Digitized by the Internet Archive in 2016 https://archive.org/details/foldtanikozlony6419magy FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EGYSZERSMIND A M. K1R. FÖLDTANI INTÉZET HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTI DR. PAPP FERENC HATVANNEGYEDIK (XLIV.) KÖTET 19 TÁBLÁVAL ÉS 62 SZÖVEGKÖZÖTTI ÁBRÁVAL FÖLDTANI KÖZLÖNY (GEOLOGISCHE MITTEILUNGEN) ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT ZUGLEICH ÁM TL1CHES ORGAN DÉR KÖNIGL. UNGAR. GEOLOGISCHEN ANSTALT UNTER MITWIRKUNC VON E. v. MAROS REDIGIERT VON F. PAPP VIERUNDSECHZIGSTER (LXIV.) BÁND MIT 19 TAFELN UND 62 TEXTFIGUREN BUDAPEST, H)34. A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT TULAJDONA EIGENTUM DÉR UNG. GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT / cikkek tártul máért és nyelvezetéért a szerzők felelősek. Für Inhnlt und Stilisicrung sind V< rfasser verantwortlich. MIOllbC JL/b A FÖLDTANI KÖZLÖNY negyedévenként megjelenő szakfolyóirat, melyet tagtársaink tagilletményként, a közvetlen előfizetők pedig 8 pengő előfizetési díj ellenében kaphatnak meg. Felelős szerkesztő: dr. Pnpp Ferenc. Kiadótulajdonos: a Magyarhoni Földtani Társulat. Nyomatott: Mérnökök Nyomdája, Budapest, XI., Bertalan-utca 9. Telefon: 59 — 5 — 73. Felelős kiadó: dr. Papp Ferenc. .VI TARTALOMJEGYZÉK - INHALTSVERZEICHNIS. Oldal Seite Értekezések — Abhandlungen Földvári Aladár: Tektonikai megfigyelések a Budai- hegység nyugati peremén. — Tektonische Beobachtunaen am W e strand des Budaer Gebirges — — — — — 163 Horusitzky Ferenc: Megjegyzések a Budapest környéki burdigálien kérdéséhez. — Rcmarqms sur la guestion du Burdigalien des environs de Budapest — — — — — 321 Káposztás Pál: Kőzetföldtani adatok az ÉK szerbiai Maj- danpek ércelőfordulásának ismeretéhez I. — Petrographi- sche und geologisehe Beitrage zűr Kenntnis des Erzvor- komrnens von Majdanpek in Serbien I. — — — — — 136 Káposztás Pál: Kőzet-földtani megfigyelések az ÉK szerbiai Majdanpek ércelőfordulásainak ismeretéhez. II. rész. — Petrographische und geologisehe Beitrage zűr Kenntnis des Erzvorkommens von Majdanpek in Serbien. II. Teil - — - — — — — — - — - 198 Koeh Sándor: Ásványtani közlemények Gömörmegyéből. — Gediegenes Gold, Goethit. Apátit aus Kom. Gömör. — 155 Koc-h Sándor és Zombory Lás'zló: Újabb magyarorszá- gi ankerit és magnezit előfordulások. — Neuere Ankerit- u. Magnesit-V orkommen aus Ungarn. — — — — — — 160 Kormos Tivadar: Felsőpliocénkori új rovarevők. dene- vérek és rágcsálók Villány környékéről. — Neue Insekten- fresser, Fledermause und Nager aus dem Oberpliozan dér Vili dny er Gegend — — — — — — — — — — — 296- K oviács Lajos: Ammoniteszfauna a bakonyi Káváshegy középsőliászkori üledékéből. — Eine Ammonites fauna aus dem Mittelliasschichten des Kávás-Beraes im Bakony- Gebirge — — — — — — — — — — — — ~ ‘-43 Ivutassy Endre: A nori dachsteiumész faunája Szt. Annán Neumarktl közelében (Felső K ra j na ). — Die Fauna des no- rischen Dachsteinkalkes von St. Anna bei N eumarktl (Obcrkrain). — — — — — — — — ~ ~7 V, ~T Noszky Jenő: Adatoik az Északi-Bakony krétaképződme- nyeinek ismeretéhez. — Beitrage zűr Kenntnis der kreta- zisehen Bildungen des Nördlichen Bakony. — — — — 9!) Mottl Mária: A medvék törzs- és fajbélyegeiről. — Über Stamm- und Artmerkmale der Bárén — — — — — 12 Pa pp Ferenc: A börzsönyi hegység középső részének eruptív kőzeteiről. — Über die eruptiven Gesteine im Zentral gebict des Börzsöny-Gcbirges — — — — / — 31 Pávai V a j u a Ferenc: Új kőzetelőfordulások a Gellért- hegyen és új szerkezeti formák a Gellérthegyen. — Neue Gesteins-V orkommen am Gellért-Berg und neue tektonische Fór mén im Budaer Gebirge — — — — — IV. Reiohert Róbert: Néhány újabb adat liazai ásvány- előfordulások ismeretéhez. — Neuere Daten zűr Kenntnis üngarischen Mineralvorkommcns _____ — _ 343. Rozlozsnik Pál: Adatok a Kazánszoros melletti Újbánya (Baia Noua) felsőkarbon szénteknőjének ismeretéhez. — Beitrage zűr Kenntnis dér Oberkarbonmulde von Újbánya ( Baia Noua) bei dér Kazán-Engc — — - — — — — — 26 Schmidt E. Róbert: A pestszenterzsébeti (Gubacsi-híd melletti) mélyfúrás sztratigráfiai viszonyai. — Die strati- graphischen etz. Verhaltnisse dér salzhaltigen Tiefbohrung von Pestszenterzsébet bei Budapest — — — — — — 12 Seb miclt E. Róbert: O11 the Migration of Hungárián hydrocarbons — — — — — — — — — — — — 278 ‘Sigmond Elek: Általános talajrendszerem vezetőelve és gyakorlati alkalmazása. — Praktische Anwenduna des Allgerneinen Bodcnsystem des Autors — — — — — 177 Száva-Kovátsné Rés eh Katalin dr: Adatok a ma- gyarországi kalkopiritek ismeretéhez. — • Beitrage zűr kristallographischen Kenntnis dér üngarischen Kuvfer- kiese — — — — — — — — — — — — — -7 334 Szentes Ferenc: Hegy szerkezeti megfigyelések a budai Nagykevély környékén. — Beitrage zűr tektonischen Ent- wicklung dér Umgebung des Nagykevély Gebirgszuges bei Budapest — — — — — — — — — — — — — 283 Szörényi Erzsébet: Oligocén Scalpellum-maradványok Magyarországból. — Scalpellumreste aus dem üngarischen Oligozan — — — — — — — — — — — — — 273 Sztrókay Kálmán: Aranyosmenti homok Bisztraról. - Dér Sand des Aranyos-Flusses bei Bistra — — — — 356 Tokody íjász ló: Anglezit, eerusszit és wulfenit új magyarországi előfordulásai. — Neues Yorkom mén des Anglesits, Cerussits und Wulfenits in Ungarn — — — 341 Wein György: Zirc környékének titon rétegei. — Titkon schickten dér Umgebung von Zirc. — — — — — — 81 Rövid közlemények — Kurze Mitteilungen t Gedeon Tihamér: Zugligeti bauxitok elemzése. lysén von Bauxiten aus dem Zugliget — — Papp Ferenc: Bauxit a Zugligetből. — Bauxite Bibliographia Geologiea Hungariea, 1930—33. Bibliographia Geologiea Hungariea, 1930—33. Bibliographia Geologiea Hungariea, 1930—33. Bibliographia Geologiea Hungariea. 1930—33. — A na- aus dem 267 266 62 174 268 366 Társulati ügyek _ Gesellschattsangelegenheiten Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten — ~ ~ Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten _ ; d Vendl Alá d á r : Elnöki megnyitó (N opcsa r erenc naro emlékezete. Illés Vilmos, Rózsa Mihály halain,. Szabó József Geológia c. könyve 50 éve jelent meg, a kristályos palák keletkezésére vonatkozó elméletek) Titkári jelentés FÖLDTANI KÖZLÖNY Bánd LXIV. kötet. 1934. január — március Heft 1. — 3. füzet ÜJ KÖZETELüFORDULÁSGK A GELLÉRTHEGYEN ÉS ÚJ SZERKEZETI FORMÁK A BUDAI HEGYEKBEN. Irta: Pávai Vájná Ferenc dr.# NEUE G ESTEIN SV ÖRKÖMMÉ N AM GELLERT -BERG UND NEUE TEKTONISCH E FORMEN IM BUDAER GEBIRGE. Von F. v. Pávai Vájná'. , A Magyarhoni Földtani Társulat 1926. november és 1927. már- cius havi szűkülésén tartott előadásom bán (Magyarország hegysé- geinek szerkezeti vázlata) különösen a Pécsi hegység déli és északi (Szászvár) teremén, a Balatonfelvidék Litéri-törés néven bevezetett tektonikai vonala mentén és a borsodi Blikkben, meg a Bihar- és Béli-hegységben mutatkozó reátolódásck alapján mutattam reá arra, hogy a Magyar-Horvát terciér-pleisztocén medencében és annak a peremén levő hegységeinkben valóságos áttolódások van- nak s így azok nem tekinthetők egyszerű táblás területek rögökre szabdalt hegyeinek.1 A szászvári elmozdulások koráról megállapít- ható, hogy ott a szenes liászrétegek az alsó mediterrán üledékekre tolódtak reá, s a pécsi kadettiskola melletti mezozoós képződmények pedig a pannoniai emelet homokrétegeire mozogtak reá, tehát a régebbi felfogással szemben kimutatható, hogy a Magyar-Horvát medencében megismert fiatal tektonikus redős elmozdulásokkal egy- időben és kapcsolatosan a sziget- és peremhegységeink is egészen fiatalkorú kimozdulásokat rögzítenek, sőt azok valóságos reátolódás- számba jönnek, ami a tektonikus mozgások viszonylagosságából önként következik is.1 Hangsúlyoznom kell. hogy ezt az, elgondolá- somat a bányászati és közvetlenül szerzett adatokon kívül különösen az id. Lóczy L a j o s-féle Balatonfelvidéki geológiai térkép tüze- tes tanulmányozása érlelte meg bennem és sokban kaptam annak idején — a gondolatok kicserélése alkalmával — ilyesmiben támo- gatást az időközben elhalt B ö c k h Húg ó h. államtitkár úrtól. Már akkor utaltam reá, hogy hegységeinkben a fiatal elmozdulások gondolata nem új, hiszen a román geológusok a Kárpátok külső övében régen írtak már „post pliocén“ mozgásokról. Említett tanulmányomban a Budai hegyeket is mint a pász fá- sán szedimentálódó alpes-kárpáti belső harmadik geoszinklinális egyik részét tárgyalom, s mint ilyent hoztam összefüggésbe a dél- * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1931. évi április 8-i szűkülésén. 1 Pávai Vájná Ferenc div. Magyarország hegységeinek szerkezeti vázlata. (Földtani Közlöny. 1930.) 2 Pávai Vájná Ferenc nyugatra és északkeletre szomszédos hegyeinkkel, melyeket termé- szetszerűen már eredetileg is gyűrődéses elmozdulásokat mutató képződményekként iparkodtam bemutatni. A közvetlen Buda körüli hegyekben már akkor is gyűjtöttem a gyűrődésekre vonatkozó ada- tokat, s térképeimen természetszerűen ilyen irányban részletesebb adataim vannak, mint amilyenekre annakidején boldogult Scha- i'arzik Ferenc,2 illetőleg Fér e nézi Is t vár3 utalnak. Ezt csak azért hangsúlyozom, hogy nem csak én láttam és látok az általánosan táblás, rögökre szakadt hegységnek tartott Budai hegyekben gyűrődéses tektonikát. Bízom benne, hogy most bemuta- tandó adataim még a reátclódásos redős mozgások dokumentálására is alkalmasak lesznek. Fig. 1. ábra. Szaruköves szenes pala a Gellérthegy Dunafelőli oldalán. Hornsteinführender Kohlenschiefer an dér Donauseite des Gellért- Berges. A Gellérthegyi Sziklatemplom Bizottság vezetőségének kíván- ságára a m. kir. Földtani Intézet igazgatója utasított, hogy az 1930. év telén ott lefolytatott munkálatokat naponta kísérjem figyelem- mel. Mivel közben sokszor egy-két óra szabadidőm is volt, azt arra fordítottam, hogy közelebbről is megvizsgáljam a Sziklatemplom környékét. Első említésreméltó megfigyelésem az volt, hogy a Sziklatemplomot is magábafoglaló felső-eoeénkorú breccíás homok- 2 S c h a f a r z i k Ferenc : A Szent Gellérthegy geológiai múltja és jelene. (Terin. Tud. Közi., 1926.) 3 Ferenczi István: Adatok a Buda-Kovácsi hegység geoló- giájához. (Földtani Közlöny. 1925.) Új kőzetelőfordulások a Gellérthegyen 3 kő fekü jében levő vastag, szintén sokszor szaruköves dolomit bieccia, különösen a Dunával parallel törések mentén és fekü részében any- nyira el van bontva a hőforrások behatása által, hogy! az felülete- sebb megtekintésre szaruköves, meszes homokkőnek látszik s az ember azt hinné, hogy a dolomit-breccia csak a Gellérthegy lábához támaszkodó, jóval fiatalabb képződmény. Tudjuk, hogy régen Duna- terrász maradványának is nézték. Gondosabb megtekintés meggyőz arról, liogy ez a dolomit-breccia tovább is folytatódik a felső-eocén szaruköves, meszes homokkő alatt, csak az ENy — DK i irányú itteni Duna vonalával parallel töréseken felszálló hévvizek bontották el alaposan és így látszatra egyneműbbé és egyenletesebbé tették. Tehát ez a dolomit-breccia kétségtelenül a felső-eocén szarukő brecciás homokkő feküje — s megfigyeléseim szerint — nemcsak a felső-eocén tenger abraziós párkányára szorítkozik — bár kétség- telenül ott a legvastagabb — hanem megvan a brecciás homokkő meredeken a Gellérthegy dolomitjához támaszkodó része alatt is, bár ott inkább dörzs-breccia jellegű. Ennek a konglomerátumnak a kormegállapitása kövületek liíjján nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk, éspedig azért nem. mert a fekűjében, a Sziklatemplom alatt kezdődő alsópark kerítés felső vege elölt egy más kifejlődésig márgásabb, sőt szénpalás szaru köves (tolom it-brecciát lat álfám, mint dolomitra települő legmélyebb fitalabb üledéket. (1. ábra ) Ez pedig annak a jele, hogy ez a mélyen kicsorbított dolomitpadka már a felső-eocén szaruköves homokkő és bieccia kiképződése előtt megvolt, sőt annyira megvolt, hogy rajta nyilván a felső-eocént megelőző mélyebb eocén emeletek alatt kikép ződött szenes formációk valamelyikének idejében szintén mocsaras, humózus lerakódás képződhetett. Vagyis a Gellérthegy dolomit jának ezt a DK i csorbáját nem a felső-eocén abraziója mosta ki, hiszen akkor nem telepedhetne a dolomitra a konglomerátum előtt kiképződött, kétségtelenül idősebb szénpalás breccia! Óbudán még két helyen ismerjük szénpalás képződmény fel törését. Az egyik az óbudai cementgyárban van, szintén közvetlenül az összetöredezett dolomitra települve, s a másik, a szépvölgyi, a Budai ügyekben legidősebb triásztag, a szaruköves rnibli-mészkő kaotikusán gyűrt feltörése, feltoiódási vonala mentén, mintegy arra reákenve. Az előbbire, úgylehet, én hívtam fel a Földtani Társulat egy, a múlt években odavezetett kirándulásakor — előbbi megfigye- léseim alapján — a figyelmet, az utóbbit Böckh Hugó mutatta meg nekem is még az 1920-as évek elején. A gellérthegyi előfordulás és a cementgyári is numullinás üledék alatt a dolomiton van rajta, s így megközelítőleg a felső eocént megelőző, mélyebbeocén szenes formációk valamelyikével hozható bérviszonyba. Ezt azért hangsúlyozom, mert a később tár- gyalandó tektonikus mozgások idejére ennek alapján is kell majd következtetnünk. Bár magában is érdekes, hogy a főváros belterületén, a 4 Pávai Vájná Ferenc Gellérthegy ősidők óta feltárt, Duna felőli, tehát szemelőtt levő oldalán is lehetett még egy, az irodalomban nem említett kőzetelő- fordulást találnom, ennél sokkal nagyobb jelentőségű a vékonyan pados dolomit- és mészkőrétegeknek az a kaotikusán gyűrt részlete, amely a Gellérthegy legdélibb, tehát a Sziklatemplom alatti részén áll előttünk. A főváros közvetlen környékére vonatkozó geológiai adatokat felölelő Schafárzik-Vendl Geológiai kirándulások leírá- sában a fenti szerzők azt írják, hogy „aránylag még legjobban látható a dolomit rétegződése a sziklás oldal legdélibb konglomerá- tum-padokkal fedett, elkeskenyedő végén, a villamos vasút meg- állója szomszédságában'1 — - tehát ott, ahol a mellékelt fényképen Fin. 2. ábra. A gellérthegyi sziklatemplom alatti raibli mészköves át- tolt' pikkely. Die iiberschobene Raiblerkalk-Schuppe arn Gél lért- Berg, unterhalb dér Felsenkapelle. is jól látható kaotikus gyűrődés maradványát találjuk. (2. ábra.) Ennek a rövid leírását a következőkben adhatom: a Gellért- hegyet keletről övező kertszegély kőkerítésének déli végén, közvet lenül a kőkerítés magasságában, elég éles, mintegy 8° alatt a Duna felé lejtő vonal metszi el a jól és aránylag vékonyan pados dolo- mitos mészkő rétegeit, amelyek eleinte kb. ENy-felé dőlnek 40 — 50" alatt, fokozatosan ellaposodva, s ezután megközelítőleg 15 h felé 60" alatt meredeken ellenkező irányban, majd a magasabban levő es félig befalazott üregben egy kis éles redőt s annak mintegy a fedő- jében egy szűk, ei nyesett szinklinálist latunk, amelyhez a befalazott részben újabb összepréselt rétegformák csatlakoznak. Alul, amint Űj kőzetelőfordulások a Gellérthegyen 5 említetten), éles vonallal ezt a gyűrt kőzetsávot egy rétegzettnek egyáltalán nem mondható dolomitszerű kőzet metszi, tehát jól lat szik, hogy arra reá van tolódva s az érintkezésnél míg kevés dörzs breccia is megfigyelhető, addig az alig 1 m vastag gyűrt és elmosott szelvényre közvetlen a felsőeocén szaruköves breoeiás homokkő települ. Maga a kaotikusán gyűrt kőzetpikkely és fekűje is termé- szetszerűen magában apróin zúzott és megint cementezett, amely összezúzódás az erőteljes hegymozgás következménye és egyik bizonyítéka. Kérésemre a Földtani Intézet ehemiai laboratóriumában Finály István és Szelén yi Tibor urak meghatározták a Gellérthegy néhány kőzetének Mg tartalmát, s amíg a Rudasfürdő feletti fődolomitban s az erőteljesen gyűrt rész fekűjében is dolo- mitnak megfelelően sok Mg-t találtak, a gyűrt íész kőzetében a Mg csak nyomokban volt kimutatható; míg viszont az attól keletebbre fekvő rétegek dolomitnak bizonyultak. Ez megfelel Se li r éter Zoltán főgeológus űr megfigyelésének, mely szerint 1906-ban, amikor a Gellérthegy alját rendezték és ott a mai Barlangtemplom északi szája alatt lépcsőket építettek, egy erősen összezúzott szerke- zetű mészkövet tártak fel, amelynek egy kézipéldánya a Földtani Intézet gyűjteményében ki is van állítva, „raibli mészkő" névvel. Ebben Finály István úr szintén csak nyomokban talált Mg-t. Éppen úgy, mint Szel én yi Tibor úr is aránylag kevés Mg-t mutatott ki az említett lépcső mellett ina látható kőzetekből. Tehát a Gellérthegy déli végének a Sziklatemplom alatti alsó, gyűrt szikla részéről az eddigi ismeretek alapján kimondhatjuk, hogy az nem dolomit, hanem tektonikusán erősen összetört, fődolomitnál idősebb raibli mészkő, amely fel és reátolódott a dolomit szintén össze- zúzott és hőforrásoktól átjárt, egészen rosszul rétegzett részére. Ezt a pikkelyt azonban egy még felsőeocén előtti abrázió pár méter vastag rész kivételével elmosta úgy, hogy ma csak a képen látható kis része maradt meg. Ezt a kétségtelenül Budapest egyik legérde- kesebb geológiai jelenségét a múlt évben az a veszély fenyegette, hogy elfalazzák. Ezt a tektonikusán összezúzott, meszes pikkelyt ugyanis a régebb magasabb nívón feltörő hőforrások kilúgozták s később a Duna elmosása és a lég beliek hatására benne üregesed és képződött. A Sziklatemplomnak első építkezésekül egyesek annak alátámasztását látták szüskégesnek ebben a mélyebb fekvésű eresz ben, s így annak kétségtelenül igen tanulságos gyűrődöttségű déli felét kőfalazással betömték. Szerencse, hogy másik fele ettől az elta kávástól megmenekült, s így ezt a gyönyörű tektonikai példát az abrázió után az emberi fölös elővigyázatosság sem tudta a felfedezés alól kivonni. Az bizonyos, hogy e falazáskor is alkalom adódott arra, hogy tektonikája felismertessék. A harmadik dolog, amivel foglalkoznom kell ebből az alkalom ból, magának a Gellérthegy fődolomitjának a tektonikai helyzete. Ismeretes, hogy Sch a farzik Ferenc -felismerte, hogy a 6 Pávai Vájná Ferenc Gellérthegy egy dolomitredönek az északi szárnya. A Gellérthegy dolomitjának rétegződését azonban sokan litoklázisoknak minősítve, kétségbevonják. Ezt a kényelmes felfogást eddig sem osztottam. Fel kell hívnom a figyelmet arra a helyre a Gellérthegy aljában, ahol a második park kerítése délfelé végződik; ott ugyanis a kerítés vége egy olyan sziklarészhez támaszkodik, amelyen a vékonyan és vastagabban pados dolomit rétegzettsége minden kétségen felül jól látható (3. ábra), csupán csak az a feltűnő, hogy ez a rétegzés nem északi, hanem enyhén északkeleti (kb. 2h irányba 18—20° alatt), A felette délre, közvetlen a breccia alatt levő sziklán azonban ugyanez a dolomitféleség még jobban kelet felé hajlik (kb 4h irá- nyába 40 — 50 3 alatt) s északra, egy másik sziklarészben meg észak nyugati dőlésű dolomit réteget látunk (kb. 21 - 22 h irányába 2Y alatt). Vagyis a rosszul rétegzett fődolomit fekűjében egy pados dolomit ferdén elmetszett redő-masja áll előttünk. Tehát nemcsak a régen emlegetett gellérthegyi redő keleti szárnya látszik, hanem a redőnek a magja is megfigyelhető. Ez pedig egy délkelet felé bukó, feltolódott í edő-boltozat képét mutatja ,ami összhangban van az előbbiekben fekűben ismertetett, sztratigrá fiailag is mélyebb jellegű mészköves áttolódott pikellyel. Az elmondottak alapján a Gellérthegy dumaparti oldalának szerkezeti leírását a következőkben adhatom meg. A Sziklatemplom bejárata alatt egy nagyjából déli irá- nyú fiatal vetődés a felsőeocén és meszes pikkely maradványt levetette, úgyhogy a felsőeocén szaruköves homokkő teknőszerűeu mélyebb szinten fekszik előttünk, amelyet a Sziklatemplom előtti sziklafalban jól láthatunk. Ez a vető a befalazott üreg déli végénél halad ferdén felfelé. Ahol ennek mentén a hőforrások feltörve bele- ütköztek a felsőeocén homokkőbe lefelé tekintő belül felül zárt üregeket vájtak ki. A vetőtől északkeletre a befalazott rész alatt rézsűt felfelé, a kert kerítés falmagassága irányában levő pikkely- vonaltól lefelé dolomit települ, s erre tolódott ferdén felfelé — az él- ném falazott üreg magasságának megfelelő vastagságban — a mész- köves pikkely maradványa, amely észak felé az első bekerített park- részlet lépcsői alatt húzódik el, amint azt 1932 nyarán a Pálos- rendház alapozásakor is láttam. Ennek a fedőjében — tehát már az abráziós letárolás után — képződött ki a felsőeocén szarukő, brecciás homokkő és annak dolomit brecciás konglomerátuma alatt, a szénpalás szaru köves dolomitbreccia, mint valamelyik mélyebb eocénszéntelep ősziét képviselője. Innen felfelé az első park felső végénél a felsőeoeén szaruköves homokkő majdnem az úttest szín- vonaláig hajlik le, s teknőszerűeu megint felhajolva, megszakítás nélkül tart meredeken fel a Citadella magasságáig. A két parkrész közötti bekerítetten rész felső végén látjuk a járda felett a második feltolódott dolomitredő jól rétegzett magjá- nak keleti szárnyát ,s valamivel magasabban a nyugati szárnyát, míg a Rudasfürdő felé és fel a Citadelláig a fődolomit vastagon pados, nagyjából északnyugat felé dűlő vetődésekkel átjárt rétegei Új kőzetelőfordulások a Gellérthegyen 7 következnek. (3. ábra.) A Gellértszobor feljárójának élfalazott részén, amint S eh a far zik Ferenc után tudjuk, egy tangeuciális törés mentén a budai márga szinklinálisa támaszkodik hozzá a feltolódott gellérthegyi fődolomitrcdőhöz. A kurtákhoz hasonló megfigyelő sókról számolt be Földvári Aladár a Sashegy északkeleti olda- láról.4 Ezek alapján a Gellérthegyet egjj északnyug itról délkeléi felé elmozdult fődolomit redőnek tekinti! fjük, amelynek f akiijében , az első dolomit tagra, a Sziklalem plom alatti déli hegycsiirskön még egy közben só', kaotikuson gyűrt raibli mészköves pikkely tolódott reá. Fig. 3 ábra. A gellérthegyi fődolomitredő magjának rétegei. — Die Schiehten im Kern dér Hauptdolomitfalte am Gellért-Berg. Ami ezeknek a mozgásoknak a korát illeti, a Sziklatemplom alatti áttolódás az előadottak alapján eocén előtti kell legyen, hiszen a mélyebb eocén szénpalás képződmény már a letarolt hátára telepszik, tehát itt valamilyen eocén előtti erőteljes hegymozgás 4 Földvári Aladár: Űj feltárások a Sashegy északkeleti oldalán. (Földtani Közlöny, LXIII. kötet, p. 221 — 223.) 8 Pávai Vájná Ferenc analógiáját kell keresnünk. A fődolomitredő kialakulása szintén az eocénnél fiatalabb kell legyen, de viszont a felsőeocén szarukő- breeciás homokkő és orbitoidás mészkőnek a Gellérthegy déli oldalán való meredek felállítotts.ága egy későbbi, eredeti település- ből való kimozdításának a bizonyítéka, amely megnyilatkozik a Gellértszobor táján S c h a f a r z i któl említett budai márga szin- klinálisos felhajlításában is. Hogy ezeket a fiatalabb fel- és áttoló- kig. 4. ábra. A szépvölgyi raibli mészkő pikkelyes feltolódásának képe. 1. erősen gyűrt és összetöredezett szaruköves mészkő. 2. dörzsbreccia mélyebb eocén szenespala darabokkal. 8. nummulinás eocén mészkő. 4. bryozoumos felsőeocén márgák. — - Die schuppenförmige Überschie- bung des Paibler Kalkes im Szépvölgy. 1. stark gefalteter und zer- trümmerter hornisteinfiibrender Kaik. 2. Reibungsbreccie mit Stiicken des Kohlé n scliiefers aus dem tieferen Eozan. 3. eozáner Nmnmulinen- kalk. 4. bryozoenführende, obereozáne Mergel. Ü,j kőzetelőfordulások a Gellérthegyen 9 dásos mozgásokat megértsük, a szépvölgyi raibli mészkő kibukka nását kell segítségül hívnunk. A szépvölgyi raiblimészkő feltolódása a Pál völgyi cseppkő barlangon felül levő eocén mészkő felső kőbányája felső végén van a patak medrében és annak baloldali martjában. Helyzetét a mellé- kelt 4. kép mutatja. Délnyugati szomszédságában a Pálvölgyi és Látóhegyi, meg Jordán-barlangokat magába záró bryozoumos és nnmmnlinás mészkő lapos védőjét találjak, ezt a redőt a Mátyás- begy nyugati oldalán átböki a raibli mészkő és szaruköves dolomit redőmag, amely ebből az erőteljes mozgásból kifolyólag megint csak kaotikusán össze van gyűrve és darabokra törve, amint azt megelőző szerzők is említik. A triász redőmag hullámos vonalú, 13h leié dűlő feltolódási sík mentén került feltárásba. Ezen a tektonikai vonalon egy szénpalás márga dörzsbrecciáját találjuk összetört szarukővel. A szénpala nyilván valamelyik mélyebb eocén szén- formáció tagjának felel meg, s onnan ragadta magával az alatta levő triász redőmag s hozta fel a bryozoumos legfelső eocén-tag magasságába. Tehát a feltolódás megfelel legalább is a széntelepek feletti eocén lerakódások vastagságának. Az áttol ód ás mérvének nagyságára a rendelkezésre álló feltárások nem adnak feleletet. Az elmozdulás idejére az a körülmény mutat reá, hogy amíg a tekto- nikai vonal a nummulinás mészkövet áttöri, a budai márgák fia- talabb rétegei azt letakarják. Tehát az a felsőeocéh nummulinás és orbitoidás mészkövek letelepedése után és a budai márgák letelepedése elején játszódott le. Nem tartom lehetetlennek, hogy a Mátyáshegy északi tető- részén a raibli mészkő fedőiében következő szaruköves dolomit mint önálló pikkely, még később is tovább tolódott, a Gellérthegynél és cementgyári fődolomit előfordulásnál magasabb térszínre. Ez a kérdés azonban további részletvizsgálatokat igényel. Egyelőre addig, amíg a tektonikát illetőleg a Budai-hegyeket és a többi mezozoós hegységeinket revízió alá verniük, úgy látom, hogy a Budai-begyek mezozoikuma éppen úgy, mint azt a Pécsi hegységben vagy a Balaton-f el vidéken látjuk, már a kiképződése alatt lapos brachyantiklináUsos védőkbe gyíírődött. Ezek a redőzé sek már a felsőtriász vége felé erőteljes kién el kedést mutatnak fel az említett két hegységben is úgy, hogy a jóra és kréta szedimen- táció már ott is csak a nagy redők közti teknőkre szorítkozik, míg a Budai-hegyek az üledék képződés alól egészen kiemelkednek. Ez a kiemelkedés a jóra és kréta időszakban olyan nagyarányú volt, hogy mint azt a Sziklatemplom alatti Gél lért hegy-részen mutattam be, a fődolomitra reátolódott a raibli-mészkőnek és az azt fedő, vékonyan padozott, meszesebb dolomitnak a szembetűnően gyűrt, s brecciásra apróra tört pikkelye. Ez a pikkely azonban még a felső- eocén alatti, mélyebb eocén szenes formációk kiképződése előtt, alig 4 — 5 m vastagság kivételével elmosást szenvedett. Ennek a mész köves pikkelynek a kialakulása és mozgása egyelőre a mezozoikum 10 Pávai Vájná Ferenc 'régére tehető az úgynevezett larámiai, vagy ennél valamivel idő- sei )1 > hegyképződés idejére. Ezeket a nagyobb arányú kiemelkedéseket az ótereiér elején Budapest környékén is nagyarányú beszakadások követték. Tudjuk, hogy ilyen helyeken képződtek ki az idősebb eocén széntelepeink, amelyeket fokozatosan transzgredált a fiatalabb eocén sós tengere és jellemző nummulinás szedimentumaival takarta be a triász hegy- ség további egyes részleteit is. A felsőeocén végén a régebbi redős, pikkelyes szerkezet mozgá- sai megint megelevenedtek, s a Gellérthegy fődolomitjának redős pikkelye tovább tolódik fel s letarolt orra előtt meredeken fel- tor kiszólja a szaruköves breccia felsőeocén homokkövet a Gellért- hegy déli oldalán és meredek szinklinálisban ragadja magával. A budai márga letelepülése alatt ez a tektonikus mozgás is megszűnik, amit az bizonyít, hogy a budai márga már helyenkint máig leta- karja a dolomitredőt, pl. a Nagy- és Kis-Gellérthegy közötti részen. Ugyanilyen keni mozgást képvisel a szépvölgyi raibli-mészkő gyűrt pikkelyeinek feltörése a Mátyáshegy nyugati oldalán, amely jól láthatóan áttöri a nummulinás mészkő rétegeit, de még elfedik a budai márga fiatalabb tagjai. Hasonló korú dolo- mitfeltörést mutat az óbudai cementgyár feltárása is, ahol az északi oldalon a fődolomit mintegy a hátárakenve hozza fel a. mélyből a nummulinás mészkőnél idősebb szenes pala dürzsbieecn szerű foszlányait. Itt úgy látszik, hogy még a nummulinás mészkő sincsen egészen áttörve. Valószínűnek tartom, hogy a Mátyáshegy- től északra, a Hármashatárhegy — Csúcshegy irányában még vala- mivel fiatalabb pikkelyes elmozdulásokat is sikerül kimutatnunk. Ezeket a mozgásokat azután a kiscelli agyag előnyomulása követte, s ennek letelepedése vége felé végérvényesen visszasüllyed a Budai hegységnek a mai Duna vonalától keletre eső rész és így teret engedett a vastag neogén üledékek leülepedésének, ame- lyek már hozzátámaszkodnak a mai felszínen levő Budai-hegyek- hez, tektonikájukat azonban preformálja lesüllyedi alapjuk vázolt hegyszerkezete. A Budai-hegység eocén végi pireneusi hegyképződés pikkelye- elmozdulása természetesen megmozgatták a már leülepedett eocén üledékeket, s azokat aránylag laposabb redőkbe gyűrték, sőt ez még jól meglátszik a budai márgán is mindenfelé, a Sashegy és Mátyáshegy közötti változatos felépítésű hegységrészeken, ahol a fő- és mellékredőzéseknek már eddig is egész sorát sikerült kinyo- moznom. Természetesen ezek a mozgások tangenciális és radiális törésekkel is behálózták említett kőzeteinket, ezek azonban szembe- ötlő voltak ellenére sem tudták elfedni az eredeti gyűrődések , pikke- lyes tektonika alapvonásait, s azok a bemutatott példák után — bízom benne — még nagyobb számban fognak ismeretessé válni az ez irányú részletvizsgálatoknál. Még csupán arra kívánok reámutatni — és ezt különösen a Pávai Vájná Ferenc 11 gyakorlati .szempontok szem előtt tartása miatt teszem — hogy ha az elmondottak szerint a Budai-hegyek redős, pikkelyes alapvoná súak s ezek a redőzések a keleti oldalon a mélybe süllyedtek, ott logikusan feltételezhetően, a rögökre szakadáson kívül redőzöttsé giikkel a felettük szedinientálédó neogén üledékek rerl őzétét pre- formálták meg, s ezek a — hogy úgy mondjam — szedimentálódási redők a később neogén medence felé vándorló orogenezis hatása alatt ma is tovább gyúródnék, alapját kell képezzék a pesti oldalon meginduló szénhidrogén- és hév vízkutatásoknak, amint már is bébi zonyosodott, hogy a Zsigmondy V i 1 in o s-féle, Margitsziget felső végén levő kút, az óbudai cementgyárnál levő dolomitpikkely csapá- sában találta meg a hévvízvezeíő budai márgát Ili) méter mélyem s ettől délre, a sziget közepén 220 méteres meddő fúrás is még csak kiscelli agyagban ért véget. Viszont — amint az 1930. évben mélyesztett 30. — 35 méteres fúrások, összhangzásban a 3-5 méterig ásott kéziaknáimmal, megállapították — Z s i g m o n d y V i 1 m o s szerencsésen telepítette a városligeti mélyfúrást a Gellérthegy redős pikkelyeinek leszakadt része felett kialakult pleisztoeén-neogén redőinek egyikébe. Ezt tudva, előrelátható volt hogy mindkét helyen sikerült megtalálni a Józsefhegy és Gellérthegy hévforrá- sainak folytatását; de viszont néhány, a margitszigeti kútnál mélyebb fúrás másfelé, a pesti oldalon még kiömlő vizet sem kapott utána, nemhogy hévforrást fakasztott volna. (Amint az a tektonikai viszonyok figyelembevételével nekünk a Rudasfürdőnél 1932-ben háromszor is sikerült.) Tehát ezen az utón kell haladnunk a főváros környéki szén- hidrogén és hévviz kutatásoknál, mert ez a geológiai alap vezetett a távolabbi Alföldön is a hajdúszoboszlói, karcagi és debreceni ér- tékes íöldgázas hévvizek feltárására. \ eriasser beweist das Vorhandensein dér Kohleuschiefer des t ieferen Eczrins und des Raibler Triaskalkes am Gellért-Berg in Budapest. Letzterer wurde in den südlichsten Feisen des Gellért Berges in dér Gestalt eii:er voreozánen Schuppe auf den Haupt- dolomit ii berschoben. fi bér diese Schuppe des Raibler Kalkes wurde nach dem oberen Eozán eine neuere, aus Hauptdolomit beste- hende Falté gestaut. Eine weitere Schuppe des Raibler Kalkes durchbricht im Szépvölgy die eozánen Sedimente, wobei die Linie dér t bersohiebung nur durcli jiingere Schicliten, nament- lieli durcli den Budaer- (Ofner-) Mergel verdeckt ist. Bei dér Óbudaer (Altofner) Zementfabrik ist eine ahnliche Schuppe des Dolomits anzutreffen. A PESTSZENTERZSBBETI (GUBACSI-HÍD MELLETTI) M ÉLT FÚRÁS SZTEATIGRÁFIA I VISZONYAI. Irta: Schmidt Eligius R. dr* DIE STKATKIRAPH ISCHEN ETZ. VERH ÁLTNISSE DÉR SA LZ1 1 ALTIGEN TI EFBOH R UNG VON PESTSZENTERZSÉBET BEI BUDAPEST. Von E. R. Schmidt** Csatlakozva tavalyi, Csepel sziget É-i részének geológiai viszo- nyait ismertető előadásomhoz, ez alkalommal a pestszenterzsébeti mélyfúrás sztratigráfiai viszonyait fogom ismertetni, függelékként pedig egy pár más, fontos adatát közlöm. A legnagyobb gonddal végrehajtott iszapolási cs fannisztikai feldolgozás eredményeként — melyeket kérésemre Dr. Kulcsár Kálmán ill. Dr. Seb rét er Zoltán urak ismételten végrehaj- tani szívesek voltak — előzetes beszámolómban már vázlatosan ismertetett krrhecsztás helyisnek bizonyult, s. e szerint: 0.00 — • 3.45 m-ig a liolocén, 3.45 — 40 50 „ a szarmata, 40.50 — 177.80 „ a középső és alsó miocén, s 177.80 — (330.70) „ az olig'océn emelet üledékei vesznek neszt a rétegsor felépítésében. Az egyes emeletek petrográíiai és fannisztikai jellemzése a következőkben adható: a holocén homokos kavics- és iszapos homokból áll, Unió pictorum L., és Valvata sp. maradványokkal, a szarmata felső része mészkőből áll, sok Cerithium sp. és Cardium sp-el, alsó részét meszes, kavicsos hon ok bon okkő és agyag- rétegek építik fel. melyek Nonicnina sp.-t, Miliatina sp.-t, Eolgsto- mella aculeata d'O r b.-t és Polystomella erispa L. t tartalmaznak, a mediterrán homokos rétegsorozatát agyagos homok, homok, homokkő, többé-kevésbbé vastag kavics és alárendelten homokos agyagpadok alkotják. Szegényes faunája alábbiakból áll: Ostrea sp., Eceten sp., haltorokfog, kagylóké jtöredék, mely valószínűleg az Amusiopecten cfr. burdigalieusis Lám. -tol ered, Cardium sp., Eceten pseudo cfr. pseudo Beudahti Dep. ct Rom. töredékei, az öli gócén t egy meszes, néha kissé homokos s helyenként lignit- nyomos agyag rétegcsoport képviseli, melybe elvétve homok és mészmárga-padkák is iktatódnak. A belőle kikerült, elég változatos mikrofonná közül a következő sorolható fel: Rotalia, Soldanii d‘0 r b., Nodosaria cfr. Hörnesi Hant k., Spiropleeta carinata d‘0 r b., Uvigerina pygmaea d‘Orb., Truncatu- tina Dutemplei d'O r b., Truncatulina compressa Hantk, Miliolina Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1933. évi március 1-i szakülésén. ** Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gescllschaft am 1. Márz 1933. A pestszenterzsébeti mélyfúrás sztrati gráfiai viszonyai 13 sp., Cristellaria ofr. arcuatostriala H ant k., Haplophragmium acuti- dorsatum H a n t k., Cristellaria cír. inornata d‘() r 1>„ Cristellaria sp., Nodosaria raphanistrwm L., Truncatulina cfr. Ungeriaiia d‘0 r b., s azonkívül Őst, reá sp. héjtöredékek. E rétegcsoport legnagyobb része a felső oligocénbe tartozik, alsó része d r. Seb r éter Z. szerint esetleg már a középső oligo cénbe. Ezt a kérdést azonban a foraminiferák alapján ezidőszerint eldönteni nem lehet. E helyütt kell reá mutatnom az irodalomba szivárgott ama téves állításra, hogy a szarmata alsó határát nem lehet pontosan megállapítani, s hogy ,a kb. 180 m-ig kényszerűségből használt kis eelli agyaggal való öblögetés lehetetlenné tenné annak eldöntését, vájjon tényleg oligocénuel állunk-e szemben a mélyfúrás alsó részé hen barántolt s túlnyomóan meszes agyagból álló rétegsorozat esetében 7 Ismételt vizsgálatok (iszapolás és faunameghatározás) azt mutatták, hogy a kiseelli agyag faunája még a vele való öblögetés mellett átfúrt homokos rétegek mintáit sem fertőzték meg, annál kevéshbé tételezhető ez fel az alsó agyagkomplexum esetében, amely nél egyébként is az öblögetővíz felsűrítésére nem kívülről hozott , hanem a fúrás természetéből folyóan saját anyaga használtatott fel. A fúrás alatt foganatosított rendszabályok, a fertőzött anyagnak faunisztikai feldolgozását különben is kizárták, mivel erre a óéira csak balöblögetés n. ellett szedett, ú. n. ,.íúr<>magokat“ vettem, amo lyek tiszta vízzel leöblíttettek, s azonfelül külső kérgükből még mintegy 2 — 3 mm le lett faragva. Ezen eljárásom eredményes voltát, de egyúttal a szóban lévő rétegsorozat kétségtelen oligoeéu voltál misem igazolj \ jobban, mint az a körülmény, hogy az öblögetésre használt anyag mikrofauná jának egyetlen alakja sem volt azonos az átfúrt rétegekéivel. A fentebb megadottakon kívül azonban a kétségtelenül, mint mindenütt Budapest környékén a burdigalienbe, (ill. újabb szerzők szerint a. helvetienbe) tartozó kavics helyzete, s az agyagos réteg csoportban lévő lignites nyomok is arra utalnak, hogy utóbbi az oligocénbe sorolandó. Helyesbítenem kell továbbá ama adatot is, amely szerint a fúrás alatt valamely réteg „felszálló" vizet adott volna. „Felszálló víz“ alatt a réteg nyomása folytán a felszínig érő esőperemen túl folyó vizet értünk. A pestszenterzsébeti fúrásnál azonban két ízben is nem saját nyomásra, hanem a cső mögött lévő sűrű víz nyomás- többletének hatására szállott fel a csőben lévő s kanalazás révén felritkított, tehát könnyebbé vált víz — a közlekedő edények tör- vénye szerint. A kút vízszintje 200 percliter teljesítmény mellett nem — 5.00. m-re, hanem — 40.00 m-re szállott le. Felmerült, és felmerülhet a fúrással kapcsolatban a „sótozés“ problémája is. Lássuk e kérdést számszerű megvilágításban. A kút 14 Schmidt Eligius R. vizének: bősége, 40 ni-es depresszió mellett, 200 percliter; hőfoka kb. 16" C, fixmaradéka 13.68 g/l, NaCl-tartalma. 11.86 g/l. Egyszerű ség kedvéért 12 g/l konyhasóval számolva, a napi sómennyiség 12 X 200 X 60 X 24 3.456.000 g 3,456 kg/nap. 1 kg konyhasóhoz szükséges: 1000/12 = 83.3 ^ 84 1 víz. 1 1 16" C'-os víznek teljes elpá- rologtatási hője: 84 + 539.1 623.1 Cal, melyből előbbi meleg- mennyiség a víz felforralásáhcz, utóbbi a 100" C'-os víz elpárolog- tatósához szükséges. Tehát 84 1 víznek az elpárologtatóséhoz szűk séges összesen: 84X 623 52 332 Cal. Ezen melegmennyiség szén- ill. pénzbeli egyenértéke: 6000 kalóriás tatai szenet és 80%-os hasznos effektussal bíró elgőzösítő berendezést feltételezve; I kg szénből nyerhető hasznos melegmennyiség: 6000 X 0.8 4800 Cal és 1 kg konyhasó kifőzéséhez szükségelt szénmennyiség: r,2332/4«oo = 11 kg szén. II kg szén ára, 2. — pengős q- kén ti egységárat feltételezve: 0.22 P Ezzel szemben a külföldről vásárolt só mázsája tudtomn al 1.00 P ab bánya, szállítással együtt Budapesten 4.00 P, azaz kilo- grammonként 0.04 P. Látjuk tehát, hogy sófőzés esetén csupán a szállítási költség nélküli tüzelőanyag ára 5.5-szerese a mai beszer- zési árnak. Ehhez hozzájönne még jelen esetben a víz emelési költ- sége, a berendezések amortizációs költsége, a tisztítási költségek s az üzemköltségek — a kiskereskedelmi árak szempontjából pedig ezeken is felül a kezelési-, adminisztrációs-, szállítási költségek, s még mindig nincsen beszámítva a kincstár haszonrészesedése s a közbeiktatott kereskedelem haszna. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a balneológiái szempontból két ségteleniil jelentős fúrás, annak ellenére, hogy csonka hazánknak jelenleg legsósabb vizét szolgáltatja, sófőzés szempontjából távol áll a rentábi 1 itástol. Reméljük és hisszük azonban, hegy további szorgos kutatás, valamint egy kis bányász-szerencse hozzá segít egy olyan fúráshoz, amely — ha más alapon is — de sóönellátásunk szempont- jából kedvezőbb képet nyújt. # # # Veríasser gibt an Hand einer kurzgeíassten petrographischen Übersicht und eines Fossilienregisters die im ungarisehen Text ersichtliche stratigraphische Gliederung dér obgenannten Bohrung. Ferner erbringt er den auf Schlámnmngs- und paláontologisehen Ergebnissen, souie auf bohrtechnischen Erwagungen fussenden Beweis, dass eine zwangshalber benutzte mikrofaunahaltige l)ick- spiilung bei entspreehenden Vorsichtsmassregeln die Bohrproben nicht verunreinigt, falls als solche nur durch verkehrte Spülung gewonnene Bohrkerne genommen werden, die mán gleich mit rei- nem Wasser abspiilt und sodann von dérén Kruste noch 2 — 3 mm abschált. Zum Sehluss errechnet dér Verfasser jene Warmemenge, beziehungsweise dérén Kohlén- und Geldáquivalente, welche zűr Gewinnung von 1 Kg Kochsalz durch N'erdunstung des salzhaltigen Wassers gebraucht vürde. A MEDVÉK TÖRZS ÉS FAJBÉLYEGEIRÖL. ívta: Mottl Mária dv.* ÜBER STAMM- UND ARTMERKMALE DÉR BÁRÉN. Von Mária Mottl** Szerző öt különböző jelenségre mutat rá: a tibiakifejlődésre, a tejfogazatra, a maradandó fogazatra, a medvebunda színezetére és a medvék földrajzi elterjedésére. Bebizonyítja, hogy ezek nem alkalmazkodások, hanem variációs jelenségek, különböző képességek megnyilvánulásai. Ezek közül a tibi akialakulás, a tejfogazat és a földrajzi elterjedés törzs- és fajbélyegek, generikus variációk, előbbi kettő külső behatásoktól mentes jelenség. A maradandó fogazat és a bunda színezete specifikus variációk, csak faj-, és nem törzs- bél.vegek, amelyeknek létrejöttéhez környezetváltozás, ill. új inger fellépése és behatása szükséges. # # # In meiner friiheren Arbeit (Geol. Mitteil- d- Ung. Geol. Ges. 1933, II. 7 — 12.) stellte ioh fest, dass die Torsion dér Tibia des Höhlen- báren keine Anpassungserscheinung, sondern ein Stammerkmal ist, welches im Laufe dér orthogenetischen Entvvicklung durch Domi- nieren dér entsprechenden Gene vererbt wurde. Zu Beginn meiner odontologischen Ontersuchnngen stellte icli die Frage auf: Zeige mir dein Gebiss und ich vili dir sagen, was du frissest und in diesem Fali erwies sich meine Annahme, jedoch nur in Bezug auf das Ersatzgebiss — als richtig. Ilier zeigte sich die Wiclitigkeit dér Untersuchungen W. Leches iiber die phylogenetisclie Bedeutung dér Milchzáhne des Raubtiergebisses. (Zool. Jahrb. Bd. 28. Abt. f. Syst. 1909 und Bd. 38. 1915) Lee he stellt fest: 1. Die Milchzáhne reprásentieren phylogenefisch eine áltere Phase als das Ersatz- gebiss. 2. Das Milchgebiss entspricht oft eher dem Gebiss geologisch álterer Formen als das Ersatzgebiss. Bei dér Untersuchung des Höhlenbárengebisses gelangte ich zu derűseiben interessanten Resultat. Mit dem Milchgebiss des U. spelaeus beseháftigen sich M. Sc.hlosser (Abhandl. d. math.- physik. KI. d. kgl. Bayer. Akad. d. Wiss. Bd. 24. 1910). K. Elír en- 1> erg (Sitzungsanz. d. Akad. d. Wiss1. Wien, nnath.-axaturw. KJ. 1932 und Die Drachenhöhle bei Mixnitz, 1931), T. Kormos (Mit- teil. aus d. Jahrb. d. Kgl. Ung. Geol. Reichsanst. Bd. XXIII. 6. 1916). H. Phole (Zool. Anz. H. 1. 1923) und H. G. Stehlin (Mém. de la Soe. Pál. Suisse. Vol. LTI— Lili. 1933). Für uns sind die Milchmolaren ( Dj* D-j. Dy ) wichtig, welche an Stelle dér Prae- molaren erscheinen. Die beiden ersten entspreclien dér P, wáhrend * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1934. évi február 21-i szakülésén. ** Vorgetragen in dér Fachsitzung d. Ung. Geol. Gesellsehaft am 21. Feber 1934. 16 Mottl Mária Dyden My entsprechen. Phylogenetisch. ist dér D4 am wichtigsten, weil er dem eigentlichen nnteren Reiszahn entspricht und so aus semer eifachen Gestaltung auf ein primitives Merkmal geschlos- sen w.erden künn. D4 unterscheidet sicli von den M4 durch seine spitzen Höcker, einfaches Metaconid, lingual abgeschrágtes Talonid und sein Entoconid. Dieser Milchmolar lmt in seinem Aufbau ein Urstadium bewahrt und iihnelt am meisten U. marilinms und U. labiatus, anderseits dem fossilen U. tíückhi und U. ruscbwnsis. Sein Talonid ist jedoch noeh primitiver als das dér angeíührten und steht so in schárfstem Gegensatz zu den extrem specialisierten M, des Ersatzgebisses. Es ware nun höehst interessant die Milch- gebisse'der ein^zelnen Rassen zu vergleichen, doch soll das in einer nácbsten Arbeit ausführlicli bebandelt werden. Dér Höhlenbár wird alsó mit zwei interessanten Erbmerkmalen geboren. Das eine Fig. 5. ábra. 1. Rechter M4 des Ursus Fig-. 6. ábra. Milehgebiss des spelaeus, 2. Rechter D4 des Ursus L>raunbái-en. (Nacli Pollié), spelaeus, 3. Rechter D4 des Ursus spelaeus. ist die Tibiatorsion, das andere das primitive Milehgebiss. Betracli- ten wir nun das Ersatzgebiss. Die permanenten Zálme zeigen schon bei ihrem Erscheinen in dér Alveole die typische Spezialisierung. Dem Wesen dér Sache entspi'echend teilte icli das Untersuehungs- material in 2 Gruppén: 1. Primitives, 2. Spezialisiertes Gebiss. Diese Teilung gruppierte folgende Rassen in 2 Abteilungen: 1.. Primitives Gebiiss besitzen: dér jfossile Ursus böckhi, U. ruscinensis. U. arvernensis, U. etruscus, U. namadicus, U. theobaldi und dér rezente U. labiatus, U. malayanus, U. tibetauus, U- maritimus. 2. Spezialisiertes Gebiss besitzen: dér fossile Ursus arctos, U. deningeri, U. spelaeus und dér rezente U. arctos, U. horribilis, U. isabellinus. Űber Stamm- und Artmcrkmale dér Bárén 17 Wir wollen von den rezenten Rassen ausgehen, da wir dérén Lebensweise anráherrd kennen. D/s Gebiss des Eisbáren ist kente noch primitív, deshalb, weil er als Fleischfresser nichts zu maliién hat. Lippenbár und malayiseher Bár sind hauptsáchlicb herbivor, .jedoch zeigt ihr Gebiss — da sie vor allém weiche pflanzliche Nahrung ftessen — keine charakteristische Spezialisiérung. Das Gebiss des Grizzly zeigt — er ist kein reiner Fleischfresser — schon eine gewisse Differenzierung, doch sind seine Höcker nocli verháltnismássig spitz. Ganz feine Unterschiede treffen wir an den Backenzáhnen dér Tibetanus Varietáten (A. B. Howell: Proceed. Unit. Stat. Nat. Mus. Vol. 75. Art. 1). Die Steppenbewohner U, leuconyx und U. isabellinus, die mehr anf trockere Pflanzen- nabrung angewiesen sind — sind spezialisierte Typen. So kőimen wir feststellen, dass das Gebiss dér rezenten Rassen, die sich von Fleisch oder weichen Pflanzen náhren, lieute noch primitív ist, wáhrend bei allén jenen, wo die starke mechanische Einwirkung dér festen pflanzlichen Nahrung zűr Geltung konmit, das Gebiss sich ver- ándert hat. Dieselben Feststellungen kőimen meiner Ansicht nach au eh für die fossilen Rassen gelten. Wo sich die Umgebung, bzw. die Nahrung nicht geándert hat, blieb das Gebiss primitiv. Diese Spezialisiérung des Gebisses ist bei den Bárén eine konvergente Erscbeinung, die, entsprechend dér Reizstárke und dér Reaktionsintensitát dér individuellen Erbanlagen ungleioh raseb und in versebiedenem Masse auftrat. Nachdem die Variation des Gebisses eigentlich eine Reált t ion auf den durcli die veránderte Nahrung verursachten Reiz ist, ist es verstándlich, dass die Modern isierung dér Bárengebisse zu Unklarheiten bei dér systema- tischen Bewertung eines Typus in dér Palaeontologie fiihren kann, wenn sie nls blosse Erscbeinung alléin betrachtet wird, ohne weitere Merkmale in Réchnung zu ziehen. Jedes Individuum rea- giert auf den gleichen Reiz — zufolge seiner Konstitution und Erbanlage anders. Abgesehen davon, dass diese, auf áussere Ein- flüsse auftretende Variation eine ganze Reihe von Varianten auf- weist, ist es vöm Standpunkt dér örthogenese nicht gleichgültig, oh diese Variation erblich oder nicht erblich ist. Vergleichen wir nun Gebiss und Tibia, so tritt folgende interessante Gruppierung in Erscbeinung: I. Von den Bárén mit arctoider Tibia babén primi tives Gebiss dér fossile Ursus arvernensis, U. etruscus und dér rezente U. maritimus, — spezialisiertes Gebiss dér fossile U. den in- gert und dér rezente U. arc-tos und U. horribilis II. Von den Bárén mit spelaeoider d’ibia babén primitives Gebiss dér rezente U. malayanus, U. tibetanus, U. labiatus, — speziali- siertes Gebiss dér fossile U. spelaeus und dér rezente U . isa- bellinus. Ans dieser Gruppierung ist deutlich zu erseheu. dass inner- lialb dér Gruppén mit vererbtem Stammerkmal (Tibia) beide Ge- bisstypen vorkommen kőimen. Wáhrend die Entwicklung dér Tibia unabhángig von áusseren Umstánden ist, ist das Ersatzgebiss eiue 18 Mottl Mária Funktion dér Umweltfaktoren. Deshalb ist im zweiten Fali nicht die Erscheinung selbst, — die Spezialisierung — Aviehtig, sondern dérén Masa, da dieses eine strenge Funktion dér individuellen Erb- anlage und dér ab ovo gewonnenen Fahigkeiten ist. So ist aueh fül* das Gebiss des Höhlenbaren nieht die Spezialisierung — als Eigen- sehaft — selbst charakteristisoh, sondern dérén Grad, weleher als Ausdruck einer Fahigkeit unter den vielen anderen ein Artmerk- mal des Tieres sein kann- Es taucht die Frage auf, weslialb sieli das Milchgebiss des Höhlenbaren nicht andert, da er doeh diese Fahigkeit schon von dér Geburt an besitzt. Zűr Beleuehtung dieser Erscheinung wollen wir die Zahnleiste als gegebenen Erbgrund hetrachten, die an ihrer Oberflache zufolge Epithehvucherung dér Anzahl dér Milehzahne entspreehende Zahnknospen entwickelt, aus welchen das glockenförmige Schmelzorgan entseht-* Dieses und die mesenchymatisch entstandene Zahnpapille bilden den Zahnkeim. Sowohl das Milch- wie das Ersatzgebiss entwickeln sieh alsó aus gemeinsamem Erbgrund. Trotzdem sind bei de morphologisch ganz verschieden. Wir müssen alsó das Milchgebiss als ererbtes, kon- stantes Merkmal auffassen, als eine derartige frühere Stufe dér Stammesentwicklung, in dér die Neigung zűr Spezialisierung als Fahigkeit — mangels entsprechender Reize — noch kelne dominie- rende Charakteristik des Tieres Avar. Weslialb das Milchgebiss des Höhlenbaren trotz dér vorhandenen Reize intakt blieb, kann meiner Ansicht na eh nur dureh Vorbandersein geivisser Hemmungen er kliirt Averden und ist AÖellehlit dér Gesa mtAvirkung von Zahnleiste, Muttermilch und Glandula thymus zuzuschreiben. Die Klarung die- ser Frage gehört jedoch j ieht mehr in das Arbeitsgebiet des Palae ontologen. Soavío dér Keim dér Ersatzzahne naeh Lösung von dér Zahnleiste sieli zu differenzieren beginnt, verscliAvinden diese W.ir kungen (z. B. Rückbildung des Thymus), so dass vorerst auf die che- misehen, sodann auf die mechanischen ReizAvirkungen hin die er- erbte Fahigkeit — atou den Hemmungen nunmehr befreit — das Erseheinen des spezialisi értén Zahntypus ermöglicht. Von den bei- den Merkmalen nenne ich die Torsion dér Tibia und das Milchgebiss ererbte generische Variation, Stamm-, Iizav. Rassenmerkmal, da sie nicht nur dér einzelnen Arten, sondern dér ganzen Sjielae- aretosgruppe eigen sind, von ausseren EiuAvirkungen unabhangige Bildungen. Das specialisierte Gebiss ist als Erscheinung atou transi- torischem Wert, eine auf ausseren Reiz auftretcnde somatische Variation. Als Fahigkeit ist sie jedoch ererbte, specifische Varia- tion, d. h. kein Stamm-, sondern nur Rassenmerkmal (da sie nur die Art, aher nicht die Gruppé selbst charakterisiert), Avelches dadurch zustande kam, dass dér infoige Umgebungsveranderung (liier Nalirungsqualitat) auftretende neue Reiz eine im Keimplasma vorhandene, bislang jedoch latente Fahigkeit aktivierte. Sobald * Sielie M. Weber: Die Sáugetiere Bd. I. Über Stamm- und Artmerkmale dér Bárén 19 diese aktivierte Fáhigkeit durch Kreuzung in den Naehkommen eine Dominanz erlangte, békámén diese die Fáhigkeit! beim Auf- treten dér entspreehenden áusseren Reize, die den veriinderten TJmstánden entsprechende neue Form (bier komplizierte Kaufláche) hervorzubringen. Das Ersatzgebiss ist alsó eine spec ifi sebe Varia - tion. Auch die Varinbilitat selbst, welebe das Auftréten dér Varia- tionen üherhaupt ermöglieht, ist eine Anlage, dérén Intensitát individuell und gruppemveise wechselt. Trotzdem alsó das Gebiss des Höblenbübi en am weitgebendsten spezialisiert ist, bevveist d s Milchgebiss, dass er von einer primitíven miozánen oder pliozánen Rasse abstamint und dass dér Vorfahre des Hölilen bárén in dér friiheren geologiselien Epoebe sicli noeh nicht über jene Ént* wicklungsstufe erhoben hatte, die ben te z. B. durch die asiatischen Kleinbáren vertreten wird. leli inöebte nnter (len vielen bier bloss noeli auf zwei wiclitige Ersebeinungen hinweisen: die eine ist die Feli far búiig, die andeíe die geographisehe Verbreilnrg. Bctraehten wir ei'stere: Wir fiúdén bei den Bárén von braun bis schwarz, bzw. aveiss jexle Farbe vertreten. Dér Grizzly ist bráunlichgrau, dér Arctoa dunkelbraun bis grauliehweiss. Von den innerasiatisehen Bárén sebreibt Gr évé (Nova rcta d. ksl. Leop.-Carol. Deutsehen Akad. d. Naturf. Bd. LXIII. Nr. 1, p, 234): „Hölier in den Gebirgen sind überhaupt bellere, tiefer im Tale dunklere Individuen zu finden.“ Die nördlichstc Region wird von: weissen Eisbaren beberrsebt, den Linné noch fiir eine albinotische Form des Arctos bielt und so den Albinismus mit dem Leuzisnius verweeliselte. Das Feli dér Neugeborenen ist gielblichweiss (Knottnerus — -Meyer: Sit zungsb. d. Ges. Naturf. Freunde zu Berlin, 1908, p. 170). Die ver sebiedene Fárbung des Bárenfelles ist eine Spaltungserscheinung' und ein wichtiger Beweis fiir die individuelle Pigmentablagerungs- fahigkeit. Zwisehen dér Farbe des Tieres und seinem Lebensraum besteht ein enger Zusamtmenhang, da die Farbe — einer bestimmten Sehwingungsznbl entsprechende Liebtstrahlung, — Ergebnis dér cptischen und tíhermisehen Wirkung dér Umgebung ist.* Diese Reize wirken unmittelbar auf die Pigmentbildung des Tieres, welebe eigentlieh eine Oxidationserscheinung ist. So wird es auch verstánd licb, wieso dér Eisbár und die meisten Mitglieder dér Tsabellinus- gruppe leuzistisch sind. Das ist náhmlich wieder eine konver- gente Erscheinung. An den Főien und auf den irnerasiatischen Bergspitzen berrseben ábnliehe Ersebeinungen: Luftverdünnung und geringe Farbwirkung. Die optische und tbermisebe Wir- kung sinkt an diesen Orten auf das Minimum, so dass dér schwache Reiz keine stárkere Pigmentbildung bervorruft. Die Farbe als Eigenschaft ist alsó eine Funktion dér Umgebung (Farbewirkung), — die Notwendigkeit einer unmittelbaren Korrela- G. v. Kolosváry: Az erdő Nr. Dez. 1933. Nur ungariseb. 20 Mottl Mária tion, — welche nicht durch das Tier gewáhlt wird, daher keine Anpassung sein kann. Da aber jede Eigenschaft Resultat einer Fáhigkeit ist und nachdem jedes Individuum zufolge seiner Erb- anlagen ein selbstándiges Ganzes bildet, ist auch die Pigment- bildung individuell. Wie beim Gebiss ist alsó aucb hier nicht die Erscheinung selbst, sondern ihr Áusserungsgrad charakteristisch, von systematischem und genetiscbern Wert. Meine Beob ichtungen decken sich mit den Feststellungen H. F ri-eden thals (Sitzungsb, d. Ges. Naturf. Freunde zu Berlin. Nr. Okt. — Dez. 1932.) und G. v, Kolosv á r y’s (Az erdő, Ung. Dez. 1933). Das weisse Feli des Eisbáren ist somit die vollkommene Entwieklungsdifferenzierung irgendeiner lichten Farbe und kann nur als Artmerkmnl gelten, da es auch bei Vertretern dér Spelaearctosgruppe auftritt und eben sogut auch den Polaritásén und Polarfuchs ob.arakterisiert. Dem- gegenüber stellt die Tibiaausbildung des Eisbaren sebon ein Stam- merkmal dar, da sie dér ganzen Arctosgruppe eigen ist. Eine vöm Leuzismus des Eisbaren und dér Isabellinusgruppe ganz unabhángi- ge Erscheinung ist das Vorkommen dér Tibetanus- Albino.s auf dér Insel Yesso. Das Pigment entwickelt sich bei Doniinanz eines Gens. Falit diese aus, so unterbleibt die Pigmentbildung im Orga- nismus. Dies ist alsó keine Spaltungs-, sondern eine Auslallserschei- nung, Minusvariante. Die Farbung und das Ersatzgebiss kőimen sonaeb von dem gleiehen Gesichtpunkt betrachtet werden. Als Erscheinung von vergángliehen Wert — Modií'ikation — als Fahigkeit specifische Variation — Rassenn erkmal — welche durch Ánderung dér Umgebung (Verbreitung, Wanderuug von S nacb N und umgekelirt, oder von dér Tiefebene ins Hoch- gebirge und nmgekebrt) bzw. dér thermischen und optischen Verhaltnisse zustandekam, indem ein im Keimplasma vorhan- denes, bislang latentes Farbgen (Fahigkeit) auf den durch das Soma vermittelten neuen Reiz aktiviert wurde. Als dieses Gén durch Kreuzung dominant wurde, bildete sich auf die entsprechende Reizwirkung die neue Farbschattierung. Somit ist die Farbung ebenfalls eine spezifisebe Variation und vielleicht ist dér weisse Ivragen des U. tibetanus ebenfalls nichts anderes als ein Farbrelikt eines seiner Vorfahren. Das gleicbe kann für die gelbliche Farbe dér Eisbárenjungen gelten. Wenn wir nun die Tilnaentwicklung mit dér Farbe vergleicben, gelangen wir abermals zu einer inter- essanten Gruppierung: 1. A^on den Bárén mit arctoider Tibia ist die Farbe des U-. arelos braun bis sebmutzigweiss, die des Grxzzly von braunlichgrau bis zimtfarben, wáhrend dér Eisbar weiss ist. 2. Von den Bárén mit spelaeoider Tibia ist U. nudayanus schwarz-gelb, dér U. tibetanus schwarz-weiss, wáhrend seine Varie- táten je nach dér Hőbe bis gelblichweiss sind, dér Lippenbár ist schwarz-weiss, die Isabellinusgrnppe ist grau-gelblich-weisslich gefárbt. Über Stamm- mid Artmerkmale dér Bárén 21 ábra. Die geographische Verbreitung dér Bárén. Nach Gr évé. (Die des U. spelaeus nach den Angaben von S t e h 1 i n.) 22 Mottl Mária \Yir seben alsó, eláss bei gleichem Stammerkmal die verschie- densten Farbschattierungen anzutreffen sind Fin neuer Beweis für die Tatsache, dass die Fiarbe, ebenso wie das Ersatzgebiss, eine Funkticn dér áusseren Reize ist, doch kein Stamm-, sondern nur ein Rassenmerkmal — eine speeifische Variation — darstellt, Doch betrachten wir die geographisebe Verbreitung dér Bárenrassen auf Grund dér Grevé'íschen Tabelle (1. c*.). ‘Wir werden zwei Gruppén erhalten: die in meirer frtiheren Arbeit (1. c.) anfgestellte arktoide und spelaeoide, bzw. Arctos- und Spsla3arctosgrupj)3. Das Verbreitungsgebiet dér Arctosgruppe liegt gegenwartig zwiseben 40° und SO" n. Br., die dér Spelaearctosgruppe zwiseben 50" n. Br. und 10" s. Br. (hierbei Hess iedi den U. ornatus ausser aebt, da ich leider keine Gelegenbeit batte, ibn zu studieren). Tragen wir nu'1 auf Grund dér Angaben von Síebi in (1. c.) auf die gleicbe Karte das Verbreitungsgebiet beider Gruppén wabrend dér Eiszeit auf, ‘O fiúdén wir, dass dér Braunbar zu jerer Zeit bis zuni 35" n. Br. herabreiehte (Nordafrika), wabrend gleiebzeitig dér Höhlenbar ungefabr zwischen 52° — 35" n. Br. vorkam. Drs heisst: 1. Die \ erbreitung dér Arctosgruppe war zűr Eiszeit grösser, die dér Spelaearctosgruppe ist heute grösser. 2. Scliliesslicli beden tét das nur, dass nach dér Eiszeit die Arctosgruppe mebr nach Norden, lie Spelaearctosgruppe mebr nach Síiden gewandert ist. 3. Wir erhalten in jedem Fali zwei Verbreitungskreise: einen nördlicben bzw. nerdwestlichen und einen siidlichen, bzw. siidöstlichen. Zűr Eiszeit fiúdén wir in Európa allé drei arctoiden Rassen vertreten.: U. arctos, U. horribilis und U. mciritini'AS. Das Vorkommen des fossilen Grizzly betreffend sielie Busk, Adams, Lydekker, O w e n, D a w k i n s, W o c- d w a r d und R e y n o 1 d s (Palaeonto- grapb. Soc. Vei. II. Part. h — 2, London, 11)02 — 1912.). Stellt die eigen- tiimliclie Wandzeicbnung dér Dordogneer Grotte de la Mairie á Teyat tatsaclilicb eiren Eisbiiren dar, so ist es wahrscheinlieh, diss dieser V orfahre des Maritimus noch nicht ganz weiss war. Wenn wir mit Lydekker den U. namadicus tatsaclilicb els Alinen des U. malayanus und den U. theobaldi als den des U. labiatus anneli- men, weiters dass die in Syrien gefundene fossile Form wirklich dem U. isabellinus (Fritscb) angebört, so besteben nur mebr betreffs dér Alinen von U. tibetanus und U. spelaeus Zweifel. Letz- teren betreffend muss icb auf die Áhnlichkeit zwiseben dem Milcli- gebiss des Höblenbaren und dem Ersatzgebiss des pliozanen U. böckhi (Siebenbiirgen) binweisen. Dér Höhlenbar war dér west lichste Vertreter dér Spelaearctosgruppe, was durcli die Tatsache erbártet wird, dass seine Verbreitung zűr Eiszeit die Yerbreitungs- zone seiner beutigen Verwandten nicht iiberschritten hat. Unter- suchen wir die Erscheinnng, dass die Verbreitung dér Arctosgruppe zűr Eiszeit, die dér Spelaearctosgruppe heute grösser ist. Zűr Eis- zeit wanderte din Arctosgruppe um ca. 10" südliclier, was wir durcli die allgemeine Abknlilung erkláren können. lm Falle des Hölilen- baren spielte die Vereisung bloss eine sekundare Rolle, indem ibn Über Stamm- und Artmerkmale dér Bárén 23 die bis zum 52° n. Br. reichende Eisdecke einfaeh verhinderte, weiter nack Norden zu wondern, was ohnehin nicht geschehen wáre, weil dér Höhlenbár als asiatischer Spelaearctos die Fáhigkeit liierzu nicht besasis. Desgleichen ist dér U. ornatus dér Anden - falls er titsáchlich ein Spelaearctos ist — nicht über die Behring- strasse nach Amerika gelangt. Für die asiatisohe Spelaearctos- gruppe halté ieh eine andere Erseheinung Für entscheidend. Diese Erscheinung war das fortschreitende Abwandern dér Wassermassen bzw. des Tertiarmeeres von den Polen gégén die Aquatorzone, wodurch ungefáhr im Miozan fást ganz Európa von einer zusam- menhángenden Wasserdecke bedeckt war, aus dér nur die höheren Gebirgszüge herausragten. Infolge dér immer máchtigereii An- sammlung dér Wiassermassen in dér Aquatorzone, verliess das Wasser im Pliozan allmáhlieh diese Gegenden, bedeckte aber gleich- zeitig die siidlichen Festlánder. Was gesehah nunf Es begann die Abwanderung dér Tiere in die wasserfreien Gegenden: alsó einer- seits nach Norden, arderseits in die Hochgebirgsregionen. Es erscheinen in unseren Br'eiten die „mediterránén Rassen“, von delien Priv. Doz. T. Kormos in seiner interessanten Arbeit (Palaeobiol. Bd. 5. Lief. 2, p. 251, 1933) naeliweist, dalss sie erst spater durcli AnpaSsung zu Tieren dér nördlicheren Regionon wurden (z. 13. Renntier, Gulo). So gesehah es min, dass sicli auch die innerasiatisehe Spelaearctosgruppe gliederte. Ein Teil blieb und verzog sich vor dem Wasser in die hohen Gebirge und diese smd die lieutigen eigentlichen Spelaearctos: U. mnlayafius, U. lobiatus, U. tibetanus und U. isabellmus, wahrend dér Ahne des Höhlen- haren seine Wai derűiig nach Európa antrat. Inzwischen aber veranderten sich die klimatischen Ver- háltnisse — infolge allmahlicher Abkühlung, — die Eisdecken rückten vor, kurz: die Eiszeit tritl in Erscheinung. Bis alsc dér Höhlenbár in seiner typischen Gestalt in Mitteleuropa ersehien, war er schon •zu einem „eharakteristisehen Siiuger dér Eiszeit“ geworden. Das gleiche Schieksal traí übrigens melirere Vertreter dér mediterránén Fauna. Zu Ende dér Eiszeit starb dér Höhlenbár infolge seiner iibermassigen Spezialisierung (Kormos) aus, wahrend die iibrigen Spelaearctos in Asien noclr lieute existieren. U. labiatus und U. mala ya nus wanderten nach Síiden. An ihre seinerzeitige Exkursion erinnern lieute vielleicht nur mehr das Milcligebiss und die weissen Flecken ihrer Felle. Wir selien alsó, dass wir durch diese Verkettung dér Gescheh- n isse durch die Ortsveranderungen des Tertiármeeres mehrere biologische Erscheinungen zu erkláren vermögen, ölnie voraus- zusetzen, dass irgend ein Tier den ihm zusagenden Lebensraum freiwillig verlasst. Jedes Wesen ist seiner Umgebung am besten entspreehend geschaffen (alsó nicht die Funktion schafft die Fönn, sondern die Fönn ermöglicht die Funktion). Jede Ánderung löst eine ganze Menge unangenehmer subjektiver Gefíihle aus und es 24 Mottl Mária ist eine offene F ragé, ob ilire Paralysierung iinmer gelingt. Die geographische Verbreitung dér Báréi ist naeb al Idein ebenfalls ein Ergebnis einer gegebenen Fáhigkeit und eine ebenso wichtige Variation — Stammerkmal — als die Torsion dér Tibia oder dús Milchgebiss. Gleiehzeitig auch Rassemerkmal, weil die Ausstrah- lung innerhalb dieses Klimagiirtels nur eine Stufe dieser Wider- standsfáhigkeit ist. Die Aufteilung dér Bárén in 2 grosse Gruppén, Stámire, folgt zwingend aus dem Angefiihrten. I. Zűr nördlichen Arctosgruppe gehören: U. arvernensis, U. etruscus, U. arctos foss., U. déningeri, U. arctos, V. horribilis, U. maritimus. II. Zűr südlichen Spíelae- arctosgruppe gehören: U. spelaeus, U. isabellinus, U. tibetanus, U. malayanus, U. labiatus. Aller Wahrscheinlichkeit nach gehören sowohl dér siebenbürger wie dér chinesische U. böckhi hierner. (Zdansky, Palaeont. Sinica, Ser. C. fasc. 4 — 5, 1927.) In Obigem habé ich fünf verschiedene Erscheinungen gene- tiseh beleuchtet: die Entwicklung dér Tibin, das Milchgebiss, ths Ersatzgebiss, die Fellfarbe mid die geographische Verbreitung. Von diesen sind: 1. die Tibiaausbildung, 2 das Milchgebiss, 3. die geographische Verbreitung ererbte generisohe Variatio en, als Er- scheinung Stamm-, als Stufe (Fáhigkeitsáusserung) llassennierk- niale. Darunter muss mán verstehen, dass selbst die Tatsache, dass z. B. die Torsion dér Tibia bei sámtlichen Mitgliedern dér Spelae arctosgruppe anzutreffen ist, alsó die ganze Gruppé charakterisiert, — ein Stammerkmal darstellt, wáhrend dér Grad dieser Torsion, da er bei den einzelnen Arten verseli ieden ist, — als Artmerkmal betrachtet werden kann. Demgegenüber sind 4. das Ersatzgebiss und 5. die Farbe specifische Variationen. Als Erscheinung Módi- fikationen, die als Eigenschaft mit dem Individuum verseli winden, als Fáhigkeit (Stufe) aber specifische Variationen, nur Rassen-, nicht Stammerkmale,, (da z. B. das spezialisierte Gebiss nicht dér ganzen Spelaearctosgruppe eigen ist, sondern nur dérén einzel e Vertreter charakterisiert und als konvergente Erscheinuug ebenso- gut auch in dér Arctosgruppe auftreten kann), welche auf aussere Reizwirkung durch Aktivierung und spátere Dominanz eines laten- ten Gén zustandekommen. Es erscheint min nach alldem nicht zweifelhaft, dass die mit- geteilten Erscheinungen keine Anpassungen, sondern Fáhigkeits- áusserungen, Variationserscheinungen sind. Gehen wir nicht von Eigenschaften aus, da jede Eigenschaft das Resultat einer Fáhigkeit ist. Das Leblose unterscheidet sich eben dadurch vöm Lebenden, dass es nur Eigenschaften, jedocli keine Fáhigkeiten besitzt Wer- den Rassen Anpassungen unterworfen, ist es iiberfl üssig von ortho- genetischer Entwicklung zu sprechen. Die Entwicklung dér Rasse (des Individuums) strebt auf Grund dér ab ovo gegebenen Fáhig- keiten und Anlagen in gerader Dinié dér Vervollkommnung zu, da jeder einzelnen eine Blutlinie, eine Keimbahn entspricht. Die gleiche Über Stamm- und Artmerkmale dér Bárén 25 Ansieht vertritt Prof. St. v. A p á t h y (Sze led) als Erster in Ungarn. Es gibt keire Vererbung erworbener Eigenschaftcn. Es gibt nur erworbene Fahigkeiten. Nachdem a bér jede Fáliigkeit ab ovo gégében, isi sie nicht erworben, sondern ererbt. So gelangen wir zűr „Erbliehkeit verérbter Fahigkeiten“. Die Arten entsteben demnach stets infoige Milieuveránderung. Jede neue llasse bedarf zu ihrer Entstehung eines neuen Reizes, dér das im Keimplasma lateut vorhandene ent'sprechende Gén (Fáliigkeit) aktiviert. I)ies alléin geniigt aber immer noch nicht, da das bislier latente Gén erst durch Kreuzung zűr Pominanz gelangt, was wieder nur in jenen Fallen zűr „Entstehung neuer Eigenschaften“ führen wird, in denen dér sie ursprünglich aktivierende Reiz wiederholt auftritt. In dér Natúr berrsebt Harmonie. Kosmische Harnionie und stufenweise Entwicklung, Vervollkommnung. Die gleiche Harmonie muss zwischen dem Individuum und seiner Umgebung herrschen. Jede Disharmonie wird durch eine gegebene — wenn sie gegeben ist, — Ausgleichsfahigkeit eliminiert. Innerhalb einer gewissen Zeit kaim keine Rnsse die ihr vorgeschriebene Eutwicklungsstufe überschreiten. Erreicht sie dicse, hat sic ihre Aufgabe erfüllt und stirbt aus. Dér Grund dieses Aussterbens ist daher immer ein Höherer. Leben und Tód sind die gleichen Stufen einundderselben Entwicklung, bloss im Zustande verscliieden. Was mis als Tód erscheint, ist méta physisch — Leben! W IC H TIG STE LITE R A TÚR . dánét C 1 1 . : Theorie Orthobiortique. 1925. Loeser J. A.: Die psycholog’scbe Autonomie des organischen Han- dels. (Abhandk z. theor. Blob g:e, H. íO, Berlin, 1931.) Kolos váry G.: Az állatok színmajmolása. (Az erdő, Nr. Dez. 1933. ísur nng.) Marinelli W.: Theoretisch-kritische Bemerkungen zűr Váriations- lehre. (Biológia Generális, Bd. IV. Lief. 1 — 2, 1928.) Minkiewicz R.: Versuch einer Analyse des Instinkts nach objek- tiver vergl. und exiier. Methode. (Zool. Anzeiger,, Bd, XXVIII, p, 15'.) Philiptschenko J.: Variabibtiit und Variat'on. Bcrbn, 1927. T o pina r d‘s AntHropologie. Weber M.: Die Saugetiere. II Aufl. Jena, 1928, Bd. I. — II. ADATOK A KAZÁNSZOROS MELLETTI ÚJBÁNYA (BAIA NOHA) FELSÖKARBON SZENTEK N Ö J ÉNEK ISMERETÉHEZ. Irta: Rozlozsnik Pál. BEITRÁGE ZŰR KENNTNIS DÉR OBERKARBONM ULDE VON ÚJBÁNYA (BAIA NOÜA) BEI DÉR ICASANENGE. Von P. Rozlozsnik- Az újbányái szénteknő főalkotóeleme a Duna szárny, amely lankásan, átlag 12 — 13° alatt dől ÉNy felé. A teknő északi peremén dőlése hirtelen megtörik s eredményezi a meredekre felállított, részben átbuktatott, K — Ny csapásé, északi Hen r i k-sz. á r n ya t . A teknő nyugati peremén viszont a szerpentin tolódott át K felé, s a karbonnak ezzel az áttolódással kapcsolatos átbuktatása adja a nyugati Fra nciscus- szárnyat. A vázolt tektonikai átformálás folyamán a merev gnájszfekvő és porfirfedő között levő s túlnyomólog szénből és szénpalából álló karbon a nagyobb nyomás alatt álló helyekről a kisebb nyomás alatt álló helyekre kipréselődött. A kipréselt karbon felhalmozódása i Duna- és Henrikszárny találkozása mentén következett he. Amíg ugyanis a dőlésváltozás a íokvőgná jsznál hirtelen, hegyes szög alatt ment végbe, addig a fcdőporfir ezt nagyrészt görbével hidalja át, azaz a fekvő gnájsztól viszonylagosan eltávolodott. Az ilymódon keletkezett, ferde hasábalakú űrben a karbon mintegy nyomási árnyékban felhalmozódott, s eredményezte a 20 — 150 m-es, de rövid távolságokra terjedő nagy telepvastagságokat. # # # Wie bekannt, neigte mán am Anfarg des Bergbaues von újbánya zu dér Ansicht, dass mán es hier mit zwei oberkarbonen Flözen und zwar mit dem südlichen DonaufYóz und dem nördlichen Wenzelílöz zu tun habé. Dicse beiden Flöze waren durch eine í 30 — 50 m maciit igen Porphyrkörper getrennt. Diese Darstellung dér Lagerungsverháltnisse finden wir aucli noch in dér Kolilen- monographie von M. v. Hantke n. Aber bcreits im Jahre 1892 ausserte sich Fr. Schafarzik gelegentlich dér Detailaufnahme des Gebietes dalán, dass die Kohlenformation von Újbánya „eine in‘s Ivrystallinische Grund- gebirge hineingepresste Falté hildet, in Folge dessen ich dér An- sicht bin, dass das Donau- und Wenzelflöz eigentlich niclits anderes sind, als tlie beiden Flügel eines und desselben U-förmig gefalteten Flözes“ <3. p. 14G). Die seitdem erfolgten Abbaue und Aufschlüsse dér Kohlem mulde habén uns von dér Richtigkeit dér Ansicht Seha f a.r zik‘s iiberzeugt und daliéi ergeben, dass wir es mit eincr interessanten tektonischen Spezialform zu tun habén. Die Stratigraphie dér Karbonmulde ist einfach und soll nur kurz in Erinnerung gebracht werden. Das Grundgebirge hildet Gneis (vorherrschend wolil Paragneis), dér S-lich und SW-lich von Beitrage zur Kenntnis d. Oberkarbonmulde v. Újbánya 27 dér Karbenmulde durch den bekannten voroberkarbonischen Ser pentin-Gabbrostock durchbrochen wird. Hiérauf lágert mit stark ausgesprochener Diskordanz das kohlenlührende Oberkárbon, wel ebes seinerseits von dem sogenannten Porphyr iiberlagert wird. Letzterer wird bereits dem ur térén Perm zugezahlt. Das eigentliebe, cft rote, khstische, teilweisé pyroklastische untere Perm, d-m gégén W zu die Basis dér mesozoischen Műiden bildet, ist; a bér in dér kleinen Mnlde von Újbánya nocli unbekannt. Wenden wir uns min dér Seliilderung des Aufbaues dér Mnlde zu. Das Hauptbauelement derselben bildet das Donauílöz dér Altén, d. h. dér űowr/íí-Muldenflügel, dér bei eincm Streiehen von NO — SW ein regeim aissiges, ziemlich flaches, NW-liches Ein fallen von durcb- e-cbnittlioh 12 — 13" aufweist. Nacb N zu stel lt Méh eine teilweise mit tíberkippung verlnindene Steilstellug ein, dér steilvestellío Nord l'liigel streiclit im Mitel 0 — W-lieh, er gliedert sich demnach dem Dona.ufliigel nnter eirem spitzen \Vinkel an. Da mm das I mstellen dér L ’gerung nicht alln iiblieb, sond'ern ganz sehroff erfolgt, spitzt sicli das Karbon entlang des Zusammentreffens dér beiden Fiiigei nnter einem spitzen Win kel aus. Das spitzdiagonale Ziisanrmen- < retten dér beiden Fiiigei bringt es mit sieb, dass dér Treffpunkt in die Tente schreitend in mer mebr und mehr nacb W zu sicli ver schiebt. Dér steiistehende Nordflügel ist das Wenzelflöz dér Altén, d s ven Seb a farzik aucli í Ls Elisabethflöz-, reuestens nsch dem Heim icfeschacht .a bér als Hchirlch- niuldenfliigel bezeiehnet wird. Nacb W zu stel 1 1 sicli eire weitere tektonisehe Vergewaltigung ein. Dér Serpentin ist 1 ier nacb O zu iiberseboben Dicse Überscbie- bung w: r abern als mit einer tíberkippung des westlicben Műiden randes verbunden und zwar nimmt in dem NW-Z'pfel dér Mnlde an 'er tíberkippung aucli eine sclimale Zunge des Liegendgneises teil, m ell dér Tente und nacb S zu aber erfolgte die tíbersebiebung also- b * 1 ti bereits auf das überkippte Karbon. Die-e.i westlieheu iiber kippten Fiiigei möebte icb nacb dér altén Franciscusgrube als Frenngleieli primáre Unterschiede in dér Machtigkeit des Karbons durchaus nicht in Abrede gestellt werden sulién, so ist d'oc-h das bekannte und oí't auf kurze Strecken sieh einstellende abnorme Scliwanken dér Machtigkeit des Karbons in erster Linie auf diese Mrssenverlagerungen zu r iickzu f ühren. Besonders über zeugend gelangt diese Erscheinung bei dem Zusani íren treffen dér Donau- und Heinriclimuldenflügel zum Ansdruck. Die Umstellung des Liegendgneises ist Mer, wie bereits erwáhnt, un tér einem spit- zen Winkel erfolgt, die Spannung löste sieli daher grösstenteils durch den Briieh des Liegendgneises aus. Dér hangende Porphyr nimmt an diesem plötzliehen Brneh nicht teil, überbrückt den- selben mit einer Kurve, liebt sieh daher von dér Liegendgruppe ab. Durch dieses Ablieben des Faltenkerres ist es hier zűr Ausbildung eines schiefen, in höheren Horizontén dreieckigen Prismas gekom- men, in dem sieh das Karbon im Druckschatten anhaufen konnte. Es hat ferner den Anschein, dass im ganzen Bereiche des Donau- flügels und des Eranciscusflügels höhere Drucke herrschten, wáh- rend dies hei dem steilgestellten Heinrichfliigel grösstenteils nicht mehr dér Fali war. Es soll nun das Ausmass dér Massenverlagerungen mit einigen Daten illustriert werden. Die Machtigkeit des Donauflözes wurde für die höheren Horizonté mit 1.5 — 14 m angegeben. Nach S und 0 zu keilte das Flöz ganzlich aus. Die Auspressung kam daher hier mehr in den Muldenflügelpartien zűr Geltung, wahrend in dér zentralen Partié eine bedeutendtere F-láche von ihr nur in geringern Masse in Mit- leidenschait gezogen wurde Es sind dies die auf beiliegender Grubenkarte verzeichneten altén Abbaue westlicli des Lilien- schachtes. Tn tieferen Horizontén wurde am 90-er1 Horizont entlang des Do-nauflügels anfangs noch das Flöz in einer Mácliügkéit von 28 m verquert, ispitzte sieh aber SW-lich nach 90 m streichender Lángé aus und das Karbon war als Verquctschungszone ausgebildet. In dér Teul'e keilte diese Linse auch un tér dem 106-er Horizont aus und in den tiferen Horizontén bis zum tiefsten 180-er Horizont wurde im Donauflügel das ausgequetsohte Karbon nur in einer Gesammt- machtigkeit von 0.1 — 2 m verquert. Die Intensitat dér Ausquet- 1 Die Bezeichnung dér Horizonté gibt ihre Tiefe unterhalb des Niveaus des Klarastollens an. Beitráge zűr Kenntnis d. Oberkarbonmulde v. Újbánya 29 Mérték Ma/ista b ~ O 20 50 100 200 300 m. JELMAGYARÁZAT - ZEICII ENERK LÁRUNG. Fig. Földfelszín alatti jelzések - Unterirdische Bezeich- j nungen. Porfii; — Porphyr. Felsőkarbon — Oberkarbon. A B A szerpentin áttolódási p p- vonala — l)ie Überschie- bii ngslinie des Serpentins. „Vl Gnájsz — Gneis. 7 A karbon szintes szelvény- határvonalai — Horizontal- querschnitte des Karbons. Régi fejtések — Alté Ab- baue. Földfelszíni jelzések — An dér Erdoberfláche. A szelvények iránya Rich tűiig dér Profile. Szerpentin — Serpentin. A karbonteknő gnájsz- pereme — Die Gneisum- randung dér Karbonmulde. 8. ábra. Az újbányai karbonteknő bányaföldtani vázlata Mon tan geolcgische Skizze dér Karbonmulde von Újbánya. L. a szelvényt az I. táblán — Siehe den Profil í. Tal'el. 30 Rozlozsnik Pál schung nimmt alsó mit Annaherung des Franciscusflügels zu und das NO — SW-liche Streichen geht langsam in ein N — S-liches über. Dér ganze Franciscusmuldenflügel war, soweit ev überhaupt aufgeschlossen wurde, an Kohlé arra und stark ausgewalzt. Für den Heinrichflügel werden von den altén Autoren die Flözuiachtigkeiten von 18 — 40 rn aogegeben. In den hóhérén Hori- zontén wurde aber meist rur 6 — 10 m Flözmachtigkeit abgebaut. Das bereits evwahnte Verschieben des Treffpunktes des Donau- riiigels und Heinrichflügels nach W im Véréin mit dér Überkippung des westlichen Franciscusflügels bringt es mit sich, dass dér Heinrichflügel nach dér Teufe zu an Lángé verliert und bereits in mittleren Horizontén dem erwahntbn Anhaufungsprizma pin verleibt wird. Daniit stellen sich auch die hedeutenderen Machtig- keiten über 20 m ein. Nach W zu wirft dér Liegendgneis cinen Hacken und gewinnt ein nördliches Einfallen (vergleiche das Profil C — D). Das Anhaufungsprizma zeigt daher hier cinen unregel massig viereckigen Quersehnitt, und die Maciit igkeiten überschrei- len stellenweise die 100 Meter. Dadurch, dass dér Liegendgneis hier auf dem 100-er Horizont eine ganz g'eringf ügige, sehr flacli gewölhte und nach WNW gerichtete Aufwölbpng zeigt, die in den Tiefenisohypsen etwa das Brld einer Strukt urtenusse bietet, ge- winnt das Karbon hier eine schwebende Lagerung und ergibt in Horizontalschnitten eine grössere Fliichenausdehnnng. Weiter nach untén zu hleiht dann dér Heinrichflügel ganzlich aus und das Anhaufungsprisma wird von dem Donauflügel und Franciscusfliigel begrenzt (z. B. am 120-er Horizont). Hand in Hand damit nimmt aber auch das Mass dér Massenanhiiufungen ah und unterhalb des 120-er Horizontes wird die bereits stark verengte Mulde in ihrer Ganzé von Auswalzungen und Auspressungen he herrsclit. Dér Donauflügel weist hier bereits ein steileres Einfallen von etwa 28" aul und ist, wie erwahnt, ganz ausgepresst, starker als dér überkippte Franciscusfliigel, wo sich docli noch Karbon- partién vorfiiulen (S. Schnitt A— B). In den Aufschlüssen des 180-er Horizontes maciién sich ferner bereits Aufschuppungen und Auf faltungen des Muldentiefsten bemerkbar. Deutlicher, als eine noch so eingehende Beschreibung spricht aber die beigefiigte Situtionskizze, auf welcher mit dér liberalen Genchmigung dér Beocsiner Cementfahriken Union A.-G. ausser den wiehtigsten Grubenobjekten, die altén Abbaue, einige Ikenn- zeichnende Ilorizontalschnitte dér tieferen Horizonté und die Auf- schlüsse des 180-er Horizonts dargestellt wurden. In den beigefügten zwei Schnitten versuchte ich das Iliid weiter zu vervollstandigen. IRODALOM — SCHRIFTTUM. LE. Tietze: Geologisclie und pal. Mitteilungen aus dem siidlichen Teil des Banator Gehirgstcckes. Jahl’b. d. k. k. Geol. Reiohanstalt. XII. Wien, 1872, p. 44. Beitráge zűr Kenntnis (l. Ober kari) óin múl de v. Újbánya 3! 2. Haiitken Miksa: A magyar korona országainak széntelepei és szénbányászata. Budapest, 1878, p. 25. Die Kohlenflöze ui d dér Kohléul ergbau in elén Lalidéra dér unga- risohen Krone. Budapest, 1878, p. 25. 3. Se hafarzik Ferenc: Eibenthal— Újbánya. Tiszovieza és Szvi- nyicza környékének geológiai viszonyairól. A m. k’r. Földtani Intézet Évi Jelentése 1892-ről, p. 124. Die geolegisehen Verliáltnisse dér Umgebung von Eibenthal lT.j- bánya, Tiszov'cza und Svinyicza Jahresb. d. Kgl. Ung. Geol. Reiclis anstalt für 1892. Bpest, p. 140. 4. Kalecsinszky Sándor: A magyar korona országainak ásvány- szenei. Budapest, 1901, p. 268. Die Mii eralkohlen dér lander dér uigarischen Krone. (Publ, d Kgl. Ung. Geol. Reichsanst ) Bpest, 1903, p. 281. 5. Schafarzik Ferenc: Berzászka környékén eszközölt geológiai tanulmányok A ni. kir. Földtani Intézet Évi Jelentése 1910-ről. p. 116. Geologisehe Reambulation dér Umgebung von Berzászka, Jahresb. d. Kgl. Ung Get 1. Reichsanstalt f. 1910. Budapest, 1912, p. 124. 6. Schafarzik Ferenc: Reainbuláció 1911 nyarán Berzászka kör- nyékén és az Almásban. A m. kir. Földtani Intézet Évi Jelentése 1911-ről, p. 135. Über die Reambulat on in dér Umgebung von Berzászka und in Almásbecken im Sommer 1911. Jahresb, d. Kgl. Ung. Geol. Reiclis anstalt für 1911, Budapest, 1913, p. 150. 7. Papp Károly: A magyar birodalom kőszénkészlete, Budapest, 1916, i) 574. Die Kolilenvorrate des Ungarischen Reiclis. Ungariscli. Publ. d Kgl. Ung, Geol. Reichsanstalt. Budapest, 1916, p. 574. 8 W a h 1 n e r Álad á r: Magyarország bánya- és kohóipara az 1896 — 1916. években. Bányászati és Kohászati Lapok 1896 — 1920 év- folyamaiban. Die Montan- und Hüttenindusti ie Ungarrs. Ungariscli. Hány. 5s Keli. Lapok. Jahrgarge 1896 — 1920. 9. Pápa y 1 rma dr.: Az aldunai gabbro. Földtani Közlöny, XLVIIÜ 1919, p. 17. líber den Gabbro an dér unteren Donau, Földtani Közlöny. XLVI1I. Budapest, 1919, p. 136. 10. A. Streekeisen: Sur la teetonique des Carpatbes méridionales. Bucii test 1932. A BÖRZSÖNYI HEGYSÉG KÖZÉPSŐ RÉSZÉNEK ERUPTÍV KŐZETEIRŐL. Irta: Papp Ferenc dl-.* ÜBER DIE ERUPTIVEN GESTEINE LM ZENTRALGEBIET DES BÖRZSÖNY-GEBIRG ES. Von F. Papp.** Andezittufa, ami iboldáeit, a m fi hol andezit, liipersztén-ainfibol- andezit, piroxénandezit építi fel a Börzsönyi hegység középső Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1933. évi október 4-i szak ülésén. * Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesel lsehaft am 4. Október 1933. 32 Papp Ferenc részét. A Nagyinóc — Csóványos — Miklós bérc gerince sztratovulkáni alakulat, hol az erózió feltárta legmélyebb képződmény: hipersztén- amfibol andezit, az erre települt andezittufa-breccia rétegeket több helyt andezit lávaárak járják át, míg a legmagasabb pontokon piroxénandezit, — kivételesen amfibolandezit-takaró roncsai talál- hatók. E hosszú, ívalakú gerinc fogja közre a Halyagos, Mogyorós- bérc, Viskibérc, Pintérbérc, Nagy- és Kis Pogány bérc hasadék vulkánokat. Az Oltárkő, Szabókő közelében álló 10 — 18 m magas breccia-falak, — oszlopok az erózió munkájáról nyújtanak hu képet. * * * In dér Buciit zwischen den höchsten Berggraten befinden sich die Halyagos- (586 in), Mogyorósbérc-, V i sk i bér c- Be r ge, sie kőimen als máchtige Stützpfeiler dér Miklósbérc — Csóványos Berggruppe bet!rachtet werden. W — Q-Iiche und NO— SW-lic'he Spaltenaus- brüche babén diese Berge hervorgerufen, aufgetnrmt. Ihr geolo- gischer Aufbau ist verschieden. Beim Halyagos spielt dér Andesit eine untergeordnete Bolle, wogegen er beim Mogyorós in den Vor- dergrund tritt; dér Bergrücken vöm Viskibérc enthált wieder etwas geringere dooh immerhin betráchtlicbe Mengen vöm Andesit. Die Messe dér Halyagos- und Mogyorós-Berge wurde durch nahrg i N — S-liche Bewegnngen erschiittert und gegliedert. Dér Halyagos zeigt 5, dér Mogyorós 8 Hügelchen am Grat, die besonders von den gegennberliegenden Leimen gut zu beobachten sind. Südlich von dieser Berggruppe, dér Berggrat von Kurucbérc und dér Pogányberg zeigt einen dem Rózsabérc áhnlichen geologi- schen Aufbau. Dér beim Rózsabérc typisch auftretende Dacit reicht bis zum Halyagos verlauft (im Egyházrétipatak-Tal), tritt ein dichtes liellblaues Gestein zutage, in velchem megaskopisch Feldspat, Quarz, Amphibol und Pyrit beobachtbar sind. Die Farbe ist unbe- stándig, die frischen Bruchstücke nehmen binnen kurzer Zeit dunkle Töne an, doch wird das Gestein nie sohwarz. Beim Viskibérc-Berg kőimen gleicbfalls Spnren dér tektoni seben Vorgange wahrgenommen werden, die Richtung ist aber von dér vorigen abweichend eher NW — SO, was sich in 5 abgesonderte Teilen zu erkennen gibt. 1 — 3. Mit steilen Leimen erhebt sich oberhnlb Bányapuszta dér Pogány Berg. Das NO — SW-liehe Streichen wurde durch eine NW — SO-liche Bevregung gestört, so dass dér Kamin des Kispogány- Berges schon mehr gégén W zieht. Es handelt sich beim Kis- und Nagypogány-Berge um verseli iedenen geolcgischen und dem ent- spreehend petrographischen Aufbau. Namentlich besteht dér Nagy- pogány-Berg aus biotitfüh rendem Amphiboldacit, dér Ivispogány- Berg dagegen enthalt vorwiegend granatführenden HypersÜien- Ampliibolandesit-Tuff und amphibolführenden Pyroxenandesit. Das Gestein vöm Nagypogány-Berg ist makroskopiseb grau, didit, es enthalt etwa 4 mm breite, 7 mm lángé Feldspate, Ampbibol und Eruptívon Gesteine aus (lem Börzsöny 33 Biotit. U. d. M. kann mán in einer typisch mikraholokristallinisch- porphyrischen Grundniasse (fii Vol.%), Labrador beobacliten ('26.7%, die Fel dspate sind vorwiegend frise.h, doch sind aneh kalzitisierte und zeolitführende vorhanden. Die naheren Angaben sírd: oy' = 35", Ab47 An53, maximai e Auslöschung in dér synuretrisohen Zone = 29° Ab,0 An:,,), brauner Amphibol (6.4%), mit starker Resorption, die stellenwei.se so weit vorgescbritten ist, dass das einstige Mineral voll kommen dureh Erze und Kalzit ersetzt ist. Die frischen Partién zeigen zonaren Aufbau, Zwillinge naeh (160); cy' 4"), Biotit (1.3%), Quarz (1%, meist in kleine Gruppén vereinigt), Kalzit (1%) und Erze (2.6%), akzessorisch wurden Apátit (gelb gefarbt) und Zirkon beobacbtet. Dér Kispcgány-Berg schliesst sich mit (leni Sattel Hevérdelelö unmittelbar dem Nagypogány-Berg au. Dér Beden, s. g. Nyirok ist an dér Siidseite dér arn Sattel aus 5W h Vs Poc/aoyhegy SOO/r> NO Fig. 5). ábra. Vázlati s szelvény a. Kispogúnyhegyen keresztül. 1. liiper- .sztén-amfibolaiulezitbreecia, 2. piroxénandezit. — Sehematisches Profil dureh den Kispogány-Berg. 1. Hypersthen-Amphibolandesitbreccie, 2, Pyroxenandesit. gebreiteten Wiese rőt gefarbt; diese Erscheinung lasst auf post vulkanische Exhalation sehliessen. Es wittern von dem Hypersthen Amphibol indesit Tuff 1 cm Durchmesser erreicbende rote Gránit krisf allé ns, derén Flaohen in jedem Fali stark korrodicit sind. Um die Kote 500 m komon t ein maehtiger P y roxena nde s i tga n g zum Vor sebein. Das (testein ist mit unbewaffnetem Auge betraelitet schw.irz, didit, in dér Grundniasse lassei sich Plagioklas und Pyroxen er kennem U d. IV! . kann mán in dér magnetitführenden Grundniasse (50 Vol.%) tafelig ausgebildete Labradoré (39%; die Werte dér Auslöscbungen sind folgende: ay' 42", könjugierte Albit-Karls- bader Zwillinge 1; — 1‘ : 22", 2 — 2' 35°, d. b. Ab;:s An, .), idiomorphe Pyroxene vorwiegend DiopsicLAugite, untergeordnet Hypersthen (7%) und Erze (4%) unterseheiden. Es kommen noch selten voll 34 Papp Fei-enc kommen resorbierte Amphibole und wasserklare Opal-Ausschei- dungen vor. I)er von dér Ostlehne stammen.de Hypersthen-Amphibolande- sit-Tuff ist megaskopisch rötlieh-braun; in dér Grundmasse kann mán Feldspate, Ampbibol und Pyroxen beobachten. U. d. M. erwies sich die Grundmasse háiuatithaltig, hyalopilitisch (48 Vol.%). Die Myarolithe sind oí't von Opal durchsetzt, chlorithaltig. Von den Gemengteilen sollen dér Andesin-Labrador, Labrador (39%, náhere Angaben betreffs ibrer Zusammensetzung: Schnitt J_M = 31", kon- jugierte Albit-Karlsbader Zwillinge 1 — 1‘ = 22°, 2—2' = 35"), voll- kommen resorbierter Ampbibol (10% mit den Erzen zusammen), zersetzer, bastitisierter Hypersthen (3%) hervorgelioben werden. 4. An dér Ostseite des von dér Bányapuszta nördlich empor- ragenden Pintér-Berges, 12 — 16 m von dér Kreuzung des gégén das Csarna-Tal führenden Waldweges mit dem Szecskő-Bach ist i.m Aufseliluss des Weges ein hellbluier, verwittert gelblichbrauner Amphibolandesit anzutreffen, in welchem bei dér Untersuchung u. d. M. nur sehr selten einzelne Diopside erkannt werden können. Dér griine Ampbibol ist frisch, zonar, Zwillinge nach (10 0) sind ziemlieh bániig, cy'= 13'. Die PlagiokPse sind Labradoré von dér Zusammensetzung An:7; Auslösebungswerte dér konjugierten Karlsbader Zwillinge 1 und P 20" 30‘, 2 und 2‘ 32", M / 20", maximale Auslcscbung in dér symmetrisehen Zore 32°. Die Feldspate sind mitunter kalzitisiert, wobei dér Prozess von aussen gégén innen vorschreitet. Die mikrobolokristalliniscb-porpbyrisehe Grundmasse enthált Magnetit, Cblcrit und Quarzkörner. Seine cbemisehen Eigenscba ften sind aus dér naebstebenden Anadyse ersiehtlieb: SiO 55.35 TiO , 0.95 Die entspreehenden P arameter nacli O s a n n : A1,Ö. 18.10 .S =z 63.11, A : 5.97, C : 6.02, F = 12.91, Fe.,03 3.99 (1 = 7.3, c 7.2, / 15.5. ii 5.76, FeÖ 3.17 Reih ie =/?,&: 1.03 MnO 0.18 na eb N i g g 1 i : CaU 6.75 si — 169, al 32.50, fm = 29.25, c = 22.01 MgO 2.54 alk -- 16.20, k = 0.42, mg 0 39, cjfm = = 0.75, lv.,0 3.53 Schn dtt = V. qz = 4 .0, ti i 2.17, p = 3.47, NaL,() 3.16 Analytiker: J. S ű r ű H .,0 -|- 0.97 Die Paraméter in dem a ni éri kanisehen Sy stem: H,0 — 1.56 Qu 7.08, or = 2113, oh 26.72, on — 24.46, PA 0.27 i rü = 4.85, li >i 5.29, rnt : 5.80, i.l — 1.87, ( 'ö„ 0.17 - <‘ V ^ 0.67, ca 0.40, 11. “5. 3. 3.“ 1 00.69 5 — 7. An den beiden Ufern des Kuruc-Bacbes befiiulet sieli ein bell- graues Gestein, im welchem mit blosseni Auge Feldspate, Pyrit und Cbaleopyrit zu unterseheiden sind. lT. d. M. lassen síeli an einein Stück aus dem Scburfstollen in einer typisch mikroholokristalli- Eruptiven Gesteine aus dem Börzsöny 35 nisch-porphyrischen Grundmasse: Kalzit, Pennin, Klinochlorit, Quarz, Kaolin, Serizit, Zirkon und Erze unterscheiden. Die Erze sind durch Pyrit, Chalcopyrit und Magnetit vertreten. Um den Pyrit k im inán Kalzit, Pennin und telten Quarz beobachten, ot't dringt dér Pennin zwischen die Kalzitkristalle ein. A üsse r dem faseri gén vcy'jblauen Pennin kcmmt aueli Chlinochlorit vor (letzterer bildete picii höclist wahrscheinlich nach Biotit). Es ist auffallend, dass nicht bloss die farbigen Gemengteile, sondern nuch die Feldspate vollkom- men zersetzt sind: an dér Stelle des einstigen Minerals fiúdét mán Kaolin, Quarz, und Serizit. Das Gestein ist ein vollkommen zersetzter Dacit. Dér Kurucbérc-Berg verlauft in 2.5 km Lángé von NW gégén den Nagyhideg-Berg. Die Tuffe ppielen da eine untergeordnete Rolle; biotitfübrender Hypersten-Amphibol dacit und amphibclfiihrender Pyroxenandesit nehmen am geologischen Aufbau teil. Die Gebirgs- gruppe wurde durch NW — SO-lich und NO — SW-licli wirkende Be- wegungen gestört und gegliedert. Drei Höhenstufen können verfolgt werden u. zw. die Koten 511 m, 587 in und 676.6 in. Dér Dacit vird, ahnlich dem geologischen Aufbau des Rózsa- bérc von amphibolführcndcn Pyroxenandesitgangen durchsetzt. Die sulfidischen Erzspuren können auch hier auf die wiederholten Ausbriicbe, genauer auf die den Dacit durchsetztende Pyroxenan- desit-Eruption zuriickgeführt venden. Das untersuchte Gestein stamrnt NW-lich von dér Ivote 676. lm frischen Brucli lilán, sonst schwarz, didit, makroskopisch kaim mán Feldspat, Pyroxen und Ampbibol erkennen. II. d. M. sieht mán in dér magnetitführend'en, mikroholoikristallinisch-porphyriselhen Grundmssse (46 Vol. %), Labradoré (38%, Ab42An5S, Ao38Ane,, auf Grund dér Werte: ay’ 39°, M I =37°), Quarz (0, 2%), Pyroxen (9.4%), genauer: Diopsid Angit (3.6%), Hypersthen (5.8%) und Erze (3.0%). Vöm südlichen Ende des Berggrates sicli nördlich abzweigeud ist eine stcile Kuppe mit cinem Steinmeer an dér NO-Lehne anzu- treffen. Nach eingehenderer Untersuchung erwies sicli ihr Gestein als ein hypersthenführénder Amphiboldacit. Megaskopisch kömén in dér grauen Grundimasse nur Eelds- pate und Amphibole unterschieden werden, die Textu r ist fein myarolitisch. 1 . d. M. lrssen sicli Plagioklase, Quarz, Amphibole, Hypersthen, Magnetit, Zirkon, Apátit, Chlorit, Kalzit und Epidot unterscheiden. Dér P 1 agioklas ist nach (010) tafelig ausgebildet, er enthalt \ iele Glaseinschlüsse, die meist in dér Mitte dér Individuen an- geordret sind; als Einschluss wurde auch Zirkon festgestellt. Álhit + Periklin-Gesetz oy 37 An5í), Álhit + Karlsbader Komplexe zeigen im Mittel 1 — E 22' , 2 und 2‘ 33n, d. h. Labradoré von dér Zusainn ensetzung Ab40 Anuo. Dér Quarz ist wasserklar, óval abgerundet, ohne Risse, seino Grösse erreicbt 0-2 mm. Dér Amphibol, dér ein st dér verbreiteste 36 Papp Ferenc farbige Gemengteil war, ist vollkommen zersetzt, Erze und Chlorit (Delessit) sind nach ilim entstanden. Dér Hypersthen ist ebenfalls gánzlich chlcritisiert. Dér Apátit ist wasserklar, er enthalt nur in dér Mitte schwarze, pulverige Interpositionen. Dér Magnetit wurde staik korrodiert. Zirkon erscheint in dér igewöhnlichen Ausbildung. 8 — 9. Südlich vem Mogyorósbérc-Berg, parallel mit ihm verláuft dér Viskibérc-Berg in etwa 1700 m Liinge. Sein geolo- gischer Aufban gleieht dem dér vorerwáhnten Mogyorósbére- und Halyagcs-Berge. Am W-Fusse, beim linken Ufer des Rákos-Baehes ist biotitführender Hypersthenamphibolandesit anzutreffen; ban- kige, (mitunter auch kugelig-scbalige) Absondernng, stellenweise Propylitisierung, makroskopiseb auffallender Pyrit kennzeiehnen dieses Gestein. Machtige Brecciensebichten überlagern den Andesit, erst in 720 m tindet maii einen Lavastrom. Verwitterte Gesteins- J'lajrosf'a. sre Fig. 10. ábra. Vázlatos W — 0 irányú szelvény a Mogyorós-bércen át. 1. hiperszténamfibolandezit tnfa, 2 piroxénandezit, 3. amfibolandezit. Schematisches Profil dnrch den Mogyorósbérc. 1. Hyperst|benamphi- bolendesit-Tnff, 2. Pyroxenandesit, 3. Ampbibolandesit. blöcke (,,Felsmeer“), anffallige, plattig abgesonderte Lavabánke verraten den Andesit, dér nur im fri-sehen Bruch blau, sonst sehwarz oder bráunlieh grau ist, Die Banké fallen unter 20“ gégén 9h ein. U. d. M. lassen sicli in einer magnetitfiihrenden, mikroholokristalliniscb-porpbyriscben Grundmasse (35 Vol. %): Labradoré (57%; ven dér Zusan mensetzung Ab,., An58 — Abss AnB2, auf Grund dér \Vex*te: _L (010)/ = 33"; die konjugierten Albit- Karlsbader Zwillinge ergaben 1 — 1‘ = 22"; 2 — 2‘ = 35"), Pyroxen (5.8%; es lehlen oft die terminálén Fláehen), Amphibol (0.2%), Erze (2%), ausnabnisweise Biotit erkennen. Die Pyroxene sind dureh Hypersthen (vorherrschend) und Diopsidaugit vertreten. 10 — 11. Dér vöm Magosfa abzweigend'e 2, 3 km lángé Mogyo- rósbérc besteht aus zwei wesentlicli versehieden artigen Teilen. Die zwisehen dem Oltárpatak-, Rákospatak- und Egyházrétipatak-Tal emporsteigende Berggruppe besteht aus Dacit, oberhalb dieses Teiles befindet sicli ein Bergriicken von stratovulkanischem Aufban Eruptiven Gesteine m ns dem Börzsöny 37 d. h. vorwiegende Tlü'fscliichten (mid von Andcsitgangen durch- brochen. Dér Dacit ist grau-blau, megaskopisch können Feldspat, Am- phibol, spiirlieh Qnarz beobachtet werdlen. Ein vöm Saskő-Felsen stammendes Stiiek naher untersuchend, kaim mán in einer magne- tit- urd chlcrilfüb renden, mikroholokristallinisch-porphyrischen Grundmasse (45 Vol.%), Labrador (88%. iin Mittel Ab42 An-,s, maxi male Auslöschung in dér symmetrischen Zone: 33"), Hornblende (9%, Übergang zwiscben dér grünen und braunen Hornblende « = blassgelb mit einem grünen Stich, /?=gelblich grün, fi=cy'=lT'), Hyperstben (4%), xenomorphen Qnarz (1%) und Erz-e (2%) unter- scheiden. Von dem Sattel (dér Oberbalb des Rákosbaehes den Dacit vöm Andesit trennt), den Weg gégén Magosfa fortsetzend, lásst mán einoti blauen Hypersthenamphibolandesit ‘hinter sicli; den Andesit tuff verrat eine Felsengruppe, welche den gleichmassigen Verlauf des Bergriickens stört. Die Sebicbten vem Ardesittuff neigen gégén O und SO. In 720 m befindet síeli ein Pyroxenandesit-Lavastrom (2 m machfig) mit bankig-tafeliger Absonderung, blauer, bzw. echwarzer Farbe. U. d. M. erwies sicli die Proportion dér Grund masse zu den Einsprenglingen im Mittel wie 4-8 : 5.2, d. h. Gruiul- masse (48 Vol-%), Plagioklas (40%), Diopsid Augit (4%), Hyper- sthen (4%), Ampbibol (1%) und Erze (3%). Die Grnndmasse ist Magnetit enthaltend, mikroholokristallinisch-porp'hyrisch. Un teá- déin Plagioklas befinden sich Labradoré von dér Zusammensetzung AbJS Ar62 (na eb dem Werte dér Albit-Karlsbader Zwillinge: 1 — 1, — . 23"; 2 — 2‘ 37"). Dér braune Ampbibol zeigt lebhaften Pleocbroismus: « - blassgelb, fi — braun, y — tiefbraun. Hyper- sthen und Dicpsid-Augit sind oft gegenseitig in einander gewacbsen. In 770 m Hőbe befindet sicli ein almlicher Lavastrom, wogegen dér hücbste Punkt des Mogyorósbérc aus Brecciensehichten besteht, die mebrere m3 grosse Bőmben enbalten. 12 — 13. Vöm Halyagos -- 586 etwa 350 m O-lich kommt zwiscben Tuffschichten ein 9 — 21h streichender Pyroxenandesit Gang zum Vorscbein. Die 3 — 4 m bobén, kahlen Felsen erscheinen schwarz, bzw. braun, dér frische Bruch zeigt blaue Farbe. Eine unvollkommen bankige und etwas deutlicber kugelig schalige Absonderung ist aucli zu beobaohten. Die Banké zeigen ein Einfallen unter 10" gégén 3h Makroskopiscb kaim mán 2 mm grosse Feldspate, ferner Pyroxene wahrnebmen. U. d. M. werden in einer magnetitführenden, mikro hclokristalliniscli - porphyrischen, stellenweise byalopilitiselien Grnndmasse (51 Vol.%) Labrador (34%; Ab4u An,j0 — Ab39 An81 nacli dem Wert von oy' — 42; konjugierte Zwillinge nacb dem Albit- Karlsbader Gesetz 1 — 1‘ 22"; 2 — 2‘ 35"), Hyperstebn (10%), Diopsid- augit (2%, c y' — 34°, eine Verwachsung mit dem Hyperstben stets vorhanden) und Erze (3%) unterschieden. Ani S-Fusse dér Ivote 586 des Halyagos, im Aufschlusse des Waldweges befinden sich Fel- 38 Papp Ferenc sen, die :!n dér Oberfláclie graugelb, an frischen Bruclistüeken liell- blau erscheinen, Feldspate, Amphybole und Pyrit sind léicht er- kennb'J r. U. d. INI. siclit mán in einer chloritfübrenden, hyalopiliti- schen — wenig Glas enthaltenden — Grundmasse (51 Vol.%) voll- kommen Ibisébe Labradoré (31.6%; Zwillinge nacli de ni Albit- und Karlsbader Gesetze ergeben im Mittel: 1 — 1‘ 22"; 2 — 2‘ 351' d. h. Ab:j8 An6,) ganzlieh zersetzte Amphibole (15%, es entstanden Ch lórit, Limonit, Quarz und Kalzit), frische biotit-Schüppchen (0.2%), von den Ei zen (2.2%), Pyrit, Magnetit, Limonit. Das Gestein ist alles in Betracht gezogen ein biotitfülirender Amphiboldacit, dér aber in seiner Struktur sicli vöm Dacit des Kovácspatak-Tales unterschei- den liisst, da er feir.er kömig ist. Mán kaim ihn als ein Differenzia- 1 ionsprodukt betraehten. A lagyhideghegy 6b5Zn Fig 11. ábra. Vázlatos szelvény a Kurucbércen át. 1. biotitos amfiboL dácit, 2. biotitos hiperszténamfibolandezit, 3. liipersztén-amfibolandezit- 1 u fal 4. piroxén andezit, 5. nyirok. — Sehematisclies Profil duroh den Kurucbérc-Berg. 1. biotitfübrender Amphiboldacit, 2. biotitfiihrender Hypersthen-Amphibol.andesit, 3. Hypersthen-Ampbibolandesittuff, 4. Pyro.xenandesit, 5. Nyirok-Boden. 14 — 19. Dér Nagyinóc-Berg wird von dér Kisinóc — Szépbérc- Gruppe durch eine in N\V — NO-liclier Richtung zieherde Brueblinie getrennt. Sonst schliesst er síeli unmittelbar dem erwahnten Haupt- grat an und empfángt die Bergziige vöm Zálogbérc, Nagyjánostető, Vörösbaraszt Er stellt ein Beispiel dér Stratovulkane dar. Am Berggrat, in 730 und 720 m Köbe befindet síeli amphibolfiihrender Pyroxen- andesit; in den Talsoblen Hypersthen-Amphibolandesit. Die Máe.h- tigkeit dér Tuffschichten betrágt auif Grund einer Neigung von 10" in dér Richtung 8h 480 m. Die Frage kann noeli bestritten werden, ob die ín 720 und 730 m Hőbe befindlichen Banké selbstandige Gangé oder nur abgerutschte Partién dér oberen Decke sind. Auf Grund dér petrographischen Zusammensetzung muss mán. ihr Gestein für denselben Pyroxenandesit haltén, dér auf dem Berggrat anzutreffen Eruptiven Gesteine aus dem Börzsöny :-9 jgt. Es sol 1 liiei- no eh bemerkt w érdén, dass an dér SW-Lehne des Nagyinóc-Berges in dieselbe Richtung nach SW ziehende Wasser- risse hinunterlaufen. Den Andesit naher untersuchend, dér an dem, von Kote 823 NW-wárts ausgehenden Bergrücken 730 ni ii. d. M. in 3 — 4 m Starke ansteht, kann mán megaskopiscb in einer dichten, blauen bzw. schwarzen Grundmasse Feld-paté, Pyroxene und Ampliibole erken- nen. U. d. M. kom mén in dér magnetitführenden, holokristallinisch- porphyrischen Grundmasse Labradoré (39.5% im Mittel Ab45 Anrr,, auf Grund dér Werte: oy' 36 — 38", maxim a le Auslöschung in dér symmetrischen Zone: 30 — 20", Zwillinge nach dem Albit-Karlsbader Gesetz 1 — 1‘ - 20° und 2—2' — 30") mit Sanduhrstruktur vor. Das velumprozen tische Verháltnis dér Grundmasse zu den porphyrischen Eir spvenglingen betragt im Mittel l.G : 8.4, d. h Grundmasse 16 Vol.%, Plagioklas 70%, Hypersthen 6%, Diopsid 2.5%, Ampbibol 1.5%, Erze 4%. In den mineralogiseben Eigenschaf ten stimmt dns Gestein mit dem Vor igen uberein. Bei dér Kote 812 findet mán heterogene Breceien, die Sehicbten fallen unter 24" gégén 2 — 4 h ein. In dem rötlich-grauen biotitführenden Ampliibol- bypersthenandesit-Tuff karn mán megaskopiscb 32 mm grosso Ampliibole und Pyroxene beobachten. U. d. M. erkennt mán Labra- doré (Ab40 AnP0), braunen Ampbibol (friscli), Hypersthen (gebogen; mit beginnender Bastitisierung), Biot'it (mit Keliphitkranz,), Apátit (grauscbwarz gefarbt), Erze, Zirkon- Es wurden aucb Rapillis aus den Breceien naher untersuclit; sie erwiesen sich als amphibolfiibrende Hypersthen andesite. Mit unbewaffneten Augen kann mán graue und rötlich geíarbte Stücke mit 2X3 mm grcssen Feldspat- und Hypersthen-Eipsprenglingen fin- den. U. d. M. kann maii in einer mikroholokristallinischen, magnetit- führenden Grundmasse Labrador (von dér Zusammensetzung Ab44 AnD(; — xVb42 An5s, mit Glas-, Zirkon- und Rutil-Einschlüssen), Hypersthen (y = griin, a = Massgelb, mit beginnender Bastitisie- rung und Apátit-, Magnetit- und Glaseinschlüssen). sehr sparlicli Ampbibol (fást vollkommen resorbiert) wahraehmen. Von dér Kote Nagyinóc etwa 300 m nach NO erreicht maii Reste einer Pyroxenandesit Decke. (Fokhagymás sziklák, Korom- bérc) Die Starke dcs platt ig-bankig abgesonderten Gesteins betragt 6 — 9 in, die ver s eh ie dérién Werte dér Böschung weisen auf gewal tige tektonische Vorgánge hin. Das ausgepragteste Einfallen ist gégén 5h 5° unter 15 — 20" (an einer Stelle sugár 40") gerichtet, doch wurde auch die Richtung 23h unter 24" beobachtet, welcli letztere auf eine durcli dieselben tektonischen Krafte verursachte entgegen- gesetzte Kippung sjch zurückführen lásst. Das Gestein ist megasko- pisch an dér Oberfláche braun schwarz, nur die frischen Brucli- stücke zeigen die eigentliche blaue Farbe dér Grundmasse. Als Ein- sprenglinge sind gelbliche Feldspate, ferner Pyroxen-, bzw. Amphi- 40 Papp Ferenc bol-Kristalle bemer k bar. U. d. M. lassen sicli in einer magnetit- führenden, mikroholokrifctallinisehen Grundmasse: Labrador (Ab,., A s — Ab,,, An60, maximale Auslöschung in dér symmetrischen Zone 33 — 83"; oy' ... 42", die Glaseinsch lüsse ordhen sicli im Inneren dér Kristalle), Hypersthen (stellemveise bastitisiert, die Fasern des Bastits1 fallen mit dér Acbse ,,a“ znsammen), Diopsid (gegenseitige Durchwachsnngvn mit Hypersthen. ay= 33"), Amphibol (vollkom- inen resorbiert: Erze, Quaiz, Diopsid-Angit, Chlorit ersetzen das ein- stige Mineral) erkennen. Fig. 12. ábra. A Fokhagymássziklák (Korombérc) piroxénandezit láva- takaró.jának részlete. — Pyroxenandesit-Lavadecke am Fokhagymás- felsen (Korombérc). Nach O dem Nrgybideg-Berg sicli náhernd trifft mán auf liete- rogene Breccien, 20 — 22. Die A' bőbe des Nagyliideg-Berges bestelit aus einer Pyroxenandesit-Becke, die nach N, N\V in steilen Wánden endigt, bzw. nach S, SW in saníte Leimen iibergeht. Die Máchtigkeit des plattig-hankig abgesoi derten Gesteins betragt 8 m, die Bálike fallen nach SO (8h10° — 10h5") unter 5 — 13" ein. Nach N\Y kann mán tief hihab verfolgen den Andesit, es scheint da ein máchtiges Ansbrnchzentrum gewesen zn sein. Das Gestein ist didit, rot- gelblich, nur die ffischen Bruchstücke zeigen die eigentliche blaue schwarze Farbe. Megaskopisch kann mán Feldspat, Pyroxen und Amphibol erkennen. U. d. M. lassen sicli in einer magnetit- Eruptiven Gesteine aus (lem Börzsöny 41 f ii'li renden, mikroholokristallinen Grundmasse die folgenden Ge- mengteile erkennen: Plagioklas (Labrador-Bytownit Ab;.7 An63 - Ab:j:) Art:7), Dicpsid-Augit und Hypersthen (regei massige gegen- seitige Verwachsungen sind háufig), Hornblende (fást vollkoinmen resorbiert), Biotit (sehr telten), Magnetit, Apátit, Quarz (sekundar). In dér Fortsetzung des Berggrates nacli Ü trifft mán hetero- géné Breccien an. Aus dicsen bestebt dér Kishi de g -Bér g (580-^)-) ; es sind Rapillis von Erbsengröisse und bis Kopfgrosse Blikké zu fiúdén, die ausgewitterten Banké dér Breccie fallen nach í)h unter 22" ein. Die vöm Berggrrt und den Leimen abgesondert stehenden, auf- fallenden Wánde und Saulén dicsér Gégén d bestehen ebe falls aus heterogénen Breccien (Szibókő, Oltárkő, Saskő); sic zeigen einerseits Fi ff. 13. ábra. A hegység' első kutatójáról Szabó Józsefről elnevezett, aiulezitbrecciából álló ,,Szabókövek“, — Die Breccienfelsenwand dér „Szabókövek“. die Lagerung dér Schiehten, anderseits die Máchtigkeit dér Erosions vorgange und künren somit als Zeugen betraclitet werden. Die Sau- lén des Hangyásbérc sind etwa 12 ni hoch, die Richtung ihrer Schich- ten ist 18 h 10" unter 17". Die Ánhölie des Hangyásbérc, sowie aueh dér vöm Berggrat gégén SAV sicdi abzweigende Árvácskabérc sind durch Andesit-Lava bedeckt. lm Árvácska bérc stehen die Andesit- banke fást vertikal, dem entsprechend kann mán hier einen Gang- Durchhruch annehmen. Nachstehend sei die voliunprozentische Zusamniensetzung dér náher untersuchten Gesteine einander gegen- iibergestellt. Grundmasse Plagioklas Diopsid Hipersthen Amphibol Erz Hangyásbérc 67 Vol°/o 1 3-5°/o 1.0% 0.5% 15% 3% Árvácskabérc 40 ,, „ 49.0 * 4 0 „ 3,5 „ 3 „ D.s ( jestein des Árvácskabérc naher betrachtend erweisen sich die Plagioklase als Labrador Bytownite von dér Zusamniensetzung 42 Papp Ferenc Ab37 An03 (Zwillinge macii dem Albit-Karlsbader Gesetz ergeben die Werte im M ittél: 1 — 1‘ - 23"; 2 — 2‘ = 36"). Dér Hypersthen ist liypidiomorph ausgebildet, da die terminálén Flachen meist lehlen. Die Diopside sind betráclitlich kleiner als die Hypersthene c Y 47°; y — « - 0.012. Dér Amphibol ist vcllkommen resorbiert. Dér Hangyásbérc bildet eire Decke, dérén Amdehnung rund 400 m" betragt (Lángé 80 m, Breite 5 m, Máchtigkeit etwa 2 5 — 3 m). Eine bankig-plattige Absorderung kennzeichnet drs Gestein, welches im frischen Zustande eine blaue, sonst schwarze liis grau-gelbe Farbe zeigt. U. d. M. kann mán in einer magnetitführenden mikroholo- kristalliniseh-porphyrischen, stel len weise pilotaxitisehen Grund - messe folgende Gemengteile beobaebten: Labrador (Ab38 An0.,, 1 — F :: 22"; 2 — 2‘ - 37" bei Albit-Karlsbader Zwillingen, die zona- ren Irdividuen erreichen Anv-„, AnSB), Diopsid-Augit ( cY — 41") und Hypersthen (gegenseitig durchgewachsen und umgewach-cn), Am- phibol (« gelb, /? grünlich-gelb, Y — braun; cy — 18°; stark resorbiert). 23 — 25. Gégén den Csóványos zu endigt dér Berggrat naeb NW in einer steilen Brecciemvand („Szabókő“ Einfallen gégén llh 10" unter 10"). Ein von da stammender Rapilli war niegaskopiseb röt- lieh-grau, dieht, stellemveise myarolitiseh, 2 — 3 mm lángé Feld^pate, Hypersthene enthaltend. U. d. M. lassen sich die folgenden Gemeng- teile erkennen: Labrador (nach den Daten dér Auslöscliungen von Albit-Karlsbader Zwillingen 1 — 1‘ = 23"; 2 — 2‘ = 35"; oy' = 44‘; M 1 34, — 34"; d. h. Ab40 Aneo — Ab41 An59), Hypersthen (vorherr- sehender farbiger Gemengteil), Diopsid-Augit (c y— 41" oft mit Hypersthen parallel verwacbsen). Amphibol (untergeordi et, stark resorbiert), Magnetit (die faringen Gemengteile begleitend), Apátit. Am W-Abhange des Csóványos — in 800 m Hőbe — ragt eine etwa 18 m bobé Breccienwand empor („Oltárkő44), die Scbiehten fallen gégén 4h 10" unter 10" ein. Die Grösse dér Rapillis schwankt zwisohen 2 — 3 cm bis 15 — 20 cm. Ein Exemplar derselben unter- suchend, konnte mán in dér magnetitführenden, mikroholokristalli- nen Grundnrasse Labrador (Ab3s Anri2, nach den Werten:l — l4 — 22"; 2 — 2‘ -- 39"), Amphibol (ey— 5"; mit zonarem Bau; dér Kern ist stets dunkler als dér Saurn, stark resorbiert), Diopsid-Augit (cy = 43°, Zwillinge nach (100), oft mit Hypersthen innigst ver- wachsen, in einem Fali gebogen), Hypersthen (untergeordnet) walir- nehmen. Alles in Betracht nehmend, handelt es sicli um einem Rapilli aus amphibolführendem Pyroxenandesit. Dér höchste Pu illet des Gebietes, dér Csóványos 939 m besteht aus Breccie. An dér W-Seite befindet sich eine etwa 3 m hohe Brecciemvand; ilire Schichten fallen gégén 3h 10" — 5 h 5° unter 10" ein. Ein von da stamimendes Tuff-Stiick ist megaskopisch grau, es enthalt Feldspat- und Amphibol-Kristalle. U. d. M. geo.au er betrachtet die hyalopilitische Grundmasse die Eruptiven Gesteine aus dem Börzsöny 43 volumprozentische Zusammensetzung zeigt 61% Grundmasse, 28% Plagioklas, 7.2% Amphibol, 2 4% Hvpersthen, 0.4% Biotit, 0.0% Erze und 0.4% Myarolit he. Dér Plagioklas erscheint in 2 — 3 mm gro.s- sen, táléiig ausgebildeten Individuen, er erweist síeli auf Grund dér Daten: ay' — 39", M I « 32 — 32" als ein Labrador Ab44 Ans, — Ab43 An57; allé sind frisch, manche korrodiert, als regellos verteilte Einschlüsse kőimen Glas, ferner als Seltenheit wasserklarer Apátit beobachtet werden. Fig. 14. ábra. Az Oltárkő andezitbreccia-fala, — Andesitbreecien- Felsenwand des Oltárkő. Dér Amphibol ist hypidiomorph ausgebildet, seine Lángé schwarkt zwisehen 1 — 3 mm. Sein Pleoehroismus ist stark: a grlin- lieh-gelb, /? — : griinlich-braun, ;* tief-braun. Am Hypersthen feli- len oft die terminálén Fiaeben. Dér Pleoehroismus ist wahrnehmbar: y -v blaulich-griin, « blass rötlieli-gelb. 26. Vöm Csóványos nach NW, dem Berggrat folgend, trifft maii eine La.vadecke von massigen Dimensionen (Lángé 20 m, Breite 7 m, Máehtigkeit 5 — 7 m). Bankig-plattige Absonderung, dichte Textur, im friscben Zustand lilán, sonst schwarz bis gelblich-braun. LT. d. M. konnte mán zw Delien den porphyrischen Gieimengteilen und dér Grundmasse das volumprozentische Verháltnis 6.4 : 3.6 feststellen, d. b. Grundmasse 64 Vol.%, Plagioklas 21%, Amphibol 8%, Diopsid- augit 4%, Erze 3%. Dér betrácbtliche Ampliibolgehalt beweist, dass eine Verallgemeinerung, womach auf den Anböben überall die Beste 44 Papp Ferenc eines Pyroxenandesits aufzufinden waren, falsch ist, da stellenweise — wenn auch selten — dér Amphibol im den Vordergrund tritt. Immerliin handelt es síeli wohl um dieselbe Eruption, wobei dér Unterschied von dér magnetischen Differentiation herstammt. Dér Plagicklas ist dnrch Labrador vertreten, von dér Zusam- mersetzung Ab41 An58 — Ab44 An5fi (nach den Werten oy = 41", M J a - 3i_34° = 32°). Dér Amphibol ist fást ganzlich dér Resorb- tion zum Opfer geffallen; die unzerstörten Reste sind stark pleo chroitiscli « blass-gelb, /? = gelblich-braun, y — tief braun, c = 13". Neben dem Diopsid-Augit (c Y— 44°) findet mán auch Hyper- stlien in regein: ássigen Verwachsungen. Dér Magnetit ist korrodiert. Bemerkenswert ist dér Apátit mit Staubeinlagerungen entlang dér .,c A eh se. Die Apatite dér Tnffe sind stets wasserklar, die Trübung ist nur in jenen dér Ardesitlaven zu beobacbten, vermutlich als Folge dér Resorbiionsvorgange. 27. Ein dem vorigen entsprecbender, liypersthenführender Amphibolandesit bedeckt die Anhöhe des Magosfa. Bei dem dnrch die Gutsgrenzen gebildeten Dreieck neigen sicb die Andesitlavabanke gégén 5h 10" un tér 10". Dem gegenüber zeigen die Breccierscbichten rm Ende des Mogyorósbérc ein Einfallen nach lh 5" unter 15". Zwisclien den beiden Anhölien befindet sicb eine abgerutscbte Partié. Dér friscbe Andesit ist blau, sonst scbwarz, gelblich-braun, rőt. Ausser dem diehten Gestein kommen auch solche mit schlackiger Textur vor. ü. d. M. ergab sicb zwisclien dér Grundmasse und den porphy- rischen Gemengteilen das Verhaltnis 0.4 : 3.6, d. h. Grundmasse 04 Vol.%, Plagioklas 22.6%, Amphibol 12%, Hypersthen 0.4%, Erze 1%. Dér Plagicklas ist dnrch Labrador vertreten, von dér mittleren Zusammensetzung Abss An,12 ( Albit-Ivarlsbader Zwillinge: Íj — 1‘ 21"; 2— 2‘ : 34°; M I a 35 — 35"), Amphibol (fást vollkommen resorbiert 7 griinlicli-braun, /? — griinlich-gelb, gelb); Diop- sid-Augit und Biotit kommen als Seltenlieit vor; Apátit (braun und grau getarbt), allé in einer magnetitführenden, mikroholokristallinen Grundmasse. 28. Ein von dér Ivotc 820 m etwas N-lich, aus einer Breccien- wand gesamnielter Tuff ist megaskopisch rőt, myarolitisch, zersetzt. U. d. M. lassen sicb Labradoré (Ab45 An55), brauner Amphibol, Hypersthen (in Diopsid übergebend), Diopsid-Augit, Erze und Apá- tit erkennen. 29. Miklósbérctető ist ein Beispiel für Stratovulkane, au seinem SW-Fuss, im Tál des Drino-Baches, bei dér Kote 457 m tritt dér Andesit zutage. Die plattig-bankige Absonderung, dichte Textur, im frischem Zustand blaue, sorst schwarze, bis gelblicb braune Farbe stimmen mit den Andesiten dér Magosfa-, Hideghegy- Várbiikk- Berge iiberein. Das Verhaltnis dér Grundmasse zu den porphyrischen Aus- Eruptiven Gesteine aus elem Börzsöny 45 scheidungen ist 5.1 : 4.9. Die letzteren vertellen síeli auf Labrador 35% (maximale Auslöschung in dér symmetrischen Zene 35”, d. h. Ab41 Anns.), braunen Amphibol 7% (stellenweise resorbiert, zonar; cy — 6°),° Hypersthen 5%, Diopsid-Augit 2%, (letztere mit gegen- seitigen Durchwachsungen, c y' 44°), Apátit (wasserklar, idio- morph mit 9un, Glaseinschlüsse), Erze (durcli Magnetit, Hamatit vertreten), Epidot u. zw. Pistazit und fvlinozoisit. Es sei bemerkt, dass die magnetitfiihrende, mikroholokristallinische Grundmasse auch ein vénig Glas enthalt. Am Gipfel des Miklósbére befindet sieb in etwa 120 m Lángé eine Lavadeeke, dérén Macbtigkeit 3 — 5 ni betragt und die Breite zwisehen 4 — 7 m schwankt- Das Gestein ist an dér Oberflache be- trachtet grau-schwarz, nur die vollkommen frischen Bruchstücke zeigen eine hellblaue Farbe. Fig. 15. ábra. A Miklósbére PK felől. 1 — 2. piroxénandezit, 3. hiper- sztén-amfibolandezitbreccia, 4. piroxénandezit feltörés a Kurnebércen. - SO-Lehne vöm Miklósbére-Berg-. 1—2. Pyroxenandesit, 5. Hypersthen- Amphifco’ar desitbréccie, 4. Pyroxenandesitgiang am Kuruebérc-Berg. U. d. M. wurde zwisehen Grundmasse und den porphyrisch ausgeschiedenen Gemengtieile die raumproporzionale Verteilung für 4.9 : 5.1 festgestellt, und zwar: Grundlmasise (mikroholokristalli- niseh-pérphyrisch, mit wenig Glrs), Plagioklas 30%, Diopsid-Augit 5.6%, Hypersthen 4.4%, Amphibol 0.4%, Kalzit 0.0%. Die fafejig ausgebildeten Plagickla.se erwiesen sieb als Labradoré Ab41 An,, auf Grund dér Werte: J_ M 34 — 35n, a y = 39n, Kalzitisierung wurde sparlieh entlang dér Spuren dér Kissé wahrgenommen. Die Pyroxene sind durch Dicpsid-Augit und Hypersthen vertreten, manehmal ist dér Hypersthen mit Angit umhüllt. Dér Diopsid- Augit ist. voll kon n.en t'riseh, er ei thii.lt Glas- und Erz-Einsehlüsse. Dér Hypersthen zeigt stellr nweise die Spuren dér Bastitisierung. TÁRSULATI ÜGYEK. GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyarhoni Földtani Társulat 1934. évi február 7-én tartott LXXXIV. rendes közgyűléséről. Elnök: Vendl Aladár. Jelen van 44 tag és 17 vendég. Elnök a Magyar Hiszekegy elmondásával megnyitja a közgyűlést és a szokásos bejelentések után elnöki megnyitóját tartja meg. * * # Mélyentisztelt Közgyűlés! őszinte tisztelettel köszöntőm a Társulatunk iránt mindig érdek- lődő minisztériumok, intézmények és társulatok megjelent képviselőit: A m. kir. Pénzügyminisztérium képviseletében jelenlévő Böhm Ferenc miniszteri tanácsos urat, a m. kir. Kereskedelemügyi minisztériumot képviselő Kató Gyula min. oszt. tanácsos urat, a m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi képviseletében megjelent O 1 a y F erenc min. oszt. tanácsos urat, a Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola nevében megjelent dr. Vendl Miklós nyilvános rendes tanár urat, az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület képviseletében jelenlévő Schivetz Ferenc igazgató- helyettes, egyesületi titkár urat. a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége kiküldöttjeit. Pét he Lajos miniszteri tanácsos és Tóth Imre titkár urat és a Magyar Barlangkutató Társulatot képviselő dr. K a d i c O t t o k á r ügyvezető elnök, egyetemi c. rend- kívüli tanár urat. Szívből és örömmel üdvözlöm a megjelent hölgyeket és urakat. Egy esztendő semmiség a föld történetében, társulatunk életében is csak röpke pillanat — mert én a társulatot a jövőben örökéletűnek gondolom — nagy idő azonban egy ember rövid életében. Egyik évről a másikra régiek mennek el. újak jönnek. Az elmúlt évben, április 25-én hagyott itt bennünket báró Nöpcsa Ferenc, a magyar geológusok és paleontológusok egyik legnagyobbika. Nopcsa báró 1877. május 3-án született Szacsalon (Hunyad- megye). Főiskolai tanulmányait Bécsben végezte, hol különösen Süess Ede volt rá nagy hatással. A geológiai külső felvételi mun- kába főként Seb a far zik Ferenc vezette be a Betyezátban. Első nagyobb geológiai munkája 1902-ben a M. Kir. Földtani Intézet évkönyvében jelent meg, s a Gyulafehérvár, Déva. Buszka- bánya és a romániai határ közt elterülő területet tárgyalja. Ez a vidék később is állandóan foglalkoztatta, s 1929-ben 1:200000 méretű geológ'iai térképben a Temes és Olt, észak felé Torda és Csontaházán át húzott vonallal határolt terület tektonikai szintézisét közölte részben saját megfigyelései, részben az ott dolgozott magyar geológusok mun- kája alapján. 1903-tól kezdve figyelmét különösen Albánia kötötte le s 1916-ig több ízben tanulmányozta ezt az érdekes országot. Az eredményeket legnagyobb geológiai munkájában „Geographie und Geologie Nord- albaniens" címen foglalta össze. Ez a hatalmas, 44 ívnyi kvartformá- Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten 47 tumú mű Albánia geológiájának mindig alapvető forrásmun- kája marad. Nem részletezhetem itt ezt a művet. Második — geológiai — részének legfőbb tektonikai eredményeit azonban egész röviden össze- foglalom: Négy nagy tektonikai egységet különböztetett meg, ezek: az északalbániai tábla, a Cukali gyűrt hegysége, a Merdita és a parti régió. Kimutatta, hogy ezek az egységek egymás felé mozogtak és hatalmas áttolódások jöttek létre. Az északalbániai tábla rátolódott a Cukalira három pikkely alakjában. Az ablakként elhelyezkedő Cukali tömegében a jura közepe előtt gyenge redőzés, majd lepusztulás ment végbe. A Cukali később, de még az eocén előtt ÉNy-i irányú redőkbe gyűrődött és később feldomborodott; DK felől a Merdita tolódott rá. A Cukali ÉK-i sarkán át a Merdita az északalbániai táblára is ráto- lódott. Ezek a mozgások eocénvégiek és oligocénok. A parti láncok kréta- és ótercier-rétegsorozata redőkbe gyűrt és ÉK felől az észak- albán tábla széle s attól délre a Merdita-takaró tolódott rája. Az egész takarórendszer egységesen mozgott Ny felé, az Adria felé. Az áttoló- dási rendszer homloka m ögött tektonikai mélyedés húzódik, melynek folytatását Nopcsa a krétai szigetek övében keresi. E mélyedést szerinte a takarók nyomása hozta létre olyképen, hogy az alul lévő üledékekből a nyomás folytán víz préselődött ki, emellett azonban a törmelékfelhalmozódás súlya is szerepelt volna. A Merdita- takarót a Sár Dagh felől származtatja. Az Adria területén a gyűrődés folyamata még ma is tart. Albánia geológiája még életének utolsó éveiben is foglalkoz- tatta. 1930-ban a német geológiai társulat folyóiratában jelent meg egy fontos közleménye Albánia középső részének tektonikájáról, majd 1932-ben ugyanott az Adriai tenger geológiájáról. A tektonikai kérdésekkel kapcsolatban az eruptív kőzetek képző- désével is foglalkozott és erről cikket is közölt a Földtani Közlönyben, melynek érdekes gondolatmenetét az igen tisztelt tagtársak jól ismerik. Nopcsa báró zseniális tehetsége azonban még jobban vissza- tükröződött paleontológiái munkásságában. Ezen a téren valóban a világ- legelső tudósai közé számított. Ez a munkássága azokból a dinosaurus-csontokból indult ki, melyeket 1897-ben a hátszegi völgy- ben, Szentpéterfalvánál, a felsőkrétakori rétegekben talált. Csakhamar a dinosaurusok, majd általában a hüllők specialistájává fejlődött ki. Munkái a legkiválóbb osztrák, német, angol és délafrikai folyóiratokban jelentek meg. Ő valóban igazi paleobiológus volt, ki konkrét paleontológiái, nevezetesen östeológiai bélyegek alapján törekedett a kihalt hüllők életműködését és életkörülményeit megállapítani. Ez alkalommal nem térhetek ki azokra az új fajokra és csopor- tokra, melyeket Nopcsa állapított meg, sem más rendszertani vonatkozású eredményeinek részletezésére. Néhány általános jellegű megállapítását azonban nem mellőzhetem. Kimutatta, hogy az orthopodák nem a krokodilusok, hanem a rhynchocephalák típusára ütöttek. A mai gyíkok s más hüllők és a madarak alapján kifejtette azt a felfogását, hogy a dinosaurusok nagyobb, esetlen formái — pl. az Iguanodon bernissartensis — a nős- tények, a karcsúbb formák — pl. az Iguanodon Mantelli — a meg’felelő hímek. Megállapította az erdélyi felsőkrétakori dinosaurusokról, hogy egy részük mocsári (Telmatosaurus, Titanosaurus, Mochlodon), más részük szárazföldi típus (Megalosaurus, Struthiosaurus) volt. Erősen foglalkoztatta Nopcsát a dinosaurusok kihalásának kérdése, östeológiai megfigyelései alapján kimutatta, hogy a dino- saurusok nagy testalkatával a hipofízis megnagyobbodása (az agy- 48 Társulati ügyel: Gesel lsclia fisa ngelegenheiten velőhöz viszonyítva) járt karöltve, akárcsak az ember abnormális testi nagyságával (akromelágia, gigantizmus stb). Sok saurus óriási nagysága a hipofízis megnagyobbodásával függött össze, híz a jelenség a végtagok csontjának megerősödését, nagyobb porcogótömegek állan- dósulását vonta maga után. A kihalás az óriás testek kisebb ellenálló- képességének következménye volna,, esetleg a genitális szervek műkö- désének csökkenése is bekövetkezhetett. A dinosaurusok evolúciójára elfogadható elméletet állított össze. Rámutatott azokra az osteológiai hasonlóságokra, amelyek a denevérek és a Pterosaurus, a madarak és a. dinosaurusok vázán észlelhetők. Ezek alapján a madarakat dinosaurus-szerű alakokból leszármaztathatóknak tartotta. Megállapította, hogy a kígyók első képviselői tengeriek voltak. A mesosaurusok származását megvilágította. A tengeri élethez alkal- mazkodott különböző reptiliákon észlelt pachiostosist és az osteoskle- rosist fiziológiai alapon magyarázta meg. Az Eidolosaurus és Pachy- ophys leírásával kapcsolatban kifejtette, hogy a vízi élet minő mélyre- ható biokémiai változásokat idéz elő. A „Die Familien dér Reptilien“ című (Berlin, 1928) munkáját Társulatunk 1927-ben a Szabó József-emlékéremmel tüntette ki. E műben a reptiliák természetes rendszerét állította fel negyedszázados munkássága alapján. Mindezek az adatok csak önkényesen kiválasztott részek Nopcsa báró hatalmas tudományos munkásságából. Azt hiszem azonban, hogy az elnöki megnyitó keretében már ezek is megerősítik azt az állításomat, hogy ő valóban olyan nagy tehetségű és oly munkabírású tudós volt, aki itthon is és a külföldön is mindenhol becsülést szex-zett magának és az egész magyarságnak. Érdemeit 1912-ben a Geological Society of London azzal ismerte el, hogy levelezőtagjává választotta. 1917-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, 1928 májusában a berlini földrajzi társaság választotta tiszteleti tagjává. Nopcsa Ferenc férfikora deléig nem kötötte le magát, függetlenül élt a tudománynak. 1925-ben azonban állami szolgálatba lépett, mint a M. Kir. Földtani Intézet igazgatója. Bár ekkor már beteg volt, nagy lelkesedéssel látott hozzá az intézet vezetéséhez. Ő vérbeli tudós volt, aki Tart pour 1‘art, magáért a tudományért művelte a tiszta tudományt. A földtani intézet működésének középpontjába is a tudományos munkát helyezte, de súlyt akart helyezni a tudomá- nyos alapon nyugvó gyakorlati kutatásokra is. Ekkor társulatunkkal is szorosabb érintkezésbe került: 1928. február 1-én tiszteleti taggá választottuk. Ugyanebben az évben a német paleontológiái társulat az ő kezdeményezésére Budapesten tartott üléseket. A vendégek a föld- tani intézetet is meglátogatták, s ekkor a nagybeteg Nopcsa mélyen- szántó ünnepi beszédben utalt arra, hogy a jövőben az eddig többé- kevésbbé elhanyagolt paleofiziológiai kérdésekkel többet kell foglal- kozni. Állapota lassanként annyira rosszabbodott, hogy meghasonlott környezetével. Szakított társulatunkkal is. majd állásáról is lemondott 1929 tavaszán és Bécsbe vonult vissza. Ott mintha állapota kezdetben javult volna. A javulás azonban csak látszólagos volt; állapota állan- dóan rosszabbodott. Végre teljesen meghasonlott önmagával. 1938. április 25-én véget vetett életének. Munkáinak eredményeiben azonban tovább is élni fog! Június hó 5-én hunyt el Rózsa Mihály nyugalmazott székesfővárosi tanár, aki 1912-ben lépett társulatunkba. A sótelepek képződésére vonatkozó fiziko-kémiai vizsgálatai különösen a német zechstein-kálium sótelepek, egyes orosz telepek s a lvarabugas viszo- Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten 49 nyainak ismeretéhez nyújtottak becses adatokat. Kétségtelenül lelkes, fáradhatatlan kutató volt; lelke csak a tudományos munkában talált megnyugvást. November 5-én, életének 59. évében halt meg Illés Vilmos okleveles bánya- és kohómérnök, nyug. miniszteri tanácsos, a m. kir. állami kőszénbányák volt központi igazgatója. Egyike volt azoknak a bányászoknak, kik fontosnak tartották geológiai ismereteik fejlő- dését avval is előrevinni, hogy társulatunkkal szoros összeköttetésben legyenek. 33 évig volt hűséges tagtársunk, Ö írta le az első hazai trilobitát (Griff itliides dobsinensis Illés). Emlékét kegyelettel fogjuk mindig megőrizni. Nagy veszteségeink mellett azonban örömhírt is kell közölnöm. A lefolyt évben múlt ötven esztendeje, hogy I,los vay Lajos tiszteleti tag úr és Szádeczky Gyula rendes tag úr társulatunkba lépett. Ebből az alkalomból m ' ndkettő jükhöz szívem egész melegével és őszinte örömmel küldöm bensőségteljes üdvözletemet. Kívánom, hogy még igen sokáig megtartsák abban a szere tetükben és jóindula- tukban a Társulatot,, melyet az elmúlt félévszázadban irántunk tanú- sítottak. Egyúttal kérem az igen tisztelt Közgyűlést, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy őket az elnökség a Közgyűlés nevében átiratban is üdvözölhesse. Mélyentisztel t K özgyülés! Az elmúlt esztendő a geológia hazai tanításának történetében nevezetes ötvenéves évforduló volt. 1883 őszén jelent meg az első magyar nyelven írt geológiai tankönyv. A munkát Szabó József (1822 — 1894), a budapesti egyetem ásvány- és földtani tanszékének tanára írta, akit — tudományos munkássága alapján — bátran nevez- hetünk a magyar földtan „(atyján ak“. Széleskörű képzettsége, nagy nyelvtudása, tudományos munkássága, sok évi tanári tapasztalata révén valóban hivatott volt arra., hogy hézagot pótló, tudományos nívón levő tankönyvet írjon. Munkáját Semsey Andornak, a nagy mecénásnak ajánlotta. Amint az előszóban mondotta, tanársegédei; Seh a farzik, Szontagh és Szterényi segítették a munka megírásában. A könyv címe: Geológia, kiváló tekintettel a petrográfiára, vulkánosságra és hidrográfiára. Terjedelme 47 ív. Már akkor a geológia oly terjedelmes volt, hogy — Szabó elő- szava szerint — „minden eredmény szálait egyenlő arányban foglalni össze, csaknem lehetetlen.*4 Ö célul a föld anyagának ismertetését tűzte ki a legrégibb időktől a kőzettan alapján, s a dinamikának azt a részét emelte ki (víz, hőmérséklet hatása, kémiai átalakulások), mely különö- sen a kőzetképződéssel kapcsolatos. A kőzettani részben természetesen erősen előtérbe helyezte saját kőzet-beosztását és módszereit A rétegtani részre is nagy gondot fordí- tott, ez a rész az egész munkának több, mint egyharmada. A könyvön inkább a francia és az angol iskola hatása látszik, mint a németek befolyása. Ennek előnye volt, hogy néhány — a régi német irodalom- ban meglehetősen megcsontosodott — elfogultságtól mentes maradt. A könyv a tudomány akkori állásának megfelelően kiváló és teljesen modern volt és minden fontosabb geológiai eredményt magá- ban foglalt. Mai szemmel nézve, ez a munka természetesen sok tekintet- ben elavult. Arra kell azonban gondolnunk, hogy a könyv megírását megelőző időszak, azaz a múlt század első fele a geológiában az ana- litikai kutatás kora volt, szintézist még alig kíséreltek, meg. A hegy- ségek képződéséről ekkor még nem volt egységes, tudományos alapon nyugvó felfogás; egy-egy gondolat erre vonatkozólag inkább csak eszmefuttatás-számba ment. 50 Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten A könyv megjelenése óta — tudjuk — a geológia igen sokat fej- lődött. Mégis mindig igen sok titok áll előttünk még ma is. Mert a geológia olyan, mint az ezeregyéjszaka mesebeli, pompás kerttel öve- zett tündérpalotája. Aki egyszer cda belépett azt a bűbájos illatú virágok, a palota pazar berendezése és kincsei örökre lebilincselik; aki itt megfordult, mindig visszavágy k ide, még akkor is, ha az élet sziele másfelé elsodorta. Ez a pompás, elbájoló kert és a benne lévő, drágakövekkel, kincsekkel megrakott palota azonban rejtélyeket, titkos szobákat tartalmaz. A rejtélyek némelyike megoldódik, ha szeretettel, sokat foglalkozunk velük. Ekkor örömmel állapítjuk meg, hogy a rej- tély megoldása tulajdonképen egyszerű volt, csak rá kellett jönni a nyitjára. Épen ezek a rejtélyek teszik a geológia tudományát vonzóvá. Vannak azonban olyan rejtélyek, olyan lezárt szobák is, melyek ajtaja, mintha csak igen vastag, elpusztíthatatlan, acélnál is ellent- ál lóbb anyagból volnának készítve — nem enged a geológus kalapács- ütésének, nem nyílik ki, Aladin még nem adta kezünkbe a bűvös csodakulcsot, hogy ezeket az ajtókat kinyissuk. Az igen tisztelt Közgyűlés jól ismeri ezeknek a legnagyobb rej- télyeknek nevét. Ezek: 1. a kristályos palák képződése, 2. a kéi ég-moz- gások oka, 3. a szubkrusztális eruptív kőzetek képződése és 4. a föld és az élet időtartama. Ezek a legnagyobb rejtélyek ma is megvannak, s bár sok oldalról igyekszünk őket megfejteni, .könnyen lehetséges, hogy még jó sokáig fog tartani, amíg rátalálunk a bűvös csodakulcsra, mely zárjukat megnyitja. Nehéz ezt a csodakulcsot megtalálni azért, mert e rejtélyek megoldásában nem tudunk aktualisztikus alapon eljárni. Olyan jelenségek megmagyarázásáról van itt szó, amelyek ma nem játszódnak le szemünk előtt. Ezek a rejtélyek megvoltak természetesen akkor is, mikor Szabó könyvét írta. Azóta igen sok oldalról és igen kiváló elmék igyekeztek az elzárt ajtókat kinyitni és sok olyan apró titok nyomára jutottak, melyek megoldása közelebb vitt bennünket a megfejtésekhez. De azért ezek még ma is hét pecséttel őrzött titkok, és a mai állás- pontunk még mindig igen messze van a titok nyitjától, ma is csak feltételes és megközelítő elgondolásokkal igyekszünk a rejtélyeket megmagyarázni . Ez alkalommal most csak az egyik nagy rejtéllyel, a kristályos palák képződésének rejtélyével foglalkozom; ki akarom emelni a Szabó könyve előtti idők álláspontját egész vázlat san, s egészen röviden a mai eredményeket. Azért választom éppen a kristályos palá- kat, mert jelentőségük a hegyképződési folyamatok helyes értelmezé- sében napról -napra, egyre jobban előtérbe kerül. Nagy jelentőségüket Suess Ferenp Ede különösen kiemeli s 1932-ben a következőket írta: „Mint más tekintélyes lánchegységekben, úgy az Alpokban is a hegyképződés lefolyásáról a végső ítélet a belső metamorf vázból” — azaz a kristályos palákból — „fog kialakulni.” Vessünk egy pillantást a múltba s nézzük meg, miként fejlődtek ismereteink a kristályos palák képződéséről. Ez a visszapillantás ter- mészetesen csak hézagos vázlat lehet. A kőzet-metamorfózis tanának megalapítója — eltekintve némely régi görög filozófus ilyenféle gondolatától — tulajdonképen H u 1 1 o n James volt. „Theory of earth” című, 1794- és 1795-ben megjelent munkájában már többször kiemelte a magma hatását a környező kőze- tekre. Ö mondotta ki először, hogv elég magas hőmérsékleten és elég nagy nyomáson a mészkő márvánnyá alakul át. Tanítványa, Hall Jame s, 1805-ben krétát kevés vízzel puskacsőbe zárt s felmelegítette a csövet az olvadó ezüst, hőmérsékletére. E kísérletben a kréta már- Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten 51 vánnyá kristályosodott át. Rámutatott H u 1 1 o n azokra a változá- sokra is, melyeket a magma a vele érintkező kőzeteken okoz. Ezek azok a folyamatok, melyeket néhány évtizeddel később kontaktmeta- morfózis néven foglaltak össze. Kimondotta Hűt tón azt is, hoigy az üledékes kőzetek, ha a föld melegebb részeibe jutnak, átalakuláson mennek át, tehát lényegileg ismerte azt is, amit ma regionális meta- morfózisnak neveznek. Brochant 1808-ban meggyőzően kimutatta az Alpokban, hogy az üledékes kőzetek néhol fokozatosan kristályos palákba mennek át és világosan kimondotta, hogy a csillámpalák — s néhány más kristá- lyos pala is — eredetileg grauwacke-szerű üledékek voltak s csak utó- lag alakultak át. Charpentier és Lardy 1814-ben a Nufenenpassban olyan csillámpalát fedezett fel, melyben belemnites-ek voltak Brochant 1819-ben, S t u d e r és Merian 1826-ban, Esclier von dér L i n t h 1842-ben talált kövületeket kristályos palákban, mind az Alpokban. Escher von dér Linth megfigyeléseiből joggal azt következtette, hogy a kristályos palák az Alpokban részben mezozói üledékekből kép- ződtek; a metamorfózist hegyképződési folyamatokkal hozta kap- csolatba. Boué 1822-ben kimondotta, hogy a kristályos palák a föld mele- gének s a földből kiszabaduló gőzöknek hatására képződnek, mégpedig a mélyből kiindulva, felfelé. Lényegében IIu tton elvéből indult ki, de a különböző kristályos palák tökéletes, vagy kevésbbé tökéletes voltát is megmagyarázta. Nevezetesen azt mondotta, hogy — mivel a hőmérséklet és a nyomás a mélység szerint változik, e változás hatásá- nak a kristályos palákból álló kőzetsorozatban vissza kell tükröződnie; azaz a nagyobb nyomáson s magasabb hőmérsékleten képződött kris- tályos palának jobban átkristályosodottnak kell lennie, mint a kisebb nyomáson és alacsonyabb hőmérsékleten előállt metamorf kőzetnek. Evvel a tétellel Boné ugyanazt fejezte ki, amit mintegy 65 évvel később Becke és Grub e n m a n n a mélységbeli zónákban igyekezett közelebbről összefoglalni, s ami azóta meglehetős általáno- san elterjedt. Boué nézetét Lyell is elfogadta, de még az ő nagy tekintélye sem volt képes arra, hogy ezt a gondolatot mindenhol elterjessze. A metamorfizmus elnevezés, úgy látszik, L y e 1 1 -tői származik. Lyell és Boué egyik követője, Élie de Beaumont 1847- hen megkülönböztette a normális vagy általános és az abnormális vagy speciális metamorfózist Az utóbbit ma kontaktmetamorfózisnak nevezzük; az elsőt ma Daubrée 1860-ban használt kifejezésével regio- nális metamorfózisnak mondjuk. Az injekciós metamorfózist legelőször Virlet említette 1844-ben, később 1854-ben Durocher, majd mások is. Sokáig kérdés volt, hogy a kristályos palák képződésekor megy-e végbe anyagfelvétel, vagy anyagvesztés? Erre a kérdésre is a franciák és angolok adtak feleletet, mikor kimutatták az anyagfelvételt. Fournet 1833-ban már a csillámpalák földpátosodásáról beszélt s kimondotta, hogy a csillámpala földpátosodás folytán gnájsszá ala- kulhat, Belesse 1857-ben részletesen foglalkozott ai metamojrfóziis közben fellépő anyagvándorlással. Durocher 1846-ban már olyan kristályos palákat is megkülönböztetett, amelyek üledékek és magma- tikus eredetű anyagok keverékéből képződtek. P o u 1 e 1 1 S c r o p e már 1825-ben hangsúlyozta, hogy az átalakulásokban a víz is szerepet játszik. Később mindinkább előtérbe lépett a vízgőz szerepe az eruptív kőzetek képződésével kapcsolatban. Evvel karöltve a vízgőznek a kris- tályos palák képződésében is igen fintos szerepet tulajdonítottak 's 52 Társulati ügyek ■ — ■ Gesellschaftsangelegenheiten úgy gondolták, hogy a kristályon palák hatalmas vízgőzatmoszféra nagy nyomása mellett képződték. Daubrée (1857) kísérletileg1 is foglalkozott a víz szerepének megállapításával. Sor b y volt az első, ki kísérletileg mutatta ki a nyomás szere- pét 1856-ban. Agyagba sok vékony hematitlemezt gyúrt bele úgy, hogy a lemezek teljesen szabálytalan helyzetben voltak. Ezt az anyagot egy irányból ható nyomásnak tette ki s az eredmény az volt, hogy a hematitlemezek mind, párhuzamos helyzetbe kerültek, mégpedig merő- legesen a nyomás irányára. Amint az eddigi néhány adatból kitűnik, a kristályos palák rejtélyének megoldására irányuló, ma is helytálló, egészséges, átfogó elgondolások és helyes megfigyelések főként angol és francia geoló- gusoktól származnak. Németországban — különösen a szászországi szénbányaterülete- ken tapasztaltak alapján — az a nézet alakult ki, hogy a kristályos palák a legrégibb kőzetek. A kőszenet tartalmazó rétegekben növényi eredetű maradványokat találtak, s ebből arra következtettek, hogy a növények hasonló körülmények közt éltek annakidején, mint ma. A széntelepeket tartalmazó rétegsort — főként Werner nyomán — ■ t löt zgebirge “-nek nevezték. Azt is észlelték, hogy a széntelepes réteg'- csoport alatt eltérő s más kövületeket tartalmazó réteges kőzetek tele- pülnek. Ezeket „Übergangsgebirge“ néven foglalták össze. (Devon és szilur képződmények ezek). Ezek alatt egészen elütő sajátságéi kőzetek: „Urtonschiefer“ (azaz fillitek), csillámpalák, gnájszok stb. következ- nek. Ezeket Werner „Urgebirge“, azaz „őshegység“ néven foglalta össze. Ez az őshegység a legrégibb kőzetekből állana. Az Urtonsohieferen némi kép még látszik, hogy — habár a rendes agyag-palától eltérő is — mégis valami agy agpa laszerű kőzet. Ezért úgy gondolták, hogy az agyag különös körülmények közt ülepedett le, mégpedig Werner szerint forróvizű óceánból, melyben élőlények még nem voltak. Werner volt., amint tudni méltóztatnak, a neptu- nizmus megalapítója. A neptunizmus szerint a kőzetek mind vízből kép- ződtek. Az ősi forró óceán leg-első kémiai üledéke Werner szerint a gnájsz volt. Ebben az eredeti alakjában ez a nézet nem terjedt el, de igenis, különböző módosításokkal. így pl Beroldingen azt tartotta (1800), hogy a gnájsz gránittörmelékből képződött forró ős- óceánban. G ii m b e 1 (1868) úgy gondolta, hogy a törmelék a forró óceánban a magas hőm érsek hatására átkristályosodott. Ezt a folya- matot diagenezisnek nevezte. (Ma diagenezisen mást értünk.) B i- schof G. volt az utolsó neptunista. Bár ő volt tulajdonképen a kémiai geológia megalapítója, mégis azon a nézeten volt, hogy a gránit hidrokémiai úton képződött s törmelékéből alakultak ki az őspalák ( Urschiefer). A neptunizmussal szemben volt a plutonizmus. A neptunisták legnagyobb része azonban szintén úgy vélte, hogy a gnájsz a fölei legrégibb megszilárdulási kérgének is tekinthető. Poulett Scrope (1825) arra mutatott rá, hegy némely gnájsz nyomás hatására utólag- képződött eruptív kőzetből. Fournet (1838), Kjerulf Dahi (1860), Müller H. (1850) és részben Naumann C. F. (1847) szintén ezt az álláspontot vallották. A plutonizmus legszélsőbb képviselője Roth J. volt, ki még 1890-ben is azt vallotta, hogy a gnájsz a földkéreg legelső megszilárdulási terméke. Ha a föld azokon az állapotokon átment, melyeket a Kant-Laplace féle elmedet feltételez, akkor a lehűlő földön egy első megszilárdulási kéregnek kellett képződnie, R o t h is — mint (“lőtte sokan mások is — ezt tekintette a legrégibb kristályos palának. Később több helyen megfigyelték, hogy a kristályos palák üledé- kéből gyűrődés köziben nyomás, odalnyomás hatására képződnek (Dis- Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten 53 lokációs metamorfózis). Lossen (1869) fejtette ki először részlete- sen, hogy a Tanmis kristályos palái hegyképző folyamatok hatására nedves úton átkristályos dott üledékek. Bauer már 1840-ben röviden kimondotta, hogy a palásság nyo- más hatására jött létre, a rajnai Schiefergebirgeben tett megfigyelései alapján. Későbbi kísérletek (Spring 1880) azt mutatták, hogy bár bizo- nyos reakciók nagy nyomáson szárazon is végbemennek, de bizonyos testek: kalc't, kréta, kvarehoirok, vegytiszta SiO„ még 20.000 atmoszféra mellett sem kristályosodnak át szárazon. Viszont vannak erősen gyűrt szilur, devon területek, melyek nin- csenek metamerfizálva. Az Alpokban vanak gyűrt mezozói kőzetek a metamorfózis nyoma nélkül. Nanman n C. F. (1847-1858-1862) megkülönböztetett „kryptogén“ kőzeteket, azaz oly kristályos jpálákat, melyek származását nem ismer- jük és .,hydatopyrogén“ kőzeteket, azaz oly kristályos palákat, melyek a francia és angol felfogás alapján kimutathatólag üledékekből kép ződtek. A „hydatopyrogén“ kristályos palák fokozatos átmenetekkel üledékekkel füsgnek össze. Legrégibb kőzeteknek a kristályos palák nagy részét tekintette s ezeket „kryptoigén“-nek tartota. Még legvaló- színűbb szexúnte az a feltevés , hölgy ezek nem az eredeti állapotban le- vő első megszilárdulási termékek, hanem külső átalakulások befolyá- sára változtak meg még akkor, mikor a még le nem hűlt földfelszín magas külső hőmérséklet hatásának volt kitéve. Ezekkel a régi kristályos palákkal szembehelyezte azokat, melyek rl rém változott üledékek fölött, vagy között fordulnak elő' s élesen elválnak, átmenet nélkül az üledékektől. Ezeket is „kryptogén“-nek tar- totta, mert szerinte nem képzelhető el, hogy az alulról ható metamor- Fizáló erők az alul levő üledékeket nem változtatták meg, csak a felül levőket. Ma tudjuk, hogy ezek a kristályos palák sok helyen másodla- gosan áttolódások révén kerültek az üledékek fölé Ismert azonban N a u m a n n kövületeket tartalmazó kristályos palákat is, ezeket va- lódi metamorf, „hydratopyrogén“ kőzeteknek tekintete. Eruptív eredetű gnájszokat is megkülönböztetett. Cotta B. felfogása (1834. 1852) lényegében igen közel állt Nau- ma n néhoz. Ö is elfogadta, hogy a kristályos palák — a francia és angol felfogás szerint — metamorfózis révén képződtek. A gnájszt eruptív eredetűnek tartotta. Hangsúlyozta, hogy a kristályos palák képződésé- ben a süllyedések nagy szerepet játszottak, mert ezek révén jutottak a kristályos palák eredeti kőzetei magasabb hőmérsékleti régiókba, ő tehát már meglehetősen eltávozott attól a gondolattól, hogy a kristályos palák a legrégibb kőzetek; de nem tudta, mégsem teljesn elvetni ezt a gondolatot. Németországban ez az LTrgebirge még sokáig előtérben volt. Leolpold von Bucii a metamorfózis lelkes hirdetője (1842) Svéd- országban oly gnájszt talált, mely szilur kőzetekből képződött gránit metamorf izá] ó hatására. Bár az ő tekintélye ig”en nagy volt, Német- országban mégsem tudta a metamorfózis eszméjét diadalra juttatni, így Zirkel 1866-ban tankönyvének első kiadásában lényegében még Nau m a n n álláspontján volt. Sauer 1879-ben közölte az Obermittweida mellett talált konglo- merát-gnájszt. 1883-ban a. Berlinben tartott III. nemzetközi geológiai kongresszussal kapcsolatban egy kirándulás keretében a jelenvolt geológusoknak megmutatta, ezt a kőzetet. S evvel a németek közt is végleg megszűnt az a felfogás, hölgy a kristályos palák mindig a leg- régibb kőzetek. Körülbelül eddig fejlődödtt a kristályos palákra vonatkozó isme- 54 Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten rétkor akkor, mikor Szabó könyve megjelent. Ebben a munkában a kristályos palákra vonatkozó lényeges ismereteket mind összefog- lalta. mégpedig erős kritikai érzékével a francia és angol iskola állás- pontja — - vagyis a helyes szempontok — alapján. Az utolsó fél évszázadban igen sokat fejlődtek ismereteink a kristályos palákról különösen rendszertani szempontból. A képződési módra vonatkozó vizsgálatik is sok eredményt szűrtek le. Ezek a vizs- gálatok azonban java részben a régebbi, helyes megállapítások ponto- sabb, gyakran fizjko-kémiai alapokon nyugvó részletezései, részben azonban egészen új irányokat jelöltek meg. Ezek az eredmények az igen tisztelt közgyűlés előtt is túlnyomó- részben ismeretesek, azért csak egészen röviden néhány eredményt említek, s azután hangsúlyozni fogom a még mindig megoldatlan részt, a ma is meglévő rejtélyt. A kontaktmetamorfóziskor képződő ásványtársaságokat ma már elég jól ismerjük, sőt bizonyos mértékig a hőmérsékletre is tudunk következtetni. Agyagpalák és diaházok additív kontaktusa is jól ismert, főként Mii eh vizsgálatai szerint. Itt kvarc-albit-kőzetek, az ú. n. adinolok. adinolpalák képződnek, ekkor nátrium és kovasav vándorol az agyag- palába, belőle pedig vasoxid és magnéziumoxid távozik. Néhol a nátriumbevándorlás folytán az agyagpala csillám- és aluminiumhidro- szilikát-részeiből álhit keletkezik; a két vegyértékű fémek nem távoz nak el az aeyagpalából Ezek az ismert nátriumsztom litok és nátrium- sztomolitpalák. Ismerjük a mészköveken végbement kontakthatásokat Fen ne r vizsgálatai alapján tudjuk, hogy az ércesedés lényege a mészkő- kontaktuson abban áll, hogy a magmából a mészkőbe várni >rló kompo- nensek egy széndioxiddús zónán kénytelenek áthaladni, s ekkor a ferrovegyiiletek ferrivé alakulnak át szénmonoxid képződése köziben. Erre az átalakulásra legkedvezőbb a 4f0° C körüli hőmérséklet Az eruptív kőzetből, pl. a krassószörényi granodioritos kőzetekből, vas vándorol a kontaktus felé s onnét a mészkőbe, viszont a mészkőből kalcium vándorol az eruptív kőzetbe. A gránitkontaktusokon észlelték földpát bevándorlását az ere- deti üledékes kőzetbe, néhol több méter széles zónában Igen gyakran maga a magma, vagy utolsó savanyú, differenciálódási terméke az üledékes kőzet, pl. agvagpala rétegei közé hatol injekciók alakjában. Általános felfogás azonban ma, hogy csupán csak a kontakt- metamorfózis nyomás nélkül nem hoz létre kristályos palákat. Növekedő mélységgel a földpátosodás és az injekció is nagyobb mértékű s itt — hol a nyomásnak is szerep jut — már a földpátosod >t t kontaktpalák nem különböznek a valódi kristályos paláktól, miként Michel-Lévy A. (1888) határozottan kimondotta. Ilyen helyeken már nem lehet különbséget tenni a kontakt és regionális meta- morfózis között. A nagyobb mélységbe lekerült kőzetek rendesen egy irányból legerősebben ható nyomás alatt regionális metamorfózison mennek át. Tudjuk, hogy bármelyik kőzet a nyomás és hőmérséklet növe- kedésével új kőzetfáciessé alakulhat át. Kevésbbé mély zónában az agyagpalából fi Ilit, mélyebb zónában csillámpala, még mélyebben gnájsz képződött. Eközben teoretikusan az eredeti kémiai összetétele meg is maradhat. A valóságban azonban a változások sokkal bonyolultabbak. Mindenekelőtt víz, — ha kis mértékben is — a föld kérgének felsőbb régióiban mindig jelen van. Nagyobb mélységben túlhevítet állapotban s hatása folytán bizonyos anyagváltozások mehetnek végbe. Az igen Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten 55 nagy mélységbe — a katazónába — került kőzetek a magma közvetlen hatásának, vagy a belőlük származó gázok hatásának vannnak kitéve. Ezekkel annyira átitatódhatnak, hogy eredeti összetételük megválto- zik. Ekkor eruptív kőzetrészletek sokszorosan és nagy területen prése- lődhetnek a mélybe került kőzetbe s előállnak Sederholm (1891 — 1914) szerint a különböző migmatitok , azaz a kevert kőzetek, melyeken az eredeti kőzet sajátságai már nem látszanak Az injiciáló magma többnyire igen savanyú gránitos vagy gránitpegmatitos összetételű. A mélybe került kőzetek azonban egészen meg is olvadhatnak, s esetleg mint új eruptív kőzetek intrudálódhat;'ak. Előfordulhat pl., h >gy kőzetek, melyek környezetüknél idősebbek, a mélyben felolvadva, a náluknál fiatalabb környező kőzeteken — most mint azoknál fiata- labbak — törnek át. E kérdések tanulmányozásában különösen Seder- holm szerzett nagy érdemeket. De úoy láb zik. hogy a kristályos palák képződése nemcsak a mélység függvénye. Mert a hegyképző mozgások — főleg magmatikus anyag közbenyomulásával karöltve — a felszín közelében is annyira mp-rnöve'hebk a bőrré^ ékletet és nyomást, hogy itt is képződhetnek kristályos palák Pl Norvégia kaledóniai hegységében gnájsz-szerű kristályos palák fosszil’ás szibnv kőzetekben is előfordulnak. Ezt régeb- ben áttolódásokkal magyarázták. Ma úgy vélik, hogy ezek a kristályos palák az alul lévő nem kristályos kőzetek ekvivalensei s magmatöme- gek közbeiktatódása folytán — mikor gyűrődések s eltolódások mentek végbe — alakultak át, A nyomás eredménye a palás kifejlődés. Ugyancsak a nyomás folytán érvényesül az ismert volumt örvény. (Lepsiu s, 1893, Bed ke 1895, 1913.) A nyomás kisebb mélységekben inkább egyirányú jellegű, nagy mélységekben a hidrosztatikai nyomás a túlnyomó s az egy- irányúan ható nyomóerő kisebb. Ismeretes a Becke-Grubenmann- féle zóna há romra élységű beosztása. Ez a szétválasztás azonban néha nem vihető egészen egyszerűen keresztül. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy valódi katakőzetek nagyobb elterjedésben főleg az idősebb geológ'ai korokból ismeretesek. Nincs még határozottan megállapítva, hogy regionális nagy elterjedésben katakőzetek mezozó', vagy tercier eredetűek volnának. Mezokristályos palák ellenben minden orogén időszakból ismertek. San dér kimutatta, hogy sok kristályos pala szövetében és szerkezetében sokszor kifejeződik, hogy a nyomás okozta deformáció a kristályosodás előtt, alatt, vagy után történt-e? Ebből a szempontból gyakran a csillámlemezek nyújtanak fontos útmutatást. Az egyirányú nyomás, vagyis — ami ennek következménye — a kőzet ásványainak elmozdulása egymáshoz képest, a kristályos palák képződésében nagyon fontos szerepet játszik. És e mozgásnak a meta- morfózishoz, vagyis az átkristályosodáshoz való időbeli viszonya igen sokféle lehet. Ma már ismeretes az is, hogy a nagy tömegben és nagy vastagság- ban előforduló kristályos palák a lánchegységek lényeges részei. Mindegvik lánchegységnek megvan a maga kristályospala-sorozata. Mivel a lánchegységek mai tudásunk szerint orogeoszinklinálisokból képződnek, a nagyobb kristályospalatömegek is geoszinklinálisos ere- detűek. Azt is tudjuk, hogy a regionális metamorfózist nem lehet egy- szerűen csak a mélységbeli kőzetek kontakthatásaival megmagyarázni. Tudjuk azonban, hogy nem minden geoszinklinálisban képződött kristályos pala. Tehát még más is szükséges képződésükhöz! Szüksé- ges, hogy a geoszinklinális egy része igen erősen felmelegedjék, á kőzetek olvadáspontjáig, sőt esetleg azon fölül is. Kétségtelenül bizonyos, hogy az átalakulás folyamán anyagváu- 56 Társulati ügyek — Gesel lschaftsangelegenheiten dorlás is végbemegy. Albit, vagy más földpát megjelenése, vagy fel- halmozódása. általában az alkálink szerepe általánosan ismert. A csillámpalában gyakran nagyobb mennyiségben összegyűlő turmalin legjobb bizonyítéka annak, hogy ismeretlen mélységből jutnak fel könnyen illő komponensek, melyek másokat a meglévők közül esetleg ki is űzhetnek. A reg'ionális metamorfózis rendesen tömeges eruptív kőzetek képződésével kapcsolatos. Hiszen a kristályos palák területén mindig találunk tömeges eruptívumokat, többnyire gránitot, de más mélység- ben kőzeteket is. Főként Termier nagyszerű elgondolása szerint a kristályos palák és a velük együtt előforduló mélységbeli kőzetek képződése ugyanarra az okra vezetendő vissza: Meglevő sziláid kőzetek — bárminő eredetűek is — erősen fel- melegítődnek, bennük kémiai reakciók is végbemennek, alulról bizo- nyos vegyiiletek is beléjük jutnak, s végül a legalacsonyabb olvadás- pontú keverék az eutektikus keverék áll elő, maid ez a keverék telje- sen megolvad. A folyékony eutektikus keverék körül a kőzetek csak részben és tökéletlenül olvadnak meg. tehát itt szilárd és folyékony fázisból álló heterogén rendszer áll elő. Ezután lehűlés következik a felmelegítő ok megszűnése folytán. A félig megolvadt heterogén rend- szer az összetételnek megfelelő Dalás kőzetek sorozatává kristályo- sodik ki (gnájsz, amfibolit, csillámpala. stb.). Ezek a kőzetek mind palásak, mégpedig a palásság síkja merőleges az uralkodó legnagyobb nyomás irányára, mert mint B r a v a i s csaknem száz évvel ezelőtt kimondotta, minden test kristályosodáskor igyekszik úgy elhelyezkedni, hogy a. legjobban megterhelt, legnagyobb sűrűségű hálósíkja a leg- nagyobb nyomás irányára merőleges legyen. A németek — mint tudjuk — ezt a Riecke-féle elvvel magyarázzák. Az így képződött kristályos palákban helyenként még az eredeti kőzet szerkezetéből is megmaradhat valami (relikt-strüktúra). Közben az eutektikumok is kikr'stályosodnak. Mivel ezek homogén folyadékok, bennük a nyomás minden irányban ugyanaz és így nem palás, hanem tömeges kifejlődésű kőzetekké szilárdulnak meg. E gondolatmenetet a legtöbb geológus elfogadja. Azt nem tud- juk azonban, hogy hogyan áll elő ez a roppant nagy felmelegedés? Egyszerűen csak a nagy mélység következménye-e, hova a geoszin- klinális kőzetei lesüllyednek? Vagy az egyirányú oldalnyomás okozta súrlódás alakul át hővé, mely az orogenetikus mozgások legnagyobb intenzitású szakaszában megnyilvánul? Termier egyik gondolata szerint (1910 és 1919) juvenilis gőzök emelkednek felfelé a föld belsejéből, valódi szűrőoszlopok (véritables colonnes filtrantes) melyek alkáliszilikátokat és bórátokat is tartal- maznak. Ezek melegítik fel a lesüllyedt geoszinklinális kőzeteit. Ott, hol ezek igen erősen felmelegednek, előállnak az eutektikus keverékek, környezetükben pedig a részben megolvadt heterogén rendszerek. Mi- kor a gőzök felszállása megszűnik, megkezdődik a lehűlés, megkezdő- dik az eutektikumok megszilárdulása a teljesen megolvadt homogén rendszerből és kristályos palák képződése a heterogén rendszerből. A magasabban fekvő régiókban a gőzök hatása csökken, ennél- fogva felfelé a metamorfózis is csökken. Ugyancsak kisebbedik a metamorfózis foka akkor is, ha vízszintes irányban távolodunk a gőzoszloptól. Nem tudjuk azt sem, hogy a regionális metamorfózis általában megelőzi-e az orogenetikus mozgás legnagyobb intenzitású paroxizmu- sát. vagy épen ellenkezőleg következménye-e annak? Mindezek ma még rejtélyek, csak feltevésekkel igyekszünk őket megfejteni. Társulati ügyek — Gesel lschaftsangelegenheiten 57 71/ élyentisztelt Közgyűlés! Részleteiben tehát igen sokat fejlődött a kristályos palák képző- désére vonatkozó ismeretünk. A végleges megoldástól azonban még ma is messze vagyunk. Hiányzik még egy utolsó nagy lépés attól, hogy ennek a rejtélynek a nyitjához érjünk. Abban a reményiben, hogy a geológia nagy rejtélyei lassanként, fokozatosan mindig jobban össze fognak zsugorodni, és hogy idővel a tudomány fáklyája azokba a mélységekbe is le Lm világítani, ahol Termien a kristályos palák képződésének színhelyét kereste, a Magyarhoni Földtani Társulat LXXXIV. közgyűlését megnyitom. * # * Ezután Papp Ferenc dr., titkárhelyettes terjeszti elő évi jelentését. M élyentisztelt Közgyűlés! A Magyarhoni Földtani Társulat 1933. évre vonatkozó eseményei változatosságról, veszteségekről és eredményekről egyaránt tanúskod- nak. Az elmúlt év a Társulat életében a 84-ik, ha a megalakulás meg- indulásának időpontját tekintjük: az 1847-ik esztendőt, úgy a 87-ik. Az elmúlt év történetében különböző, ellentétes és egy irányban ható erők nyilvánultak meg-, melyeknek üdvös eredményei maradandóan meg- örökítettek: meg nem valósult kísérletei, mint tanulság, múló emlék él tovább az intéző szereplők emlékezetében. A közelmúlt évek eseményei egyre károsabban éreztetik ha- tásukat: a tagtársakra nehezedő terhek azok anyagi és szellemi erejére bén í tála g hatottak A mai nap a társulatnak 3 belföldi, 2 külföldi tisz- teleti, 4 levelező, 43 alapító, 56 örökítő és 250 rendes, összesen 347 tag- ja van, az év folyamán négyen jelentették kilépésüket, tehát a tava- lyival szemben e téren rémi javulás, 37 új mutatkozik és ez egyes tag- társak buzgó támogatásának tulajdonítható, amennyiben Lőw M ár- tó n, N o s z k y J e n ő, Gedeon T. i h a m év 4, Se h rét-er Zoltán 1, Pa utó Dezső 3, tagot ajánlottak: a többVket az elnökségnek sike- rült megnyerni. Névszerinti Adler és Ritter ásványőrlő vállalat, R a uer Gyula bányamérnök, B ende >T ózse f bányamérnök. E g y e- temi Term észetra jzi Szövetség Brest, Faragó Antal bá- nyatulajdonos, Fővárosi Közmunkák Tanácsa mérnöki osz- tály, Holl Gyula min. oszt. tanácsos, Horváth József bánya- mérnök, Jaskó Sándor tanárjelölt, Kertai Győző tanárjelölt, K i r. József Műegyete m M űszaki M e ,e h a. n i k a i La b o r a- tórium, K i r. József Műegyetem Vízépítési tanszék, Kir. József Műegyetem K ö z 1 e k e d é s ü g y és V a s u t épí- tés t a n i tanszék, Dr. Kormos Tivadar geológus, M. k i r. illa m i Ércbánya Recsk, M. kir. állami Szénbánya Komló M. kir. Áll. Polgáriiskolaí Tanárképző Főiskola ásván y-k émai tanszék, Szeged, M. kir. Bányakapitá n y- s á g, Pécs, M. kir. Bányakapitányság, Salgótarján, M. k i r. Bányakuttó kirendeltség. Debrecen, D r M a j z o n László geológus-gyakornok. Mezőnyé k — L á d h á z a i Kavics b á n y a r. t, Mihailich Győző műegyetemi ny. r. tanár, Dr. Mottl Mária, k. Nagy Zoltán geológus, Orsz. Közeg'észs. Int., Nemes Vilmos bányamérnök, Dr. Pálosi Ervin főisk. tanár. Péti N i t r. t lágyagyár r. t , Dr. m. Salamon János könyvtári tisztv., D r. Schmidt E. Róbert bányamérnök. Se i d e 1 Ottó, igazgató, D í: S i 1 b e r József igazgató, Szobi Kőbánya r. t., D r. T e t é 1 1 e n i Pété r bányamérnök, D r. W e k e r 1 e 1 m r e tisztviselő, Zichy Béla g r ó f Ü r k ú t i m angánércbánya r. t. Különösen örvendetes, hogy több ipari vállalat lépett az elmúlt év- 58 Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten ben tagjaink sorába, így azok, akik a geológiai kutatások eredményeit gyakorlatilag hasznosíthatják közvetlenül értesülhetnek a szakkérdések állásáról, egyben a Társulatnak egyúttal anyagi támogatást is jelen- tenek. E helyt kell megemlékezni arról, hogy gróf Károlyi Gyula, Ferenczi István és Horusitzky Ferenc tagtársak közben- járása folytán egy nagyobb adománnyal igyekezett a Társulat nehéz helyzetén segíteni. Ha ezen kívül tekintetbe vesszük a minisztériumok illetékes ügyosztályai hathatós támogatását, mellyel mintegy ellen- súlyozni óhajtották bizonyára azt a szinte helyrehozhatatlan veszte- séget, amit a Társulat alaptőkéjének 73,600 aranykorona hadikölcsö- nefcbe való fektetése révén szenvedett; továbbá a magánvállalatok közül a MÁK 300 pengő, a Salgótarjáni Kőszénbánya “200 pengő, a Rimamurány — Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 100 pengő, a Pesti Hazai Első Takarékpénztári 100 pengő, a TÉBE 100 pengős adományait, vala- mint azt a körülményt, hogy a legszerényebb körülmények közt élő szerzők is hozzájárultak cikkeik kiadásához, úgy magyarázható, hogy a pénztári forgalom 7.531.59 P-t tüntet fel, viszont az 1932. és 1933. évi Földtani Közlöny kiadása emésztette fel a 7,470.23 P kiadás legnagyobb i'észét. A Földtani Közlöny a múlt évben az adományok és a szerzők áldozatkészsége folytán 14 ív terjedelemben, 87 szöveg-közti ábrával és 8 tábla-melléklettel jelent meg. Tagtársairk közül többen munkásságuk fi lytán kitüntetésben, elismerésben részesültek. Az Akadémia mathematikai és természet- tudományi osztály titkárává MauritzBéla tiszteleti tagunkat válasz- tották meg. Hosszú évtizedek után. Szabó József óta a Társulatunk tagjai közül ő részesült ismét e kitüntető megbízatásban. A nyár folyamán Bő hm Ferenc miniszteri tanácsos tag- társunk a legnagyobb kitüntetések egyikében, a II. osztályú érdem- kereszt elnyerésében részesült. Ven dl Miklós ugyancsak a nyár folyamán az V. fizetési osztály jellegét, Pékár Dezső tagtársunk tényleges miniszteri tanácsosi. Pávai Vájná Ferenc tényleges íőbányatanácsosi, Kreybig Lajos főgeológusi címet, illetve rangot kaptak. Az elmúlt év folyamán 7 szakülést tartottunk, melyeken 21 elő- adó 25 előadással szerepelt; üléseink értékét határozottan emelték és élénkítették az elhangzott hozzászólások is. Az előadók közül Boros Ádám, E. Cheneviére, Clauder Ottó, Földvári Aladár, Györki József, Horusitzky Ferenc. K ad i c Ottokár, K u t a s s y E n d r e. L engyel E n d r e, L ő w Mártó n, M o 1 1 1 M á r i a, P a p p Ferenc R e i c h e r t K ó b e r t, S c h m i d t E. Róbert, S z e 1 é n y i Tibor, Tokody László, Z o m bői y László 1 — 1, míg Gedeon Tihamér, V i g h Gyula és Z s i v n y Viktor 2 — 2 előadást tartottak. Tárgykörük szerint az elhangzott előadások a következőkép csoportosultak: ásványtani tárgyú volt 3, kőzettani 3, geológiai 4, paleontológiái 7, chemiai 7, egyéb 1. A Földtani Intézetben az elmúlt év folyamán változatos munka folyt. A földtani felvételek célja olaj-, gáz- és sókutatás volt. A Tisza- Kraszna szögében Ferenczi István vezetésével Schmidt E 1 i- gius és Horváth József; a Tokaj hegyalján t. Rotli Károly professzor mellett Strausz László és Gotthard K.; Iíózsa- szentmárton környékén Vigh Gyula irányítása alatt, Kubacska András és K r e t z ó i Miklós közreműködésével mutattak ki enyhe redőket. Tiszabereken sókutatás céljából létesítettek egy mélyfúrást, Debrecenben pedig Pávai Vájná Ferenc tűzött ki egy fúrást, melynek eredményességéről ép a legutóbb hallottunk. Igen szép és eredményes munkát fejtett ki S c h rété r Zoltán csoportfőnök, aki D i n d a János és Schreier Ferenc asszisztenciája mellett Társulati ügyek Gesel lschaftsangelegenheiten 59 Demjén határában mangán, Saly község1 közelében földiszurok, Eger tői délre pedig diatóma-előfordulást mutatott ki. Diatóma-palát egyéb- ként a Mátra déli oldalán Vigli Gyula is talált. Aranykutatások foly- tak a Győr feletti Dunaszakaszon Pánté Dezső irányítása mellett Kormos T i v a d a r, Sclimidt E 1 i g i u s és Szádeczky K a r- d o s Ele m é r közreműködésével. A főváros területén Pávai Vájná Ferenc Horusitzky Ferenc külső munkatárssal végzett igen figyelemreméltó felvételt; az északi részen 15 teknőt és redőt mutat- tak ki. László Gábor pontos munkája a Dunántúli mélyebb viz szintek és azok anyagának regisztrálása volt Liffa Aurél főbánya- tanácsos a Tokaj Hegyalján előforduló kaolinokból igen értékes gyiij leményt hozott, egyébként tovább folytatta Abauj-zántó környékén végzett felvételeit Kadic Ottokár Egerbakta és Felsőtárkány kör- nyékén rendszeres barlangfelmérései alkalmával egy magdalénien-korú emberi csontot talált. Noszky Jenő és Vitális Sándor Duna? terrasz' kát, Taeger Henrik rz északi Pakony felépítését, Föld vári Aladár a budai hegység peremének szerkezetét tanulmányoz- ták. Lambrecht Kálmán és Kutassy Éneire pétiig hosszabb időtartamra gyűjtési munkálatokra kaptak megbízatást. Mint mező- gazdasági állam, az agrogeológiai felvételekre is súlyt fektettek. T i m k ó I m r e és vezetése mellett E n d r é el y E n el r e a borsodi nyílt ártéren, K r eybi g Lajos irányítása alatt B u el a y G y ö r g y, S c h i c k Károly, Zakariás J e n ő, Majzon László, I j j á s z Endre és E ben speng er György Alföldünk más pontjain tér- képeztek. Sebe rf Emil Köpeczi Nagy Zoltánnal Polgár határában, Sümeghy József pedig a borsodi nyílt ártéren helyez- tek el talajvízmegfigyelő kutakat. Múlt év júPus havában zajlott le a XVI Nemzetközi Geológiai Kongresszus, 44 külföldi állam 840 ’ észtvevője jelenlétében. A magyar geológusok közül Szádeczky Gyula, Papp Károly, Lóczy Lajos jelen- hettek meg. A Kongresszus üléseit július 22 — 29 között tartották, összesen 163 előadás hangzott el. melyek között előtérben az orogenezis problémái állottak; ezenkívül 1 ©hatóan iárgyalták meg az éicek genezisével, a batolitok eredetével, a fossilis emberrel, a geológiai térképezéssel kapcsolatos kérdéseket. A mi részünkről Szádeczky Kardoss Gyula Erdély orogereziséről. Lóczy Lajos pedig egy előadásban a magyar földolaikutatásck lehetőségéről, egy másik előadásban pedig Kadic O 1 t o k á r Bárt u c z, H i 1 1 e b r1 a n <1, K o r m o s. Vénül Aladár idevágó munkái alapján, a magyarországi fossilis emberre vonatk' zó kutatások eredményeiről számolt be. A legközelebbi kongresszus színhelye Oroszország lesz, Moszkva illetőleg Leningrád, ahol a geofizikai kutatások eredményességét fog- ják mevitatni. Azonban: ..verba volant“ . . . ami igazán maradandó érték, az nem az élvezetes viták, gondos alapossággal kidolgozott előadások In lyén. hai em az irodalomban lefektetett pozitív adatokban keresendő. Helyzetünk megítélése szempontjából talán nem lesz meddő, ha az év irodalmi eredményei között széttekintünk. (A jelentés az 1933. övi, hazánkra vonatkozó irodalom rövid átte- kintésére tér át. A címszókat 1. a Bibliographia Geologica Hungáriáé- ban. Az 52 magyar szerzőn kívül 2(1 idegen állambeli, külföldi írt magyar vonatkozású értekezést A cserepéldányok és külföldi szak-referáló lapok adataiból volt ez a 20 szám megállapítható; valószínűleg jóval több munka jelent meg.) A kéj) távolról sem teljes, de annyit látni, hogy sokakkal kultúr- harcban állunk. A külföldi szakintézmények működését figyelve, világosan 60 Társulati ügyek Gesel lse haftsangelegenheiten kitűnik, hogy a vezetők tehermentesíteni igyekeznek kartársaikat az adminisztráció terheitől és a feltörekvésük az, hogy minél több tudo- mányos dolgozat hirdesse múzeumuk, intézetük munkásságát. Felmerülhet ennélfogva az a kérdés, hogy vájjon az állam, a mi hazánk megengedheti e magának azt, hegy szakemberekkel inferio- ris adminisztrációs mm kát végeztessen? A magas kormányzat lel- tározásra vonatkozó utasítása helyes; de ha az csak szakemberekkel hajtható végre, úgy végzetes lehet. A szakembereknek minden órája, minden perce arravaló most, mikor köröttünk harc folyik, hogy nem- zeti értékeket mentsen. Hazánk egyes v'dékeVek gyűjteményeinkben lévő gazdag anyagát: ásványokat, érceket kőzeteket és kövületeket kell tudományosan feldolgozni. Ez egy drága örökség, mely avatott, munkás kezekre vár. A vezetők, az intéző körök lepi/ ’nck készek elhá- rítani a mesterséges akadályokat, mint ahogy külföldön is ezt teszik a tudományos intézetek vezetői. A szakembereket szakmunkára hasz- nálják fel, akkor szolgálják az ország javát, akkor mozdítják elő a kultúrát, de csak akkor! Mélyentisztelt Közgyűlés! Gyakran felejtünk. A villanyfény, a radiátorok melege hályogot von nem egyszer a szemünk elé és nem gondolunk a munkának azokra a jeltelen, névtelen hőseire, akik fárad- nak és dolgoznak a bányák mélyén, tervező asztalok felett: a jólét, a kultúra feltételeinek megteremtése érdekében. E gondolat talán átvitt értelemben áll a Társulat jelen esemé- nyeire is, midőn helyettesítve Ftkártársaimat elsősorban Kei chert Róbert t’tkár urat, terjesztem elő e jelentést; búcsúzunk tőle, akinek része volt abban, hogy gondos vezetők törekvéseit az elmúlt 3 triennium és a legutóbbi 2 évben eredmény is követte. # # # A közgyűlés a jelentést elfogadja. Majd a titkárhelyettes a pénztárvizsgáló bizottság jelentését olvassa fel. Eszerint az 1933. év bevétele 7531 P 59 f volt, kiadása pedig 7470 P 23 f. A közgyűlés a jelentés részleteit is tudomásul véve, elfogadta azt és a pénztárosnak, valamint a pénztárvizsgáló bizottság tagjainak a felmentést megadja és köszönetét szavaz. Elnök ismerteti az 1934. évi költségvetést, melyet a közgyűlés elfogad. Elnök jelenti, hogy az elmúlt év április havában Dr. Reichert Róbert elsőtitkár, másirányú elfoglaltsága miatt, helyettes kiküldését kérte. E bejelentést a közgyűlés is annak a hang- súlyozásával veszi tudomásul, hogy ;gen nagyra értékeli Dr. Reichert Róbert ebőt'tkár közel tíz évi lelkiismeretes, pontos közreműködését é« ezért az elnök javaslatára egyhangúlag jegyzőkönyvi köszönetét feiezi ki távozása alkalmából Az elnök Vlenti hogy D r. Sztróka. y Kálmán másodtitkár is, hasonló okoknál fogva megbízatását ugyan- akkor visszaadta A közgyűlés D r. S z t r ó k a v K á 1 m á n másod- titkárnak rs köszönetét fejezte ki. Elnök javasolja, hogy a jövőben mindaddig, míg a gazdasági viszonyok meg nem engedik, a másod- titkári állás betöltését függesszék fel. A közgyűlés az elnök indít- ványát egyhangúlag elfogadta. Vitális István főiskolai ny. r tanár javaslatára az eddigi helyettest, Dr. Papp Ferenc műegyetemi adjunktust, szavazás mellőzésével elsőt’tkárrá választják meg. Elnök előterjesztésére az 1934. évre a pénztárvizsgáló bizottságba ismét Koeh Sándor, Maros I m re és T i m k ó I m r e tagtársakat küldik ki. Majd T a k á t s T i b o r dr. a Hidrológiai Szakosztály évi jelentését terjeszti elő, melyet a köz- gyűlés Weszelszky Gyula szakosztály-elnöknek való köszönet- nyilvánítással vesz tudomásul. Más tárgy híján elnök, kérve a Társulat tagjainak jóindulatú, munkás támogatását, a 84. közgyűlést berekeszti. Társulati ügyek Gesellschaftsangelegenheiten 61 II. Szakülések. 19 3 4. január 3. 1. Schmidt Eligius Róbert dr.: A pestszenterzsébeti (gubacsi-híd melletti) mélyfúrás sztratigráfiai viszonyai. He zzászóltak: Lóczy L., Pávai V a j n a F., Vencll A. 2. Földvári Aladár dr : Tektonikai megfigyelések a Budai hegy- ség nyugati peremén. 1 9 3 4. február 21. 1. Szörényi Erzsébet dr.: Adatok az északi Bakony tüskebőrűinek ismeretéhez. 2. ifj. Noszky Jenő: Ne eom a Bakony északi részéből Hozzászólt: T e 1 e g d i R o t h K. 3. 11 cin György: Zirc környékének titlion-rétegeiről Hozzászólt: T e 1 e g d i Rőt h K. 4. Mottl Mária dr.: A medvék törzs- és faj-bélyege’ ről. Hozzá- szólt: Kolo s v á r y G. 1 9 3 4. m áréi u s 7. !• Mauritz Béla dr.: Újabb megfigyelések a Balatonkörnyéki bazaltokon. Hozzászólt: Liffa A. 2. llcicherl Róbert dr. és Erdélyi János dr.: A Csódi-hegy ásvá- nyairól. 3. Schrcier Ferenc dr.: A Nagykevély környékének begyszerke- zete. Hozzászóltak: n. Fekete Z„ Lóczy L. Pávai Vájná F. III. Választmányi ülés. A választmány 1934. január 31-én (ártott ülést. A jegyzőkönyvet a súlyos gazdasági helyzet miatt nem közölhetjük, azt az igen tisztelt tagtársaiiik a titkárság irattárában tekinthetik meg. # # # I. Generalversammlung. Auszug aus dem Protokoll dér am 7. Február 1934. abgehaltenen 84. ordentlichen Generalversammlung dér Ungarise.hen Geologischen Gesellschaft. Vorsitzender: Prasident Prof. Aladár Vend 1. Amvesend 44 Mitglieder, 17 Gaste. Vorsitzender eröffnet die Generalversammlung, begrüsst die erschienenen Vertre ter„ Mitglieder und Gaste und halt sodann seine Eröffnungsrede. Fr beginnt mit einer Erinnerung an den Tód Báron Franz Nopcsa‘s und zahlt die hervorragendsten Ergebnisse seiner verdienstvollen Tatigkeit auf, von denen seine ersten Abhandlungen zahlreiche interessante tektonische Angaben aus Siebenbürgen, über die Gégén d von Gyulafehérvár. Déva, Ruszkabánya, über die Um- gebung von Torda und das Gebiet dér Temes und Olt Fiüsse enthalten. Die hervorragendsten Werke Nopcs a‘s beziehen sich auf die Physiographie dér Saurier und auf den geologischen Bau Nordalba- niens. Sein tragischer Tód war die Folge dér unheilvollen Nachkriegs- zeiten. Vorsitzender widmet dann einen kurzen Nachruf dem Űiinge- schiedenen Mitglied M. Rózsa, dér sich besonders durch seine Ai-bei- teu über die deutsöhen Kalisalzlager Verdienste erwarb. Am Ende des Jabres verlor die Gesellschaft ein verdienstvolles Mitglied, V. Illés, dér den ersten Trilobiten aus Ungarn, namentlich die Art Griphitides dobsincnsis Illés beschrieben hatte. 62 Társulati ügyek — Gesellsehaftsaugelegenheiten Vorsitzender erinnert die Versammlung. dass das geologiscihe Lehrbuch Josef v. Szab ó-s gerade vor 50 Jahren erschien und dass die Feststellungen desselben besonders bezüglich dér Entstehung dér kristallinischen Schiefer in mancher Hinsicht aueh lieute noeh stichhal- tig sind. Er fasst S'odann auf Grund auslándischer Quellén und eigener Untersuchungen den Werdegang und den heutigen Stand unserer Kent- nisse über diesen Gegenstand zusammen. Auf den Vorschlag des Vorsitzenden begrüsst die Generalver- sammlung die Professoren L. von I 1 o s vi a y und Gy. von Szádeczky- Kardoss gelegentlich dér erfreuliclien Tatsache, dass die Genannten die Tatigkeit dér Gesellschaft seit 50 Jahren als Mitglieder unter- stützen. Aus dem Bericht des Stellvertreters des ersten Sekretárs erfáhrt die Versammlung, dass im verflossenen Jaiir 25 Vortrage abgehalten tvurden, von denen 3 mineralogische, 3 petrograpbisebe, 4 geologischt, 7 palaontologisehe, 7 chemisebe ur.d 1 sonstige Gegenstíinde behandelten. lm Laufe des Jahres gelang es 37 neue Mitglieder zu werben, wo- dureib die Anzabl dér Mitglieder auf 347 wuchs. Vorsitzender fordert den Sekretár T. v. Takáts auf, den Beriebt dér bydrologiscben Sektion vorzulesen. Dér Bericht wurde dureb die General versammlung zűr Kenntnis genommen und dem Pra sidenten dér Hydrologiscben Sektion, Herrn Prof. Gyula Weszelszky dér Dank dér Generalversammlung ausgesprocben. II. Fachsitzungen. Am 3. Janner 1934. 1. E. li. Schmidt: Die stratigrapbi seben Verhaltnisse dér salz- lialtigen Tiefbobrung von Pestszénterzsébet bei Budapest. 2. A. Földvári: Tektonische Beobachtungen am Westrand des Budaer Gebirges. Am 21. Feber 1934. 1. E. Szörényi: Beitrage zűr Kenntnis dér Stabelbáuter des nürd- liclien Bakony-Gebirges. 2. E. Noszky jun.: Neocom aus dem nördlicben Teil des Bakony- Gebirges. 3. Gy. Wein: Über die Tithonscliichten des Bakony-Gebirges. 4. M. Mottl: Über Stamrn- und Artmerkmale dér Bárén. Am 7. Márz 1934. 1. li. Mauritz: Neuere Beobacbtungen a.n den Basalten dér Balaton-Gegen d. 2. Ii. Reicliert und ./. Erdélyi: Über die Minerale des Csódiberges. 3. F. Schreier: Tektonik dér Gegeml des Nagykevély-Berges. III. Ausschuss-sitzung. Dér Ausscbuss hielt am 31. Janner 1934. eine Sitzung ab, dérén Protokoll vegén dér schweren wirtscbaftlicben Lage nicbt mitgeteilt werden konnte, im Arcliiv des Sekretáriates jedooh eingeseben werden kann. 63 BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HUNGARICA. (1930—1933.)* * A jegyzék ezúttal — költségkímélés végett — nem terjed ki a Földtani K ö z 1 ö n y 1930—1933. LX— LXIII, kötetében megjelent értekezések felsorolására. — Das Verzeichnis erstreckt síeli diesmal ans Rücksichten dér Sparsamkeit nicht auf die Aufzáhlung dér in Bándern EX — LXIII. 1930 — 1933 erschienen Abhandlungen. Rövidítések — A b k íi r z n n g e n. Matematikai és Természettudományi Értesítő. — Mathematischer und naturwissenschai'tlicher Anzeiger dér ung. Akademie ti. Wissensehaften. Bányászati és Kohászati Lapok. A Soproni Bánya mérnöki Főiskola bányászati és kohászati osztályának Közleményei. — Mitteil. d. berg- u. luittenmánni- schen Abteilung an dér kgl. ung. Hoc'hschule I’. Berg- u. Forst- wesen zu Sopron. Acta chemifea, mineralogica et physica. Szeged. Annales Máséi Nationalis Hnngarici. Debreceni Szemle. Természettudományi Közlöny. Pótfüzetek a Term. Tud. Közlönyhöz. Földtani Szemle. — Ui garische Rundschau f. Get bgie. Mathematische u. naturwissenscba ftliche Béri eh te ans Ungarn. M. kir. Föld. Int. Évkönyve. — Annales Inst. Reg. Hung Geologici. Geologica Hungarica. Series geologica. Geologica Hungarica. Series paleontologiea. Hidrológiai Közlöny. — Zeitschrift f. Hydrologie. a) hazai szerzők munkái. — Ar tikéi von Inlandischen Verfasser. Ba I lenegger R.: A Biikk-hegység talajviszonyai. Thjrring-Vigyázó. Útikalauz. — Die Bodenverlmltnisse , 1926.) sind blnss an Stuorella sub- concava Querrippen zu íinden. Bei dem liier besehriebenen Exemp- lar sind jedoch die Rippen bedeutend breiter und ilire Anzahl ist dementsprechend geringer, besonders, wenn mán aueh die anselin- liehe Grösse dér liier besehriebenen Art in Betracht zieht. (Bei Stuorella subconcava gahlte ich an den Abbildungen Kittl‘s 30 Rippen, wahrend Stuorella convexa bloss 24 Rippen auf einer Windung besitzt) Eine wesentliehe Ahweichung zeigt síeli aueh in dér ausgebreiteten Fönn des ganzen Fossils, sowie aueh in dér stiir- keren Wölbung dér Seitenteile. Ausser den liier an,gef iihrten Abweichungen nmss ich nocli erwahnen, dass die Windungen dér St convexa etwas treppenförmig ínach einander íolgen, ein ahnliches Merkmal ist jedoch aueh bei den Exemplaren dér Stuorella infundihulum Kitti anzutreffen. Das Stuorella Genus war bisher aus dér ladinisclien und karnisehen Slufe bekannt, aus dem Norikum kain es bisher nur im Hauptdolamit dér Apenninen zum Vorschein. (Galdieri: Trias di Giffoni. Atti Accad. Fontán. Bd. XXXVIII. pag. 71) Pie Fauna des norischen Pachsteinkalkes von St. Anna 71 Omphaloptycha exlensa Kitti juv- Taf. IV, Fig. 7. 1899. Kitti: Gastropoden dér Esinokalke pag. 126. Taf. XIV, Fig. 2 — 4. Ein Blick auf die an dér zitierten Stelle mitgeteilte Fig. 3 und auf die hier mitgeteilte Abbildung zeigt die unzweifelhafte Identitat dér beiden ganz klar. Das eharakteristischeste Merkmal dér Art: ,,eine deutliehe Anshöhlung unter dér Naht und eine sioh daran schliessende laterale Ausbauchung“ wodurch diese Art scharf von den samtlichen verwandten Formen getrennt wird, ist an unserem Exemplar sehr deutlich sichtbar. Ein Unterschied bes telit nur darin, dass am Exemplar von St- Anna nur die jungen Windungen erhal ten sind, iiber die jedocb bereits Kitti feststellte, dass sie mit den filteren vol lkom mén identiseh ausgebilldet sind- Coeloslylina solida Kokén et Woerm. Taf. IV, Fig. 9. 1926. Diener: Glossophora triadica, Foss. Gat. T, Pars 34. pag. 155. 1932. Kutas sy: Weitere Beitr. z. Kenntn. d. Fauna d Dachstein kalkes bei Budapest, pag. 284, Taf. II. Fig. 23. Pie.se verbreitete Form dér karnisehen Stufe kain neuestens aueli aus dem Budaer norischen Paehsteinkalk zum Vorschein, von wo ilire versebieden grossen Individuen in mehreren bulidért Exemplaren bekannt sind. In dér Fauna von St. Anna ist sió nádi den bisberige í Auf sammlungen ziwar bloss dureh zwei Exennplare vertrcten, diese t ragén .jedocb die artlicben Merkmale gaaiz, zweifellos zűr Schau. Pie treppenförmigen Windnngen, dér bandartige Saum, weleber unter- lialb dér Naht den naliezu geraden seitlieben oberen Kaiul begrenzit,, alsó die wicbtigste i Merkmale sind deutlich sichtbar, so dass die artliche Identitat unzweifelhaft ist. Gradiello fcdiana Kitti. Taf. IV. Fig. 10. 1926. Piener: Glossophora triadica. Foss. Cat. T, Pars 33, pag. 157. Pás koniscbe Gehause, (lessen Windungen (auf dér sicbtbaren Partié) mehr als zweimal so breit als liocli und schwach gewölbt sind, stel 1 1 ein augenfalliges Merkmal dieser Art dar. Die letzte Windung ist kraftiger gewölbt, wie die vorlierigen. Obzwar das Exemplar von St. Anna bloss ein Steinkern ist, kommt auf demsel ben docli das Merkmal, wonach die Windungen gégén die letzte zu starker stufig abgesetzt sind, deutlich zum Ausdruck. Trotzdem die Mündung und die Verzierung an meinem Exemplar überbaupt nicht sichtbar sind, ist die artliche Identitat auf Grund dér übrigen augenfalligen Merkmale dennocli zweifellos- Loxotomella ef. hoernesi Stop p. Taf. IV. Fig. 11. Diese Art ist dureh zwei gewaltige Schalenexemplare vertreten, docli sind an jedem bloss drei Windungen erhalten und die letzte felilt bei samtlicben. Die fást vollkommen flacben Seiten, die ganz 72 Kutassy Endre seickte Xalit, sovie dér Apicahvii kel dér Windungen verweise.i zveifelsohne auf diese Art. Von einer Stelle dcs Exemplars eutíernte ieh die Seb a te und fand, dass aucli die tiefe Xalit des Steiiükerns áhnlicli ausgebildet ist, besonders wenn mán unsere Fönn mit dem Ghegnaer Exemplar TcmmasTs vergleidit (Fess. d. lumaeliella di Gliegna. Palaeontogr. Italica, Ed. XIX, Taf. IV, Fig. 13). Dér einzige abveiehende Zug dér Exemplare von St. Anna besteht in dér Hőbe dér W ind un gén, von ach sie vielleiclit auch eine neue Art oder Varié tát repráseuitieren könnten, doch bereditigt dér sehlechte Erhaltungzustand zu keinen weitergelienden Folgerungen Pseudomelania Münsteri Wissm. 19*2(5. Diener: Glossophorn triadicn pag. 192. Diese in dér k amisében Stufe dér Südalpen und Siciliens verbreitete Fönn kon int in dér Fauna von St. Anna in zalilreiehen Exeniplaren vor . Die Formen von St. Anna weiclien von den kar- nischen Formen nur in iliren Dimensionen ab. Pseudomelania. (Oonia) gappi Kitti 1916. Oonia Gappi Kitti: Halorellenkatke v. vord. Gosauáee p. 54. Taf. III, Fig. 1927. Oonia Gappi Kitti. Kutassy: Beitr. z. Stratigr. u. Paláont, d. alp. Trias bei Budapest, pag. 161, Taf. VI, Fig. 6a — c. Diese im Xorikurn dér Xördlieben Alpen und des Budiéi' Gebirges egál vorkon n-ende Fönn ist in dér Fauna von St. Anna liloss durch zwei Exemplare reprasentiert, welebe die an den oben zitierten beiden Stellen bekannt gemaehten spezifisclien Merkniale deutlicb zűr Sebau t ragén. Genus H ungariella Kutass y. 1932. Kutassy: Weitere Beit röge etc. ungariseker Text pag. 238. In n einer oben zitierten Arbeit stelle ich ein zűr Familie dér Nerotopsidae geliöriges neues Genus f ür die Formen des Budapestéi' noriselien Dacbsteinkalkes auf, das bis jetzt im geuannten Gestein durch drei Arten, H pappi, II. stredae und H • spinosa reprasentiert ist. Dieses neue Genus lieferte in dér Umgebuug von Budapest bisbe; sebon mebrere bundert Exemplare und umfasst die liaufigsten Formen des biesigen noriselien Daclisteinkalke®. Umso grbsser var meine Überraschung, als icb die unzweifel- liaften Vertretci' dieses ueuen Genus in ei-iigen Exemiilaren aucli im noriselien Dachsteinkalk von St. Anna vorfand. Da icb die gemerisohen Merkmale dieses ueuen Genus bislang nur in unga- rischer Spraebe veröl'fentiieb.en konnte., sebe icb midi veranlasst iiier die vidít igsten Oharakterzüge kuiz mitzuteilen. Das Gebause bestelit aus venigen Windungen, die im Verhált- nis zum ausserordentlieb grossen letzten U mgang stark seitwarts verschoben sind. Die stark gewölbten Windungen sind durch deutlicb siebtbare, aber seiebte Xabte getiermt. Die Sehale ist seln* reichlicb verziert, durch zalilreicbe Höekerreihen gescbmückt, die mitunter in inebr-niinder starke, konvexe Rippen zusammenfliessen. Die Fauna (les norisehen Dachsteinkalkes von St. Anna 73 Auf Ginnel dér Verzierung lasst sich die Fönn innerhalb dér Neri topsiden mit den Gei éra Fossoriopsis, FronibacJéia und Fritschia vergleiehen, die Gestalt dér Scliale ist jedoch abweichend- Dem gegenüber weichen die himsichtlich dér Gestalt áhnliclien Genera wie z B. Naticcpsis, Marmolalella, F edaiella, D> cos mos in ilirer Verzierung ab- Miin duiig óval, innere Lippe breit kallós, bei dér falsclien Nabelspalte verengt, dann weiter abwárts wieder verbreitert, nm im evei térén Verlauf allmahlieh schmaler werdend in die áussere Lippe überzugehen. Das wichtigste Mérkmal ofíenbnrt sich in den Dömén dér Innenlippe. Am vordere Teil dér Innenlippe ist ziemlicli tief ein spitzer Dorn auvgebildet, dem sicli bei mnnehen Exeniplaren ; ni unteren Teil ein sehwácher entwickelter Höcker aaschliesst. Wahrend jedoch dér vordere Don bestandig ist, kaim dér vordere Höcker seinen Platz wechseln und mán, elírnál sogar überhaupt fehlen. Die beiden Dorne dér Innenlippe bringen das Genus Hunga- riella den Genera Fedaiella und Marmolutella naher, docli stelit beim neuen Genus dér untere Dorn nielit am inneren Teil dér Innenlippe, sondern im Sinus eder am unteren Rund. Durch die Verzierung dér Scliale sowie durch die Auf rollun g wird unser Genus von den beiden 1 et ztgenann ten selbstverstandlich scharf getrennt. Hungariella stredae Kutass y- Taf. II, Fig. 8 — 10, 1927 Ncrilcpsis pappi (ex parte) Kutapsy: Beitrage z. Stratigr. u. Paláontologie d alpinen Trias i. d. Umg'eb. von Budapest, nag. 135. Taf. III. 10c — d. (cet. excl.) 1932, Hungariel a stredae Ktassy: Weitere Beitrage etc. pag. 241. Taf. I, Fig. 10 — 14. Diese Art ist die haufigste Fönn des norisehen Dachsteinkaikes im Budaer Gebirge, ars dem sie bislier ven den einige mm messen den embryonalen Formen bis zu den senilen Individuen mit einem Langsdurchmesser von 100 mm in allén Zvischenstuíen i:i mehre- íen hundert Exeniplaren zum Vorschein kain. Ilire Charaktere si.ul kurz die folgenden: Das Gehau.se besteht aus vier Windungen, es besitzt ciné holie, zugespitzte Spira in stark seitwarts verschobener Lage. Letzte Windung sehr gross, in dér Regei mit wohlentwickel- ter subsuturaler Depression- Die Verzierung besteht aus longitudi- nal verlaufenden Knotenreihen. Dér gégén den lateralen Teil einen allmahlieh gewölblen Übergang zeigende Apicalteil tragt in dér Regei drei Höckcrreihen, von denen die oberste aus langgesl reckten linearen Höckern besteht und haufig beinahe in ei:ie zusammen hángende Rippe versclinülzt, wahrend die beiden unteren wohl entwiekelte, perlenartig angeordnete Knoten aufweisen. Die Verzie- rung des lateralen Teiles besteht gleichfalls abwechselnd aus Knotenreihen und zu Rippen verschmolzenen Knoten. Mündung eval„ mit dünner Ausenlippe und breiter kallöser Innenlippe, die in dér Mittellinie seb 1 aler wird und einen tiefen falsclien Nabelschlitz freilásst. 74 Kulassy Endre Die Innenlippe trágt eben cinen Doni, dér aber viel tiefer zu liegen komáit, wie z. B. bei den Fedaiella- Arten. Einzelne Exem- plare besitzen auch einen unteren, zahnartigen Ilöcker, ja in selte- nen Fallen sind sogar auch ain untersten gewölbten Snum dér Innenlippen melirere dentlicli siehtbare, zahnartige Kerben wahr- nehmbar, (sielie Taf. I, Fig. 10). Diese Art ist in dér Fauna von St- Anna bisher nur durch zwei Exemplare vertreten, die aber unzwcifelhaf t hierliergehören. Das eine vollstándige Exemplar ist bloss ein Steinkern und zeigt nur a n einem klemen Teil die Verziernng. Die Verzierung des zweiten fragmentarischen Exemplars stimmt aber vollstandig mit jener dér a us dem Budaer Gebirge berstamniendeu Exemplare iiberein- Als Beweis dér vollkcmmenen Ü bereinstimmung teile ich hier auch die Abbildung eines Exemplars aus dem Bndaer Gebirge mit. Leider kon n te die Mündung an den österreiehiscben Exemplaren iiber- baupt nicht freigelegt werden, so dass ich zűr Veranschaulicbung dér generischen Merkmale die Mündung eines Budaer Exemplars mitteile. Hungariella cfr. pappi Kutass y 1927. Neritopsis pappi (ex parte) Kutassy: Loc cit. pag. 153. Taf. II), Fig. 10a — b. (cet. excl.) 1932. Hungariella pappi Kutassy: Lóé. cit. pag. 240. Taf. I, Fig, 7 — 9, Geliört mit Hungariella slredac zu den haufigsten Formen des Norikums dér Budaer Gebirge. Es ist für sie das Fehlen dér Knoten am lateralen Teil bezeiebnend. Nur am apicalen Teil sind zwei sich beinabe berübrende Knotenreilien anzutreffen, die durch Quer- íurchen von einander getrennt werden. Die Entwicklung dér rand- lichen Knoten ist sehr veranderlicb. Bei einzelnen Exemplaren sind an dér letzten Wiudung überhaupt keine randlichen Knoten mehr anzutreffen, ilire Stelle ist nur durch kráftige Rippen bezeich- net und auch die Stelle dér unterhalb dér subsutnralen Depression befindlichen doppelten Knotenreihe wird nur durch eine von tiefen Furchen begrenzte Rippe markiért. Die Merkn ale dieser letztere.i Varietat trágt auch eines dér Fragmente von St. Anna zűr Scliau, an dem wenige, durch seicbte Furchen getrennte, flache Knoten entdeckt werden können. Y/eitere Aufsammlungen werden be- stimmt den Nachweis erbringen, dass auch dicse Art unzweifelbaft im Dacbsteinkalk von St. Anna vorkonunt Nerilaria incisa Kitt 1. Taf. I. Fig. 18. 1926. Diener: Glossophora íriadica. Foss, Cat. I. Pars. 34. pag, 102, Trotzdem die charakteristischen generischen Merkmale: die G estalt dér Mündung und die Ausbildung dér áusseren und inneren Lippen an keinem meiner Exemplare studiert werden können, las- sen sich einige Formen dér Fauna von St. Anna, dennoch mit voller Bestimimtheit hierber stellen. Die llölie dér Spira, die Tiefe dér Náhte, besonders aber die kráftige Entwicklung dér subsuturalen Die Fauna des norischen Dachsteinkalkes von St. Anna 75 Depression, verweisen auf die Art Neritaria incisa • Infolge des Ausfallens dér Merkmale dér Mündung könnten diese Formen auch mit dér Spezies Criploneriia sturanyi B 1- verglichen werden, bei dér letzteren ist jedoch die letzte Windung niedriger und die Spira tiefer eingesunken. Dicoswos schafferi nov. sp. Taf. II, Fig. 11—12. Gehause in dér Querrichtung schief gestreckt, mit wenigen Windungen und etwas zugespitzter, niedriger Spira. Letzte Win- dung aussergewöhnlich gross, quergestreckt, sie falit an dér liinte- ren Seite steil ab ist himgegen an dér vorderen stark abscbiissig. An dér letzten Windung ist unterbalb dér Naht eine breite, mehr minder deutlich wahrnehmbare subsuturale Depression anzutreffen- An dér Schale blieb in den meisten Fallen die áussere, an Pigment reiche Schicht erlialten, an dér die im charakteristischen Bogén verlaufenden, in feinen Querlinien ausgebildeten Zuwachsstreifen deutlich wahrzunehír en sind. Diese Form scheint auf den ersten Blick zűr Art Dicoswos conoideus Kitti zu gebören, doch falit die Rückseite des Geliauses bedeutend steiler ab, und auch die Vorderseite zeigt ein steileres Gefalle, so dass dér ganze Umriss eine viel starker gestreckte Ge- stalt erhalt. Eine bedeutende Abweichung zeigt sicli auch in dér Verzierung dér Schale, indem auch an dér an vielen Stellen gut siebtbaren, pigmentlosen unteren Schalenscbicht nur eine regei massig verlaufende, einfacbe Stricbelung sichtbar ist und nirgends- eine Spur dér fiir Dicoswos declivis Kitti sp. bezeichnenden, dichotomisch verzweigten Zuwachsstreifen entdeckt werden kaim. Die Innenlilppe verdeckt die Nabelregion vollstandig, an ihrem unteren Teil ist jedoch ein ziemlich gut entwickelter Umbonal- höcker vorhanden- — Kain in 8 Exeinplaren zum Vorscbein. Fedaiella odor Marmolatclla sp. ind. Die Bruchstiieke einiger grosswüchsiger Neritopsiden ver- weisen ani ebesten auf diese Genera, doch gestattet dér sclilechte Erlialtungszustand nicht einmal die Feststellung dér geuerischen Merkmale mit voller Sicherheit. Seisia nov. gén. Typus: Platychilina wöhrmanni Kokén bei B la s cli ke: Fauna dér Pachycardientuffe, pag. 189, Taf. XIX, Fig. 24a— d. B laschke reihte in seiner oben zitierten Arljeit einige aus den Pachycardientuffen dér Seiser Alpen herstairnnende Formen zűr Art Plütychilwo i wöhTtncnini Kokén, die sich aber bereits auf den ersten Blick vöm Genus Plutychilina unterscheiden, u- zw. erstens durch den mar kant ausgebildeten. den Lateralteil vöm Api calteil trentnenden Kamin, zweitens durch die am Subsuturalteil ausgebildete, gestreckte Knotenreihe, die ebenfalls bei keiner ein- zeigen Plalychilina vorkommt. Bei den oben erwalmten Exeinplaren 76 Kutassv Endre hlieb die Schale nur an dér letzten Windung erhalten, so dass in dér Ausbildung dér embrylpnalen Windu'ngen kein wesentlicher Unterschied nachgewiesen werden konnte. In reuester Zeit fand ich ; rn Norikum des Bi'daer Gebirges eire den oben zitierte.i Abbildun- gen B 1 a s c h k e‘s ahnliche Ferin, die ich unter dem Nanien Platy- chilina vjöhrmanni Kokén var. major beschrieb (Kutaásy: Wei- tere Beitrage etc. pag. 243, Taf. II, Fig. 22). Von dér damals nur in eineni halbintakten Exemplar zum Vorschein gekommenen Form gelangten seither aucb ans dem norischen Dachsteinkalk des Budaer Gebirges ir.ehrere Exemplare in meine Hande, die ein klares Bild iiber die spezifisehen Merkmale liefern. Zu rneiner grössten tíberraschung stiess ich in dér Fauna von St. Anna auf voll- kommen identische Formen. Vor allém muss ich die Merkmale des neuen Genus bekarmt maciién. Geháuse rasch anwachsend, nur ans vier Windungen bestehend. Spira gánzlich seitwarts verschoben, breit*. in die letzte Windung hineingedriickt, dér spitze Apex ragt jedoch hervor. Windungen von dér ersten angefangen mit Höcker verziert. Die letzte Windung tragt in normalen Fallen vier Höckei reihen- An dér flaehen Apical- seite tritt als erste die subsnturale Höckerreihe unmittelbar langs dér tiefen Naht auf, die zweite verlauft am Rande zwischen Lateral- unid Apicalseíte und besteht ans den kraftigsten Höekern, die dritte ist die laterale und die vierte die umbilicale Höckerreihe. Zwischen diese Grundhöckerreilien kőimen bei senilen Exemplaren aucb sekundare Höckerreihen sich einschalten. Ungemein liezeichnend ist dér Um, stand, dass die Höcker des lateralen Randes auf einem deutlich ausgebildeten Kamin sitzen, dér die vollkommen flache Apicalseíte von dér Lateralseite trennt. Dem gegeniiber gelit bei jeder einzeh en Fenn des Genus Platychilina dér Lateralteil mit gleichmassiger Wölbung in die Apicalseíte iiber und die letztere ist nie vollstandig flach. Ein wichtiges, unterscheidendes Merkmal besteht aucb in dér Ausbildung dér Spira- Die Spira dér Platychillnu ist ini Verhalt- tis zűr letzten Windung nie so breit und die ersten Windungen tragen keine Höcker, wogegen sie beim Genus Scisia bereits von dér ersten Windung angefangen anzutreffen sind. Das einzige vöm Gesichtspnnkt des Verglciches in Betracht kommende Genus Fossoriopsis künn wegen seiner gánzlich ans lose verbundenen Tíin- gangen bestehenden Spira ausser Acht gelassen werden Die Mündung hlieb bei keinem dér Exemplare von St. Anna erhalten, resp. konnte bei keinem derselben herausprapariert wer- den. Eines dér in neuestcr Zeit gesammelten Budaer Exemplare hewahrte jedoch einen grossen Teil dér Inneni ippe vollkommen- Die Innenlippe ist vollkon mén abgeplattet, dér innere Ralid jedoch niclit gerade, wie l^ei den Platychilina Arten, sondern stark ein- gebuchtet, wodnrch unser Genus dem Fossoriopsis niiher steht. Da an einzelnen Exemplaren von Budapest und von St. Anna die Schale sogar auf den allerersten Windungen erhalten hlieb, kam Die Fauna des norischen Daehsteinkalkes von St. Anna 77 die Erscheinung dér inneren Resorbtion bei diesem Genus walir- scheinlich nieht vor, eine Tatsache, die ebenfalls seine Trennung von Platychilina notweiulig maciit. Infolge des Feblens dér inneren Resorption rauss dieses Genus, das gewissermassen einen Übergang zwischen den Genera Pinty chilina und Fossariopsis darzusutellen sebein t, zu den Neritopsiden gestellt werden- Seisia hlaschkei nov. sp. Taf. III. Fig. 1 — 7. 1905, Platychilina Wöhrmanni Kok. Blaschke: Fauna dér Pachy- cardientuffe, pag. 189, Taf. XIX, Fig. 24a — e. 1932. Platychilina Wöhrmanni Kok. var. major Kutas sy: Weitere Beitráge etc. pag. 242, Taf. II, Fig. 22. Die oben geschilderten generiseben Mer'kmale bestiáimén zu- gleich au eh die Grundzlige des Charakters dieser Art, so dass sicli die Widerbolung derselben erübrigt- Sebőn Blaschke erwahnt an dér zitierten Stelle,, dass die aus den Raibler Scbicbten dér Seiser Alpen herstammende Fönn in einzelnen Ziigen wesentlich von den Abbildungen Koken's abweicbt. So erwahnt z. B. bereits er, dass „die Apicalseite des letzten Umganges isit ausserordentlicb abgeflaebt und tragt knotenahnlicbe kurze Faltén11 etc., er bielt aber trotz dieser auffaligen Abweichung die Trennung nieht für notwendig. Was die Verzierung dér Sehale betrifft, isi es wichtig zu er- wahneiv dass die Anwaehsstreiien sic!) in dér Gestalt von dünnen Lan ellen melden., auch die Höcker durchqueren und sebwaeh rück- warts gebogen sind, aber keine solclie starke Kniekung auíweiser, wie die Zuwachslinien einzelner Platychilina- Arten. Unter den Formen sowohl des Budaer wie auch des St. Annaer norischen Daehsteinkalkes sind erstens kleinere Exemplare vorzufinden, die sowohl hinsichtlich dér Form, wie auch Vler Verzierung vollkonunen mit den oben zitierten Abbildungen Bla,schke‘s übereinstimmen. Zweitens kommen aber auch Exemplare von grösserem Wuclis vor, dérén Gestalt vollkommen mit jener dér kleineren übereinstimmt unid bei denen auch die den Grundtyp dér Verzierung bildenden vier Höckerreiben auf das kraftigste entwickelt sind, und zwisehen diese Reihen sowohl auf dér apicalen, wie auch auf dér lateralen Seite í euere, jedoch schwacher entwickelte Knotenreihen sich ein- schalten, die stellenweise zu Rippen verscbmelzen. Diese gewaltigen Exemplare stimmen (abgesehen von den sekundaren Knotenreihen) so vollkommen mit den kleineren Formen überein, dass ikre Tren- nung durcli nichts begründet ist und sie demnacb nur als senile For- men anzusehen sind. Diese Erscbeinung komimt iibrigens auch beim Genus Platychilina im Ralimén ein und derselben Art vor und wenn mán von dér durch Kitti für das Genus Platychilina íest- gestellten, charakteristischen Főnnel ausgeht (Kitti: Gastropoden dér Esinokalke etc. pag. 75 ), dann entsprechen diese senilen Exem- plare dem Stádium „f“. Die vollkomnien flaclie Ausbildung des Apicalteiles und dér 78 Kutassy Endre den lateralen vöm a.picalen Teil trennende markante Kamm ist aueh am Steinkem deutlich sichtbar. Zum Scbluss muss ich noich ein höchst wichtiges Merkmal anführen. Schon an den Budaer Exemplaren sind stellenweise in dér Gestalt von schwarzen Flecken die Spnren dér Pigmentation sichtbar, an einzelnen Exemplaren von St. Anna ist aber diese ursprüngliche Fárbnng in beispiellos schöner Erbaltnng sichtbar. Die Fárbnng wird durch einige mm dicke schwarze Dinien gelie fért, die sowohl am apicalen, wie am lateralen Teil nnter etwa 50n- igem Winikel aneinar.der stossend, eine zickzack förmige Zeicii- nnng ergeben. Dicse Dinien sehneiden die Zuwachsstreifen nnter schiefem Winkel nnd verlaufen demnach entweder iiber einzelne Knoten oder zwischen denselken. Die eigentümliche Ausbildung des Farbenschmuckes erinnert entsehieden an die Fárbnng dér Neri- taria- Arten. Diese Erscheinung ist iibrigens so interessant, das ich mich veranlasst sebe,, diese Frage an einer anderen Stelle ein- gebender zu erörtern, bei welcher Gelegenheit ich meine Unter- suchungen anch auf den Farbstoff dér Spuren des Dekors ans dehnen will. Purpuroidea ferenczii Kút áss y. Taf. IV. Fi}?. 1—2. 1927. Purpuroidea ferenczii Kutassy: Alpine Trias bei Budapest, pag'. 158, T. VI, Fig. 13. 1927. Purpuroidea taramcUii Stop p. Ebenda pag. 159. Taf. VI. Fig, 2, 1932. Purpuroidea Ferenczii Kutassy: Weitere Beitráge, pag. 245, Taf. I, Fig. 4 — 6. Diese Art geliört zu den háufigsten Formen des Budaer nori seben Dachsteinkalkes, wo allé Grössenstnfen anzutreffen sind. Aus dem Dacbsteinkalk von St- Anna kamen drei Steinkerne zum Vor sebein, von denen an einem stellenweise aucb die Scbale mit Ver- zierung erhalten blieb. Dicse, sowie aucb die Gestalt stimmen voll kommen mit den Budaer Exemplaren überein. Statt einer lángén Bieschreibung dér Art, die ich an den oben angegebenen Stellen i>ereits veröffentlicbte. Iliéit icb es viel wichtiger, zum ’\rergleieb ein Budaer Exemplar abzubilden. Dureb die Nebeneinanderstellung dér beiden Formen lásst sich die artlielie Identitát sofort feststellen. Eines dér wichtigsten Merkmale dér Art, anf Grund dessen sie von den sámtlichen bekannten Purpuroidea Arte.i aucb in Ermangelung anderer Merkmale untersebieden werden könnte, ist die Verzierung dér basalen Teile durch Dángsrippen- Dieses Merk- mal ist aucb an dem Exemplar von St. Anna gut sichtbar- Purpuroidea nassaeformis Di Stef. Taf. III. Fig. 13. 1912. Purpuroidea nassaeformis Di Stef ano: Da Dolomia princip. dei dintorni di Palermo, pag. 99. Taf. VII. Fig. 17. 1932. Purpuroidea ferenczii Kutassy: Weitere Beitráge, pag. 223. Diese ans dem Hanptdolomit Siziliens berstammende Form ist in neuerer Zeit ans dem norischen Dacbsteinkalk des Budaer Gebir- Die Fauna (les norischen Dachsteinkalkes von St. Anna 79 ges in mehreren Exemplaren zum Vorschein gekommen, bisher alsó nur aus elem Norikum bekaiint. An einem dér Exemplare von St. Anna sind die am Seiten- rand befindlichen Höcker deutlieh zu erkennen,, die eine in longi tudinaler Richtung gestreckte Gestalt zeigen. Unterhalb dér rand i ichen Höekerreihe sind nur zwei Querrippen, aber auch dicse nur stellenweise wa lnnél 1 mbar, da das Exemplar stark abgewetzt isi. Trotz dér schwach erhaltenen dékorativen Elemente verweist die eharakteristische Gestalt des Gebauses mit voller Bestimmtheit auf diese Art- Parangularia nov. gén. Typus: 19112. Purpuroidea raiblensis Hl. var. hímgarica Kutas sy: Weitere Beitriige etc. pag. 247, Tat. II, Fig. 25. Diese durch gewaltige Dimensionen ausgezeichnete Form kain aus dem norischen Dacbsteinkalk des Budaer Gebirges in einem einzigen Exemplar zum Vorsebein, das ich an dér oberi zitierten Stelle als eine Varietat dér P ra ihlett sis B 1. beschriebei hatte, wobei icb betonte, dass ich es nur deshalb hierher ziilile, weil das einzige Exemplar keine ausreichenden Anhaltspunkte für eine genaue Bestimmung liefert. Es gereiebte mir zu grosser Freude, als icb dieselbe Form in dér Fauna von St. Anna sowohl durch Stein- kerne, wie auch durch verzierte Exemplare von den jiingsten bis zu den senilen Individuen sehr reicblich vertreten Eand- Auf Grund des reichen Materials von St. Anna stellte es sich heraus!, das wir aicht nur einer neuen Art, sondern einem reuen Genus gegeniiber- stelien, das auf Grund dér nachstehend anzuführenden Beweg- griinde in die Familie dér Purpuroideae eingereiht werden kan,n.. Die Merkmale des neuen Genus sind die folgenden: Gehause lioch, aus zahlreicben Windungen bestebend, die zwei mai so breit wie hoch sind, wahrend bei dér letzten Windung die Breite mehr als das Doppelte dér Hőbe betragt. Die Windungen sind stark gewölbt, mit deutlieh siclitbarem, aber abgerundeteni seitlichem Kamin, tief liegenden Naliten. Die bisher angeführten Merkmale, souie die in. cinem Ausguss endigende Innenlippe ver weisen eindeutig auf das Genus Angularia Kok. mit dem Unter schied, dass dórt die laterale Kanté ausgeprágter und dér Apical teil O’berhalb dér Kanté aicht so gewölbt ist, dóch verschwindet bei dem Steinkern auch dieser Unterschied, weil an dicsem die laterale Kanté ausgepragt und dér Apicalteil fást flach ist. Die Grundzüge stimmeli somit überein, auf Grund ihrer Verzierung weichea jedoeh diese Formen von samtlichen Purp úrin idén ab. Die ganze Ober- flache dér Scliale ist namlich mit parallel verlaufenden Knoten- reihen geschmuckt, die an dér Seitenkante und am Umbiliealrand a m kraftigsten entwickelt sind. Auf Grund ihrer Verzierung sind diese Formen elier mit dem Genus Purpuroidea Lyced. verwandt, doch sind dórt die Windungen treppenförmig, eckig und in dér Keibe dér dekorativen Elemente figurieren auch Lángsrippen, wo- gegen hier nur Knotenreihen anzutreffen sind. Ausserdem ist die 80 Kutassy Endre Spira dér Purpuroidea niedrigéf? und die letzte Windung im Ver- gleich zu dér vorstehenden unverhaJtnismassig grösser. Parangularia hungarica nov. sp. Taf. IV. Fig. a- 6. 1932. Purpuroidea raiblensis B 1. var. hungarica Kutassy: Weitere Beitrage etc. pag. 247, Tat. II, Fig. 25. Gehause turmíörmig, mit stark gewölbten Windungen und tief liegenden Náhten. Auf dér abgerund,eten lat éra len Kanté sitzen gewaltige Höcker, die aueli am Steinkern gut sichtbar sind, obzwar die iibrigen Téllé dér Stéin kérné vollkommen glatt sind- An den meisten Exernplaren bleibcn nur 3 — 4 Windungen erhalten, dérén volle Anzald 7 — 8 geweseii sein dürfte. Ausser dér Höckerreihe dér lateralen Kanté war dér ganze Lateralteil mit Höckerreihen bedeekt, die parallel mit dér umbiliealen Iíöckerreihe und senk- recht zu den etwas rückwarts gebogenen Zuwachsstreifen ver liefen- Die gewaltigsten Höcker treten am umbiliealen Teil, un- mittelbar langs dér Spindel auf. Dér stark gewölbte Apicalteil tragt ebenfalls Höckerreihen. Von den St. Annáéi* Exernplaren sind an kei nem einzigen die Höcker dér apicalen Heite sichtbar, am einzigen Exemplar aus dem Brnlaer Gebirge sind bingegen aueli einige api cale Höcker wahrzuoiehinen. Die Verzierung dürfte auoh auf den jii gsten Windungen die gleicbe, wie auf dér letzten gewesen sein, da die kraftige Höckerreihe dér lateralen Kanté aueli an den Stein- kernen dér jugendlichen Exemplare gut sichtbar ist. Die Steinkerne sowobl dér j un gém wie aueli dér ausgewachsenen Individuen sind - abgesehen von dér Höckerreihe dér lateralen Kanté — dér Art Augularia praeses Re is höchst ahnlich (Re is: Die Fauna des Wettersteinkalkes, III, pag- 105, Taf. V,, Fig. 4 — 8). Mündung breit óval, liinten eckig, vorne mit Ausguss verseken Die Rander dér Műi dung sind getrennt, die Innenlippe ist zurüek- gebogen, so dass die Öffnung des Nabels nicht sichtbar ist. Es besteht jedoeh kein Z’weTfel. dass die Windungen sich im Inneren de ■> Gehauses nicht beriilirten und dass in derűseiben eine Spindelhöhle vorhanden war„ denn es ist an einzelneh entzwei gebrochene i Exernplaren deutlich sichtbar, dass die Intervalle dér Windungen durch Ka lzit matéria! ausgefüllt sind. IRODALOM - LITER ATUIÍ. Diener C.: (1915) Cephalopoda triadica (Fossiliiim Catalogus I. Pars 18.) Diener C,: (1926) Glossophora triadica (Fossilium Catalogus I. Pars 34.) IvutassyA.: (1932) Cephalopoda triadica II. (Fossilium Catalogus I. Pars 56.) Iieis O. Mn Die Fauna des Wettersteinkalkes III, Teil. (Geognosti- sclie Jahreshefte Jhrg. XXXIX. 1926.) Krttas^y A.: Beitrage zűr Stratigraphie und Paliiontologie dér alpinen Triassebichten in dér Cnigebung von Budapest. (M. kir. Földtani Intézet Évkönyve, Bd. XXVII.) Kutassy A.: (1932) Weitere Beitrage zűr Kenuin, dér Fauna des Daehsteinkalkes in dér Cnigebung von Budapest. (Matti. Naturw. Anzeiger d. Ung. Akad. dér Wiss. Bd. XL1X. L ngarisch mit deutsch. Auszug.) ZIEC KÖRNYÉKÉNEK TITON RÉTEGEI. Irta: Wein György* TITHONSCHICHTEN DÉR UMGEBUNG VON ZIRC. Von G. Wein.** 1931. nyarán a M. Kir. Földtani Intézet igazgatósága lehetővé tette, hogy Telegdi Roth Károly professzor úr mellett az északi Bakony mezozoós vonulatának bejárásában én is részt vehes- sek. Itt ajánlotta nekem Telegdi Roth Károly professzor úr, •hogy doktorátusom tárgyává válasszam az északi Bakony Útón- jának feldolgozását. Az eddig részletesen bemért és térképezett terület a Bakony északkeleti végétől, a Móri-hasadéktól egészen Zircig és ennek kör- nyékén végighúzódó fiatal mezozoós vonulatot foglalja magában. A fiatal mezozoós vonulat tengelyében foglal helyet az ÉK — DNy irányéi zirci medence, melyet mindkét oldalán a medence felé dőlő rétegek vesznek körül. A zirci medencét kréta-tercier hegymozgások hoztak létre (Telegdi Roth K.), és a rétegeknek ezek nyomán kialakult szinkünálisszerű elhelyezkedésének köszönhetjük azt, hogy a tercier erózió meglehetősen megkímélte a szinklinális két oldalán helyet foglaló fiatal mezozoós vonulatot. E mezozoós vonulatnak jó megtartása tette lehetővé azt, hogy Telegdi Roth K. az északi Bakony tektonikáját, különös tekintettel az orogén fázisokra, tanulmányozhatta. E tanulmányokra különösen alkalmas az északi Bakony, elsősorban a már említett jól fejlett mezozoós rétegsora és hegyszerkezeti jellege. Az utóbbi alatt értjük a Bakony regio- nális helyzetének közbenső (22) (Z wischengebi rge, 8, 24) hegység keretébe való sorozását. Tudvalevő, hogy közbenső hegység tekto- nikai jellege abban különbözik az orogén zónákétól, hogy ennek kratogén mivolta következtében, a tektonikai mozgások itt mintegy letompítva jelennek meg. Stíllé synorogén mozgások elnevezéssel rögzíti e fogalmat (27). Ép az orogén mozgásoknak e Ietompított- sága okozza azt, hogy itt kedvezőbb körülmények közt lehet tanul- mányozni az orogén fázisokat, mint az erősen meggyűrt orogén zónákban. A következőkben én is főleg arra helyezek súlyt, hogy miután ismertettem a területemen levő titon előfordulásokat, azok- nak fácieseiből és réteg tani helyzetéből igyekszem megállapítani a kimmeridge és titon közti, helyenként még a titon rétegeket is érintő fiatal kimmeriai mozgások szerepét (27) területemen és az északi Bakonyban megállapított tényeket a Dunántúl röghegységeiben talált viszonyokkal, majd a déltiroli területekkel hasonlítom össze. Az északi Bakony Útónjával kevesen foglalkoztak. Először Hant ken 1867-ben emlékszik meg néhány titon-d'ajról Csernyé- ről (6). Princz G y. azonban e fajok esernyői eredetét fenntartás- * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1934. évi február 21-i szakülésén. ** Vo rget ragén in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellschaft ani 21 Feber 1934. 82 Wein György Fig. 17. ábra. A zirci ti tón fáciesek elterjedése. — Die Vcrbreitung dér Tithon-Facies von Zirc. m = 1 : 75.000. Zirc környékének titon rétegei 83 sál fogadja 1907-ben megjelent nagy monográfiájában, melyben Csernyéről titonrétegeket csak megemlít és azoknak titon mivoltát fenntartással közli (19). 1875-ben Ke eh A. ismerteti a borzavári-úti kőbányát, melyről mint diphyás titonról emlékezik meg (9). Végül Taeger H. a M. Kir. Földtani Intézet évi jelentéseiben 1908 — 1914- ig emlékezik meg az északi Bakony titonrétegeiről (28). A titon előfordulások. Mielőtt a részletek tárgyalásába bocsátkoznék, az áttekinthető- ség kedvéért utalok a kis 1 : 75.000 mértékű térképre, melyen a titon-előfordulásokat tüntetem fel. E térkép a titon-rétegek fácieseit is feltünteti. A réteghatárok és a horizontális elterjedés a térkép mértéke miatt nem tüntethető fel jól. A móri töréstől Zireig terjedő szakaszon a titonrétegekiet csupán Zirc környékén találtuk meg. Ezeket az előfordulásokat mind megjelöltem a térképen. Az elő- fordulásokat fáciesük (változataik) alapján három csoportba fog- lalhatjuk össze, mely beosztás a további tárgyalásnál is keretül fog szolgálni. I. Tűzköves eephalopodás fácies a) Lókút, b) Vadolmás, c) Eperkéshegy. II. Tűzkőmentes eephalopodás fácies d) Pintérhegy, e) Pali- hálás, f) Páskomtető D-i lejtője. III. Krinoideás-brachiopodás fácies g) Borzavári-út, h ) Pás- komtető. I. Tűzköves eephalopodás fácies. a) Lóknt Zirctől délre légvonalban (1 km-nyire fekszik. Legké- nyelmesebben az Olaszfalusi vasúti állomástól közelíthető meg. Innen nyugatra, kb. 2 km-nyire fekszik a lókúti legelő, ahol a titon rétegek legszebb bakonyi kifejlődését szemlélhetjük. A rétegek É ÉNy (felé dűlnek általában 10-15°-kal és ennek megfelelően a lókúti legelő dombjának délnyugati oldalán mindenütt kiállnak a titon mészkőréteg fejei. A domb DNy lejtőjén kisebb kőfejtők vannak, melyek szintén alkalmasak a kövületgyüjtésre. A lókúti legelő dél- keleti folytatása a Káváshegy, mely a lókúti legelővel együtt arról nevezetes, hogy innen ismeretes az északi Bakony legösszefüggőbb j úra-sorozata. E profilról már Taeger H. is megemlékezik 1909-es évi jelentésében (28), de a részletes felmérés és újabb szintek kimu- tatása Telegdi Rotjh K. nevéhez fűződik, ki az ereményeket a Tudományos Akadémia III. oszt. április 23-i ülésén mutatta be. A júra-rétegek itt a triász fődolomittól a neokomig bezárólag összefüggő, konkordáns üledékképződési mutatnak. A júra leg- alsóbb szintje, a dachstein liász, konkordánsan települ a dachstein mészkőre Majd a liász következő tagjai a hierlatz fáciesű brachio- podás mészkövek felsőbb részeikben az ammoniteszes padokkal váltakozó krinoideás mészkövek képviselik az alsó liászt, melynek magasabb padjaiban tekintélyes vörös színű tűzkőrétegek települ nek be. A középső liász „tarka eephalopodás fáciesű" mészkő oooí í.aVZáTlpQpZq' op 02} vpPlQl tf 84 Wein György alakjában van meg,, melynek faunáját Kovács L. ismertette a Földtani Tár- tr salat 1934. ápr. 3-án tartott szakülésén. A felső liászt itt is, mint a déli Bakony- ban, az ú. n. kovasavas márgák képvi- selik, melyekre Telegdi Roith K. álltai kimutatott vékony cephalopodás szürke dogger (bajocien) mészkő települ. Erre települ egy igen fínomszemű, erősen kovasavas, tűzkőlencséket tartalmazó márga, mely alsó padjaiban fehér, felsők- ben rózsaszínű. Repedéseit mangán- dendritek töltik ki. E márgák makro- szkópos kövületektől n elitesek, így csu- pán rétegtani helyzetük alapján vehetők középső doggertől kimmeridgienig ter- jedő korúnak. Ezekre a márgákra jel lemző, hogy mind tűzköveik, mind kőze- tük radioláriákat tartalmaz. Ezeknek jelenléte és a makroszkópos kövületek teljes hiánya arra utal, hogy ezek a réte- gek, ha talán nem is ahisszikus, de leg- alább is nagyobb mélységben keletkeztek. Rájuk települnek teljesen konkordánsan a vörös és felső részeiben fehér cephalo- podás titon mészkövek. Majd az ugyan- csak fehér, porcellánszerű neoltom mész márga. Erre a neoltom mészmárgára már sztratigráfiai hézagon települ az aptien. or bitó linás-ost reás rétegcsoport. Ennek a szelvénynek ismertetése, habár nem tar tezik szorosan vett tárgyamhoz, mégis szükséges volt azért, hogy szemléltessem az északi Bakony jurájának folytonossá- gát és a később ismertetendő fiatal ltim- meriai mozgások tárgyalásánál hivatkoz- hassam rá. A szelvény világosan mutatja a jura rétegek konkordáns, hézagnélküli települését, és csupán ezeknek az üledé- keknek fáciesváltoizásai utalnak verti- kális mozgásokra, de a jura bármely szakaszában szárazulat keletkezéséről a szelvény keretein belül szó sem lehet. Mint inár említettem, a titonrétegek ‘ itt konkordánsan települnek a rózsaszínű § kovás márgákra. Alsó padjaik tömött,,5 f gumós, vöröses-rózsaszínű mészkő alak- jában fejlődtek ki. Gyakoriak benne Zirc környékének titon rétegei 85 a vörös tűzkőgumók és betelepülések. A padozott rétegek itt is É — ÉNy-i (20 — -21 li) 15°dűlést imitálnák. A I)Ny felé né ',ő ó i sok helyen kibukkanó rétegfejek adják meg a lókúti legelő morfoló- giai jellegét. A vörös padok felső része elhalványul, majd teljesen átmegy a felsőtiton fehér mészkövébe. Ezek is gumós mészkövek, de már vékonyabban padozottak Színük fehér, néhol zöldes vagy sárgás árnyalattal. Tűzköveik barnák és ugyancsak meglehetősen bőven alkotnak gumókat és betelepüléseket. Itt megemlítem, hogy úgy az alsó, mint a felsőtiton mészkövek tűzköveinek és kőzetének vékony csiszolatában semmit sem találtam. A radiolariák hiánya és más faunisztikai elemek, krinoideák és tüskebőrűek megjelenése arra utalnak, hogy ezeknek a titonrétegeknek lerakódása idejében a tengerfenék már a kimelkedés stádiumában volt. Kőzetük és a kenne talált kövületek alapján két szintre tagolhatok a lókúti titon- írészkövek: 1.) alsó vörös cephalopodás szintre,; ezt azi Aspidocerasok jelenléte és a Hoplitesek teljes hiánya alsó titonkorúnak állapítja meg és 2.) felső fehér cephalopodás szintre, melynek felső titon korát a rendkívül sok Hoplites és az Aspidocerasok teljes hiánya bizo- nyítja. Ezen faunisztikai különbségek szépen szemlólhétők a táblá- zaton. Egy az alsó-, de különösen a felsőtiton lókúti fáeíesének faunájára jellemző az alakok kis, mondhatnám törpe kifejlődése, bár akadnak elvétve nagyobb alakok is. Ez mindenesetre egy olyan körülmény, melyet számba kell vennünk és mint a lókúti, illetőleg 1 ű /köves cepb-loprdás titon-fácies egyik jellegzetes tulajdonságát feltüntetni. Ez a törpe alakokban való gazdagság a tűzköves cephalopodás fácies többi előfordulására is jellemző. A fehér titon-mészkövek fedője a hasonló kifejlődésű neokom, sötét barna tűzkőgumókat tartalmazó fehér porcellánszerű mész- márga, mely teljesen konkordánsan települ a titonra és abból átme- netet mutat. Ezen rétegeket a déltiroli bianconeval azonosíthatjuk. Kevés és rossz megtartású kövületet tíartilmaz, melynek alapján azonban kora, biztosan neokomnak határozható meg. Erről bővebben ifj. Noszky Jenő emlékezik meg a Földtani Közlöny 1934. évi LXTV. 4 — 6. számában. A lókúti titon faunáról részletesebben később emlékezem meg az általános részben és az összehasonlító fauna listában. A neokom rétegek faunája a titonrétegekével együtt nyílt, de nem nagyon mély (hemipelágikns) tengeri kifejlődésű. Ha szem- ügyre vesszük a Káváshegy- -lókúti júra szelvényében feltüntetett fáciesváltozásokat, jól látható a tengerfenéknek, a középső Húsztól fogva szembetűnő süllyedése. A süllyedés tetőfokát a középső dogger-kimmeridge kovasavas márgákban érte el, majd a titonban emelkedést mutat, mely végül is a neokom folyamán a teljes ki- emelkedésre vezet. b) A Vadolmás Olaszfalutól délre fekvő, ÉNy-IIK irányban húzódó, erdővel borított domb. Ezen titonrótegeket Taeger H. 1914. évi jelentésében röviden mint júra rétegeket említi meg (28). Itt is alsó, rózsaszínű-vöröses és felső, fehér, kissé kristályos mész- 86 Wein György kőből álló szintre lehet tagolni a titonrétegeket. A fekvő rétegeket, sajnos vastag lősztakaró fedi el. Fedőjük az aptien (i. Noszky J.) orbi tol inás, ostreás rétegsor,, melynek heverő darabjai felett szépen látható a szálban álló kaprotinás mészkő. A kőzet meglehetősen összepréselt és töredezett, ennek tulajdonítható a kövületekben való szegénység és azok rossz megtartása. Egyetlen Terebratula (Pygope) diphya Col. töredék, Haploceras leiosoma Op'p. és Phylloceras pty- choicum Quenst. utal e rétegek titon korára- A felső fehér szintből csak egy meghatározhatatlan brachiopoda került elő. Tűzköveket ezek a mészkövek is tartalmaznak, mégpedig vörös és barna szintie- ket, melyek helyenként, — különösen az alsó vörös padokban — vas- tag betelepüléseket alkotnak. Fáciesiik mind a kőzetkifejlődést, mind pedig a belőlük kikerült pár fajt tekintve, a lókúti kifejlődéssel egyezik meg. c) Az Eperkés-hegyi titon előfordulás igen érdekes. Valószínű- leg ágy kell felfognunk, mint egv átmenetet a lókúti és borz*' vár i- úti fáciesek közt. Taeger H. mint titon előfordulásról emlékezik meg az Eperkéshegyről ( Eperjesihegy néven) 1908-as jelentésében (28). Az Eperkéshegy Zirctől délre kb 5 km-re fekszik a Veszprém felé vezető országút mellett. A titon cephalopodás rétegek a domb ÉNy-i lábánál az út mellett fekvő kőfejtésben bukkannak ki. A leg- alsó vöröses rózsaszínű szintet csapásban lehet követni ENy — DK irányban a domb nyugati oldalán. A vörös cephalopodás rétegek titon korát a következő bennük talált fajok bizonyítják: Terebratula (Pygope), diphya Col., Phylloceras cf. ptychoicum Quenst. Phyll. silesiacum Opp., Haploceras carachtheis Zeuschn., Hajai. cf. ti- tkon icmn Qpp., Hapl. cf leiosoma 0 p p., Hapl. cf, Staszycii Zeuschn. Simoceras sp.. Aspidoceras cyclotum Opp., Corbula PirhJpri Z i 1 1. A kőzet is a lókútiéhoz hasonló gumós padozott kifej lődést mutat. Barnás-vörös tűzköveket tartalmaz. Fedőjében a fehér ammoniteszes szint települ, melyből sajnos csak igen rossz kövületek kerültek elő, de kőzetük gumós struktúrája és fehér színe megegye- zik a lókúti felső titon mészkövekével. Ennek fedőjében egyes dara- bokban található fehér sárgás mészkő települ, melyre jellemző, hogy barnás kristályos krinoidea nyéltagokkal van át- meg átjárva. Faunáját főleg apró, törpe kifejlődést! ammoni teszek, krinoi- deáik és cidaris tüskék alkotják. Sajnos ezt a titon faunát még nem dolgozhattam fel. mivel * ezen új felső titon faciest ill. szintet a legutóbbi kirándulásom alkalmával találtam meg. A bennük ta- lált Terebratula ( Pygope ) diphya Col., azonban minden kétséget kizárva titon ba. sorozza ezen rétegeket Fedőjükben sárgás-vörös mészkő található, melynek korát ifi. Noszky ,1. neokcrmmk álla- pította meg. Azonos rétegek képezik a Páskomtetőn és Pál ih állás mellett a titon réteg fedőjét. Az eperkéshegyi titon tehát csak annyiban különbözik a lókúti előfordulástól, hogy itt a felsőtiton legfelső padjai kimondttan törpe fáciesű cephalopodás-krinoideás kifejlődést mutatnak. A ben- nük nagy számban található krinoidea nyéltagok és cidarisbunkók a tengernek a titon bán beállott sekélyülésére vallanak. Zirc környékének titon rétesei 87 II. Tűzkőmentes cephulojoodás fácies. (t) A pintérhegyi kőbánya közvetlenül Zirc szóin szédságá bi 1 1 , a Borza vár felé vivő üt mellett fekszik. A fejtett kőzet a titon mész- kő, mely tömöttsége és vastagpados elválása miatt épületkőnek alkalmas. Ezen előfordulást Taegei H. említi 1911-es jelentésében (28), de a rétegek korát felső doggernek (kla.nsi rét) veszi. A réte- gek D-nek, a zirci medence felé dűlnek 10°-os szöggel. A fekvő réte- geket sajnos, nem lehet látni. A rétegsort a tömött, gumós, vastagon padozott, vörös alsó titon mészkő nyitja meg, melynek korát a benne található kövületek alapján alsó-ti tonnák, a lókúti vörös titon mészkővel egykorúnak vehetünk. Ennek a vörös mészkőnek a bá- nyában feltárt vastagsága kb. 4 m. Fedőrétege a felső titon mészkő, mely meglehetősen éles határral válik el tőle. Ennek struktúrája még nagyobb tömöttséget mutat. Fehér, néhol sárgásszínű kőzetét repedések járják át, melyeket szép mangán dendritek borítanak. Igen kevés és rossz megtartású kövületet tartalmaz-, de ezek és sztratigráfiai helyzete felsőtiton korát valószínűvé teszik. Vastag- ságuk jóval kisebb, csupán 2 m. A pintérhegyi kifejlődés elsősorban tűzkőmentességével, kőzetének nagyobb keménységével és vörös színével üt el a lókuti, illetőleg tűzköves cephalopodás fáciestől. Azonkívül faunájának nagy alakokban való bővelkedése és különö- sen a lytocerasok gyakorisága és nagy termete olyan jelleg, melyet ezen fácies jellemző tulajdonságakép kell tekintenünk. Nem ritkák a 30 — 50 cm-es alakok sem. Faunájuk az összehasonlító faunalistán van felsorolva. Különösen szép faunát gyűjtött innen Taeger H-, aki szíves volt ezt feldolgozás végett rendelkezésemre bocsátani. A fehér titon mészkőre a hánya ÉNy sarkában lencseszerűen települ egy kövületekben rendkívül gazdag barnás színű ne okom ( 1 1 au té- ri vien) (43). mészkő, mely szint eddig az északi Bakonyiad ismeret- len volt. Az érdekes fauna feldolgozása ifj. Nősz k y .Tenő nevéhez fűződik (43) Ha a titon rétegek faunáját és kőzetkifejlődését te- kintjük, itt is a lókúti előforduláshoz hasonló viszonyokat tételez- hetünk fel a titon tengerben. A fauna arra utal, hogy nyílt, közepes mélységű (bemipelágikus) tengerben képződtek az üledékek. e) A Palihálással megjelölt előfordulás Zirctől ÉNy-ra kb. 5 km -re, egy kis vízmosásban van, mely a, Páskomtetőről a pali- hálási alsómajor gazdasági épületeinél torkollik a völgybe. Azonkí- vül Ugyanide sorozom a gazdasági épületektől ÉNY-ra, a Borzává r felé vivő dűlőét mellett kibukkanó előfordulást. Erről az előfordu- lásról eddig még senki sem emlékezett meg az irodalomban és így új titon kibukkanásként jelölhetjük meg. Habár kövület igen kevés számmal és rossz megtartással került elő, ezek és a kőzet alapján a rétegek titon korúnknak vehetők. Innen a következő fajokat ha- tároztam meg: Phylloceras cí. ptychoicum Quenst., Phyllocerqs fierum Opp., Lytoceras sutile Opp., Haploceras verruciferum M g h. Azonkívül még eddig meg nem határozott perisphinctesek 88 Weiu .György kerültek innen elő, melyek azonban már kimmeridge alakokhoz ha- sonlítanak. Itt is a pintérhegyi előfordulással teljesen megegyező alsó vörös és felső fehér szintre tagolhatok a titon rétegek. Az alsó vörös szintben talált egyes perisphinctesek azonban arra utalnak, hogy esetleg még a kimmeridge is jelen van itt a vörös padok alsó részeiben. Ezt teljes biztonsággal még nem lehet eldönteni, főleg a kevés és rosszé megtartású kövület miatt. A Páskomtetőről lejövő vízmosásban a fehér titon mészkő fedőjében egy tömött, sárgásbarna mészkő található, mely az É-i Bakonyiké ugyancsak újonnan kimu- tatott szint, mely ifj. Nősz k y J. megállapítása szerint neokomimk vehető. f) A Páskom déli lejtőjén végighúzódó vízmosásban kibukkanó vörös és fehér mészkövek ugyancsak mint új titon előfordulás em- líthetők meg. A rétegek K — ÉKi irányban a borza vári út felé dűl- nek. Ezen rétegek korát csupán kőzetüknek a pintérhegyi titon kő- zettel való megegyezése bizonyíthatja. A kőzet színe alapján itt is alsó vörös és felső fehér szintre lehet tagolni a titon rétegeket. Fe- dőjükben úgylátszik a később tárgyalandó krinoideás-brachiopodás titon mészkő települ, habár ezt a rossz feltárásokból biztosan nem lehet megállapítani. Erről később a krinoideás-brachiopodás fácies tárgyalásánál fogok szólni. Röviden összefoglalva a tűzkőmentes, cephalopodás fáciesről a következőket kell szem előtt tartanunk. A kőzet tömöttebb és vas- tagabban padozott. Az alsó szint jóval sötétebh vörös, mint a megfe- lelő réteg a lókuti fáciesben. Tűzköveket nem tartalmaz. Faunája alakjainak nagy termetével különbözik a lókúti törpébb faunától. Faunájuk és a kőzetki fejlődés épen úgy, mint a lókúti fáciesnél nyílt, középmélységű (hemipelágikus) tengeri üledékképződési viszonyokra utal. Épen úgy alsó vörös és felső fehér szintre lehet tagolni, minta lókúti, illetőleg tűzköves cephalopodás fáeiesű titon rétegeket. III. Krinoideás, brnchiopodás fácies. fi) Ez a fácies legjobban a horzavári út mellett fekvő kőhá nyákban vizsgálható. Zirctől kb. 2.5 km-re a Bocskorhegy Ny-i al- jában a Borza vár felé vivő országút jobb és bal oldalán vannak a régi, még ma is művelés alatt álló kőbányáik. A kőzetek Terebratufa (Pjjfjope) diphya- bán való gazdagsága már Koch Antalnak is fel- tűnt, aki ezen lelőhelyről, mint diphyas titonról emlékszik meg 1875- ben (9). E munkájában strambergi rétegekről is megemlékezik, de ezeknek valószínűleg a krinoideás-brachiopodás alsó-kréta mészköve- ket vette (43). Taeger H. 1910 évi jelentésében emlékszik meg erről a titon előfordulásról K o c h A.-nak szellemében (28). A telepü- lési viszonyok, sajnos, itt sem láthatók tisztán. A fekvő rétegeket nem látni, ami megnehezíti ezen rétegek sztratigraíiai helyzetének n egállpítását. A rétegek 4 — 8°-kal dűlnek ÉK felé, mely rendellenes Zirc környékének titon rétegei 89 dűlés az itt uralkodó, nagyjából D-i dőléssel ellentétben a rétegeknek a borzavári útra keresztben haladó töi'és felé való lebillenést mutat- ja- A legalsó padokat vörös tömött mészkövek alkotják, melyeknek korrodált felületén egynéhány rossz megtartású lytoceras látható. Felfelé fokozatos átmenetet figyelhetünk meg a krinoidás-brachio- podás fáeiesbe. A kőzet vöröses-rózsaszínű, vékonyan padozott, felületén kimállott krinoidea nyéltagokat, bunkóalakú cidaristüské- ket, aptychusokat és végül brachiopodákat, köztük az ismert Tereb- ratula (Píjgope) diphya-t láthatjuk. Ezen alsó padokban kisebb gumókat alkotnak vöröses-barnás tűzkövek, melyek vékonycsiszola- táiban négyágú kovaszivaestűket, a kőzet vékon y esi szola tá ba n pedig ugyancsak kovaszivaestűket és foraminiferákat találtam A felső padok sárgás színűek, melyek csak színükben különböznek a mélyebb padoktól. A krinoideás-bracbiopodás rétegek mérhető vastagsága kb. 8 m. Fedőjük látszólag konkordánsan települő szürke krinoideás- bírla'chilopodás neokom mészkő (43b A rétegek korát a bennük talált kövületek alapján felső titonkorúnak lehet venni. Ezt a megállapí- tást megerősíti Hertha Siewerts bonni tanársegédnő szíves értesítése, aki az innen feldolgozásra kiküldött krinoideákat strambergi korúaknak minősítette. Egyes faunisztikai jelenségek azonban arra vallanak, hogy ezek a rétegek nem foghatók fel egé- szen az előző két fácies felsőtitonkorú fehér mészkövei equivalense- ként. E feltevés helyességét alátámasztják az itt talált Terebratidct (Pygope) diphioides d‘0rb.-nek gyakorisága, mely tudvalevőleg már neokom alak, azonkívül egy aptychus faj, melyet Trauth F. bécsi egyetemi tanár volt szíves meghatározni Lammelaptychus seranonis Coqu-nak, mely alak berriasen faj és csak kivételesen és ritkán található a felí-ötitonban. Viszont ez itt a rétegek egyik jellemző alakja. A fentebb ismertetett Páskom déli lejtőjén kibukkanó pintér- hegyi fáciesű titon fedőjében sárgás krinoideás mészkő foglal helyet, mely kőzete alapján a Borzavári-úti krinoideás, barchio- podás titon felső padjaival azonosítható. Ezek alapján a Borzavári- iiti krinoideás, bracbiopodás mészköveket a titon legmagasabb emeletének vehetjük, mely esetleg helyettesíti a felső cephalopodás titont, de a benne található krétafajok arra utalnak, hogy már a krétának legalsó szintjét is képviseli. Legjobban a nesselsdorfi vörös krinoideás meszekhez hasonlítható, melyek a fehér strambergi m eszek és az ó-krétakorú tescheni rétegek között foglalnak helyet. Természetesen ezen megállapítást egyelőre mint egy valószínűleg helyes feltevést kell kezelni, melynek helyességét a további fel- vételek hivatottak igazolni. A rétegek faunáját az összehasonlító táblázatban sorolom fel. A rétegek fáciesét a bennük nagy mennyiségben található krinoideák, cidaristüiskék. braelnopodák és spongyatűk sekély, de nyilttengerinek határozzák meg. Azt azonban le kell szögeznünk, hogy szárazulatnak közelségére semmi nyom sem utal. Épen ezért 90 Wein György ez a fácies a tengerfenék lassít kiemelkedésének következményeként fogható fel, nem pedig, mint transzgredáló üledéksor, ahogyan azt Taeger H. tette 1910. évi jelentésében. h) A térképen feltüntetett Borzavartól D — DNy-ra fekvő Páskom 490 -(J>- részén egy néhol rózsaszínű, de főleg sárgásszínű, erősen átkristályosodott krinokleás lemezes mészkő foglal helyet, melynek fekvő rétegei nincsenek feltárva. Titon korát csak a Borza- vári-úti krinoideás-hracliiopodás tit önhöz való hasonlatossága és a fedőjében található sárgás-barnaszínű neokominészkő határozza meg (43.) Taeger H. is megemlékezik erről az előfordulásról, mint titon rétegekről 1910. évi jelentésében. Sajnos, a rossz feltárások következtében ez az előfordulás sem világosít fel a fekntagokról Általános rész. Miután részletesen ismertettem Zirc környékének titon előfor- dulási helyeit, a továbbiakban általános képet igyekszem nyújtani azok faunájáról, fácies viszonyairól, sztratigráfiá járói és ezeket összehasonlítom a déltiroli titonnal és a Dunántúl röghegységeinek többi előfordulásaival, végül mindezeket tekintetbe véve, igyekszem már a bevezetésben megemlített fiatal-kimmeriai mozgások szerepét megállapítani területemen és az itt talált viszonyokat összehasonlí- tom a Dunántúl röghegységeinek többi részével. 1. Paleontológiái jellemzés. Ha reátekintünk a. faunát feltüntető táblázatra, rögtön fel- tűnik, hogy az É-i Bakony titonfaunája mennyire megegyezik a déltiroli és strambergi - belsőszirtövi titonból leírt faunákkal. A strambergi felsötitonkorú faunáról meg kell jegyezni, hogy ez a fauna csak a cephalopodákat illetőleg egyezik a déltirolival és a bakonyival, de már az ipen gazdag nerinea- és kagylófaunája és egyéb faunifitikai tíulajdonágok oly különbségek, melyek teljesen elkülönítik a déltiroli és bakonyi titontól. A fajok közössége minden- esetre azt bizonyítja, hogy az É-i Bakony titontengere, mind a dinári, mind pedig a kárpáti geoszinklinálissal szoros összefüggés- ben volt. Habár vezérkövületekről manapság nem igen beszélünk, mégis az É-i Bakony titonjára oly jellemző Terebratula (Pygope) diphyát annak kell minősítenünk. Ez a bracbiopoda kizárólag a titon rétegekre szorítkozik, gyakoriságával éts jellemző alakjával biztos útmutatást adott mindig, akárhányszor egy egy réteg titou- kora bizonytalan volt. Ez a bracbiopoda, valamint a fauna többi alakjai, így az alsótitonra jellemző, oly könnyen felismerhető aspbidocerasok és felsőtiton hoplitesek, mind olyan fajok, melyek a mediterrán fáciesű equatoriális zónában keletkezett melegtengeri (14) lerakódásokra szorítkoznak. Az alsó vörös titonra oly jellemző aspidoceraisok és simoceratsok oly alakok, melyeknek júrajellegét már Zittel (40, 41) is megállapította. Viszont a felső fehér szint Zire környékének titon rétegei 91 rendkívül gazdag hoplites launá ja a kréta fajokkal való rokonságot mutatja (40, 11 ). Különösen, mint már előbb említettem, a krino ideás-brachiopodás fácies faunája mutat a krétával közös vonásokat. A fauna karakterét a túlsúlyban lévő cephalopodák adják meg Brachiopodák, kivéve a Terebratula (Pygope) diphya-t, csupán a krinoideás-brachiopodás fáciesben gyakoriak. Kagylók igen kevés fajjal és szárúim vannak képviselve. Tüskebőrűek közül különösen az irreguláriák és ezek közül a Metaporhinus (Tithonia) convexus (Öott) Cotteau. gyakori. Aptychusok is gyakoriak és mind a bá- rom fáciesben, de különösen a krinoideás-brachiopodás mészkőben bírnak jelentőséggel. 2. Fácies. A rétegek fácesét már az előfordulások leírásánál szemléltet- em, mint cephalopodás illetőleg krinoideáb-brabhiopodáls kifejlő- désről beszéltem róluk. Itt egy összefoglaló képet szeretnék a Zire környékén található titonrétegek fáciéséről adni, mégpedig úgy, hogy ezeknek kifejlődését a hozzájuk leghasonlóbb déltiroli titon rétegekkel hasonlítom össze. A tűzköves és tűzkőmentes cephalopo dás titonmész'kövek úgy kőzetki fejlődés, mint faunisztikai szem pontból a Déltiroli-, Lessini- és Velencei Alpok Terebratula diphyás illetőleg felső ammonitioo rosso-majolica (sok helyen már a nekom- bianconeba átmenő) fáciesévcl egyeznek (00, 3, 4) Ez a kifejlődés, mely padosán rétegezett gumós, vörös és fehér, tömött mészkövek alakjában alakult ki, nem nagy területen lép fel (5). Ezen mész- kövek helyenként épen úgy tartalmaznak vörösesbarnás tűzköveket, mint a lókuti fácies rétegei. Viszont vannak teljesen tűzkőmentes kifejlődések is. A tnzköves és tüzkőmentes kifejlődések Déltirolban szabálytalanul váltakoznak. Egyelőre még az Északi Bakonyban sem vezethető ezen kifejlődéseknek elterjedése bizonyos szabálysze rűségre vissza. Észak Tirolban és a Lombard Alpokban sokkal na- gyobb területen fejlődött ki a titon szaruköves, kövületmentes fá- ciese, mely tiszta radiolarit okból , kövás palákból és aptychusos me- szeli bői és márgákból áll, melyekben az aptichusokon kívül mak- roszkopikus kövületek ritkaságok közé tartóznak (23, 12, 20). Ezen utóbbi kifejlődés, mely nyilván jóval mélyebb tengeri, sok szerző szerint esetleg abisszikus mélységekben képződött (25, 26), nem ha- sonlítható a zirci titon hoz, melynek minden jellege arra mutat, hogy habár nyílt, de nem nagyon mély tengerben rakódott le. Ha a dunán- túli röghegységek többi titonelőfordulásait nézzük, ott is minde- nütt hasonló cephalopodás fáeiest látunk. így a tatai Kálvária hegyről Koch Nándor egy kevert faunájú cephalopodás felső jóra -titon mészkőrögről emlékszik meg (11). Az itt talált fauna a legnagyobb hasonlatosságot mutatja a zircivel (lásd az összehason- lító faunalistát), V i g li! Gy. a Pilisből ír le cephalopodás titont (38.) A Gerecséből ugyancsak Vigh Gy. (39-), Hofmann K. (7) és Va- dász E. (34) ismertetik a diphyás és cephalopodás mészköveket. A Déli Bakonyból Böck J á nos (2), majd V adász E. (35) ismerteti 92 Wein György a diphyás cephalopodás titonrétegeket. A Mecsekből (36) és Zengő- vonulatból (37) Vadász E. említ cephalopodás titon üledékeket. Tehát bátran mondhatjuk, hogy a titontenger összefüggő nyiltten- geri kifejlődésben van meg a dunántúli röghegységekben. Ha a zirci titon faunáját és kőzetkifejlődését szemügyre vesszük (tisztán mészkő kifejlődés, cephalopodák túlsúlya, litorális fajok és üledékek hiánya) azoknak nyilttengerben, szárazföldtől távol való lerakódása nyilvánvaló. Ha tekintetbe vesszük a fekvő radioláriás inárgák nyilván nyilt n élyebbtengeri lerakódásait, azonkívül a fent felso- rolt többi lelőhelyek cephalopodás kifejlődését a. dunántúli röghegy- ség különböző pontjain, arra az eredményre kell jutnunk, hogy V a- dász E. által feltételezett, (34) a Gerecsén át a Balatonig húzódó partvonalé juraszárazulat nem létezett (Sokkal valószínűbb azon feltevés, ami Staub M. ésTelegdi Róth K. (22) is magukénak vallanak, hogy a titontenger épen úgy. mint az egész juratenger is, nagyobb szárazulattól megszakít tatlanul borították a mai magyar medencét. Legfeljebb egyes később tárgyalandó körülmények utal nak arra. hogy a titon előtt egyes kisebb szigetek, esetleg szigetso- rok emelkedhettek ki az összefüggő Téthis hullámaiból. A borzavári úti krinoideás brachiopodás f elsőtit on -al sók réta rétegek a titonkor végén a tenger helyenkénti elsekély ülését mutatják. Az innen ki- került fauna: brachiopodák, k r in o ideák, cidarisok és kovaspongiák, mind sekélytengeri lerakódásokra utalnak. Ugyanezen véleménynek cd kifejezést Koch Nándor is (10). Ez a fácies erősen elüt a titon déltiroli ammonitico rosso-majolica kifejlődésétől és legjobban a strambergi rétegek fedőjében található nesselsdorfi rétegekéhez (1) lehet hasonlítani. Ez is sekélytengeri braehiopodás-krinoideáis kifejlődést mutat. A déltiroli titon rétegek általában mélyebb ten- geri kifejlődésében ilyen mészkövek nem fordulnak elő. A Vértesből Taeger ír le hasonló kifejlődésű krinoideás titon-neokom korú mészköveket (29). 3. Rétegsor. A Zirc környéki cephalopodás mészköveket mindenütt kétfelé lehet tagolni, úgymint alsó vörös és felső fehér szintre. Ez a fel- osztás, mint már a lelőhelyek leírásánál is megemlítettem, a kőzet- kifejlődés és az alsó szintre jellemző aspidocerasok és a felső szintre szorítkozó hoplitesek és egyéb faunisztikai tulajdonságok alapján volt lehetséges. Déltirolban ugyancsak két szintre oszthatók a titon rétegek, úgymint az alsóti tornak megfelelő vörös mészkövekből álló felső ammonitico rossora, mely egyes helyeken az Aspkloceras actanthicum, sőt a Peltoceras transversarias zónáját is magukba foglalják (5), és a íelsőtitonnak megfelelő fehér majolika szintre (16. 17. 18- 83.), mely fehér mészkövek már a biancone (neokom) fehér mészköveibe mennek át (5). Rögtön látható, hogy sztratigráfiai tagoltságában is teljesen hasonló kifejlődést mutat a déltiroli titon az É-i Bakonyéhoz. Néhol ez a kétfelé tagolás nem vihető keresztül Zirc környékének titon rétesei 93 az ilyen helyeken diphyarétegekként emlékeznek meg a titonréte- gekről az irodalomban. A strambergi és belsőszirtövi titonrétegelc sztratigráfiája már sokkal részletesebb, ami az itten uralkodó sekélytengeri lerakódások gyakori fáciesváltozására vezethető vissza a, 13, 15, 40, 41,). Harmadik legmagasabb, mint egy f. titon-krétakori összekötő szintnek vehető a borzavári-uti krinoideás-brachiopodás titon, melynek equ i va lenseként a nesselsdorfi rétegeket jelöltük meg. Ezen szintnek biztos sztratigráfiai helyzetét a további felvételek illeté- kesek eldönteni. Esetleg az Eperkéshegyen talált törpefaunás-krino- ideás titon felel meg ennek a szintnek, de ezt egyelőre csak mint valószínű feltevést közölhetjük. A Dunántúl röghegységeiben, ahol a titonrétegek szintekre való bontása kivihető volt, mindenütt két szintre tagolják azokat. így a keleti Gerecsében V i g h G y. (39) kövületek alapján alsó és felsőtitonra tagolja a vöröses mészköveket. Vadász E. pedig a Zengővonulaban (37) tagolja két szintre a cephalopodás titon mészköveket. 4. Fiatul kimmériai mozgások. Mielőtt a részletes tárgyalásba bocsátkoznék, röviden vázolni szeretném a fiatal kimmériai mozgások időbeli helyzetét és karak- terét. Ezen mozgásokat az ókimmériai mozgásokkal együtt (felső- 1 nász-alsójára közt) úgy tekinthetjük, mint az alpesi orogén ciklus bevezető mozgásait (27). A fiatal kimmériai mozgások kisebb helyi eltérésektől eltekintve, a felsőjúra-kimmeridge és titon közt zajlot- tak le (27).Az alpi geoszinklinális területén kisebb méretű és nehezen kimutatható mozgások ezek és csak egyes helyeken, az ú. n. „Alpokon kívüli" zónákban jelennek meg világosan. Ezzel szemben az Észak- amerikai Pacifikus hegyláncokban ez a fő hegyképző fázis (27). A déltiroli Lombard- Alpok területén a fiatal kimmériai mozgásokat kimutatták (17, 23. 31), de a mozgások megnyilvánulási módját illetőleg eltérőek a vélemények. Így a titonrétegek fekvőjében sok helyen található brecciát, egyesek mint transzgressziós, mások mint tengeralatti esuszamlási brecciákat fogják fel. Ha a Kávás-hegy: — Lókúti szelvényekben kifejezésre jutó tengermélység ingadozását vesszük szemügyre, a Húsztól kezdve a neoltomig bezárólag a tengerfenék következő vertikális mozgását látjuk. Az alsóliásznak sekélytengeri lerakódásai vannak, melyek a liász felső szintjeiben mindinkább átmennek a cephalopodás üledékekbe. Az alsódogger is cephalopodás rétegekkel van kép- viselve, tehát ez már mélyebb tengeri üledékeket tartalmaz. A középső doggertől kimmeridgienig tételezhető fel a legnagyobb tengermélység, mely szépen kifejezésre jut a kövületmentes — radio- láriás-rétegekkel. A reájuk települő titonrétegek már sekélyebb fáciesiikkel a tengerfenék titonelőtti kiemelkedésére utalnak. Ez a titon hemipelágikus fácies a neoltomba is átmegy. Hasonló mélység- változásokat mutat ki Vadász E. (36) a Mecsek - hegység keleti részéből. A keleti Gerecse összefüggő júrasora is hasonló fácies- 94 Wein György változásokra utal (39). Tehát a titon mészkövek lerakodása előtt és annak folyamata alatt a tengerfenék vertikális felemelkedését téte- lezhetjük fel, melyet a fiatal kimmériai mozgások hatásának tulaj- doníthatunk. Ha a Borzává ri úti krinoideás-hraehiopodás titont a Páskomtető krinoideás mészköveit és az Eperkéshegyen megtalált legfelső krinoideás-törpeammoniteses rétegeket tekintjük, ezeknek a kifejlődése az alsóliász (hierlatz) mészkövek fáciesére utal, azaz sekély, de nyilttengeri üledékképződési viszonyokra. így azokon a helyeken, ahol ezek a sekélytengeri íaciesű íelsőtiton-neokom réte- gek kifejlődtek, a felsőtitonhan folytatódó még erősebb kiemelkedést tételezhetünk fel. Végeredményben Zirc környékének titonrétegei arra utalnak, hogy azoknak lerakódását részben megelőzve, részben azok tartama alatt a fiatal kimmériái mozgások vertikális kiemel kedés képében mutatkoztak és a titontengerfenék elsekélyiilését hozták létre, de szárazulat seholsem keletkezett. A lókúti előfordulás a többi területtel szemben arra utal, hogy egy viszonylagos de- presszióban keletkezett. Ezt bizonyítja a krinoideás-hraehiopodás kifejlődés hiánya és a radioláris márgák jelenléte. A depresszió irányára nézve esetleg a további felvételek fognak felvilágosítással szolgálni. Mindenesetre ezeknél a vizsgálatoknál szem előlit1 kell tartanunk a Telegdi Roth K. által kimutatott, meglehetősen nagyarányú vízszintes eltolódásokat (42), melyek következtében különböző helyen lerakodott rétegek egymás mellé kerülhettek. Ha a dunántúli röghegységek többi titonelőfordulásait tekint- jük, úgy azt látjuk, hogy sok helyen kimutatták a titourétegek diszkordáns vagy transzgresszív települését. A titonnak diszkordáns települése azonban sok helyen kétség bevonható és a titon előtti denudációs periódus egyáltalán nem általánosítható. Hogy tiszta képet nyújthassak, felsorolom az eddigi eredményeket, melyek a fiatal kimmériai mozgásokkal kapcsolatosak. A nyugati Gerecséből Hoffmann K. (7), Vadász E. (34) és Yigh G y. (39) említik a, titon transzgredálását az alsóliászra. A Pilisben Vigh Gy. (38) mutatta ki, hogy a titon mészkövek transzgressziós breeciával tele- pülnek a felsőliászkorú márgákra. Taeger H. (29) a Vértesben állapítja meg a krinoideás-hraehiopodás titon-neokommészkő transz- gresszív települését a dachstein mészkőre- Vadász E. (35) a déli Bakonyban dőlési diszkordanciát mutat ki a t'elsőliász kovasavas márgák és titon közt- Viszont a Mecsek -hegység keleti részéből (36) és a Zengővonulatból (37) összefüggő jurasorozatot mutatott ki. Tekintettel azonban arra, hogy a fenn felsorolt, titon diszkordáns települést kimutató, megfigyelések meglehetősen régiek és ezen területekről újabb megfigyelések nincsenek, viszont közben a keleti Gerecséből is kimutatta V i g h G y. (39) a rétegfolytonosságot, ezért a titon előtti denudációs időszak feltevését bizonyos fenntartással kell egyelőre kezelnünk. Az É-i Bakonybeli újabb észlelések alap- ján mindenesetre kívánatos volna, hogy a többi júraterületek is mielőbb modern vizsgálatéi revízió alá kerüljenek. Szükséges volna ez annyival inkább, mert az újabb vizsgálatok sokhelyt kiderítették, Zirc környékének titon rétegei 95 hogy amit régebben szedi men.tációs hézagnak vettek, az voltaképen rosszul magyarázott tektonikai hézag. Mindenesetre a Lókúton és Keleti Gerecsében talált folytonos üledéksor nem zárják ki egyes helyeken a titon diszk ordáus települését, ha tekintettel vagyunk az alpesi jura hézagos településére (17) és arra, hogy a fiatal kimmériai mozgások egyes helyeken jobban kiemelhették a rétegeket és így kisebb szárazulatokat, szigeteket hozhattak létre a jura Téthys összefüggő tengerében. Végeredményben annyit megállapíthatunk a Zirc környéki titonelőfordulásokból, hogy a titonrétegek nyilt közepesmélységű (hemipelágikus), egyes helyeken sekélyebb részekkel bíró tenger lerakódásai. Ez a titon fauna és fácies tekintetében szoros kapcsolatot mutat a déltiroli titonrétegekkel. Ennek alapján a bakonyi titonten- gert a déltiroli geoszinklinális folytatásaként kell felfognunk. Az üle- dékek képződése arra is utal, hogy a közelben semmiféle nagyobb szárazulat nem volt. Ennek alapján Vadász E. ( 34) júrapart- vonala, melyről már előbb megemlékeztem, nem fogadható el úgy, ahogy azt ő munkájában ismertette A fiatal kimmériai mozgások gyenge, helyenként jobban, máshol kevésbbé aktív vertikális mozgások képében jelennek meg. Azoknak kora területemen titon előtti, és még a titonban is folytatódónak állapítható meg. Ezek a mozgások csupán, a mély és sekélyebb tengeri taciesek váltakozása alapján mutathatók ki és teljes kiemelkedést itt nem hoztak létre. Munkám befejeztével mindazoknak, akik segítségeim- voltak, hálás köszönetemet fejezem ki. Elsősorban Dr. Tel égd i Roth Károly egyetemi nyilvános rendes tanár úrnak mondok köszö- netét segítségéért, amivel lehetővé tette nekem, hogy területemet megismerjem és annak anyagát hegyüjthessem, azonkívül tanításáért ás szóbeli közléseiért fejezem ki őszinte hálámat. Dr. Lóczy Lajos egyetemi nyilvános rendes tanár Úrnak, a Földtani Intézet Igazgatójának őszinte köszönetemet fejzem ki azért a szíves gondoskodásáért, amivel nekem a Földtani Intézet könyvtárának használatát engedélyezte és azonkívül még külön helyiséget is bocsájtott rendelkezésemre, amelyben munkámat végezhettem. Dr. Vigli Gyula osztálygeológus úrnak 111 á Iámat fejezem ki segítségéért és tanítgatásáérh A Széchényi T ál r sa- ságnak azért az anyagi támogatásért mondok köszönetét, mellyel Tel égd i Roth Károly professzor úrnak lehetővé tette, hogy külső munkálkodásom helyére kivigyen. Dr. Taeger Henriik geológus úrnak hálás köszönetemet fejezem ki azért, hogy az általa gyűjtött szép faunát meghatározás céljából rendelkezésemre boesáj- totta. — 96 Wein György Zusammenfassung. Den Gegenstand meiner Untersuchung bilden jene Titkon - Bildungen, welche an beiden Seiten des NO — SW streichenden Zircer Beckens in dér mesozoischen Serie des nördliehen Bakony auftreten- Die Tithon-Schichten sind nur im Gebiete vöm Mórer Graben bis Zire, an den anf dér kleinen Karte bezeiohneten Orten bloss in dér Umgebnng von Zire aufzufinden. In den kalkigen Tithon-sedimenten lassen sich die folgenden drei Fazies unter- seheiden: 1. Cephalopoden-Hornstein Fazies, 2. Cephalopoden-hornsteinfreie Fazies, 3. Crinoiden-Brachiopoden Fazies. Die Cephalopoden-Hornstein Fazies besteht aus lichtrotem und weissem, diehtem, knolligem Kaik, in velchem sieh rote und braune Hornstein-Knollen und Zwischenlagerungen befinden. Diese Fazies wird aueh durch viele kleine Formen in ihrer Fauna charakteri- siert. In dieser Fazies tritt Titkon an folgenden S tel len anf: Kávás- berg bei Lókút, ara Hiigel von Vadolmás und ara Berg von Eperkés. Aueh die Cephalopoden-Hornstein-freie Fazies wird in ihrem u literen Teile von rőtem und in ikren oberen Sehichten von weissem, diclitem, knolligem Kaik, welcher keinen Hornstein enthalt, gebil- det. Für ikre Fauna ist dér Reiebtum an grossen Formen charakte- ristisch. Diese Fazies kommt an folgenden Stellen vor: Pintér-Berg, Pali-hálás und ara Südabhang von Páskomtető. Die dritte Fazies schliesst das untere Titkon nicht melír in sich ein. Auf Grund ihrer Fauna und stratigraphischen Lage kaim dieselbe a Is oberes Titkon und unteres Neokom angenommen wer- den. Tithon-Schichten dieser Art befinden sich in den Steinbrüchen an dér von Zire na eh Borza vár fiihrenden Strasse und auf dem Páskomtető. Die Gestaltung dér Tithon-Schichten des nördliehen Bakony zeigt — in Bezug auf Fauna und Entwicklung des Gesteins — die grösste Verwandsehaft mit dér Fazies Ammonitico rosso superiore- Biancone des südlichen Tirol, sowie dér Lessinischen und Venezia- uisehen Alpen. Auf dér Faunen-Liste können wir die Verwandsehaft dér beiden Faunén gut verfolgen. Die Fauna des nördliehen Bakony weist aucli mit dér Stramberger Fauna nalie Verwandsehaft auf, docb felüt im Bakony jener Reichtum dér Nerineen- und Lamelli - branehiaten-Fauna, welcher die eigentliehen Stramberger Sehichten charakterisiert. Die Terebralula (Pygope) diphia Col. spielt, ver- möge ihres haufigen \Torkommens, aueh hier eine wiehtige Rolle und gilt a Is eine f ür unsere Tithon-Sohiehten eharakteristische Versteinerung. Die Cephalopoden-führenden Tithon-Schichten lassen sieh in ein rotes unteres und ein weisses oberes Niveau einteilen. Das Unteactithon- Altér des rőten unteren Niveaus wird durch das Vorkommen von Aspidoceraten und das Fehlen von Hopliten bewiesen- Das Vorbandensein von Hopliten. das Fehlen von Aspido ceraten determinieren das weisse oliere Niveau als oberes Titkon Zirc környékének titon rétegei 97 Die stratigrapliische Lage dcv Crinoiden-Brachiopoden-Schichten kann, mit Hinbliek auf stratigraphische und faunistische Verhalt- n isse, als oberes Titkon — unteres Neokom g elten. Diese Fazies kann im Gegensatz zu den lieiden vorherigen nicht mehr mit dér siidtiroler, sondern mit dér Nesselsdorfer Entwicklung verglichen werden. lm Profil am Káváisberg bei Lókiit, in welchem die ganze Jura- Serie lückenlos entwiekelt ist, lásst síeli die mit den „buntem Cephalopoden-Kalk“ des mittleren Lias verbundene Vevtiefung des Meeres, welehe iliren Kulminationspunkt in den Radiolarien-Mer- geln des mittleren Doggers und Kimmeridge erreicht, scliön verfol gén. Die hangén den. Tithon-Schichten deuten sclion auf die Hebung des Meeresgrundes hin. Hier zeigt sicli schon das Seichtwerden des Titlion -Meeres, welches Seichtwerden verspáteten jungkimmeri- schen Bewegungen zuzusclireiben ist. Das Seichtwerden des Tithon- Meeres kommt namentlich im Crinoiden-Brachiopoden-Kalk des Ober-Tithon-Neokom zűr Geltung. Die jungkimmerischen Bewegungen ausseren sicli bsonders als sohwache vertikale Bewe- gungen, welehe auf mernem Gebiete bloss das Seichtwerden des rithon-Meeies, jedoch keine Festlandbildung verursaclit habén. Die hemipelagisehe, ununterbrochene Bildung dér Sedimente und das vollkommene Fehlen littoraler Sedimente weisen darauf hin, dass das Tithon-Meer ohne von einem grösseren Festlande unterbrochen zu werden, sicli nach dem Gebiet dér heutigen ungarischen Tief- ebene zu erstreckte. IRODALOM ÉS ELŐADÁSOK — L1TERATUR UND YORTRÁGE. 1. Blaschke F.: Zűr Titlionfauna von Stramberg in Mahren. (Annales des k. k. nath. hist. Hofmuseums Bd. XXÁ”. Heft 1. u, 2. 1911.) 2. Böckh .L: A Bakony déli részének földtani viszonyai, II. rész. (Földtani Int. Évkönyve, II. kötet, 2. füzet. 1872.) 3. D e 1 0 ampa na: Fossili dér Giura. Superiore dei Sette Comuni in Provincia di Vicenza. (Publikazione d. R. Instituto di Studii practici e di Perfezionamento in Firenze . sezione di Sci. fisiche e Nat. 1905.) 4. D e 1 Cf.mpan a: Fauna dél Ginre superiore di collaltoi di Solagna (Bassano). (Boll della Soc. Geol. Ttaliana. vol. XXIII. Roma, 1904.) 5. Diener: Bau und Bild dér Ostalpen und des Karst gebirges, Wien, 1903. 6. Hantken M.: Gault, Neokom, Jura mid Lias Ammoniten aus dem Gebiete des Bakony. (Verh. d. k. k. Geol. R. A. 1867.) 7. Hofmann K.: Über die auf dér rechten Seite dér Donau zwischen Ó-Szőny múl Piszke ausgefiihrte geologiscilien Specielaufnalnnen. (Jahrb. d. k. Ung. Geol. Alist. 1883.) 8. Köbér L.: Das Alpine Európa. Berlin, 1931. 9. K o (di A.: A Bakony Ény-i részének másodkori képletei. (Földt. Közlöny, 1875.) 10. Koch N.: A magyar középhegység júrafáciesei. (Koch-emlék- könyv, 1912.) 11. Koch N.: Tatai Kálvária domb földtani viszonyai. (Földt. Közlöny XXXIX. köt 1909.) 98 Wein György 12. Leuzinger: Geologische Besohreibung des Monté Campo dei Fiori und dér Sedimentzone Luganersee — Valcuvia. (Eclogae Geol. Helv. Bd. XX. 1926.) 13. Mo jsovics: Dér Jura von Starmberg. (Verabh. d. k. k. Geol. R. A. 1867.) 14. Neumayr: Klimatische zonen wahrend dér Jura und Kreidezeit. Wien 1883. 15. Neumayr: Über Doigger und Maim im Pienniniseben Klippenzug. (Verabh. d. k. k. Geol. R. A. 1867,) 16. N i c o 1 i s e Páron a: Note statigrafiche e paleontologiche sül Giura superiore della Provincia di Verona. (Roll. della Soc. Geol. Italiana vol IV. Roma 1885.) 17. Pia: Zűr Frage dér Liickenhaftigkeit des alpinen Jure besonders in den Lessinischen Alpen. (Mitt. d. Geol. Ges. in Wien Bd. XII. 1920). 18. Pia z: Le Alpi Feltrine (Mem. dél R. Instituto Veneto di Scienze, Lettere ed arti vol. XXVII. No 9. Venezia 1907.) 19. Prinz Gy. : Az É.-i Bakony idősb jurakoru rétegeinek faunája. (M. kir. Földtani Intézet évkönyve XV. 1906 — 7.) 20. Rassmus H.: Beitráge zűr Stratigraphie und Tektonik dér Süd- licben Alta Brianza. (Geol. und Pál. Abhandlungen. Bd. X. Jena 1911-12. 21. Retoswki: Die tithonischen Ablagerungen von Tbeodosia (Bull. d. 1. soc. irnp. des nat. de Moscou. nouvelle ser. Törne VII. 1893) 22. T. Rotb K.: Magyarország geológiája I. köt. (Tudományos gyűj- temény 104. Budapest. 1929.) 23. Seb winer R.: Das Gebirg'e westlich von Balino (Verli. d. k. k, Geol. R. A. 1918.) 24. Staub R.: Dér Bewegungsmecbanismus dér Erde. Berlin, 1928. 25. Steinmann: Gibt es fossile Tiefseeablagerungen von erdge- sobicbtlicber Beden tung? (Geol Rundschau Bd. XVI. lieft 6. 1925.) 26. Steinmann: Über Tiefseeabsatze des Oberjura im Appeninen. ( Geol. Rundschau Bd. IX' .) 27. Stille H.: Grundfragen dér vergleichenden Tektonik. 1924. 28. Taeger H.: Adatok az északi Bakony földtani viszonyaihoz. (M. kir. Földi. Int., évi jelentései. 1908, 9. 10. 11 és 14.) 29. Taeger H.: A Vértes hegység földtani viszonyai. (Földtani Int Évkönyve., XVII. kötet. Budapest, 1909—10.) 30. Taramell i: Geológia déllé Provincia Venete. (Atti della R. Academia dei Lincei anno 1881 — 82. ser. 3-a, Roma.) 31. Teichmüller R.: Zűr Frage des Altér dér tektonisohen Bewe- gungen in den südlichén Kalkalpen. (Zeitschr. d. deutsch. Geol. Ges. 32. 33. 34. 35. 36. 87. 38. 39. Bd. 81, 1929.) Tréner B.: Über ein oh. jur. Grundbreceienkonglomerat in Judi- kerien etc. (Verh, d. k. k. Geol. R. A. 1909,) . Vacek: Über die Geol. Verháltnisse dér Umgebung von inent. (Verh. d. k. k. Geol. R A. 1895) , Vadász E.: Üledékképződési viszonyok a Magyar kozephegyseg- ben a jura időszak alatt. (Matti. Terin. Tud. Értés. XXXI. köt. 1913,) Vadász E.: A déli Bakony jóra rétegei. (A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei, I kötet 1. rész. Függelék: A Bala- tonmellék paleontológiája, III. 9. füzet. 1911.) , , Vadász E.: Földtani vázlat a Mecsek-hegyseg keleti részéről. (M. kir. Földt Int. évi jelentései, 1910.) . Vadász E.: A Zengő vonulat és a környező dombvidék földtani viszonyai. (M. kir. Földt. Int. évi .jelentései, 1913.) . . Vigb Gy.: Jura-tanulmányok a magyar közephegyseg északi részéből. (Doktori értekezlet, 1913.) . , Vigb Gy.: Fiihrer in das Gerecse-Gebirge nacli Labatlan und Zirc környékének titon rétegei 99 Piszke. (Führer zu dem Stndienreisen dér Pa]. Ges. bei Gelegenheit des Pál. Tages in Budapest, 1928.) 40. Z itt el: Die Cephalopoden dér stramberger Schichten. Paláonto- logische Mitteilungen, Bd. II. 1. Abt. 1868.) 41. Zittel: Die Fauna dér altei’en cephalopodenfíihrenden Tithon- bildungen. (Pál. Mitt. BcL II. 2. Abt. 1870,) 42. T. R o t li K.: Adatok az Északi Bakonyból a magyar középső tö- meg fiatal meznzoos fejlődéstörténetéhez. Akadémiai székfoglaló 1934. ápr. 23-án. 43.ifj. Noszky Jenő: Földtani közlöny 1934 évi LVIV. 4 — 6. sz. ADATOK AZ ÉSZAKI BAKONY KRÉTAKÉPZŐD- MENYEINEK ISMERETÉH E Z. Irta: ifj. Noszky Jenő.* ** BEITRAGE ZŰR KENNTNIS DÉR KRETAZISCHEN BILDUGEN DES NÖRDLICHEN BAKONY. •Von: ./• Noszky jun.## Az Északi - Balkonynak, a Magyar Középhegység legkevésbbé ismert részének, mezozóos képződményei közt a kréta időszak üledé- keinek is jelentős szerepük van. Még pedig egyrészt aránylag nagy függőleges és vízszintes elterjedésük miatt, másrészt változatos fáci- esfejlődési viszonyaiknál fogva; azonkívül nem utolsó sorban nagy kövületgazdagságuk következtében is, amellyel hazai föld és élet fejlődéstörténetünk okmánytárát eddig is gazdagították. A fenti rétegcsoport tanulmányozását kaptam feladatomul az 1932-ik év nyarán, professzoromnak, Dr. t e 1 e g d i R o t h Károly- nak kitüntető megbízásából. A bakonyi kréta érdekességeire már előbb is többször felhívta figyelmemet, mikor az előbbi két nyár folyamán is szerencsém volt részletes felvételei alkalmával oldala mellett dolgozhatni. Majd pedig újból — 1933 szeptemberében. Atyai jóindulatú támogatásáért, mellyel lehetővé tette részvételemet ku- tató útjain, e helyt is hálás köszönetemet fejezem ki- Soha nem felejt- hetem el azokat a nézőpontokat és útmutatásokat, melyeket az együtt töltött napok során tőle nyertem. Nem mulaszthatom el továbbá, hogy mindazért a sok megfigyelési adatért, valamint az akkori és régebbi beható tanulmányai alatt összegyűjtött kövület stb. anya- gáért, melyeket nekem a feldolgozás céljaira átengedett, legmélyebb hálámat ne nyilvánítsam. Valamint a sok tanácsért és fáradozásért, amellyel e munkám folyamata alatt is támogatott és irányított. Hálás köszönettel tartozom ezenkívül a Nagy méltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Urnák és az Ösztöndíjtanácsnak azon nagy jóindulatáért, mellyel lehetővé tették, hogy az 1932 — 33. tanév folyamán, mint a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjas tagja, * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1934. évi február 21-i szakülésén. ** Vorgetragen in dér Fachsitzung d. Ung. Geol. Gesellschaft am 21. Feber 1934. 100 Noszky Jenő ottani sztratigráfiai-paleontológiai tanulmányaimmal kapcsolatban az addig előkerült bakonyi anyag zömét meghatározhassam. Ügy- szintén dr. Lábán Antal. kollégiumi igazgató Úrnak atyai szíves gondoskodásáért, mellyel lehetővé tette bécsi tartózkodásom alatt, bogy a lehető legtöbbet végezhessek el kitűzött programmom- ból, amit ez ő körültekintő jósága nélkül bizonyára csak töredékesen tudtam volna megvalósítani. Igaz köszönettel tartozom dr. A beli O. és dr. Suess E. bécsi egyetemi professzor uraknak is, akik ottani munkámban irányí- tottak és lehetővé tették, hogy kiváló intézeteikben otthont találva, a 1 1 y ag ómat feldől g ózhass a m . Hazai és külföldi szakembereink és speciálistáink közül pedig dr. Vadász Elemér ás dr. Vigh Gyula geológus uraknak, valamint dr. Pia J. és dr. Trauth Fr. bécsi múzeumi Custos uraknak, akik munkám faunisztikai részében szíves útbaigazítással és tanáccsal voltak segítségemre. Továbbá dr. Sízlörényi Erzsé- bet úrhölgynek, aki az ecliinidákat volt szíves meghatározni. Mély hálám és köszönetéin fejezem ki végül a m. kir. Föld- tani Intézet és a Nemzeti Múzeum Ásvány- ás Őslény tára Igazgató- inak, akiknek szíves jóvoltából a régebbi gyűjtések anyagát is át- vizsgálhattam munkám teljesebbé tételéhez. Azonkívül összehason- lító anyagukat és könyvtárukat használhattam éspedig főként a Földtani Intézetét. Lóözy Lajos igazgató1, egyetemi tanár úr itt nemcsak munkámra adott helyet', hanem a minit év nyarán a zirci márványbánya eltakart rétegeinek ásatás révén való fel tárhatását anyagi segítségével is lehetővé tette. Munkám folyamán közvetve, Professzorom révén még a Széchenyi Tudományos Tár- sasáig anyagi támogatását is élveztem, melyért e helyt is hálás köszönetéin fejezem ki Az Északi Bakony^krétaképzödményeire vonatkozó geológiai irodalom. Az idevágó irodalmi munkák száma nem nagy. Romer az első, aki 1858-ban a kréta rétegek jelenlétéről megemlékszik a Bakony területén. (33. p. 78.) Másodiknak 1860-ban Fo éttér le közöl adatokat Schwa- benau által gyűjtött bakonyi kövületek kapcsán. Ő turonkorú radi olitos mészkőrétegeket említ a bakonybéli Fidélis dombról. Továbbá több turrilites fajt Pénzeskútról, melyekből az egyiket ,.T Puzosia- nus d‘0 r b. felső gault kori savoyai fajjal azonosítja." (7.) 1860-ban Romer szolgáltat néhány újabb adatot az Északi- Bakony krétájáról. Tésről Hamites sp.-t, Cseruyéről, Gyónról, Náná- ról és Peréről Hippurites sp.-t említ- (34.1 Adataikat a következő évben Hauer (9, p. 67.) első közle- ménye egészíti ki- Ö Pénzeskúton és a Fidélis dombon talált caproi- tinákról és fíadiolites iteocorniew b.s-liez hasonló nudistáról emlékezik meg, s ez alapon a képződményt alsó krétának veszi. A pénzeskúti Az északi Bakony krétaképződményei mi többi képződményt az A. Mcintetti Sow., A . Deverianus d‘0 r b„ A. falcatus Sow-, meg a turrilitesek alapján felső krétának hatá rozza meg. Ugyancsak 1861-ben Hauer (10.) terjedelmesebb munkában taglalja a szóban forgó rétegcsoportot. Benne négy réteg féleséget kü- lönböztet meg- A fekü rétegekül a caprotina és radiolites tartalmú képződményeket veszi fel, s ezeket , Zirci rétegeiknek “ nevezi. A zirci rétegekhez petrográ, fiailag hasonló képződményeket Lókútról, a rúd istákat helyettesítő exogyrák alapján különvá- lasztja és ,. Lókúti rétegeknek14 nevezi el. A harmadik csoportot, melynek jellemzője a nagy glaukonittartalom és a gazdag ammo nites és echinida-fauna, „Nánai rétegeknek" nevezi. Végül a negyedik képződmény, amit megkülönböztet, a „Pénzeskúti réteg- csoport11, mely igen elterjedt, világos vagy sárgás színű márga, sok amuron itessel és echinodermatával, de glaukonit nélkül. A nánai kőfejtőkben a glaukonitos stb. csoportnak a caprotinás mészkő szintre való rátelepülését is megfigyelte. Azonkívül a „Nánai11 és ..Pénzeskúti11 rétegekből 20 cephalopoda fajt ír le, köztük 1 — 1 új fajú turrilitest és hamitest- Ettől kezdve 1870-ig nem találni adatot a bakonyi krétára vonatkozólag. Ekkor jelenik meg Hauer-nak a „Monarchia11 átné- zetes geol. térképéhez írt szövegéből az idevágó rész. (11.) Ebben csak régebbi közleményeinek főbb eredményeit foglalja össze. Hasonlóan az 1878-iki is. (12 ) Az utóbbiban a Bakonyt a Gereesé vei összekapcsolva, már szintez: neocomot, gaultot és gosaut különböztet meg. Területünkön a zirc-lókúti rétegeket a neocom felső részébe, a nánai és pénzeskúti rétegeket a ganltba helyezi. Ezután hosszú időn át szünetelnek a bakonyi krétáról szóló irodalmi közlések. Bár, ebbe az időbe esik a Bakony térképezése a M a g y. Kir. Földtani Intézet részéről Ekkor jelenik meg a bakonyi kréta sztratigráfiájára vonatkozó legfontosabb adattár, az E. 3 jelzésű: 144.000 es térképlap, melyen azonban sem az évszám, sem a szerzők, ill. felvevők neve nincs feltüntetve. Ez az északi Bakony krétarétegeit három csoportba osztva tünteti fel: Az alsó krétához számítja első tagként a caprotinás mészkövek földijét ké- pező foraminiferás agyag stb, képződményeket meg a caprotinás mészköveket. A A. inflatus tartalmú rétegeket a ganltba helyezve, veszi a második tagnak- A harmadiknak pedig a Bakony nyugati oldalán levő felsőkréta képződményeket. A térkép kis méretét s az ennek következtében kényszerült nagy összevonásokat tekintetbe véve, a megfelelő kréta foltok álta- lában helyesen vannak feltüntetve, s így a munka megfelelt az első, átnézetes felvétel követelményeinek. Utána csak évtizedek múlva,, 1910-ben találunk újabb közle- ményekét Taeger H. részletes felvételi jelentésében. Taeger H. 1909-től’ 1914-ig dolgozott a Bakony geológiai újrafel vételén. Fel vételi térképei azonban mindezideig még nem jelentek meg. így 102 Noszky Jenő csak a megjelent, rövid felvételi jelentéseit lehetett tekintetbe venni. Első, 1909-iki jelentésében (38, p. 58 — 59.) az északi Bakonyban az alsó kréta hiányát állapítja meg. Leírja, hogy az aptienben kez- dődik (a krétaüledékek képződése. Ennek eredménye: a rudistás mészkőcsoport — faunisztiknilag egyhangú, partközeli képződmény. A rákövetkező gaultban (albien) fokozatos, lassú tengermélyülés következik be és a rudistás mészkő rétegsorozatát agyagosabbá váló exogira, echinida és brachiopoda tartalmú mészlkövek váltják fel. Ezekre következő tagként a szintén gaultba tartozó turrilites-es márgarétegek következnek. A turrilites-es márga fölé helyezi, eltérőleg a magyar geoló- gusok átnézetes térképeitől, legmagasabb szintként a cenoman transzgresszió első tagjául, a zirci stb. ostreás, braehiopodás,, bryo- zoás, orhitolinás liomokos meszes márgákat és agyagokat. Még- pedig diszkordancia beiktatásával s elnevezi „Zirci cenománnak.“ E véleményt a „zirci cenomanról“ 1910-iki jelentésében (39. p. 66.) fenntartja még; de az 1911-ikiben (40, p 61.) úgy módosítja, hogy a kréta mélyebb részébe tartozik. Bár a rudistás mészkőnél fiata- labbnak minősíti, úgyhogy a koralligén mészkőszirtek közt kelet- kezett, kisméretű eróziós medencékbe behatoló transzgresszió eredményének nevezi. Egyébként azt is kiemeli, hogy e képződmény- ben édes- és félsósvízi üledékek, sőt helyenkint szénnyomok is vannak. 1913-iki jelentésében (41, p. 328.) a Pénzeskút körül észlelt viszonyok alapján újabb módosítást eszközöl. Itt a titonra való települését és a rudistás mészkő alá való húzódását figyeli meg e képződményeknek. így a krétasor legaljára eső helyüket lehetséges- nek tartja, de mégis inkább a rudistás mészkővel egyidejű, fácies- változati képződményeknek gondolja, az atollok lagúna- és zátony- képződményei közt feltehető különbséggel magyarázva. E jelentéssel le is zárul az északi Bakony krétájával foglalkozó munkák sora. Az 1914 iki jelentésében Taeger II. (42, p. 354.) a Vadalmás és Villóhegy, rudistás mészkövein és foraminiferás agyagjain kívül lij, más adatot nem közöl a területről. Újabban D’ o u v i 1 1 énéi (6.) találunk néhány adatot, aki Lam- bert K. segítségével meghatározta dr. Taegernek a középső krétából kiküldött anyagát. Ezeket a Taeger H. által megállapí- tott szintek szerint közli. így a legfelső turrilites-es márgasziutet a fauna alapján (összesen 10 faj) vraconniennek veszi s nem különíti el a glaukonitos szinttől. A második szintként felvett „Orbitolinen- Kalk“-ból (a lemezes, szürke meszeket, lásd a. továbbiakat, össze- vonva tárgyalja az Orhitolinás lueszekkel, s korukat az albieube helyezi) 4 fajt ír le. Harmadik, szintként a rudistás meszeket tár- gyal s a Pseudotucasia santanderensis II. U u v. és Euradiolites sp. alapján a Pyreneusok rudistás mészköveivel veszi azonosaknak. A negyedik, legmélyebb szintet — a „Foraminiferen Schichten“ korát aptiennek veszi 6 meghatározott kövület alapján, s a Rébenacq-i sötét aptien rétegekkel való egyezésüket hangsúlyozza. Az északi Bakony krétaképződményei 103 Legújabban dr. te legeli Eotli K. professzor úr foglalkozik az Északi-Bakony geológiájával: (mégpedig elsősorban tektonikai és genetikai szempontból. Rövidesen megjelenendő munkája szá- mos új és nagyjelentőségű adattal fogja gazdagítani a Magyar Középhegység, ill. a szorosabb értelemben vett Északi-Bakony geoló- giáját, és így a bakonyi krétáét is. Az Északi Bakony krétaképzödményei. Kor Vastagságok A megkülönböztetett képződmények Emeletek II. Középső kréta kép- ződmények 60-70 m 2 m 10-30 m 20 m 30 m 50-60 m b.) Turriliteses márga. ) 5.) Glaukonitos márga ) 4.) Átmeneti lemezes szürke mészkő. 3.) Orbitolinás tömött mészkő. 2.) Requieniás tömött mészkő. 1.) Ostreás-brachiopodás- orbitolinás-ostrakodás- mészalgás anyagok és márgák. . i Cenoman\ /rácon- inf Albi-J nien j en sup. Ulbien >■ Aptien Rétegteni hézag Bauxit Barremien kb:- 60-70 m 3.) Sárgás-szürke, vékonytáb- lás, brachiopodás, erinoi- 1 deás- echinidiás mészkő. } Hauterivien. 0.5 m 2.) Pintérhegyi sárgás-vörös I. Alsó agyaggumós mészkő. ) kréta kép- kb:- 60-80 m l/a. Lókuti biancone-szerü ződmények 1/b. 1/c. és márgás mészkő. 1/b. A borza- 1/d- kb. 1 m vári Kopaszhegy vörös szinü mészköve. 1/c. Palihálási hal- > Valanginien ? ványvörös mészkő. 1/d. Eper- keshegyi halványvörös mészkő. Felső jura Titon tömött és erinoideás képződm. mészkövek. A Bakony területén a krétakorszak üledékeinek beosztásánál a hármas tagolásnak alkalmazása látszik megokoltunk. Az alsó és középső krétát a Zirc és környékén található képződmények képvi- selik. A felsőt pedig az Ajka, Sümeg és Ugod környékiek. Ez a beosztás az eddig használttól eltérő. Nálunk ugyanis oszt- rák és német hatásra a kettős: alsó- és felső kréta beosztás volt szokásosabb. A francia és svájci hármas beosztás azonban az Északi- Bakony területén észlelt jelenségeknek jobban megfelelő, mert az alsó és középső kréta képződményeket egy közbeiktatott szárazföldi időszak egymástól élesen elkülöníti. 104 Noszky Jenő Magam Heim beosztását vettem alapul, azzal a változtatással, hogy Ja coli 1907('-ben kifejtett nézetéhez (15-) csatlakozva, a Turri- lites Bergeri szintjét, mivel az a glaukonitos margóinkra lassú át- menettel települ rá, még a középső krétához számítom és H'aug változtatásait nem veszem figyelembe. (14 a.) Ez a szint a geológiai irodalomból vraconnien réven ismeretes. Az Északi-Bakony területén található rétegeket, az előbbiek előrebocsátása után a föntebbi kis táblázatban foglaltam össze. Az ezen táblázatban feltüntetett bakonyi üledékek, jól tagol- ható rétegek, melyek mind kőzettani la g, mind pedig paleontológiái - lag odakinn a helyszínen is többnyire jól megkülönböztethetők; faunagazdagság tekintetében azonban, mint azt a későbbi részletes tárgyalásnál látni lehet, meglehetősen eltérők egymástól. A krétarétegek az Északi-Bakony felépítésében aránylag tete- mes összvastagságuk folytán jelentős szerepet visznek. Meg kell azonban jegyezni, hogy a rétegek teljes: sorát nem egyetlen szelvény keretében találni meg, hanem i különböző szelvények adatai egv mást kiegészítve adják meg, illetőleg teszik lehetővé a fenti sor- rend megállapítását. Itt kell előreboesá jtanom azt, hogy a lelőhelyek leírásánál, ille- tőleg meghatározásánál, :>hol nem a mellékelt két térképemről van szó, a legújabb kiadású 1 ; 25000-es részletes katonai térképek ada- tait vettem figyelembe, s így azon keresendők. A következőkben lássuk tehát a fenti rétegek részletesebb elemzését; elhelyezkedési, kőzettani és paleontológiái szempontból. I Az alsó kréta képződményei. A képződmények közül a vékonytáblás, sárgásszürke braehio podás-crinoideás stb. mészkövek a legelterjedtebbek. A cephalo- podás kifejlődést képviselő többi előfordulások, kisebb foltok alak- jában, elszigetelten, elkülönülve, egymástól nagyobb távolságra találhatók. Településüket tekintve, az utóbbiak fekűje a titon kép- ződmények különböző tagjaiból kerül ki. A táblás, szürke mész- kövek, vagy a cephalopodás fáciesen, vagy pedig közvetlenül a titlonra települve találhatók. Az alsó kréta sárgás szürke, táblás mészköveire Zire mellett közvetlen rá települnek az ostreás-orbitoli nás, stb. középső krétakori agyagok és márgák, amint azt a Zire — tündérmajori a kakashegyi és eperkeshegyi szelvényeken jól látni- la) A lókúti, biancone-s&erű, már gás meszek. Ez a réteg a Káváshegy ÉNy-i lókúti végződésénél található felv. a j legelőn lévő Csordákét melletti kis kőfejtőben. A réteg- csoport lassú átmenettel fejlődik ki ;i fekvőjében található titonból. Fedőjében a táblás .szürke mészkő hiányával, a középső kréta leg- alsó, cstreás,, orbitolinás stb. rétegcsoportja van. Meglehetős vastag rétegcsoport; kb. 60 — 80 m vastagságú. Szabad szemmel tekintve, a kőzet vékonypados mészkő. Színe világos fehér- Poreellánszerű és Az északi Bakony krétaképződményei 105 kagylósán törik. Elég gyakoriak benne a váltakozó nagyságú, saját- ságos elkovásodott kőnk rációk. A kőzetre jellemző továbbá az is, hogy benne tűzkőzsinórok, sőt néha vastagabb tűzkőcsíkok is találhatók. A kőzet mikroszkópos vizsgálatánál feltűnő a rendkívül finom szövete Az alapanyag uralkodik, alárendelten találni benne zár- ványként, apró tűzkő konkréciókat, melyek valószínűleg radioláriák lőhettek ; amit a köralaktól legtöbbször alig eltérő alakjuk is bizo- nyít. Helyenként a kőzetben határ nélküli, elmosódó és elágazó föl bakban jelentősebb elkovásodott részek vannak. Az általam meg- vizsgált csiszolatokban felismerhető mikrofaunát észlelni nem sikerült. Makrofaunája sem mondható gazdagnak. Jellemző, hogy a kövületek úgyszólván kivétel nélkül a gumókból kerültek ki. A gumók belsejében legtöbb esetben tűzkőmag is található. Az innen kikerült faunát Wein Gyógy úrnak köszönhetjük, aki 1933 nyarán gyűjtött belőle néhány kövületei; ezek megtartása sem kifogástalan. A fauna olyan csekély egyed- és fajszámú, hogy a pontos szintezést nem teszi lehetővé, azonban a kikerült Críocera s, Aptichvs és Pygope sp-ek igen valószínűvé teszik, hogy a kréta iile déksor egyik mélyebb tagjával van dolgunk. Hihetőleg a további gyűjtések után lehetségessé váb'k majd olyan fauna begyűjtése mely a helyzetének eldöntését kétségtelenné teszi. Ih) A borza vári Kopaszhegy vörös szína mészköve. Ezt a kénződnaényt a Borzavártól D-re fekvő, a környéken Kopaszhegynek nevezett, a 490 m magassági ponttal jelzett tetőn, a térképen is jelzett kőfejtő mellett, egy kis foltban találni. A kő- fejtőben a titon erinoideás padjait fejtik, ezek és az ugyancsak fejtés alatt álló alsó kréta táblás, erinoideás mészköve közt azonos dőléssel fekszik a vékony kis rétegcsoport, a két feltárás közt ásott határárokban. Ez a tömött, kissé sárgás, téglavörös színű mészkő meglehetős gazdag és érdekes faunát tartalmaz, amint azt a rendel- kezésemre álló rövid idő alatt gyűjtött kövületek bizonyítják. Sajátságos, a többi hasonló sztratigrafiai helyzetű faunákétól elütő alakokból áll, melyek közelebbi meghatározása ezideig sajnos, rém sikerült. Nagyrészt csak töredékek a birtokomban lévő példá- nyok, úgyhogy vizsgálatuk nehézségekbe ütközik. A kőzetben, vékony csiszolatban, az alapanyagnak az uralkodó volta feltűnő a kikristályosodott részekkel szemben. Ez utóbbiak nagyrészt szerves eredetűek. A kőzet gazdag mikrofaunát tartalmaz, azonban vizsgálatának behatóbb elvégzését későbbre kell halasz- tanotm. A kikerült makrofaunában az Aspidoccras, Phylloceras, Lyto- ceras genusokba tartozó alakokon kívül, érdekes, erősen bordázott, csomókkal díszített fiatal típusú ammonites is akadt. A fauna további felépítésében még belemnitesek és koraitok vesznek részt- A képződmény sztratigráfiai helyzetének és a fauna összetételének 106 Noszky Jenő illetőleg jellegének figyelembe vételével a titon crinoideás mész- kőnél fiatalabb, az alsó kréta mélyebb szintjeinek egyikét képviselő réteggel van tehát ebben az esetben dolgunk. Messzebbre menő következtetést azonban a rendelkezésre álló faunából még nem lehet vonnunk; csak a további gyűjtések révén előkerülendő anyag vizs- gálata teszi majd lehetővé a szintjének pontos megállapítását. le) A palihálási halványvörös mészkő. A fenti képződmény Palihálás majortól északkeletre, az ,,Alsó majornak" nevezett házcsoportnál, az id'e északkeletről lejövő völgy- ben található meg. Mégpedig az árok délkeleti oldalában a völgy talpa fölött kb. 50 m-rel. Jórészt fiatalos erdő borítja el ezt a helyet. Képződményünk fekűje a titon fehér mészköve, fedőjében pedig a brachiopodás-crinoideás, táblás, szürke mészkő van. Nem valami vastag réteg, legfeljebb egy méterre tehető. A rossz feltárási viszo- nyok közt nehéz volt a begyűjtött anyagnál többet, illetőleg jobbat kapni. Csak egy oda telepített kőbánya, vagy pedig robbantás útján lehetne gyűjteni igazán belőle. A réteg már színe folytán is elütő, úgy fedőjét, mint felnijét tekintve. így jól megkülönböztethető réteggel van dolgunk. A kőzet világossárga, halványvörös színű, tömött mészkő. Helyenként fehér kalciteres. Kalapáccsal ráütve, ridegsége folytán jóformán egészen síma lapokkal határolt darabokra hull szét, úgy- hogy a gyűjtés már e miatt is elég nehéz. A kövületeknek jóformán csak a felső része maradt meg benne. Az alsó felük rendesen el pusztult, eltűnt, fokozatosan megy át a kőzetbe. A kőzetet átjáró kalciterek a kövületeket is erősen deformálták'; úgyhogy mindez meghatározásukat erősen nehezíti. Mikroszkópos vizsgálatánál kitűnt, hogy ebben a mészkőben is az alapanyag uralkodik, bár a kristályosodott részek mennyisége nagyobb mint az előzőben. V ékony csiszolatban feltűnőek a erino- ideák rácsos szerkezetű metszetei, valamint a rendkívül nagy szám- ban található foraminiferák és egyéb mikrofonná elemek. Makrofaunáját legnagyobbrészt ammonitesek alkotják- Kívü- lük még belemnitesek is vanak a cephalopodák közül- Azonkívül van még benne néhány rossz megtartású, brachiopoda is. A begyűj- tött anyagból eddig a következő fauna volt meghatározható: Phylloceras Calypso d‘0 r h, Ph. semisulcatum d‘0 r b., Lytoceras sp. (a subfibriatum alakköréből), Lytoceras sp. (Phestus alakköre), Phylloceras Calypso d‘orb., Ph. semisulcatum d‘ o r b., Lytoceras sp. gyakoriak a hoplitesek is. Egy Acanthoeeras sp. is előkerült, azon- ban közelebbi meghatározása ezideig nem volt keresztül vihető. Néhány igen sok kívánnivalót hagyó belemnites és pygope töre- dékes1 példánya egészíti ki a faunát. E képződmény tehát az alsó krétának mélyebb, azonban az előbbiektől eltérő fáciesű szintje. ld) Az Eperkes-hegyi halványvörös mészkő- Ezt az új előfordulást csak nemrég sikerült az Eperkeshegy Az északi Bakony krétaképződményei 107 Ny-i oldalán, több ponton megtalálni. Halványvörös, vagy kissé ibolyás árnyalatú mészkő, amelyben feltűnő sok aptychus talál- ható. A kikerült brachiopoda faunája ( Pygope cfr- dyphioides Pict. (Orb.), Pygope triangulus Pict., Terebratula hyppopus Roeim.) alapján ,a pintérhegyi márványbányai szinttel lehetne kapcsolatba hozni, ha csak az eltérő Ammonitesek mélyebb szintbe való sorozását nem fogják szükségessé tenni. E szint ugyanolyan helyzetet foglal el, mint az előbb tárgyaltak, s így már sztratigráfiai helyzete miatt is, az előbbi alsó kréta képződmények közé kell sorolni. 2. A pintérhegyi „ márványbánya “ sárgás vörös, agyaggumós mészköve. Közvetlen Zirc mellett, a pintérhegyi apátsági erdőben fekszik az a kisebb kőbánya, az ú. n. „márványbánya", mely az első tám- pontot adta az alsó kréta rétegek ószaikbakomyi előfordulásaira. Az itteni kövületgazdag, alsó kréta réteget Wein György úr találta meg egy tanulmányi kirándulás alkalmával, 1932-be . Az akkor talált anyagot a múlt nyár folyamán ismételt gyűjtésekkel lehető- ség szerint kiegészítettem s így a feldolgozáshoz már elég gazdagnak mondható fauna állt rendelkezésemre. Ezt a kis kőbányát (lásd a 18. számú ábrán levő térképet) már T a e ger H. is ismerte- Mint az 1909. évi (38, p. 63.) jelentéséből kitű- nik, a kőbányában fejtett, „zirci márvány" nevű húsvörös színű titán mészkövet dogger korúnak vette. E vörös márvány felett mintegy négy és fél méter vastag fehér mészkőcsoport következik, melyről, valamint a vörös márványról is, Wein G y. kimutatta, hogy nem dogiger, hanem titon korúak (1. a megelőző közleményt). A fehér titon mészkő egyenlőtlen vastagságú tömbökre bomlott, legfelsőbb padja felett találhatók a bánya DK-i végében az alsó krétát képviselő csoport rétegei. Az alsó kréta képződmény itt két, egymástól kőzettanilag is erősen elütő tagra oszlik Egy alsóbb, halványsárgás-vörös, helyenkint limonittól barnára festett, erősen ölsszetöredézett amimonitákban gazdag;, kissé morgás mészkőre, amelynek alján halvány vörös és ibolyás vörös színű mészkő réte- gecsko található, továbbá egy fehér crinoideás brachiopodás stb. fedő mészkőre. Az első kőzetre jellemzők a kisebb-nagyobb gumók, melyeknek színe sötétbarnától a világos sárgáig változik. E gumók gömbhéjasra emlékeztető szerkezetűek, sötétebb és világosabb, agyagos sávok kon- centrikusan váltakoznak bennük, egyes példányok szinte fodros szerkezetűnek mondhatók. A gumók kémiai összetétele Gedeon Tihamér vegyészmérnök úr sztíyes elemzése szerint, 110° C-on szárított anyagra vonatkozólag, a következő: A]20s= 6 '07% MgO — ny. SiOa = 8'92% MnCh = 1'87% Fe203= 17'15% CO2 =2510% TÍO2 = 0'06% kötött H2O = 472% CaO =36' 10% 108 Noszky Jenő A zirci márványbánya környékének geológiai térképe lösz requiemés mészkő Fig. 18. ábra. Az északi Bakony kréta, képződményei 109 A jól jellegzett rétegcsoportocska igen élesen üt el a fedőjében helyet foglaló, sárgás-szürke ,, táblás mészkőtől, amelyre még vissza- térek. Mivel ez az érdekes feltárás, a kőbányászat miatt, rövidesen el fog tűnni, nem 'mulaszthatom el, hogy részíetesbb leírását ne adjam. Az ammonitesekben gazdag, sárgás-vörös mészkő teljes feltárása alig éri el a 15 m-es hosszúságot. Vastagsága változó. Legvastagabb részén is fél méter alatt marad. Mint ahogy meg- figyelhető volt, a kis réteg a bánya déli részén kiékelődik s csak vagy 20 m-re észak-északkeletre, a bányába vezető kocsiút mellett található meg egy kis, jelentéktelen foszlánya, amit azonban a tér- képen külön föl tüntetnem nem volt lehetséges. Ebben a kis foszlány- ban, valamint az egész sárgásvörös színű mészkő rétegben gyakran találni sárga és vörös színű tűzkő darabkákat, melyek élei csak kis mértékben koptatottak. Nem jelentőség nélküli az, sem, hogy a titon és kréta rétegek érintkező felülete, amelyet alaposan megvizs- gálhatunk, határozott diszkordancia felvételét nem teszi indokolttá; bár a településnek teljes egyönteű voltát is nehéz volna bizonyítani. Inkább azt a benyomást nyeri az ember, hogy ha a titon és alsó kréta rétegek lerakódása között a tengeri elborít tatásban nem is volt megszakadás, mégis, mint az Alpok területén gyakran észlel tők az üledékképződésben még ma is nyílt kérdésként szereplő hézagosság léphetett föl. Talán a tengerben feltételezhető áram- latok működésére, esetleg a hullámverésre vezethető vissza az, hogy míg az egyik helyen üledék nem képződhetett, addig egy másikon gazdag faunát tartalmazó képződményt találunk; vagyis a település fészekszerű. A . sárgásvörös színű, vékony mészkő rétegcsoport fedő sorozata jóval nagyobb elterjedésű, mint azt a térképen is láthatjuk. Már magában a már vány bányában is inkább ez uralkodik. A kiékelődé sen túl már közvetlenül a titon fehér mészkövére települ, mint azt más lelőhelyén is látni. Ez a képződmény, ínint ahogy a térkép fel- tünteti, a márványbányától alig 50 m távolságban egy másik fej- tésben igen jól fel van tárva. A márványbánya környékén, a dőlésekből következtethető, antiklinálisszerű település látható- A márványbányai neocom^— titon rétegcsoportba ugyanis egy sötétsárga, mangánnal átitatott liaszhát összepréselődött tűzkő teste iktatódik be, amelynek két oldalá- val a titon és neokom sorozatok tektonikai érintkezésben vannak, mit a morfológia is követni látszik. Nem megokolt tehát a titon- nak a li ászra való transzgresszióját feltételezni az előbb említett tektonikai érintkezés folytán sem. A térképen innen K-re feltünte- tett, középső kréta foltocska is csak tektonikai hatásra került a falu végén levő kőbányák liász képződményei mellé- A márványbánya neocom mészkövének vékony-csiszolatában túlnyomó az alapanyag. A kristályosodott részek túlnyomólag az egykori foraminiferák (helyén találhatók. Kisebb szerepűtek azok, 110 Noszky Jenő amelyek a kis erek kitöltéseinél jelentkeznek. A mészkő mélyebb részeiben kissé elkovásodott részek láthatók. Az ércek közül korro- dált hematit, meg limonit találhatók benne apró szemekben. Nagyon jellemzőek a rostos szerkezetű tűzkő szilánkok, amelyek az 1%-ot elérő kvarc mennyisége alatt maradnak. A magasabb részekben zöld színű glaukonit is előfordul. A szerves maradványok közül a Globigerina, Textularia, Rotá- lta sp.-ek, továbbá erinoideák és echinida tüskék rácsos szerkezetű, különböző orientációjú metszetei voltak benne felismerhetők. A márványbánya ammonitás rétegeiből megbatározott makró- faunát a túloldali táblázatban foglaltam össze. Amint a táblázatból is látható, a faunában a cephalopodák uralkodnak. A brachiopodák és a többi állatcsoportok csak alá rendelt szerepnek. Meg kell azonban említenem, hogy a táblázatból kimaradt az a pár kis, magányos korall, néhány crinoida kehely, egy pár rossz megtartású csiga és kagyló, meg a nagy számú cápa- fog felsorolása, amelyek a fácies viszony ok megállapítása szempont- jából fontossággal bírhatnak ugyan, meghatározni őket azonban ez ideig nem lehetett. A kor meghatározását azonban nem befolyá- solják az ammonites-gazdagság mellett. A táblázatból kitűnik, hogy a fauna összetételében a Phyllo- ceras, Lytoceras, Desmoceras és Crioceras genusok az uralkodók; míg a tö bibék csak kb. egyharmadát teszik ki a faunának. A fajok egyedszámának eloszlása is hasonló képet mutat. A szintek szerinti megoszlást tekintve, az indiffcrens, vagyis a neoltom mind a három szintjében (előforduló fajokat leszámítva, a réteg kora a a hauterivienben jelölhető meg , azonban a barremien fajok nagy számban való előfordulása arra vall, hogy már nem a legmélyebb hauterivien szint van itt képviselve. Feltűnő különbség mutatkozik azonban a faunának más lelő- helyekkel való összehasonlításakor. A legtöbb délfranciaországi, svájci lelőhelyen, de még a közvetlen szomszédságban lévő Gerecsé- ben is (43), nagy számban jelennek meg a holcostephanusok, hop- litesek, holcodiscusok; ellenben a márvány bányai faunában ezek nyomát se találjuk. Tisztán a meleg tengerekre jellemző Phyllo- ceras, Lytoceras, Desmoceras és a mediterrán jellegű Crioceras fajok vannak meg benne. Az említett kis, egyes koraitok is meleg tengernek a jelenlétét bizonyítják. Amint a táblázatból is kitűnik, faunánk a krimi Biassala faunájával vethető leginkább össze, s mint ott is, a hauterivien nek nem a legmélyebb szintjét képviseli- Érdekes az is, hogy mint azt Sayn elég sok franciaországi lelőhely- ről bebizonyította, nálunk sem lehet a barremien felé éles határt vonni. A hauterivien jelenléte az Északi-Bakon y bán a Dunántúli Középhegység neokoni képződményéinek összefüggését teljessé teszi. Nagyon jól összeesik a Hofmann által talált (14), mecseki neocom képződmény korával is, melyet Vadász a csigák és kagy- lók alapján, hasonlóan a fenti korba tesz- Ugyancsak a hauteri- A z északi Bakony kréta képződményei 111 A fajok nevei 1 2 3 4. 5. 6. 7. 8 9. 1U. 11. 12. 13. ! 14. 15. 16 17. 18. 19. 20. J21. 22. 23. 24. I 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 1 34. 35. 36. Duvalia dilatata B 1. Nautilus pseudo-eleaans O r b. Phylloccras The.tys O r b. infundibulum O r Rouvanum Orb. Winkleri IThlie:. cfr. Morelianurn + semisulcatum O r subfimbriatüm 0 r b. cfr. raricinctum +, + + + + + + + + cfr. cassidoides cfr. biassallense crassidorsatiim Duvali L e v. cfr. Emerici Lev. recticostatitm O r b. cfr. an óul icostatum + + + + + + + + I + + + + + Ph vlloceras PhuUoeeras Ph vlloceras Phvlloceras O r b. Phvlloceras Taitoccras L ytoceras Ü h 1 i £T. Lytoceras auadrisulcatum Orb. Costidiscuis cfr. nodosocö status K a r. Hamulina cfr. subcylindrica 0 r b. Hamulina cfr. Pictcti Eichw. Hamulina (Ancyloceras) cfr. pul- chcrrimus O r b. fíaculites cfr. neocomiensis Orb. Lissoceras Grassianum, O r b. Aspidoccras cfr. Guerinianum O v b. Asvidoceras (Pachydiscus?) cfr. Percevali U h 1 i e'. Desmoceras cfr. difficile Orb. Drsmoceras cfr. subdifficile Tv a r. Desmoceras TT h 1 i í>-. Desmoceras Kar. Desmoceras K a r. Crioccras Crioceras C rioceras Crioceras O r b. Puchellia cfr. pulchcllus Orb. Lamellaptichus anaulicostatus P i c t et Lo r.* Pholadomia Malbosi Pict. Rhynchonella M outoniana O r Terebratula hippopus R o e ni. Pvaovc diphioides Pict. Py.Qope triangulus Pict. Sphoerodus cfr. neocomiensis A sí. * Dr. T ránt h szíves meerha tarozása szerint. + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + - + + + + + + 4 + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + 4 I + + 4- + + + + + 4- + + + + + + + + + + + + 4 + + + + + + + 112 Noszky Jenő vient képviseli Somogyi munkája alpján (36) a lábatlani homokkőből kikerült fauna is. A gerecsei meszes márgák, amelyek az atmoszferiliák által megtámadott helyeken, vele kőzettanilag is közel hasonlóak, elég nagy megegyezést mutatnak cepha- lopodás képződményünkkel faunájuk azonban a mienknél már mélyebb szintre vall. A lelőhelyek összehasonlítása egyébként a fácies viszonyok különbözősége folytán is nehézségekbe ütközik. A tescheni és wernsdorfi lelőhelyek neocom rétegeivel kimutatható megegyezés mérsékelt volta is fácies különbségen alapszik, mert a neritikus zónának közelségére utaló, bathiális, mediterrán fáciesű, meszes cephalopodás márványbányai képződménnyel szemben — ott a kárpáti flys fácies van képviselve. 3) A vékonytáblás, brachiopodás-crinoidás-echnidás, sárgás-szürke mészkő. Mint már előbb említettem, ez a mészkő aránylag tekintélyes vastagságú, és a márványbányai sárgás-vöröses ammoniteses mész- kő közvetlen fedőjét képezi, így ottani településével már részlete- sebben foglalkoztam. Fő elterjedése a Zirc környéki hegyrögökre, mint a borzavári Kopaszhegy (Borzavartól délre) déli felére - egészen Tündérmajorig, a Bocskorhegy, Kakashegy és Eperkéshegy területére esik. Folytatása Zirctől nyugatnak Bakonyiját felé T a egértől tudjuk, azonban arra felé követni még nem állt módom- ban. A titonra legtöbbször a közbeiktatott ammoniteses szintek je- lenlétével települ, azonban nem mindig. Mert, mint már az előbbi képződménynél tárgyaltam, az ammoniteses szint hiányozhatik s akkor közvetlenül a titonra települ. (Pl. a Boeskorhegyen.) Kőzetünk mint olyan, nagyon emlékeztet a hierlatz- jellegű, liászkori crinoideás mészkövekre. Tele van crinoidea nyéltagokkal, echinoidea tüskék töredékeivel s különösen a mélyebb szintekben rhynhonellák, terebratnlák összepréselődött héjaival- Az össze- préselődés miatt ép kövületet gyűjteni a legritkább esetben sikerül bennük. Ettől a durván szemesézett és gazdag organikus maradványo- kat tartalmazó típustól eltérőleg, olyan tagjai is vannak ennek a rétegsornak, melyek finoman kristályosnak mondhatók. Ebben a szerves élet nyomaival alig találkozunk. Az ilyen rétegek közé, a szerkezet finomodásával a tűzkőzsinórok nagymértékű közbeiktató- dá.sa a jellemző; amint azt a márvány bányával szomszédos feltá- rásban és a bocskorhegyi szilvényben szépen lehet észlelni. Az Eperkes- meg a Kakashegyen ezt a jelenséget nem sikerült meg- figyelni. Itt inkább a durván szemcsés kifejlődés az uralkodó. Ahol a tűzkőtartalmú kifejlődés a felszínhez közel található, ott a geológiai múltban már régebben fellépett kilúgozó, kioldó hatásokra a rétegcsopoúrtból a mészanyag kioldódott s csupán a sokkal ellentállób tűzkő maradt meg. illetőleg halmozódott fel. így az alsó kréta kilúgozott maradványának kell tekintenünk a pintér hegyi erdősarok és a borzavári út találkozása mellett lévő kőbánya Az északi Bakony krétaképződményei 113 (lásd térképvázlat) kilúgozott és elporló tűzkőtömegét. A kőzet színe a világos sárgás-szürkétől (fő típus) a sötét szür- kéig, meg a barnás rozsdavörösig változhat. Vékony csiszolatban vizsgálva a kőzetet alapanyagának, — a cephalopodás szint sárgásvörös színű mészkövével szemben való — erős megesökkené e a jellemző. A kristályos rész az alapanyagnál több; a durván szemcsés tagokban más alig van. A rostos szerkezetű tűzkő mennyisége erősen megnövekedik; hozzávetőlegesen eléri az 5 — 6%-ot is. A kvarc mennyisége erősen megcsökkent. Jellemző, hogy itt-ctt néhány glaukonit szemecske is előfordul benne. A kőzet csiszolatában, meg a márványbánya szomszédságában levő nagyobb kőbánya mállottabb anyagának iszapolási próbájában Nodosaria Texti laria, Cornuspira, Rotálta, Discorbina, CrislellarUi sp.-ket, néhány szivacs tűt sikerült felismernem. A crinoideák, echi- nidák töredékeinek rácsos szerkezetű metszeteit is szépen mutat- ják a csiszolatok. Ezt a crinoideás-brachiopodás rétegcsoportot már Koch A n t a 1 (18) és Taege r is ismerték (38), azonban, mivel a fekű- jében levő ammoniteses szintről tudomásuk nem volt; a rossz meg- tartású, majdnem kizárólag brachiop ódákból álló fauna alapján nem csoda, hogy a titon 'magasabb részének vették. Ismételt gyűj- tések révén a következő fauna került ki belőle: Silesites sp. (cfr. vulpe. $ Uhlig alakköréből) Phylloceras sp. ind,, Desmoceras sp., Lytoceras sp., Holcodiscus cfr. Caillandianus Orb., Scaphites sp. ind., Belemnites sp., Lyra neocomiensis Orb-, Terebratula cfr. acuta Q-, T. cfr. hippopus Orb., Terebratula sp-. Terebratulina sp., Rhynchonella sp. (cfr. plicutilis 8ow.), Rhyncho- nella sp-, Waldheimia cfr. tamarxndus Sow,, Waldheimia s] >. A kapott fauna, de sztratigrafiai meggondolások alap ján is, megokoltnak látszik, hogy ezt a képződményt a hauterivien magasabb szintjébe, a barremien határára tegyük. Ugyanis ezen, mintegy GO m vastagságot elérő, neocom rétegsor és a később tár- gyalandó közJépsőkróta képződmények közé, melyek az aptiennel kéz dődnek, egy szárazföldi időszak iktatódik be a barremienben, amelybe a bakonyi első (eplényi stb.) bauxit képződés ideje esik. Az alsó kréta vékonytáblás, brachiopodás-crinoideás stb. mész- köve egy — felfelé fokozatosan kimélyülő, neritikus fáciesre mutat, amit az aljában tömegesen, szinte közetailkotólag fellépő crinoideák és echinoideák számának csökkenése és a tűzkő megjelenése is mutatnak. A kikerült fajok alapján feltehető hogy képződményünk a, Koch Nándor (19, p. 2G9 — 271.) által leírt, tatai Kálváriahegy neocom képződményéhez hasonló, azonban ezt csak helyszí- i vizsgá- lattal lehetne eldönteni- A látszólagos különbség,, ami ez ideig az Északi -Bakony s az ugyancsak krétakorú üledékeket tartalmazó Gerecse — Vértes, meg a Mecsek között (36, 37, 14.) a neocomiban fennállott, ezek után eltűnik. Feltehető tehát az, hogy az alsókréta tenger, úgy a Mecsek- 114 Noszky Jenő ben, mint a dunántúli Magyar Középhegységben azonos időben hullámzott; azonban a helyi viszonyoknak megfelelőleg, nyomai erős fácies különbségeket mutatva, csak részben maradlak meg. II. A közfépső kréta képződményei. Az előzőkben tárgyalt, alsó kréta képződményekhez viszonyítva a középső kréta képződmények úgy függőleges, mint mzszintes elter jedésben aránylag messze felnin úlják azokat. Pénzcskuttól Kis- gyónig hosszú széles sávban követhetők a Bakony északi oldalán. Munkámban csak a Kisgyón — Loláit község K-i feléig terjedő vészre szorítkozom, mivel a Ny-ra eső részeket még nem állt módomban bejárni. A középső kréta képződmény, mint azt a részletes vizsgálatok kimutatták, a rétegtani hézag után, az idősebb képződményekre transgresszíve települt. Ezt a tektonikai szempontból nagyjelentő- ségű transgressziót Dr. telcgdi !\ o t h K- professzor úr részletesen feldolgozva rövidesen megjelenendő értekezésében fogja ismertetni, megállapítja az előrenyon uló középső kréta tenger térfoglalásának fázisait; s így ennek részletesebb tárgyalása nem az év feladatom- Ez a jól tagolható rétegsor, mint az előbb közölt táblázat mu- tatja, ez időszerűit bat, egyn ástól jól elkülöníthető rétegre, ill. réteg- csoportra osztható, amelyek a legalsó kivételével mind nagyon egysé- ges kifejlődésűek- A legalsó különböző típusú agyag és ’ árga réte- gekből épült fel és jellegzetes transgressziós képződmény amelyen a további tagok megszakítás, azaz hézag nélkül következnek. A középső kréta rétegsor a turriliteses márgákkal zárul le, amelynek lerakódása után hosszú ideig tartó lepusztulási időszak következik a szobán forgó területen; hogy azután a középső eocén folyamán újra elborítsa a tenger, melynek üledékek mint legidő- sebb harmadkori képződmények, a turriliteses márgára települnek. (Nagyweim puszta mellett és a Tés — Vadalmási úton, meg a kistési Kis-kúttól L-ra.) Az egész képződménycsoport legelterjedtebb, illetőleg legszem- beötlőbb képződménye a requiéviás mészkő, mely nagyobb szilárd sága folytán a pusztító hatásoknak sikeresebben állott ellen. Ezek előre bocsátása után az adott stratigra.phiai sorrendben lássuk a képződményeiket: 1.) Orbitolinás, ostreás, braclnopodás, ostracodás, mészalgás ogyug és már (ja csoport. A középső krétának legmélyebb szintjét képviselő, fenti réteg- csoportunk, ellentétben a következőkkel, nem homogén képződmény. A legkülönbözőbb összetételű, ill. kifejlődésű üledékek sorából áll, melyeknek egymásra következésében bizonyos szabályszerűség mu- tatkozik. Jelentős vastagságú képződmény, melynek méreteit a leg- több lelőhelyen megállapítani nem volt lehetséges. Megközelítőleg a legjobban egyrészt a Zirc — Tündérmajor közt a borzavári úttal kb Az északi Bakony krétaképzödményei 115 párhuzan osan húzódó árokrendszerben (lásd. VI. sz. térképen), más- részt pedig a Tóstől keletre fekvő, 468 -tál jelzett erdő parcellának nyugati szélével párhuzamosan haladó közsóghatár és a doboshegyi fenyveseidő találkozásának közelében ásott kutatóakna melletti fel- tárásál) i volt lehetséges; ahol is vastagságuk mintegy 50-60 mé térnék adódott. E képződmény sor bázisát mint azt a Tunyoghegy nyugati részén lévő az l:25-000-s térképen Körtélesnek jelzett, 461 m-es há- romszögelési pont közelében levő kőbányákban ki lehetett mutatni, a. daohstein tipusu liasimészkövöai kb. 1 m. vastagságú vörösszín íí, vékony, táblás, algás mészkő képezi, amit majdnem kizárólag a Munieria Haconica Hant k. mészalga épített fel. A mészalgás pad fölött, kizárólag ostreákból felépített padok vannak feltárva, melyek más lelőhelyeken, pl. a kistósi puszta és a 464 m-es magassági pontot képviselő (Téstpl nyugatra eső) szélmalom közt a térképen is jelzett mészégető mellett kezdődő árok fejénél, közvetlenül a daehstein li asz mészkőre települnek- Hasonlóan a daohstein mészkőre települnek az alsóperei vadászkastély keleti oldalán délnek húzódó árokban az ostreás padok — de már az algás pad hiányával. Az algás padok jelenlétét az Eperkeshegy 464 m-es magassági pontja közelében a benyúló szántóföld és az erdő szélére eső árokban, a már említett Ziro — Tündérmajori völgyben s az 1. sz. térképen feltüntetett két, kis ponton, a Pintórliegyen is ki lehetett mutatni. Az utóbbi négy lelőhelyhez járul még a zirci Kakashegytől nyugatra fekvő, 474-es ponttól északra eső feltárás (a kis víztartó tócsák fekííje), melynek esetében is az alsó kréta crinoideás-brachiopodás, táblás lueszeire települ a középső krétasorozat, mint a tündérmajori völgyben és a % Eper késhegyen. A többi, itt helyszűke miatt fel nem sorolható feltárásban az előbb említettek nem áll ipíth ; tők meg. Egyedül az Alsópere puszta közelében ásott Balás féle bauxit kutatóaknák hányóin voltak megtalálhatók e képződménynek kiszórt darabjai; azonban a beömlőiéiben lévő feltárásban helyzetük nem volt már pontosabban rögzíthető. A már ismertetett., algás-ostreás rétegek felett különös, első pillanatra szárazföldi képződménynek látszó, tarka agyagcsoport következik. Ezt a rétegcsportot tárta fel a már említett tósi kutatóakna: közel 6 m mélységig. Itt a kb. másfél m vastag lösz alatt szintén kb. másfél ínétei vastag, sárga, alul barna rnészmárga lemezeket tartalmazó anyag következett. A lemezekből nagyszámú Terebratula került ki. Azután egy feltűnően ostracodagazdag, tíz tizenöt centiméter vastagságú réteg következett, majd barnás, később szürke, majd pedig sárga agyagok, amelyekben ujjnyi vékony zsinórokban ostracodadús beágyazások voltak talál hatók; egészen a 4 m mélységig. Alattuk szürkeszínű agyagrétegben őst. reált, csigák, vékonyhójú apró kis kagylók kerültek elő. kttlö nősen a meszes konkréciókból. Az itt talált csigákhoz hasonló, illetőleg azonos alakokat talált az eplényi bauxitok fedőjében Vadász E-, aki egyébként e réteg csoportból kikerült csiga fanná- 116 Noszky Jenő inat is szíves volt meghatározni, amiért e helyt is hálás köszönete- met fejezem ki. A kövületes szürke agyagréteg alatt az aknában sárgásvörös foltos agyag, majd vöröses, i bolyás színű agyagok következtek. Az utóbbiban azután a feltárás befejeződött. Ezek az agyagok csak látszólag szárazföldi eredetűek, mert ostraeodáikra és csigáikra is Zalányi, illetőleg Vadász kimutatták, hogy tengeriek. így arra következtethetünk, hogy a rétegek anyaga szárazföldi eredetű le- het mégis, valószínűleg a közeli tengerparti sziklákról mosódott be a tengerbe, de a lerakódás voltaképen mégis a tengerben történt. Az itt tárgyalt agyagokhoz hasonló, erősen zsíros tapintató plasztikus agyagok a tündérmajori lelőhelyen az algás-ostreás réte- gek felett következnek. így a tési aknában csak a felsőbb részük táródott fel. Azonban bizonyos, hogy a rétegsor középső részét ezek alkotják. A többi lelőhelyeken nyert tapasztalatok szerint ezek az agyagok mindenütt megtalálhatók, mint ahogy azt Taeger H. is említi a kistési „Csöpögő árokban." A tőle említett szénzsinóro- kat nekünk is sikerült n egtalálnunk. Az alsóperei Balás-féle aknák kiszórt anyagából is előkerültek hasonló szén közbetelepülések darabjai. A kistési „Csöpögő árokban" az ostreás képződmény felett nagyon szép bryozoa törzseket, echlnoidea tüskéket és terebra- 1 illákat tartalmazó kemény, szürke színű pad is van. Ez alatt egy igen érdekes, plasztikus szürke agyagot találni, melyben laposra összep réseit csigák és kagylók találhatók. A rétegsorozat magasabb részét az agyagok fölött, a fedő requién'ás mészkő alatt közvetlenül, márgás meszek képviselik. Leg- szebben a tündérmajori lelőhelyen találjuk mindezeket feltárva (1. 1. sz. térkép), ahol kb 500 m hosszúságban a lelőhelyek egész .sora. észlelhető. A márgák az agyagok felé lazábbak és agyago- sabbak. Bennük úgyszólván szinte kizárólag orbitplin ókból fel épült táblák iktatódnak. A magasabb részek felé haladva, a majd- nem kizárólag vastaghéjú exogirák és ostreák-ból álló közbe'- telepiilések fölött nagyrészt tüskebőrűek, brachiopodák, csigák- és kagylókból álló. tömöttobb padok következnek, melyek az alább felsorolt faunának zömét szolgáltatták. Az utóbbiak azután átmennek azokba a kövületszegény, tömött padokba, amelyek közvetlenül a requiéniás meszek alatt vannak. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a Zirc — Tiindérmajor i lelőhely környékén található, erősen zavart tektonikája területen, ahol a dőlések minduntalan váltakoznak, igen könnyen a requiéniás mészkő fedőjének is tarthatná az ember ezt a képződményt, ha már előzőleg más lelőhelyről sztratigráfiai helyzetét nem ismerné. így aztán érthető volt Taeger H. ingadozása is. Ebben a legfelső rétegszögletben feltűnőek azok a kisebb- nagyobb, sötétbarna konkréciók, amiket az ember könnyen bauxit pizolitoknak gondolna. De mint Gedeon Tihamér vegyész- Az északi Bakony krétaképző ti rnényei 117 mérnök úr szíves elemzése mutatja, a 1 10"-on szárított anyag össze tételében : foglaltatik, így tehát az Fe203 uralkodik. Tehát a gumók nem egyebek, mint erősen limonitosodott agyagos konkréciók. A rétegcsoportról az igen heterogén fáciesű képződmények mi- att egységes kőzettani, illetőleg mikroszkópos leírást adni nem lehet. Amint az iszapolási maradékokon végzett vizsgálatok mutatták, a lelső, márgás rétegszögletben nagymennyiségű, alig koptatott kvarc szemcsét találni, ami a szárazföld közelségét bizonyítja. A készített csiszolatok és az iszapolás is elég gazdag mikrofaunát mutattak; amiket az alábbi részletes fauna felsorolásba vettem fel. A gyűjtött kövületek legnagyobb része — a brachiop ódáikat és echi.ioideákat leszámítva — igen rossz megtartású, úgyhogy közelebbi meghatározást csak elég kevés engedett meg. A kikerült kövületek a következők: Crustacea: Ilecapoda rák ollója, Ostracoda div. sp. Gastropoda: (Dr. Y a d á s z E meghatározásai alapján) Calliostoma sociale Cossm, Calliostoma n. sp, Vadász (cfr. socvde Cos sin.), Coll’ostoma sp. (aff. Osteri Pict. et Camp.), Pleuro tomaria sp., Natíca sp. (cfr. similimus Cho fiat), Natica div. sp-, Confusisccda sp., Claviscala (!) sp., Pseudomelania Urgonensis Cossm., Pseudomelania (Oonia) cfr. Allardi Cossm., Pseuido melania sp. ind., Nerinea cfr. aptiensis Pict. et Camp., Nerinea sp. (aff. crozetensis Pict. et Camp.), Nerinea (Ptygmatis) cfr. micromorpha Cossm-, Nerinea sp. ind., Bathraspira sp., Meta- cerithium sp., Procerithium (Cosmocerithium) sp. ind., Paracerithium baconicum n. sp. Vadász (cfr. Gauthieri Peroin), Rostroceri- thium baconicum n. sp. Vadász, Cerithiella tenuiplicata Cossm., Cerithiella n. sp. Vadász (aff. tenuiplicata Cossm.), Dicroloma (Anchura) sp. (aff. maxima Price sp.). Tornatina (Retusa) Peron i Cossm., Trochacteon sp. (cfr. T. Boutillieri Cossm.), Trochacteon sp. ind. (aff. 7’. voluta Zele sp.), Bulla n. sp. ind., Ovacteonina cfr. seg regula Cossm., Sulcoacteon sp. (cfr. woides Cossm.), Acteo nélla sp. (cfr. laevis Orb.), Acteonella baconica n. sp. Vadász (aff: A. arassa Orb.; A. terebelium Cossm.) Lamellibranchiat'a: Lithodomus cfr. praelongus Orb., Mythillus sp. ind., Exogyra sp., Őst reá cfr., polyphemus C o q u„ Őst reá cfr. E falion i Pict. et Camp., Ostrea div. sp., Neithea sp: (cfr. Morrisi Pict. et Rém), Pinna cfr. Robinaldiana Orb., Clava- gella (!) sp., Corbula elegáns S o w., Corbula cfr. strialula Sow:, Lucina sp., Agria sp. ind., Acropagia cfr. subconcentrica Orb., Crassatella sp. ind., Trigonia sp., Venericardia sp., Arca div: sp., Orbicula sp. B r a c li iopoda: Terebratula sella S oi wv Tcrebratula sella Sow. var. Tornacensis Arc h., Terebratula praelonga Sow., Tere- Ah03= 14’39°/o Si02 = 13'94°/o Fe-’03= 59'80"/o Ti02= 0'35°/o Mn02= 006% Izzítási veszteség = 1 146% 118 Noszky Jenő bratula praelonga Sow. var-, Terebratula (Waldheimiu) tamarindüs Orb., Tcrebralida cfr. depressa Lamk. Bryozoa: Bryozoa div. sp. Vermes: Serpula sp. (cfr. cincid Goldf.) E c h i ni oder m a t a : (Dr. Szörényi Erzsébet meghatá- rozásai alapján). Pseud.odiadenai (Trochotiara) sp. (aff. Hűméi Fourtau-), Ilolectypus macropygus Ag., Archiacia sp -nov. Szörényi Enallaster sp. (aff. Benevieri De sor). Anthozoa: Thecosvii/ia sp., Cyclcliies div. sp. Trochocyatus elr. subcomdus P i 1 1 e t, Trochosmilici sp. Protozoa: Orbitol i na lenticidaris L a in k., Orbitolina disco idea G r a s. Orbitolina cfr. concuva La mk., Miliolina sp. Nodosriria sp., Dentalina sp., Textularia sp., fíotalia sp. CrisleUaria sp., Fron- dicularia sp. Vaginulina sp., Operculina sp. Plantae: (Dr- Pia J. [Wien] szíves meghatározásai szerint): Mu nieria baconica Hantk., Gyrogovites sp. Ha ezt a faunát, ami elóg gazdagnak mondható, a délkelet- franciaországi és svájci lelőhelyek faunáival összehasonlítjuk, fel tűnik az, hogy a fajok az urgon fáciest képviselő lelőhelyek fajaihoz hasonlítanak legjobban, illetőleg azok közeli rokonai vannak itt is. A fajok legnagyobb része az a.ptienbe tartozik, azonban egy nagy részük a neokom magasabb részében, a harremiénberi is előfordul. Legtöbbjük főelterjedése mégis az aptien alsó részébe esik. S Ív meggondoljuk, hogy a rájuk következő requieniás meszek, úgy faunájuk, mint sztratigráfiai helyzetük szerint az aptienhez tartoz- nak .akkor nem sorolhatjuk ezt a képződményt se máshova, mint az aptien aljára. Az agyag és márga komplexus a legnagyobb hasonlóságot azokkal az orbitolinás márga kk-d mutatja, amelyeket Keim írt le (13. p. 369 — 385), s amelyek ott az ú. n. alsó és felső Sehrattenkalk között foglalnak helyet. Ott azonban ez a szint sokkal vékonyabb A méretek közti különbséget legnagyobb valószínűség szeri t az okozza, hogy míg ott a tenger időszakos elmélyülése idézte elő a márgás képződmények közbeiktatódását, addig nálunk a közeli szárazföldekről nagy mennyiségben belekerült detritus az üledékek képződését meggyorsította, illetőleg megnövelte. A fauna összetételében helyi jelentőségű s a franciaországi észak-afrikai és spanyolországi lelőhelyekétől eltérő vonások észlel- hetők. így igen érdekes az, hogy a gastropoda és echiilodermata faunában nálunk olyan alakok lépnek fel, (Archiacia, Acleonella cfr. laevis stb.) melyek máshol csak később, a cenoman, illetőleg a taron emeletekben találhatók. így különös, fiatal típusú alakokkal kevert faunát alkotnak, melyben az egyéb lelőhelyeken csak később fellépő alakok őseit már megtalálni. Ez a jelenség mindenesetre nagy figyelmet érdemel s a további vizsgálatok érdekes eredménye- ket hozhatnak. Az előbb elmondottak alapján a képződmény sor az aptien alsó részének urgon fáciesben kifejlődött részét képviseli, ami végered- ményben Don vilié nézetével összhangban van. (G. p. 118.) Az északi Bakony krétaképződményei 119 A fonti képződ méri y csoport gyakorlati szempontból is nagy fontosságú. Az Északi Bakony is mint általában a dunántúli (dél- nyugati) Miagyar Középhegység, vízben szegény terület. A szóban forgó vidéken a magasabb fekvésű helységek vízellátása szorosan e képződményhez kapcsolódik. Ugyanis nagy területeken ez az egyetlen vízrekesztő jl] víztartó rétegosoport, így a fedő mészkövek és egyeld) képződn é iyek leszivárgó vizét ez fogja fel, s ba a dőlési viszonyok kedvezőek, forrásként, adja föl. A források tehát a kép- ződmény jelenlétét jelzők még akkor is, lm a képződményt magiát eltakarja a lösz, a bakonyi sztratigráfia legádázabb ellensége 2. A requiéniás mészkő szintje. Ez a jellegzetes képződmény morfológiailag is legfeltűnőbb jelenség az egész Északi Bakony területén; pedig aránylag nem vastag képződmény, átlagban csak 30 m -esnek vehető. Majdnem mindenütt sziklás szíriekként emelkedik ki a környezetből s már messziről feltűnnek hatalmas tömbjei. Az r.tmoszferiliák által meg dolgozott felületén a kőzetet alkotó pachyodonták kimálló héj- metszeteit látni, amelyek folytán érdes, egyenetlen felületű lesz A kőzet friss törési felülete is egyenetlen- Színe a piszkos sárgától a szürkéig változhat. Rendesen tömött szövetű, de nem egységes össze tételű. A kövületek kalcitos héjai, mint világosabb csíkok jelennek meg benne. Az előbbi jellemvonások persze nem mi’ deniitt ilyenek Helyenkint olyan padok vannak benne, melyek sziliül szemmel nézve teljesen homogéunak látszanak. Ezek rendesen sokkal kémé nyebbek és törési felületük is simább és élesebb. Helyenkint — meg ütve — erős bitumen szagot árasztanak, úgyhogy gyakran már ez is megkülönbözteti őket a magasabb szintektől. A réteg felülje felé jól elhatárolódik, ellenben a fedő felől nem mindig. Az alkotórészeit kitevő pachyodonták szármának csökkenése ó.s a tömöttel!) szerkezet folytán ugyanis hasonlóvá válik külsőleg a felette megjelenő orbitolinás mészkő rétegcsoport képződményé- hez, amelynek szintén akadnak hasonló színű és tömöttségű padjai- A íequiéniás mészkő a legkülönbözőbb helyeken hasonló szer- kezetet mutat azonkívül mivel nehezen oldódik és a környezetéből (rendesen élesen kibukkan., jól felismerhető tájékozó szintnek vehető. Kövületei jórészt Neumayr Pachyodouta csoportjába tar- toznak. Mikrofaunájában, mint a csiszolatokból megállapítható volt, Rotalia sp., Textularia sp., Miliolina sp. Quin queloculvna sp. vannak jelen; más, meghatározatlan fajokon kívül. A kőzetcsiszolatban fel- tűnő az ércek hiánya Az alapanyag kissé alárendeltebi) a kristályos részekkel szemben, mely utóbbiak egyrészt az átkristályosodott f óra minií érákból, másrészt a paehyodonta héjak apróbb törmelékei bői és a kalcit-erek átmetszeteiből adódnak ki. Makrof atillájában, mint a következő kis táblázat mutatja, csak néhány faj van; Sorszám 120 Noszky Jenő 1 2 3 4 5 6 7 8 A fajok neve to •4) f- u N Oberer Schrattenkalk Churfirsten Mattstock Sainte Croix Perte du Rhone j 4) > -ti 03 c n c o Oregon a < 4) N 3 O CQ | Boiiche de Rhone | Isere | c E

. + Aqria Blumenbachi S t u d er. + + + + + + + Tucasia carinata M a t h. + + + + + + + + + -t Tucasia trnnsversa P a q uie r* + + + + + i Requienia ammónia G o 1 d f. + + + + + + + + Rcquienia Pellati Paquier.* + + í 4 Vola sp. + * Dr. K üli n 0. szíves meghatározása alapján. A fajok, mint ahogy a táblázat is mutatja, jelien ző argon fa- ciesűek, s az isopikus viszonyok mellett igen hosszú életűek. Koru- kat a helyi stratigrafiai viszonyok szabják meg és így nálunk az aptienbe kell helyezni őket- Nyugat Európában általában két re quiéíiiás mészkő csoportot lehet megkülönböztetni, amelyek közül te- rületünkön csak egynek, a fentinek jelenlétét sikerült megtalálni- Mivel fedőjében az orbitolinás mészkő csoport már átmeneti réteg- sor az aíbienbe és a korbeosztás szempontjából fontos az, hogy kb. megfelelő vastagságú rétegösszletek képviseljenek egyes szinteket, megokoltalak mondható az, ha az aptienbe tesszük e réteg képződé- sének idejét. Itt azonban eltérés mutatkozik Douville felfogása (6. p- 118), és az én felfogásom között. Ö ugyanis a Pseudotucasia santan- derensis és az Euradiolites sp- alapján, melyek közül az első San- ta nder környékén (14. a. p. 12-13) is az aptienből van említve, e réteg csoportot mégis — az aíbienbe teszi. Bár ezen alak jelenlétet m agaim nak nem sikerült itt kimutatnom, megokoltunk latszik, ha az aptienbe helyezzük a réteget, amit egyébként a barremienben előforduló fajok is megokolnak. Legcélszerűbbnek látszik azt a kép- ződményt Hóim svájci „Oberer Schrattenkallé’jával azonosítani (13), mint ahogy általában a többi felsőbb szintek is az onnan kö- zölt szelvényekben leírt képződményekkel hozhatók a legjobb kap csolatba- 3. Az orbitolinás, tömött mészkő. Ezt a rétegcsoportot a benne nagy számmal előforduló orbitoli mikről nevezem el, amelyek leggyakoribb, legjellemzőbb kövületei. A szint vastagság i kb. 15-2(1 ni. A kőzet alsó padjai rendszel int sárgásak, míg felső padjai inkább sárgás-szürkék, illetőleg szürkék; mint pl- az alsóperei Tunyok heg\ keleti részének északi oldalán levő kőbányákban látható. A kőzet törése kagylós, vagy sima. Szeikezete Az északi Bakony krétaképződményei 121 tömött. Rendesen jól rétegzett padokban lép fel, úgyhogy már ez is eléggé megkülönbözteti a mélyebb szintű, requiéniás mészkőtől, melynek színben és szövetben is hasonló, azonban lényegesen vasta- gabb padjai vannak. A rétegcsoport tehát színre két egymástól el téi ő típusra oszlik; de az orbitoliüák uralkodó szerepüek mi ad a kettőjükben. Az alsó, sárgásszjjnű részben feltűnő nagy nerineák, meg bra chiopodák uralkodnak. Csak inaieil került ki az aptien tipusu Cato pygus nasvtus De so r. s a Holeciypus macropygus A g. faj is, míg a felső csoport fő jellemzői a tömegesen előforduló hra chiopodák ; lamelUbranchiáták; továbbá az alhien tipusu catopygusok és holasterek; valamint néhány meghatározhatatlan cephalopoda. A két eltérő típusú rétegösszleltet ©gymáistól elkülöníteni a hiányos feltárás és az átmenetek miatt alig lehetséges. A teljesség kedvéért, meg mivel sztratigráíiailag is figyelmet érdemel, említem meg ezt a megfigyelésemet: ugyanis a további gyűjtések és a szerencsésebb feltárások talán lehetővé fogják tenni, hogy az aptien és az albien határát e rétegcsoporton belül meghúzhassuk. Nagyon valószínű az, hogy az alsó rósz még az apfienhez csatlakozik, ellenben a felső rész már az albien bázisa. A gyűjtött kövületek a közelebbi meghatározásokat csak rész- ben tették lehetővé. Ugyanis nagyrészt csak kőbelek; igy a rész letes feldolgozáshoz nem épen a legideálisabb paleontológiái anyagot adók. A fauna a következő: Crustacea: Decapoda rák olló. Cephalopoda: Turrilites tsp. ind. Ammonites div. sp. Gaslropoda : Ringitiella sp., Avellaua sp., Nalica div sp., Tro- chus sp., Emarginula cfr. Gueraugueri Orb. Scaphopoda: Denlalium div. sp.. Lamellibranchiatü : Lithodomus sp., Exogira sp. (aff. aquila Orlb.), Exogira div. sp., Őst reá sp.,, Alectryonia sp., Plicatula div, sp-, Ncithea cfr. quinquecostata Sow., P ceten sp. (a P, Dutcmplei cső portjából), Pecien div. sp., Pholas cfr. subcylindrica Orb., Pholas sp. ind., Cyprina sp., Cardium aff., Uaulianum Orb., Cardita sp., Pectunculus sp., Arca sp., Brachiopoda: Terebratula sella Sow. var., Tercbralula cfr sella Sow. (jav.), Terebratula, cfr. Sella Sow. var. Upvarensis Walk, sp- Terebratula acuta Qu., Terebratula cfr. tamarindus Sow-, Terebra rahd a Saadensis Qoqu-, Terebratula essertensis Piet., Terebratula cfr. Dulempleana Orb., Terehratulina sp., Echinodermata: Catopygus nasutus Desor1., Catopygus cfr. cylindricus Desor-, Holaster laevis de Luc., Holeciypus macro pygus Ag„ Protozoa: Orbitolina concava Lamk.i, Orbitolina div. sp. Az orbitolinás szint kőzeteiből készített, vékony csiszolatok is különbözőek aszerint, amint a sorozat mélyebb, vagy magasabb ré- szének kőzeteiből készültek. A mélyebb részből származónk a requi- éniás lueszekéhez hasonló szerkezeti képet mutatnak és faunájuk is 122 Noszky Jenő ahhoz hasonló. Ml lenben a felső rétegből származó, vékony csiszo- latok képe a következőkben említendő, szürke mészkő csoportéhoz hasonló. A faunának kevertsége az aptien és albien fajok jelenléte e rétegnek átmeneti jelleget kölcsönöz. így Don viliével szemben itt is eltérés mutatkozik (6. p. 117-118.). Azonban ez az ellentét könnyen érthetővé válik akkor, ha hozzáfűzöm azt. hogy Don vilié .,()rbitolinenkalk“ szintjébe ez általam elkülönített orbitolinás mész kövön kívül, a lemezes szürke mészkő csoport s talán még a glauko- nitcs márga is bele tartoznak mely utóbbiak, mint látni fogjuk, már kétségen kívül az albienhcz sorozom! ók. Az orbitolinás mészkő képződmény szintén az argon faciesi képviseli, azonban a requiéniás meszeknél mélyebb tengerre utal Így világosan követhető henne a tenger lassú, fokozatos mélyülése, azonban még mindég partközeli a képződmény. 4. A szürke , táblás mészkőcsoport. Ez a feltűnő rétegcsoport, bár Téstől északra a Óljába nyíló árkokban a rétegek araaíylag lapos dőlése miatt az első pillantásra lényegesen vastagabbnak tetszik, mint azt a Gaja áttörés (lásd 19. ábrát -ben levő feltárások mutatják, meglehetősen vékony. Alig 10 12 m vastagságú. E minimális vastagságnál az egyéb lelőhelyek szelvényeiben végzett számit ás c-k szerint a vastagság tekintélyesebb ugyan, azonban 25-30 m-nél többnek ott sem adódott ki. Az orbit< liná;S, tömött mészkő fedőjében úgyszólván kivétel nélkül megtalálható ez a képződmény. Jellegzetes é-, feltűnő szürke színe miatt könnyű felismerni. Nem teljesen egységes összetételű, mert szorosabban véve1 két megjelenési formáját, illetőleg típusát tudtuk benne megkülönböztetni. Azt, hogy ezek egymáshoz való viszonya milyen, azt a hiányos feltárások miatt máig sem lehetett tisztázni. Az egyik a speciális, fóregkuszási, illetőleg féregjárat kitölté- sekhez hasonló életnyomokkal jellegzett típus; illetőleg lemezes mészkőcsoport, amelyben ezeken kívül csak néhány összepréselt, deformált eehinidát lehetett találni. Ez ez előbb említett állandó és igen jellemző életnyom más állatcsoport munkája is lehet. Esetleg valamelyik mószszivacs maradványa. Ez a fáeies az inota csőszpusztai út mentén van a legjobban feltárva. A másik, az előbbitől merőben eltérő fáeies: a vastagabb táblás padokat alkotó, erősen tömött, csukaszürke színű mészkő. Ebben szerves maradványt ezideig nem sikerült találni. Nagyon ellentálló, élesen szilánkolódó és majdnem sima törésű kőzet. Mivel a padok mentén jól elválik és elég nagy lapos tömbökben fejthető, az ottani helyi kőbányászatnak rendszerint ez a főanyaga. A szürke n.észlkocsoport mikroszkopi szerkezetére jellemző, hogy az előző kettőhöz viszonyítva alapanyaga jóformán alig van. Alkotó- részeinek elhelyeződése már szinte márvány os szövetű. Anyaguk Az északi Bakony krétaképződményei 123 toleg m észkarbonát, de elég sok a limonit és a hematit is, melyek közül inkább az utóbbi gyakoribb. Meg kell említenem, hogy sokszor igen kétséges e kőzetcsoport' nak elhatárolása a fekűjóben található orbitolinás mészkőtől — ha esak a kövületek litba nem igazítanak, mert petrográfiailag szinte észrevétlenül megy át az alatta levő képződménybe. E rétegcsoportnak legjellemzőbb vonása a fauna szegénysége. Az albienre jellemző két echinoklea: a Catopygus cfr. cylivdricus De sor és HoUistev loevis de Luc., rendesen erősen deformált példányain, meg a már említett életnyomokon kívül, amelyeket leg- jobban a Lyl hislida csoporthoz tartozó Dovydevnxi cfr. d'tchotomum Ben., az angliai mélyebb albieriböl ismertté vált, elágazó mész- szivaccsal lehetne azonosítani, egyéb a kőzetben nem található. Mikrofaun'iát sem sikerült a csiszolatban találni, ami mind azt bizonyítja, hogy a kőzet erős átalakuláson ment keresztül- Helyzete és az említett fajok kétségtelenné teszik, hogy a réteg- csoport az nlbienhez tartozik; továbbá, hogy az előbb tárgyalt üle- dékekhez viszonyítva mélyebb tengerben keletkezett képződmény. 5. A glaukonitos márgacsoport. Ez az aránylag elég kevés helyről ismert réteg (előfordulá- sainak zöme, mint azt a VII. sz. tábla is mutatja, Bakonynána hatá- rába esik) egyébként egyike a legjellegzetesebb és legkövületdúsabb középső krétaképződményeknek: kimondott vezérszint. Lefelé való elhatárolása elég nehéz, mert fő jellemzői a tömegesen előforduló glaukonit szemek a szürke mészkő legfelsőbb padjaiban is bőven megvannak már. Azonban szerkezeti szempont- ból, s ami még fontosabb és jelentősebb, faunisztikai szempontból, teljesen eltér tőle- Mint érdekes megfigyelést, meg kell említenem itt azt is, hogy a glaukonitos márga egyik feltárásában — a Kistés pusztától É-ra, a Vadalmási malommal szemben nyíló árokrendszernek legnyuga- tibb. a Kistós’r — Bakonynána-i út 386 m pontjától délre, mintegy 650 in-re kezdődő ároktőjén — a szürke mészkő erősen kemény, hullámos felületű padjain az egyenetlenségeket kitöltve települ a márga- csoport. A glaukonitos márga rétegvastagsága elég változó; azonban átlag- ban csak 2 — 3 m körül mozog. Szerkezetére nézve nagyon jellemző a kisebb-nagyobb (az atmoszferiliák által többé-kevésbbé elváltoz- tatott), sötét gumók, tömbök sokasága és a köztük levő lazább, de szintén elég nagy mésztartalmú kötőanyagnak váltakozása. Nagyon hasonló a H e i m által a Churfirstenből leírt és lefényképezett (.13. p. 277. Fig. 1)3.) .,Knollenschicht“ típusához- Mint a neve is elárulja, erős glaukonit-tartalma a fő jellemvonása. A glauko íit mondhatnék telíti, illetőleg átszövi az egész kőzetet. A gumók, illető- leg tömbök kövületekben kevésbbé dúsak,, mint a köztük levő lazább 124 Isoszky Jenő részek. Az utóbbiak baji sokszor szinte fészekszerűen, azonban egyéb ként is aránylag nagy bőségben ülnek a kövületek. Mivel e réteget, de a többi középső kréta képződményt is legszebb feltárásokban Bakonyiján a környékén találtuk meg, telegdi Rotli K. professzor úr szives megbízása folytán részletes felméréseken alapuló felvételt készítettem a bakonynánai Gaja-áttörés környékéről. Mint ahogy a mellékelt VII. sz- tábla is mutatja, a lehető legrészletesebben igyekeztem az előforduló szinteket egymástól elválasztani s a kép- ződmények vastagsági viszonyait megállapítani. Amint a térképről láthatjuk, a képződmények egy nagyjából nyugodt települést mutató táblának a G a j a áttörése folytán fel- tárt képét mutatják. A nyugati rész már tektonikáikig zavartabb településű. A térképen a középső kréta teljes rétegsorát megtalálni, bár az ostreás-orbitolinás agyag és márga csoport, mint látható, csak tek- tonikai okok folytán került a felszínre s így ennek vastagságát itt megállapítanom nem sikerült. Hasonlóképen áll a dolog a requiéniás mészkővel is. T. i., ahol a fekűje kibukkan, ott a fedő sorozata hiány- zik, másutt meg ellenkezőleg, úgyhogy biztos határokra itt sem tehet- tem szert. A többi képződményeknél a Gajának Bakonynána — Vad- ai má.si malom közti szakaszán a szerencsés feltárások folytán már oly adatok álltak rendelkezésemre, amelyek a valóságnak az egész terü- leten megfeleli ek, s amelyeket a képződmények részletes tárgya- lásánál megadtam. A területen a középkrétánál idősebb képződmények közül a dachstein tipusu liász és a középkréta közé eső sorozat hiányzik. (A barrcmien szárazföldi időszakában denudálódott.) így aztán, mint azt egy távolabbi ponton, az Ördöglyuk barlang mellett, a tőle É-ra észlelt feltárásban jól látni, a középső kréta a daclisteini-liászra transzgredált- A középkrétánál fiatalabb képződmények közül egy erősebb vető mentén felszínre került még a közép eocén mészkő és az oligocén márgaképződmény, valamint a hozzájuk csatlakozó középmiocén kavics. A középmiocén kavics nyomait egyébként a később követ- kező turriliteszes márgák fedőjében is megtalálni kis foszlányokban, több ponton. Bakon y nana déli szélén húzódik az a nagy vető, amely a Badar-} mezozoós vonulat, meg a Tés — Bodajk-i közti nagy süllye- dést hozta létre. A térkép nyugati részén, a Bakonyiul i a — Felsőpere közti út mentén tektonikai érintkezés folytán a legmélyebb középső kréta képződmény (az ostreás-orbitolinás agyag és márga csoport ) mellé került a glaukonitos csoportot fedő turriliteses márga. Itt a kép- ződményeket feltáró árokban jól látszik, hogy az ostreás-orbitolinás agyagok a középső kréta utáni kéregmozgások alkalmával, mint könnyen plasztikussá, váló képződmények, a merevebb requiéniás meszeli között — eltolódás! szintként szerepeltek- Igen szépen látni, hogy a kikenődő agyagokon hogyan torlódtak egymásra a merev sziklatömbök és így könnyen érthetővé válik, hogy az Az északi Bakony krétaképződményei 125 ilyen helyeken miért vékonyodik el az egyébként tetemes vastag- ságé ostreás-orbitolinás képződmény. A, térképről az is látható, hogy a Goja-patak a kréta képződ- ményeknek csapásirányát követi. Ennek megváltozása a patak irá- nyát is megváltoztatja. Tehát a Gaja epigei etikus völgy, amit a kemény kréta mészkövekbe vájt szűk, eróziós völgyében a „rovtai fürdő “ néven ismert vízesés is jelez, a Vrdalmási malomtól nyugatim levő nagy kanyarulat után, a térképembe rajzolt ÉÉK-i irányú dőlés jel mellett. A térképhez még azt kell hozzáfűznöm, hogy a glaukonitos márgacsoportot — hogy a térképen feltüntethető legyen — lényege- sen torzítva kellett rajzolnom. A glaukonitos márga mikroszkópos szerkezetére jellemző, hogy az alapanyag uralkodó henne. Az alapanyagban az igen nagy, zöld színű glaukonit szemek elég sűrűn fordulnak elő. Helyen- ként legömbölyödött, apró kvarcszemek is találhatók benne. A í'oraminiferák a kőzet felépítésében alárendeltei)!) szerepnek, s őket legtöbb esetben, még megközelítőleg sem lehetett a csiszolatban meghatározni. E rétegeket a bakonynánai Gaja-áttörés mentén levő nagy kőbányában észlelhető előforduláson kívül, még négy jelentő- sebb lelőhelyen találtuk meg, jó feltárásban. Közülük kettőt a 2. sz. térképen fel is tüntettem. Az egyik a Bakonynánáról Felsőperére vezető út mentén húzódó árok északi oldalán fekvő kőbányában, a másik ettől ÉÉNy-na, a Gaja egy kis/, száraz oldalvölgyében nyi- tott. kőfejtőben van. A harmadik lelőhely a Bakonynánától DDNy-ra emelkedő Csigahegy 444.!) m magassági pontjától ÉÉNy-ra fekvő erdőben húzódó árok fejétől mintegy fél km-re fekszik. A negyedik egy jóval távolabbi ponton, sí Várpalotáról Inotapusztára vezető úttól keletre kezdődő s a vilianyműnél a Gajába torkoló árokban, a csőszpusztai iskolától mintegy fél km-nyi távolságban É ra fekszik. Mint a táblázatból is kitűnik, az aránylag elég szép számú fauna, J aeo b (15) részletes tanulmánya alapján az ő VI. zónájának kövülettársaságával egyezik meg a legjobban. Ezt az eóh'woideák- ból, lamellibrattchiatákból ,gasleropodákból és cephalopodákból álló albien és cenotvaitien típusokat keverten tartalmazó fauna túr saságot Ben évi er (31a) vracottniev névvel jelöli- Ez képviseli Hang (14a, p. 1HJ4.) szerint a legfelsőbb albievt. A táblázatban szereplő fajok megokolttá teszik, ha ezt a szintet én is az említett vraconnien-i:el azonosítom. De meg kell jegyeznem, hogy a szint Jacob beosztása szerint a Mortoniceras inflatum S o w. zónájának felel meg leginkább; ami feltűnő — a Turriliies Pergeri Brong, fajt kétséget kizáróan e szintben kimutatnom — legalább is eddigi gyűjtéseink alapján, nem lehetett. Az azonban kétségtelen, hogy az al-bien-ne k magasabb szintjét képviseli, amit a cenoma.it fajok nagyszámú előfordulása is bizonyít. A faunatársaság arra utal, hogy e képződmény nem képződ betett nagy mélységben. A glaukouitképződés, mint azt régen meg- 126 Noszky Jenő állapították, a hemipelágikus övben megy végibe. Azonban, lia tekintetbe vesszük azt, mint az új bbkori tengerkutatások is kimu- tatják, hogy a litorális, illetőleg neritikus övben is képződhetik glaukonit, akkor e fáeies képződési mélységét két- háromszáz ül- nél mélyebbnek nem vehetjük. Rétegünk kb. megfelel a tátrai glaukonitos márgának, aminek faunáját Passendoríer (24, p. 539 — 546.) sziutén a Mortoni- ceras inflatum szintjébe sorozza. 6- A turriliteses márga A középső krétaképződmények legfiatalabb, illetőleg legfelsőbb tagja, mint már jeleztem, a turriliteses márga. Ez igen elterjedt képződmény. Hatalmas feltárásai a Haja völgyének déli oldalán világos-szürke foltokként már messziről előtűnnek. így pl. leg- nagyobb foltban a Zsidémalomtól DDK re. a 282 m magassági pont mellett szerteágazó árok rendszerben, továbbá az Inotnpusztától DK-nek lenyúl erdőnyelv 270 m pontja közeliében észlelhető. E két jelentősen nagyobb feltáráson kívül még számos kisebb lelő helye van, amelyek felsorolása itt hosszadalmas volna. Ugyancsak számos feltárás mellett halad el a Kalóemalomtól Jásdon át Bakony nánára vezető út, melyek közül a jásdi faluvégen levőt, illetőleg a többi Jasd környékieket, mint azt a közelebbi lelőhelyi adatokat nélkülöző cédulák mutatták — Hantken is felkereste. Ugyan- csak gyűjtött ő a Csőszpuszta körüli feltárásokból is, azonban szili tén közelebbi megjelölés nélkül, úgyhogy anyagának használható sága n a már elég gyenge, bár igen nagy a valószínűség, hogy lelő helye, a Csőszpuszta és lnotapuszta közti, ma már elpusztult út- bevágási lelőhellyel azonos. A Bakonyn, ina környéki lelőhelyek, mint a 19. sz. ábra mutatja, szintén elég jó feltárásai e képződménynek. Közülük is leggazdagabb az. amely a Gaja és a felsőperei út találkozásánál van. A turriliteses n árga egy lényegesen magasabbnak vehető, sötétszürke, tömött, lemezes-pados rétegsorát tárja fel a Gajának ÉÉNy-i, fővölggyel párhuzamos mellékága. Az itt szerkesztett szelvény azt mutatja, hogy az egész képződmény kb. 60 — 70 m vastagságú. Ez pedig Dr. Vitális Sándor szíves közlése szeri it, a Szapár — Jásd környékén eszközölt fúrásokban észlelt vastagság- gal összhangban van. Zirc közelében — az Eperkéshegy keleti oldalán, az Eplény — Olaszfalui út mentén .is fel van tárva ez a képződmény. Vastag sága azonban itt. mint a legtöbb helyt, nem állapítható meg az elfödő lösz miatt. Egyébként az Eperkeshegy talán az egyetlen hely, ahol az alsó- és középsőkréta rétegsor egy profilban hiány nélkül követhető. Ugyanis, mint az a jelen évi március végi legutóbbi kirándulásunkon bebizonyosodott, a titon cephalopodás mészkő felett és a rátelepülő alsó kréta durván szemcsés brachiopodás- crinoideós szürke mészköve alatt a cephalopodás mészkövek is elő- Az északi Bakony kréta képződményei 127 bukkanok és így a titontól a középső kréta végét képviselő turrili teses n árgáig a teljes rétegsor nyomozható. A márga színe világos, fehéres szürke, esetleg sárgás. Magasabb részében, mint már említettem, sötétszürke. A glaukonitos márga felé eső, alsóbb részeken a kőzet nagyon porózus- Azi agyagrészeket alárendeltei)!) mennyiségekben tartalmazó meszes márga a vizet is átbocsájtja. Ellenben magasabb padjai már agyagosabbak. A glaukonitos márgától legtöbbször éles határral válik el, aminek az az oka, hogy a glaukonit majdnem teljesen eltűnik a kőzetből. Egyes helyeken azonban, a legalsó részein találni még kisebb-nagyobb gumókat, amelyek a fekűjét alkotó glaukonitos margónak jellegét mutatják, azonban már itt is feltűnő a glaukonit szegénység. A márga kőzettani vizsgálatánál a legfeltűnőbb az, hogy nagy- részt alapanyagból áll- A kristályos részek, amelyek az egykori, a csiszolatokban már alig felismerhető forminiferák bolyén találhatók, a kőzet anyagának egyharmad részét is alig érik el Leginkább kaiéit az anyaguk; az ércek közül pedig hematit és limonit észlel- hető. A kőzet az aránylag magas mósztartalom miatt alig iszapot ható. Megható t ozásra érdemes mikrofaunát ezideig még nem sike virít találnom benne. A képződményre általában jellemző, hogy a kövületek meny- nyisége a glaukonitos márgákhoz mérten erősen meg csökkent, ezzel szemben azonban az egyének méretei erősen megnövekedtek. Ez azonban i em jelenti azt, hogy a glaukonitos margókban hatalmas méretű példányok (pl. egy fii) cm átmérőjű Pachj/discus) elő ííem fordulnának, itt csak arra óhajtok rámutatni, hogy a tüskebőrűek, továbbá a Holcoscophites Hugardianus 0 r b. a Turriiites sp.-k |és Morlonrceras sp k, melyek a glaukonitos margókban egészen aprók, a iurriliteses margóban azoknál sokszor 4 — 5 -szülte nagyobbak- Eeltűnő továbbá az is, hogy míg az előbbi képződményben a turri- litesek nagy fajgazdagságot mutatnak, itt csupán két fajban for- dulnak elő. Ez a faunaelszegényedés és az arányok növekedése arra mutat, amit egyébként a kőzettani megfigyelések is bizonyí- tanak, illetőleg alátámasztanak, hogy a tenger kimélyülése fokoza- tosan folytatódik. Így a megváltozott életfeltételekhez inkább alkal mazkodni tudó fajok további léte volt csak biztosítva. Általában már a hemipelágikus öv mélyebb részében leülepedett üledéknek vehető ez a képződmény, s így kimondhatjuk azt, hogy a, (középső krétatenger ebben az időszakban volt a legmélyebb. Hogy a középső krétatenger további sorsa mi volt, azt a területen a harmadkor kimutatható legidősebb képződménye, a középeocén és korunk közt eltelt, hosszú letarolási időszak alatt végbement lepusztulás folytán további adatok hiányában ma már megállapítani nem lehet. A több lelőhelyről kikerült fauna összehasonlító táblázata a következő: 128 Noszky Jenő E ■o N m O OO 1 2 3 4 5 6 7 8 9 lü 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 A faj neve Ostracoda sp. Mortoniceras (Subschloenbachia) infiat a S o w. Mortoniceras (Subschloenbachia) aequatorialis K o s s. Mortoniceras (Subschloenbachia) sp. aff. perinflata S p a t h. Holcoscaphites Huaardianus 0 r b. Scavhites sp. Acanthoceras cfr. Mantelli O r b. Stoliczkaia disvar Ü r b. Hovlites cfr. falcatus Mán tel i. Dcsmoceras (Beudanticeras) aff, Bcudanti Borong-. Dcsmoceras sp. ind. Latidorsella latidorsata M i c h. Puzosia Mayoriana Ü r b. Puzosia cfr. planulata Sow. Puzosia sp. Baculites? sp. Turrilites Be ráéri B r o n s\ Turrilites Puzosianns Orb. Hamites (Anisoceras) armatus S o w. Hamites (Anisoceras) per orma - tus P i c t et C a m p. Hamites sp. (H. aff. Sahlieri O v b. Hamites div. sp. Criocerasf sp. Ptvchoceras sp. ind. Lytoceras (Gandryceras) Scaya F o r b. Nautilüs cfr. eleaans Sow. Kautilus div. sp. Neritovsis sp. Pleurotomaria sp. Plicatula sp. Pseudodiscoides cylindricus ham k. HoPister laevis de Lnc. Holaster subolobostis Leske. Erriastcr div. sp. Hemiastcr minimus A g. Porosvhera sp. + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + + Z. Via. Z Vlb-* Jacob zónái. A z északi Bakony kréta képződményei 129 Amint a felsorolt faunából látható, a rétegsor a Mortoniceras inflotum és Turrilites Bergeri szintjét képviseli. Faunája alapján szoros összefüggésben áll az előbb tárgyalt glaukonitos margókkal. Fajainak legnagyobb része azonos, csak annyi a különbség, hogy a Turrilites Bergeri és Turrilites Puzosianuson kívül más Turrilites faj nem került ki belőle- Ezt a svájci profilokból „Turrilitenschicht“ néven említett szintet, mint azt már említettem, H e i m tői eltérőleg az olbienhez számítom. Hiszen nálunk egyetlen olyan jelenség sem lép fel, ami arra vallana, hogy e képződményt ne szorosan az előbb tárgyalt szintekhez kapcsoljuk. Az azonban nagyon valószínű, hogy ez a vastag rétegsor felső részeiben már átmehet a cenornonba is. Így átmeneti képződménynek kell tekintenünk. Különben is a Mortiuicems inflálum szintjének helyzete tulajdonképen még ma is vitás: hol a cenoman legaljára, hol az albien legtetejére helye- zik. így igazán a körülmények — s az ízlés dolga, hogy tulajdon képen hová tegyük. Itt is az a bizonytalanság jelentkezik, ami az argon fáciesü képződmények beosztásában is uralkodó és sürgős revízióra szorulna már az egységes beosztás kedvéért is. Szintünkhöz hasonlót mutattak ki Passendorfer (24) a Tátrából és P opovici-Hatzeg (30) Sinaja környékéről, Romá- niából. E vizsgált rétegsort H auer adatai alapján a Taeger által neki kiküldött paleontológiái anyagból nyert adatokkal kiegészítve, Douvillé (6, p. 117) szintén a vraconnien faunájával azonosítja. Azonban, amint a felsorolt kövületeiből látható, a glaukonitos szintet jellemző néhány alakot is említ, amelyeket ezideig nekem a turriliteses margókban megtalálnom nem sikerült. Hang (14a, p. 1203), a Hauer által leírt fajok alapján, a réteget albiennek veszi, s így a már előbb említett, átmeneti jelleg kiemelése mellett, Hanggal megegyezőleg, én is az olbienhez vettem. A középső kréta szintek fentebbi részletesebb tárgyalása után legyen szabad kiemelnem azt. hogy az egész általam ismert terü- leten a középső krétának legfőbb jellemvonása a roppant egységes kifejlődés. A szintek a méretbeli csekély ingadozásokat leszámítva, ha a feltárási viszonyok megengedik, mindenhol szabályosan ki- mutathatók. A fejlődésmenet ilyen szabályos fellépése Magyar- országon belül sehol sem volt kimutatható, s így az Északi Bakony középső krétája a maga nemében szinte egyedülálló jelenség. Összefoglalás. Mint a képződmények részletes tárgyalásánál láttuk, az É-i Bakony területén a jura és alsó kréta rétegek folytonos üledéksort alkotva, megszakítás nélküli, tengeri elboríttatást képviselnek. A pontosan kimutatott hauterivien után a tengeri üledékképződés megszakadt ; szárazföldi időszak következett be. Erre az időszakra esik a bakonyi bauxitok keletkezésének ideje. A középkréta elején a tenger újra megjelenik területünkön s lassú transzgresszióval, helyesebben ingresszióval, elfoglalja régi helyeit. Sőt olyan teriile- 130 Noszky Jenő teketj is hatalmába kerít, .amelyeken a júra-neokom sor tetemes részei a bar re mién szárazföldi időszakában denudálódtak. Ez a tengeri ingresszió, mint az kimutatható volt, az aptienben indult meg s így a szárazföldi periódus, illetőleg a bauxbkeletkezés ; — a barremiewbeu folyt le. A tenger transzgresszióját, mint az a további képződmények tanúságai alapján kimutatható volt, fokozatosan folyó kimélyülés váltja fel. A tengerpart közvetlen közelségét jelző, algás-ostreás padokat, és a szárazföldről származó tarka agyagokat, melyekben esi konként tengeri ostracodák jelennek meg, továbbá a csigák, kagylók és brachiopodák hatalmas tömegeiből felépült üledékeket a mélyebb vizet kedvelő, szirtépítő szervezetekből alakult képződ- mény váltja fel. A mélyülés tovább folyik, s a glaukonitos üledéke- ket lerakva, a hemipelágikus öv közelségét jelző képződményekig jut el a fejlődés, illetőleg ezeknek jelenlétét lehet ma már csak ki- mutatni. A praegosaui hegyképződési fázis ezt, az általam középső krétának nevezett rétegsort találta; az Ajkáról ismertté vált gosuu rétegek, ezekre a hegyképződés ideje alatt letarolt s ott csak requié- niás n eszekre szorítkozó, középső kréta képződményekre települ- tek rá. Az itteni középső kréta képződmény sorozat a maga nemében, a Magyar Középhegységben hasonló kifejlődésben ismeretlen. További folytatását, hasonló kifejlődésben, mint azt Dr. Vadász E. szíves szóbeli közlése alapján feltételezhetjük, a Vértesben, illető- leg annak lábánál a mélységbe süllyedt területen kell keresnünk, ahol a kutató fúrások anyagából orbitolinák kerültek elő- A Gerecsében ez a középső kréta képződmény már nem fordul elő. Azonban több kis folt alakjában Mórnál még felszínre kerül, néhány kis requiéniás mészkőrög alakjában (37. p. 47 — 48.)- Legközelebb még a Passendorfer által feldolgozott, tátrai réte- gek azonosak vele (24). A krassószörényi hegységben, a nyugati Moldova — llesicri vonulatban részletesebben nem tanulmányozott' krétarétegek is valószínűleg hasonló képződményt képviselnek. A többi előfordulások a mienktől eltérőek. Ugyancsak nem hozhatók kapcsolatba kréta képződményeink a kárpáti flys vonulatba tar- tozó, kréta előfordulásokkal; már csak az erős fáeiesbeli különb- ségek folytán sem- A „Bucsecs-konglomerátok‘\ melyekről a romá- nok (1) kimutatták, hogy az aptienben keletkeztek, teljesen eltérő képződmények és így párhuzamosításuk sem vihető keresztül. A Keleti Alpokban a középső kréta csak Schwarzaunál isme- retes requiéniás mészkő alakjában, mint ahogy a cenomun is csak elszórt foltokban kerül a felszínre. Középső krétánk a Nyugati Alpok krétájával, a svájci Júra- hegység és a Rlione medencéjében található kréta területekkel, meg a Pyreneusok krétájával hasonlítható legjobban össze: ép úgy, mint az alsó krétánk is. Az alsó krétánkban a krimi előfordulással kimutatható egye- zést a középső krétában követni már nem lehet; mert ott csak A z északi Bakony krétaképződményei 131 kis lepusztulási maradványok alakjában vannak meg ezek a szintek. További összehasonlítás, a távolabbi, az Alpes — Himalája vonu- latba tartozó ázsiai lelőhelyekkel, továbbá az afrikai- és amerkai- akkal — már csak a nagy távolságok miatt jelentkező fáeies különb- ségek és korbeli eltolódások folytán is — nagy nehézségekbe ütköz- nék; úgyhogy most ezekkel nem foglalkozhatom. Remélem, hogy a bakonyi krétaképződmények további vizsgá- latát o rövidreszabott, előzetesnek szánt beszámolóm után sikerül majd monografikusán is feldolgoznom, és abban a most még jelentkező hézagosságokat — már pótolhatom. • # # Dér Zweek meiner Arbeit war, dem beeli renden Auftrag Herrn Professors K. Rjoth v. Te lég d zufolge, die detaillierte Gliede- rung dér kretazeischen Schichten des N-lichen Bakony-Gebirges auf Grund dér unter den gegebenen örtlichen Verháltnissen möglich gewesenen lithologischeu und palaontologischen Untersuchungen, resp. die Einteilung dér unter Berücksichtigung dér Faziesánderun- gen nachgewiesenen Horizonté in die internationale Schiehtenserie. Die friiheren Forscher : Haue r, T aegcr, Douvillé u. A. liatten das Vorhandensein dér kretazeischen Ablagerungen vöm Urgon-Typ naehgewiesen, eiue detaillierte Bearbeitung derselben ist aber bisher nocli nioht erschienen. In meinem Aufsatz will ich die bei dér Bearbeitung dieser kretazeischen Bildungen gewonnenen Résül taté kurz zusa mm enfasse n . Die geologischen Detailaufnahmen und das paláontolqgische Matériái führten zűr Notwendigkeit, fiir die kretazeischen Sedimente des Bakony-Gebirges eine in ihrer Art sehr interessante, von Natúr gegebene, drieifache Gliedlerung anzunehmen, wobei die Glieder dureli Festlandperioden von einander getrennt sind. Diese Einteilung in untere, mittleie und obere Kreide ist durch die lokálén Verháltnisse begründet, weicht aber von dér iiblichen Glie- derung dér Handbücher ab. Wie aus dér im ungarischen Text mitgeteilten Tabelle (p. 1(J3.) ersichtlich, stellte ich das Valanginien-Barrémien in die untere, das Aptien und Albien, in die mittlere, das Cenomanien-Danien in die obere Kreide. Von diesen konnte ich auf meinem im N-lichen (Bakony-Gebirge von Kisgyón Dis Lókéit reichenden, grösstenteils auf das Komitat Veszprém entfallenden Arbeitsgebiet nur das Vorhandensein dér unteren und mittleren Kreide nachweisen, wo- gegen die obere, namentlich die Gosau-Bildungen dér Gegend von Ajka, Sümeg und Ugod in meinem Gebiet nicht aufzufinden waren. Die Anwesenheit dér unteren Kreide im obigen Sinne ist fiir unser Gebiet ein Nóvum, da von hier bisher nur die friiher unter den Namen Aptien und Gault figurierende mittlere Kreide bekannt war. Die cephalopodenführende unterkretazeische Bildung war aus dem Bakony bisher nicht bekannt, die dünnplattigen, gelblich- 132 Noszky Jenő "ra.uen Crinoiden-Brachiopoden-Kalke aber wurden in das jüngere Titkon gestellt. Die cephalopcdenführenden unterkretazeischen Bildungen, welehe die in verschiedenen Fazies entwickelten Sedimente des Tithons über láger n, sind dichte Kalksteine mii einer zieinlich reichen Fauna, jedoch von ger inger Machtigkeit und oberflach- licher Verbreitung. Auf Grund ihrer im ungarischen Teil ange- führten Fauna (p. 111.) reprásentieren sie das Valanginien und den tieferen Teil des Hauterivien in dér Umgebung von Zirc. In ahnlicher Ausbildung sind r — da sie ja meist das Hangende dér eephalopodenfiihrenden unterkretazeischen Ablagerungen bilden - auch die erwahnten gelbliehgrauen Crinoiden-Brachiopoden- etc.- Kalke anzu treffen, die eine bedeutsame Machtigkeit erreichen und den höheren Abschnitt des Hauterivien darstellen. Mit dér letztge- nannten Bildung bőrt die Ablagerung dér marinen Sedimente auf und es tritt eine terrestrische Periode auf, dérén Beweise uns in den Bauxiten dér Gegend von Eplény und Alsópere vorliegen. Nach dieser barremischen Festlandperiodc setzte die Trans- resp. Ingression dér mittleren Kreide ein, dérén erste Bildungen ostreen-, brachiopoden-, orbitolinen-, ostracoden- und kalkalgenfüh- rende Tone und Mergel sind, die eine reielie, mit jüngeren Typen vermischte Aptienfauna enthalten (Liste auf p. 11 7-), dérén Altér auch durch die stratigraphische Lage bekraftigt wird. Diese ab wechslungsreiche tonig-mergelige Schichtenserie wird durch einen vorherrschend aus den Schalen von Pachyodonten aufgebauten Requienienkalk abgelöst, dér auf Grund iseiner Fauna und unter B)erüöksichtigung seiner stratigraphischen Lage in das Apt'ien zu stellen ist. Auf den Requienienkalk folgen dichte Orbitolinenkalke, welehe die Grenzschiehten des Aptien und Albien enthalten- Aus dem oberen Teil derselben entwickelt sicli mit einem Übergang dér graue Plattenkalk des Albien, dessen bezeichnendste Eigenscliaft seine Anniit an Versteinerungen ist. lm Hangenden des letzteren ist dér dünne, jedocli durch eine sehr reiche Fauna ausgezeichnete Leithorizont des ganzen Gebietes: dér glaukonitische Mergel anzutreffen. Seine Hauptverbreitung und besten Aufschlüsse sind aus Tafel VII. ersiehtlich. Auf Grund seiner Fauna (Taf. VI- ) lasst er sicli am besten mit dem höheren, von Renevier mit dem N ámen Vraconien bezeichneten Horizont des Albien identifizieren. Über diesem glaukonitischen Horizont folgt in bedeuten- der Machtigkeiti die Schichtenserie des Turri 1 itenmergels, dérén verarmte Fauna mit dér vorliin erwahnten nahe verwandt ist, Auf Grund ihrer Versteinerungen (Liste p- 128.) reprásentiert sie den Horizont des Mortoniceras inflatum und Turrtliles bergeri. leli stelle auch diese Bildung in das Albien, obzwar dér obere Teil derselben nach seiner petrographischen Abweiohung zu urteilen, bereits auch die tiefsten Schichten des Cenomanien einschliessen dürfte. Az északi Bakony krétaképződményei 133 Das bezeiehnendste Merkmal dór mittleren Kreide ist inner- halb des besprochenen Gebietes eine hochgradige Gleiclm assigkeit, die sich darin aussert, dass die erwahnten Horizonté bei giinstigen Aufschlussverhaltnissen iiberal] gut unterseliieden und verfolgt werden können. Es lasst sich in Kiirze feststellen, dass im Gebiet des N-lichen Bakony die Bildungen des oberen Jura und dér unteren Kreide eine kontinuierliche Sedimentreihe darstellen und eine ununter brochene Überflutumg vöm Meer bekunden- Die in den tieferen H orizonten dér unteren Kreide auftretend'en Fiaziesui terschiede verweisen auf N iveiusclnvankungen des Meeresbodens, Spuren einer Verlandung sind jedoch nirgends vorzufii den. Am Ausgang des Hauterivien wird die maríné Überflutung dureh eine Festland- periode abgelöst, und die Bauxitlager dér Gegend von Eplény ge langten, wahrerd des terrestrischen Barrémien zűr Ausbildung. Die terrestrischen Abhrgerungen wurden dureh die Sedimente dér im Aptien einsetzenden und auch das Albien einschliessenden mari nen Trans- resp. lngression abgelöst. Die prágosau ischen. orogenen Bewegungen béréi tétén dér mari nen Sedimentation ein Ende und die mit dér Hebung des Gebietes einsetzende Donudation trug auch cinen Teil dér zűr Ablagerung gelangten Bildungen ab. Auf n einem Gebiet lasst sicli heute nur mehr das Vorhandensein tertiarer, im mittleren Eozan abgelagerter spáterer Sedimente konstatieren. Die hier kurz besprochenen mittelkretazeischen Bildungen des N-lichen Bakony-Gebirges stehen einzig da und sind in alinlicher vollstandiger Ausbildung im ganzen Ungarischen Mittelgebirge nirgends bekannt. Die dér unserigen abnliche, im Aptien ein setzende Transgession ist in den sonstigen Gebieten Europas im allgemeinen ungewöhnlich und lasst sicli am besten mit den von P. a s s e n d o r f e r (24) bearbeiteten tátrischen Bildungen verglei chen. Die ebenfalls im Aptien entstandenen (1) ,kBucses-Konglomera- te“ sind jedoch ganzlich abweichende Bildungen, die sicli mit den unserigen iiberhaupt nicht vergleicben lassen. Die oben besprochenen Kreidebildungen des Bakony lassen sich mit jenen dér W-lichen Alpen, des sclnveizer Jura-Gebirges, des Rhone-Beckens und dér Pyrenaen in Zusammenbang bringen- Die Áhnlichkeit dér unteren Kreide von Biassala (Krimi) mit dér unserigen lasst sich im Laufe dér mittleren Kreide nicht mehr ver- folgen. Auch mit den kretazeischen Bildungen dér aussereuropaischen Weltteile lassen sich jene des Bakony-Gebirges selion wegen den Faziesanderungen und den dureh die grosse Entfernung bedingten V erschiebungen dér Altersgrenzen kaum, oder überhaupt nicht vergleiclien. IRODALOM — LITER ATUR. 1. Athanasiu J. S.: Études g’éologiques dans les environs de Thul- 134 Noszky Jenő ges (Distr. Neamtu.) (Anuarul Tnstit. Geol. al Romániai. Vol. XIII. 1929. p. 373—511.) 2. Boule M. — L e m o i n e P. — Thevnin A.: Gépim! opodes créta- cées des environs de Diego-Suarez (Alinál, de Paleolit; I. 190(5. p. 1—20, II. 1907. p. 20-76. 3. Colignon M.: La fauna du Cenomanien pyriteux du N-Madagas- car. (Annál, de Paleolit..; Vol. XX. 1931. p. 1 — 64.) 4. Colignon M.: Les Cephalopodes du Cenomanien pyriteux de Diego-Suarez. (Annál, de Paleontologie. 1928. XVII. p. i — 25 1929 XVÍIT, p, 25—79.) 5. Cossman M.: Les coquilles des calcaires d‘Orgon. (Bull. de la Soc. Geol. de Francé 4. ser. Tóni. XVI. 1917. p. 336 — 431.) 5a. Cossman M.: Le Barremien sup. a facies Urgonien de Brouzet- let-Alois (Gard). (Mémoires de la Soc. Geol. de Francé. — Sect. Pale- olit, Nro, 37. 1907.) 5b. Coqöand H.: Monographie de l‘Étage Aptien de 1‘Espagne. Mar- seille, 1865.) 6. Don vilié H.: Sur le crétacé du Bakonyer Wald. (Compte Rendű Sommaire des Séances de la Societé Geol. de Francé, 1933. Fascí. 10. p. 117 — 118.) 7. Foetterle F.: .Fossilien von Schwabenau als Geschenk. (Verh. d- G, RA. Wien. 1861 — 62. XII. p. 67.) 8. Hantken M.: Lábatlan vidékének földtani viszonyai. (M. Földi. Társ, Műnk, IV, p. 50 — 52.) 9. Hauer Fr.: Kreidefossilien eingesendet von Schwabenau. Verh. Wien, 1861 — 62, XTI. p. 67.) 10. Ha per Fr.: Über die Petrefacten dér Kreideformation des Bakonyer Waldes. (Sitzungsbericht. d. Math. Naturwiss. Cl. d. Aca- demie Wien. 1862. XLIV- I. Abt.) 11. Hauer Fr.: Geol. Übersichtskarte d. Ö'st.-Ung. Monarchie. Bl. VII. Ung. Tiefland. (Jahrbucli d. G. RA. Wien, 1870, XX, p, 474 — 477.) 12. Hauer Fr.; Die Geologúe, ihre Anwendung auf die Kenntnis d. Bodenbeschaffenheit d. Öst.-Ung. Monarchie. (Wien, A. Hölder, II. Auflage, p, 536 — 537,) 13. H e i m A.: Monographie dér Churfirsten-Mattstock Gruppé. (Bei- trage zűr geol. Karte d. Schweiz. Neue Folge XX. 1910 — 1913 — 1916.) 14. Hofman K. — Vadász E.: A Mecsekhegység középső neokom rétegeinek kagylói. — Die Lamellibranchiaten dér mittelneokomen Schichten des Mecsekgebirges. (M. kir. Földt. Int. Évkönyve. XX. 1912. p. 189—227. D. 221—252.) 14a. Haugh E.: Traité de Geologie. Tóm. II. p, 1153 — 1396, (p,1262 — 64.) 15. Jacob C h. : Études paleolit, et stratigr. sur la partié moyenne des terrains crétacés dans les Alpes francaises et les regions voisi- nes. (Travaux du Laborat, de Géol de 1‘Université de Grenoble, 1907. VIII. p. 280 — 590.) 16. K arakas eh, N J.; Le Crétace inferieur de la Crimée et sa Fauna (Travaux de la Societ. des Naturalistes St. PetersboPrg. XXXII. 1907. p 1—482.) 17. Kilián W.: Lethaea geognostica. Mesozoicum. III. Bd. (Stuttgart, 1913. ) 18. Kocli A.: A Bakony ÉNy - i részének másodkori képletei. (Földt. Közi. V. 1875. p- 104—126.) (Nur ungarisch.) 19. Kocli N.: A tatai Kálváriahegy földtani viszonyai. — Die geol. Verhaltnisse des Kalvarienhiigels von Tata. (I öldt. Közi. XXXIX 1909. p. 269 — 271. D. 301 — 303.) 20. Loriol P.: Description des aniinaux invertebrates fossiles contenus dans 1‘etage Neocomien moyen du Mont Saléve. (Génévé, 1861.) 21. Loriol P.: Description des Fossilles de POolite Coralline de Az északi Bakony krétaképződményei 135 1‘étage Valanginien et de 1‘étage Urgonien du Mont Haléve. (Extráit des Recherches Géol, de la Savóié eic. Génévé 186(5.) 22. D'Orbigny A-: Paléontologie Framjaise. Terrains crétacés. 22- alVürbigny A.: Prodrome de Paléontologie stratigr. un'ivers, 23. Pár o na C. F. et Bonarelli G.: Fossili albiani d‘Escragnolles, dél Nizzardo e della Liguria oocidentale. (Paleontngraphia Italica. Vol. II. Pisa.. 1896.) 24. Passendorfer E.: Étude stratigraphique et paléontologiqne du Crétacé de la Série hauttatriqne dans les Tátras. (Trauv. Service Géol. Pologne. II. 1930. p. 511 — 576.) 25. Paquier V.: Les Rudistes urgoniens. (Mémoires Soc. Geol. Fran- cé. Pál. Mém. Nr. 29. 1903.) 26. P a q u i e r V.: Recherches géol, dans le Diois et Barronies ori- entales. (TraVaux du I aboratoire de Géol. de l‘Univérsité de Gre- noble. T. V, p, 149 — 547.) 27. Pictet F. J.: Description des' Mollusques fossiles, qui se trouvent dans les Gresverts des environs Génévé. (Memoire de la Soc. phi- sique et hist. natúr, du Génévé. XI. 1846 — 48. p. 257 — 412.) 28. Pictet F. J.: Description des fossiles du terrain crétaee des envi- rons de Sainte Croix. Matériaux ponr la Paléontologie Suisse. Géné- vé- 1858 — 1866.) 29. Pictet F J. et L o r i o 1 P.: Description des fossiles contenus dans le terrain Neocomien des Yirons. (Matériaux n. le Paleolit. Suisse. 1858. Génévé). 30. Popovici-Hatzeg: Contribution a l‘étude de la Fauné du crétacé supérieur de Roumanie environs de Campnlung et Sinaia. (Memoires de la Soc. Geol de Francé; Pál. Memoire Nr. 20: p. 1 20) 31. R e n e v i-e r et Pictet F. .1.; Notices géol°gioues sur les Alpes Vaudoises et les regions eiivironna.utes. (Environs de C heville-) (Bull. de la Soc V audoise. 1866. p. 105 — 138 ) 31a. Renevier E.: Monographie géologique des Hautes-Alpes Vaudoi- ses Matériaux p. la Carte geol. Suisse. Livr. 16. 1890.) 32. R o di gh i e r o A,: II sistema. Crétaceo dél Veneto Occidentale. (Paleontographia Italica. XXV. 1919. p. 37 — 125.) 33. Romé r FI: Briefliche Mitteilungen. (Verhl. d. Véréin, I, Natur- kunde zu Presshurg. III. 1858. p. 15 — 16.) _ . , , /ri 34. Romé r FI : A Bakony természetrajzi és régészeti vazlata. (Győr 1860. p. 95 — 151) (Nur ungariscli.) 35. Silvestri A.: Foraminiferi dél Cretaceo della Somalia. (Paleon- tographia Italica, XXXII. 1931. p. 143—204.) 36. Somogyi K.: A gerecsei Neocoin. — Das Neocom des Gerecse- gebirges. (M. kir. Föld. Int. Évkönyve. XXII. 1914. p. 277 — 345. D. p, 297—370,) 37. Taeger H.; A Vérteshegység földtani viszonyai. — Die geologische Verhaltnisse des Vértesgebirges. (M. kir. Földt. Int, Évkönyve, XVII. 1909. p. 1—256. D. p. 1—274.) 38. Taeger H.: Adatok az északi Bakony geológiájához. — Beit ragé zűr Geologie dér nördlichen Bakony. (M. kir. Földt. Int. Évi Jelen- tése. 1909. p. 58—59. D. 63-64.) 39. Taeger H.: Adatok a Bakony felépítéséhez és földtörténeti képéhez. — Daten zum Bau und erdgeschichtlichen Bild des eigentíiclien Bakony. (M. kir. Földt. Int. Évi Jelentése. 1910. p. 66. D. p, 64.. 69 -70.) 40. Taeger H-: További adatok a Bakony földtani viszonyaihoz. Weitere Daten zűr Geologie des eigentíiclien Bakony. (M. kir. Földt. Int. Évi Jelentése. 1911. p. 61. D. p. 67.) 41. Taeger H,; A tulajdonképeni Bakony középső részére vonatkozó földtani jegyzetek — Notizen aus den Centralteil des eigentíiclien Bakony. (M- kir. Földt. Int. Évi Jelentése. 1913. p. 328—333. D. p. 371—372,) 136 Noszky Jeiiő 42. Taeger H.- Vázlatok a tulajdonképeni Bakony szivének keleti mesozoikos rögeiből. — Skizzen aus den mesözoischen Sehollenland im östlichen Centralteil des eigentlichen Bakony. (M. kir. Földt. Int. Évi Jelentése. 1914. p. 352—355. D. p. 402—405.) 43. Vigli Gy.: Führer in das Gerecse-Gebirge. (M. kir. Földt. Int. Bei Gelegenheit des Palaontologentages in Budapest 1928. p. 14— 19.) KŐZETFÖLDTANI ADATOK AZ ÉK SZERBIAI MAJDANPEKI ÉRCELŐFORDULÁSÁNAK ISMERETÉHEZ, Irta: Kávosztás Pál dr. PETROGRAPHISCHE UND GEOLOGISCHE BEITRÁGE ZŰR KENNTN1S DES ERZVORKOMMENS VON MAJDANPEK IN SERB1EN. Von Dr. P. Kánosztás, dipl. Bergingenieur. Majdan pék nemcsak mint bányászati múlttal bíró ércelőfordu- lás, de geológiai szempontból is egyik legérdekesebb helye észak- kelet Szerbiának. Területének felépítésében a kristályos palák mind- két csoportbeli kőzetein kívül jura-, krétakori üledékek is részt- vesznek, au elyeken eruptív kőzetek törnek keresztül. A vidék hegy- szerkezetében kimutathatók a Délikárpátok és a csatlakozó Aldunai hegység szerkezeti elemei. A mezozoikum végén bekövetkezett dél- kárpáti takaróképződéssel karöltve történt a majdanpeki nagy disz lokációs vonal mentén az északkelet szerbiai andezitek feltörése, éspedig Majdanpeken a senon utáni időben. Az andezitekkel kap- csolatos ércesedés átmenetet képez a kontaktpneumatolitikus és hidrotermális paragenezisek között, és mint aseendens képződmény, magnetit, pirít és kalkopiritből áll. Az andezitek feltörése és az ércképződés közötti időszakban a mellékkőzet különféle elváltozá- sokat szenvedett. I. Einleitung. Majdanpek liegt in dér erzführenden Zone dér NO-lichen Gebirgsgegend SSerbiens und ist ein interessantes Erzvorkommen mit grosser bergmannischer Vergangenheit. Sein abwechslungs- reiches Schicksal ist gleiclibedeutend mit dér Geschichte des Berg- baues von Serbien. Die angeführte geologische und bergmánnische Literatur enthált Angaben hieriiber, so dass ich hier zűr kurzen Übersicht nur folgendes mitteile. Vor dér Mitte des verflossenen Jabrhunderts — seit wann dér Bergbau von kleineren Pausen des Betriebes abgeseheru, als konti- nuierlicli bezeichnet werden kann — sind auf Grund unzweifel hafter Belikte und Aufzeichnungen drei Hauptbetriebsperioden bekannt, u. zw.: I. Das Zeitalter des römiseben Bergbaues bis 284 n. Chr. II- Das Zeitalter des Venetianischen und Bagusaner Bergbaues 1250—1450. III. Das Zeitalter des österreichischen Bergbaues 1719 — 1738. Majdanpek 137 Die neueste Gescliichte des Bergortes beginnt von 1848. Das eigentiimliche Vorkomimen dér Vererzung ist 1 icht dér einzige Grund dafür, daes in den seit dér neuesten Eröfínung vergangenen kaum 50 Jahren fiinf versehiedene Interessen'ten ihr Gittek ver suchten und einander ablösten, da das Bergwerk seit 1902 in einer Hand ist und durch die belgische „Société Anonyme des Mines de Cuivre de Majdanpek “ betrieben wird. Die uralte bérgmannische Vergangenheit und die neuerliche Eröfínung Majdanpeks zog die Anfrrerksamkeit dér Forsoher in bohém Mass auf sich. Besonders seit den 50 er Jahren des ver- gangenen Jahrhunderts wurde dér Bergort von zahlreichen Fach leuten z. T. von wissenschaftlichen, liauptsáchlich aber praktischen, montanistischen Gesichtspunkten besueht. Hierdurcli kam eine ziemlich umfangreiche Literatur dieses Bergbaues zustande, die nach F. H o f f m & n n (16) neuestens durch W ende b o r n (32) zusamirengestellt wurde- Dér grösste Teil dieser Literatur behan- delt die geschiohtliche Entwicklung des Bergbaues, beschreibt die jeweiligen Grubenaufschlüsse und enthalt bergwirtschaftliche Expertiesen. Neben den bergmannisehen Angaben sind interessantere geo- logisehe Beohai htungen zuerst im Bericht S. A. W. Herder‘s (2) anzutreffen. I. Ábel, dér von dér serbisehen Regierung berufene Sachver standige veröffentlichte zwei Beschieibungen (3, 4) ttber die Verhaltnisse des in Betjáeb gesetzten Bergbaues. A. Breithaupt besuchte Majdanpek in 1857 und bescháftigte sicli neben mineralo- gischen Beobacbtungen aucb mit montanistischen Schatzungen (6). M- Hant ken, dér erste Direktor dér Kgl. Ung. Geologischen Arstalt war Mitte des verflosseneu Jahrhunderts zwei Jahre hin- durch als Bergingenieur in Majdanpek tiitig. Er íeilte detaillierte Angaben ttber die Vergangenheit des Bergbaues mit (9) und be schrieb die Grubenaufschlüsse um 1858 (8). Die letzgenannte genaue Beschreibung lieferte zűr Neueröffuung altér Stollen aucb lieute noch viele und verlassliche Angaben. B. Cotta und E. Tietze erwahnten nicht nur im Zusammenhang mit dem lokálén Bergbau geologische Daten, sondern beschrieben — die Identitát dér erz- führenden Zttge des Banats und Serbiens erforschend — besonders jene Elemente des geologischen Baues dér Gegend, die sie vöm Gesichtspunkt des obigen Zusammenhanges fttr wichtig erkannten. Cotta (10, 12) konstatierte neben dem ttbereinstiniimenden petro- graphischen Charakter dér Eruptiva aucb beziiglich dér geolo- gischen Verhaltnisse des Majdanpeker Erzvorkommens die voil- standige Identitát mit jenen des Banats. Tietze (34) lieíert die erste detaillierte geologische Beschreibung dér Umgebung von Majdanpek. Neben vielen Originalbeobachtungen behandelt er be- sonders die Sedimente ausftthrlicher und stellt die stratigraphische Lage derselben nach banater Analogien fest. 138 Káposztás P. Die spateren Beschreibungeii enthalten keine neuen Angaben oder Ideen. Von den neueren Forschern behandeln Zujovie (35, 37, 57), Antilla (17, 28), Urosevic (43), R adó van ovié (55) und Petkovie (60) zwar nicbt unmitelbar dieses Grubenre- vier, liefern aber im Zusammenhang mit dér geologiselien Aufnahire NO-Serbiens viel wertvolle Beit röge zűr Kenntnis des geologiselien Baues von Majdanpek. leli muss besonders die Untersuchungen V. K Petkoviő‘s hervorlieben, dér die identischen tektonisclien Elemen- te des nordostserbischen Gebirges und dér Kárpátén nachwies. Majdanpek wurde neuestens von W'endeborn besehrieben u. z\v. besonders auf Grund von Schriften berginannischcn Inbaltes In seiner Beschreibung (32)) teilt er nach Hant ken und H o f- ni a n n die Gescliichte des Bergbaues mit und bespricbt dann auf Grurd dér damaligen Aufschlüsse von den Erzvorkoinmen besonders die Pyritstöcke ein gebeiül. Seine Arbeit enthalt iiber die Lagerungs verbaltnisse dér letzteren unzweifelliaf t viele Angaben, doch sind seine auf mehreren falschen Beobachtungen beruhenden Verall- gemeinerungen und genetiselieii Reflexione í nicbt nur in lokaler Beziehung, londern auch im allgemeinen nicbt stieblialtig. (Sielie Kritik: La, zarevic, Zeitselir. f. prakt. Geol. 1913. p. 457.)-* Als n ehrere Jahre hindureli geivesener Direktor dér Gesell schaft von Majdanpek gewann icli durcli das Stúdium dér gelegent" lich meiner bergmánnischen Untersucliungen gesammelten Daten einen tieferen Einbliek sowolil in die Natúr dér Vererzung, wie auch in den abweehslungsreichen petrographischen Ralimén der- selben. Von den Resultaten meiner Untersuchungen bespreche icli die auf die erzfiihrenden und auf die Nebengesteine beziiglichen etwas eingeheeder, z. T- uni einige Daten zűr Geologie NO-Serbiens zu liefern, anderenteils auch urn hierdurch zűr Erforschung dér bisher noch nicht bekannten benachbarten Abschnitte dér erz,- führendén Zone eventuell verwertbare Beobachtungen zu sammeln. Majdanpek gehört namlich nicht nur durcli seinen ehenialigen und gegenwartígen Bergbaui, sondern auch í ach dem geologiselien Bau seiner Umgebting zu den interessanteste i Gegenden NO-Ser- biens. Dieser Őrt ist zufolge seiner Lage und seiner bergmánnischen Möglichkeiten dazu bernien, für den noch einer grossei Znkunft * Wáhrend des Druckes meiner Arbeit erhielt icli durcli die Gefalba'- keit des Autors den Aufsatz von Dr. Kosta V. Petkoviő, in dem er die stratigrai.diischen und tektonisclien Verbaltnisse von Majdanpek und Umgebung behandelnd, einen seit lángon Zeiten verspürten Mangel dér Literatur Nordostserbiens behebt K. V. P e t k o v i é liesclireilit auch von dem von mir bearbeiteten kleineren Gebict viele interessante und detaillierte Beobachtungen anfiihrend, die stratigraphische Posi- tion, den kompi ' zierten tektonischen Bau eines grösseren Gebietes. Mit Riioksicht auf den vorgeschr i ttenen Druck muss icli leider darauf ver- zichten, sein fundamentales Werk in den einzelnen Kapiteln íiieinei Arbeit gebiihrend zu würdigen und da unsere stratigraphischen Reistul- tate übereinsti mmen, werde ich seine das Bergrevier unmittelbar betreffenden, tektonisclien Untersuchungen im montageologischen Teil meiner Arbeit berücksichtigen. Ma jdanpek 139 entgegénsehenden Bergbau dieses Distrikts n iclit nnr geschichtliclie Daten zu liefern, somlern durch die veitere, auch durch die Gruben aufschlüsse geíörderte Erkenntnis, resp. Békái i n tmaelmng sainer geologischen Verhaltripse znm Aufschwung des Bergbaues im gros- sen erzführenden Zug NO-Serbiens beizutrágen. Ich spreche auch an dieser Stelle meinen Bank allén den jenigen fiús, die mir bei dér Fertigstellung nieiner Arbeit bebilflicb waren. In erster Keibe dán ke ioh Herrn J. Trasenster, dem Prasidenten dér Soeiété Ai onyirt des Mires de Cuivre de Majdan pék verbindlichst fii r seine OpferAvilligkeit, mit dér er die Kosten dér Gesteinsanalysen und dér Veröffentlichung dieses Aufsatzes z- T- beisteuerte. Mein Dank gebührt auch den Herrn Universitsitspro fessoren K. V. P e t k o v i c (Belgrad), soavíc B. Mauritz und A. Ven dl (Budapest) fiir ihre Freundlichkeit', mit dér sie mir den Ge- braueh dér Bibliotheken ihrer Institute gestatteten. II. Geographische Lage und Oberfláchenformen. Majdanpek1 liegt etwa 20 km vöm Gróbener Abschnitt dér unté ren Donau entfernt in einer Hőbe von 357 m ii. d. M. Das Bergrevier entfallt aiif den zentralen Teil des Gebirgszuges, dér die siebenbür- gisclien Kárpátén mit dem Balkan-Gebirge verbindet. Die zwischen den Temes- und Timok-Flüssen einen Bogén bildende Gebirgsgruppe enthalt nicht nur die magmatiseben Differentiationen in abwechs- lungsreieher Ausbildung, sondern ist auch in tektonischer und morphologischer Hinsicht liöchst interessant- Dér an die Donau grenzende Teil dieser Gebirgsgruppe, das sog. Aldunaer Gebirge wird durch den Strom mit einem dér grösste í Ercsi onstaler Europas durchschn itten, dessen schmaler, klammarti ger Einsclmitt erst im jiingsten geologischen Zeitalter zűr Ausbil dung gelangte- Das ungarische Beeken war namlieh im Pliozan nooh abflusslos: das Tor dér unteren Donau war noch nicht geöfl'net. Zwischen Báziás und Berszászka hatte damals an dér Stelle des heu- tigen Tíiles dér Donau ein Tál mit entgegengesetztem Getalle die Wasser dieser Gégéiül von Berszászka gégén das Alföld (Tiefebene) abgeleitet. Das heutige Tál dér Donau wurde erst im Pleistozan durch riickschreitende Erosion erschlossen. Dér zwischen Báziás und Ber- szászka gelegene Abschnitt dér Donau ist demnach ein typisches obsequentes Tál, dessen Charakter deutlich durch die in Bezug auf die heutige Flussrichtung in entgegengesetzter Richtung mündenden protosubsequenten Taler, nameniilieh am linken Ufer jenen, d:er Karas- und Nóra-, am rechten jenem dér Mlava- und Pék Fiüsse bekundet wird. In diesen Nebentiilern, so auch in jenem des die Hauptwasser- ader unseres Gebietes bildenden Pek-Flusses sind die Spuren dér Majdan ist ein türkisches Wort und bedeutet Bergwerk 140 Káposztás P. Entwicklung des unteren Donauabsclinittes anzutreffen- Gelegentlich dér Einsehneidung des Donautales erfolgte Hand in Iíand mit dem Sínkén dér Erosionsbasis auch die Vertiefung dér Betten seiner Nebentáler. Es entstanden Terrassen, die in betrachtlicher Hőbe iiber dem bent igen Spiegel dér Pék Hegen. In dér Niilie von Majdan- pek sind zwischen Markova Kréma und Grabovo drei solebe siclit- bar: dió erste liegt 86 m, die zweite 52 m, die dritte 30 ni iiber dem Bett dér Pék. Die Beste dér Terrassen lassen síeli iiber mehrere kin verfolgen. Hand in Hand mit dem Sínkén des Niveaus dér Pék, schnitten sich auch die Nebenbache und Wasserlaufe ein, wobei sie besonders in jenem Absclinitt dér 120 km lángén Pék schöne Aufschlüsse lie- ferten, dér die im foLgenden skizzierten petrographischen und tek- toniscben Eleirente des Áldunaer Gebirges durehsclineidet. r Eig. lí>. ábra. Majdanpek. Bányatelep a Starica-heggyel — Bergvverks- kolonie mit dem Starica-Berg. Das eingehender zu besprecbende Bergrevier von Majdanpek liegt an dér grossen Überschiebungslinie Veliki Krs — Majdanpek — Dobra (Taf. VIII B, Taf. IX). Seire na bérén Grenzen sind im N dér Kralt Brlan, die Linie, welche die Grate des Karpin mit dem Ausgang dér Quellenböhle von Raj kova verbindet und das zwischen den Kaikén von Konjska-Starica. gelegene, Senon- Ablagerungen enthaltende Becken beiláufig in 1/3 durehsclineidet. In O-licher Richtung bezeiclinen dér Konjska-Glavaer Kaik, das Tál des Grőka-Baches, vöm S die Linie zwischen dem Bugarski- Bach und Muskulalui, vöm W das Tál des Ogasa Lung und dér Berggrat des Ivrak Lung die Grenzen. Das Wassersystem dieses Gebietes gehört zu den Pék- und P or ed k a - F 1 iissen . Die stellenweise verseli mülerten wassersebeidenden Grate, die die Wasser dér Umgebung von Majdanpek dér Donau in Majdanpek 141 so entgegengesetzten Richtungen zuführen,, wie die Pék und die Saáka-Poreéka, verweisen noeh auf die vorpleistozánen wasserschei deliden Zugé- Die Hauptader: die Kleine Pék vereinigt síeli 7 km S-lich von Majdanpek mit dem Pek-Fluss, Dér Saska-Bach sam inéit die Wasserláufe dér O-lichen Teile und leitet sie in die Poreéka ali. Dér Lauf sowohl dér Kleinen Pék, wie auch des Saska -Bach es, wird durch die tektonischen Linien bestimmt, die in SO — NW-licher Rich- tung gégén Majdanpek ziehen. lm Laufe dér spáteren Entwicklung dieser Taler gingen die urspriingliehen tektonischen Formen ver- loren und auch die Richtung ánderte sich, die Lage dér Taler und ilir Sinn spreehen jedoch unzweifelhaft für den ohigen Ursprung. Die doininierenden Höhen des erwáhnten Gebietes Hegen auf jenen charakteristischen Kalkzügen, die vöm S nach N konver- gierend gégén Majdanpek ziehen. Die Grate des zusaminenhángeh- deren W-lichen Kalkzuges kulminieren im Stariea-Gipfel (797 m), dér mit seiner den tektonischen Charakter hetonenden steilen Wand den Talkassel des Bergwerkes malerisch umrahmt. Dér O-liche Kaik zug ist zerrissen. Die zwischen den ausgedehnteren S-lichen und N-lichen Abschnitten (Mastak und Konjska) gelegenen isolierten Kalkschollen heweisen zwar nicht den ehemaligen vollstandigen ober flachlichen Zusarnmenhang mit den vorhin erwahnten, aber doch die geologische Einheit und den gemeinsamen tektonischen Ursprung des Zuges. Dér petrographisehe Bau und die tektönische Lage dér ohen genannten beiden Kalkzügc beeinflusste die Entwicklung dér Taler und die Ausbildnng des Keliefs in bohém Masse- Die liöheren, RflO — 700 m u. d. M. gelegenen Teile dér Umgebung von Majdanpek gehören orographisch zűr pliozanen Peneplain- Ein Rundblick von cinem hóhérén Punkt, z- B. vöm Stariea-Gipfel, zeigt die Oberfláche des welligen, hügeligen Gelandes ringsum in nahezu gleicher Hőbe. Es ist durch zahlreiche unregelmassig verlaufende Taler und Einsehnitte zergliedert. Aus dér amf ein durchschnitlliches Niveau ahgehabelten Oberfláche ragén die harteren und dér Erosion besser widerstehenden Gesteine klippenartig empor, so z. B. auch dér Kalkriicken, resp- die kleineren-grösseren Kuppen des Starica. Von diesen ahgesehen ist dieses hőbe Gelande ziemlich plateauartig, des sen Erosion im Pleistozan wieder lehhafter wurde. Dicse Erosion schritt rückwarts, sie schnitt das Gelande im unteren Abschnitt dér Bache bereits ziemlich tief ein und árlicitet jetzt in den mittleren Abschnitten, was auch aus dem steileren Gefalle ersichtlich ist. Die Taler zeigen alsó vorwiegend den Charakter des oberen oder unteren Laufes. Die mittleren Abschinitte dér Bache sind eng, klarninartig, fást unbegehbar, mit steilen Hangén, auf denen dér Gehangeschutt keinen Halt findet und das anstehende Gestein Schritt für Tritt auftaucht. Die Formen und die Breite dér die Bache und Wasserláufe trennenden Rücken wechselt je nach den petrographisehen Verhált- nissen. Das Talnetz dér eruptiven Gebiete ist ziemlich spárlich, 142 Káposztás P. durch sanft aus|;eigende, rundliche Riicken gekennzeichnet. Dem ge- genüber ist das Talnetz in wasserundurchlássigen Gesteinen didit, die Oberflache stark gegliedert. Die benachbarten Táler treten ein- ainder selír nahe und sind durch ischarfe Kamuié von eihander getrennt. Die Kalkgebiete zeigen einen karstigen Charakter. Oft lángé Reilien von Dolinen sind auch oberhalb Majdan íiek, am Konjska- Kalkplateau, am Nordhang des Stariea, scwie auch in dem zwischen deu Tálern dér Svájc und Saska gelegenen Abschnitt dér Kaik Fig. 20. ábra. A Pék áttörése a Ny-i mészkövonulatou Debeli Lúg felett Durchbruch dér Pék im W-lichen Kalkzug oberhalb Debeli Lúg. zone zu beobachten. Das obere Quellgebiet dér Kleinen Pék liegt unterhalb dem Kuln.ea Orba in einer randlichen Polje mit aufgeris sebem Abfluss, d essen Wasser sieh durch das schluchtartige Valea Sacca-Tal dem unterirdischen AVasserlauf anschliesst, dér die rand- liclie Polje von Rajkova abzapft. Selír schön sind die Reste dér einstigen Karstformen auch bei Majdanpek, besonders in den Nebentálern dér Pék siebtbar, Dig Wassérlaufe, die aus dér Gegend dér Brankovic-, Tenka- und Jankó,- Mnjdanpek 143 viő-Gruben die Niederschlage und Grubenwasser ableiten, duroh- kreuzen allé den Kalkzug. Letzterer liatte einst naeli dér Art einer steilen Karst-Kuesta die am erwahnten Gebiet entstandenen kleinen Beeken, ehemaligen randliclien Poljen a bgesch lossen. Das verschwin- dende Niederschlagswasser gelangte in einen einzigen Schlund, wo es mit (leni von den eruptiven- und Schieferg'ebieten mitgebrachten Trümn ermaterial eine selír wirksame Höhlenerosion begann, die s páter zium Aufreissen dér Höhle führte- Die ehemals randpoljen- artigen Beeken schliessen síeli kente bereits duvch stcilwandige schluchtartige Taler dem Tál dér Pék an. Aber aueli das Pek-Fl iisschen selhst tritt dureh schluchtartige Taler von ahnliehem Ursprung aus den beiden kesselartigen Becken heraus, von denen das obere dureh die Kalkzone Konjska-Starica, das untere — in welehem die Wohnhauser dér Bergwerkskolonie stehen — dureh die einst zusamm.enhangende Wand des Kalkzuges begrenzt wrr. Dér Durehbrueh dieser beiden diirfte jedoeh bedeuteml friiher erfolgt sein, und aueli ihre Seb In eliten sind nieht so cbarak teristisch, wie diejenigeo dér okén erwahnten Nebenlfiler. III. Allgemeine geologische Verháltnisse. Tektonik. Die geelogisehen Verháltnisse des Majdanpeker Bergreviers sind in dér anf Tnf IX. mit.geteilten Karte veransehaulicht. Am Aufbau des Gebietes sind die folgenden Bildungen beteiligt. 1.) /• und II. Gruppé r’cr k r ista 1 1 i nischeu Schiefer , als die am weitesten verbreiteten Géniéi ne, die das Pund imént des ginzen Ge bietes bilden. Die langs dér in meridionaler Richtung verlaufenden grossen Dislokationslinie Veliki Krs — Majdan pék — Dobra (Tat. VI II. B.) gelegenen Kaiké und Ernptiva werden im O und W von je einer breiten Zone dér kristallinischen Schiefer begleitet- Dieser k.rist alli nisehe Schieferkomplex kaim als die Fortsetzung des Inkey-schen Surian-Zuges am rechten Ufer dér Donan angesehen werden, (lei- den breiten Westrand des Krassó-Szörényer Gehirges bildet und mit SSO liehem Streichen iiber die Donan gégén das Timok-Beeken zieht. Die kristallinisehe schieferigen Gesteine dieses Znges sind die das Grundgebirge aufbauenden Liltesten Bildungen des Gebietes. Die in dér Gegend von Majdanpek auftretenden kristallinischen Schiefer lassen síeli in zwei Gruppén znsanvnitmíassen, u. zw. a) Glimmersehiefer, b) Phyllite. a) Glimmersehiefer Gruppé- Diese begrenzt mit ilirer grossen, zusamn.enhangenden Masse den erzführenden eruptiven Zug von V' (Taf. IX). Sie zieht vöm Bugarski Bach iiber das Tál dér Pék, langs dér Tüler dér Ogasu Zabari und Ogasu Lung-Báehe den Grat des Krak Lung und des Dolova bildend, in dér Richtung gégén Kos, Karpin nordwarts. Ilire östliehe Grenze wird bis zum Tál dér Pék hauptsachlich dureh Kaiké gebildet, wahrend sie nördlieh von hier, 144 Káposztás P. in den Dolova- und Tenka-Tálern unmittelbar mit den Andesiten dér eruptiven Zone in Berührung tritt. Das vorherrsehendfe Haupt- streiehen liegt zwischen P»40 — 15°, ist alsó nördlich, mit vol’wiegend W liehem Einfallen. Es sind aueh zahlreiche Faltunkén zu beobach- ten, dérén Achsen N — S-lich, resp. NNW — SSO-1 ieh verlaufen. l)ie Gesteine dieser Gruppé sind aueh in einem ifiolierten, annahernd N — S-lich verlaufenden, sehmalen Streiffen zwischen dem Starica und dem Masta'k anzutreffen, die hier zwischen Kaiké und Phyllite, resp- Eruptiva eingekeilt sind. Die angefiilnten Gebiete dér kristallinischen Sehiefer sind aus mit einander abweehselnden Gesteinen aufgebaut, die nur weniger auffallende petrographische Untersehiede zeigen. Die Grenzen, an (lenen sich die einzelnen Schieferzoneii berühren, sind — wenn sie nicht auf von den versehiedenen Schieferarten bedingten morpholo- gischen Unterschieden beruhen — am Tag schwer zu beobachten. Umso schöner grenzen sich die frischen Gesteine dieser Gruppé in den einzelnen Gruben gégén einander ab namentlich besonders im Tenka Zubau-, Thorez- und Alexander Erhstollen, welch letz- terer die kristallinischen Sehiefer in einer Lángé von iiber 300 m durchquert. Die im náchsten Kapitel eingehend besprochenen mikro- skopischen Untersuohungen fülirte ieh fást ausnalimslos an Proben aus, die in den genanaten Stollen gesammelt wurden. b) Phyllitschiefer Gruppé- Diese zieht sich von den Ravna — Rekaer Gránitén lángs des Saska-Baches bis Majdanpek, \vo ihr verschmálerter nördlichster Ausláufer von dér Kalkwand des Starica, ferner von Senonmergeln und Sandsteineu begrenzt wird. I.m W wird sie von denselben Gránitén angefangen parallel mit dem Tál des Saska-Baches vöm Kalkzug des Kulinea-Hadzi.je begleitet, wáhrend sie zwischen dem Mastak und Starica unmittelbar mit den Gesteinen dér oben erwahnten isolierten kristallinischen Schie- fer-Gruppe in Berührung tritt. In dieser Richtung vverden demnach die Gesteine dér obigen Gruppé durch jene grosse Dislokationslinie begrenzt, die bereits vor den mesozoischen Überschiebungen als tektonisch bedeutsame Linie die Grenze zwischen den beiden Serien dér kristallinischen Sehiefer gebihlet habén diirfte. Am petrogra- phisohen Aufbau des unmittelbar auf unser Gebiet entfallenden Abschnittes dieses Zuges beteiligen sich hauptsáchlich Phyllite und Choritschiefer, die stellenweise Einlagerungen von Quarz- und Kalkstein enthalten- 2- Jura — Untere Kreide. Die liierlier gehörigen Kaiké sind die augenfálligsten Bildungen unseres Gebietes. Sie Regen diskordant iiber den kristallinischen Schiefern und den Senonschichten. Die Verháltnisse ilirer Lagerung: dér zertrümmerte Zustand und die brecciöse Struktur besonders am Kontakt dér Schichten verweisen eindeutig darauf, dass dér Kaik infoige von gewissen Dislokationen an seine gégén, wártige Position gelangte. Dér obere Teil des Kalksteins ist meist zusammenhángend, ungescbichtet, er ist massig Máj dán pék 145 ausgebildet inul hat den Charakter eines Korallenkalkes. Eine Schichtung liisst sich nur stellenwei.se wahrnehmen. Zwischen den Kreéana- und St. Andre-Stollen ist er diekbankig, mit flachern SW- licliein Einfallen und kleineren Falién. Wahrend oiiizelnc Partién des Konjska Kalkes stoil gestellt sind, zeigen die kaum wahriehm- baren Scli ichten des Starica ein geringes Einfallen, mit Ausnalmie eines bis in das Tál dér Pék hinabziehenden, nasenartigen Fort- satzes (Starica Nos), (lessen Schichten durch die heraufbrechenden Andesite stark gefaltet wurden- Die in Iiede Mtehenden Kaiké enthalten in unseren Gebiet kaum Versteiiíerungen. Cotta (10) erwahnt von dér Gégéiül des St- Andre-Stollens Belemniles paxillosus und einen in die Familie dér Planulaten gehörigen Arranonitenfund, auf Grund derer er die Kaiké in den Jura (mittleren Lias) stellte. Tietze (34) idén ti fiziért; den Konjska — Starica Kaik mit jenem von Weizenried und Ljubo- radzia, und stel lt ilm in die obere Kreide (Senon). An dem von Cotta erwahnten Fundort sah ieh nur Konkretionen mit Horn stein, fand abcr trotz sorgfaltigster Bemühungen aueh an an dérén Stellen keine bestimmbaren Yersteinerungen. Audi unter dem Mikroskop konnten in den hornsteinführenden Knollen dér Gegend von St. Andi é nur Fragmente von Korai lengertisten und Schalen, nach gevviesen werden. Petkovic (60) stellte die Kaiké unseres Gebie- tes nicht auf Grund von Versteinerungen, sondern nach strati graphischen und tektonisehen Analogien in den Maim. Seine Aauffas sung wurde durch n.ei'ie Untersucbungen dér in den Kaikén von Debeli Lúg liaufiger vorkommenden Korallen in hohem Mass bekraftigt, so dass icb auf dieser Grundinge die erwahnten Kaiké z- T. in den oberen Jura (Titbon), z;. T. in die untere Stufe dér Kreide stellen kaim. Die genauere Feststellung (ler stratigraphischen Lage winl aber erst auf Grunid dér Itcsu 1 taté jener Untersucbungen möglich sein, die das Verbaltnis dér siidlichen Fortsetz-ung dieser Kalkziüge zu den dieselben von W begrenzende i, für kretazeisch gebaltenen Kaikén aufklaren werden.1 Die Kaiké dér Umgebung von Majdanpek sind in nahezu N — S 1 icb verlaufende, von gewissen tektonisehen Linien begrenzte Zenen geordnet und bilden zwei mehr minider zusannüenbangende Ziige- Zum zusammenhángenderen W-lich Zug gebören die Kaiké des Starica, des Grates zwischen Tenka und Dől óva, sowie des Kreéana, ferner die in dér Umgebung des Cuka Muskali und zwischen Debeli Lúg — Valea Fundata gelegenen Kaiké. Die charakteristische O liche, steile Stirnwand des vöm Starica siidwarts verfolg bárén oben erwahnten Ivalkzuges bezeichnet den Verlauf einer grossen 1 Mittlerweile wurde durch Kosta V. Pét k ovié auf Grund detaillierter stratigraphischer Untersuchung-en in einem, vöm nieinigen S-lich gelegenen Gebiet das Titkon- Valanginien-AUer dér von tnir zwischen oberen Jura und unteren Kreide gereiliten Kalksteine test- gestellt. 146 Káposztás P. Ü berschiebungslinie, lángs weícher die Kaiké aneli iiber Majdanpek liinaus, in dér Richtung Debeli Lúg, Kok is, Zdravca und Lasnica aui die kristallinischen Schiefer und auf die Senonmergel und Snnd- steine überscboben sind- Diesen Zug bezeichne ich als die Starica- Front dér Überschiebung. Wáhrend dér steile, aus dem Gelande emporragende O-liche Rand dieses Kalkzuges fást im gleichen Niveau mit den Schiefern, Mérgein, oder durch Venni ttlung dér im Liegenden befindliehen ausgewalzten Liassandsteine und Konglomerate mit den Aiulesiten in Berührung tritt, ist das Niveau des westlichen Randes dér Kaiké sebr ungleich. Es bleibt stellenweise mehrere bulidért in üiber dem Tál, zielit sicli an anderen Stelleu bis zűr Solile des- selben liinab, und wurde sogar unter dér Talsohle, in grossen Tiefen dér Gruben auigesehlossen- Diese gégén W gekippte Lagerung ist die Folge jenes longitudinalen Bruebes, langs welchem dér Kalkzug des Starica-, Cirka-, Muskali-, Debeli Lúg neben den kristallinischen Schiefern in die Tiefe verworfen wurde. Am Westrand des Kalk- zuges sind iiberall die Spuren dieser B.rucblinie anzutreffen. Die steileÉ, glatten Kalkwande ara Eingang des Krecana-Stollens und im Tál dér Dolova, sowie am charakteristischen Zug dér den West- rand des Kalkes begleitenden kleineren-grösseren Kalkschollen imTenka-Tal verweisen unzweifelhaftauf die grosse westlicbe Brucli- linie. Dér sog. W-liehe Kalkzug — als streifenförmige Deckenpartie wird demnacb im W durch eine Bruchlinie von den kristallini- schen Schiefern getrennt (Taf- Vili D), sein Ostrand aber entspricbt dér Stirn dér Überschiebung, d. h. dér Erontlinie des Starica. Dér östlicke Kalkzug verlauft bei Majdanpek zwischen Konj ska — Svájc von NNW gégén SSO, von hier bis zum Hadzije-Bacb meridional und parallel mit dem W-licben Kaik, um dann weiter, in dér Ricbtung Prerast — Veliki Krs gégén SO zu schwenken. Seine zerrissene Ausbildung in dér Umgebung von Majdanpek wurde im vorigen Kapitel bereits besprochen. Den morphológischen und tekto- ni seb ön Zusammenhang des Zuges beweisen kleinere Ivlippen urd Kalk- schollen (z. B. Beli Kaimén). Sein Westrand schmiegt sicli an dér Fiánké dér Andesite mit sanftem Hang dem Gelande an, seine Ostwand ragt besonders S-lich von Majdanpek steil empor (Prerast) und liegt — ahnlich dem W-lichen Zug( — auf ausgewalzten Liassand- steinen und Konglomeraten, die sicli stellenweise verjüngen. Dér Ostrand dieses Kalkzuges ist zugleieb die Erontlinie dér grossen Rtanj- Kucaj-Decke, dérén N-liehe Fortsetzung zwischen Majdanpek und Dobra durch die auf den Gipfeln Tilva Törne, Babina Masibi, Tatarski Viá sichtbaren Kalkschollen und Ivlippen bezeichnet wird- Diese sind niehts anderes, als Bruchstücke dér einstigen grossen Kalkdecke, die langs dér Dislókatiouslinien zerstiickelt wurde. Von den beiden Kalkzügen von Majdanpek entspricht dem- vach dér O-liche dem z. T. zertrümmerten frontalen Saum dér grossen Kalkdecke, dér hinter dem ersteren stellenweise parallel Majdanpek 147 verlaufende, W-liche Kalkzug uber einer Serie von K alkschollen, die un derselben Ü berschiebun gsflache emporgestaut und im W durch die erwahnte grosso Bruchlinie vöm übrigen TeU dér Decke abgeschnilten wurde (Taf. VITT, Taí. IX). Hier erwahne ieh auch die Kalktuffablagerungen dér aus den obigen Kalksteinen hervorbrechenden wasserreichen Quellén. Die Tempera túr dieser Quellén stimmt mit jener dér Bache übereiin, mán hat es alsó hier mit Kalktuffen zu tun, die im kalten Wasser zűr Ablagerung gelangten. Die machtigste Kalktuff- bildung liegt unterhaib des Starica, an dér Stelle, wo die Pék durch ei no enge Klamm das Zaton-Beeken verlasst. Die Quelle tritt langs jener Bruchlinie zutage, die spater nnter dem Namen Saáka-Bruch besprochen werden soll. Die Kalktuffablagerungen dér infoige des Bruches nnter dem Kalkfortsatz des Starica (Starica Nos) hervor brechenden grossen Quelle bedeckt ein gewaltiges Gebiet in dér Machtigkeit von mehreren Metern. Seine Versteinerungen: Cyclo- storaa elegáns Lám., Helix pomatia L-, Hellx frutieum Mülb, Papa doliolum Brug. sind samtlieh holozane Formen. Die zweite grössere Kalktu ff ablagerung reicht vöm Tál dér Béla Voda — einem rechtseitigen Nebental des Saska-Baches — bis zum Bett des letz térén hinab. Sie diirfte ursprünglich diesen Abschnitt des Saáka- Tales in einer Machtigkeit von mehreren m bedeckt habén. Die Ablagerungen hat ihren urspriiaglichen Charakter bereits ganzlich eingebüsvsti, einesteils litt sie viel von dér Erosion, anderseits wurde sie vöm herabrollenden Gehangeschutt überdeekt, so dass die kleineren-grösseren Partién des sehwannnigen Kalktuffes nur mehr hier und da hervortreteiíi- 3. Obere Kreide. Die wechsellag erűden Mergel und Sandstein- schichten dieser Serie liegen so zu sagen unmittelbar auf dem kristallinischen Grundgebirge- Sie stellen eine z. T. durch die Erő sión, z. T. durch Verdeckung infoige tektonischer Vorgange isolierte Partié jenes Kreidezuges dar, dér die ostserbischen Andesite fást dér ganzen Lángé nach begleitet- Ihr nördlichstes zusanvmenhangen- des Vorkommen ist in dér Umgebung von Majdanpek bekannt. Die Ablagerungen des langgestreckten einstigen Kreidebeckens ziehe i aus dem Tál des Gröka-Baches in NW-licher Richtung in de 1 von den Konjska — Starica-Kalken umscblossenen Telkessel liinüber (Zaton). Ilire weitere Fortsetzung gégén N wird — samt den beider- seits begleitenden Kaikén — in dér Gégéiül von Itadina Réka durcli kristallinische Schiefer abgesclmitten. Ilire Lagerung ist sehr gestört. An den sich regellos abwechiselndeu Schichtköpfen dér Mergel und Sandsteine Tassén sich die verschiedensten Streicli- und Einfallsrichtungen messen. Gégén die Schiefer zu grenzen sie sich scliarf ab. Stellenweise — besonders oberhalb dér Oiganska Livada — liisst sich das Verschwinden dér Mergel- Sandsteinschichten nnter dér Konjska Kalkdecke deutlich beoibachten. Auch nnter dér Starica-Front dér Ü bér schie bűnig sind ausgewalzte schmalere Fel zen dér obigen Bildungen anzutreffen (Starica-Stollen). 148 Káposztás P. Ans diesel Schichten kamen auch charakteristische Ver- steinerungen zum Vorschein, un tér denen besonders die Inocerame 1 in grosser Anzahl vertretén sind. Den ausgiebigsten Fundort ent- deckte icli oberhalb dér Gendarmeriekaserne dér Bergwerks- kolonie, Lm Wasserriss des Konjska Baches, von wo ich die folgen- den auf das Henon verwiesendeii Farmén bestimmte: Gryphae a vesicularis Lám-, lnoceramus cordiformis Sow. I. crlspi Mant., /. reguláris d‘G r b. I. inconstans Woods., L balticus B öli ni, Hamites phaleratus Gripenk, Belemnitella mucronata S eh ló t h- Tietze (34) stellte die Mergel in das Túron, die Snndsteine a bér identifizierte er auf Grund dér in deilselben vorkoinmeűden Kohlenspuren mit jenen von Berszászka und stellte sie in den Lias- Die aiíwgeführte, hauptsachlich aus Inoeeramen besteliende Fauna beiveist das Senonalter dér weehsellagernden, einen Schichten- komplex bildenden Mergel-Sandstein-Serie. 4. Gránit. Das gewaltig ausgedehnte Granitmassiv dér Um- gebung von Gornjani verjüngt sich in NW-licher Riehtung, beglei- tet aber im Tál des Haska Baches oberhalb Rudna Glava die steile Kalkwand des Prerast noch immer in einem ca. 1 km breiten Streifen. Flier lásst sich dér Gránit an beiden Ufern des Baches in einer Lángé von mehreren km verfolgen. Jenseits dér Miindung dér Ravna Réka ist er scheinbar unterbrochen, so dass seine Fort- setzung weiter NW-warts bisher nicht bekannt war. Dieser Granitzug lasst sich aber bis Majdanpek verfolgen. Über die Ravna Réka hinaus begleitet er — wenn auch mehrfach unterbrochen — auch weiterhin die Kalkwand des Kulmea Hadzije, resp. die O-liche Randlihie des O-lichen Kalkzuges von Majdanpek- Bei Majdanpek, am Nordende dieses Kalkzuges tauchen seine ver- anderten Abarten wieder einen zusammenhange'nden Zug bildend, an dér Grenze dér kristallinischen Schiefer und z. T. zwischen Ande- siien auf und ziehen aus dér Gegeind des Nord Jankoviő-Stollens nordwarts in das Tál dér Pék hiniiber. Von hier lassen sie sich in dér Riehtung des Heizhauses und dér Drahtseilbahnstation über den Tenka Bach bis zum Őst fuss des Starica verfolgen- Die charakteristisclien Schollen des Granits sind an dér Oberflache in dér Umgebung des Heizhauses und des Dynamitmagazins sicht- bar- Er unterscheidet sich durch seine grosse, zersetzte Feldspáte enthaltenden, chloritisierten, grünen Felsen und braunlichgelben Trümmer von den Gesteinen seiner Umgebung. Er ist im allge- meinen stark veriindert, kaolinisiert, serizitisiert, und verkieselt, wodurcli auch seine Farbe ganzlich verblasste. Stellemveise, beson- ders an den. Raiulern zeigt er eine schieferige Textur und ein gneisartiges Aussehen- Wegen seiner hochgradigen Veriinderungen ist auch seine Unigrenzung am Tag umstandlich, obzwar die Linie des W-lichen Randes infoige dér charakteristisclien Textur dér benachtbarten Amphibolite an mehreren Stellen auch leiclit zu er- kennen ist, wie z. B. unter dér kleinen Eisenbahnbrücke im reclit- Majdanpek 149 seitigen Wasserriss dér Pék, zwischen dér III. und IV Stiitze dér Tenka-Drahtseilbahn etc. Stellenweise werden seine Kontúrén durch limonitische Sehollen bezeichnet. Er ist auch aus den Grnben aufschlüssen bekannt. Wir fanden ihn auf dér Halde des Starica- Stollens. Dér Dobra Sreca-Stollen durehquert ihn in ciner Liinge von ca. 70 m- An beiden Stellen ist er vollkommen kaolinisiert. Dér Alexander-Erbstollen durchquerte ihn zwischen 332 — 410', 444 — 450, 628 — 680 und 733 — 800 m. Er folgt somit liier na eh de i k ristall i nischen Schiefern (332 m) und ist z. T. awisehen den Ande ilen anzutreffen, 'die ihn an melareren Stcllen durchbrachen. 5. Andesite. lm geologischen Aufbau unseres Gebietes spielen n.eben den kristalliiiischen Schiefern, dem Gránit, den Jura- und Kreideablagerungen aueh die Andesite ei ie bedentende und vo n bergmannischen Gesichtspunkt besonders wichtige Bolle Die Ziige dér Andesiteruptionen passen getnau in die Tektonik des Gebietes, dérén wichtigere Dinien mit den Grenzen dér alteren Schiefer und dér jüngeren Jurar — Kreide Bildungen so zu sagen zu- sammenfallen- Diese Dinien verlaufen in N — S-licher und NW — SO- licher Richtung und auch die Andesiteruptionen Hegen langs der- selben. Es lassen sich drei eruptive Ziige unterscheiden: Dér erzführende I. Hauptandesitzug durchbracli die kristallini seben Schiefer und die Ivalke langs dér grossen W-lichen Brucli linie. Er bildet die auskeilende Fortsetzung dér sehr ausgedehnten ostserbischen Andesite, die N-lich von Majdanpek kein zusammen- hangendes Gebiet mehr bilden und gégén Dobra nur mehr in Flecken in dér Richtung dér erwahnten Dislokationslinie verfolgt werden können. In nnserem Gebiet die Andesite von S gégén N ver- folgend sieht mán, dass sie bis Mastak das Gelánde zwische i den beiden Kalkzügen ausfüllen, aus den Aufschlüssen des Bergwerkes lasst es sich jedoch feststellen, dass sie auch an dea ausseren Randern dér beiden Kalkziige heraufbrachen und demnach die Kaiké stellenweise gánzlich umsehliessen. Die den ausseren West- rand des W-lichen Kalkzuges begleitenden Andesite wurden vöm Tliorez lErbstollen zwischen 163 — 167 m bloss in einer Máchtigkeit von 4 m durehquert, weiter N-warts wird dieser Streifen allmahlich breiter und begleitet den Kalkzug auch a,m Tag. Die Breite des vöm W-lichen und O-lichen Kaik eingesehlossenen Andesitgebietes ist zwischen Svájc — Mastak sehr verschieden- In dér Richtung des Bugarski iBaches ist es 500 m breit, im Umkreis dér „Dongmaid“ Schurfe verengt es sich auf kaum 200 m, wird aber in dér Gegend dér Brankoviő- Jankovic-Gruben wieder breiter. Seine Fortsetzung gégén N ist um den Eingang des Alexander-Erbstollens kaum 50— 70 m breit, jeiiseits des Pek-Tales vereinigt es sich jedoch mit dem den Westrand des Kalkzuges begleitenden Andesitsaum, so dass es im Tál dér Dolova, besonders aber in jenem dér Tenka bereits eine Breite von 200 — 300 m erreicht. Im letztgenannten Abschnitt wird dér Westrand des Andesitzuges von Kalkschollen begleitet. 150 Káposztás P, die reben den kristallinischen Schiefern stellenweise auch art die Oberfláche treten. Diese ordnen sicli liings einer KW 20" streichen- den Linie in cinem Abstand vo etwa 20-30 m von den kristallinischen Schiefern an, so dass die Andesitzone zwischen dicsen Kalkschollen und dem Westrand des Starica-Kalkes noch eine anselinliche Breite aufweist- In dér Umgebung von Karpin, an dér Grenze un seres Gebietes verjüngt sie sich plötzlicli, ihre weitere Fort- setzung N-warts lassú sicli aber seltr gut verfolgen. Dér II. Andesitzug erscbeint an dér Oberfláche in kleineren- grösseren Flecken, die lángs des Saska-Tales Beli Kanton berührend am Osthang des Goronis in das Tál dér Pék liinabsteigen, wo sie unter dem Stariea versehwinden. Die Lage dér Andesii flecke bc- trachtend gewahrt mán, dass sie sich liings einer solchen Linie an- ordnen, die hereits lángere Zeit oder unmittelbar vor dér Eruption eine tektonische Bedeutung besass. Es ist dies die sogenannte Saska- Brucblinie, liings welcher die übersehobene Kalkdecke zerstückelt und einzelnen Schollen derselben in die Tiefe verworfen wurden. Dieser durch die versunkenen und somit von dér Erosion verschon- ten Kalkschollen cha raktér isierten Bruchlinie folgte auch die Erup- tion dér Andesite. Die vöm Saska -Tál bis Beli Kanton zwischen den pbyllitischen Schiefern in Flecken auftauchenden Andesite dürften in dér Tiefe einen zusamn enhangenden Zug bilden. In ihrem Um- kreis ist die kontaktmetan orpbe Fmwandling dér Schiefer zu beob- acliten. Nördlich von Beli Kantén treten die Andesite an dér Gre.ize dér pbyllitischen Schiefer und Tnoceramus-Mergel auf, sie vereini- gen sich unterhalb Goronis mit dem III. Zug und tauchen einen breiteren Streifen bildend unter dem Ivalkfortsatz des Stariea (Sta- riea Nos) liinab- Die hier beobachtbaren Lagerungsverbaltnis.se liefern zugleich scliöne und instruktive Beweise beziiglicb dér zeitlichen Reibenfolge dér geologischen Vor gangé unseres Gebietes. Fig. 21. ábra. Andezitfeltörés a Stariea nyúlványa; Stariea Nos alatt — Andesitaufbruch unterhalb des Ausláufers des Stariea: Stariea Nos. 1. mészkő — Kalkstein, 2. kon- taktmetamorf márga — kontakt- méta morpher Mergel, 3. slenon réte- gek — • Senonschiehten. 4. fillit — Phyllit, 5. andezit — Andesit. Majdanpek 151 Wie aus obiger Abbildung ersichtlich, durchbrach die Andesit- eruption die phyllitischen Schiefer sanit den dieselben diskordant überlagernden Mérgein, wobei sie die Schichten dér maciit igen Kalkdecke stark zusammenfaltete. Die Eruption metamorphosierte die durehbrochenen Gesteine, von denen besonders die Mergel selír auffalend verandert sind. Die gleichíalls aus Flecken bestehende Serie dér Andesite des III. Zuges liisst sicli von SO gégén NW, vöm Grcka-Tal l>is Velika Livada lángs dér Grenze dér Senonsehichten und dér Scliiefer ver- folgen. Au den beiden Ufern des Konjska-Baches sind die Eruptiva bereits zwisclien Mérgein anzutreffen, sie vereinigen sicli unterhalb Goronis auf dem gégén die Pék ziebenden Hang mit dem II. Zug und verselned] den mit diesem zusammen unter dem erwáhnten Fort satz dér Starica. Sowolil dér II., wie aucli dér III- Zug vereinigen sicli unter dem Starica zusammentretend, mit den Andesiten dér W lichen Hauptbruohlinie. Diese N-wárts konvergierende Tendenz dér Bruch liiiien bekunden ausser dem Auftreten dér Andesite aucli die be sprochenen Kalkziige. Was das Altér dér Andesite betriíft, ist es aus den obigen Aus- führungen ersichtlich, eláss in Majdanpek die Eruption unbedingt nach dem Seuon erfolgte. Bezüglicli dér oberen Altersgrenze findet mán aber nur in dér Umgebung dér weiter Sdicli gelegenen Őrt schaften Bogovina und Slatina Daten, wo die Andesite durcb unver ánderte miozane Schichten iiberlagert werden. Dér Zeitraum dér Eruption entfallt demnach zwischen das Senon und das Miozan. 6', Erze. Abbauwiirdig sind Eisenerzei, Sehwefelkies und Kup- fererze. In Anbetracht ihres z- T. kontaktpiieuinatolitisehen, z T. bydrothermalen Ursprunges gebüren sie zum Typus dér „kontakt pneumatolitisch-hydrothermalen Übergangslagerstatten“ (59). Die Lagerungs-, sowie aucli die genetisclien und bergman íischen Ver- haltnisse dér Erzvorkommnisse werden den Gegenstand eines anderen Aufsatzes bilden. 7. Tektonik. Es wurde bereits gelegentlich dér Beschreibung dér am geologischen Aufbau des Gebietes beteiíigten Bildungen be- tont, dass einzelne Bildungen in unverkennbaren Ziigen auftre ten„ die sich mehr oder weniger auf tektonische Verhaltnisse zu- riickführen lassen. Die tektonischen Probleme des Gebirges an dér unteren Donau beschaftigten bereits zahlreiche Forscher- E. Suess teilte diese Gebirgsgruppe iu seinem Werk „Das Antlitz dér Erde1' in einzelne Zonen, Ziige auf, dérén Entstehung und Struktur er auf Grund dér damals bekannten Daten durcb Torsion und mit derselben zusaiiy menhangende Spriinge erklárte. Audi I nkey teilte die Gebirgs- gruppe, besonders die sicli den S-liehen Kárpátén anschliessende Fortsetzung derselben in petrographisch verschiedene Ziige als Einheiten auf. Dér gewiegte Erforscher des Krassó-Szörényer Gebirgesi, F. 152 Káposztás P. Soha farzik (39, 52) und seine spateren Mitarbeiter (49, 62), sowie auch Mralzee (46) und Murgoci (41) waren die ersten, d:e den wahren tektonischen Bau dieses Gebirges zu erkennen begannen. Auf Grund ihrer detaillierten petrograpliisclien und geologischen Beobaehtungen wiesen sie in den vou dér Donau N-lich gelegenen Gebirgen die Elemente dér Deckenbildung und im allgemeinen dér alpine'n Struktur naeh. Zu áhnlichen Resultaten gelangten gleichzeitig auch die serbischen Geologen, besonders Radovanovic (55), Cvijic und Z u j o v i c (37) in dér S-lichen Fortsetzung des Gebirges. lm Anschluss an die Resultate dér genannten Forscber bescbáftigten sicli neuestens Voi testi (58) und Pét kovié (60) vöm, Gesiehtspunkt dér modernen Tek tonik mit dem Bau dér Gebirgskette dér Kárpátén und des Balkans- Bér in Rede stehende halbkreisförmige Gebirgskranz bildet naeh dér neuesten Auffassung keine Grenze zwischen den Kárpátén und dem Balkan-Gebirge, scndern kaim als die unmittelbare Fort- setzung dér Siidlicben Kárpátén betrachtet werden, mit denen er gleichzeitig in dér einstigen grossen mediterránén Geosynklinale zűr Ausbildiog gelangte. Die mit dem Karbon beginnerde Serie dér Se- dimente gewann durch den vöm Rhodope-Gebirge komnien- den Druck einc entsprechende N — S-liehe Streiehrichtung und eine gefaltete Struktur u. zw. bereits im Intrakarbon, haupt- sachlich aber unter dem Einfluss dér am Ende des Meso- zoikums erfolgten grossen tektonischen Bewegungenr Dér durch- schnittlich gégén 0 gerichtete Druck faltete ausser den Sedi- menten auch die beiden das Grundgebirge bildenden kristallinischen Schiefergruppen empor, u- zw. im 0 starker, wie am Westrand des Gebirgszuges. Es kam eine aus Schuppen, Faltén und iibei*scho- benen Decken bestehende Gebirgsstruktur zustande1, die sicb voin Krassó-Szörényer Gebirge angefangen über das nordostserbische Gebirge langs dér mit dem Streiclien parallel verlaufenden Dislo- katicnslinien bis zum Balkan-Gebirge überall nachweisen liisst- In dem unser Gebiet niiher berübrenden Abschnitt dér Ge- birgskette, dér auf die Umgebung des Pek-Flusses und dér unteren Donau ént falit (Taf. Vili), sind naeh Pét k ovié 160) die folgen- den Hauptdislók-ation síimen zu beobachten. Die die Ortschaften Szászkabánva — Moldova- — Golubac — Ivucaj- na berührende Dislokaticnslinie nau aufgefasst werden. Ilire Entstehung entfallt auf die Zeit nacb den Gault. Xaeh den beiden Hauptbildungsphasen ATor- und nach dem Senon gelangten bier die tektoniscben BeAvegungen am Anfang de? Neogens zum Abscbluss- Die tektoniscben Verbaltnisse des unmittelbaren Bergreviers Averden n.eben den erAváhnten Bruch- und Eruptions-Linien durcb dió Staricaer- und die östliebe Frontlinie dér Überscbiebung am bezeicbnendsten in eirem NW — SO-lichen Profil zAviscben dem Sta- rica und Konjska (Taf. IX) veraascbaulicht. Ein Vergleich dér I agerungsA'erbaltnisse dér oben angefiihr- ten Bildungen führt zu den folgenden Feststellungen: Die kristallinisehen Scliiefer dér I. Gruppé Hegen stellemveise auf den Schiefem dér Phyllit gruppé. Dér Kaik wurde auf die cmlochtonen Scliiefer und die zum Senon gehörigen I noc rurnusnu rgcl iiberschoben • Die überschobene Kalkdecke w trde durch spatere Brüche zer stückell, wobei einzelne Schollen langs dér Bruchlinien versünkén Die heraufbrechenden Andesite fal téten (St. Andre, Starica Nos), und zerlrümmerien die Schichten des Kalksteins, ausserdem méta rnorph osicrten sie die unmitlelbar benachbarten Gesteine (Kaik, Mérgei, Sandstein). Die Erzbüdung hangi mit den Andesiten raumlich und zeitlich zusammen. Majdanpek 155 Auf Grund dér obigeii Tatsachen lásst sich bez'áglich dér wich- tigeren geologi seben Momente dér Umgegend von Majdanpek die nachstehende chronologische Reihenfolge feststellen. Zeit Vorgánge Gesteine tektonische magmatischc Pleistozán Hebung Trümmergesfeine Kalktuff Neogen Verwerfungen Senkungen Mediterráné Schichten N-lich und S-Iich von Majdanpek Postsenon Brüche Über- schiebungen Erzbildung Kupfererze Schwefelkies Magnetit Eruption Andesite Senon Mergel, Sandstein mit lnoceramus Untere Kreide- -Obere Jura Kalksteine Lias Quarzsandstein — Konglomeret Paláozoikum Intrakarbone Faltungen Eruption Gránité, Gabbros Kristallinische Schiefer ÁSVÁN YTANI KÖZLEMÉNYEK GÖMÖRMEG YÉBÖL. Irta: dr. Koch Sándor , (Mit deutschem Auszug-) 1. Szabad arany Csúcsomról. A genetikailag a Kárpátok gránitjához, kötött idős antimoii- anany formációnak Szálúnak — Pernek — Magurka — Csúcsom ( — Aranyidka századok óta ismert és művelt bányahelyei. A gránit- ban, illetve k var cos palában futó telérek érce tömött, aprószemcsés, a mellékkőzetek felé nagyszemű vagy vastagíszálas antinionit, Oly pompás k ristály csoportok bán, mint a fiatal aranyos-ezüstére telérek antimonitjai (Körmöd, Felső-, Kisbánya) soha elő nem fordul, de ezeknél ércben sokkalta gazdagabb, úgy hogy a háború előtt Ma- gyarország antimon termelésének úgyszólván teljes mennyiségét az idősebb formáció telórei szolgáltatták. Ezeken a bányahelyeken a munka eredetileg nem az antinionit, hanem a vele együtt előforduló arany kedvéért indult meg. Az 156 Knch Sándor arany, amely az antimonitban, de különösen a mellékkőzet kvarcá- ban -fordul rendkívül finoman hintve, ritkábban nagyobb szemek- ben elő, az idősebb aranyformációra jellemző sötétsárga színű, a fiatal kitörésbeli kőzetekhez kötött aranynál jóvalta kisebb ezüst- tartalmú. Szabad aranyat eddig a Pernek melletti Bazia kvarcából, az aranyidkai telérekből és a liptó megyei Magnrkáról ismertünk. A hazai idősebb a rany-antimon formáció legszebb szabad arany példá- nyai Magnrkáról kerültek elő, az innen származó legdúsabb pél- dányt, egy gyermekököl nagyságú s arannyal dúsan átszőtt darabot, a bécsi Geol. Bundesanstalt múzeuma őrzi. A rozsnyói Aranyvölgyben, mint neve és az ott folyó patak mentén látható, már begyepesedett kavics-lion: okhalmok mutatják, egykor aranyat mostak. Igen valószínű, hogy az elsődleges antimo- nitos előfordulást úgy az itteni, mint a Csucsomi völgyben régen ismerték, sőt művelték is, de aranytartalmuk nem elégíthette ki a primitív eszközökkel dolgozó régieket. Mai tudásunk szerint a csu csórni antimonit bányákat antimonitra rendszeresen kétszáz észtén deje (1733-tól) művelik s a bánya virágkorát a múlt század második negyedében élte- Az antimon árak ezután bekövetkezett erős esése folytán a bányászat egyre hanyatlott, csak a világháború folyamán lendült ismét magasba. A bányászat tisztán antimonra folyt, az ara- nyat nem tartották érdemesnek kinyerni. A háború utáni időkben gondos vegyi vizsgálatnak vetették alá a hányának anyagát, úgy az antimonitotl mint a kvarcot s az ezek ben mutatkozó aranytartalom a bányatulajdonos céget uj rendszerű flotációs berendezés felállítására bírta. Ennek az uj berendezésnek a segélyével 1932-ben a hányó átmosott anyagából (54-9 kg., az 1933- ban újonnan bányászott anyagból 103.3 kg aranyat nyertek. A nyers bányatermék 10.56% Sb t és tonnánként átlag 9-71 gr aranyat tartat mázott- Az arany finomsága 750 — 800 között van. Nyári gyűjtőutamon egy, a bánya hányóján talált kvarc da- rabban az arany sötétsárga szemeit vettem észre (1. sz. W 147. 1933). Barnás szfalerit szemecskék, az arzenopiritnek m (110) és c (001) formák felépítette, milliméteres kristályai és kis pirít kristálykák kisérik a szabad aranynak ezt az előfordulását, mely azért érdemes megemlítésre, mivel a Csúcsom— Rozsnyó környéki antimonit telé- rekből a szabad aranyat eddig nem ismertük. 2. Goethit Licéről. A Lice melletti Heinczelmann féle vörösvaskő bánya ásványai közül Zi mányi K. kristályosodott hematitot és baritot1, újabban pedig Tokody L. lialloysitoti, malachitot, azuritot, wad és psilo melánt2 említenek- Ezekhez az ásványokhoz most a goethit járul- Muzeumumnk birtokában levő, e bányahelyről gyűjtött darabon (1- sz. W 146. 1933) goethit és hematit kristályok fordulnak együtt elő. 1 Annales Musei N. Hang'. XIX. 1932. 78. o. 2 Előadva a M. Tud. Akad. 1933. december 11-i ülésén. Ásványtani közlemények Gömör megyéből 157 A kb. 1 cm vastag alapot sugarasan egymás mellé nőtt goethit szá- lak képezik, a szálak közötti hézagokat vaskos, szürke, kagylós tö- résű hematit tölti ki. Az alapból nőnek a közép felé a 2 — 5 mm hosz- szú, átlag 1 n m széles goethit kristályok. Részben a goethit kristá- lyokon, részben az említett vaskos hematiton nőttek fenn a hema- titnak görbült lapu, lencseszerű, igen lapos hipiramisai, melyeknek habitusa teljesen eltér a Zi mányi K. által leirt hematit kristá- lyokétól. A 6 mm átmérőt is elérő kristályokat a lapok erősen gör hűlt és homályos volta miatt, sajnos, mérni nem lehetett- A vékonyabb kristályokon barnás, a vastagabbakon barnás- vörös szinben áttetsző goethit uralkodó formája a d (210) harmadik fajta prizma. Lapjai erős üvegfény űek, egyes kristályokon a sűrű lapismétlödés folytán finoman rostozottak. Mellette a h (010) lap lép vékonyabb-vastagabb sáv alakjában fel. A vékony prizmás kristá- lyok terminális végét vagy egy (Oki) első fajta prizma, vagy ezen kívül még egy (hkl) bipiramis lapjai fedik, A lapok azonban oly erősen görbültek s annyira kevéssé fényinek, hogy a formák megha- tározása a mért kristályokon nem sikerült, .9. Apátit Sojóházáról. Hazánkban a kristályosodott apatit meglehetősen ritka ás- vány, amelynek azonban úgy a pegmatitos, mint a pneumatolitos és hidrotermális eredetű előfordulások között akad egy két szegé- nyes lelőhelye, úgyszintén előfordul a kristályos palák ásványai között is. A nálunk gyéren fellépő pegmatitok ásványaként ismerjük a krassó-szörény megyei Örményes3- és Teregováról.4 5 6 Első helyen fehér., apró szemcsés földpátban nőttek bennt zöldes, átlátszatlan, repedezett, 6 — 8 cm hosszat elérő hatszöges oszlopai. Teregován szintén földpátban nőttek benn az átlag 4 mm-es zöldes-kékes, zsíros fényű apatit szemcsék. Mint autopneumatolisis terméke fordul elő az Aranyihegy híres andezitjának,3 a Balaton menti,0 valamint a Celdömölk melletti Sági hegy bazaltjának kisebb -nagyobb üregeiben. Mindezeken a lelőhelyeken legfeljebb miliméteres nagyságot elérő, rendkívül finom!, színtelen tűcskék alakjában jelenik meg az apatit az ásvány- t'áfsulás legidősebb tagjai egyikeként. Gömör megyéből az apatitot eddig három lelőhelyről ismertük. Ezek közül kettő, a tiszaiéi és veszverési előfordulások metamorf kőzetekhez, a harmadik, a ratkószuhai met ásóimat ikus dolomit elő- forduláshoz van kötve. Tiszolcon7 az azelőtt lillitnek vélt kristály- kákról mutatta ki Krenner, hogy finom fehér apatit oszlopocskák 3 Természettud. Közlöny IX. 1877. 464. o. 4 Berg u, Hüttenm. Jahrb. Bd. 79. 1931. 109, 5 Math, Terin, tud. Ért. II. 7. füzet. 6 Neues Jahrbuch d. Min. Beil. Bd. 64. Abt .A1, 1931, 477, S, 7 Földtani Közlöny 14. 1884. 91. o. 158 Koch Sándor körülvette kékes turmulin tű. V eszverésen8 a mállóit amfibol- palán ülő axinit kristályok mellet és ezeken fennőve fordulnak elő a szürkés-fehér, áttetsző vagy átlátszó 1 — 2mm es, táblás apatit kristályok, melyeken Schrauf 9 forma felléptét észlelte. A metamorf előfordulások szolgáltatta kristályoknál nagyob- bak voltak a rém rég, a ratkószuhai9 magnesit tömzs egy dolomit kristályokkal bélelt üregéből leírt, 4 mm-t elérő, víztiszta-tejfehér. rendkívüli ritka apatit kristályok. A c lap szerint táblás kristályo- kat 7 forma lapjai építik fel. Hazánk eddig legszebb kristályosodott apatitja szintén Gömör megyéből a Szepes-Gömöri Érchegység egyik ásványtani szempont- ból legérdekesebb bánya helyéről, Sajóházáról került legújabban elő. Az idén nyáron tett gyűjtő kirándulásom alkalmával egy innen szár- mazó, fényes sziderit romboederek borította darabon a szideriten fennőtt albitban kis, halvány ibolyás kristálykák kitöltötte üreget vettem észre. A kristálykák habitusa, színe, fénye szemmelláthatólag elüt a környező albititétől. A megejtett kémiai vizsgálat során a kristálykák apatitnak bizonyulok. Egy ugyanezen lelőhelyről származó példányon, mely ásvány- tárunk anyagából került kezembe (lelt. sz- p. 408.1913) pompás albit kristályok között 1 cin nél nagyobb, világos ibolyás rózsaszínű apatit kristály nőtt fennt. Ügy ez a nagy, mint a. kis kristályok lapos bipi- ramisos habitusnak. A nagy kristály egyik oldalán a piramis lapok ragyogó fényesek . másik oldalon a lapokat hipoparallel reánüvések borítják, a lapok lépcsősek. Két kis kristályon a következő 7 forma felléptét állapítottam meg : c (0001) (HJA r (1012) (110) m (1010) (211) x (1011) H00) a (1120) (101) _ 2/ (2021) (HÍ) s (1121) (412) Érdekes, hogy a kristályformák pontosan ugyanazok, melyeket a ratkószuhai apatit kristályokon észleltem. Míg azonban ott a e lap uralkodott, a sajóbázai kristályokon az r lapok is uralkodókig fejlettek; c két forma lapjai szabják meg a kristályok habitusát (Fig. 25. ábra.) 8 Sitzungsber. Wiener Akad. 62/2. 1870. 699. S, 9 Annales Mus. N. Hang-, XXV, 1928. 439. o. Ásványtani közlemények Gömör megyéből 159 A c lap felületét továbbnövési idomok borítják. Az m, x és y fonnák lapjai vékony, élénk fényű sávok. Az a és s fonnák lapocskái apró ragyogó poligonok- A mért kristályok lapjainak reflexe kitűnő. Az apatit, mely dr. Zombory L. kollégám vizsgálata szerint, kevés klórt tartalmazó fluorapatit, az albitnál idősebb képződésű. Kétségkívül a sziderit foszforsav-tartalmából (Rozsnyó 0.04%. Vashegy 1,08%) keletkezett másodlagos foszforásványt nem egyet ismerünk a gömörmegyei bányahelyek oxidációs zónájából (evansit, vashegyit, variscit, vivianit stb.). Az elsődleges foszforásványnak, az apatitnak azonban ez az első előfordulása a Szepes — Gömöri sziderit telérekből. Az apatit a sa jóházai sziderit telérek elsődleges járulékos ásványa, melynek apró kristálykái, mint a. nagyobb időközben talált két darab mutatja, talán nem is olyan nagyon ritkák Rozsnyó vidé- kén s csak kicsinységüli?,, vagy a reájuk telepedett álhit kristályok miatt nem vétettek eddig észre. A mért és számított szögértékek: mért számított c:r 22" ő5‘ 22" 59‘ r:x 17" 15‘ 17" 19‘ 30‘ x:y 19" 13‘ 19" 10“ 30' y:m 30" 37’ 30" 31“ c:s 55" 47 1 55" 45‘ s:a 34" 13‘ 34° 15‘ Készült a M. Nemzeti Múzeum ásvány-őslénytani osztályában- I'reies Goid von Csúcsom. Die Csúcsoméi* Antimonitgaínge, welehe genetisch an den Gránit dér Karpathen gebunden sind und dér alteren Gold Atimonitformation angehören, waren die reichsten Antimonitgruben Ungarns. Das Gold fiúdét sich hier in Antirnonit und im Quarz des Nebengesteins feinst eingesprengt vor. Vor und wáhrend doni ÁVeltkriege wurde bloss das Antimon wirtschft- licli verwertet, da die Gewinnung des Goldes nicht für rentabel erachtet wurde. Mán verlegte sich erst jüngstens auf die Gewin- nung des Goldes, welches sich in dér durchschnittlichen Menge von 9.71 g in dér Tenne des rohen Bergproduktes voríindet. Die erste von hier stammende Stufe mit l'reiem Golde konnte ich an dér Halde des Bergwerkes im vergangenen Sommer sammeln. Die dunkel- gelben Goldkörner sind in Gesellschaft braunlicher Sphalerit- körner und kleiner Kristalle von Arsenopyrit in weissem Quarz eingewachsen. Goethil von lÁcze. In dér HeinczelmamTsclien Grube bei Licze fand mán 2 — 5 mm lángé und 1 mm breite Kristalle des von diesem Fundorte bislier noch nicht bekannt gewesenen Goethits. Die herr- schende Form dér dünnprismatischen Kristalle ist d, neben welcher noch I) als dünne Streifen, auftritt Die Terin inai fláchen konnten in folge ihrer starken Kriimmung nicht bestiái mt werden. Die Kristalle sind auf radialem Goethit aufgewachsen und werden von linsen- förmig gekrümmten Hámatitkristallen begleitet. 160 Koch Sándor Apátit von Sa. jóháza. Die flachen, bipyramiden,, blass violett- rosa Kristalíe des Fluor, apatits fiadén sich auf kristallisiertem Siderit von Sa.jóháza in Gesellschaft dér bekannten prachtigen. weissen Albitkristalle dieses Fundortes. Dér grösste Kristall ist íiber 1 cin gross. Es konnten folgende 7 Főm én beobaehtet werdea: v, m, a, r, x, y, s» Die Kristalíe sind durcbsichtig, die Flachen aller Formen stark glanzend- Sie sind altér als die Kristalíe des Albits. Dieses ist das zuerst bekannt gewordene Voikommen des Apatits auf den Sideritgaiigen des Szepes-Gömörer Erzgebirges. ÚJABB -MAGYARORSZÁGI -ANKERIT ÉS MAGNEZIT ELŐ- FORDULÁSOK. Irta: dr. Koch Sándor és dr Zombory László. NEUERE ANKERIT- UND M AGNESIT-V ORKOMMEN AUS UNGARN. Von S. Koch und L. v. Zombory. 1. Ankerit Hollópatakról. A hollópataki (Szepes vm.) Zsuzsanna teleptelér szideritje a fék ü felé tömött, világos ankeritbe megy át. A feküt képező pala közelében az ankeritban szórványosan üregek lépnek fel és ezeknek a falain fehéres-színtelen ankerit kristályok nőttek fenn. E kris- tályok 1 — 4 cm nagyságot elérő — y2 remboéderek, illetve részben e forma képezte 0001 szerinti ikrek. Legújabban Múzeumunk ásvány- tárának gyűjteményébe került, egy innen származó, pompás dara- bon csaknem teljesen átlátszó, színtelen 4 cm élhosszú ankerit --U R ül fehér, részben átlátszó kristályokon. A fajsuly meghatározását és a kémiai elemzést e darabról szár- mazó teljesen átlátszó kristályokból válogatott, 105" C-on szárí- tott anyaggal végeztük. A fajsuly, meghatározás — minden esetben — Schuller féle piknométerrel, 20" C-on, vízben történt- A kémiai elemzést illetőleg — mindhárom karbonátnál — M. Dittrich1 2 előírása volt irányadó. A Mn-t külön mennyiségből ka- lorimetrikusán, a CO,-t Fresenius — Classen szerint határoztuk meg. A Fe és Mn elválasztása a perszulfátos módszer szerint történt. A Ca-ot aimnonoxaláttal, a Mg-ot B. Schm.it z: szerint választottuk le, s mint CaO t„ illetőleg Mg2P.,07-ot mértük. Az elemzés eredménye: 1 C. Doelter: Hanöbuch dér Mineralchemie. I. 212. 2 Z. f. anal. Chem. 45. l'JOG. 512, Újabb ankerit- és Magnezit-előfordulások 161 d24°= 3-077 Alk. r. °/o CaO 27'97 — MnO 3-67 005181 FeO 1575 02192 MgO 910 02257) co2 43-88 l00'37 °/o Molekula viszonyok 0-1987 1 | 09954 rooo 0-4967) 09971 1002 Az elemzési adatokat karbonátokra átszámítva,, fenti ankerit összetétele lényegileg a lich von diesem Zug sind liings Staffelbríichen gesnnkene Tafeln nnzutreffen. Fig. 26. ábra. o = felső oligocén homokkő — oberoligozáner Sandstein, s = szarmata mészkő — sarmatischer Kalkstein, V = vetődés — Ver- werfung. Die erste ist die zwischen dem Torbágyer Viadukt und dem unteren Biaer ^Meierhof gelegene Tafeh welelie die allgemein hekannten miozanen Fossilienfundorte einsehliesst. Weiter V -lieh folgt die zwischen dem Katalinhegy und dér Ortsehaft Bia gelegene Tafel. an (leien Aufbau bereits auch die pannonisehen Sehiehten sicli beteiligen. Die im pannonisehen Zeitalter tiitig gewesenen tektonischen Krafte brachten betrachtliche Dislokationen zustande, die auch heute noch die dominierenden Ziige dér Morpholegie dieses Gebietes abgeben. Das Mass dér Dislokationen ist aus deu nachsteheuden Daten ersichtlich: Hőben dér sarmatischen Kalksteinvorkommnisse Westrand des Budaer Gebirges ii. d. M. Bei Telki, an den Dolomitzug gepresst Mária hegy, Tóth György-hegy a m 4 330 m 4 <160 m Tekto, mseké Beobaohtungen im Budaer Gebirse 165 Mézesvölgy 1-287 m Katalinhegy + 344 ni Basis dér sarmatischen Schichten im Becken: In dér Bohrung von Herceghalom — 1(1 m In dér Bohrung von Páty — 220 m Auf Grund des höchsten und tiefsten Vorkommens kaim mán demnach am Westrand des Budaer Gehirges nach dér Ablagerung dér sarmatischen Schichten mit einer vertikalen Dislokation von 580 m rechnen. Am Rande des Gehirges selbst, im 2 km lángén Absohnitt zwischen dem Mézesvölgy und dér Bohrung von Páty kaim die postsarmatische Dislokation auf 500 m veranschlagt wer den. Selbstverstandlich sind dies nur annahernde Werte, da ja diese Sedimente bereits ursprünglich im Inneren des Beekens in cinem niedrigereto, Niveau zűr Ablagerung gelangter,, wie am Rande desselben- Bei ahlnlicher Bereclmung fiadét mán die ünteren pannoni seben Beckensedimente am Rande des Gehirges, bei Telki in einer Höhe von +330 m ü. d. M. ikre Basis hingegen in dér Bohrung von Herceghalom bei +30, in jener von Páty bei ca. — 90 ni, woraus sich eine maximale Dislokation von etwa 400 m ergibt. Dies ist eiln zweifelloser Beweis dafür, dass die im Eozan, Oligozan und Miozan nackgewiesenen Eii briiche des Beekens auch im Pliozán sich fortsetzten. Will mán diese tektonischen Erscheinungen mechanisch deuten, so ni üss mán von den an Probekörpern durchgeführten Versuchen Daubrée's ausgehen,, die neuestens auch von E. Seb mid t ex- perimental bekraftigt wurden. An den Probekörpern bilden sich zűr Druckrichtung schief verlaufende, einander kreuzende Sprünge. (Ich bemerke kiér, dass nacli Versuchen im Laboratórium einander kreuzende Sprünge auch bei dér Torsion von Glasplatten entstehen können. Diese Sprünge bilden von einem Mittelpunkt ausgehen de radiale Strahlenbündel. Diescn Experimenten entsprechende Ver- haltnisse können zwar in dér Natúr vorkommen, doch sind sie scliwer zu erkennen und die hierauí basierte tektonische Deutung enthalt eine viel grössere Anzalil von kombinát ivén Elementen, wie bei dér Annahme eines einfáchen Druokes- Für die Voraussetzung von Torsi onsbewegungen fand ich iibrigens in diesem Gebiet keiner- lei Anhaltspunkte.) Im Sommer 1933. verni áss ich die Diaklasen des sarmatischen Ivalkes, wobei es mir gelang, zwei Systeme festzustellen, von delien das eine von 22 h gégén 10 h, das andere von 4h gégén 16h streicht. Ausserdem ist háufig nocli ein den VVinkel dicsér beiden halbieren- des, von lh gégén 13h und selten ein von (5h gégén 18 h verlaufendes System konstatierbar (Fig. 27). Bei den mitgeteilten W értén wurde die magnetisebe Deklination nicht korrigiert. Es verdient erwahnt zu werden, dass die Systeme lh — 13 h und besonders öh — 18 h haupt- sachlich im Gebiet des Biaer Plateaus anzutreffen sind. Diese Erscheinung verweist darauf, dass die- prismenförmigen sa.rni-.ati- 166 Földvári Aladár Fia1. 27. ábra. 1. dolomit (triász) — Dolomit (Trias), 2. eocén — Eozán, 3. hárshegyi homokkő — Hárshegyei’ Sandstein, 4. felső oligocén — Ober- oligozán, 5. szarmata rétegek bazális része — Basis dér sarmatischen Schichten, 6. szarmata mészkő — sarmatisclier Kalkstein. 7. pannon Tektonische Beobaelitn túrén irn Budaer Gebirge 167 seben Kalkgebiete, z. B. die von Torbágy N Heh gelegenen Teile auf den Druck in anderer Weise reagierten, wie die tafelförmigen, z. B. das Gebiet des Plateaus von Bia. Diese Diaklasen und die Aufstanung dér Kalktafeln verweisen auf einen langs des Meridians wirkenden Druek. Ein Bliek auf die geologische Karte des Gebietes zeigt elme wei teres, dass dér sarma- tische Kalksteinzug einem Probekörper entspriclit, dér zwischen den Triaszug des Biuda — Pilisei- Gebirges und das vöm Tétényer Plateau S-lich gelegene, in die Tiefe versunkene, aus palaozoisehen Gesteinen bestehende Massiv eingeklemmt wurde. Dér Gedanke, dass das Gebirge von Velence sich im Streichen gégén Budapest fortsetzt, wurde zuerst von Z. S eh r éter aus- gesprochen. In dér Karte veranschaulichte ich die Verbreitung dér untermiozanen helvetischen Schotter, dérén kopfgrosse, aus kristal linisclien Gesteinen bestehende Gerölle nur von einem die unmittelbare Fortsetzung des Velenceer Gebirges bildenden Zug herstammen können. Desgleiehen veranschaulichte ich au eh die aus gröberem-f ein erem Quarzsand bestehenden Schichten des unteren Pannons, die ahnlichen Ursprunges, eventuell aus den Trümmern des untermiozanen Schotters entstanden sein diirften. Die Dislokation des Budaer und des Velenceer Gebirges gégén einander brachte den in meridionaler Richtung wirkenden Druck zustande. Ob dieser Druck gégén S oder N wirkte, lasst sich im aufgenommenen Gebiet niclit entscheiden. Jedenfalls betraf er nicht nur den als Probekörper figurierenden sarmatischen Kalksteinzug, sondern verschonte aucli den aus mesozoischen Schichten bestehen- den Ralimén nicht. F. Schafarzik konstatiert in seinem Bericht iiber die im Sommer des Jahres 1883 im Pilis-Gebirge durcligeführten geologi- schen Detailaufnahmen, dass zwischen dem Pilis und den in seiner Fortsetzung gelegenen Velka- und Béla Skala-Bergen das orographi- sclie Streichen und aucli das Einfallen dér Schichten sich plötzlich andert, und fülirt dann aus, dass: „Jene Kraft, ivelche diese Vér- it nderung erzeugte, ausserte sich an dér Südwest-Seite des Gebirges und Avar zugleich A-on einer schiebenden und hebenden Wirkung, da das Kalksteinmassiv des Pilis in dér Richtung des Szén t -Lél eke r Sattels in des Wortes strengstem Sinne entzweigebrochen ist.“ Auf dér Karte halié ich die Angaben Sch afarzi k‘s Arer- zeichnet, aus denen es ersiohtlich ist, dass die Knickung des Pilis- Gebirges genau in dér Verlangerung des von mir nntersuchten sar- matischen Kalksteinzuges, alsó im Angriffspunkt des in meridio naler Richtung wirkenden Druckes erfolgte (Fig. 28). Diese Angaben lassen darauf schliessen, dass dér meridionale Druck a-ou S gégén N wirkte. Zűr Erklarung des Druckes muss nicht unbedingt eine tatsachliche Annaherung zwischen dér Triasmasse und dér kristal- linischen palaozoisehen Masse augenommen werden. Es genügt daran zu deliken, dass beim Einbrechen des pannonischen Beckens den in die Tiefe versunkenen sarmatischen Kalksteinschichten Aveniger 168 Földvári Aladár Platz znr Vei’íiigung sarmatische Kalktafel gegliedert und sofort stand. Nach dieser Vorstellung wurde die vorerst nn Staffelbrüchen entlang in Ziige nach dem Niedcrbi’uch gestaut. Diese Auf- Fig. 28. ábra. 1. paleozói kristályos kőzetek — paláozoische krist. Gesteine, 2. mezozói kőzetek — mesozoische Gesteine. 3. paleogén réte- gek — paláogene Schichten, 4. alsó miocén kavics — untermiozáner Schotter, 5. középső miocén vulkáni kőzetek — mittelmiozáne vulka- nische Gesteine, 6. szarmata kőzetek — sarmatische Gesteine, 7. pannon rétegek Congeriákkal — pannonische Seliiehten mit Congerien. 8. pan- non rétegek édesvízi fáciese — pannonische Schichten in Süsswasser Fazies, í). levantei édesvízi mészkő — levantinischer Siisswasserkalk. A térképvázlat a megjelent munkák és a saját megfigyelések íelhasz- nálásával készült. — Die Kartenskizze wurde auf Grund dér erschiene- nen Veröffentlichungen und eigenen Beobaclitungen zusammengestellt. Téktoiiüsche Beobachtungen im Butlaer Gebirge 169 fassung fíihrt das ganzc tektonische Bild auf ein Leitraotiv: auf dón staffelweise erfolgten Einbruch des pannonischen Béckens znrück. Ein ahnliches tektonisches Bild entwickelt H. Cl oos ültéi* die Brüche dér Becken des Saar-Gebietes. Es war bisher keine befriedigende Erklarung des Gégén satzes zn tinden, wa.rum diese jungen Bewegungen im Budáéi* Gebirge in N-licber Riohtung wirkten, wogegen im Mecsek -Gebirge die filteren Gesteine sowohl ara N-lichen, wie ara S lichen Ránd in S licitéi* Richtung auf die jiingeren iiberschoben wurden. Wahr- scheinlich wurde diese Abweichung durch die zwisclien dem N- liehen (Bakony — Vértes — Pilis) und S liciten (Mecsek) Zug des trans- danubischen Mittelgebirges gelegene kristallinische Masse vér- it rsacbb Den Zusarmmenhang dér hier nachgewiesenen Bewegungen mit dér in dem Becken nachgewiesenen Faltung konnte ioh im heg an gé- nén Gebiet nielit auffinden. Zweifelsohne wurden die beiden tck- tonischen Formen durch identische Krafte in identischer Zeit her- vorgebracht, mit dem Untegiohied, dass am Rande des Gebirges die starren Gesteine, die ltrüchige Struktur des Mittelgebirges zeigen, wogegen die plastischen Beckensedimente auch ohne Brüche, durch Faltung im Standé waren, sich. auf ein kleineres Areal 7/usammenzudrangen. Es kaim als Endresultat festgestel.lt werden, dass am West rand des ‘Budáéi* Gebirges eine annahernd N — S-]ich verlaufende Bruchlinie, richtiger Bruchzone anzutreffen ist, welcher am Oslrand des Gebirges die Bruchlinie dér Donau entisprloht. Selbstverstand- lich verdénkén diese grossen Bruchlinien, resp. Zonen ilire Entste- liung niclit einer einmaligen Bewegungg sondern erneuerten sich in verschiedenen geologisohen Zeitaltern. Bezüg lieli dér stratigraphischen und palaogeographischen Ver- halfnisse des Gebietes konnte ioh folgendes beabachten: die eozanen Sohichten erfreuen sich einer vérhaltnismássig geringen oberflach- lichen Verhreitung. In einzelnen gesunkeaen Becken dér Umge- hung des Biaer Berges und dér Gegend von Páty konnte es jedoch festgestelíi werden, dass im Liegenden dér obereozanen Nummuli- nenschii'bíen eine hunié kontinentale Schiektenserie folgt, die aucli schwache Kohlenspnren entha.lt. Zu unterst Hegen rote und gél be Tone als Produkte dér vortertiaren Verkarstung, die im Gebiet des Budáéi* Gebirges seit lángén Zeiten bekannt sind. Die oberoligozanen Sehickten wurden besonders langs dér Ver- werfungen von eisen- und karbonathaltigen Lösungen dnrelidrun- gen, wodnvcli sie in, einer mehr-tminder breiten Zóne dem Hárs- hegyei* (Lindenberger) Sandstein ahnlich wurden. Dér echte Hárs- hegyei* Sandstein ist in diesem Gebiet immer ein grobkorniges, prak- tisoli glimmerfreies Sediment mit kieseligem Bindemittel, wogegen die umgewandelten oberoligozanen Schichten rötlich ziegelfarbige, glimmerreic.be Gesteine mit veranderlicher Korngvosse darstelien. Die beiden Rildungen treten am Biaer Berg mit einandtr in,. Bér Uh- 170 Földvári Aladár miig mid dér oberoligozáne Sandstein enthált hier die grossen Ge- rölle des Hárshegyei- Sandsteins als Einsclilüsse. Zwiselien den beiden Bildungen ist dér Kisceller (Kleinzeller) Tón überhaupt nieht vorzuíinden. Die pelrograpliische Ausbildung dér mittelmio/iincn Seliieliten ist selír abweehslu n gsr e i eh • Die Sand- und Tonsehicliten spielen eine viel grössere Rolle, als mán auf Grund dér bislierigcn Literatur erwarten wiirde. Deutlich ist dies aus dem Profil des S-lichen Gra- bens des vöm Torbágyer Viadukt S-lich gelegenen, mit Weingárten hepflanzten. 2(ií.’.8 in hőben Hiigels ersiclitlich. In dicsem Graben ist eine höehst interessante, besonders vöm Gesichtspunkt des geologi- sehen Unterrichts an den Hoclischulen beaehtenswerte Erscheiming zii heobaehtei. Das nach ausgiebigeren Platzregen oder gelegentlicli dér Sehueesciiinelze abfliessende Wasser ritzt mit Hilfe dér mitge fiilirten Gesteinstriimmer, Áste mid Baumstamme in die weiclie Kalksteinsohle des Grabens Furehen, die den Gletschersehran'ine.i zum Verwechseln áhnlich sind. Ausserdem ist es sehr schön zn beo- bacliten ívie die ungleiche Erosion in dieser abwechslungsreichen Schichtcnserie Wasser fa lle, resp. Felsenstufen zustande bringt. In diesem Falle bildeten sich vier grössere Felsenstufen, dérén Hőbe zwiselien 3 — 6 m wechselt. Dér Graben schliesst die mittelmiozanen Sehiebten in einer Macbtigkeit von etwa 60, die sarmatischen in einer Máchtigkeit von 45 m auf. Die sarmatischen Sehiebten sind am Rande des Beckens haupt- Korndurchmesser Tektanische Beobachtunaen im Budaer Gebirsre 171 8 a> o co 8 o> co CM CM o> O O O ó ó P lO lO co co o ó o o LO 00 o r* CO 8 05 m CM co h- 00 o CM in CM in T— 1 r~i tT CM CM CO Tt- — co 05 CM m m CM C0 CO CM 05 ö co ih eb rí* co eb 05 rf 05 Tt CM CO 00 co 2 8 ö co CM 3 (Sí co 8 _ O co rt 05 O ni eb in O CO CO 05 05 m co 00 p Pi in co Ó 05 Ó5 05 óo — 05 05 aj i> co CO m co co 00 rf* 05 . — ■ in rf y in p p CM t— 05 — • 05 o ni H P oo p 05 Tf m o co co (Sí P CM p ó ö 8 CM *— * co •"-1 h- 5 CO 00 co co 00 co co CM CM CM p CM 05 p b co CM co CM in óo P m n- 00 t— t— rt* P ó in co y - cjc Eh£ :0 cö oa G £ Oí 0) cfl in in .5 ’S 0) c o N o ffi bx ? 2 ^ i.SÍ:2^ 1 ®P - i - £ 03 , *3 o> u S Scq-o . H cí 'h í o bx S2 ~ D : k •— l m d 03 : bí d a c ■s g g r^Öfl PH cö ej D » £- _C' ~ _C u- = - b Sorszám A lajok neve ! ■0 S V | N i ti > N N | 1 !•* Croix Q£ Lochwaldschil ■0 | « z c -5 c o E 4- u o -1 •y> o i. Gmodus? sp. + + 4 4 4 2. Ncohibolitcs minimus List. -f 4- 4 4 4 4 3. Neohibolites sp. -i- 4. Phrnomocones du aault Pict. + 4 5. Mortoniccras ( Subschloenbachia) cfr. dcpressa S p a t h. + + -i 4 6. Mortoniccras ( Subschloenbachia ) a ff. dcpressa var. 4- 7. M ortoniceras (Subschloenbachia ) in fiat a Sow. + + + + + + + 4 + 4 - + 8. M ortoniceras (Subschloenbachia) div. sp. + + + 9. H olcoscaphitcs Huaardianus O v b + + + 4 -r 4 4 + 10. H olcoscaohitcs Mcriani Pict et C a m p. 4- 4- 4 4 4 4 5 + 11. 12. Scavhites div. sp. Acanthoccras sp. (aff. M ante 1- + 4 1 i S o w.) + 4 4 13. Acanthoccras sp. + 4- 14. Stoliczkaia dispar. O r b. + + 4- 4- 4 4 4 4 4 15. Acanthodiscus? sp. ind. + 16. Dcsmoccras (Beudanticeras) Ben dönti Brong. + + 4- 4 4 + + 4 4 4 17. Dcsmoccras sp. ind. + + 18. La tidor sálié latidorsata Midi. + 4- 4- 4 4 4 4 4 + 4 - + 19. Pachvdiscus ? sp. ind. + 20. BacÁilites Gaudini Pict. et C a m p. + + 4- 4 4 4 4 4 4 21. Baculites sp. + + 22 Turrilitcs Huaardianus Orb. + + + 4 4- 4 4 23. TurriHt.es sp. (aff. 7'. Hupai dianus var.) + 21. Turrilitcs Escherianus Pict. + 4 - 25. Turrilitcs cfr. Escherianus Pict. + + 26. Turrxhtes cfr. Gresslyi Pict. et C a m p. • + 4- + + 4 : 27. Turrilitcs cfr. Sttichci H a u e r. + + -b + 4 28. 7 urr Hites intermedius Pict et C a ni p. + 4- 4 4 29. Turrilitcs cfr. densicostatus - P a s s e n d o r f e r. 4- 30. Turrilitcs clcqans Orb. + 4 + + 4 31. Turrilitcs sp. (aff. T Oeklerti -r alakköréből ) 32. rurrilites n. sp. (aff. Aumalen- sis Coqu.) + 4- ? 4 33. Turrilitcs div. sp. 4- 34 Hamitcs (Anisoceras) pscudoele- f/ans P i c t. et C a m p. + 4- -r 35. Hamitcs (Anisoceras) Sousure u- nus Pict et R o u x. + + 4 4 4 + 36. Hamitcs (Anisoceras) perarma- tus Pict et C a ni p. + + 4- 4 + + 37. Hamitcs cfr. Chárpentieri Pict. -f 4 + + 38. Hamitcs sp. (cfr. altcrnatüs M ante 1.) 4 4 39. Kossmatella Agassiziana Pict. et C a m p. 4- 4 4 4 4 4 4 40. Kossmatella sp. (cfr. Miihlen- becki Fali.) - 4 4 4 4 41. Ph uHoccras cfr. subái ninum O í b. 4- 4 - + - 4 42. Ph uHoccras sp. + 43. Fischcuria cfr. Kiliani Perv. 4- + 44. Fischeuria sp. + -t- 45. N au! Hús cfr. albensis Orb. + 46. Nautilus div. sp. + + 47. Avellana subincrassata Orb. + + 4- + 4 4 48. 49. 50. A véli an a sp. Tcssarolax sp. (aff. bicarinatns D e s li ) + + 4- + + + + + Pterodonta sp. 51. Natica sp. + + 52. Monocuohus sp. cfr. Duphniana O r b. - 53. Kcritopsis sp. + 54. Trochus sp. ind. 55. Confusiscala Duphiniana Orb. + 4 4 + + 56. Pl curot o maria d i v. s p. + + 57. üstre a sp. + 4- 4 58. Mytilus sp. ind. + 59. Plicaiula div. sp. + 60. Astarte sp. + 61. Rhynchonclla sp. (cfr. sulcata Davidson.) 4- 4 - 4 4 4 62. Poludiadcma Rhodani Aí. + 4 4 4 6J. Pcltastcs sp. + 4- 64. Dicoidcs subuculus Kiéi n. - + + 4 65' Pseudodiscoides cylindricus L a m k. + + 4- 4 66. Catopypus cfr. cylindricus D e s o r. + 4- 4 4 67. Hcmiaster buffo Brone. 4- 68. Hrmiaster minimus A er. + 4 4 4 4 4 4 69. Eoiastcr sp. + 70. H cnh.nhraamium sp. 4- P 1 a n t a e : 71. Elszenesedett va£rv limonitoso- dott növényi részek. - 4- • Z. Via* Z. VIb.. Z. V. = Jákob zónái. Adatok az északi Bakony krétakópződményeinek ifi. NOSZKY J.: ismeretéhez. Beitriige zűr Kenntnis dér kretaziselien Bildungen des nördlichen Bakony. A bakonynánai Gaja-áftörés geo!óg, Földtani Közlöny, Bánd LXIV. kötet. 1934. Heft 4—6. füzet. t Tn fel VITT. tábla. Kőzet-földtani adatok az ÉK szerbiai Majdanpek éi’celőfordulágának ismeretéhez. KÁPOSZTÁS P.: Petrographische und geologische Beitrage zűr Ivenntnis des Erzvorkommens von Majdanpek in Serbien. AZ ÁLD UN AJ HEGY VONULAT SZERKEZETE - BAU DES G EBIRG SZU GES AN UNTEREN DON AU. 1:400,000 1. krist. palák I. csoportja — I. Gruppé dér krist. Schiefer, 2. krist. palák TI. csoportja — II. Gruppé dér krist. Sejhiefer, 3. liász-homokkő - Liassandstein, 4. jura mész — Jurakaik, 5. kréta mész — Kreidekalk, 6. senonrétegek — Senonschichten, 7. neogén — Neogen, 8. gránit - - Gránit, 9. gabbró — Gabbro, 10. andezit — Andesit. I. nyugati- — westliohe, II. Rtanj— Kucaji- — Rtanj— Kuéajer, III. Pőrééi- — Pőrédéi, IV. Miroci takaró — Miroéer Decke. A Szászkabánya Kucajnai — Szászkabánya Kucajnaer, B. Majdanpeki — Majdanpeker, C. Porecka- Kazáni diszlokációs vonalak — Porecka- Kazáner Dislokationsliniem D. a II. takaró Ny-i törésvonala - west- liche Bruclilinie dér II. Decke. Kőzet-földtani adatok az ÉK szerbiai Majdanpek Földtani Közlöny, Ba LX1V. kötet. 1934. Heft 4 — 6 füzet, ércelőfordulásának ismeretéhez. Tafel IX. tábla. KÁPOSZTÁS PÁL: Petrographische und geologisc.be Beitrage zűr Kenntnis des Erzvorkommen von Majdanpek in Serbien. swz: arpin öoronis \s ilf +á+ * Y '\KV m jjj líllf '\W ® : Z 1 . L rí'J :’ MAJDANPEK KÖRNYÉKÉN EK GEOLÓGIAI TÉRKÉPE. GEOLOGISCJ-IE KAPTE DED UMGEBUNG von MAJDANPEK. 0 100 300 no 2000 ú Konjska Glava 592 átakaró k-i frontvonala. sHlche Front! mié dér Nyugati törésvonal V! est Hehe Bruchlin/e 31 ári co 797 : SForicei front i Stericaer Front SZELVÉNY STAPICA És KONJSKA KÖZÖTT; PROFIL Z WISC-FIE N STA P I CA und KONJS K A . Krisl. palák J. csoportja . _í. Gruppé dér krist. Sch/efer. Krisl . palák JL. cső porija Jf. Gruppé dér krist. Schiefer. ma mia EZZ] Felső jura - alsó kréta mész Ober jurassischer — unterkretazisclrer Halk Senon marga , homokkő. Senon Mergel , Sandstein . ■And esik. Gránit 1. - Shrice ÍY0Íé„. 2 - Blanchard IK sVoíin. 3 = Dobra Sreco -r U. — Jllexandtt ílííiSlIen. 5. - Ja n kovic siolín . 6. = BrenkoviC •»" 7. - Thorez il&tiuen. SN - Sfarics Hős . M - hTÜttpzUi. ^ “ ^.rziiriícinerungssn/agC . FÖLDTANI KÖZLÖNY Bánd LXIV. kötet. 1934. július— szeptember Heft 7. — 9. füzet. ÁLTALÁNOS TÁLA JRENDSZL RÉM VEZETÖELVE GYAKORLATI ALKALM ÁZÁSA. Irta: dr. 'Si gmond Elek * ÉS PRAKTISCHE ANWENDUNG DES A L LG EME I N EN BODEN- SYSTEMS DES AUTORS. Van Alexius A. ./. von ' Sigmond ** Das ganze System ist auf dynamischer Grundlage aufgebaut. Will mán einen Bódén in das System einreihen, geniigt es deci Lokaltypus zu bestimmen. Die physikalischen und pfianzenphysio- logischea Zustandsbestimmungen des Bodens gewinnen dureh die Einreihung des Bodens in das System cinen dynamischen Charak- ter. Deshalb ist es von gr-osser praktiseher Wichtigkeit, nicht nur den Náhrstoffzustand zu bestimmen, sondern auch den dynamischen Oharakter des Bodens- Ebenso ist es notwendig, dass auch bei dér praktischen Bodenkartierung die bodendynamische Klassifizierung zum Ausdruek gelangt. Das wird am eint'achsten durcli den gene- tischen Bodentypus bestimmt und angegeben, deni die genetischen Bodenbildungsfaktorea sind zugleich die wirkenden dynamischen Faktorén im Bódén. # * * Talajrendszerem kiindulási pontját azok a genetikai talaj- típusok képezték, amelyek az orosz talajtani iskolából indultak ki, (s amelyek ma a talajtan alapegységeit alkotják épúgy, mint ahogy pl. az ásványok az ásványtannak, vagy a kőzetek a kőzettannak egységei. Dokuesajev, az orosz iskola atyamestere, a talajt nem tekinti egyszerűen e Imái lőtt kőzetnek, hanem az összes t a 1 a j k ó p z ő d ó s i t é n y ező k f ii g g v é n y é n e k . Ebben korá- nak általános felfogásától lényegesen eltért. Sőt azt is mondhatjuk, hogy D‘ o k u c s a j e vnék ez az alapgondolata még sokáig nem talált kellő megértésre, nemcsak idegen országokban, de még saját hazá- jában sem. Még 1909-ben az I. Nemzetközi Agrogeológiai Konferen cián a nagy Ramann, és az itt összegyűlt talajszakemberek zöme a talaj fogalmát egyszerűen akként határozta meg, hogy a talaj a föld külső szilárd kérgének elmúl lőtt része. Ma már tudjuk, hogy ez a meghatározás nem elegendő, mert a. kőzetelmállás ugyan a talajban is nevezetes szerepet visz, de más talaj képződési jelenségek kel tyombinalva, egészen sajátos, a talajokra, jellegzetes Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1 934. évi április 4-i szakülésén. Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol Gesellschaft am 4. April 1934. 178 ’Siamond Elek jelenségekké alakul át, melyeket t a 1 a j kép z ő d és i jelensé- geknek nevezhetünk. Legjobb, ha a talajképződési tényezőket és az azok hatása folytán a talajban lejátszódó jelenségeket egy köz vetlen példán világítom meg. A mi alföldi televényes fekete földünk, pl. Mezőhegyesen, ere- detileg lösz volt, másszával ez a geológiai eredete ennek a talajnak. Ezzel adva van a talaj kiindulási anyaga, az első képződési tényező, melyről tudjuk, hogy subaerikus képződmény, hulló por, mely igen gyér xerofita növényzet közé hullott. Maga az alapanyag zöme finom por, amelyhez legfeljebb finom homok keveredett aszerint, hogy mennyire növekedett időnként a légáramlatok sebessége. Agyagos rész rendesen kevés, mert a löszképződés csak száraz ég- hajlatban és ott alakul ki típusosán, ahol száraz alapzatra talál- Ha ugyanis a finom hulló por időszakosan, vagy állandóan víz- borított területre esik, akkor u. n. agyagos vagy mocsári lösz kelet- kezik. Nem foglalkozhatom részletesebben a löszképződéssel, csak azt akarom kidomborítani, hogy már ezen alapanyag képződésében is az elmállás mikéntje és mértéke lényegesen változik a vidék éghajlati és domborzati, továbbá vízrajzi viszonyai szerint. Maga az eredeti hullópor kémiailag alig mállóit el, ha száraz körül- mények közé jutott. Ezért kevés benne az agyagos rész. Ugyancsak a száraz éghajlat, illetőleg helyi vízrajzi viszonyok következtében a finom hulló por csak szárazságot tűrő, gyér növényzetet nevelhet, melynek elhalt maradványa olyan kevés, hogy az adott viszonyok között nyomtalanul elbomlik. Ezért az eredeti lösz nem is tartal- maz meghatározható húmuszmennyiséget. Ezen az alapkőzeten ala- kult ki azután a televényes fekete föld Mezőhegyesen, Békésgyulán, Békéscsabán és Alföldünk legtöbb helyén. Az orosz fekete föld, a „ csernozjom “ is nagyrészt löszön épült fel. Ámde Koszovi cs tanulmánya értelmében (1) a csernozjom más alapkőzeten is (ú- rrn. morenalera kódások, júraagyag és mész, olivinbazalt stb.) előfordul és nálunk is pl. a kecskeméti fekete televényes homok nem egyéb, mint homokon felépült csernozjom. Ha most kutatjuk annak okát, hogy miként alakulhatott ki ennyire különböző kőzeteklkil ugyanaz a talajtípus, akkor mindjárt másik két fontos tál aj képződési tényezőt ismerünk fel: az éghajlatul és növényzetet. A fekete mezőségi talaj, vagy csernozjom kialakulásához mérsékelten száraz éghajlat szük- séges, mely elég nedves ahhoz, hogy a talajt, a téli hideg időszakot nem tekintve, állandó fűnövényzet borítsa; de nem elég nedves ahhoz, hogy azon bővebb nedvességet igénylő fák, vagy erdőségek foglaljanak teret. Kezdetben ezek az éghajlati jellemzések nagyon határozat hurok voltak, ma már Koppén (20) után a különb. éghajlati zóná- kat és ezek válfajait határozott képletekkel fejezhetjük ki, akár csak a vegyi képletekkel a vegyidet alkotórészeit. Az orosz csernoz- jom-zóna Koppén éghajlati világtérképe szerint BSk képlettel van jelölve, melyben B a száraz zónát, S ennek Steppe-területét, k pedig azt jelenti, hogy a tél hideg, az évi hőmérséklet átlag -J- 18° C-nál kevesebb, a legmelegebb hónap átlaghőfoka + 18" C-nál Talajrendszer 179 több. A Láng-féle esőtényezők az európai csernozjom-övekben 40 — 70, az Északamerikai Egyesült Államokban 41—152 között változnak- A Mayer -tele nedvességi értékek (N — S quotiensek) pedig Európá- ban 125 — 350, Amerikában 1 12 — 323 között változnak. Ez tehát egy állandó és gazdag mezőségi növényzet birodal- mává lesz, függetlenül most már attól, hogy milyen volt az alap- kőzet, lösz, homok stb., mert a növényzetre ilt döntő az éghajlat, illetőleg a helyi vízrajzi viszonyok. Így pl. az orosz szárazabb mezőségi zónákban, ahol már nem a fekete föld, de a világos-barna, vagy geszten yeszínű talajok zónája van, a nedvesebb, de még nem vizenyős mélyedésekben mezőségi fekete földet találunk. Mert itt az altalaj vízviszonyai, a száraz éghajlat ellenére is nedvesebb viszonyokat hoznak létre a talajon, mint aminő a magasabb fekvésű száraz steppéken uralkodik. Ilyen viszonyok között tehát a barna mezőségi talajok zónájában foltomként fekete mezőségi talajokat találunk. Ezzel pedig a helyi domborzati és vízrajzi viszonyoknak tulajalkotó szerepét látjuk a mezőségi talajok kialakításában- A mezőségi talajok kialakításába, mint ötödik tényező, az állatvilág is beleszól. Ismerjük a, mi alföldi pusztáinkról az ürgét, mezei egeret, továbbá a nedves televényes földjeink lakóját, a vakondot. Ezek a talajlakók a rr.ezőségi talajok jellegzetes állatvilágához tartoznak, mert élelmük a füvek magvai, lakásuk és búvóhelyük a talaj- Ebben azután a tekervén yes utakon át a mélyebb szintekben készí- tik el lakásukat, ezzel pedig a. felső, televényes szint talaját a mélyebb szintek anyagával egyre jobban összekeverik. Egyben típust jelző tényezők is, mert a fekete mezőségi talajok szelve íyében gyakran látunk a felső fekete szintben világosabb foltokat,, a világos altalaj- ban pedig fekete földdel kitöltött foltokat. Az oroszok ezeket „krotovmák“-n,ak nevezik, utalván ezzel azokra a rágcsáló álla- tokra, amelyek ezeket az üregeket létrehozzák, és amelyeknek csontváza is gyakran feltalálható ezekben az utólag kitöltött üre- gekben. Ahol tehát ilyen krotovinákat, illetőleg kitöltött üregeket találunk, ott kétségtelenül a talaj képződésében legalább is egy ideig olyan száraz éghajlat uralkodott, mely a mezőségi növényzet- nek kedvezett. Ezek a rágcsálók ugyanis csak ilyen körülmények között tudnak megélni- Így a krotovinák útján még a régen elte- metett mezőségi talajokat is felismerhetjük. Ámde a mezőségi talajokra nemcsak a krotovinák jellemzők, hanem a talaj humuszának az ásványi résszel való teljesen egy nemit összeolvadása. Ebben nemcsak a rágcsálók, hanem a földi giliszták és valószínűleg még más talajlakó állatkák is közre- működnek. Az évenként elhalt füvek földfeletti és földalatti részein ugyanis a különféle állatkák egész serege táplálkozik, ős így az elhalt növény rostszervezetét szétbontja, megemészti, és az el nem használt szerves anyagot kiválasztja és a talaj ásványi részével tökéletesen összekeveri. Az ilyen humuszt nevezik a német szak- emberek „Mull“-nak (2), mely erdőtalajokban csak ritkán fordul elő, a fekete mezőségi talajokban azonban általános. Iía igaz is 180 ’Sigmond Elek az, hogy a földigiliszták „Mull“-ja nemcsak mezőségi feketeföldiek- ben, de jó erdőtalajokban is képződhet, mégis nagy különbség van a kétféle húmusz tartóssága szempontjából. Ez megint a két talaj- típus ellentétes dinamikai és kémiai jelenségeivel függ össze, melyet itt csak röviden akként jellemzők, hogy az erdők humusza telítettet) .s ezért mobil is , a mezőség) talajoké mésszel telített , ezért stabil és lassan bomlik meg Itt ugyanis egy érdekes látszólagos ellentmondással találko zunk- Ismeretes ugyanis, hogy a húmuszt megbontó baktérium- világnak a mezőségi talajok gyengén lúgos, és tápanyagokban gazdag közege sokkal megfelelőbb, mint az erdőtalajok savanyú, és rendesen tápanyagok hiánya miatt szegényebb közege. Tisztán talajbakteriológiai szemszögből tekintve, azt kellene tehát gondol- nunk, hogy az erdőtalajokban inkább felhalmozódik a húmusz, mint a mezőségi talajokban. A valóság pedig az ellenkezőt bizo- nyítja. Ez az ellenmondás azonban csak látszólagos és csak azt bizonyítja, hogy a talajbakteriológiai kérdéseket általános talaj tani ismeretek híján nem lehet a valóságnak megfelelően meg- oldani. Itt ugyanis elsősorban nem szabad felednünk, hogy a baktériumok működéséhez nemcsak táplálóanyagok és kedvező hő- mérséklet, de elegendő nedvesség is szükséges. Tudjuk ma már, hogy az erdőtalajok baktériumflórája a meleg nyári hónapokban a legtevékenyebb, mert a meleg kedvez a baktériumok szaporodásá- nak, az erdőtalaj pedig elég nedves még nyáron is. De már a mezőségek talajában ilyenkor nedvesség hiánya miatt a baktériu- mok száma erősen visszaesik. Amikor tehát legélénkebb lehetne a húmuszbontás, a szárazság ezt megakasztja- Ehhez hozzájárul, mint már említettem azt is, hogy a telítetlen erdőhúmusz felülről lefelé vándorol, és így a húmusztakaró alatt sokszor egészen megfakult szürke, vagy fakó szint, az ú. n. „podzol“ képződik. A mezőségi feketeföld húmusza kalciummal telített; ezért nem vándorol, mert nem diszpergál ví,z hatására, hanem helyben marad, és mint old- hatatlan ragasztóanyag, hozzájárul a feketeföldek állandó morzsn- lékos szerkezeiének biztosításához. Arra nézve pedig, hogy a mara- dandó televény képződésében mennyire döntő szere]) jut a kalcium- nak, legjobb bizonyítók a rendzinák fekete húmusza. A rendzinák tulajdonképen erdő talajok, mégis a televény ük nem mobilis és nem is bomlik gyorsan, mert a rendzinák alapkőzete szénsavas mész, vagy a gipsz. Mindkét esetben a kalciumkation közömbösíti az erdőtalaj savanyúságra hajló közegét és koagulálja az esetleg átmenetileg és helyileg képződött telítetlen humuszt is- Ezért a rendzinák, az erdőségek fekete földjei is, talajtani tekin- tetben közelebb állnak a esernozjomokhoz, mint a podzolokhoz. Ma még ugyan nem ismerjük eléggé a humuszanyagokat, hogy kellőleg megmagyarázhatnék azt, hogy a kalciummal telített humusz a szerves bontások kisebb mértékét képviseli, mint a savanyú, vagyis telítetlen erdőhúmusz. Minden jel arra vall azonban, hogy kalcium- mal telített humusz lassabban bomlik, mint a telítetlen, és hogy Talaj rendszer 181 utóbbiból, még ha mesterségesen telítjük is kalciummal, ez a hu- musz gyorsan eltűnik- Jó példa erre a lecsapolt és meszezéssel közömbösített, savanyít láptalajok humuszának gyors eltűnése. Az is érdekes, hogy ha a mezőségi fekete told erdő alatt degradálódik, akkor a kalciummal telített humusz hamarosan telítetlenné lesz és hamarosan elbomlik. Ezekből jogosan kövekeztethetiink S te- lj utt-tal (3) arra, hogy a savanyú erdőhúmusz valahogyan mesz- szibbre menőleg elbomlott humusz, mint a csernozjom húmusza. mert amabból nem lehet emezt helyreállítani, holott a csernozjom húmusza, ha degradálódik, hamarább bomlik. A mezőségi talajok húmusza az elhalt szerves anyagokból közvetlenül képződik, való- s ínűleg a kabátunkat ionnak védő hatása alatt és ezen közeg gyenge lúgossága következtében. Az újabb idevonatkozó tapasztalatokból ugyanis feltételezhetjük, hogy lúgos közegben a növényi szerves anyagok legellentállóbb maradéka, a lignin, a fehérjékkel tartósaid) komplexumokat ad, melyek már nem is bomlási termékek, de szin- tézis útján, felépült új anyagok. Savanyú közegben ez a szintézis nem mehet végbe. A lignin ugyan itt is humifikálódik és részben megvédi a fehérjék nitrogénjét az ammonifikálással szemben, de korántsem olyan mértékben, mint az előbbi esetben. Ezeket a jelen- ségeket tanulságosan világítja meg Kovásza a y dr-nak műegye- temi laboratóriumomban nemrég készült műszaki doktori érte- kezése (4). Ámde lúgos közegben nemcsak ilyen szerves szintézisek, de zeolitszerű vegvületek is képződhetnek, melyek savanyú közegben egyáltalán nem keletkeznek, miként ezt a mesterséges zeolitdkra vonatkozó régebbi kísérleteim bizonyítják (5). Mindezzel csak azt kívántam bizonyítani, hogy a mezőségi talajok képződési jelenségei talajt építő, vagyis konstruktív jellegűek. Ezzel ellenkezőleg a savanyú erdőtalajok jelenségei talajt romboló, vagyis destruktív jellegűek. Látjuk tehát, hogy a talaj mikrokozmosza ugyan lényegesen közreműködik a talaj húmuszának képzésében, de ez sem független attól a közegtől, a talajtól, melyben a többi talajképződési ténye- zővel együtt a talajbaktériumok és egyéb mikroszkópos szervezetek harmonikusan közreműködnek. A talaj mikrokozmosza, vagy a sokat hangoztatott edaphon, csak egyik fontos, de a többi ténye- zővel összhangban működő talajképződési tényező. Az eddig megismert hat képződési tényező harmonikus együtt- működésének eredménye a természetes, vagy őstalaj. A képződéshez azonban bizonyos időre is szükség van, azért jogosan számíthatjuk a képződési tényezők közé a talaj korát is. Igaz, hogy ma még nem tudjuk, hogy mennyi idő szükséges ahhoz, hogy pl. a löszből fekete mezőségi föld alakuljon ki. Koszovi cs szerint az orosz csernozjom kialakulásához igen hosszú időre volt szükség (6). Egyébként némi fogalmat alkothatunk magunknak erről, ha mér- legeljük, hogy milyen lassan megy egy húmuszszegény alföldi talajban istálló-, vagy zöldtrágyával a talaj húmusztartalmát 182 ’Sigmo'iid Elek növelni. Ámde, lia ezek alapján jogosan mondjuk is, hogy a mező- ségi fekete föld kialakulásához sok idő kell, ezzel még csak nagyon határozatlan mértéket adtunk a kifejlődés idejéről, illetőleg korá- ról. Ha a talaj koráról, mint talajképződési tényezőről beszélünk, akkor nem azt számítjuk, hogy hány évtized, évszázad, illetőleg évezred telt el, amíg az anyakőzetből az illető talajtípus kialakult, hanem az a lényeges, hogy bizonyos idő szükséges ahhoz, hogy vala- mely típus kialakuljon, és a kialakulás mértéke és mikéntje az, ami a talaj jellegéhez tartozik. Vannak, akik a talajok kialakulásában bizonyos fejlődési fokozatokat különböztetnek meg (7). Kétségtelen, hogy ilyen fejlő- dési fokozatok vannak, mert a talaj egy állandóan változó, fejlődő valami, egy dinamikai rendszer, melynek tényezői a képződési fényezők. Ebben rejlik a genetikai tényezők megismerésének nagy hordereje. Ha a talajok állandóan működő dinamikai rendszerek, akkor nem elegendő a talajok jelenlegi fizikai, kémiai és biológiai állapotának megismerése, mert ez legfennebb csak egy keresztmet- szet a dinamikai rendszer működéséből, mely talán már rövid idő múlva megváltozhat. Azt, hogy ez a változás milyen irányú és milyen gyors, megint a talajképződés típusából ismerhetjük meg, amelyekről Glinka ismert szak könyve nyújt bő felvilágosítást ( 8) • Az ős csernozjom talajokban ez a változás lassú és konstruktív jellegű, a podzol talajokban ellenkezőleg, gyors és destruktív jellegű. Lényegesen megváltozhat a talajalakulás vagy képződés iránya és sebessége, ha az ember munkája is beleavatkozik a talaj dinamikájában. Ezért az ember munkája szintén a talajképződési tényezőkhöz számítandó. Nem tekintve azokat a nagyobbszabású átalakításokat, amelyeket pl. a tőzegek lecsapolása, meszezése és egyéb megjavítása előidéz, itt csak a mezőségi fekete földek szántó- földi hasznosításáról kívánok megemlékezni. Az ősi mezőségi talajban ugyanis a képződési tényezők dina- mikai irányát akként jellemezhetjük, hogy az ásványi anyagok kilúgozása és felhalmozódása bizonyos mértékben egyensúlyban van, csak a húmuszkópződós és ezzel kapcsolatban a növényi táp- anyagfelhalmozódás a felső talajszintek felé irányul. Stebutt szerint (9) a esernozjomok természetes viszonyok között állandóan gazdagabbak lesznek növényi tápanyagokban, mert a felső szintek- ből nem lúgozódik ki semmi, ellenben a füvek mély gyökérzete a mélyebb rétegek tápanyagait is a felső szintekbe gyűjti össze. Ebbe a dinamikai rendszerbe most beleavatkozik az ember; felszántja a földet, több nedvesség, de több levegő is jut a talajba, tevékenyebb lesz a szerves anyag bomlása, nagyobb lesz a termés, de a tápanyagfelvétel is. a learatott termést ki visszük a talajból és vagy nem adunk vissza belőle semmit, vagy a kivitt tápanyagok- nak csak törtrészét. Ennek természetes folyománya az lesz, hogy az eredetileg gazdag mezőségi fekete föld is előbb-utóbb elszegényedik, a termések visszaesnek, vagy mesterséges pótlásra szorulnak. Még Talajrendszer 18.3 hamarább bekövetkezhet ez a szükséglet, ha mesterséges öntözéssel az év? terméseket jelentékenyen növeljük. Mindez csak azt bizonyítja, hogy ha az emberi beavatkozást kikapcsoljuk a talajképződési, illetőleg dinamikai tényezők közül, akkor nem is kaphatunk a talaj dinamikai rendszeréről helyes képet. Az ember tehát mint talajképző tényező, méltán sorozható nyolcadiknak az előző héthez, melyek mindenike, miként láttuk, tevékenyen közreműködnek a mezőségi fekete föld kialakulásában és állandó változásaiban- Azt is láttuk, hogy ez az együttműködés bizonyos mértékben kiegyensúlyozott, vagyis harmonikus. Még a független tata j képződési tényezők is. mint pl. az éghajlat, a talaj- képződés viszonylatában előbb-ntóbb mintegy egyensúlyba jut a többi tényezővel. Ez az egyensúlyi állapot azonban nem valami állandó nyugvópontot jelez, hanem mozgó egyensúly, amelyben az elhasznált anyag újra pótlódik és jellegzetes talajreakciók folyto- nosain és állandó irányba tartanak. Ennek felismerésében rejlik az orosz genetikai típusoknak nagy talajtani, de gyakorlati értéke is. Mert ha megismertük a talajképződésben szereplő dinamikai ténye- zőket, és ezeknek működése nem változott meg a jelenben sem, akkor ismerjük egyszersmind az illető talajban jelenleg is tevé- keny dinamikai erők irányát és várható eredményét is. Ha a talaj múltjából következtethetünk a jelenre, éppoly jogosultsággal a múlt és jelenből következtethetünk a talaj jövőjére, is. A talaj tehát nem a különféle tényezők véletlen játékának előre nem látható eredménye, hanem a különböző talajképződési tényezőknek többé-kevésbbé kiegyensúlyozott és jellegzetes dina- mikai rendszere- És ha a talajképződési tényezőkből következtet- hetünk a dinamikai rendszerre, a talajra, úgy a talaj típusából észszerűen visszakövetkeztethetünk az uralkodó dinamikai ténye- zőkre is. így azután, ha az uralkodó éghajlatból vagy növényzetből stb. megállapíthatjuk, hogy abban a klímazónában minő talajtípusok képződhetnek és milyen természetes növényzet terjedhet el, akkor megfordítva, a talajtípusból az éghajlat típusára és a talajon ter- melhető kultúrnövényekre is következtethetünk. Ezért oly becses gyakorlati szempontból is a talajok dinamikai, vagy genetikai megismerése, mert ebből bizonyos mértékben a talaj termelési lehetőségeire is következtethetünk. Mindezek alapján tehát a legtermészetesebb, és úgy tudomá- nyos, mint gyakorlati szempontból legészszerűbbnck kínálkozott a talajokat dinamikai alapon rendszerbe foglalni. Ámde ezt a dina- mikai alapelvet következetesen végig kellett vezetni az ismert talajtípusokon, és úgy felfelé az általánosabb, lefelé pedig a spéci álisabb előfordulásoknak és jelenségeknek megfelelőleg kiépíteni. Az ismert és jól leírt talajtípusokat nem volt nehéz egy általános talajdinamikai rendszerbe foglalni, csak függetleníteni kellett magamat az eddigi, nagyrészt egyoldalú osztályozási rendszerektől, melyek rendesen egy vagy két külső tényező, mint pl- éghajlat, 184 ’Sigmond Elek növényzet, stb. alapján csoportosították a talajtípusokat. Az éghaj- lat ugyanis hatalmas talajképz.ő tényező, ezt bizonyítják pl. az orosz klímazónák, vagy a magyar klímarégiók talajtípusai, de egy- maga nem elegendő és nem is mindig döntő tényező, pl. a rendzinák esetében. Az ősi növényzet is ott. ahol megvan, igen jellemző, de még ez esetben sem ad egymaga felvilágosítást a talaj múltjáról és jövőjéről. Legnagyobb hibája az, hogy éppen az emberiséget lég közelebbről érdeklő talajokon, minők a mezőgazdasági művelés alatt álló talajok, az ősi növényzet már hiányzik. Általában szakí- tanom kellett minden olyan rendszerrel, amely a talajon kívülálló tényezők alapján csoportosítja a talajokat, és a talajokon felismer- hető kémiai, fizikai és biológiai ismérvekre kellett felépítenem talaj- dinamikai rendszeremet. Különösen a talajkémiái ismérvek bizo- nyultak igen értékeseknek, mert ezekben játszódnak le és jutnak legjobban kifejezésre a. talajok dinamikai változásai, és mert ezeknek felismerése meghatározása független az egyéni invenciók- tól és kombinatív feltevésektől. Igaz. hogy én csak a savanyú, közömbös és lúgos kilúgozás kémiai szabályait ismertem meg köze lebbről (10); de a legtöbb kultúrtalajunk, illetőleg a megjavítás szempontjából érdeklő terméketlen talajunk idetartozik, a többi talajtípusokat pedig a rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján igyekeztem mind objektív tapasztalati adatok alapján jellemezni és rendszerbe foglalni. Hogy rendszeremnek nemcsak általános alapelveit és beosztá- sát, de gyakorlati alkalmazását is megismerjük, legcélszerűbb azt is néhány példán megvilágítani. Kezdjük megint a fekete mezőségi talajokkal, a csernozjom- mal, melyeknek képződési dinamikáját már az előzőkben vázoltam. Az alábbi 1. sz. táblázatban lát juk, hogy a csernozjem, mint főtípus szerepel, vagyis talajrendszeremnek 4- fokozatát alkotja. Vele egysorban találjuk a fekete mezőségi talajtípussal rokon, de nem azonos típusokat, ú. m. a rendzinákat, prairie talajokat, szubtrópusi és trópusi feketeföldeket, mezőségi barna és szürke talajokat, másod- és harmadlagos kalciumtalajokat és Calvero- talajokat. Ezeknek dinamikáját közösen az jellemzi, hogy legalább is a talaj felső szintjeiben a kalciumion uralkodik és ez szabja meg az egész talajdinamikát. Mit jelent ez, vagy más szóval minők ennek az objektív ismérvei? Mindenekelőtt a humusz, a sesquioxidok és oldható kovasav stabil, vagyis nem vándorol sem le, sem fel- Az abszorpciós komple xum gyakorlatilag kalciummal telített, ami kolloidikai szempont ból annyit jelent, hogy a kolloidkomplexum összessége polárosán telített és a kicserélhető kationoknak legalább 75 — 80% a kalcium, azután következik a magnézium, majd a kálium, a nátrium pedig a felső szintekben elenyésző. A talaj vizes oldatában is az ilkali- kationök még a felső szintekben nem nyomulnak előtérbe, legfel- jebb az alsóbb szintekben (Cj- és Cb-ben). Ebből az következik, hogy a vízben legkönnyebben oldható sókat az a mérsékelt nedvesség Talaj rendszer 185 legalább bizonyos mÜységig kilúgozta. Sőt a C'aCO... is, ahol az eredeti kőzet meszes volt, bizonyos mértékig letelő lúgoztatik. ha pedig az eredeti kőzet nem is tartalmazott CaCO ;-ot, a szerves anyag bomlása és a kaleiumkation bősége folytán keletkezett Ca.C():1 bizonyos mélységig lejut, hogy azután ott kiválva, karboná- tos szintet alkosson. Ez a dinamikai irányzat a fent említett talajfőíipusokon kisebb-nagyobb mérteikben feltalálható és ezekre jellemző is. Ezek- nek a közös vonásoknak főforrása arra vezethető vissza, hogy ezek- ben a talajtípusokban az abszorpciós komplexum, mely itt húmusz- zeolitkomplexumból áll, polárosán telített, és a kalciumkation szabja meg a talajban uralkodó reakciók irányát és természetét. Az újabb időkben volt alkalmam kísérletileg is meggyőződni arról, hogy ezek a talajok úgy viselkednek, mint azok a talajok, melyeket kalciumkationokkal mesterségesen telítettünk. Igaz, hogy az ame- rikai prairie-talajok és a trópusi feketeföldek vizsgálati anyagai még nem elégségesek ahhoz, hogy ezek alapján ebbe a talajnembe sorozzuk- De tekintve azt, hotgy az eddigi megfigyelések szerint leg- közelebb állanak az orosz csernozjomokhoz, ezekről pedig számtalan adat bizonyítja azt, hogy ezek igazi kalciumtalajok, azért egyelőre a prairie-talajokat és trópusi feketeföldeket is ide osztottam be. Gedroiz mindezeket a kalciu.mtalajokat a csernozjomok főcsoport iába osztotta (11). Ez azonban nem helyes, mert ezek a típusok dina- mikáikig a fenti általános dinamikán belül egymástól lényegese i különböznek. Nem kívánom a prairie-talajok meg sok tekintetbe 1 kétes dinamikai rendszerét, vagy éppen a szubtrópusi feketeföldeket a csemozjommal szembeállítani. Csak néhány jobban ismert más talajtípussal fogom a esernozjom dinamikáját összehasonlítani. Igen .jó példának ajánlkozik a rendzina talajtípus. A remizi - nákról tudjuk, hogy ezek ott fordulnak elő, ahol az éghajlat nedves- sége és a természetes növényzet (erdőség) hatására savanyú kilúgo- záséi erdőtalaj volna várható- Mégis jellegzetes kalciumtalaj képző- dött. mert az anyakőzet aktív kalciumja a savanyú kilúgozást meg- hiúsítja. így tehát a húnvusz és sesquioxidok itt is stabilok, mint a csernozjomban, az abszorpciós komplexum pedig még sokkal tökéletesebben uralja az egész tál a j d in a n 1 ik á t , mint a csernozjomok - lián. Kétségtelen tehát, hogy a rendzinák tipikus kalciumtalajok. Mégis ezen alapsajátságaikon belül a csernozjomoktól lényegesén különböznek. Mindenekelőtt itt a nagyobb nedvesség következtében az alkalikationok, különösen a nátrium kilúgozása sokkal tökélete- sebb, mint a csernozjomok esetében, ahol az alsóbb szintekben már már jelentkezik a nátrium, nemcsak a vizes oldatban, de az ab- szorpciós komplexumban, is. A rendzinák húmuszrétege élesen elválik és sokkal sekélyebb, mint a csernozjomok esetében. Ez azzal függ össze, hogy a rendzinák természetes növényzete nem a füves mezőség növéinytá rsasá ga, hanem az erdőségeké. A humusz tehát nem keveredik olyan mélyen az eredeti kőzetbe bele és nem is olyan egyneműen elosztott, mint a csernozjomok esetében- A rend 186 ’ Sinnmii'l Elek zinák eredeti hazájában, Lengyelországban, a rendzinák gyakran nem is feketék, hanem szürkék, mert a fekete lnímusz a nyers mész- kővel csak durvái! keveredik, vagyis még a nyers anyakőzet1 a felső humuszos szintben is feltalálható. Nem így van ez a csernozjom televényes, egynemű A-szintjében, ahol az eredeti kőzet nem ismer- hető fel, csak annak talajjá alakult változata. Az a körülmény, hogy a rendzinák nemcsak mészköveken, márgákon, dolomitban, de gipszeken, vagy gipszdús kőzeteken is előfordulnak, azt bizonyítja, hogy a rendzinák képződésében nem a karbonátok, hanem a kalciumkation játszó a főszerepet. Mert hiszen a gipszben a szulfát-ion inkább a hígosság csökkenését idézi elő, hiszen tudjuk, hogy szódás szikeseink lúgosságát szulfát-ionok- kal csökkenthetjük, de itt is végeredmény ben a szódás talaj meg- javítása azon fordul meg, hogy az abszorpciós komplexumban a kalciumkation jusson uralomra. A spanyol Calvero-talajok dél Villar leírása (12) értelmé- ben denudált rendzináknak minősíthetők, melyekről a denudáció folytán a felső televényes szint hiányzik. A mi elemzéseink értel- mében is ezek a talajok kalciumtalajoknak minősülnek, tehát ebbe a talajnembe tartoznak. A barna mezőségi talajok szintén kalciumtalajok, mint a csernozjom ok, és füves növényzet alatt képződtek ugyan, de sokkal szárazabb viszonyok között. Ezért a növényzet is sokkal szegénye- sebb a humusz sokkal kevesebb, a sók kilúgozásának mélysége sok- kal közelebb jut a felszínhez, mint a csernozjomok esetében. Látszó- lag tehát itt csak fokozatbeli különbség vau a fekete és a barna mezőségi talajok között. Az éghajlati tényezőket tekintve, tényleg a különbség csak fokozatbeli, mert a rendelkezésre álló eddigi meg- figyelések értelmében a barna mezőségi talajokra nézve Je n n y (19) szerint a Mayer-féle N — S quotiensek: a gesztenyebarna talajok esetében Európában 140 — 170, Amerikában 100 — 180; világosbarna talajok esetében Amerikában 60 — 120 között változnak. Szóval az évi csapadék kevesebb, a párolgás erősebb, mint a esernozjom-zóna esetében. De hiszen a mérsékelt égöv rendes erdőzóna-ég hajlata is csak fokozatbelileg különbözik a csernoz jómétól, mégis senki sem minősíti csak fokozatbeli különbségnek. Már nővén yfenológiailag lényeges a különbség nemcsak a növénytársaság más összetétele, de különösen azért, mert itt nemcsak a téli hideg, de a nyári aszályos időszakban is szünetel a növényi élet. Ilyenkor ezek a félsivatagok teljesen kisülnek úgy, hogy csak a koratavaszi és későőszi nedve- sebb időszak alkalmas a xerofita növényzet fejlődésére. Ennek a nyári száraz időszaknak azonban nemcsak a növény- zetre, de a talajkilugozási jelenségekre is jellegzetes hatása van. mert azok a sók, melyek a nedvesebb időszakokban lefelé mosattak, a száraz szakaszokba ismét felszivárognak és a nehezebben oldhatók (Ca.C03 és gipsz) a felső szintek felé koncentrálódnak, csak a leg- könnyebben oldható nátriumsók tagoztainak ismét a mélyebb szin- Talaj rendszer 187 tekbe. Ezért it* a felfelé irányuló sókoncentrálódás csak a kalcium- sókra szorítkozik- A szürke mezőségi talajokat még nem ismerjük eléggé, külö- nösen pedig több ellentmondó leírást találunk, melyek némelyike értelmében ezeket a talajokat már a sóstalajokhoz lehetne sorozni (13). Glinka szerint azonban vannak olyan szürke mezőségi tala- jok is, melyek még egyáltalán nem minősíthetők sósaknak. Ezért addig, míg ehhen a vitatott kérdésben tisztábban nem látunk, a szürke mezőségi talajokat is a kalciumtalajok közé kellett soroznom. Végre a 2- od és 3.-lagos kalciumtalajok az emberi beavatkozás folytán erdő-, láp-, vagy szikes talajokból alakult talajok, melyek emberi behatások következtében, kalciumtalajjá alakultak át. Itl természettől nagyon különböző eredetű talajok kalciumtalajjá átala kult típusáról van szó* melyekről az altípusokkal kapcsolatban lesz alkalmam szólni- Itt csak azt akartam kiemelni, hogy eredetileg nagyon eltérő dinamikával bíró talajok is az ember céltudatos köz- reműködésével olyan dinamikai átalakuláson (metamorf oziso.i) mehetnek át, hogy fokozatosan a kalciumtala jnem dinamikájú válik uralkodóvá. Ez természetesen nem következik be egyszerre, de ha egyébként a természetes tényezők nem hiúsítják meg a mester- séges talajátalakítás dinamikai hatását, akkor idővel már fel sem ismerhető az eredeti talajtípus. Miként a közömbös kilúgozásé talajtípusokat sikerült igy a kalciumtalajnemben, mint magasabb rendszertani fokozatba egye- síteni, éppúgy a sava íyú kilúgozásé talajtípusokat mind a hidro géntalajok nemébe foglaltam össze. Ezekről számol be a 2. sz- táblázatom. Nemkülönben az összes szikes talajokat egy közös magasabb fokozatban a nátrium talajnemben sikerült összefoglalnom. Ezeknek dinamikáját közösen az jellemzi, hogy abban a natriumkat ionok dőntő súllyal működnek- Messze vezetne, ha ezeket közelebbről ismertetném. Az összes ratriumtalajokat a 3. sz. táblázat mutatja be. Körülbelül hasonló talajdinamikai megfontolások alapján sikerült a világirodalomból ismert összes talajtípusokat 25 külön- böző talajnembe csoportosítani, melyeknek felsorolását alábbi 4. sz. t á blá za t ta rt al mázzá Bővebb felvilágosítást Általános Talajtan c. szakkönyvem nyújt (14). Itt csak azt szeretném kiemelni, hogy a hidrogén-, kal- cium- és nátriumtalajnem típusai nemcsak a legelterjedtebb tala- jokat ölelik fel. de egyszersmind talaj tanilag a legismertebbek úgy, hogy nem volt nehéz jelenlegi ismereteink alapján ezeknek dina- mikai sajátságait jellemezni. A többi talajnem dinamikája korántsem ilyen áttekinthető. Még a különben nagy szakirodalommal rendelkező vörösföldek és lateritok dinamikai jelenségei sem eléggé ismertek ahhoz, hogy ezek dinamikai rendszerét minden kétséget kizáróan jellemezhetnék. Hasonlókép a tőzeg- és láptalajok különböző nemei eddig inkább 188 ’Siíímond Klek I. Főcsoportok 1- Szerves talajok 2- Szerves és ásványi eredetű talajok 3. Tisztán ásványi eredetű talajok 4. táblázat. II. Alcsoportok 1. Nyers szerves talajok , 2. Humifikalt szerves talajok 3. Nyers vegyes talajok 4. Humo-siallit- talajok , 5- Ferri-siadit - talajok 6. Aliit- talajok 7- Nyers ásványi talajok 8. Elmallásban lévő ' ásványi talajok 9. Elmállási végterméket tartalmazó talajok III. Talajnemek 1- Bázis szegény tőzeg- talajok 2 Bázisban gazdag, de nem sós tőzegtalajok 3. Sós tőzegtalajok 4. Savanyú láptalajok 5. Közömbös láptalajok 6. Sós láptalajok 7. Endoadinamos talajok 8. Ektoadinamos talajok 9. Pszeudoadinemos talajok 10. Hidrogén talajok 1 1 . Kalcium talajok 12. Nátrium talajok 13- Barna földek 14. Vörös földek 15. Sárga földek 16. Tiszta allittalajok 17. Siallitos allittalajok 18- Fe^Og -szegény allit- talajok / 19- Vegyes durva törmelék- 1 talajok 20. Daraszerű talajok 21. Porszerű talajok 22. Ca-sók mobilizálása által jellemzett ásványi talajok 23. Si02 mobilizálása által jellemzett ásvány talajok / 24- Könnyen oldható sós ) kérgek 25. Nehezen oldható sós kérgek Talajrendszer 189 botanikai szempontból, vagy gazdasági hasznosítás szempontjából tanulmányoztattak- így nem könnyű feladat volt ezekből az isme- retekből a talaj dinamikáját megszerkeszteni. Ugyancsak a külön- böző nyers talajokat sem volt könnyű dinamikai talajnemekbe összefoglalni. Mert hiszen ezeknek éppen az a közös jellemzője, hogy dinamikájuk fejletlen, vagy határozatlan. Gyakorlatilag még leg- ismertebbek folyóink n. n. öntéstalajai. Mégis ezeket dinamikailag alig ismerjük, nem is igen tanulmányoztuk, mert az orosz iskola követőit ezek a határozat lan jellegű talajok nem érdekelték, mert hiszen azokra éppen az a jellemző, hogy nincs típusos kifejlődésük. A régebbi agronómiái talajfelvételek esetében pedig beérték a helyi fizikai, kémiai és biológiai, többé-kevésbbé hézagos leírással, anélkül azonban, hogy törekedtek volna az itt jelentkező változáso- kat valaminő általános dinamikai rendszerbe beilleszteni- Igaz ugyan, hogy ezekben, a sajátos helyi előfordulás, az uralkodó viszo- nyok és a talajnak még fiatal kora nem engedte meg valami hatá- rozott dinamikai irányzat kialakulását. De éppen ezért ezeket a különböző öntéstalajok típusait a látszólag adinamos, vagyis a pseudoadinamos talajnembe osztottam. Ezek így észszerűleg csat- lakoznak a többi vegyes eredetű nyers talajnemekhez, az endo- és okto-a dinamós talajokhoz. Ezek az elnevezések Stebutt-tól ered- nek (15) és igen jól kifejezésre juttatják azt a körülményt, hogy az endo-adinamos talajok azért adinamosak, vagyis nyers talajok, mert alapanyaguk olyan, hogy a változások bennük legfeljebb csak igen lassúak, mint pl. a sziklás magaslati váztalajok, vagy a tiszta kvarchomok. Az ektoadinamos talajok pedig azok, amelyek azért maradtak nyersen, mert a szélsőséges külső tényezők, különösen az éghajlat, megakadályozták úgy a szilikátok elmállását, mint a szer- ves anyag bomlását. Végre az éghajlati szélsőségek miatt élettelen, kopár, forró égövi, vagy sarki sivatagok tisztán ásványi talajait is bele kellett foglalnom a talajnem fokozatába. Mert ezek is talajok, sőt ha sikerül mesterségesen az éghajlati szélsőségek életet kizáró hatását kiküszöbölni, akkor az élettelen talaj egyszerre eleven élet színhelye lesz- Példa erre az afrikai sivatagokban mes- terséges öntözéssel elvarázsolt termékeny talajok. Természetes, hogy az öntözés bevezetésével itt új irányban fog fejlődni a talaj dinamikája, és idővel egy új talajtípus fog 'kialakulni, sajátos dinamikával, de az a tény, hogy ez az új dinamika egyszerre meg- indu Ihatott, azt bizonyítja, hogy bizonyos talajképződés már előző- leg is volt, csak az élethez szükséges nedvesség hiányzott. Meg- engedem, hogy itt már nagyon közel érintkezik a talajtan területe a kőzettannal vagy geológiával, és nehéz lenne itt éles határt vonni a két tudományiszak között. De igaza van Stebuttnak, midőn a kőzetek fizikai elaprózódását már a talajképződés kezdetleges foko- zatának minősíti, melynek eredménye azután az, hogy ha kedvező viszonyok közé kerül, hamar átalakulhat tevékeny dinamikai szer- vezetté. Ámde nemcsak a nyers, vagy fiatal talajok oldalán érint- kezik a talajtan birodalma .1 kőzettannal, hanem a talajdinamika 190 ’Sigmond Elek kiélt, vagy elhalt termékei is, mint a tiszta aluminiumoxidhidrát (bauxit), a vaskőzetté összeragasztott laterit stb. már nem működő dinamikai rendszerek, hanem stabil kőzetek. Itt is nehéz az élő talaj és a holt kőzet között megvonni a határt- De ha a talajok birodalmát a kőzetekkel szemben röviden jellemezni akarjuk, azt mondhatjuk, hogy a szilikátok elmállásával kezdődik, és az elmállás végtermékeinek (agyag, laterit, bauxit) egy tömeggé tömörülésével fejeződik be a talajok birodalma. Ilyen szempontból mindkét hatá- rán a kőzetek birodalmával érintkezik és mindkét oldalon a határ megvonása épp olyan nehéz, mint általában a természet egyéb biro- dalmai közt is. Itt is sok az átmenet és sokszor jutunk nehéz hely- zetbe, ha el kell döntenünk azt, hogy a határon mi tartozik az egyik vagy a másik birodalom tárgykörébe. Ha most ezek után a talajra jellemző átalakulásokat általá- nosabb szempontból mérlegeljük, két párhuzamosan haladó bom- lási folyamatot különböztethetünk meg: az egyik az eredeti aluminiumszilikátoknak a kémiai elmállás útján való fokozatos szét- bontása, a másik az elhalt szerves anyagnak a huinifikáción keresz- tül a tökéletes oxidációig való felbontása. A szilikátok megbontásában talajtani szempontokból két foko- zatot különböztetünk meg. Az egyiknek végső állomását az agyag, a másikét a tiszta aluminiumhidroxid alkotja. Ezeket a határokat úgy jellemezhetjük, hogy az agyagos elmálláskor a SiO, : A1,03 arány nem száll 2 : 1 alá, míg a lateritesedés esetében a SiO, kilú- gozása miatt ez az arány 2 : 1 alá száll. A szerves anyag esetében csak egy közbeeső átmeneti állapotot ismerünk, nevezetesen a húmuszképződés állapotát- Vannak azonban talajnemek, melyekben a szerves anyag oly hamar megbomlik tökéletesen, hogy azok húmuszmentesek és azokban csak a szerves bomlás végső termékei. C02 és HA) formájában jelentkezik a szerves anyag. A szerves anyag és az aluminiumszilikátok párhuzamos bomlását alábbi beosz- tás tünteti fel. Nyers szerves anyag *• Humusz *• CO2 >• CO2 Vegyes eredetű nyers talajok Humo-siallit- talajok Ferri-siallit- talajok Allit-talajok Nyers ásványi törmelék ► Siallitok ► Aliitok A kettő kombinációjából az idetartozó talajnemeket 4 alcso- portba osztottam, miként a 4. sz. táblázatból kitűnik- Minthogy pedig vannak talajok, melyeik jellegét csakis szerves eredetük szabja meg, itt két fokozatot találunk; ú. m. a nyers és humifikált szerves talajok alcsoportját. Már a tisztán ásványi eredetű talajok közt három fokozat különböztethető meg, ú. m. nyers talajok, majd Talajrendszer 191 a kezdődő szilikátel mállást magában hordozó tala.iok és a szilikát- elmállás egyes termékeit felhalmozó talajok. Ilyen módon összesen 9 alcsoportba lehetett megint talajdinamikai alapon az összes talaj nemeket csoportosítani. Hangsúlyozni kívánom, hogy ez a csopor- tosítás nem egyszerűen kémiai, hanem talajdinamikai, akárcsak a talajnemeké- Az a körülmény, hogy az alcsoportok dinamikai határ- felületéti legtöbb esetben kémiai ismérvekkel állapíthatjuk meg, csak azt bizonyítja, hogy éppen a talajban lejátszódó kémiai válto- zások hagynak olyan meghatározható és biztos ismérveket, melyek alkalmasak a határfelületek jellemzésére. Ott, ahol kémiai ismere- teink e tekintetben cserben hagynak — miként a szerves talajok esetében — ott kénytelenek vagyunk egyelőre durva fizikai elhatá- rolást alkalmazni. így nyers szerves talajoknak azokat nevezzük, amelyekben a szerves anyag több 20 — 30%-nál és a növényi szer- kezet szabadszemmel látható. Ezeket nevezem tőzegtalajoknak. Ezzel ellentétben az olyan szerves talajokat, amelyek szervesanyag- tartalma ugyancsak 20 — 30%-nál több, de amelyen a növényi szer- kezet már szabadszemmel nem látható, humifikált szerves talajnak minősítjük, és én megkülönböztetésül ezeket szőkébb értelemben értett láptalajoknak neveztem el rendszeremben. Az elnevezésen lehet változtatni, mert hiszen úgy a tőzeg, mint a láptalaj a tágabb értelemben értelmezett láposodásnak eredménye. A talajrendszertati szempontjából azonban a humifikáció határának megvonása volt a fontos, és e tekintetben a fenti fizikai elhatárolás látszott leg- természetesebbnek. így jött létre a talajnemekből a 2- rendszertani fokozat, a kilenc alcsoport. Ezekből azután már önként adódott a legfelső fokozat, mely a talaj eredeti anyagának neme szerint három fő- csoportba sorozza az összes talajokat, ú. m. szerves talajok, vegyes eredetű talajok és tisztán ásványi eredetű talajok. Itt is ez az elhatá- rolás nem tisztán kémiai, hanem abból indul ki, hogy a talajok anyagváltozásaiban minő nyersanyagok viszik a főszerepet. Az eddigi orosz talajosztályozásoknak nemcsak az volt a hiá- nyuk, hogy felfelé hiányzott a fokozatos csoportosítás, de a másik oldalon hiányzott a talajtípusoknak lefelé való rendszeres szét- tagolása. Másszóval a típusok és ezeknek különböző változatai között is rendet kellett teremteni, továbbá a talajok fizikai és fizio- lógiai állapotváltozásait is bele kellett kapcsolni a talajtípusok dinamikai rendszerébe. Ezért talajrendszerein megkülönböztet fő típusokat, altípusokat és helyi változásokat. Majd pedig ezeken belül jellemzi a talajok fizikai, illetőleg tápanyagállapotát- Az 1-, 2. és 3. táblázat a három legfontosabb talajnemre nézve ezt a tökéletes széttagozódását mutatja be, melynek részleteivel idő- és helyszűke miatt nem foglalkozhatom, hanem fent idézett szak- könyvemre utalok. Ebben igyekeztem minden fontosabb körül- ményt röviden ismertetni és jellemezni, amely talajrendszerem gyakorlati alkalmazásához és megértéséhez szükséges. A főtípusok alsóbb fokozatait megint legjobban a közvetlen 192 ’Si<>iaond Elek példákon magyarázhatom meg. A főtípusok, miként láttuk, a talaj- képződési és kialakulási jelenségeknek egy-egy típusát jelképezik. Ámde egy-egy ilye 1 dinamikai rendszerben a fejlődésnek és kiala- kulásnak különböző fokozatait különböztethetjük me<í- Legismer- tebbek e tekintetben a hidrogén fala jók nemébe tartozó mérsékelt- égövi erdőtalajok különböző kifejlődési fokozatai. Ezek a fejlődési fokozatok azonban nem jelentik azt. amit más fejlődő szervezetek- nél ezen érteni szoktunk. Így pl. a búzanövény fejlődésében meg- különböztetjük a következő fejlődési fokozatokat: csírázás, bokro- sodén, szárbaindulás, kalászképződés és kalászérés. Itt a fejlődés egy természetes és szükségképen bekövetkező folyamat, amely a mag- éréssel befejezéshez jut. A talajtípusok kialakulásában is vannak fejlődési fokozatok, melyek egymást követik ugyan, de nem szükség- képen, és nehéz volna megállapodni abban, hogy milyen fejlődési állapotot nevezzük érési állapotnak, vagy e fejlődés befejezésének. Az előzőkből láttuk, hogy a talajok kialakulása ott kezdődik, ahol az ásványi és szerves nyersanyag bomlásnak indul, és ott fejeződik be, ahol a bomlási végtermékek ismét stabil rendszerré alakultak. Ezen két határ közé esik valamennyi talaj és talajtípus- Minden íotípus a fejlődésnek bizonyos jellemző irányát képviseli, de egy- általán nem vezet mindenkor a végső állomáshoz, az elkőzetesedés- hez. Ellenkezőleg, azt mondhatjuk, hogy ez a legritkábban követ- kezik be, és inkább kivétel számba megy. Ezért nem vagyok barátja, ha a talajok különböző fejlődési állapotát érettségi foko- zatoknak minősítjük, mert vannak ugyan jobban kifejlődött és kevésbbé kifejlődött típusok, de azt megállapítani, hogy melyik kifejlődési állapot a tökéletes, befejezett vagy érett állapot, nem tudjuk. Ellenkezik ez a talajnak dinamikai fogalmával is. Mert a dinamikai rendszer befejeződése csak azt jelenti, hogy stabil álla- potba jut, és ez esetben megszűnt talaj lenni. Vannak pl., akik a jól kifejlődött podzoltalajt érett podzoltalajnak minősítik, mert abból az elgondolásból indulnak ki, hogy a podzoltalaj csak foko- zatosan alakul ki, előbb barna, majd szürke erdőtalaj képződik és ezeken keresztül a savanyú kilúgozásnak végeredménye a tökéletes podzoltalaj, amint ezt pl. az orosz cseraozjom-talajok ú- n. degra- dálási folyamatában meg lehet figyelni. Ámde ennek előfeltétele, hogy előbb csernozjom képződjék. Viszont a jól kifejlett csernozjom- talajokat ép úgy nevezhetjük érett csernozjom oknak, noha ezekből lehetnek degradálással a podzolok. De továbbmenve, podzol sem mindig a végső állapot, mert a vaskőfok elhatalmasodásával vize- nyőssé, majd lapossá válik, az erdő lassan kipusztul, és hanga, vagy egyéb lápi növényzet jut uralomra, és a talaj dinamikai fejlődési iránya megint megváltozik. Ezért nem célszerű a talajfejlődés labi- rintusaiba nagyon belemélyedni, mert a természeti erők sokféle kombinációja és változása lehetséges, és ha ezekre a képzelt erőkre építjük fel rendszerünket, akkor könnyen tévedhetünk. Ezért én talajrendszeremben a főtipusok különböző kialaku- lási fokozatát önálló altípusoknak, vagy regionális típusoknak Talajrendszer 193 minősítem. Nem vitatkozom azon, hogy milyen fejlődési fokozatok előzték meg, hanem a jelenlegi ki fejlődési állapotot magán a talajszel vényen állapítom meg- Így pl. az erdőtalajok főtípusában a 2- sz. táblázatban feltüntetett altípusokat különböztettem meg aszerint, hogy a savanyú kilúgozásnak egyes fázisaiban milyen mér- tékben találhatók fel. Lehet, hogy ismereteink bővültével még több altípusra is lesz szükség, hogy a természetben jelentkező különböző- ségeket mind felöleljük. Végre, ami a helyi változatokat — mondhatnám helyi típu- sokat — illeti, ezek tulajdonképpen a, helyi előfordulások egységei. Ha pl. bizonyos vidéken közönséges ABC erdőtalajok vannak, va- gyis az 5. altípusba tartozó talajok, a helyi előfordulások most már különbözni fognak egymás között az egyes szintek vastagsága, a helyi domborzati, éghajlati, vízrajzi és geológiai viszonyok szerint- Ha ezek után pl. egy bizonyos vidéken a helyi előfordulásokat jelle- mezni akarjuk, akkor meg kell állapítanunk, hogy azon a vidéken, pl. az egyes szintek vastagsága milyen határok között változik és átlagosan hány cin nek felel meg, milyen domborzati, vízrajzi, helyi éghajlati viszonyok között fordul elő és minő alapkőzeten épült fel- Itt azután önként belekapcsolódik a helyi előfordulások jel- lemzésébe a talajok fizikai és fiziológiai jellemzése. Ezek alkotják talajrendszeremnek 7. és 8. fokozatát és egyszersmind azt a részét, mely legközelebb kapcsolódik be a gazdasági életbe. Ne gondoljuk azonban, hogy a gyakorlati élet szempontjából az előbbi fokozatok értéktelenek- Ellenkezőleg a talajok fizikai és fiziológiai értékelése csakis dinamikai alapon lehet helyes. Az a tény, hogy a régebbi fi- zikai és fiziológiai értékelés nem adott kielégítő gyakorlati eredmé- nyeiket, kétségkívül éppen arra vezethető vissza, hogy a talajt stabil anyagként kezelték. Már pedig láthattuk már az előzőkből, hogy a talajok többé-kevésbbé változó anyagok és a változások irányára és mértékére a helyi talajtípus nyújt felvilágosítást. így pl. ha egy agyagos talajról van szó a talaj fizikai viselkedése egészen más, ha az pl. barna mezőségi talaj, vagy barna erdőtalaj. Mert a barna mezőségi talaj, ha azt megnöveléssel jó fizikai állapotba hoztuk, meg is tartja ezt az állapotot, mert kalciummal telített talaj lóvén, szerkezete tartós. A barna erdőtalaj ellenkezőleg hidrogéntalaj s így jó szerkezetét könnyen elveszti, mert az eső a rögöcskéket köny- nyebben szétmossa, mint az előbbi esetben • Ezzel azután a két talaj egyéb gyakorlatilag fontos fizikai sajátságai is megváltoznak, mert a talaj szerkezettel változik a talaj vízgazdálkodása és további megmívelése. Talajrendszeremben nem lehetett egyelőre közelebbről meg- jelölni, hogy miféle fizikai sajátságok alkalmasak az azonos típusú talajok további fizikai jellemzésére. Mert nem lehetetlen, hogy a talajtípusokhoz képest más és más szempontokat és módszereket kell majd alkalmaznunk. A talajok tápanyagállapotának megítélése szempontjából nem kevésbbó fontos a talaj típusának, vagyis dinamikájának ismerete. 194 ’Sifiinond Elek Hiszen láttuk már az előzőkben, hogy az ősi csemozjomok egyre gazdagabbak, az erdőtalajok pedig egyre szegényebbek lesznek. Ha ( sak ezt taitjnk szem előtt, mar akkor is ugyanaz a tápanvagállapot egészen más jelentőségű a kétféle talajtípus esetében. Pl. 80 mg híg salétromsavba 1 oldható foszforsav a természettől gazdag cser- nozjomokban kevés, a savanyú erdőtalajokban esetleg elegendő lehet, hogy az azokon termelt mezőgazdasági növények igényeit kielégítse- Nézzünk egy kissé jobban szemébe ennek az első pilla- natra talán ellentmondó állításnak. Mindenek előtt meg kell álla- pítanom, hogy ez nem elméleti feltevés, vagy valószínű következ- tetés. Már 30 évvel ezelőtt megállapítottam azt, hogy a talaj lúgos- sági tokáinak növekedésével növekednek azon határértékek, melyek azt jelzik, hogy a különböző lúgosságú talajok milyen határig mu- tattak fcszfortrágyahatást (16). Akkor még a talajtípusokkal nem foglalkoztam és így nem elméleti megfontolás, de gyakorlati tapasz- talat vezetett e határértékek felállításában. Most azonban, hogy a talajok dinamikai jellegét jobban megismertük, az akkori tapasz- talataim még sokkal érthetőbbek, mint annak idején. A természettől gazdag csemozjomok esetén ugyanis legalább 75 — 80 mg ‘S i g m o n d-szerint oldható foszforsavat kell a csernoz- jom-talajoknak tartalmazniok. Vannak tapasztalataim, hogy gazdag talajokban 120 mg, sőt még ennél is több a könnyen oldható foszfor- sav- Ha tehát a csernozjoni-talaj csak 20 — 30 mg-ot tartalmaz, az két okra vezethető vissza: vagy már eredetileg szegény volt az anyakőzet foszforsav-hiánya miatt, vagy az évszázados egyoldalú gabonatermelés a talaj eredeti foszforsavgazdagságát már erősen lerontotta. Ez természetesen nemcsak a foszforsavra, de elvileg a káliumra is bekövetkezhet ik. Be ekei* dr vizsgálataiból (17) kitűnt, hogy az alföldi mészdús talajaink között, amelyek nem lehetnek mások, csak mezőségi talajok, tényleg akadnak kálium- tápanyag híján szegény talajok is, habár sokkal gyakoribb a fősz forsavszegénység. Ez mindenesetre összefügg azzal, hogy az eredeti anyakőzet, a lösz, kálidús ásványokat tartalmaz és az egyoldalú gabonatermelés elsősorban a könnyen felvehető foszforsavat igényli. A nitrogénszükségletről a jelenleg még be nem fejezett állami mű- trágyázás! kísérletek fognak tájékoztatni. Lássuk azonban, hogy a savanyú erdőtalaj esetében miként változik meg a dinamikai helyzet. A savanyú erdőtalaj, mint az előzőkben láttuk, hidrogéntalaj, vagyis egész dinamikáját a magas hidrogénion-koncentráció uralja- Ez annyit jelent, hogy a talaj ter- mészetes oldata állandóan savanyú, a pH -érték 4-re süllyedhet. Ez kb. n/1000 ecetsav savanyúságának felel meg. Gondoljuk el, hogy a nedves erdőavar alatt lefelé haladó talajoldat ilyen híg ecetsav - oldat volna. Ez elsősorban a könnyebben oldható kalcium és magné- zium foszfátokat bontja meg és a mélyebb szintekbe mossa, és amit a fák mélyebb gyökerei fel nem vesznek, az a föld árjával a talajból teljesen kivitetik. Ha ez évszázadokon át szüntelen így történik, könnyen érthető, hogy az erdőtalaj ősi, vagyis természetes állapo- Talajrendszer 195 tában csak a nehezebben bontható, savaknak jobban ellentálló foszfátokat tartja vissza. Ilyenek különösen a vas- és alumínium- foszfátok. Kísérleteimből annak idején meggyőződtem (18) arról, hogy nemcsak a mezőgazdasági növényeink kisebb mértékben veszik fel ezen vegyületekből a foszforsavat, de az eljárásomban használt híg salétromsav is sokkal kevésbbé oldja, mint a kalcium- és magnéziumfoszfátokat. Ha tehát az ilyen kilúgozott savanyú talaj mégis még 20, — 30 mg könnyen oldható foszforsavat tartalmaz, akkor ez csak azt jelentheti, hogy az eredeti anyakőzet igen gazdag lehetett nehezen oldható foszfátokban, és hogy az erdő kiirtása után folytatott mezőgazdasági művelés sem tudta ezt a gazdagságot lerontani. Minthogy pedig az erdőtalajok rendesen a többi táp- anyagból is sokkal kevesebbet tartalmaznak, a talajoldatuk pedig maga is savanyú és az évi nedvesség jóval több,, mint a csernoz jomok esetében, úgy érthető, hogy az ilyen erdőtalajból a növény a 2U — 30 mg foszforsavat jobban értékesítheti, mint a csernozjoinból, mely gyengén lúgos, sokszor erősen karbonátos és kevés nedvesség- gel rendelkezik. így a gyökerek savanyú váladékát is közömbösíti a mész és oldó hatását lerontja, a könnyen oldható foszfátok tehát sokkal kisebb mértékben vehetők fel, mint savanyú és nedves talaj esetében. Látnivaló, hogy már ezen egy példából is érthető, hogy a talajtípus ismerete mennyire döntő jelentőségű lehet a talaj köny- nyen oldható növényi tápanyagtartalmának kiértékelése esetén. Azt is beláthatjuk ebből, hogy az összes tápanyagok meghatározása ugyan szintén becses lehet, de egymagában korántsem alkalmas a mezőgazdasági növények trágyaszükségletének megítélésére. Az újabb viszgálatokból úgy látszik, hogy különösen azokban a tala- jokban, melyekben a felvehető foszforsav főképen szerves anyagok- ból származik, az 1%-os citromsav megfelelőbb oldószer a híg salétromsavnál. Ebből megint azt látjuk, hogy minden talajtípus számára fel kell kutatnunk a legmegfelelőbb módszert és a sajátos határértékeket, hogy a tápanyagállapotból a növény trágya igényére biztosabban következtethessünk. Még csak egy fontos körülményt szeretnék itt megvilágítani- Vannak, akik azt állítják, hogy a könnyen oldható tápanyagoknak talajtérképeken nincs helyük, mert hiszen a trágyaszüksóglet a növényzet és a gazdasági rendszer szerint nagyon változó, és az intenzív igénybevétellel a talaj könnyen oldható tápanyagkészlete igen hamar megváltozik. Őszintén szólva, még évekkel ezelőtt magam is így gondolkoztam. Ámde, ha meggondoljuk, hogy a talaj nem stabil, hanem dinamikai rendszer, a mindenkor meghatározott tápanyagállapot pedig csak egy keresztmetszet abból a mozgó egyensúlyi állapotból, mely adott esetben a talajban uralkodik: akkor be kell látnunk, hogy a tápanyagállapotra nézve is az adott körülményeknek megfelelő mozgó egyensúlyi állapot az, amit! a könnyen oldható és növények által értékesíthető tápanyagokkal 196 ’Sigmond Elek kifejezésre juttatunk. Ezt szeretném néhány közvetlen adattal meg- világítani. Az előzőkben azt láttuk, hogy 20 — 30 mg ‘S i g m o n d foszfor a esernozjom-tala jókban tápanyagszegénységre vall. Már pedig, ha ezt ha.-ra és 30 cm mély talajrétegre átszámítjuk, ez kb. 1350 kg könnyen oldható foszforsavnak felel meg, holott egy évi átlagos búzatermés alig von ki 30 kg foszforsavnál többet- Ez azt jelentené, hogy alig 3% -át veszi fel a búza a fenti foszforsavnak, ha nem is vesszük tekintetbe azt a tényt, hogy a biíza gyökérzete a mi Al- földünk mély talajaiban és száraz éghajlatában jóval mélyebbre boesájtja le gyökérzeíét, mint 30 cm. Hiba volna azonban, ebből azt kövekteztetni .hogy a híg salétromsavban oldható foszforsavnak csak 2 — 3% -át birja a búza felvenni. Mert nedvesebb viszonyok között és savanyú talajból ugyanannyi oldható foszforsav esetében többet is felvehet. De most itt nem ezen van a fősúly, hanem azon, hogy egy két évi termés olyan kevés foszforsavat vehet ki a talaj- ból, hogy azt az eljárásom által meghatározott foszforsav mennyi- sége még akkor sem érzi meg, ha az oldható mennyiség időközben nem pótlódnék. Hasonló okokból az egyszerű foszforsavtrágyázás foszforsav- többletét a kémiai viszgálat meg sem érzi, hacsak véletlenül nem jut az egyenlőtlen elosztás miatt egy-egy csomó műtrágya a vizsgá- lati mintába. Azt se feledjük el. hogy az egy évi szuperfoszfát hatása egy, legfeljebb két évig tart, és a talaj azután ép annyira szegény felvehető foszforsav hiánya miatt, mint a műtrágyázás előtt volt. Az egyszeri műtrágyázás tehát nem szünteti meg hosz- szabb időre a talaj foszforsavhiányát. Azt kérdezhetnek ezek után, hogy mennyi időre érvényes tehát a jelenlegi felvétel eredménye? — Ezt évre kiszámítani nem lehet, de nem is szükséges. Mert ha a vizsgált szántóföld nem friss törés, hanem már évek hosszú során át mezőgazdasági termelés alatt áll és a gazdaság bizonyos rendszert követ hosszabb idő óta, akkor feltételezhetjük, hogy a tápanyagkivitel és természetes utánpótlás között bizonyos egyensúlyi állapot alakult ki. Ezt bizonyítják a híres rothamstedi állandó kezelésű parcellák. Ezek közül azoknak, amelyek kezdet óta minden trágyázás nélkül, évről-évre ugyanazt a növényt termelték, az adatok bizonysága szerint eleinte fokoza- tosan csökkent a termésük, míg hekövetkezett a kiegyenlítődés az egyoldalú termelés és a természetes tápanyagutánpótlás közt. Ámde nemcsak a trágyázatlan parcellákon, de az évről-évre egyformán trágyázott parcellákon is bizonyos kiegyenlítődést tapasztalunk. Másszóval, ha pl. a gazdaság talajának jelenlegi tápanyagállapotát meghatározzuk, ez mindaddig nem fog lényegesen megváltozni, míg gazdasági rendszerünk lényegesen és hathatósan meg nem vál- tozik. Ez esetben is csak akkor, ha a változás a talaj tápanyagdina- mikáját fokozatosan és gyökeresen átalakítja. Ez esetben, de csak ez esetben, előbb-utóbb a talaj tápanyagállapota is megváltozik és újabb felvételt igényelhet- De még ekkor is a gazdára nagyon Tala.irendszer 197 becses, ha megállapíthatja, hogy az újonnan követett gazdálkodási rendszer milyen mértékben változtatta meg a talaj tápanyagállapo- tát. Mert ebből lehet majd megítélni, hogy az új gazdálkodási rend- szer valóban növelte vagy sem, a talaj tápanyaggazdagságát, és ha növelte, ez olyan mérvű volt-e, hogy egyik-másik tápanyag pótlása egyelőre feleslegessé vált. A fenti példa esetében a ‘S i g m oa d foszfornak a cscrnozjom- talajban kb. 2-/2 -szeresére kell emelkednie, vagyis legalább 1700 kg híg salétr omsa v bán oldható foszforsavval kell szaporodnia, hogy a talaj elérje azt a foszforsa vb atárt, melynél foszfortrágya hatása nem várható. Érthető tehát, hogy milyen nagymértékű tartalék trágyázásra és igen hosszú időre (fenti esetben 1700 évre) volna szükség, hogy a jelenlegi állapotból ebbe a kedvezőbb foszforsav- á 11a pótba juthasson talajunk. Ezért tehát, ha a könnyen oldható, illetőleg növények által felvehető tápanyagokat talajtérkópeken feltüntetjük, ez nem múló érték, hanem éppúgy jellemzi a talaj dinamikai állapotát a táp- anyagok szempont já hói, mint akár a mészhiány a talajok megjavít hatóságát. Ez esetben is a meszezéssel megváltozik a talaj dina- mikai állapota, mégis a talajfelvétel hasznosan mutat rá, hogy hol kívánatos a meszezós. Jelen értekezésemben azonban nem kívánok a talajtérképe- zésre részletesebben kitérni, csak azt kívántam megvilágítani, hogy a talajnak úgy fizikai, mint fiziológiai jellemzése szempontjából talajrendszerem magasabb fokozatai nélkülözhetetlenek, ha a talajt dinamikai mivoltának megfelelőleg akarjuk megismerni. 1 RODALMT VONATKOZÁSOK. 1. Koszovics A.: Die Sehwarzerde. Wien, 1912, 14 — 15 1. 2 Rámáim E.: Bodenkunde. III. kiad. Berlin, 1911. 172. I. 3. Stebutt A.: Lehrbuch dér allgemeinen Bodenkunde. Berlin. 1930. 195. 1. 4. Ková sznay R.: Lignin befolyása fehérjék bontására. Disszer- táció. Budapest, 1934. József-Műegyetem Mech. Techn. Intézetének Nyomdája. 5. ‘Sigmond E: Math Terin. Tud. Ért. 34. 279 — 315. !. (1916) 6. Koszovics A.: Die Sehwarzerde. Wien. 1912. 28. 1. 7. ‘Sigmond E.: Általános talajtan. Budapest. 1934. 166. I.; továbbá Wolff W., Bülow K. von ás (torz G.: Jahrb. d. Preuss. Geol. Landesanst, .54, 273 I. (1933). 8. Glinka K.: Die Typen dér Bodenbildung. Berlin, 1914. 9. Stebutt A.: Lehrb. d. alig. Bodenkunde. Berlin, 1930. 469, 1. 10. ‘Sigmond E. : Math. Term. Tud. Ért. 44. 510, I. (1927); Proc. Pap, 1, Congr, Soil Sci. I. köt, 1928. The Chem. Charact. of Soil Leaching. 11. Gedroi z K. K.: Dér adsorbierende Bodenkomplex. Dresden. 1929. 65. 1. 12. Vili a r E. dél: Les sols Méditerranéens étudiés en Espagne. Madrid, 1927. 213. 1. 198 Sigmond Elek 13. Stebutt A.: U. o., 370. 1. 14 ‘Sigmond E.: Általános talajtan, 489.. i 1 1. 580. 1. 15. Stebutt A.: U. o., 295. 1. 16. ‘Sigmond E.: Math. Term. Tud. Közi. 29. 1. sz. (1906), 17. Becker J.: Mezőg. Kút. 4. 370. 1. (1931). 18. ‘Sigmond E.: Kisérl. Közi. 9. 2. f. (1906). 19. Jenny H.: Kiima u. Klimabodentypen in Európa u. in den Ver- einigten Staaten v. Nordamerika. Soil Research. 1. köt. 1929. 183. 1. 20. Koppén W.: Uie Klimate dei' Erde. Berlin u. Leipzig, 1923. 21. Fehér D.: Untersuchungen iiber die Mikrobiologne des W aldbodens. J. Springer, Berlin, 1933. KÖZ ETFÖLDT A N I ADATOK AZ ÉK. ÉRCELÖFORDU LA SANA K SZ ERB 1 A I M AJ I ÍANPEK ismeretéhez. Irta: Káposztás Pál dr. PETROG R A PHI SC H E UND GEOLOG 1 SCHE ZŰR KEN NT Is LS DES ERZVORKOMMENS VON BEITRAGE MAJDANPEK IN SERBIEN. V on dr. Paul Káposztás (II. rész — II. Teil.) (Az I. rész a Földtani Közlöny LXIV. 1934. 4 — 6. füzetben jelent meg. — Dér I. Teil ist im Földtani Közlöny LXIV. 1934. 4 — 6. Heft erschienen.) IV. Petrographische Beschreibung dér Nebengesteine. Von den Gesteinen bespreehe ieh die bisher noch nicbt unter- suchten petrographischen Merkmale dér kristallinischen Scliiefer und dér eruptiven Gesteine des Majdanpeker Bergbaues eingebender, dann tolgt die Bespreclning dér im Zusainmenhang mit den Andesit eruptionen, resp. dér Erzibildung erfolgten wiebtigeren Veranderuu- gen dér Gesteine. 1. KRISTALLIN1SOHE SCHIEFER- Die Forscher Nordostserbiens bezeiehnen die kristallinischen Scliiefer dér Umgebung von Majdanpek im allgemeinen nur als Glimmerschiefer und Gneise, die eiuzelnen Abarten erwabnen sie jedoch bereits unter recbt verschiedenen Namen- So schreibt He rder (2), dass in Majdanpek die vorberrschende Majdanpek 199 Gesteinsart dér Glimmerschiefer a Is Grundgebirge ist. dér im Sasíka- Tal in Gneis-Syenit iibergeht. Nacli Cotta (10) ist das Gebiet vor- wiegend aus Glimmerschiefern aufgebaut, in welchen die gneisar- tigen Varietáten haulfig sind. Tietze (34) zitiert bei dér Beschrei- bung des kristallinischen Schiefer,gebietes von Majdanpek einen Satz Cotta‘s: „dér Talkessel, in welchem Majdanpek liegt, besteht grösstenteils aus Glimmerschiefern, die liier in Gneis oder Amp’hi- bolschiefer übergehen und oft von granitischen Adern oder Gangén durchAvoben sind“. Von dér Strasse Majdanpek — Saska beschreibt er eine grünliche, stellenweise dunkle Varietát mit feinem Korn, dé- rén Schichtung nur im frisehen Gestein walirnehmbar ist. Er nemit sie Kornubianit. Er erwahnt aueh einen „Holzgneiss“, dér mit dem Kornubianit geologiscli zusammenhangt und den er in dér Niilie des Jugovic-Schachtes vorfand. Naeh F. Hoffmann (16) herrschen im Gebiet von Majdanpek dér Gneis und mehrere Varietaten des- selben vor, wogegen Zujovié (37) diese Gesteine fiir G 1 imm e rsch ie fér liiilt- Die obiigen Au torén erwáhnen die kristallinischen Schiefer in dér Regei nur von einzelnen isolierten Fundorten, oline ihre ráumliche Verbreitung und Begrenzung anzugeben. U rosevié (43) ist dér einzige, dér sich mit den kristallini- schen Schiefern Nordwestserbiens eingehender befasst. Er kürtiért und beschreibt die beiden Gruppén dér Gneis-Glimmersoliiefer und dér Phyllite bereits separat, f illírt aber von den Gesteinen dér einzelnen Gruppén nur diejenigen an, die für grössere Gebiete bezeichnend sind. Sein Werk enthalt kei ne detailliertere petrograpliische Be- schreibung, und erwahnt im Ralimén des grossen bearlieiteten Gebie- tes Majdanpek nur kiűz. Wie die iilteren Autoren, führt aucli Uro- sevic die schieferigen Gesteine hauptsachlich von dem klemen Ab schnitt des Majdanpeker Gebietes an, dér mit seinen kahlen Felsen auffallig von dér bewaldeten Umgebung absticht. So erwahnt er vöm Bergrücken zwisclien dem Kijei Tenka-Bach und dem Tál dér Pék, aus dér Gegend des Blanchard-Stollens Quarzite und weisse Granulite mit tufföser Struktur, „die reichlich weissen Glimmer und verwitterte Feldspate enthalten. Ebenda und weiter S-lieh kommen Phyllite vor, die in glimmerreiahe, verwitterte Gneise übergehen.“ Dieses Gebiet als isolierter Schieferzug verdient eingehender besprochen zu werden, umso mehr, da seine Gesteine in den Phasen dér eruptiven Perieden weitgehende Veránderungen erlitten und iveil ihnen dér Rergbau an dér Grenze des erzi’ührenden Gesteins wiederholt begegnet. a) G l i m m er s c h ie f & r g r u p "p e. Die Gesteine dieser Gruppé sind durcli Gneise, Glimmerschie- fer und besonders Amphibolite reprasentiert. Gránát führender Disthen gneis- Alexander-Erbstollen. Fein- oder mittelkörniges, dunkles Gestein, das an seinen 200 Káposztás P. Lángsbruchflachen von den vielen hellén und dnnklen Glimmer- sehnppen silberig glánzt. Unter dem Mikroskop lassen sieh die folgen- den wesentlichen Bestandteile bestinrmen: Qnarz, Feldspat, Biotit Alnskovit. peringere Mén gén von Gránát und Disthen. Akzessorische Gemengteile sind: Amphibol, Apátit Kutil, Zirkon Kalzit, Ch lórit, und wemig Magnetit. Die Textur ist ausgesproehen schieferig in mehrfacher Ausbildung. Dicse Textur verdankt es hnuptsáeblich dem Biotit und Muskovit, doch tragen dazu aueli die Feldspat, Disthen- und Quarzkörner dureh ihre entsprechende Ausbildung und Anordnung bei. Das Gestein ist porpliyroblastisch. Dér Qnarz ist xenoblastisch, seine dureh etwas gezahnte, eckige Kantén begrenzten Körner enthalten hantig Gas- und Flüssig- keitseinschlüsse. Seine Auslöschung ist undulös. Die Feldspate bilden rundliche oder langliche Körner. Sie sind im allgemeinen frisch, doch sind ihre Spaltungsfugen naeh P und M ott dureh Serizit und K alzit ausgefüllt. An einem Teil dér Feldspate ist die Zwillingsstreifung kaurn wahrnehmbar. Die ver- sohwominenen Zwillinge sind kataklastisch. Dér tűr die Feldspate dér kristallinisehen Schiefer bezeiohnende inverse zonare Bau ist ziemlich hantig,, doch kemnut auch die gerade zonare Beihenfolge vor. Dér grösste Teil dér Feldspate wird von den Oligoklasen gebildet Sie brechen das Licht starker, wie dér Ka n a dabal sa m . Ihr optiseher Charakter ist negativ. Auslöschung: J_n: 010 = 6". :o— 12°, maxi- male Auslöschung in dér symmetrischen Zone +6°. Naeh diesen Werten sind sie Oligoklase von dér Zusarn mensetzuag Ab7(i An?4. Einzelne Dünnschliffe enthalten saurere Feldspate, dérén Licht- brechung kaurn starker ,als ukb ist und y dem Qnarz nahe steht- Ihr optiseher Charakter ist z. T. +, z. T. — . Auf Grund ihrer Aus- löschung 1 a:010 10°, körmén sie als Oligoklas- Álhite betrachtet werden. Ein Teil dér nicht gestreiften Feldspate ist Orthoklas mit negativem optischem Charakter. Ilire Lichtbrechung ist schwacher, wie jene des Kanadabalsams, ihre Extinktion: a: Q r- 0" — 10". Das Gestein enthált reichliclr Biotil, dessen ott gebogene Blat- téi' im allgemeinen frisch sind und nur an den Bándern die Spuren dér Chloritisierung zeigen. Als Einschlüsse figurieren mit pleo- chroitischem Hot umgebene Zirkone und Rutile. Ihr Achsenwinkel ist spitz, fást 0". Pleochroismus: c-<-b _ braun, a — hellbraun. Opti- sclier Charakter negativ. Die farblosen Bláttehen des gleichfalls haul'igen Muskovils sind ge bogén. Achsenwinkel gross. Die xeno- morphen rundlichen, von Sprüngen durchsetzten Körner des Gránát s sind blass rosafarbig.) Seine Einschlüsse sind: Qnarz, Biotit und Kutil. Dér Disthen ist ein bezeichnendes Mineral unseres Gesteins. Seine farblosen!, oft gehogenen, lángén Prismen Hegen i:i dér Ebene dér Schieferung, mit einev Muskovithülle umgeben, oder zwischen Glimmerlamellen eingebettet. Die Ausbildung des Amphi- bols wechselt zwischen dér prismatischen und dér stengcligen. Er ist farblos, mit starker Licht- und massiger Doppelbrechung. Haupt- Majdanpek 201 schnitt positiv, Auslöschung in allén Schuitten gerade. Er ist wahr- scheinlich ein rhombischer Amphibol (Antliophyllit). Dér Rutil ist ein ziemlieh haufiger Gemengteil, z. I . in kleinen, schmutzig bráunlichen Köraern, z. T. in schlanken braunen Prismen, mit- nnter in Zwillingen naeh (101)- Die kleinen Körner des Zirkons sind in den Biotiten als Einschlüsse anzutreffen- Die langlichen, abgernndeten Körrer des Apátit s sind selten. Die Menge tles Kal- zits, Chlorits nnd Magnetits ist verscbwi nlend gering. Das Gestein ist nach Grnlien manns Einteilung ein Meso- Tonerdesilikatgneis, kaim aber mit Rücksicht auf seinen Amphibol- gehalt als Übergang zn den Plagioklasgneisen dieser Zo.ie betrach- tet werden. Disthenfüh rendet' Gl \ ni merseh iefer oberhalb (les Blanchard-Stollens. Dunkelgrauesi, feinkörniges, zienilieh verándertesi, scbieferiges Gestein, das an dér Obei'flache im allgemeinen gelbliebweiss ge- bleicht ist. Unter seinen Triurmern sind besonders beim Blanchard- Stollen zahlreiche Stiieke zn finden, die das beinahe übergangslose, unvermittelte Ausbleicben dér dnnklen Farbe des Gesteins sebr sebön. beoba eliten lassen. XT- d. M. bestebt die Hauptmas^e des Gesteins ans Mnskovit, Serizit, Qnarz und fein verteiltem Magnetit. Neben dem akzesso- riseben IXistben ist aueb dér Rutil ziemlieh bániig, wogegen dér Zirkon nur sporadiseb sichtbar ist. Struktur porpbyroblastiseb. mit lepidoblastischeí Grnndmasse. Textur planparallel. Von den Gemengteilen bildet dér Qnarz meist grosse eckige Körner, von (lenen manehe in dér Riohtung dér Sebieferung ge- streekt sind. Wasserhell. Auslöschung undulös. Dér Mnskovit , tritt in zahlreichen einzelnen Fetzen oder kompaktén Tatéin auf, gleicli- sam in dér Grnndmasse seliwimmend, durch welclie er korrodiert wurde. Optiseber Cbarakter negativ, Auslöschung parallel mit dér Spaltung naeli (0 01). Dér Serizit bildet den grössten Teil dér Grnndmasse. Er ist gewöhnlich in feinsehuppiiger Ausbildung oder in wirren Blattom anzntreffen,, kommt aber oft aueb in rundlieben Ilaufen im Umkreis dér Mu skovittaf el n und Erzbander von Das Erz ist fást aussebliesslieb Magnetit , dér aueb Bander oder zusam- menhang’ende Massen bildet, vorwiegend aber in feiner, stanb- förmiger Verteilung anzntreffen ist. An dér Grenze des gebleicliten Teiles verursaebt die bamatitiseh limonitische Umwandlung eine rote oder gelbliebbranne Farbung. Dér akzessorische Disthen ist in kleinen, von Serizit umhüllten Fragmenten anzutreffen, Die gelb- li eb braunen,, grossen Körner des ziemlieh háufigen Rutil s sind mil- liliter schmutzig braun und von Erz umschlossen. Die tropfen- förmigen farblosen Körner (les Zirkons sind meist im Mnskovit angehauft. Das Gestein gehört dem früheren gleich in die Mesozone u- z\v. ebenfalls in die Tonerdesilikatgneis-Gruppe Gruben m a n n s. 202 Káposztás P. Gránát füh tender Epidota mph ibol it , Alexander Erbstollen. Pás dunkel grünlicligraue Gestein ist feinköriiigw dioht, konnnt aber oft auch mit weisser Schielitung vor. Struktur kaurn wahr- nebmibar porphyroblastiseh. Pie Grundmasse ist grob granoblas- tiseh oder diablastisch, stellenweise sogar auch poikiloblastiscb. Textur ausgesprochen geschichtet: amphibolreiche Schichten wecb- seln sich mit vorwiegend Feldspat- und Zoisit-füh renden ab. Mine- ralische Zusammensetzung: iiberwiegend Ámphibol, weniger Feld- spat, Gránát, Zoisit, ausserdem Rutil, Chlorit, Biotih Epidot, Quarz, Erze und sekundáres Karbonát- Pie elme terminálé Flachen ausgebildeten, grünen, kurzeri Prismen oder unregelmassigen Körner des Amphibols sind nacli bestimmten Richtungen orientiert. Sie umschliessen oft Quarze, sind demnach poikilitiscli ausgebildet- Zwillinge sellen, nach (10 0). Optischer Charakter negatív, Acbsenwinkel veit. Pispersioln dér optisehen Aehsen nicht zu beobachten. Pleochroismus: a =: bell- braun, t> — grlin mit braunem Stich, c hellgrün, ins Bláuliche neiigend, c b > a. c:c = 17 — 19°. alsó gewöhnliclier griiner Amphi- bol- Plagioklase wasserklar!, frisch, die langlichen und rundlichen xenoblastischen Körner sind nur z- T. gestreift. Zwillingslamellen nach dem Albit- und mitunter auch nach dem Karlsbader Gesetz. Lichtbrechung stárker, wie jene des Kanadabalsams, Optischer Charakter positiv. Zonare Ausbildung in geringem Mass. Aus- löschung 1 ct : 0 1 0 — 28°, : o 37,r Maximale Auslöschung in dér symmetriscben Zone 33". Per Plagioklas gehört demnach in die Labradorit-Reihe. Zusammensetzung Ab.,- An5,„ — Ab40 AnK0. Es sind aber auch Körner mit 40 — 45% An anzutreffen. Per Gránát ist blassrosa faring', in abgerundeten xenoblastischen Koméra, mit serizitisch-chloritischer Ausfüllu/ng in den Spriingen. Pie vorhan- dene Epidotart ist wasserklar und auf Grund ihrer sonstigen Eigenschaften als Zoisit-, resp. Klinozoisit anzusehen. Er t r itt selten in díinnen Prismen, meist in langlichen unregelmassigen Körnern oder faserigen trüben Hantén in den feldspatreicben Partién auf. Er verdrángt den Plagioklas stellenweise fást vollkommen- Seine Rander sind korrodiert und zerfetzt, hier ist mitunter auch eine Erzimpregniation sichtbar. Er ist durch schvache Poppel- brechung charakterisiert. Pispersion stark, v n. Biotit wenig, in unregelmassigen Fetzen, auch als Einscliluss im Feld- spat. An den Randern eh lórit isiért, c — grünlichbraun, o = blass grunlich-braun. Pie ziemlich grossen Blattchen des Ch/orits sind mit hellem Glimmer vermisebt in den an Ámphibol armen Schicli- ten anzutreffen. Mit den Spriingen parallel ist er blass blaulich Majtlanpek 203 grün, senkreclit dazu beli gelblich grün. Dér Quarz kommt in klemen rundlichen Körner n zusammen mit elein Feldspat, oder poikilitisch im Amphibol vor- Gas- und Flüssigkeitseinschlüss© sind selten. Die Erze sind im Gestein durch Magnetit und hauptsaehlich Pyrit vertreten- Letzterer dringt in die Sprünge des Ampliibols eui und verdrángt denselben aucli zum Teil. Granatfüht ender AmphiboUt Alexander - Erbstollen. Dunkelgrünes, feinkörniges, di elites Gestein, z. T. mit porphyro blastischer Struktur. FT- d. M sind Amphibol, Feldspat, Quarz, Gránát, Biotit, Rutil, Apátit, Titanit, Cbloritl, Epidot, Pyrit, Kalzit und Serizit zu erkennen. Dér Amphibol ist vorherrschend. Seine langlichen Forinen oder Durchschnitte werden vöm Quarz poikilitisch durchwachsen- Pleochroisnms: a — bhissbraun, 6 = grünlieh braun, c braun- lichgrün-blaulichgrün, c ^ B > a. Opticher Charakter negatív, Ach- senwinkel sehr grosst Auslöschung c: c = 18°. Die xenoblastischen Körner des Plagioklases sind mitunter triib. Die Spaltungsklüfte sind durch Serizitsch uppen ausgefiillt. Kommt mit. oder ohne Zwil lingsstreifen vor. Die Lamellen sind munchmal deformiert, in solchen Fallen ist die Auslöschung uudulös. Qptischer Charakter negatív, Auslöschung 1 a: 010=9°, a =18, I M=ll°, maxinale Auslöschung in dér symetrischen Zone — +13°- Auf Grund dieser Werte sind sie basische Oligoklase von dér Zusammensetzung Ab73 An_.7 — Ab70 Ah'30. Sie sind demnach saurer, wie die Plagioklase des vorhin he- schriebenen Zoisita mph i I lolits. Die unregelmassigen Körner des haufigen Quarzes tieten olt in mosaikartige Haufen zusammen. Dér Gránát kommt mit seinem grossen, rundén Körnern ohne Kristall fláchen in Porph y ro'bl a sten haufig vor. Farbe blassrosa-braunlich. Einschlüsse: Quarz, Rutil, Titanit, Biotit?, letzterer mit grünlieh- gelbem chloritischem Materiül in den Klüften. Die grösseren Blatt - ohen und Schuppen des Biotits sind schichtenweise oder ganzlich chloritisiert. Pleochroismus: o hellhraun, B — c braun-rötlicli braun. Die un regeim arsigen oder z. T. langlichen Körner des Rutils sind von einern opaken Samu umsehlossen. Audi in Haufen ziemlich haufig. Meist schmutzig gelblichbrauxi, c grauviolett, n = gelb lichbraun. Stellenweise von einem Titanitsaum umriiigt. Apátit kommt in kurzen ahgerundeten Prismen vor. Titanit ziemlich reich- lieh. Seine unregelmassigen Körner oder dérén Haufen verdraugen z. T. den Rutil. Farbe zwischen farhlos und hellhraun- Kommt au oh a Is sekundares Zersetzungsprodukt im Amphibol vor, wo ilm seine braune Farba sturke Licht-i und Doppelbrechung erkenntlich machen. Dér Erzgéhult des Gesteins ist durch Pyrit reprasentiert- Kalzit als Verwitterungsprodukt des Ampliibols stellenweise in. grossen Körnem mit zahlreichen Zwillingslamellen nacli (0112). 204 Káposztás P. T)ie übrigen Zersetzungsprodukte : Chlorit. Epidot, Serizit liur in untergeordneten Mengen. Plagioklasa mph ibol it Tenka-Zubau. Dunkelgrünes, mittelkörniges Gestein, liaufig mit aplitischen Adern. Wenn die aplitische Injektion nicht den Schichtenflachen lolgt, wird das Gestein grob odor feinfleckig oder sogar gespren- kelt. Struktur granoblastiscb, etwas poikiloblastiscb, aber auch gabbroartig. Best elit überwiegend aus Amphibol und Plagioklas. U. d. M- sind ausserdem Biotit. Apátit, Quarz, Butik Titanit und Erze. von den sekundaren Produkten Epidot, Chlorit, Serizit und Kalzit zu erkennen. Bei’ Amphibol ist in kurzen Pvismen, aber au oh in unregel massigen Körnern und Fetzen ausgebildet. Er ist im all geme inén kompakt und enthalt nur vereinzelt Quarz-, Biotit ), Apátit Ein- sehlüsse oder unregelmassige Plagioklaspartien, wodurch er poi- kilitiseli wird. Optiseher Charakter negatív, Achseawinkel gross. Auslöschunug: c:c = 18 — 22°, Pleochroismus: a — blassgriinlich braun, b = braunlichgrün, c ~ griin — braunlichgrün. Bei dér Zersetzung entfarbt er sich und nimmt eine beli blaulich grüne oder blassgriine Farbe au. Dicsér blassgrüne Amphibol ist besonders neben dem Pyrit liaufig. In solchen Fallen Iliidet sieh auch Tit-mit. dalin bei weiter vorgeschrittener Verwitterung auch Chlorit. Epi- dot und Kalzit anf Unkosten des Amphibols. Die Plagioklaskörner sind meist friseb. doch stellenweise auch in Flecken serizitisiert. Tíáufig sind Albitzwillinge, meist aus vielen Tndividuen, die aber nicht durchlaufend ausgebildet, sondern gebogen sind und sich auskeilen (Taf. X, (1). Bei gebcigenen Lamellen ist die Auslöschung nicht gleichmassig. Lichtbrecbung stcts starker Avie iene des Kana- dabalsams- Optiseher Charakter negatív. Auslöschung I n : 010 — 13n, a — 19°, 1 M 15°. Dicse Werte entsprecben hasi seben Oligokiaseu von dér Zusammensetzung Ab7n An..„. Die meist frischen grösseren Blatter des Biotit .s1 sírd stellenweise defermiert. Au den gefaltete.i Stellen zeigt er eine ausffebleichte F-'rbe und undulöse Auslöschung, an dér Bandern ist er cbloritisiert. Pleochroismus zw is eben dunkel- und hellhraun. Die V erh altn i srr- j}c«i rr hünfiírpn, grossen Köruer des Avatits si ul langlich und ab^erundet. Die Menge des Quarzes ist sohr verschieden Er ist stellenweise nur in Spuren vorbanden. Kann aber in rnnden. die Feldsuate durch dián renden Körnern auch liaufig auftreten. Die übrigen Gémén, gteile: Rutil Epidot, Chlorit , Kalzit und Serizit sind ahnlicli ausgebildet und kommen in ahn- lioher Weise vor, wie im Granatampliiholit. * * # Die Beihenfolge dér Ausscheidung dér Gemengteile ist in den obenbeschriebenen Amphiboliten ziemlich unregelmassig. Die Aus- Majdanpek 205 bildung dér einzelnen Gemengteile kann gut oder aueh schlecht sein, sogar bei jenen Mineralen, bei denen die Ivristallisation im allgemeinen energisch ist, wie z. 13. beim Ampbibol, Gránát und Rutil. Demnach ist die nachstehende kristalloblastische Reihenfolge illír wahr sebei nlieli aber nicht sieher: Rutil, Titanit, Apátit, Gránát, Ampbibol, Zoisit, Erzev Epidot, Biot i t, Feldspat, Quarz und Kar- bonát. Auf ikre Zugehörigkeit kann mán auf Grund ilirer Struktur und Textur nur in einem gewissen Grad schliessen. Bei einzelnen gabbroartigen Ampbiboliten bleibt namlich die Struktur trotz ilirer in den verscbiedenen Tieíenstufen erlittenen mineralischen Umwandlung unverandert. lm allgemeinen sind aber dennoch die Varietaten mit paralleléi’ Textur vorwiegend, was auf die Einwir- kung des Stress verweist, welcher besonders in dér mittleren Zone dominiert- Aber aueh die mineralischen Bestandteile spreehen dafiir, dass diese Ampbibolite uie.bt in grosser Tiefe zűr Ausbildung gelange i konnten. Bie Anwesenheit des Granats und Feldspats ist nieht so selír von dér chemischen Zusa.mmensetzung des Gesteins, wie viel- mehr von den pbysikaliscben Umstanden seiner Entstehung abhan- gig. Dér Granatgebalt unserer Ampbibolite ist neben dem Feldspat- gelialt verschwindend, was auf den niedrigen hydrostatisehen Druek des Entstehungssortes hindeutet. Neben dér verlialtn ismassig geringen Menge des Granats ist aueh die weitgebende Ersetzung dér Plagiokla.se durcli Zoisit und Epidot auffallig, was gleichfalls die Folge dér oben erwabnten Bildungsweise ist und nicht aus- schliesslich durcli den Verwitterungsprozess erklárt werden kann, weil an den selben Stellen die Amphibole frisch und unversehrt er- halten sind. Diese Ampbibolite körmén demnach in die Meso-Zone dér IV. Gruppé G r u b e n m a n n‘s ei'ngeteilt werden. Die chemische Analyse dér haufigsten Varietat dér durcli die Grubenarbeiten aufgeschlossenen frischen Ampbibolite, naimentlich des granatfübrenden Zoisitamphibolits ist die folgende:1 Gew"/o SíOl> =48,52 — TiOi = 1,35 AbOa = 14,24 — FeíO.i = 8,68 FeO 5,12 — CaO 9,16 — Mg O = 6,94 — KíO = 1,08 — NaiíO 3,62 — H^O = 0,16 Glühverlust 1,03 Zusammen 99,90 MoI% — — — 53,21 — — _ 9,00 — — — 11.58 — — — 10,54 — — — 11,18 0,74 — — — 3,75 100,00 1 Alexander-Erbstollen. Analytiker: K. Glaser — Wien. 206 Káposztás P. produkte dér verán derten farbigen Gemengteile siehtbar sind. Ilire Struktur ist mittelkörnig, doch treten stellenweise (z, B. vor dem Thorez-Erbstollen) auoh gewaltige Kalifeldspattafeln, grosse Quarz- körner und Glimmerplatten auf, eiíníe Zusammensekzung und Struktureigenseliaft, die bereits auf die pegmatitische Ausbildung verweist. Unter den gebánderten, aplitartigen Amphiboliten sind auch die oben ausführlich beschriebenen Ampliibolitvarietaten anzu- treffen, doch meist :iur in unregelmassig eingelagerten kleineren Flecken oder sehmaleren Bandern, die sich stellenweise mit Über- gángen dem dominierenden Typus anschliessen. Mit dem obigen kristallinischen Sehiefergebiet an dér Ober flaclie nicht zusamimenliángend und demnach als selbstandig anzuselien ist die schieferige Zone, die vöm 4 lusták in N-lieher Bichtung iiber dús Tol dér Bek unter den Startén zieht. Sie wird im W grosstenteils vöm Kalkzug begrenzt und tritt im 0 mit den (Jhloritschiefern dér Pliyllitgruppe in Berührung (Tat'. IX ). Das langgestreckte Sehiefergebiet wird durch einen aus Gránit und Andesit bestehenden Auslaufer des eruptiven Zuges in einen W- liehen, und einen O-lichen Ast gegliedert. Dér ani linken Ufer dér Pék gelegene Teil des W-lichen Astes ist von Eruptiven umgebeni, wahrend seine Fortsetzung zwisehen l’ek — Starica von Kaik und den veránderten Gesteinen des Granits begleitet wird. Dér erstere Teil ist ca. 280 m breit und wird vöm Alexander-Erbstollen unter 137", alsó senief zum N — S lichen Streichen dureliquert, so dass dér Erbstollen iiber eine Strecke von 332 m zwisehen kristalliniscben Schiefern verláuft- In den ersten 1 00 m des Erbstoliens stelien dichte Ainphibolite an (1. Streifen), dann folgen in dér gleichen Lángé Gneise und Glimmerschiefer (II. Streifen), wonach bei 130 m a bér mais Amphibolite a nzu treffen sind (Ili. Streifen), die grosstenteils eine gebánderte Ausbildung zeigen, wahrend von 332 m an Erup- tiven durchquert wurden- Das im Erbstollen geniessene Streichen dér Amphibolite wechselt zwisehen 100" — ISO", jenes dér Gneise und Glimmerschiefer zwisehen 125" — 140", sie fallen sünit licli unter 40" — 00" gégén W ein. Das Streichen dér Grenzlinien dér einzelnen Gesteinsstreifen ist jedoch N — S, so dass ihre wirkliche durchschnittliehe Breite 70, 75, resp- 95 m betragt. (Fig. 22 ) lm Streichen lassen sich die Gesteine dicsér Streifen zwisehen dér Betriebskanzlei und dem Heizliaus an beiden Ufern iler Pék, sowie auch recihtseitigen Hang des Tenka-Tales zwisehen dem Zerkleinerungswerk und dem Blanchard-Stollen verfolgen. Wah- rend dér aus dichten Amphiboliten, resp. Gneisen und Glimmer- schiefern bestehende Zug dér beiden ersten Streifen unter den Kai- kén oberhalb des Zerkleinerungswerkes abbrieht, in dér Gegend des Blanchard-Stollens jedoch wieder zutage tritt, lassen sich die gebánderten Amphibolite des dritten Streifens in einem zusammen- Majdanpek 207 Paraméter aach Osan n: s — 53,211, A = 4,40, C = 4,51, F = 28,79, T = 0, k =* 0,82, a = 3, ,56, c = 3,58, / = 22.86. IJnser Gesteiu lasst sich im Osann‘schen Dreieck sehr gut zwiselien den Umhausener Granatamphibolit und den Langenloiser Zoisitamphibolit einpasisen. Sie Hegen samtlich im Umkreis dér Puűikte dér 0 s a :i n‘schen Gabbrogesteine. Werte n,ach N i g g 1 i: si = 111.4, ni = 19,22. fm — 48.63, c = 22.53', alk = 9.62, k — 0,16 ,mg = 0,96, qz = — 27, ti = 2,32, c//m = 0.4(5. Sehnitt TV. Zum VergJeieh: Typus des no r m a 1 g a b br o i de n - n o r i tis eh e n Mag más: si = 108,0, ál — 21,0, fm — 52.0. c = 21.0, alk = 6.0; k — 0,20, mg — 0,55, Sehnitt TTT./TV. Vou djesein Typus steht si = 111.0, al = 20,5, fm =.50,0 c = — 20,5, alk — 9,0. k = 0,19, mg 0,38. Schaitt III. (Korit: Elísa- bethown N. Y.) unserem Gesteiu am náchsten,. Hinsichtlieh ilires Ursprunnges entsprechen dicse Amphibolite praknrbornscheu diabas- o dér gábbroartigen Eruptiven, mis denei sie im Wege dér TJralitisierung hervorgingen. Durch den Schichte í- druck oder die tektonischen Bewegungen wurden die urspriingli eben basischen Eruptiven untéi* solche Umstande versetzt, wo sie nur durch veranderte mineralische Gemengteile mit neuer Struk- tur ebien entsprechenden chemischen und pbyisi káli seben Gleich gewiehtszustand erlangen konnten. So bi lelete sich aus den Mg- Fe Silikaten in dér Regei gewöhnlicher grii ier Ampbibol, dér Plagio- klas ging in Ca- Al-Silikat iiber, wahrend dér Gránát seine Ent- stehung meist dér Wechselwirkung dér beiden Komponenten ver dankte- Die Bildung einzelner Amphibolite erfolgte unter bestan- digem Druek, so eláss bei diesen die ursprüngliche gabbroidale Struktur erbalten 1 >1 i eb, wogegen dórt, wo die Umkristallisierung durch Stress begleitet wurde, auch das Gefüge des Eruptivgestekis verandert wurde und aus den diabas gabbroartigen Gésteinen ge- banderte, schieferige Amphibolite entstanden. # # * Was den petrographischen Aufbau des im vorigen Kapitel besehriebenen kristallinischen Schiefergebietes anbelangh zeigt die vöm Kalkzug W -Heh gelegene, zasammenliangende, grosso Masse sehr wenig Abwechslung und besteht fást ausschtiesslieh aus Amphiboliten. Vorherrschend ist elei* gebanderte, mit Aplit- adern injizierte Plagioklasamphibolit. Seine wobl erhaltenen apli tischen Fór mén sind besonders in den Gruben dicsek* Gebietes zu beobachten, namentlich bei 40, 90 und 135 m im Tliorez-Erbstollen, ferner im Tenka-Zubau zwiselien 36 — 45 un. Die Aplitadern besteben hauptsachlich aus farblosen oder blass rosafarbigen Kalifeldspaten und fettglanzendem Quarz, zwischen delien in grünliehen Flecken oder Streifen die Zersetzungs- Fig. c2- ábra- Az Alexander altáró kőzetei. — Die Gesteine des Alexander Erbstollens. 1 : 5000 . gránátos zoizit amfibciit — Granatíührender Zoisitamphibolit, 2. gránát amphibolít — Granatamphibolit, 3. gránátos diszténgnéjsz — Granatführender Disthengneis, 4. disztén csillámpala — Disthenglimmerschiefer, 5. gránit — Gránit, 6. biotitos amfibolandezit — Biotitführender Amphibolandesit. I., II , I I. Kristályospala-sávok — Kristallinische Schieferstreifen. 208 Káposztás P. 01 in ± Cl ül * 01 in in 3 a 0) r\ j 3-0. -+ 'i-m -+ H Ül d hángenden Zug zwischen den Alexander- und Blanchard-Erbstollen auch am Tag verfolgen. Am rechten Ufer dér Tenka, in dem Dobra Sreca- und dem Blanehard W-Stollen sind die im Erbstollen erkannten kristallinischen Schieferstreifen am besten aufgesclilossen. Die Gesteine dieser Stollen sind jedocli bei weitem niclit- so gut erbalten, wie im Alexander- Erbstollen, da sie im Gebiet dér Stollen bocit gradige Veránderungen erlitten, so dass síeli die Grenzen dér Gesteine auc-h in dér Grube nur durch sorgfáltige Untersucbung fest- stellen lassen. Am Tag a bér sind infoige des durch die Zersetzung dér reichlichen Pyrit- impregnation verstarkten Verwitterungspro- zesses die kaolinisierten und verkieselten Ge- steine nach dem Verlust ibrer bezeichnenden Textur niclit nur von einander, sondern sogar von den benacbbarten Eruptiven kaum zu unterscbeiden- Die petrograpbiscben Verbaltnisse des Pro- fils dér beiden Stollen und des die beiden ver- bindenden Gebietes sind in Fig. 23- veranschair licbt. Dér Dobra Sreőa-Stollen, dér bei dér End- station dér Tenka-Drabtseilbahn liegt, durch- quert in dér Streichrichtung von 2fi5n iiber eine Liinge von 70 m einen stark kaolinisierten Gránit, und bewegt sicb dann iiber weitere 23 m in den gebanderten Amphiboliten des dritten Streifens. Das Vortreiben dér Schür- fung wurde im 93 m eingestellt. Dér Stollen -batte den Kaik um 140 m erreicht, d. b. er liiitte noch 40 — 50 m in den Ambpiboliten zurück- gelegt. Dér oberbalb dér Betriebskanzlei an- gelegte Schurfstollen bewegte sicb gleicbfalls in den veranderten und mit Pyrit reichlicb impregnierten Amphiboliten des ersten Strei- fens, erreicbte aber den den Kaik begleitenden Andesitsaum niclit. Dér Blanehard W -Schurfstollen durch- sebneidet den bauptsáchlicb aus distbenfübren- den Glimmerscliiefern bestehenden zweiten Streifen in einer Lángé von etwa 50 m. Hier- nacli bewegte er sicb nocli 15 m in den Amphi- boliten des ersten Streifens und erreicbte Majdanpek 209 bei 65 m den Kaik, elessen gut messbare Grenzfláchen ein unter 45° gégén NO geriehtetes Einf allén, zeigten. Die Gesteine dér beiden letzteren Streifen wurden am linken ITí'er des Tenka-Baclies vöm Blanehard-'Erbstollen in einer Lángé von 220 m verfolgt. Weiter N-wárts zieheii diese Streifen innner sclimaler werdend lángs dér Saumlinie des Kalkes unter den Starica hinab. Dér dureh die dazwischengekeilte eruptive Zunge abgetrenjnte O-liche Ast des zwischen MastaJk — Starica geleigenen Schieferzuges bestelit aus Gneis und hauptsachlich aus Glimmevschiefern, dérén petrographiseher Charakter mit dem bei den áhnlichen Gesteinen des W-lichen Astes beobaehteten übereinstimmt. Dér Ivuez Mihajlo- Stollen, dér die Gruben des Tenka aus dem Tál dér Pék zu unter- fahren bernien gewesen wáre, durchquerte unter dem Ostbang des Starica die kristallinpchen Scbiefer des obigen Zuges und die an- grenzenden Gesteine dér phyllitiscben Schieferserie in einer Lángé von ungpfáhr 200 m. Dei' verschmálerte Fortsatz dieser Scbiefer wurde auch noch vöm Starica-Stollen durchquert, dér in einer Hőbe von 194 m iiber dem Niveau dér Pék angelegt wurde. Fig. 23. ábra. Kristályos pala sávok a Dobra Sreca és Blanchard W. tárók között — Ivristallinische Schieferstreifen zwischen den Dobra — Sreca- und Blanchard W-Stollen, 1 : 5000. I 1. I. amfibolitsáv — I. Amphibolitstreifen, 2. II. csdllámpalasáv — II. Glimmersehieferstreifen. 3. III. szalagos amfibolitsáv — gebánderter Amphibolitstreifen, 4. bomlott gránit — zersetzter Gránit, 5. méötzkő — Kalkstein. b) Phyllit gr u p p e. Obzwar zwischen den Gesteinen dieser schieferigen Serie dnrch allmáhlige Übergánge ein gewisser Zusammenhang naeli gewiesen werden kann, lassen sich dennoeh auf Grund dér vor- 210 Káposztás P. herrschenden Gemengteile hauptsáchlich die felgenden Typen unterseheijden: serizitischer Phyllit, serizitischer CnloritphyHit, serizitischer ( hloritquarzit und Chloritschiefer. In den vorherr- schend verbreiteten, zu verschiedenen Typen gehörigen PhyUiten ist Albit fást immer vorzufinden, sowie aueh Serizit, Chlorit und mehr-weniger Quarz. Serizitischer Phyllit und serizitischer Chlorit phyllit Von dér obigen Gruppé erfreuen sich diese beiden Gesteins arten in dér unmittelbaren Xáhe des Bergreviers dér weitesten Verbreitung. Gute Aufscblüsse derselben sind untéi- elem Starica iiui rechten Ufer dér Pék, ferner in den Einschnitten dér Wege auf dér Wasserscheide zwischen den Pék- und Saska- Bő eben sicht- bar. Beide Gesteine sind feinkörnig, diinnschieferig und zeigen lo- kálé Faltungen. Ilire Farbe ist gelblichj, hellgrau, grülichgrau und grauliehgrüa, ;je nach dem verschiedenen Chloritgehalt. Die Menge des Chlorits im Verhaltnis zum vor herrschenden Quarz und Serizit ermöglicht oft solion makroskopisch die Untersebeidung dér beiden Gesteinsarten. Detaillierte mikroskopische Untersuchung eines serizit ischen Chlorit phyllits aus dem Einsehnitt des Saska-Weges (von dér Maj- dan peker Seite, neben dér Quelle): Das graulichgrüne und etwas gefaltete, íeinscliieferige Gesteiu zeigt eine porphyroblastisehe Struktur- Gemengteile: Quarz, Seri ziti Chlorit, Plagioklas, Epidot, Magnetit, Apátit, Zirkon, Kalzit und Limonit. Die kleineren Körner des Quarzes sind rundlich, die grösseren sind ausgewalzt und Hegen in dér Ebene dér Schiefe- rung. Sie sind unregelmássig begrenzt und greifen mit gezahnten Randern ineinander. Auslöschung undulös. Die farblosen oder griinlich getönten Serizitsehuppen bilden eine scheinbar zusammen- banger.de, hautartige Schicht. An denselben Stellen sind aueh die Chloritbláttchen eingelagert, die im Verhaltnis zu den Serizit- sehuppen das Übergewicht erlangen und mit denselben zusammen zűr Ausbildung dér blátterigen Textur des Gesteins beitragen- Ilire Farbe ist blassgrün, manche zeigen als Zeiehen dér limoni- tischen Zersetzung eine gelblichbraune Farbe. Optisch positiv, einachsig- Pleochroismus schwacb, parallel mit den Sprüngen hell- griin, senkenreeht dazu bráunlichgrün. Die frisehen, wasserklaren Körner des Plngioklases sind rundlich, doch kommen aueh in dér Ebene dér Sehieferung gestreckte vor. Als Einschliisse sind Serizit und Quarz zu beobachten. Zvillinge nach dem Albit-Gesetz. maach- mal mit gebogenen schmalen Lamellen. Optisch positiv, Liclit- brechung schwacber wie die des Kanadabalsams, In || Stellung zum Quarz a)>cc‘f e>y, in -f- Stellung a>>yts>a ' alsó Álhit. Aus- löschungen: I Q : 010 — . .10° — 7% An; : o = 11° = 6% An; | M = = 15° = 6% An. Nach den obigen W értén ein Albit von dér Zu- sammensetzung Abs,4 Anu. Neben den unregelmássig verstreuten Majdanpek 211 Epidotkörnern ist Magnetit, Apafit, Zirkon nur in geringen Mengen sichtbar- Dér Kalzit und Limouit bildeten síeli sekundar aus den iibrigen Geraengteilen. Serizit- Chloritquarzit Innerhalb dér im vorigen Kapitel umgrenzten phyllitischen Schieferzone t rétén stellenwei.se quarzreiche Gesteine auf, die nőben dem vorherrsehenden Quarz hauptsachlieh Clilorit und Serizit ent- lialten, aber als akzessorische Gemengteile auch Albit und Epidot führen. U. d. M. konnten in einem solehen grauliebgrünen Gestein aus dem Einschnitt dér an dér Fiánké des Bergrückens zwischen dem Saéka-Tal und dem Orvén i potok gefübrten altén Waldbahn die folgenden Gemengteile bestimmt werden: Quarz, Ohlorit, Serizit, Albit, Epidoti. Magnetit, Rutil, Zirkon, Titanit, Limouit und Kalzit. Seine sehieferige Textur verdankt es hauptsachlieh dem Chlorit und Serizit, obzwar in geringerean Mass auch die übrigen Gemeng- teile, besonders dér Quarz beitragen. Das Gestein ist lein gefaltet, die Struktur lepidoblastisch- Die Menge des Quarzes dominiert iiher den übrigen Gemeng- teilen. Er bildet eckige, unregelmassige Körner, die oft in Plattén oder quarzreiche Schichten zusammentreten. Von den grösseren Körnern sind einzelne in dér Richtung dér Schieferung gestreckt, ihre Begrenzung ist buchtig, sie greifen mit gezahnten Kantén ineinander. Die Auslöschung verweist auf kataklastische Erschei- nungen. Flüssigkeitseinsch lüsse verzweigt, doch kommen auch rundliche vor!, unter denen auch solche mit bewegliohen Libellen zu beobachten sind. Die kleinen Blattéi* und S'chuppen des Chlorits kommen überwiegend zwischen den einzelnen Schichten vor, sind aber auch in den Schichten selbst, im Umkreis dér einzelnen Qur»rz- körner sichtbar. Seine Blattchen liegen isoliert und bilden nur stel- lenweise zusanimenhangendere Háute, in welchem Fali ihnen auch Serizit beigemischt ist. Farbe grünl, Pleochroismus: a 6 = blau- lichgrün, c = griinlioh gelb. Optisch positiv, einachsig. Einschluss: Magnetit in feiner, staubförmiger Verteilung. Dér Serizit tritt in kleinen Schuppen gewöhnlich in den hautarti.gen Schichten des Chlorits auf, kommt aber auch verstreut vor. in grösseren Blatte'rn, zusammenhangend sehr selten ausgebildet. Er bildet auch im Pla- gioklas Einschliisse. Dér Plagioklas ist zwischen den Quarzkörnern ungleichmassig verteilt, seine Dimensionen wechseln zwischen ziemlieh weiten Grenzen. Seine unregelmassigen oder gestreckten lndividuen treten stellenweise in kleinere Ilaufen zusammen. El- láidét Albitzwillinge mit oft verschwommenen Zwillingsgrenzen, und enthalt oft Serizitsehuppen. Optisch positiv, Lichtbrechung schwacher als die des Kanadabalsams. Auslöschungen: 1 cu 010 = 4n :o — 8°,J_3,I =; 12". Dicse Werte entsprechen einem Albit von dér Zusammensetzung Ab00 An10. Als akzessorische Gemengteile kom- men Epidot, Magnetit, Rutil, Zirkon, Titanit, Limouit und Kalzit in untergeordneten Mengen vor. 212 Káposztás P. Chloritschiefer. Bildet innerhalb des phyllitischen Gebietes Fleeken von ver- haltnismassig geringer Ausdehnung. Er taucht im SO-lichen Ab- schnitt miseres Gebietes zwisehen den Saska- und Gréka-Báchen an melireren Stellen auf, einer dér inst.ruktivsten Aufschlüsse des typischen Chloritschiefers ist aber im Tál dér Kleinen Pék, zwi- sohen Pemska Mala und Zaton anzutreffen. Dieses ausgezeichnet schieferige, ja sogar oft blatterige Ge- stein ist graulioh und dunkel grüni, seidenglánzend und fiihlt sich etwas tett an. Alit blossen Augen ist keines dér Gemengteile zu erkennen. Die Struktur ist lepidoblastisch. U. d. M. kann mán beobachteii, dass das Gestein vorwiegend aus rundliche oder un- regelmássige Fetzen bildenden Chloritblattchen bestebt, dérén paral- lelé Anordnung in dér charakteristischen Textur des Gesteins zmn Ausdruck gelangt. Die Grenzen dér zwisehen den Chloritblattern sichtbaren, perlmutterglánzenden Talkschuppen sind gleichfalls im- regelmássig, ikre Farbe ist oft grünlich, doch lassen sie sich auf Grund ihrer bedeutend stárkeren Lichtbrechung vöm Chlorit leielit unterseheiden. Dér Mucjnetit ist gewöhnlich an die Chloritschichten gebunden und nur selten in unregelmassig zerstreuten Körnern anzutreffen. Er erscheint in verschiedenen Formen: in regelmassi- gen Oktaedern oder kleineren-grösseren, unregelmassigen löcheri- gen Körnern; an anderen Stellen durclnveben seine unge- inein feinen Ivörnchen die Blatteben des Clilorits- Dér Serpentw ist in geringeren Mén gén anzutreffen und meist blátterig ausgebildet. Untergeordnet konmien nocb Amphibol, Quard, Rabit, Turmalin, Épülőt und kleine Albitfetzen vor. Die Chloritschiefer dér Umgebung des Saéka-Tales zeigen grösstenteils einen abweiebenden Habitus. Híre Farbe ist gelblich graugriin, ihre Textur nicht ausgesproeben sebieferig, ja die we- niger Chlorit entbaltenden Varietaten kőimen sogar ebei* als diebt bezeiebnet werden. An Stelle des vorherrschenden Clilorits ist aueb makroskopiseh wahrnehimbarer Álhit, Epidot, eventuell Kalzit in soleben Mengen anzutreffen, dass die beiden zuerst erwahnten sogar das Übergewieht erlangen können. Diese Abart des Chloritschiefers kann bereits in die Gruppé dér Epidotchloritschiefer eingeteilt werden. Kristallbnscher Kaik und Quarz. Zwisehen den phyllitischen Gesteinstypen sind stellenweise Einlagerungen von kristallviischem Kalkstein zu beobachteii. Ein charakteristisehes Vorkommnis desselben ist im Cesma-Tal dér Bergwerkskolonie sichtbar- Die aus dem Gelande schroff emporra- genden, aus mehrere m3 messenden Blöeken und diókén Bankén be- stehenden Kalkfelsen streiehen zwisehen dem oben erwábnten Tál und dem rechtseitigen Hang des Pek-Tales gégén 145". Dér Kaik- Majdanpek 213 stein besteht hauptsacklich aus Kalsitkristalleii und enthált unter- geordnet Quarz- ui d Magnetit- Körner. Ausser dcm kristalliniséhen Kaik sind auoh quarzitische Ein- lageruugen vorhauden. Dió letzterenierreiohen olt ciné Máchtigkeit von ©inigen dm und sind auch in dér Streichrichtuujg ausdauernd. Ein- zelne sind mit Erzen impregniert oder enl haltén die aus Pyrit, Gale- nit und Shpalerit bestehende Vererzung in kleineren Nestern. Eine solehe gangartige quarzitische Einlagerung ist unterhalb dér zwei ten Biegung dós in das Saska-Tal führenden altén Weges zu be- obachten, von wo sie gégén 110° streichend iiber das Quellgebiet des Saska-Baehes bei Velika Livada ziebt- Lánigs dieses Zuges sind an mehreren Stellen die Spuren altér Schürfungen sichtbar, die liaupt- saehlich die silberhaltigen Galenite und die höheren Zonen dér gold- haltigen Pyrite verfolgten. 2. KALKSTE1N. Die Farbe und Struktur des ausgedehnte Ziige bildenden Kaik- steius ist sehr versebieden: gelblichv/eiss, liell- und dunkelgrau oder rötlicb, didit, poros, oder auch kristallinisch. Die zuletzt erwah ite Varietat ist in dér Nalie dér Andesite anzutreffen. Fig. 24. ábra. A Starica mészkő csiszolata — Dünnschliff des Starica- Kalkas. (70X) Von den untersuchten normálén, d. h. nnveranderten Kalk- steinen stammt dér nachstehend zu beseh reibende vöm Fixpunkt dér Landestriangulierung am Gipfel des Starica her. Das hellgraue Gestein zeigt u. d. M- ei:ie dichte Textur und oolitische Struktur. Die Oolite sind manchmal zertrümmert, in dér Regei jedocli voll kommen rundlich, seltener elliptiscb, ,je nach dér Gestalt des in ihrem Inneren sichtbaren Kerns. Die die einzelnen Zonen aufbau enden Kalkkörnchen sind radial geordnet und zeigen bei gekreutzen Nicols gewöhnlich Interfernzkreuze. lm Dünnschliff sind ausser den konzentrisch gebauten, umkristallisierten Ooliten auch orga- nisehe Beste: Korallengerüste í, unsichere Nodosarienspuren und Durchschnitte von Brachiopoden zu be óba eh ten (Fig 24.). Die Oolite sind durcli feinkörnigen Kalzit verkittet, dér dünnere Adern und kleinere, unregelmassige Hohlraume ausfüllt. Dieser Kalzitkitt bű- det oít Spharolite, die ausserlich vollkommen unregelmassig sind 214 Káposztás P. jedoch sohöne Kreuze zeigen und aus reinem Kalkspat bestehen. Seine Analyse* ergab die folgenden Resultate: CaO=55,üO, MgO= 0-15, FeA = 0.74, A1203 007, SiO, — 2-58. Trotz dér versebiedenen Farben und Strukturen sind die übrigen, von dér Vererzung Aveiter entfernten Kaiké ábnlicb beschaffen. Ilire Zusammensetzung zeigt sogar in Proben von den binsichtlich ih- rer Lagerung abwecbslungsreichsten Stellen nur geringe Abweichun- gen. Avas auch aus den nachstehenden Analysen ersichtlicb ist: CaO MgO FeoOs AI0O3 Si02 Ende des O-lichen Kalkzuges 54,90 0,35 0,62 0 58 1,73 Beli Káinén 57.50 0,14 0,78 0,10 0,84 Konjska 58,50 01.12 0,22 0,08 0,64 MÉRGÉT, UND SANDSTEIN. Die schönsten Aufsdiliisse dieser Avechsellagernden Senonbil- dungen sind im Zaton-Talkessel, in einzelnen JCinscbn itten des nach Postanska Livada führenden Wegés, ferner in den miAveit die- ses Weges eröffneten Steinbrücben sichtbar. Wie bereits erwahnt Avurde, ist die Lagerung dér Scbicbten gestört. In den beobaehteten Aufschlüssen herrsebt dér Mergel A^or, in welcben einzelne Sand- steinschiehten resp. Banké von A'ersehiedener Maclitigkeit eingela- gert sind. Die Grenze zAviscben den beiden Gesteinen ist nicbt imraer scharf, stellenweise, besonders gégén die diinneren Sandsteinsohich- ten zeigt dér Mergel mit zunehmendem Sandgehalt Übergange. Dér Mergel ist in frischen Zustand bláulicbgrau, an dér Ober- tlache verAvitternd Avird er grau, spater gelb und löst sicb Blatter oder polygonale kleine Stiicke auf. Seine blaue Farbe riihrt vöm feinverteilten Pyrit bér, dér durch die Einwirkung dér Atbmosphárilien limonitisiert Avird und die ausgebleichte, gelbliehe Farbung verursaclit. Seine Zusammensetzung ist nicht gleicbmassig, es sind tonige und kalkige Abarten Arorbanden), Aveleh letztere stel- lemveise biirtere Mergelbanke bildet. lm Dünnscbliff des kalkigen Mergels sind kleinere Konkretionen und in diesen eiue náher nicht bestimmtbare Mikroíauna, namentlicb Fragmente von Globigerina, Cristellaria, Cuenos'phaera zu beobachten- Mineralische Gemeng- teile: Quarz, Muskovit, Biotit, Chlorit, Feldspat, Amphibol, Magne- tit, Pyrit, Gránát, Zirkon, Iiutil, Disthen, Apátit, Glaukonit. Auf Grund dieser Zusammensetzung, besonders dér Amvesenbeit des Dir- thens kann mán als Avahrscheinlicb annebmen, dass das Matériái des Mergels aus den das kretazeisehe Meer umgebenden kristallini- sohen Scbiefergebieten herstammt. Dér Snndstein ist gelblicbgrau- Er bestebt im Avesentlicben aus Quarzkörnerni, die durch Kalzit verkittet sind, docb enthált dieser kalzitische Kitt auch serizitisch-kaolinische Fasern und Fetzen, aus- serdem manchmal Limonit. Die Körner des Quarzes sind grau, oder * Die Kalksteinanalysen wurden von T. Spissák Szomolnok durchgeführt. Majdanpek 215 Aveiss, im allgemeinen kiéin, obzwar einzelne die Grösse einer Erbse erreichen. Sie enthalten liáufig Flüssigkeitseinschlüsse. Auslösehung in dér Regei undulösi, eine Eigenschaft, die mit ziemlicher Wahr- scheinlíchkeit auf ikre Herkunft ans kristallinischen Schiefern ver Aveist. Von den iibrigen Gemengteilen dominiert dér Serizit , Aváhrend dér Magnetit, Feldspai, íiiotit , Chlorit, Amphibol, Rutil, Gránát und Glaukonit in nntergeordneter Menge vorkommen. Die Textur des Sandsteins ist versebieden. Sei.ie dünneren, auskeilenden Schicbten sírni locker, wogegen des Porenvolunien dér dickeren Banké ziemlicb gering ist. Dem Anscheiae nach dürften in den seich térén Bucbten des kretazeiscben Meeres Perieden mit stárkeren Strömungen oder Zu fiiissen die im ruhigeren Wasser stattfindende Sedimentation unterbrochen babén. 4. GRÁNIT. Im vorigen Kapitel Avurde bereits erwáhnt, dass dér Gránit nicht nur am Tag, sondern aiieli in den Grubenaul'schlüssen lioeh gradig verándert ist. Am besten ist er im Alexander-Erbstollen erhalten, pbzwar er auch. dórt verschiedentliche Veranderungen zeigt. Im Erbstollen sind námlich nach den kristallinischen Schie- fern seine chloritisierten Abarten a nzu treffen, vor dem Alexander- Schacht a bei* ist er vollstándig serizit isiért und verkieselt, so dass im grauen, homogén erseheinenden Gestein nicht einmal mehr die Spuren dér einstigen Feldsipate Avahrzunehmen sind. Im mutteren Abschnitt des Erbstollens sind jedocli stellenweise auch solche Exemplare vorzufinden, dérén besser er'baltene Gemengteile eine detailliertere Untersucbung ermöglielien. Im graulichen, feinkörnigen. schwach scbieferigen Gestein — ans 449 m des Alexander- Erbstollens — sind mák roskopiseh Quarz, flachigedriiökter Feldspat, Biotit und Pyrit zu erkennen U. d. M. konnten Quarz, Orthoklas, Plagioklas, Biotit Pyrit, Chlorit, Apátit, Zirkon, Rutil, Serizit, Kalzit und Kaolin bestimmt Averde.i- Von den xenomorphen Körnern des vorherrschenden Qnarze s sind die grösseren ziemlicb gleicli und aucli gleichmássig verteilt, sie sind zerkliiftet und zeigen eine nndnlierende Auslösehung. Die kleineren Hegen z. T. \Terstreut, z. T. bilden sie grosse H aufen im Umkreis dér grösseren Gemengteile. Die Kantén dér gezabnten Kör- nél* sind manchmal mit einer Serizithaut iiberzogen. Sie enthalten auch Gas- und Flüssigkeitseinschlüsse. Dér Háufige Orthoklas ist íafelig oder nach dér M/P-Kante gestreckt. Perthitisclie VerAvaoh- suiiig mit Álhit und Mikroklinbildung infoige von Druck sind zu beobachten. Dic Spaltungsklüfte nach P und M sind durch Serizit und Kaolin ausgefiillt. Die Menge dér Plagioklase ist erheblich ge- ringer, auch ilire Erhaltung ist nicht giinstig, sie sind z. T. zersetzt. z. T. zertrünmiert- Neben den aus zahlreichen schmalen Lamellen zusammengesetzten Albit-ZAvillingen komnien auch Karlsbader- und Periklin-ZAvillinge a*oi*. Die nach dem Albitgesetz ausgebildeten 216 Káposztás P. Zwillingslamellen sind z- T. gerade, doéh sind au eh verborgene Lamellensysteme zu beobacliten. Bei den letzteren isi au eh die Aus- lőscliung niclit gleichmassig, was offenbar auf die Ei av.'irkung des Druckes hiuweis't. Auslösehungen I ct : 010 11°,: a — 13°, _|_ (010) und (001):(010)=11"; in den konjugierten Albit-Karlsbader Zwillin- gen 1 und l‘= 5°, 2 und 2'=12°. Beim Vergleich mit den Quarzen cc'^cd', y' iá. Diese Werte verweisen auf basischen Oli- goklas von dér Zusammensetzuiig Ab72 An,8. Dér Biotit komn t i í schwarzen Tüfelchen mit starkem Glanz und in winzigen Schuppen vor, die oft in mit einander parallelé grössere Blattchen eder Bari- déi- zusammentreten. Pleochroismus stark: a hellgelb, c = dunkel- braun. Einschlüsse: Magnetit, Apátit, und mit schraalem pleochroi- tisehem Hof versehener Zirkon. Manche Biotite zeigen eine elilori- tische TTmwandlung, wobei aucli Limonit und Quarz gebildet wur- den. Dér Chlorit ist durch blaulichgrünen Pennin reprasentiert, dér sieli z. T. in Epidot ümwandelte. Dér Erzgehalt bestehf neben dem Magnetit hauptsáchlieh aus Pyrit, dessen Körner in dér Regei kor- rodiert sind. Die an den beiden Enden abgerundeten Prismen des Apatits lassen die Spaltbarkeit nach (0001) deutlich beobacliten. Dér Zirkon kommt in gleichfalls abgerundeten Körnern als Ein- schluss im Biotit vor. Dér Rutil erscheint in kleineren Körnern, in Haufen, eder ist in rötlich-gelblich braunen idiomorphen Prismen sidhtbar. Von den sekundaren Produkten entstanden dér Serizit , Kalzit und Kaolin durch die Zersetzung dér Feklspate. Die Struktur des Gesteines ist hypidiomorph kömig, seire Tex- tur massig, schwach schieferig- Seine wesentliohen Gemengteile sind im nachstehenden Verbíiltnis anwesend: Quarz 45%, Ortlioklas 39%, Pl ági oldás 4%, Biotit 9%. Erz 2%, Chlorit 1%. Das unter- suehte Gestein ist ein Bioi il gránit. In dem nach den kristallinischen Schiefern folgenden Ab- sohnitt des Erbstellens ist die schieferige Textur des Gesteins stel- lenweise ziemlich auffallend. Dér Biotitgehalt ist ganzlich chloriti- siert, so dass die auch mit unbewaffneten Augen erkennbaren Kör- ner des zersetzten Feldspates und des Quarzes in dér eine Gr und- más se vortausch enden chloritischen-serizitisehen Masse eingelagert liegen. Eine Gestein sprobe aus 385 ni ctes Erbstollens zeigte im Dünmschliff u. d. M. vorwiegend Quarz, Feldspat (Ortlioklas und Plagioklas), Chlorit und Serizit, untergeordnet Rutil, Zirkon (mi+- unter in 0,12X0,2 mm messenden Körnern), Titanit, Pyrit und Kalzit. Die Textur dér im Umkreis des Alexa nder-Schachtes auftre- tenden Varietat ist massig, das Gestein grau, feinkörnig und enthalt viele kleine Pyrilkristalle. Es besteht vorherrschend aus Quarz und Serizit. Aus den obigen Ausführungen ist es ersichtlich, dass neben dér stellemveise in die Augen fallenden schieferigen Textur bei einzelnen Gemengteilen auch die mikroskopische Untersuchung sol- Majdanpek 217 cKe Erscheinungen konstatierte, die auf dynamische Einwirkungen hinweisen. Dér vöm normálén Gránit abweichende Habitus unserer Gesteine erinnert an die für die zentralen Gránité bezeichnende Aiisbildung. 5. ANDESIT. Das erzführende Gestein des Majdanpeker Bergbaues figuriert in den Werken dér álteren Forscher den damaligen Keim tn issen entsprechemd untéi* mehreren verschiedenen Na mén. Dér erste ist bei Herder (2) zu lesen, dér es Syenitporphyr nannte. Breit- lia u pt (6) beschrieb es als einen aus Labrador- oder Oligoklas Féld spaten fcestehenden Porplij r. Audi Hantken (8) erwáhnt es untéi* (lem Namen Porphyr. Cotta (10), dér es mit den Gesteinen dér benachbarten Gebiete zusammenfassend eingehender behandelt, stell- le es auf Grund seiner mit den Eruptiven des Banats übereinstim- menden petrographischen, hauptsáchlich aber geologischen Merk- ni'ile ziii den Banatiten- Tietze (34) erkannte in ihm eirem Trachyt, dér nádi ihm zu den Ri e h t h o f 6 ntsdiem Grünstei ítradiyten, oder den Zirkel‘schen Ampbibolandesiten gehört. Er erwahnt aueh einen Quarztracbyt aus dem Tenka-Tal, dér dem lithoiden Quarztrachyt, Zirkel's entschprechen wiirde. In dér Budapestéi* Sammlung S z a b ó‘s wurde ein Gestein des Tenka-Erbstollen durch L. Erős (36) als Biotit-Ortlioklas Quarztraehyt bestimmt. Dasselbe Gestein wurde durch Z u. j ovié (37, 57) spater als Dazit bezeichnet- Die beiden letzten Forscher bemerken, dass das untersuchte Gestein stark zersetzt und auch sein Fddspat vérár dert ist, so dass es, als wahrscheinlich angemomiren werden kaim, dass auch die Körner des Quarzes sekundáren Ursprunges sind. Zujovh: erwahnt aus- ser diesem auch noch andere Andesite von Majdanpek, dérén náhe- re Fnndorte er jedoch nleht bekannt maciit. Er hált die Trachyte Tietzcs und im algemeiren den grössten Tcil dér Majdanpeker „Trachyte*1 für Propylite, bemerkt aber, dass in Majdanpek auch eclite Andesite anzutreffen sind. Die neuere Literatur gebraucht im allgemeinen die Benennung Trachyt, spater Andesit- Die genaue Untersuchung dér Majdanpeker Andesite wurde durch den Umstand erschwert, dass petrographisch bestimmbare Gesteinsproben infoige dér hochgradigen postvulkanischen Verán - derungen auch in den Aufschlüssen dér Gruben nur selten und zu fal- iig vorzufinden waren. Auch B r e i th a u p t (6) uhd C* o 1 1 a (10) hát- ién aufgezeichnet, dass es nur durch sorgfáltiges Nachforschen und Suchen gelang, ein-zwei unversehrte und auch zűr Untersuchung geeignete Prcben zu sammeln. Nach Hant ken (8) sind infolge dér hochgradigen Verán dér ungén die Grenzen dér Gesteine gégén die kristallinischen Schiefer kaum zu erkennen. Dieser oft erwáhnte und auch vöm bergmánnischen Gesichtspunkt wichtige Umstand mach- te z. T. auch die eingehendere Untersuchung dér unmittelbaren Ne- ben gesteine notwendig. 218 Káposztás P. N ormai er, nvvercinderter Andesit ist in Majdan pék zurzeit (1931' nur an einer Stelle zu fiúdén, u. zw- im nördliclisten Teil des Abschnit les, dér als die gemeinsanoe Fortsetzung des frülier béréit s erwahnten II- und III. Andesitzuges betrachtet werde.i kann, gegeniiber dem Starica Nos. arn linken Ufer des Baehes. Hier ist dér ain frischesten erhaltene Andesit unseres unmittelbaren Gebietes sichtbar. Wáh- rend in den übrigen Teilen des II. und III. Zuges hauptsachlieh grünsteinartige Varietaten anzutreffen sind, zeigen die Andesite des mit dér Vererzung zusammenhangenden I. Zuges bereits aucli verschiedene hydrothermale Veranderungen in grösserem oder ge- ringerem Masse. Aber auch in den Gebietea mit. den am meisten zersetzten Andesiten komimén (z. B. bei den Schurfen in dér Umge- buag des Dusan-Stollens) weniger ja sogar kamu veranderte Ab- schnitte vor, dérén Gesteine vont Vovkommnis vor dér Starica Nos nicht wesentlich abweichen, so dass das frische normale Gestein des zuletzt genannten Fundortes als dér Typ des in den drei Zügea und somit im ganzen Bergrevier dominiereuden Andesits angesehen werden kann- Auf Grund dér mikroskopischen FTntersuchungen und chemi- sclien Analvse dreier von diesem Aufschluss genommener Gesteins proben lassen sich die petrographischen Merkmale des Majdanpeker normalen Andesits im folgenden feststellen: Das frische Gestein ist dunkelgrau, mit nnebenem Brucli. In dér dunkel graubraunen, dich- ten Grivndmasse sind perlmutterglanzender Feldspat, schwarzer, glánzender Amphibol und ■'.vénig Biotit anzutreffen. Die Grund masse dominiert, nnter den Einsprenglingen lierrscht dér Plagioklas und dér Amphibol vor. U. d. M. sind folgende mineralische Ge- mengteile zu bestimmen: Feldspate. Die eingebetteten frischen Feldspate sind maximai 3 — 5 mm messende, leisten- oder tafelförmige Plagioklase. Vöm grössten Kristall bis zum Mikrolith herab sind allé Übergange ver- treten- Sie sind meist klar mid glasartig, enthalten aber oft auch Einschlüsse. Ilire Ausbildung ist idiomorph, sie sind vorherrschend tafelig nach (010), sie werden hauptsachlieh durch die Fliichen (010) (001), (110), (110), (101) begrenzt. Zwillingsibildung haufig (Taf. XI, Fig. 3) nach dem Albitgesetz, docli sind auch Karlsbader- und Periklin-Zwillinge zu beobachten. Sie treten meist als schmale Leis- ten in grossen Kristallindividuen auf. Haufig bilden sich kombi- íPerte Zwillinge nach dem Albit-Karlsbader, seltener nach dem A1 bit-Periklin Gesetz- Neben den Zwillingen kom inén auch solche Pla- gioklasgruppen vor, die von nicht zwillingsartigen \rerwaclisunge:i herstammen. Zwischen den parallel oder radial verwachsenen Indi- viduen sind fremde Mineralkörnchen zu beobachten. I'ie iMehrzahl dér Feldspate zeigt eine sehr schön ausgebildete rekurrente zonare Struktur. docli kömmé n auch scheinbar homogene Sohnitte vor. Die Grenzen dér Zonen sind gewöhnlich parallel mit den iiusse- ren Fláchen. die inneren basischen Teile sind jedoch flachenreicher- Majdan pék 219 Ilire Zus am m emse tzu n g ist ziemlich unregelmassig und dér An-Ge- h a lt nirnmt naeh aussen nur selten allmáhlich alt- Dér Ü be r gang von einer Zone in die andere ist veranderlich: basische rekurreuzen wechseln sich mit saureren ab. Letzten Endes werden die áusseren Zenen immer saurer, wie die inneren. Dér Kern ist olt inhomogén und zeigt die Spuren dér Resorption mit verschiedenen Feldspatres- ten. Es waren dies ineiner früheren Phase gebildete Plagioklase, dérén grösster Teil vöm Magma, dessen Zusammensetzung sich ver- andert hatte, resorbiert wurde, so dass von den altén Individuen nur die Korrosionsfláchen übrig blieben. Auch ausserhalb des Kerns, zwischen den Zonen sind solche sichtbar. Die zűr Bestimmung dér Feldspate durebgeführten Messungen ergaben folgende Resultate. Die den scbönen zóna re n Bau besonders gut znm Ausdruek bringendcti Sehnitte parallel mit dér Flácbe M (010) ergaben die folgenden Werte: Zonenreihe von aussen nach 1- Zone 2. Zone 3. Zone 4. Zone 5. Zone innen Rand Kern Rand Kern Rand Kern Rand Kern Rand Kern Winkel dér Auslöschung 6° 16" 9n 30' 20° 11" 22" 30' 9° 17° 13° 24" Zusammensetzung An °/o 38 50 42 56 44 60 41 52 46 63 lm Sehnitt dér :iaóh dem Albit-Karlsbader tíeselz gebildeten Zwillinge wurden in dér symmetrischen Zone die folgenden Aus lösclningen gemessen: 1 und 1‘ 23", 27"; 2 und 2‘ 8°, 12". Die in zwei scheinbar homogénen Sehn itten senkrecht zu M und P gemesse nen Winkel waren 23° und 26° Die an den eingebetteten Plagioklasen festgestellten, obiigen Werte verweisen, auf Andesin Lalbradorit von dér Zusammensetzung Abr,5 An15 — Ab45 An,5- Die Feldspate dér Grundmasse sind selten xenomorph, meist bilden sie scharfe idiomorphe kleine Tafeln und Leistem die eine Zwillingsstreifung zeigen und mit ilirer Langsriebtu;ig vollkommen oder nahezu parallel auslöschen- Auslösehungswerte: _j_ a: 010 ~ 24°', : ex 21°, J_ c : 001 _ 0"; senkrecht zu P und M 18". All dies verweist eindeutig auf Andesin, An = 30* — 35%. Dér Plagioklas dér Grundmasse ist demnach nocb saurer, als die aussere Randzone dér eingebetteten. Die Doppelbreehung dér xenomorphen, uiige- streiften Feldspate ist bedeutend schwáeher, diese dürften Orthokla- se sein. Die Feldspate des untersuchten frischen Gesteins zeigen auch sekundáre Veránderungen. Besonders die inneren basischen Zonen und die Stellen mit Glaseinschlüssen verwandeln sich leiolit unter Kalzit- und Serizitbildung. Dér Amphibol tritt in idiomorphen, durch die Fláchen (110), (010), (001) und (101) begrenzten Prismen auf. Infolge dér Spaltbar- keit nach (110) und (010)) sind nach dér c-Achse gestreckte stenge- 220 Káposztás P. 1 i^e und faserige Formen haufig. Querschnitt seeliseckig, manchmal auch flach rhombenförmig. Die hantig beobaclitbaren Zwillinge na eh (100) schliessen schmale Zwillingsla mellen ein. Er ist z. T. zonar. Die zonare Struktur offenbart sich nicht so sehr in den Au derungen dér Auslöschung oder des Achsenwiikels, Avie vielmehr in dér zonar gefleckten Farbenverteilung und Doppelbreehung, wo bei die Interferenzfarben gégén den Rand hin ausgesprochen höher werden. U. d. KL sird die Amphibole braunj, dunkelgrün, an den et- was zersetzten ist dér Rand dér Schnitte und dér Saum dér Sual- tungsklüfte hellgrün- Pleochroismus: a hell braunlichgriin , b braun, c - grünlichbraun. Optischer Gharakter negatív. Aehsen- winkel gross. Ebene dér optisehen Achsen parallel mit dér Symrret- rieebene, b — b, Extinktionswinkel zűr Trace von (100) gemessen e:c - 14. — 18°, abo gewöhnlicher Amphibol. Auch magmatische Re- sorption ist zu beobachten Dér dunkle, aus schwarzen Eisen k!örn- ehen bestehende, von Angit durchsetzte Ralimén zeigt ausgespro- chen den sechseekigen basalen Sclmitt des Amphibols. Innerhalb des Saumes ist frischer, unveránderter Amphibol siehtbar. Ein- schlüsse: Apátit, Magnetit, Zirkon, seltener mit ihren Lángsachsen parallel geordnete Feldspatleistehen. Dér Biotit kommt in schwarzen, stark gliinzenden, kleinerei:- grösseren Táfelchen vor. V. d. Ki. in durclifallendem Lidit braun. Pleochroismus: a hell braunlichgelb, c -- dunkelbraun. Ebene dér optisclien Achsen parallel mit dér Symimetrieebene, 1) - b, Aus- löschung auf dér (010) Fláclie beinahe 0". Achsenwinkel sehr Idein, haufig beinahe einachsig. Optisch negatív. Er hat auch eire magmatische Resorption erlitten, zeigt aber nur an den Randern cinen opazitischen Ralimén, das Innere ist frisch. Ist in dér Grund- masse nicht zu beobachten. Einsclilüsse: Apátit, Eisenerzi, ausserdem Kleinere Plagioklasindividuen, die ott mit dér (OOl)-Fláche des Bio- tits parallel geordnet sind. Die Plagioklaseinschlüsse des Amphibols und Biotits beweisen, dass die Ausscheidung des Plagioklases am Schluss dér Kristallisn- tion dér faringen Gemengteile bereits einsetzte. Magnetit. Erscheint in grösseren unregelmassigen Körnern, vier- oder sechseekigen Schnitten zivischen den porphyrisch aus- geschiedenen Gemengteilen. In dér Grundmasse ist er in kleineren Kristallen und verstreuten Körnern siehtbar. Ist im refiektierten Lidit auch in Kristallskeletten mit charakteristischer stahll)lauer Farbe anzutreffen. Er ist ziemlich haufig, trittt grösstenteils selb standig auf, figuriert aber auch als Produkt dér magmatischen Re- sorption und als Einscliluss im Biotit und Amphibol. Die Kontúrén dér Maguetitkörner sind gewöhnlich unversehrt und scharf, docli sind auch Körner mit Leukoxensaum zu beobachten, eine Erschei- nung, die auf den Titanitgehalt des Magnetits verweist- Dér Apátit ist in rundlichen Körnern, kurzen oder lánglicheii kleinen Prismen und Nadeln mit abgerundeten Kantén zu beobach- Majdanpek 221 ten. Seine meist farblosen, wasserklaren Prismen sind meist durch die Flachen (1010), 1011) und (0001) begrenzt. Infolge dér Spalt bürkeit naeh dér letzten Flache zeigt er Querspriinge. Quarz. Vereinzelt ist selten au eh gprphyrisaher Quarz in un- regelmássig begrenzten rundén und korrodierten Körnern anzutref- fen. Er ist besonders in dér Grundmasse ausgeschieden, aus kleinen Körnern und Splittern besteliende Haufen bildend. Die Grundmasse ist nnkroholokristallinisch und herrseht über den porphyrisch ausgeschiedenen Gemengteilen vor- Zwiscben den Feldspat-, Quarz-, Magnetit- und wenigen Ampáiból Mikrolithen koinmt eine Glasmasse nur selten vor. Das Gesteia ist demnacb ein fí iotitführender-A mph ibolandesit mit holokristalliniseh-porphyri sclier Struktur. Wegen seines höheren Si02-Gebaltes kann es als iinarzfiihrender Andesit betrachtet werden. Über die Andesite von Majdanpek waren bisher keine Analy- sen béka unt. Die auch zwecks Bestimmung dér systematiseben S tel- imig dér biotitführenden Amphibolandesite von Majdanpek durch- gefübrte cbemische Analyse1 dós gegeniiber des Starica Nos anste lienden frischesten Gesteins ergab die folgenden líesultate: Gewichts % Mól % Ideale inineralische Si02 — — — 64,80 \ Zusammensetzung naeh Ti02 — — — 0,41 - — 71.70 den amerikaaisehen P205 — — — 0,14 ) Petrographen. FeO — — — 2,13 j Quarz SiŰ2 — — — — 29.76 Fe2Ű3 — - - 2.66 — - 4,31 Orthoklas SbOsAIK — — 7,74 MnO — — — 0,14 ) Albit SiaOsAlNa 22,53 AI2O3 — — — 16,15 — — 10,50 Anortit SkOsAbCa — — 24.27 CaO — — — 5,18 — - 6,13 Korund AI2O3 — — — 1,22 MgO — — _ 2,16 — — 3,56 Hypersthen (Si03)2MgFe — 6,72 K2O — — — 1 .34 — — 0,94 Magnetit Fe30x — — — 3,71 NexO — — — 2,67 — — 2,86 llmenit FeTi03 — — — 0,76 CO2 - 0,40 — — Apátit (PObiCaA'l — — 0,33 H2O — — — 1.16 — — 97,55 99,34 100,00 CO2+HO2 1,56 Zusammen 99,11 Naeh den aus dér Analyse berechneten Parametern steht das Gestein im System O s a n 11‘s dem Mt. Pelée-Typus am naebsten- s A C F a c f n Reihe k Majdanpek 1. 7170 380 613 7'87 6'4 103 13’3 7-53 a 1'62 Mt. Pelée 66 '20 4‘42 715 1055 6’0 95 14-3 7'8 a — Eine ahnliche cbemische Zusammensetzung zeigt auch die nachstehend beschriebene grünsteinartige Andesitfazies, dérén Osann-Werte jenen des Mt. Fnrrn-Gesteinstypus am naebsten ste- hen. Zwiscben die Osann-Werte dér Mt. Pelée- und Mt, Furru-Ge- Analytiker: dr. M. Samee Ljubjana. 222 Káposztás P. steinstypen stellt aber Daly clie Mittehverte dér Anrphibolandesite, dérén Verhaltniszahlen.: s = 67,62, A .-= 5,28, C = 6,15, F = 9.45, a = 7,5, c = 9; f = 13.5; n — 7,7- Reihe «; mit unseren errechneten Werten in bohém Masse übereinstimmen. Werte nach N i g g 1 i : si al fm c alk k mg qz ti cjfm Se Imit t 25 3 37,08 27,82 21,7 13,4 0,25 0,45 +99 1,19 0,78 V Ein Vergleieh dér Nigglischen Werte zeigt, dass die Daten un- seres Gesteins mit jenen des granodioritischen Magmas am besten übereinstimmen. Vöm Vaskőéi- Typ untersebeidet es síeli nur dureb die niedrigen fc-Werte, dceh gerade auf Grund dieses niedrigen k- Wertes ist unser Gestein zum quarzdioritischen Magma zu stellen. Stellung des Gesteins im C- I. P. W. -System. Berechriete Para- méter: Q F P M A Sál Gruppé Fém Gruppé 29,76 55,05, 6,72, 4.47, 0,33 86,03 11,52 Systematisehe Stellung: Clansis I (TI). Orda (3) 4. Hong 3 (4). Subrang 4. V. Veránderungen des Nebengesteins. í. endogene und exogene kontaktersoheinungen. Dér beide Gruppén dér kristallinischen Schiefer durcbbreeben- de Gránit verursaehte zweifelsobne anch in unserem Gebiet kon- taktmetamorpbe Veránderungen. In dér Umgebung von Ravna Ré- ka sind diese Erseheinungen an mebreren Stellen sichtbar, in Máj- danpek aber ist — wegen den stark zersetzten Nebengesteinen — die Kontakhvirkung dér Gránité zűr Zeit niergends zu beobaebten. Dem gegeniiber sind im II., besonders aber im III. Zug am Rund dér den Senonmergel durchbrechenden Andesite sou-obl in dér mineraliscben Zusammensetzung, wie aueh in dér Ausbildung dér Textur auffállige Veránderungen im Vergleich zum normalen Gestein zu beobaebten. Sebőn mit un hewaffneten Augen ist das Verscbwinden dér porpbyriseben Struktur zu beobaebten. I7. d. M. sieht mán, dass dér Idiomorphisnms dér Gemengteile verloren ging und in verdrückten, zertrümmerten Formen Platz maebte. Diese Veranderung ist nur an einem 1 — 2 dm breiten Samu dér zwischen den Mérgein in einer Breite von kaum einigen m und nur in Flecken auftauchenden Andesitzüge zu beobaebten. Bei dér mikroskopiseben Untersuebung des Gesteins falit ein Gemengteil auf, dér im normalen Andesit niclit vorkommt, nament- lich eine Pyroxenabart, die als Kontaktmineral dureb Vermittlung des im IMergel entbaltenen CaO auf Unkosten dér Biotite und Am- phibole des Gesteins zustandekam. Die Durchsehnitte seiner kurz Majdanpek 223 prismatischen Farmén sind im allgemeinen quadratisch, mit den vorherrschenden Fláchen (100) und (010). In den Durchsehnitten sind neben den charakteristisehen Spaltungslinien nach (110) auch die Spuren einer Absonderung nach (100) sichtbar. Farblos óder in verschiedenen Nuancen grünlich, mit kaum merklichern Pleochro- ismus. Bildet háuf'ig Eischliisse im Ajnphibol- Auslöschung auf dér (OlO)-Flache c: c — 36’ • E'bene dér optischen Acbsen parallel mit (010). Dispersion dér Achsen o > v. Optischer Charakter positiv- Seine morphologische Erscbeinung, sowie auch seine optischen Eigenschaften verweisen auf Diopsid.' Dér Plagioklas ist sehr reich an Einschlüssen, seine Zwillings- streifung ist verschwommen. Auslöschungswerte veránderlieh, als Folge dér Einschlíisse von verschiedener Zusammensetzung. Er scheint im allgemeinen basischer .zn sein, wie dér Plagioklas dér normalen Andesite. Er ist an vielen Stellen vollkommen in Zeolithe oder in Kaolin verwandelt. Die unregelmiássig begrenzten, und brüchi- gen Individuen des Amphibols zeigen stellenweise unferkennbarc Zeichen dér Umwandlung in Pyroxen. Biotit ist in kleineren Fetzen und nur vereinzelt sichtbar, wogegen dér Magnetit in ziemlich gros ser Menge vorkommt. besonders an dér Stelle dér Biotite, aber auch im Umkreis dér Amphibole- Ausser den obigen Geinengteilen sind noch Kalzit, Zeolithe, Ch lórit, Epidot und Quarz zu beobachten, die z. T. als sekundare Produkte einen grossen Teil dér ursprünglichen mikroholokristallinischen Grundmasse verdrangten. Im Zusammenhang mit dér Eruption dér Andesite erlitten in vielen Fallen auch die Nebengesteine eine Veranderung. Im ersten Andesitzug sind besonders am unmittelbaren schmalen Iiand dér Kalksteine, im II. und III. Zug an den Gesteinen dér pbyllitischen Schieferserie, resp. am Mergel und ám Sandstein die Erscheinungen des Exogenen Kontakté g zu beobachten. An dér Grenze dér im Saáka-Tal auftauchenden Andesitflecke beobachtete bereits ein anderer Forscher: Tietze (34) die Veránde- rung dér Phyüilschiefer • Er erwahnt von hier eine Gesteinsvariati- on, dérén mineralische Gemengteile sehr kiéin und kompakt gefiigt sind, so dass die frischen Bruchfláchen keine schieferige Textnr zeigen. Er nannte es Cornubianit. Uroseviő (43) bezeiclmet drei Stellen náber, \vo er unter eruptiver Einwirkung veránderte Phyl- litgesteine: „T i e t z e ‘sebe Cornubianite“ vorfand. lm vorigen Kapitel wurde vöm Andesitzug II erwáhnti, dass sein auf das Saska-Tal entfallender Abschnitt an dér Oberfláche nicht zusammenhángt und demnach nur dórt zu beobachten ist, wo er von dér Erosion entblösst wurde. Offenibar gelangte hier dér Andesit zwar in dér Náhe dér Oberfláche, aber doch unter dér aus pbyllitischen Gesteinen bestehenden Decke zűr Erstarrung. Diesel- Emstand war zugleich eine dér Hauptbedingungen für die Ents te- limig dér Kontaktwirkungen. Wenn mán sicli im Tál dér Saska einem solehen Andesitfleck 224 Káposztás P. náhert, bemerkt inán, dass dér Habitus des hauptsáchlich aus seri- zitischen, chloritischen Phylliten bestehenden, ausgezeichnet ge- schieferten, ja sogar blátterigen Gesteins sich plötzlich ándert und in ein griinliehgrauesi, sehr hartes, dichtes Gestein verwandelt, das beim Draufschlagen nicht in flache Stüeke zerbricht, sondern einen muscheligen und splitterigen Brucb zeigt. U- d. M. ist es zu beobaeh- ten, dass dér Cbloritgehalt des hauptsáchlich aus Chlorit, Serizit, Quarz und Albit bestehenden Phyllits allmáhlich schwindet und vöm braunen Glimmer ersetzt wird, desse-n Bláttchen fetzenartig sind und unregelmássig verstreut Hegen. Die Körner des Qnarzes kristallisieren sich in grössere Individuen um und umschliessen manchmal den Biotit. Die Körner des Qnarzes, sowie auch des Pla- gioklases greifen mit zackigen oder welligen Rándern ineinander. Die Gemengteile sind in Schiehten gelagert und aueh die geschich- tete Beschaffenheit des Gesteins bleibt trotz des unregelmássig. auf- tretenden Biotits erhalten. Dér Kfilksteiv, dér die erzfiihrende Andesitzone in einer Lángé von mehreran km begleitet, trágt gleichfalls Kontakterscheinun gén zűr Schau. Die Kontaktwirkung ist im breiten eruptiven Zug im allgemeinen gering, sogar auch bei jenen Kalksteinschollen, die in den Andesiten so zu sagen schwimmen. Die Wirkung ist hier rein kaustisch, dér ursprünglieh dichte Kalkstein geht durch stetige Zunalnne seiner Korngrösse in grobkörnigen Marmor über (Taf. XI, Fig- 4), (lessen Farbe selten weiss, in dér Regei je nacli dem Magne- tit- oder Hámatit-Gehalt graulich oder rőtlich ist. Charakteristisclie Kontaktminerale, namentlich Gránát, Vesuvian und Epidot konnten nur in den Ivalksteinen dér Lujza- Grube beobachtet werden. Hier wurde dér Abzug dér mit dér Eruption zusammenhángenden Gase und Dámpfe durch die flaeh gelagerte Kalksteinmasse verhindert und zugleich auch die Erhaltung des ursprünglichen Wassergehal- tes im überhitzen Zustand ermöglicht, wcdurch auch die kontakt - metamorplien Einwirkungen in höherem Grad zűr Geltung gelan- gen konnten. Die erwáhnte Lagerung dér Kalksteine spielte iibri- gens auch den ,.Erzbringern“ gegeniiber eine akkumulierende Rolle und leistete dér Entstehung eines ausgedehnteren Erzstockes Vorschub. Die augeníálligsten Kontakt wirkungen zeigt dér Senonmergel lángs des III. Andesitzuges. Zwisehen Valea Grcka und dem Starica Xos ist die Kontaktmetamorphose des Hergels au mehreren Stellen in einer Máchtigkeit \-on 1 — 2 m sichtbar. Die ursprüngliche gelb- lichgraue Farbe des Gesteins wird gégén den Andesit zu allmahlieh röter und es treten Kalzit, sowie lángliche, unregelmássige dunkle Körner einer organischen Substanz auf. Náher zum Kontakt wird dér Mer gél imnier hárten seine Farbe geht in dunkles Rőt iiber- Dér unmittelbare Kontaktsaum ist durch hellere Farbe und das Auftre- ten charakteristischer Minerale: Wollastonit, Epidot und Quarz gekennzeichnet. Auch die mit den Mergelschicliten wechsellagern- Majdanpek 225 den Sandsteinbanke sind verklidért, besonders in dér Niilie des Kon- taktéi, wo sie in ein granliches, an cinen feinkörnigen Quarzit erin- i erndes Gestein iibergéhen. 2. Dl E GRÜNSTEINBILDUNG. Es wurde bereits erwáhnt, dass die Nebengesteine dureh die Einwirkung gewisser Vorgange versehiedene Veranderungen erlit- ten. Die bezeichnendsten Ersoheinnngen sind an den Andesiten zu beobachten. Die eingehendere Untersuohnng wies bei den Majdan- peker Andesiten zwei von einander aliweichende Hauptumwand- lungsprozesse r.ach, von denen dér eine im Zusammenhang mit dem Erstarruugszustand des Magmas das Gestein in seiner ganzen Masse unter Bildung von „Grünsteiii“ veránderte, wáhrend dér a:ulere„ vöm ersten ganz unabhángige und spátere Prozess dureh die Einwir- kung dér langs dér Spalten empordringenden Lösungen, Gase und Dampfe von Pyritimpregnation begleitete Umwandlungen: Kaoli- nisierung, Serizitisierung und Silifikation, d. h- p ostvul k an is eh e Verandernngen im engeren Sinne verursachte. Wenn mán auf die Zersetzungs- und Neubildungs-Ersoheinungen beider Vorgange im allgemeinen den Nanien Porpylitisierung anwendet, so kann mán die reine Grünsteinbildung im allgemeinen unter naherer Ángabe des Resultates dér Veránderung als chloritische Propylithisierung bezeichnen. Die spateren hochgradigen Veranderungen besebrankten síeli ausschliesslieb auf den erzfiihrenden und zugleich grössten Andesit zug, wo sie aueh die Spuren dér Grünsteinbildung beinahe vollstan- dig verwisehten. Doeh sind ebarakteristische Griinsteinabarten aueh an jenen Stellen nieht anzutreffen, wo die naehtráglichen Veranderungen verháltnismassig geringfügig warení, wie z. B. im Umkreis des Dusan-Stollens. Die Folgen dér Grünsteinbildung sind am bestén im 11. und 1IL Andesitzug zu studieren. Wie er- wahnt .werden diese Züge durcb eine Serie aus dem Nebengestein auftauchender Flecke gebildet, die dureh die Erosion z. T. blossge- legt wurden, so dass das Gestein zwar in dér Niihe dér Oberflaohe, aber doeh unter einer Decke aus Phyllitschiefern, und Senongestei- nen zűr Erstarrung gelangen konnte. Es liegt auf dér Hand, dass dér zuletzt erwahnte Umstand bei iler Grünsteinbildung eine gewisse Hol le spielte. Bezüglieh dér Erseheinung und dér Lagerungsverhalt- nisse dér in diesen Ziigen beobaehteten grünsteinartigen Andesite konnte festgestellt werden, dass: 1. ) die Farbe des Gesteine in verschiedener Internáltát griin. 2. ) sein Vorkommen von dér Vererzung unabliangig, 3. ) die Verbreitung régiónál, 4-1 seine Veránderung gleiehmassig ist 226 Káposztás P. 1) i e ff t ü n st e iit art ige A n d e s i t f a z i.e s. Seine am besten erhaltenen und typischen Exemplare sind im Tál des G rcka-Baches, dann weiíers in den Aufschlüssen dér Was- serseheide zwischen dér Saska und Pék anzutreffen. Die Farbe dér liier vorherrschenden harten, zahen, muschelig brechenden griinsteinartigen Adesite ist heller oder dunkler grün, doch konmien auch Abarten mit einem grauliehen Stich vor. Neben dér Verfár- l)img offenbart sich ilne Veranderung am auffalligsten in de Trübung dér Amphiboleinsprenglinge und i:,i allu.alilichen Yer- schwinden derselben in dér Grundmasse. lm Zusainmenhang hiermit .mdert sich auch dér ursprüngliche Habitus des Gesteins, so dass seine porphyrische Struktur nur mehr dureh die Feldspat- und Biotit-Einsprenglinge eha raktér isiért wird, die im Gegensatz zum Amphibol auffallend frisch sind .Taf. XL, Fig. 6.) Unter den Einsprengl ingen herrschen die oft iiber V2 cm gros- sen, frischen. glasigen Feldspate vor, die sich nur i:i den stark veranderten Gesteinen trühen- Die meist kanin zu entziffernden Um- risse des Amphibols lassen prisniatische Kristalle von verscliiede- ner grüner Farbe und sec-hseckige Schnitte vermutén. Ausser den frischen Blattchen des Biotits sind makroskopisch keine weiteren Gemengteile sichtbar. Dér Pyrit ist selten und fehlt oft ganzlich. Die eingehende Fntersuchung des ans dem altén Schurf in dér Gégéiül dér oberhalb des Konjska-Baches gelegenen Baumschule herstammenden griinsteinartigen Andesits ergab die nachstehenden Besultate: U. d. M. fallen neben den Plagioklasen in erster Linie die Ar pliibole auf, die übrigen Minerale, wie Biotit, Quarz, Apátit, Zirkon, Magnetit, Kalzit, Chlorit, Epidot, Leukoxen, Limonit sind als seltenere Gemengteile zu betrachten. Die Pl(iffiokl n,m messende Feldspateinspreng- linge, die in dér ans auffalend viel Quarz, Feldspat und Biotit bestehenden, ziemliéh groben Grundmasse sitzen. Mineralische Geraengteile: vorherrsehend Feldspat, Quarz und Biotit, unterge- ordnet Titanit, Erz Kalzit. Ohlorit und eine tal'kartige Substanz. Die in dér Riclitung dér Hauptachse gestreckten oder isometrischen Individuen dér Plagioklase bilden zahlreiehe Einsprenglinge. Sie zeigen oft eine zonare Struktur, doeh wird ibr Inneres bis auf eine scbmale aussere Zone dureb ein aus Serizit, Kalzit bestebendes Zer- setzungsprodukt ausgefühlt- Auslöschung in dér ausseren Zone_l_ P und M 18°, optischer Cbarakter regativ, welehe Angaben einem basiscben Oligoklas von dér Zusammensetzung Ab,,5 AnJ5 entspre- cben. Dér Quarz ist- xenomörpb, seine gezahnten Körner nebmen einen grossen Teil dér Grundmasse ein und eníhalten z. T. Biotit- einscbliisse. Es ist aueh primárer Quarz anzutreffen, dér Habitus dér vorbérrsebenden Körnchen verweist jedocli auf den Lateral- sekretionsquarz des Verk ieselu ngsprozesses und ist somit sekundaren Ursprunges. Dér Biotit ist in kleinen Plattén und Fetzen, stellenweise wirre Haufen bildend z, T- in dér Grundmasse, z. T. im Uipkreis dér Amphiboleinsprenglinge siehtbar. Letztere werden nahmlich bis zu einem gewissen M.ass oder attch ganzlich dureb die aus Biotitscbup pen bestehenden Anbaufungen verdrangt. Es sitid zahlreiehe Blotit- pseudomorphosen na eh Amphibol anzutreffen (Taf. XII, Fig. 3), welehe die charakteristischen Querscbnitte oder die langlicbe, leistenförmige Gestalt des Ampbibols zeigen- In dér Hegel friseh, Pleochroismus: c — b = braun, a hellbráunlich. Kommt in Haufen mit Kalzit, Titanit und talkartiger Substanz vor, und ist z. T. ehloritisiert- Die wenigen unregelmássigen Körner des Titanüs sind gewöhnlieh in dér Gesellsehaft des Biotits siehtbar. Die Menge des Chlorita und Kalzit s ist versebwindend- Die tálkor tigc Substanz bildete sieb aus den ebemaligen Ampbiboleinsprenglingen. Das Erz ist Chalkopyrit z T, Pyrit. Eine aus dem ersten Meter des „Q uarzit “-Sehlages vöm St. Andre-Stollen herstammende Gestei' sprobe zeigt ein vorgesehrittenes Stádium des Biotitisierungsprozesses. Die porphyrisebe Struktur des Andesits ist vollstandig verseli wunden, das dunkelgraue Ge stein ist feinkörnig, sieht beinahe dicht aus und enthalt Quarzadern und Erzimpregnationen (Taf. XII, Fig. 4). Dominierende Gemeng- teile: Quarz, Biotit und Erz. Die kleineren Körner des Quarzes He- gen zerstreut, wogegen die schwaeh gezahnten, loekeren Anháufungen dér grösseren Körner lagenartig eingefiigt sind. In ahnlieher Wei- se treten aueh die Biotitblcittchen zusammen, nieist wirre, seltener. 238 Káposztás P. annahernd parallel geordnete kuvze Lagen oder Nester bildend. Das Erz ist überwiegend Chalkopyrit. Ans dér Untersuchung dér biotitisierten Andesitfazies liisst es sióh feststellen, das 1. diese Gesteinsvarietat im Streichen l-angs dér verquarzten Andesiie verfolgt werden kann, 2. dér Biotit auf Un- kosten des Anvphibols evtstand, 3. dós biotitisierte Gestein nach- traglich silifiziert wurde (Biotiteinschlüsse im eekundáren Quarz!). Iu dér Literatur erwáhnen die einzelnen Autoren von ver- sehiedenen Stellen biotitisierte Gesteine. Aus einer von unserem Gebiet etwa 80 km nordwestwarts gelegenen Gégéiül: aus dem Bánátéi* Granodioritzug bescbrieb Rozlozsnik (44) Biotitpseu domorphosetn entbaltende, quarzige Dioritporphyrite, die er zum Ganggefolge des Quarzdiorits stel lt. In ihren Endprodukten ist die von Lindgren (40) im Erzgebiet von Rossland (Britiseh Colum- bia) untersuchte Biotitisierung dér jen igen von Majdanpek sehr iibnlicli. Dér Ampliibol verwandelte sicli in Biotit und letzten Endes das Gestein auch dórt vollstandig in eine aus Quarz und Biotit bestehende Masse, die Chalkopyrit und Magnetkies um- sehliesst. Na eh Vogt (38) wurde in den Erzgangen von Telemark das Gestein zuerst biotitisiert, dann serizitisiert. Die Biotitisierung halt er für eine heissthermale Analogie dér Serizitisierung- Lindgren zahlt den beschriebenen Prozess dér Biotitisierung zu den aponiag- matisohen, mesothermalen Metasomatosen. 6. DOLOMXTISIERUN G . Die Analysen dér Kalksteine, welche die beschriebenen Ziige aufbauen, zeigen — wie wir sálién — trotz ihrer verschiedenen Aus- bildung kaum Unterschiede. Ilire chemische Zusammensetzung ist — nur die wichtigeren. Bestandteile veranschaulichend — dureh- sehnittlieh die folgende: CaO 56,25, MgO 0,19, Fe^Ck, = 0,59, AL.O.j — 0,20, Si02 =i 1,45. Dem dominierenden Kalksteintyp gegen- über gingen die in dér Ncihe dér Minerolisatfon gelegenen Kaiké ikre ursprünglicihe Struktur verandernd in feinkörnigen dolonii tischen, Kalkstein über- Zwisehen dér Betriebskanzlei und üoi. Dolva-Gruben, sowie im Cmkreis des St. Andre-Stollens sind die dolomitisohen Kaiké am eiiarakteristischesten ausgebildet. Die partielle Analyse einer vöm letzteren Őrt genonnnenen Probe ergab die folgenden Werte: CaO — 40,05, MgO — 24,00, FeL,0:! — 2,37; A1203 = - 6,93, Si02 — 3,81. Neben dér Struktur des Gesteines wurde somit auch seine chemische Zusammensetzung verandert. Dér mit dér Vererzung zusammenhangende Prozess dér Dolo- mit isi erű ng liisst sicli niclit jaussohliesslich auf die Auslaugung des leichter löslichen CaCO:i durcli die mit den erzh altigen Lösungen aufsteigenden CO, -haltigen Wasser zuriickführen, da in Majdanpek 239 unserem Fali die hochgradige Zunahme des Mg-Gehaltes auch auf die Einwirkung Mg- reicher Lösungen hindeutet. Auch eine gering fiiig igere Silifikation und Anreioherung des Eisengehaltes erfolgte Hand in Hand mit dem Dolomit isierugsprozess, dér durch das Empordringen dér z. T. die Kalksteine, z. T. die grossen Massen des Andesits verdrangenden erzfnhrenden Lösungen gefolgt wurde. # # * Ausser den oben besohriebenen veranderten Nebengesteinen kommen in Majdanpek auch nocb gewisse nichtmctallische Fiestáiul massen vor, die zwar von Nebengesteinen, herstammen, jedoch ihrem Ursprung entsprechend zweckmassiger im Zusammenhang mit dér V ererzung zu untersucben sind, da nur ihre gemeinsame Erörterung ein vollstandiges Bibi iiber die Gesamtbeit dér Genese des Erzbildungsprozesses liefern kann. LITERATUR. I. Bergbau. 1. O. Pirch: Reise in Serbien im Spatherbst. Berlin, 1830. 2. S. A. W. Herder: Bergmannische Reise in Serbien. Pest. 1846. 3. J. Ábel: Berichte iiber Majdanpek. 1848 — 49. 4. J. Ábel: Űber den Bergbaubetrieb in Serbien. Jabrlmcb d. k. k. Geol. Reiohlsianstalt, Wien, 1851. 5. A. Boué: Über das Erzrevier Majdanpek in Serbien. Bull. Soc. Géol. de Francé. 1856. 6. A. Breitbaupt: Exposé iiber Majdanpek in Serbien. Frei- berg, 1857. 7. Heyrowsky: Gutacliten über Majdanpek. Jabrbuch dér k. k. Geol. Reichsanstalt. Wien, 1851. 8. M. Hant ken: Beschreibung des Majdanpeker Kupferbergbaus. 1858. (Manuscript). 9. M. Hant ken: Über Serbiens Bergbau. Wien. 1859. 10. B. Cotta: Erzlagerstatten im Bánát und von Serbien. Wien. 1865. 11. W. Symons: Verscbiedene kurze Mitteilungen iiber Majdanpek. Mining Journal. London. 1874—75. 12. B. Cotta: Fortsetzung dér Banater Erzlagerstatten-Zone in Serbien. Berg- d. Hüttenm. Zeitung. 1878. 13. Novako v i c: Dér serbische Bergbau im XIII. bis XV. Jabr- hundert und sein Ein i'luss auf das da.ma.lige Lelten. Belgrád, 1879. 14. Jiricek: Die Handelsstrassen und Bergwerke von Serbien und Bosnien des Mittelalters. Prag, 1879. 15. S p. Gopcevic: Serbien und die Serben. Leipzig, 1888. 16. F. Hoffmann: Majdanpeku istorijski razvitak etc. Godiánjak rudarskog odelenja. 1892. Beograd. 17. 1). Antul a: Pregled rudista u Sbriji. Beograd, 1900. 18. Tróján ovié: Ehemalige Volksvvirtschaft und Strassen in den serbischen Landern. besonders auf dem Kopaonik. Beograd. 1902. 19. J. Mailat: La Serbie contemporaine, études, enquetes statistiques. Paris. 1902. 20. J. II. Jo van ovié: Zűr Hebung unseres Bergbaues. Belgrad, 1903. 21. M. Blagojevié: Die GoldlagePstatten in Serbien. Belgrad, 1903. 22. J. K. Jo van ovié: Bergbau und Bergbaupolitik in Serbien. Berlin, 1904. 23. Blagojevié: Prilog poznavanju majdanpeékih rüdníka. Rudarski Glasnik II. God. 1904. Beograd. 240 Káposztás P. 24. K. N. Kostic: Dér alté serbische Handel und die alté serbische Industrie. Belgrad. 1904. 25. J. Mi lóik ovié: Razviée rudarskih radova u Majdanpeku. Ru- darski rílasnik II. Beograd, 1904. 26. F. Kanitz: Das Königreicli Serbien und das Serbenvolk von dér Römerzeit bis zűr Gegemvart. Bd. I. Land und Bevölkerung. Leipzig, 1904. Lb. M. Blagojevié: Resultati isvojih proucavanja Majdanpeckih rudista. Zapisniei seri), geoloskog drustva. God. XIV. 1904. 28. T). J. Antula: L‘industrie minérale de Serbie. Belgrade. 1905. 1907. 29. P. Iliié: Rúd. geol. promatranje u Srbiji. Rúd. Glasnik, Beograd, 1906. .‘50. D. Jo van ovié: Serbie Orienta le Or et Cuivre. Paris, 1907. 31. J. A, M i I o .i k o v i 6: Die Eisenerzvorkommen in Serbien. Stok- holm, 1910. 82. B. A. We n de borii: Die Kupfererz- und Limonit-Lageivstatten von Majdan pék in Serbien; Die kupferhaltigen Schwefelkies- linsen von Majdan-Pek in Serbien. Zeitschrift f. p. Geol. 1912, H. 7 u. 1913, II. 5. 33. C. Doelter: Die Miueralsdhátze dér Balkanlander u. Kleinasiens. Stuttgart, 1916. 1 í. Geologie. 34. E. Tiet ze: Geologisehe Notizen aus dem nordöstliehen Serbien. Jahrb. d. k. k. Geol, Reichsanstalt. Wien, 1870. 35. M, Zujoivié:' Geologisehe Übersicht dts Königreiches Serbien. Wien, 1886. 36. L. Erős: Keleti Szerbia trahit- és gránitjainak petrográfiai tanul- mányozása. Budapest, 1891. 37. M. Zujovié: Geologi ja Srbijc. Beograd, 1893. 38. I. H. L. V o :g t : Zűr Klassifi kation dér Erzvorkommen. Z. f. p, Geol. 1895. 39. F. Seha farzik: Az Aldunai Vaskapu-hegység geológiai viszo- nyainak és történetének rövid vázlata. Budapest. 1903. 40. W. Lindgren: Metaslomatie Processes in Fissure veins. Trans. Am. Iiist. Min. Eng. 1903, 41. M. G. Murgoci: Sut Texistenee d‘une grande nappe de recouvre- ment dans les Carpathes méri diona les. C. R. Acad, Se. Paris, 1905. 42. W. Uhl ig: Die Tektonik dér Karpathen. Wien, 1907. 43. Urosevié: Kristalasti .'slkriljci u S. I. Srbiji Spomenili. XLVI. Beogvad, 1908. 44. R o z 1 o z s n i k — Emszt: Adatok Krassószörény vármegye bana- titjainak pontosabb petrográfiai és chémiai ismeretéhez. Föld- tani Intézet Évkönyve, 1908. 45. P. Krusch: Über primőré und sekundare metasomatische Processe auf Erzlagerstátten. Zeitschrift. f. p. Geol. 1910. H. 5 u, 6. 46. Mrazek et I. P. Voi testi: Oontribution á la connaissanee des Nappes du Flytch carpathique. Bucuresti. 1917. 47. M. Pálfy: Geologisdhe Verhaltiüsse und Erzgánge dér Bergbaue des Siebenbürgisehen Erzgebirges. Mitt. aus dem Jahrb. dér kgl. ung. Geol. Reichsanstalt, 18. Budapest, 1911 — 1912. 48. M. Pálfy: Über die Propylitisierung dér Eruptivgesteine. Föld- tani Közlöny. Bd. XLVI. S. 133 — 147. Budapest, 49. Z. Seb rété r: Beit ragé zűr Tektonik des südlichen Krassószöré- nyer Ivalkgebirges. Budapest. 1912. 50. M. Lazarevié: Die Enargit-Covellin Lagerstatte von Cuka- Dulkan bei Bor in üst Serbien. Zeitschrift f. t>. Geol. 1912. H. 9. Ma.jdanpek 241 51. M. Lázár évié: Die Propylitisierung, Kaolin isierung und Ver- kieselung und ikre Beziebung zu den Lagerstatten dér propyli- tischen .iungen Gold-Silbergruppe. Zeitschrift 1'. p. Geol. 1913. H. 8. 52. F. Schafarzik: Revision d. kristallinisehen Sehiefer d. Krassó- szörényer Grundgebirges in petrographischer und tektonischer Beziebung. Jahresbericht d. kgl. uns. geol. Reicbsanstalt für 1913. p. 195. 53. H. Scotti: Beitrag- zűr Frage dér Entstehung dér Schwefelkies- lagerstátten im sóidén dér iberischen Halbinsel. Gliiek auf. 1914. No. 21. u. 22. 54 G. Be ne: Adatok Szerbia északkeleti részének geológiájához. Budapest, 191(1. Földtani Közlöny, XLVI. 55. S. Radovanovic: Adatok az északkeleti szerb vidék geológiai begyszerkezetéhez. Budapest, 1916. Földtani Közlöny. XLVI. 56. V. M. Goldschmiedt: Über die metasomatisehen Prozesse in Silikatg-esteinen. Berlin, 1922. Die Naturwissenscliaft. Woclien- schrift. H. 7. 57. T. M Zujovié: Les roches éruptives de la Serbie. Belgrade, 1924. 58. P. Voiterslti: Apergu synthétique sur la structure . des régions Carpathiques. Revista. Museului geol.-mineral. Univ. Clu.i Vol. III. 1929. 59. H. Schneiderhöhn: Die .iungeruptive Lagerstáttenprovinz in Serbien, Siebenbürgen, Ungarn und dem Bánát. Fortsehritte d. Min., Krist. u. Pét. XIII. Berlin. 1929. 60. V. K. Petkovié: O tektonskom sklopu istocne Srbije. Beog'rad, 1930. 61. G. H. Biirg: Cbarakteristik dér grünsteinartigen Andesitfazies, ihre Ursachen und Beziehungen zűr Kaolinisierung und Ver- kieselung. Zeitschrift f. p. Geol. 1931. H. 11. u, 12, 62. A. Ven dl: Das Kristalíin des Sebesei- und Zibins-Gebirges. Geo- logiea Hungarica. Budapest. 1932. 63. S. Pavlovié: Étude microscopique de quelque minéraux metal- liques de Yougoslavie. Bull. Soc. Franc, de Minéralogie. 1932. LV. No. 3 — 4 — 5 — 6.1, pag. 125. 64. Kosta v. Petkovié: Majdanpek i okolina. Geoloski sastav i tektonski odnosi. Beograd. 1933. TAFELERKLÁRUNG — TÁBLAMAGYARÁZAT. Tafel X. tábla. Fig. 1. ábra. Gránátos diszténgnánsz — Alexander altáró — Granatfiih- render Distbengneis. — Alexander Erbstollen. g — gránát — Gránát, b = biotit — Biotit, k = kvarc — Quarz, f — toldpát — Feldspat, ni = muszkovit — Muskovit. Fig. 2. ábra. Diszténgnájsz — Alexander altáró. — Distbengneis - Alexander-Erbstollen. — 48X d = disztén — Disthen, g — gránát — Gránát, b = biotit Biotit, fk = földpát és kvarc — Feldspat und Quarz. Fig. 3. ábra. Disztén csillámpala. Blanchard táró. — Distbengliminer- schiefer. Blanchard-Stollen. k kvarc — Quarz, ni — muszkovit — Muskovit, é = érc — Erz. Fig. 4 ábra. Gránátos zoizit anifibolit (tömött) Alexander altáró — Granatfiibrender Zoisitamphibolit (didit). Alexander-Erbstollen. 48 X a amfibol — Amphibol, f = földpát — Feldspat, g = gránát Gránát, z — zoizit — Zoisit. 242 Káposztás P. Fig. 5. ábra. Gránátos zoizitamfibolit (szalagos) Alexander altáró — Granatführender Zoisitamphibolit (gebándert). — Alexander- Erbstollen. 96X a = amfibol — Amphibol, f = földpát — Feldspat, p = pirít — Pyrit. Pig. 6. ábra. Plagicklász amfibolit — Plagioklasamphibolit. Tenka Zubau 48X a = amfibol — Amphibol. f — földpát —Feldspat. Tafel XI. tábla. Fig. 1. ábra. Biotitgránit, Alexander altáró. 449 m. — Biotitgranit, Alexander-Erbstollen, 449 m. 96X k — - kvarc — QuarZv, o = ortoklász — Orthoklas. b = biotit Biotit. Fig. 2. ábra. Szericitesedésnek és szilifikálódásnak indult gránit. Alexander altáró. 385 m. — In Serizitisierung und Verkieselung begriffener Gránit. Alexander-Erbstollen. 385 m. 96X k = kvarc — Quarz, s = sericit — Serizit. p = plagioklász Plagioklas. Fig. 3. ábra. Normális andezit. Zaton. — Normaler Andesit. Zaton. 96X Fig. 4. ábra. Kristályosodott mészkő. Gusztáv táró — Kristallinisierter Kalkstein. Gustav-Stollen. 48X Fig. 5. ábra. Piritesedett és kaolinosodásnak indult andesit. Dusán táró. — Pyritisierter und in Kaolinisierung begriffener Andesit. Düsan-Stollen. 44 X a — bomlott amfibol — zersetzter Amphibol. k — kaiéit — Kai- éit, c = klorit — Chlorit. f = földpátt — Feldspat. Fig. 6. ábra. Zöldkő vesedett andezit. Faiskola feletti régi kutatás — In Giainstein umgewandelter Andesit. Alté Schurfe oberhalb dér Baumschule. 48X a = amfibol — Amphibol. b §p biotit — Biotit, f — földpát Feldspat. Fig. Fig. Fig. Fig. Fig. 70 nt — Verkieselter 48X anyag — seriziti- Tafel XII. tábla. ]. ábra. Szilifikáit andezit. Alexander-akna. Andesit. Alexander-Sehacht. 70 m. k = kvarc — Quarz. s = serieites kaolinos sebes kaolinisches Matéria!. 2. ábra. Biotitosodott andezit. Alexander altáró. 424 m — Biotiti- sierter Andesit. Alexander-Erbstollen. 424 ni , f — földpát — Feldspat, bfk = biotit, foldpat es kvarcból allo alapanyag — aus Biotit. Feldspat und Quarz bestehende ti rund- niasse 3. ábra. Biotitosodott andezit. St. Amire + 1< — Biotitisiertm Andesit. St. Andre + 17. . .. a = bomlott amfibol - zersetzter Amphibol ba = biotit psaeu domorfóza amfibol után - Biotitpseudomorphose xmch Amphibol b = biotit — Biotit, fk = bomlott foldpat es k^uc — zersetzt Feldspat und Quarz. . 4. ábra. Biotit- és kvarctömegge változott andezit, St. Xndre. kvarcit vágat - In ciné Biotit- und Quarzmasse verwandeltei Andesit. St, Andre. Quarzit-Schlag. ' ■). A faunánkban szereplő közös fajok száma az említettel szemben 28.5%-ot teszi ki. Ez az arányszám elég nagy ahhoz, hogy — egyelőre más fajokra tekintet nélkül i — az üledékeknek a liász d szintbe való tartozását meg- állapítsuk. De ez alapon még nem állítható mészköveinknek csak az általa, megjelölt időpontban való keletkezése, különösen, ha figyelembevesszük, hogy a többi fajok jórészt a liász y fiatalabb ii ledékei ben szerepel nek- Vadász a déli Bakony területén levő Szentgáli Tíízköves hegy középső-liászkorú vörös cephalopodás mészköveit a fauna alapján a Marg,ergebirg’e. Beitr. zűr Palaont. und Geol. Österreich- Ungarns u. d. Orienfs, Bd. XXII. Wien ü. Leipzig, 1909. 21. Schrőder J.: Die Ammoniten dér jurassischen Fleckemnergel in den Bavrischen Alpen. Palaeontographica, Bd. LXVTII. Stutt- gart, 1926—1927. 22. U h 1 i g V • Über eine unterliassische Fauna aus dér Bukovina. Abhandl. deutsch. naturw. mediz. Vereins für Böhmen „Lotos“. II. B, Prag, 1900, 23. Vadász E.: A nagykiiküllő-megyei Alsórákos alsóliászkorú faunája. A m kir. Földtani Intézet évkönyve. XVI. Budapest 1908. Die unterbassische Fauna von Alsórákos im Komitat N agykükiillö. Mitteil. aus dem Jahrb. cl. Kgl. IJng. Geol. Reichsa listait, Bd. XVT, Budapest, 1907 — 1909, 24. Vadász E.: A déli Bakony .j ú ra rétegei. A Balaton tudományols tanulmányozásának eredményei. T. kötet, I. rész, függelék: a. Balatonmellék paleontológiája, TTI. 9. közi. Budapest, 1911. Die Juraschichten des südlichen Bakony. Resultate dér wissenschftl. Erforschung des Balatcn.'sees Bd. I. T. II. Anhang: Paláontologie, Bd. III, Abhandl, TX. Wien, 1911. 25. Vadász E.: Kisázsiai li ászképződmények. Mathematikai é« term.- tud. értesítő. XXX. Budapest. 1912. RÖVID KÖZLEMÉNYEK — KURZE MITTEILUNGEN. BAUXIT A ZUGLIGETBÖL. Irta: Papp Ferenc dr. BATJXITE AUS DEM ZLGLIGET. Ven F. Papp. A Hunyadi orom északi oldalában (Zugligeti-út 35. számmal átellenben), az Angol-kisasszonyok tulajdonát képező dolomit .,sóder“-bánya kis bauxit fészkeket tárt fel. ,1928. tavaszán ós ez év őszén ott járván, a kőfejtő déli falán, közvetlen a dolomit felett, annak mélyedéseiben bauxitot találtam. A fekvő dolomit az fi n. szarukőmentes dolomit, melyből azonban elvétve szarukődarabok is előkerülnek. A feltárt dolomit vastagsága 18 — 20 m. Rétegzettségéit jelenleg nem lehetett határozottan felismerni, a litoklázisok közül a legszembetűnőbbek csapás-iránya 11 — 2ch 5h irányába lejtenek, ca. 32° alatt. E litoklázisok 1 — 4 m széles közök- ben váltakoznak egymás felett. A dolomit széteső szerkezetű, sárgás, helyenként rózsaszínű, vöröses, a felső szegélyén helyenként sejtes, kovásodott. A sejtek között hófehér dolomit-liszt és kovás-opálos Fig. 29. ábra. 1. dolomit — Dolomit, 2. bauxit — Bauxit, 3. eocén kon- glomerát — eozánes Kong'lomerat, 4. lösz — Löss. kitöltések figyelhetők meg. Messziről tekintve, a dolomit felszíne egyenetlen, tölcséralakú mélyedések láthatók benne. E mélyedések- ben (mintegy 1.40 m szélesek, 0.8 m vastagok) ott, ahol konglomerát réteg települ föléjük, bauxit fordul elő. Túlnyomólag vörös bauxit található, e vörös szín a fekvő dolomitot is megfesti, ez utóbbi érdes, kemény.. A bauxit 5 — 3 cm hosszú, 3 — 5 cm széles dara- bokra esik szét, a vörös színeződés űn kívül van barna, kénsárga, ibolyás és fehér színű. Rövid közlemények 267 Ahol a konglomerát hiányzik, ott a mélyedéseket lejtőtörmelé- kes lösz tölti ki, amely egyébként a kongloimerátra is rátelepül- A bauxit fedőjében eruptív kavicsokat tartalmazó konglo- merát van, amely a Budakeszi i katonai szanatórium mellett látható konglomeráttal megegyező. Ez az előfordulás gyakorlati szempontból jelentéktelen, a dunántúli nagy előfordulások kicsinyített mása; ehhez hasonló leg- közelebbi feltárás Budakesziről ismeretes.* * S c b a f a r z i k — Vendl A: Geológiai kirándulások Budapest környékén, p. 192. ZUGLIGETI BAUXTTOK ELEMZÉSE. Irta: Gedeon Tihamér. ANALYSEN VON BAUXITEN AUS DEM ZUGLIGET. Von T. Gedeon. A mintáik típusos bauxitck. V'jjaben főzéssel sem változnak, tehát nem képlékenyek.1 Elemzésük: Al.,0, SiO , Fe.,0 , TiC, CaO MnO, 1,0, Izz. veszt Fehér 35.30 49.32 0.88 0-95 0.22 0.02 0.20 13.06 Sárga 34.03 48.18 3.82 1.05 016 0.00 022 12.64 Vörös 29.68 39.58 18.45 1.15 0.24 0 02 0.22 11.90 Kovasavtavtalmuk igen magas, ezért csak a dunántúli bauxit- telepek fedőrétegében előforduló bauxitokkal hasonlíthatók össze. A fehér és sárga darabok csekély vasoxidtartalmuk következtében iparilag, mint igen magas tűzállósági! anyagok jöhetnének számí- tásba (maximálisan 4. — % Fe30.,-ig}, ha nagyobb mennyiségben fordulnának elő. Fizikailag vizsgálva, keménységük 1 és 2 között van. Pórus- térfogatuk: F eh ér Sárga V ö rös 18.10% 14.75% 10.44% Ezen magas pórustérfogat-százalék is az anyag bauxit mivol tát igazolja. 1 Földt. Közi. LXII. 203. old. 1932, BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HUNGARICA. (1930-1933.)* A jegyzék ezúttal — költségkímélés végett — nem terjed ki a. 1“ öld tani Közlöny 1930 — 1933. LX — LXJII, kötetében megjelent értekezések felsorolására. — Das Verzeichnis erstreekt síeli diesmal aus Rücksichten dér Sparsamkeit nicht a.uf die Aufzáhlung dér in den Bándern LX — LXIII. 1930 — 1933. erschienenen Abhandlungen. Rövidítések — Abkürzunge n. Matematikai és Természettudományi Értesítő. — Mathematischer nnd naturwissenschaítlicher Anzeiger dér ung. Akademie d. Wissenschaften. Bányászati és Kohászati Lapok. A Soproni Bányamérnöki Főiskola bányászati és kohászati osztályának Közleményei. — Mitteil. d. berg- n. hüttenmánni- sehen Abteilung an dér kgl. ung. Hochschule f. Berg- u. Forst- wesen zu Sopron. Acta chemica, mineralogica et physica. Szeged. Annales Musei Nationalis Hungarici. Debreceni Szemle. Természetin do m ány i Közlöny. Pótfüzetek a Terin. Tud. Közlönyhöz. Földtani Szemle. — l ngarische Rundschau f. Geologie. Mathematische u. natnrwissenschaftliche Berichte aus Ung’arn. M. kir. Föld. Int. Évkönyve. — Annales Inst. Bég". Hung. Geolognci. Geologica Hungarica. Series geologica. Geologica Hungarica. Series paleontologica. Hidrológiai Közlöny. — Zeitschrift f. Hydrologie. Folytatás — Fortsetzung. Ka dió 0.: A magyar barlangkutatás állása az 1927 — 28 években. — Stand dér ungarisehen Höhlenforschung in den Jahren 1927 — 28. Barlangvilág, II. K; 3 — 4. f. 10 — 16, 1932. (nur ungarisch). Ka dió O.: A magyar barlangkutatás állása az 1929. évben. — Stand dér ungarisehen Höhlenforschung im Jahre 1929. Barlangvilág, III. K. 1933., 3—4 f. 16—21. Ka dió O.: A magyar barlangkutatás állása az 1931. évben. — Stand dér ungarisehen Höhlenforschung im Jahre 1931. Barlangvilág. II. K. 1 — -2. 10 — 17. old, 1932. (nur ungarisch). Kadió O.: A magyar barlangkutatás állása az 1932 évben. — Stand dér ungarisehen Höhlenforschung im Jahre 1932. Barlangvilág. III. K. 2. f„ 18—21. old, 1932. Ivadió O.: A szemlőhegyi barlang kutatásának eredményei. — Ergeb- nisse dér Erforschung dér Szemlőhegyer Höhle. Barlangvilág. III- K., 3—4. f., 1—6. old. 1933. Kadió O.: Beszámoló a várbeli pincebarlangok kutatásairól. — Be- richt über die Erforschung dér Kellerhöhlen am Várhegy. Barlang- világ, III. K. 1. L, 14—20. Id., 1933. K e s s 1 e r H.: Die Aggteleker Höhle: ein 20 km langes unterirdisohes Entwasserungssystem. 13. T. XII. 1932. Kocli S.: Az ásvány-kőzettani múzeumokról. — Ü. die mineralogisch- petrographischen Museen. Debreceni Szemle. Kocli S.: Néhány bizmutásvány Vaskőről. — Einige Wismuterze von Vaskő. 1. Bd. XLVII. 1930. p. 219-223. Kocli S.: Ifjabb előfordulású baritkristályok Óbudáról és Kapnik- bányáról. — Neueres Vorkommen v. Barytkristallen bei Óbuda und Kapnikbánya. 6. T. XXVII. 1930. p. 247-251. 1. 4. - 6. = 8a. = 8b. = 9. = 10. = 11. 12a. : — 121). - 13. = Bí bliographia geologica hungarica 269 Kocli S.: Az ásványtani múzeum. — Da.s mineralogische Museüm. (nur ungarisch.) 5. 1933. No. 2. Koch S.: Magyarország jelentősebb bányahelyei. — Die nahmhafteren Bergorte IJngarns (nur ungarisch). Ásványhatározó. 111. rész. Term. Tud. Társ. 1932. Kormos T.: Barnnnmjjs lócz.n n. g. n. sp., új rágcsáló a magyar- országi felső-pliocénből. (Német nyelven is.) Áll. Közi. XXX., 1 — 2., 45 — 54 1. (3 szövegrajzzal.) Kormos T.: Desmana thermalis n. sp. eine neue práglaziale Bisam- spitzmaus aus Ungarn. 6. T. XXVII. 1930 — 31. p. 1 — 19. Kormos T.: Diagnosen neuer Sáugetiere aus dér oberpliozánen Fauna d. Somlvóberges' bei Püspökfiirdő. 6. T. XXVII. 1930 — 31. p. 237—246. Kormos T.: Die Füchse des ungarischen Oberpliozáns. Föl. Zool. et Hydrob. Vol. IV. No. 2. Riga, p. 167 — 188. (m. Taf. V.) Kormos T.: Die práglazialen Feliden, von Villány (Siidungarn). Fólia Zoologiea et Hydrobiologica. Vol. IV. Riga. p. 148 — 162. (Mit Taf el IV.) Kormos T.: Die Wölfe des ungarischen Oberpliozáns. Föl. Zool. et Ilydrob. Vol. V. Nr. 1. p. 13 — 35. Riga. (Mit 1 Taf.) Kormos T.: Hidrargillit és kénes bauxit Isztriában. Hydrargyllit und schwefeliger Bauxit in Istrien. 2. T. LXI1I. 1930. p. 269 — 277. Kormos T.: Letűnt idők — kihalt szarvasok. Vadászati Útmutató, VII. Évi. p. 114 — 131. — • Vergangene Zeiten — ausgestorbene Hirsche. Kormos T.: Magyarország legrégibb medvéje. — Ungarns áltester Bar. Fólia Sabariensia, I. 1. 39 — 45. 1. Szombathely. Kormos T.: Neue pliozáne Nagetiere aus dér Moldau. Palaontolo- gische Zeitschr. Bd. 14. p. 193 — 200. (2 Textabbild.) Kormos T.: Neue Wühlmause aus dem Oberpliozán von Püspök- fürdő. N. Jahrb. f. Miner. etc. Beilbd. 69. Abl. B. 1932, S, 323 — 346, (8 Textabbild.) Kormos T.: Néhány szó a halimbavidéki bauxitokról — Einige Worte über die Bauxite dér Gegend von Hadimba. 2. LXV 22. sz. p. 460—461. Kormos T.: Nuove tracce di una „Forest Bed“ fauna nella régióné Adriatica. „Le grotte d‘Italia“. Api- 1933. XI. Milano. Kormos T-: Oberpliozáne Wiihlmáuse von Seuéze (Haute-Loire) und Val d‘Arne (Toscana). Abhandl. d. Schweiz. Pál. Ges. Bd. 1. Basel, p. 1 — 18. (Mit. 12 Textfiguren.) Kormos T.: Pannonictis pliocenica n. g. n. sp., új mustelida a magyarországi felső pliocénből. — Pannonictis pliocenica n. g. n. sp. a new giant mustelid from the laté pliocene of Hungary. 11. T. XXIX 1932. fasc. 3. p. 159—168 (167—177). Kormos T. : Revision dér práglazialen Wühlmause vöm Gespreng- berg bei Brassó in Siebenbürgen. Paliiont. Zeitschr. Bd. 15, p. 1 — 21. Kormos T.: Új adatok a Püspökfürdő-i Somlyóhegy preglaciális faunájához. — Neue Beitráge zűr práglazialen Fauna des Somlyó- Berges bei Püspökfürdő. Állattani Közlemények. Bd. XXVII. Kormos T.: Ü. eine neuentdeckte Forestbed-Fauna in Dalmatien. Palaeobiologica, Wien, Bd. 1932. p. 113. Kormos T.: Zűr Alterúfrage dér Fauna des Lateiner-Berges (Hránska Skála) bei Briinn. Verhandl. d. Naturf. Ver. in Brünn. 64. Jahrg. S. 151—160. (3 Abbild.) Kovács L.: Adatok az északi Bakony júraképződményének ismere- téhez. — Daten zűr Kenntnis dér Jurabildüngen im nördliehen Bakony. Debreceni Tisza István Tud. Társ. II. oszt. műnk. T. I\. 1931. p. 129. 270 Bibliograpliia geologica hungarícá Kubacska A.: Aus Höhlenbáren-Eckzáhnen verfertigte Werkzeüg- typen aus dem mis. Paláolithikum. Palaeobiologica, Wien. Vol VIIL p. 21—39. Kubacska A.: Paleobiológiai vizsgálatok Magyarországból. — Paláobiologische Untersuchungen aus Ungarn. 12. b 1932. p. 1 — 20. Kubacska A.: Pathologische TJ ntersuchungen an ungarlündischen V ersteinerungen. Palaeobiologica, Wien. III. p. 365 — 370. Kubacska A.: Természettudományi múzeum az egyetemen — Natur- wissenschaftliehes Museum an dér Universitát. 7. 1930. No. 8. Kutassy E.: A heterastidiumok előfordulása a magyarországi triász- ban. Das \ orkommen dér Heterastidien in dér ungarischen Trias 1. T. XLVII. 1930. p. 387—402. Kutassy E.: Lamellibranchiata triadica. Fossilium Catal. I. Ani- malia. Pars 51. K.u'tassy A.: Su alcuni Megalodus dél Monté Campo dei Fiori (Va- rese) (Atti della Soc. Ital. di Scienze Naturali, 1933. T. LXXII. Lambreclit K.: Báró Xopcsa Ferenc. Budapesti Szemle. 1933. Lambrecht K.: Cygnoyterus und Cygnavus , zwei fossile Schwáne aus dem Tertiár Európa s. u. o. VII. No. 31, p. 1—6. Taf. 1— 2, Bruxelles 1931. Lambrecht K.: Die fossile Ornis in: Ábel, O. & Kyrle, G.: Die Drachenhölile bei Mixnitz, Spelaeologische Monographien VII — IX. p. 790—794. Wien. 1930. Lambrecht K.: Fortschritte dér Plalaeo-Ornithologtie. Proc. VII. International Omith. Congr. Amsterdam, 1930. p. 73 — 99. Lambrecht K.: Franz Báron Nopcsa dér Begründer dér Palaeo- physiologie. 3. V. 1877. 25. IV. 1933. Palaeontologische Zeitsehrift 15. 201—221 Taf. Berlin 1933. Lambrecht K.: Gall ornis stracleni n. g. n. sp. Ein Kreidevogel ans Frankreich. Bull. Mus. roy. d. Hist. Nat. Béig. VII, No, 30, p. 1 — 6, Fig. 1 — 2. Karte. Bruxelles, 1931 Lambrecht K,: Georges Cuvier — zu seinem 100. Todestage. Ans dei’ Heimat 45, 129 — 135 Öliringen 1932. Lambrecht K.: Handbuch dér Palaeornithologie. Berlin, Gebrüder Borntraeger. p. 1024. 209 Textabbildungen. 4 Taf. 1933. Lambrecht K.: Louis D o 1 1 o. Alattam Közlemények. Lambrecht K.: Planmassiges Sammeln. Natúr und Museum, 62. 19— 21, Frankfurt a.. M. 1932. . Lambrecht K.: Protopíotus beauforti n. g. n. sp., em Schlaiigen- halsvogel aus dem Tertiár von W.-Sumatra. Wet. Meded. Diesnt Mi.inbouw Nederl. Indie No. 17. p. 15--24. Taf. 1 — 2. Fig. 1 — 4. Bando- eng. Java 1931, Lambrecht K.: Studien über fossile Riesenvögel. 12b. 1930. p. 1—37. Lambrecht K.: Számok a paleontológiában. 7. 1930. április, p. 1—6. Lóczy L: \ tihanyi hidrológiai kutatások és azok geológiai tanul- ságai. — Die hydrologische Forschung in Tihany und ihre geolo- gischen Lehren. Hidrológiai Közlöny, X. 1930. Lóczy L.: Gazdasági geológia. — Ökonomische Geologie. Köz- gazd. Encikl. 193L Lóczy L.: Kálium és káliumipar. — Káli und Kalimdustne. Kozg. Encikl. 1931. Lóczy L.: Petróleum. Közg. Encikl. 1931. Lóczy L.: Szén — Kohlé. Közg. Encikl. 1931. Bibliographia geologica hxxngarica 271 Lóczy L.: Magyarország petróleum- és földgázlehetőségei. — Öl- und Erdgasmöglichkeiten in Ungarn. Ásványolaj. 1933. v. Lengyel E., Finály I. és Szel én yi T.: Beitrage z. Petro- graphie d. Hohen-Tátra. Die Gesteine des Felkaer Tales. Aeta chem. min. et phys. T. III. p. 36 — 47. Lőw M.: Űjabb Gellérthegyi hévforrás nyomok. — Neuere Thernxal- queUensipuren am GeHért-Berg. Hidrológiai Közlöny, X. 1930. Majzon L.: Leányfalu környéke harmadkori üledékeinek geológiai és paleontologiai leírása. — Geol. ui paleont. Besolhreibung d. ter- tiaren Schichten v. Leányfalu und seiner Umgebung\ Bxxdapest, 1933. p. 1—67, Marséba 11 F.r. A zánka-vérkxiti .Margitforrás“ vegyi vizsgálata. — Die chemische Analyse des Wassers dér Margit-Quelle von Zánka. Hidrológiai Közlöny, X. 1930. M a xx eh a R.: Az aggteleki cseppkőbarlang vizeinek kémiai vizsgálata. — Die chemische Untersnchnng dér Gewasser dér Aggteleker- Höhle. Hidrológiai Közlöny, X. 1930. Maxxcha R.: Chemical Analysis of the waters! of Cave Aggtelek. Hidrológiai Közlöny, XI. 1931. Mauritz B.: Dér Basalt des Szent György-Berges in dér Balaton- gegend (Plattenseegebiet). Math. u. Natxxrwiss. Berichte a. Ungarn s Budapest, 1930. Bd. XXXVII. p Mauritz B: Die Zeolithmineralien dér Basalte des Plattenseegebie- tes in Ungarn. N. Jb. Min. Braxxns Festband. p. 477—494. 1931. Maxxritz B.: A balatonvidéki bazaltok zeolitásványai. — Die Zeolith- mineralien d Basalte d. Plattenseegebietes. 1. Bd. 50. kötet. p. 635 —649. Mádai L.: A budai hévforrások keletkezésének magyarázata infiltrá- ciós kísérleteim alapján. — Stxidie zűr Frage d. Entstéhung d. Budapestéi* Thermalquellen. 13. T. 11. 1920. Meznerics I.: Az Uny-Tinnye vidéki fiatal harmadkori üledékek földtani és őslénytani viszonyai. Budapest, 1930. Bölcsészetdoktori értekezés. A szerző kiadása. — Die geologischen und paláontologi- scihen Verhaltniöse dér Gegend von Uny-Tinnye (westlich von Budapest.) Inaugural Dissertation. Möttl Mária: Az Igric-barlang medvekoponyáinak morfológiája. — Zűr Morphologie d. Höhlenbarenschadel axis dér Igric-Höhle. 11. T. XXIX. 1932. fasc. 4. p. 181—230. (191—246.) Miháltz I.: Dér geologische Bau dér Lungegend des „Cserepes-sor“ Sees. — Verh. d. Internat. Vereinigung für theor. u. ang. Limno- logie. V. 1931. p. 108—111. Npszky J.: A magyar föld öséletének emlékei. — Aiulenken an die Urzeit des Ungarlandes. 7. T. IV. 1930. p. 45 — 54. Noszky J.: A Magyar Középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén- rétegei. II. A miocén. — Die oligozan-miozánen Bildungen im NO- Teile d. Ung. Mittelgebirges. II. Miozan. 6. T. XXVII. 1930—33. p, 159—236. Nos'zky J.: Arányosság a Természettudományi Múzeumban. — Die entsprechende Proportion im Naturhistorischen Museum. (Débr. Szemle, VI. 1932. p. 365 — 373.) (Nur ungarisch.) Noszky J.: A magyar föld paleográfiai változatossága és a számok a paleontológiában. — Paleogi’aphische Manuigfaltigkeit des Ungarlandes xxnd die Zahlen in dér Palaeontologie. 7. T. IV. 1930. 272 Bibliographia geologica hungarica Noszky J.: A Nógrád — Gömöri bazaltvulkánok. — Die Basaltvulkane in rlen Komitaten Nógrád u. Gömör. Budapest. 1930. (Nur ungarisich.) Noszky J.: Az eggenbergi medence. — JJas Becken v. Eggenberg. Foldgömb, 111. 1932. p. 231 — 234. (Nur ungarisch.) Papp E.: Moissan-féle vasolvadékok vizsgálata. — 1) ntersuchuug Moissan‘scher Eisenschmelzen. (Magy Chemiai Folyóirat, XXXIX p. 1116—122.) Papp F.: A Börzsönyi hegység eruptív kőzetei. — Die Eruptivgesteine d. Börzsöny-Gebirges. 1. T. 1932. XLIX. Papp F.: A magyarországi márványokról. — Über die Marmorlager- státten Ungarns( nur ungarisch). 2. T. LXVI. 1033. p. 201 — 208. Papp F.: Examen microscopique des minerais métalliques de Hon- grie. Bul. Soc. Franc. Miueral. T. LV. p. 93 — 99. Papp F.: Tihany geológiai reambulációja. — Geologische Reambu- lation v. Tihany. Magy. Bioi. Kút. Int. Műnk. — Mitt, d, Ung, Bioi, Forschungsinstitutes. Vol. IV. 1931. p. 401 — 413. Papp K.: A XVI. nemzetközi geológiai kongresszus Washingtonban. Budapest, 1933. Természettudományi Társulat Évkönyve 1934-re. 62.old. A kir. magy. Természettudományi Társulat kiadása. K. v. Papp: Bodenstudien von Barcelona. Barcelona. 1931. Études el observations Géologiques sur la Méditerranée occidentale. Géologie des pays Catalans. Vol. II. No. 2. Partié I. pag. 1. Papp K.: Die geologische Karte Ungarns. 9. 1932. T. I. fasc. 2. p. 89—128, Pálfy M.: Daten z. Kenntnis d. Hydrologie von Pécs. 13. T. X. 1930. Pávai Vájná F.: A Balaton jövője a kutató mélyfúrások eredmé- nyétől függ”. Balaton, 1930. Pávai Vájná F.: A forró oldatok, gőzök és gázok szerepe a barlang- képződésnél. Hidrológiai Közlöny, X. 1930. Pávai Vájná F.: A lillafüredi kutató mélyfúrás eddigi története és geológiai viszonyai. — - Über die Geschichte und die geologischen Verháltnisse dér Tiefbohiung von Lillafüred. 13. IX. köt.. 1930. Pávai Vájná F.: Das Vorkommen von Erdői, Asphalt und Erdgas in Uugarn. Engler-Höfer: Das Erdői, 11. Aufl., II. Bánd, II. Teil, 1930. Pávai Vájná F.: Hogyan segíthet a föld népe a magyar föld kin- cseinek felkutatásába ni II j Barázda naptára. 1930. Pávai Vájná F.: Igazi sósfürdő Pestszenterzsébeten. Eine Salz- quelle bei Pestszenterzsébet. 13. T. XII. 1932. Pávai Vájná F.: Űj gyógyforrások Budán. — Neue Heilquellen beim Gellért-Berge. 13. T. XII. 1932. Folytatjuk — Fcrtsetzung f o 1 g t. # # # A FÖLDTANI KÖZLÖNY negyedévenként megjelenő szakfolyóirat, melyet tag-társaink tagilletményként, a közvetlen előfizetők pedig 8 pengő előfizetési díj ellenében kaphatnak meg. Felelős szerkesztő: dr. Papp Ferenc. Kiadótulajdonos: a Magyarhoni Földtani Társuld1. Nyomatott: Mérnökök Nyomdája, Budapest. XI., Bertalan-utca 9. Telefon: 59 — 5 — 73. Felelős kiadó: dr. Papp Ferenc. Földtani Közlöny, Bánd LXIV. kötet. 1934. Heft 7-9. füzet. Tafel X. tábla. Kőzet-földtani adatok az ÉK szerbiai Majdanpek ércölőf o'rdulásá nak ismeretéhez. KÁPOSZTÁS P.: Petrographische und geo logi sebe Beitrage zűr Kenntnis des Erzvorkommens von Majdanpek in Serbien. Földtani Közlöny, Bánd LXIV. kötet. 1934, Heft 7—9. füzet. Tafel XI. tábla. Kőzet-földtani adatok az ÉK szerbiai Majdanpek ércelőf ord u lásának ismereté h e z>. KÁPOSZTÁS P. : Petrographisclie und g’eologise'he Beitrapre zűr Kenntuis des Erzvorkommens von Majdanpek in Serbien. Földtani Közlönv, Bánd LXIV. kötet. 1934. Heft 7 — 9. füzet. Tafel XII. tábla. Kőzet-földtani adatok az ÉK szerbiai Majdanpek ércelőfordulásának ismeretéhez. KÁPOSZTÁS P.: Petrogriaphische und geologische Beitrage zűr Kenntnis des Erzvorkommens von Majdanpek in Serbien. Földtani Közlöny, Bánd LXIV. kötet. Heft 7—9. füzet. Tafel XIII. tábla ‘SIGMOND E : Általános t alaprendszerem vezetődve és gyakorlati alkalmazása. Praktisc.be Anwendung; des allgemdnen Bodensystems des Autors. 1. Főcsoport II. Alcsoport III. Talajnem IV- Főtipus V. Altípus 1. Csernozjom talajok v. fekete (sötétbarna) mezőségi talajok A_ C Ai— A2Ce C Ai— AeCa Ci-GNa Ai — A^Ca CNa Ai-ACa CCa A CCa ACa CiCa — CaCaNa ACa CCaNa Csernozjomok ho- mok anyakőzeten Csernozjomok tömör sziklákon Szerve 2. „Praire" talajok 3. Rendzina talajok A) Karbonátos rendzinés Kellő adatok hi- 1. Márga altalaj ányában a meg- 2. Anyakőzet mész- felelő altípusok kő nem jellemezhe- 3. Anyakőzet már- tok vany 4. Anyakőzet dolo- mit B) Szulfátos rendzinák 1. Gipszes rendzina 1. táblázat. ásványi eredetű talajok 4- Humosiallit talajok i 1. Kalcium talajok Trópusi és szub- 5. Barna mezőségi trópusi fekete talajok Kellő adatok hi- ányában a meg- felelő altípusok nem jellemezhe tők talajok Gesztenyszínű mezőségi talajok Világosbarna mezőségi talajok Szürke mezőségi talajok Kellő adatok hi- ányában a meg- felelő altípusok nem jellemezhe- tők 7. Másod- és har- 8- madiagos képző- dési Ca-talajok 1. Harmadlagos Ca- talajok 2. Tőzeg vagy láp- talajokból mes- terségesen készí- tett kalciumtalo- jon 3- Megjavított sava- nyú talajok me- szezéssel 3. Meszezéssel meg- javított szikesek Calvero talajok Kellő adatok hi- ányában megle- lelő altípusok nem jellemezhe- tők VI. Helyi változatok 1. Domborzati viszonyok. 2. Éghajlati viszonyok, 3. Hidrogrófiai viszonyok, 4. Az eredeti kőzet. 5 A talajszelvény kialakulásának mértéke. VII. A helyi talajti- 1. A fizikai sajátságok. 2- A mechanikai összetétel. 3. A talaj vízgazdálkodása alapján, pusok fizikai osz- tályozása Vili. Növényfiziologiei Az egyes telajelöfcrdúlások csoportosítása növényi tápanyaggazdaság, azaz összes és felvehető, ill könnyen oldható foszfor-, kálium és nitrogéntartalom szerint osztályozás ;•[ U f OMOI8- lioqo^oőT .11 hoqoaolA .III Földtani Közlöny, Bánd LXIV. kötet. Heft 7—9. füzet. Tafel XIV. tábla. ‘STGMOND E- Általános t alaprendszerem vezetőelve és gyakorlati alkalmazása. Praktisehe Anwenduns' des allgemeinen Bodensystems des Autors. 2. táblázat. I. Főcsoport II. Alcsoport III. Talajnem IV. Főtipus V. Altípus Szerves és ásványi eredetű talajok 4. Humo- siallittalajok 10. Hidrogéntelajok 1. Tőzeges, vagy lápos 2. Nedves vagy 3. Mérsékelt égövi rendes 4. Csonka 5. Degradált kalcium - ásványi talajok vizenyős rétek talajai erdótala ok erdőt lajok talajok 1. Tőzeges felső szint, 1. A,A2BCG 1. Erősen podzolos A2- Kellő adatok híján 1- Gyengén degradált- gleyaltoloj szinttel a megfe'elő altipu- 2. Sötétszürke, vagy barna 2. Lápos humiíikált felső 2. A,A2B-GCG 2. U- az vaskőfokkal sok nem jellemez- degradált talaj, határo- síint. gleyaltaiaj 3. U. az. mint 1., de B( hetők zottan podzolos 3. Beiszepolt felső szint. 3. A,A2G humuszos és vaskófok 4. Felszaporodott altalaj- gleyaltaiaj hiányzik viz által degradált 4. Tőzeges felső szint. 4 U az. mint 3 . de vas- talajok podzolos altalaj gley- kőtökkel 5. Degradált rendzina szinttel. vagy anélkül 5. Határozott A? nincs, de talajok 5. U az. mint 4.. de lápos a kilugzási szint jól feltalaj felismerhető 6. U. az. mint 4.. de be- 6. Az A és B szintek el- iszapolt feltalaj határolása csak ehemiai 7. Tőzeges felsőszint, de vizsgálat útján lehetsé- gley, ill. podzol nélkül ges 8 U. az. mint 7.. de lápos felső szint 9. U. a/, mint 7., de be- iszapolt felső szint VI. Helyi változatok VII. A helyi talajtípusok fizikai osztályozása Vili. Növény- fiziologiai osztályozás 1 A domborzati viszonyok. 2. A helyi éghajlativiszonyok. 3. Hidrcgráíiai viszonyok. 4 Az eredeti kőzet. 5. A talajszelvény kialakulásának mértéke . 1 Fizikai sajátságok. 2 A mechanikai összetétel. 3. A talaj vízgazdálkodása alapján. Az egyes talajelőfordulások csoportosítása növényi tápanyag, gazdagság, azaz összes és felvehető, ill- könnyen oldható foszfor-, kálium- és nitrogéntartalom szerint. Földtani Közlöny, Báp|l LXIV. kötet. Heft 7 — í). füzet. Tafel XV. tábla.’ ‘SIGMOND E- általános tál aj rendszerem vezetőelve és gyakorlati alkalmazása. Praktisclie Anwendims; des allgemeiiieii Bodensystems (les Antors. 3. táblázat. I. Főcsoport II. Alcsoport III. Talajnem IV. Főtipus V. Altípus 1. Alkálisós talajok 1- Szulfátos talajok 2. Chloridos talajok 3. Szulfátos és chloridos pusnál talajok 4. Szulfátos és karbonátos talajok 5. Chloridos és karbonátos talajok 6. Szulfátus, c' loridos és karbonátos talajok 7. Szódás talajok 2. Szerves és ásványieredetü talajok 4. Humosiallit-talajok 12. Nátrium- talajok 2. Sós alkálilalajok 3. Kilúgozott alkáli- 4. Degradált alkáli- 5. Regradált alkálitalajok talajok talajok Ugyanazok az al- 1 Szolonec talajok Kellő adatok hiá- 1. Kilúgozott szikesből típusok az 1 főti- 2. Szolonecs/erü ta- nyában a megfelelő regradált talajok lajok altípusok nem jelle- 2. Degradált szikesekből mezhetők regradált talajok VI. Helyi változások 1. További osztályozás a sótartalom menyi- 1. A CeS04 CaC03 és Na-sók felhal- sége és minősége szerint. mozódási szintjének mélysége szerint 2. Domborzati viszonyok. 3 Helyi éghajlati viszonyok. 4. Hidrográfiai viszonyok. 5. Az eredeti kőzet. ö. A talajszelvény kialakulásának mértéke. VII. A heli talaj- típusok fizi- ' A ‘izi*ai sajátságok. 2. A mechanikai összetétel. 3. A talaj v. /gazdálkodása alapján. kai osztályo- zása 1. A sótartalom menyisége és minősége szerint. Növény fizio- Az egyes lalaielöforclu,ósok csoportosítása növényi tápanyaggazdaság. azaz összes és felvehető, ill. könnyen old- logiai osztá- foszfor-, kálium és nitrogéntartalom szerint, lyozás Földtani Közlöny, Bánd LXIV. kötet. Heft 7—9 tüzet Tafel XVI. tábla.' Ammoniteszfauna a bakonyi Káváshesry középsői iászkori KOVÁCS L.: üledékéből. Eine Ammonitenfauna aus dem Mittelliasschichten des Kávás-Bergos im Bakony-Gebirge. FÖLDTANI KÖZLÖNY Bánd LXIV. kötet. 1934. október— december Heft 10. — 12. füzet. OLÍ GÓCÉN SCALPELLUM MARADVÁNYOK M A ( i Y ARO R SZÁ G R ÓL. Irta: Szörényi Erzsébet * SC A LPELLUM BESTE AUS DEM UNGARISCHEN OLIGOZÁN. Von Erzsébet Szörényi.** Hazánkból eddig Scalpellum maradványt nem ismertek. Aláb- biakban a szerző két új fajt ír le: úgymint a Scalpell inn lóczyi n sp. és Scalpellum hungaricum n. sp. t. Megtartásuk .jé), a Scalpellum hungaricum carináján (9. és 13. ábra) a cliitinbőr is megvan. Lelő- helyük a N agybátony-U jl a k i Téglagyár agyagbányája. Koruk: Rupélien. * * # Fossile Scalpell idne sind ans Ungarn nocli niclit bekannt, so sind diese Scalpellen die ersten, die von hicr beschrieben werden. Sie stammen ans dér Tongrnbe dér Nagybátony-Ujlaker Ziegél- fabrik A. G. Budapest nnd wurden von Herrn Bergdi rektor Ist ván H a r m a t gesammelt. Die Schalenstücke wurden i;i cinem graublauen Tón, dem „Kisceller Ton“ zerstreut gefunden und sind Teile von Capitula verseli iedenen Alters. Die Erhaltung ist tadellos. An zwei Carina (Fig. 9 und 13) ist Rogar nocli die Chitinhaut ©rhalten. Von dér Carina Fig. 13. habé ich die Hant mit Hilfe von absolutem Alkohol entfernt. Sie isi niclit zu spröde und hellgrau. Zwischen gekreuzten Nieols hat sie kein * Struktur gezeigt. lm Platiategel verbrannte sie beinahe reá les Ein Teilchen dér Hátit habé ich Herrn Pi ivatdozenten G. Mödl in- ger übergeben, dér die Giite hatte, mir den Ohitingeihalt dér Hant mit dér Naphtolprobe nacli dér Metliode ven Schulze und Ku- nike nachzuweigen. Die in Diaphonal — einkrnstierte trockene Hátit warde in ko.izentrierter H.SO^ gelöst: nach dér Zugabe yon in 50% igém Alkohol gelöstem a-Naphtol zeigte die Lösung die typische violette Fárbung. Diese Fárbung war recht stark, neben dér violetten Fárbung zeigte aber die Prohe einen lauhgriinen Ring. Diese griine Fárbung í'and Privatdozent G. Mödl inger mit derselben Methoide, beim rezenten Chilin niclit. * Előadta, a Magyarhoni Földtani Társulat 1934. évi november 7-i szakülésén. ** Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellsehaft. am 7. November 1934. k74 Szörényi Erzsébet Das beschriebene Matériái hestelit aus 3 Cár in a, cinem linken und zwei rechten Scutum, í'iinf linken und vier rechten Tergum und einem Latns superius. Carina: 2 Cár ina (Fig. 9 u. 33) sind gleichgestaltet, obzAvar von Fig, 9 nur die unlere II álfte erhalten ist. Sie sind scihmal, verbrei- tern sich gleichmássig und nicht zu stark nach untén- Das Teetuni ist flach, mit konzentrischen und abgerundeten Anwachsstreifen bedeekt. Die Leiste, die das Tectum von den Parietes separiert, ist gut entwiokelt und reicht bis zum unteren Ende dér Carina. Das Tectum ist von ganz feinen Langsstreifen bedeekt. Die Parietes stehen zum Tectum senkrecht. Soweit die Tnterparietes noch erhalten sind, scheinen sie schmal gewesen zu sein, Die Le is te zwischen Parietes und Interparieftes ist kaum entwiokelt. Starke Anwachsstreifen be- decken dér Lángé nach die Parietes und Interparietes. Dér untere Saum ist ahgerundet. Die Innenseite dér Carina ist stark konkav, in dér Profilansicbt sind sie gleichmássig, aber nicht zu stark gewölbt. Die dritte Carina (Fig. 5) ist stárker gewölbt, wie die beiden anderen. Sie ist mit viereckigen konzentrischen Anwachsstreifen bedeekt,1 ihr unteres Ende ist auch viereckig abgestutzt. Die Leiste zwischen Parietes und Interparietes ist bei allén drei Carina schwach entwickelt. In diesem Merkmale stimmeli sie mit dér Carina dér eozanen Art Sccilpellum quadratum Dixon (3. p. 22, pl. I, Fig. 3) ü béréin, nur ist dicse Carina nach untén brei- ter. ausserdem ist bei dieser englischen Art dér untere Saum zugé- spitzt. Áhnlich wie das untere Ende sind auch die Anwachsstreifen zugespitzt. Die Carina von Seal pellum pfeifferi Weith. (ti. p. 372, pl. XV., Fig. 8—11) ist am unteren Ende abgestutzt. Sie ist im ganzen we niger schlank. Bei Scalpellum fischeri Bertrand (2. p. (197. pl. XIII. Fig- 9- 11) sind die dér Parietes und Interparietes entlanglaufenden Anwachsstreifen grade so stark, wie bei dér ungarischen Carina (siehe hauptsachlich Fig. 13 ), doeh ist dicse Art mit unserer nicht zu identifizieren. Bei Scalpellum mágiáim Darwin (3. p. 18, pl. I, Fig. 1) hat die Carina breitere Interparietes und eine stark ausgebildete Leiste zwischehn Parietes und Interparietes. Scutnrn: (Fig. (i, 8 und 12) Wir besitzen cin linlces und zwei rechte Scut.a, allé drei von verschiedener Grösse. Die zwei grösse, ren sind trapezoidförmig (l ig. 8 n. 12), doppelt so láng wie breit. Dér laterale Saum ist konkav, dér basale gerade und dér Scblossrand schwach konvex. Dér basolaterale Winkel ist grösser als 90". Dér tergolaterale 1 Die Anwachsstreifen scheinen am Tectum immer mit dem unteren Saum parallel zu laufen. Scalpellumresté aus Ungarn 275 Winkel liegt im ersten Viertel dér Seliale. Dér tergale Saum ist kurz. Eine gut entwickelte, bogenföimige Leiste führt vöm apicalen Winkel2 zum tergalen und trennt das Vorfeld ab. Ain Vorfelde ver- laufen die Anwaehsstreifen parallel dem tergalen Rand. Eine scliwáche Doppelleiste führt vöm Wirbel zum basolate- ralen Winkel. Das dritte Scutum (Fig. 6.) ist viel kleiner, als die beiden ande ren (Lángé 9 mm, Breite 4.5 mm), dagegen ist Fig. 8 16 mm láng und 8 mm breit, Fig. 12. 14 mm láng und 7 mm breit) und weicht von jenen insofern ab, dass es kein Vorfeld hat, die Doppelleiste starker ausgebildet und dér tergale Rand stark konkav ist. Weithofer (6 p. 374, pl, XV. Fig 6) deutet ein gleiches, aber viel kleineres Scutum als dugendform. Wir müssten alsó an- nelmien, dass bei unserem Exemplar Fig. 6 dér gleiehe Fali vor- liegt. Dér Abdruck des einwartsziehenden Muskels ist an dér Innen- seite von Fig. 6 und 8 gut zu beobaehten. Scalpellum pfeifferi Weitli. (6. pl. XV, Fig. 1, 3 u. 6) hat ein gleiches Scutum; nur ist dér Schlossrand weniger gebogen und dér basolaterale Winkel grösser. Scalpellum quadratum Dixon (3 p. 22. pl. 1, Fig 3b) hat anch im erwachsenen Stádium das gleiehe Scutum, wie Fig. 6. Tergum: Das Tergum ist dreieckig, konvex nach dér Quere. Ungefahr doppelt so láng, wie breit. Bei den alteren Exemplaren ist die Seliale viel dicker, die Anwaehsstreifen und die apicobasale Leiste sind viel starker. (Fig. 14): Bei Fig. 2, 3. und 4 lantén Lángsrippen rechts und links von dér apicobasaleii Leiste. Dér Apex ist bei einigen Exemplaren (hanptsachlich bei Fig. 3) hornartig gebogen. Dér Schlossrand ist konvex und kiirzer, wie dér scutale Rand. Dér carinale Rand ist aucli konvex, wird aber beim Apex leicht konkav. Bei Fig. 10 nnd 11 ist er dér ganzen Seliale entlang konkav. Fig. 14 und 15 ist verhaltnismassig lángéi* und schmaler als die übrigen Terga. Scalpellum quadratnm Dixon (3 p. 22. pl. I, Fig. 3c) hat ein ahnliches Tergum, wie Fig, 1 — 4 u. 16, nur ist bei diesel* englisehen eozanen Art dér Schlossrand langer wie dér scutale Rand, wogegen bei Fig. 1 — 4 u. 16 dér Schlossrand dér kiirzere Rand ist. Bei Scal- pellum ungulatum Withers (7. p. 10, pl. I, Fig. 2, 4, 6) ist dér Schlossrand im Verhaltnis zum scutalen Rand noeh kiirzer als bei Fig. 1 — 4 und 16. Fig. 10 u. 11 stehen dem Tergum von Scalpellum magnum Darwin (3 p. 18. pl. 1, Fig. Id) und Scalpellum pfeifferi W e i t- ‘ v . r— . - 2 Dér aplcale Winkel ist dér Winkel zwischen Schloss und tergalem Rand. 276 Szörényi Erzsébet . hofer (6. p. 372, pl. XV. Fig. 7) nahe, nur isi bei Fig. 10. u. 11. dér Sehloissrand auffallend kiirzer, als dér scutale Ralid, wogegen diese beiden Rander bei Se. magnum Darwin n. Se pfeifferi W e i t h o f e r fást gleieh láng sind. Das einzige Latns superius (Fig. 7) besitzt eine pentagonale Gestalt mit einem im ersten Drittel gelegenen Wirbel. Von diesem gelit nach jeder Eeke eine Lciste. Ilié zn den obersten und zn den untersten Ecken verlanfenden Leisten sind geradlinig, die seit- liehen sind bogenförmig. Zwisehen leisten sind auch vorhanden. Die Anwaehsstreifen verlaufen mit den Kantén parallel. Se. magnum D a r w i n und Scalpellum pfeifferi W e i t h o f e r habén ein áhnlioh ausgebildetes Latus superius. Wie zn seben ist, babén wir zweierlei Carina, und zwar, er- stens Fig. 5, die dér Carina von Scalpellum quadratum Dixon uid Scalpellum ungulatum Withers gleicht, zweitens die Carina Fig. 9 u. 13, die mit dem abgernndeten unteren Ende dem Se. mag- num, Darwin nahe steht. Wenn wir beziiglich dér Entwicklung des Vorfeldes bei den Seuta die Auffassung von Weit hofer annebmen, so habén wir i n r zn einer Form gehörende Seuta vor uns. Wenn wir aber beden ken, dass unser Scutum Fig. 6 sehon ein reeht grosses Exemplar ist (9 mm. láng und 4,5 mm breit) und noch innner keine Anlage des Vorfeldes zeigt, so können wir dieses Scutum als völlig ént wickeltes betrachten und mit dem des Scalpellum quadratum Di- xon und Se. ungulatum Withers in engere Beziehung bringen. Terga habén wir eigentlieh dreierlei, und zwar stehen Fig. 10 u. 11 denen von Seallpellu m pfeifferi Weit hofer und Se magnum D a r w i u nahe. Fig. 1, 2, 3, 4 und 16 sind mit den Terga von Se. quadratum Dixon und Scalpellum ungulatum Withers zu vergleichen. Danii habén wir noch Fig. 14 u. 15, die verhaltnismassig schmaler und langer zu sein sebemen, als Fig. 1 — 4 u. 1(5, trotzdem aber zu jenen gerechnet werden körmén. Das Latus superius falit in den Formenkreis von Se. magnum II a r w i n und Scalpellum pfeifferi W e i t h of e r. Kurz zusammengefasst können wir auf Grund dieser morpho- logisehen Merkmale zwei Formen in unserem Materiül unterschei den, die jedoch mit den verwandten Formen nicht zu identifizieren waren und so als neue Formen aufgefasst Averden müssen. Zu dér einen Form, die wir Scalpellum lóczpi n. sp. nennen wollen, gehören die Carina Fig-5, rlas Scutum Fig. 6, die Terga Fig 1—4, u. 14—16. Zu dér anderen, die wir Scalpellum hungaricum n. sp. nennen, gehören die Carina Fig. 9 und 13, die Seuta Fig. 8 u. 12, die Terga Fig. 10 u. 11 und das Latus superius Fig. 7. Scalpellum lóczyi n. sp. falit in den Formenkreis von Scalpel- lum quadratum Dixon und Scalpellum ungulatum Withers, Scalpellumreste aus Ungarn 277 Se. hungaricum n. sp. hat A hu 1 ichkeit mit den Arten Scalpellum pfeifferi W © i t h. und Scolpellum magnum D a r w i n. Das eine Tergum (Fig. 2) von Scalpellum lóczyi n. s p. und das eine Scutum (Fig, 8.) von Scolpellum hungaricum n, sp. sind durohbohrt. Die Bohrlöcjher sind ungleieh gross. Das Bohrloch von Fig. 2 ist grosso, r (ein mm Durchmesser), und scihön rund, es liegt links, etwas über dér Halfte des angebohrten rechten Tergums. Das ist ein fertiges Bohrloch. Das rechte Scutum (Fig. 8) ist links untén etwas über dem basalen Ralid angeboibrt, dieses Bohrloch ist sehief angelegt und hat daher eine ovale Form, es ist kleiner als das andere. Beide Bohrlöcher habén konische Seiten, wir kőimen alsó daraus auf die Tiitigkeit von Bohrschnecken sehliessen. Fundort: Budapest. 1 TI.. Szépvölgy utca, Tongrube dér Nagy bátony-Újlaker Ziegelfabrik A. G. Altér: Rupelien. Snmmlungen: dér Königl. TTng. Geol. Alist, u des Natioral- museums. IRODALOM - LITERATUR 1. Bertrand L.: Note sur trois especes du genre Scalpellum du eal- '’aire grossiev des euvirons de Paris, B. S. G. Fr. ser. 3, T. 19. 1890- 91, pp. 693 — 698. pl. XITT 2. Alessandri G.: Studi monogvafici sui Cirripedi fossili dTtalia Paleontographia Italiea Vol. XII, 1906 pp. 207 — 323, pl. XII — XVIII. ?- Da rwin Ch.: Monograph < n the fos,sil Lepadidae — Paleontogra- phical Society 1851, pp. 1 — 88. pl. I — V. 4. H u c k e u. Voig’t: Beitrage zűr Kenntnis dér Fauna des nord- deutschen Septarientones. — Z. d. d. G. G. Bd. 81, 1930, p. 165, pl. VII, Fig. 15. 5. Seguenza: Ricerclie Paleontologiche intorno dei Cirripedi terziari della provincia di Messina, Napoli, 1876. Parte II 6. Weithofer A : Bemerkungen über eine fossile Scalpelluinart aus dem Sohlier von Ottnang- und Kremsmünster, sowie über Ciripe- dien im allgemeinen. — Jahrb. d. K K. Geol. R. A. Bd. XXXVII, 1887. pp. 371 — 386, pl. XV. 7. Withers Th.: The fossil Ciripedes of New-Sealand. New-Sealand Geological Survey. Paleontological Bulletin No. 10. pp. 1 — 40, pl. I— Vili. TAFELERKLARUNG. Fig. 1 — 4 ab. Scalpellum lóczyi n. sp. Terga; Innen- und Aussenseite. Fig. 5 ac. Scalpellum lóczyi n. sp. Carina. Fig. 6 ab. Scalpellum lóczy n. sp. Scutum. Fig. 7 ab. Scalpellum hungaricum n. sp. Latus superius. Fig. 8 ab. Scalpellum hungaricum n. sp. Scutum. Fig. 9. Scalpellum hungaricum n. sp. Carina. Fig. 10 — 11. Scalpellum hungaricum n. sp. Terga. Fig. 12. Scalpellum hungaricum n. sp Scutum. Fig. 13. Scalpellum hungaricum n. sp. Carina. Fig. 14 — 16. Scalpellum lóczyi n. sp. Terga, SZÉN H I DROGÉNEIN K VÁNDORLÁS 4 RÓL. Irta: Dr. Schmidt Eligius Róbert * ON THE MIGRAT10N OF HUNGÁRIÁN H VDROCARBONS. Bij E. R. Schmidt. The probléma to he főnnel on the course of Ilié search of h’ydro- earbons cam he distributed in three lines: intő tlie problem gronps of mother rock, of migration and of accumulation of hydrocarbons nőne of wich seems fór the tinié being finally cleared; many points here and tliere await ínrther iavestigations. The problem of mother rock Avas newly tonched by Director Lóczy and Ferenczi. Loczy mentions chiefly rhe Oligocenic (fish-slates of the lower Oligocenic, foraminiferons mari of the lo- Aver Oligocenic, Iviscell clay Avich 1 áttér conld eve:\ he mother rock of salt alsó) :>s most prohable origin of mother rocks of Hungárián hydrocarbons He empliasizes, hoAveA-er, that alsó the foraminife- rons maris of the Eocenic, e/ventnally the hitnmenons limestones of Cretaceous-flis and Paleozoic sediments can play somé role. F e- renczi sees the origin of onr salt Avaters genetically combined Avith hydrocarbons in the regressive periods betAveen the Sarmata and loAver Pannon horizons, in the Aquitnnien, so called infra-Oligo- cenic, Paleogenons danien, eventually in smaller ones at the beginn- ing of Eocenic. He fnrther supposes that at least a part of theni takes its origin of Mezozoic and Paleozoic layer gronps. As fór the problem of the stratigrapliy of accumulation a lót of A-alnable observations has been collected. The sandy rocks of loAver Pannon, Mediterráné, etc. p rovod e, g. to be definitely accn- mnlative ones. The anticline, as a structnral form stands on the first piacé as regards accnmnlation. Hugó Bő ckh Avas the most ardent Hungárián propagator of the anticline theory published in 1861 by the American Hunt Sterry Avliich spread in Europe after 1876 on the hasis of Hoe- f e r. The anticline theory had fór a tinié almost a monopoly until its rnle has been Aveakened by somé foreign authors (e. g. So m - m e r m e i e r, W a a g e n, etc.) aa’Iio implied sonie aceurnulative relé to higher lying fractured clods. Noav I deal Avith tlie problem of migration Avliich has already been mucii discussed by foreign authors bút strikingly less by inland experts. It is iuteresting to obserA’e that most part of the gaseous svells of the Hungárián Piain lie Avithin the same zone beginning northly on the borders of the Piain quite at the feet of the Mountains Bükk and Eper.ies-Tokaj and extending to south as far as Temesvár. Tliis zone includes the a reá of the gaseous Avells mentioned by István Pa zár as gas-íilled territories of „Marosvidék“, „Tisza- * Ez az értekezés magyarul a Bányászati és Kohászati Lapok 1934. LXVII. évf, 19. sz. p. 423—426. o. jelent meg, Migration of Hungárián hydrocarbons 279 Berettyóköz“ and the third one, lying almost as a connéetioa of the previous ones, oharaeterised by the gas occurrences of Szarvas, Orosháza, and Békés. This area is íollowed to north by the terri- tory including the more significant gascous wells at Debrecen, Hortobágy, Hajdúszoboszló and Tisznörs, further the gas oecurrence at Tiszalök and the bitumen occurences of Bogács and Tárd on the EXPLANATION OF SKETCH. I. Direction of mountain forming forces in the middle and eiul of the Cretaceous (signed by arrows), the zones of földed mountain chains Fátra and Tátra zones. Transsylvanián Alps (signed by strong- black stripes) and the directions of fracture lines caused by shear, respectively by pression forces within the solid előd of the Hungárián médián mass (signed by strong black lines). II. Direction of mountain forming forces (generally speaking) on the limits of Oligocenic-Miocenic, the földed orogenous zoneti (zone of Kárpát sandstone and Dinaridae) further the direction of fracture lines formed within the Hungárián médián mass. III. Area of gaseous wells on the Piain (döfted territories) and other more significant occurences of gasl and bitumen (signed by viliágé names) and the connection of fracture lines. 280 Schmidt Eligius Róbert otlier sitié of tlie Tisza. The above mentioned area forms a zöme maximally 70 — 75 km broad and abouf 250 km lomg. The clefinite north-soutli direction of this zone strikingly si.gns the organic continuation of the teetonical line knawn as the chief large dis- locatíon line of He mád völgy. The eorrespondenee of these lines is nőt a chance hűt a mathe- nmtioal obligation. I already emphasizéd in my geomerhanical studies that the Hungárián médián nmss has been workel under the course of tlie mountain formai-ion of the Kárpát by shear forces in this direetion. The result of these forces simáid naturally be the ruptural deformations of north-soutli direction (ahout the eastern horders of the Piain). The importance of this struetural line is yet affinred by the faet that it is here crossed by the dia- gonal fracture lines whieh without doubt exist alsó on the Piain (in NE — SW direction and vertkai to it). The line of these Crossing points is on the whole a N — S line formiug the above mentioned „Sch wách en-Zon e“ (weak zone). A.iother ga.seous line corresponding to a teetonical direction is the Danube line írom Budapest to the Dráva mouth and vili perhaps be alsó the line of the river Dráva. Alsó sucli can he partly the longitudinal fractions mentioned by Lajos Lőczy sem. along the Bal a tea the NE direction of whieh can be following almost as far >.s to Hegyalja. Similar observations can be inadé on maay cross fractures alsó. The correspondence of the above mentioned and otlier frac- tures, fracture zones and gaseous areas makes probable somé existenee of cmrelativity between them. It is very probable that the gases migrated and migrate even nowadays along these lines to the higlier layers of the Piain. The possibi lity of migratiou is affirmed by the fact that here and there we found gaseous salt waters nőt only in Pannon Caspian braclc, bút alsó in freshwater and land formations, evem in P le ist oc en i c scdin ents. Many invest iga tors affirm the tlieory that fracture lines serve in the first line as ways of traffic and chamnels. Thus Hempel, Krejci-Graf, Mr azee (torn opesn diapir folds!), Pop esc u- V o i t e sí t i as regards the Roumanian, F r i e d 1, M u s i 1, W a a gén the Austrian, S o m m érméié r the Czechoslovakian, F r i e d 1, M i a\ e z y n s k y the (1 alician, Dia c o u r t ve r W i e b e somé American and Strztelski the Caucasian oil territories. Of Hungárián investigators 1 can mention the observations of Siimeghy on the geothermic gradients on the Piain, the nevest statementiS of Ferenozi and the respective ascertainments of L ó c z y. The régiónál migratiou on large surfaces must besides remain insignificant hecau.se of the thick and practically impermeable layers of clay and mari. The migration of gases through sueh layers cannot be explained by capiliarity nor by diffusion nor the high Migration of Hungáriám hydrocarbons 281 diftferences of pressure. Any comumunicatiom can be supposed only by the fraetures staying open fór loniger or shorter periods. Chiéfly Ibis must be the cause why the waters most rich in gases of the deep horirgs on the Fiain take their origin of a lower Pannon sand cpvered by several hundred meters large clayey Pannon séd i ments intő whioh the former was interloca ted. E. g, the borings at Debrecen, Hajdúszoboszló, Karcag, Tiszuörs etc. Tahin, g it as probable that fraetures could exist in somé more plastic rocks only fór shorter periods we must emphasize that somé ones at leiist should have been remained open until the oil hardened to earth vax (Boryslaw). Ivrejci-Graf mentions a shaft of 5 meters diameter and 290 meters depth loeated in Pontié elay in Roumany which remained open fór days without any fixation and could have remained so evem longer. The solidity of younger clayey rocks is affirmed by the example of a boring loea- ted in 1912 in the eourt yard of tlie protestant school at Rákos- palota. As K á r oly P a p p deseribes, the boring gave gaseous salt water at about 183 meters depth out of lower Mediterraneous la.vers. After the exchisio ! of this water the boring was deep ered in Kis cell elay to 405 meters without any suceess and the pipes were takem r.nt of the depth 405 — 183 meters. After 21 years in 1933 the boring was again examined and the 183 meters deep pipe was found to l>e movable and the hole quite untouched. The hordej1 finn M a zalán stated that salt water existed within the hole and silt was found lower than 395 m only. Fraetures acting as eommunating channels in the pást or in the pi csent are nőt at all rare nőt only in the rock bottoms of basins bút alsó within the tertiary layers wioh fi 1 1 them up. This is affirmed by the mine profiles of Károly P a p p, Pál Roz 1 oi z s n i k, K á r o 1 y T e 1 e g d i R ‘c t h, Z o 1 1 á :i S c h rété r, J e :i ő Nősz ky etc. M ny investigators naade examinations to prove how deep could spread such fraeture lines and cracks in the solid earth erust. The résül t is that they can serve as communicating channels fór above moving hydrocarbons in a mucii larger measure as wanted. A. Hóim (1878) supposes 3000 — 4000 meters on base of the geothermic gr dient, Hoskins, howewer, states thiat enrpty cracks may extend to about 6000, those filled with water to about 10000 meters. According to \ an Hise (1900) the plastic zone of the solid earth erust should hegin undor 12000 meters. F. D, Adarns (1912) affirmed by experiments and L. V. King by theo- retical caleulat’ons that smaller cracks and holes can be open evem in a depth of 18000 meters. 1 would affirm by the above statements my theory deseribed in a report of mi e in 1933 that namely the Hungárián liydro carboas and salt waters migrate in the first line along the fraeture limes írom mother rocks to lower pressure points. The high mount forming and rock pressure forces them out of our peliteous mother 282 Schmidt Eligius Róbert rock and sends tliem to migrate. L. F, Athy stated as a result oi‘ the examination of 2200 clay samples tliat tlie porosity of freslily sedimented clay is 45 — 50% against the 30, 20 12.5, 8, 5, 3 and 2.5% porosity of clays originating of depths of 300. (500, 900, 1200, 1509, 1800 and 2100 ineters. The migration activity or the beginning of miigratioa may he cansed besides by difference of temperature or chahge of specific gravity of thermal origin,by diffusion, by the overturning of the statical balanee by separated and expanded gases, etc. lt is characteristical that most part of our gaseons wells and bitumen cocurrences are located along directly observed or theoreti- cally supposed fracture lines and they used chiefly the Crossing points of fracture lines as coinnmnicating lires similarly to the őre főműiig vapors and gass or volcanic eruptions and their aecompanying plienomena: the solfataras and mofettas. They migra ted along these ehannels as lines of the sniallest resistance and elevated sa túrát ing (according to their smaller or larger saturation and pern; eability resistances) the cmssed porous rocks. As a result they naturally accumulated in the low-pressure spots, in brachy- antdclines eventually! within elevated clods. Tlius the migration along fractures gets combined with the lateral one and the gas impregnates and diffuses in the meantime. The lateral migration, liowever, is limited by the fact tliat the porous sands occur mily in the form of smaller or larger Inmps in the structure of the snbs- oil of the Piain being surrounded by interlocated clay. Tliis fact (besides the problematic location circninstances of the mother rock) makes the more or less acute territorial limited- ness of our hydrocarbon occurrences understandable. It furtlier makes it reasonable tliat an inereased attention should be paid to the fractures amongst the searehed structural elements in case of particular investigations. IRODALOM — LITERATUR. 1906. Pazar István: A magyar Alföld természetes gázgyárai. Magyar Mérn. Épít. Egylet Közlönye. 1912. Papp Károly dr.: Az örszentmiklósi gázkút. A Bánya, VII. máj. 5 — 8. szám. H Hoeíer: Das Erdői u. seine Vervandten. III. Aufl. Braun- schv/eig. 1928. Gaál István: A kincstár alföldi mélyfúrásai. Terin. tud. Köz- löny. Pótfüzet 4. sz. 1929. Sünieghy József dr.: Die geotermischen Gradienten des Alföld. Földt. Int. Évkönyve. W altér A. ver Wiebe: Tectonic eláss ifieation of oil-fields in the United States Bulletin of the American Association of petróleum geologist. 192(1 K Krejei-Grai: Grundfrageii dér Ölgeologie. Verlag v. F. Enke in Stuttgart. Vol. 13. Nr. 5. 1932. Schmidt E. R. dr.: Eine theoretisch-meehanische Deutung dér europiiischen Bi uchsysteme. Neues Jahrbuch etc. B. HEGYSZERKEZETI .MEGFIGYELÉSEK A BUDAI NAGY- KEVÉLY KÖRNYÉKÉN, Irta: Szentes Ferenc * BEITRÁGE ZŰR TEKTONISCH EN ENTWICKLUNG I)ER UMG EBI NG DES NAGYKEV ÉLY GÉB IRGSZUGES BEI BUDAPEST. Von F. Szentes** 1929 — 30. években földtani megfigyeléseket gyűjtöttem a Buda- Pilisi hegység Nagykevély hegycsoportjában. Megfigyeléseimet a Dunától a csobánkai törésvonalig, valamint a Solymári völgytől a Dera patakig (Porrázig) terjesztettem ki, mintegy 100 km2 hegyes- völgyes, dombos vidékre. A területet a Nagykevély 534.8 m magas csúcsa uralja, amely körül Rómaifürdő, Csillaghegy, Békásmegyer, (Budakalász, Pomáz, Üröm, Piliskor osjenő és Csókán ka községek települtek. E felvétellel kapcsolatban igyekeztem ennek a területnek hegy szerkezeti kialakulásához is adatokat gyűjteni. Célom az volt, hogy a szerkezeti mozgások időbeli egymásutánját, megnyilvánulási módját, energiáját, általában a kialakulás formáját rendszerbe állíts- ■ ; sajnos, ez az igyekezetem csak kis részben sikerült. A feltevés, amelyből kiindultam, az volt, hogy területünkön az Alföld peremét képező belső peremi hegységen állunk, melyre hazánk két nagy szerkezeti egysége, a Kárpátok koszorúja és a Pannon masszívum tektonikai kialakulása rányomta jellemző bélye gét. Ezért szükséges, hogy a Nagykevély környékének földtörténeti kialakulásában a tényleges megfigyelésekből tovább következtetve, a paleozoikum bizonytalan tájképéig visszalapozzunk. Hazánkban a variszkusi hegy szerkezet fő vonásait már nagyon bajos rekonstruálni (!)). \ adási z Elemér a Mecsekben feltételezi a variszkusi gyűrődéseket (1), Pávai Vaj na Ferenc (2) pedig á Dunántúl többi középhegységére is átviszi azt. A Keleti Alpok bán (3, 4) és a Kárpátokban (5. (J) észlelhető gyűrődések alapján L i m a n o v s:z k y (7) a Tokaj— Bükk — Mátra — Cserhát— Visegrádi hegység helyén tételez fel variszkusi gyűrődést. Nyílt kérdés marad, vájjon kialakultak e az Alföld helyén a karbonkori képződmények, avagy abban ez időben is létezett egy központi masszívum, mint azt Staub (8) feltételezi. Valószínűnek tarthatjuk, hogy ez a hegymozgás emelte fel a Velencei hegység gránitlakkolit tömegét a felszín közelébe, amely mozgás a Budai hegyek helyén is éreztette hatását. A hegyszerkezeti egyöntetűség alapján feltételezhetjük, hogy területünkön a permi relatív térszínemelkedés után (mely talán az egész permokarbon gyűrődési folyamatot létrehozta), valószín ü * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1934. évi március 7-i szakülésén. ** Vorgetragen in dér Fachsitzung dér I ng. Geol. Gesellschaft am 7. Marz. 284 Szentes Ferenc lég már a triárz elején a Budai hegyekben is megii dúl a tenger fokozatos transzgressziója, a terület ritmikus süllyedése. Ezi az epirogenetikus mozgás számos oszcillációval mehetett végbe. Joggal feltételezhetjük, hogy a Tethys medencéjének fokozatos süllyedése nagyobb területet juttatott a tenger hullámai alá és így a triász képződményei területű’, kön is nagy vastagságban szedimentálódtak. Ezzel a feltevéssel tulajdonképen egy típusos peremi geoszin klinális jellegét rdjuk területünknek Ebben a fokozatosan süllyedő geoszin klirálisban a szedimenturaok hatalmas vastagságban rakód tak le. melyek mind mélyebbre süllyedtek. Végül is a felhalmozódás a folytonos süllyedés folytán oly tetemes lett, hogy az egyensúyi helyzet felbillenésével egy újabb geológiai kataklizma pattant ki Ezzel a feltételezett hegymozgással kapcsolatban a triász végén területünk kiemelkedett a tenger hullámaiból és szárazulat is maradt a középső eocénig. Az Alföld mélyén közbemsőtömegszerűen viselkedő masszívum, a régibb hegymozgások és a mezczoikus geoszinklinális szolgáltat- ták azokat az erőforrásokat, melyek a Dunántúlon négy fő oro- genetikus ciklus kipattanását és lefolyását határozták meg: a felső triász ó-kimmériai, a felső jura előtti új ki nrmériai. az alsó és felső kréta közé eső ausztriai és a felsőkréta utáni larami hegy moz- gásokét. Területű kön a kinimériai mozgásokból mindössze annyit rög- zíthetünk, hogy a felsőtriász képződmények kiemelkednek a tenger- ből és az eocén előtti térszín táblásán összetöredezve, féloldalasai) megbillenik és jégzajláshoz hasonlóan megtorlódik. A júra-tenger partjának fokozatos eltolódása ÉNy felé szorosan kapcsolatos a Pannon masszívum (Tisia) fokozatos kiemelkedésével (9, 12). Ez az epirogenetikus mozgás hozhatta létre a pregosau hegyképző moz- gásokat is. Az utólagos összetöredezés azonban oly finom, hogy mér- nem láthatjuk, vájjon ezek a hegymozgások táblás összetorlódásban, lapos rodőzésben, avagy ú. n. gyűrődéses törésekben nyilvánult ’k é? Általában sejthetjük, hogy a felsőtriász képződmények lapos boltozatokba rendeződtek, hasonlókép mint, a Mecsekben, Balaton felvidéken, Bakonyban, Bükkben. Természetesen ez a boltozódás magában hegyképződéshez még nem vezetett, a gyűrődés nem azo nos a hegységek kiemelkedésével. Ha tehát elfogadjuk azt a fel tevést, hogy területünkön a triász végi hegymozgás e yhe gyűrő désben nyilvánult, akkor az orogenezis és epirogenezis kapcsolt esetére kell gondolnunk (3). A mezozoikus képződményeket a Nagykevély környékén soha- sem érte oly erős felgyűrődés, mint amilyeneket az Alpokban és a Kárpátokban láthatunk. Ezek szerint területünket egy antiklinális északkelet felé lehajló szár-nyának gondolhatjuk (10, 11). Ezt a fel tételezett boltozatot a vindelicikus hegyképző fázisba kell sorolni, anélkül azonban, hogy területünkön korát közelebbről meg lehetne határozni. Hogy ezek a boltozatok harmadkor előttiek, azt igazolja: 1. a triász geoszinklinális júraeleji kiemelkedése, 2. a Középhegy- A Nagykevély hesyszerkezefe 285 ségben mindenütt észlelhető .inra kréta hegymozgások, 3. az eocén elején a feltételezett boltozat búbja már beszakadt és ebben a be szakadási medencében megindul a szénképződés. A harmadkor elején a térszín tehát már töréses szerkezetet mutat. Feltűnő, hogy a kárpáti magok és az Alföld- Velencei hegység környékén feltételezett masszívum (13) között elterülő geoszinkli- nálisból a jóra és kréta folyamán kiemelkedő szárazulat hűen követi a kárpát i csapásirányt , a Dunai orduló előtt a kárpáti negyedkörív hajlásút utánozva. A Bakony — Vértes ÉK — DNy csapásiránya a Pilishegynél áthajlik és közel ÉNy — DK i lesz. Ez a megfigyelés rámutat területünk sajátos hegyszerkezeti viselkedésére, amely előre jelzi már a paleogén hegyszerkezet mechanikáját. Torziós mozgás, nyírás, peremi felboltozódás lesz ilyenkor a kétoldalú nyomás eredője. Az előbb említett hegyképző mozgások után az alsó- és felső kréta közé eső ausztriai hegymozgási fázis bizonyára szintén meg- hagyta nyomát területünkön. Közelebbit mondani róla alig lehet. A Magyar Középhegység felépítésében megnyilvánuló egyöntetűség valószínűvé teszi, hogy már ekkor hatalmas törések jöttek létre, melyek a feltételezett boltozatot felszakították. E vetődések bérces- árkos térszint alakítottak ki, mely a szárazföldi periódusban csak lassan egyengei ődött el. Amíg a vindelicikus hegymozgásoknál csak következtetésekre szorulunk, addig a harmadkori hegymozgásokról már többet figyelhetünk meg. E mozgások mechanikai magyarázására felhoz ható, hogy a vindelici hegy képzőmozgások összenyomásban, térfog 1 csökkenésben nyilvánultak. Az epirogenezis — az orogenetikus kontrakció mellett ■ — az altalajt felemelte. Ezt a mozgást a mezo- zoikum végén disztinkció, széthúzás követte. Ez a disztinkció a kontrakciónak szoros követője volt, ami a felboltozódás által össze szorított keretet ismét visszafoglalta. Várható tehát, hogy a laram' (felsőkréta végi) hegymozgás — a továbbiakra oly jellemző — szél húzott területet (Zerrungsgebiet ) (14) hozzon létre, melynek rádió lis diszlokáeió lesz a következménye. Ennek a mozgási tendenciának természetesen nem mond ellent az a megfigyelés, hogy magában a hegységben is helyi jellegű összepréselődésben, gj ü fedezésben hat ki a radiális irányú hegymozgás. Ügy is felfogható ez a mozgás, mint a már kialakult Pannon masszívumba n beállott szerkezeti mozgások elhaló megismétlődése. A geofizikai mérések (15), a földrengési megfigyelések (16), a geo termikus gradiens vizsgálata (17), valamint a laboratóriumi kísérletek (18, 18a, 27, 28, 35, 41, 41, 43) is igazolják, hogy ez az ősi szárazulat töréses szerkezettel bir. A medencekeretnek ez a peri- férikus és radiális beszakadása a felső-krétával kezdődött és ritrni kus ingadozásokkal egészen napjainkig észlelhető ( 1 D ) . Ettől kezdve elsősorban zónaszerű beszakadások jellemzik a Pannon medence kialakulását (2(1). Ezeket az erőforrásokat figyelembe véve, azt mondhatjuk, hogy 286 Szentes Ferenc a N agykevély rÖgje a felső kréta után regionális gyűrődést többé non szenvedett, s csupán lokális gyiiredezés látható a középső eocén (53), a budai márga és hárshegyi homokkő rétegeiben (53, 54, 55), amire Rozlozsnik is rámutatott. (Ez, a jellemző bélyeg ter- mészetesen még nem zárja ki azt, hogy a környező medencékben a neogén képződmények regionális jellegű gyűrődéseket ne szenved- nének.) biz a diszlokáeiós folyamat nagyrészt az eocén rétegek le- rakódása előtt befejeződött. A 1 ara mi orogenetikus fázissal egyidejű mozgások a Nagy- kévé l.v környékén a legerősebb, ÉNy — DK (120 — 300°) hosszanti és erre merőleges ÉK — DNy (30 — 210") haránttörésekkel jelentkezik. Előbbiek általában erősebbek és valószínűen régebbiek, mint az utóbbiak. Ezt az irányt követi a Solymári völgy árkos beszakadása. Hogy ez az árok már az eocén elején megvolt, azt a benne kialakult szénmedence is igazolja (Pilisvörösvár). Feltételezhető, hogy ezzel a lépcsős leszakadással keletkeztek a legerősebb és morfológiailag ma is legfeltűnőbb vetődések a Nagykevóly bérce előtt, három tek- tonikai lépcsőt formálva. Ezekkel a hosszanti vetődésekkel karöltve jöttek létre azok a harántvetők is, amelyek a Pilishegyet a Hosszú- hegytől, azt pedig a csobánkai törésvonallal a Nagykevóly vonulat- tól különítik el. A Nagykevóly és Kiskevély közötti haránttörés, a Nagykevóly DK i oldalán lévő törés, valamint az Ürömtől Buda- kalászit átvezető törés is akkor jöhetett létre. Ezt, az elgondolást a hegymozgások után szedi mentálódott eocén képződmények elter- jedésével, illetőleg fa c isseivel, valamint a karsztjelenségekkel lehet alátámasztani. Ezek a vetődések általában meredek vetősíkkal bír- nak (70 -8(i") a valódi ugróm, agasság megítélése azonban ina már szinte lehetetlen, nemcsak a kellő feltárások hiánya, hanem a vető- síkok utólagos feléledése miatt is. Mindenesetre pár száz m magas vetődéseket kell feltételezni. Meg kell még jegyezni, hogy a Rókahegyen a priaboniai alap- konglomerátban található andezitkavicsok arra utalnak, hogy ezzel a nagyszabású hegymozgással kapcsolatban a bázikus eruptívnnwk felszínre-törése is megkezdődött. Az eocén elején még magasra kiemelkedő terület a la ram i hegymozgások után szekulárisan süllyed, és a transzgredáló tenger képződményei már egy megelőzően összetöredezett és a denudáció- lól erősen megtámadott térszínen szedimentálódnak (53). A Nagy- kevély DNy i oldala oly mélyre süllyedt, hogy — mint azt Roz- lozsnik kimutatta — már a középső eocén ingressziója eléri azt (53). Ebben az epirogenetikus süllyedésben a pria honién végén egy kis oszcilláció figyelhető meg, ami a hárshegyi homokkő kelet- kezéséhez szolgáltatta az anyagot. Ezt az epirogenetikus süllyedést az eocén végén hirtelen fel- váltja a pyreneus) hegyképző mozgás. Vadász Elemér aján- latára (22) ezt a ciklust pannoniéi orogén időszaknak nevezhetjük1, mely „nem helyi jellegű undáeió, hanem az egész Dunántúlra ki- A Nagykevély hegyszerkezete 287 terjedő igazi öregén időszak." Ezt az eocén, végi szárazulattá- válást vetődések kísérik, mint azt telegdi K o t li Károly Esztergom vidékén is kimutatta (23). A Nagykovácsi-i medencében a paleocén középeocén képződmények meredek dőlésű teknőbe gyiírődtek, még a. felső-eocén rétegek lerakódása előtt (53). A Nagykevély környékén a vetősíkok a régebbiekkel nagyjá- ból! párhuzamosan futnak le, sakktáblaszerűen még kisebb egysé- gekre darabolva a területet és valószínűen a régebbi vetősítkokat is újraéleszti. Ilyenek a Pilisborosjenő és Nagykevély közötti kisebb vetődések, a Monatovác alján feltételezhető törésvonal, a Köves- bérc déli lábának hosszanti törése, valamint a Nagykevély, Ezüst- hegy és Kőhegy haránttörései, melyek a diszkordánsan települő hárshegyi homokkő alól bukkannak ki. Érdekesek az erre az időre tehető tranzverzális eltolódások, melyek az epirogenetikus kiemelkedésekkel kapcsolatban keletkez- hettek. Sehafarzik Ferenc leírja (24), hogy a Pilishegy és Hosszúhegy között a rétegek csapása 30°- kai elcsavarodott. Meg- figyelhető, hogy a Pilishegy, Hosszúhegy, Nagykevély, Péterhegy összefüggő vonulata még a hárshegyi homokkő leülepedése előtt összetorlódott és egymáshoz képest elcsavarodott. A csapásra merő- leges törések mentén a hegyvonulat egyes részei horizontálisan eltolódtak, és az egész hegység délnyugati része féloldalasán meg- emeltetett. Mechanikailag ez a torziós eltolódás (leveles pikkelyeződés) egy közel nyugatról keletre ható előretolással magyarázható, ahol a Nagykevély tői északra, levő hegyek gyorsabban mozogtak kelet- nek, mint a Solymári völgy felé esők. Ilyen mozgás következménye, hogy a rögrészek egymástól távolodnak és az előremozgási tenden- ciával ellenkező irányban 45" alatt visszamaradó hasadókok kelet- keznek. Általában pedig az figyelhető meg, hogy sík eltolódási felület helyett, csupán az eltolódási felületek összetorlódott rend- szerét látjuk, melyek mentén az előretolódás végbement (26). Magyarázható azonban ez a tranzverzális eltolódás úgy is, hogy egymás mellett ellenkező irányban ható elmozdulás nyírást vált ki, amennyiben az elmozdulás síkjára 45° alatt egymást keresz- tező törések jönnek létre. Ha a mozgást előretolással oldjuk fel, úgy azt lehetne mon- dani, hogy a Középhegységben észlelhető pikkelyeződési tendencia a Középhegység áthajtásánál keletre irányuló előretolódásban nyilvánult. Megjegyzendő, hogy hasonló mozgási tendenciára rá- mutatott F d 1 d v á r i Alá d á r is (44, 45). Ha azonban ennek a hegyszerkezetnek mechanikai eredőit úgy vesszük fel, hogy egymással szemben ható kétoldali nyomást téte- lezünk fel, akkor fokozott nyomás mellett szintén nyírás jön létre a legnagyobb éis legkisebb nyomás irányában, tehát a nyomás irá- nyára 45" alatt álló, egymást keresztező törésvonal mentén (42). Ha ilyen nyomás hozta létre a tranzverzális eltolódásokat, úgy 28 > Szentes Ferenc területünkön közel É l) irányú nk kell a belső nyomást fel tételezni ((!()). Tektonikai hifi ez a keletről-nyugatra való előretolódás, illetőiéi az E l) irányú nyomás a Középhegységi csapásirány dunazugi áthatásának mechanikai feloldódása, amit az Alföld— Meleghegy, illetve kárpáti masszívumok követelnek meg. A pyreneusi hegymozgások elesendesedésével ismét megindul a tenger lassú tél foglalása, majd az ep i roge net ikus süllyedéssel kapcsolatban egyes kiemelkedő helyen az ábráz ió végez erős pusztí- tást (Fehérhegy). Különösen a hegységnek most már önállóan mozgó DKi része süllyed le nagyobb mélységre. Ebben a kimélyülő in edeneesor ozat bari ülepedett le a kiscelli agyag. A rupélien végén az epirogenetikus süllyedés hirtelen megáll, majd gyors ütemben megindul ismét a tenger regradálása. A hegy- ség északi oldalán, Budakalász és Pomáz környékén még meg- marad egy kis tengeröböl melyben a chattien homokjai rakódtak le nagyobb vastagságban. Szávai öregén fázissal kapcsolatos hegymozgások az oligoeén lezártával pattantak ki. Ez a szembeötlő hegy mozgás a Xagykevély 'környékét teljesen kiemelte a tenger uralma alól és ismét számos vetővel szabdalta. Ezek a vetősíkok részben a már meglévő irányo- kat követték, nagyrészt azonban újabb irányokat is jelöltek. Ebben a fázisban lépnek fel az ÉÉK — DDNy (150 — 330') irányú és erre merőleges (00 — 240"), úgyszintén a K — Ny irányú törésvonalak. Ilyen a Kókahegy és Péterhegy közötti vetődés, mely a nummulinás mészkövet élére állította (70 — 80" dőléssel), ahogy ez a Péterhegy nyugati oldalán levő mély dachstein mészkő- fejtő bejá- ratánál látható. Lehetséges, hogy ez egy flexúra-szeríi feltolódás megmaradt szárnyát képviseli. Ettől a feltárástól nem messze, a Rókahegy nyugati szélén, Üröm határában nyíló nummulin's orthopbragminás márgás mészkő fejtőjében a rétegek gyenge (5 — 8°) felboltozódása látható, mintegy 250 nr területen. Flexúra szerű törést látni a rókahegyi dachsteinmészkő lejtőjének keleti leszakadásánál is, ahol a priaboni márgás mészkő és alapkon glo- merát 70" hajtással bukik alá (53). Ezek a törések váltós pikkelye- zödésre, illetőleg torziós eltolódásra emlékeztetnek, ahol a, csapás menti leszakadás féloldalas, a déli rész mélyebbre süllyedt, mint az északi, úgyhogy a törés ílexúrában zárul. Az indítóoka ennek a mozgásnak a. Péterhegy, illetőleg Rókahegy regjének kiemelkedése lehetett, mely ezt a „diapirszerű antiklinálist" (40) létrehozta, hasonló éli elemben, mint azt Schaíar'zik Ferenc a Gellért- hegyről ismertette. A Budai hegyek keleti peremi leszakadása men- tén végig észtelhető ez a flexúrás, hajlott rétegszerkezet. Ezek nem igazi gyűrődések, inkább leveles gyüredezésnek, nyírögyürődésnek, látszólagos gyűrődésnek fordíthatjuk őket (Glcitbrettfaltung, Schehrfaltung, Scheinfaltung, 32, 33. 41). Mindezek a jelenségek: rétegek törés nélkül való elhajlása, A Nagykevély hegyszerkezete 289 feldomborodása, „diapirszerű antiklinális” (46), flexúraszerű fel- tolódás, ékszeréi összepréselődés, a peremi leszakadások és a belső medencék kiformálása az említett epirogenetikus kiemelkedéssel kapcsolatos orogenezis fő jellemzői. A mozgások erős összepréselő - déssel jellemezhetők. Nem is találunk ebbe a fázisba tehető vetődést, melynek meredek vetősíkja mentén a rétegek függőleges irányban szakadtak volna le, hanem mindenütt ferdén lecsúszott, eltolódott vetősíkokat látunk. A széthúzás révén létrejött hasadékok helyett eltolódást és nyírási hasadékok keletkeznek, melyeknek a mélység felé ókalakúan ki kell ékelődni (35). A dunai peremi leszakadás is ebbe a hegyképző fázisba tehető. A békásmegyeri agyagfejtőben nagyszerűen látni azt a cea 30 m magasságú vetősíkot, amely mentén a kiscelli agyag levetődött, és amely mögött az Orbitoidás mészkő napvilágra került. Érdekes, hogy a régibb 120 — 300" irányú törések a peremi leszakadásnál még érez- tetik hatásukat, amit különben a hévforrások felfakadási helye is igazol. Ennek következménye, hogy ezek a törések a fiatalabb, 150 — 330" irányú vetődésekkel szabdalva kb. 30 — 40" nyílású peremi medencéket alakítják ki. Budakalászinál , Békásmegyernél és Csillaghegy — Rómaifürdőnél a Péterhegy és Aranyhegy között. A budai É — I) irányú termális vonal itt ilymódon felbomlik, esetleg a holoicén képződmények alatt rejtve marad (Rómainirdő és Békás- megyer langyos forrásai). A gUisborosjenői medence finomabb kiformálása is ekkor ment végbe. A medence keretét képező homokkövek összetöredezése, úgy- szintén az Ezüsthegy — -Kőhegy déli lábánál látható hatalmas csúszó lapok a hárshegyi homokkőben szintén erős radiális d isztok cicióra utalnak. A Csúcshegyen és Oszolyon is jól észlelhető a hárshegyi homokkő összetöredezése. A nagyobb vetődések mellett gyakoriak az azokkal parallel lefutású, egypár méteres törések, mint az a homokkőfejtők majd mindegyikében észlelhető. Meg kell azonban jegyezni, hogy a délnyugatról transzgredáló hárshegyi homokkő településében észlelhető szintkülönbségek nem jelentenek mindig elvetődést, hanem gyakran az abrázió rovására írható az. Meg kell még említeni, hogy a szávai hegymozgások főjelentő- sége területünkön kívül esik és abban nyilvánul, hogy a mediterrán- pontusi idő között a „közbenső tömeg” masszívumai fokozatosan beszakadnak és megindul az andezit- és bazaltvulkánosság paroxis- musa (10). Habár területünket ezen orogén fázis után tenger többé nem érintette, a szomszédos r.eogén tengerváltozásokból arra következ- tethetünk, hogy a Nagykevély környéke ezután sem maradt mozdu lattan blokk, hanem lassú kiemelkedést szenvedett, majd a piiocén elején valószínűleg relatíve kissé megsüllyedt. Attikai, rhodáni és oláh orogenetikus fázissá ' kapcsolatos hegymozgásokkal területünkön ismét csak következtetésekre va- gyunk utalva. Az attikai hegymozgási fázisba tehetjük azokat a vetődéseket, melyek a piiocén elejére esnek. Id. Lóczy Lajos Nagy Kévéig 290 Szentes Ferenc i DDNY EEK irányú szelvén a Solymári völgyiül a i fiusthegyen keresztül a Dera patakig A Nay-ykevély hegryszerkezete 2&1- cd cd c: o / rö C 7 co ez CL = o nr. CT> O) -aj E -CÖ ez 3 E _ >r o C CL) ‘e o o ~o -CD l_L_ a 292 Szentes Ferenc vitán tudjuk, hogy a Balaton mellékén a pliocénkori törések hozták létre a legerősebb diszlokáeiókat és a felsőplioeén-alsópleisztocén kori kavicsok már ezen a lezökkent térszínen rakódtak le (47). A Zagyva-völgyben Noszky Jenő a hosszvetőket alsó-pannon utánra teszi, míg a keresztvetők kora a levanteinél nem régibb (48). Ismeretesek Budapest környékén is (pl. az Örley-féle téglagyárban) az alsópannon utáni lépcsős törések (49). Igen valószínűnek tarthatjuk, bár sztratigráfiailag rém iga- zolható, hogy területünkön az attikai mellett a rliodáni, sőt oláh hegyképző fázisok is meghagyták nyomukat. A medencekialakító 1ö rések és peremi vetődések ekkor dolgoztattak ki finomabban. Erre mutatnak a békásmegyeri, valószínűleg plioeénkorú homokok a mésztufák fekűjében, melyeknek keleti széle elvetődét t. A monato- váci mésztufák összetöredezése is csak részben vezethető vissza a fekű kiscelli agyag suvadására, másrészt azonban tektonikai moz- gás is észlelhető. Ezek a törések adhatták meg a fiatalabb mész- tufák helyzetét is, az idősebbeknél valamivel alacsonyabb térszínen. S zalai Tibor szerint (50) a Majdan polje és környékének tőré seit a zagyvavölgyi törésekkel lehetne összehasonlítani, és szintén ilyen fiatal törésre utal a Pilisszentkereszt — Pomáz közötti törés, melyben a Dér a patak folyik Az Oszolytól DK- re a lejtőn előjövő dachsteinmészkőben számos 05 — 245" irányú parallel levetődés lát- ható, melyek között a kiscelli agyag is elvetődött. Valószínűleg nem tévedünk, ha ezeket a fiatal kinézésű vetődéseket a rendszerbe beillesztve, szintén ezekbe a hegyképző fázisokba tartozónak sejtjük. Összefoglalva a budai Xagykevély környékén megfigyelhető tektonikai erőhatásokat, azt látjuk, hogy a variszkusi és vindelici- kus boltozódás, tehát összenyomás után a kréta kor után részben dilatáció, széthúzás, részben helyi gyüredezés érvényesült. Az oli- gocén végén ismét összepi éselődést figyelhetünk meg, mely torziós mozgásokban, peremi felboltozódásban nyilvánul. A megnyilvánuló erők eredője a környező masszívumok moz- gásában és az azok között kialakult peremi geoszinklinálisok erő- felhalmozódásában kereshető. Úgy is felfogható ez, mint a kárpáti A Nagykevély hegyszerkezete 293 koszorú és a Pannon masszívum ritmikus lüktetésének, pulzáció- jának visszahatása (51). Ez a tektogenezis arra mutat, hogy a Föld kérge, mint egy eleven organizmus mellkasi, nyugodt lélekzéssel lüktetve; emel kedik és süllyed. A Nagykevély környékén adott hegyszerkezet interpretálásába bekerült ilyen szubjektív vonásokért szolgáljon mentségül, hogy azt nem az objektív megállapítások rovására, hanem annak kiegészítésére tettem. Kedves kötelességemet teljesítem, mikor ehelyütt is köszöne- temet fejezem ki szeretett főnökömnek dr. Lóczy Lajos egyetemi ny. r. tanár úrnak, a Magyar kir. Földtani Intézet igazgatójának, aki felvételeimet figyelemmel kísérte, többször a helyszínen is meg- látogatott és értékes tanácsaival útbaigazítást nyújtott. Készült a Gazdasággeológiai Intézetben, Budapesten, 1934. febr. 28. # * # Es wird nachgewiesen, dass die in dér Fmgebung des nördlieh von Budapest emporragenden Nagykevély-Gebirgszuges nachweis- baren tektonischen Bewegungen mit den von Stíllé aufgestellten orogenetischen Phasen gut parallelisierbar sind. Nach dér Analogie des Gebirges von Velence kőimen wir als Basis dér triassischen Ablagerungen ein variszisch gefaltetes Grundgebirge vermutén. Durch die am Anfang dér Trias ei mset zen de epirogenetisohe Sem kung ist eine marginale Geosynklirale zu standé gekommen. In dem weiteren wird die Wirkung dér altkimmerischen, jungkimme- rischen, austrischen urd laramischen ürogenese wahrscheinlich gemaeht. Wahrend die ersteren sich in Kontraktion auslebten, a bér nur flaohe Wölbungen resultierten, verwandelte sich unsere Landschaft in dér laramischen Phase in ein Zerrungsgebiet. Uamit gelangte mit Ausnahme lokaler kleineren Aufwölbungen die radiale Dislokation zűr Vorherrschaft. lm Tértiül* kann urán die pyrenischen (pannonischen), savischen und mit einer gewissen Wahr- scheinlichkeit auch die attischen, rhodanischen und walaohischen Phasen nachweisen. Diese tertiaren orogeretischen Phasen wirkten sich in Torsionsbewegungen, marginalen Flexuren und kleineren Aufwölbungen, hauptsachlich aber in Brüchen aus. Dér tektonische Mechanismus wird auf die Mitwirkung dér karpatischen Bewegungen, auf die epirogenetische Oszillation des pannonischen Massivs und auf die machtigen Ablagerungen dér triassischen Geosynklinale zuriickgeführt. IRODALOM — 1 JTERATLTR. 1. VadászE.: Földtani képek a Mecsek ősmultjából. (Pécs, 1931. pag. 11 Szerző kiad.) 2. Pávai Vájná F.: Magyarország hegységeinek szerkezeti váz- lata. (Földtani Közlöny, Vol. LX. pag. 12. Budapest. 1931.) 3. H. Stíllé: Grunidf ragén dér vergleiohenden Tektonik. (Berlin, 1924. Borntraeger kiad.) 2-94 Szentes Ferenc 4. L. Köbér: Dér Bau dér Erde. (Berlin, 1928. Borii traéger kiad. Második kiadás.) 5. V. Uhlig: Bán und Bild dér Karpathen. (Wien, 1913.) 6. W I h 1 i gr: t bér die Tektonik dér Karpathen. (SitzungsberitíEj dér ka is. Akademie dér Wissensehaften. Matti. -Naturwiss. Klasse. Vol. CXVII. Wien. 1907.) 7. M. Limanovszky: Sur ie eroissement success'f des ehnjnes Central e ete. (Bull sérv. géol. Pologne. Vol. I. Fasc. 4—6. Varsovie, 1922. paff. 579.) 8. R. Staub: Dér Bewegungsmechanismus dér Erde. (Berlin, 1928. Borntraeger kiad. paff. 185.) 9. telegdi Rotli K.: Magyarország geológiája. I. rész. (Tudomá- nyos Gyűjtemény, No. 104. Pécs, 1929.) 10. Fér e nézi I: Adatok a Buda -Kovácsi hegység . geológiáiéhoz.. (Földtani Közlöny. Vol. L1V. Budapest, 1925.) 11. Scha farzik F.: Budapest Székesfőváros ásványvíz-forrásainak geológiai jellemzése és grafikai feltüntetése. (Hidrológiái Közlöny. (Vol. IV — VI. Budapest, 1924 — 26.) 12. ifj. Lóczy L.: A Dunántúl hegyszerkezete. (Földtani Közlöny. Vol. LIV. Budapest, 1925.) 13. Ven dl A.: A Budai hegység kialakulása. (Szent István Akadémia mennyiségi, természettud. oszt. felolvasásai. Vol. II. Fasc. 3. pag 4. Budapest, 1923.) 14. Taeger H.: A Buda — Pilis — Esztergomi hegycsoport szerkezete és arculata. (Földtani Közlöny. ^ ol. XLIV. paff. 561. Budapest. 1914 ) 15. D. Pékár: Travaux de 1‘ Institut Géophysique Báron Rólam! - Eötvös. (Rapport. Budapest, 1930.) 16. Réthly A.: Mlagyar ország földrengési térképe. (Magyar Tud: Akadémia math.-természettud. Értesítője. Vol. XXI. Budapest, 1913.) 17. Sünié ff hy J.: Az Alföld geotermikus grádiense. (Magy. kir. Földtani Intézet Évkönyvei. Vol. XXVIII. Budapest, 1930.) 18. Schmidt E. R.: A magyar közbenső tömeg tö vésés szerkezete.- (Debreceni Szemle. 1931. június.) 19. id. Lóczy L.: Magyarország földtani szerkezete. (A magyar szent, korona országainak leírása. Budapest, 1918. pag. 24. és 29.) 20. ifj. Lóczy L.: Magyarország hegy szerkezetének vázlata. (Földtani Szemle. Vol. I. Fasc. 3. Budapest, 1923.) 21. ifj. Lóczy L.: Die Geologie von Westserbien und dér Pannon isehen Mittelgebirge. (Extráit du Compte-Rendu XIV. Congrés Géolo-- gique International, pag. 4. Madrid, 1926.) 22. Vadász E.: Szénképződés, hegyképződés és bauxitkeletkezés Magyarországon. (Bányászati és Kohászati Lapok. Vol. LXIII. pag. 5. Budapest, 1930.) 23. telegdi Roth K.: Infraoligocén denudáció nyomai a Dunántúli Középhegység északnyugati peremén. (Földtani Közlöny, Vol. LVI. Budapest, 1927.) 24. Schaf arzik F.: Jelentés az 1883. év nyarán a Pilis hegységben eszközölt részletes felvételről. (Földtani Közlöny. Vol. XIV. Buda- pest 1884.) 25. ifj. Lóczy L.: A Balatonfelvidék hegyszerkezeti képe Bálát >nfiired környékén. (Magyar, kir. Földtani Intézet 1916. évi jelentése, pag. 381. Budapest, 1917.) 26. H. Cloos: Zűr Meclianik dér Randzone von Gletschern, Schollen und Plutonen. (Geologisclie Rundschau, 1929. pag. 66.) 27. H. Cloos: Experimente zűr inneren Tektonik. (Centralblatt für Mineralogie, Geologie und Palaeontologie. Abt. B pag. 609 — 621. Berlin, 1928.) 28. H. Cloos: Kiinstliche Gebirge. (Natúr und Museutn. 1929. paff. 225-243,). A Nagykevély hegyszerkezete 295 ,29. M. Keim: Die Dislokation dér Érdrinde. (Zürich, 1888, pag. 70.) pag. 70 ) 30. M. Jer osch: Die Querstörungen im mittleren Teile des Saentis- gebirge. (Beitr. zűr Geolog. IC art e dér Sehweiz. Neue Folge XVI. pag. 266.) 31. Krümmer: ldistorische Entwicklung und Definition dér haupt- sáchlichsten tektoni tehén Begriffe ele. (Zeitschrift ftir praktischen Geologie. 1912. pag. 249.) 32. F. Lotze: Üher einige Fallung^problemc. (Nachrichten d. Ges. d. Wissenschaften zu Göttingen. Berlin, 1931.) 33 0. Mügge: Bewegungen von Porphyroblasten in Phylliten und ihre Messung. (Neues Jahibueh fii r. Mixier , Geol. u Palaeont. Abt, A. Bei). Bánd. LXI. pag. 469 — 510. Stuttgart 1930.) 34. H. Quiring: Theorie dér Versoliiebungen. (Zeitschrift fül*. praK- tischen Geologie. 1913. pag. 70.) 35. W. Riedel: Zűr Mechanik geologischer Brucherscheinung’en. Centralblatt fii r Miner, Geolog. u. Palaeont. Abt. B. Stuttgart, 1929. 36. W. Riedel: Das Auíquellen geologischer Sehmelzmas.se als plas- tischer Formanderungvorgang. (Neues Jahrbuch für Miner., Geo- log. und Paleont Beik Bánd. LXII. 1929. nag. 151 -170.) 37. P. Rinne: Üher die Auflösung tektonischer Spanmingen in Ton- schiefer und Diabaá an Hand von Beobachtungen bei Goslar am Harz. (Fennia. Vol L. Fasc. 3. pag. 1 — 11. Helsingfors, 1928 ) 38. F. Rinne: Über die Auslösung von Spannungen durch Wellen- gleitung. (Centralblatt für Miner.. Geolog. u. Palaeont. Abt. B. pag. 369. Stuttgart, 1929.) 39. F. Rinne: Über Molbüitaet. (Centralblatt für Miner., Geolog. u. Palaeont. Abt A. pag. 401. Stuttgart, 1927.) 40. Rothpelz: Geotektonische Pro'blerne. (1894. ]iag. 120.) 41. B. Sa n dér: Gefügekunde dér Gesteine. Wien, 1930 42. R„ Schwinner: Scherung, dér Zentralbegriff dér Tektonik. (Centralblat für Miner., Geolog u. Palaeont. Stuttgart. 1924. pag. 469 — 479.) 43. E. Suess: Über Zerlegung dér gebirgbildenden Kraft (Mitteilun- gen dér Wiener Geologischen Gesell'sehaft, Vol. VI. pag. 25 — 28. Wien, 1913.) 44. Földvári A.: Tektonikai megfigyelések a Dunántúli Közép- hegységben. (Földtani Közlöny. Vol. LX1II. pag. 97. Budapest, 1933.) 45. Földvári A.: Új feltárások a Sashegy északkeleti oldalán. (Földtani Közlöny. Vol. LXIli pag. 222, Budapest, 1933.) 46. Schafarzik F.: Budapest Székesfőváros legújabb geológiai tér- képezéséről. (Magy. Tud Akadémia math.-természettud. Értesítője. Vol. XXXIX. pag. 198. Budapest. 1922.) 47. id. Lóczy L.: Á Balaton-környék geológiája (A Balaton tudo- mányos tanulmányozásának eredményei. I. köt. pag. 461. Buda- pest' 1913.) , ............ 48. Noszky J.: A Zagyvavölgy és környékének geológiai es reuodes- történeti vázlata. (Annales Musei Nationalis ilungarici. Völ. XX pag. 64. Budapest, 1923.) , 49. S c h a f a r z i k F.-Vendl A.: Geológiai kirándulások Budapest környékén. (Budapest, 1929. pag. 121.) , . 50. S zalai T.: Ü.i adatok Pomóz és környékének geológiájához (Földtani Közlöny. Vol. I lii. pag. 111. Budapest, 1924.) 51. E. Haarmann: Die Oszillationstheorie. (Stuttgart. 1930. reid. Enke kiad.) . . 10-n 52 Daubrée: Etudes synlhetique de Geologie experuuentaie. 18/9. 53. Rozlozsnik P.: Adatok a Buda — -Kovácsi-i hegység óharmad- kori rétegeinek ismeretéhez. (Magy. kir Földtani Intézet Évi Jelen- tései. Nyomás alatt.) 296 Szentes Ferenc 54. Kocli A.: A Szent Endre — Visegrádi és a Pilis hegység földtani leírása. (Magy. kir. Földtani Intézet 1871-i Évkönyve. paa\ 1 — 60.) 55. Hoffmann K.: A Buda — Kovácsi-i hegység földtani viszonyai (Magy. kir. Földtani Intézet 1871-i Évkönyve, pag. 1 — 77. Tab. XIII) 56. Taeger H.: Bán und Bild dér transdauubisehen Gebirgscihollen 'síid- und westwarts dér Massenergiisse von Pilis und St. Endre. (Kézirat. 1912.) 57. Noszky J.: Kézirati földtani térkép 1:25.000. 58. Szál a i T.: Kézirati földtani térkép 1 : 25,000. 59. Schreier F: A Buda — Pilisi hegység Nagy ke vél v hegycsoport- jának földtani leírása különös tekintettel annak gazdasági jelentő ségére. (Közgazdaságdoktori értekezés. Budapest. 1932.) 60. Földvári A.: Tektonikai megfigyelések a Budai hegység nyugati peremén. (Földtani Közlöny. Vol. LXIV. pag. 162. Budapest, 1934.) FELSÖPLJ OCÉNKOR1 LM KOVÁK EVŐK, DENEVÉREK ÉS RÁGCSÁLÓK VILLÁNY KORNYÉKÉRŐL. Irta: Dr. Kormos Tivadar NEUE I N SE KTENFRESSEK . AUS DEM OBERPLIOZÁ N FL ED ERM A USE l IN D NAGER DÉR VILLÁN YER GEGEND. Von Th, Kormos. Minthogy a Villányi hegység felső pliocénkori emlős faunáját tárgyaló, kéziratban már évek óta készen fekvő monográfia meg- jelenése anyagi okokból késik, Németországban időközben felfede- zett azonos korú és jellegű faunák arra késztelnek, hogy a magyar 'prioritás megóvása végett legalább a kéziratban szereplő új fajok és genusok rövid leírását közrebocsátsam. Amidőn ezt az alábbiak- ban megteszem, hálás köisziönetemet tolmácsolom Lóczy Lajos egyetemi ny. r. tanár úrnak, a M, kir. Földtani Intézet igazgatójá- nak, aki kérésemre szíves veit hozzájárulni ahhoz, hogy a R ed ige r Béla úr, által készített gyönyörű toll rajzok egyrészét az alábbi diagnózisok kiegészítéseként ezen a helyen közzét ellessem. De őszinte köszönetéin illeti kedve- kartársamat: dr. Mottl Mária úrliölgyet is, aki több rajzot elkészíteni szíveskedett. # * # Nádidéin die finanziello Mögliehkeit dér Herausgabe meines zusammenfassenden Werkes iiber die oberpliozane Sáugetierfauna von Siidungarn (Villányéi* Gebirge). welche im Manuskript seit Jahren fertig liegt, noch immer nielit geboten ist, fiihle ich midi veranlasst, bei diesel* Gelegenheit wenigstens die kurze Diagnose einer Anzahl neuer Formen, die in ineinen versehiedenen Schriften teilweise bereits mehrfacli genannt, bisher abér naher noch nioht beschrieben wurden, dér Öffentliehkeit zn iibergeben. Erinaceus Lechei* n. sp. Wahrend des Soimmers 1933 gelang es mir, im grossen — lierr- seliaftliehen — Steinbruch von Beremend den wohlerhalténen Auf ausdrückbchen \\ unsch des Verfassers wurden die Persön- lichkeiten g’ewidmeten Speziesnamen mit grossen Anfangsbuch.staben geschrieben. (Die Redaktion.) Iiisekt/enfresser von Villány 297 Unterkiefer einer zierliohen Igelart zu erbeuten, in welchem dér grosse Schneidezilin, dór p4 und die drei Backenzáhne ^tadellos erhalten sind. Audi ist dér Mandibelcorpus fást vollkoonmen un verseli rt, mit Ausnuhme des Proc. eondyloideus, weleher abgebro- ehen ist. Als H auptmerk maié diesies Unterkiefers gegenivber jenem dér heutigen europáisehen Arten míissen, ausser dér zierliohen (Testált und dón klemen Dimensionen: die fást vertikal aufsteigende Vorderkante dós Kromenfortsatz.es; dór kurze, breite und stumpfe, mit einer soharfen, abwárts gcrichteten Lingualcrista versehene Processus. angularb, sowie die Red aktion des Gebisses genannt we/rden. Das letztcre bezieht sioli vor allém auf den auffalend klei- uen und kurzen ni., dessen Paraconid, welches bei den heutigen Arten 11a eh vein zieimlich verlangert ist, in seiner Lángé auffallond reduziert erseheint und fást nur aus'dem Protoconid und dem. gleicb hőben Metaconid bestebt. Audi das Paraconid des p4 ist reduziert, wodurch dieser Zalni eben fal Is kurz e'rscheint, was dureh das sebr Fig. 31. ábra. Erinacrus Lcchei n. sp. Typus-Unterkiefer (Ung. Xat. Mus. Zool. Abt. No. 3954). Géz. v. Herrn Rediger. Vergrösserung: X2 verkürzte Talonid noch gesteigert wird. Dér m, und m2 weisen keine wesentlieben Abweichungen auf, nur ist vielleieht das Meta- oonid des ersten Baokenzabnos etwas melír naeh vöm gescboben als bei E. europaeus und roumanicus. Audi ist dais áussere Basalband dér Zálme bei dem kloinen fossilen Igei viel schwácher entwiokelt, als bei den rezeiden Arten. Ani Unterkiefer ist bloss eiu Mentalforamen - zwischen dem p4 und m, — vorbanden. Die Dimensionen des Kiefers von Beremend sind die folgenden: Lángé dér Mandibel (von dér inneren Vorderspitze bis zuin Hinterrand des Proc. angularis) — — — — — — 31.5 mm Hőbe dér Mandibel vor dem m, (lingaialseits gém essen) — 4.8 ., Dicke dér Mandibel vor dem m, — — — — — - — — 2.9 „ Zahnreihen lángé (i — m3) alveolar — — — — — — 18.5 „ Lángé dér p, — m3 — — — — — — — — — — — 12.9 „ Lángé dér m,— m3 — — — — — — — — — — — 11.0 Speciestypus: dér auf Fig. 31 abgebildetc redite Unterkiefer. (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3954). F undort: Beremend. Altér: Unteres Cromerian (Villafrauchien), 298 Kormos Tivadar Sorex pracaraueus n. sp. Kin Schádelfragment, sowie ein lialbes Dutzend Unterkiefer, allé vöm \ illányer Kalkberg, stammen von einer Spitzmausart, welche zwar in die náchste V er wandtschahf t des rezenten Sorex ara- ueus gehört, mit derűseiben jedoch niobt identifiziert werden kann. In bezug anf se'ine Bezahnung ist dér Sorex von Villány dem Sorex araneus recht áhnlich. Ein auffallender Unterschied besteht in dér Forni des unteren, giossen Selmeidezabnes, dessen zwei Vor- derapitzen durch eine fiaebe, wellenförmige Einbuehtung getrennt sind, wogegen diese Veitiefung bei dér neuen Form untén zugé spitzit nnd dadureb nicht Avellen . sondern keilförmig ist. Ein fér rerer, namhafter Unterschied zeigt sich darin, dass die Krone des Fig. 32. ábra. Sorex praearaneus 11. sp. Typus-Schádel (Kgl. Ung. Geol. Alist. No. Ob/3681). Géz. v. Frl. Dr. Mottl. Vergrösserung: X7 P3 am Fossil bedeutend grösser als jene des p2 ist, wogegen dieses Verháltnis bei Sorex araneus gerade verkebrt ist. F>ie Nasenöf fn ung ist etwas weiter als bei Sorex araneus. Am Unterkiefer sind wesent licherei Unterscbiede zu vermerken. So stelit z. B. das Foramen mén tale dér neuen Art unter dem Hinterrand dér Krone des p4, wogegen dasselbe bei S. araneus unter dem Trigonid des m, sitii iert ist. Am Kronenfortsatz des fossilen Tieres ist — unter dér Aussenspitze des Proeessus — eiue meist gut entAvickelte Muskularleiste und darun tér eiue mebr oder weniger tiefe Fossa zu beobaehten, welche in Fönn einer bogenfönnigen Muskelinsertion bis zum oberen Gelenk kopf des Condylus reiclit. An dér Mandibel von Sorex araneus ist dér in-nere Rand des Condylus fást gerade, wogegen bei dér neuen Art, zwischen dem oberen und unteren Gelenk (lessel ben eine Einschnü- rung vorhanden ist. Die Fossa pterygoidea, welche am fossilen Tier nur etwa bis zűr Mitte des Proc. coronoideus hinaufreicht und nacli oben zu mehr abgerundet ist, lauft bei S. araneus knapp unter dem Oberrand des Kronenfortsatzes in eine Spitze aus. ínsektmi Presser von Villány 2Ö*J Bíe - Mími ifi bel 1 á ii ge dér m iien Art betrágt ' — — — — — - 9.5 mm í>ier Lángé dér untere n Zahnreihe — — — — — — — 5 4 „ Ebéd Lángé dér drei Backenzáhne — — — — — — — 3 8 „ IX}erHdhe. dér Mandibel untéi1 dem gn2 — — — — — — 1-4 „ Pie Hőbe dér Mail, dibel v: n dér Spitze des Proc. cor. bis zűr Basis 4.4 „ e- Speciest í/pus: elás auf Fig. 32. abgebildete Schádedlfragment (Kgl. TTng. Gfeol. Anst, Ob/3681). " Fun 'dórt: Y i I lány-Knlkborg. Altér: Unteres Cromerian (Villa- f-i’ánchien). Beremendia n. gon. 1864. Crossovus fissidens. P e t é n y i : Hátrah. munkái., p. 60. T. T, F. 5a — o. 1911. Neomt/s fissidens (Petényi). Kormos: Miit, a. d. Jahrb. d. Kgl. Ung. Geol. P A. XIX 4. p. 170, T. VII, Fig. 1 — 3. 1930. Neont vs (?) fissidens (Pét), Heller: X. Jahrb. f. Min., Bbd. 63, Abt. B. p. 254—258. Taf. XV. Fig. 1—3, Textfig. 2—4. 1930. Beremendia fissidens (Pét.) n. g’en.. Kormos: Állatt, Közi., XXVII, p. 57. (Nőmén nudum!) Petén y i‘s „C rossopus fissidens “ ist, im Verháltnis zu den a n déren europáischen Spitzmáusen, ein gewaltiges, plmnpes Tier, d essen Grosso annáhernd .jener von Pachyura murin a L. aus Asien, oder von Talpa caeca Savi (condylobasale Lángé etwa 30 — 31 mm) éntspricht. Sokad el': Oberhalb des Alveolarrandes dér Maxilla ist in Pro- filansieht eine vöm Talon des grossen Sch ne i de zab nes bis zűr Vor- derwurzel des p4 reiehende, masai g tiefe Einbuehtung wahrzuneh- men. Ilié I n f r a or bi tál b ö b 1 u n g beginnt oberhalb dér vorderen Wur- zél .des p4 und reiebt bis zűr ersten Wurzel des m1. Per Jocbbein- fortsatz ist kiéin, verklimmel1!. Zábl dér Foramina palatina anteri- ora: zvéi, die ziemlicb gross und rundlich sind, und zwiseben den Eckzáhnen knapp nebeneinander miniden. TUs Láorimalf órámén, ist zwiseben den zvei Wurzel n des m1 oder noeb etwas vei tér vorn, fást oberhalb dér vorderen Wurzel desselben Zalmes sitidért. Has Postrum ist (in Profilansicht) stark gewölbt; die Maxillen an dér Wurzel region des grosisen, , l'issidenten“ Sebneidezahnes stark auf- gedimsen. Infoi gedessen ist aucíi die Nasenöffnung verháltnismás sig eng. Pie Fossa, glenöidea ist am nnteren Condylus-Gelenk breit. Zahnformel: -y- i -j-c -|-p m = 30 Per iL ist máobtig, gedrungen, zweispitzig, mii einem kráftigen Talon. Von den einspitzigen Záhnen isi dér i2 delr grösste, dér i3 et- wns kle.iner und dér c dér kleinste. Per p3 ist winzig kiéin, lingual- wárts gescl íoben, und derart zwiseben dem c und p4 eiugeklemmt, dass ©r von dér Labialseite iiberhaupt nieht zu seben ist. Per p4, m1 und m2 gross, kráftig, sonst aber ölnie bezeichnende Eigenschaf- ten:.dagegen ist dér m3 verháltnismássig sebr Idein. Pie Zahnspitzen sind, besonders auf dér lingualen Seite des p4 — m1, fást immer dun kelrot, die Aussenseitc des grossen Incisivus sogar schwarzbraun gefarbt. 300 Kormos Tivadar Unterkiefer: Mandibelcorpus selír massiv, Fortsatze kráftig und gedrungen, dér aufsteigende Ast des Krone fortsatzes nacli vorn und aussen gebogen, so dass die Zahnreihe von oben gesehen in die Linie zwisehen dem stumpf keigelförmigen Processus corono- ideus und dem sehr breiten unteren Gelenk des Condylus zu Hegen komáit. Dér linguale Rand des Proc. condyloideus ist zwisehen den zwei Gelenken tief eingesehnü rt. Zwisehen dem oberen Fondylus-Ge- lenk und dér Fess a pterygoidea ist eine ziemlich tiefe Grube vor lianden. Processus angularis kurz. rudimentar, stumpf keilförmig, untén, auf dér iingualen S'eite löffelartig ausgehöhlt. Foran en mén tale meist unter dem Vovderrand dér zweiten Wurzel des m,. Fossa Fig. 33. ábra fíercmendia n. gén. (Beremendia fissidens Petényi). Genus-Typus, Schádel mit Mandibeln. (Kg). Ung. Geol. Anst. No. Ob/3682.) Géz. v. Herrn R e d i g e r. Vergrösserung: X4 pterygoidea verháltnismiissig kiéin, etwas quadratisch: naeh oben zu scharf abgegrenzt. Dér grosse untere Schneidezahn ist gewaltig, láng, mássig gekriimmt': ohne den — Viei Neomjfs ab und zu auf- tretenden — Nebenzacken (Lobén). Aussenspitze des Sehneidezalines schwarzbraun, die Spitzen dér übrigen unteren Zalme in den meis ten Falién dunkelrot. Sehr hezeiehnend ist die Reduktion des ms, an welchem dér íür die Soricinae bezeichnende dritte Lingual- höcker des Talonids (Hypoconulid) in Verlust geraten ist und — ahnlich wie bei Crocidvra und Pachyura — vollstandig feldt. Die zwisehen dér Schneidezahnspitze und dem unteren Condy- lus-Gelenk gemessene Mandibellange variiert an den Bárányáéi* ínsektenfresser von Villány 301 Exemplaren zwischen 17.0 — 19.2 mm. Die Lángé dér unteren nri-3 betragt 61 — 6.6 bei den grösseren Villányéi- Mandibeln und 5.S — 6.0 mm bei den kleineren von Püspökfiirdő. Genus-Typus: dér auf Fig. 33 abgebildete Schádel (Kgl. Ung. Geol. Anst. No. Ob/3682) mit den dazu gehörenden Mandibeln. Fundort: Villány-Kalkberg. Altér: Unteres Cromerian (Villa franehien). 1030 .Petényid hiinynricn n. gén. n. sp., Kormos: Állatt. Közi.. XXVII, p. 57. (Nemen nndmn!) Nach dem Typus-S'dhádel urteilfend, ist dér rostrale Teil des selben binter dér Wurzel des il durch eine tiefe, bis zűr vorderen Wurzel dtls p4 reiebende Grube gekennzeielmet. Die Fossa infra- Fig. 34. ábra. Petényid hunyaricn n. gén. n. sp. Typus-Sehádel. (Kgl. Ung. Geol. Anst. No. Ob/3684.) Géz. v. Henrii K e d i g e r. Vergrös- serüng: X6 orbitalis ist relatív Idein, liegend-oval, und befindet síeli zwiseben dem p4 und ml. Das Foramen lacrimale miindet über die Mitte des m1. Die MaXill en sind an dér Wurzel des i1 naeli aussen ziemlieb verdickt, derart, dass dér Rand dér Nasenhölhle in Profilansicbt l'ast in einer Achse mit dér Vorderkante des i’ láuft. Dér Maxillar rand ist in dér Region des p4 ur.d m1 etwas unigestülpt. Dér Proces sus zygomaticus ossis maxillaris t'eblt fást gánzlich. Zahl dér vor dérén Palatinalforamina: zvei. Hinter dem p4 nimmt das Gaumen daeh an Breite raseh zu. Petényin hungariea n. gén., n. sp. Zahnformel : 302 Kormos Tivadar I)ie Kronenbasis des i1 ist in Seitenansicht sehr breit, dér Zaba mit cinem kráftigen akzessorischen Höcker (Lobé) be watt' ne t, weleher dunkelbi aunrot gefarbt ií~ t . Die schwarzbraune Spitze des, i1 ist pa; pageischnabelartig stark abwárts gebogen. Die Krone des i2 liegt fest an den akzessorischen Höcker des i1 an und ist etwas klemet als derselbe. Dér i ist nocli kleiner, dér e winzig kiéin. Sehr auf fallend ist die Erscbeinung, dass dér akzessorische Höcker des i'» wie auch die Kr onen dér i 2_3 an Stelle dér Schneide des unteren i durcli eine Furche gekennzeicbnet und dadurelt die Spitze des akzessorischen Höekers a ni i1. sowie die Kronen dér hintereiv kiéi nen Sebneidozahne zweigeteilt, d. i. aus je zwei sehwarzroteir Spit- zen zusammengesetzt sind. Dér winzig kiéi ne, nioht rotspitzige p" ist zwiscben detm c und pJ vollkommen eingeklemmt und von ausscn überhaupt nieht zu seben. Ein sehr wejsentllclies Merkmal ist- ip.i Bau des p4 und dér zwei ersten oberen Molaren zu beobacbten, wel ebes darin besteht, dass dér Hiuterrand dieser Zahne ganz geradli nig ist, wodurch die genannten Zalme sieli einander fest und liicken- los anschliessen. Dér m3 ist kiéin und nur durcli eine Spitze (Pro- tonon) gekennzeicbnet, Die Zahnspitzen sind schwarzrot gefarbt. Fig-. 35. ábra. Petényin hungarica n. gén. n. sp. Rechte Mandibel des Typus-Schádels. (Kgl. Úng. Geol. Alist. No. ()b/í!684.) Géz. v. Frl. Dr. M o t ti. VergTösserung: X6 Die Mandibel ist kurz und relatív sebr massiv; das Fórumén mentale zwiscben dem Fara- und Protoconid des ni, gelegen. Dér. Processiís coronoideus ist an seiner Hasis sebrag caudad, bit séiniér’ Spitze dagcigen etwas nach vorn geneigt Dér Oberrand dieses Fort- satzes ist treppenförmig und durcli einen kleinen, caudadeu Vor sprung gekennzeicbnet. Ausserdern ist an den meisíen untersucblea. Mandibeln eine, sieli aus dér tiefen Massetergrube erhebende, star- ke Musku larleiste vorhanden, welche in vielen Fallen dénárt extrem entwickelt ist, dass sie die Form eines labialseits frei ah-bekenden.. Zapfens (Spina masseteriea niihi) annimmt. Ober- und unterbalb dieser Spina befindet sieli ,ie eine Grube. Zwiscben den Gelenken des Condylus ist dagegen keine Fossa zu seben, die Gelenke sind. vielmehr durcli eine sebarfkantige Knochenleiste miteinander ver, Imiiden. Die Fossa pterygoidea ist dreieckig, niclit scliarf abge grenzt, mit eineni sehr sehwach entwiekelten Kanul gégén oben zu. Processus angularis inassig láng. relatív kritft iger .a.l.s. b^i. Sorex. Insektenfresser von Villány 303 Die schwarzbraune Spitze des unteren Schneidezahnes ist mássig sieil naeh oben gerichtet. Dér Zalin ist ohne Basalband, dooh besitzt er zwei Lobén, dérén erstere in den i2, die zweite aber in den P schneidet, wodureh die Zweiteilung dér o borén Schneide- zaibnkronen zustande koinmt. Dér Eekzahn ist ein , dér Prámolar izweisijitzig ; irii-2 normál, ni. — áhnlieh wie bei Beremendia und den Crocidurirae — ohne Hypoconulid, alsó vierhöekerig. Sámt- liche Záhne, ausseir de ni i, mit á üsse rém und innerem Basalband. Die Lángé dér oberen Zahnreihe betrágt (inkl. il) 7.3 nini, die dér nnteren (inkl. i) 67 — 6.8 mm. Die Mandibellánge (inkl. i) variiert zwischen 10 — 11 mm, die Unterkieferhöhe zwischen 2.3 — 2.5 mm. Ich nenne dicse neue Gattung zu Ébren des Andenkens S. J. Petényi‘s Petényin, dérén bisher bekiannte einzige Art, welohe ausser den Villányéi* Bergen auch bei Püspökfürdő vorkommt, hun gnrica genannt werden soll. Genus- und Speciest ypits: dér auf Fig. 34 — 35 abgebildete Soha, dél (Kgl. Ung. Geol. Anst. No. Ob/3684). F undort: Villány-Kalkberg. Altér: Unteres Cromerian (Villa franchien). Soriculus Kubinyii n. sp. Dér Sehádelbau unseres Tieres ist jenem des mir zűr Verfii gung stebenden Soriculus nigrescens aus Indien und des fossi len Soriculus similis aus Coisica und Sardinien sehr áhnlieh, nur íist das Foramen infraorbitale bei dem Villányéi* Fossil etwas rund licher, das Foramen laerimale steht oberhalb des Mesostyls des m1 (bei den zwei anderen Arten etwas mehr caudad), und an Foratniná palatina anteriora sind hloss zwei vorhanden. Dér erste obere Schneidezahn ist másáig „Íissident", d. i. zweispitzig, die Basis des Zahnes auf dér La Inakéi te mit eineni Basalband vei'ziert. Dier winzige i):; stebt zwar medialwárts vöm Canin und vöm ersteii Backenzahn, ist jedoch von diesen beiden nicht vollkommen ein geklemmt, so dasis er von aussen sichtbar ist. Die iibrigen Záhne sind typi-ch Soriculus ^artig entwickelt. Eine helle Rotfárbung ist nur an den Spitzen des i1, sowie am Protocon des p4 zu beobaehten. Über die M andibula rzah u.e ist Moss soviel zu bemerken, dass die Lobé des Sohneidezahnes meist schwaeh entwickelt ist, ebensö auch die Spitze des p. Eine hellkirsehrote Farbung ist nur an dér Spitze des Inzisivs zu beobaehten; an den Spitzen dér iibrigen Záhne ist die Rotfárbung, ausser eineni Exemplar, an welchem dieselbe deutlicher ist, bloss angedeutet. Die Lángé dér oberen Zahnreihe betrágt 7.7 mm, die dér unte- ren 6.6 — 6.7 mm. Für die Lángé des Unterkiefers ergeben síeli in den einzelnen vorliegenden Fállen: 9.2, 9.5, 10.4 und 10.5 mm. Allé Masse verstehen síeli inklusive dér grossen Sehneidezáhi e. Dér kleine Soriculus von Villány dürfte etwas kleiner als dér lebende Soriculus macrurus Hodgson gewesen sein. 304 Kormos Tivadar Ura. dem seinei zeitigen, sehr ehrenswerten Wunsch Petényid endlich nachzukommen, möchte ich diese 1 eue Art zum Andenken des gleichfalls hoehverdienten ungarischen Forschers: Franz von K n b i n y i mit dem Namen Soricuhis Kukinyii belegen. Speciest ypus: Schádelfragment mit beiden Unterkiefern (Kgl. Ung. Geol. Anst. Xo. Ob/8685. S. Fig. 36), F undort: Villány-Kalkberg. Altér: Unteres Gromerián (Villa- franchien). Fig. 36. ábra. Soriculus Kubinyii n. sp. Typus-Schádel und linké Mandi- bel desselben. (Kgl. Ung’. Geol. Anst. Xo. Ob/3685.) Géz, v. Herrn Rediger. Vergrösserung: X6 Crocidurci Kornfeldi n. sp. Crocidura pracalnciolis in sehedis (Nőmén nudum!). Von Villány-Kalkberg Hegen mir z:;hli eic'.ie, wenn aueh frag mentáié Reste einer Crocidura- Art vor. leli habé diese Belege mit versehiedenen Formen dér Gattung verglichen und gefunden, dass unsere Art an Grcs?e Crocidura rniniula ara náehsten steht, mit dem Unterschiede jedccli, dass ikre Záhne grcsser sind. Die Schádel- bruchstiicke des bet rettend en Tieres mit rezenten Arten vergleichend, zeigen sich folgende Unterschiede: die Xrsenöffnung des Fossils ist etwas kiirzer und breiter; dér cbere Rand derselben — welcher in dér Xáhe dér Spitzen dér Xasenbeine bei den untersnehten Arten ein wenig konvex ist — zeigt sieli liier in Form einer geraden Linie. Die Záhne sind verháltnismássig gress ír d massiv, dér p4 und die zwei ersten Backenzahne fiir eine Crocidura auffallénd kurz und breit. dér Hintérrand dér letzteren Záhne viel weniger als bei allén anderen Arten eingebuehtet, wodureh dicse Záhne einander aueh viel nálier stehen und die grossen Liieken, welche Insektenfresser von Villány 305 zwisohen denselben bei den iibrigen Arte'ii zu erkeunen sind, lehlen fást gánzlich. Dió Lángé dér Mandibularzahnreihe (die Maxillarreihe ist niclht vollstándig) betrágt — oline den Schneidezahn — 5.5 mm, die des Unterkiefers (von dér Spitze des i bis zum Condylusende geniessen) 11.3 mm. An nnsere fossile Fönn, bei welcher dér untere Schneidezahn natürlich ohne Nebenhöcker (Lobé) und dér Prámolar normál ein spitzig ist, falit die starke, breite Krone des Eckzahnes und des Prámolars, gegeniiber jener dér iibrigen Arten, liesonders auf. In dieser Hinsieht sleht ihr noch Crocidura ichnusae am nácbsten, derein Prozessus coronoidens jenem des Fossils aueh am meisten Fig. 37. ábra. Crocidura Kornfeldi n. sp. Typus-Schadel-Fragment. (Kgl. Ung1. Geo). Alist. No. Ob/3686.) Géz. v. Frl. l)r. Mottl. Ver- gTÖsserung': X8.5 áhnelt. An dér Mandibel des letzteren ist jedoeh ein Merkmal zu heobaehten, welches in diesem Masse keiner dér untersuebten Arten eigen ist. Es handelt sich nm die wulstartige Verdickung des Kiefer- knoehens zwisehen dem \ orderen Kaiul des Prozessus coronoidens und dem Proc. eondyloideus, sowie um die grosse, tiefe Grube un tér derselben. Zu Ébren elás Herrn Frh. Dr. M. v. Kor n feli cl, elem hoelr herzigen Gönner dér ungarisehen Wissenschaft, schlage ich túr die neue Art den Namen Crocidura Kornfeldi vor Speciest ypus: das auf Fig. 37 abgebildete Scháde! f ragment (Kgl. Ung. Geol. Anstalt. No. Ob/3686). Vándort: Villány Kalkberg. Altér: Unteres C'ro.i erian ( Vi 11a- franehien). Kormos Tivadar 30 S Pachyura pannonica n. sp. Es Hegen mir von Beremend drei Mandibelfragmente eineí seln* kleinen, weissziahnigen Spitzmaus vér, welche vorUiufig solange keine breiteren Belegserien zűr Verfügnng stehen — in dev Gattung Pachyura untergebracht werden miissen. Die kleine Mandibel, welche — von dér vorderen Kieferspitze bis mm Hinterrand des Condylus ge messen — eine Lángé von G.3 mm besitzt, ist verha ltnism iissig rolni st, ikre Fortsatze rnassiv; Gelenkfortsatz kurz und hódi; Inzisur zwischen derűseiben und dem Processus angnlaris sehr cng; Fossa pterygoidea Idein; Kroneiifort sat.z labialseits mit, einer kleinen, aher wolil markíerten Spina masseterica ; m3 fást n u r a u s de m sehr k u r zen T r i g o n i d besteheud; Talonid desselhen Zahnes ausserst reduziert, mit oder ohne Spur eines Hypoconid. Dér m.. ist demnach sozusagen dreihöcke rig. Höhe dér Mandibel h in tér dem m:i 1.1 mm, Dicke ebendort 0.8 mm; Höhe des Proc. condyloideus an dér Basis 1.0— 1.2 mm: Lángé dér Zahnreihe (ohne i) 3.55 n m, die dér drei Backenzahne (ith ) 2.6 mm. Die kleine, isonderbare Spitzmaus von Beremend scheint gegenüber Pachjjurp etrusca Savi — dureh éinen etwas kürzeren, Fig. 38. ábra. Pachj/vra vaunonica n sp. (? Allorx chjiura r. gén ) Typus- Unterkiefer. (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3960 ) Géz. v. Herrn Rediger. Ver gr őssé r ung: X6 massiveren Schadel und ein mehr reduziertes Gebiss ausgezeichnet gewesen zu sein. Auf Grund dér geschilderten Merkmale, sowie dér angegebenen M'««-e ist unsere Form von dér lebe den Art leicht und sicher zu unterscheiden. In anbet.racht dér eigentümlichen Reduktion des m, halté ieli es nieht für aarsgesohloissen, dass für diese Art spater — im Falle einer reicheren Dokument.ation — ein neues Genus errichtet werden muss, welches dann Allopachyura genannt werden soll. Speciest ypus : die auf Fig. 38 dargestellte linké Mandibel mit vollstandiger Zahnreihe (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3960). Fundort: Beremend. Altér: Unteres Cromerian (Villafranchien). Myotis baranensis n. sp. Am Villányéi' Kalkberg, in Beremend und bei Püspökfürdő kommt eine grcsseíre Art dér Gattung Myotis vor, welche entschieden dér myotis-oxy (jn at hus-Ci ru yipe angehört. Das fossile Tier ist etwas ’kleiner als Myotis oxygnathns, die Lángé seiner untere n Zahnreihe betrágt - — ohne den fehlenden Schneidezáhnen — 8.7 mm (bei oxy (j nat h us 9.0 — 9.3 mm). Die Kronenlánge dér drei Backenzahne von Insektenfresser von Villány 307 M. oxygnathus misst 56 — 5.8 mm, die des fossilen Tieres 5.3 — 5.35 mm. Sehr bezeichnend für die xossile Art ist das weniger redu- zierte Talonid des m5 Obwolil die Zahnreihe und auch die einzelnen Molaren durehwegs kürzer, als jene von Myotis oxygnathus sind, ist betreft's dér Breite des Talonids an de!n einzelnen Backenzabnen folgendes Verhaltnis. zu erkennen: M. oxygnathus M. baranensis grösste Breite des Talonids am m, 1.35 — 1.4(1 1.15 — 1.25 grösste Breite des Talonids am ni 1 40 — 1 40 1.20 — 1.30 grösste Breite des Talonids am ni.. 0.70 — 0.75 0.85 — 0.85 Das Talonid des letzten Back e nzal í nes ist demnach bei dér kleineren fossilen Art absolut breiter als bei dem grösseren M. oxygnathus. Dér Eckzabn von M. baranensis ist etwas mehr gekrümmt und Íves i ízt ein viel kraftigeres Basalband, welches eaudad in ei: e wohl a'usgeprágte Talonidsjiitze a.usgezogen ist. Die zwei vorderen Pra molaren von welchen dér zweite, p3, dér kleinste ist — sind mit Figv 39. ábra. Myotis baranensis n. sp. Typus-Mandibel. (Ung. Nat. Zool. Abt. No. 3851.) Géz. v. Herrn Rediger. Vergrösserung: X6 einem wulstigen, an dér Lingualseite extrém starken Cingulum ver seben. Dér p4 ist durch je eine kraftige vordere und hi.nte.re Cingu- lumspitze gekennzeichnet. welche bei M. oxygnathus kamu zűr Entwieklung gelangen. Das Basalband dér Baekenzáhne ist gleieli i'alls viel prominenter als jenes dér oxygnathus- Molaren. In bezug auf ilire Bezabnung maciit die oberpliozáne Art (len Eindruck einer, dem heutigen M. oxygnathus zwar nahestehendeai, aber weniger spezialisierten Form. Die Hűbe und Dieke des Mandibel- eorpus ist bei den zwei Formen fást gleieli, was für die relatíve Massivitat des fossilen Fnterkiefers spriclit. Das JVlei faliórámén ist zavar kleiner, aber von derselben Lage, wie bei Myotis oxygnathus. Sympbysenlánge 3.0 mm. Speciestypus: dér auf Fig. 39 nbgebildete Linké Unterkiefer von Beretmend. (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3851), F undort: Beremcnd Altér: Unteres Cromefian (Villafranebien). 308 Kormos Tivadar Myotis Steiningeri r. sp. Am \ illaiyer Kalkberg und am Somlyóberg bei Püspökfürdö Koninit eine kleine Myotis-'Art vor, welche ohne Zweifel dem Por menkreis von .1/ emarginatus Geofi'roy angehört. Dér Speeiestypus von Villány besteht aus dér rostraden Hálfte eines mittelgrossen, relatív kráftigen LTnterkiefers. Das Fragment enthált gliieklieherweise die drei Schneidezáhne, den Canin, die Pia rnolaren und den ersten Backenzahn, welche allé vorzüglich er- lialten sind. Dér Mandibelcorpns des Fossils ist normál entwickelt; die Syinphyse sehr láng und schmal; das Mentalforamen gross, unter dem vordersten Pramolar situiert. Die Schneidezáhne stehen — von einander nicht verdeckt — in gerader Linie hintereinander und zeigen die gleichen Charaktere wie .iene von M. emarginatus. Dér i, ist ílachkronig, vierlappig; dér i2 ehenfalls vierlappig, mit einem hinteren Tnnentuherkel : dér i., fást dreieckig, f ii n f h öck er i g, ..mit Spuren eines Basalhandes auf dér Lahialseite Von den drei vcrderen Höckern dieses Zahnes, welche in einer Beibe stehen, ist Fig. 40 ábra. Myotis Steivingeri n. sp. Typus-Mandibel. (Png. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3850.) Géz. v. Ilerrn Bediger. Vergrösserung: X7 dér áussere dér schwáehste; die zwei hinteren herühren den Vorder- rand dér Eckzahnkrone. Bei i/. emorgnwtus, welche r — wie gesagt — odontologisch dér fossilen Porul am náchcten steht, sind die zwei ersten un térén Schneidezáhne flach-vierlappig, dér dritte drei lappig, jedocli mit einem vierten ínnentuberkel, gerade so, wie am i, dér Villányéi’ Art. Sehr auffallend und hezeichnend sind die Merkmale des Eckzahnes. Die gerade stehende, kaum gehogene Krone dieses Zahnes isi von einem prominenten, wulstigen Basal- hand mnringt, welches caudad noch mehr verdickt ivst und in einem kelchförmigen Talonid endet. Au dér rostraden Seite dagegen, dórt, wo das Cingulum oberhalb des i; in eine höckerige Spitze aus- gezogen ist, entspringt iiher derselhen eine Einn e, welche fást bis zűr Kronenspitze hiraufreicht. Die lahiale (hintere) Sehneide des Eckzahnes ist sehr scharf, kielförmig; die Innenwand mássig konkav. Diesellren Eigenschaften sind — wenn aucli in stark redu ziertem iMas.se — am Canin von Myotis emarginatus zu heohachten. Die kurzkronigen, verháltnismássig sehr massiven Prámolaren stehen — wie bei .1/. emarginatus — t'rei, und nicht, wie jene von .)/. myotis und M. oxygnathus, aneinander gedrángt hintereinander, wodurch aucli die Krone des mittleren, kleinsten \Torderbacken- Insekténfresser von Villány 309 zalmes (p3) seinen rundlichen Querschnitt beibehalt, und nicht wie bei den erwahnten — überhaupt den meisten ; — Myotis- Arten, plattgedrückt ist. Beide Zahne sind von eirem mittelstarken Basal bánd umringt, welches — wie aucb das dér übrigen Zahne — i in Verhaltnis zum machtig entwickelten Cingulum des Eckzahnes, schwach zu nennen ist. Die Krone des charakteristi seben p, ist von quadratisohem Querschnitt. mit einer seichten labialen Furcbe, unter welcber das Cingulum etwas aufgewölbt ist. Ausserdem be sitzt dieser Zabn je eine kraftige vordere und birtere, innere Cinguluirspitze. Dér ni, ist relatív kiéin, sein Trigonid etwas rudi nientar; das Paraeonid kurz und dünn, Metaeonid schwacb ént wickelt und knapp neben dem Protoeonid stehend, wodureb das Trigonid sehr schrnal erscheii t. Talonul normál. Unrerkieíerhöhs vor dem m, 1.70 mm, Dicke ebendort 0.85 mm, Ivronenlünge dér ij — nij 0.25 mm, Lángé dér c — m, 4 80 mm, SympbysenUinge 3.00 mm. Zu Ébren meines verebrten Freundes F r i t z v. S te i n inger in Villány nenne icb die neue Art Myotis Steiitingeri. Speciest ypus: das auf Fig. 40 abgebildete Mandi be lf ragment (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. Nr. 3850). F undort: Villány -KalkLerg. Altér: ITiteres-mittleres Croane lián (Villafranchien). Myotis Sehaubi n. sp Gleichfalls aim Kalkberg bei \'illány und mii Somlyóberg bei Püspökfürdő komrnt eine weitere kiéi ne Myotis Art vor, welche odontologiscb die grösste Abnliebkeit mit Myotis Nattereri K u b 1 aufweist. Dér Unterkiefer dér foss i len Fönn ist viel massiver gebaut, um ein Drittel höher und breiter (dicker), als bei M. Nattereri. Die Symphyse ist breiter, das Mentalforamen grösser, a bér sonst gleichfalls zwi seben dem Eekzialin und dem ersten Pramolar lie gend. Dér i3, welcber von den Scbneidezábnen alléin erhalten ge- blieben ist, zeigt sehr merkwürdige Eigenscbaften. Dieser Zabn ist relatív sehr gross, im Durcbschnitt fást quadratiseb, seine Krone ebenso láng als breit, aus vier Höckern bestebend, von welclien ziwei auf die labiale und zwei auf die linguale Seite zu liegen kom inén. Dér bintere Aussenhöeker ist gross und massiv, die übrigen drei Tuberkel sind Idein, niedrig. Dér Zabn ist von einem kraftigen Basalband umringt, welches besonders auf dér labialen Seite stark zűr Geltung kommt und nur am Vorderrand des Zalmes — an dér Basis des vorderen Aussenhöckers — unterbrochen ist. Dieser són derbar gebaute Zabn ist ebenso gross als dér vorderste Pramolar. Bei M. Nattereri ist dér k mebr óval, etwas lánger als breit und kleiner als dér vordere Pramolar.. Er besteht aucb aus vier Höckern, welche fást dieselbe Lage wie am Fossil besitzen. Ein auffallender Unterscbied besteht darin, dass hier nicht nur dér bintere Aussenhöeker, sondern aucb die übrigen drei kraftig ent- wi ekeit sind und dass vöm Basalband dér fossilen Art bloss am 310 Kormos Tivadar hinteren Aussenrand dér Krone eine scliAvaehe Spur zu beobaeliten ist. Ausserdem isi dér i:; von M. Nattereri fást so breit wie dér Oanin. Die iibrigen Záhne dér fossilen Fönn sind jenen von M. Nattereri auffallend ahnlich, jedoeh robuster; das Cingulum des Eekzahnes und des p4 viel kraftiger; dér mittlere, kleine Pramolar (p3) besitzt eine .sehr nicdrige Krone, velőbe nur mit ihrer Spitz * iiber das Cingulum des p, und p4 emporragt An den etwas massive ren Backctizahnen ist ein wesentlicher Ui terschied gegenüber M. Nattereri zu vermerken, welcher darin besteht, dass die hintere Cin gulunspitze dér ZAvei ersten Molaren felüt und am dritten aucb nur in Fönn eines kleinen \ orsprunges vorhanden ist. An den Mo- laren ven .1/. Nattereri, avíc an jenen dér mir bekannten iibrigen Arten dér Gattung überhaupt sind die Cingulumspitzen hinter dem Entocorid dér Backenzahne meisl sehr prominent. Unterkieferhöhe vor dem nij 180 mm, Dióké ebendort 0.95 mm, Symphyseuilange 2.70 Fig. 41. ábra. Myotis Schaubi n sp Typus-Mandibel (Ung. Nat. Mas. Zool. Abt. No. 3849). Géz. v. Horni Rediger. Vergrösseruug: X<> mm, Kronenlange dér c — m, 7.30 mm, dér p3 — m3 5.80, dér m4 — : 4.55 mm. Zu Ébren meires geehrfen Freundes und Kollegen : Herrn Dr. S. Soha u b, Basel, schlage ich fúr die Art den Namen Myotis Schaubi Aror. Speciestypus: dér auf Fig. 41 abgebildete Unterkiefer. (I ng- Nat. Mus. Zool. Alit. Nr. 3849.) Funclort: Villány Kalkberg. Altér: Unteres-mittleres Crorne- rian (Villafranehien). Myotis Wüsti n. sp. Vöm Villányin- Kalkberg, soAvie aus dem „Upper Freslnvater Bed“-Horizont des Nagyharsányberges st amint eine dritte, kleine M yotis-Art, welche entsohieden in die VerAvandsehaft des heutigen M. Bechsteinii K u h 1 gehört, mit demselben jedoeh spezifisch nicht identifiziert Averden kaim. Die betreffende Fönn ist etAvas kraftiger alis M. Schaubi und ejntsprioht betreffs ihrer Grüsse den stárksten Exemplaren von M. Bechsteinii Dér Mandibelcorpus ist etAvas dioker a Is bei dér rezenten Art; Symphyse relatív breit: das Mentalforamen zwisehen dem Canin und dem p.. liegend (bei .1/. Bechsteinii unter dem p2), Prooessus coronoideus von dér fúr M. Bechsteinii bezeichnenden hőben Fönn; die Jneisura corono Insektenfresser von Villány 311 eondyloidea jedocli weniger eingebu elitet; Condylus von dér Kro nenfortsatzspitze weiter nbstehend; dér Condylus selbst m áss ivei' ; die Inzisur zwisohen dem letzteren und dem Processus angularis viel tiefer ausgeschn itten a Is bei M. Bechstewii. Dér Angola r fortsat.z dér fosai len Art erseheint dadurch lángéi- und schmaler. Odontologisch s: telit die fossd le Art M Bcchste'nn selír na, he. Die Krone des i, des auf Fig. 42 abgebildeten Unterkiefers ist leider beschádigt und nnr dér hirterste Teil erhalten. Dér h ist drei lappig, mit einem kraftigen Innen tuberkel und den Spuren eines Basalbandes, weleb.es am Hinterrand dér Zahnkrone eine kleine, vierte Spitze bildet. Dér dritte Schpeidezahn ist von dreieckiger Fönn, ziemlich gross und massiv, mit einem starken Haupthöeker und zwei lingualen Tuberkeln, velclte durch eine Furehe von ein- ander getrennt sind. Sclnvaches Basa 1 bánd, besonders an dér labi alen Iáéit e, vorhanden. Die Schneidezahne stehen hí ntereinan.de'.’ und verdéi ken sich teilweise. Dér Eckzahn ist jenem von .1/. Bech sieinii gleieh, nnr etwas kráftiger. Die Kronenbreite, des Typus Exemplares betrágt 11 mm, wogegen ieh bei dér rezenten Art O.S Fig-. 42. ábra. Mj/otis Wüsti u. sp. Typus- Mán d i b e 1 (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3848.) Géz. v. Herrn Red ige r. Vergrösserung: X6 mm gemessen habé. Dér pL, ist gleieh falas dem von M. Bechstewii ahnlieh, se i ne Kronenbreite betrágt 0.8 mm. Dér ps ist. kiéin, mit dem Hinterrand seiner Krone un tér dem V orderrand des p4 ste- liend, derart, dass sein Vorderrand höher zu Hegen kommt und gerade dús Basalband am Hinterende des in elrreieht. Dler p4 ist imsisi v, mit relativ niedriger Krone, welche jedocli etwas höher als das Protoconid des ersten Backenzahnes ist. Proto conid und Hypooonid des m , niedrig, fást gleieh hoch; Protoconid des m2 höher als jenes des m,; jenes des m, no, eh höher, dixnn, und zwei- bis dreimal so hoch als das Hypoeonid. Die Backenzáhne sind zwar kaum lángéi- als bei M. Bechsteinii, jedocli breiteir, was be- sonders vöm Taton id des m, angefangeu bis zum Trigonid (les m zűr Geltung kommt. Das Talon id des m3 ist in seiner Breite anffallend reduziert und seb mai. Basalbánder mittelstark. Kroneiilánge der 1 >3 — m3 5.30 — 6.20, jene dér m, — m3 4.35/ — 4.55; Hőbe des Unterkiefers vor dem ,m, 1 70 — 1.95 mm, Breite (Dicke) ebendort 0.85—1.00 mm. 312 Kormos Tivadar Ich erlaube mir, die neue fossile Art, welcbe nicht nur am Villányer Kalkberg, sondern auch am Nagyharsányberg und am Gesprengberg bei Brassó vorkommt, zu Ébren des Andenkens des vor kurzem dahingesehiedenen Herrn Prof J)r. Ewald Wüst zu benennen. Wüst war einer dér ersten, dér bereits vor dreissig Jabren darauf aut'merksanl macii te, dass die sogenannte Mosbacher Stufe mit .jener von Haint Prést identisch ist, und dass „manche Ablagrungen mit einer dér von Saint Prést abnlichen Fauna, namentlicb solche, die eine Fauna entbalten, die nicht völlig dem Typus von Saint Prést entspricbt, sondern in manehen Punkten nocli den Faunén vöm Typus von Perrier nahert“ . . . „bereits vor dér Eiszeit gebildet worden sind. Spécié stypus: dér auf Fig. 42 abgebildete Unterkiefer (Ung. Nat. Mus. Zool. A bt. No. 3848). Fund őrt: Nagyharisányberg bei Villány. Altér: unteres bis oberes Cromerian (Villafranchien-St.-Prestien). Vespertilio Majori n. sp. Es handelt sich um die b intere Part'e einer Mandibel von \ illány-Kalkberg, dérén Fortsatze abgebrochen sind. Vöm Proces sus coronoideus ist gcrrde noeh soviel erbalten, dass die — für Vespertilio bezeie.hnende — wulstartige Verdickung, mit welcher dér Vorderrand des aufstcigenden Astes binter dem dritten Backen zalin beginnt, í oeh gut walirnehmbar ist. Die Sympbysenregion des fossilen Kiefers ist hoch; die Sympbyse selbst mebr als zweimal so láng als breit; das Mentalforairen zwiseben dem Canin und dem vorderen Prámolar (p ) stebend: Mandibeleorpus rnassiv. Bei einer etwas grösseren Kronenlánge dér voiliandenen Zabne (vöm Vorder rand des c bis zum Hinterrand des m3 gemessen) entspricbt die Gesamtlange dér mw vollkoinmen jener von Vespertilio mur'uvis. Das ergibt sicli daraus, dass die Eckzalmkrone um eiin Fünftel lan- ger und breiter ist, als bei dér rezenten Art. In dér Breite sind die Backenzahne des fossilen Tieres weniger reduziert. Die zwei vorhandenen Scbneidezábne stelien hintereinander, u. zav. derart, dass dér zweite den dritten fást ganz verdeckt. Beide sind drei lappig, flachkronig, binter dem mittleren Lappén mit je einem kiéi ren Innentuberkel. Bei V. murinus ist dér L ahnlich, dér i3 jedoch von einem anderen Habitus; er besitzt einen kleinen Vorder- und cinen grossen Hinterhccker, aus welchen zwei weit vorspringende Innentuberkel entspringen. Gegeniiber dem i3 des Fossils ist dér Uiinriss dieses Zaihnes bei V. murinus sozusagen sternförmig und ahnelt mebr dem betreffenden Zahn von Eptesicus Nilssoni Dér Eokzahn ist relatív selír gross und massiv, aber kurzkronig; dér vordere Prámolar winzig kiéin; dér p4 auffallend kompriinie'rt, mit sebr diinnen, mibe aneinander stehenden Wurzeln, Backen- zahne jenen von V. murinus sebr ábnlicb, nur n assiver, in dér Breite weniger reduziert, mit etivas höherem Protoconid, Basal- bander mittelstark. Kronenlánge dér c — *m3 6.00, dér mi.3 4.20 ; Insektfinfresser von Villány 313 Unlerkieferhöhe zwischen m, und m. 1.85; Breite (Dióké) ebendort í,P0 mm. Die fossile Art ist durch ihre etwrs robustere Státnr, die in dór Breite weniger reduzierten Backenzahne, den von jenem de.- V. muri mis stark abweichenden drittcn unteren Schnei-dezahn, sowie liesonders durch ihren sehr máchtigen Eckzrbn ch-irukterisiert. Sic ist u it V. murinus gewiss nieht hlentiseh, gehört a bér in die nachslt V erwandschaft desselben. Ich erlaube mir, diese Fönn dem Andenken C. J. Forsiyth M a jor‘s, des unermüdlicihen und hochverdienten érig li seben Fór schers dér l'ossi len Kleinsaugerwelt zu Ehren, als Vetpertilio Majori zu bezeiohnen Specieslypus: das uuf Fig. 43 abgebildete einzige Mandibel- fragment (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3847) F undort: Villány -Kalkberg. Altér: Unteres Cron erian (Villa franehiei: :). Fig. 43. ábra. Vespertilio Majori n. sn. Typus-Mandibel. (Uug. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3847.) Géz. v. Herrn Rediger. Vergrösserung: Xb lihÁuolophus Giiryale prueglaciulis n. subs]). Von Bérén: end und Csarnóta liegt eine mitteígro'se Hufeisen na se aus dér engsten Verwandtschaft des heutigen Uh, eur-yale B 1 a s-. vor. Gégén ü bér dér rezenten Fönn zeigen die Ziibne des fosai len Tieres eine grössere Massivitat, welche síeli au eh in den Dimensio- nen kundgiht. Die Zaihi reihe (c — in ,) habé ich an dér rezenten Art 6.8 — 6.9 mm láng gefunden, wogegen die Kronenlá’ ge dér Zahn reihe dér fossilein Fönn 7.4 mm, die dér drei Molaren 4.7 n m be trágt. Die Backenzahne des fossá len Tieres sind etwas kraítiger und auch dér Eekzahn ist n assiver, gedrungener. Als Hauptunterschied gegenüber dér rezenten Fönn kaim festgestellt werden, drss dér p2 unseres Pcssils um ein betráchtliohes grösser (Breite 0.8 mm gegenüber 06 mm), dér rudimentare p., d a gégén viel kleiner, aufs áusserste reduziert und so winzig ist, dassi er überhaiupt nicht gé- memen werden kamu Diese, mit dem hőben geologischen Altér ven gasellsehafteten Merkmale geniigen zűr Abtrennung dér l'ossilen Form als einer — wohl ausgestorbenen — Subspeeies dér Stammart, íür welche ich den Na mén Rhinolophus euryale praeglaciulis vor 314 Kormos Tivadar seb Inge. Es sei 1 1 le l- darauí hingewiesen, eláss untéi’ (len Fledesr- mausen dér heutigen europaischen Fauna ge-rade die Hufeisen ] asen die ursprünglichsten F óraién sind, weilche seit elem álteren Pliozan bis zum heutigen Tagé fást unvemndert geblieben zu sein s ebein en. Su speciest ypus: die auf Fig. 44 dargestellte rechte Mandibel (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3959). Fuudcrt: Beremend. Altér: Unteres Croirerian (Villafranchien). Fig. 44. ábra. Rhinolophus euryale uruc glaciális n. subsp. Typus- Mandibeb (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3959.) Géz. v. Herrn Redi- ger. Vergrösserung: X5.5 Citellus primigenius n. sp. 1920. Sciurus (sp?),' Komi o s: Jahresber. cl. k. ung. R. A. f. 1916. p. 456. Auf Grund eines Mai dibelbruchstückes, welches ich am Nagy- harsány berg saunneltc, babé ich 1920 an dér obzitierten Síeli© Sciurus (sp?) signalisiert. In den Jahren 1926 — 1932 gelang es mir dann, in den Beisitz weiterer Überreste zu gelangen, welehe entiscbie- den einer bisher unbekannten Zieselart angehören. Gelegentlich dér Fig. 45. ábra. Citellus primigenius n. sp. Typus-Mandibel. (Kgl. Ung. Geol. Anstalt No. Ob/3694.) Géz. v. Frl. 111-. Mottl. Yergrösserung: X4 gén au ere n Untersuehung clerselben síeli te sich die Ide íitiit dicsér Belege mit elein erwáhnten Mandibelfragmen.t vöm Nagyharsány- berg lieraus. Infolgedessen isi die Gattung Sciurus — wenigstens vorlaufig — aus dér oiberstpliozánen Faunenliste dér Villányéi’ Gégénél zu streioben. Dér Mandibelcorpus cles erwachsenen Tieres ist sehr kr altig und massiv, avischen elem mx und m2 8.0 mm hoeh, 4 5 mm diók, in dér Symphysenrelgion 6.0 mm hoeh und 2.8 mm diek. Die Hőbe dér Symphysenpartie ist auffallend gross und erinnert einiger- irassen an Sciurus, a bér ohne elér ítachen — für Sciurus bezeich- nenden — Form eles Nagezahnes. Am auffallendstcn ist dér stark Insektenfresser von Villány 315 vorspringende 11 Mid des Pars alveola ris, w?s teilweise aüch un jiingeren Ünterkiefern zu beobaehten ist. Dér Pramolar ist ver haltnismássig kiéin, vorn seb inaler a Is hintén {Sciurus -áhnlich), aus víer Höckern bestehend Auf dér Labialseite befindet síeli vorn das Protoconid, liinten das Hypoconid, auf dér lingualen ÍSeite vorn das Met iconid, liinten das Entoeonid. Die vordere fm enspitze ist die langste. Zwisehen dieser und dem Protoconid ist eine leise Spur des vorderen Innen höckcrs (Paraconid) zu seben, welebe aber viel scbwiieber entwickelt ist als bei Colobotis rufescens K e y s. et 15 1 a s. Zwisehen dem Metaconid und Entoeonid ist ein winziger akzessorischer Hőékor zu beobaehten. Die Molaren sind gross úrd őreit1 in, und H)2 rhomb:seb und aus den oben erwáhnten vier Haiiptelementen bestdhend. Das Paraconid ist auf beiden Záhnen seb wacb angedeutet, zwiseben dem Méta- und E ítoeun'd d igegen sind je zwei deutlich waliruelinibare Zwischenhöcker vorhanden. A >i letzten Backenz ibn ist nnr ein soleher zu beobaehten, welcher aber starker entwickelt ist. Das Paraconid die-es Zahnes ist ziem 1 i eh kráftig entwickelt, an dér Innenseite — Ili filter dem Entoeonid - mit einein weiteren kleinen akzessorischen Höcker verseben. Dér Pramolar ist in allén Falién deutlich zweiwurzelig, die Mola ren s ii d vierwurzclig (dér ras von Sciurus ist dreiwurzelig!). Die an den Zahnkronen gén ess.ene Lángé dér unteren Zabnreihe betrágt 10.8 — 112 nii: , die grüsste Breite dér Kauíláche 3.2 — 3.(1 mm. Citellus prhnigenius ist hauptsáchlich durch den bobén Sym physenteil dér adulten Mandibel, dureb den vorspringenden Pars alveola ris. den vorn scbmaleren — an Sciurus erinnernden — zwei- wurzfjigen Pramolar, sowie dureh die zwei lingualen Zwisehen- hi teker dér zwei vorderen Backenzáhne und das auffallend starke Protoconid des dritten Backenzabnes gekennzeichnet und von den bisher bekannten fossilen Zieseln versebieden. Die neue Art scheint etwa von dér Grösse von Colobotis rufescens geAvesen zu sein. Speciestypus: dér aut Fig. 45 abgebildete reehfcei Unterkiefer (Kgl. Ung. Geol. Alist. Nr. Ob/3694b F undort: Villány Kalkberg, Nagyharsányberg. Altér: Unteres- bis oberes Cromerian ( Villafranchien — Saint-Prestien). Dolomys hun garicus n. sp. Dolomys Millert iuv , Méh el y. Ami. Mus. Nat. Hung., XII. 1!)14. p. 183, T. IT, F. í). Prof. v. Méh el y hat auf Taf. II. Fig. 9 seiner „Fibrinae“ cinen Unterkiefer von Csirnót i als „jungen Dolomys Miller i“ ab góbiidét, Avelcher meines Eraebtens nichts mit dér N eb r i n g‘schen Art zu tun hat, sondern einer bisher u ebesei i r i dbene n Form angehört. leli babé bereits 1930 darauf hingewiesen, dass dér juvenile m, von Dolomys nach Hintő n‘s Dokumentation ganz anders gestaltet ist, wie dér betreffende Zalm des fraglichen Unterkiefers. Ein Jahr spáter konnte ich dann die .jugendliehen Komplikál ionén (Höcker- spuren) am m, von Dolomys dalmatinus Korín, und Dolomys 316 Insekten Presser von Villány („Pliomys") episcopalis (Méh.) nachweisen, wodurch die Deutung dér fraglichen Mandibel von Csarnóta als „Dolomys Millert juv.“ ganz hinfallig wurde. lm ÍSoiiuraer 1931 hatte ich des Glück, im o bérén Steinbruch von Cs írnóta ei en zweiten Unterkiefer mit voll stándiger Zabnreihe zn eutdeeken, welcher in bezug auf sein Kau- flachembild dem ersten, 1911 gefundenen Exemplar vollkommen gleich i s t Die Kauflachenlange des m, betragt 3.1 mm (am er-ten Exemplar 3.0 mm), die des m, 1.7 mm (am ersten gleichfalls 1.7), und die des m. 1.5 mm (am ersten verletzt, nieht messbar). Die Alveolarlange dér Zaihnreihe betragt an meinem Exemplar 6.8 mm. Auf Grund dér zwei ganz gleiehctn Mandibeln kaim nun die Lösung des Probléma dieser Fönn versucht werden. Die Mögliehkeit, dass wir es in diesem Fali mit Dolomys Millert zn tun liatten, anf Grund dér obigen, sowie dér a i beiden Exem plaren vollkommen entwiekelten Zabmvnrzeln, wie auch dér Ivürze dér Vorderkappe am m„ ausser Acbt lassend, bleiben noeh drei Arten (Dolomys dolmatinvs, episcopalis und Lenki) zum Vergleich iibrig. Die auf Eig. 46 abgebildete Typusmandibel mit Figur 9 auf Taf. TI. des M é h e 1 y ‘seben Werkes vergleiehend, seben wir vor allém, dass die Vorderschleife des m, an beiden Exem plaren Fig. 4(1. ábra. Dolomys hunyaricus n. sp. Kauflaehenbild dér unteren Zabnreihe dér Typus-Mandibel. (ITng. Nat. Mus. Zool Abt. No. 3799.) Géz. v. Fid. Di'. Mottl. Vergaössernng: X6.2 M icrot MS-artig ausgezogen, anssen und innen selír wenig eingebuch- 1 et und binten beiderseits mit einer sebarfen, a bér sehr kurzen Sohmelzspitze (Anliklinale) begrenzt wird. Die Dentinfelder deu vorletzten Antiklinalpaares am m„ se wie jene des ersten ui d zwei len Paares rm m., und ?ng sind konfluent; die Innenwinkel dér Synklinalen n i c b t nach vorn gezogen. Dolomys dalmatinus ist durcb betriiclitlicbere Grösse (Lángé dér unteren Zaihnreihe! 7.4 mm); 'kürüifere, bre’tbre Sebme'z- prismen, und besonders durcb die kurze, breite A'orderscbleife des m, gekennzeicbnet. D. episcopalis isi vor allém bedeuterd kleiner (Lángé dér unteren Zabnreihe 5.2 — 6.0 mm); abgesehen davon, ist die Vorderschleife des m, von D. episcopalis kurz, óval und ölnie scliarfe Kantén; die Schmelzprismen sind kiirzer, weniger zu- gespitzt, die Dentinfelder weniger konfluent, die Synklinalrander rnehr gesebweift, die Innenwinkel dér Einbucbtungen nach vorn gezogen. Die Záhne sind, besonders in dér Breite. mehr reduziert. D. Lenki steht m bezug auf die Gestalt seines m, dern Csarnó- taer Fossil í ocb am nachsten, docb ist Mer die Vorderschleife beiderseits tiefer eingebm-htet, durcb liingere Sjiitzen gekennzeich- net, seine Ziiline mehr reduziert und — abgesehen vöm m, — jenen von D. episcopalis sehi abnlicb. Ausserdem ist auch dicse Art kiéi Ínsektenfíesser von Villány 317 ner (Lángé dér un térén Zahnreilie 5.5 — 62 mm). I). kungaricus n. sp. lásst sich eheti mit keiner dér bisher bekannte í Dolomys - Fór mén idén ti fizit, ren und niuss nls eine wobl abgegrenzte, selbstándige Art aufgefasst werden. Es iát jedoeb nie-lit zu verkennen, dass zwischen dér neuen Art, Dolomys Lenki Ileller und I). episcopalis Méh. gewisse ver wa ndtsehaf tlich e Beziehungen bestehen, dérén Wesen nur auf Grund breiterer Belegserien ermittelt werden könnte. Specieslypus: die auf Fig. 46 dargestellte zweite (hesser er haltere) Miandibeí (Ung. Aí íi t. Mm Zool. Abt. No. 3799). Fundort: Csarnóta (oherer Steinhruch). Altér: Literes Oro- mé r ián ( Vili, af rancb ien). Mimomy; s Fejér vár yi n. sp. Die Zahnreihenlarge dér Typusmnndibel betrágt an den Alveolen gemessen — 6.7 mm; die dér einzelnen Zab ne 2.9, 1 9 und l.S mm. Das Tier war in extremer Weise Seitenwiirzder, indem die zwei ersten Backenzalme nielit nur an dér Labialseite des Nage- zalines zu liegen kommen, sondern dér bewurzelte Teil derselben nádi aussen gebogen ist, wodurch zw Lse ben dem Nageznhn und den B aekenza h n w u izein ein 0.2—0 3 mm breiter Abstand zu beobiebten ist. Zwisehen dem dritten Baekenzabn und dér Basis des Condylar fortsatzes befindet sich eine. ziemlieh tiefe Hinne, in weieher liinter dem m..( ein Nervenforamen wahrzunehmen ist. Ein zweites Fura- Fig. 47. ábra. Mimomys Fejérvér yi n. sp. Kaufláchenliild dér rechten unteren Zahnreihe dér Typus-Mandibel. (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3804.) Géz. v. Frl. Dr. M ölti. Vergrösserung : X5.2. mén liegt knapp au dér vordersten Aussenantiklinale desselben Zab nes. Dér obere Ast dér lambdaartigen Masseter-Anhaftstelle ist nur schwadi enl wicke.lt. Die Zahne sitid ohne die geringste ftimr eines Zenientbelages; die Zalmwurzeln, welclie etwa ein Drittel dér Z'ihnliöbe einnelimen, sitid auffallend fiáéit. Die vordere Wurzel des in, ist viel breiter als die zweite; am m2 und m3 dagegen ist die h intere von stárkerer (breiterer) Ausbildung. Obwolil bereits sámtliehe Wurzeln wohlentwickelt sind, blieben die Pulpahöhlen an allén offen, eine Erseheinung, welclie nach H intőn (Mono- graph, i). 382) bei dtír Majo/’i-Gruppe den Weg zeigt, welchen die bewurzelten Ziiltne bei dér Umbildung zu wurzellosen begargen babén. Das Kaufláelienbild dér Zahne — insbesondere jenes des ni, — ist sehr eigentümlich und áusserst, bezeiclinend. An dér Vorder- schleife des in, ist die vorderste A u ssensy nklin ale sehr weit und lief, niclit reduziert, die voiderste Aussenantiklinale zeigt eine schnabelartig ausgezoigene, starke Schrnelzspitze, wogegen die Lin- gualkante dér Vorderscblinge fia eh abgerundet erscheint. Zwi- 318 Kormos Tivadar seben Yorder- und Hinterscbleife befinden síeli drei, nicht voll kommen geschloesene Dreieeke, wodurch die lm enseite ébenfáiig aus drei Synklinalen und vier Antiklinalen besteht. Das vorderste Sohmelzprisma des zAveiten und drilten Backenzahnes ist ahnlicli avío bei Mimomys Newtoni t — trapezoidförmig; die Hinterscbleife des m3 Clethrionomys (Evotomys)- artig. Zwischen den vorderen und hinteren Elementen clieser Zaline zeigen síeli je drei, nicht ganz gcschlossene Dreiecke. In den zwei vorderen Innensynklinalen des ni, ist — oberhalb dér Kronenbasis — jo eine SehmelzAvucherung ei n líekeil t, welche 0.6 — 0.8 mm boeli und höehstwahrscheinlich a Is Rückschlag an die tuberkulare Urform aufzufasseto sind. Ware dér Zahn bis zum tiefen Niveau, avo sieh diese tuberkularen Bildun gén befinden, abgekaut, so Aviirde mán an Stelle derselben zAvei kleine, interpolierte Schmelzvorsprünge beob: eliten, Avelche fást bis zűr vollstándigen Abnutzung dér Krone erhalten geblieben ivarén Diese, von mir bislier an keinern anderen Wülilmauszabn becbaeb tete, individuelle Rüeksehlagserscheinun.g beAveist, dass im Gebiss dér Microtinae mitunter die A'erschiedensten atavistischen Merk male zum Ausdruck gelangen, d. i. erhalten Ideiben können.. Die neue Art kaim a Is eine verwamlte Fönn a'ou Mimomys Majori beitrachtet iveiden, dessen Gruppé nach H intőn hnupt sáchlich durch die nicht reduzierte, offene ATorderste (nacli II intőn dritte) Labialsynklinale des nij gekennzeichnet ist. Die Yertretev dér Majori -Gruppé zeichnen síeli allé durch zementbelegte Zaline aus und entsprechen in bezug auf ikre Körpergrösse Mimomys intermedivs und M Savini, (Lángé dér unteren Zabnreihe 7 — 8 mm). Wienn auch die neue; Art in mancher Hinsicht an 1/. Majori erin- nert, muss dieselbe auf Grund ilirer viel kleineren Statur, dér Fönn und Lage dér ZabnAVurzeln, dér la.bia.len „Schnabelspitze“ an dér Vorderschleife des m,, dér fehlenden Zementablagerung, soavíc dér Gestalt des ziveiten und dr itten Backenzahnes als ein kleinwüch- siger, Aveniger spezialisierter Veitreter dér Majori- Gruppé separat gehalten Averden. Ich erlaube mir, die neue Art zu Ébren des Andenkens meines unvergessliehen, Heben Freundes: Fniversitatsprofessor Aveil. G. J. Báron v. F e j ér v á rly zu Avidmen. Speciestypus: dér auf Fig. 47 dargestellte Fnterkiefer (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. Nr. 3804). Fnndorot: Nagyharsányberg. Altér: Oberes Cromerian, Hori zont des „Upper Freslnvater Bed“ (Saint Prestien). Clethrionomys Hintoni n. sp. Aus den Spaltausfülluugen (altén Fuehslöchern) des Nagy harsányberges konnten etAva ein Dutzend Mandibelfragmente einer Clethrionomys ( E cotomys)-A rt gesaramelt Averden. Avelche mit kei- ner dér bislier béka untén Arten identifiziert iveiden können. Die Alveolarliinge dér unteren Zabnreihe betragt 5.0 — 5.5 mm; die Liinge dér einzelren Ziihnc variiert zivischen 2.2 — 2.4 (m,h lnsektenfresser von Villány 319 1.4 — 1.6 (m2) und 1.4 — 1.5 mm (m.). Samtliehe Exemplare sind Seiteii wurzler; in den Zahnsynklinalen sind Spuren eii er sparliehen Zementablageruung vorhanden. Die Vorderschleife deis ni, ist hin- tér dér abgerundeten, halbovalen Vorderkappe beiderseits einge- sehniirt, d. i. die vordersten Amtiklinalen sind tief eingebuchtet, wo- dureh vier labiale und ftinf linguale Ausbuchtungen zustande kom - mén Die sieh hinter dér Vorderkappe befindenden vordersten Anti- kl inaién sind schmal, auífallend sehragstehend, íhre Dentinfelder konfluent; die Dreievke (3) hinter dér Vorderschleife mehr odor weniger gesehlossen; Hintersehleife normál. Ani zweiten Backen- zahn, woleher drei linguale und drei labiale Ausbuchtungen und je zwei Synklinailen erkennen lasst, ist die vorderste Aussenanti- klinale durcli die íiefe Einbuchtung dér vorderen Aussensynklinale eingesehniirt und hakenförmig caudalwarts gebogen; Dentinfelder dér einzelnen Anfiklinalpaare konfluent, ölnie gesehlossene Drei- ecke; Hintersehleife' schmal, sonst aber normál. Dér m3 ist dem zweiten ahnlich, nnr ist derseilbe viel schmaler und die Konfluenz dér Dentinfelder noch ausgepragter, so dass dadurcli drei schmale Fig. 48. ábra. Clethriönomys Hinioni n. sp. Kaufláchenbild dér linken pintérén Zahnreihe des Typus-Unterkiefers. (Kg-l. Ung. Geol. Alist. No. Ob/3709.) Géz. v. Frl. Dr. Mottl. Vergrösserung: X*> Viereoke entstehen, von denen das vorderste labiale einen nach hinten gebogenen Haken zeigt. Dér Nagezalm ist ziemlieh kurz, stark gekrün int, relativ sehr kraftig und endet unter dem Foga- mén dent le Knapp hinter dem dritten Backenzahn — an dér Basis des Condylarforts itzes — befindet sich, ahnlich wie bei Cl. rufo- coiiiis, ein ziemlieh grosees Foramen. Dér Symphysenteil dér Maii diliéi ist kurz und gedrungen. Dér ohere Ast dér labialen Lambda- erista (Miasseter- Anhaftstel le) ist wohl ausgepragt, die ganze Crista stark entwickelt. Ich erlaube mir, die neue Art zu Ébren des Herrn Kollegen M. A. C. Hint on (London) mit dem Nanitn Cl Hinioni zu belegen. Speciestypus: dér auf Fig. 48 abgebildete Enterkiefer (Kgl. Ung. Geol. Anst. No. Ob/3709). F u n d őrt: Nagyjiarsánylierg. Alté r: Oberes Cromerian, Horizont des „Upper Freshwater Bed“ (St. Prestien). Mimom.ys rex n. sp. Dér Villányéi1 Kalkberg, dicse unerschöpfliche Fundgrube, hat in den letzten Jahren neben typischen tíberresten von Mimomys pliocuenicus au eh einige solche einer bedeutend grösseren, abseits stehenden Mimomys Vonn geliefert, welcher im System dér Micro- tinae eine Sonderstelle gebührt. Es handelt sich um die — bisher grösste — Fönn dér Gattung, welche in bezng auf ikren Körperwuéh.s etwa Arvicola lerrestris 320 Kormos Tivadar gieich Avar. Gegenüber den 7 — 8 mm lángén unteren Zahnreihen von M. pliocaenicus, variiert die Kaufláchenlange dér Backenzahne dieser grösseren Form ZAvisehen 8.6 — -9.6 mm so, dass art ser Tier nocli grö&ser a Is Dalom ys Millert Avar. Die Lángé des m, seliAvanikt ZAvisehen 3.8-4 2 mm, die des m, zAvisehen 2.5 2.9 mm und jene des mis ZAvisehen 2.4-2. 8 mm.1 Die Lángé dér oberen, bisher bloss durcb ein Exemplar Arertretenen Zabnreihe betrágt 9.14 mm (m, = 3.61 mm; m2 - 2 82 mm; m3 - 2.73 mm). Ausiser dem betrácíhtlichen G rüssen n n tér seb ied ist die neue Art besonders dnreh die Reduktion dér Vordersohleife des m, und dér Hintérschleife des m3 gekennzeichnet. Áhnlieh den sebr evoluierten M imomys- Arten, spelziell aber Miniomys Majori, ist hier die Pris- menfalte, zusammen mit dér M imomys- Kanté ganz verscliAvun- den; die Vorderkappe desselben Zahnes ist verkürzt ( Dolomys-Evoto - >»2/s-artig), ibr Vordersaum mehr- oder Aveniger labialwarts ein- gebogen; Inselfalte tief, mit oder oh ne Sehmelzinsel ; Zementabla- Fig. 49. ábra. Miniomys rex n. sp. Oben: Kaufláchenbíld dér rechten unteren Zahnreihe des Typus-Unterkiefers. (Ung. Nat. Mns. Zool. Abt. No. 3802/4. ) ; untén: zAvei Aveitere m, dext. (Samud. Kormos.) Géz. at. Frl. Dr. Mottl. gerung sebr reiohlieh. Postorbitalein&yhniirung des Schádels sebr sehmal, Arid col a- áh n 1 i eb ; Foramina incisiva verhaltnismássig sehr láng (7.8 "mm) und ausseroi dentlich sehmal (1.2 mm); die zwei vorderen oberen Backenzahne jenen Aron M. pliocaenicus áhnlieh, dér m3 dagegen hinter dér Sebír elzinseíl hakenförmig zurüekgebogen und in seiner Lángé überaus verkürzt, reduziert. Diese, ans dem primitiven Stamm dér pliocaenicus Gruppé abgezAveigte und früb zeitig in einer separaten Ricbtung evoluierte Forrn roll — ihrer geAvaltigen Grösse entsiprechend — mit dem Na.men Miniomys rex belegt Averden. Speciestypus: dér iauf Fig. 49 abgebildete rechte Unterkiefer mit vollstándiger Zabnreihe (Ung. Nat. Mus. Zool. Abt. No. 3802/4). Fundort: Villány-Kalkberg. Altér: Unteres Cromerian (A'illa- franehien). # Die, den obigen Beschreibungen beigegebenen áusserst natur- 1 Typus-Mandibel 9.40 mm (m, = 3.90, in, = 2.85, ms = 2.65 mm). Insektenfresser von Villány 321 getreuen und kunst vollen Zeichnungen wurden grösstenteils von Herrn Béla Rediger in dér Kgl. Ung. Geologisehen Anstalt angefertigt und mit Genehmigung dér Direktion dér botr. Anstalt publiziert, Herrn Univ. Prof. Ludwíg v. Lóczsy, Direktor dér Kgl. Ung. Geolng. Anstalt sei hiefür aueh an diesel- Stelle wa rmstens geídankt. Es wurden mehrere Abbildungtn in liebenswürdigster Weise von meiner Kolliegin: Eri. Dr. Marié Mottl angefertigt, wofiir ich ihr aueh kiér bestens diánké. MEGJEGYZÉSEK A BUDAPEST KÖRNYÉK 1 KÉRDÉSÉHEZ. BUBDIGALIEN Irta: Horusitzky Ferenc* REMARQUES SUR LA QU ESTION HIT BURDf GÁLIÉN DES ENVIRONS DE BUDAPEST, pár M. F. Horusitzky .** 1927 ben foglalkoztam először a Budapest környéki miocén iiledéksor sztratigráfiá javai, midőn Mogyoród környékét tanulmá- nyozva, általánosabb érvényű beosztás és párhuzamosítás megállapí- tására törekedtem (1). A burdigaliennel kapcsolatban megállapítot- tam, hogy a dunabalparti dombvidéken két különböző szintet kép- viselő két fáeiesben fordul ele. Az idősebb horizontba a mogyoródi „Bcdzás“-on feltárt (mondás kavicsos homok tartozik, amely az oligocén végén kialakult regressziót követő burdigálien transz gresszió első üledéke, a magasabb szintbe pedig a nagy elterjedésül Aequipecten proescnhriusculus-os homok, mely a még burdigálien idősebb slier (ottnangi szint?) heteropikus fáeiese. Akkoriban még a briozoás mészköveket is ebbe a magasabb burdigálienbe gondoltam sorozhatni. A fenti beosztás megfelelt az akkoriban még általánosan elfogadott sztratigráfiai sorrendnek, csupán az anomiás homokok kora volt vitatott, amennyiben Noszky Jenő dr., analógiák alapján, valamennyi balparti anomiás homokot az oligoeénbe he- lyezi (2). Az Aequi'pecien praesmbri usculus-o® rétegekre nézve meg- egyezett valamennyi kutató véleménye ezen üledékek burdigálien korát illetőleg. A vélemények azonban később az Aequipecten prae- scabriuseulusos rétegek korára nézve is elágaztak. Noszky Jenő dr. a magyarországi slírkérdést öszcfoglalóan tárgyaló értekezésé- ben (3) kitér idézett dolgozatom megállapításaira is, de itt már velőm szemben a helvetienbe helyezi, paleegeográfi ai meggondolások- ból kiindulva, a Galga völgytől Ny-ra található aequipeet.enes kép- * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1934. évi május hó 2-i szakülésén. ** Note présentée á la séance de la Soe. Geol. de Hong. du 2. mai 1934. 322 Horusitzky Ferenc ződmónyeket. A Galgavölgytől Ny-ra eszerint már egyáltalában nem volna kifejlődve tengeri lmrdigálien, hanem az addig burdi- gálien korinak lelírt üledékek részben az oligocénbe, részben a hel- vetienbe volnának helyezendők. Ezen meggondolások szerint: „A Vepor és az Öspannon Masszívum közötti gecszinklinális-fólében az alsómiocénbcn legrelsszív, denudációs időszak alakult ki", s a, helyzet csak a lmrdigálien bem fordul meg, midőn K-ről lassan új transz- gresszió indul Ez a keletről jövő új 1 ranszgresszió azonban a burdi gálienbcn i em jut még el a Galgavölgytől nyugatra, mivel a burdi- giilien ott már mindenütt hiányzik. Erre a megállapításra támasz- kodva volt kénytelen Földvári Aladár (4) a budafoki jelleg- zetes lmrdigálien faunát is valami nehezen definiálható átmeneti oligOHmiccénbe helyezni. Ilymcdon, a számos helyen található buuli- gálien fauna ellenére, valóban nem maradna a Budapest környéki rétegsorban a lmrdigálien be tartozó üledék. A Budapest-környéki lmrdigálien kérdése ezzel faunisztikai tér- ről paleogeográl'iai térre helyeződött át, és a faunisztikai és sztrati- gráfiai adatokkal ellentmondó megoldást nyert. A faunisztikai ada- toknak, a sztratigráfiai helyzetnek és a paleogeográl'iai munka- hipotézisnek ellentmondása késztette arra Wekerle Imrét (5) és Majzon Lászlót (6), hogy bölcsésze tdoktori értekezéseikben a konzervatív megoldás mellett foglaljanak állást. Wekerle 1. a Csórná di Aequipectcin praeseabriusculusos rétegeket, Majzon L. pedig a Leányfalu környéki, már némileg a brakk fácies felé hajló alsó miocén jellegű faunát tartalmazó üledékeket továbbra is, mint a lmrdigálien üledékeit sorolják fel. Az 1933. év nyarán a m. kir. Földtani Intézet Igazgatóságának megbízásából Pávai Vájná Ferenc főbányatanácsos mellé beosztva alkalmam volt folytatni tanulmányaimat a pesti dombság északi részén, s megfigyeléseim arra késztettek, hogy a pestkörnyéki burdigáliennel kapcsolatban eredetileg elfoglalt álláspontomat fenn- tartsam. Szükségesnek látom ezért, hogy állásfoglalásomat részlete- sebben indokoljam s a kérdést most már nemcsak faunisztikai és sztratigráfiai, hanem paleogeográfiai oldalról is iparkodjam meg- világítani. A később tárgyalandók alapjául azonban előbb a pesti dombság burdigálienjének elterjedését és kifejlődését kívánom át- tekinteni. A mogyoródi „Bodzás“-on a lmrdigálien bázisán és a felső oli- gocén fedőjében fellépő, jellegzetes lmrdigálien kísérő faunát tar- talmazó, anomiáis homokot régebben már ismertettem (1). Ugyan- ebben a fáciesben fejlődött ki a bazális lmrdigálien a fóti Somlyó alján, a Somlyó ÉNy-i lábánál, ahol 4 m mély aknából cipó nagy- ságú kavicsokból álló anomiás kavics került elő, a turritellás, növónylenyomatos chattien fedőjéből és az Aequipecten praescabtitts- culus- os rétegek fekűjéből és a Csornádtól Ny-ra levő Juhászhalmon ugyancsak a chattien és az Aequipecten praescahriusculus-os rétegek között. Ismerve az Altatnia ephippitim L. faj nagy vertikális elter- jedését, korántsem kívánok az anomiás kavics névvel e fajnak a A Budapest környéki burdigálien 323 burdigálien mélyebb szintjére jellemző vezérkövület értéket tulaj douítani, csupán annyit kívánok jelezni, hogy ez az au omlás homok- kavics fácies a burdigálien mélyebb szintjének egyik leggyakoribb fáciese. Semmiképen sem vonom tehát kétségbe a chattien kisérő- f aunát. tartalmazó s a chattienhe betelepülő anorniás rétegek chattien korát. Ilyen pl. a Csomádi Csonkás anorniás homokköve. A kort őzen izopikns fáciesek esetében mindig a kísérő faunának és a sztrati gráfiai helyzetnek kell eldönteni. Valószínűleg a mélyebb burdi- gálienbe tartozik a csömöri, Lőrén fc'hey I. által leírt anorniás homokkő is (7). Többhelyütt a kövületbe anorniás homokot, vagy kavicsot, a chattien és az Aeguipecten praescabr tuséul us -os rétegek között a burdigálien hazális üledékeinek egy másik fáciese, kereszt- rét egzéses, összeálló, durva kövület mentes homok (zátonyhomok!) helyettesíti. Ezt a kőzetet észleltük a Csomádi Magashegy chattien magját gallérszerűen körülölelő burdigálien bázisán, az Oldalhegy DK-i oldalában mélyesztett 4 m-es aknában és a fóti Somlyó ÉK i oldalán húzódó régi lövészárokban, ahol DK felé, a mogyoródi Bodza® felé anorniás kavicsba megy át. A burdigálien bázisán tehát a chattien végi regressziót, illetve esetleg a közben kialakult szárazföldi időszakot transzgressziós ten- geri üledékek követik, durva kavicsos homok, vagy erős tenger- mozgást, eláruló keresztrétegzéises parti zátonyhomok alakjában. Fontosabb és nagyobb kiterjedésben követhető tagja területünk, s általában Budapoist környék miocén sorozatának az Aeguipecten pi aescabriusculus Font. tömeges fellépése által jellemzett homok, murva, vagy homokkő, amely a fenti üledékeket fedi. Ez a képződ n lény a pesti dombvidék legegyenletesebb fáciesben kifejlődött kép- ződménye. Böickh Hugó Nagymaros környékéről is leírja (S), s délfelé számos feltárásban Cinkotáfg követhető. Kőzete többé kévésüké meszes, helyen kint kavicsos, murvás homokkő, melyből az Aeguipecten praesca hrmsculus Font. és más aequipectinidák százai gyűjthetők. Gsomádtól Ny-ra, a Juhászhalmon ez a képződmény a burdi- gálien hazális kavicsát fedi. Megfigyelhető a Csomádi Öreghegyen, Oldalhegyen, a keresztrétegzéses mélyebb burdigálien fedőjében, to- vábbá a Disznóhegyein, az í mrcháza-ma jortól D-ro, a Kőhegyen, i 1 úti Somlyó oldalaiban és Mogyoród községben (1). 4 m-s aknákkal elértük a. Magashegy D-i lejtőjén, és a Magashegy és a Disznóhegy között is. A leggazdagabb faunát ebből a szintből a fóti Somlyó porond fejtője szolgáltatta, melyben a kövülete®, összeálló porondot vékony, pár em-es briozoás padok tagolják. E lelőhely gazdag faunája már régen ismeretes, Vogl Viktor (9) és Strausz László (10) értekezéseiből. A fauna mindkét feldolgozója egyöntetűen állapítja meg a fauna legközelebbi rokonságát a gaudendorf-eggenbúrgi rété gekkel úgy szint, mint fácies tekintetében, tehát a képződmény tiszta burdigálien jellegéi Ugyanezt az elhelyezést kívánja a kép- ződmény sztratigráfiai helyzete is, miután a Somlyó tetejét már 324 Tlorusitzkv Ferenc lielvetien mészkő alkotja, fekiije pedig a chattienre transzgredáló bazális burdigálien. A fauna összetételére nézve elég az említett értekezésekre utalnom, s csupán a briczoás mészkövekkel kapcsolat- ban kell még egy két megjegyzést tennem. 1927 ben, midőn az Aequipeeten ] ) ra.ese ) br i 1 1 sci i lusos rétegek heteropikus fácieseit keres' tem (1), úgy véltem, lmgy a pestkörnyéki briozoás mészkövek álta- lában az Aequipeeten praescabriusculusos rétegekkel egy szintbe sorozhatok, és mint annak heteropikus fáciesei foghatók fel. Na- gyobb területen végzett összehasonlító vizsgálataim azonban kétség- telenné tették, hogy bár az aequipectenes szintnek is vannak lielyen- kint briozoás fáciesei, s betelepülések alakjában is tartalmaz a Somlyón ez a képződmény briozoás padokat, a típusos, nagyobi tömegű, briozoás mészkövek mindenütt az Aequipeeten praescubrius- eidus-os rétegek fedőjében települnek, a fóti Somlyón, az Imreháza majortól D-re, a Kőhegyen, a esomádi Hátulsóhegyea és a Váekis- újfalusi Várhegyen egyaránt. Fedője, ahol megfigyelhető, a törtön eleji eruptív tufarétegsorozat. Korukat tehát helyzetük a helvetien- ben szabja meg. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy Mogyo- ródon az Aequipeeten praescahriuscidus-o s rétegek közvetlen fedő- jében a briozoás mészkövet gazdag faunát tartalmazó típusos „magos slir“, tehát bel rétién sür helyettesíti. Közvetlen peleontólogiai bizo- nyítékot szolgáltatott a Somlyó tetejét koronázó briozoás mészkő lielvetien korára a S zalai Tibor által gyűjtött apró echinidák- ból álló tüskönc fauna, s általam a Kőhegy briozoás mészkövében talált Trochus miliáris Brocc, amely fajt eddig a burdigálienből még nem írták le, a bécsi medence steinheimi felsőmediterránjának v iszont jellemző alakja. Ezek a típusos briozoás mészkövek tehát o lielvetien tufafek/ű slir heteropikus fáciesének tekintendők. A Somlyó tető mészkövére nézve már eredetileg is ezt az álláspontot foglaltam el (1). Helyesen most már meg kell állapítanunk, hogy a „briozoás mészkő", mint fácies, nem jelölhet szintet a miocénen belül. Brio- zoás mészkőpadek települnek a burdigálienbe a fóti Somlyón, és ilyen briozoás Aequipeeten p r a esca.br iusculus- os fáciesbe megy át a burdigálien a mogyoródi Bodzás és a Somlyó DK-i vége közötti szőlőkben is. Helyesebb volna ezeket a lielvetien kori típusos brio- zoás mészköveket egyszerűen lielvetien mészköveknek jelölni, hogy így a félreértéseket kizárjuk. Az Aequipeeten praescabriuscidus-os szint fóti előfordulásához legközelebb áll fácies tekintetében a esomádi Hátulsóhogy D-i orrán mélyesztett 4 m-es aknából előkerült meszes porond. Ebből a kőzetből a következő kis faunát gyüjtkettem: Aequipeeten oper- cularis L-. Aequipeeten praescahriusculus Font., Aequipeeten scab- rellus La m.. Chlamys iauroperstriata S a c c., Anomia ephippium L., E .rogyni miotaurinensis Sacc, Őst reá sp., Pectcn subbenedictas Font. var. taevis, Cidaris avenionends Lesni., Cidaris cf. zeamays S i s ni., Lám na fog. Különösen kiemeli a rokonságot a fóti faunával a Pectcn sub- benedictus Font-, miután az aequipectenes szint többi előforduló- A Budapest környéki burdigálien 325 saiban Pecten genust nem találtam. Valamivel szegényebb a mól lusca fauna az Irnreházi majornál levő Kőhegyein és az Oldal hogy tetején. Ezeket a faunákat Wekerle Imre dolgozta fel (5). Az Exogyrák, a Pecten suhhenediclu ,s és a lumnafogak kivételével az általa felsorolt fauna megegyezik a hátulsóhegyivel. Gazdagabb viszont e< hinida-tüske faunája, s egynéhány foraminiferát is sike- rült a kőzetből meghatároznia. A esőm;' dinál úgy látszik még szegényebbé válik a fauna D-felé. A Somlyóra Ny felől a 279 rn ponttól D-re felhúzódó árok fejénél az Aequipecten praescahriusculus és az Aequipecten opereularis nagy tömegben gyűjthető példányain kívül más fajt nem találtam. A kőzet itt már nem olyan kavicsos, meszesebb, úgyhogy Aequipecten práescabriusculus-os mészkőnek mondható. Ilyen kifejlődésben hú- zódik azután az aequipectenes szint D-felé a 233 m magassági pont- tól a mogyoródi szőlőkig, ahol az aequipectenekhez nagy briozoa- törzsek társulnak. A mogyoródi előfordulást már régebben leírtain (1). Az Aequipecten praescahriusculus faj itteni képviselői a fótiaktól és csomádiaktól, mely utóbbiak a Böckh Hugó által Nagymaros környékéről leírt példányokkal egyeznek meg, kissé eltérő varietást mutatnak, vékonyobb héjúnk, kisebbek és díszítésük finomabb. A cinkotai előfordulásokra nézve Lőrenthey Imre dolgozataira utalok (7) s megemlítem még, hogy a Földvári Aladár dr. által ismertetett budafoki faunában is jellegzetes burdigálien fauna kíséri az Aequipecten praescabriusculust (4). Az Aequipecten praescahriusculus-os képződmények pestkör- nyéki elterjedését így áttekintve, most már e képződmények helyét a sztratigráfiai sorozatban kell tisztáznunk. Az első kérdés, ami itt felmerül, az Aequipecten praescahriusculus Fo/nt. fajnak, mint vezérkövületnek az értéke. Erre a kérdésre Teppner fossilium- katalógusa (11) világos választ ad, amennyiben Spanyolországból, Franciaországból, Ausztriából Tirolból, Olaszországból, Magyar- országból, Algírból és Egyiptomból sorolja fel e faj paleontológiai- lag is leírt előfordulását az egész szakirodalom felhasználásával, éspedig mindenünnen a burdigái 'lenből. Ha a rendelkezésemre álló adatok alapján a fenti előfordulásokat közelebbről vesszük szem- ügyre, azt látjuk, hogy a Szubbeti láncokban az Aequipecten prae- vcabriusculus Font. Pecten subbenedictus Font.-tal és Cidaris avenionensis Dem. társaságában fordul elő a burdigálienben. Ez a két kísérő alak megtalálható a fóti Somlyó porond l ejtőjében és a csomádi Hátulsóhegyen is, Ca talóniában fehér burdigálien mészkő tartalmazza az Aequipecten, praescabriusculust, ugyancsak Pecten subhenedictus^ szál továbbá, briozoák és eehinidák társaságában, tehát a fótihoz hasonló fáciesben. Franciaországban a Rhone-medencében, az Aequipecten praescabriusculus-os rétegek klasszikus területén, a felső burdigálienben találjuk meg e, fajt, mószmárga melaszban, mint e szintnek itt jellemző vezérkövüleíét. A burdigálien mélyebb szintjében e faj itt még ritkaság, míg a felső burdigálien legközön- 326 Horusitzky Ferenc ségesebb kövülete (akárcsak a pesti dombságban). A Tengeri Alpok- ban a Vente-i sárga burdigálien molaszban a Pecten subbeneilictus Font. is hozzájárul, a Digne medencében az Aequipecten praescab- riusculust burdigálien molaszban exogyrákkal és Pecten subbene- dictusszal együtt találjuk, a esomádi burdigálienhez hasonlóan- Svájcban a felső burdigálien tengeri molaszra jellemző az Aequi- pecten praesca b riusculus, ahol ugyancsak Pecten subbenedictusszal és Cidaris avenionensisszel együtt fordul elő. A burdigálient Dél némelországban is Aequipecten praescabriusculus tartalmú homok- kövek alkotják, a bécsi medence vonatkozását faunánkhoz pedig már említettem, ahol fajunk ugyancsak a magasabb burdigálien be tar- tozó eggenburgi rétegek vezéralakja. A helyzet nem más Európán kívüli területeken sem. így pl. Kelet- Algírban a burdigálienben szintén megtalálható az Aequipecten praescabriusculus Font., és- pedig ugyancsak Európában is csaknem állandó kísérőivel, a Pecten subbenedictus Font. -tál és a Cidaris avenionensis Desm-el. Az Aequipecten praescabriusculus Font. faj tehát , ahol a burdigálien leélte osztható, mindenütt a burdigálien magasabb szintjére jellemző, éppenúgy, mint területünkön, s áltáléiban a burdigálien jó vezér- kor életének tekinthető. Jellemző kísérőfaunájában csaknem állandó alak a Cidaris avenionensis üesm. és a Pecten subbenedictus Font. Felsorolásom korántsem kívánt teljes lenni, csupán azt kíván- tam igazolni, hogy hu a pestkörnyéki Aequipecten praescabrius- culus- os rétegeket a helvetienbe helyeznénk, nem csupán egyetlen fajnak egy magasabb szint izopikus fáciesében való perszisztálásá- ról volna szó, hanem egy világszerte jellemző fauna együttes feljebb való helyezéséről. Ez a kivételes helyzet pedig csupán ilyen kis területre szorítkozna, mint Budapest környéke, ami alig látszik valószínűnek. Hiszen még hazánk egyéb területein, a salgótarjáni és borsodi medencékben is a burdigálien magasabb részére jellemző az Aequipecten praescabriuscu tusok tömeges fellépése. Ha még hozzátesszük ehhez az egész fóíi-csomádi kísérőfauna burdigálien jellegét, indokoltnak látom megkísérelni, hogy a párhuzamosítás és a pnleegeográfiai rekonstrukció terén megoldásommal szemben fel- merült nehézségeket is eloszlassam. A pestkörnyéki miocén szelvény párhuzamosítása a salgótar- jáni medencéjével mindenesetre csak úgy történhetik, ha nem hajt- juk túl a szintenkint való analógiák keresését. Miután az kétség- telen, hogy nyugat felé mindjobban közeledünk a burdigálien szedi- mentáció® terének határához, elméletileg is várható, hogy a szel- vény nyugat felé leegyszerűsödjék. Véleményem szerint tehát, ha a salgótarjáni analógiák alapján nem keressük itt a briozoás mész- kövek fekűjében még a helvetien magasabb síi r egyenértékű kép- viselőit, hanem a briozoás mészköveket tekintjük pl Csornád, Fót, ímreházama jor, Váckisújfalu környékén a kivékonyodott teljes salgó" tarjául slir és briozoásmészkő rétegsorozat képviselőjének, nem kell a 1‘ekíi aequipectenes rétegekben sem a mélyebb lielvetient keresnünk. Hogy a helvetienbein slir, vagy briozoás mészkő szedi- A Budapest környéki burdigálien 327 mentálódik e, az kizárólag a f á c i e s v i s z o n y o k kérdése. Mogyoródon, pl. a briozoás mészkő helyeit már típusos schisasteres, szivacstűs slir fedi az Aequipectcn praescabriusculos'.s homokkövet. A brio- zoás mészkő, mint zátonyképződmény, mely sekély tengerfenéken képződött, természetesen nem alkalmas olyan vastag és oly mérték- ben tagolható üledéksorozat kifejlődésre, mint a slir. Ahol terüle- tünkön a helvetien mélyebb tengeri fáeiesben fejlődött ki, ott ugyancsak tekintélyes vastagságot képvisel. Az újpesti Pannónia báránybőrnemesítő telkén mélyesztett fúrás, mely a pleisztocén alatt mindjárt a hélvetient érte el, még 345 m mélyen se jutott ki a helvet ien bői. Ebből a mélységből még DentaUmn tetragonuiv Brocc.- ot, 120 m mélyből pedig Denbalium muiabile I)od.- ot hatá- roztam meg. A városligeti artézikéit szelvényében a ehattien fölé települő édesvízi rétegtől felfelé 15.53 in ig terjed a helvetien. 112.) A salgótarjáni medence briozoás mészköve a terület lassú fel- töltődése folytán, vagy a terület kiemelkedése folytán a helvetien üledékképződő időszak végét jelzi, de a helveíienen belül másutt korábban is kifejlődhet, vagy leülepedése akár az egész helvetien folyamán is tarthat, ott, ahol a briozoák a maguk oekologiai felté- teleit megtalálják. A képződmények ilyetén értelmezése mellett meghagyhatjuk az Aequipecten praescabriusculns jellemezte szintet a burdigálien- hen, ahová világszerte tartozik. Ha emellett egyszerűen elfogad- juk, hogy a kelet felől jövő transgresszió nemcsak hogy elérte már a burdigálienhen a pesti dombságot, hanem dél felé még a Duna jobbpartjára is eljutott, nem kell a budafoki, teljesen miocén fau- nája, a ehattien és a helvetien között települő és a felső oligocén- nel semmiféle íaunisztikai vonatkozást nem mutató burdigálient sem a burdigálien alá, valamilyen alig definiálható olige miocénbe szorítani. A budafoki faunának ilyen mélyebbre tolása már csak azért is nehezen volna hazai miocénünk fejlődéstörténetével össz- hangba hozható, miután az ilyen átmeneti oligomiocén az oligoeén bői csak az aquitánba vezethetne át, ha az aquitánient, mint ön- álló sztratigráfiai egységet általában elfogadjuk Ebben az erset ben, tekintettel arra, hogy a szóban forgó képződmény fedőjében eróziós diskordancia figyelhető meg, a terresztrikus időszak csak az aquit.ánt követűleg, a burdigálienhen alakult volna ki, itt tehát ugyancsak egészen lokális kivételt kellene feltételezni, mivel közép- hegységünkben épen a fordított fejlődésmenet általános: a terreszt- rikum a ehattien szedi mén tációs időszakát zárja le, az aquitánt a terresztrikummal szokták bevezetni, és a burdigálien transzgresz- szióval indul. A budafoki helvetien bázisán kimutatható eróziós diszkordancia a burdigálien — helvétien határon lejátszódott kéreg- mozgások (Steier hegyképződés) folytán létrejött oszcillációval ki- elégíthetőén magyarázható s a száz százalékos burdigálien faunának az oligoeénhez csatolását még akkor sem indokolja, ha feküjében le- felé az adott feltárási viszonyok között nem is lehet diszkordanciát megfigyelni. A budafoki faunát a burdigálienbe helyezve, a kép- 328 Horusitzky Ferenc ződmény faunája és sztratigráíiai helyzete által megszabott helyre kerül és a fedőjében levő diszkordancia csak megerősíti álláspon- tomat, hogy az alsó ni iccén felső határát az Aequipecten praeseab- riusculus tartalmú rétegek felett kell meghúzni. A balparton a diszkordancia a helvetien és a hnrdigálien kö- zött nem volt eddig megfigyelhető, de az e határon beállott kéreg- mozgások rovására lehet irni a helvetien jóval változatosabb kifej lődését, mely a hnrdigálien egyhangú fáeieseit felváltja. Az Aequi- pecten praescabriusmlus-Q\s üledékek kifejlődése Nagymaros kör- nyékén és Váckisu jfalutól Cinkotáig megegyező fáciest mutat. Ezt az egyhangú képet, melyet csak a tengerfenék relatív egyenletes- ségével lehet n agyarázni, a helvetienhen tarka, különböző fácies- ben kifejlődött üledékek váltják fel. Briozoás mészkövek (Csornád, Főt, stb ), slirszerű mészmárgák (Mogyoród, Mátyásföld), agyagok (Káposzta smegy er, Újpest altalaja), homokok (Újpest altalaja), dur- va konglomerátok (Sashalom), különböző tengermélységeket képvi- selve és jelezve, hogy a tengerfenék morfológiája megváltozott. Tekintettel arra, hogy a heilvetien és a burdigálien között itt nincs eróziós időszak, ez a változás csak az emelet határon lezajlott kéreg- mozgások eredménye lehetett. A változás helyenként a fenék kiemel- kedésében (Sashalom), másutt ki mélyülésével (Mogyoród, Újpest, Budapest) járt együtt. Mivel tényleges földtörténeti változás figyel- hető meg az Aequipecten praescabriuscülus-os rétegek leülepedése után, mely változás nem csak a transzgresszió fokozatos előnyomu- lásában, hanem egészen uj üledékképző feltételek teremtésében nyilvánult meg, a két szintet feltétlenül különböző földtörténeti sza- kaszba kell helyezni s így a burdigálien és helvelien határát az aequipectenes rétegek felett kell meghúzni. A burdigálien és helvetien között a faunisztikai határ is éles. Az Aequipecten prctescabriusculusas rétegek, mint említettem, jel- legzetes burdigálien faunát tartalmaznak, fedőjükben ellenben már mindenütt a felső mediterrán fauna elemei jelennek meg. Mivel az Aequipecten praescabriusciiluscs rétegek fedőjében jelenik meg először a kövületes helvetien (Imreháza majori Kőhegy, fóti Som- lyó, Mogyoród), nemcsak elméleti, de gyakorlati követelmény is, hogy az emelethatárt az érintkező különböző faunák között húzzuk meg. A fentieket szem előtt tartva a hnrdigálien transzgresszió nyugati határát a Galgavölgytől természetesen jóval nyugatabbra kell keresnünk. Ebben a paleogeográfiai rekonstrukcióban az a logi- kus szempont vezetett, hegy midig terjesszük ki a burdigálien hatá- rait, amig a kétségtelen helvetien és kétségtelen chattien között típusos burdigálien fannál találunk. Ezt az elvét követve, a burdi- gálien partvonalat épen területünkön kell megrajzolni, kikerülve a rekonstruált parttal azokat a területeket, ahol a burdigálien üle- dékei a helyeiden és chattien közül hiányzanak, vagy esetleg száraz- földi üledék képződés nyomai észlelhetők. Ebben a munkában tám- pontul szolgálhattak azok a fúrási szelvények, melyek Budapest A Budapest környéki burdigálien 329 környékéről rendelkezésemre állottak. A pestulyhelyi OTl kórház anyagát Pávai Vájná Ferenc főbányatanácsos úrnak, az újpesti Erzsébet fürdő és az újpesti Pamutgyár területén fúrt ávtézi kutak fúrási anyagát pedig Édesapámnak, Horusitzky Henriknek köszönöm, a fóti Suum euique telep ártézi kútjának anyagát és szel- vényét pedig a m. kir. Földtani Intézettől kaptam meg. A teljes szelvények ismertetése messze vezetne tárgyiamtól és ezért meg- elégszem azzal, hogy megemlítem, hogy a pestújhelyi OTI kórház, az újpesti Erzsébet fürdő és a fóti Suum euique telep fúrásában riolittufa felnijében köviiletes lielvetiemt hozott fel a fúró, Pestúj- helyen és Újpesten köviiletes homok, Foton pedig briozoás agyag alakjában. A helvetien féltőjében mind a három fúrásban kövület- mentes, többé kevésbbé oxidált, sárgás agyag következett, az iszapo- lási maradékban lignit darabkákkal, tehát szárazföldi üledékkóp- ződésre valló kőzet A Pamutgyári fúrás szelvényében a helvetien nincs meg, erodálódott. Itt fiatalabb, pontusi és felső miocén ter- resztrikus agyag alatt választható külön az oligocén fedőjében a fentiekkel megegyező jellegű üledék. A pestújhelyi fúrásban, az Erzsébet fürdő fúrásában és a fóti fúrásban 30 m körüli vastagság- ban tárták fel ezeket a kövületmentes, lignitnyomokat tartalmazó agyagokat A Pamutgyárban csak 14 m az agyag vastagsága, miu- tán egyrésze már a felső miocén eróziónak esett áldozatul. A Fóti fúrás 327 m mélyen ebben az agyagban állott meg, míg a többi mind elérte a köviiletes felső oligoeént. A burdigálienben hasonló viszo- nyokat, árul el a városligeti artézi kút szelvénye is, ahol a chattien cs a már helvetien jellegű faunákat tartalmazó rétegek között Zsigmon'dy V. szerint mintegy 20 m édesvízi faunát tartal- mazó réteg települ. A burdigálien hiányára Budapest alt Jajában utal Földvári Aladár is (18). A tervezett újabb városligeti artézi kút előkészítő fúrásainak felhasználó ával készített É i szel- vényéből a burdigálien teljesen hiányzik, a déli szelvény üledék- sorában viszont u VII., XIV. és VIII. fúrásokban feltárt homok-, kavicsos homok-rétegek képviselhetik a burdigálient, melyekben csak néhány koptatott, bekérgezett foraminiferát (másodlagos he- lyen?), így emlős csontot és egy ős pelleíogat talált. Az üledék tehát itt is terresztrikus hatásokat árul el. Földvári A. hangsúlyozza ezen adatok fontosságát a Dunántúli Középhegységben kimutatott burdigálien-szárazföldhöz csatlakozó szárazulat elterjedésére nézve, ugyancsak ö megállapítja egyik dolgozatában (4) a burdigálien part közelségét Budafokon, és ettől nyugat felé a burdigálien szárazulatot. A szárazulatra valló képződmények a Városligetben, Budapest altalajában, Újpesten, Pestújhelyen és Fótűjfalun ugyanazt a helyzetet foglalják el, mint a bazális burdigálien és az Aequipecten pr aesca b r i uscul u sós rétegek sorozata: a köviiletes chattien és a kövü- letes helvetien között. Fótújfalutól egy kissé nyugatra, a Somlyón már az anómiás kavics és az Aequipecten praescabriusculus-os rétegek települnek ugyanilyen helyzetben, s a kövü leimen tes, lignit- nyomos agyag ott már nem fejlődött ki. A Somlyó ÉNy-i lábánál 330 n: woipoleixiénhrqijoéqmoiterijlcle. IlMME 5/cratfóldoburdiqoie/icn ár-jJ Sekély, kiédesrdn óból. x A . ■ ■ . '?:■.■ J éi Awjuipecten pnscobnuscutusos . tengeri fótiess/é/e. MMHANY ’ig. 53. ábra. A Budapest-környéki burdigálien paleogeográfiai térkép- vázlata. — Esquisse paléogeographique du Burdigalien des environs de Budapest. 1. region paléogene et mésosoique des montagnes actu- elles, 2. region eniérgée du Burdigalien, 3. baie peu profond. saumátre, 4 la litorale du mer Burdigalien. A Budapest környéki burdigálien 331 mélyesztett aknáink tanúsága szerint itt a tengeri burdigálien már közvetlenül a turritellás tengeri oligoeénre települ. A szóban forgó két fácies, a szárazföldi és a tengeri, tehát valóban heleropikus fáciesek gyanánt helyettesítik egymást. Ugyancsak közvetlenül a tengeri oligoeénre fekszik a burdigálien a csomó di Magashegyen és Mogyoródon is. Földtörténeti szempontból az sem változtatna a dolgon, hogyha a kövületes chattienen fekvő kövületmentes, agyagot nem a kurdi gálienbe helyeznénk, hanem mint a chatthmben megindult regresszió végső állomását, még a chattieniheli csatolnánk. Plbben az esetben ugyanis a burdigáliennel mint eróziós időszakkal kellene Budapest, Újpest, Pestújhely stb. altalajában számolni. Mindezek ismeretében, hozzávéve még egynéhány adatot a Szentendrei hegység miocénjének elterjedésére és kifejlődésére vo- natkozólag, a burdigálien transzgresszió Ny-i határa Budapest kör- nyékén elég pontosan meghúzható. A dunabalparti dombvidéken eddig ismert legészakibb, s egyszersmind legkeletibb előfordulása az Aequipecten praescabriu.-culusos rétegeknek a váekisújfalusi Vár" hegyen van. Csornád környékén azután erősen nyugatra nyomul e képződmény, amennyiben a községtől nyugatra levő Juhászhalmon még megtalálható a bazális kavicsok felett. Innen I) felé a Kő hegyen, Főtéri és Csömörön át halad az Aequipecten praescabrius- culusos rétegek elterjedésének nyugati határa, majd maga mögött hagyva Cin kot a környékét, DNy-ra fordul, a Csepelsziget északi vége táján átcsap a a Dunán és a budai oldalon az alaphegység D-i peremének közelében halad tovább. A mellékelt térképen, melyen a burdigálien pestkörnyéki paleo- geográ fiájának képét szerkesztettem vázlatosan meg, ezt a határt úgy rajzoltam, hogy valamivel Ny-abbra, északon és délen pedig valamivel E-abbra húztam a burdigálien tengeri fáciesének hatá- rát, számolva valamelyes erózióval is. A térkép a tengeri burdi- gálien összefüggését Ki-új falutól Budafokig jól szemlélteti. Főttől D-re a part a Budai hegységhez csatlakozó burdigálien szárazföldet kerüli meg, melyről az ismertetett fúrási adatok tanúsága szerint a tengeri burdigálien hiányzik, délen pedig az alaphegység peremét követte. A gödi dunaparton már nem találjuk meg az Aequipecten praescabriusculusos rétegeket. Az anomiás homokot ott kiédesedő, de határozott miocén jellegű félsósvízi üledék követte (8). Nincsenek meg az aequipectenes rétegek a gödi parttól nyugatra, a Szentendre- Visegrádi hegység területén sem, ahol az anomiás kavics felett ugyan még sokhelyütt megtalálható a burdigálien, Pomázon, Szentendrén, a Pismányon, a Tyukovác-árckban, Leányfalun stb., ez a burdi- gálien azonban már mindenütt többé-kevésbbé kiédesedő lagúna üledéke és a gödi part fáciesóhez áll közel. Rokonsága az oligocén egynémely üledékével csak fáciesbeli. Oszt reá padokkal jellemzett üledékek alakjában fejlődik ki a burdigálien a csörögi telérek kör- nyékén, az aequipectenes rétegektől eltérő fáciesben (13). Ez a terület is a Szentendre— Visegrádi hegység — gödi part lagunáris te 332 Horusitzlrv Ferenc rületóhez tartozhatott. Ennek a lagúnának a kialakulása természe- tessé válik, ha rekonstruáljuk azokat a területeket, amelyek Buda- pest környékén a burdigálienben szárazulatot alkottak. Kétség- telenül szárazföld volt a Buda — Pilisi — Esztergomi hegység mai területe és a Szentendrei hegység Ny-i része, ahol az eruptívumok közvetlenül az' öli gócén re települnek A határt itt Vend! Alá d á r professzor úrtól nyert adatok alapján húztam meg. Valószínűleg még északabbra is állottak ki idősebb hegységrögök, legalább erre látszik vallani, hogy Szádeezky G y u 1 a (14) és P a p p Ferenc (15) a Szob környéki andezitekből idős kőzetzárvánvokat, Biliteket, cordierit gnájszokat, csillámpalákat ismertetnek. Szárazulat volt a burdigálienben a dunabalparti idősebb rögök területe is, mely terü- let Vadász E. szerint (Ki) csak a helvetien folyamán darabolódott szét. Ez az utóbbi szárazulat nem kapcsolódott közvetlenül a Szent- endrei hegység szárazulatához, miután Verőcétől északra és a szende- helyi országút mentén a burdigálien még az Akquipecten praescabri- iisculiisos tengeri fáciesben fejlődött ki (17). A mellékelt térképen azokat a területeket választottam külön, amelyek: 1. a ma is meglévő p nleogén-m ozozo i hegységet alkotják, 2. a burdigálienben a fenti szárazulathoz még szárazföldként csatla- koztak és csak a helvetien transzgresszió által boríthattak el, 3. azokat a területeket, amelyek a transzgresszió első előretörése és sokhelyütt az anomiás kavicsok lerakása után csakhamar lagúnává alakuló, kiédesedő irányzatot mutatnak, s fácieseikben a chattiennel mutatnak rokonságot, végül 4. azokat a területeket, melyeken a burdigálien egész folyamán tiszta tengeri szedimentáció folyt, mely területek (az Aequipecten praescabriusculusos rétegek elterjedésének területei) a burdigálieni nyilt tenger partszegélyét alkották. Az ilyenmódon szerkesztett térkép alapján egyszerűen magyarázható a burdigálien fáciesek eloszlása. Szemlélteti ez a térkép az aequi- pectenes rétegek összetartozását is Váckisújfalutól Budafokig, s egy' úttal a burdigálien tengeri fá.cies természetes geológiai határát nyújtja, amennyiben a burdigálien a fenti elgondolás szerint az alapheigységbe és a burdigálienben még a mai pesti oldalon az alap- hegységhez csatlakozó szárazföldbe ütközve torpant meg. Az álta- lam rekonstruált parttól K-re nem volna érthető a partvonal kiala- kulása, illetve a transzgresszió megakadása, hiszen ezt semmiféle geológiai, morfológiai határ nem indokolná. A Szentendrei hegység a dunapart gödi szakaszával és a lv-felé csatlakozó területtel a burdigálien szárazulatok állal körülölelt öblöt alkot, melyből a három oldalról is beömlő édesvizek alakították ki az Aequipecten praescabriusculusos rétegekétől eltérő, lagunáris fácietet. A mellékelt paleogeográfiai térkép még vázlatos, és a partok a további kutatás folyamán kijjebb vagy beljebb tolódhatnak, de meggyőződésem, hogy alapelveiben a pestkörnyéki burdigálien problémájának: helyes megoldását adja. A végleges megoldást ter- mészetesen az fogja jelenteni, ha sikerülni fog a kapcsolatot a pest- környéki burdigálien és a salgótarjáni és borsodi medencék burdi- A Budapest környéki burdigálien 333 gáli énjének paleogeográfiái között is megteremteni. A burdigáliennel tehát, mint a pestkörnyéki miocén üledék- sorban képviselt emelettel, feltétlenül számolni kell, mintán ez az emelet itt paleogeográfiailag, sztratigráfiailag és paleontológiailag egyaránt meghatározható, többet pedig egyetlen sztratigráfiai szakasztól sem kívánhatunk. * # & La présence du Burdigalien des environs de Budapest est réoemment disoutée. -T. Noszky piacé les dépots, considerés jnsqu‘ ici ccmme les sédiments du Burdigalien, sóit dans le Helvetien, (les cciuch.es a Aequipecten praeseabriusculus Font. prés de Csornád, Főt, Cinkota, Mogyoród ele) sóit dans le Chattien (a Budafok etc.). L'auteur insiste sur l‘age burdigalien des couches á Aequipecten prescalu'iusculus, pár rapport ü leur position stratigraphique et leur fauné netteiment burdigalienne (Aequipecten praejscabr iuscul u s Font., Exogyra miotarinensis Saec., C-idaris avcnionensis Desm. etc.) et il esnnipp aussi la paleogeographiei du Burdigalien de le région en question. IRODALOM - BTBLIOGRAPH1E. 1. Horu sitzky F.: Új adatok a Budapest-környéki miocén sztrati- gráf iájához. — Neue Daten zűr Miozan-Stratigraphie dér Umgebung von Budapest. Földtani Közlöny. LVI. 1926. 2. Noszky J.: A Magyar Középhegység É — K-i részének oligocén- miocén rétegei. I. Az oligocén. — Die oligozan-miozan Bildungen in dem N- -O-Teile des Ungarisdhen Mittelgebirge I. Oligozan. Annales Musei Nationales Hungarici XXIV. 1926. 3. Noszky J.: A Magyar Középhegység sohlier rétegei. — Die Sohlierschiehten des Ungarischen Mittelgebirges. A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság II. osztálya munkái. III. 1929. 4. Földvári A.: Adatok a bia-téténvi plató oligocén -miocén réte- geinek sztratigrá fiájához. — Beitrage zűr Stratigraphie dér oligo- zan-mir.zan Sohichten des Plateaus vöm Bia-Tétény. Annales Musei Nationales Hungarici. XXVI. 1929. f). Wekerle I.: Csornád és környékének oligocén- és miocén-kori üledékeinek geológiájához. Doktori értekezés. Budapest, 1932. 6. Majzon L.: Leányfalu és környéke harmadkori üledékeinek geo- lógiai és paleontológiái leírása. Bölcsészdoktori értekezés. Buda- pest, 1933. 7. Lőrén t he y I. Újabb adatok Budapest környéke harmadidőszaki üledékeinek geológiájához. Mathematikai és Természettudományi értesítő, XXIX, 1911. .... . . ,, 8 Böckli IL: Nagymaros környékének földtani viszonyai, höldt. Int. Évk. XIII. 1899. — Die geologischen Verhaltnisse dér l mge- bung von Nagymaros. Mitteilungen aus d. Jahrbuche dér Kgl. Ungarischen Geologischen Reichsanstalt, XIII 1899. 9. Vogl V.: Adatok a fóti alsómediterrán ismeretéhez. — Beitrage zűr Kenntnis des Untermediterran von Fót. Földtani Közlöny XXXVIII 1907. 10. S transz L.: Újabb adatok Fót alsómediterran faunájához. — Neuere Daten zűr Untermediterranen Fauna von Fót. Földtani Közlöny, LV. 1925. 334 Horusítzky Ferenc 13. Teppner W.: Lamellibrauchiata Tertiaria Anisomyaria TI Fos- silium Catalogus, pars 15. 12. Zsigmondy V.: A városligeti artézi kút Budapesten. Bpest, 1898. 13. Hollós A.: A csörögi andezit-telérek földtani viszonyai. Die geologisahen Verháltnisse dér Csöröger Andezitgánge. Földtani Közlöny. XLVII. 14. Szádeezky Gy.: A szobi Sághegy andezitjéről és kőzetzárvá- nyairól. — Über den Andesit des Berges Ságh bei Szob und seine Gesteinseinschlíisse. Földtani Közlöny, XXV. 1895. 15. Papp F.: A Börzsönyi hegység andezit és dácit kontaktusai. • Über die Andesit- und Daeit-Kontakte im Börzsöny Gebirge. Föld- tani Közlöny. LXII. 19.32. 16. Vadász E.: A Duna-balparti idősebb hegyrögök őslénytani és földtani viszonyai. A m. kir. Földtani Int. Évkönyve. XVIII. 1912. — Die palaontologischeu und geologi seben Verháltnisse dér alteren Schollen am linken Donau-Ufer. Mitteilungen aus d. Jahrbuche dér Kgl. U ugari seben Geologischen Reichsanstalt, XVIII. 1912. 17. Kubacska A.: Adatok Nagyszál környékének geológiájához. — Daten zűr Geologie dér Umgebung des Nagyszál. Földtani Köz- löny. LV. 1926. 18. Földvári A.: A tervezett újabb városligeti artézikét előkészítő fúrásai. — Die Forschungsbohrungen des geplanten, neueren arte- sdsehen Brunnens in Budapest. Földt. Közi. LXII. 1932. ADATOK A MAGYARORSZÁGI KALKOPIR I TEK KRISTÁLY- TANI ISMERETÉHEZ. 0 táblán, 9 rajzzal.) Irta: Dr. Száva- Kovái ts né, Dr. Rcscli Katalin * BETTRÁGE ZER KRISTALLOGRAPHISCHEN KENXTXIS DÉR ENGAR ISCHEX KÚP FÉR KIESE. Von Frau Száva-Kováts, K. Rések.** Anyagom a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány gy iij töményéi ) al való. Hálás köszönetét mondok Dr. Zi mányi Károly igazgató úrnak, hogy azt nekem vizsgálatra átengedni szíves volt. Négy olyan lelőhelyről való kalkopiritet dolgoztam föl, ahon- nan — tudtommal — még nincsen kristallográíiailag leírva, ezek: lírád (TTunyad m.l. fíucsony, azelőtt Búcsúm (Alsófehér m.), Sajn- liáiza, régebbi néven Xadabula (Gömör m.), és Számol nők (Szepes un). Brád. Brádon, i 1 1. Hunyadkristyoron a kalkopirit andezitben levő, aranytartalmú érctelérekben pirít, szfalerit és galenit társaságában kvarcon, i 1 1. kvarcban fordul elő. Anyagom a Valea Mari, Valeu Arsului és a Ká.roly-telérhől való, 1895- és 1911-ből kelt gyűjtemé- nyekből. Ezt az anyagot a helyszínen személyesen gyűjtött kristá- lyokkal egészítettem ki. Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926. évi március 3-i szakiilésén. * Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellschaft am 3. Marz 1926, A magyarországi kalkopiritek 335 A kristályok nagysága 2—6 nini között változik. Jellegzetesen sárga színük van, szép fényesek és általában jól mérhetők. Leg- többje erősen — egy és ugyanazon lap több irányban is — rostozott, úgyhogy gyakran tapasztaltam rajtuk háromszögű és tollas rosto- zást. Összesen 26 kristályt mértem, ezek között természetesen sok volt a megegyező forma. Mégis sikerült a mérési adatokból 7 szép egyszerű és 4 érdekes iker idealizált kópét megszerkesztenem. A kristályok legtöbbje bisfcnoidális habitusé, amelyeken a + és — sfenoid majdnem egyensúlyban van kifejlődve, míg más példányokon határozottan a 4- uralkodik, ismét másokon a — tel- jesen hiányzik. ^Biztosan megállapítani a következő formákat lehetett: p (111) , p‘(lll), z(201 ), e(101), h (302), g(203), y(907), x(704), t(221), m(110), c(001), és az alábbi kombinációkat rajzoltam meg: pz, pp‘z, pp‘ze, pp‘zem, (1. rajz.) pp‘tt‘zh, pp*z ygc (2. rajz), pp‘z x^P (3. rajz) Az egyes lapokat a következőkben jellemezhetem: p(lll): (111) — (111), vagy fpOl) — (111) él szerint gyakran mindkét él szerint erősen rostozott. p‘(113): rendesen sima, fényes. z (201): fényes, mindig jól mérhető lap, többé-kevésbbé vízszintesen rostozott. e'(101) : pp‘ze kombin áeiól :an nagyon gyakori Ha azonban a prizma- zónában több más lap is van, akkor rendesen hiányzik. Kes- keny, fényes lap, (111) szerint finoman rostozott. 1 1 (302) : legtöbbször széles lap, de homályos és elmosódott reflexe- ket ad. g(203): keskenyebb, rostozott, de különben mint (302). (p (907) : előfordulását Mauritz Béla professzor úr a kapniki, és Franzenau A. a kisalrnási kalkopiriten is említi-* Itt fényes, jól mérhető lap. X .(704) : Ritka. Csak egy fényes esik a prizrnazónában. t (223 ) : Ritka és nehezen mérhető, mert az (111) éllel párhuzamos rostozás következtében legömöbölyödöt.t, de a (221) lap e zónában már élesebb reflexet ad. (221) fényes, de kisebb lap. in (11 0) : Nagyon ritka, mindössze háromszor találtam meg, mindig csak egyszerűbb pp‘ze kombinációban vízszintesen rostozott, gyenge fényű csík alakjában. <•(001): A legritkább Csak kétszer találtam meg: egy különben bizonytalanul identifikálható töredéken és egy lapokban dús kombinációiban, mint jól reflektáló, fényes lapot. Ikerkristályok elég gyakoriak, mint kiegészítő, i 11. átnőtt ikrek, amikor is rendesen egy nagy + sfenoid lapból kiáll a — egyén. Iker- tengely az (110) prizmalap normálisa. Néha egyensúlyban vannak * Z. f. Kr. XXXX.— 589. 336 Száva -Kovátsné, Resch Katalin kifejlődve* (4. rajz). Érdekesebb iker ezeknél, araikor (113) az iker- lap. A negatív alaphelyzetű egyén be van ékelve a pozitív iker- helyzetű egyénbe** (5. rajz). Végül csatolom a mért középértekek és a számított szögértékek táblázatos kimutatását : Mérési Számítolt Mérési Számított középérlék érték középérték érték (001) : (203) = 33°24' ... 33° 18' (201) (111) = 39010' ... 39 5V2-" : (023) = 33020' ... 33" 18' (lTl) = 39°6' 39ű5V2' : (111) = 54"25' ... 54°20/ (111) = 104 "25' ... 104 23' (203) : (907) = 18“22' ... 18"26' (021) = 78° 10' ... 78" 10' : (111) = 36"30' ... 360261/2' (20Í) = 53"47' ... 53050' (101) : (OH) = 59032' ... 59"30' (110)= 50"58' ... 50°55' : (201) - 18°35' ... 18°31' (111) (021) = 30°6' 39°5i/2' : (Dl) = 35°7' ... 35°3' (lTl) = 70°9' ... 70°7i/2' (907) : (201) = 1 1°25' ... 11°22' (1 1 T) = 71°21' ... 71°20' : (Hl) = 35°54' ... 35°41' (Ti 1) = 108°41' ... 108°41' : (302) = 4° 10' ... 4° 121/2' (021) = 104°28' ... 104°23' (302) ; (111) = 36°30' ... 36°37i/2' (032) = 36°32' 36°37i/2, : (201) = 7° 14' ... 7° 10' (111) = 37°2' ... 37°20' : (704) = 4°—' ... 3°58i/4' (Ti i) (201) = 39°3' ... 39°5i/2' (704): (201) = 3° 10' ... 3° 12' (221) (111)= 1 5°50' .. 15°55i/2' : (021) = 76°48' ... 7G°52' (224) = 39°41' ... 39°39' (110) (20 f) = 50°56' ... 50°55' (111)= 35°44' ... 35°44' (lTO) = 90°2' ... 90°-' Mérési adataim és számításaim össze hasonlítására, ill. ellen őrzésére a következő munkákat használtam föl : T o> b 0 r f f y : Dér Kupferkies von Pulacayo. — Dana: Descriptive Mineralogy. - Franzena.il A.: A hunyadinegyei Kisi- Almás néhány ásványa kristálytani tekintetben. — C. H intze: Handbueh dér Mineralogie. Maur'itz B.: Beitráge zűr kristallographisehen Kenntnis dér ungarischen Kupferkiese. (Z. f. Ivr. XL. 588 — 596.) Bucsony Bucsonyi anyagom a Szt. Dávid bányából származó 189S — 99- ből és 1908-ból vialó gyűjtés. Kvarcon, fekete, tetraéderes szfalerittal és galenittal képződött. Mindössze 4 szabad, 4 — 8 mm nagyságú kristály állott rendelkezésemre. A kristályoknak szép, fényes, de anyira rostozoitak a lapjai, hogy az élek majdnem teljesen legömbölyödtek és átlag 12 — 20°-os * Ezekhez hasonlót közöl Goldschmidt Kapuikról S a de- li eck és H intze nyomán. ** Teljesen hasonló ikreket ír le Sadebeck Ramberjr bei Dadenból. Hintze, 929. old. Goldschmidt 56. ábra. A maa'yarorszásri kalkopiritek 337 réflexsorok középért ékével kellett számolnom. Inkább a kombinációk pici, fényes (001), (101) és (203) lapjai adtak élesebb reflexeket, úgy- hogy azért a. zónák egyes lapjai reflexe közötti határ mégis meg- állapítható és a lap maga identifikálható volt. A bucsonyi kalkcpirit e néhány példánya lapokban nem gaz- dag, de szép alkatú kristály, rajtuk a következő formákat sikerült megállapítanom: p(lll). z(201), e(101), m(110), §(203), h(302), c(001) az alábbi kombinációkban: zcpm, zgp, zhegcpm (G. rajz). Uralkodó forma a (201) II. r. piramis, amelynek meredekségét az (101, (203), ill. (302), (101) (203) és (001) lap tompítja. A (201) (111) és (201) — (101) éleivel párhuzamosan erősen rostozott. A -j- sfenoid az egyik kristályon szinte furcsán keskeny lap, a többin elég nagy és aiz (110) éllel párhuzamosan erősen rostozott. A (302) a prizmazóna reflexsorában élesebb, szép reflexxel jelentkezik; maga a lap csak keskeny csík. Ezen lelőhely kristályaira vonatkozó mérések és számítások táblázatos kimutatása a következő: Mérési középérték Számított érték Mérési középérték Számrtott érték (001) (203) = 33° 12' ... 33°181/2' (302) (201) = 7° 14' ... 7° 10' (111) = 54° 18' ... 54°20' (111) = 36°40' ... 36°37i/2' (203) (101) = 1 1°15' ... 1 1°16' (201) (201) = 43°54' ... 53°50' (111) = 36°28' ... 36°—' (Hl) 39°6' 39°5V2' (023) = 45°34' ... 45°41 ' (110) - 50°50' ... 50°50' (201) = 29°3o' ... 29°47' (021) = 78°5' ... 78°41' (101) (302) 1 1°19' ... 1 1°20' (111) (101) = 35°4' 35°33A' (111) = 35°4' . 35°33/4' (021) = 38°58' ... 39°5i/2' (201) = 18°20' ... 18°31' (110) (Hl) = 35°30' ... 35°40' (011) = 59°22' ... 59°30' (021) = 50°45' ... 50°55' S a jóháza. Sajóházai (nadakulai) kalkopiritem 1006-i gyűjtésből, az ottani Berncirdi bánya VI. szintjéből való, A kristályok szideritbe félig be vannak nőve. Néhány nagyobb, 2 — 1 mm-es jobb példányt, ill. kristály töredéket sikerült leválasz- tanom és megmérnem. 3 drb. körülbelül 2 mm-es szabad kristály rossz megtartású. Lapjaik barnás oxidációs réteggel vannak be- vonva és végtelenül halvány, elmosódott reflexeket adnak. A na- gyobb, lefejtett kristályok lapjai szép fényesek, de erősen rostozot- tak. Az átlag 15 — 18"-ois reflexsorokban egyes élesebb reflexek váltak ki. így részint számított középértékekkel dolgoztam, részint pedig az élesebb reflexek segítségével sikerült a II. r. prizmazónában, továbbá a (201) — (111 ) zónában az egyes lapokat egészen pontosan megállapítani. A sajóházai kalkopiritre vonatkozó vizsgálataim eredménye a következő: 338 Száva -Kovátsné, Reseh Katalin Megállapított formák: z(201), e(101), p(lll). s(513), mOlO) Lerajzolt kombi nációk: ep, zeps, zspm * (7. rajz), zpm zem (8. rajz), z(201) és e(l 03 ) rendesén jól fejlett, nagy, fényes lapok, hori- zontális rostozással. Ők szabják meg a kristály tompa, vagy mere- dekei)!) habitusát. Az előbbi két lelőhellyel szem bein all. r. prizma- zóna itt csak két lappal van képviselve. Az (!!!) alárendelt jelentőségű, némely kristályon hiányzik is. Ha megvan, akkor (513) -na k megfelelően rostos, homályos fényű lap. Az (110) horizontálisan rost, ozott, de e'lég jól mérhető lap. (513) e lelőhelyen elég gyakori, keskeny, fényes csíkokban jelentkező forma. A mért és számított szögértékek táblázatos kimutatása a következő: Mért középérték Számított érték Mért középérték Számított érték (011) = 59°28' 59°30V2' (201) (021) 78°8' ... 78° ír (201) 1 8°30' 18°31' (111) (021) 39°5' ... 39°5V2 (OH) - 59°28' ... 59o30V2' (111) 108°42' ... 108°40' (110) 60° 15' 60° 15' (513) 28°21' ... 28°261/4 (513) 17°10' ... 17°2i/2' (110) 35°40' ... 35°40' (111) = 35°r .. 35°3' (OH) 35°2' ... 35°3' (021) 78° 10' 78°1 1 ' (HO) (021) 50°57' ... 50°55' (110) 50°52' ... 50°55' (OH) 60° 15' ... 60° 15' (Hl) = 39°6' ... 39°5i/2' (513) (201) 10°36' 10°39V4 (201) = 53°52' ... 53°50' (513) = 10°36' ... 10°39i/2 Szóm, obi ok. Szomolncki anyagom hohkovitz lig. gyűjteményéből való, régi előfordu Iá s:ú kristályok. Teti edrittel kvarcon 1 — 2 szabálytalan, barnás-ibolyásan oxi dált kristálydruizia és elég nagy mennyiségű, ugyancsak oxidált — kvarc-tetraedrit , kalkopirit-törmelék az az anyag, amelyből 12 drb. 1 ó( — 3 mm nagyságú, jobb kristályt kiválasztottam és megmértem. Használható adatokat azonban csak 7-ből kaptam. Ezekből sikerült megállapítanom, hogy a szomolnoki kalkopirit alapformája a (201) M. r. piramis. Ezzel kombinálódnak: e(l01), p(lll), p'(lll). y(3 1 3), s(513), c(001), Z(704), *(605), f(705), g(203). q (647), m(110) Lerajzolt: kombinációik: zéps, zecpphn, z/ecpp‘y, z^egcpqy (0. rajz). zops- és zspm-hoz hasonló kombinációk képét közli G o 1 d- s c h in i d t (72. ábra) Ranvberg bei Dadenből S a d e b e c k, H i n t z e. Dana nyomán. Földtani Közlöny, Bánd LXIV kötet. Holt 10 — 12. füzet. Tafel XIX, tábla. Adatok a magyarországi kalkopiritek kristály- SZÁVA-KOVATSNÉ, tani ismeretéhez. IíESCH KATALIN: Beitráge zűr kristallograplúsclien Keim tn is dér ujngarischen Kupferkiese. 310 Száva -Kovátsné. Resch Katalin e(lül): finoman rostozott, fényes lap. 1>(1 11) : erősebben rostozott, tompafényü lap. p‘(lll): fényes, síma. y (313) : Sad ebe ok rambergi kristályokon is megtalálta.1 s(513): Sadebeck szintén ismertette. Mindkét forma a számol - noki kristályokon csak igen keskeny, de jó reflexeket adó lapocskák alakjában jelentkezik. X(704),2 r (605), e (705), g(203), c(001): a II. r. piramis zónájában jól mévbető reflexeket adó, elég fényes lapok. q(647): az (111)-, (001)- és (407) -hez mérve, meglepő po-nto Sággal igazolta jelenlétét. (110): ritka előfordulásit, (111) szerint erősen rostozott lap. Mellékelem a. szögért ékek táblázatos összefoglalását : Mérési kczépér té^ek Számított értékek Mérési középérlék Számított értékek (OOP (705) 54°19' 54°3i/2' (201) (207) 53°59' ... 53°50' (101) 44=4P 44°34>/2' (110) 50°50' .. 50°55’ (313) = 46°4' ... 46°5' (110) 50°52' ... 50°55' (203) 33° 15' .. 33° 18' (111) 39°5' ... 39°5> 2 (647) = 45°47' ... 45°50' (111) 39°5' ... 30°5V2' (203) (101) = 1 1°19' .. 1 1°16' (513) 10°20' ... 10o39V4' (065) = 57° 15' . 57°30' (021) 78°1 1' ... 78°1 1' (023) = 45°40' .. 45°a2' (111) (021) = 39°6' ... 39°5V4' (101) (704) 15°18' - 1 5[ 1 9' (074) 37°47' ... 37°52' (111) = 35°2' 35°3' (011) 35°2' 35°3' (313) i3°ir .. 13°10' (OH) 89° 16' - 89°18V4' (605) 5° 19' .. 5° 13' (Hl) 1 08°38' ... 108°40' (011) = 59°30' .. 59°30' (Hl) (201) 39°5' ... 39°5V2' (201) 18°30' . 18°3l' (705) 36° 18' ... 36°9i/2' (G05) (704) 10°H' .. . 10°6' (011) 89° 15' ... 89° 1 8i/4' (065) = 65° 10' .. 65°20' (no) (201) = 50°52' 50°55' (705) (201) 9° 12' .. 9°2' (313) (133) 37°20' ... 37°35/ (111) 36° 15 .. . 3609' (513) (111) = 28°20' ... 28°261/4/ (704) (201) 3°10/ .. 3°12- (513) 1 18°4' ... 1 1 8° 1 8 1 2' (111) 37°54' .. 37°52' (647) (467) 15°35' ... 15°40' (111) 1 2°22- ... 12°23' 1 a. d. Geol. Ges. 1868. XX. — 614. 2 x (704), s (705) formákat Mauritz Béla professzor úr a kap- niki, r(605)-t pedig a botesi kalkopirit leírásánál is említi. Ez utóbbi formát különben még' Franzenau A. is ismertette Kis Almásról, Sonheu r pedig Burghodinghausenról. (Z. f. Kr. XXVII. — 95 és XX— 545.) * # # Mein Matériái stammt mis dóin Ung. National -Musenm von den Fundorten: lírád, Bucsony, Sa jóháza und Szomolrtok. In lírád komuit dér Kupferkies im Andesit, in fortlaufenden A dem in Gesellschaft von Pyrit, Sphalerit, Galeri it und Gold vor. Die Kristalle waren zienilieb gnt messbare Uleine Exemplare von A magyarországi kalkopiritek 341 2 — 6 mm. Dió herrschende Fönn ist das Bisfenoid, un welchem das -(- und — Sfenoid im Gleichgewicht entwickelt ist. An den Kombi- nationen konnte ieh auf Grund von Winkelmessungen folgefnde Fői- men mit Be timmtheit feststellen: pdll), pdll), z(201), e(101), h(302), g(203), p(907), x(704), 1(221), m(110), c(001). Die ziemlich háufig v o rk om mén den Zwillinge Iliiden sich nach (111), oder cs ist die Zwillingsac'hse die/ Normálé von m(110). In Bucsony kom inén gewöhnlieh derbe Messen von Kupferkies mit Pyrit, Sfalerit und Galenit vermengt auf Quarz var. Mir stan den im ganzen Kristalle zűr Verfiigung, an denen ieh die hier folgenden 7 Formen konstantieren konnte: pdll), z(201), e(101), m(110), g(203), h(3(J2), c(001). Vorherrsc-hend ist z(201). Meine Kristnlle von Sajóháza s essen auf Siderit ilire Fláehen waren sohr gestreift, hátién cinen braunen Überzug und waren demzufolige ehwer messíbar. Sie sind von den folgenden Formen: z(201), e(101), pdll), s(533), ni (110) begrenzt. Von Szomolnok békám ieh cinig e braunlich-violett oxidierte Kristalldriisen, die mit Tetraedrit auf Quarz sassen. Nur 7 Kristnlle gaben brauehbare Reflexe, auf Grund derei- ieh naebsteliende For- fen bestimmen konnte: ©(101), pdll), y (31 3), s(513). ANGLEZIT, CFR USSZIT ÉS WU LFENIT ŰJ MAGYAR- ORSZÁG I ELŐFORDULÁSAI . Irta: Tokod y László dr. NEUES VOBKOMMEN DES ANGLESITS, CERUSSTTS, UND WULFENITS IN UNGARN. Von L. Tokod y. Az alábbiakban az anglezit, cerusszit és wulfenit új magyar- országi előfordulásait ismertetem. Anglezit Soborsin mellől. Sőborsin- tói (Arad m) DNy-ra a Locu Papi nevű helyen gale- nit után kutattak. A kristályos mészkőben kisebb galenit-előfordu Iá sokat találtak is, azonban nagyobb méretű, fejtésre alkalmas galenit-tömeg feltárása nem sikerült- A galeniten ült néhány anglezitkristály is, ezeket részletesen megvizsgáltam. A kristályokat Dr. Koch Sándor egyetemi magán- tanár úr volt szíves vizsgálatra átengedni, fogadja értük e helyen is kifejezett köszönetemet. A tanulmányozott anglezitkristályok színtelenek illetve fehé- res színűek, átlátszók illetve áttetszők; üvegfényűek. Közelebbi vizs gálatra két kristály szolgált, melyek egyikének legnagyobb mérete 1,5 mm, másiknak pedig 0,75 mm volt. 342 Tokody László A megfigyelt formák a következők: c(001) d(102) R (10.9.0) o(üll) m(110) z(lll) y(122) E formák meghatározása az alábbi szögértékek alapján tör- tént: mért számított1 c o = (001) <011) 52° 13" 52°12/18// d (102) = 39 21 39 24 24 z = (Hl) 64 47 64 24 30 o z = (011) (Hl) = 45 12 45 1 1 — y = (122) = 26 41 26 42 12 d 0 = (102) (OH) 61 38 61 43 42 m (110) = 60 13 60 03 30 v = (122) = 44 55 44 54 — d = (102) - 101 11 101 12 06 m z = (110) (Hl) 25 19 25 35 30 y = (122) = 37 45 37 51 54 m = (110) = 76 18 76 16 36 m = (110) = 103 51 103 43 24 R = (10-90)= = 2 41 2 53 39 z y = (Dl) (122) = 18 16 18 28 18 z = (Hl) = 89 59 90 22 — A vizsgált kristályokon mint uralkodó forma fejlődött ki az m(110). Lapjai simák vagy függőlegesen igen finoman rostozottak; reflexük kitűnő. Az R (10.9.0) egy kristályon szerepelt. Ezt a formát előí zör S e 1 1 a figyelte meg a szardíniái angleziten.2 A soborsini angleziten egyetlen keskeny, sima, jó reflexéi lappal volt megálla- pítható. Mert és számított szögértékei kielégítően egyeznek'; d 0° 12' 39". Az Rí 10.9.0) alakot a soborsini anglezit biztosan megálla- pított formái közé sorolhatjuk s vele a magyarországi anglezitek formasorozata új alakkal bővült A c(001) mindkét kristályon fellépett. Lapjai keskenyek, homályosak, gyenge reflexünk. Nagy lapokkal volt megfigyelhető az o(011). Lapjai általában sírnák, néha azonban finom rostozcttság illetve lépcsős emelkedések észlelhetők rajtuk az (o:c— 011:003) és (o:y=011 :122) élek irányában. A d (102) forma középnagyságú lapjai sírnák s többnyire kitűnő, de legalább is jó reflexeket adtak. A bipiramisok sorából két alakot: z(lll) és y (122) sikerült meg- állapítani. A z(lll) mindig kicsiny, síma, jó reflexéi lapokkal lépett fel. Az y (122) nagy lapokat alkotott. Ezek felülete változó minőségű és pedig vagy séma vagy érdes s ekkor homályos. A felületi kifej- lődésnek megfelelően vagy egységes vagy ismétlődő. 1 C Hintze: Handbueli d. Mineralogie. I. tíd. III. Abt. II. Halfte. Berlin u. Leipzig, 1930. p. 3965. 2 Q. Se 11a: Déllé forme cristalline deli1 Angiesite de Sardigna. Acc. Lincei. (3). 3. 1879. p. 150. - Ref. Zeitschr. f. Erist. 1880, í, p, 400, Új ang'lezit-, cerusszit- és wulfenit-előfordulások 343 Mindkét kristály ugyanazt a típust mutatja (54. ábra). És pedig Láng beosztása és Niggli újabb típus-meghatározása sze'rint: a c- tengely szerint megnyúlt, uralkodó m(110)-val, vagy Lacroix meg- különböztetése alapján: függőleges tengely szerint megnyúlt típusú.3 A soborsini anglezit-előfordulás a magyarországi előfordulá- sok sorában ismeretlen volt és általa a magyarországi biztos elő- jövetelek száma kilencre emelkedett Eddig ugyanis biztosan a következő lelőhelyekről ismeretes Hazánkból anglezit. Láng Piláról írt le anglezit kristályokat.4 5 6 7 8 Krenner Vaskő, Dognác-ka, Felsőbánya (Levesbánya), Borsaiul nya anglezit kristályait vizsgálta és megerő- sítette Láng pilai kristályokon végzett megfigyeléseit. 1 Franzenau Fig. 54. ábra. Felső- Vissó anglezitjót tanulmányozta.'' Schmidt Pelsőc-Ardó ás- ványait ismertetve, az ott előforduló anglezit kristálytani saját- ságait közölte.7 Tokody Ó-Radna anglezit kristályairól szolgáltatott adatokat.' Eme előfordulásokon kívül még említi az irodalom Új Sinka, Űj-Moldva, Rézbánya és Zsarnovica lelőhelyeket. I j-Sinkát 3 C. Hintze: Handbuch d. Mineralogie. T. Bd. III Abt. II. Hálfte. Berlin u. Leipzig, 4930. p. 3967—3968. 1 V. v. Láng: Versnek einer Monographie des Bleivitriols. Sitzb. d. Ak. Wien, 1859. 56. p. 272., 291. 5 Krenner J. S.: Magyarhoni anglesitek. Értekezések a termé- szettudományok köréből. 3877. 8. köt. 8. sz, p. 1 — 34. 6 Franzenau A.: A felső-vissói anglesit. A magy. tud. akad. értesítője. 1879 13. p. 12. és Természetrajzi füzetek 1884. 8. p. 77 — 81. és 1). 119—123. 7 Schmidt S.: Pelsőc-Ardó ásványairól. Természetrajzi füzetek. 1884. 8. p. 84—92. 8 T o k o d y L.: Néhány újabb hazai ásványelőfordulásról Neuere Vorkommen einiger ungarisehen Mineralien. Földtani Közlöny. 1932. 62. p. 187. és p. 189—190. 344 Tokody László illetőleg már Krenner utalt arra. hogy ott cerusszit fordul elő” s azt Tokod)/ vizsgálatai megerősítették 10 Új-Moldovát Zepharovich említi,11 de Krenner szerint „alkalmasint tévedés*4.12 Rézbánya ásvá- nyai között Peters közlése szerint nyomokban anglezit is előfordult.' Zsarnovica, melyet Zeph Pleochroizmus a bázislapon: c zöldessárga, í> rózsaszínsárga. Mindkét ásvány érdeke pnéumatolitos képződmény. # # # 4. Phil'iipsit, Medves, Eresztvényi-kőfejtő. Az eresztvényi bazanitban a 3 — 5 cm átmérőjű üregek falát bevonó hófehér phillipsi (kérget már Toborffy említi (15), ami- kor innen a phillipsitet kísérő érdekes, hegyes szkalenoéderekben fellépő 1 áléitól ismerteti Újabban phillipsitet, szíves szóbeli közié! szerint Jugovics Lajos talált itt. A közeli Somcskő község Várhegyének bazaltjában Seb a far zik találta meg annak ideijén a phillipsitet, s pompás kristályait K a 1 e c s i n s z k y meg is ele- mezte (7). Azóta Dornyay B. talált e vidéken szép kristályok it, melyek a, salgótarjáni gimnázium gyűjteményében vannak. A fentemlítettEresztvényi-kőfeljtőben legutóbb Bárt kó L a j o s egyet. h. tanársegéd úr gyűjtött, phillipsites kőzetdarabokat, melyek nek vizsgálatáról, mivel az irodalomban e lelőhelyről kristálytani adatokat nem sikerült találnom, röviden a következőkben cízámol- hatok be. Az üregek falát bevonó fehér kérget phillipsit-kristályok alkot- ják, melyek 1 — 2 mm hosszúak, vastagságuk pedig alig éri el az egy mm t. A kristályok kivétel nélkül ama ikertípushoz tartoznak, melynek alakja egy tétragonnlis prizma és piramis kombinációjára emlékeztet, A phillip. it kristályformái közül a c(001), b(010), m-(110) w(120) figyelhetők meg. A kristályok egyrésze az ismert, (001) és (101) sz. kettős, másrésze pedig kombinált, keresztalakú iker, a prizmalapokon az iker összenövést eláruló, jellegzetes rostozással. 354 Reichert Róbert Bonyolultabb ikertörzseket a vizsgált anyagon nem lehetett meg figyfelni. A kristályokon végrehajtott mérések a következő eredménye- ket szolgáltatták: Mért Számítolt Mért Számított m : m = 110 110 = 59° 56' 60° 42' n b = 120 010 = 40° 58' 40° 30 : c = 001 = 60 46 60 50 m = 110 19 04 19 09 : b = 010 59 43 59 39 m m 110 110 = 58 34 58 20 M. a. a sugaras-rostos szerkezetű kri-tálybalmaz egyedei az ikerösí zenövések miatt igen különfélékéi) orientált mezőnyökből tevődnek össze. A kioltás kb. oldallap sz. metszetekben: a:c zzr 10 — 17". Opt. ts. merőleges (OlO)-ra, tengelyszög nagy, biszektrixdisz- perzió igen erős. A fénytörósmutatók közelítő meghatározása a folya- dékba ágyazás módszerével történt. Beágyazó folyadéknak xilol és benzol elegye, illetve cédrusom j szolgált. Elektromos Na-mono ehromátor fényében 21" C mellett: « = 1,497 y 1,504 A közölt kristályrajzokat Spáczel Lajos tanárjelölt űr készítette. (Készült a Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem Ásvány- kőzettani Intézetében.) # # # 1. Markasit. Csinger-Tal bei Ajka, Bakony Gcbirge. Das Mine- ral wurde liier im Kohlenmergel aus dér Kreidezait vorgefunden. Die Kristalle an dér Oberflache dér radialstruierten Knollen babén eine Grösse von 2 — 5 mm. Die beobachteten Formen sind: (011), (101), (110), ( 1 1 k i ) , (001) (013); i'tber ihre Ausbildungsweise beriehten die Figuren dér zwei Typen. Die Fönn (hkl) ist sannnt (110) hori- zontal gerieft und gewölbt, die Winkelmefst ungen deuten auf (111), bzw. ihre Vizinale (17. 16. 16). Die Kristalle sind im allgemeinen verzwillingt, u. z\v. Doppelzwillinge und Vierlinge nach (110). U. d. Erzmikreskop zeigte sieh dér Markasit homogén, pleochroitisch zwischen rötlichbraun und grüngelb, bei -1- Nic. lebhaft anisotrop. Bezüglieh dér Struktur isi zu beobachten, dass gut polierbare, grössere Kristalle kleine Individnen umsehliessen. Über Winkel- werte, Dichte und chemische Zusammensetzung dér Kristalle sollen die Zahlen im ung. Texte beriehten. — As, Co, Ni, Mii, Pb nieht vorhanden. (Analysiert von Frl. Dr. M. von Hegedűs.) Feine Adern von Köble im Markasit spreehen fiir eine Genese, wie die von E. T. Allén geschildert vurde. 2 . Quarz, Ei ni chilissé im Pyroxenandesit, Kékes, Mátra Ge- birge. Die braungrauen eder grauvioletten Stengel erreichen manch- mal eine Grösse von 3X1 cm. Langsrichtung die Hauptaxe. Br - chungsindices mit dér Prismenmethode bestimrnt Opt. rechts- drehend. Atzung mit HF führte zu den bekannten Ergebnissen. Um Hazai ásványelőfordulások 35íi den Stengeln ist kein Reaktionsrand zn. beobachten, d. li. sie müssen als primőré Gebilde betrachtet werden. 3. Hornblende und Biotit, Berg Nagy-Inóe, Börzsöny-Gebirge. Pneumatolytische Bildungen in Hohlráumen eines Pyroxemande- sits. Die Hornblendekristalle sind nadelartig, doeh roharf ausgebil- det,beobachtete Formen: (110), (001), (010), (100), (101), (101), (201), (021). Nach ihrem optiseben Verhalten gehören die Kristalle dem dér griinen Hornblende nahe stehenden braimen Amphiboltyp an. Die feinen gelbbraunen Glinuiu rt fi feleben erwiesen sich als Biotite, 4. Phülipsit, Stb. Eresztvén y, Medves-Gebirge. Das Mineral bildet eine weisse Kruste an dér Wand dér Hohlraume des Basa- nits. Die Ansbildungsweise dér Kri talle ist ohne Ausnahme pseudo- tetragonal, eine bekannte Erscheinungsform dér doppelten und kreuz- formigen Zwillinge. Sonstige, komplizierte Zwilling.sstöeke konnten nicbt beobachtet werden. Einige kristallographische, und optische Daten wurden bestinnnt. (Aus dem Mineral. -péti*. Instilute dér lvönigl. Ung. Petrus Pázmány Un i versitat zu Budapest.) IRODALOM. - LITER ATUR. Bei Arbeiten, die imr in ungarischer Spraelie veröffentlicht wui*- den ist die Übersetzung des Titels in Klammern beigefügt. 1. Bömer A.: Beitrage zűr. Kenutnis des Quarzes. N. Jb. Min. V1E. (1891) p. 516—555. Bd. IV. Első rész, p. 566 — 583. 1926. 2. Doelter C. — Leitmeier H.: Handbuch. dér Mineralchéinie. 3. Gehmacher A.: Morphologiscihe Studien ara Markasit. — Z f. Krist. 13. (1888) p. 242—262. 4. Goldschmidt V.: Alias. Bd. VI. — Heidelberg. 1920. 5. Hintze C: Handbuch dér Mineralogie. 6. Jugovics L : Kósdi markazit. — Markasit von Kösd. Földi. Közi. 43. (1913) p. 202- 204. 290—292, 7. Kalecsinszky S: Közlemények a m. kir. Földt. Int. kém. labo- ratóriumából M. K. Földt. Int. Évi Jel. 1888. p. 130. — Chemische Analysen Z. f. Krist. 17. ( 1 890 ) p. 521 — 522. 8. Koeh Sándor: Kénkristályok Ajkáról és Pilisszentivánról. — Sohwefelkristalle von Ajka und Pi lisszentiván. — Annales Musei Nat. Hung-. XXV. (1928) p. 451 — 55. 9. Mauritz B.: Die Eruptivgesteine des Mátra-Gebirges. — N. J. Min. B. B. 57. I. (1928) p. 366. 10. Noszky J.: A Mátra-hegység geomorphologiai viszonyai. (Über die geomorph. Verháltnisse des Mátragebirges ) Debreceni Tisza István Tud. Társ. Honism. Kiadv. 11. Pap p Ferenc: A Börzsönyi-hegység eruptiv kőzetei. — Die Eruptivgesteine des Börzsöny-Geb irges. — Mátém, és Terin. tud. Ért. 49. (1933) p. 442. és 463—464. 12. R i n n e F. — Kolb R : Optisches zűr Modifikationsanderung von a - in /? iQuarz, sowie von « - in /? -Leucit. — X. Jb. Min. 1910. II. p. 138—158. 13. R'o s e n b u s c h H . — W ü 1 f i n g E. — M ii g g e O.: M ikr. Pliysio- graphie. (1927). 356 Reichert Róbert 14. Szabó J.: Az ajkai kőszéntelep a Bakonyban. (Über das Kohlen- lager bei Ajka im Bakony-Gebirge.) — Föleit. Közi. 1 (1872) p. 124—130. 15. Toborffy Z.: Két ni agyar országi kalcitról. — (Über zwei unga- rische Kalcite.) — Magy. Orv. és Termvizsg. Vándorgy. Munkálatai 16. Toborffy Z.: A gánti timsósvizű kút ásványai. — Die Minerale des alaunhaltigen Brunnens von Gánt. Földt, Közi. 40. (1910) p 184—185. 282—283. 17. Tokody L.: Mineraüen von Rndabánya. Z. f. Krist. 60. (1924) p. 317. 18. Ven dl Mária: Kaiéit Vaskőről, antimonit Hondolról.. gipsz Ó- budáról és markazit Nemesvitáról. — Kalkspat von Vaskő. Anti- monit von Hondol, Gyps von Óbuda und Markasit von Nemesvita. — Földt. Közi. 51—52. (1923) p. 44, 104. 19. Win kiér L.: Ausgewáhlte Untersucthungsverfahren fiir das ethemisohe Laboratórium. (Stuttgart, 1931.) ARANY OSM.ENTI HOMOK BISZTRÁRÓL (Aranyos-Torda vm.). Irta: Sztrókay Kálmán dr.* DÉR SAND DES ARANY OS-FLU SSES BEI BIST HA. von K. Sztrókay.** Mint ismeretes, az Erdélyi Érchegységből, főleg K-felé lefutó patakok, folyók mentén a lakosság fő- vagy mellékfoglalkozásként arany mosást űz a legrégibb idők óta. A fiatal harmadkori vulkános- sághoz kötött arany, a terület régebbi képződményeinek lepusztulási termékeivel együtt kerül e folyóvölgyeikbe s résztvesz egy olyan ásványtársaság felépítésében, mely kőzettani, de méginkább minera- lóg'iai szempontból méltán felhívja magára a figyelmet. A megvizsgált aranytartalmú homok néhai dr. Hoitsy Pál gyűjtése az 1900 as évekből, és az Aranyos felső szakaszáról, Bisztró- ról (Aranyos-Torda vm.) való. Első rátekintésre feltűnő különbsége- ket árul el a más, vele rokon képződményekkel szemben. Sötét, mondhatni fekete színe az első sorban elütő tulajdonsága, majd a megvizsgált szokatlan sűrűsége (D20° 5,74) szintén rendkívülinek mondható. A mechanikai összetétel vizsgálata — az amerikai szemcse-átmérőbeosztást véve figyelembe — szitasorozat segítségé- vel történt: G VCS CS MS FS SFS >—2.0 2.0— 1.0 1.0— 0.5 0.5—0.25 0.25—0,1 0,1— >0 0.74 3.30 0.70 17.36 67.76 9.78 % Ezen elemzési eredményeket összefoglalólag a 61. ábra szemlélteti- A homokot mechanikai összetétel szempontjából legjobban karak- terizálja, mint domináns frakció, az FS-jelű (Fi ne Sand); tehát * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1934. évi december hó 12- i szak ülésén. ** Vorgetragen in dér Faehsitzung dér Ung. Geol. Gesellsokaft am 12. Dez. 1934. Aranyosmenti homok 357 kimagaslóan nagy percentszámmal a 0.25 — 0.1 mm átmérőjű szemek az üledék fő-összetévői. Az á s v á iiyos ö s© z e t é t! e 1 vizsgálata a sűrűségi mérés- nél kapott magas értékszámoknak világos magyarázatát adta. A homokot binokuláris mikroszkóp alatt vizsgálva, főtömegében fekete és sárgás opak ércv izeinek alkotják, melyek mellett a színes alkat- részek alárendelt szerepűek. A közelebbi vizsgálat elvégzése céljából, ismert módon az alábbi szétválasztási eljárásnál ásványos frakciókat állítottam elő: Fig. 61. ábra. A kiindulási anyagot első fokon bromoformmal (D — 2.9), majd az Bromofonn D 2.9 > > Elektr. mágnes 0.7% Mágneses 48.(1% Nem mágneses Cadmium- borowolf rámát oldat D = 3.28 476% III. 2.8% IV. SFS PS MS CS vrs G 358 Sztrókay Kálmán eióra bontottuk. Ilyen módon négy í I II., III., IV. az.) egymástól nagymértékben különböző részletet nyerhettünk Ezen elválasztási percentszámok között meglepően alacsony az I., kvarc-földpát csoporté, alig 1 %, amely érték folyómenti homoknál szinte rend- it ív ii 1 i ne k mond ható. A négy elválasztási csoporton belül szereplő ásványi kompo- nensek meghatározása elsősorban az optikai sajátságok alapján (ismert tőré- mutatójú folyadéksorozat segítségével), binokuláris és polarizáció® mikroszkóp alatt történt. Egyes,, kristály tanilág jól határolt ásvány-szemen a formák meghatározása goniométerrel is lehetséges volt. Ha a különleges és ritka ásvány-fajták képviselőitől eltekin- tünk, úgy a homokot felépítő ásványtársaság tagjai, fogyó sorrend- ben a következők: ilmenit amfibolok staurolit magnetit piroxének zoizit pirít kvarc disztén gránát turmalin arany zirkon földpátok anatas epidot rutit kor und apatit csillámok Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a kvarc — auatns közé eső tagok között a pontosabb desoeiidens sorrendet megállapítani nem igen lehet. Ilmenit. A 48.6 % -ot kitevő mágneses részlet zöme ilmenitből áll A szemek nagysága nem igen éri el a 0.2 — 3 mm-nél nagyobb méretet. Majd kivétel nélkül jó kristályok, vagy töredékek, tükör- fényes lapokkal; különösen házi' lapjuk villogóan sírna. Polarizáció® mikroszkóp alatt, ráeső fényben sötét, érces violakék színt mutat- nak. Felismerhető formák az uralkodó bázison kívül: r(1011); e(0112). Gonioanetrikus mérések: mért számított C : r = 57°42’ 57°58'30" : e = 38 27 38 38 A többi romiboedrikue forma becsillanása olyan kis mérvű, hogy közelebbi meghatározásuktól el kellett tekintenünk. Magnetit mindjárt az ilmenit után említendő. Majd kivétel nélkül kis, ép oktaéderek, vagy töredékei. Némelyik közülük aktív mágneses tulajdonságot is árul el. A mechanikai összetétel minden frakciójában fellelhető. A nagyobb átmérőjű osztályok úgyszólván tisztán magnetitból állanak. Az érces, opak-ásványok harmadsorban jelentős részét a pirít alkotja. Minden szeme ép kristály. Kis hexaéderek, finoman rostazott lapokkal; (201) alakok; vagy a két forma különböző arányú kombinációi. Arany- vagy sárgaréz-sárgák; egyik-másik tarkán fut- tatott, nagyon sok szemet vékony, vörösbarna limonito® kéreg von Aranyosmenti homok 359 he. A bekérgezós miatt a piritet mindhárom (II., III., IV.) nehéz- síi rűsógű f ra keióba n megtalá lj uk. A (j rúnátok meg jelenésben, színben és nagyságban a legnagyobb változatossággal szerepelnek. Számos szem tökéletesen fejlett, tvil- logó. sima lapokkal határolt ideális kristály; főleg deltoid 24-es és rombdodekaéder az uralkodó alak. A töredékek éles, változatos egyenetlen,' égű felülettel a rideg, nagy fénytörésű és nem hasadó ásványok bélyegét viselik magokon. Színük a teljesen viztisztától a sötétebb ibolya pirosig minden változatban megfigyelhető. Zár- ványcsak; mind izetrópok, optikai anomália nem mutatkozott. Szín és kristályforma szerint két csoportra különíthetők; a sárgás, sár- gás-vörös, narancs- jácintpiros -szemek kristály formája a (211) és (110) kombinációjából áll; az ibolya piros és rózsaszínű tónusú szé- niekben inkább az (110) az uralkodó alak, melynek lapjai nem olyan fénylőek. A homok vörhenyes színét a nagymennyiségű gránáttól kapja. /Irkon. A legkielégítőbh mineralógiai megfigyelések a zirko- non eszközölhetők. Hozzávetőlegesen mintegy 3— 4% -át alkotja a homoknak. Mind kifogástalan, tökéletes kristály. Némelyik mérete a főtengely irányában eléri a 0.9 — 1 mm t is. Zárványok gyakoriak és fonal-orsói izerűek; csorbaság, törés ritka. A kristályokon gonio- méterrel meghatározott formák, melyek a 62. sz. ábrán feltüntetett arányban majdnem minden szemen szerepelnek, az alábbiak: a = (100); m = (110); x — (311); e = (101).1 mért számított 100 : 110 = 45°05' 45°00' : 010 = 89 59 90 00 311 : 131 = 47 21 47 11 : 411 = 32 57 32 57 101 : 101 =; közelítőleg 65° 65 16 A zirkon szemek sajátságainak vizsgálata kapcsán kísérlet történt egyéb tulajdonságaik kikutatására is. Ismeretes, hogy Hevesy- nek és munkatársainak: a Zr-tartalmú ásványokból sikerült először felismerni a hiányzó 72 es a tóim rendszámú elemet,2 melyet Kopen- liága régi nevéről Hafnium nak neveztek el. Ezen elemre' és elő- 360 Sztrókay Kálmán fordulására vonatkozó vizsgálat-sorozataik eredményezték azon megállapítást is, hogy a Zr-tartalmú ásványokban a Hf tartalom a rádioaktivitáiS között lineáris összefüggés van.3 Hogy az erdélyi zirkont ilyen irányú tüzetesebb vízi gálatoknak vethessük alá, előbb egy egyszerű, bevált összehasonlító megfigyelést végeztünk. Ez Ez abból állott, hogy az ismert, közepesen is aluli Hf- és rádioaktív- tartalmú morvaországi (Zdjar-hg) zirkonnal együtt 28" Sch-eú „orthochrom" fotoleimezre helyeztük. Az emelkedő expozíciós idők mellett az a negatív eredmény tűnt ki, hogy 100 óra múltán a morvaországi zirkon radioaktivitásának keresett effektusa már meg- jelent, míg az erdélyi zirkon é 150 óra után sem. Ezért e zirkonok Hf-tartalmára, illetve radioaktivitására vonatkozó vizsgálatok egyelőre félbeszakadtak. — Egyébként a zirkon-szemek túlnyomóan erősen színezettek, méz-sárgák, jácintpirosak : 900"-on való 1; — 2 órás hevítés után teljesen elszín telednek, víztiszták lesznek4 Epidot nagyobb számban szerepel. Inkább kisebb szemcse- átmérőjű frakciókban van jobban képviselve. Legnagyobbrérzt zömök, vagy 1 1 ossza bbtermetű prizma, hasadási alak, kevés kristá- lyos külsővel. Törésmutató közel 1.74. Pleochroizmus jelentős: í> = színtelen tvagy nagyon gyengén sárgás), a — c — zöldessárga, citromsárga. Ortozóna mindig jó tengelyképeket ad, gyenge disz- perzióval (p>v). Apátit meglepő mennyiségben és alakban figyelhető meg. Ter- met legtöbbnyire épkristályos: zömök hatszögletes oszlop, bipira- missal és bázissal kombinálva. A szemek színe fehér, átlátszó-át- tetsző; nagy részük piszkos-szürke, vagy kékes-szürke tónusú, mely színeződést a c-tengely szerint elhelyezkedő szürke szürkésfekete salakzárványoktól nyerik. Az erősebben zárványos szemek pleo- chroizmusa: c=kissé ibolyás-szürke, J_ c=rzin felen. Sósavas kezeléskor a zárvány anyaga visszamarad. Amfibol legtöbbnyire hosszabb prizmatöredék, de nem ritka a kristály lapoktól határolt szem sem. Ilyenkor fekete, kissé fémes külsejű, átlátszatlan. A legkisebb nyomásra számtalan, vékony ha- sadási 1 éeecskére esik szét, melyeknek széle lépcsős elhatárolásé. E hasadási lemezek színe uralkodókig zöldes-sárga vagy zöldes-barna; c : c = 12 — 17". opt. tengelysík II c. Pleochroizmus: c = piszkos- zöldeskék, J_c — világos fűzöld; vagy: c = zöldesbarna, J_ c —világos harnás-zöld. Törésmutató 1,657 körüli. Diszp : Q Néhány jókristályos, átléi-zatlan, hatszögletes-oszlop külsejű szemen a következő optikai sajátságok figyelhetők meg: egészen vé- kony hasadási lécek könnyen előállnak s ezeknek szine egyenes ki- oltás mellett: c || c= vörönbarna-rókavörös, | c= világos tea- barna. Törési exp. cca 1.68; teng. sík || c, Bx Q = ct, diszp. : v E szemeket rornbos piroxéneknek kell minősítenünk. Kvarc — szemben más homokfajtákkal — jelentéktelen kom- ponens. Csak a közepes éls kisebb szemcse-átmérőjű osztályokban találjuk meg. Minden szem víztiszta, éles, szögletes, szilánkos, kis apró zárványokkal. Egyik-másik szemen az egyenes kioltás fel- Ara ny osm e 1 1 1 i hóm ok 361 hívja a figyelmet a prizmatikus termetekre, melyek víztiszta, hatszö- ges oszlopok, terminális formák nélkül. Néhány unduláló kioltásit szem is megfigyelhető. Turmalinok már ritkább előfordulású szemek közt említendők. Szép prizmáé alakok, a bázis helyén éles törési felületekkel1; termi nális forma ritka. Roppant erős a pleochroizmus: £ =világos teá- immá, M =majdnem átlátszatlan kávébarna. Az apró, opak zárvá- ny ócskák sokszor páfrány-szerű rajzolatot adnak. A zárványok közt kis rutil-tű is előfordult. Föl (Ipátok törésmutatói — ősze foglal ókig , — mindig alatta maradnak a kvarcénak, tehát csak a savanyúbb tagok vannak kép- viselve. Java részük törésmutatója 1.523 körül van (ortoklászok). Friss megtartású szemek ritkák; sárga ak, zavarosak; hasadások mentén sárgásbarna szalagocskák futnak. Ikrek elég ritkák s vagy csak két tagból állnak, vagy sűrű, vékony ikerlemezek . orozatai. Néhány mikroklin is előfordult, melyeknek rácsos-szerkezete, már egy-nikollal is szembetűnő. Rutil- szemek sötétek, vöröses mézsárgák; töredékek, vagy orsó-szerűek, külső forma-lapok nélkül; £ =sötét vöröses-sárga, <*'. Néhány vékony muszkovit- pikkely egészíti még ki e csoportot. S tnuralil -szemek közt iker nem akadt. Legtöbbje töredék (110) és (010) formalap maradványokkal E lapok felülete egyenetlen, néha gyengén kivehető hasadás;' nyomokkal. Tőré; matató = 1 .74. Pleochr.: c — gyantasárga, a - világosabb zöldessárga. Zoizitok színtelen, vizliszta rövid oszlopok vagy kockaszerű alakok. Felületük a hasadás miatt egyenetlen. Egymásra derékszög- ben futó, kétfelé hasadásuk jól megfigyelhető. Kioltásuk egyenes. Interferenciaszínük egyöntetű fakó haza kék, a nagyobb méretű szemeken élénkdbb kék, mely a széleken kissé fakul. Törésmutató közel 1.74; tengelyi ík || a tökéletesebb hasadással, mely egyúttal a a irányát is jelöli. Tengelyszög cca 30—40°, diszp. p <>'t Disztén szemeeskéi többnyire nyúltak, oszloposak, lépcsős hatá- rokkal. A szemek majdnem mindig az (100) lapon fekszenek, ahol a közel derékszög-lefutású két hasadás erőteljesen érvényre jut. Yiztiszták, színtelenek egy-két apró, opak zárvánnyal. A. a a he- gyes biszektrix, merőleges az előbb említett első véglapra, az opt. tengelyvsík 28 — 32"-ot zár be a hosszanti határ éllel. Az arany gyakoriságát nagyon nehéz megítélni. Finom, vé kony-lemezes, rajzo-latos pikkelyke, vagy tej fehér (meghatározha- tatlan), lágy ái vánnyal Összetapadt kis görgeteg- Egy-két pikkely nagysága eléri az 1 mm-t is. 362 Sztrökay Kálmán Anatas egyike a ritka, de jól definiált, jó megtartású, feltűnő külsejű szemeknek: fémes, kékes-szürke színű, hegyes tetragonális bipiramisok vagy ennek töredékei. Fénytörés roppant magas, bázis- sal parallel futó hasadás kemény, fekete vonalakkal tűnik ki. Pleo- ehroizmus nem tapasztalható. Korund két kicsi, cea 0.1 mm-es szemecske alakjában került objektív elé. Az éles, nem orientálható, egyenetleln felületű szilán- kok színe kékes-szürke volt, mely a c irányában ( 1 — 14. Vigh Gy.: Adatok a Rudasfürdö mellett mélyfúrással fakasztott 3 hévforrásnak a Szent Imre gyógyfürdő forrásaival való össze- függésének kérdéséhez. — Beitráge z. Frage d. Zusammenhanges zwischen den neben dem Rudasbade angebohrten 3 Thermen und den Quellén d. St. Imre-Bades. 13. T. XII. 1932. Vitális I.: A Congeria soproniensis n. sp. — Congeria soproniensis n. sp. 1. Bd. 50. kötet, p. 509 — 518. Vitális I.: Adatok a Kab-hegy bazaltlávaömlésének a megismétlődé- séhez. — Zűr Wiederholung d. Basaltergusses d. Ivabhegy. 1. Bd. 50. kötet, p. 520 — 528. Vitális I.: A ha limba vidéki bauxitok és hasznosításuk. • — Ü. d. Bauxite von Halimba und ihhre Bewertung. (Nur ungarisch.) 2. T. LXV. 1932. p. 362—368. és 386—392. Vitális I.: A hazai bauxitokkal kapcsolatos aluminium-vasércek. — Uie mit den Bauxiten verknüpften Almniniumeisenerze in Ungarn. 2. T. LXIV. 1931. p. 486—490. und 511—517, Vitális I.: Recsk arany-, ezüst- és rézércbányászata. 2. 1933. p. 145., 169., 193. — Dér Gold-, Silber- und Kupferbergbau zu Rezsk in Ungarn 3. 1933. p. 213. V i t á 1 i s S.: Sikondafürdö és környékének hidrogeológiai viszonyai. — Die hydrogeol. Verhaltnisse d. Bades Sikondafürdö und iseiner Umgebung. 13. T. XIII. 1933. Wekerle 1.: Csornád és környékének oligocén- és miocén-kori üle- dékei. Budapest, 1932. Bölcsészetdoktori értekezés. A szerző kiadása. — Die oligozánen und miozanen Ablagerungen von Csanád und Umgebung. Inaugural Dissertation. _ — Zalányi B.: Morpho-systematische Studien ü. fossile Muschelkrebse. 12. 1929. p. 1—152. Zi mányi K.: Mineralogische Mitteilungen. 1. Dér grune Gránát von Dognácska, 2. Millerit v. Vashegy. 3. Eine Umhüllungs- pseudomorphose d. Pyrits v. Vasbegy. Centrbl. f. Min. A. 1932, p, 78 — 82, Zi mányi K.— Krenner J.: Mineralogische Mitteilungen aus Ungarn. — Zirkon (v. Ditró, Tihany und Oláhpia), Schmithsonit (v. Rézbánya), Vesuvian (v. Csiklova) — p. 112 — 117. — ; Stephanit (v* Vilinye) Andorit (v Felsőbánya). Semseyit (v. Rudabánya) und Verespatak), Veszelyit (v. Vaskő), Wavellit — Kapuiéit — (v. Kapnikbánya), Hachetin (v. Sósmező) — p. -59—166. — ; Orthoklas (v. Csiklova), Anorthit .v. Aranyer-Berg), Gold (v. Verespatak). — p. 251—255. — Centrbl. f. Min. A. 1930. Zi mányi K.: Franzenau Ágoston emlékezete. — Erinnerung an A Franzenau. — A M. Tud. Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. XX. No. 19. 1930. (Nur ungarisch.) .... Zsivny V.: Über den Veszelyit von Vaskó (Moravicza) und seiue Stellung zum Arakawait und Kipushit — Interrn Geol Congress Compte Rendű of the XV. Session, South Aírica, 1929. Vol. Ii. p. 438. 1930. tt . Zsivny V.: Veszelyit Vaskőről. — Über den Veszelyit von Vaskó. 1. T. XLVII1. 1931. p. 331—358. Zsivjny V.: Belga Kongó bányászata és annak története. — Dér Bergbau und dessen Gesohichte in belgischen Kongo. 2. i. o. kongresszus és afrikai 1931. p. 270—273., 296—299. . Zsivnv V.: A XV. nemzetközi földtani _ tanúim ányútam . - Dér XV. Tnternat. Geol. Kongress und merne Studie nfahrt in Afrika. M. Kir. Földtani Intézet Alkalmi lviadv. I— VII. 1—77. Földtani Közlöny, Bánd LXIV. kötet, Heti 7 — 9. füzet. Tatéi XVII. tábla. c7/iPr\rVT TTi . Ollgocén Sca Ipellum-maradváuyok Magyarországról. nZiüxvJiiiN .. Scalpellnm reste a. d. ung. Oligozán. Földtani Közlöny, Bánd LXIV. kötet. Heft 10 -12. füzet. Tafel XVIII tábla. Hejjyszerkezeti meffFiíryelések a budai Nmr.v kévéi v oluppajnauzoUum. r- Pomaz stozi ■?<<** fond ics nyr, \ Budakalász itíi:7l[Sl5 l Í^AIjjíflni/aj/jy SSL ,:Z5m 'Radiális elmozdulás (vetődés). Radiale Verschibungen(Bruche). % ~ 'Tranzverzális elmozdulás. " ... Iransversale Verschiebungen. Flexura Flexur. Triász In Tr/as Eocén rétegekben mért csapás és dőlés. tnEozán Schchten gemessenes Streichen und Fallen. Jüisingl lato ház ált* 3 \l M0CSÁR0S X f Hónul! fürdő InKalklufF \