088292 CORNELL UNI VERSITY LIBRARY Digitized by the Internet Archive in 2016 https://archive.org/details/foldtanikozlony6719magy FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EGYSZERSMIND A M. KIR. FÖLDTANI INTÉZET HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTI DR. PAPP FERENC HATVANHETEDIK (LXVII.) KÖTET 15 TÁBLÁZAT ÉS 94 SZÖVEGKÖZÖTTI ÁBRÁVAL FÖLDTANI KÖZLÖNY (GEOLOGISCHE MITTEILUNGEN) ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLTSCHAFT ZUGLEICH ÁMTLICHES ORGAN DÉR KÖNIGL. UNGAR. GEOLOGISCHEN ANSTALT UNTER MITWIRKUNG VON t E. v. MAROS RED1G1ERT VON F. PAPP SIEBUNDSECHZIGSTER (LXVII.) BÁND MIT 15 TAFELN UND 94 TEXTFIGUREN BUDAPEST, 1937. A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT TULAJDONA EIGENTUM DÉR UNG. GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT A cikkek tartalmáért és nyelvezetéért a szerzők felelősek. Für Inkáit und Stilisierung dér Abhandlungen sind die Verfasser- verantwortlich. III. TARTALOM — INHALTSVERZEICHNIS oldal Seite Gyászjelentések. Maros Imre. Reichert Róbert dr. Kló 181 Emlékbeszédek — Gedenkreden. Emszt Kálmán: Dr. Nagyilosvay Ilosvay Lajos emlékezete Erinnerung an L. v. Hosvay. — — László Gábor: Tglói Szontagh Tamás dr. emlékezete. — Erin- nerung an Th. v. Szontagh. — — — — — — — — — Értekezések — Abhandlungen. R ogsch László: A rárospusztai homokosréteg faunája. — Die Fauna dér sandigen Schicht von Rárospuszta. — — — — 146 Bulla Béla: A pleisztocén lösz a Kárpátok medencéjében. Dér Pleistozane Löss im Karpathenbecken. I. — Erster Teli. — — — — — — — — — — 196 II. rósz. — Z iveit er Teli. — — — — — — — — — 289 Edelstein Miksa: Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata. Mikroskopische Untersuchung dér Ajkaer Braunkohle ans dér oberen Kreide. ■ — — — — — — — — — — — 109 Fekete Jenő: Sódómok kutatása geofizikai módszerekkel. — — 217 Fekete Jenő: Prospectáng saltdomes with geophysieal methods. 227 llorusitzky Peren c: A Budapest környéki aequipectenes ré- tegek koráról. — Über dem Altér dér Aequipeeten Schichten dér Umgebung von Budapest. — — • — — — — — — 131 Horusitzky Henrik: A budai Varhegy csuszamlási okairól új megvilágításban. — — — — — — — — — — 101 fiaskó Sándor: Pleisztocén éles kavicsok a déli Bakonyból Pleistozane Dreikanter aus dem südlichen Bakony. — — — 330 Kormos Tivadar: A hundsheimi fossilis kisemlősök revisiója. — Revision dér Kleinsduyer von Hundshehn im Niederösl er- vitéz Lengyel Endre: Krisztobalit Sárospatak környékéről. — Crislobalit von Sárospatak. — — — — — — 309, 330 Mauritz Béla és Harwood H. F.: A Sághegy bazaltja. - Dos basaltischc G estein des Sáyberges ( Sághegy ) bei Celldö- mölk in Ungarn. — — — — — — — — — - — — 241 M iháltzf István: Különböző fajsúlyúi ásványokból álló kőzetek iszapolásáról. Die Schlcimmanalyse von aus verschieden schweren Mineralien bestehenden Sedi menten. — — — 257 Mottl Mária: Néhány adat pleisztocén nagytermetű görényünk faji hovátartozóságához. — Einige Bemerkungen über „Mus- téin Itobusta Ne irt. (Kormos)'1 bzw. M. Eversmanni Soer- gelli Éhik“ aus dem ungarischcn Pleistozan. — — — — 37 IV. Xoszky Jenő: A lionti szakadék. — Die Schlucht von Hont im Börzsöny-Gebirge. — — — — — — — 172 Simon Béla: A budapesti földrengési observatorhun feladata Übcr den Aufgctbenkreis (les seismologischen Observatoriums in Budapest. — — — — — — — — — — — — 315 ’Sigmond Elek: IJjabb szikképződési elméletek és szikjavitási tanácsok. — Einige neueren Tlieorien über die liildung elér ungarischen Alkaliböden (Ssikböden) und dér daraus gefol- gerten praktischen Batschlage. — — — - — — — — — 182 Szűcs Mária: Adatok Pilismarót környékének kőzettani ismere- téhez. — Botén zm Kenntnis dér eruptiven Gcsteine dér Um- gebung von Pilismarót (Ungarn). — — — — — — — 27Í) Tokody László: Adatok Luciabánya és Jászómindszent ásvá- nyainak ismeretéhez. — Beitrage zűr Kenntnis dér Minerali- en von Luciabánya und Jászómindszent (Komitat Abauj Torna.) — — — — — — — — — — — — — 64 Vajk Raul: Geológiai szerkezetek gravitációs hatása különleges esetekben. — Gravitationswirkung unterirdiseher geologi- scher Strukturen in besonderen Falién. — — — — — — 270 Vavrinecz Gábor: Ásványrendszertani tanulmányok. II. köz- lemény. A chlorit csoport. (Folytatás). — Mineralsistemafolo- gisclie Studien II. Die Chlorit gruppé. (Fortsetzung.) — — 46 Rövid közlemények — Kurze Mitteilungen. Brumm er Ernő: Bronztalpazatok mészkőanyagának „patiná- lódásaü — Die Patinisierung dér Kalksteinpost ament e. — 175 Simon Béla: Az 1937. április hó 28- 1 kecskeméti földrengés. - Bas Erdbeben bei Kecskemét am 28. April 1937. — — — 177 Társulati ügyek — Gesellschaftsangelegenheiten. Ven dl Aladár elnöki megnyitója a Magyarhoni Földtani Tói - sulat LXXXVII. rendes közgyűléséről. — Eröffnungsrede. — 77 Titkári jelentés az 1936. évről. — — - — — — — — i — — — 85 Szakülések. — — — — — — — — — — — — — 24í) Emszt Kálmán: Szontagh Tamás emléktáblájának leleplezése Szarvason. — — — — — — — — — — — — 334 Faller Jenő: Laczkó Dezső — — — — — — — — — 335 Bibliographia Geologica Hungariea 96. 230 FÖLDTANI KÖZLÖNY Bánd LXVII. kötet, 1937. január— március. Heft 1 — 3. füzet. 1GLÓI SZONTAGH TAMÁS DR. EMLÉKEZETE. Irta: László Gábor dr* EK INNÉK UNG AN rL H. v. SZONTAGH. Von Dr. G. v. László.** Ma van egy esztendeje, hogy a temetőbe kísértük Szontagk Tamást, a magy. kir. földtani intézet nyugalmazott igazgatóját, társulatunk tiszteleti tagját. Nemcsak kegyeletes szokásból emlékezünk meg róla e helyen, hanem mert a Magyarhoni Földtani Társulat önmagát tiszteli meg, mikor kiváló tagjainak emlékét felidézi, életük tanulságait leszűri és a jövő számára gyümölcsözően megőrzi. Ha pedig egy tudományos társaság valakit tiszteleti tagjává választ, ezzel an- nak ad kifejezést, hogy az illetőnek tudományos érdemei mellett ethikai értékét is kiválóan nagyra becsüli. Szontagh Tárná s-ról bizonyára valamennyiünknek, kik itt összegyűltünk, vannak személyes emlékei, mert az ő élete olyan sokrétű volt, hogy az emberi sorsok és hivatások nagy kaleidosz- kópjában mindannyian legalább is találkoztunk Szontagh Ta- más nagyszabású egyéniségével. És ha sorainkon végigtekintek, látom, hogy a kegyeletes megemlékezésre megjelentek háromféle kategóriát képviselnek aszerint, hogy életükbe Szontagh T a m á s mint családtag, vagy mint tudományos pályatárs, vagy végül mint társadalmi munkatárs és vezér kapcsolódott be. Ilyen szem- pontból Szontagh Tamás élete időrendben is három szakaszra osztható, u. m. gyermek- és ifjúkorára, geológus korára, illetve köz- életi szereplésének korára, s ilyen sorrendben legyen szabad e ne- vezetes életnek mindenik szakából egyes olyan emlékeket felidézni, amelyek a rokon, a szaktárs és végül a közéleti férfi egyéniségét, törekvéseit és életfelfogását a leghívebben tiikröztetik vissza. A S z o n t a g h-ok a XV. században a magyar felvidékre be- vándorolt szászországi bányászcsalád ivadékai. Egyik ősük S z o n- íagh Kristóf, aki II. Mátyás királytól az armalist kapta 1610 táján igiói bányakamarás volt, s a bányászat hagyománya kisérte a család leszármazóit egészen a jelenkorig. Szontagh Albert, kinek Szontagh Tamás második gyermeke, ennek születésekor, 1 Sál -bon Gzdon (Borsod vm.) a Előadta a M. I öldt. Társulat 1937. február 3-án tartott közgyű- lésén. Aus dér Generalversamrnlung- d. Un-.-. Geol. Gesellschaft am 3. Febr. 1937. 2 László Gábor „Concordia Gömöri Vasművelő Egyesület" tisztviselője volt, öcs- ese Gusztáv pedig, az olaszországi hadjárat után nyugalomba vo nult cs. kir. tüzérfőhadnagy ezidőtájt a kertészkedésben és a böl- cseletben találta meg lelke nyugalmát, majd „A magyar egyezmé- nyes philosophia ügye, rendszere, módszere és eredményei" c. műve alapján a magyar tudós akadémia tagja lett. Szontagh Tamás szülei 1855-ben gyermekeikkel Mis- kolcra költöztek, s már ebből az időből származnak Szontagh T a m á s n a k gyermekkorára vonatkozó legrégibb emlékei, ame- lyeket élete végéig megőrizve olykor-olykor, leginkább révfülöpi otthonának meghitt baráti körében mondott el és részben fel is jegyzett. Ilyen emlék az, amely az ország akkori politikai elnyoma- tásának idejéből való, amikor az önkényuralom a magyar viseletét is meg akarta rendszabályozni. Akkor a Szón tag h-ház is egyike volt a nemzeti érzés közismert sasfészkeinek, s így nem lehet cso- dálni, ha az elemi iskolát látogató még csak öklömnyi Tamáska pengő sarkantyúi szemet szúrtak a Bach rendszer csendőreinek, annyira, hogy azokat nyilt utca során leszedték az apró csizmák- ról, sőt másnap ugyanaz történt a gyermeknek egy másik pár sar- kantyújával. Lampérth Géza, koszorús költőnk ezt az esetet meg is énekelte és a Petőfi Társaságban székfoglalójaként felol- vasta. Középiskoláit Szontagh Tamás Eperjesen (1 — IV. oszt.), Pozsonyban (V. oszt.), Budapesten (VI — VII. oszt.) és Szarvason (VIII. oszt.) végezte, mert ez években atyja több ízben változtatta lakhelyét. Ez időközben legnagyobb hatással voltak Szontagh Tamás egész életére az eperjesi ág. evangélikus kollégiumban töl- tött évek, hol Hazslinszky Frigyes, a felvidék flórájának legjobb ismerője és leírója, kollégiumi tanár ébresztette fel a ter- mészet iránt amúgyis fogékony gyermekben a természeti tárgyak gyűjtésére késztető hajlamot. És hogy ez a hajlam Szontagh Tamást egész életén át elkísérte, annak utóbb maga a természet- tudomány látta legnagyobb hasznát. A pozsonyi, pesti, de főképen a szarvasi tanulóévek a köz- életi és politikai életnek oly sok neves emberével és eseményével ismertették meg S z o n t a g h T a m á s t, hogy annak visszhangja lett a későbbi közpályáján vallott szélső nemzeti és balpárti meg- győződése. A középiskolák után az önkéntes katonai szolgalat követke- zett, amelyet Szontagh Tamás a 21-ik cs. kir. vadászzászló- aljnál végzett kezdetben a Bécs Melletti Mauerben, majd mikor az egyetemre iratkozott be, magában Bécsben. Miután ezzel a férfikor küszöbét átlépte volt, Szontagh Tamás nyolc éven keresztül gazdálkodik, ami az akkori társa- dalmi és családi kapcsolatoknak mintegy természetes folyománya volt. Tornán gr. Keglevich uradalmában, Aszódon, illetőleg Fe- Iglói Szontagh Tamás dr. emlékezete 3 rihegyen és Ecseren családi birtokokon, madj Véglesen nemeskéri K i s s Miklós mintagazdaságában sajátította “1 és alkalmazta ilyen irányú tapasztalatait. De hogy ez a pálya nem tudta S z o n- tagh Tamást teljesen lekötni, az bizonyítja, hogy amellett a költészet és szépművészetek terén, a S z a n a T a m á s kiváló mű- kritikus vezetése alatt álló „írók és Művészek Társaságában “ ke- res lelki visszhangot. Huszonhét éves korában beiratkozik a budapesti tudomány- egyetem bölcsészeti karán és 1878 — 1882 közt a természettudományi szakon rendes hallgató. Ezzel indult meg Szontagh Tamás életének második, a tudományos pályán töltött szaka. Az egyete- men a szorosan vett tanulás mellett csakhamar a tudomány ter- jesztésében leli kedvét, s mint az „Ellenőr" című napilapnak mun- katársa, ennek tudományos rovatát vezeti és a természettudományi mozgalmaknak, elsősorban a Magyarhoni Földtani Társulatnak és a Kir. Magyar Természettudományi Társaságnak híreivel latja el. Már 1881-ben Szabó József, nagynevű geológus atyameste- rünk kezdeményezésére és elnöksége alatt alakult „Földtani Bizott- ságinak tagja lesz Hantken M„ L ó c z y L., Sehafarzik F. és V á 1 y i M. társaságában. A következő évben jelenik meg nyomtatásban Szontagh Tamás első önálló földtani vonatkozású tanulmánya a kelenföldi „Aesculap" keserűvízkutakrói. (1.) Ugyanezen évben Szontagh Tamás a László Mihá lv-féle budapesti középiskolában a természetrajzi tanítás gyakorlati évét végzi, de egyszersmind Sza- bó József egyetemi tanár meghívására az egyetem ásvány-kő- zettani tanszékén tanársegédi minőségben vállalt szolgálatot, a- melynek közel négy éven keresztül való teljesítéséről az alábbi el bocsátó levél tesz tanúságot: .1/. K. Tudomány-Egyetem Mineralogiai s petrografiai 'intézete Hilda pest. Egyetem tér t. szám I. emelet. 50 kr. h. h. Dr. Szontagh Tamás úr. a budapesti m. k. tudomány-egye- tem mineralogiai s petrografiai intézetéhez mint tanársegéd 1882 sept. 1-től van alkalmazva a mai napig folytonosan, s ezen időt a vezetésem alatt állá intézetben példás szorgalommal, buzgósággal s ügy- meg rnd -szeretett el töltötte el. Hivatalos teendőin kívül kereseti és talált időt önálló becses tudományos munkálatok keresztül vitelére, melyek- ben magát mint természetbúvár jelesen mutatja he. Jó rajzoló lévén, ezen felette fontos minőséggel is sok szolgálatot tesz választott tudo- mányának. Budapest, 1886. június 8. Dr. Szabó József kir. tanácsos, a min. s petrogra- fiai egy. intézet igazgatója. 4 László Gábor Tanársegédi évei közben Szontagh Tamás-tói az idősza- kos folyóiratokban több önálló természettudományi cikk is jelenik meg, amelyek Közt különös érdeklődést érdemel a „Vasárnapi Uj- ság“ 1883-i évfolyamában közvetlen főnökéről, Szabó József- ről írt életrajza. A világviszonylatban is kiváló tudósról annál hi- telesebbek feljegyzései, mert abban az időben az egyetemi tanár- segédeket benső és bizalmas kötelékek fűzték tanáraikhoz. Nagy szorgalommal Szabó József keze alatt készült el S zo it- ta g h Tamás a doktori szigorlatra, mely alkalomból írta meg „Zólyom megye kőzeteinek petrográfiai ismertetése" című értekezé- sét (2.), amely 24 oldalas terjedelemben, a szerző saját rajzai után készült, részben színes két tábláméi leklettel. Minthogy az ilyenké- pen feldolgozott anyag Zólyommegve déli részéből, a Polaua-Vjepor hegység egyes nevezetesebb lelőhelyeiről, azután az Osztrovszki hegység Katinka- Yéglesi szakaszáról származik, e tanulmány mint- egy tudományos emléke Szontagh Tárná s-nak a véglesi urada lomban töltött gazdaéveinek. Még tanársegédkorára esik Szontagh Tamásnak 1884- ben kötött első házassága farádi Veress Jankával, aki fér- jének méltó párjaként osztotta meg vele boldog házaséletük éveit. A fenti elbocsátó levél tanúsága szerint 18S(i júniusban Szón tagh Tamás megválik az egyetemtől, s három éven át, tehát 1889-ig mint „magángeológus" sem folytat tétlen életet, mert a mellékes újságíráson kívül ugyanazon éveken keresztül S t a u b Móricz, a Magyarhoni Földtani Társulat főtitkára mellett mint másödtitkár a Közlöny szerkesztésén keresztül élénken részt vesz a hazai geológiai ismeretek kialakításában és terjesztésében. Eköz- ben (1887) lett a társulatnak alapító tagja és a magy. kir. Föld- tani Intézet önkéntes munkatársa. Utóbbi minőségben részt vehe- tett az ország geológiai térképezésében és az intézet megbízásából 1888 nyarán Biharmegye síksági részén (Nagykároly, Érendréd, Margita, Szalárd környékén) végez felvételeket, s írja meg erről szóló első felvételi jelentését is (3.). A reákövetkező évben (1889) Szontagh Tamás már a Földtani Intézet 3-ik segédgeológusi állására nyert kinevezést s mint ilyen most már évről-évro rend- szeresen térképezi és írja le földtani nézőpontból a Nagy Alföld keleti peremét. így 1889-ben Nagyvárad, a Püspök- és Félixfürdők környékén, valamint a Sebeskőrös balpartján Krajm.kfalvától Nagyváradig húzódó előhegyekben dolgozott s ezért természetesen ő volt elsősorban arra hivatva, hogy leírja Nagyvárad és környé- kének geológiáját (4) a Bunyitay Vince szerkesztésében meg- jelenő „Nagyvárad természetrajza" című városmonográfiában. Szontagh Tamás e helyen 25 oldalon összefoglalja a Nagyvá- radról s tágabb környékéről rendelkezésre álló földtani ismereteket, s mellékletként közli a leírt vidék 1 : 75,000 méretű földtani térké- Iglói Szontagh Tamás dr. emlékezete 5 pét, továbbá fi püspökfürdői Somlyóhegyről származó requienia- mészkö esiszolatának fényképét (5). A további évek felvételeinek területei: 1890-ben a Maros jobb felén Soborsin és Baja környéke ((i); 1891-ben Tótvárad és Govas- difi (Arad vm.), Batta, Belotinc, Dorgos, Zabalc (Kr. Szörény és Temes vm.) környéke. (7). I ’ többi területen Treitz Péter ösz- töndíjas agronom-geológussal a talajvizsgálatokhoz gyiijtet anya- got és megállapodott vele azon kívánalmakban, amelyek az agro- nom-geológiának a Földtani Intézet keretében való művelésének előfeltételei. 1892 nyarán Szontagh Tamás megkezdi az észak- nyugati Királyerdő felvételét s ugyanazon év őszén Semsev A n d n r megbízásából Alsóausztriába és Keletbajorországba há- romhetes tanulmány és g\ ujlőutazást tett. Bécs, Linz, Mauthausen, Ilallstadt, Salzburg, Oberalm, Adnet, l ntérsberg, Kufstein, Inns- bruck, Bozen, Meran és Laaz a főbb állomásai, hol nemcsak a gyakorlatilag értékesíthető kőzetek lelőhelyeit, hanem azok alkal- mazását is építkezésekben, faragványokban stb. figyeli (9). nem is szólva a földtani gyűjtemények alapos tanulmányozásáról. Ugyan- ezen év végén Szontagh a m. kir. Földtani Intézet osztály- geologusává lépett elő. 1893-ban a Királyerdő előhegységében Dob- rest., Szómba tság és Hollód vidékén dolgozott (11), ősszel pedig folytatta fiz előző évben félbeszakadt tanulmányi- és g;y iijtőútját Bajorországban. Szászo rszá gban. Poroszsziléziában, Csehországban, Morvaországban és osztrák Sziléziában. Ezúttal Passau, Oberzell, Regensburg, Kelheim, Solenhofen, München, Nürnberg, Wansiedel jelzik útját, amelyről az előzőknél is gazdagabb tapasztalatokkal es gyűjteményekkel tért vissza. (12). 1894 — 1898 közt a nyári felvé- teleken állandóan a Királyerdő és Biharhcgység nyugati előhegye- it térképezi, Lunkaspri, Szitány, Túr búr est. Papmező, Kimpány, Kostyán, Hollód, Jancsesd, Szaránd és Kopacsel, majd Dekanyesd Rózsafalva, Teuke és Sálvi, végül Mildó Lázur, N\ árló. Almamező, Harangmező és Magyargyepes környékén G3. 14, 15, 16). A magy. kir. Földtani Intézet 1898. évi jelentései közt helyt foglal Szon- tagh Tamás-tói „A biharmegyei Királyerdő*4 című tanulmány is, amelyet H o f m a u K á roly halála alkalmából annak két évi felvételi jegyzetei és anyaga alapján írt meg és adott elő a Ma- gyarhoni Földtani Társulat 1899-i februári közgyűlésén. Kegye- letes méltatása volt ez a szaktárs félbenmaradt munkájának olyan- nak a tollából, aki e munka folytatását vállalta (17). Időközben (1896) az ezredéves országos kiállítás is igénybe vette Szontagh Tamás tevékenységét, mert mint Böckh J á- n o s-nak, a kiállításon a földművelésügyi minisztérium kisérletü- gyi intézményeit bemutató VI. és Víll/a. csoportok biztosának egyik belső munkatársa, hónapokon keresztül időt cs fáradságot nem kiméivé vett részt az előkészületekben és rendezésekben. Ha ezért a kiállításért az ugyanott kiállító magy. kir. Földtani Inté- zet legmagasabb dicséretet nyert, méltányos volt, hogy Szón- 6 László Gábor t a g li Tamásnak ilyirányú rendkívüli szolgálatai a bányata- nácsosi cím adományozásával nyertek némi elismerést. A magy. ldr. Földtani Intézet kebelében 1S91 óta folyamat- ban levő agrogeologiai munkásság ennek eddigi vezetője, Inkey II é I a főgeologusnak az intézet kötelékéből való kiválása után 1897-ben új vezetőt igényelt, aminek ellátásával felettes hatósága Szontagh Tamást bízta meg, aki e tisztet hivatalosan nyuga • 1 ómba von ulásá i g viselte. Az 1S99. esztendőben Szontagh Tamás egész munkássá- gát a magy. kir. Földtani Intézet új palotájának építkezése és be- rendezése vették igénybe. Ez nemcsak azt jelentette, hogy az ala- pozástól kezdve a teljes bebútorozásig minden részletkérdés Szon- tagh Tamás kezén ment keresztül, de jelentett ennél nehezebb kérdést is, t. i. a gyűjtemények célszerű és tanulságos elhelyezését illetőleg leállítását egy olyan múzeumban, mely úgy a szakkörök- nek, mint a nagyközönségnek is egyaránt szolgálatot legyen. Itt érvényesült azután teljes mértékben Szontagh Tamás vele- született és állandóan fejlesztett gyűjtő, konzerváló és didaktikai készsége, párosulva ízlésével és széleskörű tapasztalataival. A magy. kir. Földtani Intézetnek 1900 nyarán megnyílt tij múzeu- mában a gyakorlati geológiai anyag már egyenrangú gyűjtemény- félként szerepel a tisztán tudományos értékű mellett és a múze- umnak ez a két része a későbbi években is teljes egyensúlyban fejlődött tovább Szontagh Tamás irányítása és szerető gon- dossága alatt. Csak példaképen legyenek megemlítve egyrészt a páratlanul gazdag dinamogeologiai gyűjtemény, másrészt az ipari ásványok, bányaképek és fúrásszelvények tanulságos bemutatásai. Szontagh Tamás-nak mindenre kiterjedő figyelme, az átlagon messze túlmenő szorgalma és önzetlensége nyerték meg Semsey Andoknak, a hazai föld utolsó bőkezű tudománypár- tolójának teljes bizalmát, aminek a magy. kir. Földtani Intézet és ennek egész személyzete állandóan oly sok jelét és előnyét élvez- hette. Ennek tulajdonítható az is, hogy Szontagh T a m á s az 1900. évi párisi világkiállításra is hivatalos kiküldetést kapott, el- sősorban a kiállítás magyar földtan-bányászati alcsoportjának megszervezése, másodsorban az egész földkerekségről ott összegyűlt és e szakmakörökbe vágó anyag tanulmányozása céljából. Hogy ez az útja is mennyi tanulsággal járt, arról Szontagh Tamás- nak egy rövidrefogott hivatalos jelentése is bizonyságot tesz (18). Ilyen és hasonló széleskörű tapasztalatok és ismeretek mellett természetes, hogy Szontagh Tamás tudományos szakmunkás- ságát is mind tágabb határok között látjuk érvényesülni. A Fertő tó lecsapolásának és a lecsapolni kívánt tófenék tel- kesítésének lehetőségei elsősorban hidrológiai és agrogeologiai kér- dések lévén, a földmi vei ésügyi minisztérium által ezeknek tanul- mányozására kiküldött szakbizottságnak úgy külső munkájában, mint a minisztériumnak adott jelentésében (19) Horusiízky H. Iíi'lói Szontagh Tamás dr. emlékezete 7 m. kir. agrogeologussal együtt Szontagh Tamás nagy mun- kát végzett. Az ő tollából ismerhetjük meg e munka főbb eredmé- nyeit a magy. kir. Földtani Intézet jelentéseiben (20). 1903 — 1900 ismét a Királyerdő és Bihar, illetve (1907-ben) a Borg'ói hegységekben találjuk S z o n t a g h T a m á s t mint felvé- telező geológust, m. p. Rév. Biharkalota. Rossia, Lunkaspvi, Mezi- ád, Belényes, illetve Borgóbesztercc és Maros borgó környékén (21). Mintán időközben (1905) Szontagh a főgeologusi rangba lépe-tt elő, Böekh J á n o s-nak, a magy kir. Földtani Intézet igaz- gatójának nyugalomba vonulása után az igazgatói állás újabb betöl- téséig természetesen ő vezette az intézetet közel egy éven át (1907 riov. — 1908. aug.). Ugyanezen két esztendőben Szontagh Tamás a budai várhegyi alagút vízmentesítésének bizottsági tanulmányo- zásában vesz részt s P a p p K. főgeológussal együtt a kérdés hid- rológiai részét dolgozza fel. (29). A hidrogeológiai szakot, amely a magy. kir. Földtani Intézet munkakörében mind nagyobb mére- teket kezdett ölteni, Szontagh Tamás nagy odaadással és szakértelemmel művelte. Ugyanakkor, amikor 1909 — 1911-ben. P á 1 f y M ó r i e z és Rozi o z s n i k Pál geológustársai val még részt vesz a Bihar és Kodru földtani térképezésében (30), már mind fokozottabban foglalják le Szontagh-ot a hidrológiai feladatok s mind sűrűbben jelennek meg ilyen tárgyú tanulmányai szak- folyóiratokban és egyéb kiadványokban. Mint kimagasló teljesítménye említhető fel pl. o. a mára- marosi kincstári sóbányák víztelenítése és a szinyelipóei „Salva- tor“ forrás védelme. (31.) Ilyen sokoldalú munkásságért 1908-ban a kir. tanácsosi, ve- zetői képességeinek elismeréseként pedig 1909-ben az aligazgatói címet kapta. Társulatunk is igényt tartott Szontagh értékes e- gyéniségére, mikor 1910-ben alel nőkévé, 1916-ban pedig elnökévé vá- lasztotta. Utóbbi minőségében elhangzott közgyűlési megnyitó be- szédeiben a legidőszerűbb gyakorlati kérdéseket érinti tiszta ma- gyarsággal és világos gondolatfűzéssel (38, 39.). Amióta az 1913. évi XVIII. t. c. és ennek 1914. évi 1,200. sz. végrehajtási utasítása a fúrt kutak engedélyezése és a vizek védő- területeinek adományozása körül a magy. kir. Földtani Intézet szakmunkáját fokozottan veszi igénybe, Szontagh Tamás, aki a törvényes rendezés előmunkálataiban is nagy szerepet játszott, az ilyen szakvéleményezés nehéz és hálátlan munkájának legna- gyobb részét vállalta. Mint a magy. kir. Földtani Intézet vízügyi szolgálatának leg- alaposabb ismerője az igazságügyi és közigazgatási tisztviselők részére 1913-ban rendezett továbbképző tanfolyamon erről a tárgy- ról, valamint a természeti ritkaságok védelméről, aminek gondo- latát még tudományos pályája elején ő vetette fel hazánkban, elő- adásokat is tartott (33, 34.). Az ő érdeme azonkívül, hogy a bakó 8 László Gábor ny\ v. n. vörösföldben a bauxitot ismerte fel, amelynek közgazda- séigi értéke azóta oly nagyra nőtt. Az egész földkerekségre, de legföképen Magyarországra néz- ve oly végzetes háború második évében (1915) még egy utolsó bi- harmegyei felvételen vesz részt Szontagh Tamás, m. i>., Bi- harrossa, Bihardobrosd és Vércsorog között (35.), azután két éven át (1916 — 1917) a seregeink által megszállt Szerbiában, Zsi gm ön- ti y Árpád ny. bányafőfelügyelő, Timkó Imre főgeológus és <1 ekeli usz Eri eh geológus társaságában (37.) — Ebben az idő ben adományozza a koronás király Szontagh Tamásnak az udvari tanácsosi címet (1916), majd a hadszíntéren végzett ered- ményes munkája elismeréseképpen a II. osztályú polgári hadiérmet (1917), amely utóbbi kitüntetés mintegy lezárni látszott Szon- tagh Tamás érdemdús szakmunkásságának egyenlegét. A következő néhány esztendőben a vesztett háború és az ezt követő társadalmi forrongások Szontagh Tamás hivatali pá- lyafutásának alkonyát sajnos csak borússá tehették. Az u. n. ta- nácsköztársaság földmívelési népbiztossága 1919-ben Szón tagbot az V. fizetési osztályban nyugalomba küldte, amely jogtalanság jóvátétele csakhamar bekövetkezett ugyan, de id. Lóczy Lajos igazgatónak végleges nyugalomba vonulása után következő mintegy ötéves interregnumban a legnehezebb társadalmi és szolgálati vi- szonyok közepette a magy. kir. Földtani intézet igazgatói teendő- inek egész terhét kellett viselnie, mígnem 1924-ben, 35 éves állami szolgálat után igazgatói címmel szintén végleges nyugalomba vo- nulhatott. Ernyedetlen szorgalommal párosult tudományos érdemeinek némi elismeréseként a Magyarhoni Földtani Társulat 1922-ben, majd ennek hidrológiai szakosztálya 1930-ban Szontagh Ta- ni á s t tiszteleti tagjukká választották, miután nagy szívjóságáért és nemes gondolkozásáért nemcsak szaktársainak, de minden isme- rőjének szeretedét és ragaszkodását kiérdemelte és bírta. Ez érzé- sek megnyilatkozásának tekintendők a természettudományi szak- körökben elterjedt szokásból eredő elnevezések, amelyek Szon- tagh Tamást természeti tárgyak neveiben is megörökítik. Ilye- nek az u. n. S z o n t a g h-barlang (Mellesz) Hunyadmegyében; a biharmegyei Tasádfő lajtameszébő! leírt Cancer Szontagh) Lör. n. sp. (Math. Term. tud. Köziem. XXY1I. 1898.); a Melanopsis Szón laghi Korm. n. f. a biharmegyei Püspökfürdő hévvizi faunájá- ból, (Földt. Közi, XXXV. 1905); az Arca Szontaghiana Böckh u. sp. a Kr. Szörénymegyei Kohldorf alsókrétájából (Földt. Közi. XL. 1910); a Halohm Szontagh) Kitti n. sp. a biharmegyei Rossia fel- sőtriasz márgahomokkövéből (A Balaton tud. tan. eredni. Pál. rész. 1910); a Loxoconcha Szontagh i Zalányi n. sp. Balatonföldvár mediterránkori rétegeiből (M. kir. Földt. Int. Évk. XXI, 1913); a Plcurotoma (Clavatula) Szontagh i Strausz n. sp. (Földt. Közi. LYI — 1927.) iglói dr. Szón tag h Tamás. (1851—1937). Ijrloi Szontagh Tamás dr. emlékezete 9 A természettudományok iránt táplált nagy érdeklődése, bősé- ges szakismerete és kiváló szervezőképessége okozták, hogy Szon- tagh Tamást a Magyarhoni Földtani Társulaton és ennek hid- rológiai szakosztályán kívül is minden nevesebb természettudományi testület vezetésébe választották. így a Kir. Magv. Természettudo- mányi Társaság , az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület , a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja, az Orsz. Balneologiai Egyesület tudományos szakosztályának el- nöke, a debreceni Tisza István Tud. Társaság tiszteleti tagja, a. Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetségének tiszteleti tagja, stb. Hivatalos pályájának lezárulása azonban távolról sem jelen- tette Szontagh Tamás tevékenységének lezárását is, sőt ek- kor kezdődött az eddigieknél is talán élérikebb, de mindenesetre nagyobb horderejű társadalmi munkássága. Már 1917-ben, a hosszúranyúlt és nehéz áldozatokkal járó há- ború kellős közepén egy lelkes férfigyülekezet alakult, amely szük- ségesnek látta a csiiggedőkbe reményt önteni, a túlzottan remény- kedőket pedig a reális lehetőségekre kioktatni. Hogy ez az u. n. „Ma- gyar Társaság" mennyire kívánatos és hiánytpótló volt, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig nehány héten belül taglét- száma sok százra növekedett és ugyanakkor az egész ország ma- gyarságának vezető és hangadó testületévé lett. Mert ezen társaság tisztesei önzetlen és áldozatos munkásai voltak az ügynek, csak természetes, hogy soraikban az alapítók, egyszersmint szervezők és vezetők közt az élen látjuk Szontagh Tamást haladni. A há- borús összeomlás után pedig, amikor az ország léte vagy nemléte forgott kockán, a fen tnevezett társaságnak olyan tagjaiból, akik- ben a hazafias érzés nagyobb volt honfibánatuknál, a „Magyaror- szág területi épségét védő liga" (röviden „Területvédő liga”) ala- kult, amelynek címében is kimondott egyetlen célja volt a nyugati hatalmak győzelmi mámorát kijózanítani és a Magyarországot fe- nyegető békediktátumok esztelenségét bizonyítani. Sürgősen volt arra szükség, hogy a magyarság kezéből kivert kardot nagytudású es tettrekész férfiak szellemük fegyverzetével pótolják és az egész nemzetet dermedt aléltságából fel rázzák. Történelmi esemény és látvány volt az ország összes hangadó tényezőinek az a lendületes összefogása, amely ezt a szervezkedést kisérte. Hogy pedig az or- szágmentés ezen műve minden széthúzás nélkül tudott nagy töme- geket megmozgatni, annak elsősorban elnökének, S z o n t a g h T a- m a s-nak köztiszteletben és szeretetben álló egyénisége a magyará- zata. Csak az ő erkölcsileg és anyagilag független, izzó hazafiság- tól fűtött és sok élettapasztalattal meg emberismerettel rendelkező személye biztosíthatta a szinte lehetetlennek látszó cél sikerét. Ez időben Szontagh Tamásban az ősz tudós bölcsesége ifjú tett- erő hevületével párosulva dolgozott oly lendülettel, amelyet senki utói nem érhetett, és amely eszme élére ő állott, személye varázsá 10 László Gábor val oda vonzotta, mint kristályosodási gócpont köré a hasongon dolkozásúak ezreit. A személyét megillető tiszteletből a legkülön- bözőbb társadalmi alakulatok választják meg Szontagh Ta- mást vezető tisztségekre, amelyeknek felsorolása meghaladná a mai megemlékezésünk kereteit, de végeremdényben ez oda vezetett, hogy amikor a megcsonkított országnak a romokból való újraépítő' se megindult, az erők összefogása céljából alakult „Társadalmi Egyesületek Szövetsége" országos elnöke megint más nem lehetett, mint Szontagh Tamás, akit ilyen minőségben a Kormányzó 1931-ben a II. oszt. magyar érdemrenddel tüntetett ki. Egy nyilvános elnöki szózatában, amelyhez hasonlóknak szám- talan példája volna felsorolható, Szontagh Tamás következő- képen tesz hitvallást meggyőződéséről: „Szegény hazánknak ma erős eszű, higgadt és szilárd jellemű, de bátor emberekre van szüksége, akik a múltak nemesebb buz- dító emlékeit igazán átérezve önzetlenül és hiúságtól menten tud- nak cselekedni. Olyan férfiakra van szükségünk, akiknek szelleme nemcsak tűzijátékhoz hasonlóan sziporkázik és pattog szerteszét, hanem akiknek szelleme állandóan világító és melegítő tűzzel ég, s ha arra szükség van, gyújt és éget is. Ha valaha, úgy ma van erős, biztos, becsületes, önzetlen és a legtisztább hazafias érzéstől teljesen áthatott lélekre és kézre nagy szükségünk, amely a viha- rok közepette annyi sok és veszedelmes szirt és zátony között, po- litikai, társadalmi közéletünknek, szóval egész hazánknak megmen- tésére irányítsa és vezesse a kormányrudat. És ha adott az isteni gondviselés hazánknak ilyen férfiút, úgy teljes hódolattal, tiszta, hazafias lélekkel, kicsinyes és alárendelt érdekek mellőzésével áll- junk mindnyájan — öregek és fiatalok, kicsinyek és nagyok — ol- dala mellé, hogy nagy és nehéz munkájában neki annyit segítsünk, amennyit legjobb tehetségünkkel és erős akarattal csak tudunk. Az idő, a kor nagyot változott, s változtak az emberek is. Ott ahol szükséges, az öregeket váltsák le a fiatalabbak, az értelem, a jellem, a meggyőződés, a kölcsönös megbecsülés, a szeretet, az ősz- szetartás, a szilárd hazaíiuság örökségével. Az ellenkező vélemé- nyek tűrését, ha azok becsületes és hazafias lélekből fakadnak, egy- szer már meg kell szoknunk és tiszteletben kell tartani, mert enél- kiil az igazi szabadság és fejlődés el sem képzelhető. Xe cseréljük fel a külső formát a belső lényeggel Kövessünk el mindent az itthoni békés testvéri egyetértés megteremtésére és fenntartására. Ezzel lényegesen hozzájárulunk belső életünk szilárd ságának rendezéséhez, belső erőink és külső tekintélyünk lehető legnagyobb fejlesztéséhez és mindazokhoz, amikre feltétlenül szük- ségünk van, ha a cselekvés órájában a gáton férfiak akarunk len- ni, ha hazánkkal szemben elkövetett vétkeinket jóvá akarjuk tenni.’ Egy K ö 1 c s e y-hez méltó paraenezis ez a nemzethez Eöt- vös József báró nyelvezetén, akik szintén az ország borús napja- iban szólották ilyeténképen a magyarokhoz. Szontagh Tamás Ifílói Szontagh Tamás dr. emlékezete 11 e szavaiból a hazafiúi bánat alaphagján is a bátorítás s nem le- mondás cseng ki, amint hogy öt minden szavában és tettében a jobb jövőben való törhetetlen bizalom és bit jellemzi, s ezért va- lóságos megtestesítője a Nemzeti Hiszekegy minden szavallak. S amíg ez a fohász magyar ember ajkáról az egek Urálioz fog szál- lani, mindaddig élni fog közöttünk Szontagh Tamás áldott emléke. # «= Dr. Tliomas v. Szontagh, em. Direktor dér Kgl. 1 ng. Geologischen Anstalt war Ehrenmitglied dér Ungarischen Geolo- gisehen Gesellschaft, sowie dérén Hydrologischer Sektion. Ans uralter oberungarischer Bergmannsfamilie in 1851 go- boren, befasste er sich aníánglich mit Landwirtschaft, welche Lanf- bahn ibm aRer weniger zn entsprechen schien. lm 27-ten Lebens- jahr bezog Th. v. Szontagh die nngarische Universital in Bu- dapest und nach Erlangung des Absolutoriums verbrachte er na- hezn 4 dahre als Assistent dér mineralogiseh-petrograpliisehen Lehrkanzel derselben Uni versi tat, an dér Seite des weltbekannten Professors J o s e f v. Szabó. In den folgenden Jahren ist Th. v. Szontagh bereits Untersekretiir dér Ung. Geologischen Gesell- schaft und wird 1889 zum Hilfsgeologen an dér Kgl. Ung. Geolo- gischen Anstalt eruannt, ivó er sich hauptsachlich mit dér geolo- gischen Ivartierung dér transilvanische Grenzgebirge Bihar und Királyerdő, ausserdem mit hydrologischen Fragen befasste. Seine breiten Fachkenntnisse mit ganz hervorragenden administrativen Fiihigkeiten verbunden waren für die hohe Entwicklung dér genann- ten Anstalt, insbesondere ihres sehenswerten jduseums von gröss- tem Nntzen und zahlreiche nahirwissenschaf tlichc Gesellschaften wáhlten ihn unter ihre Ausschuss- oder Ehrenmitglieder. Nachdem Th. v. Szontagh iiber 35 dahre iin Dienste dér geologischen Anstalt verbrachte und wiederholtenmals als Direk- torstellvertreter derselben zu fungieren liatte, trat er in 1924 als Titulardirektor und königl. Hoirat in den Ruhestand. Trotz sei- nes bereits hohen Alters bedeutete für T h. v. Szón t a g h dieser Schritt beiweitem nicht die Kulié, sondern im Gegenteil eine un- geschwachte, vielleicht sogar gesteigerte Tatigkeit, diesmal in so- zialer Richtung. Eine hohe agitatorische Gabe und gliihender Na- tionalismus liessen ihn an allén patriotischen Bewegungen dér traurigen Nachkriegsjahre mit Enthusiasmus und opferseeliger Selbstlosigkeit teilnehmen, wesshalb er alsbald zum Ehrenprasi- denten des Generalverbandes Sozialer \ ereine geváhk und alssol- cher mit dem Ehrenkreuz des bürgerlichen Verdieustordens II tér KI. ausgezeichnet wurde. 12 László Gábor IGLÓI SZONTAGH TAMÁS DR. TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA: \Y ] SSENSCH AFT I ICHE PU PIÁ K ATT ON EX : 1. Az „Aesculap Bitterwater Conipany Limited London" cég' kelen- földi (budai) kállairól. (Földi. Közi. XII — 1882). 2. Zólyom megye kőzeteinek pctrografiai ismertetésé. 2 táblával. (Földi Közi. XV— 1885). .1. Geológiai tanulmányok Nagykároly, Érendréd, Margittá és Sza- lárd környékén. (M. kir. Fokit. Int. 1888. évi .jel.) 1889. 4. Geológiai tanulmányok Nagyvárad, a Püspök- és Félix -fürdők környékén, valamint a Sebes Körös bal partján Krajnikfalvától Nagyváradig húzódó hegység és dombvidéken. (M. kir. Földt. Int. 1889. évi jel.) 1890. .r>. Nagyváradnak és környékének geológiai leírása. (Nagyvárad ter- mészetrajza. Szerk. P u nyit a y V.) Budapest, 1890. 0. Geológiai tanulmányok a Maros jobb felén, Soborsin és Baja kör- nyékén. (M. kir. Földt. Int. 1890. éri jel.) 1891. 7. Geológiai tanulmányok a Maros jobb felén, Tótvárad — Govasdia (Arad m.), valamint a Maros bal felén. Balta, Belotincz — Horgos — Zabalcz (Krassó Szörény és Temes m.) környékén. (M. Kir. Földtani Intézet 1891. évi jel.) 1892. 8. Geológiai tanulmányok a biharmegyei Királyerdő hegység észak- nyugati részében. (M. kir. Földt. Int. 1892. évi .jel.) 18915. 9. Ausztriai és keletbajorországi utazási jegyzetek. (Jelentés a seni- sei Semsey Andor úr megbízásából tett tanulmány- és gyűjtő- utazásról.) (M. ki]-. Földt. Int. 1892. évi jel.) 1893. 10. Az ásványos források védőterületéről. Budapest, 1893. 11. Geológiai tanulmányok a biharmegyei Királyerdő előhegységében, Dobrest — Szombatság és Hollód környékén. (M. kir. Földt. Int. 1893. évi jel.) 1894. 12. Bajor- és szászországi utazási jegyzetek. (M. kir. Földt. Int. 1893. évi jel.) 1894. 13. Geológiai tanulmányok a biharmegyei „Királyerdő déli előhegy- ségében Lurikaspri, Szitány — Turburest, Papmező — Kimpány, Kostyán, Hollód és .lancsesd környékén, valamint az északnyu- gati részen fekvő Szaránd és Kopacsel faluk déli vidékén. (M. kir. Földt. Int. 1894. évi jel.) 1895. 14. Geológiai tanulmányok Biharmegyének Hollód — Dekanyesd — Ró- zsafalva és Tenke községek közé eső részéről. (M. kir. Földt. Int. 1895. évi jel.) 189(5. 15. Tenke és Sályi biharmegyei községek közé eső halmos vidék geo- lógiai viszonyairól. (M. kir. Fcidt. Int. 189(5. évi jel.) 1897. I t>lói Szontagh Tamás . 237. 4. Torjai büdösbarlang levegőjének ehemiai és phisikai alkatáról. Térni. Tud. Társ. kiadása. 5. A Balaton vizének ehemiai viszonyai. A Balaton Tud. Tanulni, ered- ményei I. k. 6. rész. 1898. 23 A HUNDSHEÍMI FOSSÍ US KISEMLÖSÖK REVÍZIÓJA. Irta: Kormos Tivadar. RE VISION DÉR KLEINSÁUGER VON HUNDSHEIM IN N I E DERÖSTER R E I OH . # Von Dr. Th. Kormos. (Mit 10 Textabbildungen). In einem. rlie Saugetiere (les alteren Quartárs von Mitteleuro- j a behandelnden. vor zwanzig Jahren erschienenen umfangrei chen Werk fiihrt F r e u d e n b e r g aus dér altquartaren Fauna von Hundsheim aueb eine Anzahl Kleinsauger an. Gelegentlieh dér monographischen Bearbeitnng meines reich- haltigen práglazialen Materials aus Ungarn erschien es mir unvermeidlich, auch die Kleintiere dér Hundsheinier Fauna einer uáheren Überprüfung zu unterziehen. Ich ersacbte daher Herrn Hofrat Prof. Dr. Fr. X. S c h a f f e r, den Direktor dér geologisch- palaontologischen Abteilung des Naturhistorisehen Museums in Wien uni giitige Überlassung dér beireffenden Belege zwecks Unter suchung. Herr Prof. Se ha ffer kain mir liebenswürdigst entgegen und liess mir alles, vas ihm an Kleinsauger resten aus Hunds beim zűr Verfiigung stand, baldigst zukommen. Bei dér fliichtigen übersieht dieses Materials stellte es sieh heraus, dass sieb die meisten. in dér Freudenber g’-schen Ariiéit abgebildeten Stíleké nieht darunter befinden. Ich vandte mieh an die Direktion des geologischen Institutes dér technisehen Hochsehule in Wien, wo seinerzeit Prof. Tóul a, dér die ersten Aufsammlungen in Hunds- heim maehte, latig var. Von dórt kain die Antvort: alles, was vorhanden war, befande sieh im Naturhisorischen Museiun. Dalin sehrieb ich endlich an Kollegen F renden be rg und erhielt von ihm alsbald eine kleine, aber ausgevahlte Kollektion Hundsheimer Kleinsa ugerreste, unter welchen sieh auch die meisten in seinem Werk abgebildeten Originale vorfanden. Den Fnterkiefer einer Waldwühlmaus, velcher Eigentum des Niederösterreichischen Landesmuseums ist, verdanke ich meinem lieben Freunde: Herrn Regierungsrat Prof. Dr. G. Se h lesinge r. Die Originalzeiehnun- gen dér Textabbildungen verdanke ich Kollegin Dr. M. Mottl. Das auf diese Weise erganzte Unter suchungsma téri al ist zwar noch immer recht diirf'tig, gestattet jedoeli inimerhin eine Revision dér meisten vorhandenen Formen, welche seinerzeit durch Freudenberg, dér sieh hauptsachlich mit dér Makrofauna be- fasste, bloss flüchtig bestimmt wurden. Die Insektenfresser, Fle- dermause, Nagetiere und kleinen Musteliden sind in F r e u d e n- berg’s Werk nur kurz behandelt, und dér Verfasser schliesst sei- # Erster Teil. Fortsetzung folgt im nachsten Heft. Schriftleiter- 24 Revision dér Kleinsliuger von Hundsheim ne Erörterungen mit dér Bemerkung, dass eine eingehende Dar- stellung dér Nagetiere, — zusammen mit jener dér Primaten, Nas- hörner, Elefántén, Hirsche, Kinder und Ovibovinen Mitteleuro- pas — in spáteren Jahren erfolgen wird. Zwanzig Jahre sind seitdem verstriehen und nachdem Kolle- ge Freudenberg unterde sen anscheinend keine Gelegenheit mehr hatte, sich mit dér Fauna von Hundsheim weiter zu befas- sen, erlaube ieh mir, in den folgenden eine kurze Revision dér seinerzeit gesammelten Kleinsagerreste dér Öffentlichkeit zu iiber- geben. Ieh muss noch bemcrken, dass die H'treffenden Betege zwecks Gberprüfung mir bereits vorlagen. als ieb erfuhr, dass Herr Kol- Tege Hr. Sichenberg in den letzten Jahren grössere Neugra- bungen in Hundsheim veranstaltet hat und auch über ein iei •h- haltiges Kleinsáugermaterial verfügt. Wir korrespondierten dann über diese Angelegenheit und einigten uns sehliesslich darin, dass Kollege Siekenberg die Résül taté meiner Untersuchungen ab- vártén und erst dann iiber sóin anscheinend viel umfangrei- eheres — Matériái berichten wird. Freudenberg fiihrt in seinem Work IS Arten an, die als Kleinsauger bezeichnet werden können. Hiese sind: „Mus silvati- cus L., Cricetus phaéus Pali., Cricetus vulgáris H e s m., Hystrix cristnta L., Lepus europaeus Pali., Myoxus glis Pali., Arvicola nlareolus S e h r e i li e r., Arvicola arvalis Pali., Arvicola aruph »- bilis L.. Vesverfilio umrivus Pali.. Vaspert ilio sn.. VesvertAin sp., Sorex vulgáris L., Sorex pygmaeus L., Talpa curopaea, L., Fri- naceus europacus L., Putorius putorius L. und Mustéla vulgáris B r i s s.“ Hiese, ausser „ Cricetus phaeus “ u. ,. Hystrix cristnta ” ausschliess- lieli aus den gewöhnlichsten Vertretern dér heutigen mitteleu- konaischen Fauna bestehende Tiergemeinsoliaft. welehe in Hunds- heim mit fíhivoceros (Dicerorhinus) etruscus und Machairodus zu- sammen zum Yorschein kara, gab mir sehon damals viel zu deli- ken. Gesteigert wurde mein Bódénkén noch dadurch, dass ieh in Fig. fi. auf Taf. XIX. des Freudenber g’-sclien Werkes, wel- (die lant dér Tafelerklarung Sorex vulgáris darstellen sollte, He remendia (damals noch „ Neomys “) fissidens, cinen dér bezeich- nendsten Vertrcter dér ungarischen Praglazial-Fauna sicher erken- nen zu können glaubte. leh war deshalb auf die Ergebnisse moi- ner Untersuchungen sehr gespannt und bili allén, den oben erwahn- ten Herren, die mir diese Revision dureh gfl. ííberlassung des Materials ermöglichtea, zu aufrichtigem Hank verpflichtet. In den folgenden sollen nun die von mir festgestellten Tiev- formen — u. zw. in dér Reihcnfolge des M i 1 I e r’sehen Systems — kurz behandelt und die F r e u d e n b e r g’schen Xamen, sofern dicse nicht stichhaltig sind, als Synonyme angegeben werden. Revision dcr Kleinsiiuger von Hundsheim 25 Talpa prae glaciális Komi. (Talpé europaea L. partim bei Freudenb e.r.g). Freudenberg erwáhnt herei ts in geiner vorlaufigen Mit- teilung iiber die Fauna von Hundsheim. (1, S. 201), dass in der- selben Maulwurfsreste zweier versehiedener Grössenkategorien ziem- lich haufig sind. Er fiihrt sie an dér angegebenen Stelle un tér dér Bezeichnung Talpa europaea und Talpa sp. an. Tn seinem zu- sanimenfassenden Werk aus dem .Tahre 1014 fiihrt e r g’schen ÍSamm- lung befindet síeli aueh eine Flna von 'Talpa gracilis, mit einer Totál lángé von 17 mm. Talpa cf. episcopalis Komi. I nter diversen Kleinsaugerkuochen dér F r e u d e n b e r g’u sehen Kollektion fand sieh aueh die (listaié Halfte eines wahrhaft gigantisehen 7’nr/pa-Radius, an welehem die Durchmesser dér et- vas beschadigten Epiphyse 5.7 und 3.1 mm betragen. Die Lángé des vorhandenen Fragmentes ist 9 mm. Bei Talpa praeglacialis variiert die Radius-Lange zwischen 10.7 — 14.3 mm; die Durchmesser dér Distalepiphyse betragen 4.0 — 28 Th. Kormos 4. ő,1.8 — 2.0 min. Den Radius des rezenten europaischen Maulwurfs habé icb 12. d —13.2 láng gefunden. Die Distalepiphyse ist liier 4.4 4.7 mm láng und 1.9 — 2.0 mm breit, d. i. bei gleicher Lángé etvas sehmaler als jene von Talpa pi aeglac'alis. Das aussergevöhnlich kraftige Fragment von Hundsheim, welches einem Knochen von etwa 17 — 18 mm lotallánge ent- spricht, kann nur mit dér von mii- ;.us dér ! auna von Piispök- fiirdő beschriebenen (3, S. 239) Talpa episcopalis verglichen ver- dén, bei velcher dér bisher bekannte einzige unversehrte Radius 10 mm láng ist. Gelegentlich dér kurzen Pesclireibung dér letzte- ren Art habé ieh die Möglíchkeit niclit ausgeschlosscn, dass die als Talpa episcopalis bezeichneten grossen Extremitatenknochen ev. einer Mogera- Art angehören und bemerkte dabei, Hass die endgiil- tige Entseheidung dieser Frage nur auf Cl rund dér bisher nicht bekannt gewesenen Enterkieferbezahnung erfolgen könnte. Seit- dem (zu Pfingsten 1931) konnte ieh in Oesellschaft meines unver- gesslichen Freundes, des weil. Prof. Freiherr v. Fejér vár y am Somlyóberg bei Püspökfürdő eine sehöne Mandibel des betr. gros- sen Mauhvurfs entdeeken (Lángé dér drei Baekenzahne 8 mm!), auf Grund velcher min die Gattung Talpa definitiv festgelegt ist. Dicse grosse Art, oder wenigstens ein naher Vervandter der- selben scheint demnach auch in dér Fauna von Hundsheim anve- send zu sein. Dórt kommen alsó gerade wie bei Püspökfürdő drei verschiedene Maulwurfs-Arten vor. Sót ex Savini H i n t o n. (Sor ex vulgáris L. bei F r e u d e n b e r g). Es liegen mir zvei Unterkiefer aus dér F r e u d e n b e r g’- schen Sammlung vor, velche mit dér Bezeichnung Sorex vulgáris versehen und auch unter diescm N ámen publiziert vorden sind, ohne jedocli mit dér Waldspitzmaus das geringste zu tun zu ha- lion. F renden bér g achtete bloss auf den einspitzigen vorderen Pramolar, „velcher Sorex alpiints ausschliesst“, übersah aber die betracbtliche Őrössé, sovie die hohe Lage und grosso Massi vitat des Gelenkfortsatzes, velche allé für Sorex Saviéi sprechen. Dic- se grosse Praglazialspitzmaus vurde bisher ausser Fngland (West Runton) bloss aus dér Sackdillinger Höble, u. zv. (>rst im Jah." 1933 durch Georg Brunner (5) als Sorex ef. Savini nachge- v/iesen. Um so interessanter sind einige vorlaufige Bemerkungen T)r. Sickenberg’s (6) iiber cinen Hundsheimer Foriciden „aus dér Verwadtschaft von Sorex margaritodon K o rm . und Sorex So- vini Hintő n.“ Es scheint síeli hier seiner Meinung nach „um eine icrtiare Reliktenform zu handeln”. Sickenberg ervahnt, dass „dér sehr kraftige Bau des Unterkiefers und gevisse Eigentiim- lichkeiten in dér Form und in dér Abkauung dér Zalme légén Tlevision dér Kleinsáug'er von lTundshcíin 29 den Gedanken nahe, dass diese Spitzmaus besonders havte Nah- rung, wahrscheinlich schalentragende Landschneckcu, bevoizugt hat.“ In meinem, bereits seit drei d ahvon fertig liegenden Manu- skript über die oberpliozáne Saugetierfauna dér Villányer (regeiül (Südungarn) ist dér, 1980 von mir bloss kurz besehriebene Sorex margói ttodon, die „perlzahnige Spitzmaus** als Peispiel dér ,An passung an die conchiovore Lebensweise dargestellt und auf ihre diesbezüglichen Relationen liin gepriift. Nachdem mein beír. Ma- nuskript in seinem ursprüngliehen Tinfang anseheinend nie er- Fig-. 2. ábra. Sorex Savini Hintő n, aus Hnndsbeim. scheinen wird, habé ích mich bereits vor einigen Monaten ent- sehlossen, die über Sorex margaritodon verfasste Schilderung in dér zoologischen Seklion dér Kgl. Ung. Katurwissenschaítlichen Gesellschaft vorzutragen (stattgefunden am 1. II. 1935.) und in den Verhandlungen derseiben Sektion zu publizieren.1 Ich weiss es natiirlieh nicht, ob die von Dr. Sickenberg gesammelten Belege mit jenen Dr. F r e u d e n b e rg s identisch 1 Erschienen auf S. 62 — 79, Heft 12, Bd. XXXII iler „Állattani Közlemények*' (Budapest, 1935.). 30 Tn. Kormos sind, in bezug anf die, seinerzeit vöm letzteren c csamraelten Uu- terkiefer kann ich jedoch entschieden kehaupten, dass dieselben - trotz gewisser Áhnlichkeiten in dér Bezahnung nicht mit Sorex margaritodon identiseh sind. Wenn anch fiié Pestimmung von Spitzmausarten auf Grund des l nterkiefers oft mit Schwie- rigkeiten verbunden und nicnt immcr ganz verlassiich ist, — H i n- ton’s Hauptmerkmal, die Kontúr dér Hinterflache des Condylus, ist nahmlich m. E. niciit entscheidend — kann in diesem Fail l'olgendes festgestellt werden: Betreffs ilirer l;ezahnung steht die grosse Spitzmaus von Hundsheim Sorex margarliodon allerdings nahe; auch sind ihre Zahnspitzen gleichfalls orangerot gefiirbt. Die Ziilme des ilunds- lieimer Tieres sind etwas grösser, nádidéin die Lángé dér Zaim- reihe desselben (exklusive 1) 6.55 mm gegenüber 5.8 — 6.0 (bei S. margarilodon) betragt. Die drei Baekenzahne sind bei Sorex mar- garitodon durchschnittlich 4.0 mm láng, an den Hundsheimer Iviefern dagegen 4.5 mm. Die Lángé dér ganzen Zahnreibe (inkl. i) misst bei Sorex margaritodon liöchstens 9.0 mm, bei dér Spitz- inaus von Hundsheim dagegen 9.9 mm. Lie Baekenzahne dér letz- teren sind alsó etwas grösser, ihr Sehneidezahn m áss i ver und liö- her (an dér Kronenbasis gemessen 1.3 gegeniiber 1.0 mm). Die Brossé dér Zahne des englischen S. Savini entspricht den Massen von Sorex margaritodon besser, die Liinge dér ganzen Zahnreihe betragt hier (ohne den i) 6.05 mm, jene dér iY'ola enreihe 4 07 mm. Die Unterkieferlange dér Hundsheimer Ppilzmaus betragt 11.4 12.0 (Sorex Sacini= 11.2 — 12.0). Dér aufsteigende Ast ist — zv i- sehen doni Vorderrand des Pro essus eoronoideus und dér Inzisur oberhalb dér Basis des Angularfortsatzes — bei Sorex margarito- don 2.3— 2.5, beim Hundsheimer Sorex abei 2.9 láng; die Distanz zwischen dem Oberrand des Kronenfortsatzes und dem unteren (1 ingna len) Belünk des Proe. condyloideus ist 4.0 — 1.05 mm bei So- rex margaritodon und 5.0 mm an den Hundsheimer . Mandibeln. Die Distanz zwischen dér Incisura coronoeondyloidea und dem Sinus am Unterrand des Angularfortsatzes misst 2.5 — 2.6 bei Sorex margaritodon und 3.5 mm bei dér Spitzmaus von Hundsheim. Dér Mandibeicorpus dér letzteren ist etwas höher als bei Sorex mar- garitodon, jedoch kaum dicker. Das Foramen mentale ist an bei- den Arten unterhalb des p4 situiert. Ausser den oben angegebenen Brössendifferenzen, d. i. dér m e h r plumpen, robusten G estalt dér Mandibel, unter- seheiden sieh die Hundsheimer Kiefer von jenen des Sorex mar- garitodon besonders dadureh, dass dér Hintei rand des Processus eoronoideus an den letzteren mehr naeh vorn geneigt, bei (Sorex margaritodon hingegen fást vertikal ist, wodurch die Incisura coronoeondyloidea am Hundsheimer Fossil breit und láng, an Sorex margaritodon dagegen eng und kurz ist. Revision dér Kleínsüuger von Hundsheim 31 Wenn alsó das Vorhandensein oder Fehlen des eigentlichen Uauptcharakteristikums von Sorex mar gar ttodon: das plaeodoji- te, pflasterzahnartig angeordnete, in dér Schnauzenregion áusserst vorbreitete und dichte Oberkiefergebiss, in Ermangelung vqn Schádelfragmenten in bezug auf die Mundsheimer Dpitzmaus vor- laufig nicht ermittelt werden kann, steht es m. E. ausser Zweifel, dass wir es in diesem Fali nicht m. Sorex margói ttodon, sondern mit einer anderen, bedeutend grösseren Form zu tun habén. Dic- se Fönn, welche in ihren Dimensionen samtliche lebenden und fos- siien Sorex -Arten von Európa zu übertreffen scheint, und diesbe- ziiglich cinem kraftigen Neomys fodiens gleieh koinmt, steht dem oberstpliozánen Sorex Savini von Wjest Runton sehr nahe und kann meiner Auffassung naeh ohne Weiteres in den Formenkreis dieser ausgestorbenen Art verwiesen werden. Fin den kleineren Abweichungen, dér nicht unwesentlichen Grössendifferenz und dem wahrscheinlichen Altersunterachied Rechnung zu tragen, kann die Hundsheimer Form als ciné iVlutation von Sorex Savini betrachtet und auf Grund einer breiteren Dokumenlation mit dem Xamen Sorex Savini ausiriacus hezeichnet veiden. Hoffentlich werden unsere Ken ntn isse iiher dicse 1 orm durch ni > reiche Aus- beute Kollegen Sicken bér g’s alsbald érv eitert. Die erwahnten zv'ei Mandibeln dér F r e u d e n h e r g'schen Sammlung sind auf den Figuren i, und i„ Tafel XX, angeblich in Originalgrösse, tatsáchlich a bér etwas verkleinert dargestellt. Fig. 14 auf Taf. XIX des Freudenber g’st-hen V\ erkes dürfte ev. gleichfalls Sorex Savini austriacus darstellen; dasselbe gilt vielleicht sogar von dem als „Sorex sp. nov.“ bezeichneten Ivie- ferfragment auf Taf. XIX. Fig. 15. Sorex runtonensis 11 intőn. ( Sorex pygmacus Pál 1. bei F r e u d e n b e r.g). Die von Dr. Sickenberg (tí) angeführten Főimen: A eo- mys ex aff. fodiens und Sorex ex aff. minutus Hegen mir nicht vor. Dér von ihm erwahnte Sorex ex aff. araneus könnte dagegen mit Sorex runtonensis identisch sein, welcher in dér F renden- ber g’schen Ausbeute durch mehrere, charakteristische Mandibeln vertreten ist. Die Unterkieferlánge dér mir zűr Verfiigung stehen- den Exemplare betragt 8.8 — 8.9 mm íjene des englisehon Originals 8.9— 9.0 mm), die Lángé dér Zahnreihen (ohne dem Schneidezahn) 4.8 mm (an Hinton’s Typus-Exemplar 4.73 m). Die Belege entsprechen vollkommen dem lypischen Sorex runtonensis, welcher auch im deutschen und ungarischen Pragla- zial vorkommt. Es handelt sich hiei uiri eine frühzeitige, zierliche f orni dér araucus Ctvu\)\)e, welche an Grösse ziemlieh weit liinter den heutigen verschiedenen araneus-H assen zurüekbleibt. Untéi* 32 Th. Kormos diesen gibt es keine einzige, cloren Zahnreihenhinge kiirzer als 5.2 — 5.3 mm ware. Fíeuderiberg bericlitet in bezug auf diese Spitzmaus ( 2 , S. 210), dass „die Peststellung dér Zwergspitzmaus in Hundsheim cin Ergebnis seiner im Jahre 1908 vorgenommenen ürabungeui var.“ Er bemerkt ferner, dass auf Taf. XIX Fig. 13 seines Wev- kes die Abbildung eines Unterkiefers in natürlieher (1 rösse wie- dergegeben ist; und dass „die Gestalt und Beschaffung des d die- se Fönn sofor t von den beiden geschilderten Arten“ ( S . vulgáris u. S. alpinus) „unterseheidet.“ Auf Taf. XIX lig. 13 ist ein Spit/.- Fig. 3. ábra. Sorex runlonensis H in tón aus Hundsheim. mausunterkiefer abgebildet, weleher bei fást 15 mm Totallánge, ciné 7.25 mm lángé Zahnreihe besitzt und dabei — lant dér Tafel- erklarung in 2/s tler natiirlichen Grösse dargestellt sein soll. Has wird höehstwahrscheinlieh nieht J/s, sondern /2 heissen, wodurcli sieh eine für Sorex runtonensis bezeichnende Originalgrösse er- gibt. Dér von Freudenbcrg erwahnte sonderbare Schneide- zahn dieser Mandibel ist nichts anderes, als dér wegg’esehliffene, ab- gebrauehte Incisiv eines altén Tieres. Das Original dér erwahn- ten Abbildung, oder wenigstens ein adulter Unterkiefer mit abn- lich abgewetztem Seb neidezahn, ist unler den Kleinsaugerresten des Wiener Naturhistorisehen Museums vorhanden. Freuden b e r g’s Exemplare sind, in seiner Handsehrift, mit dér Bezeicb- nung „Sorex pygmaeus" versében; es unterliegt demuaeh keinem Revision dér Kleinsauger von Hundsheim 33 Zweifel, eláss Freudenberg’s „Zwergspitzmaus“ (in dér Wirk- lichkeit ein viel kleineres Tier) mit Sorex runtonensis idenliseh ist. Infolgedessen gehören jene Unterkiefer, welche mif Taf. XX Fig. hj und Ír, untéi* dér Bezeichnung „Sorex pygmaeus" abgebil- det sind, gleichfalls Sorex runtonensis an. Auf Grund des mir vorliegenden Mátéi ials kann ich die Anwesenheit dér Zwergspitz- maus in dér Fauna von Hundsheim nicht bestatigen, dér vermeint- liche i Sorex pygmaeus (recte S. minutus) ist meiner Ansieht nacli niehts anderes als Sorex runtonensis Hinton. Unter den Hundsheimer Földeiden des Naturhist. Museums ist aueh eine etwas kraftigere Form — von araneus-Grösse durch etliche Fragmente vertreten, welche jedoch miher nicht be stimmt werden können. Erinaceus sp. ind. < Erinaceus europaeus L. bei Freudenber g). Es liegen mir verschiedene Kiefer- und Extremiiatenkno chen-Fragmente, sowie einzelne Zahne einer grossen Igelarl vor, welche m. E. zűr Fixierung dér Species nicht ausreiehen. F r e u denberg behauptet zwar (2, S. 208), dass „unzweifelhafte Unter- kiefer und einige Zahne (ies überkiefers die Bestimmung von Eri- nacaeus europaeus als gcsichert erscheinen lassen'\ ich kann mich aber dieser Meinung auf Gruncl dér sehr mangelhaften Belege vor- laufig nicht ohne Bedenken anschliessen, znmal vor kurzem aus den Práglazialablagerungen dér Saekdillinger Höhle durch Brun- ner (5, S. 311, Taf. VI, Fig. 9 — 10) ein grosscr Igei b seb ebe wurde, mit welchem (ler Hundsheimer Igei, auf Grund besser cr- haltener Fundstücke, unbedingt verglichen werden miisste. Myotis oxygnathus Mont. ( Vespertilio murinus Pali. bei F r e u d e n b e r.g). Auf S. 210 seiner Monographie berichtet Freude n 1) e r g aucli iiber fossile Fledermause von Hundsheim und bernerkt, dass auf Taf. XTX, Fig. 23 dér Unterkiefer einer grossen Fledermaus abgebildet ist, welcher „sich mit Vespertilio murinus als ident erwies.“ Wenn auch die Fledermaus-Abbildungen (aucli die dér iibrigen Kleinsauger)auf Taf. XIX fiir Vergleichszwecke unbrauch bar sind, muss hier vor allém vermerkt werden, dass F ren- den b e r g dabei wohl nicht auf den kleinen Vespertilio murinus Linnaeus, sondern auf „ Vespertilio murinus Schf eber“, d. i. auf das Synonym von Myotis myotis Borkhausen dachte, welcher mit seiner IS — 19 mm lángén Mandibel (gegenüber dér etwa 11 mm lángén von Vespertilio murinus) tatsachlich als eine „gros- se“ Fledermaus bezeichnet werden kann. 34 Th. Kormos Sofern ich auf Grund dér mir zűr Verfügung stehenden Belege — vor allém eines wohlorhaltenen rechten Uuterkiefers — beurteilen vermag, handelt es sich in ellesem Fali nicht um Myo- tis myotis, sondern um den etwas kleineren, mediterránon Myotis oxygnathus Mont. Die ncrdliche Grenze dér heutigon Verbrei tung dieser Fledermaus führt über Ungarn, wo sie bei’eits vor dér Eiszeit heimisch war. leli konnte diese Art aus einer alt- quartáren Fauna von Süttő, neben anderen mediterránén EF men- ten (Crocidura miniula, Testudo, Zoniles, Celtis etc.) nachweisen. (9, S. 27 — 2S). Eine, etwas kleinere und primitivere oberstpliozáne Art dér myotis-oxygnathus-iiTuppe (Myotis baranensis) habé ich \or kurzem aus dem Práglazial dér Villányer Gegend besekrie- beu (10, S. 11 — 12, Fig. 39). Dieses Tier war, wie gesagt, etwas kleiner als Myotis oxygnathus; die Lángé seiner unteren Zahn- reihe betrágt — ohne den Sehneidezáhnen — 8.7 mm (bei M. oxy- gnathus 9.U — 9.3 mm). Die Zahnreihenlánge des Hundsheimer Kie- fers betrágt 9.1 mm, die Lángé dér drei Baekenzáhne 5.G m (bei I/. baranensis Ő.3 mm). Abgeseken von den Dimensionen, enl- spriclit auch die morphologische Besehaffenheit dér Záhne dér Hundsheimer Mandibel vollkommen jener von Myotis oxygnathus, welcher demnach als Mitglied dér Fauna von Hundsheim aufge- nommen werden kann. Myotis Bechsteinii Ivulil. ( Vespertilio sp. ind. bei F reudenber g). U nter den kleineren Fledermauskieferchen, dérén Zugehörig- keit zum Genus „ Vespertilio " {-—Myotis!) naeh F reudenber g sich aus dér Besehaffenheit dér Prámolaren ergilit. (2, S. 210), konnte ich zwei Formen spéci fiseh bestimmen. Die eine diese. beiden ist Myotis Bechsteinii K u h 1, durch zwei Fnterkieferh lif- ten (Naturhist. Museum) belegt. Beide stimmeli in Grüsse und Form mit rezenten Mandibeln aus I ngára gut überein und köm nen somit als Dokumente des Yorkommens dieser Fledermaus in dér Fauna von Hundsheim verbucht werden. Bei Süttő (9) kommt diese Art gleiehfalls vor. Myotis emarginatus G e o f f r. (V espertilio sp. i nd. bei F reudenbe r g). Die andere kleine Myotis- Art, welehe — wenigsteus durch eine Mandibel (Naturhist. Museum) sicher belegt — fe.tgestellt ixerden konnte, ist Myotis emarginatus G e o f f r., eine heule in Mittel- und Südeuropa weit verbreitete Art, welehe in Ungarn be- reits im obersten Pliozán anzutreffen ist. Éevision dér Kleinsauger von Hundsheim 35 Freudenberg glaubt (2, S. 210), dass die vorliegenden Extremitátenknochen, besonders Hnuieri, von Hundsheim etwa 4 erschiedene Fledermause reprasentieren, Mit Ililíe eines umfang- reicheren, besser erhaltenen Materials können vielleicht sogar noeh mehr Formen festgestellt werden, auf Grund des vorhanden- en .jedocli kann ieh vorlaufig bloss die drei angeführten unter- scheiden. S i eken bor g eiwahnt in seinem vorlaufigen Ferieht 6) aussér dér Gattung Mjjolis aueh liarbastella, welche mir nieht zu Handen kam. Meles sp. ind. {Hystrix cri&iala L. bei Freudenberg). Auf S. 213 seiner Monographie berichtet Freudenberg iiber „ Hystrix “ wie folgt: .. Hystrix cristatci L. hat kei ne neuen Reste geliefert ausser den beiden Metapodien, welche ieh 1!)08 erwahnt habé. Diese beiden Knochen bringe ieh auf Taf. XX (XLVIII) in Fig. n und o ver- kleinert zűr Darstellung.“ „Ein mittlerer Metacarpus von Hystrix major Gervais (Ratonneau) ist 38 mm láng, vomit unser Ilundsheimer Metacarpale II vorzüglich übereinstimmt.“ Es sei vor allém bemerkt, dass die angebliehen „ Hystrix ‘ Knochen nieht nur auf Taf. XX, sondern aueh auf Taf. XIX. Fig. D und E abgebildet wurden Die letzteren Abbildungen sind vergrössert, wogegen die jenigen auf Taf. XIX annahernd dér Originalgrösse entsprechen. Das bezieht síeli allenfalls auf das Metacarpale auf Taf. XIX, Fig. I) und Taf. XX, Fig. n, welche denselben Knochen darstellen. Dieses Metacarpale liegt mir. mit eineni zweiten, ahnlichen, aus dér Freudenberg’schen Sammlnng vor. Das Original (odor die Origihale?) zu den Figuren auf Taf. X1X/E und XX/o steht (oder stehen) mir nieht zűr Ver- fiigung. Trotz dem ausgepragten Musteliden-llabitus dér mir vorlie- genden zwei Knochen habé ieh es nieht versaumt, dieselben mit entspreehenden Metacarpalien von Hystrix genau zu vergleichen und fand, dass die letzteren ganz anders beschaffen sind. Demgegeniiber stimmen die Ilundsheimer ,,H ystrix“-YlesW in Form und Grösse ausgezeichnet mit Meles iiberein. Oh es sich min uni Meles meles, oder eine andere Form — ev. Meles atavus Komi. — handelt, lasst sich natürlich auf Grund dér zwei Oar- palknochen nielit ermitteln. „Hystrix eristata “ muss somit aus dér Faunenliste von Hundsheim — wenigstens vorlaufig — gestrichen werden. Dér Irr- tum F r e u d e n b e r g’s ist wohl aul‘ Mangel an Vergleichsmate- 36 Th. Kormos rial zurückzufiihren ; ein Übel, Avelches bei paláomammalogischen Bestimmungen auch heute noch vielerorts bestelit. An kleineren Musteliden habén sieh in Hundsheim Iltis- und Wieselreste gefnnden. Putorius aff. Stromeri K o r m. (Fut orra s putorius L. bei F reudenberg). Die auf Taf. XIX, Fig. 27 angeblick in Originalgrösse, naeh F reudenberg’s Massangaben jedoch etAvas verkleinert (2, S. 207) AA'iedergegebene, kleine Iltismandibel, dérén m, bloss 6.8 mm láng und 2.3 mm breit ist, liegt mii* leider nicht voi*. Dagegen t'and ich ein rechtes Uníerkieferf ragment — hintere Hiilfte mit den zAvei ersten Backenzahnen — unter den Kieinsáugerresten Freudenberg’s, welches in mancher Hinsicht anf Putorius Stromeri Korín. (10, S. 148. Taf. II, Fig. 8a — b) erinnert, d. i. diesel* Art náher als Putorius putorius odei* Putorius Erersmanni, steht. Dér mx dér Typusmandibel von Beremend (Südungarn) ist 7.4 mm láng; die Breite vorn (quer durch das Paraconid) 2.5 mm, in dér Mitte 2.9 mm, am Talonid 2.7 mm. Die Talonidlfinge ist 2.2 mm, d. i. 29.78% dér ganzen Zalnilánge. Dér Reis zahn des mii* vorliegenden Hundsheimer Kieferi'ragmentes ist 7.5 mm láng; vorn 2.5, in dér Elitté 2.9 und am Talonid 2.5 mm breit. Seine Ta- lonidlange ist gleichfalls 2.2 mm (29.33% dér Gesamt'Singe). Xaeli- dem das Talonid bei P. putorius und P. E vers után ni bloss 21.83 *20.85% dér Reisszahnliinge ausmacht, steht das Fossil von Hunds- heim mit seinem lángén Talonid P. Stromeri niiher. Bei dér letz- teren Art ist .iedoeli das Talonul breiter (weniger rednzievt) nn'l innen tief ausgehöhlt, bei den erwahnten vezenten Arten dagegen sehmal, schneidend und nicht ausgehöhlt. Dér Hundsheimer Kie- fer steht diesbeziiglich zAvischen Putorius Stromeri und den rezen- ten europaisehen Arten. Hierher gehört Avahrscheinlich auch das auf Taf. XX, Fig. 13 abgebildete Tibiafragment (distale Hiilfte), soAvie ein Metacar- pus, beide aus dér F r e u d e n b e r g'schen Sammlung. Alit Hilre evtl. neugesammelter Belcge AAird sieh die systematische Stelláiig des Hundsheimer iltis hoffentlieh hald kliiren. Mustela sp. ind. (M ustcla vulgáris B r i s s. bei F renden bér g). Ein kleiner Mustelide aoh Wieselgrösse ist bei F renden I erg auf Taf. XIX, Fig. G, leider ganz unbrauchbar, abgebildet. Fs handelt sieh um einen linken Mandibelramus, Aielcher sieh uoch im Gestein befindet. Freudenberg gibt die Reisszahu- iiinge des betr. Kiefers in 4.0 mm an, Avas dér Ivlaximalgrösse von Mustela nivalis entspricht. t)l> es sieh um diese Art, oder ev. um Über Mustela Robusta u. M. eversmantii soergeli 37 Mustéin praenivalis Kői m. (10, S. 134, Taf. II, Fig. 12) handelt, liisst sicli mit Hilfe dér schlechten Abbildung, sowie den kurzen Bemerkungen Freudenberg’s momentán nicht entscheiden. Er scheint allerdings gewisse Unterschiede zvischen dem Foss.il und den rezenten deutschen Wieseln beobachtet zu habén, welche sich hauptsáchlich auf die Fönn des Kronenfortsatzes und auf Dimensionsunterschiede im Gebiss beziehen. < F ortsetzung folyt.) NÉHÁNY ADAT PLEISZTOCÉN NAGYTERMETŰ GÖRÉNYÜNK FAJ I KOVÁT ARTOZÓSÁGÁHOZ Irta: Dr. Matti Mária. FIN IGE BEMERKUNGEN ÜBER „MUSTELA ROBUSTA NEWT. (KORMOS)" BZW. ,.M. EVERSMANNI SOERGELI ÉRIK" AUS DEM UNGARISCHEN PLEISTOZAN. Von: Dr. Marié Mottl. Als ieh im Jahre 1933 zűr Bearbeitung dér Mousterienfauna dér Mussolini-Höhle (Bükkgebirge, Kom. Borsod) iiberging, fand ish unter den Resten aueh iltisartige Extremitatenknochen. Da in dér Fauna andere iltisartige Skeletteile vollkommen feblten, war ich g-ezwungen, die betreffenden Knochen einer eingehendereu Unter- suchung zu uuterziehen, um zu entscheiden, in welchem Masse sie mit den rezenten géméi non- und Steppeniltissen, bezw. dérén pleis- tozánen Vertretern übereinstimmen. Die fossilen ungarlandischen Iltisreste wurden zuerst von T. Kormos eingehender studiert. (Die Felsnische Pilisszántó. Mit- leil. a. d. Jalirb. d. Kgl. Ung. Geol. Anst. Bd. XXIIL H. 6, 1916). Als Endresultat seiner Forschungen stellte er fest, dass „dér zűr Pleistozanzeit bei uns und im übrigen Európa verbreitete Iltis, den Avir aus Ungarn vöm Anfange des Aurignacien bis zum Ende des Magdalenien kennen, mit dér r zenien lltisart nicht identisch ist.‘- Bei Identifizierung dér Funde von Bajót, Remetehegy, Pes- kő und Pilisszántó mit den grossdimensioni értén Iltisresten des europaisehen Pleistozáns (böhmische und mahrisehe Funde). fass- te er samtliehe als „ Mustela robusta N e w t.“ zusammen, welche Benennung sich ursprünglich auf eine lltisart des englischea Pleistozáns bezog. Zűr Unterscheidung und rassischen Trennung vöm rezenten gemeinen Iltis dienten ihm hai.ptsachlich die kraftigeren und tie- fer gefurchten Caninen, die Gedrungenheit bzw. die grössere Höhe des Unterkiefers, die Zweiwurzeligkeit dér P2. die Lángé dér M, (8.1 — 9.7 mm), die verkiimmerten letzten Molaren, die breite Schna- uze und die niedrigere, weitere Nasenöffnung dér fossilen Exem- 38 M. Mottl plare. Nach seiner damaligen Feststéllung soll dér gemeine lltis znr Pleistozanzeit nicht bei ims gelebt lmbca, sondern vanderteierst spáter ein. An Stelle dicsei* Art war in unseren glazialen Ablage- rungen iiberall M. robnsta vcrbreitet. Kormos hielt es fiir sebr wahrscheinlicb, dass Putorius putorius und die ausgestorbene Art síeli aus Mustéin prae glaciális entvickelten. In einer spáteren Ab- bandlung führt er jedoch d lesen praglazialen Typus, welcher sei- nér Grösse nach zwisehen Utis und Wiesel zu stellen ist als M. palerminea sulis, prae glaciális Kőim. in die Literatur ein. (Fó- lia Zool. et Hydrobiol. Vol. V. Xr. 2. p. 3 53, 1934, Riga) lm Jahre 1928 wies Gy. É h i k beim Stúdium des Vorkom- mens des vaterlandischen Steppeniltisses nach (Annales Mas. Nat. Hang. Bd. XXV), dass allé Merkmale, aaf Grund dérén Kormos die pleistozáne Art vöm rezenten gemeinen lltis abgetrennt hat, viclmeh r M. eversninuni , als die Keivto n’sche Fönn charakterisi- eren. Nachdem aber sámtliehe untersuchten P2 dér ungarlandisch- on fossilen Art zweiwurzelig varén und das Tier ini ganzen Kör- perlmu kraftigcr, — beselirieb er dicse Art als M. eversmanni soer- geli, als dessen direktor Abkömmling die in Ungarn heate nocb verbreitete M. eversmanni hun (j őrien zu betrachten ist. Naeb den bisherigen Literaturangaben komreen im earopa- ischen Pleistozán sowohl dér gemeine- als dér Stepjieniltis vor. In die eversmanni- Gruppé gehörendie Fande von Wolin (V. J. Z e 1 i z- ko: Quartfire Tundren- und Stejipenfauna bei Wolin in Siidböhmen. Die Eiszeit, Bd. II, FI. 2, 1925 und: Dér Steppeniltis im Diluvium bei Wolin. Bull. Jnternat. Bd. XXII. 1920), die dér Teufelsluckcn in Niederösterreieh (O. S i ckenber g: Verhandl. d. zool -bot. Ges. Wien, 83, 1933), die dér Bajóter Höhle in Ungarn (I. Gaál: Ann. Mas. Nat. Hang. Bd. XXVI. 1929), ferner die Schadelreste von Mauer (A. Wurm: Jahresb. und Miteil. d. Öberrhein. Geol. Ver. N. F. 34, p. 34, 1914) und V/eimar (W. Soergel : Zeitschr. d. Deatsch. Geol. Ges. Bd. 69, Nr. 5—7, p. 139, 1917). Demgogeniiber reihte II. G. Stehlin die Iltisreste dér ( otencher-Höhle (Schweiz) végén direr geringeren Mandibular- böhe in die P. putorius- Gruppé ein. Aus Ungarn meldet 1. G a a I in dér Fauna von Szuhogy (Term. tud. Közi. Pótfűz. 1933. Nr. Ap- ril — Sept.) Reste des gemeinen lltis und diesel* Art g eh őrt aacb dér Schadel aus dér Büdöspest-Höhle an. Über den rezenten und fossilen Steppeniltis finden wir aus- ser in Heusd’s allgemeinbekannter eranioíogischer Studie meli- i ere Angaben in den Abhandlungen von A. Wurm (1. c), V. Soergel (1. c.) und J. Woldrieh (Sitzungsb. d. kais. Akad. d. Wiss. Wien, Bd. 1880 und 1881.). Wie sehon erwahnt, kamen aus den Spiitmousterienschichten dér Mussolini-Höhle nur Extremitátenknochen zum Vorschein. velche aber mit unseren übrigen als „1/. robnsta besehriebeneu Über Mustéin Robusta u. M. eversmanni soergeli 39 Funden vollkommen übereinstimmen. Die Lángé des Oberarmkno- chens betrSgt -12.7 mm, falit daher in die Schwankungsbreite dér entspreehenden Rés te mis dér Pálffy-, Jankovich- und Peskő-Höhle Die Lángé dér Humeri unserer M. robusta variiert auf Grund dér bisherigen Funde zwischen -10 — 48 mm, (Fig. 10) gegenüber dem durchschnittlich 74 mm betragénden Wert dér erwachsenen P. putorius Exemplare. (Fig. 11). Die lilinge des Schienbeines aus dér Mussolini-Höhle betriigt 52 mm. die aus dér Pálffy-Höhle (Fig. 12) und Pilisszántó Felsnische 47.5 — 49, bzw. 53.5 mm, gégén 61.1 Hím beim rezenten gemeinen lltis (Fig. 13). Das Femur ist im Vergleich zu dem des P. putorius nieht nur kürzer, sondern auch etwas gekrümmter. Dér Oberschenkelknochen aus dér Jankovich- Uöhle ist ea. :>1 mm láng, wahrend die Lángé beim rezenten ad- ulten P. putorius durchschnittlich 57.7—59 mm betriigt. Olnvohl die bisherigen Untersuchungen gezeigt habén, dass die Kör pergr őssé dér Iltisse, — sehr oft vöm Gesehlecht völlig un- abhiingig, — ziemlich stark variiert, fiel es mir doch auf, dass die Langenmasse samtlieher Extremitiitenknoehen unserer „M. robusta - — bei kraftigerem Bau des Unterkiefers, — bedeutend un tér den entspreehenden Massen des gemeinen lltis Ideiben. Dass s ;i m 1 1 i e h e, betoné ich deshalb, v eil diese Tntsaehe voll- kommen ausschliesst, dass es sich eventuell nur urn Gliedmassen- knoehen weiblieher Tiere handelt. lm Besitze dér Kenntnis dér Gliedinas-enproportionen des P. putorius interessierten midi vorerst die Wörte dér Extremitaten lángén dér grosswüchsigcn englischen M. íobusta Newt. Nach den, in dér grossen Monographie Iíeynold’s mitgeteilten Extre- mitatenknochen-Zeichnungen betriigt die Lángé des Humerus 60.3, die dér Tibia 69 mm. Audi dér Femurknochen verhalt sich, wie dér (h's P. putorius. Wahrend alsó die Hnterkiefer- und Schadel masse dér ungarlandischen fossilen Form mit denen dér engli- schen M. robusta gut übereinstimmen, hesteht zwischen den Extre- mitiitenlangen ein beden tender Grössenunterschied. Daraus ergibt sich a bor, dass unsere als „M. robusta “ beschriehene Art mit dér englischen Form nieht identi fiziért werden kann, worauf auf Grund anderer Untersuchungen schon G y. Éhik und W. S o e r- gel hingewiesen habén. í)ie englische Art ist alsó auch auf Grund íbrer Körperproportionen nichts anderes, als ein grossdimensioni- crtes Exemplar dér P. putorius- Gruppé. Nunmehr interessierte ich mich fii r die Extremitatenpropor- I ionén des rezenten Steppeniltisses. Die Lángé des Oberarmknochens eines mittelgrossen mannlichen Tieres von M. eversmanni hungari- ca fand ich mit 50.1 mm die des Schienbeines mit 58 mm. Diese Werte niihern sich denen dér fossilen Art schon mehr, doch sind bei diesen Extremitatenlangen die Schadelmasse des rezenten Steppeniltis geringer als die dér fossilen Art. Innerhalb dér Mus- 40 M. Mottl teld- Gruppé ist nur eiue Art, í'iir welche kurze Extremitáten eha- i akteristisch sind, bekannt und zwar dér Xörz, Lutreola lutreoln L. Dicse kurzgliederige Art bewohnt gegenwártig die nördlichen und manehe mittleren Gcgenden Europas und Asiens. Tn Ungarn ist sie sehr selten und haust nur in dér Xálie von Wildbachen des Hocbgebirges. Tn unseren pleistomnen Faunén sind ihre Beste bis- her nieht festgestellt wovden. Eben deswegen sind die Feststellungen Wol drich's über die Iltisextiemitátenknocbeü von Zuzlawitz sehr wiclitig. (Ablian- dl. vöm Jahre 1881, p. 107). Er schreibt: inán kann unter denselben lángere-schwáehere und kürzere-stárkere unterscheiden. Obwohl nun die Extremitáten des Xörz nach Blasius kürzer sindals die des Iltisses, kann hier ölnie Yergleichsmaterial doch kei- ne Trennung vorgenommen werden, iveit Gebiss und Unterkiefer des vorliegenden fossiten Xörz etwas starker und grösser sind als die des gleichzeitigen Iltisses, daher die starkeren-kürzeren Extre- initatenknochen nieht mit Sicherheit dem Xörz zugeschrieben wer- den können.“ Alldies beweist, dass die Iviirze dér Eztremitátenknochen im Verhiiltnis zu den Schadelmassen schon W o 1 d r i c h aufgel'allen var. Seine Besorgnisse betreffs dér Trennung dér Gliedmassen- knoehen sind jedoch vollkommen motiviert, da es sieh in seinern Matériái wahrlich um zwei lltísarten Imiidéit. Has Exemplar von Vypustek ist auch meiner Ansieht naeh cin genieiner Iltis ohno Einsehnürung dér Frontalia, mit lángéin Palalinum und mit ein- wurzeligem PL>. Von dem in seiner im Jahre 1880 erschieneneu Studie abgebildeten Exemplar von Winterberg teilt Autor mit, dass es in hohem Grade dem Xörz áhnlich sei. Wurm bctrachtet (1. c.) denselben Fund Hír cinen Steppeniltis. In seiner Publikation vöm Jahre 1881 teilt Woldrieh cin Schádelfragment und einen Fnterkiefer schon bestimmt dem Xörz zu. Xach Winterfeld und Wurm sind léidé Üborreste des gemeinen Iltis, welche Mei- nung icb .jedoch schon wegen dér S, telimig des P und dem Ver- lauf dér áusseren Konturlinie des P4, — nieht 'eilen kann. Demgegenüber sind aus den ungarlandischen Höhlen Janko- vich, Peskő, Pilisszántó, Pálffy und Mussolini (Subalyuk) nur Be- ste dér „A/, robusto “ bekannt, wodurch meine Annahme, dass mi- xere ausgestorbene pleistozáne Art cin gross- und breitschadeliges, a bér kurzgliederiges Tier ivar, als erwiesen gelten kann. Mól d- ri cli gi bt die Lángé dér kurzen Humeri mit 43, die dér Tibién und Femurknochen mit 50 — 52 bzw. 4G.5 — 50.5 mm an, welche Mas- se mit den Extremitatenlángen unserer „A/, robusto " vollkommen ubereinstimmen. Da meines Wissens Gy. Éhik die Vergleiehsuntersu- ehungen dér Extremitátenknochen des Xörz, des gemeinen- und Steppeniltisses schon vor lángerer Zeit begann, — sollen meine Be- Über Mustela Robusta u. M. eversmanni soergeli 41 obachtungen nur dazu dienen, sein Interessé auf die (íliedmassen- proportionen misei er fossilen Art zu lenken. leli weise gleichzei- tig daranf li in, (láss die starke Furchung dér Eckzáhne, die Zwei- wurzeligkeit des P2, die verkümmerte Ausbildung dér letzten Mo- laren, sowie die Fönn des P4 und dér Nasenöft'nung, die breite, knrze Schnauze, die relatív knrze Ganmenpartie nnd die Ausbil- dnng dér Xasalia zugleieh Merkmale darstellen, welche aneh ani Felnidéi des Nörz anzntreft'en sind. Als solches ist auch die gera- dere Mittellinie dér Zahnkronen zu betrachten, da P3 eine weniger sehriige Steilung, als bei P. putorius einnimmt. Filter den rnterscheidungsnierkmalen zwischen den Schadeln vöm gemeinen nnd vöm Steppeniltis steht kente nocli die starke Einschnürung dér Stirnbeine bei P. eversmanni, an erster Stella. Xachdem dieses Mass mit dér Grösse des Schadels stark variiert, reehnete Soergel die geringste Stirnbreite m Prozenten zűr Ba- silarlange aus. Die Vergleichsmateriale und Literaturangaben veisen darauf Ilin, dass die Stirnbeine sowohl dér rézén ten als aneh fossilen Yertreter des Steppeniltisses stark eingeschnürt sind. Auf Grund einer lTntersuchung mannlicher Fxemplare gab H e n- scl in seiner craniologisehen Studie dieses Mass mit 10.6 — 14.1 mm, gégén 18.2 — 14.5 mm bei P. putorius an. Zu diesen Angabnn möchte ich hinzufügen, dass genaue Messungen an P. putorius Sehadeln des rezenten Vergleichsmaterials dér Kgl. Ung. Geol. Anstalt (Fig. 1), — niemals einen Wert unter 16 mm ergaben. Die geringste Stirnbreite des Iltisschadels von Mauer betragt nach Wurm 10.3 mm (Fig. 6), die des P. eversmanni \on Wolin uach Zelizko 11 mm (Fig. 4). Gleich eingeschnürt ist auch dér Schadel von Weimar. Am Schadel des europiiischen Xörzes (Fig. 2) ist dicse Ein- schnürung kaum starker, als beim gemeinen 1 1 1 is, doch wölbt sich dér Schadel hinter dér relatív kurzen Frontalpartie in ovaler Form vor. Leider, befindet sich in unserem „M. lobustaP- Materiül nur cin einziges Schádelfragment, welches betreffs dér Rinschnü- mng dér Stirnbeine genauere Anhaltspunkte liefern kann. Dieses Schadelbruchstück aus dér Pilisszántóer Felsnische zcágt die fii r den Steppeniltis so charakteristische Einschnürung nicht (16.1 mm) und wie das die folgenden Skizzen gut ersichtlieh maciién, steht es morphologisch dem Nörz naher (Fig. 5). Die Annahme S o e r g e l’s, dass die von Kormos als „M. robusta' be ehriebe- benen Reste mit den Funden von Weimar und Mauer zusammen- gehören, niuss ich bestreiten. Meine Skizzen zeigen zugleieh die Ausbildung dér Xasalia. Leider ist aus den Abbildungen dér Schadelfunde von Mauer und Wolin die Form dér Nasenbeine nicht festzustellen. Die Xasenbei- ne dér von mir untersuehten P. paforms-Scriiidel umrahmen die Xasenöffnung mit breiter Basis und keilen sich zwischen di° 42 M. Mottl Übcr Mustela Robusta u. M. evcrsmanni soergeli 43 Stirnbeine mit mehr odor weniger spitzem Winkel ein. Die mir zugánglichen Steppeniltis und Nörzschadel weisen in dicsér Hin- sich l'ast gleiche IOntvicklung auf, wodurch dicses Merkmal bei dér Fnterseheidung beidcr Al tén ausscheidet. Áhnlich steht- es mit dér Form dér Nasenöffnung, welehe beim gemeinen lltis ovaler und böher, beim Steppeniltis und Nörz breiter und niedriger gebikPt ist. Beziiglieh des Gebissés ist P2 des rezenteh gemeinen Iltisses stets cinwnrzelig, dér des Steppeniltisses zu ca. 40% zweiwurzelig wjihrend er bei unserer „M . robusta** in allén Fal len 2 Wurzeln besitzt. Kormos, dér auf Grund seiner damaligen Fntersuchum gén dicse Art als dirckten Ahncn des rezenten P. putorius betrach- tete, folgerte daraus gemeinsam mit Win tér féld, dass dér ur- sprünglicli zwei wurzeligc P2 des Iltisses iní'olge graduoller Redukti- on erst spater zum einwurzeligen Typus wurde. Seither kam aber aus doni Hochglazial dei Büdöspest-Höhle ein nabezu vollstandi- ger lltissehadel mit zugespitzten. Nasenbeinen, h i ib t*e?r -? ohm alere r Nasenöffnung und oline Frontaleinschniirung zum Vorschein, alsó (dn typischer P. putorius , mit regelrecht einwurzeligem P2. Dieser Fund ist ein sicherer Beweis dafiir, dass im ungarisehen Pleisto- zíin auch dér gejncine III is verbreitet war. Win tér féld macht in seiuer Abhandlung die Bemerkung, dass nur dér P2 des ameri- kanisehen Nörzes zweiwurzelig sói. Demgegeniiber konnte ich die- ses Merkmal an cinen (in dér Sammlung dér Kgl. Ung. Geol. Ali- st alt befindlichen) sibirischen Schadel von L. lutreolo _$ selbst í'eststellen. Die iiussere Ivonturlinie des obercn R dsszahnes ist bei P. pu- torius und P. cversmanni gut eingeschniirt, alsó konkav, wahrend sic an (lom von mir untersuohtcn Nörzschadel und bei „M. robus- ;a" keine fii nschniirung zeigt alsó mehr konvex verlauft. Audi in dér Ausbildung des M1 stimmen dér Nörz und „4/. robusta“ iiberein. Demgegeniiber sind die lángé Gaumenpartie, sowie die Fönn des M1 und P4 dér englisehen 4/. robusta, P. pnfoWíís-Merkmale. Dér untere erste Lückenzahn (P.) ist beim rezenten gemeinen und Steppeniltis, sowie beim Nörz zweiwurzelig. ííberviegend zweiwur- zelig sind auch die; P„ unserer „4/. robusta An den M , des Nörzes ist das Protoconid höher als am Reisszahn des P. putorius und P. cversmanni, rvodurch L. lutreola mit unserer fossilen Art auch in dieser Hinsieht gut iibereinstimmt. Soveit es mein Vergleichsmaterial zuliess, dehnte ich meine Fntersuchungen auch auf die Form dér Penisknochen aus, da aus dem Diluvium dér Pilisszántóer Felsnische auch 2 Penisknochen von 4/. robusta zum Vorschein kamen. Leider war zűr Zeit, da G y. Bittér a seine U ntersuchungen begann, im vaterlandisehen 11- tismaterial dér Steppeniltis vöm gemeinen lltis rassiseh noch nicht 44 M. Mottl getrennt. (Barlangkutatás, Bd. IV. H. 2, p. 96, 1.916, Budapest). Au f Grnnd dér Üntersuchung niehrerer Penisknocben beider Arten kaim ich nur sagen, dass die löffelförmige Verbreiterung dér (lis- taién Hacken in ihrer Ausbildung stark variiort. In einigon Fal- ién ist sie eine sehmale Löffelform, dann wieder dureh Einschnii- rung in zwei Teile getrennt oder mit gezackten Iiiindern vers-e- ben. Leider hatte ieh keine Gelegenheit Penisknocben des Nörzes zu untersuehen, weshalb ich nieht entscheiden kann, inwieweit dér Penisknocben des im Blainville-Atlas abgebildeten M. vison mit dem des europaischen Nörzes übereinstimmt. Dér distale Hacken des Penisknochens von M. vison verbreitert sich zwar in einfaeher Löffelform, doch ist dér Stiel gekriimmter als dér aus dér Pilis- szántóer Felsniscbe. Es varé auch wi elitig zu ívissen, in welchem Masse die ventrale Furche am Penisknocben des Nörzes entwickelt ist, da nach Gy. Bittér a die stark cntwickelte Furcbe unserer fossilen Art eiri primitives Merkma) darstellt. Fig. 4. ábra. a = M. vison (nach Blainville), e = Putorius putorius (nach Blainville), c =Putorius furo (nach Blainville), <7 - Putorius putorius (Apahida, Ungarn), b — „Mustela robusta“ (Felsnische Pi- lisszántó, Ungarn). Nach Zusammenfassung dér Resultate meiner Forschungem muss ich vorerst feststellen, dass die Benennung „d/. robusta“ fii” die Utisreste aus den Hőiden Peskö, Jankovich, Pálffy, Pilisszán- tó und Mussolini, tatsacblicb nieht aufrecht erhalten werden kann. Mit meinen verschiedenen Untersuchungen, besonders mit dem Nachweis dér sehr abweichenden Gliedmassenproportionen möchte ich jedoch darauf hinweisen, dass auch die Bezeichnung É h i k’s nieht als endgültig betrachtet werden kann. Die bisher bekannten fossilen Steppeniltisschiidel zeigen námlich allé die starke Frontaleinschnürung, wiihrend diese am Schadelfragment unserer Art vollkommen t'elilt. Auch die morphologische Ahnlich- keit, die in odontologischcr und craniologischer Hinsicht zwischeu dem Nörz und unserer Form besteht, gibt uns einen Fingerzeig Hfür, dass wir noch eingehendere Gliedmassen- und Peniskno- ti bor Mustela Robusta u. M. eversmanni socrgcli 45 ehenuntersuchungen benötigen, denn ieh halté es für sehr wahr- scheinlich, dass es sich ura eine ausgestorbene Nörzart von grossen Dimensionen handelt. I)er Grössenunterschied zwischen dem Nörz und unserer fossilen Form erscheint mir nicht maisgebend zu sein, da sozusagen allé pleistozanen Tierarten kráítiger sind, als ihre rezenten Verwandten. Deswegen glaube ieh, dass die Feststellurigen Woldrieh’s noch weitere Erwágung erfordern, da ieh selhst geneigt bin, dió- sé unsere fragliclie lltis-art, die zűr Pleistozánzeit in Ungarn im Bükk- und Budaer-Gebirge gleiehzeitig mit dem fossilen gemeinen Iltis verbreitet war, — als Lutreola robusta in die Fachliteratur einzufiihren. # # *• Szerző különböző irányú vizsgálataival rámutat arra, hogy nagytermetű pleisztocén görény fajunknak úgy M. robusta (N e w t.) Kormos, mint M. eversmanni soergeli Éhik elnevezése nem tekinthető véglegesnek, mivel valószínűleg egy kihalt, nagyterme- tű nyércfajról van szó. TÁBLAMAGYARÁZAT. TAFELF.RKLÁRUNG. Fig. 1. ábra. Putorius putorins L. Fig. 2. ábra. Lutreola lutreola L. Fig. 3. ábra. Putorius eversmanni hungarica. Éhik. Fig. 4. ábra. Putorius eversmanni Less. foss. (Zechovie bei Wolin). Fig. 5. ábra. „Mustela robusta" (Newt.) Korín. (Felsnische Pilisszántó). Fig. 6. ábra. Putorius eersmanni Less. foss. tMauer an d. Elsenz). Fig. 7. ábra. Putorius putorius L. Fig. 8. ábra. „Mustela robusta" (Newt.) Korín. (Felsnische Pilisszántó). Fig. 9. ábra. Lutreola lutreola L. I ig. 10. ábra. „Mustela robusta" (Newt.) Korai. Das grössere Exemplar aus dér Peskő-Höhle ,das kleinere aus dér Felsnische Pilis- szántó. Fig. ]]. ábra. Putorius putorius L. 1 ig. 12. ábra. „Mustela robusta" (Newt.) Korai. Durchschnittliche Grösse. Fig. 13. ábra. Putorius putorius L. Sünit liche Figuren m natürlicher Grösse gezeiclmet. 40 G. Vavriiioez ÁSVÁNYÉ ENDSZERTANI TANULMÁNYOK. II. Közlemény: A chlorit -csoport. (Folytatás.) Irta: V avrinecz Gábor. í\ í I NERA LSYST EM ATOLOGISC HE STUDIEN 1 1. Die ChlorXi gruppé. Von Gábriel V avrinecz. ( Fortsetzung.) Statisl ische Aufarbeitung cles Analysenmaterials. Die Analysen dér Literatur miissen vor dér statistischen Behandlung kritiseh gesichtet werden, wie dies u. a. Gossner ausfiihrlich erklarte. In dér Monographie von Oreel lásst sich auch eine Sichtung dér Analysen wahrnehmen, diese liisst jedoeh noch zn wünschen übrig. Für unsere statistischen Betrachtungen v.ollen wir die Analysen naeh 1‘olgenden Gesichtspunkten sichten: auszusehliessen sind allé solehe Analysen, bei welchen 1. zwei oder mehrere Bestandteile nicht getrennt siiul (ansgenonimen Ni und Oo mit fást gleicliem Atomgewicht und die Alkálién, wenn ihre Summe nur einigc zehntel % ergibt); 2. ein oder mehrere Be- standteile nicht bestinmit sind; 3. die Summe dér Alkálién und Erdalkalien mehr als 2 % betragt, jedoeh naeh Abzug etwaiger Karbonáté, Sulfate etc.; 4. déren Ánalysensumme ura mehr als + 1.50% von 100 abweicht; 5. rvelche vor 1860 erschienen (Do el- tér schliesst bis 1870 aus); déren angi'gebene Summe infoige Drnckfehler nicht stimmt. Naeh dicsen Grundsiitzen miissen aus Oreels Zusammen- sbdlung die Analysen: 11 39 104 113 140 154 188 212 219 246 273 12 45 105 133 141 157 *189 213 221 247 274 16 46 106 134 143 158 196 214 222 251 282 17 87 109 136 144 °173 198 215 235 252 286 24 89 110 137 150 474 199 216 243 266 288 26 102 111 138 151 177 209 217 244 268 289 36 103 112 139 153 184 211 218 245 270 ausgeschieden werden. Andererseits konnten us dér LiteratuT vii le, obigen Bedingungen wohl entsprechende Analysen entnommen werden, diese sind tiefer an den entsprechenden Stellen auf- gezahlt. Zwecks statistischer Behandlung miissen allé angenomme- nen Analysen in gleicher Weise berechnet werden, damit die Re- sultate, Abweichungen und Fehler dér einzelnen Analysen mitein- * Die mit * bczeichneteu sind naeh Lám bért (27) mechanische Gemenge. Mineralsystematologische Stúdión II. 47 andor qualitatív und quantitativ verglcichbar seien. Aus den, mit 1000 multiplizierten Molverhiiltnisszahlen wurden nach T s eh ér- ni ak die Summen h, m, a und s gebildet, wobei i'iir C02, P205 ( te. entspreehende Áquivalente RO abgezogen wurden. Hernádi wurde mit Hilfe des Tschermak schen Orthochloritverhalt- h _ m-fa_ s-fa entschieden, ob das Mineral zu dér Anti- nisses 232 gorit-Amesit Reihe oder zu den Leptochloriten gehört. tJber die Berechnungsformeln sei auf Tschermaks Original und auf das Handbuch von Hintze (28) verwiesen. Die Natúr dér sta- tistischen Entersuchungen schliesst es aus, ciné Korrektionsfor- mel i'iir analytische Fehler anzuwenden, deshalb wurde I'iir die m — 2a , s — a Anz ilil dér Antigoritmolekiile von den Horniéin “3^ und 2 immer jene angewendet, welche im betreffenden Falle zu ldeine- reni Betrag fiihrt; demgemas erschien ein, meistens kleiner Rest an RO ( Jm ) bezw. von Si02(/ís). Die Zahl dér Amesitmolekiile ist immer = a. In dér Fehlerzusammenstellung wird Am und A& meistens zusaínmengefasst, „fixer Rest" genannt im Gegensatz zum flíichtigen Rest von Wasser (zl,,). weleher wegen dér grossen 1 nsicherheit dér Wasserbéstimmung auch negativen We t errei- chen kaim. Dér Rest wird, Wie die mii 1000 multiplizierten Mol- verháltniszahlen, als ganze Zahl angegeben; Berechnung von De- zimalstellen hat wegen dér hdheren Grössenördnung dér Analy- senfehler keinen Zweck. Wegen Platzersparnis muss von dér Wiedergabe dér Einzel- resultate abgesehen werden; die ganze Berechnung und Ableitung cles Restes als Mass dér Analysenfehler sei daher an einem einzi- gert Beispiele gezeigt: Serpentin von Russel, Mass. LT. S. A., anal. Steiger bei Emerson (29) : Si02 36,94 0,615 ) Ti02 — } 0,615 s = 615 A1203 0,50 0,004u Fe203 6,04 0,037s 0,045 a = 45 Cr20.* 0,33 0,002a 1 MgO 38,33 0,950c \ FeO 1,94 0,027o \ MnO Spur 0,983 983 NiO 0,40 0,005.3 ) — 44 CO2 1.85 0,041 4 ] m = 939 SO.-s 0,20 0,002:, 0,044 P2O-, Spur — ’ H2O - 0,71 — H2O + 12,07 0,670 h = 670 99,31 48 G Vavrinecz Orthochloritbedingung : y = 335, — g — 328, Zusammensetzung : Antigorit Amcsit a = 45 Főnnel Ant,8SAt4S(= AntM;,3At13,7) erfordert h »i a s 656 939 45 Gll somit Ívest — -j- 14 0 0 +4 fixer Rest = 4. Die mehrzahl dér Analysen l'iihrt zu grösserem Rest; die Ur- sache davon ist u. a., dass die Hydrosiiikate von feinen mechani- sehen Verunreinigungen meistens nicht so leieht zu befreien sind, v ie z. 13. Erze odor wasserlösliche Halze. In Tabelle III sind die nach obigen Richtlinien gesiehteten Serpentinanalysen dér Weltliteratur, richtiger i h re Reste, zusam- mengestellt. Aus dieser Zusammenstellung geht hervor: 1) dass die Analysen des dui eh Doelter ausgeschlossenen Jahrzehntes 1860 — 18G9 im allgemeinen schon genügend gut sind, 2) die Vertei- lung dér Fehler dér Gauss ‘sehen Fehlerkurve folgt (s spater). Es ist hiernach zu erwarten, dass bei den ehemisch ahnlich zu- sammengesetzten Chloriten dér durch Zusammenwirken analyti- seher Fehler und dér Verunreinigungen sich ergebende Rest zu derselben Grössenordnung gehören wird. Tabelle IV. enthalt das Analysenmaterial dér Orthoehlorite und die Endresultate dér Berechnungen, nach dér Zusammensetz- ung gruppiert und zusammengestellt. Aus dér ersten Kolonne der- selben geht einerseits hervor, dass durch obige Berechnungsart mehreren Orthochloriten eine andere Einteilung zukommt, als es ihrer BenennuDg entspricht. Anderseits wird liier gezeigt, dass die ungewöhnlich grosse Zahl von Namen die klare Übersicht ganz gewaltig erschwert, Deshalb sei hier das Streichen dér nachstehen- den Xamen, dérén Überfliissigkeit zum Teil schon Orcel bewies, empfohlen : Rumpfit Pseudophit dichte C'hloritvorkommnisse, Grastit Rhodoclirom Leuchtenbergit Farbvarietaten von Kotschubeyit, weisse, eisenarme Orthoehlorite, Tabelle IV. IV. táblázat Sammelname und die in dem Analysenmaterial vorkommenden sonstigen Benennungen Analysenmaterial Zusammensetzung als Ántx Aty berechnet Durchschnittliche Reste, maximale Reste (eingeklammert), mittlerer Fehler. Ato/o J Zahl dér Analy- sen Vor- kommen Pennin Oreel: 190, 197, 200, 201, 202, 203, 204, 205, 206. 207, 208, 210, 220,223; < 30 2 2 Ah = + 55.2 (+381, 159) Diabantit 224, 225, 226, 227, 228, 229, 230, 237, 238, 239, 240, 241. 242, 248, Kümmererit 249, 253, 272, 275, 276, 277, 278, 279, 280, 281, 283, 284, 285, 287. 30—40 13 11 Am = 28.3 (124) Ivotschubeyit Hintze: 40, 43, 102, 103, 104, 106. 40-50 44 31 A, = 39.0 (234) Manganchlorit Doelter: Viridit 1. 2. Talkchlorit Cernyh: 3 Pennin. 1 Kotsehubeyit, 1 Leuchtenbergit. 50 < 1 1 mittl. Fehler = 33.0 Viridit Magy. Chem. F. 33 (1927) 185 , 1 Pseudophit. (Colerainit) N. Jb. Min. 1926, 11, 78 : 1 Leuchtenbergit. Summe 60 45 (Leuehtenbergitl N. Jb. Min. 1929, Ref. 1, 131:3 Manganchlorit. (Loganit) Rammelsberg: Jahresber. 1861, 1010:1 Pyrosklerit. (Pseudophit) (Pyrosklerit) (Rhodocbrom) (Ripidolith) (Rumpfit) (besondero Penninvarietat) Klinochlor Orcel: 40, 41, 42, 43, 44, 47, 53, 54, 55, 59, 60, 61, 62, 70, 72, 74, 76, < 50 4 2 Ah = + 57.0 (+182. -531) Diabantit 119, 122, 165, 166, 167, 168, 169, 170, 171, 172, 175, 176, 178, 179, 50-60 34 27 Am - 39.3 (193) (Leuchtenbergit) 182, 183. 191, 267. 269, 271. 290. (Pseudophit) Hintze: 117. Doelter: 19. 00-70 6 5 A. = 28.7 (143) (Pyknoelilorit) Cernyh: 2 Klinochlor, 1 Leuchtenbergit. 70 < 2 1 mittl. Fehler 33.5 (Rumpfit) M.ngy riipm F 3!) fi 11971 185 und U (1998) 149: 9 Pseudophit. Z. Ivrist. 36 (1902) 653 : 1 Chlorit. Summe 46 35 Prochlorit Orcel: 37, 38, 48, 49, 50, 51. 52, 56, 57, 58, .64, 65, 66, 71, 73, 75, 78, <60 3 1 Ah = + 34.5 (+202, - 102) (Grastit) 79, S5, 88, 90. 91 = 101, 92, 93, 95, 96, 97, 100, 107, 108, 114,115, 00-70 32 28 Am = 21.6 (94) (Grochauit) 117 121, 181, 263, 264. 70-80 8 7 A. 28.9(114) (Leuchtenbergit) Hintze: 18, 29, 31, 32, 137. 80 < 1 1 mittl. Fehler = 26.7 (Rumpfit) Z. Krist. 36 (1902 ) 653 : 1 Chlorit. Summe 44 37 Korundophilit Oreel: 3, 4, 5, 6, 7, 8, 31, 32, 33, 34, 35, 63, 67, 68, 69, 77, 80, 81, S2, <70 1 1 Ah = + 56-4 (+458, —226) Cronstedtit 83, 86. 116, 123, 126, 128, 132, 155, 161, 162, 265. Daphnit Hintze: 6, 17 und bei Cronstedtit 9. 70—80 32 29 Am = 53.8 (96) Kámmerorit Doelter: 88, 135. 80-90 10 6 A, = 54.7 (259) Thuringit Cernyh: 2 Korundophilit, 2 Thuringit. 90 < 1 mittl. Fehler 48.5 ( Bavalith) Magy. Chem. F. 38 (1932) 143:2 Korundophilit. (Colerainit) Jb. f. Min. 1872, 951:1 Chlorit. 44 36 (Grochauit) X. Jb. Min. 1910, I, 29:1 Rumpfit. S u m lile (Mctachlorit) N. Jb. Min. 7930,1, 357 : Thuringit. (Rumpfit) (Sheridanit) (Aluminium-Sher.) Amesit Orcel: 1, 2, 18, 29, 118, 124, 125, 135, 156. 159. 80-Í0 7 7 Ah + 74.0 (+167, - 1 10) Cronstedtit Centr. Min. 1935, A. 198 : 1 Cronstedtit. 90- 100 4 3 Am = 60.5 (99), A. = 72.5 (135) Thuringit — (Phyllochlorit) Summe 11 10 NB. Die Anzahl dér citierten Analysen kann grösser oder kleiner sein, als die Síimmé in dér Rubrik „Zahl dér Analysen" ; die Ursache davon ist, dass in einigen Werken manche paralelle Analysen zusammengeíasst, andere getrennt angeführt sind. Abkfirzungen. Orcel: laufende Nummer dér Analyse in seiner Diss. Hintze: lauf. Nr. dér Anal. im Hbd. d. Min., Bd. II. Abschnftt Orthochlorite. Doelter; lauf. Nr. im Hdb. d. Min.— Chem., Absclin. Chloritgruppe bzw. andere angegebene Arten. Cernyh: N. Jb. d. Min. 1927, II, A, 263 ff. Mineralsysteinatologische Stúdión II. 49 Col erai nit Logamt Pyrosklerit Sheridanit Al-Sheridanit I versc-hiedene eisenarme Ortlio. hloritvor komin nisse. Metachlorit Bavalith zu Daphnit gehörig, Pylloehlorit = Thuringit, Protochlorit — gewisse stöehiometriseh nahestehende Chlorite. Allé diese, von mm au nicht mehr zu erwahnenden Beueu- uuugeu sind iu dér Tabelle 1\ iu Klammern gesetzt (s. hiuten). Für eineu Teil dér N anion muss die Beden t.ung besehrankt werden, so deiu Thuringit: sárul liche neue Analysen des Schmie- defelder Vorkommons, fül* welclies die Art Thuringit ursprünglieh aufgestellt uurde, sowie dér Thuringit von Laké Superior sind Orthoehlorite. Allé übrigen so benannten Mineralien, seien sie nen oder alt analysiert, erfíillen die Tsehermak-sche Orthochlorit- bedingung nicht, ebenso wie das mit denselben von Slavik und Yr e s s e 1 y (30) i'íir identisch erkannte Aphrosiderit. Allé lepto- ehloritischen Thuringite seien deshalh in dér Zukunft Aphroside- ’it genannt. Aus dér dritten Spalte dér Tabelle IV ist die Verteilung dér Analysen bezw. dér Vorkommen nach Zusammensetzung Antxo/0 Aty oy0 zu entnehmen. Die letzte Spalte bringt den Bew. is, dass die Keste, bzw. dér mittlere Feliler in dieselbe Grössenordnung gehö- ren, wie jene dér Serpentinanalysen. V aré das zweite Endglied dér Orthoehloritreihe in dér Wirklichkeit nicht Amesit, sondern z. B. ein Gossnerscher Komplex, so wáren die Keste vielfach grös- ser. Die Verteilung dér Analysenfehler soll noch nach dér Grösse be- trachtet werden; aus dem Diagramm híg. 2. ist zu entnehmen, dass Kieselsaure meistens in Überschuss vorhanden ist; die 11;. u- l'igkeit und Grösse des Kieselsaureíiberschusses gegenüber dem Monoxydüberschuss wachst mit stoigendem Amedtgeha.lt. Dieses nicht ausnahmslose Vorwalten liisst sich sehr einfach und leicht durcli das Auftreten kieselsaurereicherer, bzw. monoxydarmerer Komponenten, ^^ie Nagolnit, Mackensit, Chloritoid, Strigovit oder die Dschang-sche Hilfskomponente erklaren. Scheinbaren Kie- selsaureiiberschuss kann auch die Oxydation des Ferroeisens im Analysenmaterial verursachen, weil hierdurch óin Mangel an Mon- oxyd entsteht. Die extremen Kieselsaureiiberschiisse im Bereich d.er amesitreicheren Glieder erscheinen tatsachlich bei eisenrei- chen Chloriten. G. Vavrinecz 50 Sumrae 1860—69 1870-79 >880-89 1890—99 1900-09 1910—19 1920—29 1930- 29 | - u | w 'i oi oo O OT o Grösae von Am und As Sesquioxydfreie Serpentine Sesquioxydhaltige Serpentine CD | | - to | 50— 100 to IMIÉIN -8 CB o ói ro o 8 1 - 1 11 1 1 - 1 1 - 1 1 1 1 - 1 1 1 200- 250 ív* 8 7 9 12 1 4 1 zusam- * mén : 45.7 33.0 39.0 40.1 63.8 69.0 35.2 46.0 rrj _ £, 1 1 - 1 - to 1 1 1 ro 1 - 1 1 - 1 ro tO 8 Sl 156 14 28 29 27 23 1 9 25 1 zusam - mén : 4* 00 37.9 48 0 51.1 50.6 37.3 57.2 52.9 46.0 Mitt- lerer i Fehler CL CD •-S U) CD o ►"3 w O: CD co 3 Cfi CD 3' Cl p CD p GO 3- vf CD 3 CO CD P SE g; CD -! 73 CD CD G0 > P 5’ N P CL p*| CD *-3 £ > 5 CL C 7 P cr cd 7=5 sr — • cr pt N p 3 p *3 SS a. PT Die Möglichkeit des Auftretens diesel* Lep- tochloritkomponenten vor Augehaltend, lasst sich die Gültigkeit des G a u s s’sehen Fehler- gesetzes aus dér Áhn- lich kei tinit dér G a u s s’- sehen Fehlerkurve bei jedern Mischungsbe- reich klar erkennen. Fieser Umstand ist zu- gleieli ein Beweis fiir den stetigen Zusam- menbang von Serpen- tin (Antigorit) mit den Ortboebloriten und mit Amesit in cbemi- seher Hinsicht. Dér statistische Ver- gleich des Analysen- materials dér Ortho- ch lóri te mit jenem des Serpentins. und dér Alibi iek dér Fehler- kurven. ergibt im Ein- klang mit den röntge- nograpbischen Befun- den, dass die Ortbochlo- rite als Mischungsglie- der dér Antigorit-Ame- sit- Keibe zu betrachten sind. Aus Résül tatén rönt- genographiseher Un- tersucbungen über Si- likate, erkannten M a- c li a t s e h k i (41) u. Bragg (42) die ge- genseitige Vertretbar- keit von Ionenpaaren ábnlicher Einzelgrösse u. gleicber Wertigkeits- summe, wodurch obige Feststellungen einen wei térén Beweis erhal- ten. Mineralsystematologische Stadion II. 51 Einteilung dér Jteihe Antigorit-Amesit. Die Einteilung dér Mischungsreihe hat Tsc hermák nur au f Grund des Verhaltnisses Ant : At vorgenommen; diese Ein- teilung ist gemáss den isomorphen Vertretungen des Magú siums und Aluminiums zu ergánzen (s. Tabelle Yr). Winchell hat bor dieser Einteilung einerseits Eiganzúngen. gnderseits auch bezüg- lich des Komponentenverhaltnisses gewisse Abanderungen vorge- nommen. I ie Notwendigkeit dér Aufteilung dér dureb Brauná beanstandeten Liieke spraeh Verfasser (31) 1927 aus; W inehell verschob den Begriff „Pennin“ in dicse biteké, wodurch er jedocli 0-AC%4t _□ — cn- n/J JAn. xDE Serpentin Aw 'Q t%- QO-AOCfofit -Qm_ fímesit Fig. 5. ábra. Hibagörbék az orthochlori tsorozat különböző szakaszai- ban. — Fehlerkurven in den verschiedenen Absehnitten dér Ortbo- chloritreihe. viele Pennine in Klinocnlor umtaufen hátte rnüssen. Dschang sehaltfete in die Liieke Thermophyllit cin; die Aualysen von Ther- nioph>llit (eit. Hintze: Serpentin No. 114. 114 u. Dschang 1. c.) fiihren zu 15.4, 19.0 und 24.8% Amcsit, die Einschrankung zwi- sehen 20 und 30% Amesit ist alsó nicht richtig. Hierher gehört auch die „besondere Penninvarietat“ aus Marki rch (eit. Orcel 253) mit 17.5% At, welche morphologisch und optisch auch gut in die Reihe passt. 52 G. Vavrinecz Tabelle V. Einteilung dér Antigorit-Amesit-Reihe und System dér Orthochlorite. A u t o r Antigorit Amesit 100 90 0-10 90 80 10-20 80 70 20 30 70—60 30-40 Tschermak 1891 Serpentin j Winehell 1926 Mg 1 Fe Antigorit Jenkinsit Pennin Dschang 1931 Antigorit Thermophyllil Vavrinecz 1936 Mg A1 Antigorit Thermophyllit Talkchlorit Mg Cr (Al, Fe) Mg Fe Z ö b 1 i t z i t Mg> Mn Al Mg> Fe Al Jenkinsit Mg, Fe Al D i a b Fe Al Fe Al, Fe Fe Fe Ni Al Nepouit Ebenfalls in diese Liicke gehören noch 3(i Analysen mit 10 — 20% At (Serpentin), 1) Analysen mit 20 — 30% At (Serpentine und Chlorite), í) Analysen mit £0—40% At (Serpentin, Talkchlorit, Pennin). Winehell hat au eh andere Berci eh e abgeandert, wodurch die Nomenklatur dér einzelnen Vorkommen ganz umgewaíz wer- den müsste. Prochlorit unterdriickte cr dagegen zu einer eisenhal- tigen Abart des Korundophilits, weslmlb wiader eine Fmanderung dér Nomenklatur eines grossen Analysenmaterials nötig ware. Dies ist -praktisch undurchführbar, darum empfiehlt \ erfasser eine konservativere Einteilung, welehe ebenfalls in Tafel V ein- get ragén wurde. Dér Mischungsbereich von Therinophyllit wurde hierbei bis zu 10% Amesit herabgesetzt, die Lückc zwischen die- sem und Pennin mit Talkchlorit bezeielinet. Bei diesen Operatio- nen wurde a-uch auf die Hautigkoitsverhaltnisse (lant Fig. 1 ) líiicksicht genommen. Leptochlorite. Von den, in dér Literatur beschriebenen und als Leptochlo- rit bezeichneten Mineralien gehören, v ie oben festgestellt wni de, mehrere zu den Orthochloriten. Die Erfahrung, clasí eijae grosse Mineralsysteniatologische Studien II. 53 V. táblázat. Az antigorit-amesit-sorozat beosztása és az orthochloritok rendszere. 60—50 40—50 50-40 50-60 40—30 60—70 30 20 70- 80 20—10 80-90 10-0 90—100 Pennin Klinochlor Prochlorit Korundophilit A m,e s i t K 1 i n o c h 1 o r Diabantit Korundophilit Prochlorit R i p i d o 1 i t h Thuringit A m e s i t Daphnit Pennin Klinochlor Prochlorit Korundophilit A m e s i t Pennin Klinochlor Prochlorit J Korundophilit A m e s i t . - Kámmererit „Kotschubeyit í (Ferriame8it) Manganchlorit Grochauit A ni e s i t a n t i t Pyknochloril Kipidolith ! Daphnit (Ferroamesit) i Thuringit Viridit Cronstedtit Anzahl dér „Leptochlorite” durch neuere Analysen sich für Or- thochlorite erwies (Bavalith, Cronstedtit, Daphnit, Diabantit, Lo ganit, Pyrosklerit, Rumpfit, Thuringit z. T., Viridit), veranlasst mis zűr Annahme, dass ein grosser TeiI dér Leptochlorite ein Kind sekundárer Oxydation des Ferroeisens (s. auch Dschang, 1. c. 432) oder grober analy tischer Fehler sei (Rumpfit!). Diese Annahme f ind'ét in dér Tatsache, das die Mehrzahl dér leptochlo- ritischen Arién nur einmal gefunden und bescnrieben Avurde, alsó einer Bestatigung hairt, eine Stiitze. Um dies zu veranschauli- clien, wurden die nicht in die Antigorit-Amesit-Reihe gehörigen Chlorite in Tabelle VI zusammengestellt; hierher AA'urden vollstán- digkeitshalber auch jene verwandten Arten aufgenominen, welche heute nicht mehr in die Chloritgruppe , sondern zu den Vermicu- liten, ehloritischen Vermiculiten und Sprödglimmern gereiht Aver- den (zweie dér Tscherma k’schen Komponenten, A\-ie Chlorito- id und Strigovit, sind auch Sprödglimmer!). Jene Arten, Avelche geAvissermassen sicher erscheínen, sind fett gedruekt; die iibrigen erheischen noch genauere l ntersuchung und AA’urden, da ihre Existenz oder ikre Homogenitat mehr oder v'eniger zweifelhaft ist, im folgenden nicht mehr berücksichtigt (dasselbe geschieht auch mit solchen "V orkommnissen 1)zaat. Analy- sen, AA^elche mehr als 2% Kaik und Alkálién enthalten); ebenso 54 G. Vavrinpcz wurden auch jené Minerale, dérén Beschreibung bezw. Analyse ohne Benennung erschien, áusser Acht gelassen. Naehdem von leptochloritischen Mineralien umfangreichere und einheitliche röntgenographische Untersuchungen bisher niciit vorliegen, kann sich die Frage dér Zusammensetzung nur auf sta- tistische Untersuchungen stützen. Als Bestandteile kommen nach Tsche rínak und nach obi- gen Darlegungen ausser Antigorit und Amcsit noch Mackensit (At” — Mk), Chloritoid (Ct) und Strigovit (Str) in Betracht. Dér Ivomponententyp Mackensit wurde cingangs vorgestllt. Es kommt bei mehreíen Arten vor, dass die Beréchnung auf AntAtMk bedeu- tenden, stets auftretenden Wassermangel ( — /|h) ergibt; dies ist cin Zeichen dafíir, dass hier eine andere Komponentenkombinati- on vorliegt und jené nun zu suchen ist, bei welcher kein systema- tisch wiederkehrender Wassermangel auftritt. Vöm Chloritoid liegen mehrere Analysen vor, welche ziemlich befriedigend iibereinstimmen. Die Zusammensetzung des Strigo- vits ist dagegen zweifelhaft; wir besitzen nur drei alté Analysen von einem einzigen Fundort, welche niclit unbeti achtlich vonein- ander abweichen: 1-Citat h m c s 147 2.23 2.07 1 2.03 148 2.98 1.00 1 1.97 149 2.61 1.31 1 2.06 statt 2 2 1 2 isammensctzung des Síri govits noch bei weitem niclit sichergestellt ist, diirfte er auch keine Grundlage fiir aus- gedehnte Bereclmungen bilden. Eine neue „Erganzungskomponente“ führte Gin L i a n g Dschang ein; mit seiner theoretischen Ivomponente gelingt ihm, die Zusammensetzung einiger Chlorite zu deuten. D. s Berechnen dér Leptochloritan ilysen auf die Kombination dér drei Kompo- nenten Antigorit, Amcsit und die Dschang-sche Hilfskompo- nente (Ds) gelingt nicht bei jeder Analyse; wo es auch ohne be- deutendem fixen Best geht, dórt erscheint in viclen Fallen ein nicht unbetrachtlicher und liestandig auftretender Wassermangel; cin Zeichen dafíir, dass das Bechnen auf falsehem Wcge ging. In diesen Fallen ist eine andere Komponentenkombination anznneh- men. Von dér Gitterstruktur dér Chlorite ausgehend, wurde oben auf eine weitere Kombinationsmöglichkeit aufmerksam gemacht. Das eventuclle A usbleiben ciner Brucitlage ist identisch mit einer Zwischenlagerung einer iiberzáhligen Talklage. Mán kann sich auch jene Möglichkeit vorstellen, dass die Talklage („Tk”) hier und da (in statistischer Verteilung) durch die strukturell ahnlich. gebaute und gleichdimensionierte Pyrophyllitlage (,,Py‘*) ersetzt Mineralsystematologische Studien II. 55 Tabelle VI, Leptochloritanalysen. VI. táblázat, Eeptochloritelemzések. Name Citate Analysen Morphologie Anmerkungen i Doelter Orcel Allophit II 1, 789 — 1 (1873) mikrokristallin. Aphrosiderit (und leptochl. Thuringite) III, 335 III, 326 I s. Tab. ! v«- ( 5 alté, 3 neue 3 » 10 í pleochroitisch, 1 opt. anisotrop, • spaltbar Astrolith III, 343 — 1 (1904) rhombisch ? Balvraidit III, 438 — 1 (1880) ? Berlauit II 2, 667 — 1 (1882) ? 2 o/o Kaik, ver- Brunsvigit III, 389 185. 1 (1902) opt. anisotrop ándert. Chlorit Sprödglimmer ChamoGt III, 324 s.Tab.VII. 6 alté, 6 neue dicht oolithisch Chloropháit III, 437 — 1 (1843), 2 (1881) ? 2 — 5 % Kaik -|- Chloropit III, 386 145. 4 (1879) 9 4 Alkálién 3 Anal. mit 2-5% Delessit III, 338 s. Tab. VII. 4 alté, 6 neue faserig, pleochr. Kaik 4 Alkal. Duporthit 11/2, 788 — 1 (1877) asbestartig Epichlorit III, 333 231—234. 2 alté, 2 neue ? chlorit. Vern. Euralith III, 337 s.Tab.VII. 1 (1868), 1 (1909) radialfaserig Grángesit III, 334 1 (1875) opt. isotrop Pseudomorphose Griffithit III, 431 — 1 (1920) opt. anisotrop, 3.6 % Kaik -f- Hullit III, 334 2 (1881) spaltbar opt. isotrop 4 Alkal. chlorit. Verm. Kerrit 11/2, 721 — 3 alté Vermiculit Klementit III, 666 s.Tab.VII. 1 (1888), 1 (1927) monoklin ? Lillit II 2, 156 — 1 alté dicht Maconit II 2, 649 — 1 (1873) ? Vermiculit Melanolith 111, 336 — 1 (1850) ? chlorit. Verm. Mingueit III, 344 — 1 (1910) opt. anisotrop Moravit III, 343 186. 21(1906) schuppig Schuchardtit II 2, 636 — 2 (1882—84) íeinschuppig umgew. Chlorit Stilpnochloran II 2, 157 163. 1 (1905) schuppig Ferro-Bestg. fehlt Stilpnomelan (Chalkodit) 1 112, 636 Mii, 341 s.Tab.VII. 1 13 | kristallinisch — bláttrig, spaltbar Vaalit 11/2, 735 — 1 (1874) sáulige Krist. Vermiculit Venerit III, 444 — 1 1876) homogén ? Vermiculit Zedebassit III, 435 — 1 (1917) ? 56 G. Vavrinecz wird. Dicse zwei Annahmen gewinnen an Wahrscbeinlichkeit, in- dern mehrere Leptochlorite sich glatt auf Antigorit — Amcsit — Talk (AntxAtyTk )> b' zichun rsAveise Antigorit — Amcsit — Pyrophyllit (Antx AFPyp) berechnen lassen, wie es Tabelle VII zeigb Die Analysen dér in Tabelle VI fettgedruckten Leptochlori- te sind in Tabelle VII angefiihit, grnppiert nach den möglichen Komponentenvariationen. Aus dieser Zusammenstellung is+ er- sichtlich, dass 1. viele Analysen auf mehrere Weisen gedeutct i nd formuliert werden kőimen, 2. verselik dene Vorkommnisse bczAV. Analysen derselben Art nieht immer auf dieselbe Kombina- t'on zurüekgefübrt werden können. Diese Tatsaclien zeigen scbon geniigend, wie unsiclier die ( hemie dér Leptochlorite steht. Bei einer solchen Variabilitat dér Kombinationen ist es zűr Zeit ganz iiberflüssig, auf das g<’- genseitige Verhaltnis dér Komponenten naher einzugehen und deshalb können wir den Absclinitt dér Leptochlorite mit dér Fest- stellung abschliessen, dass das ganze Gebiet dér Leptochlorite ciné cinheitliche, umfangreiche chemische und röntgenographiscbe Durcharbeitung erfordert. Systematik. Die Badikale Kn und RHI dér Chloritkompo menten können durch folgende Elemente vertreten werden (in lleihenfolge dér wachsenden Ordnungszahl) : pH = Mg, Mn, Fe, Co, Ni, Cu, Zn, Pb. RIH = Al, V, Gr. Fe. Die sicher gekannten chloritbildenden Komponenten tyjien Serpentin (Antigorit), Amesit, Maekensit, Chloritoid können alsa durch zahlreiche Verbindungen verwirklicht werden; von dieser. sind jedoch nur wenige bekaunt. Mehrere kommen nur in unbe- deutender Menge als Mischungsbestandteile vor. Die rein oder als Mischungsbestandteil bekannten Verbindungen sind im folgenden zusammengestellt. Serpentin (Antigorit), Ant : H mit Spuren von FeAlCr sehr haufig. H^Mn^SLO^: Lángban <13%), Franklin Furnace (12%), Monroe (6 — 7%). H iFe3SioO„ (Jenkinsit): S c h w a r z e n b a c h (46 % ), Monroe (30-32%), in Viridit, Gobitschau (97% vöm Ant), in Cronstedtit, Pribram (82% v. Ant). H4Ni3lSi,09 ( Nepouit ): Nepoui, Neukaledonien <24 — 87%), Rew- dansk (41%). H 4Co3Si/), : selten und nur in Spuren. HfiUzSi./)^: Moravica (3%). Mineralsystematologische Stutlien II. 57 H4Zn3Si209: im Zinkmanganserpentin, Franklin Furhace (6%). H4Pb3Si2Ov: im Manganserpentin, Lángban (0.2 %). Amesit, At : H4Mg.2Al.2SiO{,: őrig. Amesit, anal. Shannon (83% v. At), in zahlr. Órthochloriten zu 80— 99 % v. At. H 4M g.y^SiOv: im Serpcntin, Taberg (0.12%). H4Mg .Cr.SiO,,: in vielem Pennin ( ,Kammererit“) und Klinochlor (,,Kotschubeyit“) mit stets vorwalt. Mg AlFe-Amesit, Ural (15—2(5%), Texas (21—29%). H4M g.Fe ,SiO„ (Ferriamesit): vein nicht bekannt. Im Zöblitzit . Zöldi tz (83-88% v. At), Spredienstein (70% v. At), Rio Alto und Longone (94 — 95% v. At). H4Fe2Al2SiOí, (Ferroamesit): Laké Supcrior (75% v. At), im Daphnit, Penzanee (90% v. At). H4Fe2Fe2SiOv (Cronstedtit) : Pribram u. Uornwall (81 bzw. 100% v. At), im Viridit, Cobit-chau (55 — (50% v. At). Mackensit, At” = Mk : H4Al..SiO: (Nagolnit): s. Tabelle I, in mehreren Leptochloriten auch in vorwaltender Menge. H4Fe2SiO: (Mackensit): s. Tabelle I, in mehreren Leptochloriten, auch vorwaltend. Chloritoid, Ct : H2MgAl2Si07: in C 1) lo ri tóid (Ottrelith) zu 3—37%. H2M gFe.,S i O- : in Chloiitoiden 1 — 8%. H ,FcAI, SiO , (Chloritoid): in den bekannten C’iloritoiden 60 97%. H ,FcFe2SiO-: in Cliloritoiden unbedeutend, im falsch tűr Thu ringit bezeichnetem Mineral \on Quellenreuth (D o e 1 1 e r 4, Or cél Nr. 30) neben wenig MgAl-Chloritoid iiber- Aviegend (wenn Analyse richtig, selbstandige Species!). Bemerkung. In dieser Zusanimenstellung sind unter % stets Mól- prozente, u. zav. Molprozente atoiu betreffenden X'crbindungs typ zu versieken. Die Chloritgruppe besteht aús zaací Untergruppen: 1. Glieder dér Antigorit- Ame dt-Reihe, gebildet aus den Typen Antigorit u. Amesit in vtrsehiedener Vertretung dér Radikah*. dicse sind die Orthochlo1 ite; 2. ciné Anzahl von ehloritischen Mineralien, dérén Zusammensetzung etc. noch nicht sicher ist, sich nur durch Her- anziehen von Mackensit, Chloritoid und nötigenfalls anderer Hilfskomponenten deuten lásst und keine einheitliche, in Reihe fassbare Familie bildet; diese sind die Léptnek lóri te. Es ist einleuchtend, dass letztere Avegen íhrer mangelhaften Definierbarkeit zűr Zeit noch nicht geordnet Averden kőimen, des- lialb beschriinken wir uns nur auf die System atik dér Orthochlo- rite. 58 G. Vavrinecz Das System dér Orthochlorite riehtet sich nach zwei Hegein: die eine ist das ürdnung-prinzip (s. dic 1. Mitteilung, 39), die an dere gründet síeli auf das Ant : At-Verháltnis und ist im breite- ren Teile dér Tabelle V durchgefiihrt. Die Einteilung nach dem Prinzip dér wachsenden Wertigkeit und dér wachsenden Ord- nungszahl ist in dér linken Spalte derselben Tabelle zu finden. Tabelle VII. VII. táblázat. Mineralsystcmatologisohe Stinlien ITT. 59 Tn dieser Tabelle isi dió Ungleichheit dór Gliederung dór Ferroantigorit-Ferroamesit-Linien auffallend. Nachdem die hier- hergehörigon Vorkommnisse sieh nicht anf die ganze Reihe er- strecken und viel geririgeres Analysenmaterial bieten, als dió Mg — Al-Verbindungen, se ist ihre ganz gloicha.r ige Finteilung zűr Zeit noch nicht möglich. Anhang : Namen und Synonyma dér Chlorite und verwandter Mineralien. f = zn streichende Namen. Allophit = Leptochl. Tab. VT. Amesit, = H4Mg2Al2Si09 = At; als Typus Endglied dér Ortlio- ohloritreiho, als Miueral Mi schungen mit 80 — 100% At. Antig'orit = bliittr. Modifikation von H4Mg3Si209 („Blaterserpen- tin“) = Ant; als Typus end- glied dér Orthoeliloritreihe und Komponente dér ineisten Lepto- chlorite, als Mineral Mischun- gen mit 90—100% Ant. Aphrosiderit == Leptochl. Tab. VT u. VII. Astrolith — Leptochl. Tab. VI. Baltimorit = Chrysotil. Balvraidit — serpentinahnl. Zer- setzungsprod. Tah. VT. Bavalith -= Korundophilit. Berlauil = verunr. Leptocld. Tab. VT. Bowenit = Antigorit. Brusvigit — Sprödglimmer Tab. VT. Chalkodit = Stilpnomelan. Chamosit = Leptochl. Tab. VT u. VII. Chlorit Kobell — Prochíorit. Chlorit Rose = Klinochlor. Chlorit Werner = Prochíorit. Chloritit a = Nagolnit. Chloritoid =. Spödglimmre Tab, VI. Chloromelanit Orthochlorit- varietát. Chloropit = Leptochl. Tab. VI. Chlorophaenerit — serpentinart. Verwitterungsprod. Chlropit = Leptochl. Tab. VI. tCbromehlorit = wenig Crent- halt. Orthochlorite. Chrysotil = 1‘aserige Modifika tion von TT4Mg3Si209 („Faser- serpentin“). 1'Colerainit = Orthochloritvari- etiit. Cronstedtit = dem Amesit ent- sprech. Ferroferri ver hindu ng. H4Fe2Fe2Si09 Crt. Daplinit = als Typus Ferroamc- sit, als Miueral ferroamesithalt. Korundophilit und Amesit. Dclessit = Leptochl. Tab. VT u. VIT. Porinál in = unreiner Serpentin. Piabantit (Piabantchronnyn) = ferroeisenhalt. Orthochl. mit 30 —50% At. Duporthit = unreiner asbestart. Serpentin. Epichlorit = noch nicht det’i- nierbarer Chlorit, Tab. VI. Euralith = Leptochl. Tab. VT u. VTT. Feriit — Chrysotilpseudomor- phose nach Olivin. Garnierit = z. T. Ni-halt. Ser- ipentin. tGrastit (Grastil) = Prochíorit. Grangesit (Grengesit) — noch 60 G. Vavrinecz nicht definirb. Chlorit, Tab. \ T. Griff itbit = Leptochl. Tab. VT. Grocháuit = wenig Ferroeisen enth. Procblorit u. Korundo- philit. Hallit = Sprödglimmer. Helminth = wurmförmig ge- staltete Chlorite. Hullit = chloritischer Vermi culit. Hydrophit = Chrysot-il. Jenkinsit = eisenreicher Serpen- tin. Kiim mer érit = chrombalt. Pen- ii in. Iverrit = Vermiculit. Klementit = Leptochlorit mit 50—60 % At. Korundophilit '(Korundophyl- lit) = Orthochlorit mit 70 — 80 % At. Kotsehubeyit = chrombalt. Kli- nochlor. Lepidochlorit — Orthochloritva- rietat. fLeuchtenbergit = weisse Ortho- chlorite. Leukotil = unreiner Serpentin. Lillit = Leptochlorit Tab. VT. l'Loganit = Pennin. 1'Lo.pheit = Procblorit. Mackensit = H4Fe2Si07 = Mk= = At” Tab. I, als Typus Mi schungsbestandteil vieler Lep tochlorite. Maconit = Vermiculit Tab. VI. Manganchlorit = manganhalt Ortbochlorit. Marmolith = Antigorit. Masonit = Chloritoid. Melanolith = noch nieht defi- nierbar. Chlorit, Tab. VT. tMetachlorit = Korundophilit. Metaxit = Chrysotil. Mingueit = Leptochlorit Tab. VI 1'Miskeyit ( Miske jj ) = dichter Chlorit ( Krenner 40), identisch mit fPseudopliit (' Wariha , 12) v. demselb. Fundort. Monradit = unreiner Serpentin. Moravit = Leptochlorit Tab. VI. Nagolnit — TI4Al.SiO- = Ng = At” Tab. I, Komponente man- cher Ortboeblorite. Nemaphyllit = Antigorit. Neponit = H4Ni3Si>0,,. Nigrescit = serpentinartig. Ver- witterungsprodukt. Qnkoit (Ogkoit) = Procblorit, Ophit == Serpentin. Ottrelith = Chloritoid. Owenit = Thuringit. Palygorskit — dón Chlorite n nahestehendes V erwitterungs- produkt. Pelhamin = unreiner Serpentin. Pennin = Ortbochlorit mit 40 — 50 % At. fPhyllochlorit = Amésit. Pikrolith = Chrysotil. Pikrosmin = unreiner Serpen- tin. Pilolith = Chrysotil. Procblorit = Ortbochlorit mit 60—70% At. fPseudophit = dichter Ortho- chlorit. fPyknochlorit = Klinochlor. Pyknotrop = unreiner Serpen- tin. tPyrosklerit = Pennin. Radiotin = unreiner Serpentin. Retinalit (Rhetinalith) — Chry- sotil. Rewdanskit — Ni-reicher Ser- pentin. fRhodochrom — chrombalt. Pennin. fRhodophyllit = chromhalt. Pennin. Ripidolith Köbei I — Klinochlor. Ripidolith Orcel, Vavrinecz Mineralsystematologische Stúdión II. 61 = viel Ferroeisen (Mg : Fe = 1:1) enth. Orthochlorite mit 60__80% At. Ripidolith Rose — Prochlorit. tRumpfit Fri lseit = nicht existierendes Min. tRumpfit Panzer-Redlich — dichte Orthochlorite. Schuchardtit = Leptoch lórit Tat). VI. Schweizerit = sehr eisenarmor Chrysotil. Serpéntin = H4Mg3Si.,Og; faseri- ge Modif. = Chrysotil (mit Si02-Ketten), bláttr. Modif. = Antigorit (mit vermutl. Schicht- gitter). tSheridanit ( u. fAluminium- sheridanit) = Korundophilit. tSideroschizolith = Cronstedtit. Siliciophit = mii (Inai durch- trankt. Serpentin. Sismondin — Chloritoid. Stilpnochloran — Loptoohlorit Tab. VI. Stilpnomelan = Leptochlorit Tab VI u. VII. Strigovit = Sprödglimmer . Tabergit = Gemenge von Chlorit und Phlogopit (Tschermak). Talkchlorit = Orthochlorit mit 30—40% At. Tangiwai (Tangiwait) = weisser Antigorit von Neu-Zeeland. Thermophyllit = doni Antigorit nahesíÉéhendor Orthochlorit mit 10—30% At. Tlmringit - Übergange zwischen Daphnit und Cronstedtit; dió loptochloritischen V orkomm- nisse sind zu Aphrosidorit zu reihen. tTolypit = Orthochloritvarietat. Totaigit — unreinor Serpentin. Vaalit = Vermiéül it Tab. VT. Venasqnit = Sprödglimmer. Venerit = Vermienlit Tab. VI. Viridit Kretsehmer = dem Permin entspróchende Ferro- ferri-Verbindnng. Vorhausrit = Chrysotil. Williamsit = Antigorit. Xylotil = Chrysotil. Zebedassit = aluminiumhalt. ser- pentinahnl. Zersetzungspro- dukt. Zermattit = eisenhalt. Chrysotil. Zöblitzit = eisenhalt. Orthochlo- rite mit 10 — 30% At. Zusa rn mert fassurig. 1. Für die ehemische Zusammenfussung dér Chlorite er- seheint die T s c h e r m a k’sche Formulierung als die wahrschein- üchste. Sie wird durch viele Autoren bekraftigt. Gegenmeinungen konnen teihveise als unbegründete Annahmen, teilweise wegen anfechtbarer Versuchsanordnung beseitigt werden. 2. Als Komponéntentypeu dér Chlorite kommen nach Tschermak, W i ne h e 1 1, Dschang und Verfasser Antigo- rit H4R:i11 SiL,09, Amesit H4R211 R20i Si09, Chloritoid H R11 RJii Si07, Strigovit H4R2iiR2111 Si2On (1), Mackensit H4R2111 Si07 und eine „Hilfskomponente ‘ HsR4n Sir,0)(( in Betracht. 3. Röntgenographisehe Untersuclrungen sind sehr sparlich vorhanden, nur von den Orthochloriten Hegen systematische Un- tersuchungen mit übereinstimmenden Befunden vor, welche die 62 G. Vavrinecz Existenz dér Antigorit -j- Amesit-Mischung als gegenseitige Ver- Iretung von MgSi dureh A1A1 beweisen und hierdurch die Tscherma k’sche Auffassung bestátigen. 4. Aus dér Betraehtung dér Strukturverhaltnisse geht hor- ror, eláss das Auftreten weiterer zwei Komponenten, námlich von Talk und eventuell Pyrophyllit möglich erscheint. 5. Die Statistik des Analysenmaterials zeigt: a) dass die Antigorit-Amesit-Reihe (Orthochlorite) mit un regelmassig zerstreuten Lilékén und Anhaufungen prinzipiell un- unterbrochen r.nd stetig ist, wie dies auch aus den optisehen Stu- dien von Winchell, Dschang u. a. hervorgeht; b) dass die Verteilung dér Analysenfehler von dér Gaus’ schen Fehlerkurve nur bei den eisenreieheren Vorkommnissen ah weicht, wo dér Einfluss sekundárer Oxydation des Ferroeisens merkbare Ahweichungen hervorruft; c) dass die Leptoehlorite wegen Alangel an geniigenden und guten Analysen und wegen Fehlens umfangreicher röntgenogra- jdiiseher Fntersuehungen zum grössten Teil noch gar nieht defi- nierbar sind und deshalb zűr Zeit nieht systematisch geordnet werden kőimen. 6. Die Grundverbindungen dér einzelnen Kemponententypen V' urden herausgésucht und zusammengestellt. 7. Das Fystem dér Urthociilorite wurde mit Riicksicht auf die Arbeiten von Winchell, Dschang und Gr cél sowie dureh das neuere Analysenmaterial erganzt und vervoilkommnef. 8. Schliesslich wurden die in dér Literatur vorkommenden Xamen und Synonyme dér Chlorite und chloritahnlichen Minera- lien, mit kurzer Angabe ilirer Beziehung zum System zusammen- ges telit. IRODALOM. — LITERATUR. 1. Orcel: Reeherches sur la composition chimique des chlorites. Bull. Soc. Franc. Min. 50 (lí)27) 75 — 456. 2. W art ha: Földt. Közi. 16 (1886) 7 — 11 (ung.) u. 79—83 (deutsch); Z. Ivrist. 13 (1887) 71. 3. Clarké, Schneider: Am. Journ. Se. 40 (1890) 405 — 415 u. Z. Krist. 78 (1891) 404. 4. Tschermak: Sitzungsber. Akad., Wien 99 (1890) 174 — 266, 100 (1891) 42—106. 5. Braun s: N. Jb. Min. 1894, I. 205. 6. Fedoroff: N. Jb. Min. 1924, II, 315 — 317. 7. Friíseh: Sitzungsber. Akad. Wien 59(1890) 417. 8. R e' 60° k : h = (410) : : (100) = 1 4°03' 14°02'11" : d = : : (110) = 30°55' 30°57'50" i : d = (2il) : : (110) = 30°28' 30ü : d = : : (101) = 30°37' 30u Az uralkodó rombdodekaeder mint főnövekedési forma teljes lapszámmal fejlődött ki. Lapjainak nagy része sima, csak néhányon figyelhető meg kétirányú, a rombdodekaeder éleivel párhuzamos rostozás. Tükrözésük mindig kitűnő. 66 Tokody László A hexaeder négy parányi lappal alakult ki. ezek nagyságuknak megfelelően halványan tükröztek. A k (410) egy övben három lappal szerepelt. A kicsi, síma la- pok tükrözése jó. Az i (211) triákisztetraedert csak egyetlen középnagy, erősen görbült lappal jelent meg. E formát G. Ív a 1 b vizsgálatai (1. alább) alapján soroltam a negatív oktánsba. A (hkk) alakra nyert szög- értékek szerint az i(211), /?( 5 2 2) illetve, X.I7 3 3) triakisztetraede- rek jöhetnek tekintetbe. Ezekre vonakozó számított szögadatok: (110) : (2fl) = 30° : (522) = 30°29'55" : (733) = 30°14'47" Mindhárom forma ismeretes a szfaleriten, közülük az i (2 1 1) gyakori, a /?(5 2 2) sem ritka, az X.(7 3 3) azonban már ritka. Te- kintve a tanulmányozott kristályon fellépő (h k k )-forma lapjának erős görbiiltségét és ennek következtében kissé bizonytalan övbeli helyzetét, továbbá nagyon ingadozó szögértékeit, célszerűbbnek lát- szott az egyszerűbb jelű s gyakoribb i (2 1 1 ) formával azonosítani. G. Kalb és L. Koch a szfaleritnak két minerogenetikai tí- pusát állapította meg.5 Az első típus főnövekedési alakjai (111 ), (1 11), (10 0) és járulékosan (110); a kristályok többnyire feketék; a szulfidos Pb — Zw-érctelepekre jellemzők; — schlaggeuwaldi típus. A második típus főnövekedési formája (1 1 0), míg az (1 1 1), (111). és (10 0) csak mint járulékos alak szerepel; a kristályok többnyire vörösbarnák; a sziderites, fluorbarítos és metaszomatikus Pb — Zn érctelepeken találhatók; — Alston Moor típus. Az első típus mine- rogenetikailag idősebb, mint a második. A második típusnál a ne- gatív oktánsok fejlettebbek, a fellépő triakisztetraaederek negatí- vok. A luciabányai szfalerit főnövekedési alakja a rombdodekaeder, a kristályok színe vörösbarna, szideritben fordulnak elő, tehát sa- játságaik alapján kétségtelenül a minerogenetikailag fiatalabb Als- ton-Moor-tipusba tartoznak. A magyarországi szfalerit-előfordulások között mindkét típus megtalálható. Így G. K a 1 b és L. Koch szerint Nagytarna, üradna, Felsőbánya, Kapnikbánya, Xagybánya és Selmecbánya szfalerit kristályai a schlaggenwaldi típushoz tartoznak. A fiatalabb Alston- Moor-típust követik Sajóháza és Rozsnyó ércteléreiről származó - 5 G. Kalb — L. Koch: Die Kristalltraebt dér Zinkblende in mi- nerogenetischer Betrachtung. Centralbl. f. Min. Abt. A. 15)29. p. 353— 357. Luciabánya és Jászómindszent ásványai 67 újabban Reichert Róber t-től részletesen tanulmányozott® — szfaleritek. Covell in Luc i a bánya rol. A lnciabányai eovellin előfordulásáról semmi irodalmi ada- tunk nincs. Az általam tanulmányozott darabokon a eovellin a kallcopi- ritre települve található. Vékony, maximálisan 0.5 mm vastag le- mezei sejtes halmazokat alkotnak. A táblákat olykor hártyavékony limonitkéreg borítja. Kristályok nem fordulnak elő. A lemezek lá- gyak, késsel szét.nj omhatók. Színük indigókék, néha kissé felvetés árnyalattal. Karca fekete. A kémiai vizsgálatok szintén covellinre utaltak. A lnciabányai eovellin kalkopi ritből, illetve tetraedritből ke- letkezett. K al ko p irt t Luc i ahány óról. A lnciabányai kalkopirit-előfordulás régóta ismeretes. Apát- vaskőben helyenkint vaskos kalkopi iái található, kristályok rend- kívül ritkák s ezek is igen tökéletlenül fejlettek7, éppen ezért nincs róluk semmi kristálymorfológiai adatunk. Egy 3X4X5 mm nagy kristály töredék goniométeres mérésre alkalmasnak látszott s ezen alábbi 11 formát sikerült megállapíta- nom. m (110) n (403) z (201) | (903) x (704) i (706) h (302) e (101) f (705) P (Hl) P' (Hl) A 1 elsorolt formákon kívül még mások is felléptek, de azok indexe teljesen kielégítő pontossággal nem határozható meg. Néhány szög- adatot az alábbiakban közlök. Reichert I?.: A gömör megyei Sajóháza és Rozsnyó szfale- r ifiéi. Math. és természettudományi értesítő. 50. 1933. p. 6G0 (>G7. Zimányi K.: Ásványtani közlemények. Annales Musei Nat Hang. 11. 1913. p. 263. Ka? adlai B.: Luciabánya ásványai a Szepes-Gömöri Érchég’y- ségben. Math. és természettudományi értesítő. 40. 1923. p. 129. 68 Tokody László mért számított ± zl z = (201) (201) 54°24' 53°49' 0°35' z = (021) = 78° 78°H' o°ir z = (02!) 101°58' 101°49' 0°09 y. - (704) 3°06' 3° 11 1/2' 0°05i/2' h = (302) = 7Ű28' 7° IOV2' 0° 171/2' 8 = (705) 9°25' 9°01Va' 0°23i/2' 71 = (403) = 10°16' 10°21i/2' 0.051/2' t = S (907) 1 1°18' 11°22i/2' 0°04i/2' í = (706) 14ü17' 14°07' 0“10' e = (101) - 18ú08' 18°31' 0°23' m = (110) 50°59' 50°541;2' 0°04i,2' P’ = (111) = 75°24' 75°37' 0° 131/2' p = (201) (111) = 75°41' 75°37/ 0Ü04' P'= (Hl) (111) = 109u50' 109°52i/2' ()°02 1/ 2 Miként a mért és számított szögértékek közötti különbséget feltün- tető ( + A ) rovatból látható, az eltérések még ugyanannak a for- mának különböző lapjainál is eléggé tág határok között ingadoz- nak. A kristály lapok futtatottak, felületük rovátkolt és olykor egyenetlen is. E kifejlődés következménye a mért és számított szögértékek közötti különbségek, melyek néha nagyobbak, mint a- hogy az a kalkopiritnél megengedhető. Ismeretes, hogy ennél az ásványnál a szögek néhány perces eltérése gyakran más alakhoz vezet. A tanulmányozott kristály uralkodó formája a z(201). Ennek lapjai simák, vagy rostozottak, mélyen barázdáltak, ennek megfe- lelően tükrözésük is változó; a reflex többnyire ismétlődő. Keskeny, gyenge tükröző lappal szerepelt az e(101). A többi felsorolt II. rendű bipiramis az említett két forma közé esik. Általában keskeny lapokkal fejlődtek ki és többszörös reflexük halvány. A megfigyelt 11. rendű bipiramisok a magyarországi kalkopiriteken ismeretesek. Az m(l 1 0) keskeny lapja erősen rostozott, ennek megfele- lően tükrözése rendkívül rossz. A p ( 1 11) és p’(l 1 1); biszfenoid töredékes lapokkal jelent meg; a p(l 1 1) tökéletesebb kifejlődésig mint a p’(l 1 1). A mért kristály típusa piramidális. Termetét az uralkodó z(2 01) határozza meg. A tanulmányozott anyagban több, 1 — 3 mm nagy szfenoidos termetű kristály is előfordult. . Ezek azonban nem mérhetők. A biszfenoidlapokat barna kéreg borítja, — emiatt egyáltalán nem tükröznek, • — ezenkívül erősen görbültek is. Ezeket a kristályokat is tekintetbe véve, a luciabányai kalkopiritnek két típusa állapít- ható meg: bipiramidális és biszfenoidos. Luciabánya és Jászómindszent ásványai 69 M alachit Luciabányáról. A luciabányai malaehitról Papp Károly említi8, hogy „a, barnavasérc üregeiben, a chalkopirit mállása gyanánt44 talál- ható. A malachittal együtt az azurit előfordulásáról is szól, de azt egy darabon sem találtam. Az általam vizsgált darabokon a malach.it elég gyakran meg- figyelhető. Kristályokban sohasem .jelenik meg. Apró, 0.5 — 1 mm átmérőjű gömböket alkot. A smaragdzöld gömbök olykor selyem- fényűek, többnyire azonban fénytelenek. Főleg a kalkopiritre és eovellinre, olykor a piritre, ritkán a kvarcra települ. A luciabá- nyai malacbit — mint általában — a rézércek oxidációs terméke- ként fordul elő és a kalkopirit.-tetraedrit- és covellmből keletke- zett. A luciabányai ásványok kiválási sorrendje. A jelen közleményben leírt covellinnel együtt Luciabányá- ról a következő ásványok ismeretesek: sziderit, kvarc, tetraedrit, kalkopirit, bournonit, pirit, szfalerit, toliérc (plumosit), covellin, malachit és limonit. A felsorolt ásványok keletkezésüket tekintve — a limonit, covellin és malacbit kivételével — hidrotermális eredetűek. Luciabánya érctelepe és annak ásványai nagyon hasonlíta- nak Rozsnyó vasérctelepeihez. Közelfekvőnek látszik tehát az a feltevés, hogy Luciabánya érctelepeinek képződése ugyanolyan módon ment végbe, mint azt Seb a far zik Ferenc a rozsnyói vasércekre megállapította.9 Erre különben B a r a d 1 a i Bért a- lan említett dolgozata bevezetésében is találunk utalást.10 Papp Károly Luciabánya ásványait a következőleg cso- portosította:* 11 A) Elsődleges ásványok: sziderit, kvar'a pirit, TI) Ásványok a cementációs zónában: kalkopirit, tetraedrit, bo- urnonit, toliérc. hematit, C) Az oxidációs zóna ásványai: limonit, malachit, azurit.12 8 Papp K.: A Magyar Birodalom vasérc- és kőszénkészlete. Budajpest, 1915. p. 227, 229, 281. 9 S eh a far zik F.: Adatok a Szepes-Gömöri Érchegység pon- tosabb geológiai ismeretéhez. Math. és természettudományi értesítő. 22. 1904. p. 414—447. 10 B aradiai B. : Luciabánya ásványai a Szepes-Gömöri Érc- hegységben. Math. és természettudományi értesítő. 40. 1923. p. 128 — 133. 11 Papp K.: A Magyar Birodalom vasérc- és kőszénkészlete. Budapest, 1915. p. 231. 12 Miként említettem, azuritot egyetlen darabon sem találtam, jóllehet előfordulása nem valószínűtlen. Hematit azonban Luciabányán nem fordul elő. 70 Tokody László Luciabánya ásványainak kiválási sorrendjét pontosan meg- állapítani kissé körülményes. A változó keletkezésű (Durchláufer), továbbá bizonyos esetekben kiszorítás vagy szételegyedés útján is létrejöhetett ásványok egymással való összeszövödése a szukcesz- szió egyértelmű meghatározását megnehezítik. A tanulmányozott darabok és az irodalmi adatok (Mader- s p a eh Livin s,18 Schaf arzik Ferenc,9 P a p p Tv á r .0 1 y11, Z i m á n y i K á r o 1 y,14 B a r a diai Bertáin n10) tekintetbevé- telével a valószínű keletkezési sorrend a következőképpen vázol- ható. A főkitöltés sziderit. Világos sárga. Durván szemcsés. Ha ritkán — kristályokat alkot, akkor világos borsósárga, selymes- fényű romboederekben jelenik meg, melyeknek laniai többnyire görbültek. Kiválása közepes hőmérsékletű oldatból történt a mel- lékkőzet kihigzásából eredő és kovasavas alkaliákat tartalmazó oldatokkal való cserebomlás alkalmával. Az alkaliák a fölös szén- savat lekötvén oldatban maradtak, míg az FeCO:i sziderit, az SiO- kvarc alakiában kiválóit. A kovasavas oldatok messzire vándorol- tak s létrehozták a szideritben a kvarcos kitöltéseket, melyekhez a később keletkezett ásványok csatlakoztak. A szideritnek közepes hőmérsékletű oldatból való keletkezését bizonyítja a vele együtt előforduló kalkopirit és társásványai, továbbá az 575°C alatt képződött /5-kvarc. A sziderit kiválása a Luciabányán található ásványok (covellin, malachit, limonit kivételével) képződési idejé- nek elejétől annak végéig tartott. A könnyen mozgó kovasav oldatból a kvarc kiválása meg- lehetősen hosszú időn át történt. Ennek megfelelően a kvarc kü- lönböző megjelenésben ismerhető fel. Első generációja vaskos, csak helyenként durván szemcsésen kristályos; szine fehér. E fe- hér kvarc üregeiben viztiszta, apró (1 — 3 mm) kvarckristályok foglalnak helyet. A kristályosodás további folyamán, a második generációban szürkésfehér, foltonként átlátszó, többnyire áttetsző, átlagosan 10 mm nagy kvarckristályok válottak ki kalkopirit, tetraedrit és pirit zárványokkal. Morfológiai szempontból Z i m ányi K á r o 1 y behatóan ta- nulmányozta a kvarcnak m (1010), r(1011), z (0 111), s(2ÍIl), x(6151) formákat feltüntető kristályait, azoknak érdekes kifejlődését, oly- 13 Maderspach L.: Magyarország vasércfekhelyéi. Budapest. 1880. p. 77. 14 Zi mányi K.: Ásványtani közlemények. Annales Musei Nat. Hung. 77. 1013. p. 263 — 264. Zimányi K.: Ásványtani közlemények a Szepes-Gömöri Érc- hegységből és a Délkeleti Felföldről. Annales Musei Kation. Hung. 19. 1922. E kvarckristá- lyok növekedési vicinális piramisainak sajátságaival és a minero- genetikai viszonyokkal Tokody László foglalkozott.16 A szür- késfehér kristályokon szép növekedési vicinális piramisok alakul- tak ki, a víztisztákon ilyenek nem voltak megfigyelhetők. A vici- nális piramisok tanulmányozása alapján megállapítható volt, hogy a kristályok nagyobb része balkvarc; jobbkvarc előfordulása rit- kaság. Ikerkristályok sem gyakoriak; egy kristályon a brazíliai és a dauphinéei ikertörvény együttesen lépett fel. A luciabányai kvarc az 575"C alatt képződött, hidrotermális eredetű és mineroge- netikailag fiatalabb II. vicinális típusba tartozó /j-kvarc. A kalkopirit cs tetraedrit közel egyidőben keletkezett. Vas- kos tömegeik és kristályaik a legbensőbb összenövésben találhatók. Rajtuk olykor szideritkristályók ülnek. A kalkopirit mint a hid- rotermális ásványok kísérője a nem túlmagas keletkezési hőmér- sékletet jelzi. A kalkopirit kristálymorfologiai sajátságait a jelen közle- ményben már az előzőkben ismertettem, ércmikroszkopiai tulaj- donságairól még az alábbiakban lesz szó. Az o(lll) illetőleg 11 (2 1 1 ) uralkodó fellépésével jellemzett tetraedritkristályokon Ea- r a diai Bertalan az a (1 0 0), d (1 1 01, o (1 1 1), o’ (1 1 1) n(2 11), fi (411), n’(211), r(3 3 2), s(321), x(952), f(S75) formákat fi- gyelte meg.17 A kalkopiiit-tetraedritből álló tömegeken foglalnak helyet a bournonit szép kristályai. Képződésük akkor kezdődött, mikor a tetraedrit keletkezése már lanyhult, illetve a befejezéshez közele- dett. Bar adlai Bertalan a bournonit tompa -piramisos vagy pedig c(0 01) szerint táblás kristályain az a(10 0), b(010), c(0 0l), n(011), x(0 1 2), o(lOl), f (1 2 0), m(1 1 0), 1(3 2 0), e(2 1 0), y(lll), p(2 2 3), u (11 2), 7r (2 1 2) alakot állapította meg.17 A pirít mint zárvány mutatható ki a szideritben, tehát ke- letkezése megelőzte a szideritet. De előfordul a szideriten fennőve is. A kalkopirit tömegek között szintén jelen van. A szürkésfehér, fennőtt, II. generációhoz tartozó kvarc kristályain és azokban zár- ványként is megfigyelhető. Végül megtalálható az asszociációban utolsó képződményként szereplő limonit üregeiben. Keletkezése te- 13 Zi mányi K.: Ásványtani közlemények a Szepes-Gömöri Érchegységből és a Délkeleti Felföldről. Annales Musei. Natión. Ilung. 19. 1922. p. 82 — 85. 16 Tokody L.: Kristálytani vizsgálatok magyarországi kvar- cokon. Math. és természettudományi értesítő. 55. 1937. 17 Bar adlai B.: Luciabánya ásványai a Szepes-Gömöri Érc- hegységben. Math. és természettudományi értesítő. 40>. 1923. p. 128 — 133. 72 Tokody László liá< hosszabb időn át tartott; a különböző generációkhoz tartozó piritkristályok típus tekintetében is eltérnek. A szideritben levő pirít zárványok és a félig bennőtt kristályok hexaederesek, a kalko- piritben találhatók pentagondodekaederesek, a limonit üregeiben előfordulók oktaederesek. A pirít morfológiai sajátságaira vonatkozóan Zi mányi Ká- roly közölt adatokat.18 A hexaederes és pentagondodekaederes kristályokon az a(l 0 0), o(l 1 1), e(210) és s(3 2 1) szerepelt. Az óktaederes kristályokon az a(l 0 0), o(lll) és e(210) lépett fel. A plumosit és szfalerit keletkezési idejére van a legkevesebb közvetlen megfigyelésem. A plumosit (toliérc) a szideriten található. A szfalerit a szideritben fordul elő félig bennőtt kristályok- ban. Mindenesetre a legfiatalabb képződményekhez tartozik. Ismeretes, hogy a szfalerit és kalkopirit térrácsa nagyon ha- sonló. Ezért szételegyedés igen könnyen lehetséges. A magas hő- mérsékleten keletkezett szfaleritben szételegyedés útján keletkezett kalkopirit-betelepiilések találhatók. Ilyenek a magas hőfokú hidro- termális eredetű rézércteléreken is előfordulnak, de az alacsonyabb hőmérsékleten képződött hidrotermális érctelepeken szintén meg- figyelhetők. Tehát a szételegyedés meglehetősen tág hőmérsékleti határokon belül létrejött szfaleriteknél bekövetkezhetik. Ebből a szempontból is érdekes lett volna a lnciabányai szfaleritet tanul- mányozni, de mivel csak egyetlenegy nagyobb, ércmikroszkopiai vizsgálatra alkalmas kristályka állott rendelkezésemre, annak fel áldozása nélkül ilyen irányú megfigyeléseket nem végezhettem. A- miként a szfaleritben keletkezhetik — mint szételegyedési termék — kalkopirit, ugyanúgy a kalkopiritben szfalerit jelenhetik meg. Ez utóbbi folyamat azonban — az eddigi vizsgálatok szerint — csakis magas hőfokon keletkezeit kalkopiritnél lehetséges. A ln- eiabányai kalkopirit képződése közepes hőmérsékleten történt, te- hát benne a szfaleritnek, mint szételegyedési terméknek előfordu- lása nem volt várható. Valóban a megvizsgált kalkopirit-csiszolat- ban szfaleritnek nyoma sem volt. A tanulmányozott kalkopirit ércmikroszkopiai sajátságairól röviden a következőket jegyezhe- tem meg. Tökéletesen fényezhető. Reflexiós szine élénk sárga. Ref- lexiós pleochroizmus és anizotrópia igen gyenge. A szfalerit morfológiai tulajdonságait az előzőekben részlete- sen ismertettem. A legutolsó kiválások sorából Luciabányáról a limonitot, co- vellint és malachitot ismerjük. A covellin a kalkopirit-, illetve 18 Zi mányi K.: Ásványtani közlemények. Annales Musei Nat, líung. 11. 1913. p. 263 — 264 Luciabánya és Jászómindszent ásványai 73 tetraedritből keletkezett az oxidációs zónában. Képződése limonit- képződéssel járt együtt. A covellinből és részben a kalkopirit- és tetraedritből malachit keletekzett. A luciabányai ásványok valószínű idősségi sorrendjét, szuk- cesszióját a 7. ábra tünteti fel. Limonit Malachit Covellin Sz fal érit Plumosit Kvarc 1 1 Pirit (111) Bournonit Pirit (210) Tetraedrit Kalkopirit Kvarc I. Pirit (10 0) Szi dérit Pirit (10 0) Fig. 7. ábra. Jászómi ndszen ti ásványok. Maderspach Livius szerint a múlt század végén Lu- ciabányán a három felső szinttájban hematitot is fejtettek.19 A hatalmas hematittömzs lefelé vékonyodó ék alakjában helyezke- dett el a szideritben. Sóbán y : Gyula 1896-ban tanulmányozta Luciabánya és környékének geológiai viszonyait; közleményében a. hematit előfordulását nem említi.20 Luciabányáról nyert értesülés szerint: ott ma csak szi déri tét fejtenek, de a Luciabányával közel szomszédos Jászómi ndszenten a sziderit valóban hematittal együtt fordul elő. I)r. Zsivny Vik- tor úr, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának közbenjárására 19 Maderspach L.: Magyarország vasércfekhelyei. Budapest, 1880. p. 77. -° Sóbán yi Gy.: A Kanyaptamedence környékének fejlődés- története. Földtani Közlöny. 26. 1896. p. 196. 74 Tokody László Müller Sándor bányaigazgató úr volt szives Jászómindszent- röl darabokat küldeni. Nevezettek fogadják szíves fáradozásaikért és támogatásukért őszinte köszönetéin nyilvánítását. A jászómindszenti Rufus-bánya szideritjében a hematit vé- kony, 1- — 2 cm vastag telérszerű betelepüléseket alkot. Kísérő ásvá- nya a pirít, amely benne egyes kristályok vagy kristályhalmazok alakjában fordul elő. A pirít megtalálható a szideritben is. Mind- két esetben apró, átlagosan 1 — 1.5 mm nagy hexaedereket alkot. A sziderit-hematitos darabok vékonycsiszolatában néhány nemiin pikkely ismerhető fel, amelyek mindig' a szideritben találhatók. Ércmikroszkópiai vizsgálat alapján Jászómindszent ásványai- ról a következőket említhetem. Az érc főtömegét alkotó durvaszemcsés, borsósárga sziderit a szokott sajátságokat mutatta. Erős visszaverőképessége cédrusolaj immerzióban csökken. Bireflexió gyenge. Keresztezett pikolok kö- zött határozottan anizotrop. Sárgás belső reflexek. Ikerképződésnek nyoma sincs. Helyenként élénk vörösre szineződött és teljesen vö- röspát (Rotspat) jelleget nyert. A vöröspát tulajlonságai általában egyeznek a szideritével, a belső reflexek színe azonban narancsvö- rös vagy borvörös. A hematit a szideritben ((1001) szerint táblás, vékonylemezes, pikkelyes kifejlődésben jelent meg. Idiomorf. Visszaverődési színe élénk fehér, cédrusolajban csökken: szürkésfehér. Keresztezett ni- kolok alkalmazásakor világos szürke. Immerzióban keresztezett nikoloknál élénk anizotrópia: tintakék. Feltűnő belső reflexe mély vérvörös-bíborvörös. Textúrája egyenletes. Olykor enyhén görbült lemezek találhatók. Elég gyakoriak azok a táblák, melyeknek (0001) lapján szép növekedési idomok láthatók. Ikerkristályokat so- hasem találunk. Magnetit meglepően nagy mennyiségben fordult elő. Fény- visszaverőképessége közepes, a hematitnál gyengébb és mellette kissé rószaszínbe hajló barna. Tökéletesen izotróp. Barna belső ref- lexek. Zónás szerkezet nincs. Keménysége a hematitnál valamivel kisebb; a mikroszkóp tubusának sülyesztésekor a fénysáv a mag- netitből a hematitba nyomul. A jászómindszenti Rufus-bánya ásványainak keletkezése és kiválási sorrendje a következőkben vázolható. Legidősebb képződmény a pirít. Zárványként fordul elő úgy a hematitban, mint a szideritben. A pirittől eltekintve, legidősebb képződmény a magnetit. Legnagyobb része hematittá alakult, martitosodott. A martitosodás folyamata kitünően tanulmányozható. Az átalakulás az oktaéder - lapokkal párhuzamosan ment végbe. (8. ábra). Ezt számos rnagne- tit-oktaeder maradványon figyelemmel kísérhetjük. A hematitle- mezek között még ott van a magnetit és a hematitlemezek elhe- lyezkedése pompásan visszaükrözi a magnetit-oktaedereket. A nagyobb hematit-részleteknél a magnetit már teljesen eltűnt, csak 8. ábra. Martitosodó magnetit és hematit lécek sideritben. X^O. Magnetit iibergehend in Martit und Eisenglanz in Eisenspat. 190 X- Luciabánya cs Jászómindszent ásványai 75 olykor ismerhető még fel egyes helyeken kis foszlányokban. Néha tévedésre adhat alkalmat az a kép, amikor a szideritekben a beírni- titot magnetit-kcszorú veszi körül, tehát úgy látszik, mintha a hematit magnetittó alakult volna. Valójában itt is martitosodás történt, mert vagy a hematit-lemezek követésekor rekonstruálhatók a magnetit-oktaáderek körvonalai, vagy a képződmény úgy jött létre, hogy a sziderit kiszorította a magnetitet és a martitosodott magnetit közé nyomult. A hematit hidrotermális hatásokra kelet- kezett. Már eleve erre következtethetünk megaskopikusan is finom pikkelyes kifejlődéséből. E feltevést az ércinikroskopiai vizsgálat megerősíti. Kifejlődése és társásványaival való kapcsolata, azok- hoz való viszonya alapján kétségtelenül elsődleges (aseendens) ép- pen úgy, mint a Szepes- (tömöri Érehegység egyébb lelőhelyen is, miként az Kertai György vizsgálataiból is kitűnik.21 A mag- netit keletkezése a szideretét megelőzte, a martitosodás szintén - vagy utóbbi legfeljebb egyidőben ment végbe a sziderit képződé- sével. A sziderit kiszorította a magnetitet. A sziderit keletkezése a magnetit rovására történt a magnetit vastartalmúnak felhaszná- lásával. A jászóm indszenti szideriten élénk pirometamorf hatás is kimutatható. Ez semmi esetre sem volt olyan erőteljes, mint a siegerlandi vaspát telepeken.22 A pirometamorf hatásra a szideritből hematit keletkezett s ez finom elosztásban a sziderit vörös színeződését okozza és így vöröspát képződött. Az ily módon származó hematit azonban nincs semmi kapcsolatban az előzőekben ismertetett hematittal. A Sze- pes-Gömöri Érchegység más pontjáról, nevezetesen Rozsnyóról szintén ismeretes igen enyhe, kismérvű pirometamorf átalakulás.21 A rozsnyói pirometamorfozisná] a jászómindszenti erőteljesebb volt. Összefoglalóan a jászómindszenti Ku fis-bánya ásványainak kiválási sorrendje : pirít, magnetit, hematit, sziderit. * * * A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Pétéi Tudományegyetem ásvány- és kőzettani intézetében készült dolgozat. Kertai Gy.: Ércmikroszkópiai és (paragenetikai megfigyelé- sek a Szepos-Gömöri fírcbegységből. Annales Musei Nat. Hang. 30 1936. p. 25—52. H. Selmeiderhöhn: Vorlaufige Mitteiluug über pyrome- tamorphe Paragnesen in den Siegerlámier Spateisensteingangen. Z. f. Kristallographie. 58. p. 309—329. 76 Tokody László Sphalerit t-on Luciabánya. Dér Sphalerit von Luciabánya kommt in Eisenpat eingewachsen vor. Die 1 — 1.5 mm grossen Kristalle sind rötlichbraun, diamant-, bzw. metallglanzend, un- durchtiehtig, am Kantén durcbscheinend. Nahere Untersuchnng rvurde nur ein nach einer trigonalen Achse gestreckter Kristall u n terv or fen. An diesen 1.5 m gros- sen Kristall konnten folgende Formen festgestellt Averden: b (1 001, d(l 1 0), k(4 1 0), i (2 r 1). — Fig. 5. Hauptwachstumsform ist das Rhombondodekaeder mit glatten, zuweilen parkettierten, aber stets vorzíiglich reflektieren- den Fláchen. Das Hexaeder ist nntergeordnet. Dic Form k (410) 1 >esi tzt kleine b'lácben. Das Triakistetraeder i (211) wnrde nur mit einer gewőlbten, mittelgrossen Flaclie beobachtet. Die beziiglichen Winkelwerte weisen eher auf dér Form /? (522) bin, jedoch wnrde aus mehreren Überlegungen die Form doch mit dem Index (211) bezeicbnet. Dér Sphalerit von Luciabánya gehört nacb dem Einteilungs- prinzip von G. Kalb und L. Koch zu dem dodekaedrischen, al- só minerogenetisch jüngeren. „Alston-Moor“ Typ. Covellin von l uciabánya. Die dünnen, indigoblauen Tafeln dér Covellins komén an dem ( 'balkopyrit aufgewacbsen vor und bilden zellenartige Haufen. Keine Kristalle. Dér Covellin von Luciabánya ist ein Entmischungs- und Um- setzungsprodukt des Clialkopyrits und Tetraedrits. Chalkopyrit von Luciabánya. An cinem 3X4X5 mm grossen Kristallbruchstück des Chalkopyrit von Luciabánya wurden die folgenden Formen festgestellt; m(110), z(2 01), x (7 0 4) , h(3 02), s (7 0 5), 7t(4 0 3), £(9 0 7), i(7 0 6), e(l 0 1), ptl 1 1), p’d 11). Die Flachen des untersucbten Kristalls sind sebr scblecht ausgebildet, sie sind angelaufen, gestreift und manchmal uneben. Demzufolge weicben die gemessenen Winkelwerte von den berecb neten stark ab. Die Hauptform des Kristalls ist z(2 01), dementsprechend ist dér Typus pyramidal. Es wurden auch Ki istalle von spbenoidalen Typus beobacb- tet, aber diese ivarén wegen ihrer Flácbenbescbaí fenbeit zűr go- niometrischen Messungen ungeeignet. Malachit von Luciabánya. Die kleinen, 0.5 — 1 mm grossen, smaragdgrünen Kugeln des Malacliits sitzen hauptsacblich auf dem Chalkopyrit und Covellin, zuweilen auf dem Pyrit und selten auf dem Quarz. Keine Kristalle. Dér Malacbit von Luciabánya ist ein Oxydationsprodukt des Clialkopyrits, Tetraedrits und Covellins. Die Ausscheiclungxfolge dér Mineralien von Luciabánya stellt die Figur (i dar. Mineralien von Jászómindszenl. Unweit von Luciabánya őst- Társulati ügyek 77 lich liegt die Ortschaft Jászómindszent, vvo Eisenspatbergbau ist. Dér Siderit enthiilt Rematitemlagerungen. lm Hematit und Side- rit kommt Pyrit eingesprengt vor. Auf Grund dér erzmikroskopi- schen Untersushungen wurde festgestellt, dass dér Hematit aus dem Magnetit durch Martitisierung entstanden ist. Dér Siderit erlitt eine niclit allzu starke Pyrometamorphose und umwandelte sieh demzufolge teilweise zu Rotspat. Die Ausscheidungsfolge dér Erze ist: Pyrit, Magnetit, Hematit, Siderit. # # * Mineralogisch-petrograpliisclios Inslitut d. Kgl. I ng. Páz- mány P. [Tniversitát zu Budapest. TÁRSULATI ÜGYEK GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN Jegyzőkönyvi kivonat a Magyarhoni Földtani Társulat 1937. feb- ruár hó 3-án tartott LXXXVTL rendes közgyűlésről. Elnök: Ven dl Aladár. Jelen van: 45 tag, 39 vendég. A közgyűlést elnök alábbi megnyitóval vezette be: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Tisztelettel üdvözlöm a Magyarhoni Földtani Társulat élete iránt megértéssel érdeklődő miniszterek, intézmények és társulatok képviselőit: a m. kir. pénzügyminiszter úr képviseletében megjelent B öli in Ferenc miniszteri tanácsos urat, a m. kir. iparügyi minisz- ter úr és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület ne- vében jelenlevő Dr. Telegdi Rotli Károly miniszteri tanácsost, egyetemi nyilv. r. tanár urat, a m. kir. földmívelésügyi miniszter ál- képviselőjét, Dr. Tomcsány i Gyula miniszteri tanácsos urat, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat nevében jelenlevő Dr. Gombocz Endre magyar nemzeti múzeumi igazgató, egyetemi e. nyilv. rk. tanár urat, a Magyar Barlangkutató Társulatot képviselő Dr. Kadié Ottokár egyetemi c. rk. tanár, ügyvezető elnök urat, a Magyar Mérnökök és Fjoítészek Nemzeti Szövetsége nevében, meg- jelent Pethe Lajos miniszteri tanácsos urat, a Társadalmi Egye- sületek Szövetsége kiküldötteit: Bartóffy Miklós tábornok urat és Majthényi Béla kormányfőtanácsos urat s a Budapesti Föld- rengés! Obszervatórium vezetőjét, Dr. Simon Béla megbízott igaz- gató urat. Melegen és őszinte tisztelettel köszöntőm a megjelent hölgyeket és urakat. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérem Emszt Kálmán, László Gábor és Beichert Róbert választmányi tag urakat. 78 Társulati ügyek A természet örök rendje az elmúlt esztendőben is megkövetelte áldozatait társulatunktól. Január 7-én 47 éves korában meghalt Lambrecht Kálmán a pécsi egyetemen a néprajz c. rk. tanára, a palaeornithológia kivá- ló művelője, társulatunknak több éven éven át volt tagja. Lambrecht Kálmán igen fiatalon, már 1909-ben a Magyar Ornithológiai központ szolgálatába került. Madártani munkássága mellett eleinte néprajzi megfigyeléseket is végzett: tanulmányozta az alföldi szélmalmokat s Ernyei József biztatására megírta szélmalma- ink történetét. Csakhamar azonban egészen a madártannak élt. Tisztán látta, hogy a mai madarakat csak a kihalt faunán keresztül lehet igazán megérteni. Mikor a M. Kir. Földtani Intézetbe került, lassanként min- dig jobban belemerült a fosszilis madárcsontok tanulmányozásába. Megjelent tudományos munkái révén hamar tekintéllyé fejlődött ezen a téren s a legjobb külföldi szakemberekkel került kapcsolatba. 1933-ban jelent meg Berlinben legnagyobb alkotása, a „Hand- buch dér Palaeornithologie", az első nagy kézikönyv a fosszilis ma- darakról. Ez a hatalmas mű 20 év munkásságának eredménye és va- lóban alapvető fontosságú. A palaeornithologiát kritikailag tárgyalja, kitér a részletkérdések megvilágítására s a legnehezebb kérdéseket is kritikailag világítja meg gyakran teljesen eredeti gondolatmenetben. Ilyen egészen új és valóban eredeti felfogásban tárgyalja a többi között a struccok származását, a Arehaeop terix -kérdést is. A munkát kiválóságánál fogva mindenhol a legnagyobb elismeréssel fogadták. Munkásságának másik része a nagyközönséghez fordult azok- ban a népszerű közleményeiben, melyekben az élettudomány eredmé- nyeit mutatta be mindenki számára érthető módon. Ezek a munkái mind szinesek, könnyű stílusúak s nem egyszer költői lendiiletűek. Átfogó ismereteinél fogva könnyen írt a szőkébb kutatási terü- letétől távolabb levő tudmányok köréből is. Ez a képessége s a ter- mészettudományok szintézise fele irányuló hajlama és kiváló stílusa tükröződött vissza a ,.Buvár“ lapjairól is. Ezt az 1935-ben meginduló folyóiratot ő tervezte, irányította, szerkesztette és az ö páratlan lel- kesedése szerettette meg a művelt magyar közönséggel. Lambrecht Kálmán tudományos munkásságának eredmé- nyeit a magyar palaeontologia és a nemzetközi tudomány egyaránt mindig értékesnek és alapvetőnek fogja megbecsülni. Május 19-én Ecsedi István egyetemi magántanár, ethnogra- fus, a debreceni Deri-muzeum igazgatója — ki 1913 óta volt tagunk — junius 7-én Mádai Lajos gépészmérnök és geológus — 1928 óta ta- gunk — távozott el sorainkból. Mádai a budapesti melegforrásokról közölt igen becses adatokat. December 8-án halt meg Saxlehner Ödön, 1911 óta örökítő tagunk, ki — bár nem volt geológus — mégis mindig nagy figyelemmel kisérte a Társulat életét. Emléküket mindig kegyelettel fogjuk megőrizni! Elvesztettük az elmúlt évben Szontagh Tamást, ki 1879 óta Társulati ügyek 79 rendes, 1887 óta alapító, 1922 óta tiszteleti tagunk, 1916-tól 1920-ig el- nökünk volt és Ilosvay Lajost, 1883 óta rendes, s 1913-tól tiszte- leti tagunkat. Róluk külön emlékbeszédek fognak mindjárt megem- lékezni. Örömmel és bensöségteljesen üdvözlöm Litsehauer Lajos nyugalmazott miniszteri tanácsos urat abból az alkalomból, hogy tár- sulatunknak immár 50 éve tagja. Ö hivatalos teendőin kívül hosszú ideig volt az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület titkára s több, mint három évtizeden át szerkesztette a Bányászati és Kohászati Lapokat. A földtan fejlődését és társulatunk működését ál- landóan a legnagyobb érdeklődéssel kisérte s igen sok tagtársunknak földtani tárgyú cikkét közölte az említett folyóiratban. Szívből kívá- nom, hogy meg nagyon sokáig üdvözölhessük Öméltóságát tagtársaink közt, s egyúttal kérjük, a jövőben is tartsa meg társulatunkat jóin- dulatában. Mélyen liszt el I Közgyűlés! Néhány napja múlt kétszázötvenedik évfordulója a mai kris- tálytan s a mai modern földtan megalapítója, Steno Miklós ha- lálának. Január elsején lesz háromszáz éve, hogy ez a nagy tudós napvilágot látott. Ügy érzem, társulatunk nem mulaszthatja el az al- kalmat, hogy erről a kiváló képességű, kétségtelenül rendkívül zseni- ális tudósról meg ne emlékezzék Szükségesnek vélem ezt a megem- lékezést azért is, mert nálunk róla — főként geológiai szempontból — altalaban kevés szó szokott elhangzani. Steno Miklós (családi nevén Niels Stensen) Kopenhágában született 1638 január 1-én. Apja aranyműves volt s szerette volna, ha gyenge szervezetű lia is ezt a pályát választja. Ö azonban a termé- szettudományokhoz vonzódott. Szülővárosa egyetemén kezdte meg a természettudományi tanulmányait 1656-ban s itt ismerkedett meg B e r t h e 1 s e n nel (Erasmus Bartholínussal ), a kaiéit kettős fénytö- résének felfedezőjével. Orvosi és kémiai tanulmányait Hollandiában íolytatta s miután itt fontos anatómiai es élettani eredményeket kö- zölt (orvosi munkásságát nem lehet célom méltatni), 1664-ben vissza- tért Kopenhágába. Majd nagyobb tanulmányutat tett Franciaország- ban, hol főleg Párisban végzett vizsgalatokat. 1665 tavaszán Toscaná- ba, Firenzébe érkezett. Itt sok neves olasz tudóssal ismerkedett meg (Carlo l)ati, Francesco Redi. Vineenzo Viviani. Lorenzo Magalotti, slb.), kiknek javaslatára a /oáduai egyetemen anatómiai előadásokat is tartott. Majd II. Ferdinando de' Medici nagyherceg meghív- ta udvari orvosnak s tudományos kutatásait a Sta Maria kórházban anyagilag is támogatta. Itt indult meg ásványtani és földtani mun- kássága, mikor a toscanai harmadkon rétegekben talált fosszilis cá- pafogakat kezdte tanulmányozni s eredményeit az 1667-ben megjelent, az izmokról szóló korszakalkotó orvosi munkájában összefoglalta. 1667-ben lutheránus vallását a római katholikus vallással cse- 80 Társulati ügyek j'élte fel. A következő évben ITT. Friedrich hívta, hogy Kopenhá- gaba térjen vissza. A hívásnak engedett s haza indult; de Ausztrián, 1* ranciaorszagon át csak Hollandiába jutott el. -Itt megtudta, hogy a dán király halálán van s így nem is ment tovább. Csakhamar meg- tudta azt is, hogy II. Perdinando súlyosan megbetegedett s erre azonnal visszatért Toscanába. A nagyherceg 1670 május 24.-én meg- halt. Utóda, III. Cosimo de’ Medici nagyherceg kérésére Steno újból Toscanában telepedett le s Marcell.o Malpighivel is szo- rosabb barátságot kötött. Csak két évig folytatta azonban itt kuta- tásait, mert V. Kér észté ly dán király meghívására 1672 július 3.- án elfoglalta a kopenhágai egyetem anatómiai tanszékét. A király tudományos munkásságát anyagilag is erősen támogatta s megenged- te, hogy szabadon gyakorolhassa katholikus vallását. Nem sokáig volt azonban nyugalma szülővárosában, mert sokan támadták és nyugtalanították ezért, hogy a katholikus hitre tért át. Ekkor újra visszatért második hazájába, barátai körcbe, III Cosimo de’ Me- dici meghívására s a nagyherceg legidősebb fiának nevelője lett. Nemsokára azonban abbahagyta eddigi lankadatlan természettudomá- nyi munkásságát, búcsút mondott a világi életnek es 1675-ben pappá szentelték fel. Kiváló képességénél fogva új hivatásában is erősen kiemelke- dett és mint püspök és apostoli vikárius élt Hannoverben, Münster- ben, Hamburgban és Schwerinben. 1684-ben megüresedett a livornói püspökség és III. Cosimo de’ Medici szerette volna Stenot eb- ben a püspöki székben látni. Ö azonban erre nem vállalkozott. Három évvel később, 1686 december 6.-án meghalt Schwerinben. Olasz barátainak és tisztelőinek szeretete nyilvánult meg akkor is, mikor III. Cosimo intézkedésére tetemét Firenzében, a Szent Lorenzo bazilika, sírboltjában helyezték örök nyugalomra. A sírjára helyezett eredeti felirat megemlékezett papi érdeme- iről, de még egy szót sem szólt tudományos működéséről. Mikor G i- o v a n n i Capellini, társulatunk egykori tiszteleti tagja, 1869 de- cember 23.-án a sírt kereste, a kolostor papjai sem azt nem tudták, ki volt Steno, sem azt, hogy hol nyugszik. Capellini azonban a sírboltban megtalálta a helyet és felhívta rá a figyelmet. 1881 őszén tartották Bolognában a második nemzetközi geológi- ai kongresszust Capellini elnöklésével. Az ő indítványára a kon- gresszus tagjai október 4.-én Firenzében felkeresték Steno sírját, hogy kegyeletüket kifejezzék. A kriptában W a 1 d e m ár Se h m i d t kopenhágai egyetemi tanár méltatta röviden Steno érdemeit sok geológus jelenlétében. A magyarok közül Szabó József, Hant- id c n M i k s a, Koch Antal, M.a 1 1 y a s o v s z k .y J a k a b volt jelen. A Capellini kezdeményezésére megindult gyűjtés összegéből később márványtáblát helyeztek cl Steno sírjára a bolognai geoló- giai kongresszus tagjai nevében. Ezzel rótta le az utókor háláját, el ismerését és kegyeletét. Társulati ügyek 81 Steno alapvető munkája 1669-ben Firenzében a következő cí- men jelent meg: „Nicolai Stenonis de soliclo intrci solidum naturali- ter contento disserlationis prodromus“. Eredetileg tehát ez a közle- mény egy nagyobb munka bevezetése gyanánt látott napvilágot. A tervezett nagyobb munka azonban nem jelent meg Steno életkörül- ményeinek megváltozása folytán. A nagy munkájához való írásait összegyűjtve és ábrákkal is ellátva barátjának, Jacobaeus H o 1- ge rnak adta át. A kézirat azonban többé nem került elő s már L e i fa- li i t z is hiába kereste. Tíz évvel később, 1679-ben a „prodromus“-t Leydenben újra ki- nyomtatták. Mégis már a XVII. század végén nagy ritkaság volt ez a munka, úgy, hogy tulajdonképen Élie de Bénámon t 1832-ben megjelent francia fordítása révén vált igazán ismertté. A mű érdeme- it később többen méltatták, közöttük Lyell is. Steno munkájában az ásványtannak és a földtannak sok álta- lános érvényű alapelvét állapította meg. Olyan eredményeket közölt, melyek alapján kétségtelenül egyik legzseniálisabb mineralogusnak és geológusnak kell tekintenünk. Ismeretes, hogy a régi görög és a középkori tudósok a kristá- lyokon semmiféle lényeges törvényszerűséget nem tudtak megállapí- tani, noha a geometria akkor már erősen kifejlődött volt. Ennek a körülménynek az oka abban keresendő, hogy a kristályok lapjainak nagysága és alakja - — a növekedéskor lerakodott anyag egyenlőtlen mennyisége folytán, — látszólag szabály nélkül változó. Steno igen részletesen tanulmányozta a hegyikristályt; meg- állapította, hogy két hatszögletes piramis veszi körül, néha ezen kívül még egy hatoldalú prizma is. Sem a piramisok, sem a prizma lapjai egymásközt nem egyenlő nagyok, mert a kristályos anyag nem rakó- dott le rájuk egyenlő mennyiségben. Sőt ugyanazon a lapon is látha- tók egyenlőtlen növekedés nyomai. Steno tehát kimondotta, hogy a kristályok az élőlényektől el- térően növekednek. Világosan felismerte az egyenlő értékű kris- tálylapokat sa kvarckristály piramislapjainak egyenetlenségeit helyesen értelmezte. Megállapította a kvarckristályon, hogy a piramislapoknak is, meg a prizmalapoknak is mindig állandó az egymáshoz való hajlás- szöge, bármilyen nagyok, vagy bármilyen alaknak is a lapok. Ennek a törvényszerűségnek az általános érvényességét több elnyúlt kvarc- kristály metszetein bemutatta ábrákon s összehasonlította az ideális kristály adataival. Kimutatta, hogy a prizma élére merőleges kereszt- metszeteken a prizmalapok mindig 120 fok alatt hajlanak egymáshoz és hogy két, a csúcsával szemben fekvő piramislap bezárta szög is mindig ugyanakkora, bárminő is legyen a lapok alakja és nagysága. Ezzel Steno a lapszögek állandóságának törvényét m ondta ki s egyúttal a geometriai kristálytan alapját rakta le. 82 Társulati ügyek Tudjuk, hogy Romé de l’Isles több, mint száz évvel később a Carangeot-tól készített érintési goniometerrel igen sok kristá- lyon megállapította a Steno féle tétel helyességét. Fontosak a piriten (szerinte ,,Marcasites“) végzett vizsgálatainak eredményei is. A pirít hexaederes kristályain kimutatta, hogy a koc- ka mindegyik lapján ugyanazok a növekedési jelenségek mutatkoz- nak, mégpedig sávok, melyek lefutása a szemben levő lapokon párhu- zamos, a szomszédos lapokon egymásra merőleges. Tehát helyesen ál- lapította meg a szabályos rendszerű kristályokra jellemző egymásra merőleges három irány egyenlőértékűségét. Steno a Toscanában talált fosszilis cápafogakat összehasonlí- totta a ma elő cápák fogaival. Az összehasonlítás eredményeként ki- mondotta, hogy a fosszilis cápafogak s a kagylók és csigák kövületei mindannyian egykor élt állatok maradványai. Ezt ugyan már Leo- nardo da Vinci is megállapította, de állítását általában nem hit- ték el, s úgy gondolták, hogy a kövületeknek nincs közük régebben élt élőlényekhez, hanem csupán csak véletlenül emlékeztetnek élőlé- nyekre s a „természet játékai.4* Majd a vízben képződött kőzetekről közölt fontos eredményeket. Kimondotta, hogy a különböző kőzetrétegeknek porszerű anyaga va- lamikor vízben — tengervízben, vagy folyók, tavak vizében, — hosz- szabb-rövidebb ideig lebegett, majd leülepedett. Steno szerint az eredetileg az egész földet borító vízből ülepe- dett le az a kőzet, melynek szemcséi teljesen azonos tulaj donságúak és igen kicsik. Azok a rétegek ellenben, melyekben más réteg törme- lékei vagy állatok és növények maradványai fordulnak elő, nem so- rolhatók az előbbi kőzetcsoportba. A kőzetben előforduló tengeri só, tengeri állatmaradvány és általában a mai tengerfenékhez hasonló összetétel arra vall, hogy azon a területen valamikor tenger terült el. Viszont a rétegekben levő fűnemű növények, kaka, fatörzsek és faá- gak arra utalnak, hogy az illető területet édesvíz borította. Mikor Steno a mai tengerfenékhez hasonló összetételű réte- gekről szól, lényegében már az aktualizmus gondo Ka- tát hangsúlyozza, amit — miként ismeretes — Hűt tón nyo- mán (1795), a XIX. században Hoff, majd Lyell fejtett ki részlete- sen. Steno azt a megfigyeléseiből vont következtetést is hangsú- lyozza, hogy, ha ugyanazon a területen minden réteg megegyező ösz- szetételű, akkor a folyadék, melyből ezek a rétegek leülepedtek, nem keveredett különböző területekről származó más összetételű vízzel. Ha ugyanannak a területnek a rétégéi különbözők, akkor kétféle eredet lehetséges: 1. különböző sajátságéi folyadékok különböző időben és különböző helyekről folytak össze, vagy 2. különböző sűrűségű anya- gok kerültek a vízbe, hol először a nagyobb sűrűségek, majd a ke vésbbé sűrűk rakódtak le. Ilyen változásokat heves záporok, vagy az évszakok változása idézhetett elő. Társulati ügyek 83 Ez a gondolat tula.jdonképen már a fácies mai fogalmát is ma- gában foglalja. A rétegek telepedési viszonyait is részletesen vizsgálta s ered- ményeit néhány tételben foglalta össze. Ezek lényege, hogy minden réteg szilárd alapra, illetőleg megszilárdult másik rétegre rakódott rá, hogy minden réteget más szilárd testek határolnak, vagy esetleg e- gyes rétegek az egész földet borítják. Továbbá, hogy a réteg képző- dése közben fölötte csak folyadék volt s így a felül levő rétegek nem lehettek már akkor meg, mikor az alul levő réteg képződött. Ezek a megfigyelései és következtetései tehát a rétegek időrendi egymásutánját állapították meg. A továbbiakban Steno a rétegek helyzetével foglalkozik. Meg- állapította, hogy mindegyik réteg — a legalsót kivéve — két párhuza- mos síkkal határolt; ezek a síkok eredetileg vízszintesek voltak, tehát a nagy medencékben a rétegek eredeti helyzete vízszintes volt. Ahol a rétegek nem vízszintesek, hanem dőltek, vagy függőleges helyzetű- ek, akkor ott a rétegek az eredeti helyzet ii k b ö 1 utólag mozdultak k i. Világosan kifejtette ezzel, hogy a dőlt réteg állás utólagos moz- gás eredménye. Ezekkel a megállapításaival ő volt a tektonika megalapítója. Tehát Steno már 19Í) évvel Werner előtt kit a németek a „geológia atyjának*4 neveznek — kimondotta, hogy a hajolt rétegződésű és vetődésekkel szabdalt kőze- tekből felépített területeken a földkéreg m o z g á s o- kat végzett. A rétegelmozdulások okát főleg vulkáni jelenségekben, a föld bel- sejéből kifelé ható lökésekben, a löld alatti erózió okozta beszakadá- sokban és kimosásokban látja. (Steno, miként Leibnitz s mások is, úgy gondolta, hogy a víz mindig nagyobb üregekben és járatok- ban helyezkedik el a felszín alatt.) Ha ezek a jelenségek beállnak, ak- kor a rétegek összetörnek, egyik részük dőlt, vagy függőleges hely- zetbe kerül, vagy pedig ívszerűen meggörbül. Ezek a megállapítások a vetődések és a gyűrődések lényegét szabták m e g.. Szerinte ilyen elmozdulásokkal a hegységek és völgyek képződése könnyen megmagyarázható. Hegyek képződhetnek azonban a földa- latti tűz, azaz a vulkáni működés belülről kifelé irányuló hatására is, amely hamut, szikladarabokat hoz ki a felszínre. Végül a völgyek és kiemelkedések a felszínen levő víz kimosó hatására is előállhatnak, úgy, hogy a víz a — meleg és hideg váltakozásának hatására — lel lazult, vagy már eredetileg laza szerkezetű rétegeket elmossa. Ezek a gondolatok lényegileg ugyanazok, mint amelyekkel a föld felszíni formáinak nagy részét ma igyekeznek megmagyarázni. Steno szerint a hegyek emelkedhetnek, sülyedhetnek, átbuk- hatnak szomszédos területre. A föld megnyílhatott s ismét záródha- tott egyes helyeken. Általában olyan jelenségek játszódhatnak le, ame- lyeket sokan — az akkori ismereteknek megfelelően — nem is hinné- 84 Társulati ügyek nek el s mesének tartanának. „Pro fabulis habent, qui creduli nőmén évi taré student.“ Régebben úgy vélték, hogy az élőlények — állatok és növények - csak a hegyek és völgyek kialakulása után jelentek meg a földön, ö ismerte fel legelőször, hogy hegységek az élőlények megjelenése után is képződtek. S t e n o foglalkozott az érctelérek és a melegforrások képződésé- nek kérdésével is. A telérek képződését úgy magyarázta, hogy azok a hasadások töltődnek ki, melyek a földkéreg beszakadásakor keletkez- tek. Azaz tektonikus eredetre vezette vissza őket, amint az ma sok helyen teljes biztonsággal meg is állapítható. Mindezek az általános geológiai megállapítások ina is érvénye- sek, s ezek egyúttal az általános geológia alappillérjei. Élesen meg- különböztetett \ ulkáni és üledékes kőzeteket; az üledékek között a régi kövületmentes, és a fiatal, kövületes rétegcsoportokat helyezte egymással szembe. A földkéreg mozgásait, a vetődéseket, gyűrődéseket felismerte, úgy, hogy őt tekinthetjük nemcsak a tektonika meg- alapítójának, hanem a mai geológia megindít ó j á n a k i s. Steno eredményeit különösen olaszországi megfigyelései alap- ban szűrte le s a „Prodromus“-ban toscanai példákon mutatja be megállapításait. Rár ezekben a leírásokban a mai szemmel nézve még sok naiv elgondolás látszik, az említett megállapításokra vonatkozó példák helytállók. Nevezetes, hogy Toscana földjének történetét hat vázlatos dia- grammban is szemléltette. Ezeket a geológiai szelvények ősi kísérleteinek tekinthetjük* Steno világosan látta, hogy a föld történelmét a hozzáférhető területek összetételéből és szerkezetéből meg lehet állapítani. Első volt, ki induktív úton kereste a földtan problémáinak megoldását s evvel mintegy két századdal megelőzte kortársait. Sajnos, ennek a rendkívül nagy tehetségű tudósnak a munkáját - épen újszerűségénél fogva — a kortársak alig értették meg s így eredményeit úgyszólván teljesen elfelejtették. Csak a XIX. század is- merte fel megállapításainak rendkívüli, alapvető jelentőségét. Mélyen tisztelt Közgyűlés! A tudományok történeti fejlődésének jelentősége mindinkább kezd előterbe nyomulni. Nem holt adatok és tudományos eredmények időrendi sorrendjére gondolok, hanem arra, hogy a tudomány élő, folyton változó szervezetének a kialakulását megismerjük, s ebbe kap- csolódva fejlesszük tovább ezt a szervezetet. A tudomány eredményei nem függetlenek egymástól, hanem a múlt eredményeinek alapján nyert megállapítások. Csak akkor ért- jük meg őket igazán, ha keletkezésüket, fejlődésüket ismerjük. Csak akkor tudjuk az eredményt helyesen értékelni, ha ismerjük, hogy mi- Társulati ügyek 85 lyen előzmények vezettek hozzájuk, ha ismerjük, hogy elődeink minő gondolatokkal fűzték össze a megfigyelést a magyarázattal. A történelmi kapcsolat talán egyik természettudományban sem olyan hasznos, mint a földtanban. A mi tudományunk tárgyai gyak- ran nem tárgyalhatok elég cxakt alapon, matematikai forinulázásuk ma még sokszor nem lehetséges. Épen ezért a földtan eredményei és következtetései néha csak valószínűségek. A jelenségek leírásában és értelmezésében az egyéni felfogás sokszor igen fontos szerepű. Ezért a mai megállapítások holnap esetleg megváltoznak. Ez a bizonytalan- ság különösen a szőkébb látókörű kutatót néha igen sajátságos spe- kulációkra ösztönzi. Ezért a geológiában elég gyakori a feltevés és elmélet, melyek gyakran hiányos megfigyeléseken s főként csak az íróasztal mellett elgondolt megállapításokon alapszanak. Ez az oka részben annak is, hogy néha olyan megállapításokat is igyekeznek új eredményeknek feltüntetni, melyek — ha talán kissé más alakban is — már régebben rögzítődtek. A (pontos, részletes megfigyelés az alapja eredményeinknek s óvakodnunk kell korai következtetésektől és elméletektől. Élesen kü- lönbséget kell tennünk a tények és a hozzájuk fűzött magyarázataink közt. Szeré yeknek kell lennünk a természet rejtélyeivel szemben. Há- lával és elismeréssel kell gondolnunk elődeinkre, ismernünk kell gon- dolatmenetüket és értékelnünk kell helyes megállapításaikat. Tőlük kell átvennünk a tudomány égő fáklyáját s ezt a fáklyát az igazság füzével magasan lobogóvá téve kell átadnunk azoknak, kik utánunk jönnek. Ezzel a Magyarhoni Földtani Társulat LXXXVII. közgyűlését megnyitót ínak nyilvánítom. # # m Ezután László Gábor dr. Szontagh Tamás, Ernszt Kálmán dr. pedig Ilosvay Lajos tiszteleti tag élete munkássá- gát méltatta. Papp Ferenc dr. elsőtitkár jelentése következett ez- után : Melyen lisztéit évzáró Közgyűlés! 1936-ban a Társulat életrevalóságáról kellett tanúságot tenni; a tagtársak s a kívülállók néztek egymás énjébe és igyekeztek megis- merni, meggyőzni egymást. 328-an vettek részt a Társulat életében; közben 11 tagtárs ha- gyott el, 12 lépett a helyükbe. Az elmúlt év eredményei híven tanú- sítják, hogy a kötelességek odaadó végzésének eredménye igen sok- szor: a külső elismerés és jutalom; így tagtársaink közül elismerő megbízatásban, kitüntetésben, előmenetelben illetve kinevezésben volt részük a következőknek: Ilosvay Lajos tiszteleti tag még az év elején az T. oszt. érdemekeresztet kapta meg, M auritz Béla tisz- leti tag az Országos Természettudományi Tanács igazgatója lett, Ballenegger Róbert egyetemi m. tanár egyetemi rk. tanári cí- met kapott. Bedő Zoltán bányafőmérnök bányafelügvelővé nevez- tetett ki, D u d i c h E n d r e ny. r. tanárrá lett, Horusitzky Fe- 86 Társulati ügyek re ne Földtani Intézeti asszisztens adjunktussá lepett elő, Lóczy Lajos egyetemi ny. r. tanár és a Földtani Intézet igazgatója az Ál- landó központi talajvizsgáló bizottság, az Országos Iparügyi Tanács bányászati és kohászati Osztályának, az Országos Ösztöndíj Tanács és az Országos Természettudományi Tanács tagjává neveztetett ki. ugyancsak ő — külföldi megbízatás folytán — Ecuadorba és Peruba utazott petróleum geológiai felvételeinek kiegészítése miatt, Mottl Mária a bécsi Quarter-kongresszusra küldetett ki, az Iparügyi mi- nisztérium bányászati osztályán Pethe Lajos legfelső kormányzói elismerésben részesült, Rohr inger Sándor műegyetemi ny. r. tanárt a Tudományos Akadémia levelező tagjává választották meg, Roth Flór is salgótarjáni központi igazgató a Magyar Érdemrend középkeresztjét kapta, Rozlozsnik Pál a Földtani Intézet helyet- tes igazgatójának az V. fiz. oszt. jellege adományoztatott, Sigmond Elek a magyar érdemrend középkeresztjét kapta, Sümeghy Jó- zsef II. oszt. főgeológussá neveztetett ki. Szentes F erenc német- országi tanulmányúton volt, péteri Takáts Tibor a Széchenyi alap Wehrlit pályázatának egyik nyertese lett, telegdi Roth Károly egyetemi tanár az Iparügyi Minisztérium X. Szakoszályának főnöké- vé neveztetett ki, Vigh Gyula főgeológus egyetemi m. tanári ké- pesítését megerősítették, Vitális István az Országos Természet- tudományi Tanács tagjává neveztetett ki, Wein György tanárse- gédi megbízatást kapott. Örömmel jelenthetjük, hogy a Társulat munkássága iránt érdek- lődő jelentkezők közül a választmány a következőket választotta meg, i lletve ismerte cl rendes tagoknak: II e r m a n n M a r g i t és S z ii e s Mária urhölgyeket, Rajkó Andor, Farkasfalvi Kornél, G y u 1 a y Zoltán, László Mihály, Miskovszky M i k 1 ó Ringeisen Antal, U 1 r i c h Henrik és Vecsey György ura- kat, a M agyar Bányaművelő r. t. és a Műegyete m M ű s z a- ki Mechanikai laboratóriumát. A tagok ajánlása egyesek érdeme, így az elnökségen kívül: Bogseli László, Dinda János, Ku- tas s y Endre, Le n g y e.l Endre, N o s z k y J e nő, P a n t ó D ,e- z s ő, Re i eh ért Róbert, Mayer Rezső, Ven dl Miklós és Wein György vonták be érdemes ismerőseiket. Külön ki kell emel- ni a vidéki egyetemek és főiskolák segédtanerőinek önzetlen példaadá- sát. Ezek a kartársak jóllehet nincs mellékes keresetük s csak az ala- csony állami fizetési osztály fizetéséből tengődnek — kivétel nélkül tagjai Társulatunknak — ezzel szemben a fővárosban levők közül szá- mottevő szakember sokszor jelentékeny mellékjövedelem ellenére még a Földtani Értesítőre sem fizet elő. Ez a kitérés csupán kérelem akar lenni, melynek 'súlyt a jelen alkalom ad; kérjük tagtársainkat, elsősorban a vezetőket, hogy hozzák a Társulat körébe azokat, akik bizonyára nem robotból, kényszerűségből, hanem hivatásból művelik a geológiát , illetve kisegítő tudományait. A pénztári mérleg a tavalyinál 1505.64 P-vel nagyobb forgalom- ról értesít, az összes bevétel 7,146.97 P, az összes kiadás pedig 6647.10 Társulati ügyek 87 P, ez egyrészt a tagtársak hűségének érdeme, továbbá egyes közelálló és megértő államhatalom végrehajtóinak, vállalatoknak, illetve intéze- teknek, másrészt a Társulat munkaköre kiszélesítésének tulajdo- nítható. Ebben az évben az állam hathatós pártfogásán kívül a kö- vetkező vállalatok, illetve intézmények járultak hozzá a Földtani Köz- löny kiadásához MAGYAR ÁLTALÁNOS KÖSZÉNBÁNYA Rt. 30!) P, SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA Rt. 200 P, RIMÁMÉ RÁNY-SAL- G ÓTARJÁN I VASMŰ Rt. 100 P, ALUMÍNIUM ÉS BÁNYAÉRC Rt. 100 P, a BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSI KÖZSÉGI TAKARÉK- PÉNZTÁR Rt. 100 P, MAGYAR ÁLLAMI VAS-, ACÉL ÉS GÉPGYÁ- RAK 20 P. A múlt évben 7 szakülésen 16 előadás Hangzott el, mégpedig ge- ológiai vonatkozású 6, kőzettani 4, ásványtani 3, őslénytani 1, tekto- nikai 1, geofizikai 1; 2 előadással szerepelt vitéz Lengyel Endre dr.; 1 — 1 előadást tartott: Bog seb László, Brumm er Ernő, Fe- kete Jen ő, Hanvoo d H. F., Herrma n n M a r g i t, H o r u s i t z- k y H e n r i k, K c r t a i G y ö r g y, K u 1 h a y Gyula, L ó c z y L a- j o s, M a u r i t z B é 1 a, M a yer I s t v á n, M o 1 1 1 M á r i a, S z á d e e z- k y K. E lemé r és T o m o r T h i r r i n g J á n o s. Az elmúlt évben 3 előadó ülést rendeztünk a művelt nagyközön ség részére: Mauritz Béla tiszteleti tag Földünk anyagi alkatáról, Horusitzky Ferenc,: „Amiről Budapest kövei beszélnek/1 Ka- dic Ottokár pedig Budapest a barlangok városa címen 250 — 300 hallgató előtt számolt be vetített képekkel, legjobb tudása szerint a felvetett kérdésről. Ép az előadó ülések sikere, továbbá az, hogy a földtan körébe tartozó ismeretek terjesztése a műveltség és a gyakor- lati élet szempontjából fontos, érlelte meg azt az elhatározást, hogy a Társulat régi, népszerű folyóiratát, a Földtani Értesítőt újra kiadja- A Magyarhoni Földtani Társulat működését figyelve kitűnik, hogy az kettős: uralkodó volt a földtan körébe vágó tudományos szak- munkák előadása és közlése, emellett azonban a múlt törekvése is az volt, amit az 1880-as évek egyes közleményei s az alapszabályok is ' ilágosan kifejeznek, hogy a földtant és rokontudományait népsze- rűsítse. A Társulat feladata 1850-ben a mai Nemzeti Muzeum ásvány és őslénytárának, továbbá a Földtani Intézetnek feladatához volt ha- sonló. A megalakulás idején a Társulat célja Magyarország minden vidékének földtani átkutatása, feltalálása mindenféle hasznos ásvány- nak, ércnek, kőszénnek, építésre és műipari használatokra alkalmas köveknek és ezek megismertetése volt. Ezeken kívül földtani felvéte- lek, gyűjtés a Nemzeti Muzeum számára és az eredmények ismertetése. Idők folyamán, az állam belső berendezésének fejlődése révén, Semsev Andor, a földtan nemeslelkű pártfogójának bőkezű áldo- zatkészsége folytán megalakul a Földtani Intézet, átveszi a Társulat feladatkörének egy részét és ebben az időben újra fogalmazott célki- tűzése így hangzik: A Magyarhoni Földtani Társulat tudományos egylet, melynek célja: a földtan mi velőse és a földtani ismereteknek az országban való terjesztése. Tehát a Társulat feladata mindig két- 88 Társulati ügyek tős: a tudományt önálló megfigyelések révén művelni, és terjeszteni. Ez a gondolat ól ma is alapszabályainkban és 1935 őszétől kezdve a választmány határozata folytán a valóságban is. Az első lépés a nép- szerű előadások rendezése volt, a másik az 1880-ban megindult nép- szerű folyóiratnak, a Földtani Értesítő-nek, újbóli kiadása. A vá- lasztmány mind a két javaslatot egyhangú határozat alapján igyek- szik megvalósítani. A népszerű előadó ülések, a Földtani Értesítő mgjelenése a természettudományi társulatok és folyóiratok érdeke; szerepük olyan, mint azoknak az alig látható parányi szervezeteknek, melyek a természetben a magasabbrendű élet számára készítik elő a talajt. Az előadóülések és a Földtani Értesítő arra az indokolatlan elnyomásra való visszahatás, mely a természettudományokat s köztük elsősorban a földtant, az utóuhi időben érik és amelynek következmé- nye, hogy az egyetemeken és a főiskolákon nem töltik he az őslény- tani s Szegeden a polgári tanárképző főiskola ásvány- és földtani tanszékét, ami miatt Középeurópában az egyetlen állam vagyunk, ahol a katonai hadigeológiát nemcsak, hogy nem fejlesztik, de egy- szerűen megszüntették; ahol az irányító körök igen tartózkodók a természettudomány okkal szemben; mind erre élő cáfolat akar lenni az újra megindított népszerű folyóirat: közszellemet, közvéleményt akarunk kialakítani, amely a földtant illető természeti jelenségek meg- magyarázása, hű leírása révén bizonyítja, hogy a gazdasági élet, a szellemi vagy fizikai munkától elfáradt ember nem nélkülözheti a népszerű természettudományi közleményeket. A Földtani Értesítő új- ra megindítását osztatlan megértéssel fogadta eddig a közönség, leg- alább is arra vall a 700-nál több előfizető. Az előfizetők foglalkozása igen különböző: a legtöbb geológus, bányász, tanár és tanuló, arány- lag kevés az egyházi ember, tanító, turista és katona, pedig ezek mindegyike hű segítőtársat kapna munkájához. Hogy a költséges hir- detések nélkül eljutott az emberekhez, ez egyesek érdeme. 20-nál több előfizetőt szereztek: Albel Ferenc, Bőd a A u- t a.l, B r u m mer E r n ő, Horusitzky Henrik, Kéri I s t v á n, Kulhay Gyula, Mayer Rezső és Símkó G y u 1 a. 10-n él több előfizetőt ajánlott: Ili a Miklós, Dózsa Károly, Yavrjnecz G a b o r. Legalább 5 előfizető csatlakozását érték el: Kocsi Márton, Noszky Jenő, Papp Károly, P a n t ó Dezső, Schréter Zol tán, V e n d 1 Miklós, V i z e r Vilmos, Z s i v n y V i k t o r. Kívülük még igen sokan, majdnem minden választmányi tag ajánlott érdeklődőket. E helyen kell különös köszönetünknek kifeje- zést adni, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi miniszter Úr Önagy- raéltósága népszerű folyóiratunkat ajánlani kegyeskedett a középisko- la knak és elemi iskoláknak. A Földtani Értesítő 4. sz. 132 oldal terje- delemben jelent meg 11(1 eredeti fényképpel, illetve rajzzal. Tárgykör szerint a következőképen oszlottak meg a nagyobb közlemények: ál- talános földtani 6, bánya- és telepismerettani 6. ásványtani 4, hidro- Társulati ügyek 89 logiai 3, kőzettani 1, barlangtani 3,; a hírek: teleptani 4, hidrológiai 3, ásványtani 1, vegyes 5. Általánosságban örömmel lehet megállapítani, hogy a hivatott intézmények felkarolták a tanulmányok közlésének ügyét s bár a terjedelem egyáltalában nem lehet minőséget kifejező érték, mégis megemlítjük, hogy 1936-ban tárgykörünkbe tartozó közlemény mint- egy 101 ív, 1660 oldal alakjában jelent meg. Az elmúlt években is az Akadémia Mathematikai és Természettudományi Értesítője, a Nemzeti Múzeum Annalesei és a Földtani Intézet kiadványai érdemel- nek különös figyelmet. A titkár méltatja Ben kő István 1786-ban — 150 éve — meg- jelent ..Magyar ásványtan41 e. munkát, majd a fontosabb hazai szak- értekezéseket ismerteti 1. Bibliographia Geologiea Hungarica 1930. Legyen szabad ezzel kapcsolatban külön kiemelni annak a sze- rény, fáradhatatlanul gondos névtelen közreműködőnek, Dömök Te- réz kisasszonynak az érdemeit, aki a Bogsch dr .ábráinak egy ré- szét előkészítette s több mint egy évtizede végzi azt a munkát, amely már annyi tanulmány értékét növelte, teljessé tette. Az ilyen munkát lehet robotszerííen, kedvtelénül végezni; és örömmel, teljes odaadás- sal; aki látta a Dömök kisasszony kezéből kikerült, minden apró részletet feltüntető, fényképfelvételeket, az bizonyára felismeri azok igazi értékét. Mielőtt a földtani események más vonatkozásaira áttérnék, rö- viden emlékezzünk meg a Barlangkutató Társulat 19 éves fennállásá- nak jubileumáról is. Csak elismerés illetheti a testvér társulatot, amely sok küzdelem után megállapodott és komoly tudományos munkát is végez. Ebben nagy része van Cholnoky Jenő elnöknek, Kadie Ottokár ügyvezető elnök és lelkes híveinek Mottl Mária, Kes- 1 e r H u b e r t és J a s k ó Sán d o r tagtársainknak. A ni. kir. Földtani Intézet 193C> évi működése. Az Intézet múlt esztendejét a gyakorlati feladatkör újabb nagy- arányú fellendülése jelemzi. A csekély szánni intézeti geológus leg- többje 5 — 51/., hónapot töltött künn felvételen, megerőltető kemény munkát végezve s emellett külső munkatársakat is alkalmazott az Intézet. A nagyarányú külső munkát a,z Intézet főkén a Földmívelésügyi Minisztérium, részben pedig az Iparügyi Minisztérium megbízásából végezte. A Földmívelésügyi Minisztérium megbízásából hegyvidéki rc- ambulációs geológiai felvételeket, paleontológiái gyftj főutakat, bar- langkutatást, síkvidéki geológiai és talajismereti felvételeket, vala- mint hidrogeológiai kutatásokat végzett az Intézet. IJj munkát jelentett a dunántúli löszkutatások újbóli megindí- tása is, amelyet az elmúlt ősszel lezajlott bécsi quatrárkongresszusra való tekintettel vett fel az Intézet programmjába. Tudományos fel- 90 Társulati ügyek vételek főleg azokon a vidékekéi:' végeztettek, ahol bányageológiai szempontból kutatások nem folynak, viszont nagyobb földrajzi egy- ségek földtani térképeinek kiadása szempontjából erre szükség van. Az Intézet szaktisztviselői által végzett belső munkák közül ki- emelendő a hidrológiai osztályé, mely az elmúlt évben 968 ügyiratot dolgozott fel, az elmúlt évek alig 40 — 60 ügyiratával szemben. Ez a többletmunka az artézi kútfúrások újbóli nagyarányú megindulásával kapcsolatos s arra a földmí velésiigy i miniszteri rendeletre vezethető vissza, mely minden vízre való fúrás engedélyezését igen helyesen a Földtani Intézet szakvéleményétől teszi függővé. A munkának ilyen óriási megnövekedése azonban igen súlyos feladat elé állítja a kis szaktisztviselői létszámmal bíró intézetet, melyet Dr. Schmidt Fi. Róbert., nagy odaadással végzett Dr. Marzsó Lajos és Dr. Szentivány i Ferenc segítségével. Jelentős belső gyakorlati és tudományos munkát végzett továb- bá a kémiai és agrogeológiai osztály, valamint a fúrólaboratorium. Végül a lehetőségekhez képest folytatta az Intézet gyűjtményanyagá- nak leltározását és átrendezését is. Az Intézet tudományos munkásságát, valamint a felvételeket igazgatója, dr. lóczi Lóczy Lajos egyetemi ny. r. tanár irányítot- ta és ellenőrizte, az elmúlt esztendőben összesen 16 hivatalos kiszállá- son véve részt, miközben vasúton, kocsin és gyalog összesen 6739 km- nyi utat tett meg. Seb r éter dr. Mátrád erecskétől ÉK-re gyenge minőségű földes mangánércet is talált. Dr. Horusitzky Ferenc adjunktus a Cserhátban végzett geológiai felvételeket, azonkívül Szirák és Bér vidékén tett tektonikai cs hegy szerkezeti megfigyeléseket. A Cserhát D-i oldalán, egészen a gödöllő-hatvani vonalig dr. Szentes Ferenc végzett részletes kutatásokat. Békésmegye fontosabb gázos artézi kútjait dr. Lóczy Lajos igazgató vizsgálta meg Szelén yi Tibor segédvegyész kíséretében. A gázos kutak azon az É — D-i csapásirányú területsávon találhatók, amely Csorvástól M agy arcsan á dig követhető. E területsáv mélyén egy elsőrendű hegyszerkezet tételezhető fel, amely alkalmas lehet a földi - gáz akkumulációjára. A kutak földgázait — keletkezésüket illetőleg 3 típusba sorolja: alluviális, levantei és pannoniak illetve ezeknél idősebb rétegekből származókra. A Velty István által bejelentett lovasi, alsóőrsi és almási ércelőfordulást dr. Lóczy Lajos igazgató vizsgálta meg, dr. Szen- tes Ferenc kíséretében. A pannonjai rétegek legfelső részében, va- lamint az ópaleozoikus f ülitek és oermi homokkövek érintkezésén fel- lépő igen csekély érckészletnek gyakorlati jelentősége nincsen. Az úrkúti magánbánya környékének részletes földtani felvételét Dr. Vigh Gyula főgeológus végezte, i f j. Noszky Jenő dr. közre- működésével. Dr. Vigh kutatásai alapján öt olyan területet jelölt Társulati ügyek 91 meg, amelyen az alsókréta barremien emeletbe tartozó manganréteg csoport kifejlődése valószínű. A komlói kincstári szénterületet Rozlozsnik Pál h. igaz- gató tanulmányozta és elkészítete annak 1 : 5.000-es méretű részletes bányageológiai térképét. Eddig még nem ismert, kiterjedt új szén- terület lehetőségeire mutatott rá. I)r. Vigli Gyula főgeológus 3 hónapon át műszeres reambulá- ciós hegyvidéki geológiai felvételt végzett a Gerecse-hegységben, Dr. M a j z o n László, Dr. Szenti v á n y i F e renc és Dr. ifj. N o s z k y Jenő segítségével. Id. X o s z k y Jenő múzeumi igaz- gató-őr 6 héten át a Cserhát- hegység Ny-i részén végzett reambulá- "iós felvételt. Dr. Jugovics Lajos főiskolai tanár Salgótarján környékén a bazalt-előfordulásokat tanulmányozta. Dr. S eh erí Emil osztálygeológus folytatta dunántúli löszkutatásait. Dr. Mottl Mária a Szeleta-barlangban ásatásokat végeztetett s azt térképezte. Értékes és a barlangból eddig ismeretlen paleontológiái anyagot gyűjtött he. Dr. Szörényi Erzsébet a Dunántúl fontosabb eocén lelőhelyein értékes paleontológiái anyagot gyűjtött be. Dr. Kutassy Endre egyetemi m. tanár a bakonyi triász kövületeit gyűjtötte. Az Intézet igazgatósága az 1Í)2Í! óta szünetelő síkvidéki geoló- giai kutatásokat újra megindította, amelyekkel Dr. Siimeghy József főgeológust bízta meg. Ezek a kutatások már is meglepő, gyakorlatilag is igen jól értékesíthető paleogeografiai eredményekre a ezettek. Az alföldi talajismereti és termeléstechnikai felvételeket Dr. Kreybig Lajos gazdasági főtanácsos, c. főgeológus vezetése mel- lett Dr. Endrédy Endre, Ébényi Gyula, Sík Károly, Dr. W'itkowsky End r e, Dr. II a n F eren c, Dr. Török L á s z 1 ó, Buday György és Babarczy József végezték. 24 drb. 25.000- es léptékű katonai lapot térképeztek. 2.5 millió holdat térképeztek olyan részletességgel, amely megengedi, hogy mind a kormány illetékes szervei, mind a gazda közönség okszerű reális alapokra fektetheti a termelést. A külön magyarázó az útbaigazításon kívül sok vizsgálati számadatot lartalmaz. Üj talajnemeket észleltek és más megvilágítás- ban látják az Alföld talaj kérdését. Horusitzky Henrik ny. földtani intézeti h. igazgató folytatta az artézi kút kataszter kiegé- szítését. Dr. Sehmidt Eligius Békés vármegyében rendszeres hidrológiai tanulmányokat végzett; az artézi kutakat térképezte s azok hidrológiai adatait határozta meg. A vízpazarlás megszüntetésére módosító javaslatot dolgozott ki. Dr. Scherf Emil és Dr. Siimeghy József a Földmívelésügyi Minisztérium Vízrajzi Osztályával egyetértőleg talajmegfigyelő kutakat állítottak le az Al- föld déli részén. Az ásvány-kémiai laboratórium munkájában Kárpáti Jenő dr. kisérletügyi főigazgató vezetése mellett, dr. Emszt Kálmán ny. in. kir. kisérletügyi főigazgató, Szelényi Tibor segédvegyész, Csajág hy Gábor és Vogl Mária napidíjas vegyészek vettek 92 Társulati ügyek részt. A vizsgált anyagok száma 709 db., amely a következőképen osz- lott meg: Gáz 18, víz 19, ásványvíz 3, nyersolaj 6, bitumen 9, barnaszén 1, érc ?5, ásvány 3, kőzet 20, agyag 3, talaj 3. A faj súly meghatározásot száma pedig 589 volt. E vizsgálatok során meghatározott alkotórészek száma ló99-et tett ki. A fúrási laboratórium az elmúlt esztendőben részletesen feldol- gozta az őrszen nniklósi I„ a parádi 1. és II., a pereeestemploinvölgyi V., a kurdi I., a fiizérradvány i I., a debreceni I., a esomádi I. számú kincstári fúrásokat továbbá a gürgetegi I., az mkei I. Eurogasco fú- jásokat, valamint a részben a városligeti, a kispesti és sikátorpusztai próbafúrások anyagát. E munkát végezték. Dr. Sümeghy Jó- z s e f, Dr. Kulcs á r K á 1 m á n, Dr. M a j z o n L á s z 1 ó, dr. N o s z- k y J e n ő, Dr. Szörényi Erzsébet, Dr. Szeutiványi F e- renc és október óta mint volonteur dr. gróf Teleki Géza. 1936. júniusában a fúrólaboratoriumot Dr. Schmidt vezette. A gyűjtemény-osztály Vigh Gyula főgeológus vezetése alatt áll. lleosztottak dr. Mottl Mária, dr. Szörényi Erzsébet, Haberl Viktor preparátor és- D ö m ü k Teréz rajzoló és időle- gesen ifj. dr. Noszky Jenő. Az anyag leltározásával és a modern tudományos és gyakorlati igényeknek megfelelő átrendezésével van- nak megbízva. Az anyag 730 drb.-al szaporodott. Az Intézetnek 1935/36 évben megjelent kiadványainak száma 5. Az Intézet könyvtára 1935/36-ban 842 kötettel 10.481 P értékben szapo- rodott. Ezáltal könyvtárunk állománya 41,856 kötetre emelkedett. Tájékoztató adatok a m. kir. iparügyi minisztérium X. szakosztályá- nak (Bányászati kutatás, állami érc- és kőszénbányászat) az 1936. év- ben végzett bányászati , mélyfúrási és geológiai munkálatairól. /. Bányászati és geológiai kutatások. a) A földtani intézel által az iparügyi minisztérium X. szakosz- tályának utasítására és terhére végzett geológiai felvételek: 1. lí o z 1 o > s n i k Pál főgeológus kijelölte a parádkörnyéki, pa- rádóhutai és lahocai mélyfúrások helyét. 2. dr. Schréter Zoltán főgeológus csoportja a Mátra északi oldalán Bükkszék és Pétervására környékén végzett felvételeket. 3. dr. Fér e nézi István főgeoló- gus csoportja Sósbartyán, Ipolytarnóc, Balassagyarmat és Szécheny között folytatta az előző évben megkezdett sókutatásait és geológiai felvételeit. 4. A budapestkörnyéki felvételeknél dr. Pávai V a j n a Ferenc főbányatanáesos-főgeológus, dr. Szentes Ferenc egy. tanársegéd es dr. Horusitzky F e r e n .c működtek közre. b) Külön megbízatások: 5. Az iparügyi minisztérium külön megbízta dr. Ven dl M i k- 1 ó s egyetemi ny. r. tanárt a nézsai vasérc előfordulás feldolgozásá- val. 6. Dr. Lóczy Lajos földtani intézeti igazgató kutatásokat vég- zett Balatonalmádi, Felsőörs, Alsóörs vonulat állítólagos vasércelőfor- Társulati ügyek 93 dulásának megállapítása céljából. 7. Eozlozsnik Pál aligazgató rendkívüli megbízatásként feldolgozta az állami kőszénbányászat komlói szénmedencéjének geológiai viszonyait és szénkutatásokat vég- zett. 8. P a n t ó Dezső m. kir. főbányatanácsos és R o z 1 o z s n ; k Pál aligazgató közösen tanulmányozták és felvették a martonyi vas- ércelőfordulást. !). Az iparügyi minisztérium külön megbízatása foly- tán dr. Vigh Gyula m. kir. főgeológus egyetemi magántanár és ifj. Noszky Jen.ő geológus feldolgozták az urkuti mangánércbánya környékének földtani viszonyait. c) Bányászati kutatások. 10. Az iparügyi miniszter, főleg vitéz Petncházy államtitkár kezdeményezésére becslések végeztettek a szarvaskői webrlit ineny- nyiségének megállapítása céljából és a Szécheny Tudományos Társa- ság útján az iparügyi miniszter pályázatot irt ki a wehrlit gazdasá- gos kohósítása és értékesítése céljából, amelynek számos pályázója akadt. A laboratóriumi kísérletek és kohópróbák folyamatban vannak 11. A hosszú idők után víztelenített gyöngy ösoroszi ércbányában meg- indult a kutatás és az érc vájástérdemlőségének megállapítása cél jából a szakszerű próbavétel. A próbák feldlgozása a földtani intézet kísérleti állomásán folyamatban van. 12. Dr. L i f f a Aurél ny. m. kir. főbányatanácsos az iparügyi miniszter megbízatása folytán or- szágos viszonylatban végezte a tűzálló agyag- és kaolinelőfordulások felvételét és feldolgozását. 13. A kincstári bauxi tzár tkutatmány okát bérlő Magyar Bányamívelő Rt. nagyharsányi területén 1936. év tava- szán megkezdte három szinten a feltárási munkálatokat; a bakonyi alsóperepusztai területen pedig folyamatban vannak a részletes ku- tatási munkálatok, kutató aknákkal és eralius fúrásokkal. II. Kincstári mély f úrások. 1. 1936 augusztus hóban fejeződtek be be az 1780.90 m mélységű tardi mélyfúrás részletes vizsgálatai és kezdetét vette a leszerelés. 2. A tardi mélyfúráshoz hasonlóan a pénzügyminiszerium által kez- deményezett őrszentmiklósi gázkutató mélyfúrás 948 m mélységben állt meg május hó elején. 3. 1936. szeptember hó elején fejeződött be 1228.2 m mélységben a Székesfehérvár szab. kir. város részére és költ- ségére állami garnitúrával végzett melegvízkutató mélyfúrás. Az ered- mény negatív volt. 4. Füzérradványban gróf Károlyi László uradal- mának kérésére és anyagi támogatásával 1936. évi augusztus és szep- tember hónapokban 433.4 m mélységig fúrtunk le vtznyerés céljából, negatív eredménnyel. 5. Rozlozsnik Pál aligazgató mátrai, pa- rádkörnyéki felvételei nyomán 1936. év nyarán mélyítettük le a Pá- rád I. számú 342.7 m mély és a Párád II. számit 262.7 m mély tá jékoz - lató feltáró-fúrólyukakat. 6. Az iparügyi minisztérium folytatta a pestkörnyéki tervszerű földgázkutatási programúi ját, és őrszentmik- lósi fúrógarnitúráját Csornádra helyezte át, ahol a fúrólyuk mély- sége, 1936. december hó 31-ével 781.8 in volt. 7. Az 1936. évi geológiai 94 Társulati ügyek és geofizikai felvételek nyomán legremény teljesebbnek látszó terüle- ten, a Mátrában 1936. december havában két nagyteljesítményű furó- garnitúra kezdte meg üzemét. Egyik a Lahoca hegyen, a Párád III. sz. fúrás ola.ifeltárás és a recski ércbánya ércvagyonának megvizsgá- lása céljából. Mélysége december 31-én 12.75 m. 8. A másik mátrai fú- rásunk a bükkszék!, I. számú olaj- és gázkutató mélyfúrás, melynek mélysége december hó 31-én 64.15 m mélységben állott. 9. Az 1936. év utolsó napjaiban kezdte meg üzemét az iparügyi minisztérium egyik furószerelvénye Pécsett a város terhére, melegvíz feltárása céljából. III. Az European Gas and Electric Co. dunántúli mélyfúrásai. 1. 1936. elején fejeződött be a görgetegi mélyfúrás 2059 m mély- ségben. 2. A miliályi mélyfúrásból feltörő szénsavgáz részletes tudo- mányos vizsgálatát és felhasználhatóságának lehetőségeit végezte a vállalat az év folyamán. 2. Az mkei mélyfúrás az év végével elérte a 2140.5 m mélységet és olajos sósvizet, valamint methánt és szénsavgázt produkált. A furóteehnikai és laboratóriumi vizsgálatok most folynak. 4. A budafaipusztai, lispei fúrása az Eurogasconak az 1936. év végével 1764 m mélységig haladt előre, benne olajos sósvizet és gázt találtak. IV. A báró Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet mérései, a) Reflexiós szeizmikus mérések. A m. kir. iparügyi minisztérium 1936. év elején elkészíttette és beszerezte a báró Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet részére dr. Pogány Béla műegyetemi ny. r. tanár szeizmikus berendezését, amellyel ered- ményesen az alábbi felvételeket végezte: 1. Örszentmiklós vidékén próbamérések. 2. Kapuvár környékén ' próbamérések. 3. Fót — Rákospa- lota— Újpest határában szeizmikus felvételek. 4. Püspökladány — Haj- dúszoboszló— Debrecen vonalon szeizmikus felvételek. b) Torziós ingamérések. A báró Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet torziós ingával dolgozó expedíciója az 1936. év nyarán és őszén a Mátrában, Párád, Recsk, Sí- rok, Mátraballa, Bükkszék környékén végzett ingaméréseket. V. Állami köszénbány ászát. A m. kir. állami kőszénbányászat komlói kőszénbánya üzeme és elektromos centráléja 1936.-ban változatlan létszámmal és üzemi vi- szonyok mellett folytatta üzemét és az év folyamán 1.259,164 q kősze- net és cca 7,727.528 kWó áramot termelt. A külföldi bennünket is érdeklő cikkek közül legyen szabad csak kettőt kiragadnom. Az egyik Poposcu Voitest.i munkája, mely Románia (bele- értve Erdélyt is) földtani fejlődés történetét adja közre. Anélkül, hogy érdemi méltatására vállalkoznék szomorúan jelezhetem, hogy a szer- Társulati ügyek 95 y.ö nem függetleníti magát a külső élettől és a magyar kutatók mun- kásságát alig veszi tekintetbe. Az irodalom összeállítása a legsajátsá- gosabb és eddig még egyedülálló, u. i. a munka végén az irodalom helyén: 102 értekezést sorol fel, kizárólag saját magától. Az ellenkezőre is van példa: Paul Krusck, berlini egyetemi tanár, a porosz Föld- iáin Intézet ezidőszerinti igazgatója a rudai 12 apostol bánya földtani viszonyairól írt érdekes tanulmányában nemcsak a legutóbbi magyar szerzők munkáit említi meg, hanem még Szabó József megfigye- léseinek helyességét is elismeri. Mikor ezt jóleső érzéssel vészük tudo- másul egyúttal nem szabad áltatnunk magunkat, hogy a külföldi tu- dományos szakkörökkel való kacsolatainkat illetőleg sok a kívánni való: a külföldre vezető szálak sajnálatos belföldi és külföldi okok miatt lazultak. Mindent el kellene követni, hogy ezek a szálak erősöd- jenek. Két mód áll erre rendelkezésre, az egyik az egyéni külön lenyo- matcsere kiépítése, sok érdemes szerzőnk egyáltalában nem törődik ezzel, a másik lehetőség, hogy elszigeteltségünk csökkenjék a velünk rokonszenvező külföldi szakemberek megfelelő módon való hozzánk kapcsolása és a velünk együttérző államok szakintézményeivel való szorosabb kapcsolati elvétel. Magyarázzák ezt a megállapítást az aláb- biak: A tagok nyilvántartását áttekintve a 328 tag közül 2 élő külföldi tagunk van. Amikor Olaszország Abesszínia megszállását megkezdte, a világ népei és hivatalos képviselői elítélték e lépést, Magyarország volt tulajdonképen az egyetlen állam — jóllehet lakosságának 1/3-a kisebbségi sorsban él, — mely nyíltan Olaszország mellé áll*. Anél- kül, hogy e kérdésnek és lépésnek erkölcsi értékelésébe bocsátkoznánk: megállapíthatjuk, hogy a magyar geológusok (földvizsgálók), bánya- mérnökök nem tudták felvenni a kapcsolatot úgy Olaszországgal, hogy annak valószerű reális értéke is lett volna. Zárjuk le a múlt év sok tételű mérlegét és érezzük mindannyian, hogy adósok vagyunk. Tőlünk a múlt, a sok nagy előd még több, még jobb munkát vár. Ránk figyelnek, tőlünk sokat várnak, az énünkbe néznek, ezt bizonyítja az általános érdeklődés, mely a földtan kérdései iránt megnyilvánul a sajtóban és nem utolsó sorban a Földtani Érte- sítő 700-n ál több előfiztője részéről. De nemcsak szellemileg vagyunk mi adósok, hanem más tekintetben is; nekünk ki nem egyenlített tar tozásaink vannak a fiatalok kiképzését illetőleg és azoknál, akik távol vannak, még mostohább sorsban élnek, kűzködnek; mindezeken kívül, mindezek fölött odaadást és áldozatkészséget vár mindnyájunktól: a Társulat is. E kérdések es gondok elintézése részben tőlünk függ: se- gítsük elő tehát azok megoldását munkával és szívvel. Ezután péteri Takáts Tibor a Hidrológiai Szakosztály je- lentését terjesztette elő, amit a Közgyűlés azzal vett tudomásul, hogy Weszelszky Gyula szakoszályi elnöknek köszönetét fejezte ki az ügybuzgó vezetésért. Dr. Káposztás Pál a számvizsgáló bizottság jelentését olvasta fel, melyet a Közgyűlés elfogadott és a pénztáros- 90 Bibliographia gcólogica lmngaríca nak, valamint a választmánynak a felmentést megadta. L i f f a Au- rél másodelnök meleg szavakkal üdvözölte az elnököt abból az alka- lomból, hogy a FePőház tagja lett. Ven dl Aladár elnök osztatlan éljenzés és taps közben köszönte meg a figyelmet és biztosította a Társulatot, hogy a tudomány érdekeit fogja képviselni a rendelkezés- re álló korlátolt lehetőségek között. Ezután Bohra Ferenc indítványozta, hogy a Társulat fejezze ki elismerését és köszönetét a kitűnő vezetésért az elnöknek. Ven dl Aladár elnök a közgyűlés egyhangú elismerését megköszönve Ma- uritz Béla tiszteleti tag úrnak a terem átengedéséért fejezi ki há- láját. ül BLI 0 GR APHI A GEOLOGICA HUNGARTCA 1935. Szádeczk y-K ardoss Elemér: Adatok a görgetési határ kérdé- séhez. — Beitrage zűr F ragé dér Abrollungsgrenze. Földt. Közi. LXV. 1935. p. 38—50. S z á d e c z k y-K ardoss Elemér: Über I Hágónál- und Kreuzschicli- tung insbesonders bei fluviatilen Ablagerungen (Mit. d. berg- u. hiittenm. Abt. . . Sopron, VII. 1935, |pp. 111 — 137. Szűcs Mária: A Dobogókő környékének kőzettani viszonyai. (Böl- csészdoktori értkezés, szerző saját kiadása.) Szeged, 19M. VT. Szűcs Mária: Die petrographischen Verbáltnisse dér LTmegbung von Dömös. Acta Chem. Min. et Phys. Tóm. IV. Fasc. 3. P. 157 — 170. Szeged, 1935. április. Sztrókay K.: Kristallographisclie Verháltnisse des Alumi ium jodatnitrats. Z. f. Krist. 90. 1935. p. 381 — 382. Sztrókay K.: Zalavölgy i pontusi homok szedimentpetrográfiai vizsgálata, — Sedimentpetrographische Studie.i am pontischen Sand des Zala-Tales. Földt. Közi. 1 XV. 1935. p. 281 — 291. Tasnádi Kubacska A.: Patliologische Untersüehungen an nn- garlandischen Versteinerungen VII. Einige Beispiele für die Palaopathologie dér Extremitátenknochen. Annales Musei Nati- onalis Hung. Pars Mineralogica, ete. XXIX. p. 1 — 8. T a s n á d i K u ba es k.a A.: és L. S o ó s: Die Molluscen- und Wir beltierfauna des Pleistozán und Ober-Pliozan von Gombaszög. Annales Musei Nationalis Hung. Pars Mineralogica XXIX. p 9—20. Tasnádi K uh ács k.a A.: A paleopatológia útja és célja. — Die Wege und Ziele dér Paleopathologie. Xrur ungarisch. Debreceni Szemle. 1935. IV. p. 171—177. '1' asnádi K u b ac-ska A.: — W. W e i 1 e r: Die Fischrcste ans dem Budaer (Ol’ner) Mergel des Gellérthegy (Blocksberges) bei Bu- dapest. Annales Mus. Nat. Hungarici. XXIX. p. 29—39. Fig. 1 — 6. T asnádi Kubacska A.: Nemopteryx Kubacskai n. sp. aus dem Kleinzeller Tegel bei Budapest, zugleich ein Beitrag zűr Ge- Bibiiographia geologica hungarica 97 schichte dér Gattung Nemopteryx Ag, und Merluccius L. Palaeo- ontologische Zeitschrift XVII. p. 27—41. Fig. 1 — 7. Tasnádi Kubacska A.: Betegségek évmilliókkal ezelőtt. Termé- szettudományi Közlöny. 61. No. 23 — 24. p. 5ö8 — 566. Tábla: XLIV, XLV., 6 szövegkép. Tasnádi Kubacska A.: A Nemzeti Muzeum új őslénytani kiállí- tása. Természettud. Közlöny. 1935. április. No. 1 — 15. p. 1 — 5. 4 szövegképpel. Tasnádi Kubacska A.: Élet a borostyánkőerdóben. Búvár. I. p. 275 — 277. 6 szövegképipel. Április. Tasnádi Kubacsk.a A.: Mammutvadászat. Természet. XXXI. No. 3. p. 59—61. Tel égd i Roth Károly: Adatok a déli Vértes és az Északi Ba- kony földtani viszonyaihoz. — I latén zűr Geologie des südlichen Vértes- und nördlicben Bakony-Gebirges. Földt. Int. Évi jel. 1925—28. 115—126. T e 1 e g d i Roth Károly: Adatok az Iíszaki Bakonyból a magyar Középső Tömeg fiatal mezozoós fejlődéstörténetéhez. — Daten aus dem nördliehei Bakony-Gebirge zűr jungmesozooi seben Entvvicklungsgescb icbte dér „Ungarischen Zwischenmasse." Mát. és Térni. Ért. LJI, 205—252. Timkó Imre: A Duna-Tisza közét É-ról szegélyező homokos vidék agrogeologiai viszonyai. — Die agrogeologischen Verhaltnisse des Sandgebietes im Norden zwischen Donau und Tisza. Évi jel. 1925—28. 245—249. Timkó Imre: A Kiskunság és Jászság szikes talajai. — Die Szik- (Alkali-)Böden des Kiskunság und Jászság. Évi jel. 1925 — 28. 251—263. Timkó Imre: A Maglódi-hát és a Tápió-völgy agrogeologiai viszo- nyai. Die agrogeologischen Verhiiltnisse des Maglódéi’ Riik- kens und des Tápió-Tales. Évi jel. 1925 — 28. 231 — 238. Tinikó Imre: A Tápió völgyétől D-re eső dombos vidék agrogeolo- giai viszonyai. — Die agrogeologischen Verhaltnisse des vöm Tápió-Tal südlich gelegenen Hiigellandes. Éivi jel. 1925 — 28. 239 — 244. Timkó Imre: Igazgatósági jelentés az 1927. és 1928. évekről. — Di- rektionsbericht iiber das Jahr 1927 und 1928. Évi jel. 1925 — 28. 17 — 53. Tokody L.: Vaskői ankerit és eosalit. — Ankerit und Cosalit von Vaskő. Földt. Közi. LXV. 1935. p. Treitz P.: Jelentés az agrogeologiai osztály 1925 — 28 évi munkássá- gáról. — Bericht iiber die Tátigkeit dér agrogeologischen Abtei- lung in den Jahren 1925—28. Évi jel. 1925 — 28. 197 — 229. Vavrinecz G.: Budai balloysit és lisztes dolomit összetétele. — Halloysit und Dolomitmehl vöm Mártonhegy (Martinsberg) zu Budapest. M. Chem. f. XLI, 70 — 77. 98 Bibliographia geologica hungarica V e n d 1 Aladár: A Börzsönyi-hegység néhány löszéről. — Über ei- nige időssé des Börzsönyer-Gebirges. M. T. É. Lili, 181 — 202. V e n d 1 Aladár: Adatok a cserépfalui paleolitok kőzettani ismere- téhez. — Beitráge zűr petrographischen Kenntnis dér Paleolithe von Cserépfalu. M. T. É. Lili, 203 — 231. Ven dl Aladár: A radioaktivitás hatása a földtanra. — Die Aus- wirkung dér auf die Radioaktivitát bezüglichen Forschungen auf die G< ologie. Eröffnungsrede in dér Generalversammlung dér Ung. Geol. Gesellschaft. F. K. LXV, 54—67. Ven dl Miklós — Rom Valter A.: Über eine neue Anwendungs- möglichkeit dér Zentrifuge. Mitteilungen dér Fakultat fiir Berg- Hiitten- und Forstwesen zu Sopron. 1935. VII. V e u d 1 M á r i a: 1. Dudicliné Vendl Mária. Vigli Gy.: Adatok a Gerecse-hegység nyugati részének földtani is- meretéhez. — Beitráge zűr Kenntnis dér Geologie des westlichen Teiles vöm Gerecse-Gebirge. Évi jel. 1925 — 28. 87 — 100. Vitális István: A Salgótarján-Egercselii Szénmedence, tekintettel az alsó miocén szén és a „Schlier“ földtani viszonyára. — Das Kohlenbecken von Salgótarján-Egercselii, mit Riicksicht auf die geologischen Verháltnisse dér untermiozánen Kohlé und des „Schlier“. M. T. É. LII, 287—318. Vitális István: Das Manganerz von Úrkút. Mitteilungen d. Fa- kultat fiir Berg-, Hütten- n. Forstwesen zu Sopron. VII. 1935. Vitális Sándor: A békásmegyeri új artézi kút. — Dér neue ar- tesische Brunnen von Békásmegyer. Hydr. K. XV', 172 — 181. Zsivny V.: Utazásom Marokkóban. — Meine Fahrt nacli Marocco. A Kis Akadémia Könyvtára 1935. 12. k. 82. Zsivny V.: A Magyar Nemzeti Múzeum újonnan felállított őslényta- ni gyűjteménye. — Über die neu geordnete Palaeontologische Sammlung im Ung. National Museum. Bány. Koh. Lapok. T. 68. p. 15. 1935. Zombory L.: Adatok a vaskő-dognácskai gránátok kémiai összetéte- léhez. — Daten zűr chemischen Zusammensetzung dér Gránáté von Vaskő-Dognácska. M. T. É. LII, 179 — 187. Zombory L.: 1. Koch Sándor — Zombory L. Társulati ügyek 99 A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT SZABÓ JÓZSEF- EMLÉKÉRMÉVEL KITÜNTETETT MUNKÁK SZERZŐI. VERZEICHNIS DÉR MIT DÉR SZABŐ-MEDAILLE DÉR UNGARI- SCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT AUSGEZEICHNETEN VERFASSER. I. 1900. Böckh János II. 7903. Uhlig- Viktor III. 1006. Kalecsinszky Sándor IV. 1909. Pethő Gyula V. 1912. Pálfy Móric VI. 1915. id. lóczi Lóczy Lajos XIII. 1936. Vendl VII. 1918. Ballenegger Róbert VIII. 1921. Toborffy Zoltán IX. 1924. Krenner József X. 1927. Nopcsa Ferenc XI. 1930. Zi mányi Károly XII. 1933. Lőrenthey Imre Aladár TÁRSULATUNK ELNÖKEI. — VÜRS1TZENDE DÉR GESELLSCHAFT. 1850 — 1865. Kubinyi Ágoston 1866 — 1870. Kubinyi Ferenc 1870 — 1882. Reitz Frigyes 1883 — 1894. Szabó J ózsef 1895 — 1901. Böckh János 1901 — 1904. Telegdi Rotli Lajos 1904 — 1910. Kocli Antal 1910 — 191,6. Schafarzik Ferenc 1916—1920. Szontagh Tamás 1920—1923 Pálfy Móric 1923—1932. Mauritz Béla 1932 — Vendl Aladár A FÖLDTANI KÖZLÖNY negyedévenként megjelenő szakfolyóirat, melyet tagtársaink tagilletményként, a közvetlen előfizetők pedig 8 pengő előfizetési • díj ellenében kaphatnak meg. Felelős szerkesztő: dr. Papp Ferenc Kiadótulajdonos: a Magyarhoni Földtani Társulat.. Nyomatott: Mérnökök Nyomdája, Budapest, XI., Bertalan-utca 9. Telefon: 59 — 5 — 73. Felelős kiadó: dr. Papp Ferenc. A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT VÁLASZTMÁNYA nagy szomorúsággal jelenti, hogy konyhai és kisbotskói MAROS IMRE m. kir. főgeológus, oki. középiskolai tanár, a Társulat volt titkára, több mint egy évtizede a Földtani Közlöny és a Hidrológiai Közlöny szerkesztője, mindnyájunk barátja, a természet rajongó figyelője 1937. május 14-én, 55 éves korában elhunyt. ÁLDOTT AZ EMLÉKE I FÖLDTANI KÖZLÖNY Bánd LXVII. kötet, 1937. április — junius. Heft 4—6. füzet. A BUDAI VÁRHEGY CSU SZÁMLÁST OKAIRÓL ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBAN. Irta: Hormitzky Henrik. Az 1936. év elején nagy riadalmat okozott, hogy a budai Vár- hegy délnyugati oldala megmozdult a Vérmező felé és úgy látszott veszélyben forog a várplátó a rajta levő százados történelmi emlé- kekkel együtt. Eleinte félig hivatalosan magamnak is volt alkal- mam egy kisebb bizottsággal a csúszás helyszínére kimenni, amikor az akkor látottak alapján nem tulajdonítottam nagy fontosságot az esetnek s a helyszínen rögtönözve véleményemet, azon nézetem- nek adtam kifejezést, hogy ez csupán a felső törmelékben végbe- ment helyi kis megmozdulás, ahol a megelőző téli nagyobb esőzé- sek következtében a kolluviális angag lazult meg és nem bírván el a rajta levő nagy terhet, az a lejtő irányában megcsúszott, annál is inkább, mert a rajta épült háromemeletes házaknak az alapozása nem a hordképes budai márgáig terjedt. Az átázott felső anyag lazaságának és a helytelen alapozásnak tulajdonítottam tehát a hegyoldal meglazulását és úgy véltem, hogy nagyobb bajoktól itt ezért tartani nem is kell, s nem jelent ez a mozgás olyan veszélyt, mintha az alapkőzet, a budai márga indult volna meg. Napok múltak, tudtommal egyik bizottság után a másik vizs- gálta meg a csúszó területet és megkezdődtek a csuszamlással kap- csolatban esetleg várható további katasztrófák elleni védekezések. Magam olykor magán érdeklődésből néztem meg a megmoz- dult hegyoldalt és nemsokára arra az eredményre .lőttem, hogy sajnos, első benyomásom nem egészen állja meg a helyét, s bár igaz, hogy az átázott törmelék és a helytelen alapozás a közvetlen okai a hegyoldal lerogyásának, csakhogy ezenkívül e mozgásnak mélyebben gyökeredző oka is van, amennyiben maga az alapot al- kotó a budai márga is megmozdult. Amint ezt észrevettem, fiam- mal d r. Horusitzky Ferenccel ismételve kimentünk a helyszínre, amikor az Attila-utca 83. és 85. számú házak hátsó pin- céiben szépen lehetett látni az eredeti kőzet régebbi és újabb csú- szamlási lapjait, a megmozdulások keresztezéseit. A csúszási lap- pá alakult diaklázisok részben észak részben nyugat felé dőltek, s a mozgást iriss csúszási rovátkák árulták el. Azóta a rendőr hiva- talos kötelességének teljesítése folytán a területre többé nem jut- hattam s egyébként hivatalosan az ügyhöz hozzászólásom sem volt s ezért ez úton iparkodom a csúszamlós okút új 'megvilágításban bemutatni. 102 Horusitzky Henrik írtak is sokat a várhegyi csuszamlásokról, földcsúszásokról, illetve suvadásokról. Legtöbbet hoztak az újságok, de egyes szak- lapokban is értékes hozzászólásokat olvasunk. Amilyen szempont- ból azonban én jelenleg e kérdéshez hozzászólok, ily szempontból e kérdéssel nem foglalkoztak. Mindenestere az ok es az okozat közti összefüggést kell min- denek előtt megkeresnünk. Ha valamely domboldal földcsuszam- lásáról van szó, akkor ez mindig a \ízzel szokott összefüggésben len- ni. A Várhegyi földcsúszás is kétségtelenül víz által simított réteg- síkon történt. Ezt nem is tagadja senki és ebben az összes o tárgy- ban közölt cikkek megegyeznek. És minthogy a budai márga ré- tegsíkjai is csak víz által váltak sikamlóssá, első kérdésünk, hogv juthat oda a Várhegy oldalára a kemény padok közé a mindenki által feltételezett csapadékvíz ? A Várhegy peremein előbukkanó budai márga a legtöbb he- lyen 1 — 4 méternyi törmelékes kolluvinmmal van fedve, mely agya- gos voltánál fogva sok vizet bír magában foglalni és feltartóztatni. A Vártetőn és általában a Várhegyen az utcák kikövezettek, ahol a víz nem igen szüremkedik keresztül, illetve a csatornázási rend- szeren át elvezetődik. Szabad tér és kert aránylag véve nincs na- gyon sok a Várhegy fennsíkján. Végül a hegyoldalakon a víz ha- mar le is szalad. Mindezeket tekintetbe véve. először is a csapadék- vizek szerepéről kell tárgyalnunk, hogy is viszonylik a cspadék-víz a hegyoldal geológiai, hidrológiai viszonyaihoz és milyen szerepet játszik a mesterségesen felépített terraszos hegyoldalon? Hogy ezen tényezőkről a lehetőségekhez képest a legtisztább és legpon- tosabb képet nyerjük, bátor voltam az illető hivatalnokkal érint- kezésbe lépni, hogy az errevonatkozó meteorológiai és statisztikai adatokat megszerezhessem. Vegyük ezek után a Várhegynek és közvetlen környékének a meteorológiai viszonyait tárgyalás alá. A tulajdonképpeni Várhegy-plátó, az édesvizi mészkővel fe- dett terület 400.625 nr-t foglal cl. A Várhegy köröskörüli oldalai, ahol a terraszirozott és feltöltött terület fordul elő, ahol ezen törmelék alatt a budai mérga és keleten kis sávon a kiscelli a- gyag települ, 445,000 nr-t tesz ki. Az egész Várhegy eszerint, ami- ről jelenleg tárgyalunk, 845,625 m2-nyi területre szorítkozik. A Várhegyen, a Vár kertjében, 31.41 m-nyire a Duna láne- hidi 0 (96.59 m a t. sz. f.) pontja felett csak 5 év óta figyelik meg a meteorológiai viszonyokat, miértis ezen helyről csupán 5 évi át- lagról beszélhetünk. 1931. évben az évi csapadék mennyisége volt 575 mm. 1932. „ ,. „ „ ., 559 mm. 619 mm. „ 546 mm. „ 523 mm. 564 mm. A Budai Várhegy csuszamlási okairól 103 Ugyanitt a legnagyobb napi csapadék a következő napokra esett : 1931. évben április hó 21-én esett 42 mm. 1932. évben július hó 11-én esett 42 mm. 1933. évben november hó 4-én esett 34 mm. 1934. évben szeptember hó 2-án esett 48 mm. 1935. évben december hó 6-án esett 31 mm. A Várkerti állomáshoz a másik legközelebbi megfigyelő ál- lomás a Krisztinavárosi Kékgolyó utcában van, amely a Duna 0- pontja felett 59.41 m-nyire fekszik. Ezen az állomáson megfigyelt legnagyobb esős időszakok a következő évekre estek : 1905. évben volt 782 mm csapadék. 1906- évben volt 975 mm csapadék. 1915. évben volt 810 mm csapadék. A Gellérthegy déli oldalán a kertészeti tanintézettel szem- ben, az utca másik oldalán levő kertben, Nagyboldogasszany-útja 58. szánni telken, a Duna 0 pontja felett 21.41 m magasan van a harmadik budai megfigyelő állomás, ahol az 1901 — 1930-ig végzett megfigyelések alapján az évi átlagos csapadék 577 mm-nek bizo- nyult. A negyedik megfigyelő állomás az országos meteorológiai intézet épületében, részint a kertjében van, Kitaibel Pál-utca 1. és 3. számú telkeken, amely a Duna 0 pontja felett 33.01 m-nyire fek- szik. Itt a kritikus időkben, amikor a hegyoldali csúszás megtör- tént, tehát az 1935. év december havában esett 116 mm az 1936. év január havában esett 54 mm az 1936. óv február havában esett 131 mm csapadék. A többi hónapokban normális csapadék-mennyiség esett le 40 — 50 mm, míg ősszel október hóban ismét nagyobb eső volt, 120 mrn-es. A meterologíai intézet helyi megfigyelő állomása 30 évi át- lagnak (1901 — 1930) 611 mm csapadék állapíttatott meg. Ha most az összes évi átlagos csapadékoknak az átlagát ven- nők, vagyis 584 nini-t akkor csupán 20 mm-el nagyobb átlagot kap nánk a várhegyi 5 éves átlagnál. És mivel mi szorosan csupán a Várheggyel foglalkozunk, maradjunk a várkerti 5 éves átlagnál, vagyis 564.4 mm évi csapadéknál. Az évi átlagos csapadék-mennyiség eloszlásának megállapí- tása nehezebb feladat. Magát a Várplátót, amint tudjuk, travertino forrásmészkő takarja. Ezt azonban aszfalt és kövezet fedi, az ut- cák csatornazva vannak, úgy, hogy a platón csak azon kevés tér fogad magába némi vizet, almi vékonyabb termőföld van, ilyenek: a Dísz-tér, Szentgyörgy-tér, Kapisztrán-tér, Szent Háromság-tér, XI. Ince pápa-tér, Bécsikapu-tér, és egyes udvarokon belül kisebb kertek. Ezek azonban mindössze nem foglalnak el többet mint kb 100 nr-t. A hegylejtőkön szabad terület, ahol a csapadékvíz aka- 104 Horusitzky Henrik dálytalanul beszivároghat, ugyancsak becslés szerint, csak 75.000 m2-nyire vehető. Evvel azonban nem állítom azt, hogy a víz a hegylejtőkön az aszfaltos utcák és házterületek alá ne szivárogna. Itt az egész területet kell számításba venni. Tekintettel arra, hogy a hegyplatón a víz főleg elpárolog vagy lefolyik, vagy a vízgyűjtő- csatornák nyelik el, ideszámítva azt a víztömeget is, amelyet a víz- vezeték útján fogyasztanak, vagyis a hegyplatón 4134 lélekre fe- jenként 182 litert számítva, összesen egy év alatt 274.621.62 nr vizet, akkor csupán 445,000 nr nagyságú területről tárgyalhatunk, mint olyanról, amely a hegylejtőkön a csapadékvizet elnyeli ,s az alap- kőzetet csúszásra hajlamossá teheti. Vizsgáljuk meg először is, hogy erre a területre mennyi csapadék esik ? A. hegylejtőkre 564 mm évi csapadék mellett esik 250,980 m“ víz, amihez mindenekelőtt hozzá kell venni a platóra jutott évi csa- padék mennyiségéből legalább 10 %-ot, amely víztömeg a platóról az oldalakra lefolyik. A platóra ugyanazon mm-ben számított csa- padék-mennyiség mellett 225,952.50 m3 víz jut. Tehát ennek 10% 22,595.25 ms víz folyik le a domboldalakra és járul hozzá a hegy- lejtőkre jutó vízmennyiséghez. Ez együtt 273,484 m3 víz. Továbbá számítva itt is a napi fejkvótát 182 liter vízvezetéki vizet, ami 8000 léleknél kitesz évi 531,440 nrM, összesen kerül a hegyoldalakra 804,924.5 m3 víz. Hogy oszlik most meg ez a víztömeg '? Mielőtt ezen víztömegnek az eloszlásáról lenne szó, előbb a felépülő hegyoldal kőzetének a fizikai tulajdonságairól és annak összetételéről emlékezzünk meg. A várhegyivel megegyező a Jó- zsef-hegyen gyűjtött budai márga iszapolá si eredményei a követ- kezők : agyagos rész (24 órai üllepítés) iszap por legfinomabb homok finom homok közepes homok durva homok szemcse nagyság mm-ben < 0'0025 mm 0'0025- 0 01 0 01-0 02 002-005 0 05-0-1 01-02 0'2-0'5 Alsó talaj átlag 22-92 59-12 3-84 568 372 3-48 1-10 29—25 50—60 12—25 Felső talaj átlag 14-64 50-16 30-20 13-20 35—50 35-50 A budai márga, amint ezen egynéhány számból látjuk, nem egyöntetű kőzet, hanem a finom agyag több — kevesebb homok- szemcsével van keverve, amelyek rétegecskólt gyanánt is összetö- mörülnek és ott a Síkréteglapokon az arra szivárgó víznek utat ad- A Budai Várhegy csuszamlási okairól 105 nak. A réteglapokon szivárgó víz hatására azután a kőzettöme- gek egy része alkalomadtán csúszásnak indulnak. A budai márga maga tömött, meszes kőzet, amely főleg finom szemcsékből áll. Amint látjuk 0.5 mm átmérőjű szemcséknél nagyobbak nem igen fordulnak benne elő és ezek legnagyobb része is a mészkonkréciók- ra esik. Szénsavas mész meglehetősen sok van benne. Több mege- lemzett minta szerint a feltalajban 5- — 30% és az altalajban 50 — 70 %-ot talált-am. A víz oldja is ezen szemcséket, miáltal a kő- zet közti réteghatárokon kisebb repedések keletkeznek, majd las- san tágulnak is. A József-hegyen gyűjtött márgának a fajsúlya 2.652. A József-hegyen gyűjtött márgának a térfogatsúlya 1.077. A József-hegyen gyűjtött márgának a vízkapacitása 44.79 % A talajvízkapacitása az illető kőzet agyagos részétől és a fel- talaj esetén még a humuszmennyiségétől is függ. Humuszmennyi- ségről az altalajban nem beszélhetünk, de annál több benne a fi- nom agyagos szemecske. A felső talajban ismét nagyobb a humusz- mennyiség. Minthogy területünkön a feltalaj összehordott kollu- viáiis föld, s főleg elmállott márga és édesvízi mészkő agyagos ré- szeiből és leszállt porból áll, azért a vízfelvevő képessége is nagy, ha talán nem is olyan, mint magáé a kőzeté, de nem sokkal kisebb, 40 %-nyinak okvetlen vehető. Ez a kérdésünk megoldásához, amint látni fogjuk, lényeges befolyással bír. Vizsgáljuk meg mostan ezen törmelékes föld és a víz közti viszonyt. 445.000 m2 területről van szó, amerre évente 804.924 m3 víz jut. Tekintettel, az elmondottakon kívül, az egész terület csator- nahálózatára, amely remélhetőleg kifogástalan és a szennyvíz le- vezetésére szolgál, ahová a vízvezetéki fejkvóta mennyiségének le- galább 2/3 része kerül, nyugodtan azt állíthatjuk, hogy az egész víztömegnek, vagyis 804.924 nT-nek 40 %-a elfolyik, ami 321.970 m*- t tesz ki. Záporeső, havi 116 — 131 mm-es esők, alkalmával természe- tesen még több folyik el, mint a mikor havi átlag, 40 — 50 mm-n.vi csapadék. Hogy a rendesnél nagyobb évi csapadék, mint pl. 1906. évben a Krisztinavárosi megfigyelőállomáson mért 975 mm eső, mikép oszlott meg, arról a napi csapadék feljegyzéseknél egyebet nem tudunk. Erre a kérdésre még visszatérek. Általánosságban a csapadék megoszlását úgy veszik, hogy a csapadéknak 1/3 része el- párolog és 1/3 része beszivárog. Az elpárolgásra számtalan mellékkörülmény hat. Első sor- ban a szél párologtatja a talajvizet. A szélirány megoszlása terü- letünkön a víz elpárologtatására igen kedvező. A szélirányok 1901 — 1930 években történt megfigyelései, tehát 30 évi átlag szerint, kö- vetkezőképen oszlanak meg : Északi, 8 o/o délkeleti, 7 o/o nyugati, 11 o/o északkeleti. 7 RAU N KO H LE AUS DÉR OBEREN KREIDE. Von M. Edelstein. ■ A kőszén növényi eredetét a 16. században ismerték fel, de határozottsággal csak B u f f o n mondotta ki. Beroldingen 1778-ban állította fel azt a sorozatot, amelynek tagjai, a tőzeg, barnakőszén és feketekőszén, — nézete szerint — a növényi anya- gok fokozatos átalakulási termékei. Idővel ez a felfogás meggyö- keresedett ,mert a szenek makroszkópos vizsgálata is emellett szólt. A fokozatos átalakulás elmélete szerint a szenesedés egyik lénye- ges tényezője az idő. Ebből ered az az általánosságban érvényes megállapítás is, hogy a karbonkorú kőszenek feketeszenek, míg a legtöbb európai barnakőszén a harmadkori rétegekben található. A fekete- és barnakőszenekét nem választja el éles határ; számos átmeneti forma is megnehezítette az elhatárolást. Szüksé- ges volt tehát, nem utolsó sorban gyakorlati szempontból, néhány olyan megkülönböztető bélyegre, amelynek alapján a két szénfé- leség egyszerűen, gyorsan azonosítható. Több jellemző vizsgálat közül általánosságban háromra támaszkodnak. Ezek a KOH-s és HN03-as oldatok színe, valamint a szén karca. A barnakőszenek káliumhidroxidos oldata sötétbarna; hígított salétromsavval kezel- ve az oldat vöröses, karcuk barna. A fekete kőszenek a kálium- 110 Edelstein Miksa hidroxid és salétromsav oldatot többnyire nem színezik, karcuk fekete. A kényelmesen keresztülvihető reakciókkal sok szenet vizs- gáltak meg s egyre több lett azoknak a szeneknek a száma, ame- lyek a földtani koron alapuló megkülönböztetést nem igazolták. Japán harmadkon feketekőszene, a moszkvai medence karbonkori barnakőszene a legjobb példa erre. El kellett vetni tehát azt az el- méletet, amely az 'időnek, mint egyik leglényegesebb tényezőnek juttat döntő szerepet a szénfajták létrejöttében. A keletkezett sze- nek minőségét az újabb elmélet szerint két egymással szoros kao- e -ólaiban álló tényező: a nyomás és a magasabb hőmérséklet szab- ja meg. Ezekre a megállapításokra részben a szenek új vizsgálati módja, a mikroszkópos szerkezet kutatása, vezetett. T)e a szénke- letkezés egyéb körülményeire is fényt vetett ez az új vizsgálati módszer. Megállapítható, hogy milyen növényi részek építik fel a szenet. Ezeknek viszonylagos mennyiségéből, eloszlásából, nemcsak a keletkezés, hanem az ipari alkalmazhatóság kérdéseire is vá- laszt kapunk. A szén kokszosíthatóságára, brikettezhetőségére pél- dául a mikroszkópi szerkezetből lehet következtetni. Ezeket a vizsgálati módszereket más tudományágak régebben is alkalmaz- ták. A szénmikroszkópi vizsgálat a növényi és állati szövetek, a kőzetek és az ércek mikroszkópi vizsgálata alapján létesült. Ezek- ből alakult ki a szénmetszet, szónvékonycsiszolat és reliefcsiszo- lat módszere. A szénmetszet készítésének lényege az, hogy a szenet külön böző anyagokkal kezelik" és ezáltal mikrotommal való metszésre alkalmas lesz s növényi szövet módjára metszik. Az eljárás hosz- szadalmas, kényes és nem minden kőszén-fajtára alkalmazható. A szén mikroszkóp} vizsgálat követelménye: csiszolás útján megfelelő vékonyságú szénlemezke előállítása. A kőszénféleségek kis keménysége s könnyen porladó volta miatt előzetes átitatás (impregnálás) nélkül eredmény leggyakrabban nem érhető el. A csiszolatban a kőszén legtöbb elegyrésze különböző színárnyalatok alapján többnyire jól felismerhető. Hátránya azonban ennek a módszernek, hogy a fusitos szerkezetről keveset, a vitrit sejtes szerkezetéről pedig alig árul el valamit. Alkalmazhatósága ezért korlátozott. A kőszenek finomabb szerkezeti részleteiről a legkésőbb ki- alakult relief csiszolat módszere ad pompás képet. A tükörsimára csiszolt szénfel iiletet rendkívül finom AL03 porral fényezik. Ilyen- formán a különböző keménységű részek más-más ellenállást tanú- sítanak a koptatással szemben s így a felületen domborulatok és bemélyedések jönnek létre, relief formájában mutatva az egyes építőelemeket. A megvilágítás felülről történik; a polírozott felü- let a fényt visszaveri. E vizsgálati módszerek egybehangzóan ' igazolják, hogy a kőszenek szerkezete és megjelenési módja jól megkülönböztethető Az ajkai szén szélikőzettani vizsgálata 111 és többé-kevésbbé élesen elkülönülő elegyrészekből áll. Ezeket az építőelemeket egy-egy jellemző sajátságukról nevezték el. A vitrit üvegszerű, áttetsző, leggyakrabban sejtes szerkezein, tehát szövetekből keletkezik. A sejteket humosus anyag tölti ki. A duritot, amely a vitritnól keményebb, általában opak anyag valamint spórák, pollenszemek, kutikulák, gyantaszemek, algák és sklerotiu.mok alkotják. Található benne a vitrithez hasonló elegy- rész: a humosus anyag, valamint hamualkatrész. Egyébként ez a humosus alapanyag szabja meg, hogy milyen duritféleségről be- szélhetünk. Az opcikdurit legfeljebb 10% vitritet, az eudurit 50 %- ot, a humodurit pedig 95% vitritet tartalmaz. A fénytelen vagy selymesfényű fusit mindig sejtes szerkeze- tű, vagy az egykori sejtek összetöredezett szövedékét tárja elénk. Hazai szenek ilyen irányú vizsgálatáról csak néhány elszórt adat van az irodalomban. Az ajkai, mint az egyetlen magyar kré- takorú szén, zárt, egységes egészet alkot, tehát első vizsgálatra kü- lönösen alkalmas. Mezozoos szénvizsgálat egyébként is kevés van, különösen kevés tárgyal mezozoos barnaszeneket. Az ajkai széntelepek létrejötte Vadász E. (45) szerint egy, csak a Bakonyban érvényesült nndáció eredménye. A szénösszlet kiterjedése, vastagsága, sőt a szén minősége nem éri el a liaszkorú pécsi szenekét. Ez a magyarországi szenek keletkezésmódjának sa- játságos törvényszerűségét rejti magában. Megállapítása alapján ugyanis egy-egy nagyobb időegység (liász-kréta, paleogén, neogén) elején keletkezett szénkepződés erőteljesebb, az időegység végén fellépő szénkeletkezés nem olyan nagyméretű. Ezek a jelenségek a különleges magyar hegykpződési szakokkal magyarázhatók. Az ajkai széntelepek keletkezése két hegyképző időszak közé esik. Ez a két hegyképző időszak (az alsó és felső kréta közé eső ausztriai és a felső kréta utáni larami) nem gyűrődésben, hanem egyszerű- táblás kiemelkedésben nyilvánult. A viszonylag nyugodt település- mód magyarázza meg, hogy az ajkai szénösszletet barnakőszén al- kotja . A széntele]) nyugatra dől, 6 — 2Sn alatt és vetők zavarják meg. P a j) p K á r o 1 y szerint (29) az északi vető a fedőtelepet 60 m mélységbe veti éls ÉNy — DK-i irányban csap. A. déli vető K — Ny-i irányú s a fekűtelepet 31 m magasságba veti. É — D-i irányban halad a harmadik vető, amely a telepet 32 m magasságba veti. A 34 m mély főaknából 1500 m hosszú vágat indul ki. Ez 25 m hosszúságban nummnlites mészkőben, 480 m-es fedőmárga rétegek ben, majd egy 14 m magas vető áthatolása után 100 m hosszan szilárd triaszkori dolomitban halad. Közvetlen az észak-déli vető kereszteződése után a fekű és fedőtelepeket éri. Az ajkai felsőkréta fekiije (VIII. tábla) világos, vöröses, kövii- letszegény mészkő, Maga a felsőkréta egyrészt alsó, limnikus . és lagunás, másrészt felső, tengeri üledékeket tartalmazó rétegsorok- ból áll. 112 Edelstein Miksa I. A limnikus és .lagunás lerakódások legnagyobb vastagsága NO m. A következőképen tagolódik: 1. bazális, márgából és homokkőből álló rétegek, amelyek szenesedett növényi maradványokat, azonkívül gyantát és bitu- menes agyagot tartalmaznak. 2. az alsó széntelep-csoport 15 — 27 m vastag. Palás szénre kö- vetkezik a Ill-as, fekii-, vagy főtelep, amelyet kevés meddő vá- laszt szét. Ez a telep mindenütt megtalálható, meglehetősen egy- enletes vastagságban. A szén sávozott, 2 — 3 mm-es fénylő csíkok s ennél gyakrabban olyanok, amelyek vastagsága a milliméter alatt marad. Fűtőértéke 4500 kai. A palás szénben és a TTI-as te- lepben találhatók a legszebb „ajkait" borostyánkövek. Meddő s csigás szénrétegekre következik a légköztelep, amely- nek kitűnő minőségű szene 5000 kai. Erős fényű, különösen a kagylós törésű darabok. A légvezetésre szolgáló folyósokat hajtot- ták benne, innen származik neve. Szenes és meddő rétegek válta- kozására következik a Tl-es telep. Ezt a telepet meddő rétegek erősen szétválsztják. Szene kemény, kagylós törésű, a fényes csí- kok nincsenek mindig élesen elhatárolva. Világossárga s szürke meddő márgás-meszes rétegekre következik az 1. telep. Három méter vastag, de sárga és szürke csigás márgás beágyazások zavar- ják. Szenében az 1 mm-t sem meghaladó fénylő csíkok igen sűrűn futnak, a fénytelen és fényes szén különbsége nem mindenütt ki- fejezett. 3. A középső meddő réteg 15 — 22 m vastag. Kövület nincs benne. 4. A felső széntelep csoport az 1 — 2 m vastag, művelésre nem érdemes borostyánkőtelepből áll. II. tengeri fedőlerakódások. A bánya négy telepéből, mégpedig az első, második, légközle- telep- és a harmadik telepből készítettem csiszolótokat, számsze- rűit mintegy 50-et. Mindegyik telep egymástól távoleső helyeiről is, a keleti és nyugati fejtőmező szenei kerültek vizsgálatra. A vizsgálat célja hármas: elsősorban eldönteni azt a kérdést, hogy van-e különbség az egyes telepek szeneinek szerkezete kö- zött. Másodszor a mikroszkópos szerkezetből a keletkezés körülmé- nyeire következtetni. Végül megállapítani az ajkai szén és más, eddig vizsgált szenek rokonvonásait. A szén feldolgozására a megfelelő nagyságra vágott darabot először kb. 8%-os sellakos methylalkoholban impregnáljuk. Az átitatás külön készülékben, csökkentett nyomás mellett történik, aminek célja egyrészt, hogy az elnyelt gázok kiszabaduljanak, más- részt, hogy a repedéseket az impregnálásra használt sellak kitölt- se. A száradó sellak a szenet jól szilárdítja. A teljesen beszáradt sellakos szén azonban gyorsan szétesik, porlékonnyá válik és Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata 113 csiszolásra alkalmatlan. Az impregnált szenek felragasztás nélkül kerültek csiszolás alá. A csiszolást kétféle finomságú csiszolópor- ral végeztem. Az ilyen módon előállított sima l'eület tárgylemezre való ragasztásra már alkalmas. Ragasztás után a másik oldalt ugyanazzal a finomságú porral csiszoltam. A kész mintát a szokás szerint fedtem be. Bányanedvességét vesztett ajkai szénből csiszolatot készíteni nem sikerült. Vitrit. A szén sávozottságát a fénytelen durit és a fényes vitrit vál- takozása idézi elő. Ezeknek mérete változó lehet. A vékonycsiszo- latban található, 25 /u-nál keskenyebb vitrites sávokat azonban nem számítjuk vitritnek, hanem a durit humosus alapanyagának. Ez az önkényes kettéválasztás indokolt, mert a további osztályozás lehetősége céljából más kiinduló alapot nem találunk. Agyagos szénben futó vitrit a keleti fejtőmező első telepének egy meddő rétegéből, különösen szép vastag vitritek pedig az euduritos szerkezetű első telepből kerültek elő. Alakjuk változa- tos. Gyakoriak a két végén kiékelődő, középtájon kihasaodó vitrit sávok, amelyek közül 756, 532, 840, 1008, 462 p hosszúság mellett 84, 56, 84, 28, 56 p szélesség volt mérhető .Egy-két vitritcsíkon sej- tes szerkezet is megfigyelhető. A vizsgált csiszolatokban észlelt legvastagabb vitritcsík 336 p volt. A rétegzettség irányával pár- huzamosan készlett egyik metszet vitritjének színe vörös, sőt he- lyenként a csiszolat vékonysága következtében sárgába hajlik. Ebben az alapanyagban nem túl sűrűn, felületes vizsgálatra opak- anyagnak tetsző testek vannak elhintve. Közelebbi vizsgálatra azonban feltűnik, hogy a szemek körvonala rendszerint szabályos és az alakok igen gyakran megismétlődnek. Általában négyzete- sek, vagy kis korong alakúk van. Nagyságuk 4 — 15 /aközött válta- kozik. Anyaguk minden valószínűség szerint pirít. (IX. T. í). á.) Famaradványok belseje és környéke gyakran pirites. A fa ugyanis idegen anyagok kiválására lehetőséget nyújt. Kézen- fekvő, hogy ezek az előbb leírt szemek is az egykor fás, de ma már vitritté alakult szövetekben helyet foglaló piritszemek. Szép vastag vitricsíkok opakanyag szigeteléssel ugyanennek a fejtőmezőnek harmadik telepéből kerültek elő. Itt is a vitritcsíkok- ban, amelyek szélessége 85 p körül van, elmosódott sejtes szerke- zet látszik. Két , párhuzamosan futó vitritcsík felett egy opaka- nyagba ágyazott vitritsziget figyelhető meg, amelynek szé- lessége 340 /r(X. T. 17. á.). 114 Edelstein Miksa Humodurit. A vitritből két módon képzelhető el átmenet a humodurit leié. Átmenetet alkotnak egyrészt azok a szenek, amelyekben fél opakanyag lép fel, a vitrit és opakanyag köztöt álló átmeneti anyag. Másrészt ivedig az opakanyag fellépése és mennyiségének növekedése vezet át a humoduritba. Az első típusnak megfelelő szén a keleti fejtőmező első telepé- ből került elő. Már szabadszemmel való megfigyelésnél egy kü- lönleges, állandó irány tűnik fel, amely szerint a szén könnyen szétesik. Ez a lap, vagy az ezzel párhuzamosan fellépők élénkebh fénynek. Durit szabadszemel nem, vagy igen alárendelten figyel- hető meg, akkor sem külön éles csíkok alakjában, hanem a síma, fényes lapokra merőlegesen, ahol a fényreflexió nem oly erős. Ez arra vall, hogy a szén nem tiszta vitritből áll. Mikroszkóp alatt kis nagyítással vizsgálva, a csiszolat nagyjában vörösesbarna szí- na. Nagy nagyítással figyelve (IX. T. 10, á.) az anyag igen egynemű. Különböző mikroszkópi beállításban az előbb egyneműnek tűnő anyag apró szemcsékkel sűrűn telehintettnek látszik. Bizonyos fol- tozotság, sötétebb és világosabb részletek váltakozása megfigyel liető. Ilyen beállításban nem látszanak azok a repedésre emlékez- tető vonalak, amelyek nagy mezős hálózatot alkotnak. A repedé- sek a csiszolatot nem szelik darabokra. Ugyanebből a darabból készült másik csiszolatban a szemecskés szerkezet még jobban meg- figyelhető. Az egyes szemcsék alig áttetszők, vagy feketék. Ebből a szerkezetből, amely a bánya más helyéről származó darabokon nem mutatkozott, a telep többi részétől eltérő, csupán körzeti rész- szére szorítkozó keletkezési viszonyokra lehet következtetni. A második, jóval gyakoribb típusba azok a szenek tartoznak, amelyekben nem semiopakanyag, hanem opakanyag lép fel. A csiszolatokban ezek a testek kis szigetek, beékelések alakjában jelennek meg. A vitrit sejtes szerkezete rendszerint azért nem figyelhető meg, mert anyagával azonos fénytörésű kolloidoldat itatta át a sejtüregeket, tehát vékonycsiszolatban a megkülönböztetés a két anyag azonos fénytörése miatt nem lehetséges. Előfordul azonban az az eset is, hogy a sejtüregeket opakanyag tölti ki. Vékonycsiszo- latban ez már jól látható. Annak ellenére, hogy gyakran a fás szerkezet még felismerhető, nem beszélhetünk vitritről, hanem az opakanyag mennyiségének megfelelően, rendszerint humoduritról. Az opakanyag-„beékelések*’ az egykori sejtek üregeinek helyét jel- zik. A keleti fejtőmző 11. tlepéből készíttt csiszolaton (IX. T. 11. á.) például sajátos rajzolat látszik Edénynyalábok nyomai ezek, az egykori edények üregeit opakanyag tölti ki. A metszés síkja és az edények lefutása nem párhuzamos, innen a jellemző alakú edénynyaláb nyomok. Ugyancsak sötétebb anyaggal kitöltött sejtüregek, barnásvö- Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata 115 rös vitritben, a nyugati fejtőmező második telepéből kerültek elő. (IX. T. 12. á.). Opakanyag itatta át a keleti fejtőmező III. telepéből szárma- zó sejteket is, amelyek két-három sorban helyezkednek el. (IX. T. 13. á.). Ugyanebből a szintből származó másik széndarabon az előbbi szerkezet alig vehető ki, de akadnak részletek, ahol a sejtüregeket ugyancsak opakanyag tölti ki. Ezen a csiszolaton semiopakanyag is fellép. Rendkívül feltűnő a légköztielep 100 cm-jéből készített csiszo- lat,. A humosus alapanyagot repedések járják át s ez- ért kis, sokszögletű lemezek egymás mellé tolt halmazából álló benyomást keltenek, máshol meg egymásmellé illeszkedő mozaikra emlékeztetnek. Az egyes lemezek azonban nem mindig egészen el- határoltak. Ebben a humosus alapanyagban az opakanyag nagy- jában egyenletes sűrűséggel oszlik el. (IX. T. 14. á.) Az opakanyag kerekded, elliptikus, lekerekített sarkú sokszög alakú. Elég gya- kori a lekerekített sarkú négyszög. Ha megnyúltak, ez mindegyik- nél azonos irányban történt. A kerek szemeeskék átmérője 15 és 25 1 1 között mozog. Az elliptikusak hossza 23 és 35 g , szélességük 13 és 20 (.i. 350 szeres nagyítás mellett a látótérben középértékben 38 opakszem számlálható meg. Akad egészen hosszúkás formájú is; ezek többedmagukkal lépnek fel. A humosus alapanyag előbb le- írt repedései az opakanyagot nem járják át, hanem mellettük fut- nak le. Az előbbi csiszolat széndarabjából készült másik csiszolat azonnal szembeötlő szerkezetű. (X. T. 15. á.) Az előző készítmény sze- mecskés szerkezete helyett jól kifejlett igazi sávozottság lép fel, amelyet fekete vékony rudak idéznek elő. Ilyenformán az előbb még humosus alapanyagnak nevezett vitrites rész is sávozott lesz, melynek mérete meghaladja rendszerint a 25/t-t, tehát. Stach nyomán ebben a csiszolatban nem humosus alapanyagról, hanem méretei következtében önálló vitritrő] beszélhetünk. A sárgásvörös vitritben kitünően látszik a térfogat csökkené- séből eredő repedések sorozata. Ezek iránya egymással párhuza- mos. A szenesedés folyamán keletkezett hasadások az opakanyag- ban csak egészen ritkán folytatódnak. Az opakanyagból álló ru- dak párhuzamos lefutásúak. Néhány közülük enyhe kanyarulatot ír le, de elhajlás után az eredeti irányba térnek vissza. A rudak végük felé kissé keskenyednek, lekerekítettek. Anyaguk a vitritnél keményebb. Ezt a csiszolat szélén mutatkozó kép bioznyítja, ahol megfigyelhető, hogy az opakrudak a vitritből kinyúlnak, mintegy vázat alkotnak. Az opakrudak hossza nehezen állapítható meg, mert valamelyik végük rendszerint a csiszolat területéről kiesik Akad azonban néhány rövidebb is, melyek egy-egy megszakítás- sal gyakran ugyanabba az egyenesbe esnek. Ilyen opakanyag hosz- sza 25|W-tól 98 g -ig, szélessége 10 — lóg -ig terjed. E sajátságos alakú opakanyagon kívül a csiszolat egyes ré- 116 Edelstein Miksa szein az előbb leírt pont vagy ellipszis alakú opakanyagok is, mutatkoznak, de a két szélsőség között minden átmeneti forma is megtalálható. Feltehető, hogy e két csiszolat látszólag különböző szerkeze- te, ugyanannak a struktúrának más-más metszésekben elénktáruló képe. Igen valószínű, hogy az opakanyag pálcikák, rudak formá- jában foglal helyet a vitritben, egymástól például 7.5, 10.2, 15, 55, 70.5 p távolságra. Az opakanyagnak 15. ábrán látható képe még nem bizonyítaná önmagában ezeknek rudas szerkezetét, mert az egymás felett fekvő korongok is, lapjukra merőleges metszésben, ilyen módon mutatkoznának. Ezt a lehetőséget a 14. ábrán látható szerkezet kizárja. Közelebbről figyelhető meg az opakanyag szer- kezete több csiszolatban. 350-szeres nagyítással vizsgálva, a szer- kezet elemibb építőegységekre bontható. Jól látszik, hogy a rudak végét vörösesbarna alapanyagba ágyazott, rendkívül kis pontocs- kák végtelen halmaza építi fel. Igen valószínű, hogy az egész opak- rúd anyagának ez a szerkezete, amely azonban csak a rendesnél vékonyabb csiszolatrészeken, leginkább a csiszolat szélén, figyelhe- tő meg. A rudak végét nem a fekete ponthalmaz szabja meg, ha- nem az az alapanyag, amelyen ez a végtelen finom halmaz el van osztva. Még élesebben jelentkezik ez a szerkezet ugyanennek a telepnek 130. em-jéből származó csiszolatban. (X. T. 16. á.) Itt az „opakanyag” helyenként csak körvonalakban maradt meg, de már átlátszó. A körvonalat a sötétebb szemcsés alapanyagban jól meg- figyelhetjük. Ebben a csiszolatban úgy látszik, hogy a pontok anyaga vitrit, de minden esetre sötétebb, mint az a vitrit, amely- be az opakanyag van ágyazva. Néhány opakanyagot az átlagosnál kevesebb számú szemecske épít fel. A szemcsék ekkor nagyobbak. r0,75 p körül). E. Stach (40) az opakanyagot három csoportra osztja. Meg- különböztet 1. opakrészecskét, 2. opakszilánkot, 3. opakszemecskét. Az opakrészecskék humosus anyagokból származnak; az opakszi- lánk duritba került fusit-roncs vagy sklerotium töredék; az opak szemcsék keletkezése bizonytalan. Számuk a mikrospórák számával egyenes arányban nő. Az alapanyagban ritkábban vagy sűrűbben elhintve találhatók. Nagyságuk 1/4 p . A mikrospórák tartalmával hozhatók összefüggésbe. A légközletelep opakanyaga és az opakszemcsék első pillanat- ra azonosnak látszanak. Lényeges különbség azonban, hogy, mikro- spóra az egész légköletelepből nem került elő és a szemcsék külön alapanyagba ágyazva mutatkoznak. Ez a vitrites anyag van az- után egy másik, — a csiszolat nagy részét kitevő anyagba ültetve (Az opakszemcsék viszont abban az anyagban találhatók, amelyik az egész csiszolat alapanyagának tekinthető.) Az ajkai szén szem- cséinek nagysága 3/4 p alatt marad. Ezek alapján nem lehetetlen, hogy az ajkai barnaszénben egy eddig még le nem írl szerkezetű opakanyag fordul elő. Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata 117 A légközletelep e jellemző szerkezete mellett még egyéb saját- ságokat is fel kell említeni. Az egész csiszolatot több repedés nagy négyszögekre osztja; átlagos nagyságuk akkora, hogy kis nagyí- tással egy-egy ilyen négyszög esik épen a látótérbe és azt ki is tölti. A négyszögek határvonalai, tehát a repedés mentén fekvő részek széles sávban fekete keret módjára veszik körül a jellegze- tes szerkezetű vitritet. (IX. T. 14. á.) A fusites szerkezet is fellép. E pozitívumok mellett szembeötlő negatívum is jellemzi még a légközletelep csiszolatait, amennyiben gyanta ás kutikula a csi- szolatokban nem található. A nyugati fejtőmező légközletelepéből készült csiszolat em- lékeztet az előbbire. A humosus anyagot fekete keretek itt is me- zőkre osztják. Az opakanyag pedig némileg hosszirányban, vagy legalább is nem teljesen szabálytalanul elhelyezkedett pontok for- rná já bán lép fel. Éles ellentétben azonban a bituminát kevés gyan- ta és kutikula képviseli. Egy másik, ugyanebből a mélységből (llő cm) származó csiszolaton az opak anyag elrendeződése még szembe- tűnőbb. Itt az opakanyag kis, vékony lécekből áll, melyek egymás- sal párhuzamosak, mindegyikük egy irányban, azonos módon meg- nyúlt. Ugyancsak a nyugati fejtőmezőből (1. telep) ké szí tett csiszo- latig in az opakanyag előbb leírt elrendeződése Iáható elmosódot- tan. A keleti fejtőmező 8. ábrán bemutatott szerkezete emlékeztet egy, A. W. Ganger és 1. Lavine (15) által közölt képre. A csi- szolat egy fás szerkezetű széndarabból, tehát lignitből készült. A sejtes szerkezet kitűnő megtartásban fennmaradt. Hadin lis met- szetben a látóteret fekete sávok szelik át, amelyeket bélsugaraknak tartanak. Ezek a sávok s az ajkai szénben megfigyeltek feltűnő módon hasonlóak. Az ajkai darab azonban szabadszemmel nem fás szerkezetű, a csiszolás teljesen véletlenül érte éppen a bélsugarak irányában. (A bélsugarak a nóvényszár hossztengelyére, vagyis az ezzel párhuzamosan futó edénynyalábokra merőlegesen állnak. Szerepük a tápláló nedvek horizontális irányban való szállítása.) Tiehet, hogy éppen eltérő sejttartalmuk következtében maradtak meg, mint opakanyag. Eudurit. Ez a szövettípus az ajkai szénben a humoduritnnl ritk ibb. Szabálytalan vastagságéi, kiöblösödő, egymással párhuzamos lefu- táséi humosus anyagból álló sávok figyelhetők meg. (X T. 18.. 19. a.). Igen különböző alakéi, de mindig a rétegzettség irányában megnyúlt humosus anyag változatos rajzolata látszik a nyugati fejtőmező I. telepéből készített csiszolaton. A keleti fejtőmező 11. telepéből keskeny, hosszában lefutó vitritcsíkolc kerültek elő a készítményben. Azonban egy kifejezett, lití Edelstein Miksa nagy hullámvonalat leíró repedés mentén, e szerkezet közvetlen szomszédságában más, az előbbitől teljesen elütő struktúra figyel- hető meg. Itt ugyanis az opakanyag háttérbe szorul, inkább foltok- ban, hosszúkás, keskeny, fogazott vagy vonalas alakban, pontocs- kák formájában ékelődik a vitritbe. A repedés egyik oldalán tehát euduritos, a másik oldalán humoduritos tipusu a szén szerkezete. A sávozott szénnek jellegzetes képét mutatja a keleti fejtő- mező 1. telepéből (160 cm) készült csiszolat. A fekete alapanyagban egymással párhuzamosan futó vörös humosus csíkok, sárga kutiku Iák, kerek vagy megnyúlt gyantaszemek teszik a csiszolatot tarká- vá. Az opakanyagban található bitumina leírását megfelelő feje- zetekben adjuk. Fusit. Amennyire színpompás és sokatmutató a szenek vékonycsi- szolata a kutikulák vizsgálata esetében, annyira használhatatlan ez a módszer a fusites szövet közelebbi felfedésére. A fusitrostok nagy ridegsége és törékenysége ugyanis megakadályozza a szerke- zet teljes kibontakozását; a fusit rendesen a vékonycsiszolat készí- tése közben kiporlik. Néhány csiszolatban azonban még egészen jól felismerhető a sejtes szerkezete. Különösen repedések mentén talyl ható fusites szövet, helyesebben a fusitot tartalmazó felületeken a legjobban válik el a szén. Megkönnyíti a fusit felismerését és a vé- konycsiszolatban szintén feketén jelentkező opakanyagtól való megkülönböztetését a fusit lukacsossága. Ez a lukacsosság úgy jön létre, hogy a mindig sejtes szerkezetű fusit sejtjeit idegen anyag (leggyakrabban) nem tölti ki, tehát a sejtfalak vázat alkotnak s ki- töltetlen teret zárnak közre, amelyen a fény természetesen zavar talanul halad át. Az egykori sejtüregek jelenlegi alakja szabályta- lan, keskeny, meggörbült, szögletes. (X. T. 20. á.) A fusit olykor z ú zódo 1 1 sze r k ezet ű . A fusit kihullása után létrejött járatot könnyű megkülön- böztetni a szén egyéb repedéseitől, amelyek a csiszolás következmé- nyei. Az előbbi határvonala zegzugos, beöblösödő, míg az utóbbi egyenes lefutású. Ha a csiszolás a fusit rostokat hosszirányban ta- lálja, a hosszú fekete rostok, helyenként kissé meggörbülten, egy- mással párhuzamosan futnak. A rostok között kis űr van, mellet tűk változó nagyságú, sokszögletű fusitronesok. Az egész szövet opak, egyes részek vége piszkos zöldesszürke. Az egészen kis törme- lékeket még világosabb perem szegélyezi. Ez a világos perem is bi- zonyítja, hogy a fusit anyaga sem tiszta, elemi szén. A vitrit és fusit a növények sejtes szerkezetű részeiből kelet- keznek. A különböző szövet csak a szenesedés menetétől függően jön létre, de a kiindulási anyag gyakran ugyanaz is lehet. Kézen- fekvő a gondolat, hogy e két szenesedési típust összekötő, közbeeső tagok is találhatók. Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata 119 Ilyen átmeneti alakot tár elénk a sok egyéb tekintetben is érdekes keleti fejtőmező 100 cm-ből származó csiszolat. Vörösesbar- na vitrit alapanyagban láthatók a kitöltetlen sejtüregek. (A fusi tos szerkezet esetében az opak tusit sejtjei nincsenek kitöltve, a sejtes vitritre pedig épen az jellemző, hogy a sejt üregeket humo- sus anyag járta át.) A vörösesbarna alapanyagot fekete szemcsék is átjárják; a szemcsék egymással összefolynak, — határozatlan rajzolatnak. Kis nagyítás mellett meg egyenesen úgy tűnik fel, mintha vörös vitrit szigetek fekete alapanyagba lennének ágyazva. Ilyen nagyítás mellett (36-szoros) a szerkezet hálós, az egész szö- vetet a kis üregek még perforálttá is teszik. Az ajkai szénre jellemző gazdag fusittar tahna . Fizikai behatásra az egymás mellett futó fusitrostok (X. T. 21. á.) könnyen szétesnek. Ilyen módon az egységes szövet tönkre- megy ugyan, de a töredékek között helyenként nagyobb sejtfalma- radványok akadnak. A sejtfalakon fellépő vastagodások az egyko- ri növény rendszertani helyére utalnak. A létrás vastagodás a ha- laszt edény tracheádéira jellemző. Nagyobb számban akad azonban, csak a jura óta ismeretes Coniferákra jellemző sejtfalvastagodás is. Ezek nagy, kerek udvaros gödörkék. Jellemző, hogy egymástól messze állnak. Az araukaroidális típussal ellentétben nem válta- kozva, hanem elszórtan találhatók. Gyanta. A fnsil gyakoriságán kívül az ajkai szén másik jellegzetes tulajdonsága gazdag gyantát art alma. A bánya 111.-as telepe palás szénen keresztül megy át pyrittartalmű fekete agyagpalába. A pa lás szénben, de a III-as telepben is találhatók az irodalomban „aj- kait” néven régóta ismert gyantadarabok. A sötétebbek ritkán ro varzárványt tartalmaznak. Mint láttuk az egész szénösszlet 18-22 m vastag szürke fedőagyag borítja, melynek közepe táján borostyán- kőtelep van. Ebben a mintegy 0.5 m vastag telepben sok a sűrűn elhintett succinit. Az eddig ismert legnagyobb darab a Nemzeti Múzeum tulajdonában van. A csiszolatok majdnem mindegyikében akadt gyanta; feltűnően csak a lógközletelep egy részéből hiány- zik. Száma, alakja, nagysága, szine igen változatos. Eredeti, sző veti helyükön maradtak azok a cseppek, amelyek a keleti fejtőme- zó első telepéből kerültek elő. (X. I. 22. á.) A mintegy luísz, többé kevésbbé elliptikusán lapított csepp 63 — 73 g hosszú és 18 — 25 g széles. Ugyanennek a telepnek 3 60 em-jéből vizsgált fehér gyanta emlékeztet a Duparque (13) által közölt s egy belga kőszénből származó gyantára. A gyantát kiválasztó sejtek fala elmosódott hálózat képében mutatkozik. A finomabb szerkezet fennmaradását a gyanta konzerváló hatása tette lehetővé. Feltűnően sok gyanta akad a nyugati fej tőmező mintájában is. E gyantacseppek mérete rendkívül változatos. Az egészen kis. alig néhány g -nyi pontszerű csepptől fel az 1 mm-t meghaladó 120 Edelstein Miksa nagyságig, minden méretű megtalálható. Alak tekintetében ugyan- ilyen változatosak. Kerekded, lapított, hosszúkás, kiöblösödő for- mák a leggyakrabban visszatérők. Feltűnő egy nagyobb gyanta- halmaz (X. T. 23.á.), amely összetöredezett, nagy darabra emlékeztet. Néhány elliptikus szem nagyságát 70, 182, 280 ,u hosszúság mellett 42, 98 és 266 ,u szélesnek találtam. Erősebben lapított gyantáknál ez az arány erősen eltolódik; a keleti íejtoinező lí. telepében egy 510 f.i hosszú és mindössze 50 fi széles is akadt. Könnyen lehet, hogy itt, gyantajáratról van szó. A szabálytalan alakú cseppek ritkáb- bak. A gyantarészek színe is változatos és korántsem egyedül a csiszolat vastagságától függ Ezt a nyugati fejtőmező I. telepéből készített csiszolat is bizonyítja. A fekete, még mikroszkópi vizsgá- latra alkalmatlan szénben szinte teljesen színtelen, első pillanatra csiszolatszakadásnak látszó gyanta-darabok vannak. Más esetben még vastag szénben a gyanta mézsárga, néhányszor pedig vörösbe- hajló. Sohasem teljesen egyszínű. A keleti fejtőmező III. telepéből származó elliptikus alakú gyantát különösen az egyik felén több vörösbehajló folt tarkítja. A nyugati fejtőmező 1. telepéből előbb leírt nagyobb gyantatröedéken is jól megfigyelhető ez a jelenség. A kép közepén látható fehér rész a valóságban világossárga, a jobb oldalon a középvonal mentén a gyanta sötétvörös .(Ez a fény- képen fekete vonalként látszik, 1. X. T. 23 á.) Ezt a sokféle színt részben különböző növényekből származó gyanták okozhatják. De nem hagyható figyelmen kívül az a kö- rülmény sem, hogy a szenesedés folyamán több chemiai változáson is keresztül mennek. (Polymerizáció, oxydáció.) Elképzelhető, hogy ezeknek a hatásoknak különböző foka szinten színkülönbségekre vezet. Alvadásos szerkezetre emlékeztet a nyugati fejtőmező I. tele- péből készült csiszolat gyantája (XI. T. 24. á.) Az egykor folyós gyanta, finom rajzolataival, árnyék ozottnak látszik. A gyanta egykori mozgásának irányát őrizte meg egy gomba- spóra zárványos gyantaszem. Az ellipszis alakú spórák „orientál- tak”, főtengelyük nagyjában azonos irány szerint halad. Ez a irány azonban nem esik egybe az elliptikus csepp főtengelyének irányával, hanem vele néhány fokot zár be. A gyanta zárványai A gyantaszemek tüzetesebb vizsgálata- kor kitűnik, hogy azok nem mindig egyneműek, bennük idegen testek is fellelhetők. Valószínűleg szél útján kerültek a még lágy gyantába, amelyben fogva maradtak. Elképzelhető azonban, hogy a gyanta a később zárványként megmaradt anyagra rácsurgott és azt ilyenmódon őrizte meg. Kitűnő konzerváló hatása következté- ben a zárványok szépen láthatók. 2 g nagyságú zárványok vannak a keleti fejtömező T. 169 cm-jének csiszölatában. (XI. T. 25. á.) Alakjuk igen határozott; vastag körvonalú, kissé elliptikus alakú pontok. Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata 121 5 — 10 ^ hosszúságéi 2,5 — 4p széles zárványokat tartalmaz a keleti fejtőmező III. telepéből leírt gyanta. Az ellipszis alakú tes- tek feketék, de mindegyiken megfigyelhető egy, a hossztengellyel egybeeső világosabb sejtüreg. Több helyen e fekete testek hiányoz- nak is. itt esak a megkeményedett gyantában hátrahagyott nyo- mul; maradi meg. Nyilván kihullottak, esetleg a csiszolás folyamán- Érdekes, hogy a spórák vagy azok nyomai „orientáltak”. A nyugati fejtőmező I. telepéből leírt, alig színes gyantában lévő zárványok feltűnően kicsinyek; alig nagyobbak 1 // -nál s mint fekete pontok tűnnek fel. Az eddig leírt zárványok alakjától elütőon a nyugati fejtő- mez í 1. 105 em-j élben (XI. T. 26. á.) kerek és elliptikus szemek figyel- hetők meg. Nagyságuk 5 p ; igen erős körvonaluk feltűnő. Spóra. Makróspóra egyik csiszolatban sem volt látható. Halmazban található mikrospórák csak egy csiszolatban akad- tak. (Keleti fejtőmező I. 130 cm] 20 vagy még több kerek kis ko- rong vagy elliptikus formájú test, melyek közepén lumen is meg- figyelhető. Némelyik nagy, a test körvonalának megfelelő anya- got zár körül. Még' a teljesen lapított alakúak is megőrizték lumen jiiket. Méreteik; (5.5 — 23 p széles, 28 — 35/a hosszú. (Fényképezésre egészen alkalmatlanok, mert az alapanyag és a spórák színe kö- zött alig v n különbség. Ez egyébként feltűnő, mert a mikrospórák minden más csiszolatban világos sárgák. Bizonyára összefüggés II fenn c teleprész a többitől eltérő keletkezésmódja és a spóra fel- tűnő színváltozása között. A többi mikrospóra legnagyobbrészt a nyugati fejtőmező sze- nében található. Ezek azonban nem csoportosan lépnek fel; ha egy csiszolatban több is akad, sohasem egy csomóban, hanem teljesen szétszórva, helyenként, egy-egy darab. Színük a kutikula sárga színével azonos. (XI. T. 81. á.) Néhány mikrospóra mérete: (,u-ban) hosszúság: 38 43 25; szélesség: 7.5 5.6 8. Lumen mindegyiken felismerhető. Egyes mikrospórák kissé meggörbültek. Egy ilyen görbületet leíró mikrosp órában a lumen utolsó negyedében ismeretlen eredetű zárvány is található. A ke- rek test átmérője a lumen szélességénél valamivel nagyobb, mint- egy 3 p . Eredete ismeretlen. Az aikai szén spórái a karbonkorú kőszenek mikrospóráinál kisebbek. Az előzők átlagos nagysága 66 — 150 p között mozog, ezek átlagos nagysága 40 p . Kutikula, A szenekben előforduló, igen fontos bitumentest szerkezetének 122 Edelstein Miksa megértésére a levelek anatómiai szerkezetét kell figyelembe venni. Két, egyenkint egy sejtréteg vastag epidermis között található szövet a mesophyllum, amely az assimilálást végzi. Az epidermis azonban külső mechanikai és chemiai hatásoknak alig tudna ellent- allni, nem szólva a levelek nagyfokú vízveszteségéről. Erős védel- met nyújt azonban a kutikula, egv összefüggő, kutinból (párához hasonló) álló réteg, amelyet az epidermis választ ki. Különböző növények más-más vastagságú kutikulát hozhatnak létre, de fej- lődését egyéb tényezők is befolyásolják. Szárazság következtében például a. kutikula megvastagodik, ezzel is csökkentve a párolgás lehetőségét. Hideg hatása ugyanígy nyilvánul meg. A levél kora és és az életfeltételek is hatnak kialakulására. A szenesedés folyamán a mesophyllum és az epidermis rendszerint elpusztul vagy vitritté alakul, a kutikula azonban nagy ellentálló képessége következté- ben nagyszerűen konzerválódik. Vékonycsiszolatban jobban figyelhető meg. mint rcliefcsi- szol atban, mert világos, üde sárga színekkel a vörös humosus alap- anyagtól és a fekete opakanyagtól élésen elüt. Az ajkai bánya vizsgálat alá vetett szeneiből kutikula túl- nyomó többségben előkerült Maradványai nem vastagok, átlag 2-3 itt körül -mozognak. Fig. 33. ábra. 320 X nagy. (liu.). Igen vékony kutikula a nyugati fejtőmező I. 15 cm-jéből ke- rült elő. (33. á.) Az 1.3 /t vastagságú kutikula erősen gyúródott, gomolyagot alkot. A gyűrődés valószínűleg úgy jött létre, hogy a kutikulán belüleső setjek pusztulásával a kutinos burok összeugrik. Az egykori kutikulát képző epidermissejtek nagysága is megálla- pítható ebben az esetben. Az epidermissejtek ugyanis nemcsak a külső felület felé, hanem az erre merőlegesen álló epidermis-falak irányára is választottak ki kutint. A csiszolatban ezek a laterálisán képződött falak a sárga kutikula-fonálon álló fogak, lécek formá- jában mutatkoznak. Világos, hogy két szomszédos ilyen fal távol- sága az egykori epiderm issejt szélességének felel meg. Ebben az esetben a fogak távolsága, tehát az egykori epidermissejtek széles- sége 15 y körüli lehetett. Az, hogy a csiszolatban fogak alakjaiban jelentkező kutiku- Az ajkai szén szélikőzettani vizsgálata 123 lárís lécek valóban laterális falak, szépen látható az olyan esi szolatokban, amelyek egyrészt még kissé vastagok, másrészt a ku- tikulát ferdén találják. E két tényező következtében a kutikula szer- kezet egy síkban és nem csak, szinte vázlatos metszetben jelenik meg, hanem a térben. Egy 200 [< hosszú kutikulán ez a két tényező egy időben lép fel s valóban itt nem vékony fogak, (34. á.) hanem oldalra irányuló kis lemezek figyelhetők meg. Egy-egy lemez tá- volsága 30 (( körül. Fig 34. ábra. 265X nagy* A fogazott kutikulamaradványok azonban bittérbe szorul nak a síma felület üek számához képest. A kutikulák többféllek épen helyezkednek el. Gyakoriak az egyenes lefutásnak, vagy a kevés kanyarulatot leírók. Ezek néhol szinte teljes pontossággal kisérnek egy-egy vitrites részt (XI.T. 27.á.) gyakran a vitritleírta kanyarulatokat híven követve. Helyenként úgy tűnik fel, mintha a vörös vitrit hatalmas zárványa lenne a fi- nomvonalú, sárga kutikulának. Ilyen egyenes lefutásúnk rendsze- rint az apróbb kutikula maradványok is. Másik típusban tartoznak a hegyes szögbe visszaforduló ku tikulák. Ilyen formák különösen a keleti fejtőmező T. telepéből ke- rülnek elő. Hosszuk 340 — 440 fi . Igen szép, szögben hajló kutikula ugyanennek a fejtőmezőnek II. telepéből. (XI. T. 28. á.) Valószínűleg a levél színét és fonákját borító kutikula átmenetét tárta fel a csi- szolat. A képen látható szakadások az egykori légzőnyílások helyei. Ismét más képet mutatnak a gomolyog alakú kutikulák, ame- lyek gyakran egy nagy darabból állanak. Fogazott például a nyu- gati fejtőmező I. telepében előforduló nagyobb, de igen finom ku- tikulagomolyag. (33. á.) Néha tekintélyesebb hosszúságot is (dér- nek, mint például a keleti fejtőmező I. 100 cm-jében, amely több mm hosszú. (XI. T. 29. á.) A közbezárt anyag eudurit. A gomolyagot alkotó kutikulák vezetnek át egy másik típus- ba, amely valószínűleg úgy jön létre, hogy a kutikulák nem feküd- tek teljesen vízszintesen s ilyen módon a vertikális csiszolat sem találta ezeket merőlegesen; néha többé-kevésbbé a felületükkel pár- huzamosan haladt a csiszolás síkja. Ilyen módon a fonál elmosó- dott szerkezetűvé válik, helyenként kivastagodik gyűrt és szakadó zott lesz. Néhány fogazott kuikula-darab rendszerint eldönti a kér- dést, hogy tudniillik valóban kutikula e a kérdéses sárga test, A nyugati fejtőmező légtelepéből igen nagy területet behálózó kuti kula akadt a csiszolóban, amelyet a csiszolás síkja szintén nem ta- lált teljesen merőlegesen. (XI. T. 30. á.) A vékony fonál ebben az eset- ben is helyenként kiszélesedik, kettéágazik, szigetet alkot, vissza görbül, összeolvad. Fogazottság nem látszik. 124 Edelstein Miksa Makrospórára emlékeztető halmaz két helyen is akad, egy részt a nyugati fejtőmezőben, másrészt a keleti fejtőmező I. telepé ben. (35. á.) Azonban a kutikuláris lécek helyenként itt is meg- jelennek. Érdekes alakú kutikula került elő ugyanebből a telepből. Eb ben az esetben is a kutikula az alattafekvő epidermissejtek alak- ját követte. (XI. T. 32. á.) A sárga fonal alakja megegyezik néhány növény mirigy- vagy inkább kapaszkodószőrével. Ismeretlen eredetű maradványok. Az ismeretlen eredetű, de valószínűleg kutinos maradvá- nyokat a kutikulák ismertetése után célszerű tárgyalni. Különösen a keleti fejtőmező I. telepéből került elő néhány ilyen, eddig még nem tisztázott forma. Színük rendszerint a kuti Fig. 36. ábra. *265X nagy. kulák sárga színe. A 36. ábra egy fonál szerkezetét szemlélteti. Jól látszik benne két egymással s az egész testtel párhuzamosan futó sötétebb vonal. Ugyancsak ebből a telepből (160. cm) szintén sárg- színű ismeretlen eredetű kutinos test maradványa került elő .Váz- latosan 4. egymásbatólt hurok képével jellemezhetők legjobban (37. ábra.) A külső hurok szárai a rákövetkező belső hurok szárain futnak végig. Az első és második közé azonban vékony, hosszúkás A Budai Várhegy csuszamlási okairól 125 vitrilcsik is ékelődik az egyik oldalon. A másik oldalon a második és harmadik közé. A legbelső hurok szárai nem érnek össze. Kiss ' Fig. 37. ábra. 150X nagy. leüt oh kiszélesednek és opakanyagot zárnak közre. Csak az ónak anyagszig'et után zárulnak az ágak. Itt már valamennyi hurok sza- ra párhuzamosan, helyenként egymásbaolvadtan fut: vékony vif i itszigetek itt is fellépnek. Ez rostos jelleget idéz elő. A test csi- szolaton levő hossza 240 /x . Más rostos szerkezetű test a keleti fejtőmező II. telepéből ke- lőit vizsgálat alá. Sárga, szabálytalan alakú, szétágazó, kihegyese- dő test; hossza 265 /t, legszélesebb átmérője 81 /<• Amennyiben fény- kép alapján megítélhető, a leírt testhez hasonló formát Evans (14) mutat be új-zeolandi barnaszenekből. Jellemző vonásként emeli ki az összefutó, kihegyesedő alakot s az egészben flagellumszerű vonásokat talál. Eredetéről azonban nem tud semmit mondani s mint ismeretlen formát közli. ÖSSZEFOGLALÁS. Az ajkai krétakorú barnaszén mikroszkopi vizsgálatára vé- konycsiszolatok készültek. A vékonycsiszolatok a makroszkópos megfigyelésnek megfelelően, de sokkal határozottabban, sávozot- tak. Ezt a sávozottságof vörös vitrit- és fekete durit-csíkok pár- huzamos lefutása okozza. A vitritek hosszúkás lefutásnak, de nem ritka a kerekded vagy más, semmi szabályosságot sem mutató vit- rit. Helyenként pyrittartalmúak. A vitrit és a humodnrit között álló szövet emlékeztet a né- metországi barnaszenek szerkezetnélküliségére; kifejezetten opak- anyag helyét semiopakanyag foglalja el. A telepnek ez a része az egykori láp rendes nedvességviszonyainál szárazabb körülmények között keletkezhetett. A humoduritek gyakran sejtes szerkezetűek. A sejtüregeket sötét vagy fekete anyag tölti ki. Ilyen módon konzerválódott és a csiszolás útján előkerült egy edónynyalábl Jutás, ferde metszetben, néhány közelebbről meg nem határozható sejtes szövetmaradvány. Rendkívül érdekes az a bélsugárszerkezetet elénktáró csiszolatpár. amely tehát több metszetben fedi fel ezt a szövetet. Az egykori bélsugarakat most opakanyag tölti ki. Néhány más csiszolatban ennek az anyagnak közelebbi szerkezete is látható. Rendkívül fi aom pontocskák hatalmas tömege van ágyazva egy, a humosus 126 Edelstein Miksa alapanyagnál sötétebb vörösesbarna pontocska-alapanyagba. Ez n,j típusos opakanyag, amely kőszenekből nem ismert. Az opakanyag mennyiségének növekedésével a kis opakszi- geteket nagyobb foltok váltják fel, sőt az eudurites szerkezetnél fok tok helyet fekete sávok lépnek fel. Fusitek vizsgálatára a vékony csiszolat nem alkalmas. Vil- lát és fusit közötti átmeneti szerkezet azonban még megfigyelhet ). Egy ilyen átmenetes szerkezetű csiszolat érdekessége, hogy nem megszokott fokozatos átmenet formájában jelentkezik, hanem vörö- sesbarna vitrit alapanyagban figyelhetők mag a kitöltetlen, fusit jellegű sejtek. Fizikai behatásra a sejtfalak vastagodását lehet lát- hatóvá tenni. Létrás vastagodási! pterydophyta tracheidák és a -Inra óta létező, egymástól szabálytalan távolságra fellépő kerek, udvaros gödörkés vastagodási! konifera típus is kimutatható volt. Az ajkai szén gyantában különösen gazdag, a szemek nagysága, alakja, szine változatos. Egy-egy gyantán alvadásos szerkezet álla- pítható meg. Gyantában fellépő spórák több helyről is kerültek elő. Nagyságuk körvonaluk különböző. Jellemző az általános spóraszegénység. Makrospóra nem is ke- rült elő, mikrospórák is csak egy csiszolatban alkottak halmazt. Nagyságuk 40 g körül. A 'kutikulák átlagos vastagsága 2 — 3 g ; némelyikek fogazott; a sima felületitek száma nagyobb. Egyenes lefutásúak, szögben visszahallok, gomolyagot alkotnak. A ferde metszés következtében némelyikük helyenként kiszélesedő. Az isme- retlen eredetű testek rostosak, mások egymásrahajlók, hurkokra emlékeztetnek. Esetleg kutikulával állnak kapcsolatban. A szenek nukroszkópi vizsgálata a szénképzés szempontjából is felvilágosítást nyújt. Többek között kiolvashatók azok a víz- viszonyok, amelyek az egykori lápban uralkodtak. Az ajkai bar- nakőszén vizsgálatából kitűnik, hogy a növényi maradványok nem hosszú idő után már víz alá kerültek. Ez egyfelől a láp víz- szintjének gyors emelkedésével, másfelől a. láp alatti rétegek foko- zatosabb süllyedésével magyarázható. A szövetek desorganizációja korántsem teljes. Sok sejtüreget fekete, esetleg agyagos anyag tölt ki, amiből arra kell következtetnünk, hogy a fák aránylag hamar kerültek víz alá. Ilyen módon elzárultak a levegő oxigénje elől; a víz szintje alatt a gombák és baktériumok pusztító hatása is hamar megbénult. Mivel ez a sávozottság az ajkai szén mikroszkópi szer- kezetére jellemző, ezek a vízviszonyok a szén keletkezése idején ál talánosak lehettek Helyi kiemelések azonban felléphettek; itt a viszonylagos szárazság miatt a lápot alkotó növények hosszú ideig voltak a le- vegő oxygénjének, a baktériumok és gombák pusztító hatásának kitéve. Mindez a keleti fejtőmező első telepének egyik csiszolatá- nak (138 cm) mikroszkópi szerkezetéből következik, amely rétegzett- séget nem árul el, egyáltalában organizáltságot nem mutat, alakos Az ajkai szén széhkőzettani vizsgálata 127 elemek alig ismerhetők fel benne. Ez a szerkezet a németországi harmad kori barnaszenek sajátossága. A szén érettségének fokát több jel is elárulja. Kőszenek spó- rája és kutikulája vékonycsiszolatban eltérő színű. A spórák min- dig aranysárgák, a kutikulák sötét sárgák, vagy vörösek. Az ajkai barnaszénnél ez a szindifferenciálódás még nem lép fel. Igen valószínű, hogy a szenesedés egy későbbi fokának ered ménye ez a színbeli eltérés, — egy olyan foké, amelyet a vizsgált szén még nem ért el. Az ajkai szén kutikulái vékonyabbak mint azok, amelyeket kőszenekből általában leírtak (Észak-franciaországi kőszénmedence vagy Ruhr-vidéki szenek kutikulái). Az ajkaink a saarvidéki és a moszkvai medence szeneinek kutikuláihoz hasonlóak. A paleozoikum szeneivel ellentétben a mezozoikum szélit 'lé- pőiben a gyanták jelentős mennyiségben találhatók. Ennek a tény nők egyik oka a gymnospermák előretörésével magyarázható. Általános bélyegként, meg délamerikai krétakorú szenekkel is megegyezően, hiányzanak a makrospórák. A liászkorú aninai kőszénben is már ritkaságszámba mennek. Ez a tény a harasztok háttérbe szorulásával magyarázható. A mezozoikum szenei ebben élesen különböznek a karbonkorú szenektől. * * * Zűr Untersuchung dér aus dér oberen Kreide von Ajka stam- menden Braun kohle, wurden Dünnschliffe hergestellt. Die 1 ) i i 1 1 1 1 - schliffe erscheinéii, dem makroskopischen Bilde entsprechend, aber wesentlich ausgesprochener, gestreift. Die Vitritstreifen zei- gen eine lángliche, den beiden Enden zu schmaler werdende, abge- rundete Form. Hie und da ist im Vitrit Eisenkies zu beobachten Da die meisten hellen Streifen eine Breite von 25 /< nicht errei eben, werden sie zum Humodurit gerechnet. Eine Übergangsform vöm Vitrit zum Humodurit zeigt mis Abb. 10. auf Tafel IX wo au Stelle dér Opaksubstanz, Semiopaksubstanz zu beobachten ist. Das Ausbleiben jeglieher Streifung weist vielleicht auf eine abwei- ehende Entstehungsweise, die auf lokálé troekenere Moorverhalt- nisse deuten. Zum Humodurit rechnen wir die, iibrigens vitriti- sehen Gevvebereste, dérén Zellenmit Opaksubstanz ausgefüllt sind. So z. B. ein Gefássbiindel schrag gesehliffen (Abb. 11 Taf. IX.) und noeh andere, spuren von Zellen tragenden Geweberesten (Abb. 12 u. 13). Auffallende ist das Bild eines Markstrahls, gesehliffen aus ei- ner Kohle, die makroskopiseh nicht einmal Spuren von holziger flStruktur erkennen Hess. (Abb. 14 auf Taf. IX senkrecht zum Ab lauf, Abb. 15 Taf. X. gleichlaufend mit demselben). Bei náherer Untersuchung dér Markstralilen ausfiillenden Opaksubstanz ergiebt sieh, dass diese eigentlich aus einem Haufen von kleinsten Körper- 128 Edelstein Miksa chen, eingebettel in eine dunklere vitritisehe Gruudmasse, besteht. Die dunklere, vitritisehe Grundmasse ersc-heint ellipseuförmig auf Abb. J6 Taf. X und entspricht den Stábén in Abb. 15 Tat'. X. bloss die Richtungen dér Schliffe sind verschieden. Diese Art Opaksub- stanz ist Avohl bis jetzt nicht beschrieben worden. Interessante Tíbergansform zwischen Vitrit und Fusit liegt im rötlichbraunen Vitrit, unausgefüllte fusitartige Zellenreste. Mit dér Dünnschliff- methode war aber das übrigens auffallend reichliche Fusit vorkom- nien nicht zu untersuchen. Bezeichnend ist dér grosso Harzreich- tum. Es Averden versehiedene Form-, Grössen- und Farbenverhült- nisse besnrochen. Gerinnungsstruktur zeigt Abb. 24 Taf. XI Ver- mutlich Pilzsnoren im Harz sind auf Abb. 25 u. 20 Taf. XT. zu beob- aehten. Die Anniit an Sporen ist auffallend Makrosporen Avarén iiberhaupt nicht anzutreffen, Mikrosporen nicht allzuviel. In diesev Hinsicht ist eine Aveite ÍTbereinstimmung selbst mit Südamerika- nischen Koblerdagern aus dér Oberen-Kreide festzustellen. Die Kutikulán übevschreiten meistens nicht eine RrePe von 2—3 fi . Alv"'eiehend von den in dér Steinkohle erseheineud°n KutiknVu, sind sie in dér Braunkohle nicht dunkel-uelb oder sár rőt, sondern immer. Avje die Mikrosnoren hellcelb Die Kutikularleisten sind nicht immer 70 beobachten. Au ffellende Áhnlichkeit mit einer die Di’siienzelhm übevbüllenden Kutikula ist nnf ^ bb, ?2 Tp.f. XT 711 seben. Auf Abb 30 ii. 37 Seite 124 n. 125 werden knt’upslevTe Kör- per unbekanuter Derkunft gézeiét. Eine ganz all géméin auftretende und fást uberall nachweisbn- re Schichtnng deutet darauf. d áss die Vegetation nach nicht allzu Injicer Zeit durch Wasser bedeckt Avurde. Dicse Anuahme Avlvd anderseits durch GeAvebefunde verstarkt. Das ehemalige Moor de? A.ikaer "Rraunkohle dnrfte nicht so trocken gewesen sein, wie mán es bei Praunkohlen nllgemein annimt. * • • Dolgozatom a Pázmány Péter Tudományegyetem Ásvány- kőzettani Intézetében készült. Az Intézet igazgatójának, mélt. dr. M a u r i t z Bél a ny. r. tanár úrnak messzemenő támogatásáért mély tisztelettel mondok köszönetét. Segítségéért, állandó érdeklő- déséért igen nagy hálával tartozom. Az Ajkai Kőszénbánya R. T. a nagy mennyiségű anyagnak pontos és lelkiismeretes begyűjtését, a több mint 70 láda szénnek csomagolását és megjelölését lekötelezőén vállalta magára. Legyen szabad ezen a helyen is az R. T. igazgatóságának, valamint a mun- kát vezető mérnök úrnak őszinte köszönetemet kifejeznem. A ren- delkezésre boesájtott, szegényekért is köszönetét mondok. Dr. V a d á s z El e m é r geológus úr értékes tanácsaival, út- baigazításaival sokban irányított. A nálunk nem hozzáférhető iro- Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata 129 dalom felajánlásával ugyancsak nagy mértékben állott segítsé- gemre. Végül Dr. Szádeezky Kardóss Elemér, Dr. Reichert Róbert magántanár urak és Dr. Sztrókay Kálmán tanársegéd úr segítségét köszönöm meg. IRODALOM. — SCHR1FTTUM. 1. uode, H.: Dér Wert dér Kohlenpetrographie fúr die Altersbe- st.immung dér Kohlén. Glüekauf, ti5. 15)29. 665. 2. Bode, H.: Neues aus dér Braunkohlenpetrographie. Braunkohle, 27. 1928, 459. 3. Bode, II.: Über die Algen dér Moskauer-Kohle. Braunkohle, 29. 1930. 174. 4. Bode, II.: Die Cellnlosc in dér Braunkohle und ihre Bedeutung far die Fragen dér Kohlén entstehung. Zeitschrift fiír prakt. Geologie. 38. 1930. 70. 5. Bode II.: Die Klassifikation dér testen Brennstoffe auf petrog. und ehem. Grundinge. Z. r. Berg-, Hütten u. Salínenwesen, 1932, 171 f> Bode, H„ und F e í s t, G.: Beitrage zűr Kenntnis dér Moskauer Kohlé. Braunkohle, 27. 1928. 1070. Coekram, C., and Wheeler, R. W.: "Resins írt Coal and theí r Effect upon its Properties. Fuel, 6. 1927. 425. 8. Donath. E. u. Rz ehak, A.: Zűr Kenntnis einiger Kohlén dér Kreideí'ormation. Montanistische Rundschau, 7. 1915, 1 — 3 sz. 9. Duparqnp. A.: Le Röle des Tissus lignifiés dans la formatio í de la Houille. Ann. de la Sec. Géob du Mord, 51. 1970. 51. 10. Duparque, A.: La structure microscopique des • ignites. Oom- paraison avec la structure microscopiq ue dt> la Houille. Ann. de la Soe. Géol. du Mord, 51. 1926. 11. Duparque, A.: Les Charbons de Cutieules du Bassin houiller du Mord de la Francé. Ann. de la Soe. Géol. du Mord. 52. 1927. 12. Du parti uo. A.: Sur la natúré exacte de eorps figurás de la hou- ille considérés autrefois comme eorps résineux. Aun. de la Soe. Géol. du Mord, 52. 1927. 13. Duparque, A.: Les Corps résineux de la Houille. Ann. de la Soe. Géol. du Mord, 52. 1927. 14. Evans, V . P.: Somé Features of the mierostructure of Typical New-Zealand Lignites. Fuel, 6. 1927. 368. b>. Ganger, A. W. and Lavine, I.: The Structure of Lignité with Special Rei'erenee to the Drying Problem. Fuel. 11. 1932. 232. 16. Got han, W.: Zűr Sumpfmoornatur dér Braunkohle. Braunkohle. 23. 1925. 865. 17. G o t li a n, W.: I s t die Kohlenart von ihreni Lrmaterial abhüngig1? • Kohlé u. Erz. 23. 1926. 915. hasáb. 130 Edelstein Miksa . 18. (pótban, W.: Autochtonie und Allochtonie bei dér Braunkohle. Z. t‘. prakt. Geologie. 38. 1930. 65. 19. von Hantken, M.: Die Kolúenflőze und dér Kohlenbergbau ín dér Landern dér ungarischen Krone. Budapest, 1878. 20. Hlasiwetz: Harz aus dér Braurikohlen von A.ika im Veszprimer Comitat. Verbandl ungen dér k. k. Geol. Reichsanstalt. 1871. 21. Jurasky, K. A.: Aufgaben u. Ausblicke für die paljiobotanische Erforsehung dér niederreiniscben Braunkohle. Braunkohle, 27. 1928. 436. 22. Jurasky, K. A.: Paláobotanische Braunkohlen-Studien. II. Die Vorstellung vöm ..Braunkohlenwald1 als irrtiimliehes Sehema. Senckonbergiana. 10. 1928. 111. 23. Jurasky, K. A.: Übcr rezentes und fossiles Ilarz. Brennstoff- Chemie, 12. 1931. 161. 24. Kalecsinszky S.: A magyar korona országainak ásvány sze- nei. Budapest, 1901. 25. Krjiusel, R.: Neuere Untersuchungen übcr die Entstehung dér Braunkohle. Naturwissenschaften. 13. 1925, 1:2. 26. Láng, R.: Weiteres zűr Sumpfmoornatur dér Braunkohlen. Brannkahle, 23 1934, 511. 27. Láng, R.: Zűr Sunpfmoornatur dér Brannkahle. Braunkohle, 23. 1925. 866. 28. Ma t e e s c n, J. D.: Petrographische Untersehungen dér Kohie/r flőze des liassischen Steinkohlenlagers von Anina-Steierdorf in Bánát. Diss. Freiberg Sa. 1932. 29. Papp Károly: A magyar birodalom vásároz és kőszénkészlete. Budapest, 1916. Magyar Földtani Intézet kiad. 30. P e t r a s c h e c k, W.: Kohlengeologie d. österreiehisehen Teilsta- aten. Berg. u. Hüttenm. Jahrbueh, 1922. 31. Petrascheck, W.: Zűr Frage dér Braunkohlensümpfe. Braun- kohle, 24. 1925. 593. 32. P o t o n i é, R. Einführung in die allgemeine Kohlenpetragraphie. Berlin, 1924. 33. Fotoné, R.: Zűr Kohlenpetrographie u. Kohlenentstehung. Z. d. Dt. Geol. Gesellschaft. 78. 1926. 257. 34. Rozlozsnik, P.: Führer in Ajka-Csingervölgy. (Führer zu den Studienreisen dér Palcontologischen Ges.) Budapest, 1928. 35. S t a c h, E.: Zűr Petrographie und Entstehung dér Peissenberger Peeh köble. Z. d. Dt. Geol. Gesellschaft. 77. 1926. 260. 36. Stach, E.: Kohlen|petrographisehes Praktikum. Berlin. 1928. 37. Stach, E.: Die Kutikulen in dér Steinkohle. Gliiekauf, 68. 1932. 857. 38. Stach, E.: Die Bitumenkörper in dér Steinkohle. Dér Bergbau. 45. 1932. 362. 38. Stach, E.: Zűr Entstehung des Steinkohlenvitrits. Angewandte Chemie. 46. 1933. 275. 40. Stach, E.: Lehrbuch dér Kohlenpetrographie. Berlin. 1935. Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata 131 41. Staeh, E.: Grundzüge dér Kohlenpetrographie. Naturwissenschaf- ten. 1936. 161. 42. St e i n b r e e h e r, H.: Zűr Kenntnis dér fossilen Kohlenharze. Brennstoff-Chemie 12. 1931. 163. 43. Strasburger: Lehrbuch dér Botanik. 16. kiad. Jena, 192’. 44. Stutzer, 0.: Anschliffbilder Perniker Braunkohla Braunkohle, 29. 1930. 238. 43. Vadász Elemér: Szénképződés, liegyképződós és bauxitkelet- kezés Magyarországon. Bányászati és Kobászati Lapok, 1930. 10. sz. 46. Win tér, H.: Untersuchungen japanischcr Kohlén. Glückauf, 65. évf. 1929. 493. 47. Wi nter, H.: Die Streifenkohle II. Glückauf, 63. 1927. 483. Beérkezett 1936. november 6-án. A BUDAPEST KÖRNYÉKI AEQUIPECTENES RÉTEGEK KORÁRÓL. Irta: Dr. Horusitzky Ferenc. ÜBER DEM ALTÉR DÉR AEQUIPECTEN SOHICHTEN DÉR ITMGEBUNG VON BUDAPEST. Von F. Horusitzky. A Földtani Közlöny 1934. évi kötetében ti.) megjelent dolgo gozatomra, melyben a pestkörnyéki mélyebb miocén rétegek, első- sorban az Aequipecten praescabriusculus-os rétegek rétegtani ér- tékelésével foglalkoztam, Noszky Jenő dr. részletes bírálatában tér vissza Közlönyünk múlt évi kötetében. (2.) A legkevésbbé sem volt célom idézett dolgozatommal öncélú vitát felidézni s örömmel lát- hattam, hogy Noszky Jenő dr. helyesen értelmezte szándékomat, midőn a vita ösztönző hatását hangsúlyozta s a kérdés felvetését örömmel üdvözölte. (2. p. 163.) A tárgyilagos vita elől tehát nincs okon kitérni, sőt kötelességemnek érzem, hogy fonalát felve- gyem, annyival is inkább, miután a fiatal harmadkor! stratigrafia terén uralkodó bizonytalanság megszüntetése már-már sürgetően szükségesnek látszik. Legközelebb alkalmam lesz Fér e nézi István dr-al az alsó miocén kérdés egész komplexumát szőnyegre hozni s egységesen elfogadható s a nemzetközi kortáblával is párhuzamosít- ható természetes megoldás tekintetében javaslatot tenni. E helyütt 132 Horusitzky Ferené csak dolgozatom által felidézett vitánk gerincével, az Aequipecten praescabriuseuhisos rétegek rétegtani helyzetével kiv nők foglal- kozni, illetve mérlegelni azt, hogy mennyiben sikerült Noszkj -1 e n ö dr. ellenvetéseinek érveim bizonyító erejét gyengíteni. Ha í'sak egy lépéssel is közelebb jutunk a vita folyamán a kérdés tisztázásához, elérte ez az eszmecsere azt az egyedüli célt, ami tudo- mányos viták célja lehet. A megbeszélésünk tárgyát alkotó kérdést az alábbiakban ele- venítem fel. Idézett dolgozatomban hangsúlyoztam, hogy a burdigá- lien Budapest környékén fannisztikailag, rétegtanilag és ős-föld - rajzilag jól meghatározható szintet alkot, faunájának jellem- ző vonásaiban a llhone medence és a bécsi medence burdigólien- jével teljesen megegyezik s vezéralakja itt is az Aequipecten praes- cabriusculus F o n t. faj, melyet más szintből, mint az alsó miocén- ből eddig sehol sem mutattak ki, s melynek főelterjedése az alsó miocén magasabb szintjére, a burdigálienre psik Ugyanezt a ré- tegtani helyzetet szabja meg a képződmény települése a helvetien briozoás mészkő (Főt, Csornád, Imrebázamajor, stb.) illetve a slir (Mogyoród) fekiijében s ősföldrajzi kapcsolata Budafoktól a Cser- háton keresztül az Eger- Sa j ő vö 1 g v i medencéig jól követhető, tehát azokig a területekig, ahol e képződmények burdigálien korát már Xoszkv Jenő dr. sem vonja kétségbe. E képződmények fedőjében a briozoás mészkő a helvetien sekélyebb tengeri zátony fáciese, míg e kor mélyebb tengeri, illetve iszapos fáciesei már a slír alakjában ülepedtek le. Ahol a briozoás mészkő a slíren fekszik (Garamvölgy) ott a briozoás mészkő a helvetien regresszív szakaszában ülepedett le, midőn a tengennéÜység már annyira megcsökkent hogy a slír- képződés feltételei megszűntek, a zátonyképző briozoák megtelepe- désének oekologiai feltételei viszont kialakultak. Budapest körűvé kén, ott, ahol a briozoás mészkövek közvetlenül alkotják az Aequi- pecten praescabriuseuhisos rétegek fedőjét, vagy különösen ahol a briozoás mészkő közvetlenül a mélyebb fekiire, az oligocénre tele- pül (Pilisvörösvár, Pomáz, Szentendre, Leányfalu környéke), ott közel vagyunk már a partokhoz, a szedimentációs miliőn széléhez, ahol pedig a tenger a helvetien egész folyamán sem érhette el a slirfáciesnek megfelelő tengermélységet. A briozoás mészkő ezért e helyeken egymagában képviseli a helvetient. A fent vázolt összefüggéseket az alábbi vázlatban ábrázolom, (1. ábra.) ahol Á nál a pilisvörösvári, pomázi, Szentendre leányfalu- si, B nél a fóti-csomádi, C nél a galgavölgyi s D nél a salgótarjáni rétegegymásutánt vázoltam, anélkül, hogy e pusztán az Összefüg- géseknek szemléltetése végett készített vázlat a rétegvastagságok, vagy távolságok tekintetében hűségre tartana igényt. E vázlaton tudom a legtömörebben bemutatni álláspontomat a Cserháti és pest- környéki briozoás mészkövek és helvetien slirek s a burdigálien Ae- quipecten praeseabriusculusos rétegek sztratigrafiai és fáeiesbeli viszonya tekintetében. A Budapest környéki aequipeetenes rétegek koráról 133 Idézett dolgozatomban az itt ábrázolt felfogást kénytelen voltam szembehelyezni a Noszky Jenő dr. dolgozataiban elfog- lalt állásponttal (3., 4.) mely szerint a cserháti s a pestkörnyéki dombvidék Aequipecten praesca bri usou lusos rétegei stratigrafiai szempontból nem egyenértékűek, csak különböző szintekben kifej- lődött izopikus fáciesek. A budafoki, dr. F ö 1 d v á, r i Álad á r által leírt képződmények (ő.) voltaképen a felső oligocénnek a „hornii molti” üledékekkel izopikus fáciesei, a pesti dombvidék fóti, csomá- di, mogyoródi, cinkotai aequipeetenes rétegei a helvetien slíreknek heteropikus, az eggenburgi rétegekkel izopikus fáciesei, míg a sal- gótarjáni medence aequipeetenes üledékei valóban a burdigálient képviselik. A briozoás mészkőben Noszky Jenő dr. a helvétien rétegsor magasabb tagját látja. A burdigálien hiányára Budapest környékén az a véleménye készteti, hogy az alsómiocén transzgresz- sziója szerinte csak a Galga-Kürtös völgyig hatol, ahol az ak vitán folyamán beállott kiemelkedés következtében ez a transzgresszió megakadt. Az alsó miocén üledékei e vonaltól nyugatra már nem jutottak el. Fig. 38. ábra. Az aequipeetenes rétegek és a helvetien fáciesek viszo- nyának sémája. 1. briozoás mészkő, 2. slír, 3. aequipeetenes rétegek, 5. oligocén (-mquitán). A rétegek egymásutánja: A) Szentendre-Leány- falu, fí) Tót-Csomád, C) Püspökhatvan, I) ) Salgótarján környékén. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni és álláspontom indo- kolása tekintetében csak idézett dolgozatomra utalok, s ezért ehe- lyütt csupán azokkal az érvekkel foglalkozom, melyeket Noszky Jenő dr. bírálatában felsorolt s végül újabb ténybeli bizonyítékokat mutatok be, melyek alkalmasak arra, hogy a vitát véleményem sze- rint eldöntsék. Mielőtt a kérdés tárgyalásába érdemben belebocsáj tkoznék, Noszky Jenő dr. egyik nem tárgyi vonatkozású megjegyzésére kell reflektálnom. Szerzőnk ugyanis az általam idézett doktori értekezése- ket (6. 7.) a tárgyalás anyagából eleve kirekeszti, (2. p 165.) azzal a különös indokolással, hogy ezek megállapítását nem tekintheti más- 134 Horusitzky Ferenc nak „mint irányításból, ill. kényszerből (!) eredőnek, melyet szerzői sem fognak teljes mértékben fenntartani, ha majd e tárgyról eset- leg szabadabb lélekzettel (!) írhatnak”. Tartozom annak megállapí- tásával, hogy ha az Egyetemi Földtani Intézetben mindég meg is adtuk hallgatóinknak a kőtelességszerü tudományos irányítást, soha- sem késztethettük őket sem „kényszerrel” sem a „szabad lélekzet” lehetőségének bármifajta megvonásával arra, hogy tudományos vizsgálataik eredményeként kialakult meggyőződésükkel ellenkezőt írjanak, s alig képzelhető el ilyen presszió azzal a céllal, hogy ma- gamnak előrelátóan hivatkozási alapot teremtsek A dolgozatomban foglalt érvelést sorra véve Noszky Jenő dr. mindenekelőtt újra a Földvár y Aladár által ismertetett (5) budafoki képződményekkel foglalkozik és megmarad régi álláspont- ja mellett, mely az itteni,, miocén faunájú és az oligocén fedőjében települő rétegsort is az oligocénőe sorozza, mint annak a horni-mol- ti réteggel megegyező kifejlődést) fáciesét. Álláspontjának indoko- lására, szemben azon véleményemmel, mely a budafoki faunát 100 % -os miocénnek tekinti, utal a kereszthegyi árok 0.5 m vastag pa- dos homokkövére, melyben Földvári az Aequipecten praescabri- usculus mellett valóban sorol fel olyan alakokat is, melyeknek e- gyüttese a felsőoligocén faunaképéhez áll közel Egyelőre, anélkül, hogy e faunával foglalkoznék, meg kell állapítanom, hogy Föld- vári a budafoki nagyárokból a jellegzetes felső oligocén felett te- lepülő mintegy 43 m vastag rétegsort ismertet, melynek a fenti fél méter vastag homokkő a legalsó, az oligocénnel közvetlenül érint- kező tagját alkotja. A többi negyvenkét és fél méter már nyomát sem mutatja a felső oligocén vonatkozásoknak s faunájuk teljes egészében alsó miocén jellegű. Alig lehet helyes eljárás a 43 m vastag rétegsor korát a bázis pár deciroéteres rétegének faunájával eldön- teni próbálni, miután nem lehet csodálkozni azon, ha az érintkezé- seknél a faunák egy ilyen jelentéktelen vastagságú rétegecskében keverednek. A magasabb tagokban, mint említettem, az oligocén alakoknak már nyoma sincsen, fellép ellenben az Aequipecten prac scabriusculus Font. mellett a Pecten pseudobeaudanti Dép.-Rom, a Chlamis, varia L. a Pecten Beaudanti Bárt., tehát olyan alakok, melyeket sem hazánkban, sem külföldön nem kísérelt meg senki a miocénnél mélyebb szintekben keresni. Ezek az alakok igenis „ve- zérkövületek” és kizárják e rétegek oligocénbe helyezését, különösen akkor, mikor mellettük oligocén alakok nincsenek és stratigrafiai- lag sincs semmi okunk arra, hogy e rétegeket a faunájuk áltál meg- szabott rétegtani helyükről kiemeljük. A bazális fél méteres réte- gecske faunájával, miután a Cserhalban másutt is megtaláljuk ana- lógiáját, másutt fogok foglalkozni, itt csak azt említem meg, hogy a Pectuncidus obovatus- nak az oligocénre jellemző tipikus alakja, mint ezt N o s z k y Jenő dr. felsorolásából gondolni lehetne (2. p. 16G.) itt nem fordul elő, hanem csak egy közelebbről meg nem je- lölt varietas, (5) melyet, ismerve a Pectunculusoknalc sokszor amúgy A Budapest környéki aequipectenes rétegek koráról 135 is nehezen értékelhető faji bélyegeit, csak igen óvatosan szabad a kormeghatározásra felhasználni. A Qardium cingulatum viszont egyáltalában nem nevezhető az oligocénre jellemző alaknak, mert ez közös alakja az alsó mio- cénnek és felső oligocénnek. Mindenesetre le kell szögeznem, hogy ettől a bazális rétegecskéíől eltekintve, nem találom a többi szint- ben is meglevő „elég olyan formát”, „melyeknek jelenléte jócskán levon a hangoztatott 1IJ0 %-ból”, de különösen nem találom a fa- unában állítólag jelenlevő Peeten arcuatus-t, „melyet Kubacska oly jellemzőnek talált a vác vidéki Chattienre”. (2. p. 166.) A Peeten ar- cuatus, mely egyébként is hosszúéletű (alsó oligocén — középső mi- océn) faj itt ugyanis egyszerűen — nem fordul elő. Felsorolja F ö ld vári A. a Peeten subarcuatus-t, mely viszont jellemző — mi- océn forma, tehát épen az én álláspontomat igazolja, éppenolyan döntően, mint a fauna többi elemei, miután Teppner Fossilium katalógusa szerint eddig a ni lőréiméi mélyebb szintből sehol sin- csen leírva. A budafoki faunával kapcsolatban rá kell még mutatnom arra, hogy a Földvári A. által annakidején átmeneti oligo-mio- cén rétegekként leírt, tehát azoknak a rétegeknek a sorából, melyek- nek határozott alsó miocén jellegét kimutattam, s melyeket N o s z- ky Jenő dl*, a felső oligocénbe oszt be, Földvári A. a Nemzeti Múzeumban megtalálható mikrofaunát is sorol fel. (5) Megemlí- tette többek közt a Polystemella obtusa, Polystimella Macella , és Polystomella flexuosa fajokat, tehát egy olyan miocén jellegű, po- lystomella fajokban gazdag mikrofaunát, mely éppenúgy kizárja e rétegek oligocénbe sorozhatóságát, mint ahogy azt makrofauna teszi. Kétségtelen, hogy alsó miocénünk, beleértve azokat a képződ- ményeket is, amelyeket Nősz k y Jenő dr. mint horni-molti tipu- sú felső oligocén üledékeket kezel, a felső oligocénhez képest transz- gresszíve jelenik meg. A transzgresszió fogalmát itt Stille értei méhen használom s a transzgresszív jelleget a fáciesek egymásután- jában látom felismerhetőnek, amennyiben az oligocén végi brakkos behatásokat mutató faunák után a pectenes alsó miocén újra mint tisztán sósvizi üledék, éspedig mint új ffiunát hoz') új tenger iile déke jelenik meg, ami földtörténeti szempontból is nehézzé teszi e faunáknak a felső oligocénbe sorozását. A recski Darnóhegyen e pectenes rétegek tényleg transzgredálnak is a paleozoós alaphegy- ségre. Noszky Jenő dr. azonban nem lát ebben a tényben állás- pontjával szemben nehézséget, mivel szerinte „az a bizonyos Blan- kenhorn féle princípium, hogy minden új geológiai korszak, vagy földtörténeti szakasz transzgresszióval kezdődnék, ezer és ezer el- lentmondást tartalmaz, már csak az aktual izmus elviéinél fogva is.” (2. p. 167.). Meg kell vallanom, hogy ezekből az ellentmondásokból egyet sem látok. A geológiai korbeosztás voltaképen konvenciókra < pül. A kronológiai tábla azonban akkor lesz a leghelyesebb, ha a konvenciók alapját alkotó szempontokat úgy választjuk meg, hogy 136 Horusitzky Ferenc minél nagyobb területre alkalmazhatók legyenek, s a földtörténeti szakaszok határai a legjobban megfeleljenek a földtörténet folya- mán valóban beálló fordulópon lóknak. Hang (8, 8a, 8b) és G i g- noux (9) egyaránt a szedimentácisó ciklust választják a földtörté- neti korbeosztás egységeinek, melyeknek az ideális tagolás szerint egy-egy emelet felelne meg. A diasztrófikus iskola (Chamb er- űn T. C. (10, 11, 12), Pirson (13), Seb u eh ért (13, 14). IT11- rich (15), stb.) ugyancsak a nagy epirogenetikus mozgások, transz- gressziók és regressziók alapján revideálja Amerika földtörténeti kortábláját. Stíllé „epirogenetikus időszabái y”-a (16), mely szerint a nagy epirogenetikus mozgásokat „egyidejű egyértelműség” jellemzi, va- lósággal kronológiai elvvé emelhető és történeti geológiai kérdések megítélésében is a leghasználhatóbb szempontokat adja. Ma, mikor a diasztrófikus elv, a földtörténet szedimentációs ciklusokra való tagolása, a stratigrafiának úgyszólván egyöntetű törekvése, koránt- sem lehet felette, mint meghaladott „B Iánk enhorn-f éle princípium” felett napirendre térni, különösen azért nem, mert az ellentmondá- sok is alig lesznek kimutathatók. Kétségtelen pl., hogy a rupclien, s a cenomán Európában általában transzgresszív, a felső szenou, vagy a cattien viszont regresszív, stb. Ha a kérdést az aktualizmus szempontjából nézzük, valóban megszorítást kell tennünk iá t i 1 1 e „epirogenetikus időszabály”-án, amit azonban voltaképen már maga Stíllé megtesz, midőn ezt az „orogenetikus időtörvénnyel” szemben csak szabálynak nevezi, mely alól tehát kivételek lehetségesek (16). Ha a mai tengerparto- kon megfigyelhető epirogenetikus mozgásokat nézzük, azt látjuk, hogy helyenként a tengerpart sülyedése, tehát transzgresszió folyik (Hollandia), másutt viszont kiemelkedik a tengerpart (Skandiná- via). Az aktualizmus még sem áll a diasztrófikus elv alkalmazható- ságának útjában. Ha tekintetbe vesszük, hogy Eurá.zia és Észak - nmerika partjai egész hosszukban emelkednek, ami pedig nem te- kinthető másnak, mint a regresszió jelenlegi példájának, nyilván- való lesz, hogy az epirogenetikus mozgások „egyidejű egyértelmű- sége” sokszorosan nagyobb területeket jellemez, mint pl .a miocén földközi tenger területe, mellyel esetünkben a miocémsztratigráfiá- nak számolni kell. Azokat a területeket, melyeken a epirogenetikus történés egyértelműen folyik le, a legcélszerűbben egy-egy diasztro- fikus régiónak nevezhetnénk, s egy-egy ilyen diasztrófikus régión belül sem az aktualizmus, sem a geológiai múlt nem fog a valósá- gos földtörténeti jelenségekre felépülő korbeosztás útjában állani, Dolgozatának további részében Noszky Jenő dr. a Duna- balparti képződményekkel kacsolatos érveimet bírálja, mely aequi- pectenes képződményeket velem szemben már nem az oligocénbe, hanem a helvetienbe sorozza. A pestkörnyéki Dunabalnarti aequipectenes képződmények tár- gyalása kapcsán rámutattam arra, hogy e képződmények a földi- jükben levő anomiás homokokkal együtt faunájuk és településük A Budapest környéki aequipectenes rétegek koráról 137 egybehangzó tanúsága szerint az alsó miocénbe helyezendők, lévén feküjük a kattien, fedőjük pedig a belvetien. Különösebb súlyt helyeztem az Aequipecten praescabriusculus F o n t. fellépésére, mely Teppner Fosilium Catalogusa szerint (17) eddig sem a felső oligocénből, sem a helvetienből nem ismeretes. Végig szaladtam a burdigálien európai és északafrikai kifejlődésén is, annak bizonyí- tására, hogy ez az aequipectenes szint rokon kifejlődésben világ- nyerte a burdigálienbc tartozik. Noszky Jenő dr. stiláris olda- láról támadja meg e megállapításomat, hangsúlyozva, hogy Te pu- né r !) „helyről” említi az Aequipecten praescabriusculus előfordu- lását, mely 9 hely „terjedelme ugyan legfeljebb 1 — 2% -át öleli fel a világnak, i 11. pontosabban a földfelszín szárazulatának” (2 p/(iS.). Alig kell megemlítenem, hogy a Teppner féle Fossilimn Catalogus 9 helye nem ugyanannyi lelőhelyet, hanem 9 nagy kifejlődési terü- letet jelent, mely „csak” Egyiptomot, Magyarországot, Ausztriát, Olaszországot, Algírt és Spanyolországot öleli fel, tehát az egész mediterrán miocénvidéket. Utal még Noszky Jenő dr. arra, hogy Teppner fajunk egyiptomi előfordulását kérdőjellel közli, továbbá, hogy Sacco-nál e faj „nem effective szereplő olaszor- szági kövület, hanem csak az Aequipectenek törzsfájának egyik ágacskája. Minélfogva a fenti kis világocska is immár jó három- negyedrészével megfogyatkozik” (2 p. 168). Mindezek a legkevésbbé sem fogják tudni valószínűsíteni, hogy az Aequipecten praescabri- usculus a burdigaliennél magasabb szintben, vagy az oligocénben is felléphet. Nem érdekelhet szempontunkból, hogy Sacco milyen rendszertani értéket tulajdonít az Aequipecten praescabriusculus- nak, „effective” szerepel-e Sacco-nál, vagy besorozza-e ő fajun- kat valamely más Aequipecten csoport rendszertani skatulyájába. A burdigalienre jellemző alak maga a legkevésbbé sem fog ezáltal megváltozni, sem szintjének rétegtani értéke Olaszországban. Az som változtat semmit azon, amit eddig függőleges elterjedéséről tudunk, hogy Teppner a faj egyiptomi előfordulását kérdőjellel közli. Ami Noszky Jenő dr.-nak a „földfelszín”-re vonatkozó sajátságos százalékszámítását illeti (2 p. 168) szinte felesleges rá- mutatnom arra, hogy e százalékszámítás az egész földfelszínt, a Kanadai pajzstól a Brazíliai pajzsig felöleli, ahol én igazán nem akartam Aequipecten prescabriuscnlusokat keresni. Elfogulatlan olvasó alig érthette „világszerte” kifejezésemet másképpen, mint hogy ez fajunk egész ismeretes elterjedési területére vonatkozik. Nem látok nagyobb bizonyító erőt Noszky Jenő dr. állás- pontja mellett abban a körülményben sem, hogy Almera Bo- ti I 1 a spanyolországi Aequipecten praescabriusculusok között több varietást különböztet meg, (17) hiszen egy varietén sem hagy- at el a burdigalient. Ilyen varietások másutt is vannak, csak pa- leontologiai feldolgozásuk hiányzik. A variálódási készség volta- képen a változó, illetve különböző környezethez, különböző oekoíó- giai feltételekhez való alkalmazkodás eszköze és csak kisebb mér- tékben a szervezetben szunnyadó De V r i e s féle mutációs hajlam 138 Horusitzky Ferenc eredménye. Az a körülmény, hogy az Aequipecten praeseabrius- eulus, dacára annak, hogy ilyen variációs készséggel rendelkezik, mégsem tudott, eddigi ismereteink szerint, az alsómiocénen kívül más szintben gyökeret verni, csak a faj rétegtani értékét fokozza. Nem gyöngíti e faj kor jelző értékét az sem, ha helyenkint más Aequipecten veszi át szerepét a burdigálienben. Főt, Csornád környékén is megfigyelhető volt egyik-másik aknánkban és féltéi árásban, hogy az aequipectenes rétegekben az Aequipecten prae- scabrinsoulns szerepét tömeges fellépésével az ubiquista Aequipec- ten opercularis veszi át, néha az Aequipecten scabr eltussol, éppen úgy, mint az Eger-Sajő völgyben, ahol Sch rétet' Zoltán dr., az Aequipecten opercularis fajnak egy új varietását, nem ugyan a var. „Rükkiánumot” , (2 p. 170), hanem a var. hevescnsist (21) állítja fel. Az Aequipecten pro, escg.br iusculus fajt F o n n tannes irta le a Rlmne medencéből (18), ahol a lmrdigálien mész-márga mo- lassz jellemző alakja. Noszky Jenő dr. mlég ezt a helyi megálla- pítást is kétkedéssel fogadja, mert Fon tannes alapvető mun- kái már „több, mint félszázados tisztes múltra tekintenek vissza” s ma már „revizióra szorulnak”. Szerinte messzemenő következte- léseket „abból az általános stratigrafiára csak akkor lehetne vonni, ha a fenti rétegeket valaki modern alapon s az összefüggéseket ki- mutató szintezéssel, — a burdigáliennek, mint alsó miocénnek a megfelelő alsó vagy felső szinttájába is besorozná” (2 in 109) stb. Még azt sem tartja kétségtelennek Noszky Jenő dr., hogy e faj a Rhone medencében a burdigálienből került elő, mert „hátha Fon tannes is, — ami nagyon valószínű, akkoriban még a bur- digálient összevont értelemben, egész a lajtamészkő szinttájáig ki- terjesztve vette, mint nálunk is szokásban volt, akkor szintje ma voltaképpen a — helvetient jelenti!” (2 p. 170.). Itt mindenekelőtt azt kell leszögeznem, hogy munkámban nem elégedtem meg F o n- t a nnes adatainak tekintetbevételével, mert a N o s z k y J e n ő dr. által kívánatosnak vélt új rétegtani tagolást már Deperet elvégezte (19). A Rhone medence akvitánienjét, cerithiumos (Tym panotomus margaritacevm, Potaw/ides bidentatus, Potamides pa- pa veruceus) Melongena lainei-t és Ostrea aginensis-t tartalmazó márgák és konglomerátok alkotják. A burdigálíent Aequipecten praescabriusculusos fehér mészmárga molasszok képviselik, míg a helvetienben itt kék márgák és homokos briozoás márgák ülepedtek le, Retepera cellulosával, Aequipecten substria- tus stb. fajokkal. Az alsó miocén és a helvetien kifejlődése tehát nagymértékben rokon a pestkörnyéki kifejlődéssel, „az alsó mio- cénnek a megfelelő alsó vagy felső szinttájába” az aequipectenes mészmárga molasszok már régen be vanak sorozva s még a lehe- tősége sincs meg annak, nem hogy „nagyon valószínír volna, hogy az Aequipecten praescabr iusculus szintje a Rhone medencében „összevont értelemben vett” burdigálíent jelentene, ragy annak, hogy szintje „ma voltaképen a helvetient jelzi.” A Budapest környéki aequipectenes rétegek koráról 139 Minden esetre el kell ismernem, hogy őslénytani szempontból az aequipeetinidák feldolgozása terén még igen sok tennivaló van hátra és köszönettel veszem N o s z k y Jenő dr. tanácsát, aki a hazai miocén Aequipeetinidák általam is tervbe vett monografikus feldolgozását ajánlja. Előre is hálás köszönettel tartoznék Noszky igazgató úrnak, ha e feldolgozáshoz a Nemzeti Múzeum gazdag anyagát is rendel kezésmere bocsátaná, annyival is inkább, mert a pestkörnyéki aequipeetenek-ből már eddig is bőséges anyag van birtokomban. Az eddig felsoroltakban Noszky Jenő dr. azokat az érvei- met iparkodott gyengíteni, melyek az Aequipecten praescabriuscu- lusos szint réitegtanilag konzekvens helyzetét bizonyítják, Megjegy zéseinek további során példákkal iparkodik ezen általa vitatott rétegtani értékű faj előfordulását a burdigáliennél magasabb szin- tekben igazolni. Felhívja figyelmemet arra, hogy Böckh Hugó nagymarosi munkájában Rétfaluról ábrázol egy Aequipecten prac- scabnusculust, (20) melynek kora a lelőhely födltani viszonyai szerint legfeljebb helvetien, vagy még inkább tortonien lehet. Va- lószínűleg elkerülte azonban Noszky Jenő dr. figyelmét az áb- ra maga. Böckh Hugó Rétfaluról egy sűrű bordás cca. 25 bor- dája Aequipectent ábrázol itt Pecten praescabriusculus Font. megjelöléssel, az ábrázolt alak azonban, mint ez már az ábrából is látható, lehet Aequipecten Opercularis, estleg Aequipecten maiéi nae, csak éppen — Aequipecten praescabriusculus nem lehet. E- gyébként siem tudtam schogysem rájönni arra, hogyan került e nyugatmagyarországi kövület ábrája Böckh Hugó nagymarosi munkájába. Etái Noszky Jenő dr. Seb r éter Zoltán dr. Eger-sa- jóvölgyi munkájára is, (21) melyben a szerző a szénfedő csoport Aequipectenes rétegeit a szénnel együtt már a helvetienbe helyezi E téren felesleges itt vitába bocsátkoznom, miután e rétegeket itt Noszky Jenő dr. velem együtt maga is burdigalien koriak- nak tartja, s újabban e téren Seb rété r Zoltán dr. is revideál- ja álláspontját. Hivatkozik még Noszky' Jenő dr. a fóti Somlyóra is, (2. p. 171), de alig szerencsélsen, mert hiszen a fóti Somlyónak a brio- zoás mészkő f akiijében levő murváját faunájának mindkét feldől gozója burdigalien korinak határozza meg (22, 23) Strausz László dr. azon véleményét, hogy a hegy lábánál levő bánya murvájának és a briozoás mészkőnek faunái között nincs lénye- gesebb eltérés, mint a szerzőtől szóbelileg értesültem, már ő maga sem tartja fenn s ez az egyezés a két fauna között, mint ugyan- csak „konkrét megfigyelés alapján” megállapíthattam, a valóság- ban nincs is meg. A briozoás mészkőben nyoma sincs a murvabá- nya jellemző hatalmas eehinidáinak, s a jómegtartású alsó miocén fajokat képviselő nagy pecteneknek, s apró süriibordás Aequipec- ten töredékeken kis fibuláriákon és briozoákon kívül alig lehet 140 Horusitzky Ferenc mást a faunában itt találni. Ugyanilyen fajszegények a Csornád környéki briozoás mészkövek is. (7) Némi rokonságát a két képződmény között csak az a véletlen fáciesmegegyezés hoz létre, hogy a murvabánya kőzetében is gyakoriak a briozoák, me- lyek a kőzetbe briozoás padok alakjában települnek. Az a körül- mény, hogy a fóti Somlyón „már egész közel” a briozoás mészkő szintjéhez még találunk Aequipecten praeseabriusculusokat, s hogy a helvetien briozoás mészkőben . ritkán ugyan(!) de szintén meg- találni az aequipecten praescabriusculusra emlékeztető (?) formá- kat, ha töredékekben is, (!)” (2 p. 171) alig fogja igazolhatni, hogy az Aequipecten praeseabriusculvs a burdi gáti ennél magasabb szint- be is felhúzódik. Ebben a helvetienhez már közeli szintben az aequipectenes rétegekbe vágódó vízmosásban a kimállott aequinec- tenek között gyüjhető, s a tető briözoásmészkövének alak >aival megegyező mikro- és apró makrofauna-elemek jó néldái annak, hogy mennyire nem szabad az ilyen meredek hegyoldalakba vágá- dó vízmosásokból gyűjtőit, kimállott és a tetőről lemosott kevert faunákra rétegtani következtetéseket építeni. A főti Somlyón tehát egyáltalában nem látom bebizonyítottnak, hogy a ..Burdigálien pectenje itt is f elhúzódott a vitán felüli helvetienbe” (2 p. 1T1) sőt ez a felhúzódás továbbra is erősen vitatható marad. A burdigálien m olasz fáciessel kapcsolatban megemlékeztem az Aequipecten praesaabriusculus kisérőf almájának egynéhány, legkülönbözőbb területeken visszatérő alakjáról, s felsoroltam ezek közül a Peeten subbenedictus Font. és a Cidaris avenionensis D e s in. fajokat, anélkül, hogy azt állítottam volna, hogy ezek is csak a burdigálienre szorítkoznak, vagy akármelyikük is olyan - „segéd vezérkövület volna”. (2 p. 171). Nem akartam ezzel mást, mint a stratigrafiai analógia mellett a fáciesbeli megegyezést is kiemelni. A pestkörnyéki és cserháti burdigálien összefüggésére vonat- kozólag véleményemmel szemben Noszky Jenő dr. újra előadja álláspontját (2 p. 173) s ez voltaképen dolgozatának egyetlen po- zitív része. Utal arra. hogy a briozoás mészkő alatt a Galgavölgy- ben egy legalább 100 m vastag slíres márga rétegsorozat van, mely- közvetlenül a kattienre települ s mely heteropikus fáciese a pest- környéki ugyancsak a briozoás mészkő fekiijében települő aequi peotenes homok -homokkőnek. A briozoás mészkő fáciest Noszky Jenő dr. helyzeténél fogva „kitünően fixirozott szint”-nek (2. p. 173) tekinti s ez gondolatmenetének fő pillére. Ha a bri- ozoás mészkő elterjedését nézzük településével kapcsolatban, ez már magábanvéve elegendő ahhoz, hogy meginogjon bizalmunk o képződmény „kitűnően fixirozott szint”-értékével szemben. N o s k y J e n ő dr. is rámutat arra, hogy Pilisvörösvár, Pomáz, Szent- endre— Leányfalu környékén a briozoás mészkő közvetlenül a kat- tienre települ. Ezek az előfordulások a tengeri helvetien legnyu- gatibb elterjedését, a transzgresszió kulminációját jelzik. A Galga- A Budapest környéki aequipectenes rétegek koráról 141 völgyben ezzel szemben, ugyancsak Nősz k v J. dr. rámutat arra, is, hogy a briozoás mészkő szintje itt mint. „magas helvetien” fo gandó fel, képződése tehát akkor kezdődött, mikor vagy a feltol tődés vagy a regresszió folyamán a tenger elsekélyülése már elérte azt a fokot, hogy a zátonyképző briozoák működése nyu- godtan megkezdődhetett és ezáltal a slírszedimentációt a brio- zoás zátonyképződés felválthatta. A transz gr esszió csúcspont- ja idejében leülepedett briozoás mészkő és a regresszió végi briozo- ás mészkő nem képződhetett egyidőben. ez a körülmény tehát ki- zárja azt, hogy e kimondottan fáeiesértékíí képződménynek jól rög- zíthető szint értéket tulajdonítsunk, ugyanakkor, midőn Koszi; y Jenő dr. jellemző és korjelző faunáknak viszont puszta fácies ér- téket tulajdonít. Az aequipectenes szint korát ugyanis nemcsupán az A equipecten p raescábr iusculus Font. szintjelző értéke dönti (d, melynek talán a többi faunaelemek mellett túlságos hangsúlyt adtam, hanem Budafokon, Foton és Cinkota környékén d fácies kövületekben gazdagabb lelőhelyein, tekintélyes kisérőfauna is, mely a képződmény korát illetőleg nem enged kétséget. Ha Szentendre — Leányfalu környékén elismerjük, hogy a teljes helvetien a briozoás mészkőre redukálódott, (2 p. 173) nem találok nehézséget, mely ezt lehetetlenné tenné e területtől alig 12 km távolságban K felé. A briozoás mészkő, mely a Galgavölgyben a slírre, Főt — Csornád környékén a praescabriusculusos homokra. Szentendre — Leányfalu környékén viszont közvetlenül az oligocén- re települ, tipikus fácies-értékű képződmény, melynek megjelené- sét csupán a zátonyképző briozoák életfeltételeinek kialakulása, elsősorban a megfelelő kis tengermélység szabja meg. A helvetien egész folyamán megjelenhetnek briozoás mészkövek lokálisan ott, ahol a fenti feltételek kialakultak, s a slír és a briozoás mészkő horizontálisán is helyettesíthetik egymás. Ez utóbbira példa a mo- gyoródi slír, (24) mely az Acquipecten praescabriusculusos homok- kő felett a fót — csomádi briozoás mésző helyét foglalja el. A fentemlített mogyoródi slir-előfordulással kapcsolatban, il- letve a fóti briozoás mészkő és a mogyoródi slír stratigrafiai egy- értékűségére vonatkozólag Nősz k y Jenő dr. még aknázással, fúrásokkal, megfelelő kísérleti alátámasztást vár, mert szerinte a sl irtől ,,a szokásos közelítéssel földijének vehető P. praescabriuscu- lus-os rétegek 2 — 300 m. légvonalbeli távolságban bukkannak csak lel” (2 p. 178). Noszky Jenő dr. e kétségét egy ténybeli téve dés okozza. Mogyoródon ugaynis nincs szükségünk a slír fekii je- nek megállapítása végett megközelítéssel dolgozni, miután a slír- nek altalam már leírt feltárása (24) és az Aequipecten praescab- i iusculus-os homokkő kibukkanása között nem hogy 2 — 300 m tá- volság nincs, hanem szinte egyáltalában nincsen távolság. Az Aequipecten-e s homokkő itt a slir közvetlenül megfigyelhető fe- lnijét alkotja, sőt e homokkőben borospincék is haladnak a közvet- lenül ratelepiilő slír alá, úgy hogy a település megállapítása vé- 142 Horusitzky Ferenc gett itt semmiféle kísérleti alátámasztásra nem lehet szükség. Szerencsés körülmény folytán ina már éppen a Galgavölgy- ben is ki tudom mutatni az Aequipejcten-e s homokkő jelenlétét és pedig ugyancsak a slir alatt, mely adatom döntő súllyal jöhet szá- mításba, hiszen Noszky Jen ő dr. gondolatmenete elsősorban, mint láttuk, éppen a briozoás mészkőnek és a slírnek itteni telepü- lési viszonyaiból indul ki. Az a körülmény teszi ugyanis számára szükségessé a helvetien slírnek és a pestkörnyéki balparti Aequi- pecten prnescabriusculus-os homokoknak párhuzamba állítását, hogy a Galgavölgyben szerinte a briozoás mészkő alatt még vagy 100 m slír fekszik, mely állítólag a kattienre települ, s a kattient és a briozoás mészkövet tekintve lerögzíthető szinteknek, a közöttük fek- vő slírnek, illetve pesitköruyékén az aequipectenes homokkőnek kénytelen azonos rétegtani értéket tulajdonítani. A fentemlített szerencsés körülmény az, hogy a Salgótarjáni kőszénbánya r. t. a Galgavölgyben a briozoás mészkőben több fú- rást telepített s a fúrási szelvényeket Vitális Sándor dr. szí- ves volt rendelkezésemre bocsátani, amiért ezúton is hálás köszönő temet fejezem ki. Álláspontomat ilymódon fúrási szelvényekkel is igazolhatom. A Galgavölgyi fúrások közül a miocénben kettőt Piis- oökhatvannál telepítettek. Az egyik közülük a Galga K-i part- ján, a község északi végénél levő vályogvető gödör mellett az alábbi rétegsort harántolta- 0 m — 710 m lösz, 7.10 m — 24.25 m. briozoás mészkő, homokkő, 24.25 — 40.04 m slír, 40.04 — 113.00 m Aequipecten 'praescabriusculusos homokkő, 113.00 — 239.63 m felső öli gócén. A püspökhatvani cigánysortól ÉK-re veze- tő mély vízmosásos árok É-i partján mclyesztett fúrás a következő szelvényt fúrta át: Ö — 11.04 m holocén és pleisztocén, 11.04 — 43.55 m briozoás mészkő-homokkő. 43.55 — 58.50 m slir, 58.50 — 156.75 m aequi- pectcnes homokkő. 156.75—213.18 m felsőob gócén. Fúrást telepített a Salgótarjáni r. t. Galgagutánál, a Márta- nia Wnál is, mely fúrás szelvénye a következő: 0 — 61.70 in slir, 61.60-^115.37 m Aequipecten praescabriusculusos homokkő, 115.37 — 187.90 m felső oligoeén. Az aequipectenes homokkövekből fúrási magok is állanak rendelkezésemre, úgy, hogy e képződmény jelenlétével szemben kétség nem merülhet fel. A felsőoligocén kifejlődésére nézve a fú- rásokban nincs közelebbi adatom, de valószínűnek tartom, hogy magába öleli a pestkörnyéki anomiás homokokkal aequivalens mélyebb, illetve bazális alsómiocént is. A fenti fúrási szelvények most már kétségtelenné teszik, hogy 1. A briozoás mészkő alatt a slír korántsem fekszik 100 m vastagságban, hanem cSiak 14 — 15 m vastagságban. A galgagutai Márta Majornál, ahol a briozoás mészkő nincs meg, a slir 61.60 m vastag. A briozoás mészkő és a slír egymás rovására fejlődött ki. 2. A slir nem az oligocénen fekszik közvetlenül, hanem 3. a slir fe- küjében éppenvgy megvan az Aequipecten praescabriusculusos A Budapest környéki aequipectenes rétegek koráról 143 szint, mint Budapest környékén, s ezzel a salgótarjéini és pestkör- nyéki területek a szelvények megegyezi rétegsorukkal összeköt he- tek. A két területet kétféleképen értékelni tehát nem lehet. 4. A bur- ái gátién transzgresszió nem akfidt meg a Galgnvöl Ügynél. 5. Az Aequipectenes szint a helvetien sl írrel nem aequivalens, hanem annak fekűjében fekszik, tehát idősebb. Nem kívánok részleteiben foglalkozni a Börzsönyalja kép zödményeivel, mintán ezt a területet autopsziából nem ismerem. Az Aequipecten praescabriusculusos padok beékelődése az itteni sl írképű üledékekbe azonban inkább arra késztet, hogy a szendehe- ly i országút egész 40 m-es rétegcsoportját a burdigálienbe tegyem, mint arra, hogy pusztán a slírszerű márgás tagoknak a slírekkel való kőzettani rokonsága és a püspökhatvanihoz hasonló brachi opodás fáeies fellépése folytán az egészet a helvetienbe soroz- zam. A burdigálienben is paleogeográfiai szükségszerűség, hogy helyenként mélyebb fáciesek, iszap f édesek is fellépjenek. A püs- pökhatvani brachiopodafaunával való hasonlatosság sem mond so- kat, miután e faunának, melyet magam is begyűjtöttem a leggya- koribb alakja éppen a Terebratula Hörnesi Suess.. a bécsimeden- ce burdigálienjének jellemző faunaeleme. Nem bizonyít a helveti- en mellett az a körülmény sem, hogy e képződményre közvetlenül eruptivumok települnek, hiszen a helvét-torton határán lezajlott eruptiók terméked nem egyszer borítják közvetlenül az oligocén üledékeit is (Szentendre-Visegrád hegység). A kérdés érdemi tárgyalását a fentiekben be is fejeztem, csak Noszky Jenő dr. egynéhány kisebb megjegyzésére szeret- nék még válaszolni. Félreértette Noszky Jenő dr. ősföldrajzi térképvázlato- mat, midőn azt írja, hogy a kőbányai artézi kutakból kikerült kö- völiitmentes kavicsokat a fóti-mogyoródi burdigaliennel azonosí- tom, illetve velük kötöm össze a tétényi plató burdigalienjét. A kő- bányai kavicsokkal értekezésemben egyáltalában nem foglalkoztam, (ízeket egyébként a sashalmi helvetien konglomerátokkal tartom egyidőseknek. A tétényi platóval való összeköttetést a csepelsziget- en és csepeli dunaágakon átcsapó Aequipecten praescabriusculus- os homokkövek tették lehetővé. (25, 26). Térképvázlatomon Budapest alatt, a burdigálienben, K felé nyúló félszigetszerű szárazulatot ábrázoltam. Ezzel szemben nehéz- séget lát Noszky Jenő dr. abban, hogy a zuglói Telep-utcából őst reás kavics került az altalajból elő. Ez a kavics azonban nem egyéb mint a Duna pleisztocén terrasz-kavicsa, melyet az 1933-34 évi. Pávai Vájná Ferenc vezetésével végzett felvételeink folyamán nagy területen feltártunk aknáinkkal, s mely helyenkint az oligocén peetunculusoktól a pannon Congériákig a lehordási te- rület különböző kori kövületeinek néha egész gyűjteményét tartal- mazza. 144 Horusitzky Ferenc Végeredményképpen tehát Noszky Jenő dr. közleményé- ben nem tudtam olyan momentumot találni, mely megakadályoz- hatná, hogy a Budafoktól Pest-környékén éls a Galgavölgyön ke- resztül az északkeleti középhegység alsó miocénjéig követhető bur- digálient a salgótarjáni hasonló képződménnyekkel kapcsolatba hoz- zam, még kevésbbé találtam meg dolgozatában anpak az állítás- nak indokolását, hogy az általam sem vitatott, sőt részben térképi lég is hangsúlyozott Ny-i szárazulat jelenlétéből következő „paleo- geografiai összefüggés Ny. felé még jobban kizárja a Budapest vi- déki Burdigálient. F Ny-i szárazulat a burdigálien jelenlétének, tehát a Tv felé való összefüggésnek alig lehet útjában. A galgavölgyi, galgagutai és püspökhatvani fúrási szelvé- nyekkel újabb tárgyi adatokkal is igazolhatom álláspontomat a vestkörnyéki burdigálien kérdésében s örülnék, ha ezzel elősegít- hettem volna, hogy mioeén-stratigráfiánk problémáinak legalább egyike közelebb jusson a megnyugtató megoldáshoz. Szeretném, ha soraimból mint egyetlen törekvésem, ez a szándék volna kiol- vasható. •* * # Per Verfasser hevei, st mit Paten von fTiefbohrungen, dass die Aequipecten Schichten von dér Tlmgebung Budapest iiberein- stimmen mit den von Salgótarján, und er betrachtet sie als burdi- galien Sedimente. Seine Auffassung spricht wieder dem von J. Noszky sen. (Földt. Közi. — Geol. Mitteilungen Bánd. LXV. Heft 7 — 9); dér die Schichten mit Aequipecten praescabriusculus teils im oheren Oligozán, teils un Helvetien einreicht. Verfasser faiul in den Tiefbohrungen vöm Galgatal im Liegenden vöm hel- vetischen bryozoen Kaik aequipectenfiihrende Schichten in be- tráchtlicher Máchtigkeit, so dass dér Verfasser íiberzeugt ist, dass die aequipectenführenden Sandsteine weder dem helvetischen Schlier, noch dem helvetischen bryozoen Kaik entsprechende Sedi- mente seien; er haltét sie für altere Ablagerunge. Dér Aequipecten praescabriusculus Font. Species iiberschreitet nicht — nach Mei- nung Horusitky’s — - die helvetischen Schichten. , IRODALOM. — SCHRIFTTUM. 1. Horusitzky Ferenc dr.: Megjegyzések a Budapest környéki burdigálien kérdéséhez. Földtani Közlöny 193. LXIV. köt. 321. old. 2. Noszky Jenő dr.: Budapest környékének helvetien rétegei. Föld- tani Közlöny 1935. LXV. köt. 13. old. 3. Noszky Jenő dr.: A Magyar Középhegység ÉK-i részének oligo- cén-mioeén rétegei II. Annales Mus. Nat. Hung. 1931 XXVII. köt. 159. old. 4. Noszky Jenő dr.: A magyar középhegység schlier rétegei. A Debreceni Tisza István Tud. Társ. II. o. Munkái 1929. II. köt. 2. 1. A Budapest környéki aequipectenes rétegek koráról 145 5. Földvári Aladár dr.: Adatok a bia-tétényi plató oligocén-mio- cén rétegeinek stratigraphiá jához. Annales Mus. Nat. Hung. XXVI. 1929. 35. old. 6. Wekerle I.: Csornád és környékének oligoeén és miocénkori üle- dékeinek geológiájához. 1932. Budapest. Bölcsészdoktori értekezés. 7. Majzon László: Leányfalu és környéke harmadkori üledékeinek geológiai leírása. Budapest 1932. Bölcsészdoktori értekezés. S. Haug E.: Les géosynclinaux et les aires continentales. Contribu 9. Gignoux: Géologie stratigraohique Paris 1926. tion a l’é tude des transgressions et régressions marines. Bull. de la Soc. Géol. de Francé Ser. 3. XXVI II. köt. 617. old. 1900. 8/a. Haug E.: Le cycle ues phenoménes géologiques. La Science au XX. siécle I. 343. old. és II. 17. old. 1903., 1904. 8/b. Haug E.: Traité de Géologie Paris 1927. Gignoux: Géologie stratigraphiqne Paris 1926. 10. Chain béri in T. C.: The ulterior hasis of time divisions and tbc classification of géologie historv. Journal of Geol. VI. köt. 449. o. 11. C ham béri in T. C.: Du patronage le Congrés d'un effort syste- matique pour determiner les faites íondamentaux et les princi- pes qui doivent servir de bases á la classification géologique. Comptes rendus de la III. Scss. du Congrés Géol. Internat. Paris 1900. I. köt. 284. old. 12. Chamberlin T. C.: Diastrophism the ultimatc basis of corre- lation. In Willis and Saíisburys „Outlines of Géologie History1’ 1910. 298. o. 13. Pirrson and S c h u c h e r t: Textbook of Géologie. Newyork 1920. 14. Schuchert Ch.:The delimitation of the Géologie periods illust- rated by the |paleogeographie of Nortli America. Comptes Rendus de la VII. Sess. du Congrés Géol. Internat. 55. old. Canada 1914. 15. Ulrich E. O.: Revision of the Paleozoic system. Bull. of the Geol. Soc. of America XXII. köt. 281. old. Newyork 1911. 16. Stíllé Hans: Grandi ragén dér vergleichenden Tektonik Berlin 1924. 17. Tép p ne r W.: Lamellibranchiata Tertiaria Anisomyaria II. Fos- silium Catalogus pars 15. 18. Fonta nnes F. : Études stratigrapliiques et palcontographiques pour servir a l’histoir da la periode tertiaire dans le Bassin du Rhőne. III. 1878. 19. Déperet Ch.: Les bassins tertiaires du Rhőne. Livret-Guide. Vili. Congr. Géol. internat. XII., 1. 1900. 20. B ö c k h Hugó: Nagymaros környékének földtani viszonyai. M. kir. Földtani Intézet Évk. XIII. köt. 1. old. 1899. 21. Se hr éter Zoltán dr.: A Borsod-hevesi szén és lignitterületek bányaföldtani leírása. A m. kir. Földtani Int. Kiadványa Bp. 1929. 22. Vogl Viktor: Adatok a fóti alsómediterrán ismeretéhez. Föld- tani Közlöny XXXVIII. 1907. 146 Bogsch László 23. Strausz Lász.l.ó: Újabb adatok Főt alsómediterrán faunájához. Földtani Közlöny LV. 1925. 24. Horusitzky Ferenc: Uj adatok a BudapeSt-környéki miocén stratigrafiájához. Földtani Közlöny LVI. 1926. 25. Lóczy Lajos: A promontori Dunamederkotrás geológiai ered- ményei. Földtani Közlöny LVI. 1926. 26. Schmidt Eligius K. dr. : Csepelsziget északi részének stratigra- fiai, tektonikai és hidrológiai viszonyai. JV1. kir. Földtani Int. Évi jelentése az 1932. évről. A KÁROSPUSZTAI HOMOKOS RÉTEG FAUNÁJA. Irta: Dr. Bogsch László. DIE FAUNA DÉR S ANDI GÉN SCIilCHT VON RÁROSPUSZTA. Von Dr. L. Bogsch. Az 1936. évi nyári földtani intézeti országos felvételek során dr. Feró nézi István főgeológus, egyetemi m. tanár úr mellé nyervén beosztást, Piliny, Endrefalva. Nógrádszakál és Litke kör- nyékén végeztem felvételeket. Ez alkalommal a nógrádszakál i Ber- tece-patakból ismeretes tortonien lelőhelytől mintegy 2 és fél km-nyire észak felé újabb kövületlelőhely vált ismeretessé, amely nek érdekes faunáját jelen sorokban szeretném közölni. Ez a köviiletlelőhely a Nógrádszakálról Rárospuszta felé w- zet.ő vasút bevágásában a 90,1 és 90,2 km-kövek között van, ahol homokos rétegekből került elő az alanti fauna. Az innen előkerült kövületek rendkívül törékenyek, megtartásuk általában gyenge, úgyhogy ez a köviiletlelőhely nem szolgáltat olyan szép és pom- pás megtartású kövületeket, mint amilyeneket a Bertece-patak- ból ismertettem. A faunalista a következő: Bryozoák, Arca (Arca) ((Auadara)) diluvii Lamarck, Arcé (Acor) ((Bathyarca)) polyfasciata S is- in o n d a, Glycymeris (Glycymeris) deshayesi Mayer, Pederi sp, Astarte ftisca P ol i var. incrassata Bronn, Astarte sp. ex a ff. degrangei Cossma nn -Peyro t, Diplodonta rotundfita M o n - tagú, Phacoides (Linga) columbella Lamarck, Divericella or- nata A g a s s i z, Loripes dujardini Deshayes, Loripes denhatus De f ránc e, Loripes denlntus D e f r ance var. hoernesi B o g s c li, Cto rdium sp., V enus (ClausineTla) ((Mioclausinella)) scalaris B r o n n, Venus (Clausinella) ((Mioclausinella)) kautskyi n. sp., Venus sp.. Paphia pappi n. sp., Er villa miopusilla n. sp. Lutaria (Psamrno- A rárospusztai homokos réteg faunája 147 phila) cfr. oblonga Chemnitz, Teliina (Poron \nea) cfr. planata Linné, Ensis cfr. rollei Hocrnes, Aloidis (Aloidis) basteroti Hoernes, Turritella (Haustator) turris ÍBasterot, Pirenella nodosoplicatu H o e r 11 e s, Potamides mitralis E i e li w a 1 d, Andiin (Tor tolivá) subcanalifera d’Orbigny, Decapoda maradványok. Ennek a 27 molluszkal'ajt számláló faunának egyik legérde- kesebb sajátossága abban van, hogy 23 kagylófaj mellett csak 4 csiga faj fordul benne elő. A 27 faj legtöbbjét alig 1 — 2 példány képviseli. Vannak azonban olyan fajok is, amelyek nagy számban fordulnak elő s ezért a fauna jellegzetes alakjainak tekinthetők, így a kagylók sorában leggyakoribbak a Venus kautskyi n. sp. (csaknem 80 példány), Diplodonla rotundata Montagu (több mint 50 példány) és Aloidis (Aloidis) basteroti Hoernes (csak- nem 40 példány, köztük igen sok kettős teknő j, a csigák között pedig a Turritella (Haustator) turris Basterot nagyon gyakori, amelyből csaknem 70 példány került elő. Elég gyakoriak a Ceri- thiumféilék is, úgy hogy a kagylók és csigák példányszáma nem mu- tat akkora aránytalanságot, mint amekkora a fajok számában lát- ható. így tehát abból a tényből, hogy a kagylófajok száma messze felülmúlja a csigafajokét, semmi különösebb faciológiai következ- tetést, nem vonhatunk le. Erre már S transz L. is rámutatott (1. p. 93.), aki azt írja, hogy teljesen elhibázott dolog, ha valamely fauna bathymetriku'si viszonyait a benne előforduló kagylók és csigák faj- számának százalékos arányából akarjuk meghatározni. Érdekes a faunát abból a szempontból is megvizsgálni, hogy a benne előforduló fajok a bécsi medencében milyen minőségű és milyen korú rétegekben fordulnak elő. Feltűnő a faunalistában, hogy a rossz megtartás miatt a kövületek közül aránylag sok csak megközelítőleg, vagy pláne csak nemre van meghatározva. Ha nem számítjuk a csak nemre meghatározott alakokat és az új formákat, akkor azt látjuk, hogy a két Astavte faj kivételé- vel valamennyi formánk előfordul a bécsi medencében is. Ezek kö- zül az Ensis rollei Hoernes, melynek a rárospusztai vasúti bevá- gásból csak egy példánya s ez is töredékesen került elő, az egyet- len alak, amely a bécsi medencében H oernes adatai szerint csak u grandi rétegekből, tehát a helvécienből került elő. Innen is azon- ban csak kevés példányban gyűjtötték. Sacco a Hoernes féle alakot egyesít a recens Ensis ensis fajjal, de ezt az egyesítést a töb- bi szerző nem fogadta el. A recens Ensis ensis ugyanis jóval na- gyobi) és erősebb, vaskosabb alak, mint a bécsi medence Ensis rollei tonnája. Maga az Ensis rollei a Loire-medence tortonienjéből és az Aquitaniai-medence helvécienjéből szintén ismeretes. Friedberg Lengyelország tortonienjéből ismerteti a fajt. (Tévesen azt írja, hogy Hoernes a bécsi medence tortonenjéből írta le az Ensis rol leit). Így tehát e forma az egyetlen, amelyik a bécsi medencében 148 Bog’sch László csak a helvécienben fordul elő, de mint láttuk, más helyeken maga- sabb szintekben is előfordul. (Csak a franciaországi helvécienből volt eddig ismeretes az Astarte degrangei Cossmann-Peyrot faj, amelyiknek egy kettős teknője szintén előkerült a rárospusztai feltárásból. Az alakot azon- ban nem lehetett teljes bizonyosággal meghatározni, épen azért, mert a tiknőt nem lehetett szétválasztani. Annyi azonban kétség- telen, hogy a rárospusztai Astarte faj a bécsi medencéből nem isme- retes s legközelebb áll az A. degrangei Cossmann-Peyrot alakhoz. A másik Astarte faj, az Astarte fusca Poli var. incrassata Broun, melyből csak 1 példány került elő és — sajnos — ez is széttört a meghatározás után, az olaszországi pliocénből ismeretes. így a kor szempontjából ez a két Astarte faj itt nem sokat mond nekünk). A faunalista legtöbb alakja a bécsi medencében mind a helvé- cien, mind pedig a tortonien képződményekből egyaránt ismeretes. Vannak azonban olyan formák is, melyek a bécsi medencében ki- zárólag a tortonient jellemzik. Ezek sorát két olyan fajjal kezdhetjük, melyek" a helvécien- ben még esetleg szintén előfordulnak. Így az Arca (Bathyarca) polyfasciata S ismond a, az eddig még kissé bizonytalan korú f'raknói lelőhelyről ismeretes, Fraknót egyesek még a helvécienbe sorozzák, paleogeografiai meggondolások alapján valószínűbb azon- ban, hogy a fraknói rétegek is már a tortonienbe tartoznak. E faj előfordulása a bécsi medence többi lelőhelyén azonban már a torto- nienhez van kapcsolva. A másik faj, amelyik esetleg talán szintén előfordulhat a bé- csi medence helvétienjében, a Loripes dentatus Del' ráncé var. hoernesi B o g s e h. Maga a faj mind a belvétienben, mind pedig a tortonienben előfordul. A varietás azonban a bécsi természettudo- mányi múzeum gyűjteményében csak Steinnabrunnról, tehát torto- nien rétegekből ismeretes. Lehetséges azonban, hogy más, mélyebb szintet képviselő rétegekben is előfordul a típussal együtt. Nálunk ezideig csak a nógrádszakáli tortonienből került elő. Áttérve már most azokra a fajokra, amelyek a bécsi meden- cének csak a. tortonien jéből ismeretesek, azt látjuk, hogy a Venus (Clausinella) scalaris Broun fajról Kautsky (2. p. 13.) leg- utóbb teljes bizonysággal mutatta ki, hogy ez a forma a bécsi me- dencében csak a tortonienben fordul elő. A Venus scalaris Bron n előfordulása tehát a tortonienre utal. A Teli ina pl a na t a Linné, mely a rárospusztai faunában szintén előfordul, a bécsi medencében ugyancsak a tortonient jel- lemzi. Alig a Venus scalaris és a Teliina plfinata csak 1 — 1 példány- ban fordulnak elő a rárospusztai faunában, addig a fauna egyik legjellegzetesebb alakja, az Aloidis basteroti Hoernes, amelyből számos példány került elő, ugyancsak a bécsi medence tortonien- jére jellemző. Ez a faj ugyanis csak Pötzleinsdorf és Speising lelő- A rárospusztai homokos réteg faunája 149 helyekről ismeretes s így mint a homokos kifejlódésű tortonien egyik jellemző kövülete tekinthető. Végül pedig a csigák között is van két faj, amelyek a bécsi medencében tortoniennél idősebb képződményekben nem 1 ordái- nak elő. Ezek a Potamides rnitralis Eichwald és a Pirenella no - dosoplidata Hoernes. Ha most azt tekintjük, hogy faunánk alakjai közül az egyes formák milyen üledékekben fordulnak elő. akkor azt látjuk, hogy az az egyetlen faj, az Ensis rollei Hoernes, mely csak a helvé- cienből ismeretes a bécsi medencében, Grund homokos rétegeiből került elő. A helvécienben és a tortienben a bécsi medencében egy- aránt előforduló fajoknál azt látjuk, hogy ezek a fajok a helvéci- enben mind csak homokos üledékekben fordulnak elő, a tortomen- ben is főleg a homokos fáciesekre jellemzőek ugyan, de előfordul- nak a steinabrunni rétegekben, valamint a nagyobb tengermély ség - re utaló badeni agyagban, gainfahreni márgában, stb. is. így tehát azt mondhatjuk, hogy a fauna összetételében sze- replő, a helvécienben és tortienben egyaránt előforduló formák olyanok, melyek a helvécienben csak a homokos kifejlődésből isme- retesek, míg a tortonienben más fáeiesekben is felléphetnek. Mind- ezekből kitűnik, hogy a rárospusztai faunában a tortonien jelleg kétségtelenül kidomborodik, úgy, hogy a rárospusztai fauna teljes bizonyossággal a tortonai emeletbe sorozandó. Érdekes adatokat kapunk akkor, ha a rárospusztai faunát ösz- szehasonlítjuk a nógrádszakálival (3.) Az alig 2 ési fél km távolság- ban levő két tortonien kori lelőhelynek csak 11 közös faja van: Arca diluvii, Bathyarca polyfasciata, Glycymeris deshayesi, W mrlcélla ornata, Loripes dentatus, Loripes dentatus var. hoernesi, Venus scalaris, Lutraria oblonga, Teliina planata, TurriteVfi tur- ris, Ancilla subcanalifera (A rárospusztai faunalistában szereplő Pecten sp. egyetlen példánya nagyon rossz megtartása miatt nem volt közelebbről meghatározható, de valószínűleg a Pecten senien- sis volt; ez lenne a 12-ik közös forma.) Ezek közül az Arca diluvii és a Di varicella ornata vertikálisan és horizontálisan egyaránt nagy elterjedést mutatnak. Az egész felső mediterránban éltek a Glycy- meris deshayesi, Loripes dentatus, Lutrari\a oblonga, Turritella turris, Ancilla subcanalifera (esetleg még a Bathyarca polyfasci- ata és a Loripes dentatus var. hoernesi is). Csak a tortonienből is- meretesek a bécsi medencében a Venus scalaris és a Teliina planu- 1a. (Esetleg még a Pecten sp. is, mely, mint fentebb már jeleztem, valószínűleg a Pecten seniensisszel azonos.) Mint mindebből lát- ható, a nógrádszakáli faunában százalékosan is sokkal több a tisz- ta tortonien faj, mint a rárospusztaiban. Ezen az alapon, meg azért is, mivel a Bertece-patak kövületes rétegének fék űj ében is ta- lálható egy homokos réteg, (mely azonban kőzettani kifejlődésé- ben egy kissé különbözik a rárospusztaitól,) azt hiszem, hogy a két fauna közötti különbség nemcsak a különböző fáciesekre veszethető 150 Bog-sch László vissza, hanem némi csekély szintkülönbség is van köztük. Mint- hogy a rárospusztai faunában csak 4 olyan alak van, amelvik a. bécsi medencében jellegzetes törtömén kövületnek számítható, úgy gondolom, hogy a rárospusztai fauna a Bertece-patak medréből gyűjtött tortonien faunánál valamivel idősebb. Ez a megállapítás megfelel különben a területen észlelt földtani viszonyoknak is. A nógrádszakáli fauna ugyanis olyan rétegekből származik, amely- ben már sok tufa anyag van, közvetlen fedőjében pedig maga az nndezittufakomplexus található. A rárospusztai homokos rétegben még nem látjuk a tufaszórás nyomát. A réteg fölött azonban itt is megvan az andozittufakomplexus, de a homokos réteg és a tufa kö- zötti határ nem észlelhető, úgy, hogy szerintem a homokos kép- ződmények és a tiszta tufa között a nógrádszakáli köviiletes kép- ződménynek megfelelő tufás márgák vékony sávja azonban itt is feltételezhető. Így tehát a rárospusztai faunát a tortoniennek vala- mivel mélyebb szintjébe kell helyeznünk, mint a nógrádszakáli t, de kétségtelen, hogy a rárospusztai homokos rétegek faunája is már a tortonient képviseli. Már a fentebbiek folyamán utaltam arra, hogy a kagylóknak a csigákhoz viszonyított lényegesen nagyobb íajszáma faciológiai szempontból nem jogosít messzemenő következtetésekre. Ha azonban most a faunát faciológiai szempontból vizsgál juk és összehasonlítjuk a nógrádszakálival, akkor a következőket állapíthatjuk meg. A nógrádszakáli faunát Strausz L. nyomán (1., 4.) magam is a neritikus régió legmélyebb zónájába helyeztem. A két fauna össszehasonlításából kitűnik, hogy a két faunában kö- zösen előforduló fajok mind olyanok, amelyek vagy nagyobb ba- thymetrikus elterjedést mutatnak, vagy pedig olyanok, amelyek a neritikus régiónak főleg sekélyebb és középső zónájára utalnak. A fauna többi alakjai is főleg olyan fajok sorából kerülnek ki, ame- lyek a neritikus régiónak nem a legmélyebb zónájára jellemzők, így a fauna egyik leggyakoribb alakját, az Aloidis (Aloidis) bas- t erőt i fajt Strausz L. Tótmarokházáról, a neritikus régió kö- zépső zónájából említi (1. p. 196.). Ugyaninnen említi az Ervilia miopusilla nevű alakot is (E. pusilla néven). Ha táblázatosán állít- juk össze a rárospusztai alakok bathymetrikus. elterjedését Strausz L. adatai alapján (1., 4., 5., 6.), akkor azt látjuk, hogy Strausz L. munkáiban 12 fajra vonatkozólag találunk adatokat. E 12 faj közül !) fordul elő a neritikus régió középső zónájában, 8 a neritikus régió legsekélyebb és (5 a neritikus régió legmélyebb zóná- jában. Sekélyebb tengermélységre utalnak az Astarte fajok is. A bé- csi medencebeli lelőhelyek közül főleg Grund, Pötzleinsdor! és Steinabrunn alakjai fordulnak elő a rárospusztai faunában. Mindebből azután az látszik, hogy a rárospusztai fauna a nógrádszakálinál valamivel sekélyebb tengerben élt s így Stra u s /. L. értelmében a neritikus régió középső zónájába kell helyez- nünk. Ebből a szempontból tehát a rárospusztai fauna annál is Die Fauna dei’ sandigen Schicht von Rárospuszta 151 érdekesebb, mert a Strausz L. által az Ipoly-völgyből felsorolt 5 tortonien korú fauna mind a neritikus régió legmélyebb zónáját képviselte s így a rároepusztai fauna volna ezen a vidéken az első tortonien fauna, amelyik a neritikus régió középső zónájába tar- tozik. Összefoglalva tehát az eddigieket, azt mondhatjuk, hogy a rárospusztai homokos képződményekből előkerült fauna kétségtele- nül a tortonienre utal s valószínűleg a neritikus régió középső zó- náját képviseli. — Készült a Pázmány Péter Tudományegyetem Földtani Inté- zetében (igazgató: Dr. Papp Károly egyet. ny. r. tanár). •** lm Eisenbahneinschnitt zwisehen Nógrádszakál und Ráros- puszta (Komitat Nógrád, Ipoly-Tal) wurde zwisclien den 90.1 und 90.2 Ivilometersteinen ein neuer Fundort entdeekt. Dér Erhaltnngs- zustand dér Fossilien ist nicht sehr günstig: es gelang jedoch ausser Bryozoen und Decapodenresten 27 Molluskenarten zu bestimmen. Die Faunalísite befindet síeli im ungarischen Text, S. 144 — 145. Es ist ein charakteristisehes Merkmal dieser Fauna, dass ne- ben 23 Lamellibranchiatenarten nur 4 Gastropodenarten von liier bekannt geworden sind. Am hauligsten kommt Venus kautskyi vor. Hiiufig sind noch folgende Arten: Diplodonta rotundata, Aloidis basteroti, TurrUella turris. Ausser den 2 Astarte- Arten kommen sámtliche von liier bestimmte Formen auch im Wiener Beeken vor. Die meisten Formen kommen im Wiener Beeken sowohl im Helve!. wie auch im Törtön vor. Es ist nur eine einzige Art (Emis rollei) vorlianden, welehe nach Hoernes im Wiener Becken nur aus dem Helvet bekannt ist. Demgegeníiber gibt es mehrere Formen, welehe im Wiener Beeken für das Törtön eharakteristiseli sind. Diese Tatsaehe spricht dafür, dass die Fauna von Rárospuszta in die tortonische Stufe gehört. Auf Grund dér Daten von L. S t r a u s z meine ieh, dass diese Fauna auch vöm faziologischen Gesichtspunkte aus sehr interessant ist. weil sie die mittlere Zone dér neritisehen Region vertritt. Die Bcschreibung dér neuen Arten Venus (Clausinella) ((Miocl\nusinella)) kautskyi n. sp. T. T. Fig. 3— G. Die neue Art Venus (Clausinella) ((Mioclausinella)) kautskyi n. sp. weist eine lángliche Gestalt auf. Dér Hinterrand lauft ziem- 1 ieh steil ab, er ist abgestutzt und falit nach aussen. Dér Unter- rand ist konvex gekriimmt. X)er Vorderrand bildet unter dem Wrir- bel keine sehr konkave Linie, er falit fást gerade ab. Auf dér lin- ken Klappe geht dér Vorderrand mehr gebogen in den Unterrand 152 L. Bogsch uber als auf dér rechten, ayo eine schwaeh entwickelte Ecke zu seken ist. Dér Innenrand dér Klappen ist gekerbt. Die Kerbung geht manehmal — besonders vorne — fást bis zum Wirbel liinauf und ist im allgemeinen ziemlich stark entwickelt. Die Skulptur be- sték t aus 20 — 25 konzentriselien, dicht nebeneinander stehenden Lamellen. Die Lamellen stehen in dér Wirbelregion von einander mehr entfernt als im unteren Teil dér Schale, sie werden bláttrig und sind gleichmassig entwickelt. Sie sind naeh oben gerichtet. Zwischenlamellen sind keine vorhanden. Wo die Schale abgewetzt ist, sehen wir auch eine sehr feine Radialskulptur. Die Lunula ist gut zu erkennen und von dér Schale scharf abgegrenzt. Die konzentriselien Lamellen erseheinen im Lnnula-Feld auf beiden Klappen als sehr feine Streifen. Die Area ist verhaltnismassig gross, auf dér rechten Klappe breiter, als auf dér linken. Interes- sant ist die Erscheinung, dass wahrend das Areal-Feld dér linken Klappe vollkonimen glatt oder höchstens kamu sichtbar gestreift ist, dasselbe dér rechten Klappe von feinen, jedocli gut entwickel- ten Streifen bedeckt wird, die den Waehstumslinien entsprechen. Dér Wirbel liegt ungefahr im ersten Drittel dér Schale und ist massig gewölbt. Das Schloss isi recht gut entwickelt. In dér rech- ten Klappe besteht es aus cinem lamellenartigen Vorderzahn ei- nem kraftig entwickelten Hauptzahn und einem hifiden, langli- chen, nach hinten gerichtefen Hinterzahn. Dér Vorderzahn liegt nieht ganz nahe dem Rande dér Sehlossplatte. Dér Hauptzahn ist nicht auffallend kraftig entwickelt. Dér Hinterzahn weist eine Bi- fiditat auf. In dér linken Klappe ist dér Vorderzahn kraftig entwickelt, stark nach vorne gerichtet und ein wenig gebogen. Das Vorder- zahnchen, welches die Sektion Mioclausinella charakterisiert, lásst sich genau erkennen. Dér Hauptzahn ist kraftig entwickelt, drei- eckig, nicht gespaltet. Dér Hinterzahn ist ziemlich stark entwik- kelt. Dér Sinus ist mit einem gleichschenkel i gén, fást gleichseiti- gem JJreieck zu vergleichen. Die Mantellinie liegt bei Venus kaul- skyi vöm Unterrand dér Schale ziemlich entfernt. Dér vordere Muskeleindruck ist etAvas grösser und langlicher als dér hintere. Von Rárospuszta sind mir 75 Exemplare von Venus kautskyi bekannt, darunter 41 linké und 34 rechte Klappen. Die kleinste Klappe misst 3.4 mm in dér Lángé und 3 mm in dér Höhe, die grösste 21 mm in dér Lángé (die Höhe ist bei diesem Exemplar nicht zu messen). Eines dér grösseren Exemplare ist 19 mm láng und 16.5 mm hoch. Abb. 3 u. 6 sind Klappen von Mittelgrösse. Bei den durehschnittlichen Exemplaren betragt die Lángé 15 mm und die Höhe 12 mm. Unter den zahlreiehen Klappen ist eine Variabilitat von mehreren Eigenscbaften zu beobacliten. Eine interessante Erschei- nung liegt darin, dass an dér Stelle des einen fiir die Sektion Mio- Die Fauna dér sandigen Scliicht von Rárospuszta 153 clausinella charakteristischen Záhnchens nn einigen dér Ráros- pusztaer Exémplare 3 Protuberanzen zu seben sind. Da, wie K a u t- s k y es bereits in seiner Monographie (2) bewies, in dér Stam- mesgescbichte dér Veneriden gerade an dicsér Stelle eine Entwick- lung und dadurch wichtige Vera'nderungen vor sieh gehen, kann diese Variabilitat von Venus kautskyi nicht als besonders charak- teristisch.es Artmerkma] aufgefasst werden. Eine Variabilitat tritt auch in dér Lage des Hinterzabnes auf. Er íiegt námlich maneh- mal deni Oberrande naher, als bei den durchscbnittlicben Exem- plaren. Eine Tatsache, die wieder daranf hinweist, dass im Laufe dér Phylogenese hier die wichtigsten Verandernngen auftreten, infoige dérén bei diesen Formen hier eine Variabilitat bobén Gra- des zu beobachten ist. Eine Variabilitat ist aber aueb in dér Ge- stalt von Venus kautskyi festzustellen. Die Fönn diese r Art ist auffállig mehr verlángert als bei den übrigen Clausinella- Arten. Es kommen jedoch Exemplare vor, die eine mebr bobé oder mebr verlángerte Form besitzen als die normalen. Auch dér Wirbelwin- kel kann an manchen Exemplaren etwas anders, ineistens kleiner sein. Und auch die Skulptur weist eine Variabilitat auf insofern, als die Lamellen manchmal nicht so dicht nebeneinander steben. Es ist interessant diese neue Form einerseits mit Venus (Clau- sinella) (Mioclausinella) amidéi var. tauratava, andererseits mit Venus (Clausinella) ( Chamelaea) gallina L. (== V. st Hatnia Da Costa) zu vergleichen. Mit Venus amidéi selbst babén wir eigent- 1 i eb nicht viel zu tun, da diese Form erst im Pliozán auftritt. Var. tauratava ist aus dem Helvet bekannt. Znerst ist zu bemerken, dass die Gestalt von Venus kautskyi viel lánglicher ist, als die von samt- lichen übrigen Mioclausinella -Arten. Die bis jetzt bekannten Mio- clausinella- Arten besitzen allé námlich eine mehr abgerundete Form. Die Venus kautskyi steht ihrer Gestalt nach dér Venus (Clausinel- la) (( Chamelaea )) galling am nacbsten. Da — wie auch untén noeh zu ersehen ist — auch andere Merkmale von Venus kautskyi an V . gallina erinnern, glaube ich, dass sie eine Form dér Sektion Mio- clausinella darstellt, welche sozusagen ein Verbindungsglied zwi- schen den Sektionen Mioclausinella und Chamelaea reprasentiert, obwobl sie noeh völlig die Merkmale dér Mioclausinellen besitzt. Ihr Hinterrand láuft steiler ab als bei V. amidéi und var. tauratava, jedoch nicht so steil wie bei V. gallina. Bei V. kaut- skyi falit dér Hinterrand nach aussen, wahrend er bei V. gallina nach innen falit. Dér Unterrand von V. kautskyi entspricht im grossen und ganzen dem von V. amidéi var. tauratava, ist aber mehr konvex gekrümmt als bei dér Venus gallina. Dér Vor dér rand ist gerade Avie bei V. amidéi und var. tauratava und nicht konkav wie bei V. gallina. Die Kerbung des Innenrandes ist stiir- ker entwickelt als bei V . gallina. Ihr Entwicklungsgrad entspricht ungefíihr dem bei dér V. amidéi. Dér Vorderzahn dér rechten Klappe ist etwas kraftiger ént- 154 L. Bogsch wi ekeit als bei V . amidéi var. tauratava aus dem Wiener Beeken und liegt dem Rande dei Schlossplatte nieht so nahe wie bei die- ser Form. Wáhrend sich dér Vorderzahn bei V. amidéi var. tau- rátává ganz dem Rande dér Area anschmiegt, liegt er bei V. gal- lina davon etwas weiter entfernt. Die Lage des Vorderzahnes dér rechten Klappe bei V kautskyi liegt ungefahr zwischen den bei- den erwahnten Formen. Dér Hauptzahn ist nieht so kraftig ent- wiekelt wie bei V. amidéi var. tauratava. Seine Entwieklung und Lage entspricht vollkommen dér des Hauptzahnes von V . gallina. Dér Hinterzahn dér linken Klappe ist etwas starker entwickelt. als bei V. amidéi var. tauratava. Wie es nun aus allén diesen Tatsachen zu ersehen ist, repra- sentiert die neue Form Venus kautskyi eine Art dér Mioclausinel- len, welche in manchen Merkmalen an Venus gallina erinnert und so tatsachlich einen Übergang zn dér Sektion Chamelaea darstellt. Ich erlaube mii* dicse neue Form nach Herrn Dr. Fritz Kautsky zu benennen, dér neulich die Veneriden des Wiener Beckens in einer vollkommenen Monographie beschrieben und mir auch diesmal in meinen Studien weitgehendst gebolfen hat, wofiir ich ihm auch an diesel* Stelle meinen innigsten Dauk ausspreche. Paphia pappi n. sp. Taf. I, Fig. 1—2. Von diesel* neuen Art ist léidéi* nur eine Klappe gefunden worden, dérén Erhaltung auch nieht ganz tadellos ist. Trotzdem ist es zu ersehen, dass diese Form mit keiner bislier heka untén Paphia- Art zu identifizieren ist, sodass ich sie als eine neue Art betrachte und nach mernem hochverehrten Chef, dem Herrn Prof. K a r 1 v. P a p p Paphia pappi benenne. Die Sehale ist dünn, stark verlangert. Besonders dér Vorder- teil ist auffallend láng. Dér \rovderrand ist oben ziemlich konkav, dér Unterrand — soveit er erhalten geblieben ist — elliptisch ab- gerundet, dér Hinterrand láuft gerade ab. Am Hinterteil dér Klap- pe ist eíné ziemlich scharf entwickelte Kanté zu erkennen. Die Anssenseite dér Klappe ist mit feinen konzentrischen Streifen gé- ziért. Die Area ist stark verlangert, ebenfalls ist auch die Lunu- la sehr láng und von dér Sehale scharf abgegrenzt Das Schloss ist ein typisches Paphia-Schloss. Dér Schlossrand ist schmal, die Ziiline stchen ziemlich dicht und divergieren. Dér Hauptzahn ist stark hifid und nach vorne gerichtet. Da auch dér Vorderzahn ziemlich schief stelit, divergieren die beiden Zahne verháltnismássig stark. Die Art steht dér Paphia waldmanni Kautsky noch am nachsten. \'on diesel* unterseheidet sie síeli vor allém in ihrer viel mehr verlangerten Gestalt. Dér Vorderrand ist mehr konkav als bei Die Fauna dér sandigen Schicbt von Rárospuszta 155 dér P. wáldmanni. Dér Hinterrand ist bei P. waldmanni gebogon, wáhrend er bei P. pappi — wie ich oben schon erwahnt habé — gerade ablanft. Lunula und Area sind bei P. pappi bedeutend lan ger als bei P. waldmanni. Die Kanté am Hinterteil ist nicht so scharf entwickelt wie bei dér neuen Art. Die Bifiditát des Haupt- zahnes ist bei P. pappi grösseren Gr a des als bei P. waldmanni . Auch in dér Lage dér beiden Zahne ist ein Untersehied, sodass sic starker divergieren als l*ei P. waldmanni. Ervilia miopusilla n. sp. Tat. I Fig. 7-8. 1870. Ervilia pusilla P li i I i p p i. Hoernes (8.) p. 75. T. III. Fig. 13. 1T o e r n e s niramt au, dass die Formen des Wiener Beekens, völlig mit den Exemplaren von Philippi übereinstimrnen. Di ieh in dér Sammlung dér geologisch-paláontologischen Abteilung des Naturhistorischen Museums in Wien mehrere Exemplare von Philippi gesehen habé, scheint mir diese Auffassung unrichtig zu sein. Jedenfalls konnte ieh feststellen, dass die Exemplare von Rárospuszta vollkommen mit denen aus dem Törtön des Wiener Beekens íiberstimmen. Die Beschreibung von Hoernes ist völlig richtig, sodass ich hier kei ne neue Beschreibung gébén will. Auch Cossmann und Peyrot (!).) bemerken, dass die Formen von Hoernes nicht mit Ervilia pusilln Philippi identisch seien. Zu demselben Résül tat kommen Dőli f u s und D a u t z e n b e r g (10). Sacco (11) fii h rt die Art unter den Namen Ervilia casta nea Montagn var. zibinica D o d ériéin auf. Ob das richtig ist, konnte ich nicht entscheiden. Friedberg (P2) zicht die For- men dagegen wieder zusammen. Pa ich keine Gelegenheit hatte Exemplare von verschiedenen Gebieten zu untersuchen, stellte ich nur soviel fest, dass die For- men von Rárospuszta vollkommen mit den Exemplaren aus dem Wiener Becken übereinstimrnen und von denen von Ervilia pusilln Philippi zu trennen sind. Solange eine ausführlichere Bearbei- lung diesel* AD nicht unternommen wird, möchte ich vorlaufig die Exemplare von Rárospuszta mit den Exemplaren aus dem Wie- ner Becken unter den Namen Ervilia miopusilla einführen. # # * Zum Schluss möchte ich mich bei dér Direktion dér geologisch ■ palaontologischen Abteilung des Naturhistorischen Museums in Wien, insbesonders beim Herrn Direktor Prof. Dr. F r. Trauth und Frau Sekretar L. Adametz herzlichst bedanken fii r die Er- lauhnis, das wertvolle Tertiárvergleichsmaterial des Museums be nutzen zu dürfen. Aus dem geolog. Inst. d. Univ. Budapest. Direktor Prof. Dr. K. v. Pap p. 156 L. Bogsch IRODALOM— SCHRIFTTUM. 1. Strausz L,: Geologische Fazieskunde. M. k. Föleit. Int. Évk. Vol. 28. Bp. 1928. 2. Kautsky F.: Die Veneriden und Petricoliden des Nuederöster- reiehischert Miocáns. Bohrtechniker-Zeitung 1936. 3. Bogsch L.: Tortonische Fauna von Nógrádszakál. M. kir. Föld- tani Int. Évkönyve. Vol. 31. Bp. 1936. 4. Strausz L.: Adatok az Ipoly-völgy vidékének geológiájához. Földtani Közlöny Vol. 54. Bp. 1924. 5. Strausz L.: Az Északkeleti-Cserhát mediterrán fáciesei. Eötvös- Füzetek. No. 1. 1924. G. Strausz L.: Az Északkeleti-Cserhát törtön fáciesei. Mát. és Term- tud. Értesítő Vol. 40. Bp. 1924. 7. H o e r n e s M.: Die fossilen Mollusken des Tertiarbeckens von Wien, I. Univalven. Wien. 1856. 8. Hoernes M.: Die fossilen Mollusken des Tertiarbeckens von Wien. II.Bivalven. Wien. 1870. 9. Cossmann M.: — Peyrot A.: Conchologie neogénique de l’Aqui- taine. Actcs de la Société tinnéenne de Bordeaux. 1909 — 1928. 10. Dolli us G. — D au t zenbe rg Ph.: Concbylio’ogie du Miocéné m'oyen du Bassin de la Loire. Mémoires de la Soc. Géol. de Fran- cé. Paléontologie. Mém. — No. 27. 1902 — 1920. 11. Bellardi L. — Sacco F.: I molluschi dei terreni terz;arii dél Piemonte e della Liguria. Torino 1872 — 1904. 12. Friedberg W.: Mollusca miocaenica Poloniae 1 — II. Kraków, 1911 — 1934. TÁBLAMAGYARÁZAT — TAFELERKLÁRUNG. 1. Paphia pappi n. sp. kívülről — von aussen C\z eredeti példány mintegy 22 mm hosszú. — Lángé des Originals etwa 22 mm.) 2. Paphia pappi n. sp. Zár. — Schloss. (Erősen nagyítva, — Stark ver- grössert.) 3. Venus (Clausinella) ((Mioclausinella)) kautskyi n. sp. Jobb teknő kí- vülről. Az eredeti példány mintegy 13 mm hosszú. — Rechte Klappe von aussey. Lángé des Originals etwa 13 mm. 4. Ugyanaz belülről. — Dasselbe von innen. (Erősen nagyítva. Stark vergrössert.) 5. Bal teknő belülről. Linké Klappe von innen. (Erősen nagyítva. Stark vergrössert.) 6. Bal teknő kívülről. — Linké Klappe von aussen. (Az eredeti pél- dány kb. 16 mm hosszú. — Lángé des Originals etwa 16 mm.) 7. Ennlia miopusilla n. síp. kívülről . — Von aussen. (Az eredeti pél- dány hossza kb. 4 mm. — Lángé des Originals etwa 4 mm.l 8. Ugyanaz belülről. — Von innen. Phot: Dr. Kesselyák A. Földtani Közlöny, Bánd LXVII. kötet, Het't 4 — 6. füzet. Tafel XII. tábla. L. BOGSCH : A rárospusztai homokos réteg' faunája. Die Fauna dér sandigen Schieht von Rárospuszta. 157 A HUNPSHE1MI F0SS1L1S KISEMtÖSÖK REVÍZIÓJA. Irta: Kormoz Tivadar. IIE VISION DÉR KLE INSÁTJ GER VON HUNDSHEIM. Von Dr. Tli. Kormos. (Folytatás. — Fortsetzung.) Lepus (europaeus- Gruppé). ( Lepus europaeus Pali. bei Freude n b e r g). Von den, bei Freude n b e r g abgebildeten zwei Mandibeln (Taf. XJX, Fig. A und D) liegt mir nur die eine, zahnlose, vor. Freudenberg unterscheidet ..gelbe” und „braune” Mandibel und glaubt in diesen zwei verschiedene Rassen erkennen zu diir- fcn. (2, S. 212). Bei dér „kleineren Hasenrasse von Hundsheim (gel- be Mandibel) dürfte es sicb naeh ihm um einen Reprasentanten von „ Lepus variábilis “ handeln, wogegen die „grösseren (braunen)” er anscheinend für Lepus europaeus hielt. An den ersten, d. i. an Lepus timidus L. kaim in dicsem Fali wohl kaum gedacht werden, dagegen falit die, von Freudenberg angegebene, Zahnreihen- liinge dér „kleineren Rasse“ (18 mm) in die Variationsbreite von Hypolagus brachygnathus Komi. (11, S. 74, Abb. 2, Fig. c— h, m — o), eines von mir vor kurzem aus dem ungarisehen Praglazial besehriebenen, mittelgrossen Hasén, weleber mir auch aus dér Sackdillinger Höhle bekannt ist. Ilnter den mir vorliegenden, sparlichen Hasenresten von Hundsheim kann ich zwar bloss die Gattung lepus erkennen, es ist aber nicht ausgeschlossen, dass dórt neben dér letzteren auch Hypolagus vorkommt, wie das z. B. in Fngarn, in dér „TJpper Freshwater Bed“-Fauna des Nagv- harsánvberges dér Fali ist. Das neugesammelte Matéria! kann auch diesbezüglicb Entseheidung bringen. Dass dér Hundsheimer Vertreter dér Gattung Lepus in den Formenkreis von Lepus europaeus Pali. und nicht in jenen von Lepus Hm idus L. - variábilis) gehört, welcher mittels seiner oberen Scbneidezáhne iibrigens leieht von dem Feldhasen zu un- terscheiden ist, kann als sicher angenommen werden. Letzterer passt in die „warme” Fauna von Hundsheim nicht. Es ist sogar nicht ausgeschlossen, dass Lepus timidus erst wáhrend dér Eiszeit entstanden ist. ahnlich, wie sicb die Murmeltiere naeh Hág- ni a n n s Auffassung (2, S. 212) erst naeh (wáh rendi) dér Eiszeit in Arctomys marmota und Arctomys bobac differenziert habén. Freudenberg bemerkt, dass Hasén reste in Kron- stadt (Brassó) und ebenso in dér Knochénbreccie von Bere- mend zahlreich sind, dass aber in kcinem diesel* Falié an den Al- penhasen gedacht werden darf. Das ist auch vollkommen richtig, 158 Th. Kormos da doch in Beremend ausser Hypolagus brachygnathus Korín, nur Pllolagus beremendeusis Korín, bekannt ist, in dér — jener von Hundsheini viel naher stehenden — Fauna von Kronstadt iedoch ausschliesslich ein zmn Formenkreis des Lepus europanus gehörender Hasé vorkommt. Glis sp. ind. (Myoxus glis L. bei F reudenberg). Auf Taf. XIX, Fig. 12, 21 und 25 sind einige Beste (Unter- kiefer, Backenzahn, distales Humerusfragment) eines Schlafers nnter dér Bezeiehnung Myoxus glis abgebildet. Dér betr. Unterkie- ter scheint mir allerdings eher einem kleinen Hamster anzugehö- ren, wogegen mit den zwei anderen Figuren nichts anzufangen isi. lTnter dem mir vorliegenden Matéria! fand ich bloss Nagezahn- und Extremitatenknochen-Fragmente, welche von einem Sieben- sehlafer herriihren, zu einer specifischen Bestimung reiehen je- docb diese Beste nieht aus; um so weniger, da in den letzten Jahren zwei praglaziale Giis-Arten beschrieben wurden (3, S. 242, und 8, S. 03), mit welehen dér Hundsheimer Schláfer auf Grund dér mir zűr Verfügung stehenden Betege nieht verglichen werden kann. Apodemus (sylvoticus- Gruppé). (Mas sylval icus \j. bei Freudenber g). Die Waldmaus wurde schon seitens F reudenberg (2, S. 210) erwahnt und abgebildet (Taf. XIX, Fig. 2—3). Sie kommt in dér Kleinfauna tatsaehlich vor, die genauere specifische Bestim- m ung dér betreffenden Art soll jedoch einer reiehlieheren Doku- mentation vorbehalten bleiben. Cncetus cricetus runtonensis Newton. (Cricrlus vulgáris Desm. bei Freudenberg). Auf Fig. í) dér Taf. XIX ist bei Freudenberg eine linké Unterkieferast eines Hamsters — angeblieh in natürlicher Grösse abgebildet. Er gibt die Zahnreihe.nl ange dieser Mandibel mit 9.5 mm an (2, S. 215), doch konnte ich an dér Figur eine Liinge von 10.4 mm messen. Welcher von beiden Massen dér riehtige ist, lásst sich nieht feststellen, de die betr. Mandibel mir nieht vor liegt. Statt dér letzteren steht mir ein, ebenfalls linksseitiges Kie- ferf ragment aus dér Freudenber g’schen Sammlung zűr Ver- fiigung, (lessen Ziibne in senilem Zustand, bis zu den Wurzeln ab- gekaut sind. Trotzdem erreieht die Zahnreihenlange dieses Beleges 9.7 mm, muss alsó im jiingeren Stádium iiber 10 mm betragen ha- bén, und gehört demnach zu .i^nen Hamsterriesen, welche von Seb au b (12, S. 27) als Cricetus cricetus major Woldrich be- zeiehnet und von den folgenden Praglazial fuudstellen signalisiert werden: Püspökfürdő, Nagyharsányberg bei Villány, Gespreng- Revision dér Kleinsaug’er von Hundsheim 159 berg bei Kronstadt (Brassó). Dió Zahnreihenlange dós grössteá Fxeinplars von Brassó betragt nach Schaub 10.5 ram. Diesel’ grosse Hamster ist auch durch ein oberes Schneidezahníragment (Naturhist. Museum, Wien) belegt, welches von F renden berg zuerst (7, S. 204) als „ Histricomys Giebel sp.” erwahnt, in sei- nem zusammeni'assenden Werk (Taf. XIX, Fig. 10) jedoch bereits richtig, untéi* dem Na inon .,Cricctus f rumen tartus var. major" (vergrössert) abgebildet wurde. II e 1 1 e r (?, S. 262) erwahnt ini Jahr 1930 Hamsterkiefer mit i.S — 9.6 (alveolar 10.1) mm lángon unteren Zahnreihen tínter dem Namen Cricetus vulgáris runtonensis Newton aus dér Sackdil ! inger Hbhle. Wie es bereits von Schaub (12i íestg estelit wur- de, handelt es sieli hier — wenigstens teilweise — mii Cricetus cricetus praeglapialis Schaub Dass a bér die gigantische Príi- glazialform von Brassó usF. auch im Windloeh bei Sackdilling vorkommt, beweisen die neueren Massangaben Brunner’s (5, . 316), nach weichen ihm von dórt Unterkiefer mit 9.4 — 10.7 mm lángén Zahnreihen vorlagen. In Bezug auf die Benennung dieses Riesenhamsters gehe ieh mit H e 1 1 e r cinig, dér — gestiítzt auf die von Newton beschrie- benen Merkmale, sowie auf die grosse Altersdirferenz — statt dem W o 1 d r i c h’schen, sich auf jungdiluviale Hamster beziehen- den Namen (Cricetus frumentarius — vulgáris —cricetus varietas major) neuerdings den N e w t o n’sehen Namen („ Cricetus vul- gáris runtonensis'’’) als Cricetus cricetus runtonensis Newton beizubehalten vorsehlagt (8, S. 62). Allocricetus Hursae S e h a u b. ( Cricetus phacus P a 1 ]. bei F r e u d e n b e r g). Die bei F r e u (lenbe r g auf Taf. XIX. abgebildeten kleinen Hamsterkiefer habén mit dér Sippe dei* (‘ehten Zwerghamster nichts zu tun: sie gehören vielmehr dem 1930 von Schaub auf- gestellten Genus Allocricetus au. Die Originale zu den Figuren 1 • Samud. F r e u d e n b e r g) und 26 (Naturhist. Museum, Wien) He- gen mir vor und nachdem die auf Fig. 11 abgebildete dritte Man- dibel den anderen vollkommen ahnlich ist, unterliegt es keinem Zweifel, dass wir auch in dicsem Fali mit Allocricetus zu tun ha- bén. Se h au b beschrieb zwei Arten dieser ausgestorbenen Gattuug, von weichen die kleinere: Allocricetus Hursae durch 4.2 — 5.4 mm lángé, die grössere: Allocricetus Éhiki durch 5.4 — 6.0 mm lángé untere Zahnreihen gekennzeichnet ist. Die Hundsheimer Mandibel besitzen etwa 5.2 mm lángé Zahnreihen und gehören somit in die Grössenkategorie von Allocricetus Hursae. Von den odontologi- sehen Merkmalen abgesehen, ist Criceiulus (C ricetiscus) auch viel kleiner (Zahnreihenlange 3.8 — 4.2 mm). Nachdem Allocricetus be- 160 Th. Kormos reits im Oberpliozán in Európa weit verbreitet war, Crice tulus (s. 1) hingegen erst gégén Ende des Cromerian (Nagyharsányberg bei \ illány) anfzutreten scheint,1 miissen wir entweder mit einer spá- teren Einwanaerung dér Zwerghainster, oder mit einer direkten Abstammung derselben von Allocricetus rechnen. Haufig ist dér Zwerghamster in Európa allerdings erst in dér Magda lénienperiode. Dolomys episcopalis (M éhei y). (Arvicola glareolus Sehreb. partim bei F reudénberg). Élese, tűr die Praglazialfauna Europas áusserst eharakteris- tische, weitverbreitete Wíihlmaus ist in dér Fauna von Hundsheim vorláufig durch zvvei m, sicher belegt (Naturhist. Museum, Wien), dérén Kronenlange 2.5 — 2.6 mm betrágt. Die Wurzeln dér betreí- fonden Ziibne sind nocli nicht entwickelt; es handelt sich um juve- nile Zahne, dérén Lángé von Műhely mit 2.1 — 2.6 mm angegeben wird {13. S. 198). Die Hundsheimer Zahne stimmen in k'orm und Grösse vollkommen mit dem typischen Dolomys episcopalis liber- óin und sind gegenüber Evotomys unter anderen durch das abso- lute Feblon einer Zementablagerung in dón Zahnsynklinalen ge- kennzeiehnet. k1 r ende n b erg scheint diese Zahnchen als solche von „ Arvicola glareolus ” betrachtet zu habén, was ja gar nicht zu bewundern ist, da doch Prof. v. Mchely’s grundlegende Arbeit iiber die wurzelzahnigen Wiihlmause Ungarns erst im selben Jahr alsseine Monographie, erschoinen ist, u.nd ihm wahrscheinlich nicht sofort zuganglich war. Méliely war iibrigens dér erste, dér er- kannt hat, dass gewisse Avurzelzahnige Wiihlmause des ungarischen 1 Er fehlt auch aus dér Praglazialfauna des Gespreng’berges bei Brassó. Revision dór Klein sauger von Hundsheim 161 Práglazials, die wir früher allé für Evotomys glareolus hielten, niehts mit dér heutigen Waldwühlmaus zu tűn habén, sondern drei verseli iedenen Gattungen („Pl iomys”, „Microtomys”, „Apisto- mys”) angehören. Von diesen drei Gattungen sind seitdem Micro- tomys und Pllomys durcli Hinton als Synonyme von Mimomys und Dolomys erklart worden (14) und nur Apistomys besteht noeh lieute als selbststandiges Genus. Fig. 40. ábra. Dolomys episcopalis (M é h e 1 y). (Vergr.). Dér, zuerst aus dér Fauna von Püspökfürdő besehriebene, Do- lomys (Pliomys) episcopalis (Méh.; ist seitdem aus Siebenbiirgen, Dalmatien, Südungarn (Villányer Gegend) und aus Deutsehland nachgewiesen so, dass sein Vorkommen in Hundsheim zu erwarten war. Clethrionomys ( Evotomys) (glareolus- Gruppé) ( Arvicola glareolus Schreb. pertim bei Freudeub e r g ). Freudenberg stellte für Hundsheim drei Arvicolidae, u. zw. „A. glareolus” , „A. arvalis ” und A. amphibius fest. Den, in seiner vorlaufigen Mitteilung (í, S. 203) angeführten Arvicola sub- lerraneus” glaubte er spater streichen zu dürfen. (2, S. 211). Unter den W ühlmaus-Resten von Hundsheim finde ich fiinf Gattungen, und zwar: Clethrionomys (Evotomys), Dolomys, Arvi- cola, Pitymys und Microtus vertreten. Unter diesen scheint Evoto- mys die haufigste zu sein; jedenfalls Hegen mir zwei Dutzend Un- terkiefer einer zierlichen Waldwühlmaus vor. Das Kauflachenbild dér Backenzahne, vor allém jenes des mls ist — wie bei Evotomys im allgemeinen — ziemlieh variabel. Die Kronenlánge dér Zahnrei- hen betragt 4.f: — 5.0 mm, die des m, 2.0 — 2.35 mm. Unter den 24 Unterkiefern befinden sieh jedoeh hloss 2, dérén Zahnreihe die t'est- gestellte Maximallange erreicht, allé übrigen sind unter 4.8 mm, Zum Vergleich habé ich 40 rezente Unterkiefer aus dem Borsodéi- Biikk-Gebirge (Umgebung von Miskolc, Ungarn) gemessen, und gefunden, eláss die Zahnreihenlange bei diesen zwisclien 4.5 — 5.4 mm variiert, Die Lángé des m, betragt 2 0—2.5 mm. Trotz diesel* scheinbar geringen Differenz ist die Hundsheimer Waldwühlmaus im allgemeinen etwas kimer, da es sich unter den 40 ungarlándi- 162 Th. Kormos schen F'yofom.ys-Mandibeln n.ur 10 (= 25%), und zwar moist jun ge> sieh mit einer Zahnreihenlange unter 4.8 mm befanden. Bei den meisten Exemplaren betragt die Lángé 4.9 — 5.1 mm, dió dós m, sehr konstant 2.3 mm, d. i. beinahe das Maximum dér Hunds- heimer Exemplare. Fig. 41. ábra. Evotomys ( (jlnrcolus-Grwppe) (Vergr.). Es handelt síeli hier meines Erachtens um eine, etwas kleine- re und primitivero Form dér glareolus- Gruppé, dérén miliőre sys- lematische Stollung nur auf Grund vollkommoner Belege (Scha- delfunde) geklárt werden könnte Arvicola bactonensis H i n t o n. ( Arvicola amphibius L. partim bei Freu ti önbe r g). Freudenber g hat i'iir Hundsheim „ Arvicola amphibius" L.” festgestellt und abgebildet ;Taf. XIX, Fig. B/e. K. X, L, ü u. Taf. XX, Fig. 23 und 30, teils etwas vergrössert, toils verkleinert). Er bemerkt, dass dér Ar vicola von Hundsheim „entscliieden klói - ner ist, als z. B. die jungdiluviale Wasserratte aus seb wabischen Ilöhlen.” Er verspricht, auf diese Form in den folgenden naher oinzugehen, doch scheint er spater dicse Absieht aufgegeben zu babén, denn ausser einigen Bemerkungen übor „Microtus” resi». .. Dolomys ” mtermedius und Microtus mosbachensis, fiúdon wir auf dér nacbsten Soite bloss einige vergleiebende Schadelmasse, welelio sieh auf „Arvicola amphibivs ” aus dóm Hohiestoin im Lonetal. ,. Arvicola amphibius ” rezent (nach Sehmidtgen) und „Arvicola amphibius ” von Hundsheim beziehen. Diese Vergleiehsmasse sind .iedoch vollkommen wertlos, indem sic auf irrtümliche Bostimmun- gen fussen. Wenn es sieh nahmlieh um fossile ,4 rWco/ nagy. 18. á. m. f. Egyre növekvő opakinennyíség. 150X nagy. 19. á. in. f. Egyre növekvő opakanyagmennyiség. 150X nagy. 20. á. Fiisites szerkezet, összetöredezett sejt üreggel. 150 X nagy. 21. á. Fusitnyaláb (nem csiszolat!) cca. 15X nagy. 22. á. Gyantacseppek, valószínűleg ereeti, szövetben elfoglalt helyükön. 150 X nagy. 23. á. Összetöredezett nagyobb gyantaszem 151) X nagy. Tabelle X. Fig. 15. Markstrahlen, parallel zum Ablauf geschliffen. Verg. 30. Fig. 10. vvie Fig. 14., aber bei 150-facher Vergr. Fig. 17., 18., 19. Vitritstreiien in Barit. Fig. 20. Fusitische Struktur im Schliff Vergr. 150. Fig. 21. Fusitbiindel. Vergr. 15. Fig. 22 u. 23. Harzkörper. Vergr. 150. Földtani Közlöny, Bánd LXVII. kötet, Heft 4—6. füzet. Tafel X. tábla. Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata EDELSTEIN M.: Mikroskopische Untersuchung dér Ájkaer Braunkohle aus dér oberen Krokié. Fig. IS. ábra. Fig. 20. ábra. Fig. 21. ábra. Fig. 17. ábra. A XI. tábla ábráinak magyarázata. 24. á. Alvadásos szerkézéin gyanta. 250X nagy. 25. és 26. á. Gyantaeseppek zárvánnyal (Gombaspóra) 150X nagy. 27. á. Vitrittel párhuzamos futású, vékony, világos kutikula. 150X nagy. 28. á. Kutikula. Átmenet színből fonákba. Különsöen az alsó részen légzőnyílások helyei. 150X nagy. 29. á. Hosszú, kanyarulatos kutikula 1 50’X nagy. nagy. ül. á. Mikrospóra. 150X nagy. 32. á. Kapaszkodószőr formájú kutikula. 250X nagy. Tabelle XI. Fig. 24. Harz mit Gerinnungsstruktur. Vergr. 250. Fig. 25 u. 26. Pilzsporen im Harz. Vergr. 150. Fig. 27. Kutikula Vergr. 150. Fig. 28. Kutikula. Übergang von Blattoberteile zűr Unterseite Vergr. 150. Fig. 29 u. 30. Kutikula. Vergr. 150 Fig. 31. Mikrospora. Vergr. 150. Fig. 32. Kutikule in Form eines Kletterhaken. Vergr. 250. Földtani Közlöny, Bánd LXVII. kötet, Heft 4 — 6. füzet. Tafel XT. tábla. Az a.ikai szén szénkőzettani vizsgálata. EDELSTEIN M.: Mikroskopische Untersuckung derAjkaer Braunkohle aus dér oberen Kreide. Fig 28. ábra. Fig. 32. ábra. FÖLDTANI KÖZLÖNY Bánd LXVII. kötet. 1937. július — szept. Heft 7 — 9. füzet. MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT VÁLASZTMÁNYA mélyen megrendülve jelenti, hogy REICHERT RÓBERT dr„ egyetemi m tanár, egyetemi adjunktus, aki az összes iskolai- és egyetemi tanulmányait kitüntetéssel végezte, az Angolkisasszonyok Polgári Tanárképző főiskolájának tanára, a Kis Akadémia r. tagja, a Kir. Magy. Természettudományi Társulat választ- mányi tagja, cserkésztiszt, a Kát. Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szövetségének tiszteleti tagja, a Collegium Hungaricuin Szövetségnek választmányi tagja. Társulatunknak 1921 óta rendes tagja. 1924-től — 1930-ig másodtitkára, 1930-tól — 1933-ig elsőtitkára, 1933 óta pedig választmányi tagja a kötelességtudás, pontosság és rendszeretet mintaszerű megszemélyesítője : 1937. július 8-án elhunyt. Béke legyen Vele ÚJABB SZIKKÉPZÖDÉSI ELMÉLETEK ÉS SZIK JAVÍTÁSI TANÁCSOK. Irta: ’Sigmond Elek dr* EINIGE NEUEREN THEORIEN ÜBER DIE BT LIKING DÉR UN G ARI SC IJ EN ALKALI BÖDF.N (SZIKBÖDEN) UND DÉR DAR ÁCS GEFOLG ÉRTÉN I ’ RAKTISCHEN RATSCTILÁGF, Von Dr. Alexius A. J. von ’Sigmond** Az utóbbi időben három új szikképződési elmélet vetődött fel: Treitz giizexlialációs elmélete, Scherf geológiai elmélete és K r e y b i g-E n d r é d y terasz elmélete. Az elsőre vonatkozólag csak annyit állapítok meg, hogy gázexhalációk ugyan észlelhetők tavasszal a szikeseket borító víztükörből felszálló buborékok alak- jában, de azok nem mélyből jövő, hanem a felszíni methán- és egyéb erjedési folyamatoknak eredményei, melyek a szikesek kép- ződésére semmiféle hatást nem gyakorolnak. Scherf elméletét ugyan már részletesen megcáfoltam 1929-ben1, de közleménye csak 1935-ben jelent meg" s így szükséges vele még egyszer foglalkoz- nom. Scherf elméletében, ami helyt álló, nem új, nagyrészt én már 1905-ben közöltem; ami pedig új, az ellenkezik a már eddig ismert tapasztalatokkal. Elméletének veleje, hogy a hol a pleisto- eénkorú CaCO ; tartalmú, agyagos löszréteg alatt vízetzáró kék agyagteknő van, ott a felgyűlt nátriumsók felfelé szivárgás útján a karbonátos szintben szódává alakultak és a reá üllepedett, ere- detileg savanyú, holocén iszapot többé-kevésbbé közömbösítették és elnátriumosították. Tagadja a lefelé való kilugzást és a kilugzott szikesek degradálását további hidrolízis útján. Mindenekelőtt hibás az a feltevése, hogy a szikesek szárazabb viszonyok között képződ- tek, mint fekete mezőségi talajaink. így tehát adva van a lehető- ség' a lefelé! való kilugzásra. Ezt bizonyítják egyebek közt a 3. 4. és 5. táblázat adatai, melyek a hortobágyi degradált szikre vonat- koznak. A 3. táblázat azt bizonyítja: 1. hogy az Á-szintből a B, B2 és B3 szintbe lugzódott a vas, alumínium és oldható kovasav tekintélyes része; 2. a C., szintben CaC03 felhalmozódás jelentkezik a C,-szint rovására; 3. az A-szint magas Na,0 tartalma nem vall savanyú kilugzású iszapra; 4. a vízben oldható sók az A-szintből hiányoznak és a B. és B.,-ban halmozódtak fel a 4. táblázat tanúsága szerint; 5. az alkalitalaj hidrolízise csak ott jelentkezik érdemlegesen, ahol (t. i. A-szintben) a sók mennyisége nem haladja meg a 0.1%-ot fi. az 5. tábl. tanu- * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1937. ápr. 7-i Szak- ülésén. ** Vorgetragen in dér Fachsítzung dér I ng. Geol. Gesellschaft am 7. April 1937. 183 1 Neuere Theorien iiber d i t» Bildung' dér ung. Alkáli bődén sága szerint az A-szintben ős részben a Bj-ben is a kicserélhető nátrium helyét a hidrogén pótolja. Mindez azt bizonyítja, hogy tényleg volt lefelé való kilugzás, sőt a felső szintekben az al kai ital aj részben hidrolízist szenve- dett és így degradálódott. Ezek alapján Scherf új elmélete nemcsak nem nyert kellő bebizonyítást, de ellenkezik az eddig ismert adatok- és tapasztalatok- kal. Természetes, hogy így mindazok a gyakorlati tapasztalatok is, melyeket Scherf új elméletéhez fűzött, vagy elvesztette megbíz- hatóságát, vagy már azelőtt is ismeretes jelenségekre vonatkozik. Ami végre a K r e y b i g-E n d r éid y-féle új elméletet illeti, az egyelőre annyira nyers és kiforratlan, hogy abból nehéz egye- bet kiolvasni, mint, hogy a szikesek előfordulása a helyi orografi- ai és hidrografiai viszonyoktól függ, ami szintén nem új felfede- zés, csak abban az alakban, ahogyan azt beállították, nem általá- nosítható. A Kreybig-féle nátroniszap mibenlétéről, keletkezésé- ről és sajátságairól pedig semmit nem mond. A három új elmélet tehát semmi olyat nem tartalmaz, mely arra indíthatna, hogy az eddig jól megalapozott szikképződési je- lenségekre vonatkozó ismereteinket és nézeteinket módosítanom kellene. A Schcrf-féle geológiai kortörténet mindenesetre magya- rázatot adhat az Alföldön található egyes üledékrétegek geológiai képződéséről, de a szikképződés lényegén nem változtat, mert az már nem geológiai, de talajtani képződmény, melyet kortörté- neti kombinációkból és pH -értékek alapján nem lehet kellőleg meg- magyarázni. A szikképződési folyamat nagyon jellegzetes és erős hatású talajképződési folyamat, melyet ma már több, mint 30 é- ves chemiai tanulmány alapján, nagyszámú kísérleti tapasztalat- tal támogatva építettem fel. Ezt nem lehet kortörténeti feltevések- kel és magában véve is megbízhatatlan pH-megha tározó-sokkal megingatni. * * * lm Jahresbericht dér Kgl. Ung. Geologischen Anstalt iiber die Jahre 1925 — 1928 erschien im Jalire 1935. eine Abhandlnng von Dr. Emil Scherf'1 „Geologische und Morphologische Verhalt- nisse des Pleistozáns und Holozáns dér grossen ungarischen Tief- ebene und ihre Beziehungen zűr Bodenbildung, insbesondere dér Alkalibodenentstehung.” beti ttelt. In dicsér hat Scherf eine neue Entstehungstheorie dér ungarischen Alkaliböden anfges telit dérén Grundprinzipien er in folgenden Punkten zusammenfasst. „Zűr Bildung von Alkaliböden ist alsó auf unserer Tiefebene das Zusammenwirken folgender Faktorén erforderlich: 1. Vorhandensein CaCO -fiihrenden Pleistozáns in nicht zu grosser (z. B. 1 m ii b ér seb r e i ten dér) Tiefe unter dér heutigen 0- berfláche; 184 ’Sigmond Elek 2. Reichtum des Grundwassers au Natriumsalzen, die durch Kapillarwirkung in die CaCO;-Zone gehoben, dórt Soda produzieren kőimen; im Zusainmenhang damit: 3. Vorhandensein und muldenförmiges Relief des wasserdich- ien blauen Tegels (2b.) zűr Ermöglichung dér Akkumulation von Salzen im stagnierenden Grundwasser in nicbt zu grosser, durch den Kapillarhub noeh zn iiberwindender Tiefe unterhalb dér soda- prodnzierenden, CaCO -fiih renden Sehicht.” Dér letzte Punkt ist nicht neu. leli babé schon im Jabre 19054, sodann in meiner Monographie über die ungarischen Szikböden festgestellt, dass die Anhaufung dér Natronsalze in den strengen Szikböden des Tisza-Gebietes nicht von den orographischen Ver- haltn issen dér Oberfláche, sondern von dér Wasserundurchlássig- keit dér blauen Tonschicbt und dérén wellenförmige Ausbildung bedingt ist. Es scbeint, dass S c h e r f diese Abhandlungen nicht gelesen oder wenigstens nicht geachtet hat. Dér Prioritatsanspruch kaim alsó für diese Entdeckung nicbt Scherf zngesprocben ver- dén. böcbstens kann er nur behaupten, dass er im Jabre 1923 fest gestellt hat, dass in seinom Aufnahmegebiet áhnlich wasserun- durchlassliche Untergrundschicht vorkommt, welche icb schon im Jabre 1905 in Békéscsaba und an anderen Teilen des Tiszagebie- tes als einen Grund faktor dér Salzanhaufungen festgestellt habé. Nicht richtig ist jedoch die Behauptung I S c he r f’s: „dass als erste wasserakkumulierende Schichte nicbt nur im Gebiet zwiscben Donau und Tisza, sondern iiberhaupt in dér ganzen ungarischen Tiefebene dér blaue Tegel (2 b.) fungiert.” (Sielie S. 288 dér zitier- ten Abh.) Denn ieh habé schon im Jahre 1903 festgestellt, dass eben im Gebiete zwiscben dér Donau und Tisza bei den sandigen Sodaböden, die wasserundurchlassige Schieht eine muldenartig ausgebildete Kalkstein schicht bi 1 elet, welche einfach mit CaC’O.. zusammenkitteter Sand ist und wahrscheinlicb eine lakustre Grundablagerung darstellt. Um Missverstandnisse vorzubeugen teile ich mit die mechani- sebe Zusammensetzung d(>s Profils eines rein sandigen Sodaboden aus Makraszék bei Szeged in Tabelle 1. Unter dicsen CaC03-reichen Sandscbiehten fiúdén wir die oben erwabnten Kalksteinschicht, welche nicht nur bier, sondern im Sandgebiet ziemlich verbreitet ist und unter den sandigen Sodabö- den von mir stets in etwa 2 m. rl'iefe gefunden war. Es scheint mir, dass in dicsen Gebieten diese wahrscheinlicb lakustre Kalk- steinschicht kleinere oder grössere Műiden bildet und in den tief- sten Teilen werden das Wasser und die Natronsalze angehauft und zűr Bildung dér sandigen Sodaböden als Grundlage dienen. Die Rolle ist alsó ungefahr dieselbe wie des blauen wasserdichten To- nes unter den strengen Szikböden des Tisza-Gebietes. Icb babé so Neuere Theorien über die Bildung dér ung. Alkáli bődén 185 Tabelle 1. 1 sz. táblázat Tiefe dér Bodenschicht Talajréteg mélysége. 0—15 cm 15—90 cm 90 — 120 cm 120—200 cm Original eredeti Oh ne CaCÖ3 nélk. Original eredeti Ölnie CaCO.3 nélk. Original eredeti Oh ne CaCÖ3 nélk. Original eredeti ölnie CaCCh nélk. 0/p Grobster Sand Legdurvább liomok 0.28 0.20 0.12 0.04 0.32 1.32 0.32 0.32 Grobsand Durva*homok 11.83 11.52 6.00 5.44 13.24 12.88 16.32 15.60 Mittelfein Sand Középfinom homok 57.60 51.24 34.04 26.44 62.00 '52.60 59.64 49.32 Feinsand Finom homok 12.12 9.56 22.88 14.88 15.08 11.20 12.24 8.92 Feinstersand Legfinomabb homok 5.64 3.24 12.80 5.36 1.72 0.84 0.92 0.48 Staub Por 0.84 0.32 2.40 0.84 0.64 0.16 0.16 0.04 Summe d. Skeletteile Összes finom vázrész 88.36 76.08 78.24 53.C0 93.00 78.00 89.60 74.68 Schluíf Iszap 8.28 3.16 18.32 5.28 5.76 1.64 3.72 1.36 Tón Agyag 0.15 0.07 0.77 0.26 0.12 0.04 0.12 0.05 Feuchtigkeit Nedvesség 0.52 0.52 2.28 2.28 0.35 0.36 0.38 0.38 Summe Összesen 97.31 79.83 99.61 60.82 89.24 80.04 93.82 76.47 1 eine Kalksteinsehicht analysiert und die betreí'fenden Ergebnisse sind in Tabelle 2. zu finden. Diese Kalksteinsehicht ist mitunter so fest, dass es in dér Umgebung zu Báuzweckéin verwendet wird. Daniit will ich nur darauf hinweisen, dass diese blaue, was- scrdichte Tonschieht nicht, Avie Scherf meint, in dér ganzen un- garischen Tiefebene als erste wasserakkumulierende Schicht vor kommt. Richtig ist nur die Verallgemeinerung in dem Sinne wie 186 ’Sigmond Elek Tabelle 2. 2. sz. táblázat Bestimmte Bestandteile Meghatározott alkatrész megnevezése Oberer, lockerer Teil dér Kalk- steinschicht A mészkőpad i'első laza része Mittlerer, weisser und harterTeil dér Kalkstein- schicht A mészkőpad kö- zépső fehér és kemény része Unterer gelb gefarb- ter und hartester Teil dér Kalk- steinschicht A mészkőpad alsó sárgás árnyalatú legkeményebb része Unlöslicher Rückstand Oldhatatlan maradék ... 19.691 o/o 16.442 0/0 25.101 0/o Lösliche Kieselsaure Oldható kovasav 2.127 „ 1.514 „ 1.391 „ Fe203 AbO, 0.547 „ 0.390 „ 0.464 „ CaO 39.091 „ 38.904 „ 24.248 „ MgO 2.617 „ 3.235 „ 0.559 „ co2 31.073 „ 33.041 „ 18.000 „ sp. sp. so3 nyom nyom Summe Összesen 95.146 0/q 93.526 o/o 96.763 o/o ich schon in meiner Monographie festgestellt:6 „Althougli conditions liave varied írom piacé to piacé \ve might name the following as periods or steps in the evolution of this soil type: 1. The formation of an impermeable subsoil layer which hin- ders the filtration and drainge of the water and saltsoüutions which accumulate on the sorface” . . . ötc. Dei‘ zweite Kcrnpnnkt dér Theorie von Scherf ist dic so- genannte „Sodafabrik” (S. 296 in dér Abli. v. Scherf) in dér lössartigen Lehm Schicht (9 b.) oberhalb des; blauen Tegels (2 b.). Pleistozan-Sand nsw. (4—7). Mese Schichtenfolge ist auch nicht neue Entdeckvng. Schon im Bodenprofil aus Békéscsaba habé ich in 1905 anliche Profile publiziert. Auch daselbst ist ausdrücklich betont worden, dass nicht nur in Békéscsaba, sondern in tiszai ad - vány und in andercn Gebietcn des Tisza-Flusses und seinei Acben- f lüsse die sírén gén Szikböden stets áhnliche Bodenprofile aufwei- 187 Neuere Theorien iiber die Bildung dér ung\ Alkaliböden sen. Das ist alsó keine neue Entdeekung von S e h e r f nur die Bestattigung alt bekannter Tatsachen in scineni Aufnahmegebiet, was jedoch in seiner Tafel 1. nicht angegeben ist, sondern als all- gemeine Theorie bezeichnet wird. Wo ist jedoch die lössartige Lehmschicht in den sandigen Sodaböden von Makraszék bei Sze- ged! In Tabelle 1. habén wir ja seben können dass bis zűr Tiefe von 2 m im Bodenprofil nur Sarui und Sarui gefunden wurde und darunter lag die wasserdiehte Kalksandsteinschicht. Es ist ja mög- lich, dass viel tiefer hier noch Lösslehm und au eh blauer Tón vor kommen können, diese habén jedoch gar keinen Einfluss gehabt Íréi dér Ausbildung dér sandigen Sodaböden. Richtig ist die Beliauptung vorr S c h e r f, dass bei mis Soda im Bódén nur dórt aufgefunden wird, wo die iNatronsalze enthal- tenden Bodenschichten zugleich reich an CaC03 sind. Diese Be- hauptung ist aber auch nicht neu. leli habé das bereits in 1 5)1)5 festgestellt und seitdem sehr ot't wiederholt bewiesen. Neu ist hingegeu, dass er die ganze Alkalisierung uuserer Szikböden dieser „Sodafabrik” zuspricht. Alléin diese Behauptung stimmt nicht mit den bekannten Tatsachen. Denn erstens gibt es salzreiche Alkaliböden in Ungarn, wo im ganzen Bodenprofil kei- ne Spur von CaCOa vorkommt. Sodann vermutét Scherf zu viel dér Kapillaritiit dieser Bődén, wenn er jenes Grundw.-Niveau rich- tig in seiner Tafel 1. angibt. leli weiss nicht oh Scherf mit dic- sen Bődén Kapillaritats-Yersuche ausgeführt hat oder nicht. Ich habé aber gefunden, dass im besten Falle wahrend 20 Tagé die kapillare Steigung nicht 0.5 m iibertrifft. In den ausgelaugten resp. degradierten Szikbpden finden wir die Karbonatsehieht ge wöhnlich viel tiefer als 50 cm. und sehr oft unter 1 m Tiefe. Es ist alsó kaum möglich, dass die Alkalisierung dér oberen Bori zonte in dér von Scherf angegebenen Weise vor sich geht. Aber wenn ein Teil dér Soda, welche in dér CaCO.. -haiti gén Pleistozanschicht góbiidét wurde durch kapillare Holmiig in die darüber geschichtete ursprünglieh saure Holozanschicht gerathen ist, ist es kaum verstandlich, dass die Soda in diesen Schichten spurlos verschwindet und dass die Soda in CaCO;j-freien Schichten in messbaren Menge nicht getroffen wird. Auch ist es ganz un verstandlich, wesshalb in einem Bódén, wo er so kraftige Kapillaritiit vermutot in dér 3 — 4 Monate lán- gén Trockenperiode, er die Auslaugung wahrend dér 8 — 9 Monate dauernder nassen Periode verneint. Auch ist es ganz falsch wie er die Bodenklima-Verháltnissen dér Szikböden in Fig. 1. (S. 289.) darstellt. Denn die Alkaliböden kommen bei uns in solchen Gebieten vor, wo fríiher oder auch noch jetzt stagnierendes Wasser wiihrend einer gewissen Periode den Bódén bedeckt hat. Wo alsó wie ich in meiner oben zitierten Mo- nographie zum Ausdruck brachte die Bodenverhaltnisse sich dér - 188 ’Sigrnond Elek art vert) dcns dér Bocién zeitweise an Wasserüberschuss lei - clete. Das Bodenklima dér Szikiiddel] ist alsó zeitweise viel feueh tér, zűr Auslaugung viel giinstiger als in den benachbarten Step- penböden. Es ist alsó ganz uninöglich zu vermutén, dass in den ungarischen Alkaliböden nur eine kapillare Hebung dér Salze möglich ware, und eine Wandemng nacli dér Tiefe nicht vorkom- mcn kann. Audi ist es ganz falsch wenn er in Fig. 1. die Salzbö- den dadureh karakterisiert: „Keine Auslaugung nach untén, son- dern Aufstieg dér Natronsalze.” S e h e r f hat aber in seiner zitier- ten Abhandlung überhaupt licitre Salzbestimm,ungen, noch we- niger Absorptionsbestimmungen mitgeteilt. Se iné ganze Theorie will er mit den pH-Werten beweisen, von denen er selbst an an- derer Stelle festsitellte7, wie unsichere und variablc Wer te in den sodahaltigen Bődén vorkommen kőimen. Auf ahnlichen unsicheren Best immun gén isi die gartze Theorie von S c h e r f begründet. Er beklagt síeli, dass wir Bodenehemiker (S. 293) mis um die geologi seben Verhaltnisse gat nicht bekünimern. Wer meine Abhandlun- gmi iiber Alkaliböden und meine Allgemeine Bodenkunde8 gelesen Itat, kann das nicht behaupten, dass ich midi mit den geologischen Faktorén niclil befasst habé. Alléin die Alkalibodenbildung ist kente geologische sonderu eine bodcndgna miseké Erscheinung. Es ist seliön wenn er geologisch die Entstehung des blauen Tegels, wie er den wasserdichten Tón nemit, sowie die geologische Bil- dung dér vcrschiedenen lössartigen sowie sandigen Schichten er- klárt. Es ist wahrlich wiinschenswert, das uiisere Geologen die Art und Weise dér Bildung unserer ganzen Tiefebene geologiseh-histo- i'isch aufklaren, das ist aber nicht die Aufgabe dér Bodenehemiker. Uns geniigt festzustellen ívie dér Bódén aus seinem Muttcrgestein gebildet wurde und welche bodenbildenden und dynamischen Fak- torén bei dér Entwickelung zűr Geltung kamen resp. auch .ietzt noch in Wirkung sind. Die Aufgabe dér Geologen bleibt die Ent- stehung dér vcrschiedenen geologischen Formátumén petrogra- phisch und paleontologisch aufzukliiren und beschreiben. Daraus können auch wir lenien und oft ntitzliche Folgerungen ziehen. Al- léin die Alkalibodenbildung ist schon kein geologischer Prozess, sonderu ein kraftig wirkender Bodenbildungsprozess, welche allé dicse vcrschiedenen Sedimente durch und durch arbeitet und den gegebenen bodenbildenden Faktorén gemass zu cinen echten Boden- typus entfaltet. Dicse Bodenentstehung hat wohldeíinierbare und durch analvtische Befunde bestatigte Stufen, wie: 1. Die Anhaufung dér Natron'sialze im Bódén, verursacht durch den undurőhlassigen Untergrund und die zeitweise herschen- ie Überfeuchtigkeit des Bodens im ariden resp, semiariden Klíma. 2. Die Alkalisierung des absorbierenden Bodcnkomplexesi durch die herunter und herauf wanderden Natronsalzlösungen. 3. Die Auslaugung dér wasserlöslichen Salze durch stagni- Neuere Theorien über die Bildung dér ung. Alkaliböden 189 erendes Wasser- oder kiinstliche Bewásserung in solchem Masse, dass die ausgelaugten oberen Bodenschichten mehr und mehr un- durchlassig werden, und das Wiederaufsteigen dér Salze dadureh verhindern. 4. Die Hydrolisierung des Natrium-Bodenkomplexes durch fortgesetzte Auslaugung und beginnende saure Huinusbildung in dem oberen Horizont, d. i. die Degradierung des Alkalibodens. 5. Wenn aber durch spezielle Verhaltnisse das Niveau dér salzhaltigen Grundwasser soweit gehoben wird, dass die trocken- gelegten, ausgelaugten oder degradiertcn Alkaliböden wieder ver- salzt werden, dann entstehen die regradierten Alkaliböden. Allé die.se Entwickelungsstufen können wir heute schon mit sicheren chemischen Merkmalen feststellen. Das ist schon keine Theorie sondern Tatsache,welche nicht durch geologische Vorstel- lungen und pH-Wertbestimmungen umgestossen werden können, wie das Scherf sieh einbildet. Die Theorie von Scherf bezweifelt überhaupt die Wande- rung dér Salze nach untén, und behauptet, dass nur eine Wande- rung dér Salze nach oben möglich ist. Die von mir als ausgelaugt resp. degradiert bezeichneten Alkaliböden sind nach ihm dadureh entstanden, dass ein saurer, ausgelaugter Schlamm den Natron- schlamm bedeckt hat, usw. Das hat er aber nicht bewiesen. Denn mit vermuteten Kombinát ionén verschiedener geologischen Formá- tumén und mit blossen pH-Wertbejtimmungcn kann mán Boden- bildungsfragen nicht beantworteu, Dér Reaktionssprung kann ja z. B. in jeden Podzolprofil, welches aus cinem CaC03-haltigen Mutter gestein síeli entwickelt hat, ahnlich wie, bei den Alkaliböden Scherf gefunden hat, vorkommen, und niemánd wird aus die- sem Befunde alléin daran zweifeln, dass diese Erscheinung mit dér sauren Auslaugung des Bodens eng zusammenhangt. Áhnlieh ist das bei dér Alkalisierung dér Bődén. Das ist mindestens ein so kraftiger bodenbildender Prozess als die Podzolisierung, Es ist jawohl möglich, dass in cinem Inundationsgebiet, Avie unsere Tief- ebene, ein saurer Schlamm sieh auf eine Kaik und karbonathaltige Sehichte sieh absetzt und die sauere Decke eine sauere Bodenaus- laugung vortáuscht. Alléin wenn dics dér Fali ware, so musste mán echte Schichtengranzen wahrnehmen, was aber bei unseren Szikböden nicht dér Fali ist. Sodann diirfte die mechanische Z u- sammensetzung dér beiden Bodenschichten von einander karakte- ristiseh verschieden sein. Aueh die mineralogische Zusammenset- zung könnte in dieser Hinsieht Aufklárung gébén, wenn einínal Scherf die dynamisehe Merkmale nicht beaehten will. Aber aueh in diesem Falle wird er nicht, feststellen können oh dér Bó- dén alkalisiert ist oder nicht, ob er Natriumsalze entlialt, oder nicht, das kann nur mit gehörigen chemischen Untersuchun 190 ’Sigmond Elek gén geprüft und entschieden werden. Eben diese chemischen Merk- male wiedersprechen dér Theorie von Sebe r f , Tabelle No. 3. gibt die ehemische Zusammensetzung des salz- sauren Bodenauszuges des ausgelaugten Alkalibodenprofils im Hortobágy an, wie ich das schon viel friiher als Scher f’s The- orie bekannt wurde mitgeteilt habé. Tabelle 3. 3. sz. táblázat Bodenhorizont T a 1 a j s z i n t A B, B, b3 c, c2 c3 D Na20 0.90 2.32 300 1.96 0.78 0.81 0.67 0.89 K,0 0.36 0.43 0.55 0.70 0.27 0.29 0.26 0.29 CaO 0.63 0.77 1.09 0.69 10.12 16.00 14.53 14.40 MgO 0.27 0.70 0.67 1.65 1 42 0.23 0.24 0.35 MnO — — — — 0.02 0.98 1.04 0.78 A1,03 3.60 5 77 8.15 8.33 6.65 6.63 8.95 8.25 Fe203 0.57 3.32 6.81 7.00 4.14 3.60 4.63 4.50 so3 0 18 0.26 0.58 0.46 0.01 0.23 0.07 0.17 p205 0.21 0.13 0.12 0.20 0.15 0.07 0.05 0.04 co2 — — — — 7.00 11.55 10.62 10.45 In k nz. HCI und 5 °/o KOH lösliche Kieselsaure SÍO2CC. HC1- ben és 5 oy0 KOH-ban oldható 5.83 10.88 20.75 21.20 12.94 12.75 13.50 13.36 Glühverlust Izz. vesz. 10.94 2.02 2.24 2.25 1.96 1.46 1.61 2.15 Unlöslich Oldhatatlan 7650 73.75 55.75 55.15 54.80 46.00 44.00 44.95 Summe Összesen 99.99 100.35 99.71 99.59 100.26 100.60 1C0.37 100.59 Alis dieser ergibt sich zuerst dass die Sesquioxide und die lös- liehe Kieselsaure aus Horizont A ausgelaugt und in den Horizon- tén B,, B2 und B3 sich angehauft habén. Das kann alsó nur durch eine Auslaugung von oben nach untén ain Platze stattgefunden habén. Das fiúdén wir aber nur bei den ausgelaugten Alkaliböden Neuere Theorien über die Bildung dér ung. Alkaliböden 191 so entschieden ausgebildet. Denn, z. B. in einem salzreichen Alka- liboden auch im Hortobágy, konnte ic*li niclit áhnliche Wanderung dér Sesquioxide feststellen. Ware alsó nur eine Wanderung dér Natronsalze naeh oben vorhanden, wie Sebért das vermutét, so könnte dicse Wanderung des Sesquioxide nicht entstehen. Ferner ist eine Anhaufung von CaCO im Horizont C., fest- zustellen, was nicht anders zu erklaren ist, als das dieses Sala von oben ausgelaugt und in Konkretionon und Adern sich tiefer aus- geschieden hat. Aueh ist es gar nicht wahrscheinlich, dass ein schon früher saurer ausgelaugter Schlamm so reich an salzsaurezersetzbaren Na20 sei als dér Alkaliböden in Tabelle 3. Immerhin sind die obersten Bodenschichten so reich an Na.O, dass es gar nicht not- wendig ist mit Scherf zu vermuton, dass das Nátrium in Fönn von Soda aus dér Karbonatschicht durch Kapillaritat gehoben wurde. Tabelle 4, 4. sz. táblázat Sz'nt In % auf lufttrockenen Bódén berechnet %-ban légszáraz talajra pH Titr. Aziditát Titrális aciditás T-S Gesamtmenge dér Salze Összes só Na2C03 H,0 n.KCl mit n.KCl nach Kappen Kappen szerint n.KCl-al mit Na-acetat Na-acetáttal A ö 1 o o — 5.8 4.4 2.2 21.7 16.2 Bi 0.1 -0.2 — 6.5 6.3 1.5 2.2 5.4 B2 0.3 —0.4 — 7.4 7.12 0.1 0.5 5.1 B3 0.4 nyomok 7.6 7.21 0.1 0.3 4.9 Ci 0.25—0.30 0.14 8.5 7.88 0 15 0.15 4.8 C2 0.20—0.25 0.17 8.7 7.16 0.10 0.20 4.7 C3 0.20—0.25 0.20 8.9 7.79 0.15 0.15 4.5 D 0.20—0.25 0.09 8.9 7.42 0.17 0.20 6.5 Wie aus Tabelle 4. hervorgeht ist dér obere Horizont A ganz salzarm. Die meislen Salze enthalten Horizont B2 und B3. Wenn alsó die von Scherf vermutete Neutralisierung und Alkalisierung des ursprünglich sauren Schlammes von untén auf- gesaugten Na2CO:í herrühren v/iirde, so musste dér Salzgehalt in B2 und B3 betrachtlich geringer sein als in Cx, C2 und C3. Das ist eben nicht dér Fali. Dagegen sehen wir aus den Angaben, dass 192 ’Sigmond Elek solange die Auslaugung dér Salze nicht unter 0,1% falit, die Hyd- rolyse des alkalisierten Bodenkomplexes gavnieht oder sehr schwach vorgeht. Das wird aus Tabello 5. noch mehr augenscheinlich. Tabelle 5. 5. sz. táblázat Ho- í'izont Szint T Equivalente dér austauschbaren Kationén in °/o dér maximalen Absorptionskapazitát (T) A kicserélhető kationok mgr equivalensei a teljes abszorpciós kapacitás. T °/o-ában S V i Ca Mg K Na H A 33.8 16.8 15.0 3.2 20.9 44.1 20.6 55.9 Bi 36.8 26.1 16.8 2.7 39.7 14.7 31.4 85.3 B2 47.4 21.8 15.5 1.9 50.2 10.6 42.3 89.4 b3 45.8 21.6 20.7 2.1 44.6 11.0 40.9 89.0 Ci 44.4 32.4 19.8 4.1 32.9 10.8 39.6 89.2 C2 43.8 34.6 19.6 6.6 28.4 10.8 39.1 89.2 C3 45.0 35.8 17.8 5.4 31.0 10.0 40.5 90.0 D 45.6 34.9 18.4 4.4 28.1 14.2 39.1 85.4 Hier seben wir ja, dass die H-Equivalent % in T-Wert für die Horizontén B2, B., C,, C2 und C;, beinahe ganz gleicli sind, in Bj nimmt es etvvas zu. alléin ein wahrer Sprung zeigt sieh nur bei A-Horizont. Die austauschbaren Na-Equivalente sind dabei in B2 und B;| zu finden und dér Bückfall bei Bi und besonders bei A-Horizont ist das Gegenstüek dér H-Werte. Allé dicse Tatsachen sind nicht blosse Vermutungen, sondern wahrhaftig vorkommende Gegebenheiten, die Allé für die Auslau- gung naeh untén sprechen. Diese Angaben sind auch schon nicht neu. Ich habé sie schon in meiner Monographie und ara Kongress zu Washington in 1927 mitgeteilt. An Seite 294 bringt Scherf als Beispiel gégén meine Auslaugungstheorie die Tatsache auf, dass „dér Bódén abgelassener Fischteiche in dér Hortobágy zeigt bereits in einigen cm. Tiefe keine Spur von Hydrolvse des darin enthaltenen Natriumtones, weil eben das Wasser garnicht eindrin- gen konnte.” Alléin bloss aus dicsér Angabe können wir garnicht beurteilen, wesshalb hier keine Hydrolvse eingetreten ist. Denn zunachst fehlt jede analytisehe Grundinge. Fernerhin ist dér Nat- ronton so wasserdicht, dass kein Wasser eindringen kaim, dann ist noch die Frage, oh iNatriumsalze darin enthalten sind, welche be- Neuere Theorien iiber ilio Bildung dér űrig. Alkaliböden 193 kanntlich die Hydrolyse des Absorptionskomplexes verhindern körmén. In 1913 habé ich gefunden, dass dér Salzgehalt dieser Gé- géiül so hoeh war, dass ich damals die Meinung dem Mini'siterium tűr Landwirtschaft abgegeben habé9, dass mán hier höchstens Fi- scherei nützlich treiben kann, denn die Auslaugung dér Salze mit Bodenberieselung hier keine Zukunft verspricht. Einer Auslaugung oder Hydrolyse habé ich damals garnichts versprochen, obzwar in anderen Gegenden Ungarns unter dem standigen Wasserspiegel auch eine Auslaugung statgefunden hat. Die Fischereigesellschaft hat auch keine Floffnungen auf eine Bodenauslaugung gehabt, und meine vermeintliche Auslaugungstheorie hat damals nicht einmal existiert. Ich kann alsó nicht entscheiden wer hier ge- tüuscht werden konnte von einer „irrigen Auslaugungstheorie”, die damals noch garnicht existierte ? — lm Gegenteil, ich habé das Ministerium geu\arnt, dass an dicsem Teil dér Hortobágy kei- ne praktisch wertvolle Auslaugung dér Salze zu erwarten ist und mán die damals geplante Bewásserúng nicht hier, sondern an den salzarmeren Teilen dér Hortobágy anlegen möge. Hier kann mán nur Fischteiche mit Nutzen anlegen. Das war meine Meinung und meine Katgebung, und ich denke, dass die auch jetzt noch blühen- de Fischoreiwirtschaft dér beste fíeweis ist, dass meine Ralgebung nicht fehlgegriefen hat. Was endlich die praktische Ratschláge von Scherf betrifft, möchte ich folgendes bemerken: 1. Möchte ich nun bemerken, dass die Verbesserung durch chemische Mitteln dér beziiglichen Sodaböden garnicht so Aus- sichtlos ist a Is dies von Scherf ausgésproehen wird. 2. Möchte ich nur bemerken, dass die staatliche Amelioratiou etwa 14 — 15,000 kát. Joch ausgelaugten resp. degradierten Szikbo- den mit gepulverten CaCO, verbessert hat, ölnie die neue Theorie von Scherf gekannt zu habén. 3. Sei bemerkt, dass umsonst ist dér Drainkanal tiefér ge- macht, wenn dér Bódén selbst undurchlássig ist, wie dér grösste Téil unserer Szikböden. Es ist auch zu betonén, dass die Trok kenlegung unserer, mit wilden Gewasser heimgesuchten Gegenden nicht deshalb geschieht, dass mán die Szikböden verbessert, son- dern dass die guten Bődén sicher bewirtscliaftet werden. Aller- dings ist die Bewásserúng eine nützliehe Ergánzung dér Entwas- serung in unserem trockenen Kiima, aber das habén wir Boden- chemiker und auch Kulturingenieure viel friiher anerkannt als die neue Theorie von Scherf geboren ist. Kurzgefasst kann ich alsó über die neue Theorie von S c h e r f fiir die Szikbodenbildung feststellen, dass was in dér Theorie dies- beziiglich richtig ist, ist nicht neu, und was neu ist, ist nicht rich- tig und garnicht durch scine pH-Bestimmungen bewiesen. Eine andere neue Theorie die seit dem Erscheinen meiner 194 ’Sigmond Elek Monographie aufgeworfen wurde ist die Gasexhalationstheorie von T i' e i t z, welche — wie das auch Seher f in seiner zitier- ten Abhandlnng bemerkt ÍSeite 296) — dnrch die perlschnur artige Aneinandergliederung dér Sodaböden ina Donau und Tisza Zwischengebiete, und die besonders zűr Frühlingszeit oft bemerk- baren Gasausströmungen des stagnierenden Wasserspiegels vorge- táuscht ist. Alléin keine einzige Gasanalyse wurde ausgeführt umzu bestiinmen, ob die aufströmenden Gase tatsachlich aus tieferen Erdschichten entstammen. Es ist aber in dér Pusta langst bekannt, dass über solchen Wasserspiegeln sehr oft entzündbare Gasaus- strömungen vorkommen. Das sind jedoch die zeitweise aus dem Wasser- und dér Bodensehieht freigelassenen Gase dér Methan- gárung, dér mit Wasser bedeekten oberen Bodenschichten. Auch andere gasbildende Garungen kommen im Bódén vor, welehe nicht brennbare sonst ahnliche Gasauströmungen verursachen kön nen, und mit tektonischen Verschiebungen nichts zu tun habén. Fer- ner ist es gar nicht notwendig, dass wir die Anhaufung dér vor- kommenden Natronsalze tektonischen Gasexhalationen zumuten. Eine dritte neue Theorie dér Szikbildung wurde von Lud- w i g h von K r e y b i g und A. von Endréd y10 in einer Abhand- lung: „Über die Abhángigkeit des Yorkommens von Alkaliböden in oberen Tiszagebietes Fngarns von dér absoluten Höhenlage” dem Bodenkongress in Oxford 1935 vorgelegt. Dér Schwerpunkt dieser neuen Theorie scheint darin zu Hegen, dass die Alkaliböden „stets in gleichen geographisehen Breiten in gleicher Höho über dem Meeresspiegel zu finden sind. Diese auffallende Begelmassig- keit dér Lage dér Alkaliböden führte zu dér Annahme, dass das Vorkommen derselben geologisch bedingt ist.” Sie unterscheiden drei Terassen des Ufergebietes von welchen die zweite oder mitt- lere Terasse der.Sitz dér Alkaliböden ist. Alléin mán fiúdét hier neben einander Alkaliböden und auch andere bessere Bodenarten. In diesem Falle vermutét die Theorie, dass entweder dér Natron- schlamm dureh Erosion fortgetragen wurde, oder dér Untergrund wasser durchlassig war und die Natronsalze des vermutete Natron- schlammf Woher stammt er und wie ist er entstanden und herge- führt worden? Dass ist unbeantwortet dahingestellt. Überhaupt scheint mir die ganze Theorie, noch unreif und gar nicht bewiesen, nur mit vielen Hintertüren gesichert zu sein. Mán kann alsó mit iinlichen unbestimmten Vermutungen nicht neue Bodenbildungs- Iheorien vergelten lassen, zu dem. wie die jetzí all géméin verbrei- teten Kentnisse dér ungarischen Alkaliböden auf positiv festge- stellten chemischen Analysen fusson. Es ist wohl möglich, dass dér Salzgehalt und auch die Alkalisierung in gewissen Gegenden dem Mikrorelief sich anpassen. Diese Erfindung ist nicht nen und kann leicht dnrch die lokálén hydrographischen Yerhaltnisse frii- herer Zeiten wie dér Gegenwart erklárt werden, alléin das hat mit speziellen geologischen Formationen wenig zu tun. Es ist auch Neuere Theorien über die Bildung dér ung. Alkaliböden 195 kaum verstandlich, dass werin aueh dér vermeinte Natronschlamm über wasserdurchlásSigen Grund ausgesaltzt wird und verseli win det, wie wird es desalkalisiert wenn keine Degradiernng und Bo- denauslaugung von oben zugelassen wird. Alles in Allém kann ich nur feststellen, dassi die oben er- wahnten neuen Alkalibodenbildungstheorien die von mir und G edroiz sowie K e 1 1 e y u. A. festgestellten Tatsaehen nicht uni mindesten geschwacht habén und die Alkaliauslaugungstheorie dér „Bodenchemiker” scheint mir gar nicht gefahrdet zu sein durch geologische Formations-Kombinationen und pH-Werten, so- wie durch vermutete aber nicht bewiesene Gasexhalationen aus dér Tiefe. resp. durch absolute Höhenmessungen. Die bodenkund- liche Eríorschung dér Alkaliböden ist heute schon herausgewach- sen von jenen anfánglichen Zeitalter, woman mit neuen geologi- schen resp. klimatologischen Ivombinationen immer wieder neue [Bildungstheorien aufstellen konnte. Ja, die geologische und kli- matologische Eríorschung kann sehr ntitzlich sein, soll aber mit gehörigen objektiven Merkmalen des Bodenprofils unterstützt und begründet sein. Und das liefern eben die ehemischen Merkmale. Damit will ich nicht sagen, dass die phisikalischen, morphologi- schen, wie auch die biologi'sehen Eigenschaften die ganze Bódén dynamik nicht gut karakterisieren, alléin mit den ehemischen Merkmalen können wir so zu sagen ‘20-iger Jabren wurden zwar die rotbraunen Lehmzonen dér trans- danubiseben Lösse von unseren aufnehmenden Geologen als Bildungen beschrieben, die mit pleistozanen Klimaanderungen in Zusammenhang gebraeht werden kőimen und T). Laezkó (24) bezeichnete in 1929 die Lehmzone des Lösses von Ságvár im Sinne Soergel’s entschieden als interglazial, den Löss aber als glazial, trotzdem blieb jedoch die volle Auswertnng dér Ergebnisse Soergel’s vöm Gesichtspunkt dér ungarischen T őssé aus. Und docli hiitte die Umpflanzung dér Soer- gel’seben Auffassung in das Gebiet dér ungarischen Pleistozánfor- sehung sehon in die Hánde von Treitz einen vei lassliehen Schlüssel zűr richtigen Deutung dér Diagencse des ungarischen Lösses und, was Dér pleistozáne Löss im Karpathenbecken. 201 rend dér Maxiina dér Vereisungen und zwar vorwiegend aus sub- arischem Staub, unter dér Einwirkung des kait troekenen Klimas dér nicht vereisten, alsó periglazialen Gebiete entstunden. Das Kiima dér wármeren, feuehteren interglazialen Zeiten, wie auch jenes dér Gegenwart sind dér Lössbildung nicht mehr günstig. Dics bedeutet, itass die optimalen klimatischen Bedingungen dér Lössbildung in Európa nur wahrend dér EiSzeiten gegeben waren und, auch dann nur auf gewissen Gebieten, namentlich in dér peri- glazialen Zone, sowie in dér Nachbarschaft dieser Zone. Sábáid dann gewisse klimatische I Sehwellenwerte überschritten wurden, körte die Bildung des Lösses auf. Leider wurden dicse klimati- schen Sehwellenwerte, von delien die Lössbildung abliángt, noch von niemanden studiert. Und doeh würden Untersuehungen solcher Natúr in den innerasiatischen Gebieten dér auch heute im Gangé befindlichen Lössbildung an Iland von Untersuehungen im Laboratórium wahrscheinlich auch auf dieses wichtige Problem cin Lidit werfen. Von unsercm Gesichtsipunkt ist es wichtig, dass dér mitteieuropaische Löss, dieses pleistozáne subaerische Gestein sowohl nach dér Ansicht dér Mehrzahl dér russischen und dentsch- en Lössforschér, wie auch nach dem Zeugnis dér ungarischen Löss- untersuchungen wahrend dér Eiszeiten góbiidét wurde, so dass folglich in Mitteleuropa von einer rezenten Lössbildung nur mit einer gewissen zurückhaltenden Vorsicht gesprochen werden kaim. umso mehr, dia Gegenden mit ausgosprochen aridem Kiima inner- halb dieses Gebietes nicht vorhanden sind, Immerhin sind in den semiariden Gebieten Europas auch heute Staubsttirme zu beobach- ten, bei dérén Gelegenheit aber meist dér pleistozáne Löss selbst in dér I uft emporgowirbelt* wird und spater von neueni zűr Ab lagerung gelangt. Staubregen und Lössbildung sind aber keine ad- aequaten Begriífe, trotzdem einzelne Forscher auf Grund dér ge- genwártigen Staubstürme auf eine rezente Lössbildung in Európa schliessen zu dtirfen glauben. Ln Zusammenhang mit den Staub- regen muss hier auf cinen in dér Fachliteratur háufig vorkom hiermit gleichbedeutend ist: zűr I ösung des auf das Altér dér unga- rischen Lössbildung bezüglichen Problems gegeben. Als sich aber die auf eine Antwort harrenden vielen Fragen des ungarischen Pleistozans als cin daukbares Arbeitsgebiet erwiesen und das Interessé sowohl dér Geographen wie auch dér Geologen erweckten und die Resultate dér im Geiste Soerge l’s durchgeführten auslán- dischen Forschungen die Feuerprobe dér wissenschaftli' ben Kritik bestanden, wurde die Anwendung dér Theorie Soergel's auf die Verháltnisse des ungarischen Pleistozans unvermeidlich. In diesem Sinne führte E. Scherí’^87) seine pleistozánen Stúdión im Alföld durch und die Soergel’sche glaziale Theorie dér Lössbildung befér- te auch die Grundinge, von dér dér Veríasser dér vorliegenden Arbeit bei seinen Lössforschungen in Transdanubien im Jahre 1930 ausging. 202 B. Bulla mentien, begriffstörenden Irrtum hingewiesen w érdén, Ernstliche Fachschriften sprechen bestandig vöm herabfallenden Löss, von Lössregen etc. Dieser Irrtum muss beseitigt werden: dér Löss falit nicht aus dér Luft, sondern es kann sich unter geeigneten Umstanden aus dem herabfallenden Staub Löss bilden. lm Zusammenhang mit dér Lössbildungstheovie Bér g’s ist iedoch noeh ein Umstand unbedingt zu erwahnen. Würde mán bei dér Bildung des Lösses dem Staubregen keine ausschlaggebende líolle zuschreiben und rüekhaltslos annehmen, dass unter dér Ein- wirkung des Steppenklimas aus jedem den oben angegebenen Bo- dingungen entsprechenden Gestein sich an elér Erdoberflaehe Löss bilden kann, clann miisste dér pleistozane Löss auf unserem Alföld, sowie in unseren sandig-tonig-mergeligen Hiigellandern und Mit- telgebirgen viel massenhafter anzutreffen sein. l)ie beobachteten Tatsachen wiedersprechen jedoch dieser Annahme. Tmmerhin steht es fest, dass die in dér von den russischen und deutsehen Agro- geologen festgelegten Richtung durchführte, exakte fíríorschung des fiir eine klimatische Bildung, namentlich für den Bódén elér ariden Steppenklimate angesehenen Lösses unsere Aufinerksamkeit auf höchst interessante Möglichkeiten lenken. Rathjens (25) beschreibt aus Tripolitanien, W i t s c h e 1 1 (lő) und P e r v i n q u i- é re (26) von anderen Gebieten Nordafrikas (Timis), Zaborski (27) aus Spanien, Blanckenhorn (28) aus Mesopotamien, Rangé aus Palaslina lössiartige Bildungen, die nach ikren Beob- achtern nur im umvesentlichen Eigenschaften vöm glazialen Löss dér curopaischen periglazialen Gebiete abweichen. Die Ursache dér Unterschiede liegt walirst heinlicli in dem Umstand, dass die er- wahnten Gebiete warme Steppeli sincl. Alldies spriclit dafiir, dass dér Löss tatsachlich eine Bildung dér troekenen Steppenklimate darstellt, und. eine Bodenabart ist, die nur einer bestimmten Kli- mazone entspricht. Gleicbzeitig ist es aber auch ersiehtlich, dass dér Name Löss cinen Sammelbegriff deckt, unter dem zahlreiche Bildungen zusammengefasst wurden, ein Umstand. auf den neu- estens auch Kölbl (20) bestimmt hingewiesen hat. Es erhellt aus alldem auch, dass zűr Bildung jenes Gesteins, das wir in Mitteb europa als typischen Löss erkannten und bezeichncn, in erster Linie die Anhaufung grosser Mengen subaerischen Staubes auf kalten-trpckenen glazialenS Steppeli erforderlich war und, dass dér angeháufte subaerische Staub den Hauptanteil des Materials un serer Lösse abgibt, neben welchem andere Maieriale bei dér Bil dung des Lösses bloss eine unbedeutende Rolle spielten. Unsere nngarischen Lösse gehören demnach in fene Gruppé dér die warm trockenen und kalt-trockcnen Steppen bedeckenden, lössartigen Bildungen, welche wahrend dér pleistozanen Eiszeiten in dér peri glazialen und pseudoperi glazialen Gebieten Europas unter dér Ein wirkung des kalt-trockenen Steppenklimas in ihrer Hauptmasse aus subaerischem Staub zűr Ausbildung gclangten. Die ungarischen Dér pleistozane Löss im Karpathenbeeken. 203 Lösse sind demnach glazialen Alters, ihr Matériái ist jedoch niclit glazialen ITrsprungs, alsó kein aus den Morfinén hcrausgewehter Staub, kein fluvioglazialer Schlamra oder Gletschergeschiebe. In dem wir erklaren, dass dic ungarischen Lösse glaziale Bil- dungen sind, dérén Matériái aber: dér vöm Wind verfrachtete Staub nicht auf den glazialen Gebieten Europas zu suchen ist, wei- sen Avir damit gleichzeitig' auch auf den Aviehtigen, letzten Endes auf klimatischen Grundlagen fussenden Unterschied zAviselien dem eigentlichen europáiscben periglazialen Góbiét und dem pleistoza- nen ungarischen Beeken hiú. Wollen wir uns in dér Frage naeh dér Herkunft des Materials dér ungarischen Lösse ein zufrieden stellendes Urteil bilden, müssen wir uns in Lédánkén die Natur- verháltnisse des Ungarischen Beckens im Pleistozán vorstellen. Zűr Zeit dér ersten ungarischen Lössforsehungen fehlten sogar im Aus- lande noch chemische, mechanische u. petrographische Lössanalysen die pliysikalisch-geographischen, in erster Linie klimatologiseheu Verhaltnisse dér pleistozanen glazialen und periglazialen Gebiete Avaron unbekannt, dem gegeniiber lag es aber auf dér Hand, dass die deutschen Forscher das Matériái dér deutschen Időssé aus den n dieliegenden, glazialen, subglazialen und fluvioglazialen Ablage- rungen herleiten, umso mehr, da die Richtigkeit diescr Annahme durch die spateren Lössanalysen z. T. Avenigsíens tatsaclilicli ge- rechtfertigt wurde. Die den deutschen Forschungsergebnissen gerne folgende ungarische Avissenschaftlicbe Forschung Avar bereitAvil- ligst geneigt, die Deflatiönszone dér ungarischen Lösse gíeichfalls in den glazialen Gebieten Norddeutschlands zu suchen. Treitz, dér seine Ansichten in Bezug auf dió Lössbildung und den Ursprungs- ort des Lössmaterialsi hantig anderte, leitete anfanglich auch das Matéria! dér ungarisclien Lösse von den glazialen Gebieten Nord- deutschlands her. Naeh dreizehn Jahren ausserte cr sich dalim, dass das Staubmaterial dér ungarischen Lösse aus dér Sahara, aus Innerasien und vöm Gebiet des Ungarischen Beckens selbst bor stammt. Naeh H. Horusitzky ist das Matériái unsercr Lösse nicht im Schlamm dér glazialen Gletscher und auch niclit in In nerasien zu suchen, da es aus dem Staub besteht, dér aus den san- dig-tonig-mergeligen Ablagerungen dér miozánen Meere heraus- geweht Avurde. Zűr Bekraftigung seine r Ansicbt erwahnt er, dass in dér Osthalfte des Kleinen Alföld pannonische Muschelfragmente im pleistozanen Löss vorfand (32, 33) L. v. Lócz y sen., F. v. P á- vai Vájná, Halaváts und andere mehr, die kleinere Lössge- biete studierten und ikre Ergebnisse nicht verallgemeinerten, be- zeiebneten gíeichfalls das Ungarische Beeken als den Ursprungs- ort des Lössmaterials. J. v. C b o 1 n o k y (30), dér als erster die Monsunerscheinung in Európa nachwies, suchte das Staubmaterial dér ungarischen Lösse in Innerasien. Seiner Ansicbt naeh gelangte dér Staub auf den Fliigeln des durch eine im al Igéméi nen O-liche Richtung gekennzeichneten, Avinterlichen Monsuus im Laufe dér 204 B. Bulla pleistozanen Zeit nach Európa und so auch in das Ungarische Be- eken, jedoch nicht unmittelbar. sondern mit dazwischen geschalte- ten Ruhestellen. Diese in den Details richtige Annahme besitzt den Fehler, dass in Európa kelne Verjüngung dér Lössdecke von 0 gégén W, aber auch kein ■ Verfeinerung dér Körnehen des Löss- materials, alsó keine Klassierung desselben von 0 gégén W zu beobachten ist. Zu einer mit'jener von v. C hol nők y verwandten Ansicht bekannten sich auch Tietze (311 und Münichsdor- f e r. Sic hielten es für wahrscheinlich, dass im Laul'e dér pleisto- zanen Eiszeiten die Zone dér periglazialen Steppen und Halbwüs- ten in dér Richtung gégén den Atlantisehen Ozean tief in dm Körper Mitteleuropas hineinragte und sálién folglich die Deflati- onszone dér europáischen Lösse in dicsen mittel- und osteuropá- ischen Steppen und Halbwiisten. P rinz hingegen ist dér Meinung, dass das Staubmaterial dér ungarischen Lösse in den glazialen Gebieten Nordeuropas zu suchen sei (92). Grahmann unterzog mit gewaltiger literarischer Übersieht und auf Grund sedner reichlichen Forschungsergebnisse die auf die Bildung und Verbreitung des Losses bezüglichen Theorien un- langst einer Revision (34, 35). Seine Ausftthrungen beziehen sich in erster Reihe auf die deutschen Lösse, doch auf die europáischen Lösse im allgemeinen. Grahmann unterscheidet Lösse vöm gla- zialen und vöm kontinentalen Typ. Zum ersteren gehören nach ihm die mitteleuropiiischen Lösse, da sie keine ausgesprochene Defla- tionszone besitzen. Ihr Matériái stammt von Gebieten her, die im Laufe dér Eiszeiten nur von spiirlichcr Vegetation bedeckt Avarén und avo damals infoige dér Einwirkung des glazialen Klimas die Zerkleinerung dér Gesteine sehr intensiv vor sich ging. T)ie unge- heuren Trümmermassen wurden von den Flüssen verfrachtet und sortiert. Gelegentlich ihrer friih jíihrlichen Überschwemmungeii verbreiteten sie ihren feinen alluvialen Schlamm in enormen Men- gen in ihren Talern und auf ihren Inundationsgebieten. Dicsér feine Schlamm Avurde dann nach dem Ríiekzug dér H ochwásser und dem Abtrocknen des Inundationsgebietes durch die im allge- meinen O-lichen Winde des periglazialen Gebietes herausgeweht und an dazu geeigneten Stellen ausgebreitet. Aus dicsem Materiül bildete sich dér zum glazialen Typ gehörige Löss. Dicsen Löss bc- zeichnet deshalb Grahmann als „ein erst durch fliessendes Wasser, dann durch Wind, alsó ein doppelt sortiertes Sediment.” Seiner Ansicht nach erkliírt diese Auffassung die iibereinstimmen- de Korngrösse dér Lösse, das Vorherrschen dér Körner mit Durch messern zAvischen 0.05 — 0.01 mm, ja sogar ihre chemische Zusam- mensetzung sehr gut. Die zum kontinentalen Typ gehörigen Lösse sind durch das Vorhandensein von Deflationszonen gekennzeichnet. Das sind die Wlisten. Die aus dem Inneren dér W üstén kommenden Winde sor- tieren das Staubmaterial. Das grobe Matériái gelangt früher zűr Ablagerung, das 1‘einere Avird Aveit fortgeführt. Die Korngrösse Dér pleistozíiiip Löss im iCarpathenbecken. 205 des Lösses nimmt mit seiner Entfernung von dér Dcflationszone ab. Tatsáchlich scheint die Untersuchungen von Dseheng Wang und Obrutschcw diese Annahme zu bekraftigen. Das Korn dér ostchinesischen und mandschurischen Lösse ist nach Dseheng Wang (3fi) tatsachlich feiner, wie jenes dér mittelchi- nesischen. Auch Obrutschcw (37, 37/a, 38) beobachtete das all- raahliche Feinerwerden des Flugsandes dér Wiiste und se inén lang- samen, stufenweisen Übergang in den lössartigen Sand, sandigen und schliesslich typischen Löss. Deshalb schreibt Grahmann , derkontinentale Löss ist ein einfach sortiertes subárisches Sedi- ment von versehiedener Körnung.” Die Bediugung dér Bildung des glazialen Lösses waren auch nach dér Theorie G r a h m a n n's nur im Laufe dér Eiszeiten gegeben, es lasst sicli alsó auch dér Theorie Grahmann’s dér letzte Schluss ziehen, dass die europa- ischen Lösse fossil sind und eine rezente Lössbildung in Európa nicht stattfindet. Die Theorie Grahmann’s kann im allgemeinen angenom- men werden. Sie gestattet die Beleuchtung vielcr bisher dunkler und schwerfalliger Probleme. Einige Einwendungen lassen sich aber immerhin gégén dieselbe erheben. Grahmann halt die fiir die mechanische Zuaammensetzung dér Lösse bezeichnende Korn- grösse zwischen 0.05 — 0.01 mm entsehieden für eine priniáre Er- scheinung; aus den Untersuchungen von B e r g, Gaussen und M ii nichsdorfe r ist es aber sicher bekannt, dass diese Korngrös- se die Föl go dér arid.-hydratischen Verwitterung, u. somit eine be- z úchnende sekundare Erscheinung dér Diagenese des Lösses ist, Weiters lei tét Grahmann das Matériái dér europaischen Lösse ausschliesslich von Ablagerungen dér Inundationsgebiete her, ciné Annahme, die dnrch nichts begriindet wird, besonders wenn von Hügellandern und Gebirgen die Bede ist, die aus den dér Wirkung des Frostes leieht nachgebenden, loekeren, sandig-tonigen, oder im allgemeinen eher zerfallenden als verwitternden Gesteinen auf- g'ebrut und dnrch eine spárliche Vegetation bedeckt sind. Es ist nicht einzusehen, warum die Deflation hatte warten müssen, bis die fluviatile Sortierung des Triimmermaterials crfolgte, da ja feineres Staubmaterial schon infoige dér intensiven Zerkleiner ang auch an dér öberflache „in sitii” in ausgiebiger Menge entstand, das vöm Wind leieht fortgeführt werden konnte und sicherlich auch wurde. Zu dicsem Einwand sind wir umso mehr berechtigt, als sichere Deflationsgebiete — wenn auch nicht von wüstenarti ni Charakter — auch in dem Ungarischen Becken nachgewiesen werden konnten. Unsere Bemerkungen beeintrachtigen die Giiltig- keit dér Theorie Grahmann’s nicht, es musste aber gezeigt werden, dass die Trennung reiner Typen, namentlich von Lössen glazialen und kontinentalen Typs sowie aucii die Abgrenzung dér zu den beiden Typen gehörigen Lössgebiete eine sehr schwierigé und heikle Aufgabe ist, da auch im Verlaufe dér Eiszeiten in Eu- 206 B. Bulla ropa sehr grosso Möglichkeiten zűr Bikiniig von Übergangsformen und gemischten Typen gégében waren. Grahmann arbeitete seine Theorie auf Grund dér viele Probleme aufwerfenden, ciné umfangreiehe Literatur hervorbrin- genden klimatischer Verhaltnisse, besonders dér von manchen Ge- sichtspunkten richtigen, aber noch mit sehr vielen hypothetischen Elementen belasteten Erklárung dér Windverhaltnisse dér glazia- len und periglazialen Geluete Europas aus. Auf Grund dér Überlegungen von Eckard (39), Enquist (-10), Nordenskjöld (41), Drygalsky (42), Högbom (43), Mecking (44), Tntkowsky (45). Soergel, Ivessler (40) und vieler anderer kaim das Klíma dér glazialen und periglazia- len Gebiete Europas vall rend dér Eiszeiten auf eine in ikren De- tails problematische und noeh viele Diskussionen provozierende, in ikren Hauptzügen jedocli annehmbare Weise folgendermassen erklart werden. Über dem Gebiet des Innlandeises herrsckte be- -'tandig koher Luftdruek. Von diesem Gebiet strömte die Luft sowohl inr Winter, wie auck im Sonimer nach allén Riehtungen den benachbarten Gebieten zu. Dicse von den Eisdeeken abwarts wehenden Wánde liatten in Elittel- und Osteuropa eine iNO-liche Richtung. Sie besassen zwar cinen Föhnckarakter, da sie von dér 2000 — 2500 m kokén Eisdeeke abwarts bliesen, blieben aber dennock sehr kait, weil sie an ikrem Ursprung sehr kait waren und auf ihrer abschiissigen Bálin sich nur sehr wenig erwarmten. Folgliek rnusste die jahrliche Durchschnittstemperatur dér periglazialen Gebiete niedrig sein, sogar unter 0° C liegen. Diese O-lichen Winde wurden durch den von v. Ckolnoky naehgewiesenen östlichen Monsun Europas verstarkt. Seine Wirkung dürfte im Lau- fe dér Eiszeiten über dem stark akgeküklten eurasischen Konti- nent sehr betrachtlick gewesen sein. Die Winter waren láng, kait und trocken, die Sommer kurz, küld und ebenfalls trocken, zeit- weise besonders am Anfang des Sommers konnten aber auck war- rnere, Niederscklage fiihrende Luftmassen in das Innerc des Kon- tinentes gelangen. Die Niederscklage waren gering, die tiigliche Schwankung dér Temperatur dürfte selír betrachtlick gewesen sein. Auch diese kurze Schildcrung — die im Falle des Karpathen- beckens einer geringen Korrektion bedarf — zeigt, dass die Wind- verhaltnisse und die sonstigen klimatischen Ersckeinungen des glazialen Europas von den keutigen grundversehieden ivarén. Die Ansickt Rungaldier’s (31), dér im Gebiet Fngarns die grösste Haufigkeit und die Verfrachtung des Staubes den varmeren und an Niederschlagen reickeren W-lichen Winden zusckrieb, kaim somit r/cht angenommen werden. Dies gilt besonders für den Som- mer, wenn maii bedenkt, dass am Alföld und im Nordöstlichen Hochland in dér Mitte des Sommers die anniihernd O-lichen V ip- Dér pleistozane Löss im Kar p a the n beeken . 207 de aueh gegenwartig noch háufiger sind, als die W-lichen.2 Die Arbeit Rungaldiers kaim bei dér Klarung dér Probleme dér ungarischen Lösse umso mehr nur in beschranktem Mass in Be- tracht gezogen werden, da er die Bildung des Lösses — dér veral- teten Auffassung entsprechend — in die warmeren-feuchteren in terglazialen Zeiten stellt. Die iiber das Klíma dér perigiazialen Gebicte Europas ent- worfene Skizzc bedarf aber beziiglich des Karpathenbeckens auch in anderer Hinsicht einer Abanderung. Das Ungarische Beeken liegt S-licher, wie das mitteldeutsehe und polnische periglaziale Gebiet, sóin kontinentaler Charakter isi infoige seiner grosserer Entfer- nung vöm Meere und seiner Abgesehlossenheit auch heute, und war auch im Laufe dér Eiszeiten ausgcpragter, wie in den er wahnten Gebieten. Folglich war auch die durchschnittliche Tem- peratur, besonders wegen seines warmeren und diirreren Sommers höher, die Menge seiner Niederschliige infoige seiner vollstandigen Umschlossenheit und seiner föhnartigen Winde geringer, wie dórt, umso mehr, da in seiner W-lichen Nachbarschal't die Eisdecke dér Alpen auch den vöm Westen kommenden, Niederschliige führen- den Zyklonen den Weg versperrte. Seine vorherrschenden Winde Avarén wahrend dér Eiszeiten annahernd O-lich3, aber auch die vöm Bereich des iiber dér Eisdecke dér Alpen gelegenen hohen Luftdruckes gégén das Ungarische Becken gerichteten starken, trockenen W-lichen Föhnt mussten haufig gewesen sein, beson- ders in dér W-lichen Halfte des Beekens, eine Tatsache, die in dér Folge durch die Verbreitung des Lösses am Kleinen Alföld und in dér W-lichen Halfte Transdanubiens demonstriert werden soll. Nach alldem waren alsó die perigiazialen Charakterzüge des Un- garischen Beekens, besonders im Inneren desselben, alsó weit von den Gebirgsrahmen entfernt, sov ie auch in den siidlichen Teilen des Beekens abgedampft, weniger deutlich, wie in den mit dér Eis- decke unmittelbar benachbarten Gebieten; seine perigiazialen Bil dungen sind mit Ausnahme des Lösses weniger bezeichnend ént wickelt. Aus eben diesen Griinden hielt icli es für sitatthaft, das Ungarische Becken im Verlaufe dér Eiszeiten als pseudoperigln - zhil zu bezeichnen, im Gegensatz zu den in dér unmittelbaren Nachbarschat dér Eisdecke gelegenen wirklichen perigiazialen Ge- bieten (48). Es ist bemerkcnswert, dass auch Fenek (49) für die ausgesprochen perigiazialen Gebiete wahrend dér Eiszeiten bloss eine 200 — 300 km breite Zone annahm. 2 Siehe z. Keöpeczi Nagy: Adatok Magyarország szél járásá- hoz (Angaben über die Winde Ungarns) Természettud. Közlöny (Na- turwiss. Mitteil. Nur ungarisch) Jahrg. 11)33. Hel't. 1. Die Háufigkeit iler W-lichen Winde — die damals eine viel unbedeutendere Rolle spielten, wie heute, — diirfte in den Frühlings- und Herbstmonaten zugenommen liabeu. 208 B. Bulla Das in dieser Weise gekennzeichnete pseudoperiglaziale Kii- ma des Ungarischen Beckens liefert eine genügende Grundlage zu Erklárung dér Herkunft, Entstehung und Verbreitung unserer Lösse. Die Ergebnisse meiner auf Grund soleher Gberlegungen d urcligeführten morphologischen Untersuchungen bekraftigten mieh in dér Annahme, dass dér Ursprungsort des Materials unserer Lösse vor allém in dem durch ein trockenes KUma gekennzeichne- tcn pleistozanen Ungarischen Becken zu suchen ist, bei dér Ver- breitung des Staubmaterials aber den annahernd O-lichen Winden eine ausschlaggebende Bedeutung zugschrieben werden muss, um- so mehr, da diese Auffassung ausser Penc k’s übcreinstimmender Ansicht unlangst auch durch die unter dér Leitung Prof. A. V e n d l’s in Gang gesetzten ausführliche mechanische, chemische und petrographiscbe Untersuchungen dér ungarlandisehen Lösse unterstützt wurde. Die Untersuchungen von Prof. A. V e n d 1 und seiner Mitarbeiter (50) wiesen bezíiglieh mehrerer Lösse dér Umgebung von Budapest den inlandischen Ursprung nach. Auf Grund diesel’ Untersuchungen sah A. Yendl die besprochene Theorie G r a h m a n n’s auch im Ungarischen Becken für be- rcchtigt an. Auf Grund klimatologischer, morphologischer Forschungser- ;• eb n isse und dér Literatur lasst síeli bezíiglieh dér Herkunft des Materials unserer Lösse dér letzte Schluss ziehen, dass dieselben keine glazialen Lösse von reinem Typ sind. Ihr Altér ist unzwei felhaft glazial, ihr Materiül stammt vorwiegend aus den Ablage- rungen dér grossen Tnundationsgebiete dér unausgeglichenen, sehr veránderlichen, glazialen Steppenflüsse des Ungarischen Beckens bér, doch lieferten auch die aus dem Binnensee-Zustand des Unga- rischen Beckens herstammenden und an dér Oberflache befindlich- en sandig-tonigen Ablagerungen, sowie die über die glaziale Wald- grenze emporragenden, doch nicht bestandig von Schnee bedeck- ten Felsenregionen dér Karpathen mit ihren durch die zerkleinern- de Wirkung des Frostes hervorgebrachten Trümmerfeldern und mit den Morfinén dér lokálén Gletscher, oder mit fluvioglazialem Schotter bedeckten Gebieten ein reichliches Matériái zűr Lössbil- dung. Ausser den erwfihnten Gebieten diirfte ein reichliches Staub- material durch den O-lichen Monsun — mit eingeschalteten Ruhe- hestellen — in das Ungarische Becken gelangt sein, umso eher, als Partikéin mit Durclnnessern von 0.05 mm und auch noch klei- nere auf den Fliigeln dér Winde sehr grosse Entfernungen zurück légén können. Die Staubregen dürfien im Sommer und Herkst am ausgie- h'pvtcn cicu'csrn sein, da die Ablagerungen dér Tnundationsgebiete nach dem Auf tanén des winterlíchen Frostes, dem Abzug dér Frühlingshoch Avasser und dem Abtrocknen dér Oberflache eine last sclmtzlose Beute dér V inde varén, doch gestatten die an dér Oberflache von Schneedecken in dér Gegenwart durchgefiihrten Staubmessungen per Analógiám getrost den Schluss, dass dér Staubregen auch im Winter nicht ausblieb. Dér pleistoziiue Löss im Karpathenbecken. 209 IT. Die Verteilung des Lösses in derű Ungarischen Beeken. Das Klíma dér im Laufe des Pleistozansi wiederholt auftreten- den Eiszeiten schuf im Ungarischen Becken giinstige Bedingungen für die Lössbildung. Obzwar die Erforschung dér glazialen Flóra bei uns noch in den Kindersehuhen steckt, bekraftigen die Resulta- te (51) dér neuestens mit erfreulichem Schwung in Gang gesetzten Untersuchungen einstimmig die Riclitigkeit d. Bildes, das hier über das glaziale Kiima des Ungarischen Beckens entworfen wurde. In den Eiszeiten war das Ungarisohe Becken eine Steppe, wo die Galerienwiilder und Fünapfe dér Inundationsgebiete und die Step- penwalder eine Abwechslnng m die ausgedehnten Lösspuszten brachten. Dér durch die annahernd O-lichen Winde herbeigefiihr- te Staub bedeckte allé zűr Lössbildung geeigneten Flüchen dieses von hőben Randgebirgen umrahmten, durch ein stark kontinen- tales, trockenes Kiima gekennzeichneten Beckens in grosser Maeh- tigkeit.4 Es fragt sich mm, avo diese znr Lössbildung geeigneten Gebiete lagen. In ersiter Linie kommen die höher, als die pleisto- zanen Inundationsgebiete gelegenen Oberfláchen, die in Sehol len zerstiickelten pannonischen Tafelliinder Transdanuhiens, die nicht mit Wáldern bedeckten, geschlossenen kleinen Becken dér Gebirge und die an den Randern dér Tiefebenen befindlichen Mittelgebir- ge an Stellen, avo dér Hang sanfter als 30n Avar, in Betracht (5o). Dér Löss bedeckte das Bacska, das Szerémság, Aveite Gebiete zaví- schen Donau und Maros, Maros und dér Rörös-Flüssen, den Körös- Fiiissen und dér Tisza, im Szőrén ység, die Westhange des Ostnn- garischen Inselgebirges die Füsse dér Bükk-, Mátra- und Cserhát- Gebirge, den SlO-lichen, im grossen-ganzen vöm Transdanubischen Mittelgebirge SO-lich gelegenen Teil Transdanubiens, in dem Klei- nen Alföld die O-lichen Hangé dér Kleinen Karpathen, Kleinen und Grossen Fátra, soavíc au eh die geschlossenen kleinen Becken dér Mittelgebirge. In dér S-lichen Hiilfte des Kleinen Alföld ist die Lössdecke zerrissen, oder fehlt ganzlich, er fehlt an vielen Stel- len des Grossen Alföld und fást ganzlich in dem Transsylvani- selien Becken und auch in Kroatien Avird nur dér NO-liche und O-liche Samu dér Inselgebirge von einer schmalen Lösszone be- gleitet. Selbstverstandlich fehlt dér Löss in den Karpathen, die in den Eiszeiten mit Ausnahme dér nakten Felsenregionen von Wal- dern bedeckt Avarén, Avelche die Lössbildung verhind értén. Sonst hatte sich wohl auch hier Löss gebildet, da seine vertikale Verbrei- 4 Die durchschnittliche Jahrestemperatur nach Fenek um 7"C medriger angenommen, dürfte dieser Wert im Ungarischen Becken wahrend dér letzten Eiszeit -\-2 f-3°C gewesen sein. Zu diesem Wert gelangte auch Staub auf Gr und seiner Untersuchungen bezüglieh dér glazialen Flóra Siebenbürgens. (52). 210 B. Bulla tung von dér Hölie ti. d. M. wenig beeintrachtigt wird. Es stehen mis zwar nur sparliche Angaben zűr Verfügung, die Beobachtun- gen ergaben aber, dass in Ungarn über 400 m abs. Hőbe nur sehr wenig Löss vorkommt. Dcr Grund dieses Umstandes liegt darin, dass einesteils aueh die pleistozanen Steppengebiete nieht höher hinaufdrangen, anderenteils aueh die Konfiguration des Gelándes in den höheren Gebielen die. Anhaufung des Lösses nieht mehr begiinstigte. Dér herabfaílende Staub fand wenig Schutz, er fiel dér Deflation und Erosion zum Opfer (53). Die Maehtigkeit des ungarischen Lösses ist nieht gleichmás- sig, was aus den nachstehenden Angaben deutlich ersichtlieh ist: Landesteil Trans- Őrt Maehtigkeit m Bcobaehter Anmerkung danubien Marcal-Rába-Gegend Kom. Fejér, Fuss des 6-8 J. v. Sümeghy t.vpischer Löss ff Vértes Gebirges Scheitel des Vértes 8—10 A. Vendl ff ff Gebirges einige dm K. Rotli von Telegd sandiger Löss Csurgó, Kom. Somogy Plateau von 4—6 B. Bulla » ” ff V eszprém 6—7 L. v. Lóczy sen. typ. Löss >> , Balatonaliga Inneres des Kom. 8—10 » ff ” Somogy Gegend v. Kapós und 6—8—10 B. Bulla ” » ff Koppány 20 L. v. Lóczy sen. „ ff Balatonföldvár 9 „ ff ff Balatonberény Tál von Vál 6 » JJ » » ff (Vértes-Geb.) 3—4 >> ff ” Pincehely, Kom. Tolna Mittl. Teil d.Kom. 10—15 B. Bulla » - Jf Baranya 20 typ. Löss ,, Gegend von Mohács 7—9 ff ff ,, „ „ Szekszárd 20-25 ff ff Paks 42 „ ff Dunaföldvár 30 35 ff ff Inneres d. Kom. Tolna 15 G v. Toborífy ff ff Kéthely (kom. Somogy) 10 J. v. Maros ff ff Fuss d. Mecsek-Geb. 20—30 E. Vadász „ f f Ságvár (Kom. Somogy) 10—12 J. v. Gaál ,, ff ff Pannonhalma 15 Gy. Vid sand. Löss Alföld Tápió-Tal 10 Gy. Halaváts „ ff ff • Titel 50 Gy. Halaváts J. v. Cholnoky typ- Löss ft Debrecen 10 B. v. Inkey sand. „ Szerémség 26-30 Gorjanovic- Kramberger typ. ff Dér pleistoziine Löss im Kárpát benbeeken. 211 Landesteil Őrt Máchtigkeit m Beobachter Anmerkung Alföld Úri, Mende (Kom. Pest) 30 J. Timkó typ. Löss ff Irsa, Ceglég, Örkény 4 V. Grüli sand. ff ,, Telecska 15-20 P. Treitz t.vp. Löss u. sand. Löss ff Galga-Tal 10—15 J. Tiniké typ. „ ■f Szabadka 7 — 8 P. Treitz sand. ff Kleines Alföld Galgóc 14 H. Horusitzky typ. ,y >> W-Hiinge d. Vértes Géb. 0.3 — 2 A. Liffa sand. ff ff Ratkóc 4 H. Horusitzky typ- ’f Hochland Fuss d. Mátra-Geb. 15 J. Noszky sen. ff yf Fuss d. Cserhát-Geb. 15 J. Tiniké ff ff ff Hegyalja 5—10 H. Horusitzky ff ff ff Sajó-Tal 10—12 J. Kerekes ff ff Transsylvanien Miriszló 9 F. v. Pávai Vájná zusammen geschwemmter Löss Die horizontale und vertikale Verbreitung dós Lösses führt mit den hier angefiihrten Zahlemverteu seiner Macbtigkeit ver- glichen zu interessanten Überlegungcn. Es stellt sich heraus, dass die Möglichkeit dér Lössbildung i ni geselilossenen Ungarischen Becken fást iiberall gegeben war, arn ungestörtesten aber nur im S-lichen Teil des Alföld und im SO-lichen Teil Transdanubiens, sowie an den SO-lichen Hangén dér N-lichen Randgebiete des Al- föld zűr Geltung kain. Auf anderen Gebieten, namentlich an den Westhángen dér Mittelgebirge, iiber grosso Strecken des Alföld und im Becken von Siebenbürgen konnte síeli z. T. wegen den reicheren Niederschlagen des Gebietes, z. T. wegen deni Relief und dér Natúr des Gelándes, z. T. aber infoige des interassenten, spa- ter zu erörternden Verlialtnisses zwischen dem Löss und seinem Liegenden aus dem herabfallenden Staub ontweder kein Löss 1 »i 1 - den, odor es fiel die eventuell dcnnoch gebildete diinne Lössdecke dér Denudation dér interglazialen Zeiten zum Opfer. An Stellen, wo die Macbtigkeit des Lösses an dér Oberflache bloss einige Me- ter betragt, kaim mán fást bestimmt behaupten, dass nur dér sog. „jiingere Löss” dér letzten Eiszeit und dér finiglazialen Zeit vor- liegt, wo aber die Macbtigkeit des Lösses die 20 — 25 — 30 — 40 m er- reicht, beweist selion seine grosse Masse die Ungestörtheit dér Lössbildung und bekraftigl die Ricbtigkeit dieser Auffassung aucb das, dass im Löss interglaziale und interstadiale Bildungen vertre- ten sind. Dicse gewoltigen Lössmassen dürfen mit Recht \> ils die Zeugen mehrerer Eiszeiten betrachtet werden und stellen somit die beredtesten Urkunden dér pleistozanen Chronologie des Unga- rischen Beckens dar. Die ungleiche raumliche und zeitliche Verteilung dér Löss- 212 B. Bulla bildungen verschiedener Gebiete bevveist jedoeli aueli nocdi etwas anderes. Sie beweist, dass das Ungarische Becken niemals von einer einheitlichen und zusammenhdv.genden Lössdecke bedeckt ivar. Es lohnt sich, dicse Taisache zu betonén und etwas niiher zu prüfen, weil viele ungarische An torén beim Entwerfen eines Bil- des dér pleistoziinen Oberfíache des Alföld iiber eine von dér Mit- le des Beckens gégén die Biindér sanft ansteigendc, einheitliche Lössoberfláehe sprechen, die erst spater durch die FI üsse zers lil- ékéit wurde. Mán gewinnt aus diesen Schilderungen den Eindruck, als hátte sich zuerst die Lössdecke und erst hiernach das Fluss- netz des ursprünglich abflusslosen pleistoziinen Ungarischen Be- ekens ausgebildet. Es ist dies eine des öfteren wiederkehrende An- sicht, seit dem L. v. Lóczy sen. die pleistoziinen geographischen Verhiiltnisse des Ungarischen Beckens mit dem heutigen Zustand des Tarim-Beckens verglichen liatte (35). Diese Annahme einer vormals einheitlichen, ununterbrochenen Lössdecke war einigermassen begründet, solange die wissenschaft- liche Eorschung den Ursprung des Materials unserer Lösse noch ausserhalb dér Grenzen des Ungarischen Beckens, in den glazia- len und periglazialen Gegenden Nordeuropas ,oder aber in Inner- asien suchte. Diese Mögliehkeit zeríliesst aber sofort, sobald mán sie auch nur ein vénig eingehender ins Auge fasst. Wiire das Al- föld im Lnufe des Pleistozans auch nur eine einzige Eiszeit hin- durch abflusslos gewesen, miisste mán in dér 170 — ISO m machti- gen pleistoziinen Beckenausf iillung über weite Gebiete ausgedehn- te Ablagerungen salziger Seen antreffen. Die Tiefbolirungen des Alföld wiesen die Anwesenheit solc-her ausgedehnter Binnensee- ablagerungen nicht nach, wohl aber die sehr massenhafte und ab- wechlungsreiche Ausbildung von gröberen-feineren fluviatilen Se- dimenten vöm gröberen Schótter bis zum feinsten Schtamm. Das hydrographische Netz des Alfölds in Pieistozán war deinnach durch zeitweise mit grossen Wassermassen rapid fliessende, zeitweise aber verástelte, wenig Wasser führende, weite Inundationsgebiete durchstreifende Elüsse gekennzeichnet. Diese fluviatilen Ablage- rungen beweisen, dass das Sinken unseres Alföld im jiingeren Plei- stozan ein sehr langsamer Vorgang war, mit dem die aufschiitten- de Tiitigkeit dér Elüsse im allgemeinen schritthalten konte, so dass das Becken auch wiihrend des dürren Steppenklimas dér Eiszeiten offen blieb. Wir habén auch andere Beweise dafür, dass das Alföld im Pleistoziin nicht abflusslos war. Die ausserordentlich energische Erosion dér nachweisbar feuchten, niederschlagsreichen intergla- zialen Zeiten schliesst die Mögliehkeit dér Abflusslosigkeit eben- falls aus. Einen unmittelbaren morphologischen Beweis liefert die in den Flusstalern des Ungarischen Beckens ausgebildete Serie dér pleistoziinen fluviatilen Terrassen. Diese sind im Tál dér Do- náti in dér Osthalfte des Kleinen Alföld, ferner im Durchbruch von Visegrád und auch in dér Lmgebung von Budapest anzutref- Dér pleistozane Löss im Karpathenbecken. 213 fen (54). Unterhalb Budapest geht die álteste pleistozáne Terrasse (Burgterrasse) nicht in die Oberfláche des Alföld über, sondern taucht infoige des pleistozánen Sinkens des Alföld unter die Ober- fláehe desselben unter, ist sic in dér Tiefe vorhanden, setzt sicli dórt fórt, uui im Durehbrucht dér Alduna (Untere Donau) wieder an die Oberfláche zu treten. Diese Terrasse durchspannte alsó das ganze Ungarische Beeken. Die jüngste pleistozane, sog. Stádte- Terrasse aber lásst sicli in ibrer Ganzé über das ungarische Tál dér Donau verfolgen (55), den Nachweis erbringend, dass das Un- garische Becken scbon im Pleistozán seine Donau besass, samt dem zu ihr gehörigen Wassernetz, welch letzteres aber die Ausbil- dung einer einheitlichen, zusammenhángenden Lössdecke einfacb unmöglich machte. Die Ablagerungen dieses pleistozánen Flussnetzes betátigten sicli mit dér Aufschüttung dér Oberfláche des sinkenden Alföld. Wáhrcnd dér Eiszeiten durchstreiften die Fiüsse mit geringem Gefálle und Unterlauf-Charakter die Oberfláche. Dér auf die brei fen 1 nundationsgebiete herabfallende Staub konnte sicli nicht in Löss verwandeln, er wurde liöchstens zu einem durchnássten Löss. Typischer Löss konnte sich nur in den von den Hochwássern ver- sehonten Gebieten bilden. Eben dicsér „durchnásste Löss”, dessen Name umstritten (56), dessen Ursprung aber nicht im geringsten zweifelbaft ist, liefert cinen dér durchschlagendsten Bewcise gégén die Abflusslosigkeit des Alföld im Pleistozán. Er beweist, dass die durch grosso Wassersehwankungen gekennzeichneten Steppenfliisse des Alföld zűr Zeit dér Lössbildung riesige Inundationgebietc durchstreiften, weil nur die Inundationsgebiete scbon vorbandener Elüsse als „conditio sine qua non” dér Bibimig des durchnássten I.össes denkbar sind. Dieses von den Naturzustiinden des Alföld zűr Eiszeit entwor- fene Bild ist kein Kind dér Phantasie. Seine Richtigkeit wird durch die pleistozánen Ablagerungen des Alföld nachgewiesen, in derén Serie vöm gröberen-feineren Schotter bís zuin typischen Löss allé Stufen und Übergánge vertreten sind, arm wenigsten aber gerade dér typische Löss selbst. Dics berechtigte mich dazu, mit voller Überzeugung zu erkláren, dass die Lösse des Alföld bei den lössmorpbologiscben Studien nur in beschránktem Mass bérűek sichtigt werden diirfen (53). Die Hypothese dér Abflusslosigkeit des Alföld im Pleistoziin ist auch schon dósba Ib aus den Handbiichern zu streichen, weil es auch aus den neuesten auf den Ursprung des Materials dér un- gariseben Lösse bezüglichen Forscbungen bervorgeht, dass dieses Matériái grösstenteils aus den Inundationssedimenten dér launen- haft fliessenden, pleistozánen Fiüsse des Ungarischen Beckens her- stammt. Mán kann es sicli garnicbt anders vorstellen, als, dass zuerst das das zűr Lössbildung geeignete Materiül herbeiführen- de Flussnetz vorhanden war und erst dann, aus dem ausgewehten Matéria! des Geschiebes dér Löss gebildet wurde. 214 B. Bulla Studiert mán die Verbreitung dér ungarischen Lösse, falit es in die Augen, dass dér Löss an den O-liehen und annahernd 0- lichen Hangén dér das Ungarische Beeken umrahmenden Rand- g'ebirge und dér im Beeken befindliehen Mittelgebirge (Budaer- Berge, Bakony-, Vértes-, Gereese-Gebirge, Kleine Karpathen, Kleine Fátra. Mecsek-, Bilo-, Papuk-, Cserhát-, Mátra-, Hegyalja-Gebirge) boeli emporsteigt (Budaer Berge 420 m, Mecsek 400 m, Hegyalja 380 m) und die Hangé mit einer dieken Decke verhüllt, an den annahernd W-liehen Hangén hingegen entweder überhaupt kein Löss vorhanden ist, oder wenn doeh, so nur als dünne, zerrissene Deeke, die meist in hohem Grade verlehmt ist. Lángé Zeit hindureh besonders solange die ungarische Lössforschung den Ursprungsort des Materials dér ungarischen Lösse in den nordeuropáischen gla- zialen Gebieten suchte, schien es wahrscheinlieh, dass die staub- bringenden Winde annahernd W-lich waren, so dass sich dér Löss in unseren Mittelgebirgen an den Ostlehnen, auf den niederschlags- und windschattigen Lee-Hángen anhaufeu konnte, wogegen an den Westhangen, an dér Luv-Seite sich kein Löss bildete, weil dér herabgefallene Staub von dórt durch die Def lation und Ab- waschung entfernt wurde. Diesel* Auffassung gab zuletzt Rungal- d i e r Ausdruck (47). In dér Kenntnis dér ober geschilderten Umstánde und Bedingungen dér Lössbildung, sowie dér Windver- haltnisse des glazialen Europas musste diese Theorie a priori als unhaltbar betrachtet werden. Gerade das Gegenteil diesel* Theorie ist riehtig. Die vorherrschenden Winde Mittel- und üst- europas waren in den glazialen Zeiten annahernd O-lieh. Diese transportierten den zűr Lössbildung geeigneten Staub auf geringere- grössere Entfernungen. Die zu den staubführenden. annahernd O- lichen Winden senkrecht, quergestellten O-liehen oder annahernd O-lichen Hangé zwangen die Luftmassen zum Aufsteigen und Ab lagern ihres Staubgehaltes, einesteils, weil die Hiinge den weiteren Transport des Staubes hinderten, anderseits, weil die an den Hiin- gen zum Aufstieg gezwungene Luft abgeküblt wurde, sodurch ilire relatíve Feuchtigkeit zunahm und die schwebenden Staubpartikel- ehen zu Kondensationszentern wurden, auf die Lehnen herabfielen und dieselben dic-k bedeckten. Mán muss auf diesen anáhernd O- lichen Hangén im Laufe dér Eiszeiten mit wahrhaftigen Staubre- gen rechnen. Die staubführende Tátigkeit dicsér Winde dürfte im Ungarischen Becken durch die in den Randgebieten desselben im Sommer sich táglich ordnungsgemass meldenden Berg- und Tal- Winde bedeutend erhöht worden sein. Im allgemeinen dürften die lokálén Klimate und klimatisehen Faktorén bei dér Vorbereitung und Verteilung des zűr Lössbildung geeigneten Materials eine viel grössere Rolle ges])ielt habén, als mán bisher annahm. Die Beleuch- tung diesel* Frage ist schwer, weil uns zűr Rekonstruktion dér lo- kálén klimatisehen Verháltnisse dér vergangenen Z(“iten nur mit usv grössten Vorsicht verwertbare Analogien und Homologien zűr Verfügung stehen. Die einschlágigen Detailforscbungen werden Das pleistozane Löss im karpatenbecken 215 aber das oben in grossen Zügen entworfene Bild auch in seinen Details nur bestiitigen. Die den annahernd O-lichen IVinden ausgesetzten Őst hangé ivarén alsó im Laufc de. Lössbildung die Luv-Hange, auf d'ese lies sen die Staubregen ikren Staiibgehalt kara b /Vilién, wahrend die an nahernd W-lichen Lee-Hange nur in geringem Grad verlösst ívűi- den. Jedenfalls in geringerem Grad, als die O-liehen, weil weniger Staub auf sie herabregnete und, Aveil sie dér abtragenden Wirkung (I)ef lation und Erosion) dér im Laufe dér Eiszeiten zwar sparlieh, aber doeh auftretenden, niederschlagsreicheren W-lichen Winde ausgesetzt Avarén, Avogegen die Osthange auch diesen gegeuiibor im Regenschatten verblieben. Weis inas aber, dass im Laufe dér Eis- zeiten die durch Luftstrudel gekennzeichneten, niederschlags- reichen WestAvinde im Ungarischen Becken keiue bedeutsame Rolle spielten, da ,ia auch seine annahernd W-lichen Winde vor aa iegend von dér Eisdecke dér Alpen gégén das Innere dcs Beckens wehende, trockene Föhne Avarén, so Avird mán die Lösslosig'keit dér Westhánge in erster Linie den lössvernichtenden und lössverleh menden, niederschlagsreicheren Westwinden dér lángén interglazi- alen Zeiten und dér GegenAvart zuschreiben. Biese unsere Behaup- tung können Avir durch die Verbreitung des Lösses sehr gut recht- fertigen. Im transdanubischen Mittelgebirge, in den kleinen Karpa- Ihen, im Gerecse-, Bakony- und Budaer Gebirge habén die Westhíin- ge nur eine zerrissene, dünne Lössdecke. Lieser köss ist mit Ge hangeschutt und Sand vermischt, ja in den meisten Fiillen sogar in einen entkalkten Lelim und rotbraunen Tón verwandelt. Löss gelangte alsó überalJ hin, auch auf die Westhiingc, docli \var seine Bildung dórt nicht ungestört und or fiel dér Verwitterung und Abtragung zum Opfer. Neben den annahernd O-liehen, staul düh renden Winden fiel bei dér Verfrachtung des Staubes, ja sogar bei dér Umlagerung des schon fertigen, aber zu Staub zerfallenen Lösses ausser dér Tii- tigkeit fliessenden Wassers auch den lokálén Winden eine beden tende Rolle zu. Über diese Faktorén könnte mán aber in Erniange lung dér detaillierten Untersuchungen lieute noch scliAverlich ein ausführliches und richtiges Bild entAverfen. (Fortsetzung folgt.) 216 SÓDÖMOK KUTATÁSA GEOFIZIKAI MÓDSZEREKKEL. Irta: Fekete Jenő. A gyakorlati irányú geofizikai kutatások nem régi keletűek, mert bár régebben is végeztek egyes helyeken gyakorlati célból geofizikai méréseket, ezeknek széleskörű elterjedése csak 1923-ban kezdődött, amikor sótestek, sódómok felkutatására kezdték használ- ni azokat. E feladat megválasztása nagyon szerencsés is volt, mi- vel a gyakorlati geofizika eddig legnagyobb és legmeglepőbb ered- ményeit épen földalatti nagy sőtestek biztos kimutatásával érte el. Eleinte e célra csak a szeizmikus méréseket és az Eötvös- féle tor- ziós ingát használták, ez utóbbit Báró Eötvös Lóránd által kidolgo- zott módszer szerint, aki már 30 évvel ezelőtt kijelölte azt az utat, amelyet kisebb módosításokkal még ma is követünk. A tor- ziós ingamérések eredményeinek geológiai problémákkal való kap- csolatára pedig dr. B ö c k h Hugó épen sótestekkel kapcsolatban mutatott rá először. „Brachyantikfinálisok és dómok kimutatása torziós mérleggel végzett mérések adata alapján” című 1917-ben megjelent értekezésében.* A brachyantiklinálisok és dómok esetében a torziós ingával nyert adatok szempontjából Böckh két esetet különböztet meg: 1. midőn a dóm magjában só van és a kősó sűrűsége kisebb, minta fedő rétegeké, mely esetben a torziós inga adatai a nehézségerő kisebbedósét mutatják a dóm teteje felé, azaz úgynevezett gravi tációs minimumot adnak, és 2. midőn a dóm magjában a fedő ré- tegek sűrűségénél nagyobb sűrűségű kőzet van, amely esetben a torziós inga adatai gravitációs maximumot adnak. Az 1912 és 1913 években a Maros völgyében Eötvös által végeztetett torziós ingamérések eredményeit összehasonlítva a Ma- ros völgyének hosszanti geológiai szelvényével, B ö e k h arra az eredményre jutott, hogy a geológiai szelvényekben jelentkező anti klinálisok tengelye felett több esetben gravitációs minimum van. Ez pedig B ö c k h előbb említett elmélete szerint azt jelenti, hogy az ilyen helyeken a brachyantiklinálisok vagy dómok magvában kősó van. A só némely helyen a felszínre jut vagy közel van a felszínhez, máshol azonban oly mélységben marad, hogy azt eddig a fúró nem érte el. Böckh ezen elmélete az azóta szerzett tapasz Bányászati és Kohászati Lapok 1917. évf. 9. száma. Sódómok kutatása Geofizikai módszerekkel 217 tolatok alapján jelentékenyen módosult ugyan, de azért tényleg ő volt az első, aki a torziós inga adataiból sótestek jelenlétére követ közte tett. A huszas évek elején azután már Németországban is végeztek sódómok felett torziós ingaméréseket és ott is gravitációs minimu- mokat kaptak. Tekintve azonban a németországi sódómok bonyolult szerkezetét, az észlelt gradiensek nagyon szabálytalan eloszlást mutattak. Mint említettük a torziós ingamérések gyakorlati alkalmazása nagy lendületet 1923-ban vett; ekkor kezdték J.mcrikában alkui mázni és pedig először az Északamerikai Egyesült Állatnak Texas és Louisiana államaiban, a mexikói öböl északi partvidékén és ki- sebb mértékben Mexikóban, az Atlanti és Csendes Óceánokat elvá- lasztó földszoroson. Mindkét helyen a torziós inga alkalmazásának kimondott célja a sótestek kutatása volt. Texas és Louisiana álla- mokban ugyanis a felszíni indikációk alapján már nem tudta'k újabb dómokat találni úgy, hogy az egész területen 1922-ben össze sen 48 sódóm volt ismeretes, amelyből azonban 37-et még 1911 és 1917 között találtak és csak 11-et 1917 — 1922 között. A torziós inga és a szeizmikus mérések bevezetése után 1930-ban már 87 dóm volt ismeretes és sok más oly helyet ismertek, ahol a geofizikai felvé- telek sódóm jelenlétét jelezték, de a fúrási munkálatok ezen indi- kációkat még nem igazolták. Az első kísérleti torziós ingamérések Amerikában már ismert sótestek felett történtek. Így a legelső torziós ingamérések színbe lye a Texas és Louisiana határán levő Spindletop sódóm volt, a- melynek alakja a sok száz lemélyített fúrás adatai alapján már teljesen ismert volt. E sódóm felett az első torziós ingamérések nagy meglepetésre hatalmas gravitációs maximumot adtak a várt minimum helyett. További mérések ismert sótestek felett, valamint a mexikói sótestek felett nyert eredményeken végzett számítások azt mutatták, hogy ott, ahol a sódóm közel jut a felszínhez és azt hatalmas fedőkőzet borítja, de különösen ha mészkő, gipsz stb. mellett a fedőkőzet főleg anhidritból áll, úgy a sódóm felett leg- többször gravitációs maximum jelentkezik. A sódómok geofizikai kutatása természetesen első sorban gya- korlati célt szolgált, mivel — mint ismeretes — a texasi és louisia n iái sótestek majdnem minden esetben olajelőfordulással kapcso- latosak. Némely esetben az olaj a sódómot fedő mészkőben van, legtöbbször azonban a meredeken feltörő sódómok oldalán fel gyúrt üledékekben található, vagy pedig, mint újabb időben tapasztalták, a mélyen fekvő sódómok által felnyomott boltozódások tetején van. Az igen nagy számban végzett torziós ingamérésekből, ame- lyeket mindig nyomon követett a fúró, a sódómok gravitációs ha- tásának több típusát állapították meg: ezek ismerete mellett az- után más hasonló gravitációs rendellenességekből könnyű volt írj 218 Fekete Jenő sódómok jelenlétére és azok alakjára és szerkezetére következtetni. Mint már említettük, egy sótest, ha azt nehezei)!) üledék fedi be, és nincs fedőkőzete, általában mint gravitációs minimum je- lentkezik, mint például az erdélyi, németországi és romániai sódó- mok vagy sótestek esetében. A texasi nem nagy mélységben fekvő sódómok legtöbbnyire mint nagy gravitációs maximumok jelentkeznek a gradiensek igen szabályos sugárszerű eloszlásával. így az 1. ábra egy texasi sódóm által okozott gravitációs rendellenességeket mutatja. Megfordítva Fig\ 1. ábra. Gravitációs maximum sódóm felett. Gravitációs rendelle- nességek mérete 1 mm = 11.5 E. Isogammák közé 0.2. 10"3 C.G.S. Tér- képméret 1 : 57.300. — Gravity maximum on a saltdome. Scale of gra- vity anomalies 1 mm — 11.5 E. Isogram interval 0.2. 10 '3 C.G.S. Scale of map 1 : 57.300. azonban nem áll a dolog, mert nem minden gravitációs maximum indikál fedőkőzettel bíró sótestet, hanem csak a közönséges boltozó- dást a mélyebben fekvő sűrűbb alakulatokban. A különbség azon- ban a kétféle maximum között az, hogy a sódóm felett talált maxi- mum közepétől távolodva a szélek felé, a közép felé irányuló gra- diensek elérnek egy maximális értéket, majd folyton kisebbedve el len tett irányúak lesznek s bár kis értékűek, de megtartják suga- ras elrendezésüket. A középtől nagyobb távolságra ugyanis a fe- dőkőzet pozitiv gravitációs hatása, amely a közép felé irányul, el- tűnik és a hatalmas sótest negatív gravitációs hatása lesz túlnyo mó. Közönséges boltozódás esetében a gradienseknek ezen szabályos átfordulása nincs meg. Sódómok kutatása geofizikai módszerekkel 219 Az említett sódóm már szintén ismert volt a torziós ingamé- rések idején, de a dóm alakját a fúrások elégtelen száma miatt nem mindenhol ismerték. A feladat az volt, hogy a sódóm pontos alakját, de különösen a meredeken leeső oldalak helyét a felszínen ki lehessen köröskörül jelölni, hogy a fúrásokat ez oldalfalon kí- NY I' ig. 2. ábra. Az 1. ábra sódómjának két keresztmetszete számítás út- ján meghatározva. Gradiensek mérete 1 mm = 11 E. Térképméret = 1 : 54.800. — Two protiles oí the saltmode shown in Fig. 1. Seale ofthe gradicnts 1 mm — 11 E. Seale of map 1:54.800. viil, de ahhoz igen közel mélyítsék le, mivel olaj elsősorban e he- lyeken volt várható. Az ábrán látható izog^mmók, azaz a nehézség- erő egyenlő értékű rendellenességeit összekötő vonalak a sódóm ol- dalának pontos meghatározására nem alkalmasak. Erre a célra szel- vényszámításokat szokás végezni, amelynél a sódóm keresztmetsze- tét a meglevő fúrási adatoknak megfelelően vévén fel, kiszámítjuk a sódóm gravitációs hatását és összehasonlítjuk a szelvény mentén észlelt gravitációs hatással. Ott, ahol eltérés mutatkozik a számított 220 Fekete Jenő és észlelt hatások között, a sódóm alakját, fedőkőzeteit, de különö- sen lemélyülő oldalának helyét addig és ügy változtatjuk, termé- szetesen a fúrási adatok pontos betartásával, míg kielégítő mege- gyezést nem kapunk a számított és észlelt hatások között. Az ilyen számításokhoz mindig szükségesek a különféle alakulatok sűrűségei is, amelyeket a fúrólyukakból nyert mintákon külön kell megha- tározni. Ilyen két szelvény látható a 2. ábrán, amelynek a sódémon É-l) és Ny — K irányokban haladnak keresztül. A fekete pontok az ész- lelt és a keresztmetszetre vetített gradiensértékeket tüntetik fel, míg a görbe vonal a számított gradiensgörbét mutatja, amely a keresztmetszetben feltüntetett sódóm gravitációs hatása a szelvény mentén. A megegyezés a számított és észlelt értékek között teljesen Fig. 3 ábra. Gravitációs minimum sódóm felett. Gravitációs rendel- lenességek mérete 1 mm = 8.7 E. Izogammák köze 0.25.10-'* C. G. S. Térképméret 1:87.000. — Gravity minimum on a saltdome. Scale of gravity anomalies lmm= 8.7 E. Isogam interval 0.25.10- 3 C. G. S. Scale of map 1:87.000. kielégítő. A különböző rétegek érintkező felületei síkoknak vannak feltételezve a számítás egyszerűsítése végett. Első pillanatra az e- gész számítás feleslegesnek látszhatik, de meg kell gondolni, hogy például a déli végén a só oldala teljesen ismeretlen volt, a nyugati és keleti oldalon pedig valahol a két legszélső fúrás közé esett, de pontos helyét nem ismerték. Azonban nem minden sódóm, amely közel fekszik a felszínhez, ad gravitációs maximumot és pedig még akkor sem, ha fedőkő- zete is van. Így a 3. ábra egy gravitációs minimumot ábrázol, a- Sódómok kutatása Geofizikai módszerekkel 221 melyet egy texasi másik sódóm felett nyertek. Bár e dóm közel fekszik a felszínhez, és fedőkőzete is van, de ez utóbbi aránylag nem vastag és olyan alakja van, hogy ennek pozitív gravitációs hatása nem tudja kompenzálni vagy felülmúlni a hatalmas sótest negatív gravitációs hatását és így gravitációs minimum jön létre. A 4. ábra szintén olyan sódóm felett észlelt gradienseket mu- tat, amelynek negatív hatása nagyobb, mint a meglevő fedőkőzet pozitív hatása, miért is a sódóm felett gravitációs minimumot kap- tunk. Az aránylag kis gradiensértékek onnan származnak, hogy e í r \ / * 1 Fis-. 4 ábra. Gravitációs minimum fedőkőzettel bíró sódóm felett. Gravitációs rendellenességek mérete 1 mm == 4 E. Térkép méret 1:160.000 — Gravity minimum on saltdome with caprock. Scale of gravity anomalies 1 mm — 4 E. Scale of ma,o 1:160.000. sódómnak bár vastag fedőkőzete van, de annak sűrűsége a benne lévő nagy mennyiségű kén miatt kicsiny. E dóm a legnagyobb ismert sódóm Texasban és ma a világ legnagyobb kénbányája. 1923-tól 1929-ig a mexikói öböl északi partján a felszínhez kö- zel fekvő sódómokat már mind felkutatták. Ezután került sor o- lyan sódómok kutatására, amelyek a felszín alatt nagyobb mély- ségben vannak. Az ilyen mólyenfekvő sódómok a torziós ingaméré- sek eredményeiben mindig mint gravitációs minimumok jelentkez- nek. 222 Fekete Jenő Ilyen sódóm gravitációs hatását láthatjuk az 5. ábrán. E só- dóm tetején már régebben ismert olajmező volt, míg magát a só- testet csak 1927-ben érték el 1800 méter mélységben, amely fúrás eredményeként az olajmező lényegesen nagyobb lett. A mélyen fekvő sódómok által okozott gravitációs hatás, bár mindig mint gravitációs minimum jelentkezik, nem olyan szabá- lyos, mint a magasabban fekvő sódómok gravitációs hatása. Nagy regionális hatások elfödhetik a sódóm hatását, vagy messze eltol- hatják a minimum közepét a sódóm valódi tengelyétől. Azután nem minden gravitációs minimumnak felel meg sótest, mert a különbö- ző sűrűségű üledékekben vagy kőzetekben előforduló mélyedések is adhatnak minimumot. Azt a kérdést, vájjon valamely gravitá- Fig. 5. ábra. Gravitációs minimum mélyen fekvő sódóm felett. Gravi- tációs anomáliák mérete 1 mm = 9 F.. Izogarnmák köze <1,1. KM C.G.S. Térképméret 1:90.000. — Gravity minimum on deeplying saltdome Scale of gravity anomalies 1 mm = 9 E. Isogam inerval 0.1.10'“ C. G. S. Scale of map 1:90.000. ciós minimumnak sótest felel-e meg, vagy pedig csak mélyedés a rétegekben, egyedül a torziós inga mérések adataiból nem mindig lehet eldönteni , erre egy újabb geofizikai módszer, a reflexiós szeizmikus eljárás szükséges. A reflexiós szeizmikus mérések sódó- mok és a rétegekben levő boltozódások felett minden esetben u- gyanazon eredményeket adják, feltéve, hogy a felszín alatt jó ret- iektáló felület van jelen. Azonkívül a reflexiós szeizmikus mérések mindig megadják a sódómok vagy boltozódások valódi tengelyét. míg ez — mint fentebb említettük — a gravitációs méiésekie nem áll. Sódómok kutatása geofizikai módszerekkel 223 A szeizmikus méréseket nagyobb méretekben szintén 1923-ban kezdték alkalmazni, de akkor még az úgynevezett refrakciós szeiz- mikus eljárást használták. A szeizmikus méréseknek — és pedig úgy a refrakciós, mint a reflexiósnak — alapelve, hogy a töld fel- színén vagy nem nagy mélységben robbantással mesterségesen ger- jesztett szeizmikus hullámok elterjednek, de a különböző rétegek- ben nem egyforma terjedési sebességgel haladnak. Ha egy egyne- mű rétegben tovaterjedő hullámok egy olyan másik réteg határfe- lületéhez érnek, amelyben a szeizmikus hullámok terjedési sebessé- ge lényegesen nagyobb, mint a fedőrétegben (lásd (>. ábra), akkor a következő esetek lehetségesek: Fig. 6. ábra. Szeizmikus hullámok törése és visszaverődése. — Refrac- tion and reflexión of seismie waves. /. A hullámok egy része B pontnál törést, refrakciót, szenvedve behatol az alsó közegbe, míg egy másik, kisebb része vissza- verődik a felszínre (lásd az egyszeres nyíllal jelzett hullá- mokat), 2. A hullámok C pontban behatolnak a második közegbe és V. terjedési sebességgel annak határfelületén haladnak tova (lásd a kétszeres nyíllal jelölt hullámokat), majd a határfe- lület valamely E pontjából reflektálva a felszínre jutnak, a- hol azokat a P pontban elhelyezett felvevő készülékek, geo- fonok felfogják és megérkezési idejüket nagy pontossággal jelzik. 3. A hullámok a második közeg határfelületén I) pontban teljes visszaverődést szenvednek és 0 pontban érik a felvevő készü- lékeket (lásd a háromszoros nyíllal jelölt hullámok). 224 Fekete Jenő A 2. alatti hullámokat használja fel a refrakciós és a 3. alat- tiakat a reflexiós szeizmikus módszer. Texas és Louisiana államokban a refrakciós szeizmikus mód- szert úgy alkalmazták, hogy 4 — G felvevő készüléket a robban- tási ponttól nagyobb távolságra ezen pontot magában foglaló szel vény mentén helyeztek el s mérték a robbantás pillanata és a hul- lámoknak a felvevő készülékekhez való megérkezése között eltelt időt. Ha a rétegek szeizmikusán homogének voltak, azaz a hullá- mok terjedési sebessége a rétegekben közel ugyanaz volt, úgy min- den felvevő készülékre nézve a hullámok megérkezési ideje ará- nyos volt a felvevő készülékeknek a robbantó ponttól való távol- ságával. Ha azonban a hullámok oly rétegen haladtak át, ame- lyekben a terjedési sebesség jóval nagyobb volt, mint az előző ré- tegben. akkor a hullámok megérkezési ideje kisebb lett. A meg- szerkesztett idő-út görbéből meg lehetett határozni a különböző ré- tegekben a terjedési sebességet és azokat a helyeket, ahol a terje- dési sebességben változás állott be, vagyis a különböző rétegek ha- tárfelületeit. A refrakciós szeizmikus mérések egy másik módja az volt, hogy a felvevő készülékeket a robbantási pont köré egy nagyobb körív mentén helyezték el s ha, valamelyik felvevő készüléknél a hullámok megérkezési ideje jóval kisebb volt, mint a többinél, ak- kor igen valószínű volt, hogy az illető felvevő készülékhez eljutott hullám sótesten haladt át. A felvevő készülékek többféle csoporto- sításából azután nemcsak a sótest helyét, de annak alakját is meg lehetett határozni, bár sohasem olyan biztossággal és részletezéssel, mint a felszínhez közeleső sódómok esetében a torziós ingával. A nem nagy mélységben fekvő sódómoknak egész sorát találták meg a mexikói öböl északi partján a refrakciós szeizmikus módszerrel. Később azonban, midőn ezek már mind ismertekké váltak, a mélyen fekvő sótestek kutatása ezzel a módszerrel mind nagyobb és na- gyobb nehézségekbe ütközött. Ugyanis, hogy a szeizmikus hullámok mélyebbre hatoljanak le, a felvevő készülékeket nagy távolságra, 9 — 10 kilométerre, kel- lett eltenni a robbantási ponttól. E nagy távolság azután a rob- bantási energiának oly nagy veszteségével járt, hogy 200 — 300 ki- logram dinamitnak egyszerre való felrobbantása volt szükséges, hogy a felszínre visszakerülő hullámok még felfoghatók legyenek. A nagy mennyiségű robbantó anyag és az annak felrobbantásával okozott el nem kerülhető károk oly költségessé tették e módszer alkalmazását, hogy annak használata többé nem volt gazdaságos. Ekkor kezdtek foglalkozni a fentebb már említett reflexiós szeizmikus eljárással, amelynél a nagyobb terjedési sebességgel bíró réteg határfelületéről visszavert hullámoknak a felvevő készü- lékekhez való megérkezésének az idejét mérjük. Igaz, hogy ebből az adatból semmit sem lehet a szeizmikus hullámok terjedési se- Sódomok kivtalasa Geofizikai módszerekkel 225 bességóre vonatkozólag megtudni, de ha a terjedési sebességet más módon meghatározzuk, úgy ebből, a robbantás és a hullámok meg- érkezése között eltelt időből és a robbantási pontnak a felvevő ké- szülékektől való távolságából nagy pontossággal lehet a visszaverő réteg mélységét kiszámítani. Sőt az egyes felvevő készülékekre ér- vényes kis időkülönbségekből a réteg dőlését s annak irányéit is ROBBANTÁS GEOFONOK ROBBANTÁS GEOFONOK l'Üg. 7 ábra. Különböző felületekről - Seismic waves reflected visszavert szeizmikus hullámok, from different surfaces. 226 Fekete Jenő meghatározhatjuk. Aránylag kis energiával, már 100--500 gram dinamit felrobbantásával is kaphatunk igen biztosan meghatároz ható reflexiót, hacsak a fedő réteg homogén és nincsenek benne n szeizmikus hullámokat szétszóró töredezett rétegek. E módszerrel igen nagy eredményeket értek el oly mélyen fekvő sótestek kuta- tásában, ahová a fúró le sem hatolt, de a felettük lé!vő boltozod á- sok a legtöbb esetben kitűnő olajtartó rétegeknek bizonyultak. Sódómok kutatására földmágneses méréseket is alkalmaztak, azonban, amennyire biztos útmutatást ad a földmágnesesség rend ellenességének eloszlása a föld alatt lévő erősen mágneses hatású ércek kutatására, annyira bizonytalan az észlelt földmágneses rend ellenességekből sótestek jelenlétére következtetni. A só ugyanis (Hant a gnetikus lévén, negatív 'vertikális rendellenességet ad, ellen tétben a pár ama gnetikus testek okozta pozitív vertikális rendelle- nességgel. A sótestek mágnesezése azonban olyan kicsiny, hogy a felszínhez egész közel fekvő sótestek mágneses hatása sem haladja meg a — 20 y-át. A németországi sótestek felett észleltek ugyan —100 y vertikális rendellenességet is, azonban a mexikói öböl part jón levő sódómok mágneses hatása alig éri el a fent megadott ér téket. Nyilvánvalóan ilyen kis értékű rendellenességből biztos kö- vetkeztetést vonni sótest jelenlétére nem igen lehet. A földmágne- ses elemek mérésére szolgáló műszerek tökéletesítésével nagyban kezdték sódómok kutatását földmágneses rendellenességek alapján, azonban csakhamar belátták a módszer alkalmazásának nagy bizony- talanságát és ezért ilyen irányú földmágneses méréseket ma már nem igen végeznek. A mindjobban ellerjedő elektromos módszer sódómok kutatá- sában eddig nagy szerepet nem játszott. A módszer lényege abban áll. hogy a különböző geológiai alakulatok elektromos vezetőképes- sége különböző és továbbá azon a tapasztalati tényen, hogy egy és ugyanazon geológiai alakulat meglepően állandó vezetőképességet mutat rétegződése mentén, úgy hogy az alakulatot hasonlónak le hét venni az úgynevezett elektromos felületével, azaz egy olyan felülettel, amely mentén az elektromos vezetőképesség állandó. Az elektromos módszer alkalmazása többfélekép történhetik. Ma különösen kettőt használnak: az egyik a S c h 1 u m b e r g e r- féle, amelynél a földbe vezetett elektromos áram eloszlását vizs- gálják azáltal ,hogy a föld felszínén equipotenciális görbéket ha- tároznak meg és e görberendszerekben mutatkozó szabálytalansá- gokból következtetnek a földalatti rétegek vezetőképességében elő- forduló változásokra és e változásokból a rétegek eloszlására. A másik módszer a S u n d b e r g-féle, amelynél a föld felszínén vé- gigfektetett vezetőben váltakozó áram halad, amely áramot indukál a föld felszíne alatti vezető rétegekben. E másodlagos áram által a felszínen létesített elektromágneses mező megváltoztatja az elsőd- leges áram által létesített elektromágneses mezőt a földalatti rété- Prospecting saltdomes with geophisieal methods 227 gok vezetőképessége szerint. Az elektromágneses mező irányának, erősségének és fázisának megváltozáséiból következtethetünk egy vagy több elektromos felelet jelenlétére és mélységére. Az így nyert mélységi adatokból azután egy vagy több elektromos felület rétegvonalas térképét készíthetjük el, amelyek oly mértékben fog- ják yisszatükrözni a valódi geológiai alakulatok alakját, amennyi- re ezen geológiai alakulatok elektromos felületeikkel kon forrnak. Bár e módszer mindjobban fejlődik és jelentős gyakorlati e- redményeket is érnek el vele, n sódómok kutatásában kezdetben nem volt nagy szerepe, mivel akkor még nagyobb melységre nem tudván e módszerrel lehatolni, mélyebben fekvő sótesteket nem is tudott kimutatni, a felszínhez közel fekvők pedig már mind is- mertek voltak. Nem nagy mélységben fekvő, de már ismert sódó- mokon végzett elektromos próbamérések azonban szép eredménye- ket adtak. Néhány éve különösen Németországban sótestek kutatására használják a gravimet ereket is, amelyekkel nem a nehézségerőnek változásait, hanem közvetlenül a nehézségerő rendellenességeit mé- rik. Bár e gravimeter mérések kivitele teljesen elüt a torziós inga mérésekétől, az eredmények magyarázata egészen hasonló mindkét módszernél. PROSPECTING SALTDOMES WITH GEOPHYSICAL METHODS. By: Eugene Fekete. Geophysical methods fór prospecting saltdomes were first msed in Texas and Louisiana as early as 11)23 applying the Eötvös torsion balance and the refraetion seismie method. The gravity survey followed the method Eötvös msed in his fieldwork while the interpretation of the torsion balance résül ts was made accor- ding Dr. Böckh's theory, i. e. a gravity minimum will appear above an uplift when the core of the uplitf is rocksalt and a gra- vity maximum will be obtained above such uplifts the eore of which is heavier than the overlying formations. The résül ts of torsion balance surveys made in Germany above known saltdomes proved tliis theory bút in Texas it was soon found that gravity maximum will appear above saltdomes lying elose to the surface if a heavy cyprock is present. The diffe- rence between the gravity maxima indicating saltdomes with cap- rock or uplifts is that in the first case the gradients of radial distribution change their direction outside and far from the dome 228 .T. Fekete while gradients above uplifts without sah always point to the center of the uplift. Figur 1. shows a gravity maximum above a known saltdome in Texas and Figur 2. the profiles of the same donié. The gravity effects of the profiles were calculated (the curves) and compared with the observed gravity anomalies (the dots). Altering the shape and masses of the donié until a saisíactory correspondence hetween the observed and calculated gravity values is obtained, it is pos- sihle from the gravity resutts to determine the fönn and depth of the saltdome. Tliis is important alsó from a practical point of view, because the presence of a saltdome in Texas and Louisiany is always eonnected with occurance of oil, gas and perhaps of other valuahle minerals (sulphur). The accumulation of oil is mostly found in the sedimentary heds on the fiánk of the saltdomes, tlie- refore it is of outmost impartance to determine as accurately as possihle the exact position of the fiánk. There is a saltdome in Texas the gravity et'tect of which in spite of a caprock shows a gravity minimum as given in Figur 3. in such eases the positív gravity efíect of the caprock cannot compensate the large negatív graviy effect of the saltmass. In Figur 4. alsó a grfxvity minimum can he seen obtained above a saltdome with thick caprock hűt this caprock consists mostly of sulphur of small specific gravity and therefore the ne- gativ gravity effect of the saltmass is predominant. In Texas hetween 1023 and 1020 most of the saltdomes lying close to the surface were discovered hy applying geophysical me- thods. Then the search was continued fór the deep lying saltmas- ses. The gryvity effect of such domes appears always as a mini- mum as shown in Figur 5. There is no exception from this expe- lience, although these gravity minima are mostly of irregular shape. Furthermore the apex of such gravity minimum very sel- dom corresponds exactly to the aetual axis of the donié partly on account of somé régiónál effect, partly because of the assymetric form of the saltmass. In case of such deep lying saltdomes the oil occurs mostly in the uplifted sedimentary beds just above the apex of the dome, the exact determination of wliich can be hardly done hy the aid of the torsion balance. Fór this purposo the reflexión seismic method is generally applied. The seismic method is liased on the experience that the seis- mic waves originated by explosions have different velocities in the different formations. Spreading out from the shot point in all direction the seismic waves are refracted and, or reflected from a contact surface of two heds if they have different velocities fór the seismic waves. In Figur 6. there are shown the seismic waves propagated in two heds with velocities \\ and V2 respectively. Prospecting saltdomes with geophysical methods 229 In salt the velocity of seismie waves is considerably higher than in the overlying sediments, therefore there is a distinct break in the tinié distance graph on places v here the waves are refroc - fed by the salt. Determining such points around the sialtmass \t is possible to contour on the surface a saltdome lying elose to the surface. Th is is the refraction seismie method with the aid or which many saltdomes were discovered in Texas and Louisiana. Deep lying saltdomes can be detected by refraction shooting only if the shot distance is very Ion íj and a great amount of explosives are used which is — however — nőt economical. The refleciion seismie method uses the reflected seismie wa- ves only fás shown in Figur 7) From the tinié elapsed froni the shot instant to the arrival of the reflected waves to the pick ups (geophones) the depth of the reflecting horizon can be calculated, provided that an average velocity fór the seismie waves could be obtained. If more than on pick up is available then the dip of the reflecting horizon can alsó be determined from the small tinié dif ferences found in the arrival of the seismie waves to the dif- ferent pick ups. The reflexión seismie method is widely used to day and a great number of deep lying saltmasses were discovered with the aid of this method. Magnetic surveys i. e. the determination of magnetic anoma- lies superposed on the normál magnetic field of the earth were alsó tried to fiúd saltdomes because in somé cases small magnetic anomalies were found above saltmasses. However the determination of these anomalies is uncertain and therefore the magnetic method is rarely used today fór prospecting saltdomes. There are various electric inethods with the aid of wich the distribution of subsurface masses can be deliniated. These memoas are based on that the electric resistivity of the different geologi- eal formaions varies, therefore if electric eurrent is induced di rectly intő the subsurface layers. from the alterations in the elect- romagnetic field caused by the induced eurrent and measured on the surface conclusions can be drawn as to the shape and location of the different formations. Two different electric inethods are mostly used today, those invented by Schlumberger and by Sundberg respectively. Tn the discoveries of saltdomes, how- ever, th(* electric methods do nőt take such a prominant part as the torsion balance and the seismie methods. The nemest geophysical istrument used in the recent prospec- tings, especially in Germany, is the so called gravirneter. The de- termination of gravity with the aid of this instrument differs from the torsion balance survey, bút the interpretation of the re- ssults is the very same in both methods. 230 Bibliographia geologica hungarica 1936. BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HUNGAR1CA 1936. Bal ás Budapest fürdőváros alapjai. Budapest, 1936. p. 1 — 40. J. Balás: Budapest von balneologischem Gesichtspunkt. 1936. p. 1 — 40. Ballenegger R.: Nedvességmérések egy budai agyagos talajon. A in. kir. Kertészeti Tanintézet Közleményei, Budapest, TI. évf. 1936. 3—13. oldal. R. Ballenegger: Feuehtigkeitmessungen auf einem Budaer Ton- Boden. Mitteilungen des Ung. Gart. Tust. II. folgeng. 1936. p. 3 — 13. (nur ung.) Ballenegger R.: A szikes talajok megjavításának alapelvei. Pol- joprivredni Glasnik, Növi Sad, Jugoslavia, 1936. május 15-i szám, 7 — 9. oldal (szerb nyelven). R. Ballene g g e r : Grundsysteme dér Aufbesserung des Kalibodens. Polpaprivredni Glasnik. Noi’i Sad. Jugoslavia, 1936. május 15. 1). 7 — 9. (nur serbiseh). Bán I.: Brennbergi kőszénbányászat története. Bányászati és Koh. Lapok. 1936. p. 80, 109, 130. S. Bán; Die Geschichte dér Brennberger Kolilenbergbau. Bányászati és Kohászati Lapok. 1936. p. 80, 109, 130. (nur ung.) Be elit R.: Borsodszendrődi lignitbányászat. Bány.- és Köb. Lapok. 1936. p. 281. R. Becht : Lignitbergbau von Borsodszendrő. Bányászati és Koh. La- pok. 1936. ]i. 281. (nur ung.) Bihari K.: A lágymányosi tó feltöltése. Technika. XVIT. évf. 1936. p. 57 — 59. K. Bihari : Die Auffüllung des Teiches von Lágymányos. Technika. XVII. Jahrg. 1936. p. 57 — 59. (nur ung.) Bobest B.: Hazai homokfajaink mint üveggyártási nyersanyagok. Földt. Ért. I. évf. p: 79. B. Bob est: Tlie heimatlichen Sand-Sorten als Rohmateriale zűr Glasfabri kát ion. Földt. Ért. I. Jahrg. p. 79. (nur ung.) Bogsch L.: Tortonien fauna Nógrádszakálról. — Tortonische Fauna im Nógrádszakál. A Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve, XXXI. kötet, 1. füzet. p. 1 — 112. Bogsch L.: Kovamoszatok alkalmazása a kőolajiparban. Természet- tudományi Közlöny 1936. évi .júniusi (1051 — 1052.) száma. L. Bogsch : Die Amvendnng dér Piatomeen in dér Erdölindustrie. Term. Tud. Közi. 1936. p. 1051 — 1052. (nur ung.) Bogsch L.: Nemzetközi Negyedkorkuta+ó Kongresszus Béeshen. Ter- mészettudományi Társulat Évkönyve 1937-re, p. 61 — 66. L. Bogsch: Internationale Quarterforschungskongress in Wien, Term. Tud. Évk. 1937. p. 61 — 66. (nur ung.). Bogsch L.: „Szúrások" a Föld kérgében. Pótfüzetek a Természettu- dományi Közlönyhöz. 1936. évi január-márciusi szám. L. Bogsch: Tiefbohrungen in die Erdkruste. Pótfüzet a Term. Tud. Közlöny-höz. (nur ung.) Bibliographia geologica hungarica 1936. 231 Bogscli I.: Néhány adat Északamerika mélyfúrásairól. Természet- tudományi Közlöny 1 936. évi októberi (1059 — 1060.) száma. Bogsch L.: Untersuchung iiber das Altér dér Mediterranfauna von Nógrádszakál, Ungarn. Zentralblatt fiir Min. Geol. u. Pol. Jahrg. 1935. A bt. B. No. 12. p. 494—501. Bolberitz K.: A kémiai vizsgálat adatainak értékelése a kútvizek bigéniai megítélésénél. — Bewertung dér Restultate dér che- misehen Untersuchung bei dér higienischen Beurteilung dér Brnnnenwüsser. Hidr. Közi. XVT. 1936. p. 51 — 66. Brummer E.: Mátyáshegyi kőfejtők ásványairól. Földtani Értesítő. I. áj évf. 2. sz. p. 52 — 58. E. Brummer: Über die Mineralien des Steinbruches bei Mátyás- Berg. Földt. Ért. I. neues Jahrgang. 2. No. p. 52- -58. (nur ung.) Brummer E.: A szépvölgyi kőfejtők ásványai I. A Hármashatár- hegy. Földtani Értesítő 1. áj évf. 3. sz. p. 92—100. E. Brummer: Die Mineralien dér Steinbrüche in Szépvölgy. I. Hár- mashatár-Berg. Földt. Ért. 1. Jahrg. 3. No. p. 32 — 100. (nur ung.) Brummer E.: A szépvölgyi kőfejtők ásványai TI. A Guger (Látó) hegy környéke. Földtani Értesítő I. új évf. p. 111 — 117. E. Brummer: Die Mineralien dér Steinbrüche in Szépvölgy. Die Um- gebung des Guger-berges. Földt. Ért. I. No. p. 111 — 117. (nur ung.) Bulla B.: A bécsi III. nemzetközi negyedkorkutató kongresszus (I. N. Q. U. A.) és kirándulásai. Földr. Közi. LXIV. K. 1936. p. 144. B. Bulla: III. Internationale Quarterforschungskongress in Wien (I. N. Q. U. a.) und seine Ansfliige. Geol. Mitteil. LXIV. Jahrg. 1936. p. 144. (nur ung.) Cholnoky J.: A budai várhegyi barlangok. Barlangvilág. VI. k. 1936. p. 10—18. J. Cholnoky : i'io Habion des budaer Schlossberges. Barlangvilág. VT. Jahrg. 1936. p. 10—18. (nur ung.) Cholnoky J.: Elnöki megnyitó. Barlangvilág. VT. k. 1936. p. 50—58. J. Cholnoky: Eröff mmgsrede. Barlangvilág VI. Tahrg. 1936. p. 50- 58. (nur ung.) D udie linó Ven dl M.: A magyar nemesopálról. Földtani Értesítő. 1. évf. 4. sz. p. 101—110. M. D udie h — V en d 1 : A on dem ung. Edelopal. Földt. Ért. I. Jahrg. 4. No. p. 101 — 110. (nur ung.) D u d i c h n é V endl M.: A különböző sugarak hatása az ásványokra. Magyar Női Szemle. 1936. 2. évf. 7. sz. p. 167—171. M. Dudich — Vendl: Die Einwirkung dér verschiedenen Strahlen- auf die Minerale. Magy. Női Szemle. 1936. 2. Jahrg. 7. No. p. 167 171. (nur ung.) Dzsida J.: Tektonikai megfigyelések a salgótarjáni medencében. Bányász, és Koh. Lapok. 1936. p. 60. 73. J. Dzsida: Tektonische Beobachtungen in dem Beeken von Salgó- tarján. Bányászati és Koh. Lapok. 1936. p. 60 — 73. (nur ung.) 232 Bibliographia geologiea hungarica 1936. Emszt K.: A Romai-fürdő forrásvizének elemzési adatai. — Die Ergebnisse dér Chemischen Analyse dér Pünkösdquelle. Hidr. Közi. XVT. 1936. p. 156—158. Emszt K.: Chemisehe üntersuchung dér neu erbohrten Quellén dér Szt. Imre- und Rudas-Bjider. Hidr. Közi. XVI. 1936. p. 44 50. Fér e nézi I.: A kristályos pala alaphegység’ Ipolyság melletti eddig ismeretlen felbukkanásairól. — Über ein bisher unbekanntes Auf- tauehen des aus kristalli nischem Schiefer bestchenden Grundge- birges neben Ipolyság. Földt. Közi. LXVT. 1936. p. 68. ifj. Finály I.: The cemieal composition of the mineral water ef Simontornya. Hidr. Közi. XVI. 1936. p. 67 — 71. I inkey J.: Grundriss dér Theorie des Flotationsverfahrens. A bá- nya- és kohómérnöki osztály Közleményei. Sopron. VIII. Kötet. 1936. p. 86—101. Földvári A.: A bádeni agyag előfordulása Budapesten. — Has vor- kommen des Badener-Tegels in Budapest. Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 228. Földvári A.: Abesszínia földje és természeti kincsei. Földt. Ért. I. évf. p. 122—130. A. Földvári: Abessinien und seine Naturschatze. Földt. Ért. I. -Tahrg. p. 122 — 130. (nur ung.) Földvári A. : lásd. V e n d 1 A 1 a d á r. A. Földvári: Siehe : A. Vend 1. Földvári A.: Agyagok iszapolása ammonium hidroxid-, nátrium- oxalát- és nátriummetaszilikát-oldatban. Math.- és Terin. tud. Ért. 54. k. 1936. p. 221—227. A. Földvári: Über die Wirkung einiger Tonstabilisatoren. Kolloid Beihefte. B. 44, H. 1—4. 1936. p. 125—170. Gaál I.: Hollendonner Ferenc emlékezete. Barlangvilág. VI. K. 1936. p. 2—9.' S. Gaál: Erinnerung an T. Hollendonner. Barlangvilág VI. .Tahrg. 1936. p. 2 — 9. (nur ung.) Gábor R.: Újabb egri felső oligocén gastropodák. Annál. Mus. Xat. Hung. XXX. 1936. p. 1 — 9. R. Gábor: Neuere Ober-Oligocen Gastropoden von Eger. Annál. Mus. Xat. Hung. XXX. 1936. p. 1 — 9. (nur ung.) Gedeon T.: Egy előadás Abesszíniáról. Bányászati és Kohászati Lapok. 1936. p. 456. T. Gedeon : Ein Vortag von Abesszinien. Bányászati és Koh. Lapok. 1936. (nur ung.) Herczegh J.: A német barnaszénbányászat földtani tanulságai. Földt. Ért. I. évf. p. 85. .1. Herczegh: Über die Erfahrungen von d. Braunkohlenbetrieb in Deutschlard. Földt. Ért. 1936. (nur ung.) II err maiin M.: Diabáz és bazalt a Witwatersrandről. — • Diabas u. Hasalt vöm Witvatersrand. Annál. Mus. Xat. Hung. XXX. 1936. p. 10—24. Bibliographia geologica hungarica 1936. 233 Hojnos R.: Budapest gyógyforrásai. (Vízrajzi és földtani kirándulá- sok didaktikai összegezése.) Vörösmarty gimn. értesítő 1936. p. 6—12.) R. Hojnos: Die Heilquellen von Budapest, (von didaktischen Ge- sichtspunkt.) Vörösmarty gimn. Ért. 1936. p. 6 — 12. ínur ung.) Horusitzky F.: A Guta-hegyi mészkő koráról és fácieséről. Über das geologische Altér und die Fazies des Kalksteines vöm Gutaberg. Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 70. Horusitzky F.: Nyitott szemmel a szabadban. Földt. Ért. I. évf. p. 25—30. F. Horusitzky: Mit Offenen Augen ins Lande. Einführung in die geologische Beobachtung. Földt. Értesítő. I. 1936. p. 25 — 30. (nur ung.) Horusitzky H.: A Herminamezei templom alapozási viszonyairól. 1936. 4 old. Szerző kiadása. Nur ung. H. Horusitzky: Die geologischen Verhjjltnisse vöm Baugrund dér Herminen-Kirche. 1936. (nur ung.) Horusitzky H.: A Fertő-tó földtani és vízrajzi viszonyai. Földt. Ért. T. évf. 3. sz. p 76 — 78. 1936. Nur ung. II. Horusitzky: Die hydrologischen Verhaltnisse vöm Fertő-See. Földt. Ért. 1936 (nur ung.) Jaskó S.: A pálvölgy-rózsadombi barlangvidék. Térni. tud. Közlöny. 1936. 68. kötet. 1051—1052 füzet. 243—249. old. S. Jaskó: Höhlen in dér Umgebung vöm Pál-Tal-Rózsa-Hügel. Terin. Tud. Közi. 1936. (nur ung.) Jaskó S.: A Ferenchegyi-burlang. Földtani Értesítő. 1936. 1. új évf. 1. sz. 20—26. old. S. Jaskó: Die Höhle von Ferenc-Berg. Földt. Ért. 1936. (nur ung.) Ijjász E.: A nyersalomtakaró szerepe az erdők vízháztartásában. — Die Rolle des Rohhumus im Wasserhaushalte des Waldes. Hidr. Közi. XVI. 1936. p. 72 — 101. Kadic O.: A magyar barlangkutatás állása az 1935. évben. Barlang- világ. VI. K. 1936. p. 19—22. O. Kadic: Die ungarische Höhlenforschung in 1935. Barlangvilág. 1936. Kadic O.: A harmincéves magyar barlangkutatás tudományos ered- ményei. Barlangvilág. VT. K. 1936. p. 58 — 66. O. K a d ié : Die wissenschaftliche Ergebnisse dér 30 jahrigen Höhlen- forschung in Ungarn. Barlangvilág. VI. K. 1936. (nur ung.) Kállai G.: Magyar bányászati szaknyelvről. Bányászati és Kohásza- ti Lapok. 1936. p. 113, 193. G. Kállai: Von dér ungarisehen bergmánnischer Fachsprache. Bá- nyászati és Koh. Lapok. 1936. p. 113, 193. (nur ung.) Károly E.: Szarukövek a Budai-hegységben. — Nőies sur les cherts de dolomies et calcaires se trouvant dans les montagnes de Buda. Földt. Közi. LXVI. K. 1936. p. 254. Kerekes J.: A Tárkányi öböl morfológiája. Földr. Közi. LXIV. K. 1936. p. 80. 234 Bibliographia geologica hungarica líKíG. 3. ív ere kos : Dió Morphologie (les Bcckens vöm Tárkány. Földr. Közi. 1!)’6. p. KO. (íiur ung-.) ^ IC erek es J.: A göröm boly tapolcai tavasbarlang'. Barlangvilág' VI. k. 1936. p. 23—28. J. Kerekes: Dér Höhlenteich vöm Görömbölytapolca. Barlangvi- lág'. 1936. i>. 23— -28. (nur nng.) Kort a i G y . : Éremikr oszkó piai és paragenetikai megfigyelések a Szeprs-Gömöri Érehegységből. — Erzmikroskopische und parage- netisebe Beobachtiiiigen aus dem Szepes-Gömörer Erzgebirge Annál. Mus. Nat. Hung. XXX. 1936. p. 25 — 52. Kessler H : Barlangok mélyén. Bp. 1936. 134 old. H. Kessler: In dér Tiefe dér Hőiden. Bp. 1936. p. 1 — 137. (nur ung.) Kéz A.: A bécsi Ili. nemzetközi negyedkorkutató kongresszus (I. N. 0. U. A.) és kirándulásai. Föleit. Közi. LX1V. K. 1936. p. 133. A. Kéz: III. wiener Quarterkongress (T. N. Q. U. A.) und seine A üst Inge. Földr. Közi. 1936. p. 133. (nur ung.) F ulhay Gy.: A Beregszászi -hegy ség cruptiv kőzetei és azok elválto- zásai. — Über die ernptive Gesteine des Beregszászer-Gebirges und ihre Zersetzung. Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 161. Kutassy E. : Fődolorhit és dachsteinmészkö formák a Budai hegy- ségből. — Faunén aus dem Hauptdolomit und Daehsteinkalk des Budaer-Gebirges. Math és Term. tud. Ért. 54. k. 1936. p. 1006 — 1044. Lá n g S.: Felvidéki folyóterraszok. Földr. Közi. LXIV. 1936. p. 153 — 159. S. Láng: Terasse in Nordungarn Földr. Közi. 1936. p. 153 — 159. (nur ung.) László G.: A Föld kora. Földt. Ért. I. évf. p. 9 — 19. G. László : Das Altér dér Erde. Földt. Ért. I. Jahrg'. p. 9 — 19. (nur- ung.) László M.: Mernye és környékének geológiája. — Geology oí Mer- nye and its surroundings in the Transdanubian part of Hun- gary. Földt. Közi. LXVI. köt. 1936. p. 89 — 112. Lilla A.: Beyschlag Ferenc emlékezete. — Erin nerung ah F. B e y s c h 1 a g. Föleit. Közi. LXVI. K. 1936. p. 19 — 21. vitéz Lengyel E.: SiO, -ásványok a Toka j-U egy alj a i j áspisokban. - SiO,-Minerale in elen Jaspissen eles Tokaj-Hegyalja-Gebirges. Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 278. vitéz Lengyel E.: Égetett cserépedények és lelőhelyük anyagának kőzettani vizsgálata. Petrographische Untersuehung des Materi- als gebrannter Tongelasse und des Materials ibres Fundortes. Dolgozatok a m. kir. Ferenc József Tud. Egyetem Archeológiái Intézetéből. XI. 1 — 2. Szeged, 1936. p. 226 — 232. vitéz Lengyel E.: Jáspisváltozatok Tokajhegyaljáról. Jaspisvari- etaten vöm Tokaj-Hegyal ja-Gebirge. Földt. Közt. LXVI. Buda- pest, 1936. p. 129—148. Lóczy L.: Orogenesis and Paleogeography of (he Hungárián Basin System. Report ot XVI. Internat. Geol. Congr. Washington 1933. p. 1007—1008. Bibliographia geologica hungarica 1936. 235 Lóczy L.: Balatonfüred és Aszófő között elterülő vidék hegyszerke- zeti viszonyai, különös tekintettel a szénsavkutatásokra. (Néme- tül is.) M. k. Földtani Intézet Évi Jelentései 1931. évről. L. Lóczy: Die tektonische Verhnltnisse dér Umgebung von Balaton füred — Aszófő mit bes Rücksicht aul' den Aufbruch von Koh- lendyoxid. Jahresherichte d. ung. Königl. Geol. Anstaltes. 1931. Mayer I : Folyósó kihajlás vizes löszös homokban. Bány. és Koh. Lapok. 1936. p. 25. R. Mayer: Stollenbau im wasserenthaltenden lössigen Sand. Bá- nyászati és Koh. Lapok 1936. (mit franzősiehcn Auszug.) Majzon L.: Rendellenes foraminiferahéjak. — Abwormitaten an Fo- raminiferen-Schalen. Földt. Közi. LXVT. 1936. p. 295 — 299. Méhes Gy.: Budapest vidékének eocén ostracodái. — Die eozánen Ostracoden dér Umgebung von Budapest. Geolog. Hong. ser. pal. 1936. p. 1—64. Mihalovits J.: Die Entstchung dér Bergakademie in Selmecbánya (Schemnitz) und ihre Geschichte his 1846. M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdő- mérnöki Kar. Sopron. A bánya- és kohómérnöki osztály Közle- ményei. Vili. 1936 p. 3 — 64. Mottl M.: A III. nemzetközi quartergeológiai kongresszusról. — Über die Erfolge dér TIT. Liternátionalen Quarterversammlung. Földt. Közi. J.XVI. 1936. p. 303. Mottl M.: A bervavölgyisziklaüreg állatvilága különös tekintettel a hazai magdalenienre. — Die Fauna dér bervavölgyer Höhle mit besonderer Bcrücklicht des ungarischen Magdalenien. Földt. Közi. LXVI. 1036. p. 148. M. Mottl: Dér III. internationale Quarterkongrcss in Wieii. Földt. Ért. Neue Folge. I. 1936. (nur ung.) Mottl M.: III. nemzetközi Quarl árkongresszus Bécsben. Földt. Ért. I. évf. p. 100. Mottl M.: A Magyar Barlangkutató Társulat tízéves működésének története. Barlangvilág. VI. K. 1936. p. 67 — 70. M. Mottl: Die 10 jajhrige Geschichte dér ungarischen Hőhlenfor- schung. Barlangvilág. VI. 1936. (nur ung.) Noszky J.: Az egri felső Cattien moluszkafaunája. — Die Mollus- kenfauna des oberen Cattiens von Eger. Annál. Mus. Nat. Hang. XXX. 1936. p. 53—115. Pantó D.: Dunamenti aranymosás. Földt. Ért. I. évf. p. 37. D. Pantó: Das Goldwaschen bei dér Donau. Földt. Ért. Neue folge 1. (nur ung.) Pap p F.: Ásványvizeink és a föld alkata. — Zusammensetzung dér Mineralwasser und Beschaffenheit des Bodens. Hidr. Közi. XVI. 1936. p. 136—155. Papp F.: Suvadások a budai Várhegyen. Technika. XVII. évf. 1936 p. 53— 54. F. Papp: Rütschungen am Budaer Schlossberg. Technika. XVII. 1936. (nui) ung.) 236 Bibliographia geologica hungariea 1936. Papp F.: A budai Várhegy. — Dér budaer Schossberg. Földt. Ért. Neue Folge. I. 1936. (nur uug.) Papp F.: A Szent-Gellért fürdő forrásáról. Földt. Ért. I. évf. p. 68. F. Papp: Über die Thern.en vöm Gellértbad. Földt. Ért. Neue Folge. 1. 1936. (nur ung.) F. Papp: Sekretariatbericht- vöm 1935. Földt. Közi. 1936. (nur ung.) Pávai Vájná F.: A világ legnagyobb patikájává kell tenni Buda- pest fürdővárost/* Budapesti Városháza. IV. évf. 11. szám. F. Pávai Vájná: lm Dienste dér Bader in Budapest. Budapesti Városháza. IV. (nur ung.) Pávai Vájná *F.: „Az óbudai Stadion** (A nemzeti stadion az A- ranybegyen). Bp. 1936. F. P á v a i V a j n a : Dér Stadion in Altofen. 1936. (nur ung.) Pávai Vájná F.: A városligeti fúrásról és Budapest gyógyvizeiről. Pávai Vájná F. : Tabán új termális gyógyforrásai. — Von neu- eren Heilquellen Tabáns. Hidr. Közi. XVI. 1936. p. 30 — 43. Fővárosi Hírlap. 1936. febr. F. Pávai Vájná: Über die Tiefbohrung im Stadtwaldchen und über die Heilquellen von Budapest. Főv. Hirl. 1936. (nur ung.) Pét he L.: Bányászati kutatások a mai Magyarországon. Földt. Ért. T. évf. p. 1 — 8. L. Pét he: Die bergwerkindustriellen Forschungen in gegerwertigen üngarn. 1936. Földt. Ért. Neue Folge. I. (nur ung.) Posevitz G.: A várhegyi földesúszás. Földt. Ért. I. évf. p. 71. I* o s e v i t z G.: A budaörsi repülőtér talajvíz viszonyai. — Über die Grundwasserverháltnisse vöm Flugplatze von Budaörs. Hidr. Közi. XVI. 1936. p. 121 — 135. (nur ung.) G. Posevitz: Das Bodenrutschen am Budaer Schlossberg. Földt. Ért. Neue Folge I. (nur ung.) Reichert K.: A Szent-Gvörgy-hegy a Balaton mentén. Földt. Ért. I. évf. p. 59. 1». R e i c h e r t : Dér Szent- György -Basaltberg am Balaton. Földt. Ért. Neue Folge I. (nur ung.) Sebmidt E. Fi.: Alföld altalajának hőmérséklete, hőgazdálkodása. Bány. és Koh. Ijapok. p. 246. E. S c h m i d t : Die Erdwarme und ihre Bewertung in dér Grossen- Ungarischen-Ebene. Bányászati és Koh. Lapok. 1936. (nur ung.) Sehmidt E. R.: Artézi kútfők és önműködő záró szerkezetek. Bány. és Koh. Lapok. 1936. p. 489. E. Sehmidt: Artesische Brunnen und ihre Regulatorén. Bány. és Koh. Lapok. 1936. (nur ung.) S c h rétéi- Z.: Lyttonia a Bükk-hegységből. Tjyttonia aus dem Biikk- Gebirge. Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 113. ’S i gmond : E.: A tagosítás és a talajban rejlő természeti erők céltu- datos értékesítése. Geodéziai Közlöny. 1936. 1 — 4. szám. p. E. ’Sigmond: Die Kommastation und die zielbewuste Aufnützung dér in den Bódén verborgte Naturkafte. Geod. Közi. 1936. (nur ung.) Bibliographia geologica hungarica 1936. 237 "Sigmond: E.: Die Entwicklungsgeschichte dér Zeitschrift. Boden- kundliche Forschungen Bd. V. 2. 1936. Sigmond E.: Alföldünk talajproblémáinak mérnöki vonatkozásai. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye. 1936. V. 24. 24 — 22. sz. E. 'Sigmond: Die ingenieurbanliehe Bodenproblemen unserer Brossé Ebene. Magy. Mérn. Építész-Egylet Közi. 1936. (nnr nng.) 'Sigmond E.: Általános szinknles az átnézetes tala.itérképekliez. M. Tud. Akadémia Matematikai és Természettudományi Értesítője LIV. köt. 644. p. 1936. — A generál colourscale nsíng in generál soil mapping. "Sigmond E.: Általános talaj meghal ározó M. Tud. Akadémia Mate- matika és természettudományi Értesítő LIV. kör. 894. o. 1936. Al- gemeiner Bődenregister. 'Sigmond E.: Jelentés a III. Nemzetközi Talajtani Kongresszus né- hány kiemelkedőbb tudományos eredményéről. M. Tud. Akadé- mia Matematikai és Természettudományi Értesítő LV. köt. 340. o. 1936. E. 'Sigmond: Bericht iiber einige wichtige Ergebnisse dér TI I. in- ternationalen Bodenkongresses. Mát. Terin. tud. Ért. 1936. (mű- mig.) 'Sigmond E.: Die Bestimmung dér dynamischen Bodentypen auf chemiseher Grundinge. Zeitschrift fiit- Pfanzenernahrung und Bo- denkunde 44. B. Heft 1/3 1936. Simon B.: Az északolaszországi földrengés. Földt. Ért. I. évf. p. 130 — 132. B. Simon: Über den norditalienischen Erdbeben. Földt. Ért. Neue Folge. I. (nnr ung.) Simon B.: Magyarországi földrengések. Bány. és Koh. Lapok. p. 201). B. Simon: Über die ungarlandischen Erdbeben. Bányászati és Kon. Lapok. 1936. (nur ung.) Strausz L.: Megjegyzései a mecseki mediterránról. — Über das Mediterrán Mecsekgebirges. Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 157. Sűrű J.: Újabb kohászati- vegyészeti törekvések I — II. Technikai Ku- rír. Vili. évf. I. 7. szám. p. 1 — 2. II. 8. szám. p. 1 — 6. J. Sűrű: Neuere Bestrebungen dér hüttenmannischen-chemischen Industrie. Techn. Kurír. S zalai T.: Dér Einfluss dér Gebirgsbildung auf die Evolution des Lebens. Paleontologisehe Zeitschrift. Bd. 18. H. x/2. 1936. Szalai T.: A Föld és az élet története. Közgyűjtemények Ismeretter- jesztő Irodájának kiadása I. sorozat 17. sz. 1936. T. Szalai: Die Geschiehte dér Erde und des Lében. 1936. (nur ung.) Szalai T.: Galapagos. Tenger. 1936. Szalai T.: Testudo Strandi nov. sp., eine Riesenschildkröte aus dem miozane von Szurdokpüspöki (Ungarn) Szádeczky Kardos E. : Pleisztocén strukturtalajok az alföldi és bécsi medencékben Pleistozane Strukturbodenbildung in den 238 Bibliographia geologiea hungariea 1936. ungarisehen Tiefebenen und im Wiener Becken. Földi. Közi. LXVI. 1936. p. 213—228. S z a d e c z k y-K a r d o s s E.: Über sekundare Umwandlungen des Gol- des in den Donauablagerungen des ungarisehen Kisalföld. Mitt. d. berg.- und hüttenman. Abt. a. d. ung. Palatin-Josenh-Univer- sitiit. Sopron. VTTI. p. 285 — 300. 1936. Szentes F.: Kövüll hullámbarázdák. — - Über fossile Wellenfurchen. Földi. Közi. 1936. i>. 1 — 11. Csak németül. Szentpétery Z s.: Dr. S z á d e c z k y-K a r d o s s G y u 1 a emléke- zete (1860 — 1935). Földtani Közlöny. LXVI. p. 22 — 39. 1 tábla. Bu- dapest, 1936. Szentpétery Z s.: Professor Dr. .T u 1 i u s von Szádeczk y-K a r- doss Acta eh. mineralog. et pb. Tóm. V. p. 1 — 10. Szeged 1936. Szentpétery Zs.: Stratovulkanischer Teil des Szentivánberges im Biikkgebirge. 3 Taf. Aeta eh. mineralog. et pb. Tóm. V. p. 26 — 134. Szeged 1936. Szörényi E.: Négyszirmú elypeasler a mátraszöllősi lajtamészböl. - vas tetralogique d’un clypeaster miocéné de Mátraszöllős. Földi. Közi. LXVI. 1936. p. 300. Sztrókay K.: A Deseabezado vulkáncsoport 1932. évi kitöréséből származó vulkáni hamu kőzettani vizsgálata. Petrographische Studien an dér Asche des Vuikans Quizapu. (Chile) v Fokit. Közi., LXVI. 122 — 128. Sztrókay K.: Mesterséges smaragd. Syntetischer Smaragd. Nur ungariseh Természettudományi Közi. Pótfűz. 1936. 28 — 32. Sztrókay K.: A Duna aranya. Über das Seifengold dér Donau. Xur. Ung. Természettud. Közi. 68. 318 — 321. Takáts T.: lásd: Vendl Aladár. Takáts T.: A zsidóvári granodiorit. — Ganodiorit vöm Zsidóvár. Math. és Természettud. Ért. 54. k. 1936. p. 882 — 892. nur. aug. T ásnád i — Kubacska A.: Schlussmitteilung über pathologische Unt'ersuchungen an Ungarlandischer Versteinerungen. Annál. Mas. Nat. Hung. XXX. 1936. p. 118 — 150. Tas nádi — Kubacska A.: Portumus oligocenieus Pauce aus Uu- garn. Annál. Mus. Nat. Hung. XXX. 1936. p. 116 — 117. Gróf Teleki G.: Adatok Litér és környékének sztratigrafiájához és tektonikájához. — Beitrage zűr Stratigraphie und Tektonik dér Umgegend von Litér im Balaton-Gebirge. Magy. Kir. Földt. Int. Évkönyve. XXXII. K. 1. tűz. 1936. p. 1 — 611. Timkó I.: Treitz Péter emlékezete. — Erinnerung an P. Treitz. Földt. Közi. LXVI. K. 1936. p. 1 — 18. Tokody L.: Adatok a Szepes-Gömöri Érchegység ásványainak isme- retéhez. M. T. Akadémia Math. és Természettud. Értesítője. 54. köt. 1936. p. 650—675. L. Tokody: Beitrage nur Kenntnis einiger Mineralien des Sze- pes-Gömörer-Erzgebirges. Mát, Term. tud. Ért. 1936. Tömör — Thirring .1.: A cseszneki vonulat tektonikai viszonyai. Bibliographia geologiea hungarica 1936, 239 Die tektouischen Verhaltnisse (les Gebirgszuges von Csesznek. Földt. Közi. LXVI. 19ÍÍG. p. 198. T o ni o r — T li i r r i n g J.: Őslénytani újdonságok a Bakonyhegységből. Paleontologische Nenigkeiten aus (leni Bakony-Gebirge. Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 51. Vadász E.: A Mecsek hegység. 1936. E. Vadász: Mecsek-Gebirge. (monographische Besehreibung) 1936. (nur nng.) Varga L.: A Fertő-tóról. Földt. Ért. I. évf. p. 118 — 121. L. Varga: Vöm Fertősee. Földt. Ért. Neue Folge. 1936. (nur nng.) Vavrinecz G.: Ásványrendszertani tanulmányok. II. közlemény. - — Mineralsystematologische Studien. II. (Chlorite.) Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 242. V e n d 1 A., Takáts T. és Földvári A.: Újabb adatok a Börzsöny- hegység löszének ismeretéhez. — Über den Löss des Börzsöny-Ge- birges. Math. és Természettud. Ért. 54. k. 1936. p. 177 — 206. Ven dl A.: Elnöki megnyitó (A petróleum keletkezésére vonatkozó újabb elméletek.) — Eröffnungsrede (Über die neuesten Ergebnis- se von den Theorien über die Entstehung des Petroleums.) Földt. Közi. LXVI. 1936. p. 72. Vinkovits J.: A Legény-barlang újabb feltárásának története. Bar- langvilág. VI. k. 1936. p. 71 — 73. J. Vinkovits: Die neueren Giinge vöm dér Legényhöhle. Barlang- világ. 1936. (nur nng.) Vitális I.: Orygocerasok a sopronvidéki alsópontusi üledékekben s elterjedésük hazánkban és a környező országokban. Orygoceras-Arten in den Unterpontischen Ablageruúgen dér Gé- géiül von Sopron, ihre Verbreitung in Ungarn und den Benach- barten Lándern. Math. és Természettud. Értesítő. 54. k. 1936. p. 626—641. Vitális I.: Fuller — (Walk) Erde — Bergbau in Rumpfungarn. A bánya- és kohómérnöki osztály Közleményei. Vili. 1936. p. 182 — 193. Sopron. W eszel szky Gy. : A budapesti hévvizek rádiumemanáció tartal- mának eredetéről. — Über den Ursprung des Radiumemanations- gehaltes dér Budapester Thermen. Ilidr. Közi. XVI. 1936. p. 5 — 29. Vitális S.: A máza-szászvári villamostelep vízellátása. — Die Was- serversorgung dér Elektrozitatsanlage von Máza-Szászvár. Hidr. Közi. XVI. 1936. p. 102- — 120. Zsivny V.: „A Magyar Nemzeti Múzeum ásvány -őslénytára“ címmel az 1936-ban felállított drágakőgyűjtemény ismertetése (Földt. Értesítő, 1 új évfolyam p. 35 — 36. 1936). V. Zsivny: Die Edelsteinsammlung des Ung. National Museums. Földt. Ért. Neue Folge. I. (nur ung.) Zsivny V.: Kola-félszigeti és Orosz-középázsiai ásványok a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány-őslénytárában. Bányászati és Kohásza- ti Lapok. p. 69, 515 — 516, 1936. 240 Társulati ügyek V. Z s i v n y : Mineralien aus Russland in den Iliig. Xat. Museum. Bányászati és Kohászati Lapok. 1936 (nur ung.) Zsivny V.: Az 1934. és 1935. évben leírt új ásványfajok és ásvány- varietások. Pótlás az 1930 — 1931. évi jegyzékhez. Pótlás az 1932 — 1933. évi jegyzékhez. (Magyar Chemiai Folyóirat 42. 190 — 196. 1936.) V. Zsivny: Die in 1934 und 1935 entdeckte und publizierte neue Mi- neralien und Mineralvarietaten Erganzug zűr liste von 1930 — 31 und 1931 — 32. Magy. Chem. Folyóirat. 1936. TÁRSULATI ÜGYEK — GESELLSCH AFTSAXGELEGENHEITEN. SZAK ÜLÉSEK. 1937. I. 13. 1. Mottl Mária őr.: Pleisztocén nagytermetű görények faji hovátarto- zásáról. 2. Majzon László őr.: Rendellenes foraminifera héjak 1937. III. 3. 1. Mauritz Béla: Gulács, Haláp és a Sághegy ásványairól. Hozzászólt: Liffa A. 2. Eőclstcin Miksa: Az ajkai szén szénkőzettani vizsgálata. Hozzászólt: Mauritz Béla. 1937. IV. 7. 1. ’Sigmonő Elek őr.: tTjabb szikképződési elméletek és szikjavitási tanácsok. Hozzászóltak: Pirikért Zs„ Kiihn István. 2. Bulla Béla őr.: A pleisztocén lösz a magyar medencében. 1937. V. 5. 1. Pávai Vájná Ferenc őr.: A mármarosi Izavölgy szerkezeti viszonya- iról. Hozzászóltak: Papp Simon őr., Mazalán Pál. 2. Balyi Károly: Újabb adatok a galenit elektromosságához. 3. Simon Béla őr.: A Budapesti Földrengési Observatorium feladata. FÖLDTANI KÖZLÖNY Bánd LXVII. kötet. 1937. okt.— dec. Heft 10 — 12. füzet. A SÁGHEGY BAZALTJA. Irta: Mauritz B. ós H. F. Harwood. 1>AS BASALT1SCHE GESTEJK DES SÁGBERGES (SÁGHEGY) BEI CELLDÖMÜLK IN UNGARN. \ on li. Mauritz (Budapest) und H. F. Harwood (London). Mit dem geologisehen Aufbau und dem Gestein des Ságberges beschaftigte sich bisjetzt besonders S. Vitális und L. J u g o- v i c s. Die Verfasser diesel Abhandlung" habén in erster Linie die petrographischen und chemisehen Verháltnisse diescs Basaltgestei- nes neuerlich eingehend untersucht. Di(‘ grossen und statig betriebenen Steinbrüche lieferten hin- siclitlieb des geologisehen Aufbau es des Berges keine besonderen neuen Resultate. Bei den heutigen Aufschlüssen sieht mán deut- lich, dass sich auf den pontischen Sandstein zucrst dér Basalttuff auflagerte, dér dann von dér Basaltlava hedeckt wurde. Dér Bu- sáit ist allgemein von sehr diehtem Gefiige, mit freiem Auge kaim maii hauptsachl.ich den Olivin erkenn.cn; nur stellenweise ist auch ( in Augil kömében oder eine Feklspattaíel erkennbar; dic beiden letzteren Gemengteile sind gewöhnlicli nur von mikroskopiseher Grösse. ín den höheren Niveaus erscheinen die Gesteinpartien, wel- ehe grobkörnig und voll von Hohlrnumen sind: dicse Gesteine wer- den weiter untén behandelt. Bnter dem Mikroskop kaim mán í'olgendes beobachten. Die Olivinkörner erreichen die Grösse von 2 mm; sie bilden haupt- saehlieh Einsprenglinge, nur selten findet maii sie in dér Grund- masse. Tm allgemeinen sind sie sehr frisch; die Serpentinisierung /eigt sich höchstens iu Form von feinen Adern. Meist bildeten sie síeli automorph aus; die flir di(» Einsprenglinge dér basaltischen Gesteine charakteristischen Kombinationen sind gewöhnlich, des- " egen sieht mán besonders reiehlich die sechsseitigen Durchschnit- te. Die xenomorphe, abgerundete Form dér kleiueren Kömer be- weist, dass die Olivinkörner bei dér Krystallisation des Magmas Besorption erlitten. Stellenweise ist dér Saum dér grösseren 01 i - vineinsprenglinge infoige eines Anröstprocesses rostfarbig. Stellen- weise kann mán auch die Iddingsitbildung beobachten. Vollkom- men frisch sind diejenigen Olivineinsprenglinge, die unmittelbar iiber dem Puff in dem unteren Niveau des Steinbruches im fein körnigen Gestein zu seben sind. Als Einschlüsse enthalt dér Olivin kleine Magneteisen- und Picotitoktaeder von 8—12 u Durehmesser. 242 I >. Mauriiz und II. F. Harwooi fiié gewöhnlich sehr scharf si nd In einem FalJe konnte mán im Olivin fi Is Einschluss cinen feinen Feldspalleisten heobachten. Has Gestein enthalt reichlich Feldspate, die mi uier vöm tafc ligen Habitus sind; die Lángé derselben betragt rund 200—300 u. die Erei te 25 — 30 p, aber es gibt auch viel ldeinere Leisten. Die Lichtbreehung dér Plagioklase isi bedeutend höher als diejenige des Balsam; die Leisten zeigen feine Zwillingsstreifung; ausser den Albitzvjllingen sind auch die karlsbader, manebacher und Periklin-Zvillinge sehr verbreitet : mán fiúdét auch Komplex - zwillinge. Mit dem Universaltische konnte mán bezüglich dér che- mischen Zusammensetzung dér Plagioklase folgende Bestimmun- gen durehfiihren: « j5 / 2V An o/o Krystall I. Albitzwilling; 1. Individ. +83° +67° —23° ;-84° 45 2. » +83 —68 —23 +74? 45 (001) Spaltfláche - 75 35 •60 Krystall II. Spaltflache (001) 70 38 459 +80 48 Krystall III. » (010) +79 —66 26 74 50 Krystall IV. » (001) +74 -j-36 +59 46 Krystall V. » (001) +75 34 60 +80 45 Krystall VI. Albitzw. 1. Individuum +■86 +67 -23 4-80 42 2. +87 ^-69 -22 40 PeriKlinzwilling 78 +33 60 Krystall VII. Albit-Ala-Komplex. 1. Indiv. 86 69 —22 40 2. > 87 68 23 41 Krystall VIII. Spaltflache G01 1. 65 —42 4-58 +76 40 (Manebach-Ala-Aklin Komplex) 2. —68 +40 -)^59 4 84 50 Hie grösseren Plagioklaskrystalle löschen cin vénig undulös aus; dér Kern dér Krystalle ist basiseher, dér Saum saurer. Diese Feldspate von grösserer Dimension körmén von parkettartiger Struktur sein. Obige Hatén zeigen, dass die Zusammensetzung dér Plagioklase zwischen den Grenzen Ab8f)An40 — Ali, An schwankt; die mittlere Zusammensetzung ist Ab-- An Áusserst charakteristiscli ist die Tatsaehe, dass die Plagioklas- tafeln mit einer Sanidinhülle umgeben sind. (Fig. 1). Hiese Sani dinhülle ist sehr dünn, höchstens 20 u; sie wird am hesten sichtbar, fii 1 Is dér Sehnitt auf (010) senkrecht steht. Den Sanidin erkennt mán sehon an dér Lichtbreehung, da dieselbe gegenüber dem Balsam rmr vénig schviicher, dem Plagioklas gegenüber aber bedeutend niedriger ist. Mit Eücksicbt auf die Tatsaehe, dass mán für den optischen Axenwinlcel dér Feldspathülle mit dem Imiversaltisclie manchmal W’erte auch von DG — 60n erhielt, in anderen Fallen aber sich die Sanidinhülle optisch fást einaxig zeigte, ist es ganz sicher. dass die sehvachcr breehende Felds]>athülle nur teihveise aus Sa- I>as basaltisehe Gestein (les Ságberges 243 nidin, teilweise aber aus Anorthoklas besteht; übrigens zeigt auf Anorthoklas auch noeh die Tatsache, dass diese schwach lichtbre- ehen.de Feldspathülle stellenweise üusserst fein zwilli ngsgestreif t wird oder sogar eine Gitterstruktur annimmt: Sanidin und Anor- thoklas fiiessen unmerklieh inoinander über: dér Feldspatdurch- sehnitt ist teilweise zwillingsgestreift, bzw. gegittert, teilweise er- kennt mán aber gar keine Zwillinsstreifung. (Fig. 2). Dér Sani - (iin wird sieher Na-reieh sein, da derselbe starker liehtbrechend ist, als dér gewöhnl iche Sanidin; die mittlere Lichtbrechung wurde mittels dér Einbettnngsmethode mit 1.528 bestimmt und die Auslöschungssch ief e betragt auf (010) rund 10"; dieser Wert ist e- benfalls etwas grösser als bei dem gewöhnlichen Sanidin. Es sclieint, dass die Grundmasse des Gesteins reichlich kleine Sanidinleisten enthalt, die schwacher liehtbrechend sind, als dér Balsam; diese Leisten löschen gerade aus (die Plagioklase zeigen eine sehr schiefe Auslöschung) und mán kann olt beobachten dass die- se Leisten optisch negatív und fást einaxig sind oder sehr klemen Fig'. 1. Plag'ioklas mit Sanidinhiille. Fig. 2. Plagioklas, Sanidin und Axenwinkel habén. Gegenüber den Plagioklasen wird bei den Sani dinleisten besonders die schwáchere Lichtbreehung und die Ab- wesenheit dér Zwillingslamellen auffallend. In den Feldspaten und besonders im Plagioklas t'indet mán stellenweise sehr kleine und sehr schwach licht.breeh.ende, isotrope, farblose Einschlüs'se, dérén Natúr aber náher nicht bestimmbar war. Ziemlich oft werden di«í Feldspatleisten teilweise von Erzen eingeschlossen, so dass diese Erzkörner gegenüber den Feldspaten jüngere Bildungen sind; die Feldspate selbst pflegen keine Em- seid üsse zu enthalten. .Neben den Feldspaten crscheint in dér grössten Menge ein basaltischer Augit, welcher im Schliffe braunlich durchsichtig wird. Pleochroismus ist nur schwer erkennbar, die optischen Ivón stanten weisen auf basaltischen Augit hin. Die gedrungenen Pris- men sind ziemlich automorph, die Grösse derselben erreicht höch- A northoklas. 244 B. Mauritz inul H. F. Ha rwoocí siflis 200 1 1 ; dér Durchmesser schwankt gewöhnlich zwischen 50- — 100 p : die kleineren werden ineistens mehr automorph. Die Augitpris inén Sind, ebenso avío die Feldspatleisten, oft in die Erzkörner lialbwegs eingewachsen. Selten sieht mán kreuzförmige Augit- zwillinge. Ein sehr eharakteristiseher Gemongteil des Basaltes vöm Ságberg ist dér Biotit. Derselbe bildet immer nur kleine, a bér giit bestimmbare Schuppen. Die bcobachtete grösste Sehuppe erreichte den Durchmesser von 80 p; meist werden sie nur 40—50 p gross; olt haften sie an Erzpartikel: die Farbe ist brann, dér Pleochrois- nius kráftig. Sechsseitige automorphe Schuppen kommen nur sehr selten vor, meist werden sie mit uh rege lm üss igen Konturlinien be grenzt; die Plattchen sind fetzenförmig mid werden zwischen den gedrnngenen Augitprismen cingeklemml. Die Magneteisenkörner zeigen in den verschiedenon Xiveaus des Basaltberges versehiedene Ausbildungsformen. So findet maii in den höheren Niveaus sparliche, alier grössere Tvörner, die einen Durchmesser von 000 — 40(' u habén und ziemlieli automorph gestal- Fig. 3. An llmenit haftende Biotitschúppen. Jet sind; das Oktaéder ist immer gut erkemibar; in den tieferen Niveaus sieht mán didit verstreute, a bér nur 20 — 25 u grosso Mag- neteisenkörner. Die grösseren Körner sehliessen oft Feldspatleisten und Augitkörner in síeli ein. In den grösseren Olivinindividuen findet mán ziemich oft als Einsehlüsse 10- 12 u grosso ‘Magnetei- st noktaeder Das Titaneisen bildet wenig automorphe Tiifeleheii. dérén Konturlinien bogenrund oder zipfelförmig sind; die 'fii feleken kön - non zerhackt sein; dei Durehmesser erreicht oft mehr als 800 p. wobei sie höchslens 30 — 40 p dick sind; am meisten verbreitet sind 20 0 — 300 a breite und 15- — 20 p dieke Tafelchen Das Titaneisen kaim ebenfalls den Feldspat und den Angit lialbwegs in sieti einsehlies- sen. Das Mengenverhaltnis ZAvisehen Magneteisen und Titaneisen ist im Gestein ziemlieli Avechselnd. Neben dem schAAarzen undurchsichtigen Titaneisen erscheint in kleinen Mengen auch das krappbraun durchseheinende Titáné sen, Avelehes stellenAveiSe auch hexagonal-automorphe Schuppen bildet, grösstenteils aber Aveniger automorpb. sondern mehr gezaekt :st. Die Schuppen Averden 40—120 p gross bei oiner Dieke atui 1 — 3 p. Tm obersten Xiveau des Basaltberges Sághegy finden wir 245 Das basaltisclie Gestein des Ságberges sehr kleine sechsseitige Sehuppen, die vöm Titaneisen síeli nur insoAveit unterseheiden, dass sie nicht krappbraun, sondern rötlich durchscheinend sind; dicse Sehuppen bilden sicher cinen Übergang zwischen Titaneisen und Eisenglanz. Dér Apátit ist ein \a eitverbreiteter Gemengteil, die Liinge dcr bexagonalcn Prismen erreicht -100 u: in demselben Gestein finden Avir neben Stábehcn von dér Dimension 200X28 u reichlieh kleinero Nadelchen von dér Dimension 120X4 — 80X2 u. Kalkspat findct síeli im Gestein sanitlieher Horizonté, aber nur in sparlicher Men- ge. Es ist ttberraschend, dass dieses Mineral au eh in solchen Ba- saltstiieken vorlmnden ist, dérén Olivinindividuen keine Spurcn dér Serpentinisierung zeig'en. lm Bünnschliff dicsér Geseinc nimmt dér Kalkspat kleine Flaelien cin und spielt die Rolle einer Grund- masse, in Aveleher die frischen Fcldspatleistcn frci scliAvimmen: das mikroskopische Bild macht den Eindruck, als ob dér Kaiéit primar gebildeter Gesteinsgemengteil Avaré. Gegenübcr den iibrigen basaltischen Gesteinen des Plattensce- gebietes íz. B. die Tátikagruppe) ist es besonders eharaktcristisch, dass im Basalte des Ságberges bisjetzt Zeolithe nicht gefunden Avorden. In dér Grundmassc des Gesteins des 'Ságberges fehlt die Ge- steinsschlaeke und die Glasbasis; die mineralisehen Gemengteiie fügén sick didit aneinander; es gibt keine Lüeken, dér Raum Avird Aollstándig durch die kleineren Eeldspatleisten und Augitkörner ausgefüllt. Ungefahr von dei Mitte des oberen Niveau des Steinbruches fand síeli ein ausserst interessantes Gestein sexem pl a i*. Dieses Ge- stein enthalt ausser den iiblichen Gemengteilen aucli Rutil (Tat'. XII. Fig. 1.) Die Gemengteiie des Gesteins sind: 1 mm grosse Öli - vinkörner, die automorph gebildet und ét Avas geröstet. sind, ott Averden sie von einem Magnetitkranze umgeben: rund 200X25 a grosse Plagioklastafelehen mit Hanidinhülle; Avenig Anorthoklas mit feiner ZAvillingslamellierung; Augitkörner, Avelelie mitunter 400 120 ii grosse automorphe gedrungene Prismen, meist abei1 nur 00X25 u grosse automorphe Körner sind: sparliehe 300 — 400 u gros- se Magneteisenoktaeder ; sparliehe, stark pleochroitische Biotit sehuppen von rund 45 j-i Durelimesser; sehr sparliehe, krappbraun durchseheinende 18 — 20 u grosse Titaneisenglimmer; verseli Avindend Avenig Kalkspat und ziemlich reichlieh Rutil. Letzterer Gemengteil kann sofort erkannt Averden durch die krliftige Lichtbreehung; das Mineral ist selten xenomorph, sondern bibiét geAvöhnlieh kleine seharf begrenzte Prismen, an denen mám aueh die terminálé Fla- chen gut erkennen kann. Die Rutil prismen habén eine Liinge vo'i 20 — G0 [i und eine Breite von 3 — 25 p; die grösseren Averden nur dunkelbraun, die diinneren aber gelbliebbraun durchscheinend, dér Pleoeliroi sinus ist sehwaeh, aber erkennbar: in dér Langsrieh- tung dér Prismen briiunlieher. in dér Querrichtung gelblieher, bzAv. 246 B. Mauritz mid H. F. Harwood heller; die prismatische Spaltbarkeit isi gut erkennbar. Rutil, als gemengteil basaltischer Gesteine ist schon bekannt, gebört aber zu deu grössten Seltenheiten, In den höheren iNiveaus des Basaltes vöm Ságberg fiadén wir miarolitische Hohlraume, in welchen die Gemengteile des Basaltes in aufgewachsenen Krystallen erscheinen. in dér Umgebung dér Hohlraume wird dér Busáit gewöhtilich sehr grobkörnig, bzw. do- leritiseh; die Gemengteile können mehrere mm "Durehmesser errei- ehen. In diesem doíeritisehen Gestein, welches die Wánde dér Hohl- riiume bildet, zeigen die Gemengteile gewisse charakteristisehe Kennzeichen. Die 1 — 2 mm grosse Plagioklastafeln sind vollkom- raen frisch, mit ausgezeiehneter Zwillingsstreifung; neben den A1 bitzwillingen koinmen reiehlieh auch Karlsbader und Periklinzwil- linge vor; mán fiúdét sogar auch spárliche Manebacher Zwillinge und die Komplex-Zwillinge gehören ebenfalls nicht zu den Selten- heiten. Neben dem Plagioklas erscheint auch dér Sanidin und dér Anorthoklas in grösseren Krystallen. Dér Sanidin bildet einerseits selbstandige, 1- 1.5 mm grosse Individuen, meist aber umhüllt er den Plagioklas; bzw. die grossen Feldspatkrystalle bestehen teil- weise aus Plagioklas, teilweise aus Sanidin; letzterer pflegt kamu automorph zu sein. Dér Sanidin ist optiseh negativ, mit kleinem Axemvinkel, b/.\v. er wird optiseh fást einaxig; Mittehvert derBre- chungsexponenten 1.530, somit muss dér Sanidin in Na reieh sein. In dér Gesellschafí des Sanidins erscheint auch Anorthoklas, wel- eher nur sehr selten selbstandige, 1 mm grosse Krystalle bildet: eher umhüllt er den Plagioklas, bzw. Sanidin und Anorthoklas bil den ein einziges Individuum: dér Sanidin g'eht unmerklich in fein lamellierten Anorthoklas tiber; die einzelnen Zwillingslamellen werden höchstens 2 — 3 it Inéit; mikroklinartige gitterförmige Struk- tnr ist sehr verbreitet. Die Auslöschung des Anorthoklases ist auf dér Flache f 001 ) fást gerade, dér optisehe Axenwinkel betragt 36 — 60°. Mit dem Fniversaltische wurden folgende Résül taté erhalten : « 3 y 2V An % Krystall I. Karlsbader Zwilling: 1. Indiv . 4-76° -|-66“ —28° 55 Periklinzw. in demselben + 65 + 44 -f57 2. Indiv . +81 + 66 —25 -72“ 48 In den Anorthoklaslamellen betragt dér optisehe Axenwinkel 2 V = — 36°, bzw. — 60°. a ? y 2V An °/o Krystall 11. Karlsbader Zwilling; 1. Indiv. + 77° + 66“ —27“ 4 76° 54 Periklin in demselben 4- 66 + 42 +57 2. Indiv. + 78 + 66 —27 53 Has hasalt isclie Gestein des Ságberges 247 In (ler Anorthoklaslamelle betragt dér optisel te A xenwinkel 2 V = — G0U. a /? Y 2V An % Krystall III. Karlsbader Zwilling; 1. huliv. +76° + 66° — 28° +78° 55 2. » +81 + 66 —25 +80 48 In dér Anorthoklaslamelle betragt dér optische Axenwinkel 2 V = — 00°. a fi r 2V An o/o Krystall IV. Albit-Karlsbader Komplexzw. 1. Ind . +81° +66° —25° +76° 48 2. Ind . +84 +67 —23 45 In dér Sanidinhülle ist dér optische . Axenwinkel 2 V = fást 0" a fi r 2V An % Krystall V. Karlsbader Zwilling; 1. Indiv. +73° Spaltflache (OOl) in demselben +60 +66° —26° +49 +58 56 2. Indiv. +77 +66 —27 53 Optischer Axenwinkel in dér Anorthoklashülle 2 V = — 48°. Krystall VI. Mehrfacher Zwilling; die Lamellen sitid miteinander einerseits n.aeh dem Karlsbader Gesetz, anderseits nach dem All»i t- gesetz vei'wachsen; die aussere Hülle besteht aus Anorthoklas: a fi Y 2V An u/o 1. Individuum + 82° + 67° — 23° 45 2, » + 82 + 67 — 23 45 3. + 79 + 65 —28 50 In dér Anorth oklasli ii lle betragt dér optische Axenwinkel 2 V == — 49°. lm Sanidin, bzw. im Anorthoklas finden wir mitnifter sehr schwach lichtbrechende, wasserhelle isotrope Einsehlüsse von sehr kleinen Dimensionen. Dicse Einsehlüsse können auch automorph sein: 12 — 20 p grosse reehtwinkelige Parallelogramme, 20 p grosso Hexagone mit Spaltbarkeiten in drei. Kiehtnngen, die mit einander Winkel von 60° einschliessen. Wegen dei Seltenheit und dér kleinen Massstiibe diesel* Einsehlüsse konnte eine náhere ehemisehe Unter- suchung nicht rlurchgeführt werden, aber infoige dér Analogie mit andern Basalten des Plattén seegebietes ist es sehr wahrschein- lich, dass diese Einsehlüsse aus \naleim bestehen; doch kann mán diese líehauptung vorlaufig nur mit Vorbehalt mitteilen. Neben elén Feldspaten findet mán in diesem doleritischen Pasait den iibliehen Angit, weleher makroskopiseh schwarz ist, 241 B. Mauritz und H. F. Harwood mikroskopiseh aber violettbrauu durclisichtig wird; selten ist er automorph, meist erkennt mán nur 2 — 5 mm grosse xenomorphe KÖrner. Stellenweise geht die violettbraune Farbe dér Augite in das grünliche über. Ausserst charakteristisch ist eine sehriftgranit- artige Verwachsung dér Feldspat- und Augitindividuen (Fig. 5b ín den grossen Feldspaten, die Plagioklas, Sanidin oder Anortho- klas sein kőimen, sind zahlreiehe kleine Augitkrystalle eingewacli- sen, die allé mit einander parallel orientiert sind, so dass sie gleieli- zeitig auslösehen. Biotit ist in dem doleritischen Basalt ebenfalls vorhanden; docb spielt dieser Gemengteil weder in Bezug auf Quantitat, noeh in Bezug auf Grösse eine leitende Bolle; die Schuppen seheinen an die Frze angehaftet zu sein; sie sind selten automorph, meist er- scheinen sie nur in Fönn von 120 150 u grossen xenomorphen Schuppen. Fig. 5. Feldspat und A agát in schriftgranitartiger Verwachsung. m Stellenweise tritt Olivin reichlicher auf, docb bűdet er keim* grössere Krvstalle; dér Burehmesser derselbeu erreicht höehstens 0 p. Dieses Mineral erscheint in ausserst charakteristischen und mannigfaltigen Gestaltungen und Kkelotten (Taf. XII, Fig. 2); be- sonders auffallend sind gabelförmig sieh teilende Tndividuen, die in allén drei Feklspatvarietaten als Finseiiliisse erseheiner körmén Olivin kaim mit dem Feldspat ebenfalls schriftgranitartig zusam menwachsen : im Feldspat fiúdén wir zahlreiehe. mit einander pa- rallel gelagérte und in die Liinge gezogene Olivinprismen, die gleiehzeitig auslösehen. (Tafel XIT. Fig. 3.) Ilmenit Iliidet im doleritischen Basalt grössere automorphe Bliittehen, die hei einer Di eke von nur 50 u oiiu1 Breite von 3 mm Das basaltische Gestein des Ságberges 249 erreichen kőimen. Verseli iedene Wachstumsformeii und zerhackte Cíebilde sind sehv verbreitet. Titaneisenglimmer fiúdét sich nir- g’endswo in den Plattenseebasalten so prunkvoll ausgebildet, wie in d n doleritiselien Gesteineu des Ságberges. Einerseits bildet er automorphe, 50- — 100 u grosso, krappbraun durchsehei nemde, hexa- gonale Sehiippchen, die im 1 allé einer Verdickung undurchsichtig werden, anderseits erscheint derselbe in Fönn von Haufen, beste liend aus zackigon Sehuppen. Diese feinen Titaneisenglimmer-Lap- pen und Fetzen treten oft umssenhaft au! und bilden hauptsaeh lich in den Feldspaten eingewaehsen die rnannigfaltigsten steril /örmigen, strahligen, farnkrautartigen Gruppén (Taf. XII, Fig. 4-5). Magneteisen ist gewöbnlleli automorpli; die oktaedrisehen Krystalle liabeu einen Durchmesser von 200 — 300 p, treten aber ziemlieh spiirlich auf. Áusserst verbreitet ist dér Apátit; stellenweise erscheint er massenliaft; die grösseren Stábellen werden 200 — 300 p láng und 8 — KJ p breit; die feineren, 6-— 10 p breiten Nadelchen kommen als Einschliisse in den Feldspaten in grosser Menge vor. I)er Dolerit, ebenso wie dér gew öhnliche Basalt vöm Ságberg selbst, ist niclit schlackig ausgebildet und ént hal* kein Gesteins- glas. Aber mit doni doleritiselien Basalt sind unmittelbar solche ldeinere Basaltpartien verwachsen, die áusserst feinkörnig und stark schlackig ausgebildet sind (Taf. XII, Fig. 6). im Vergleich mit dem doleritiselien Basalt erscheinen diese feinkörnige Partién sehr triib. In dér schlackigen Masse erscheint am schávfsten be- grenzt dér Feldspat, dessen grössere Leisten Dimensionen von 400 X 10 p erreichen. Diese schlanken Leisten sind Zwillinge, die aber nur aus zwei Zwillingsindi viduen bestehen und gerade oder fás* gerade Auslöschung zeigen. Somit sind diese feinen Feldspatleisten sicher Sanidine; oft erscheinen sie ziemlieh stark gekrümmt. Dér spárliche Olivin zeigt schöne Waclistuinsformen. Die Augitkörner c rreichen in dicsér feinkörnigen Partié nur ausnabmsweise grösse- re Dimensionen (200X60 p); meist sind sie sehr kiéin (8 — 10 u;, vollkommen xenomorph, bzw. sie liefern rhombenförmige Durcli schnitte; sie verdén entweder graulieh durchsichtig oder die Farb » geht mebr ins grünliche iiber. Dér sehr spárliche Biotit bildet 20- 40 p grosse, kraftig pleochroitische Sehuppen. Ilmenit findet sicii nur in einzelucn grösseren Tafelehen (820--20 p); das Titancisen- glimmer erscheint stellenweise reiclilicher, die Sehuppen werden böchstens 00 p gross, meist sind sie sehr unregelmássig begrenzte Fetzen. Die reichlichen Magneteisenkörner ideiben kleingewachsen, aber mitunter findet mán auch einzelne 400 p grosse Oktaéder. Di < Apatitnádelchen sind láng, sít- erreichen die Grosse 400X20 p. ’Zwischen den Gemengteilen wurde reichlich schlackig-trübe Grund masse eingeklemmt. In diesel* feinkörnigen Basaltpartie sind nur clie Feldspaileisten gut begrenzt: die iibrigen Gemengteile und die 250 B. Mauritz und H. F. Harwood schlackige Grundmasse befinden síeli dieht g'edrangt zwischen den Feldspatleisten (Taf. XIT. Fig. 6). Selbst in den miarolitischen Hohlráumen konnten die Gemeng- teile des doleritischen Basaltes frei und automorpk auskrystallisie- ren. In dér naensten Xaehbarschaft macht das Gestein den Ein- druek, als ob es an dér Oberfláche nachtraglich gesohmolzen Ava- ré: die ganze .Masse erhielt einen sehAvammig-löcherigen Habitus. Fig. 11 — 18. Aufgewachsene Plagioklastafelehen. In den Hohlráumen l'inden avíi aufgewachsene Plag'ioklas-, Augit-, Magnetit-, Ilmenit-, Biotit- und Apatitkrystalle. Die Pla- gioklase bilden 2 — 5 mm grosse, aber sehr dünne Táfelehen, die desAvegen sehon beim Anrühren leicht zerbreehen. Für goniometri sebe Untersuehungen eignen sieh sie nieht, aber unter dem Mik- í oskop lassen sieli die Gestalten gut bestiminen. Herrscliende Form ist immer die (010); dadurch besitzen die Krystalle immer tafeli gén Habitus. Gut bestimmbar sind noeli: (0Ö1), (201) und (101); selten erkennt mán (1 1 (0 und (1 1 0); nur ganz selten findet maii (111). (Fig. 11 — 18). Áusserst verbreitet sind Karlsbader ZAvillinge: von dér Seite gesehen, decken sich die beiden IndiA'iduen des ZavíI- lings A’ollstandig einander; es kommen auck aus drei In- dividuen bestehende Karlsbader Drillinge A'or (Fig. 19—25). Die Pás basaltische G estein des Ságberges 251 Plagioklastafeln sind oft uieht vollküinmen homogén, sondeni sie werden aus hypoparal leien Teilchen aufgebaut, die mosaikartig zu- sammengefügt sind. Diese aufgewachsenen Plagioklastafelcheu enthalten haufig Einsehlüsse. besonders von Ilmenit und Titánéi- senglimmer; letzterer zeigt cl ie prachtvollsten zierlichen farnkraut- artigen Waehstumsformen (Fig. 26—27 und Taf. XII, Fig. 4). Dér Fig. 19 — 25. Aufgewachsene Plagioklaskrystalle, Zwillinge naeh dem Karlsbader Gesetz. Auslösehungswinkel dér Plagioklase betriigt auf (010) zu dér Spaltrichümg nacb (0 01) gemessen 42° his Ki": dér Kern dér Krystalle isi haufig ein vénig basiseher als dér Saum; auf Grund dér Auslösehungswinkel hesitzen die Plagioklasi* die Zusammen- setzung dér Andesinlabradorite Ab->5An.s- — Ab30An-(1. Die dunklen Krystalle des basaltischen Augites sind von ver- schiedenem Habitus. Es giht 1 cm lángé, 2 mm breite und 4 mm dieke vöm prismatischen Habitus. In diesem Falle ist die herr- sehende Fönn das (1 0 0) ; parallel zu diesel* Flache sind die Krystal- 252 B. Mauritz und H. F. Harwood le ein wenig tufelig geformt; die übrigen anwesenden Forrnom uámlicb (010), (110) und (111) werden nur durch sehmale Fla- chen vertreten; dér Krystall zeigt einen verlangerten achtseitigen Horizontaldurchschnitt. Neben diósén grossen Augrtkrvstallen gibt es diinne, fást nadelförmige, die ebenfalls 1 cm láng, aber nur 20 — 25 p dick sein können; diése diinnen Krystalle werden im Schliffe schon ganz hellfarbig; sie können in den Hohlraumen reichlich erscheineu. Grosso Individüen bildet dér Ilmenit; die Tafeln babén 1 cm Durchmesser, sind aber sebr dünn; im allgemeinen bilden sie gut entwickelte Hexagone, bzw. die Tafeln bestehen aus dér parallelen Wiederbolung mehrerer hexagonalor Pliittchen. Fig. 26. Aufgewachsener Plagioklaskrystall mit Einschliissen von Hmenit. Magneteisen pflegt selten iiber 1 mm grosso, gut entwickelte Oktaéder zu bilden; am meisten sieht mán nur bis 0.5 mm grosso Individüen. die ebenfalls nicht reichlich sind. Die ausserst diinnen Pláttchen des Biotites íindet mán nur sebr sparlich; mit freiem Augo beobachtet ersclieinen sie gelblich; die Schuppon werden böchstens 1 mm gross, sind aber scharf au- tomorpb ausgebildet. Die Apatitnadelchen sind ausserst fein, kaum 1—2 mm láng, aber nur 20 — 60 u breit; oft ersclieinen sie massenbaft und bilden spi nnengeAvebea rtige Fleeb ten. Bezüglicb dér Bildungsreihe dieser makroskopischen Krystal- le kann mán keine sicliere Gesetzmassigkeit aufstellen. doeli scheint es, dass dér Biotit zu den letzten Bildungen gebört, da seine fei- nen, gelblichen, fetzenförmigen Teilcheu oft die Feldspat-, Augit- und Tlmenittafeln krustenförmig bedecken. Ebenfalls als eine Kruste. aber in Form einer diekeren TT üllő. ersebeint eine graulieb has hasai ti sche (restéin (les Ságberges 253 gelbe, autó r ph -go I a rti go Masse, dió stellenweise ziemlich reiclilich die Wándo dór iiohlrituine inkrustiert und auch dió darin aufge Avachsenon Mineralien iiber hullt. Int'olge des Eintroeknens bildeten sich in dieser Masse zahllose unregelmássige Risse. In manchen Hohlrámnen erscheint als letzte krystallisierte Bildung dér Kalkspat, dér síeli nuf den Angit, Feldspat und Ilme- nit ansiedelte. lm allgemeinen findet mán keine gut ausgebildete Kaklkspatkrystalle, meist erscheint das Mineral in Form kleiner. 1 — 3 mm grosser Kügelchen, an denen mán fazettenartige Flachen erkennen kann. Diese Kügelchen sidelten sich ziemlich háufig anf haarfeie Augitnádelchon an, Avodurch keulenförmige Bildungen zu- standé kamen. Es gibt aber auch Hohlráume, in denen maii ausschliesslieh nur Kalkspat findet; hier bildet das Mineral eine wahrhaftige Kruste, die ziémlich autóm orphen Krystalle Averd en 1 2 mm gross. Als herrschende Form gut erkennbar ist das Rhomboedor - 1/2 R (0 1 1 2), das durch eine feine Streifung in das Rhomboedor R (011 1) iibergehen scheint; die Flachen dér letztcren Form sind aber so eng horiontal gestreift, dass sie zu goniometrischen Messungen ungeeignet sind. Nebenbei kann mán kleine Magnetií oktaéder fiúdén. Es gibt kleinere Hohlráume, die vollstandig mit Kalkspat erfiillt sind. Aragonit tritt ebenfalls in einigen Blasen riiumen anf; die feinon. sich zuspitzendon Nádelehen bilden radial faserige Masson, ivelche die Blasenramne fást vollstandig f üllőn können. Quarzeinschliisse kommen im Hasalt des Ságberges oft vor; sie sind eingesehmolzene Stlicke dós pontisehen Sandsteins. Beson- ders interessant war ein 2X5 cm grosser Quarzeinschluss; in dér Fmgebung dieses Einschlusses und auch im Einschluss selbst fin det sich eine bröckelige Masse, in welcher folgende Gemengteilo erkennbar Avarén: prachtvoll grüngefarbte, freigebildete, au tömör phe Augitkrystalle von dér durehsehnittlichen Grösse 500X30 ír 200—300 [i grosse Magnetitoktaodor; ausgezeichnet automorphe Öli Adnkrystalle vöm Burchmesser 50 — 500 u; in dór dichteron Kon taktzone findet mán Plagioklasindividuen, die mit einor banidiu hű lle umgeben sind. lron dóm Hasalt*1 des Ságberges analysierte 11. F. HarAvood drei Stiicke A*on verscliiedenon iNiveaus des Horgos; eine áltere Analyse stammt von H. Horváth. Die Gesteinsanalysen und dió aus ihnen bereehneten Osannschen und Nigglischen Worte, gleich Avie die amerikanischen Kormon werden weiter untén angegeben Die von H. F. Harwood analysierten Gesteine stammen von den folgenden náher bestimmten Fundorten: 1. Dér oborste Teil des Ságberg, dieht unter dem Gipfel; 2 oberes Niveau im östlichen Teil des Steinbruches; 3. unteres Ni A’eau im nordöstlichon Teil des Steinbruches, ímmitíelbar iiber dem Hasal ttuff. 254 P>. Mauritz inul FT. F. Harwood Chemische Zusammensetzung dér basaltischen Gesteine des Ságberges. Fundort A n a 1 y t i k e r H. F. Harwood B. Horváth Gipíel des Ságberges Ságberg, östlicher Steinbruch Ságberg, unteres Niveau Ságberg SiOs 48.69 "/'o 48.79 0/0 49.09" 0 47.34 0 0 AI2O3 14.08 14.35 14.29 15.07 FeűO-i 3.24 3.60 2.53 3.74 FeO 6.32 6.12 7.08 6.57 MgO 9.07 8.58 9.28 8.83 CaO 9.33 9.04 9 04 i0.03 NasO 3.40 3.36 3.39 3.30 K2O 1.86 1.86 1.83 2.22 H2O - 0.59 0.67 0.44 0.64 H2O- 0.38 0.59 0.22 0.15 CO2 0.28 0.21 0.06 TiOs 2.03 2.01 1.99 2.39 P2O0 0.61 0.50 0.51 0.18 Cl 0.01 0.06 0.06 — F 0.02 0.01 0.01 — S Sp Sp. Sp. — CreO 0.02 0.02 0.03 — V2O3 0.04 0.04 0.04 — NiO 0.03 0.02 0.02 — MnO 0.15 0.16 0 15 0.12 SrO 0.06 0.08 0.08 — BaO 0.08 0.06 0.07 — LÍ2O Sp. Sp. sP. — 100.29 0/0 100.16 0/0 100.21 " 0 100.58 0/0 Ab !ür 0 0.01 0.01 0.0 ; 20° 4° 100.28 °/o 100.15 0/0 100.20 0/0 D 2.946 2.954 2.935 2.916 Nigglische Werte . si al fm c alk ti P k mg qz c f Ságberg, oberes Niveau 110 19 48 23 10 3.4 0.6 0.27 0.63 -30 0.47 „ östlich. Steinbruch 112 19 48 23 10 3.5 0.6 0.27 0.62 -28 0.46 „ unteres Niveau 110 19 49 22 10 3.3 0.5 0.26 0.63 —30 0.44 „ (Analysev. Horváth) 103 19 47 24 10 3.9 0.2 0.30 0.61 —37 0.49 Typ. Theralitgabbroid 90 20 46 23 10 0.25 0.50 „ Essexitgabbroid 105 23 43 24 10 0.25 0.50 Das basa Itischo Gestein des Ságbergeá 255 Wie aus dieser Tabella erkenubar isi, geliöri das basaltische Gestein des Ságberges auf Gr mid dér Nigglisehen Werte zum the- ralitgabbroiden, bzw. essexitgabbroi den Magmatypus. Den Alkáli-, bzw. Natroncha raktér kann mán schon sieher erkennen. Osa n n seb e Gestei nspa ram o t er : Ságberg, oberes Niveau „ östlich. Steinbrucli „ unteres Niveau „ (Analyse v. Horváth) Typus Londorf s A C F 53.15 4.74 4.03 29.31 53.65 4.73 4.28 28.33 5J.2i 4.68 4.16 29.11 51.73 4.85 4.48 29.61 52.73 4.50 4.80 28.45 a e f n 3.7 3.2 23.1 7.3 3.8 3.5 22.7 7.3 3.7 3.3 23.0 7.3 3.7 3.5 22.8 6.9 3.5 4.U 22.5 7.5 lm üsann’schen System befinden sich dicse Gesteine gerade an dér Grenze dér Alkáli- und Kalkalkaligesteine; doch ist die Verwandschaft mit den Alkaligesteinen mehr charakteristisch. Die Normen im System C. T. P. \Y . sind die folgenden: Ságberg Gipíel Ságberg östlich. Steinbrucli Ságberg unt. Niveau Ságberg Horváth Orthoklas 11.12 o/o 11.12 o/o 1142 o/o 13.34 o/o Albit 25.15 27.25 24.10 14.17 Anorthit 17.51 18.62 18.07 19.74 Nephelin 1.99 0.57 2.56 7.38 1 CaO. SiOi 9.98 9.05 9.74 12.18 Diopsid MgO.SiOi 7.10 6.60 6.70 8.90 1 FeO.SiCb 1.98 1.59 2.24 2.11 Olivin 1 2MgO.SiO> 10.92 10.50 11.62 9.24 0 lvin | 2FeO . SiO-2 3.06 2.65 4.28 2.45 Magnetit 4.64 5.34 3.71 5.34 Ilmenit 3.80 3.95 3.80 4.56 Apátit 1.34 1.34 1.34 0.34 Kalkspat 0.60 0.50 0.10 — 99.19 o/o 99.08 o/o 99.38 o/o 99.75 o/o W asser 0.97 1.26 0.66 0.79 Sa 100.16 o/o 100.34 o/o 100.04 o/o 100.54 b liter den Normen ist dér Nephelin immer anwesemd; das Gestein ist somit mit Kieselsanre nicht gesáttigt; dér Basalt vöm Ságberg ist, wie die übrigen Basa 1 te des Plattenseegebietés, schon zu den Natrongesteinen zu reehnen. Dafíir sprieht noch die Anwe- senheit des Anorthoklases unter den Gesteinsgemengteilen. Dér Kieselsáii regebalt ist etwas grösser, alrs in den Gesteinen dér Tátik a gruppé; diósé Tatsache erklart sich a bér grösstenteils dadureh, dass in den Gesteinen des Ságberges die Zeolithmineralien 256 B. Mauritz und FT. P. Harwood lehlen, wodurch dér Wiassergehalt dér Gesteine beden tend niedri- ger wird. Fig. 27, Titaneisenglimmer-Einschlüsse im auí'gewachsenen Plagioklas. Die in dér Abhaudlnng mitgetei iten Figuren und Photogra- phien wiirden durch Herrn Assistent ív. Sztrókay angefertigt. Die Direktion des Steinbruches vöm Ságberg war mir behelflich beim Einsammeln dér Gesteine* Beiden bin icli zum Danke ver- pfliebtet. IRODALOM. — SCHRIFTTUM. Sí. Vitális: Die Basalte dér Balatongegend. Resultate dér wisscnschaftlichen Erforsebung des Balatonsoes. 1. Bd. 1. Teil. Geo!, petr. min. und mineralehemiscber Anhang. 1911. L. J ugovics: Zwei Aufnahmsberichte in deu dahresberichten dér königl. Fngariseben Geologi seben Landesanstalt. 1915, 51 — 79; 1916. 69—108. L. J ugovics: Einschlüsse von Basaltjaspis in dem Basalte des Ságberges (ITngarn). Mineralog. petrogr. Miit. 44. 68. (1933). B. M auritz und H. F. H a r \v o o d : Die basaltischen Gesteine dér Tátikagruppe im Plattenseegebiet. Mineralog. petrograph. Mitb 48. 573. (1936). B. Mauritz und H. F. Harwood: Dér Basali des Szeld gydrgy-Berges in dér Balatongegend. Matti, und Nat unv issen schaft- liehe Bericbte aus Ungarn. 37. 1. (1930. Budapest.) 257 KÜLÖNBÖZŐ FAJSÚLYÚ ÁSVÁNYOKBÓL ÁLLÓ KŐZETEK ISZ ÁPOLÁSÁRÓL. Irta: Miháltz István dr. DIE SCHLÁ MJVLAiNALY SE VON AUS VERSCHIEDEN- S( 'HAVEREN MIXER ALTÉN BESTEHENDEN SE Dl MENTEN. Von Dr. Stefan Miháltz (Szeged, Ungavn). A leírt vizsgálatok eredményeit röviden a következőkben fog- lalhatjuk össze: 1. A törmelékes származású üledékek legkisebb szemnagysága frakciói mindig a legnagyobb fajsúlyúnk, a nagyobb szemnagysá- gok felé a fajsúly fokozatosan csökken. 2. A Fe, Ca, Mg és C03 tartalom ugyanígy a kis frakcióktól a lenagyobbig csökken, a fajsúh különbségeket ezeket tartalmazó ásványok okozzák. 3. Iszapolásnál a szokásos 2,70-es átlagfajsúly, vagy az egész anyag keverékfajsúlya alapján számított esési idők helyett a ki nem lugzott törmelékes üledékek legkisebb frakcióinál 2.80, a köze- peseknél 2.75, a legnagyobbaknál 2.70 fajsúlyt véve tekintetbe, sok- kal jobban megközeltjük a helyes esési időket. * * # Bei dér Schlám mánál y se ist die Sedimentationszeit gleich- grosser, aber verschiedenschwerer Körner selbstverstandlich ver- schieden. Die Fallzeit aber. welehe auf Grund dcs spez. Gewichtes (les Gesamtgesteins berecbnet werden, decken sich jedoeh genau genommen nur mit den Fallzeiten jener Minerale, dérén spezifi- sches Gewicht jenem des Gesamtgesteins entspricht, oder doch we- nigstens nahekommt. Da min aber die Trümmergesteine vorwie- gend aus Mineralen mit geringem spez. Gewicht bestehen, (Quarz, Feldspat, Glimmer) und bloss eine kleine Menge von schweren fe- mischen Mineralen enthalten, so wird sich das spez. Gewicht dér Gesteine dem dér leichten Minerale náhern. Hieraus folgt aber weiter, dass die unter Zugrundelegung des spez. Gewichtes dér Bo- denprobe bereehneten Séd i mentát ionszeiten für einen nur kleineni Teil dér Mineral körner unzutreffend sein werden. Es war bisher niclit bekannt, oh die zwar in geringer Anzahl vorhandenen, schweren Mineralkörner in dér einen, oder anderen Teilchenfraktion niclit doch eine so grosse Rolle spielen, dass sic das spezifische Gewicht dér ganzen Fraktion bedeutend beeinfliis- sen können. In einiger Beziehung zu meinen Untersuclningen ste- 258 Alduilty. István ben dic Arbeiten von M ackie1 2 3, T li i e F, Pettijohn und R i d g e'J, welche in den leineren Fraktionen von verschiédenen Trümmergesteinen eine grössere Menge schwerer Minerale gefun den habén, als in den gröberen 'lVileu dér ersteren. Rubey4 hal die Ursachen dieser Erscheinung auf theoretischem Wege festzu- stellen versucht. Allé diese Au torén habén sieh nuv mit dér Ver- teilung dér schweren Minerale besehaftigt, das spezifische Gewicht dér einzelnen Kornfraktionen aber wurde bisher noch nieht unter sucht. Bei dér Ausf iihrung von Schlammaiialysen, welche die tat sáchliche Trennung dér einzelnen Kornfraktionen zuiii Zwecke hatten, (Atterberg. Schöne-Krauss) nahm ich wahr, dass zwischen dér mineralischen Zusammensetzung dér einzelnen Fraktionen Un- terschiede bestehen. Von dieser Beobachtung ausgehend trennte ich nach ihrer Korngrösse einige unserer háufigsten Sedimente auf Grund dér Fallzeiten. die unter Zugrmndelegung dér spezifischen Gewichte dér Gesam tgesteine berechnet wurden. und bestimmte hierauf die spez. Gewichte dér einzelnen Kornfraktionen. Hierbei konnte ich in jedem einzelnen Fali feststellen, dass das spezifische Gewicht dér feinsten Kornfraktion am grössten war und dass die- ses mit zunehmendem Teilchendurchmesser sank. Die chemische Fntersuchung des Materials dér einzelnen Fraktionen fiihrte dana in dér Folge zu einer Frklarung dieser Erscheinung. Die fíestininiung fles spezifischen Gewichtes. Da die naehstekenden Fntersuchungen bisher uubekannte Zu- sammenhánge aufdecken, so ninss ich an dieser Xtelle einige An- gaben beziiglich dér angewandten Untersuchungsmethoden machen, nm eine Nachpriifung meiner Versnchsergebnisse zu ermöglichen Die Bestimmnug des spezifischen Gewichtes crfolgte unter Anwendung von destilliertem Wasser, da dieses für gewöhnlicb 1 M a c k i e, William: The prineiples that regulate tbc distri- bution of particles of heavy miuerals in sedimentary rocks, as illustrated by the sandstones of tbe north-east ofSeotland. (Trans Edinburgh Geol. Soe. Vol. 11. pp. 138 164). 1923. 2. T h i e 1, George A.: Glaeio-Lacustrine sedimcnts reworked by running water (Journal of Sedimentary Petrology, Vol. II. No. 2. pp. 68 — 75.) Menasha, \ isconsm, 1932 3. Peltijohn, F. J. and Ridge J. D.: A textúrái variation series of beachsands from Cedar-Point, Ohio. (Journal of Sedimentary Petrology. Vol. IT. No. 2. pp. 76 — 88.) 1932. 4. Rubey, William W.: Tbe size-distribution of heavy minerals within a water-laid sandstone. (Journ. of Sedimentary Petrology. Vol. III. No. 1. pp. 3—29.) 1933. Különböző fajsúlyú ásványokból álló kőzetek iszapolása 25y auch bei dér Sehlanimanalyse als Sehlámmflüssigkeit verwendet wird und die Bestimmung des spezífischen Gewichtes gerade zu Zwecken dér Schlammanalyse erfolgt. kis scheint namlich von Wichtigkeit zu sein,dass die Mineralkörner in beiden Fallen den gleichen Verhaltnisseu unterliegen. Zu Vergleichszwecken wurde das spez. Gewieht für zwei Bodenproben unter Anwendung ver- schiedener Flüssigkeiten, und zwar von destilliertem Wasser und von Kohlentetrachlorid bestimmt, wobei sieh in den Untersu- ••hungsergebnissen gewisse Abweichungen zeigten. welehe in dér naehstehenden Tabella wiedergegeben sind. Teilchendurch- messer m ni Löss, Szőreg Kalkschlamm, Szatymaz l behandelt mit H80 o o HoO CC14 Spezifisches Gewieht < 0.042 2.792 2.742 ) 1 0.002 -0.005 2.775 2.735 | 2.815 ( 2.800 0.005- 0.01 2.750 2.735 ) ~ ) 0.01 -0.02 2.730 2.725 2.752 2.740 0.02—0.05 2.730 2.715 2.742 2.739 0.05—0.1 2.710 2.700 2.704 2.702 0.1 0.2 2.680 2.680 2.670 2.670 Wie wir seben, ergab sieh bei beiden Materialproben das spez. Gewieht dér feinsten Fraktion bei Verwendung von CC14 geringer. als bei dér Benutzung von destilliertem Wasser. Diese Gewichts differenz vermindert sieh bei zunehmendem Teilchendurchmesser, nm bei dér gröbsten Fraktion ganzlieh zu verschwinden. Das Untersuchungsmaterial wurde im Troekensehrank bei IU5U C durch 6 Stunden hindurch getrocknet und hierauf im Ex siccator gekiihlt. Im Zusammenhang damit wurde auch untersucht. welche ITnterschiede sieh im spez. Gewieht ergeben würden bei dér Untersuchung bloss lufttroekenen Materials. Die Ergebnisse dér diesbezüglichen Versuche enthalt die nachfolgende Tabelle. Aus den vors tehen den Angaben ergibt sieh, dass das „luft Irockene” Matériái ein geringeres sp. GeAvicht aufweist, als das vollstandig ausgetrocknete, was offenbar auf die Feuehtigkeitsauf nahme aus dér Luft zurückzuführen ist. Dér Feuchtigkeitsge Dalt nimmt mit dér Zeit zu, wáhrend das sp. Gewieht sinkt, so dass dieses nach zwei Wochen geringer ist. als nach 24 Stunden. Bei den feinen Bodenteilelien findet infoige dér verhaltnismassig grossen Kornoberflache eine bedeutendere Wasserauf nahme statt als bei den gröberen Fraktionen, sodass sieh im ersteren Fali ein grösserer Unterschied zwischen dem tatsaehlieben und seheinbaren spez. Gewieht zeigt, wie bei den grösseren Korndurchmessern. Die- Miháltz István 260 ser Gewicli tsunterschied kann so bedeutend werden, dass die in Wirklichkeit scliwerste, feinste Fraktion als leichteste erscheint. Bei den gröbsten Fraktionen ist die fragliche Gewichtsdiffere-nz unwesentlich. Humoser Tón, Szeged Lösslekm, Szeged 2r mm getrocknet bei 105°C durch 6 Stunden Gekiililt im Exsicca- tor 24 h an dér Luft gelegen 2 Wochen an dér Luft Geklihlt im Exsicca- tor 24 h an an dér Luft 2Wochen an dér Luft < 0.002 2.750 2 520 2.480 2.765 2.580 2.540 0 002—0.005 2.730 2.560 2.540 2.760 2.610 ?.590 0.005—0.01 2.700 2.570 2.560 2.730 2.650 2.640 0.01—0.02 2.680 2.590 2.580 2.700 2.660 2.640 0.02 0.05 2.660 2.650 2.640 2.700 2.680 2.680 Um zu entscheiden, ob die soeben geschilderte Erscheinung, welche auf die Hygroskopizitát des Materiales zurückzuführen ist, nicht nur durcli die verschiedene stoffliche Zusammensetzung des Versuchsmateriales verursaeht wiirde, wurde dann dér folgende Versuch ausgetuhrt. Ich ermittelte zunachst das spez. Gewieht groben Flussandes, zerstampfte dann denselben in cinem Adtat- ni örser zu feinem Pulver und bestimmte hierauf aucli das spez Gewieht des letzteren. Die Ergebnisse sind die folgenden-. getrocknet 10'°C geklihlt in Exsiccator nacli Trocknung 24 h an dér Luft gelegen Grober Flusssand (Maros) in natürlichem Zustand 2.680 2.679 dasselbe Matériái fein pulverisiert 2.680 2.669 Dér in spinem ursprüngiiehen Zustand befindliche Flussand nahm, nádidéin er durch 24 Standén frei au dér Luft gelegen ivar, bloss soviel Feuchtigkeit auf, dass sein spez. Gewieht bloss um 0.001 sank. Beim pulverisierten .Matériái aber zeigte sich nacli Ablauf derselben Zeit ciné GeAvichtsdifferenz von 0.011. Hieraus folgt, dass mán zűr Bestimmung des spez. Gewidites keinenfalls bloss lufttrockenes Matériái verwenden darf, da sonst aas spez. Gewieht aucli von dér Korngrösse beeinflusst werden würde. War das Matéria! vollkommen trocken und im Exsiccator ge- kiihlt, so zeigte sich zwischen dem ursprüngiiehen und dem pulve Különböző fajsúlyú ásványokból álló kőzetek iszapolása 26! risierten Matériái kein Unterschied im spez. Gewicht. Wurde den- noch eiu solcher 1‘estgestellt, so dtirfte derselbe keineswegs auf den Unterschied in dér Korngrösse, sondern nur auf die Verschieden beit des Materials zuriickgeführt werden. Zwecks Fneichung möglichster Genanigkeit habé ich sámtli ebe Gewicht sbestimmungen 4 — 5 mai wiederholt, dabei die Fliissig- Icei t im Piknométer samt dér Materi a lprobe gekocht, mn die Luft- blasen zn entí'ernen und cli e Temperatur mit einer Genanigkeit von 0.1 °C eingestellt. Von dem Uintersuchungsmaterial wurde ein so bedeutender Teil in seine Kornfraktionen zerlegt, dass von einer jeden dersel- ben entspreehendes Matéria! zűr Bestimmung des spez. Gewichtes zűr Yerf ágúiig stand. Dórt aber, vo.-ich elás Matéria! doch als nicht genügend erwies, wurde die Bestimmung des spez. Gewichtes für je zwei Fraktionen vorgenommen, was dann auch in dér folgenden rl'abelle zum Ausdruck kommt. Spezifischen Gewicht e dér Kornfraktionen dér untersuchten Matériáién. [2r nun;” Humoser Tón Szeged Lösslehm Szeged Löss, Nagy- kőrös, SW Löss, Nagy- kőrös, N Löss, Szőreg Rupelien Tón, Óbuda Kalksch- lamm, Szaty- ra az 0-0.00? 2 750 2.765 2.757 2.780 2.792 | 2.760 2 815 0.002-0.005 2.730 2.760 ) 2.765 2.7/5 1 0.005-0.01 2.700 2.730 2.750 2.750 ! 2.735 J 2.752 0.01-0.02 2.680 2.710 2.737 2.740 2.731 í 0.02-0 05 | 2.660 2.700 2.735 2.730 2.720 2.725 2.742 0.05-0.1 0. 1—0.2 2.685 2.720 2.661 2.710 2 680 2 710 2.680 ] 2.720 2.704 2 670 Gesamt- material 2.700 2.745 2.730 2.731 2.742 2.748 2.740 Dos ZJntersuchungsmaterial. Die Frgelmisse dér Diehtebestimmungen sitid in dér neben- stehenden Tabelle zusammengefasst. Für die Reihenfolge dér Auf- zahlung waren die Hőbe des spez. Gewichtes, ferner dér petrogra- phische Charakter des Untersuehungsmaterials massgebend. Aus dér Tabelle, noch deutlicher aber aus dér beiliegenden Abbildung lásst sicli entnehmen, dass das spez. Gewicht mit abnehmendem Ivorndurchinesser allmahlich steigt, dass ferner die Kurven, wel- che die Beziehungen zwischen dem Teilchendurchmesser und dem 262 Miháltz István sez. Gewicht darstellen, amiahernd parallel zu eiuauder verlaufen. Es ist aber wahrscheinlich, dass das spez. Gewicht dér Fraktionen <0.002 noch weiter zunimmt, es béréitől jedoch Schwierigkeit von diesen Fraktionen eine für Versuchszweeke geniigende Material- menge zu beschaffen. Aus dér Abbildung kann ferner festge- stellt werden, dass das spez. Gewicht bis zu den Korngrössen 0.2 — 0.05 rasch zunimmt, zwischen diesen und den Korn- grössen 0.02 — 0.01 mm erfolgt die Gewichtszunahme viel langsamer. um bis zu den Teilchengrössen 0.005—0.002 abermals rasch zuzu- nehmen. Bei den feinsten Fraktionen endlieh verlangsamt sich wi- eder die Gewichtszunahme. Es wnrden folgende Matériáié untersucht: /. Humoser Tón, Szeged, Somogyi-telep. Schwarzer. f éttér, sehr kollidreicher Bódén, welcher im Sprachgebrauch dér Dmge gend als „Peehboden" bezeichnet wird. Derselbe liegt in einer Machtigkeit von 1—2 m über Lösslehm, aus welchem er unter dem Einfluss dér einstigen Sumpfvegetation bei Anhaut'ung von Hu- musstoffen entstanden ist. Auf die Eutstehung dieses Rodens aus Lösslehm weist auch seine Kornverteilungslinie hin, welche im grossen Ganzén jener des Lösslehms entspricht. .jedoch von hóhé- réin Kolloidgehalt zeugt. Dér Bódén ist vollkommen kalkfrei, auch derzeit noch etwas sauer, um seine pH-Werte betragen in einer Tiefe von 0.5 m 0.4, bei 1,0 m : 6.5, wahrend für den Lösslehm in einer Tiefe von 2.5 m 6.9, bei 6.5 m 7.1. Die Aziditat verniindert sich somit mit dér Tiefe, woraus gefolgert werden kann. dass dev Verwitterungsvorgang von dér Oberfláche ausgehend auch dér Tiefe fortschritt. Hierbei lösten die Humussáuren die Karbonáté, ferner das Eisenhydroxyd, sowie einen Teil dér femischen Minera- le, welche das hohe spez. Gewicht dér Gesteinsarten verursachen pflegen. Wahrscheinlich tragt aber zu dem geringen spez. Gewicht dér vorliegenden Bodenart auch dér kolloidale Huraus bei, sodass das spez. Gewicht dér gröbsten Teilehenfraktion (2.66) kaum etwas höher liegt, als jenes des Üuarzes, das dér feinsten Fraktion jedoch immerhin noch einen Wert von 2.75 erreicht. 2. Lösslehm , Szeged, Somogyi-telep. Seinem spez. Gewicht nach folgt dieses Matériái auf den soeben besprochenen huiuosen Tón. da die spez. Gewichte seiner Kornfraktionen zwischen 2.685 und 2.765 schwanken. Auch im Bezng auf seine Entstehung stehl dieser Lösslehm dér friiher erwahnten Bodenart nahe, da auch im vorliegenden Falle die Karbonáté, die bei den echten Lössen im- mer in grosser Meaige vorhanden sind. und zűr Erhöhung des spez. Gewichtes beitragen, durch die Humussáuren in Lösung gebracht wurden. Dm wenigstens einigermassen Klarheit darüber zu sehaf- fen, welche Umstande das verhaltnismassig hohe spez. Gewicht dér feinen Teilchenfraktionen verursachen, ermittelte ich die Gesarnt- menge des in Salzsaure löslichen, in dér Form von Fe.^O. vorhan- denen Eisens. welches bei dér gröbsten und dér feinsten Fraktion Különböző fajsúlyú ásványokból álló kőzetek i szájtól ása 263 1.90, bzw. 7.09 Gewiehtsprozente betrug. Diósé Erscheinung erklárt, wie wir spater seben werden, zűr geniige die Differenzen im spez. Gewieht dér einzelnen Fraktionen. 3. Löss , Nll . von X agykőrös, Graben dér Ziegelbrennerei. Der- selbe euthíilt Festlandschneeken und besitzt eine charakteristische Kom vertei Inng. Dicse Lösse t rőten im ttandgebiet zwisclien dér Donau und Theiss in Flecken geringer Ausdebuuug auf. Von den kleinsten Teilehenfrakt-ionen konnte ieh in diesem Falle keine ge- uügende Materialmenge erhaltén, so dass ieh gezwungen war, die beiden feinsten Kornf raktionen zusammenfassen Auf dieser Weise erhielt ieh zwar kein vollkommen entspreehendes Vergleiehsma- í'erial, immerhin altér ist es offensichtlich, (huss hier die feinsten Fraktionen kein so beden tendes spez. Gewieht au fweisen, wie bei den übrigen Lössen. Dies lásst sieh aus dér chemisehen Zusammen- setzung dér Fraktionen, welche zwar goniigend Karbonát, (6.(19 — 43.70%) Eisenverbindungen aber in geríngerer Menge (0.58 — 4.41%) enthalten, als die übrigen Lösse. 4. Löss, X von Nagykőrös , Materialgrube. Dicse Lössart ah uelt zwar dér vorher besehriebenen, mit dem Fntersehied, dass sie feineve Teilchenfraktionen in grösserer Menge enthalt. Die feinste Fraktion des vorliegenden Lösses weist ein höheres spez. Gewieht (2.780)auf als die vorangehende Lössart und dieses Gewieht sinkt mit dér Zunahme des Teilehendurclinessers bis auf 2.680. 5. Löss, Szöveg, Garten des Hauses Sziv-u. 90. In dér Umge- bu ug von Szeged ist dér Löss im allgemienen als Infusionslöss an zu treffen, wahrend echter Löss nur an wenigen, besonders hochge legenen Stellen zu fiúdén ist, wozu auch die Fundstelle des vorlie- genden Lösses zahlt. Unter allén, untersuchten Lössarten zeigt die feinste Fraktion dieser Lössart das höehste spez. Gewieht, (2.792), welehes bei den gröberen Fraktionen allmáhlich auf 2.680 sinkt, genau, wie bei dér vorangehenden Lössart, Dér Karbonatgehall des Szőreger Lös- ses ist auch nieht unerheblich. wahrend die Menge des in Salzsáu- re lösliehen Eisens bei dér feinsten Fraktion 6.48, bei dér gröbsten 0.77 GewichtsproZiente betragt. Dér gesamte, dureh volJkommene Aufschliessung erhaltene Eisengehalt dieser Fraktionen orreichte 7.97 bzw. 1.93%. Allém Ansehein nach ist auch hier dér Eisengehalt dér einzelnen Kornfraktionen massgebend für das spez. Gewieht derselben. 6. Oligocaener (Kisceller) Tón, Óbuda, Ziegelbrennerei UjlaH Dieser stellt eine Meeresablagerung dar. Daniit steht sehelnbar im Zusammenhang, dass seine einzelnen Teilchenfraktionen keine so bedeutenden Unterschiede im spez. Gewichte aufweiseii, wie du Fluss- und aeolisehen Aid a ger un gén. Das spez. Gewieht schwankt 264 Miháltz István im vorliegenden Fali bloss zwisehen 2.760 — 2.720. A. Vendl5 6 Avies nach, dass sich dieser Tón in dér Nahe dér Ufer eines seichten Meeres hauptsachlich aus durch Abrasion zertrömraerten TJferge- steinen bildete. Die Mineralteilehen legten daher vöm Entstehungs- ort bis zu den Ablagernngsstellen keine grossen Strecken zuriiek und es bestand '.veder Gelegenheit für eine Sonderung dér Teilehen nach ihreni spez. GeAvicht, noch dafür, dass síeli die spezifiseli sehwereren, aber Aveniger harten Minerale in hóhéréin Masse ab- nutzten, bzAv. gründlicher verwitterten, als die Quarzkörner. Trotz- dem ist anch bei diesem Tón eine Ahnahme des spezifischen Ge- vichtes mit dér Zunahme des Korndurchmessers zu beobacliten, wenn aueh dieser Fnterschied íiicht so bedeutend ist, wie bei den übrigen Sedi menten. 7. Kalkschlamm, Szatymaz. Dieses Matéria! ist in den Gelán- demulden des Sandgebietes zwisehen dér Duna und Tisza zu fiú- dén. Es Avurde urspriinglieh aus dem Bodenmaterial dér Gelande- i iieken durch das Niedersehlagswasser ausgelaugt und danu in den sodahaltigen Teiehen dér Műiden als Caleium- und Magnesium- karbonat ausgefallt. Dieser Kalkschlamm ist mehr oder A\reniger mit Flugsand vermengt, was auf die Wirkung des Windes zuriiek zuführen ist. Dies hat zűr Folge, dass dér feinere rFeil dieses Ma- teriales aus spezifiseh schwererem, Avirklichen Kalkschlamm besteht, Avahrend die gröberen Kornfvakt ionén mit zunehmendem Teilehen- durehmesser zu eitiem immer grösseren Teil aus Quarzsand besté- ben und daher abnehmendes spez. GeAvicht aufweisen. Aus dér gesamten Bodenprobe Avar 56.55 Gewiehtsprozent in Salzsáure löslich, hievon 59.60% in dér Fönn von Karbonátén, n. zav. 28.00% als CaCO., und 25.60% als MgCO.. Auffallend ATiel Mag- nesium fand aueh Herk e° in diesen Kalksehlammböden. Nach seinen Untersuehungen gestaltete sieh das Verhaltnis ZAvischen Ca und Mg avíc 1 : 0.15, hzAV. 1 : 0.9. Da aber das spez. Gewicht des Magnesiumkarbonates cinen Wert von 3.0 — 3.1 erreicht, so fiúdét das hohe sjiez. Gewicht dér feinsten Fraktion, Avelche bis zu 93 GeAvichtsprozenten aus Karbonátén besteht. seine vollkommene orklárung. 5. Yen dl Aladár dr.: A kiscelli agyag (Dér kisceller Tón) (Anna- les Instituti Regni Hungarici Geologiei, Tóm. XXIX., Fasc. 2, pp. — 152.) Budapest, 1931. 6. Herk e Sándo r: Szeged-Kiskunhalas környéke belvizes és szikes területeinek talajviszonyai. (A Magyar Szikesek. A M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium Kiadványai. Vízügyi Műszaki Csoport. 2. sz. pp. 35—97) Budapest, 1934. Különböző fajsúlyú ásványokból álló kőzetek iszapolása 265 fajsuly: Fig. 1. Die spezifischen Gewichte dér verschiedetien Kornfraktionen. A: Humoser Tón, Szeged. B: Lösslehm, Szeged. C: Löss, Nagykőrös. N. D: Löss, Szöreg. E.: Oligocaener Tón, Óbuda. F: Kalkschlamm, Szaty- maz. I rsachen für Vorhanden- seiu von Eiseu und Mágnes! um verantwortlich maciién. Wesentlich beeinf liissen aber auch das spez. Gewicht die Karbonáté, besonders dann, wenn in grösserer Mege MgCO( vorhanden ist. Von diesen Tatsachen ausgehend habé ich, mn dic TTnter- schiede im spez. Gewicht zu erklaren, den Eiseu-. Magnesium- und Karbonat-gehalt einiger Gesteinsarten ermittelt und, wie wir sehen werden, gibt dér Gehalt au diesen Stoffen geniigend Aufscbluss ii bér die Ersachen dér Gewicht sdifferenzen. Zu náchst wurde nun dér Gesamtgehalt dér beiden extremen Kornfraktionen des Szöreger Lösses au diesen Elementen be- stiinmt. wobei folgende Werte erhalten wurden: Löss von Sző reg 0—0.002 mm 0.1— 0.2 mm FejOí, 7.97 o/o 1.93 o/o CaO 16.40 9 MgO 5.16 1.45 CO„ 15.30 8.43 Für einige Gesteinsm átéri alen habé ich jedoch. bloss die Meu- ge des in Salzsaure löslichen Eisens bestimmt. wobei ich in allén Fallen feststellen konnte, dass dér Eisengehalt dér t’einsten Korn- fraktion .jenen dér gröbsten und zugleich spezifiseh leichtesten Fraktion um das Vielfache übertraf. Különböző fajsúlyú ásványokba 1 álló kőzetek iszapolása 267 In HCl löslicher Gesamteisen, als Fe,0 H: Korndurchmesser mm bösslehm, Szeged Löss, Nagykőrös, SW. Löss, Szőreg §» ö ö 1 1 o — 7.09 ó-ó 1.90 4.^1 o/o 058 6.48 o/o 0.77 Ausserdem habé ich auch den Gehalt an Karbonátén errnit leli, jedoch nieht bloss für die beiden extremen, sondern vielmehr fiir samtliehe Kornfraktionen, mit Riicksicht auf die Eintachheit des diesbeziiglichen Verfahrens. Die nachstehenden Angaben stel len prozentuellc Mengen an CaCO dar, berechnet aiis dem entwei- chenden CO... Ca COi % Korndurchmesser, Löss, I Löss, Kalksehiamm, mm Nagykőrös, SW. Szőreg Szatymaz 0- 0.002 1 48.70 34.80 1 92.44 ( 0.002—0.005 1 38.58 0.005- 0.01 53.60 37.65 51.20 0.01—0.02 27.66 36.40 0.02—0.05 23 50 29.40 40.09 0.05-0 1 15.00 21.84 21.21 0.1 0.2 6.69 19.14 11.22 Aus dér vorstehenden Tabella gelit hervor, dass dér Karbo natgehalt bei sinkendem Teilchendurehmesser steigt. Eine Aus- nahme Iliiden die feinsten Fraktionen dér beiden Lösse, dérén Kar bonatgehalt etwas geringer ist, als jener dér náehstgröberen Frak- tionen. Wie wir friilier erwáhnt habén, wurde im Kalksehiamm von Szatymaz an MgO beinahe diegleiche Menge gefunden wie an CaO. Die Umreehnung auf CaC03 erfolgte in dér obenstehenden Tabella nur zu Vergleiehszwecken. Wir kőimen dalier weiter annehnien. dass aueh dér Bisenge halt zwischen den beiden extremen Kornfraktionen von dér fein- sten Frak ti on bis zűr gröbsten allmahlich sinkt, und schliesslich allgemein feststellen, dass die Gewichtsdifferenzen dér einzelnen Kornfraktionen auf ihren Eisen-. Magnesium- und Kalkgehalt zuriiekzuführen síind. Wir habén numnehr noch die Frage zu beantworten, welehe Umstande dazu führten, dass in den feineren Fraktionen die schwe ren Minerale überwiegen. Wie schon bemerkt, hat Rubey1 dies< Frage bereits eingeliend behandelt. Es sei zunachst erwahnt, dass die schweren femiséhen Minerale dér ineisten primáren öesteine. 268 Miháltz István aus welchen die Sedimente entstehen, kleiner sind als die iibrigen Minerale. Eine tiefgreifende Sonderung dér verschiedenen Minera- le erfolgt durch die fliessenden GeAvasser, welche bei einer gewis- sen Gesehwindigkeit von den scliwereren Mineralen bloss die klei- neren Körner sehwebend erhalten kőimen, weshalb bei gleicher Korngrsöse die leichteren Minerale weiter fortgeschleppt Averden als die sehwereren. In den abgelagerten Sedimenten Averden daher die sehAveren Minerale -bloss in dér Form feinerer Teilelien vorhan- den sein, eine Erscheimuig, welche in dér nassen Erzaufbereitung schon praktische Amvendung gefunden hat.7 Eine Sonderung dér einzelnen Körner nach ihrem spcz. GeAvicht hat natiirlieh auch bei jepen Sedimenten stattgefunden, welche ihre Entstehnng dem Wind zu verdanken habén. Da jedoch diese aeoliseben Ablagerun- gen nus Flussedimenten ausgeweht Avurden, so hat dér Wind die durch die fliesenden GeAvasser friiher begonnene, sortierende Ta- tigkeit bloss fortgesetzt, bzAv. verstárkt. Zu dem Umstand, dass die sehAveren Minerale in den feineren Fraktionen iiberwiegen, tragi auch die Abnützung bei. Avelehe be- sonders für die gröberen Mineralkörner in Betraeht kommt, Avel- ehe auf dér Solile dér fliessenden Gewasser Aveitergeschoben A\rer- den. Die leichteren Quarzkörner, aus Avelchen síeli das Geschiebe dér GeAvasser A'orAviegend zusammensetzt, nützen síeli infoige ihrer hlárte am wenigsten ab. Die Mehrzahl dér seliAvereren Minerale liesitzt jedoch eine geringere Marté. Je weiter daher das Geschiebe fortgeschleppt wird, uro so mehr Averden diese Mineralkörner ab- geschliffen, Aviihrend die Abmitzung dér Quarzkörner bloss langsa- me Fortschritte macht. Zum Grössenunterschied zwischen den femischen MineraJen und Quarzkörner tragt nusserdem noch die ehemische VerAvitterung bei, welche den neutralen Quarz kaum anzugreifen vermag, AArah- rend die femischen Minerale, mit Ausnahme einiger, in den sedi- menten in einer minim alen prozentuellen Menge vorhandenen Mi- nerale, leichter ATerwittern. Ihr letztes VerAvitterugsprodukt stellt dér Limonit dar, Avelcher die Form feiner Teilchen annimmt, oder um andere Teilchen eine Kruste bildet. Die Krustenbildung írhöht infoige dér verháltnissmassig grossen Oberflache der.kleinen Teil- chen besonders den Eisengehalt dér letzteren und damit auch ihr spez. GeAvicht. Dass ein bedeutender Teil des Eisens als Eisenoxyd- liydrat vorhanden ist. beAveist dér Umstand, dass z. B. die Menge des in Salzsaure löslicheu Eisens nieht A7iel geringer ist als dér gesamte Eisengehalt. Eine geringere Geseizmassigkeit Aveisen die Beziehungen zaví schen dem Gelmlt an Karbonátén und dér Korngrösse auf, da die 7. Finkey Josef: Die av issenselmftlichen Grundlagen dér nassen Erzaufbereitung. (Verlag .Túl. Springer), Berlin, 1924. Különböző fajsúlyú ásványokból álló kőzetok iszapolása 269 ersteren auch naeh erfolgter Ablagerung dér Sedimente in Lösuug •felien können, um gegebenenfalls spiiter neuerdings ausgeschieden zu Averden. Hiemit lásst sieh die Tatsache erkláren, dass gerade die feinste Praktion einiger Sedimente, dérén einzelne Körner in- foige ikrei* verhaltnissmassig grossen Oberflache leicbter gelöst verden können, etAvas Aveniger Kaik enthált. Beden t un g dér Unterschiede im spez. Gewicht für die Schliimmanályse. Da aus den mitgeteilten Versuchen hevvorgeht, dass die fein- körnigen Frak I ionén dér Bodenmaterialen in dér Regei ein höhe- res spez. Gewicht besitzen, als die gröberen Fraktionen, so habén A\ir bei dér Sehlammanalyse aus Genauigkeitsriicksichten die Se- dimentatronszeiten dér einzelnen Fraktionen untéi* Zugmndele- gnng ibres speziellen spez. GeAvichtes zu berechnen. lm Folgenden gebe ich ein Beispiel dafiir, Avelche Differen- zen in den Séd imentationszeiien die Annahme verschiedener spez. Gewichte verursachen kaim. Das spez. GeAAicht des friiher bespro ellenen Szőreger Lösses wurde mit 2.742 bestimmt. Je nach dem wir min unserer Berechnung dér Fallzeiten diesel* Wert oder das spezielle spez. GeAvicht dér einzelnen Fraktionen oder, wic das oft gebráuclilich isi, den ErfahrungSAvert 2.70 zu Grunde legeli, erbal- ten wir für die Sedimentationszeiten die in dér folgenden Tabel- la angeflihrten Werte. Fallzeiten des Szőreger Lösses in destilliertem 1 Vasser aus el- ver Fallhöhe von 10 cm und einer Temperatur von 23n C. Korndurc limessel* mm. Fallzeit berechnet auf Grund des spez. Gewicht 2.70 ( Erfahrungswert ) des ermittelten spez. Gewichtes dér Gesamtprobe (2.74) des speziellen spez. Gewichtes dér Fraktion. 0.002 7h r 6h 52' (2.79) 6h 40’ 0.005 lh T lh 5' (2.77) lh 4' 001 16' 49" 16' 28” (2.75) 16' 21" 0.02 4' 13" 4' 7" (2.73) 4' 8" 0.05 40.4" 39.5" (2.72) 39 9" Die grösste Differenz im spez. GeAvicht und daher aueli in dér Fallzeit ergibt sieh für die Fraktion < 0.002 mm. In diesem Fali ist die auf Grund des speziellen spez. GeAvichtes bereehnete Seciimen- tationszeit um 1/3i, bezAV. 1/20 kiirzer als jene Zeit, dérén Berech- nung das ermittelte spez. GeAvicht dér Gesamtprobe (2.74) oder aer ErfahrungSAvert (2.70) zu Grunde gelegt wurde. Diese Differenz wird jedoch um so kleiner, je gröber die Fraktion ist, für die bei- 2 iö Miháltz István non gröbsten Fraktiouen erhalt maii aber in diesem Falle eine lángere Sedimenta ti onszei t , als Avenn mán dieselbe anf Grnnd des spez. Gewiehtes dér Gesamtprobe ermittelt. Cie Fal Izei tdii ferenzen sind demnaeh besonders bei aer fein sten Fraktion beaehtenswert und diirfen daher nicht ausser Aeht gelassen werden, wenu miser Ziel vollkommene Genauigkeit ist. Wollen Avir iedocli von dér Ermittlung dér spez. Gewiehten der einzelnen Fraktiouen. abselien, so kőimen wir in dér Praxis f i nicht ausgelaugte, karbonathaltige klasitische Sediniente, (kalkhalti- se Tone, Mergeh Lösse, usw.) dérén spez. GeAvieht sieh in dér Regei leni Werte 2,70 náhert. das spez. GeAvieht dér feinsten Kornfrak- lion zu 2.78 aunehnien. welehes dann linear sinkt bis anf cinen Wert von 2.08 für die gröbste Fraktion. Wir könneu dann * nocli vereinfaehen, Avenn wir für die Fraktionen 0 0.005 mm 2.80. für die Fraktionen 0.01 — 0.05 mm. 2.75 und für die uoeh gröbere Frak- űonen 2.70 als Werte des spez. Gewiehtes annehmen. Auf diese Weise gelangen avíi* xüel eher zu der Wirklichkeit entsprechenden Sedimentationszeiten, als Avenn avíi* den in der Praxis gebrauch- lichen ErfahrungsAvert 2.70 benützen, oder mit grosser Genauigkeit das spez. GcAvicbt der gesamten Materialprobe bestinnnen. * * * (Untersuchung ausgefiihrt iih Mineralogisch-Geologischen ínstitut der Kgl. Ung. Franz-Josef 1 niversitat in Szeged, Ungarn, inter Benützung der Instrumente der Rockefeller-Foundation.^ GEOLÓGIAI SZERKEZETEK GRAVITÁCIÓS HATÁSA KÜLÖNLEGES ESETEKBEN . Irta: l)r Vajk Raul. GI { A VITAT1QNS WIRKUNG UNTERIRDISCHER GEOLO- GISCHER STRUKTFREN IN BESONDEREN F ÁLLEN. Von Dr. Raul Vajk. Die ScIiav ereAvirkung unterirdischer geologischer Strukturen ist auf Dichtenunterschiede, die zAvischen den einzelnen geologi- schen Schiehten vorhanden sind, zurückzuführen. Für eine geeig- nete Interpretation der Messungsergebnisse von Drehwaagen ist es daher notwendig die Dichte der einzelnen unterirdisehen Schiehten zu kennen. Mit Hilfe der Dichtewerte kaim die Gravitationswir- kung der typischen elementaren Strukturen, oder dieselbe von Strukturen. die atou solchen Elementen zusammengesetz sind. be- rechuet werden und mán kann durch das Vergleichen der Mess ungsergebnisse mit dicsen berechneten ScliAverewirkungen über die Gestalt und über den Umfang der in dem betreffendeu Falle vor- handenen unterirdisehen Struktur cinen Schluss ziehen. Gravitationswi rkung1 unterirdischer geologischer Strukturen 271 Zűr Zeit dér geophysikalischen Untersuchungen stehen Dich- tewerte meisteus uocli nicht zűr Vorfügnng und mau muss sich mit — auf die Dichtcverteilung bezogeuen, dér WirklicSkeit inog- lichst annahernden — Annahmen begnűgen. Abgesehen von speziel- len Fallen, sind die folgenden Annahmen betreffs dér Dichtever- teilung üblich: 1. Die Dichte idner .jeden geologischen Seliielit is t grösser (wenigstens nicht kleiner) als die Dichte dér überliegenden Sehichten. (Die Dichte nimmt mit dér Tiefe zu.) 2. Jede einzelne Schicht isi homogén, d. h. die Dichte einer und derselben Schicht ist überall gleich. Die Fntersuehuuger; dér aus Tiel'bohrungen entnoinmienen (lesteinsproben zeigen, dass die Dichte mancher Sehichten nicht konstant ist, vielmehr nimmt dieselbe innerhalb eiuer Schicht mit dér Tiefe zu.1 Mán soll daher in manehen Falién a.m h dicsen Um- stand bei dér Interpretation von Drehwaagemessungen in Betracht riehmen. In solehen Fallen bedient mán sieli des öfteren mit dér Naherungsmethode, nach weleher mán sich die Schicht mii ver- anderlicher Dichte in diinncren Sehichten geteilt denkt, die inner- halb ihrer Ahgrenzungen herei ts als homogene anznsehen sind. Für die genaue Berechnung dér Gravitationswirkiing von homogé- nen Mass-en, die in eine Masse eingebettet sind, derén Dichte sich mit dér Tiefe ándert, sind Formeln von Belluigi abgeleitet. Die Interpretation dér D roll wn agemessuugser gebui sse andert sich vollkommen, fal Is. im Gegensatze zu déri, fii r die Dieh lever - teilung oben angegebenen Annahmen, die Dichte einer verháltnis massig dicken Sehieht geringer ist als die Dichte dér darüberlie genden Sehichten. Elienso kann eine besomlere 1 tichtever teilung entsitehen wenn, wahrend dér Ablagerung von Sedimentá rgesteineu, eine abwechselnde tektonische Bewegmig aufgotreíen ist. Bei dér Interpretation von DrehwaagemeSssuugen darf mán eine Schicht mit geringerer Dichte als die Dichte dér darüberlie- genden Sehichten, ebenso eine abwechselnde tektonisehe Bewegung iiberhanpt nur dann voraussetze.n, wenn diese Annalimen mit ge nügenden Beobachtungsangaben untersttitzt sind. Xiehtdestöwéni- ger muss dér Geophysiker aucb diese Möglichkeiten in Betracht zichen. Fs dürfte daher niitziieh sein, die Gíavita tionswi rkung ei- niger solcher elementaren geologischen Strukturen, die durch be sondere Diehteverteilung, die bei a,s .Maximum dér mit Strichellinie gezeiehneten Gradienten- kurve ist im Vergleieh 7.11 (lem Maximum dér mit voller Linie zeichneten Gradientenkurve verschoben. lm allgemeinen : je klei- ner dér Neigungswinkel dér Verwer I ungsf lache in den Séd i mén • tárgesteinen ist (im balle vertikalem Verwerfunsgf lache ist keim Verschiebung vorhanden) und ,je máehtiger die Sediuientárgcatei- ue siud, desto grösser ist die Verschiebung. Tm Falle emer norma- len Verwerfung ist die \ erscbiebung in dér líichtung dei liegen den Scholle, im Falle einer widersinnigen Verwerfung ist es in dér entgegensetzten Ilichtung (in dér líichtung dér hangenden Scholle). In Gebieten, wo Sedimentargesteine von grosser Zusammen- drückbarkeit in mácbtigen Scbicbten vorkonimen, muss mán bei > — > — -> < — < > > > F ig. 2. ábra. dér Interp re tation dér mit dér Drehwaage gemesseneu Anomalien von Verwerfungen sehr vorsichtig sein, um einerseits die Sprung- liöhe dér Verwerfungen niclit zu überschátzen, andererseits um den Őrt dér Verwerfung richtig zu bestimmen. //. Orav.itationswirkung von Verwerfungen mit abwechselnder Bei reg un gs r ich tung. Wie bekannt, sind manche Verwerfungen niclit in bestándi- ger Iliibe, sondern es erneuert sich ihre tektonische Tátigkeit von Zeit zu Zeit. T)ie neue Verrückung kaim sich in derselben Richtung wie die erste Bewegung, oder auch in entgegengesetzter Richtung ereignen. lm letzten Falle kann es vorkommen, dass wabreinl einer Iluheperio'de zwischen zwei Bewegungen machrige Schichten von 274 R. Vajk Sedimentárgesteinen iiber die Verwerfuug ablagern. BeAvegt síeli .jetzt in dér zweiten Tátigkeitsperiode fiié liegende Sehol le dér ur- spriinglichen Verwerfnng aufAvárts, so entsteht in den neuabgelager- ten Schichten eine zn dér Urspríingliehen entgegengesetzte Ver- Aver fűiig. Liegt z. B. die liegende Seholle dér urspríingliehen Ver- werfung östlieli von dér ^ erAverfungsfláche, so aví rd die liegende Seholle dér Verwerfung in den jiingeren Schichten westlich von dér VerAverfungsflaehe Hegen. Ist die ZAveite BeAvegung kleiner als die erste Avar, da finden Avir übereinander zAvei entgegengesetzte Verwerfungen. (S. Abb. *2.) Mit anderen Worten, fal Is die erste VerAverfnng eine normálé ist, so Avird die zAveite Avidersinnige sein und umgekehrt. The auf Ahbildung 2 dargestellte VerAverfnng kann folgendcr Aveise entstehen: ■> > < < > < Fig. 3. ábra. n) Erste tektonische Tatigkeit: Eint* geAvöhnliehe VerAverfung entsteht im Grundgebirge. b) Ruheperiode: Avahrenddessen machtige, verhaltnismássig diehte Sediment<* (z. B. Mergel) das Grundgebirge bedecken. c) ZAveite tektonische Tatigkeit: líie liegende Seholle dér im Grundgebirge entstandenen VerAverfnng erheht sieh etwas, AA'odurch sieh eine Avidersinnige VerAverfnng in den Sedimen- ten bildet. (I) Ruheperiode, in Aveleher Sedimente mit verhaltnismássig geringerer Diehte (z. B. Sand) bedecken die áltere Forma- t innen und den, dureh die VerAverfnng verursachten Höhen- unterschied ausgleiehen. Gravitationswirkung' unterirdischer geologischer Struktviren 275 Die auf Abbildung 2. dargestellte Gradientenpfeile und Gra- dientenkurve reprasentieren die Gravitationswirkung dér oben um schriebenen, zusammengesetzten Verwerfung. Es ist merkwürdig. dass die Gravitationswirkung dieser Verwerfung ein Gravitations- ínaximum ist, das, wie bekannt, im allgemeinen das Kennzeichnen von Antiklinalen ist. Wenn nun die ursprüngiiche Verwerfung eine widersinnig'e ist, so entsteht in den Sedimenten infoige dér zweiten tektonischen Bewegung eine gewöhnliebe Verwerfung (S. Abb. 3.) und die Gra- vitationswirkung dér zusammengesetzten Verwerfung wird ein Minimum sein, das im allgemeinen eine Synklinale kennzeichnet. Es kann daher die Frage gestellt werden: wie ist es möglich, auf Grund von Drehwaagemessungen, solche Verwerfungen von Antiklinalen und Synklinalen zu nnterscheiden! Auf Grund von Drehwaagemessungen alléin kann solche Unterscheidung nicht festgestellt werden. Da muss maii eine andere geophysikalische Methode (z. B. reflexions-seismische Methode) anwenden, die aller Wahrseheinlichkeit nach, die erwiinschte Antwort erteilen kann. Andererseits, in dér Regei, erneuern sich die abwechselnden tekto- nisehen Bewegungen von Z('il zu Zeit, folglich isi es wahrschein- lich, dass solche Verwerfungen mit Oberflachengeologie, oder mit seichten Bohrungen nachweisbar sind. Auf Grund solcher, an dér Oberflache ausgefiihrten Untersuchungen vornehmlich wenn mán einige Angaben über die Neigung dér Verwerfungsflache be- kommen künn te — kann die Gravitationsanomalie schon richtig interpretiert werden. III. Eine verhaltnismassig dicke Schicht vau geringei er Dichte zwischen Schichten mii grösserer Dichte. Wie es von Drehwaagemessungen über Salzdomen ölnie Fels- kappe bekannt ist, ergeben Massen mit geringerer Dichte, die zwi- schen di eh térén Schichten eingebettet sind, wenn sic erhoben oder aufgewölbt sind, ein Gravitationsminimum. Das Gravitationsbild (dnes, mit dicker Kappe bedeckten, in dér INahe dér Oberflache liegenden Salzdomes ist ein mehr oder weniger kreisförmiges Maxi- mum, das in dér Mitte eines umfangreicheren Minimum liegt. Ans dem Gesichtspunkte dér Schweremessungen bilden die in neuerer Zeit in Ukraine (Russland) gefundenen Salzdome cinen neuen Ty- pus. Diese sind mit einem, einige hundér te Meter dicken Breccia Mantel umgeben, dessen Durchschnittsdichte ziemlich hoc-h ist. Die Sch wereanom al i e dieser Salzdome ist ein kreisförmiges Mini- mum mit einem ringförmigen Maximum in seiner Mitte. Die Schwereanomalien von Salzdomen sind in dér Literatur schon ein- gehend behandelt, folglich werden wir uns mit dicsen hier nicht besehaftigen. Ausser Salz gi bt es auch andere Gesteine, dérén 276 R. Vajk Dichte kleiner als 1 1 i i- Dichte dér uinliegenden Gesteine ist. So z. R. Steinkohle, manche vulkanische Tuffe, und auch flór in Káli- fornien in maehtigen Schichten vorkommende Diatomoonschiefer (Ober Miozan) usw. 1. An tiki inaié und Synklinale. Werin eine Schicht mit geringerer Dichte, die zwischen Schich- ten mit grösserer Dichte eingebettet ist, eine Anliklinale Iliidet, wird die Gravitationswii kung diesel- Antiklinale cin Minimum sein. Eine Synklinale von denselben Schichten wird cin Maximum hervorrufen. \ \ t t \ 1 1 I / / 1 / 1 í \ / / \ \ í Fig. 4. ábra. / , X / t \ \ \ v Abbildung 4 zeigt eine stilisierte Gradientenkarte, die auf Grund von Drehwaagemesungen über Aufwölbungen von machti- gen Diatomeenscbieferseliichten konstruiert ist. Die auf Abbildung 4 dargestellten Gravitationsminima entspreehen Antiklinaien. 2. Verwerfungen. Abbildung 5. zeigt eine Verwerfung durch zwei geologischeu Schichten. Falls die Dichte dér tiefer liegenden Schicht (o.,) klei- ner ist, als die Dichte dér darüberiiegenden Schicht, so wird die gerechnete Gravitationswirkung Gradienten ergeben, die nach dér liegenden Scholle gerichtet sind. In diesem Falle ist die Gravita tionswirkung dér Verwerfung gerade entgegengesetzt zu dér Wir- kung einer Verwerfung mit normáléi- Dich levei teilung. Die liegen- de Scholle einer solehen Verwerfung würde ohne dér Kenntnis dér Dicliteverteilung an dér unriehtigen Seite bezeichnet werden. Ist in derselben Verwerfung die obere Schicht nicht homogén, sondern nimmt ihre Dichte mit dér Tiefe zu, so wird die Gravita- Gravitationswirkung1 unterirdischer geologischer Struktureu 277 tionswirkung ein Minimum sein. Nanilich zufolge des Dicktenun- iersckiedes (ö3 — o,) langs jenes Abschnittes dér Verwerfungsfla- che, dér die zwei Schichten voneínander trennt, entstehen iiber dió- sén Absehnitt Gradienten, die nach dér liegenden Scholle gerichtet sind, anderseits dér Dichtenuntersehied ( < >• < Fig. 5. ábra. sclinittes, dér die linken und rechten Seiten dér oberen Schicht l remit, verursacht Gradienten die nach dér hangenden Scholle zei- gen. Vorausgesetzt, dass die Verwerfungsflaehe nicht vertikal ist, so wird die Addition dér zwei Wirkungen ein Minimum ergeben. Untersuchen wir eine widérsinnige Verwerfung unter densel- ben Verlialtnissen, so fiúdén wir, dass die Gravitationswirkung ciner solcben Verwerfung ein Maximum ist. S eh 1 ussfolgerun gén. Es kann die Tatsache nicht ausdrücklich genug betont werden, dass einer einzigen Gravitationsanomalie melirere verschiedene geologischen Struktureu entsprechen können. So z. B. die Gravi- tationswirkung von Antik] inaién mit versehiedener Gestalt und in verschiedenen Tiefen gelegt (wie das IX C. Bar tón bereits nach- gewisen hat.) kann praktisch identisch sein. Es kann, wie das oben gezeigt war, ein Gravitationsmaximum nicht nur eine Antiklinale, sondern — in besonderen Faliéit eine Verwerfung, oder sogar 278 R. Vajk auch eine Synklinale bedeuten. Ind wieder zahlreiche Verwerfun- gen und Synklinalen können demselben Gvavitationsmaximum ent- sprechen. Schliesslicli kann ein Gra vita tionsmaximum durch einen Qiclitezuwachs ohne irgendeiner Struktur bewirkt sein. Folglich kann mán auf Grund von Drehwaagemessungén alléin nieht be- haupten, dass eine Scbwereanomalie die Wirkung dieser oder jenev geologiseben Struktur ist. Wie es gezeigt Avar, kann ölnie Kennt- niss dér Dichteverteilung nieht einmal dér Typus dér Struktur mit Sicherlieit festgéstellt werden und es ist auch das möglich, dass gar keine Struktur einer Gravitationsanomalie entspricbt. Vmi kann hinzu fügén, dass inr Falle gewisser ungünstiger Dicli- teverteilung wichtige Strukturen oline bemerkbare Gravitations- wirkung vorha;iiden sein können. G 1 iiekl i eh er iveise sind solche Falit1 verhaltnismiissig selten, und eine Tntérpretation auf Grund dér normálén Dichteverteilung gibt meistens zufriedenstellende Er- gebnisse. In manchen Fallen macht selbst die Schwereanomalie den Interpret darauf aufmerksam, dass die Dichteverteilung eine íiussergeAVÖhnliche isi. Ein Beispiel daiiir ist das in Abb. 4 gezeig- te Gravitationsminimum. Wollten wir diese Schwereanomalie nac-h dér normalen Dichteverteilung interpretieren, so sollten wir zwei, gegeneinander verseli obenen Műiden annehmen, die durch eine re- latív schmale Wand getrennt sind. Das Vorhandensein einer sol- cher Struktur ist jedoeh unwahrscheinlich. Nelnnen wir aber an. dass die Diclite dér tiefer liegenden Schichten geringer ist als die Dichte dér höher liegenden Schichten, so wird die Inter- pretáljon zu zAvei „en échelon” liegenden Faltén (Antiklinalen) fiihren, die mit einer relativen Depression getrennt sind. Diese Er- klarung ist schon eine geologisch annehmbare, Avahrscheinliche A nnahme.8 Wie die oben angeführten Beispiele zeigen, sind Überraschun- gen bei, in geologisch unhekannten Gebieten durchgeführteh For- schung#n immer möglich und es ist deshalb wichtig in solchen Falién jede zugangliche geologische Angabe anzuschaffen und dii'selbe bei dér Interpretation dér Besul tatén von DrehAvaagemes- sungen in jedem einzelnen Falle sorgfaltig zu erAvágen. Falls das Anschaffen von geologischen Angaben gar nieht oder nur in be schrankteni Masse möglich ist, so ist es ratsam neben DreliAvaage- messnngen 1‘iir einige dér Seb Averean om a 1 ien auch seismische Mes- su n gén durch zu fii hren . luterpretationen dér Resultate von Drehwaagemesungeu, die _ohue Beriicksichtigung von geologischen Angaben, und ohne Riicksicht auf geologischen TJmstanden durchgeführt Avarén, (die mán „geometrische” luterpretationen nennen könnte) hatten in Adé- lén Fallen gerechte Kritik ausgelöst und Avarén Ursachen zahlrei- cher Streitigkeiten, die sicli auf das ZusammenAvirken und auf die Arbeitsteilung von Geologen und Geophv siker bezogen habén. Die- se Fragen, die bereits eine ganze Literatur habén, fiihren sehliess Adatok Pilismarót környékének kőzettani ismeretéhez. 270 licli zu den Problemeu dér Geologen und Geopbysikerbildung und überschreiten die Rahmen dieser Arbeit. leli möchte niieh mit die- sen F ragén bei einer anderen Gelegenheit besehaftigen. IRODALOM. — LITER ATUR. 1. L. F. Athy: Density, porosity, and eompaetion of sedimentary rocks. Bulletin of Ilié American Association of Petroleum Geolo- gists January, 1980. 2. A. Be 1 luig'i : Particolari Aspetti Gravimetrici Di Alcuni Nuclei Subpadani. Gerlands Erganzvngshefte für Angewandtc Geophy- sik. 1982. Bánd 2. 3. S. Discussion by 0. L. Brace of Blau’s paper „Interpretation of Geophysical Data'.‘ The Oil Weekly. Apr. 26, 1937. ADATOK PILISMARÓT KÖRNYÉKÉNEK KŐZETTANI ISMERETÉHEZ. (1 geológiai térképpel és 1 mikrofotográfiai táblával.) Irta: l)r. Szűcs Mórin. DATEN ZŰR KENNTNIS DÉR ERUPTIVEN G ESTE INÉ DÉR UMGEBFNG VON PILISMARÓT U'NGARN). Von Mária Szűcs. Es Avurde ein etwa 12 knr grosses Gebiet von dejn NY Ralidé des Dunazug-Gebirges vöm geologisehen und petrographischen Ge- sichtspunkte aus untersucht. Die niitgeteilten geologisehen Daten ivarén grösstenteils unbekannt. Eruptive Gesteine sind uur südlieh und •südwestlich von dér Gemeinde Pilismarót und im Malompa- tak-Tal in grösseren Massen zum Vorschein gekommen. An dér Oberflache spicli dér Löss und dér Nyirok* eine wichtige Rolle. Die effusiven Gesteine behandelt sie in 8 Gruppén geteilt: 1. Hyperstlienfüh rendel- Amphibolaugitandesit und 3. Agglomerati sehe Pyroxenfiihrender Amphibolandesittuffe. In eiiiiigen Andesiten faiul dér Forscher Sandstein- und Am phiboliteinsehlüsse. In den letzteren sind Hornblende, Biotit, Apa tit Plagioklas, Mikroklin, xenomorpher Quarz, Titanit und Ilmenit bestimmt. Dér Quarz ist höchstwahrseheiiulich seeundár. Diesel- Amphibolit-Einschluss stammt aus grössorer Tiefe, an den Iíándern ha,t sich Epidot gebildet. 1. Hyperstlienfüh rendel- Augitandesit. 2. Pyroxenfiihrender Agglomeráttuff. 3. Hypersthenfüh rendel- Hornblende-Augitandesit. 4. Hyperst ben f Uhrender Hronblendeagglomerattuff. 280 Sziios Maria A Szentendre-Visegrádi hegységnek alább ismertetendő terü- lete ÉNy-i irányban csatlakozik az általam már leírt Dömös kör- nyéki heg ységrészhez.8 Határai: ÉXy-on Bitóci-patak, X y-on az ö- liegy, Keskeny völgy és Hamvaskő vonala. D-en Disznóshegy (3ő7 m'i és a Hosszúhegy É-i része (383 m.) K-en Kövespatak s Élv en Pi lismaróti-országút vonala. Ügy földtani, mint kőzettani szempontból több kutató foglal- kozott már a Dunaznghegység e részével. Ben dánt csak általá- nos ismertetést közöl. Szabó" a terület földtani ismertetését nyújt- ja. S t a c h ea geológiai jellemzésén kívül kőzet típusokat is említ. 1 legrészletesebben e területrészekkel Koch A.4 foglalkozott, aki munkájához földtani térképet is mellékelt, melyen már a kőzetek 1 érbeli eloszlását is feltünteti vázlatosan. A körülhatárolt terület nagy részéi h tűk fordulnak elő. A kötőanyag világosbarna, agyagos és limonitos- kloritos bomlási termékekkel. Parányi szerint- pikkeljek is előfor- dulnak. 2. Hlperszténtartal ni n am f i In d auglt andezitek. E csoportba a Malom patak mentén levő feltárásokból gyűjtött kőzetek tartoznak. Ibolyássziirke, világosszürke, hamuszürke, porózus kőzetek. Ásványaik közül legszembetűnőbbek a jó hasadási felületű amfi- bolok. Oszlopos kristályai 2- 8 inM-csck. Színük az elváltozás mi- att rozsdabarna, ilyenkor az alapanyag is körülötte vörösbarná ; színűvé vált a limonittól. A piroxónek 0.3 — 2 mm karcsú oszlopo- kat alkotnak. A föld pót mindenütt uralkodó, de az elváltozott kő- zetekben sokszor alig lehet megkülönböztetni az alapanyagtól. Leg- többször sárgásfehér vagy fénytelen. Nagysága ritkán haladja meg a 2 mm-t. A kőzet likacsokat, vörös Iimonit, zöldessárga klorit, né- ha kékesszínű szublimációs termék béleli. Az alapanyagot sárgászöldre vagy vörösbarnára festi helyen- ként az infiltrálódó klorit és Iimonit. Mennyisége kb. egyenlő a norfiros ásványokéval. Szerkezete hipokristályos, hialopilites, he- lyenként fluidális. Néhol felzites. A mikrolitok között igen sok a lécalakú vagy pehelyszerű földpát. Nagy számmal találunk apró maguetit szemcséket is. melyek helyenként nagyobb csoportokká tömörültek. A piroxén és amfibol mikrolitok parányi oszlopocská- kat alkotnak, melyek nagyrészt kloritosodtak és ércesedtek. Vas hidroxidtól gyakran rozsdabarnára szineződtok, (alapanyag meny- nyisége: 49%). A porfiros ásványok közül a földpát az uralkodó. Rendszerint (I1 1 0) szerint táblás, vágj' a ,.c” tengely szerint oszlopos. Terminá- lis részein gyakran legömbölyödött. Legtöbbször poliszintetes albit- iker. Optikai tulajdonságaik alapján labradorbytownit és bázisos bytotvnit-nek határoztam meg. Ügy az izomorf, mint a rekurrens zónásság gyakori. Az egyes zónák mentén alapanyag gázzárvány ritkán magnetit szemcse figyelhető meg. A magnetitet limnoit kí- séri. Ezenkívül folyadék, üveg és apatit, piroxén, amfibol nagyon ritkán cirkon található zárványként. A magmatikus korrózió néha oly nagyfokú, hogy csak foszlányok maradtak meg egyes kristá- lyokból. Hók kristály töredezett és benne a repedés! vonalak háló- zatszerűén lépnek fel. Gyakori a kaolinosodásuk. (Földpát meny-, uyisége: 31%). Az amfibol jelentékeny szerepet játszik. Leginkább a „c” ten- gely szerint megnyúlt, a végein legömbölyödött oszlopokat képez. Magmatikus rezorpció miatt kristályaik széle néha foszlányos. A kisebbek nagyjából izometrikusak, sok közülük teljesen ér-cesédett. Gyakoriak a (10 0) lappár szerinti poliszintetikus ikrek. Ritka a Adatok Pilismarói környékének kőzettani ismeretéhez 285 penetrációs iker. A többi alkotó résszel: földpáttal, hipérszténnel. augittal kii 1 ön - k ii lön és együtt is csoportot alkot. Zónás kristály- egyének elé‘g gyakoriak. Az egyes zónák aránylag szélesek, ami viszonylagosan hosszabb idejű kristályosodásra vall. Néha az ér- cesedésíik zónánként megy végbe. Ilyenkor belső részük aránylag üde amfibol, erre egy elváltozottal)!) zóna következik, melyet újra üdébb zóna vesz körül, majd az egészet vasérc-keret zárja körül. Pleochroizmusa általában erős: n g : vörösbarna, sötétbarna nm : világosbarna, np : világosbarnás. Fajta szerint: barna amfibol (n ; c = 13° — ]4'j. Zárványként: magnetit, földpát és piroxén jelenik iiieg. A korrózió) és rezorpció miatt kisebb-nagyobb beöblösödé- sek keletkeztek, majdnem minden egyénen. Ezeket az üregeket az- után alapanyag, érc, földpát és piroxén tölti ki — részben vagy egészben. Elváltozásuk többféle. Fokozottabb éreesedésnél már az amfibol belső része is kezd ércesedni. Magnetit, limonit kevés he- rnádit foglalja el a centrális részt. Vannak olyan elbomlott amfibo- lok is, melyek alakját már csak magnetitpszeudomorfóza őrzi. Megfigyelhető piroxénesedésiik is. Az ilyen kristályokat koszorú- szérűén veszik körül az elváltozás fokának megfelelően piroxén- és a vele kapcsolatos magnetit szemcsék. Szerpentinesedés és klorito- sodás is előfordul. (Amfibol mennyisége: 11%). A hiperszfén ritkán idiomorf. Legtöbbször töredékekben vagy legömbölyödött kristályokban jelenik meg. A hasadási és Int- rantei válási vonalak sűrűn járják át. A „c” _L metszetben a hasa- dási vonalak által alkotott hálózat jól látható. Proíoklazis gyakori. Pleochroizmusuk: ng : zöldesszürke, nm : szürkésrózsaszín, np : vörösesszürke. Elváltozása a haránt befűződések mentén és oszlopok végein figyelhető meg. El változási termékeik: ldorif és limonit, mely kisebb-nagyobb szélességben infiltrálja a környezetet. Zárvá- nyai: magnetit, alapanyag, gáz és földpát. (Hipersztén mennvisé- ge: 4%). Az a nyit zömök oszlopokat, vagy izometrikus szemcséket al- kot. Sok az apró töredék kristály is és a másodlagosan keletkezett aprószemcse. íkerképződésük (10 0) szerint történik. Helvenkint dús magnetitkiválás kiséri. Korrózió és protoklazis gyakori. Kémi- ai elváltozásuk a hiperszt énéhez hasonló. (Angit menyisége: 2%). A mngnetH 0.2 — 0.4 mm-es oktaéderekben, nagy halmazokban jelenik meg. A hipersztén oszlopélei mentén nngvobb legömbölyö- dött szemcsékben fordul elő, ami genetikei összefüggésükre vall. Az alapanyagban elszórtan nagy mennyiségben vau. Sokszor na- gyobb magneti íegyént apró szemcsék vesznek körül. Legtöbbször rozsdabarna, limonitkerettel szegélyezettek. Az apatil főként zárványként jelenik meg barnás vagy zöldes, maximálisan 0.7 mm tű alakú kristályaival. E kőzetek zárványai közül említésre érdemes egy 3 cm széles és 7 cm hosszú mélységi zárvány. A zárványdarabot kívülről kes- keny 1 — 2 mm-es epidotos kéreg veszi körül, amely reakció termő- Szűcs Mária 286 keknek látszik. Maga a zárvány egyébként sötétszürke színű, pár huzamos rétegzésű, ami kristályospala külsőt kölcsönöz. Az ás- vá nyalka trészek 1 mm-nél jóval kisebbek, de az elválási lapokon is megfigyelhető sok apró, selymesfényű amfibol prizma. A pere- men közvetlenül az epidot kéreg szomszédságában fénylő érc szem- csék is megfigyelhetők A zárvány uralkodólag amfibolból, biotit- ből, apatitból és földpátból ál. Az amfibol alakja xenomorf, leg- többször a rendelkezésre álló leret tölti ki. A színe zöldes vagy vö- rösesbarna. Az apotit 0.03 — 0.09 mm zömök oszlopos, gyakran hat- szögű keresztmetszet, sokszor legömbölyödött szemcse. .Nagyobb osz- lopain haránt elválások is észlelhetők. A fénytörése magas. Néha zárványként más orientációjú üde, idiomorf apatitkristálykát zár he. A biotit 0.04 — 0.1 mm kristályai lemezesek, kitűnő hasadási irá- nyokkal. Erős pleochroizmussal, néha szétforgácsolt. A földpát kö- zel parallel extinkciójú nagyrészt oligokl asz- andezi n sorú. Egyes szemcsékben mikroklin-szerű ikerrács figyelhető meg. Kevés xeno- morf quarc is észlelhető. A Utánit 0.02 — 0.08 mm legömbölyödött szemcséi rendszerint opák érchez kapcsolódnak s ezzel együtt al- kotnak csoportokat. Meghatározás szerint az érc ilmenit, mely kris- tályvázakat alkot. A kiválási sorrend a következő: először vált ki az idiomorf alakú apatit, azután a hipidiomorf biotit, földpát, majd legvégül amfibol, titanit és az érc. A quarc minden valószí- nűség szerint szekunder. A zárvány külső megjelenése és ásványos összetétele alapján apatitdús omfibolitnak tekinthető, melyet na- gyobb mélységből szakított fel a feltörő magma. Teljes rezorpció- jára azonban nem került sor, csupán a széleken keletkezett a zár- vány és lezáró magma kölcsönhatására epidotdús reakció-termék. 3. Agglom arat uniós andezittufa. Területem iegnagyob brész’t agglomerat ionos andezittufa bo- rítja. A legszebb feltárásai a patakok és kocsiutak menti falakban vannak. Az erősen mállott vörösesszürke színű kötőanyagban ki- sebb-nagyobb agglomerát-darabok vannak bezárva. Az agglomerát- darabok különböző alakúak.hol gömbölyűek, hol szegletesek, hol hosszúkásak. A kötőanyag világosszürke vagy vöröses-barnásszürke, mál- lóit porózus, agyagos ásványtufa. Benne lévő ásvány töredékek annyira elváltoztak, hogy sokszor nehezen ismerhetők fel. Uralkodó lag üvegbázisból áll, mely utólag nagy mennységű, pehelyszerű kezdetleges kristályokká alakult át. Porfiros ásványai: földpát, amfibol, hipersztén, augit. A földpál 0.1 0.6 mm nagyságú töredé- kekben jelenik meg, helyenként mozaikszerű csoportokban. Iker- képzés és zónásság gyakori. Kaolinosodásuk nagyfokú. Az amfibol ércesedett, vagy epidosodott apró töredék kristályokban, a hiper- sztén és augit kloritos és limonitos. Vöröses szinti. Mngnelit apró szemcséket alkot. Adatok Pilismarót környékének kőzettani ismeretéhez. 287 A bezárt lagglomerát darabok: a) hiperszténtartalmú augitandezU. Megjelenésében hasonló a tömör augitandezithez, de elváltozása nagyobb fokú. Különösen nagymértékű a íemikus alkotórészek éreesedése. Ez a típusú agg- lomeráttufa a terület É — ÉNy-i részén (Disznósh., Közóph., Ó-hegy, stb.) található. Bagoly hegyről gyűjtött aglomerát darabok fino- man likaesosak. A 0.05- — 1 mm átmérőjű pórusokat halványzöldes szeriéit béleli, mely hajlongó lemezeivel a felülethez illeszkedik. b) piroxéntartahnú am fi hol andezitek. A Hosszú- hegy lejtőin és a terület D-i részén fordul elő. Világosszürke, vagy vörösesszür- ke színű kőzetek. Porfiros ásványa földpát (2 — 3 mm) a hifiből (4 5 mm), piroxén (0.5 — 2 mm). A kőzet likacsos s elváltozott. Az ap- ró pórusokat világos zöldessárga kéreg béleli. Az alapanyag szürke, sokszor limonittól vörösre festődött. Az üvegállomány uralkodó. Hialopilites, néhol fluidális szerkezetű. A mikrolitok között sok a parányi földpát-léc, továbbá az ércesedett amfibol- és piroxénszemcse. Magnetit apró szemcsékben és szabály- talan csoportokban jelenik meg. (Alapanyag mennyisége: 50%). A porfiros földpátok ritkán idiomorfok, gyakran protoklasz tosak. Széleiken rezorbeálódtak és helyüket alapanyag vagy külön- böző bomlási termékek foglalják el. Ikerképződésük albit és karls- badi törvények szerint gyakori. Optikai tulajdonságuk alapján túl nyomólag bytownit sorúnknak bizonyultak N agy meny i ségű zár- ványt tartalmaznak. Leglöbb az alapanyag, földpát és apatit. Az apatit tűket vagy zömök halmazokat képez. Zónák mentén sok üveg és folyadék-zárvány helyezkedik el. A kaolinosodás igen előrehala- dott. Klorit egyes kristályok belsejében, repedései mentén sárgás- zöldes színű rostokban fordul elő. (Földpát mennyisége: 33%). A barna amfibol leginkább kristálytöredékekben, szétforgá- csoltán jelenik meg. Színe zöldesbarna, sárgásvörösesbarna. Pleo- chroizmusa erős. Augittal, hiperszténnel néha párhuzamosan nő össze. Zárványként sok magnetitet és földpátot tartalmaz. Elválto- zása változatos. Átalakul érccé, piroxén né, de szerpentinesedése is gyakori. (Amfibol mennyisége: 8%). A hipersztén: karcsú oszlopos kristályokat alkot. Juxtapozi ciós és penetrációs iker gyakori. 14 arántbef űződések és repedések mentén ércesedett, limonitosodott vagy kloritosodott. Zárványai: földpát, magnetit, augit és más orientációjú hipersztén. (Hiper- sztén mennyisége: 3%). Az augit menyisége változó. A Szalay-kút (Hosszúhegy) és Delelőhíd környékén vag> egyáltalában nincs vagy pedig egész elenyésző mennyiségű. Zömök oszlopokat alkot. Síok érc kiséri álta- lában. Elváltozása a hipersztén éh ez hasonló. # * # Munkám befejezéséül hálás köszönetét mondok az Országos Ösztöndíjtanács Nagytekintetű elnökségének, amiért a kutatások 288 Sziics Mária külső munkálataihoz szükséges anyagi támogatást megadta. Egy- ken köszönetét mondok professzoromnak, Dr. Szentpéter y Zsi gmond ásvány- és földtani intézeti igazgató úrnak, ki a vizs- gálataimhoz szükséges eszközök használatát engedélyezte és mun- kámban tanácsaival támogatott. Szeged. Egyetemi Ásvány- és Földtani Intézet. 1937. szeptember hó. IRODALOM. — SCHRIFTTUM. 1. B e u d a ni F. S.: Voyage minéralogique el géologique en Hongrie pendant l’anné 1818. Paris 1822. 2. Szabó József: Földt. Közi. XXV. k. Bpest. 1899. 3. G. Stache: JaKrb. d. k. k. Reichsanst. 1866. Hl. Heft. 4. K o c h Antal: A Szt. Endre- Visegrádi és a Pilishegység' földtani leírása. M. k. Földi. Int. Evk. T. Pest 1871. Geologische Beschaf- fenheit d. am rechten Ufer gelegenen Halfte dér Donautrachit- gruppe (St. Alidra — Visegrader Gebirgstoek nahe Budapest. Tud. Akad. kiadv. 1876.; A dunai trachitcsoport jobbparti részé- nek földtani leírása. M. Tud. Akad. Math. Terin, oszt.-nak kiadv. Bpest. 1877. 5. vitéz Lengyel Endre: Adatok a zónás plagioklá szókhoz I. Földt. Közi. 1927. LY1T. k.-ből. Adatok a zónás plagioklaszoklioz. TI. Földt. Közi. 1928. LVIII. k. Bpesi. 6. vitéz Lengyel Endre: Adatok az Apátkútvöigyi petrográfiai ismeretéhez. Szeged, 1923. Bány. és Koh. lapok. 1927. p. 1 — 6. 7. G u 1 y á s István: A Szt. Endre — Csikóvár környékének kőzettani viszonyai 1931. Kecskemét 8. Maria Szűcs: Die peirographisehen Verháltnisse dér Umgebung von Dömös. Aeta Chem. Min. et Physica. Tóm. TV. Fasc. 3 (p. lf)7 — 170) Szeged. 1935. TÁBLAMAGYARÁZAT TAFELERKLÁRUNG. 1. Kalcitosodott földpát, hiperszténtartalmú augitandezitből -)- Nie. 10OX. 2. Kalcitos beszüremkedés hiperszténbe; az alapanyagban kaiéit folt1 hiperszténtartalmú augitandezitből. -\- Nic. 61X. 3. Zónás amfibol, hiperszténtartalmú augitandezitből. || Nic. 55X. 4. Homokkőzárvány, hiperszténtartalmú augitandezitből. [| Nic. 54X. 5. Mélységi zárvány, hiperszténtartalmú amfibolandezitből. || Nic. 1°°X. 6. Mélységi zárvány, hiperszténtartalmú amfibolandezitből. || Nic. 207X. 289 A PLEISZTOCÉN LÖSZ A KÁRPÁTOK MEDENCÉJÉBEN. Irta: Dr. Bulla Béla .* DÉR PLEÍSTOZÁNE LÖSS 1M KARPATHENBECKEN. Von Dr. B. Bulla** linzere Aufíassung iiber dió Rolle dór staubführenden, an- nahernd O-lichen, trockenen und dér lössdenúdierenden W-lichen Winde erldárt elnwandfrei die Lösslosigkeit dór Westhange, lásst sich aber keineswegs zűr Erklárung dós Lössmangels au dón vöm Iíoqu'u nicht bestiirmten, annahernd O-lichen Hangén und in dón geschlossenen Becken heranziehen. Es ist namlich Tatsache, dass im Transdanubischen Mittelgebirge und in den N-lichen Randgebir- gen des Alföld auch die annahernd O-lichen Hangé in sehr ver- seli iedenem Mass verlösst sind. Zűr Beleuchtung dieser Frage ist die Kenntnis des maximalen Abhangsvvinkels dér verscliiedenen go birgsbildenden Gesteine, sowie desi physikalischen und chemischen Verhaltens des Liegenden dós Lösses erfordqrlich. Die Steile des Hangos hangt im all gémemén von drei Faktorén: 1. Von dér wasserdurchlassigen oder wasserundurchlassigcn Beschaffenheit. des, Gesteins, 2. von dér Plastizitat und — inofern von Sedimentgesteinen die Kede ist 3. von dér Luge dér Schich- ten ab. Unsere Lösse bildeten sich an dón annahernd O-lichen Han- gén dér Alföldéi- Randgehiete und dér Transdanubischen Mittelge- birge, die lössbedeckte odor lössfreie Bcschuff miiéit dér Hangé ist alsó vöm Verhalton dór Kaiké, Dolomité, Tone, Mergel und Lavon abhangig. In dió ausfülirliche Erörterung dieser Frage will ich mich hier nicht einlassen, sondern vervveise ich nur auf meine vor vier Jahren durchgoführton Untersuchungen, die in ungarischer und doutscher Sprache veröffentlicht wurden (53, 53). Bei dieser Golegenheit beschranke ich mich auf die Bekanntmachung meiuer Resultate. Alis spröden, harten, nicht plastischen, w asser d u r eh I a s - sigen Gesteinen (Kalkstein, Dolomit) aufgebaute Hünge werdon wenn sic nicht steiler als 30 — 35" sind — vöm Löss bedeckt. Dér Winkel von 30 — 35° bedeutet namlich den steilsten Hang, auf dem dér herabgefallene Staub sich noch in Löss venvandeln konnte. An steileren Hangon ivar dies nicht inöglich, weil dér herabgefal- lene Staub vöm Regen abgewaschen und vöm Wind verweht wur- de. Die Laven (Andesit, Hasalt) sind in bohém Grad impermeabel, kart, es kaim sich aber auf ihnen eino dicke Verwitterungskruste bilden, ihre Hiinge sind sanft, weshalb die Lössdecke auf ihnen lioch emporsteigen kaim (Donauwinkel-Gebirge, Velenceer Gebirge). Die Auswirkung dór Abhangsformon des Grundgebirges auf k Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1987. IV. 7-i szakülésén. ** Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellschaft am 7. IV. 1937. 290 B. Bulla die vertikale Verbreitung des Lösses lasst sich nur in den höheren Teilen unserer Mittelgebirge und in den von Bergen umringten, höheren Beeken studieren, weil dér Löss hier unmittelbar auf deni Grundgebirge lágert. Ganz anders isi die Lage zn Eiissen dér Ge- birge. An den Randgebieten dér Keszthelyei1, Bakony, Vértes, Bör- zsöny- und Mátra-Gebirge lagerten síeli die Sedimente des neoge- nen Meeres in grosser Machtigkeit ab. lm Balatonhochland und dem Vértes-Gebirge dringen pannonisehe Tone und Sande bis zu einer Hőbe von 300 — 350 ni ii. d. M. hinauf, im Donauwinkel-Gebir- ge füllen oligoziine Mergel und Tone, in den Randgebirgen des N-lichen Alföld mediterráné, sarmatische und pannonisehe Schich- ten die Beeken aus und bedecken die niedrigeren Hangé. Diese im- permeablen Tone und Mergel verhielten síeli im Laufe dér Eiszeiten Fig. 1. ábra. Csatárka, Szépvölgy, Óbuda. Löszanyaggal kevert húzódó- törmelék a budai raárgán. — Gekrieh mit Lössmaterial auf dem Bu- daer-Mergel im Szépvölgy, Óbuda. Phot.: B. Bulla. dem Löss und dér Lössbildung gegeniiber sehr eigenartig. Es ist auffállig, dass an den regen- und windsehattigen, annahernd 0- lichen Hangén und in den Beeken dér Budaer Berge fást ausschliess- lieh nur Budaer Mergel und Kiseeller Tón anzutreffen sind, Löss aber kaum. In den gesclilossenen, inneren Beeken hingegen die Lössdecke so maehtig ist, dass H a u s hof e r (59) die Budaer Berge nicht mit Unrecht als ein verlösstcs Gebirge bezeichnete, Dér pleistozáile Löss im Karpathenbecken. 291 Solche lössfreie Hergel- und Tongebiete sind die Csatárka, Szép- völgy genannten Gebiéte, dér grösste Teil des Hűvösvölgy, die Talung zwischen deni Kleinen- und Grossen Sváb- (Schwaben-) Berg, das Sasad, das Farkasvölgy und viele Teile dér S-lichen Ab- hánge des Svábhegy. Solange die Abhange dieser Hergel und Tone nicht steiler als 30" sind, ist das Fehlen des Lösses kein Problem. Am auffalligsten ist aber gerade die Tatsaehe, dass dicse Rand- talungen sehr sanft abfallende Gebiete sind. Hangé mit 20 — 25" sind nur in dér Nahe dér Abhange des Grundgebirgesi zu messen, sonst liegt die Steile dér Hiinge um 5 — 10 — 15® und demnoch sind sie lössfrei. Die Rutschungen an den Remete- und Tábor-Bergen sind sehon seit langer Zeit bekannt. Nach A. Ven dl (60) liegt die Ur- sache dieser Rutschungen daran, dass dér mit Löss bedeckte, ab- schüssig gelagerte Kisceller Tón von den durcli den Löss sickern- den Niederschlagswassern durchnásst, seine Standfestigkeit herab- gesetzt várd, so dass dér Tón samt dem auf ihm lagernden Löss langs dér Flache des maximalen Hanges — besonders wenn noeh da- zu sein unterei- Absehnitt gestört wird — in bogenförmigen Sekto- ren abrutscht. Die Annahme lag auf dér Hand, dass ein áhnlicher Vorgang die Ursache dér Lössfreiheit dér Hergelgebiete sein könn- te. An den Hergelhangen konnten .iedoch die charakteristischen Formen dér Rutschungen nicht entdeckt werden. Esi musste eine andere Erklarung versucht werden, umso mehr, als auf den unter 5 — 10° abfallenden Gebieten die mecha/iischen Grundbedingungen dér das Gelande vöm Löss vollkommen befreienden Rutschungen heute nicht erfüllt sind und wahrscheinlich auch in den Eiszeiten nicht gegeben waren. Die Ursache dér Lössfreiheit diirfte aus- sehliesslieh im eigentümlichen Verhalten des impermeablen Her- gels Hegen. Den Beweis für diese Annahme fand ich am Csatárka und in dem am unteren Absehnitt dér Szépvölgyi-Strasse gelege- nen, vor kurzen noeh leicht zugangliehen Hergelaufsehluss vor. (S. Fig. 1.) Dieser Hergel war an seiner Oberfláche in ziem- licher Hachtigkeit verunreinigt, besonders mit lössahnlichem Hate- rial. Das ganze Gemenge war in seiner ausseren Erscheinung einem eingetroekneten Schlammfluss ahnlich. Dieses Gerhenge war unter, urna Fusse des Zöldmái am machtigsten, esverjüngt síeli aufwarts u. liegt am Csatárka nur bereits in einer Hachtigkeit von einígen dm auf dem typischen Hergel und verschwindet noeh weiter aufwarts ganzlich. Offenbar kann maii in diesem Fali nicht von wiederholten, grosszügigen Rutsehungen, sondern nur von einem langsamen, doch einst anhaltenden, bestandigen Vorgang sprechen. Auf dem durch- nassten impermeablen Hergel konnte dér dorthin fallende Staub sieh nieht in Löss, sondern nur in ein lössáhnliches Materiül ver- wandeln. Aueh dieses fand aber auf dem Hergel keinen Halt, weil dér- Hergel samt dem Staub am Hang ganz hangsam abwárts rutsch- te, wobei er sieh mit dem letzteren vermischte. Er floss abwarts, 292 B. Bulla solange er konnte, bis zum Fuss (les Hanges, wo ev eine dicke Lage bilclet, die am Hang aufwiirts allmahlich diliméi1 wird (58). In die- sel1 Weise gelangte die Fönn dér Hangé des die Fiánkén dér Ber- ge anfbauenden und die Beeken ausfüllenden Budaer Mergels zűr Ausbildung. Dieselbe Erseheinung konnte ich auch an den un tér 2 — 5 — 10° geneigten, wind- und regenschattigen, pannonischen Ton- hángen des Keszthelyei’ Gebirges beobachten. Es konnte festgestellt Averden, dass dicse Hiínge nur an den Stellen von einer zerrissenen Lössdeeke iiberlagert Averden, avo dies die Yerháltnisse des Gelan- des zuliessen, sonst aber gleichfalls lössfrei sind. Von Rutschungen kann auch liier kelne Rede sein. Das Gemisch des durchnassten Tones und das auf ihn gefallennen Staubes ist auch hier an den Fiissen dér Hangé anzutreffen, fiel aber grösstenteils bereits dér Denudation zum Opfer, Avalirend dér Rest sieh grösstenteils in cinen humushaltigen braunliehen Lehmboden verAvandelte (53). Fjg. 2. ábra. A Keszthelyi-hegység lösztelen pannoniai agyaglejtői. — Die mit pannonischen Sckichten bedeckten, nicht verlössten Tonge- bangen des Keszthelyei1 Gebirges. Phob: B. Bulla. Es fragt sieh. wie diese Erseheinung zu erkláren Avaré. Mán kann dabei an zwei Möglichkeiten deliken. Erstens elnfach daran, dass dér Mergel vöm Regen durchnasst Avurde und das an seiner Oberfláche gebildete, záhfliessende Gekriech mit dem liinein- gefallenen Staub vermischt an den Fuss des Hanges hinabgesch- w emuit Avurde. Diese Erklárung ist nicht Avahrscheinlich, auch dann nicht, wenn mán den Vorgang auf die Eiszeit fixiert. Das Kiima dér Eiszeiten Avar namlich trocken, die Niederschlagsarmut gross. Alis eben dicsen Griinden halt auch Sa lomon die Bewe- Dér pleistoza.no Löss im Karpathenbeckcn. 293 gung dér Triimmerlagen wáhrend dér Eiszeiten fii r unbedeutend. Diese Erklarung gewinnt aber auch dann nicht an Wahrsehein lichkeit, wenn mán den Vorgang auf die interglaziale Zeit odér die ttegen wart beschrankt. Es ist zwar wa.hr. dass in diesen Zeiten dér Niederschlag ansgiebig war und das Andauern des Vorganges hal le gesichert Averden kőimen, die Pf lanzendecké dér Hangé aber wa>r sehr iippig und dies hinderte in grossem Masse die Abrui- schung dér Triim mer masse, ausserdem wurde auch die Oberflacho so reif, dass die Bewegung des daran hinziehenden Gehangeschut- tes auch heute ganz belanglos ist. I ''e andere Möglichkeit scheint viel wahrscheinl icher zu sein. Élne Lössdecke konnte an den von plastischen, impermeable n Mer geln und Tanén aufgebaulen, sanftén Hangén darum nicht zustan de kornmen können, ived in den schneelosen, trockenen , kalten W intern dér Eiszeiten die Oberflache dieser Tón- und Mergel-H (in- ge erfrier, in den Sommern ging wieder auf. wurde mit dem ab fallenden Staub vermischt und dann infoige dieser im Winter und Sommer sich wieder hol enden Vorgange , des Erf rierens und Auf tauens, dieser Zusammenziehung und Erweiterung rutschte (kis ganze Gemisch an den Hangén ab. Lclzten End.es alsó eutst miden hier, an diesen Hangén typische Vliesserden. Eine Annahme dér eiszeitlichen Solifluktion im TTngarischen Becken ist urnso mehr lierechtigt, weil gegenwartig diese Vorgange in den Mérgei- und Tongebieten nicht mehr zu beobachten sind, da das heutige Klinrn dazu nicht geeignet ist. Kessler aber konnte in Deutsehland eiszeitliche Solifluktionserscheinungen auch an Hangén mit bloss 1 — 2° nachweisen. (46). Berechtigt maciit uns alsó Salomon (61) darauf aufmerksam. dass die Solifluktion im Laufe dér Eiszeiten cin bedeutend wichtigerer formausgleichender Faktor in den nicht vereisten Gebieten mit cinem trockenen -kalten Kiima war, als ín dér Gegenwart die Bewegung des Gehiingeschuttes. Die Erklarung des Lössmangels von Mergel- und Tonhangen in unseren Mittelgc liirgen mit dér glazialen Solifluktion ist dér erste Versnek zuiri Nachweisen dieser Erscheinung im pleistozánen Ungarischen Becken. Ich habé die Erscheinung dér glazialen Solifluktion nur am Budaer Mergel und pannonischen Tón untersucht, es gibt aber be- stimmt auch andere, tonigen und impermeabilen Gesteine, bei de- lien die Solifluktion im Laufe dér Eiszeiten ebenfalls anzunehmen ist. Ich denke hier an das Verwitterungsprodukt dér Andesite und Tuffe, an den vulkanischen „Nyirok” und vor allém an den miozií nen Schlier und Tone. Die Abhange des Nógráder-Beckens, sowie die Randgebiete des Zagyva-Beckens sind nach den Beschrei bungen auffallend lössfrei, wahrend die Basis dér Becken mit Löss bedeckt ist. Die östlichen Hangé d(>s Hegyalja -Gebietes sind stel- lenweise auch lsösfrei. Obwolil v. Hézser die Lössfrei licit dér De- flatiou dér Nordwinde zuschreibt, muss doch angenonimen werden, 294 B. Bulla dass auch hier die glaziale Solifluktion eine wichtige Rolle spielto. Krebs erwáhnt, und davon konnte auch ich selbst mich überzeu- gen, dass die sanft nach Norden einfallende Schliertafel des nie- der- und oberösterreichischen Alpenvorlandes lössfrei ist. Die Ur saehe dér Lössfreiheit isi auch hier auf die glaziale Solifluktion zurückzuführen, umso mehr, weil in dér Nachbarsehaft des terti- aren Gebietes, auf den Terrassen überall eine maehtige Lössdecke vorhandeu ist. Von dér Erscheinung und den Resultaten dér glazialen Soli- fluktion weicht wesentlieh die auch heute noeh wahrnehmbare. alsó rezente Erscheinung dér Abrutschung und des Absitzens mit ihren morphologischen Folgen ab. Die nachtragliche Lössfreiheit elér Hangepartien von solehen Gesteinen, die zűr Abrutschung g<'- eignet sind und mit Löss bereits bedeckt waren. kann auch durch Abrutschungen zustande gebracht werden. Solche rezenten Abrut- schungen können wir am Tábor-Berg (III. Bezirk von Budapest, Óbuda) beobachten. Dieselben Abrutschungen kommen auch in Transdanubien, in den mit Löss bedeckten pannonischeu Ton- gebieten vor. V. Inkey beschrieb bereits im Jahre 1877 die Abrutschung von Derecske im Komitat Somogy (62) und erwáhn- te, dass diese Erscheinung in Transdanubien auch an anderen Stellen ziemlich háufig sei. V. Toborffy erwalmt von den mit Löss bedeckten pannonischen Tonen im Komitat Tolna (63), dass bei diesen die Abrutschung háufig vorkommt. Allé diese Abrutschungen sind meistens an den Hangén dér „meridionalen” Tiiler in Transdanubien zu beobachten. Diese Táler wurden vöm Löss nie vollkommen ausgefüllt, weil durch die Deflation und Erosion die ungestörte Lössbildung verhindert wur- de. Ursnrünglich lagerte dér Staub nur weiter weg von dér allu- vialen Talebene, am Frisse dér pannonischen Hangé und auf dem Plateau ab und bildete Löss. An diesen, mit Löss bedeckten panno- nischen Hangén, welche teilweise nnterwaschen, teilweise defla- diert waren, konnten die Abrutschungen bereits beginnen, wenn dér obere Teil des Tones durch den Löss durchnásst wurde. Durch diesen Abrutschungen békámén die Talhiinge ein mehr geglieder- lCS Relief und wurde die Lössfreiheit dér Böschungen verursaclit. Es ist eine sehr wichtige Tatsache. dass diese Abrutschungen síeli hauptsáchlich an den, bereits mit Löss bedeckten Hangén, voru'ic- gend in dér Gegenwart abspielten und \nbspielen, sodass wir mii ihnen als mit rezenten Denudationsfaktoren rechnen miissen. Es ist Zweck und Ziel weiter er Detailforschungen nachznweisen , ob das trockene -kai te Kiima dér Eiszeiten fiir die Ausbildung dér Ab rutschungen günstig gewesen sei, oder nicht. leli glaube annehmen zu diirfen, dass die Bildung des sog. ..Tallösses” in Transdanubien auch auf die Wirkung dér Abrut- schungen zurückzuführen ist, welche auf den impermeablen panno- Dér pleistozáne Löss im Karpathenbecken. 295 nischen Tonen entstanden und entstehen. Die Benennung „Tallöss” stammt von L. v. Lóezy sen.: diese Bildug ist (dne geschichtete, nicht typische Lössart mit Gehangeschutt. Nach dem Altér hat v. Lóczy den typischen Löss vöm Tallöss nieht unterschieden. Nach ihm ist dér Tallöss von den Hangén abgewaschen, umgelagert, mit Gehangeschutt gemischt. (64.). Dicse Lössart kommt in jedem Tál des mit Löss hedeckten, in Schollen zerhrochenen pannonisehen Tafelgebietes südöstlieh von dér Richtung des Transdanubischen Mittelgebirges bis' zűr Mur und Drau vor. Es ist klar, dass in ih rer Bildung dió Ahrutschungen, ja sogar vielleicht auch die eis- zeitliche Solifluktion einc wichtige Rolle gespielt hahen. Und da in dicsem Gehict die Ahrutschungen auch heutzutage noch voi‘ sich gehen, kann dér Tallöss auch als eine rezente Bildung aufgc- /dsst werden, weil die Umlagerung des Lösses seit dér Zeit dér Lössbildung dauert und auch heute noch im Gangé ist. Fig. 3. ábra. Lejtől örmelékes, rétegezett „völgyi lösz“. — Durch Rutschungen umgelagerter „Tallöss". (Phot. Lóczy dr.) Auf Grund dér bisherigen Untersuchungen und Analogien miissen vir unbedingt an jenes Glied des ungarischen Becken-Sys- terns denken, welches am höchsten gehliehen ist: an das Siebenhür- gischen Becken, welches infoige dér erodierenden Krafte eine Ilii- gellandschaft geworden ist. Dieses Becken war mit seinem Kiima, seiner Flóra (65.) ein wiehtiger Teil dér europaischen glazialen 296 B. Hulla Lösszone. In ihm Avarén samtliche áusserliche Vorbedingungen ei ner Lössbildung gegeben, und dér Löss ist liier doch sehv sparlich vertreten. v. Pávai Vájná (66) fand auf dér Maros-Terrasse, neben dem Arany-Berg und auf dér Terrasse von Miriszló einen zusammengewasehenen Löss, dér nieht typisch Avar und stellemvei- sc í) m Máehtigkeit besass. Kormos fand in dér Umgebung von Marosjuvár, Maroskece und Székel ykocsárd, ferner auf den pleisto- zánen Terrassen von.Felsőujvár Löss. (67). Lorenthey beschrieb von dér Olt-Terrasse lössartige Bildungen, nach \r. Lóczy sen. kommt dér Löss in dér Fmgebung von Vízakna, Nagysármás und Csíkszereda, ' nach Koeh um Medgyes, nach a7. Inkey im Hát- szegei- Becken vor. T ulog d y (68) und a7. S z á d e c z k y-K a r- doss (69) fanden in Kolozsvár (Klausenburg), auf dér Szamos- Terrasse, Both v. T e 1 e g d in Mikeszásza Löss. Allé dicse Vor kommnisse sind aber uuAvichtig und t rétén meistens nur am Báli- dé des Beckens auf. B u n g a 1 d i e r, auf Grund dér Beobachtun- gen von De fant (70), dér die gegemvártigen Windverháltnisse des Siebenbürgischen Beckens untersuchte, führt die Lössfreiheit desselben auf seine Geschlossenheit zurück. Diese Auffassung ivaré ganz ric-htig, Avenn Avir aucli den Ausgangspunkt annehmen könn- ten, Avas Avohl nieht dér Fali ist. Für midi scheint es nicht Avalir- scheinlich zu sein, dass das Staubmaterial dér Lösse im Siebenbür- gischen Becken vöm Westen, aus dér Grossen Ungarischen Tief- ebene herkommt, avíc das Bungaldier meint (47): auf die be- langlose Bolle dér WestAvinde im Laufe dér Eiszeiten aufder’Gros- sen LTngarischen Tiefebene Avurde bereits hingeAviesen, sodass das Ostungarische Inselgebirge nicht als ein Hindernis betrachtet Aver- den kann, Avelches das vöm Westen gégén Siebenbiirgen geförderte Staubmaterial aufhalten und das Becken von den Avestlichen Staub- quellen abschliessen körmén hatte, Aveil in diesem Falle an den Westhangen des Bihar-Gebirges und dér Gebirgslandschaft vun Szörénység vöm Westen stammende Luvlösse in betrachtlicher Máehtigkeit vorhanden sein müssten. In dér Wirklichkeit kommt aber dér Löss an diesen Hangén nur bis zu einer Höhe atou 200 m ii. d. M. A7or, die Lössdecke ist diinn und meistens zu bohnenerz- fiihrenden rőtem Tón verlehmt. Es ist A7iel Avahrscheinlicher, dass in das Siebenbürgische Becken durch die Ostkarpaten nur Avenig, i'iir Lössbildung geeignetos Staubmaterial eingefiihrt Avurde. Di(> östlichen Winde dér Eiszeiten hauften in Bessarabien und in dér Moldau, ferner an den Osthangen dér Kárpátén in grosser Menge Staubmassen an, Avelche zűr Bildung Aron einer machtigen Löss- decke (stellemveise 70 m dicke Luvlösse) geeignet Avarén, Aveil die- se OstAvinde durch die Kárpátén zum Ablagern ihres Staubgehal- tes gezAvungen Avarén. Die nemereartigen Föhne konnten alsó im Becken nur Avenig Staubmaterial A7erbreiten. Tn dér Lössfreiheit des Beckens muss auch die Konfiguration dér Oberfláche eine Bolle gespielt habén. Das energische Belicf dér zu einer liiigellandschaft Dér pleistozáne Löss.iin Karpathcnbecken. 297 erodierten Ueckcnausfüllungen erinöglichte es nicht, (láss die Fliis- se fiir sich breite Inundationsgebiete ausbilden, wie das in dér sin- kenden Grossen Ung. Tiefebene, Avelche die Erosionsbasis vöm Sie- benbiirgischen Becken ist, dér Fali war. Die in den engen Tálern und 1 nundationsgebieten abgelagerten Überschwemmungssedimente konnten nur wenig, zűr Bibimig von kleineren Lössflccken geeig- netes Staubmaterial liefern. Die Lösse in den Inundationsablage- rnngen des Maros-Flusses eutlang des Maros-Tales entstammen aucli solehen lokálén Staubquellen (66). Solche lokálé Staubquellen varén anch die I nundationsablagerungen des Olt, von denen die lössartigen, eiszeitlichen Bildungen des Fogaraser Flaclilandes ént standén sind. Die Tatsache alléin, dass im Becken die Überschwemmungs- gebiete keine Aveiten Kálimé gehabt habén und das Becken selbst geschlossen war, kann die Lösslreiheit des Siebenbürgischen Beckens nicht erklaren, weil in den mediterránén, sarmati- sehen und pannonischen Tonschichten des Beckens reichlich znr Lössbildung geeignetes Staubmaterial enthalten war. Nur durch einen komplexen Vorgang konnte es nicht dazukommen, dass aus ihrem Staubmaterial sich kein Löss bildete. Obwohl diesbezüglich noch keine TJntersuchungen durchgef'ührt wur- den, miissen wir doch unbedingt cm die glaziale Solifluktion denken. Das kalt-trockene, kontinentale Kiima des Sieben biirgischen Beckens, die Oberflachenkonfiguration, die Hügellaud seliaft und das hanfige Vorkommen dér impermeablen, plastischen. zűr Ausbildung von Solifluktionserscheinungen geeigneten Tone müssen den Gedanken aufwecken, dass wir hier, in diesem Becken, mit dér glazialen Solifluktion, ;ds mit cinem sehr wirksamen De- nudationsfaktor zu rechnen habén. Neben den bereits erwahnten Ursachen hat wehrscheinlich diese allfíillige glaziale Solifluktion die Lössbildung im Siebenbürgischen Becken verhindert. Daneben konnten nber in den Eiszeiten vielleicht aucli die Abrutschungen eine llolle spielen, da das Siebenbürgische Becken das klassische Gebiet dér Abrutschungen und dér Absitzen ist. obwohl diese Bolle halbwegs nicht so wichtig sein durfte, wie bei dem warmeren. nás- seren, an Niederschlagen reicheren Kiima dér Gegenwart, weil wir ronst db> nleistozanen Terrasse dér Siebenbürgischen Fliisse nicht méh" wohlerhali vorfinden wiirden: sie waren durch die Abrut- schungen vernichtet worden. Diese Solifluktionstheorie scheint durch die immer betonte Bemerkung dér siebenbürgischen Löss- forscher bestatigt zu sein, dass dér Löss in Siebenbürgen nirgends typisch ausgebildet ist, es handelt sich meistens nur um lössartige umgelagerte Bildungen. Die Ahnlichkeit zAvischen denen und den gemischten, durch Abrutschungen und Solifluktion umgelagerten Lössen und lössartigen Bildungen (h>s Budaer Mergels, Kisceller Tones und pannonischen Tones ist sehr gross, (>s ist Avahrscheinlich, dass anch ihre Bildung anf iihnliche Vorgange zurückzuführen 298 n 1 la Dér pleistozáne Löss im Karpathenbecken. 299 ist. Diese Meinung widerspricht dér Auffassung von v. Pávai Vájná. Er versucht die Verbreitung des Lösses in Siebenbürgen mit den heutigen Niederschlagsverháltnissen zu vergleichen (66). Er erwáhnt, dass die siebenbürgischen Lösse in jenen Gebieten vorkommen, wo dér iNiedéTsehlag 500 000 mm betrágt, er niinrnt alsó an, dass dér Löss auch in dér Gegenwart entsteht. Meines Er achtens ist die Rolle des Niederschlages in Siebenbürgen lieutzu- tage nur vöm Gesichtspnnkte dér Zerstörnng des Lösses wichtig. Dér Löss konnte nur an jenen, relativ trockeneren Stellen erhal- ten geblieben werden, wovon ihn die Soliflnktion, die Abrutschun- gen und andere Erosionsvorgánge nocb nieht entfernt babén. Ein ausserordentlich nnklares und sehwer zu deutendes Bild zeigt die zerrissene Lössdecke dér Kleinen Engarischen Tiefebene. Die Verháltnisse im Gebiete nördlich von dér Donau sind nocb ziemlich klar. Die Lösse, welche die Őst- und Südosthánge dér Kleinen Kárpátén, Kleinen Fátra, und Grossen Fátra bedecken, sind allé dnrcli Ostwinde angeháirfte Luvlösse; ciné einheitliche Lössdecke aber babén sie nie góbiidét, wie das Rungaldier meint (47), weil die Fiüsse Garam, Nyitra, Zsitva und Ipoly zűr Zeit dér Lössbildung bereits existierten und ihre Sedimente in den Überschwemmungsgebieten gewiss reichlicbes Materiül zűr Bildung dieser Luvlösse liefern dnrften. Tm Gegensatze zum nördliehen Teil sind in dér südlichen Hálfte dér Kleinen Ungariseben Tiefebene nur Lössflecke vorhan- den (in dér Umgebung von C'sorna, Pápa, Magyaróvár und Győr) und in dér Niibe dér westlichen Landesgrenze rötlicb-braune Lehme, ebenfalls glazialen Alters. Die Lössfreiheit dér Südhálfte dér Kleinen Ungarischen Tiefebene hat die Aufraerksamkeit dér Forscher frühzeitig geweekt. Treitz wollte die Lössfreiheit mit dér Máchtigkeit dér pleistozanen Erosionsvorgange erkláren (10). Diese Auffassung ist nicbt anzunebmen, weil die ganze Konfigu- ration dér Obérflaehe in diesem Gebiet auf keine kraftigere pleis- tozáne Erosion hinwiest. Die vielen, dureh Deflation entstandenen Zeugen-Berge und die ebenfalls dureh Deflation ausgebildete Flugsandzone in dér Südhálfte dér Kleinen Ungariseben Tiefebe- ne weisen auf eine kráftige pleistozáne Deflation Ilin, welebe be- reits von H. Horusitzky (32, 33) sicber festgestellt wúrde. Nacb v. Cholnoky hat auch Seherf (87) in dér Ausbildung dér Oberfláebengliederung dér Kleinen Ungariseben Tiefebene dieser pleistozanen Deflation eine grosso Rolle zugeschrieben, er setzte aber in Gegensatze zu v. Cholnoky die wirksamste Do- flationsperiode in das Pleisitozán. Ein genaueres Altér dieser De- flation hat er aber nieht angegeben. Das verwirrte Problem des Lössmangels in dér Südhálfte dér Kleinen Ungarischen Tiefebern' könnte jedocb einigermassen erklárt werden, wenn wir das Altér dér pleistozanen Deflation wenigstelis mit einer annáhernden Ge- nauigkeit fixieren könnten, das beisst, wenn wir diese angenom- mene pleistozáne Deflation geomorphologisch bestátigen konneu. 300 B. Bulla Dabei miissen folgende Gesichtspunktc in Betraeht gezogen werden. Vor állom nmss die Tatsache feststellen, dass in den Eiszeiten von doni u liter hohem Luftdruek s te Kenden Gebiete dér vereisten Alpen unbedingt heftige Westföhne auf die Kleino Lingarische Tiefebene sich herunterzogen. Sie waren trocken. Wir babén aber unbedingt auch mit östlichen Winden zu rechnen, welche jenes Staubmate- rial nach die Kleine Ungarische Tiefebene gefördert habén, aus dem die Lössfleeke .des Gebietes sicli bildeten, Dieses Staubmater i- al wurde dureh die Őst- und Nordost-Winde wahrscheinlich aus dem grossen Schuttkegel dér Donau in dér Kleinen Ungarischen Tiefebene und aus den Inundationssedimenten des Rába-Flusses und seiner Nebenflüsise ausgeweht. Die Annahme von solchen sta- ubfördernden Őst winden auch in (Jer \ Südhalfte dér Kleinen Unga- rischen Tiefebene ist umsomehr gerechtigt, weil die Entstehung dér erwahnten Lössfleeke dureh die Westföhne gar nicht zu erkla- ren ist. An dér westlichen Landesgrenze kommen auch rote pleisto- zane Tone vor, welche für diese Annahme spreehen. Aus dem herab- fallenden Staub entstand in diesem Grenzgebiet wahrscheinlich kein Löss. Dér Niederschlag dér anf den Osthangen dér Gebirgsland- sebaft aufsteigenden Luftströmungen und das sommerliehe Schmelzwasser dér Ostalpen verursachten im Gegensatze zu dem Inneren des Beekens hier, an dér Beekengrenze, ein beden tend mehr humides Kiima, sodass die hiesigen rőten Tone wahrscheinlich keine verlehmte Lösse, sondern mit den Lössen dér trockenen Gebieten gleichaltrige, alsó gleichfalls eiszeitliche Bildungen sind. lm Gegensatze zu dieser eben geschilderten Rolle dér Ostwin- de in dér Südhalfte dér Kleinen l'ngarischen Tifebene habén die heftigen alpinen W estföhne in den Eiszeiten hauptsachlich an dér Zerstörung dér Lössdeclte, dér Umlagérung des Löss- und Staubma terials, alsó an einer effektiven Deflation teilgenommen. Diese stel- lenweise sehr sandigen Lössfleeke dér Kleinen Ungarischen Tiefe- bene beweisen, dass die Westföhne die Lössbildung stark gestört habén. Sie habén nicht nur die Lössdecke zerstört, welche unter schwierigen Umstanden und nur stellenweise ausgebildet ist, son- dern sie griffen auch die beckenausfüllenden pannonischen Schich- te an. Horusitzky hat im Löss zerbrochene Schalenreste von paiinonischen Muscheln gefunden, welche Tatsache darauf hin- v. eist, dass die Deflation dér Kleinen Ungarischen Tiefebene mit dem Beginn des Pleistozans nicht aufhörte, dér Umstand sogar, dass die Oberfláche lössfrei ist, betatigt, dass die Deflation eben zűr Zeit dér sehr ver brei tétén und langdauernden Vereisungen (Mindéi, Riss) am kraftigsten gewirkt hat. Dies bestatigt auch die Tatsache, dass in dér Südhalfte dér Kleinen I ng. Tiefebene kein „alterer” Löss vorkommt, obwolil die Lössbildung in dem Ungari- schen Becken, und zwar im Alföld und d'ransdanubien eben zu dieser Zeit am starksten im Gangé war. Die diinnen, sandigen Lössfleeke dér Kleinen Ungarischen Tiefebene ©nstainmen dér í)er pleistozane Löss im Karpathenbecken. 30 í letzten Eiszeit und dér finiglazialen Zeit und weisen darauf hin, dass damals die Westföhne in dér Def lation bereits eine viel kleinere Hol le gespielt habén. Durch den von den Westföhnen umgelagerten Staub und Löss, sowie das Staubmaterial, welches mis den pannonischen Sehicbten ausgeweht wurde, wurden die Lösse im südöstlichen Teile Transdanubiens vermehrt. sodass sic dadurch die machtigsten und stárksten Lössbildnngen Rumpf- ungarns geworden sind. Diese Auffassung wird aueh dadurch bekráftigt, dass die Deflationsbildungen im östliehen und süti I i - chen Teil dér Klemen Ungarisehen Tiefebene sortiert sind, wie das sich zweifelsohne nach weisen lasst. Vöm Westen nach Osten ist ( iné ganze Menge dér Übergange vöm gröberen und 1‘eineren Staub bis zum sandigen und typischen Löss aufzufinden. Mit vollem Recht diirfen wir alsó, wenigstens kiér in dér Ost- hü 1 f te dér Kleinen Ungarisehen Tiefebene, von einer Deflations- zone des Lösses sprechén. Die Wirkung dér westlichen Eöhne musste im Gebiete dér Kleinen Ungarisehen Tiefebene mit dem Verschwinden dér al ]>i - nen Eisdecke aufhören. In dér Entwicklung'sgeschichte dér Kleinen Ungarisehen Tiefebene begann min cin neues Kapitel. Zűr Zei t des postglazialen Warmeoptimumsi (Periode von Haselnuss und Eiche), das sowohl floristisch wie aueh geobotaniseh in Ungarn zweifelsohne naehgewiesen wurde, war das Gebiet llngarns eine mi- tiirliehe Parksteppe (71), und zwar eine warme Steppe, jedenfálls viel warmer, als in die Eiszeiten, ja sogar warmer als heute,# sodass die Vorbedingungen zu einer Lössbildung nicht mehr gégében uga- rén. An dér Stelle des Lösses wurde in dicsér Zeit Flugsand in grossem Mas.se angehiiiift. Solche durch West- und Nordwestwindc hergewehten postglazialen Flugsand gebiete kommen im Ungari- sehen Becken vielfach vor. Solches, hinter den Lössgebieten dér Kleinen Ungarisehen Tiefebene gelegene, postglaziale, altholozane Flugsandgebiet befindet sich östlieh von den Talern dér Nyitra- u. Rába-Flüsse, (lessen Sand auf die Def 1 a ti onssandzone dér Eiszei- ten in dér Kleinen Ungarisehen Tiefebene abgelagert und sich da- ruit vermischt hat. Von den Deflationsperioden dér Eiszeiten muss diese postglaziale Deflationsperiode unbedingt getrennt werden. was morphologiseh ganz gut begründet werden kann. Wir mftssen namlich in dieseni Gebiet mit Flugsanden vöm verseli iedenen Ai tér (eiszeitlich und naeheiszeitlich) rechnen, oder richtiger gesagt, dauerte die Flugsandbildniig in (ler letzten Eiszeit und naehher im südöstlichen Teil dér Kleinen Ungarisehen Tiefebene fórt. Dér Flugsand und Löss des Gebietes östlieh vöm Rába- und Nyitra Tál können nur zum Teile als versehiedene Fazies derselben Perio- den (Eiszeiten) aufgefasst werden. leli glaube, dass die Fortsetzung * Nach A n d e r s o n (73) war die mittlere Jahrestemperatur um •J.5° höher als heute. 302 B. Hulla dér Flugsandzone dér Südhalfte dér Klemen Ungarischeu Tiefebene auch in den meridionalen Talern des Komitates Zala, lerner im südlichen und im inneren Teil des Komitates Somogy anzutreffen ist. Ihr Matéria! entstammt nach den Untersuehungen teilweise den pannonischen Sedimenten, t.eilweise ist es fluviatilen Ursprungs. Die Frage, ob dicse Sande ausschliesslich nur im Ple- istozan entstanden sind. wie das nach v. Lóezy sen. auch auf dér geologischen Karte- angegeben wird, oder ihre Fortbildung auch zűr Zeit des postglazialen Warmeoptimums uoch dauerte, ist bis heute noch nicht entschieden. Die Bildung dér engt n Lösszone an den nordöstlichen Hangén dér Gebirgsinsel von Ivroatieu (Bilo, Papuk) ist ebenfalls noch un- geklart und schwer zu deuten. Die paralelle I.agerung von diesel’ Lösszone mit dem Drau-Tal ive ist darauf Ilin, dass die Quelle des zűr Lössbildung geeigneten Staubmaterials in den Inundationsse- dimenten des eiszeitlicben Dráva- (Drau) Flusses zu suchen ist. ITT. Dér „ filtere ” und „jiingere ” IJjss des, Ungarischeu Beclcens. Löss - chronologie. Die geomorphologische Fiitersuchung dér Lössgebiete, die im Ungarischeu Beeken auf die obenskizzierte Weise entsta.n- den und gelagert sind, weist darauf Ilin, dass die Lössbildung wahrend des Pleistozans nicht ungestört ivar. Yiele Umstande mussten glíicklich zusammentreffen, dass die Lösse dér aufeinan- derfolgenden Eiszeiten sich ungestört anhaufen konnten, 11111 als Zeugen beziiglich dér Zeitgliedernng des ungarischeu Pleistozans lierangezogen zu iverden. Zu dicsem Zwecke sind die in den ausge- dehnten (íebieten dér Grossen Ungarischeu Tiefebene mit verschie- denen terrestrisehen und fluviatilen Sedimenten wechsellagernden Tjösse nur beschránkt geeignet. Auch die dünnen, sandigen Lösse im Síiden dér Klemen 1 ngarischen Tiefebene, die wahrscheinlich nur dér letzten Eiszeit entstámmen, können nicht in Betracht honi- mén. Es scheint, dass die Lössbildung am ungestörtesten im siid- östlichea Transdanubien und im Südteile dér Grossen Ungarischeu Tiefebene ivar. Bei dér Gemeinde Titel, in dér Szerémség, in einzel- nen Teilen dér Komitate Tolna und Baranya wahrscheinlich fin- den sich, wie ich hierauf schon mehrfach hingewiesen habé, (53, 57, 58) allé glazialen Lösse, das Profil dér dortigen Taisse ist alsó flir die Zeitgliedernng des ungarischen Pleistozans ungeniein wichtig. Fást jeder Geologe, dér in Lössgebieten gearbeitet hat, er- wilhnt die rot-braunen Lchmzonen im Löss seines Arbeitsfeldes. (S. die Bemerkungen von v. Lócz y sen., v. Lócz y .iun., H. Hor u- s i t z k y, T i m k ó, T r e i t z, G ii 1 1, Y o g 1, T o b o r f f y, No sz- k y, H a 1 a v á t s und S c h a f a r z i k). S c h a f a r z i k (74.) hat den rőten Bohnenerzton von Szapáryfalva auch analysiert und seitdem, doch auch auf Grund dér ITitersuchungen anderer, wissen wir, Dér pleistozáno Löss im Karpathenbecken. 303 (láss diese rot-braunen Lollim* k ‘inén Lösscharakter mehr habén, i h re charakteristische Korngrösse is t kleiner als U.0025 rum (im Lehm \. Szapáryfajva 42.78!), sie sind stark ausgelaugt, ihr Kalkgehalt ist unbedeutend, sie sind wasserundurchlassig, nicht bröck©lig und Imben solch tiefeingroifonde diagenel ischt* Vorgangv durchgemacht, (láss jeder Forscher sie íiir irei von Kossilien erkliivl. Ilire Deu- tung war verschieden. Schafarzik sah in ihneu in La térit um- wandelten pannonischen Tón, nach H . H o ni s i t z k y sind sie Sumpflösse. Lhre Entstehung wurde spater von jedem Geologenmit irgendeiner klimatischen Veriindernng, einem reicheren iXiedf*v- sehlag in Verbindung gebraeht. Trotzdem Mess die Deutung ihrer \ . iehtigkeit und Rolle lángé auf sicli várton, v. Lóczy sen. íius- serte sieli so, dass anf Grund dér Lösse die Zeitgliederung des un garisehen Pleistozáns nicht möglich sei; (64,75) zufolge seiner Löss- forschungen im Komitate Somogy schrieb er unseren Lössen ein oberpleistozanes Altér, jedocli dér einzigen rot-braunen Lehmzone dér Somogyer Lösse kei ne grössere stratigraphische Bedeutung zu. Spater habén iulandische und auslandische Lntersuehungen und Beobachtungen entschieden betont, dass die rot-braunen Lehmzonen dér Lösse Bildungen seien, die cinen Klimawechsel andeuten und zwar lant Meinung dér Atehrheit die Zone „B" altér Waklböden. Mügén sie alté Waldböden, odor mich alté pleistozane Grundwas- serhorizonte bezeichnen, siclier ist, dass sie Beweise fiir nassere Klimate sind. Natiirlich sind von dicsen dicken, rot-braunen Lehm- zonen streng jene, einige finger-, eventuell dm dicken, blassbrau nen, odor pékért a rbi gén. ebenfalls eisenhaltigen Bildungen zu un terscheiden, die in den Lössen stets eine Fauna dér Siimpfe, odor kleineren stehenden Wasser führen und anzeigen, dass die Lössober- l’liiche zeitveise mit Wasser bedeckt war. Im Lanté meiner Lössforschungen gelang es mir, im Vorkom- men dicsér dicken, rot-braunen Lehmzonen eine gewisse Regelmas- sigkeit festzus télién. Es crwies sich, dass diese Lehmzonen in un >.cnn Lösse)/ kei ne lok,nlen, sondern regionolen Bildungen sind (4S). Sie bezeichnen unbedingt eine alté Oberflache, weil sie auch in den Lössen, die nicht abgerutscht sind, nicht inmier horizontul , sondern dér Konfiguration dér altén Oberflache ént prechend lie - gén. Anf Grund geologiseher und pedologischer Arguinente sind sie demnach Zeugen von Klimaveranderungen dér interglazialen und interstadiaíen Zeiifcn. Die Frage taucht min auf, in wie fern sie auf eine nahere, genauere Zeitgliederung des ungarischen Ple- istozans verwendet werderi können. Eine heikle Frage, die grosso \ orsicht und Behutsamkeit erfordert. Die Zahl diser Bodenzonen stimmt nicht immer überein mit (h r Zahl dér interglazialen Zei- ten, die angenommen w, érdén können. Diese Tatsache hat verschiedc- ne Gründe. de naher ein Gebiet wahrend dér Lösbildung zűr Eis (lecke vereister Gebiete lag und ,je niiher es dem Atlantischen Oze- an var, nmso mehr rote Lehmzonen findcn wir in seinem Löss. 304 B. Bulla (lenn das (lobiét Avar aneli wiihrencl derselben Eiszeit tunso mehr den durcli die Veranderung dér Eisdecke bozeielmoten Klima- schAvankungen unterAvorfen, anderevseits ji' mehr kontinental die Lage des Lössgebietes und sóin Kiima Avar und je Aveiter es sicli von dér Decke des Inlandeisps befand, umso Aveniger Lehmzonen konnten sieh im Löss bibién, da infoige dér Entfernung und dér Kontinentalitat die kleineren KlimaseliAvankungen keine Verande- rungen von dauernden Folgen beAvirken konnten. Audi aus einem anderen Grunde bedeuten diese Lehmzonen eine Sclnvierigkeit. Soergel Aveist darauf hin, dass ihre Bildung, sofern sie alté Waldböden sind, in den versehiedenen Teilen Europas von verschie- denen Regenfaktoren abhángig ist. Dodi auch infoige lokálon Griinde kann die Zabl dér Lehmzonen im Löss auch in Gebieten, die unter demselhen Breitengrades, denselben Xaturve.rhaltnissen unterliegen, sehr verseli ieden sein. A ir vviesen bereits darauf hin, dass Avir eine unbehinderte Lössbildung auch im Engarischen Becken nur stellomveiso annehmen kőimen. Dér zu dér cinen, odor anderen Eiszeit gehörige Löss ist da, and, ere Lösse konnten sicli gar nicht bilden. odor fielen, falls sie sieh gebildet hatten, dér Donodat ion spiiterer Zeiten zu Opfer. Di(“s alles in Botraeht gezo- gen, kőimen fiir die pleistozane Chronologm nur solche Lössauf- schlüsse bei iicksichtig! veiden, die na.eh unserer Auffassung .n*( 1“ Vrt unserer glazialen Lösse enthalten, denn es ist anzunehmen, dass unserí' Lösse und ihre líraimén Lehmzonen feni vöm Ozean und dér Eisdecke Avirklich Zeugcn nur dér sehr beden tungsvollen Klimaveranderungen sind. Allé Griinde Hegen vor, dass in den Lössaufsehliissen von Paks, Eunafüldvar 1 7 G ) , Titel und dér Sze íémség (77) nicht nur die Lösse dér lelzten und Arorletzten Eiszeit enthalten sind, wie in den meisten deutschen und österreichischen Lössaufschliissen, sondern auch die Lösse dér iilteren, früheren Vereisungen. Es ist uiiAvahrscheinlich, dass S o e r g e l’s (1.) pessi- mistischer Ausspruch: „Eine cndgiiltige Beurteilung dér iilteren Ibissé des niemnls A^ereisten ZAvisohenlandes (es ist von Deutscbland die Rede) ist A’orerst nicht íröglich", auch in ungarischer Bezie- hung giiltig Avaré. Die neiK'ren unga risclien lössch rouologi seben Forschungea sind an den Aufschluss aou Paks angebunden. In dér Tongrube dér Ziegelfabrik neben dér Eisenbahnstation von Paks ist dér Löss in einer Machtigkeit A'on 42 m fást liis zinn Xi\reau dér Donáti ab- gebaut. Als ieli vor 4 Jahren das erstemal in Paks Avar und a, Is erster versueht babé dit'si'ii Lössaufseliluss fii r die Zeitgliederung d(“s ungarischen Pléistoziins zu verAverten und zu beschreiben (4S). waren die pleistozanen Bildungen nocli nicht in ihrer ganzen Machtigkeit aufgeschlossen. Seitdem hat auch E. Scherf in Paks gearbeitet und inéin Lössprofil ergiinzt. leli habé nur nocli vier rot-braune Lehmzonen im Löss von Paks nachgewiesen (ebenso- viel finden sicli im Löss von Titel, von Dunaföldvár und dér Szt'- rémség), Scherf faiul bereits zAvölf. Dieses ergilnzte Profil und Dér pleistozane Löss im Karpathenbecken. 305 inéin altes Profil hat er (leni vorjabrigen (1936) Kongress dér IXQA in Wien vorgelegt und auf Grund des vollstandigen Profi Is auch die ganzie ehronologisehe Gliederung des ungarischen Pleisto- za.us gegeben. Wichtig ist dér Oberteil (les Pák ser Profils. Die vier Lehmzonen des 42 m maehtigen Profils Avarén mit den 3 íntergla zialen Zeiten niclit zu identifizieren. Esi ninsste unbedingt daran gédacht Averden, die Bildungen des Pakser Profils Avahrend des Pleistozans in dér Zeit naeli rückwarts gehend mit jenen interstn - dialen und interglazialen Ki i mave r a n d e r u n g e n in Harmonie zu bringen, die im Auslande bereitg erAviesen Avarén. Ich bezeichnete ,'tlso die drei oberen Lehmzonen des Pakser Aufschlusses satut den uvischen sie (/elnyerten drei Lössbiiudel n fiit Bildungen dér ietzten Piszéit , als den „ jüngeren Löss” des Ung. Beckens, u. zw. mit fíück- sicht amf die drei Vorrückungsphasen dér Ietzten Vereisung Fig. 5. ábra. A paksi löszfeltárás. 1. 2. 3. 4. Interg'laciális és interstadi- ális vörösbarna vályogzónák a löszben. 1. Wiirnin -Wiirm m inter- stadiális, 2. Würm i — Würin ninterstadiális, 3. Riss-Wiirna iuterglaei- ális vályogzóna. — Dér Lössaüfschluss von Paks. 1. 2. 3. 4. lnterglaziale and interstadiale rot-brauue Lehmzonen im Löss. 1. Würm ^ — W ii rm jp interstadialer, 2. Wiirmj — Wiirnin interstadialer, 3. Riss-Wiirm inter- glazialer, rot-brauner Lehm. (Pliot. Bulla dr.) (IV iirmeiszeit), die sowohl in den Alpen, als auch in Norddeutsch - land erwiesen sitid, und mit Rücksicht auf dérén zwei interstadia len Zeiten und die Ergebnisse dér spater zu erörternden ungar landischen Icrrassenmorphologischen l ntersuch un gén : demnaeh 306 B. Bulla ist die dritte Lehmzone von oben gerechnet (1 m dick) in dem fíiss- IViirm- Inter glazial góbiidét, dér darüber liegende IJiss ( 4,15 m dick) bildete sich in dér ersten Vorrückungsphase dér Würmeiszeit, die darauf folgende, 0.5 m dicke Lehmzone bezeichnet die in tér sin diale Zeit Wi — Wn , darüber de>' 1,5 m dicke, nicht typische Löss bildete sich wahrend dér zweiten Vorrückungsphase im I Vürm, darüber liegt die interstadiale Lehmzone, die sich im II n — W ni bildete, zuletzt kommt dér die dritte Vorrückungsphase dér Würtn- eiszeit bezeichnende 10,35 m dicke tipische Löss, dér rom rezenten ltodén bedeckt wird. (48, 78). Diese Zeitgliedernng des oberen Pleistozáns wird von dér Ge- sammtheit dér neuesten pleistozanen morphologi'sehen und strati- graphischen (87) Forschungen im Gebiete dér Grossen Fng irisehen Tiefebene und aueh von den pleistozánen, floristischen Untersu- chuingen und den speláologiscben Ergebnissen vollkonimen bestá- tigt. In dér Februarsitzung (1937) dér Ungarischen Geographisehen Gesellschaft hat demnáehst B. Z ó I y o m i die Fntersuehungen H o 1- lendonners über die ungarischen fossilen Holzkohlen, mit sei- nen ei génén Feststellungen erganzt, bewertet; er wies uach, dass auf Grund dér ungarlandischeai fossilen Holzkohlenreste ebenfalls zweifellos zwei kühl-nassere interstadiale Zeiten und drei kalt- trockene X orrückungsphasen wahrend dér letzten (Wiirm) Eiszeit in Ungarn festznstellen sind. Es ist Zólyomi gelungen aueh die Kulturen dér letzten Eiszeit mit dicsen stratigraphisehen, morpho- logisehen und floristischen Ergebnissen in Einklang zu lnűngen. Audi Scherf ist bezüglich dér Zeitgliedernng des oberen Pleistozáns, von ganz unwesentlichen Verschiedenheiten abgesehen, auf Grund des Vergleiches seiner in dér Grossen Ungarischen Tief- ebene und Transdanubien durchgefíihrten Forschungen derselben Ainsieht. Er halt in seiner dem dritten Internationalen Kongress fii i- Quartárforschung in Wien September 1936 vorgelegten Arbeit das ungarische Pleistozán nádi dér von Soergel, Zennel- und anderen aufgestellten Chronologie einteilbar. In dicsér Einteilung zerfallen die Penck-Bi ücknerschen Eiszeiten teils in zwei, teils in drei Phasen. Scherf identi l’iziert die drei oberen, rőten Lehnv/o- nen des Pakser Profils mit drei Zeiten dér Erwarmung wahr^mT dér letzten Eiszeit. u. zw. von oben gerechnet die dritte Lehmzone mit Prawürm — Würm I, die zweite Lehmzone mit Wi — Wn und die von oben gerechnete erste Lehmzone mit Wn — W m. Diesen Er- wármnngen entsprechen in dér Grossen Ungarischen Tiefebene fluviatile Ablagerungen und teilweise Schichten mit Pflanzenres- ten. Er verlegt die Beste des ne ben Félegyhaza in Stainmen gefun- denen Zirbel- und Lerchengaleriewaldes ins Ende Wj — Wn und halt sic untéi- den Höhlenkulturen fiir Solutréen, dem Moustérien aber entsprieht bei ihm davs Ende des Prawürm— Würm I. Inter- glazials. d. h. bei Paks die dritte rote Lehmzone von oben gereeh- net, in dér Grossen Ungarischen Tiefebene dagegen ciné tiefere Schicht mit Zirbelresten. Dér pleistozane Löss un fCarpathenbecken. 307 Merne Zeitgliederung des oberen Pleistozans unterscheidet síeli von dér Scherf’s nur durcli eine einzige noinenklatorische Verschiedenheit, die jedoch das \\ esen in keiner \\ eise berührt. Jch neune niihmlich die dritte, von oben gereelmete rote Lehmzone des Pakser Profils Riss-Würm interglazial, Scherf benennt sie naeh Zeuner und Soergel mit einer feiueren Unterscheidung Prawürm-Wiirm 1. Interglazial. Die zwei verschiedenen Benen- nnngen stimmeli aber bezüglicli dér Zeit natiirlich übereiu. Bemerkt sei, dass dér Lössaufschluss von Du naf öld vár und Szekszárd im Wesen mit dem von Paks iibereinstimmt; aus dér Beschreibung zu schliessen stimmeli mit ihm dér von Titel und auch die von G o r j a n o v i é-Iv r a ni b e r g e r (77) besproekenen Aufschlüsse dér Szí* rémség ii béréin. Sieher ist, dass die Richtig- keit dieser Zeitgliederung des oberen Pleistozans, wie sie bier an gegeben ist, die palaontologischen und arehaologischen Forschun- gen, die in den Lessen dieser Aufschlüsse teihveise noch durchzu- fiihren sind, ebenfalls bestatigen werden. Auf Grund dér Gliederung des oberen Pleistozans von Paks nahm ich an, dass die Lösse dér letzten Piszéit unter den Namen „.iüngerer Löss” mit vollem Recht von den nocli ziemlich unbekann- ten und unerforschten „alleren” Lössen dér friiheren Eiszeiten zu unterseheiden sind. (4S). Die Gliederung dieser .,alteren” Lösse verhi'isst auch Erfolg, doch sind wir nur noch am Anfang dér Forschungen. Vordeidiand steht uns nur die stratigraphische Mc- thode zűr Yerfügung. Arclniologische Forschungen komrnen hier naturgemass nicht in Frage; grössere Hoffnungen bieten uns die Ergebnisse dér floristischen und paliiontologischen Untersuchungen. Solche ind essen fehlen bis auf den heutigen Tag. Bezüglich dér Gliederung unserer „alt.eren" Lösse wiire die geomorphologisehe Fntersuchungsmethode da.un erfolgreich, wenu das Prohlem dér zeitlichen und raumlichen Parallelisierung dér l’errasseii- und Lössbildung in beruhigender Weise gelösst wer- den könnte. Zweifellos hedeuten die machtig entwickelten Lehmzo- nen dér „alteren” Lösse von Paks Denudationsperioden, die infol- ge klimatiseher Veranderungen eintraten, ihre Bewertung kaim aber nur mit grösster \Orsicbt erfolgen. Scherf meint in den Ablagerungen dér Gr. Dngarischen Tiefebene und Transdanubiens auch die Riss-, Mindéi- und Giinz-Eiszeiten naelnveisen zu können. Auf dem Wiener Quartar Kongress wies er am Pakser Profil die- se Parallelisierung dér interglazialen, bezw. dér interstadiajen Zei- ten naeh untén bis zum obersten Pannon nach: dieser Teil seiner Arbeit ist aber einer kritischen ITitei’suchung erst dann zugang- lich, wenn seine Arbeitshypothese auch im Druck erscheinen wird. I>'i(‘ tcrrassenmorphologische Forschung kaim alsó in dér chro- nologischen Gliederung dér „alteren” ‘Lösse eine erfolgreiche Aus- hilfe leisten. Ungemein treffend und zu beachten sind diesbeziig- 1 ich Soergels (1) W.orte: „Eine Alterbestimmung (des Lösses) lcann . . . nur auf die Lagerung zu Schotterterrassen gegiiindet 308 B. Bulla werden und dér Versuch, hier zu einigermassen sieheren Ergebuis- sen zu gelangen, miisste beim heutigen Stand unseror Kenntnisse notwendigerweise mit einer weitausgreifenden Erörterung des Ter- rassenproblems und des vielumstrittenen Lagerungsverbandes zwi seben Schottcrterrassen und Lössen eingeleitet werden.” Die terrassenmorphologischen Forschungen beziehen sicli in erster Linie auf solche Wirkungen bleibenden Charakters, die dureh rine kalt-trockene Eiszeit im Lében und im Mechanismus dér Fiüs- se in nicht vereisten 'Gebieten zustandokamen; in Betracht zu zie- hen sind indessen au eh die Fmstande, unter denen die pleistozánen Bildungen, in erster Linie die Lösse, sich bildeten, ausserdem die Lage dér Lösse, um die morphologischen lbiten aus palaoklimato- logischem Gesiehtspunkte beruhigend bewerten zu können. Soergel (1.) und spater Kessler (46.) wiesen auf das ent- schiedenste darauf hin, dass die grossen Klimaschwajikungen des Pleistozans einen selír grossen Einfluss auf den Mechanismus dér Fiüsse übten. In den Eiszeiten isi das Abselimelzen dér Gletseher in den vereisten Gebieten sehr unbedeutend, das Schmelzwasser sehr gering; was jedoch vorhanden ist, entstand im Sommer. Audi die Menge des Niederschlages ist kiéin und aperiodisch; in dér Nahe dér Eisdeeke l’ührt dér Frostboden kein Grund wasser; die Sehutt- masse ist aber uinso grösser, da die schwache Pflanzendecke gégén den Frost und die meehanisehe Verwitterung fást kehien Schutz gí bt. Die Wassermenge dér Fliisse war aueh sehr veranderlich, die Hoehwasser waren sehr gross, demgegenüber in den trockenen Perioden fiihrten die Fliisse fást kein Wasser. Tnfolge dér geschil- derteu Ursachen konnten in den periglazialen Gebieten die unaus- gcgliechenen Fliisse, dérén Wassermenge gering und nicht stanuig war, ihre vermehrte Sehuttmenge nicht transportieren, wodureb ihr Bett und die Talsohle aufgeschottert wurde, sodass sie einen 1 nterlaufscharakter aufgenommcn habén. Das inteiglaziale Kiima bewirkte im Leben dér im Laufe dér Eiszeit au fgeschot tértén Fliis- se wieder grosse Wriinderungen. Dér grössere Xiedersehlag und Wárme vermehrte das Wasser dér Fliisse, infoige dér dichteren Vegetation vermindertc sicli das wegzuschnffende Gerölle, die Ar- beitsfahigkeit dér Fliisse nahm alsó zu und ihr Lauf sehnitt sich in die wahrend dér Eiszeit aufgeschotterte Talsohle. Dies Ein- schneiden wurde von dér eustatischen Hebung des von seiner Eis- decke befreiten Kontinentes aueh begiinstigt, dér wahrend dér Eis- zeit aufgeschotlerte Talgrund wurde a.lso zu einer Flussterrasse. Dfi (Un' Löss aueh glazial ist, inuss er rom selben Altér, wie die Aufschotterung dér einzelnen Terassenniveaus sein , (nicht aber rom Altér dér Terasse!). Wie viele eiszeitliche Hehotterterrassen- n ive aus alsó sich in den Tőlem dér Fliisse fiúdén, soriéi Lösse miissen sich tmsserhalb dér Flusstider (/ebi Idei habén. Dicse Theorie, die das Problem anscheinend viel zu eiufach löst, ist auf die Verhaltnisse des Fngarischen Beekens nur unter vorsichtigen Bódénkén anzuwenden. Es ist gewiss, dass die pleisto- Kriszti. bálit Sárospatak környékéről 309 zanen Kliinaveránderungen auf den Mechanismus dór Fiüsse im Ungarischen Beeken grossen Einfluss auszuüben vermoohten; wir können ruhig behunytén , dass mit Flussterrassen klimatischen Ursprungs im Ungarischen Becken gerechnet werden muss. Uie terrassenmorphologisehen Untersuchungen von Kéz (.>4), Bulla (55), Kerekes (79), Láng (SO) erviesen tlies klar. Kéz hat im Donauabschnitt Budapest-Győr die Aufschotteruugen dér drei von ihm nachgewiesenen pleistozanen Terrassen mit den drei pleisto zanen Eiszeiten au eh identifiziert, (54) doch eben diese terrassen- morphologischen iSntersuehuugen varfen Licht aueh auf einen ungemeiin vichtigen Umstand, und zwar auf die Lagerung dér zum selbern Terrassensystcine gehörigen Terrassenschotter in ver- schiedenen Niveaus am Beckenrande; die álteren pleistozanen Sehotterniveaus sind in dér Klemen und Grossen Ungarischen Tiefebene sogar versünkén und aufgeschüttet. lm ersten Bande dér „Magyar Földrajz” vics zuletzt Prinz (Sí) auf die grosse Wir- kung Ilin, die durch die epirogenetische Hebung des Randgebietes und das gleichzeitige Sinken dér Grossen Ungarischen Tiefebene auf den Mechanismus unserer Fiüsse ausgeübt vorden. V. C h o 1- n o k y hat schon hedeutend früher die Terrassenbildung dér un- garischen Fiüsse aussehliesslich auf tektonischo G'ründe zuriickge- f illír t. (82.) Dics alles besagt, dass beim Stúdium dér pleistozanen Flussterrassen im Ungarischen Becken zwei Gesiehtspunkte zu be- rücksichtigen sind: 1. sicher ist. itass die grossen pleistozanen Kli maveranderungen im Lében unserer FI üsse bedeutende Verande- r un gén verurscicht habén. 2. sicher isi aber aueh die Tatsache, da\ss dicse , durch klimatische (didin te bedingten i'eranderungen sich verworren mit aen von tektonischen Beiecgungen hervorgeru - fenén Verán derűn gén IcoinpUziert habén; aíso uur genaue Detail- forschungen können die Rolle dieser zwei Wirkungen von einander ahsondern und richtig deuten. (Schluss folgt.) KRISZTOB ALI T SÁROSPATAK KÖRNYÉKÉRŐL.* Irta: vitéz Lengyel Endre dr. CRISTOBALIT VON SÁROSPATAK, von E. v. Lengyel (Szövegközi ábrával és mikrofotografiai táblával.) A Tokaji-hegység riolitjaiban és kovakőzeteiben többféle SiO, ásvány fordul elő. Sárospatak -környéki jáspisváltozatok kovaás- * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1937. dec. 1-i szakülé- sén. — Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellschaft am 1. Dezember 1937. 310 vitéz Lengyel Endre ványait s azok genetikai összefüggését már ismertettem.1 Vizsgá- lataim szerint a júspisok hólyagüreiben szereplő kovaásványok idősségi sorrendje a következő : opál — > kaleedon — * liiteeit — > kvarc in — * kvarc. Bevonatként - — riolitokon és andeziteken egyaránt — előfor- dul szőlőded-veseded hialit. Másodlagos kovaásványnak tekint- liető a kaleedon átalakulása tévén keletkező liisszatit és kasolong. Újabb vizsgálataim alkalmával Makkoshotyka-i (Potács- völgy-i) litofizás riolitokban krisztobaíitot is sikerült felismernem. Megállapítható, hogy a krisztobalit itteni előfordulása nem lokális jellegű. Megjelenése gyakori olyan — főként savanyú — kiömlési Fig. 1. ábra. Krisztobalit — szferokristályok közötti hézagok között jellegzetes labdaszerkezetben. Riolit, Makkoshotyka. — Cristobalit itt den — zwischen den Sphárokristallen befindbaren Ráumen, mit dér eharakteristischen Ballenstruktur in den Rhyolithen von dér Umge- bung von Makkoshotyka. kőzetekben, melyeken utóvulkán} működés hatása} figyelhetők meg. A kőzet, melyben krisztobalit előfordul: vörsöbarna, likacsos, szferokristályos riolit. Folyásos szerkezete szabadszemmel is ész- 1 E. v. Lengyel: Jáspisváltozatok Tokaj -Hegy aljáról. — Jav pissvarietáten vöm Tokaj-Hegyalja. Földt. Közi. LXVI. 4 — 6. Budapest, 1936. E. v. Lengyel: SiO., -ásványok a Tokaj-Hegyaljai jáspisok- ban. — Si02-Minerale in den .Taspissen des Tokaj-Hegyalja-Gebirges. Földt. Közi. LXVI. 9 — 12. Budapest, 1937. Krisztobalit Sárospatak köryénkéről. 31 i lelhető. 1 mm-nél rendszerint kisebb földpát- és kvarckristályok foglalnak helyet a vörösbarna, üvegdús alapanyagban. A kőzetet erőteljes ntóvnlkáni folyamatok változtatták el. melyek kapcsán az 1 — 5 mm-es, egyiráinyban kihúzódott pórusokat kovasavas anyagok kérgezték be vagy telítették. Nagyobb üregek falát hosszabb sávok mentén rozsdabarna, vashidroxidos termékek vonják be. A kőzet alapanyaga kevés földpát- és hiperszténmikrolitot tartalmazó, fluidális szerkezetű üveg. A folyásirányba rendeződött üregek körül szferokristályok csoportjai és szalagjai foglalnak he- lyid. A kisebb-nagyobb hólyagűrök falát 100 — 200 p-os vastagság- ban kékesfehér, kiszáradási repedések által szabdalt, izotróp opál vonja be, a kisebb üregeket egészen kitöltvén. Az üregek körül 300- 400 p átlagos méretű szferokristályok helyezkednek el. Ráeső fény- ben világos kávébarna színűek, míg a pórusok kitöltő anyaga tej- fehér. Kevés erős fénytörésű, párhuzamos elsötétedésű mikrolit (hipersztén) szintén a folyásirányba rendeződött hossztengelyével. Az alapanyagot vashidroxid színezi vörösbarnára, mely kisebb- nagyobb, átlagban 30 — 40 p-os foszlányokat, gömbölyded foltokat alkot. Részben globulitok és margaritok alakjában jelenik meg a pigmentum. A margaritsorok hosszirányukkal ugyancsak folyás- irányba rendeződtek s irányuk megtartásával a szferokristályokon is áthaladnak. Porfiritos ásványok közül szép, zóniús ])lagioklászok (0.4 — 0.5 mm), korrodált kvarckristályok (0.3 — 0.4 mm) fordulnak elő. Az öli goklás2andezin-sová földpátok néha csoportokba verődtek. A kifelé savanyodó, zónás egyéneken a lapkiküszöbölődésnek szép esetei fi- gyelhetők meg. Biotit csak elváltozott, főként éreesedett foszlányok- ban fordul elő. Egy-két 0.5 mm-nél nagyobb /rrorckristály bipira- misos jellege a széli rezopció dacára is még felismerhető. Ritkán 100 — 140 p-os hipersztén-tű is megjelenik. A szferokristályok rendszerint axiolitok vagy csak részben kifejlődött szektorok. Néha hajlongó sorokba rendeződtek Rostnyalábjaik legtöbbször legyezőszerűen divergálnak s hosszában pozitív karakterűek. Központi részük zavaros, kaolinos bomlási ter- mékekkel zsúfolt. Külső peremeik átlátszóak s a rostszálak bunkó- szerű vagy négyszögletes megvastagodásban végződnek. (Tél. ábra) Krisztobalit mindig a szferokristályok által közrefogott há- rom vagy sokszögű területeken jelenik meg, rendszerint jellegze- tes labdaszerkezetben. Nagyobb mezőkben szétszórtan, ikerkristá- lyokban vagy kisebb csoportokban fordul elő. Szemeséi igen kis méretűek, átlagban 30 — 60 p-osak. A nagyobb kristályok táblás jellege jobban kidomborodik. Gyakoriak a parallelepipedikus (mi- métes oktaéderes) átmetszetek, néha besüllyedt lapközéppel. Pár- huzamos összenövés és ikerképződés általános. Legtöbb esetben hár- mas ikrek. Pe megfigyelhető egyes szemcsék lemezes sugaras kikép- ződése is. A lemezek szélessége egyenlőtlen. Néha rozettaszerű né- gyes ikrek is előfordulnak. Az ikersík néha felisjnerhetőleg az (111) 312 vitéz Lengyel Endre lap. A kristályszemcsék között izotróp opálrögök is találhatók, me- lyeknek vörösbarna sziliét vashidroxidszemesehalmazok vagy mar- gn rit szerű képződmények okozzák. A nagyobb szemcséiken egyenes vagy hajlott repedésvonalak is megfigyelhetők. Ez összhangzásban áll Rieke és E n deli' ide- vágó vizsgálataival, akik szerint /i - > a. krisztobalit átalakulásnál a /9-krisztobalitban 230°C alatt repedések keletkeznek, majd zava- rossá válik s a-krisztobnlittá alakul. 230°C fölé hevítve újra átlát- szóvá lesz. A normális hőmérsékleten stabilis a-krisztobalit szem- cséi gyakran tejfehérek s áttetszőek. Fénytörésük sokkal kisebb a kanad ahalzsa mén ál vagy opálé- nál. A fénytörés értékének pontosabb meghatározása a szemcsék kis mérete s az elkülönítés nehézsége miatt nem volt lehetséges. Leg- közelebb áll a riolit üvegéhez, melynek fénytörése a ricinus (1.47(1) és a xylolus (1.494) n-értéke közé esik. Kettőstörésük is igen ala- csony: 30 u-osi metszetben sötétszürke, szürke; vastagabb metszetek- ben fehér. Fellner újabb adatai szerint: a = 1.484; y — 1.487; y — u = 0.003', Az egy irány bán megnyúltabb szemcsék karaktere hosszában pozitív. A krisztobalit-halmazok között helyenként hatszögalakú tridi- mit-lemezek is előfordulnak. Rendszerint a halmazok perifériális részében. Krisztobalit és tridimit együttes előfordulását már La- ci* o i x2 * 4 is említi a Montagne Feléé bombáiban. Vöm Rath‘ vizs- gálatai szerint hólyagűrökben a tridimitet krisztobalit járja át. Fumarola-termékként Ramdohr4 észlelte s ilyen esetben a tridi- mit krisztobalitba ment át. Genetikai kapcsolatuk tehát kétségtelen s eredetük azonos okokra vezethető vissza. A vizsgálatokból leszűrhető következtetések. 1. A krisztobal i tol tartalmazó litofizás riolitok kőzettani vizs- gálatából megállapítható, hogy úgy a krisztobalit . mint a kíséreté- ben meg jelenő tridimit másodlagos folyam átoknak köszönheti lét re jöttét. A riolit, mint savanyú, üvegdús, lávaszerűen likacsos kő- zet a tevűletet. jellemző ÉNy — DK-i vagy ÉK — DNy-i törésvonalak mentén utó-vulkáni működés hatásának volt kitéve. A termálig fo- lyamatok alatt, magas bőmérsék és mélyből felfelé diffundáló ás- ványképzők szere]>e mellett a riolit többé-kevésbbé izotrop üvege utólag szferokristólyossá alakult s a szférikus aggregátumok köze- iben krisztobalit és tridimit kristályosodott ki. A pneumatolitos 2 Rosenbasch— Miigge: Mikr. Phys. d. péti-, wicht. Minera- lien. Bd. I. H2 p. 11. Stuttgart, 1927. 2 Ibidéin, p. 12. 4 Ibidéin, p. 14. Krisztobalit Sárospatak környékéről 313 Itatás azonban kisebb volt, amit a tridimit alárendelt szerepe is bizonyít. 2. Hogy a szferolitosodás utólag történt, igazolja: a) az a kö- rülmény, liogy a közei szei kezel változatlanul megmaradt. A mikro- 1 i tok, pigmentum-sorok, porfíros ásványok l'olyásos elrendeződése a szferokristályok képződése után, azok területén is észlelhető. Az eredeti kőzetszerkezet a szferokristálvos részeken is átcsillan, b) Szferokristályok a már meglévő öregek peremem jelentek meg , ahol az átkristályosító hálás a legintenzívebb volt. Sok esetben íöldpát alkotja a szferokristályok támaszpontjai. Sőt bizonyos, a földpátegyének szélein tapasztalható rezorpciós jelenségek amellett szólnak, hogy a szferokristályok centrális része kvarc + f öldpát-ros- tokból áll. E részek későbbi elváltozásai során ugyanis nagy mérték- ben kaolinosodtak. De üdébb szferokristályok rostjainak fénytörés- beli különbségei is igazolják földpátlemezek részvételét. 3. A kőzetüveg devitrifikációja az átalakító tényezők hatás- fokának megfelel őleg — helyr öl-hely re változó mértékű. Pórusmen- tes területeken viszonylagosan kisebb vagy éppen szferokristály- mentes. Ahol viszont a kőzet hosszú ideig állott utóvulkáni hatás alatt, ott már bomlási folyamatok is megindultak, melyek a szfero- kristályok átlátszóságát is megszüntették. A földpátlemezek elvál- tozása kaolin alakjában jelentkezik. 4. Minthogy a szferokristályok peremeiken krisztobalitba mén nők át, feltételezhető, hogy a belsejükben levő SiO rostok anyaga sem tulajdonképe ni kvarc, hanem annak magas hőhatásra keletke- zett a-krisziobolitos módosulata. E feltevést erősítik meg Endell is Rieke" vizsgálatai is, akik opált és kvarcüveget 1200°C-ra he- vítvén, változást nem észleltek; 1500°C-nál 2 óra alatt, 1600°C-nál mar 1 óra alatt az üveganyag tömöttsége a krisztobalitéval egye- zett. Kyr opoulos7 SiO. -gélt hevített hosszabb időn át 1300°C-ra s az olvadóik ból kriszobalit kristályosodott ki, amit Debye-rönt- genogrammal is meg lehetett állapítani. B r a e s c o3 már jóval ala- csonyabb hőfokon, nevezetesen 1000°C-os hevítéssel állított elő üveg- anyagból krisztobalitot. 5. Optikai vizsgálatok is megerősítik krisztobalit részvételét a szferokristályokban. A rostok ugyanis párhuzamos elsötétedésűek megnyúlásuk jelege pozitív. Hossztengelyük irányába az u esik. Mallard szerint a krisztobalit rombikus rendszerbeli s a meg- nyúlás irányába a -j- hegyes bisszetrix helyezkedik el. Módosításra szorul tehát az eddigi felfogás, hogy a riolit- szferokristályok rostjainak anyaga tulajdonképeni kvarc volna. J/alószíníí1eg a központ irányában egyre kisebb méretűvé (pár p) " Rosenbusch — Míigge: Mikr. Phys. d. péti-, wicht. Minera- lien Bd. I. H. 2. Stuttgart, 1927. p. 14. s Ibidéin, p. 14. 314 vitéz Lengyel Endre váló rostszálak anyaga is krisztobalitos módosulat. Bár parányi át- metszeteiken az optikai állandók helyzeti' már nem állapítható meg. Párhuzamos extinkeiojuk s megnyúlásuk + karaktere azonban itt is észlelhető. (i. A krisztobalit és tvidimit genetikai kapcsolata e riolitokban is megfigyelhető. Bár az aránylag kevés tridimit .jelenléte amellett szól, hogy a pneumatolitos hatás gy önge volt. Kvarctéglák előállí- tásánál tapasztalták, hogy a kvarc egy része üveggé lesz, mely magas hőmérsékleten tridimitté alakul. Az olvasztókemence for- róbb részeiben krisztobalittá kristályosodott át az üveganyag. Ha tehát savanyáik) kiömlési lelhetek (főként riolitok). hosz- szfttíb ideig állanak magas hőmérsékletű oldatok illetőleg túlheví- tett gőzök hatása alatt, az ef fúzió alkalmával hirtelenül megszi- lárdult kőzet üreg devitri fikációja részben szf crokr isi ály képződ s- ben nyilvánul meg . részben az áj egyensúlyi viszonyoknak megfe- lelő mániás illatokba (kristobalit. tridimit stb.) kristályosodik ód az üvegbázis. Schlaepf f *e r és N i g g 1 P kovasav vizes oldatából 470°-on kivált kristálykákat tridimitnek találta. Hydrotermális tényezők közreműködését bizony íí.ják a rio- 1 i tbaiu észlelhető kőzetlikacsok is, melyek helyenként kioldás útján, utólagosan keletkeztek. Továbbá az üregekbe lerakodott, kékesfehér, izotróp, kiszáradási repedések által kér esztii lszelt kovagél, mely már — minden valószínűség szerint — alacsonyabb vagy éppen normális hőfokon csapódol t ki a termák oldalából. Majd részben az eredeti, részben az utólagos kioldás által származott üregekbe ra- kódott le vagy alkotott azok falán bevonatot. A Plombiéves-i fiatal ásványforrások 73°-os, oldatából ma is tri- dimit rakódik le.lu Nem szükséges tehát feltétlenül igen magas hő- jnérsék jelenléte. Bár valószínű, hogy a /Lkrisztobalit magasabb hőfokon keletkezik s csak 230° alatt alakul át anizotrop a-kriszto- balittá. A tridimitnek is több változata ismerős. Feltehető azonban, hogy a két SiO. -ásvány — krisztobalit és tridimit — keletkezésé- nek fizikai körülményei a természetben sokkal közelebb állanak egymáshoz, mint az a laboratóriumi kísérleteknél tapasztalható s hogy a hőmérséken kívül ezen ásványszármazástani folyamatok- nál más fizikai hatóerők is sztimuláló szerepet játszanak. Hálás köszönetéin fejezem ki ez alkalommal is dr. S z e n t p é- t ery Z s i g m o n d professzor úrnak, hogy a vizsgálatokhoz szük- séges műszereket rendelkezésemre bocsátani szíves volt s munkám közben tanácsaival támogatott. Egyetemi Ásvány- és földtani Intézet. Szeged, 1937. november hó. ,, Ibidéin, p. 211. 10 F, Klockmann: Lehrb. d. Mineralogie. Stuttgart, 1922. p. 411, 315 A BUDAPESTI FÖLDRENGÉSI OBSZERVATÓRIUM FELADATA. Irta: Simon Béla. ÜBEB DEN AUFGABENKRE1S DES SEISMOLOGISCHEN OBSERV A TORIU MS IN BUDAPEST. Von B. Simon. A Magyarhoni Földtani Társulat Választmánya a folyó 1937. esztendő elején egy Földrengés] és Geofizikai Bizottság felállítá- sát határozta el; a Bizottság létesítésének célja az. hogy a Társu- lat keretében összefogja az említett két, a földtannal rokon tudo- mány művelőit és az irántuk érdeklődőket. Evvel kapcsolatban a Magyarhoni Földtani Társulat Nagytekintetű Választmánya részé- ről csekélységemet kitüntető megbízás érte, a Földrengési és Geofi- zikai Bizottságban a földrengési tárgykör előadójául kérettem fel. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy a megtisztelő bizalomért az Elnök Űr Öméltóságának, a Társulat Nagytekintetű Választmá- nyának és az igen Tisztelt Társulatnak őszinte köszönetemet nyil- vánítsam. Azt hiszem, helyesen fogom fel megbízatásomat', amikor a kö- vetkezőkben a magyar földrengési szolgálatot ellátó Budapesti Földrengési Observatorium korszerű feladatáról megemlékezem. Bevezetőül legyen szabad előre bocsiáij tanom, hogy bár a föld- rengés maga földtani jelenség kisérője, a földrengéstan jól körül- határolt feladatkörrel és sajátos kutatómódszerrel rendelkező önál ló tudomány, amely jelenlegi kifejlődésében feladatait és kutató- módszerét tekintve még a fizikához áll legközelebb, de azért a föld- tanhoz való rokonságot megtartotta és vallja ma is. *• * * R e b e u r-P a s c h w i t z-nak a múlt század végén szerencsés véletlen folytán nyert tapasztalata, amely szerint érzékeny műszó rekkel a földrengések nagy távolságban is megfigyelhetők (ő egy erős japán földrengést regisztrált — szándékán kívül — Potsdai 1 bán) egy csapással nemzetközi tudománnyá tette a földrengéstant és új lendületet adott fejlődésének. A tudományos kutatás számá- ra értelmét vesztette a rengéses és rengésmentes vidékek közötti régi megkülönböztetés, amely a műszerek nélkül való emberi meg figyelések alapján történt s amelynek továbbra csak a rengések várható károkozása megítélésénél van jelentősége, mert az erős rengések földrengésjelző készülékekkel bárhol észlelhetők. Miután egy-egy földrengés teljes megfigyelési anyagát a földkerekség ösz- szes földrengési Observatoriumai szolgáltatják, az egyes Observa- torium csak önmagában nem nagy értékű részletet ad, a földren- 316 Simon Béla gesi kutatómunka csak úgy lehet eredményes, ha minden ország- ban egységes szempontok szerint végzett; e szükségletnek megfe- lelően az 1903-ban kötött nemzetközi megállapodás értelmében, a- melyhez Magyarország az elsők között csatlakozott, megalakult Nemzetközi Földrengéskutató Szövetkezés kezébe vette az egész földkerekség rengéskutatásának irányítását. Az egységes munkamódszer gyakorlatban való bemutatását a mintaállomások Jena, Strasbourg biztosítják, míg az egysé- ges munkaprogrammot a Földrengéskutató Szövetkezés kétéven- ként összeülő kongresszusa tűzi ki. A munkaprogramul végrehaj- tása a nemzeti földrengési szolgálatok feladata, amelynek elvégző séről a Szövetkezésnek jelentéssel tartoznak. Mivel ezek a jelenté- sek is a Kongresszus elé kerülnek, az egységes munkaprogramm végrehajtásának e réven szinte páratlanul álló szaktudományi el- lenőrzése1 valósult meg. A Földrengéskutató Szövetkezés főtitkára l!)16-ig Ivövesligethy R a d ó volt s így az ő személyén kérész- iül több mint egy évtizeden át Hazunknak jelentős szerep jutott a földrengési kutatómunka feladatainak egységes szempontok sze l int való kialakításában. A magyar földrengési szolgálatot — amint már említettem — a Budapesti Földrengési Observatorium látja el, amelyben az ősz szes magyar a Budapesti Központi, a Kalocsai, a Kecskeméti és a Szegedi Földrengési Observatoriumok egyesültek a Buda- pesti Központi Földrengési Observatorium vezetése alatt. A ma- gyar földrengési szolgálat költségeiről való gondoskodás teljes egészében a Budapesti Földrengési Observatorium költségvetése keretében történik. Nemzetközi viszonylatban a Budapesti Közpon- ti Földrengési Observatorium főállomás, és egyúttal a Magyar Központi Földrengési Iroda, míg a többi magyar Observatoriumok mellékállomások, amelyeknek megfigyeléseit, illetve műszerfeljegy- zéseit a Budapesti Központi Földrengési Observatorium, mint a Magyar Központi Földrengési Iroda dolgozza fel és közli. A Budapesti Földrengési Observatorium nak a nemzetközi földrengéskutatás körébe vágó két működési ága a makroszeizmi- kus és a mikroszeizmikus földrengési szolgálat. 1. A magyar makroszeizmikus anyag, a hazánk területén mű- szerek nélkül is érezhető földrengésekre vonatkozó megfigyelések gyűjtését és feldolgozását közvetlenül a Budapesti Központi Föld- rengési Observatorium végzi. Az adatok szolgáltatásában a 400 helyen elosztott 840 állandó külső munkatárs mellett az esetről esetre felkért észlelők támogatják az Intézetet. Ez utóbbiakkal úgy lép érintkezésbe az Observatorium, hogy rengés esetén a megrázott terület nagysága szerint 100 — 1000 kérdőívet küld szét az illető vi- dék intelligenciájához olyan elosztásban, hogy minden helységből 3 — 4 válaszra lehessen számítani. Legyen szabad e helyeit is kér- nem a Társulat igen tiszteli tagjait , hogy ha a jövőben esetleg ilyen kérdőívet kapnának, annak haladéktalan és gondos kitöltő sével, visszajuttatásával támogassák az Intézetet munkájában. Az A budapesti földrengési obszervatórium leiadata 317 Összegyűlt .jelentések első feldolgozását az Intézet időrendi kapcso- latokat kidomborító, évenként megjelenő makroszeizmikns kataló- gusa foglalja magában, mely a nemzetközi makroszeizmikns kataló- gus magyar anyagát szolgáltatja: a végső feldolgozás egy-egy geológiai egység 50 — 100 évre terjedő megfigyelési anyagát kiérté- kesítő rengésmonográfia keretében a területi és talajszerkezeti ösz- szefiiggések kidomborítása mellett történik. 2. A részben távoli, részben közeli erős rengések jelzésére al- kalmas földrengésjelző készülékekkel felszerelt magyar földrengés! Observatoriumok műszereinek feljegyzéseit, amint már említettem, a Budapesti Központi Földrengési Observatorimn dolgozza fel. A feldolgozás lényegében véve az egyes szei zmogra mm - fázisok fizikai jelentésének kibogozásában áll. A feldolgozott eredmények közlése a Földrengéskutató Szövetkezés Strasbourgban székelő Központi irodája számára szolgáltatott napi, a nemzeti Központi Földren- gési Irodáknak megküldött ideiglenes havi, továbbá a földkerek- ség összes Földrengési Observatoriumaihoz eljuttatott évi mikro- szeizmikus jelentésekben történik. Ilyenképen járul hozzá a magyar földrengési szolgálat a nemzetközi mikroszeizmikus katalógus Fig. 1. ábra. Rengésfészkek eloszlása 1913 — 1930 között Budapest távo- labbi környezetében. Jól látható, hogy a déleurópai rengésfészkek, amelyekből évente 900 rengés pattan ki, 2000 km-nél kisebb távolság- ban, karéjban veszik körül Fővárosunkat. E. Bellamy után. gyarapításához. Ez a kutatási ág vezet a helyi menetgörbe felállí- tásához. fokozatos javításához, az egyes állomások sajátos altalaj- viszonyainak felt á r ásá hoz. A magyar Földrengési Observatoriumok a déleurópai rengés- fészkektől. amelyekből évente !)()l) rengés pattan ki, 2000 kilométer- nél kisebb távolságra fekszenek (1. ábra). Az ebből a távolsági öv- ből származó szeizmogrammok használhatók első sorban a rengé- sek fészekmélységének, kipattanást helyének meghatározására. Földrengési szolgálatunk jelentősége éppen abban áll. hogy az n. n. világrengések regisztrálása mellett, amelyek jelzésére az összes Földrengési Observatoriumok hivatottak, kontinensünk sajátos földrengési viszonyainak és felépítésének ismeretéhez szolgáltat ér- tékes adatokat („Budapest Európa földrengési hálózatának fájdal- 318 Simon Béla másán nélkülözött állomása” írja a Budapesti Földrengési Obser- vatorium megalapítása, előtt Wiochert, a nagynevű szeizmológus.) Azon célból, hogy az Intézet ezen feladatának a jövőben még foko- zottabb mértékben megfelelhessen, kívánatos volna műszerfelszere- lését modern, erős nagyítású, kis lengésidejű, kiváltképpen gyönge, közeli rengések regisztrálására szolgáló készülékekkel kiegészíteni. Hogy többek között a Budapesti Központi Földrengési Observato- rium fekvése földrengéskutatási szempontból mennyire előnyös, azt az bizonyítja, hogy bár műszerfelszerelése összehasonlítatlanui gyöngébb, mint a Jénai Birodalmi Földrengéskutató Intézeté, (a melynek modern készülékei kereken 10-szer érzékenyebbek a mie- inknél), a déleurópai rengésfészkek közelségének következtében ké- szülékeink évente jóval több rengést jeleznek, mint a jénaiak. A földrengések bekövetkezése előre nem jósolható meg, éppen azért a földrengésjelző készülékeknek állandóan készen kell lenniük a regisztrálásra. Ez a körülmény okozza, hogy egy megfelelően működő földrengéskutató hálózat fenntartása tekintélyes pénzbe kerül. Ugyanis a készülékeket az épülettől elválasztott és teherbíró talajra alapozott oszlopokra kell helyezni, nehogy a nem földren- gésektől eredő épületrezgések (amelyeket többek között szél, járká- lás, gépek keltenek) zavarják a feljegyzéseket. Ám ilyen viszonyok között a talajvíz elszigetelése lehetetlen, s a készülékek folytonos rozsdásodása miatt szükséges állandó javítás tetemes összegeket emészt fel. Hogy a készülékek sok vagy kevés rengést jeleznek, az már a fenntartási költségeket nem befolyásolja, mivel a műszerek állandó készenlétben tartása, érzékenységük szakadatlan ellenőrzé- se a tagadhatatlanul tekintélyes pénzmennyiséget felemésztő, de elengedhetetlen előfeltétele a Földrengési Observa tóriumok kifogás- talan működésének. Épen azért a földrengési szolgálat fenntartási költségeinek megítélésénél az egyedül lényeges és helyes szempont, hány intézet, mennyi műszerének iizembentartását kell biztosítani. Más kérdés, amennyiben feltevése tudományos kutatással szemben egyáltalán megengedhető, hogy érdemes volt-e áldozni az államoknak a földrengéskutatás céljaira szolgáló tetemes összege- ket, van-e ezeknek a vizsgálatoknak megfelelő gyakorlati jelentő- ségük. Elsősorban is vitatható, hogy csupán gyakorlati célzat és eredmények teszik indokolttá közpénzeknek tudományos célokra való fordítását, másodszor, amint az alábbiakból kitűnik, az egész földkerekségen egységes terv szerint végzett földrengési vizsgáln- iuk gyümölcseképpen az alkalmazóit födlrengéstan olyan kutató- éi járásai fejlődlek ki, amelyek segítségével a nemzeti vagyoni ha tékonyan meg lehet védeni a földrengések, továbbá a technikai kultúra rohamos fejlődése következtében létrejövő és mind gyako i ibb, nagyobb mérvű egyéb eszközökkel el nem hárítható károsa dústól; ebből a feladatkörből alakul ki a földrengési szolgálatok harmadik, több ágra szakadó feladatköre: az alkalmazott földron géstani kutatás. A budapesti földrengési obszervatórium feladata 319 3. A rendszeres nmkroszeizmikus vizsgálatoknak köszönhetjük, hogy ma már a rengéskárok ellen sikeresen védekezni lehet és a védekezés nem kíván elviselhetetlenül nagy anyagi áldozatokat. A védekezés két lokérdése — ha a gazdaságosság szempontját is te- kintjük — mel> területekre terjedjen ki éls a rengés erősségén kí- vül milyen tényezők befolyásolhatják a károsodást, amelyek csak az összes művelt országok együttes munkájával voltak tisztázha- tók. Kitűnt, ott, ahol egyszer földrengés volt, annak hasonló erős- ségben való megismétlődése várható. Továbbá, a rengés károkozása a földmozgás abszolút erősségén kívül nagy mértékben függ az al- talajviszonyoktól. Így laza (homok, kavics,) csuszamlásra hajla- mos (agyag), mocsaras, a vékony, laza takaróval fedett szilárd talajon különösen, ha a takaró vízzel átitatott, ugyanolyan abszo- lút erősségű rengés jóval nagyobb károkat okoz, mint szilárd sziklán. Itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy a használatos ge- ológiai térképek, amelyek inkább az altalajt felépítő rétegsorok időrendi egymásutánját és a gyűrődéses tektonikát emelik ki, nem megfelelők a makroszeizmológiai kutatás céljaira; a föld- rengéskutatónak különleges földtani térképekre van szüksége. Ezek a térképek a törési tektonika mellett a szeizmológiai szempontból egyformán viselkedő, uralkodó közetféleségekct összefoglalva tün- tetik fel és arról is felvilágosítást adnak, hol fedi a rengéserősséget növelő 2 méternél vastagabb mállási takaró a szilárd kőzeteket Xagy segítséget jelentene, ha Magyarországról e szempontok fi- gyelembevételével készített legalább 1 : 200.000 méretű geológiai térképanyag rendelkezésre állana. E térképanyag elkészítésében, legyen szabad remélnem, hogy a Budapesti Földrengési Observato- rium számíthat a Földtani Társulat és a Földtani Intézet megértő pártfogására. Közfelfogás szerint Hazánkban a rengéskárok ellen védekez- ni felesleges, annyira energiaszegények rengéseink. Sajnos, ha a magyar földrengési katalógusba beletekintünk, ezt a nézetet nem látjuk indokoltnak. A kérdés megvilágításául az elmúlt utolsó más- félszázad néhány rengését kívánom idézni. Az 1783. április 22-i rengés alkalmával Komáromban a vár és minden lakóház megsérült, Győrött és Acsott sok épületen ke- letkeztek falrepedések, Budakeszin a leomló falak 4 embert agyon- vertek. A csupán Komárom polgári lakóházaiban okozott kár 75.000 forint volt. Az 1810. január 1 4- i móri rengéskor Mórott sok ház romba- dőlt, a környéken különösen Bodajkon, Csákberónyben, Fehérvár- esurgón, Iszti mérem jelentős épületsérülések, 3 halott. Az okozott kár 360.000 forint. Az 1858. január l.Vi földrengés Zsolnán és környékén pusztí- tott; az okozott kár jelentékeny lehetett, hogy összegszerűen meny- nyi volt, annak nem sikerült nyomára jutnom. Az 1906. január 10-i földrengés Jókeő, Jablonic, Aszós, Hra- dist, Korlátkő, Verbó épületeit tette tönkre. 320 Simon Róla Az 1911. július S-i rengés főleg Kecskeméten, Nagykőrösön, Kerekegyházán, Lajosmizsén okozott károkat. Az 1925. január öli földrengés alkalmával magában Eger- ben veszedelmesen megsérült 200 ház, amelyből 15 teljesen lakha- tatlanná vált, megrongálódott 2.000 kémény. 1.000 tűzfal. Ostoroson -100 épületből csak 8 maradt sértetlen; súlyos károk voltak még Kistályán, Andornakon. Egerszalókon. (200 ház rongálódott meg), Xovajon, Felnémeten. A kár összeg 1,500.000 P. Az egyébként gyönge 1927. március 4-i várpalotai rengés al- kalmával Várpalotán 255 ház sérült meg, a kár 4.600 P. Kétségtelen, hogy rengéseink túlnyomó nagy része nem okoz kárt, azonban akadt közöttük a múltban is és sajnos, el kell készül- ve lennünk arra, hogy lesz a jövőben is károkozó magyar rengés. Erre való tekintettel a Jénában rendelkezésén'. re állott és alább Fig. 2. ábra. részletesen felsorolt magyar rengésmonográfiák és katalógusok anyagát, ahol szükségesnek mutatkozott újra feldolgozva elkészí- tettem (2. ábra) Csonka Magyarország földrengés! illetőleg föld- rengésveszélyességi térképét. * A következő magyar rengésmonográfiák és katalógusok a mó- déiul makroszeizmológia módszerével kiértékesített anyagát használ- tam fel a térkép készítésénél: 1. Az. 1783-i nagy komáromi földrengésre vonatkozó eredeti hiva- talos katonai és polgári jelentések. 2. T? é t h 1 a Antal: i)as Erdbeben 'on Mór am 14. Januar 1810. Földtani Közlöny XL. 227. Budapest, 1910. Á budapesti töldrefigésí obszervatórium feladata 321 A térképen az epicentrumok mellett kii 1 önkii lön jelöléssel fel vannak tüntetve azok a területek, amelyeken olyan erős rengés volt, tehát várható a jövőben is, hogy a) egész helység elpusztult, b) tetemes épületkárok, e) jelentéktelen épületsérülések kisérték, d) földrengés éreztetett épületkárok nélkül, é) földrengés nem volt. Ha tehát a jövőben életbevágóan fontos közmű, új település elhe- lyezéséről lenne szó, e térkép alapján meg tudjuk mondani, várha- tó-e a kiszemelt helyen károkozó rengés, amennyiben várható, ki tudjuk jelölni azokat a területeket, amelyeken való építkezés az al- talajviszonyok miatt veszélyes. Rendes körülmények között, ha a kiszemelt terület felhasználása földrengést szempontból (altalaj- viszonyainál fogva) nem volna ajánlható, közvetlen közelében le- het találni másik megfelelőt, amelyen ugyanazon gazdasági elő- nyök várják az új létesítményt. A rengéskárok elleni védekezés további helyes módja az altalajkiválasztás mellett a gondos alapo- iás. Bár a bemutatott térkép ideiglenesnek tekintendő, nagy vo- násaiban híi képet ad: a térképet a Budapesti Földrengési Obser- vatórinmban rendelkezésemre álló, de még fel nem dolgozott ma- gyar rengésmegfigyelési anyag figyelembe vételével kiegészíteni szándékozom a törési tektonikát is feltüntetve a Földtani Intézettől kapott, most készülő tektonikai térkép alapján, amelynek kilátásba ,‘i. Saly Auguszi: Földrengések hazánkban különösen váro- sunkban; történeti adatok és kéziratok nyomán. A Pannonhalmi Szent Benedekiek rév-komáromi algymnasiurnának tizedik programúi ja. Ko- márom, 1860. 4. Réthly Antal: Az 1894 —95. években Magyarországon észlelt földrengések. Budapest, 1914. 5. Réthly Antal: Az 1896—99. években Magyarországon ész- lelt földrengések. Budapest, 1915. 6. Réthly Antal: Az 1900., 1901., 1902. évi magyarországi föld- rengések. Budapest, 1909. 7. Réthly Antal: Az 1903. évi magyarországi földrengések Budapest, 1906. 8. Réthly Antal: Az 1904. évi magyarországi földrengések Budapest, 1906. 9. Réthly Antal: Az 1905. évi magyarországi földrengések Budapest, 1906. 10. Réthly Antal: Az 1906. évi magyarországi földrengések. Budapest, 1907. 11. Rétbly Antal: Az 1907. évi magyarországi földrengések Budapest, 1908. _ ,J12'-Retllly Antal: Die Etemeute des Kecskeméter Erdbebens. holdrajzi Közlemények Arol XXXIX. 152. Budapest, 1911. 13. Réthly Antal: Die Erdbebenkarte Ungarns. Gerlands Bei- Irágy zűr Geophysik Bd. XIII. 283. Leipzig 1914. 32 2 Simon Béla helyezett átengedéséért dr. Lóczy Lajos igazgató úr Öméltósá- gának előre is hálás köszönetéinél fejezem ki. Ezt az új térképet úgy akarom elkészíteni, hogy egyúttal rávilágítson arra is, meglevő iparvállalataink földrengésektől mennyiben veszélyeztetettek. Befejezésül a magyar rengésekről még csak annyit legyen szabad megemlítenem, hogy rengéseink túlnyomórészt tektonikusok, van azonban köztük néhány beomlásos rengés is. 4. A házakban elhelyezett gépek (a kisipari üzemekéi meg a nagy gyárakéi egyaránt) n. n. „szabad erői” megrázzák úgy a gépet magába fogadó, mint a környező épületeket. Ha a házak tökéletesen merevek lennének és a talajjal is tökéletesen mereven lennének összekötve, akkor minden részükben ugyanúgy mozdulnának ki, tehát káros feszültségek nem keletkezhetnének. Ev- vel szemben a nem tökéletesen merev épületek maguk is rezgésbe jönnek s (legalább is első közelítésben) rugalmasnak tekinthető alakváltozást szenvednek. Ismeretes dolog, hogy a p = P sin 2 n t periodikus erőtől mozgatott és rugalmas erővel (súrlódás mellett) egy ponthoz kötött M tömegpont mozgásegyenlete 14. S i m o n B é 1 a: Az 1927. Pótfüzetek a Természettudományi 15. Simon Bél a: napest, 1930. 16. S i m o u B é 1 a : napest, 1931. 17. S i m o n Béla: dapest, 1932. 18. nyászati 19. Simon Béla: dapest, 1934. 20. Simon Béla- dapest, 1937. 21. Simon Béla: dapest, 1937. 22. Simon Béla: 1930-ig-. Budapest, 1937. 23. Simon Béla: dapest, 1937. 24. S i ni o n B é 1 a : dapest, 1937. március 4 i várpalotai földrengés Közlönyhöz 1927. Budapest, 1927. Az 1929. évi magyarországi földrengések. Bu- Az 1930. évi magyarországi földrengések. Bu- Az 1931. évi magyarországi földrengések. Bu- 18. Simon Béla: Várpalota és környékének földrengései. Bá- és Kohászati Lapok 1931. évi májusi száma. Az 1932. évi magyarországi földrengések. Bu- Az 1933. évi magyarországi földrengések. Bu Az 1924. évi magyarországi földrengések. Bu- Földrengések Várpalotán és környékén 1038 — Az 1935. évi magyarországi földrengések. Bu- Az 1936. évi magyarországi földrengések. Bu- A budapesti fötdréngcsi obszérvátorimn feladata 323 M 2 a dt2 d a dT Da = P sin 2 7f t T (1) ahol M a tömegpont tömege, T\ jellemzi a csillapítást, I) a rugal- mas erőt. A differentiálegyenlet megoldása (a viszonylag hamar lecsillapuló önrezgésektől eltekintve) a = A sin ( 2 n t 9) (2) ahol T + 4 ?2 (sr-)2 1 O (3) T„ a rezgő pont saját rezgésideje, e a csillapítás, lóg2 s = 1.9 + lóg 2 f (4) Ha a matematikai tárgyalás egyszerűsége kedvéért úgy te- kintjük a téglalap alaprajzú épületet, hogy mint egységes tömb rezeg, a rezgések egy-egy fal síkjával párhuzamosan történnek, a rezgésirányra merőleges falsík a rezgés folyamán is sík marad, és az altalaj esetleges süppedésének károkozó hatásától isi eltekin- tünk, a fal mozgásegyenlete hasonló típusú lesz mint az(l) alatti differenciálegyenlet és a vízszintes irányú legnagyobb kitérés, ér- téke a max konstans szorzótól eltekintve a (3)-nak megfelelően a T “ 2 T 1 - + 4 p2 (^)2 1 O 1 o (5) tényezőtől függ; T itt a gép másodpercenkénti forgásszámának re- ciprokja (a géprezgés rezgésideje) T0 a ház saját lengésideje ? a csillapítása és mint előbb lóg2 s A" = 1.9 + lóg 2 f (4) Tehát a legnagyobb kilengés értéke (= a házrezgés tágas- sága) a ház lengésidejének a géprezgés periódusához való viszo- 324 Simon Béla nyíltól ős a ház csillapít i sá tói függ; az előidézett rezgések periódu- sa a (2) egyenleteknek megfelelően megegyezik a gép periódusá- val. Legnagyobb a házrezgés tágassága rezonancia fennforgásakor., ha a V függvénynek maximuma van, esetünkben, amikor T=T„. Mivel tapasztalat szerint a házak csillapítása kicsi, 1.1 — 1.7 között mozog, a rezonancia éles, tehát ha a ház- és géprezgés meg- egyező periódusa, az előidézett házrezgés tekintélyes tágasságává nőhet, viszont a gép elhangolásával a vízszintes irányéi házrezgés tágassága s evvel -együtt a káros feszültségek mérve tekintélyesen lecsökkenthető. ■io rrt majas J eme/eles favazas ház rezoncujciagórhej'e. fl.Ramspeck tthcui' Fig\ o. ábra. Ez a körülmény teszi kívánatossá a házak saját rezgésidejé- nek. csillapításának meghatározását. A T„ saját rezgésidő meghatározása úgy történik, hogy a gép fokozatosan növekvő vagy csökkenő fordulatszámánál a lehető magasan az épületben elhelyezett rezgésmérő regisztrál. Felrajzol- va a kényszerített házrezgések rezgésidejének és amplitúdójának összefüggő értékeit feltüntető rezonanciagörbét, abból a ház saját rezgésszáma leolvasható, t. i. itt a görbének éles maximuma van (3. ábra). A budapesti földrengési obszervatórium feladata 325 A z e meghatározása végett a gép fordulatszámúit fokozato- san növelve erőteljes rezgésbe hozzuk az épületet, majd a gépet hirtelen megállítjuk és a rezgésmérővel a csillapodó önrezgéseket regisztráljuk. Két egymásutáni amplitúdó hányadosa az s. Pe történhet az e meghatározása a rezonancia-görbéből is, legyen aTc a T = T 0 a T a T = T périodúsu kényszerített rezgésnél a mért amplitúdó, akkcr lóg F I 1 4 a t ( 9)2 va t ' A O i + J A o (6) Nem lesz érdektelen talán, ha néhány adatot említek a szó- banforgó házrezgés jellemzőkre vonatkozóan: 1) 10.7 m hosszú, 7. a m széles, 16 m magas köböl és téglából készült épületre T„ = 0.26 sec T„ = o.23 sec s — 1.7 s — 1.7 a rövidebbik a hosszabbik oldallal párhuzamos rezgésekre. 2) 3 emeletes 10 m magas favázas téglakeretkitöltósíi háznál hosszanti fal irányába eső rezgésekre Tó = 0.32 s = 1.11 3) 40 m magas, 72 m hosszú, 17 m széles üzemi épületnél ( szénm ósómünól) T„ = 0.83 í = 1.05 a rövidebbik oldal irányába eső rezgésekre. Ez utóbbi épületnél 11 %-al elhangolva az egyik rezonancia-rezgéseket kiváltó gépet, a házrezgések 77 %-al csökkentek. Mivel a gépipar mind gyorsabb forgási! gépeket termel, az építőipar a jobb helykihasználás végett nagyvárosokban mind magasabb épületeket emel — az épületek sa- ját rezgésszáma emeletenként 0,1 sec lévén — a káros rezonancia- esetek a jövőben szaporodni fognak, ezért az épületek elhárítható károsodásának megelőzése végett nagyjelentőségű a házrezgésvizsgá- latok megindítása. Sajnos, már Budapesten is van néhány géprez- gésektől megsérült ház; a Székesfőváros fel is kérte a Budapesti Földrengósi Observatoriumot az ezirányú vizsgálatok lefolytatá- sára arra való tekintettel, hogy jövőben a káresetek szaporodása várható, 326 Simon Béla 5) Hasonlóképpen veszélyezteti az utcai forgalom a házak ép- ségét, most a részletekbe nem kívánok bocsátkozni, csak azt emlí- tem, hogy ezen a réven is károsodás fenyegeti a nemzeti vagyoni és pedig két okból, a rezgések előidézte káros feszültségek keletke- zése folytán (a károkozás említett tényezője hasonlóképpen tár- gyalható, mint a géprezgéseké) meg a létrejövő talajsüppedések kö- vetkeztében. Ez az utóbbi kérdés átvezet az alkalmazott földrengés tan egy másik fontos ágához, a dynamikus altalajkutatás proble- matikájához. 6) Két párhuzamos tengely mindenike körül forogjon egy- mással ellenkező irányban egy-egy excentrikusán elhelyezett tö- meg, amelyek kölcsönös helyzete legyen olyan, hug> a vízszintes erőösszetevők egymást mindem pillanatban megsemmisítsék. A si- nus függvény szerint változó nagyságú függélyesen irányított erők stacionárius sinus-rezgéseket illetve tovaterjedő rugalmas hullámot keltenek. Mérhető a rezgéskeltő erő periódusa, a rezgéskeltő által az időegység alatt felhasznált energia, a rezgéskeltő besűlyedése, magán a rezgéskeltőn és kiterjedt környezetében létrejött földmoz- gás tágassága, fázisa. Ezekből az adatokból meg lehet határozni a íezgés terjedési sebességét, a rezgéskel tővel terhelt talaj saját rez- gésszámát, csillapítását, a létrejött földmozgás tágasságának a rez- géskeltőtől számított távolsággal való változását. A következőkben rövidség kedvéért csupán a terjedésisebesség mérésekből folyó, 0 10 20 30 kO 50 60 70 fO 90m Rezgésketfóhl -szamJoH lavolsay Kavics Fig. 4. ábra. A budapesti földrengési obszervatórium feladata 327 néhány nagy gyakorlati fontosságú alkalmazással fogok részlete- sen foglalkozni, a többiekre csupán utalok. A létrejövő rezgés tovaterjedési sebességének meghatározása úgy történik, hogy a vizsgálandó területen keresztül fektetett szel- vények különböző pontjain rezgésmérővel feljegyeztetve a föld- mozgást meghatározzuk ugyanazon rezgésfázis (pl. egy kiválasz- tott legnagyobb kitérés) megérkezésére szükséges időt t — * t p t p O (tp időpontban jut el a P pontba a rezgéskeltőnél — p , — a t pe idő- pontban mért legnagyobb kitérés). Ha a PP0 távolság s, akkor a v sebesség (7) Az s és t összetartozó értékeit feltüntető görbe a menetgörbe. Kitűnt, hogy az építkezési altalajul szolgáló laza üledékek- nek a teherbírása kapcsolatba hozható az említett hullámok terje- dési sebességével, minél nagyobb a terjedési sebesség, annál teher- bíróbb az altalaj (4. ábra). Tájékoztatóul álljon itt a következő Ramspeck A-tól eredő táblázat: Talajminőség Terjedési sebesség m|sec A talaj teherbírása megengedett terh. kgjcm2 Mocsaras 80 0,0 Finom sz. homok 110 1,0 Közepes sz. homok L50 2,0 Agyagos homok 170 2,5 Kavics kövekkel keverve 170 2,5 Finom szemű homok 30 % közepes homokkal keverve 100 3,0 Közepes sz. homok (szálban' 250 4,0 Márga Kavics (4 m vastag homok 220 4,0 alatt) 330 4,5 Durva kavics 420 4,5 Továbbá, ha a menetgörbe egyenes, azt jelenti, hogy a talaj tekintélyes mélységig egyenletes felépítésű . Ezeken kívül még több rossz megtartású korái és tüskebőr ű töredék is ke- rült elő. Dél felé mediterrán kavics és homok takarja a felszínt. A 222-es magasságú ponttól 450 m-re 005° irányban, a nummulinás mészkő és fődolomit réteghatárán mélyesztett kutatógödröm legfel- ső rétegei a következők voltak: 1. 0.00 — 0.20 m. Barna, homokos agyagtalaj. 2. 0.20 — 0.60 m. Kissé agyagos homok. 3. 0.60 — 1.25 m. Narancssárga agyag. Prelutéeien. 4. 1.25 — 2.15 m. Fehér agyag. A második réteg aljáról több éleskavics, mogyoró-almanagy- ságú lecsiszolt dolomitgörgeteg került elő. Az akna falán látni le- hetett, hogy a kövek mind hegyükkel felfelé, egysorban ágyazódtak be a homokba. Nem alkottak összefüggő réteget, hanem átlag 20 — 30 cm-es közök választották el őket egymástól. Négy jellegzetesebb darabot a mellékelt XV. iábia szemléltet. Az első éles kavics (1 — la. sz.) hosszában megnyúlt; alsó oldala ér- des tapintású, ripacsos, első oldalán a megnyúlt alaknak megfele- lően egy hosszanti él vonul végig, két, tompa szögben találkozó, zsírfényű, síma lapot határolva el. A harmadik lap fejletlen, érdes felületű, a másik kettőnél sokkal kisebb. A második kavics (2 — -2a. sz.) felső oldala igen szép szabályo- san fejlett, háromoldalú tompa piramishoz hasonló. Az egymást erősen tompa szögben metsző sima lapok élei egyenes vonal úak. A kő alsó oldalát több meglehetős sima felületű csiszolt lap határol- ja. Ebből az következik, hogy a kavics valamely külső erő hatású ra többször kimozdult nyugalmi helyzetéből, s aszerint, ahogy más és más oldala került a felszínre, váltakozva csiszolódtak le egyes felület részei. A legnagyobb, kb. almanagyságú görgetegen (3 — 3a sz.) három jól fejlett, tompa zsírfónyű lapot látunk, melyek a derékszöghöz közeiitö, tehát aránylag kevéssé tompa szög alatt metszik egymást. A lapok határvonalai élesek, de a csúcs le van csorbulva. Az alsó fél gömbölyű felületét repedések preformálta kisebb ripacsok fedik. A legkisebb kavics (4— 4a. sz.) alig nagyobb a mogyorónál. Al- ja gömbölyded, felső részi szabályos három oldalú piramis. Anyaga lazán porló, tehát jóval puhább az előző hároménál. Lapjai ennek következtében mattak, nem csillogók. Pleistozane Dreikanter aus dem südlichen Bakony 333 Az összes kavicsok anyaga dolomit, moly a kutatógödörtől alig tíz méterre felszínre bukkanó sziklákból származik. Az éles kavicsok mind sarkukkal felfelé, egysziutben hevertek, tehát feltét- len megbolygatatlan helyzetben voltak kiásásukig. Az őket körül- záró, eredetileg mediterrán homok, azonban valószín illeg másodla- gos helyzetben van. Feltételezhetően a szél sodorta erre a helyre, miközben sírna lapokat csiszolt az agyagtalajon heverő dolomitkavi- csok felületére. Az ódörögdi éles kavicsok keletkezésének pontos idejét nem tudjuk biztosan. Hogy nem a jelenkorban keletkeztek, azt a felettük levő agya- gos homokrétegek tanúsítják. Igen valószínű, hogy a Papp K á- r o 1 y1 által ismertetett károlyvárosi, csömöri és iváni lelőhelyek analógiájaként a pleisztocénben jöttek létre. Ven dl A.2 Pomázról említ hasonló pleisztocén sarkos kavicsokat id. Lóczy L.3 innen a Balatonfelvidékről recens sarkos kavicsokat, a felszínen heverő, jelenleg is koptatásnak kitett szélmarta bazalt és kvarcit görgete- geket. Feltételezi azonban, hogy már a pleisztocénben is képződhet- tek ilyenek, hiszen a defláció már akkor működött ezen a tájon. Id Lóczy L. e feltevését megerősíteni látszanak leirt újabb lele- teink. Készült a kir. in. Pázmány Péter Tudományegyetem Földtani Intézetében. # * * Xördlich dér Ortschaft Zalahaláp liegt im Bakonygebirge das (fehöft Ódörögd, in (lessen Hahe mehrere Dreikanter gefunden wor- den sind. Einige schönere Stiicke sind auf dér Tafel abgebildet, u. zw. von oben (Fig. 1 — 4.) und von dér Seite (Fig. la — 4a). Das Ma- tériái dieser Dreikanter besteht aus norischem Dolomit; sic errei- ehen die Haselnuss-bis Apfelgrösse. Kié wurden im O.íi m Ticfe gefunden, \vo sic mit den Ecken nach oben gerichtet im derselben Schicht lagen, an dér Grenze des umgelagerten mediterránon San - des und pralutetien bunten Tones. Ihr Entstehungsalter falit wahr- scheinlieh ins Pleistozan. # # # IRODALOM. — SCHRIFTTUM. 1. Papp Károly: Éles kavicsok (Dreikanterek) Magyarország- haj- dani pusztáin (steppéin). Földi. Közi. 1899. XXIX. köt. 135—147. old. 2. Schafarzik — Ven dl: Geológiai kirándulások Budapest környé- kére. Budapest. 1929. 3. Lóczy Lajos: A Balaton környékének geológiája és morfológiája. Budapest, 1913. p. 505 — 512. 4. v. Lengyel Endre: Tengerparti éleskavicsok. Földrajzi Közlemé- nyek. 1928. Bd. LVI. p. 93—102. 5. Ben d a László: Az éleskavicsok keletkezésének mechanodinami- kai törvényei. Földt. Közi. 1930. Bd. LX. p. 95—109. 334 TÁRSULATI ÜGYEK GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN ÜNNEPI BESZÉD A SZARVASI ÖREGDIÁKOK SZONTAGH TAMÁS EMLÉKÉNEK LELEPLEZÉSEKOR. Mindnyájunkat kik ma itt összejöttünk a szeretet hozott össze. Szeretet Dr. Szontagh Tamás iránt, ki ez iskola falai között élte hol- don' diákéveit, s innen indult el az élet nagy iskolájába. Most, hogy nincsen már közöttünk, öreg diák társai olyannak találták életének munkásságát, hogy követéséül, emlékezetének meg- örökítésére emléktáblát állíttattak fel. Hogy mi volt Dr. Szontagh Tamás ennek a sokat szenvedett országnak, azt nálamnál sokkal hivatottabbak mondták el, de, hogy mije volt a Földtani Intézetnek, és a Földtani Társulatnak, ezt szabad legyen nekem pár szóval elmondanom. Ha a hazai földtani irodalmat lapozgatjuk, előtűnik Dr. Szontagh Tamás nagy tudása és sokoldalú munkássága. Mint geológus első volt az elsők között, bejárta az egész nagy Magyarországot, de kedvenc felvételi területe a nagy Bihar-hegység volt. Ennek a terü- letnek tanulmányozására fiatalabb kartársaival egész expedíciót veze- zett. Különösen a gyakorlati kérdések tanulmányozásában vett nagy szorgalommal részt, s a bányageológiában, az agrogeológiában, bal- neológiában vagy a vízellátási kérdésekben, a hyrologiában Szontagh tudása és gazdag élettapasztalatai úgyszólván nélkülözhetetlen volt. Ez a sokoldalú munkakészség indította a Földtani Intézet felet- ti s hatóságát, hogy Böckh dános halála után Szontagh Tamás lett megbízva a Földtani Intézet ideiglenes vezetésével, majd idősb Lóczy Lajos igazgató kinevezése után az intézet aligazgatói teendőit látta el nagy buzgalommal. De nemcsak a Földtani Intézet gondol elismeréssel és hálával Dr. Szontagh Tamás működésére, hanem a Magyarhoni Földtani Tár- sulat. is, melynek legrégibb tagja több cykluson át elnöke, tiszteleti és választmányának haláláig a legtevékenyebb tagja, a magyarhoni Földtani Társulat hydrologiai szakosztályának pedig egyik megala- pítója volt. Én Dr. Szontagh Tamással közel három évtizedig voltam együtt s ez idő alatt meg tanultam őt tisztelni, becsülni és szeretni azt a feljebbvalót, ki kartársainak mindenkor, minden ügyükben a leglel- kesebb pártfogója s olyan jó barátja volt. Jóságát és szeretető legjob- ban kimutatta a háború alatt, amikor a Földtani Intézet tagjai közül sokan bevonultak s teljesítették hazafias kötelességüket. Az az aggódó szeretet, mivel u távollevőkkel érzett, az a szinte atyai büszkeség, mi- kor látta azt, hogy fiatal kartársai a becsület mezején is megállják helyüket s szebbnél szebb kitüntetést hoznak haza, lelkét nagy öröm töltötte el. De jött az összeomlás, a kommunizmus, amikor a terület védő Társulati ügyek 335 1 igánál i szereplése miatt, ötöt is elmozdították az állásából. Ekkor is- mertük meg igazán az ö nagy magyar lelkét, a mikor már minden el vesztve gondoltunk s csaknem kétségbe estünk, lelket öntött belénk s megtanított bízni az Isten egy örök igazságában. Erről a bitünkről teszünk itt ma tanúbizonyságot kedves Tamás- bátyánk s ezzel a hitvallással teszem le emléked előtt a m. kir Földtani Intézet koszorúját. Dr. Emszt Kálmán. LACZKÓ DEZSŐ. A kultusz- kormány, a tudományos világ képviselői, egyházi és világi előkelőségek jelenlétében leplezték le szobrát a veszprémi Erzsé- bot-kortben, halála után csaknem pontosan öt évvel, 1937. oki. 24-én. A művészi szobor tudós munkába révedve, darab ásvánnyal s kalapáccsal a kezében ábrázolja Laczkó Dezső nemes alakját. Laczkó 1860, jul. 21-én született Trencsénben s középiskolai ta- nulmányainak végeztével a kegyesrendiek sorába lépett. Nagy termé- szetimádata, mely elkísérte egész életén át, kora ifjúságában nyilatko- zott meg már s így egész természetes, hogy az egyetemen a természet- tudományok vonzzák. Mint földrajz- természetrajzszakos tanár 1886- ban nyert oklevelet s rövid kétéves privigyei, debreceni és kecskeméti tanárkodás után már 1888-ban Veszprémben találjuk. A fölvidéki váro- sainkra emlékeztető Veszprém s a vadregényes Bakony döntő szerepet játszottak a fiatal paptanár életében, ki lelkében magával hozta ide ifjúságának legszebb emlékeit: A gyermekkorában ezerszer megcso- dált Felvidék égbenyúló, remekszép begyeit, tanárkodása első állomá sáliak feledhetetlen tájait s délibábos Alföldünk tengersík rónaságát. Laczkó, 41 évet töltött Veszprémben s bátran mondhatjuk, hogy alig; volt ember, ki úgy ismerte lakhelyét annak tágabb környékét, mint ő. Lóczy az 1890-es években megkezdett balatoni kutatásaival kap- csolatban u. i. rövidesen megismerkedett Laczkó-val, kiben nélkülöz hetetlen munkatársat lelt, ki lelkesen gyűjtögette a készülő balatoni monográfia érdekében Lóczy-nak a paleontológiái anyagot. Laczkó e munkájában rö\ idesen oly bámulatos szakismeretre tett szert, hogy a Magyar Földrajzi Társaság Balatoni Bizottsága 1894-ben megbízta Veszprém és tágabb környéke geológiai leírásával. Nagy odaadással végzett kutatásairól 1898-ban a Magyarhoni Földtani Társulat egyik szakülésén számolt be, fáradhatatlan munkája eredményeit pedig ..Veszprém városának és tágabb környékének geológiai leírása11 című nagy munkájában publikálta, mely a Lóczy által szerkesztett Bala- ton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei című, sorozatos mű 1. kötetében látott napvilágot. Laczkó alapvető munkájában kitűnő rajzát adta a Bálát onfölvidéki triaszgeológia fejlődéstörténetének, Veszprém és környéke területi szerkezetének, hegy- és vízrajzának, 336 Társulati ügyek. „agy alapossággal irta le a terület ásvány-földtani fölépítését, fáeies h -li kialakulását, tagozódását s alpesi vonatkozásait. Munkájában Laczkó oly kitűnő szakembernek mutatkozott be, hogy tudását az egész geológus világ elismerte s több új kövületet neveztek el róla. Ezek: A Dinaritex Laczkói, A r t h.. Hj/bodus Lacikái. .1 a e k. Maya la dús Laczkói R. Hoern. Jnolcites Laczkói D i e n, Mysidioptera Lacz- kói Bittn., Kokcnella Laczkói ki., fíhynchönclla Laczkói B i 1 1 n. Di- )aarphaxtraca Laczkói P a p p. A bakonyi triász állat- és növényvilágának hazánkban Laczkó volt legnagyobb ismerője a Veszprémvármegyei Muzeum-ban ránkma- radt gyűjteményei tanúskodnak erről a szaktudásról és precizitásról, amellyel a bakonyi triász gazdag paleontológiái anyagát földolgozta s tette hozzáférhetővé és ismertté nemcsak hazánkban, de a külföldön is. Gyűjtő munkájában a szerencse is kedvezett Laczkó nak « így talált rá többek közt a veszprémi Jeruzsálem-hegvi mávgában az egész világon teljesen egyedülálló s Jaeckl által Placochelys Piaca rfontá- nak nevezett, fogas teknősbékára, melyet a Magy. Földtani In- tézet gyűjteménye őriz. Geológiai munkássága mellett azonban Laczkó mindenekelőtt Yeszprémvármegye régiségeit hordta össze nagy szorgalommal s dol- gozott bámulatos szívóssággal a Veszprémi Múzeum megteremtésén, mely álma 1925-ben vált valóra, amikor a maga és tanítványai által összehordott anyag, sok viszontagság után, a jelenlegi mu/.eum modern épületében nyert elhelyezést s a gyűjteményt a kormányzó személye- sen adta át rendeltetésének. Laczkó, muzeális munkásságát is összekapcsolta a geológiával, mit a veszprémi muzeum mintaszerű asványgyűjteménye igazol, hol Veszprémvármegye valamennyi kőzetéi megtaláljuk. Geológ iai kutata- tni közben bukkant rá egyébként Ságváron a rénszarvassal és őslóval együtt élő, egyetlen ismert löszbe temetett, ősember maradványra is, amiről 1927-ben. amikor a Szt. István Akadémia tagjává választotta, „A ságvári felső diluviális lösztelep“ e. számolt be. Nem lenne teljes kis biográfiám, ha nem szólnánk röviden Lacz- k ó-ról, a nemesszív ű s mélyérzésű emberről, kinek szerénységét, önzet- lenségét és hazaszeretetét misem jellemzi jobban, mint az, hogy ami- kor ősteknős leletert a németek 5000 márkát ajánlottak neki, azt nemes gesztussal utasította vissza s adományozta ingyen a Magyar Földtani Intézetnek. Laczkó, modern értelemben vett polihisztor volt, ki fáradha- tatlan munkásságával elsősorban szőkébb hazájának, Veszprémnek és \ eszprémvármegyének szerzett külföldön hírt és nevet. A Veszprém- vármegyei Muzeum megteremtésén kívül az eplényi, Olaszfalu-pere- pusztai gazdag mangán- és bauxittelepek föltárása is az ő nevéhez fűződik s Veszprém joggal büszke nagy fiára, akinél méltóbbnak szob- rot nem állíthatott volna az ősi város! Pallér Jenő. Földtani Közlöny, MAURITZ tí. és HAKWOOD 5. Bancl LXVII. 10—12. tüzet. fafel XII. tábla, H. F.: A Sághegy bazaltja. Has basaltische Gestein des Ság- berges (Sághegy) bei Celklö mölk in Ungarn. 6. Földtani Közlöny, Bánd LXVII. 10 — 12. füzet. Tatéi XIII. tábla. SZŰCS MÁRIA: Adatok Pilismarót környékének kőzettani ismeretéhez. Daten zűr Kenntnis dér eruptiven Gesteine dér Um- gebuníf von Pilismarót. (Táblaniagy arázat a 288. oldalon.) (Tafelerklárung siehe S. 288.) Földtani Közlöny, Bánd LXVTI. 10 — 12. füzet. Tafel XIV. tábla. v. LENGYEL E.: Krisztobalit Sárospatak környékéről. Cristobalit von dér Umgebung von Sárospatak. 3 Földtani Közlöny, Bánd LXVII. 10 — 12. füzet. Táfel XV. tábla. Dr. JASKÓ S.: Pleisztocén éles kavicsok a Déli -Bakony bői. Pleistozáne Dreikanter aus dem siidlicben Bakony. Fi.y. 1—4. Felninézet. Obenansicht. Fig. la— 4a. Oldalnézet. Seitenan- sicht. Phot.: Dr. Jas’kó.