^ I t-éJt'i^ ^r^ ?■ '-4«.\-» i*r i^l^.:- -, V. himalajdca 132, v, nivaüs 132, glaucophj'lla 134, grata 125, Haenkeana 134, Henryi 121, 122, 127, 128, 132, (35), Kareüni 121, 122, 128, 130, 134, (34), (37), Kitaibelii 121, 122, 127, 130-132, (34), (35). (37), (38), lactiflora 122, 127, 136, (34), (35), leptoceras 122. 126-129, 136, (34—37), longisepala 44, 45, 134, 135, longissima 136, macrantha 136, magellensis 133, Moor- croftiana 122, 128, 135, (34), (35), nevadensis 134, nigricans 134, nivalis 125, olympica 122, 128, 180, 135, (34-37), Ottonis 121, 122, 127, 128, 130— 138, (84), (37). V. Amaliae 132, 133, v. cuneifolia 125, 133, v. grata 131, 183, V. magellensis 132, 133, v. unguisepala 133, oxysepala 121, 122, 128, 129, 134, (34—37), paraplesia 133, parvitiora 121, 122, 126—132, (34—37), platysepala 134, Portae 132, pubescens 136, pubiílora 121, 122, 127, 132. (34), (35 1, pyrenaica 133, v. decipiens 135, Reuteri 134, sibirica 120 — 122, 128, 134, (33—35), v. íiabellata 134, v. iaponica 134, v. média 134, silvestris 134, Skinneri 136, Sternbergii 134, subalpina 134, subscaposa 135, sulphurea 133, thalictrifolia 132, transsilvanica 133, truncata 136, Ullepitschii 44, 135, versicolor 134, viridiflora 122, 127, 136, (34), (35), viscosa 135, vulgáris 122, 124, 126, 127, 130, 131, 134 ;34), (87), ssp. atroviolacea 131, 135, (34), ssp. coerulescens (34), v. nigricans 120, 125, 131, 134, (33), v. viscosa 125, 131, 135, Arabis arenosa f. platyphyllina 266,* 268, 321, (68), hirsuta 106, petrogena 100, 104, procumbens 37, 6), Arctostaphylos officinalis 58, 238, (60i, Arenaria graminifolia 105, 111, serpyllifolia v. viscida 145, Aronia rotondifolia 104, Arrhenatherum elatius 107, Artemisia cam- pestris 104, 115, X camphorata 104, pontica 104, 115, vulgáris 106, VII Arthopyrenia analepta 151, Árum maculatum 105, 110, Asarum europaeum 106, Ascospora melaena 213, 217, (57), Asparagus officinalis 251, Aspergillus herbaríorum 215, (57), Asperugo procumbens 113, 254, Asperula galioides 104, 114, odoiata 106, orientális 272, (70), Aspidium tilLx mas 106, Asplenium geiinanicum 257, riita-mararia 104, 108, septen- trionale 104, 108, 248, X trichomanes 257, 321, (66), trichomanes 104, 108, 248, Aster laevis 115, punctatus 115, Astragalus asper 54, 179,* 184, austriacus 184, Cicer 184, falcatus 184, glyciphylhis 115, 177,* 184, 205,* hamosus 43, Onobrychis 104, 115, Astrantia major 104, 113, Athyrium filix femina 106, 108, 248, Atropa Belladonna 114, 142, Atriplex obloagi- folium 251, Aubretia deltoides 37, (6), Auricularia Auricula Judae 227, Avena decora 54, pratensis 107, 108, Avenastrium pubescens 249. Bellis perenuis v. hirsnta 256, Betula álba 105, nana 43, Bidens cernua v. radians 256, Botanikus kert algíri 58, budapesti 322,Botrychium matricariae 100, 103, 108, Botrytis Bassikna 84, 85, 89—91, (16), tenella 84, 85, 91, (16 , Brachypodium silvaticum 105, 109, Bromus commutatus 250. ereetus 104, 109, hordaceus 107, 109, inermis 109, v. pellitus 250, mollis 107, ramosus pr. lienekeni 250, secalinus sv. glabratus 250, squarrosus 109, sterilis 107, v. lanuginosus 250, subsquarrosus 107, 109, tectorum 109, Bruckenthalia spiculifolia 42, 45,49, Brunella laciniata 106, Bupleurum falcatuin 104, Gerardi 104, 113, longifolium 104, 113, Bursa pastoris 107, 112, Butomus umbellatus 249. Calamagrostis arundinacea sv. interrupta 249, epigeios v. inter- media 249, lanceolata 108, varia 249, Callitriche verna 254, Calluna vulgáris 239, (60), Caloplaca PoUinii 151 Caltha cornuta 111, palustrís 107, Camelina microcarpa 252, Campanula carpatica 42, f. glabra 256, f. pilosa 256, divergens 100, 104, 114, glomerata 105. v. farinosa 256, macrostachya 100,105, 114, patula v. punctata 256, v. xestocaulon 256, persicifolia 105, 106, V. hispida 256, v. levicaulis 256, sibirica 114, Trachelium 105, Cannabis sativa 251, Caragana arborescens 194, Cardamine impatiens 106, amara V. Opizii 252, pratensis 107, v. Hayneana 252, silvatica 106, Carduus acan- thoides 106, v. albiflorus 277, (71), f. Neilreichii 278, (71), f. Schurii 278, (71), candicans 104, 116, nutans 104, 106, Carex acutiformis 109, álba 250. brevicoUis 244, (63), canescens 250, caryophyllea v. oxycarpa 250, digitata 105. 250, distans 10 (, elongata 250, tiava 107, 109, pr. vulgáris 250, Goodenoughii v. curvata 250, gracilis v. angustifolia 250, hirta v. hirtiformis 250, Michelii 250, f. basigyna 100, 109, montana 109, muricata li)5, nemorosa 105, panicea 107, 109, 250, praecox 107, remota 251, riparia 251, Schreberi 107, silvalica 109, stenophylla 109, 251, tomentosa 251, verna 109, versicaria 2ől. Carlina acaulis v. alpina 256, v. typica 256, vulgáris 104, Carpinus betulus V. serrata 251, Neilreichii 42, Carthamus lanatus 104, 116, Carum carvi 107, Castalia minoriflora 264. Celtis trachytica 42, Centaurea micranthos 116, 256, pannonica 106, pinnatiíida 45, psammogena 93, Rhenana 116, Sadleriana 116, stricta 104, Cephalanthera álba 106, 110, longifolia 106, 110, 251, rubra 106, 110, 261. Cerastium glutiuosum 107, 111, mat- rense 100, 103, 104, 111, Ceratodon purpureus f. rufescens 94, Cercis Tour- VIII noueri 44, Cercospora feiruginea 236, radiata 236, violae 236, Cerinthe minor 107, Ceterach cordatum 286—288, (75), v. capense 288, v. subbi- pinnatum 289, ofificinarum 100, 104, 108, 286—288, (75), Phillipsianum 287, 290, 320, (75), Chaerophyllum aromaticum 106, li:'., bulbosum 104, Chamaenerium angustifolium 106, Chenopodium glaucuin 106, opuli- folium 251, vulvaria 251, Chondrilla jímcea 116, v. acanthophylla 257, Chrysantheraum Leucanthemum 107, v. lanceolatuni 256, rotundifolium 42, Zawadskyi 42, 48, Chrysosplenium alternifolium 106, Chyzer Kornél nekrológja 245, (64), Cineraria campestris 104, 106, 107. 117, Cirsium canum 116, 279, (72), X oleracenm 279, 280.* 281,* 324, (12). eriophorum 116, lanceolatum 142, oleraceiim 279, (72), pauciflorum 46. pseudooleraceum 279, tataricum 279, 284, vulgare 106, Cladosp.oriuni aecidiicola 235, big- noniae 235, epiphylluni 235, herbarum 235, Claviceps piirpurea 217, Clematis alpina 252, integrifolia 107, 252, Closterium lanceolatum 151, Coeloglossum. viride 106, 110, Colchicuin autumnale 110, 251, Bertolonii ssp. hungaricum 97, Dörfleri97, Coleosporivim. campaiitüae 221. melampyri 221, Colletotrichuin gloeosporioides 213, 23:!, (59), Coiutea arboresce^^í 115, 181, ComaruxQ palustre 239, (61 1, Coniothecixim eryngii 213, 235, II. t.*, Convallaria majális 105, Convolvulus arvensis 323, Coralli- orrhiza innata 106, 110, tritida 251, Cordyceps alutaceus S:!, 92, (15), capitata 86, 91, (16), clavulata, 87, 91, I. t.*, (16), entomonhiza 86. 91. (16:, gracilis 86, 87, (16), militaris 84, 91, (16), ophioglossoides 85, 91, 16 1, pistiilariaeformis 87, 88, (17). Sphingura 83. 91, (16i, Cornus nia.'^ 104, 105, sanguinea 105, Coronilla coronata 192, Emerus 188,* 201,* 202,* varia 189,* 192, Corticium comedens 227, Ciorydalis cava 105. 252, solida 1Ü5, Corylus avellana 105, Cotinus Coggyyria 4:'., 104. 105, 113. Cotoneaster tomentosa 112, Crataegus oxyacantba 105, Craterellus cornucopioides 228. Crepis vireri.s 116, Cryptosporiuna. seselis 213, 283, II, t.", Cucurbitaria laburni 217. Gyclamen europaeum 50, 113, Cylin- drocolla urticae 2;i6, CyliBdrosporium heraclei 234, Cypripedilum Calceolus 58, 110, Cystopteris fragilis 106, 108, 248, Cytisus albus 114, aggregatus 105, 114, austriacus •; aureus 244, (63), hirsutus pr. ratisbouensi.s 253, pr. scepusiensis 253, Kitaibclii 104. 105, 1!4, leucotrichu.s 114. nigricans 200,* paliidus 114, ratisbonensis 105, 114, 253, supinus s.^^p. austriacus 253, Cytospora broussonetiae 263, 2;!0. II. t.*, juglandina 213, 2:'>0, loranthi 213, 230. II. t.*, seselis 213. 230 Dactylis glomerata 107, v. ciliata 249, f. pendula 105, 109, Dan- thonia calycina 108, 109, Daphne arbuscula 42, 45, 49. 99, Cneorum 58. Mezereum 105, Datura Stramonium 117, 255, Delphinium orientale 100, III, oxysepalum 42, Dentaria bulbil'era 106, glandulosa 252, Descham- psia caespitosa 108, v. altissima 249, Dianthus arraeria 252, collinus 108, 111, ssp. glabriusculus 252, deltoides 107, uitidus 48. 49, Pontederae 104, 107, 111, prolifer 111, Diatrype disciformis 219, Diatrypella pulvinata 219, quercina 219, Didymella adonidis 213, 218, II. t.*, (56), eryngii 213, 218, II. t.*, (56), Didyraodon giganteus 151, rigidulus f. i)ropagulifera 94, Digitális ambigua 106, Digitaria filiformis 249, Diospyros Kaki 322, Diplodia macrostoma 213, 231, (58), Diplotaxis niularis 252, tenuifolia IX 111, Dipsacus pilosus 106, 114, Dolichos Lablab. 199, Doronicum. hungaricum 106, 117, Nendtvichi 61, Dorycnium herbaceum 106, Draba aizoon 100, 104. 111, incana 27, (4), Dryas octopetala 43, 239, (61). Echinochloa crus galli v. longisetum 249, Echinops coinmutatus 116, Echium. altissimum I"ő, 113, rubrum 54, 105, 113, Elodea canadensis 145, (42), Endocarpon pallidum 151, EpicMoé typhina 217, Epilobium collinum 254, hiisutiira v. villosum 254, montanum 106, 113, obscurum 254, Epipactis latifolia ilO, 261, ssp. microphylla 261, f. canescens 261, (67), raicrophylla 261, 321, rubiginosa 106, 110, Equisetum limosum 247, 248, palustre 248, ramosissimum 248, silvaticum 248, Eragrostis minor 109, 145, Erechthites hieraoifolium 140, (40), praealta 140, 244, (63), Erigeron canadensis 1U6, 137, polymorphus 50, Eriophorum angustifoliuui 250, latifolium 107, 109, 250, Erodiura cicutariiini v. rhaerophyllum 115, Erophila verna 105, Eryngium campestre 105, Erysibe cichoracearum 216, galeopsidis 216, polygoni 216, taurica 151, Erysimum canescens 111, erysimoides 252, hieracifoliiim 111. odonitum 111. Wittmanii 104, Eupatorium cannabinnm v. indivisum 256, Euphorbia amygdaloides 105, Cyparissias 105, Esiila li>7, liicida 112. polychronia 112. salicifolia 112, villosa 244, 254, i63), virgata254, Evonymus europaea 37, 105. verrucosiis 105, vulgáris v. nuiltiflora 254, Exidia glandulosa 227. Farsetia clypeata 27, (4), Festuca ainndinacea 249, gigaatea 109, glanca 104, 1(J9, heterophylla 106, 107. 109, sv. liophylla 250. Panóiciana f. dinarica 150, pseudovina 107, 109, rubra 107, 109, pr. fallax 249, pr. genuina v. diuriuscula 250, rupicola 107, 109, silvatica 250, sulcata 104, 107, 109, valesiaca 104, 109, Filago arvensis 105, 142, geimanica 256, Filarszkya saxicola 98, Fragaria collina 106, 112, elatior 105, 112, vesca 107, Fraxinus excelsior 105, Fumaria mstellata 252, Vaillantü 107, 111, Fusarium sarabucinum 236. Gagea bohemica 110, lutea 105, minima 105, 106, 110, pratensis 106, 110, Galanthus nivaiis 105, Galega officináiig 177, 253, orientális 177, Galeobdolon luteum 105, Galeopsis bifida 255, speciosa v. versicolor f. atrocalyx 271 f. virens 272, (70), Galinsoga parvifiora 137, 256, Galium boreale 107, 114, Cruciata 107, erectum 255, glabrum 105, rubioides 114, vernum f. Bauhinii 114, veruni v. Wirtgeni 255, Genista dalmatica v. dinarica 150, ovata 104, 112, pilosa 105, 112, tinctoria 106, Gentiana aestiva 254, carpaticola 108. 113, polyniorpha ssp. carpatica 254, Geranmm phaeum 106. 115, pusillum l^54, Robertianum 105, sanguineum, 115, Geum urbanum 106, Glechoma hederacea 106, hirsuta 106, 255, Gloeosporiura mierostromoides 213, 233, II. t.*, (59), sisymbrii 213, 233, II. t *, Glyceria plicata 250. Glycirrhiza echinata 178, uralensis 178, Gnaplialium dioicum 106, Leontopodiuni 58, Iiiteo- album 256, silvaticum 106, 142, uliginosum v. tomentosum 256, Gratiola officinalis 255, Grimmia moUis 94, poikilostoma 94, Gugler W. nekrológja 246, (64). Gymnadenia conopea 106, 110, 251, Gymnosporangium clavariaeforme 222, Gyroraitra esculenta 214. Helianthemum chamaecystus v. hirsutum 254, vulgare 104, Heliotropium europaeum 113, v. gymnocarpum 254, Helleborus pur- purascens 106, Helminthosporium tiliae 151, Heracleum carpathicum 45, Herniaria glabra 111, Hesperis Vrabélyiana 100, 103, 104, 108, 112, Hieracmm. barnarense 46, Bauchini 106 116, bifidnm 150 brachiatum 116, ssp. pseudobrachiatura 116, cyraigerum 106, 116, cymosum 106, 116, ssp. pulveratum 106, 116, Ellae 46, Klopotivae 46, Lingelsheimii 46, magyari- cum 116, megalomastix 106, 116, murorum 106, 116. pannonicum ssp. stoloniferum 116 Pilosella 105, 117, pseudonigritum 46, sulphureum 116, transsilvanit'um 42, umbellatum 106, 53, virosuni ssp. foliosum 53, Zanogae 46, Hippocrepis ciliata 192, comosa 115, 192, 253, Holcus lanatus 107, V. coloratus 249, Holosteum umbellatum v. Heuffelii 252, Homalothecium. sericeum 96, Hordeum Gussoneanum 54. 109, murinum v. intermedium 250, Humulus Lupulus 137, ^39 , Hydnum imbricatum 117, Hypericum acutum 254, hirsutum 113, moatanum 254, perforatum 106, Hypochoeris radicata v. hispida 257, Hypoxylon coccineum 220. lasione lankae 54, Impatiens noli tangere 106, 113, 271, (70), Inula britannica 105, 106, Conyza 142, enisifolia 115, hispida 115, hirta 256. salicina 256, vulgáris 115, Iris arenaria 64 — 72, i8 — 12), Bloudowii 72, bosniaca 67, 74, 76, (10), caespitosa 74, (13), íiavissima 65, 69 — 72, i9), (11), (12), florentina 74, 75, foetidissima 82, il4), furcata 65, 72, (9), (12', germanica 74, 75, (13), graminea 65, 68, 74—76, 80, 104, (10 1. Guelden- staedtiana 73, 80, (12), (13), halophila 73, 80, 82, (15), humilis 74, 76, (13j, hungarica 58, 68, 74—76, (12), lilacina 73, 78, (14), notha 73, 80—82, (15), ochroleuca 73, 81, paliida 74, 75, 81, pumila (^5, 67, 68, 74, 76, 104, 110, (10), Reichenbachii 67, (10), ruthenica 65, spathulata 82, spuria 73, 78, 80, 82, (12), (14', .subbarbata 72—82, 110, (12—14), variegata 74, 75,104,(13), Irpex paradoxus 228, Isaria dubia 90, Eleutheratorum 84, farinosa 84, 85, 89, 91, (16), leoaniicola 87—91, il7i, (18). Sphingum 84, 91, Isatis praecox 104, 111, Isopyrum thalirtroides 106. v. pubescens 252, luglans acuminata 42, inquirenda 42, regia 42, luncus Gerardi 107, 110, glaucus sv. brunneus 251, luniperus communis 104, 105, lurányia heraiflabellata 321, (76). Knautia albanica 322, arvensis 108, 152, 322, v. polymorpha f. agrestis 255, f. pratensis 256, craciunelensis 273, dinarica 322, drymeia 152, 322, integrifolia 322, intermedia 322, longifolia 114. macedonica 152, orientális 152, purpurea 322, silvatica 321, 322, v. turóczensis 272, (70), travnicensis 322, turóczensis 45, 48, 49, 272, 322, velebitica 322, Wagneri 273. Koeleria cristata 107. 109, graeilis 109, a. paliida 243, (63). Lactuca muralis lOn, perennis 104, 117, viminea 117, 257, virosa 117. Lamium maeulatura 106 Larix decidua 248, Lathraea Squamaria 58, 106, Lathyrus odoratus 196, platyphyllus 115, 182,* 197,* 207, vernus 196, ver.sicolor 115, Ledum palustre 58, 240, (62), Leontodon hispidus 107, V. danubialis 257, Leonurus cardiaca 255, Lepidium campestre 107, Draba 107. Lsptosphaeria Niessleana 213, 218, Les- querella velebitica 98, Leucojum aestivum 244, (63), Libanotis XI montana 113, Libertella faginea 234. Lilium Alartagon 106, v. hirsutum 251, Linaria genistaefolia 106, v. chloraefolia 114, italica 2ő5, oligotricha 114, Linosyris vulgáris 105, Linum catharticum -"i^, flavum 53, 104, hirsutum 254, nervosum 53, Listera ovata 110, v. stenoglossa 251, Lolium multiflorum v. submuticum 250, temulentum v. macrochaeton 250, Lonicera alpigena 43, Xylosteum 114. v. syriogifolia 255, Lophiostoma insidiosum 213, 217, Loranth.us europaeus 99, Lotus corniculatus 108. 193,* 198, 209,* V. oiliatus 253, siliquosus 115, 195,* 198, tenuifolius 115, tetragonolobus 199, Lunaria rediviva 106, 252, Lupinus Inteus 200, 211, Luzula albida 106, campestris 105, 107, 251, multiflora 108, 110, nemorosa pr. leucanthema 251, Lychnis flos cuculi 107, 111, Lycopodium flavatum 248, Selago f. reeurvum 244, 248, ((;3). Lycopus exaltatus 255, Lysimachia punctata v. villosa 254, Lythrum hyssopifolium 254, virgatum 113. Mahonia stenophylla 41, Majantheraum bifoliiim 106, 110, Malva moschata 254, pusilla 254, Mamiania fimbriati 219. Marasmius plancus 228, Marchantia polymorpha í. angustifron.s 96, Margitsziget és a botanikus kert 322, Marrubium peregrinum 114, vulgare 114, 255, Mars- sonia Daphnes f. Passerinae 151, Matricaria Chamomilla 117, discoidea 144, inodora 256, suaveolens 141, 244, (41), (63 . Medicago falcata 176, Gerardi 104, hispida 175,* lupulina 104, 11 , 176, v. Willdenowii 253, niinima 115, prostrata 100, 103, 104, 115, rigidula 115, sativa 176, varia 253, Willde- nowii 145, 253, Melampsora allii-fragilis 221, allii-populina 221, helioscopiae 221, larici-caprearum 222, Rostrupii 222, Melampsorella symphyti 222, Melampyrum cristatum 106, nemorosum 106, vulgatum 142, 255, Melan- dryura dioicum 252, noctiflorum v. pauciflorum 244, 252, (63). viscosum 252, Melasmia acerina 232, Melica altissima 109, ciliata ssp. transsil- vanica 249, Holubyana 104, 106. 109, nebrodensis 109, nutans 106, transsil- vanica 243, 249, (63), Melilotus albus 173, officinalis 173, Melittis melis- sophyllum 106, 114, Mentha austriaca 255, Pulegium 255, Mercurialis ovata 106. 112, Microcystis amethystiua 98, fuscolutea 98, pulverea 98, Minuartia setacea 252. Moehringia trinervia 111, 252, Molinia coerulea '249, Monilia fruetigena 234, Muricaria prostrata v. echinocarpa 57, Muscari racemosum 251, tenuitlorum 110, transsilvanicum 104, 110, Mycos- phaerella isariphora 217, (57), Myosotis adpressa 113, intermedia 107, micrantha 254, silvatica 254, sparsiflora 106, 113, stricta 107, laevigata 44. Naemospora microspora 233, Napicladiumtremulae 151, Nárdus stricta 100, 104, 108, 109, 250, Nendtvicli-ünnepély 324, Neottia nidus avis 106, 110, Nephrodium Dryopteris 108, 248. Filix mas 108, Phegopteris 108, 248, Robertianum 108, 248, spinulosum 248. thelypteris 248, Nidularium stella-rubra 324, Nonnea puUa 107, Nostoc rivulare 98. Nummularia Bulliardi 219, Nupliar pumilura 43, Nymphaea álba f. Moeszii 264,* 320, (68), (76). Lotus 44, 53, thermalis 137, i38). Odontites pratensis 255, rubra 114, serotina 255, Oidium erysi- phoides 234, monilioides 234, Onobrychis arenaria 253, Ononis hircina 196, natrlx 196, spinosa 105, 196, 253, subocculta 195, Opegrapha atra 151, Ophiobolus compressus 218, (57), Ophiog-lossum vulgatum 108, XII Ophrys aranifera 244, (63), muscifera 244, (63), Orchis coriophora 108, 110, latifolia 106, 107, 110, maculata 110, mascula 110, militaris 104, 110, Morio 54, 107, 251, purpurea 110, v. obcordata 251, sambucina 107, 110, speciosa 58, tridentata 107, 110, pr. variegata 251, Origanum vulgare 104, V. glabrescens 255, v. puberulum 255, Ornithogal-am tenuifoliiim 107, 110, umbellatum 107, Ornithopus sativus 191,* 192, Orobanche alsatica 44, coerulea 114, coerulescens 44, Orobus vernus 106 Papaver dubium 107, Paris quadrifolia 106, Patagonium muri- catum 185,* 186, 187,* Patellaria atrata 215, Pellia Fabbroniana v. pelvetioides 96, Petasites albus 256, hybridus 116, Peucedanum alsaticum 254, Oreoselinum 104, 113, palustre 254, Phaseolus vulgáris 155, 199, Phila- delphus coronariu8 87, (16). Phleum pbleoides 108,pratensel06,pr.nodosum V. serotinum 249, Phlyctaena lappae L'13, 232, Phoma adonidis 213, 229, II. t.*, polygramma213,229,urticae 229, Phragmiditini potentillae 227, subcorti- cium 227, Pliyllachora heraclei 217, Phyllosticta berbeiidis 151, canipanu- lina 213, 228, II. t.*, cruenta 228, (58), nuptialis 151, Physoderma Schroeteri 213, 214, (56), Ph.yteuma canescens 104, 114, spicatiim v. cordifolium 256, Picea excelsa 43, Picris hieracioides 142, prenanthoides 257, Pimpinella Saxifraga 105. Pinus Cembra 45, silvestris 43, 45, Pirola minor 100, 104. 113, rotundifolia 254, secunda 254, Placosphaeria campanulae 230, ono- brychidis v. anaxea 151, Plagiobryum demissum 151, Plantago altis.-iima 114, lanceolata 105, 107. média 107. Schwarzenbergiana 70, (llj, Platanthera bifolia 106, 110, V. laxiíiora 251, Pleospora coronata 213, 218, heibaiuiu 219, pyrenaiea 213, 219, (57), Plicariella modesta 213, 215, (57), Poa angustifolia 108, 109, badensi.s 249, bulbosa 105, 109, compressa 105, 109, pr. Langeana 249, nemoralis 106, 109, v. tenella 249, praten.sis 106, v. angustifolia 249, triviális v. latifolia 109, pr. multiflora 249, Podocrea alu- tacea 83, (15), Polemonium coeruleum 54, Polycnemum május 110, Polygala austriaca 112, comosa 107, 112, 254, major 58, 104, Polygonatum latifoliura 106, multiflorum 106, 251, officináié 106, 107, vulgare 106, Poiy- gontini aviculare 145, minus v. latifolium 251, Polypodium vulgare 106, 108, Polystichum Braunii 248, Poly stictus perenuis 228, Polystigraina rubra 232, Populus alba 105, treraula 105, Portulaca oleracea 145, Potamageton crispus 108, 249, fluitans 108, lucens 108, natans 108, praelongus 4;'., Potentilla alba 105, 253, arenaria 104, argentea v. dissecta 253, V. impolita 112, v. tenuiloba 253, canescens 112, erecta v. strictissima 253, leucotricha 112, patula 104, 107, 112, rubens 253, rupestris 104, 107, 112, supina v. limosa 253, tormentilla 104, verna 105, 107, Poterium poly- gamum 104, 108, Primula Auricula 58, Baumgarteniana 44, Clusiana 44, leucopliylla 4i, pannonica 104, 113, Prunella bicolor 114, Prunus aviuni 105, cerasus 105, insititia v. leopoldensis 320, spinosa 105, pr. dasyphylla 253, Pteridium aquilinum 248, Puccinia absinthii 224, agropyri 224, arrhenatheri 224, bupleuri-falcati 224, caricis 224, carlinae 224, (58i, coronata 225, dispersa 225, drabae 225, (58), epilobii 151, falcariae 225, gentianae 225, graminis 226, lampsanae 226, menthae 226, poarum 226, praecox 213, 226, punctata 226, silenes 226, snaveolens 227, vincae 227, violae 151, Pulicaria vulgáris 256, Pulmonaria moUissima 104, 106, 113, Pulsatilla grandis 111, Zichyi 45, Purpurella deistogama 324. XIII Quercus adriatica 97, Ambrózyana 320, (76), aurea lüő, borealis lOö, brevipes 32U, Cerris 105, devensis 320, Kerneri 320, lanuginosa 262, 321, (67), pedunenlata lOa, pubescens 46, 262, sessiliflora 105. Ramularia macrospora 234, Tulasnei 234, Ranunculus acris 107, alliariaefolius 110, arvensis v. tuberculatus 252, auricomus 106, Ficaria 106, lanuginosus 106, pedatus 107, polyanthemos 107, 252, sardous v. mediter- raneiis 2Ö2, sceleratus 2r»2. Raphanus raphanisti-um v. ochrolyaneus 252, Ehabdospora eryn, Carrieri 4, 13, (3), caucasicum 13, cereiim 4, 19, (3), ciliatuni 12, 13, (2), croaticum 10, Culverwelli 4, 21, (3), cynosbati 4, 25, (3), diacantha 4, 5, (2), divaricatum 4, 22, (3), domesticum 16, flavum 17, Fleisí'hnianni 7. 268, (7). floridum 4. 20, (3), glabellum 15, glanduloso- setusuin 24, glutinosum 4, 17, (3), Gordonianiim 4, 17, (3), graecum 3, (2), grossiilaria 3, 4, 23, 24, (2), (3), v. glanduloso-setosum 253, v. spinosissima 112, grossulaiiaefolium 7, hirtellum 23, holosericeuiu 4, 15, (2), hortense 3, 4, 15, 16,* (2), Houghtonianum 4, 16, (2), humile 7, hunyadense 3, 24, (3), hybridum 24, inebrians 19, intermedium 18, irrigimin 23, Kitaibel i 3, 4, 13, (2), leiobotrys 17, (3), lucidum 5, (2), megalanthos 4, 18, (3), microphyllum 7, mogollonicum 4, 19, (3j, multifiorum 3, 4, 9, 14,* (2), nevadense 19, nigrum 4, 21, (3), niveum 4, 22, (3), orientale 4, 6, (2), oxyacanthoides (4), 23, (3), pallidigemmum 3, 4, 7, 10.* 12,* 268, (2), palmatum 17, pennsylvanicum 20, petraeum 4, 12, (2 , X multifiorum 11, procurabens 4, 21, (3), pseudocynosbati 4, 25, (3), pulchellum 5, reclinatum 23, 24, Roeseri 10, rubrum 4, 15. 16,* (2), X petraeum 13, sanguineum 17, ' 18, sardoum .">, saxatile 5, scandicum 15, Schmidtianum 20, (3), Schneideri 22, Scopolii 7, 8,* 268, i2), Senneni 3, 4, 7, (2). Spachii 19, Spáthianum 4, 1^\ (3), spicatum 9, (2), stenocarpum 4, 26, Í3), tenuiflorum 17, (3), uvacrispa 23, 24, urceolatiim 3, 4, 11, (2), utile 25, variegatum 19, vitifolium 10, vulgare 3, Robinia neomexicana 178, 180, 205,* Pseudacacia 178, 179, 205,* f. cleistogama 178, 180, 205,* 269, 324, (68), Roripa Kerneri 244, (63), Rosa ooriifülia 112, dumalis 112, dumetorum 112, gallica 112, glauca 112, globularis 104, 112, spinosis^ima 112, idaeus 106, suberectus 112, tomentosus 112, Rumex acetosella 251, obtusifolia v. silvestris 251, patientia 251, Riiscus acaleatus 244, (63). Sabal thalheimiana 44, Salix capraea 105. myrtilloides 43, Salvia au8triaca 107, betonicaefolia 54, dumetorum 255, glutinosa 255, hybrida 54, nemorosa 107, 255, nutans 54, pratensis 107, transsilvanica 54, Sambucus racemosa 105, Sanguisorba minor ssp. muricata 253, officinalis 253, Saponaria bellidifolia 43, Saxifraga adscendes 112, aizoon 100, 104, 112, bulbifera 112, carpathica 42, 49, tridactylites 104, Scabiosa ochroleuca 104, 105, Schistostega osmundacea 47, Sch.ultzeria rimulosa 322, XIV Scilla autumnalis 321, Scirpus digynus 109, silvaticus 109, Scleranthus annuus 111, uncinatus 4'^, Sclerotium Seiiien 236, Scolopendrium viilgare lOG, 108, Scopolia carniolica lOö, 114, 244, 248, 255, (63), Scorzonera hispanica 104, 117, rosea 100, 104, Scrophularia alata 255, vernalis 106, Sedum album 104, 112, glaucum 104, 112, maximum 104, Selaginella helvetica 244, 248, 259, 321, (63), (66), Sempervivum hirtum 104, 112, v. laripilum 253. soboliferum 104, 113, Senecio sarra- cenicus 256, viscosus 116, 142, Vukotinovici 141, vulgáris 117, Septoria clematidis 231, ligustri 213, 231, (58), oxyspora 151, populi 231, scapiosicola 151, urens 151, Serratula tinctoria v. lancifolia 256, Seseli annuum 105, Setaria viridis 145, v. reolinatum 249, Sibiraea laevigata v. croatica 320, Sieglingia decumbens 249, Silene nemoralis 104, nutans 107, Otites 107, pauciflora 244, 252, (63), viscosa 104, 107, 110, Sisymbrium strictissimum 104, 111, 252, Loeselii 111, Solanum flavum 114, luteum 244, 255, (63), Soldanella hungarica 44, 45, minima 44, Solidago canadensis 188, (39), gigantea 138, glabra 138, serotina 138, (39). Sorbus Ária pr. cyciophylla :^44, 253, (63), aucuparia 105, semiiucisa 320, torminalis 105, Sparganium affine 43, erectum 117, Spartium junceum 161, Spergularia rubra 252, Sphaerotheca humuli 216, Spiredela polyrrhiza 251, Sporoneraa rameale v. crassispora 213, 232, II. t.*, Sporotrichum densum 85, Stachys geimanica, 255, palustris v. bracteata 255, silvatica 106, Staphylea pinnata 104, 105. 113. Stellaria Holostea 106, Stenophragma Thalianum 252, Stereum frustulosum 228, hirsutum 228, Stipa capillata 104, v. ulopogoii 249, pennata pr. Joannis 244, 249, (63), Tirsa 108, Streptocarpus Wendlandii 243, (63), Streptopus amplexifolius 100, 104, 106, 110, Succisa pratensis v. glabrata 255, Symphytum angustifolium 106, 113, cordatum 42, officináié 107, tuberosum 107, Syringa Josikaea 42, 45, 49, vulgáris 104. Tamus communis 244, (63), Taphrina rhizophora 213, 214, (56), Taxus baccata 260, 321, (67), Telekia speciosa 45, 49, Természeti emlékek megvédése 322, Teucrium chamaedrys 104, montanum 114, scor- dium 254, Thalictrum május 111, simplex 111, Thesium humile 244, 251, (3), ramosum 110, Thlaspi dinaricum 150, perfoliatum 107, Thyme- laea passerina 254, Thymus collinus 105, 255, ovatus 255, Tilia cor- data 105, platyphylla 105, vindobonensis 42, Torrubia capitata 86, ento- morrhiza 86, 87, militaris 84, 85, ophioglossoides 85, Tortula ruralis v. atricha 96, Torula abbreviata 235, Tozzia carpathica 50, Tragopogon orientale 107, Trichocladia astragali 216, Trichostomum flavovirens 151, Trifolium alpesire 106, 115, 170, 171, 253, arvense v. agrestinum 253, campestre 107, elegáns 170, 172, fragiferum 169,* 170, 172, 253, mon- tanum 107, 170, 172, pannonicum 107, 115, 170, 171,* pratense 107, 170, 172, 173,* 174,* repens 107, 170, 172, v. grandiflorum 253, resupinatum 170, 172, rubens 106, 170, 171, sárosiense 170, spadiceum 53. strepens 253, trichocephalum 170, 172, Triglochin palustre 107, 108. Trigonella coeru- lea 173, 174, corniculata 175, Foenura graecum 173, 174, monspeliaca 115, radiata 175, Trimorpha podolica 108, 115, Trinia Kitaibelii 105, 113. Trisetum distichophyllum 45, tíavescens 108, v. lutescens 249. Tubercu- laria vulgáris 2;?6, Tuberculina persicina 236, Turgenia latifolia 100, 113. XV Ulmus campestris 105, scabra 251, Uncinula aceris 217, XJroiny- ces alcheraillae 151, astiajíali 222, caryophyllinus 222, (57), fabae 22:5, Fischeri -Eduardi 213, 223, (58), pisi 223, scillarum 223, scutellatus 2^3, valeriánáé 224, Ustilago bromivora 220, holostei 213. 220, hordei 220, hypodites 220 maydis 220, tritici 221, Ustulina raaxima 220. Vaccinium uliginosum 58, 240, vitis idaea 100, 104, 106, 113, 239, (60), Valerianella dentata 114, lociista f. trichocarpa 255, Morisonii 107, Ventenata diibia 108, Verbascum lychnitis 2.')ö, phlomoides 255, phoeniceum 107, thapsiforrae 105, 255, Vermicularia Deuiatium v. fennica 213, 229, (58), eryngii 229, Vermiculariella drabae 213, 230, II. t.*, Veronica arvensi.'is 107, 255, austriaca 104, 114, Reccaburga v. limosa 255, chamaedrys 106, 107. v. pilosa 255, foliosa 114, officinalis 106, opaca 114, polychroma 104, prostrata 107, serpyllifolia 107, teucrium 255, Tourne- fortii 145, Verpa bohemica 215, Verrucaria rupestris v. hypophaea 151, Viburnum Lantana 104. 105, Opulus 104, 105, Vicia angustifolia 253, atropurpurea 199,* Cracca 161, dumetorum 254, glabrescens 254, lathyroides 104, 115, orobus 155, 163, 196, pannonica 115, 254, pisiformis 115, 254, segetalis 211, silvatica 161. sparsiflora 100, 103, 106, 115, striata 115, 203*— 205,* tenuifolia 115, villosa 254, Vinca minor 106, 113, Viola arvensis 107, 113, 254, collina 254, hirta 113, 254, mirabilis 106, odorata 137, (39), persicifolia 107, polychroma 113, pumila 107, silvestris 106, tricolor 113, Vitis tokajensis 42. Waldsteinia geoides 104, 112, 248, 253, ternata 248, 253, (65), trifolia 244, (63) Woodsla alpina 321, glabella 321, hyperborea 258, ilvensia 258, 321, (66), (76). ssp. alpina v. Boltoniana 258, v. glabella 259, ssp. rufidula f. gracilis 258, f. Hazslinszkyi 258. Xanthium canadense 274, echinatum 274, italicum 274, longirostre 276, macrocarpum 274, orientale 273. (71), v. canadense 274, 275,* v. echi- natum 274, 275,* V. divergens 275,* 276, v. glabratura 274. 275,* v. italicum 274, f. Morettii 274, f. riparium 275, v. longirostre 275,* 276, v. macrocarpum 275,* 276, riparium 275, saccharatum 274, Xeranthemura annuum 116, cylindraceum 116, Xylaria polymorpha v. Integra 151. Zygnema stellinum v. stagnale 151 Corrigenda. Oldal Sor Helyett Olvasandó Seite Zeile Anstalt Lies lai 88 Baulini Bauhini (B4) 29 atropurpurea chrysantha 194 29 Garagana Caragaua 198 21, 25 .37, 46 siliguosus siliquosus 215 l Moretii Morettii VIII. KÖTET. 1909. 1. FÜZET. B0TANIK4I KÖZLEMÉNYEK alapíttatott 1901 NOVEMBER 20-IKAN. A KIR, MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA. KLEIN GYULA KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL SZERKESZTIK TUZSON JÁNOS És BERNATSKY JENŐ MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK HÓNAPBAN. BUDAPEST, KIR. MAGY. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT. (Budapest, VHI., Eszterházy-utcza 16. szám.) 1909. TAKTALOM. Oldal A növénytani szakosztály tagjaihoz 1 S i m 0 n k a i L. : Hazánk és az Adria északkeleti mellékeinek őshonos valamint honosított „Ribes"-fajai és azok faj- változatai. (Synopsis specierum generis ,,Ribes", in Hungária inque ditione Adriae septentrionali-orientalis, — spontaneariim cultarum-que) 2 HollendonnerF. : Az Alyssum Arduini szárának anatómiájáról 26 Tuzson J. : Pax F. „Grundzüge der Pflanzenverbreitung in den Karpathen. H. Bd," czimü munka kritikai méltatása ... 41 Növénytani repertórium 51 Szakosztályi ügyek 54 Bulletin pour l'étranger ) ,.. ,„> MitteilungenfürdasAusland )' \ i \ i BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK A KIR. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA VIII. KÖTET. 1909. 1. FÜZET. A növénytani szakosztály tagjaihoz, A szakosztály az 1908 deczeinber 9-én tartott ülésén elhatározta, hogy folyóiratnnk czímét, az ügy érdekében, az általánosabban megérthető „Botanikai Közie- mé nyék" -re változtatja; az idegen nyelvű kivonat „Beiblatf- czímét pedig törli, hogy így egész folyóiratnnk a külföld előtt is egy és ngyanaz alatt a magyar czím alatt szerepeljen. A közlésre beérkezett dolgozatok számában és általá- ban a szakosztály életében folytonos gyarapodás és fejlődés lévén tapasztalható, elérkezettnek látja továbbá a szak- osztály az időt arra, hogy folyóiratunk ezentúl 6 füzetben jelenjen meg, mintegy 18 — 20 ív terjedelemben. Ezzel, vala- mint a nyomdai termékek általános megdrágulásával kap- csolatban azonban készséggel határozta el azt is, hogy 191 0-től kezdve, a szakosztályi tagsági díjat évi 5 koronára, a folyóirat előfizetési díját évi 8 koronára, az alapítványi összeg minimumát pedig 100 koronára emeli. Reméljük, hogy tisztelt tagtársaink a szakosztály törekvéseit a jövőben is az eddigi áldozatkészséggel és érdeklődéssel fogják támogatni, s így hozzá fognak járulni ahhoz, hogy szakosztályunk fokozatosan, erőteljes egye- sületté fejlődhessék. A szerkesztőség. Botanikai Közlemények. 1909. Vili. kötet, 1. füzet. 8IM0NKAI L. Símonkaí L.: Hazánk és az Adria északkeleti mel- lékeinek őshonos valamint honosított ,^Ri be s*^- fajai és azok fajváltozatai. Synopsis specierum generís ,^Ríbes^% ín Hungária ínque dítione Adríae septentríonalí-oríentalis, — spontanearum caltarum-que.] Bibes L. Gen. plánt. 1752, — ex L. Spec. 1753 Tp. Aiic- torum et p. 200. [Ribiszke, Ribizli, Piszke, Pöszméte, Köszméte, Egres. Füge.] Európa, Észak-Afrika, Ázsia, Észak- és Dél-Amerika ős- honos cserjéi, mintegy 152 fajjal és számos fajváltozattal meg alakkal. Leveleik csavaros állásúak, kifejletten pálhátlanok, (némely fajuk elsőd fejlődésú levelei azonban pálliások), egyszerűek, többé- kevésbbé karélyosak, ritkán mélyebb beszabdalásúak. Virágaik többnyire ötös-^ ritkábban négyes-tagualc. 5, (rit- kán 4) porzójúak, ugyanannyi szirmúak, 2 bibéjűek, 5 hasábú, felső-állású csészével, meg az annak belső párkányából eredő 5 szirommal. Szirmaik a csésze hasábjainál rendszerint kisebbek. Virágaik ivarossága szerint két főcsoportra oszlanak, ú. m. a Monoclinia és a Diclinia csoportra. A Monoclinia főcsoportba tartozó fajok virágai szabály- szerűen kétféle ivarúak (Lásd 4. és 5. ábrát), vagyis ezeknek valamennyi cserjéjén csupán oly virágok fejlődnek, a melyeknek a vaczokkal összenőtt alsóállású maghona felett vaczokkorong (discus epigynus) lapul el és a melyeknek e vaczokkorongja felett termékenyítő porú porzók és 2 fogamzós bibe található. A Dicli- nia főcsoportba tartozó fajaik virágai, — noha mindenikökben látunk porzókat és két bibét, lényegben véve mégis porzós-Mt- lakiak (andro-dioicia) : egyik cserjéjükün ugyanis csupán olyan virágok fejlődnek, a melyeknek vannak termékenyítő porú kifej- lett jjorzóik, — de nincs maghonuk (c?. 2. ábra, különösen a h rajz); másik cserjéjükön ellenben csupán olyan virágok (?. 1. ábra), a melyeknek világosan meglátszik az alsóállású mag- hona, a melyből megkötődés után hogy ó-termést érlelnek, — de porzóik meddők, vagyis termékenyítő virágport nem igen érlelnek. Termésük bogyó. Virágaik és bogyóik többnyire fürtösek (1 — 4. ábra), kevesebb fajuknál magánosak, vagy pedig 2 — 3-ával állók. Bogyójuk 1-odvú, odvának falához két átellenes mag- léczen, köldökzsinegével számos mag van odaerősítve (1. ábra). Magvuk külső héja leves, belső héja pergamentszerü. Apró, hengerded kétszikű csírájuk, a húsos magfehérje köldöki csúcsába van rejtve (1, ábra e, f). Viráguk kocsána-tövén mindig fejlődik egy almurva (bractea), melyet a magános virágú Grossularia HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „RlBEs" -FAJAI ÉS AZOK FAJVÁLTOZATAI 3 szakasz fajainál murvagallér helyettesit ; egyes fajaik virág- kocsána tetején, közvetlenül a maghon alatt is fejlődik néha 1 — 2 fehmirva (prophyllum). A Ribes génusz 152 faja közül, Janczewski: „Mono- graphie des Grosselliers. 1907." czimü műve 271 lapja szerint 46 faj északamerikai, 40 faj délanierikai honosságú, 19 faj pedig kerti származású hybrid. Janczewski e kiváló és a Rihes-ek ösmeretére manap elsőrangú forrásul szolgáló műve szerint tehát, a szabad természetben kialakult 133 Ribes faj közül 86 faj, vagyis az absolut többség amerikai honosságú. Európa, Északafrika és Ázsiára marad e szerint 47 őshonos faja a Ribes génusznak. Ezek közül csupán 9 faj az Eurőj)ában (részben Északafrikában — is) őshonos, de ezek néhánya is terem vadon Ázsiában, mert Ázsiá- nak 45 őshonos faja van. Janczewski szerint Európa (Észak- afrika) területének szorosan véve, csupán 4 endemikus faja volna, ú. m.: a R. alpinum L. ; R. multiflorum Kit; R. vidgare Jancz. (R. hortense H e d 1 u n d et jB. Kitaibelii D ö r f 1 e r.) és a R. sar- doum M 0 r t e 1 1 i ; én a R. grossularia L. fajt ötödikül fűzöm hozzájuk. Ezek az endemikusaink, — a Ribes sardoum-ot, ezt a szardíniái különlegességet kivéve, a melyet nálunk sem kultivál- nak — , itt Európában fejtik ki alakkörük fajtáit s azok változatait. A Ribes urceolatum T a u s c h, a melyet a R. petraeum X multiflo- rum kerti hybridjének vélnek, oly annyira hasonló a Ribes mul- tiflorum Kit.-hez, hogy a tüzetesebb balkán vidéki kutatók előtt nyitva áll még annak a bebizonyítása, hogy a R. urceolatum T a u s c h, talán csak fajtája a R. multiflorum K i t.-nek. A Ribes vulgare a) sylvestre és b) hortense L a m. manap legalább is két faj név alá foglalandó: a R. Kitaibelii Dörfler és a R. hor- tense H e d 1 u n d fajnév alá. Ez utóbbi név alá sorakoznak a mi kerti ribiszkéink számos változatai. Hogy a Ribes alpinum L. délibb Európa alpesi vidékein át- idomul a var. Scopolii (H 1 a d n.)-vá, másrészt a R. ISenneni (P a u) fajváltozattá a Pyrenaeusok vidékén, meg a R. pallidigemmum S i m k fajváltozattá az Adria mellékének Karszt- havasain : azt alább fejtegetem. Ugyancsak alább fejtem ki, hogy hazánk dél- vidéki, a Balkán-félszigettel határos részein olyan, az északi Bal- kán-félszigetet is jellemző piszke terem, a melyet Ribes hunya- dense néven meg kell különböztetnünk. A Grörögországi „Ribes grossularia Boiss fi. orient. II. 815." — non L., pedig, a melynek jellegzéséül szolgáljon ez a diagnosis : ,,R. grossularia foliis parvis, dense albido-villosis, inmixtisque glandulis vestitis, inciso-lobulatis. In subalpinis Graeciae (HeldrI)" = Ribes grae- cum Simk. Hazai vadon termő Ribeseink termései, főkép a savanykás Ízűek, a turisták kedvelt üdítő vadgyümölcsei. Kérteinkben első- sorban a konyhai használatra fontos Ribeseket termesztik; de termetes, szép növésükért és színesen festői, sokáig virító virág- zataikért díszkerteinkben az idegen földi Ribeseket is meg- 1* 4 SIMONKAI L. honosították. Az északamerikai aranyszín- virágú Bihes auremn-ot, a mely a nyesést is kitűnően állja, — már gyepűnek is hasz- náljuk. Kibeseink fajainak csoportosítása. I. DicUnia. Virágaik kétlakiak; rügypikkelyeik száraz- hártyásak. 1. §. Legalább a nyári meddő hajtás lapostüskéjü. — 1. B. diacantha Pali. 2. §. Tüskétlen boJcroJc. — 2. R. orientale D e s f. — 3. R. alpinum L. — 3/b. R. Senneni (Pau). 3/c. R. 'pallidigem- mmn S i m k. II. Monoclinia. Virágaik megannyian maghonosak és kétivarúak. 8. §. TüskéÜenek, rügypikkel tjeik száraz kártyások. 4. R. midtif lórum Kit. — 5. R. urceolatum T a u s c h. 6. R. petraeum W o 1 f. — 6/b. R. Biebersteinii B e r 1. 7. R. Kitaibelii Dörfler. — 8- R. Jiolosericeum Dietr. et Ottó. — 9. R. rubrum L. — 9/b. R. Houghtonianum Jancz. — 9/c. R. hortense H e d 1 u n d. 4. §. Tüskétlenek ; rügypikkelyeik bőrszerűek, kissé húso- sak. Mezük vagy egyszerűen pelyhes, vagy pedig olyan mirigy- szőrű, a melyek mirigyei nem olajosak, hanem tisztanedvűek, vagy mézgásak. 10. R. aureum Pursh. — 11. B. Gordonianum Lem. — 12. R. glutinosum Benth. — 12/b. R. albidum Paxt. — 12/c. R. megalanthos Simk. — - 13. R. Carrieri S chne iá. — 14. R. Spdthianum K o e h n e. — 15. R. cereum D o u g 1. — 16. R. mogollonicum G r e e n e. 5. §. Tüskételenek, rügypikkelyeik bőrszerűek ; végrügyük leveles hajtássá fejlődik ki. Rügyp)ikkelyeik, leveleik, — főképp fonákukon — és viráguk maghona, főképp fiatal korban olajos mirigyekkel (többé-kevésbbé sűrűn) behintettek. 17. R. floridum L'Herit. 18. R. procumbens Pali. — 19. R. nigrum L. — 20. R. Cidverwelli Macfarlane. 6. §. Tüskések. Néha csupán a meddő hajtásaikon fejlesz- tenek tüskéket. Virágaik magánosak, vagy párosak, vagy csak 3 — 5-en tesznek egy kis virágzatot. 21. R. niveuni Lindl. — 22. R. divaricatum Dougl. — 23. R. oxyacanthoides L. - — 24. R. grossidaria L. — 25. R. pseudocynosbati S i m k. — 26. R. cynosbati L, — 27. R. steno- carpum Maxim. HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „RIBE8''-FAJAI ÉS AZOK FAJVÁLTOZATAI 5 Ribeseiiik fajainak s azok változatainak leíró fejtegetése. I. Diclinia. — KéÜakiak. 1. §. Diacantha Janczewski: Mouogr. des Grosseilliers (1907) p. 261. Virágjuk hártyás murvája hosszabb, mint a virágkocsán. Rügypikkelyeik száraz hártyásak. Agaik mindenik bütykén a levélpárna két oldalán, 1 — 1 kicsiny, tövön összenyomott tüske fejlődik rendszerint; de az oldalaikon virágfürtöket növesztő ágaik lehetnek tüskétlenek is, s ilyenkor a kifejlett meddő hajtásokon kell keresnünk az átellenes tüskéket. Az e §-ba tartozó 3 faj közül kérteinkben találhatunk egy fajt. 1. Eibes diacantha Pa Has flór. Ross. I. 2, (1788) 36, tab. 66. — Páros-tüsJcéjü ribiszke. [R. saxatile P alias in Acta acad. Petropol. X. (1797) 376. — R. hicidum Kit.^ add. 177; Kit. herb ! fasc. IX. No. 167.1 Másfél; sőt 2 méter magasra megnövő cserje. Ágai a bütyök- közi részen többnyire simakérgüek, ritkábban fullánkszerű tüs- kéjűek; virágzó korában néha az egész növény csaknem tüskét- len, — ez a /". lucida (Kit. 1. c. pro spec.) Simk., — de a midőn meddő hajtásait jól kifejlesztette, azok felsőbb bütykein tüskéket is találunk. Levéllemezei meztelenek., színükön, fonákukon zöldek, kicsinyek, jókora nyelűek, nyelükbe ék formán keskeny e- dök és lapoczkaformák, — ritkábban gyengén kerekített vállból tojásdad-lapoczkásak; felsőbb részükön 3-karélyúak vagy 3-hasá- búak, durván és gyéren fűrészeltek. Levéllemezei főkép fiatal korban, gyakran néhány mirigyes sertével vannak ellátva. Virágfürtjei felállók, csaknem meztelenek, karcsúk; virágai aprók^ sárgás- zöldek, vékony s a murvájuknál rövidebb kocsánúak, igen apró szirmúak. Apró maghonos virágának (?) maghona kerekded, mez- telen. Bogyója apró, piros, meztelen. Nálunk április vége felé virít. Csupán csak botanikai czélú kérteinkben tenyésztik s ott is leginkább a tüskétlen ágú f) lucida (K i t.) Simk. alakjában. Tenyésztik például: Budapesten. Kitaibel Ribes lucidum-ja,, melyet Kitaibel „Liptó megyéből kapott" , nem. tartozik a R. al2)inum-\ioz., mint azt Janczewski Monogr. (p. 509.)-ban is olvashatjuk; hanem a R. diacantha P alias kultivált, tövis- telen alakja. Őshonos a R. diacantha a turáni és turkesztáni lapályokat elválasztó hegységeken a Tien-santól az Altajig és Dsungaria felföldjéig. Pirosló virágú és szélesebb levelű, transbaikáli és észak-chinai fajrokonát, a Ribes jmlchellum Turczanino w-ot kultúráinkban eddig nem láttam. ^ Jelzi azt, ki legelőbb közié hazánkból. — Signlficat auctorem, primus quis stirpem ex Hungária publicavit. SIMONKAI L. 2. §. Euribesia Jancz. 1. c. (1907) p. 261, 262. Virágjok hártyás murvája hosszabb, mint a virágkocsán, Rügypikkelyeik száraz-hártyások. Ágaik tüskételenek. Maghonos virágaik más bokron fejlődnek (1. ábra), mint porzós virágaik (2. ábra). Janczewski 1. c. p. 262—268 szerint e §-ba 12 Ribes faj tartozik. Ezek közül egy faj, a E. orientale nálunk csak kultivált; egy másik faj pedig, a Ribes al2nnum, őshonos és több változatú. 2. Ribes orientale Desfontaines Hist. arb. 11 (1809) 88. — Keleti ribiszke. [R. orientale D e s f. a) genuinum Jancz. Monogr. Grosseill. p. 458.]. Egy-két méter magasra megnövő, sűrű elágazású cserje. Fiatal hajtásai, virágzati tengelyrésze, leveleinek nyele : ?né2(/ás- mirigyüelc., valamint egíjszerű ssöröcsMktöl bőven borzasak. Tojás- kerekded, vállon többé-kevésbbé szíves, élén többnyire csak 5 tompa-karélyú., axwón csipkésen fürészecskéÜ kisebbszerű (2 — 4 cm. széles) élénkzöld levéllemezeinek többnyire a felszíne is, — de különösen az éle és a fonáka mirigyes szőröcskéktől ragadós. Hajtásvégi rügyei aránylag nagyok, vaskosan tojásdadok, kerekített csiicsiiak. A multévi törpehajtások csúcsrügyéből fejlődő virág- fürtje felfelé álló, nyúlánk, zöldes-sárga virágú; murvái mirigyesen pillásak, a virágkocsánoknál hosszabbak, félig hártyásak, zöldes- sárgásak. Gömbölyű piros bogyói fanyar ízűek, pelyhesedök, több- nyire mirigyesek is. Őshonos : Görögország hegységeitől kezdve, Előázsián, a Kaukázuson, Perzsián át a Himalayáig s innen északra a Tien- san hegységen át az Altaj-hegységig. Típusos alakjaiban főkép a Kaukázus jellemzője. Csupán botanikai czélú kertjeinkben kul- tiválják, így pl. Budapesten a Kertészeti-intézetben ; még pedig típusos alakjában. Virít április 15 — máj. 15 közt. 3. Ribes alpinum L. spec. pl. (1753) 200. — Havasi ribiszke. — \R. alpinum Geners.* Eleuch. (1798) Nr. 212.] Egy métertől három méter magasra megnövő, kevésbbé sűrű elágazású, néha gindár ágú cserje. Hajtásai meztelenek. Tojásdad, ritkábban tojáskerekded levéllemezei élesen 3-hasábúak, durván csipkésen fűrészeltek, kerekített vagy gyengén szíves vállúak, élükön aprón pelyhesek., színükön- fonákukon csaknem meztelenek, — s ez a typus ; vagypedig színükön-fonákukon és levélnyelükön is bőven szöszös szöröcskések [ez a f. Scopolii (Hladn.) Simk.]. Végrügyei aránylag kicsinyek, karcsún kúposak., hegyes csiicsúak, barnásak, ritkán zöldesek. A múlt évi törpehajtások csúcsrügyéből fejlődő virágfürtje felfelé álló nyúlánk, kisebbszerű, halványzöldes virágú. Virágai meztelenek, halovány vagy halovány zöldes, a kocsánnál hosszabb s rendszerint aprócskán mirigyesélű keskeny murvákkal. Virágzata tengelyrészei rendszerint aprón mirigypon- tosak. Gömbölyű vagy kerülékes piros bogyói édeskések, kissé émelygős ízűek, pépes belűek, meztelenek, csúcsukon parányi kis, 5 fogú, csészekoronával. Kérteinkben április második felében, HAZÁNK ÉS AZ ADRIa ÉSZAKKELETI „RIBEs"- FAJAI ÉS AZOK FAJ VÁLTOZATAI 7 hegyvidékeinken május közepe táján vagy végén virít ; termését kérteinkben június közepén^ a hegyvidékeken július-h&n érleli. Északibb és KöJ^é^-Európa havasaljainak őshonos e n d e- m i k u s ribiszkéje, a mely azonban x\Iföldeink kertéiben is igen jól tenyészik. Kerti változatai közt vannak sárguló levelüek is [R. alpinum fol. aureis D i p p e 1 Laubholzk, III. 304]. A típusos Ribes aljyinum L. honos nálunk a Nyugati Beszki- íZe^' havasaljaitól kezdve a Trencsén-Tiíróczi hegységen (Tlstal) az Alacsony- és Magas-Tátrán át a Pieninekig (!) s a Cserhóig (!). Majd keletebbre ismét megtalálható a Máramaros-Radnai havas- aljakon. A f. Scopolii [H 1 a d n i k in Reichb. FI. germ. novit. Exsicc ! No 1377. ,pro specie.] Sinik. Kárpátaink délibb havas vidékeinek növénye. így pl. terem : az Öcsém alhavason, a Keresztényhavason s a Bucsecsen, a Királykövön, a Retyezáton s innen le a Hunyadi-vaskapuig, a Ruszkahavas csoportjában, a Biharon s innen a Vidra és Skerisora felé leereszkedő hegyágakon (!). Hladnik eredeti Rihes Scopolii-}2. Carnioliában „Strug bei Idria" lett gyűjtve. Teljesen egy ezzel a Carniolia és Styria határán emel- kedő „Ziim6err/"-en gyűjtött : Rihes grossulariaefolium Reichb. FI. germ. novit. Exsicc! No 2240. — Kisebbített képét mutatja az 1. ábra. 3/b. Rihes Senneni (P a u) S i m k. — Sennen-féle ribiszke. [R. alpinum v. Sennenii P a u ín S e n n e n Plantes D'Espagne exs I No 265 (1906). — R. alpinum a. microjjhylla L g e in D i p p e 1 Laubholzk. III (1893) 304, — non Ribes microphyllum Kunth Humb. et Bonp. nova gen. et spec VI (1823) 62. — R. alpinum humile, et R. humile H o r t. ex D i p p e 1 1. c. (1893), — non Ribes humile Nuttal (1838).]. Leveleinek meze, illetőleg meztelensége hasonló a típusos R. alpinum-éhoz; de úgy levelei, valamint virágzata, főkép termősvirágzata és termésfürtjei csak félakkorák. Vadon közép és Észak-Spanyolországban (Castília), valamint délkeleti Francziaországban (Moras. Département Isére : Jacquemet exsicc! in „Société du Sud-Est No 462") honos. Régóta kultiválják Európa kertéiben és nálunk is Budapesten. [Stírps haec „Se7ineni" Hispániám septentrionalem et Glal- liam austroorientalem ínhabitans, diuque ín hortis nostris culta, dístinguitur a R. alpino typíco : folíis, inflorescentiaque, praecipue feminea et fructifera, — ■ duplo miuoribus.] 3/c Ribes pallidigemmam S í m k. — Halványrilgyü ribiszke. — [R. alpinum Maly exs.!, — non L. — R. ííeischmanni Borb.! in Erdész, lap. XXIV (1885) 385, — non Reichb.^ FI. germ. nov. No 2246. — R. Fleischmanni Reichb. ex Nymán Consp. p. 266, et ex H e d 1 u n d in Botaniska notiser 1901 p 100, pertinet pro parte saltem, ad Ribes rubrum L., aut illius varietatem : R. rubrum (3) pubescens H a r t m.]. Kisebbített képei mutatja a : 2. és 3. ábra. 8 81M0NKAI L. Sűrű elágazású, rövid hajtású alacsony, de néha l'ö méter magasra is megnövő cserje. Hajtásai, főkép a törpe hajtások, aprón pelyhesek vagy apró mirigyszörüek. Tojásdadkerek, válloii gyengén szives, rendszerint Usebhszerü és 5 karélyú levéllemezei ábra. Ríbes Scopoiii Hladn. a. Terméses ág; h. ? virág hosszmetszetben ; c. d. porzók ; e. /". mag egészben és hosszmetszetben. HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „ RIBE8 "' • FAJAI ÉS AZOK FAJVÁLTOZATAI 9 szinükön-fonákiikon és élükön majd elég sűrűn, majd csak gyé- ren, többé-kevésbbé rövid, egyenes, csiicson jókora fiiirigyü szö- röcsfcéifcíó'/ mirigyesek ; levélnyelei bőven mirigyszörösek. Csúcsrügyei aránylag kicsinyek, tojásdadok, csúcsukon tompák vagy alig hegye- sek, rendszerint halovány-zöldesek. A múlt évi törpehajtások csúcsrügyeiből fejlődő virágfürtje felálló, kisebb, kevesebb virágú, mint a Ribes alpinum-Q\ virágzati tengelye bőven^ sűrűn aprón mirigyes. Virágai meztelenek; halvány sárgás-zöld, csaknem hár- tyás, hosszúkás csészehasábjaik nagyobbak, mint a R. alpinum csészéjének zöldes hasábjai; kocsánuk rövidebb a halvány-hártyás, mirigyesélű tojásdad lándzsás murvájánál. Gömbölyű piros bogyói meztelenek, pépesbelűek, csúcsukon jól látható 5 fogú csésze- koronával, — élvezhető savanyúízűek. Eredeti lelőhelyein május második felében virít. Őshonos a mészsziklás Karszt magasabb hegyein, a bükkös régió felső részén s a havasalji tájon. Terjedésköre a Rísnyák csoportban kezdődik (Risnyák ! Horvátsnyeznik ! Obrucs !j s innen a Nagykapellán át a Velebitig (Sladikovác, Lyubicsko brdo, supra Ostaria ; Vaganski Vrh, supra Raduc !); a Dinári havasokig (Prolog ! leg., Mai y), Boszniáig és Montenegró hegyvidékéig (leg. Szy sz y lo wic z), lett eddig megállapítva. E területen a Ribés alpimim L. helyettesítője. — [Ribes pal- lidigemmum m. ex subalpinis calcariis montium Karst, a sub- alpe Rizsnyák usque ad Montenegró adhuc notum, ibique pro Ribes alpino vicarium. Dignoscitur ab illó aö'ini stirpe Linnaeano: habitu minőre, ramificationibus densioribus, ramidis hornotwús mi- nute glandidosis pidjescentibiisgae, foliis saepissime quiuquelobis plus-minus glanduloso pilosis. glandulis pilorum sat magnis. gem- mis parvis ovatis midicis vei vix acidis saepissime pallide-viren- tibus, calycis laciniis pallidiorihis, fere membranaceis, majoribus que, necnon racemis minoribus.] n. Monoclinia. Himnősvirágilak. 3. §. Ribesia B e r 1 a n d i e r mém. Grossul. in Mém. soc, phys. Genéve III. 2. (1826) 56, ex parte. Tüskétlen cserjék. Virágjuk murvája apró, zöld, fűnemű, a kocsánnál többszörösen rövidebb. Rügyeik pikkelyei száraz hár- tyások ; levelük és viráguk mirigytelen. Csúcsrügyükből mindig leveles ijajtás fejlődik. f. A csésze hasábjai hátratür emlők. 4. Ribes midtiflorum Kitaibel* in RoemeretSchul- t e s Systema vegetab. V (1819) 493. — Dúsfürtü ribiszke. [R. spicat'iim Schultes Österr. flóra ed. 2. (1814) I. p. 432 ; V i s i a n i FI. dalm, III. 142, — non R o b s o n in Trans. Linn. soc. III (1797) 240 .^tab. 21, et in Sowerby English 10 SIMONKAI L, botany IV (1902) tab. 522! — R. vitifolium Hőst FI. austr. I (1827) 308. — R. Roeseri 0 r p h a n i d e s ex B o i s s. FI. orieiit. II (1872) 816. — R. croaticum Hőst ex Schlosser et Vuk. 2. ábra. Ribes pallidigemmum Simk. (^ a. Virágos ág \ h. c. d virág hossz- metszetben ó.s felülről tekintve, a metszés iránya jelzésével. HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „ RIBE8 " -FAJAI ÉS AZOK PAJVÁLTOZATAI 1 1 Flóra croatica (1869) 405.]. — Kisebbített képét mutatja a: 4. ábra. Nagy levelű, erős és hosszú hajtású, nagy rügyű, 2—3 méter magasra megnövő, gyér elágazású cserje. Hajtásai fiatal- korban sűrűn ijelyliesek, zöldek. Gyengén szíves vállú, mintegy 6 — 6' cm. széles s ugyanolyan hosszai levéllemezei 3 — 5 karélyúak, élükön durván csipkésen-fűrészesek, színükön meztelenedők sötét- zöldek, fonákukon sűrűn pelyhesek, bársonyos tapintaiúak. Riigyei nagyobbak, mhit az e §-ba tartozó fajok bármelyikéé, tojásdadok, tompa csúcsúak, selymespelyhű legkülsőbb pikkelyekkel. A mull évi hosszúltajtások oldalr ügyeiből fejlődő virágfürtje lefelé lógó, karcsú, 8 — 10 cm. hosszú, zöld szína csupán előreálló, a hátra- hajlü hasábú csésze hosszánál nem rövidebb, porzói teszik sárgálóvá. Virágzati tengelye s részben az apró murvák is pely- hesek ; apró zöld virága, a porzók, s a 2 bibe nélkül, mintegy 3 mm. hoszszúságú. Bibenyele egész a maghonig két ágra hasadt, két ága a porzókkal egyenlő hosszú. Gömbölyű, borsó- nagyságú termései sötétpirosak, savanyú ízűek. Kérteinkben április végén — május elején virít; a Velebit-en május végén, június első felében ; termését július-augusztusban érleli. Kellemetlen, erős szagú. Botanikai kérteink díszbokra. Őshonos sőt endemikus Horvátországban (Mrzin, Mala Orlja !), Dalmatiában (Velebit, exsicc. : W e 1 d e n), Görögországban (Parnassus, Chelmos Arca- diae). Délitáliában és Sardiniában. Terem a havasalji régiót megelőző keverterdők sziklás gyéresein. 5. Ribes urceolatum T a u s c h : in Flóra XXI (1838) 720. — [R. petraeum X midtiflorum Schneider Laubholzk. I (1906) 404.]. ; — Bögrésvirágú ribiszke. Úgy látszik kerti származású hybrid, melyet T a u s c h 1838- ban, a prágai botanikai kert kultivált példányai nyomán írt le. Nem lehetetlen azonban, hogy e növényfaj is, az Acer coriaceum T a u s c h-hoz hasonlóan, Dalmatia, Herczegovina és Bosznia egymással határos olyan vidékeiről került a bécsi és prágai ker- tekbe, a mely vidékek havasalji tájain egymás közelében tenyé- szik a Ribes petraeum és Ribes multif lórum ; sőt az is lehetsé- ges, hogy a R. urceolatum T a u s c h nem hybrid, hanem csak a R. midtiflorum egyik fajváltozata. Termetre nézve hasonló a R. midtiflorum-hoz, de annál valamivel kisebb. Rügyei és levelei is nagyok, hajtásai erősek, hosszúak; de mindezek valamivel csekélyebbek és gyengébb mezűek. Levelei fonákának csak a főbb erei szőrösek sűrűn, az érközökön olyannyira gyér a pely- hesedés, hogy elvégre egészen zölddé lesz a levél fonáka. Lelógó fürtjei rövidebbek, gyérebb virágúak, mint a R. multif lorum-éi; de virágjok amazénál nagyobb, vastagabb, hosszabb csészecsövű és e csészecsövük a maghon felett kissé megszűkül. Csészéjének színe halványas zöld, vagy pedig pirosló fuvallat oszlik szét rajta; hátratüremlő csészehasábjain itt-ott egy-egy apró pillaszőröcske 12 8IM0NKAI L. is akad; bibenyele csak a felső részén van két karra hasítva. Budapest botanikai kertéiben bőven érlel termést; gömbölyű bogyói pirosak, savanyúak, de élvezhetők. Virít ápril utolsó hetétől kezdve május közepéig, a Rihes multiflorum-mal és R, petraeum- mal egyidőben; terméseit, ha elég napos lielyen tenyésztik, június második felében érleli. 3. ábra. Rihes pallidigemmuni S i m k. terméses ága. t f J. csésze hasábjai felfelé állói-., vagy hiterülök. 6. Rihes petraeum Wulfen in Jacq. miscell. austr. 11 (1781) 36. — Kövi ribiszke. \Ribes petraeum Genersich* Elenchus (1798) No. 211. — R. carjmticum Kit. seu R. acerrinmm ^o eh. ap Schultes Österr. Flóra I (1814) 432; Kit.! herb. fasc. IX No. 160. — R. ciliatum Kit. Addit. (1863) 176; Kit! herb. fasc. IX No. 159, — non H u m b. et B o n p 1. ex R o e m e r et S c h u 1 1. Svst. veg. V. (1819) 500; neque Á. Kerner exs. ! et'Schnei- HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „RIBES" -FAJAI ÉS AZOK PAJVÁLTOZATAI 1 3 d e r Laubh. 1. 403, — H. ijetraeum b. carpathicum Schneider Laubholzk. I (1906) 403.] Hosszú hajtású, 1 — 1'5 méter magasra megnövő, gyér el- ágazású liavasalji cserje Hajtásai már fiatalkoron csaknem niez- telenek; fejletten egészen meztelenek. Rügyei középszerűek, tojás- dadok, alig hegyesek, selymesen pelyhesek. Levéllemeze élesen 5-hasábú, dnrván kihegyzetten kétszeresen is fűrészes, véknyas szövetű, szinén-fonákán elvégre élénkzöld és csaknem meztelen, 6 — 9 cm. széles, s csaknem ugyan-olyan hosszú, vállán szives. Virágzata felfelé álló, ritkás virágú, aprón de sűrűn pelyhes tengelyű : virágának csészéje csengetgii forma, gyengén inrosló, szélesen kerekített pillásélü hasáboJckal. Maghonának csúcsa a hihenyélhe kúposán kihegyesedő. Terméses fürtjei lefelé hajlanak. Bogyója piros, élvezhetőén savanyú ízű. Virít kérteinkben május első felében, havasaljainkon június közepe táján; termését érleli kérteinkben júliusban, havasaljainkon augusztus második felében. A Rihes petraeum-ot Wulfen 1. c. a Karinthia és Styria határán emelkedő /S'í«?7//-alpokról közli, azoknak a Reichenau (Karinthiai Reichenau), Winterthal és Turach közé eső szakaszá- ról. Ez a karinthiai és styriai Rihes petraeum tökéletesen meg- egyezik a középtiroli, alsó-ausztriai, szudeti és kárpáti Rihes car- paticum Kit. növénynyel; ennélfogva a R. petraeum h. carpaticum Schneider nem egyéb, mint a R. petraeum W u 1 f. puszta synonymja . A typusos Rihes petraeum W u 1 f Európa endemikus növénye. — Láttam hazánk következő helyeiről : Babjagora, Zólyom havasai, Ohnistye, Sztracenai völgy, Felkai völgy, Kés- márk havasainak számos helyéről: Öcsém, Nagyhagymás, Pareng! — Közölve van Bosznia és Herczegovinából is [B e c k FI. Süd- bosn. Herczeg. HL 94; VHL 44.] A kérteinkben tenyésztett egészen meztelen levelű és haj- tású alakjának neve : R. petraeum p. cultum DC. prod. Ili (1828) 481. 6/b. Rihes Bíehersteinii B e r 1 a n d i e r in Mém. soc. phys, Genéve HL 2. (1826) 60; DC. prodr. IH (1828) 482. — Bieher- stein-féle ribiszke. [R. caucasicum MB. FI. taur. cauc. lU (1819) 160, — non Adams in Roemer et Schultes Syst. veget. V. (1819) 507.]. A Kaukázus magasabb hegyvidékeinek otthonos növénye ; nálunk csak honosítva fordul elő, pl. Budapesten az egyetemi botanikai kertben. Az különbözteti a R. petroeum-t6\, hogy, virága barnán vereslő, termése feketés, leveleinek fonáka pedig, sűrű pelyhessége miatt, bársonyos tapintatú és szürke. 7. Ribes Kitaibelii {rubrum y^ petraeum) Dörfler in Schedae ad Herb. norm. cent. XIII. (1902) 74; Exs. ! No. 4264. — Kitaibe Vféle ribiszke. \R. vulgare X petraeum ? R. ciliatum A. K e r n e r exs. ! Dörfler Exs.! 1. c, — nonKitaibel (confer : R. petraeum): nec. H u m b. et B o n p I.] 14 SIMONKAI L. Levéllemeze élesen hasábos 3 főkarélylyal. élén durván hegyesen fűrészes, fonákán állandón, de nem nagyon sűrűn pely- hes, ügy hogy a pelyhességböl zöld színe még kitetszik. Gyér- 4. ábra. Ribes multiflorum Kit. a. Virágos ága; h. ter- méses fürtje ; c. h. virága (9) oldalsó és felső nézetben. virágú virágfürtjei ívesen felfele állók ; höven szőrös kocsánjaik a szőrös virágzati tengely izületeinél hosszabbak ; maghona és csészéje csöve barnásak, csésze hasábjai kerekítettek, aprón s gyéren x>illásélüek, ferdén felállók. Maghona domborodó, tetején HAZÁNK ÉS AZ ADRIA RSZAKKELETl „RÍBEs"-FAJAI ÉS AZOK FAJVÁLTOZATAI 15 nincs kör-redő. Fiatal hajtásai csaknem meztelenek. Európa endc- mikus faja. Vadon eddig hazánkból nem ismeretes, de talán fölfedezhető lesz. K e r n e r A. eredetileg Tirolban, Mieders mellett a Stubai völgye mellékén „Ad rivos silvaticos Bach- leiten" fedezte fel, a honnan már a pórnép kertjeibe is átültették. 8. Rihes holosericeum Dietr. et Ottó in Alig. Glartenzei- tung X (1842) 266. — Bársonyoslevelü ribissJce. [R. 79eírae2í7H 7. caucasicuniY^ruhnim Janczewski Monogr. (1907) 483. — R- Biebersteinii X rubrrnn M.] Levéllemeze majd hegj-esen, majd tompán karélyos, 3 fő- karélylyal, élén durván csipkésen fűrészes ; levéllemezének fonáka, levélnyele valamint idei hajtásai is aprón, de súrün j^elyhesek, s e pelyhüktől szürkélők, levele fonáka pedig bársonyos tapintatú. Tojásdad, középszerű nagyságú rügyei szürkén selymes mezüék. Virágfiirtjei kezdetben felállók barnás-vereslő bimbókkal, később Ívesen lehajlók ; kocsánjai a virágzati tengely izületeinél hosszab- bak, tövükön apró zöld murvával ; csészéjének hasábjai ferdén felállók, aprón pillásélűek, részben sárgás-zöldek, részben gyen- gén piroslók; maghona domborodó tetején nincs kör-redő. Göm- bölyű termései pirosak s jóval kisebbek, mint a R. hortense H e d 1. termései. Csupán botanikai kérteinkben fordul elő mint kultivált cserje, így pl. Budapesten a Kertészeti intézet fáskertjében. 9. Ribes rubrum L. Spec, plánt. ed. I (1753) 200, ex parte, nempe quoad stirpem suecicam. — Skandináviai ribiszke. [R. glabeUum H e cl 1 u n d in Botaniska notis. 1901 p. 90, 98. — R. scandicum H e d 1 u n d 1. c. p. 90, 99. — R. rubrum L. typicum ex L i n d m a n Bilder ur Nordensflora II. tab. 280, fructibus rubris, albisqiie.] Laza virágú, hosszú virágfürtjei lekonyidók, s vagy egészen meztelenek (ez a Linné typusos növénye, a diagnosis e szavai nyomán: „racemis glabris pendulis"), vagy aprón s gyéren pely- hesedők. Virágai hosszabb kocsánúak, mint az előző fajok virágai; maghonuk zöld, teteje domborodó (5. ábra aj) s rajta nincs kör- redő; csészéjük sárgás-zöld, medenczeforma, vagyis a hasábjai Aáritáskor nem terülnek ki egészen rónára (5. ábra a.2) („flori- bus planiusculis" ex L. 1. c); csészehasábjai szélesek, a porzóknál hosszabbak, csaknem kerekítettek, gyakrabban apró csúcsocská- val (5. ábra aj végződök. Gömbölyű, kellemesen savanykás bogyói pirosak, ez a typusos alakja ; vagy pedig fehérek s ez a f. album D e s f. Cat. hort. p. 164 ; DC. Prodromus syst. nat. Ili, 481. [R. rubrum ^. leucocarpum Keichb. FI. germ. exc. Ili. 562.] alakja. Éjszakibb Európa őshonos ribiszkéje. Nálunk ritka helyt kultiválják a typusos Ribes rubrum L.-t ; a mit eddig közönsé- gesen e névvel jelöltünk, az a Ribes hortense He dl und. Typusos Ribes rubrum-ot, még pedig úgy piros, mint fehér bogyóját hazánkban csupán Budapesten láttam és vizsgáltam, a 16 SIMONKAI h. Kertészeti intézet gyümölcsösében. Tenyésztették í^elka és Tátra-- füred vidékén is, a miről tanúságot tesz H a y n a 1 d érsek gyűj- teményének egy példánya, mely az elvégre egészen meztelen levelű és pirosló levélnyelü meg levélerü Rihes glahellum H e d- lund [R. ruhrum a. glahellum Trautw. et Meyer, FI. ocliot. p. 40 in M i d d e n d 0 r f f Sibir. Reise 1. 1856] növénynek felel meg. 9/h. Ribes Houghtonianum (rubrum X vulgare) Janczewski in Bull. Akad. Cracov. 1904 p. 23 ; Monographie Grosseil. (1907) 478. — A R. rubrum L. és R. hortense H e d 1 u n d közt keletkezett kerti középalak. Maghona felett gyenge, elmosódó kör-redője van; virága sárgás-zöld, csészéje medenczeszerű, virításkor kevéssé kiterülő hasábokkal. Tenyésztik Budapesten a Kertészeti intézet gyümölcsösében. 9/c. Ríbes hortense H e d 1 u n d in Botaniska notiser 1901 p. 89, 94. . — Konyhakerti ribiszke. 5. ábra.' a^ a.^ Ribes rubrum L. ^ virága felsöfnézetben és hosszmetszetben. bi &„ Ribes hortense H e d 1. ^ virága felső nézetben és hosszmetszetben. [R. vulgare hortense Lam. Encycl. III (1789) 48. — R. sativum S y m e English bot. ed 3 vol. IV (1902) p. 42 tab. 520. B. rubrum Hort. plurimoruni, — non L. — R. domesticum Jancz. Monogr. Grosseil. (1907) 276, ex parte.] Virágzata és levelei majd meztelenedők, majd többé-kevésbbé pelyhesek. Csészéjének hasábjai rónán kiterülőlc, fehéres-zöldesek ; maghona tutején apró 6-szögletes kör-redő van. Gömbölyű, édeses-savanyú bogyói többnyire inrosak; vannak azonban hússzínű (f. carneum Berl. in DG. Prodr. III 481), ^nros és fehérrel sávozott (f. variegaium Wallr. Sched. 106) és sárgás- fehér bogyójú (f. leucohaccatum] szinváltozatai. Virít április második felében. IV lag 4. §. Calobotrya Spach. Revis. Grossular. in Ann. se. nat. (1835) 20. Tüskételen cserjék. Élénk szép színű virágaik murvája arány- nagy s széles, fűnemű vagy hártyás. Rügy pikkelyeik kissé húsosak és bőrszerűek ; végrügyük gyakran virágzattá s nem leveles hajtássá fejlődik. Mezük vagy egyszűre, vagy mirigyes ; sőt némely fajuk egészen meztelen. Ha mirigyes a mezük, e mirigyeik tiszta nyirkúak (glandulae cristaUinae), vagy mézgá- sak (glandulae viscosae). — sohasem olajosak (nunquam oleosae). HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „ RIBES " ■ FAJAI ÉS AZOK PAJVÁLTOZATAI 1 V 10. Rihes aureum P u r s h. FI. Amer. septentr. I (1814) 164. — Aranyos ribiszke. [B. flavum Berlaiidier Mém. soc. phys. Genéve III. 2 (1826) 60- tab. 2. — R. j)almatiim Desfoni. Cat. hort. Paris ed. 3. (1829) 274. — R. leiohotrys K o e h n e Dendr. (1893) 192. Felálló, 2 — 3 magasra növő, hosszú hajtású cserje. Hajtásai cserzett bőrszinűek, majd igen aprón és sűrűn pelyhesek, majd pedig meztelenek {R. leiohotrys K o e h n e). Levéllemezei több- nyire, 3-karélyúak és válluk felé ékformán keskenyedök^ karélyaik pedig elszélesedő, csaknem épélü \sigj csak 1 — 2 durva fog- gal kiszabdalt élű, lapátlioz hasonlók, fent-alant zöldek, különösen fonákukon fényes-zöldek ; az erösebb meddő hajtások levélleme- zei tenyeresen 5 hasábúak és vállukon csaknem rónán kiszabot- tak, nyelestől együtt aprón mirigyesen pelyhesek, ritkán mez- telenedők. Aranysárga virágai nagyok, hosszú csövű gyertyatartó forma csészéjük ereszén 5 kiterült hasábbal. Virágzati fürtje rövid, íövön leveles; e levélzete fokozatosan kisebbedik s alakul át nagy és levélszerü murvákká. Gömbölyű bogyói feketék. Sár- gás-veres vagy barna-veres bogyójú fajtájának neve : Ribes tenui- f lórum Lindley in Trans." hort. soc. VII. (1830) 242.— Virít április végén és május első felében, — heteken át ; élvezhető bogyóit június vége táján érleli. Őshonos Észak-Amerikában Texastól Californiáig. Nálunk vagy másfél évszázad óta tenyésztik. Azóta nemcsak kérteink és sétatereink kedvelt díszcserjéje lett, hanem itt-ott el is vadult, másrészt pedig helyenként gyepűnek ültetik, nemcsak gyors növe- kedéseért és szépségeért, hanem azért is, mert a nyesést kitűnően kiállja. Kultúráinkban megv:in úgy a fekete bogyójú typusos Ara- nyos ribiszke, valamint a többé-kevésbbé vereslő bogyójú íajtája, a R. tenuifiorum. 11. Ribes Gordonianum (aureum X sanguineum) L e m a i r e in Flore d. serres II. (1846) tab. 165. — Gordon-féle ribiszke. \R. sanguineum Hort, ex. parte, — - non P u r s h. — R. Beatoni Hort]. Felálló, 2 — 2'5 méter magasra növő hosszú hajtású cserje. Hajtásai igen aprón pelyhesedők vagy meztelenedők, vereslön- barnák. Levelei nyelestől együtt igen aprón pelyhesedők, színü- kön fonákukon zöldek, 3 — 5 karélyúak, karélyaik kissé kerekí- tettek, durván kevésfogúak, közöttük a középső karély a leg- nagyobb s kissé előrenyúló. Virágzati fürtje nyúlánk, felálló, jókora nyelű, igen aprón s gyéren pelyhesedö; murvái liártyásak, piroslók; virága gyertyatartó forma, kívülről 'pirosló, eresze torkán szirmaival együtt sárgás. Noha dúsan virít, termést sohasem érlel s ezért csak dugványozással vagy töosztással szaporítható. Kerti hybrid, mely Angolországból került Középeurópa kertéibe, a hol most, így nálunk is széltében tenyésztik. 12 Ribes glutinosum Bent ham in Trans. hort. soc. I (1835) 476. — Enyves ribiszke. Botanikai Közlemények. 1909. Vili. kötet, 1. füzet. 2 18 8IM0NKAI L. [jR. sanguineum H o r t. ex parte, — non P u r s'h. FI. Amer. sept. I (1814) 164.] Felálló, nálunk 2 — 3 méter magasra megnövő, hosszú haj- tású cserje. Levelének nyele, egész virágzata és bogyója is apró sűrű mirigy szőröktől ragadós. Többnyire 3 karélyú leveleinek karélyai ívesen kerekítettek^ aprón és sürün fürészeltek; levelei- nek fonáka sűrű pehelyszőrözettöl szürke és bársonyos tapintatú. Jól nyéléit, nagy, karcsú virágfürtjei magánosak, felállók; mur- vái mirigyesek, kártyásak, pirosak; virágai tömény pirosak. Bőven virít. Gömbölyű bogyói mirigyszőrösek, feketék, enyves tartalom- mal, a mely kelletlen izű ; de nálunk csak nagy ritkán érlel termést. Ezt is mint a Ribes-ek legtöbbjét dugványozással, vagy tőosztással szaporítják. Őshonos a Pacific tenger mellékeinek dombvidékein California-államtól Washington-állam legészakibb részéig (Mts. Olympic). Nálunk április végén s május elején virít. Kérteinkben R. sanguineum H o r t. néven széltében tenyész- tik. A valódi R. sanguineum Pursh. (i. h.) növényt kérteinkben eddig sehol sem láttam tenyésztve. 12/b. Ribes albidum Paxton in Mag. bot. X (1843) 55. — Virágafehérlö enyvesribiszke. — Az előbbitől fehérlő, kissé halvány-pirosas virágai különböztetik. Ez is kerti díszcserjénk. — Virít az előbbivel egyidőben, a mellyel nyári állapotban ter- metben megegyezik. Termést alig érlel, — de bőven virít. 12/c. Ribes megalanthos, S i m k. — Nagy virágú enyves ribiszke. Virágzati fürtje mirigyes, lekonyuló, vagy kétszer akkora, mint a R. glutinosum-é ; virágai is nagyobbak és hosszabb kocsá- núak. Csészéje és hártyás murvái mirigyesek, testszín-piroslók. Levélnyele mirigyszőrös, levelének szabása olyan, mint a két előbbié ; de levelének fonáka zöld, igen aprón pelyhesedő. Kerti díszcserjénk. Budapesten a Kertészeti intézetben tenyésztik. — Virít május első felében. Termést nálunk aligha érlel. — [Di- gnoscitur a Ribe glutinoso cui proximum : racemis mutantibus pedunculis floríbusque viajoribus, floribus carneo-roseis, laminae foliorum, in dorso eorum viridi, minutissime pubescentes. Colitur in hortis ad Budapest.] 13. Ribes Carriérei Schneider Laubholzk. III. Lief. (1905) 418. — Carriére-féle ribiszke. [R. glutinosum v. albidum X nigrum J a n c z e w s k i in Bull. acad. Cracov. 1904 ; nionogr. Grrosseil. 488. — R. inter- medium Carr. in Rev. hortic. 1867 p. 125, — non Tausch in Flóra XXI. (1838) 20.] — Levélleinezónek alakja a R. nigrum L. leveleihez hasonló, — de karélyai tompábbak és élükön sűrűbben fűrészeltek. Levelei, virágzata, és virágai bőven pelyhesek, pelyhesebbek mint a R. nigrum-éi, — de nincs rajtok semmiféle mirigy. Felfelé álló virágzata nyúlánk, gyéres virágú: harangforma virágai kétakkorák, mint a R. nigrum-éi, felfelé irányult 2'>irosszinü, aránylag naqy csészehasábokkal. Gömbölyű termése fekete és kelletlen izű meg HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „RIBEs" -FAJAI ÉS AZOK FAJVÁLTOZATAI 1 9 illatú. Virít május első felében. Kerti hybrid, a melyet Buda- pesten a Kertészeti intézet dendrologiai kertjében tenyésztenek. 14. Rihes Spdthianum K o e h n e in Gartenflora 1899 p. 338. — Spáth-féle ribiszke. [R. inehrians 7) Spáthianum (Koehne) Jancz Mono^. Grosseil. p. 336.] Vékony ágú, kicsiny levelű, csekély cserje. Rövidnyelü virágzata 2 — 3 virágú. Virágainak csészéje gyertyatartóforma, hen- geres csővel és csekély kiterülő hasábokkal ; csészéje csöve mirigyes és piroslón ibolyaszínű. Tojásdad, levélnemű, mirigyes, csúcson kihegyesedő s 1 — 2 apró mirigyes foggal ellátott murvái a rövid virágkocsánoknál többszörösen hosszabbak. Szíves vállú, kerekded, 5 karélyú, csipkésen fűrészelt élű levéllemezei színen- fonákon zöldek és nyelükkel együtt úgy sötétzöld színükön, mint fényesebb fonákukon, ragadósán mirigyesek. Gömbölyű termései veresek vagy rózsaszínűek. Virít április vége felé. Őshonos Eszakamerika Colorado és Utah államaiban a jRocky Mountains" havasalji s havasi tájain. Nálunk sikerrel tenyésztik a gellérthegyi Kertészeti intézet dendrologiai kertjében. 15. Eibes cereum Douglas in Bot. reg. XV (1829) tab. 1263. (!) Viaszkos ribiszke. [R. SpacJdi Jancz. in Bull. Acad. Cracov 1904 p. 30, — ex Jancz. Monogr. Grosseil. 1907 p. 512.] Nálunk tenvésztett változata minden részében kisebb, mint az a Ribes cereum Douglas, a melyet Douglas idézett képe ábrázol. Levelei nem szürkék és fénylők [a rajtok kivállott cse- kély viaszkos mez miatt], hanem fénytelenek s alig szürkéllőn zöl- dek. E nálunk tenyésztett változatának neve : Ribes cereum var. viridescens Jancz. Monogr. Grosseil. (1907) 338. — Virít április vége felé. Termést nálunk alig érlel. — Oshonában az észak- amerikai „SierraNevada" és „Rocky Mountains" havasalji s havasi tájain (Washington, Oregon, California államokban) másfél méternyi magasra is megnő, — nálunk csak vagy félméternyire. Viaszk- pontokkal ellátott levelein, hajtásain és virágzatán kívül jellem- zik : csaknem ülő 2 — 4 virágú rövid virágzatai, fehér színű gyertyatartóforma, jókora csövű és csekély ereszű virágai; továbbá levéhiemü, a parányi virágkocsánoknál többszörösen nagyobb, lapát- forma és csúcson élesen fűrészelt murvái, valamint veres bogyói. Tenyésztik a gellérthegyi Kertészeti intézetben. 16. Ribes mogoUonicum Greene in Bull. torr. club. 1881 p. 121. — Mogollon-hegységi ribiszke. [R. sanguineum v. varvgatum et R. variegatum S c h n e i- d e r Laubholzk. I (1905) 417 ; — non R. variegatum Nelson (1902), quod ad R. nevadense KeUog. (1855) pertinet.] Felálló, erős hajtású, 2 — 3 méter magasra megnövő cserje. Levéllemezei 3 — 5 karélyúak kétszeresen fűrészelt éllel, tompa karélyokkal, szineii-fonákon zöldek, fonákukon, valamint nyelei- 2* 20 SIMONKAI L. ken mirigyszőröcskések. Virágfürtje felálló, hosszú virágzati nyél végén, számos és sűrűn sorakozó virágokból van összetéve és nyelestől, virágostól meg murvástól együtt mirigyszörös. Virágai kisebbszerüek, csak vagy 5 mm. hosszúak, csészéjök fehér, felálló hasáhú, hasábjai csaknem a maghontól kezdődök; murvái rövideb- bek a virágkocsánnál, tövön fehéres-hártyásak, csúcsuk felé zöldek. Maghona és fekete bogyója borzas és mirigyes szöröcskéjü. Nálunk április végén, május elején virit ; termését eddig kérteinkben nem észleltem. Őshonos Eszakamerika hegyvidékein, Arizona, Ujmexico, Utah, Colorado államokban. Nálunk a gellérthegyi Kertészeti intézet fáskertjében tenyésztik. 5. §. Coreosma Spach. Revis. Grossular. 1. c. 21. — Tüskételen, rendszerint átható, kellemetlen szagú cserjék. Rügy- pikkelyeik kissé börszerüek és (a hybrid R. Culverwelli kivéte- lével) olajos mirigyekkel behintettek. Zöldes vagy sötét színű virá- gokat fejlesztő fajaik virágai niolyhosan pelyhesek s legalább maghonukon olajos mirigyűek ; az élénken szmes csészéjü fajaik [R. floridum) virágai meztelenek, hengeresek s aránylag nagyok. Leveleiknek legalább a fonáka olajos mirigyekkel behintett. 17. Ribes floridum L'Herit. Síirpes nov. I (1784) 4; Tausch in Flóra 1838 p. 719. — Vajszínvirágil ribiszke. \R. americanum Miller Glarden dict. (1768) No. 4, — ex parte. — R. pennsylvanicum Lamarck Encycl. Ili (1789) 49. — R. floridum Diószegi* Magyar füvészk. 1180.] Felálló, 1 — 1'5 méter magasra megnövő cserje. Levélleme- zei 3 — 5-karélyúak, hegyescsúcsú karélyokkal, durván fűrészes éllel, színen- fonákon zöldek és mindkét felöl sárga mirigyekkel behintettek, különben meztelenek. Virágfürtjei nyulánkok, gyér- virágúak, lekonyulok. Virágai jól nyéleltek, keskeny zöld s a virágnyélnél hosszabb murvájúak, meztelenek ; csészéjük vajszínű, öblösen hengerded. Termései tojásdadok, éretten pirosak, július elején megérők. Őshonos az északamerikai Egyesült-Államokban a szomszédos Canadától délfelé Virginiág és az Atlanti- oczeántól a Rocky-Mountains-ig. Kertjeinkben május első felében virit. Európa kertéiben már a 18-ik század óta tenyésztik, — de csak szép virágzatáért és nem kellemetlen zamatú terméseiért, 17/b. Ribes Schmidtianum Tausch in Flóra XXI (1838) 719. — Schmidt-féle ribiszke. [R. floridum v puberidum Janczewski Monog. Grosseil. 1907. p. 352.J Hasonló az előbbihez, de virágzata többszörösen kisebb, kevesebb virágú, rövid, füzérszerű fürt. Virágair ovid kocsánúak; csészéjük rövidebb, — s ezért hosszúkás harangforma ; virág- murvái szélesebbek és szőrösebbek. VirAgzati tengelye levél- nyele, levéllemezének fonáka bőven pelyhes-szőrös. Oshona Mexikó északvidéki hegységein van pl. : „Sierra Madre." HAZÁNK É8 AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „ RIBES " -KAJAÍ ÉS AZOK FAJVÁLTOZATAI 2 1 Nálunk Budapesten az egyetemi botanikai kertben tenyész- tik már évtizedek óta. Előbb virít mint a Ribes floridum, — úgy áprUis vége felé ; termése kellemetlen zamatú. 18. Rihes procumhens P alias FI. ross. I. 2. (1788) 35, tab. 65. — Lecsepült ribiszke. Alacsony lecsepiilt cserje, fényes meztelen, de a mellett gyéren olajmirigyes nyúlánk ágakkal. Szíves vállú, 3-karélyú levéllemezei színükön fényes-zöldek s alig mirigyesek, fonákukon sápadt-zöldek, pelyhesedők és elég bőven mirigypontosak. Fel- álló rövid fürtjei gyérvirágúak ; \'irágzati tengelyük vékony, szőr- telen, fényes ; kocsánai is fényesek, szőrtelenek, apró murvájuk- nál sokszorosan hosszabbak; virágai kisebbszerüek, maghonuk bőven mirigypontos, csészéjük tányérformán kiterülő, szennyes színű és fonákán molyhos pelyhű, apró szirmaik sötétpirosak. Őshonos Szibiria nyirkos laposain az Altai- hegységtől az Ochotzki-tengerig, valamint Mandsuria folyóinak mellékein. Tenyésztették néhány év előtt a budapesti egyetemi növénykertben. 19. Ribes nigrum L. Spec, plánt. (1753) 201. — Fekete ribiszke. — [R. nigrum Diószegi* Magyar füvészk. 180.] Felálló 1 — 2 méter magasra megnövő cserje, pelyhes és mirigypontos jókora hajtásokkal. Fája, levelei, virágai, termései kellemetlen szagúak. Vállon többé-kevésbbé szíves, 5-karélyú levéllemezei élükön durván csipkésen fürészeltek, színükön foná- kukon zöldek, fonákuk erein aprón sűrűn pelyhesek, érközeiken mirigypontosak. Gyérvirágú sűrűn pelyhes virágzatai elállók; fél- gömbded serlegforma szennyesen-zöldes (ez a tőalak) vagy szür- kén-zöldes (ez a f. griseum m.) virágai sűrűn aprón pelyhesek és mirigypontosak, csészéjük hasábjai witáskor gyengén hátra- türemlök. Virít kérteinkben április végén, május elején. Több- féle változatban tenyésztik. Ilyenek : f. griseum M. — Virága szürkén-zöldes, termése sárgás- zöld. [Dignoscitur floribus griseo-viridibus, baccis luteo-viridibus]. Tenyésztik Budapest botanikai kertjeiben. f. aconitifolium Kirchner Arb. musc. 1864 p. 412. — Ennek levelei mélyen 5 hasábra vannak beszabdalva. Bogyója fekete, mint a tőalaké. f. apiifolium Kirchner 1. c. — Ennek levelei külön- féle alakú szabdalványokból (R. heterophyllum Hort.) vannak összefűzve. Bogyója ennek is fekete, mint a tőalaké. Észak- és Északnyugat-.E'Mrdpft őshonosa, a hol nagyban tenyésztik is és sajátos illatú leveses nagy bogyóiból, a „Cassis" néven ismert likőrt készítik. Nálunk is régóta tenyésztik és úgy látszik,h ogy azokon a helyeken, a honnan mint őshonost közlik (Vág-folyó szigetei, Tátrafüred, Késmárk, Mármaros) csak elvadult. 20. Ribes Culverwellii Macfarlane ex Gard. chron. XXVIII. (1900) 7. — Gulverivell-féle ribiszke. 22 SIMONKAI L. [R. grossularia X nigrum Schneider Laiibholzk. I. (1905) 414. — É. Schneideri M a u r e r ex Schneider I. c. 414.] Felálló s termetre a Ribes uvacrispa v. subinrrme növény- hez hasonló, tövistelen cserje. Egészen fiatal levéllemezeinek fonákán kevés olajos-mirigypont van széthintve, niaghonán is akad néhány mirigypont. Szennyes-zöld virágainak csészecsöve hosszabb és karcsúbb, mint a R. grossularia virágainak rövid öblös csészecsöve ; virágzati nyele elálló, 2 — 25 cm. hosszú, sűrűn s aprón pelyhes, többnyire 3-virágú, a mely virágai közül 1. a virágzati nyél alsó tájából, 2. pedig a csúcsából ered. A R. nigrum és R. grossularia mesterséges, kölcsönös beporzásából keletkezett kerti-hybrid. Nálunk a gellérthegyi Kertészeti intézet fáskertjében tenyésztik. 6. §. Grossularia Richárd Botanique médic. II (1823) 488. Ágaik, vagy legalább is a meddő hajtásaik tüskések. Oldal- rügyeik, illetőleg törpe- (vagy nyúlánk) hajtásaik tövét vértező tüskéik vagy magánosak, vagy 3-asaJc. Törpe hajtásaik leveles csúcsából eredő virágaik vagy magánosak, murvagalléros kocsán- nal és murvagallérjuk alatt kis nyelecskével is ellátva, vagy pedig 2 — 4-virágú kis fürtöcskévé vannak összeillesztve. t U^9y porzóik, mint a bibenyelük szőrösek. 21. Mbes niveum Lindl. Botan. register XX (1835) tab. 1692. — Hófehérvirágú piszke. Felálló, 2 — 3 méter magasra megnövő, nyúlánk, meztelen s fényes hajtású cserje. Agai csupán a bütykeiken tüskések, tüs- kéik rendszerint magánosak, egyenesek, erősek. Kerekded vagy vesealak uan-kerekded levéllemezeinek karélyai tompán kerekítettek, épek vagy 3-fogúak. Fiatal levelei nyelestől együtt gyengén pely- hesedők. Virágzata meztelen, 2 — 4-virágú. Fehér s teljes kinyílás előtt hengerescsészéjü virágai jókora kocsánúak, tövön apró fehér raurvácskával. Porzóik és bibenyelük a csészénél hosszabbak; por- tokjuk pelyhes ; porhonuk és bibéjök nyele szőrösen borzas. Maghona meztelen; apró bogyói feketék. Őshonos az északamerikai Egyesült-Államok északnyugati területén, így Washington, Oregon, Idaho államok dombvidékein. Kérteink díszcserjéje. Helyenként a sárga foltokkal (foliis aureo- variegatis) tarkáit kerti változatát is tenyésztik. •f f Porzóik meztelenek, bibenyelük és csészéjük öblé- nek belseje pelyhes. 22. Ribes divaricatum D o u g 1 a s in Trans. hort. soc. VII (1830) 515. — Terpedtágú piszke. [R. divaricatum v. glabriflorum K o e h n e Dendr. (1893) 200. — R, divaricatum a. Douglasii J a n c z. Monogr Grosseil. (1907) 391.] Változó termetű, felálló, 1 — 4 méter magasra megnövő cserje, ágainak bütykein 1 — 3 erős tüskével. Elálló, vékony ten- gelyű s kocsánú, 2 — 6 virágú, hosszúkás virágzata meztelen; a • HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „ RIBE8 " -FAJAI ÉS AZOK FAJV.4lT0ZATAI 2 3 csészéjének kelyJie (öble) tölcsérforma, a maghon felé egyen- letesen keskenyedő és meztelen, halvány- vagy gesztenyebarna- szinű csészehasábjai nyelvformák, hátratür emlők. Oömhölyü fekete bogyója ehető. Eszakamerika nyugati Egyesült-Államaiban, nevezetesen Washington államban otthonos. Nálunk ritka helyt tenyésztik, — így például Magyaróvárott a Gazdasági intézet fáskertjében, Budapesten a gellérthegyi Kertészeti intézetben. 23. Ribes oxyacanthoides L. Spec. plánt. (ed. 1753) 201. — Hegyestüskéjü ribiszke. [R. hirtellum Michx. flóra Bor. Amer. I (1803) 111. — R. irriguum Douglas in Trans. hort. soc. VII (1830) 516.] Felálló termetű 1 — 2 méter magasra megnövő tüskés cserje, mely termetében a R. grossularia-hoz hasonlit. Virágai és 2 — 5- virágú rövid virágzata meztelenek; csészéjének kelyJie harang dad, a maghon felett ívesen kiszélesedő ; csészehasábjai virításkor hátratürtek; maghona tojásdad; virágzati murvái zöldek, aprók, tojásdad-kerekdedek. Levéllemezei 3 — 5 karélyúak, élükön dur- ván csipkésen-fűrészesek, szinükön-fonákukon zöldek, többé- kevésbbé pelyhesek. Bogyói gömbölyűek, pirosak vagy sötétszínűek, kellemetlen zamatúak, rövid fürtöcskékben csüngők, borsó- nagyságúak. Őshonos Eszakamerika mérsékelt övén az Atlanti-tenger tájaitól (New-Foundland, New-Jersey) a Sierra-Nevada és a Cas- cade hegységek havasalji tájaiig. Nálunk két változatban tenyésztik ú. m. : tipusos alakjában (R. hirtellum Michx 1. c), a melynek a levelei szőrösebbek s a virágai halvány zöldes-sárgásak, bogyói pirosak ; és a /'. irri- guum (Douglas 1. c. pro specie) J a n c z. Monogr. (1907) 388 változatban, a melynek levelei kevésbbé szőrösek, hátratürt csésze- hasábjai sötétpirosak ; bogyói feketébe hajló sötétpirosak. 24. Ribes grossidaria L. Spec. plánt. (ed. 1753) 201. sensu ampl. — Köszméte piszke. [R. grossularia L; Lumnitzer* Flóra Poson. (1791) 95. — R. reclinatum. et R. uvacrispa Diószegi: Magyar füv. könvv (1807) 180.] Felálló, 1 — 1*5 méter magasra megnövő cserje. Hajtásai rendszerint csupán a bütykeiken tüskések; néha azonban a büty- kök közötti részeik kérgén is majd nagyobb tüskéket is növesz- tenek, főkép az erős sarjhajtások [f. acerosa B o r b. in Erdészeti lapok XXIV (1885) 384], majd pedig csak fúlánkszerű tüskéket (f. aciculosa m,). Egy-egy oldalrügyének csúcsából 1 — 3 virág fejlődik ; e virágai mindenikének van kis virágzati nyele, ennek csúcsán egy kis zöld, többé-kevésbbé összenőtt murvagallérka, a melyből virága kocsánja emelkedik ki. Virágainak maghona csaknem gömbölydeden degesz, rendszerint pelyhes vagy mirigye- sen borzas; csészéje pelyhes, főkép a harangforma zöldes kely- hén, csészehasábjai nyelvformák, csúcson kerekítettek, többé- 24 SIMONKAI h. kevésbbé pelyhesedők^ virüáskor hátratüremletteh, gyengébben vagy^ erösebben piroslók. Többféle változatban egész Európában sőt Északafrikában és a Kaukázuson is őshonos. Főbb változatai: a. Ribes reclinatum L. 1. c. 201. — [R. uvacrispay. subinerme B eriandi er in DC. Prodr. III (1828) 478. — R. grossularia var. duhium Jacq. in Engler et Prantl: Die Nat. Pflan- zenfam. III. 2. (1891) 93.] Ennek ágai többnyire simák, fénylők, tüskétlenek. Hazánkban a Drevenyiken és Késmárk hegyvidékén szedtem ; láttam a Mátráról és Máramarosból. Hazai példányaink bogyója mirigyesen borzas. j3. Ribes uvacrispa L. 1. c. 201. Ez is előfordul tüskétlen ágakkal (pl. a Dévénytetőn); főjellemzője azonban az, hogy bogyói elvégre kopaszok. Gyakran tenyésztik. Vadon termő pél- dányait Spanyolországhói láttam. Y. Ribes grossularia L. sensu strictissimo. Ennek az ágai tüskések, bogyója pelyhesen borzas, — vagyis a mint Linné írja: „baccis hirsutis". — Széltében termesztik s el is vadul. S. Ribes hybridum Besser Prim. fi. gal. aust. I (1809) 186. — [R. uvacrispa v. Besserianum Berl. in. D C. 1. c. 478.J Agai tüskések; bogyói nemcsak egyszerű szőröktől, de főkép alsóbb részükön mirigyszőröktől is borzasok. Termesztik és el is vadul. s. Ribes qlanduloso-setosum (K o c h Syn. flór. germ. 1837 p. 165 pro var.) Ágai tüskések, néha fulánkosak is ; bogyóig gyak- ran csak ritkásan, mirigyesen borzasok, mirigysertéik véknyak. Tenyésztik, de északibb és nyugotibb hegyvidékeinken vadon is díszlik. C. Ribes hunyadénse S i m k. [íj*, aciculare B o r b. in Erdé- szeti Lapok 1885 p. 384, — non Smith.]. Ágai tüskések és gyakran elég bőven fulánkosak is ; levélnyele és a levele fonáka nemcsak egyszerűen, hanem mirigyesen is szőrös ; termésének rendszerint sárgás mirigysertéi erősek, merevek, sűrűek. Dél- keleti Kárpátaink növénye az abrudbányai Vulkán- és a Retye- záttól kezdve a bárczasági hegységig ; továbbá a Balkán-fél- sziget északibb hegyvidékeinek honosa Horvátországtól s Mon- tenegrótól kezdve a Koloferi-Balkánig. [Ribes Jmnyadense S i m k. distinguitur a Ribis grossidariae var. glanduloso-setosa K o c h 1. c. : baccarum setis glaudulosis validioribus pallidioribus densioribusque, necnon foliorum dorso atque petiolis pilis etiam glanduliferis vestitis. Hungáriáé ditiones australiores praecipue inhabitat, e. g: montes Vulkán, Retyezát, Keresztény-hegység ; item montes peninsulae Balkán, e. g : Kapella, Plyesevicza ! Montenegró, Balkán supra Kalofer !J Európa kertjeinek széltében és régóta termesztett gyümölcs- bokra. Termesztett fajtáinak száma, a melyek egy része hihető- leg félvér eredetű, igen jelentékeny. Poiteau et Turpin a „Traité des arbres fuitiers, de Duhamel du Monceau" czímü művök Ill-ik kötetében (1835), e konyhai használatra termelt piszkének már 27 fajtáját mutatják be írásban és képekben. HAZÁNK ÉS AZ ADRIA ÉSZAKKELETI „ RIBE8 " -FAJAI ÉS AZOK PAJVÁLTOZATAI 2 5 25. Ribes pseudocynoshati (cynosbati X grossularia f.) S i m k. Ebi-féle jjiszlce. Köszméte (B. grossularia L.) termetű, felálló, boglyas vagy 1 méter magasra megnövő cserje ; de virágai (1 — 2 virág) kis kocsánjának murvagallérja alatt, apy-ón és sűrűn pelyhes 1'3 — 2 cm. hosszú, elálló Icözös virágzati nyél is van, a fiatal termése pedig nagyobb részt mirigytelen, erős fulánkokkal, s a mellett gyengébb mirigy sertéklcel is el van látva. Rövid, a virágánál rendszerint rövidebb viráglcocsánán, 1 — 2 apró elálló serte van; csészéjének nemcsak a hasábjai, hanem a kelyhe is pelyhes; virága kisebb és karcsúbb, mint a Ribes grossularia-é. Fulánkos termése göm- bölyű, virágzati nyele miatt a hajtástól távol lálló. Fiatal hajtásai, sőt azok fiatal tüskéi is pelyhesek. Levél- lemezei tompán vagy kerekítetten 3 — 5 karélyúak, durván csipke- fűrészesek, nyelükkel együtt pelyhesek. Budapesten, az egyetemi botanikai kertben már 1820 óta termesztik (Sándor Exs. !). Van belőle egy példány Virginiából (Amerikából) is a M. N. Mtlzeum herbáriumában. Kerti hybrid a R. grossidaria valamelyik formája és a R. cynosbati közt. Mint ilyen a Ribes utile {cynosbati X grossidaria) Janczewski in Bull. acad. Cracov. 1906 p. 286 ; J a n c z. Monogr. Grosseil. (1907) 194. társfaja. Janczewski azonban az ő Ribes utile fajának virágát 1. c. p. 495 lerajzolván, annak magho7iát, kocsánját és csészéje kelyhét meztelennek ábrázolja és a leírásban is meztelennek mondja, mondván : „Fleurs . . . sub- pubescentes. Ovaire SLjrrondi glabre. Pedoncide de 1 — 2 mm. glabre" . Mivelhogy ettől a meztelen kocsánú, maghonú, kelyhű R. utile J a n c z. növénytől (a melyet eredeti példányokban nem láttam), az Amerikában és minálunk is régóta tenyésztett R. pseudocynos- bati, sűrűn pelyhes virágzati nyele, de főkép sertés- és mirigy- szőrös maghona, meg bőven pelyhes csészekelyhével feltűnően különbözik : ezért ezt mint a R. utile J a n c z. társfaját meg kellett különböztetnem. [Ribes pseudocynosbati S i m k , distinguitur a stirpe Ribis utilis {cynosbati X grossidaria) Jan ez 1. c: stipite inflorestentiali dense pubescente; pedunculo setis nonnullis parvis; ovario aciculis pilisque nonnidlis glanduliferis; necnon calycis tuba receptaculoso pube densa, — vestitis. Haec etiam uti R. utile J a n c z. est stirps hybrida, in hortis botanicis orta. et in hortos europaeos verisimiliter ex America allata.J 26. Ribes cynosbati L. Spec. plánt (ed. 1753) 202. — Ebi piszke. Különbözik az előbbitől abban, hogy egész termetében meztelenebb ; hogy elálló karcsú virágzata 3 — 5-virágú, 5 — 6 cm. hosszú. Lazán álló virágainak kocsána, valamint virágzati nyele meztelennek látszó, a rajta levő gyér mirigyes serték mellett is; maghona majd fulánkos, majd egészen meztelen; csészéje harang- dad, kelyhével együtt, — meztelen. Termése nem ennivaló. 26 HOLLENDONNER F. Tenyésztését jelzik egyes kertjeinkből, — de eddig hazánk kertjeiből nem gyűjtöttem. Hogy a mi éghajlatunk alatt sikerrel tenyészthető, az kétségtelen ; mert őshona a mérsékelt éghajlatú Északamerika, az Atlanti-tenger tájaitól (New-York, Virginia, Carolina) kezdve, a Rocky-Mountains-ig. fft- — A porzók, és bibenyelek is mezte- lenek. Tüskéik nagyok. 27. Ribes stenocarpum Maxim in Bull. acad. Pétersb. XXVII. (1881) 475. — Karcsúbogyóju piszke. Ezt az 1 — 2 méter magasra megnövő, boglyasan Ívesen elágazó, hatalmas tüskéjű díszcserjét., őshonából, Chindból (Kan- sou, Chensi tartományokból), Európa kertjeibe csak a múlt év- tizedekben plántálták át. Nálunk szépen díszlik, termést is hoz Budapesten a gellérthegyi Kertészeti intézet sziklás formátiójában. Feltűnők véknyas, verhenyes hajtásai, nagy és verhenyes, hár- mával egybenőtt tüskéi, helyenként fúlánkos mezű barnán-ver- henyes kérge, ívesen-boglyasan kifejlett ágazata. Virágai (a mi példányainkon) magánosak, a törpe hajtás csúcsán felfelé vagy rézsut állók ; virágzati nyelük 2 — 3 mm., a felett igen apró murva- gallér van (J a n c z e w s k i 1. c. p. 252. helytelenül mondja azért, hogy „Bractéoles nulles") ; virága csészéjének zöldes hasábjai virításkor hátratüremlettek, és felettük, a porzókkal csaknem egyenlő hosszú nyelvformájú hegyescsúcsú fehér szirmai, egye- nest felállók. Hosszúkásán karcsú termése meztelen, üvegesen áttetsző., fiatalon halovány-zöldes, később pirosló árnyalatú. Éretten savanyú, — de ehető. Nálunk csupán a fénynek jobban kitett felsőbb ágain hoz virágaiból néhány termést. (A szakosztály 1908. évi május 13-án tartott üléséből.) Holíendonner F. : Kz Alyssum Arduini szárának anatómiájáról. Dennert a keresztesvirágiíak szárának összehasonlító anatómiájával foglalkozva ^ dolgozatában hét csoportot — típust — állított fel, melyeken belül azután újból alsóbb rendű típusokat külömböztet meg. E hét típus a cambium-gyűrű teljes, vagy meg- szakított voltán, a kemény háncs különböző módon való kifejlő- désén és a primar edénynyalábokat összekötő prosenchyma-gyűrű kialakulásán alapszik; az egyes típusok a nevüket a beléjük tartozó legfontosabb genuszról kapják. Dolgozata szerint 4 Alyssum-ot vizsgált (A. calycinum, A. mon- ' W i g a n d : Bot. Hefte. I. 83. o. AZ ALYS8UM ARDUINI SZÁRÁNAK ANATÓMIÁJÁRÓL 27 tanúm, A. petraeum és A. alpesire) és az ezekből nyert tapasz- talat alapján állította fel a Turritis fötípus alá tartozó Alyssum altípust, melybe az említetteken kívül a Draha incana, Farsetia clypeata is tartozik. Vizsgálata e szerint nem terjedt ki az Alyssum saxatile-re és így az akkor még ugyanezen név alá foglalt Alyssum Arduini F r i t s c h-ről sem emlékezhetett meg. Az előbbit azután F. V r b a dolgozta fel/ de nem annpra a másodlagos vastagodásból szár- mazó elváltozásokat, mint inkább a virágos és évelő szár anatómiai összefüggésének kimutatását tartotta szem előtt. V r b a szerint a virágos szár alsó internodiumában az Alyssum, a felsőbb csomó- közti szárrészben pedig a Cochlearia típus fejlődött ki és így itt a Dennert-től felállított „Metamorphosenstadien"-t látja, a mely abban áll, hogy a míg az alsóbb internodiumokban pld. a cambium-gyúrü teljes és bélsugarakat hoz létre, addig a felsőbb csomóközti részekben a cambium csak az edény nyalábokban van meg, vagy pedig nem választ le bélsugarakat, hanem] ezek helyét prosen- chyma és edények töltik ki. D e n n e r t ezeket a típusokat úgy tekinti,^ „mint egy ideális, de nem reális fejlődésnek tagjait. A típusok ezek szerint analógok volnának a levélnek metamor- phosis útján létre jött alakjaival (al-, lomb-, fel-, csésze-, szirom-, porzó-, termőlevél.)" vagyis a típusok nem egymásból fejlődnek, hanem már, „az ősmeristemában van az ok, hogy mig alsó internodiumban a cambium másodlagos prosenchymát, edényeket és bélsugarakat hoz létre, addig a középső internodiumban az ősmeristema kezdettől fogva olyan, hogy a cambium itt csak másodlagos prosenchymát és edényeket készít, de bélsugarakat nem választ le", Vrba azonban nem tartja megfelelőnek Den- nert xylem-gyűrü, primar-, secundar-prosenchyma elnevezéseit, mert szerinte ezek nem egyebek, mint fa közötti kemény háncs- csoportok és így a cambium rendellenes működéséből származ- nának. Ugyanez okból téves szerinte Engler-Prantl-náP a „prosenchyma" elnevezés is. Ezek volnának azok a fontosabb irodalmi adatok, melyek- ből kitűnik, hogy az Alyssum-ok szárának anatómiájáról szóló ismereteink hézagosak, némely szövet értelmezése és így meg- nevezése is kétséges, a másodlagos vastagodással járó elváltozá- sok közül a periderma fejlődésére vonatkozó beható vizsgálatot pedig nem is végeztek. Nem tartottam tehát feleslegesnek, hogy a szóban forgó viszonyokat az Alyssum Arduini-n is megvizs- gáljam, különösen szem előtt tartva Vrba fa közötti háncsának, D e n n e rt xylem-prosenchyma-gyűrűjének úgy alaki, mint fejlő- déstani, de mikrochemiai tulajdonságait is, hogy ezen az alapon azok helyes értelmezését adhassam. 1 Österreich. bot. Zeitsch. 51. évf. (1901.) 225. old. * i h. 118. old. » Nat. Pflnzfam. III. 2. 146. old. 28 HOLLENDONNER F. Vizsgálataimhoz az anyagot a Gellérthegynek Dunára néző szikláiról szereztem ; dolgozatom pedig a kir. József-műegyetem növénytani intézetében készült. Az évelőszár fiatal internodiumában a szöveteknek a követ- kező elrendezését találjuk : az egysoros felbőrt (epidermis), mely- ben a sejtek belső tangentialis fala a radiális falakhoz viszo- nyítva elég vastag, ágas-bogas, egysejtű szőrök födik. A felbőr alatt foglal helyet a szár tetemes részét kitevő elsődleges kéreg, melynek külső sejtjei, hol collenchymásak, hol pedig a vastago- 1. rajz. Az évelő szár elsődleges edény nyalábjának keresztmetszete : h. háncs ; c. cambium ; pp. primar prosenchyma ; e. edények ; pa. cellulósa falú faparanchyma 250 1. dás elmarad, vagy igen kis fokú ; falaikon nagy számban van- nak gödörkék, melyek különösen idősebb korban láthatók jól. A központi hengert keményítős hüvely választja el az elsőd- leges kéregtől és így az Alyssum Arduini endodermis-e meg- egyezik a legtöbb eddig ismert keresztes virágú növény endo- dermis-ével.' Sejtjei csak tartalomban különböznek az alatta levő 3, esetleg több sejtsorú pericykel-től. ' S c h o u t e : Die Stelartheorie (190;:5). AZ ALYSSUM ARDUINI SZARÁNAK ANOTOMIAJAROL 29 Az edénynyalábok (1. rajz) körben állnak, részeik : a háncs, melyben a szitacsöveket vastagabb falú sejtek veszik körül, továbbá a cambium és a fa. Az elsődleges fa edényei keskenyek, hosszú tagúak, csavaros, gyűrűs vastagodással. A mechanikai elemek csak később fejlődnek ki, néha azonban kifejlődésük az első évben el is marad, úgy hogy a fa csak edényekből és cel- lulosa falú parenchymából áll. Dennert-tŐl említett „belső cambiumot" az edénynyalábok bélfelé eső részén nem találtam. Az egyes edénynyaiábokat vékonyfalú, keskeny üregű, plasma- tartalmú, prosenchymás, oszlásra képes szövet köti össze (1. rajz). mmmm. 2. rajz. Az elsődleges edénynyalábok elölt álló sklereida-csoport keresztmetszetben. 200/1. mely a cruciferák szárára különösen jellemző és részben ennek alapján állította íel D e n n e r t a keresztes virágúák 7 típusát. Itt tehát a fascicularis és interfascicularis cambium között — kiala- kulásuk idejét tekintve — különbség nincs ; a parenchymás elsődleges bélsugarak pedig hiányzanak. Ezek alapján tehát az Alyssum Arduini a Turritis főcsoportba tartozik, liol^ „a cam- bium gyűrű nincs megszakadva és elsődleges bélsugarak nem választják el az egyes edénynyalábokat." A bél parenchymás sejtekből áll, melyek nagy üregeket zárnak körül. Az edénynyalábok előtt álló bélsejtek kis üregűek és valamivel vastagabb falúak, mint egyebütt. 1 D e n n 8 r t : i. h. 109. old. 30 HOLLENDONNER F. Idősebb korban azonban e szövetek különböző elváltozá- son mennek keresztül. így a bélnek az elsődleges edénjTiyaláb- részek előtt levő sejtjei hosszirányban megnyúlnak, oszlopala- kúakká lesznek, faluk vastagodik, úgy hogy üregük csak pont- nak tűnik fel a keresztmetszeten ; falaikat gazdagon járják át az egyszerű gödörkék, melyek néha többszörösen el is ágaznak (2. rajz). A mi mikrochemiai viselkedésüket illeti, nemcsak az kén- savas analin, valamint a ploroglucin és sósav, hanem a kálium permanganát-reactió is az elfásodást mutatta. Ugyanerre az ered- ményre vezetett a W art ha professzortól ajánlott^ sósavbaa oldott nitranilin-nel való reactió is. De nemcsak az edénynyalá- DUüÖ^UWj mm l )í \v 'QWn 3. rajz. A bél közepén álló sklereida-csoport. 200/1. bok előtt, hanem"a bélnek beljebb eső sejtcsoportjain is történik ilyen megvastagodás. Különösen idős példányok belében vannak igen nagy számban az ilyen bélsklereidák (3. és 4. rajz). Alak- jukra nézve megegyeznek aHaberlandttól leírt - és lerajzolt -^ „stabförmige Sklereinchym-Zellen, Stabzellen" és a Tschirch- féle. — Makrosklereidennel.'^ Magyarul — alakjukat tekintve — talán oszlop-, dúczsklereidáknak lehetne őket nevezni. Az edénynyalábok közeit gyűrűalakban kitöltő vékonyfalú, prosenchymás szövet sejtjei szintén kezdenek vastagodni és elfá- .'U7. ábra 1 Term. Tud. Közi. (1908.) 370. ^ Phys. Píianzenanatomie. III. Aufl. 148. 3 ih. 149. T s c h i r c h , Angewandte Pflanzenanatomie (1889.) I. 303. old. AZ ALY8SUM ARDUINI SZARÁNAK ANATÓMIÁJÁRÓL 31 sodni és ebből lesz az a szövet, melyet D e n n e r t primar-pro- senchymának nevez, szemben az edénynyalábokban található és a fascicularis cambiumtól létrehozott secundár-prosenchymával. A két prosenchymát azután együttesen xylem- gyűrűnek, intracam- bialis erősítő övnek nevezi, hogy a Éanunculaceae extracam- bialis övétől megkülönböztethesse. Primarnek azért nevezi, mert külön oszló szövetből jön létre és korát tekintve — noha a vas- tagodás később áll be — egyidős az elsődleges nyalábrészekkel. A mi pedig keletkezésük helyét illeti arra nézve is közel állnak egymáshoz, mert úgy az edény nyalábok, mint az ezek közötti prosenchymás sejtek abból a szövetből veszik eredetüket, mely 4. rajz. Hosszmetszet a bélből : p. parenchyma ; s. oszlop-sklereida. 200/1. igen fiatal korban osztódó sejtekből álló gyűrűt ad a kereszt- metszeten és míg egyes részeiből az elsődleges edénynyalábok fej- lődnek ki, addig a többi rész megtartja oszló-képességét és lesz belőle az elsődleges prosenchyma, illetőleg a kifelé eső részén a interfascicularis cambium. Itt tehát már a procambiura kezdettől fogva teljes gyűrű és a cambium ezután kifelé háncsot, befelé pedig csak fát hoz létre. Ennek kiemelését különösen fontosnak tartom, mert Vrba szerint^az J.. saa;aíiZe cambiuma „kifelé csak lágy háncsot, befelé azonban a fa elemei mellett, abnormis kemény- liáncsot is választ le, vagy a cambium bizonyos helyen megszű- nik fát létrehozni és helyette a belső oldalán háncs képződik." 1 i. h. 231. old. 32 HOLLENDONNER F. Vizsgálataim azonban arra az eredményre vezettek, hogy a cambium itt csak egyszerűen perforált, rövidtagú, hálózatosán vastagodott edényeket, cellulosa falú, kissé megnyúlt parenchy- mát és elfásüdott, prosenchymás mechanikai elemeket — libri- form-sejteket — választ le (5. rajz) ; ez utóbbiak azok, a melye- ket V r b a keményháncssejteknek nevez és rajzol. Indokolásul azt hozza fel, hogy sehol sem talált átmenetet fasejt és skleren- chyma között. Oly helyen vágva azonban keresztül a szárat, a hol a cambium éppen ezeket hozza létre, azt találjuk, hogy igen is meg van az átmenet az elfásodott, vastagfalú libriform és a vékonyfalú prosenchyma között és a mint a reactiók mutatták. 5. rajz. A másodlagos fa elemei : l. libriform ; e. edények ; p. parenchyma. 260/1. már ilyen átmeneti állapotban át vannak itatva lignin anyagok- kal. Az átmenet kimutatása azonban nehéz, mert a míg a cam- bium működése lassú, addig a sejtek falának a vastagodása és elfáso- dása gyorsan történik és nem is bárhol, hanem csak egyes, előre meg nem határozható helyen választatnak le. A mi alakjukat és mikrochemiájukat illeti szintén libriform-ra vallanak. Alakjuk, mint az 5. rajzból kitűnik, igen változatos, többnyire megnyúl- tak — rostszerűek — vannak azonban közöttük rövidebbek és szélesebbek is ; falukon bőviben vannak a hasitékszerü, egyszerű gödörkék és nagyon jellemző alakjukra, hogy igen gyakoriak közöttük az olyanok, a melyeknek, hol az egyik, hol pedig mind- AZ ALYSSUM ARDUINI SZÁRÁNAK ANATOMÍÁJÁRÓL 33 két vége ketté ágazik. Ugyanilyenekről tesz említést ^ S a n i o is egy egész csomó növénynél. Hosszúságuk igen tág korlátok között mozog ; a legkisebb 73, a legnagyobb 286 \i volt ; leg- gyakoriabbak a 150 — 170. [x-osak. A mikrochemiai vizsgálat szerint faluk teljesen elfásodott. Mindezek a felhozott tulajdonságok : fejlődés, alak, vegyi összetétel azonban még nem adnak biztos alapot, a melyre támaszkodva eldönthetnénk, hogy ilyen esetben keményháncs- csal, vagy libriformmal van-e dolgunk. Hisz a fejlődés mind- kettőnél ugyanaz : cambiumból keletkező, prosenchymás, utóla- gosan megvastagodó mechanikai elemek; alakjuk szintén meg- egyező, vegyi tulajdonságaikat pedig a mi illeti, ismeretes, hogy számos növény kemény háncs-rostjai szintén elfásodottak. Egyedül a cambiumhoz viszonyitoti helyzet dönti tehát el, hogy az illető mechanikai elem a háncshoz, vagy a fához tartozik-e. Haberlandt is azt mondja,"-^ hogy „a kemény háncs (Bastzellen, Hartbast) és libriform sejtek megkülönböztetése, nem a tényleg előforduló morphologiai külömbségen alapszik ; ennek jogosultsága első sorban a topographiai elhelyezéstől függ. Ily- képen a vastagító övön belül levő mechanikai elemekkel — azaz libriformmal — szemben, a kívül levőket, mint valódi háncs- rostokat szoktuk szembeí'illitani." Ugyanezt a megkülönböztetést teszi S a n i 0 is, a kitől a libriform elnevez és is származik.^ A szóban forgó mechanikai elemek, ilyképpen nem lehet- nek mások, mint libriform sejtek. Alakjuk ugyan néha nem mutatja a típust, de már Sanio* is megemlíti, hogy ezeknek a rostszerű sejteknek az alakja, ugyanabban, de még inkább a különböző növényekben is, igen sokféle lehet. A fának harmadik alkotó eleme az el nem fásodott, hatal- masan kifejlődött parenchyma. Dennert szerint a cruciferák fájában nincs ugyan parenchyma, de azt megemlíti, hogy a prosen- chymának néha olyan parenchymás kinézése van, hogy hova- tartozását nehéz eldönteni. Jelen esetben azonban bizonyosan parenchymával van dolgunk, mert a sejtek fala igen vékony és tiszta cellulósából áll ; alakjuk a hossztengely irányában kissé megnyúlt oszlopalakú parenchyma. Néha előfordul közöttük pro- senchymás végű is, legtöbbször azonban keskenyebb faluk is legömbölyített és igy gyakoriak közöttük a sejtközti járatok. Hossztengelyük átlagos hossza 75 — 80 [x ; vízszintes tengely nagy- sága pedig 13 — 15 [1. Faluk egyszeríien gödörkés. Hasonlóképpen el nem fásodott faparenchymát talált Solereder^ a Vella 1 Bot. Zeit. (1863), 106. old. * Physiol. Pflanzenanat. ül. kiad. 145. old. " Bot. Zeit. (1863), 13. old. * i. h. 106. old. * Über den syst. Wert der Holzstructur bei den Dicotyledonen. (1885.), 61. 0. Botanikai Közlemények. 1909. VIII. kötet, 1. füzet. 3 34 HOLLENDONNER F. sjnnosa-han, B o r z i pedig a Brassica fruticulosa-hsui,^ melyet interxylaris phloem-nek nevezett, de a miről Solereder megjegyzi,^ hogy Borz i-nak ez az állítása téves, mert ez csak cellulosa-falu faparenchyma. Vrba „Holzzellen" névvel jelöli a kérdéses elemeket, a mely elnevezés azonban igen tágkörű, hisz S a n i 0 ugyanígy nevezi a libriform sejteket is.^ A másodlagos fa itt felsorolt elemeit hosszmetszeten kívül Schulze-féle folyadékkal való macerálás után is vizsgáltam, hogy így izolálva, alakjuk jobban megállapítható legyen. 6. rajz. A el nem másodlagos fa keresztmetszete : l. libriform sejtcsoport ; fásodott faparenchyma ; e. másodlagos edények. 24U/1. Keresztmetszeten vizsgálva ezeknek az elemeknek elrende- ződését a kép (6 — 7. rajz), melyet kapunk, egészen szokatlan, különösen, ha még valamelyik fareactiot is alkalmazzuk, vagy az elfásodott részeket megfestjük. Az el nem fásodott, cellulosa-falu faparenchyma képezi a fatestnek az alapszövetét, a melybe a többi elem : edények és libriform csoportok be vannak ágyazva. Az edények vagy egye- dül állnak a parenchymában, vagy a libriform csoport övezi 1 Solereder: Syst. Anat. (1899.), 175. old. - I. h ' Bot. Zeit. 1863, 101. old. ..Einfache (d. h. ungetheilte) bastartige Holzfasern, oder Holzzellen, íibrae, sive cellulae libriformes simplices". AZ ALY8BUM ARDUINI SZARÁNAK ANATÓMIÁJÁRÓL 35 őket, vagy pedig ugyanennek a szélén foglalnak helyet. Az elfásodott mechanikai elemek csoportjai körben helyezkednek el, de a gyűrűt hol a parenchymától körülvett edények, hol tisztán a cellulosa-falu faparenchyma szakítja meg. Ily módon tehát oly övek váltakoznak a fatestben, melyek közül az egyikben megvan, a másikból azonban hiányoznak a libriform sejtek, vagyis elfásodott elemekben gazdag és szegény övek váltják fel egymást ; mivel pedig a vizsgálatok arra vezettek, hogy minden évben — rendes körülményeket feltételezve — egy íás elemekben (libriform) sze- 7. rajz. Az évelő szár keresztmetszete: p. pára; s Sj Sg sklereida csoport; h. háncs ; c. cambium ; cp. a fatest alapszövetét tévő cellulosa fa-parencliyma ; l. libriform csoportok ; v. edények ; bs. bélskleridák. 16/1. gény és egy fás elemekben gazdag öv keletkezik, így ez övek számából — megközelítőleg — a másodlagosan vastagodó szár korát is megállapíthatjuk ; pld. a 7. rajzon bemutatott szár 6-ik évében van, de az ez évi libriformos öv még hiányzik, mert ez a tenyészeti év végén keletkezik, a metszet pedig május 6-án gyíijtött anyagból készült. Megemlítem, hogy a mint az évgyűrű kifejlődése is sok mellékkörülménytől függ, ugyanez áll az emlí- tett övekről is. Továbbá megtörténik, hogy az első évben a fascicularis cambium nem hoz létre mechanikai elemeket, secundar prosenchymát és így a prosenchyma- gyűrű nem lesz teljes. Máskor ugyanezt teszi az interfascicularis cambium. A cambiumnak befelé való osztódásainak az eredménye egy és ugyanazon időben lehet 36 HOLLENDONNER F. tehát edény, libriform és faparenchyma ; de mikor a libriform a túlnyomó, akkor kevés a parenchyma és megfordítva, a paren- chymás öv keletkezésekor hiányzik, vagy csak az öv befejezése felé keveredik bele libriform. Az edények, körülbelül mindkét övben egyenlő számban találhatók. A másodlagos háncs túlnyomó részben a faparenchymához hasonló háncsparenchymából áll, úgy hogy a kettő között csak helyzetbeli különbség van. Radiális elrendezésüket gyakran zavar- ják meg kisebb üregű, vastagabb falú sejtcsoportok, melyek a tápláló anyagok szállítására való rostacsöveket veszik körül (1. 8. rajz. Az évelő szár külső részének hosszmetszete : p. pára ; yhd. phelloderma ; k. elsődleges kéreg brachysklereida- csoporttal ; s. makro v. oszlopsklereidák. 200/1. rajz). A cambium folytonos, habár lassú működése folytán lassan- ként kijjebb kerülnek ezek a csoportok és ekkor sejtjei közül hol többnek, hol kevesebbnek a fala elkezd még jobban vastagodni és elfásodni. Ezek képezik tehát a háncs mechanikai elemét és pótolják a háncsrostokat. Hasonló sklerozis áll be a pericykel- nek sejtjein is ; sőt a keményítőshüvely vizsgálása közben kitűnt, hogy az egész szárban éppen a keményítőshüvely belső oldalával érintkező és az elsődleges edénynyalábok sugarába eső sejteken áll be legelőször ez az elváltozás (8. rajz s). Ugyanígy vastagod- nak meg és fásodnak el helyenkint az elsődleges kéreg paren- chyma sejtjei is ; még pedig minél idősebb a növény, annál több az ilyen elfásodott sejtcsoport is. Ezek az elsődleges kéreg- hez tartozó, megfásodott falú sejtek a típusos parenchyma-sejtből AZ ALYS8UM ARDUINI SZÁRÁNAK ANATÓMIÁJÁRÓL 3? fejlődött sklereidák, míg az előbbiek inkább az oszlop vagy dúcz- sklereidákhoz sorolhatók. A külső skbreiichyma őv tehát három, histologiailag is jól megkülönböztethető szövethez, ú. m. elsődleges kéreg, peri- cykel és háncshoz tartozik, A szár másodlagos vastagodásával idővel együtt jár a periderma kifejlődése, mely a keresztesvirágúakon eddigi vizsgá- latok szerint,^ vagy az elsődleges kéreg legbelsőbb sejtsorából, vagy a kemény és lágy háncs közötti sejtekből alakul meg {A7ribis prociirrens^ Áubreiia deltoides). Egészen eltérők a viszonyok az Alyssum Arduini évelő szárán, a hol már a második évtől kezdve pára borítja a szár felületét. Itt a paracambium, vagy phellogen a levél illeszkedésé- nek megfelelő helyen alakul meg. A levél nyelének lefelé néző oldalán a kéreg-parenchyma vastagfalú, egyszerű gödörkékkel dúsan megrakott, kissé elfásodott falú sejtekből áll, melyek a levélnyelet alul mintegy alátámasztják. LombhuUatáskor a phellogen ezeken a „támasztó-sejteken" belül levő parenchymá- ból alakul meg, hogy a levelet ledobja (9. rajz jh)- Ugyanilyen leválasztó pararéteg fejlődik ki az egyéves virágos és évelő szár között is. Aiz ilyenformán kifejlődött paracambium azonban nem veszti el osztódó képességét, hanem tavasszal a másodlagos vastagodás előrehaladásával folytatódik az elsődleges kéreg epi- dermis — alatti sejtsorában, úgy hogy végül itt is teljes lesz a phellogén-gyűrú, mely kifelé párát, befelé pedig phellodermát választ le (8. rajz). A phelloderma fejlődése, a mint a legtöbb esetben, úgy itt is lassú ; sejtjei téglaalakúak, egyenes sorban állnak egymás felett, faluk vastag és így jól elütnek az alattuk levő elsődleges kéreg sejtjeitől. A phelloderma-képzés miatt az elsődleges kéreg sokáig épen marad, csak sejtjei válnak ellipti- kusokká és a sklerozis mindig több és több sejtjén következik be. Idővel azonban a szár vastagodásának az elsődleges kéreg nyúlása még sem tud eleget tenni és így ennek a ledobására is rákerül a sor. E folyamatnál aztán hasonló jelenséggel van dol- gunk, mint az Evonymus eitropaea-han : '^ ugyanis itt is a nyúlni nem tudó, tehát akadályul szolgáló sklereidák dobatnak ki legelőször. Jeleneset azonban annyiban eltér a.zEvo7iymits euro2)aea-ét6\,hogy az Alyssum Arduini-n a külső paracambiumtól (phellogen) függet- lenül alakul meg a sklereida-csoport kiküszöbölésére való para- cambium, míg ott ez utóbbi lesz kiinduló pontja a külső para- cambiumnak is. Az A. Arduini-n ugyanis ez a második phello- gen úgy fejlődik ki, hogy a kiköszöbölésre kerülő sklereida- csoport körül a kéregparenchyma helyenként oszlani kezd és a sklereida-csoport felé párát az ellenkező irányban pedig phello- dermát választ le ; ily módon a kéregben egyes szigetek ^ Solereder: Syst. Anat. d. Dicotyled. 74. old. * Hollendonner: Növt. Közi. (1907) VI. 1. o. 38 HOLLÉNDONNER I?. keletkeznek, melyeknek közepét a sklereida- csoport foglalja el és ezt kezdetben egyik oldalán (9. rajz |9.J. később azonban körös- körül pára, illetőleg phelloderma határolja (7. ábra sj. E második paracambium működése folytán azután a szi;;et feletti kéreg- parenchyma felszakad, a belső phellogen csatlakozik a külsőhöz és együttes működésük folytán, különösen a sklereidák alatt nagy mennyiségben leválasztott phellodermával a sklereida-csoport las- 9. rajz. Keresztmetszet az évelő szár küIsö részéből : ts. a levélnyelét támasztó vastagfalu parencliyma ; Jh ^ külső ; ji^ a belső pararéteg ; s. sklereida csoport. 210/1. san kiküszöböltetik a növény testéből (7. rajz s.^.). A sklereida- csoport helyét elfoglaló új phelloderma- sejtek azután nincsenek ütjában a kerület nagyobbodásának, mert faluk nem fás, hanem cellulosa és így a nyúlásra egyideig maguk is képesek. A mikor azután ezek sem tudnak nyúlni, akkor egv újabb sklereida-csoport küszöböltetik ki a már leírt módon, úgy hogy az elsődleges kéreget a közbeiktatott phelloderma mindig jobban és jobban feldarabolja, miáltal a kerület tetemes vastagságot érhet el. Ez az oka azután, hogy a vizsgálat anyagául szolgáló TI cm. vastag, AZ ALYSSUM ARDUINI SZÁRÁNAK ANATÓMIÁJÁRÓL 39 körülbelül 8 — 9 éves példányban is még mindig megtalálható az elsődleges kéreg. A virágzó szárban a szövetek elrendeződése megegyezik Vrba leírásával. Itt megvan a kétféle főtípus, még pedig az alsó internodium-ban a liirritis (tágabb értelemben) a felsőbb szár- tagokban pedig a Cocldearia-úpxis ; az előbbinél a cambium teljes gyürü és nem hoz létre bélsugarakat, az utóbbinál^ „az erősitőgyürű váltakozva edénynyalábokból és primár prosenchymá- ból áll, mely az izolált cambium mellett vagy egyáltalán nem, vagy csak gyengén erősbül meg, vagyis megmarad mindig a a primár erősítő gyűrű. A kemény háncs hiányzik, vagy igen gyenge". Vrba „lehetetlennek" tarija, hogy e két típus úgy menne át egymásba, hogy az interfascicularis cambium a primár pro- senchymából alakulna meg, hiszen akkor az osztódásnak már állandósult szövetben kellene fellépnie. Vizsgálataim arra az eredményre vezettek, hogy az interfascicularis cambium nem is a már elfásodott prosenchymából. hanem a felette lévő peri- cykel-ből alakul meg. A mikor ugyanis a fascicularis cambium már annyi fát hozott létre, hogy a cambium egyenlő magas- ságban áll a prosenchyma külső szélével, akkor a pericykelnek a fascicularis cambiummal egyenlő magasságban lévő sejtsora is osztódik és így lassan kész lesz a teljes cambium-gyűrű, mely ellentétben az évelő szár cambiumával, nem választ le el nem fásodott parenchymát. Kemény háncs nincs, hanem az elsődleges háncs felett álló néhány sejt fala megvastagodik és így a kemény háncs szerepét tölti be. Jelen esetben tehát nincs metamorphozis, hanem csak foko- zatos fejlődés, a mint azt Dennert sem zárja ki,^ ha arról van szó, hogy a Cochlearia-ti-pus átmegy e a Turritis-űimsha. Az Alyssum Arduini-nek azonban sem az évelő, sem a virágzó szárát a D e n n e r t-féle Alyssum-csopoviha beilleszteni nem tudtam, mert akkor a kétféle prosenchymának olyannak kellene lennie, hogy ^ „a másodlagos prosenchyma sugaras és ívesen szét- hajló legyen és így az interfascicularis elsődleges prosenchymát elnyomva, az edénynyalábok összefolyjanak. Ez a típus továbbá megkívánja, hogy a gyűrűnek egyes nyalábjaiban csak szűk elsődleges edények legyenek, míg a másodlagos edények hiá- nyozzanak, vagy gyérek legyenek." Az A. Arduini virágzó szárában azonban azt találjuk, hogy a másodlagos prosenchyma sejtsorai csak sugarasak, de nem ívesen széthajlók és egyenes vonalban folytatódnak az elsőd- leges edénynyalábok között levő primár prosenchyma sejt- soraiban; a másodlagos edények is elég nagy számmal vannak, 1 Dennert i. m. 108. old. ^ I. h. 117. old. " I. h. 109. old. 40 HOLLENDONNER F. : AZ ALY8SÜM ARDUINI SZÁRÁNAK ANATÓMIÁJÁRÓL különösen ha az elsődleges edénynyalábok sugarában nézzük őket, hol 3 — 4-esével találhatók. Még inkább állnak mindezek az ellentétek az évelő szárra, hol a prosenchyma gyűrű kifejlő- dése a legnagyobb változatosságnak van kitéve. Néha teljes, máskor szakadozott a gyürü ; itt a parenchyma, ott edények szakítják meg, sőt egyes edénynyalábokban másodlagos prosen- chyma nem is fejlődik, hanem csak cellulosa falú pareuchymát és edényeket választ le a cambium ; a másodlagos edények pedig sokkal nagyobb számmal vannak, mint az elsődlegesek. Összefoglalva röviden dolgozatomat, a következőket emel- hetem ki : A szárban keményítős hüvely határolja a központi hengert, melyben mindig megvan, habár néha szakadozottan is, a Cruci- ferae-re jellemző prosenchyma-öv. V r b a-val szemben fenntartandó D e n n e r t prosenchyma-öv, erősítő-gyűrű elnevezése, mert úgy a virágzó, mint az évelő szár- ban lévő és a cambium-gyűrűn belül álló prosenchymás mecha- nikai elemek nem kemény háncs-, hanem libriform-sejtek. A xylem-gyűrű elnevezés nem találó, mert a „xylem" szó csak az edénynyalábokban levő fa megjelölésére használatos, pedig itt inkább az edénynyalábok közötti elsődleges prosenchyma adja meg ennek az övnek a fontosságát; továbbá a fiatal kor- ban csak cellulosából van ezeknek a prosenchymás sejteknek a fala és így is tévedésre vezethet a „xylem" elnevezés. A virágos szárban megvan ugyan a Cochlearía- és a tágabb értelemben vett THrrítís-ti\)\ifi, de nem lehet őket „metamorph- állapotok"-nak (Metamorphosenstadien) tekinteni, mert közöttük megvan a fokozatos átmenet. Az évelő szárban csak a Turritis-íőtipus van meg ; de sem az évelő, sem pedig a virágzó szár nem sorolható D e n n e r t Alysstmi-tipuíiíi alá. Lényeges különbség az évelő és virágos szár között, hogy ez utóbbiban a cambium nem választ le cellulosa-falú faperen- chymát. Végül az évelő szár phellogen-je a levél insertio síkjában alakul meg és azután folyatódik az epidermis alatti sejtsorban. A vastagodást gátló sklereidák kiküszöbölésére való phellogén olyanképpen alakul meg, hogy — függetlenül a külső para- cambiumtól — a sklereida- csoportot körülvevő parenchyma osz- tódik és nagy mennyiségben lioz létre — a párán kívül — phellodermát, mely a kiküszöbölt sklereida-csoport helyét kitöltve a kerület nagyobbodását lehetővé teszi. (A szakosztálynak 1908 november ll-én tartott üléséből.) TUZ80N J. : PAX F. „GRUNDZÜGE DER PFLANZENVERBREITUNG* 4 Ív Tuzson J.: Pax F. ,,Grund2üge der Pflanzen- verbreítung ín den Karpathen. II. Bd/^ czímü munka kritikai méltatása. A munka második kötetét teszi P a x-nak ugyané czím alatt, ezelőtt 10 évvel megjelent munkájának és egyúttal specziális részét, melyben az I. kötet általános fejezetei részletes adatokkal vannak megvilágítva. Pax ügy az első kötet megjelenése előtt, mint azután is számos kirándulást tett a Kárpátoknak úgyszólván összes részleteibe és így eredeti adatai mellett, magyar flórára vonatkozó irodalom adatait is autopsia alapján foglalta össze nagyszabású müvébe. A munka első részének 1. fejezete a Kárpátok környékének harmad- kori flórájávalíoglalkozik. Ez a fejezet Unger, Stur, ytaub, Ettings- hausen, Andrian s mások adatait, valamint a zsilvölgyi és Nagy- szeben környékén gyűjtött növénykövületekre vonatkozólag magának P a x-nak eredményeit tartalmazza. Különösen behatóak a hegyaljai felsőmiocénkorú rétegekre, a Zsilvölgyre és Nagyszeben környékének harmadkori flórájára vonatkozó fejtegetései, a melyekre a legtöbb adat állt a szerző rendelkezésére. A Nagyszeben környékére vonatkozó rész pedig eredeti közlés, mely a nagyszebeni múzeumban levő anyag alapján, Andra, Ackner, Hauerés Stache, Schweinitz és Stur adatainak revízióját, de eredeti leírásokat is tartalmaz és ezek közölt egy új fajnak, a Mahonia stenophylla-nak leírását is. A 2. és 3. fejezet szintén palaeophytologiai adatokkal foglalkozik, nevezetesen a Kárpátok praediluviális, illetőleg posttertiaer flórájával, melyek során a gánóczi, ratnóczi, szliácsi, fehérpataki, szepesváraljai, Upóczvölgyi, borszéki és feleki fiatal lerakodásokban előforduló növények vannak tekintetbe véve. Ez adatokból rajzolja meg szerző a Kárpátok mai flórájának kibontakozását a harmadkortól kezdve, minek fő mozzanatai gyanánt a következőket emeli ki. A Kárpátok környékén előforduló fosszilis növénymaradványok majdnem kivétel nélkül a miocén felső rétegeiből valók és olyan flórákra vallanak, a melyek, — a mai flóra viszonyaiból ítélve, — a mai mediterrán klímáját igényelték. E mellett trópusi csopor- tok képviselői, mint Podogonium és Ficus sem hiányoztak, a melyek- hez a Munkács mellett, a Zsilvölgyben és Dolmány mellett előforduló pálmák is csatolandók. Legtöbb vonatkozás tehát e fosszilis flórákat a mai mediterrán flórához, ezenkívül azonban Északamerika, Közép- ázsia hegyvidéke és Keletázsia flórájához fűzi. A diluviális jégárak ezt a flórát lényegesen megváltoztatták, egyes génuszok, mint Callitris, Smilax, Myrica, Flatanus, Liquidamhar, Cercis, Pistacia stb. lejebb szorultak és fenmaradtak a Földközi-tenger környékén ; mások, mint Castanea és Zelkova a pontusi tartományok- ban. Egyesek pedig, mint Glyptostrohus, Lihocedrus, Taxodium, Sequoia stb. Európa flórájából egészen eltűntek. A mai mediterrán flórával tapasztalható vonatkozások nyilvánvalóvá teszik, hogy egyes 42 TUZSON J. harmadkori elemek a diluviura daczára is fentartották itt helyben magukat. Ilyeneknek jelzi Pax a Juglans acuminata és J. inquirenda- maradványokat, melyek a Juglans regia-nak felelnének meg, továbbá a Carpinus Neüreichii a C. duinensis-üek, Celtis trachytica a C. australis-nsílí, Acer decipiens az A. monsjjessulanum -nak, Vilis tokajensis a Vitis vinifera-nixk, Tüia vmdobonensis a T. tomentosa- nak. A Juglans regia-va. vonatkozólag kiemeli Pax, hogy azt a dél- keleti Kárpátok őshonos növényének tartja. A Juglans regia, a mint Simon kai is említi, Erdélyben több helyen előfordul a vadonban, az a feltevés azonban, hosiy ezek a kultúra révén jutottak oda, jogo- sabbnak látszik mint az őshonosság feltevése. A harmadkori flóra tárgyalását szerző a jelenlegi növényföldrajzi viszonyok magyarázásával fejezi be. Az előbb felsorolt u. n. reliktum fajok jelenlegi elterjedése helyével indokolja a déli Kárpátok nyugati tömegét elkülönítő vonalat. Továbbá geológiai alapon magyarázza az eperjes - tokaji határvonal jelentőségét, mely a nyugati Kárpátok keleti szélét jelzi. Ez a hegycsoport a rodnai havasoktól el volt különítve és csak a miocénben kapcsolódott össze a homokkőmagas- latok kiemelkedése által. Ebben leli magyarázatát a rodnai havasok feltűnő endemizmusa (Melampyrum saxosiim, Saussurea Porcii, Ligularia carpathica stb.) és az, hogy az említett keleti és nyugati hegységcsoport flórája között oly feltűnő különbségek vannak. A keleti Kárpátok endemikus növényeit Pax oly reliktumoknak tartja, a melyek annak a diluviális jégárak területein kívül eső részein megmaradhattak, mint : Campanula carpathica, Symphytum cordatum, vagy Chrysantliernum rotundifolitim. Az Aconitum moldavicum és Saxifraga carpathica eudemikus előfordulásának magyarázatát, mint olyan növényekét, a melyek elterjedése a jégárak területére esik, eldöntet lenül hagyja. A nyugati Kárpátok endemizmusa szegényesebb, az itt előforduló Daphne arhuscula, Chrysanthemum Zaumdskyi, Delphinium oxysepalum azonban élesen határolt endemikus fajok, a melyek reliktumoknak tekinthetők. A keleti Kárpátok feltűnő endemizmusának magyarázatát Pax abban is találja, hogy ezek a részek a diluviális jégárak által kevésbbé voltak elárasztva s ísy könnyen tarthatták fenn magukat reliktum- fajok. mint Syringa Josikaea, Hieracium transsylvanicuni, Bruckenthalia spiculifolia ; de különösen hatással van a keleti Kárpátokra a keleti pontikus és dacikus flóra. A délkeleti Kárpátok növényvilágának a déli Alpok flórájával való összhangjai azt is bizonyítják, hogy a keleti és különösen a délkeleti Kárpátok a Balkán-félsziget hegytömegeivel régóta kapcsolatban állanak. A délkeleti növényföldrajzi határvonalak egy részét ez okból Pax megszakítás nélkül viszi át Oláhország felé. Végeredményben azt a tételt hangsúlyozza Pax, hogy a keleti Kárpátok növényzete régibb, a nyugatié fiatalabb, a mely utóbbi nagy- részt a glecserárak visszahúzódása után jött létre, minden oldalról, de különösen nyugatról szíva be elemeit. PAXP. „GRUNDZÜQE DER PPLANZENVERBREITUNG" 43 A posttertiaer flóra a jégárak hatása alatt állott. A Magas Tátrában a fatenyészet határa mintegy 700 m, a rodnai havasokban mintegy 1000 m, délkeleti hegységeinkben pedig az utóbbinál vala- mivel magasabbra tehető. A gánóczi, successive a pliocéntől kezdve lerakódott mészkőtufa növénylenyomataiból azt lehet következtetni, hogy legrégibb a nyir és a Pinics silvestris előfordulása, ezután követ- kezett a tölgy és utána a Picea excelsa. A bükk hiányzik a gánóczi növények közül, előfordul azonban a Kárpátok több egészen fiatal- korú tufalerakodásában, a miből az következik, hogy a bükk a leg- utolsó tagja a fenti sorozatnak. Az említett mésztufalerakodásokból meghatározott növények között nagyrészt oly recens novénjek maradványai vannak felsorolva, a melyek a Kárpátok és környékük mai flóráiával egyeznek, csak itt- ott fordulnak elő ma már délebbre vonult növények, mint a Cotinns Coggygria és Astragalus hamosus maradványai. Érdekes alakja a Tátra oiluviális flórájának a Lonicera alpigena, a mely ma már teljesen hiányzik onnan. A keleti és déli Kárpátok és környezetük diluviális flórájának ismeretéhez különösen a feleki növénymaradványok szolgáltatnak adatokat. Ezek is a mai flórával állanak összhangban, habár sok alakja e diluviális flórának mint : Spnrganium affine, Potamogeton praelongus, Salix mijrtilloides , Beiula nana, Nuphar pumilum ma már hiányzanak Erdély flórájából. A Kárpátok és környezetük vegetácziójának alakulását Pax a geológiai fejlődésből a jelenlegi flóra és a fosszilis leletek alapján úgy magyarázza, hogy a harmadkori flóra délre s keletre szorult, illetőleg ma már csak a Földközi-tenger környékén és Ázsiában van meg ; a Kárpátok környékéről a diluvium alatt teljesen kiszorult, legfeljebb a keleti Kárpátokban maradtak fenn a mediterrán, thermohl flóra egyes tápjai, melynek elemei közül a Saponaria hellidifolia és Sderanthus uncinata máig megmaradtak. A diluvium alatt a Kárpátok ama lejtőin, a hová a jégárak nem értek el, a mai boreális erdők és hegyi lápok növényzete tenyészett, melyekhez melegebb klimát igénylő erdők és cserjések csatlakoztak. A völgyekbe pedig alulról steppenövényzet nyúlt be. Ez a flóra a boreális arktikus és subarktikus szibiriai és szudeti elemeket s középeurópai elemeket tartalmazott. Az előbbiek, mint Betula nana, Dryas octopetula, Eriophorum, Vaccinium stb. a jégárak előtt tolódtak le, az utóbbi pedig helyben fejlődött ki és nyugatról meg keletről szivárgott, A legújabb postglaciális korban pedig a boreális-arktikus elemeknek a keleti részekből való kiszorulása tapasz- talható és újabb népesedése a flórának középeurópai és keleti elemekkel. Ez a levezetés, a mely főbb vonásaiban igen valószínű képét nyújtja a Kárpátok mai flórája múltjának, különösen a geológiai alakulások ismeretén és a mai flóra elemeinek növényföldrajzi mélta- tásában leli biztos alapját. Tagadhatatlan, hogy a felsorolt fosszilis adatok is sok értékes támasztópontot nyújtanak és ellenőrző adatokul, sőt a harmadkori flóra elütő voltára vonatkozólag egyedüli alapul szolgálnak ; nagyrészt azonban oly kövülettöredékekre alapítvák, a 4 4 TUZSON J. melyek biztosan nem határozhatók meg. így pl. ismételten is ki kell emelnem, hogy Nymphaea Lotus-ndik a gánóczi mészkölerakodásokból való enumerálása, a mi hovatovább jobban elharapódzik az irodalom- ban, minden alapot nélkülöz és erőszakolt. A többi fossilis növényeket pedig szintén a kellő elővigyázattal kell fogadnunk. A Sabal tlialheimiana Pax „faj"-nak enumerálása pl. szintén nem jogos. Miért Sabal? hiszen az sem biztos róla, hogy legyezőalakú vagy szárnyalt levélről van-e szó. Mi értelme van tehát a Sabal génusz apodiktikus kijelentésének ? Hasonlóan igen kétes értékűek a Myrica laevigata, Cercis Toiirnoueri stb. A palaeobotanika nagyszámú hieroglifái között megállhatják ezek is helyüket, czélszerü lett volna ugyan ebből a szempontból is a maradványok leírásait természetim rajzokkal kisérni, részletes növény- geográfiai és fejlődéstörténeti következtetésekre való felhasználásuk azonban minden esetre nagyon meggondolandó. A P a X szép levezetéseinek ezek a fossilis növénymaradványok tehát nagyrészt csak látszólagos argumentumai. Pax azonban értette nehéz feladatát más módszerekkel oldani meg, t. i. a mai flóra alakjainak növényföldrajzi mérlegelése és a Kárpátok és környezetük geológiájára vonatkozó ismeretek segítségével. A munka második részének első szakasza egyes génuszokkal és fajokkal foglalkozik két egyenlőtlen csoportban. A kisebb csoportot a csekély variácziót mutató génuszok teszik. Ezekhez van sorozva az Aquilegia, Saxifraga, Primula, Soldanella, Orohanche, Phyteuma és mint ide tartozókat említi a Cystopteris, Carex, Allium, Gypsoxjhila, Rammculus, Draha, Sedum, Astragahis, Anthriscus, Stveertia, Androsace, Pedicularis, Crepis génuszokat. E fejezet czíme egy kissé burkoltan fejezi ki a tartalmat, hiszen a Primula, Draha, Cystopteris stb. génuszok fajai nagyon is variálnak ; itt azonban a fajoknak a területen való aránylag csekély száma, a területen tapasztalható állandósága és az illető növényalakoknak egy- mástól való könnyű megkülönböztethetősége van értve. Az egyes részletekre nézve az eredeti munkára kell utalnom, legyen a/onban megemlítve, hogy az Aquilegia longisepala-nak rendszer- tani értéke kétes, talán varietas sem, hanem legfeljebb egy forma. Ez okból ennek a növénynek az A. vulgaris-szal szemben, mint kizárólagos mészlakó, endemikus növénynek kiemelése, alig találja meg a megfelelő rendszertani alapját. Uj faj gyanánt, illetőleg új részletes diagnózissal van itt leírva az Aquilegia TJllepitschii Pax, mint a Pieninek endemikus növénye. Ezzel szemben Pax a Primula leucophylla (melynek rendszertani értéke sok tekintetben kétes) endemizmusát törli azért, mert az a Kaukázusban is előfordul és fel- veti a Pr. Clusiana Erdélyben való előfordulásának kérdését, a mi Moe?z által a Schuller-en gyűjtött Primula Baumgarteniana feldolgozása révén nyert megoldást. Fontosak továbbá a Soldanella minimanak a Gyömbéren való előfordulásának kérdése, a Soldanella hungarica tisztázása, az Orohanche coerulescens kizárólagos előfordulása a nyugati és az 0. alsatica-é a keleti Kárpátokban. PAX F. „GRUNDZÜGE DER PPLANZENVERBREITUNG" 45 A polymoryli génuszokról szóló fejezetben azokat a génuszokat ismerteti szerző, a melyek fajai egymástól nehezen különböztethe- tők meg. 1. Erősen variáló fajokat tartalmazó génuszok. Ezek során a Trisetum, Dianthus, Cerastium, Alchemilla, Cytisus^ Hypericum, Heracleum, Knautia, Campanula, Adenostyles, Achillea, Arahis, Hesperis, Linaria, Veronica génuszok sorolvák fel és több kérdéses faj tisztázása teszi itt a legérdekesebb részleteket; így a Trisetum distichophyllum, a Hypericum-íü]ok, Heracleum carpathicum, az Adeno- styles albifrons változatai kérdéseinek tárgyalása, melyek kapcsán a rodnai havasokból a var. virescens-t, a Heracleum fiavescens var. humile-t és a H. carpathicum var. j':i Porcii-t mint új változatokat írja le (69, 70, 72). Ugy a kevésbbé variáló fajokat, mint a polymorph génuszokat Pax behatóan s fejlődéstörténeti alapon tárgyalja, kiemelve a régebbi és újabb származású csoportokat és az endemizmust. Nélkülözzük azonban itt a Coniferák génuszainak fejlődéstörténeti s növényföldrajzi méltatását, a mi éppen a Kárpátok hegylánczolatának flórájára nézve elsőrendű fontossággal bír. Ha erre szerző nagyobb súlyt helyezett volna, úgy talán több helyen módosultak volna florisztikai és növény- földrajzi következtetései és pl. a Taxus és Pimis Cemhra behatóbb figyelemre méltatásával a Kárpátok flórájára igen fontos fejlődés- történeti részleteket tárhatott volna fel. A Coniferák alaposabb mélta- tása mellett, az a hiba sem csúszott volna be, hogy pl. a Szittnya környékére mint erdőalkotó flóraeleraet a Pinus silvestris-t emelje ki. Az endemizmusra nézve megjegyzendő, hogy azt Pax a leg- tágabb értelemben érti. A legsubtilisebb alakok és varietas-okat is a binominális elnevezéssel tárgyalja, habár többnyire utal a kapcsolatokra is. Ez a binominális elnevezés egy ily növénygeografiában teljesen indokolt, a tárgyalás könnyítése czéljából ; és a legtöbb esetben nem is volt más mit tenni, hiszen ismeretes, hogy éppen ezek, a nyugati flórák alakjaitól eltérő növényeink rendszertanilag tisztázatlanok. Az endemizmust azonban a legminucziózusabb rendszertani kategóriáig nem lehet czélszeríí kiterjeszteni, mert hiszen akkor majdnem minden endemikus. Ismeretes, hogy nemcsak a varietasok és formák, hanem ugyan- annak a növényfajnak, varietasnak, sőt formának egymástól távol fekvő vidékeken növő példányai is következetesen különböznek egy- mástól ; az endemizmus ily tág értelmezése mellett tehát nagyon subjectiv dolog a ha' ár megvonása. A Pax által felhozott endemiz- musok közül szigorúbb értelemben vett endemismusról szólhatunk pl. az illető területekre vonatkozólag a Syringa Josikaea, Bruckenthalia spiculifolia, Telekia speciosa, Daphne arbuscula stb. fajoknál. Ezekkel ellentétben az endemizmus értéke igen alárendelt, pl. : az Aquilegia longisepala, a 66. oldalon felhozott számos Cytisus varietas. Centaurea pinnatifida, Piilsatilla Zichyi^ a 85. oldalon fel- sorolt Bubus -í'di.jok nagy része, Soldanella hungarica, Knautia turocensis stb. esetében. 46 TUZSON J. A polymorph génuszok során van táríX3alva a saisondimorphismus, még pedig a Gentiana, Euphrasia, Rhinanthus, Odontites, Melampyrum, Ononis, Campanula, Galuim génuszok kapcsán. Ez a Wettstein által felvetett fogalom sehogy sem tud a rendszertan keretébe beillesz- kedni. P a X is magyarázgatja, de igen lényeges oldalain azt kérdéses- nek jelzi. Az a magyarázat, hogy a rétek kaszálása hozott volna létre ily systematikai tagalódást, alig felelhet meg a valóságnak; az pedig, hogy a később fejlődő saisoiidimorph alak internodusai rövidebbek, növése nyomott, mert az a már felnőtt fü között fejlődik, — mint a hogy azt P a x állítja, — ellentétben áll a fiziológiával is, hiszen a beárnyékolás a tagok nyúlását nemhogy nem hátráltatja, hanem elősegíti. Ugyané szakasz 3-ik fejezete az erősen variáló és keresztező- désre hajlandó génuszokkal foglalkozik, nevezetesen a Salix, Querciis, Anemone, Aconitum, Sorbus, Rosa, Babus, Anthyllis, Pulmo^iaria, Inula, Cirsium, Centaurea, Hieracium vannak részletesebben tárgyalva, nagyrészt az irodalom adatai alapján, egyes részletek azonban kritikai és eredeti természetűek. így a Cirsium pauciflorum Kit. fajt Pax mint a C. erisithales és C. heterophyllum kert^sztezödése révén létre- jöttét vezeti le s igen behatóan tárgyalja a Centaurea és Hieracium génuszokat, mely utóbbi kapcsán a Hieracium barnarense^ a H. pseudonigritum, H. pseudonigritum var. a. Rehmanni, var. p. alpinum, H. Lingelsheimü, H. Zanogae, H. Klopotivae és a pótló közlései során a H. Ellae fajokat és varietasokat, mint a tudományra újakat írja le. A Quercus pubescens-^aek északi elterjedési határa alig tekint- hető a Pax adataival megállapítottnak. A Selmecz körüli hegy- csoportokig kétségtelenül felnyomul, valószínűleg tovább is. Pax I. térképének f-el jelölt kék vonala nyugati irányában semmiképen sem állhat a Q. pubescens elterjedésével kapcsolatban. Az előző fejezetek eredményeként szerző a Kárpátok növényze- tének egyes típusait az összefoglaló fejezetben (l<)f>) következő csoportokra osztja: 1. Reliktumnövények a praeglaciális időből. 2. Régi típusok leszármazottjai. 3. Új népesedés a jégkorszak hatása alatt. 4. Új, steppe jellegű népesedés a száraz periódusból. 5. Új alakok a jégkorszak utáni időből. 6. Az emberi kultúra befolyása alatt bevándo- rolt növények. 7. Újabb fajok, a melyek kereszteződés révén jöttek létre. A munka második részének 2 szakasza a kultúrnövényekkel foglalkozik. Itt a burgonya behozatalát a szerző megközelítőleg az 17v)0-as évek derekára teszi, a mikor is Németországból hazatérő diákok hozták volna azt be. Ez nem egészen egyezik adatainkkal, Pax majdnem egy évszázadot téved, mert az 1700-as évek derekán a burgonyának már nagyban való tenyésztése vette kezdetét, a növény megismerése és a vele való kísérletezés pedig már 100 évvel azelöttre esik. És igaz ugyan, hogy Budán néhány protestáns, Németországból hazakerült diákot Wesselényi nádor 1654-hen erősen megvallatott a náluk talált burgonyákért, a burgonyának hazánkban való elterjedésé- vel azonban más históriai tények kapcsolatosak. PAX F. „GRUNDZÜGE DER PFLANZENVERBREITUNG" 47 Ebben a fejezetben szerző kultúrnövényeink termesztési statiszti- káját is ismerteti és számos helyen. így pl. a takarmánynövényekről szóló részben, vagy az erdőkről szóló soraiban az ország gazdálkodá- sának tényleges hiányait tárja elénk. A munka második részének 3. fejezete a Tiryptogám növényekről szól ; a diatomák, kárafélék, a gombák, zuzmók csupán érintve van- nak. A mohák már réizletesebb ismertetés tárgyait képezik, főleg az irodalom alapján, mihez szerző számos általános szempont fejtegetését fűzi. A Schistostega osmimdacea-ra. vonatkozólag szerzőnek az az egyedüli megjegyzése, hogy a Magas-Tátrában mindeddig nem figyel- ték meg. Talán említést érdemelt volna e mellett a negatív tétel mellett az, hogy a délkeleti Kárpátokban előfordul s az erdélyi medenczében is. (Hazslinszky Magy. Birod. Moh-FIorája, 162.) (Ez a moha különben Szomolnok környékéről is ismeretes ; tavaly- előtt S c h ő b e r E. tanár úr (Szatmár) révén kaptam innen élő példányait. Különösen hézagos a gombák tárgyalása; szerző a meglevő irodalmat nem veszi kellően figyelembe: sem Hazslinszky, sem Hollós adatai nincsenek kellően felhasználva és az újabban meg- jelent czikkek közül pl. Bubák enumeráczióját. az irodalmi részben idézi ugyan, de tárgyalásaihoz nem használja fel, hanem ahelyett egy-két ethnographiai kitérés után felsorol a Kárpátok területéről 45 gombafajt és egy meghatározatlan Coprinus-t. Ez a részlet nem igen emeli a munka értékét. A munka liarmadik része a Kárpátok egyes fiőraterületeinek jellemzését és fejlődéstörténeti s növény földrajzi méltatását tartalmazza. Az egész tárgyaláson az az alapgondolat vonul végig, hogy a nyugati Kárpátok flórája fiatalabb és a diluvium után főleg nyugatról és északról merítette elemeit, a keleti és déli Kárpátok flórája pedig régibb, főleg a Balkán és a keleti flóraterületekböl szívta alkotó- részeit és sokkal erösebben kifejlett endemizmus jellemzi. A két rész egymástól a Latorcza-völgye, vagyis a kassá — eperjesi határvonal és a Jablonicza- szorostól le a Tisza völgyébe baladó vonal közé foglalt erdős Kárpátok által van elválasztva. A keleti és a nyugati résznek egymástól való eme különbségeit és elhatárolását, a mely úgyszólván az összes florisztikai, fejlődés- történeti s geológiai adatokkal a legszebb összhangban áll, P a x mindvégig igen szellemes magyarázatokkal kiséri s a kérdés meg- világítását különösen fejlődéstörténeti irányával a tudomány mai szín- vonalára emeli. A tényleges bizonyítékok és az eszme ismerete azon- ban talán éppen oly régi, mint maga a magyar botanika és az összes fejtegetések alapját a lényegesebb következtetések nagyrészével együtt, pl. S i m 0 n k a i Erdély Florájá-nak 1 — 30. oldalán igen alaposan és részletesen megtaláljuk, ugyancsak S i m o n k a i Növényföldrajzi vonatkozások ez. dolgozatának 621 — 624. oldalain ugyanezek az eszmék vannak hangoztatva, sőt Kánitz-nak Hunfal vy munká- jában közölt növényföldrajzi fejtegetéseiben is (p. 641 — 645). A különbség nagyrészt a fejtegetések módjában van s a palaeontologiai 48 TÜZSON J. és geológiai adatok előtérbe helyezésében, a minek azonban a részle- tekben, a mint már rámutattam, számos gyengéje is van. Az egyes flóraterületek részletes ismertetése során a nyugati Kárpátokból szerző a Pienineket mint régebbi reliktumok által jellem- zett területeket foglalja össze a Vág, Turócz és Garam közötti hegy- csoi^orttal. Az utóbbi csoportot külön névvel, „Déli Központi Kárpátok- nak", „Südliche Zentral-Karpathen"-nek nevezi el, a mit ref. nem tart követendőnek. Ezt a területet az Alacsony-Tátra és a Nagy-Fátra északi része, tehát földrajzilag megnevezett hegységek foglalják el s így felesleges az új nevek behozása, a mit Pax egyáltalán nagy elő- szeretettel, de a neveknek nem éppen szerencsés megválasztása mel- lett tesz. E tekintetben ajánlatosabb lett volna pl. Andree atlaszá- hoz ragaszkodni. Ez esetben pl. okszerűbb volna az említett területet az Alacsony-Tátra flóraterületének nevezni, vagy németül „Bezirk der Alacsony-Tátra" névvel illetni. E két egymással nem érintkező területet régi reliktumoknak mondott növényeik (Chrysanthemum Zaivadzhji, Dianthus nitidus, Knaiitia turocensis) alapján, mint összetartozó növénygeografiai társ- területeket összefoglalni, szintén különös gondolat. Ezt követi a régi reliktumokat nélkülöző nyugati Kárpátok leírása. Ide sorozvák a Beszkidek, a Pax által szinten nem egészen helyesen „Északi Központi Kárpátok", „Nördliche Zentral-Karpathen" nevezett terület, a melyet helyesebben a Magas-Tátra flóraterületének („Bezirk der Magas-Tátra") nevezhetünk. A nyugati Kárpátokkal határos területek között szól a szerző a Kis-Kárpátokról, a Veterna Hola-ról, ezután a Nyitra környékén vég- ződő hegyekről, az „ungarische Erzgebirge" (?) és Vjepor területéről, a Göllnitz-Branyiszko Gebirge-röl, a minek helyes neve gömör-szepesi hegység, (Gömör-Szepeser Gebirge) és végül az eperjes-tokaji hegyekről. A specziális rész második szakaszában a keleti Kárpátok flóra- területei jönnek sorra, ú. m. : 1. az Erdős-Kárpátok, 2. a szerző által „Ungarisch-siebenbürgisches Grcnzgebirge"-nek nevezett főcsoport, melyhez a rodnai havasok, a beszterczei havasok, a nordsiebenbürgisches Mittelgebirge, mely alatt az Avas-, Gutin-, Meszes-, Réz- és Bükk- hegységek értendők és a mely leghelyesebben a Meszes-Gutin hegy- ségek környezetének nevezhető. A részletekből láthatólag ennek a főcsoportnak elnevezése sincs szerencsésen megválasztva, különben maga ez az össszefoglalás egyáltalán növényföldrajzi szempontokból is különös és a részletekből kivehetőleg a kellő florisztikai alapot nélkülözi. Jelentősége és növényföldrajzi értéke csakis maguknak az egyes területeknek van. A 3. főcsoportot Pax a kelet-erdélyi Határhegyek „Ostsieben- bürgisches Randgebirge" flóraterületeiböl alkotta meg, ú. m. a Hargitta- és Persányi-hegyek területéből, a moldovai mészkőhegyekből, az Ostsiebenbürgische Fliesch - Karpathen-ből, mit helyesebben a csik- bereczki hegyvidék flóraterületeinek nevezhetnénk. Ennek a főcsoport- nak is helyesebb neve volna „Délkeleti Kárpátok". PAX F. „GRUNDZOGE DER pflanzenverbreitung" 49 A 4. főcsoportba csak a barczasági hegyvidék területe, — az 5. főcsoportba pedig az „erdélyi havasok területe" tartozik, mely Brassótól majdnem a Danáig nyúlik. A 6. főcsoportba egyedül a Domogled flóraterülete, a 7-ikbe pedig a „Westsiebenbürgische Randgebirge", a melyet helyesebben -a Bihar- és Érczhegység környezetének nevezhetünk, melyhez a Pojana Ruszka környezete, a Biharhegység és az Érczhegység tartoznak. A 8. főcsoportba szerző csupán az „erdélyi felvidéket" sorozza, Siebenbürgisches Hochland név alatt, a mit erdélyi medencze névvel szoktunk jelölni, a mi németül , Siebenbürgisches Becken* volna. Az egyes területek florisztikai jellemzésének részleteire nézve magára a munkára kell utalnom, adatok eléggé gazdagon vannak fel- sorolva; Pax saját feljegyzései és az illető irodalmi adatoknak alapján florisztikai leírások s felsorolások között számos igen vonzó, érdekes és tüzetesen megállapított részletet találunk. A vezérlő gondo- latok mindenütt azok, a mik már az előző szakaszokban kifejezvék, t. i. geológiai és fejlődéstörténeti vonatkozásúak, a melyeknek a szerző azonban mindent a legkisebb részletekig szolgálatába állit. A diluviális glecserek által elfoglalt területeket a priori más szem- pontok szerint méltatja, mint azokat, a melyeken jégárak nyomai nincsenek (vagy még nincsenek kimutatva?!); és a relikiumfajok alatt, melyek egyúttal endemikus fajok is, mindig praediluviális reliktumo- kat ért. A fejlődéstörténet ilyetén alkalmazása kétségtelenül erőltetett és illuzórikus fogalmakra vezet. Néhol kitűnő támasztópontul szolgál- hat, de csak feltevés és nem lehet biztos tétel, mert a kétsésrtelen bizonji- tékok hiányzanak. íay a Knautia turocensis, Dianthus nitidus, Daphne arbuscula, Syringa Josikaea, Bruckenthalia spicidifolia, Telekia speciosa stb. fajukról apodictice azt állítani, hogy praeglaciális relik- tumok, nem egyéb, mint koczkáztatott ötlet. A mit Pax munkájából kivehettem, csupán az, hogy oly területek kizárólagos növényei, a melyek egészen vagy részben meg voltak kiméivé a jégáraktól. Ez nem bizon}íték. Egy tudományos munkán, a melytől pozitiv adatokat várunk, ily problematermészetü tételeknek nem szabadna vezérlő eszme gyanánt végigvonulnia. Minder növénygeografiai jelenséget ily módon magyarázni nem lehet, hiszen akkor pl. a Saxifraga carpaihica endemikus előfordulását a Kárpátok örökös hófoltjai közelében, a hol minden bizonynyal glecserek voltak a diluvium alatt, egy növénygeografiai lehetetlenségnek kellene minősíteni. Mindeme értelmezési kérdések mellett kétségtelen, hogy a Pax növénygeografiai felosztása, az említettektől eltekintve, alapjában igen természetes határvonalakkal történt, a melyek megvonása eddigi növény- íöldrajzi irodalmunkhoz képest oly haladást jelent, a melyet szerzőjük csakis igen kiterjedt vizsgálatok révén érhetett el. Az egyes területek elválasztása a Kárpátok flórájának gondosan megvont határait nyújtják s igen találóan jegyzi meg Pax, hogy ha lesznek is az újabb kutatások révén változások, a beosztás, lényegében alig fog változni. Itt a Pienninek és az Alacsony-Tátra erőltetett vonatkozásba hozásán s az „Ungarisch- Siebenbürgisches Grenzgebirge" egész tömegének összefoglalásán kívül Botanikai Közlemények 1909. Vili. kötet, 1. füzet 4 öQ TUZ80N J. : PAX F. „GRUNDZÜQE DER PFLANZENVERBREITUNG " « legfeljebb az volna felhozható, hogy a moldovai mészkőhegyek terüle- tének három kis foltban való elkülönítése azt a benyomást teszi, hogy egy nagyobb flóraterületböl ökológiai és nem növényföldrajzi alapon vannak ezek kihasítva. Eét ilyen rész Magyarország határán kívül esik, a Nagy-Hagymás azonban a csíki hegységbe tartozik és ebbe volna, mint mészkőterület beolvasztandó. A gyetgyói fensík s az Olt-völgyé- nek felső része, valamint a Feketeügy medenczéje pedig szintén csak ökológiai természetű differencziákat mutathat és így fel volna osztandó a szomszédos, előbb említett terület és a hargitta-persányi hegyek területe között. A Pax munkája teljes egészében a magyar flóra megírásához szükséges előkészítő munkák egyik legjelentékenyebbike, számos florisz- tikai és növényföldrajzi kérdés tisztázása által sok tekintetben utat jelöl a további kutatásoknak; és ha a mi legnehezebb kérdéseinkhez, a fajok rendszertani tisztázához csak itt-ott járul is hozzá, nagy szolgá- latot tesz azzal, hogy a részletekben számos helyen felveti a meg- oldandó kérdéseket és általában több irányban utat szab a további kutatásoknak. Azáltal például, hogy felhívja figyelmünket a Borszék és az tgló — Lőcse melletti még fel nem kutatott fossilis növényi marad- ványokat Ígérő lelőhelyekre, sürgeti a Magas-Tátra tavai planktonjának feldolgozását, a Cerastium-ok revízióját, a Kárpátok rózsáinak, Rubusai- nak kikutatását ; jelzi pl. az Erigeron polymorphus előfordulási kérdé- sét a Kárpátokban, a Dianthus nitidus-et, Cyclamen europaeum-ét a Pieninekben, utal a Tozzia carpathica mibenlétének kérdésére stb., szolgálatot tesz a magyar botanikának és a tudománynak egyaránt. Hogy a Kárpátok flórájának és az utóbb jelzett kérdések fel- vetésének egy ily nagyobbszabású műben való összefoglalása a külföld részéről kellett legelőször megtörténjen, bizonyos szemrehányást foglal magában és önkénytelenül is az elmaradottság nyomasztó érzetét kelti fel bennünk s figyelmeztet, hogy igyekezzünk minden módot meg- ragadni és felhasználni arra, hogy a magyar flóra tudományos fel- dolgozását siettessük. Hogy nem a munkaerő hiányán fordul meg ez a kérdés, arra nézve leginkább a Pax munkája nyugtathat meg, a melynek úgy- szólván minden egyes oldalán meggyőződhetünk arról, hogy a mű ama adatai, a melyek exakt megfigyelésből merítvék, túlnyomó részben a tudomány magyar munkásai fáradozásának köszönhetők. (A szakosztálynak 1909 januárius 13-án tartott üléséből.) NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM ől NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM.' (Rovatvezető : Kümmekle J. Béla.) a) Hazai irodalom : Anonymus: A havasi flóra védelme. — A Magyarországi Kárpát- egyesület Évkönyve. XXXV. évf. 1908., 155—157. old. — — Mandula, őszibarack és Myrabolán keresztezéséből keletkezett korcs. — Gyümölcskertész. XIX. évf. 1909., 20. old. Alexics György: Almanevek. — Magyar Nyelvőr. XXXVIII. évf. 1909., 17—19. old. Angyal Dezső: Loan-pármén alma. — Gyümölcskertész. XIX. évf. 1909., 12—14. old. Augueztin Béladr. : A növényi váladékok chémiai összetétele és biológiai jelentősége. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 39—40. old. Az ultramikroszkop használata a tuberkulózis baczillusainak vizsgálatánál. 1 táblával. — Gyógyszerészi Értesítő. XLI. évf. 1908., 1003 — 1004. old. és Gyógyszerészek Lapja. IV. évf. 1909., 2—4. old. Balázs István dr. : A baktériumok physikai és physiologiai attenuálásáról. írta Budapest. 1909. Petőfi irodalmi és nyomdai vállalat (Pesti Alfréd). 6 old. 8-rét. — A Budapesti Orvosi Újság Tudo- mányos Közleményei. 1909. évf. 3. sz. Bernátsky Jenő dr. : A szőlőbogyót pusztító gombák meg- határozása. — Borászati Lapok. XLI. évf. 1909., 3 — 4, és 19. old. D 0 b y G. : A sóskasavas sók szerepe a csírázásnál. — Növénytani Közlemények. VII. köt. 1908., 225—228. old. Forenbacher Aurél dr. : Proljetni izlet u Ponikve. — Glasnik Hrvatskoga Prirodoslovnoga Drustva. XX. köt. 1908., 207—208. old. Gáyer Gyula dr. : Adatok Vasvármegye flórájához. Additamenta ad floram comit. Vas. — Magyar Botanikai Lapok. VII. évf. 1908., 289 — 290. old. Gombocz Endre dr. : A Populus-nem monographiája. Mono- graphia generis Populi. 31 ábrával és 2 térképpel. Budapest, 1908., 238 old. 8-rét. — Mathematikai és Természettudományi Közlemények vonatkozással a hazai viszonyokra. XXX. köt. 1. sz. Gyenge Ferenc z, miklósvári: Érdekes gombaóriás. 1 ábrá- val. — Gazdasági Tanácsadó. III. évf 1909., 3. old. A gomba a Lycoperdon bovista, melynek magassága 35 cm., szélessége szintén 35 cm., súlya pedig 41/2 klgr. Hadzi Jovan dr. : Filogenija angiosperma. 1 táblával. — Glasnik Hrvatskoga Prirodoslovnoga Drustva. XX. köt. 1908., 212—214. old. Hazslinszky Frigyes, néhai: Adatok Horvátország és * E rovat alatt rendszeresen közöljük a nyomtatásban megjelent hazai eredetű vagy hazai vonatkozású új szakirodalmat, kiterjeszkedvén a növény- tannak minden egyes ágára. Kérjük e végből a szerzőket, hogy megjelent közleményeiket a szerkesztőségnek beküldeni, vagy pedig a megjelent köz- lemények forrásáról értesíteni szíveskedjenek. (Szerk.) 4* 52 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM Fiume zu/mó- és mohaflórájához. — Növónytani Közlemények. VII. köt. 1908., 201—207 old. Heinz A. dr. : 0 ostrovnom Ijulju (Lolium temulentum). — Glasnik Hrvatskoga Prirodoslovnoga Drustva. XX. köt. 1908., 212—214 old. Hirc Dragutin: Revizija hrvatske flore. (Revisio florae Croaticae.) Izradena u botaniőko-fiziolog'ijskom zavodu kr. svencilista Franje Josipa I. u Zagrebu. Napisao Dio I. Zagreb, 1908. Tisak dionicke liskare. — Prestampano iz 155., 158., 159., 161., 167., 169. i 173. knjige .Rada" Jagoslavenske akademije znanosti. Kóssa Gyula: Régi magyar gyógyszemevek. — Magyar Nyelv. IV. évf. 1908., 322—327., 339—341., 367—371., 324—426. és 471—473. old. Kutlik Sámuel: Stachys ByzantinH. — Magyar Méh. XXIX. évf. 1908., 65. old. Mágocsy-Dietz Sándor: Hazslinszky Frigyes hagyatékából. I. Közlemény. Adatok Horvátország és Fiume zuzmó- és mohaflórájához. Primitiae florae plantarum cellulariura Croatiae et territorii Fiumani. Közre- bocsátja — Növénytani Közlemények. VII. köt. 1908., 201— 207. old. Moesz Gusztáv dr. : Az egres amerikai lisztharmatja hazánkban. Szerző eredeti rajzával. — Növénytani Közlemények. VH. köt. 1908., 219— 225. old. Nyárády Ede Gyula: Botanikai excursió a Jégvölgyi csúcsra (2630 m. Magas-Tátrában) május havában. — Magyar Botanikai Lapok.' Vn. köt. 1908., 290-294. old. Petrák Franz: Zur Nomenklatur von Tragus racemosus AH.' A Tragus racemosus Ali. nomenclaturájához. — Magyar Botanikai Lapok, VII. évf. 1908., 295—297. old. Rapaics Raymund dr. : A burgonya leveletsodró betegsége 2 ábrával. — Gazdasági Lapok. LX. évf. 1908., 812—823. old. — — Az elektromosság hatása a növények fejlődésére. — Ter- mészettudományi Közlöny. XL. köt., 1908., 689. old. — — Elzöldült csillagfürtvirág. — Növénytani Közlemények. VTI. köt. 1908., 233. old. Rossi Ludwig: Silene graminea Vis. in Kroatien. — Mag>'ar Botanikai Lapok. VII. évf. 1908., 278—279. old. Sajó Károly: A szénaláz. — Uránia. X. évf. 1909., 26—34. old. Schilberszky Károly dr. : A cseresnyefák baktériumos üszkö- södéséről. — Gyümölcskertész. XIX. évf. 1909., 16—17. old. — — A házi gombáról. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 87—90. old. Schmahl Gottfried: A makaróni búza (Triticum durum) Ameri- kában. 4 ábrával. — Gazdasági Lapok. LXI. évf. 1909., 6 — 7. old. — — Az amerikai hibridekről. 4 ábrával. — Köztelek. XIX. évf. 1909., 5. old. Seidel H. : Townson Róbert az angol Tátrakutató. — A Magyar- országi Kárpátegyesület Évkönyve. XXXV. évf. 1908., 21—23. old. Szerző az angol Townson Róbert természettudósnak és turis- tának életrajzát adja, a ki az egykori magyar botanikus kortássálj NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM 53 Mauksch Tamás lelkészszel szoros összeköttetésben állott és a ^Travels in Hungary in the Year 1793" czímü művében számos magyar- földi növényt örökitett meg felsorolásával, melyek közül egynek az auctora is. Tuzson János dr. : A hazai flóra új Xanthium faja. — Terr mészettadományi Közlöny. XLl. köt. 1909., 136. old. — — A Potentilla rupestris rendszertani tagolódása és elterjedése. 2 ábrával. — Növénytani Közlemények. VII. köt. 1908., 207—218. old. Weber Dezső: Adatok néhány növénycsalád termésének és magjának anatómiájához. — Növén>i;ani Közlemények. VII. köt. 1908., 228—233. old. Weber Samu: Új sövények. — A Magyarországi Kárpátegyesület Évkönyve. XXXV. évf. 1908., 12—20. old. Szerző turistikai leírásában néhány növényt is emlit a Magas Tátrából. b Külföldi irodalom : Györffii István dr. : II. Additamenta ad floram bryologicam Hungáriáé. — Revue Bryologique. Année 35. 1908., p. 97—98. Römer Gyula : Aus dem Lében eines Mikroskopikers der Linné'schen Zeit. Eine historische Studie. Mit 2 Abbildungen. — Mikrokosmos. Bd. II 1908., Seite 91—97. Szerző a brassói születésű Hedwig I. bryologusról emlékezik meg. Gyűjtemények. Hieraciotheca Europaea edita a Carolo Hermanno Zahn. Schedae ad Centiuriam IV. no. 301—400. Karlsruhe 1909. £ typographia .Konkordia' Buehl. Következő hazai adatokat tartalmazó munka : Nr. 389. Hieracium umbellatum L. ssp. umhellatum L. var. pervagum J o r d. 1. normálé Zahn í Slavonia. Comit. Syrmii : in decUvibus inter Kamenitza et Ireg, leg. cur. A. de Degen.) ; nr. 389. a. H. umbellatum L. ssp. umbellatum L. var. pervagum J o r d. 2. slavonicum Zahn. Verosimiliter transitus foliosum ^/ zl umbellatum. (Slavonia. Comit. Syrmii : in declivibus inter Kamenitza et Ireg, leg. cur. A. de Degen.); 391. H. virosum Pali. ssp. foliosum W. et K. (Slavonia. Com. Syrmii : in declivibus ad Danubium pr. Slankamen, loc. class., leg. cur. A. de Degen.) Herbárium normálé. Conditum aF. Schultz, dein continuatum a K. K e c k, nunc editum per I. Dörfler. Schedae ad centurias XLIX et L. Vindobonae, 1908. E typographia „0. Hensel, Gottesberg". Következő hazai adatokat tartalmaz : 4812. Nymphaea Lotus L. (Syn. N. thermalis DC.) (In thermis et in rivulo calido Pecze ad Nagyvárad, leg. A. Richter) ; 4850. Linum flavum L. (Transsylvania: in coUibus apricis supra Magyar-Fenes, leg. A. Kichter.) ; 4852. Linum nervosum W. et K. (Transsilv. : Szénafű prope Kolozsvár, in pratis montanis, leg. A. Richter.) ; 4853. L. catharticum, L. (Comit. Gömör '■ in pratis in parte superiore rupis Tesna Skála prope Murány, leg. A. Richter.) ; 4866. Trifolium spadiceum L. (Comit. Gömör : in pratis humidis 54 SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK prope Murány Huta, leg. A. Richter.) ; 4868. Astragalus asper J a c q. (Transsilv. : in coUibus graminosis Szénafű prope Kolozsvár, leg. A. Rich- ter.) ; 4901. Jasione Jankae N e i 1 r. (Ad confines Hungáriáé et Romániáé : in declivibus lapidosis ad vias prope Verciorova, leg. I. Dörfler et K. Ron- niger.) ; 4905. Polemonium coeruleum L. (Comit. Gömör : in monte Kakas prope Nagy-Röcze, leg. A. Richter.) ; 4908. Echium rubrum J a c q. (Trans- silv. : Szénafű in regioné oppidi Kolozsvár, leg. A. Richter.) ; 4925. Salvia transsilvanica S c h u r. (S. pratensis L. var. transsilvanica Schur.) (Trans- silv. : in coUibus graminosis ad Apahida, leg. Z. Zsák.) ; 4926. S. hybrida Schur. (S. nemorosa X transsilvanica.) (Transsilv. : in collibus apricis ad Jósika-major prope Kolozsvár, leg. Z. Zsák.) ; 4927. S. betonicifolia E 1 1 i n g e r. (S. sylvestri-nutans Janka.) (Transsilv. : in collibus graminosis ad Jósika-major prope Kolozsvár, leg. Z. Zsák.) ; 4928. S. nufans L. (Trans- silv. : in collibus ad Jósika-major prope Kolozsvár, leg. Z. Zsák.) ; 4957. Orchis Morio L. (Transsilv. : Bükk prope Kolozsvár, in pratis, leg. A. Rich- ter.); 4969 Apera Spica Vend (L.) P. B e a u v. (In silvaticis apertis secus fluvium Morva prope Magyarfalva, leg. L. Keller.) ; 4977. Avena decora Janka. (Transsilv. : in rupestribus grami osis fissurae mentis Torda, leg. A. Richter. ) ; 4994. Hordeum Gussoneanum Pari. (In pratis salsis Puszta- Hortobágy prope Debreczen, le?r. A. de. Hayek). SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK. Jelentés a szakosztály 1908. évi működéséről. Szakosztályunk az elmúlt esztendőben az eddigi szokások ós elvek szerint és kitűzött czéljainak megfelelően fol3'tatta működését. Összesen nyolcz ülést tartott, a melyeken a megszokott számban 25 — 30 tag és ven- dég vett részt. Az ülések tárgyát összesen 31 előadás és ismertetés képezte, és pedig: Augusztin B. 2, Bernátsky J.»2, Doby G. 1, Dudin- szky E. 1, HoUendonner F. 1, Hulják J. 1, Kerékgyártó Á. 1, Lengyel G. 2, Mágocsy-Dietz S. 5, Moesz G. 4, Radó E. 1, Rapaics R. 2, Schilberszky K. 1, Simonkai L. 2, Szabó Z. 1, Thaisz L. 1, TuzsonJ. 2, WéberD. 1 előadással, illetőleg ismertetéssel vett részt üléseinken. Az előadások nagy része önálló és terjedelmesebb dolgozatokról szólt, a melyek folyóiratunkban is nagyrészt megjelentek és ennek követ- keztében ez az eddigi évfolyamoknál jóval terjedelmesebb. Az eddig szoká- sos és az ügyrendben megállapított ívszáma folyóiratunknak ugyanis 12 volt, az elmúlt esztendőben pedig az expediálás előtt álló ötödik füzettel együtt összesen 16 ivet, vagyis 4 ívvel többet adtunk ki, három iv „Bei- blatt"-tal. Hogy a Beiblatt aránylag ily kevés, annak egyrészt az az oka, hogy a szerzők — ha egyáltalán beküldenek — csak rövid idegen nyelvű rezümét adnak, másrészt pedig az, hogy több olyan dolgozat jelent meg a múlt évben, a mely enumerácziót tartalmazott, a mire a Beiblattban csakis utalás történik. Mindenesetre kívánatos volna, ha a részletesebb idegen nyelvű közlést maguk a szerzők is lehetőleg elösegitenék, egyrészt azért, SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK 55 hogy dolgozataik mennél inkább ismertekké s a külföld számára is hozzá férhetökké váljanak, másrészt pedig azért, hogy folyóiratunk a külföldön is jobban elterjedjen. A folyóirat kiadása körül tapasztaltak közül ki kell emelnem, hogy a nyelvi nehézségek hovatovább inkább érezhetők és a szerkesztést nehéz- kessé teszik. Nem egyszer fordul elö, hogy a czikkek revíziója nyelvtani szempontokból igen tetemes időt s fáradságot vesz igénybe; s a műszavak nem egyöntetű alkalmazása gyakran követeli meg, hogy a szerkesztő a czikkek tárgyába belemélyedjen és azokat nemcsak külsőségi, hanem érdemleges értelmi szempontokból is kritikailag kezelje, a mi egyrészt beavatkozás a szerző jogaiba, másrészt pedig tévedésekre adhat alkalmat. Ilyen módon a szerkesztő oly kényszerhelyzetbe jut, a melyből csakis fáradságos munka és az illető szerző neheztelése vagj' pedig a czikk félretevése és körülményes tárgyalások révén tud kibontakozni. Hogy ezt éppen ez alkalommal voltam bátor szóba hozni, annak oka egyrészt az, hogy az ötödik füzetünk éppen ilyen okok miatt késett két hetet, másrészt pedig az, hogy a most következő esztendőben elérkezett- nek véli a szerkesztő-bizottság az időt arra, hogj' a rendes, két havonkinti hat füzetre áttérjünk. Hogy azonban az utóbbi megtörténhessék, szükségünk van arra. hogy a tisztelt szerzők nyelvi szempontokból gondosan átdolgo- zott kéziratokat adjanak át és hogy a műkifejezések tekintetében bizonyos megállapodások jöjjenek létre, a mi a már évek óta vajúdó magyar botanikai szótár sürgős létrejöttét követeli. A szerkesztő-bizottság úgy mint azelőtt, az elmúlt évben is minden szakosztályi ülé.st megelőzőleg ülésezett. Fontosabb intézkedései közül emelhetem ki azt, hogy folyóiratunk elterjedését és fejlesztését előmozdí- tandó, azzal a javaslattal járult a szakosztály elé, hogy czímében az álta- lánosan elfogadott „Botanika" szó bevétessék és a „Növénytani közlemények" czim „Botanikai közlemények* czímmei cseréltessék fel. Ezzel kapcsola- tosan a „Beiblatt" czim elmarad és az idegen nyelvű rész is a fenti egy- séges czím alá kerül. Ezenkívül még azt a fontos határozatot emelhetem itt ki, hogy a szerkesztő-bizottság javaslatára a szakosztály a tagdíjakat a jövőre vonatkozólag felemelte, és pedig az alapítók díját 100 koronára, a rendes tagokét 5 koronára, a folyóiratra előfizetőkét pedig 8 koronára. Ezt az intézkedést a Természettudományi Társulat választmánya is tudomásul vette, a tagok kellő értesítése és a megváltozott viszony irodai és pénztári keresztülvitele czéljából azonban úgy döntött, hogy az életbeléptetés ideje az 1910-ik év legyen. Ez az egy évi elhalasztása bevételeink emelkedésének sajnálatos ugyan, azonban a továbbiakban összeállított pénzügyi viszonyaink mellett veszélyt nem rejt magában és így abba belenyugodhatunk : egy évet még a nyomdai termékek felemelt árai és a folyóiratnak hat füzetben leendő kiadása mellett is kibírunk, habár tagadhatatlan, hogy a dijaknak 1909-töl kezdődőleg való felemelése által a szakosztály működésének még egészségesebb alapját teremtettük volna meg. Szakosztályunk tagjainak száma, a mint már az Elnök úr emiitette, a megelőző évhez képest állandó maradt, illetőleg hattal szaporodott. Az erre vonatkozó kimutatatás a következő : 56 BZAKOSZTÁLYI ÜGYEK Alapító tag 15 Rendes tag és elötízetö 582 Külföldi előfizető 8 Belföldi cserés 1 Külföldi cserés 9 Díjtalanul kapja a folyóiratot belföldön 4 Díjtalanul kapja a folyóiratot külföldön . . . 4 Összesen 623 A tavalyi 624 összes taghoz képest egygyel apadt volna a tagok száma, ez azonban csak látszólagos és onnan származik, hogy hét helybeli napUapnak a folyóiratunk ingyenes küldését beszüntettük. Pénztárunk állásáról a következőt jelenthetem: Maradvány 1907-ről 2738-49 K Bevétel 1908-ban 1642-90 „ Társulati segély 1908-ra ■ 1700-— . Összes bevétel 60dl-39 K Kiadás 1908-ban . 301501 K Levonva ezt az összes bevételből 3066-38 A növénytani alap kitesz 900- — , Felhasználható maradék 1909-re 2166-38 K E számadásban az 1907. évi maradvány kevesebb, mint ahogy azt a tavalyi kimutatás tartalmazza. Ennek magyarázata az, hogy a tavalyelőtti ötödik füzet költsége az utóbbiból hiányzik, a fenti összeg pedig az ötödik füzet költségeinek levonása után fenmaradó tényleges maradványt jelenti. Éppen úgy, mint a tavalyi kimutatásból, úgy az ideinek „Kiadás 1908-ban'' összegéből viszont hiányzik az 1908. évi ötödik füzet költsége. Nem mulaszthatom el végül megemlíteni, hogy szakosztályunk a Társulat elnöksége és egész tisztikara részéről a múlt évben is a legszívé- lyesebb támogatásban és előzékeny közreműködésben részesült, miért is azt a szakosztály elismerése és köszönete illeti meg. Dr. Tuzson János. A növénytani szakosztály 1909. évi január hó 13-án tartott 143. ülésé- nek jegyzökönyve. Elnök : Klein Gyula. Jegyző : M o e s z Gusztáv. 1. Elnök az új év első ülése alkalmából a legjobb kívánságok kíséretében meleg szavakkal üdvözli a szakosztály tagjait. Ez évben indítja meg a szakosztály a közlemények nyolczadik kötetét. „Visszapillantva a lefolyt évek eredményeire, kiemelhetjük, hogy már két év óta sikerült Közleményeinket évenkint öt füzetben, 12 — 19 ívnyi tartalommal megjelen- tetni. Bízunk abban, hogy ezentúl még többet nyújthatunk, ha a szak- osztály által megszavazott tagdíjfelemelés érvénybe lép, s ha tagjaink száma továbbra is azon soha nem remélt magaslaton marad, a melyen most van, — 623 — vagy ha esetleg még emelkedni fog." Kéri a szakosztály SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK 57 tagjait, hogy a szakosztály ügyeit továbbra is támogassák, hogj' működése minél eredményesebb legyen. Az ülést megnyitja. Schilberszky K. a szakosztály nevében hálás köszönetet nyilvánít az Elnöknek a szakosztály érdekében kifejtett munkálkodásáért. Az Elnök ár érdeme, hogy bölcs, higgadt, czéltudatos vezetése mellett a szakosztály fejlődése és haladása állandó és biztos. 2. Thaisz Lajos: ,A Syringa Josikaea, mint növénygeografiai út- mutató" czímen tartott előadásában Pax F.-vel szemben számos újabb és régibb adattal bizonyítja, hogy a S. Josikaea az Erdős-Kárpátokban való- ban előfordul. Előadó úgy az erdélyrészi középhegységek, mint az Erdős- Kárpátok összes termőhelyeit, vízgyűjtő területenkint csoportosítva, elő- sorolja. Elterjedésének nyugati határvonalát egyelőre az uzsoki hágótól kezdve, az Ung folyp mellett vonja meg. Ügy véli azonban, hogy a „magyar orgoná''-nak az Ung folyó nem lehet természetes nyugati határvonala, való- színű, hogy a későbbi kutatások révén az Ung folyó jobboldali mellék- völgyeiből is elő fog kerülni. Valószínű tehát, hogy még Zemplén megye észak-keleti részében is előfordulhat. Nevezetes Thaisz-nak szarvasházi adata Bereg megyéből, mely a S. prunifolia K i t. locus classicus-ától csupán 5 km. -nyíre van. Tuzson J. annak a nézetének ad kifejezést, hogy fejlődéstörténeti szempontból itt nem is határvonalról, hanem inkább határhegytömegröl van szó. És csak az a kérdés, hogy az Erdős-Kárpátokat inkább kelet felé, vagy inkább nyugat felé helyezzük ; amire nézve kétségtelen, hogy kelet felé. Simonkai L. kifejti, hogy Pax, könyvének szövegében a rare2;a--ffer- nád völgyét mondja határvonalnak, míg térképén a Latorcza folyót jelöli meg annak. Az igazi határvonal az ung — uzsok — szan-i vonal, melyet S i m o n k a i L. már régóta annak tart. A Vihorldt-hegység az Alföldet környező domb- vidékhez számit, ép úgy, mint a xMátra, Bükk és Tokaji-hegység. Mágocsy-Dietz S. kívánatosnak tartaná, hogy felkutassuk a Tokaji-hegység phytopalaeontologiai kincseit. Bizonyára sok növényünk tör- ténetét magyaráznák meg a talált kövületek. 3. Tuzson J. ismerteti P a x F. „ Grundzüge der Pftanzenverbreitung in den Xarpathen" czímü munkájának Il-ik kötetét. (1. 41. old.) A nÖTénytaui szakosztály 1909, évi febr. hó 10-én tartott 144. ülésének jegyzökönyve. Elnök : Klein Gyula. Jegyző : Moesz Gusztáv. 1. Gombocz Endre „Tuniszi növények" czímen azokat a virágos növényeket ismerteti, melyeket Bíró Lajos 1903 április havában Tunisz • ban, még pedig Sfax, és Gafsa környékén, valamint a Djebel-Atigon gyűj- tött. A 70 faj közül többnek lelőhelye új. Előadó a Muricaria prostrata (D e s f.), egy tüskés termésű változatát, mely a Muricaria Battandieri Ho eh r.- fajhoz közel áll, de attól a levél-alakjában eltér, a Mur. prostrata új varietásának állapítja meg és var. echinocarpa Gombocz névvel jelöli meg. 58 , 8ZAK08ZTÁI;YI ÜGYEK 2. Gombocz Endre ismerteti az alger-i botanikus kertet (jardin d'essai). Bemutat több felvételt, így a platánok, a Ficus Boxburghü Wall. és a Dracaenák fasorát, valamint a Ficus nitida B I u m e és a Jucca pendula Sieber csoportjait. Végül az alger-i Atlasból (Pic des Cédres), egy czédruserdönek és egy nagy Quercus Ilex L. fényképét mutatja be. 3. Moesz Gusztáv „Gombák Budapest és vidékéről'^ czímen tartott előadásában röviden felsorolja azokat, kik e terület gombaflórájának fel- kutatásában fáradoztak. Az első, ki a főváros környékén gombát gyűjtött, S a d 1 e r J. volt (1814 — 1818). Legtöbbet köszönhetünk Hazslinszky Frigyesnek. Előadó szines képekben csakis azokat a gombákat mutatja be, melyeket maga határozott. Ezek között van 12, eddig még le nem írt új gombafaj, és több olyan, melyet hazánk területéről eddig nem ismertünk, és olyanok, melyek ritkaság számba mennek. (Megjelenik.) 4. Szabó Zoltán ,A Knautia-k morfológiája" czímíí előadásában a Knautia génuszra jellemző alaktani tulajdonságokról szólt, kiterjeszkedvén a ', iiinovatio módjaira, a virágzat és a termés biológiájára is. 5. Szalóki Róbert „Adatok Szepesvármegye flórájához'' czímü előadásában a következő növények szepesi termőhelyeiről és előfordulási körülményeiről számol be : Arctostaphylos officinalis Wimm. et Grab. ; Andromeda polifolia L., Ledum palustre L., Vaccinium uliginosum L. ; Pyrola fajok., Lathraea Squamaria L., Polygala major L., Cypripedilum Calceolus L., Primula Auricula L., Daphne Cneorum L., Iris hungarica W. e t K ; Orchis speciosa Hőst. Rámutat továbbá a Tarpatak alsó völgyének flóraváltozatosságára, és végül, összehasonlítás kedvéért, bemutatja azon Gnaphalium Leontopodium S c o p. példákat, melyeket a liptói és a bélai havasokon, valamint a káposzta- falvi hegyvidéken gyűjtött (Szokol völgye). (Megjelenik.) Mágocsy-Díetz S. felszólalásában arra kéri az előadót, hogy a meszet elbíró és a meszet el nem bíró növényekre vonatkozó adatokat domborítsa ki, mert ezek az adatok igen érdekesek. Hogy előadó az Arcto- staphylos officinalis-i a grániton is megtalálta, ennek magyarázatát a növény bizonyos mértékű alkalmazkodásában találjuk, mert a gránitban, különösen a gránit és a mész érintkezési határán, van annyi mész, a mennyi annak a növénynek kell. A nagy termetű Gnaphalvimi Leontopodium arra vall, hogy nagyobb páratartalomnak volt kitéve s ezért xerophyl jellemét kezdi elveszteni. S z a 1 ó k i R. szerint a Szokol völgyében a levegő tényleg nagyon párás. Tuzson János felemlíti, hogy nagyvirágú és nagytermetű gyopár terem a brázai havasokban ca. 2000 m. magasságban is, a hol tehát a xerophyl jelleg kifejlődhetne. Ezért úgy véli, hogy ezen esetben, rendszertani értékű elváltozás is szóba jöhetne. Simonkai Lajos felemlíti, hogy a Vidra feletti hegységben, legfeljebb 1000 m. magasságban, szintén gyűjtött nagy termetű gyopárt azon a sziklán azonban, melyen a gyopár élt, sok humusz volt. SZEMÉLYI hírek 59 6. A szakosztályi ügyek során jegyző felolvassa az állattani szak- osztálynak, Darwin emlékének megünneplése tárgyában tett indítványát. A szakosztály az indítványhoz hozzájárul és az ünnepély részleteinek meg- állapítására az elnököt és a jegyzőt küldi ki. SZEMÉLYI HÍREK. Belföld. Kinevezés, kitüntetés : Dr. Lengyel Géza budapesti egyetem gyakornokot a földmívelésügyi miniszter a budapesti vetömagvizsgáló állo- máshoz asszistenssé nevezte ki. Dr. Györffy István fögimn. tanár áthelyeztetett a lőcsei áll. főreáliskolához. Dr. Szabó Zoltán budapesti egyetemi tanársegéd a ,A Knautia-nemzetség monographiája" czímü dolgo- zatával a Természettudományi Társulat , Bugát" diját nyerte el. Meghalt : Hanusz István szepesajdani czímzetes prépost-esperes, föreáliskolai igazgató, több népszerű természettudományi és kivált növény- tani munka szerzője, Kecskeméten, 69 éves korában. Pásztor István a m. kir. rovartani állomás adjunktusa, volt egyet, növénytani tanársegéd, febr. 18-án, Budapesten, 34 éves korában. Külföld. Intézetek, Társulatok, folyóiratok: A „Botanische Zeitung" szerkesz- tésétől H. Grafzu Solms-Laubach és Fridrich 0 1 1 m a n n s vissza- lépett, helyettük azt D r. A. Péter göttingeni professzor vette át. — „Zeit- schrift für Botanik" czimmel 1909. január hó elsejével új folyóirat indult meg G. F i 8 c h e r (Jena) kiadásában. Szerkesztői L. Jóst, Fr. 0 1 1 m a n n s és H. Grafzu Solms-Laubach. — „Bulletin de l'Herbier Boissier" a (Chambésy. Genéve) czímü botanikai folyóirat 1908. évi folyamával megszűnt. Kinevezés, kitüntetés : Dr. Horncamp, a rostocki mezőgazdasági kísérleti állomás igazgatóját rendkívüli tanárrá; Prof. Dr. F. Kienitz- Gerloff-ot a weilburgi mezőgazdasági iskola igazgatójává; R. E. S t o n e-t a nebraskai egyetemen a mezőgazdasági növénytan professzorává ; Dr. W. Helring-et a hamburgi állami botanikai intézetekhez herbariumkezelövé ; Dr. K. S c h i b a t a japán physiologus-anatomust a sapporoi (Japán) egyetem professzorává ; Dr. G. K a r s t e n-t a hallei egyetem ny. r. professzorává és a növénytani kert és intézet igazgatójává ; Dr. V. F o 1 g n e r-t a prágai mezőgazdasági főiskolához adjunktussá ; G. P a m m e r-t a Tetschen- liebwerdi gazdasági akadémiához professzorrá ; Dr. L. D i e 1 s berlini assistenst a marburgi egyetemhez rendkívüli tanárrá; Ph. van Tieghe m-et a, párisi tudományos akadémia titkárává ; Dr. N. Bemar d-ot a poitiersi „Laboratoire de Botanique de la Faculté des Sciences" professzorává ; Dr. R. M a i r e-t a caeni egyetem előadójává ; Dr. G. S e n n magántanárt a baseli egyetem rendkívüli tanárává ; Dr. P. Ascherson berlini egye- temi rk. tanárt ós Dr. L. K n y a berlini mezőgazdasági főiskola rendes és 60 SZEMÉLYI hírek az egyetem rendkívüli tanárát, a berlini egyetem rendes tiszteletbeli tanárává ; Dr. 0. R enne r-t a müncheni botanikai intézet kryptogám-herbariumának kustosává ; Dr. R. P i 1 g e r berlini egyetemi asszistenst a berlin-daUemi múzeumhoz kustossá ; W. C. C o c k e r-t a nord-caroünai egyetem profesz- sorává ; Dr. Tschwett magántanárt a varsói műegyetemhez a botanika professzorává nevezték ki. Meghalt ; P. H e n n i n g s professzor Berlinben 62 éves korában. Prof. D. C 1 0 8 a toulousei növénykert volt direktora, 89 éves korában. Petitmengin (Nancy) neves botanikus-gyógyszerész 28 éves korában. Daguillon párisi professzor 45 éves korában. E. L o e w berlini gim- náziumi tanár 66 éves korában. Prof. A. Makowsky (Brünn) 75 éves korában. A. G. Nickolson (Richmond). Dr. F. S c h m i d t (Szent- Pétervár) 77 éves korában. Prof. Dr. K. Karsten (Berlin-Grunewald) 92 éves korában. Prof. Dr. A. D o d e 1 (Zürich) 64 éves korában. Prof. Dr. F. N 0 1 1 (Halle) 49 éves korában. (Megjelent 1909 február 28-án.) A szakosztály július, augusztus és szeptember kivételével minden hónap második szerdáján ülést tart. Az üléseken bemutatandó dolgozatok czime, legalább 8 najypal az ülést megelőzőleg, a jegyzőnek bejelentendő. A „Botanikai Közlemények" akadálytalan megjelenése czéljá- ból szíveskedjenek a szerzők kézirataikat teljesen kidolgozni és nyelvi szempontokból is gondosan átnézni. A korrektúrákat a szerzők végzik és így közleményeikért felelősek. Kéziratok a fél ivek egyik oldalára Írandók. Személynevek (az auctor-nevek is) kettős == vonallal, a növénynevek és a kiemelendő tételek egyszerű vonallal liuzandök alá. A „Botanikai Közlemények" részére szíveskedjenek a szerzők dolgozataikhoz valamely általánosan elfogadott, más nyelvű szöveget víigy kivonatot, vagy lefordítás czéljából magyar nyelvű kivonatot mellékelni. A Botanikai Közleményekben megjelenő eredeti közleményért ivenkínt 50 kor., ismertetésért 30 kor., az idegen nyelvű szövegért 30 — 40 korona írói tiszteletdíj jár. Kgy ívnél nagyobb czikk után az egy íven túl terjedő részért, valamint a 150 pld.-ban, díjmentesen kiszolgáltatni szokott disszertácziókért a szerzők tiszteletdíjban nem részesülnek. A szerzők 25 darab különlenyomatot díjtalanul kapnak. Kívá- natra azonban többet is, a következő ár mellett : 25 darab ivenkínt, czímlappal . . 4 korona — fillér. A"^ » » )? - • " n n Ugyanilyen feltételek mellett a szerzők a más nyelvű kivonatból is kaphatnak különlenyomatokat, azonban csakis a magyar szöveggel kapcsolatban. A szakosztály tisztikara. Elnök : Klein Gyula műegyetemi tanár; alelnök: Mágocsy-Dietz Sándor tudomány - egyetemi tanár; szerkesztő: Tuzson János egyetemi magántanár; jegyző: Moesz Grusztáv főreáliskolai tanár. A szerkesztő-bizottság tagjai, a tisztviselőkön kívül : Fiiárszky Nándor nemzeti múzeumi növény- tani osztályigazgató, Schilberszky Károly m. kir. kertészeti tan- intézeti tanár ésBernátskyJenő am. kir. ampelológiai intézet adjunktusa, mint a Közlemények idegen nyelvű részének szerkesztője. Az alapitói, tagsági, illetőleg előfizetési díj a K. M. Természet- tudományi Társulat pénztárának (Budapest, VIII. ker., Eszterházy- utcza 16. szám), a szakosztályi ülésekre szóló bejelentések a szak- osztály jegyzőjéhez (Moesz Gusztáv, Budapest, V. ker., Akadémia- utcza 2), kéziratok a szerkesztőhöz (Tuzson János, Budapest, I. ker., Gellért-tér 4. szám) küldendők. A „Botanikai Közlemények" díját befizették: (1908 február 1-töl 1908 november 30-ig.) 1908-ra: Kolozsvári unitárius kollégiumi könyvt. 20 kor., Kardos Gusztáv, Kovách Géza, Kovács József, Kökény Sándor, Körmöczbányai áll. föreálisk. tanári könyvt., Környei Tódor, Kőszegi Szt-Benedekrendi gimn. könyvt., Kiepuska Géza, Kurimay Mihály, Lányi Béla, László Ernő, László Gábor, Lejtcnji György, Lengyel Béla, Liptószentmiklósi áll. polg. isk., Lopussny Kornél, Losonczi áll. tanítóképző int.. Lőcsei kath. fögimn. könyvt., Lukovits István, Máramarosszigeti ref. főgimn., Matolcsy Miklós, Mauritz Béla, Melkay György, Mezöberényi polg. fiú- és leányisk , Miskolczi áll. felsőbb keresk. isk., Miskolcz, Borsod-Miskolczi Múzeum, Moesz Gusztáv, Mohácsy Lajos, Nagybányai áll. fögiran.. Nagy Béla, Ifj. Nagy Elek, Nagyenyedi Bethlen főisk. könyvt., Nagy Imre, Nagyröczei áll. polg. isk., Nagytapolcsányi áll. polg. fiú- és leányisk.. Nagyváradi községi polg. fiúiskola, Nedeczky Géza, Neumann Jenő, Nitsner Antal, Nóvák József, Nyárádj' E. Gyula, Nyíregyházai községi polg. fiúisk.. Páll Béla, Pápai áll. tanítóképzö-int., Pápai Szt-Benedek- rendi gimn. tanári könyvt.. Pápai ref. főisk. könyvt., Papp János, Páter Béla, Pécsi m. kir. honv. hadapród isk.. Pékár Mihály. Perényi Hermán, Petermann József, Pillitz Benő, Plenczner Lajos, Polgár Sándor, Poprádi Magyarorsz. Kárpátegyesületi múzeum. Pozsonyi áll. tanítóképző int.. Pozsonyi áll. föreál- isk., Práznovszky Ferencz, Preisz Hugó, Radisics Elemér, Ragettly János, Rapaics Raymoiid, Rásky Béla, Rehák Arthúr, Reuter Camilló, Richter Lajos, Rimaszombati prot. főgimn., Róna Jenő, Rosenberger Mór, Rothschnek Jenő, Rozsnyói kir. kath. főgimn., Sántha László, Simonkai Lajos, Skrabák Károly, Scherffel Aladár, Schlachter Jenő, Schöber Emil, Selmeczi m. kir. bányászati főisk. könyvt., Sepsiszentgyörgyi ref. Székely Mikó kollégium, Soproni áll. felsőbb leányisk., Sperlágh Aladár, Stubenvoll Ferencz, Szabó Zoltán, Szandovics Rudolf, Szathmáry Mihály, Szegedi III. ker. áll. polg. isk.. Székelykeresztúri unitárius gimn., Székesfehérvári cziszt.-r. fog. tanári könyvt., Szekszárdi polg. isk , Szekszárdi tolnamegyei múzeum. Szentkirályi Kálmán, S/.ervátzy Imre, Szikora Zoltán, Szilasi Jakab, Ifj. Szlávy János, Szolga Ferencz, Szomjas Gusztáv, Szíits Andor, Tejfalussy Ferencz, Telbisz György, Terae.svári föreálisk. tanári könyvt.. Temesvári Iskolanővérek, Terén János, Thirring Gj'ula, Thuróczy M. Kornél, Timon Béla, Tisza Ödön, Toldi Lajos, Tomek János, Torma Károly, Turtsányi Kálmán, Udránszky László, Uhlyárik Titusz, Ujszentannai áll. polg. fiúisk.. Ungvári kath. főgimn., Váczi kegj^esrendi főgimn., Vágujhelyi reáliskola. Varga Oszkár, Vaszary Gyula, Verseczi áll. föreálisk., Vígh Gyula, Vitái Jenő, Vnutsko Ferencz, Vörösváry Szigfrid Ferencz. Wagner János, Weber Dezső, Weisz Ödön, Wolcsánszky János, Welff Gyula, Zombori városi könyvt. egyes. Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája, Budapesten. VIII. KÖTET. 1909. IV. 20. 2. FÜZET. BOTANlKil KÖZLEMÉNYEK ALAPÍTTATOTT 1901 NOVEMBER 20-IKÁN. A KIR. MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA. KLEIN GYULA KÖZBEMŰKÖDÉSÉVEL SZERKESZTIK TUZSON JÁNOS ÉS BERNÁTSKY JENŐ MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK HÓNAPBAN. BUDAPEST, KIR. MAGY. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT. (Budapest, VUI., Eszterházy-utcza 16. szám.) 1909. TARTALOM. TABLE DES MATIÉRES. — INHALT. Oldal Emlékezés Nendtvich Tamásról (Róna J.) 61 Bernátsky J. : Iris-tanulmányok 64 M 0 e s z G, : Magyarország Cordyceps-ei ( 1 táblával) .... 83 Növénytani repertórium 92 Szakosztályi ügyek 100 Személyi hirek 102 * * * Erinnerung an Thomas Nendtvich (von J. Róna) (7) Bernátsky, J. : Iris-Studien (8) Moesz, G. : Die Cordyceps-Arten Ungarns (Mit Tafel 1.), . . (15) Tuzson, J. : Kritische Wiirdigung von F. Pax' „Grundzüge der Pflanzenverbreitung in den Karpathen, II. Bd." .... (19) Sitzungsberichte (30) BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK A KIR. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA VIII. KÖTET. 1909. IV. 20. 2. FÜZET. Emléke^^és Nendtvích Tamásról. Ötven éve, hogy Nendtvich Tamás nincs az élők közt ; életrajzát, munkálkodását kellőkép tárgyaló közlemény ez ideig azonban még nem jelent meg. Pedig a magyar botanika történetében N e n d t v i c h-uek is méltó helyet kell elfoglalnia, mert ő ama úttörők közt volt, kik Kitaibel utáni időben, a múlt század első felében hazánk növénytani megismerésére irá- nyuló mozgalmat megindították. Nendtvich Tamás kereskedő-család gyermeke ; atyja, Kristóf, vászonkereskedő volt Késmárkon. Született Késmárkon 1782-ben, meghalt Pécsett 1858. aug. 3-án. Középiskolai tanul- mányait a késmárki, protestáns gimnáziumban végezte, amely intézet adta Hazslinszky Frigyest is nemzetünknek. Nendtvich mint fiatal gyógyszerész 1805-ben került Pécsre, hol mindjárt hozzá és látott a Mecsek és Baranya flórájának tanul- mányozásához. Nendtvich Gyula, mohácsi mérnök úr, a bol- dogultnak egyetlen élő fia, hozzám intézett levelében a következő- ket írja : „Apám rendkívüli nagy fáradsággal és nagy költséggel összebarangolta Baranya vármegyét és Szlavónia nagy részét, különösen a Feketehegyet, az ottani nagybirtokos Prandau báró testvérek, László és Károly támogatásával és a Jan- kó vichok szívességével. Heteket és hónapokat töltött a leg- vadabb vidékeken". Nevét a múlt század elején a tudományos körök nagyon jól ismerték ; összeköttetésben állott hazánk nevesebb botaniku- saival, így Sadl érrel is. Neki küldötte el a Mecseken talált, külön fajként megállapított Doronicum-ot. S a d 1 e r a megálla- pítást helyben hagyván, Doronicum Nendtvichi S a d 1 e r lőn a növény neve. A virágzó Mecsek-Egyesület Nendtvich iránti hálából a Doronicum-ot választotta egyesületi jelvényéül. Ha tekintjük azt, hogy a múlt század elején mennyire vissza- maradt nálunk a tudományos szellem, szinte csodálhatjuk, hogy N e n d t vi eh oly önzetlenül a botanika művelőinek sorába lépett. Irodalmilag keveset dolgozott ; irodalmi babérokra, dicsőségre nem vágyott soha. A tudományt magáért a tudományért, a ter- mészetet magáért a természetért szerette. „Pécsnek lepkéi és Botanikai Közlemények. 1909. VHI. kötet, 2. füzet. f> 62 RÓNA JENŐ vidékökhezi viszonyaik" czimú értekezésében mondja : „Azonbíin az ember mit nem áldoz sokszor hajlandóságainak s szenvedé- lyének ? és miért ne tenné azt szintén a tudomány kedvéért is ? minekutánna a tudományos rovarásznak fáradhatlansága amúgy sem indul nyereségvágyból, hanem azon nemes ösztönből, mely- nél fogva a tudományoknak is áldozni, a közjóhoz valamivel járulni kíván és a szép természetet szintúgy annak végetlen bölcseségű, jóságos teremtőjét munkálataiban megismerhesse és tisztelhesse. Egyedül ez jutalma a tudományos és egyszersmind erkölcsös embernek". A tudománynak minő önzetlen szeretete sugárzik ki ezen sorokból. Munkásságának eredménye ama négy értekezés, melyet a magyar természetvizsgálók VI. pécsi nagygyűlésén 1845-ben mutatott be. Ezek : Pécsnek lepkéi és vidékökhezi viszonyaik. Pécs és környékének viránya. Baranyának fanemei. A gyümölcs- tenyésztés jelen állapota Pécs környékén. Nendtvich Tamást a természettudomány minden ága érde- kelte. Munkásságának súlypontja azonban a botanikára esett. Gyűjteménye a nemzeti múzeumba került. Pécs flóráját tárgyaló értekezésében 1100 növénynél töb- bet sorol föl, daczára, amint mondja „Flóra növendékei felke- resésében Baranyának alig vizsgálám meg még csak hatod részét", „Baranyának fanemei" czimű értekezésében Baranya fáiról számol be. Az összegyűjtött, meghatározott fajok szárított példányait akkor be is mutatta. Ezt a fagyűjteményt a püspöki könyvtárban mai napig megőrizték. Nendtvich kiváló gyümölcstermelő is volt ; Baranya vár- megye 1840-ben e téren elért eredményekért közgyűlésileg kitün- tette. Három nagy gyümölcsös kerttel bírt, melyekből jókora részt botanikai kertül használt. A növénytan iránti szeretetet gyermekeibe is beoltotta. Sad- ler József ugyancsak 1845-ben a természettudósoknak Pécsett tartott gyűlésén a kosborneműekről szóló értekezésében mondja: „Ide járul még azon növényekre nézve classzikus föld, mellyen jelenleg összegyülekeztünk s mellyet már régen, jelenlevő ügy- felünk Nendtvich Tamás pécsi gyógyszerész az ő szinte olly munkás, mint tanult fiaival és segédeivel, kikben a Termé- szeti tudományok iránti szeretetet kifejteni tudta, annyira kizsákmá- nyolt, hogy orvosdoctor Nendtvich Pesten inaugurális érteke- zésében Pécs vidékének növényeit előszámlálhatá, mellyek között számos kosborneműek, több ritka és egy egészen új faj találtatik". Sadler itt Nendtvich Károlyra, az 1892-ben elhunyt műegyetemi tanárra gondolt, ki fiatalabb éveiben, 1836-ban adta ki a következő értekezését : „Enumeratio plantarum in territorio Quinque-Ecclesiensi sponte crescentium, praemisso tractatu gene- ráli de natura geognostica montium deque situ, climate et vege- tatione ejusdem regionis, Budae 1836." Nendtvich Károly e munkában jórészben az atyja által elért eredményeket adja KMLEKEZliS NENDTVICH TAMA6R01, 63 elő. Vilmos nevű fia szintén szenvedélyes botanikus volt ; érté- kes gyűjteménye a helyi főgimnáziumba került. Gyermekein kívül mások is haladtak az ö nyomdokában ; valóságos botanikai iskolát teremtett ő a Mecsek tövében. Követői közül különösen kiváltak Balek Kudolf, Nendtvichnek Nendtvich Tamás. volt gyogyszerészsegédje és Májer Móricz, volt cisztercita- rendű főgimnáziumi tanár, ki a pécsi főgimnáziumnak 1859-iki értesítőjében megjelent „Die Flóra des Fünfkirchner Pflanzen- gebietes" czímű értekezésében következő, kegyeleíteljes sorokban emlékezik meg mesteréről: „Dem hochgeehrten Herrn Thomas Nendtvich habé ich einen Theil meiner botanischen Wissen- schaft zu verdanken, wofür ich hier zu wiederholten Malen meinen innigsten Dank öífentlich aussere; — leider ist Thomas 5* 64 BERNÁT8KY JENŐ von Nendtvich den 3. August im verflossenen Jahre mit dem Tode abgegangen ; mit ihm ist ein rastloses Lében, mühevolles Bestreben nach Wissenschaften und umfassende botanische Kennt- nisse zu Grabe gegangen. Éhre seiner Wissenschaft, Friede und Ruhe seiner Asche". Nendtvich Tamás ötven éve már, hogy szorgalmas, munkás élet után örök pihenőre tért, de emléke még most is erősen él a Mecsek aljában. A Mecsek flórája tanulmányozói- nak örök forrásul fog szolgálni Nendtvich Tamás munkás- sága. És a magyar botanika történetének megírója sem feledkezhe- tik meg arról, ki a múlt század elején, a magyar tudományos szellem ébredésének legkezdetén oly önzetlen munkásságot fej- tett ki a növénytan művelésében. Róna Jenő (A szakosztálynak 1906. deczember 9-én tartott üléséből.) Bernátsky Jenő: Irís-tanulmányok. A hazai /ns- fajokra és a velők közel rokon külföldi /m-fajokra vonatkozó tanulmányaimból egynehány adatot előleges közle- mény gyanánt teszek közzé. Elsősorban egynémely szisztematikai- lag igen kétes és félreismert fajnak alapos és a legkisebb részletekig terjedő megvizsgálását tartottam szükségesnek annál is inkább, mert az illető fajokról legújabban is téves vélemények hangzottak el. Hogy tanulmányaimban lehetőleg biztosan haladjak, élő anya- got vizsgáltam meg, főleg a rhizoma fejlődésének és morfológiai felépítésének tisztázása végett; azonkívül pedig a i?i*(ia_pesíi 2Wo- mány- Egy etem, a M. N. Múzeum, az Erdélyi Múzeum- Egyesü- let, a Kolozsvári Tudomány-Egyetemen őrzött Ric liter Ala- d á r-féle, a S i m o n k a i-féle és a Prágai Országos Múzeum herbáriumában még a közönségeseknek vélt fajokat is részlete- sen megvizsgáltam. Vizsgálati anyag átengedéséért és gyűjtéséért az említett intézetek vezetőinek és herbárium-tulajdonosoknak, valamint Kurimay M.-nak, Jávorka S.-nak, Kümmerle J. B.-nak, M o e s z Gr.-nak, Stankovics R.-nek, Lengyel G.-nak és Szabó Z.-nak hálás köszönettel tartozom. 1. Az Iris arenaria és rokonai. Az Iris arenaria azért érdemel részletes tanulmányozást, mert a magyar Alföld homoki növényzetének jellemző tagja, mely Nyugateurópában ismeretlen. Az E d w a r d s Botanical Register-ben (VIII. 549) méltán nevezik el „Hungárián Sandflag"- nak. De fokozza az iránta való érdeklődésünket az, hogy állítólag a tordai hasadékban is terem, tehát a magyar alföldi homokok- tól távoleső, elszigetelt helyen. Az is érdekes, hogy a Balaton IRI8-TANULMÁNY0K 65 vidékén szintén előfordul, de nem a somogyi homokon, hanem a keszthelyvidéki hegyeken. Legnehezebb azonban s máig sincs végleg eldöntve az a kérdés, hogy a tordai növény igazi /. arenaria-e, vagy pedig I. flavissima s ennélfogva ezt az utóbbi fajt a hazai flóra tagjául tekinthetjük-e vagy nem. Simon kai erdélyi flóramuve 516. lapján 1863. sz. alatt a Tordahasadékáról az /. arenaria W. et K. Icones I. tab. 57 (1800) van megemlitve. synonym nélkül. Másrészt azonban úgy értesültem, hogy a tordai növényt egy külföldi cseregyűjtemény- ben /. flavissima Pali. néven adták ki. A Haynald-féle herbáriumban van egy „Iris flavissima Jcq.", melvet Wolff J. 1882. V. gyűjtött Tordán. Ugyancsak Wolff 1890-ben is gyűj- tötte a növényt, még pedig szintén Tordán, mészsziklákon s most már „Iris flavissima Besser" névvel jelölte azt Az 1882. évi gyűjtés czimlapján az a megjegyzés olvasható, hogy a növényt Janka ismerte fel I. flavissima-nak. R i c h t e r Aladár gyűjteményében egy tordai Iris, Barth J. 1902. V. 16-i gyűjtése és határozása, I. furcata M. B. néven is sze- repel. Látnivaló, hogy egyszerre több. megoldásra váró kérdés tornyosul fel. Hogy azokat lehetőleg jól megoldhassuk, először is magával a növénynyel ismerkedjünk meg a lehető legrészlete- sebben, alföldi példányok alapján, még pedig nem csak florisztikai és rendszertani, hanem morfológiai és ontogenetikai kérdések alapos tisztázását is keressük. L A rhizoma a nagyobbtermetű /ris-fajok rhizomájától már csak méreteinél fogva is jól megkülönböztethető. Ámde az aprótermetű hazai fajok rhizomájától is eltér, úgy hogy egy hazai faj rhizomájával sem téveszthető össze — a kérdéses tordai növény kivételével. A fökülönbség az aprótermetű /. ruthenica, 1. humilis és /. graminea^ valamint az /. pumila rhizomájával szemben az, hogy az indaszerű oldalágak sem nagyon hegyes szög, sem 40 — 45°, hanem aránylag a legtompább szög, még pedig közel 90" alatt ágaznak el s 3 — 4 cm hosszúak. Ennek következménye az, hogy az oldalágak levélcsomói egymástól és a főtengely leveleitől távol esnek s egymást be nem árnyé- kolják. A főtengelyen egymásra következik több évi hajtás. Mind- addig, mig a csúcsrügy az évi hajtás gyengeségénél fogva föld- feletti szárrá nem alakul át, a csúcsrügy egyszerűen a rhizoma egyenes folytatására szolgál, azaz belőle lesz a jövő évi rhizoma- hajtás. Ez esetben a rhizoma monopodiáHsan terjed s a rhizoma- hajtást meddőnek mondhatjuk. A meddő rhizomahajtás henger- alakú, 2 — 7 mm vastag s 1 — 3 cm hosszú, indaszerű. Mihelyest a rhizomahajtás kellőképen megerősödik, csúcsrügye földfölötti szárrá alakul át s a rhizoma oldalrügy révén folytatódik. Az ilyen hajtást termőnek mondhatjuk. A termő hajtás rendszerint rövid, 66 BERNATSKY JENŐ de 2 — 3 mm-nél jóval vastagabb, azaz közel olyan széles, a milyen hosszú s így közelítőleg gömbalakot ölt. Mivelhogy a levelek hüvelyrészei a gömbalakú rhizomahajtást körülveszik, azért ez hagymaalakú gumóra emlékeztet, csak az a különbség, hogy a régebbi szárrészek még összeköttetésben maradnak vele. Ez különben példát nyújt arra, hogy az egyszikűek „hagyma- gumója", jobban mondva hagymaalakú vagy hagymaszerű gumója és rhizoma között milyen csekély a különbség. Megjegyzem, hogy az olyan hajtás, a mely még csak rügy gyanánt foglalja magában a jövőre kibontakozó virághordó szart, szintén gömb- alakot ölt, úgy hogy erről az alakról a termő hajtások meg- ismerhetők. Termő rhizomahajtás oldalán, a szárba kifutó csúcsa alatt, az említett indaszerű oldalhajtások vannak. Rendesen két erősen kifejlődő oldalhajtás található rajta, az egyik jobbról, a másik balról indul ki eg3'-egy levél hónaljából s csúcsán levélcsomót hord. Florisztikai művekben a virágot hordó szart leveleivel együtt termő hajtásnak, a két oldalt álló levélcsomót meddő hajtásnak szokták nevezni. Ez az elnevezés azonban csak annyi- ban helyes, a mennyiben az illető hajtásoknak az idén látható földfölötti szerveit ítéljük meg. Ámde ha elfogadjuk azt, hogy a szárban végződő rhizomahajtást uiondjuk termőnek, a monopo- diálisan egyszerűen új rhizomahajtást létrehozó hajtást pedig meddőnek tartsuk, akkor az a rhizomahajtás, a mely a szár alatt található s az idén leveleket hord, nem feltétlenül meddő. Ugyanis ennek a csúcsrügye már magában foglalhat egy új szart és virágzatot, a mely azonban csak jövőre alakul ki s emelkedik föld fölé. Azért helyesen fiatal vagy fejletlen hajtá- soknak kell azokat neveznünk, mert jövőre végleg kifejlődnek s akkor a hajtás idősebb részén lévő s az idén még zöldelő levelek már elhaltak, de a csúcs felé közelebb eső levelek s esetleg a szár csak akkor fejlődik ki ; termő rhizomahajtás tulajdonképen nem egy, hanem két évig hord földfelett zöldelő leveleket, még pedig az első esztendőben csak leveleket, a másodikban levele- ket és velők együtt virágos szart is. A főtengelyből elágazó egy-két vagy három első évi rhizomahajtás rendszerint tényleg meddő s utánuk végül termő hajtás következik. Mivelhogy a meddő hajtás hengeralakú, vékony, de hosszúra nyúló, azért a rhizomán található oldalhajtások jóformán mindig több cm hosszúak s levélcsomóik, mint emlí- tettem, a szártól távol állanak. A meddő hajtás levélcsomója egyéb- iránt gyengébb, a lomblevelek száma sokszor csak kettő, arány- lag keskenyek s csúcsukkal nem érnek a virág magasságáig. Fiatal termőhajtás első levélcsomója erősebb, a levelek száma három-négy s szélesebbek, a virág magasságát jól elérik. Ezek szerint helyesebb volna az idén virágzó szart hordó (s a rhizoma főtengelyének egyenes folytatását képező) hajtást IBIS-TANULMÁNYOK 67 a florisztikában egyszerűen főhajtásnak s az egész ágat főágnak, az oldalt álló (s az idén — kívülről láthatólag — csak levél- csomót hordó) ágakat egyszerűen oldalágaknak nevezni. Hogy különben abból, a mi most oldalág, jövőben, egynehány év múlva, főág lehet, azt bővebben nem szükséges fejtegetni. Kibontakozott földfölötti szart hordó rhizomahajtáson leg- először is a tavaly zöldéit lomblevelek maradványai tűnnek fel. Hüvelyrészök, mely a tengelyt körülfogja, fehéres, igen vékony, hártyás ; lemezrészök (virítás idején) összeszáradt s visszahajlott vagy megcsavarodott s sokfelé meghajlott, szürke. Utánuk követ- kezik a szár s annak legalsó nóduszain az idén zöldelő lomb- levelek ülnek, melyek közül az alul állók rövidebbek s nagyob- bára hüvelyszerűek, a felsőbbek lemezszerűek, zöldek s többnyire a virág perigóncsövének magasságáig érnek. A legfiatalabb (leg- felső) lomblevél után következő internódium erősen megnyúlik. Ez a megnyúlt internódium alkotja a szár csupasz részét, úgy hogy az egész szár a virágok nélkül legalább 6 — 7 vagy 8 — 10 cm hosszú. Az Ascherson et Graebne r-féle Synopsisban (III, p. 473) az /. arenaria tévesen az alacsony vagy hiányzó szárú /m-fajok csoportjába van helyezve, az /. jjMmiZa-val együtt. Kttől a csoporttól meg van különböztetve a megnyúlt szárú fajok csoportja, melybe a Synopsis szerint (1. c. p. 473 és 475) a hazaiak közül az Iris Meichenhachii, valamint az /. hosniaca tartozik. Tulajdonképen ennek a két fajnak a szára és az /. arenaria szára egyformán (átlag 6 — 10 cm) hosszú, az I.pumila-é pedig elenyésző rö\ád. A szár csúcsán, látszólag egymás mellett, rendesen két virág s közvetlenül alattuk 3 murváskodó levél van. Ha csak egy virág van, akkor alatta csak két, váltakozó állású felle- vél található. Ha két virág van, akkor az alulról számítva második fellevél hónaljából oldalág indul ki, melynek oldalán egy murva s csúcsán egy virág van. így tehát az is megálla- pítható, hogy a két virág közül melyik felel meg csúcsrügy- nek, melyik oldalrügynek. A csúcsállású virág előbb nyílik, az oldaláUású később. A murváskodó levelek közül a két alsó nagyobb a harma- diknál, mely már oldalágon ül. A főtengelyen ülő két nagyobb levélképlet felfúvódott, meglehetősen hártyás, lándzsás, közel 3 cm hosszú s majd 2 — 3 mm, majd 1 cm széles. A virág- kocsán átlag 1 cm hosszú ; a termő 7 — 10 mm s a perigóncső 10 — 12 mm hosszú, minélfogva a tartólevelek a perigóncső csúcsát esetleg elérik, de a perigónlevelek szabad részeit vagy sallangjait többnyire már nem takarják. A sárga perigónsallangok hosszúkás-lándzsásak- Rákosi növényeken a kocsán, a termő és a perigóncső mind 1 — 11 cm hosszú s a fellevelek 3 cm-nél rövidebbek, miért is utóbbiak távolról sem érik el a perigóncső végét. Ugyanitt azonban 4 mm hosszú kocsán is akad. Altalán a kocsán érés felé még megnyúlik. A termés kissé konyuló, változó 68 BERNATSKY JENŐ nagyságú (28 — 50 mm hosszú s 14 — 16 mm széles), szélesen orsódad hengeralakú, rövid csőrrel. Még megemlíthető, hogy a külső perigón- sallang 11 — 15 mm széles s 30—42 mm hosszú ; a porzószál 10 — 11, a portok 8 mm hosszú. II. Az alföldi 1. arenaria általános ismertetése után egyne- hány herbáriumi adatot vegyünk külön szemügyre. Budapest környékén 1899-ben Kichter Aladá r-tól gyűj- tött egyik növényen a szár alsó internódiumai a legfelső internó- dium rovására megnyúltak. Ennélfogva a szár nem „csupasz", hanem rajta több levél van. A legfelső, a szár fél magasságában eredő levél lemeze rövid s fellevélhez hasonlít. A szár csúcsán két murváskodó levél és egy virág van. Ezt az eltérést bátran lehetne valami külön névvel, változatnak vagy legalább formá- nak jelölni, de mivel ezeket egyéni eltéréseknek tartom, csak az előfordulásokat konstatálom, anélkül, hogy a szigorúbb sziszte- matikai felfogásról megfeledkezve, új névvel szaporítanám a tudományt. Különben az I. hungarica ebben a tekintetben még változóbb, a mennyiben ott a szár majd közepe táján ágazik el virágzattá, majd pedig tőből ágazik el. Ez is az internódiumok változó hosszúságára vezethető vissza. Itt megemlítem, hogy Borbás balatoni müvében „/. arenaria var. phyllospatha B o r b. " nevű növényt említ. Való- színűleg olyan példány volt kezében, a melyen a fellevelek többé-kevésbé ellombosodtak. Ilyen eset más /Ws-fajokon, külö- nösen az /. graminea-n is állapítható meg. A M. N. Múzeum herbáriumában a Csepelszigetről (1871. IV. 13.), egy termőhelyről, kétféle példányok vannak. Az egyik- nek fellevelei igen tompák, a másiknak fellevelei hegyesek, sőt kihegyzettek s majdnem szúrós hegyök van. A Csepel- szigetről láttam 20 cm magas növényeket is 1 cm széles leve- lekkel. Simonkai herb.-ban a Csepelszigeten 1902. V. 29-én gyűjtött növényen 4 cm hosszú rhizomahajtás van ; az egész növény 26 cm magas ; a levelek 21 — 22 cm hosszúak ; a fel- levelek 4 cm hosszúak. Nyíregyházán 1878. V. 4-én gyűjtött növényen a levelek 2 — 5 mm szélesek. „Budapest, régi lóverseny tér 1902, leg. Mágocsy" (Herb, Univ. Hung. Bpest.) A külső perigónsallangok félhosszig, a belsők majdnem egészen kékes színűek. „Puskaporos raktárak körül Pesten" (Herb. Univ. Hung. Bpest.) A kocsán 18, a termő 12, a perigóncső 11 mm hosszú. Némely esetben nincs indaszerű hajtás, de akkor a perigón- cső jól kiemelkedik ; máskor a perigóncső nem emelkedik ki, de akkor indaszerű hajtás van. „Kispest, IV. 26." (M. N. Múz.) Egy lapon I. pumila és I. arenaria van. Utóbbinak virágja még nem nyílt ki s a szár alacsony. Mindazonáltal a faj a vékony, hosszú rhizomahajtások- IRI8-TANULMÁNY0K 69 ról s a vékonyhártyás levélhüvely maradvány okról meghatároz- ható ; a lomblevelek 9 cm hosszúak s 6 — 8 mm szélesek. III. Hogy ha ezek után atordai növényt vi/.sgáljuk meg, a vizsgálat eredménye gyanánt kiderül, hogy az alföldi és a tordai növény között állandó különbség nem állapítható meg, bár némely adat könnyen félrevezetné azt, a ki az alföldi növényt különböző helyekről kellőképen nem tanulmányozta. így pl. a Haynald-féle herb.-ban fekvő „/. flavissima Jcq." (Wolff 1882. V.), — melyet Janka „ismert fel" „I. flavissima" -nak^ — összesen négy darab növény. Az egyik kisebb s közvetlenül a tordai hasadékból való. A másik három az eredeti termőhelyről kertbe volt; átültetve s mi sem természetesebb, hogy ez a három növény kövérebb, erősebb s nagyobb ; 20 cm magas, levele jó 1 cm széles, a virágkocsán termővel és perigóncsővel együtt 4 cm hosszú. Ezek a méretek talán félrevezethetnének, ha a II. alatt emiitett alföldi példányokat a Csepelszigetről nem ismernök. A Richter Aladár-féle herb.-ban Dick J.-tól (1902. V. 8.) gyűjtött egyik példán a kocsán 3—4, a termő 8 — 9, a perigóncső 11 — 12 mm hosszú; más példányon a perigón cső rövidebb, a termő és kocsán hosszabb. A fellevelek majd a perigóncsövön kissé túl érnek, majd pedig határozottan rövideb- bek, úgy hogy a perigóncső kiemelkedik belőlük. Az 1890 május hóban Wolff-tól gyűjtött tordai növények és kecskeméti növé- nyek (M. N. Múz.) minden lényeges vonásban egyeznek egy- mással. Megemlítem, hogy a kolozsvári egyetemi növénykertből kapott tordai Iris szintén tipikus I. arenaria, de kerti virág módjára szintén kövérebb a sovány talajon termőknél. Az eredmény ellenőrzése kedvéért a kezemügyébe került magyarországi példányok különböző szerveit pontosan lemértem s a méreteket összehasonlító táblázatban összefoglaltam. Kiderült, hogy sem a méretek, sokkal kevésbbé pedig az alakbeli jellem- vonások tekintetében a tordai és egyéb termőhelyekről való 1. arenaria között állandó különbség nem található. Még azt a kérdést lehetne felvetni, hogy mivel magyaráz- ható az, hogy az I. arenaria mint tipikus alföldi homoki növény elszigetelten Tordán, egészen más talajon, mészsziklákon is elő- fordul. Erre vonatkozólag megemlíthető először is az, hogy az I. arenaria Közép-Magyarországon iiincs szigorúan homokhoz kötve, a mire példa a keszthelyi előfordulás ; azonkívül S a d 1 e r gyűjteményében van egy példány Kistétényről „in saxosis" jelzés- sel. Valószínű, hogy utóbbi esetben mész vagy pedig dolomit kavicsos-homokos málladékáról van szó. Lovassy S. gazd. akad. tanár szóbeli közlése szerint a keszthelyi Iris dolomit homokos málladékán terem. A tordai termőhelyet is mészköves- nek jelzik. A M. N. Múz. herb.-ban van azonkívül egy példány „In monte Calvario in Dorogh Ap. 1862, Grundl" jelzéssel. Mindez arra enged következtetni, hogy az I arenaria épp úgy előfordul homokon is meg mészkő vagy dolomit homokos-kavicsos málla- 70 BERNÁTSKY JENŐ dékán, mint számos más növény {Viola arenaria, Potentilla arenaria^ Peucedanum arenarium stb.)- Azonkívül meg kell jegyezni, hogy az erdéljd mezőség s Torda vidéke meg Gyulafehér- vár vidéke növényföldiajzilag sok tekintetben egyezik a magyar Alfölddel, a mi az egyformán száraz, forró nyárral függ össze. Nagyon sok növény sorolható fel, a melyek főleg az Alföldön és azonkívül Erdély középrészében vannak elterjedve. Az Iris arenaria-nak tordai előfordulása talán azért tűnt elszigeteltnek, mert fajnevében a tipikus homoki, tehát alföldi előfordulása jut kifejezésre ; ámde ha az 1. arenaria-nak keszthelyi és kistétényi előfordulását szem előtt tartjuk, be kell vallanunk, hogy a tordai előfordulása még sem nagyon feltűnő. Különben még feltűnőbb példa talán az AUium ammophilum H ff. (= A. flavescens B e s s.), mely Erdélyből és a deliblati homokról ismeretes, vagy a Plantago Schwarzenbergiana S c h u r {= P. sibirica G m. ?), mely az erdélyi sóstavak mellett és az alföldi szikeseken ott- honos. IV. Miután meggyőződtünk arról, hogy a tordai és az alföldi /. arenaria-nak nevezett faj egy és ugyanaz, próbáljuk meg az 1. flavissima kérdését tisztázni. Miben különbözik az a növény a mi /. arenaria-nktól s a három szerző — Pallas, Besser és Jacquin — közül ki mit értett /. fla- vissima néven. A Herb. FI. Rossicae gyűjteményben 1091. sz. alatt az I. flavissima Pali. szerepel, „Prov. Jenissejsk (Sibiria) 1 jun. 1900 fl., jun. 1901 fr. leg. N. Martjanov" jelzéssel. Az itt be- gyűjtött példányok alapján az I. flavissima és I. arenaria közötti különbség máris eldönthető. Még pedig az I. flavissima rhizomá- jÓM indaszerü^ hengeres, vékony hajtás nincs, hanem a rhizoma mindegyik évi hajtása átlag 8 — 10 mm hosszú s 6 — 7 mm széles, gömbalakú. Ennek az a következménye, hogy a levélcsomók egy- más mellett vannak s közöttük legfőlebb 1 cm-nyi távolság marad. Azonkívül a murváskodó fellevelek hossza többé-kevésbbé változó, de a x>erigónsallangokat többnyire elérik s a virágkocsán rövid, kezdetben alig 3, sőt terméséréskor is csak 10 — 12 mm hosszú. A külső perigónsaUang egyébiránt 35 mm. hosszú s 13 mm széles, a porzószál 10, a portok 10 mm hosszú. A termés éréskor és érés előtt a rövid, de vastag kocsánon egyenesen égnek áll vagy kissé konyuló ; 26 mm hosszú, a miből 2 mm a csőrre esik. Mivelhogy a tordai 1. arenaria levelei némely eset- ben kissé szélesebbek mint a rákosi példányokon, azért külön megemlíthető az is, hogy az /. flavissima levele éppen nem nagy, hanem csak 3 — 5 mm széles s 9 — 11 cm hosszú. Az Erd. Múz. Egy. herb.-ban van egy „Iris flavissima Pali.", lelőhelye „Transbaical". A fellevelek a perigónsallango- kat jól elérik. A kocsán, termő és perigóncső nincs több mint 23 mm, holott a tartólevelek 32 mm hossziíak. A rhizomán IRIS-TANULMÁNYOK 71 indaszerü, hosszúra nyúló hajtás nincs. A trausbaicali /. flavis- sinia rhizomáján egy-egy évi hajtás méretei (hosszúság és széles- ség): 7X7, 6X8, 6X7. Ezzel szemben pestmegyei I. arenaria rhizomáján 10X7, 12x7 vagy 18X4, tordai példányon 10X7 és 12X4, morvaországi példányon 8X4 méretűek az egyes évi hajtások. A Haynald-féle exot. herb.-ban van egy „I. flavissima**, „Dahuria'' (Kaspi-tó vidéke) jelzéssel, valószínűleg Schott gyűjtése. A levelek hüvelyükkel együtt nagyon hasonlók az /. arenaria leveleihez, 3 mm szélesek s 10 cm-nél kissé hosz- szabbak. A rhizomahajtások azonban átlag vastagabbak s rövi- debbek. A fellevelek pedig a jierigónsallangohat félhosszig jól elérik. Igen biztos adatokat szolgáltat a bpesti tud. egyet, herbáriuma is. Itt az „1. ftavissima Jcq. Nertschinsk, in Steppen, F. Karc Plantae Dahuricae" jelzésű példány rhizomáján az évi hajtások mind rövidek, gömbalakúak, szorosan egymás mellett vannak s indaszerű hajtás nincs ; ezért a földfeletti levélcsomók is közel egymás mellett foglalnak helyet. A kocsán elenyészően rövid s a tartólevelek hegyökkel a perigónsallangoknak egy ötödéig érnek. Mellette pedig egy rákosi I. arenaria kocsánja akkora mint a termő, bár a tartólevelek a perigónsallangokat szintén elérik, sőt a pesti puskaporos raktárak közeléből származó példányon a termő csak 12, a kocsán pedig 18 mm hosszú. Ledebour a Flóra Rossica IV. kötet 102. és 103. lap- ján 28. sz, alatt az I. flavissima-t, 29. sz. alatt az I. arenaria-t sorolja fel. Utóbbira vonatkozólag megjegyzi, hogy „az előbbi- től, melyhez minden bizonynyal legközelebb áll, egyéb ismertető jeleken kívül könnyen megkülönböztethető, úgy hogy a perigón- cső legnagyobb része a spathából kiemelkedik és a porzószál a portoknál egy és félszer hosszabb". J a c q u i n (Collectanea IV. p. 98) az I. flavissima-ró\ úgy nyilatkozik, hogy „spathae ad íiores oblongae"; főleg Gm elin-re és P a 1 1 a s-ra hivatkozik. G m e 1 i n rajzán (Flór. Sibir. I. p. 31. tab. 5. fig. 2) jól látni, hogy a spatha (a fellevelek) a perigónsallangok egyharmadáig ér, mert a perigóncső, termő és virágkocsán együttesen rövidebb mint a spatha. Mindezek alapján kimondható, hogy a távol keleten otthonos I. ftavissima az irodalom szerint főleg az aránylag hosszú fel- levelek, a herbáriumi példányok alapján pedig főleg a rhizoma s a rövid kocsán alapján fajilag jellemezhető ; tőle a hazai L arenaria, nehezen bár, de nyilván pontosan megkülönböztethető s igazi I. ftavissima hazánkban nincs. Hozzátehetjük, hogy Jacquin szerint az /. ftavissima hazája Sibiria ; G m e 1 i n azt említi róla, hogy „in paludosis locis" ; Baker szerint (Systema Iridacearum in Journ. Linn. Soc XVI. (1878) p. 144) az L ftavissima hazája „Sibiria centralis", az I. arenaria-é „Európa 72 BERNÁT8KY JENŐ centralis orientális"; Ledebour szerint az I. fiavissima ha- zája „Sibiria, Altai, Baikal, Davuria", az I. arenaria-é „Podolia". Tehát az I. fiavissima az /. arenaria-yal egészen közel rokon, de még földrajzilag is eltér tőle s hazánktól távol esik. Az /. fiavissima szerzőire vonatkozólag a következőket állapithattam meg. Az Index Kewensis igy czitál: „/. fiavissima Pali". (Reise III.) Ledebour igy ir: „/. fiavissima Jcq". (Collect. IV. p. 98.) s az /. arenaria szinonimjához sorolja az I. fiavissima, Besser-t. ABesse r-féle I. fiavissima nyilván a podoliai L arenaria. J a c q u i n maga igy ír : /. fiavissima Pali. It. III. P alias, It. (= Reise etc. III. Appendix, 1778, p. 27.) 67. sz. alatt Iris flauissima-t említ s Gmelin müvére hivat- kozik, a ki a növényt következőként nevezte : „Iris foliis ensi- formibus caule bifloro". J a c q u i n-nek említett művén még más olyan műve van, a melyben a növényt tárgyalja. Az Icones Plánt. Rar. II. tab. 220 alatt ugyanis az „/. fiavissima Jcq. Coll. vol. 4" színes rajzát közli. Tehát látnivaló, hogy az I. fiavissima Jcq. = I. fiavis- sima Pali. Itt kiemelem, hogy a J a c q u i n-féie színes rajz nyilván hibás, mert tulajdonképen tipikus I. arenaria-t ábrázol ; való- színűleg európai, nem pedig szibiriai növény szolgált a rajz alapjául. A ki arra a rajzra támaszkodik, a helyett hogy a termőhelyről való növényeket vizsgálná meg, hibás eredményre tenne szert. Még meg kell emlékeznem Meinshausen egyik adatáról (Linnaea XXX, p. 487). A déli Urairól szóló dolgozatában úgy nyilat- kozik, hogy „a magyar /. arenaria" már Podoliában is találtatott s ő új termőhelyére akadt Omsk vidékén homokos, laza talaj- ban. Kelet és délkelet felé — úgymond — két rokonfaj csatla- kozik hozzá, az /. Bloudowii és az 1. fiavissima; ezek szerinte csak magasabb hegyi régiókban, az Altai vidékén és Songaria- ban teremnek. E szerint az 1. arenaria keleti határa az Ural vidékén volna. Az I. Bloudowii-raL vonatkozólag megjegyzem, hogy az (Ledebour Ic. Plánt. Nov. 101. tab.) az I. arenaria-tó\ nagyon eltérőnek látszik s termetre nézve nagyobb és szélesebb levelű. Végül az /. furcata-rsL nézve csak röviden megemlítem, hogy az egészen más csoportba tartozik s az /. hungarica-\al közel rokon kékvirágú faj. 2. Az Iris subbarbata Joó és fontosabb rokonai. Már több mint félszázada annak, hogy Joó felállította az Iris subbarbata-fajt s azt igen szerencsés, jellemző fajnévvel IBIS-TANULMÁNYOK 73 ellátta, de azért még mindig vitás kérdés, hogy elfogadható-e az a faj, mi a legközelebbi rokona s miben különbözik az tőle. A magyar botanikusok legnagyobb része újabban egyetért abban, hogy az I. suhharhata mint faj teljesen megállja helyét s hogy a:5 az /. spuria-tó\^ valamint az I. Gueldenstaedtiana-tól, mint legközelebbi rokonoktól jól különbözik, valamint hogy az /. lilacina nem egyéb, mint /. subbarbata. S i m o n k a i pl. az Erdély edényes flórájának helyesb. foglalata ez. müvében (1886. p. 518) 1870. szám alatt következőként sorolja fel a növényt : „I. subbarbata Joó Verh. sieb. Ver. 11. (1851) 98. — (I. spuria Baumg. En. I. 64, et Auct. Trans., — non L. spec. 39. — I. Guldenstedtiana Janka Közlem. XII. 175, — non Lep. — I. lilacina Borb. Közlem. XIU. (1876) 49.)" De Papp Dezső „Adatok az Jm-ek levelének nnatómiájához" ez. dolgozatában (Növényt. Közlem. II, 1903, p. 41 — 72) arra az eredményre jut, hogy a levél anatómiai s/.erkezete alapján „serami különbséget sem lehet megállapítani'" (1. c. 71) az I. subbarbata és az J. Oueldenstaedtiana között, miért is az /. subbarbata-t az /. G^?íeZf?ensteefZímna faj változatának tekinti. Későbben látni fogjuk, hogy nem az anatómiai módszerben volt a hiba, hanem másban. A külföldi szerzők közül Ascherson et Graebner (1906) a „Synopsis der mitteleurop. Flóra" 3. kötet 495. lapján az I. spuria-t főfajnak tekintik s ez alá sorolják a következő- ket : I. spuria L., 1. notha M. B i e b. és I. ochroleuca L. s ennek alfaja volna az I. halophüa Pali = I. Oueldenstaedtiana L e p e c h. Utóbbinak változata volna az 1. subbarbata, minek alapján ezt a növényt 1. halophila II. subbarbata A. e t G. név- vel jelölik. Beck (1890) a „Flóra von Nieder-Österreich" ez. mű 1. k. 189. lapján az Iris spuria két változatát ismeri el, úgy mint : a) typica és p) subbarbata. Hozzáteszem, hogy a Syn'opsis szerzői, valamint Beck is StapfO. tanulmányára hivatkoznak (Ö. B. Z. XXXVII. (1887) és XXXVIII (1888) s mint láttuk, mégis kissé eltérő eredményre tettek szert. Utóbbi tanulmányra vonatkozólag röviden megemlítem, hogy szerzője az I. subbarbata és I. spuria között uralkodó s J o ó által kiemelt főkülönbséget, t. i. az álszakáll jelenlétét vagy hiányát, nem ismeri el teljesen. De ennél meglepőbb a Synopsis-ban említett diagnózis, melynek értelmében az I. subbarbata szára alig 4 dm hosszú s ,,perigónsallangja nanJcingsárga'' , barnáspirosan vagy. barnásibolya színnel befuttatva volna ! Látjuk, hogy az irodalmi adatok annyira ellentmondók és zavart okozók, hogy azok alapján vajmi bajos tiszta képet alkotni a fajról. Tehát elhatároztam, hogy a növényt magát tanulmányozom s ily czélból a M. N. Múzeum, a budapesti Tud. Egyetem és a kolozsvári Tud. Egyetem, valamint E, i c h t e r Aladár dr. egyet.tanár herbáriumaiban, úgyszintén a két egyetem kertjeiben rendelkezésre álló anyagot lehetőleg ré^rzletesen meg- vizsgáltam. Az /. subbarbata-t egyébiránt a tordai sóstavak körül 74 BERNÁTSKY JENŐ és a temesmegyei szikeseken magam is gyűjtöttem. Vizsgálataim alkalmával azonban nem elégedtem meg azzal, hogy tisztára csak a kérdés rendszertani oldalát igyekezzem megoldani, hanem egyúttal az egész növény morfológiai felépítésével is igyekeztem megismerkedni, mert más In's-fajok tanulmányozása közben úgy találtam, hogy az egész növény morfológiája, nevezetesen a rhizoma alkotása rendszertanilag, legalább nagyobb csoportok megkülönböztetésére, szintén értékes. Hogy a vizsgálataimból folyó következéseket más is felülbírálhassa, a fontosab herbáriumi adatokra vonatkozó részleteket közzéteszem. I. Az 1. suhharhata rhizomája az I. pumila^ I. variegata, I. hungarica, I. hosniaca, I. arenaria^ I. florentina, I. germanica és /. paliida rhizomájától első pillantásra megkülönböztethető, mert nem lapított hengeralakú, hanem keresztmetszetben kerek, sőt kissé oldalról összenyomott. Más szóval, szélességi mérete kisebb mint magassági mérete, a mi a többi említett faj rhizomá- ján megfordítva van. Az említett fajoktól abban is különbözik az 1. suhharhata, hogy a rhizoma oldalágai nem 40" — 45" vagy ennél még tompább, hanem ennél sokkal hegyesebb szög alatt ágaznak el. Máskülönben az I. suhharhata rhizomáján még a következőket észlelhetjük. Eendszerint nem éppen vízszintes helyzetű, hanem hol lefelé, hol pedig erősen fölfelé irányul. A közel ujjnyi vastag, szívós, kemény rhizomatengely idősebb részein az elhalt gyökerek kérge elpusztul s az edénynyalábok tömege kemény, erős serték alakjában sokáig megmarad. Sor- ban egymásután többnyire két-három, sŐt több évfolyamot vagy évi hajtást különböztethetünk meg. A két-három legfiatalabb évi hajtásokat az elpusztult lomb- levelek kemény, meglehetősen fás, sötétbarna s széjjel nem foszló hüvelyrészei takarják. Mindez nem annyira a fönt emKtett többi fajra, mint inkább az 1. graminea, I. humilis, sőt az /. caespitosa rhizomájára is emlékeztet. A rhizoma hossza rendszerint 10 cm-nél több s legnagyobb szélessége 20 — 22 mm. Meddő hajtás, a mely t. i. nem föld- feletti szárral végződik, hanem a melynek csúcsrügye egyszerűen új rhizomahajtássá lesz, valamivel gyengébb, legfölebb csak 13 — 14 mm magas és körülbelül 9 mm széles. Rendszerint a virágzó szárral végződő (termő) hajtást megelőző második hajtás a leggyengébb ; jó hosszúra nyúlt, lehet 4 cm hosszú is, vala- mint egyes internodiumai is aránylag hosszúak, némelyike jó 2 — 3 mm-t elér. Az internodiumok száma rajta rendszerint 15. Erre az aránylag hosszú, de leggyengébb hajtásra többnyire egy kissé erősebb hajtás következik, mely átlag 14 mm átmérőjű, de csak 2'5 cm hosszú s csak vagy 12 levélnyom olvasható rajta. Az utána következő (legfiatalabb) hajtás a legerősebb s ez már többé nem monopodiálisan, hanem szimpodiálisan ágazik el. Miután az elhalt levélmaradványokat lefejtettük róla, körül- belül 15 levélnyomot olvashatunk rajta. A 9. és 10. levél hón- IRI8-TANULMÁNY0K 75 aljában egy oldalrügy van ; közülök a fiatalabbik erősen kihajt s ez szolgál rendes körülmények között a rhizoma folytatására, a mikor a csúcsrügyből földfeletti szár alakul Az egész rhizoma sötétbarna, de az oldalrügyek fölött következő internodiumok igen világosbarnák. Végül következik a szár, mely zöldszínü s egyenesen fölfelé tör. Első internodiuma még rövid, de a máso- dik vagy a harmadik már 10 — 12 mm, az azután következő pedig több mint 10 cm hosszú. Az említett számok és méretek természetesen csak egyes esetekre vonatkoznak s többé-kevésbbé ingadozhatnak. Nevezetesen sovány talajban nőtt vagy igen fiatal növények rhizomája gyengébb. Az igen hegyes szögből kiinduló oldalhajtáson nyáron több lomblevelet tnlálunk. A lomblevelek 7—15 mm szélesek s 30 — 55 cm hosszúak lehetnek. Egy oldalhajtáson nyáron 5 — 6 kifejlődött lomblevél foglal helyet. A legelsők a leggyengébbek, a csúcs felé ülök fokozatosan erősebbek s nagyobbak, végül azonban ismét rövidebbek következnek, úgy hogy nem a legfiatalabb, hanem az előtte következő első vagy második levél a leghosszabb. A legelsők nyárára már elhalnak. A hüvely alsó része az élő levélen fehér, kissé merev és kemény. Mihelyest a lemez elhal, a rhizomát takaró hüvelyrész elbarnul. Az erek legnagyobb része egyenlő erős; 10 mm széles levélen 10—12 erősebb s közel annyi gyengébb eret olvashatunk. Harántér nem jól látszik s a levél át nem tetsző. II. A szár tövén szintén 4 — 5 lomblevelet találunk, melyek nyáron még zöldéinek. Ezek többnyire valamivel rövidebbek mint az oldalhajtásokon lévők s sokszor sarlóalakúan vissza- hajlanak, többnyire anélkül, hogy hegyök ismét előre hajlanék, mint az /. hungarica levelein. Hüvelyrészök igen hosszú, a leg- fiatalabbé többszörösen hosszabb mint a lemezrésze. Ez a levél körülbelül a szár félmagasságáig ér hegyével. A szár fél magas- sága táján ismét levél van s ezen a lemezrész már elenyésző rövid, úgy hogy hegyével csak a szár következő internodiumá- nak fél magasságán ér túl. A fölötte következő fellevél hónaljából végül már virág eredhet. Némely példányon a száron lévő levelek hosszabb lemezzel bírnak, miért is hegyökkel a virágzatot elérik. A többé-kevésbbé összenyomott vagy kissé szögletes szár tövétől legcsúcsáig 45 — 70 cm hosszú (kolozsváii példányok az Erdélyi Múzeum - Egyesület herbáriumában). Valamennyi rajta levő levélképlet — a tőleveleken kívül, — igen szorosan hozzá- simul vagy egészen körülfogja a szart. A virágzati ágak is mind hozzásimulnak, a virágok perigóncsöve is többnyire vele együtt egyenesen fölfelé irányult. Mindezért az ágas-bogas /ns-faj októl (1. hungarica^ I. variegata, I. germanica, I. florentina, I. paliida) az I. suhharbata külső termetre rögtön eltér s az /. graminea- val való rokonsági kapcsolat tűnik szembe. 76 BERNÁTSKY JENŐ III. A szár fél magasságán túl, vagy felső harmadában, virág- zattá ágazik el. A „murváskodó fellevelek" vagy „tartólevelek" hosszúak s keskenyek, szálasak, csak igen kevéssé vagy alig felfuvódottak. A nagyobbak hossz- és szélességi irányú méretei : 40 — 50 mm és 5 — 8 mm. Majdnem egész szélességűkben s végig zöldek, dudvásak, kissé húsosak, nem pedig hártyásak ; de kissé tompa csúcsukon s onnan lefelé, közel a levél feléig, hártyás szegélyűek. Még pedig a csúcson 5 — 10, lejebb 1 — 3 mm-nyi hártyás, sokszor széjjelfoszló fehéres szegély különböztethető meg. A tartólevelekből a perigóncsőnek kis része emelkedik ki, A kocsán akkora, mint a jó 2 cm hosszú termő, de a perigón- cső rövid. A termő csőre a perigóncsővel együtt nincs 2 cm hosszú. A perigóncső végén hirtelenül kiszélesedik A perigón- sallangok és a bibe sallangjai az I. graminea virágjához hasonlóan mind nagyon széjjel terülnek, úgy hogy a külső perigón- sallangok egész hosszukban, t. i. körömrészökkel együtt, víz- szintes helyzetűek, sőt kissé lefelé irányultak. A virág egyes szervei különben is emlékeztetnek az I. graminea és /. humilis virágjára s távolesnek az I. pumila, I. bosniaca^ I. hungarica stb. virágjától. A külső perigónsallangok körömrésze ugyanis szárnyalakúan kiszélesedő s közepe táján a legszélesebb. A lemezrésze kerekded vagy hosszúkás kerekded, 22 vagy több mm hosszú s valamivel keskenyebb. Kolozsvári példányon a hossz és szélesség iránti méretek: 24X21 mm. A körömrész és lemezrész határán csak 4 — 6 mm széles. A körömrész közepe táján 7 — 11 (kolozsvári példányon 9) mm széles ; hossza pedig 25 — 32 (kolozsvári példányon 29) mm. A belső perigónsallang 40 — 46 mm hosszú s 12 — 14 mm széles. Kolozsvári példány méretei: 44X18 mm. A portok 17 — 18, a porszál 14, a bibesallang 36 — 37 mm. hosszú. Kívülről a külső perigónsallang lemezrésze kék ; köröm- része kissé vih'igos ibolyaszínű ; közepén világossárga erek húzód- nak végig s ezek a lemezrész Ym — ^2 hosszáig is érnek, a lemezrész töve táján pedig kiszélesednek s itt fehéres-sárga foltba mennek át. Belül, a perigónsallang felső lapján vagy színén vastagon kiemelkedő sárga középér A^ag}^ lécz tűnik fel s ez felületén bársony szerű lévén, a jellemző álszakállt alkotja. Hengeralakú termésén hosszú kocsán és 4 — 6 mm hosszú, vékony csőr van ; a csőrön 6 kiugró keskeny él állapítható meg. Színe sötétbarna; 25 — 36 mm hosszú és 10 — 14 mm széles. IV. Ezek után még az ország különböző pontjairól szár- mazó példányokat vegyük szemügyre : 1. „Iris suhharbata Joó, tordai sóbánya körül 1903 VI, 8." (M, N. Múz.) Az oldalhajtások leveleinek méretei: 40 cm X 6 mm IRI8-TANULMANY0K 77 (t. i. a levél hossza és szélessége). A szár leghosszabb tőlevele 30 X 0"7 cm ; ez kissé vissza s majd ismét elöre hajlik, úgy hogy lemezrésze hosszú s-alakú. A száron következik még két meddő levél. Az elsőnek még 3 cm hosszú lemezrésze van ; a másodikon tisztára hüvelyrész s csúcsán 2—3 mm-nyi hártyás szegély állapítható meg s ez a fölötte következő internodium fél magasságáig ér csak. A szár legcsúcsáig 68 cm hosszú, a miből 20 cm a virágzatra esik. Az összes murváskodó levelek csúcsán 4 — 10 mm széles szegély van ; hegyök hamar elhal és elbarnul. A hártyás szegély, hol a levél tövéig, hol csak a felerészéig ér s itt már csak 1 mm széles. A külső perigónsallang lemezrésze 23 X 19, körömrésze 29 X 8 mm ; a belső perigónsallang 45 X 14 mm méretű. A portok a bibe alsó ajkát nem éri el, A porszál 15, a portok 16 mm hosszú. Az álszakáll jól látható. Ugyancsak tordai, de gyengébb növényen a virágzat csak ujjnyi hosszú. Alatta nemcsak egy, hanem két meddő fellevél van. Az alsó levélen a hártyás szegély már elenyészően keskeny és rövid. A fölöttük következő nóduszt ezen fellevelek egyike sem éri el. 2. „Iris subbarbata Joó, Versecz, szikes kaszálón, 1902 V. 22." (M. N. Múz.) A növény egész szára 60 — 80 cm magas. Ujjnyi magasságban lomblevél van ; ennek hüvelye több cm-nyi hosszig teljesen zárt, csak azon fölül nyilt s itt keskeny hártyás szegély van rajta ; lemezrésze 9 — 10 mm széles. Fölötte még két meddő levél következik. A felsőbbiknek már csak 1 — 2 mm hosszú lemezrésze van s az utána következő nóduszt nem éri el. A virágzat majd 10, majd 20 cm hosszú. A murváskodó fel- levelek 9 — 12 mm szélesek s hártyás szegélyüek. Külső perigón- sallang lemezrésze 22 mm hosszú ; körömrésze 27 mm hosszú és 9 mm széles. Belső perigónsallangja 40 X 12'5 mm méretű. A külső perigónsallang körömrésze ibolyaszínű, legközepén sárga erek húzódnak végig, melyek a lemezrész közelében a sárga, kiemelkedő álszakállba mennek át. Az álszakáll a lemezrész alsó negyedében véget ér. A köröm- és lemezrész határa, az álszakálltól jobbra és balra, fehéres színű. A lemezrész felső V4 része kék, még pedig igen szép sötétkék. A belső perigón- sallang tisztára szép sötét ibolyaszínű, csak legtövén sárga erezet nyoma látszik. A porszál lilaszinű, szegélyes. A portok narancsszínű. Más példányon a külső perigónsallang lemezrésze 28x18 s körömrésze 30X8 mm méretű s a belső perigónsallang 50 mm hosszú. Ismét más példányon a külső perigónsallang lemezrésze 27, körömrésze 37 mm hosszú. Ugyancsak Versecz közelében, Vattina mellett 1898 V. 27-én gyűjtött példányon a virágzat 25 cm hosszú s a legfelső meddő levélnek több cm hosszú lemezrésze van, amelylyel a fölötte következő internodiumon kissé túl ér. Ugyancsak Versecztől nem távol, Ulmán 1902 VI. 11-én gyűjtött példányokon a legfelső meddő levél egy esetben 6 mm-rel, Botanikai Közlemények 1909. Vm. kötet, 2. füzet. 6 78 BERNÁTSKY JENŐ más esetben 60 mm-rel rövidebb a fölötte következő csupasz internódiumnál. A fiatal termés a csőrrel együtt 30 — 35 mm hosszú, csőr nélkül 16 — 25 mm hosszú. 3. „J. spuria L. Helemba 1864 V. 31. Grundl." (M. N. Múz.) A száron a levelek száma három ; a legfelsőn már nincs lemezrész s a fölötte következő nóduszt már nem éri el. A murváskodó levelek szegélye 3 — 5 mm széles ; egy levél hegyes, a többi tompacsúcsú s széjjelfoszló. A belső perigón- levél 45 mm hosszú s 14 mm széles. Azaz igazi i. subbarhata. Az „I. spuria e pratis paludosis ad Aszód, Jun. 1818, Sadler" (M. N. Múz.) =- l, subbarbata. 4. 1. subbarbata. „Csepelsziget, Tököl." (M. N. Múzeum.) A fellevelek széjjelfoszlók, szürkésszínűek. A terméstokok a virágzat felső részén egymást elérik. A tok fénylő, hossza csőr nélkül 22, sőt 35 mm. Csőre jól kihegyezett. Más példányon virág van s erős álszakáll látszik. 1. subbarbata. „A' Paskalmtihletől Máj. Gerenday I." (Herb. Univ. Hung.) I. spuria alatt. A legfelső levél, a murvás- kodó levelek és a virágzat tekintetében az eddig emhtettekhez hasonlít. /. subbarbata. „Hatvan 1878. V. 26." (M. N. Múz.) A leg- felső meddő levél rövid lemezével a fölötte következő nóduszt éppen hogy eléri. A murváskodó leveleken feltűnő hártyás szegély van. /. subbarbata. „Ercsi 1880 VI. 10." (M. N. Múz.) A murvás- kodó levelek tekintetében az eddig említettekhez hasonlít. Az álszakáU gyenge. — „Érd 1878." Előbbihez hasonló. Termés- kocsánja 18 — 35 mm hosszú. Tok szép barna, világos gesztenye- színű, fénylő ; 25 — 30 mm hosszú (a csőr nélkül) ; a csőr 7—8 mm hosszú, A mag 4 mm átmérőjű, igen ránczos, fénylő, világos- barna. — „Tárna Eőrs." A virágzat jó 32 cm hosszú. 5. /. subbarbata. „Kőrös-Ladány." (M. N. Múz.) A virágzat 25 — 29 cm hosszú. Sárga álszakáll látható. /. lilacina Borb. ,,Kőrös-Ladány 1880 gy. Borbás." A külső perigónsallang 59 mm hosszú. Az álszakáll jól kifejlő- dött. A termés 25 — 28, kihegyezett csőre külön 10 — 15 mm hosszú. A murváskodó leveleken keskeny hártyás szegély van. Tipikus /. subbarbata. V. A[ hazai példányok után a külföldi növényeket is vizsgál- juk meg : 1. „I. spuria L. Martigues (B. du Rhone) V." (M. N. Múz.) Az egész növény és a virágzat is kisebb a hazai példányoknál. Az összes levelek hosszabbak az internódiumoknál. A murvás- kodó levelek többnyire végig zöldek, csak a virágzat felső részén lévőkön található 2 — 4 mm széles hártyás szegély ; némelyiknek csúcsa azonban szívós, hegyes. A kék virág külső IRI8- TANULMÁNYOK 79 perigónsallaiigján vékony sárga és sötét hosszerek vannak álszakáll helyett. Később szedésü példányon a termés nem fénylő s a csőr felé hegyesedő, de nincs erősen kihegyezve. Portiragnes-ból (Hérault) származó példányok fentebbivel egyezők. „Prairies maritimes prés d'Hyéres." (Magyar Nemz. Múz.) A termés nem fénylő, a csőr felé hegyesedő, de nincs hirtelenül kihegyezve. 2. Az Erd. Múz. Egy. herbáriumában lévő franczia példányok: A virágzaton kevés a virág, van 1-virágú is. A száron két-három levél van s ezek a szart egészen körülveszik, úgy hogy csupasz internódium nem látszik. A murváskodó leveleken a hártyás szegély rövid, néha semmi; legföljebb 2 — 3 mm széles. A belső perigónsallang 42 mm hosszú és 12 mm széles ; a külső perigón- sallang leniezrésze 18 X lo, körömrésze 33 X 7 ram méretű. A termés 35 mm hosszú s ebből 12 — 13 mm a csőrre esik. 3. Ugyancsak az Erd. Múz. Egy. herbáriumában fekvő dániai példányok (B a e n i t z exsicc.) : Az egész növény jó 60 cm magas, a virágzat 24 cm hosszú. A kék virág külső perigón- sallangjának lemezrésze 21 X 18 mm, körömrésze 22 X 8 mm méretű. A belső perigónsallang 37X13 mm méretű. A legfelső meddő levélen hosszú lemezrész van s ez hegyével a következő internódiumon nagyon túl ér. A virágzat alsó részén lévő murváskodó leveleken hártyás szegély nincs ; a felsőkön hártyás csúcsrész van. VI. Ha a III., IV. és V. alatt közölt adatokat összevetjük, a következőket állapithatjuk meg. A hazai példányok egymással egyeznek abban, hogy a szár legfelső meddő, virágzat alatti levele a virágzatot alig vagy egyáltalán nem éri el. miért is a virágzat alatti internódium felső részén csupasz. A \drágzat fellevelei hártyásszegélyűek s ez a szegély a csúcs felé 5 — 8, sőt 10 mm-t érhet el ; későbben a levelek csúcsukon könnyen széjjelf oszlanak. A virágzat rend- szerint 20 cm vagy ennél is hosszabb, valamint az egész növény rendszerint fél méternél magasabb. A perigónsallangok többnyire 40 s több cm hosszúak. A külső perigónsallangon élénksárga álszakáll van. A termés fénylő, csőre felé kihegyezett. Minthogy ezek a jellemvonások az erdélyi példányokon épp úgy feltalálhatók, mint a többi hazai példányon, azéit kimond- hatjuk, hogy azok a jellemvonások az I. subharhata faji bélye- géhez tartoznak s valamennyi hazai példánya L subbarhata. A franczia és dán példányok ettől eltérőleg abban egyeznek meg, hogy sok esetben az egész növény fél méternél kisebb s a virágzat sok esetben 20 cm-nél rövidebb, sőt 1 - virágúak is akadnak. Ennél fontosabb s állandóbb, hogy a virágzat alatt következő legfelső meddő levélnek rendszerint zöld lemezrésze is van, a melylyel a virágzatot jól eléri s a fölötte következő 80 BERNÁT8KY JENŐ internódiumot betakarja. A murváskodó felleveleken a hártyás szegély nem állandó s általában elenyésző. A perigónsallangok rendszerint 40 cm-nél rövidebbek. A külső perigónsaUang közepe táján világos alapon 3 sötét hosszér van, nem pedig álszakáll. A termés nem fénylő, csőre felé hegyesedő. Mivelhogy az irodalom szerint nyugati Európában honos növényt a tulaj donképeni I. spuria-nak tekintik, azért kimond- hatjuk, hogy az itt közölt jellemvonások a tipikus I. spuria faji bélyegéhez tartoznak. Tehát az említettek alapján a hazai I. subbarbata és a nyugateurópai I. spuria egymással Tcözel rokon, de a levélképle- tek, virág és termés, sőt némileg az egész termet, úgyszintén a növény földrajzi elterjedés alapján egymástól jól megkülönböztet- hetők. Mivelhogy nemcsak a vegetatív szervekben, hanem a virágban és termésben is különbség van, azért a két növény nem két fajváltozat, hanem határozottan két jó fajnak minősít- hető. Hogy a rhizoma tekintetében van-e különbség, az préselt herbáriumi növényeken nem állapitható meg. Vn. A keleti fajokra vonatkozólag a következő adatokra sikerült szert tennem. 1. Az I. halophila Pali. (Reisen H. 1777, Anh. p. 37—38) nagy, felfúvódott, hártyás szegélyű fellevelekkel bír. A M. N. Múz. külf. herb. alapján az ,J. Güldenstüdtiana Rehmann Exsicc. itineris chersonici" a szár lomblevelei a virágzaton kissé túl érnek, úgy hogy azoknak hegyei a legmagasabban álló virággal körülbelül egy magasságban vannak. A fellevelek hártyás szegélyűek. A virág sárga. A Reichenbac h-féle rajz (Plantae Criticae 1230, „I. Grüldenstaedtii Lep."*) tökéletlen. 2. Az „/. notha'' M. Bieb. a Cent. Ross. t. 77 (1843) alapján az 1. spuria-yal és az I. subbarbata-\a\ rokon, de fel- tűnő eltérések is vannak. A kék perigónsallangok miatt az I. subbarbata-hoz látszólag nagyon közel áll, mert a külső perigón- sallangon élénk sárga, jó 2 mm széles sáv van, a mi álszakáll- nak nézhető. Ámde a lombozat más. A száron levő levelek a virágzatot jól elérik. A fellevelek is hosszú lemezzel tűnnek ki, hártyás szegély nélküliek. A levelek hosszú lemeze és a tartó- levelek nagyon hosszú hegye („spathae . . .longissime acuminata" I. c.) alapján az 1. subbarbata-tól és /. spuria-tól jól megkülön- böztethető- Azonkívül a külső perigónsaUang a rajz szerint jó 70 mm hosszú, lemezrésze 25 mm széles. A termőn 6 kiugró szárnyalakú lécz van, a mi az I. graminea-ra, emlékeztet. A H a y n a 1 d-féle exot. herb.-ban van egy példány Kachetiá- ból, gy. H 0 h e n a c k e r. A tartólevelek keskenyen hártyás szegélyűek, de csak alsó részükön ; hosszú hegyök zöld s nem hártyás. Hogy ha ezekre az adatokra építeni lehet, akkor az 1. halophila (vagy /. Gueldenstaedtiana) és az /. notha két IRIS-TANULMÁNYOK 8 1 különböző faj s mind a kettő az I. subbarbata-tól fajilag külön- bözik, bár vele mind a kettő rokon. Az „I. notha M. B. cult. ex Herb. Réselyiano" (M. N. Múz.) = I. paliida. VIII. Az eddigiek szerint aSynopsis említett beosztása, melynek értelmében az /. spuria-hoz tartozik az 1. notha és az /. ochroleuca, utóbbinak alfaja az J. halophila = I Gueldenstaedtia^ia s ennek változata volna az I. suhbarbata, el nem fogadható. Hogy a Synopsis-ba tévedés csúszott bele, az rögtön feltűnik, mert az I. subbarbata-t nankingsárgának mondják. Valószínű, hogy e miatt téves a rendszeresítésük is. Hogy mi okozta ezt a tévedést, bajos lett volna eldönteni, ha ennek kiderítésében a véletlen nem segített volna. Ugyanis a V i 1 m o r i n-féle Blumengartnerei (I, 1896) ez. könyvet lapozgatva, itt feltűnt nekem, hogy 3036. sz. alatt az „Iris Oueldenstaedtiana Lepech. (syn. I. halophila Pali. non Bot. Mag. etc.)" is szerepel. Jellemzésére megjegyzi, hogy a három külső perigónsallang fehéres, sárga gerinczű körömrészszel bír, a belső perigónsallangok fehéresek sárga sávokkal s a „f. Sogdiana Bnge pr. sp." kékes virágú, a ,,subbarbata Joó pr. sp.'' 40 cm magas, virágja „nankingsárga" barnáspirossal, a „f. diluta M. B. pr. sp." kénsárga. Ezt olvasva, rögtön beláttam, hogy a Synopsis szerzői ezúttal a V i 1 m o r i n nyomán haladtak. Viimorin pedig, illetőleg utódai, nem autentikus adatokon építettek, hanem az európai kertekben elterjedt növényeken és ezek elnevezésein. Hogy a kertek czímlapjai nem autentikusak, az eléggé ismeretes. Egyúttal azt is megállapíthattam, hogy Papp Dezső ugyanabból a forrásból merített, a melyből Viimorin, valamint HZ ő nyomán a Synopsis szerzői is merítettek s így most már tisztán láthatjuk, hogy a Synopsis beosztása és Papp D. ered- ménye az 1. subbarbata-ra, vonatkozólag hibás anyagon alapul. Hozzátehetem, hogy az európai kertekbe?! szereplő I. subbarbata csakugyan sárgavirágú s az igazi I. subbarbata-tól nagyon távol áll. Igazi /. subbarbata csak azokban a kertekben található, a melyekbe újabban Erdélyből vagy a magyar szikesekről plántál- ták át a növényt. Az ausztriai növényre vonatkozólag megemlítem, hogy az Erd. Múz. Egy. herb.-ban fekvő alsóausztriai példányok az I. sub- barbata-hoz tartoznak. Tehát ez is eset arra, hogy erdélyi és magyar alföldi növény a Duna mentén egészen Alsó-Ausztriáig jut el, de azon túl már nem fordul elő. A rendelkezésemre áUó irodalom és herbárium alapján a keleti fajokat nem tanulmányozhattam bővebben. De annyi kiderült, hogy a mireánk nézve fontos /. subbarbata hazánkban el van terjedve s hazánkban semmiféle más idetartozó faj nem terem ; vele közel rokon a nyugateurópai /. spuria., a melytől azonban több jellemvonás révén jól megkülönböztethető. Mind 82 BERNÁT8KY JENŐ : IRIS-TANULMÁNYOK a kettő pedig különbözik a keleti /. notha-tó\ és /. halop- hila-tó\. Tekintettel arra, hogy az idetartozó fajcsoportból Nyugat- Európában 1, Magyarországon (valamint Ausztriában és tudtom- mal Romániában is) 1, a távolabbi keleten pedig több faj fordul elő, a fajcsoport földrajzi központját nem lehet Nyugat-Európá- ban keresni s azért rendszertanüag sem tekinthetem az /. spuria-t fő fajnak, hanem az inkább a földrajzi középponttól nagyon is messzire elkerült oldalága az egész csoportnak. IX. Az Iris foetidissima-ról még külön meg kell emlékeznem. Az /. subbarhata-t6\ első pillanatra megkülönböztethető a szélesebb zöld levelek, a perigónsallang nagy lemezrésze és körömrészé- nek alakja, valamint a termő miatt. Tőből eredő lomblevele 2 cm széles s fél méter hosszú. A szár közepe táján ülő levélnek tekintélyes, zöld, 1 cm-nél szélesebb lemezrésze van. A virágzat rövid. A murváskodó felleveleken 1 mm széles hártyás szegély van, de csúcsuk zöldes vagy barnás. A feltűnő virágkocsán hossza változó, de akad jó 10 cm hosszú is. A perigóncsö 8 — 10 mm hosszú s aKg keskenyebb. A termő 22 — 23 mm hosszú, orsóalakú, hatélű ; tompa, rövid s széles csőre van. A külső perigónsallang lemezrésze hosszabb s jóval szélesebb a körömrésznél; mérete 23X20 mm. A körörarész felső részében szélesen szárnyalt, alul nyélszerüen összekeskenye- dik, 20 mm hosszú. A körömrész, felső kiszélesedő, 16 mm széles szárnyai miatt, a lemezrészbe éles határ nélkül megy át. A termés csőre rövid és széles. (Angol, franczia és szicziliai példányok, M. N. Múz.) Az irodalom szerint délnyugati Európában honos. A Synopsis szerint nem az /. spuria csoporthoz tartozik, de hozzá közel álL Szerintem az /. subbarhata-tól, valamint az I. spuria-i.ó\ épp olyan távol áll, mint az ]. notha és az J. halophila. Virágzata s termete alapján mindezekkel rokon, de virágja alapján az /. graminea-rsi is élénken emlékeztet. Az „/. foetidissima ins. Csepel" (M. N. Múz.) az itt leírt növénytől távol áll s nem egyéb mint I. subbarbata. Végül az /. spathulata L a m. (Synopsis p. 496) ^^ I. spuria L. Régebbi időben, úgy látszik, a bpesti egyet, növénykertben igazi I. subbarbata volt elültetve s egy innen származó növény, Láng gyűjtése a M. N. Múz. herb.-ban, 1. spathulata néven szerepel. Tipikus I. subbarbata. (A szakosztálynak 1908 november 11-én tartott üléséből.) Botanikai Közlemények. 1909. 2. Del. Moesz. Cordyceps davulata i S c h w.) E 1 1 i s et E v e i Ii. MOESZ G. : MAGYARORSZÁG C0RDYCEP8-EI 83 M o e s z G. : Magyarország Cordyceps-eí. — 1. táblával. — Két ritka Cordycepsnek megtalálása arra bírt, hogy e uem- nek magyarországi fajaival behatóbban foglalkozzam.^ Vizsgálatom anyagát a M. Nemz. Múz. herbáriumában őrzött, Hazslinszky Fr., Báumler A. és a magam gyűjtéséből származó gombák, továbbá Mágocsy-Dietz S. professzor úr szívességéből, a budapesti tud. egyetem növénytani intézeté- nek két, idevonatkozó gombája, szolgáltatták. Hazslinszky Cordyeeps-ei, melyek felsorolását „Magyarország és társországai- naJc Sphaeriái" czímü becses művében is megtaláljuk, egytől- egyig megvannak a M. Nemz. Múz. herbáriumában. Müggenburgi Schultzer Istv. „ Sehwámme und Füze aus Ungarn und Slavonien" czimű, kiadatlan, gazdagon és szépen illusztrált nagy munkájában, melyet öt kötetnyi kézirat- ban a M. Tud. Akadémia könyvtárában őriznek, hazánk terüle- téről sem Cördyceps-et, sem rovaron élő Isaria-t nem említ. A kolozsvári herbáriumokban, a mint erről Richter Al. professzor úr szívességéből meggyőződtem, nincs hazai Cordyceps. Hazslinszky Fr. öt Cordyceps-et sorol fel. Ezek közül a Cordyceps alutaceus-t^ melyet Kalchbren- ner Szepesolaszi mellett, fenyvesben, moha között gyűjtött, az újabb felfogás szerint a Podocrea genuszba tartozik s a Podocrea alutacea (P e r s.) S a c c. nevet viseli. Mivel Hazslinszky (Magyarorsz. Sph. 1892. pag. 26) rosszul értelmezte szerkezetét és pontos leírását sem adja, azért — az ő példányának vizsgálata alapján — pontosabb leírásához, a köveíkező adatokkal járulok: A peritheciura átmérője : 210 — 360 [J^. Benne számos, hosszú és keskeny ascus van. Az ascus méretei : 50 — 60 X 3 — 4'5 |x. Hazslinszky szerint : „a spóra fonálalakú, sok keresztfallal, és a falak irányában gömbded. csak 3 {i. vastag, másodrendű spórára oszlanak". Tényleg azonban az ascusban nyolcz kétsejtű tojásdad spóra van. A spóra átmérője 3 [>■. Egyik sejtje nagyobb, másik kisebb, egymástól már a tömlőben széjjel válnak. A Cordyceps Sphingum (T u 1.) S a c c, melyet Hazs- linszky (Magyarorsz. Sph. pag. 27) ascusos alakjában nem gyűjtött és a melynek hazánk íiórájában való előfordulását egy Isaria-wak vélt alak alapján jelentette ki, nem bizonyult be /sana-nak. Nem más^ mint valamely Orchis páros pollenzsákja. ^ Ezen genusz feldolgozásánál is a kritikai eljárást tűztem ki magam elé. Hazánk flóráját még nem irta meg senki. A virágtalan növények nagy sorából még adat is csak kevés van egybehordva. Meggyőződésem szerint világos és tökéletes képet hazánk flórájáról csak úgy nyerhetünk, ha sorra vesszük úgy a virágos, mint a virágtalan növények egyes családjait vagj' nemeit és azokat kritikus szemmel átvizsgáljuk. Egy szóval, meg kell állapitanunk teljes bizonyossággal: mely növényeink vannak? Es a tényleg létezőktől el kell választani azokat, melyeknek a köztudatban való létezése csak téves irodalmi adatokon alapszik. 84 MOESZ G. Ezen „Isaria Sphingum Sch w einitz"-ről következően emlék- szik meg Hazslinszky: „.... E bunkóidomú Isariák az élő lepke homlokából emelkedtek ki és két példányban a szemből. A spóra alakot nem láttam." A M. Nemz. Múz. herbáriumában két lepke van belőle. Hazslinszky könyvében Isaria Sphin- gv/m Schweinit z-nak nevezi, herbáriumában ellenben Isaria Eleutheratorum-nak irta. Tudvalevő, hogy élő bogarakból sem Isariák, sem Cordycepsek nem törnek elő. Mire e gomba fejlő- dése ennyire jut, az állat már hosszabb ideje élettelen. Hazslinszky felsorolásában a következő három faj : a G. militaris (L.) Link, a C. ophioglossoides (E h r h.) L i n k és a C. capitata (Holmsk.) Link, megállja helyét. I. C. militaris (L.) Link. Clavaria militaris. Linné: Sp. pl. (1753) pag. 1182. C. militaris. Link: Handb. (1833) IIL pag. 347. Torrubia militaris. Tulasne: Sel. Firng. (18(j5) IIL pag. 6. tab. I. fig. 19-81. C. militaris. Hazslinszky: Magyarorsz. Sph. (1892) pag. 26. A G. militaris-t hazánk területéről Endlicher^ említi elsőnek Sphaeria militaris Ehrh. név alatt: „In larvis insecto- rum emortuis inter muscos ad Blumenau, saepe observata." B a u m 1 e r" nem találta Pozsonyban. A megvizsgált anyag alapján csakis a Lojka gyűjtötte gombát tarthatom teljes bizonyossággal C. militaris-nak. Lojka ascusos alakjában gyűjtötte a máramarosmegyei Kabola-Polyánán, lepkebábon. (M. Nemz, Múz. herb.). Azon Torrubia militaris, melyet Hazslinszky Eperjesen, rovarlárván gyűjtött, pontosabb vizsgálatokra már alkalmatlan. Bizonyosan csak annyi mondható, hogy konidiumai gömbalakúak, igen aprók. Átmérőjük: 1"5 — 2 [x. Hogy e konidiumok mikép függnek össze a mycelium ágaival, azt kideríteni nem sike- rült. A gomba makroszkópos alkotása a Botrytis Bassiana Bals-ra vall. Hazslinszkynek másik gombája, melyet Eperjesen cserebogáron gyűjtött és a mely a M. Nemz. Múz. herbáriumá- ban szintén a Torrubia militaris nevet viseli, ugyancsak koni- diumos gomba. Mivel a koremiumképződésnek nyomát sem mutatja, de főleg, mivel konidiumai nem gömbösek, hanem elliptikusak és tojásdadok, nem tarthatom Isaria farinosa-nak, s így nem is tartozik a C. militaris alakkörébe. Az igazsághoz közelebb állunk, ha e gombát Botrytis tenella S a c c.-nak minő- sítjük. A konidiumok méretei: 3 {x X 1'5 — 2 [i ; a konidiumtartó- kon kis csoportokba egyesültek. Ugyancsak Botrytis tenella-nak tartom azt a gombát, melyet 1 Endlicher: Flóra Poson. (1830) pag. 37 Nr. 157. ' Baumler: in Pozs. orv. term. Közi. (1897) pag. 51 Nr. 1176. MAGYARORSZÁG CORDYCEPS-EI 85 B a u m 1 e r Pozsonyban lepkebábon talált és a melyet „Isaria farinosa, gehört zu Torrnhia müitaris'' jelzéssel látott el. Koni- diumai szintén elliptikusak, nagyságuk : 2*2 — 3 [jl X 1"5 [J- Bár e gombán a hypháknak. a koremiumokhoz hasonló, buzogányos alakzatokba való laza tömörülése már észrevehető, ez még nem zárja ki azt, hogy itt is a Botrytis tenella-ra. ne gondoljunk. De Bary^ hangsúlyozza, hogy a hernyókon élő Botrytis Bas- siana hyphaszövedéke a rövidszöszös állapottól egészen a fel- emelkedő párnákig, sőt az Isariához hasonló, szilárd, gyakran ágasnyelü buzogányalakig mindenféle átmenetet tüntet fel. A mon- dottak alapján Báumler^ azon adata, mely a pozsonyi Isaria farinosa-rsb vonatkozik, Botrytis tenella S a c c.-ra igazitandó. Azon rokonsági összefüggés, mely a Botrytis Bassiana, az Isaria farinosa és a C. militaris között a legnagyobb valószínű- ség szerint fennáll, arra ösztökélt, hogy B a u m 1 e r gyűjtemé- nyében azt a gombát is megvizsgáljam, melyet Schneller Pozsonyban, egy szőrös hernyón talált. Schneller a herb. czédulán Isaria farinosa-nak nevezte. Baumler a herb. czé- dula tanúsága szerint először Sporotrichum densum-nak tartotta, végre — helyesen — Botrytis Bassiana-nak határozta.^ E gomba konidiumai gömbösek, átmérőjük : 2 — 2'5 [x, csomókba csopor- tosultak. A budapesti tud. egyetem növénytani intézetének gyűjte- ményéből két gombalepte lepkét is vizsgáltam, mert a gomba a vignettán a C militaris nevet viselte. A hyphafonalak itt is nagy hajlandóságot mutattak a koremiumképződéshez s ezért érthető, ha első pillantásra Isaria-i sejtünk benne. Ám a mikro- szkópos vizsgálat arról győz meg, hogy e gomba tulajdon- képen a Penicillium-geYiVi^z valamely faja. A konidiumok hosszú fonalak végein rendszerint ecsetszerű, hármas csoportokban fog- lalnak helyet. A konidium nagysága: 3 X 1'5 I^- Az ecsetszerü csoport hosszasága ca. 35 fi. A hyphafonalak szélessége : 22 — 2"5 [1. Hogy a Penicillium-félék hyphái is hajlanak a koremiu- mokba való tömörüléshez, arra több példát ismerünk. (Pl. a P. crusiaceum (L.) F r i e s ; P. luteum Z u k a 1 ; P. candidum Link stb. n. C. ophioglossoides (Ehrh.) Link. Sphaeria oph. Ehrh.: Beitráge (1788) III. pag. 88. C. oph. Link: Handbuch. (1833) III. pag. 347. Torrubia oph. Tulasne: Sel. Fung. (1865) IH. pag. 20. C. oph. H a z s 1. : Magyarorsz. Sph. (1892) pag. 26. Hazánkban mindezideig csak Hazslinszky találta, még pedig Eperjesen, rothadó földalatti gombán. {Elaphomyces-en) [M. Nemz. Múz. herb.] 1 De Bary: in Bot. Zeit. (1867) pag. 11. * Baumler: in Pozs. orv. termv. Közi. (1887) Nr. 261. * B a u m 1 e r : in Pozs. orv. termv. Közi. (1897.) pag. 101 Nr. 1456. 86 M0E8Z G. ni. C. capitata (Holmsk.) Link. Clavaria cap. Holmskiold: Beáta ruris otia . . . (1790—99) I. pag. 38. C. cap. Link: Handbuch. (1833) III. pag. 347. Torrubia cap. T u 1 a s n e : Sel. Fung. (1865) III. pag. 22. C. cap. H a z s I. : Magyarorsz. Sph. (1892) pag. 27. Csak Hazslinszky találta. Eperjes vidékén, „a kajatai fenyvesben, hol valószínűleg az ott gyakran található Choiro- myces-en nőtt." (M, Nemz. Múz. herb.) IV. C. entomorrhiza (Dicks.) Fries. Sphaeria ent. D i c k s o n : Fasc. Pl. Crypt. Brit. (1785) Fasc. I. pag. 22. C. ent. Fries: Summa Veg. Scand. (1846) pag. 381. a gracilis D u r. : Fi. Alg. (1846—49) I. pag. 449. tab. XXV. fig. 2. Torrubia ent. T u 1 a s n e : Sel. Fung. (1865) III. pag. 14. tab. I. fig. 12-18. C. ent. M a s s e e : in Annals of Bot. (1895) IX. pag. 25. 1908. évi június hó közepén, midőn Filarszky N. múz. osztályigazgató úr társaságában, néhány napon át a Magas-Tátrá- ban botanizáltam, a jó szerencse néhány igen érdekes gombá- hoz juttatott. Ezek egyike a C. entomorrhiza. Találtuk a „NesseJ- blösse" nevezetű, legelőnek használt hegyoldalon, a „Késmárki itató" közelében. Sajnos, csak egyetlen egy példányára akadtunk. A gomba földfeletti része közel 3 cm hosszú ; tetején élénk narancscsárgaszínű fejes részszel, melynek magassága 4'5, szélessége 6 mm. Két centiméter hosszú földalatti része ágakra oszlik, melyek, egy már fel nem ismerhető rovarnak fejé- ből erednek. A peritheciumok kiemelkedő felső részei a gomba fejét érdessé teszik. A perithecium fala sárga^ igen vékony, hártyaszerű. A perithecium méretei : 570—643 X 250—430 [x. Az ascus méretei : 150 — 400 X 5 — 6"6 [a. Az ascus csúcsán szélesebb, bunkószerű vastagodást visel. A spórák színtelenek, igen hosszúak, már az ascusban ízekre szakadoznak. A spóraízek méretei: 4"4 — 6 X 1*5 {t. A peritheciumokat tartalmazó fejes rész szélesebb, mint hosszú, elliptikus. E tekintetben hasonló azon Cordyceps-liez, melyet D i c k s o n Angliában talált és a melynek képét W a 11- roth^ közli. Hasonlít továbbá azon gombához is, melyet Durieu és Montagne Algériában találtak és a melyet C. gracilis-iiek neveztek. „. . . capitulo ellipsoideo, distincto brun- neo . . . Cetté espéce est voisine du C. entomorrhiza., mais elle nous en semble bien distincte par la forme de son capitule, qui est ellipsoíde et non exactement sphérique" mondják a 1 W a 1 1 r o t h : Beitrage zur Botanik (1842) pag. 166. tab. III. fig. 17. Wallroth e gombát Kentrosporium granulattiyn-n&k nevezi. MAGYARORSZÁG CORDYCEPS-EI 87 szerzők. T u 1 a s n e-ék a C. entomorrhiza fejecskéjét következően jellemzik: „. . . capitulo ovato, globoso, nitide aureo, milli- metra 5 longo, 4 autem crasso.'" Saccardo (Syll. II. pag. 566) a C. entomorrhiza fejecskéjéről így szól: „. . . capitulo sub- globoso, fusco." A mint látjuk, a fejecske alakjában és színében némi vál- tozatosság tapasztalható. Mindenesetre felfogás dolga, vájjon egyedül a fejesrésznek gömbösebb vagy elliptikusabb alakja, továbbá sárga vagy barna szine elegendő-e arra, hogy ezek alapján két fajt különböztessünk meg. Tulasne-ékkal tartok, kik a C. gracilis-t a C. entomorrhiza-hoz vonják. A C. entomorrhiza- 1 hazánkból eddig nem^ ismertük. Bár elterjedési köre Angliától Keletindián keresztül Újzeelandig ter- jed, mégis csak igen szórványosan kerül szemünk elé. Európa- iján eddig csak Angliából, Francziaországból és Németországból volt ismeretes, de mindenütt ritkaság számba megy. V. (í. claviilíita (Scliweiiiitz) Ellis et Everh. Sphaeria clavulata. Schweinitz: Syn. N. Amer. Fungi (1834). C. pistülariaeformis. B e r k. et B r. : in Ann. Mag. Nat. Hist. (1861) Ser. 8. tom. VII. pag. 451. tab. XVI. fig. 22. Torruhia pistülariaeformis. C o o k e : Handbk. (1871) Nr. 2323. C. clav. Ellis and Everhart: North Amer. Pyrenomyc. (1892) pag. 61. tab. 15 C. clav. M a s s e e : in Ann. of Bot. (1895) IX. pag. i2. Isaria lecanücola. J a a p : in Verh. Bot. Ver. Brandenbg. (1908) L, pag. 49. Ezen gombát, melyet ascusos alakjában napjainkig csakis Eszakamerikából és Angliából ismertünk és a melynek konidiu- mos alakját is csak 1908-ban írta le Jaap 0.,^ 19Ö8. évi aug. hónapban gyűjtöttem a barsmegyei Fenyőkosztolány közelében a „Viktória kőszéntelep" egyik kertecskéjében. E kertben a Philadelphus coronarius bokrok ágait sűrűn ellepték a pajzs- tetvek, melyek hulláiból, sugaras irányban, fehéres színű kore- miumképződések emelkedtek ki. (1. ábra.) E koremiumok hossza rendesen 3 mm ; szélessége : 0"3 mm. Alakra nézve igen változatosak (4. és 5. ábra). Rendesen ár- és bunkóalakúak, de vannak lemezalakúak is. Egyesek csúcsa legör- bült, másoké kettéosztott. Színük többnyire fehéresszürke, ólom- szürke vagy sárgás. Mikroszkópos szerkezetük igen érdekes. A koremium belsejében a színtelen hypliafonalak sűrű, tömött szövevényt alkotnak és csak a felületen lazul meg e szerkezet, mert itt a kifelé hajló hyphák konidiumot termő ágacskákat fejlesztenek, A hj'phafonalak szélessége : 1*5 — 4'5 {J-, rendesen azonban : 3 jx. Harántfalaik alig láthatók. A szabadon álló hyphafonalak rövid, 1—2 sejtű ágacskákat fejlesztenek, többnyire csak az egyik ^ Jaap 0. : Drittes Verz. zu meinem Exsiccatenwerk : „Fungi selecti exsiccati* in 1. c. 88 MOESZ G. oldal felé. Az ágacskák, melyeknek hossza 73 — 10 [x és széles- sége 3— 4'4 [i., rendesen 1 — 2, gyakran 3, ritkábban 4, hosszú, sterigmaszerü nyúlványba vékonyodnak ki. A sterigma hossza rendesen 73 {J-, szélessége 07 [x. Ha az ágacskának csak egy sterigmája van, úgy hosszabb szokott lenni : 22 [x-ig. Ilyenkor szélessége is 3 |x-ig terjedhet. A sterigma csúcsán a tojásdad alakú, szintelen konidium foglal helyet, melynek hossza 4'4 — 7'4 jA és szélessége 22 — 3 [i. Olajcseppet a konidiumban nem láttam. (6 — 20. ábra.) E leírás alapján, gombánk konidiumos alakját kétségkívül azonosíthatjuk az Isaria leeaniicola Jaap-pal, melyet Jaap 1908-ban Karinthiában, a Corylus avellana ágain élősködő pajzstetún talált. A Fenyőkosztolányban gyűjtött ezernyi koremium között néhány peritheciumos bunkóra is akadtam. Hosszuk: 2"4— 3 mm, ebből 15 — 2 mm a nyélre esik. A nyél szélessége : 02 — 03 mm, a íejes rész szélessége : 0"6 mm. A nyél sötétszürke, a fej fekete. A fejes rész felülete az erősen kidomborodó peritheciumoktól bibircses. (2. ábra.) A peritheciumok szorosan egymásmellett helyezkednek el. Alakjuk, hosszant metszve, rendesen tojásdad. Méreteik : 228-260 X 145 — 170 (x. A perithecium fala fent feketésbarna, lent sárgásbarna- színű, szövete mindenütt aprósejtű, parenchymatikus. A peritheciumban számos ascus foglal helyet. Az ascus hossza : 83 — 150 (i, szélessége : 7 [x, ritkábban 8 — 10 pi. Igen rövidnyelű, csúcsán tompa. A színtelen spóra hossza : 40 — 77 [J-, szélessége : l'ö — 2*6 [>-, mindkét végén hegyes. A spóra ízeinek hossza: 4*5 — 8'8 (jl, rendesen: 6 — 7 [i-. Gombánk peritheciumos alakját e leírás alapján kétségkívül azonosnak kell tartanunk a C. clavulata-\sd. E 1 1 i s és E v e r- hart leírásában (ez az egyetlen pontosabb leírás) az ascusról és a spóra ízeiről a következő jellemzést olvashatjuk: „Asci subsessile, broadest in the middle, contracted above, and rounded at the apex, 80 — 95 X 1^4 — 2 [x ,joints 3 — 5 |x long." Az amerikai szerzőknek az ascus szélességére vonatkozó mérete hibásnak tűnik előttem. Bizonyos, hogy az V/^ — 2 (x mérték nem az ascus, hanem a spóra szélességére vonatkozik. Mert tegyük fel, hogy a spóra szélessége csak 1 \l volna, akkor is csak úgy férhetne el a 8 spóra az ascusban, ha annak szélessége legalább is 3 |x volna. Ha esetleg sem Berkeley és Broome, sem E 1 1 i s és Everhart rajzai, melyek a gombának csakis makroszkó- pos képét mutatják be, nem nyugtatnának meg, hivatkozha- tom T h u e m e n Myc. Univ. 1258. sz. északamerikai exsiccata példányára, melyet a M. Nemz. Múz. herbáriumában összehason- lítottam a fenyőkosztolányi gombával és vele megegyezőnek találtam. Bresadola gyanítja, hogy az Isaria leeaniicola Jaap, konidiumos alakja a C. pistillariaeformis B e r k. et B r.-nak. MAGYARORSZÁG C0RDYCEP8-EI 89 Bresadola ezen sejtése megfigyeléseim alapján beigazolást nyer. Hogy az Isaria lecaniicola a C davulata-ya\ azonosítandó, azt nem azon körülmény alapján jelentem ki, hogy a két alak a pajzstetűn egymásmellett található, mert hiszen ez véletlen körülmény is lehet, mely az összefüggést valószínűvé teheti, de nem teheti bizonyossá. Az összetartozást azonban kétségtelenné teszi azon megfigyelésem, hogy a bunkóalakú koremiumok, melyek, bár külső felületükön konidiumokat fejlesztenek, belse- jükben már a peritheciumok kezdeményeit viselik. E kezdetleges peritheciumok a felület alatt, a felülettel párhuzamosan, egymást nem érintve, rendezkednek. Gömbalakúak, átmérőjük 80 — 90 (i, barnássárga faluk van. Belsejükben, melynek ürege még szűk, szürkésszinű plasmatömeget találunk, mely az ascusképződésnek még nyomát sem mutatja. A 3-ik ábra mutat oly koremiumot, melynek belsejében a peritheciumok képződése már megindult. A 10. és a 18. ábra konidiumot termő hyphafonalai ily perithe- ciumos koremium felületéről valók. Tudtommal ezen megfigyelésem az első biztos adat, mely az Isaria-alak és a Cordyceps között az összefüggést kétség- telenné teszi. Tulasne^ ugj-an már 1857-ben határozottan kijelenti, hogy az Isaria farinosa és a Sphaeria militaris egy és ugyanazon fajhoz tartoznak, de ezen állítását De B a r y nem fogadta el bebizonyított ténynek. Ennek ellenére is, az iro- dalomban Tulasne véleménye terjedt el, és ma, a szigorú bizonyítékok hiányát figyelmen kívül hagyva, az Isaria fari- nosa-t általánosan a C. militaris konidiumos alakjának tartják. De Bary^ a következőket mondja: „Tulasne véleménye, az Isaria farinosa-nak a Cordyceps-hez való genetikai összefüg- géséről, csak azon a tényen alapszik, hogy a spontán meg- betegedett Gastropacha Rubi hernyóiból részben Cordyceps, részben Isaria farinosa tört elő, valamint azon hasonlatosságon, mely kettejöknek a tárgylemezen nevelt csiraképletei között fennáll. Oltási kísérleteket nem végzett. Már pedig, tapasztalás szerint, ugyanazon bogárfajon többféle gombafaj is teremhet ; pl. Cordyceps és Botrytis Bassiana a Gastropacha Rubi-n. Ez okból Tulasne nézete ezen kérdéses esetben nem tűnik töké- letesen és elég alaposan bebizonyított dolognak." Ha azon kétségtelen összefüggést, melyet az Isaria lecanii- cola és a C. clavulata között sikerült észrevennem, per ana- lógiám, a C. militaris-TSL vonatkoztatjuk, úgy Tulasne állítása újabb megerősítést nyer. Nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy a fenyőkoszto- lányi gombalepte pajzstetvek valóságos sklerotiummá alakultak, melynek tömege az összevissza kuszált hyphafonalak álparenchy- 1 Tulasne: Note sur les Isaria et Sphaeria entomogénes (Annales d. se. nat. 1857. sér. 4. VIII. 35—43.) [nevezetesen: 41 old.]. - De B a r y : Zur Kenntniss der insektentödtenden Pílze. (Bot. Zeit. 1867. pag. 20.) 90 M0E8Z G. más szövetén kívül nagymennyiségű olajcsöppet tartalmaz. E sklerotium tetején, a felülethez odasimulva, abból ki nem emelkedve, ugyancsak konidiuniokat termő hyphafonalakat talá- lunk. Ugyanily módon találtam egyes, kisebb pajzsnélküli tetve- ket is hyphafonalaktól bevonva. Utóbbiakból egyáltalán nem emelkedtek ki koremiumok. Konstatálnunk kell tehát, hogy a konidiumot termő hypha- fonalak, a tömött, koremiumos alakuláson kívül, lazább szöve- vényt is alkothatnak. Előbbi megfelel az Jsaria alaknak, utóbbi a Botrytis-nek. A 8., 13., 14. ábrák a Botrytis-szerű alaknak hypháit ábrázolják. Látjuk, nem különböznek az Isaria-alak hypháitól. S ha az analógia a Cordyceps-től az Isarián át a Botrytis- hez vezetett, folytathatjuk az összehasonlítást. A pajzstetű gom- bájának konidiumot létesítő ágacskái első pillanatra basidiumok- nak tűnnek fel. A sterigmákon fejlődő konidiumok is azt a látszatot keltik, mintha itt valamely Basidiomyces-sel volna dol- gunk. A koremium alakja a Clavaria-ra. emlékeztet. Nem csoda tehát, ha eltekintve a régebbi szerzőktől, még újabban is akadt előkelő mycologus, mint D e 1 a c r o i x, ^ ki éppen a basidiumok és a sterigmák jelenlétének behatása alatt, egy hernyón élő gombáról, melyet Jsaria duhia-nsik. nevezett el, következően ír : „C'est provisoirement seulement, que nous avons classé ce champignon dans le génre Jsaria, car la présence de stérigmates différenciés trés nettement sur les basides et monospores, le rapproche de certains genres de Clavariées ou de Téléphorées inférieures." Az Jsaria lecaniicola sterigmáinak hosszúsága csakugyan meglepő. De azért nem tagadható, hogy az Js. lecaniicola koni- diumot termő hyphafonalai némi hasonlatosságot árulnak el a Botrytis Bassiana liyphafonalaihoz. Ha megtekintjük De Bary^ azon ábráját, mely a Botrytis Bassiana kerek konidiumainak keletkezését tünteti elénk, szinte magunk előtt találjuk az Isaria lecaniicola konidiumos fonalait a maga basidiumaival és sterig- máival, de kisebbített alakban. De Bary a Botrytis Bassiana ezen konidiumot viselő nyelecskéit maga is sterigmának nevezi. És ha végül újból De Bary azon szavaira gondolunk, hogy a Botrytis Bassiana fonalai koremiumokba is csoportosulhatnak, mikor is a gomba Isaria- alakot ölt, úgy mindinkább bizonyosabbá válik, hogy a bogarakon, lepkéken, hernyókon élő Botrytis-ek, Jsaria-k és Cordyceps-ek között a legszorosabb rokonsági kap- csolat van. És úgy tetszik, hogy bár alakjaik három génuszban találtak helyet, mégis egyetlen egy természetes génusz tagjai. Benső rokonságukra nemcsak bizonyos morfológiai jellemvoná- ^ G. Delacroix: Travaux du laboratoire de pathologie végétale. (Bull. de la Soc. Mycologie de Francé. 1893. IX. 265.) ^ D e B a r y : 1. c. tab. I. fig. 2. MAGYARORSZÁG CORDYCEPS-EI 91 sok utalnak; hanem azon fiziológiai körülmény is, hogy vala- mennyien az ízeltlábúaknak parazitái és később szaprofitái. A C. clai'ulata-t 1908-ig csakis Északamerikából (Egye- sült-Államok és Kanada) és Angliából ismertük. 1908-ban J a a p megtalálta konidiumos alakját, az Isaria lecaniicola-t Karinthiá- ban. Ugyancsak 1908-ban akadtam ügy ascusos, mint konidiu- mos alakjára Fenyőkosztolányon. Fel kellett tételeznem, hogy hazánk területén másutt is elő kell fordulnia, miután helyenként hatalmas ákáczosokat lep el a pajzsietű. Kérdezősködéseim során Tuzson János arról értesített, hogy Kiss Ferencz még 1901-ben megtalálta e gombát Szabadkán az akáczfa pajzs- tetűjén. Ebből az anyagból Mágocsy-Dietz Sándor tanár úr szívességéből alkalmam volt úgy konidiumos, mint ascusos alakot vizsgálnom. A vizsgálat kiderítette, hogy e gomba min- denben egyezik a fenyőkosztolányi gombával. Összefoglalás. 1. Hazslinszky Cordyceps-ei közül a C. alutacea^ a Podocrea génuszba való. 2. A C. Sphingum a hazai Cordyceps-ek sorából törlendő, mert, a mit Hazslinszky Isaria Sphingum-nak tartott, az Orchis-pollinarium-nak bizonyult. 3. Hazánk Cordyceps-ei a következők: földalatti gombán élnek a C. ophioglossoides (E h r h.) L i n k és a C capi- tata (Holmsk.) Link; ízeltlábúakon élnek a C. mili- taris (L.) Link, C. entomorrhiza (Dicks) Fries és a C. clavulata {^Q,\i.\f.) Ellis et Everh. Utóbbi kettő hazánk gombaílóráiának új tagjai. 4. Egyes hazai szerzők Isaria farinosa-i Botrytis Bassiana és Botrytis tenella-nak bizonyultak. 5. Kimutatása annak, hogy az Isaria lecaniicola J a a p konidiumos alakja a C. clavulata-nak. 6. Utalás a rovarokon élő Botrytis-, Isaria- és Cordyceps- fajok egymás között való rokonságára. A tábla magyarázata : Cordyceps clavulata (Schweinitz) Ellis et Everh. 1. A gomba Isaria-alakja a pajzstetvekkel ellepett ágon (2 : 1). — 2. A gomba ascusos alakja (20 : 1). — 3. Koremium, melynek felső részében kezdetleges peritheciumok vannak (20 : 1). — 4. és 5. Az Isaria koremium alakjai (5 : 1). — 6 — 20. Konidiumot termő hyphafonalak (500:1). A szerző eredeti rajza. (A szakosztálynak 1908 deczember 9-én tartott üléséből.) 92 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM.^ (Rovatvezető : Kümmerle J. Béla.) a) Hazai irodalom : Angyal Dezső: „Serres Olivér" körtefajta (ábrával). — Gyümölcs- kertész. XIX. évf. 1909., 54—56. old. Anonymus: A kókuszpálma betegségéről. — A Kert. XX. évf. 1909., 54. old. A mályvafélék fertőző klorózisáról. — A Kert. XV. évf. 1903., 54—55. old. — — A mi gombáink (4 ábrával). — Gazdasági Tanácsadó. III. évf. 1909., 7. old. A sivatag virága (ábrával). — A Kert. XV. évf. 1909., 110— 111. old. Az amerikai lisztharmat ellen. — Kertészeti Lapok. XXI. évf. 1909., 20—21. old. Az elektromosság hatása a növények fejlődése. — A Kert. XV. évf. 1909., 127—128. old. — — Darwin Károly Róbert. Századik születése napjához. — Állat- tenyésztési és Tejgazdasági Lapok. IX. évf. 1909., 44. old. Egy érdekes exotikus lelleg : Statice transcaspica (ábrával). — A Kert. XV. évf. 1909., 106—107. old. — — Erdei fák életkora és törzsvastagsága. — A Kert. XV. évf. 1909., 56. old. Üj Áster-betegség. — A Kert. XV. évf. 1909., 56. old. Bálint Sándor dr. : A gyökérpenész (Dematophora) tünetei vesz- szőkön. — A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet évkönyve. I. évf. 1906. (1907.), 57—58. old. Beké László: Mezőgazdasági bakteriológia. Gazdasági akadé- miai hallgatók és gyakorlati gazdák részére. Második, lényegesen bővített kiadás. Debreczen, 1909. Hegedűs Sándor könyvnyomdája. 314. old. 8-rét. Bernátsky Jenő dr.: A füst okozta károkról. — Erdészeti Lapok. XLVIII. évf. 1909., 197—200. old. — — A szőlő klorózisára és gyógyítására vonatkozó kísérletek. — A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet évkönyve. I. évf. 1906. (1907.), 14—17. old. — — A szőlővesszők fajtájának anatómiai megállapítására vonatkozó tájékozó vizsgálatok. — U. o., 7—11. old. — — Gyökereztetési kísérlet Vitis Berlandieri vesszőkkel. — U. o., 12—13. old. — — Gyökereztetési kísérlet különböző talajnemekben. — U. o., 11—12. old. ^ E rovat alatt rendszeresen közöljük a nyomtatásban megjelent hazai eredetű vagy hazai vonatkozású új szakirodalmat, kiterjeszkedvén a növény- tannak minden egyes ágára. Kérjük e végből a szerzőket, hogy megjelent közleményeiket a szerkesztőségnek beküldeni, vagy pedig a megjelent köz- lemények forrásáról értesíteni szíveskedjenek. (Szerk.) NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM 93 — — Meleg helyen eltartott, szabadon vermelt és tövön álló vesszők anatómiai vizsgálata. — U. o., 2 — 4. old. — — Talaj minőséget jelző növények. — U. o., 62—67. old. Degen Árpád dr.: Jelentés a „Vereinigung íur angewandte Bota- nik"-nak 1908 augusztus hó 4— 7-ig, Strassburgban tartott gyűléséről. Kivonat a Nm. Darányi Ignácz dr., földmivelésügji m. kir. Minister elé ter- jesztett jelentésből. — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 81 — 92. old. — — Megjegyzések néhány keleti növényfajról. Bemerkungen über einige orientalische Pflanzenarten. LIII. A Lesquerella nemzetség egyik képviselőjének a Velebit-hegységben történt felfedezéséről. Ueber die Entdeckung eines Vertreters des Gattung Lesquerella im Velebitgebirge- Egy kőnyomatú táblával. — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 3—23. old. Species nova: Lesquerella velebitica Degen cum diagnosi. (Syn.: Alyssum velehiticum Degen et Vesicaria velebitica Degen in exsicc.) Habitat in rupium fissuris et in lapidosis regionis alpinae mont. Velebit Croatiae. In lapidosis declivium septentrionalium montis Krug (Milkovica Krug) et in lapidosis declivium meridionalium montis vicini „Kuk" (Pavelic Planai supra Lukovo, solo calc, alt. circ. 1200 m. s. m., leg. Dr. A. de Degen. Eme a Velebit-hegységben felfedezett rendkívül érdekes növény az európai Flórának teljesen idegen typusnak a képviselője. A növénjTiek recens nemzetsége és fajai csak Észak-Amerika hegységein fordulnak elő és így a szerző felfedezte Lesquerella velebitica — az európai Flóra jelen- leg élő tagjaihoz való csekély rokonsága s valószínűleg igen restringált előfordulása miatt — relictumnak tekintendő. Fodor Henrik dr.: Charles Róbert Darwin (arczképpel). — Uránia. X. évf. 1909., 49—51. old. Földes János: Buzdító szózat tölgykorcsaink érdekében. — Erdé- szeti Lapok. XLVni. évf. 1909., 59—64. old. Szerző a különleges magyarhonos tölgyfajták minél szélesebb körben való elterjedése s meghonosítása érdekében szót emel. G á y e r G y u 1 a dr. : A Pulsatilla Gáyeri Simk. és P. mixta Hal. második termőhelye hazánkban. — Magyar Botanikai Lapok. VUI. köt. 1909., 56—58. old. • Néhány új Centaurea Magyarország flórájában. Magyar Bota- nikai Lapok. VIII. köt. 1909., 58—61. old. Üj hybrid: Centaurea psammogena Gáyer (C. diffusa X rbenana.) Über eine mutmassliche Juglans regia laciniata ? X Juglans regia d". — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 54—55. old. Gorka Sándor dr. : A levegő baktériumtartalmáról. — Termé- szettudományi Közlöny. XLÍ. köt. 1909., 122—123. old. Grabner Emil: Miért nem terjed hazánkban a zöldtrágyázás? 4 ábrával. — Köztelek. XIX. évf. 1909., 344—846. old. Groffits Gábor: Házigomba ellen való védekezés. — Köztelek. XIX. évf. 1909., 288—289. old. Győrffy István dr. ; Additamenta ad floram bryologicam Hun- gáriáé. Enumeratio muscorum frendosorum rariorum in Transsilvania, Hun- Botanikai Közlemények. 1909. VIII. kötet, 2. füzet. 7 94 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM garia septentrionali alibique ab auctore aliisque coUectorum. — M&gy&T Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 51—53. Musci in Flóra Hungáriáé novae : Rhahdoweisia fugax (H e d w.) B r y o 1. var. P) subdenticulata Boulay; Ceratodon purpureus (L.) Brid. form. rufescens Warnst; Didymodon rigidulus H e d w. form. propagulifera M i 1 d e ; Grimmia poikilostoma C a r d. et S e b i 11 e, Gr. mollis B r y o 1. Egy néhány lombos moha polykarpophoriájának eddig nem ismert esetéről. Szövegközötti egy rajzzal. — Magyar Botanikai Lapok. Vm. köt. 1909., 40—47. old. Megjegyzések a tátrai Doronicum Clusii (Ali.) Tausch ismere- téhez. 3 ábrával. — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 47 — 50. old. Herke Sándor: A nitrogéntrágyázás hatása a kenderre. — Köz- telek. XIX. évf. 1909., IkO— 121. old. Hollendonner Ferencz dr. : Az Alyssum Arduini szárának anatómiájáról. 9 rajzzal. — Botanikai Közlemények. VIII. köt. 1909., 26—40. eld. Hulják János: A Trifolium Lupinaster L. felfedezése Magyar- országon. — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 83 — 38. old. Istvánffi Gyula dr., c s ik m á d é f a 1 v i; Adatoka gyökér- penészek íDematophorák) ismeretéhez. — A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet évkönyve. I. évf. 1906. (1907.). 51 — 57. old. Adatok a gyümölcsfák Monilia betegségének ismeretéhez. — U. o., 83—97. old. — — A fásoltványok forradásáról. — U. o., 68 — 74. old. A m. kir központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet kiállítási katalógusa. Az 1907. évi pécsi országos ipari és mezőgaz- dasági kiállítás alkalmából irta Budapest, 1907. Pallas rész- vénytársaság nyomdája. 30 old. 8-rét. — — A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet szőlővédelmi útmutatásai. A fakórothadás (Coniothyrium) elleni véde- kezés. A m. kir. földmívelésügyi minister rendeletére összeállította 2 szinnyomatú táblával és szövegközti rajzzal. Budapest, 1908. Pallas rész- vénytársaság nyomdája. 16 old. 8-rét. — M. kir. Földmívelésügyi Minister kiadványa. — — A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet szőlővédelmi útmutatásai. A szürkerothadás (Botrytis^ elleni véde- kezés. A m. kir. földmívelésügyi minister rendeletére összeállította .... 1 színnyomású táblával és szövegközti képpel. Budapest, 1908. Pallas rész vénytársaság nyomdája. 23 old. 8-rét. — — A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet szőlövédelmi útmutatásai. Peronospora elleni védekezés. A m. kir földmívelésügyi minister rendeletére összeállította 5 ábrával Budapest, 1906. Pallas részvénytársaság nyomdája. 24 old. 8-rét. — M. kir Földmívelésügyi Minister kiadványa. 1906. 10. szám. — — Jelentés a m. kir. erdöhatóságok területén előforduló ehető gombák értékesítési s eltartási módjairól. — A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet évkönyve. I. évf. 1906. (1907.), 160-174. old. NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM 95 Szölöpathologiai jegyzetek. — U. o., 26—30. old. Ujabb adatok a szölölisztharmatjának kitelelésóhez. — U. o., 17—26. old. Üvegházi kísérletek lisztharmat ellen. — U. o., 41 — 44. old. Vermelési kísérletek. — U. o., 4 — 7. old. és Bálint Sándor dr. : A szölö hybridálásról. — U. o., 76—83. old. Jamieson Thomas: Válasz dr. Kövessi Ferencz „Észrevételeire", (dr. Zemplén Géza és Róth Gyula „Adatok az erdei fák nitrogén felvételé- hez" czímü munkáikra vonatkozólag.) — Erdészeti Lapok. XLVIII. évf. 1909., 200—207. old. Kallina Károly: Késői sajmeggy. (Prunus serotina.) — Erdészeti Lapok. XLVIII. évf. 1909., 91—92. old. Kardos Árpád: Hazai kertek és kertészetek (5 képpel). — Ker- tészeti Lapok. XXI. évf. 1909., 4—10. old. Károly Rezsödr. :A gazdasági szakoktatás Magyarországon és a külföldön. — Budapesti Szemle. 386. szám. 1909. Február. 213—241. old. Kolbay Rudolf: A mikroszkópi kép. — Gyógyszerészi Hetilap. XLVIII. évf. 1909., 87—89. old. Kövessi Ferencz dr. : A növények nitrogénfelvevö szervéről szóló Jamieson-féle elmélet kísérleti keresztpróbája. — Erdészeti Lapok. XLVIU. évf. 1909., 208—220. old. Linhart György dr.: A burgonya levélfodrosodása. — Köztelek. XIX. évf. 1909., 227. old. Burgonyabetegsógek. — Köztelek. XIX. évf. 1909., 465—466. és 527—528. old. Magyar Gyula: Astilbe Davidii és A. grandis. 2 ábrával. — A Kert. XV. évf. 1909., 41—42. old. Nephrolepís Whitmani (ábrával). — A Kert. A Kert. XV. évf. 1909., 105—106. old. — — Néhány nevezetesebb évelő növény. — Kertészeti Lapok. XXI. évf. 1909., 12—14. old. M a 1 y Kari: Centaurea derventana Vis. et Pancic var. dobrunae K. Maly. — Euphorbia variábilis Ces. — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 93. old. Mauthner Ödön: Rudbechia maxima Nutt., speciosa Wender (syn. Neumanni), laciníata L. „Goldball" és fulgida Ait. Színes mümelléklettel. — A Kert. XV. évf. 1909., 72—73. old. M á g o c s y-D ietz Sándor: A budapesti egyetemi növénykert érde- kes virágzó növényei (ábrával). VII. közi. — A Kert. XV. évf. 1909., 9—12. old. A luczfenyö eltorzult toboza (3 képpel). — Erdészeti Lapok. XLVIII. évf. 1909., 258—259. old. A permetezés. — Kertészeti Lapok. XXI. évf. 1909., 10—10. old. Nyárády Ede Gyula: Üj növények a Magas-Tátra és közvet- len környékének flórájában s adatok ezek részletesebb ismeretéhez. 2 kép- pel. — Magyar Botanikai Lapok. VIU. köt. 1909., 68—81. old. Némethy Ferencz, ifj.: Oxalis esculenta. — A Kert. XV. évf. 1909., 101—102 old. 7* 96 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM Páter Béladr. : A gyógynövénytermesztés ezidöszerinti kilátá- sairól. — Köztelek. XIX. évf. 1909., 292—293. old. Gazdasági növénytan. A gazdát érdeklő növények rendszeres ismertetése. 11. rész. A virágos növények ismertetése. 172 ábrával. Kassa, 1909. Vitéz A. gazdasági szakkönyvkereskedése. 296 old. 8-rét. — A Ma- gyar Gazda könyvtára. XXXII. köt. Péterfi Márton: Adatok a Biharliegység moiiaflórájának ismere- téhez. Budapest, 1908. 74 old. — Mathematikai és Természettudományi Közlemények, vonatkozólag a hazai viszonyokra. XXX. köt. 3. szám. Ujak a következők: Marchantia polymorpha L. f. angustifrons Péterfi; Tortula ruralis iL.) Ehrh. var. atricha Péterfi; Homalothecium sericeum (L.) Br. Eur. var. orthocladum Péterfi. Rapaics Raymunddr. :Aviz szerepe a növények gazdaságá- ban (térképpel). — Uránia. X. évf. 1909., 76—82. old. Az egres amerikai lisztharmatja. — Gazdasági Lapok. LXI. évf. 1909., 125—126. és 144—145. old. Európa flórájának története. — Pótfüzetek a Természettudo- mányi Közlönyhöz. XLI. köt. 1909. 1—2. CXCIII— XCIV. j pótfüzet, 28—37. old. Védekezés az egresvész ellenében. — A Kert. XV. évf. 1909., 101—102. old. Reichart Aladár dr. : A baktériumok szerepe a felsőbbrendű szervezetek háztartásában. — A Trencsénvármegyei Természettudományi Egj-let 1906—1907. évkönyve. XXIX— XXX. évf. (1908.), 7—34. old. Róna Jenő: Az ősnemzés. — Pótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz. XLI. köt. 1909., 1—2. (XCIII— XCIV.) pótfüzet, 54—66. old. Schiffner Victor dr.: Lebermoose aus Ungarn und Siebenbür- gen. Magyarországi májmohok. — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 24—33. old. Üj faj változat: Pellia Fabbroniana R a d d i var. pelvetioides S c h f f n. cum diagn. (Magas-Tátra: Fehérvíz völgyében a ,Kresselbrunnen" részé- ben, gyűjt. Győrfify I.) Schilberszky Károly dr. : A fagyöngy biológiájáról. — Erdé- szeti Lapok. XLVIII. évf. 1909., 149. old. Aformaldehid alkalmazása a növénytermesztésben. — Természet- tudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 135. old. ^ A pikkelyes taplógomba biológiájából. — Erdészeti Lapok. XLVIU. évf. 1909., 289—290. old. A szölőlevelek „barnaság^-a és az ellene való védekezés. — Természettudományi Közlöny. XLL köt. 1909., 136. old. A tölgyfa és a Clithris quercina gombafaj. — Erdészeti Lapok. XLVin. évf. 1909.. 149—150. old. — — Az almák fekete rothadásáról. — Gyümölcskertész XIX. évf. 1909., 44. old. Az amerikaifköszméte-lisztharmat legelső megjelenéséről Euró- pában. — Gyümölcskertész. XIX. évf. 1909., 45. old. Kerti növények üszökbeteségeiről (ábrával). — A Kert. XV. évf. 1909., 118—120. old. Óriás pöfeteg. — Term. Közlöny. XLI. köt. 1909., 198. old. NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM 97 — — Virágos növények szűznemzése. — Kertészeti Lapok. XXI. évf. 1909., 22—23. old. Üj kelkáposzta-betegségek. — Kertészeti Lapok. XXL évf. 1909., 18—20. old. Seymann Vilmos: A Colchicum hungaricum Janka rendszertani helye. — Magyar Botanikai Lapok. VHL köt. 1909., 61—68 old. A czimben jelölt növénynek — nomenklatúrái és növény geographiai érvek alapján — helyes rendszertani neve : Colchicum Bertolonii Stev. ssp. hun- garicum {Janka) Seymann (Syn. C. Bertolonii Vis. non Stev., C. Biebersteinii Rouypr. p.t. Szerző a növényt a locus classicuson kiviil említi még hazánk- ból; Zengg, (in pratis montanis loco .Medarija" dicto, leg. Dr. J. B. Küm- merle) és Carlopago (leg. I. Kocsis in herb. Dr. A. de Degen). A két utóbbi helyen a töalakkal együtt fordul elö még a Colchictim Dörfleri Hal., mely az országra nézve új és szerző szerint ez mint varietas a subspecies hun- garicum (Jank.) név alá sorolandó. Simonkai Lajos dr. : Apró közlemények Magyarország flórájához. Adnotationes parvulae ad Floram Hungáriáé. — Magyar Botanikai Lapok, VIII. köt. 1909., 38—39. old. Species nova: Qtiercus adriai ica S i m k. (Fiume: Zakalj in valle Recsina leg. Dr. L. Simonkai). — — Hazánk és az Adria északkeleti mellékeinek őshonos, valamint honosított „Ribes" -fajai ós azok faj változatai. Synopsis specierum generis ,Ribes" in Hungária inque ditione Adriae septentrionali orientális, sponta- nearum cultarumque. 5 ábrával. — Botanikai Közlemények. VIII. köt. 1909., 2— 26. old. Szabó Zoltán dr. : Elö lomblevelek nagyfokú fölmelegedése. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 253 — 255. old. Szalóki Róbert dr. : Növénytani kirándulás a magastátrai fenyve- sekbe. — A budapesti I. ker. m. kir. áll. fögymnasium 1907 — 908. évi érte- sítője. Budapest, 1908., 18 old. 8-rét. Széli László dr. : Az erjedésről. — Gyógyszerészi Közlöny. XXV. évf. 1909., 102—105. old. SzigethiGyulaAndor: A szőlőfajták Phylloxera iránti ellenálló- sága szövettanilag. — A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelológiai intézet évkönyve. I. évf. 1906. (1907.), 59—62. old. — és Dupuis Lajos: Lisztharmat elleni gyakorlatias kísérletek. — U. 0., 45—47. old. Peronospora elleni védekezési kísérletek. — U.o.,32 — 41. old. Tőkés Lajos: Levélkulcs a fák és cserjék- 335 fajának megisme- réséhez. Szerkesztette Második kiadás. Temesvár, 1909. Nyomatott Uhrmann Henrik könyvnyomdájában. A Délmagyarországí Ter- mészettudományi Társulat kiadása. 92. old. 8-rét. Növénytan, középiskolák, tanító- és tanítónőképző intézetek s felsőbb leánjdskolák számára. 340 képpel. Budapest, 1908. Szent-István Társulat. 8-rét. Tuzson János dr. : Pax F. „Grundzüge der Pflanzenverbreitung in den Karpathen III. Bd", czímíí munka kritikai méltatása. — Botanikai Köz- lemények. VIII. köt. 1909., 41—50. old. 98 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM Zaitschek Arthur: Néhány növényi mag kalczium és magnézium tartalmáról. — Pótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz. XLI. köt. 1909., 1—2. (XCm— XCIV.) pótfüzet, 69—70. old. Zemplén Géza dr. : Erdei fák leveleinek nitrogéntartalmáról. — Mathematikai és Természettudományi Értesítő. XXVI. köt. 1908., 513 — 519. old. és Roth Gyula: Adatok az erdei fák nitrogén felvételéhez. Válasz dr. Kövessi Ferencz főiskolai tanár úr „Észrevételeire". — Erdészeti Lapok. XLVIII. évf. 1909., 97—117. old. b) Külföldi irodalom : B r 1 q u 8 1, Dr. J. : Grundzüge der Pflanzenverbreitung in den Karpathen von F. Fax. (Ismertetés.) — Bulletin de l'Herbier Boissier. 2 sér. tom. VUI. 1908., pag. 1014— 1016. D e - T o n i, J. B a p t. : Sylloge Algarum omnium hucusque cognitarum Vol. V. Sylloge Myxophycearum omnium hucusque cognitarum. Digessit Dr. Achilles Forti. Patavii, 1907. Sumptibus editoris typis Seminarii. Pag. 762. 8". Genus nóvum : i''iZars2r%íi Forti (Lyngbyae sp. Filarszky.). Speciesét comb. novae : Microcystis amethystina (Filarszky) Forti; (in rupibus udis montis Kronenberg, leg. Filarszky), M. pulverea (W o o d) Forti (in Dalmatia, leg. Hansgirg et in montibus „Pieninen" Hungáriáé, leg. Filarszky), M. fuscolutea (H a n s g.) Forti (in rupibus, saxisque irroratis in Bosnia, Dalmatia, leg. Hansgirg) ; Filarszkya saxicola (Filarszky) Forti (in saxis udis ad ,Gurka-Venglinszka" ad „Rothkloster", leg. Filarszky); Inactis polythrix (Hansg.) Forti (ad Spalato, Ragusa et Castelnovo Dalmatiae, leg. Hansgirg); Nostoc rivulare Filarszky (prope Tátraháza, leg. Filarszky). Fettick Ottó: Quantitative und qualitative Untersuchungen über die Baktereien, Hefen und Pilze der Butter und über den Einfluss des Kochsalzes auf dieselben. — Centralblatt für Bakteriologie. 2. XXII., 1908., pag 32 — 44. Janchen, Erwin: Die^Cistaceen Österreich-Ungarns. Wien, 1909. lm Selbstverlage des Verfassers. Druck von Gottlieb Gistel & Cie. Pag. 124 8" — Mitteilungen des Naturwissenschaftlichen Vereines an der Universitat Wien. Jahrg. VH. 1909. No 1—3. Schuster, Július: Polygonaceen-Studien. — Bulletin de l'Herbier Boissier. 2 sér. tom. VIII. 1908., pag. 704—713. Menyhárth gyűjtötte új afrikainövényekakövetkezők: Polygonum tomen- tosum Wil Id. p. denudatum Schuste r (nr. 104a, Sambesi-Mittellauf, Boruma, leg. Menyhárth) ; Polyg. sambesicum Schuster i^nr. 71Ü., Sambesi, 1891., leg. Menyhárth . Thellung A. : Nomenclator Garsaultianus. — Bulletin de l'Herbier Boissier. 2 sér. tom. VIII. 1908., pag. 713—714 et 778—793. A szerzőnek figyelemre méltó nomenklatúrái értekezése jogérvényre jut- tatja, Gaursaltnak azon növéayneveit, amelyek a következő két, eddig jó formán ismeretlen munkáiban megjelentek: 1. Les Figures des Plantes et Animaux d'usage en Medecine, d'écrits dans la Matiere Medicale de Mr. Geoffroy Medicin, Dessinés d'aprés nature par Mr. de Grasault, Graves par Mrs Defehrt, Prevost, Duflos, Martinét & C. Niquet Scrip. A Paris chez l'auteur, Rue St.-Dominique Porté St-Jaques. Juni 1764. — 2. Description, Vertus et Usages de sept cents dix-neuf Plantes, tant étrangeres que de nos NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM 99 climats; et de cent trente-quatre Animaux, en sept cents trente planches, Gravées en taille-douce, sur les desseins d'aprés nature, de M. Garsault, par MM. de Fehrt, Prevost, Duflos, Martinét, <& c. Et. rangées suivant Vordre du Livre intitulé Matiere Médicale de M. Geoffroy. Ouvrage utile a toutes Matieres Medicales, aux Artistes, aux Personnes charitables, & a tous eeux qui préparent eux-memes leurs Médicaments. A Paris MDCCLXVII. A hazai flórára nézve ezeii szerint prioritással bírnak a következő nö- vénynevek: Dor-omcwm ro»íanw/n G a r s. Les Figures vol. 1. tab. 15A (1764.) et Descrip. pag. 10. (1767.) = D. cordatum Lam. (1778.), D. Pardalianches ^ L. (1753). D. Matthioli Tausch (1828), D. Pardalianches Jacq. (1776.) et auct. plur., non L.; Meum athamanticum G a r s. Les Figures vol. L tab. 24. (1764.) et Description pag. 17. (1767.) =M. athamanticum Jacq. (1770.), Athamanta Meum L. (1753.) : Fraxinus humilior G a r s. Les Figures vol. L tab. 97A (1764.) et Description pag. 70. (1767.) = Fr. parvifolia Lam. (1786), Fr. ro- tundifolia Miller (1768) ex part. non Lam. ; Centaurium minus G a r s. Les Figures vol. II. tab. 206. (1764 ) et Description pag. 137. (1767.) = Gentiana Centaurium L. (1753.), Centaurium umbellatum Gilib. (1781.), C. minus Mönch (1794.) excl. var. ^, Erythraea Centaurium Pers. ; Dracunculus major G a r s Les Figures vol. II. tab. 250. (1764.) et Description pag. 161. (1767.) = Árum Dracunculus L. (1753.), Dr. vulgáris Schott (1832.) ; Eqtmetum maius Gars. Les Figures vol. II. tab. 258A (1764.) et Description pag 166. (1767.) = E. maximum Lam. (1778.), E. Telmateja Ehrh. (1783).; Helianthemum vulgare Gars. Les Figures vol. III. tab. 297. (1764.) et Description pag. 187. = H. Chamaecistus Mill. (1768.), H. vulgare Gartner (1788).; Paeonia mas Gars. Les Figures vol. III. tab. 435A (1764.) et Description pag. 259. (1767). = P officinalis ^ mascula L. (1753)., P. corallina Retz. (1783.), P. integra Murr. (1786.), P. mascula Desf. (1804.), P. ofificinalis ssp. II. corallina Fiori et Paoletti (1898.) ; Paeonia foemina Gars. Les Figures vol. III. tab. 435. B. (1764.) et Description pag. 260. (1767.) = P. ofificinalis « foeminea L. (1753.), P. ofificinalis Gouan (1765.), P. mascula Mill. (1768.) non Desf., P. femina MiU. (1768?), P. hirsuta Mill. (1768.), P. nemoralis Salisb. (1796.), P. feomi'nea Desf. (1804.), P. officinalis ssp, euofificinalis Fiori et Paoletti (1898.); Sonchus asper Gars. Les Figures vol. IV. tab. 565. (1764.) et Description pag. 332. (1767.) = S. oleraceus var. asper L. (1753.), S. asper Hill. (1769.), AH. (1785.), S. spinosus Lam. (1778.); Sorbus terminális Gars. Les Figures vol. IV. tab. 567. (1764.) et Description pag. 332. (1767.) = S. torminalis L. (1753.) sub Crataego Crantz (1767.), Pyrus torminalis Ehrh. Beitr. VI. 92. (1791). Gyűjtemények . Herbárium Dendrologicum. IX. Jahrgang 1908. Herausgegeben von Dr. C. Baenitz. Lieferung XXIII. Breslau, 1908. lm Selbstverlage des . . . . A. Favorke, vorm. Eduárd Trewendt's Buchdruckerei. Következő hazai adatokat tartalmaz : Nr. 1387. Daphne arhuscula C e 1. (Comit. Gömör : in rupestribus montis Sánchegy ad Murány, leg. Dr. N. Filarszky et Dr. I. B. Kümmerle.); nr. 1407. Loranthus europaeus L. c? (in valle Zugliget in Quereu lanaginosa Thuill., leg. Dr. S. Jávorka.) ; nr. 1408. Lorantus europaens L. ? (in vaUe Zugliget in Quereu lanaginosa Thuill., leg. Dr. S. Jávorka.) 100 SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK. A nörénytani szakosztály 1909. éyi márczius hó lO-én tartott 146. ülé- sének jegyzökönyTe. Elnök : Klein Gyula. Jegyző ; Moesz Gusztáv. 1. Pro dán Gy. : „Adatok a Bükk és elöhegyeinek flórájához" czímű dolgozatát előterjeszti T u z s o n J. ProdánGy. a Bükkhegységben gyűjtött, mintegy 14 harasztfajt, 90 egyszikű és 220 kétszikű növényt ismertet, még pedig egyrészt ökológiai, másrészt fonológiai szempontok szerint csoportosítva. Majd felsorolja a növényeket szisztematikai rendben, a termőhelyek megjelölésével és végül néhány növény népies magyar nevét is közli. Mint a tudományra újat, leírja a Carex Michelü Hőst. f. hasigyna P r o d á n-t. Előterjesztő a felsorolt növények közül, mint növényföldrajzi szem- pontokból fontosabbakat, a következőket emeli ki: Ceterach officinarum (déU), Botrychium matricariae (hegyi, alhavasi), Nárdus stricta (hegyi- havasi), Streptopus amplexifolius (havasalji), Cerastium matrense (helyi alak), Delphinium orientale (déli-keleti), Draha aizoon (déli), Arabis petrogena (déli), Hesperis Vrabélyiana (endemikus), Saxifraga aizoon (hegyi-havasalji), Tur- genia latifolia (déli), Pyrola minor (hegyi), Vaccinium vitis-idaea (hegyi- havasi), Campanula divergens (déli), C. macr ostachy a (áéli), Medicago prostrata (déli). Vicia sparsifl,ora ídéli), Scorzonera rosea (keleti). Mindezek, a felsorolt többi növény figyelembe vétele mellett, arra mutatnak, hogy a Bükk hegység flórája minden irányba mutat vonatkozá- sokat és közös vonásokat mutat a Vértestől a Hegyaljáig elterülő többi hegyeinkkel is, a melyeket az Alföld északnyugati határhegyei név alatt lehetne egy, több részből álló növény földrajzi területté összefoglalni. Ugyané területet lí o r b á s „Osmátra" névvel jelöli, Simonkai felosztása szerint pedig a Bükk flórája a tátrai, középdunai, alföldi és a pannóniai flórajárások flórája között foglal helyet. Kümmerle J. B. felhívja a szakosztály figyelmét arra, hogy a Ceterach offic. tarkői előfordulása hazánkban a legészakibb. Tarkőről közöl- ték Vrabélyi és Borbásis. Tarkőhöz legközelebb fekszik budapest- vidéki termőhelye: Nag)'kovácsi erdeje és a Remetehegy. Ujabban azonban e két helyen nem találták. Bernátsky J. arra vonatkozólag kér felvilágosítást, hogy Pro dán milyen ökológiai körülmények közt találta a Strepiojms-t és a Nardus-t. Tuzson J. a felvilágosítást megadja. Szabó Z. : „A Knaiitiák anatómiája'^ czímen a Knautiák monogra- fikus feldolgozásának egy fejezetét adja elő. Vizsgálatait nagyrészt élő- növényeken végezte. A vizsgált fajok a következők: a Knautia orientális, arvensis, drymeia, macedonica, baldensis, longifolia, silvatica. A szár anatómiájában kiemelendő a szövetek topográfiai elrendező- dése. A hypokotil szárban és a fiatal szárrészekben, a kocsányban külön- külön futnak le a gyűrűalakban elhelyezkedett edénynyalábok, a melyek közt a bél alapszövete, bélhüvelyként vastagodott stereoma övet alkot. Ez a bélhüvely az idősebb szárrészekben a xylemmel összefolyó zárt gyűrűt alkot, SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK 10 1 a melyen kívül, az interfascicularis kambium a háncsot fejleszti. A közép- ponti hengert endodermis veszi körül, melynek radiális falai elparásodnak. A levél bifacialis, epidermise hullámos, vagy zeg-zugos falú, meso- philluma egyrétegű pallisadból és ennél vastagabb szivacsparenchymából áll. A levélereket kollenchyma kiséri. A levegőnyílások a Crucifera typus szerint fej lödnek. A szörképletek kifejlődése változatos. Vannak vékony- és vastagfalú, hosszabb és rövidebb fedöszőrök, nyeles és nyeletlen mirígyszörök. A rhizoma tracheáinak szerkezete eltér a száréitól, parafejlödése a kéreg belső rétegeiből indul ki. A vaczok és a brakteák szöveti szerkezetében jelentős különbség van a három alnemzetség között. A Lichmoidea alnemzetség vaczka tömör, a brakteák turgescens parenchymából álló párnával illeszkednek rá és ez utóbbiak kevéssé fejlett edényeit sklereida rostok kisérik, miért is ezek merevek, felállók. A Tricheranthes alnemzetség brakteái nem csatlakoznak a párna szélességével a vaczokhoz, hanem Ízülettel, sklereida helyett az erek felett hypoderma van, miért is ezek széthajtok. A Trichera alnemzet- ség brakteái mély ízülettel csatlakoznak az üres vaczokhoz, még hypoder- májuk sincs, lanyhán lehajlók. A szirom felületének epidermise papillás, a párta csövének legalsó dudoros részén a nektáriumot alkotja a bibe körül. Bonni er felfogásától eltérően. A csésze szerepe nem egyezik a fészkesek pappusáéval, mert csakis a bimbó megTédésére és a párta feltámasztására való. A bibeszál két külön edénynyalábja a két karpellumból való szár- mazást bizonyítja. Az involucellum gerinczeinek sklereida rost, barázdáinak sklereida lemez felel meg a belső szövetben, a melyek a termés alsó részében zárt gyíirűvé olvadnak össze. 3. A szakosztályi ügyek során az Elnök felhívja a szakosztály íigyel- mét a pünkösdi kirándulásra. MágocsyDietz S. helyesnek tartaná, ha a szakosztály a pün- kösdi kiránduláson kívül egy kisebb kirándulást is rendezne a főváros környékére. Megtekintésre ajánlja a gödöllői kincstári fgazdaságot, mely 30 holdnyi területen a legkülönfélébb külföldi fafajokat nagy mennyiség- ben termeszti. * * * A szakosztály április 14-én tartott ülésén elhatározta, hogy pünkösd- kor a Mátra hegységbe 3 napos kirándulást rendez. A részletes programmot a májusi ülés fogja tárgj^alni és az a Társulat hirdető-tábláján lesz közzé téve. A jelentkezések a szakosztály jegyzőjéhez (Moesz Gusztáv Budapest, V., Akadémia-utcza 2. sz.) küldendők. 102 SZEMÉLYI HIKEK SZEMÉLYI HÍREK. Belföld. Kinevezés :Dr. Rapaics Raymund gazdasági akadémiai gya- kornokot a földmfívelésügyi miniszter a kassai gazdasági akadémiához asszisztenssé nevezte ki. Meghalt :Dr. Szterényi Hugó budapesti főgimnáziumi tanár, természettudományi iró márczius hó 19-én, 52 éves korában Budapesten. Növénytani középiskolai tankönyvei nagy haladást mutattak biológiai, oeko- logiai irányuknál fogva, miért is általánosan elterjedtek és kedveltek voltak, nagyban hozzájárulván a fiatal nemzedék természettudományi nevelésének emelkedéséhez. Cserháti Sándor, nyűg. gazd. akad. tanár, az orsz. magy. kir. növénykisérleti állomás vezetője, az orsz. m. gazdasági egyesület örökös tiszteleti tagja, április hó 13-án 57 éves korában Magyaróváron. A magyar mezőgazdaság és növénytermelési kisérletügy legalaposabb művelőjét és szaktekintélyét vesztette el vele, a ki gazdasági és botanikai szaktudását, tudományos kísérleteinek jelentős eredményeit számos alapvető értekezés- ben és műben foglalta össze. Külföld. Kinevezés, kitüntetés : Dr. W. Benecke tanárt (Kiél) a bonni egye- temhez ny. r. tanárrá nevezték kiG. Karsten helyébe ; Dr. 0. Richter a prágai műegyetemen, Dr. Marié Stopes a manchesteri egyetemen, Dr. A. Pascher a prágai német egyetemen, D r. S. V. Simon a göt- tingeni egyetemen növénytani magántanárrá habilitáltatott ; Prof. D r. G. Haberlandt (Graz) Prof. Dr. Ritter Fr. v. Höhnel (Wien) a vaskoronarend tulajdonosaivá, E. M. Kronfeld botanikai iró (Wien) császári tanácsossá. Prof. Dr. P. Sorauer a berlini egyetem phyto- pathologiai magántanára titkos kormánytanácsossá, D r. P. J. 8. C r a m e r a buitenzorgi botanikai laboratóriumok vezetőjévé neveztetett ki. Meghalt :H. Lindemuth a berlini gazdasági főiskola kertészeti igazgatója és magántanára ; Sir George King a kalkuttai botanikus kert volt igazgatója, Londonban, 69 éves korában ; Prof. F. W. C h. Areschoug nyűg. egyet, tanár (Lund) 78 éves korában ; J o á o B a r- bosa Rodrigues sen. botanikuskerti igazgató (Rio de Janeioro) ; Prof. D r. H. F. van H e u r c k, botanikuskerti igazgató (Anvers.) A füzet 1909 április hó 20-án jelent meg. A szakosztály július, augusztus és szeptember kivételével minden hónap második szerdáján ülést tart. Az üléseken bemutatandó dolgozatok czíme, legalább 8 nappal az ülést megelőzőleg, a jegyzőnek bejelentendő. A „Botanikai Közlemények" akadálytalan megjelenése czéljá- ból szíveskedjenek a szerzők kézirataikat teljesen kidolgozni és nyelvi szempontokból is gondosan átnézni. A korrektúrákat a szerzők végzik és igy közleményeikért felelősek. Kéziratok a fél ivek egyik oldalára Írandók. Személynevek (az auctor-nevek is) kettős === vonallal, a növénynevek és a kiemelendő tételek egyszerű vonallal huzandók alá. A „Botanikai Közlemények" részére szíveskedjenek a szerzők dolgozataikhoz valamely általánosan elfogadott, más nyelvű szöveget vagy kivonatot, vagy leforditás czéljából magyar nyelvű kivonatot mellékelni. A Botanikai Közleményekben megjelenő eredeti közleményért ivenkint 50 kor., ismertetésért 30 kor., az idegen nyelvű szövegért 30 — 40 korona írói tiszteletdíj jár. Egy ívnél nagyobb czikk után az egy íven túl terjedő részért, valamint a 150 pld.-ban, díjmentesen kiszolgáltatni szokott disszertácziókért a szerzők tiszteletdíjban nem részesülnek. A szerzők 25 darab különlenyomatot díjtalanul kapnak. Kívá- natra azonban többet is, a következő ár mellett: 25 darab ivenkint, czímlappal . . 4 korona — fillér. OU „ „ „ . . O n » lUU „ „ „ . . " j) V Ugyanilyen feltételek mellett a szerzők a más nyelvű kivonatból is kaphatnak különlenyomatokat, azonban csakis a magyar szöveggel kapcsolatban. A szakosztály tisztikara. Elnök : Klein G-yula műegyetemi tanár ; alelnök : Mágocsy-Dietz Sándor tudomány - egyetemi tanár ; szerkesztő : Tuzson János egyetemi magántanár ; jegyző : Moesz Gusztáv főieáliskolai tanár. A szerkesztő-bizottság tagjai, a tisztviselőkön kivül :Fiiárszky Nándor nemzeti múzeumi növény- tani osztályigazgató, Schilberszky Károly m. kir. kertészeti tan- intézeti tanár és Bernátsky Jenő a m. kir. ampelológiai intézet adjunktusa, mint a Közlemények idegen nyelvű részének szerkesztője. Az alapítói, tagsági, illetőleg előfizetési díj a K. M. Természet- tudományi Társulat pénztárának (Budapest, VIII. ker., Eszterházy utcza 16. szám), a szakosztályi ülésekre szóló bejelentések a szak- osztály jegyzőjéhez (Moesz Gusztáv, Budapest, V. ker., Akadémia- utcza 2), kéziratok a szerkesztőhöz (Tuzson János, Budapest, I. ker., Gellért-tér 4. szám) küldendők. Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája, Budapesten. VIII. KÖTET. 1909. VI. 30. 3. FÜZET. BOTANIKÁI KÖZLEMÉNYEK ALAPÍTTATOTT 1901 NOVEMBER 20-IKÁN. A KIR. MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA. KLEIN GYULA KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL SZERKESZTIK TUZSON JÁNOS És BERNATSKY JENŐ MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK HÓNAPBAN. BUDAPEST, KIR. MAGY. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT. (Budapest, Vni., Eszterházy-utcza 16. szám.) 1909. TARTALOM. TABLE DES MATIÉRES. — INHALT. Oldal Pro dán Gy. : Adatok a Bükk- és clöhegyeinek flórájához . . 103 Rapaics Rajmund: Az Aqailegia-génusz. De genere Aquilegia 117 Moesz G. : Néhány bevándorolt és behurczolt növényünk . . 136 Növénytani repertormm 148 Szakosztályi ügyek 152 Gy. Pro dán: Beitriige zar Flóra des Bükk-Gebirges .... (31) R. Rapaics: Die Gattung Aquilegia. De genere Aquilegia . . (32) G. Moesz: Einige eingewanderte und eingeschleppte Pflanzen Ungarns (38) Sitzungíberichte (43) BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK A KIR. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA VIII. KÖTET. 1909. VI. 30. 3. FÜZET. ProdánGy,: Adatok a Bükk- és elöhegyeínek flórájához. A Sajó, Bán és Eger folyók völgyei között terül el a Magyar- Középhegység Duna balparti részének legkeletibb tagja, a Bükk- hegység. Ezen hegység túlnyomóan erdős nagyfensík, tele- hintve kerekded töbörökkel, ravaszlyukakkal és barlangokkal. Leg- magasabb csúcsai, melyek aránylag kevéssé emelkednek ki a környezetből, a következők : Bálványos (957 m.), Ispánhegy (955 m.), TarU (932 m.). Örves vökjyfö (918 m.\ Háromkő (889 m.), SimaJcö (848 m.). Leggazdagabb flórája van ezen csúcsok közül a TarJcö- és Háromkö-nek, a többieket nagyobbára erdő borítja. A Bükk fensikja minden irányban kisebb-nagyobb ágakat bocsájt. Délre, Eger környékén húzódó ágainak hegyei a szarvas- kői Várhegy, Nagy- és Kiseged, Tiba, Cigléd, Álmagyar, Rácz- hegy, Nagy- és Kis-Kocs és az ostorosi hegyek. Geologiailag a Bükköt az Alpok szigetszerüleg fellépő északkeleti nyúlványá- nak tekintik és csak a tövében fellépő rhiolith-hegyek kölcsö- nöznek magyar jelleget. Uralkodó kőzete a juramész és a num- mulithmész. Az előbbi alkotja a Bükk legmagasabb csúcsait (Bálványos, Tarkő stb.), az utóbbi a Kis- és Nagyeged zömét. A két elsőhöz szorosan csatlakozik az oligocen- és neogen-agyag, továbbá a homokkő. Sajátságos és legrégibb kőzete az agyag- pala (Felsőtárkány). Eruptiv kőzetei a diabas és a rhiolith. A diabas, mely agyagpalán tör keresztül, érdekesen van feltárva Szarvaskő vidékén, hol azon ormot is alkotja, melyen a várrom áll. A fiatalabb rhiolithból állanak az Eger völgye, a Rácz és az ostorosi hegyek. A Bükk flórája — S i m o n k a i felosztását követve — középhelyet foglal el a tátrai, középdunai, alföldi és a pannóniai flórajárások között. Közelebbről,, azon növénygeografiai sávhoz tartozik, a melyet B o r b á s Ösmátra néven említ, ahová a Bakony, a Vértes, Pilis, Nagyszál, Cserhát, Mátra és a Hegy- alja megszaggatott sorozata tartozik. Ezen öv jellemzőbb elemei a Bükkben is fellelhetők [Medi- cago 2wostata, Cerastium matrense, Vicia sparsifiora, Sesleria budensis X Heufleriana ?). A Bükk érdekességét növeli bensztilöttje a Hesperis Vra- belyiana, továbbá néhány havasalji növény : Botrichium Matri- 10 104 PRODÁN GY. cariae, Nárdus strida, Pirola minor^ Saxifraga aizoon, Strep- topus amplexifolius, Yaccinium vitis idaea és a déli flórajárások Campanula divergens-^. Kutatásom tárgyát azon terület képezte, a mel}' Kistálya, Novaj, Noszvaj, Felsőtárkány, Háromkő. Bálvá- nyos, Szilvás, Bakta és Szalok által bekerített vonalon belül esik. Mielőtt áttérnék az egyes növények lelőhelyek szerinti fel- sorolására, legyen szabad megemlékeznem e vidék sziklanemei- nek, erdőinek, rétjeinek és legelőinek növényzetéről. A sziklák növényzete. A Bükk sziklanemei a mészkő, diabas, agyagpala, rhiolith és a homokkő. Ezek közül jellemző növényzete csak a mészkő- nek van, a többi sziklanem növényei nagyobbára a szomszédos mészkőről kerültek. Mészkő növényei : Aconitum Anthora, Adonis vernalis, Ane- mone silvestris, Anthemis tinctoria, Anthericum ramosum, Anthyllis polyphylla, Asperula galioides, Astragalus Onobrychis, Astrantia major, Bromus erectus, Bupleurum falcatum, B. longifolium, B. Gerardi, Centaurea stricta, Cerastium matrense, Ceterach officinarum, Cytisus Kitaibelii, Draba aizoon, Erysimum Wittmanii, Genista ovata, Helianthemum vulgare, Hesperis Vrabelyiana, Inula ensifolia, I. hispida, 1. Vrabelyiana, Iris graminea, I. pumila, I. variegata, Lactuca perennis, Muscari transsilvanicum, Phyteuma canescens, Polygala major, Potentilla rupestris, Poterium poly- gamum, Rosa giobularis, Scorzonera hispanica, S. rosea, Sedum album, S. maximum, Sisymbrium strictissimum, Staphylea pinnata, Stipa capillata, Vaccinium vitis idaea, Veronica austriaca, V. polychroma. A mészkő és diabas közös növényei: Allium flavum, Arabis petrogena, Artemisia pontica, A, campestris, A campestris & camphorata?, Asplenum rutamuraria, A. septemtrionale, A. tricho- manes, Carduus candicans, Cineraria campestris, Cotinus Coggygria, Cornus mas, Dianthus Pontederae, Festuca glauca, F. sulcata, F. valesiaca, Isatis praecox, Linum flavum, Medicago lupulina, MelicaHolubyauH, Orchis militaris, Origanum vulgare, Peucedanum Oreoselinum, Potentilla arenaria, P. p;(tula,P. Tormentilla, Primula pannonica, Pulu;onaria mollissima, Saxifraga tridactj^lites, Sca- biosa ochroleuca, Sedum glaucum, Sempervivum soboliferum, Siiene viscosa, Syringa vulgáris, Theucrium chamaedrys, Vibur- num Opulus, V. Lantana, Vicia lathyroides. Waldsteinia geoides. Diabas növényei : Alsine frutescens, Aronia rotundifolia, Medicago prostata, M. Gerardi, Saxifraga aizoon, Sempervivum hirtiim, Siiene nemoralis. Homokkőhegyek növényzete. A homokkőhegyeken a jel- lemző Juniperus communis tűlevelű cserje közé vegyülnek : Achillea collina, A. Neilrechii, Andropogon Ischaemum, Carduus nutans, Carlina vulgáris, Carthamus lanatus, Chaerophyllum biil- ADATOK A BÜKK ÉS ELÖHEQYEINEK FLÓRÁJÁHOZ 105 bosuni, Filago arvensis, Eryngium campestre, Euphorbia Cyi»a- rissias, Erophylla verna, Hieracium Pilosella, Inula britannica, Linosyris vulgáris, Luzula campestris, Ononis spinosa, Pimpinella Saxifraga, Plantago lanceolata, Poa bulbosa, P. compressa, Potentiíla verna, Scabiosa ochroleuca, Seseli annuum, Thymus collinus, Verbascum thapsiforme. Néhol a rhiolith és homokkőhegj^eket a következő növények népesítik be: Arenaria graminifolia, Antennaria dioica, Campa- nula sibirica, C. macrostachya, Cytisus Kitaibelii. C. aggregatus, C. ratisboniensis, Echium altissimum, E. rubrum, Potentiíla álba, Trinia Kitaibelii. A rhioiith szakadékos helyeit sok helyen a Genista pilosa lepi el. Az erdők növényzete. A Bükk és előhegyeinek erdőállománya a bükk-, tölgy- es a gyertyánfa. Eger város, Felnémet, Szarvaskő, Bakta, Szalok és Kistálya faluk közötti erdők túlnyomó állománya a Quercus cerris, Q. pedunculata, Q. sessiliflora és Q. aurea, ezekhez a mélyebb völgyekben — elszigetelten — a Q. borealis csatla- kozik. Eger város, Kistálya, Felnémet, Szarvaskő és Monosbél irányában húzott egyenes vonalban kisebb magasságokban még a bükk- és tölgyerdők láthatók, keverten gyertyánfával. De ezen egyenes vonaltól keletre és északkeletre a bükk fensikjához közeledve körülbelül 600 m.-en felül a tölgy és gyertyán mind- inkább háttérbe szorulnak és helyüket a bükk foglalja el. A tölgy itt-ott feljut a Bükk legmagasabb csúcsaira is (Tarkő), de itt satnyább és magot ritkán termel. A bükkösökben és tölgyesekben kisebb számmal a követ- kező fanemek és bokrok vegyülnek : Betula álba, ülmus cam- pestris, Fraxinus excelsior, Sorbus torminalis, S. aucuparia, Acer pseudoplatanus, A. campestre, Tilia platyphylla, T. cordata, Corylus avellana, Cornus sanguinea, C. mas, Rhamnus Frangula, Rh. catharica, Prunus avium, P. cerasus, Evonymus europaeus, E. verrucosus. Az erdők szélén : Salix caprea, Populus tremula' P. álba, Crataegus oxycantha. Prunus spinosa, Rosa- és Rubus- félék, Staphylea pinnata, Sambucus raceniosa. Déli fekvésű erdők szélén: Viburnum Lantana, V. Opulus, Cotinus, Coggygria. A szarvaskői, csehi és a baktai csererdőben a Juniperus com- munis is meg van. Az erdők aljnövényzete : Anemone nemorosa, A. ranuncu- loides, Árum maculatum. Brachypodium silvaticum, Campanula glomerata, C. persicifolia, C Trachelium, Carex digitata, C. nemo- rosa, C. muricata, Convallaria majális, Corydalis cava, C. solida, Dactylis glomerata f. pendula, DaphneMezereum. Euphorbia amyg- daloides, Fragaria elatior, Gagea lutea, G. miuima, Galanthus niva- lis, Galeobdolon luteum, Galium glabrum, Geránium Robertianum, 10* 106 PRODÁN GY. Geum urbanum, Glechoma hederacea, G. hirsuta, Gnaphalium silvaticum, Helleboms purpurascens, Hieracium miirorum, H. murorum f. normálé, H. cymosum subsp. pulveratuni, cymosum, cymigerum, Bauchini, megalomastix, Isopynim, thalictroides, Lactuca muralis, Luzula albicla, Majantliemiim bifolium. Melam- pyrum cristatum, M. nemorosum, Melica uutans, Melittis melis- sophyllum, Orobus vernus, Poa pratensis, Platanthera bifolia, Polygonatum Intifolium, P. multiflorum, P. officináié, P. vulgare, Ranunculus auricomus, Stellaria Holostea, Symphytum angusti- foliuni, Vaccinum vitis idaea. Veronica officinalis, V. chamaedrys, Vinca minor. Viola mirabilis, V. silvestris. Gyakrabban bükkerdőkben : Asperula odorata, Á sarum europaeum, Dentaria bulbifera, Cephalanthera álba, C. longifolia, C. rubra, Coeloglossum viride, Coralliorrliiza innata, Epipactis rubiginosa, Gagea minima, Lathraea squamaria, Lilium martagon, Neottia nidus avis, Merciirialis ovata, Orchis latifolia, Poa nemo- ralis, Scopolia carniolica, Streptopus amplexifolius. Erdei tisztásokon : Aegopodium Podagraria, Anthriscus silves- tris, Brunellalaciniata, Chaerophyllum aromaticum, Cineraria campes- tris, Doronicum hungaricum, Fragaria collina, Gymnadenia conop- sea, Hieracium umbellatum, Melampyrum cristatum, M. nemorosum, Phleum pratense, Trifolium rubens, T. alpestre, Vicia sparsiflora. Erdők forrásai és patakjai mentén : a) Árnyékos, nedves, sziklás helyeken: Arabis hirsuta, Aspidium filix mas, Athyrium filix femina, Cystopteris fragilis, Polypodium vulgare, Scolo- pendrium vulgare. b) Nyíltabb helyeken : Aconitum Vulparia, Actaea spicata, Campanula persicifolia, Cardamine impatiens, C. silvatica, Chrysosplenium alternifolium, Digitális ambigua, Dipsacus pilosus, Epilobium montanum, Festuca heterophylla, Geránium phaeum, Impatiens nolitangere, Lunaria rediviva, Myosotis sparsiflora; Paris quadrifolia, Poa pratensis, Ranunculus launginosus, Rubus idaeus, Scrophularia vernalis, Stachys silvatica. Erdővágásokbau : Achillea collina, Agrostis vulgáris, AUium montanum, Anagallis coerulea, Anthemis tinctoria, Artemisia vulgáris, Carduus acanthoides, C. nutans, Centaurea pannonica, Chamaenerium angustifolium, Chenopodium giaucum, Cirsiuni vulgare, Convolvulus, Dorycnium herbaceum, Erigeron canadensis (uralkodó), Fragaria collina, Geum urbanum, Genista tinctoria, Gnaphalium dioicum, Hieracium Pilosella. H. umbellatum, Hype- ricum perforatum, Inula britannica, Lamium maculatum, Linaria genistifolia, Lactuca muralis, Melica Holubyana. A rét és legelő növényzete. A rét és legelő növényzete hónapok szerint következőképen oszlik meg. Az alacsonyabb fekvésű rétek vegetációja. Márczius hónap- ban: Ranunculus Ficaria, Gagea pratensis, Pulmonaria mollissima, ADATOK A BÜKK ÉS ELÖHEGYEINEK FLÓRÁJÁHOZ 107 Adonis vernalis (bimbóban), Draba verna. Nedves réteken a Caltha pulustris. Április hónapban : Taraxacum officináié, Glechoma hederacea, Bursa pastoris, Ranunculus pedatus, Carex praecox, C. Schreberi, Androsace elongata, Nonnea pulla, Alopecurus pratensis, Thlaspi perfoliatum, Potentilla verna, Luzula campestris stb. Nedves réteken a Caltha palustris és a Cardamine pratensis az uralkodók. Május első felében : Alopecurus pratensis, Ornithogalum umbellatum és Myosotis stricta az uralkodók. Közéjük vegyül a Viola arvensis, Ajuga pyramidalis, Papaver dubiuni, Valerianella Morisonii, Salvia austriaca S. pratensis. Veronica serpyllifolia, V. Chamaedrys, V. prostata, V. arvensis, Polygala comosa, Cerinthe minor, Trifolium pratense. Viola purnila, Potentilla patula, Ver- bascum phoeniceum, Lepidium Draba, L. campestre, Fragaria vesca, Ranunculus polyanthemos, Fumaria Vaillantii, Bromus mollis, B. sterilis, B. subsquarosus stb. Nedves réteken a Ranunculus acris az uralkodó. Május közepe táján sok helyen a Clematis integrifolia az uralkodó. Május második felében a felnémeti réten nő a Tragopogon orientale, Salvia austriaca, S. pratensis, Silene Otites, S, viscosa, Chrysanthemum Leucanthemum, Poa pratensis, Koeleria eristata, Festuca pseudovina, F. rubra, F. sulcata, Dactylis glomerata. Cerastium glutinosum, Leontodon hispidus, Alectorolophus glan- dulosus, Galium boreale, Trifolium pratense, T repens, T. cam- pestre, Myosotis intermedia, Plautago lanceolata, P. média, Veronica arvensis, Bursa pastoris, Bromus mollis, Symphytum officináié, Alopecurus pratensis, Carum Carvi. Vizenyős részein : Az elvirág- zott Eriophorum latifolium, Ranunculus acris, Trifolium pratense, Lychnis Flos cuculi, luucus Gerardi, Carex distans, C. flava, C. panicea, Triglochin palustre. A hegyi rét májusi füve: Dianthus deltoides, Symphytum tuberosum, Polygonatum officináié, Veronica Chamaedrys, Galium cruciata, Potentilla patula, P. rupestris, Ajuga reptans, Fragaria vesca, Taraxacum officináié, Primula pannonica (elvirágzott), Viola persicifolia, Orchis latifolia, 0. sambucina, 0. morio, 0. tridentata, Anthoxanthum odoratum, Trifolium pratense, T. alpestre^ T. pannonicum, T. montanum, Cineraria campestris, Anthyllis polyphylla, Koeleria eristata, Luzula campestris, Ranunculus polyanthemos, Arrhenatherum elatius, Lychnis Viscaria, Salvia nemorosa, Chaerophyllum bulbosum, Ornithogalum tenuifolium, Myosotis sparsiflora, Hieraciumok, Antennaria dioica, Silene nutans, Dianthus Pontederae. Vizenyős részein: Ranunculus acris, Euphorbia Esula, Car- damine pratensis, Alopecurus pratensis stb. A Bükk fensíkjának legelői június havában: Festuca rubra, F. sulcata, F. rupicola, F. heterophylla, Bromus hordaceus, B. erectus, Anthoxanthum odoratum, flolcus lanatus, Avena pratensis, 108 PRODÁN GY. Trisetum flavescens, Danthonia calycina, Poa augastifolia, Phleuni phleoides, Calamagrostis lanceolata, Orchis coriophora, Dianthus collinus, Polygala comosa, Hesperis Vrabelyiana, Silene nutans Alchemilla vuigaris (elvirágzott), Alectorolophus glandulosus, Knautia arvensiS; Peucedanum Oreoselinum, Luzula multiflora, Poterium polygamum, Lotus corniculatus, Gentiana carpaticola, Hieraciumok, Trimorpha podolica. Nagyobb teriileteket borít a Nárdus stricta. Ritkán a Botrychium Matricariae és vizenyős részeken az Ophioglossum vulgatum fordul elő. Az alábbiakban az egri áll. főreáliskola 1904/5 — 1905/6. évek értesítőjében közétett fontosabb és újabb adatokkal bővített növények termőhelyét közlöm. Ez alkalommal kedves kötelességem, hogy köszönetet mond- jak dr. Degen Árpád egyet. m. tanár úrnak, a ki ezen dolgozat fontosabb adatainak részint revideálását, részint deter- minálását a legnagyobb készséggel vállalta el. Cystopteris fragilis (L) B e r n h. Árnyas erdőkben. Felső- tárkány és Szilvás faluk között. NepJwodium Phegopteris (L) B a u m g., N. Dryopteris (L) Mi eh., N. Rohertianum (Hoffm.) Prantl., N. Filix mas {L) Ri eh., Ugyanott. Asplenum septemtrionale (L) Hoffm., Sziklahasadékokban, Szarvaskő és Monosbél között. A. Trichomanes L.. A. Buta muraria L., Ugyanott, Scolopendrium vulgare Sm., Árnyas erdőkben. Szilvás falu közelében Athyrium Filix femina (L) R o t h., Ugyanott. Ceterach officinarum WiUd., Bükk (Tarkő). Polypodium vulgare L., Ugyanott. Ophioglossum vulgatum L., A Bükk fensikján. Botrychium matricariae (S c h r k) S p., Ugyanott. Ritka. Potamogeion crispus L., Az érseki uszodában és az Eger patakban. P. fluitans Roth., Ugyanott. P. lucens L., Szilvási tóban (Az erdészlak mellett). P. natans L., Ugyanott. Triglochin palustre L., Felnémet és Felsőtárkány közötti tőzeges réteken. Andropogon Gryllus L., Napos lejtőkön. Eger és Szarvaskő között. Stipa Tirsa S t e v.. Sziklás helyeken. Felsőtárkány. Phleum phleoides (L), Bükk. Heregréten. Calamagrostis lanceolata Roth., Eger. Nagyegeden. Deschampsia caespitosa (L) Beauv., Mocsáros helyeken. Szarvaskő és Monosbél között. Trisetum flavescens (L) Beauv., Kaszálókon. A Bükk fensikján. Venteneta dubia (L e e r s) B o i s s.. Kövecses talajon. A bak- tat tó környékén. Avena pratensis L., Kaszálókon. A Bükk fensikján. ADATOK A BÜKK É6 ELÖHEGYEINEK FLÓRÁJÁHOZ 109 Danthonia calycma (Vilii Reichb., Ugyanott. Eragrostis minor Hőst., Parlagralajon. Nagyeged alján. Koeleria eristata (L) Pers., Réteken. Bükk (Heregréten). K. gracilis Pers., Ugyanott. Melica altissima L., Erdővágásokban. Szarvaskő és Monosbél között. M. nebrodensis Pari., M. ciliata L. var. transsylvanica Schur., forma. Holubyana (A X Gr)., Ugyanott. Dactylis glomerata L. f. pendula (D u m.), Erdőkben. Felső- tárkány közelében. Poa compressa L., Sziklás helyeken. Eger és Kistálya között. P, bulbosa L. v. vivipara (L)., Eger (Szúnyogréten). P. angusti- folia L., Réteken. Eger patak mentén. P. triviális L. v. latifolia Schur., Ugyanott. P. nemoralis L. v. vulgáris Koch., Erdők- ben. Bükk (Heregerdő). Festuca rubra L., Kaszálókon. Felnémet és Szarvaskő között. F. heterophylla L a m., Erdőtisztásokon. Ugyanott. F. glauca L a m., Sziklás talajon. Bükk fensíkján. F. vallesiaca S c h 1 e i c h., Kaszálókon, legelőkön. Eger és Felnémet között. F. pseudovina (H a c k.), Ugyanott. F. sidcata (H a c k.), Száraz réteken. Fel- német és Szarvaskő között. F. rupicola Heuff., Ugyanott. F. gigantea (L) Vili., Erdők szélén. Bükk (Felsőtárkány). Bromus erectus H u d s., Eger. Nagyeged déli oldalán. B. inermis L e y s s. f. pelitus (G. Bee k.), Ugyanott. B. tectorum L. f. longipilus Kum K Sendtn., Napos, füves helyeken. Eger (Nagyeged keleti oldalán). B. squarrosus L., Napos, parlagos helyeken. Ugyanott. B. subsquarrosus (Bor b.), Réteken. Eger és Kistálya között. B. hordaceus L. f. nanus (Weig.), Napos helye- ken. Felsőtárkány közelében. Brachypodium silvaticum (Huds) R X Sch., Erdők szélén. Eger. Nagy eged. Nárdus strida L., Legelőkön. A Bükk fensíkján. Aqropyrum cristatum (L) B e s s., Napos dombokon. Eger. Nagyeged felé vezető úton. A. caninum Schreb., Árnyékos réteken. Eger. Szúnyogréten. Hordeum Gussoneanum Pari., Szikes helyeken. Kistálya közelében. Scirpus digynus G o d r., Mocsarak szélén. Kompolt határában. S. silvaticus L., Nedves réteken. A Bükk fensíkján. Eriophorum latifolium Hoppé., Mocsáros réteken. Fel- német és Felsőtárkány között. Carex stenophyÚa W h 1 b g , Réteken. Felsőtárkány. Barát- réten. C. verna Vili. f. monoica.., Legelőkön. Ostoros felé vezető úton. C. panicea L , Réteken. Felnémet és Felsőtárkány között. C. silvatica Huds., Réteken. Bükk. Heregréten. C. montana L., Ugyanott. C. fiava L., Réteken. Felnémet és Felsőtárkány között. C. acutiformis Ehrh., Réteken. Eger. (Nagyeged kútja mellett). C. Michelii Hőst. f. basigyna m i h i., Spica feminea basi orta longissime pedunculata. Felnémet. Pirittyó völgyében. Ritka. 110 PRODÁN GY, Árum maculatum L., Erdőkben. Felsötárkányon. Juncus GeranJi L o i s., Réteken. Kompolton. Luzula multifiora (H o f f m.) Lej., Erdők szólén. Felnémeten. Colehicum autumnale L (fehér virág-gal) Kaszálókon. Eger és Felsőtárkány között. Gagea pratensis (Pers.) Reichb., Réteken. Eger a vasút mentén. G. hohemica (Z a u s c h n.) R X S c h., Száraz dombokon. Eger és Kistálya között. G. minima (L) RXSch., Erdőkben. Bükk (Peskő). Ornithogalum tenuifoliiim G u s s., Réteken. Felsőtárkány. (Barátrét felett). Muscari tenuiflorum T a u s c h., Eger. Nagyegeden. M. trans- silvanicum S c h u r., Sziklás helyeken. Bükk (Tarkőn). Majanthemum hifolium (L) D C, Erdővágásokban. Felsö- tárkányon. Ritka. Streptopus amplexifolius (L) D e., Érdekes az Alpesek eme növényének messze délfelé (Alföld felé) való terjedése (Dr. D e g e n Árpád). Erdők szélén Bükk: Vöröskői völgj'ben. Iris pumüa L., Sziklás helyeken. Bükk: Tarkőn. /. sub- barhata J o ó., Réteken. Eger és Kistálya között. Orchis tridentata Scop., Réteken. Bükk: Tarkő alján. 0. p)urpurea Huds., Réteken. Bükk: Heregréten. 0. mascula L., Réteken. Bükk : Lambot-ház közelében. 0. coriophora L., Réteken. Ugyanott. 0. samhucina L., Réteken. Bükk : Hereg- réten. 0. maculata L., Réteken. 0. latifolía L., Réteken. Ugyanott. 0. militaris L., Ez utóbbinak népies elnevezése (Szarvaskőn) : Boszorkányvirág. Tehéncsecse (termésére vonatkozik). Réteken. Bükk : Tarkő alján. Szarvaskőn. Gymnadenia conopsea (L) R. Br., Réteken. Bükk: Heregréten. Coeloglosum víride (L) Hartm., Sziklás helyeken. Bükk: Heregrét és Hármaskő között. Platanthera bifolia (L) Rich., Erdőkben. Eger: Nagyegeden. CephcdantJiera rubra (L) Rich., Erdőkben. Bükk: Heregrét közelében. C. álba (Cr) Simk., Ugyanott. C. longifoUa (L) Frisch., Erdőkben. Bükk: Imola forrás közelében. Epi])actis latifolia (L) A 1 1., Ugyanott. E. rubiginosa (C r) Gaud., Erdőkben. Eger: Vár és Tibahegy között. Listera ovata (L) R. Br., Erdőkben. Bükk: Imola forrás közelében. Neottia Nidus avis (L) Rich., Ugyanott. Coralliorrhiza innata R. Br., Erdőkben. Bükk: Heregrét és Hármaskő között. Cypripedium Calceolus L., Erdőkben. Eger: Tibahegy. Thesium ramosum Hayne., Legelőkön. Bükk fensíkján. Polycnemum május A. B r., Erdővágásokban. Szarvaskő közelében. Silene viscosa L., Réteken. Eger, a vasút mentén. ADATOK A BÜKK ÉS ELÖHEGYEINEK FLÓRÁJÁHOZ Hl Lychnis Flos ciiculi L. (Virága teljes). A szilvási tó szélén. Dianthus collinus W X K., Napos dombokon. Eger, a lövőtéren, D. Fontederae Kern, Napos dombokon. Eger: Nagy- eged déli oldalán. D. prolifer L., Hatvan (a Zagyva mentén) ; Szarvaskőn. Cerastium matrense Kit., Közölve van az egri áll. főreál- iskola 1905/6. évi értesítőjében „Adatok a Bükk és előhegyeinek flórájához" czímú értekezésemben is. Sziklás helyeken. Bükk : Tarkőn, Hármaskőn, C glutinosum Fr., Felsőtárkány: Vöröskői völgyben. Alsine frutescens (Kit.) K e r n., (Teljes virággal.) Szarvaskő : Pirker diabas szirtjén. A. verna, (L.) B a r 1 1., Ostorosi rhiolith dombokon. Arenaria (jraminifolia Schrad., Legelőkön. Az ostorosi határban. Moehringia trinervia (L.) Clairv., Erdőkben. A Bükk fensikján. Herniaria glahra L., Fövenyes helyeken. Az Eger patak mentén. Scleranthíis amiuush., Száraz helyeken. Felnémetí határban és az ostorosi legelőkön. Caltha cornuta Sch. N. K., Vizenyős helyeken. Felső- tárkány : Vöröskői völgyben. Actaea nigra (L.), Árnyas erdőkben. Felsőtárkány : Vöröskői völgyben. Pulsatilla granclis Wender., Hegy oldalokon. Eger: Nagyeged. Deljihinium orieniale Gay., Vetésekben. Eger: Nagy- eged alatt. Aconitum Vulparia Keichb., Erdős helyeken. Felső- tárkány : Vöröskői völgyben. Ranunculus alliariaefolius Reichb., Ugyanott. E. arvensis L. V. tuherculatus S chur., Vetésekben. Eger és Felnémet között. Thalidrum simplex L., Hegyoldalokon. Eger : Nagyeged déli oldalán. Th. május Cr., Ugyanott. Adonis flammeus Jacq., Vetésekben. Eger és Felnémet között. Fumaria Vaillantii Lois., Hegyoldalokon. Eger: Nagy- eged déli oldalán. Sisymbrium strictissimum L., Sziklás helyeken. Bükk : Tarkön. S. Loeselii L., Parlaghelyeken. Eger a vasút mentén. Isatis praecox Kit., Sziklás helyeken. Szarvaskő közelében. Diplotaxis tenuifolia (L.) DC, Hegy oldalokon. Eger : Nagy- eged déli oldalán. D. muralis (L.) DC., Egri várban. Draha Aüoon W a h 1 b g., Sziklás helyeken. Bükk : Tarkőn. Erysimiim hieracifolium L., Hegyoldalokon. Eger: Kisegeden. E. odoratum E h r h. v. denticulatum, Felsőtárkány : Kopaszerdö. E. canescens Roth, legelőkön, Ostoroson. 112 PRODAN GY. Hesperis Vrahélyiana S c h u r., Ezen érdekes növényt az egri áll. főreáliskola 1905/6. évi értesítőjében „Adatok a Bükk és előhegyeinek flórájához" czímű értekezésemben a Tar- kőről és Hármaskőről közöltem, de utóbb megtaláltam az egész Bükk fensíkján. Bursa pastoris Wigg. f. pinnatifida K o c h., Réteken. Eger : Szúnyogréten. Sedum album L., mészsziklákon, Felsőtárkányon. S. glau- cum W X K., Sziklás helyeken. Felnémet és Szarvaskő között. Sempervivum hirtum L., Sziklás helyeken. Szarvaskő : Pir- ker diabas szirtjén. 8. soholiferum Sims., Eger (a nagyegedi messzelátóu) ; Bükk : Tarkőn. Saxifraga Aizoon J a c q., Sziklás helyeken. Szarvaskő : Pirker diabas szirtjén. S. adscendens L., Ugyanott. S. bulbifera L., Füves hegylejtőkön. Ostoros határában. Ribes Orossularia L. v. spinosissima DC, Erdőkben. Bükk : Löki völgyben. Cotoneaster tomentosa (A i t) L i n d 1., Sziklás helyeken. Szarvaskő : Pirker diabas szirtjén. Rubus suberectus Anders., Sziklás helyeken. Eger: Várhegy alatt. R. tomentosus Borkh., Ugyanott. Fragaria collina E h r h. Nagyeged erdei tisztásain. F. ela- tior Ehrh., Ugyanott. Potentilla caneseens Bess., Erdei tisztásokon. Felnémet: Pirittyó. P. argentea L. v. impolita Wahlbg., Ugyanott. P. leuco- tricha Borb., Eger (Nagy- és Kiseged közötti völgyben). P. rupes- tris L., Bükk : Heregréten. Ritka. P. patula W X K., Ugyanott. Waldsteinia geoides Willd., Árnyas erdőkben. Felső- tárkányon. Rosa spinosissima L., Sziklás helyeken : Szarvaskön. R. gallica L., Sziklás helyeken. Eger : Várhegy alatt. R. dumalis B e c h s t., Erdők szélén. Bükk : Heregrét közelében. R. dume- iorum Thuill. Ugj^anott. R. coriifolia Fr., Utak szélén. Fel- német és Szarvaskő között. R. glauca Vili., Hegyoldalokon. Eger: Nagyeged. *R. globularis Franchet, Ugyanott. Genista pilosa L., Bükk : Heregréten ; ostorosi rhiolith dombokon. G. ovata K i t., Hegyoldalokon. Eger : Kis- és Nagy- eged ; Ostorosi rhiolith dombokon. Polygala com,osa S c h k u h r., Réteken. Eger a vasút mentén, P. austriaca C r.. Hegyoldalokon. Eger : Nagyeged déli oldalán. Euphorbia piolychroma Kern., Erdőí=izéleken közönséges. E. salicifolia Hőst., Hegyoldalokon. Eger : Nagyeged. E. lucida W X K., Ugyanott. Mercurialis ovata S t e r n b X Hopp., Erdőkben. Bükk : Tarkő alján. * Közölve van „Borbás : Magj'ar birodalom vadon termő rózsái" czimű monográfiájában is. ADATOK A BÜKK É8 ELÖHEGYEINEK FLÓRÁJÁHOZ 113 Cotinus Coggygria S cop., Erdők szélén. Eger: Nagyegeden, Szarvaskőn. Staphylea j)innata L., Erdőkben. Nagyegeden, Felsőtárká- nyon, Szarvaskőn. Impatiens nolitangere L., Erdők szélén. Felsőtárkány : Vöröskői völgyben. Hiipericiim hirsutum L., Ugyanott. Viola tricolor L. v. vulgáris K o c h.. Sziklás helyeken. Bükk: Tarkön. V. tricolor- L. v. arvensis Murr., Parlagokon. Eger: Szépasszony völgy ben. V. polychroma Kern., Sziklás he- lyekeri. Bükk : Tarkőn, F. hirta L., Hegyoldalokon. Eger : Nagy- egeden. Ejnlobium montanum L., Felsőtárkány : Vöröskői völgyben. Lythrum virgatum L., Kaszálókon. Eger : Szépasszony- völgyben. Astrantia major L., Hegyoldalokon. Bükk. Tarkő alján. Ritka. TrÍ7iia Kitaibelii MB. Legelőkön. Ostoros határában. Biqüeiirum longifolium L., Sziklás helyeken. Éükk: Peskő alján. B. Gerardi J a c q., Sziklás helyeken. Eger : Nagyeged a messzelátónál. Lihanotis montana C r., Ugyanott. Peiicedanum Oreoselinum (L) M ö n c h., Sziklás helyeken. Felnémet és Szarvaskő között. Turgenia latifolia (L) Hoffm., Vetésekben. Szarvaskő és Monosbél között. Anthriscus silvestris (L) Hoffm., Erdők szélén. Eger: Nagyeged. Chaerophyllum aromaticum L., Erdőkben. Bükk: Tarkő alján. Pirola minor L., Erdők szélén. Bükk fensikján. Vaccinium vitisidaea L., Sziklás helyeken. Bükk : Peskőn. Primula payinonica Kern., Bükk: Heregréten. Androsace elongata L., Füves dombokon közönséges. Cydamcn europaeum L., Szilvási erdőben a vadászlak közelében. (25 év óta ültetve.) Gentiana carpaticola Borb., Kaszálókon. A Bükk fensikján. Vinca minor L. (fehér virággal), Füves hegyoldalokon. Eger : Nagyeged. Heliotropium europaeum L., Mívelt talajon. A csehi határban. Asperugo procumhens L., Kövér parlagokon. Eger: Szép- asszonyvölgyben. Syynphytum augusti folium Kern., Erdőkben. Eger : Nagyeged. Puhnonaria mollissima Kern., Hegyoldalokon. Eger : Nagy- eged ; Ostoroson. Myosotis sparsifiora M i k a u.. Bükk : Vöröskői és löki völgyben. M. adpressa S i m k.. Sziklás helyeken. Bükk : Tar- kő alján. Ephium altissimum J a c q„ Legelőkön. Az ostorosi határban. E. rubrum J a c q.. Legelőkön. Bükk : Vöröskői völgyben. 114 PRODÁN GY. Ajuga reptans X genevensis., legelökön. A Bükk fensíkján. Teucrium montanum L., Hegy oldalokon. Szarvaskő ha- tárában. Marruhiiwi vulgare L., Felsői árkány: Vörösköi völgyben. M. peregrinum L., Felnémet falu nyugoti oldalán. Prunella hicolor B e c k., Eger : Nagyeged déli oldalán. Melittis melissophyllmn L., Bokros helyeken. Eger: Nagyeged. Atropa Belladona L., Erdőkben. Felnémet és Felsőtárkány között. Scopolia carniolica Jacq., Ugyanott. Solanum fiavum Kit., Eger: Nagy eged felé vezető úton. Linaria oUgotricha Borb., Sziklás helyeken. Eger: Kis- egeden. L. genistaefolia L. v. chloraefolia Reichb, Ugj^anott. Veronica foliosa W X K., Sziklás helyeken. Szarvaskői vár- ban és Piiker sziklán. T". austrica L., Sziklás helyeken. Eger: Kisegeden. Y. op)aca Fr., Vetésekben. Eger: Szépasszon3'völgyben. Odontites ruhra Gilib., Vetésekben. Szarvaskő és Monos- bél között. Orohanche coeridea Vili., Erdőtisztásokon. Felsőtárkány közelében. Plantago altissima L.. Nedves réteken. Kompolton. Aspenda galioides MB., Eger : Nagyegeden. Szarvaskő határában. Galium vernuni L. /'. Bauchinii R X S c h.. Bükk : Löki völgyben. G. ruhioides L., Ostorosi legelőkön. G. horeale L., Eger : Szépassjzonyvölgyben. Lónkéra xylosteiim L., Bükk : Vöröskői és Löki völgyben. Valerainella dentata (L) P o 1 1., Sziklás helyeken. Eger : Nagyegeden. Dipsacus jnJosusL., Erdők szélén. Bükk : Vöröskői völgyben. Knautia longifoUa (W X K) Koch., Vizes helyeken Eger a Várhegy alatt. Campamda sibirica L., Legelőkön. Az ostorosi határban, C. divergens Willd., Az egri áll. főreáliskola 1905/6. évi érte- sítőjében a Tarkőről közöltem, de utóbb megtaláltam a löki és a vöröskői völgynyilásokban is. Az egri Nagyegeden gyűjtött pél- dányok nagyobb virágokkal és C. sibirica termettel, átmenetet képeznek a C. divergens és C. sibirica között. C. macrostachya W X K., Legelőkön. Az ostorosi határban. Phyteuma canescens W X K.^ Hegyoldalokon. Eger : Nagy- egeden. Cytisus Kitaibelii Vis., Hegyoldalokon. Eger: Kis- és Nagy- egeden. C. aggregatus Schur., Hegyoldalokon. Kristálya és Ostoros között. C. jMllidiis S c r a d., Hegyoldalokon. Eger a Vár- hegy alatt. C. albiis Hacq., Hegyoldalokon. Kristálya és Ostoros között. C. leucotrichus Schur., Hegyoldalakon. Ugyanott. C. Batishonensis Schaeff., Hegyoldalokon. Bakta határában. Anthyllis polyphylla Kit., Kaszálókon. Bükk: Heregréten- ADATOK A BÜKK ÉÖ ELÖHEGYEINRK FLÓRÁJÁHOZ 115 Trifolium alpesire L., Eger : Nagyegedeu. Felnémeti határ- ban. T. 2)annonicum J a c q., Bükk : Heregréten. Medicaqo lupulina L., Szarvaskő : Pirker diabasz szirtjén. M. prostata Jacq. Ugyanott. M. mvnima L., Bükk: Heregréten. Eger : Nagyegeden. M. rigídula (L) D e s r., Szarvaskő : Pirker diabasz szirtjén. Trigonella mo7isp>eliaca L., Szénamezökön. Felnémet és Szarvaskő között. Lotus fenuifolius (L), Szarvaskő és Monosbél között az Eger patak mentén. L. siliquosus L., Réteken. Hatvan, a vasút mentén. Colutea arborescens L., Hegyoldalokon. Eger : Nagyegeden. Astragalus Onobrychis L., Ugyanott. A. glycyphyílos L., Ugyanott. Hip2)ocre2ns comosa L.. Ugyanott. Viciü lyisiformis L., Ugyanott. V. sparsiflora Tenoré., Felsőtárkány : Barátrét feletti erdőben. T'. striata MB., Vetések szélén. Közönséges. T". pannonica Cr., Ugyanott. T^ tenuifolia Roth., Legelőkön. Ostoros határában. V. lathyroides L., Lege- lőkön. Eger : Szúnyog-legelő. Lathyrus platyphyllus Retz.. Hegyoldalokon. Eger: Kis- és Nagyegeden. L versicolor G m e 1., Ugyanott. Tömegesen. Geránium phaeum L., Erdőkben. Felsőtárkányon. G. san- guineum L., Eger : Kis- és Nagyegeden. Tömegesen. Erodíum cicutaritim L' Herit v. chaerophyllum (Cav) DC, Réteken. Eger, a vasút mentén. E. cicutarium L'Herit v. chaerophyllum (Cav) DC. /'. adenotrichum Borb., Ugyanott. Aster laevis L.. Eger patak mentén elvadulva. A. punctatus W X K., Bokros helyeken. Az egri szőlőkben. Trimorpha podolica (B e s s) V i e r h a p p e r., Hegyoldalokon és kaszálókon. Eger : Nagyeged déli oldalán ; Bükk fensíkján. Imda vulgáris (Lam) Trev. Bokros helyeken. Eger: Nagy- egeden. /. ensifolia L. v. latifolia S c h u r., Eger : Kisegeden, I. ensifolia L. v. ramosissima S c h u r., Bokros helyeken. Felső- tárkány: Barátrét felett. I. hispida Schur., Bokros helyeken. Eger : Kis- és Nagyegeden. Achillea distans W X K., Sziklás helyeken. Bükk : Tarkő alján, A. Neilreichii Kern., Legelőkön. Az ostorosi határban. A. pannonica S c h e e 1 e., Hegyoldalokou. Eger : Kisegeden. A. asplenifolia Yent., Réteken. Felnémet és Felsőtárkány között. Artemisia pontica L., Eger és Szarvaskő között. A. cam- pestris L. v. A. sericea F r.. Szarvaskő : Pirker diabasz szirtjén. A. [camphorata X campestris) suhsericea Rony? Sziklás helyeken. Eger .• Nagyegeden. Szarvaskő : Pirker diabas szirtjén és a Vár- romokon. Ezen érdekes növényt A. camphorata Vill?-nek deter- minálva dr. Degen Árpád úrnak küldtem meg, erre ő a következő megjegyzéseket tette. Az .4. camphorata nem lehet, mert vaczokja kopasz s nem pókhálós szőrökkel fedett. Lehet hybridje az A. camphorata X campestris-nek {A. suhsericea Rony) 116 PRODÁN GY. : ADATOK A BÜKK É8 ELÖHEGYEINEK FLÓRÁJÁHOZ erre nézve felvilágosítást adna elöjövetelének módja. Van-e ott valódi A. camphorata? A hybridet Rony (FI. de Fr. 8. 296) kopasz vaczkünak mondja. Az A. Ahsinthium-xó\ kopasz vaczokja s levélalakja, az A. campestris-től nagy gömbölyded fészke (olyan mint az A. camphorata- é) s molyhos pikkelye, az A. pon- tica i6\ nagyobb fészke s egészen eltérő levélmetszete különböz- teti meg. Termetében hasonlít az A. Abrotanum L-hez, de ettől felszínükön szőrös s alul fehér molyhos levelei különböztetik meg. Hogy az A. camphorata Eger vidékén előfordul-e vagy sem, választ nem adhatok, mivel Zomborba való áthelyezésem miatt a további kutatásról le kellett mondanom. így ez A. camphorata felderítése azoknak van föntartva, kik e szép vidékre növény- gyűjtés céljából fognak ellátogatni. Petasiies liylridus (L) G. M. Sch., Vizenyős helyeken. Felsőtárkány : Vöröskői völgy. Senecio viscosus L., Sziklás helyeken. Bükk : Tarkő alatt. Echinops commutat'iis Juratzka., Erdők szélén. Felnémet és Szarvaskő között. Xeranthemum annuum L., Hegyoldalokon. Felnémet hatá- rában. X. cylindraceum SibthxSm., Ugyanott. Carduus candicans W X K., Sziklás helyeken. Bükk: Tarkőn. Cirsium eriophorum (L) Scop., Erdők szélein. Felnémet: Pirittyon. C. canum (L) MB., Réteken. Eger és Felnémet között. Centaurea micranthos Gmel., Utak szélén. Eger és Kris- tálya között. C. Rhenana Bor., (Determ : Wagner) Ugyanott és Eger: Nagy egeden. 6'. Sadleriana Janka., (Determ : Wagner) Kövecses helyeken. Eger: Nagyegeden. Carthamus lanatus L., Parlagokon. Eger és Kistálya között. Crepis rirens (L), Felsőtárkány : Vöröskői völgyben. ChondriUa juncea L.. Szarvaskő: Pirker diabas szirtjén. Hieracium murorum F r.,^ Erdőkben. Eger : Nagyegedi erdőben. H. murorum F r.^ /'. normálé Erdőkben. Bükk : Vörös- kői völgyben. H. cymosum L. subsp. pidveratum N X P., Erdők szélén. Bükk : Vöröskői völgyben. H. pannonicum N X P. s. a. subsp. stoloniferum B e s s., N X P., Ugyanott. //. sídphuréum Doell., Kövecses helyeken. Eger: Kis- és Nagyegeden. H. bra- chiatum Bért. subsp. brachiatum Bért. N X P-, Ugyanott. H. brachiatum, Bért. subsp. pseudobrachiatum N X P., Kövecses helyeken. Eger: Nagyegeden. H. cymosum L. subsp. cymigerum N X P., Ugyanott. H. cymosum L. subsp. cymosum L., Erdők szélein. Felsőtárkány : Kopaszerdő. H. magyaricum N X P. s. a. subsp. Bauhini S c h u 1 1. II. magyaricum N X P. subs. megalo- mastix N X P.. Ugyanott. H. magyaricum N X P. subsp. decolor N X P., Kövecses helyeken. Eger: Nagyegeden. H. magyaricum N X P. subsp. amnoon N X P., Legelőkön. Kompolt falu hatá- ' Hieraciumokat megboldogult botanikusunk, Porcius Flórian revideálta. Emlékének örök hálával adózom. RAPAICS RAYMUND ." AZ AQUILEGIA-GENUSZ 117 rában. H. magyarkum N X P- subsp. substoloniferum N X P., Kövecses helyeken. Eger: Nagyegeden. H. magyaricum N X P. s. a. subsp. nematomastix N X P., Kövecses helyeken. Eger : Nagyegeden. H. magyaricum N X P- s. a. subsp. magyaricum N X P.. Ugyanott. H. Pillosella L. s. a, subsp. subvirescens NX P., Réteken. Eger: Szunyogrét. Doronicum hungaricum Reichb. fii.. Erdők tisztásam. Eger: Nagyeged. Lactuca perennis L., Kövecses helyeken. Eger: Kis- és Nagy- egeden. L. viminea (L) Presl., Utak szélén. Kristálya falu határában. Scorzonera hispanica L., Szőlőkben. Eger: Nagyeged. Cineraria campestris Retz.. Erdőtisztásokon. Bükk: Vörös- kői völgyben. Népies növénynevek Eger vidékéről. Hydnum imhricaium L., Petresz. Juniperus communis L., Sztírósvirág. Finiis silrestris L., Békavirág (termésére vonatkozik). Sparganium erectum L., Páka. Orchis militaris h., Boszorkány- virág. Tehéncsecse (termésére vonatkozik). Viola arvensis Murr., Ökörszemecske. Cgtisus rntishoniensis Schaef., Aranyeső, iaí- tuca virosa L., Kutyafarka. Carduns nutans L., Börzsir. Senecio vulgáris L., Csorboka. Matricaria chamomilla L., Katóka. Datura Stramonium L., Szűrósdisznó. Putyóka. A szakosztálynak 1909 márczius 10.-én tartott üléséből. Rapaics Raymund: Az Aquílegia-génusz. De genere Aquilegía. 1. Bevezetés. Nem kapván elegendő herbáriumi anyagot/ nem tudtam e génusznek mindenik, különösen újabban leirt faját tanulmá- nyozni és igy a specziális részben is teljes magánrajzát elkészíteni, úgy hogy dolgozatom az általános részen kívül inkább csak Európa akvilégiáit öleli fel teljesen, a génusz lobbi faja csak annyi- ban és azért szerepel mégis, hogy igy egyrészt Európa akvilé- giáiról helyesebb legyen ismeretünk, másrészt pedig, hogy a génusz általános képe csorba ne legyen. Átnéztem és áttanulmányoztam a hécsi l\ und k. Hof- museum, a Magyar Nemzeti Aíúzeum, a K. 21. Tudományegye- temi Nöré7iykert, az Erdélyi Nemzeti Múzeum és Richter professzor herbáriumának akvilégiáit. A tanulmányozandó anyag 1 Azért nem kaphattam több anyagot, mert Berlinben a ,Pflanzen- reich" számára készül a Ranunculaceák leírása és igy ott foglalták le a leg- több külföldi herbáriumot. 118 RAPAICS RAYMUND kikölcsönzéséért köszönetet mondok Zahlbruckner, Filarszky, Mágocsy-Dietz és Richter uraknak. Ide iktatom továbbá az akvilégiákra vonatkozó főbb mun- kákat, illetve dolgozatokat : Baker: Synopsis of tlie known Form of Aquilegia. Gar- dener Chronicle (1878). 19, 20, 76, 111, 203. Borbás: Az Aquilegiák rendszere és földrajzi elterjedése. Értekezések a természettudománvok köréből. 1882. (Szerző saját referátuma: Bot. Centralbl. (1882) 269; (1883) 363—364.) Borbás: Az európai havasok meg az Aquilegiák szerve- zete között levő összefüggés. Földrajzi Közlemények (1884) 433—439. (Szerző saját referátuma: Bot. Centralbl. (1886) 328-330.) Celakovsky: Vergrünungsgeschichte der Eichen von Aquilegia. Bot. Centralbl. (1882) 331-342, 372—382. Hollós: Adatok a Ranunculaceák rhizomáinak alak- és szövettanához (1892) 8, 11, 16, 19, 22. Marié: Recherches sur la structure des Renoncolacées. Ann. des Se. Nat. Bot. (1885) 113—115. M e y e r : Beitráge zur anatomischen Systematik der Ranun- culaceen. Wigand's Bot. Heft (1885) 3—50. Morren: Monographie des Aquileges. La Belgique Horti- cole (1854) 1—11. P a X : Metamorphogenese des Ovulums von Aquilegia. Flóra (1882) 307—316. Prantl: Die Ranuuculaceen. Die natürl. Pflanzenfam. III. 2. (1888) 43—66. S 0 1 e r e d e r : Systematische Anatomie der Dicotyledonen (1899) 16—23. Treviranus: De Delphinio et Aquilegia observationes 1817. Z i m m e t e r : Verwandtschafts- Verháltnisse und geogra- phische Verbreitung der in Európa einheimischen Arten der Gattung Aquilegia. 1875. 2. Az akvilégiák szervezete. A gyökér erős, évelő. Kívül paraszövet fedi, a mely réteg a metadermás boglárkaféle gonoszokkal szemben (például Aco- nitum, Deljyhinmm) megkülönböztető jegy. Feltűnő jelenség a gyökérben az, hogy a fanyalábok rendkívül laza szerkezetűek : majd mindenik faedény magában áll egy csomó parenhymás sejt között, továbbá, hogy az endodermisz nagyon gyenge. A gyökér anatómiája alapján a fajok egymástól meg nem különböztet- hetők, valamint ezen az alapon rokonsági csoportokba sem lehet az egyes fajokat összefoglalni, a mint különben ezt a körülményt már Marié feljegyezte. Az elvénhedt gyökereket kívülről a paraszövet egyre job- ban és jobban pusztítja, élihez járul, hogy a bélben is kelet- AZ AQUILEÜIA-GÉNUSZ 119 kezik hasonló pararéteg', a mely meg a belet odvasitja ki. Ez a két pararéteg a kambium felé folyton előnyomulva a bélsugarak mentén végre is összeér és ekkor aztán az egész gyökérből csak a fanyalábok, kambiumdarabok és egyes részek a másodlagos kéregből maradnak meg, a melyek hálózatosán lyukgatott hengert alkotnak. A gyökér észrevétlenül megy át a gyökértörzshe, a mely vagy sokfejű gyökérfejjé törpül, vagy talaj szintesen kúszó gyö- kértörzszsé ^ nyúlik meg. Jellemző, hogy úgy a gyökérfejen, mint a gyökértörzsön nincsenek pikkeljdevelek ; szerepüket a tölevelek hüvelyei töltik be, a melyek mindjárt fejlődésük kezdetén erősek, a rügyet teljesen beborítják, később őszszel pedig, a mikor a lég- beli részek (tehát a levél lemeze és nyele is) elpusztultak, egy- ideig pikkelylevelek módjára a jövő évben kibújandó hajtásokat védik, hogy aztán, mikor már ez a feladatuk is megszűnik, mesophylljuk elkorhadjon, erezetük pedig, mint sűrű szálkafona- dék a rhizomának szolgáljon köntösül. A földbeli szár szimpodiuma minden évben több hajtással telel át, a melyek fejlődésük második évében előbújnak a föld- ből, leveleket és virágzó egynyári földfeletti szárat fejlesztenek. Ez a szár vagy alacsony és levéltelen és ekkor rendesen egy- virágú, vagy pedig erősebben fejlett, nehúny levelet hord és ekkor több, néha sokvirágú. A leveleket Zimmeter nagyon pontosan leírta, úgy hogy nekem itt csak annyit kell megjegyeznem, hogy az alacsonyabb szárú akvilégiák levelei kicsinyek, sokszor parányiak, míg az erősebb szárral a levél is jobban megnövekedik. Úgy az a körülmény, hogy a földbeli szár gyökérfejjé zsugorodik össze, vagy pedig gyökértörzszsé nyúlik meg, mint az, hogy a földfeletti szár alacsonyabb marad, levelet nem visel, csúcsát csak egy virág koronázza, a tőlevélrózsa levelei pedig aprók, szóval a növény törpe marad, vagy hogy a szár erő- sebb, leveleket hord, több virág van rajta, a tőlevélrózsa levelei is megnövekednek, szóval a növény hatalmasabb termetet ölt, az ökológiai körülmények eredménye. A hegyi tájon (avagy a kertekben másutt is) az akvilégiák földbeli szára nagyon szorosan összefügg a főgyökérrel és mint gyökérfej koronázza azt, ellenben a havasi tájon a földbeli szár elágazó és talaj szintesen kúszó rhizomává erősödik meg. Ennek az oka az, hogy alacsonyabb tájakon hamarább feléled a vege- táció, a földbeli szár áttelelt rügye hamarosan kibújhatik a föld- ből és leveleket fejleszthet, maga a törpeszártagú földbeli rész azonban alig növekedik, ellenben a havasi tájon, vagy másutt is, ahol a vegetáció ideje rö\dd és a vegetáció későn ébred, az áttelelt hajtásnak eleinte a földben kell még fejlődnie, meg kell tehát a földbeli szárnak is nyúlnia és csak később kerül sor ' B 0 r b á s tévesen indának nevezi az akvilégiát gyökértörzsét. 11 120 RAPAICS RAYMUND arra, hogy a hajtás a földből kibújva leveleket és virágzó szá- rat adjon. Az akvilégiák vizsgálása közben csakhamar feltűnik az is, hogy a legtöbb faj, a mint fentebb jeleztem, törpe és erősebb termetű alakokra bomlik. Ennek az oka az, hogy az akvilágiák néha nagyon eltérő sajátsága szövetkezetek tagjai, úgy hogy ennek következtében majd minden akvilégiafajban legalább a tendencziát megtaláljuk az emiitett párhuzamosságra. Némely eset- ben alakzatokat, sőt változatokat is meg lehet, sőt kell is ennek alapján a fajok keretében különböztetnünk. Például szolgáljanak a következők : Törpe alakja Erösebb alakja A. brevistjia A. glauca A. sibirica A. vulgáris ssp. coerulescens var. nigricans .... var. patula var. nivalis var iaponica f. Sternbergii var. altior. var. himalayica. var. média. f. cornuta Ha most ennek a jelenségnek közvetlen okát vizsgáljuk, arra az eredményre vezet kutatásunk, hogy a törpe alakok egy- részt a havasi, másrészt pedig a xeroforbiális alakzatokat kép- viselik, míg az erősebbek az alacsonyabb tájak, a mesoforbiális szövetkezetek és az árnyékos helyek alakjai, úgy azonban, hogy néha egy fajon belől is mindkétféle tényező is oka lehet törpe és erősebt) alakok keletkezésének. Legjobban ismerjük ebből a szempontból az A. vulgaris-t, a melynek idéztem idevágó alak- zatait, a f. Sternbergii-t és a f. cornuta-t. Az előbbi a havasok meg a hegyi táj meredek szikláinak egyaránt lakója, míg az utóbbi erdők árnyékos helyein nő. Ez a tulajdonság azonban természetszerűleg a két alak elterjedésére is kihat, mert például míg az Alpesek déli oldalán a Sternbergii lép fel túlnyomó számban, addig a faj elterjedésének északi határán ezt az ala- kot alig vagy éppen nem lehet megtalálni. A virágok szerkezete a génusz minden faján identikus, sőt a lényegtelenebb jellegekben is annyira hasonló, hogy csak éppen a mézelő levelek sarkantyiijának fejlettségében van feltűnőbb különbség. Heinricher^ bizonyos megfigyelései alapján azt állítja, hogy az akvilégiák méztartó levelei sztaminodiumok, sar- kantyújok pedig a porzók eresztékének átalakulása. Tekintettel arra, hogy a boglárkafélék virágszerkezete igen régi minta és » Heinricher in Sitzb. Akad. Wiss. Wien. LXXXIV. (1881) 83, t. 6. AZ AQUILEGIA-GÉNUBZ 121 hogy alapjában véve a lényeget ez a kérdés, hogy tudniillik a mézelő levelek szirmok-e avagy sztaminodiumok, úgy is csak annyiban érinti, hogy hiányzik-e az akvilégiák (és még több más boglárkaféle) virágjában a legkülső kör, a minek a feltéte- lezését pedig semmi ok sem követeli, én megmaradok azon a nézeten, a mely a legkülső kört csészének, a mézelő levelek körét pedig pártának minősíti. A leírásokban és a rendszerezésben különösen a követ- kező virágjellegek szerepelnek : a mézelő levél lemezének és sarkantyújának viszonylagos hossza, a csészelevelek és a mézelő levelek lemezének viszonylagos hossza és végül a sarkantyú görbe vagy egyenes volta. Z i m m e t e r ezeket a jellegeket any- nyira jellemzőknek tartja, hogy számokban is feljegyzi őket azoknak a fajoknak a jellemzésére, a melyeket munkájában ismertet. Minthogy erről a tárgyról a rendszerezésről szóló feje- zetben értekezem részletesen, itt röAidség okából csak annyit jegyzek meg, hogy a virág említett jellegei bizonyos határok között tényleg és határozottan jellemzők a fajokra és pedig jellemző mindig az emiitett levelek, illetve a lemez és a sar- kantyú hosszának a visszonya, vagyis az, hogy a lemez hosz- szabb-e avagy a sarkantyú és a csészelevél hosszabb-e avagy a párta lemeze. Rövidség okából táblázatba foglaltam össze az egyes fajok virágjainak ebből a szempontból való jellemzését. A faj neve A. Henryi . A. ecalcarata A. parviflora A. brevistyla A. pubiflora A. glauca . A. Eataibelii A. Einseleana A. Ottonis . A. beata A. aurea A. glandulosa A. alpina . A. oxysepala A. sibirica . A. Karelini . A lemez (1) hosszának viszonya a csészelevelek (s) hosszához 1 hosszú vagy rövidebb, mint s rövidebb, mint s A lemez (1) hosszának viszonya a sarkantyú (c) hosszához 1 hosszabb, mint c 1 oly hosszú, mint c 1 ., ., . c 1 „ ,, vagy hosz- szabb, mint c 1 hosszabb, mint c 1 ., , c 1 oly hosszú, mint c l ., •, vagy rövi- debb, mint c 1 rövidebb, mint c 1 hosszabb, mint c 1 . •, c 1 rövidebb, mint c c c c 11' 122 RAPAIC8 RAYMUND A faj neve A lemez (I) hosszának viszonya a csészelevelek (s) hosszához A lemez (I) hosszának viszonya a sarkantyú (c) hosszához A. vulgáris . . . 1 oly hosszú vagy rövi- 1 oly hosszú vagy rövi- debb, mint s debb, mint c A. olympica . . 1 oly hosszú vagy rövi- l oly hosszú vagy rövi- debb, mint s debb, mint c A. Moorcroftiana . 1 oly hosszú vagy rövi- debb, mint s l oly hosszú, mint c A. fragrans . . 1 oly hosszú vagy rövi- debb, mint s ^ r >' » C A. lactiflora . . 1 oly hosszú vagy rövi- szabb, mint s 1 rövidebb, mint c A. viridiflora . . 1 oly hosszú vagy hosz- szabb, mint s 1 « » c A. leptoceras . . l oly hosszú vagy rövi- 1 oly hosszú vagy rövi- debb, mint s debb, mint c A. canadensis . . 1 rövidebb, mint s l rövidebb, mint c A. coerulea . . 1 oly hosszú vagy rövi- debb, mint s 1 „ „ c A sarkantyú hegyének egyenes, görbe vagy bepöndöritett volta, hasonlóképen bizonyos határok között, szintén eléggé jel- lemző az egyes fajokra. Eltekintve az A. Henryi és ecalcarata- tól, a melynek szirmán a méztartó alig kizacskósodásnak minő- síthető mélyedésben van, a következőkben foglalhatom össze erre vonatkozó megfigyeléseimet : egyenes vagy többé-kevésbbé ívesen hajlott vagy hegyén gyengén megtört sarkantyúja van az A. parvi- flora, A. glanca, A. Kitaihelií, A. Einseleana, A. Ottonis, A. beata, A. alpína, A. Moorcroftiana, A. fragrans^ A. lactiflora, A. viridi- flora, A. Leptoceras, A. canadensis és A. coerulea fajoknak, bár ezek között is, különösen az A. Ottonis és az A. alpina pél- dányai között nem egy esetben akadnak olyanok is, a melyek- nek sarkantyúi erősen a másik minta felé hajlanak ; végén bepön- döritett és többnyire erősebb sarkantyiíja van az A. brevistgla, A. puMfiora, A. aurea, A. glandulosa, A. oxysepala, A. sibirica, A. Karelini, A. vulgáris és A. olymjnca-nak. A sarkantyú fejlettsége nagyon különböző. Az A. Henryi szirmán, kis gödröcskében találjuk a mézfejtőt, az A. ecalcarata szirmán parányi gyüszűbe sülyed már le, mig aztán az A. parvi- flora-nak már feltűnő sarkantyúi vannak A legtöbb faj virágjá- ban nem is igen van nagyobb különbség a szirom lemeze és sarkantyúja hosszában, csak három faj tesz ebben a tekintetben kivételt, a mennyibeg az A. viridiflora, A. canadensis és A. coerulea sarkantyúi sok esetben feltűnően hosszabbak a szirom lemezénél, különösen az A. coerulea tűnik ki ebben a tekintetben a szirom lemezénél néha tízszer is hosszabb sarkantyúival. AZ AQUILEGIA-GÉNUSZ 123 A virág átlagos nagysága több fajon szintén eléggé állandó, de a legtöbb esetben a termetet befolyásoló ökológiai körülmé- nyek közvetett eredményéül a virág nagysága is tág határok között ingadozik. Nagyon gyakori eset az is, hogy a \irág nem tud rendesen kifejlődni és ilyenkor többé-kevésbbé el is torzul. Az .4. vulgáris alakköréböl nem egy ilyen tökéletlen virágií pél- dányt hasitottak már ki külön fajként. Úgy látszik azonban, hogy bizonyos vidékeken az ilyen tökéletlen és félig-meddig elzöldült virágú akvilégiák gyakori jelenségek. Az akvilégiák virágjai elöbb-himesek, tehát idegen beporzásra szorulnak. A heporzást rendesen poszméhek végzik el. Csalogató szerül a sarkantyú hegyében rejlő virágméz szolgál, a melyet részben úgy kerítenek hatalmukba a poszméhek, hogy a virág kelyhébe szállva, a sarkantyúból kinyalják, avagy pedig, ha igy nem boldogulnak, a sarkantyút felszakítják és igy szürcsölik fel a méztartóból a mézet. Az elöbbeni eset a rövidebb sarkantyús akvilégiák beporzásánál, az utóbbi pedig a nagyon hosszú sar- kantyús akvilégiáknál fordul elő. Meehan^ valószínűnek tartja, hogy a méhek is megrabolják az akvilégiák virágjának mézét. A kassai Gazdasági Akadémia botanikus kertjében úgy az előbbi, mint az utóbbi mézszerzési módról meggyőződtem, az utóbbiról az A. coerulea var. chrysantha nagyon hosszú sar- kantyúval bíró virágain, az előbbiről pedig az A. vulgáris ssp. coerulescens virágain. Ámde ezeken kivül még más rovarok is szerepelnek az akvilégiák beporzásában, sőt közvetve még a szél is. Kétségtelenül bizonyos ugyanis, hogy egy egész sereg apró, szőrös testű rovar is részt vesz a beporzásban, a mikor a virág porzóit, termőit, kelyhét összevissza mászkálva, végre is a sarkantyúba mászik, mézet rabol s aztán máil:a hihetetlen mennyiségben szaporodott el nálunk. Gondoljunk csak az Erigcron canadense-re és a Galinsoga parvi flóra -vd ! Ezeknek pontos útjnt utólagosan megálla- pítani, mikor már az ország egész területén bőségesen elszaporodtak, nem lehetséges. Mindjobban látjuk, hogy a növényvilág életébe hatalmas tényező gyanánt az ember is belejátszik. Rengeteg erdőségek, mezőségek és lápok pusztultak el az ember beavatkozása folytán. Helyükön kopár hegjek, szántóföldek és legelők maradtak. A kultúra gyarapodásával eltünedezik az ősi természet. A változatos flórát az unalmas gabona- vegetáczió váltotta fel. Ily eljárás mellett számos növényfaj veszen- dőbe megy és azokat emberi erővel soha vissza nem szerezhetjük. Viszont új változatok és alakok is létesültek az ember számító ügyes- sége révén. Újabban ismét útra kelt néhány amerikai növény. Ezek néhá- nyára magam is több helyen ráakadtam. Ez alkalommal nemcsak érdekesnek, de szükségesnek is tartottam, hogy e növényeknek hazánk földjén megtett eddigi útját megrögzítsem. Most még könnyű, mikor szinte szemünk láttára történik terjeszkedésük. H ö c k F. évek óta figyeli a bevándorolt idegen növények "megjelenését, terjedését és esetleges eltűnését. Megfigyeléseit 1900 12* 138 M0E8Z G. Óta adta közre. ^Ausztriában pedig Kerner A. „Chroiiik der Pflanzen- wanderungen'' czíraü rovatot nyitott 1871-ben :\z Öst, Bot. Zeit.-ban. Következő adatgyűjtésem szolgáljon szerény kezdetnek, hazánk idegenből származott növényeinek számon tartására. Míg azelőtt a növényeknek igen hosszú időre volt szükségük, hogy nagyobb utat megtegyenek, addig napjainkban, a hajó és a vasút közvetítésével, gyorsan jutnak el egyik világrészből a másikba. Egyesek vetőmaggal kerülnek hozzánk, mint nz amerikai gyomnövé- nyek. Má-:ok mint kerti növények kerültek hozzánk s azután mint kerti szökevények folytatták vándorlásukat országról- országra. Ilyen volt bizonyára a Solidago serotina és talán az Erechtliites hieracifoUus. Amerikai árúval .jlithatott Európába ;z Elodca canadensis. az Ama- rantus aJhns és a Matricaria suaveolens. Ezekről lesz a következőkben szó. Sok rájuk vonatkozó adat most jelenik meg először nyomtatásban. Ambrózy István né báróné Őméltósága, továbbá dr. B e r- nátsky Jenő, Budai József, dr. Degen Árpád, dr. Filarszky Nándor, dr. Jávor ka Sándor, Kupcsok Samu, dr. Má- gocsi-Dietz Sándor. Seymann Vilmos és Wagner János urak fogadják köszönei7-hen is bőven volt € helyütt. 1906 májusban Seymann V. a románhogsáni vasúti állo- más mellett találja (Seymann V. szóbeli közlése). 1907 szept. 4-én Aranyosmaráton, a vasúti állomáson akadtam reá, a sínek közt. Újabban Hollós L. KecsJcjméten figyelte meg (D e g e n A. szóbeli közlése). Mindebből látható, hogy a Maír. suaveolens vasúttal vándorló növény. A hol egyezer letelepedett, ott gyorsan elszaporodik. NÉHÁNY BEVÁNDOROLT NÖVÉNYÜNK 145 Amarantus albus L. (Spec. plánt. 1763. Ed. 2. p. 1404.) Amarantus graecizans T h a i s z (Termtud. Közi. 1899, p. 159). Hazája ÉszakamerilcM, Elsőnek Bernátsky Jenő találta íf<9~ okt. 6-án Grchendcz éi Duplája közt Temes megyében. (Magy. Nemz. Múz. !) Bernátsky megtalálta a Deliblati homokon is ülma mellett, 1901 őszén. Ugyan- ekkor Verseczen is. Utóbbi helyen nagyobb mennyiségben észlelte, még pedig ruderális helyen, vasiit közelében, se^té^ektol feltúrt földön. Azóta is többször látta ugyanott. 1908-ban Thaisz megtalálja a C^epelszigeten^ a Duna holt ágának egy pontján. Felfedezéséről a növ. szakoszt. ls9(S nov. y-iki ülésén számol be. A növényt mint Amarnntus graecizans-i mutatja be. Degen A. (M. B. L. 1905, p. 2'2) Thaisz L. meghatározását Am. albus L.-re helyesbíii. Egyiittal közli, hogy e növényt 1904-ben Budapesten^ az ö szekötöhíd alatt, a Dunapart mentén, szemétierakódó helyen, de egyebütt is bőven lelte. Végre a brassó — hárcmszélíi vasút egyes állomásain terjedt el. í'-'y 19i»5 júl. 14-éu a brassai vasúti állomáson akadtam reá. 1906 és 1907 júl.-ban a sepsiszentgyörgyi állomáson, 1907 júl.-ban a réty- eresztevényi pályaudvaron gyűjtöttem, ki első ízben gyűjtött Amaran- tus meghatározását Degen A. úrnak köszönhetem. Megtigyeltem, hogy a brassói állomáson, a raktárépületek körül, magasra nő, bokrosán elágazik. Míg a sínek közt, szárai a földre terülnek. Ilyen minőségében t' Ijesen beleillk a vasúti sinck közt élő lecsepült növények társasÚL'ába. Brassó körül e társaság közönsége- sebb tagjai: Eragrostis minor (L.) Hőst, Sdaria viridis (L. ) B e au r., Veronica Tournefortii G ra e 1, Fortu'aca oleracea L., Polygonum avi- culare L.. Arenaria serpyllifolia L. var. riscida L o i s, Medicago Willdenoivii B ö n n i n g h. Kétségtelen, hogy az Amarantus albus is a vasúttal terjed. Hogy az országnak aránylag kevés helyéről ismeretes, annak bizonyára az az oka, hogy kevésbbé ötlik szembe. Elodea canadensis Rich. et Mi eh. Éízakamerikai vízinövény. Legrészletesebben Caspary K. fog- lalkozott vele (Jahrbücher für wiss. Bot. 1858, p. 425—476). Ki- merítően tárgyalja az Elodea génu-z zavaros történetét is. Az Elodea név 1803 óta ismeretes. Richárd a szerzője, de Míchaux (Flóra bor. amer. 1803, I. p. 20) munkájában lát először napvilágot. Későbbi szerzők más névvel cserélik fel az Elodea nevet. Idők folyamán lesz belőle: Serpicula, üdora, Hydora, Apalanthe, Anacharis, Helodea, Philotria. Britton és Brown Philotria-r\ak, G r a e b n e r P. és Kirchner 0. Helodea-ndík nevezik. Az idegenből behurczolt növények közül egy sem keltett Európa- 146 MOESZ G. ban oly nagy feltűnést és nem támasztott oly nagy irodalmat, mint az Elodea canadensis. Valószínűleg 1836-ban került Északamerikából az Írországi Warrington-ha, néhány oczeánontúli vízinövénynek behozatala alkal- mával. Három évtized múlva már Berlin mellett volt. Középeurópa vizeiben ijesztő mértékben burjánzott el. A spandaui csatornát nagy pénzköitség és három bavi kemény munka árán tudták csak tőle meg- tisztítani, l88()-b3n megjelent Alsóausztriában, a Dunában Mautern-néX és l?^!-)5-ben Hainburg mellől közlik. Utóbbi helyen későn vették észre, mert 1883 szepr. 14-én Pozsony mellett a „Poetschen" mocsár- ban már megtalálja Degen A., akkor még Vili. oszt. tanuló (M. Nemz. Múz. herb. !). Degen elküldte a növényt Staub M.-nak és IStapf 0.-nak, kik benne felismerték az Elodea canadensis-i {?> i a \xh M.: Termtud. Közi. 1884, p. 135 és Schiller Zs.: Ö. B. Z. 1884, p. 73). Staub M. különben már 1881-ben felhívta a közönség figyel- mét a külföldön terjeszkedő Elodea canadensis-re (Termtud. Közi. 1881, p. 211). Pozsony mellett Schiller is gyűjti 1883-ban (M. Nemz. Múz. herb.!). Idézett czikkében megjegyzi, hogy a pozsonyi Dunaágban otthonosan érzi magát e növény. Hazánk területén első- nek Borbás találja 18^'2 júl. 10-én Nagyharhócz és Kishar'kócz között, Vasmegyében. A Mura egy holt ágában bőven volt belőle. (Borbás: Az átokhinár fenyeget. Tanáregyesület í Közi. 1882/3, p. 18.T — 186). Ugyanitt 1888-ban Márton L. is gyűjtötte (M. Nemz. Múz. herb.!). 1885 szept. 5-én Hermann Gábor megtalálja a Csepelszigeten, az elzárt Dunaágban, hol bőven volt belőle (Termr- Fűz. IX. p. 282K A következő évben Schilberszky K. is gyűj- tötte e hel}en. 1891-ben pedig ugyancsak Schilberszky ráakadt Óbuda és a Római fürdő között, áradásos parton, a Duna egyik apró öblöcskéjében, szemben a hajógyár-sziget északi csúcsával (Termtud. Közi. 1891, p. 372). Bár itt tömött gyepekben \olt. a rákövetkező évben már eltűnt innen (Fílarszky: Termtud. Közi. Pótf. 1892, p. 120). Bizonyára elsodorta a víz. 1891-ben Perlaky G. megtaUlia a Csepelszigeten, Tököl mel- lett, állóvízben (M. Nemz. Múz. herb.!). Klein Gyula 1898-ban a budapesti Városligeti tóban látta (Termtud. Közi. 1898, p. 276). Schilberszky K. (Termtud. Közi. 1891, p. 872) említi, hogy dr. Procopp Jenő rákosfalvi kertjének egy nagyobb niedenczéjében évek óta tartotta. Mivel erősen elszaporodott, időnkint litkította és „nyalábszámra hordatta a kerttel határos Rákos-patakba. Később már nyűggé lett és ezért teljesen ki- irtotta. Lehetséges, hogy ísry került a Dunába is." Jelenleg Budapesten úgylátszik csak a Kelenföldön, a Gellért- hegy tövében levő, téglavetés idejéből visszamaradt medenczében él még (Mágocsi-Dietz S. közlése). 1896-ban fedezi fel Zoltán V. Győr mellett (Zoltán V. : Győr viránya. 1904, p. 12 — 16). Ezen előfordulás nevezetessége, hogy az ország területén egyedül itt virágzott az Elodea. Virágai kicsinyek, NÉHÁNY BEVÁNDOROLT NÖVÉNYÜNK 147 rózsaszínűek, hosszú, vékony kocsány emeli ki őket a víz fölé. Virág- zásra valószínűleg az alacsony vízállás késztette a növényt, mely nagy- részben szárazra került. 1900-ban áivizzel a pinnyédi állóvizekbe is eljutott. Gombocz Endre a sopronmegyei S^erdahelyröl említi az Elodeát, hol a vasúti töltés melletti pocsolyákban lelte (Gombocz E. : Sopronmegye flórája. 1906, p. 80). 1893-ban Aranyosmaróton, a Migazzy-park egyik nairy halas- tavában aka-ltam reá. A tavat teljesen betöltötte (Termtud. Közi. 1893, p. 51). Folytonos irtással sikerült innen kipusztítani. A park egy máíik nagy halastavában azonban most is él. Már lö93-ban kutattam e növény eredete után. Az akkori fökertész azt mondotta, hogy mikor 10 évvel ezelőtt bold. gróf Migazzy Vilmos szol- gálatába lépett, az Elodeát már ott találta. Tehát 1883-ban, mikor Pozsonyhan Degen megtalálja, már Aranyosmaróton hosszabb ideje lehetett. E nyáron báró Amhrózy István né ö Méltóságától, az uranyosmaróti Elodea eredetéről a következő magyarázatot hallottam. Tudvalevő, hogy báró Ambrózy István né bold. édesatyja gróf Migazzy Vilmos szenvedélyes haltenyésztő volt, ki aranyos- maróti parkjában mintahalgazdaságút folyiatott. 30 — 35 évvel ezelőtt kapta e növényt Németországból angolnaszállitmánnyal. A növényke nagyon megtetszett neki és készakarattal ültette el egyik tavában. Miiiilebböl következik, hogy az Elodea nem 1882-ben került először hazánkba, hanem már a 70-es években. Hogy innen terjedüi nem tudott, annak magyarázata, hogy a halastó, melyben az Elodea Aranyosmaróton él, teljesen elzárt medencze, melynek nincs lefolyása nagyobb víz felé. A kis Zsitva-csatorna pedig, melybe a halastónak vi^e folyik, eléggé sebes víz, nincsenek csendes vizű öblei és holtágai. A mily rohamosan terjeszkedett Európaszerte. terjeszkedésében újabban csökkenés tapasztalható. Mivel Európába csakis a termös viráiíú Elodea jutott, ivarosán nem is szaporodhatik. Hogy miért álla- podott meg vegetatív szaporodása, arra elfogadható magyarázatot még nem kaptunk. (A szakosztálynak 1908 november hó 11-én tartott üléséből.) 148 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM.^ (Rovatvezető : Kümmerlk J. Béla.) a) Hazai irodalom : Anonymus: A növényzet károsítása savanyú füstgázok által. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 126—127. oldal. A természeti emlékek fentartása. — Erdészeti Lapok. XLVIIL évf. 1909., 519—526. oldal. — — Delphinium sinense Fischer var. grandiflorum Hort. — A khinai szarkaláb nagyvirágú fajváltozata. (Színes műmelléklettel.) — A Kert. XV, évf. 19Ü9., 288. oldal. — — Egy-két hasznos növényeink öseredetéröl. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 54—55. oldal. — — Pyrethrum uliginosum Waldst. et Kit. (Chryfianthemum uligi- nosum Pers.) — Tiszaparti aranyvirág. - Iszap imelygj'ökér. (Színes mümel- léklettel.) — A Kert. XV. évf. 1909., 215. oldal. Bernátsky Jenödr. : Iris-tanulmányok. (Iris-Studien.j — Bota- nikai Közlemények. VIII. k. 1909., 64—82. és (8)— (15.) old. Cserer Gyula: Asparagus Sprengeri. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 59—61. oldal. Földi Lajos; Philodendron pertusum. — A Kert. XV. évf. 1909., 253-254. oldal. Fűzy Zoltán: A tövistelen kaktusz. — Erdészeti Lapok. XLVIIL évf. 1909., 505—508. oldal. Gyulai György Károly: A bab öseredetéröl. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 55—57. oldal. Olajtermö növények. — A Kert. XV. évf. 1909., 298-300. old. — — Ősidők növénykultúrái. (Folyt és befej.) — A Kert. XV. évf. 1909., 187-189. és 220—221. oldal. Hegyi Dezső: Dinnye betegsége. — A Kert. XV. évf. 1909., 345 — 346. oldal. Hugonnai Vilma, dr. gróf (Wartha Vinczéné) : A „Pándy üveg- meggy" történetéhez. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 69—70. oldal. Igali Svetozár:A californiai mák. (Eschscholtzia californica.) — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909. 156—158. oldal. — — Luther Burbank — a kertész Edison. (2 képpel.) — A Kert. XV. évf. 1909., 258—262. oldal. Kardos Árpád: Hazai kertek és kertészetek. II. Herceg Esterházy Miklós kismartoni parkja. (4 képpel.) — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 107—111. oldal. Konrádi József: A Campanula garganica ismertetése. — Ker- tészeti Lapok. XXIV. évf. 1909.. 61—62. oldal. ' E rovat alatt rendszeresen fogjuk közölni a nyomtatásban megjelent hazai eredetű, vagy hazai vonatkozású új szakirodalmat, kiterjeszkedvén a növénytannak minden egyes ágára. Kérjük e végből a szerzőket, hogy meg- jelent közleményeiket a szerkesztőségnek beküldeni, vagy pedig a megjelent közlemények forrásáról értesíteni szíveskedjenek. (Szerk.) NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM 149 Kunszt János, néhai : A Calendula fajai. — A Kert. XV évf 1909., 325. oldal. Magyar Gyula; Kertészeti útirajzok. Villa Thuret parkja. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 147—152. oldal. Néhány ritkább szépgyümölcsü cserjéről. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909 , 62—65. oldal. Penaisetum macrophyllum var. atrosanguineum. ( Képpel."! — A Kert. XV. évf. 1909., 252-253. oldal. Mágocsy-Dietz Sándor dr: A permetezés. (Befejezés.) — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 58—59. oldal. M é h e 1 y Lajos dr. : Az élettudomány bibliája. Darwin születésének százéves fordulójára. (Darwin arczképével ) — Természettudományi Közlöny. XLL köt. 1909., 201—218. oldal. Moesz Gusztáv dr. : Magyarország Cordyceps-ei. ' Die Cordyceps- Arten Ungarns.) (l^táblával.) — Botanikai Közlemények VIIL köt. 1909., 83— 91. és (15)— (18.) oldal. Pósch Károly: A gyümölcsfák legfontosabb kártevőinek fejlődés- menete s a védekezés. III. — A Kert. XV. évf. 1909., 262—265. oldal. Rapaics Raymunddr. :A kert gyomjai. I — II. — A Kert. XV. évf. 1909., 300—301. és 328—330. oldal. A levélzöld a klorótikus levelekben. — Természettudományi. Közlöny. XLI. köt. 1909., 288—289. oldal. Ráde Károly: A növényisme, mint a közönséget nemesítő esz- köz. — A Kert. XV. évf. 1909., 222. oldal. — — A legszebben virágzó Pomaceak és Drupaceak. Képpel.) — A Kert. XV. évf. 1909., 183—185. oldal. Astelia Riccardi Kunth. (Képpel.) — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 118-120. oldal. Richter Aladár dr: Jelentés az Erdélyi Nemzeti Múzeum növény- tára 1908. évi állapotáról, vonatkozással a múzeumkertet pótló új botanikus ket megállapítására és a botanikus múzeum kérdésének a megoldására. 1 képpel. Budapest, 1909. Hornyáuszky Viktor cs. és kir. udv. könyvnyom- dája. — Különlenyomat az Erdélyi Múzeumi Egyesület 1908. évi év- könyvéből. — — Walz Lajos, Gürtler Kornél: Hortus botanicus regiae scientiarum universitatis Himgaricae Kolosvarinus Semina etc. Anno 1908. Collecta offert. Kolozsvár, 1908. Nyom. Lepage Lajos könyvsajtóján. 20 old. 8-rét. Róna Jenő: Emlékezés Nendtvich Tamásról. (Erinnerung an Tho- mas Nendtvich.) (Arczképpel.) — Botanikai Közlemények. VIII. köt. 1909., 61—64. és (7)— (8.) oldal. Römer Július; Charles Darwin. Zur Jahrhundertfeier seiner Geburt. — Karpathen. II. Jahrg. Nr. 10 und 11. Schilberszky Károly dr. : A fügefa baktériumos betegségé- ről. — A Kert. XV. évf. 1909,, 228. oldal — — A mandulafélék mézgásodásáról. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 70. old. 150 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM Ellenálló paradicsomfajták. (Septoria Lycopersici.) — A Kert. XV. évf. 1909., 247—248. oldal. — — Fusarium-okozta betegségek. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf, 1909., 82—84. oldal. — — Hüvelyesek Fusarium-betegségéröl. — A Kert. XV. évf. 1909., 228. oldal. — — Üj kelkáposzta-betegségek. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 80—82. oldal. T u z s 0 n János dr. : A növényország phyletikai és palaeonto- logiai fejlődéstörténetének alapvonásai. — Akadémiai Értesítő. 1909. évf. Classes novae : Aphyticum T u z s o n ; Protophyta T u z s o n (Thallo- phyta) ; Palaeophyta T u z s o n (Archegoniatae) ; Mesophyta T u z s o n (Gymnospermae) ; Kainophyta T u z s o n (Monocotyledones et Dicotyle- donesi. — — Kritische Würdiguug von F. Pax' „Grundzüge der Planzenver- breitung in den Karpathen". II. Bd. — Botanikai Közlemények. VIII. köt. 1909., (19)— (30.) oldal. Vértesy Károly: Chicago parkjai. (Képekkel.) — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 112—115. és 143—147. oldal. b) Külföldi irodalom : Janchen E. und W a t z 1 B. : Ein Beitrag zur Kenntnis der Flóra der Dinarischen Alpen. Unter Mitwirkung von A. v. D e g e n verfasst von Mit 2 Textfiguren. — Österreichische Botanische Zeitschrift. Jahrg. LVIII. 1909. Seite 100—111, 161—168, 204—209, 244—250, 288-304, 351—363 és 392—396. Species formaeque novae : Fesluca Panciciana (Hackel) Nymán f. dinarica D egén; Thlaspi dinaricum Degen et Janchen; Genista dalmatica B a r 1 1. var. dinarica Janchen ; Trinia carniolica K e r n e r ma- nuscr. (= Tr. puraila Kerner Sched. exs. Austr. Hung. nr. 1350 [1386.] non Tr. pumila Reichenb. [quae est Tr. glanca (L.) Dum.], nec. Tr. pumila Ker- ner Öst. Bot. Zeitschr. XX. (1870.) p. 105. [quae est Tr. Kitaibelii M. B.], vix Seseli pumilum L. Syst. veg. ed. X. (1759.) pag 962.) ; Hieracium bifi- dum K i t. ssp. bifidum (Kit.) Z a h n 2 obscuriceps Z a h n, p alpesire Z a h n et 1. normálé Z a h n, 2 subpilosum Z a h n, 3 anthyUidoides Z a h n, ^ dina- ricolum Z a h n. Scherffel A.: Asterococcus n. g. superbus (Cienk.) Scherffel und dessen angebliche Beziehungen zu Eremosphaera. Mit 3 Textfiguren. — Berichte der Deutschen Botanischen Gesellschaft. Bd. XXVI. a. 1908., S. 762—771. — — Einiges zur Kenntnis von Schizochlamys gelatinosa A. Br. Mit 1 Tafel. — Berichte der Deutschen Botanischen Gesellschaft. Bd. XXVI. a. 1908., S. 784-795. S 0 1 ms— L aub a eh, Hermann Grafzu: Pax F. „Grundzüge der Pflanzenverbreitung in den Karpathen II." (Ismertetés.) — Zeitschrift für Botanik. Jahrg. I. IÍ09., S. 297—299. NÖVÉNYTANI RKF ERTORIUM 151 Gyűjtemények : Schedae ad Kryptogamas exsiccatas editae a Museo Palatino Vindo- -bonensi. Auctore D r e. A. Zahlbnickner. Centuna XV— XVI. — Separat- Abdruck aus dem XXII. Bande der Annalen des k. k. Naturhistorischen Hofmuseums. Wien, 1907. A gyűjteménynek a ^Schedae" -\el egyidejűleg megjelent X,V — XVI. ceaturiája a következő adatokat tartalmazza Magyarország virágtalan növényeinek ismeretéhez. Fungi : nr. 14U2. Uromyces Alchemülae Schröt. (in montibus Magas Tátra [Bélai nyereg], leg. N. Filarszky), nr. 1405. Puccinia Epilobn DC. (in montibus Tátra dictis ad lacum Csorba, leg. G. Lengyel.), nr. 1409. Fuccinia Violae DC. (ad Budapest, leg. S. Mágocsy-Dietz), nr. 1426. Ery- siphe taurica L é v. (in fossis ad Rákos, prope Budapest, leg. S. Mágocsy- Dietz), nr. 1433. Xylaria polymorpha G r e v. var. Integra S c h u 1 z e r (in caldariis liorti botanici universitatis Budapest, leg. S. Mágocsy-Dietz), nr. 1452. Phyllosticta Berberidis R a b. (prope Monor, leg. S. Mágocsy-Dietz), nr. 1453. Phyllosticta nuptialis T hüm. (prope urbem Lissa Dalmatiae, leg. F. de Höhnel), nr. 1458. Placosphaeria Onobrychidis S a c c. var. anaxea K e i s s 1. (ad Rákos prope Budapest, leg. S. Mágocsy-Dietz), nr. 1462. Septoria urens P a s s e r (prope Pozsony, leg. J. A. Baumler), nr. 1465. S. oxyspora Pénz. et S a c c. (prope Pozsony, leg. J. A. Baumler\ nr. 1467. S. scabiosicola D e s m a z. (prope arcem Murány, leg. S. Mágocsy-Dietz), nr. 1480. Marssonia Daphnes S a c c. form. Passerinae B a u m 1. (prope Dévény- Újfalu, leg. J. A. Baumler , nr. 1497. Helminthosporium Tiliae Frie s (prope Pozsony, leg. J. A. Baumler), nr. 1499. Napicladium Tremulae Sacc. (in monte Kálvária-hegy prope Pozsony, leg. J. A. Baumler). Algae : nr. 1504. Zyynema stcllmum Ag. var. stagnale Kirchn. (in stagnis prope Magas-Tátra, leg. N. Filarszky), nr. 1506. Clostermm lanceolatum K ü t z. (in stagnis prope Budapest, leg. N. Filarszky). Lichenes : nr. 1521. Ven-ucaria ísect. Euverrucaria) riipestris D C. var. hypophaea S t n r. et A. Z a h 1 b r. nov. var. (ad saxa dolomitica prope pagum Pulac supra Fiume, leg. J. Schuler), nr. 1522. Endocarpon pallidum A eh. (ad caementum murorum inter Orechovica et St. Anna Croatiae, leg. J. Schuler), nr. 1523. Arihopyrenia analepta Arn. (in valle Skurinje prope Fiume, leg. J. Schuler),. nr. 1526. Opegrapha atra P e r s. (in valle Skurinje prope Fiume, leg. J. Schuler), nr. 1557. Caloplaca Pollinii Jattá (prope Ragusam Dalmatiae, leg. A. Latzel). Musci : nr. 1578. Trichostomum flavovirens B r u c h (insula Lacroma, prope Ragusa, leg. C. Loitlesberger), nr. 1583. Plagiobryum demissum Lindb. (in cacumine montis „Hátsó Mészárszék, Magas-Tátra, leg. J. Györfty), nr. 1270 b. Dídymodon giganteus Jur. (Magas-Tátra, ad saxa calcarea montis Stierberg). 13 152 tJZAKOeZTÁLYl ÜGYEK SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK, A növénytani szakosztály 1909. évi április hó 14-én tartott 146. ülésének jegyzökönyve. Elnök : Klein Gyula. Jegyző :MoeszGusztáv. 1. Fucskó M. a Papilionatae termésfalának anatómiáját, fejlődését és biológiáját tárgyaló tanulmányát terjeszti elö. (Megjelenik.) 2. Rapaics R. „A hazai sisakvirágok változatossága'^ czimü dolgo- zatát M 0 e s z G. terjeszti elö. Az Aconitumokat méltán sorolják ugyan a variáló növények közé, de a génusznak ez a híre nem mindenben felel meg a valóságnak. A pillás és a pillátlan Aconitumok között való megkülönböz- tetés nem állja meg a helyét. A megkülönböztetésben fontos szerepet ját- szik a szőrözet. Az Aconitumoknak szőre kétféle, de átmeneti alakok is találhatók, miből a szerző azt következteti, hogy a két szörtipus közös eredetű. A sisak alapján való megkülönböztetés csakis egy bizonyos fokig- jogosult. A gumó fejlettsége, a szár hossza és erőssége, a levélzet sűrű- sége, a fürt fejlettsége és a sisak nagysága a legszorosabban összefüggnek egymással, még pedig kompenzácziósan. Mindezeknek az A. napellus és az A. paniculatum alakkörének tagolódásában nagy szerepe van. Mindkét alak- kör egy-egy növényföldrajzi egység. Az ökológiai különbségek szerint is többféleképen változnak a sisak- virágok. A nyiltabb helyeket kedvelő fajok szára egyenes, a cserjésekben és erdő szélén élő fajok ellenben hajlandók a kúszásra. Utóbbiak levele is endesen nagyobb. Hazai Aconitumaink sokkal jobban variálnak mint a nyugatiak ; különösen keleti Magj-arország flórája nemcsak a fajok számá- ban, hanem azok alakkörének tagozódásában is a leggazdagabb. Az Aconitum fajoknak csak 5 változata él Európa nyugati felében, míg keleti felében 25. A szerző végül közli a hazai Aconitumok meghatározó kulcsát. Szabó Z. hozzászólásában óvatosságra int, mikor Európa keleti részének flóráját Európa nyugati részének flórájával egybevetik és gazda- gabbnak mondják. Spanyolország flórája ugyanis még mindig nincs eléggé kikutatva, a Balkán flóráját aránylag jobban ismerjük. A nyugati kutatók jobban összefoglalják a változatokat. Végül a hazai kutatók kezébe aránylag kevés nyugati növény kerül. 3. Szabó Z. „Fejlődéstani megfigyelések a Knaiitia fajokon' czún- mel közli fejlődéstani vizsgálatait, a melyeket a Kn. arvensis, drymeia, macedonica és orientális fajokon végzett. A csírázás 8 — 10 nap alatt megy végbe. A csiranövénykék erősen positiv heliotropikusak, a csiralevelek és a hypokotyl szár epidermise kidudorodott és lencseszerüen megvastagodott falú sejtekből áll. A radiculának diarch edénynyalábja van, a hypokotyl szárrész a kotyledonok két levélnyomnyalábját tartalmazza. Faji különbségek először az első lombleveleken jelennek meg (ú. m. : alak, szőrözet). A rügy centri-akro-petális sorrendben, keresztben átellenesen elhelyezett leveleket és ágrügyeket rejt. A virágzat dudora először félgömbös, a melyen akro- petális sorrendben a spirális elhelyeződésű virágdudorok fejlödnek. A virág- dudoron a levéldudorok a következő sorrendben fej lödnek : involucellum. bZAKOBZTÁLYI ÜGYEK 153 párta, csésze, porzó, termő. Az involucellum median-transversális 4 dudorral, a párta ennek superponálva 4 dudorral, a csésze ezek között 8 — 16 dudorral. Az anthera dudorai a párta csövének alapi részén ezzel váltakozva kelet- keznek és közös alappal emelkednek. A termő a czentrális mélyedés peremén két félholdalakú dudorral indul fejlődésnek. 4. A szakosztály elhatározza, hogj' Pünkösd két napján a Mátra- hegységbe botanikai kirándulást rendez. A növénytani szakosztály 1909. évi május hó 12-én tartott 147. ülésé- nek jegyzökönyve. Elnök : Klein Gyula. Jegyző : Moesz Gusztáv. 1. Fucskó Mihály ismerteti a Papilionatae termésének fejlődését és biológiáját. A termés felső állású monomer, együregű magházból fejlő- dik. A virág kinyílásakor a magházban a magpárna és a rostréteg még nincsenek meg, legfeljebb nyomaik. A megtermékenyítés után a magház a hosszúság és a szélesség irányában gyors növekedésnek indul. A magvak növekedése csak akkor válik intenzivebbé, midőn a termés növekedését befejezte. Különösen áll ez a hüvelyre. A hüvely torzióval nyílik fel és a felnyílást követő pillanatban a magvakat a kopácsok szétszórják. A torzió oka a rostrétegben van. A csa- varodás tengelye nem esik egybe a rostok irányával, mint azt eddig vélték, továbbá nem is rögzített, hanem a rostokkal folytonosan kisebbedő szöget zár be. A csavarodásnak oka : a rostréteg egymáson levő rostozatainak a vízveszteség által okozott különböző mértékű összehúzódásából származó feszültség. A legnagyobb mértékben összehúzódó rostok nem a rostréteg legbelső részében vannak, a mint azt Zimmermann és Steinbrinck vélték, hanem mindig a közbülső tájban, egyszer a belső, máskor a külső laphoz közelebb. A rostok a kopács csavarodása alkalmával negatív tor- ziót végeznek, a mit Zimmermann tagadott. (Megjelenik.) 2. Moesz Gusztáv ismerteti P. Privat-Deschanel „Ausztrália sós tfrületci és a Salt-bush'' czímű czikkét. Ennek kapcsán felhívja a szakosztály figyelmét az Alföld szikeseire, melyeknek növény- takaróval való ellátása érdekében érdemes volna Ausztrália haloíita növé- nyeivel kísérletezni. Ausztráliába 1776-ban hozták az első merinói juhokat. 1889-ben már több mint 750 millió juhot számítottak össze. A juhállomány évente több mint egy millióval szaporodik. E nagyszabású juhgazdaságnak egyedüli fentartója Ausztrália halotita növényzete. Előadó rámutat arra, hogy Ausztrália sósterületei mennyire hasonlítanak a mi szikeseinkhez. Ott is eltűnnek a vizek nyáron s nyomukban terjedelmes síkságok marad- nak vissza, melyeket megrepedezett sár és sótól csillogó kéreg borít. Privat-Deschanel szerint a növényevő állatok igen kedvelik a salt- bush növényeit, melyeket nemcsak frissen, hanem szénaállapotban is meg- esznek. E növények ellenállóképessége nagy. A legforróbb nyáron, a leghosszabb szárazság idején, a mikor már minden más növény elpusztult, még szépen zöldéinek. Ezen eUenállóképesség a só higroszkopikus tulaj- donságán alapszik. A salt-bushnak sok faja van. Privat-Deschane szám szerint 13 génuszba tartozó 86 fajt említ. Ezek közül az Atriplec 154 SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK nummularia Lindl. 2—3 m. magas fácska. A növényevök mohón eszik. Fiatal hajtásait főzeléknek használják. Atriplex semibaccata R. B r. ; A. vesi- caria H e v. ; Kochia pyramidata B e n t h. ; K. aphylla R. B r. Valamennyi között legajánlatosabb a Bhagodia paraboUca R. B r., mely a legsósabb mocsarak partján is tenyészik, 1-5—3 m. magas cserje. Végül közli két salt-bush növénynek analízisét. Bernátsky J. örömét fejezi ki, hogy a szakosztálynak ezúttal gyakorlati irányú tárgygyal is alkalma van foglalkozni. Az ügy érdekében kívánatosnak tartaná, ha a „Botanikai Közlemények" olykor a mezőgazda- ságot is közelebbről érdeklő munkákat is közölnének. A tárgy lényegéhez a következő megjegyzéseket fűzi: A magyar Alföld szikesein a juhtenyésztés szintén igen kiváló ága a gazdaságnak. A gazdák most is magas árt fizetnek a sziki juhlegelőért, mert a szik lege- lője bár szegény, de jó. Vannak azonban oly területek is, a melyeken növényzet jóformán nincs is. A talaj kőkemény, fehér, rajta a só kivirág- zik. A szik javítása érdekében tényleg folynak is munkálatok. A hol öntöz- hetnek, ott van is a javításnak eredménye. A magvetésnél azt a hibát követték el, hogy nem használtak alkalmas fűmagot. Az ausztráliai halofita növényekkel való kísérletezést csakis helyeselni lehet, annál is inkább, mert költsége is igen csekély. Eleinte csak kicsiben kellene a kísérletezést megkezdeni és csak, a mely növények beváltak, azokkal kellene a nagy- ban való tenyésztést folytatni. Köztudomású, hogy melegebb vidéki növé- nyek, főleg fák, nálunk is jól megélnek. Például a Eoehlreuteria, Cercis siliquastrum, Amorpha fruticosa, Paulownia, Sophora, Tamarix, Aüanthus. Utóbbi kettő a sziken is jól megél, még pedig a Tamarix főleg vizes és az Aüanthus inkább száraz helyen. Feltehető, hogy az ausztráliai halotíta növények örökzöldek. Algírban ezen növények megmaradhatnak, minálunk nem fognak megmaradni, a mint Versecz környékén sem maradtak meg a próbaképen elültetett olajfák és paratölgyek. Mindazonáltal ajánlatos volna az ausztráliai halofita növényekkel a kísérletezést megkezdeni. Klein Gyula is érdemesnek tartja, hogy e kérdéssel az illetékes körök behatóbban foglalkozzanak. Fel kellene hívni a kormány figyelmét is ezen ügyre. 3. Az elnök bejelenti, hogy Szabó Z.-nak és Thaisz L.-nak a tárgj'sorozatba felvett előadásai a jövő ülésre maradnak. 4. A jegyző bemutatja a „Botanische Vérein der Provinz Branden- burg" meghívóját, melyben a Kir. M. Természettud. Társulatot 50 éves fenn- állásának emlékünnepélyére meghívja. A szakosztály felkéri a Társulat elnökségét, hogy nevezett botanikai egyesületnek távirati üdvözlést küldjön. * E füzet megjelent 1909 június 30-án. A szakosztály július, augusztus és szeptember kivételével minden hónap második szerdáján ülést tart. Az üléseken bemutatandó dolgozatok czinie, legalább 8 nappal az ülést megelőzőleg, a jegyzőnek bejelentendő. A „Botanikai Közlemények" akadálytalan megjelenése czéljá- bül sziveskedjenek a szerzők kéziríitaikat teljesen kidolgozni és nyelvi szempontokból is gondosan átnézni. A korrektúrákat a szerzők végzik és igy közleményeikért felelősek. Kéziratok a fél ivek egyik oldalára írandók. Személynevek (az auctor-nevek is) kettős ^^= vonallal, a növénynevek és a kiemelendő tételek egyszerű vonallal huziindók alá. A „Botanikai Közlemények" részére szíveskedjenek a szerzők dolgozataikhoz valamely általánosan elfogadott, más nyelvű szöveget VMgy kivonatot, vagy lefordítás czéljából magyar nyelvű kivonatot mellékelni. A Botanikai Közleményekben megjelenő eredeti közleményért ivenkint 50 kor., ismertetésért 30 kor., az idegen nyelvű szövegért 30 — 40 korona iróí tiszteletdíj jár. Kgy ívnél nagyobb czikk után az egy ivén tűi terjedő részért, valamint a 150 pld.-ban, díjmentesen kiszolgáltatni szokott disszertácziókért a szerzők tiszteletdíjban nem részesülnek. A szerzők 25 darab kűlönlenyomatot díjtalanul kapnak. Kívá- natra azonban többet is, a következő ár mellett : 25 darab ivenkint, czímlappal . . 4 korona — fillér. o" „ „ „ . . o „ » Ugyanilyen feltételek mellett a szerzők a más nyelvű kivonatból is kaphatnak különlenyomatokat, azonban csakis a magyar szöveggel kapcsolatban. A szakosztály tisztikara. Elnök : Klein Gyula műegyetemi tanár ; alelnök : M á g o c s y - D i e t z Sándor tudomány - egyetemi tanár ; szerkesztő : T u z s o n János egyetemi magántanár ; jegyző : Moesz Gusztáv főreáliskolai tanár. A szerkesztő-bizottság tagjai, a tisztviselőkön kívül : F i 1 á r s z k y Nándor nemzeti múzeumi növény- tani osztályigazgató, S c h i 1 b e r s z k y Károly m. kir. kertészeti tan- intézeti tanár és B e r n á t s k y Jenő a m. kir. ampelológiai intézet adjunktusa, mint a Közlemények idegen nyelvű részének szerkesztője. Az alapítói, tagsági, illetőleg előfizetési díj a K. M. Természet- tudományi Társulat pénztárának (Budapest, VIII. ker., Eszterházy- utcza 16. szám), a szakosztályi ülésekre szóló bejelentések a szals- osztály jegyzőjéhez (Moesz Gusztáv, Budapest, V. ker., Akadémia- utcza 2), kéziratok a szerkesztőhöz (T u z s o'n János, Budapest, I. ker., Gellért-tér 4. szám) küldendők. HORNYANSZKY VIKTOR CSÁSZ. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA VIII. KÖTET. 1909. X. 20. 4. és 5. FÜZET. BOTANIKM KÖZLEMÉNYEK ALAPÍTTATOTT 1901 NOVEMBER 20-IKAN. A KIR. MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA. KLEIN GYULA KÖZREMÜKÖDÉSÉVKL SZERKESZTI TUZSON JÁNOS MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK HÓNAPBAN. BUDAPEST, KIR. MAGY. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT. (Budapest, VTII., Eszterházy-utcza 16. szám.) 1909. TARTALOM. TABLE DES MATIÉRES. — INHALT. Oldal F u c 8 k ó M. : A Papilionatae termésfalának anatómiai, fejlődéstani és biológiai ismertetése 155 Moesz G. : Gombák Budapestről és környékéről, litogr. táblával 212 S z a 1 ó k i R. : Adatok Szepes vármegye tiórájához 238 Növénytani repertórium 241 Szakosztályi ügyek 243 Személyi hírek 245 * *. * Fucskó, M. : Anatomie, Entwicklung und Biologie der Frucht- wand der Papilionatae (45) Moesz, G. : Pilze aus Budapest und Umbegung, mit einer lithogr. Tafel (56) S z a 1 ó k i, R : Beitrage zur Flóra des Komitats Szepes . . . (60) Sitzungsberichte (62) Personalnachrichte)i (64 Zavarok kikerülése végeti felhívjuk iiszic.lt iagjaink és előfizetőink figijelinét az 1. füzethez csatolt ama értesítésre, melyben tudattuk, hogy a szakosztályi tagsági díj a jövő évtől kezdve évenkint 5 kor., a: előfizetési díj 8 kor. és az alapítási díj 100 kor. BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK A KIR. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA VIII. KÖTET. 1909. X. 20. 4-5. füzet. Fucskó Mihály: A Papílíonatae termésfalának anatómiai^ fejlődéstani és biológiai ismertetése. A Papilionatae termésfalán (pericarpium) végzett eddigi vizsgálatok jórészt a magvak elterjesztésére irányuló biológiai berendezések értelmezésére szorítkoztak s erre a czélra főkép azok a génuszok szolgáltattak anyagot, a hol a termés felnyilása torzióval kapcsolatos pillán atnn lefolyású és az elvált kopácsok a magvakat kiselib-nagyobb távolságra eldobják. E biológiai irányú kutatások K r a u s -G. (1866) nyomán indultak meg, a ki a Phaseolus vulgáris L. és a Vicia orohus D. C. termésén kimu- tatta, hogy a külső epidermis és a rostok ferde, a parenchyma harántirányú sejtsorokat képez. H i 1 d e b r a n d, S te inbrin c k, Z i m m e r m a n n és L e c 1 e r c d u Sablon képviselik a Pa- ])ilioncdae termésének e biológiai irányú vizsgálóit. Tisztán összehasonlító anatómiai búvárlatok mindeddig nem történtek, egyedül Le ele re du Sablon végzett ilyenféle munkát, midőn számos génusz termésének anatómiai ismertetését közli, de még ő is a biológiai szempontra helyezi a fősúlyt s a génuszok vagy egyes génusz-csoportok termésének anatómiai alapon való rokonságát nem keresi. Lestiboudois Lotus és az Astragalus génuszoknak csak makroskopikus anatómiáját adja. Úrban a Medicago termését külső morphologiai alapon tárgyalja. A tárgyamra vonathozó dolgozatok a szerzők szerint cso- portosítva a következők : Lestiboudois: Carpographie anatoniique. (Ann. d. sciences nat. IV. serié, tome: 2 — 3, 1854 — 1855,) G. K r a u s : Über den Bau trockeuer Pericarpien. (Pringsheims Jahrb. Bd. V. 1866 — 1867.) Úrban: Prodromus einer Mouographie der Gattung Medicago L. (Verhandl. d. Bot. Vereins d. Prov. Brandenburg. Bd. XV. 187:3.) Hildebrand: Die Schleuderfrüchte und ihr im anatomischen Bau begründeter Mechanisraus. (Pringsheims Jahrb. Bd. IX. 1873 — 74.) Steinbrinck: Unters. über die anat. ürsachen des Auf- springens der Fúchte. (Inaugural-Dissertation, 1873. Bonn.) Steinbrinck: Unters. über das Aufspringen einiger trocke- nen Pericarpien. (Bot. Zeitung Bd. 36. 1878.) 14 156 FUCSKO M. : Steinbrinck; Über ein Baupriiizip der aufspringenden Trocken- früchte. (Ber. d. Deutsch. Bot. Ges. 11. 8". 1884.) Steinbrinck: Über den Öffnungsmechanismus der Hülsen. (Ber. d. Deutsch. Bot. Ges. I. 1883.) Zimmermanii : Über mechanische Einrichtungen zur Verbr. d. Samen und Früchte mit besond. Berücksichtigung d. Torsionerschei- nungen. (Pringsheiras Jahrb. Bd. XII. 1881.) Leclerc du Sablon: Recherches sur la dehiscence des fruits á pericarpe sec. (Anii. d. se. nat. Serié YI. T. XVIII. 1884.). Vizsgálataim főfeladatául tűztem ki, hogy a mennyire lehet- séges, az egész alcsalád termésének egységes és áttekintő képét nyújtsam s ez okból nem a fajok vagy a génuszok részletes leirására, hanem főképen a termésformák jellemzésére és rokon- ságuk szerinti egybefűzésére törekedtem. A faji különbségek részletezésére csak az érdekesebb s még teljesen vagy jórészt ismeretlen génuszok tárgyalásakor terjeszkedtem ki. A termésformák megalkotása és jellemzése közben mindig' a biológiai vonatkozások és az ezek szolgálatában álló diíferen- tiátió elve vezettek. A fejlődéstani és a biológiai megfigyeléseket külön-külön fejezetben tárgyalom s az utóbbiban a kétkopácsú termések fel- nyílási jelenségeit fejtegetem nagyobb részletességgel. Vizsgálataim a következő génuszokra terjesztettem ki : Lupinus L., Spartium L., Genista L., Lahurnum Gris., Cyti- sus L., Ononis L., Trigonella h., Medicago h., Melilotus Juss., Trifolium L., Dorycnium Will., Lotus h.^ Amorphah.^ Galega L., Rohinia L., Colutea L., Caragana L., Astragalus L.. Oly- cyrrhiza L., Ornithopus L., Coronilla L., Hipptocrepis L., Pata- gonium Schrank., Vicia L., Lens Adans., Pisumh., Lathy- rus L., Phaseolus L., Dolichos L. E helyen sem mulaszthatom el, hogy dr. M á g o c s y-D i e t z: Sándor egyet. ny. r. tanár úrnak a vizsgálataim során többizben igénybe vett hasznos útmutatásokért hálás köszönetet ne mondjak. Általános anatómiai viszonyok. A Pajnlionatae termésének főbb szövetei a következők r külső epidermis (s ez alatt némelykor egy-többrétegü hypoderma), többrétegű parenchyma, fásodott, többnyire rostokból álló rost- réteg s legbelül a belső epidermis ; a két utóbbi között némely- kor parenchymás, vékonyfalú sejtekből álló és a magvakat min- den oldalról körülvevő magpárna található. A parenchymában találjuk az edénynyalábokat és a varratok mentén a médián sík- ban fekvő elválási szöveteket. A külső epidermis- sejtek alakja nagyon változatos ; szabályos és szabálytalan isodiametrikus vagy nyújtott. Faluk vastag- sága és vastagodási módja is többféle. A felületük többnyire kutiku- lát választ ki, a mely sima, kiálló kúpocskáktól vagy tarajos kiemel- A PAPILIONATAE TERMÉSFALA 157 kedésektöl érdes. Chloroplastok némelykor váladékok és az Amorphán calciumoxalát kristályok találhatók a külső epirdemis sejtjeiben. A levegönyilások még a xerophyta- típusú fajok termésén sincsenek bemélyesztve, a Glycijrrhiza-n meg éppen kiemelked- nek. Elrendezésük az epidermis sejtek alakjától függ, ha ezek a sejtek egyenes vonalban feltűnően nyújtottak, úgy a levegö- nyilások elhelyezkedésében a határozott irány minden esetben ponto- san kimutatható, ellenkező esetben nem. A szőrök és emergentiák, különösen az előbbiek a legtöbb termésen előfordulnak. A szőrök a termésérés idejére gyakran lehullanak és számos génuszon belül jellemző alakot öltenek. A parenchyma rendszerint nyújtott, ritkábban isodiametri- kusan legömbölyödő, vagy lapított és amoeba-alakú szabálytalan sejtekből áll. A sejtfalak lágyak, vékonyak, ritkábban különböző módon vastagodottak. A sejtközti járatok nagyon alárendelten képződtek, kivételt képez a Trifolmtn és némely Medicago faj. A sejt tartalmi részei sorában a chloroplast, a keményítő, cal- ciumoxalát és a váladékok említhetők meg. A keményítő külö- nösen a varratok közelében halmozódik fel nagy mennyiségben, a calciumoxalát rövid prismatikus kristályokban, különösen a rost- réteggel határos legbelső parenchyma sejtrétegben s már valamivel ritkábban a háncs-stereoma ívek külső oldalát kisérő sejtekben található összefüggő, vagy szakadozott krisíálymezőket alkotva. A kristályok minden kristálytartó sejtben csak egyesével fordul- nak elő. A váladékok gyakran az egész parenchymát és a külső epidermisr elöntik, vagy csak bizonyos sejtekben raktározódnak, melyek egj^séges réteggé csoportosulva, vagy egymástól elszige- telten fordulnak elő ; igen gyakori a lysigen váladéktartók kép- ződése, melyek nagyon eltérő alakúak lehetnek, legszebb példát az Amorpha-n észleltem, melynek gömb- vagy ellipsoid-alakú lysigen váladéktartói a narancshéjban levő lysigén olajtartóknak hű képmásai. A roütréteg. A német szerzők „Hartschicht", vagy „Hart- faserschichf néven említik. Két típusa különböztethető meg. Az egyik esetben hosszúra nyúlt, vékony s többnyire isodiamet- rikus keresztmetszetű rostokból áll. Faluk a gödörkéktöl eltekintve, melyek különben is csak gyéren mutatkoznak, minden esetben egyenletes vastagságú s így a sejtüreg a rost alakját utánozza ; az egymásra következő rétegek rostjai teljesen azonosak, csak kivételkép találni különbségeket s ezek a különbségek is nagyobb- részt a rost tágasságára vonatkoznak. A másik típusú rostréteg elemei, mint már Z i m m e r m a ii n, majd Steinbrinck és Le- dére du Sablon viszgálataiból tudjuk az egyes rétegsorozatok- nak megfelelően differentiálódtak, legbelül hosszú s majdnem isodiametrikus keresztmetszetű s csak kevés gödörkétől likgatott vékonyfalú rostokból állanak, melyekre kifelé 'egyre rövidülő, erősen összenyomott s nagyobb számú, gyakran elágazó gödör- 14* 158 FüCSKÓ M. : kéktől átjárt vastagabb falú rostok következnek, melyek az utóbbi tulajdonságuk miatt a kösejtekre emlékeztetnek (18. kép) Kereszt- metszetben ez utóbbi rostok jobbára kihegyezett elliptikus képet adnak, melynek hosszabbik tengelye a median síkra merőleges és ez a tengely kifelé fokozatosan nagyobbodik ; a sejtüreg nagyon szűk elliptikus, befelé fokozatosan tágul ; a falak vastag- sága kifelé, különösen a tangentialis falakon gyarapodik szembe- tűnően. A Oenista, Cytisus és a Spartkim. génuszok termésének rostrétegóben e rostokon kívül még két vagy több rétegben sora- kozó, s oldalt erősen összenyomott makrosklereidák találhatók (19. kép), melyeknek keresztmetszete a legkülső sor kivételével az imént leírt rostokéhoz hasonló. Eltekintve a rostok alakjától, nem ritka az az eset, midőn a „Hartschicht" egymástól már fejlődéstanilag is jól megkülön- böztethető két részre oszlik, melyekbeji az alkotó elemek eltérő irányúak. Az első típusba tartozó genusokon csak e két rész rostjainak iránya különböző, a másodikban, mint azt a Cytisus^ Oenista s a Spartium-on láttuk, anatómiai eltérések is mutatkoz- nak. Már e helyen megemlítem, hogy a külső rész elemeinek iránya a parenchyma-sej tekével azonos. A rostok anatómiai diflferentiálódása a rostréteg vastagság- beli gyarapodásával s mint alább még szó lesz róla, a pericar- pium szöveti elemeinek iránj^beli s egyéb anatómiai diöerentialó- dásával kapcsolatos. A magpái'nát a Hedisareae, Loteae, Phaseoleae tribusok keretén belül találtam. Kraus G. a Phaseolus vulgáris L.-nál említést tesz róla, a nélkül, hogy bővebben jellemezné. Igen vékony falú, jobbára a termés belseje felé nyújtott parenchy- más sejtekből áll. melyek sem váladékot, sem keményítőt, sem chloroplastokat nem tartalmaznak. Edénynyalábok soha sem lép- nek bele. Vastagsága legnagyobb a transversal síkban, a varratok felé fokozatosan vékonyodik. A termés median síkkal elválasztott jobb- és baloldali felének centripetális vastagodása folytán jön létre és a magvakat minden oldalról szorosan körülveszi. Sejtjei többnyire jól kivehető sorokban rendezettek s mindig olyan ala- kúak e sorok, hogy legalább a végső sejtjeik hosszanti falai a magvak felületére merőlegesek s így akár a transversal sík sze- rinti hosszmetszetet, akár a keresztmetszetet nézzük, mindig hyperbola- szerű sorokat látunk. A transversal hosszmetszeten a sejtsorokat ki kell egészítenünk, hogy a hyperbolák teljesek legyenek és így minden mag körül egy-egy hyperbola-rendszer látható, melynek valós tengelye az az egyenes vonal, a mely a magvak transversal tengelyével esik egybe (16. kép). Kereszt- metszeten, mely a termést valamely mag sagittalis és transversa- lis tengelyébe eső síkban szeli, szintén hiányosak a hyperbolák de könnyen kiegészíthetők egy teljes hyperbola rendszerré, mely- nek valós tengelye a mag sagittalis tengelyével esik egybe. Teljes hyperbolákból álló rendszert csak akkor kapunk, ha két A papilionatae' termésfala 159 mag közti távolság felező pontjáról veszünk keresztmetszetet, a hol a magpárnának a magvak közé két oldalról benyomult része a median síkban összenőtt egymással. A magvak növekedése és a magpárna duzzadás! ellen- állása folytán nagy feszültség jő létre, de miután a növekedő mag nyomása ezt az ellenállást legyőzi, a magpárna sejtjei már korán deformálódnak s végül az érés idejére már jórészt a víz- veszteség hatására is pehelyszerű foszlányokká zsugorodik az egész magpárna. Az izekre töredező magpárnás terméseken a magpárna izületi része, a mely a két mag közti távolság felező síkjának két oldalán van, elfásodik (12. kép) s az izületi szövet- nek kizárólagos vagy lényeges részét teszi s az utóbbi esetben a rendestől eltérő alakot ölt. A belső epidennis sejtjei igen vékonyfalúak, nyújtottak vagy izodiametrikusak, a befelé tekintő falak jobbára papilla- szerüen kidudorodnak és számos esetben vékonyfalú szőrökbe nyúlnak. Belső faluk csak kivételesen vastag, mint az Amorpha és a Melilotus esetében látható : oldalsó faluk ellenben elég gyakran létrás vastagodást tüntet fel {TrifoUum). Kutikulát csak az Amorpha belső epidermisén találtam. Chloroplast és keményítő tartalom elég gyakran kimutatható. Az edénynyalábok. A Papilionatae termésében három nagy edén3'nyaláb van, melyek közül kettő a termőlevél két szélén, a hasi forradás mentén, s egy ezekkel szemben a háti oldalon fut végig. Az utóbbi a levél főerével azonos, s mégis azt látjuk, hogy a két hasi edénynyalábtörzs viszi az uralkodó szerepet ; ennek az az egyszerű tény a magyarázata, hogy a magvak táp- lálása e két edénynyalábra hárult. Különösen ott szembetűnő a háti edénynyaláb alárendeltsége, a hol a termés rövid. Ezeken kívül kisebb edénynyaláb-elágazodásokat találunk, melyek a parenchymát reczésen, harántirányb;in vagy hossz- irányban átjárva egymással anastomisálnak ; eredhetnek az összes főedénynyalábok különböző magasságú pontjain, de az utolsó esetben jobbára csak a bázison. A három fő-edénynyalábot egy-egy, többnyire jól fejlett háncsstereoma öv kiséri. Nagyon jellemző, hogy a xylém alkat- részei közül csak a tracheák vannak fásodva, a többi elemek mind lágyan maradtak. A parenchyma erezetét képező edéuynyalábok háncs- stere- omája ritkán és csak azon génuszokon fejlődik ki, a hol az erezet hosszirányú edénynyalabokból áll {Medicago, Trigonella, Coronilla). A háti és a hasi stereoma-ívek szerkezete a felnyílás mód- jával szoros vonatkozásban van. A két utóbbi az összes felnyíló terméseknél egy közbe iktatott, ú. n elválási szövet által van elkülönítve egymástól és a median-sik szerint egymással sym- metrikusan egyenlő, miért is egységes övet látszanak alkotni (1. kép). A háti edénynyalábot kisérő öv csak a két kopácsai nyíló 160 FucsKó M. : termésekben szakíttatik két egyenlő félre (15. kép), de még- ott is kimutatható e két fél szoros egybetartozása, mert a köztük levő szövetből készült transversal sík szerinti hosszmetszet olyan sejteket tartalmaz, melyek a stereoma rostjaival teljesen egyező alakúak, vagy ilyen rostalakú sejtek harántirányú feldarabolásá- ból származtak. A háti stereoma tehát a háti edénynyalábtörzs- zsel egyetemben legalább fejlődéstani alapon mindenkor egységes Ívnek tekintendő. A tüsző módjára nyíló és a zárva maradó ter- mések háti stereomája már megszakittatlan ívet formál, a mi kétségkívül ősi sajátság; e két termésforma közül a tüsző a régibb alak, melyen a két hasi stereoma ív különválva van, a zárt terméseken ellenben a tüszőből való módosulás eredménye- ként a középvonal mentén összenőtt. Ennek a nézetnek a támogatására az alábbiakban még számos érvet hozok fel. Ha a kocsán és a termés alapjának keresztmetszetét össze- hasonlítjuk, különbséget nem igen találunk. Az edénynyaláb-kör mind a kettőben fejlett bélsugaraktól szaggatott; a tracheák jobbára az elfásodott állományú bél körül helyezkedtek el, a xylém többi része ezeken kívül van. Háncsstereoma többnyire egyik metszeten sem látható. A termés bázisa úgy tekintendő, mint a kocsán közvetlen folytatása. Kevéssel a bázis felett, egy a median-síkban fekvő széles bélsugár áttöri az edénynyaláb- kört, a mely most már a hasi varrat felé tekintő patkóalakot ölt. A patkó végei csakhamar befelé görbülnek s még feljebb, ott, a hol a két varrat hirtelen elhajlik egymástól, a transversal síkban fekvő páros bélsugár lemetszi a patkó két végét, melyek a termőlevél két szélére mennek, s a patkó háta a termőlevél gerinczét foglalja el. Ez a legegyszerűbb eset ; előfordul azon- ban az is, hogy a transversal sík szerint nem egy, hanem 2 — 3 pár bélsugár lép föl egyszerre, melyek a három főedénynyaláb mellett 1 — 2 pár kisebb ágat vágnak le, melyek nem is mennek a varratokra, hanem közvetlenül a termés oldalaira. Az így elkülönült edénynyaláb-ágak mindazokat az eleme- ket tartalmazzák, melyek az edénynyalábkörhöz tartoztak, s eze- ken kívül mindenikhez még a bélszövetnek egy-egy részlete is járul, úgy hogy az alap centralis része a szó igazi értelmében széthasadozott. Az elvált részek egy darabig a bázis edénynyaláb körének szerkezetét tüntetik fel, feljebb azonban elvesztik az eredeti szerkezetet s lekerekítődnek. Ez az átalakulás úgy megy végbe, hogy a faparenchyma a tracheákat és a belet gyűrű alakban körülkeríti, a háncs kívül marad s a gyűrűt csak a bekerített tracheákkal érintkező darabon környezi. A mint a bázistól még távolabb megyünk, a bél és a faparenchyma fáso- dása gyengül s egy bizonyos távolságban csak a tracheák lesz- nek fásodottak s ezzel a termés edénynyalábjai a fent vázolt típusos formához jutottak. A termés alapján a legtöbb esetben még nincs meg a háncs- A PAPIlilONATAE TERMESFALA 161 stereonia, de már kis magasságban, körülbelül ott, a hol az edényiiyalábkör patkóalakot öltött, kezd kialakulni. A normális €set az, midőn a háti edénynyalábnál három, s a két hasinál egy-egy. összesen öt ponton indul meg ; a három háti ág később egyesül ; a két hasi stereoma-ág a median-síktól eltávolodva, köztük s a középvonal között jobbról-balról egy-egy újabb ág kezdődik, melyek az elsődleges ágakkal csakhamar összeolvadnak s középen keskeny elválási szövetet hagynak. A két kopácscsal nyiló terméseken a háti stereonia is kettévált, azonban az alap közelében még ezeken is három kez- deti ág egyesülése folytán keletkezett egységes ivet alkot, mely- nek kettéválása csak feljebb következik be. A fel nem nyiló terméseken, továbbá azokon a felnyíló terméseken is, a hol már a hosszú, vékony kocsányban van háncsstereoma, némi módosulást szenved a pericarpium háncs- fítereomáinak fokozatos kialakulása. {Vicia Cracca L., Y. silvatica L.) Az elválási szövetet a felnyilás vonalában, a medián- sík mentén találjuk néhány sejtnyi szélességben, a környező szövetektől többnyire jól elkülönülve. A tüsző módjára nyiló ter- méseken csak a hasi varraton, a kétkopácsúakon mindkét varrat mentén, a zárva maradó terméseken sohasem képződik. A varratmenti külső epidermis-sejtek, továbbá az alatta fekvő egész a termés belső epidermiséig követhető szövetek adják az elválási szövetet, a mely legélesebben van határolva a háncsstereomák ívében ; a belső epidermis felett többnyire ki- szélesedik, mert a rostréteg két-két varratmenti széle a közép- vonaltól meglehetős távolban maradt. Az elválási szövet elemeit az eddigi vizsgálatok szerint tisztán lágy, hosszúra nyújtott, szúk s jobbára collenchymásan vastagodod sejtek alkotják. Számos esetre áll ez a szabály, csak azokra nem, a melyekre megállapították, ugyanis elkerülte a kutatók íigyelmét az a sajátságos körülmény, miszerint az összes kétkopácsú termések elválási szövetének bizonyos részei már jóval az érés ideje előtt módosulást szenvednek. Ez a módo- sulás abban áll, hogy bizonyos sejtekfalai rendkívül erősen meg- vastagodnak s egész vastagságukban elkutinosodnak ; a kutino- sodás mellett alárendelten elfásodás is történik, csakhogy ez a legtöbb esetben alig hogy kimutatható (8 kép c; 15 kép c). Leclerc du Sablon^ említést tesz az ilyetén módosulásról, midőn a Spartium junceum L. elválási szövetét leírja, azonban ö az egész folyamatot az elfásodás eredményének tekinti. Nékem még a Spartium junceum elválási szövetén is sikerült a kutino- sodást kimutatnom, mely az ammoniás gentiana violával való eljárás alkalmazása után élénk kék színben mutatkozott. Az elkutinosodás helye és terjedelme nagyon ingadozó, a génuszok s gyakran a tribusok keretén belől azonban meglehe- 1 Id. mű. 162 FUCBKÓ M. : tősen állandó. A Vicíeae tribusban a külső epidermis varrat- menti sejtjeinek külső fala (8. kép), a Loteae-nél a külső epi- dermis és az alatta levő rész egész a stereoma ivek belső határáig vesz részt az elkutinosodásban (15. kép c). A többi esetekben is jellemző módon megy végbe ez a folyamat, melyről a rész- letes leírás megfelelő helyein még szó lesz. Két szabály .hatá- rozza meg az elválási szövet kutinos részének kialakulását, az egyik szerint a stereoma ívek belső határán belől sohasem ter- jedhet, s a másik az, hogy a legvastagabb falak a median síkra merőlegesen helyezkednek el, tehát a sejtek tangentialis falaival esnek egybe, a mely utóbbi sajátság az elválási szövet ellen- álló képességét tetemesen növeli és a felnyílást a feszültség kellő mértéken alul lehetetlenné teszi. (15. kép c ; 26. kép.) A tüsző módjára nyíló termések elválási szövete mindig lágy, collenchymásan vastagodott vagy igen vékonyfalú sej- tekből áll (1. kép a)\ a külső epidermis falai, mint az Astra- galusok termésén szépen látható, a varrat mentén megvékonyod- nak s maguk a sejtek tangentialis falakkal ketté oszlanak. Az elválási szövetnek ilyetén alakulása nem gördít akadályokat a felnyílás elé s így már kis feszültség elegendő arra, hogy a felnyilás bekövetkezhessek. A hasi elválási szövet sejtjei parenchymásak, a másikéi szintén ilyenek, csak a stereomát elválasztó részében prosenchymásak vagy az eredetileg ilyen sejtek harántos feldarabolásának meg- felelő alakkal bírnak. Az elválási szövet szerkezete a felnyilás módjának hií kife- jezője s mint ilyen szoros correlationális viszonyban van a ter- més szöveti diíferentiálódásával. A lágy elválási szövet az egy- szerűbb s a részben lágy, részben kutinosodott elválási szövet a bonyolultabb szerkezetű, tehát a magasabban differentiálódott termések sajátsága. A termés szöveti elemeinek iránya. A csúcson, a bázison, továbbá a varratok táján az összes sejtek hosszirányú sorokban rendezettek ; a termés többi részén e tekintetben nagy változatosságot találunk, de a fokozatos differentiátió itt is kimutat- ható, a mely minden esetben megfelelő mértékű szöveti dififeren- tiátióval kapcsolatos. A hossztengelyhez viszonyítva orthogo- nális és plagiogonális sorokat különböztetünk meg; vannak esetek, midőn az összes sejtsor oh orthogonálisah, azaz pontosan haránt- és hosszirányúak. Ezekkel szemben állanak a tisztán plagiogo- nális szövetű termések, melyeknél az összes sejtsorok ferde irá- nyúak, de a ferdeség nagysága rendkívüli ingadozásoknak van kitéve. Az ortho- és plagiogonális termések között átmenetek vannak. A harmadik esetben a plagiogonális sorok mellett ortlio- gonálisak is vannak. A két első eset a tüsző módra nyíló és a zárt termések sajátsága, melyeken a differentiátió alacsonyabb fokán az összes elemek egy irányt követnek, de ez az egyszerűség alárendelt a A PAPILIONATAE TERMESFALA 163 már bonyolultabb esettel szemben, a melynél két irányban haladó sorokat találunk, azonban mindig áll az a szabály, hogy az exo- és mesocarpium sejtsorai megegyező irányúak, az endo- carpiumé ezekétől eltérő.^ Az iránybeii differentiálódás kétségkívül az egyenes és ferdeirányú sorokat tartalmazó terméseken a legnagyobb, mert ott mind a három alaprétegnek külön meghatározott iránya van, az exo- és endocarpium plagiogonális és egymást keresztező, a merocarpium orthogonális sorokból áll. Ilyen viszonyokat tüntet- nek fel a kétkopácsú termések. A termén osutályotíáHa* A Papilionatae termésének ősi formája a fclnyíJó-tüszo, melynek módosulása révén állott elő a másik két termésfaj, ú. m. a zárvamaradó-tüszö és a kétkopács- csal nyíló liürdy. A két utóbbinak az ősi alakhoz való viszonya nem egyenlő értékű ; a hüvely sokkal mélyebbreható módosulás eredménye, mint a zárvamaradó tüsző s igy az utóbbit önálló alaknak nem vehetjük. Ezek szerint két fő típust lehet meg- különböztetni, ú. m. a tüsző és a hüvely típusát. A termés fejlődésének ismertetése. Fejlődéstani vizsgálatokat K r a u s G. végzett a Vicia Oro- bus D. C. termésén (id. m.). A Papilionatae termése felső állású monomer együregű magházból fejlődik. A fejlődés kiinduló pontjául azt az állapotot veszem, melyben a magház a virág kinyílásakor van. A fejlődés kiindulásának ez a megjelölése csak mesterséges, mert a mag- ház anatómiai viszonyai a termő dudorának fellépésétől egész a termés éréséig terjedő egységes fejlődési folyamatnak egy rövid állapotát képezik s így bizonyos fogalmak tisztázása érdekében gyakran már a bimbókorban elért fejlettségi fokára kell vissza- mennünk. A magház, mint már az elmondottakból is következik, túl- nyomóan meristemás szövetekből áll, az állandósult elemeket jóformán csak a külső epidermisen levő már kész szőrök alkot- ják s így az egész magház vékonyfalú lágy sejtekből áll, kivé- telt csak a tracheák képeznek, melyek mindjárt képződésük után fásodnuk. A termés főbb szövetei közül a külső epidermis, paren- ' Az exo-, meso- és endocarpium elnevezéseket, mint gyííjtö fogal- (makat főleg a szövetek egyszerűbb felsorolása czéljából használom. Az exocarpium a külső epidermist (és a hypodermát), a mesocarpium a paren- chymát és a kettős rostréteg külső részét, az endocarpium a rostréteget a kettős rostrétegnek csak a belső részét), a magpárnát és a belső epi- dermist foglalja magában. Ha az endocarpium sejtsorainak irányáról van szó, mindig csak a rostoké értendő, mert a belső epidermis és a magpárna sejtjei, de főleg az előbbiek többnyire a szabálj'tól eltérően sorakoznak. 164 rucsKÓ M. : chyma és a belső epidermis találhatók a magház falában, a ros- tok rétege és a magpárna még teljesen hiányzik. A külső epidermis vékonyfalú nyújtott vagy isodiametrikus sokszögletes sejtekből áll, melyek jóval a virág kinyílása előtt még a hossztengely irányában nyújtva, hosszanti sorokban rende- ződtek s később új sejtfalak fellépése és a növekedés által az ortho- és a gyengén plagiogonális terméseken harántirányban nyujtottakká lesznek, a mely állapot körülbelül a kinyílás ide- jében vagy nem sokkal ezután következik be. A harántirányú sejtekre való feldarabolás nyomai még ekkor többnyire világo- san láthatók, a vastagabbfalú anyasejtekben harántirányú véko- nyabb, utólagosan képződött sejtfalak jilakjában. A hüvelyeken a kezdetben hosszanti irányban nyújtott sejtek először isodiamet- rikus szabálytalan sejtekké, majd a virág kinyílási idejére ferde irányban nyujtottakká lesznek, de irányuknak a hüvely hossz- tengelyéhez viszonyított ferdesége még ekkor kisebb, mint a már kész hüvelyen (22. kép ; 24. kép J), csak később a növekedés és megfelelő sejtosztódás révén lesz akkorává {24. kép G). A magház alapi és csúcsi része felé, tehát a hol magvak már nem képződnek, fokozatosan isodiametrikus, majd távolabb hosz- szában nyújtott sejtekből álló sejtsorokba mennek át az epider- mis sejtek s ez a nyujtottság különösen a bibe felé fokozódik nagy mértékben. A median sík közelében mindkét varraton az összes terméseken az epidermis sejtek eredeti hosszanti iránya állandóan megmarad, épúgy mint a csúcsi és az alapi részen. A levegőnyílások fejlődése is már a virág kinyílása előtt megkezdődik, még pedig legelőször a varratok közelében, mert ott az epidermissejtek a legkisebb mértékű alakbeli módosulás- nak vannak alávetve és hamarabb is állandósulnak ; az oldala- kon csak a virág kinyílásakor kezdenek kialakulni a levegőnyí- lások, mikor a varratmentiek már készen vannak. A szőrök és emergeníiák a virág kinyílása idején részben már teljesen kifej- lődtek [különösen a mirígyszőrök (22. kép s.?)] részben a fejlő- désnek még csak a kezdeti fokán állanak. A magház parenchymája még a virág kinyílásakor is hossz- irányban nyújtott sejtekből áll, a melyek később az osztódás és a harántirányú növekedés folytán harántirányúakká. vagy csak ettől kissé eltérőkké lesznek ; a varratok táján, valamint a bázi- son és a csúcson mindvégig hosszirányú sorokban maradnak. Sejtrétegeinek száma mindig kevesebb, mint a már kész termés- ben. A parenchyma sejtrétegeinek számbeli gyarapodása belülről történik a belső egy, esetleg két parenchyma-sejtréteg sejtjeinek tangentiális osztódása révén (20. kép a; 21. kép o). A termés parenchyniájának váladéktartó sejtjei már a magház parenchy- májában jól kivehetők részben a bennük levő váladék, részben a környező sejteket meghaladó nagyságuk miatt. A lysigen váladék- tartók képződése rövid idővel a megtermékenyítés után kez- dődik. A PAPILIONATAE TERMÉSPALA 165 A rostréteg és a magpárna a magház falában még hiányzik és így ezek a szövetek tisztán a termés fejlődési folyamata alatt alakulnak ki. A kettőnek közös az eredete A magház belső epidermise a virágzás idején, némelykor már valamivel korábban tangentiális falak fellépése által egy külső és egy belső sejtrétegre oszlik, a mely folyamat a korpellum jobb- és baloldali felének közép- táján indul meg s innen fokozatosan terjed felfelé és lefelé a varra- tok tájára. Közvetlen a varratok szomszédságában levő belső epidermis-sejtek nem vesznek részt ebben az osztódásban, kivé- telt képeznek a Coronilla Emerus L és az Ornithopus sativus B r 0 1, melyeken a háti vonal belső epidermis-sejtjei ugyanolyan mértékben osztódnak mint az oldaliak. A hasi varraton sohasem osztódnak e sejtek, és a két maglécz epidermisét képezve, a magház belseje felé emelkedő vékonyfalú sejtek maradnak, melyeknek szabad fala gyakran papillaszerüen domborodik (20] kép p). A rostok a belső epidermis eme tangentiális osztódása folytán képződött külső sejtrétegből fejlödnek újabb tangentiális és radiális osztódás által {21. kép r) ; a belső sejtrétegből lesz a termés belső epidermise ; a magpárnás terméseken ez a belső réteg a külső módjára gyorsan osztódik, és a magpárnát hozza létre, de még haránt irányban is feldarabolódnak a sejtjei, melyek a gyors befelé való növekedés következtében a magház belseje irányában nyujtottakká lesznek {21. kép m). A meg- termékenyítés után csakhamar a fejlődő magvakig ér a mag- párna, majd a magvak közti hézagok közé két oldalról benyomulva, a magvakat teljesen beburkolja. A magpárna sejtjeinek további osztódása olyan, hogy a befelé haladó sejtsorok hosszanti falai a mag felületére merőlegesen állíttatnak be, miért is a sejtsorok a már tárgyalt mathematikai görbék alakjával bírnak (16. kép). A rostok iránya már a magház belső epidermisén van elő- képezve, mert a belső epidermis a virágzás idején a kész ter- més rostjainak irányában nyújtott sejtekből áll. A hüvelytermé- siieken ez az irány nagyjában a rostokéval egyező s mégis nem esik vele egybe ; ferdesége valamivel kisebb, mint a rostoké, csak a növekedés folyamán lesz azokéval azonossá {23. kép A ; 24. kép J. 24. kép G). A termés belső epidermise a magház belső epidermisének belső feléből, tehát a rostok irányában nyúj- tott sejtekből fejlődik s mégis azt tapasztaljuk, hogy a kész termésen igen gyakran olyan sejtekből áll, melyeknek az iránya meg nem állapítható, vagy a rostok irányára ferdén avagy merő- legesen nyújtottak. Akár minő irányúak legyenek is a termés belső epidermis- sejtjei, a varratok közelében minden esetben hosszanti sorokban rendeződnek, s miután az összes szövetek ugyanilyen módon viselkednek, a termés varrattáji részeit olyanoknak kell tekin- tenünk, mint a melyek az ősi tulajdonságot legjobban megőrizték; ugyanilyen elbírálás alá esik a termés csúcsi és alapi része is. 166 FucsKó M. : A rostréteg fejlődésmódját a fentiekben még nem merí- tettem ki ; csak arra az esetre adtam felvilágosítást, midőn az tisztán homogén elemeket tartalmaz. Az anatómiai fejezetben alkalmam nyílt számos géniiszon belül olyan rostréteget kimu- tatni, melynek elemei két irány szerint vannak rendezve ; a fejlő- déstan beigazolta, hogy ennek a két része nem homológ, a belső rész mindig a magház belső epidermiséből, s a külső a magház parenchy májának legbelső, tehát az az epidermis-sejtekkel hatá- ros rétegéből fejlődik ; kivételt csak a Cytisus, Genista és a Spartimn-on találunk, melyeken a rostréteg külső része bár nem minden esetben, de elég gyakran a parenchyma belső, szű- kebb sejtekből álló néhány rétegének egyszerű elfásodása által jön létre. A rostréteg elfásodása kívülről befelé halad ; a kettős rost- rétegen a belső rész külső határán indul meg ez a folyamat befelé és kifelé, az előbbi irányban hamarabb mint az utób- biban. A magház edénynyalábjai a három főedénynyalábnak meg- felelően a termőlevél két szélén és a gerinczén látható, szabály- talan elrendezésű tracheák révén ismerhetők fel ; a parenchyma edénynyalábjai ekkor még csak a fejlődés kezdeti stádiumán vannak (20. kép h — l). Az elválási szövetnek a fejlődés e fokán még nyoma sincs, csak némely esetben látható a hasi varraton két tágabb sejtsor, melyek a termőlevél két szélének behajlása folytán egymásmellé került külső epidermis-sejtekkel azonosíthatók és a melyek a median-sík mentén a magház külső epidermisétől egész a mag- léczek közti befüződésig követhetők. Ebből a két sejtsorból fej- lődik ki a hasi elválási szövet. A háti varrat elválási szövete nincs így elöképezve, hanem a fejlődés folyamán a különböző szövetek dififerentatiója utján jön létre. Az elválási szövet bizo- nyos részeinek elkutinosodása a rostok fásodási folyamatával egy- időben megy végbe. A magvak fejlődése nem tart lépést a pericarpium rohamos növekedésével, úgy hogy a megtermékenyítést követő időszakban a pericarpium fejlődése dominál. A termés szöveteinek állandó- sulása és növekedésének megszűnése vagy legalább is megcsap- panásakor és a rostok fásodási folyamatának megindulásakor kezdődik a magvak gyors növekedése. A növekvő magvak a kez- detben erősen lapított pericarpiumot fokozatosan felduzzasztják. E folyamat jellemzésére kiválóan alkalmas példákkal találkozunk a hüvelytermésű génuszokban. A Vicia és a Lathyrus hüvelye a megtermékenyítés után rövid idő alatt befejezi a hosszúság és a szélesség irányában való növekedést, miközben az alig észre- vehetően fejlődő magvak a köldök fokozatos növekedése folytán a hasi varattói egyre távolodván, állandóan körülbelül a hüvely középtengelye mentén találtatnak, úgy hogy a két varrattól majdnem egyenlő távolságban sorakoznak. A termés növekedésé- A PAPILTONATAE TERMÉSFALA 167 nek megcsappanásakor, midőn egyben a rostok elfásodása is kezdetét veszi, a hüvely erősen összenyomott, úgyannyira, hogy a két oldal a magvak által elfoglalt helyek kivételével a median- sík mentén szorosan érintkezik egymással (25. kép A). A mag- vak növekedési időszakának folyamán a két oldal érintkezése a növekvő magvak eltávolitó hatására fokozatosan kisebbedik s végül, de még a magvak növekedése alatt, teljesen megszakad. A magvaknak az eddigi, de különösen még a további növeke- dése azt eredményezi, hogy a kezdetben erősen lapított termés az oldalak felé mindjobban és jobban kidudorodik és az érés idejére majdnem isodiametrikus keresztmetszetűvé lesz. A termés ilyetén alakulása még ügy is jellemezhető, hogy a magvak növe- kedése közben a hüvely sagittalis tengelye folytonosan rövidül, a transversal tengelye ellenben fokozatosan növekszik {25. kép B.) ; a longitudinális tengely mondhatni változatlan hosszúságú marad. A Cytisus, Simrtiwm és számos Oenista hüvelye állandóan lapított marad, mert a magvak kicsinyek és erősen összenyomottak. Részletes leírás. A) Tüsző. A Papilionatae termésének ősi típusa a tüsző, melybe külső morphologiailag nagyon eltérő termésformák tartoznak ; egybetartozásukat az anatómiai viszonyok főbb vonásainak közös- sége és a szöveti diíferentiatió alacsony foka indokolja. A külső epidermis jobbára vékonyfalú nyújtott, elvétve isodiametrikus, lapított sejtekből áll. A parenchyma sejtjei is nagyrészt nyújtot- tak. A rostréteg hiányzik ( Trifolium), vagy általában gyengén fejlett, rostjai többnyire isodiametrikus keresztmetszetűek, véko- nyak, hosszúra nyújtottak és többnyire kevés gödörkével minden irányban egyenlően vastagfalúak, úgy hogy a sejtüregjük alakja a rostok alakjával azonos. A rostréteg 1 — 2, csak ritkán több sejtrétegű s az egymáson levő rétegek rostjai egymástól nem különböznek. A szöveti elemek sorainak iránya nagy változatos- ságban tűnik elénk ; lehetnek e sorok orthogonalisak és a leg- különbözőbb módon és mértékben plagiogonalisak. A legegy- szerűbb esetben {Trifolium, Adesmia) a termés összes szövetei- nek sejtsorai egyirányúak, a/onban az általánosan elterjedt jelenség az, midőn két irányba rendeződtek a sejtsorok. Ez utób- biban kivétel nélkül áll az a szabály, hogy az exo- és a meso- carpiuni sejtsorainak iránya egyező Elválási szövet csak a hasi varraton van. azonban a Robi- 7iia-n és az Astragalus több faján a háti varraton is képződik, a mely jelenség nem egyeztethető össze a tüsző fogalmával s hogy ezeket a génuszokat mégis ide sorozom, azt az anatómiai viszonyoknak az imént leirt tulajdonságai alapján teszem. 168 }. FucsKó M. : A tüsző típusa alá sorozott génuszoknak van még- egy cso- portja, melyeknek termése nem nyílik fel, mert az elválási szövet képződése elmaradt. Az elválási szövetre nagyon jellemző, hogy sejtjei egész terjedelmében vékony vagy collenchymásan vastagodott lágy- falűak. kutínosodást csak a Olycyrrhíza és a Robinia termésé- nek hasi varratán észleltem. A tüsző-tipusü termések osztályozásánál önként kínálkozó elv az, a mely a termés felnyílására van tekintettel. Ezen az alapon két csoportot különböztetek meg, egyik a tulaj don- képeni tüsző, vagy felnyíló tüsző és a másik a zárva maradó tüsző csoportja. I. Valódi tüs2Ö -termések. A sejtsorok iránya szerint ortho- és plagíogonalís tüszőt különböztethetünk meg. a) Orthogonalis tüsző. Az ide tartozó génuszokat a legegyszerűbb viszonyok jel- lemzik. Nevezetesen a rostréteg a Trifolium termésében még tel- jesen hiányzik, a Melüotus-éhan a rostok fásodása teljesen, a Trigonella egynémely fajáéban szakadozottan elmarad. A rost- réteg hosszirányú rostokból áll, a parencyhma és a külső epider- mis sejtjei harántírányúak. A Trigonella néhány faján az összes sorok eltérnek e tiszta orthogonalis iránytól, mindamellett az egymásközti derékszöges helyzet változatlanul megmarad. Ide tar- toznak a Trifolieae tribusból a Trifolium, Melilotus, Medicago és a Trigonella. Részletes vizsgálatom tárgyát képezi a Trifolium. T^^foliuTn,. Az endocarpiumot csupán a belső epidermis képviseli s mégis az uralkodó szerepet a legtöbb esetben ez és a külső epidermis viszi, mert a mesocarpium többnyíre nagy sejtközöktől teljesen vagy részben izolált egyes sejtekből vagy kisebb sejtcsoportokból áll, melyeknek erős lapultsága foly- tán a sejtközök helyén a két epidermis egymással érint- kezik. A külső és a belső epidermis sejtjei haránt irányban nyúj- tottak, alakjuk azonban nagyon változatos. A legegyszerűbb eset- ben keskenyek, egyenesek, majd szélesek és gyengén vagy erősen hullámos határvonalúak. Oldali falaik gyakran létrásan vastago- dottak s a vastagodásnak ez a módja különösen gyakori és fel- tűnő a belső epídermísen (4. kép), a mi a felületi nézetben a sejtfal olvasószerű vastagodásában mutatkozik. A parenchyma sejtjei kezdetben jól kivehető 3 — 4 réteget alkotnak, osztódásuk részben már jóval a virág kinyílása előtt megszűnik. Az osztódás megszűntét két körülmény jelöli, a legbelső réteg sejtjeiben calcíumoxalat kristályok kiválása indul meg,. a többi rétegek sejtjei között pedig sejtközök képződnek. A PAPILIONATAE TERMESFALA 169 A kristályok kiválása egyes fajokon a megtermékenyités idejére már majdnem teljesen befejeződött, másoknál még tovább is tart ; minden kristálytartó sejt fala annyira megvastagodik, hogy a kész kristályt minden oldalról szorosan megfekszi. Sósavval való keze- lés után a sejtlumen a kioldott kristály negativ formáját mutatja. A további növekedésben nem vesznek részt e kristálytartó sejtek s így már a magházban elért nagyságukat megtartva s a peri- 1. ábra. Trifolium fragiferum L. Keresztmetszet a termés hasi varrat-tájáról. a, elválási szövet; k, külső epidermis; m, mesocarpium ; h, háncs; /, tracheák; p, maglécz; 5, liáncsstereoma ; /, fásodott epidermis-sejtek ; c, kristálytartó-sejtek. carpium növekedésének engedve, kisebb-nagyobb csoportokká válnak szét. A mesocarpium többi rétegeinek sejtjei keményítő szemeket tartalmaznak s további alakulásukat a növekedés szabja meg ; növekedésük csak bizonyos irányok szerint képes a pericarpium növekedését követni s igy a már korán fellépő sejtközök egyre nagyobbodnak, úgy hogy a szomszédos sejtek csak kes- keny karok révén függnek össze. Némely fajokon még ez az összeköttetés is megszűnik és a sejtek egészen különválva amoeba- alakúakká lesznek, melyek a most már határtalan sejtközök felé pseudopodiumokhoz hasonló karokat bocsátanak. Többnyire nj^ujtottak ezek a sejtek s nyujtottságuk szerint meghatározott irányú vonalak mentén sorakoznak s végeikkel egymással elég 170 FucsKÓ M. : gyakran érintkezésben maradva, a kristálytartó sejtek csoportjai- nak ugyanilyen irányú sorozataival többé-kevésbbé váltakoznak, itt-ott azonban egyesek karjai emezek fölé nyomulnak. A mesocarpium sejtjeinek ilyetén alakulása folytán a réteg- zettség teljesen elmosódik ; az eredetileg egymás felett levő sej- tek a növekedés folytán egy szintbe kerülnek, csak a karok táján lehet némelykor látni, hogy egymáson levő sejtrétegekkel van dolgunk. így a pericarpium fala a növekedés folyamata alatt amesocarpiumosrész fokozatos ellapulása következtében nem vastagodik, sőt mondhatni, hogy egyre vékonyabb lesz, kivételt csak azok a fajok képeznek {T. montanum L., T. repens L. T. elegáns Savi, T. resupinatum L., T. fragiferum L.). melyek- nek mesocarpiumos sejtjei a vázolt tipustól eltérően a termés növekedését minden irányban követik ; ez utóbbiaknál a sejt- közök nagyon alárendelt jelentőségűek, maguk a sejtek hatá- rozottabb alakúak, jól kivehető sejtrétegekben harántirányú sorokban rendezettek, a calciumoxalat kristályok a belső réteg sejtjeiben ezeken is képződnek és a kristálytartó sejtcsoportokat jobbára nem sejtközök, hanem vékonyfalú, kristály nélküli nagyobb parenchyma-sejtek választják el. Szőrképletet csak a Trifolium elegáns Savi és a T. mon- tanum L. termésén találtam az egész felületen elhintve. A levegő nyilasok iránya a hullámosszélű epidermis-sej- teknél határozatlan, az egyenesszélűeknél határozott. A háti és a hasi főedénynyalábok a termés kicsiny mére- teinek megfelelően gyengén fejlettek, különösen feltűnő a háti edénynyaláb redukálódása, melynek stereomáját minden esetben lágyfalú collenchymásan vastagodott prosenchymás sejtek helyet- tesitik. A hasi edénynyalábtörzs háncs stereomája már fásodott rostokból áll, de itt is gyakori az az eset, midőn a rostok fáso- dása elmarad. A mesocarpium erezete épp a tárgyalt anatómiai viszonyok miatt nagyon jelentéktelen, mindössze csak a varratok közelé- ben találhatni a főedénynyalábokkal párhuzamosan végigfutó, vagy azokból kiinduló harántirányú elágazás nélkül kihegyeződve végződő rövid kis erecskéket. Az erezet kiterjedésének a sejt- közök nagymérvű fejlettsége szab határt. Az elválási szövet coUenchym-sejtekböl áll. A következő fajok termését vizsgáltam : Trifolium Sáro- siense HazsL, T. piannonicum J a c q., T. p)ratense L.. T. try- chocei)halum Bieb., T. montanum L., T. repens L., T. alpesire L., T. ruhens L., T. elegáns Savi., T. resupinatum L., T, fra- giferum L. A mesocarpiumos sejtközök többé-kevésbbé jól fejlet- tek a T. Sárosiense Hazsl., T. pannonicum Jacq., T. j;ra- tense L., T. trychocephalum Bieb., T. alpesire L., T. ruhens L. fajokon, a többieknél jelentéktelenek. T. Sárosiense Hazsl. A külső epidermis-sejtek hullámos A PAPILIONATAE TERMESPALA 171 határvonalúak. A mesocarpiiim keményítőtartalmú sejtjei nyuj- tottak, külön-külön vagy kisebb csoportokban izoláltak, amoeba állábakhoz hasonló karokkal bírnak, soraik a jobbára négyes csoportokból álló kristálytartó sejtek sorozataival váltakoznak. A sorok iránya különbözik az epidermis-sejtekétől, mintegy őO'^-ra hajlik a hasi varrattól a háti vonal felé előre. A belső epidermis-sejtek kevésbbé hullámosak, mint a külsők, oldali falaik létrásan vastagodottak. A levegőnyílások majdnem kor- aiaknak, hosszanti átmérőjük 0'020 — 0021 mm., harántátmérő- jük 0019 — 0'020 mm. Irányuk határozatlan. T. pannonicum Jacq. (2. kép). Az előbbitől főleg abban különbözik, hogy a külső epidermis-sejtek oldalfalai is, bár 2. ábra. Trifolium pannonicum Jacq. A termés külső epidermise levegő- nyílásokkal. Felületi metszet. gyengén, létrásan vastagodottak s a kristálytartó sejtek szabály- talan csoportokban vannak, a csoportok 1—30 sejtből állanak; továbbá a levegőnyílások nagyobbak, elliptikusan nyújtottak, hosszanti átmérőjük 0-031—0-033 mm, harántátmérőjük 0019 — 0-020 mm. Jellemző továbbá az is, hogy a külső epidermis- sejtek a termés csúcsa közelében nagyon vastagfalúak és fáso- dottak. T. Tubens L. A külső és belső epidermis-sejtek egyenes- szélűek s létrásan vastagodottak, az utóbbi vastagodása erő- sebb. A kristálytartó sejtek kettesével sorozatokat alkotnak. A levegőnyílások kőralakúak, átmérőjük 0-020 — 0'023 mm. T. alpesire L. Az előbbitől eltérő sajátsága, hogy a kemé- nyítőtartalmú sejtek több irányba vékony nyúlványokat bocsá- tanak, melyek révén egymással összeköttetésben vannak, a 15 172 FucsKó M. : levegőnyílások elliptikusak, hossztengelyük 0'028 - O'OSO mm. s haránttengelyük 0'0l8 — 0020 mm. T. try'phocephaliim B i e b. A külső epidernűs sejtjei erősen, a belsőéi alig hullámosszélüek. az utóbbiak oldalfalai létrásan vastagodottak, A keményítő és kristály tartalmú sejtek váltakozó sorai itt is észlelhetők. A levegőnyílások átm. 0'0195 — 0'0163 mm. T. pratense L. Úgy a külső, mint a belső epidermis- sejtek hullámosszélüek, a belsők valamivel gyengébben. Csak a belső epidermis-sejtek oldalfalai bírnak létrás vastagodással s a vas- tagodás egyes pontokon, különösen három sejt összeszögelésénél óriási méreteket ölthet (4. kép). A külső epidermis-sejtek fala csak a csúcs közelében vastagodik erősebben, s épp úgy, mint a T. pannonicum-waX, elfásodnak. A keményítőtartalmú sejtek sugaras karokkal egymással összefüggésben vaunak (3. kép). A levegőnjilások hosszanti átm. 0'019 mm., harántátm. O'Oll — 0'012 mm. T. montamim L. A külső epidermis sejtjei hullámosszélüek, a belsőéi gyengébben hullámosak, de létrás vastagodású oldal- falakkal bírnak. A mesocarpium intercellularisai az előzőktől eltérően nagyon alárendeltek. A kristálytartó sejtek igen nagy számmal vannak s egymással összefüggő szabálytalan nagy cso- portokat képeznek. A levegőnyílások elliptikusak, 00195 és O'OlSo mm átmérőkkel. Nevezetes, hogy a termés csúcsán nagy- számú vékony fedöszőrök vannak, melyek lefelé fokozatosan gyérülnek és rövidednek, hosszúságuk a csúcson kb. 0'150 — 0'160 mm., lejebb 0'0o0—0'0ö2 mm. A hátralevő fajok pericarpiumának epidermis sejtéi, a T. repens L. kivételével, egyenesszélüek, az oldalfalaik létrás vas- tagodást sohasem mutatnak s a mesocarpium sejtjei közti inter- cellularisok jelentéktelenek. T. repens h. A külső és belső epidermis-sejtek hullámos- szélüek, a keményítőtartalmú sejtek közti sejtközök itt-ott kör- vagy ellipsis-alakúak. Kristályokat csak elvétve láthatunk 2 — 3-as csoportokban. A levegőnyílások korszerűek, 0020 mm hosszanti és 0 0195 mm harántátmérővel. T. fragiferum L. (1. kép). A külső epidermis-sejtek nyúj- tottak, a belsők izodiametriknsan vagy csak kissé nyújtottan szabálytalan sokszögletüek. A kristályok kis számmal vannak. A levegőnyílások hosszanti átmérője 0'0195 mm, harántátmérője 0'016 mm. T. resupinatum L. Az előbbitől főleg abban különbözik, hogy az epidermis-sejtek szélesebbek s a kristályok nagy szám- mal vannak. T. elegáns Savi. Mindkét epidermis sejtjei igen kes- kenyek, hosszúak s egyenesek. A keményitőtartalmú sejtek harántirányban nyújtottak, sejtközök alig láthatók. A levegő- nyílások átmérői 0-023 és 0-0163 mm. Legjellemzőbbek a külső epidermisen elszórtan előforduló mirigyszőrök melyeknek rövid A PAPILIONATAE TERMESFALA 173 nyélen ülő mirigyes része kihegyezett és 4 — 5 emeletre oszlik, minden emelet 4 — 4 sejtből áll ; hosszúsága O'OSo tnm., az egész szőré O'OSl mm. Melilotus. A mechanikus szövetek itt sem fásodottak. A külső epidermis sejtjei a termés hossztengelyére merőlegesen nyújtottak, külső faluk a collenchyma típus szerint erősen vasta- godott és sírna kutikulát választ ki. A mesocarpium sejtjei szin- tén harántirányúak s legbelső rétegük calciumoxalát-kristályokat tartalmaz. A kristályok prismatikusak, mint a TrifoUiim-on és a kristálytartó sejtek fala ugyanúgy, mint a Trifolium-ná\, igen vastagok. A Tri/bímm-okkal szemben a fokozottabb differentiátió különösen a rostok jelenléte által jut kifejezésre, melyek hossz- irányúak, azonban az elfásodás nem, vagy csak alig észrevehető 3. ábra. Trifolium pratense L. k, a mesocarpium elágazó keményítőtartalmú sejtjei; /, sejtközök. Felületi metszet. módon következik be. A belső epidermis majdnem isodiametrikus sejtjei vastagfalúak, az oldalfalak úgy mint a Trifoliumnál létrás vastagodásúak. Az edénynyalábtörzsek sztereomája nem fásodik el, elemei éppen úgy, mint a rostrétegéi collenchymásan vas- tagodott prosenchyma-sejtek. A stereoma-ívek külső oldalát cal- ciumoxalat-kristályok kísérik. A hasi varraton erős befűződés van, a hol a külső epidermis sejtjei megszűkülnek s folytatá- sukként a collenchyma-sejtekből áíló elválási szövet következik. A varratok keresztmetszete az elmondottak alapján a Trifolium- tipustól nem sokban különbözik. A 31. alhus D e s r. és a M. offícinalis L. termését vizs- gáltam s a kettő közti főkülönbség abban van, hogy az utób- binál már külsőleg kivehető harántirányú ránczok vannak, melyekben egy-egy edénynyaláb fut végig; az edénnyalábágak alatti parenchyma-sejtek oszloposán^ a termés felületére merő- leges irányban nyújtottak. Az előbbin ezek a ránczok gyengébbek. Trigonella. A rostréteg és az edénynyalábok stereomája fás, A T. coerulea (L.) S é r., továbbá a T. Foenum graecum 9* 174 FUCSKO M. L.-oii, de különösen az elöbbin szembetűnő, hogy a mesocar- pium hosszanti irányú erei alatt a rostréteg lágyan maradt s így a fásodott részek az erekkel váltakoznak. Erre a sajátságra már Leclerc du Sablon rámutatott^ s ugyancsak ő figyelte meg, hogy a mesocarpiumos erek is fejlett stereomával bírnak. A külső epidermis-sejtek nem igen vastagodottak, a Trifolium-ra. emlé- keztető sajátság, hogy oldalsó falaik gyengén létrásan vastago- dottak. A mesocarpium mint eddig mindenütt 3 — 4 sejtrétegű, a belső calciumoxalat-kristály okkal, A rostréteg 1 — 2 rétegű. 4. ábra. Trifolium pratense L. A belső epidermis felületi metszetben. V, a sejtfal feltűnően vastagodott helyei. A belső epidermis isodiametrikusan legömbölyített vékonyfalú keményítőtartalmú sejtekből áll. A hasi varrat erős befűződéssel van jelölve s a két stereoma közvetlen e befüzödés alján levő epidermis-sejteket érinti, a melyek szintén elfásodhatnak. T. eoerulea (L.) Sér. A külső epidermis-sejtek erősen nyújtottak s így a levegőnyílások is határozott irányúak, a mely egyezik az epidermis-sej tekével. Itt-ott gömbösfejű mirigyszőrök láthatók, melyeknek mirigyes része többnyire egy gömbsüveg- alakú végsejttel végződik s egy többé-kevésbbé megnyúlt sejt- ből álló nyélen nyugszik. T. Foenum graecum L. Külső epidermis-sejtjei kevésbbé ^ Id. mű. A PAPILIONATAE TERMESFALA 175 nyújtottak, mint az előbbinél, s Így a levegőnyílások iránya sem határozott. Szőrök nincsenek. Ezeken kiviil még két fajt, ú. m. a T. corniculata L. és a T. radiata (L.) Boiss.-t vizsgáltam. Sokat nem mondhatok róluk, a mennyiben a szöveti differentiatiójuk az előbbiekével azonos, különbség a rostréteg teljes elfásodásában s a sejtsorok 5. ábra. Medicago hispida G a e r t n. v. inermis U r b. A háti varrat kereszt- metszete. e, külső epidennis; m, mesocarpiiimos parechyma; o, annak oszlopalakúan felemelkedő sejtjei; /, sejtközök ; i, háti edénynyaláb és s, ••nnek stereoinája ; k, a rostréteget- ; c, a stereomát kisérő kristálytartalmú sejtek ; /•, rostréteg ; b, belső epidennis. ferde szögű elhelyezkedésében mutatkozik. További eltérő saját- ságuk, hogy a belső epidermis-sejtek szőrökbe nyúlnak meg, Medicago. A termés anatómiájával ugyancsak L e c 1 e r c du Sablon'^ foglalkozott, de az ő vizsgálatai még közel sem adják a teljes képét a termés anatómiai viszonyainak. U r b a n ^ a külső morphologiai viszonyokat ismertette. Én néhány faj 1 Id. mű. =* Id. mű. 176 FucsKó M. : tulajdonságai alapján egyelőre dolgozatom kereteihez mérten csak a generikus jellemvonások kidomboritását tekintem fő- feladatul. A 2íedicago-k termése többnyire csiga módjára felcsavart tüsző, melynek belső oldalán a hasi-, a külsőn a háti varrat vonala spirális alakban fut végig. A M. falcata L. kereszt- metszete feltűnően hasonlít a Trifjonella-éhoz. A rostok egész. útjukban a két varrattal párhuzamosan s a kívüle levő szövetek ezekre merőlegesen sorakozva nyújtottak. A külső epidermis- sejtek külső és belső fala a Trifolium-éyal egyező módon vas- tag, de az oldalsók igen vékonyak. A mesocarpium a M. fal- cata L., 21. sativa L., M. lupulina L. fajokon a Trigonella típusát mutatja, a M. hisjnda, Oaertn. v, inermis U r b. s való- szinúleg még számos faj termésén a keményitőtartalmú sejtek oszlopszerűen megnyúlnak s végeikkel egymástól elváltán a külső epidermist sátor módjára felemelve tartják, úgy hogy köztük és az utóbbi között határolatlan sejtközti járatok van- nak (5. kép). Ez a sajátság ismét a Trifolium-okrsí emlékeztet. A rostréteget calciumoxalat-kristályok kísérik. A belső epider- mis vékonyfalú, gyakran szőrbe nyúlt keménjatőtartalmú sej- tekből áll. A mesocarpium erezete a hasi varrattól kiinduló, a suga- ras iránytól kissé előrehajló eíiénynyalábokból áll, melyek a háti edénynyalábtörzszsel közvetlenül, vagy előbb azt kísérő eret képezve egyesülnek (Úrban). A Trigonellár a emlékeztető jelen- ség., hogy az ereknek gyakran hatalmas stereomájuk van. A háti edényuyaláb stereomája az eddigiektől eltérően igen vastag, majdnem kötélszerű, a mi a felnyilás módjával van összefüg- gésben. A felnyílás többnyire a háti stereoma lefeslése által történik, a mi könnyen végbemehet, mert közte és a rostréteg között keskeny, lágy szövet van (5. kép). A felnyílás a hasi varrat elválási szövetének szétszakítása útján is végbe mehet {M. falcata L.), és vaunak zárva maradó termésnek is. A stereomákat kísérő parenchyma-sejtekben is calciumoxalat kristályok válnak ki. k szőrözet úgylátszik az egész génuszra jellemző vastag- falú, szemölcsöktől érdes felületű s dugóhúzó módjára görbült fedőszőrökből és itt-ott gömbösfejű mirígyszőrökből áll. &), Plagiogonális tüsző. Az idesorozott génuszok a Galegeae tribusba tartoznak s egymástól meglehetősen elszigetelt csoportokat képeznek, melyek- nek egybefoglalása a tüszőre jellemző főbb anatómiai sajátságok egyezése alapján történt. Olyan tulajdonságok is vannak, melyek a hüvelyhez való átmenetre utalnak, így az Astragalus és a Eobínía-n az elválási szövetnek a háti varraton való fellépése, azonban ez mindig a tüsző- típusra jellemző módon, tisztán lágy- falú sejtekből áll. Legnagyobb ingadozás mutatkozik a sejtsorok A PAPILIONATAE TERMESFALA 177 iránya tekintetében. A Galega még orthogonálisnak vehető, a többiek, mint a Clycyrrhiza, Rohinia, Colutea és az Astragalus nemcsak különböző mértékű, de egészen eltérő természetű ferde- szögűséggel bírnak. A rostréteg egyszerű vagy kettős s ennek alapján két alcsoportot különböztetek meg. 1. Egyszerű rostrétegű plagiogonális tüsző. A Galega, Glycyrrlúza s a Robinia génuszok szolgáltatják ez alcsoport képviselőit. Galega. A Trigonelld-\a\ való vonatkozás nemcsak a szöveti elemek irányában, hanem az anatómiai tulajdonságaik 6. ábra. Astragalus glycyphyllos L. A háti varrati táj keresztmetszete. k, külső epidermis ; m, mesocarpium parenchyma része, r", a rostréteg külső része ; /', a rost- réteg belső része ; b, beíső epidermis ; s, a belső epidennis szőrei ; v, rekeszfal ; h, háti stereoma. nagy hasonlatosságában is kifejezésre jut. Mint egyik fő ilyen jellemvonást emelem ki, hogy a G. officinalis L. rostrétege egy rétegben fekvő rostokból áll, s a stereomával ellátott hosszanti erek mentén a fásodása elmarad. A háti stereoma ^/^ körív- alakú, minek alapján a Trigonellá-tó\ könnyen megkülönböztet- hető. A külső epidermisen rásimuló vékonyfalú fedőszőrök talál- hatók. A G. orientális az előbbitől könnyen megkülönböztethető, mert a két hasi stereoma külső széle egymással összeforrt, a rostok két rétegben egységes rostréteget képeznek, továbbá a sejtsorok az orthogonális irányból a plagiogonálisba kevéssé előre hajolnak. Azonkívül a külső epidermisen hosszúnyelű gömbös niirígyszőrök vannak, melyeknek nyele többsejtű s gömbje négy szeletsejtből áll. 178 FÜC8KÓ M. : GlycyrPhiza. A szövetek az egymáshoz viszonyított derék- szöges fekvést megtartva, az orthogonális helyzetből a plagioná- lisba gyengén hátrahajolnak (24. kép A). A G. uralensis F i s c h. és a O. echinata L. alapján a főbb jellemvonásokat a követ- kezőkben foglalom össze, A külső epidermis-sejtek nyújtottak, külső- és belső faluk vastagodott és simafelületű huticulával bevont. A sejtek a nagyszámú emergentiák deformáló hatása alatt a rendes irányból kitérittetnek s alakjuk is megváltozik az emer- gentiák körül. Az emergentiák hegyesek, fásodottak, edénynyalá- bokat sohasem találunk bennök. A parenchymát teljesen elönti a váladék, a mely különösen a rostréteg közelében levő hossz- irányban nyújtott lysigén váladéktartókban gyülemlik fel nagy mennyiségben. Ezeken kívül az edénynyalábtörzsek belső oldalát kísérő tág és hosszúra nyújtott sejtek tartalmaznak még vála- dékot. A rostréteget kísérő parenchyma-sejtek calciumoxalat kris- tályokat tartalmaznak. A rostok néhány rétege teszi a rostréteget, mely befelé lágyan marad s a szőröket viselő belső epidermisbe megy át, a mely vékonyfalú sejtekből áll. A két hasi stereomaív a median-sík mentén a külső epiderniis felé emelkedik s köz- vetlen ez alatt egymással egybeolvadhat ; az összenövés csak kis vastagságra terjed ki, s így a felnyílást nem akadályozza meg, csak késlelteti, éppen úgy, mint a felette levő külső epi- dermis-sejtek elkutinosodása. Ez az elkutinosodás a hüvelyre emlékeztető sajátság. A hasi stereoma egyébbként igen gyakran több ágra sza- kadozott. A belső epidermis szőrei rövidek, kolbászalakú végsejttel. A külső epidermisen kalapos gombához hasonló pikkelyes mirigy- szőrök találhatók. A két faj megkülönböztetése igen könnyű. A G. iiralensis F i s c h. termésén az említett pikkelyes szőrök nagyobbak s az emergentiák között az epidermisen ülők, a G. echinata L. ter- mésén pedig kisebbek s kivétel nélkül az emergentiák hegyén ülnek ; ezek a mirigyes emergentiák igen rövidek s alapjuk fáso- dott. A nagy emergentiákon nincsenek mirígyszőrök. Rohinia. A szövetek sejtsorainak iránya eddig legalább a génusz keretén belől állandó volt, itt még azon belől is vál- tozik. A Rohinia Pseud-acacia L., R. Pseud-acacia f. cleisto- gama Tuzson., s a fí. neomexícana A. Gray, mindmegannyi eltérő iránybeli viszonyokat tüntetnek fel s jellemző, hogy az irányok egymásközti derékszöges fekvése is hajoltszögűre válto- zott. Anatómiai jellemzésük a következő : A külső epidermis nyújtott, lapított, határozatlan alakú vastag kutikulájú, vastagfalu sejtekből áll. A kutikula a sejtek határán, különösen a varratok közelében erősen begyűrődik, miáltal a felület ránczos lesz. A parenchyma-sejtek erősen nyújtottak s hullámosan görbültek és befelé rövidülnek, a rostréteggel határos sejtjei részben vagy A PAPILIONATAE TERMESFALA 171Í egész terjedelmükben elfásodnak. Az elfásodott sejtektől kifelé hosszirányban nyújtott lysigén váladéktartók vannak, továbbá még a stereomaivek belső oldalán és az edénynyalábtörzsek tracheáin belől tág, hosszúra nyúlt sejtekben és gyakran a ter- més üregében is nagymennyiségű váladék halmozódik fel. Ez a sajátság a a Glycyrrhizá-i'a. emlékeztet. A rostréteg több egy- másfeletti rétegben elhelyezett isodiametrikus keresztmetszetű sima rostokból áll, melyre a belső epidermis többé-kevésbbé isodiametrikus vékonyfalú sejtjei helyezkednek. A főedénynyalábok. különösen pedig a háti vonalon hatal- masan fejtettek, stereomájiik is rendkívül erős. A hasi stereoma- ivek proximális végeinek külső széle a varratmenti széles szárnyba is kiemelkedik és közel az epidermis alatt részben fásodott, rész- ben kutinosodott coUenchvmába megy ár. A stereomának ez a 7. ábra. Astragalus asper W u 1 f . A hasi varrat keresztmetszete. k, külső. epid. ; e, elválási szövet; v, vanatmenti külső epid. sejtek; s, a két stereomának a külső epidermis felé nyúló széle. felemelkedő része részben rostokból, de nagyobbrészt makro- sklereidákból áll. A háti stereoma körívalakú és közepén igen keskeny elválási szövet szakítja ketté, mely szűk collenchymá- san vastagodott sejtekből áll. Az elválási szövetnek a háti varraton való fellépése a hüvelyhez való átmenet mellett szól. Ugyanilyen sajátság a hasi elválási szövet epidermis alatti részé- nek és maguknak a varrafmenti epidermis sejteknek kutinos íásodása. Az utóbbi a OlycijrrMzá-w is megvan és így e két génusz közti összefüggés még szorosabbá lett. A háti elválási szövet tisztán lágy elemekből áll. miért is a termés felnyílása minden esetben a háti varraton kezdődik, a hasi varratot az említett kemény szövetek sokáig zárva tartják. R. Pseud-acacia L. Az exo- és mesocarpium sejtsorai a hasi varrattól lefelé meredeken hajlanak előre, a rostok pedig ugyancsak meredeken, de hátra (24. kép B). A hasi varrat szárnyszegélye l'ö — 1"7 mm. széles. A rostok befelé fokozato- san tágulnak. 180 FücsKó M. : R. Pseud-acacia f. cleistogama T u z s. A törzsalaktól nem- csak külső morphologiailag, de anatómiailag is élesen különbö- zik. Oldalról nézve körtealakű, a mi onnan van. hogy a mag- háznak csak a csúcsi 1 — 2 magrügye termékenyittetik meg és fejlődik ki maggá. A hasi varrati szárnyszegély 2'o mm. széles. A sejtosrok iránya tekintetében is nagy különbség van, a mi különösen a rostoknál szembetűnő s a miről mikroskópi vizsgá- lat nélkül is könnyen meggyőzödhetünk, ha a kopácsot puszta kézzel hasítani próbáljuk ; az elhasadás mindig a rostok irányát követi. Ez az eljárás nagyon alkalmas a rostok irányának kipuha- tolására. Az exo- és mesocarpium sejtsorai a hasi varrattól lefelé előre, a rostok ugyanilyen módon, de meredekebben hajlanak (24. kép C). Tehát a rostok iránya tekintetében legfeltűnőbb a törzs- alaktól való eltérés s éppen ez a tulajdonság az, mely az előbbi eljárás szerint mindenkor kimutatható. Felmerült az a gondolat, vájjon nem a termés sajátságos alakja okozza-e a rostoknak ezt az irányváltozását. E végből összehasonlító vizsgálatokat végeztem a törzsalak 1 — 2 magvú termésén is, melyek szakasz- tott olyan alakúak, mint e cleistogam forma termései s az alak is emezével azonos okra vezethető vissza. Ez összehasonlításból kitűnt, hogy a külső alaknak semmi szerepe nincs a szerkezetbeli viszonyok kialakulásában s így a törzsalakétól eltérő szöveti rendeződési irány a R. Pseud-acacia f. cleistogama T u z s-naA; szerzett hdajdonsdga. Egyéb eltérések is vannak. így a külső epidermis oldal- falai és a parenchym- sejtek falai gödörkésen vastagodottak. Azonkívül a rostok befelé fokozatosan szűkülő üreggel és egyre vastagabb fallal bírnak, továbbá a kívülről hozzájuk csatlakozó sklereidák egy, sőt némely pontokon két teljes réteget alkotnak, s úgy, miként a parenchyma-sejtek ide-oda hajtogatottak. A különbségek összessége legalább is akkora, hogy a ter- més anatómiája alapján a törzsalak e cleistogam formáját külön fajnak is vehetnők. R. neomexicana A. Gray. Főjellemvonása, hogy a felüle- ten mirigyes gömbben végződő, edénynyalábnélküli fásodott emergentiák vannak, melyek a külső epidermis-sejtek irányát megzavarják. Az emergentiák között vékonyfalú, kihegyesedő, elálló szőrök találhatók. Az exo- és a mesocarpium sejtsorai a haránt irányból gyen- gén előrebuktak, úgy hogy a hasi varrattól nagyon meredeken hátrahajlanak ; a rostok ugyanilyen értelműen hajlanak, de lej- tésük nem ilyen meredek (24. kép D). 2. Kettős rostrétegú plagiogonális tüsző. A rostréteg két részből áll : a belső az endocarpiumhoz, a külső a mesocarpiumhoz tartozik ; az utóbbi rostjainak iránya a mesocarpium parenchyma sejtjeinek irányával esik egybe. A papilionatap: termrsfala 181 Colutea. Egyetlen faját a C. arborescens L.-t. vizsgáltam. A külső epidermis-sejtek szabálytalan isodiametrikusak, irányuk nem állapitható meg, külső faluk egyenletesen vastag, a belső collenchymásan vastagodott ; felületük sima kutikulával bir. A parenchyma befelé egyre táguló vékonyfalú nyújtott sejtekből áll. A rostok nagyon erősen nyújtottak, vékonyak s egymástól könnyen elválaszthatók, gödörkék alig láthatók. A belső epider- mis sejtjei vékonyfalúak és a belső rostok irányában nyújtottak. A két hasi edénynyalábtörzs ívei a termőlevél két szélének nagy- fokú behajlása következtében külső oldalukat fordítják egymás felé, úgy hogy a háncsrészüket a közbeiktatott elválási szövet választja el egymástól. A stereomaívek nem követik az edény- nyalábok behajlását, még a median- síkba való hajlásúk előtt hirtelen megszakadnak s helyet hagynak az elválási szövetnek,^ azonban a maradványuk a behajló részek háncsától a mediansík felé az elválási szövet lágy állományában elszigetelten előforduló kisebb rostcsoportok alakjában kimutatható. A termőlevél szélei- nek nagyfokú behajlása magyarázza meg azt is, hogy a mag- léczek erősen benyúlnak a pericarpium üregébe, mert a mint a termés csúcsa felé közeledünk, a carpellum-szélek kisebb mér- tékű behajlásának megfelelően a magléczek elsimulnak s végül megszűnnek. Az elválási szövet széles és a magléczek hosszán nagyon vastagfalú collenchyma-sejtekből áll, a csúcsi részen azonban, ott a hol a magléczek hiányzanak, megszűkül és sejtjei vékony- falúak, keresztmetszeten lekerekítettek. A csúcsi rész táján a két hasi edénynyalábtörzs a kisebb mértékű behajlás folytán egy egységes ívvé lesz, melyet az endített elválási szövet szakít két részre. A két stereomaív proximális széle a csúcs közelében megvastagszik és egymásfelé közeledik és az elválási szövetet egészen a külső epidermisig követi. A mesocarpitimot a hasi edénynyalábokból kiinduló és nagy- jában harántirányú erek ágazzak be. A külső epidermis-sejtek iránytalanok; a mesocarpium sejt- jei a hasi varrattól meredeken előre, az endocarpiuméi szintén meredeken, de hátra hajló sorok szerint rendezettek. Az utóbbi- akra nézve megjegyzendő, hogy a varratok közelében fokozatosan a hosszirányba hajlanak (24. kép, F). A termés feluyílása a hasi varrat placenta nélküli csúcsi részén megy végbe, a hol az elválási szövet az imént leírt szer- kezettel bir. Az elválási szövetnek a magléczek régiójába eső része az ismertetett anatómiai szerkezet alapján ellenáll a szét- húzó erőnek. Astragalus, A termésnek már makroskoposan felismer- hető legfőbb jellemvonása, hogy a termésfal belső oldaláról a háti vonal mentén egy hosszanti rekeszfal emelkedik ki, mely a két maglécz közé érve, a pericarpium belsejét két üregre osztja. 182 FÜCSKÓ M. A magvak a rekeszfal két oldalán sorakozva az üregeket rész- ben vagy teljesen kitöltik. Két olyan tulajdonság van itt, a mi a tüsző megszokott típusán nem fordul elő, az egyik az elválási szövetnek a háii varraton való gyakori fellépése, a másik a rostoknak egyes fajo- kon nagyfokú gödörkés vastagodása, de miként az első a tüszű típusnak megfelelően mindig lágy állományú, úgy az utóbbi tulaj- donság is e típus kívánalmaihoz képest a rostréteg egész vas- tagságában egyenletes. A külső epidermis többnyire gyengén nyújtott sokszögietes többé-kevésbbé vastagfálu sejtekből áll, az oldali sejtfalak gyak- ran gödörkésen vastagodottak. A levegőn3dlások határozatlan irányúak. A parenchyma legkülső rétege gyakran hypodermaként coUenchymásaii vastagodott s befelé egyre táguló s vékonyabb falú sejtek következnek ; sejtjei egyébként nyújtottak. 8. Lathyrus platyphyllus R e t z. A hasi varrat keresztmetszete. c, kutinosodott külső epid. -sejtek; /, elválási szövet; s, stereoma. A rostok nagyszámú gödörkével vagy a nélkül. A belső ■epidermis vékonyfalú, többnyire nyújtott sejtekből áll, melyek gyakran szőrökbe nyúlnak meg ; szabad faluk papilla-szerüen kiemelkedik (6. kép, h, s). Egyes sejtjei gyakran erősen meg- növekedve a kisebbek felett egymással érintkezésbe lépnek és összenőnek, úgy hogy a valójában egy sejtréteg többnek látszik. A rekeszfal képzésében (6 kép V) a mesocarpiumnak a háti edéuynyalábtörzsön belőli része, továbbá az endocarpium vesz részt. Nevezetes, hogy az edénynyalábok sohasem hatolnak belé. Fő- tömege igen vékonyfalú és alapján majdnem a sagittalis tengely irányában nyújtott, de az éle felé mindinkább rövidülő lágy paren- chyma-sejtekből áll, melyek az élen lekerekítődnek. Két oldalán találjuk a rostok két főrétegét és a belső epidermist (6. kép, ri, r", h.). Az élén a rostok mindkét rétege megvan, vagy csak a belső van meg, vagy pedig mind a kettő hiányzik. A háti edénynyaláb gyakran igen jellemzően egy síkba elterült (6. kép) és ennek megfelelően a stereoma keresztmet- szete körsegmentumhoz hasonlít, melyet a háti elválási szövet gyakran kettévág. A PAPILIONATAE TERMESFALA isa Ha az edénynyalábok belépését vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az edénynyalábkör által bekerített bélszövet a kör szét- hasadozása után az egyes ágak között nem oszlik meg sugarasan, hanem nagyrésze ékalakban a háti vonalra lépő ághoz csatla- kozik s közvetlenül a rekeszfalba megy át. Az elválási szövet mindig lágy és jobbára collenchymá- san vastagodott sejtekből áll. az a része is, a mely a külső epidermis övébe tartozik, igen szűk és vékonyfalú sejtekből összetett, a mely sejtek a varratmenti külső epidermis-sejteknek 9. ábra. Amorpha fruticosa L. Keresztmetszet. k, külső epidennis; c, calciumoxalat kristályok az epidermis-sejtekben : n, a parenchyma összezsugorodott része ; v, váladéktartó vastagfalú sejtek; r, rostok: b, belső epidermis; n, nagyobb belső epidennissejtek ; /, lysigén váladékkamrák. többszörös feldarabolódása által keletkeztek (7. kép e, v). Az exo- és mesocarpium sejtsorai közel harántirányúak vagy ebből az irányból nagyon kevéssé előre felfelé hajlanak (24. kép E). Az endocarpiuméi a hasi varrattól nagyon lankásan lejtenek hátra (24, kép E). Mind a két irány a varratok táján a hosz- szanti felé közeledik, különösen az utóbbiaknál. A rekeszfal megfelelő sejtsorai közvetlen folytatását képezik a pericarpium faláénak, az endocarpiumos sorok törés nélkül mennek át a rekesz- falba és innen van, hogy a rekeszfalban épp az ellenkező irány felé lejtenek; a mesocarpiumosok az átmenetnél törést szenvednek 184 KucöKó M. : (a mi akkor látszik jól, ha a termés egyik felét kiterítjük) miuek folytán a tengelyhez viszonyított irányuk kissé lankásabb mint kívül. A mint a rajzból is kitűnik, a két irány a rekeszfalban más szög alatt hajlik egymáshoz, mint a külső részeken (24. kép. E). Az Astragahis-ok jórészt a xerophyta életmódhoz alkalmaz- kodtak és ennek megfelelően a termésük is többnjáre erősen szőrözött. Legjellemzőbbek a kétkarú, orsóalakú, többnyire rásímuló szőrök, melyek egyes fajokon váladékot tartalmaznak. Általában jellemzi a szőröket az érdes felület, a mi a felületük szemölcs- szerű kidudorodásaitól származik. A xerophyta-jellegű fajok szörözete erősebb, epidermise és termésfala vastagabb. Jó példa az A. resicariits L., melyen orsó- és ostoralakú szőrök vannak, mindkettő vastagfalu s az utóbbi alapsejtje rendkívül megnövekedet s a környező epidermis-sejte- ket felemeli. Az orsóalakú szőrök két vége felfelé hajlik, miért is pontosabban szarvalakjuk van, hosszúságuk 0'391 mm. és vastagságuk középen O'OáS mm. A másik 1 — 1'6 cm. hosszú. A rostok erősen gödörkésen vastagodottak. Elválási szövet mind- két varraton van. A mesocarpium erezete harántirányú edény- nyalábokból áll. A. Onohri/chis L. Szőrözet dolgában az előbbitől abban különbözik, hogy az orsóalakú szőrök alapsejtje erősen felduz- zadva, a környező epidermis-sejteket felemeli. Ezenkívül hosszú rásímuló szőrök vannak, a melyek szintén orsóalakúak, de az alátámasztási pontjuk közel az egyik véghez van. Az előbbiek hossza 0293 mm, legnagyobb vastagsága O'Ö^ö mm. Az utóbbiak hossza; 0"863 mm és vastagsága 0-036 mm. Elválási szövet mindkét varraton van. A. Asper Wulf. Csak az orsóalakú szőrök vannak meg, h. = 0'506 mm.., v. = 0049 mm. Elválási szövet a háti varraton is van. A fajok másik csoportja már nem xerophyta. Termésük csupaszabb, az epidermis és a rostréteg is vékonyabb. A. glycyphyllos L. Gyér szörözete rásímuló, vékonyfalú váladékkal telt 0-lo3 mm. hosszú és 0019 mm. vastag szőrökből áll. Az elválási szövet csak a hasi varraton van meg. A. mistriacus Jacq. Az orsóalakú szőrök spirálisan hajto- gatottak, hosszúságuk : 0'261 mm., vastagságuk : O'OIS mm. Egyéb szőr nincsen. A háti stereoma nem vált el teljesen két részre. A. falcatus L a m. Itt is csak az orsóalakú szőrök vannak meg ; nagyon vékonyfalúak, zömökek, gyakran csak az egyik felük fejlett, h. : 0'188 mm, v. : 0'036 mm. A háti vonalon nincsen elválási szövet. A. Cicer L. Termése felfujt. A rekeszfal a két maglécz közé ékelődve azokkal összenő. Elválási szövet mindkét varraton van. Szőrök kétfélék : rövid rásímuló, horgasvégű, vékonyfalú O'SIO mm. h. váladéktartó és 1 467 cm. h. fedőszőrök. A PAPILIONATAE TERMESFALA 185 II. Zárva maradó tüsző. Az elválási szövet mindkét varraton hiányzik. A vizsgált génuszok mind orthogonalisak. Az exo- és a mesocarpium haránt-, az endocarpium hosszanti sorokba rendezett sejtekből áll. Két alcsoportot különböztetek meg, ú. m. egymagvú és izekre töre- dező zárt terméseket. a) Egymagvú zárt termések. Egyetlen képviselője az A^novpha (9. kép), mely egyike a legélesebben jellemezhető génuszoknak. Több olyan sajátsága 10 ábra. Paiagonium muricatum J a c q. Transversal sík szerinti hosszmet- szet az Ízület tájáról. a, külső epidermis; p, mesocarpium; r, rostréteg; b, belső epidermis; e, a transversal izesülés elválási szövete; d, diafragma; k, sklereidák. van, a mi más génuszokon nem fordul elő. A külső epidermis a collenchyma-típus szerint erősen vastagodott, sejtjei között van- nak olyanok, a melyek egy-egy prizmatikus calciumoxalát-kris- tályt tartalmaznak (: Oj a o 'fi B ;3 ts cc il ■J2 c 5 5 ■rS m o<-^ ,4^ a cá '^ t-i <ü „"o a =^'2 CC .^ s ^ fi "^ "rt •i-^" 2:r > cg :0 co . j N fi C3 *:n* » •^ S-ss :a .—í -•^ "-3 > -03 -t-s -B* S iT v» (D ^3 _r rf-í:" l-l -^ő e f>n •cí S-» !^ s^ ..■ö ■X "* •<>> í: 0 s- oxí ■a p K ftO 0 a, M) 0 3 71 N rt :3 ;-> >^ ^ -S3 •ís 190 FUC8KÓ M. : rült szőrökből állana. Közvetlen az izületi elválás sikja mellett rövidebbek lesznek e sejtsorok, mert a termés ürege a parenchyma belső sejtsorainak transversal irányú megnyúlása folytán tete- mesen megszűkül. A kezdetben lágy diafragma csakhamar elfáso- dik, kivévén a leizesülés síkjában található néhány sejtsort. Az elfásodott sejtek fala meglehetős vékony, gödörkésen vas- tagodott. Az izek elválása nehezen megy végbe, a mely sajátság- az elválási sík tájáról vett keresztmetszetből könnyen magya- rázható. Nevezetesen az edénynyalábok stereomája itt is meg van, továbbá a rostréteg csak az oldalak felé szűnik meg, a két varrat közelében ellenben megmarad, mindezek pedig olyan fáso- dott elemekből állanak, melyek az elválási síkra merőlegesen nyújtottak, tahát olyanokból, melyek az izekre való töredezést megnehezítik. Ezekkel szemben az elválási szövetet kísérő és annak síkjával párhuzamosan nyújtott fásodott sejtekből álló szövet igen kis térre szorul (diafragma) A parenchymában nem folytatódik az elválási szövet, mert a parenchymában semminemű differentiatió nem található, mindössze csak azt látjuk, a mit már említettem is, hogy a belső rétegek az izületek táján a trans- versal tengely irányában megnyúltak. A rostréteg elemei a diafragma övében elvesztik pro- senchymás alakjukat ; az elválási szövet zónájában pedig a rostok anyasejtjei osztódás nélkül maradva, lágy vékonyfalú és tág pararenchyma-sejtek alakjában találhatók, miért is a rostréteg a már emiitett helyen megszakad. A C. Emeriis L.-re még a követ- kező anatómiai tulajdonságok jellemzők. A rostréteg a háti var- ratnál megvékonyodás nélkül megy egyik oldalról a másikra ; az ereknek fejlett stereomája van, úgy hogy már külsőleg is hosz- szanti bordákkal vannak jelölve. Sokkal bonyolultabb izületi szöveti diflFerentiálódás talál- ható a Coronillák másik csuportján (13. kép). Az izek eltöre- dezése is sokkal könnyebben megy végbe, mint az elöbbin, mert az izületi differentiatió teljes ; igy az elválás egész síkjában hiány- zanak azok az elemek, úgymint az edénynyalábok stereomája és- a rostréteg, melyek az eltöredezést megnehezítenék. A diafragma szerkezetében is nagy eltérés található ; itt már nem a magpárna izületi részének egyszerű elfásodásáról van szó, hanem még az elfásodást megelőzően az elválási sik köze- lében olyan természetű sejtosztódás megy végbe, mely a trans- versal sik szerinti hosszmetszeten kifelé tekintő hyperboliás sejt- sorokat eredményez {h). Az osztódásnak ez a módja kiterjed a rostréteg egész zónájára és a parenchyma nagyrészére is. Az ily- módon létrejött stjtek parenchymásak, az egyes sorok irányára nagyjában minden egyes ponton merőlegesein nyújtottak, azonkívül az elválási sík felé fokozatosan hosszabbodnak és keskenyednek és a faluk is vékonyodik. Ilyenformán az elválási síkba eső sejtek a sík áltd metszett sorok b^gvékonyabbfalú és legszűkebb sejtjei és egyúttal az irányuk is párhuzamos e síkkal. Élesen különvált A PAPILIONATAE TERMESFALA 191 lágy elválási szövetet hiába keresünk, mert az egész izületi szövet fásodott, csak a fásodás mértéke különböző és pedig legkisebb a liyperbolás sorok közepetáján, tehát az elválás sikja köze- 14. ábra Ornithopus sativiis P? r o t. Az izületi táj transversal-hosszmetszete. V, lysigen váladéktartók ; r", a rostréteg külső, r" b-lső része; k, sklereidák; d, diafragma fásodott része; /, lágy elválási szövet. lében (e). S hogy mégis oly könnyen és mindig határozott helyen következik be az ízek letöredezése, azt az izületi szövetnek az imént leírt szerkezete okozza. Az elválásnak határozott helyen 192. FucsKó M. : kell bekövetkeznie, mert csak egy olyan sík képzelhető el, a mely a metszett sejtek irányával párhuzamos s ez a sík, mint a meg- íigyelésem igazolja, a letöredezett izeken mindenkor kimutatható. Az egymásra következő hyperbolás sejtsorok egyenlő táji sejt- jei, de különösen az elválási sík közelében, kívülről befelé foko- zatosan hosszabbodnak és tágulnak s némileg vékonyabbfalúak is lesznek. Egyébb anatómiai jellemző sajátságok röviden a következők- ben foglalhatók össze. A rostréteg mind a két varrat közelében megszűnik, az oldalakon rendkívül erősen megvastagszik és ez az oka, hogy kívülről mindkkét oldalon egy-egy hosszanti borda látható. Az érés közeledtével a rostréteg elválik a parenchymától. A két hasi edénynyalábtörzs egymástól eltávolodva, a zárt hasi stereoma igen széles ; az oldali erek a varratoktól kiindulva, fer- dén előre a két oldalsó borda felé convergálnak és ott egymás- sal anastomizálnak. C. coronata J a c q. A rostok a rostrétegnek erősen meg- vastagoflott oldalsó részében hosszirányúak, s ettől a varratok felé harántirány úak. C. varia L. A rostok a rostréteg egész terjedelmében hossz- irányúak. Hippocrepis. Leclerc du Sablon^ a H. ciliata dia- fragmájáról készített rajz és az én megfigyelésem szerint a H. comomosa L. diafragmája a CoroniUa Emerus L. típusát utá- nozza. P) Ornithopus. E típus az Ornithopus- géiíuB'L egy faja az 0. sativus Brot. alapján jellemezhető (14. kép). A külső epidermis sejtjei isodiametrikus szabályos sokszög- letüek, vékonyfalúak, csak a külső faluk vastag. Felületén rásímuló szőrök vannak. A parenchyma-sejtek csak gyengén nyújtottak, legkülső rétegük, valamint a külső epidermis-sejtek is váladékkal telvék. Belső részében hosszában nyújtott lysigén váladéktartók vannak. A rostréteg kettős, külső fele harántirányú, vastagfalú tág, rövid rostokból áll- és keresztmetszeten az egész réteg szembe- tűnő beöblösödéseket mutat, a mely beöblösödésekben foglalnak helyet az említett lysigén váladéktartók (v). A beöblösödéseket, mint a fejlődéstan igazolja, a felgyülemlő váladék nyomása, még a rostok elfásodása előtt okozza. E beöblösödéseket éles, hosz- szában végigfutó tarajok választják el egymástól, melyek felett a parenchyma hosszirányú erei vonulnak végig. A calciunioxalat kristályok is e tarajokat kísérik. A rostréteg belső fele hossz- irányú rostokból áll. Az izületeknél az említett szövetek és a magpárna neve- zetes módosulást szenvednek. A rostréteg elemei vastagfalú sklerei- dákká lesznek, melyek az elválás síkja közelében megszűkülnek ' Id. mü. A PAPIIilONATAE TERMESFALA 193 és a termés belseje felé nyu)íottak (A). A parenchyma belső része is részt vesz az izületi kösejtek képzésében. A magpárná- ból alakult diafragma középrésze igen vékonyfalú lágy sejtekből áll (0, a többi része fásodott és a magpárna utólagos osztódása folytán keletkezett vastagfalú rostokból áll, melyek a sagittalis tengelylyel párhuzamosak {d). A lágy elválási szövet a diafrag- mán túl nem igen terjed, kiterjedésének útját állják a szklerei- dáiv. Az ízek elválasztására erösebb külső beavatkozás szükséges, mint pl. a Coronilla varia L.-uál, de a kösejtek merevsége foly- tán pattanva megy végbe az elvás. a mi annál is inkább lehet- séges, mert az edénynyalábtörzsek stereomája az elválási sik táján hiányzik. 15. ábra. Lotus corniculatus L. A háti varraltáj keresztmetszete. e, külső epicl.; v' és v", váladéktartó sejtek; s, stereoina; c, elkutinosodott sejtek; b, az elválási szövet lágy része. B) A hüvely. Két kopácscsal nyiló termésforraa, melyben a szöveti diflferen- tiatió a legmagasabb fokra emelkedett. Az ide sorozott génuszok több tribusbói valók. A Trifolieae tribusból az Ononis. a Gale- geae-hö\ a Caragana, a Genisteae-hö\ a Ct/tisiis, Genísta, Spar- tium, Lupimis, Lahurnum, a Loteae-hő\ a Lotus és a Dorycnium, a Vicieae-höi a \icia, Lens Pisiim és a Lathyrus és végül a Phaseoleae tribusból a Phaseolus és a Dolíchos. A termés mindhárom alaprétege más irányú sejtsorokból áll. Az exocarpium sejtsorai a hasi varattói előre, az endocar- piuméi ettől hátrafelé hajlanak, úgy hogy e két irány egymást mintegy 90"-nyi hajlással keresztezi. A mesocarpium sejtjei haránt irányban rendezettek (24. kép G, H), kivételt csak a Caragana képez. A külső epidermis sejtjei erősen nyújtottak, kihegyezett végűek, rendkívül vastagfalúak, úgy hogy a sejtüreg a legtöbb esetben eltűnik (17. kép). Csak ritkábban fordul elő, hogy a külső epidermis-sejtek isodiametrikusak és vékony falúak, de ilyen- 194 FUC8KÓ M. : kor alatta erősen vastagodott hypoderma van, a melynek iránya az epidermis-sejtek rendes irányát követi {Caragana, Phasedeaé). A rostréteg szerkezete is jellemző, melynek differentiátiójá- ról az általános részben már szóltam (18. kép) ; rostjai oldalt erősen összenyomottak, nagymértékű gödörkés vastagodással bír- nak, A rostok falai befelé fokozatosan vékonyodnak, (különösen a tangentialis falak) és a gödörkék is egyre gyérülnek. Az elválási szövet mindkét varraton megvan és bizonyos részei kutinosan fásodottak, és hol a kutinosodás, hol a fásod ás van túlsúlyban. Az elválási szövetnek ez a sajátsága csak ott marad el, a hol a rostréteg gyengén fejlett s ennek megfelelően a felnyilás is alárendelt jelentőségű {Lathyrus tuberosus L., Leo^s escidentá M n c h.) ; éppen ezek az esetek bizonyítják legjobban, hogy az elválási szövet elkutinosodása és a rostréteg anatómiai viszonyai között milyen szoros összefüggés van. Az alábbiakban inkább csak a főbb típusok kidomborítását tartom szem előtt, a generikus, különösen pedig a faji jellemző tulajdonságok bonczolgatását a legtöbb esetben mellőzöm, kivé- vén azon génuszokat, melyeknek anatómiai viszonyait még eddig senki sem ismertette. A magpárna jelenléte vagy hiánya alapján két nagyobb csoportot különböztetek meg, úgy mint magpárnás és magpárna nélküli hüvelyek csoportját. I. Magpárna nélküli hüvely. Itt ismét két alcsoport különböztethető meg, a szerint, hogy a rostréteg egyszerű avagy kettős. a) Egyszerű rostrétegű magpárna nélküli hüvely. Három típusa van, úgymint a Caragana, Ononis és a Vicia. 1. Garagana. Zimmermann^ vizsgálatai alapján annyit tudunk róla, hogy a Caragana arhorescens Lam. külső epider- mise vékonyfalú és alatta többrétegű erősen vastagodott hypo- derma van, egyébb tekintetben, mint ő mondja, az Orohus ver- nush. =^ Lathyrus vernus (L.) Bernh.-al teljesen megegyezik. Ez a megegyezés a rostréteg szerkezetét illetőleg nagyjában áll is, de egyébb tekintetben nem. A parenchyma-sejtek nem haránt irányban nyújtottak, hanem éppúgy mint a külső epidermis-sejtek a hasi varattói előrehajló irány szerint nyúlnak, de azokéval nem esnek egybe, hanem a harántirányt valamivel jobban megköze- lítik. Elválási szövet csak a hasi varraton van, mert a háti stereoma zárt, mindazonáltal a termés két kopácscsal nyílik fel. Az elválási szövetnek a két hasi stereoma közti része, továbbá a hasi varrat menti külső epidermis-sejtek fala is elkutinosodott. A belső epidermis isodiametrikus vékonyfalú sejtekből áll. A Cara- ganát az elmondott tulajdonságok alapján olyannak kell tekin- tenünk, a mely a rostréteg hatalmas fejlettsége daczára is meg- ^ Id. mű. A PAPILIONATAE TERMESFALA 195 őrizte a tiiszo egyik fötulajdonságát; t. i. azt, hogy az elválási szövet a háti varraton hiányzik. Másik vonatkozás a ttiszőre, hogy a mesocarpiumos sejtsorok az exocarpium sejtsoraival majd nem egybeesnek. ^. Oiionis. Az 0?iowis-génusz négy fajának termését vizsgáltam, ü. m. 0. spinosa L., 0. hircina Jacq., 0. natrix L., 0. siibocciiUa Vili. A külső epidermis nyújtott, kihegyezett, igen vastagfalú sejtekből áll ; a parenchyma harántirányban gyengén nyújtott sejtekből összetett. Az elválási szövetnek az a része, a mely a stereomák között és ezen kívül van, hozzászámítva a külső 16. ábra. Lotus siliquosus L. A magpárna transv. hosszmetszete m, a magvak lielve. epidermist is, a Lotus-éhoz hasonlóan collenchymásan meg- vastagodva elkutinosodott. A rostréteget kívülről calciumoxalat- kristályok kísérik. Háromféle szőrt találtam ; vannak hosszúnyelü, bunkósvégü mirigyszőrök, melyeknek mirigyes része ellipsoid alakú, nyelük több sejtből áll. Azután vannak igen vékony felálló trichomák; melyek olyan alakúak és többsejtűek, mint a mirígyszőrök nyele; rendesen hegyben végződnek. Az 0. spinosa L.-n és az 0. natrix L.-n elvétve találhatni rásimuló vékonyfalú, kétkarú váladéktartó szőröket, melyeknek egyik karja igen rövid és letompult, a másik kihegyesedő. 0. suhoccuUa Vili. Csak a felálló trichomák vannak meg, melyeknek hossza 0'1?9 mm. 196 FucsKó M. : 0. spinosa L. Mind a háromféle szőr megvan. A bunkós mirigyszőrök hossza a hasi varrat csiicsi része közelében 0'418 mm. ; lejebb az oldalakon rövidebbek ; a legrövidebbek hossza 0'082mm. A trichomák 0'163 mm. hosszúak, 0. natrix L. A bunkós mirigyszőr hossza a csúcs közelé- ben 1'0S6 mm., lejebb rövidebbek. A trichomák 0'326 mm. A kétkarú váladéktartalmú szőrök hossza 0'277 mm. és vastag- sága 0 032 mm . 0. hircina J a c q. Mirigyszőrök hossza 0'244 mm. : a tri- chomák hossza a csúcs közelében 0'749 mm. .V. Vicia. Főjellemvonása, hogy az elválási szövetnek csak a legkülső része, azaz a varratmenti epiderrais-sejtek külső fala kutinosodott el (8. kép). A külső epidermis a hüvelyre jel- lemző tipus szerint képződött. Ide tartoznak a Vicieae-génuszai- ból a Vicia, Lathijrus, Pisum, Lens. Részletes leírásukat elhagyom, jellemzésük Gr. Kraus^ {Vicia orohusD. C), Zimmermann^ [Lathyrus vernus (L.) Bernh.], Steinbrinck^ {Lathyrus odoratus L.) és L e c 1 e r c d n Sablon^ {Físum) értekezései- ben megtalálható. b) Kettős rostréteg ü magpár na nélküli hüvely. A Genisteae tribus három génusza, ú. m. a Genista^ Spar- tium és a Cytisus a tipusos képviselői. A Lupinus és a Labur- num a rostréteg szerkezete alapján, noha szintén a Genisteae tribusból valók szorosan nem tartoznak ide, de egyéb jellem- vonások és a rendszertani rokonság révén az előbbi csoporthoz való átmenetként ide sorozom őket. A külső epidermis nyújtott, kihegyezett, igen vastagfalú sejtekből áll, mely alatt egy- vagy többrétegű hypoderma talál- ható, mely különösen a Spartium-on szembetűnő. A parenchyma vékonyfalú sejtekből nll. A rostréteg kettős, külső része a meso- carpiumhoz tartozik és a parenchyma-sejtekével egyező irány- ban nyújtott rendkívül erős gödörgés vastagodású haráutirány- ban rendezett makrosklereidákból áll, melyek, a legkülső sejt- réteget kivéve, oldalt erősen összenyomottak. A gödörkék tágak és elágazók (19. kép). A rostréteg belső fele az endocarpiumhoz tartozik, befelé mindinkább vékonyodó és kevesebb gödörkétől átjárt rostokból áll, melyek iránya a hüvely típusos rostirányát mutatja. A belső epidermis-sejtek vékonyfalúak, isodiametrikusak, gyakran szőrökbe nyúlnak meg. Az elválási szövet néhány Cyti- sus kivételével, mind a két varraton megvan és elkutinosodása a Cytisus., Genista és a Spartium- on a varratmenti külső epi- 1 Id. m. ' I.f m. ^ Über den Ötfnungsmecbanismus der Hülsen. — Ber. d. Deutsch. Bot. Ges. B. I. 1883. * Id m. A PAPILIONATAE TERMEÖFALA 197 dermis-sejtekre. valamint az alattuk levő sejtsorra, az utóbbin még valamivel lejebb is terjed, a Lupinus termésén a külső epidermis belső falára és ettől befelé egész a stereomákig ter- jedő részére ; a Lahurnnm-on nagyon gyenge az elkutinosodás, mert a termés feluyilása lassú folyamatot képez. L e cl e r c d u Sablon^ a Spartium-oi és a Genista-t már ismertette, én a Cytisus-on is a már leirt, e két génuszé- val egyező sajátságokat találtam. A Lupinus termésének ana- tómiájával H i 1 d e b r a n d"- foglalkozott, azonban nem vette észre, hogy a rostréreg külső oldalán egy rétegben, többé-kevésbbé szabálytalanul elhelyezett, de mégis jobbjára a parenchyma-sej- tekével egyező irányú mikro- és makrusklereidák vegyesen elszórva vannak, melyek nem valami vastagfalúak. Ugyanez a sajátság a Lahurnum rostrétegében is megvan, de már egyes helyeken két réteget is alkotnak a sklereidák, melyek ennél már nagyrészt harántirányú makrosklereidák. A rostrétegnek ez 17. ábra. Lathyriis plaii/jiliyllns R e t z. Külső epid. keresztmetszete. k, külső epid. -sejtek; /, levegőnyílásuk. a része homológ a Genista^ Spartium és a Cystisus rostrétegé- nek sklereid részével. Még egyéb tulajdonság is van. a mi a Lupinus-t és a Lahuniiim-ot e csoporthoz fűzi ; az előbbinek széles és nem valami vastag külső epidermis-sejtjei alatt több- rétegű hypoderma van, a Lahui-mim-on, melynek külső epidermis- sejtjei erősen lapítottak, nem valami vastagfalúak, de e mellett erősen nyujtottan kihegyezettek, e hypodermát a parenchyma- sejteknek a külső epidermistöl befelé terjedő elfásodása helyet- tesíti; az elfásodásnak befelé nincsen éles határa. A külső epidermisen csak trichomák vannak, mirigyszőrök hiányzanak. A trichomák többnyire rásimulók, jobbára érdes felü- letűek ; a Cyfisus-ok termését leggazdagabban bontják és egy- szersmind ezeken a leghosszabbak is. II. Magpárnás hüvely. Egyik csoportjában a külső epidermis a rendes hüvely- tipust mutatja, t. i. keskeny, kihegyezett, rendkívül erősen vas- ' Id. m. - Id. m. 198 FUCSKÓ M. : tagodott sejtekből áll, mint azt a Lotus-ow láthatjuk ; a másik csoportban az epidermis-sejtek vékonyfalúak, lapítottak, isodia- metrikusak és alattuk egy- vagy többrétegű hypoderma vau, melynek sejtjei rostalakúak és olyan irányt követnek, mint az előbbin az epidermis-sejtek. Ez utóbbi csoport főképviselője a Phaseolus. a) Lotus. A Loteae tribusba tartozó két génusz, ú. m. a Lotus és a Do7'ycnium- géimszok képviselik e csoportot. Mindkettőre jel- lemző, hogy az elválási szövet kezdve a külső epidermis külső falától egészen a stereomaívek belső határáig terjedő részében elkutinosodik (15. kép). Lotus. Nagyon jellemző a külső epidermis alatt levő vála- dékíartó sejtréteg, mely a parenchyma többi részétől élesen elüt, mert sejtjei nagyobbak, tágabbak és sokkal vastagabb- falúak, mint az összes többi parenchynia-sejtek és éppen úgy, mint ezek harántirányban nyújtottak. Váladéktartó sejtek még ezeken kivül az edénynyalábtörzsek belső oldalán isoláltan is elő- fordulnak. A parenchyma legbelső rétege Calciumoxalat-krist'k- lyokat tartalmaz. A rostréteg hatalmasan fejlett, különösen a külső fele tág gödörkéktől átjárt. A magpárna, különösen ott, a hol a magvak kicsinyek, igen vastag. {Lotus siliguosus L.) Az elválási szövet collenchymás, kutinosodott része jobbára a stereoma-öv belső határától egészen a külső epidermis külső faláig tart. A L. corniculatus L., a L. siliguosus L. és a L. tetrago- nolohus L. fajok könnyen megkülönböztethetők egymástól. A két utóbbi termésén négy hosszanti szárny van. L. corniculatus L. A hasi varratmenti külső epidermis- sejtek nem kutinosodtak el, de az alatta levő részek igen ; a háti varraton 8 — 10 sejtnyi szélességben kutinosodott el a külső epidermis és az alatta levő parenchyma, a mely a két stereo ma- ágat kívül összefoglalja, a két stereoma közti rész is teljesen t Ikutinosodott. Az elkutinosodott külső epidermis-sejtek oldalfala collenchymatikus vastagodást mutat (26. kép). A hasi varraton az elkutinosodott rész a két stereoma közé nem nyomul be, hanem csak a kifelé nyúló végüket kapcsolja össze. A L. siliguosus L. és a L. tetragonolobus L. fajok termé- sét a négy hosszanti szárny jellemzi. A szárnyak a parenchyma külső részének kitüremlései, élükön edénynyalábok futnak végig, melyek helyenként a főedéiiynyalábokkal harántirányú ágak révén összeköttetésben vannak. A külső epidermis-sejtek alakja, vas- tagsága és iránya a szárnyakon nem változik. Az elválási szövet elkutinosodása a hasi varraton már némileg a külső epidermis- sejtekre is átlép, de jobbára csak egy sejtsor van teljesen elkutinosodva, a többieknek csak az alsó fala, L. siliguosus L. A parenchyma egyenletesen kissé vastag- A PAPILIONATAE TERMESPALA 199 falú sejtekből áll, az epidermis alatti váladéktartó sejtréteg sejtjei harántirányban nyújtottak. L. tetragonolohus L. A parenchyma-sejtek erősen gödör- késen vastagodottak, továbbá a váladéktartó sejtréteg sejtjei szabálytalan határvonalúak és isodianietrikusak. Dofycnium. Az epidermis alatti váladéktartó réteg vasta- gabb mint a Lotus-on ; a rostréteg felett is van összefügga váladéktartó réteg. A parenchyma középső részének sejtjei e váladék felhalmozódás folytán összenyomottak. b) Phaseolus. A Phaseoleae tribusba tartozó génuszok vonhatók e típus alá. Jellemző, hogy az elválási szövetnek mindig az a része kutinosodott, a mely a stereomák közé esik. Az elkutinosodott sejtek nem vastagodnak meg annyira, mint pl. a Lotus-on, azon- kívül a falaik majdnem egyenletes vastagságúak. 18. ábra. Vicia atropurpurea D e s f . Rostréteg keresztmetszete. k, külső rostok ; b, belső rostok. Phaseolus. A P. vulgáris L. anatómiai ismertetését Gr. KrausznáP találjuk, az ő eredményeihez csatolva, mint igen jellemző tulajdonságot emelem ki, hogy a külső epidermis kuti- kuláján éles tarajok láthatók, melyek a szőrök körül felemel- kedő epidermis- sejtekkel együtt elég nagy területen sugarasan futnak szét. Ez teszi a Phaseolus felületét bársonyos tapiniatúvá. Dolichos. A D. Lablah L. a Phaseohis -tói a rostrétegből vett hosszmetszet alapján nagyon könnyen megkülönböztethető. A rostok ugyanis gödörkésen vastagodottak, de úgy, hogy a vastagodott részek karélyokat képeznek. A termés biológiája. A magvak elterjesztésének különféle módozatai közül a legérdekesebbet, a hüvely felnyilási mechanismusának tanulmá- nyozását választottam ki vizsgálatom tárgyául, melynek tiszta- ^ Id. mű. 200 FUCSKO M. zása körül inár nagyon sok szó esett s a melylyel a hosszas vita után kialakult nézeteket reprodukálva, az összes phisiologiai munkák sokszor külön fejezetben foglalkoznak. A hüvely felnyilása a két kopács torziós törekvésének ered- ménye, többnyire pillanatnyi lefolyású, miközben a magvak gyakran több méter távolságra eldobatnak ; legtávolabb esnek le a termés csúcsi részéből való magvak, mert a csavarodási lendület legnagyobb a kopácsok szabad végén. A torziós törekvést a sejtfalak száradásával járó vízvesz- teség váltja ki, s minthogy ez a törekvés ellentett irányban érvénye- sül, a kopácsok között nagy feszültség áll elő, mely abban a pilla- natban, midőn az elválási szövet ellenállóképességét túlhaladja, felnyilásra készteti a termést. A felnyílás intenzitása attól függ, hogy milyen nagyra fokozódott a feszültség a felnyílás pillanatáig. Itt két tényező 19. ábra. Cytisus nigricans L. k, a rostrcteg külső sklereid része ; r, rostrészlet. Keresztmetszet. szerepel, egyik a kopácsok csavarodó-, a másik az elválási szö- vet ellenállóképessége. Az előbbi főleg a rostréteg sajátságos szerkezetén alapul, az utóbbit az elválási szövet bizonyos részei- nek elkutinosodása, részben elfásodása fokozza. Ez a két saját- ság szoros correlationális viszonyban von egymással, a mi a magvak elterjesztésében rendkívül fontos tényező, mert akár az egyik, akár a másik képesség gyengül, a felnyilás intenzitása megcsappan. Az elválási szövet elkutinosodásának vagy elfáso- dásának biológiai jelentősége immár világosan áll előttünk. A feluyiíás mechnnismusának anatómiai megokolását leg- először H i 1 d e b r a n d ^ és vele egy időben S t e i n b r i n c k'^ kísérelte meg. Hildebrand a Litpimts luteus L. termésén szerzett tapasz- talatok alapján a felnyílást a fásodott rostok nagyfokú összehú- zódásának tulajdonítja és a kopácsok becsavarodását a rostok ferdeirányú elhelyezkedésére vezeti vissza. A rostok és a kívülök 1 Id. mü. * Uiiters. über die aaat. Urs. d. 1873. Bonn. Aufspr. d. Früchte. — Inaug.-Diss. A PAPIlilONATAE TERMESFALA 201 levő lágy szövetek eltérő összehúzódásából származó feszültség' a kupacsokat a legkisebb ellenállásnak megfelelően csavaros görloü- lésre kényszeríti, melyben a rostok a csavar tengelyével egy irányba jutnak. Mig Hildebrand a rostoknak minden irányban egyenlő és a külső szövetekénéi erősebb összehúzódást tulajdonit, Stein- brinck csak a rostok harántirányára tartja azt fenn s a mechanis- must befolyásoló körülménynek tekinti, hogy a vastagfalú nyújtott külső epidermis-sejtek a rostokét keresztező, tehát a hüvely ten- gelyével szintén ferde szöget képező sorokban rendeződtek. Meg- állapítja, hogy a külső epidermis-sejteií zsugorodási maximuma 20. ábra. Coronilla Emerus L. Magház keresztmetszete. k, külső epid. ; h, hasi fö-edénpiyaláb ; p, magléczek; b, osztódásban levő belső epid.- sejtek ; a, osztódásban levő parenchyma-sejtek ; e, az oldali c déiiynyalábok alakuló félben. szintén a haránt irányban a legnagyobb és így a két szövet leg- nagyobb és legkisebi) összehuzódási irányai is keresztezik egy- mást, tehát a rostok haránt irányában érvényesülő, mely egyszers- mind a domináló maximális összehúzódás, egybeesik a külső epidermis legkisebb összehuzódási irányával. Az ily módon létrejött maximális összehuzódási diflferentia iránya szerint érvé- nyesülő feszültség a termést felnyílásra készteti és a kopácsokat a rostokkal párhuzamos tengelyű görbülésre kényszeríti. Ezek a magyarázatok már Z i m m e r m a n n t sem elégítet- ték ki^ s kísérletei alapján egészen új szempontot nyit meg. A Id. mu. 202 PÜCBKÓ M. : Torzió főokát a „Hartschiclit"-ba helyezi, a külső epiderniisnek csak alárendelt, a mechanismust erösbítő szerepet tulajdonit. Meggyőződésére ama tapasztalat vezette, hogy a „Hartschicht" egymagában is becsavarodik s csak az a különbség, hogy az egész kopács torziója nagyobb. Kisérleteit a rostréteg rostjainak irányához orientált lemezekkel végezte és megállapította, hogy a belső rostok harántirányú összehúzódása nagyobb mint a kül- sőké s ezt az eltérő viselkedést a rostoknak már leirt anatómiai differentiálódásával fűzi egybe. Z i m m e r m a n n felfogása az eddigieknél kielégítőbb, mert Hildebrand és Steinbrinck elméletei alapján, melyek a torziót a rostok és a külső epidermis közötti összehuzódásbeli 21. ábra. Coronilla Emerus L. A fiatal pericarpium fejlődésben levő mag- párnájának és rostrétegének keresztmetszete a maglécz közelében. /j, maglécz: m, magpárna; ;-, rostréteg; o, a legfiatalabb parenchyma-sejtek. dififerentiából származó feszültség görbítő hatására vezetik vissza csak korlátolt csavarodás jöhetne létre, a mennyiben a feszültség görbítő hatása a „Hartschicht" belső rostjainak az oldali nyo- mással szemben tanúsított ellenállása fol>tán csakhamar kime- rülne. Hildebrand elméletének e gyenge oldalát Zim mer- ni ann előtt már Steinbrinck^ szóvá tette, anélkül, hogy a saját feltevésének ugyanezt a hibáját felismerte volna, sőt még egy későbbi dolgozatában - is ragaszkodik hozzá, midőn Z i m- m e r m a n n bírálatával ^ szemben régi álláspontjának védelmére kel, holott ez újabb anatómiai és kísérleti eredményei teljesen Z i m m e r m a n n felfogása mellett szólnak. ' Unters. über d Aufspr. einiger trockenen Pericasp. — Bot. Zeit. 1878. -' tlber d. Öfnungsmechan. d. Hülsen. — Ber. d. Deutsch. Bot. Ges. — B. I. — 1883. ' Id. m(i. A PAPILIONATAE TERMÉSFALA 203 Leclerc du Sablon vizsgálatai az előbbiek alapján állanak, szerinte a torziót két jól elkülöníthető ok idézi elő: 1" disposition croisée des fibres ligneuses et des cellules de l'epi- derme, 2° structure de la partié legneuse."^ A rostréteg hygrüskopikus viselkedését legelőször Z i m m e r- niann tanulmányozta. Kimondja, hogy a rostok harántirányú összehúzódása kívülről befelé növekedik. A rostrétegből tégla- lapalakú lemezeket vágott és azt találta, hogy azok a lemezek, melyeknek hossza a rostok irányára merőleges, szárítva erősen meggörbülnek, de mindig olyan módon, hogy a homorú oldalt a rostréteg belső lapja foglalja el. Steinbrinck úgy értelmezte^ Z i m m e r m a n n magyará- zatát, hogy a rostok belső fele az aktív összehúzódó és a külső 22. ábra. Vicia striata M. B. A magház külső epidermise felületi metszetben. s, fejlődésben levő levegőnyílás ; sz, mirig^-ször. a passiv ellenálló szövet, melyeket ha elválasztunk a csavarodás elmarad. Steinbrinck tehát két részre osztotta a rostréteget, mindkettőből a rostok irányára merőlegesen lemezeket vágott, ni elyek a szárításkor ugyanolyan értelemben görbültek meg mint a Zimmerman n-éi, csakhogy a külső erősebben, a belső gyen- gébben s ennek alapján most már Zimmerman n-nál világo- sabban kimondja, hogy a harántirányú összehúzódás kívülről befelé, fokozatosan növekedik. S most már az eddigi álláspont szerint a legerősebben összehúzódó rétegnek a rostok legbelső sorát kell tekintenünk Steinbrinck kísérleteit számos esetben megismételve rájöttem, hogy Steinbrinck megfígj'^elése téves; nem vette észre, hogy a ^Hartschicht" belső feléből Jcészitett lemezek Jcifelé, tehát épp az ellenkező oldalra görbülnek, mint a hogy azt ö fel- jegyezte. A külső rész viselkedése, valamint a görbületek nagy- sága tekintetében az én eredményeim teljesen fedik az övéit. 1 Id. mű. * Üb. d. Öffngsm. d. Hülsen. — Ber. d. D. Bot. Ges. B. I. 1883. 17 204 FUC8K0 M. A lemezeknek leírt viselkedéséből most már pontosan meg- állapíthatjuk a rostok hygroskopikus tulajdonságait. A száradás- sal kapcsolatos zsugorodási képesség kivülröl befelé egy bizo- nyos vastagságban növekedik, majd a maximumot elérve újból csökken. A lemezek görbüléséböl következtetve a legnagyobb összehúzódás helye nem ott van, a hol Zimmermann és Stein- b r i n c k megjelölték^ t. i. a rostréteg belső sejtsorán, hanem ettől kifelé, a közbülső sorok valamelyikében. A rostréteg belső részéből vágott lemez beáztatva először kiegyenesedik, majd ebből az állapotból erősen befelé görbül. A másik lemez a beáztatáskor szintén az egyenes felé közeledik, de nem éri azt el, úgy hogy még a teljes átáztatáskor is az előbbi irányban görbült, csakhogy jóval kisebb mértékben. A leg- 23. ábra. Vicia siriata M. B. A, magház belső epidermise; B, parenchymája felületi metszetben. nagyobb duzzadás helye, a mint e kísérletek igazolják, a maxi- mális zsugorodás helyével esik össze. A rostréteg torziáját vizsgálataim alapján két ellentétes irány felé ható feszültség idézi elő, s innen van, hogy az egész rostrétegből való lemez görbülése a másik két lemez görbülésé- nek mintegy a középértékét fejezi ki. Ha ez utóbbi lemez külső lapjáról egy keveset, pl. csak félrostvastagságú részt levakarunk, a görbület gyengül és megfordítva, ha belülről vékonyítjuk a lemezt, erősbödik. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy a rost- réteg külső és belső felének a közös maximális összehúzódása hely felé ható feszültsége a csavarodás folytán nem egyenlítő- dik ki külön-külön, hanem a kettő egymással csak egyensúlyi helyzetbe jut. Ugyanígy van ez a beáztatáskor is. A kopácsok torzióját okozó összehúzódás irányát, a mint már említve volt, S t e i n b r i n c k, utána Zimmermann, majd A PAPILIONATAE TERMESPALA 205 Leclerc du Sablon a rostok harántirányába helyezi s evvel egybehangzóan azt tartják (a mit már Hildebrand kimon- dott)/ hogy a csavarodás tengelye a rostokkal párhuzamos, vagy a mi ugyanezt jelenti, a becsavarodott kopács legnagyobb gör- bületi síkja a rostokra merőleges. A csavarodás végső stádiumába jutott kopácson nagy ritkán legalább közelítőleg áll ez a sza- bály, de még ezen is csak azon föltétel mellett, ha előzetesen beáztatásnak volt kitéve és a csavarodás lefolyását semmi sem akadályozta; a természetes viszonyok között csavarodott kopá- csokon sohasem észlelhető, mert ott a csavarodás későn, csak a felnyílás után, tehát már a teljes kiszáradás állapotában indul meg. -7^ T ^ ^• w. c 24. ábra. Néhány termés sejtsorainak iránya. A nyíl jelöli a termés csúcsának irányát. Két-két párhuzamos vonal a termés egy darabját foglalja össze, a felső a hasi, az alsó a háti varratnak felel meg. A, Clycyrrhiza ; B, Robinia Pseudacaaa L. ; C, Rob. Pseudac. f. cleistogama Tuzs.; D, Rob. neomexicana k. Gray. ; E, Astragalus glycyphyllos L. A pontozott vonalak a rekeszfal sejtsorait jelölik. F, Coluíea arbo- rescens L. ; G, Lathyrus ; H. Cytisus ; /, Vicia striaía M. B. magház, em, exo-mesocarp. ; e, endocarp. ; e^, exocarp. ; m, mesocarp. K, egy Vicia kopácsának torziója: a', a hüvely hossztengelye ; a-, a görbület tengelye beáztatáskor ; a^, a rostréteg görbülettengelye a torzió megszűntekor; a*, a kopács görbülettengelye a torzió megszűntekor; r, a rostok iránya; /, a rostokkal párhuzamos lemez. Pontos méréseim azt igazolják, hogy a rostok sohasem pá^r- huzamosak a csavarodás tengelyével^ tehát helytelen Z i m m e r- m a n n-nak az a különös nyomatékkal hangsúlyozott tétele, hogy a teljes „Hartschicht"-ből készített keresztmetszet egy síkban görbül befelé. Zimmermann e tételéből, valamint az előbbiek- ből azt kell következtetnem, hogy ezek a szerzők, midőn a kopács torziójáról írtak, nem valódi torzióra, hanem egyszerűen a kopács- nak a rostokkal párhuzamosan képzelt tengely körül való gör- 1 Id. m. IV 206 FucsKó M. : bülésére gondoltak. E téves felfogás kialakulására és általános elterjedésére az adott okot, hogy a torzió lefolyását senki sem kísérte figyelemmel, csak a végső stádiumát nézték. A torziónak ilyetén jellemzése a kopácsok csavarodását nem hogy megvilá- gítaná, de elhomályosítja és megnehezíti a megértését. Jó jel- lemzést csak ügy adhatunk, ha az egész folyamatot elejétől végig leírjuk. A kopácsok, mint a fejlődéstani fejezetben tárgyaltam, a magvak növekedése folytán már a termés felnyílása előtt kisebb- nagyobb mértékű görbülettel bírnak, melynek tengelye a hüvely hossztengelyével esik össze. A kopácsnak ilyen alakja mellett a rostokkal párhuzamosan rögzített tengely körül való közvetlen görbülés lehetetlen, mert a kopács, mint azt a kísérletek bizo- nyítják, a sík lappá való kifeszítessél szemben nagy ellenállást fejt ki ; már pedig az említett görbülésnek az volna az egyetlen lehető föltétele, hogy a kopács mindjárt a felnyílás pillanatában egy sík lappá terüljön ki. A csavarodásnak szükségképen ügy kell végbemennie, hogy az ellenállást nem egyszerre, hanem fokozatosan s így könnyebben győzi le. A kopácsnak ilyen módon való mesterséges csavarása a legkisebb erőt igényli. A természe- tes csavarodás is így megy végbe, s hozzá még avval az előnyös körülménynyel kapcsolatban, hogy a rostok a csavarodás közben önmaguktól fokozatosan az egyenes felé hajlanak. A rostok a csavarodás kezdetén nkkora szöget képeznek a torzió tengelyé- vel, mint a hüvely tengelyével, mert e két tengely még ekkor egybeesik. Ha a kopács alakját a csavarodás különböző stádiumaiban összehasonlítjuk, látni fogjuk, hogy a legnagyobb görbületek ten- gelye a rostok irányához viszonyítva nem rögzített, hanem foly- tonosan változik, még pedig úgy, hogy a csavarodás kezdetétől a befejezéséig a rostok irányával folyton kisebbedő szöget képez, de már annyira nem csavarodik be a kopács, hogy ez a szög 0^ lenne (24. kép K). A rostréteg csavarodása- ugyanígy megy végbe, de ott a csavarodás valamivel előbb megszűnik. A csa- varodásnak e/. a módja, mint egy torzióra kényszerített papír- szalagról (melyen a rostok iránya jelölve van), leolvashatjuk, valódi torzió és így nem állhat az a szabály, hogy a kopács a rostokkal párhuzamos tengely körül csavarodik be. A torzió ten- gelye, minthogy valódi torzióval van dolgunk, állandó, hanem a rostoknak a tengelyhez viszonyított helyzete változó. Ennek a sajátságos körülménynek az a magyarázata, hogy nemcsak a kopács, de a rostok maguk is torziót végeznek, a mit Zimmermann tagadott.^ Azt mondja Zimmermann, hogy rostoknak activ torziós törekvése nincsen, mert a rostrétegnek a rostokkal párhuzamosan vágott lemeze nem csavarodik be. A ros- tok torziójának bizonyítására szolgáljanak a következő kísérletek: Mindenekelőtt a teljes rostrétegből készült hosszanti lemez vagy 1 Id. m. A PAPILIONATAE TERMESFALA 207 a mikroskópi hosszmetszet viselkedését vegyük vizsgálatunk tár- gyává. Ha egy ilyen lemezt beáztatunk, a legnagyobb görbület tengelye a hüvely hosszanti tengelyével nem esik egybe, hanem néhány fokkal lefelé hajlik tőle (24- kép K), a lemez szántása- kor azonban föléje emelkedik, s a végső stádiumban a rostok- kal majdnem párhuzamos ; tehát a görbületi tengely az egész folyamat alatt egyre kisebb szöget képez a lemez szélével s igy a rostokkal. A lemeznek ez a vízveszteség okozta deformálódása tehát nem egyéb, mint negativ torzió. Hogy ez igy van, könnyen szemléltethetjük egy papírszalag segélyével, melyen a rostok irányát hosszanti vonalakkal jelöljük, ha most e szalagot torzióra kényszerítjük, látni fogjuk, hogy a vonalak folyton nagyobb és nagyobb szöggel hajlanak a torzió, a minden pillanatban leg- f -l'k-({ ■))-*■ A. i '25. ábra. Egy Vicia hüvelyének keresztmetszete. A, fiatal, B. kész hüvely, s, sagittalis tengely; /, traasversalis tengely. nagyobb görbület tengelyéhez. Ez volt a positiv torzió, melynek ellenkezője a negativ, melyben, mint már láttuk, a rostok és a tengely által bezárt szög fokozatosan kisebbedik. A kopács posi- tiv torzióját a rostok negativ torziója okozza. A megnedvesített kopács negativ torzióval kapcsolatos mozgás után jut ismét vissza a csavarodás előtti állapotba a rostok positiv torziója révén. Nemcsak az egész rostréteg, hanem annak különböző részei is mutatják a leírt jelenséget. így a rostok legkülső sora szára- dás folytán negativ. a legbelső sora először negativ, majd a tel- jes kicsavarodás végeztével az ellenkező oldal felé positiv torziót végez. Az utóbbit a LatUyrus xjlatyphyllus R e t z.-on észleltem. Ezenkívül a legkülönbözőbb vastagságú lemezek szintén negativ torzióval csavarodnak. Az összes kísérletek tehát Zimmermann felfogása ellen szólnak, vagyis azt bizonyítják, hogy a rostoknak van activ torzióra való képességülc. Ennek alapján a rostréteg csavarodását okozó összelmzódási differentia iránya sem lehet állandó (t i harántirányú), hanem a rostok torziós álla.polának megfelelő módon folyton változó. 208 FUC6KÓ M. : A kopács csavarodása lényegében nem különbözik a rost- rétegétől. A szerzők egyértelműen azt hangoztatják, hogy a külső epidermis (esetleg ha van, a hypoderma) a csavarodást erősbítik s növelik az intenzitását. Ebben igazuk van, de meggyőződésem szerint az epidermis és hypoderma alatti lágy parenchy mának ugyanilyen szerepet kell tulajdonítanunk, mert az epidermis el- távolításakor észrevehetően nem csökkent a torzió. Miben áll a torzió erősbítése? Ezt a kérdést se Zimmermann, se a többiek nem világították meg eléggé s így nem lesz fölösleges elmonda- nom, hogy a parenchyma és a külső epidermis, mint a fásodott rostokhoz képest kisebb mértékben összehúzódó lágy szövetek hatása alatt a csavarodó kopács pillanatnyi legnagyobb görbülete fokozódik, továbbá a görbületi tengely valamivel jobban meg- közelíti a rostok irányát, mint akkor, ha az epidermist és a parenchymát eltávolítjuk (24. kép A'). Az epidermis és a paren- chyma a torzió lényegén mit sem változtatnak s éppen ez bizo- nyítja legjobban, hogy a torzió főoka a „Hartschicht"-ban keresendő. A kopács eredeti alakjában erősen kidomborodó, azaz a görbületi tengelye a hüvely tengelyével esik egybe. Minthogy a rostok e tengelyhez ferdén hajlanak, már eredetileg olyan ala- kúak, a minőt az egyenes állapotból csak torzió útján vehetné- nek fel. A rostoknak ezt az alakját a magvak növekedése okozza. Ha a rostokkal párhuzamosan vágott lemez a kopács eredeti alak- ját utánozza, a szemközti szélei éppen az említett okoknál fogva nem párhuzamosak és így a lemez alakja is olyan, mintha torzió útján jött volna létre. Szárítva a lemez és így a rostok is mind- jobban megközelítik az egyenest, de nem az eredeti görbületi ten- gelyben való hátrahajlással, hanem a már tárgyalt negatív torzió- val. Zimmermann ezt a kiegyenesedést a külső epidermis harántirányú összehúzódásának tulajdonítja, a mely nagyobb mint a rostok hosszanti összehúzódása. Ez a feltevés nem helyes, mert a külső epidermis és a parenchyma eltávolításával a ki- egyenesedés ugyanúgy bekövetkezik. Hogy nem a külső epider- mis harántirányú összehúzódása okozza ezt a jelenséget, még az a tény is igazolja, miszerint ez a kiegyenesedés nem a lemez kezdeti görbületi tengelye, hanem folytonosan változó görbületi tengely szerint, tehát valóságos negatív torzióval megy végbe. A rostok kiegyenesedése azonban nem teljes, mert a gör- bületi tengely, miként az előbbiek során már tárgyaltam, nem jut a rostokkal párhuzamos helyzetbe. A parenchyma és a külső epidermis a torziót fokozza s épp ezért a teljes kopácsból való hosszanti lemez jobban kiegyenesedik, mint az, a mely csak a rostokat tartalmazza. Azonban ez a szabály nem általános érvényű, mert előfordul, hogy az utóbbi jobban kiegyenesedik, sőt kifelé görbül, A lemeznek ez a kifelé való görbülése már nem a kopács csavarodását okozó torzió eredménye, hanem eíiy másik törekvés- ben rejlő sajátság, A rostoknak ez a viselkedése nemcsak az A PAPILIDNATAE TERMÉ8F-ALA 209' egész rostrétegböl vett lemezen, de annak egyes részein is nyil- vánul a legerősebb összehúzódás helyétől kifelé számitott vastag- ságban, befelé azonban nem mutatkozik ; legnagyobb ez a törekvés a rostok legkülső rétegében. A külső és a belső rostok viselke- désében egy újabb ellentét ez, a mi a teljes rostrétegből vágott hosszanti lemez vagy mikroskópi metszet közepes hátrahajlásá- ban is kifejezésre jut. A rostok kifelé hajlását okozó összehuzódási diíferentiák iránya épúgy mint a becsavarodást előidézőé nem állandó, hanem az utóbbira a csavarodás minden pillanatában merőlegesen helyez- kedvén, a csavarodás egész folyamata alatt változik. Legnagyobb- fokú a hátrahajlás abban a síkban, a mely a csavarodás végső stádiumába jutott kopács görbületi tengelyével esik egybe. 26. ábra. A Lotus corniculatus L. termésének elkutinosodott háti varratmenti külső epidermis-sejtjei. A becsavarodott kopácson ez a kifelé való hajlás nem, vagy csak alig jut kifejezésre, mert a köröskörül kifelé irányuló hajlások egymást ellensúlyozzák. Az ellensúlyozásból származó feszültség a becsavarodott kopácsnak rugalmas szilárdságot kölcsönöz. Vizsgálataim rövid összefoglalása, a mely a Vicia- , Lathyrus- , Liipinus-, Caragana- s Lotus-génuazok fajaira vonatkozik, a következő : A legnagyobb összehuzódás'á rostok a rostréteg közepe táján, hol a külső, hol a belső laphoz közelebb vannak, a Lupi- nus-on a külső s a Caragana-n a belső oldal közelében. A kopács torziója a rostok különböző mértékű összehúzódásán ala2Juló feszült- ségek különbségeire és a rostok activ torziós törekvésére vezethető vissza, melyre a külső epidermis és a parenchyma erösbítöen hat- A rostok iránya és a torzió tengelye nem esik egybe ; az egymástól való elhajlásuk a torzió folyamata alatt folyton kisebbedik. A CytisiLS, Genista és a Spariium rostrétegének anatómiai viszonyai az előző génuszokétól különböznek, a mennyiben a 210 FUC8KÓ M. : ferdeirányú rostokon kívül [melyeknek hajlása meredekebb (24. kép) mint a Vicia, Lathyrus, Lotus, Caragana rostjainak] még a hüvely hossztengelyére merőlegesen nyújtott makroszklereidá- kat is tartalmaz. A kísérleti eredmények összehasonlításából kitűnt, hogy a rostrétegnek ez a formája lényegében a már tárgyalt génuszokéval megegyező hygroskópos viselkedésű és úgy fogható fel, mint ha az egész egyirányú rostokból volna összetéve, mert a rostréteg két felében a zsugorodási dífiferentiák sikja egybe esik és így e diíferentiákat mindkettőben a rostok irányára vonatkoztathatjuk. A becsavarodást előidéző összehúzódás maximuma itt is a rostréteg közbülső részeiben, de mindig a rostokban van, honnan befelé és kifelé a sklereidákon keresztül egészen a rostréteg külső felületéig fokozatosan kisebbedik. A kopácsok becsavaro- dása látszólag egy a rostok irányától csak kissé előrehajló rög- zített tengely körül való görbüléssel megy végbe, azonban a pontosabb megíigyelés arról győzött meg, hogy a görbület ten- gelye itt sem állandó, hanem a rostok iránya felé fokozatosan közeledő és a becsavarosodás végeztével sem a rostrétegen, sem a kopácson nem jut a rostokkal megegyező irányba. A becsava- rodott kopács tehát valódi torzió útján veszi íel a jellemző spi- láris szalagalakot, s hogy ennek a látszata elmosódik onnan van, mert a termés, úgy mint az aránylag kicsiny magvak erő- sen lapítottak és így a kopácsoknak a hossztengely irányában való görbülete alig észrevehető s már most így a torzió az előb- biekkel szemben mindvégig kicsiny görbületekkel megy végbe, miért is a görbületi tengelyek megállapítása mindig nehéz. A csavarodás közben nemcsak a rostok, hanem a sklereidák is végeznek torziót. A rostokkal párhuzamosan vágott lemezek, melyek a rost- réteg rost- és sklereida-részét tartalmazzák, itt még szembetűnőbb módon kifelé görbülnek. Leclerc du Sablon ezt a viselkedést ama zsugorodási diiferentiákra vezeti vissza, melyek a rostok hosszirányával egybeeső, kifelé fokozatosan növekedő összehuzó- dási képességen alapulnak. A pontos megfigyelés azonban itt is kimutatja, hogy ez az irány eltér a ríjstokétól és hogy a csava- rodás minden pillanatában a torziót létesítő és folyton változó irányú másik összehuzódási difl'erentia síkjára merőleges. A kopácsból vágott ugyanilyen irányú lemez kifelé való görbülése sokkal kisebb, a mely viselkedés teljesen megdönti Zimm er m an n-nak azt a nézetét, mely szerint ezt a kifelé való görbülést a külső epidermis erősebb összehúzódása okozza. Néhány génuszon belől [Caragana, Vicia, Lathynts, Lotus) a magvak eldobásában a torziós lendületen kívül még más tényező is szerepel, de a mi szintén a torzióval kapcsolatos. Az említett génuszok azon fajain észlelhető ez a jelenség, a melyek termése a magvak nagyfokú, a transversalis tengely irányába eső növekedése folytán az oldalak felé hengeresen kidomborodó. A PAPILIONATAE TERMÉSFALA 211 Legerősebb ez a kidomborodás a Caragana-n, a hol a termés sagittalis tengelye rövidebb, mint a transversalis, mert a mag- vak ügy növekednek, hogy a transversalis tengely irányában nyújtott ellipsoidokat formálnak. A Vicia segetalis T h u i 1 1. magvai gömb, a Lathynis platypliyllus R e t z-éi tömötten egymás Titán sorakozó hengeralakúak. A pericarpium a magvakat egé- szen megfekszi. A magvak sora a felnyiláskor a két kopács között váltakozva megoszlik két sorra és ugyanabban a pilla- natban a hüvely hossztengelyétől kissé eltérő tengely szerint hirtelen beálló erős görbület folytán a kopács két széle egymás- felé közeledik és a magvak háti és hasi oldalára nagy nyomást fejt ki. A magvak e n\ omás hatása alatt alakjuk és felületük kisebb-nagyobb mértékű simasága folytán a kopács két széle közül kisiklanak. A kiszórás ilyetén módja akkor bír fontosság- gal, midőn valami külső beavatkozás a torzió gyors lefolyását lehetetlenné teszi, de még teljes intenzitású csavarodás esetén is van jelentősége, mert a magvaknak a placentával való össze- függését megszakítva a torziós lendület elhajító erejét hatható- sabbá teszi. H i l d e b r a n d ^ a Lupinns luteiis L. termésén említ ilyes- féle, szintén a torzión alapuló berendezést, de az ö esete az enyémtől lényegesen különbözik, mert ő a felnyílás után még visszamaradt magvak kiszorításáról szól, a mi akkor következik be, midőn a kopács a csavarodás végső stádiuma felé közeleg. Az én esetem ellenben a torzió kezdő állapotában áll fenn, s mint ilyen már eleve lehetetlenné teszi, hogy a mag a kopács- ban maradjon, A Lupinus Inteus L.-on a magvak kiszorításának csak az a módja volna lehetséges, a mit Hildebrand leírt s a melyet részemről számos kísérlet alapján erőltetett magyará- zatnak kell hogy minősítsek, mert a leinyílás után benn maradt magvak a legtöbb esetben a torzió legszélső határáig csavaró-' dórt kopácsból sem szoríttatnak ki. Dolgozatom befejezéséül vizsgálataim eredményeit röviden a következőkben foglalom össze. A Papílionatae termése anatómiai alapon két fötípusba sorozható. Az egyik a tü^ző és a másik a hürely. A tüsző- típusba tartoznak a következő génuszok : Trifolium L., Melilo- tus Juss, Medicago L., Trigonella L., Galega L., Glycyrrhiza L., Rohinia L., Colutea L., Astragalus L., Amorpha L., Pata- gonium Schranck., CoroníUa L., Hippocrepis L., Ornithopus L. Hüvelytermésűek : a Caragana L., Ononis L., Vicia L., La- thynis L., Lens Adans., Pisum L., Cytisns L., Ge?iista L,, Spartium L,, Lupinus L,, Lahurnum G-ris,, Lotus L,, Doryc- niiim Will., Phaseolus L., Dolichos L. — Az Engler-féle 1 Id. m. 212 MOEsz G,: tribusok nagyjában carpologiailag is egységesen jellemezhető génuszcsoportokat képeznek, azonban kivételek vannak. így az Ononis a Trifolieae. a Caragana a Galegeae tribusba sehogy- sem illeszthető be. A Galegeae termésformái a legnagyobb vál- tozatosságukkal tűnnek ki, ezzel szemben a Genisteae, Loteae, Vicieae és a Phaseoleae meglehetősen egységes és egymással is közeli vonatkozásban álló tribusok. Fejlődéstani vizsgálataim kiemelkedő eredménye, a rost- réteg és a magpárua fejlődésének tisztázása. Biológiai vizsgálataim főképpen a hüvely rostrétegének hygroskopikus viselkedésére akarnak fényt deríteni. A kopács torzióját létesítő összehúzódás maximuma a rostréteg közbülső részeiben van s a csavarodást nem pusztán a zsugorodási diífe- rentiából származó feszültség idézi elő, hanem fontos szerepe van abban a rostok aktív torziós törekvésének is. Moesz G.: Gombák Budapestről és környékéről. I. közlemény. 1. lith. táblával. Budapest vidékének gombaflóráját még nem írták meg. Az első, ki e területen gombát gyűjtött, Sadler J. volt. A Nemz. Múzeum herbáriumában van néhány gombája, melyet 1818-ban gyűjtött Szentendre és a Pilis-hegy között. Tauscher Gy. Ercsi környékén és a Csepel-szigeten gyűjtött és gombáinak nagy- része a Kabenhors t-féle „Fungi europaei" exsiccata kiadásban meg is jelent. L o j k a H.-tól is van néhány csepelszigeti gombánk. Egy időben Szépligeti Gy. is szorgalmas gyűjtője volt a budapestvidéki gombáknak. De legtöbbet köszönhetünk Hazs- 1 i n s z k y F r.-nek, ki fáradhatatlan buzgósággal folytatta az ország egész területén megkezdett kutatásait, miközben Budapest közeli környékén is sok gombát gyűjtött. Herbáriumában bőven vannak gombák, főképpen a „Fungi imperfecti" sorából, melyeket nyilvánosságra sem hozott. Az újabb nemzedék sem érzéketlen a főváros vidékének gombaflórája iránt. Különösen F i 1 a r s z k y N. és M á g o c s j'^- D i e t z S.-ról kell megemlékeznünk, kik nemcsak sokat gyűj- töttek, de sokat közre is bocsátottak a „Kryptogamae exsiccatae „Austro-Hungariae" révén. Hollós L.-nak is sok érdekes adatot köszönhet a tudomány. A külföldi tudósok sorából Bubák emlí- tendő, ki a káposztásmegyeri homokról ismertetett több gombát. Következő felsorolásomban csakis azon gombák szerepelnek, melyeket magam határoztam. Majdnem mindenikéről színes képet készítettem, odajegyezve a gomba fontosabb ismertetőjeleit. E képek, úgy mint a gombák is a Magy. Nemz. Múzeum herbá- riumában vannak. A gomba termőhelye után zárójelbe jegyzem Bofanikai Közlemények. 1909 II. / 10. a. Del.Moesz. lO.b. ll.d. 11. b. Ny. Gmná Y. utódai Budapest. GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRN-ÍÉKÉRÖL 213 a gyűjtő nevét. A mely gombánál vagy termőhelyénél nincs név, annak magam vagyok a gyűjtője. A felsorolt 140 gomba közül hazánk területéről nem ismer- tünk húszat. Névszerint a következőket : Physoderma Schröteri Krieger, Taphrina rhizophora Johanson, Plicariella modesta (Karst.) Lindau, Lophiostoma insidiosum (D e s m.) C é s. et de N o t., Ascospora melaena (F r i e s) W i n t e r, Leptosphaeria Niessleana R b h., Pleospora coronata N i e s s 1, Pleospora pyrenaica Niessl, Ustilago holostei De B y., Uromyces Fischeri Eduardi P. Magnus, Puccinia praecox Buba k, Phoma poly grammá (F r i e s) S a c c, Vermicidaria Dematium (P e r s.) F r i e s var. fennica Karsten, Cytospora juglandina S a c c, Diplodia macrostoma L é v, Septoria Ugiistri (D e s m.) K i c k x, Rhahdospora eryngicola 0 u d. e t S y d., Phlyctaena lappae (Karst.) S a c c, Colletotrichum gloeosporioides Pénz., Cladosporium hignoniae S c h w. Van közöttük 13 új faj és egy új varietas. Még pedig a következők : Alternaria nucis n. sp. Coniotliecium eryngii n. sp. Cryptosporium seselis n. sp. Cytospora bronssonetiae n. sp. Cytospora lorantlii n. sp. Cytospora seselis n. sp. Didyrnella adonidis n. sp. Didymella eryngii n. sp. Gloeosporium microstromoides n. sp. Gloeosporium sisymhrii n. sp. Phoma adonidis n. sp. Phyllostida campanulina n. sp. Sporonema rameale D e s m. var crassispora, n. v. \ ermicidariella drabae n. sp. Végre felemlítendő, hogy a következő gazdanövényekről nem közölték a következő gombákat. Astragalus virgatusV &\\. — Uromyces astragali (Opiz) Sacc, Aegilops cylindrica Hőst. — Puccinia coronata C o r d a, Draba lasiocarpa R o c h. — Pleospora xjyrenaica Niessl, Eryngium campestre L. — Rhahdospora eryngicola Ond. et Syd., 214 M0E8Z G.: Gypsophila fastujiata L. — Uromyces caryopliyllinus (S c h r a n k) S c h r 0 e t e r, Hedera Helix L. — CoUetoirichum gloeosporioides Pénz., Lathyrus megalanthus Steudel. — Ascospora melaena (F r i e s) W i n t e r, Lathyrus megalanthus Steudel. — Leptosx)haeria Niess- leana Rbh. Vicia Kitaiheliana R c h b. — Uromyces Fischeri Eduardi P. Magnus. Chyfridineae. 1. Physoderma Schröteri Krieger: Fungi sax. exsicc. No. 546 et in Hedwigia (1896) XXXV. p. (144). xWífZö/?, Fehér vni. Heleocharis palustris élő szárán és levél- hüvelyein, (Filarszky.) Vörösesbarna foltjai kicsinyek, alig 1 mm. hosszúak, kitartó sporaiigiumai nagyok, 27 — 34X17 — 27 a; ezért a fh. Heleocharidis S c h r o e t e r-től, jól megkülönböztethető. Hazánkból még nem közölték. I*ei'ono.sjJorÍ7ieae. 2. Albiigo Bliti (Biv.) 0. Kuntze. = Uredo Bliti Biv. Bern. Stirp. sicul. (1815) III. 11. Budapest, Amarantus retrofiexus élő leve' én. 3. Albiigo candida (Pers.) 0. Kuntze. — Aecidium can- didum Pers in G m e 1 : Syst. nat. Linné (1791) 11. 1473. Budapest, Capsella hursapastoris élő virágzatán. Kimszentmiklós, Lepidium crassifolium élő levelén. Okt. (F i 1 a r s z k V, K ü m m e r 1 e, M o e s z.) Utóbbinál a konidium átm. : 15—18 !J , a 'konidiumtöuilő : 43—66 X 13—20 [j.. I*rotodiscineae. 4. Taphrina rliizophora Johanson: Stud. svampslagtet Taphriua (1887) 18. — Sadebeck: Die paras. Exoascen. (1893) p. 75. Újpest felett a megyeri csárdánál, Populus álba éretlen termé- sén, azt aranysárgára festve és felduzzasztva. Április. (Jávor ka.) Az ascus teljes hossza 133 — 150 (x, szélessége 20 — 23 « (fent), 6 — 7 « (lent). A spóra átm. 4 — 6{x, rendesen csirázó álla- potban van. Az ascus hosszú rhizoidszerű nyúlványa, mely fél- akkora, mint az egész ascus, mélyen befúródik a termés szöve- tébe. A hozzá közel álló T. Johansoni S a d e b.-től, éppen ezért, jól megkülönböztethető. Hazánkból még nem közölték. jETelvellineae. 5. G.vromitra esciilenta (P e r s.) F r i e s : Summa veg. Scand. (1846)346. — Winter:Pilze (1887)3. Abt. 1190. — Istvánffy: Magy. ehető és mérges gombák. (1889) 319. GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 215 Dobogókő erdejében. Május. (F i 1 a r s z k y, K ü m m e r 1 e, Moe sz.) 6. A^erpa bohemica (K r o m p h o 1 1 z) S c h r ő t e r : Pilze Schles. (1893) 2. 25. — Winter: Pilze, 3 Abt. 1199— Istvánffy: 1. c. 318. — Morchella boh. K r o m p h o 1 1 z : Schwamme, (1834) m. 3. tab. XV. fig. 1—13. tab. XVII. fig. 5-8. Budapest, a Hármaskúthegy erdejében nagyobb számmal. Április. (F i 1 a r s z k y, K ü m m e r 1 e, M o e s z.) Ascus: 300—350X20 — 27 {a, mindig két spórával. Spóra: 70 — 87X15 — 17 [X, halványbarnás szinű. I*ezizineae, 7. Plicariella modesta (K a r s t) L i n d a u : apud Engler Nat. Pfl. fam. (1897) I. 1. 180. — Peziza modesta Karsten: Myc. fennica (1871) I. 64. — Barlaea modesta S a c c : Syll. Fung. VIII. 113. Rákospalota mellett, a nádasban, a földön, moha közt. Május. (K 0 s z i 1 k 0 V.) Az apotheciumok átm. 3 mm, ritkábban 4 mm ; seregesen teremnek. (A hozzá hasonló Pl. miniata apotheciumai 0'5 — 1 cm nagyok és elszórtan fordulnak elő.) Ascus: Í83 — 216Xil6'5 — 20/í; csúcsát a jód csak gyen- gén kékiti. Spóra átm.: 15 — 16'5[x, gömbölyű, színtelen, aprón tüskés; spórák az ascusban egy sorban. A parafizis egyenes, fent nem bunkós, 5— 6"5pL széles, halvány veres szinű. Hazánkból még nem volt ismeretes. 8. Patellaria atrata (Hedw.) Fries: Syst. myc. (1823) 160. - R e h m : Pilze, 3 Abt. 334. Budapest: Zugliget. Kéregiiélküli száraz faágon, Április. Az apothecium átm.: 430 — 720 [x, tányérja fénytelen, fekete. Ascus: 133 — 150X17 — 20 \i. A spórák két sorban, színtelenek, nyolcz harántfallal, minden sejtben egy-egy nagy olajcseppel, 37 — 47X8 — 11 fJL. a parafízisek fent sötét zöldeskék, vastagabb ágacskákra oszlanak. Phacidineae. 9. Rhytisma acerinum (Pers.) Fries: Vetensk. Akad. Handel. (1819) 104. R e h m : Pilze 3 Abt. 82. Budapest. Zugliget és Hűvösvölgy, az Acer campestre és az Acer platanoides lehullott levelén tavaszszal. 10. Rhytisma punctatum (Pers.) Fries: 1. c 104. — Re hm: 1. c. 83. Budapest, Hűvösvölgy. Acer tataricum hervadó levelén. I*lectascineae, 11. Aspergillus herbariorum (Wigg), Schröter: Pilze Schles. 2. 215. — Eurotium herh. Winter: Pilze 2 Abt. 59. 216 MOESz G.: Budapest; herbáriumi növényen. A perithecium átm. 95 — ISOjJ., sárga; ascus: 16"5 — 20X13 — 16"5[x; spóra: átm. 15 — 18 (JL, színtelen, lencseszerű, széle karimás, gyengén fodros ; a konidiumtartó fejének átm. : 33 — 57 |x ; a konidium zöldes színű, érdes, 16'5 — 23'5 X 13 — 20 \i nagy. Feltűnő a spóra nagysága. Schrőter a spóra átmérőjét 8 — 10 [x nagynak mondja. Pyrenomycetineae. 12. Sphaerotheca humulí (0 C.) B u r r : in Bull. 111. State Labor. Nat. Hist. (1887) II. 400. — Salmon: Mon. Erys. (1900) 45. — Sph. Castagnei L é v. in Ann. se. nat. 3 sér. XV. 139. Budapest: Lágymányoson a Bidens tripartita élő levelén, a Róniai-fürdőnél, a Sanguisorba officinalis élő szárán és leve- lén Oszszel Ascus: 66— 83X53— 60 fx; spóra: 18— 23 X 15— 16-5 {i. {Bidens tripartita.) Ascus: 83—96X60 — 63 [x; spóra: 26 — 30 X 16 — 20 [J- {Sanguisorba o/f.) 13. Erysibe cichoracearum D C. : Flore fran9. (1805) 11. 274. — Salmon: Mon. Erys. (1900) 193. Budapest., a Római- fürdőnél az Inula salicina élő levelén; a Hűvösvölgyben a Centaurea Jacea var., pannonica Heuff. száraz szárán és levelén. Oszszel. A perithecium átm.: 116 — 133 [i, benne 8 — 14 ascus ; ascus: 40— 57X23— 30 [J., benne két spóra ; spóra: 20-27X 13— 17íx. 14. Erysibe galeopsidis D C: Flore fran^ (1815) VI. 108. — Salmon: Mon. Erys. (1900) 204. Budapest, Svábhegy, a Ballota nigra élő levelén. Nyáron még fejletlen. 15. Erysibe polygoni DC: Flore franc. (1805) II. 273. Számos szinonym neve közül az ismertebbek : Erysibe communis Link; Er. pisi D C. ; Er. heraclei D C. ; Er. convolvuli D C. ; Er. Mártii L é v ; Er. umbelliferarum d e B y. Budapest., a Hűvösvölgyben a Hypericum hirsutum élő levelén ; a Lágymányoson a Rumex limosus élő levelén és az Anchusa officinalis élő és elhervadt levelén és virágzatán, a Farkas- völgyben a /S'isí/w&rmm síncíissmmw élő levelén (Szurák). Nógráduerőcze, a Galium Aparine élő részein (Filarszky). A perithecium átm. : 100—150/^, benne kevés ascus; ascus : 50— 67X20— 37 (X, benne 2-6 spóra; spóra: 23—33X10—17 [x. 16. Trichocladia astragali (D C.) Néger: in Kryptfl. Brandbg. (1905) VII. 1. Heft. 122. — Erysibe astragali D C. — Microsphaera astragali Trev. — Salmon: Moii. Erys. (1900) 127. Budapest., a Hűvösvölgyben az Astragalus glyciphyllos élő levelén, főképpen alul. Nyáron és őszszel. Perithecium átm.: 100 — 115[x, függelékei 4 — 8-szor hosz- szabbak a perithecium átmérőjénél, el nem ágazók, fonálszerüek, színtelenek, csak alul barnulok és itt egy válaszfallal. Számuk 12. GOMBÁK BUDAPEST É9 KÖRNYÉKÉRŐL 217 Ascus : 76 — 80X36— 40 {1, benne négv spóra; spóra: 23— 27X13— 17 |J.. Társaságában egy Cicinnobolus alakot láttam, 17. Unciiiiila aceris (D C.) Sacc: Syll. fung. (1882) I. 8. — S almon: Mon. Erys. (1900) 90. Budapest, a Hűvösvölgyben, az Acer campestre élő leve- lének mindkét felületén, öszszel. A perithecium átm. 150 — 200 [/-, függelékeinek hossza 116 [J-ig terjed. Ascus : 60 — 73 X 40 — 13 [a, benne nvolcz spóra ; spóra : 17— 23X11— 17 !J-. 18. Epichloe typhina (Pers.) Tul. in Ann. se. nat. (1860) sér. 4. t. XIU. 18. — W i n t e r : Pilze 2 Abt. 145. Budapest, a Jánoshegyen élő pázsiton ; Dorog (Esztergom vm.), élő pázsit hüvelvén. Utóbbi gyűjtője: Jávor ka. Ascus: 115 - 185 X 6-6 -8-3 [i; spóra: 120— 150 X TS ji. 19. Claviceps purpiirea (F r i e s) Tul. in Ann. se. nat. (1853) sér. 3. XX. 45. tab. 1— III. — Winter: Pilze, 2 Abt. 145. Dorog (Esztergom vm.) a Secale cereale és a Bromus seca- linus kalászában sclerotium. (Jávorka.) 20. Ph.vllachora heraclei (Fries) Fuckel: Myc. Svmb. (1869) 219. — Winter: Pilze 2 Abt. 901. Budapest, a Svábhegyen, a Heradeum Sphondylium élő levelén alul. Június —július. Meddő. 21. Cucurbltaria laburni (Pers.) Cés. etde Not.: Schema Sphaer. ital. (1863) 40. — W i n t e r : Pilze, 2 Abt. 320. Budapest, a Zugligetben, Cytisus Laburnum száraz ágán. Perithecium átm.: 286 — 430 fx; ascus: 180X13IJ-; spóra: 27— 33X10— 13 fj., hét harántfallal. 22. Lophíostoma insidlosuin (Desm.) Cés. et de Not: Schema Sphaer. ital. (1863) 46. — Winter: Pilze, 2 Abt. 304. Vörösvár és Pilisszentiván közt, az Artemisia campestris száraz kóróján gyéren. Április. (Filarszky, Ktimmerle, Moesz.) Perithecium átm. cca 350 [i; ascus: 80 — 15 [x, benne nyolcz spóra, két sorban ; spóra : 22 — 25 X 6 — 7 [i, sárgásbarna, hat sejtű, csúcsán színtelen, hegyes függelékkel. Hazánkból még nem közölték. 23. Ascospora melaena (Fries) Winter: Pilze 2 Abt. 341. — Spkaeria melaena Fries: Syst. Myc. (1823) 431. Budapest, Jánoshegy, a Lathyrus megalanthus száraz szárán. Április. Perithecium átm,: 58— 75;j., ascus: 19— 22X10 |x; spóra: 7 — 95X35— 45 [x. Hazánkból még nem volt ismeretes, 24. Mycosphaerella isariphora (Desm.) J o h a n s o u. — Sphaerella isariphora — Winter: Pilze 2 Abt, 370. Budapest, a Hűvösvölgyben, a Stellaria Holostea elszáradt levelének mindkét felületén. Április. 218 MOESz G. : Perithecium átm. : 100— 115 [x; ascus: 46—60X8 — 10//, benne nyolcz spóra, két sorban ; spóra : 13 — 17 X 4 — 5 //. [Schrőter, SaccardoésWinter könyveiben a követ- kező méreteket találjuk : ascus: 40 - 50X5— 7/^; spóra: 9-10X3—4//. Hazs- linszky-nál (Magyarország Sphaeriái) a spóra nagysága: 8-10x4 /a] 25. Didymella adonidis M o e s z, n. sp. Peritheciis sparsis vei subgregariis, epidermide tectis, dein erumpentibus, minutis, atris, epapillatis, 66 — 133 ;>■ diani., contextu parenchymatico, fuli- gineo ; ascis clavatis, stipitatis, 50 — 66^12 — 13/^, octosporis, paraphysibus íiKformibus obvallatis ; sporidiis subtristichis, oblongo ellipticis, rectis vei leniter curvatis, 19 — 26"5X3 — 4'5 /^, hyalinis, uniseptatis, non constrictis, multiguttulatis. Hab. in petioHs siccis Adonidis vernalis, mense Apr. ad pagum Pilisszentivdn. (F i 1 a r s z k y, K ü m m e r 1 e, M o e s z) Tab. II. fig. 2. a— c. 26. Didymella eryngii M o e s z, n. sp. Peritheciis sub- gregariis, epidermide tectis, dein erumpentibus, nigris, globosis vei depresso-globosis,papillatis, 140 — 360 /^, diám., ostiolo 43 — 57 /^ diám., contextu dense parenchymatico, olivaceo-fuligineo, apicem versus nigrescente ; ascis cylindraceo-clavatis. breviter stipitatis, 133 — 167X17/^ octosporis, paraphysibus filiformibus obvallatis ; sporidiis distichis, oblongis, inaequilateralibus, 33 — 43X5—6*5//, hyalinis, uniseptatis, ad septum lenissime constrictis, multiguttulatis. Hab. in caule eraortuo Eryngii campestri^ mense Apr. ad pagum Pilisszentiván. (Filarszky, Kümmerle, Moesz) Tab. II. fig. 4. a— c. 27. Ophiobolus compressiis Rehm: Ascomyc. exsicc. No. 189. et Ascomyc. Lojkani (1882) 60. — Winter: Pilze 2 Abt. 528. Vörösvár és Pilisszentiván között, az Artemisia campestris száraz kóróján. Április. (F i 1 a r s z k v, Kümmerle, Moesz.) Perithecium átm . : 215—360 // ; ascus : 156—216 X 13 -17 o ; spóra : 133 — 166 X 3 — 5 /Jt, sárga 18 — 22 egyenlőtlen nagyságú sejtből áll. Bár R e h m a spóra hosszát csak 90 /i-nek mondja, nem kételkedem, hogy itt ugyanazon fajról van szó. 28. Leptosphaeria Niessleana R b h. in Fungi eur. No, 1252. — Winter; Pilze, 2 Abt. 472. Budapest, a Svábhegyen, a Lathyrus megalanthus száraz szárán. Június. Perithecium átm. : 225 — 290 ", csőrének hossza 85— 145 /í; ascus: 86—110x10//; spóra : 30— 33 X 3-3— 5 //, igen halványsárga, mindig négy harántfallal. Hazánkból még nem közölték. 29. Pleospora coronata N i e s s 1 : Notizen ü. Pvrenomyc. (1876)^16. — Winter: Pilze, 2 Abt. 520. Vörösvár és Pilisszentiván között, Artemisia campestris száraz kóróján. Április (Filarszky, Kümmerle, Moesz). GOMBÁK BUÜAPEBT ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 219 Perithecium átm. c( a o50/>«; asciis : 100 — 150X12 — 13 jj.; spóra: 20— 33X8— 10 M-, halványsárga, rendesen hat haránt- fallal, egj' függőleges fallal, mely azonban nem minden . sejten megy ár. Hazánkból még nem közölték. 30. Pleospora herbanim (Pers) Rabh. in Herb. myc. ed. 2. p. 155. — Winter: Pilze, 2 Abt. 504. Budapest : Zugliget, a Draba lasiocarpa száraz szárán és levelén. Április ; a Svábhegyen a Libanotis monfana száraz koróján, május. 31. Pleospora pvreiiaica Niessl: Notizen ü. Pyrenomic. (1876) 23. — Winter: Pilze, 2 Abt. 501. Budapest, a Zugligetben, a Draba lasiocarpa száraz leve- lén, leginkább a levél szélén. Perithecium átm.: 140 — 215 |x, a papilla hossza 5o[J.-ig; ascus: 85 — 107X13 — 17 [J-, hossza rendesen 88'j. körül; spóra: 16 — 21X7 — 9i-»., két sorban, sötét barnaszinü. mindig négy haránt és egy hosszanti fallal. Ezideig, tudomásom sze.int, csakis alpesi Cruciferákon találták, még pedig a Pyreneusokban a Draba tomentoskw és Svájcban az Arabis pmnilán. Érdekes, hogy a mi Draba lasiocarpánknak ezen gombán kívül még egy alpesi jellegűnek tartott gombája van, nevezetesen a Puccinia drabae R u d o 1 p h i. Hazánkból még nem közölték. 32. Mamiania fimbriata (Pers.) C e s. et de Not. : Schema Sphaer. ital. (1863) 37. — Winter: Pilze, 2 Abt. 669. — Gnomoniella fimbr. Sacc. Syll. I. 419. Kerepes, Carjnnus Betulus élő levelén. Még fejletlen. (B e r n á t s k y J.). 33. üiatrype disciformis (Hoffm.) Fries: Summa. Veg. Scand. (1846) 385. — Winter: Pilze, 2 Abt. 839. Budapest, a Jánoshegyen, Fagus silvatica száraz ágán. 34. Diatrypeila pulvinata Nitschke: Pyrenomyc. germ. (1867) 72. — Winter: Pilze, 2 Abt. 829. Budapest, a Svábhegyen, Juqlans regia száraz ágán. Perithecium átm. 500 — 790 i-t.; ascus spórát viselő része 60— 66(x hosszú, 83— lOfj. széles; spóra: 58 — 7'3 X 1*5 [x. Bár a D. pulvinata a Quercus gombája, a megegyezés miatt a diófa ezen gombáját D. pulvinata-nak veszem. 35 Diatrypeila quercina (P e r s.) N i t s c h k e : Pyrenomvc. germ. (1867) 71. — Winter: Pilze, 2 Abt. 828. Budapest, Svábhegy, földön heverő száraz tölgyágon. 36. Nummularia liulliardi Tul.: Sel. Fung. Carp. (1863) II. 43. tab. V. fig. 11—19. — Winter: Pilze, 2 Abt. 847. Visegrád, Fopulus S]). száraz ágán terjedelmes (0"5 — 16 X 0'4 — 1*5 cm) fekete sztrómát alkot. (Szabó Z.) Ascus : 127 X 10 [x: spóra: 12— 13X6-5— 8-5 |x. 18 220 . M0E8Z G.: 37. Ustiilina maxiiiia (H a 1 1 e r) S c h r ő t e r : Pilze, Schles. 2 H. 465. — U. vulgáris T u 1. : Öel. Fung. Carp. (1863). II. 23, tab. III. fig. 1—6. — Winter: Pilze, 2 Abt. 869. Budapest, Jánoshegy, tölgyfa korhadt tönkjén. 38. Hypoxylon coccineum Bull : Champ. franc. 174. tab. 345 fig. 2. — Winter: Pilze, 2 Abt. 865. Budapest, Jánoshegy, bükkfa kérgen. űeniibafiidii. 39. Ustilago bromivora F i s c h e r de W. in Pringsheim. Jahrb. Bot. (1869—70) VII. 105. — Wint er: Pilze, 1 Abt. 91. Budapest, Grellérthegyen, a Bromus sterilis magházában. Július. Spóra átm. : 7 — 9 [j., fala igen gyengén pontozott. 40. Ustilago holostei de By in Pringsh., Jahrb. Bot. VII. 105. — Winter: Pilze, 1 Abt. 99. Budapest. Gellérthegyen, a Ilolosteum umhellatum tokjában. Május. (Filarszky). A spóra átm. : 9 — 13 |i, rendesen 12 {jl, sötétlila, falának léczei 0'7— 1 [J. magasak ; a hatszögletes mezők szélessége 2 — 3 [x. Hazánkból még nem közölték. 41. TJstilago hordei (Pers.) Kellerm. et Swingle, in Exp. Stat. Kansas St. Agric. Coll. (1891). — U. Jenseni Rostr. — U. Carho D C. pr. p. — U. segetum Pers. pr. p. Budapest, Hordeum cult. magházában (B e r n á t s k y, 1896). A spóratömeget a magház fala még takarja. Spóra átm.: 6 — 7'5 {x, fala igen vékony, teljesen sima. Az árpa másik üszökgombájától, az U. nuda (J e n s.) Kellerm. et Swingle=Z7. hordei Bref.-től nemcsak tel- jesen sima spórái különböztetik meg, hanem azon körülmény is, hogy spóratömegét a magház burka még sokáig fedi. E két gomba közt lényeges különbség van a csirázás módjában és a kouidiuiiiképzésben, a mit azonban az anyag régisége miatt nem vizsgálhattam. Brefeld. kutatásai előtt az árpa, a zab és a búza üszökgombáját általánosan U. Carho D C.-nak és ü. segetum Pers.-nak nevezték. Ily néven szerepel a hazai irodalomban az árpa üszökbetegsége is. 42. Ustilago hypodites (S c h 1 e c h t e n d a I) F r i e s : Svst. Myc. (1829) III. 518' — Winter: Pilze, 1 Abt 87. — S eh rő- té r: Pilze, Schles. 1. H. 267. Budapest, a Gellérthegy déli lejtőjén, az Agropyrum repens szárán. Júl. — szept. A spóra : 4"5 — 6 X 4*5 ;j., sima. Ugyanitt Mágocsy-Dietz S. is gyűjtötte 1883, június- ban. (Linhart: Fungi hung. Nr. 104). 43. Ustilago maydis (D C.) T u 1. : in Ann. se. nat. (1847) 3 sér. VII. 83. — Schröter: Pilze, Schles. 1. H. 271. — GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 221 U. Zeae-Mays Winter: Pilze, 1 Abt. 97. — U. Mays Zeae Magnus in Verh. Bot. Ver. Prov. Brandbg. (1896) XXXVII. 72. Budafok. A kukoricza himvirágzatában. Július. (Filarszky). A spóra: 10 — 13X8"8 — 10 [J-, barna, sűrűn tüskés. 44. Ustilago tritici (P e r s.) J e n s: om Kornsorternes Brand. (1888). — U. segetum P e r s. pr. p. — U. Carbo D C. pr. p. Budafok, a Triticum cult. kalászában. (Filarszky). Spóra: 4*5 — 7'oX4'5 — 6{i, rendes átm. : Q\l, gyéren és gyengén pontozott. Urediiiales. 45. Coleosporiuin campanulae (P e r s.) Lé v. in Ann. se. nat. (1847) sér. 3. VIII. 373. — Ed. Fischer. Ured. Schweiz. (1904) 443. Budapest^ Svábhegy, Gamxmnula raimncidoides élő levelén, uredo és teleuto. 46. Coleosporium melampyri (Rebent.) Klebahn. — Ed. F i s c h e r : Ured. Schweiz. 440. Budapest, Hűvösvölgyben, a Melamjíyrum nemorosum élő levelén alul, teleuto. Szept. Teleutospóra : 83 — 100X23[a, csúcsán a fal vastagsága: 13— 17[J.. 47. Melampsora allii-fragilis K 1 e b a h n. ;— E d. Fis cher : Ured. Schweiz. 481. Csepelsziget, Szigetszentmiklós mellett, Salix fragilis élő levelén alul, uredo. Okt. (Filarszky, K ü m m e r 1 e, M o e s z). Uredospóra : 20 — ^27 X 13 — 17, fala fent sima, lent sűrűen tüskésen pontozott. Parafízis : 40 — 50 X 15 — 18 |x, falának vas- tagsága 3 [l-ig. Morfológiailag egyezik a M. galanthi- fragilis Klebahn- val. A M. allíi-fragilis uredospórái azonljan — általában — kisebbek. 48. Melampsoraallii-populinaKlebahn. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 504. Csepelsziget, Szigetszentmiklós, (Filarszky, Ktt m m e rl e, Moesz) és Tököl mellett (Kümmerle, Szurák). Pojmlus nigra és P. deltoidea élő levelén alul, uredo és teleuto. Október. Uredospóra : 27 — 33 X 15—17, falának vastagsága 2 — 3 \i. ; csúcsán sima, különben aprón tüskés; teleutaspóra : 50 — 66 X 7 — 10 a, fala barna, fent nem vastagabb, mint másutt ; parafízis : 50—66 X 13—20 [X. 49. Melampsora helioscopiae (P e r s.) C a s t : Cat. pl. Mars. (1845) 205. — Ed. Fis cher: Ured. Schweiz, 508. Csepelsziget, Szigetszentmiklós mellett, az Euyhorhia lucida élő levelén, teleuto. Október. (F i 1 a r s z k v, K ü m m e r 1 e, M o e s z). Teleutospóra : 40—47 X 10—14 ^.' 18* 222 MOEsz 6.: 50. Melampsora larici-capreariim Klebahn.^ — Ed. Fischer: Ured. Scliweiz, 483. Budapest, Hűvösvölgy, a Salix Caprea élŐ levelén, felül teleuto, alul uredo. Okt. Teleutospóra : 30— 40X 10—17, falvastagsága felül 6— 7[j.; ui-edospóra : 16— 20X13— 17 ;j-. falvastagsága l"ő — 3"5|i, tüskéi Távolállók ; parafizis : 33 — 50 X 20 ;j.. 51. Melampsora Kostrupii Wagner — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 501. Csepelsziget, Szigetszentmiklós mellett, a Fopulus álba élő levelének alsó felületén uredo. Okt. (F i 1 a r s z k y, K ü m ni e r 1 e, M 0 e s z). Uredospóra: 23 — 27X17 — 20 ;j-, fal;inak bibircsei egymás- tól távol, cca 3 a nyire állanak; parafizis cca 50X23fJL. 52. Melampsorella svmphiti ÍD C.) Bubák in Centralbl. Bact. Paras. II. Abt. XII. — Bubák: Pilze Böhmens. (1908) 213. — Uredo symphiti D C. : Encycl. VEI. 232. Budapest, Aquincum, a Symphitum officináié élő levelének alsó felületén uredo. Május. (Filarszky, Szurák, Moesz). 53. Gymnosporangium clavariaeforme (Jacqu.) Rees. — W i n t e r : Pilze, 1 Abt. 233. — Ed. F i s c h e r : Ured. Schweiz. 383. Pilisszentivcm, a Juniperus commimis élő szárán gumós eltorzulást idéz elő. Ápr. (Filars/ky, Kümmerle, Moesz). A teleutotelepek nagysága 5 — 8X2 mm, teleutospóra: 73— 127X12—17 [J.. 51. Uromyces astragali (0 p i z.) S a c c. in Myc. Vénet. Spec. (1873) 208. — Bubák: Pilze Böhmens (1908) 39. — S c h r ö t e r : Pilze Schles. I. H. 308. — Uromyces eiqjhorhiae- astragalí Jordi in Centralbl. Bact. II. Abt. XI. 763 — 795. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 32. Budapest. Hűvösvölgy, az Astrafjalus fjhjciphyllus élő leve- lén alul, teleuto. Teleutospóra: 20— 25X 17— 20;j.. Csepelsziget, Tököl, az Astragalus viryatus Pali. élő leve- lének mindkét felületén, uredo és teleuto. Aug. (Kümmerle, Szurák). Uredospóra: 20 — 23'5 X 18 — 23'5 [j. ; teleutospóra: 16'5 — 20X15— 20 jx. Mivel az uredospórának csak 2 — 4 csiranyilása van, és nem 6 — 8, azért az Astragalus virgatus Uromycese is ide tartozik. 55. Uromyces caryophyllinus (Schrank) Schröter. — S a c c. : Syll. VH/H. 545. — Ed. Fischer- Ured. Schweiz, 11. — Bubák: Pilze Böhmens (1908) 47. ^ Klebahn kísérleti megíigy élései óta a Melampsora farinosa, M. epitea, M. mixta, M. vitellinae, M. tremulae, M. aecidinides és M. populina nevek gyűjtőnevekké váltak. Ilyen neveken szerepelnek a fűz és a nyárfán élő Melampsorák a hazai irodalomban és gyűjteményekben. GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 223 Csepelsziget, Szigetszentmiklós mellett, a Gypsophila fasti- giata L. élő levelén és szárán, teleuto. Okt. (F i 1 a r s z k y, K ü ni ni e r 1 e M o e s z). Teleutospóra : 20— 27 X 16—18 \i.. Hazánkból csak B á u ni 1 e r közli, ki DiantJms Armerián találta. 56. Uromvces fabae (P e r s.) de B y in Ann. se. nat. (1863) sér. 4. XX. 80. — Sacc: Syll. VII/H. 531. — Ed. F i s c h e r : Ured. Schweiz. 65. — Schröter: Pilze Schles. 1. H. 299. Budapest, a Római fürdőnél, a Vicia villosa élő levelének mindkét felületén, uredo. Szept. 57. Uromyces Fischeri-Eduardi P. Magnus in Ber, deutsch. Bot. Ges. (1907) XXV. 340. — Bubák: Pilze Böhmens. (1908) 37. — Uromyces pisi pr. p. — Uromyces Jordianus P. Magnus 1. c. 250. Budapest, Hűvösvölgy, a Vicia Kitaibeliana Rchb. élő levelén alul, teleuto. Szept. Az Uromyces ^íísi-től, melyhez a legközelebb áll, jól meg- különböztethető, mert teleutospórái általában valamivel nagyob- bak, sűrűbben és finomabban szemcsézettek. A legfeltűnőbb különbséget azonban a csiranyilást elzáró süveg mutatja, mely az U. 2?isi-nél erősen kiemelkedik, az U. Fischeri-Eduardi-níil azonban igen alacsony, lenyomott, keskeny. 58. ? Uromyces pisi (P e r s.) de B y in Ann. se. nat. (1863) sér. 4. XX. — Schröter: Pilze, Schles. 305. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 28. — - Aecidium euphorhiae G m e 1. pr. p. Budapest, az Euphorhia salicifolia élő levelén, főképpen alul aecidium. Május. (F i 1 a r s z k y). Az Euphorhia Cyparis- sias-on közönséges. Csupán az aecidium alapján, pontosabban meg nem hatá- rozható. 59. Uromyces scillariim (Grev.) Winter: Pilze, 1 Abt. 142. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 2. Vörösvár mellett, a Muscari comosum élő levelén, teleuto. Április. (F i 1 a r s z k y, K ü m m e r 1 e, M o e s z.) Teleutospóra : 18—27 X 15— 20 [x. Budapest, Gellérthegy, Muscari comosum élő levelén, teleuto. Május. (B e r n á t s k y). Teleutospóra 23—27 X 17—23 |x. Ugyané helyen Mágocsy-Die tz S. is gyűjtötte, ugyan- azon a gazdanövényen (Krypr. exsicc. Austr.-Hunu. Nr. 17). 60. Uromyces scutellatus (S c h r a n k) W i ii t e r : Pilze, 1 Abt. 144. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 40. Budapest, a Széchenyi hegyen, az Euphorhia pannonica élő levelének alsó felületén, uredo és teleuto. (F i 1 a r s z k y) és 224 MOEsz G. : a Kamara- erdőben, az Eiiphorhia Gerardiana élő levelén alul, teleuto. Aug. (F i 1 a r s z k y). Teleutospóra : 27 — SOX'-O — 27 u., teljesen sima, vagy igen finoman pontozott. {= forma C. Ed. F i s c h e r). 61. Uromyces valeriánáé (Schum.) Winter: Pilze, 1 Abt. 157. — Ed. Fischer: üred. Schweiz, 54. Pilisszentiván mellett az Egyeskőnél, a Valeriána offici- nalis élő levelén, aecidiuni. Ápr. (Filarszky, Kümmerle, M 0 e s z). Aecidiumspóra : 20 — 24 X 20 — 24 \l. Puccinia commutata Sydov7 nem lehet, mert ennek aecidiuinspórái kisebbek: 14—21 [1. 62. Puccinia absintliii DC: EncycI. VIII. 245. — Sydow: Mon. Ured. I. 11. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 188. Budapest, Hűvösvölgy, az Artemisia vulgáris élő levelének fonákján. 63. Puccinia agropyri EH. e t E v. : in Journ. Myc. (1892) Vn. 131. — Sydow: Mon. Ured. I. 823. — Ed. Fischer: üred. Schweiz, 350. — Aeciclium clematidis D C. Nógráduerőcze, Somoskai oldal, Clematis recta levelének fonákján aecidium. Június. (Filarszky). Kerepes, Clematis Vitaibán (B e r n á t s k y) ; Dorog, Eszter- gom vm. ; Clematis Vitaibán (Jávor ka). 64. Puccinia arrhenatheri (Klebahn) Eriksson, in Cohns Beitr. Biol. Pfl. (1898) VIII. 1. et (1901) 111. — Sydow: Mon. Ured. I. 729. — Ed. Fis eh er: Ured. Schweiz, 345. — Puccinia Magelhaenica P e y r. — Aecidium Magelhaenicum B e r k. Budapest, a Farkasvölgyben, májusban (Filarszky), a Sashegyen (Bernátsky). Mindkét helyen a Berberis vulgáris élő levelének fonákján, aecidium. 65. Puccinia bupleuri-falcati (D C.) Winter: Pilze, 1 Abt. 212. — Sydow: Mon. Ured. I. 364. —Ed. F i s c h e r : Ured. Schweiz, 123. Pesthidegkút, a Bupleurum affine S a d 1 e r élő levelének mindkét felületén és szárán, teleuto. Aug. (Jávorka). Teleutospóra : 27—40 X 20—23 [x. Visegrád, a Várhegyen, a Bupleurum affine élő növényén túlnyomóan, teleuto. Aug. (Jávorka). Uredospóra átm. : 20—23 |x; teleutospóra: 30—43X20—27(1. 66. Puccinia caricis (Schum.) R e b e n t : FI. neomarch. (1804) 356. — Sydow: Mon. Ured. I. 648. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 265. — Aecidium urticae Schum. Budapest, Aquincum, az Urtica dioica élő levelének leg- inkább alsó felületén és levélnyelén aecidium. Május. (Filarszky, Szurák, Moesz); Dobogókő, a Carex pnlosa Scop. levelén, teleuto. Május. (Filarszky). Teleutospóra : 43— 57X 13—20 [x. 67. Puccinia carlinae E, J a c k y, in Compos. Pucc. (1899) GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 225 59. — Öydow: Mon. Ured, I. 35. — E d. Fischer: Ured. Schweiz, 216. Budapest, a Svábhegyen, a Carlina vulgáris élő és her- vadó levelének mindkét felületén uredo. Június. Uredüspóra átm. ; 23 — 26 jj-. Áprilisban, a tavalyi elszáradt leveleken, S z u r á k a teleu- tót gyűjtötte. Teleutospóra : 33— 47 X 23— 37 a (Sydow-nál: 26—40 X 16-22 ji,.) 68. Puccinia coronata C o r d a : Icon. fung. (1837) I. 6. — Sydow: Mon. Ured. I. 699. — Ed Fischer: Ured. Schweiz, 373. Budapest, a Svábhegyen, az Aegilops ciUndrica Hőst élő és hervadó levelén kis sárga uredotelepek. Június. 69. Puccinia dispersa Erikss et Henu: Die Getreide- roste 210. — Sydow: Mon. Ured. I. 709. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 357. — Aecidium Asperifolii Auct. pl. — Puccinia Ruhigo-vera Auct. pl. Promontor — Kamaraerdő, a Lithospermum arvense élő levelén aecidium. (Bernát sky.) 70. Puccinia drabae Kudolphi in Linnaea (1829) IV. 115. — Hazslinszky: Magy. üszök és ragyái (1876)148. — Sydow: Mon. Ured. I. 512. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 138. — Baümler in Ann k. k. Nathist. Hofmus. (1899) 438. — Pucc. Hazsiinszhyi de Tóni in Sacc. Syll. VII. 692. Pilisszentiván mellett az Egyeskönél. a Draba lasiocarpa R 0 c h. élő szárán és a virágkocsányokon, Április. (F i 1 a r s z k y, K ü m m e r 1 e, M o e s z.) A teleuto-telepek sokáig maradnak az epidermis alatt s azt erősen felduzzasztják. Teleutospóra : 27—37 X 17—23 n. Hazánkban ezen, alpesi-arktikusnak tartott gombát, elsőnek Hazslinszky találta Kassa mellett a Draba AÍ20on-oi\. 1896-ban Holuby akadt reá Trencsén megyében a Draba aizoides-en. A harmadik megtalálója Bubák, ki a Domugled-hegyen Draba aizoides-en és a Suskuluj-hegyen. Herkules-fürdőnél a X>ra6a lasio- carpa-n fedezte fel. [Bubák in Növényt. Közi. (1907) VI. p. (25.)] 71. Puccinia falcariae (P e r s.) F u c k e 1 : Symb. myc. 52. — Sydow: Mon. Ured. I. 380. Ed. Fischer: Ured Schweiz 125. — Aecidium falcariae P e r s. Budapest, a Gellért-hegyen, a Falcaria Rivini élő levelén, túlnyomóan pycnidiumok, az aecidium még fejletlen. Május. (B e r n á t s k y.) 72. Puccinia gentianae (Strauss) Link: Spec. (1824) II. 73. — S y d 0 w : Mon. Ured. I. 340. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz 164. Pilishegy, a Mexikó alatti réten, a Oentiana cruciata élő levelén uredo és teleuto. Július. (J á v o r k a.) Uredospóra : 23—30 23//; teleutospóra 33-40X20-30//. 226 MOEsz G. : 73. Puccinia graminis Pers. Disp. Meth. (1797) 39 et Syn. 228. — S y d o w : Mon. Ured. I. 692. -Ed. F i s c h e r : Ured. Schweiz 243. — Aecidium herberidis Gmel., Pers., etc. Budapest,, a Svábhegyen, a Berheris vulgáris élő levelén alul, a levélnyélen, sőt az éretlen termésen is, aecidium. Június. Püisszentiván mellett, az Egyeskő fölött, a Poa nemoralis tavalyi növényén, teleuto és uredo. Április. (F i 1 a r s z k y, K ü m m e r 1 e, Moesz.) Teleutospóra : 26 — 66X13—28//, nyele sárgás színű és hosszú ; a teleutospórák közt akadnak kivételesen egy- és három- sejtűek is. 74. Puccinia lampsanae (Schultz) Fuck: Symb. myc. (1869) 53. — Svdow: Mon. Ured. I. 112. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz, 203. Budapest, a Svábhegyen, a Lampsana communis élő levelén, uredo. 75. Puccinia menthae Pers.: Syn. (1801) 227. — Sydow: Mon. Ured. I. 282. Ed. Fischer: Ured. Schweiz. 168. Csepelsziget, Szigetszentmiklós, a Mentha aquatica élő levelén alul, uredo és teleuto. Október. (Filarszky, Küm- merle, Moesz) Teleutospóra: 23—30X20—23/^. 76. Puccinia poarum N i e 1 s e n in Bot. Tidsskr. (1876) II. 26. — S y d 0 w : Mon. Ured. I. 795. — Ed. F i s c h e r: Ured. Schweiz, 361. — Aecidium tussilaginis Gmel. et Auct. pl. Budapest, a Tussilago Farfara élő levelén alul, aecidium (B ernát s ky). 77. Puccinia praecox Bubák in Verh. naturf. Ver. Brünn (1898) 4. — S y d o w: Mon. Ured. I. 67. — E d. F is c h e r: Ured. Schweiz, 211. — Bubák: Pilze Böhmens 74. Budapest, Hűvösvölgyben, a Crepis hiennis elszáradó szárán cs virágzatán, főképpen teleuto. Szeptember. Uredospóra: 23—27X23—27//; teleutospóra: 30— 43X 23—30//. Hazánkból még nem közölték. 78. Puccinia piinctata Link: Obs. Myc. (1816) 11.30. — Sydow: Mon. Ured. I. 213. Puccinia galii auct. non Pers. Ed. Fischer: Ured. Schweiz 332. — Syn.: Aecidium galii, Caeoma galii, Puccinia galiorum. Budapest, a Svábhegyen, Galium Mollugo var. 'pycnotrichum H. Br. élő levelének alsó felületén, uredo es teleuto. 79. Puccinia silenes S c h r o e t e r, apud W i n t e r : Pilze I. Abt. 215. — Schrőter: Pilze Schles. I. H. 317. — Sy do w: Mon. Ured. I. 559. — Bubák: Pilze Böhmens 66. — Puccinia Behenis Ed. Fischer: Ured. Schweiz 136. Budapest, a Svábhegyen, a Silene inflata élő levelén, uredo és teleuto. Június — július. GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 227 Uredospóra: 23-5— 28X20— 23-5'^. Teleutospóra: 30—33 K 16 5—23-5/.. 80- Fuccinia suaveolens (Pers.) Rostr. in Forh. skand. naturf. (1874) XI. — Bot. Zeit (1874) 556. — E d. Fischer: Urad. Schweiz 219. — Puccinia obtegens Sydow: Mon. Ured. I. 53. et 855. Budapest^ a Naphegyen, a Cirsium arvense élő levelén alul, uredo. 81. Puccinia yincae (D C.) Berk: En^l FI. (1836) V. 364. — Sydow: Mon. Ured. I. 338. — E d. Fischer: Ured. Schweiz. 167. Rákospalota és Promontor — Kamaraerdő, a Vinca her- bacea élő levelén alul, uredo. Május. (Bernátsky.) 82. Plira^midiuin potentillae (Pers.) K a r s t e n : Fung. Fenn. n. 94. ^et 593. — Winter: Pilze I. Abt. 229. — E d. F i s c h e r : Ured. Schweiz 410. Budapest, a Svábhegyen, a Potentilla recta élő levelén alul, uredo és teleuto. Június-július. Uredospóra : 20 — 23 X 16 — 21 //, a teleutospórák három- négvsejtűek ; a háromsejtű taleutospóra: 50 — 23//, a négysejtü: 60—63x23—26//. Ugyanazon a helyen évről-évre megjelenik. 83. Phragmidium subcorticiiiiii (Schrank) Winter: Pilze 1. Abt. 228. — Ed. Fischer: Ured. Schweiz 400. Nógrdduerőcze, Rosa sp. termésén terjedelmes caeoma. Június. (Filarszky.) Aurlcii la Hales. 84 Aiiricularia Auricula Judae (L.) S c h r ő t e r : Pilze Schles. I. 386. — Auricidaría sambucina Winter: Pilze 1 . Abt. 283. — Hirneola Aur. J. S a c c : Syll. VI. 766. Budapest, Városliget. Tretnellinea e . 85. Exidia glaiidiilosa (Bull.) Fries: Svst. myc. 11. 224. — Schrőter: Pilze Schles. I. H. 392. — W"^inter: Pilze 1. Abt. 285. Budapest, száraz tölgyfahasábon. Hynienoirtycetíneae. 86. Corticium comedens (N e e s) Fries: Epicr. syst. mvc (1836—38)565. — Winter: Pilze, 1. Abt. 331. — Schrőter: Pilze Schles. I. H. 421. Budapest, a Hűvösvölgyben, lehullott Quercus ágakon gyakori. A spóra: 17 — 22X6 — 7/i (ritkán ^ n-ig). 228 M0E6Z G.: 87. Stereum frustulosum F r i e s : Epicr. syst. myc. 552. — W i n t e r : Pilze. I. Abt. 342. — Thelephora perdix H a r t i g : Baumkranch. 90. tab. VI. — Sacc: Syll. VI. 545. Budapest, a Jánoshegyen, tölgyfán. (Tuzson, Moesz.) 88. Stereum hirsutiim (Willd.) Pers.: Obs. II. 90.— W i n t e r : Pilze I. Abt. 345. S c h r ő t e r : Pilze Schles. I. H. 427. Budapest, korhadó fán. 89. Craterellus cornucopioides (L.) Pers.: Myc. europ. II. 5. — Winter: Pilze, 1. Abt. 353. — S chr ő ter : Pilze Schles. I. H. 436. Vácz, a naszáli erdőben. (F i 1 a r s z k y.) 90. Irpex paradoxus (S c h r a d.) F r i e s : Epicr. 522. — Winter: Pilze 1. Abt. 365. Sistotrema piaradoxum Schrőter: Pilze Schles. I. H. 462. Budapest, Hűvösvölgy, száraz faágon. (K ü m m e r 1 e.) 91. Polystictus perennis (L.) Frie s : Syst. myc. I. 350. — Sacc: Syll. VI. 210. — Polyporus perennis Winter: Pilze 1. Abt. 446. — Ochroporus ^j. S c h r ő t e r : Pilze Schles. I. H. 488. Xógrddveröcze, Borbélyhegy. (F i 1 a r s z k y.) 92. Marasmiiis plancus : Fries: Epicr. 375. — Winter: Pilze 1. Abt. 512. — Sacc. Syll. V. 511. Budapest, a Hűvösvölgyben, tölgyerdöben, a földön. Április. Ezen ritkább gombát, hazánkból tudtommal csak H a z s- linszky említi. (Eperjes.) Fungi imperfecti. Sphaeropsidiales. 93. Phyllosticta campanulina Moesz, n. sp. Maculis variis, 1 — 5 mm diám., sordide albicantibus, rubiginoso margi- natis ; pycnidiis centre macalarum insidentibus. gregariis, puncti- formibus. epiphyllis, epidermide tectis, dein erumpentibus, globosis, epapillatis. 70 — 100 "■ diám., contextu membranaceo, parenchy- matico, fuligineo ; conidiis cylindraceis, anguste ellipticis vei panduriformibus, 4'5X1'5/'í, hyalinis, eguttulatis. In pagina superiore foliorum vivorum Campanulae x>ersi- cifoliae. Budapest, Zugliget, Apr. Tab. II. fig. 9. a — b. 94. Phyllosticta cruenta (Fries) K i c k x : FI. crypt. Flandr. 1. 412. — Sacc: Syll. III. 58. — AUe s che r : Pilze 6. Abt. 161. Budapest, Jánoshegyen a Polyyonatum odoratum (Mi 11.) Druce élő levelén. Július. Pycnidium átm. : 70—145//; konidium : 12—16X6—9/^ (rendesen 7//); konidiumtartó : 10—18X3—4-5^/. GOMBÁK BUDAPE6T ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 229 S a c c. és utána Allescher is a pycnidiumot nyílás nél- külinek mondja. Tényleg azonban van nyílása, melynek átmérőjét 15 — 17/'-nek mértem. 95. Phoina adonidis Moesz n. sp. Pycnidiis sparsis, epi- dermide tectis, depresso-globosis, nigris, cca 200/^. diám., epa- pillatis. ostiolo 50 — 60// diám., contextu parenchymatico, fiüigineo; conidiis curvulis, semilunaribus, utrinque acutiusciiHs, 8'8 — 15 X 3 — 45 'J., continuis, hyalinis, minute guttulatis. Habiíat in petiolis siccis Adonidis vernalis. Apr. Prope pagum Pilisszentiván. Tab. II. fig. 6. a — b. 96. Phoma polygramma (F r i e s) S a c c : Syll. III. 130. — Allescher: Pilze 6 Abt. 270. Budapest, Hűvösvölgy, a Ballota nigra száraz kóróján. Januárius. A parányi pycnidiumok sokasága a Ballota kóróján feltűnő fekete, hosszúkás foltokat alkot. Pycnidium átm. : 50 — 133/^; konidium : 3—7*5X2 — 4'5/>f, színtelen, némelyek csúcsában 1 — 1 apró olajcsepp is van. Hazánkból még nem közölték. 97. Phoma iirticae Schultz. et Sacc: Öyll. IH. 140. — Schultzer: Illustr. Fung. Slav. No. 700. — Allescher 1. c. 6. Abt. 326. Budapest, a Svábhegyen, az Urtica dioica száraz kóróján. Pycnidium átm.: 140 — 360 /a rövid papillával; konidium: 4"5— 7"5Xl'5 — 2*5//, csúcsában 1 — 1 apró olajcseppel. Közel áll a Phoma acuta Fu eke l-hez és csakis a koni- dium nagyobb méretei miatt azonosítom a Ph. urticae-wdl. 98. Yermicularia Dematium (Pers.) Fries var. fennica Karst: Symb. myc. fenn. XX. 95. — Sacc: Syll. X. 223. — - Allescher 1. c. 6. Abt. 496. Budapest, a Svábhegyen, a Heracleum Sphondylium száraz szárán. Május. Pycnidium átm.: 140 — 215/^, kúpalakú, ha víz éri: nyílása kitágul és csészeszerú alakot ölt ; serte hossza : 215 «-ig, széles- sége alul 10//; konidium: 20 — 27X3/^, színtelen, csúcsai hegyesek, begörbültek; konidiumtartó : 16—26X3 — 3"5//. Még nem közölték hazánkból. 99. Verraicularia eryngii (Corda) Fuck: Symb. myc. 374. — Sacc: Syll. Hl. 227. — Allescher: 1. c. 6. Abt. 502. Budapest, a Kis Gellérthegyen, az Eryngium campestre száraz szárán alul. Április. Pycnidium átmérői: 143 — 715X100 — 430//; a serte hossza 286/v.-ig; konidium: 6 — 18X3/^, színtelen, tompa csúcsokkal; a konidiumtartó: 22—44X3 — 4'5/^. Ezen faj pycnidiumai sok- szor csésze-, sőt tányérszerűen kiterültek, úgy hogy az itt közölt két Vermicularia sokban hasonlít akár a Colletotrichum, akár az Amerosporium génusz egyes tagjaihoz. 230 MOESz G.: 100. Cytospora broiissonetiae M o e s z n. sp. Stromatibiis gregariis, subcutaneis, dein erumpeiitibus, periderniio laciniis irregulariter fissis cinctis, 0'8— 17 mm diám., e basi orbiculari compresso-conoideis, atris, poro in disculo, unico, multilocularibus, loculis radiatim ordinatis ; conidiis cylindriciS; allantoideis, 4'5 — 7'5X1 — 2/', plerumque 5 — 6x1*5/^, hyalinis; conidio- phoris ramosis, 14—22// longis. Hab. in ramis corticatis Broussonetiae papiriferae. Budapest. Tab. II. fig. 10. a— c. 101. Cytospora juslandina Sacc: Michelia II. 264. — S a c c : Syll. 'lll. 267. — A 11 e s c h e r 1. c. 6 Abt. 584. Budapest^ a Svábhegyen, kertben, a Juglans regia száraz ágain. Konidium : 4"5 — 6"5 X 1 /'■; konidiumtartó : 10— 14X 1 //. 10. Cytospora loranthi Moeszn. sp. Stromatibus gregariis, subcutaneis, epidermidem granulato inflantibus dein erumpentibus, e basi orbiculari compresso-conoideis, atris, basin 0'7— 09 mm diám., poro in disculo unico, multilocularibus, loculis plus-minusve radiatim ordinatis vei sine ordine stipatis, intus viridulis ; conidiis allantoideis, 6 — 8 X 1'5 — 2 /i, hyalinis ; conidiophoris simplicibus, üliformibus, tennuissimis, 14 — 18// longis. Hab. in ramis corticatis Loranthi europaei. Budapest, Zugliget. Tab. n. tig. 11. a— d. 103. Cytospora seselis M o e s z n. sp. stromatibus laxe gregariis, depressis, cca 1 mm longis, 0"5 mm latis, disco erum- pente nigrocinereo, plurilocularibus, loculis irregulariter dispo- sitis ; conidiis allantoideis, 6 — 7X1"5/^, hyalinis; conidiophoris ramosis, 22 // longis. Hab. in caulibus siccis Seselis glauci. Jun. Budapest, Svábhegy. 104. Placosphaeria campanulae (D C.) B a u m 1 e r in Cryptfl. Pressb. Com. (1887) 10. — A 1 1 e s c h e r : 1. c. 6 Abt. 538. Budapest, Svábhegy, a Campanula rapunculoides élő levelén alul. Június — ^július. Konidium: 3'5 — 4*5X1 — 1"5//; konidium- tartó: 8-12X1—2//. 105. Yerniiculai-iella drabae Moeszn. sp. Pycnidiis super- ficialibus, subglobosis, atris, 214 — 286//. altis, 214 350// latis, ostiolo 13 — 14// diám., pilis vestitis, contextu dense parenchy- matico, atio-griseo ; pilis fuligineis, divergentibus, plus-minusve rigidis, simplicibus, multiseptatis, apicem versus pallidioribus, fere hyalinis, 70 — 200// longis, 6 — 7"5// crassis; conidiis multi- formibus : anguste fusoideis, cylindraceis, acicularibus, subclavatis, 14 — 24X1*5 — 2'5 //, hyalinis, obsolete 1-septatis, ad septum non consirictis, 4 guttulntis. Hab. in foliis caulibusque siccis Drahae lasiocarpae Ro eh. Apr. Budapest, Zugliget. Tab. n. fig. 3 a— b. GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 231 106. Diplodia macrostoina L é v. : in Ann. se. nat. (1846) 3 sér. V. 291. — Sacc: Syll. III. 450. — A lle s c h er : 1. c. 7. Abt. 123. Budapest, Gellérthegy, a Ficus Carica száraz ágán. Szept. A pycnidiumok a kéreg alatt seregesen, gyakran egymással érintkezve jelennek meg, később áttörik a kérget ; alakjnk gömb, kup, vagy összenyomottan gömbös és kúpos; átm.: 210 — 500//. A konidiumok eleinte egysejtűek és színtelenek, később két- sejtűek és sötétbarna színűek, olajcseppet nem tartalmaznak, középen rendesen befűzödéssel, visszás tojásdadok vagy ellip- tikusak, tompa vagy kerekített csúcsokkal, 16 — 23'5X6'5 — 10/'; konidiumtartó hossza : 10 — 13 /-, vékony. Részletesebb leírását azért közlöm, mert L é v e i 1 1 e csak igen hiányosan irta le. 107. Septoria clematidis Rob. et Desm. in Ann. se. nat. (1853) 3 sér. XX. 93. — Sacc: Syll. III. 524. — Allé s eh e r: 1. c. 6. Abt. 761. Budapest^ Svábhegy, a Clematis Vitaiba élő levelén, fel- tűnő, feketés színű, szögletes foltokban. Június — ^.július. Pycnidium átm.: 56 — 83//; a konidium : 53 — 83x3 — 4/^ egyenes vagy különféleképen görbült. 1 — 4-sejtű. 108. Septoria ligustri (Desm.) Kickx: Flór. crvpt. Flandr. I. 354. — Sacc: Syll. 497. — Allescher: 1. é. 6 Abt. 805. Budapest, Zugliget, a Ligustrum vulgare tavalyi levelén, leginkább a felső felületen, szennyesfehér foltokban, melyeket barnásvörös karima határol. Pycnidium átm.: 43—86/"; konidium: 12— 22X 1"5— 3 /i. Saccardo a konidiumokat 15 ,"■ hosszúság mellett csak 1 // széleseknek találta. Hazánkból még nem közölték. 109. Septoria popiili Desm.: 10 Not. 5. p. 11. — Sacc: Syll. III. 502. — Allescher: 1. c. 6. Abt. 834. Csepelsziget, Tököl mellett, a Popidus nigra élő levelének mindkét felületén. Augusztus. (Kümmerle — Szurák.) Pycnidium átm. : 100—200 //, tág nyílással ; konidium : 33 — 50X3 — 4/><, színtelen, cseppek nélkül, kétsejtű. 110. Bhabdospora er.yngicola Ond. et Syd.: Contrib. knowl. fungi in Koning Akad. Wetensch. Amsterdam (1900 nov. 21.). 339. — Bh. Oudemansii P. H e n n in Hedwigia (1900 okt. 30.) (164) — non Allescher: Pilze 6 Abt. 917. — Sacc. et S y d 0 w : Syll. (1899) XIV. 978. — Allescher: Pilze, 7 Abt. 906.— Rh. eri/ngii Oud. : Contrib. FI. myc. Pays-Bas (1901) XVII. 277 — non Sydow in Hedwigia (1900) 129. Pilisszentiván és Vörösvdr közt, az Eryngium campestre száraz kóróján. Április. (Filarszky, Kümmerle, Moesz.) Pycnidium átm.: 143 — 214 n, nyilasának ármérője 28 — 43/í; a konidiumok egysejtűek, felfelé vékonyodók és felül görbültek, 232 M0E8Z G.: 17 — 24Xl'5/'!, színtelenek, olajcsepp nélkül; a konidiumtartó ágas, alsó sejtjei szélesek, cca : 4— 4'5/^. Hazánkból még nem közölték. Oudemans találta Hollandiában, az Eryngium maritimum szárán. Ennek konidiumai valamivel hosszabbak: 28 — BOXl'S/^. Bár Saccardo és Allescher idézett munkáiban e gomba Rh. Oudemansii néven szerepel, mégis vissza kellett térni a Eh. eryngicola névhez, mert két gomba nem viselheti ugyanazt a nevet. Allesch er ugyanis a Septoria Oudemansii S a c c. {= Septoria poae Oudemans — non Septoria poae Cattaneo) gombát 1900-ban, a Bhahdospora génuszba helyezte át. Ugyan- ezen évben (1900 okt. 30.) P. H e n n i n g s a Eh. Erynqii 0 u d-t, Rh. Oudemansii-nek nevezte el. Tekintettel arra, hogy Saccardo még 1884-ben foglalta le Oudemans nevét a Sejjtoria poae 0 u d. számára, azért az Oudemansii név inkább illeti meg a Foa Rhahdospóráját. 111. Phiyctaena lappae (K a r s t.) S a c c. : Syll. HL 595. — Allescher: 1. c. 6 Abt. 939. — Septoria lappae K a r s t e n in Hedwigia (1884) 58. Budapest, a Hűvösvölgyben, az Arctium major száraz kóróján. Márczius. Pycnidiumok nagy mennyiségben, seregesen az epidermis alatt, átm. : 200^ — 300 //, a pycnidium saját fala csak oldalt látszik jól, fent és lent egybeolvad a kéreg szövetével; a konidiumok fonál- szerűek, többé-kevésbbé ívesen vagy sarlósán görbültek, főképpen egyik végükön, 22 — 30 X 1"5— 2 ,n (Kar s t e n-nál : 18—24 X 1 «j. Hazánkból még nem közölték. Finnországból és Franczia- országból ismeretes. 112. Polystigmina rubra (Desm.) Sacc. : Syll. HL 622.— Allescher: 1. c. 7 Abt. 315. Nógráduerőcze: a Prunus domestica élő levelén. (Filarszky.) Budapesten is közönséges. 113. Melasmia acerina Lé v. in Ann. se. nat. (1846) 276. — Sacc: Syll. HL 637. — Allé sch er: 1. c. 7 Abt. 371. Nógráduerőcze.^ az Acer campestre élő levelén. (Filarszky.; Budapesten is közönséges. 114. Sporonema rameale Desm. var. crassispora Moesz n. var. Pycnidiis 140 — 430 /^ diám. ; conidiis oblongis, multiformibus 12—18 X 6 — 6"5 fjt, rectis, hyalinis, 2 — 3 guttulatis ; guttulis magnis, rubescentibus ; conidiophoris simplicibus vei ramosis, 37 — 45 X 4-5—6 //. Hab. in ramis siccis Samhuci nigrae. Budapest, Zugliget Apr. A specie Desm. crassitie conidii diífert. Apud Desm. dimensiones sünt: 10 — 15x2'5//: apud var. crassispora amáem: 12-18 X 6-6-5 /... Tab. H. fig. 5 a— b. GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 233 Melanconiales, 115. Gloeosporium microstromoides M o e s z n. sp. Maculis cinereis ; acervulis sparsis, epidermide tectis, dein erumpentibus ; conidiophoris clavatis, cylindraceis vei ovatis, hyaliuis, 10 — 30 X 5—9/^, ex hyphis coniothecioideis flavo-fuscis oriundis; conidiis 2 — 8, plerumque 6 — 8 in apice basidiorum, frequenter annu- lariter ordinatis, obovatis, ad basin saepe attenuatis, hyalinis, 5-8 -6-6X3— 5//. Tab. II. fig. 7. a— b. Hab. in capsulis maturis Catalpae bignonioides. Apr. — Majo. Budapest. Basidiumszerü konidiumtartói és konidiumainak sokszor sza- bályosnak látszó elhelyezkedése a konidiumtartókon a Hynieno- myceta-félékre emlékeztetnek (Microstroma génusz). Hasonló Cfloeosporiumot Saccardo is megfigyelt már, nevezetesen kettőt, ú. m.: a Gl. tubercularioides Sacc. és a Gl. pachyhasium Sacc-t. 116. Oloeosporium sisymbrii Moesz n. sp. Maculis sparsis, oblongis, 50 — 430 X 30 — 85 ,«, fusco-nigris ; acervulis epidermide tectis, dein erumpentibus, strato proiigero minute parenchymatico dilute fuligineo, cellulis superficialibus hyalinis, 7 — 10X3 ,n, vertice apiculato conidiigeris ; conidiis elongato ellipsoideis, 7 — 13X2 — 3/i, eguttulatis, hyalinis. Hab. in caulibus emortuis Sisymhrii strictissimi. Budapest, Hűvösvölgy, Januario. Tab. II. fig. 8 a— b. 117. Naemospora microspora Desm. in Ann. se. nat. (1830) XIX. 271. tab. V. fig. 1. — Sacc: Syll. III. 747. — Allescher: 1. c. 7 Abt. 537. Budapest., Quercus és Salix kérgén. Konidium: 4 — 5'8X 0-5— 1-5 «. 118. Colletotrichum gloeosporioides Pénz: Fung. Agru- micoli (1882) II. 6. — Sacc: Syil III. 735. — Sacc: Fungi italici. tab. 1188. — Alles eh er : 1. c 7 Abt. 558. Budapest., kertben, a Hedera Helix élő levelén. Július. (Degen.) Konidium: 15—18 X 3*5— 5 «; konidiumtartó hossza 22 //-ig, szélessége: 45 — 7'5,«; a füstbarna szinú egyenes serte hossza 75 /^-ig, szélessége 7'5 «-ig, 1 — 3 harántfallal. Eddig csak a Citrus levelén találták Olaszországban. A Hedera Helix levelén előforduló var. Hederae P a s s e r-val nem azonosítható, mert ennek sertéi mindig egysejtűek és csa- varodottak. 119. Cryptosporium seselis Moesz, n. sp. Acervulis gre- gariis, discoideo-conicis, 143 — 430/^ diám., saepe confluentibus, nigris, sub lente fuscis, epidermide tectis, dein ore 13 — 33 f. diám. pertusis ; conidiis falcatis, utrinque acutiusculis, 22 — 25 X 234 MOEsz G. : l'S — 2//, liyalinis, continiűs, conidiophoris fasciculatis, ramosis, ram is filiformibus. Hab. in caulibus siccis Seselis glauci, ni. Maio. Budapest, Svábhegy. Valde aftine Ehabdosvorae seselis Hollós, sed propter pycnidia deficientia ad Cryptosporium pertinet. Tab. n. 13. a— b. 120. Cylindrosporium heraclei (L i b.) v. H ö h n e 1 in Sitzber. Akad. Wiss. Wien. Math.-nat. (1906) CXV. Abt. 1. p. 676. — Cíjl. hamatum B r e s. in V o s s. Myc. Carn. IV. 256. — Allescher: 1. c. 7 Abt. 726. Budapest, Sváb-hegy, a Heracleum Spliondylium élő levelén felül, június— július. Konidium: 33—70X3—5/^, 1— 4-sejtű, szín- telen, különféleképen görbült, tartalma szemcsés. Hazánkból Bubák közli elsőnek (Csernavölgy, Herkules- fürdő mellett). 121. Libertella faginea Desm. in Ann. se. nat. (1830) XIX. 276. tab. V. fig. 5. — Sacc. : Syll. III. 744. — Allescher: 1. c. 7 Abr. 735. Budapest, Jánoshegy, a Fagus silvatica kérgén. Kyphoniycetes. 122. Moniiia fnictigena Pers.: Syn. (1801) 693. Sacc: Fungi it. tab 848. — Syll. IV. 34. — Lindau apud Rbh. Kryptfl. 1. Bd. 8 Abt. 57. Budapest. Rothadó almán. 123. Oidium erysiphoides Fries: Syst. Myc. (1832) m. 432. — Sacc: Syll. iV. 41. — Lindau: 1. c 8 Abt. 79. Budapest. Evonymus japonica élő levelén. (S i m o n k a i, M 0 e s z.) 124. Oidium monilioides (N e e s) Link: Spec plánt. (1824) L 122. — Sacc: Syll. IV. 46. — Lindau: 1. c 8 Abt. 78. Erzsébetfalva. Hordeum vulyare élő levelén. Június. (Koszilkov.) 125. Ramiilaria macrospora Fres. : Beitráge z. Mvc. (1863) m. 88. — Sacc: Syll. IV. 211. — Lindau: 1. c 8 Abt. 508. Budapest, Svábhegyen, a Campjanida rapunculoides élő levelének fonákján. Június — július. Konidium hoss/.a: 13 — 40/.*, rendesen 16 — 30//; szélessége: 3 — 7//, rendesen 5//; színtelen, 1 — 2-sejtú; a konidiumtartó : 30—60 X 3—5 r-. 126. Ramularia Tulasiiei Sacc: Michelia (1879) I. 536. — Sacc: Fungi it. tab. 1006. — Lin d a u : 1. c. 8. Abt. 457. — Isariopsis Grevilleana S c h r o e t e r : Pilze Schles. H. 495. Budapest., kertben, a Fragaria cult. elő levelén. Május. Konidium: 22 — 37X3 //, 1 — 2-sejtü ; konidiumtartó: 22—37 /A GOMBÁK BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKÉRŐL 235 127. Torula abbreviata C o r d a : Icones (1837) I. 8. — Sacc: Syll. IV. 256. — Lin d;iu: 1. c. 8 Abt. 575. Budapest. A Catalpa hignonioides tokjának felületén. Konidium átm.: 6'5 — 7'5/^; 2—4 konidium egy sorban. 128. Cladosporinm aecidiicola T h ü m e n in Myc univ. n. 378 (1876)— Sacc: Syll. IV. 368. — Lindau: 1. c. 8 Abt. 806. Budapest. Euphorhia salicifoUa aecidiumán. Május. (Filarszky.) Konidium: 9—18X3 — 4-5/^, rendesen kétsejtű, gyakran háromsejtü, a fonál szélessége : 3—4*5 «. 129. ? Cladosporium bignoniae S c h v. Syn. Amer. bor. n. 26(X). — Sacc: Syll. IV. 353. Budapest, a Catalpa hignonioides termésén. 130. Cladosporium epiphyllum (P e r s.) Mart.: FI. Eri. (1817) 351. — Sacc: Syll. IV. 360. — Lindau: 1. c 8 Abt. 804. Budapest, a Hedera Helix elhalt levelén. Különben is gyakori. 131. Cladosporium herbarum (Pers.) Link in Mag. Ges. Nat. Fr. Berlin a816) 37- — Sacc: SyU. IV. 350. — Lindau: 1. c 8 Abt. 800. Budapest. Korhadó, elhalt növényi részeken közönséges. 132. Coniothecium eryngii M o e s z n. sp. Caespitulis dense gregariis, primo epidermide tectis, dein erumpentibus, fuligineo- atris, cca 70 //. diám., 33 — 270 n longis ; conidiis fuscis, multi- glomerulatis, subglobosis vei angulatis, crasse tunicatis, 13 — 14 x 8 — 10 /^, glabris. Hab. in caulibus emortius Eryngii campesiris. Budapest. In caespitulis speciel similis,id est Coniothecium heraclei Oud. cellulae 4 — 12 tantum adsunt, dum Coniothecii eryngii cellulae numerosae sünt. Tab. n. fig. 12. 133. Alternaria nucis M o e s z n. sp. Efifusa, indeterminata, fumigata; hyphis flexuosis, irregulariter ramoso intricatis, glabris vei asperulis, dilute fuscis, dilute olivaceis griseis vei fuligineis, septatis, 2*5 — 5 fjí crassis ; conidiis polymorphibus, globosis oblongisve, glabris vei asperulis, fuscis, olivaceis, fuligineis, catenulatis vei disjunctis, saepius terminalibus, solitariis, continuis vei transverse 1 — 4 et longitudinaliter 1-septatis, plerumque 20 — 23X10 — 13/', denique 30— 43 X 16— 23 /^. Habitat in nuce Jiiglandis regiae in superficie endocarpii ossei et in facie interiori mesocarpii viridis. Fungus endocarpium osseum tenuius faciens. Differt ab Alternaria hispida (H a r z) Oud. conidiis mino- ribus, magis regularibus et parum septatis. Budapest, (leg. Kardos Árpád.) Tab. n. fig. 1. 19 236 MOEsz G.: 134. Cercospora ferruginea F u c k. in F r e s e n. : Beitr. z. Myc. (1863) m. 93. — Sacc: Syll. IV. 444. — Liudau: 1. c. 9 Abt. 139. Budapest, a Hűvösvölgyben, az Artemisia vulgáris élő leve- lének fonákján. Konidium: 16 — 83 X 6 — 7/^, színtelen, világosbarna, füstszínű. 135. Cercospora radiata Fuck. : Symb. Myc. (1869) 354._Sacc.: Syll. IV. 438. — Lindau: l c. 9 Abt. 110. Budapest, a Svábhegyen, az Anthyllis Vulneraria élő levelén. Június. Konidium : 50 — 83 X 5—6 /^, 4—6 harántfallal ; a konidium- tartó hossza 266 /^-ig, szélessége 3'5 — 7 /t. 136. Cercospora violae Sacc. in N. Giorn. Bot. It. (1876) VIII. 187. — Sacc: Fungi ital. tab. 651. — Sacc: Syll. IV. 434. — Lindau: 1. c 9 Abt. 121. Budapest, a Svábhegyen, a Viola álba élő levelének mindkét felületén. Június — ^július. Konidium hossza : 150—200 fi, (rövidebbek, mint a diagnó- zisban). 137. Tuberculina persicina (Ditm.) Sacc: Fung. ital. t. 964. — Sacc: Syll. IV. 653. Budapest, a Tussilago Far fara levelén, a Puccinia poarum aecidium telepeiben. (Bernátsky.) 138. Tubercularia vulgáris Tode: Fungi Mecklenb. (1790) I. 18. — Sacc: Syll. IV. 638. Budapest, a Svábhegyen, száraz faágon. Június. 139. CylindrocoUa urticae (Pers.) Bon.: Handb. d. Myc (1851) 149. — Sacc: Syll. 674. Budapest, a Svábhegyen, az Urtica dioica száraz kóró- ján. Május. Konidium: 9—18X2—3//. 140. Fusarium sambuciimm Fuck.: Symb. Myc. (1869) 167. — Sacc: Syll. IV. 695. Budapest, la, Zugligetben, a Samhucus nigra élö ágán. Apr, Konidium : 27 — 43 v 3—5 //, 1— 3-sejtű. Mycelia sterilia. a) Selerotiuin Seinen Tode: Fung. Mecklenb. (1790) 1.4. tab. I. fig. 6. — Sacc: Syll. XVI. 1142. Budapest, kertben, a Juglans regia földön heverő, korhadó levelén alul. Április. GOMBÁK BUDAPEST É8 KÖRNYÉKÉRŐL 237 A II. tábla magyarázata. — Erklárung der Tafel II. 1. Altemaria nucis Moesz 7i. sp. 250'!. 2. Didymella adonidis Moesz n. sp. a) perithecium 100/1. h) ascus 400/1. c) spóra 600/1. 3. Vermiculariella drabae Moesz n. sp. a) pycnidium 60/1. h) conidium 500/1. 4. Didymella eryngii Moesz n. sp. a) perithecium 60/1. h) ascus 200/1. c) spóra 500/1. 5- Sporonema rameale Desni. erassispora Moesz n. var. a) pycnidium 20/1. h) conidium 600/1. 6. Phoma adonidis Moesz n sp. a) pycnidium 50/1. h) conidium 600/1. 7. Gloeosporium microstromoides M o e s z n. sp. a) acervulus 100/1. h) acervulus 500/1. 8. Gloeosporium sisymhrii Moesz n. sp. a) acervulus 50/1. h) conidium 600/1. 9. Phyllosiicta campanulina Moesz n. sp. a) pycnidium 100/1. b) conidium 800/1. 10. Cytospora broussonetiae Moesz n. sp. a) pycnidium 15/1. b) pycnidium 15/1. c) conidium 800/1. 11. Cytosphora loranthi Moesz 7i. sp. a) pycnidium 25/1. b) pycnidium 25/1. c) pycnidium 25/1. d) conidium 800/1. 12. Coniotheeium eryngii Moesz 7i. sp. 150/1. 13. Cryptosporium seselis Moesz n. sp. a) pycnidium 100/1. b) conidium 500/1. (A szakosztálynak 1909 február lü-én tartott üléséből.) 19* 238 SZALÓKI RÓBERT Szalókí Róbert; Adatok Szcpes vármegye flórájához. Doktori értekezésem^ kidolgozásakor lehetőleg azon voltam, hogy „élő növény" képezze búvárkodásom tárgyát, s hogy az egyes fajokat eredeti termőhelyükön keressem fel. Lévén egyik czélom az is, hogy „az egyes fajok levélanatomiájából, mint okozatból, kiindulva, keressem a természeti hatások s a levél belszerkezete közti viszonyt, mint ok- s okozati összefüggést — a mennyire az a már teljesen kifejlődött levélből éppen lehet- séges". Az e szempontból tárgyalt fajok közül ez alkalommal csak az Andromeda polifolia L,, Arctostaphylos officinalis Wi m m. e t Gr ab. és a Leduni palustre L. fajokra terjeszkedem ki, mint olyanokra, a melyeknek a Szepességen való elterjedésére nézve nemcsak új, hanem egyszersmind jelentékeny adatokkal is szol- gálhatok. Kezdem pedig a,z Ardostaphylos officinalis Wi mm. et Grab. fajjal, a melyről Sagorski és Schneider^ azt mondja : „Bei Schmecks vereinzelt, bei Lucsivna háufig (Sf.) ; bei Teplic (Hazsl.) ; bei Schlagendorf (Mauksch) " . A mellett, hogy annak idején (1901-ben) a Lucsivna s TepKcz közti helyeken én is gyűjtöttem belőle ^ — a lucsivnai Babahegy némely kiálló, csupasz mészszikláján Dryas octojjetala L. társaságában ^ — mint új termőhelyet első sorban a káposztafalvi hegyeket emHtem, a hol az Arctostaphylos helyenként, pl. a Nagy-Szokol szurdok felső peremén, a napsütötte mészsziklákat gyep módjára borítja. Ada- tok a hazai Erica-félék ökoloyiájához czímü fejezetben jellemeztem is ezt a fajt olyképen, hogy : „A szó szoros értelmében vett száraz talajhoz való alkalmazkodásra typikus példának beiUik a mésztalajon élő Arctostaphylos^ metynek csupasz, földre terülő levelei helyt állanak részint a nap erős insolatiójával, részint pedig a mésztalajból kisugárzó meleggel szemben. E levelekben ^Róth R. : A hazai Erica-félék összehasonlító levélanatomiája. Kolozsvár, 1902. - Sagorski E. und Schneider G. : Flora der Centralkarpathen. Leipzig, II. 1891, p. 375. ^ Hazslinszky Frigyes: Éjszaki Magyarhon Viráaya, 1864, p. 164. ,A szepességi Teplicztöl kezdve nyugat felé, a Kis-Táti'án több helyen." ^Kalchbrenner Károly (Jelentés Szepes megyében 1863. évben tett természettudományi utazásról. Math. és Természettud. Közlemé- nyek III. p. 111.) ez érdekes előfordulásról a következőket irja : , Magán az éles hegygerinczen (t. i. a Babahorán) Arctostaphylos officinalis által lépettem meg. mely növény a Szepesség többi részeiben egészen idegen, de itten tömött, messzire nyúló pázsitokat képezve, fényes zöld, puszpáng- féle leveleivel a kopár sziklát bevonja ; — úgyszintén Dryas octopetala által, melynek előjövetele oly mélyen fekvő helyen valóban feltűnő". ADATOK SZEPE8 VÁRMEGYE FLÓRÁJÁHOZ 239 a szellőztető rendszer erősen redukálódik — a mi első sorban transpiratio ellen való védekezésre vall — a mechanikai- s bőr- rendszer feltűnő módon vaskos, a csoportosan elhelyezett légző- nyilások pedig a már említett cuticularis gyűrűvel szabályozhatják a transpiratiót". 1903-ban azonban ráakadtam a Magas-Tátrában is — leg- inkább Yaceinium Vitis idaea L. és Calluna vulgáris Salisb. társaságában — még pedig a Felka patak meredek balpartján, közvetlenül a Klotild-út alatt és fölött is, de csak elszórtan ; s egy évvel rá még feljebb ugyancsak ebben a völgyben : a Kis- Kereszthalom ^ délnyugati lejtőjén, a hol, Larix decidua M i 1 1. és Juniperus nana Willd. csemeték alatt elterülve, összefüggő gye- pet alkot. Mindeme helyeken a talaj granithomokos s törmelékes, és így már anyagánál fogva is, főleg azonban lejtős, valamint délnyugati fekvésénél fogva száraz. Humusrétege pedig egyik termőhelynek sincsen. Ez a két utóbbi adat tehát, míg egyrészt főleg S c h e r f e 1 V. Aurél magas-tátrai adatait igazolja.- addig másrészt arról is tanúskodik, hogy az eddig szinte tipikusnak vett „meszet elbíró" Arctostaphylos megélhet a magasabban fekvő „száraz" granittalajon is.^ S beéri azzal a minimalis Ca mennyiséggel, a mely a gránitban általában előfordul. A másik s nem kevésbbé érdekes tagja a hazai Erica- f eleknek: az Andromeda polifolia L., a mely Sagorski és Schneider szerint „In Torfsümpfen am Csorber See (Sf. !!)" fordul elő. A kettős I-jel azt jelenti, hogy ők ketten maguk is szedték. Ugyanitt én magam is szedtem, a ScherfelV. Aurél- közölte útbaigazítás nyomán, mégpedig a Csorbái tó egják lápos szögletében, a hol csak gondos keresés mellett lehet ráakadni. E termőhely azonban, valamint maga az egész tó környéke is, már Liptó vármegye határába esik ; s így a szepesi Magas-Tátrára nézve, mint új, eddig még nem közölt adatra egyes-egyedül csak a dr. Filarszky Nándor Nemzeti Múzeumi osztályigaz- gató úr gyűjtésére hivatkozhatom, a ki Andromeda polifolia-i a fehérvízmenti lápokon és a matlárháza-melletti nagyterjedelmű lápon is — itt Comarum palustre L. társaságában — nagy mennyiségben talált. Az Andromeda előfordulási viszonyai tehát, szemben az Ardostaphyloséival, homlokegyenest ellenkezőek ! A mi terniészet- ' Keletkezésére nézve : kisebbfajta homlokmorena. - K. Egy. Évk. VII, 1880 : A Szepesi Tátra virányához. p. 303. ,Az orvosi medvegerezd ; Arctostaphylos ofíicinalis W. et Gr.) a Tátrában gráni- ton nö igen elszórtan ; egyes példányokban már a tátrafüredi fürdőház felett, valamint a Károly-nyugalma felé vezető úton, számosabban a Kereszt- halmon fordul elő ; a lucsivnai mészhegyeken közönséges, hol egész terü- leteket párnaszerüen föd be." •' Akárcsak a Dryas odopetala, melyet a Hlinszkavölgyben, közel a Koprova hágóhoz, száraz granittalajon találtam. 240 SZALÓKI RÓBERT : szerűen kifejezésre jut sodrott leveleinek mesophyllumában is, a melyben a szellőztető rendszer fejlettebb az assimiláló rend- szernél. A harmadik a Ledum palusre L. faj, amelyet Sagorski és Schneider ugyan nem gyűjtött, a melyről azonban a követ- kezőket közli : ^ „lm Gebiete sehr selten. Nagy Krz. in Sümpfen bei Eox, neuerdings, wie es scheint, dórt nicht wieder gefunden ; Scherfel fand 1 Ex. im Grossen Kohlbachthale ; nach Whbg. soll Mauksch ein Ex. vom Kopapasse erhalten habén, was um so wunderbarer erscheint, als dórt gar kein geeigneter Standort ist". Magam is kerestem egy ízben úgy a rókuszi mocsaras terü- leten, mint pedig a nagytarpataki völgy egyik lápján — de siker nélkül. Eredménnyel jártam azonban akkor, a mikor 1901-ben dr. FilarszkyNándorúr útbaigazítása értelmében D u c h o n javorini tanítóhoz fordultam, a ki aztán elkísért a Javorina s Podspady közti lápra, a hol — főleg Vaccinium uliginosum-msl vegyest — az eléggé bőven termő Ledum-hól jócskán szedtem. El is ültettem belőle egynéhányat a Tátraszéplak fölötti lápos területre, a melyek közül egyet dr. Mágocsy-Dietz Sán- dor egyetemi professor úr is látott. Erre az egyre nézve pedig — ez idei augusztus hó 25-én szerzett tapasztalásomból kifolyó- lag — most örömmel jelenthetem, hogy az már félméteres bokorrá fejlődött. Van rajta termés is, valamint láthatók rajta a jövő év kora tavaszán nyíló virágrügyek is. Doctori értekezésembea a tárgyalt fajok előfordulásáról részletes adatokat nem közölvén, a Ledumról is csak annyit jegyeztem meg: „Vizsgálati élő anyag: a Magas-Tátra és Námesztó^ vidéke (Árvamegye) flórájából". Később, 1906-ban dr. Győrffy István tagtársunk többek között szóvá teszi a Ledum palustre L. előfordulását is, mire nézve egyrészt azt mondja :^ „Scherfel V. Aurél a nagytarpataki völgyben gyűjtött Ledum-ot Enumeratiójában fel is veszi" , másrészt pedig, hogy : „a gyűjteményemben levő Podspady és Javorina között elterülő „Do-Boru" nevű hatal- mas sphagnetumból származó erősen fejlett példák ottani elő- fordulását bizonyítják." Győrffynek ezen idézetét a teljesség kedvéért és félre- értés elkerülése végett még Scherfel eredeti szövegével egé- szítem ki, a mely az említett dolgozat előtt nyolcz évvel jelent meg s a mely ekképen hangzik:* „A mocsaras rozsdabura (Ledum palustre L.) a Tátra legritkább növényei közé tartozik, magam is csak egyetlen egyszer a nagytarpataki völgy egyik kiterjedt posványán találtam". ^ Hazslinszky szerint, p. 163. : Szepességen kiveszett. - Az ottani gyógyszerész gyűjtéséből. ' Magyar Botanikai Lapok V. évf. p. 231 — 232. : Apró közlemények. ' K. Egy. Évk. VII. 1880. : A Szepesi Tátra virányához, p. 303. AUATüK SZEPES VARMEGYE FLÓRÁJÁHOZ 241 Ismerve néhai Scherfel V. Aurélnak a pedanteriáig menő lelkiismeretességét s tudva azt is, hogy gyógyszerész létére — Felkán valósággal botanikus kertje volt — officinális növé- nyeket is gyűjtött, az ö állítását, illetőleg gyűjtését természetesen igaznak kell vennünk/ A Leclum termőhelyének környéke egyébii-ánt nagyban megegyezik az Andromedaéval. Levelének mesophyllumában az assimiíáló rendszer szintén háttérbe szorul a szellőztető rend- szerrel szemben, sőt még a „levélnyalábok szerkezete is meg- felel az Andromeda levélnyalábjai szerkezetének s így az alsó epidermis s a leptoma közti, nagysejtü vezetőparenchyma e fajra nézve is jellemző". NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM.' (Rovatvezető : Kümmerle J. Béla.) a) Hazai irodalom : Filarszky Nándor dr. : Növénytár (állapotáról szóló évi jelen- tése). — Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1908. évi állapotáról. Budapest 19Ü9., 106—116. old. Ct y u 1 a i G y. Károly: Olajtermö növények. — A Kert. XV. évf. 1909., 489—490. old. Hollós László dr. : Új gombák Kecskemét vidékéről. Fungi noví regionis Kecskemétiensis. VI. — Annales Musei Nationalis Hungarici. VII. köt. 1909., 50—58. old. Igali Svetozár: Levél Californiából (4 képpel). — A Kert. XV. évf. 1909., 456—459. old. 252-253. I s t V á n f f y Gyula dr. : Az ehető gombákról (1 színes táblával és 10 képpel). — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 433—448. Magyar Gyula: Kertészeti útirajzok. Villa Thuret parkja. (Folyt, és vége.) — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 203—205. old. ^ A nagytarpataki völgyben, a mely egyike a leghosszabbaknak a M.-Tátra déli oldalán, nemcsak egy, hanem több láp is van. E völgyben turistikai, de főleg botanikai szempontból még sok a tenni és kutatni való ! Közvetlenül az Enumeratio előtt megjelent Scherfel V. Aurél- nak egy hosszabb czikke {Szepesi Emlékkönyv 1888. ,,Szepes vármegye növényzeti viszonyai'^), a melyben a „magasabb fekvésű lápokban" előforduló növények közt fölemlíti a Ledum palustre-t is ; utána pedig ritkább nyo- mással: „igen ritka s kiveszőben van''. ^ E rovat alatt rendszeresen fogjuk közölni a nyomtatásban megjelent hazai eredetű, vagy hazai vonatkozású új szakirodalmat, kiterjeszkedvén a növénytannak minden egyes ágára. Kérjük e végből a szerzőket, hogy meg- jelent közleményeiket a szerkesztőségnek beküldeni, vagy pedig a megjelent közlemények forrásáról értesíteni szíveskedjenek. (Szerk.) 242 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM Moesz Gusztáv dr. : Brassóra vonatkozó természetrajzi munkák. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 559—560. old. — — Néhány bevándorolt és behurczolt növényünk. — Botanikai Közlemények. VIII. köt. 1909., 136-147. és (38) -(43). Móra Ferencz és Wagner János: Természetrajz a polgári leányiskolák I. oszt. számára. Az 1908. évi új tanterv szerint írták Sok képpel és 4 színes táblával. Budapest, 1909. Singer és Wolfner kiadása. 156 4- 4 old. 8-rét. — — Természetrajz a polgári leányiskolák 11. oszt. számára. Az 1908. évi új tanterv szerint irták Sok képpel és 6 színes táblával. Budapest, 1909. Singer és Wolfner kiadása. 127 ~\- 5 old. 8-rét. Petricsek Adolf: A magyar birodalom fontosabb fás növényei- nek mag- és terméshatározója. Selmeczbánya, 1909. Joerges Ágost özv. és tia kiadása. 87. old. 16-rét. Pósch Károly: A górcső a növényvédelem szolgálatában. (Folyt, és vége.. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 214—216. old. Darwin. II. — A Kert. XV. évf. 1909., 393—395. old. Prodán Gyula: Adatok a Bükk- és elöhegyeinek flórájához. — Botanikai Közlemények. VIII. köt. 1909., 103—117. és (31)— (32). old. Rapaics Raymund dr. : A burgonya (6 képpel). — Természet- tudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 573—581. old. — — A kert gyomjai (2 képpel). III -V. — A Kert. XV. évf. 1909., 391—393. old. 428—430. 465—466. — — Az Aquilegia-génusz. De genere Aquilegia. — Botanikai Köz- lemények. VIII. köt. 1909., 117—136. és (32)— (38). Schilberszky Károly dr. : A burgonya veszedelme. — A Kert. XV. évf. 1909., 446—448. old. — — Kerti növények üszökbetegségei. — Kertészeti Lapok. XXIV. évf. 1909., 216—217. old. Zádor Gyula: A leghathatósabb védekezés a gyümölcsfák gomba- betegségei ellen. — A Kert. XV. évf. 1909,, 450—451. old. b) Külföldi irodalom : A d a m o V i c, Dr. L u j o : Vegetationsbilder aus Dalmatien. — Karsten und Schenk, Vegetationsbilder. VII. Reihe. Heft. 4. Taf. 19—24. F r i t s c h, Dr. Kari: Exkursionsflora für Österreich (mit Ausschluss von Galizien, Bukowina und Dalmatienl Zweite, neu durchgearbeitete Auflage. Wien, 1909. Kari Gerolds Sohn. S. LXXX -^ 725. 8-rét. A nálunk is igen ismeretes és használatban levő műnek második kiadása nomenklatúrái és florisztikai szempontokból lényeges újítást mutat. Szerző határozó müvében a magyar botanikusok újabb florisztikai kutatásait és eredményeit kellően felhasználja és közli. — — Neue Beitrage zur Flóra der Balkanhalbinsel, insbesondere Serbiens, Bosniens und der Herczegowina. I. Teil. 2 Textíig. — Mitteilungen des Naturwissenschaftlichen Vereines für Steiermark. Bd. 45. Jahrg. 1908., S. 131—183. NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM 243 Leitlesberger Kari: Zur Moosflora der österreichischen Kü- stenlander. II. Musci. — Verhandlungen d. zoolog.-botanischen Gesellschaft. Bd. LIX. 1909., S. 51—67. Üj faj : Phascum arbense Leitl. Arbe-röl. Sagorski, Dr. Ernst: Die Formen der Artemisia salina Willd. am Soolgraben bei Artern nebst .einigen ungarischen Formen. — Mitteilun- gen des ,Thüringer Botanischen Vereins". Neue Folge. 1908. Heft XXni. S. 61—90. Schiffner, Dr. Viktor: Hepaticae Latzelianae. Ein Beitrag zur Kenntnis der Lebermoose Dalmatiens. 14 Textabb. — Verhandlungen d. zoolog.-botanischen Gesellschaft. Bd. LIX. 1909., S. 29—45. T e y b e r S. ; Über interessante Pflanzen aus Niederösterreich und Dalmatien. — Verhandlungen d. zoolog.-botanischen Gesellschaft. Bd. LIX. 1909. S. (60)— (68). Species uovae : Erj'ngium hetercanthum Tejber (E. campestre L. X creticum Lam.) inter Spalato et Salona Dalmatiae. SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK. A növénytani szakosztály 1909 június 9-én tartott 148-ik ülésének jegyzökönyve. Elnök : Klein Gyula. Jegyző : Moesz Gusztáv. 1. Klein Gy. elnök kegyeletes szavakkal emlékszik meg Fialowszky Lajos-ról, a szakosztály elhunyt alapitótagjáról. 2. Mágocsy-Dietz S. óhajtaná, ha bold. Fialowszky L. nekrológját, arczképének kíséretében, a Botanikai Közlemények közölnék. Kegyeletes szavakkal emlékszik meg Kunszt Jáno s-ról. 3. Mágocsy-Dietz S. bemutatja a Streptocarpus Wendlandii két- levelű virágzó egj-edét. A szakosztály egyik előbbi ülésén bemutatta e növény rendesen kifejlődött, egylevelü alakját, a melynél a virágzatok a levélnyél és az egyetlen lomblevéllé fejlődött sziklevél lemezének körülbelü a határán fejlődnek, sorozatos rügyekböl. Pischinger szerint a plumula a levélnyél, illetőleg a levélnyél és a rövid epicotyl eg>'beolvadásából szár- mazott mesocotylre ment volna át és itt fejlődik virágzattá. Velenovszky szerint a virágzatok az elveszett tenyészőcsúcs és a sziklevél közötti levél- hónaljban keletkező sorozatos rügyekböl fejlődnek, a melyek a levélnyélre tolódnak fel. A bemutatott kétlevelü egyedek Velenovszky felfogását igazolják, a mennyiben mind a két lemez alapján virágzatok fejlődtek. A jelenség helyes magyarázatát igazoló vizsgálatokat az előadó később teszi közzé. 4. Bartal Kornél: „Adatok Szekszárd környékének flórájához" czímü dolgozatát M á g o c s y-D i e t z S. terjeszti elő. Részint a löszdom- bokon, részint a Duna régi árterületén gyűjtött növények közül érdeke- sebbek : Koeleria gracilis P e r s., a. paliida U e c h t r., Melica transsüvanica 244 SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK Schur., Carex brevicollis D C. Ruscus aculeatus L., Leucojum aestivum L., Tamus communis L., Ophrys aranifera Huds., 0. muscifera Huds., Eoripa Kerneri Meny h., Cytisus ausiriacus L., j aureus N e i 1 r. Ajuga Laxmanni Berth., Erechthites praealta. 5. Moesz G. : „Gombák a Velebit-hegységből" czímen 43 gombafajról emlékszik meg, melyek legnagyobb részét.K ü m m e r 1 e J. B. Lika-Krbava vármegyében, hegycsúcsokon és dolinákban kb. 1500 — 1600 m. magasságban gyűjtött. Előadó e gombákat meghatározta és legtöbbjéről színes képet készített, melyeket a szakosztálynak bemutat. E gombák közül nyolcz hazánk területéről ismeretlen volt ; tíz gomba pedig új fajnak bizonyult. 6. Sztankovits R. előzetes jelentésében a hazai ím-ek rhizomáján végzett kutatásairól számol be. Vizsgálatait 16 Iris fajon végezte. Röviden rámutat azokra az anatómiai jellegekre, melyek úgy a sectiókra, mint az egyes fajokra jellemzők. Vizsgálatainak eredményeiről később terjedelme- sebb dolgozatban fog beszámolni. Mágocsy-Dietz S. örömét fejezi ki, hogy az előadó ezt a tárgyat választotta. Bizonyosan lesznek különbségek az Iris rhizomák fejlődésében is. Ezzel eddig csak I r m i s c h foglalkozott. 7. Thaisz L. : „Adatok Abauj- Torna vármegye flórájához"' czimű dolgozatát T u z s o n J. terjeszti elő. A szerző ezúttal 306 újabb, vagy egyébként is érdekes adatot sorol elő Nevezetesebb adatai : Kassáról : Stipa pennata pr. loannis, Sorbus Ária pr. cyclophylla, Solanuin luteum, Matricaria suaveolens. Tornáról : Thesium humile. Kassahámorból : Lycopo- dium Selago f. recurvum, Selaginella. helvetica, Ribes alpinum, Scopolia carniolica, Waldsteinia trifolia, Szalánczhutáról : Euphorbia villosa. K i t a i- b e 1 Silene pauciflora-ia, a szerző szerint nem más, mint a Melandryum noctiflorunt napsütötte alakja, mely a vármegyében mint vetésközti gyom fordul elő. E növény helyes rendszertani neve : Melandryum tioctiflorum var. pauciflorum. T u z s o n J. sajnálja, hogy a szerző, kérésre sem küldte be az érde- kesebb növényeket bemutatás czéljából. Mágocsy-Dietz S. helyesli T u z s o n ezen szavait. Már H a z s- linszky is kívánta, hogy új fajoknak, új változatoknak, vagy névváltoz- tatásoknak a tudományba való bevezetése alkalmából az illető növényt is be kell mutatni. 31 0 e s z G. utal arra, hogy a szakosztály erről régebben már hatá- rozatot is hozott, még pedig Staub M. indítványára. A szakosztályi ügyek során M á g o c s y-D i e t z S. azon óhaját fejezi ki, hogy a szakosztály szeptember hó folyamán tartsa meg a tervezett gödöllői kirándulást. A szakosztály az indítványt elfogadja. BZEMÉLYl HÍREK 245 SZEMÉLYI HÍREK. (Rovatvezető : Szabó Zoltán.) Belföld. Meghalt : Dr. Chyzer Kornél (1836—1909) belügyminiszteri tanácsos, f. évi szeptember hó 21-én Budapesten. Egyike volt azoknak, a ma már hovatovább ritkább orvosoknak, a kik az orvostudományt elvá- laszthatatlannak tartották a természettel magával való beható foglalko- zástól. Mint orvos, mint a minisztériumi közegészségügyi osztály feje, nagy érdemeket szerzett, de mint természetbúvár is maradandó marad emléke. Behatóbban a zoológiával foglalkozott, de egész életén át szeretettel művelte a botanikát is. Már a hatvanas években Bártfa környékén, később Sátoraljaújhelyen botanizált és Zemplén vármegye üorisztikai kikutatásán mimkálkodott. Már 1868-ban, a „Magyar orvosok és természetvizsgálók" budapesti vándorgyűlésén előadást tartott a bártfai flóráról (IX. pesti vándorgyűlés munkálatai 181. lap), de gyűjtő munkájának eredményét, herbáriumának anyagát, mely 1500-nál több fajt tartalmazott, s különösen Zemplén vármegye növényzetét foglalta magában, csak a szegedi XXXIII. ván- dorgyűlésen tartott előadásában ismertette 19Ü5-ben. Előadása ., Adatok északi Magyarország, különösen Zemplénmegye és Bártfa sz. kir. város f^órájához'' czimmel a , Magyar Botanikai Lapok" 1905. évi 12. számában jelent meg (304-831. lap). Több mint ezer fajt sorol fel a megj'e terüle- téről, több eddig onnan nem közölt fajt emlit. melyek közül az Ornithogabim prasandrtim G r i s e b.-hoz igen közel álló, s hazánkban új növény felfede- zése különösen érdekes. Herbáriumát a budapesti k. m tudományegyetemi növénykertnek ajándékozta. Chyzer Kornél élete munkásságát az az eszme és igazság vezette, hogy az embert sem ismerheti kellő alapossággal az az orvos, a ki a természetet nem ismeri ! Vajha példája hasonló munkálkodásra buzdí- taná különösen vidéki orvosainkat, a kik a , Magyar flóra összeállításában épen a legszükségesebb adatgyííjtéssel, továbbá az orvosi botanika tovább- fejlesztésével sok érdemet szerezhetnének. Külföld. Kitüntetés, kinevezés : A Cambridge egyetem R. C h o d a t genfi, F. Darwin cambridgei, G o e b e I müncheni, V ö c h t i n g tübingeni, H. de Vries amsterdami és Gráf zu Sohns-Laubach strassburgi botanikai professzorokat a Darwin-emlékünnep alkalmából diszdoktorrá választotta. Oakes Ames a Harward- egyetemi botanikus kert igazgatójává, dr. G. S. West (Birmingham D. T. G w y n u e - V a u g h a n (Queen-University, Belfast), Malcolm E. Stickney Denison-Cniversity, Granville, 0. U. S. A.), W. J. V. Osterhout (Harward-University, Cambridge) L. B. S m y t h (Pharm. Society of Ireland), dr. M. Raciborszky (Lemberg) a botanika egyetemi rendes professzoraivá ; Dr. Ernst Küster (John- Hopkins-University, Baltimore) dr. A. N a t h a n s o n (Lemberg), dr. A. 246 SZEMÉLYI HIBEK N a u m a n n (Dresden) a botanika egyetemi rendkívüli professzoraivá ; dr. Burton E. Levingston (John-Hopkins-Universitj', Baltimore) a növényélettan egyetemi rendes professzorává, dr. J. Szyszylowiz (Lemberg) a növényélettan egyetemi czímzetes rendkívüli professzorává, dr. George T. Moore (Schaw-School of Botany, St. Louis) a gazdasági és alkalmazott növénytan tanárává, dr. C. M e z (Köcigsberg) a botanika helyettes tanárává neveztetett ki. Nyugalomba vonult: Prof. dr. M. Treub a buitenzorgi botanikus kert igazgatója. Meghalt: Prof. dr. W. Zopf (Münster) a botanika rendes professzora, hírneves mykologus ; Prof. dr. E. C. Hansen a Carlsberg-Laboratorium élettani osztályának vezetője (Kopenhága). Wilhelm Gugler, reáliskolai tanár Neuburgban (a D.) 35 éves korában f. évi szeptember hó 3-án elhunyt. Fájdalmas szívvel fogadták a magyar botanikusok is e kiváló német botanikus elhunytát. Nagy szeretettel vonzódott ö a magyarokhoz. Nemcsak súlyos, hosszú betegségére keresett gyógyulást a magyar fürdőhelyeken, hanem mikor betegségét hosszabb időre is enj^hülés váltotta fel, bejárta a magyar föld szebb vidékeit, gyűj- tötte növényeit. Különösen Budapesten tartózkodott többször, hosszabb ideig. A magyar nemzeti múzeum növénytárában dolgozott kiváló szorga- lommal, budapest környékének flóráját tanulmányozta, számos kirándulása során bejárta a főváros egész vidékét. A kik vele együtt dolgoztak a múzeumban, vagy együtt barangoltak vele a budai hegyvidéken, tanúi voltak szeretetreméltó egyéniségének, kiváló szaktudásának, a magyarság iránt érzett őszinte szeretetének. Egyik legnagyobb munkáját — „Die Centaureen des ungarischen National-Museums. Vorarbeiten zu einer Mono- graphie der Gattung Centaurea und der ihr nachstverwandten Genera ; Annales Musei nat. Hungarici 1907. VI." — a magyar nemzeti múzeumban készítette. Kiváló előszeretettel foglalkozott a Compositák, különösen a Centaureák, Carduusok és Cirsiumok tanulmányozásával. A Centaureák monographiájának óriási munkáját választotta magának, de a sors nem engedte, hogy tanulmányait befejezhesse. A kimúlt fiatal munkás erő emléke élni fog sokáig igaz barátai, a magyar botanikusok között. A szakosztály július, augusztus és szeptember kivételével minden hónap második szerdáján ülést tart. Az üléseken bemutatandó dolgozatok ezime, legalább 8 napjjal az ülést megelőzőleg, a jegyzőnek bejelentendő. A „Botanikai Közlemények" akadálytalan megjelenése czéljá- ból szíveskedjenek a szerzők kézirataikat teljesen kidolgozni és nyelvi szempontokból is gondosan átnézni. A korrektúrákat a szerzők végzik és így közleményeikért felelősek. Kéziratok a fél ivek egyik oldalára Írandók. Személynevek (az auctor-nevek is) kettős == vonallal, a növénynevek és a kiemelendő tételek egyszerű vonallal hnzandók alá. A .,Botanikai Közlemények" részére szíveskedjenek a szerzők dolgozataikhoz valamely általánosan elfogadott, más nyelvű szöveget vagy kivonatot, vagy lefordítás czéljából magyar nyelvű kivonatot mellékelni. A Botanikai Közleményekben megjelenő eredeti közleményért ivenkint 50 kor., ismertetésért 30 kor., az idegen nyelvű szövegért 30 — 40 korona írói tiszteletdíj jár. Egy ívnél nagyobb czikk után az egy íven túl terjedő részért, valamint a 150 pld.-ban, díjmentesen kiszolgáltatni szokott disszertácziókért a szerzők tiszteletdíjban nem részesülnek. * A szerzők 25 darab különlenyomatot díjtalanul kapnak. Kívá- natra azonban többet is, a következő ár mellett: 25 darab ivenkint, czímlappal . . 4 korona — fillér. 50 . „ „ . . 6 „ — ., 100 „ „ ., . . 9 , - ., Ugyanilyen feltételek mellett a szerzők a más nyelvű kivonatból is kaphatnak különlenyomatokat. azonban csakis a magyar szöveggel kapcsolatban. A szakosztály tisztikara. Elnök: Klein Gyula műegyetemi tanár ; alelnök : Mágocsy-Dietz Sándor tudomány - egyetemi tanár; szerkesztő: Tuzson János egyetemi magántanár; jegyző: Moesz Gusztáv főreáliskolai tanár. A szerkesztő-bizottság tagjai, a tisztviselőkön kívül : Fiiarszky Nándor nemzeti múzeumi növény- tani osztályigazgató, Schilberszky Károly m. Idr. kertészeti tan- intézeti tanár. Az alapítói, tagsági, illetőleg előfizetési dij a K. M. Természet- tudományi Társulat pénztárának (Budapest, VIII. ker., Eszterházy- utcza 16. szám), a szakosztályi ülésekre szóló bejelentések a szak- osztály jegyzőjéhez (Moesz Gusztáv, Budapest, V. ker., Akadémia- utcza 2), kéziratok a szerkesztőhöz (Tuzson János, Budapest, I. ker., Gellért-tér 4. szám) küldendők. HORNYA.NSZKY VIKTOR CSASZ. ES KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA VIII. KÖTET. 1910. 1/15. 6. FÜZET. BOTANIKÁI KÖZLEMÉNYEK ALAPÍTTATOTT 1901 NOVEMBER 20-IKÁN. A KIR, MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA. KLEIN GYULA KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL SZERKESZTI TUZSON JÁNOS MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK HÓNAPBAN. ■>.-. BUDAPEST, KIR. MAGY. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT. (Budapest, Vni., Eszterházy-utcza 16. szám.) 1910. TARTALOM. TABLE DES MATIÉRES. — INHALT. Oldal T h a i s z L. : Adatok Abauj-Torna vármegye flórájálioz .... 247 T u z s 0 n J. : Magyarország néhány növényéről és ezek rokon- ságáról. (De plantis nonnulis Hungáriáé et harum affinibus.) 257 Kümmerle J. B. : A Ceterach génusz új faja. (Species nova generis Ceterach.) 286 J. B. Kümmerle: Index generum, varietatum, formarumque novarum vei e Hungária hucusque ignotarum Cryptogamarum et Phanerogamarum necnon synonymorum ab auctoribus hungaricis publicatarum seu ad Floram Regni Hungarici pertinentium, secundum systema Englerianum editus . . . 291 Személyi hírek 316 Növénytani repertórium 317 Szakosztályi ügyek 320 L. T h a i s z : Beitrage zur Flóra des Abauj-Tornaer Komitates . (65) J. T u z s 0 n : Über einige Píianzen ,der ungarischen Flóra und derén Verwandte . , (65) J. B. Kümmerle: Species nova generis Ceterach (74) Süzungsherichte (62) BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK A KIR. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT NÖVÉNYTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA VIII. KÖTET. 1910. I 15. 6. FÜZET. T h a í s 2 L. : Adatok Abauj-Torna vármegye flórájához. (IL közlemény.) Abauj-Torna vármegye flórájának kutatásához 1907 őszén fogtam hozzá, a melynek eredményeként összesen 45, a megyére nézve új növényt soroltam fel a Növ. Közi. 1908. 131 — 2-ik lapjain. 1908-ban folytatva a kutatásokat, ezúttal 305 olyan adatot sorolok elő, a melyek a megyére nézve újak, illetve néhány esetben régibb adatok helyesbbítésére vonatkoznak vagy azokat megerősítik. A múlt évben alkalmam volt a megye olyan pontjain meg- fordulni, a hol előttem botanikus sohasem járt, vagy ha járt is annak irodalmi nyoma nincs. Ilyen pl. a tokaj — eperjesi trachit hegy- láncz legnagyobb része, a melynek csupán az északi (eperjes — ránki) s a déli (A. -szántó — tokaji) részén fordult meg néhány botanikus, a kik tulajdonképpen csak szemelvényeket adtak, ;^de a vidék teljes flórájának ismertetését korántsem nyújtották az irodalomban. A múlt évben meglátogattam Nagy-Szaláncz vidékét, a fölötte lévő Nagy-Miliczhegyet s az ennek közelébe eső Izra-tó környékét. Ezen vidék flórája elég egyhangú, igen kevés érde- kességgel lepi meg a kutatót. Természeti szépségeinél fogva azonban rendkívül megkapó az Izra-tó és annak környéke; a mely a Carex fajok nagy soka- ságáról nevezetes. A tó sekélyebb részén a víztükörből kiemel- kedő óriás Equisetum limosiim példányok ezrei rég letűnt geoló- giai korszakok növényzetének képét varázsolják képzeletünk elé. Valóban festő ecsetjére való ez a méternyi magas Equisetum erdő. A tavat Forgách István gróf nagykiterjedésű, szépen gondozott erdőbirtokai veszik körül, melynek árnyékát nagy számú Dentaria glandulosa, helyenkint pedig a Coj^allo7'rhiza ékesítik. A szádelőivölgy flórájáról s annak gazdagságáról magam is csak úgy iiyilatkozhatom, mint minden előttem ott járt bota- nikus, kik e csodaszép völgy nevezetesebb növényeit már kipub- likálták ugyan, de azért számomra is hagytak még kutatni valót. A vele párhuzamosan haladó Ajvölgye alig ismeretes, csak annyit tudunk róla, hogy flórája olyanféle mint a szádelői völgyé. Botanikai Közlemények. 1909. VIII. kötet, 6. füzet. 21 248 THAI8Z L. A vármegye legészakibb pontján Kassa-Hámornál érinti a megyét a Hernád-folyó, mely ott magas mészköhegységet tör át. A vidék klimája zord, ez az oka annak, hogy olt magas hegy- vidéki növények is keverednek a megyénkben elterjedt közön- séges növények közé, mint pl. Clematis alpina, Rihes alpinum, Scopolia carniolica, Selaginella helveiica, Lycopodium Selago stb. Nagy nevezetessége Kassahámor vidékének a Waldsteinia ternata, mely hazánknak csupán a délkeleti sarkából ismeretes. Ezen növénygeographiai szempontból is nevezetes ritkaság a Csertovik-patak balpartján terem bokrok között, a W. geoides társaságában. Miután a megyehatár épp e patak medrében megy, a Waldsteinia termőhelye tehát tulajdonképpen Szepes megye területére esik. Tanulmányaim folyamán a növénygeographiai s egyéb szem- pontokra is tekintettel vagyok, E tanulmányok azonban csak évek múlván fognak teljesen megérlelődni, ez okból az alábbi felsorolás csupán a feldolgozandó nyers adatokat tartalmazza : Pteridophyta. Cystopteris fragilis (L.) B e r n h. Kassa, Kassahámor. Nephrodium dryoptoris (L.) M i c h x. Kassa, Nagy-Miliczhegy, Szalánczhuta felett. N. phegopteris (L.) Prantl. Kassahámor, Nagy-Miliczhegy, Szalánczhuta felett, Szádelői-völgy. N. Robertianum (H o f f m.) Prantl. Kassahámor, Szádelői- völgy. N. spinulosum (M üli.) S t r e m p e 1. ssp. euspinulosum A. e t G. Kassa. N. thelypteris (L.) D e s v. Szalánczhuta. Polystichum Braunii (S p e n n. i (F é 1.) Kassahámor. Asplenium septentrionale (L.) Hoffm. Kassa. A. trichomanes L. Kassa, Kassahámor, Szádelői-völgy. Athyrium filix femina (L.) Roth. Kassa, Nagyszaláncz. Szalánczhuta, Kassahámor, Baska, Miszlóka, Széplakapáti. Pteridium aquilinum (L.) K u h n. Kassa, Nagyszaláncz, Szalánczhuta. Equisetum limosum L. Kassa, Izra-tó. E. palustre L. Szalánczhuta. E. ramosissimum D e s f. Kassa. E. silvaticum L. Kassa, Kassahámor, Hernádtihany, Szaláncz- huta, Baska. Lycopodium davatum L. Kassa. L. selago L. f. recurvum (Kit.) D e s v. Kassahámor. Selaginella helveiica (L.) L k. Kassahámor. Coniferae. Larix decidua Mi 11. Kassa, Szádelői-völgy. ADATOK ABAUJ-TORNA VÁRMEGYE FLÓRÁJÁHOZ 249 1 Monocotyledoneae. Sparganium ramosum Huds. ssp. neglectum (Beeby) R i c h t. Kassa. "^ Potamogeton crisims L. Kassa, Hernádtihaiiy. Butomus umbellatus L. Búzafalva, Szikszó, Onga. Echinochloa crus galli (L.) R. et S. var. longisetum Döll. Kassa. Digitaria filiformis (Koel.) Kassa. Setaria viridis (L.) R. et S. ssp. euriridis A. et Gr. var. reclinatum (Vili.) A. et G. Kassa. Czekeháza. Anthoxanthum odoratum L. var. montanum A. et G. Kassa, Uj szállás. Stipa capülata L. var. idopogon A. et G. Torna. S. pennata L. ssp. eupennata A. et G. pr. Joannis (C e 1.) A. et G. Kassa. Fhleiim pratense L. ssp. vidgare (Cel.) A. et G. pr. nodosum (L.) A. et G. XRT. serotÍ7ium (Jord.) St. Lag; Kassa, Hernádtihany. Alopeciirus aequalis S o b o I. Kassa. A- geniculatus L. Kassa, Hernádtihany. Agrosíis alha L. var. gigantea (Gaud.) Mey. Kassa. Calamagrostis arundinacea (L.) Roth. subvar. interriipta T 0 r g e s. Kassa. C. epigeios (L.) Roth. var. intermedia (Gmel.) Grec. Kassa, Czekeháza. C. varia (S c h r a d.) Hőst. Kassahámor. Holcus lanatus L. var; coloratus Rchb. Kassa. Deschampsia caespitosa (L.) B e a u v. var. altissima A s c h e r s. Szádelöi-völgy. Trisetnm fiavescens (L.) R. et S. ssp. pratense (Pers.) A. et G. var. latescens (Rchb.) A. et G. Kassa. Avenastrum pnhescens (Huds.) Jess. Kassa. Sieglingia decumhens (L.) Bernh. Kassa. Molinía coeridea (L.) M n c h. var. genuina A. et G. Kassa, Baska. M. coerulea (L.) M n c h. var. arundinacea (S c h r k.) Aschers- Melica ciliata L. ssp. transsilvanica (Schur.) A. et G. Kassa, Czekeháza. Dactylis glomerata L. var. ciliata P e t e r m. Poa hadensis H a e n k e. Kassa, Szádelöi-völgy. P. compressa L. pr. Langiana (R c h b.) A. et G. Kassa. P. nemoralis L. var. tenella Rchb. Kassa. P. pratensis L. var. angustifolia (L.) S m. Kassa, Újszál- lás, Széplakapáti. P. triviális L. pr. midtiflgra (Rchb.) A. et G. Kassa. Festuca arundinacea S c h r e b. Kassahámor. F. rubra L. ssp. euntbra Hack. pr. fallax (Thuill.) A. et G. Kassa, Kassahámor. 21* 250 THAISZ L. F. rubra L. ssp. euruhra Hack. pr. genuina (Hack.) A. et G. var. duriuscula Gaud. Kassa. F. silvatica (P o 1 1.) Vili. Kassa. F. heterophyUa Lam. var. typica (Hack.) A. et G. subvar. liophylla H a c k, Kassa. Glyceria plicata Fr. Kassa. Bromus commntatus S c h r a d. Nagyszaláncz, Üiszállás, Szalánczhuta. B, inermis L e }' s s. var. imllitus B e c k. Abaujszántó. B. ramosus H ii d s. pr. Benekeni (Láng e.) A. et G. Kassa. B. sterilis L. var. lanuginosus R o h 1 e n a. Hernádtihany. B. secalinus L. var. typicus A. et G. subvar. glahratus (F. Schultz.) A. et G. Kassa. Nárdus stricta L. Kassa. Lolium multifiorum Lam. var. submuticum (G e u n.) M u t e l. Kassa. q. spont. L. temulentum L. var. macrochaeton A. Br. Kassa. Agropynim canÍ7ium (L.) R. et S. var. subtriflorum Pari. Szádelői-völgy, Kassahámor. A. caninum (L.) R. et S. var. typicum A. et G. Kassa. A. ifitermedium (B.ost.) Beauv. ssp. glmicum (Desf.) R. et S. var. hispidum A. et G. Szádelői-völgy. A. repens (L ) Beauv. ssp. eurepens A. et G. pr. vulgare (Döll.) A. et G. var. dumetormn (Hoffm.) Döll. Kassa. A. repens (L.) Beauv. ssp. eurepens A. et G. pr. aristatum A. et G. var. arvense (Schreb) Rchb. Kassa. A. repens (L.) Beauv. ssp. eurepens A. et G. pr. arista- tum (Döll.) A. et G. var. Vaillantianum {Wulf.) DöW. Kassa. Hordeum murinum L. var. intermedium G. Beck, Kassa. Eryophorum latifoliiim Hoppé, Kassa, Szalánczhuta. E. angustifoUum Roth. var. vulgare Koch, Kassa, Üjszállás. Carex canescens L. Kassa. C. caryophyllea La T o u r. var. oxycarpa W a i s b. Kassa, Szalánczhuta. C. digitata L. Kassahámor. C. elongata L. Izra-tó. C. flava L. ssp. euflava A. et G. pr. vulgáris (Döll.) A. et G. Kassa, Szalánczhuta. C. gracilis C u r t. pr. coryopjhora (Pete r m.) A . et G. var. angustifolia K ü k e n t. Izra-tó. C. álba S c 0 p. Kassahámor. C. Goodenoughii Gay. var. curi-ata Fleisch. Kassa, Sza- lánczhuta. C. hirta L. var. hirtiformis P e r s. Kassa, Kassahámor. Hernádtihany, Izra-tó. C. Michelii Hőst. Kassa. C. panicea L. var. typica A. et G. Kassa, Szalánczhuta, üjszállás. ADATOK ABAUJ-TORNA VÁRMEGYE FLÓRÁJÁHOZ 251 C. remota L. Izra-tó, C. riparia Curt. Izra-tó. C. stenophylla W a h 1 b. Kassa. C. tomentosa L. Kassa. C. vesicaria L. Izra-tó. Spirodela polyrrhiza (L.) S c h 1 e i d. Izra-tó. Juncus glaucus E h r h. var. typicus A. e t G. subvar. brunneus A. e t G. Kassa, Hernádtihany. Luzida canipestris (L.) Lam. et D C. ssp. multíflora (Ehrh.) A. et G. pr. tyjnca (Beck) A. et G. Nagy-Miliczhegy, Szaláuczhuta felett. L. nemorosa^iF o\\.) E Mey. pr ; leucanthema (Wallr.) A. et G. Kassa, Újszállás. Colchicnm autumnale L. Újszállás. Alliuin montanum S c h m i d t. pr. jJetraeum (Lam e t D C) A. et G. Kassa, Aranyos. A. sphaerocephalum L. var. tipycum Regei. Abaújszántó. Lilium martagon L. var. hirsutum (Mi 11.) Beck. Miszlóka. Muscari racemosum L. Alsómislye. Asparagus officinalis L. Hidasnémeti. Polygonatum multifiorum (L.) Ali. Kassa, Újszállás, Orchis niorio L. f. flore roseo Kassa. 0. piirpurea H u d s. var. olcordata (Wirtg.) M. Schultze. Kassa. 0. trídentata Scop. pr. variegata (Ali.) A. e t G. Kassa. Gymnadenia conopea (L.) R. B r. pr. euconopea A. et G. var. typica Beck. Kassa, Szalánczhnta. Platanthera bifolta (L.) Rclib. pr. genuina A. et G. var. laxifiora D r e y. Kassa. Cephalanthera longífolia (L.) F r i t s c h. Szalánczlmta. Listera ovata (L.) R. B r. var. stenoglossa P e t e r m. Kassa. Corallorrhiza trifida Chat el. Nagy-Miliczhegy, Szaláncz- lmta felett. Dicotyledoneae. Carpiniis betulus L. var. serrata Beck. Kassa, Miszlóka, Ulmns scabra Mill. Szádelöi-völgy. Kassahámor. Cannabis satíva L, Torna. Thesium humde V a h 1. Torna. Bumex acetosella L. Hernádtihany. R. obtusifolius L. var. silvestris (L a ni.) K o c h. Kassa. R. patientia L. Kassa. Polggonurn minus Huds. var. latifolium A.Br. Kassa. Chenopodkim opulifolium S c h r a d. Kassa, Hernádtihany. C. vulvaria L. Kassa, Szina, Szádelő-község. Atriplex oblongifolium W. K. Torna. Aniarantus commutatus Kern. Kassa. A. panicidatus L. Kassa q. spont. 252 THAI8Z L. Melandryum dioicum (M i 1 1 ) S c h i t z. e t T h e 1 1. Kassa, Kassahámor. M. nodiflorum (L.) F r. var, pauciflorum (Kit.) T h s z. (= Silene pauciflora Kit. Addit. in Liunaea 1863, p. 537.) Inter segetes ad Kassa. Torna et pagum Szádelő. M. viscosum (L.) Cel. Halma j. Dianthus armeria L. Hernádtihany, Abaujszántó. D. collinus W. K. ssp. glabriusculus (Kit.) Thsz. (= D. asper W. [1 glabriuseidus Kit. in Linnea XXII. (1863) p. 528.) Kassa, Aranyos. Holosteum umhellatum L. var., Heuflfelli (W i e r z b.) R c h b. Kassa. Minuartia setacea (Thuill.) Fritsch. Szád élői- völgy. Moehringia trinervia (L.) Clairv. Kassa, Kassahámor, Nagyszaláncz, Izra-tó. Spergularia ruhra (L.) P r e s 1. Kassa. Nigella arvensis L. var. tubemdata G r i s e b. Kassa, Czekeháza. Isopyrum thalidroides L. var. puhescens Wierzb. Kassa, Szádelői-völgy, Kassahámor. Aconitum anthora L. var. ochroleucum (S a 1 i s b.) R p c s. Szádelői-völgy. Actaea cimicifuga L. Szádelői-völgy. Clematis alpina L. Mi 11. Kassahámor. C. integrifolia L. Aranyos. Ranunculus arvensis L. var. tuhemdotus K o c h. Kassa. R. polyanthemus L. Kassa. Hernádtihany, Nagyszaláncz, Ujszállás. R sardous C r. var. mediterraneus Gr r i s e b. Kassa. R. sceleratus L. Kassa. Adonis vernalis L. Torna, Szádelő község. Corydalis cava (L.) S c h w. et K. f. alhiflora Kassa, Szádelői- völgy. Fiimaria rostellata Knat. Kassa. Sisymbrium strictissimiim L. Szádelői-völgy. Diplotaxis muralis (L.) D C. Bárcza. Szádelői-völgy, Szádelő község, Torna. Raphanus raphanistrum L. var. ochrocyaneus (F. Gér.) Hay. Kassa. Cardamine amara L. var. Opisií (Presl.) Cel. Kassa. C. jiratensis L. var. Hayneano. (Welw.) Neilr. Izrató, Kassa, Nagymilicz-hegy. Dentaria glandulosa W. K. Nagymilicz-hegy Szalánczhuta felett, Szádelői-völgy, Kassahámor. Lunaria rediviva L. Kassa. Kassahámor, Szádelői-völgy. Camelina microcarpa A n d r z. Czekeháza. Stenophragma Thalianum (L.) Cel. Kassa, Hernádtihany. Erysimum erysimoides (L.) Fritsch. Torna, Szádelői-völgy. ADATOK ABAUJ- TORNA VÁRMEGYE FLÓRÁJÁHOZ 253 Alyssum montanum L. Czekeháza, Torna. Sempervivum hirtum L. var. raripilum B e c k. Szádelői- völgy. Ribes alpimtm L. Kassahámor. Ríbes grossularia L. var. glanduloso-setosum W. K o c h. Kassa, Szádelői-völgy, Kassahámor, Udvarnok. Sorbus ária (L.) C r. pr. cyclophylla (Bee k.) A. et G. Kassa. Potentilla álba L. Kassa, Szalánczhuta. P. argentea L. var. dísseda Wallr. Kassa. P. argentea L. var. tenuüoha S c h w a r z. P. erecta (L.) H a m p e. pr. eusilvestris A. et G. var. stric- tissima B e c k. Kassa, Ujszállás, Baska, Izra-tó. P. rubetis (C r.) Z i m m. Kassa, Szádelői-völgy. Szilvás-apáti. P. supina L. var. limosa B o e n. Waldsteinia geoides Willd. | In confines Coni. Abauj-Torna TT. íenzato(Steph.)Fritsch. ( etScepus,adpag.Kassaháraor. Alehemilla vidgaris L. ssp. eumdgaris A. et G. pr. silvestris (S c h m i d t.) A. et G. Nagymilicz-hegy. Sangnisorha minor S c o p. ssp. muricata (Ö p a c h.) A. et G. Kassa, S/ádelői-völgv. S. officinalis L. Ujszállás, Baska, Miszlóka. Prunus spinosa L. pr. dasyphylla (S c h u r.) A. et G. Kassa, Hernádtihany, Kassahámor, Torna, Szádelö közs., Száde- lői-völgy. Cytisus hirsutiis L. ssp. ciliatus (Wahlb.) A. et G. pr. scejmsiensis Kit. A. et G. Szádelői-völgy. C. fiirsutus L. ssp. ratisbonensis (Schaff.) A. et G. Kassa, Izra-tó, Ujszállás. C. supinus L. ssp. austriacus (L.) A. et G. Abaujszántó. Ononis spinosa L. pr. typica A. et G. Aranyosi völgy, Trifolium alpesire L. Kassa. T. arvense L. pr. ti/picum (Beck.) A. et G. var. agrestinum (J 0 r d.) R 0 u y. et F o u c. Kassa, Czekeháza. T. fragiferum L. Kassa, Hernádtihany. T. repens L. pr. typieum A. et G. var. grandiflorum Peterm. Kassa. T. strepens C r. Kassa, Kassahámor. Medicago lupulina L. pr. ^ typnca (U r b.) A. et G. var. Willdenovii Aschers. Kassa, Ujszállás. Sziua. M. varia Mart. Kassa, Hidasnémeti, Nagyszaláncz. Lotus corniculatus L. pr. eucorniculatus A. et G. var. ciliatus Koch. Kassa. Galega officinalis L. Aranyos. Hippocrepis comosa L. Kassa. Onobrychis arenaria (Kit.) DC. Czekeháza. Vicia angustifolia (L.) R e i c h a r d. Kassa. V. dumetorum L. Aranyos. 254 THAI6Z L. V. glabrescens (Koch.) H e i m. Sub nomine V. villosae colitur ad opp. Kassa. V. pannonica Jacq. Xagyszaláncz. Hernádtihany. V. pisiformis L. Aranyos. Oeranium pusiUum Burm. Kassa, Szina. Linum hirsutum L. Aranyos. Polygala comosa Schkuhr. Kassa, üjszállás. EnplwrUa villosa W. K. Szalánczhuta. E. virgata W. K. Kassa, Szádelő község. Callitriche verna L. Baska. Evoníjmus vulgáris S c o p. var. muüiflora (Op.) R o u y. Kassa Acer platanoides L. Kassa. Kassahámor. Malva moschata L. Kassa, q spont. . M. pasilla S m. Torna. Hidasnémeti. Althaea pjaUida W. K. Abaujszántó. Hgpericum acutum M u c h. Kassa, Baka. H. montanum L. Kassa. Helianthemiim charaaecistus Mi 11. ssp, harhatum (Lam.) G 0 s s. var. hirsutum (T li n i 1 1. ) M é r a t. Kassa, Miszlóka, Aranyos. Viola arvensis M c h. Kassa. Üjszállás, Szalánczhuta. V. collina B e s s. Kassa, Kassahámor. V. hirta L. Szilvásapáti, Kassahámor. Thymelea passerina L. C o s s. Szádelő község, Torna. Lythrum hyssopifolinm L. Kassa. Epnlohium collinum G m e 1. Kassa. E. hirsutum L. var. villosum Haiiskn. Aranyosi völay. E. ohscurum S c li r e b. Kassa. Peucedanum alsatirum L. Torna. P. palustre (L) Mnch. Kassa. Anthriscus cerefolium (L.) Hoffm. Kassa. q. spont. Pirola rotundifolia L. Kassa. P. secunda L. Kassa. Lgsimachia punctata L. var. villosa (F. W. S c h m.) K 1 a 1 1. Kassa. Gentiana pjolymorpha Wettst. ssp. carpatica Wettst. Kassa. G. aesíiva (S c h m i d t.j R. et S. Kassa. Heliotropnum europaeum L. var. gymnocarpiim B o r b. Szádelői-völgy. Aspjerugo procumhens L. Széplakapáti. Myosotis micranthn Pali. Kassa, Xagyszaláncz, Szaláncz- huta, Üjszállás, Izra-tó. M. silvatica Hoffm. Xagymilicz-hegy, Szalánczhuta felett. Ajuga chamaepitys (L.) Schreb. Torna, Szádelő község. A. genevensis L, Kassa, Hernádtihany. A repians L. f. rosifiura (cum. íloribus roseis) Kassa. Teucrium scordiutn L. Kassa. ADATOK ABAUJ- TORNA VÁRMEGYE FLÓRÁJÁHOZ 255 Marruhium vulgare L. Szádelői-völgy. Glechoma hirsiiia W. K. Nagymilicz-hegy, Szalánczhuta felett, Kassahámor. Galeopsis hifida Bonn. Kassa. Leonurus cardiaca L. Nagyszaláncz, Szina, Szúdelő község. StacJiys germanica L. Kassahámor, Czekeháza, Aranyos. S. palustris L. var. bracteata B e c k. Kassa. Salvia dumetorum A n d r z. Kassa. ;S^. glutinosa L. Kassahámor, Szádelői-völgy, Baska. S. nemorosa L. Enyiczke. Abaujszántó. Origanum vulgare L. var. glabrescens B e c k. Szádelői-völgy. 0. vulgare L. var. puherulum B e c k. Kassa, Czekeháza, Aranyos. Thymns ovatus Mill. Kassa, Baska, Miszlóka, Aranyos. T. coUinus M. B. Üjszállás. Lijcopus exaliakis L. Szalánczhuta. Mentha aiistriaca Jacq. Kassa, Aranyos, Miszlóka. M. pulegium L. Kassa. Aranyos. Scopolia carniolica Jacq. Kassahámor. Solannm Ititeurn Mill. Kassa. Datiira stramoniuin L. Kassa, Szina, Hernádtihany, Torna, Szádelői-völgy. Verbascam Igchnitis L. Kassa, Széplakapáti. V. phlomoides L. Aranyos. V. thapsiforme S c h r a d. Kassa. Linaria italica Trev. Szádelői-völgy. Serophidaria alata G i 1 i b. Kassa, Szádelői-völgy. Oratiola officinalis L. Kassa. Veronica arvensis L. Kassa, Kassahámor. F. beccabioiga L. var. limosa (Lej.) Újszállás. T". chamaedrys L. var. pilosa (S c h m i d t) Bee k. Kassa. V. teucrium L. var. lasiocalyx B e c k. Kassa. V. ieucrium L. var. pseudorhamaedrys Jacq. Kassa. Melampyruni ndgatnm P e r s. Kassa, Miszlóka. Odoniites serotina (Lam.) Rchb. Kassa. 0. pratensis Wirtg. Szádelői-völgy. Alectorolophus moíitanus (Saut.) Fritsch. Kassa. Galium verum L. var. Wirtgeni (F. S c h u 1 1 z.) Kassa, Miszlóka, Abaujszántó. Széplakapáti. G. erectiim H u d s. Szádelői-völgy. Lonicera Xylosteiim L. var. syringifolia B e c k. Kassa. Adoxa uioschatellina L. Szádelői-völgy, Kassahámor. Valerianella locusta (L.) Beteké, f. tricJiocarpa B e c k. Kassa. Succísa pratensis M n c h. var. glabrata Péter m. Kassa. . Knautia arvensis (L.) Coult. var. budensis (Simk.) Szabó, f. jasionea (Borb.) Szabó. Czekeháza. K. arvensis (L.) Coult. var. polymorpilia (S c h m.) Szab ó.. f. agrestis (S c h m.) Szabó. Kassa, Miszlóka. 256 THAI8Z L. K. arvensis (L.) C o u 1 1. var. polymorpha (Sehm.) Szabó, f. pratensis (Schm.) Szabó. Kassa, Miszlóka. Campanula carpatica Jacq. Ad. Kassahámor f. pilosa, in valle Szádelő f. glabra occurit. C. glomerata L. var. farinosa R o c h. Szádelői-völgy. C. patula L. var. punctata W a 1 1 r. Kassa. C. patula L. var. xeslocaulon Beck. Kassa, Miszlóka. C. persid fólia L. var. hispida (Lej.) Beck. f. levipes Beck. Aranyos. C. persicifolia L. var. hispida (Lej) Beck f. setipes Beck. Miszlóka. C. persicifolia L. var. levicauUs Beck. f. dasycarpa (K i t) Beck. Kassa. C. persicifolia L. var. levkaidis Beck. f leiocarpa Beck. Aranyos. Phyteuma spicatum L. ssp. ochroleucum D ö 1 1. var. cordi- folium W a 1 1 r. Kassa. Eupatorium cannaldnum L. var. índivisum D C. Kassa. Bellis perennis L var. hirsuta Beck. Kassa. Filago germanica L. Kassa. Onaphalium uliginosum L var. tomentosum (Hoffm.) Beck. Kassa, Aranyos. G. luteo-album L., Kassa. hiula hirta L. var. oblongifolia Beck. Széplakapáti. I. hirta L. var. oblongifolia Beck. f. multifi,ora S p e n n. Széplakapáti. I. salicina L. var. subhirta C. A. Mey. Kassa. Pnlicaria vulgáris G a e r t n. Aranyos. Bidens, cernua L., var. radians Beck. Kassa, Baska, Hernádtihany. Oalinsoga parviflora C a v. Hernádtihany, Szina, Szeszta. Achillea asple?iifolia Vént. Kassa. A. pannonica Scheele. Kassa. Matricaria inodora L. Kassa, Kassahámor, Hernádtihany, Szina, Széplakapáti. Makrancz Bárcza, Torna. M. discoidea DC. Kassa, Szádelöi-völgy. Chrysanthemum leucanthemum L var. lanceolaUun (P e r s) G. Beck. Kassa, Miszlóka, Baska. Fetasites albus (L.) Gartn. Kassa. Senecio sarracenicus L. Kassa, Szádelői-völgy. Carlina acaulis L. var. typica Beck. Kassa. C. acaulis L. var. alpina (Jacq) Szádelői-völgy. Serratula tinctoria L. var. landfolia Gray. Kassa, Misz- lóka, Baska. Centaurea micranthos G m e 1. Kassa, Kaksn, Hernád- tihany, Bárcza, Enyiczke, Nagyida, Komarócz, Csecs, Somodi, Torna, Szádelői-völgy. ADATOK ABAUJ-TORNA VÁRMEGYE FLÓRÁJÁHOZ 257 Picris prenanthoides S c h u r. Kassa, Miszlóka, Szádelői- völgy. Hypochoeris radicata L. var. hispida P e t e r m. Miszlóka. Leontodoji hispidus L. var. danuhialis (Jacq.) Kassa, Újszállás. Chondrílla juncea L. var. acanthophylla (Borkh.) DC. Kassa, Torna, Szádelő közs. Lactuca viminea (L.) P r e s 1. Kassa. (A szakosztálynak 1909 június 9-én tartott üléséből.) T u z s o n J.: Magyarország néhány növényéről és ezek rokonságáról*^ (De plantís nonnullís Hungáriáé et harum affínibus.) Aspleninin septeiitrioiiale (L.) Hoffm. X Asplenium tri- chomanes L (A. germanicum Weiss. Pl. crvpt. fl. Gott. 1770, 299.; A. Breynii Re tz. Obs. bot. 1. 1774,^32.; A. alterni- folmm Wulf. in Jacq. Miscell. IT. 1781, 53.) Néhány példányát szedtem a Biikköskút (Bars m.) feletti Zsiárhegy szikláin, hol a szülönövények társaságában nőtt. Hazai előfordulási adatok: Versecz, Temes m. (Borbás); Köalja-Ohába, Hunyad m. (Simonkai); Borostyánkő, Vas m. (P i e r s) ; Pozsony (S a b r a n s k y, B a u m 1 e r) ; Szaláncz, Abauj- Torna m. (H a y n a 1 d J.) ; Hont m. (S a d 1 e r) ; Szklenó, Bars m. (Heuffel); Vihnye, Bars m. (Kmet): Sóvár, Sáros m. (H a zs- 1 i n s z k y) ; Biikköskút, Bars m. (T u z s o n, A n d r a s o v s z k y) . A fenti megvizsgált példányok a Zsiárban szedettekkel együtt megközelítőleg egyformák és nagyrészt egyezők azzal az alakkal, a melyet Mii de (Sporenpfl. 1865. 33) f. montana név- vel jelölt, vagyis levelük tőben kettősen szárnyalt {A. Breynii Retz.). E mellett átmenetes alakok is vannak, a melyek alsó szárnyai nem szárnyaltak, hanem csupán többé-kevésbbé mélyeb- ben bemetszettek. A már Luersen (Rabh. Krypt. FI. IH. 242) sAscherson és Grábner (Syn. I. 76) által hangoztatott ama felfogást, hogy a f. montana és f. aljjestris [A. alterni- folium Wulf.) nem különböztetendők meg, hanem csak növe- kedési, illetőleg fejlettségi alakok, a melyeknek rendszertani jelentősége nincsen, a magyarországi példányok is megerősítik. Ettől eltekintve azonban, hybrideknél különben sem indokolt a for- mák megkülönböztetése, mert a variálás vagy a hybrideknek ismert ' Az egyes növények földrajzi elterjedésére vonatkozó adatokat a budapesti Tud. Egyetem növénytani intézetének és túlnyomó részben a Magy. Nemz. Múzeum növénytani osztályának herbáriumából, valamint saját gyűjteményemből merítettem és így közléseim tényleg megvizsgált és a nevezett helyeken hozzáférhető példányokra támaszkodnak. 258 TuzsoN j. változatosságával (M e n d e I-féle törvény), vagy pedig a szülő- növények discontinuens variálásával kapcsolatos. Az első esetben az illető forma nem állandó és így külön rendszertani egységet nem képezhet ; az utóbbi esetben pedig a hybrid elütő voltának az illető szülőnövény megkülönböztetésében kell kifejezésre jutnia. Woodsia ilvensis (L.) Bab. {Acrostichiom ílvensis L. Spec. pl. í. 1753, 1071. W. üvensís Bab. Man. of. Brit. Bot. ed. 1. 1843, 384. W. híjperborea Koch Syn. 2. 1845, 975.) Ssp. rufidiila (Koch) Asch. et Crr. {W. liyperhorea |3) rufidida K o c h. Syn. 2. 1846, 1013. W. rufidula Asch. et Gr. Syn. I. 1896, 45. Folyjmdium arvonicum With. Bot. arrang. 3. m. 1796, 774.) F. 1. gracilis m. {H'oodsia ilvensis auct.) pinnis apice plas niinus acuminatis ,midtilobidatis, lobulis ohlongis, obtusis i>el sitbobtiisis. A Madarashegy keleti lejtője, valamint a Garam bal part- jára eső vilinyei és szklenói hegyek trachit szikhiinak nem ritka, de nem is gyakori lakója. Szedtem a szklenói völgyben a Szabó- sziklán és a Zsiár szikláin. Hazai előfordulási adatok : Ilinszatului, Czódvölgye, Sze- ben m. (B art h) ; Bodony, Heves m. (V r a b é 1 y) ; Sóvár, Sáros m. (Hazsi.. Jer mi); Felsöfalu. Szatmár m. (Di v éky); Szinnaikő, Zemplén m. (Chyzer, Mágocsy): Viiiorlát, Ung m. (M á- g 0 c s y); Nagyszóllös. Ugocsa m. (Sadl.) ; Vinna, Ung m. (Hazsl.); Borsabánya, Máramaros m. (Pantocsek, Bezdek); Selmecz bánya, Szittnya (K m e t) ; Körmöczbánya (H e u f f e 1, J á v o r k a) ; Madarashegy ség. Bars m. (Kmet, Tuzson); Szklenói völgy, Bars m. (T ii z s o n) : Kralován (L e n gy e 1) ; Lucsivna, F. -Erdő- falva, Szepes m. (Hazsl.);^ Magas-Tátra (Lojka). F. 2. Hazslinszkyi m. pinnis apice plus minus rotundatis^ idrínque multi-vel 2 — 3 lobulcdis. lobidis apice dilatatis. Habitat : in cacumine montis Vihorlát Hungáriáé septentriona- lis (H a z s lin sz ky) ; Szinnai kő, coni. Ung. (Mágocsy). Ssp. aípina (Bolt.) m. [Acrostychum alpinuin Bolton, Fii. Brit. 1790, 76. Políjpodium arvonicum S m. FI Brit. III. 1804, 1115.) fraecedente subspecie teniiior, plus minus flavo-virens^ foliis parce pnlosis rel glabris, plus minus pellucidis^ lobidis pinnaruui utrinque 2 — 4, subrotundatis. triangidato-ellipsoideis vei obovatis. Var. 1. Bx)ltoniana m. (Woodsia hyperborea a) arvonica Koch. Syn. U. 1846. 1013. Woodsia alpvna (Bolt.) Asch. et Grábn. Syn. I. 1896. 46.) ^ Hazslinszky Éjszak Magyarlion Virányában (350 old.) e hely- ről (ó-lesznai sziklafal) emliti, hogy ott a W. hyperborea R. B r. (= ssp. alpina var. Boltoniana) előfordul, a mi Ascherson-Grabner Sy- nopsisába is átment (I. 46. old.). A Nemz. Múzeumban levő, ide való, H a z s 1 i n s z k y gyűjtötte példány nem más, mint ssp. hyperborea f. gracilis. Így a H a z s 1 i n s z k y emiitett adata kétes és még bizonyításra szorul, hogy az illető helyen előfordnl-e csakugyan a ssp. rtZ;^/«a var. 'Z>oZío?i/oMa is. MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 259 Foliis 2Kirce pilosis. 2 — 18 cm. longis, lolndis pinnariim utrinque 1 — 2 usque 3 — 4. obovatis, integris vei margine repandis. Habitat in altitiidiue 600 — 2600 m. alpium Eiiropae, Asiae et Aniericae borealis. Var. 2. glabella (R. B r.) m. {Woodsia glabella R. B r. in Ric h ai-fl s ou Narr. of a journey 1823, 754; W. Hausmam- niana Mi Ide 1855 br. ; W. pidcheUa Bertol. FI. Ital. Crvpt. I. 1858, 111.) Foliis 2 — 12 cm. longis, glabris. solum ad hasim petioli pilosis, petiolis sacpte stramineo-fíavis ; lohulis pinnarum utrinqVjC 1 — 2^ hasi cuneatis, apice subrotundis vei obhisis, plus minus lobato- vel crenato-incisis. Habitat in locis altioribus alpium et praecipue in regioni- bus arcticis et subarcticis Europae et Aniericae borealis. Hazánkban ügy látszik csak a ssp. rufidida fordul elő; az összes megvizsgált példányok ide tartoznak. Ascherson- Gr ab n e r Synopsis-ába (46. old.) Hazslinszky téves adata révén (1. az. előbbi oldal jegyzetét) jutott be az, hogy a H'. alpina a Tátrában előfordul. Egyetlen levélke van a nemzeti múzeum növénytani osztályának herbáriumában, a melyet esetleg aljnna-nsik lehetne tartani: egyrészt azonban nagyon hiányos példány, másrészt lelőhelye bizonytalan. Ez a S a d 1 e r-herbá- riumból való; Baumgarten gyűjtötte Erdély déli hegységei- nek sziklás alpesi regiójában („ad rupes alpestres Transs. austr.") Sajnos, hogy a gyűjtőhely közelebbről nincsen feljegyezve, s igy a továi)bi kutatáshoz ez az adat semmiféle támasztopontot nem szolgáltathat. Selaginella helvetica (L.) Lk. Zsarnócza és Garamrév között az út melletti trachit sziklafal alsó részein eléggé nagy mennyiségben nő. Más előfordulási adatok: Herkulesfürdő, Krassó-Szörény m. (B 0 r b á s) ; Yerestoronyi szoros (A n d r a, H e u f f e 1) ; Szuszeny, Hunyad m. (H e u f f e 1, S c h n e 1 1 e r) ; Ruisor völgye, Retyezát (Haynald); Zsidóvár, Krassó-Szörény m. (Heuffel); Gáld, Alsófehér m. (Haynald); Boicza, Szeben m. (Fuss); Petro- zsény, Szurduk-szoros (Barth); Pozsony (Báumler); Po- zsony, Habern-sziget (Bothár); Lunkány, Krassó-Szörény m. ; Somorja, Pozsony m. (R é z s e 1 y. herb. (Hazslinszky); Nagy-Buny, Szolnok-Doboka m. (D i v é k y) ; Torna (V e s e 1 s k y) ; Oruzsin, Phönixhuta, Sáros m. (Hazslinszky); Pietrosz, Már- maros m. (Müller); Zsarnócza, Bars m. (Moesz, Tuzson). E feltűnően állandó alakú növénynek zsarnóczai előfordu- lása az északnyugati hegyvidék felöl az Alföld felé valószínűleg a legdélibbek közül való. A Madarashegységben sem az északibb fekvésű sziklákon, sem a délibb nyúlványokon sem sikerült más- hol megtalálnom. Ellenben Zólyom körül már úgy látszik gya- kori, F r e y n feljegyzi e tájról (Verh. zool. Bot. Ges. XII. 354), hogy itt tömegesen nő. 260 TUZ80N J. Taxus baccata L. Sp. pl. 1753, 1040. A Szklenó-fürdő feletti erdőkben, szemben a mészégetőkkel gyakori. Fiatal sar- jak szétszórtan mindenfelé találhatók és az erdő humuszában itt-ott idősebb fák kidőlt törzsei és vastagabb gyökfö- és gyökér- részletei is előfordulnak. Ezenkívül a Madarashegység Iharos nevű erdőségében is szedtem e növény leveles ágát. Hazai előfordulási adatok : Herkulesfürdő (B o r b á s) ; Kazán-szoros (Bohatsch, Borbás); Lökve, Horvátország (Hazslinszky) ; Uj-Gredistye (Jávorka); Stegendorf, Csik- lova, Krassó-Szörény m. (Wierz bicki); Nagyszeben (Dietl): Felső-Tömös, Brassó m. (Barth); Szt-Gál melletti erdőkben, Miklóshegy, Veszprém m. (L a c z k ó) ; Szklenó, Bars m. (M á- gocsy, Tuzson); Madarashegység (T u z s o n) ; Oruzsin, Sáros m. (Hazslinszky); Jesuitenmühle, Igló mellett (Filarszky); Straczena melletti Maly-Sokol (Richter A.); Troj aga-havas, Máramaros m. (MüllerB.); Körösmező, Trebusa, Máramaros m. (Wagner L.) ; Rastonya- völgy a Pietrosz alján, Máramaros m. (Nemz. Múz.) ; Sip, Zaikov mellett, Árva m. (Holuby, Hazs- linszky); Szepes-Béla (Kitaibel.) Minden jel oda mutat, — a mint általánosan feltételezik és a mint Kitaibel is rájegyezte a fennemlitett példány czé- dulájára, — hogy e növény hajdan Magyarország területén, az Alföld és az erdélyi medencze kivételével, gyakori s elterjedt volt. Hogy most kivesző félben van, annak oka az, hogy sehol sem kímélik. Reprodukáló képessége igen nagy ugyan, azonban fejlődése igen lassú és így csakis nyugalmas, érintetlen erdősé- gekben tarthatja fenn magát. Acorus calamiis L. Bars megye Alsó-Hámor községe köze- lében, a Szandrik ezüstárúgyár alatti mocsármaradványban töme- gesen nő. Hajdan a völgy illető része, alul elzárva egy nagy kiterjedésű ingovány volt, a melyet a görgeteg lassanként feltöl- tött. Az Acorus-tó\ benőtt részlet e nagy mocsár utolsó marad- ványa (1. kép), a mely maholnap egészen feltöltődik. A volt mocsár felsőbb része felett állanak a gyár épületei. Hogy eme, származására nézve ma is vitatott növény itteni előfordulásának megítéléséhez támasztópontokat találjak, megkíséreltem a völgy fennebb eső részében a hordalékot átmetszve, a mocsár szintjébe lejutni. Ásatás közben két oly réteg volt egymás felett, a mely egykori erdők talajára vallott s ezek alatt volt a mocsár iszapja, benne azonban az Acorus-nak nem sikerült nyomára akadnom, így arra nézve, hogy az itt ősidőktől fogva tenyészne, semmi- féle bizonyítékot sem meríthettem. Rhizomáit árvíz nem hozhatta az alsóhámori völgybe, mert magasabban fekszik, mint a Graram völgye ; így tehát csak az a feltevés marad hátra, hogy e növény ültetés útján jutott valamikor e mocsárba. Hazai előfordulási adatok: Vinkovcze (Hazslinszky); Horvátország (S c h 1 o s s e r) ; Várasd (Kitaibel); Lúgos, Krassó- Szörény m. (Heuffel,Thaisz); Fenyőfalva, Szeben m. (Fuss); MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 261 Ugra, N.-Küküllö m. (Wolff, Haynald); Keszthely (Szenczy); Hatvan (Sadler); Vácz és Göd között (Bohats); Ercsi, Pest m. (Jurányi); Tököl, Csepelsziget (Tauscher); Losoncz (Kunszt); Alsóhámor (Mágocsy, Tuzson, Moesz); Bosac, Kopanicza, Valentova, Nenies-Podhragy, Trencsén m. (H o 1 u b y) ; Munkács (Staub). 1. kép. Acorus calamus az alsóhámori mocsárban. Epipactis latifolia. (L.) Ali. ssp. microphylla (Ehrh.) m. (Serapias microphylla Ehrh. Beitr. 4, 1792, 42; Epipactis microphylla S w. Vet. Acad. Handl. 1800, 232 ; Waldstein et Kitaibel, Pl. rar. IIL, tab. 270.; Epipactif! latifolia Ali. [3. microphylla D C. Fi. d. Francé. VI. 1815. 334 ; Epipactis lati- folia A 1 1. var. b. microphyla (E h r h.) I r m i s c h, Nachtr. Linnaea, XIX. 1847, 119; Epipactis Hellehorine Crantz var. 1. micro- phylla (Ehrii.) Reichenbach, Icon. Orchideáé, 1851, 141. F. canescens Irmisch. Linnaea, XIX. 1847, 120. A Fenyőkosztolány feletti tölgyes erdőkben Epipactis latifolia (L.) Ali, és Cephalanthera ruhra (L.) Ki eh. társaságában fordul elő. Hazánkból aránylag, kevés biztos adat ismeretes. Ezek a követ- kezök : Herkulesfürdő, Krassó-Szörény m. és Budakesz (Heuffel); Oravicza, Krassó-Szörény m . (W i e r z b i c k i) ; Pécs (Sadler, 262 TuzsoN j. Nendtvich); Bosac-völgy, Trencsén m., Podhragy. Trencsén m. (Holuby); Trencsén -Teplicz (Baenitz. Herb. Eur. leg. S e e li a u s) ; Zay-Ugrócz, Trencsén m. (B o h a t s c h). Querciis lanuginosa Lam. E nevel. I. 1783, 709. (Q. puhescens Willd. Spec. IV. 1805, 449.) A vilinyei völgy (Bars m.) jobb oldalán az Antaltáró feletti mészkösziklákon találtam meg. Jelentősége ennek az előfordu lásnak az, hogy az eddigelé ismeretes biztos előfordulási adatok között ez a legészakibbak közül való. Hazai előfordulási adatok: Fiume (Noe); Vukovár, Szerem m. (S a d 1 e r, S t r e i m, H e u f f e 1, B o r b á s) ; Erdőd, Szerem ra. (R 0 c h e 1) ; Csereviz, Szerem m. (B o r b á s) ; Károly falva, Fla- munda. Fontana-Fetje, Temes m. (Bernátsky); Világos. Ménes, Pankota, Arad m. (S i m o n kai); Baziás, Temes ni. (W i e r z- b i c k y) ; Oravicza. Krassó-Szörény m. (H e u f f e 1) ; ülma, Temes m. (M á g 0 c s y és W a g n e r J.) ; Érd, Fehér m. (Bernátsky); Déva. Vajdahunyail, Élesd (Simonkai); Kolozsvár (Wolff); Szegszárd (Staub); Sümeg (Szép); Kis-Czeil. Szt-Lőrincz Vas m. (Márton); Tihany (Álba eh); Tapolcza. Zala m. (Hazs- 1 i n s z k y) ; Sümeg, Harsány, Zala m. (K i t a i b e 1) ; Nadap, Fehér m. (T a u s c h e r) ; Kismarton, Sopron m. (A 1 b a c h) ; Budapest (Budai hegyek, Kamaraerdő, Pilis) (számosan); Dorog, Eszter- gom m. (J á V 0 r k a) ; Pozsony (SchneJler, Baumler); Monor, Pest m. (Borbás, Tuzson); Gödöllő, Pest m. (Sadler); Kerepes, Pest m. (Bernátsky); Árkai völgy (H a z s 1 i n s z k y) ; Dubicsány, Borsod m. (Budai); Nyitra (Pillér); Vihnye, Bars m. (Tuzson); Kassa (T h a i s z). A Q. lanuginosa északi elterjedési határára nézve az iro- dalmi adatok közül fontossággal bir itt az az adat, a melyet Borbás közöl Abauj-Torna megye flórájában (439. old.), hol a megyére általában felemlíti, hogy több tölgyfaj fordul elő benne, „sőt a Q. lanuginosa is" . Innen való példányt, a kassait kivéve, nem láttam, de a közlés, különösen a megye nyugati részében elterülő mészköves vidékre vonatkozólag igen valószínűnek látszik. Ez a hely a vihnyei völgygyei megközelítőleg egyazon északi szélessségre esik; tekintettel azonban arra, hogy a vihnyei völgy már az északnyugati középhegységbe, az Abies álba Mill. régiójába esik. a Q. lanuginosa itteni előfordulása fontos és e növény egykori nagyobbfokú elterjedettségére mutat. A fennebbiekben közölt adatok természetesen számos, részben fajnak, részben varietásnak leirt alakra vonatkoznak. Az irodalmunkban leirt alakokat azonban a leggondosabb revízió nélkül lehetetlen figyelembe venni. Kétségtelen, hogy a Q. lanuginosa rendkívül változatos, a mit a hybridálódás a végletekig fokozhat. Éppen ez okból azonban e növény rend- szerének megállapításában a tudomány gyakorlati szempontjait is figyelembe kell venni. Különösen Borbás megállapításai zavarosak: csupán a monori erdőből 12 olyan fajt és varietast MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 263 sorol fel,^ a melyek mind a Q. lanuginosa alakkörébe tartoznak. S a mint egy és ugyanarról a helyről irodalmunk feltűnően sok ide- tartozó fajról s változatról számol be, éppen úgy ugyanaz az alak pl. a s/.erémségi Q. Streimii a legkülönbözőbb helyekről van felsorolva. A Q. lanuginosa rendszere tehát tisztázásra vár, s ha csak nem akarom a hazai Q. lanuginosa-kimk amúgy is összekuszált rendszerét újabb névvel szaporítani^ úgy a vihnyei növényt egyelőre csak a faj keretében, közelebbi meghatározás nélkül kell ismer- tetnem a következő megjegyzésekkel ; nem oly molyhos, mint más, típusosabb Q. lanuginosa ; de azért hajtásai, rügyei és levelei alul, különösen az érzugok táján eléggé molyhosak, nem- különben, habár kevésbé, a levél felső oldala is molyhos. Kocsányai igen rövidek, kupacs pikkelyei mintegy 1 mm. széle- sek, levélnyele hosszú ; rügyei egy kissé kúposak. Alsine reciirva (AH.) m. {Arenaria recurva Allioni FI. Fedem. II, 1785, 11 o; Alsine recurva Wahlenberg Helvét. 1813, 87. pro parte). Caulibus fratescentihus vei suff'rutescentibus, superne corym- hoso-cymosis, plus niinus glanduloso pilosis vei qlahris ; pedicelUs calyce longioribus vei eum snbaequanies^ pilosis vei glabris ; foliis curratis. seiuceofiliformibus, glabris vei pÁus-minus glandu- loso pilosis ; sepalis i)atentibus^ lanceolatis, multinerviis^ acumi- natis. basi vei etiam in poA'te superiore glanduloso pilosis^ vei glabris, margiyie membranaceis : petalis albis, oblongo-obovatis, calyce longioribus, vei eum subaequantibus ; filamentis calyce breviori- bus, albis : antherís fiavis : stylis albis, setaceis ; germinibus ovális, nitidis : capsulis completis. trivalvis^ ab apice dehiscentibus^ stramineis : semitiibus plano-comjn'essis, sub lente costis minimis. Ssp. 1. frutescens (K i t.) m. (Arenaria frutescens Kit. in S eh ülte s Österr. FI. 1794 667; Kitaibel, Addit. 1864, 208.) Caulibus frutescentibus, foliis 10 — 18 mm. longis, glabris vei parce glandidoso-puberulis ; sepalis plerumque solum basi glan- didoso-pilosis. in parte supenore glabris vei parcissime puberulis. Habitat in saxosis lapidosisque : Szvinicza, Com. Temes (Heuffel. Simonkai); Versecz, Com. Temes (Wagner); Csopea, Com. Hunyad (Barth); Szárhegy, prope Déva (Barth, S i m 0 n k a i) ; mont. Mátra (Janka); mont. Szituvá, Com. Hont, loc. class. (Kitaibel, Jávor ka); Garam-Szt-Benedek Com. Bars (T u z s o n) ; Tállya, Zemplén m (P a w 1 o w s k y). Ssp. 2. hirsuta (M. B.) m. [Arenaria hirsuta Marschall a B i e b e r s t e i n, FI Taur.-Cauc. I, 1808, 349 ; Alsine hirsuta F e n z 1, Verbr. Alsineen, 1833, 46 ; Minuartia hirsuta H a n d e 1- Mazzetti, Ann. Naturhist. Hofmus. Wien, 1909, 152. in parte;. Az Alsine recurya-nak egyelőre e két alfaját vélem meg- különbözteíendőnek. Úgy látszik, hogy a ssp. f7-utescens-nek több alakja van (ezek közt a hosszú, hegyes csészelevelekkel bíró p, ver- ^ A Magyar Nagy-Alföld tölgyei, Erd. Lapok, 1887. 735. old. Botanikai Közlemények 1910. Vm. kötet, 6. füzet. 22 264 TUZBON J. schetzensis Simk. Math, Term.-tud. Közi. XV. 1873, 534), a me- lyek megkülönböztetése nagyrészt a csésze alakja, szine és a termet alapján történik. Nemkülönben több alakra tagolódik a ssp. hirsuta is; ilyenek az A. falcata Griseb., A. erythrosepala B 0 i s s. stb. Az is kétségtelen továbbá, hogy — a mint már H a n d e 1 - M a z e 1 1 i (i. h. 150 old.) is kifejti — az Alpesek s a mi hegységeink A. recHrva-]a koránt sem azonos a keletről leirt és exsiccáták-ban kiadott A. recurva-YSil, mely utóbbi a ssp. hirsiita-hoz tartozik. Az egyes alakok eltérései azonban nagyrészt oly alárendelteknek és bizonytalanoknak látszanak, hogy rend- szertani értékükkel csakis kiterjedtebb vizsgálati anyag feldolgo- zása által lehet tisztába jönni. 2. kép. Nymphaea álba f. Moeszii. 1 : 1. Nymphaea álba L. f. Moeszii m. Alabastrum oUongum, acummatum, sepalis migtiste albo marg'matis ; j^etala candida, sepala usque 6 — 7 cm. longa, viridissima ; sej)ala et petala sub- acuminata, frudu suhglohoso vei sjjhaeroideo. (Icon 2.) Habitat in paludosis Rétyi-Nyír, Coni. Háromszék, Hungáriáé orientális. A ceteris formis descriptis Nympheae albae forma et magni- tudine alabastri, petalorum et sepalorum, itemque colore petalo riirn et sepalorum certe diliért. In pedunculis lacunas 4 vei haud raro 5 inveni et exemplaria culta diutius ílorere et virere quam aliquot alias Nympheae alhae formás observavi. MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 265 In Revisio nomenclaturae Nyiiiphaeacearuni etc. S i m o n k a i (Magy. Bot. Lapok VII. 1908, p. 131) haec plánta cuni Castalia minoriflora (Bor b.) S i m k. est conjuncta. A Nymphaea álba eddig leírt alakjaitól jól megkülönböz- tethető eme új alakot Moesz G. barátom gyűjtötte a három- széki Rétyi-Nyir mocsaraiban, s átadta nekem meghatározásra. Kérésemre 1908 tavaszán hozatott a helyszínéről négy példányt, melyeket a budapesti botanikai kert iViyw/í/iaea-medenczéjébe ültetve két tenyészeti időn keresztül figyeltem meg, a Nymphaea alha néhány más formájának társaságában. Simo nkai Revisiójában (i. h. 131. old.) a Moesz-től gyűjtött herbáriumi példányokat a Rákos árkaiban és a hévízi tó szélén (Keszthely) előforduló és a Vésztő mellől származó minori- flora Borb. alakkal azonosnak irta le. A nemzeti múzeum és a budapesti tudományegyetem herbáriumában megvizsgáltam az illető példányokat és a rákosi növényt élő állapotában is isme- rem. Ezektői a f. Moeszíi a fennebb leírtak szerint bimbója s vi- rágja színében, alakjában és nagysága által lényegesen külön- bözik. Különben pedig az említett minorifora rendszertani értéke í'S nevezetesen annak önálló volta is kétes. Valószínű, hogy azok közé az eltörpült alakok közé tartozik, a melyeket számos szerző a N. álba var. minor DC. névvel jelölve ismertet, és a me- lyekre Schuster ajánlatba hozta.^ hogy — & minor DC a iV. candida-hoz tartozó alak lévén,-^ — i\^ albaí. íerres/ns névvel jelöl- tessék, mint sekély vízben növő, tökéletesen ki nem fejlődött alak. Ezt a felfogást nem követném, mert ha ezeknek az eltör- l)ült alakoknak nincsen önállóságuk és csupán a mostohább tenyészeti viszonyoknak köszönik létüket, úgy külön megnevezé- sük indokolatlan. Hogy a minoriflora Bor b.-al miként áll e tekin- tetben a dolog, arról természetesen csak behatóbb vizsgálatok alapján lehet véleményt mondani. Hogy azonban a f. Moeszií a mino- riflora Bor b.-tól elütő és állandófiak bizonyult alak, az kétségtelen. Alyssum saxatile L.Sp. PL 1753, 650^ {A. orientale Ard. Spec. alt. 1763, 32; Willdenow, Spec. 1800. 460, 463; Sibthorp, FI. Graeca, VII, 1830, 21, Tab. 624 ; .4. saxatileY hinni, FI. Dalm. HL 1852, 116; ^. orientale Halácsy, Bot. Erg. Griechenl. IV. 1894, 12.) Caulihus procumbentibus vei erectis, apice racemoso-ramosis ; foliis repandís, pauh dentatis vei integris, tenuiter tomentosís, foliis caudiculorum obovato-oblongis in petiohim attenuatis. superioribus obovato-lanceolatis, albo-vel viridulo-canescentibus; floribus aureis, petalis late-emarginatis, sepalis oblongo ovatis, petaloideis ; fila- mentis basi intus denticulo obtuso, silicidis glaherrimis, subro- tundis, rotundo-obovatis. ovalibus, obcordatis vél ellipsoideis, planis, medio plus minus convexíusculis ; loculi 1 — 4. spermi. ^ Schuster J. Zur System, v. Castalia und Nymphaea, Bull. De LHerb. Boiss, VII. 1907. 860—861. - Ez a kérdés már a C o n a r d munkájában is tisztázva van. The Waterlilies 1905, 17. old. 22* 266 TUZ80N J. Var. 1. albídum ni. {Alyssum saxa.tile L. Sp. Pl. 1753, 650. sensu strictu.) Plánta usque 20 - 30 et plus cm. alta. ra mosa, omni parte tenuiter cano-tomentosa , siliculis usrpie o^j., — 6 mm. latis. Habitat in rupibus Europae meridionalis : — Ins. Creta (S i e b e r) ; Airopolis ; Athén (0 r p h a n i d e s) ; inons Strazuc pr. Mehadia (Borba s). Var. 2. alpíiuim (Hal.) m. (A. oríentale var. alpina Ha- lácsy Bot. Erg. Griechenl IV. 1894 12). „Dense caespitosum, caulibus ptimilís, 3 — 8 cm. altis, sim- plicibus; foliis integris suhintegrisve : siliculis ovalihus." Habitat: Kyllene siipra Gura. in alt. 2000 m. s. m. Var, 3. Arduiiii (F r i t s c h) m. [Alyssuyn Atduini F r i t s c h, Excursionsflora 1897. 253 : A r d u i n, Animadv. Botan. Spec, 1759, XVIII. tab. 7. [Alyssum caulibus frutescentibus. etc.)]. Omni parte inridnlo-canescens, siliculis 2^i _-4-rare 5 mm. latis. Habitat in rupibus Hungáriáé. Auptriae. Germaniae. Lunkány, Hunyad m. (J á v o r k a) ; Badacsony (bazalt) (B 0 r b á s, Staub); Ság, Vas m. (Márton); Csobáiicz, Zala m. (R e d l) ; Budapest, Gellérthegy (többen) ; Budaörs, Pest ni. (R i c h- ter, L., Se hűlt z, Herb. norm. nov. ser. 1. sub A. saxatile, T u z s 0 n) ; Pozsony, (B á u m l e r) ; Várhegy, Sáros m. (H a z s- 1 i n s z k y) ; Drevenyik, Szepes m. (K a I c h b r e nii e r) ; Trsztena, Árva m. (H a z s l i n s z k y) ; Garam - Szent -Benedek, Bars m. (T u z s 0 n) ; Beczkó-vára, Trencsén m. (H o 1 u b y) ; Lesnitz, Szepes ni. (Ni e d e r I e i t i n g e r) ; Pieninek. a Dunajecz mentén (Filarszky); Arvaváralja, a vár szikláin, (..siliculis obovatis") (Ha z sl in s zky). Az utóbb felsoroltak mind ugyanahhoz az nlakhoz tartoz- nak ; más változatosságot alig lehet rajtuk észrevenni, mint hogy egyes helyeken, pl. a Gellérthegyen a példányok zöldesebb színűek, kevésbbé molyhosak. Ettől eltekintve csupán egy feltű- nőbb eltérést tapasztaltam. Az árvaváraljai növénynek ugyanis a Nemz. Múz. Növt. Oszt.-ban levő példányához már Hazslinszky a „silicvMs obovatis'" feljegyzést fűzte. Az illető példány beczói tényleg hosszúkásak, holott azok rendesen kerekdedek, vagy kissé visszás tojásdadok szoktak lenni. Miután azonban csak egyetlen példány állt rendelkezésre, csupán ebből, ezt a külön- ben eléggé feltűnő különbséget alig lehet rendszertani meg- különböztetés alapjául felvenni. Arabis arciiosa S c o p. f. platypliyllina m. Foliis maximis., viridissimis, parcc pilosis, plerumque stih- glabris vei glaberrimis, nitidis ; fólia radicalia usque 15 cm. longa, caulina 8 — 10 cm. longa, usque 3 — 4cm.lata; fólia infe- riora subobtuse deyüata. dentibus magnis, superiora aiiguste-lan- ceolata., sinuato-de7itata. dentibus pjaucis, acuminatis, etiam in inflorestentiis disposita usque 3 cm. longa. (Icon 3.) Habitat in fissuris rupium Zsiar prope Bükköskút, Conj. Bars Hungáriáé septentrionalis. 3. kép. Arabis arenosa f. platyphyllina. 268 TUZ80N J. Nagy tőleveleisigen hosszú, keskeny, felső szárlevelei, melyek még a virágzatokban is feltűnően nagyok, első pillantásra feltűnővé teszik ezt az alakot, a mely többnyire majdnem teljesen kopasz, szinte fénylő, ropogós. Elágazása s virágja apró volta, valamint növényföldrajzi indokok is a mellett szólnak, hogy az A. iietrogena Kern.-el nem áll kapcsolatban. Érdekes, hogy csak az alig néhány holdnyi kiterjedésű „Zsiar" sziklákon fordul elő ; a környéken máshol nem észlel- tem, holott gondos figyelemmel kisértem az Arahis-ekei az egész Madarashegységben és környezetén. Társaságában előfordul az A. are-wosa-nak felvidékünkön általánosan elterjedt apróbb levelii alakja is, és átmeneti alakokat is találtam — a mik nyilván kereszteződések eredményei. A kereszteződés folytán a differen- cziák kétségtelenül hovatovább inkább kiegyenlítődnek, és tekin- tettel arra, hogy a f. platyphyllina körül van véve az említett kis levelű alakkal, valószínű, hogy vele előbb-utóbb egészen egybeolvad. Ribes alpinum L. Sp. pl. 1753, 200. Tar. 1. septentrionale m. Foliis trilobis, subglahris vei parce pilosis : ramulis glabris, glanduloso pundatis vei pilis glmiduliferis brevissimis ; pedunculis pilis glanduliferis brevissimis plus minus dense obtedis vei glabris ; bracteis margine pilis glandulosis. f. 1. gíabratum. m. (Ribes alpinum, a u c t.) Foliis subglabris, fere glaberrimis. Habitat in saxosis lapidosisque montium Europae septen- trionalis et centralis. Retyezát, Lepusnikvölgy, Hunyad m. (J á v o r k a) ; Brád, Hunyad m. (R é s e 1 y) ; Öcsémteteje, Csik m. (H a y n a 1 d) ; Felső Hámor, Borsod m. (Budai); Káposztafalu (Filarszky), átmenetes (in f. Scopolii transiens) , Késmárk, Hosszúerdő (Nyá- rády); Szepesség (Kalchbrenner); Madarashegy Bars m. (T u z s 0 n) ; Tiszta Blatniczna Turócz m. (Borba s). f. 2. Scopolii (H 1 a d n i k) S i m k. Bot. Közi. 1907, 7. (E. scopolii Hladnik, Reichb. FI. germ. novit. Exsicc. No. 1377.) Foliis subtus et superne ])arce pilosis, pili sparsim glandulas parvas gerentes^ vei glandulae foliorum sessiles. Káposztafalu, Gömör m. (Filarszky); Murány (Mül- 1 e r); Lipócz-Párkány, Sáros m. (H a z s 1 i n s z k y) ; Kőliát, Mára- maros-Sziget iVágner L., Kováts J.); Liptó m. ''Heuffel); Tátra (Haz síin szky) ; Késmárki itató Szepes m. (Filarszky és Nyárády); Bélai havasok, Szepes m. (Filarszky), Var. 2. pallidigeiunium (Simk.) m. {R. Fleischmanni Borb. Erd. Lap. XXIV., 1885, 385; R. Fleischmanni Rchb. in Nym. Consp. 266, sub Ribes rubrum L. ; R. piallidígemmvm Simk. Bot. Közi. 1909, 7.) Habitat in saxosis lapidosisque montium ad litora septentrio- nali-orientalis Adriae et Hungáriáé meridionalis. MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL É8 EZEK ROKONSÁGÁRÓL 269 A Karsztvidék eme jellemző cserjéje jól megkülönböztet- hető apróbb, többnyire 5-karélyú, mirigyes szőrű levelei s egyéb sajátságai által, (1. Simonkai 1. h. 8—9. old.), de e mellett átmenetesen csatlakozik a var. septentrionale-hez. Fuzine, Horvátország (Lengyel); Litoralis hungarica (S a d 1 e r) ; Ostaria, Sladikovac, Velebit (B o r b á s) ; Prologh, Dalmáczia (Maly); Ruszkabánya, Krassó-Szörény m. (Panchich.) Robinia pseudacacia L. f. cleistogama Tuzs. (Math. Term.-tud. Ért. 1906, 756; Engler's Botan. Jahrb. 1907, 1.) Az Esztergom melletti két példánya ennek az érdekes növénynek első közléseim óta már kétszer virított, valamint a budapesti Tud. Egyetem botanikai kertjében is kétszeri virágzá- zását figyelhettem meg az odatelepitett sarjaknak. A megfigyelések mindenben megerősítették az első közlések helyességét, a melyekhez legfeljebb azt kell hozzáfűznöm, hogy a teljesen kifejlett virágok valamivel nagyobb szirmokat is visel- hetnek, úgy hogy az összegyűrt szirmok hossza elérheti a csésze hosszának kétszeresét is. A magról nevelt példányok még nem virítottak; így a forma állandósága eddigelé csupán a sarjakra volt kimutatható. Az első közléseim óta megjelent irodalmi adatok kapcsán ki kell emelnem a következőket: a miket Harms^ a Clitoria-k kleistogamiájára vonatkozólag leír, — valamint általában a Papili- onatae^hez tartozó génuszokra vonatkozólag eddig leírt'^ esetei a kleistogamiának sokban egyezők a Eohinia pseudacacia f. clei- stogama-n tapasztalhatókkal, és különösen fontos az, hogy a Papi- lionatae kleistogam virágai, a virág szerkezetéből kifolyólag, végül felnyílnak s a visszagörbült bibe kiszabadul, illetőleg eleinte egészen körülzárt helyzetéből olyan helyzetbe jut, hogy ez álla- potában az idegen beporzás lehetőségére is lehetne gondolni. Ekkor azonban a bibe a megtermékenytilhetés stádiumán már túl van és vagy elhal, vagy pedig — ha megtermékenyült — mag- honja terméssé való fejlődésnek indul. H a r m s^ a Clitoria s a többi Papilionatae kleistogamiáját a Goebel-féle „habituelle kleistogamie^-hoz sorozza, a. Rohinia-ét azonban nem, hanem az utóbbiról feltételezi, hogy talán patho- logikus okai vannak. Az éveken át tett megfigyeléseim alatt sem az eredeti két nagy fán, sem ezeknek a budapesti botanikai kertbe áttelepített, sarjadzás útján keletkezett utódain semminemű jelét nem tapasz- 1 H a r m s, H. Über Kleistogamie bei der Gatt. Clitoria, Ber. d. Deutsch. Bot. Ges. 1907, 165. =* L. R i t z e r o w, H. Üb. Bau u. Befruchtung Kleistogamer Blüten, Flóra, 1907. 186; Harms, H. über Kleistogamie bei d. Gatt. Argyrolobium. Ber. d. Deutsch. Bot. Ges. 191)9, 95. "Harms, H. Über Kleistogamie bei der Gattung Argyrolobium , Berichte d. Deutsch. Bot. Ges. XXVII. 1909, 95. 270 TUZSON J. taltam annak, hogy itt pathologikus okok szerepelnének (talán meggyőződhetett volna H a r m s ugyanerről a dahlemi botanikai kertbe ültetett példányon is) ; hanem ellenkezőleg azt láttam, hogy az átültetett sarjak a megváltozott, lehető legkedvezőbb körül- mények közt (szabad állás, jó talaj s gondozás mellett) is megtartották a kleistogamia sajátságát. Miben állana tehát a pathologikus jelenség? Talán abban, hogy a kleistogam akácz sziromlevelei s porzó szálai a mellett, hogy nagy mértékben redukáltak, gyűröttek is és ez, valamint a csészének idővel bekövetkező felrepedése arra vallana, hogy valamelyes torzképződménynyel van dolgunk, a melyet inkább kór- íani okok következményének volna hajlandó az ember tartani, mint a virágrészek egyszerű redukcziójának, fejlődésben való visszamaradásának. Ilyen hasonlóan kóros látszata képződmények azonban a Pajnlionatae kleistogam virágaiban nagy változatos- sággal fordulnak elő. A dolog lényege pedig ugyanaz mindenik- nél, mint a i2o5mi«-nál, t. i., hogy a szaporodási szerveié korai érettsége oTcozza a virágrészek fejlődésbeli visszamaradását s eltorzulását, a mi egyúttal a kleistogamia legvilágosabb magya- rázatát is adja. Ezzel kapcsolatban nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy Lindman^ a kleistogamia lényegét ^szintén a A'irág időelötti érettségében (Praematuritát) látja, vagyis ebben a tételében ugyan- arra az eredményre jutott^ a mit én az E n g 1 e r-féle Jahrhücher- ben már egy évvel megelőzőleg közzétettem. Ezt a kérdést különben — a mint L i n d m a n is említi — némileg már L o e w'^ és előtte C e 1 a k o v s k y^ és S c h u 1 z, A.^ is érintette és pedig a következő alakban: „Stellaria paliida sei nichts weiter, als eine Form oder Variation von St. média, bei der die Bestáubung in geschlossener Knospe stattfánde, und derén Kronblátter reduciert oder ganz verkümmert seien" ; u nélkül azonban, hogy ezt a jelenséget általánosan a kleistogamia oka gyanánt fogták volna fel. Visszatérve Harms megjegyzésére, kétségtelen, hogy a Rohinia pseiidacaeia kleistogamiája az olyan tősgyökeres esetei- től ennek a jelenségnek, mint a milyen pl. a Impatiens noli tangere^ a Viola, Lamium amplexicaule., Oxalis és még más fa- jokon tapasztalható, tényleg elüt ; de ezektől, morfológiai szem- pontokból többé-kevésbbé eltér a többi Papilionatae kleistogamiája IS. a mi most már nem biológiai, hanem szisztematikailag vett morfológiai kérdés. A felett, hogy a Rohinia szóban levő klei- ^ L i n d m a n. C. Über das Blühen von Lamium amplexicaule, Ark. för. Bot. VIII. 1908, Nr. 5. - L 0 e w, E. Die kleistogamie etc. Abh. d. bot. Ver. d. Prov. Bran- denburg, XLI. 1900, 169. 173. =* Celakovsky, Sitzungsber. d. Böhm. Ges. d. Wiss. 1881. * S c h u 1 1 z, A. Beitr. z. Kenntn. d. Bestaubungseinricht. II, 55. MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 271 stogamiája habituális, vagy indukált^ természetű-e, nem lehet oly határozottan dönteni, a mint azt Harms tette, mert a minr maga Gröbel. a két fogalom szerzője kifejezte, lényegében ez a kétféle kleistogamia nem különbözik egymástól. Ha Gr ö b e 1 definicziójához szorosan ragaszkodunk, úgy a Robinia kleistoga- miája az eddigi megfigyeléseim szerint habitiidlis. hiszen a szóban levő növények és vegatativ leszármazottjaik, a külső körűimé nyéktől függetlenül és következetesen kleistogam virágokat hoznak létre, és pedig — Göbel felosztását tovább követve — olyano- kat, a melyeken ügy kifejlődés, mint a virág kibontakozása te- kintetében is torlódás és visszamaradás tapasztalható. Igen érdekesnek tünteti fel a Robinia kleistogamiáját az, mit Tischler G. a Cijtisus Adami és Ribes Oordonianum steril h3^bridekről mutatott ki.^ Ezeknek embryózsákja ugyanis hasonlóan nő ki a mikropylen. a mint ;)zt a kleistogam akácz mag- rügyeiről leírtam. És lényegében hasonlót irt le Gates^ az Oeno- thera lata steril mutans-ról is, a melynek antheráiban a tapéta- sejtek melletti parenchymás sejtek nőnek ki és tolódnak be a virágpor által elfoglalandó üregbe. Ezek az esetek azt bizonyítják, hogy az illető hybridek s mutánsok egész szervezetükben össze vannak rázva, erre mutar a szaporodási szervek leirt obliterácziója is ; és ez az eset fordul elő a kleistogam akáczon is, a melyet egy sajátságaiban hirtelenül, de mélyrehatóan megváltozott mutánsnak kell tekintenünk. Végül érdekés adatként említhetem Fucskó ama ered- ményét,^ hogy a kleistogam akácz termésfala szerkezetében is lényegesen különbözik a közönséges akácztól ; különösen jjedig a sejtsorok irányában mutatkozik rendszertani szempon- tokból számottevő különbség. Impatiens noli tangere L. A Madarashegynek (Ptacsnik) a felsözsadányi rétek közelébe eső erdős részén e növénynek tisztán kleistogam virágokat viselő példányát találtam meg. Az egész növény sötétebb zöld színe, zömök termete és tömött lombozata által is feltűnt. A kleistogamia irodalmában ilyen, kizárólag klei- stogam virágú példányokról tudtommal nincs említés téve. Galeopsis speciosa^ M i 1 1. var. versicolor (Curt.)m. f. 1. ntrocalyx m. Calycibiis atropurpureis ; in ceteris forma sequente congruens. Copiose inveni in vallibus sub monte Madarashegy. Com. Bars, Hungáriáé septentrionalis et exemplar exsiccatuni ^ Göbel, K. Die Kleistogamen blüten und die Anpassungstheorien. Biolog Centralbl. 1904, 677, 678. * Tischler, G. Üb. eine merkw. Wachstnmsersch. in den Samenanl. von Cytisus Adami. Ber. Deutsch. Bot. Ges. 1903, 82. — Üb. Embryosak- Obliteration bei Bastardpíi. Beih. Bot. Centrbl. 190B, 408. — Zellstudien an sterilen Bastardpíi. Arch. f. Zellforsch. 1908, 136. •' G a t e s, R. R. Pollen develop. in hybr. of Oenothera lata X Oc Lamarckiana. r. Bot. Gaz. 1907, 81. ' Fucskó M. A Papilionatae termésfala, Bot. Közi. 1909, 180. 272 TUzaoN j. prope Oravicza Hungáriáé meridionalis a Wierzbicki lectum vidi. A Madarasliegység völgyeiben gyakoriak a í. 2 virens m. {cum calycibus viridibus) alak társaságában, külön helyeken vagy keveredve. Átmeneti alakok is vannak. Briquet^ monográfiájában maga a változat a O. speciosa Mi 11. faj keretében, mint subsp. speciosa Briq. illetőleg var. speciosa van felsorolva. Ez a fennálló nomenklatúra szabályok- kal nem egyeztethető. Ezért helyesebb a Curtis-féle^ „versi- color" fajnevet varietás rangra leszállitva használni. A Gale- opsis-oknhk oly beosztása, a milyent Porsch'^ ismertetett, tvü- ságosan ökológiai alapjainál fogva alig használható a rendszertan czéljaiia. A Borbás-féle^ osztályozás, a túlzott felaprózástól eltekintve, alapjában hasonló a Brique t-éhez. A fekete csé- széjű alakot ő sem említi. Ellenben Wierzbicki a nemzeti múzeum herbáriumában levő, Oraviczán 1835-ben gyűjtött pél- dányhoz odajegyezte a „var. nigricans" elnevezést, de nem ismertette tudtommal sehol. Asperula orientális B o i s s. et H o h e n. Diagn. ser. I. 3, 1843. 30. {A. azurea, Jaub. et Spach. Illustr. I. 1842—43, 151, t. 82.) 1907 június havában szedtem Lengyel G. barátom tár- saságában Izbég felett a kocsiút mentén, a hová kerti vagy gazdasági magvakkal került, vagy esetleg valamelyik kertből szökött ki. E szép, azúrkék virágú növény Ázsia nyugati részében, a Kaukázustól Syria északi részéig honos. Európában mint behur- czolt növénj't — Höck adatai szerint^ — Észak- Németor-^zág- ban Neu-Ruppin mellett 1877-ben, Ruhlsdorf környékén 1901-ben és Oderberg táján 1874-ben találták meg elvadulva. Knautia silvatica D u b y var. turóczensis B o r b. {Kn. turóczensis B o r b. Pallas Lexikon XII. 1896, 80 ; Kn. silvatica var, turóczensis Borb. A Kert, 1898, 48, — Szabó Ind. crit. Engi. Jahrb. Beibl. 89, 1907, 24.). Hazai előfordulási adatok : Blatnicza, Turócz m. (Borb ás, Jávorka); Beszkidek, Ung m. (Mágocsy); Nagy-Pietrosz, Mármaros m. (Filarszky); Madarashegy, Bars m. (Tuzson, Moesz); Popovahegy, Szepes és Gömör m. közt (Kitaibel). E növény rendszertani helyzetét Szabó (i. h. 24. old.) még fel nem derítettnek jelzi. Borb ás leírása (Rev. Knau- tiarum in Del. Sem. hort. bot. Kolozsvár. 1904) a Tlsta-Blatni- czán (Turócz m.) előforduló növényre vonatkozik és csakis ez ' Briquet, J. Moiiogr. du Génre Galeopsis, 1893, 283. * Curtis, FI. Lond. II, tab. 38. (1777—1787.) * P 0 r s c h, 0. Die Österr, Galeopsisarten, 1903, 91. ^ B 0 r b á s. V. A hazai vajfüvekröl (De Galeopsibus Hungáriáé), Természetrajzi Füz. XVII. 1894. 61. ^ Höck, Ankömmlinge i. d. Pflanzenvvelt Mitteleuropas, Beihefte z. Bot. Ctribl. X. 1901, 300 ; XVII. 2. 1905, 92. MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 273 értelemben állja meg helyét, mert a Borbás által ugyanott megadott más termőhelyek közül a Craciunel-i (Rodnai havasok) és Midzori (Szerbia) más alakokra vonatkoznak. A mint ugyanis Szabó egyet, tanársegéd úr szívességéből az ő viz;ígálati anya gán volt alkalmain meggyőződni a midzori növény a Kn. Wagneri B r i q. ; a craciuneli pedig nem lehet más, mint a K71. craciunelensis Porc. (= Kn. longifolia X silvatica Szab ó). Ugyancsak téves az is, hogy Borbás ugyanott a K. silvatica var. qlabrata Hauszkn. alakot synonym gyanánt idézi, a mit egyúttal a K. Sendtneri B r ü g g -nél is hasonlóan megtesz. Ily körülmények között, valamint egyáltalán ama nagy zavar következtében, a mely Borbás Revisio-jában tapasztalható, másként alig lehet eljárni, mint a hogy Szab ó tette, t. i. a névhez megállapítani egy határozott növényalakot és ez volna esetünkben a blatniczai növény. Ettől a madarashegyi növény, mélyen soha be nem metszett levelei s ezeknek valamivel puhább volta által különbözik. A Kn. turóczensis rendszertani és fejlődéstörténeti megíté- lésében fontos most már az, hogy a madarashegyi, — valamint a fentiekben ismertetett más előfordulási adatok bizonyítéka szerint tehát nem kizárólagos növénye a turóczmegyei lelőhely- nek. Eszerint vagy a Kn. silvatica-hó\ kialakult hegyi alaknak tekintendő, vagy pedig egy oly növénynek, a mely hajdan nagyobb elterjedésű volt, klímánk melegedésével kapcsolatban azonban hovatovább a magaslatokra szorult és itt a vele legközelebb rokon, szomszédos Kn. silvatica-al-ákokhsL, hybridálódás által hovatovább inkább beleolvadt. Első esetben varietas-sal vagy formával van dolgunk (ha állandó) ; az utóbbiban subspeciesnek kellene azt értékelni; a kérdés eldöntése azonban még behatóbb vizsgálatokat igényel, s így a rendszertani rangot illetőleg a Borbás megállapítását tartom fent. Xanthium orientale L. fii. Dec. 1762, Tab. XVII. (X strumarium p. Linn. Sp. Pl. 1735. 987.). Caules ramosi vei simplices, saepe maculis atris, longius- culis, plus mÍ7ius conspicuis ; foliis hasi cuneatis, laté ovatis, vei deltoicleis, plus minus conspicue lobatis, irregulariter serratis, trinerviis, setosis ; fructibus majuscidis, aculeatis ; rostris fruc- tuum conspicuis rel siihconspicuis. (Icon 3.) Ennek az alakokban gazdag növényfajnak határain belül a fajnevek és \arietas-nevek egész légiójával találkozunk, a melyek a legnagyobb zűrzavarral kapcsolódnak egymásba, úgy hogy az egyes szerzők megállapításait lehetetlen összeegyez- tetni. Az egyes alakok úgyszólván teljes átmenettel sorakoznak egymáshoz, a mibe bepillantást csak úgy nyerhetünk, ha lehető- leg sok növényt vizsgálunk át. Sorozataimat a bécsi tudomány- egyetem és Hofmuseum s a budapesti tud.-egyetem és Nemzeti Múzeum anyaga szolgáltatta. A mennyire ebből a különben eléggé kiterjedt vizsgálati anyagból lehetséges volt, igyekeztem a faj 274 , TUZBON J. rendszerét megállapítani. Megvallom, hogy támasztópontokul csupán a levélalak, a termet és főként a termés szolgáltak, de az eddigi összes megállapítások is főleg ezekre voltak alapítva ; a virágszerkezetet nem vették figyelembe, mint a hogy a kellő összehasonlító vizsgálati anyag hijján erre én sem terjeszked- hettem ki. A virág szerkezete különben valószínűleg nem is nyújt támasztópontokat az alakok elkülönítéséhez. Yar. 1. canadense (Mi 11.) m.{Xanthium canadense Miller. Gard. Dict. ed. VIII. 1768, n. 2.) Serratiiris foliorum plus minus obtusis, vei hreviter acumi- natis, plerumque trilobis^ vei indefinito plurilohis. Frudibus ellip- soideis, hirsutis^ usque 28 mm. loiigis, dilute fuscis, fere stramineis, acideis haud crasfiÍ8^ mediocriter densis, jJcdentibus, apice uncinatis vei sparsim arciiatis vei recti^ ; rostris fruetnum 2, conniventibus, conspicuis. America borealis : Canada, Saltcoats (L i n d 1 e y). Ins. Hawal : Oahu (W a w r a). India orientális (W a 1 1 i c h Nr. 3118; R u s s e 1). Yar. 2. glabratum (DC.) m. {Xanthium macrocarpum p. glabratum D C. Prodr. V, 1836, 523 ; A', peyisylvanicum W a 1 1 r. p. eglandulosum Wallr. Beitr. 1842, 236.) Frudibus subglabris vei glaberrimis, IS — 20 mm. longis^ nitido-fiavis : rostris fruduum redis vei subconniventibus ; foliis praecedenti similibus. America borealis : Broadriver, Carolina septentr. (R u g e 1) ; Flóra pensylvanica, in paludosis : Sandusky, Ohio ; Texas, Fayette County (Matthes Xorth Am. Pl.); Low ground. Riley Co. (Norton, Pl. of Kansas. 261) ; Flóra ot Washington, D. C. and vicinity (S te ele). India orientális (R u s s e 1). Yar. 3. echinatum (Murr.) m. (Xanthium echinatum Murr. Gomment. Gotting. 1784; Xanthium saccharatum Wallr. Beitr. 1842, 238. — In Wallroth, Beitráge z. Bot. 1842, p. 239 cum X. macrocarpo DC. FI. Fr. VI. 356. confusa.) Frudibus ovato-ellipsoideis, usque 22—25 cm. longis., dense aculeatis, insigniter hirsiitis ; aculeis tetiuibus, apice uncinatis vei sparsim redis ; rostris ^, conspicuis, patentibus, redis vei sub- conniventibus, mediocriter crassis ; foliis praecedenti similibus. America borealis: Low ground, Kiowa Co. (Hitchcock, Plants of Kansas, Nr. 726); Kentucky, Ohio (Herb. Steetz); Ohio (D r e g e) ; Pennsylvania, Sayre (B a r b o u r) ; Mexico (Schmitz, Coll. plánt. regn. Mexic. 467); Waste ground, Floni of Washington, D C. and vicinity (S t e e 1 e). Európa : Verona (Herb. M a n g a n o 1 1 i). Var. 4. itali ciim (Mor.) m. {Xanthium italicum Moretti, Brugnat. Giorn. Fis. Dec. H, 5, 1822, 326- - Pl. Ital. V. 8. n. 50.) Frudibus ovato-ellipsoideis, hirsutis ; foliis praecedenti simi- líbus, sed lobis et serraturis obtusioribus. MAGYAE0R9ZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 275 F. 1. Moretii m. Fructibus, nsque 27 — 28 mm. longis, mediocriter dense arnleatis, aculeis haud tenuibus, apice uncinatis ; rostris 2 vei raro 3, siibconspicuis, rectis vei subconniventibus. Itália: Floreiitia (Levier, Herb. Etruscuni); Turin, (Herb. Imp. Vindob.) ; Liguria, pr. Bordighera (Bicknell); Lombardia (Herb. Putterlick). Gallia: Aix. B.-du-R. (A n t h e m an-B riiy as, Soc. Helv.). Austria : Istria (Herb. Miis. Pal. Vindob.) : Trieste, via Miramar (Evers). Hungária meridionalis : Obecse. eom. Bács-Bodrog (Kovács). 4. kép. Xanthium oricntale : 1. var. canadense, 2. var. italicum í. ripariuni. 3. var. glahratum. 4. var. echinatum, -5. var. italicum f. Moreftii. 6. var. macrocarpum, 7. var. longirostre, 8. var. divergens. 1:1. F. 2. riparium (L as eh e) m. (XantJmim riparium Lasche, Bot. Zeit. XIV, 1856, 412). Frudibus 18 — 20 mm. loiujis, hirsidis., cum rostris siibconspi- cuis, rectis vei subconniventibus ; aculeis f)-uctuum densis, houdcras- sis, apice uncinatis vei sparsim pliis mimis rectis : var. canadensi similis sed aculeis densioribus et ad f. Morettii transiens aliter variat. Európa: Germania : Wrietzen a/0. (G alias eh); Frank- furt (B u e k) ; Lubasz, Posen (H ü 1 s e n) ; Witteniberg, Merseburg: (K ö r n i c k e). Rossia : Konin, Polonia (W a r t h e u f e r) ; Rybacki pr. Gabin, i'olonia (Drymmer); Dünamünde, Prov. Livonia (Kupffer, Herb. FI. Ross.). Austria: ad ripas Elbae, Bohenűa septentr. ; Tetschen, Böhmen (Malinszky). 276 TUzsoN j. Tar. 5. macroearpiim (D C) m. (X macrocarpum D e Candolle FI. d. Fr. 1815, VI: 356. In Wallroth Beitr. z. Botan. 1842, p. 239 cum X ecJiinato Murr. confusa) Fructihus ovato-ohlongis, fuscis, fusco-pilosis^ usqiie 28 — 32 mm. longis, aculeis haud densis, validis, reclinato-incurvatis, apice imcinatis ; rostris fructuum 2, insigniter m.agnis, hasi patentihus., apice conniventihis ; foliis var. canadensi similibas. Gallia: Tarn pr. Moi^sac. Dep. Tarn et Garonne (Lagréze- Fossat); Souvray, Tiidre et Loire (Delaunay, Reliq. Mail- leanae. 1265); Blois. Loire et Cher. (Matho nne t); Montpellier (Herb. P i 1 1 o n i, G r e n i e r, G o d r o n, B e n t h a m, G r a m o n t, Herb. B u b a n i) ; A\ ignoii (B r u n ii e r) ; Bolléne pr. Moiidragon, Vaucluse (Re ver eh on Pl. d. Fr. Nr. 214, FI. sel. exs. Mag- nier, 1747); Bordeaux (Urgel, Herb. Pittoni); Venissieux, Izére (Martin, Pl. Lyon); Nantes (Herb. Lloyd); Agen, Lot et Garonne (P o m m a r e t) ; Beaucaire, Dep. Gard (J o r d a n) ; íi. Allier (Bourdot); Orange, Vaucluse; Aréu (Moquin); Pannes, Dep. Loire (B o r e a u). Portugália: Trafaria (Daveau, Magnier FI. sel. exs. Nr. 1747);'Coinibra (Mariz. Flór. Lusit. Exs. Nr. 1547). Germania : Frankfurt (B u e k). Itália : Verona íM a n g a n o 1 1 i) ; Traveiro (Mari z, FI. Lusit. exs. Nr. 1547); Venezia (Kellner); Piemont (Papon, Herb. Thieiens). Austria: Trento (Ge lm i); Wiener-Neustadt (F r i t s c h, FI. Exsicc. Austr.-Hung. Nr. 3068). America borealis : Columbia River (S u k s d o r f) ; FI. of íhe Sequoia giganiea region (Hansen). Var. 6. longirostre (Wallr.) m. {Xanthium longirostre Wallroth Beitn z. Bot. 1842, 237). Fructihus oblongo-ovaiis, ra. 22 mm. longis., suhglahris ; aculeis fructuum tenuibus, spjarsis, apice uncinatis ; rostris conspicuis, subconniventibus ; foliis ö-lohatis, subsinuato dentatis, dentibus acutis. Bidia occidentalis : Guatemala, St. Thomas (F r i e d r i c h s- thai; Eggers Fi. exssicc. Ind. occid. ed. Toepffer). Cuba : In ruderatis ad Las Piedras (P o e p p i g). Ameo'ica borealis: Pittsburg (V o 1 z). Var. 7. (liverg:eiis m. Fructihus oblongo-ellipticis, ca. IS mm. longis, hirsidis; aculeis fructuum teiunbus, haud densis., apice uncinatis, arcuatis vei rectis ; rostris conspicuis, divergentihus ; foliis hasi plus minus cimeatis, irregtdariter serratis, lobis nidlis rel tri-q/iinque lobaiis, scrraturis majusculis. Advena in Prov. Livonia, in ruderatis ad portum Diina- münde haud procul a Riga (Kupffer, Herb. FI. Ross. 1166). Hazánkból a X orientale eddig tudtommal csupán Fiume környékéről volt ismeretes (S eh 1 o s ser- Vuk o tin o vic, FI. Croat. 1869, 985 ; S t a u b. Fiume és kömv. flór. visz. Math. MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 277 Termtud. Közi. 1877, 269.)- Az illető növény példányait nem láttam, a leírások szerint azonban (1. A s c h e r s o n Bot. Zeit. 1868, 869 is) minden valószínűség- szerint ez is var. italicum, mint az előbbiekben Obeeséröl felsorolt növény, a melyet Kovács Ferencz óbecsei plébános úr küldött meghatározásra. A X. orientale Európában, Amerikából bevándorolt rude- rális növény. Az egyes alakok geográfiai elterjedésére nézve, a megvizsgált anyagból és az irodalomból ^ meríthető adatok alap- ján megállapítható, hogy a var. macrocarpum és var. echinatum Európában és Eszakamerikában egyaránt előfordul és valószíníí, hogy más alakok is közösek, csakhogy vizsgálati anyagomból ezt biztosan nem mutathatom ki, — az irodalomból ellenben erre lehet következtetni. — Valószínű az is, hogy Európába minden egyes varietás külön-külön vándorolt, illetőleg hurczol- tatott be ; s így lehet, hogy az európai alakok egyike sem kelet- kezett Európában.' Oardiius acanthoides L. var. albiflorus Schur. {C.acan- thoides L. bi albifiorus Schur, Enum. Pl. Transsilv. 1866, 415) Bars megyében Vihnye felett a Hodruska-völgj'ben nagyobb mennyiségben nő.^ Ennek a fehérvirágú változatnak tömeges előfordulása a nevezeti helyen feltűnő és fel volt tehető, hogy nem véletlen rendellenességgel, ú. n. albinizmussal, hanem önálló növény- alakkal van dolgunk, a melynek sajátságai öröklődnek. Társa- ságában számos példánya nő a közönséges pirosvirágú alak- nak is. A var. alhiflorns-nak virágai tiszta fehérek ; az egész növény hamvasabb színű, mint a közönséges alak és tüskéi is világo- sabb színűek. Átmeneti alakokat a leggondosabb keresés mellett sem találtam. Igen érdekes, hogy a Hodruska-völgy fehérvirágú bogácsai között két, egymástól habitusban feltűnően eltérő alak fordul elő. ^ Az előzőkben idézetteken kívül fontosabb táraasztópontokat szol- <,'áltattak a fenti megállapításokhoz : N e i 1 r e i c h, Veget. Verh. Croat. Verh. zool.-bot. Ges. XIX, 1869, 792 ; K ö r n i c k e, Eine bot. Skizze aus Nordam. Bonplandia. IV. 1856, 252 ; B r i 1 1 o n és B r o w n, 111. FI. of North. Un. St. 1898, 298, — Reichenbach, Icoii. FI. Germ. XIX, 1860, 101. - Ennek daczára a megvizsgált anyag és az irodalom szerint is a var. ítaUciim csak Déleurópára látszik szorítkozni ; valamint más alakok is, mint pl. a var. longirostre, mindezideig csak bizonyos területekre mutat- hatók ki. Hogy mióta tenyésznek Európában az egyes alakok, arra nézve adataink nincsenek, behurczoltatásuk azonban minden bizonnyal újabb keletű, s a különféle alakok mindenesetre különböző irányokból származnak. ' E növény itteni előfordulására G y u r c s i k G. kincstári orvos úr hivta fel két évvel ezelőtt figyelmemet. Ekkor vették kezdetüket az ide- vonatkozó megfigyeléseim a helyszínén és tenyésztési kísérleteim a buda- pesti botanikai kertben, mely utóbbiak eredményeiről azonban behatóbban még nem számolhatok be. — G y u r c s i k dr. iirnak szívességeiért e helyen is köszönetet mondok. 278 TUzsoN j. f. 1. Neilreichii m. Plánta ftorihus alhis, omni 2^c('i"i6 albo- glaucescens, spinosissima ; foliis densis, marjnis ; caules asque ad inflorescentias foliati.) Zömök, nagylevelű, feltűnően tüskés és szára egészen a virágzatokig leveles. E sajátságaiban a N e i 1 r e i c h ^ var. s2nnosissima-jkimk felel meg, csakhogy fehérvirágú és az egész növény kissé kékes-hamvas. f. 2. Schurii m. Florihus albis, omni parte paidiim canescens ; in ceteris cum varietate viügari congríiens. Ez az alak a közönséges pirosvirágútól csakis kissé hamva- sabb voltában és virágainak fehér színében tér el. és úgy hiszem egyező azzal, a melyet S c h u r Nagyszeben környékéről ismertetett. Magyarország területéről a nagyszebeni adaton kívül, még M 0 e s z -^ ismertette a fehérvirágú bogácsot Brassó környékéről. A Nemzeti Múzeum herbáriumában van egy T a u s e h e r-gyűjtötte példány Ercsi közeléből, a Sima-telep mellől és a budapesti tud. -egyetemi herbáriumban egy példány, a n)elyet Schilberszky Visegrád környékén gyűjtött. A vihnyei Hodruska-völgy környezetében e növény a vih- nyei fővölgyben a patak mentén más helyeken is előfordul, de csak itt-ott egy szál. Egy példányt ezenkívül gyűjtöttem a szomszédos szklenói völgy alsórészén. Megszoktuk a különböző színesvirágú növények fehér- virágú alakjait teratologihi.s^ vagy más átfutó elváltozásoknak tekinteni. És számos esetben nem is tulajdoníthatunk egyelőre más jelentőséget az itt-ott jelentkező albinóknak. A jelen eset- ben és mindenesetre még más hasonló esetekben is ^ azonban úgy látszik önálló „elemi fajjal'" van dolgunk, s feltételezhető, hogy ez vagy a íöalak mutácziója („discontinuens variaíio''-ja) révén, vagy pedig virága színének összetevőire való széthasa- dása által keletkezett és sajátságait megőrzi. Az utóbbi kérdésre nézve az egyetemi botanikai "kertben két évvel ezelőtt kísérlete- ket indítottam meg, a vihnyei fehérvirágú példányokról szedett mag elvetése által. Az idén az első vetésből már virított néhány példány és ezek azt a meglepő eredményt mutatták, hogy a ^ N e i 1 r e i c h : Flóra von Niederösterreich, 1859, 384. old. * M o e s z, Gr. : Brassó környékén gj'üjtött teratologiai adatok. Nö- vényt. Közi. 1905, 67. old. •• de V r i e s, H. : Mutationstheorie, II, 1903, 168 és 19-1 ; valamint Arten u. Varietateu, 1906 99 tartalmaz idevonatkozó adatokat. A természet- ből, hazánkból ismeretes esetek e^^yik legérdekesebbje az. a melyet Römer ismertetett a Hepatica iranssilvanica F u s s.-ra vonatkozólag (A Czenk és a kis Függökö növényzete, Adatok Brassó sz. k. vár. monográfiájához, 1892, 19. és 20. old. és Aus der Pílanzenwelt der Biírzenlander Berge, 1898,24. old.), melynek következetesen fehérvirágú alakját figyelte meg Brassó mellett a Czenk egv pontján. Megerősítette ezt a megfigyelést később M 0 8 s z is (i. h.). MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 279 fehérvirágii növény utódain piros színű virágok fejlődtek. Ez magában tehát tagadó eredmény volna; miután azonban ama példányok megtermékenyülése, melyekről a magot szedtem, a természetben, rovarok révén történt, és így a fehér virágok, legalább részben a szomszédos piros virágokból is beporózód- hattak, — ez az eredmény még nem bizonyít. Talán most, a már nagyobb számban rendelkezésre álló íiatalabb példányok viritásakor s azok tovább tenyésztése révén sikerül majd bizto- sabb eredményre jutnom. Addig pedig a fehérvirágú alakok rendszertani megkülönböztetését fentartandónak vélem. A C. acanthoides var. albiflorns f. Neilreichii és f. Schurii-ra. vonatkozólag említésre méltó az, hogy a var. sjnnosissima-t Vihnye környékén sehol sem találtam és egyáltalán nem tételezhető fel, hogy a Hodruska-völgyben kétféle növényből leszármazott fehér- virágú alakok fordulnának elŐ ; hanem majdnem kétségtelen, hogy a két alak közös származású, a mi az illető alakok rendszertani értékének megítélésében fontos. Ebben az eset- ben ugyanis mesterséges eljárás volna az, ha a f. Neil- reichii-t a var. spinosissima alá, a f. Schiirii-t pedig a Linné- féle közönséges alakhoz soroznék, mint fehérvirágú alakokat; hiszen a szóban levő esetben majdnem kétségtelen, hogy a f. Neilreichii és a f. Schurii közös származásúak, és egymással közelebbi rokonságban állva, együttesen a var. albiflorus alá tartoznak. Cirsium canum (L.) M. B. X oleraceum (L.) S c o p. {Car- duus tataricus L. Spec. Pl. I. 1753, 825. et 1200., III. 1764, 1155; C. tartaricum Ali. FI. Pedem. 1758, I, 151. C. cano- oleraceo Koch. Syn. 11. 1002, B. recedens K o c h, Syn. 11. 1002. C. tartaricum ct.. genuinum^ (3. fallax, Y. purpurascens C e 1. Prodr. 1867, 261, 813 ; C. tataricum B. recedens R c h b. FI. Germ. 1853, XV, 75; C. suboleraceum Beck, FI. v. Niederösterr. 1893, II, 2, 1250 ; C. tartaricum v. haplophyllum., v. pinnatum Borb. Enum. pl. Castrif. 1887 — 88. 19ö ; C. tataricum Wimm. et Gr rab. FI. Siles. 1829, I, 96; C. tataricum Schur, Enum. Pl. Transs. 1866, 423.) A Vihnye és Szénásfalu közötti völgyrészlet nedves rét- jein a C. canum és C. oleraceum tömegesen nő és példányaik között gyakoriak a hybridek is. Az utóbbiak rendkívül változa- tosak : majd a C. canum-hoz közelednek, és ezek között van olyan alak is, a mely a C. tartaricum A 1 1.-nak felel meg ; majd pedig a C. oleraceum-hoz hasonlítanak jobban, melyek között a C. suboleraceum Beck alak is előfordul. A két csoport azonban egymástól nem választható el ; hanem alakjaik oly sorozatot alkotnak, a melynek tagjain az alaki kombinácziók legkülönfélébb esetei fordulnak elő. Ezeket az eseteket, az említett helyen két tenyészeti időn át volt alkal- mam tanulmányozni. Elsősorban is a M e n d e 1-féle törvénynyel kapcsolatban azt igyekeztem megállapítani, hogy e két növény Botanikai Közlemények. 1910. VHL kötet, 6. füzet. 23 zn •03 H 33 :0 c :0 > •11 ■— ^ ^ :0 V Cl c3 !"-( c3 > ^ 1 ,-^ HH '-' > T* br ^.^ •rt yj ,^ SJ > O t^ •a ^ cc • • .2 3 J2 (M GC •rt O 3 ja CD :G 02 X -^ fU #^ 1— t 4> X3 S s 3 w O ?! Ui IS !^ 71 3 O 5 — ' r- § ^3" S o Q. 3 -a) ^ . o 23* 282 TuzsoN j. esetében, melyek azolc a sajátságoJc, a melyele a hyhrideken domi- nálnak és melyek a recessiv sajátságok, vagyis azok, a melyek az első generáczión háttérbe szoruhiak, elleniben a későbbi gene- rácziókon ismét jelentkezhetnek, vagyis az egymás mellett levő generácziókat véve figyelembe, ritkábbak. E sajátságok biztos megállapításához tulajdoiiképen kultúrák és kisérletek volnának szükségesek ; a jelen esetben azonban tömeges előfordulásról lévén szó, érdekes lesz a sajátságok kombináczióit úgy elemez- nünk, a mint az alakok a természetben előttünk állanak, a mit annál is inkább jogunkban áll tenni, mert a M e n d e 1-féle törvények szemelőttartásával, az egymás mellett álló generácziók egyes alakjainak számbeli viszonyaiból is — habár nem vég- érvényes — de értékkel bíró eredményeket remélhetünk. Feltűnően nagyobb számmal találtam azokat az alakokat, a melyek túlnyomóan a C. oleraceum habitusát örökölték és csekélyebb számmal voltak azok, a melyeken a C. canum habi- tusa lépett előtérbe. Mig azonban a többségnek az oleraceum- hoz való habiiusbeli hasonlóságai, főként a levélalak, a levelek eloszlása, az elágazás és a molyhosság hiánya stb. által voltak megszabva, addig pl. a virág színében már a megfordított irányt tapaszfaltam, vagyis a hybridek túlnyomó többségén a C. camim piros virágszine dominált. Az egyes sajátságok különben a követ- kezőképen oszlanak meg : gyakoribb {domináló) ritkább {recessiv) az oleraceum levélalakja a canum levélalakja „ „ levélállása „ ., levélállása „ „ szárának elágazása , „ szárának el nem ágazása , „ kopasz volta ., , molyhossága , „ tövises végű involucrum , , puha, pirosas végű in- levelei volucrum levelei , „ levél éleinek merev , , levél élének hajlott sertéi sertéi nagyobb, pillásabb, ., „ kisebb, kevésbbé pillás pappusa pappusa , , vékony ágazatú gyö- ,, „ gumós gyökérzete kérzete a canum virágának piros színe az oleraceum virágának sárgás-fehér színe „ , involucrumának raga- „ „ involucrumának nem dós volta ragadós volta Az egyes sajátságok eme csoportulásának megfelelően, az első generácziót valószínűleg csupa olyan alak teszi ki, a mely habitusában túlnyomóan az oleracenm-hoz hasonló, virágja színében pedig a caniim-ra emlékeztet. A további generácziók- ban azután a recessiv sajátságok is érvényesülnek és olyan alakok is megjelennek, a melyek levélalakja és habitusa a canum-ia. emlékeztet és egyes példányokon viszont az oleraceum fehér- sárgás virágszíne is érvényesül. A habitust kitevő morfológiai sajátságok többféle volta, valamint a két növény egyes részeinek alaki sajátságai között MAGYARORSZÁG NÉHÁNY NÖVÉNYÉRŐL ÉS EZEK ROKONSÁGÁRÓL 283 előfordulható ingadozások mellett a liybrideken a kombinácziók legváltozatosabb esetei fordulhatnak elő, minek következtében csakis az egyedek nagyobb számának átvizsgálása mellett lehet szó az egyes sajátságok fenti értékeléséről. A mint már előbb emiitettem, ez irányban tulajdonképeu tenyésztési kísérletek révén juthatnánk közvetlen, biztos adatok birtokába ; és pedig csakis olyan kísérletek bírnának teljes értékkel, a melyeknél egy-egy biztosan tiszta canum és oleraceum mesterséges keresztezéséből indulva ki, figyelnők meg az egy- másutáni generácziókat. A jelen esetben azonban a hybridek nagy számából vonhattam következtetéseket ; és pedig, évelő fajokról levén szó, úgyszólván egymás mellett láthattam a/,t, a mit tenyésztési kísérletek esetében csak egymásután^ fokozato- san lehetne megíigyelni. Az'idecsatolt 8 rajz (5. kép) a tőalakok mellett, a legjellemzőbb 6 alakját mutatják be a hybrideknek, és pedig gyakoriságuk sor- rendjében: a VI. és VII. rajz a leggyakoribb alakot, az II. rajz pedig a légritkábbat. Az előbbi tehát domináló, az utóbbi pedig recessiv sajátságokat visel. A rajzokhoz hozzá kell fűznöm, hogy a II. rajz növénye fehéres virágú, a III — V. rajz növényei gyengén pirosas színűek, a többi pedig sötét ibolyás-piros, a mely szín még söté- tebb^ mint a canum virágzatának jnros színe. Vagyis az a saját- ságos tünemény tapasztalható, hogy a lilás-piros virágú canum és a fehéres-sárgás virágú oleraceum eme hybridjei sötétebb piros színűek mint magának a caí2?/>«nak virágai. így tehát nem a színek puszta keveredéséről, hanem a hybridek többségénél egy új, sötétebb szín létrejöttéről van szó. Az előbbi leírásokból és rajzokból kivehetőleg a jelen esetből az egyes sajátságokra vonatkozólag általánosságban főleg a követ- kezőket emelhetjük ki. A levelek mély bonetszése (oleraceum), az épebb szélű levelekkel (canum) szemben erőteljesebb, domináló; ugyancsak ilyen az elágazó szár ( 'S a a 6 'S 8 S :a 2i 8 ^. e ■ -1 c «J ,_^ « ■ r^ s -*J o O c« •■-j «l rC í. rr o t) OJ Cli n> -4-» •4-* t8 a> 03 e3 es .ti í O » o cc o) 5J « cj e .2 "t: « t-( C3 O o P ?i, c s 00 o O > 03 (X> Q bi) ja » OS O) « cS o o 03 c3 O t-i bc o o ._ öl S o o I S ?5h Ki >o ^ » s s 45 i « a 5> e s -■S-S iá ,Cj o "*^ .j^ p-r^ ^ s -SS o cS rt > • 5 'a s; I- e o ■K S-S S 5~ -h ^ CO 02 "O > la ^ ' s r s --^ ír--?* \ S-S s _ o S CO "O 1 i § V ■á g CO SÍ, CO oy CO S CO « CO e !a C -ki 5 S CO o S . CO « P --5 5.. rO ■s ? ^ -tó a, e CO O S C „ CO ^ •g 8 •T-I o K t '^ <ÍJ CO C 8 S A, S oy s 1 § s; a ,5" t^ -4-d t> » o ^ O (D 03 O ü s X5 •- -k^ OQ CS O OQ o O ^ O ^ * C 1 51 "-C: o o c •Ki O) .-« 8 8 C3 8 a T3 -Cl g ü = O •^ :r5. 8 fc, o 3 8 g "" ÍJ o Ö o « c s Sc^ Cm CS 00 c "bC ?: Ó ~ ^ .g-s C^ 00 = e 03 e 15 5-^ 15 S ■CS o5 X o 15 CS ■?■ 15 ll s a S s-s ^s ií ií t« ^ s a. ij ÍS &5l^ 15 t' 5í a S O e S »5 05 15 S u í~ 05 » t 15 ,U K 15 e3 -*^ .£ '5 o .♦^ a a 00 fc4 a c a CS O '5. a Oh aj § > ^ CS bo.S S o 02 Cl O a 'S o cS a Lh a co CS o 15 e o o cS o cS 15 4! S cS '" "S ** CS © CS o Oh CS bo a © eS eS u u O C a, A ■j) CO cS > © Q bb ja H e **• o o S 15 Íj .^ Ti 15 CS s 3 . c o pH o t^ CS © j:i 290 KÜMMKRLE J. B.: A CETERACH GÉNUSZ UJ FAJA Synonyma : Ceterach officinarum auctorum quoad plantam Sokotrae, non DC. ; Cet cordatum auctorum quoad plantam Terrae Somalensis, Sokotrae et Ahyssiniae, non (Thbg.) Desv. Exsiccata : Expedition Riebeck: nr. 577; G. S eh wein f urt h et D. Riva: nr. 1108 et 1219. Area geographica : Habitat in locis siccis in regioné montana et subalpina Africae boreali- orientális et in insulis vicinis. Vidi e locis sequentihus : Terra Somai ensis : Ferns from deep Shade Wagga Mountnin, anno 1897., leg. E. Lort Phillips (in herbariis Musei Brit. Lond. et Horti Bot. Reg. Keiv.). Abijssinia septentrionalis : Coíonia Eritrea: nr. 1108 über Gheleb. 2200 ni.. 20. Apr. 1891., leg. G. Schweinfurth et D. Riva; Acrour: nr. 1219, leg. G. Schweinfurth et D. Riva (in herbario Horti Bot. Reg. Keiü.) Insida Sokotr ensis : Anno 1897., leg. Theodore Bent (in herbario Musei Brit. Lond.) ; oberhalb Keschen, Ostseite 800 M. : Expedition Riebeck nr. 577., 2. Mai 1881, leg. G. S chw einf urth sub Cet. cordato Klf. (in herbario Horti Bot. Reg. Keu\)\ Granit- felsen oberhalb Keschen, Nordabhang der Passhöhe am Gebei Fisi 800 M. : Expedition Riebeck nr. 577 sub Cet. cordato Klf., 2 Mai 1881., leg. G. S eh wein fúrt h (in herbario iliwsei Bot. Berolhiensis). Köszönetet mondok Rendié A. R. úrnak, a londoni British Museum növénytani osztálya igazgatójának, Prain D. úrnak, a kew-i kir. bot. kert igazgatójának és Engler A. úrnak, a ber- lini kir. bot. kert és múzeum igazgatójának, a kik herbáriumi anyagukat a Ceterach monográfiájához rendelkezésemre bocsá- tották. (A szakosztálynak 1909 október 13-án tartott üléséből.) 291 J, B. Kümmerle: Index generum, varíetatum, for- marumque novarum vei e Hungária hucusque ígno- tarum Cryptogamarum et Phanerogamarum necnon synonymorum ab auctoribus hungaricis publicatarum seu ad Floram Regní Hungaricí pertínentium, secun- dum systema Englerianum edítus. Anni Í908. Ez „Index"' szükségessége mellett szólnak a következő okok : egyrészt, a mindegyre jobban és örvendetesen növekvő botanikai szakirodalmunkban, még a szakszerűen foglalkozó botanikusaink is, csak nagy fáradtsággal járó össze vissza való keresgélés után jönnek rá, hogy ki? hol? mikor és hogyan írt le valamely növényt?; másrészt pedig a nemzetközi botanikai irodalomban a magyar szerzők növénynevei vagy nem szerepel- nek, vagy, ha igen, sok esetben olvashatatlan és téves idéze- tekkel. N e i 1 r e i c h „AufzciMung der in üngarn und Slavonien bisher heohachteten Gefasspfianzen" czimü összefoglaló munkája 1866, illetőleg 1870 óta ugyanis, a magyar királyság területén előforduló növényekről eddig — bár nagyszámú és jelesen megirt kisebb-nagyobb területek flóráját tárgyaló munkákról és több becses botanikai folyóiratról számolhatunk be — össze- foglaló, egységes flóraművel vagy enumeráczióval irodalmunk még ma sem rendelkezik. A szétszórt és sok esetben nehezen megszerezhető magyar irodalomban leírt növényfajokról és faj- tákról, még mi magyar botanikusok is csak hosszas utánjárással szerezhetünk tudomást — hát még az idegenek! Jelen „Index'' -emhen, tudom, még hiányok vannak, melyeket a következő évfolyamban igyekszem pótolni. Hogy az „Index" abszolút teljességet nyerhessen, arra kérem a szerzőket, hogy engem önzetlen munkámban különlenyomataik elküldésével vagy leírt fajaik forrásainak közlésével támogatni szíveskedjenek ; mert mindez a magyar tudomány s egyben^ maguk a szerzők érdekében is történik. Reménylem. hogy ezen új irodalmi összeállítással, szak- társaim régi óhaját teljesítem. Explicatio abhreviationum. alp. = alpes fig. = figura Borb. = Borbás Hazsl. = Hazslinszky comb. nov. = combinatio nova Holl. = Hollós comit. = comitatus hybr. = hybrida Deg. = Degen hybr. nov. = hybrida nova f. = forma ic. = icon f. nov. = forma nova 1. c. = loco citato 292 J. B. KÜMMERLE Magy. Bot. Lap. = Magyar Botanikai Simk. = Simon kai Lapok sp. = species m. = mons vei montes ssp. = subspecies monstr. = monstrosa sv. == subvarietas nom. nov. = nomen nóvum t. = tabula nom. nud. = nomen nudum T u z s. = T u z s o n nom. s. nud. = nomen seminudum v. ^= varietas nom. soI. = nomen solum Waisb. = Waisbecker Növ. Közi, = Növénytani Közlemények Zapal. — Zapalowicz p. = pagina * = nomina synonymiea sf. = subforma f = nomina specierum fossilium Chlorophyceae. Volvocaceae. Asterococcus nov. gen. Scherffel, Asterococcus n. g. superbus (Cienk.) Scherffel und dessen angebliche Beziehungen zu Ere- mosphaera in Ber. d. Deutschen Bot. Gesellsch. XXVI a. p. 762 — 771. cum icon. (1908.) — superbus (Cienk.) Scherffel, 1. c. 767 — 768 et fig. 1 — 3. Comb. nov. *Pleurococcus superbus C i e n k., ex S c h e r f f e 1, 1. c. = Astero- coccus superbus (Cienk.) Scherffel. Eumycetes. ( F u n g i.) Ascochjta Fumariae Hollós, Új gombák Kecskemét vidékéről in Annales Musei Nationalis Hungarici VI. p. 530. — In foliis languidis Fumariae Schleicheri. — Nagy-Kőrös. — Lej)idü Hollós, 1. c. p. 531. — In foliis languidis Lejsíáti ruderalis. — Kecskemét. Gamarohporium Lepidii Hollós. 1. c, p. 535. — In foliis languidis Lepidii ruderalis. — Kecskemét. Gercosporella Bapistri Hollós, I. c. p. 536. — In foliis vivis Rapistri perennis. — Kecskemét. Colletotrichum Dictamni Hollós, 1. c. p. 536. — In foliis vivis Dictamni Fraxinellae. — Nagy-Kőrös. Didymella Senecionis Hollós, 1. c. p. 529. — In cauhbus siccis Senecionis paludosi. — Kecskemét. Dip)lodina Gleditschiae Hollós, 1. c. p. 531. — In ramis siccis decorticatis Gleditschiae TriacantM. — Kecskemét. — Pimpinellae Hollós, 1. c. p. 531. — In caulibus siccis Primpinellae Sarifragae. — Kecskemét. — veronicaecola Hollós, 1. c. p. 531. — In caulibus siccis Veronicae spicatae. — Nagy-Körös. Elaphomyces Leveillei T u 1. ^ — Fungus in Flóra Hungáriáé novus. Comit. Krassó-Szörény : Stájerlak, Fraknó (Hollós 1. c. p. 318.). — virgafosporus Hollós, Üj adatok földalatti gombáink INDEX GENERUM, VARIETATÜM, FORMARUMQUE NOVARUM 293 ismeretéhez in Annales Musei Nationalis Hungarici VI. p. 318. — Comit. Nógrád : Littke. Elasmomyces Mattirolianus C a v. — Fungus in Flóra Hungáriáé novus. — Comit. Heves: FelsöTárkány (Hollós 1. c. p. 318.). Endogéné macrocarpa T u 1. — Fungus in Flóra Hungáriáé novus. — Comit. Heves: Felsö-Tárkány (Hollós 1. c. p. 31(5.). Genea Lespiaultii C d a. — Fungus in Flóra Hungáriáé novus. — Comit. Krassó-Szörény : Oravicza (Hollós 1. c. p. 316.). Gloeosporium Pruni Hollós, Új gombák Kecskemét vidékéről in Annales Musei Nationalis Hungarici VI. p, 535. — In fructibus Pruni spinosae. — Comit. Pest : Felsö-Nyáregyháza. Hendersonia pulchella S a c c. var. Pimpinellae Hollós, 1. c. p. 534 — 535. — In caulibus siccis Pimpinellae Saxifragae. — Kecskemét. — sarmentorum West. var. Aceris Hollós, 1. c. p. 534. — In ramulis siccis Aceris Negimdinis. — Kecskemét *Hydnangiu»i nudum Hazslinszky, in Zool. Bot. Ges. XXV. p. 64. t. Hl. f. 1 — 16. (1875.); Hazsl., Magyarhon has- gombái p. 9. (1876.); Saccardo, Syll. Fung. XI. p. 172. (1895.); ex Hollós, Üj adatok földalatti gombáink ismeretéhez in Annales Musei Nationalis Hungarici VI. p. 319. (1908.) = Leiicogaster nudus (Hazsl.) Hollós. Leptosphaeria Azaleae Hollós, Új gombák Kecskemét vidé- kéről in Annales Musei Nationalis Hungarici VI. 529. — In ramis emortuis Azaleae spec. in. hortis. — Kecskemét. *Leucogaster liosporus H e s s e, in Pringsheims Jahrb. f. Botan. XIII. p. 189. (1882); Hesse, Hypog. Deutschl. I. p. 70 t. III. f 14—15. (1891.); Saccardo, Syll. Fung. IX. p. 281. (1891.); ex Hollós, Új adatok földalatti gombáink ismeretéhez in Annales Musei Nationalis Hungarici VI. 319. (1908.) = Leucogaster nudus (Hazsl.) Hollós. — nudus (Hazsl.) Hollós, 1. c. p. 319. Comb. nov. Levieuxia Equiseti Hollós, Uj gombák Kecskemét vidékéről in Annales Musei Nationalis Hungarici VI. p. 536. — In caulibus siccis Equiseti ramosissimi. — Kecskemét. Myxosporium rhoinum Hollós, 1. c. p. 535. — In ramis emortuis Rhois glabrae. — Kecskemét. Phoma Berteroae Hollós, 1. c. p. 529. — In caulibus siccis Berteroae incanae. — Kecskemét. — Xanthii Hollós, 1. c. p. 530. — In caulibus siccis Xanthii Strumarii. — Kecskemét. Bhabdospora Cerinthes Hollós, 1. c. p. 533 — 534. — In caulibus siccis Cerinthes minoris. — Kecskemét. — Orobanches Hollós, 1. c. p. 534. — In caulibus siccis Orobanches stigmatoitidis. — Kecskemét. Sepioria Hyoscyanii Hollós, 1, c. p, 532. — In foliis vivis Hyoscyami nigri. — Kecskemét. 294 J. B. KÜMMERLE — Linosyris Hollós, 1. c. p. 532. — In foliis languidis Linosyris vulgáris. — Kecskemét. 1. c. p. 532 — 533. — In foliis - Czegléd et Nagy-Körös, c. p. 533. — In foliis senii\avis In caulibus siccis In caulibus In caulibus ornithogalicola Hollós languidis Ornithogali Boucheani. — sonchicola Hollós, 1. SoncM uUginosi. — Kecskemét. Sphacrella Galtoniae Hollós, 1 c. p. 528 Galtoniae candicantis in horto. — Kecskemét. — Serratnlae Hollós, 1. c. p. 528 — 529. siccis Serratulae tinctoriae. — Kecskemét. SpJtaeronema Orobanches Hollós, 1. c. p. 530 siccis Orobanches stigmatoitidis. — Kecskemét, — Violae Hollós, 1. c. p. 530. — In petiolis siccis Violae odoratae — Kecskemét. Sphaerotheca mors-uvae (S c h w e i n) B e r k. — Fungus in Flóra Hungáriáé novus. — In bacca Ribis Grossulariae. — Comit. Három- szék : Rét}' (M 0 e s z, Az egres amerikai lisztharmatja hazánkban in Növénytani Közlemények VIII. p. 200.), Szentkatolna et Gelencze (S c h i 1 b e r s z k y, Az amerikai köszméte-lisztharmat hazánkban in 516 — 519.) — Comit. Udvarhely: Felsörákos 1. c. p. 518.). — Szolnok (Schilberszky, A Kert XIV. p. (Schilberszky 1. c. p. 516.). Stagonospora Crepidis Hollós, 1. c. p, 534. — In foliis vivis Crepidis biennis. — Nagy-Körös. Tuber aestivum Vitt. c. nncinatum (Chat.) Ed. Fisch. — Fungus in Flóra Hungáriáé novus. — Comit. Trencsén : Vág-Újhely (Hollós, Új adatok földalatti gombáink ismeretéhez 1. c. p. 316). — excavatmn Vitt. c. fidyens (Q u é 1.) E d. F i s c h. — Fungus in Flóra Hungáriáé novus, Oravicza (Hollós, 1. c. p. — Veszprém. 316,). Comit. Krassó-Szörény : Index alphaheticus nominum plantarum hospitum itemque fungorum novorum has incolentium : Acer Negundo L. Hendersonia sarmentorum West. var. Aceris Hollós. Azalea spec. Leptosphaeria Azaleae Hollós. Berteroa incana D C. Phoma Berteroae Hollós. ( érint he niinnr L. Rhabdospora Cerinthes Hollós. Crepis biennis L. Stagonospora Crepidis Hollós. Dictamnus Fraxinella P e r s. Colletotrichum Dictamni Hollós. Equisetum ramosissimum D e s f. Levieuxia Equiseti Hollós. Fumaria Schleicheri S o y. W 111. Ascochyta Fumariae Hollós. Galtonia candicans D c n e. Sphaerella Galtoniae Hollós. Gleditschia Triacanthos L. Diplodina Gleditschiae Hollós. Hyoscyanius niger L. Septoria Hyoscyami Hollós. Lepidium ruderale L. Ascochyta Lepidii Hollós. Camarosporium Lepidii Hollós. Linosyris vulgáris C a s s. Septoria Linosyris Hollós. Ornithogalum Boucheanum (Kunth) A s c h. Septoria ornithogalicola Hollós. Órobanche stigmatoides W i m m. Rhabdospora Orobanches Hollós. Sphaeronema Orobanches Hollós. INDEX GENERUM, VARIETATUM, FORMARÜMQUE NOVARUM 295 Pimpinella Saxifraga L. Diplodina Pimpinellae Hollós. Hendersonia pxilchella Sacc. var. Pimpinellae Hollós. Prunus spinosa L. Gloeosporium Pruni Hollós. Rapistrum perenne (L.) A 1 1. Cercosporella Rapistri Hollós. Rhus glabra L. Myxosporium rhoinum Hollós. Ribes Grossularia L. Sphaerotheca mors-uvae (S c h w e i n.) B e r k. Senecio paludosus L. Didymella Senecionis Hollós. Serratula tinctoria L. Sphaerella Serratulae Hollós. Sonchus uliginosus M. B. Septoria sonchicola Hollós. Veromca spicata L. Diplodina veronicaecola Hollós. Viola odorata L. Sphaeronema Violae Hollós. Xanthium strumarium L. Phoma Xanthii Hollós. Embryophyta asiphonogama. Bryophyta: 1. Hepaticae. Bucegia romanica Radian. — Hepatica in Flóra Hungáriáé nova. — Alp. Magas-Tátra : Kupferbank et supra lacum Kéktó vallis Késmárki Zöldtóvölgy, leg. I. Györffy (Schiffner, Über das Vorkommen von Bucegia romanica in Ungarn in iMagy. Bot. Lap. VIII. p. 36—39.). 2. Musci. Bruchia palustris (B r y o 1. E u r.) H a m p e var. Degenii Györffy, Additaraenta ad floram bryologicam Hungáriáé septem- trionalis in Revue Bryologique XXXV. p. 38—40.; Györffy, Bryologiai adatok a Magas-Tátra flórájához in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 140—143. et tab. IV— V. — Alp. Magas-Tátra. Coscinodon crihrosus (H e d w.) S p r u c e. — Muscus in Flóra Hungáriáé novus. — Coniit. Torda : Torda, Vidaly-Oífenbánya ; Comit. Alsó-Fehér : Verespatak ; Corait. Kolozs : in valle Meleg- Szamos alp. Gyalui (Györffy in Magy. Bot. Lap. VII, p. 136 et 139.). Dicranum scoparium (L.) H e d w. var. nigrescens Györffy, Additamenta ad floram bryologicam Hungáriáé septemtrionalis in Revue Bryologique XXXV. p. 40. — Comit. Szepes : alp. Magas-Tátra. — Sendtneri L i m p r. — Muscus in Flóra Hungáriáé novus. — Comit. Alsó-Fehér: Szohodol ad Topánfalva, leg. I. Györffy et M. Péterfi (Györffy, in Növ. Közi. VH. p. 5—12. c. fig. 1 et 2.). Embryophyta siphonogama. /. Gytnnospemiae. Piiiaceae. f Cryptomerites hungaricus T u z s o n, Magyarország fosszilis flórá- jához in Növénytani Közlemények VII. p. 3. et tab. II. fig. 4 et 5. — Comit. Gömör : in forraatione ignota prope Dobsina, leg. S. Jex. ■f Pagiophyllum typus? Tuzson, 1. c. p. 4. et tab. II. fig. Comit. Veszprém : in lapide arenaceo ad Veszprém. Botanikai Közlemények 1910. V'III. kötet, 6. füzet. 24 6. — 296 J. B. KÜMMEJRLE //. Anffiosperinae. 1. Monocotyledoneae. Gramineae. Bromus erectus H u d s. f, reptans (B o r b á s) D e g e n, apud Janchen et Watzl, Ein Beitrag zur Kenntnis der Plora der Dinarischen Alpen in Oest, Bot. Zeitschr. LVIII. p. 107. Comb. nov. — Dalmatia : m. Dinara. Festuca Panciciana (H a c k.) Ny m. f. dinarica D e g e n, apud Janchen et Watzl 1. c. p, 107. — Dalmatia. Bosnia. — Pietrosii Zapal., Conspeetus florae Galiciae criticus II. p, 306. Nomen nov. Oryza dandestina A. Br. f. maculosa Waisb., Új adatok Vasvármegye flórájához in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 41. — Comit. Vas : Kőszeg. — — f. picta Waisb ecker, 1. c. p. 41. — Comit. Vas: Kőszeg. Poa rodnensis Zapal., 1. c. p. 302 — 303. — Comit. Besztercze- Naszód : alpes Rodnenses. Triticum Cercale S a 1 i s b. v. montaniforme Waisbecker, 1. c. p. 42. — Comit. Vas : Kőszeg. — — V. triflorum D ö 1 1. f. brevispicatum Waisbecker, I. c, p. 43. — Comit. Vas : Kőszeg. Palmae. f Jurányia nov. gen. T u z s o n, Adatok Magyarország fosszilis flórájához in Növénytani Közlemények VII. p. 1. — Hoc genus fossile nóvum tribus Sabaleae affine esse videtur. t — hemiflabellata Tuzson, 1. c. p. 1. tab. I. fig. 1 et 2 et tab. II. fig. 3. — Comit. Krassó- Szörény : in formatione cretacea ad Ruszkabánya, leg. F. Schafarzik. Juncaceae. Juncus bufonius L. v. graciUs Waisbecker, 1. c. p. 43. — Comit. Vas : Kőszeg Liliaceae. Ophiopogon sp., ex Bernátsky, A Convallaria és Ophiopogon- félékről in Növénytani Közlemények VII. p. 44. ad tribus Óonval- lariae pertinent, Polygonatum odoratum (Mi 11.) Druce v. ambiguum (Link.) K. M a 1 y, Beitriige zur Kenntnis der illyrischen Flóra in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 207. Comb. nov. Orchidaceae. Epipactis rubiginosa C r a n t z f. stenopetala Waisbecker, 1. c. p. 44. — Comit. Vas : Kőszeg. INDEZ GENERUM, VARIETATUM, FORMARUMQUE NOVARUM 297 Himantoglossum hircinum S p r e n g, a) genuinum W a i s - b e c k e r, I. c. p, 44. — Comit. Vas: Kőszeg. — — V. comosum W a i s b e c k e r, 1. c. p. 44. — I. d. — — V. latisecium W a i s b e c k e r, 1. c. p. 44. — I. d. 2. Dicotyledoneae. a^Archichlamydeae. Salicaceae. Populus L., Gen. pl. ed. 2. p. 480. no. 909 ; G o m b o c z, A Populus-ntm monographiája in Mathematikai és Természettudo- mányi Közlemények XXX. 1. (1908.). Distributio generis systematica ex monographia secundum Gom- bóc z disposita : 1. Systema Populorum recentium. I, Sectio. Turanga B u n g e. II. „ Aigeiros D u b y. III. ^ Tacamahaca Spach. IV. „ Leucoides Spach. V. „ Trepidae (Hartig) G o m b o c z, I. c. p. 65. Comb. nov. VI. „ Leuce (Duby) Gombocz, 1. c. p. 66. Comb. nov. 2. Systema Populorum fossilium. t I. Coriaceae Heer. Series 1 — 2. t II. Marginatae Heer. Series 1 — 5. flll. Balsamitae Heer. Series 1 — 6. fIV. PaJaeoleucoides Gombocz, 1. c. p. 165. f V. Palaeotrepidae Gombocz, 1. c. p. 165. a) Sinuatae Gombocz, 1. c. p. 165. Series 1 — 3. P) Crenatae Gombocz, 1. c. p. 165. Series 1 — 3. fVI. Palaeoleue Gombocz, 1. c. p. 166. Series 1 — 2. fPopulites amissus (Heer) Gombocz, 1. c. p. 186. 226. Comb. nov. f— anomalus (Ward) Gombocz, 1. c. p. 174. 226. Comb. nov. f — auriculatus (W a r d) G o m b o c z, 1. c. p. 195. 226. Comb, nov. f — Bianconii (Mass.) Gombocz, 1. c. p. 201. 226. Comb. nov. f — cretaceus (K n o w 1 1.) G o m b o c z, 1. c. p. 198.226. Comb. nov. f — curvidens (Heer) Gombocz, 1. c. p. 192.226. Comb. nov. f — ellipticus (Newb.) Gombocz, I. c. p. 193. 226. Comb. nov. f — elongatus (Newb.) Gombocz, 1. c. p. 195. 226. Comb. nov. f — emarginaius {Go e pp.) Gombocz, 1. c. p. 184 — 185.226. Comb. nov. f — eotremuloides (Knowlt.) Gombocz, 1. c. p. 197. 226. Comb. nov. f— Geinitzii (Ett.) Gombocz, l.c.p. 177 — 178. 226. Comb. nov. 24* 298 J. B. KÜMMERLE ■\ Popiditcs Hookeri (H e e r) Gombocz, 1. c. p. 197. 226. Comb. nov. ■f — insularis (K o v á t s) Gombocz,!. c. p. 200. 226. Comb. nov. f — laevigatus (L e s q u.) G o m b o c z, 1. c. p. 181. 226. Comb. nov. ■\ — Leúce (Ung.) Gombocz, 1. c. p. 200. 226. Comb. nov. f — massüiensis (S a p.) Gombocz, 1. c. p. 168. 226. Comb. nov. t — modestus (Wat.) Gombocz, 1. c. p. 178. 226. Comb. nov. f — nébrascensis (N e w b.) G o m b o c z, 1. c.p. 194. 226. Comb. nov. t — obovatus (K n 0 w 1 1.) Gombocz, 1. c. p. 185. 226. Comb. nov. t — obtritus (Daws.) Gombocz,!. c. p. 196. 226. Comb. nov. + — occidentahs (Know!t.) Gombocz, 1. c. p. 181. 226. Comb. nov. f— ovatus (Sa p.) Gombocz, !. c. p. 180 — 181. 226. Comb. nov. t — palaeocarpus (Sap.) Gombocz, 1. c.p. 176. 226. Comb. nov. t — potomacensis (Ward) G o m b o c z, 1, c. p. 195. 226. Comb. nov. t — primaevus (H e e r) Gombocz, 1. c. p. 166. 226. Comb. nov. f — prohlematicus (Know!t.^ Gombocz, !. c. p. 176. 226. Comb. nov. t — pyrifolins (Kirchn.) Gombocz, 1. c. p. 182. 226. Comb. nov. f — reniformis (Font.) Gombocz, !. c.p. 171. 226. Comb. nov. f- — smilacifolius (Newb.) Gombocz, !. c. p. 186. 226. Comb. nov. t — stygius (Heer) Gombocz, !. c. p. 180. 227. Comb. nov. f— üngeri (Lesqu.) Gombocz, 1. c. p. 173. 227. Comb. nov. "^—Whitei (Ward) Gombocz, !. c. p. 188. 227. Comb. nov. Popidus álba L. v. a) subintegerrima L a n g e f. a) conhnhri- censis Gombocz, 1. c. p. 145. et 227. — Hispánia: Coimbra, Villa Franca, Choupal. — — V. a) — f. b) Hickeliana (Dode) Gombocz, !. c. p. 146. et 227. Comb. nov. — — v. a) — f. c) Brandegeei (K. Schneider) Gombocz, 1. c. p. 146. et 227. Comb. nov. — — V. [3) nifea (Willd.) Gomb 0 ez, !. c. p. 146. Comb. nov — — V. p) — f, a) Bolleana (Lauche) Gombocz, 1. c. p 147. et 227. Comb. nov. — — V. P) — f. b) trüoba{üoá%) Gombocz, 1. c. p. 147 et 227. Comb. nov. — — V- P) — f- c) Treyviana (Dode) Gombocz, 1. c. p 148. et 227. Comb. nov. — — V. P) — f. d) Paletskyana (Dode) Gombóc z, 1. c p. 148. et 227. Comb. nov. V. p) — 1'. e) Bachofenii (Wi er zb.) Gomb o c z, 1. c p. 148. et 227. Comb. nov. — — V. (3) — f. f) Morisetiana (Dode) Gombocz, 1. c p. 149. et 227. Comb. nov. — — V. j3) — f. g) pálmafa (Dode) Gombocz, 1. c. p 149. et 227. Comb. nov. INDEX GENERUM, VARIETATUM, FORMARUMQUE NOVARUM 299 Popuhis álba v. 7) typica Gombocz, 1. c. p. 151. et 225. — — V. y) - f- a) floccosa (Dode) Gombocz, 1. c. p. 151. et 228. Comb. nov. — — V. i") — f- b) genuina Gombocs, 1. c. p. 151. et 228. — — V. y) — f. c) megaleuce (Dode) G 0 m b 0 c z, 1. c. p. 152. et 228. Comb. nov. • — — V. y) — f- ^) Steiniana (B 0 r n m.) Gombocz, 1. c. p. 152. et 228. Comb. nov. — — V. y) — f- e) canescens (Schmith) Gombocz, 1. c. p. 152. et 228. — — V. y) — f- f) hungarica Gombocz, 1. c. p. 153. et 228. — Hungária centrális. — angusiifoUa James v. a) coloradensis (Dode) Gombocz, 1. c. p. 107. et 228. Comb. nov. * — Bachofenii Wierzb., in Bochel Bánat Reise p. 77. (1838.), ex Gombocz, 1. c, p. 148. = P. álba L. v. p) nivea (Willd.) Gombocz f. e) Bachofenii (Wierzb.) Gombocz. — eujjhratica Oliv. v. a) diversifolia (Schrenck) Gombocz, !. c. p. 71. et 230. Comb. nov. — — V. P) typica Gombocz, 1. c. p. 71. — — V. P) — f. 1) Mrta (Litw.) (iombocz, 1. c. p. 71. et 230. Comb. nov. — — v. (3) — f. 2) Bonnetiana (Dode) Gombocz, 1. c. p. 72. et 230. Comb. nov. * — globosa Dode, Extraits d'une monographie inédite du génre Populus in Bulletin de la Société d'histoire naturelle d'Autun VIII. p. 27. (1905.), ex Gombocz, 1. c. p. 153. (1908.)? = P. albah.v. Y) typica Gombocz f. f) hungarica Gombocz. * — Hobariiana Dode, 1. c. p. 27., ex Gombocz, 1. c. p. 153. (1908.)? = P. álba L. v. y) tt/pica Gombocz f. f) hungarica Gombocz. — nigra L. v. a) neapoUtana (Ten.) Gombocz, 1. c. p. 88. et 232. Comb. nov. V. (3) caudina (Ten.) Gombocz, 1. c. p. 88. 232. Comb. nov. — occidentalis (Rydb.) Gombocz, 1. c. p. 79. 232. Comb. nov. — pruinosa Schrenck v. a) glaucicomans (Dode) Gombocz, 1. c. p. 74. Comb. nov. — Przewalskii Maxim. f. microphylla (Schneid.) Gombocz, 1. c. p. 102. et 233. Comb. nov. — rotundifolia Griff. v. a) Duclouxiana (Dode) Gombocz, 1. c. p. 130. et 233. Comb. nov. — tremula L. v. a) typica Schneid. f. c) Freynii (J. Hervier) Gombocz, 1. c. p. 127. et 234. Comb. nov. V. 3) villosa Láng f. a) lepida (Dode) Gombocz, 1. c. p. 129. et 235. Comb. nov. V. P) — f. b) sylvicola (Dode) Gombocz, 1. c. p. 129. et 235. Comb. nov. 300 J. B. KÜMMERLE Populus tremula v. P) — f. c) sinuata (Dode) Gombocz, 1. c. p. 129. et 235. Comb. nov. f — zizyphoides (Heer) Gombocz, 1. c. p. 186. et 235. Comb. nov. Salix arbusla L. v. rodnensis Zapal., Consp. fl. Gal. cr. II. p. 64. — Corait. Besztercze-Naszód : alpes Rodnenses. — aurita L. b) borensis Zapal., 1. c. p. 48. — Comit. Árva: Bory mocsarak. — dacica Porcius v. arbusculoides Zapal,, 1. c. p. 310. — Comit. Besztercze-Naszód: m. Galacz. — herbacea L. f. 2) subacutifolia Zapal., 1. c. p. 83. — Comit. Árva: m. Babiagóra. — Lapponum L. a) tatrensis Zapal., 1. c. p. 44. — Comit. Szepes: alp. Magas-Tátra. — — b) carpatica Zapal., 1. c. p. 44. — I. d. — pentandra L. b) stenophylla Zapal., 1. c. p, 25. — Comit. Árva: m. Babiagóra. — reticulata L. v. galatiensis Zapal., 1. c. p. 311. — Comit. Besztercze-Naszód: m. Galacz. — süesiaca Willd. v. b) babiogorensis Zapal., 1. c. p. 57. — Comit. Árva: ra. Babiagóra. — subcaprea Anders Si) babiogorensis Zapal., 1. c. 60. — I. d. — Tatrorum Zapal., 1. c. 65 — 66. Ad Sal. arbusculam pertinet. — Comit. Szepes: alp. Magas-Tátra. Betulaceae. Alnus viridis DC. b) cordifolia Zapal., 1. c. p. 5. — Alp. Rodnenses et Tatrae Magnae. Betula carpatica W. et K. a) incisa Zapal., 1. c. p. 3. — Alp. Tatrae Magnae. ürticaceae. ürtica dioica L. f. carpatica Zapal., 1. c. p. 91. — Comit. Árva: m. Babiagóra. Polygonaceae. Fagopyrum tataricum Gartn. v. edentulum Waisb., in Magy. Bot. Lap. VII. 1. c. p. 44. — Comit. Vas: Kőszeg. Polygonum aviculare L. v. glomeratum Waisb., 1. c. p. 44. — I. d. — bistorta L. a) carpaticum Zapal., 1. c. p. 14. — Comit. Árva: m. Babiagóra. — viviparum L. v. tatrense Zapal., 1. c. p. 142, — Alp. Tatrenses. Bumex babiogorensis {acetosa)K alpinus) Zapal., 1. c. p. 116 — 117. — Comit. Árva: m. Babiagóra. — carpaticus Zapal., 1. c. p. 118. — Alpes Maramarosenses et Rodnenses. INDEX GENERUM, VARIETATUM, FORMARÚMQÜE NOVARüM 301 Rumcs earpaticus f. altissimus Zapal., 1. c. p. 119. — Alp, Rodnenses. — — f. macrophyllus Zapal., b) rodnensis Zapal., 1. c. p. 120. — Alp. Rodnenses. Chenopodiaceae. Blitum bonus Henricus Reichb., a) habiogorense Zapal., 1. c. p. 148. — Comit. Árva: m. Babiagóra, — — — c) tairensc Zapal., 1. c. p. 148. — Alp. Tatrenses. Caryophyllaceae. Heliosperma pusillum (W. et K.) Vis. v. typicum Degen apud Janchen et Watzl, 1. c. p. 165. — Dalmatia: m. Dinara. Nymphaeaceae. Castalia Salisbury apud Konig et Sims, Annals of Bot. II. p. 71. (1805.); Degen, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 83. (1908.); Simonkai, 1. c. p. 130. (1908.) — speciosa Salisb. pr. l/a C. alha (L.) Link, Handbuch II. p. 405. (1831.), apud Simonkai Revisio nomenclaturae Nymphaea- cearum, in Hungária spontanearum in Magyar Botanikai Lapok VII. 130. Comb. nov. — — pr. l/a — V. venusta (Hentze) Simk., 1. c. 130 — 131. Comb. nov. — Comit. Arad: ad Arad. pr. 1/c C. candida (Presl.) Simk., 1. c. p. 131. Comb. nov. — — pr. 1/b C. minorifiora (Borb.) Simk, 1. c. p. 131. Comb. nov. — Budapest; comit. Zala: Hévíz ad Keszthely; comit. Békés: Vésztő; comit. Brassó: Apácza; comit. Háromszék: Rétyi-Nyír. — thermalis (DC.) Simk., 1. c. p. 131. Comb. nov. — — V. aegyptica (Simk.) Simk., 1. c. p. 132. Comb. nov. * Leuconymphaea lotus Borb., Balaton flórája p. 394. (1900.) pr. parte^ ex Simonkai, 1. c. p. 131. (1908.)= Castalia thermalis (DC.) Simk. *Nuphar Smith apud Sibth. Prodr. fl. Graec. I. p. 361. (1808.), ex Degen in Magyar Botanikai Lapok VIL p. 83. (1908.) et Simon kai, 1. c. p. 129. (1908.) = Nymphaea (L.) Salisb. * — luteum Smith apud Sibth., 1. c. p. 361., ex Simonkai, 1. c. p. 129. =^ Nymphaea luiea L. * — sericea Láng in Reichb. Iconogr. Bot. II. p. 9. tab. 120. (1824.), Láng in Syll. Ratisb. L p. 180. (1829.) ex Simon kai, 1. c. p. 129. = Nymphaea lutea L, * — sericeum L á n g v. erectum Simk., in Növénytani Közlemények V. p. 148. (1906.), ex Simonkai, 1. c. p. 129. = Nymphaea lutea L. V. erecta Simk. Nymphaea (L. Gen. ed 5. (1754.) pr. parte) Salisbury, in Konig et Sims Annals of Bot. III! p. 71. (1805.), Degen in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 83. (1908.), Simon kai, 1. c. p 129. (1908.) 302 J. B. KÜMMERLE *Nyt)qjhaea (L. pr. p.) Smith apud Sibth., I. c. I. p. 360., ex D e gen, 1. c. 83. et Simon kai, 1. c. p. 130. = Castalia S alisb. * — aegyptiaca Opiz in Naturalientausch p. 216. (1825.), ex Simon kai, 1. c. p. 131. = G. thermaUs (DC.) S i m k. * — albah. V. candida B o r b. in Bot. Centralbl. p. 422. (1881.), non Presl, ex Simon kai, 1. c. p. 131. -= C. speciosa ^3l\í»\>. pr. C. minoriflora (B o r b.) S i ra k. * — Lotus L. Spec. Plánt. ed. 1. p. 511. (1753.) pr. p., ex Simon kai, 1. c. p. 131. = C. thermaUs (DC.) Simk. * — — V. aegyptia f. thermaUs T u z s o n, A Nymphaea lotus rendszertani tagolódása in Mathematikai és Természettudományi Érte- sítő XXV. p 32. t. I— IV. (1907.), Tuzson, in Élők világa p. 394. cum figura (1907.), ex Simon kai, 1. c. p. 131. (1908.) = C. thermaUs (DC.) Simk. * — — V. trichoscapa Borb. Balaton flórája p. 140. (1900.), ex Simonkai, 1. c. p. 132.(1908.)= C. thermaUs (DC.) Simk. V. aegyptica (Simk.) S i m k, — lutea L., 1. c. p. 510. (1753.); Degen, 1. c. p. 83. (1908.); Simonkai, 1. c. p. 129. (1908.) — — V. erecia Simk., 1. e. p. 129. Comb. nov. — Comit. Bihar: ad Körös-Szakái. — — V. puberula f. sericea Schuster in Bull. Herb. Boiss. p. 69. (1908.), ex Simonkai, 1. c. p. 129. (1908.) = Nuphar sericea Láng. — 7'ubra R 0 X b. a) Nymphaea rubra sanguinolenta L o v a s s y in Balat. t. ered. II. k. II. r. II. sz. p. 36. Comit. Zala : Héviz in lac. cult. — — b) — rubra latipetala Lovassy 1. e. p. 36. Ibidem. — — c) — rubra longiflora Lovassy 1. c. p. 36. Ibidem. Ranunculaccae. Aconilum cammarum Jacq. a) beskindense Zapal., Consp. fl. Gal. cr. II. p. 315. — Comit. Árva; m. Babiagóra. — Jacquini Reiehb. f. marmarossicum Zapal. — Alp. Máramarosenses. — fmldavicum Hacq. q) Hosteanum (Schur.) Zapal. f. 2. rodnense Zapal., I. c. p. 213. — Comit. Besztercze-Naszód: alp. Rodnenses. — napellus L. e) babiogorense Zapal., 1. c. p. 226. — Comit. Árva: m. Babiagóra. — — d) carpaticum Z a p a 1., 1. c. p. 226. — Alp. Babiogorenses et Tatrenses. — — h) czarnohorense Zapal. f. amoenum Zapal., 1. c. 228. — Alp. Rodnenses: m. Fiatra rei. — — h) — f. rodnense Zapal., 1. c. p. 229. — Alp. Rod- nenses: m. Fiatra Rei et GalacZ. — — h) — f. íomnicewse Z apa 1., 1. c. 229. — Alp. Tatrenses. g) tatrense Zapal., 1. c. p. 227. — Alp. Tatrenses. INDEX GENERUM, VARIETATUM, FORMARÜMQUE NOVARUM 303 Caltha laeta Schott d) pseudocornuta Zapal., 1. c. p. 186. — Comit. Árva: m. Babiagóra. Delphinium alpinum W. et K. a) tatrense Zapal., 1. c. p. 201. — Alp. Tatrenses. — nadadense Zapal. f. elegáns Zapal., 1. c. p. 203. — Comit. Máramaros: m. Piatra Nacladu. — — V. pietrosuanum Zapal., 1. c. p. 203. — Alp Mar- marosenses: m. Pietros. Alp. Rodnenses: Ciarcanu. Eranthis hyenialis S a 1 i s b. — Plánta in Flóra Budapestini nova. — M. Hármaskuthegy (Kerékgyártó, in Növénytani Közlemények VII. p. 191 — 192. et 198.) et ad pedem montis Jánoshegy (Számadó, in Új Idők 17.). Helleborus istriacus (S c h f f n.) B o r b. apud K ii m m e r 1 e et Nyárády in Növénytani Közlemények VII. p. 60. Comb. nov. Ranunculus acer L. f. pilosissimus Zapal., 1. c. p. 270. — — Comit. Besztercze-Naszód : alp. Rodnenses. — crenatus W. et K. v. rodnensis Zapal., 1. c. p. 255 — 256. — I. d. — Ficaria L. f. elongatus Zapal.. 1. c. p. 258. — Comit. Árva: m. Babiagóra. — Gilibertii Zapal., 1. c. 289. (R. acer X montanus) — Alacsony-Tátra. — montanus Willd. f. tatrenses Zapal., 1. c. p. 278. — Comit. Szepes: alp. Tatrenses. — Vúlarsii DC. a) marmarosicus Zapal., 1. c. p. 280 — Alp. Marmar. et Rodnenses. Cruciferae. Barharea sirula Presl v. bosniaca (Murb.) K. Maly, Beitr. illyr. Flóra in Magy. Bot. Lap. VII. p. 213. — Comb. nov. Bursa pastoris (L.) W i g g. monstr. pseudomacrocarpa W a i s- becker, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 48. — Kőszeg. Cardamine Degeniana Janchen etWatzl. (C. enneaphjUa (L.) Crantz X polyphylla (W. et K.) 0. E. Se hu Íz), Ein neuer Dentaria-Bastard in Öst. Bot. Zeitschr. LVIII. p. 36. Hybrida nova. - Dalmatia : Velebit : Sijaset ad Raduc. Draba aizoides L. v. carpatica D e g e n, apud. Huljá k, Adatok a magyar északnyugati Felvidék Flórájához in Magyar Bota- nikai Lapok VII. p. 242. {Dr. aizoides Wahlenb. FI. Carp. Princ. p. 193, saltem pr. parte.) — Comit. Árva: m. Sip pr. Kralován. Enjsimum repandum L. v. rarnosissimum (C r.) K. Maly, 1. c. p. 214. Comb. nov. — Bosnia ; Vardiste. * Thlaspi dinarkum Degen et Janchen, apud Janchen et Watzl, in Oest. Bot. Zeitschr. LVIII p. 205. cum icon. (Maio 1908), ex Janchen et Watzl, 1. c. p. 394. (Oct. 1908.) = Thl. praecox W u 1 f . v. dinaricum Degen et Janchen. — praecox W u 1 f. v. dinaricum Degen et Janchen, apud Janchen et Watzl, l. c. p. 394. - Dalmatia: m. Dinara. 304 J. B. KÜMMERLE Saxifragaceae. Bibes hunyadense Simk., in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 272. (Julio 1908.), Simk. in Növénytani Közlemények VII. p. 198. (Octob. 1908.) Nomen nud. Saxifraga Blavii (Engl.) G. Beck f. rosea K. Maly, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 215. — Bosnia: m. Bjelasnica. Rosaceae. Alchemilla Hoppeana (R e i c h b.) Dália Tőrre f. velebitica Borb., apud. JanchenetWatzl, in Oest. Bot. Zeitsch. LVIII. p. 248. Nom. nud. — Dalmatia : m. Dinara. — subcrenata B u s e r f. umbrosa B u s e r, apud J a n c h e n et Watzl, 1. c. p. 248. Nom. s. nud. — Dalmatia: m. Dinara. Potentilla rupestris L. v. 1. graciUs Friv. f. grandifolia Tuzson, in Magyar Botanikai Lapok VII. pag. 269. Nomen nud. — — V. 1 . — f . iypica Tuzson, in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 269. Nomen nóvum et nud. Leguminosae. Anthyllis Jancheniana Maly, apud Ascherson et Graeb- ner, Synops. VI. 2. p. 640. — Hercegovina. — pulchella 1. a. Visiani A. et Gr., 1. c. p. 638. Nomen nov. Coronilla varia L. v. monticola Waisbecker, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 50. — Comit. Vas : ad Velem. Cytisus nigricans L. v. angustifolíus, Waisbecker, 1. c. p. 49. — Comit. Vas : Kőszeg et Rohoncz. — — v. macrophyllus Waisbecker, 1. c. p. 49. — Comit. Vas : Rohoncz. — — 1. bifurcatus Waisbecker, 1. c. p. 49. — I. d. — spinescens S i e b. — Plánta in Flóra Hungáriáé nova. — Comit. Lika-Krbava Croatiae : Jablanac (Kümmerle et Nyárády, in Növénytani Közlemények VII. p. 35. et 62.) Genista dalmatica B a r 1 1. v. 7) dinarica J a n c h e n, apud Janchen et Watzl, in Oest. Bot. Zeitsch. LVUI. p. 248—249. et 289. — Dalmatia : m. Dinara. — — a) typica Janchen, apud Janchen et Watzl, 1. c. p. 289. — ovata W. et K. nervata (Kit.) K. Maly, in Magy. Bot. Lap. VII. pag. 227. Comb. nov. — Bosnia : Sarajevo. Ononis repens L. v. praestabilis Waisbecker, 1. c. p. 49. — Comit. Vas : Bozsok. * — spinosa L. v. angustifolia Waisbecker, non Wallr., ex Waisbecker, 1. c. p. 45. = 0. spinosa L. v. pseudorepens S c h u r. INDEX GENERUM, VABIETATUM, FORMARUMQÜE NOVARUM 305 Geraniaceae. Erodium cicutarium (L.) L'H e r. v. odoratum Waisbecker, 1. c. p. 48. — Comit. Vas : Kőszeg. Geránium molle L. f. süpulare (G. Kuntze) K. Maly, 1. c. p. 218. Comb. nova. — Hercegovina: Mostar et Capljina. Euphorhiaceae. Euphorbia angustifrons B o r b. — Plánta in Flóra Budapestini nova. — Nagykevély ad Budakaláz (B e r n á t s k y, in Növénytani Közlemények VII. p. 37. et 116.) — helioscopia L. v. perramosa Waisbecker, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 48. — Comit. Vas : Kőszeg. Mercurialis ovata Sternb. et Hoppé a) typica K. Maly, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 218. — Hercegovina: m. Preslica et Fodorozac. Empetraceae. Empetrum nigrum L. v. loisleuriforme Borb., apud Györffy, Adatok a Magas Tátra növényeinek ismeretéhez in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 247. — Comit. Szepes : alp. Tatrenses. Aceraceae, Acer L., Spec. Plánt. ed. 1. p. 1054. (1753.); L., Genera Plánt. ed. 5. nr. 1023. (1754.); Simonkai, Magyarország és a vele délnyugaton kapcsolatos területek őshonos, valamint kultivált ^cer-einek foglalata in Növénytani Közlemények VII. p. 141 — 182. cum icon. 12. Distributio generis systematica ex monographia secundum S i- m 0 n k a i disposita : I. Anemophila Simk., 1. c. p. 142., 143. §. 1 . Negundo (L u d w i g) K. K o c h. §. 2. Búbra Pax. II. Entomoplüla Simk., 1. c. p. 142. et 151. §. 3. Saccharina Pax. §. 4. Palmata Pax et TrifoUata Pax. §. 5. Tatarica Simk., 1. c. p. 155. §. 6. Mediterrano-orientalia Simk., 1. c. p. 159. a) Monspessulano-similes Simk., 1. c. p. 143. et 160. P) Italo-similes Simk., 1. c. p. 143. et 166. §. 7. Paniculata Simk., 1. c. p. 143. et 171. a) Typus ckinensis Simk., 1. c. p. 143. et 171. 306 J. B. KÜMMERLE [3) Typi europaeo-orientales Simk., 1. c. p. 143, et 172. I. Pilifolia Simk. 1. c. p. 176. II. Glahrata Simk., 1. c. p. 178. §. 8. Bacemosa Simk. 1. c. p. 143. et 179. a) Bacemi eredi Simk. 1. c. p. 143. et 179. P) Bacemi pendüli et longl Simk., 1. c. p. 143. et 179. * Acer austriacwn Tratt. f. trichopoda Borb., Békésvár- megye flórája in Értekezések a Természettudományok köréből. XI. p. 94. (1881.), ex Simonkai, I. c. p. 177. =^ A. anstriacnm Tratt. * — Bcdői Borb ás. Vasmegye növényföldrajza és flórája p. 267. (1887.), ex Simonkai, 1. c. p. 178. = A. glahratum (Wimm. et Gr a b.) B r aun. * — Bornmülleri Borb ás, in Természetrajzi Füzetek XIV. p. 75. 1891.), ex Simonkai, 1. c. p. 161. = A. coriaceum B 08 c. et Tausch. * — bosniacum K. Maly, in Öst. Bot. Zeitschr. LVI. p. 95. (1906.), ex Simonkai, 1. c. p. 170. = A. ohtusatmn W. et K. V. hosíúacum K. Maly, in Dörfler Herb. Norm. p. 189. (1906.) * hrachypterum Borb., 1. c. p. 76. t. IV. nr. 2., non Spach, ex Simon kai, 1. c. p. 177- = A. mollr 0 p i z. * campestre L. v. hedcrifolinm Borb., 1. c. p. 78., ex Simonkai, 1. c. p. 178. = A. glahratum (Wimm. et Grab.) Braun. * — — V. hirüvalvum Borb., I. c. p. 77., ex Simonkai, 1. c. p. 177. = A. molle Opiz. * — — X illyricum Simk., 1. c. p. 86. (nom. sol.) et 161. Hybrida nov. = A. coriaccnm B o s c. et Tausch. * — — X Lohdi Simk., 1. c. p. 86. (Hybrida nov. et nud.) et 174 — 175. (diagn.) = A. varbossanianum (Maly) Simk. — — ^ f. Malyi Pax, apud K. Maly, Beitriige zur Kenntnis der illyrischen Flóra in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 229. — Bosnia : Sarajevo. * — ■ — V. oxytomum Borb., 1. c. p. 78., ex Simonkai, 1. c. p. 177. = A. molle Opiz. * — — V. saniculaefolium Borb., 1. c. p. 79., ex Simonkai, 1. c. p. 177. = A. austriacum Tratt. v. palmaÜfidum (Tausch) Simk. — — f. Scndtneriana K. Maly, 1. c. p. 219. — Bosnia: m. Orlinja ad Dobrun. * — — v. varbossanium K. Maly, apud Dörfler Herb. Norm. p. 190. (1906.), ex Simonkai, 1. c. p. 174. (1908.) = A. varbossanium (K. Maly) Simk. * — — v. villicarpum Láng, Syllage Soc. Ratisb. I. p. 187. (1824.), ex Simon kai, 1. c. p. 176. (1908.) = A. molle Opiz. * — commiitatum Janka, in Akadémiai Köziem. XII. p. 166. (1876.), Borb., in Természetrajzi Füzetek XIV. p. 74. (1891.), non Presl., Delic Pragens. p. 31. (1822.), ex Simonkai, 1. c. p. 160. = A. illyricum (T a u se h) Jac q. fii. INDEX GENERUM, VARIETATUM, FORMARUMQUE NOVARUM 307 — ■ roriaccum B o s c. et Tausch f. 1. typica Simk., 1. c. p. 162—163. f. 2. cretica Simk., 1. c. p. 163. * — — Simk., 1. c. p. 162. icon. 8 fig. a) pr. p. = A. coria- ceum Bosc. et Tausch f. typica Simk. * — — Simk., 1. c. p, 163. icon. 8. fig. b) pr. p. = A. coria- ceum Bosc. et Tausch f. cretica Simk. * — — Tausch, apud Simonkai, 1. c. p. 86. = A. coria- ceum B o s c. et T a u s c h. * — haplolobum Borb., in Természetrajzi Füzetek XIV. p. 75. (1891.), ex Simonkai, 1. c. p. 177. (1908.) = A. austriacum Tratí. — Heldrcichii Orph. ssp. Visianii (Nym.) K. Maly, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 219. Comb. nov. * — hctcrotomum Borb., 1. c. p. 75. (1891.), ex Simonkai, 1. c. p. 177. = A. austriacum Tratt. * — hungaricum Borb., 1. c. p. 76., ex Sim onkai, I. c. p. 177. ^= A. mollr Opiz. * — ihcricum Borb., in Akad. Közlem. XIÍ. p. 77. (1875.); Borb., in Természetrajzi Füzetek XIV. p. 74. (1891.), non M. B., ex Simonkai, 1. c. p. 160 — 161. = A. illyricum (Tausch) Jacq. fii. * — illyricum X tataricum Simk., 1. c. p. 86. (Hybr. nov. et nom. sol.) et 164. (Diagn.) = A. Lángi Simk. * — intcrmcdium Panc, apud Borbás, in Természetrajzi Füzetek XIV. p. 73. (1891.), ex Simonkai, 1. c. p. 170. = A. liyrcaman Fisch. et Mey. — Lángi Simk., 1. c. p. 86. et 164 — 165. icon. 9a) et b) — Cult. — — f. crehredcnticulata Simk., 1. c. p. 165 — 166. icon. 9 a) — Cult. — — f. remotcdeniiculata Simk., 1. c. p. 166. icon. 9b). * — moHspessulanum L. f. liburnicum Pax, in Engl. Bot. Jahrb. VII. p. 230. (1886.), Aceraceae p. 62. (1902.), ex Simonkai, 1. c. p. 161. = A. illyricum (Tausch) Jacq. fii. * — montanum Láng, apud Sira onkai, 1. c. p. 164., non Ait. = A. Lángi Simk. * — Ncgundo'K (alifornicum Simk., 1. c. p. 144 — 145. Hybrida nov. = A. violaceum (Kirchn.) Simk. *— obtusatum Neilr., Aufz. p. 298. (1866) pr. p. ; Nendt- vich, in Zool. Bot. Ges. XIIL p. 568. (1863.); Hazslinszky, Magyar Füv. Kézik. p. 106. (1872.); Borbás, in Földrajzi Közle- mények p. 387. (1891.); ex Sim onkai, 1. c. p. 181—182. = A. subobtusum (DC.) Simk. — obtasatum W. et K. f. ncapolitana (Ten.) Simk., 1. c. p. 169. Comb. nov. * — opulifolium Neilr., Vegetat. Croatien p. 214. (1868.), non Vili., ex Sim onkai, 1. c. p. 168. = A. obtusatum W. et K. 308 J. B. KÜMMERLE * — pseíidoplatanus Auct. omnium (sic Visiani) quoad floram adriatico-karstianam, ex Simonkai, 1. c. p. 181 — 182. = A. suh- obtusum (DG.) S i m k. * — — V. Borhásii Blonski, in Magyar Botanikai Lapok p. 82. (1903.), ex Simonkai, 1. c. p. 180. = A. pseudoplatanus L. * — — V. grandicorne B o r b., in Természetrajzi Fiizetekp. 71 — 72. (1891.). ex Simon kai, 1. c. p. 180. = A. pseudoplatanus L. * — — V. obtusangulum Borb., 1. c. p. 71. (1891.), ex Si- monkai, 1. c. p. 180. = A. pseudoplatanus L. * — — V. subparalellnm Borb., 1. c. p. 71 — 72. (1891.), ex Simonkai, 1. c. p. 180. = A. pseudoplatanus L. * — rubrum W. et K., Icon. Plánt. Rar. Hung. II. p. XXVIII. (1802 — 1804.), non L., ex Si monkai, 1. c. p. 155. — .4. tataricumh. * — rumeliacum Borb., in Akad. Közlem. XII. p. 78. (1875.), ex Simonkai, 1. c. p. 160. ^ A. illyricnm (Tausch) Jacq. - — ■ subobtusum (DC.) Simk., 1. c. p. 181—182. Comb. nov. * — tataricum L. v. torminaloides Borb., in Természetrajzi Füzetek p. 70. (1891.); non Pax, in Engl. Bot. Jahrb. VII. p. 184. (1886.), Aceraceae p. 10. (1902.), ex Simonkai, 1, c. p. 155. = A. tataricum L. * — tomentosum v. serotinum Kit., in Linnaea XXXII. p. 552. (1863.), ex Simonkai, 1. e. p. 176. = A. molle Opiz. — varbossaniamim (Maly) Simk., 1. c. p. 86, 174 — 175. Comb. nov. — Bosnia : Sarajevo. * — villosum Borb., in Természetrajzi Füzetek p. 71. (1891.); non Presl, Delié. Prag. p. 31. (1822.), Flóra Sic. p. 194. (1826^, Guss. Florae Sic. Syn. II. 2. p. 643. (1844.); ex Simon kai, 1. c. p. 180. = A. p)Scudoplatamis L. — violaccum (Kirchn.) Simk., I. c. p. 144. Comb. nov. * — Visianii N y m. v. Pancirii Maly, in Dörfler Herb. Norm. Schedae p. 189. (1906.), ex Simonkai, 1. c. p. 178. = A. Visianii Nym. * — — f. trichocarpiim Maly, 1. c. p. 188. (1906.), ex Si- monkai, 1. c. p. 178. = A. Visianii Nym. Rhamnaceae. Rhamnus cathartica L. v. subpubesvens Simk., ex Waisb. in Magy. Bot. Lap. VII. p. 48. = B. cathartica L. a) tyjnca Waisbecker. — — a) typica Waisbecker, I. c. p. 48. Tiliaceae. Tilia intercedcns H. Braun, apud K. Mai y, Beitrage zur Kenntnis der illyrischen Flóra in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 220. {T. officinarum C r. — T cordata Mi 11.) — Bosnia: Vrelo Bosne. — officinarum Cr. a) typica (Beck) K. Maly, 1. c. p. 220. Comb. nov. a) — f. mutabilis (Hőst) K. Maly, 1. c. p. 220. Comb. nov. — Bosnia: Svrakino selo, MoScanica. INDEX GENEKUM, VARIETATUM, FORMARUMQUE NOVARÜM 309 Elatinaceae. Elatinr L. Gen. ed. 5. p. 172. (Í754.) ; Moesz, Magyarország Elatine-i in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 2 — 35. et tab. I. (1908.). Distributio generis systematica ex monographia secundum Moesz disposita : I. Subgenus : Potamopithys D m r t. II. „ Híjdropiper (L.) Moesz, 1. c. p. 10. Sectio 1. Elaiindla Seub. Subsectio A) Birolia (Bell.) Moesz, I. c. p. 10. „ B) Elatinoiyjms (Dmrt.) Moesz, 1. c. p. 10. Sectio 2. Cnjjjta (Nutt.) Seub. Subsectio C) Birolidla Moesz, 1. c. p. 11. „ D) Irregularia Moesz, 1. c. p. 11. Elatine ambigua Wight., Illustr. of Indián Botany, principally of the Southern Parts of tlie Peninsula in W. S. H o o k e r, Botanical Miscellany II. p. 103. tab. V. (1831.); Seubert, Elatin. Monogr. p. 45. t. lí. f. 11 — 14. (1842.); Moesz, 1. c. p. 25. et tab. I. fig. 1—4. et 6—10. (1908.) — Plánta in Flora Hungáriáé nov. — Hungária : comit. Háromszék ; Rétyi Nyir ; comit. Baranya : Sellye ; corait. Bihar: Nagyvárad; comit. Zemplén: Tokaj. — Insula Fidsi. India orientális. Gallia? Germania? — campylosperma B o r b á s, in Természettudományi Közlöny XIII. p. 315. (1881.) et Békésmegye flórája p. 94. (1881.), ex Moesz, 1. c. p. 24. = E. kungarica Moesz. — — Simonkai, in Bunyitay Arad vármegye és Arad p. 53. (1893.), ex Moesz, 1. c. p. 24. = E. hungarica Moesz. — hungarica Moesz, 1. c. p. 24. tab. I. fig. 5. et 11 — 13. — Hungária meridionalis. — Hydropiper Auct. plurimorum, ex Moesz, 1. c. p. 20. " E. Oederi Moesz. Flora Danica tab. 156. fasc. Hl. p. 6. (1764.), ex Moesz, 1. c. p. 20. = E. Oederi Moesz. Hallier-Wohlfarth: Koch's Sypnopsis I. p. 398. (1895.), ex Moesz, 1. c. p. 20. = E. Oederi Moesz. Seub. Elat. Mon. p. 46. tab. III. fig. 1—8. (1842.). Hardy, Mon. d. Elat. p. 190. (1871.), ex Moesz, 1. c. p. 20. = E. Oederi Moesz. — — ct.) ttfpiea Fiori et Paoletti, Flora Analitica p. 384. (1896—98.), ex Moesz, i. c. p. 20. = E. Oederi Moesz. — Oederi Moesz, 1. c. p. 20. Comb. nov. — Európa : in Hungária ? — siphosperma Dmrt., Examen crit. d. Elat. p. 273. (1872.). pr. p., ex Moesz, 1. c. p. 20. = E. Oederi Moesz. Cistaceae. Fumana ericoides (Cavan.) Pau í. Malyi Janchen, Zwei neue Fumanen in Öst. Bot. Zeitschr. LVIII. p. 440. — Bosnia austro-orjentalis : za Marina prope Rudo. 310 J. B. kOmmerle — nudifolia (Lam.) Janchen apud Janchen etWatzl, Ein Beitrag zur Kenntnis der Flora der dinarischen Alpen in Öst. Bot. Zeitschr. LVIII. p. 396. Comb. nov. — Dalmatia : m. Dinara. Violaceae. Viola ejnpsíla Led. f. gldbrcscens G. F r o e 1. — - Plánta in Flora Hungáriáé nova. — Újtátrafilred, Breznóbánya (G á y e r in Magyar Botanikai Lapok VIL p. 39.) Thymelaeaceae. Daphne Cneorum L. — Plánta in Flora Budapestini rara. — Budapest : m. Csikihegy, Budakesz (S e y m a n n in Magyar Botanikai Lapok Vn. p. 244—245. Umbelliferae. Carum Petroselinum Benth. nionstr. apctala Waisbecker, Új adatok Vasvármegye flórájához in Magyar Botanikai Lapok VIL p. 47. — Comit. Vas : Czák. Chaerophyllum fumarioides (W. et K.) Spr. (3) hosniacum (G. Beck) K. Maly. in. Magy. Bot. Lap. VIL p. 222. Comb. nov. — Bosnia : Travnik, Bjelasnica. Danaa cornubiensis (L.) K. Maly, 1. c. p. 222. Comb. nov. — Bosnia : m. Stolac ad Visegrád, P a 1 e. — — p) aqtülegifolia (Ali.) K. Maly, 1. c. p. 222. Comb. nov. — Bosnia : i. b. Myrrhis aurea (L.) Ali. v. maculata (W. et K.) Maly, 1. c. p. 222. Comb. nov. — Bosnia : Trebevic, vallis Miljacka. hirsuta (h.) Ali. v. glahra (Lam.) K. Maly, 1. c. p. 222. Comb. nov. — Bosnia : Igman, Trebevié, Treskavica, Hranisava. Seseli hosnensc K. Maly, 1. c. p. 223. Bosnia: Jajce. * — Gouani Koch v. hosncnse K. Maly, 1. c. p. 223. = S. hosnense K. Maly. — Gouani Koch a) major K. Maly, 1. c. p. 223. — — (3) mÍ7ior K. Maly, 1. c. p. 224. — varium T r e v. a) typicum K. Maly, 1. c. p. 224. — — P) pjromonense (V i s.) K. Mai y, 1. c. p. 224. Comb. nov. Trinia carniolica K e r n e r, apud Janchen et Watzl, in Öst. Bot. Zeitschr. LVIII. p. 297. Differt a Tr. glauca (L.) Dum. — Dalmatia : m. Dinara. Primulaceae. Primula Baiimgartcniana Degen et Moesz, apud Degen, Megjegyzések néhány keleti növényfajról in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 92. E sectionis Auriculastrum Schott subsectione B 1. Arthritica Schott. — Comit. Brassó: m. Keresztényhavas ad Brassó. * Clusiana Moesz, apud Degen, 1. c. p. 92., non Tausch = Pr. Baumgarteniana Degen et Moesz. INDEX GKNERUM, VARIETATUM, KORMARUMQUE NOVARUM 311 Gentianaceae. Gcntiana carpathica Wettsí. v. praecox (A. et J. Kerner) K. Maly, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 227. Comb. nov. Borraginaceae. Cerinthc minor L. f. notafa K. Maly, 1. e. p. 227. — Bos- nia : Ilidze ; Vrelo Bosne ; Igman. Labiatne. Nepcta p)annonica J a c q. v. compacia W a i s b e c k e r, Új ada- tok Vasvármegye flórájához in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 46. — Comit. Vas : Rohoncz. Origanum. vulgare L. f. albiflora K. Mai y, in Magy. Bot. Lap. Vn. p. 288. — Bosnia: Vlachovici ad Pole. Satureia süvatica (Bromf.) K. Maly, 1. c. p. 288. Comb. nov. — Bosnia : Dobrun. Scrophu lariaceae. Euphrasia Rostkoviana Hayn. v. moniana (Jordán) K. Maly, 1. c. p. 231. Comb. nov. — Bosnia: Trebevic ad Pale. Mdampyrum cristatum L. v. solstitialc (Ronniger) K. Maly, 1. c. p. 231. Comb. nov. — Bosnia: m. Bijelo brdo ad Vardiste-Uvac. — Hocnnannianum K. Maly, in Magy. Bot. Lap. Víl. p. 231. Supplementum ad diagn. Bosnia : Pale. Vrronira orlncnlata A. Kern v. prenja (G. B e c k) K. Maly, 1. c. p. 231. Comb. nov. — Hercegovina: C^Tsnica planina. — Teucrium L. v. hosniaca (Fi a la) K. Maly, 1. c. p. 229. Comb. nov. — Bosnia : m. Gola Jahorina. Lentibulariaceae. * Pinguicvla láda Pánt., in Öst. Bot. Zeitschr. XXIII. p. 80. (1873.), ex Schindler, in Öst. Bot. Zeitschr. LVIIL p. 61. (1908.) = P. hirtiflora Ten. — Hercegovina. Plantaginaceae. Flantago capitellata (S o n d e r) D e g e n, apud Janchen et Watzl, in Öst. Bot. Zeitsch. LVIH. p. 353. Comb. nov. — Dal- matia : m. Dinara. Ruhiaceae. Aspcrula arvensis L. f. colorata K. Maly, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 232. — Hercegovina : Visoka glavica ad Lastva. — Bcckiana Degen, Megjegyzések néhány keleti növényfajról in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 105 — 106. E sectione CynancUcae DC. — Croatia : m. Velebit. Botanikai Közlemények. 1910. VIII. kötet, 6. füzet. 25 312 j. B, KÜMMERLE Asperula capitata Kit. ap. Schultz. v. hcrcegovina (Degen) K. Maly, 1. c. p. 232. Comb. nov. — Hercegovina: Cvrsnica et Cabulja planina. — Cynanrhica L. v. WcUsteinii (Adam.) K. Maly 1 c p. 232. Comb. nov. — orientális B o i s s. et H o h e n. — Plánta adventicia in Flóra Hungarica. — Comit. Pest : Izbék (T u z s o n in Növénytani Közle- mények VII. p. 35.) Galimn constrictum C h a u b. — Plánta in Flóra Hungarica nova. — Comit. Krassó-Szörény : inter Jeselnicza et O^radina ad Orsova (Degen, 1. c. p. 109.) Dipsacaceae. Scabiosa coluiiibaria L. ssp. duhia (Vei.) K. Maly, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 233. Comb. nov. — Bosnia : Vardiste. ' — leucophylla Borbás f. bipinnatisccta K. Maly, 1. c. p. 234. f- coronopifoUa K. Maly, 1. c. p. 234. — Bosnia: Trebevií^-. f. íntegrifolia K. Maly, 1. c. p. 234. — Bosnia: Lapisnica. — — V. Uhola K. Maly, I. c. p. 234. — Bosnia: Treskavica. Knautia dinarica (Murb.) K. Maly, 1. c. p. 233. Comb. nov. — Hercegovina : Lisin ad Iván. Campanulaceae. Campayiula Ccrvicaria L. v. micrantha K. Maly, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 235. — Bosnia : Miljeviói ad Sarajevo. — Hostii ssp. IVitascklana (Vierh.) K. Maly, 1. c. p. 235. Comb. nov. — Bosnia el Hercegovina. lingulata W. et K. f. graciUs K. Maly, 1. c. p. 235. Bosnia: Mrkovié ad Sarajevo. — — f- grandifora K. Maly, 1. c. p. 235. — Hercegovina: Stolac ad Mostar. f. typica K. Maly, 1. e. p. 235. — I. d. — Poscharskyana Degen, in Magy. Bot. Lap, VII p. 103— 104. E sectione Mcduim DC. subsect. Trilocularia B o i s s. Dalmatia : inter Ragiisam et Castelnuovo. *— Speculam '() Vis., ex K. Maly, 1. c. p. 236. -= Lrgousia Spcculum Veneris (L.) Fis eh. y) cordata K. M a I y. Ijgovsia Speadum Veneris (L.) Fis eh. a) tyj/ka K. Maly, 1. c. p. 236. — Bosnia: Sarajevo. P) pnhcsccns K. Maly, 1. c. p. 236. — Bosnia: Sarajevo. ■ ' — ^ -- 7) cordata K. Maly, 1. c. p. 236. — Bosnia: Sarajevo. * Phytrmna Sirbrri v. Brandisianum K. Maly, I. c. p. 236. Nov. var., ex K, Maly 1. e. = Phyt. orbiculare L. ssp. flcxuosum R. S c h u 1 z. — Bosnia et Hercegovina. INDEX GENERUM, VARIETATUM, FORMARUMQUE NOVARÜM 313 Compositae. Artctiitsia Baldacrí Degen, Megjegyzések néhány keleti növény- fajról in Magyar Botanikai Lapok VIÍ. p. 102 — 103. E sectione Absiidhinm DC. — Hercegovina et Albánia. * Cardiiiis acanthoides L. v. albiflorus S c h u r pr. p., ex T u z 8 o n, A magyar flóra néhány növényéről in Növénytani Közlemények VII. p. 35. = C. a< aathnidrs L. f. Neilreichii T u z s o n. * — — V. — pr. p., ex Tuzson, 1. c. = C. acanthoides L. f. Sckurii Tuzson. — — f. Nciln'khii Tuzson, 1. c. p. 35. Noraen nov. — Comit. Hont : Vihnye. — — f. Schurii Tuzson, 1. c. p. 35. Nomen nov. — Comit. Hont : Vihnye. * Centaurca illyrica K. Maly, in Magy. Bot, Lap, VII. p. 239. Nom. nov., ex K. Maly 1. c. = C senii-Adami Simk. Cirsium cntkn-m (Lam.) Urv. a) typicum K. Maly, 1. e. p. 238. — — v. acanthocvphaUim K. Maly, 1. e. p. 238. — Herce- govina : Sutorina, Susica ad Trebinje. * — rhoudrilloídis J a c q. X Cf. Blavii Aschs., apud Stadl- m a n n, Beitrage zur Kenntnis der Gattung Crepis in Öst. Bot. Zeitschr. LVIII. p. 425. = Cl-. Mulyi Stadlmann. — Malyi Stadlmann, 1. e. p. 425. — Bosnia. Híeracium alpinum L. ssp. alpinum (L.) Zahn v. pumiluin Hoppé 1 . noimalr Zahn a) Vfiain Zahn, in R e i o h e n b a c h, Icones florae Germ. et Helv. XIX. 2. p. 152. — In Alpibus Car- patho-Transsilvanicis. — — ssp. — V. — 1. — c) brevipiluin Zahn, apud Rei- chenbach, 1. c. p. 152. — Ibidem. — — ssp. mrlaitocephalam T a u s c h v. a) genuinnm Zahn 1 . Honnalc G. S c h n e i d. b) spathalatam Zahn, apud R e i c h e n- bach, 1. c. p. 154. — Transsilvania. — — Sáp. — V. a) — 1. — c) squamosiim Zahn, apud Reichenbach, 1. c. p. 154. — Comit. Árva: m. Babiagóra. — — ■ ssp. — V. a) gcnainnin Zahn 4. hrevipilnm Zahn c) taívvsvcnfi Zahn, apud Reichenbach, 1. c. p. 154. — Comit. Árva : m. Babia-Góra : comit. Besztercze-Naszód : m. Galatiu. — — ssp. pseudofritzei B e n z. et Z a h n v. a) genuinum Zahn 2. pcrgrarilc Zahn a) siibpilosum Zahn, apud Reichenbach, 1. c. p. 161. — Comit. Árva: m. Babiagóra. — — ssp. — v. p) melaiiorcphaloides Zahn 2. gracilescens Zahn, apud Reichenbach, 1. c. p. 161. — Alp. Retyezát et Babiagóra. hifidiim Kit. ssp. auroluteiiin Degen et Zahn 2. suhincisi- foUniii Degen et Zahn, apud Zahn, Beitrage zur Kenntnis der Hieracieu Ungarns und der Balkanlíinder in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 117. — Croatia: Velebit. 25* 314 J. B, KÜMMERLE — — ssp. — 1. nonnalc Degen et Z a h n, apud Zahn, 1. c. p. 117. — Croatia: Velebit. — — ssp. hasicnneatum Zahn f. jjauriflorum Zahn, 1. c. p. 117. — Alp. Retyezát. — — ssp. hifidum (Kit.) Z a h n a) genuinum Zahn, apud Janchen et WatzI. Ein Beitrag zur Kenntnis der Flóra der Dina- rischen Alpen in Öst. Bot. Zeitschr. LVIII. p. 362. — Dalmatia: m. Dinara. — — ssp. — a) — 1. itoniialc Zahn. apud Janchen et Watzl, 1. c. p. 362. — Ibidem. — — ssp. — a) — 2. ohscuriccps Zahn, apud Janchen et Watzl, 1. c. p. 362. — Ibidem. — — ssp. — (3) alpcstrc Zahn, apud Janchen et Watzl, 1. c. p. 362. — Ibidem. — — ssp. — P) — 1. nonnalc Zahn. apud Janchen et Watzl, 1. c. p. 362. — Ibidem. — — ssp. — p) — 2. subpilosum Zahn, apud Janchen et Watzl, 1. c. p. 363. — Ibidem. — — ssp. — p) — 3. anthyllidoidcs Zahn, apud Janchen et Watzl, I. c. p. 363. — Ibidem. — — ssp. caesiifloruni Almg. sv. pseudoligocephalum Zahn f. immarulata Zahn, Beitrage zur Kenntnis der Hieracien Ungams und der Balkanlander in Magyar Botanikai Lapok VII. p. 117. — Alp. Retyezát. — — ssp. incisifolmm Zahn P) dinaricolum Zahn, apud Janchen et Watzl, 1. c. p. 363. — Dalmatia: m. Dinara. — caesium F r. ssp. glauciceps Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 118. — Croatia: Velebit. — chlorohractcum Degen et Zahn, apud Zahn, I. c. p. 122. H. nigrescens — transsilvanifum [nigtesccns^Uptocephalum Rehmj. — Comit. Hunyad : alp. Retyezát. — — ssp. basiroloratum Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 123. — Ibidem. — — ssp. (hlorobractcuni Degen et Zahn, apud Zahn, l. c. p. 122—123. — Ibidem. — falratif'orinr Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 123 — 124. H. hupUuroides ,^ prenanthoidcs. ■ — Croatia : Velebit. — Janchcnii Zahn. 1. c. p. 119 — 120. H. anastnini Degen et Zahn — villosnm L. — Dalmatia: Velebit. — latifolium Spr. ssp. nmbcllatífonnr Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 125. — Comit. Pest: in valle Kútvölgy pr. Budapest. — nigiTsrcns Willd ssp. bnvkiUatuw Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 120—121. E grege Decipiens. — Comit. Hunyad : alp. Retyezát. — — ssp. a) genuinum Zahn f, minoriceps Zahn, 1. c. p. 121. — Ibidem. INDEX GENERUM, VARIETATUM, FORMARUMQUE NOVARUM 315 — — ssp. — p) austrotranssilvankiim Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 121. Transitus nigrescens-atratum. — Ibidem. — — ssp. — J3) hncticsar Zahn, apud Reichenbach, Icones florae Germ. et Helv. XIX. 2. p. 179—180. — In m. Hnie- tiesa ad limites Hungáriáé et Galiciae. — — ssp. vitdlistylam Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 121- — 122. E gi'ege Nigrescens. — Comit. Hunyad : alp. Retyezát. — PaJloniaimm Zahn ssp. 5í///h7Víí6v D e g e n et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 126 — 127. H. foliosum-umbellatum. — Slavonia : Slankamen. — — ssp. — V. a) gciiuinunt Zahn, 1. c. p. 127. — — ssp. — V. a) — 1. iiormale Zahn, 1. c. p. 127. — — ssp. — V. 7.) — 1. — a) vcnim Zahn, 1. c. p. 127. — — ssp. — V. a) — 1. — b) dentatutn Zahn, 1. c. p. 127. — - — ssp. — V. a) — 2. calvcsrcns Zahn, 1. c. p. 127. — — ssp. — V. a) — 2. — ,3) substjrmk'usc Degen et Zahn, apud Zahn, 1. e. p. 127. — ra-rmositin W. et K. ssp. hiopsis MurretZahu [j) hasel- hurgciisi' Degen et Z a li n, apud Zahn. 1. c. p. 125. H. race- mosum-leiopsis. — Tirolia : Haselburg pr. Bozen (leg. Degen). — Rostant N. P. ssp. korongij scnsr in Magyar Botanikai Lapok V. p. 71. (1906.) et apud Reichenbach, Icones florae Germ. et Helv. XIX. 2. p. 162. tab. 131. fig. B) 3 — 5. — Alp. Rodnenses et Maramarosenses. — Schinidtii Tseh. grex Odontotrichuni Zahn, Beitrage zur Kenntnis der Hieracien Ungarns und der Balkanliinder in Magyar Botanikai Lapok VII. pag. 115. E sectione Euhieracium. — — (gi'ex Odoutotti'hum Zahn) ssp. Lojkac Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 115 — 116. — Comit. Hunyad: alp. Retyezát. — silvaticum L. ssp. subrenifonn/' Degen etZahn, apud Zahn, 1. c. p. 116 — 117. E gve$;e Bífidiformr Zahn. — Croaíia : Velebit. — sparsiftortn)/ Friv. ssp. inalomvizense Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 127 — 128. — Comit. Hunyad: alp. Retyezát. — staitpoíiiim Reichb. fii. ssp. aivisquamiim Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 125—126. — Croatia: Velebit. — tribf'V/ciauHiti K. Maly ssp. blfidiflorxiii Degen etZahn, apud Zahn. 1. c. p. 118 — 119. — Comit. Hunyad: alp. Retyezát. — — ssp. snbpl'/ophyllum Zahn v. divrrsiflocndit Degen et Zahn, apud Zahn, 1. c. p. 118. — Comit. Hunyad: alp. Retyezát. — — (O)th'Uaiujn L. ssp. umbellatum L. v. ixivugum Jord- \. normidi Zahn, I. c. p. 124. — — ssp. — V. — 1. — a) vcruin Zahn, 1. c. p. 124. — Slavonia ; Kamenicza, Ireg et Slankamen. — — ssp. — V. — 1 . — b) subintegcrrimum Z a h n^ 1. e. p. 124. — Ibidem. 316 SZEMÉLYI hírek — — ssp. — V. — 2. slavonicum Zahn, 1. c. p. 125. — Slavonia : Ibidem. Matrkaria ChamoviiUa L. f. wajor Waisbeeker, in Magy. Bot. Lap. VII. p. 45. — Comit. Vas : Kőszeg. Scorzonira rosca W. et K. f. latifoUa K. Maly, in Magy, bot. Lap. p. 240. — Bosnia : ni. Trebevic. Senecio erncifolius L. a) ti/pims K. Maly, 1. c. p. 237. — Bosnia: Sarajevsko polje, Sickovac, Jajce. — vulgáris L. f. grosst-dcntatus Waisbeeker, 1. c. p. 45. — Comit. Vas : Kőszeg. SZEMÉLYI hírek. (Rovatvezető : Szabó Zoltán.) Belföld. Kinevezés : Dr. Bocskay Ottót a földmivelésügyi miniszter a budapesti vetömagvizsgáló állomás assistensóvé nevezte ki. (M. B. L.' Kitüntetés: Dr. Degen Árpád egyetemi magántanárt és a buda- pesti vetömagvizsgáló állomás igazgatóját a Botan. Vérein d. Prov. Bran- denburg (Berlin) levelezötagjául választotta. (M. B. L.) Römer Gyula brassói tsnárt a román koronarendjellel tüntették ki. (M. B. L.) Külföld. Kinevezés, kitüntetés : Dr. Ed. P a 1 1 a a gráczi egyetem professzorává ('B. Ztg.), Dr. A. Naumann a drezdai állatorvosi főiskola ny. r. botanika- professzorává (B. Ztg.). Dr. H. M i e h e a leipzigi egyetem ny. rk. botanika- professzorává, Dr. A. W. H i 1 1 a Kew Garden igazgatósági segédjévé, Dr. G. F i s c h 1 e r rk. tanárrá a heidelbergi egyetem, Dr. H J. S c h e 1 1 e n- b e r g a zürichi műegyetemen a mezőgazdasági növénytan professzorává, C. F. Baker a parai Goeldi Museum herbáriumának és növénykertjének kurátorává, Dr. Körnicke a bonni egyetem és bonn-poppelsdorti mező- gazdasági főiskola rk. tanárává (Botan. Jahrb.), C. E. C o r r e u s a münsteri egyetem professzorává és a növénykert igazgatójává az elhunyt Z o p f helyébe (B. Ztg.). Dr. 0. Porsch a wieni állatorvosi főiskola tiszt, növény- tani docensévé (M. B. L.l neveztetett ki, E. B u r n a t-t a lausauni és zürichi egyetem tiszteletbeli doktorrá választotta 80. születése napja alkalmából. (M. B. L.) Meghalt : G i a r d, a sorbonn professzora, L i s t e r, a híres myxo- myceta-kutató Higheliffben, Curtiss. A. K. Jacksonville, Floridában. (B. Jahrb.) NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM ^17 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM. ^ (Rovatvezető : Kűmmerle J. Béla.) a) Hazai irodalom : Bernátsky Jenő dr. : A füst okozta károkról. — Erdészeti Lapok. XLVIII. köt. 1909., 197—200. old. Földes János: Az amerikai dió (Juglans nigra i csirázóképessége. — Erdészeti Lapok. XLVIII. évf. 1909., 739—740. old. F u c s k ó Mihály: A Papilionatae termésfalának anatómiai, fej- lődéstani ós biológiai ismertetése. (Anatomie, Entwicklung und Biologie der Fruchtwand der Papilionatae. 26 ábrával. — Botanikai Közlemények. VIIL köt. 1909., 155—212. és (45)-(56.) old. Fodor Ferencz: Adatok Szatmár vármegye flórájához — A Budapesti Királyi Magy. Tudomány-Egyetemi Természettudományi Szövetség Evkönyve. V. évfoly. 1908-1909., 33-52. old. G a á 1 I s t V á n dr. : A kalapos gombák erejéről. 2 képpel. — Ter- mészettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 610—613. old. G á y e r Gyula dr. : A Lycoctonum-féle sisakvirágok hazánkban. (Les Aconits Lycoctonoides de l'Hongrie.) 2 táblával. Kolozsvár, 1909. Újhelyi és Boros könyvsajtója. 23 old. 8-rét. — Múzeumi Füzetek. 1. köt., 1906. 3. füzet. — — Az európai Aconitum- fajok monográfiájának előmunkálatai. (Vorarbeiten zu einer xMonographie der europiiischen Aconitum-Arten.) 1 táb- lával. Budapest, 1909. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság, 110 old. 8-rét. — Magyar Botanikai Lapok. VIII. évf. 1909.. 5—12. szám. Gulyás Antal: A Syringa Josikaea Jacq. lil. és a Syringa Emodi Wallich. irta és a kolozsvári Ferencz József Magy. Kir. Tud.- Egyetem mathematikai és természettudományi karához doktori értekezés gyanánt benyújtja Kolozsvár, 1909. Újhelyi és Boros könyvsajtója. 25 old. 8-rét. — — Syringa Josicaea Jacq. íil. und Syringa Emodi Wallich. Von Hiezu Taf. II, III und IV. Kolozsvár, 1909. Újhelyi és Boros sajtója. 38 old. 8-rét. — Múzeumi Füzetek. II. köt. 1907., 1-3. füzet. Győr ff y István di-. : Bryologiai adatok a Magas-Tátra flórájához. (Bryologische Beitrage zur Flóra der Hohen-Tátra.) VIII. közlemény. — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 222—238. old. Gyulai Gy. Károly: A kertraívelés első nyomai. — Kertészeti Lapok. XXI. évf. 1909., 290-292. old. Hollós László dr. : Adatok Kecskemét vidékének flórájához. (Beitrage zur Flóra der Umgebung von Kecskemét.) — Magyar Botanikai Lapok. VIII. köt. 1909., 215—217. ' E rovat alatt rendszeresen fogjuk közölni a nyomtatásban megjeleni hazai eredetű, vagy hazai vonatkozású új szakirodalmat, kiterjeszkedvén a növénytannak minden egyes ágára. Kérjük e végből a szerzőket, hogy meg- jelent közleményeiket a szerkesztőségnek beküldeni, vagy pedig a megjelent közlemények forrásáról értesíteni szíveskedjenek. (Szerk.) 318 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM Hudyma Emil: A természettudomány és az ember. — A Nagy- szombati Érseki Főgimnázium Természettudományi Körének 1908—9. évi működése. Nagyszombat, 1909. 16—21. old. Kaán Károly: A természeti emlékek fentartása. Darányi Ignácz m. kir. földmivelésügyi miniszter megbízásából írta Budapest, 1909. Pallas részvény-társaság nyomdája. 56 old. 8-rét. — A m. kir. föld- mivelésügyi miniszter kiadványa. 1909. 10. szám. Kardos Árpád: Hazai kertek és kertészetek. Pecz Ármin egye- sületünk alelnökének faiskolái Kerepesen. 15 képpel. — Kertészeti Lapok. XXI. évf. 1909., 280—290. old. Kelemen Lajos: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület múltja és jelene. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum tárai. Az Egyesület ötvenéves jubileumára összeállította Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Kolozsvár, 1909. 08 old. kis 8-rét. K ó s s a Gyula dr. : A pelóriás gyujtoványfü hazai előfordulása. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 711. old. Lengyel Géza dr. : Kirándulás a Quarnero vidékére. — A Buda- pesti Királyi Magy. Tudomány-Egyetemi Természettudományi Szövetség Évkönyve. V. évf. 1908—1909., 65—78. old. L o V a s s y Sándor dr. : Die tropischen Nymphaeen des Hévízsees bei Keszthely. Von Mit 4 Tafeln, 1 Karte und 24 Textfiguren. Budapest, 1909. Viktor Hornyánszky. S. 92. 8". — Resultate der Wissen- schaftlichen Erforschung des Balatonsees- IL Bd. 2. Teil. II. Sekt. Anhang. Magyar Gyógyszerkönyv. Pharmacopoea Hungarica. Harmadik kiadás. Budapest, 1909. M. kir. állami nyomda. XX -f 414 + XIII* + 430* old. 8-rét. Mágocsy-Dietz Sándor dr.: A növények párolgása. 24 kép- pel. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 625-641. és 651— 674. old. A növények táplálkozása tekintettel a gazdasági növényekre. írta 415 képpel. Budapest, 1909. Kiadja a Kir. Magyar Ter- mészettudományi-Társulat. XIII -r 716 old. 8-rét. — Természettudományi Könyvkiadó-Vállalat. LXXX. M o e s z Gusztáv dr. : Gombák Budapestről és környékéről. (Pilze aus Budapest und Umgebung.) I. közlemény. 1 lith. táblával. — Botanikai Közlemények. VIII. köt. 1909., 212—237. és (56)— (59.) old. Petricsek Adolf: A magyar birodalom fontosabb fás növényei- nek mag- és termésliatározüja. Összeállította Selmeczbánya, 1909. Joerges Ágost özv. és fia kiadása. 87 old. 16-rét. Péter fi Márton: A növénytár és botanikus múzeum. — Kelemen Lajos : Az Erdélyi Múzeum-Egyesület múltja és jelenje. Kolozsvár, 1909. 46—57. old. Praznovszky Ágost: Dohánytermelés és kezeléstan. Második kiadás. Számos szövegábrával. Kiadja az Országos Magyar Gazdasági- Egyesület könyvkiadó-vállalata. Budapest, 1909. Pátria irodalmi vállalat és nyomdai részvénytársaság. 76 old. 8-rét. Schilberszky Károly dr. : A házi gomba biológiájából. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 684 old. NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM 3.19 Schilberszky Károly dr. : Amerikai köszméte-lisztharmat Három- székmegyében. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 658. old. — — Az almát és szilvát pusztitó Monilia-gombáról és pusztításáról. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 654. old. Seymann Vilmos: Üj Achillea-fajvegyülék Délmagyarországból. (Ein neuer Achillea Bastard aus Südungarn.) 1 szövegközti ábrával. — Magyar Botanikai Lapok. VIIL köt. 1909., 238—241. old. Szalóki Róbert dr. : Adatok Szepes-vármegye flórájához. (Bei- tráge zur Flóra des Komitats Szepes.) — Botanikai Közlemények. VIIL köt. 1909., 238—241. és (60)-(62.) old. Thaisz Lajos: A Syringa Josikaea Jacq. ül. mint növénygeografiai íjtmutató. (Syringa Josikaea Jacq. fii. als píianzengeographische Leitpflauze.) — Magyar Botanikai L.pok. VIIL köt. 1909., 217—221. old. T u z s o n J á n 0 .s dr. ; Monographie der fossilen Píianzenreste der Balatonseegegend, Von Mit zwei litographierten Tafeln und 39 Textfiguren. Budapest, 1909. Viktor Hornyánszky. S. 64. 8". — Resultate der wissenschaftlichon Erforschung des Balatonsees. I. Bd. I. Teli. Pal. Anhang. — — Vorschliige zur Regelung der palaeobotanischen Nomenklatur. Zur Beratiing auf dem Brüsseler Kongress 1910 vorgeschlagen von Budapest, 1909. Hornyánszky V. cs és kir. udvari könyvnyomdája. 6 old. 8-rét. Varga Kálmán dr. : A hö hatása a növények fejlődésére. — Természettudományi Közlöny. XLI. köt. 1909., 687—698. old. b) Külföldi irudalom : B a u m g a r t n e r, Dr. J. : Die ausdauernden Arten der Sectio Eualyssum aus der Gattung Alyssum. I. Teil 1907. II. T. 1908- u. HL T. 1909. Wiener-Neustadt. Druck von J. Czap. — Beilage zum 34., 35. u. 36. Jahresbericht des n.-ö. Landes-Lehrerseminars in Wiener-Neustadt. Gáyer Gyula dr. : Die Aconituni-Arten der Karpathen. — Allge- meine Botanische Zeitschrift. XV. Jahrg. 1909., 109-112. és 13;!— 135. old. Györffy István dr. : Bryologische Seltenheiten. Mit 1 Tafel. — Hedwigia. NLIX. Bd. 1909., S. 101—105, K e i s s I e r, Dr. Kari: Beitrag zur Kenntnis der Pilzfiora Dalmatiens. — Österreichisehe Botanische Zeitschrift. LIX. Bd. 1909., S. 275-279. P a X, Dr. Ferdinánd: Grundzüge der Pflanzenverbreitung in den Karpathen. 11. Bánd. Mit 28 Textfiguren und 1 Karte. Leipzig, 1908. V. Engelmann. S. 322 -f VHI. 8". — Engler A. u. Drude 0. : Die Vegetation der Erde. X. Bd. Römer, Július: Die Cordyeeps-Arten Ungarns. (Ismert.) — Die Kleinwelt. I. Jahrg. 1909—1910., S. 136—137. Die Pflege des Schönheitsinnes durch den botanischen Uuter- richt. Mit 10 Abbildungen. — Monatschrift für den elementaren natur- wissenschaftlichen Unterricht. 1909—1910, S. 21—23. Zahlbruckner, Dr. Alexander: Vorarbeiten zu einer Flech- tenflora Dalmatiens. — Österreichisehe Botanische Zeitschrift. LIX. Bd. 1909., S. 315—321., 349—354. u. 398—407. 320 NÖVÉNYTANI REPERTÓRIUM c) Gyűjtemények : Herbárium Dendrologicum. X. Jahrgang 1909. Herausgegeben vou Dr. C. Baenitz. Lieferung XXIV. Breslaii, 1909. lm Selbstverlage des . . . . A. Favorke, vorm. Edeaur Trewendt's Buchdruckerei. Következő hazai adatokai tartalmaz : Nr. 1643. Prumis insifitia L. v. leopoldcnsis S i m k. (BudapCíít : Farkas- völgy, leg. Dr. J. Szurák.) ; nr. 1648. Qtiercus brevipes (Heuff.) Simk. (Comit. Pest : Isaszeg, leg. Dr. J. B. Kümmerle et Dr. G. Moesz.) : nr. 1649. Qu. dévensis Simk. [Qu. borealis X sublanuginosa Simk.] Budapest: in sylvis Ördögorma ad vallem Farkasvöigy, leg Dr. J. Szurák.) ; nr. 1650. Qu.. Kerneri Simk. [Qu. lanuginosa X subborealis Simk.] Budapest : in silvis Ördögorma ad vallem Farkasvölgy, leg. Dr. J. Szurák. i ; nr. 1683. Sibirnea laevigata (L.) M a x. v. croatica (D e g.) C. K. Schneid. (Comit. Lika-Kibava Croatiae : in luonte Velnac supra Carlopago, leg. Dr. J. B. Kümmerle.) ; nr. 1686. Sorbus semiincisa B o r b. (Comit. Pest : in sylvis inter Pilisszentiván et Piliscsaba, leg. Dr. J. B. Kümmerle.) SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK. A növénytani szakosztály 1909. évi okt. 13-án tartott 149-ik ülésének jegyzökönyve. Elnök : Klein Gyula. Jegyző : Moesz Gusztáv. 1. Küm m e r 1 e J. B. : ,A Ceterach génusz új faja" czímü előadá- sában arról szól, hogy a londoni British Museum és a kewi kir. botanikus kert herbáriumának. Abessziniából, a Szomaliföldröl és Szokotráról származó Ceterach példányaiban új fajt ismert fel, melyet Ceterach Phillipsianuni- nak nevez el. Az új faj is megerösiti Engler A. ama állitását, hogy Abesszínia és a Szomaliföld. közös, jellemző növényeik révén, összetartozó növény földrajzi területek. (Lásd e füzetet, j 2. S i m o n k a i L. : „Hazánk örökzöld cserfája" czímü előadásában a nyitramegyei Felsöelcfdnt község határában vadon termő Quercns-ról szól, mely örökzöldnek mondható, mert idei hajtása zölden telel át rajta a következő lombfakadásig. Különbözik a Quercus ausiriaca-tól abban, hogy levelei keményebbek, kisebbek, zölden áttelelők. felszinükön simábbak és élük fogai árhegyüek ; valamint abban is, hogy a rügyeit gallérozó, korbács- forma pikkelyek kisebbek és már tavasztól kezdve hullatagok. A m b r ó z y István báró érdeme, hogy hazánk hórájának e nevezetessége beható vizsgálat tárgya lehetett s ugyancsak az ő érdeme, hogy e cserfa egyetlen vadon termő példányából, oltás útján, mintegy kétszáz példányt nevelt fel malonyai , arborétum sempervirens"-ében. Előadó örökzöld cserfánknak a Quercus Ambrózyana nevet adta. Végül felhívandónak véli a földmüvelésügyi minisztérium ügyeimét a felsőelefánti örökzöld cserfára, mint természeti emlékre, annak megvédése érdekében. 3. Tuzson J. : „Hazánk egy új Nyniphaca-ia" czím alatt, a három- székmegyei Rétyi Nyír-ben növő új Nymphaea álba alakot ismerteti, melyet f. Moeszii névvel nevez meg. SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK 321 ,A Madai-as-hegység néhány érdekesebb növényéről" szólván, bemutatja a már tavaly megkezdett és részben ismertetett , Adatok Magyarország flórá- jához" czimtí dolgozatainak második részét. Ebben az Asplenium septentrio- nale X -4. trichomanes . Woodsia üvensis, Selaginella helvetica, Taxus haccata, Acoriis Calamiis. Epipadis miciophylla, Quercus lanuginosa, Minuartia fru- tescens, Alyssum Ardumi, Arabis arenosa, Ribes alpinum és Knautia süvatica egyes alfajaival, varietásaival, illetőleg formáival foglalkozik rendszertani és növényföldrajzi szempontokból. (Lásd e füzet . . . old.) Végül , Újabb adatok a Jurányia henüflabdlata ismeretéhez" czimu előadásában jelenti, hogy Ruszkabányán, a krétakorszak rétegeiben ráakadt a Jurányi hemiflabellata virágzatára és termésére, valamint egy 1'5 m. hosszú levélrészletére is, mely arra enged következtetni, hogy a levél teljes hossza a 2 métert is elérhette. Kümmerle J. B. hozzászólván T u z s o n nak a Woodsia ilvensis- röl tartott fejtegetéséhez, megjegyzi, hogy a Woodsia ilvensis, W. alpina és a W. glabella rendszertani helyzetével már néhány évvel ezelőtt behatób- ban foglalkozott. Már akkor is arra az eredményre jutott, hogy A s c h e r- s 0 n felfogása, miszerint a Woodsia alpina a W. ilvensis rokonsági körébe tartozik, nem helyes. Morfológiai és növényföldrajzi viszonyok a W. ilvensis faji önállósága mellett bizonyitanak. Szoros rokonság csak a Tr. alpina és a W. glabella közt van. Felszólaló megvizsgálta Linné Woodsia faját Londonban, Linné herbáriumában s azt találta, hogy az Acrostichum ilvense L = Woodsia glabella R. B r. Felszólaló kilátásba helyezi, hogy a szóban levő fajok rendszertani helyzetével egy közelebbi dolgozatában foglalkozik. 4. A szakosztályi ügyek során a jegyző bejelenti, hogy Bernátsky J. a „Botanikai Közlemények' idegen nyelvű részének szerkesztőségéről lemondott. A szakosztály a lemondást sajnálattal tudomásul veszi. Helyette a szerkesztést ideiglenesen Klein Gy. elnök veszi át Szurák J. közre- működésével. A növénytani szakosztály líK)9. évi nov. lió lO-én tartott 150. ülésének jegyzökönyve. 1. Prodán Gy. : „Adatok Bács -Bodrog megye és környékének flórájához" czlmü dolgozatát Tuzson J. terjeszti elő. Szerző 5 harasztot, 5 zsurlót, 123 egyszikűt és 200 kétszikűt sorol fel. Mágocsi-Dietz S. a Scilla autumnalis előfordulásának körül- ményei iránt intéz kérdést. Tuzson J. előadja, hogy Prodán Gy. a Scilla autumnalist Apa- tin közeléből, száraz, szikes legelőről közli. S i m o n k a i L. szerint a Scilla cmtumnalis magja a Balaton mellé- kéről, a Sió csat' máján át kerülhetett a Duna árterületére. 2. S á n t h a L. „Adatok a Budai hegység zuzmóflórájának ismereté- hez'' czimű előadásában 142 fajról és 32 varietásról számol be. (Megjelenik.) 3. S z a b ó Z. ..Magyarország Knautia fajai, tekintettel a génusz rendszerére'* czimű előadásában a következő rendszert állapltja meg. A 40 Knautia-fa'} három szubgénuszba {Lychnoidea, Tricheranthes, Trichera) oszt- ható. A Trichera szubgénuszban megkülönbözteti a Hemitricherae és az 322 bzakobztAlyi ügyek Eutricherae szekcziókat, s az utóbbiban az Albescentes, Arvenses, Sylvaticae és a Purpurascentes szubszekcziókat. Az Arvenses fajai a következő három szerieszbe csoportosíthatók : Euarvenses, Purpureae és Lucidantes. Ezt a rendszert az előadó morfológiai, fejlődéstani és növény földrajzi szempontok szerint indokolja. A magyar királyság következő fajait részletesebben is ismerteti : Kn. integrifolia, arvensis, purpurea, alhanica, velebitica, travni- censis, sylvatica, longifolia, drymeia, intermedia és dinarica. T u z s 0 n J. hozzászólván az előadáshoz, felemlíti, hogy a Knautia turóczensis rendszertani értékének megítélésében fontos, hogy fejlődéstör- téneti szempontokból hogyan fogjuk fel ezt a növényt. Tekinthetjük a K. sylvatica hegyi alakjának, mely esetben, — ha önálló növény — úgy varie- tásnak tarthatjuk. Lehet azonban, hogy a A', turóczensis régi hegységi növény, a mely a jégkorszak után nagyobb területet foglalt el, lassanként azonban a magaslatokra szorult, a hová a K. sylvatica követte é.s hybridá- lódás által azt hovatovább jobban magába olvasztja. E mellett a felfogás mellett bizonyít az, hogy a K. turóczensis nemcsak Blatniczán, hanem a barsmegyei Madarashegységhen és Máran).arosha.n is előfordul. Ha ez a fejlődéstörténet felel meg a valóságnak, úgy a K. turóczensist a K. syl- vatica oly szubspecziesének kellene tekintenünk, a mely az utóbbitól ugyan független, hybridálódás révén azonban ehhez átmenetesen csatlakozik. Szabó Z. megjegyzi, hogy a K. íM>óci^ews?s< nem tartja egy régebbi magashegyi faj maradványának, hanem, mivel a K. sylvaticával igen szoros kapcsolatban van, inkább ez utóbbi magashegyi változatának, a többi faj analóg esetei alapján. 4. S c h i 1 b e r s z k y K. bemutatja a Diospyros Kaki rendellenesen fejlődött gyümölcsét, mely egy budapesti kertben termett. 5. Szabó Z. bemutat egy csoport gombát, melyet dr. Nagy K á- roly küldött a Társulathoz A gomba neve: Schultzeria rimulosa B r e s. et S c h u 1 1 z e r. Termőhelye Csánig község. Vas m. E gombát eddig csak Vinkovce-böl ismertük. 6. A szakosztályi ügyek során a jegyző ismerteti a földmüvelésügyi miniszter 95098 I./A. 1. 1908. sz. leiratát, melyet a természeti emlékek megvédése tárgyában, 1909. ápr. 14-én a Társulathoz intézett, és a mely- ben a Társulat támogatását kéri. A jegyző felolvas és elfogadásra ajánl egy határozati javaslatot, a melyben a Társulat megjelöli azon módokat, a melyekkel a földmüvelés- ügyi miniszternek segítségére lehet ez ügyben. A szakosztály a javaslatot vita nélkül elfogadja. A növénytani szakosztály 1909. évi decz. hó 9-én tartott 151. ülésének jegyzökönyve. Elnök: Mágocsy-Dietz S., később: Klein Gy. Jegyző: Moesz G. 1. Bernát sky J. : .A Margit-sziget növényzete és a növénykert ügye" czímíi dolgozatát M o e s z G. terjeszti elő. Szerző szükségesnek tartja, hogy a botanikusok is hozzászóljanak a tárgyhoz. Nézete szerint az egyetemi botanikus-kert nem a Margitszigetre való. Annál üdvösebb dolog volna azonban egy országos kertnek a szigeten való alapítása. így meg- SZAKOSZTÁLYI PGYEK 323 maradhatnának a sziget nevezetes faóriásai is. Vázolja a feladatot, melyet a kétféle kertnek teljesítenie kell és megjelöli a módokat, a melyekkel e feladatokat el lehet érni. Végeredményben az egyetemi növénykert a tudo- mányt, az országos növénykert főleg a művészetet szolgálná. Az egyetemi növénykertnek olyan hely jelölendő ki, melyen ez idö szerint semmiféle értékesebb növényzet nincs. Mágocsy-Dietz S. köszönetét fejezi ki azért, a miért Bernátsky J. a botanikus-kert ügyét szóvá tette. Röviden elmondja az egyetemi botanikiis- kert viszontagságos történetét, mely, a mióta cSak fennáll, soha megfelelő, és tisztán neki szánt helyre nem talált. A Margitszigeten legfőbb baja lesz, hogy adott körülményekkel kell számolnia. A sziget fáit nincs szándékában kipu.sztitania, mindössze néhány, ügy sem értékes fa fog áldozatul esni. A fenyőkért azonban nem lesz kár, mert amúgy is betegek. Hogy a botanikus-kert megtarthassa tudományos jellegét, kerítéssel kell körülvenni, mert a szigeten, a hol oly nagyszámú közönség jár-kel, meg kell védeni az ültetett növényeket, másrészt a gyakorlatok érdekében is szükség lesz arra. Az egyetemi botanikus-kertnek szüksége van kevésbbé díszes növényekre, még száraz kórókra is, melyek a Margitszigethez nem fognak illeni és a közönség esztétikai érzését sem fogják kielégíteni. Kerékgyártó Á. memorandumnak a benyújtását tartaná czél- szerünek. Kümmerle J. B. : külföldi, főképen angol példák után indulva, helyesnek tartaná, ha a főváros a nagyközönség számára külön botanikus- kertet létesítene. Az angol városi kertek a közönségnek nemcsak szórakozást és üdülést szereznek, hanem okulására is vannak, sőt nagy vonzó erőt gyakorolnak az idegenekre is. Az állatkerttel kapcsolatos kertből sohasem lesz jó botanikus-kert. Helyesli azt az eszmét, hogy az egyetemi botanikus- kertet külön kell választani az országos botanikus- kerttől. E tárgj'ról a nagyközönségnek is tudomást kellene szereznie. Lengyel G. : Hogy az egj'etemi botanikus-kert nem a Margit- szigetre való, abban mindenki megegyezik. Kéri az elnököt, mondja ki, mint a szakosztály határozatát, hogy a szakosztály helyteleníti az egyetemi botanikus-kertnek a Margitszigetre való áthelyezését. Bernátsky J. dolgozatát a Botanikai Közlemények legközelebbi számában kellene köz- zétenni. Mágocsy-Dietz S., M o e s z G. és Tu z s o n J. rövid felszóla- lásai után Klein Gy. kijelenti, hogy a szakosztály a napilapok útján értésére adja a nagyközönségnek, hogj' az egyetemi botanikus-kertnek a szigetre való áthelyezését nem helyesli. 2. Fehér Jenő: ,A Convolvulus arvensis L. kleistogamiája és egyéb virágbiológiai jelenségei" czímű dolgozatát ismerteti. Bemutatja a párta kilencz féle formáját. Mérések alapján a virágokat nagy-, közép- és kis-pártás virágok csoportjaiba osztja. Az elkisebbedést a külső körül- ményeken kívül az ismétlődő magamegporzásnak is tulajdonítja. Két színsorozatot állapít meg, melyeket a fehér- és a rózsaszínű torkú virág kétféle kereszteződéséből származtat. A virágban szabályszertíen 3, vagy 2 hosszabb és 2, vagy 3 rövidebb porzó szokott előfordulni, a mit a kisebb rovarokhoz való alkalmazkodással magyaráz. Ezt a jelenséget biodynamiá- 324 SZAKOSZTÁLYI ÜGYEK nak nevezi. Megkülönböztet mikro-, mese- és makrostyl termőket A kleisto- gamia okát a virág szerkezetében találja, miért is ezt a jelenséget mechano- kleistogamiának nevezi. Lengyel G. felszólalásában megjegyzi, hogy hasonló esetek, a midőn tehát a virágtakaró kifejlődik ugyan, de zárva marad, már ismerete- sek. Ezt a jelenséget kleistopetaliánák nevezik. Ilyet irt le U 1 e a Purpu- rella deistogama-TÓ], valamint M ü 1 1 e r a Xidularíum stella-rubra-ról, L o e w a kleistopetalia elnevezés helyébe, mint találóbbat a kleistanthia nevet ajánlja. Ügy ennél a két növénynél, mint a Convolvulus arvensis-nél is, semmi esetre sem szólhatunk igazi klcistogamiáról. Fehér S. köszönettel veszi a felszólalást és kijelenti, hogy nem ragaszkodik a mechanokleisiogamia elnevezéshez. T u z s 0 n J. kifejti, hogy a kleistogamia lényege abban van, hogy az .ivarszervek idő előtt érnek meg. Mivel ez a Convolvulus esetére nincs kimutatva, azért a Convolvulus esete nem is sorolható az igazi kleistogamiához. Mágocsy-Dietz S. ajánlja a pollenszemek és a bibe szemölcsei- nek vizsgálását, valamint az első nyílás idejének megállapítását. Kérdi, vájjon árnyék- és talajviszonyok nem gyakorolnak-e befolyást a nagy, közép és kis virágok kifejlődésére '? Fehér J.: A Convolvulus arvcnsis fejlődése nagyon változatos, a mi arra mutat, hogy nem állandó faj. Az árnyék- és talajviszonyok nem gyakorolnak reá szabályszerű befolyást. 3. Gombocz Endre: ,, Növényanatómiai terminológiánk fejlődésé"- röl értekezik. Vázolja azoknak a törekvéseknek fejlődését, melyek a növén- tani terminológia javítását czélozták s a melyek megindítója Földi János volt 1793-ban. Összeállította mindazokat a növényanatómiai mű- szavakat, melyek az irodalomban a legrégibb időktől napjainkig fellel- hetők voltak. Kitűnt, ' hogy növényanatómiai műszavaink legtöbbje nem idősebb 70 évesnél. Néhánynak az eredete azonban a „beszterczei szószedet" idejéig, 1400 tájékáig, vezethető vissza. Ezek főleg a fának szemmel is megkülönböztethető részeire vonatkoznak. Mágocsy-Dietz S. lelszólalásában rámutat arra. hogy Borbás V. az új műszavak megállapításánál már Jurányi L. előadásaira támasz- kodott. Jurányi sok gondot fordított arra, hogy helyes műszavakat vezes- sen be a magyar botanikába. Gombocz E. felemlíti, hogy Jurányi e téren való tevékenységét, dolgozatában szintén kiemeli. Tuzson J. üdvözli előadó e munkáját, mert alapját fogja tenni a megalapítandó szakszótárnak. Kívánatos volna, ha előadó folytatná munkáját. 4. Tuzson János: „A magyar Hóra néhány növényéről czímü dolgozatának harmadik részét mutatja be, melyben a Robinia Pseudacacia /'. cleistogama-n és a Cirsium canum X C. oleraceum hybrideken végzett foly- tatólagos megfigyeléseiről számol be. (Megjelent 1909. 6-ik füzetben ) 5. M o e s z G. jegyző bejelenti, hogy a „Pécs — baranyamegyei Múzeum Egyesület" 1909 decz. 19-éu Pécsett Nenátvich-ünnepélyt rendez, melyre az Egyesület a szakosztályt is meghívja. A szakosztály elhatározza, hogy az ünnepre pálmalombot küld. A VII. évfolyam tartalomjegyzéke után, a «Corri- genda»-hoz ragasztandó! Ist nach dem Inhaltsverzeichnis des VII. Jahrganges zu *Corrigenda» zukleben. 211 213 213 215 225 2^6 10 21 21 3 24,28,30,1 35 2,3,10 ' pedunculata peduncula obtecta vivibus kálium petiolata pedunculi obtecti vivis kalcium BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK JOURNAL DE LA SECTION BOTA- i ZEITSCHRIFT DER BOTANISCHEN NIQUE DE LA SOCIÉTÉ ROYALE SEKTION DER KÓNIGL. UNGAR. D'HISTOIRE NATURELLE DE \ NATURWISSENSCHAFTLICHEN HONGRIE 1 GESELLSCHAFT BULLETIN POUR L'ÉTRANGER. MITTEILUNGEN FÜR DAS AUSLAND. BÁND VIIL 1909. HEFT í. Zur Beachtung! Die botanische Sektion fasste in ihrer am 9. Dezember 1908 abgehaltenen Sitzong den Beschluss, den Titel ihrer Mitteilungen abzuandem und von nun an den international mehr verstandiiclien Titel: „Botanikai Közlemények" zu verwenden, damit zugleich aber den Titel „Beiblatt" hier ganz wegzulassen. Da die Zahl der einlangenden Ai'beiten immer grösser wird und im Lében der Sektion sich eiii stetiger Aafschwung" zeigt, wird von nun an unser Organ in sechs Heften in der Starke von 18 — 20 Druckbogen erscheinen. Dieser Umstand aber, sowie die allgemeine Verteuerung der Druckkosten veranlasste die botanische Sektion, vom Jahre 1910 an den Mtgliedsbeitrag auf 5 K r 0 n e n, den Subskriptionspreis der Mitteilungen aber auf 8 Kronen jahrlich zu erhöhen, den Gründungs- beitrag aber mit 100 Kronen festzusetzen. Indem wlr darauf vertrauen, dass unsere Mitglieder und Abonnenten die Bestrebungen der Sektion auch in der Zukunft mit der bisherigen Opferfreudigkeit und dem bisherigen Interessé unterstützen werden. hoíFen wir, dass es so gelingen werde, unsere Sektion nach und nach zu einem lében skraftigen Vérein zu entwickeln. Die Bedaktion. (2) L. 8IM0NKAI L, S í m o n k a í ; Synopsís specier um gencr is ,,R í b e s*^ in Hungária inque dítione Adríae septentríonali-orien- talis, spontanearum cultarum-que. Nach einer kurzen Einleitung, in welcher (p. 2) die grie- chische Art: Ribesgrossulariaííeláv. (Boiss. fl. orient. II. 815,) von dem echten niitteleuropáischen Ribes glossularia L i n n é's mit einer kurzem Diagnose unterschieden, und mit dem Namen Rihes graecum Simk. belegt wird, gruppiert Verfasser die im König- reiche Ungarn einheimischen Ribes-Arten, als auch jené, welche nach seinen Erfahrungen in diesem Lande kultiviert werden, laut Janczewskis „ Monographie des Grosseliers. 1907", in die zwei Hauptabteilungen : I. Diclinia. II. Monodinia. In die Abteilung der Diclinia, gehören : 1. §. Diacantha J a n c z. 1. Ribes diacantha. P alias. Nur kultiviert. Nach dem Exemplare des Herbars Kitaibel ist Ribes lucidum Kit. add. 177 nichts anderes, als die auch in Ungarn kultivierte, fást unbestachelte Form der R. diacantha Pali.: ^ R. diacantha f. lucida Simk. 2. §. Euribesia. J a n c z. 2. Rihes orientale Desfontaines. In Ungarn nur kultiviert. 3. Ribes alpinum. L. Einheimisch. Es wird Ribes ScopoUi Hladnik als forma, und Ribes Senneni P a n. als proles des íj* alpinum L. aufgefatst ; Ribes pallidigemmum Simk. (R. Fleischmanni Auct. Hung., non Reichb.) wird aber als neue geographische Rasse. vom R. alpinum unterschieden und in Fig. 2. und 3. abgebildet. In die Abteilung der Monodinia gehören : 3. §. Ribesia Berlandier. 4. Ribes multiflorum Kitaibel. [R. spicatum S c h u 1 1 z. non Robson]. Einheimisch. 0. Ribes urceolatum Tausch. Nur kultiviert. Vielleicht kein Bastard. 6. Ribes petraeum Wulf. Eincheimisch. Ribes carpaticum Kit. herb. ! und R. ciliatum Kit. herb. ! gehören als blosse Synonyme hierher. 6a Ribes Biebersteinii Berland. Nur kultiviert. 7. Ribes Kitaihelii Dörfler. In Ungarn bis jetzt wild nicht beobachtet. 8. Ribes holosericeum D i e t r. et Ottó. Nur kultiviert. 9. Ribes rubrum L. In Ungarn nur kultiviert, als auch die Rassen : R. Houghtorianum Janczewski, und Ribes hor- tense Hediud. ; und zwar in vielen Formen. 4. §. Calobotrya S p a c h. 10. Ribes aureum P u r s h. Háufig kultiviert ; hie und da SYN0PSI8 SPECIERUM GENEBIS ETC. (3) auch die Fornieii : R. leiohotrys (Koehne), und R. tenuiflorum (Lindle y) 11. Ribes Gordonianum Le mai re. Hauíig kultiviert. 12. Ribes glutinosum B e n t h a m. Haufig kultiviert, ebenso auch die Spielart : R. albidum P a x t. In den botanischen Garten zu Budapest, wird auch noch eine andere. neue Spielart (oder Kasse) kultiviert, namlich : Ribes megalanthos S i ni k. (Cí-nfer p. 17). 13. Ribes Carriérei Schneider. Kultiviert in botanischen Garten 14 — 16. Ribes Spáthianum K o e h n e ; i?. cereum D o u g 1 a s ; R. mogollonicum G r e e n e : ebenfalls nur in botanischen Garten kultiviert. 5. §. Coreosma S p a c k. 17. Ribes floridum L'H érit. Mit der Rasse : Ribes Schmidtia- num T a u s c h. Nur kultiviert. 18 und 20. Ribes procumbena P a 1 1 a s, und R. Culverwellii M a c f . Nur kultiviert 19. Ribes nigrun L. Ist in Uugarn nicht einheimisch. Wird in mehreren Formen kultiviert, derén eine (f. griseum S i m k.), als neu unterschieden wird. 6. §. Orossularia Richárd. 21 — 23 . Ribes niveum L i n d 1 e y ; R. divaricatum D o u g 1 a s ; R. oxyacanthoides L. werden nur kultiviert. 24. Ribes grossularia L. Einheimisch und in vielen Spiel- arten kultiviert. Eine hierher gehörige geographische Rasse Un- garns wird unter dem Namen : R. hunyadense S i m k. neu unter- schieden und mit Diagnose versében. Das Synonym dieser Rasse ist : R. aciculae B o r b á s, non S m i t h. 25. Ribes pseudocynosbati S i m k. Ein Gartenblendling, der im botanischen Garten der Universitát zu Budapest seit langer Zeit kultiviert wird. 26 und 27. Ribes cynosbati L. und R. stenocarpum Maxim, werden — und zwar selten — nur kultiviert. (Autorreferat.) (Aus der Sitzung vom 13. Mai 1908.) F. Hollendonner: Über die Anatomíc des Stcngels von Alyssum Arduíní. D e n n e r t hat in seiner Arbeit über die vergleichende Anatomie des Stengels der Cruciferen^ sieben Gruppén oder Typen aufgestellt und innerhalb derselben noch mehrere Typen niedereren Ranges unterschieden. Die sieben Typen sind begründet auf das Vorhandensein eines vollstandigen oder unterbrochenen Cambiumringes, auf die verschiedene Gestaltung des Hartbastes ' Wigand: Bot. Hefte I.. 83. I (4) P. HOLLENÜONNER und auf die Ausbildung des Proseuchymringes, der die priniáren Gefássbündel miteinander verbindet. In seiner Arbeit finden u. a. vier Alyssum-Arten Erwáhnung, namlich A. calycinum. A. montanum, A. petraeum und A. alpesire und demgemáss stellte er die zur Hauptgruppe Turritis gehö- rende Untergruppe Alyssum auf, zu der ausser den vier erwáhnten Alyssum-Aiten auch Draba incana und Farsetia clypeata gehören. Seine Untersuchungen dehnten sich somit nicht auf Alyssum saxatile aus und ebensowenig konnte er die seinerzeit noch zur selben Art gerechnete, von F r i t s c h aufgestellte Alyssum Arduini miterwáhnen. Erstere Art wurde spáter von F. Vrba bearbeitet.^ Sein Hauptaugenmerk vs'ar abt r nicht so sehr auf die mit der sekundaren Verdickung vor sich gehenden Umande- rungen als vielmehr darauf gerichtet, den anatomischen Zusam- menhang zwischen dem blühenden und perennierenden Stengel zu ermitteln. Nach Vrba ist im unteren Internodium des Bliiten- stengels der Alyssum-Typus, im oberen der Cochlearia-TyT^u^ ausgebildet. Die Dennertschen Bezeichnungen Xylemring, Pri- már- und Sekundár-Prosenchym halt er für nicht entsprechend. Die Anatomie des AlyssumStengeh ist nach alldem noch lückenhaft bekannt, die Erklarung und Benennung mancher G-ewebe ist noch zw^eifelhaft und eingehende Untersuchungen über die Entwicklung des Periderms stehen noch aus. Verfasser unternahra es nun, den Stengel von Alyssum Arduini eingehend zu untersuchen, um besonders auch den Xylem-, Prosenchymring Dennerts in morphologischer, ent- wicklungsgeschichtlicher und mikrochemischer Hinsicht zu prüfen. Das Untersuchungsmaterial sammelte Verfasser auf den Felsen des Gellérthegy und die Arbeit fiihrte er im botanischen Institut der königl. technischen Hochschule in Budapest aus. Im jungen Internodium des perennierenden Stengels finden wir die Gewebe folgendermassen angeordnet: Die Epidermis ist einreihig. Nach ihr folgt die primáre Rinde, die einen grossen Teil des Stengels ausmacht. Ihre áusseren Zellen sind bald colién chymatisch, bald unverdickt, im alteren Zustand zeigen ihre Wánde deutlich Tüpfel. Der Zen- tralzylinder wird von der primaren Rinde durch eine Stárke- scheide getrennt und es ist auch bei Alyssum Arduini ebenso eine Endodermis zu finden wie bei den meisten bekannten Cruciferen.^ Ihre Zellen unterscheiden sich bloss dem Inhalt nach von dem unter ihr folgenden drei- oder mehrreihigen Pericykel. Die Gefássbündel stehen in einem Kreis. Im Bastteil sind die Siebröhren von dickwandigeren Zellen umgeben. Im Holz- teil kann die Ausbildung mechanischer Elemente im ersten * Österr. Bot. Zeitschr. LI. (1901) 225. » S c h o u t e : Die Steliirtheorie (1903). ÜBER DIK ANATOMIE DES STENGELÖ VON ALYBSÜM ARDUINI (5) Jahre unterbleiben, in welchera Falle der Holzteil iiiir Gefasse und Holzparenchym aufweist, wobei die Zellwande des letzíeren aus Zellulose bestehen. Zwischen Holz- und Siebteil ist ein breites Cambium zu íinden, aber ein „inneres Cambiuni" aiif der dem Mark zugewendeten Seite der Gefássbündel — wie es von D e n n e r t erwáhnt Avird — konnte Verfasser nicht nachweisen. Die einzelnen Gefássbündel werden durch ein vermehrungs- fáhiges Prosenchymgewebe miteinander verbunden (Fig. 1 auf S. 28 im ung. Originaltext dieses Heftes). Das Mark besteht aus Parencliymgewebe mit grossen Interzellularen. Mit der Zeit gehen aber mit den Geweben verschiedene Veránderungen vor sicli. Die an die primaren Gefássbündel angrenzenden Markzellen strecken sich ; ihre Wánde werden auffallend dick, mit einfachen und verzweigten Tüpfelkanálen durchzogen (Fig. 2 auf S. 29) und sie erweisen sich als ver- holzt. Ausserdem kommen auch sonst im Mark Sklereídengruppen zur Ausbildung (Fig. 3 und 4 auf S. 30 und 31), wobei man es mit „stabförmigen Sklerenchymzellen" (Haberlandt) oder „Makrosklereiden" (Tschircli) zu tun hat. Ferner verholzen auch die Zellen des Prosenchymgewebes zwischen den Gefássbündeln und so kommt das „primáre Pro- senchym" Dennerts zustande, wobei unter Sekundárprosen- chym dasjenige zu verstehen ist, das durch das Faszikularcam- bium hervorgebracht wird. Es soll hier ausdrücklich betont werden. dass das Pro- cambium im Querschnitt schon von allém Anfang an einen vollstándigen Ring darstellt und dass in der Folge nach aussen Bast, nach innen aber nur Holz angelegt wird. Nach Vrba soll das Cambiuni von A. saxatile nach aussen nur Weichbast, nach innen ausser Holz auch noch anormalen Hartbast erzeu- gen. Verfasser hat dagegen gefunden, dass bei A. Arduini das Cambium nach innen nur Holzgefásse, Holzparenchym und pro- senchymatische mechanische Elemente — Libriformzellen — erzeugt (Fig. 5 auf S. 32); diese letzteren werden von Vrba als Hartbastzellen bezeichnet, da sie aber solche mechanische Elemente vorstellen, die innerhalb des Cambiumringes sich befinden, so sind sie — im Sinne der Deíinition S a n i o s und Haberlandts — als Libriforinzellen zu bezeichnen. Im sekundáren Holzteil bildet das Holzparenchym mit seinen Zelliüosewanden gewisser- massen ein Grundgewebe, in dem die Gefasse und Gruppén von Libriformzellen eingestreut sind. Die Gruppén der verholzten mechanischen Elemente sind ringförmig verteilt, jedoch derart, dass der durch sie gebildete Ring bald durch Holzparenchym und Gefasse, bald nur durch ersteres unterbrochen wird. Und zwar folgen libriformlose und libriformreiche Zonen in radialer Reihe abwechseliid aufeinander, indem in der Regei alljáhrlich je eine libriformlose und eine libriformreiche Zone zur Ausbil- dung gelangt. (Fig. 7 auf S. 35). (C) K. HOLLBNDONNER : ÜBER DIE ANATOMIE DE8 8TENGEL8 VON ALY8SUM AEDUINI lm sekundaren Bastgewebe überwiegt Bastparenchym, das dem Holzparenchym áhnlich sieht, weshalb zwischen beiden bloss ein örtlicher Unterschied besteht. Die Siel)röhren werden von englumigen, etwas dickwándigen Zellgruppen umgeben. In der Folge rücken diese Zellen allmahlich w^eiter hinaus und damit Hand in Hand vs^erden zum Teil auch ihre Wande verholzt. Auch einzelne Zellen des Pericykels verholzen, was mit der Zeit auch bei immer mehr Zellen des Rindenparenchyms eintritt. Somit gehört das aussere Sklerenchym histologisch drei verschiedenen Geweben an, namlich der primáren Rinde, dem Pericykel und dem Bast. Damit zugleich gelangt auch das Periderm zur Ausbildung. Nach den bisherigen Untersuchungen^ nimmt das Periderm bei den Cruciferen entweder von der innersten Zellreihe der primáren Rinde oder von den zví^ischen dem Hart- und Weichbast befind- lichen Zellen seinen Anfang {Arabis jirocurrens, Aubretia deltoides). Bei Alyssum Arduini wird der perennierende Stengel schon im zvreiten Jahre von Kork umgeben. Das Phellogen entspringt an der Insertionsstelle der Blatter. Unterhalb des Blattstiels besteht das Rindenparenchym aus dickwándigen, schv^^ach ver- holzten, mit einfachen Tüpfeln versehenen Zellen, die gl- ichsam zur 8tütze des Blattstiels dienen. Beim Laubfall entsteht das Phellogen innerhalb dieser Stützzellen (Fig, 9 auf S. 38). Ein ahnliches Phellogen entsteht auch zwischen dem einjahrigen Blütenstengel und dem perennierenden Stammteil. Das Phellogen verliert seine Vermehningsfahigkeit nicht, sondern im Frühjahr breitet es sich auch über die Zellreihen aus, die unter der Epi- dermis liegen, und zwar so, dass schliesslich ein vollkommener Phellogenring zustande kommt, der nach aussen Kork, nach innen Phelloderm erzeugt. Ausserdem entwickelt sich in den álteren Rindenpartien rings um die einzelnen Sklereídengruppen herum auch ein zweites Phellogen, das mit den eingeschlossenen Sklereídengruppen einzelne Inseln bildet. In folge der Bildung dieses Phellogens zerreisst das aussere Rindenparenchym und mit der Zeit werden die Sklereídengruppen aus dem Stamm- gewebe nach und nach ganz entfernt. Im einjahrigen, blüthentragenden Stengel findet man im unteren Teile den Turritis-Typus, im oberen dagegen den Cochlearia-Ty\>u8, doch ohne die Dennertschen Metamorphosen- stadien, denn der Übergang ist ein allmahlicher. Im Gegensatze zum perennierenden Stamm bildet im einjahrigen das Cambium kein Holzparenchym mit Cellulose-Zellwánden. ^ Solereder: System. Anatomie der Dicotyled, S. 74. (Aus der Sitzung vom 11. November 19Ü8.) Erschienen am 28 Február 1909. BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK JOURNAL DE LA SECTION BOTA- NIQUE DE LA SOCIÉTÉ ROYALE D'HISTOIRE NATURELLE DE HONGRIE BULLETIN POUR L'ÉTRANGER. ZEITSCHRIFT DER BOTANISCHEN SEKTION DER KÖNIGL. UNGAR. NATURWISSENSCHAFTLICHEN GESELLSCHAFT MITTEILUNGEN FÜR DAS AUSLAND. BÁND VIH. 1909. IV. 20. HEFT 2. Erínnerung an Thomas Nendtvích, (Ungarischer Originaltext p. 61 — 64.) Seit ftínfzig Jahren weilt Thomas Nendtvich nicht mehr unter den Lebenden und seitdem ist noch keine gehörige Mitteilung über seinen Lebenslauf und über seine Tátigkeit erschienen. In der Geschichte der ungarischen Botanik muss aber auch Nendtvich der ihni geziemende Platz eingeráumt werden, denn er war einer jener Pioniere, die nach der Zeit Kitaibels in der ersten Hálfte des vorigen Jahrhunderts die botanische Erforschung der ungarischen Flóra anstrebten. Thomas Nendtvich war das Kind einer Kaufmanns- familie ; sein Vater Christoph war Leinwandhandler in Kés- márk. Zu Késmárk 1782 wurde er geboren und starb in Pécs am 3. August 1858. Die Mittelschulen absolvierte er im pro- testantischen Gymnasium zu Késmárk, aus welchem Institut auch F. Hazslinszky hervorging. Nendtvich kam als junger Apotheker im Jahre 1805 nach Pécs, wo er sogleich darán gieng die Flóra des Mecsek zu erforscheii. Július Nendtvich, der Sohn des Verstorbenen, schrieb an Verf. wie folgt : „Mein Vater durchreiste mit grosser Mühe und mit grossem Kostenaufwand das Baranyaer Komitat und einen grossen Teil Slavoniens, besonders den Feketehegy, mit Freundlicher Unterstützung der dortigen Grundbesitzer, der Brüder L a d i s 1 a u s und Kari Prandau, sowie des J a n- k ovi eh. Er verbrachte Wochen und Monate in den wildesten Gegenden." Sein Name war im Anfang des vorigen Jahrhunderts in wissenschaftlichen Kreisen sehr gut bekannt ; er stand in Ver- bindung mit den bekannteren Botanikern Ungarns, so auch mit S a d 1 e r. Ihm sandte er das auf dem Mecsek gefundene, als neue Art festgesteUte Doronicum zu. S a d 1 e r erkannte die Feststellung an und die Pflanze erhielt den Namen Doronicum Nendtvichii Sadler. Der in Blüte stehende Mecsek- Vérein wáhlte aus Dankgefühl für Nendtvich Doronicum als Ver- einszeichen. (8) J. BERNÁTSKY Wenn wir in Betracht ziehen, wie weit der wissenschaft- liche Geist im Anfang des vorigen Jahrhunderts zurückgeblieben war, so können wir uns darüber wundern, dass Nendtvich so selbstlos in die Reihe der Botaniker eintrat. Schriftstellerisch war er wenig tatig, schriftstellerischen Ruhm strebte er nicht an. Die Wissenschaft liebte er der Wissenschaft, die Natúr der Natúr wegen. Die Resultate seiner Forschungen sind in vier Vertragén niedergelegt, die er gelegentlich der VI. Pécser Versammlung der ungarisclien Naturforscher im Jahre 1845 hielt. Und zwar : „Die Schmetterlinge von Pécs und derén Verlialtnisse zu ihrer Gegend." „Flóra von Pécs und Umgebung." „Die Hölzer der Baranya." „ Gegenwártiger Stand der Obstkultur in der Gegend von Pécs." Thomas Nendtvich interessierte sich fiir allé Zweige der Naturwissenschaft. Aber das Hauptgewicht seiner Wirksam- keit fi el auf die Botanik. Seine Sammlung gelangte ins Unga- rische Nationalmuseum. In seiner Abhandlung über die Flóra von Pécs zahlt er mehr als 1100 Pflanzen auf. Die in seiner dendrologischen Abhandlung erwahnten bestimmten Arten legte er der Versamm- lung in getrockneten Exemplaren vor und diese Sammlung ist in der bischöflichen Bibliotliek noch heute erhalten. Nendtvich war auch ein hervorragender Obstzüchter ; fiir die auf diesem Gebiet erreichten Erfolge wurde ihm seitens der Sitzung des Baranyaer Komitats im Jahre 1840 eine Aus- zeichnung zuteil. Die Vorliebe für die Botanik impfte er auch seinen Kindern ein. Dr. med. Kari Nendtvich dissertierte — nach S a d 1 e r — über die Flóra der Gegend von Pécs und zahlte u. a. auch mehrere Orehideen, darunter einige seltene und eine neue Art auf. Die Dissertation ist betitelt: „Enumeratio plan- tarum in territorio Quinque-Ecclesiensi sponte crescentium etc. Budae 1836." (Aus der Sitzung am 9. Dez. 1908.) J. Bernátsky: Irís-Studien. (Ungarischer Originaltext p. 64 — 82.) 1. Iris arenaria und Verwandte. Iris arenaria verdient deswegen unser Interessé, weil sie ein charakteristisches Glied der Sandflora des ungarischen Tief- landes bildet, das in Westeuropa unbekannt ist. In Edwards Botanical Register (VIII. 549) wird sie „Hungárián Sandflag" IBIS-8TUDIEN (9) genaiiut. Unser Interessé für die Püanze steigert sich aber, weil sie von einem solchen Standort bekannt ist, der von den Sand- puszten des ungarischen Tieflandes ziemlich weit entfernt liegt und isoliert dasteht, namlich die Schlucht von Torda. Nicht unwiehtig ist aucli ihr Vorkommen in der Balatonseegegend, jedoch nicht am Somogyer Sand. sondern in den Bergen von Keszthely. Dabei ist zu bemerken, dass die Frage, ob die Tordaer Pflanze latsachlich I. arenaria oder aber /. flavissima ware, noch unentschieden ist, und somit ist es auch fraglich, ob /. flavissima in Ungarn vertreten ist oder nicht. S i m 0 n k a i führt in seiner Enunieratio FI. Transsilv. aus der Tordaer Schlucht einfach /. arenaria WK. an, ohne Synonym. Die Pflanze soll aber neuestens schon als /. flavissima Pali. in einem Exsiccatenwerk erschienen sein. lm Herb. H a y n a 1 d liegt eine Tordaer Pflanze unter dem Namen I. flavissima J c q. vor, spater wurde sie auch als I. flavissima B e s s e r, ja selbst als /. furcata MB. angesprochen. Um nicht nur den diesbezüglichen floristischen und syste- matischen, sondern auch den morphologischen und ontogeneti- schen Fragen auf den Grund zu gehen, ist es angezeigt, vor allém mit der Pflanze selbst bis in die geringsten Einzelheiten ins reine zu kommen. und zwar auf Grund der Exemplare, wie sie im ungarischen Tiefland vorkommen. I. Das Rhizom von I. arenaria lasst sich von denen aller anderen ungarischen Jns- A rten unterscheiden, weil die ausláufer- artigen Seitentriebe unter einem sehr stumpfen Winkel von nahezu 90" abzweigen und 3 — 4 cm láng sind. Deshalb stehen auch die Blattbiischel der Seitentriebe von einander, wie auch vom Haupttrieb etwas entfernt uud verursachen sich gegenseitig keinen Schatten. Solange die Hauptaxe steril bleibt, ist sie monopodial, sobald sie aber gehörig erstarkt, bringt sie einen oberirdischen Blütenstengel hervor und wird sympodial, indem sie nun durch Seitenknospen weiter wachst. Die fertilen Jahrestriebe sind dick und kurz, fást zwiebelartig und lassen sich deswegen schon im Jahre vor dem Erscheinen des oberirdischen Blütenstengels erkennen. An beiden Seiten eines solchen fertilen, d. h. in eine Blütenknospe endigenden Jahrestriebes erscheinen die Seiten- triebe, die zumindest im ersten Jahr steril bleiben, sich alsó monopodial fortsetzen, bloss Blátter, aber keinen Blütenstengel erzeugen und ziemlich láng und schlank sind. In floristischen Werken werden die in einen oberirdischen Blütenstengel endigenden Triebe als fertil, die Seitentriebe jedesmal als steril bezeichnet. Die Seitenzweige sind aber durch- aus nicht immer steril, indem sie im zweiten oder dritten Jahr in der Regei fertil werden. (10) J. BERNAT8KY An einem entwickelten, in einen Blütenstengel endigenden fertilen Trieb lassen sich vorerst die Blattreste des letzten Jahres erkennen, derén Blattscheiden von weisslicher Farbe und hantig sind. Nach ihnen folgt der Stengel, an dessen nntersten kurzen Internodien die diesjáhrig grünenden Laubblatter sitzen, derén unterste kürzer und mehr scheidenförmig, die folgenden laubblattartig sind und mit ihren Spitzen bis zur Höhe der Blüten reichen. Das über dem letzten (jüngsten) Laubblatt erscheinende Internodium ist stark gestreckt und bildet den kahlen und lángsten Teil des Stengels, so dass der ganze Stengel (ohne Blüten) 6 — 10 cm láng wird. In manchen Wer- ken wird /. arenaria mit J. pumila in die Gruppé der Arten mit kurzem oder fehlendem Stengel eingeteilt, zum Unterschied von anderen Arten, wie /. Reichenbachii und I. bosniaca mit gestrecktem Stengel. Dagegen muss bemerkt werden, dass der Stengel von /. arenaria sowohl wie der von I. Reichenbachii und /. bosniaca in der Regei dieselbe Lange, namlich 6 — 10 cm erreicht, der von /. pumila aber tatsachŰch verschwindend kurz bleibt. Die Stützblátter unterhalb der zwei — selten einzel- nen — Blüten sind aufgeblasen, etwas háutig, lanzettlich, nahezu 3 cm láng und bald nur 2 — 3 mm, bald aber 1 cm breit. Der Blütenstengel ist etwa 1 cm, der Fruchtknoten 7 — 10 mm, die Perigonröhre 10 — 12 mm láng, so dass die Stützblátter die Perigonblátter kaum erreichen, ja ziemlich zurückbleiben. 11. Wenn wir nun einige Herbarexemplare náher in Augen- schein nehmen, so können wir folgeiides anmerken : Es kommen Individuen vor, bei denen die unteren Inter- nodien des Stengels auf Kosten des oberen Internodiums eine Streckung erfahren, so dass der Stengel auch in der Mitte bebláttert erscheint, wobei das oberste Blatt etwas hochblatt- artig wird. Derartige Ahweichungen könnten ganz gut als Varie- táten oder tvenigstens Formen neu beschrieben und in Exsiccaten- werken herausgegeben werden, da sie aber als bloss indi\ádnelle Abweichungen zu erkennen sind, möchte ich bloss ihre Existenz feststellen, ohne von einer strengeren systematischen Auffassung abweichend, die Wissenschaft mit einem neuen Namen zu belastigen. B 0 r b á s gibt aus der Balatonseegegeud eine Irís raenaria vsiT. phyllospatha an ; es dürfte sich um Exemplare mit laub- blattartigeíi Stützbláttern handeln, wie sie namentlich auch bei Iris graminea des öf terén ersch einen. Die Stützblátter sind über- haupt veránderlich, bald sehr stumpf, bald sehr spitz, ja zuge- spitzt und etwas stachelspitzig. (Exemplare von der Csepelinsel lm Herb. des Ung. Nationalmuseums.) Ferner kommen Exemplare vor mit einem Stengel von IRIS-STUDIEN (11) 20 cm Lange, solche mit 24 cm langeii Laub- und 4 cm lán- gén Hochblattern. Die Laubblátter bleiben, wie schon bemerkt, bald 2 — 5 mm schmal, bald werden sie 10 mm breit, Die Peri- gonblatter erhalten zuweilen eine blauliche Fárbung. III. Wenn wir nun die Tordaer Pfianze untersuchen, so zeigt es 3Ích, dass sie in keiner Hinsicht von der des ungarischen Tieflandes abw&icht^ obwohl sie zu irrtümlichen Folgerungen Aniass gibt, jedoch nur dann, wenn man die Tieflandspflanze nicht von mehreren Standorten genau untersucht hat. Die Tordaer Pflanze ist des öfteren in Gárten verpflanzt worden und erstarkt in gutem Gartenboden sowie jede andere Pflanze so auffalHg, dass sie im ersten Augenblick von der in den Sandpuszten wachsenden Pflanze anscheinend abweicht. Jedoch selbst in den Sandpuszten, u. zw. in wildem Zustand kommen solche Exem- plare vor, die auf etwas besserem Boden gewachsen selbst auf- fallend erstarkt erscheinen. Es drangt sich uns übrigens die Frage auf, wieso es kommt, dass ein Psammophyt weitab von den Puszten auf den Kalkfelsen Siebenbürgens auftaucht. Diesbezüglich muss vor allém hervorgehoben werden. dass die Pflanze auch in Mittel- ungarn mehrfach auf Dolomit- und Kalkschutt wáchst, sowie dies auch von anderen psammophilen Arten, wie Viola arenaria, Fotentilla arenaria, Peucedanum arenarium bekannt ist. Ferner ist zu bemerken, dass die Gegend von Torda und Gyulafehér- vár floristisch sehr vieles mit dem ungarischen Tiefland gémein hat und mehrere Arten gerade für Siebenbürgen und für das Tiefland charakteristisch sind, wie z. B. Allium ammophilum Hff. {= A. flavescens Bess.), Plantago Schwarzenbergiana Schur, u. a. IV. Es erübrigt noch mit 7. flavissima endgültig ins reine zu kommen. In was unterscheidet sich die echte /. flavissima von /. arenaria und was habén die drei Autoren — Pallas, Besser und Jacquin — darunter verstanden? /. flavissima ist im Herb. FI. Rossicae unter Nr. 1091 erschienen, mit der Bezeichnung „Prov. Jenissejsk (Sibiria) 1 jun. 1900 fl.. jun. 1901 fr. leg. N. Martjanov". Auf Grund dieser Pflanze lasst sich entscheiden, dass bei I. flavissima die Seitentriebe des Rhizoms nicht auslaiiferartig, sondern wie es scheint immer nur ganz kurz, 8 — 10 mm láng bleiben und von rundlicher Gestalt sind; infolgedessen stehen die Blattbüschel nahe beieinander. Die Stützhldtter ferner erreichen die Perigon- abschnitte sehr gut und der Blütenstengel bleibt sehr kurz, ja selbst bei der Fruchtreife erreicht er bloss die Lángé von 10 — 12 mm. Die Blátter sind bloss 3 — 5 mm breit, erinnern alsó gerade an die Tordaer Exemplare am wenigsten. Dass die inbezug auf die verháltnismássige Lángé der Stützblátter und auf die Seitentriebe hervorgehobenen Merkmale der 1. flavissima (12) J. BERNÁT8KY bestandig sind, davon konnte ich mich noch an andern, aus ^Transbaikal" und aus „Dahuria" stammenden Exemplaren überzeugen. Ledebour hebt für 1. flavissima ebenfalls u. a. die ver- háltnismassige Lange und für /. arenaria die verhaltnismassige Kürze der Spatha hervor. Auch in G m e 1 i n s Abbildung (Flór. Sibir. I. p. 31, tab. 5, fig. 2) erreicht die Spatha ein Drittel der Perigonabschnitte. Somit ist die echte i. flavissima von I. arenaria zwar durch geringfügige, aber doch bestiindige Merkmale unterschieden und erstere kommt in Ungarn sowie auch in Podolien noch nicht vor. Ledebour zitiert: „i. flavissima Jcq." (Collect. IV. p. 98); Index Kewensis : ,,1. flavissima Pali." (Eeise III); Jacquin: „I. flavissima Pali. It. III." Pallas, It. (=Reise etc. III. Appendix, 1778, p. 27) erwahnt unter Nr. 67 eine „Iris flavissima" und beruft sich dabei auf G m e 1 i n s oben genanntes Werk ; G m e 1 i n schreibt dórt : „Iris foliis ensiformibus caule bifloro". Es ist sorait /. flavissima Jcq. (Coll.) = /. flavissima Pali. Jacquin hat eine /. flavissima in einem andern Werk, namlich in Icon. Plánt. Rar. 11, tab. 220 auch abgebildet, diese Figur dürfte aber sicherlich eine ungarische oder vielleicht podolische Pfianze darstellen, denn sie weist die charakteristischen Merkmale der /. arenaria auf. Es ist somit 1. flavissima Jcq. Icon. tab. 220 = /. arenaria. Ebenso ist auch /. flavissima B e s s. = /. arenaria. Was endlich die /. furcata anbelangt, so sei nur kurz bemerkt, dass dies eine Iris mit blauen Blüten ist, die in die nachste Verwandtschaft der /. hungarica gehört und mit /. are- naria gar nichts gémein hat. 2. Iris suhharhata und ihre wichtigeren Verivandten. Es ist schon mehr als ein halbes Jahrhundert vergangen, seitdem J o ó die /. suhharhata bekanntmachte und mit einem treífenden Namen belegte, und trotzdem ist es noch immer zweifelhaft, ob sie eine systematisch selbstándige Form ist, welches ihre náchsten Verwandten sind und in was sie sich von ihnen unterscheidet. Die ungarischen Floristen stimmen gegenwártig darin zumeist vollkommen übereiu, dass die 1. suhharhata eine systematisch sehr gute Art ist, die sich sowohl von I. spuria als auch von 1. Gueldenstaedtiana unterscheidet und dass auch I. lilacina B o r b. nichts anders als /. suhharhata J o ó ist. In einer unga- rischen anatomischen Arbeit von D. P a p p (Növényt. Közlem. IRIS-8TUDIEN (13) II, 1903, p. 41 — 72) heisst es aber, dass sich zwischen I. sub- barhata und /. Gueldenstaedtiana anatomisch kein Unterschied konstatieren lasse. Dazu kommt noch, dass in einigen wich- tigen auslándischen Werken über /. subbarbata sehr verschie- dene und einander widersprechende Meinungen laut gewor- den sind. So wollen wir vor allém die Pflanze, wie sie bei den Tordaer Salzteichen und in den Verseczer Salzpuszten vorkommt, gründlich studieren und zugleich mit der Morphologie der PÜanze uns genau bekannt machen. I. Das Rhizom von I. subbarbata unterscheidet sich von dem sámtlicher zur Gruppé Pogoniris gehörenden Arten (wie /. pimiila, 1. varíegata, I. hungarica, I. bosniaca, 1. arenaria, 1. fiorentina, I. germanica^ I. paliida) auf den ersten Blick dadurch, dass es nicíit etwas abgeplattet, sondern im Querschnitt rund oder sogar von der Seite etwas zusammengedrückt ist und die Seitenzweige unter einem sehr spitzen Winkel entspringen, alsó der Hauptachse stark genahert sind. Es gleicht in diesen Beziehungen den übri- gen Arten der Gruppé Apogon (wie 1. graminea, I. humilis, I. caespitosa). Am Grundé des Blütenstengels finden wir 4—5 Laubblatter mit sehr langer Blattscheide, ja die Scheide des jüngsten Grund- blattes ist mehrfach langer als ihr reduzierter Spreitenteil, dessen Spitze etwa bis zur halben Höhe des Stengels reicht. In der halben Höhe des Stengels finden wir abermals ein Blatt und dessen Spreitenteil ist so kurz, dass es zumeist nur etwas über die lialbe Lange des folgenden Internodiums reicht. Das nachst- folgende Blatt ist schon ein richtiges Hochblatt und gehört der Infloreszenz an. An manchen Exemplaren erreichen die Stengel- blatter mit ihrer etwas verlángerten Spreite gerade noch die Infloreszenz. Der Stengel misst vom Grund bis zur Spitze 45 — 80 cm. Sámtliche Organe, sowohl die Blatter als auch die Blüten sind ihm stark genahert, so dass die Pflanze eine solche Tracht hat, die von der in die Gruppé Pogoniris gehörenden Arten wie I. hungarica^ I. variegata, I. germanica etc. ent- schieden abweicht. In seiner obern Hálfte oder obern Drittel verzweigt sich der Stengel zur schmalen Infloreszenz. Die Stützblatter sind fást in ihrer ganzen Breite grün, krautig, auch etwas fleischig, nur an ihrer Spitze breit, von da hinab bis zur Mitte schmal aber immer auffallend hdutig berandet. Die Perigonabschnitte und die Grififeláste sind wie bei /. graminea stark auseinandergebreitet, was wieder einea Unterschied gegenüber der Gruppé Pogoniris ausmacht. Der Spreitenteil der ausseren Perigonabschnitte ist blau., der Nagel etwas lichter blaidich-lila. Die Blüten fallen von weitem durch ihre sehr schöne blaue, etwas in Lila spielende Botanikai Közlemények. 1909. Vm. kötet, 2. füzet. 8 (14) J. BERNÁT8KY Farbe auf. Náher betrachtet, finden wir am Nagel der áusseren Perigonabschnitte liellgelbe Adern, die an der Grenze zwischen Nagel- und Spreitenteil zu einem weisslich-gelben Fleck zusam- menfliessen und sich dann nocli etwas in den Spreitenteil ver- langern. Auf der lunenseite falit eine dick hervortretende gélbe Mittelader oder kleine Leiste auf, die an den Bárt der Arten der Gruppé Pogoniris erinnert, aber doch keinen wirklichen Bárt vorstellt. Die walzliche Frucht ist gldnzend dunkelbraun, 25 — 36 mm lang und 10 — 14 mm breit, mit einem 4 — 15 mm langen, jáh zugespitzten Schnahel. Es sei ferner kurz bemerkt, dass ich samtliche aus Ungarn stammende und in den wichtigeren ungarisclien Herbarien unter /. suhbarbata^ I. spuria, I. foetidissima (Csepel), /. spathulata (Láng) oder I. lilacma vorliegende Arten ganz sicher als /. subbarbata erkennen konnte. II. An Exemplaren der echten 7. spuria, wie sie aus Frank- reich und Danemark in verschiedenen Herbarien vorliegen, konnte ich folgendes konstatieren : Die Pflanze weicht von der ungarisclien 1. subbarbata dadurcli ab, dass sie in der Regei niedriger bleibt, die Infloreszenz kürzer, die Blüten kleiner sind ; hauptsáchlicli aber muss hervorgehoben werden, dass jedes (auch das oberste) Stengelblatt das nachstfolgende Internodium an Lange übertrifft, dass die Stützblátter meist bis zur Spitze ganz grün sind oder der Hautrand doch verschwindend schmal bleibt, auf den áusseren Perigonabschnitten keine Leiste, son- dern bloss einzelne gélbe oder dunklere Adern vorhanden sind, dass die Frucht nicht glauzend und ihr Schnabel nicht jáh zugespitzt, sondern allmáhlich verschmálert ist. Da sowohl an den VegetationsorganeU;, als auch an den Blüten und an der Frucht zwar geringfügige, aber doch zur sicheren Unterscheidung genügende Unterschiede zwischen /. sub- barbata und /. spuria vorhanden sind, so möchte ich sie als zwei nahverwandte, aber doch gut abgetrennte Arten anerkennen, und man kann sagen, /. spuria ist eine westeuropáische Pflanze, /. subbarbata eine ungarische. Letztere ist auch z. B, aus Rumánien bekannt und niederösterreichische Exemplare, die mir bisher mehrfach zu Gesichte kamen, musste ich ebenfalls entschieden zu /. subbarbata ziehen, obwohl die gélbe Leiste der áusseren Perigonabschnitte manchmal verschwindend dünn und flach wird und an ilirer Stelle dunkle Adern auf hellem Grund auftreten. Doch kann ich mich vorderhand über die österreichschen Formen nicht endgültig aussprechen, da es mir bisher an gehöiigem Matériái gefehlt hat. III. 1. notha ist nach M. Bieberst. Cent. Ross.t. 77 durch gánzlich grüne Stützblátter mit langem Spreitenteil und durch eine schwach geflügelte Frucht (áhnlich wie bei i. graminea) IKIS-STUDIEN (15) aiisgezeichnet und unterscheidet sicli sonach von 1. snbbarhafa und /. spuria, denen sie der blauen Blüten wegen sehr almlich sieht, sehr auffallend. Bei /. halophila (=-/. Oueldenstaedtiana) ragén die Laub- blatter über die Infloreszenz hinaus und die Bliite ist gelb. Obwohl ich von diesen Pflanzen bisher noch kein aus- giebiges Matériái zu bearbeiten hatte, so glaube ich doch annehmen zu können, dass /. notha und /. halophila etwas wesentlich anderes sind als /. subbarbata oder als /. spuria. Wenn diese Arten dennoch so oft miteinander verwechselt v^orden sind und auch Anatomen zu einem widersprechenden Urteil gelangten, so glaube ich diesen Umstand darauf zurück- führen zu können, dass die /?'is-Arten als haufige Gartenzier- pflanzen eine Rolle spielen und auch in botanischen Garten falsche Namen erhalten ; so konnte es geschehen, dass in V i 1- morins Blumengártnerei (L, 1896) Iris subbarbata als eine Form mit nankinggelben Blüten Erwahnung findet und in bota- nischen Garten tatsáchlich gelbblühende /m-Arten (sicherlich /. halophila -Fovmen) falschlich mit /. subbarbata bezeich- net sind. (Autorrefeiat.) (Aus der Sitzung am 11. Nov. 1908.) G. Moesz: Die Cordyceps-Arten Ungarns. Ung. Originaltext p. 83—91. (Mit einer Tafel.) Der Verfasser fand zwei seltene Cordycejís-Anen, welcher Umstand ihm Anlass gab zum genaueren Untersuchen der Cordy- ceps-Arten. Zu seinem Stiidinm benützte er das Matériái des Ung, Nationalmuseums, worin sich die von F. Hazslinszky, A. B a u m 1 e r. sowie vom Verfasser gesammelten Pilze befinden und durch Entgegenkommen des Herrn Prof. S. M á g o c s y- Dietz zwei Pilze aus dem Herbar der Budapester Universitat. F. Hazslinszky erwahnt in seiner Arbeit : Magyarorsz. Sphaeriái (1892) fünf Cordyceps-Axieii, von denen laut neuer Auffassung der Pilz Cordyceps ahdaceus, welchen K a 1 c h- b r e n n e r in Szepesolaszi sammelte, zur Gattung Podocrea gehört und als Podocrea alutacea (P e r s.) S a c c. bekannt ist. Der Verfasser gibt auch die genauere Beschreibung dieses Pilzes, 8* (16) G. MOESZ Der Pilz Cordyceps Sphingum (T u 1.) S a c c, welchea Hazslinszky in Ascusform nicht sammelte und dessen Vor- kommen in der ungarischen Flóra er auf Grund einer für Isaria gemeinten Form erklarte, ist als Isaria nicht bestatigt worden. Der Verfasser weist hin, dass der von Hazslinszky publi- zierte Pilz eigentlich ein Orchis-Pollinarium ist, welches an dem Auge und der Stirn eines Schmetterlings hangén blieb. Auf unterirdischen Pilzen vegitieren die Pilze Cordyceps ophioglossoides (Ehrh.) Link und Cordyceps ca^jitoía (Holmsk.) Link. Beidé sammelte Hazslinszky in der Umgebung von Eperjes. An Arthropoden lében Cordyceps militaris (L.) Link, Cordyceps entomorrhiza (Dicks.) Fries und Cordyceps clavu- lata (Schw.) Ellis et Everh. Die zvv^ei letzten sammelte der Verfasser, sie sind neue Bürger der ungarischen Pilzflora. Die an Arthropoden lebenden Cordyceps-Avten werden vom Verfasser genauer untersucht. Für Cordyceps militaris hált der Verfasser ganz entschieden nur jenen Pilz, den Lojka im Komitat Mármaros gesammelt hat. Allé übrigen Pilze, die von verschiedenen ungarischen Autoren als Cordyceps militaris oder aber als Isaria farinosa erwáhnt werden, sind nach den Untersuchungen des Verfassers teils Botrytis Bassiana, teils Botrytis tenella, teils Penicilliim sp. Cordyceps entomorrhiza wurde vom Verfasser und Herrn N. F i 1 a r s z k y in der Hohen Tátra gesammelt. Der oberirdische Teil dieses Pilzes vv^ar beinahe 3 cm láng, am Scheitel mit leb- haftem orangegelbem, köpfigem Teil, dessen Lángé 4"5 mm, die -Breite 6 mm betrágt. Periihecium : 570—643 X 250—430 [i, Ascus : 150—400 X 5—6 6 fi.. Am Scheitel befindet sich eiue breitere, keulenförmige Ausbauchung. Die S porén sind sehr láng und zerfallen schon im Ascus in Teile. Das Mass der Teils porén betrágt 4'4 — 6 X 15 {J,. Nachdem der köpfige Teil des Pilzes breiter als lánger, alsó elliptisch ist, sieht er jenem Cordyceps sehr áhnlieh, den Dickson in England entdeckte und dessen Abbildung W a 1 1- roth mitgeteilt hat. Ferncr sieht er jenem Pilze áhnlieh, den D u r i e u und Montagne in Algier sammelten und den sie mit dem Namen Cordyceps gracilis bezeichnet habén. Der Ver- fasser schliesst sich Tulasnes Standpunkt an, indeni er Cordyceps gracilis und Cordyceps entomorrhiza vereinigt. Den Pilz Cordyceps clavulata, dessen Ascusform nur aus Nordamerika und England bekannt war, hat der Verfasser im Monat August 1908 in Fenyőkosztolány (Komitat Bars) an der Schildlaus Lecanium gefunden, von welchem die Áste des Fhila- delphus [coronarius bedeckt waren. Unter Tausenden von Core- mien waren auch einige Perithecien. Coremium 3 mm láng und 0"3 mm breit, von sehr veránderlicher Gestalt. (Fig. 4 und 5.) Die Hyphenfáden 1-5 — 4' 5 [j- breit, in der Regei aber 3 [J-, mit DIE CORDYCEPS-ARTEN UNGARNS (17) kaum sichtbaren Querwanden. Freistehende Hyphenfaden kurz, entwickeln 1 — 2zellige Ástchen, meistens iiur nach einer Seite. Die 7*3 — 10 [A langen und 3 — 4'4 fi. breiten Ástchen endigen in der Regei mit 1 — 2, oft mit 3, selten mit 4 langen sterigraa- áhnlichen Spitzen. Sterigmalange 7'3 fi, Breite 0'7 fi. Wenn sich am Ástchen nur ein Sterigma entwickelt, so ist es gewöhn- lich lánger, und zwar bis 2'2 fi und bis 3 [i breit. Das Sterigma endet an der Spitze mit ellipsisförmigen, farblosen Conidien, derén Lange 4'4 — 7'4 fi, die Breite 2"2 — 3 [i betragt. Öltropfen hat der Verfasser in den Conidien nicht bemerkt. Nach dieser Beschreibung ist die Conidienform dieses Pilzes ohne Zweifel mit dem Pilze Isaria lecmiiicola J a a p identisch, den J a a p in Kárnten im Jahre 1908 auf den an den Ásten von Corylus Arellana sich befindenden Schildlausen fand. Die in Fenyőkosztolány entdeckte Peritheciumform ist keulen- förmig, schwarz, 2*4 — 3 mm láng, wovon 1%5 — 2 mm Lange auf den Stiel falit. Der Stiel ist 0'2 — 0'3 mm ; der köpfige Teil 0'6 mm breit. Der köpfige Teil ist von den stark hervortretenden Peri- thecien warzig. (Fig. 2.) Die Perithecien erscheinen dicht nebeneinander, im Langsschnitte siud sie eiförmig, 228 — 260 X 145 — 170 fi gross. Ascus : 83— 150 X 7 fi, selten 8 — 10 fi, mit sehr kurzem Stiel und stumpfer Spitze. Die farblosen Sporen sind 40 — 77 ft láng, rS — 2'6 fi breit, und an beiden Enden zugespitzt. Die Sporenteile sind 4'5 — 8'8 f- láng, in der Regei 6"7 [i- Nach E 1 1 i s und Everhart (Xorth Ameríc. Pyrenomyc. (1892) pag. 61) ist die Breite des Ascus nur IV2 — 2 fi. Nach dem Ver- fasser muss diese Angabe entweder ein Irrtum oder ein Dnickfehler sein. Denn vorausgesetzt, dass die Sporenbreite nur 1 fi betragt, so können sich acht Sporen im Ascus nur in dem Falle befin- den, wenn dessen Breite 3 [x betragt. Bresadola vermutét, dass der Pilz Isaria lecaniicola J a a p die Conidienform des Cordyceps pistillariaeformis B e r k. et B r. sein dürfte. Bresadolas Vermutung wird vom Ver- fasser auf Grund seiner Beobachtungen gerechtfertigt. Die Zu- sammengehörigkeit bestatigt unbezweifelt auch die folgende Be- obachtung des Verfassers. Die keulenförmigen Coremien erzeugen an der Oberflache Conidien, im Innern aber weisen sie die Anlagen der Perithecien auf. Unter der Oberflache gruppieren sich diese unentwickelten Perithecien parallel zur Oberflache, ohne dass sie miteinander in Berührung kámen. Sie sind kugelförmig, mit 80 -90 fi Durchmesser und mit braungelb gefarbter Wand. Ihr Inneres, dessen Lumen noch eng ist, enthalt eine graulich- fárbige Plasmamasse, in der keine Spur von Ascusbildung zu finden ist. Die Fig. 3 zeigt ein Coremium, dessen Perithecium- bildung schon seinen Aufaug genommen hat. Von der Coremium- oberflache so eines Peritheciums sind entnommen die Conidien- erzeugenden Hyphenfaden der Fig. 10 und 18. (18) G. MOESZ : IRIS-8TUDIEN Diese Beobaclitung des Verfassers beweist den Zusammen- hang der Isariaíorm mit der Form Cordyceps. Zwar erklart entschieden Tulasne schon im Jahre 1857, dass Isaria fari- nosa und Sphaeria militaris zu einer und derselben Art gehören, doch stellte De B a r y diese Behauptung in Abrede. Verfasser erwahnt weiter, dass die vom Pilz infizierten Schildláuse sich förmlich zu Sklerotien umwandelten. Die Skle- rotiummasse enthielt, ausser dem pseudoparenchymatischen Gewebe der verworrenen Hyphenfáden viele Öltropíen. An der Oberfláche des Sklerotiums befinden sich gleichfalls Conidien erzeugende Hyphenfáden, die sich der Oberfláche anschmiegen und sich nicht von derselben emporheben. Áhnlicherweise waren von Hyphenfáden auch einzelne kleinere schildlose Láuse infiziert. Die Conidien erzeugenden Hyphenfáden können ausser Coreniium- formen auch lockeres G-ewebe bilden. Dieses Gewebe entspricht der Form Botrytis^ das vorerwáhnte der Form Isaria. Die Fig. 8, 13 und 14 steUen die Hyphen der botrytisartigen Form dar, die wie es ersichtlich ist, von den Hyphen der Isaria- íorm nicht abweichen. Obzwar die Sterigmalánge der Isaria lecaniicola wirklich auffallend ist, ist es dennoch unleugbar, dass die Conidien erzeugenden Hyphenfáden des Pilzes Isaria lecaniicola mit den Hyphenfáden von Botrytis Bassiana gevs^isse Áhnlichkeit auf- weisen, Wenn wir jené Figur De Barys betrachten, welche die Entstehung der Conidien von Botrytis Bassiana darstellt (Bot. Zeit. 1867, tab. I. Fig. 2), so sehen wir vor uns verkleinert fást die Conidienfáden von Isaria lecaniicola mit Basidien und Sterigmen. Denken wir nur zurück auf jené Áusserung De Barys, dass die Fádén von Botrytis Bassiana sich auch in Coremium gruppieren, in welchem Falle der Pilz die Isaria-Form zeigt, so ist es als gewiss anzunehmen, dass die an Káfern, Schmetter- lingen, Raupen vegetierenden Botrytis-, Isaria und Cordyceps- Arten mit einander im engsten Verwandtschaftsverháltnisse stehen. Sie scheinen einer natürlichen Gattung anzugehören, obzwar ihre Arten sich in drei Gattungen befinden. Auf ihre innige Verwandtschaft weisen nicht nur gewlsse morphologische Charakterraerkmale, sondern auch jener physio- logische Umstand, dass sámtliche Arten an Arthropoden als Parasiten, spáter als Saprophyten vegetieren. Erklarung der Tafel. 1. Die Isariaform des Pilzes an einem von Schildlausen bedeckten Ast (2 : 1). — 2. Die Ascusfonn des Pilzes (20 : 1). — 3. Coremium, an dessen oberem Teile sich unentwickelte Perithecien befinden (20 : 1). — 4. und 5. Die Coremiumformen von Isaria (5 : 1). — 6 — 20. Conidien erzeugende Hyphen- fáden (500:1). (Szurák.) (Aus der Sitzung am 9. Dez. 1908.) J. TUZSON : KRITISCHE WÜRDIGUNG ETC. (19) J. T u z s o n : Krítísche Würdigung von F. Pax^ ftGrunázüge der Pflanzenverbreitung in denKarpathen, IL Bd/^ (Ungarischer Originaltext in Heft 1, p. 41 — 50.) Das Werk bildet den zweitea Bánd des unter gleichem Tilel vor 10 Jahren erschieuenen Paxschen Werkes und zugleich dessen speziellen Teil, in dem die allgemeinen Kapitel des I. Bandes durch Detailangabeu beieuchtet sind. P a X hat sowohl vor Erscheinen des ersten Bandes als auch nachher zahlreiche Ausflüge in sozusagen sámtlicbe Teile der Karpathen unternommen und so hat er nebst seinen Originalangaben. die Angaben der auf die ungarische Flóra bezugnehmenden Literatur auf Grund der Autopsie in seinem grossangelegten Werke zusammen- gefasst. Das 1. Jíapitel des ersten Teiles des Werkes beschaftigt sich mit der Tertiárflora der Umgebung der Karpathen. Dieses Kapitel enthalt die Angaben von Unger, Stur, Staub, Ettingshausen, Andrá u. a., und in bezúg auf die im Zsiltal und in der Umgebung von Nagyszeben gesammelten Pflanzenpetrefakten auch P a x' eigene Ergebnisse. Besonders eingehend sind seine Ausführungen über die Schichten des Obermiozán der Hegyalja, und über die tertiáre Flóra des Zsil- tales und der Umgebung von Nagyszeben, für die dem Verfasser die meisten Angaben zu Gebote standén. Der auf die Umgebung von Nagy- szeben bezügliche Teil ist eine Originalmitteilung, die auf Grund dés im Nagyszebener Museum vorliegenden Materials, die Revision der Angaben von Andrá, Ackner, Hauer und Stache, Schwei- n i t z und Stur, aber auch Üriginalbeschreibungen und darunter auch die Beschreibung einer neuen Art, der Mahonia üenophylla enthalt. Das 2. und 3. Kapitel befasst sich ebenfalls mit palaeophyto- logischen Beitrágen, namentlich mit der praediluvialen, beziehungs- weise posttertiáren Flóra der Karpathen, in derén Verlaufe die in den jungen Ablagerungen von Gánócz, Eatnócz, Szliács, FeJiérpatak, Szepesvdralja, Lipóczvölgy, Borszéh und Feleli vorkommenden Pflanzen in Betracht genommen sind. Auf Grund dieser Angaben entwirft Verfasser die Entfaltung der gegenwartigen Flóra der Karpathen seit dem Tertiar, als derén Hauptmomente er folgendes hervorhebt. Die in der Karpathengegend vorkommenden fossilen Pflanzenreste gehören fást ausnahmslos den obern Schichten des Miozán an und lassen auf eine solche Flóra schliessen, die — nach den Verháltnissen der heutigen Flóra zu urteilen — , das heutige mediterráné Klima beanspruchten. Nebstdem fehlten auch Ver- treter von mehr thermophilen Gruppén nicht, wie das fragliche Podogo- nium und Ficus, denen auch die bei Munkács, im Zsiltal und bei Dol- mány vorkommenden Palmen anzuschliessen sind. Die meisten Be- (20) J. TUZSON ziehungen knüpfen diese fossilen Floren an die heutige Mediterran- flora, ausserdem aber auch an die Flóra Nordamerikas, die Gebirgs- gegenden Mittelasiens und Ostasiens. Die diluvialen Eisströme veránderten diese Flóra wesentlich, einzelne Gattungen, wie Callüris, Smilax, Myrica, Platanus, Liqui- dambar, Cercis, Pistacia etc. wurden hinabgedrángt und blieben in der Gegend des heutigen Mittelmeeres erhalten ; andere, wie Castanea und Zélkova in den pontischen Provinzen. Wieder andere, wie G-lyptostrohus, Libocedrus, Taxodium, Sequoia etc. verschwanden gánzlich aus der Flóra Europas. Aus den Beziehungen mit der heu- tigen Mediterranflora geht hervor, dass einzelne tertiáre Elemente trotz dem Diluvium sich hier an Ort und Stelle erhalten konnten. Als solche bezeichnet Pax die Juglans acuminata und J. inquirenda-B,este, die der Juglans regia entsprechen wűrden, ferner wörden entsprechen : dem Carpinus Neilreichü C. duinensis, der Geltis tracliytica, C. australis, dem Acer decipiens, A. monspessulanum, der Vitis tokajensis, V. vinifera, der Tilia vindobonensis, T. tomentosa. In bezúg auf Juglans regia hebt Pax hervor, dass er diese für eine ursprüngliche Pflanze der Südostkarpathen hált. Juglans regia kommt, wie dies auch S i m o n k a i erwáhnt, an mehreren Orten Siebenbürgens wild vor, jedoch die Aunahme, dass dieselbe durch die Kultur dahin gelangt sei, scheint mehr Recht zu beanspruchen, als die Annahme des ursprűnglichen Vorkommens. Die Behandlung der Tertiárflora beschliesst Verfasser mit der Erklárung der gegenwártigen pflanzengeographischeu Verháltnisse. Mit der gegenwártigen Verbreitung der eben erwáhnten sogenannten Relikt- arten erklárt er die die westliche Masse der Südkarpathen abgren- zende Linie. Ferner erklárt er auf geologischer Grundlage die Bedeu- tung der Eperjes-Tokaj er Grenzlinie, die den östlichen Rand der Westkarpathen anzeigt. Diese Gebirgsgruppe war von den Rodnaer Alpen abgetrennt und schloss sich erst im Miozán zusammen durch die Erhebuns der Sandsteinhöhen. Dies ist der Grund des auffallen- den Endemismus der Rodnaer Alpen {Melampyrum saxosum, Saussurea Porcii, Ligularia carpathica etc.) und dessen, dass zwischen der Flóra der erwáhnten östlichen und westlichen Gebirgsgruppe so auffallende Unterschiede herrschen. Die endemischen Pflanzen der Ostkarpathen hált Pax für solche Relikte, die an den ausser dem Bereich der diluvialen Eisströme falleu len Stellen sich erhalten konnten : wie Campanula carpathica, Symphytuni cordatum oder Chrysanthemum rotundifoliuni. Die Er- klárung des endemischen Vorkommens von Aconitum moldavicuni und Saxifraga carpathica als solcher Pflanzen, derén Verbreitung in den Bereich der Eisströme falit, lásst er unentschiedeu. Der Endemismus der Westkarpathen ist ármer, jedoch die hier vorkonimenden Daphne arbuscula, Chrysanthemum Zutvadskyi, Delphinium oxysepalum sind scharfbegrenzte endemische Arten, die als Relikte betrachtet werden könuen. KRITISCHE WÜRÜIQUNG DE8 WERKE8 VON P, PAX (21) Die Erklarung des auffallenden Endemismus der Ostkarpatheu findet P a X auch darin, dass diese Teile durch die diluvialen Eis- ströme weniger überschwemmt wareu, und so konnten sich besser Reliktarten, wie Syringa Josikaea, Hieracium transsylvanicum, Brucken- thalia spiculifolia erhalten ; aber von besonderer Einwirkung auf die Ostkarpathen ist die pontisclie und dazische Flóra. Die Übereinstim- mung der Pflanzenwelt der Südostkarpatben mit der Flóra der südlichen Alpen beweist, dass die Ost- und besonders die Südost- karpatben mit den Gebirgsmassen der Balkanhalbinsel seit langem in Zusammenhang stehen. Deshalb zieht Pax einen Teli der súdöst- lichen pflanzei)geographischen Grenzlinien ohne ünterbrecbung hin- über gegen Rumanien zu. Als Schlussfolgerung hebt Pax den Satz hervor, dass die Vege- tation der Ostkarpathen altér, die der westlichen jűnger ist ; letztere kam grossenteils nach dem Rückgang der Eisströme zustande, indem sie von allén Seiten, aber besonders von Westen her ibre Elemente aufnahm. Die posttertiáre Flóra stand unter dem Eiuflusse der Eisströme. ín der Hoheu Tátra kann die obere Grenze des Baurawucbses auf etwa YOO m. in den Rodnaer Alpen auf beiláuíig 1000 m, in den südöst- lichen Gebirgeu noch etwas höher angenommen werden. Aus den vom Plio- zan angefangen successive abgelagerten Pflanzenabdrűcken des Kalk- steintuffes von Gánőcz kann geschlosseii werden, dass das Vorkommen der Birke und von Pinus silvestris am áltesten ist, nachher erscbien die Eiche und zuletzt Picea excelsa. Die Buche fehlt in dem Gánóczer Tuffe, sie koramt aber in mehreren ganz jungen Tuífablagerungen der Karpathen vor, woraus bervorgeht, dass die Buche das letzte Glied der obigen Reihe ist. Unter den aus den erwáhnten Kalktuffablagerungen bestimmten Pflanzen sind zum grosseu Teil Überreste solcher rezenter Pflanzen aufgezáhlt, die mit der heutigen Flóra der Karpathen und ihrer Um- gebung übereinstimraen, nur hie und da kommeu solche Pflanzeureste vor, die, wie Cotinus Goggygria und Astragalus hamosus. gegenwártig schon sűdlicher gezogen sind. Eine iuteressante Form der Diluvial- flora der Tátra ist Lonicera alpigena, die dórt heutzutage schon gánzlich fehlt. Zur Kenntnis der Diluvialflora der Ost- und Süd- karpathen und ihrer Umgebung tragen besonders die Feleker Pflan- zeureste bei. Auch diese stehen mit der heutigen Flóra im Eiuklang, obwohl mehrere Formen dieser Diluvialflora, wie : Sparganium affine. Potamogeton praelongus, Salix myrtilloides, Betula nana, Nuphar pumilum heutzutage in der Flóra Siebenbürgens fehlen. Die Ausbildung der Vegetation der Karpathen und ihrer Umgebung erklárt Pax aus der geologischen Entwicklung, ferner auf Grund der gegenwártigen Flóra und der fossilen Funde; und zwar so, dass die Tertiárflora nach Süden und Osten gedrángt wurde, beziehentlich heutzutage nur mehr in der Gegend des Mittelmeeres und in Asien vorhanden ist. Höchstens konnten sich bloss einzelne Glieder der (22) J. TUZSON mediterránén thermophilen Flóra in den Ostkarpathen erhalten, von denen Saponaria heUldifoHa und SclerantJms uncinata bis auf den heu- tigen . Tag erhalten blieben. Wáhrend des Diluviums befand sich die Vegetation der heutigen borealen Wálder und Gebirgsmoore auf deu- jenigen Abbángen der Karpathen, wo die Eisströme nicht hinlangten, und ihnen schlossen sich die ein warmeres Klima beanspruchenden Wálder und Strauchformationen an. In den Tálern dagegen hatte schon von untén her die Steppenvegetation ihre Ausláufer. Diese Flóra enthielt somit boreal-arktische. subarktische, sibiri- sche und Sudetische, sowie mitteleuropáische Elemente. Die ersteren wie Betula nana, Dryas octopetala, EriopJiorum, Vaccinium etc. kamen von Norden, sie wurdeu vor den Eisströmen herabgeschoben, letztere aber entwickelten sich an Ort und Stelle beziehungsweise kamen von Ost und West heréin. In der neuesten postglazialen Epoche ist ein Herausdrángen der boreal-arktischen Elemente aus den östlicheu Teilen zu konstatieren, sowie eine neuere Bevölkerung der Flóra durch mitteleuropáische und östliche Elemente. Diese Ableitung, die in ihren wichtigeren Zügen ein sehr walir- scheinliches Bild der Vergangenheit der gegenwártigen Karpathenflora bietet, erhált besonders durch die Kenntnis der geologischen Entwick- lungen und der pflanzengeographischen Würdigung der Elemente der heutigen Flóra ihre sichere Grundlage. Zweifellos bieten auch die aufgezáhlten fossilen Daten zahlreiche wertvolle Stützpunkte und dienen auch zur Kontrolié, ja in bezúg auf das Abweichen der Ter- tiárflora bieten sie die einzige Grundlage ; zum grossen Teil stützten sie sich jedoch auf Petrefakten-Bruchstücke, die nicht genau bestimmt werden können. So z. B. muss ich zu wiederholten Malen hervorheben, dass die Behauptung des Vorkommens der Nymphaea Lotus in den Kalkablagerungen von Gánócz, was in der Literatur immer mehr Ein- gang findet, ganz unbegrűndet ist und als erzwuiigen bezeichnet wer- den muss. Auch die übrigen fossilen Pflanzen müssen mit gehöriger Vorsicht entgegengenommen werden. Z. B. ist auch die Benenuung von Sabal thalheimiana Pax nicht gerechtfertigt. Warum Sabal? wo es doch nicht einmal sicher ist, ob man es mit einem Fácher- oder mit einem Fiederblatt zu tun habé. Was für einen Sinn hat somit die apodiktische Bestimmung der Gattung fúr Sabal? Der Beschreibung nach siud Myrica laevigata, Cercis Tournoueri, etc. ebenfalls von zweifelhaftem Werte. Unter den zahlreichen Hieroglyphen der Palaeobotanik können auch diese Arten ihren Piatz behaupten, es wáre zwar erwünscht gewe- sen, schon von diesem Standpunkte die Beschreibung der Überreste mit naturgetreuen Abbildungen zu begleiten ; ihre Benutzung zu ein- gehenden pflanzengeographischen und entwicklungsgeschichtlichen Fol- gerungen ist aber jedenfalls sehr zu überlegen. Somit bilden diese fossilen Pflanzenreste für die schönen Erláute- rungen Pax' zum grossen Teil nur scheinbare Argumente. P,ax ver- stand jedoch seine schwere Aufgabe mit anderen Methoden zu lösen, námlich mit Hilfe der pflanzengeographischen Abwágung der Formen KRITISCHE WÜRDIGUNG DE8 WERKE8 VON F. PAX (23) der gegenwartigen Flóra und der Kenntnis der Geologie der Kar> pathen und ihrer Umgebung. Der erste Abschnit des zweiten Teils des Werkes befasst sich mit einzelnen Gatiungen und Arten in zwei ungleichen Gruppén, Die klejnere Gruppé wird gebildet von Gattungen mit geringer Varia- iion. Hieher sind gezogen Aquilegia, Saxifraga, Primula, Soldanella, Orohanche, Phyteuma, und als hieher gehörig sind erwahnt Cystopteris, Carex, Allíum, Gypsopliila, Ranunculus, Draba. Sedum, Aslragalus, Antliriscus, Sioeertia, Androsace, Pedicularis, Crepis. Der Titel dieses Kapitels drückt dessen Inhalt nicht ganz deutlich aus, da doch die Arten der Gattungen Primula. Draba, Cystopteris etc. wohl sehr variiereu ; hier ist jedoch die verháltnismássig geringe Zahl der im Gebiet vorkommenden Arten, ihre Bestandigkeit lm Gebiet und die leichte Unterscheidbarkeit der betreífenden Pflanzen- formen verstanden. Was die einzelnen Details anbelangt. so rauss auf das Werk selbst verwiesen werden, es sei aber erwahnt, dass der systematische Wert der Aquilegia longisepala zweifelhaft ist. sie ist eine Varietát oder eine Form, derén Selbstándigkeit zweifelhaft ist. Deswegen findet die Hervorbebung dieser Pflanze im Gegensatz zu Aquilegia vulgáris, als einer ausschliesslich kalkbewohnenden, endemischen Pflanze, kaum ihre entsprechende systematische Grundlage. Als neue Art, beziehungs- weise mit neuer ausführlicher Diagnose ist beschrieben Aquilegia Ullepitschii Pax, als enderaiscbe Pflanze der Pieninen. Dagegen streicht Pax den Endemismus der Primula leucophylla (derén syste- matischer Wert in vielen Hinsichten zweifelhaft ist) deswegen, weil diese Pflanze auch im Kaukasus vorkommt und er wirft die Frage des Vorkommens der Pr. Clusiana in Siebenbürgen auf, was durch die Bearbeitung der von M o e s z auf dem S :huller gesammelten Primula Baumgarteniana seine Lösung fand. Wichtig sind ferner die Fragen des Vorkommens der Soldanella minima auf dem Gyömbér, die Klarstellung von Soldanella hungarica, das ausschliessliche Vor- kommeii von Orobanche coerulescens in den westlichen. von 0. alsa- tíca in den östlichen Karpathen. Im Kapitel über die polymorphen Gattungen werden diejenigen besprochen, derén Arten von einander schwer zu unterschei- den sind. 1. Gattungen mit stark variierenden Arten. Hier sind die Gat- tungen Trisetum, BiantJms, Cerastium, Alchemilla, Cytisus, Hyperi- cum, Heracleum, Knautia, Campanula, Adenostyles, Achillea, Arabis, Eesperis, Linaria, Veronica aufgezáhlt. Die Klárungen mehrerer fraglicher Arten bilden hier die interessantesten Teile ; so die Be- sprechung von Trisetum distichopJiyllum, der Hypericum- Arten, von Heracleum carpatMcum, der Formen von Adenostyles albifrons, mit denen im Zusammenhang aus den Rodnaer Alpen die var. virescens, Heracleum flavescens var. humile und H. carpathicum var. p. Porcii als neue Varietáten (69, 70, 72) beschrieben sind. Sowohl die weniger variierenden Arten als auch die polymor- (24) J. TÜZ80N phen Gattungen unterzieht P a x einer eingehenden und auf entwick- lungsgeschichtlicher Grundlage basierenden Behandlung, indem er die Gruppén álteren und neueren Ursprunges und deu Endemismus hervor- hebt. Hier vermissen wir aber die entwicklungsgeschichtliche und pflanzengeographische Würdigung der Coniferen, was gerade in bezúg auf die Flóra der Gebirgsketten der Karpathen von hervorrageuder Bedeutung wáre. Wenn Verfasser darauf roehr Gewicht gelegt hátte, so hátten vielleicht seine floristischen und pflanzengeographischen Folgerungen an mehreren Stellen eine Veránderung erlitten und z. B. durch die grössere Beachtung von Taxus und Pinus Cembra hátte er über die Karpathenflora sehr wichtige entwicklungsgeschichtliche Details aufschliessen können. Bei einer grúndlichem Würdigung der Coniferen hátte auch z. B. der Fehler vermieden werden können, von der Umgebung der Szittnya Finus silvestris als ein waldbildendes Floren- eleraent anzuführen. Betreffs des Endemismus ist zu bemerken, dass er von P a x im weitesten Sinne aufgefasst wird. Auch die subtilsten Formen und Varietáten werden mit binomiualer Beuennungsweise behaudelt, obwohl er meistens auch auf die Zusammenháuge hinweist. Diese binomi- nale Benennung ist in einer Pflanzengeographie zwecks Erleichte- rung vollkommen begründet; und in den meisten Fálleu konnte es auch gar nicht anders geschehen, da Ja bekanntlich viele unserer, von den Formen der westlichen Fiora abweicbenden Pflanzen syste- matisch noch nicht ins reine gebracht sind. Es kann aber kaum zweckmássig sein, den Endemismus auf die minutiöseste systematische Kategorie auszudehnen, weil sonst fást alles endemisch wird. Bekanntlich ist nicht nur zwischen den Varietáten und For- men, sondern auch zwischen den von einauder eutfernt wachsen- den Individuen derselben Pflanzenart, Varietát, ja selbst Fórra ein konsequenter ünterschied zu verzeichnen ; bei einer so weiten Auf- fassung des Endemismus ist alsó die Begrenzung eine sehr subjektive Sache. Unter den durch Pax erwáhnten Endemismen können wir von einem ira strengeren Sinne genommenen Endemismus z. B. für die betreffenden Gebiete bei Syringa Josikaea, BrucJcenthalia spiculi- fólia, Téleláa speciosa, Daphne arbuscula etc. sprechen. Dagegen ist der Wert des Endemismus sehr untergeorgnet, z. B. bei Aquilegia longisepala, bei den auf p. 66 angeführten zahlreichen Cj/íisws- Varie- táten, bei Centaurea pinnatifida, PulsatíUa Zichyi, bei einem grossen Teil der auf p, 85 aufgezáhlten Üwöiís-Arten, bei Soldanella hun- garica, Knautia turocensis etc. 2. Mit Bezúg auf die polymorphen Gattungen ist auch der Saisondimorphismus besprochen, und zwar im Zusammenhang mit den Gattungen G-entiana, Eicphrasia, Rhinantus, Odontites, Melampi/rum, Ononis, Campanula, G-alium. Dieser von Wettstein aufgestellte Begriff kann mit den Sátzen der Systematik sehr schwer vérei nbart werden. Pax sucht zwar einige Erklárungen vorzubringeu, aber er bezeichnet ihn in sehr wesentlichen Punkten ebenfalls als fraglich. Diejenige Erklárung, dass das Máhen der Wiesen solche systema- KRITISCHE WÜRDIGUNG PES WERKES VON F. PAX (25) tische Gliederuug hervorgerufen hátte, kaim kaum augeuommen wer- den ; die Annahme aber, dass die Internodien der spáter erscheinen- den saisondimorphen Fórra kürzer. ihr Wuchs gedrángt TVáre, weil sie im schon hochgewachsenen Grase wáchst, steht im Widerspruch mit der Physiologie, da ja durch die Beschattung die Streckuiig der Glieder nicht gehemmt. sondern im Gegenteil befórdert wird. Der dritte Teil dieses Kapitel behandelt die stark variieren- den und zur Kreuzung neigenden Gattungen, namentlich sind Salix, Quercus, Anemone, Aconitum. Sorbus, üosa, Bubus, Anthyl- lis, Pulmonaria., Inula. Cirsium, Centaurea, Eierac.ium eingebender besprochen, zum grossen Teil auf Grund literarischer Angaben, ein- zelne Teile sind aber kritisch und selbstándig, So leitet P a x Cir- sium pauciflorum K i t. von C. erisithales und C. heteropliyllum als durch Kreuzung erstanden ab und befasst sich sehr eingehend mit Centaurea und Hierachini. Von letzterer Gattung sind die Arten und Varietaten H. harnarense. H. pseudonigritum, H. pseudonigritum var. a. Eehmanni, var. p. alpimtm, H. Lingelsheimii, H. Zanogae, H. Klopotivae und in den Nachtrágen H. Ellae als neue beschrieben. Di.3 nördliche Verbreitungsgren;^e von Quercics pubescens kann nach den Angaben Fax' kaum als festgestellt betrachtet werden. Sie reicht sicher bis zu der Gebirgsgruppe um Selmeczbánya hinauf, wahr- scheinlich auch noch weiter. Die auf der Karte I von Pax mit f. bezeichnete blaue Linie steht in ihrer westlichen Richtung mit der Verbreituug von Qu. pubescens keineswegs in Zusammenhang. Als Ergebnis der vorangehenden Kapitel teilt Verfasser die einzelnen Typen der Karpathenflora im zusammenfassenden Kapitel (105) in folgende Gruppén ein : 1. Alte Belikte, die bereits in der praglaziahn Epoche vegetierten. 2. Direkte Deszendenten altér Typen. 3. Neuere Besiedler unter dem Einfluss der Eiszeit. 4. Neue An- kömmlinge ívdhrend trockener Zeiten mit Steppencharakter. 5. Neu entstandene Sippen cius postglazialer Zeit. 6. Bereicherung der Flóra unter dem Einflusse menschlicher Kulíur. 7. Neue durch Bastardbil- dung entstandene Arten. Der 2. Abschnitt des zweiten Teiles des Werkes befasst sich mit den Kulturpflanzen. Hier legt der Verfasser die Einfúhrung der Kartoffel beiláutíg auf die Mitte der 1700-er Jahre, zu welcher Zeit sie durch die aus Deutschland zurückkehrenden Studenten herein- gebracht wordeu ware. Dies deckt sich nicht ganz mit unseren Anga- ben, Pax irrt sich fást um ein Jahrhundert, denn zur genannten Zeit fángt man schon an die Kartoífel im grossen zu bauen und die Pflanze wurde schon um 100 Jahre früher bekannt, damals experimentierte man auch bereits mit ihr. Allerdings wurden einige aus Deutschland heimkehrende Studenten im Jahre 1654 vem Palatin Wesselényi in Ofen scharf zu Rede gestellt wegen den bei ihnen vorgefundenen Kartoífeln, nichtsdeitoweniger stehen mit der Verbrei- tung der Kartoffel in Ungarn andere historische Tatsachen in Zusam- menhang, (26) J. TÜZSON In diesem Kapitel bringt der Verfasser bezüglich der Kultur- pflanzen statistische Angaben und deckt an zahlreichen Stellen, so z. B. im Teil über die Futterpflanzen oder in den Zeilen über die Wálder tatsáchliche Wirtschaftsfehler des Landes auf. Im 3. Kapitel dieses zweiten Abschnittes ist von den Krypto- gamen die Rede ; die Diatomeen, Characeen, Pilze und Flechten sind nur berührt, Die Moose sind schon eingehender behandelt, haupt- sáchlich auf Grund der Literatur, wobei der Verfasser mehrfach Besprechungen von allgemeinem Standpunkte einfügt. Über ScMstostega osmundacea bemerkt Verf. bloss soviel, dass sie bisher in der Hohen Tátra nicht beobachtet wurde. Nebst dieser uegatíven Behauptung wáre es vielleicbt wert gewesen zu erwáhnen, dass diese Moosart in den Súdostkarpathen und im Siebenbürger Becken vorkommt (Hazslinszky, Magy. Birod. Mob-Florája, 162). Dieses Moos ist übrigens auch aus den Nordkarpathen von Szoraolnok bekaunt, von wo icb durch Yermittlung des Herrn E. Schöber (Szatmár) vor zv?ei Jahren lebende Exemplare erhielt. Sehr lückenhaft ist die Besprechung der Pilze ; der Verfasser beachtet die vorhandene Literatur nicbt gehörig : weder die Angaben Hazslinszkys noch die von Hollós sind gebörig benützt und von den neuerdings erscbienenen Arbeiten ist zwar die Enumeration Bubáks in der Literaturzusammenstellung zitiert, aber in den Be- sprechungen nicbt benützt worden, sondern nach einigeu ethno- graphischen Abschw^eifungen zíiblt der Verfasser von dem Gebiet der Karpathen 45 Piizarten und eine nicht bestimmte Goprinus-k.Ti auf. Dieser Teil gereiht dem ganzen Werke nicht sehr zum Vorteil. Der dritte Teil des Werkes enthált die Gharakteristik der ein- zelnen Florenhezirhe in den Karpathen soivie derén entw icMungs- geschichtliche und pflanzengeographische Würdigung. Die ganze Be- handlung dieses Teiles durchdringt der Grundgedanke, dass die Flóra der Westkarpathen jünger ist und dass sie nach dem Diluvium haupt- sáchlich aus Westen und Norden ihre Elemente erhielt ; die Flóra der Ost- und Südkarpathen aber álter ist, ihre Bestandteile haupt- sáchlich aus dem balkanischen und östlichen Florengebiet herrühren und dass sie ein viel stárker entwickelter Endemismus charakterisiert. Die zwei Teile sind von einander getrenut durch das Latorcza- Tal, d. i. durch die Waldkarpathen zwischen der Kassa-Eperjeser Grenzlinie und der Linie vom Jablonicza-Pass hinunter bis zum Tisza-Tal. Die Unterschiede und die erwáhute Begrenzung des östlichen und westlichen Teiles, die sozusagen mit allén floristischen, ent- wicklungsgeschichtlichen und geologiscben Daten im schönsten Zu- sammeuhang stehen, werden vom Verfasser mit sehr geistreichen Erklárungen besprochen und es wird die Beleuchtung der Frage besonders mit ihrer entwicklungsgeschichtlichen Richtung auf die heutige Höhe der Wissenschaft gehoben. Die tatsáchlichen Beweise und die Kenntnis der Idee ist aber so alt wie die ungarische Botanik selbst und die Grundzöce sámtlicher Ausführungen mit einemgrossen KR1TI8CHE WÜRDIGUNG DE8 WERKE8 VON F. PAX (27) Teil der wesentlichen Folgerungen finden wir z. B. in Simon kai s Enumeratio Florae Transsilvanicae p. 1 — 30 sehr gründlich und detailliert, ebenso sind in Simonkais „Növényföldrajzi vonatko- zások" p. 621 — 624 dieselben Ideen verlautbart, ja selbst auch in den pflanzengeographischen Ausführungen von Kanitz in Hun- falvys Werk (p. 641 — 645). Ein Uuterschied besteht grossenteils in der Art und Weise der Erörterungen und im Hervorlieben der paláontologischen und geologischen Angaben, was aber, in den Details, wie ich schon darauf hinwies, seine vielen Schwáchen hat. Hand in Hand mit der eingehenden Besprechung der einzelnen Florengebiete fasst der Verfasser von den Westkarpathen die Pieninen als durch altere Relikte ausgezeichnete G-ebiete zusammen mit der Berggruppe zwischen der Vág, Turócz und Garam. Die letztere Gruppé benennt er mit einem eigenen Namen „Sűdiiche Zentralkarpathen", worin ihm Referent (Tuzson) nicht folgen müchte. Dieses Gebiet wird durch die Niedere Tátra und den nördlichen Teil der Grossen Tátra, alsó durch geographisch benannte Gebirge eingenommen und so ist die Einführung eines neuen Namens überflüssig, was Pax überhaupt gerne, aber nicht mit einer glück- lichen Wahl der Namen tut. In dieser Hinsicht wáre es empfeh- lenswerter gewesen z. B. an dem Andreeschen Atlas festzuhalten, und in diesem Falle z, B. wáre es rationeller gewesen das erwáhnte Gebiet den „Bezirk der Alacsony-Tátra" zu nennen. Es ist auch ein eigentümlicher Gedanke diese zwei sich nicht berührenden Gebiete auf Grund ihrer als alté Relikte angesprochenen Pflanzen {Chrysanthemum ZaioadsJcyi, Dianthus nitidus, Knautia turo- censis) pfianzengeographisch zusammenzufassen. Darauf folgt die Beschreibung der Westkarpathen ohne alté Relikte. Hieher sind gezáhlt die Beskiden und der von Pax eben- falls nicht richtig als „Nördliche Zentralkarpathen" benannte Be- zirk, welcher richtiger als Bezirk der Hohen Tátra genannt wer- den soll. Unler den an die AVestkarpathen grenzenden Gebieten spricht Verfasser von den Kleinen Karpathen, von der Veterna Hola, dann \on den Ausláufern der Nyitraer Gegend, vom Gebiet des „ungarischen Erzgebirges" (?) und des Vjepor, vom Göllnitz-Branyiszko-Gebirge, dessen richtiger Name Gömör-Szepeser Gebirge lautet und endlich von den Eperjes-Tokajer Bergen. Im zweiten Abschnitte des speziellen Teiles kommen die Ost- karpathen an die Reihe, so wie 1. die Waldkarpathen, die vom Ver- fasser als „Ungarisch-siebenbürgisches Grenzgebirge" bezeichnete Haupt- gruppe, wohin die Rodnaer Alpen, die Beszterczeer Alpen und das nordsiebenbűrgische Mittelgebirge gerechnet sind, worunter die Avas-, Gutin-, Meszes-, Réz- und Bükkgebirge zu verstehen sind und die am bestén als Bezirk der Meszes-Gutiner Gebirge genannt werden kann. "Wie aus den Details ersichtlich, ist die Benennung dieser Hauptgruppe nicht richtig gewáhlt, übrigens ist diese Zusammen- (28) J. TUZ80N fassung überhaupt vom pflanzengeographischen Standpunkt eigentümlich und floristisch nicbt genügend begründet. Eine Wichtigkeit und ein pflanzengeographischer Wert korarat bloss den einzelnen Bezirken selbst zu. Die dritte Hauptgruppe hat Pax aus den Florenbezirken der „Ostsiebenbürgischen Randgebirge" aufgestellt, u. zw. aus den Gebieteu der Hargitta- und Persányer Berge, aus den Moldauer Kalkstein- bergen, aus den Ostsiebenbürgischen Flieschkarpatheü, die richtiger als Florenbezirk der Csik-Bereczker Berge genannt werden sollte, Diese Hauptgruppe könnte auch richtiger den Naraen „Südostkar- pathen" tragen. In die vierte Hauptgruppe ist nur der Bezirk des Burzenlánder Gebirges, in die fünfte Hauptgruppe aber der Bezirk der transsylvani- schen Alpen eingereiht, die von Brassó fást bis zur Donau reichen. In die sechste Hauptgruppe gehört nur der Florenbezirk des Domogled, in die siebente aber das Westsiebenbürgische Randgebirge, das richtiger als die Gegend des Bihar- und Erzgebirges bezeichnet werden soll, zu welchem die Gegend der Pojana Ruszka, das Bihar- gebirge und das Erzgebirge gehört. In die achte Hauptgruppe reiht Verfasser bloss das „Sieben- bürgische Hochland" ein, das man gewöhnlich als Siebenbürgisches Becken bezeichnet. Was die Details der floristischen Charakteristik der einzelnen Gebiete anbelangt, so muss ich auf das Werk selbst hinweisen, Ai.- gaben sind hinreichend aufgezáhlt ; unter den floristischen Beschrei- bungen und Aufzáhlungen auf Grund der eigenen Aufzeichnungen Pax' und der betreffenden literarischen Angaben, finden wir zahl- reiche sehr anziehende, interessante und wohlbegründete Beschrei- bungeu und Angaben. Die leitenden Gedanken sind űberall dieselben wie in den vorhergehenden Abschnitten, námlich geologische und entwicklungsgeschichtliche, denen aber Verfasser alles bis in die geringsten Einzelheiten unterordnet. Die von den Diluvialgletschern eingenomraenen Gebiete würdigt er a priori von andern Standpunkten als diejenigen, auf denen keine Gletscherspuren sind (d. h. bisher noch keine nachgewiesen wurden) ; und unter Reliktenarten, die zugleich auch endemische Arlen sind, versteht er iramer pradiluviale Relikte. Eine solche Applikation der Entwicklungsgeschichte fúhrt ohne Zweifel zu gewaltsaraen und illusorischen Begriffen. Zuweilen kann sie als ausgezeichneter Stützpunkt dienen, sie ist aber meistens nur eine Annahme ; die positiven Beweise fehlen. So ist es jedenfalls ein gewagter Einfall, von Knautia turocensis, Dianthus nüidus, Daphne arbuscula^ Syringa JosiJcaea, Bruckenthalia spiculifolia, Telekia speciosa u. a. Arten apodiktisch zu behaupten, sie seien práglaziale Relikte. Was ich dera Paxschen Werke entnehmen konnte, ist nur soviel, dass die erwáhnten Arten die ausschliesslichen Pflanzen solcher Gebiete sind, die gánzlich oder zum Teil von den Gletschern verschont blieben. Dies ist jedooh kein Beweis. In einem wissenschaftlichen Werke, KRITItíCHR WÜRDinUNQ PEB WRRKES VON F. PAX (29) vou dem wir positive Angaben erwarten, sollten solche probleraatische Sátze nicht als leitende Ideen dienen Es kann nicht eine jede pflanzengeographische Erscheinung auf diese Weise erklárt werden, denn sonst müsste ja z. B. das endemische Vorkommen der Saxi- fraga carpathica in der Náhe der ewigen Schneefelder der Karpathen, wo im Diluvium doch sicherlich Gletscher vorhanden waren, als eine pflanzengeographische Unmöglichkeit bezeichnet werden. Abgesehen von diesen Fragen zweifelhafter Auslegungen geschieht die pflanzengeographische Einteilung Pax' im Grundé genommen durch sehr natűrliche Grenzlinien, was im Vergleiche mit unserer bisherigen pflanzengeographischen Literatur einen solchen Fortschritt bedeutet, den der Verfasser nur auf Grund eines tieferen Einblickes in die betreffenden floristischen Verháltnisse erreichen konnte. Die Ab- grenzung der einzelnen Gebiete bilden die sorgfáltig gezogenen Grenzen der Karpathenflora und Pax bemerkt sehr treffend, dass wenn auch nach neuern Forschungen Ánderungen vorkommen werden, so wird die Einteilung im wesentlichen doch dieselbe bleiben. Hier könnte ausser der etwas erzwungenen Beziehung zwischen den Pienninen und der Niedern Tátra, sowie der Zusammenfassung der ganzen Masse des „Ungarisch-Siebenbürgischen Grenzgebirges" höchstens noch das her- vorgehoben werden, dass die Trennung des Gebietes der Moldauer Kalksteinberge in drei kleine Teile den Eindruck macht, dass letztere aus einem grössern Fiorengebiet auf ökologischer nicht aber auf pflanzengeographischer Basis abgesondert wurden. Zwei dieser Teile fallen ausserhalb der Grenze Ungarns, der Nagyhagymás jedoch gehört in das Csiker Gebirge und wáre in dieses als Kalksteingebiet einzufügen. Die Gyergyőer Hochebene, der obere Teil des Olt- Tales und das Becken des Feketeügy können ebenfalls nur ökolo- gische Unterschiede aufweisen und waren sie demnach unter das oben erwáhnte Nachbargebiet und die Hargitta-Persányer Berge zu verteilen. Das P a xsche Werk ist im Ganzen genommen eines der wich- tigsten, zur Bearbeitung der ungarischen Flóra nötigen, vorberei- tenden Werke ; es dient durch die Klárung zahlreicher floristischer und pflanzengeographischer Fragen in vielen Hinsichten als Weg- weiser zur weitern Forschung ; und wenn es auch zu unseren schwersten Fragen, zur systeraatischen Klárung der Arten nur hie und da beitrágt, gereicht es doch dadurcli zu grossem Nutzen, dass es in den Details an zahlreichen Stellen die zu lösenden Fragen aufwirft und überhaupt in mehreren Richtungen zu weiteren For- schungen den Weg weist. Indem es z. B auf die noch uner- forschten fossilen Pflanzenreste versprechenden Fundorte bei Borszék und Igló-Lőcse aufmerksara macht, die Bearbeitung des Planktons der Seen der Hohen Tátra, die Revision der Cerastien, die Erfor- schung der Bősen und Bubus-Formen der Karpathen urgiert ; die Frage des Vorkommens von Erigeron polymorphus in den Karpathen, von Dianthus nitidus und Cyclamen europaeum in den Pieninen aufwirft, auf die Fragen der Tozzia carpathica hinweist, etc, er- weist es der ungarischen Botanik und der Wissenschaft einen Dienst. Botanikai Közlemények. 1909. VTII. kötet, 2. füzet. 9 (30) SITZUNG8BERICHTE Dass die Zusammenfassung der Flóra der Karpathen und der vorerwáhnten aufgeworfenen Fragea in einem gross angelegten Werke zuallererst vom Auslande geschehen musste, birgt einen gewissen Vorwurf in sich, und ruft in uns unwillkürlich das belastende Gefühl der Rűckstandigkeit hervor und ermahiit uns, jede Gelegenheit zu ergreifen und zu benützen, die wissenschaftliche Bearbeitung der ungarischen Flóra zu beschleunigen. Dass alldies nicht dem Mangel an Arbeitskráften zuzuschreiben ist, darüber kann uns am bestén das Paxsche Werk berubigen, indem sozusagen aus einer jeden seiner Zeilen zu entnehmen ist, dass diejenigen Beitráge des Werkes, die exakter Beobacbtung ent- springen, zum überwiegenden Teil ungarischen Arbeitskráften zu ver- danken sind. (Bernátsky.) (Aus der Sitzung am 13. Jan. 1909.) SITZUNGSBERICHTE. Sitzung der botauisclien Sektion am 9. Dezember 1908 (CXLII). 1. Vorsitzender Július Klein eröffnet die Sitzung, in der auch die Verwandten des weil. Thomas Nendtvich erschienen sind und begrüsst die zahlreich erschienenen Mitglieder und Gaste der Sektion. 2. J. Rónas (Pécs) „Erinnerung an Thomas Nendtvich" wird von J. T u z s 0 n vorgelesen. 3. B. Augusztin bespricht und führt vor neuere Utensilien, indem er besonders mehrere Priiparate unter dem R ei eh e r tschen Ultramikm- skop sowie das S c h m i d t- und Frank Isohe Spektroskop vorzeigt. 4. G. M o e s z halt einen Vortrag über die ungarischen Cordyceps-Arten. 5. Die Arbeit R. Rapaics': „ Über die Gattung Aquilegia" wird vorgelegt von G. M o e s z. Eüdlich werden noch mehrere Angelegenheiten der Sektion erledigt. Sitzung der botanischen Sektion am 13. Janner 1909 (CXLIII). 1. Vorsitzender Július Klein begrüsst die Anwesenden gelegent- lich der Jahreswende und hiilt eine Ansprache, indem er auf die bisherige Tatigkeit der Sektion seit den letzten sieben Jahren, namlich seitdem die Sektion ihr eigenes Organ „Növénytani Közlemények" herausgibt, einen Rückblick wirft. 2. K. Schilberszky ergreift hierauf das Wort und spricht dem Vorsitzenden im Namen der Sektion seinen Dank aus, indem er die Ver- dienste des Vorsitzenden um die zielbewusste Leitung der Sektion hervorhebt. 3. L. T h a i s z halt einen Vortrag unter dem Titel „Syringa Josikaea ah pflanzengeographischer Wegiveiser" . 4. J. T u z s 0 n bespricht das Werk F. P a x' : ,Grundzüge der Pílan- zenverbreitung in den Karpathen. Bánd II." Dieses Heft ist am 20. April 1909 erschienen. BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK JOURNAL DE LA SECTION BOTA- 1 ZEITSCHRIFT DER BOTANISCHEN NIQUE DE LA SOCIÉTÉ ROYALE 1 SEKTION DER KÖNIGL. UNGAR. D'HISTOIRE NATüRELLE DE NATURWISSENSCHAFTLICHEN HONGRIE I GESELLSCHAFT BULLETIN POUR L'ÉTRANGER. MITTEILUNGEN FÜR DAS AUSLAND. BÁND VIIL 1909. VL 30. HEFT 3. Gy. Prodán: Beítráge zur Flora des Bükk-Gebírges. füngarischer Originaltext p. 103 — 117.) Zwischen den Fhissíalern der Sajó, Bán und Eger erstreckt sich das östlichste Glied des am linken Donauufer gelegenen Teiles des ungarischen Mittelgebirges, das Bükkgebirge. Dieses Gebirge ist zum überwiegenden Teil eine waldige Hochebene mit vielen rundén Einsenkungen und Höhlen. Die höchsten Spitzen, die sich verhaltnismassig wenig über ihre Umgebung erheben, sind die folgenden : Bálványos (957 m), Ispánhegy (955 m), Tarkő (982 m), Örvesvölgyfö (918 m), Háromkö (889 m), 8imakő (848 m). Von diesen Spitzen zeichnen sich Tarkő und Háromkő durch die reichste Flora aus, die andern sind vorwiegend mit Wald überzogen. Vom Plateau des Bükk erstrecken sich nach allén Rich- tungen grössere und kleinere Zweige. Die Berge der gegen Síiden, bei Eger sich hinziehenden Zweige sind : der Várhegy, Nagy- und Kiseged, Tiba, Cigléd Álmagyar, Ráczhegy, Nagy- und KisKocs und die Ostoroser Berge. Geologisch hált man den Bükk für einen inselförmig auftretenden nordöstlichen Ausláufer der Alpen und bloss die an seinem Fusse auftretenden Rhiolith- berge verleihen ihm ungarisches Gepráge. Die vorherrschenden Gesteine sind der Jurakaik und der Nummulithkalk. Aus ersterem bestében die höchsten Spitzen des Bükk (Bálványos, Tarkő, etc), aus letzterem besteht die Hauptniasse des Kis- und Nagyeged. Ausserdem sind zu nennen oligozener und neogener Lehm, Sand- stein, Tonschiefer, Diabas (bei Szarvaskő) und Rhiolith (im Eger-Tal etc). Die Flora des Bükk nimmt — wenn wir Simonkais Einteilung folgen — eine Mittelstelle ein zwischen den Floren- bezirken der Tátra, der niittleren Donau, des Alföld und Pan- noniens. Im náhern gehört sie demjenigen pflanzengeographischen Streifen an, der von Borbás Osmátra — Urmátra — genannt wurde, zu der die unterbrochene Reihe des Bakony, Vértes, Pilis, Nagyszál, Cserhát, Mátra und Tokajhegyalja gezáhlt wird. (32) K. RAPAICS Die charakteristischeren Elemente dieses Gürtels sind auch im Bükk zu finden {Medicago prostrata, Cerastium matrense, Vicia sparsifiora, Sesleria budensis X Heufleriana ?). Die Flofa des Bükk erweckt auch unser Interessé, weil sie eine endemische Form, Hesperis Vrahelyiana, ferner einige subalpine Pflanzeii wie Botrychium matricariae, Nárdus stricta, Firola minor, Saxifraga aizoon, Streptopus ampilexifolius, Vac- cinium vitis idaea und die Campamda divergens der südlichen Florenprovinzen aufweist. Der Verfasser hat in der Gegend zwischen Kistálya, No vaj, Noszvaj, Felsőtárkány, Háromkő, Bálványos, Szilvás, Bakta und Szalok botanisiert Es folgt die Aufzáhlang der Pflanzen der Felsen (ung. Text p. 104 — 105 u. zw. zunachst derjenigen der Kalkfelsen, dann des Kalkes und Diabas, der Diabasfelsen, des Sandsteines und schliesslich des Rhiolith und Sandsteines), dann des Waldes (p. 105 — 106), sowie der Wiesen und Hutweiden (p. 106 — 108). Endlich folgt (p. 108 — 117) die Enumeration der vom Verf. gesammelten und durch A. v. D e g e n revidierten Arten. {B.) (Aus der Sitzung der bot. Sektion am 10. Marz 1909.) R. R a p a í c s : Die Gattung Aquílegía* De genere Aquilegía. (Ungarischer Originaltext p. 117 — 136.) 1. Einleitung. Da dem Verf. nicht genügendes Herbar- material zu Gebote stand, so konnte er nicht allé, besonders nicht die neuerdings beschriebenen Arten studieren, deswegen können im speziellen Teil hauptsáchlich nur die europáischen Arten berücksichtigt werden ; im allgemeinen Teil finden aber auch die übrigen Arten Erwahnung. Von den Herbarien, die Verf, durchzusehen Gelegenheit hatte, werden besonders erwahnt die Herbarien des k. u. k. Hofmuseums in Wien, des Ung. Nat. Museums, des Botanischen Gartens der Universitat Budapest, des Erdélyer Museums und das Prof. Aladár Richters. Lite- ratur siehe im ung. Text p. 118. 2. Morphologie der Aquilegien. Die Wurzel ist prennierend, stark ; von aussen ist sie von einem Korkgewebe bedeclít. Die Struktur der Wurzelstrange ist ausserordentlich locker, die Endo- dermis sehr schwach. Zur Unterscheidung der Arten bieten die anatomischen Verháltnisse der Wurzel keinen genauen Anhalts- punkt. Zur Zusammenfassung in verwandtschaftliche Gruppén ist die Anatomie der Wurzel auch nicht geeignet, wie das auch schon Marié bemerkte. Zufolge eines áussern, so wie eines im DIE GATTUNG AQUILEGIA (33) Marké entstaudenen Korkgewebes sieht die alté Wurzel einem netzartig diirchlöcherten Zylinder áhnlich. Die Wurzel geht imbemerkt ins Rhizom über ; dasseselbe besitzt keine Schuppenblátter, derén Funktion iibernehmen die Grundblátter. Das Sympodium des imterirdischen Sprosses über- wintert jedes Jahr mit mehreren Trieben, die sich im zweiten Jaiire ihrer Entwicklung aus dem Boden emporhebeii und Blátter sowie einjalirige, oberirdische Blütensprosse entwickeln. Die Blatter wurden von Z i m m e t e r sehr genau beschrie- ben. Die Gestalt des unterirdischen Sprosses und den Habitus der Pflanze bestimmen die ökologischen Verhaltnisse. Bei den meisten Arten erscheinen schwache und starkere Formen, die man in manchen Fállen aucli als Varietaten unterscheiden kann. Die meisten Arten zerfallen in zwergartige und starkere Formen. Dies hat seinen Grund darin, dass die Aquilegien in sehr verschiedenen Pflanzenvereinen vorkommen, so dass wenig- stens die Tendenz zur erwahnten parallelen Umbildung jeder Art eigen ist. In manchen Fállen kann. ja muss man deshalb Formen und selbst Varietaten im Rahmen der Art unterscheiden. Als Beispiele dienen folgende : Zwerghafte Form Starkere Form A. brevistyla A. glaaca A. sibirica A. vulgáris ssp. coerulescens var. nigricans .... var. patula var. nivalis var. japonica f. Sternbergii var. altior. var. himalayica. var. média. f. comuta. Die Ursache dieser Erscheinung ist darin zu suchen, dass die schwachen Formen den alpinen und xeroforbialen Vereinen angehören ; die starkeren aber sind Bewohner der niedrigeren Regionén, schattigen Orte und Glieder der mesoforbialen Ver- eine. Z. B. Aquilegia vulgáris forma Sternbergii lebt an steilen Felsen der alpinen und Bergregion, Aquilegia vulgáris forma comuta ist in schattigen Orten der Wálder verbreitet. Bezüglich des Blütenbaues schliesst sich Verfasser der Ansicht an, die den aussersten Kreis als Kelch, den Kreis der Honigblatter als Krone auffasst. Die relatíve Lange der Honig- blattspreite und des Spornes, die relatíve Lange der Kelch- blatter und der Honigblattspreite, sowie der gerade oder gebogene Sporn sind Merkmale, die in Beschreibungen und (34) R. RAPAIC8 Systematik verwertet werdeii und dein Verfasser nach zwischen gewissen Grenzen entschieden charakteristisch siud. Geraden oder mehr-weniger gebogenen oder an der Spitze gebrochenen Sporn besitzen die Arten Aquilegia jjarviflora, A. glauca, A. KitaiheUi, A. Einseleana, A. Ottonis, A. beata, A. alpina, A. Moorcroftiana^ A. fragrans, A. lactiflora, A. viridi- flora, A. leptoceras, A. canadensís und A. coerulea. Einzelne Exemplare der angeführten Arten, besonders der A. Ottonis und A. alpina, bilden schon den Übergang zu den krummspornigen Arten. An ihrer Spitze gedrelite und meistens stárkere Sporne besitzen die Arten A. hrevistyla, A. puhifiora^ A. aurea. A. glan- dulosa, A. oxysepala, A. sibirica, A. Karelini, A. vulgáris und A. olympica. Die Ausbiklung des Spornes is sehr mannigfaltig. Die Blüten der meisten Arten weisen in der Lángé des Spornes und der Kronenlamina einen geringen Unterschied auf; manch- mal ist der Sporn auffallend lánger als die Kronblatter, so bei A. lactiflora^ A viridiflora, A. canadensis und A. coeridea. Die relative Grösse der Blüten ist bei mehreren Arten aucli ziemlich konstant. Abweichungen werden in der Mehrzahl der Fálle durch ökologisclie Veriiáltnisse verursacht. Die Blüten sind oft deforniiert, so z. B. bei A. vulgáris. Die Blüten der Aquilegia- Arten sind proterandrisch. Din Bestáubimg wird in der Regei von Humnieln besorgt, die durch den Honiginhalt des Spornes angelockt werden. Verfasser beob- achtete die Hummeln im botanischen Garten der landwirtschaft- lichen Akademie zu Kassa, als sie den Honiginhalt der A. vulgáris subsp. coerulescens leérten ; dabei bemerkte er, dass A. coerulea var. atropurpurea auch von Bienen besucht wird, wie das auch M e c h a 11 annahm. Ausserdem wird die PoUenübertragung auch noch durch kleine haarige Insekten befördert, ja sogar auch durch Wind, der die Pflanzen in Bewegung setzt, wodurch diese in Berührung kommen, und so vollzieht sich die Bestáubung. Die Balgfrucht ist in der Grösse veranderlich. Die Zahl der Fruchtblatter 3 — '>^. Die Samen sind mehr oder weniger dreikantig, reif gianzendschwarz. S i m o n k ai bemerkte, dass die Samen von A. vulgáris rotbraun sind, das bezieht sich aber nach dem Verfasser auf unreife Samen ; denn die Samen der A. vidgaris, wie die aller Aquilegien, sind schwarz. Bezüglich der matt- oder glánzendschwarzen Farbe ist zwischen den ein- zelnen Arten kein Unterschied. 3. Einteilung der Aquilegien. Die Aquilegien wurden zuerst von Baker systematisch geordnet, denn M o r r e n s System kann als solches nicht betrachtet werden. Baker unterschied nach der Grösse der Blüten drei Sektionen : Micrajithae, Mesan- thae und 2íacranthae. B a k e r s System ist künstlich und unaus- führbar, B o r b á s versuchte es zu vervollkommnen. B o r b á s unterscheidet : DIE GATTUNG AQUILEGIA (3Ö) I. Subscaposae. 1. Orthocentrae, 2. Canipylocentrae. II. Elatiores. A) Brevicornes, B) Viilgares. 1. Campylocentrae, 2. Ambiguae. C) Longicornes. B 0 r b á s' System ist aiich imdiirchführbar, es bedarf einer Revision, wie das der Verfasser ausfiihrlich nachweist. ím B o r- básschen System sind schoii die drei Gruppén zu finden, die iu der Entwickluiig der Aqiűlegieii den drei Tendenzen ent- sprechen. Die drei Verwandtschaftskreise bemerkte selbst Bor- ba s, wie das aus seinerArbeit iiber die Aquilegieu ersichtlich ist. Der Verfasser unterscbeidet drei Verwandtschaftskreise : 1. Verwandtschaftskreis der A. parviflora. [Subscaposae — Orthocentrae bei B o r b á s ) 2. A. vulgáris. {Elatiores — Campíjlocentrae bei B o r b á s.) 3. A. leptoceras. {Elatiores — Longicornes bei B o r b á s.) Der Verfasser fasst die drei Verwandtschaftskreise nicht als selbslandige auf, sie können als Sektionen nicht getreunt werden, denn die Arten der drei Verwandtschaftskreise stehen miteinander in enger Verbiudung. 1. Den Verwandtschaftskreis der Art .4. ptarviftora charak- terisiert der kurze, nicht gedrehte Sporn. Nachdem der Sporn nur ein sekundares Gebilde ist, so ist es sicher, dass dieser Gruppé die áltesten Typen zugehören. so A. He^iryi, A. ecalca- rata, A. parviflora, A. glaiica, A. puhiiiora, A. brevistyla. Die zwei letztern schliessen sich schon auch dem Verwandtschafts- kreise der Art A. vulgáris an. Die europáischen Verwandten der A. parviflora charakterisiert der niedere Wuchs. Von den europáischen Arten werden hier A. Kitaibelíi, A. Einseleana und A. beata untergebracht. A. Ottonis náhert sich schon den Verwandtschaftskreisen der Arten A. vulgáris und .á. leptoceras. 2. Beim Verwandtschaftskreis der Art A. leptoceras ver- langert sich der Sporn schon so weit, dass das extremste Glied dieser Gruppé, A. coerulea, einen auffallend langen Sporn besitzt. Die gélbe Farbe übergeht in die fleischrote ; die Spreife der Kronblattér ist verkttmmert. A. lactiflora und A. viridiflora nahert sich dem A. parviflora-Kreise ; A. leptoceras und A. cana- densis dem von A. vidgaris. 3- Der Art A. vulgáris ist A. Karelini. A. oxysepala und A. olympica náchst verwandt. Hierher gehören noch A. fragrans und A. Moorcroftiana. A. aurea steht alléin. A. glandulosa und A. alpina entfernen sich vom Zentrum in der einen, A. sibirica in der anderen Richtung. (36) R RAPAIC8 4. Pfianzengeographische Beziehungen. Die Gattung Aqui- legia ist ein cliarakteristisches Mitglied des holarktischen Floren- reiches, welches in seiner Verbreitung- die Grenzen dieses Florenreiches nirgends überschreitet. Nicht nur die Verbreitung der Gattung, sondern auch der Verwandtschaftskreise, ja sogar auch der einzelnen Arten entspricht so sehr deu bekannten Ver- haltnissen der Verbreitung und dem Zusanimt-nhange der nörd- lich extratropischen Arten, dass Verfasser über die pflanzen- geographischen Beziehungen der Aquilegia-Ai'ten nur einzelne Details hervorliebt. Obzwar Verfasser nicht in der Lage war, sámtliche Arten der Gattung studieren zu können und ausserdem noch gewiss neue Arten aus Mittel- und Westasien entdeckt werden dürfteu, so ist es doch auf Grund unserer gegenwartigen Kenntnisse mit grösster Wahrscheinlichkeit anzunehmen, dass am Ende der Tertiárzeit um den Pol nur einige Arten verbreitet waren. Nachdem der- zeit als Reliktart nur A. Henryi betrachtet wird, so kann man die allgemeine Verbreitung der tertiaren Aquilegien nur mittel- bar entwerfen. Wenn wir diejenigen Formen berücksichtigen, die jetzt die drei erwahnten Verwandtschaftskreise verbinden und diese mit A. Heyiryi vergleichen, so können wir daraus schliessen, dass die am Ende der Tertiárzeit lebenden Aquilegia- Arten kleinblütig waren ; Sporne besassen sie überhaupt nicht, wenn ja, so der Art A. parviflora áhnliche. Jedenfalls ist soviel sicher, dass die drei Sporntypen, die die jetzt lebenden drei Verwandtschaftkreise der Aquilegia-Arten charakterisieren, nur in den Spornvariationen der damals lebenden Arten verbreitet waren, für Arten waren sie noch nicht bezeichnend. Die Ursache dessen, warum in der Familie der Ranun- culaceen das Nektarium innerhalb einzelner Arten gewisser Gattungen in die Spornverlangerung vertieft wurde ; ja sogar, dass der Sporn sich so weit verlangerte, dass die Insekten zum Honig nur als Rauber gelangen, ist bis zum heutigen Tagé noch nicht erklárt. Abgesehen von einer Beobachtung ( — nach Dalia Tőrre werden vom Weibchen der Bombus Gerstaeckeri jené Aquilegien besucht, in derén Blüten der Honig in den langen, gedrehten Spornen verborgen ist, von Mannchen und Arbeitern werden diejenige Arten besucht, in derén Blüten die Sporne unent- wickelt sind, wo der Honig leichter zugánglich ist — ) sind die Entwicklungsunterschiede der Sporne nicht erklárbar. Was für eine Rolle der Sporn in der Entstehung der Arten und besonders in ihrer Verbreitung spielte, darüber kann schon aus dem erwahnten Grund kein Aufschluss gégében werden. Die Untergattung Paraconitum, mit langen, gedrehten Spornen, ist in Amerika nicht verbreitet, dagegen sind hier die lang- spornigen Aquilegien im Übergewicht. Die Entstehung und aus dieser das Auftauchen der drei Verwandtschaftskreise, sowie die DIE GATTUNG AQUILEGIA (3T) nachste Zeit dieser Erscheinung wird von den heutigen Ver- haltnissen nicht beleuchtet. Es ist anzunehmeu, dass am Ende der Tertiárzeit die in deti eurasischen Gebieten lebenden Aqui- legien für den Verwandtschaftskreis der A vulgáris bezeichnende Blatter besassen, dagegen áhnelten die in der Gegeud des Behringmeeres verbreitete Arten dem Kreise A leploceras ; das war auch höchst wahrscheinlich so, aber warum? — diese Frage bleibt unbeantwortet. Der Verwandtschaftskreis der Art A. leptoceras beschránkt sich, wie dies auch B o r b á s bemerkte, auf Ostasien, Nord- amerika und verbreitete sich höchst warscheinlich aus einem genetischen Zentrum, von der Gegend des Behringmeeres. Mit dem Eintritte der Glazialzeit wnrden die Ahnen dieses Ver- wandtschaftskreises nach Síiden verdrángt und sind in Amerika als A. canadensis, in Asien, in der Gegend ihres tertiaren Wohn- ortes als A. leptoceras. anders als A. virifiora -{- A. lactifiora übriggeblieben. A. coerulea steht in diesem Verwandtschaftskreise isoliert, was darauf deutet, dass diese Art schon gleich im Anfange isoliert entstaiid, oder dass ihre náchsten Verwandten in der Eiszeit ausstarben. Der eine Teil der Verwandtschaft der Art A. vulgáris zog sich mit der Abkiihlung des Klimas nach Síiden gegen den Himalaya, der andere Teil nahm den Weg gegen Európa. Den Vorrückungsweg zeigeu genau bis auf den heutigen Tag die überbliebenen Schwesterarten. So wird vertretenA. oxysepala in Alatan durch A. Karelini, ira Kaukasus durch A. olympica, in Európa, aber durch A. vulgáris, derén Mannig faltigkeit die der Schwesterarten vielfach übertrifift. So wanderte aus Sibirien in die Südkarpathen A. glandulosa ein, zu der A. vulgáris nahe verwandt ist, ihre Verbindungsformen sind verschwunden. Aus den Formen des nach Osten wandernden Verwandt- schaftskreises entstand A. breuistyla, derén áhnliche Formen auch im Himalaya verbreitet sind, die übrigens miteinander in engster Verbindung stehen. In die Gliederung des Verwandtschaftskreises der Art A. parviflora hat am tiefsten die Eiszeit eingegrilíen. Schon A. aurea, die dem A. fwZ^ans-Verwandtschaftskreis angehört, lebt im Balkan ziemlich isoliert, sie ist mit A. glandulosa nur von weitem verwandt. Auffallender ist noch A. Ottonis, die in Italien und am Balkan an mehreren isolierten Stellen lebt. Die asiatischen Verwandten der A. Einseleana, A. Kitaihelii und A. heata sind auch nicht mehr zu finden, nur zwischen A. Einseleana und A. parviflora kann man eine gewisse Verwandtschaft aufweisen. Wenn wir diese europaischen Arten und ihre Verbreitung genauer ins Auge fassen, so falit es sofőrt auf, dass sámtliche nur in kleinen Formen verbreitet sind (dagegen ist A. parviflora robuster) und dass allé fíinf die südlichste Hálfte Europas bewohnen. Zimmeter, der die europaischen Aquilegien unter- (38) G. MOESZ sucht hat, führt allé diese Arten aiif A. vulgáris ziirück. Das ist aber eine grundlose Aiiffassung, die schon B o r b á s mit Recht zurückgewiesen hat. Diese Unistánde werden vom Verfasser folgenderweise erklart : Die Ahnen und die nachsten Verwandten dieser Arten gelangten schon frühzeitig nach Európa, wo ein Teil dieser Arten im strengsten Zeitpunkte der Eiszeit zugrunde ging, ein anderer Teil überlebte in Südeuropa diesen ungünstigen Zeit- punkt und nachher verbreiteten sich wieder einzelne hierher angehörige Arten, so z. B. A. Einseleana in den Alpen, A. beata in den Pyrenáen. Warum sind die robusteren Formen dieser Arten ausgestorben, welche die unteren Regionén bewohnten ; warum sind anderswo die der A. beata, A. Einseleana und A. Kitaibelii áhnlichen Arten verschwunden ? Das sind Fragen, die nian nicht beantworten kann. In Asien íindet nian der Art A. parvifíora ahnliche Arten (ausser A. parviflora) nur zwei, die aber in der Eiszeit nur an den Schutzorten der tertiaren Flóra in den süd- lichen Teilen Westasiens ausliarrten und die sich auch den europáischen Arten der A. parviflora nicht anschliessen. 5. Clavis specierum Europaearum^ sowie 6. Enumeration siehe im Originaltext p. 131 — 136. {S2urák.) G, M o e s 2 : Eíníge eíngewanderte und eíngeschleppte Pflanzen Ungarns, (Ung. Originaltext p. 136—147.) Gewiss ist dasjeniíre Kapitel der Pflanzengeographie das an- ziehendste, welches die Besiedeiuiig der Pflanzenarten an einzelnen Gebieten unserer Erde beíiandelt. Die Pflanzengeographie sucht die- jenigen Gründe zu erforscheii, welche die Pflanzen zur Ráumung ihrer altén Heimat gezwuugen habén und erörtert die Wege, auf welchen sie in ihre neue Heimat gelangten. Die Phytopalaentologie kann das ehemalige Vegetationsbild unserer Erde — in grossen Zügen — feststellen, Es ist bekannt, dass in Ungarn vor dem Quarternár eine auf ein warmes Klima deu- tende Vegetation lebte, Für alleinige Reliktpflanze dieser altén Flóra beirachtet man die in den warraen Quellén bei Nagyvárad noch jetzt gut gedeihende NympJmea thermales DC. Von dieser Ausnahme ab- gesehen, ist in der Glazialzeit sonst alles zugrunde gegangen. Die alté Vegetation ist verschwunden und ihren Platz nahm spáter eine andere in Besitz. Über den Ursprung unserer meisten Pflanzen wissen wir gar nichts. Von den Pflanzen, die in Ungarn erst in der histo- EINIGE EINGEWANDERTK PPLANZEN UNÖARNS. (39) rischen Zeit auftauchten, verbreiteten sich einige derniassen, dass sie den Eindruck machen, als ob sie seit uralten Zeiten Glieder der heiraischen Pflanzenwelt wáren. Für gánzlich heimisch gewordene Pflanzen werden betrachtet z. B. : Viola odorata, Humulus Lupulus, Acorus Culamus. Die Entdeckung Amerikás wurde zur neuen Quelle der Pflanzen- wanderung. Ausser den Kulturpflanzen gelangten einzelne amerika- iiische Pflanzen zufállig nach Európa und vermehrteii sich bier in grosser Menge, so z. B. Erigeron canadense, Galinsoga parvi flóra, derén genauen Wanderweg nachtraglich festzustellen unmöglich ist. Am bestén zeigt sich aber die unigestaltende Rolle, die der Mensch spielt, wenn er die Vegetation grosser Gebiete ausrodet, Sumpfgebiete irocken- legt u. dgl. In neurer Zeit machten sich wieder einige amerikanische Pflanzen auf, derén einzelne auch der Verfasser an mehreren Stellen fand. Bei dieser Gelegenheit fiiidet es Verfasser nicht iiur für interessant, sondern auch für notwendig, den von diesen Pflanzen bis jetzt in Ungarn zurückgeiegten Weg zu íixiereu, da das derzeic noch durch- führbar ist. Ehedem bedürften die Pflanzen lange Zeit. ura einen gröíseren Weg zurüclt) und der Verfasser im Mai IGOS in Budapest. (42) G. MOESZ Am Anfang Juni 1904 wurde sie in mehreren Ortschaften des Bakonygebirges von N. Filarszky uud J. B. Kümmerle ent- deckt, u. zw. in Pápa, Teszér, Bakonyhél, Herend. Zu dieser Zeit fand sie Verfasser in grosser Menge in Brassó neben der Eisenbahnstation, ebenda reicblich auch in 1907. Ira Mai 1906 neben der Románbogsáner Eisenbahnstation V. Seymann. Am 4. Sept. 1907 der Verfasser in Arányosmnrót, nachst der Eisenbahnstation zwischen dem Geleise. In Kecskemét L. Hollós. Aus alldem ist ersichtlich, dass Matricaria siiaveőlens eine mit der Eisenbahn wandernde Pflauze ist, und lásst sie sich wo nieder, so verraehrt sie sich dórt sebr schnell. Amarantus albus L. Jhre Heimat ist Nordamerika. J. Bernátsky fand sie als erster am 6. Október 1897 zwi- schen Grehenácz und Buplája im Koniitate Temes und ím Herbste des Jahres 1901 bei Ulma im Deliblater Sande. In Versecz an ruderalen íStellen nachst der Eisenbahn, wo er sie seit dieser Zeit mehrmals beobachtete. 1898 fand Tliaisz die Pflanze an der Csepelinsel ; er hielt sie íür Amarantus graecizans. 1904 A. Degen am Donauufer bei Budapest. Verfasser beobachtete sie an einzelnen Stationen der Brassó- Háromszéker Eisenbahn; so am 14. Juli 1905 an der Eisenbahn- station von Brassó. 1906 und im Juli 1907 an der Eisenbahnstation Szepsiszentgyörgy. Im Juli 1907 am JRéty-Eresztevénycr Bahnhofe. Es ist unzweifelhaft, dass Amarantus albus sich mit der Eisen- bahn verbreitet. Sie falit wenig ins Auge, darum ist sie aus üngarn von verháltnismássig wenig Stellen bekannt. *& Elodea canadensis Ki eh. et Mi eh. Von den aus der Fremde eingeschleppten Pílanzen erweckte keine ein so grosses Aufiehen, und über keine entstand eine so grosse Literatur wie über Elodea canadensis. Ira Jahre 1880 erschien sie in Niederösterreich, in der Donau bei Mautern uud 1885 bei Hainburg. Am 14. April 1883 fand sie A. Degen bei Pozsony, der die Pflanze M. Staub und 0. Stapf zusandte. Bei Pozsony wurde sie 1883 von Schiller gesammelt. In Ungarn fand sie Borbas zuerst am 10. Juli 1883 zwischen Nagy-Barkócz und Kis-Barkócz im Komitate Vas in der Mura. Ebenda L. Márton 1888. An der Csepelinsel G. Hermann am 5. Sept. 1885. Náchstes Jalír wurde sie ebenda von K. Schilberszky gesammelt. 1891 zwischen Óbuda und Aquincum in dichtem Rasen von K, Schilberszky, jedoch war sie im náchsten Jahre, laut N. Filarszky, verschwuuden, 1891 fand sie G. Perlaky bei Tököl an der Csepelinsel. SITZUNGSBKRICHTE (43) J. Klein sah sie 1898 in dem Budapester Stadhvaldchenteiche. Nach K. Schilberszky wurde die Pflanze von Dr. I. Prokop in seinem Garteu kultiviert, von hier gelangte sie in den nahen RáJcosbach und von hier vielleicht in die Donau. Es scheint, als ob sie derzeit in der Umgebung von Budapest nur im Kelenföld zu finden wáre. Im Jahre 1896 entdeckte sie V. Zoltán bei Győr. Das ist in Ungarn die einzige Stelle, wo man sie blühend fand. Das Blühen verursachte wahrscheinlich der niedrige Wasserstand. 1900 ge- langte sie durch die Überschwemmung auch in die Pinnyéder stehen- den Getvasser. E. Gombocz erwáhut sie aus Szerdahely. 1893 fand sie Verfasser in Aranyosmarót in einem Fischieiche des Migazzy-Parkes, spáter ist sie ausizerottet worden. In einem anderen Fischteiche lebt sie noch heute. Nach Br. J. Arabrózy kam die Pflanze nach Aranyosmarót vor 30 — 35 Jahren mit einer Aalliefe- rung ; hier wurde sie vom Grafen V, M i g a z z y kultiviert. Aus diesen ist ersichtlich, dass Elodea canadensis nach Ungarn schon in den 70er Jahren des XIX. Jahrhunderts gelangte. In der letzten Zeit ist in ihrer Verbreitung ein Rückfall eiugetreten, derén Ursache noch unbekaunt ist. (Aus der Sitzung der Sektion am 11. November 1908.) {S2:urák.) SITZUNGSBERICHTE. Sitzung der botanischen Sektion am 10. Feber 1{K)9 (CXLIV). 1. E Gombocz legt vor und bespricht die von L. Biró im April 1903 gesanimelten und vom Vortragenden bestimmten „Pflanzen aus Tunis", insgesamt 70 Arten, darunter eine neue Varietat : Muricaria prostrata var. echinocarpa Gombocz. 2. Derselbe legt selbstangefertigte Photographien vor aus dem Algierer botanischen Garten und aus dem Algierer Atlas. 3. G. M o e s z hiilt einen Vortrag unter dem Titel „Pilze aus Buda- pest und Umgebung", indem er zunachst der um die mykologische Erfor- schung Budapests verdienten Botaniker gedenkt und dann mehrere kolorierte Zeichnungen, darunter auch solche neuer Arten vorlegt. 4. Z. Szabó halt einen Vortrag unter dem Titel „Die Morphologie der Knautien". 5 R. S z a 1 ó k i bespricht unter dem Titel „Beitrage zur Flóra des Szepeser Komitats" mehrere Seltenheiten des Komitats und legt mehrere selbstgesammelte Pflanzen vor. 6. Zum Schlusse werden noch in Angelegenheit einer Darwin- Feier Beschlüsse gefasst. 13a (44) SITZUNÜSBERICHTE Sitzuug der botanischen Sektion am 10. Marz 1909 (CXLV), 1. Gy. Pro dán s Arbeit „Beitrage zur Flóra des Bükk und seiner Vorgebirge" wird vorgelegt vou J. T u z s o n. (Siehe vorliegendes Heft.) Zu dem Gegenstand sprechen Kümmerle u. m. 2. Z. Szabó hiilt einen Vortrag unter dem Titel „Die Afiatomie der Knatitien". Er untersuchte zumeist lebendes Matériái u. zw. die Arten Enautia orientális, K. arvensis, K. drymeia, K. macedonica, K. baldensis, K. longifolia, K. silvatica. 3. Schliesslicli wird noch die Angelegenheit einer Pfingstexkursion besprochen. Sítznng der botanischen Sektion am 14. April 1909 (CXLYI). 1. M. Pucskó bespricht die Anatomie, Entwickelung und Biologie des Pericarpiums der Papilionaceen. (Wird erscheinen.) 2. R. Rapaics' Arbeit „Die Mannig faltigkeit der einheimischen Aco- nitenblüten" , wird vorgelegt von G. M o e s z. Der Verfasser befasst sich in seiner Arbeit mit den Mannigfaltigkeit erzeugenden Ursachen der Aconiten und weist darauf hin, dass die Aconitum- Arten des östlichen Europas mehr Variationen aufweisen, als diejenigen des westlichen Europas. Zum Gegenstand spricht Z. Szabó. 3. Z. Szabó bespricht unter dem Titel „Enttvicklungsgeschichtliche Beobaehtungen an Enautia- Arten" die entwicklungsgeschiclitlichen Unter- suchungen, die er an den Arten Enautia arvensis, drymeia, macedonica und orientális durchgeführt hat. Die Keimung dauert 8 — 10 Tagé. Die Keim- linge sind stark positiv heliotropisch. Die Wurzel besitzt ein diarches Gefassbiindel. Artunterscheidungsmerkmale erscheinen zuerst an den ersten Laubblattern. Die Anlagen der Blütenstande sind anfangs halbkugelig, an diesen treten die Blütenanlagen in akropetaler Reihenfolge auf. 4. Die Sektion beschliesst die Veranstaltung einer zweitagigen botanischen Exkursion zu Pfingsten in das Mátra-Gebirge. Sitzung der botanischen Sektion am 12. Mai 1909 (CXLVII). 1. M. Fucskó halt einen Vortrag unter dem Titel „Die Entwicke- lung und Biologie der Papilionaceenfrüchte" . (Wird erscheinen.) 2. G. M 0 e s z bespricht die Arbeit „Die Salzgebiete Australiens und der Salt-bush" von P. Privat-Deschanel. Zugleich wirft er den Gedanken auf, australische Halophyten einzuführen und mit ihnen auf den Sodasteppen des ungarischen Tieflandes Versuche auszuführen, um so viel- leicht die teilweise sehr diirren und wüsten Stellen der ungarischen Soda- steppen in fruchtbares Weideland umwandeln zu können. Zu dem Gegenstand sprechen J. Bernátsky und J. Klein. 4. Der Schriftführer legt vor eine an die kg. ung. Naturw. Gesell- schaft ergangene Einladung des Botanischen Vereines der Provinz Branden- burg um Teilnahme an seinem fiinfzigjáhrigen Jubilaum. Die Sektion beschliesst den Vorstand der Gesellschaft aufzufordern, dem Vérein tele- graphisch ihre Beglückwünschung zuzusenden. BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK JOURNAL DE LA SECTION BOTA- NIQUE DE LA SOCIÉTE ROYALE D'HISTOIRE NATURELLE DE LA HONGRIE BULLETIN POUR L'ÉTRANGER. ZEITSCHRIFT DER BOTANISCHEN SEKTION DER KÖNIGL. UNGAR. NATURWISSENSCHAFTLICHEN GESELLSCHAFT MITTEILUNGEN FÜR DAS AUSLAND. BÁND V'IIL 1909. X. 20. HEFT 4-5. M. Fucskó: Anatomíe, Entwicklung und Biologie der Fruchtwand der Papilíonatae, (üng. Originaltext p. 155. Die einschliigige Literatur ist im iing. Original- text p. 155 mitgeteilt.) Der Verfasser traclitet, so weit es möglich ist, ein einheit- liches und übersichtliches Bild der Frucht der Papilionatae zu bie- ten, infolgedessen legt er das Hauptgewicht nicht auf die ausführ- liche Beschreibung der Gattungen und Arten, sondern vorzügiich auf die Charakterisierung und Verwandtschaft der Fruchtformen. In die Detaillierung der Artmerkmale lásst sich der Verfasser nur bei den interessanten und bei den ganzlich oder meisten- teils unbekannten Gattungen ein. Beim Charakterisieren der Fruchtformen liess sich der Ver- fasser von biolügischen Beziehungen und vom Prinzip der Dif- ferenziation leiten. Er untersuchte folgende Gattungen : Lupiniis L., Simrtium L., Genista L., Lalnirnum Gris., Cytisiis L., Ononis L., Trigo- nella L.. Medicago L., Melilotus Juss., Trifolium L., Dorycniitm Will., Lotus L., Amorjyha L., Galega h., Bobinia L., Colutea L., Caragana L., Astragalus L., Glycyrrhiza L., Ornithopus L., Coronilla L., Hippocrepis L., Patagonium S c h r a n k., Vicia L., Lens Adans., Pisum L., Lathyrus L., Phaseolns L., Doliclios L. Allgemeine anatomische Verhciltnisse. Die Frucht der Papi- lionatae ist aus folgenden Hauptgeweben aufgebaut: aussere Epidermis (und darunter manchmal ein mehrschichtiges Hypo- derma), mehrschichtiges Parenchym, verholzte, meistens aus Fasern bestehende Hartschicht und die Innenepidermis ; zwischen den zwei letzteren Geweben beíindet sich manchmal ein paren- chymatisches, aus dünnwandigen Zellen bestehendes Gewebe, welches die Samen von jeder Seite begrenzt und dem Endocarp angehört. Im Parenchym befinden sich die Gefassbündel und den Náhten entlang die in der Medianebene liegenden Trennungs- gewebe. Die Form der áusseren Epidermiszellen ist sehr mannigfaltig ; regelmassig bis unregelmássig isodiametrisch, oder gestreckt. Die (46) M. FUC8KÓ Dicke der Zellwandungeu, sowie die Art des Dickenwachstums ist auch verschiedenartig. An ihrer Oberíiache scheiden sie meistens eiue glatte oder von vorspriiigenden Ausstülpungen, Auswüchsen rauhe Cuticula aus. Bei der Gattung Amorpha befiii- den sich in den ausseren Epidermiszelleu Kristalle von Cal- ciumoxalat. Die Spaltöffnungen sind nicht einnial an der Frucht der xerophilen Arten vertieft, bei der Gattung Olycyrrhiza aber heben sie sich empor. Ihre Anordnung liangt von den Zellen der Epidermis ab; sind diese in gerader Richtung auffallender- weise gestreckt, so ist in der Anordnung der Spaltöffnungen eine bestimmte Richtung zu konstatiereii ; ini entgegengesetzten Falle aber nicht. Emergenzen und besonders Haare sind an den meisten Früch- ten zu finden. Oft fallen die Haare zur Zeit der Fruchtreife ab und besitzen bei zahlreichen Gattungen eine charakteristische Form. Das Parenchytngeivehe besteht in der Regei aus gestreckten, seltener aus isodiametrisch kugeligen oder aus verílachten und amoebaförmigen unregelmassigen Zellen. Die Membránén sind meist dünn oder verschiedenartig verdickt. Mit Ausnahme der Gattungen Trifoliiim und Medicago sind die Intercellularraume der aufgeführten Arten schv^ach entwickelt. Von den Bestand- teilen der Zelle sind die Chloroplasten, Starke, Calciumoxalat und Sekrete zu erwahnen. Starke findet man in grosser Menge besonders nachst den Nahten ; die kurzen, prismatischen Kristalle von Calciumoxalat bilden besonders in den innersten Parenchym- zellschichten der anliegenden Hartschicht und seltener in den Zellen, die die áussere Fláche der Baststereombogen begleiten, zusammenhángende oder zerfallene Kristalltafeln. Die Kristalle kommen in den Zellen nur einzeln vor, Oft wird das Parenchym und die Epidermis vom Sekret ganzlich bedeckt, oder es wird nur in besonderen Zellen aufgespeichert, die eine einheitliche Schicht bilden. Sekrete kommen isoliert oder oft in lysigenen Sekretbehaltern vor; ihre Form ist sehr wechselnd. Schöne Sekretbehálter beobachtete Verfasser an der Gattung Amorpha^ dereu kugel- oder ellipsoidförmige Sekretbehálter denen der Orange sehr ahnlich sind. Die Hartschicht lásst sich in zwei Tj'pen scheiden. Die eine wird von langgestreckten, dünnen und im Querschnitt meist isodiametrischen Fasern gebildet. Von den nur mit- unter auftretenden Tüpfeln abgesehen sind die Membránén der Fasern stets gleichmássig verdickt, infolgedessen ist das Zell- lumen in den Fasern gleichförmig ; die Fasern der aufeinander- folgenden Schichten sind miteinander vollstándig identisch ; Abweichungen kommen nur ausnahmsweise vor, sie beziehen sich zumeist auf das Lumen der Fasern. Die Elemente der dem zweiten Typus zugehörigen Faserschicht differenzieren sich, wie das aus den Untersuchungen von Z i m m e r m a n n, S t e i n- FRUCHTWAND DER PAPILIONACEEN (47) b r i 11 c k und Leclerc du Sablon bekannt ist, den einzelnen Schichtlagen entsprechend ; innen sind sie von langen und im Querschnitte fást isodiametrischen, dünnwandigen Fasern gebil- det, die nur von wenig Tüpfeln durchlöchert sind. Nach aus- wárts folgen darauf allmahlich sich verkürzende, stark zusammen- gedrückte, mehrere, oft von verzweigten Tüpfeln durchsetzte dickvrandige Fasern, die vregen dieser Beschaífenheit an die Steinzelleii erinnern. (Fig. 18, im Originaltexl p. 199). Im Quer- schnitte bilden die letzterwáhnten Fasern grösstenteils eine zugespitzte, elliptische Forni, derén lángere, nach auswárts sich stufenweise vergrössernde Achse zur medianen Ebeue senkrecht gerichtet ist ; das Zellumen ist sehr eng, elliptisch ; nach innen zu erweitert es sich stufenweise ; das Dickenwachstum der Zell- háute ist nach auswárts, besonders in der tangentialen Richtung sehr auffallend. Ausser diesen Fasern kommen noch in der Hartschicht der Früchte bei den Gattungen Genista, Cytisus und Spartium in zwei oder mehr Schichteii geordnete und seit- warts stark zusammengedrückte Makrosclereiden vor, derén Quer- schnitt mit Ausnahme der áussersten Reihe den eben genannten Fasern ahnlich sieht. (Fig. 19, im Originaltext p. 200.) Abgesehen von der Form der Fasern kommt es nicht selten vor, dass die Hartschicht schon auch entwicklungsgeschichtlich in zwei von einander sich gut unterscheidende Teile zerfallt, in denen die Richtungslage der Grundelemente abweicht. In den dem ersten Typus angehörenden Gattungen ist nur die Richtungs- lage der Fasern der in Rede stehenden zwei Teile verschieden ; im zweiten aber tauchen schon anatomische Abweichungen auf, wie das bei den Gattungen Cytisus, Genista, Spartium ersichtlich ist. Die Richtung der Elemente des ausseren Teiles ist mit der der Parenchymzellen identisch. ParenchymatiscJies Endocarjjgeivehe als „Samenpolster" beobachtete Verfasser bei den Hedisareae, Loteae, Phaseoleae. G. K r a u s erwahnt dieses Gewebe bei Phaseolus vulgáris L. ; eingehender wird es aber nicht besprochen. Es ist aus sehr dünnwandigen, gegen das Innere der Frucht gestreckten, paren- chymatischen Zellen aufgebaut ; es enthált weder Sekrete, weder Stárke, noch Chloroplasten ; Gefássbündel treten niemals hinein. Die grösste Dicke erreicht es in der transversalen Ebene, gegen die Nahte wird es stufenweise dünner. Dieses parenchymatische Gewebe des Endocarpes vnrd durch das zentripetale Dicken- wachstum der Frucht erzeugt, beziehungsweise von den rechts- und linksseitigen Halften der Frucht. die von der Medianebene getrennt sind. Die S;imen sind in diesem Gewebe eingelagert. Seine Zellen sind in Reihen geordnet, die immer so formiert sind, dass wenigstens die Lángswandungen der Endzellen auf die Samenfláche senkrecht gericlitet sind, infolgedessen weist so der Lángsschnitt, wie der Querschnitt hyperbolische Reihen auf. Im transversalen Lángsschnitte müssen wir die Zellreihen (48) M, PUCBKÓ ergánzen, wodurch vollkommene Hyperbeln entstehen. Jeder Samen ist von einem Hyperbelsystem begrenzt, derén reale Axe eine gerade Linie bildet, die mit der transversalen Axe der Samen übereinstimmt. (Fig. 16.) lm Querschnitte sind die Hyper- beln auch unvollstándig, können aber zu einem Hyperbelsystem leicht erganzt werden, dessen reale Axe mit der sagittalen Axe der Samen übereinstimmt. Ein aus vollstandigen Hyperbeln gebildetes System ist nur in jenem Falle zu erhalten, wenn der Querschnitt dem zwischen zwei Samen sich befindenden Halbie- rungspunkte entnommen worden ist, wo von zwei Seiten die zwischen die Samen eindringenden Teile des Endocarpparenchyms in der Medianebene zusammengewachsen sind. Mit dem Wachstum der Samen und dem Turgorwider- stande des parenchymatischen Endocarpgewebes entsteht eine grosse Spannung; nachdem aber der Druck des wachsenden Samens diesen Widerstand überwindet, so werden die Zellen des parenchymatischen Gewebes bald deformiert und zur Zeit der Fruchtreife schrumpft infolge des Wasserverlustes das paren- chymatische Gewebe des Endocarpes zusammen. In den gegliederten Früchten ist der Gelenkteil des parenchymatischen Gewebes, welcher an den beiden Seiten der Halbierungsebene liegt, verholzt und bildet den ausschliesslichen, oder den wichtigsten Teil des gegliederten Gewebes ; im letzteren Falle nimmt er dann, vom normalen abweichend, eine andere Form an. Die Zellen der Innenepidermis sind sehr dünnwandig, gestreckt; oder isodiametrisch ; die Innenseiten der Wanduiigen sind meistens papillenartig hervorgehoben und endigen in vielen Fallen in dünnwandigen Haaren, nur ausnahmsweise sind sie verdickt, wie z. B. bei den Gattungen Amorpha und Melilotus. Ihre Seitenwandungen sind oft íreppenförmig verdickt, Cuticula fand der Verfasser nur an der Innenepidermis der Gattung Amorpha ; Chloroplasten und Starke jedoch zumeist háufig. In der Frucht der Papilionatae beíinden sich drei grosse Gefdssbündel^ von denen zwei an beiden Seiten des Frucht- blattes, der Bauchnaht entlang, und eines diesen gegenüber an der dorsalen Seite verlauft. Dieses letztere Gefássbündel ist mit dem Hauptnerv des Blattes identisch und dennoch falit die HauptroUe den zwei ventralen Gefássbündeln zu. Diese Erschei- nung findet darin ihre Erklarung, dass die Ernáhrung der Samen von diesen zwei Gefássbündeln besorgt wird. Ausser diesen sind noch kleiuere Gefássbündelverzweigungen zu finden, die das Parenchym netzartig, quer oder der Lange nach durchziehen und miteinauder anastomisieren. Sie können aus verschiedenen Höhepunkten der Hauptgefássbündel ent- springeU; zumeist aus der Fruchtbasis. Die drei Gefássbündel werden umringt von je einer, meist gut entwickelten Baststereomzone. Es ist hervorzuheben, dass FRUCHTWAND DER PAPILIONACEEN (49) von den Xylembestandteilen nur die Tracheen verholzt sind, allé übrigen Elemente bleiben weich. In den Gefássbiindeln der Parenchyninervatur kommt das Baststeieom selten u. zw. nur bei jenen Gattungen zur Ent- wicklung, wo die Nervatur der Lange nach gestreckt ist. {Medi- ctti/o, Triyonella, Coronilla.) Die 6truktur der dorsalen und ventralen Stereombogen steht mit der Öffnungsart der Frucht in enger Beziehung. Die beiden Stereombogen sind bei samtlichen kapselartigen Früchten durch ein Trennungsgewebe von einander geschieden. Sie sind in der Medianebene einander symmetrisch gleich, scheinen daruin eine einheitliche Zone zu bilden. (Fig. 1.) Die die dorsalen Gefásse begleitende Baststereomzone ist nur bei den mit zwei Klappen aufspringenden Früchten in zwei gleiche Teile getrennt. (Fig. 5.) Den engen Zusammenhang dieser beiden Teile kann man auch hier nachweisen, deun ein aus dem zwischen diesen Teilen sich befindenden Gewebe entnommener, transversaler Langsschnitt eníhalt solche Zellen, derén Form mit den Stereom- fasern voUstandig übereinstimmt, oder aber die aus solchen zerspaltenen faserartigen Zellen entstanden sind. Das dorsale Stereom ist mit dem dorsalen Gefassbündelstamm wenigstens entwicklungsgeschichtlich immer als ein einheitlicher Bogén zu betrachten. Das dorsale Stereom bildet einen ununterbrochenen Bogén bei den Balg- und Schliessfrüchten, was ohne Zweifel als ein uraltes Charaktermerkmal aufzufassen ist. Von diesen zwei Fruchtformen ist die Balgfrucht die áltere Form ; ihre zwei ventralen Stereombogen sind getrennt, in den Schliessfrüchten sind sie dagegen der Mittellinie entlang zusammengewachsen, als Resultat einer aus der Balgfrucht hervorgehenden Modifika- tion. Zur Unterstützung dieser Ansicht führt Verfasser mehrere Beweisgründe auf. Die aus dem Blütenstiel und der Fruchtbasis entnommenen Querschnitte weisen keine Unterschiede auf. Der Gefássbiindel- kreis ist in beiden Querschnitten von entwickelten Markstrahlen durchsetzt ; die Tracheen umgeben zumeist das verholzte Mark ; die übrigen Xylemteile beíinden sich ausserhalb der Tracheen. Baststereom ist in keinem Querschnitt sichtbar. Die Fruchtbasis bildet die unmittelbare Fortsetzung des Blütenstiels. Kurz ober der Fruchtbasis wird der Gefassbündelkreis von einem in der Medianebene verlaufenden breiten Markstrahl durchsetzt, der somit eine gegen die ventrale Naht gerichtete hufeisenförmige Gestalt anninimt. Die beiden Enden des Hufeisens biegen sich nach innen und noch weiter oben, dórt, wo sich die beiden Nahte plötzlich abbiegen, werden die beiden Enden des Huf- eisens von einem in der Transversaiebene liegendeu doppelten Markstrahl abgeschnitten ; sie laufen dann an beiden Rándern des Fruchtblattes entlang und der Rücken des Hufeisens nimmt dann so die Mittelrippe des Fruchtblattes ein. Ausser diesem 20 (50) M. FUCSKÓ eiiifachsteii Fali kommt es noch vor, dass in der Trausversalebene nicht ein, sondern zwei, drei doppelte Markstrahlen auftreten, die neben den drei Hauptgefassbündeln 1-2 Paar kleinere Áste abschneiden, die nicht in die Náhte, sondern unmittelbar an den Fruchtseiten verlaufen. Die so abgesonderten Gefássbündelaste enthalten allé die- jenigen Elemente, die dem Grefassbündelkreis zugehören ; dazu kommt noch zu jedem je ein Teil des Markgewebes, so dass sich der zentrale Teil der Fruchtbasis im engen Sinne des Wortes zerspaltet. Die isolierten Gefássbündelaste zeigen unter- halb ihres Verlaufes eine kurze Strecke hindurch dieselbe An- ordnung wie die Gefássbündel der Fruchtbasis ; oberhalb verlieren sie aber ihre ursprüngliche Struktur und rundén sich ab. Die Tracheen und das Mark werden vom Holzparenchym ringförmig umgegeben, der Bast bleibt aussen und umgibt den Ring nur dórt, wo er an die eingeschlossenen Tracheen anstösst. Von der Fruchtbasis entfernt nimmt die Verholzung des Markes und das Holzparenchym ab und in gewisser Férne sind nur die Tracheen verholzt ; so gelangten die Gefássbündel der Frucht zu der oben angegebenen typischen Form. In der Mehrzahl der Fálle ist das Baststereom an der Fruchtbasis noch nicht vorhanden, aber schon in geringer Höhe, beiláufig dórt, wo der Gefássbündelkreis die Hufeisenform an- nimmt, beginnt es sich zu entwickeln. Im normalen Falle geht diese Entwicklung beim dorsalen Gefássbündel an drei Punkten, bei den beiden ventralen an je einem Punkt, zusammen an fünf Punkten vor; die drei dorsalen Áste vereinigen sich spáter, die zwei ventralen Stereomáste entfernen sich von der Medianebene ; zwischen ihnen und der Mittellinie entspringt von rechts und links je ein neuer Ast, die sich mit den primáren Ásten alsbald vereinen und ein enges Trennungsgewebe in der Mitte zurück- lassen. Bei den mit zwei Klappen aufspringenden Früchten ist das dorsale Stereom auch in zwei Teile getrennt; náchst der Frucht- basis bildet es aber auch noch hier infolge der Vereinigung der drei Áste einen einheitlichen Bogén, dessen Trennung aber erst höher beginnt. An den Schliessfrüchten, sowie an jenen aufspringenden Früchten, wo das Stereom schon in dem langen, dünnen Blüten- stengel vorhanden ist, erleidet die Entwicklung der Baststereome des Pericarpes manche Veránderung. (Vicia Cracca L., T". sil- vatica L.) Das Trennungsgewebe ist an der Oífnungslinie, lángs der Medianebene, einige ZeUen breit und von den angrenzenden Geweben meistens gut abgesondert. Dieses Trennungsgewebe entwickelt sich nur an der ventralen Seite bei jenen Früchten, die balgfruchtartig aufspringen ; an den zweiklappigen Früchten aber den beiden Náhten entlang ; an den Schliessfrüchten niemals. FRUCHTWAND DER PAPILIONACEEN (öl) Das Treniiungsgewebe wird gebildet von den der Kaht entlang liegenden áusseren Epidermiszellen, und von den dar- unter liegenden Geweben, die bis zur Innenepidermis der Frucht reichen. Dieses Gewebe ist im Bogén des Baststereoms scharf begrenzt, oberhalb der Innenepidermis aber wird es zumeist breiter, weil die je zwei der Naht entlang liegenden Rander der Hartschicht von der Mittellinie ziemlich entfernt bleiben, Die Elemente des Trennungsgewebes werden, laut den bisherigen Untersuchungen, rein aus zarten. gestreckten, engen, zumeist collenchymatisch verdickten Zellen gebildet. Docli kommt es nach des Verfassers Untersuchungen in vielen Falién vor, dass bei den gesamniten zweiklappigen Früchten gewisse Teile des Trennungsgewebes noch vor der Fruchtzeit eine Veranderung erleiden. Diese Veranderung besteht darin, dass gewisse Zell- membranen sich ausserordentlich stark verdicken, und in ihrer ganzen Dicke kutinisieren. Náchst der Kutinisierung kommt, mehr untergeordnet, auch Verliolzung vor, was meistens kaum iiachweisbar ist. (Fig. 8 c. ; Fig. 15 c.) So eine Veranderung wird von Leclerc du Sablon erwáhnt, und zwar beim Treunungs- gewebe von S])artium junceum Leclerc du Sablon nimmt an, dass der ganze Prozess ein Resultat der Verholzung ist. Doch glückte es dem Verfasser auch in dem Trennungsgewebe bei der Art Spartium junceum die Kutinisierung nachzuweisen. Obwolil die Stelle und Ausbreitung der Kutinisierung sehr variabel ist, ist sie bei den Gattungen und oft bei den Tribus dennoch ziemlich konstant. Beim Tribus Vicieae sind die áusseren Membránén der der Naht entlang liegenden Zellen der áusseren Epidermis kutinisiert (Fig. 8), beim Tribus Loteae ist die aussere Epidermis und der darunter befindliche Teil bis zur innern Grenze des Stereom- bogens ebenfalls kutinisiert (Fig. 15 c). Die Entwicklung des dem Trennungsgewebe zugehörigen kutinisierten Teiles wird von zwei Regein bestimmt. Laut der einen breitet sich dieser Teil nicht über die inneren Grenzen der Stereombogen aus ; laut der zweiten sind die dicksteu Wánde zii der Medianebene senkrecht gerichtet, wodurch sie mit den tangentialen Zellmembranen iiber- einstimmen. Infolgedesseu wird die "Widerstandskraft des Tren- nungsgewebes eriiöht und das Aufspringen bei ungeeigneter Spannung verhindert. (Fig. 15 c. ; Fig. 26.). Das Trennungsgewebe jener Früchte, die der Balgfrucht áhnlich aufspringen, ist imraer zárt, collenchymatisch verdickt, oder aus sehr dünnwandigen Zellen aufgebaut (Fig. 1 a.) ; die Membránén der áusseren Epidermis, z. B. bei der Gat- tung Astragalus verdünnen sich der Naht entlang und die Zellen teilen sich durch tangentiale Wánde. Das so gestaltete Trennungsgewebe ermöglicht das Offnen schon bei geringer Spannung. 20* (52) M. FUCSKÓ Die Zellen des veutralen, sowie des dorsaien Trenuungs- gewebes sind parenchymatisch. Die Struktur des Trennungs- gewebes stimmt mit der Art des Öífnens der Frucht überein und steht daher mit der Gewebeditíerenzierung der Frucht im engsten Korrelationsverháltnis. Das zarte Trennungsgewebe besitzt eine einfache Struktur, dagegen aber das teilweise zarte und teilweise kutinisierte Trennungsgewebe mehr eine kompliziertere. Die Richtung der Oeweheelemente der Frucht. An der Spitze, Basis und nachst den Nahten ordnen sich samtliche Zellen nach der Lángsrichtung, in anderen Fruchtteilen aber herrscht eine grosse Mannigfaltigkeit, doch ist auch da schon eine Dif- ferenzierung bemerkbar, die in jedem Falle mit entsprechender Gewebedifferenzierung zusammenhangt. Im Verhaltnis zur Lángs- axe sind orthogonale und plagiogonale Reihen zu unterscheiden; in manchen Falién sind allé Zellreihen orthogonal, d. h. genau in der Quer- und Lángsrichtung geordnet. Dicsen stehen gegen- über die aus rein plagionalen Geweben aufgebauten Früchte, bei derén samtliche Zellreihen schief geordnet sind. Unter den ortho- und plagionalen Früchten kommen Übergánge vor. Im dritten Falle sind neben den plagionalen Reihen auch orthogo- nale vorhanden. Die zwei ersten Falle kommen bei den balgfruchtartigen und bei den geschlossenen Früchten vor. Bei der untersten Stufe der Differenziation sind samtliche Elemente in einer Rich- tung geordnet; jené Zellreihen, die sich schon in zwei Zell- richtungen ordnen, sind komplizierter und kommen háufiger vor. In der Regei korrespondiert stets die Richtung der Zellreihen des Exo- und Mesocarpes ; die Richtung des Endocarpes weicht von dieser ab.^ Die Richtungsdilferenzierung ist unstreitig bei den Früchten mit geraden und schiefen Zellreihen die grösste, weil dórt allé drei Grundschichten für sich eine bestimmte Rich- tung besitzen. Das Exo- und Endocarp ist aus plagionalen und sich kreuzenden Zellreihen, das Mesocarp aus orthogonalen Zellreihen gebildet. Klassifikation der Früchte. Die alteste Form der Papilionatae ist die aufspringende Balgfrucht, durch derén Modifikation die zwei anderen Fruchtformen entstanden, namlich die geschlossene Balgfrucht und die mit zwei Klappen sich öffnende Hülse. Das Verhaltnis der zwei letzteren Formen zu der altesten Form ^ Die Termini Exo-, Meso- und Endocarp sollen nach Verf. nur die kurze Bezeichnnng bestimmter Gewebe erleichtern und darum werden sie als Sammelbegrifife gebraucht. Dem Exocarp gehört an : die jiussere Epi- dermis (und das Hypoderma) ; dem Mesocarp : Parencliym, der aussere Teil der doppelten Faserschicht ; dem Endocarp : der innere Teil der doppelten Faserschicht, das parenchymatische Gewebe und die innere Epidermis. Die Richtung der ZeHreihen des Endocarps bezieht sich immer auf die Rich- tung der Faser, denn die Anordnung des parenchymatischen Gewebes und besonders der inneren Epidermis weicht von der Regei ab. PRUCHTWAND DER PAPILIONACEEN (53) Stimmt nicht ttberein. Denn die Hülse ist das Resultat einer mehr vorgeschrittenen Modifikation als die geschlossene Balg- frucht, darum kann die letztgenannte Form als selbstandige nicht aufgefasst werden. Laut dem vorhergehenden sind alsó zwei Haupttypen zu unterscheiden : die Balgfrucht und die Hülse. Es folgt nun (ung. Originaltext p. 11—59) Besprechung der ontogenetischen Verháltnisse, die eingehende Beschreibung der verschiedenen Fruchtformen und die Biologie der Frucht. Zum Schluss werden die Resultate der Untersuchungen vom Verfasser folgeuderweise zusammengefasst. Die Früchte der Papilionatae werden in zwei Typen einge- reiht, Der eine Typus ist die Balgfrucht, der andere die Hülse. Balgfruchttypus. Hier werden folgende Gattungen unter- gebracht : Trifolium L., Melilotus Juss., Medicago L., Trigo- nella L., Oalega L., Olycyrrhiza L., Rohinia L., Colutea L., Astragalus L., Amorpha L., Patagonium Schranck., Coro- nilla L., Hippocrejns L.. Ornithopus L. Dem Hülsentypus gehören an die Gattungen : Caragana h., Ononis L., Vicia L., Lathyrus L., Lens Adans., Pisum L., Cytisus L., Genista L., Spartium L., Lupinus L., Laburnum Gris., Lotus L., Dorycnium Will., Phaseolus L., Dolichos L. Die E n g 1 e r schen Tribus bilden auch carpologisch ein- lieitlich cliarakterisierende Gattungsgruppen, doch kommen auch Ausnahmen vor. So kann die Gattung Ononis im Tribus Trifo- lieae, Caragana im Tribus Galegeae nicht untergebracht werden. Die Fruchtformen des Tribus Galegeae weisen die grösste Mannig- faltigkeit auf, dagegen sind die Tribus Genisteae, Loteae, Vicieae und Phaseoleae ziemlich einheitlich und stehen auch miteinander in naher Beziehung. Das Hauptresultat der entwicklungsgeschichtlichen Unter- suchungen besteht darin, dass Verf. die Entwicklung der Hart- schicht und des parenchymatischen Gewebes des Endocarpes ins Klare brachte. Die biologischen Untersuchungen des Verfassers beleuchten besonders das hygroskopische Benehmen der Hartschicht in der Hülse. Das Maximum der Schrumpfung, von der die Torsion der Klappe erzeugt wird, befindet sich in den Innenteüen der Hart- schicht und die Krümmung wird nicht bloss vom Turgor, der aus Schrumpfungsdifferenziation stammt, hervorgerufen, sondern auch von der aktiven Torsionsfahigkeit der Fasern. "•&' Erklaning der FigUren. Fig. 1. Trifolium fragiferum L. Querschnitt von der ven- tralen Fruchtnaht. — a, Trennungsgewebe ; k, áussere Epider- mis ; m, Mesocarp ; h, Bast ; t, Tracheen ; p, Placenta ; s, Bast- stereom ; f, verholzte Epidermiszellen ; c, Krystallzellen. (54) ' M. FUCBKÓ Fig. 2. Trifolium pannonicum Jacq. Áussere Epiderniis der Frucht mit Spaltöffnungen. Fláchenschnitt. Fig. 3. Trifolium pratense L. ■ — A;, verzweigte Zellen des Mesocarpes mit Starkeinhalt ; i, Interzellularen. Fláchenschnitt. Fig. 4. Trifolium pratense L. Innenepidermis im Fláchen- schnitt. — V, die auffallend verdickten Stellen der Zellhaut, Fig. 5. Medicago hispida G a e r t n. var. inermis U r b. Querschnitt aus der dorsalen Naht. — e, aussere Epiderniis ; m, Parenchym des Mesocarpes ; o, saulenförmig sich empor- hebende Zellen aus dem Parenchym des Mesocarpes ; i, Inter- zellularen ; t, dorsaler Gefassbündel und s, dessen Stereom ; k, die Faserschicht — ; c, die Stereom begieitenden Kristallzellen ; r, Hartschicht; 6, innere Epidermis. Fig. 6. Astragalus glycyphyllos L. Querschnitt von der dorsalen Fruchtnaht. — ^, aussere Epidermis ; m, parenchyma- tischer Teil des Mesocarpes ; r" ausserer Teil der Hartschicht ; / innerer Teil der Hartschicht ; &, innere Epidermis ; s, Haare der inneren Epidermis ; f , Scheidewand ; A, Dorsalstereom. Fig. 7. Astragalus asper Wulf. Querschnitt von der dor- salen Fruchtnaht. — k, áussere Epidermis ; e, Trennungsgewebe ; /', áussere Epidermiszeilen der Naht entlang ; s, der gegen die áussere Epidermis sich hinziehende Rand der beiden Stereome. Fig. 8. Lathyrus platyphyllus Retz. Querschnitt der ven- tralen Naht. — c, kutinisierte áussere Epidermiszellen ; /, Tren- nungsgewebe ; s, Stereom. Fig. 9. Amorpha fruticosa L. Querschnitt. — k, áussere Epidermis ; c, Kristalle von Calciumoxalat der Epidermiszellen; a, zusammengeschrumpfter Teil des Parenchyms ; v, dickwandige Sekretbehálter ; r, Fasern ; &, innere Epidermis ; n, grössere innere Epidermiszellen ; l, lysigene Interzellularen. Fig. 10. Patagonium muricatum Jacq. Transversaler Lángs- schnitt aus dem Gelenke. — a, áussere Epidermis ; j^;, Meso- carp ; r, Hartschicht ; b, innere Epidermis ; e, Trennungsgewebe des transversalen Gelenkes ; d, Diaphragma ; k, Sklereiden. Fig. 11, Patagonium muricattim Jacq. Querschnitt von der ventralen Naht. — k, áussere Epidermis ; m, Mesocarp ; r, Hartschicht ; &, innere Epidermis ; p, Placenta ; h^ Bauchstereom ; e, Stelle des Lángsgelenkes. Fig. 12. Coronilla Emerus L. Transversaler Lángsschnitt vom Gelenke. — k, áussere Epidermis ; m, Mesocarp ; v, Paren- chymschicht mit Sekretbehálter; r, Hartschicht; d, verholztes Diaphragma; e, zarter Teil des Diaphragma ; a, ungeteilte Mutter- zellen der Hartschicht. Fig. 13. Coronilla varia L. Transversaler Lángsschnitt des Gelenkes. — k, áussere Epidermis; m, Mesocarp; t\ Sekret- behálter ; r, Hartschicht ; p, zusammengeschrumpfter zarter Teil des parenchymatischen Gewebes des Endocarpes ; d, Diayhragma ; e, Trennungsgewebe; d, hyperbolische Zellreihen. PRUCHTWAND DER PAPILIONACEEN (55) Fig. 14. Orníthopiis sativus Brot. Transversaler Lángs- schnitt des Gelenkes. — v, lysigene Sekretbehálter ; r, ausse- rer, r". innerer Teil der Hartschicht ; k, Sklereiden ; d, ver- holzter Teil des Diaphragmas ; l, zartes Trennungsgewebe. Fig. 15. Lotus corniculatus L. Querschnitt aus der dorsalen Naht. — e, aiissere Epidermis ; v und v" Sekretbehálter ; s, Stereom : c, kutinisierte Zellen ; &, zarter Teil des Trennungs- gewebes. Fig. 16. Lotus siliquosus L. Transversaler Lángsschnitt aus dem parenchymatischen Gewebe des Endocarpes. — w, Stelle der Samen. Fig. 17. Lathyrus platyphyllus Retz. Querschnitt durch die áussere Epidermis. — k, aussere Epidermiszellen ; /, Spalt- öffnungen. Fig. 18. Vicia atropurpurea D e s f. Querschnitt durch die Hartschicht. — k., aussere Fasern ; 6, innere Fasern. Fig. 19. Cytisus nigricans L. Querschnitt. — A;, ausserer Sklereidteil der Hartschicht ; r, Faserpartie. Fig. 20- Coronilla Emerus L. Querschnitt durch den Frucht- knoten. — k, áussere Epidermis; A, ventrales Hauptgefássbündel; p, Placenta ; 6, sich teilende innere Epidermiszellen ; a, sich teilende Parenchymzellen ; e, laterale Gefássbündel in Ent- wicklung. Fig. 21. Coronilla Emerus L. Querschnitt. Ein sich ent- wickelndes parenchymatisches Gewebe des Endocarpes und Hartschicht eines jungen Pericarpes nachst der Placenta. — j)i Placenta ; m, parenchymatisches Gewebe des Endocarpes ; r, Hartschicht ; o, die jüngsten Parenchymzellen. Fig. 22. Vicia striata M. B. Fláchenschnitt der áusseren Epidermis des Fruchtknotens. — s, in Entwicklung begriífene Spaltöífnung; sz, Drüsen. Fig. 23. Vicia striata M. B. Fláchenschnitt. — A, innere Epidermis des Fruchtknotens ; B, Parenchym. Fig. 24. Richtungen von Zellreihen einiger Früchte. Der Pfeil zeigt die Richtung der Fruchtspitze. Die doppelte, parallelé Linie weist einen Teil der Frucht auf, die obere Linie entspricht der Bauchwand, die untere der Rückennaht. A, Glyccyrrhiza ; B, Rohinia Pseudacacia L. ; C, Rol). Pseudacacia forma cleistogama Tuzs. ; D, Rob. neomexicana A. Gray. ; E, Astragalus glycy- phyllos L. Mit punktierten Linien sind die Scheidewánde der Zellreihen bezeichnet. F, Colutea arborescens L. ; G, Lathyrus ; H, Cytisus : I, Vicia striata M. B. Fruchtknoten, em, Exo-Meso- carp ; e, Endocarp ; e^, Exocarp ; m, Mesocarp ; K, Torsion einer Klappe von Vicia : a\ Lángsaxe der Hülse ; a'^ Krümmungsaxe beim Aufquellen ; a^, Krümmungsaxe der Hartschicht nach Ein- stellung der Torsion ; «*, Krümmungsaxe der Klappe nach Ein- stellung der Torsion ; r, Richtung der Fasern ; l, mit den Fasern parallelé Platté. (56) , G. MOESZ Fig. 25. Querschnitt durch die Hülse einer Vicia-Frucht. — A, junge, B, fertige Hülse ; s, Sagittalaxe ; t, Transversalaxe. Fig. 26. Lotus corniculatus L. Dorsale der Naht entlang liegende kutinisierte aussere Epidermiszellen der Frucht. [Szurák.) (Aus den Sitzungen am 14. Apr. und 12. Mai 1909.) G. Moesz: Pílze aus Budapest und Umgebung* 1. Mitteilung. Mit 1. lith. Tafel. Nach einer Eiuleitung, in welcher die Geschichte der Er- forschung der Pilzflora von Budapest und Umgebung behandelt wird, lásst der Verfasser die Aufzahlung der von ihm deternii- nierten Pilze folgen, wobei er die Masse und auch einige cha- rakteristische Merkmale der meisten Pilze gibt. Von den 140 aufgeführten Arten waren für Ungarn 20 unbekannt. (Siehe uug. Originaltext p. 213. : Fhysoderma Sciiröteri, Taphrina rhizophora .... etc.) Weiters werden vom Verfasser 13 Arten und eine Varietat neu beschrieben, u. zw. : Alternaria nucis, Coniothecium eryngii, Cryptosporium seselis, Cytospora broussonetiae, Cyto- spora loranthi, Cytospora seselis, Didymella adonidis, Didy- mella eryngii, Oloeosporium microstromoides, Oloeosporium sisym- brii, Phoma adooiidis, Phyllostida campanulina, Sporonema rameale D e s m., var. crassispora, Vermiculariella drahae. (Latei- nische Beschreibung siehe im Originaltext p. 214 — 236, Abbil- dungen auf Tafel II.) Zufolge Mangel an Raum ist die Art Cyto- spora seselis n. sp. nicht abgebildet. Bei einzelnen Arten gibt Verfasser auch erlauternde Be- nierkungen. Den Pilz Fhysoderma Schröteri Krieger fand N. Filarszky náchst Nadap auf lebendeni Stengel und Blattscheide von Heleo- charis palustris. Die rötlichbraunen Flecken sind klein, kaum 1 mm láng, die Dauersporangien gross : 27 — 34 X 17 — 27 /', des- halb ist er von Fhysoderma heleocharidis Schröter gut zu unterscheiden. Tajjhrina rhizophora J o h a n s o n. Diesen Pilz, der die Aufschwellung der unreifen Frucht von Fopulus álba verursacht und sie goldgelb farbt, sammelte bei Újpest S. Jávor ka. Die Lange des Schlauches betragt 133 — 150 /^ die Breite 20 — 23// (oben), 6 — 1 p. (untén), Durchmesser der Sporen 4 — 6//, die Sporen befinden sich meistens in keimendem Zustande. Der lange, rhizoidartige Ascusfortsatz, der halb so gross ist wie der ganze Schlauch, dringt tief in das Gevvebe der Frucht hinein und des- halb ist er von dem ihm nahe stehenden Taphrina Johansoni Sadeb. gut zu unterscheiden. PILZE AU8 BUDAPEST UND UMGEBUNG (ö?) Plicariella modesta (K a r s t.) Linda u. Nachst Rákospalota im Schilfe, auf der Erde, zwischen Moosen wurde ini Mai von Koszilkov gesammelt. Apothecien mit 3 mm Durchniesser, seltener 4 mm ; gesellig. Dieseni Pilze gleicht Plicariella miniata, dessen Apothecien 05 — 1 cm gross sind und zerstreiit vorkom- men. (Die Beschreibung des Ascus, der Sporen und der Para- ph3'sen siehe im Originaltext p. 215 ) Die ISporengrösse des Aspergillus herbariorum (W i g g.) Schröter ist auffallend : 15 — 18,« ; wáhrend sie von Schröter als 8 — 10'/ gross bezeichnet wird; übrigens stimmt das Resultat der Untersuchungen des Verfassers mit den Literaturangaben iiberein. Wurde vom Verfasser in Budapest auf Herbarptianzen gesammelt. Ascospora melaena (F r i e s) W i n t e r. Budapest. Auf dürren Stengeln von Lathyrus megalanthus. Durchmesser des Perithe- ciums 58—75 ". Schlauch 19—22 X 10 /(, Öporen 7—9-5 X 3'5 — 4'5 fJí ; bisher war diese Art aus Uugarn unbekannt. ebenso ihr Vorkommen auf Lathyrus megalanthus. Mycosphaerella isarijjhora (D e s m ) J o h a n s o n. Budapest. Auf beiden Fláchen dürrer Blatter von Stellaria Holostea. Durch- messer des Peritheciums : 100 — 115//; Ascus: 46 — 60X8 — 10/^; Sporen : 13 — 17 X -1— 5 /a [Laut Schröter, Saccardo und Winter Ascus: 40— 50X5 -7/^; Sporen: 9—10X34//, laut Hazslinszky sind die Sporen 8 — 10X4// gross.] Ophiohohis compressiis R e h m. Zwischen Vörösvár und Pilisszentiván auf dürren Stengeln von Artemisia campestris. Durchmesser des Peritheciums 215—360//; Ascus: 156 — 216 X 13—17//; Sporen: 133—166 X 3—5/-/, gelb, aus 18—22 Zellen von ungleicher Grösse. Verfasser bemerkt, dass obwohl die Sporenlánge laut R e h m nnr 90 // betragt, so handelt es sich hier dennoch um einen und denselben Pilz. Pleosjwra pyrenaica^iessh Budapest. Auf dürren Bláttern von Draha lasiocarpa, besonders auf den Blattrándern. Durch- messer des Peritheciums : 140 — 215 //, Lange der Papillen bis 55/^; Ascus: 85 — 107X13 — 17/^, die Lángé in der Regei ca. 88//; Sporen 16 — 21X7 — 9 «, zweireihig, dunkelbraun, stets mit vier Quer- und einer Lángswand. Bisher wurde diese Art, nach Verfassers Wissen. nnr auf alpinen Cruciferen beobachtet ; u. zw. in den Pyrenáen auf Draha tomentosa und in der Schweiz a^lf Arahis pumila. Es ist interessant. dass auf der einheimischen Draha. lasiocarpa ausser dieser Art auch die Puccinia drabae Rudolphi lebt, die man auch als alpine Art betrachtet. üromyces caryophyllinus (S c h r a n k) Schröter. Auf der Insel Csepel bei Szigetszentmiklós auf lebenden Bláttern und Stengeln von Gypsophila fastigiata. Teleutosporen im Október. Grösse der Teleutosporen : 20 — 27 X 16 — 18 //• Über das Vor- kommen dieses Pilzes in Ungarn berichtet nur B á u m 1 e r, der ihn auf Dianthiis Armeria sammelte. (58) G. MOESZ Uromyces Fischeri-Eduardi P. Magnus. Budapest. Auf der unteren Fláche der lebenden Blátter von Vicia Kitaibeliana. Teleutosporen im September. Von Uromyces pisi, dem er sehr nahe stelit, ist er durch die grösseren, dichteren und feiner gekörn- ten Teleutosporen verschieden. Der auffallendste ünterschied áussert sich aber in der die Keimporen abschliessenden Papille, die sich bei Uromyces pisi stark emporhebt. bei Uromyces Fischeri-Eduardi bieibt sie dagegen sehr niedrig, gedrückt und schmal, Puccima carlinae E. J a c k y. Budapest. Auf lebenden und dürren Bláttern von Carlina vulgáris. Im Monat Juni Uredo, im April auf vorjáhrigen Bláttern Teleuto. Teleutosporen 33—47 X 23—37 r-. (Nach 8ydo2v : 26—40 X 16—22 n.) Puccinia drabae Rudolphi. Náchst Pilisszentiván bei Egyeskö auf lebenden Stengeln und Blütenstielen von Draha Insiocarpa. April. Teleutolager bleiben lange Zeit unter der Epi- dermis und heben diese stark empor. Teleutosporen 27 — 37 X 17 — 23 « Diesen Pilz, der als alpin-arktisch betrachtet wurde, fand in Ungarn zuerst Hazslinszky bei Kassa auf Draha Aizoon. 1896 wurde er auf Draha Aizoon im Komitate Trencsén von H 0 1 u b y beobachtet. Als dritter fand diesen Pilz Bubák am Berge Dornugled auf Draha Aizoon, am Berge Suskuluj náchst Herkulesbad auf Draha lasiocarpa. Phyllosticta. cruenta (F r i e s) K i c k x. Lant S a c c a r d o und Allescher besitzen die Pycnidien keine Mundöffnungen, dagegen behauptet Verfasser, dass die Pycnidien dieses Pilzes mit Mundöífnungen versében sind. derén Durchmesser 15 — 17 /-í betrágt. Die Pycnidien von Vermicularia Dematium (P e r s.) F r i e s, var. fennica K a r s t. und Vermicularia eryngii (C o r d a) F u c k. breiten sich oft, besonders vs^enn sie mit Wasser in Berührung kommen, kelch-, ja sogar schüsselförmig aus, so dass sie den einzelnen Arten der Gattungen Colletotrichum, oder Amerosporium gleichen. Diplodia macrostoma L é v. Budapest, auf dem Gellérthegy. Auf dürren Ásten von Ficus Carica. Sept. Die Pycnidien kommen unter der Rinde heerdenweise vor, oft miteinander in Berührung und brechen spáter die Rinde durch ; sie sind kugel- und kegel- förmig, oder zusammengedrückt kugel- und kegelförmig ; Durch- messer : 210 500 //. Konidien zuerst einzellig und farblos, spáter zweizellig und dunkelbraun, ohne Öltropfen, in derMitte; meistens eingeschnürt, verkehrt eiförmig oder elliptisch, an beiden Enden stumpf oder abgerundet 16 — 23"5 X 65— 10/^ ; Konidientráger 10— 13/-< laug und dünn. Verfasser gibt hier darum die genauere Beschreibung dieses Pilzes, weil die Beschreibung von Léveille sehr mangelhaft ist. Septoria ligustri (Desm.) Kickx. Budapest. An vor- jáhrigen Bláttern von Ligustrum vulgare., besonders an der oberen PILZE AUS BUDAPEST UND UMGEBUNG (59) Blatthalfte. Fleckeu schmutzigweiss, mit braunroten Randern. Pycnidien ini Durchmesser: 43—86 «; Konidien 12 — 22X l'o— 3 //. Laut Saccardo sind die Konidien nebeu 15// Lange mir 1 n breit. Rhahdospora eryngicola 0 u d. e t S y d. Obwolil dieser Pilz in den zitierten .\rbeiten von Saccardo und Allescher (siehe ung. Originaltext p. 231) den Namen Rhahdospora Oude- mansii fiihrt, musste Verfasser dennoch den Namen Rhahdospora eryngicola beibehalteu, nachdem man zwei Pilze mit einem und demselben Namen nicht bezeichnen kann. Allescher stellte den Pilz Septoria Oudemansii S a c c. (= Septoria poae 0 u d e- m a n s non Septoria poae C a 1 1 a n e oj ini Jahre 1900 zur Gattung Rhahdospora. In demselben Jahre (30. Október 1900) wurde Rhahdospora eryngii Oud. von P. Hennings als Rhahdospora Oudemansii bezeichnet. Mit Rücksicht darauf, dass Saccardo schon 1884 den Namen Oudemansii aufgestellt hat, so gebührt dieser Name dem an Poa lebenden Pilze Rhahdospora. Nachst Pilisszentiván auf dürren Stengeln von Eryngium campestre. April. Durchmesser der Pycnidien: 143 — 214: n; Durch- messer der Mundöffnung 28— 43/^; Konidien einzellig, aufwárts sich verschmálernd, und oben gebogen, 17—24 X 1"5 ", farblos, ohne Öltropfen; Konidientráger verzweigt, untere Zellen ea. 4 — 4*5 // breit. Oudemans fand diesen Pilz in Holland auf Stengeln von Eryngium maritimum mit etwas langeren Konidien : 28 — 30 X 1-5//. Gloeosporium microstromoides M o e s z n. sp. Die basidien- artigen Konidientráger und die scheinbar regelmassige Grup- pierung der Konidien an den Konidientragern, erinnert an die Hymenomyceten (Gattung Microstroma). Ein áhnliches Gloeosjwrium hat auch Saccardo schon beobachtet. Colletotrichum gloeosporioides Pénz. Diesen Pilz fand A. von Degen in Budapest, im Garten auf lebenden Blattern von Hederd Helix. Bis jetzt wurde er nur auf den Blattern von Citrus in Italien beobachtet. Nach Verfasser ist dieser Pilz mit dem auf Blattern von Hedera Helix vegetierenden var. Hederae nicht zu identifizieren, weil der letztere stets einzellige und gewundene Borsten besitzt. / (^ ,-, s (Aus der Sitzung der Sektion vom 10. Feber 1909.) (60) E. 8ZALÓK1 R. S z a I ó k í : Beítráge zur Fíora des Komitats Szepes. Die Arten Ardostaphylos officinalis, Andromeda j^olifolia, Ledum palustre und nebenbei auch Dryas octopetala werden bezüglich ihrer Verbreitung im genannten Komitate, resp. im Gebiete der Zentralkarpathen naher in Betracht gezogen. Es ist dies quasi ein floristischer Beitrag zur Dissertatiou ^ des Ver- fassers, womit er auch, durch Angabe mehrerer neuer Fundorte, die „Flóra der Zentralkarpathen"'^ ergánzt. Über die Verbreitung der Art Ardostaphylos officinalis áussern sich nun S a g o r s k i und S c h n e i d e r : „Bei Schmecks vereinzelt, bei Lucsivna haufig (Sf.) ; bei Teplicz (Hazsl. ) ; bei Schlagendorf (Mauksch)''. Ausser den hier angegebenen Stand- orten erwáhnt Verfasser als neue und bisher noch nicht publi- zierte : in erster Reihe die Káposztafalvaer Gebirge, wo an manchen Stellen — wie z. B. am oberen Rande der Sokol Klamm — Arctostaphylos die Kalkfelsen rasenartig deckt. — Ferner das I'elkaer Tal in der Hohen Tátra, wo Ardostaphylos teils am linken, steilen Ufer des Felka-Wassers — in unmittelbarer Nahe des Touristen-(KIotilden-)Weges — in Gemeinschaft mit Vaccinium Vitis ídaea und Calluna vidgaris vorkommt ; teils weiter oben ebenfalls links vom Felka-Wasser, an der sttdwestlichen Anhöhe des K.-Kereszthaloms (Kreuzhügel), wo diese Art stellenweise, unter jungen Larix decidiia und Juniperus nana sich hin- ziehend, ganze Rasen bildet. Unter dem Titel: ,,Beitrage zur Ökologie der einheimischen Ericaceen" (Siehe Dissertation S. 40) schikíerte Verfasser diese Art folgendermassen : „Als typisches Beispiel zum Anpassen an den, im reinen Sinne des Wortes genomnienen, trockenen Boden passt die auf Kalkboden vegetierende Art Ardostaphylos, derén glatte (kahle) und an das Substrat sich anschmiegende Blátter sowohl der starken Insolation der Sonne. als auch der Warme- ausstrahlung des Kalkbodens Widerstand leisten, vorzüglich. In ihren Bláttern reduziert sich námlich das Durchlüftungssystem — was zur Herabsetzung der Transpiraíion führt — und das mechanische als auch das Hautsystem ist auffallend stark ent- wickelt. Ausserdem aber können die gruppenweise auftretenden Spaltöífnungen mit dem schon erwáhnten Kutikularringe die Transpiration auch beeinflussen". Was nun die Beschaffung nach den in der Hohen Tátra beíindlichen Standorten betriűFt, welche Verfasser erst nachher entdeckte, sind diese durchwegs auch als trockene zu bezeichnen. Indem ihr Substrat aus solch' lockerem Granitsand und Geröll besteht, auf welchem sich Humus nur sehr schwer anlegt ; und ' R. Róth: A hazai Érica- félék összehasonlító levélanatómiája. Kolozsvár, 1902. - E. Sagorski und G. Schneider: Flóra der Zentralkarpathen. Leipzig II. 1891, p. 375. BEITRAGE ZÜR FLÓRA DE8 K0MITAT8 8ZEPE8 (61) welches Substrat, infolge derartiger Zusammensetzung, die Nieder- schlage sehr leicht durcbsickern lasst. Hierzu kommt auch nocli das, dass samtliche und zwar ziemlich steil gelegene Standoríe nicht nur südwestlicher Lage sind, sondern dass allé eo ipso anf der Oberflache von locker zusammengesetzten Granitmorenen liegen. Hervorzuheben wáre eben niir noch der Umstand, dass Arctostaphylos, als sonst eine eminenter kalkliebende Pflanze, mit dem im Gránit enthaltlichen Kalkquantnm sich begnügt und dabei sogar stark vegetiert.^ Mit Bezúg hierauf betont Verfasser, dass Aurél V. Scherfels A.ngaben über das Vorkonimen des ArdostapJiylos officinalis bei Tátrafüred iinzweifelhaft wáren, da dieses Bad vem Felka-Wasser und Kereszthaloni nur etliche Kilométer weit entfernt ist. Auch gibt sogar Sclierfel schon den Kereszt- halom als Fundort an,- jedoch ohne náhere Beschreibung der Richtung. Nebenbei bemerkt noch Verfasser, dass S a g o r s k i und Schneider mit Uurecht hinter Dryas odopetala (Siehe I. Bánd, Ö. 199) das Fragezeichen und somit das Vorkommen dieser Art auf dem Lucsivnaer Babahegy in Frage gestellt, da er Dryas knapp nebeneinander mit Ardostaphylos auf hoch emporragenden Kalkfelsen des genannten Berges selber fand, Er fügt auch noch hinzu, dass dies gar nicht der zweite (Scherfels wáre námlich der zweite), sondern der dritte Fali wáre, da noch im Jahre 1863 Kalchbrenner^ sich über „dieses tiefe Vor- kommen" der Dryas schon wundern konnte. Die Art Andromeda polifolia wird von Sagorski und Schneider aus diesem Gebiete „In Torfsümpfen am Csorbaer See (Sf. ! !)" nicht nur erwáhnt, sondern (laut Bedeutung des doppelten Ausrufungszeichens) ist von ihnen auch selbst gesam- melt worden. Verfasser fand dieselbe eben auch nur dórt. Jedoch liegt dieser Standort im áussersten westlichen Teile der Hohen Tátra, und gehört somit, samt der Umgebung des Csorbaer Sees, schon zum Komitat Liptó. Um so wichtiger sind alsó die zwei neuen und zugleich im Szepeser Teile der Hohen Tátra gelegenen Fundorte, welche Herr Dr. F. Filarszky, Direktor der botanisí hen Abteilung im Xationalmuseum zu Budapest, angibt> Und zwar 1. die Torfsümpfe entlang des Fehérvíz (Weisswasser, im Bélaer Kalkgebirge) und 2. der ausgedehnte Torfsumpf neben der Sommerfrisehe MaÜárháza (in der Richtung gegen . késmárki itató" unterhalb des Touristen-Weges), auf welch letzterem Andro- meda — in Gemeinschaft mit Comarum palustre — sogar massen- ^ Deu ahnlichen Fali zeigt uns z. B. auch Dryas octopeiala, welche Art Verfasser im Hlinska-Tal auf trockenem Granitboden fand - K. Egy. Évk. VII. 1880. : A Szepesi Tátra virányához, p. 303. ''Kalchbrenner Károly: Jelentés Szepes megyében 1863. évben tett lermészettudományi utazásról. Math. és Természettud. Közlemé- nyek III.. p. 111. * Wurde vorher noch nicht publiziert. (62) SITZUNüSBERICHTE haft vorkommt. Genannte Staiidorte sind übrigens gar nicht so weit von einaiider entfernt. Und endlich tiber Ledum jjolustre bemerkt S a g o r s k i und Schneider folgendes : „lm Gebiete selír selten. Nach Krz. in Sümpfen bei Rox, neuerdings, wie es sclieint, dórt nicht wieder gefunden ; Scherfel fand ein Ex. im Gross-Kohlbachtale ; nach Whbg. soll Mauksch ein Ex. vom Kopapasse erhalten habén, was um so wunderbarer erscheint, als dórt gar kein geeigneter Standort ist." Verfasser suchte zwar Ledum sowohl auf den angegebenen Rókuser Sümpfen, als auch im Gross-Kohlbachtale auf Torfboden (von dem es zwar dórt an mehreren Stellen gibt), jedoch ohne Erfolg. Als neuen und bisher ausser ihm nur von Duchon, Filarszky und Győrffy bekannten Standort erwahnt aber Verfasser den ausgedehnten Torfsumpf (Sphagne- tum : laut Győrífy) ^ zwischen Javorina und Podspády, von wo er noch ini Jahre 1901 einige Exemplare ober dem Bade Tátra- széplak einsetzte, von welchen eins auch jetzt noch dórt zu sehen ist, und welches seitdem auch schön blühte. Verfasser kommt auch noch zu dem Resultat, dass die ausserlichen Verhaltnisse, resp. die Vegetationsumgebung der Arten Andromeda und Ledum so ziemlich den gleichen Charakter habén. Was übrigens auch der anatomische Bau der Blátter bekundet, da namlich bei beiden Arten das Assimilationssystem viel schwácher entwickelt ist als das Durchlüftungssystem — gerade im Gegenteil wie bei dem xerophiten Arctostajyhylos. Und dass so die Konstruktion der Blattnerven ganz analóg, wie auch das zwischen der unteren Epidermis und dem Leptom befindliche, aus grossen Zellen bestehende, Leitparenchym für beidé Arten charakteristisch ist. (Autorreferat.) SITZUNGSBERICHTE. Sitzung der botanischen Sektion am 9. Juiii 1909 (CXLVIIl). 1. J. Klein, Vorsitzender der Sektion, gedenkt mit pietátvollen Worten des Hinscheidens L. F i a 1 o w s z k y s, der gründendes Mitgiied war und stets regen Anteil an den Arbeiten der Sektion nahm. 2. S. Mágocsy-Dietz balt es für wünscbenswert, dass der Nekrológ L. Fialowszkys nebst seinem Bilde, in den ,Bot. Közi." erscheine. Zugleich gedenkt er auch des Hinscheidens von J. Kunszt. 3. S. Mágocsy-Dietz demonstriert ein zweiblattriges. blühendes Exemplar von Streptocarpus Wendlandü. In einer früheren Sitzung demon- strierte er ein typisch entwickeltes, einbldttriges Exemplar, an welchem, wie bekannt, die Blütenstande sich ungefahr an der Grenze zwischen Stiel und Spreite des einzigen aus dem Cotyledon hervorgegangenen Blattes, aus 1 Magyar Bot. Lapok. 1906, V., p. 231-232. 8ITZUNG8BERICHTE (63) nacheinander folgenden Knospen entwickeln. Nach Pischinger híitte sich die Plumula aus dem Blattstiel, respektive aus der Verschmelzung von Blattstiel und dem kurzen Epicotyl zum Mesocotyl entwickelt und an diesen zum Blütenstand umgebildet. Nach Velenovszky entwickeln sich die Blütenstande aus nacheinander folgenden Knospen, die in der Achsel des nicht zur Entwicklung gelangenden Vegetationspunktes und des Cotyledons entstehen und die sich auf den Blattstiel hinaufdrangen. Die vorgezeigten zweiblattrigen Exemplare bekraftigen V.'s Auffassung, insofem am Grundé jeder Blattspreite Blütenstande sich bildeten. Vortragender wird spater noch weitere Untersuchungen zur Bekraftigung der richtigen Erklíirung dieser Erscheinung mitteilen. 4. K. Bartals „Daten zur Flóra der Umgebung von Szekszárd" unterbreitet S. M á go c s y - D i e t z. Von den teils auf den Löss-Hügeln, teils auf dem altén Inundations-Terrain der Donau gesammelten Pflanzen sind die folgenden von Interessé : Koeleria gracüis P e r s., a. paliida Uechtr., Melica transsilvanica Schur., Carex brevicollis D C, Rusciis aculeatus L., Leucojum aestivum L., Tamus communis L , Ophrys aranifera H u d s., 0. muscifera H u d s., Roripa Kerneri M e n y h., Cytisus austriacus L., '(. aureus N e i 1 r., Ajuga Laxmanni B e r t h , Erechthites praealta R o f . 5. G. M 0 e s z ; „Pilze aus dem Vclebit-Gebirge" . Vortragender erwíihnt 4í? Pilzarten, welche grösstenteils von J. B. Kümmerle im Komitate Lika- Krbava auf den Bergspitzen und den Dolinen in der ungeführen Höhe von 1500 — 1600 Méter gesammelt wurden. Vortragender bestimmte diese Pilze, und machte von den meisten kolorierte Abbildungen, welche er der Sektion vorzeigt. Von diesen Pilzen sind für das Gebiet des Königreichs Ungarn acht neu ; zehn Pilze erwiesen sich als neue Arten. 6. R. Sztankovics macht vorláufige Mitteilungen über seine Untersuchungen an dem Rhizom der inlandischen Iris-Arten. Diese Unter- suchungen beziehen sich auf 16 Arten. Er weist kurz auf jené anatomischen Charaktere hin, welche für die Sektionen wie für die einzelnen Arten charakteristisch sind. Die Ergebnisse seiner Untersuchungen wird er spater in einer ausführlichen Arbeit vorlegen. S. Mágocsy-Dietz gibt seiner Freudé darüber Ausdruck, dass Vortragender dieses Thema wahlte. Sicherlich bestehen Unterschiede auch in der Entwicklung der Iris-Rhizome, womit sich bisher nur I r m i s c h beschaftigte. 7. L. Thaisz' Arbeit: „Daten zur Flóra des Komitates Abauj- Torna" legt J. T u z s o n vor. Verfasser zahlt 306 neuere oder sonst inter- essante Daten auf, von welchen folgende hervorzuheben sind. Von Kassa : Stipa pennata pr. Joannis, Sorbus Ária pr. cyclophylla, Solanum luteum, Matricaria suaveolens ; von Torna : Thesium humile ; von Kassa-Hámor : Lycopodium Selago f. recurvum, Selaginella helvetica, Ribes alpinum, Sco- polia carniolica, Waldsteinia trifolia ; von Szaláncz-Huta : Euphorbia villosa. K i t a i b e 1 s Silene paueiftora ist nach dem Verfasser nur Melandryum noctiflorum von sonnigen Standorten. welche Pflanze im Komitate als Saaten- Unkrauí vorkommt. Der richtige systematische Namen dieser Pflanze ist daher : Melandryum noctiflorum var. pauciflorum. (64) PERSONAL-NACHRICHTEN PERSONAL-NACHRICHTEN. Gestorben: Dr. Kornél Chyzer (1836—1909), Miaisterialrat, am 21. September I. J. in Budapest. Als Arzt und als Chef der Sanitatsabtei- lung im Ministeriura des Innern erwarb sich der Verstorbene grosse Ver- dienste, doch nicht nur diese Tátigkeit, sondern auch seine naturwigsen- schaftlichen Forschungen und Arbeiten auf dem Gebiete der Botanik und Zoologie verewigen seinen Namen. Obzwar er sich mit der Zoologie einge- hender beschaftigte, behielt er ein reges Interessé auch für die Botanik. In den sechziger Jahren sammelte er fleissig in der Umgebung von Bártfa und spáter im Komitate Zemplén, besonders in der Umgebung von Sátoralja- újhely. Über die Ergebnisse seiner Sammlungen und über sein Herbar berichtete er auf der XXXIII. Wanderversammlung der „Ung. Árzte u. Naturforscher" in Szeged im J. 1905. Sein Vortrag „Additamenta ad Floram Hungáriáé septentrionalis imprimis Comitatus Zempleniensis et liberae regeaeque civitatis Bártfa" erschien in Magyar Botanikai Lapok, 1905. Sein Herbar kam in den Besitz des botanischen Gartens der Universitát zu Budapest. Am 8. September verschied nach qualvoUer und langer Krankheit Wilhelm Gugler, kön. Realschullehrer in Neuburg a/D. Durch sein Hinscheiden erlitt auch die ungarische Botanik einen schmerzlichen Verlust, denn wir verloren an ihm einen arbeitsfreudigen, rastlosen Forscher, der sich auch auf dem Gebiete der ungarischen Flóra ein bleibendes Verdienst erworben hat. Er beschaftigte sich eingehender mit der Flóra von Budapest und seiner Umgebung und war eifrig bestrebt diese gründlich kennen zu lemen, wozu ihm der wiederholte und Ijingere Aufenthalt in Budapest Gelegenheit gab. Zur Zeit seines Budapester Aufenthaltes arbeitete er standig in der bot. Abteilung des ung. National-Museums, hier verfasste er die folgenden wertvollen Arbeiten : Über Centaurea Adami W i 1 1 d. Alig. Bot. Zeitschrift. 1903. — Über das Vorkommen der Centaurea tenuiflora DC. in Ungarn. Magy. Bot. Lapok. 1906. — „Die Centaureen des ungarischen National-Museums. Vorarbeiten zu einer Monographie der Gattung Centaurea und der ihr nachst verwandten Genera." Annales Musei Nationalis Hun- garici VI. 1908. — Der Formenkreis des Carduus defioratus L. Mitteil. d. Bayer. Bot. Ges. 1908. Vor einigen Jahren widmete er sich ganz dem Stúdium der Compo- siten, besonders der Gattungen Centaurea, Cirsium und Carduus. Sein Lieblingsstudium war die Gattung Centaurea, die er monographisch zu bearbeiten beabsichtigte, doch ging sein Wunsch nicht in Erfiillung ; ein schweres Leiden entriss ihn vorzeitig seinen bot. Studien und seinem Berufe. Seine persönlichen Eigenschaften : gründliches Wissen, edle Denkungs- art, von Kleinlichkeiten freie Gesinnung, ofifene Treuherzigkeit, heiteres Gemüt, welches ihn selbst zur Zeit der schweren Krankheit nicht verlassen hat, erweckten bei allén, die mit ihm in persönlichem Verkehre standén, eine aufrichtige Verehrung und Sympathie. Wir betrauern aufrichtig sein allzu- frühes Hinscheiden und werden ihm stets ein ehrendes Andenken bewahren. J. Szurák. BOTANIKAI KÖZLEMÉNYEK JOURNAL DE LA SECTION BOTA- NIQUE DE LA SOCIETÉ ROYALE D'HISTOIRE NATURELLE DE LA HONGRIE BULLETIN POUR L'ÉTRANGER. ZEITSCHRIFT DER BOTANISCHEN SEKTION DER KÖNIGL. UNGAR. NATURWISSENSCHAFTLICHEN GESELLSCHAFT MITTEILUNGEN FÜR DAS AUSLAND BÁND VIIL 1910. 1/15. HEFT 6. L. Thaísz: Beítrágc zur Flora dcs Abauj-Tornaer Komitatcs* [Ung. (II. Mitteilung.)' Originaltext p. 247- -257.] In vorlie^ender Mitteiluiig záhlt Verfasser die von ihm seit 1908 im Abauj-Tornaer Koniitate gesammelten Pflanzen auf. Die iin ungarischen Originaltext p. 248 — 257 beíindliche Aufzáh- lung unifasst hauptsachlich das Tokaj-Eperjeser Trachitgebirge, die Umgebung von Nagy-Szaláncz. sowie die von Kassa-Hámor und das Szadelöer Tal. Bei Durchforschung dieser Gegenden fand Veri", náchst Kassa-Hámor am Ufer des Baches Csertovik Walchteinia ternata (Stepli.) Fritsch., die bislier in der ein- heimischen Flora nur aus dem siidöstlichen Ungarn bekannt war. In der Mitteilung sind insgesamt 306 Arten festgestellt, die für die Flora dieses Komitats bisher imbekannt oder zweifelhaft waren. (Aus der Sitzung der Sektion am 9. Juni 19Ü9.) {Szurák.) J. Tuzson: Über eíníge Pflanzen der ungarischen Flora und derén Verwandte. (Mit Fig. 1—5 im ung. Originaltext p. 257—285.) Verf. behandelt in dieser Arbeit unter Zugrundelegung der einschlágigen Literatur und nach Prüfung eines ziemlich reichen Herbarmaterials die systematische Gliederung und geographische Verbreitung einiger Pflanzen der ungarischen Flora. Es wurde haupt- sachlich das Herbarmaterial der botanischen Abteilung des Ung. Nationalmuseums und der Budapester Universitat, bezüglich der Art ^ I. Mitteilung siehe in dieser Zeitschrift VIIL Jahrg. 1908 p. 131— 132 und p. (28j. (6ü) J. TÜZSON Xanthium orientale ausserdeiii das Herbarniaterial des Wiener Natiirhist. Hofinuseunis uud der Wiener üniversitat benützt. Über die systeniatische Gliederuiig der nachstehenden Arteii, ihr Vor- kommen und über die Diagnosen sehe nian deu Original- text naeh. Alis den einzelnen ErJauterungen sei folgendes hervor- gehoben : Aspleiiium septentrionale (L.) Hoffm. X A§pleni«m tri- chomanes L. Die vom Verf. an den Felsen des Zsiarberges. oberhalb Biikköskút (Koniitat Bars) gesammelten Exemplare stimmen mit (len in den erwahnten Herbarien befindlichen, von anderen Fundorten Ungarns herstanimenden übereiu und allé sind identisch mit jener Form, die von Milde als f. montana be- zeichnet wurde ; ihre Blatíer sind namlicli an der Basis mehr- minder doppelt. geíiedert {A. Breynii Retz.). Dabei kommen auch Übergangsfornien vor, derén untere Fieder nicht vrieder- geíiedert. sondern bloss mehr oder minder tief eingeschnitten sind. Luersens (Eabh. Krypt. FI. Ili. 242), sowie Ascher- s 0 n s und Grabners Auffassung, laut welcher die Formen montnno und alpestris {A. alternifolium Wulf.) nur als Wachs- tums-, resp als Entwicklungsformen zu betrachten sind, denen keine systematisclie Bedeutung zukommt, wird auch durch die Exemplare aus Ungarn bestatigt. Woodsia ilvensis L, In Ungarn scheint nur subsp. rufi- dula vorzukomnien ; hielier geliören allé untersuchten Exem- plare. ín Ascherson-Grábners Synopsis wird Woodsia alpina aus der Tátra erwáhnt, doch bezieht sieli das auf eine zweifelliafte Angabe H a z s 1 i n s z k y s. lm Herbar der bot. Ab- teilung des Ung. Nationalmuseums befindet sich namlich ein von H a z s 1 i n s z k y an der Altwalddorfer Wand gesammeltes Exemplar. welches jedoch zur f. gracilis {Woodsia ilvensis) und nicht zu ssp alpina gehört. Nachdem Hazslinszkys Angabe in „Éjszak Magyarlion Yiránya" sich gerade auf diesen Fund- ort bezieht, so muss dieselbe demnach vorderhand für zweifel- haft betrachtet werden. Ausserdem liegt in demselben Herbar ein Bláttchen vor, welches für alpina angesehen werden könnte. Dieses Exemplar wurde von Baumgarteu in den südlichen Gebirgen >iebenbürgens gesammelt („ad rupes alpestres Transs. austr."). Leider ist der Fundort nicht naher angegeben und darum bietet diese Angabe zur weiteren Forschung keinen Anhaltspunkt. Selaginella helvetica (L.) L k. Der vom Verf. angegebene Standort nachst Zsarnóca scheint gegen die ungarische Tief- ebene einer der südlichsten zu sein. Verf. beobachtete diese Pflanze weder an den nördlichen Felsen, noch an den südlichen Auslaufern des Madarasgebirges (Kom. Bars). In der Umgebung von Zólyom wurde sie von F r e y n (Verh. zool. Bot. Ges. XII. p. 354) als massenhaft vorkommend bezeichuet. CBER EINIGE PPLAXZEN DER UNGARIBCHEN FLÓRA (67) Taxiis baccata L. Verf. fand zahlreiche Stockausschlage, sowie áltere Stanime und Wurzelstöcke der Eibe bei Szklenó und im Madarasgebirge (Kom. Bars). Die Eibe war einst in Ungarn, wie das schon K i t a i b e 1 auf einer Herbar-Etikette aufnotierte, mit Ausnahme der ungarischen Tiefebene und des siebenbürgischen Beckens, ziemlich verbreitet. Jetzt ist sie aber, da sie nicht geschonr wird, im Verschwinden begriffen. Acorus Calamus L. Wurde vom Verf. nachst Alsóhámor (Kom. Bars) in einem Sumpfe, wo sie massenhaft vorkommt, gesammelt. Verf. versuchte das Vorkommen dieser strittigen Pflanze im Tale bei Alsóhámor iiis Klare zu bringen. Er ver- anstaltete Ausgrabungen an schou vor Jahrhunderteu verschütteten Stellen des Sumpfes, jedoch vergebens, denn es gelang ihm nicht die Resté von AcoriLS in diesen álteren Sumpfschichten nachzuvveisen. Folglich muss angeno/nmen werden, dass diese Pflanze wahrscheinlich nur in der neueren Zeit durch Pflanzung hieher gelangte. Epipactis latifolia (L.) Ali. ssp. microphvlla (Ehrh.) Tuzs. f. canescens Irm. wird als eine in Ungarn seltenere Pflanze aus dem Madarasgebirge (Kom. Bars) erwahnt. Quercus lanuginosa L a m. Verf. beobachtete dio Eiche im Vihnyeer Tale (Kom. Bars) auf Kalkfelsen. Dieser Fund ist bisher das nördlichste Vorkommen derselben. Lant Borbás kommt sie auch im Abauj-Tornaer Komitate vor. Verf. bemerkt, dass er die Angabe von Borbás für sehr wahrscheinlich halté, besonders in bezúg auf die Kalkberge im Westen des betreíFen- den Gebietes. Letzteres liegt ungefáhr unter derselben nörd- lichen Breite wie das Vihnyeer Tal ; Verf. verleiht jedoch die- sem Vorkommen deshalb, weil Vihnye schon in das Gebiet der Tanne fallr, die Tornaer Kalkberge dagegen in die Region der Laubwalder gehören, einen besonderen pflanzengeographischen Wert. Die im ungarischen Text angeführten geographischen Angaben beziehen sich entschieden auf verschiedene Varietáten und Formen ; diese bediirfen jecioch einer grlindlichen systemati- schen Revisioii, darum will Verf., obwohl die im Vihnyeer Tal vor- kommende Quercus lanuginosa von den íypisclien Formen dieser .Art in inehreren Merkmalen abweicht, von der Einfiihrung einer neuen Benennung Abstand nehmen. Alsiiie reciirva (Ali.) T u z s o n. Verf. unterscheidet vor- derhand zwei Unterarten: frutescens (Kit.) Tuzson und hir- suta (M. B.) Tuzson. Der Unterart frutescens scheinen mehrere Forrnen anzugehören, (so die (5. verschetzensis Simk., Math. Term.- tud. Közi. XV. 1873. mit langen, spitzigen Kelchblattern), die in Forni und Farbe des Kelches. sowie in ihrem Habitus ver- schieden sind. Die Abweiciiungen scheinen aber untergeordnet und so zweifelhafc zu sein, dass der systematische Wert der- selben nur auf Grund eincs reicheren Materials ins Klare ge- bracht w^erden kann. Botanikai Közlemények 1910. VUI. kötet, 6. füzet. 26 (68) J. TÜZSON Nymphaea álba L. f. Moeszii Tuzson. Diese neue Form der Nymphaea álba unterscheidet sich, wie das aus der Diagnose ersichtlich ist, von der f. minoriflora B o r b. Der systenuitische Wert der f. minoriflora Borb. und namentlich derén Selbstandigkeit ist zweifelhaft; wahrscheinlich gehört sic jenen Zwergformen aii, welche von melireren Autoren für Nym- phaea alha var. minor DC. bestimmt wurden. S c li u s t e r ' bringt diesbezügiich in Vorschlag, dass diese Zwergformen, nachdem die var. minor DC. eine Form der Nymiihaea candícla ist (dies erhellt schon aus Conard „The Waterlilies" 1905, p. 17.), mit dem Nameu Nymphaea álba f. terrestris bezeichnet werden sollen, welclie in seichteni Wasser wachsende unent- wickelte Formen. Verf. ist aber der Meinung, dass wenn die- sen Zwergformen keine Selbstandigkeit zugeschrieben werden soll und ihr Dasein bloss auf ungünstigen Vegetationsverhalt- nissen fusst, so ist ihre besondere Benennung nicht motiviert. Über die f. minoriflora köiinen nur eingehendere Untersuchungen Aufschluss gebén ; dagegen ist es un zweifelhaft, dass die f. Moeszii konstant und von der f. minoriflora verschieden ist, Alyssum saxatile L. Die an den im ung. Text aufgeführ- ten Standorten gesammelten Pflaiizen der Varietat Arduini ge- hören allé einer und derselben Form an. Höchstens kann bemerkt werden, dass die Pflanzen einiger Standorte, so die vom Gellértberg (Budapest), grüner und nicht so filzig sind ; die von Hazslinszky an den Felsen des Schlosses Arvaváralja gesammelte Pflanze (im Herbar der bot. Abteilung des Ung. Nationalmuseums) weicht ferner von den übrigen durch ihre elliptischen Schotten ab. H a z s- linszk}' hat diese Abweichung nicht übersehen, sondern notierte auf dem Herbarzettel : „siliculis obovatis". Nachdem dem Verf. nur ein Exemplar zur Verfügung stand, konnte er diese sonst genug auffallende Abweichung nicht in Betracht ziehen. Arabis arenosa Scop. f. platyphyllina Tuzson. Verf. fand diese Form an den „Zsiar" -Felsen (Kom. Bars), sonst aber nirgends im Madarasgebirge und dessen Umgebung. Sie wachst mit der kJeinblattrigen Form der Arabis arenosa in Gemein- schaft, und Verf. ist der Ansicht, dass zufolge Kreuzung die forma platyphyllina gewiss standig unter dem Einfluss der erste- ren steht, und infolgedessen mit der Zeit auch ganz um- geandert werden kann. Ribes alpinum L. Die in Ungarn vorkommenden Formen dieser Art werden folgenderweise gruppiert: var. 1. septentrio- nale Tuzs, — f. 1. glabratum Tuzs., — f. 2. Scopolii (Hladn.) Simk. ; var. 2. pallidigemum (Simk.) Tuzs. Robinia pseudacacia L. f. cleistogama Tuzs. Seit der ersten Publikation des Verf. über diese Form, blühten die ^ Schuster J. Zur System, v. Castalia u. Nymphaea. Bull. De L'Herb. Boiss. VII. 1907. 860—861. ÜBER EINIGE PFLANZEN DER UNGAR18CHEN FLÓRA (69 zwei Baume nachst Esztergom, und die Exemplare in deiii bot. Garten der Universitat von Budapest schon zweimal. Die diesbezüg- lichen Beobachtungen bestátigten voUkommen die Richtigkeit der mitgeteilten, die bloss dahin zu ergánzen wáren, dass in den voU- kommen entwickelten kleistogamen Bliiten die Kronenblatter die dnppelte Lange der Kelchblatter erreichen können. Die Samlinge blühten bis jetzt noch nicht und somit ist die Konstanz der kleistogamen Form bloss bezüglich der Wurzelausschlage nach- gewiesen. Auf die seit dieser Zeit erschieneneii diesbezüglichen Publikationen (siehe ung. origiiTal Text p. 269—271.) bemerkt Verf. die fol^enden. Lant Harms ist dieser Fali der Kleistogamie nicht als eine habituelle Kleistogamie zu betrachten. sondern nach seiner Ansicht können hier vielleicht pathologische ürsachen im Öpiele sein. Veif. beobachtete seit Jahren die zwei Baume bei Eszter- gom, sowie auch die Exemplare des bot. Gartens der Universitat zu Budapest, und bemerkte an ihnen keine pathologischen Ver- anderungen. Die Sprösslinge im bolanischen Garten behielten trotz den ceanderten und giinstigen Verháltnissen die Eigenschaft, ausschliesslich kleistogame Bliiten zutragen.konstant.Die auffallend reduzierten Kronen- und Staubblittter sind zwar zusammenge- knittert und dieser Umstand. sowie das Aufreissen des Kelches könnten allerdings als pathologische Erscheiuungen aufgefasst wer- den. Solche Bildungen kommen aber in den kleistogamen Bliiten der Papilionotae überhaupt in grosser Mannigf altigkeit vor. Somit hangén die von anderen typischen Fállen der Kleistogamie abwei- chenden Verhaltnisse bei der kleistogamen Robinie in erster Linie mit der Entwickelung und Morphologie der Blüte der Papilio7iatae zusammen. Nach Li ndman besteht das Wesen der Kleistogamie in der friihzeitigen Reife (Praematuritát) der Blüte. Diese Auf- fassuug stimmt mit der schon vor dem Erscheinen der Arbeit L i n d- m a n n s mitgeteilten Auffassung des Verf. vollstandig ü bérei n. Verf. weisst noch auf die interessanten Untersuchungs- ergebnisse von T i s c h 1 e r hin, wonach an den Samenanlagen der sterilen Hybriden Cytisus Adami und Ribes Gordonianum ein ahnliches Hervordrangen des Embryosackes wahrzunehmen ist, wie es Verf. bezüglich der kleistogamen Robinie beschrieb. Ahnliches beobachtete ferner G a t e s bei der sterilen mutanten Oenothera lata, in derén Antheren die mit den Tapetenzellen benachbarten Parenchymzellen in den von den Pollenkörnern ein- zunehmenden Raum hineinwachsen. Diese Hybriden scheinen in ihremganzen Wesen zusammengerüttelt zu sein, hieraufweist auch die Obliteration der Geschlechtsorgane hin. Dieser Fali scheint alsó auch bei der kleistogamen Robinie vorhanden zu sein. Endlich liebt Verf. noch hervor, dass nach Fucsko^ die ^ F u c s k 0 M. : Anatomie, Entwickelung und Biologie der Frucht- wand der Papilionatae. Bot. Közi. VIII. 1909. p. 155. und p. (45). 26* (70) J. TUZ80N" Zellreihen der Hiilsenwandiing" der kleistogamen Robinie in ent- gegengesetzter Richtimg verlaiifen, als jené der gewöhnlichen Rohinia pseudacacia. Nachdem der Richtiing der Zellenreihen in den Fruchtwanden der Papilionatae ein systematischer Wert zuzuschreiben ist, tragt dieser (Tnistand ebenfalls viel bei, dass die Meistogame Bohinie als eine in ikrem ganzen Wesen sprung- weise umgednderte Pfianzenform betrachtet werden soll. Was in diesem Falle die Frage der Kleistogamie selbst anbelangt, betont Verf. erstens : dass, naclidetn die erwahnten Pflanzen and ihre vegetatíven Abkömmlinge \u\\ den ausseren Ver- háltnissen unabhangig. konsequent kleistoganie Blüten trageu, ist dieser Fali entschieden als eine habituelle Kleistogamie (ini Sinne G ö b e 1 s ) zu betrachten ; zweitens aber, dass die schein- bar krankhaften morphologischen Verhaltnisse der Blüten zwar etwas Bedenken erwecken, der Hauptsache nach ist aber die Sache klar : tiach einer frühzeitigefn Maturitat der Geschleehts- zellen, soivie nach den deínzufolge eintrete^iden frühzeitigen Befruchtungsvorgdngen, iritt eine morpliologische Redvktion der Bliite ein. Impatíens noli tangere L. Verf. beobachtete diese Pflanze im Madarasgebirge (Kom, Bars) mit rein kleistogamen Blüten. Galeopsis speciosa M i 1 1. var. versicolor (C u r t.) T u z s o n f. 1. atrocalyx Tuzs. ; f. 2. virens Tuzs. Nachdem die von Briquet durchgeführte Einteilung dieser Art mit den nomen- klarorischen Regein nicht übereinstimmt, gebraucht Verf. fiir die Varietitt den Curtisschen Namen. Die Einteilung von Porsch ist infolge ilirer ökologischen Richtnng fiir systema- Tische Zwecke kunin geeignet. Asperula orientális Boiss et Hohen. Wurde vom Verf. nachst ízbég bei Budapest neben der Strasse gesammelt. Bislier wurde dieser Ankömmling nach Höck bei Neu-Ruppiu, Ruhls- dorf uud Oderberg beobachtet. Knantia silvatlca D u b y var. turoczensis B o r b. Der systematische Wert dieser Pflanze ist nach Szabó noch nicht ins Reine gebracht. Die Beschreibung von B o r b á s kann nur auf die am Tiszta im Túróczer Koniitate gesammelten Pflanzen bezogen werden. Die im Rodnaer Gebirge (Kom. Máramaros) und l)ei Midzor (Serbien) vorkommenden Pflanzen, welche von Bor- bás ebenfalls zu var. íwroc^^ensís gezahlt wurden, gehören nicht hierher. Die vom Verf. im Madarasgebirge (Kom. Bars) gesam- melte Pflanze weicht von der am Tiszta vorkommenden Form ab, und zwar besitzt sie etwas weichere und nie tiefer einge- schnittene Blatter. Bezüglich des systematischen Wertes dieser Pflanze ist es entscheidend, ob man dieselbe als eine montane Form oder aber als solche betrachtet, welche in und nach der Fiszeit über grössere Gebiete verbreitet war, nach Erwarmung des Kliraas aber sich auf die höheren Lagen zurückzog, wo sie von anderen Formen der Kn. silvatica umgeben, zufolge ÜBER EINIGE PPLANZEN DER UNGARISCHEN FLÓRA (71) Kreuzung- inimer mehr in die letztere übergeht. lm ersteren Falle vváre sie als eiiie Varietat, im letztereu dagegen als eine ünterart zu betrachten. Nachdem diese Frage vorderhand mit Bestimmtheií nicht beantwortet werdeii kann, glaubt Verf. die Pflanze nach Borba s als eine Varietat aufrecht zu erlialten. Xanthium orientale L. Fii. Die systematische Gliederimg dieser Art nahm Verf. auf Grnnd der Untersuchung eines reichen Herbarmaterials vor, wobei in erster Reihe die morphologischen Verhaltnisse der Frucht und die Form der Blatter in Betracht gezogen wurden. Sie ist bis jetzt in Ungarn nur aus der Um- gebung- von Fiume bekannt (Schlosser-Vukotinovic; S t a u b). Verf. sah diese Exemplare nicht, vermutét jedoch, dass es sich hier um var. italicum handelt. Als neuer Fundort wird vom Verf. fiir dieselbe Varietat Obecse in Südungarn angegeben, von wo ihm mehrere Exemplare zugesandt wurden. In bezúg auf die geographische Verbreitung der einzelnen Formen kann aus dem darchgeprüften Herbar- material sowie aus den Literaturangaben festgestellt werden, dass die Varietáten mao'ocarpum und echinatum sowohl in Európa, als auch in Amerika vorkoinmen. Wahrscheinlich ge- langte jede der europáischen Varietáten fiir sich nach Európa und keine einzige ist in Európa enístanden. Trotzdem kann dies auf Grund des untersuchten Materials und der Literatur nicht allgemein nachgewiesen werden. So scheint z. B. var. iialictim auf Európa besclirankt zu sein, und auch andere der augegebenen Varietáten, wie z. B. die var. Inngirosfre. lassen sich bis jetzt nur íiir bestimmte Gebiete nachweisen. Carduus acanthoides L. var. albiflorus (Se hur.) Im Tale Hodruska náchst Vihnye (Kom. Bars) beobachtete ^'erf. diese Ptlanze in Gesellsehaft mit der gemeinen rotblütigen Form. Die ziemlich zahlreichen Exemplare besitzen reinweisse Bliiten ; Übergangsformen wurden nicht beobachtet. Es ist iuter- essant, dass im Hodruska-Tal unter den weissblütigen Pfíanzen zwei im Habitus auffallend abweichende Furmen vorkommen, und zwar : f. Neilreichi T u z s o n, die in ihrem Habitus der forma spinosissima Neilreich entspricht und f . Schurii T u z s 0 n, die mit der von S c h u r aus der ümgebung von Nagyszeben beschriebenen Form übereinstimmen dürfie. Die weissblühende Varietát ist aus Ungarn noch von Brassó (M o e s z), Ercsi, Kom. Fehér (Tauscher). Visegrád, Kom. Pest (Schil- berszky) bekannt. Das massenhafte Vorkommen der weiss- blütigen Varietát ist auffallend und es war anzunehmen, dass es sich hier nicht um einen voriibergehenden Albinismus, sondern um eine selbstándige Elementarart handelt. Doch liess sich diese Annahme durch die Kulturversuche des Verfassers nicht nachweisen, indem aus den Samen der weissblütigen l'flanzen nicht weissblütige, sondern rotblütige Nackommen sich entwickelt habén. Nachdem die ersten Versuche jedoch mit an dem (72) J. TUZSON erwahnten Standorte gesammelten Sameu aiisgeführt wurden, bei derén Entstehung- alsó die Kreuzung mit, rotblütigen Pflan- zen uicht ausgeschlossen war, kaiin aus diesen Versuchen kein endgiltiger Scíiluss gezogen werden, um so weniger, als bis jetzt aus den zahlreiclieren Rosetten sich bloss vier bltthende Pflanzen eniwickelt habén. Eiu entsprechenderes Resultat wird vom Verfasser durch Fortsetznng und Ausdehnung der Versuche erwartet. Bezüízlicli Carduus acanthoides var. albiflorus f. Neüreichii und f. Schurii ist bemerkenswert. dass f. sjnnosissima in der Umgebung von Vihiiye bis jetzt nicht gefunden wurde. Es ist alsó ausgeschlossen, dass hier von zwei Tflanzen abstammende weissbliitige Fornien vorkommen würden, sondern es ist ausser Zweifel, dass die Iteiden Formen gemeinsamen Ursprnnges sind. Dieser Unistand ist Ijei Beurteilung des systeniatischen Wertes der beiden weissbliitigen Formen insofern von Wichtigkeit, als man in diesem Falle die zwei weissbliitigen Formen unbedingt in den Bereich einer und derselben Varietát zu vereinigen und nicht f. Neüreichii als weissbliitige Form der var. spinosis- sima, f. Schurii dagegen als ebensolche Form der gewöhn- lichen Varietát der C. acanthoides zu betrachten hat. Cirsium canum (L.) M. B. X oleraceum (L.) Scop. An nassen Wiesen im Tale zwischen Vihnye und Szénásfalu (Kom. Bars) konimen die Arten Cirsium canum und Cirsium olera- ceum massenhaft vor. mit zahlreichen Hybriden, die grosse Mannigfaltigkeiten aufweiseu. Einzelne náhern sicli der Art canum {C. tariaricum Ali.), andere wieder der oleraceum {sub- oleraceum Bee k.). Die zwei Grruppen können von einander nicht getreunt werden ; ihre Formen bilden eine ununterbrochene Serié, an derén Glieder die Eigenschaften der Eltem in verschiedenster Kombination auftreten. Verf. beobachtete zwei Jahre hindurch die Hybriden und suchte die Háufigkeit der einzelnen Formen festzustellen, woraus die dominierenden und die rezessiven Eigenschaften an den Hybriden sich ergeben. Über die Frage können natiirlicli nur Kulturversuche sicheren Aufschluss gebén; naehdem es sich hier aber um eine grössere Anzahl von Hybriden handelt, bieten dieselben bezüglich des Dominierens der einzelnen morphologischen Eigenschaften jedenfalls inter- essante Angaben. Die vom Verf. angelegten Kulturversuche botén bis jetzt bloss so viel, dass die Hybriden feríil sind und dass die Nachkommen einer und derselben Pfíanzeverschieden sind. Nach den Beobachtungen im Vilinyeer Tal waren die Formen vom Habitus der Art C. oleraceum in auffallend grösserer Anzahl vcrhanden, als die vom Habitus des C. canum^ und zwar sind hier haupisáchlich die Form der Blátter, derén Verteilung, die Verzweigung des Stengels und im Zusammenhange mit der letzteren die Anzahl und Verteilung der Blütenstánde in erster ÜBER EINIGE PPLANZEN DER UNGAKISCHEiN FLÓRA (73) Reihe niassgebeiid. Wáhrend beztíglich dieser Eigeiischafteii alsó die dem oleraceum áhíilichen Formeii háufiger waren, war die Farbe der Bliiten niir sehr ausnahmsweise eine voiii oleraceum entnommeiie. In Mehrzahl der Falle waren somit die Bliiten von roter larbe. und zwar auffallenderweise besassen sie ein viel duniíleres Rot als die Bliiten von eanum. Die Blütenfarbe dieser Hybriden gieicht alsó weder der der einen, nocli der der andereii der Eltern und sie niacht den Eindruck auch nicht etwa durcli Zusannnenmischung der Bliiteníarben der beiden Eltern ent- standen zu sein ; sonderu sie scheint eine neue dunkler rote Farbe vorzustellen. Auf Grund der erwaliuten Beobachtungen glaiibt Verfasser mit grosser Wahrscheinlichkeit annelimen zu können, dass die erste Generatioa der Hybriden aus solcheu Formeu bestehe, die sich im Habitus übervviegend der Art C. oleraceum náliern, bezügiich der Blütenfarbe aber an C. canum erinnern. An den w'eiteren Generationen treten dann auch die rezessiven Eigenschaften liervor. jedoch nur an einer geringeren Anzahl der Nachkommen. Die einzelnen Eigenschaften lassen sich auf Grund der erwáhnten Beobachtungen folgenderweise gruppieren : háufiger (dominierend) die Form der BlJitter von C. oleraceum die Verteihing der Blatter von C. oleracetim die Verzweigung des Steugels von C. oleraceum das fehlen derBehaaning von C canum dornig ausgezogene Schuppenblátter des Involucrums von C. oleraceum die geraden Dornen des Blattrandes von C. oleraceum der grössere und mehr gewimperte Pappus von C. oleraceum die nicht knoUigen Wurzehi von ('. oleraceum die rote Farbe der Blüte von C. canum das Klebrige Involuornm von (\ canum seltener (rezessiv) die Form der Blatter von C. canum Verteilung der Blatter von C. canum nicht verzweigender Stengel von G. canum die Behaarung von C canum weiche, petaloide Spitzen der Invo- lucralblátter von C. canum die gekrümmten Dornen des Blatt- randes von C. canum der kleinere und weniger gewimperte Pappus von C. canum die knoUigen Wurzeln von C. canum die grünlich-gelbliche Farbe der Blüte von C. oleraceum das nicht klebrige Involucrum von C. oleraceum Die beigelegten S Abbildungen (Fig. 5, S. 280) veran^- schaulichen nebst den Eltern, sechs Formen der Hybriden u. zv7. in der Reiheufolge ihrer Haufigkeit : Fig. H die selteuste, Fig. VI — VII die haufigste Form. Zu den Figuren sei bemerkt, dass die Bliiten der Pflanze auf Fig. II weissíich, die der Pflanzen auf Fig. líl — V schwach rötlich, die der iibrigen aber dunkel violettrot sind. (74) J. TUZ80N : ÜBER EINIGE PFLANZEN DER UNGARISCHEN FLÓRA lm allgemeinen ware somit zu betonén, dass die tiefer ein- geschniitenen Blatter, gegenüber den nicht eingeschnittenen, — die verzioeigten Stengehi, am Gipfel mit mehreren Blütenstanden^ gegenüber den nicht verzweigten. am Gipfel bloss einen Blüten- stand führenden. — die dunklere (roíe) Farbe der Blüten, gegen- über der helleren (griin-gelblich-weissen) Farbe derselben — und die nicht Jcnollige Wurzel, gegenüber der hnolligen sich als dominierend ericiesen. Aus dem Angefiilirren geht auch hervor, dass die Be- nennung der einzelnen Formen als Einheiten ganz illusorisch Tst. Es kann über verschiedene Formen von Cirsiiim canum X oleraceum gesprochen werden. u. zw. über die haufigsten {formae frequentissimae), selteneren (formae frequentiores) und seltensten {formae 7-arissimae). Die binominale Bezeichnung der einzelnen Formen ist aber insofern nicht zulassig, weil erstens dieser Benennung bei solchen Hybriden überhaupt eine andere Bedeutung verliehen werden müsste, als es ihr ans systematisch- entwickelungsgeschichtlicb.en Gesichtspunkten zukommt, und zweitens, weil auch bei Zulassung einer solchen abweiclienden Bedeutung, bei der ausserordentlichenManuigfaltigkeit der Formen fasst einem jeden Individuum ein anderer Name gebühren würde. Verf. ervt'áhnt ferner, dass bei Feststellung der dominierenden resp. rezessiven Eigenschafteii, nachdeni unter den einzelnen Benennungen nicht immer dieselbe Form, sondern baki eine der formae frequentissimae, bald aber eine der formae rarissimae verstanden wurde, bezüglich der Háufigkeit der einzelnen Formen aus den Angaben friiherer Beschreibungen kaum etwas verwertet werden konnte. (Vergl. diesbezüglich : A 1 1 i o n i : FI. Pedem. I. 151; Jaquin: FI. Austr. 1773, I. 56 t. 90; Wimmer: FI V. Schles. 1844. 231; Reichenbach: FI. Germ. Exc. 1830—32, 287; FI. Germ. XV. 75; Celakovsky: Prodromus, 261; Borbás: Vasm. Növényföldr. és Flórája, 195; Wais- b e c k e r : Természetrajzi Füz 1891, 336 ; B e c k : FI. v. Nie- der-Österr. 11. 2. 1250; ere.). Index specierum, varietatum et formarum siehe im Origi- naltext p. 285. (Aus den Sitzungen am 11. Dezember 1907,13. Október und 9. Dezember 1909.) {Szurák.) J. B. KÜMMERLE : ePECIES NOVA GENERI8 CETERACH. (75) J. B. Kümmerlc: Species nova generis Ceterach. Verfasser hatte wáhrend seiner Studienreise in En^Iand, Irland und Schottland in deii Monaten August und September 1. J. unter anderem auch Gelegenheit gehabt, das reichhaltige Herbar- material der Famgattung Ceterach in den Herbarien der botani- schen Abteilung des British Museums {British Museum of Natural History^ Department of Botany) in London und des königlichen botanischen Gartens (Royal Botanic Oardens) in Kew mono- graphisch aufzuarbeiten. Bei dieser Gelegenheit faml Verfasser in dem Herbárium des) British Museums ein als eine neue Art aufzufassendes Exem- phir, welches im Somaliland von Lort Phillips gesammelt wurde. Die Pflanze wurde auch im Herbárium von Kew wieder- gefunden, und zwar ausser dem schon erwahnten Phillips- schen Exsiccat noch in mehreren Exemplaren, obwohl unter anderen Namen, von verschiedenen Samnilern und aus ver- schiedenen Gebieten [Sokotra^ Abyssinien). Neuerdings hat Verf. die PŰanze unter dem Namen C. cordatum K 1 f. aus Sokotra auch in dem reichhaltigen Matériái des königi. botan. Herbariums zu Berlin aufgefunden. Das Gebiet der neuen PŰanze (Somali- land, Abyssinien und Sokotra) liegt zwischen den Grenzgebieten zweier anderer Arten der Gattung Ceterach, namlich zwischen dem Gebiete der nur im Norden vorkommenden Ceterach offici- narum DC. und zwischen dem der nur im Síiden einheimischen Ceterach cordatum (T h b g.) Des v. Die neue Art nennt Verfasser nach Phillips Ceterach Phillipsianum und gibt im ungarischen Originaltext in lateini- scher Sprache die Diagnose, die Öynonymie. das Exsiccaten- Verzeichnis und die geographische Verbreitung derselben. Aus der oben erwahnten geographischen Verbreitung geht hervor, dass C. Phillipsianum eine endemische Pflanze der genannten Gebiete ist. Und so bestátigt die neue Art die Ansicht Englers, dass die Vegetatinn Abyssiniens durch die vielen gemeinschattlichen Endemismen und Charakterpíianzen mit der des Somalilandes verwandt ist. Für die Eriaubnis zur Beniitzung des Materials der Her- barien von London,Kew und Berlin spricht der Verfasser den Herren Di rektorén A. R. Rendié, D. P r a i u und A. E n g 1 e r seinen bestén Dank aus. (Aus der Sitzung der Sektion am 13. Október 1909.) {Autorreferat.) Botanikai Közlemények. 1910.' Vm. kötet, 6. füzet. (76) SITZUGSBERICHTE SITZUNGSBERICHTE. Sitzung der botanisclieii Sektioii suii 13. Október 1909. (CXLIX.) 1. J. B. Kümmerle spricht über „Eine neue Art der Gattung Ceterach". [Siehe vorliegendes Heft p. 286 und (74)]. 2. L. Simon kai legt vor und bespricht „Eine immergrüne, einheimische Zerreiche", die nachst Felsöelefánt (Komit. Nyitra) wild- wachsend vorkommt. Sie unterscheidet sich von Quereus austriaca, denn ihre Blatter sind hárter, kleiner, grün überwinternd, ihre Oberflache i.st glatt, die Zahne des Blattrandes sind pfriemenspitzig, ihre peitschen- förmigen Knospenschuppen sind kleiner und fallen schon von Frühling an ab. Von diesem einzigen wildwachsenden Exemplar besitzt Báron I. Ambrózy in seinem „Arborétum sempervirens" in Malonya (Komit. Bars) derzeit circa 200 Exemplare. Diese immergrüne Eiche wird vom Vortr. zu Ehren des Barons I. Ambrózy Quereus Ambrózyana benannt. 3. J. T u z s o n bespricht und legt „Eine 7ieue Nymphaea der unga- rischen Flóra" vor. Diese Pflanze fand G. M o e s z im Rétyi-Nyir (Komit. Háromszék); Vortr. erkennt in ihr eine neue Form der Nymphaea álba Und nennt sie forma Moeszii. [Siehe vorliegendes Heft. p. 264 und (68)]. Derselbe spricht „Über einige interessante Fflanzen des Madaras- gebirges'\ [Siehe vorliegendes Heft p. 257—285 und (65—74)]. Derselbe berichtet ferner in seiner Mitteilung „Neuere Beitráge zur Kenntniss der Jurányia hetuifiabellata" über das Vorkommen dieser fossilen Palme niichst Ruszkabánya (.Komit. Krassó-Szörény), wo Vortr. aus den Schichten der Kreideformation die Frucht, Blüte und einen 1"5 m. langen Teil eines Blattes derselben offenlegte. J. B. K ü m m e r 1 e erwahnt im Anschluss an die Bemerkungen des Vortr. über Woodsia ilvensis (S. p. 258, 259 u. (66j dieses Heftes), dass die in Ascherson-Grabner's Synopsis zum Ausdruck gebrachte Auffassuug, laut welcher W. alpina zum Verwandschaftskreis der W. ilvensis gehört, den morphologischen und pflanzengeographischen Verhaltnissen dieser Arten nicht entspricht. Eine engere Verwandschaft besteht zwischen W. alpina und W. glabella. Das Linné'sche Exemplar, [Achrostichum ilvenese), welches Kümmerle in London in Linnés Herbar eingehender untersucht hat, ist nichts weiter, als Woodsia glabella R. B r. 4. Der Schriftführer giebt bekannt, dass J. B e r n á t s k y, einer der bisherigen Redakteure der „Botanikai Közlemények ' seine Stella zurücklegte. Den Austritt nahm die Sektion mit Bedauern zur Kenntnis. Die so erledigte tétellé warde provisorisch mit I. S z u r á k besetzt. SITZUNGSBERICHTE (77) Sitzung der botanischeii Sektion am 10. November 1909 (CL), 1. Gy. Prodáns Arbeit „Beürdge znr Hóra des Komitates Bács- Bodrog und dessen Umgebung" wird vorgelegt von J. T u z s o n. Verfasser zahlt 10 Gefasskryptogamen, 123 monocotyle und 200 dicotyle Pflanzen auf. Zum Gegenstand sprechen S. Mágocsy-Dietz und L. S i m o q k a i. 2. L. Sántha legt seine Arbeit „Beürdge zur Kenntnis der Flechten- flóra der Umgebung von Budapest'' vor. Die Enumeration enthált 142 Spezies und 32 Varietaten. 3. L. Szabó bespricht „Die Knautia-Arten Ungarns, mit Rücksicht auf das System der Gattung' . Die 40 Knautia-PniQVL werden vom Vortra- genden in drei Subgenus untergebracht : Lichnoidea, Tricheranthes, Trichera. Zur Unteigattung Trichera gehören die Sektionen Hemitricherae und Eutricherae. Innerhalb der Sektion Eutricherae werden die Subsektionen Albescentes, Arvenscs, Silvaticae und Purpurascentes unterschieden. Die Arten der Subsektion Arvenses gruppieven sich zu drei Serien : Euarvenses, Purpureae und Lucidantes. Eingehender werden folgende einheimische Arten besprochen : Knautia integrifolia, arvsnsis, purpiirea, albanica, velebitica, travnicenses, silvatica, longifolia, drymeia, intermedia und dinurica. Zum Gegenstand spricht J. T u z s o n und bemerkt, dass Knautia turo- czensis entweder als eine Bergform der Knautia silvatica zu betrachten ist, oder aber als eine alté Bergpflanze, die nach der Eiszeit weit verbreitet war, spáter aber sich auf die höheren Lagen zurückzog, woselbst sie durch Knautia silvatica bestíindig umgeben, durch Kreuzung immer mehr in letztere übergeht. Für diese Annahme, spricht auch ihre derzeitige Verbreitung. Sie kommt nicht nur bei Blatnica (^Kom. Turócz) vor, wie man es bis jetzt glaubte, sondern auch im Madarasgebirge (Kora. Hars) und im Rodnaergebirge (Kom. Máramaros). Trotzdem kann diese Frage mit Bestimmtheit noch nicht beantwortet werden. Vortragender betrachtet die Knautia turoczensis íür eine Bergfonn der Knautia silvatica. 4. K. S c h i 1 b e r s z k y legt eine Teratologie von Diospyros Kaki vor. 5. Z. Szabó legt den von Dr. K. N a g y in Csanig (Komitat Vas) sresammelteii Pilz Schultzeria rimulosa Bres. et Schultzer vor, der bisher nur von Vinkovce (Kom. Szerem) bekannt war. Zum Schluss werden noch administrative Angelegenheiten der Sektion erledigrt. Sitzung der botanlschen Sektion am 9. Dezember 1909. (CLI). 1. J. Bernátskys Arbeit „Die Vegetation der Margit-Insel (Buda- pest) und die Angelegenheit des bot. Gartens der Universitdt" wird vorgelegt von G. M 0 e s z. Nachdem der bot. Garten der Universitat zu Budapest entgegen der allgemeinen Meinuug aller kompetenten Kreise. infolge Veríügung der Regierung höchst warscheinlich auf die Margit-Insel verlegt wird, kommt die!0^' r^r. ustmrr--<\ l«<