;!.:ii:':v ■ V I ■ ■|;/:'';:'T; ^.-W I'-yC-''- ÊÊêmmy imy;;i:;,r:.;- : :\ì;\ (>'rl-y,'i''',': , ■^.■;'' .^ ;.':' FORTHE PEOPLE FOR EDVCATION FOR SCIENCE LIBRARY OF THE AMERICAN MUSEUM OF NATURAL HISTORY 'mm'^ ^á^ J: ;*-^^ í^a ,iU.. M. KIR. ORNITHOLOGIAÏ KÖZPONT OFFICIUM REOIUM HUNGARICUM ORNITHOLOGICUM AQUILA ZEITSCHRIFT FÜR ORNITHOLOGIE SZERK. REDACT. CHERNÉL ISTVÁN STEPH. v. CHERNÉL TOM. XXIII. BUDAPEST 1916. /.!/.( UO/j; iMn-iVi'^ AQUILA A MAGYAR KIRÁLYI ORNITHOLOGIAI KÖZPONT FOLYÓIRATA ZEITSCHRIFT DER KÖNIGLICH UNGARISCHEN ORNITHOLOGISCHEN ZENTRALE Megindította Herman Ottó Szerkeszti Chernelházi Chernél István Gegründet von Otto Herman Redakteur Stefan Chernél von Chernelháza XXUl. ÉVFOLYAM • 1916 ^ JAHRGANG XXIU. 2 táblával és 9 szövcgképpel ^ Mit 2 Tafeln und 9 Abbildungen im Text. BUDAPEST A MAGYAR KIRÁLYI ORNITHOLOGIAI KÖZPONT KIADVÁNYA VERLAG DER KÖNIGLICH UNGARISCHEN ORNITHOLOGISCHEN ZENTRALE 1917. Kiadatott 1917 május j-én. — ausgegeben am 1. Mai 191 J. STEPHAN E UjM NYOMDA R. T. Budapest, VIII. kerület, Szentkirályi-utca 28. sz. TARTALOM. Oldal Chernél I. : Uj korszak hajnalán 8 Faunistica. Bodnár B. : Fehér holló és egyéb szinelváltozású madarak 357 Chernél I. : A csonttollú madár (Ampelis garrula L.) fészkeléséről hazánkban 308 A darázsölyv (Pernis apivorus L.) fészkeléséről és hangjáról 312 Madártani adatok Chernél Miklós harctéri leveleiből „ „. 331 A hajnalmadár (Tichodroma muraria L.) Zalamegyében 349 Áttelelő vonuló madarak 352 Hauer B. : Az idei abnormisan hosszú ősz 357 KoSTKA L. : A magas vízállás befolyása az Alföld madárfaunájára 317 Lintia D. : Adatok Szerbia madárfaunájához. (Vége.) 74 Dr. Báró Mannsberg A. : Madártani megfigyelések Dalmáciából 1916. április- szeptember havából 333 Mauks V.: A fenyőrigó újabb fészkelése hazánkban 361 Dr. Naov J. : Nisaëtus fasciatus (Vieill.) újabb hazai előfordulása ... 349 A Qavia arcticus (L.) nyári előfordulása hazánkban 351 A Gavia glaciális L. újabb és a Gavia adamai (Gray) első előfordulása Magyarországon 350 — — A csíz fészkelése a liptói Fátrában ... ... 360 A kócsag fészkelése a lukácsfalvi Fehértavon ... 362 Rácz B. : A kócsag hajdani fészkelése a bihari Sárréten 362 Schenk H. : Madártani megfigyeléseK a megszállott Szerbiában és Montenegróban 322 Schenk J. : Régi hires erdélyi madárgyüjtemények 163 Lappföldi gatyás ölyvek Magyarországon 347 — — Ürbőpuszta madárvilága az 1915. és 1916. években — 357 — — A szerecsensirály hajdani fészkelése Magyarországon 358 Szomjas G. : Levelek a Hortobágyról 345 Oecologia. Dr. DORNING H. : Az «esőfecske» elnevezés valószínű eredete Szemere L. : A lappantyúról (Caprimulgus europaeus L.) Ornithologia oeconomica. Bodnár B. : A halászcsér tápláléka . CsÖrgey T. : Madárvédelmi tanulmányok 1915— 16-ból (8 képpel) Dr. Nagy J. : A nádrigó a kertekben Ornithophaenologia. EOHRANDT L. : A madárgyuríizés tapasztalatairól Chernél L: Az 1916. évi tavaszi madárvonulás Kőszegen Adalék a hazai madárvonulás kísérleti megfigyeléséhez 319 315 363 56 363 367 355 363 4 TARTALOM Oldal Heqyfokv K. : Az 1915. és 1916. évi madárvoniilás és az idő járása 50 Király I.: A madarak megérkezése Silno-ba 1916. tavaszán 366 KOMIS L. : Madárvoniilási megfigyelések a Strypa-frontról 1916 tavaszán 365 LÖRiNCZY D. : Ornithophaenologiai és nidologiai megfigyelések Kolozsvárott 1906-ban és 1907-ben — 364 Neubauer Z. : Az első gólya ... - 367 Schenk J. : A madárvonulás Magyarországon az 1^15. és 1916. év tavaszán ... 13 SzEÖTS B. id. : Oyûn'izési és madárvédelmi észleleteimből 341 Palaeontologia. Dr. Lambrecht K- : A madarak palaeontologiájának története és irodalma ... 196 Irodalmi ismertetések. Ambrózy I. gr. : Háború és madárvédelem (Chernél I.) 369 Boetticher H. v. : Untersuchungen über den Zusammenhang zwischen Klima und Körpergrösse der homöothermen Tiere (Greschik J.) 375 ECKARDT W. A. : Einbürgerungsversuche als Möglichkeiten zur Erforschung des Vogelzuges (Greschik f.) ... 376 Hahn E. : Über den Farbensinn der Tagvögel und die Zapfenöl'iugeln (Greschik J.) 372 Haecker V. : Reizphysiologisches über Vogelzug und Frühgesang (Greschik J.) 311 Lowe P. R. : Studies on the Charadrii formes (Lambrecht K-) — - 380 Reinecke O. : Über Wandungsbau der Arterien, insbesondere die Struktur des elastischen Gewebes bei Anamnien und Sauropsiden. Die Arterienwandun- gen bei Vögeln (Greschik J.) 374 Reisinoer I. : Das Kleinhirn der Hausvögel (Greschik J.) 374 Tschermak A. v. : Über Verfärbung von Hühnereiern durch Bastardierung und über Nachdauer dieser Farbänderung (Greschik J.) ... 371 Palaeontologiai közlemények. JAEKEL O. : Die Flügelbildung der Flugsaurier und Vögel (Lambrecht K) — — 386 Miller L. H. : Rancho la Brea pleistocaen madarairól (Lambrecht K) 382 Rovereto C. : Los estratos araucanos y sus f osi les (Lambrecht K-) - 385 Salvadori T. : Notizie storiche alla collezione ornitologica del Museo di Torino (Lambrecht K) — - - - 387 SCLATER W. L. : The «Maurius Hen» of Peter Mundy (Lambrecht K) 386 Necrologus. Dresser Henry Eeles (Clieinel L) 396 Dr. FiNSCH Ottó (Chernél I.) 392 KocYAN Antal (Cìiemel I.) ... 391 V>x.\^^0\ O^ió (Dr. Qresciiik J.) ... 489 Wilamowitz-Moellendorff Wichard (Chernél I.) ... 388 Intézeti ügyek ... 398 Bibliographia ornithologica hungarica 1910—1916 399 Sajtóhibák ... __ ... 430 INHALT. Seite Chernél, St. v. : Beim Anbruch eines neuen Zeitalters ... 432 Faunistica. Bodnár, B. : Weisse Kohlraben und andere Farbenvarietäten - - 558 Chernél, St. v.: Über das Nisten des Seidenschwanzes (Ampelis garrula L.) in Ungarn 502 — — Horstbaum und Stimme des Wespenbussards (Pernis apivorus L.) 506 — — Ornithologische Beiträge aus den Feldbriefen Nikolaus v. Chernels ... 526 Der Mauerläufer (Tichodroma muraria L.) im Komitate Zala 549 Ueberwinternde Zugvögel ... ... ... 552 Hauer, B. v.: Der heurige ungewöhnlich lange Herbst ... ... .. 557 KosTKA, L. : Der Einfluss des hohen Wasserstandes auf die Vogelfauna der ungari- 511 sehen Tiefebene .... 511 Lintia, D. : Materialien zur Avifauna Serbiens ... 332 Dr. Mannsberg, A. Baron : Ornithologische Beobachtungen aus Dalmatien im April— September 1916 528 Mauks, V. : Neueres Nisten der Wachholderdrossel in Ungarn 563 Dr. Naqy, E. : Neueres Vorkommen von Nisaëtus fasciatus (Vieill.) in Ungarn 549 Vorkommen von Gavia arcticus (L.) in Ungara während der Sommerzeit... 550 — — Das neuere Vorkommen von Gavia glaciális (L.) und das erste Vorkommen von Gavia adamsi (Gray) in Ungarn _. ... 551 — - Das Nisten des Zeisigs in der Liptóer Fátra 561 — — Das Brüten des Edelreihers auf dem Weissen See bei Lukácsfalva ... ... 564 Rácz, b. : Das einstige Nisten des Edelreihers im Biharer Sárrét ... 563 Schenk, H.: Ornithologische Beobachtungen in dem besetzten Serbien u. Montenegro 516 Schenk, J. : Altberühmte siebenbürgische Vogelsammlungen .. — 468 Lappländische Rauhfussbussarde in Ungarn 547 — — Die Vogelwelt der Ürbőpuszta im Jahre 1915 und 1916 ... . . ... ... ... 557 — — Das einstige Nisten der Schwarzkopfmöve in Ungarn ... ... 559 Szomjas, G. : Briefe aus der Hortobágy 544 Oecologia. Dl. Dorning, H. : Der wahrscheinliche Ursprung der Benennung Regenschwalbe 513 Szemére, L. v. : Vom Ziegenmelker (Caprimulgus europaeus L.) 509 Ornithologia oeconomica. Bodnár, B. : Die Nahrung der Fluss-Seeschwalbe ... ... 564 CsÖRQEY, T.: Studien über den Vogelschutz in den Jahren 1915—1916 449 Dr. NaCiY, E. : Die Rohrdrossel in den Gärten ... 565 Ornithophaenologia. Bohrandt, L. : Erfahrungen bei der Vogelberingung 568 Chernél, St. v. : Der Frühjahrszug 1916 in Kőszeg 575 — — Beitrag zur experimentellen Beobachtung des heimischen Vogelzuges 565 6 INHALT Seite Hegvfoky, J. : Vogelzug und Wetter im Frühling des Jahres 1915 und 1916... 445 KiRÂLY, I.: Die Ankunft der Vögel in Silno im Frühjahre 1916 567 KOMIS, L. V. : Vogelzugsbeobachtungen an der Strypafront im Frühjahre 1916 566 LŐRINCZY, D. : Ornithophacnologische und n'dologische Beobachtungen in Kolozs- vár in den Jahren 1906 und 1907 - - .- 364 Neubauer, Z. : Den ersten Storch ... ... ... — - 568 Schenk, J. : Der Vogelzug in Ungarn im Frühjahre 1915 und 1916 438 SzEÖTS, B. sen, : Aus meinen Beobachtungen über Beringung und Vogelschutz 437 Palaeontologia. Dr. Lambrecht, K. : Geschichte und Bibliographie der Palaeo-Ornithologie 483 Literaturbesprechungen. AmbrÓzy, St. Graf: Krieg und Vogelschutz. ('S/, v. Chernél) — 569 BoETTiCHER, H. V.: Untersuchungen über den Zusammenhang zwischen Klima und Körpergröße der homöothermen Tiere. (Dr. E. Greschik)... 576 EcKARDT, W. R. : Einbürgerungsversuche als Möglichkeiten zur Erforschung des Vogelzuges. (Dr. E. Greschik) ... ... 577 Hahn, E. : Über den Farbensinn der Tagvögel und die Zapfenölkugeln. (Dr. E. Greschik) ... ... ... — 573 Haecker, V. : Reizphysiologisches über Vogelzug und Frühgesang. (Dr. E. Greschik) 578 Lowe, P. R. : Studies on the Charadriiformes. (Di. K- Lambrecht) ... ... 582 Reinecke, O. : Über den Wandungsbau der Arterien, insbesondere die Struktur des elastischen Gewebes bei Anamnien und Sauropsiden. Die Arterien- wandungen bei Vögeln. (Dr. E. Greschik) 574 Reisinger, L. : Das Kleinhirn der Hausvögel. (Dr. E. Greschik) ... 575 Tschermak, A. V. : Über Verfärbung von Hühnereiern duch Bastardierung und über Nachdauer dieser Farbänderung. (Dr. E. Greschik).. 571 Paläontologische Mitteilungen. Jaekel, O. : Die Flügelbildung der Flugsaurier und Vögel. (Dr. K- Lambrecht) 587 Miller, L. H. : Über die pleistocänen Vögel von Rancho la Brea. (Dr. K- Lambreclit) 583 Rovereto, C. : Los eslratos araucanos y sur fosiles. (Dr. K. Lambrecht) 586 Salvatori, T. : Notizie storiche alla collezione ornithologica del Museo di Torino. (Dr. K. Lambrecht)... ... - ... 588 SCLATFR, W. L. : The «Mauritius Hen» of Peter Mundy (Dr. K. Lambrecht) ... 588 Necrolog. Dresser, Henry Eeles (St, v. Clicruel) ... ... 597 Dr. FlNSCH, O. (St. V. Chernél) ... ... ... 593 KOCYAN, A. (St. V. Chernél) ... ... 592 Dr. le Roi, O. (Dr. E. Greschik) 590 Wilamowitz-Moellendorff, W. Graf (St. v. Chernél) 589 Institutsangelegenheiten ... 600 Berichtigungen ... ... 430 Bibliographia ornithologica hungarica 1910—1916 399 1 9 î 6. nov. 2 1 -ike mélységes fájdalommal nehezedett a magyar nemzetre. A legsúlyosabb megpróbáltatások és sorscsapások ke- mény küzdelmét egy hosszú emberi életen keresztül tör- hetetlen lelkierővel viselve, a kötelességteljesítés felfogásában és gyakorlásában utolérhetetlen, magasztos példát adva és ebben találva egyedül vigaszt, örök álomra hunyta le fáradt szemeit a legelső magyar ember, szeretett jó öreg királyunk Első Ferenc József O Felsége. Bölcs mérséklettel keresve és találva meg mindenkor az aranyos középső utat emberöltőkre terjedő uralkodásának legnagyobb viharjai és legnehezebb feladatai közepette, atyai jósággal gondoskodva alattvalóinak és országainak jólétéről, haladásáról, népeinek örök hálája kisérte sírjába s nevét leg- nagyobb uralkodóink sorában ragyogó betűkkel őrzik meg történelmünk lapjai. Uralkodói kötelességeinek nagy terheit nagy ritkán, csak órákra pihenhette ki, a mikor legszívesebben a Termé- szet ölébe sietett s mint igazi, vérbeli vadász, a legnemeseb- ben áldozott szenvedélyének. A természet iránt való szeretete fokozott mértékben nyilatkozott meg egyetlen fiában, felejthetetlen Rezső trón- örökösünk egyéniségében, a ki nem csupán rajongó imádója volt a Természetnek, hanem szakavatott kutatója az allât- es kivált a madárvilágnak, barátja Brehm AtFRÉD-nek, HoMEYER JENŐ-nek, legmagasabb védője madártani moz- galmainknak és kiváló szerzője szakunk irodalmának díszére váló műveknek. A kegyetlen végzet elrabolta tőlünk Őt, akit felséges atyja adott nekünk s most O is pihenni tért őseihez. Szivünk mélyéig megrázkódva gyászoljuk felséges urunkat és dicső emlékezetét áldva, szent kegyelettel meg- őrizzük. Uj korszak hajnalán. A világrengés, mely immár harmadik éve rázza Európa társadal- mának minden rétegét és minden intézményét, szinte csak a rombolás és öldöklés terén mutat soha nem képzelt, szédületes fejlődést, ellenben elszikkasztotta jórészben mindazokat a forrásokat és patakokat, amik az emberi érzelem és szellem egészséges megnyilvánulása nyomán fakadó igazi művelődés nemes folyamának táplálói. Ki gondolhat ma arra, hogy kövesse ama tanulságokat, melyeket emberi voltunk átérzése elénk szab? Ki követhet ma magasságokba emelő eszményeket, melyek megtermékenyítik a haladás ama mezőit, amiken a kultúra és civilizáció vetése hullámzik, az élet megszépítésé- nek, tökéletesedésének és boldogságának mosolygó termését Ígérve? Ki merészel minderre gondolni, mikor ezernyi kilométeres harcvonalakon a fegyverek milliói durrognak, összevegyülve megszámlálhatatlan gépfegy- ver kattogásával és ágyúk, aknavetők bömbölésével, repülőgépek, Zep- pelinek bombáinak robbanásával, lángszórók és fojtógázok pokoli ára- datával ? A tudomány mind borzasztóbb robbanóanyagok, mind gyilkolóbb, rombolóbb hadigépek feltalálásán és alkalmazásán fáradozik, a humaniz- mus áldásos rezdületei pedig a vértengernek csak azokon a szigetein éreztetik hatásukat, ahol a fékevesztett őrjöngés ököljogának példátlan nagyszámú áldozatai nyögnek és jajgatnak. E sivár viszonyok, miket egy egész világ kapzsiságából, önző telhe- tetlenségéből és ádáz gyűlölködéséből reánkkényszerített védekező háború okozott, ólomsúllyal nehezednek mindazokra, akik tiszta látásukat és emberséges érzületüket el nem vesztették, de minden oly törekvésre és intézményre is, mely a köz boldogulását, a művelődés mélyítését, a tudás gyarapítását tűzte lobogójára és munkálkodott az emberiség értelmi és érzelmi fejlődése érdekében. A borzalmasan nagy idők hatalmas hullámcsapásai közepette a madártan is súlyosan érzi a világrészünkön tomboló fergeteg dúlásait. Munkásai közül is sokan cserélték föl a tollat karddal és teljesítenek hadiszolgálatot, nem egy sebesült meg vagy vérzett el a becsület mezején. Az a nemzetközi érintkezés pedig, mely szakunk fejlődésének és gyára- UJ KORSZAK HAJNALÁN g podásának elengedhetetlen tényezője s mely nemcsak folyóirataink, szak- közlönyeink, hanem az időközönként összeült kongresszusok révén, elő- mozdította a közös célok mélyebb megértését, a személyes eszmecserét, a harmonikus együttmunkálkodást, teljesen megbomlott, lehetetlenné vált s legfölebb a szövetkezett államcsoportok tagjaira szorítkozott. így hát, habár szárnyaink nem is bénultak meg, mégis megzsib- badtak s nem bonthatjuk ki evezőinket szabadon, merész, magasröptű szárnyalásra, hanem csak gubbasztva, izmainkat pihentetve várjuk a jobb idők elkövetkezését. A magyar madártan egyetemére, úgy annak központi hivatalos szer- vére, a M. Kir. Ornithologiai Központra, e történeti válság viharja két- szeres súllyal nehezedett. Hiszen nemsokára a háború kitörése után elvesztettük vezérünket, intézetünk megalapítóját és 21 éven keresztül vezetőjét, Herman Onó-t, akinek kipróbált erejére, ügyünk iránt való ifjúi lelkesedésére, nyolc évtizedes nagy tapasztalataira és sokoldalú tudá- sára, a megpróbáltatások nehéz napjaiban még inkább reászorultunk volna, mint bármikor s reászorulnánk kivált a majdan elülő harcok után, mikor a béke sugara újra beragyogja az elcsendesült csatatereket és munkás- ságunk az új hajnal meghasadtával fokozottabb mértékben indul meg. Mert ne felejtsük el, a rettenetes megrázkódtatás, mely mindent meg- bolygatott, mindent kimozdított helyéből, korszakot temetett maga alá. Ámde a romokból friss élet és új jövendő fakad. Madártanunk ügyét véve, már abban a pillanatban, mikor mesterünk örök álomra hunyta le szempilláit, lezárult szakunk történetének is, eredményeit mérlegelve, kétségen kívül legszebb és legtartalmasabb fejezete. Amikor évekkel ezelőtt megírtam honi madártanunk történetének vázlatát,! az első korszak határmesgyéjét a XVI 1Î. század végével, a má- sodik korszakot pedig az 1841. évvel zártam le, amaz időponttal, mely egybeesik a Kir. M. Természettudományi Társulat megalakulásával és az igazán tudományos madártan úttörőjének. Petényi Salamon JÁNOS-nak első szárnypróbálgatásaival. A harmadik korszak keretébe foglaltam azután Petényi java munkásságát, majd halála után Herman Ottó és kortársainak működését, vagy röviden megjelölve «Herman iskoláját». Az indulás, majd a tapogatódzás és tudatos munkálkodás kora után a szervezkedésé, tömörülésé, biztos erőkifejtésé így követte egymást. PETÉNYi-t megelőzően pusztán rendszertelen anyaghordást látunk, az ő fáradozásaiban az anyag rendszeres összegyűjtését és bővítését szemlél- hetjük s bár — mint tudjuk — a mostoha sors mély tragikuma úgy- szólván megfosztotta Petényi-I attól, hogy a magyar madártan épülő csarnokának felhalmozott anyagából az alapfalakat megrakva elkészít- 1 Természettud. Közi, XIX. köt., 415—456. 1. — XX. köt., 55 1. 10 CHERNÉL ISTVÁN Hesse, Herman OiTÓ-ban hamarosan oly utódja támadt, ki a felismert helyes irányban nyomban folytatta a kezdet kezdetén elakadt munkát és törhetetlen akaraterejével, megingathatatlan vaskövetkezetességével, láng- eszének merész lüktetésével és megőrölhetetlen munkabírásával nemcsak alapjait rakta le a Petényi szemei előtt kirajzolódó épületnek, hanem azt fényesen be is tetőzte. Nem tartozik ide, hogy újból hangsúlyozzam, apróra részletezzem : mit köszön a magyar madártan Herman OTTÓ-nak s mit cselekedett ő kivált intézetünk érdekében. Nagyon jól tudjuk elévülhetetlen sokféle érdemeit ; de életének maradandó alkotásai között mégis a legbeszélőbb tanúságot tükrözteti az a műhely, hol eleven szel- leme az utolsó évtizedekben hatott és sugárzott: intézetünk igazgatói szobája és levéltára. Az intézet, e nagy alkotása, egyesítette a magyar madártan munkásait, egybeolvasztotta a szakunk terén felpezsdülő min- den tevékenységet és kiröpítette szerte a világba, minden földrészre az «Aquila» testes köteteit immár huszonháromszor. E kötetekben van letéve az intézet programmja, szabatosan bennük vannak megjelölve és rögzítve az intézet céljai, az eszközök, amikkel azokat elérni törekszik s egyben ezek a kötetek és a mellettük időként kiadott önálló, nagyobb művek tesznek tanúságot az elért eredményekről is. Hogy az intézet Herman Ott(') vezetésével emberül megállotta helyét és a magyar madártan fejlődése valóban számottevő volt az ő irányításával, azt sokszorosan elismerte a külföld, elismerték szakunk legelőkelőbb képviselői. Kivált a vonulás megfigyelése és a megfigyelés anyagának feldolgozása, majd a gazdasági madártan és madárvédelem ügyében végzett, sok tekintetben úttörő munkássága intézetünknek talált oly egyhangúan dicsérő méltatásra, hogy ezt a köteles szerénység mel- lett is, megnyugvásunkra ismételhetjük. Froggatt Walter: «A madár- védelem Ausztráliában» c. közleményében (Agricultural Gazette of New South Wales 1Q09., májusi füzet) kiemelve megjegyzi: «Az egész vilá- gon ma még csak két ország van, mely tökéletesen helyes irányban fej- lesztette az állat- és madárvédelmet, tudniillik a két nagy földmívelő állam: Eszakamerika Egyesült-Államai és Magyarország», Ismeretes, hogy intézetünk az 1891. évben Budapesten tartott má- sodik nemzetközi madártani kongresszus méhében fogant s oly célzattal született, hogy a madárvonulás megfigyelésének — mint különböző zónákon folyó, tehát nemzetközi hálózat munkálkodását követelő tüne- ménynek — megoldására fordítsa figyelmét s hazánk területén szervezve a megfigyelők hálózatát, az évenként begyülemlő adatokat ne csak gyűjtse, hanem módszeresen föl is dolgozza. Munkarendjének e sarokpontja mel- lett azonban intézetünk mellesleg a tudományos madártan egyéb kér- déseivel is foglalkozott s csakhamar tervbe vette Magyarország ornitho- grafiáját és ezzel egyidőben a gazdasági madártan s vele karöltve a UJ KORSZAK HAJNALÁN 11 madárvédelem elméleti és gyakorlati művelését, rendezését. Újabb idő- ben azután működésünk súlya mind határozottabban az utóbbi térre tere- lődött, anélkül azonban, hogy az ornithophaenologiát, faunisztikát, rendszertant, biológiát, oekologiát elhanyagoltuk volna, sőt megerősö- désünkhöz képest minden ágát szakunknak tüzetesebben művelhettük, de még a palaeontologiára és az anatómiára is odaadóbb figyelmet fordíthattunk és könyvtárunkat, gyűjteményeinket — melyek zömét a bőr-, a gyomortartalom és csonttani gyűjtemények alkotják — megfele- lően gazdagíthattuk, csak úgy, mint irat- és adattárunkat is. 1899-ben Szerajevóban az ornithologusok összejövetele alkalmából "tartott előadásomban hangoztattam, hogy a vonulás kérdése a madarak gazdasági jelentőségének, megbirálásának kérdésével már csak azért is kapcsolatosan vizsgálandó és eredményesen csakis hálózatos szervezettel végezhető, mert a táplálék kérdése a vonulás alapoka, a kettő tehát szo- rosan egybefügg. Más szavakkal ugyanezt mondja Wells W. Cooke nem régiben a madarak vonulásáról irott kiváló dolgozatában i; «A mada- rak gazdasági jelentőségének tanulmányozásában lényeges, hogy a vonu- lás idejét ismerjük; csak így foghatunk hozzá madárvédelmi törvények alkotásához. Fontos ága ez az amerikai biológiai osztály munkarend- jének, mert hiszen a vonulás szorosan összefügg a táplálkozás időszakos változásával». Ez az egybevágó felfogás, mely az Egyesült-Államok földmívelés- ügyi minisztériuma kebelében működő biológiai osztályt és a M. Kir. Ornithologiai Központot munkálkodásában vezeti, egyszersmind legjob- ban igazolja, hogy intézetünk kezdettől fogva helyes csapáson haladt. Es megingathatatlanul megszilárdítja ama felfogásunkat is, hogy erről az útról, ha igazán üdvös, a tudománynak és a gyakorlati életnek egyaránt gyümöl- csöző eredményeket akarunk elérni, letérnünk a jövendőben sem szabad Amikor Ghillány Imre báró földmívelésügyi miniszterünk ő nagy- méltósága f. é. augusztus 2-án kelt 54.153. ein. XI. számú magas ren- deletével a M. K. Ornithologiai Központ tudományos irányításával és vezetésével megbízni kegyeskedett, megtisztelő megbízását csakis úgy fogadhattam el és ülhettem bele felejthetetlen mesterem, Herman Ottó megüresült székébe, hogy számot vetve lelkiismeretemmel, minden tekin- tetben oszthattam azokat az elveket, miket megboldogult alapítója inté- zetünknek vallott és munkálkodásunk céljaiul kitűzött. Az intézet böl- csőjénél állottam, fejlődésének minden mozzanatának közeli tanúja vol- tam, legfontosabb munkáiban közvetve vagy közvetetlenül résztvettem s bár hivatalosan nem tartoztam kötelékébe, úgy tértem be mindig haj- lékába, mint a gyermek a szülői házba, 1 Bird Migration by Wells W. Cooke. — Unit. Stat. Dep. of Agricult. Bull. No. 185. 12 CHERNÉL ISTVÁN Megnyugtat tehát a belső szózat, hogy bízvást vállalhatom a vezető- szerepet, bárha nehéz időkben és nehéz viszonyok között. Tudom, hogy reám hárul madártanunk egy új korszakának bevezetése mindazzal a sok röggel, tövissel, ami a jövendőbe vezető ösvényen a haladás elé torló- dik; de bizom az ügyért lobogó lelkesedésemben, szakunk kipróbált tisztikarának fáradhatatlan, odaadó tevékenységében, és minden régi belső és külső munkatársaink és barátaim támogatásában, mely kiegé- szíti majd fogyatékos erőmet és összhangzó, egyetértő közös munka- kifejtéssel és munkafelosztással nem engedi, hogy intézetünk az elért fokán fejlődésének megállapodjon, hanem a korral haladva, minden irány- ban gyarapodjék, erősödjék. Magába szívogatva az új kutatások ered- ményeit, maga is töretlen vagy kevéssé járt utakon végezve vizsgálódá- sokat és kísérleteket, szoros kapcsolatban maradva az élő természettel, nem sülyedhet le merőben zöld asztalhoz kötött, szobára szoruló intéz- ménnyé, hanem kell, hogy kamatoztassa a szabadban gyűjtött és az irodalom tanulságain át leszűrt tőkét gyakorlati életünk, gazdaságunk javára. Kétszeresen szüksége lesz erre közgazdaságunknak épen a háború után, mikor szinte életfeltételünk, hogy megfeszített erővel, fokozott munkával igyekezzünk a föld áldásait hatványozni, a lehetőségig öreg- bíteni. Nem szükséges, hogy alkalomszerűen bővebb programmot adjak e helyen és hosszasabban felsoroljam, micsoda szempontok fognak vezetni az intézet élén. Nyitott könyv madártani munkásságom szaktársaim előtt: ismerik 35 év óta törekvéseimet, ismerik személyemet. Arra kérem őket és intézetünk minden barátját: kezet kézben tartsanak ki velem, szerez- zenek szakunknak új barátokat, fiatal erőket, hogy azt az örökséget, mit Herman Onó-tól átvettünk, necsak hiven gondozhassuk, hanem meg- gazdagítva adhassuk majdan át egy új nemzedéknek, mely, ha a tradí- ciók talajából táplálkozva, de a kor intő szózatára is éberen hallgatva sáfárkodik vele tovább, olyan feladatokat is megold majd, olyan kérdé- sekre is feleletet adhat, amik után mi csak törekedtünk. Budapest, 191 ö december 20-án. Chernél István. A madárvonulás Magyarországon az 1915. és 1916. év tavaszán. A Magyar Királyi Ornithologiai Központ XXI!. és XXIII. évi jelentése. Befejező közlemény. Földogozta Schenk Jakab adjunktus. . A háború okozta mérhetetlen veszteség-listára immáron rákerült a Magyar Királyi Ornithologiai Központnak az évi madárvonulási jelentése s ezzel az a publikációja, amely hosszú időn át valósággal jelképe volt az intézet eredetének és kezdetbeli törekvéseinek. Habár idővel folytono- san bővült a munkakör s később a madárvonulás kutatása már nem volt az intézetnek sem egyedüli, sem főfeladata, mégis az évi madárvonulási jelentés maradt a legtypikusabb kiadványa. Az idei jelentésekkel lezáródik a sorozat. Nem felelne meg a valóságnak, ha az évi jelentések beszüntetését, mint érzékeny veszteséget tüntetném föl, mert hiszen már korábban, a huszadik jubiláris jelentésben arra az eredményre jutottam, hogy «öz egy évre vonatkozó vonulási anyag további földolgozásával lényegesen újabb eredmények nem várhatók, át kell térni az összeföglaló földolgozásra (Aquila XXI. 1914. p. 147.), mely az egyes állomások minél hosszabb és lehetőleg megszakítatlan adatsorozatain alapuh (p. 150.), de viszont az akkor adott programmból kétségtelenül kiderül, hogy az évi jelentéseket mégis jóval korábban kellett beszüntetnünk, mint eredetileg tervezve volt. Legalább 25 — 30 éves megszakítatlan adatsorozatokat szerettünk volna elérni lehetőleg sok állomáson s ez kerek számban még 10 — 15 évi megfigyelést igényelt volna. Ennek a célnak az elérését azonban a háború megakadályozta, mert igen sok megfigyelőnk a harctérre került, mások a háborús viszonyok következtében részlegesen vagy teljesen be- szüntették működésüket, úgy hogy legtöbb adatsorozatunk folytonossága megszakadt. De még ha nem is ragaszkodnánk az adatsorozatok folyto- nosságához, hanem megelégednénk azzal, hogy azok minél több meg- figyelési évet öleljenek föl, még akkor is csak igen kevés kilátásunk volna a siker elérésére, mert hiszen a háború megszűnésével kétség- telenül oly viszonyok közé kerülünk, amelyek az egész megfigyelő hálózat újjászervezését követelnék. 14 SCHENK JAKAB Már pedig ily megfigyelő hálózat újjászervezése egy esztendőkig tartott világháború után, amikor minden kéz és fej a háború okozta romok eltakarításával és az új élet megalapozásával túlon-túl lesz elfog- lalva, merőben kilátástalan föladat. Áll ez különösen a m. kir. állam- erdészeti tisztikar által alkotott megfigyelő hálózatra, mert épen ez a testület a háború után oly sok és annyiféle új teendővel lesz megterhelve, hogy a háborús viszonyok között megritkult hálózat újjászervezése a lehetetlenséggel lesz határos. Az évi vonulási jelentések és a jelenlegi állapot tovább fönntartá- sával tehát a második célt, a meglévő megfigyelési sorozatok meghosszab- bítását se lehetne elérni, s minthogy az erdészeti hálózat tulajdonképeni föladata, vagyis a közönségesebb madarak tömeges megfigyelése, ha nem is teljesen, de legfőbb részében meg van oldva, azért arra az elhatározásra kellett jutni, hogy a m. kir. államerdészeti tisztikart a madárvonulás további megfigyelésének kötelezettsége alól mentesíteni kell. Az intézet ebben az értelemben javaslatot terjesztett a m. kir. Földmívelésügyi Miniszter elé, aki azt jóváhagyta. Ezzel a jelentéssel tehát búcsúzunk az államerdészeti tisztikartól, melylyel 25 éven át vállvetve együttműködött az intézet s melynek hat- hatós és sikeres működése tette lehetővé Magyarország vonulási viszo- nyainak jelentős mértékben való földerítését. Hálával és elismeréssel búcsúzunk eddigi munkatársainktól, akiket a háború elragadott mellő- lünk a békés kultúrmunkából. Mindenesetre azonban azzal a megnyug- tató érzéssel búcsúzhatunk, hogy a föladatot, melyre 25 évvel ezelőtt vállalkoztunk, fővonásaiban megoldottuk s oly alapot nyújtottunk a jövő kutatóinak, amelyen biztosan elindulhatnak és tovább fejleszthetik ezt a tudományágat, de megkönnyíti a búcsút az a biztos remény, hogy később más, újabb feladatok megoldásában még találkozni fogunk. Az évi jelentések beszüntetése alkalmával talán nem lesz fölösleges rövid áttekintést adni arról, hogy mely években történtek a megfigye- lések és hol lettek azok közölve. A tavaszi vonulás megfigyeltetett az 1890, és 1891., továbbá az 1894—1916. években, az őszi vonulás 1890-ben és 1893-tól 1916-ig, tehát úgy a tavaszi, mint az őszi megfigyelés 25 évet ölel föl. A tavaszi vonulási megfigyelések kivétel nélkül mind közöltettek és pedig: az 1890. és 1891. évfolyam Herman Ottó: A madárvonulás elemei Magyar- országon 1891-ig Budapest, 1895. cimű művében. Itt jelent meg egyúttal a történeti anyag javarésze is. 1894. évf. Aquila II. 1895. p. 1— 81. Földolg. Gaal Oaszton. 1895. « « III. 1896. « 7—116. « « « A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 15 1896. évi Aqui la IV. 1897. p.- 44- -104. Földolg. Gaal Gaszton. 1897. « « V. 1898. « 226- -279. « « « 1898. « VI. 1899. « 168- -251. « Schenk Jakab. 1899. « VIII. 1901. « 50- -122. « « « 1900. « IX. 1902. « 81- -155. « Vezényi Árpád. 1901. « X. 1903. « 104- -187. « « « 1902. « XII. 1905. « 1- - 77. « « « 1903. « XII. 1905. « 83- -202. « Schenk Jakab. 1904. « XIII. 1906. « 9- - 66. (( « « 1905. « XIII. 1906. « 83- -141. « « « . 1906. « XIV. 1907. « 1- -119. « (( « ; . ■ 1907. « XV. 1908. « 1- -141. « « « 1908. « XVI. 1909. « 1- -128. « « « 1909. « XVII. 1910. « 1- -127. « Dr. Greschik Jenő. 1910. « XVIII. 1911. « 9- -134. « Dr. Lambrecht Kálmán 1911. « XIX. 1912. « 43- -150. « « « 1912. « XX. 1913. « 16- -145. « « « 1913. « XXI. 1914. « 137- -187. « Schenk Jakab. 1914. « XXII. 1915. « 9- - 56. « « « 1915. 1916. 1- XXIII. 1916. c( 13- - 49. « « « Az őszi vonulási adatokból az 1890. évfolyam kivételével, mely Herman Ottó föntemlített művében jelent meg, még semmi sincs ki- adva. Mindezek a készülőben levő összefoglaló földolgozásokban látnak napvilágot. Az eredményekről és a földolgozási módszerekről előzetes össze- foglalások az 1904. és 1913. évfolyamban találhatók. Az államerdészeti tisztikar számára összefoglaló jelentést adtam az «Erdészeti Lapok» XLIV. 1905. évfolyamának 26 — 68. lapján. Itt jelentek meg az első magyarországi vonulási térképek, melyek az 1904-iki feldolgozásba (Aquila XIII. 1906. p. 9—66.) is fölvétettek. Az eredmények tételes összefoglalása Magyar- ország madárvilága és madárvonulása cimű munkámban az Aquila XX-ik jubileumi évfolyamában (1913. p. 247 — 250.) található. A tervezett és készülőfélben levő összefoglaló földolgozások is ennek a munkának a keretében fognak megjelenni. Az évi jelentések megalapítója Herman Ottó volt s haláláig vala- mennyi jelentés személyes felügyelete s valamennyi kivétel nélkül az ő szellemében készült. A földolgozás módszerének megalapítója Herman OTTÓ-val együtt Gaal Gaszton. A földolgozási módszerek továbbfejlesz- tése s a megfigyelő hálózat későbbi nagyfokú kibővítése, továbbá a meg- figyelési anyag tudományos kiaknázása főleg az én munkám. A meg- 16 SCHENK JAKAB figyelési anyagnak meteorológiai szempontból való értékesítése Hegy- FOKY Kabos érdeme. Hogy milyen szerepük volt ezeknek az évi jelentéseknek a magyar madártan és madárvonulási kutatás fejlesztésére, milyen értéket kell nekik tulajdonítani az egyetemes madártani kutatás szempontjából, azt behatóan fejtegettem a huszadik, jubiláris jelentés keretében (Aquila XXI. 1914. p. 137. stb.) s ezért idevágó fejtegetéseim csak ismétlések lehetnének. Az oda való utalás mellett épen csak azt akarom itt még egyszer hang- súlyozni, hogy ezeknek az évi jelentéseknek a révén alapvonásaiban meg- ismertük a magyarországi madárvonulást s jelenleg nincs Európában oly ország, melynek madárvonulási viszonyai annyira tisztázva volnának, mint Magyarországéi. Ez oly eredmény, amely a ráfordított 25 évi munkának méltó ellenértéke s ezért teljes joggal ki lehet mondani azt, hogy a Magyar Királyi Ornithologiai Központ évi madárvonulási jelentései a magyar tudomány értékes elemei közé tartoznak. A tömeges megfigyeléssel megbízott erdészeti hálózat megszűnése természetesen nem vonhatja maga után a szakornithologusokból és a hozzájuk csatlakozó műkedvelőkből álló megfigyelő-hálózat megszünte- tését. Bizonyításra nem szorul, hogy a megfigyelés sohase szünetelhet s az erre szolgáló megfigyelő-hálózat föloszlatása végzetessé válható hanyatlást idézhetne elő a magyar madártannak oly szépen megindult fejlődésében. Hiszen a viszonyok folytonosan változnak, a megváltozott viszonyok mindig új és új kérdéseket vetnek fölszinre, úgy hogy az alapvető mun- kálatok befejezése után is még mindig figyelemmel kell kisérnünk a magyarországi madárvonulást, már csak az ország faunisztikai viszonyai- nak állandó szemmeltartása érdekében is, nem is szólva arról, hogy hazánknak számos vidéke madártanilag még úgyszólván teljesen is- meretlen. Megfigyelőink továbbra is tömérdek munkát találhatnak a magyar madártan terén s megfigyeléseiket ezután is közölni fogjuk az Aquilában. A forma egyelőre még nincs megállapítva, de előre is biztosíthatjuk meg- figyelőinket, hogy munkájuk eredményét nem fogjuk a fiókokba temetni, sőt inkább még arra is módot akarunk nekik nyújtani, hogy önálló monográfiákban ismertessék területük madárvonulási viszonyait. Aki már legalább 20 esztendeje figyeli meg a madárvonulást egy helyen, az nagyon érdekes és becses részletekkel bővítheti az ország madárvonulási viszo- nyaira vonatkozó tudásunkat, különösen a nehezen fölismerhető helyi liatásoknak a tisztázásával. Illusztrálom ezt egy példával. Kőszegre a barát- kaposzáta mindig aránytalanul korán érkezik és ugyancsak nagyon későn távozik — de csak az az egy család vagy törzs, mely Chernél István igazgatónak rendkívül védett kertjében tanyázik. Kőszeg többi barát- A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 17 kaposzátája későbben érkezik, földrajzi fekvésének teljesen megfelelően. Ezeknek a helyi viszonyoknak az ismerete nélkül az országos anyag föl- dolgozója ugyan hiába törheti rajta a fejét, hogy Kőszeg hosszú és meg- bízható adatsorozata miért nem illeszkedik bele abba a törvényszerű- ségbe, amit a többi adatok mutatnak. Azonban a helyi hatásokon kívül is számos oly részlet vár feldol- gozásra, amely az egyszerű érkezési vagy távozási adatban nem juthat kifejezésre. így pl. az a körülmény, hogy valamely 'faj az adott vidéken átvonul-e vagy sem, gyakori átvonuló-e, az átvonulok érkeznek-e koráb- ban, vagy az ott fészkelők stb. stb. A megfigyelőinktől várt madárvonu- lási monográfiák errevonatkozólag föltétlenül igen értékes adatokat fog- nak nyújtani s míg egyrészt a jövendő madártörténetírás számára egykoron nagy megbecsülésben részesülő kútfőket szolgáltatnak, addig másrészt fontos és nélkülözhetetlen adalékokat nyújtanak a tervbevett fajok-szerinti összefoglaló földolgozásokhoz. Az ezekhez szükséges nyersanyag java- részben már együtt van, de a kivitel egyre késik és pedig, úgy mint sok egyéb, a háború miatt. Katonai szolgálatom következtében csak kevés munkát szentelhetek ennek a föladatnak, pedig ez alkotná az intézet 25 éves ornithophaenologiai tevékenységének betetőzését. Talán egyszer mégis csak rákerülhet a sor. Addig is azonban arra kérjük megfigyelőinket, hogy törekvéseink- ben továbbra is az eddigi lelkesedéssel és tudással támogassanak. Figyel- jék meg továbbra is a madárvonulást, küldjék be adataikat csakúgy, mint eddig, de ezentúl már arra is számítva, hogy idővel területük madár- vonulási viszonyairól egységes összefoglaló képet adhassanak. Különösen felhívjuk megfigyelőinket a madárjelölésekre is, amelyek eredményei továbbfejlesztik a vonulási adatokon alapuló kutatást. A vonulás meg- figyelése és az egyidejű madárjelölés a legjobb módszerek valamely terület madárvonulási viszonyainak tanulmányozására. Ezek előrebocsátása után még röviden vázolom az 1Q15. és 1916. évi anyagból leszürődő eredményeket. Az 1915. és 1916. év vonulási jellege az adatok szerint a következő: 1915-ben 1916-ban az országos középszámnál korábban érkezett 6 faj 30 faj « « « későbben « 17 « 4 « « « középszámnak megfelelően « 35 « 11 « Az 1915. év jellege tehát normálisan késői, diZ \9\t). év ]ç.\\tgt ptá'\g határozottan korai volt. A vonulási typusok az adatok rendkívül megcsappant száma dacára Aquila. 2 18 SCHENK JAKAB is túlnyomóan a szokott határozottsággal domborodnál, ki, így különösen a Hirundo-typiis, mely a későbben érkező fajok s a Moíacilla-typus, mely a korán érkező fajok normális fölvonulásának képét mutatja. (L. a táblá- zatot alább.) A vonulási naptár (1. a 42. lapon) azt mutatja, hogy tavasszal nagy- jában milyen sorrendben érkeznek hozzánk a madarak. Ez az országos közép természetesen annál megbízhatóbb, minél több adat alapján lett kiszámítva. A vonulási naptárban tájékoztatás céljából a legkorábbi és a legkésőbbi érkezéseket is föltüntettem, megjegyzem azonban, hogy a legkorábbiak között igen sok telelésre vonatkozó adat lehet, míg a leg- későbbiek sokszorosan csak ú. n. alkalmi adatok vagy ideiglenes helyi hatások okozta megkésések. Az évi jelentés berendezése a szokásos: bevezetés, megfigyelők névsora, a megfigyelési adatok fajok szerint csoportosítva, az áttelelők jegyzéke, a vonulási naptár s végül a hozzánk beküldött horvátországi vonulási adatok. Az érkezési adatokat a már korábban bevett szokás szerint ezúttal is azzal a számmal jelezzük, amely megmondja, hogy a január 1-től Vonulási typus Zugstypus Faj — Art Régiók — Regionen .1. II. 1915. 1916. ! 1915. Hirundo- typus Hirundo rustica Chelidonaria urbica ... Turtur turtur Coturnix coturnix Luscinia luscinia IV. 6 (13)* , III. 31 (10) IV. 11 (12) ! IV. 6 (9) IV. 20 (11) i IV. 25 (7) IV. 27 (12) V. 1 (8) IV. 19 (12) IV. 17 (9) IV. 5 (37) IV. 11 (21) IV. 20 (28) IV. 28 (27) IV. 18 (17) Ciconia-typus Ciconia ciconia ... IV. 2 (13) III. 26 (10) III. 26 (33) Cuculus- typus Cuculus canorus IV. 19 (13) IV. 15 (9) IV. 15 (36) Motacilla- typus Motacilla alba : ... Alauda arvensis Sturnus vulgaris ... ... Columba palumbus ... Columba oenas Scolopax rusticola III. 10 (13) II. 22 (12) 1 II. 26 (7) III. 1 (13) II. 24 (8) III. 14 (11) JIL 1 (9) II. 29 (11) II. 25 (4) II. 27 (9) II. 26 (6) III. 5 (8) III. 14 (25) III. 1 (24) II. 28 (15) III. 13 (IS) II. 24 (13) III. 14 (13) Határozatlan. Upupa epops - — Unbestimmt i Oriolus Oriolus IV. 7 (9) lil. 29 (4) IV. 4 (21) IV. 29 (10) IV. 25 (8) IV. 24 (28) * kiszámíts A zárójelben levő szám a; /a. i{ mutatja, hogy a cözépszám hány ad at alapján lett A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1Q15. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 19 számított hányadik napon történt az érkezés. Megjegyzendő, hogy az 1916. év szökőév s ekkor január 1-je 0-val jelöltetik. Tehát: 1915-ben 1916-ban Február 1. _. 32 31 Március 1- 60 60 Április 1 - - 91 91 stb. Minthogy ezidén két évfolyamot foglaltunk össze, a földolgozáskor az adatok közlésében azt a módszert követtük, hogy a két év adatait minden egyes fajnál egyesítjük olymódon, hogy az érkezést jelentő számok a szokás szerint a megfigyelő állomás elé kerülnek és pedig első helyre az 1915. évi, a másodikra az 1916. évi adat; ha az egyik évjáratból nincs adat, azt vízszintes vonal — jelöli a megfelelő helyen. Tehát : 63 60 Berkesd azt jelenti, hogy 1915. március 4-én, 1916. március 1-én érkezett. — 80 « azt jelenti, hogy 1915-ből nincs adat, 1916-ban március 21-én érkezett. 91 — « azt jelenti, hogy 1915-ben április 1-én érkezett meg, 1916-ban nincs adat. Ré giók — Regionen II. 1 1 III. IV. 1916 1915. 1916. 1915. 1916. III. 2 S (27) IV. 10 (58) IV. 6 (28) VI. 14 (67) IV. 11 (35) IV. 7 (17) IV. 12 (35) IV. 12 (11) IV. 19 (47) IV. 17 (25) IV. 24 (21) IV. 23 (15) IV. 28 (6) IV. 24 (15) V. 2 (9) IV. 25 (17) V. 7 (15) V. 9 (5) V. 12 (16) V. 10 (10) IV. 12 (16) IV. 18 (5) IV. 10 (5) IV. 19 (15) IV. 23 (9) III. 25 (29) III. 29 (39; III. 30 (18) III. 31 (22) IV. 3 (19) IV. 12 (25) IV. 13 (54) IV. 6 (21) IV. 19 (59) IV. 15 (37) 111. 6 (2) III. 17 (52) III. 14 (22) III. 17 (56) III. 9 (35) II. 28 (19) Ili 12 (21) III. 3 (13) III. 12 (36) III. 4 (23) 11. 26 (12) III. 11 (18) III. 5 (10) III. 11 (15) III. 6 (7) ■III. 5 (12) III. 7 (11) III. 14 (5) III. 18 (30) III. 11 (19) II. 24 (10) III. 3 (26) III. 1 (14) III. 6 (23) III. 8 (19) III. 4 (10) III. 22 (38) III. 12 (17) III. 24 (46) III. lb (28) IV. 9 (20) IV. 13 (22) IV. 9 (10) IV. 16 (20) IV. 8 (13) IV. 26 (20) IV. 29 (17) IV. 27 (7) IV. nzahl e 30 (17) V. 1 (8) _ m : * Die ir j.j._) 1 , 1 Parenthese stehen de Zah gibt die A er Daten ar 1, aus welchen 20 SCHENK JAKAB A római számok a régiókat jelölik: 1. Dunántúl dombvidék. II. Nagy Alföld. III. Keleti hegyvidék. IV. Északi hegyvidék. A földolgozás technikai részét ezúttal is legnagyobb részében HÁMORI Mihály, intézetünk gondnoka végezte. Budapest, 1916. november 10. Az 1915. és 1916. évi megfigyelők névsora. Namensverzeichnis der Beobachter in den Jahren 1915 ii. 1916. Aczélné Stoll Ida pr. m. (pr. B.)i Agárdi Ede r. m. (o. B.) Barthos Gyula r. m. (o. B.) Bereczky Jenő pr. m. (pr. B.) Bogár Venczel pr. m. (pr. B.) ... Bohrandt Lajos r. m. (o. B.) Boroskay János 1. t. (k. M.) Brengl János pr. m. (pr. B.) ... ... Chernelházi Chernél István 1. 1. (E. M. Fernbach Károlyné r. m. (o. B.) ... Fogassy Sándor r. m. (o. B.) ... Fürst Adolf pr. m. (pr. B.) ... ... Gálik Károly pr. m. (pr. B.) ... Gobi Henrik pr. m. (pr. B.) ... ... Gönczy Miklós pr. m. (pr. B.) ... Hausmann Ernő r. m. (o. B.) Hesz Béla r. m. (o. B.) Hidvéghy Sándor r. m. (o. B.) ... Holicska János r. m. (o. B.) Horn János r. m. (o. B.)... ... ... Ifkovits Sándor pr. m. (pr. B.) ... Juhász Károly r. m. (o. B.) ._. ... Kákosy János pr. m. (pr. B.) ... Kamarás Béla pr. m. (pr. B.). Dr. Keller Oszkár r. m. (o. B.)... Nyíregyháza. Berkesd. Malomvíz. Hidalmás. Kemecse. Eperjes. Zólyom. Solt. I Kőszeg. Babapuszta. Patkányos puszta. Hegyhátgyertyános. Kelebia. Merény. Rákosszentmihály. Türkös. Véménd. Erzsébetfalva. Szelese. Budapest. Karjad. Bodony. Rum. Szekszárd. Keszthely. 1 r. m. (o. B.) = rendes megfigyelő (ordentlicher Beobacliter) ; pr. m. (pr. B.) = privát megfigyelő (privater Beobachter) ; 1. t. (k. M.) = levelező tag (korrespond. Mitglied) ; t. t. (E. M.) =. tiszteleti tag (Ehren-Mitglied). A MADÁRVONULAS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 21 Király Iván pr. m. (pr. B.) ... . Dr. Kirchner József r. m. (o. B.) Kovács Péter pr. m. (pr. B.)... Kováts Sándor pr. m. (pr. B.) ... Léber Antal r. m. (o. B.) ... . Lészai Ferencz r. m. (o. B.) Magdits Károly r. in. (o. B.)... . Matunák Mihály r. m. (o. B.) ... Mauks Vilmos r. m. (o. B.) ... . Medreczky István 1. t. (k. M.) ... Molnár Gyula r. m. (o. B.) ... . Nádassy Kálmán pr. m. (pr. B.) Nagy László pr. m. (pr. B.) ... Osztián Kálmán r. m. (o. B.) ... Péter Imre pr. m. (pr. B.) ... . Platthy Árpád 1. t. (k. M.) ... ... Dr. Platz Bonifác pr. m. (pr. B.) . Rácz Béla r. m. (o. B.) ... ... Radetzky Dezső r. m. (o. B.) Báró Radvánszky Kálmán r. m. (o. B. Dr. Raffay János pr. m. (pr. B.) Rimler Pál r. m. (o. B.) Roediger Lajos pr. m. (pr. B.)... Schenk Henrik r. m, (o. B.)... Schenk Jakab 1. t. (k. M.)... ... Scherg Károly pr. m. (pr. B.) Simák Ferencz pr. m. (pr. B.) ... Stoll Ernő r. m. (o. B.) Székely Géza pr. m. (pr. B.) ... id. Szeőts Béla 1. t. (k. M.) Dr. Szlávy Kornél r. m. (o. B.)... Szomjas Gusztáv 1. t. (k. M.) Tafferner Béla pr. m. (pr. B.) ... ifj. Thóbiás Gyula r. m. (o. B.) .. Thuróczy Ferencz r. m. (o. B.)... Ujváry Irma pr. m. (pr. B.) Ujváry Jenő pr. m. (pr. B.) Veverán István r. m. (o. B.) Visontay József pr. m. (pr. B.) ... Vollenhofer Pál r. m. (o. B.)... .. Wahl Ignácz r. m. (o. B.) ... ... Wersényi Róza pr. m. (pr. B.) -. Érsekújvár. Rezsőháza. .. Bajaszentistván. Állampuszta. . Szatmárnémeti. Magyargorbó. .- Nagyvárad. Breznóbánya. .. Tátraháza. Ungvár. . Hódság. Szentgotthárd. . Nyíregyháza. Naszód. . Szada. Tiszatarján. . Szentgotthárd. Szerep. . Székesfehérvár. I Sajókaza. Mohol. . Kismarton. Kovászna. . Óverbász. Losoncz. . Csényeujmajor. Kazár. . Nyíregyháza. Gerjen. . Tavarna. Nagymargita. . Kisfástanya. Lúgos. . Felsőláncz. Szikla. . Somogy fájsz. Uzsapuszta. . Abony. Kercza. . Liptóujvár. Apatin. . Selmeczbánya. 22 SCHENK JAKAB 1. <— > Colymbus eristatus L. II. Hódság — 66, Rezsőháza - 92. 2. <^> Colymbus fluvíatílís Tunst. II, Hódság — 54, Bajaszent- istván Ö4 — . 3. ^<^> Larus ridíbundus L. II. Székesfehérvár — 58. 4. <— > Sterna hirundo L. II. Rezsőháza 118, 96. 5. <-> Hydrochelidon nigra (L.) II. Rezsőháza 123, 101, IV. Zó lyom 133 — . ó. <— > Phalacrocorax carbo (L.) II. Rezsőháza 117, 98. 7. <-> Fuligula ferina (L.) IV. 93 — . 8. -eo-)- Anas boschas L. III. Naszód — 71, IV. Zólyom 72 — . 9. -< — > Anas streperà L. II. Rezsőháza 85, 58. 10. <-^ Anas penelope L. II. Rezsőháza 74, 54, 11. ^< — > Anas querquedula L. III. Naszód 75 — . 12. -<^^ Anas crecca L. I. Kőszeg 62 — , II. Rezsőháza 72, 57, III. Naszód — 77. 13. <— > Daîila acuta (L.) II. Rezsőháza 93, 71. 14. ^*> Anser fabalis Lath. I. Fertőfehéregyháza 85 — , III. Na- szód 76 — . 15. <—> Anser anser (L) Kőszeg 66 — , Fertőfehéegyháza 39 — , II. Rezsőháza 83, 60, Ungvár 81, 81, IV. Sajókaza 62 -. 16. -<^> Charadrius pluvialis L. III. Türkös 101 — , IV. Zólyom 103 — , Tavarna 109 — . 17. ^<— > Vanellus vanellus (L.) I. Berkesd 64, 54, Véménd — 53, Szentgotthárd 56, 55, Kercza 66 — , Keszthely — 73, Uzsapuszta 68 — , Somogyfajsz 76, 55, Kőszeg 64 — , Hegyhátgyertyános 64 — , Kismar- ton 63 — , Fertőfehéregyháza 57 — , Patkányospuszta 74, 69, II. Sándor- egyháza — 59, Vojlovicz 72 — , Rezsőháza 74, 57, Bajaszentistván 57 46, Kelebia 73 —, Csórva — 57, Királyhalom 69, 57, Szeged 55 — Ópécska 64 — , Magyarpécska 50, 59, Dunapataj 71 —, Solt 57 — Állampuszta 51 — , Keczel 46 — , Békés 50 — , Gyula 75, — Tenke 83 75, Székesfehérvár — 49, Sári — 54, Sőregpuszta 65, 57, Abony 85 — Jászalattyán 69, 57, Szerep- 53, 57, Nagyvárad — 65, Szentjobb 61 — Budapest 76 — , Poroszló 60 — , Kisfástanya 79 — , Nyíregyháza 71, 73 Kemecse 64, 59, Csikósgórond 81, 73, Salánk 87 — III.. Maroserdőd 87 -, Désakna 88, 62, Naszód 76, 71, Erdőd 82 —, Felsővisó 79 - IV. Ipolyszalka 51, 48, Vámosmikola 61 —, Szada 74 — , Bodony — 98, Losoncz 82 —, Tiszatarján 67 —, Rimaszombat 63, 68, Sajókaza 69 - Búrszentgyörgy 65 —, Zólyom 93, 64, Szelese 67 —, Oaramsálfalva — 66, Felsőláncz 65 -, Tavarna 84 — , Turóczszentmárton 78 — , Liptó- ujvár 106 —, Tátraháza 88 — . 18. -<— > Oedicnemus oedícnemus (L.) II. Csórva — 80, Sőregpuszta 99 —, IV. Búrszentgyörgy 107 — . A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 23 IQ. <~> Tolanus hypoleucus (L.) II. Nagyvárad — 94, Ungvár — 91, IV. Sajókaza 109 —, Liptóujvár 106 ..., 20. -e^> Totanus totanus (L.) I. Fertőfehéregyháza 75 — . II, Székes- fehérvár — 74. IV. Sajókaza 94 — . 21. ^<-^ Numenius arcuatus (L.) I. Fertőfehéregyháza 50 — . IL Rezső- háza 54,51, Csórva —62, Királyhalom, 65,73, Szeged 63—, Solt — 73. Sőregpuszta 77, 68, Jászalattyán 63, 74. IV. Sajókaza 110 — . 22. -*^> Gallínago gallinago (L.) Rezsőháza 85, 66. Csórva — 64, Királyhalom 75 — , Szeged 74 — . IV. Sajókaza 92 — . 23. ^<^^ Gallínago gallinula (L.) I. Fertőfehéregyháza 65 —, II Rezsőháza — 70. 24. -í^> Scolopax rusticola (L.) Pécsvárad 76 —, Véménd — 71, Szentgotthárd 66,59, Kercza 79—, Keszthely — 61, Uzsapuszta 64, 61, Somogyfajsz 77, 58, Kőszeg 74 — . Hegyhátgyertyános 80 — , Fertőfehéregy- háza 75 — , Patkányospuszta 74, 68, Mogyorósbánya 85 — , Páty —69, Pilis- marót 77 — , Visegrád — 67. II. Vajszló — 57, Érszeg 67 —, Német- szentpéter 80 —, Ópécska 71 —, Magyarpécska 76, 69, Állampuszta 52 — , Békés — 64, Gyula 75 —, Tenke 77, 57, Jászalattyán 67, 57, Nagy- várad — 75, Szentjobb 77 — , Nyíregyháza — 57, Szatmár 84, 69 Csikósgórond 83, 69, Salánk 82 —, Ungvár 81, 68. III. Naszádos 63 — ' Tápia 77, 65, Maroserdőd 67 —, Bisztere 64, — Ruszkabánya — 69, Hátszeg 73 — , Szászsebes — 71, Lisza 89 —, Szelistye — 79, Dézsán 90 —, Sebes 86 —, Sárkány 80, 78, Zernest 79 —, Türkös 79 —, Illyefalva — 66, Magyarbodza 88 —, Kovászna 83 — , Ozsdola 83 — , Sistarócz — 65, Máriaradna 79, 65, Lippa 79 — , Petercse — 75, Dor- gos 76 — , Tótvárad 82 — , Zám 80 — -, Körösbánya 79, 65. Riskulicza 81 — , Brád 81, 66, Boicza 83 — , Somogyom 74 —, Erzsébetváros 71 — , Almakerék 84 — , Szászdálya 72 — , Felsőrákos 71 — , Kézdiszáraz- patak 85 — , Ojtoz 86 — , Sósmező 90 — ■. Magyargorbó 94 — , Vármező — 74, Hidalmás — 69, Désakna 89, 77, Naszód 84, 79, Besztercze 89 —, Dombhát 89 — , Máramarossziget 86, 91, Lonka 87 — , Felsővisó 83, 69, IV. Ipolyszalka 77, 64, Nagymaros 84 —, Szada 81 —, Bodony 78, 62, Garamrév 70 — , Bakaszenes 81 — , Ipolyság — 68, Tesmagolvár — 68, Korpona 74, 71, Magasmajtény 65 — Kazár 84, 71, Rimaszombat 80, 66, Sajókaza 74 — , Hátszeg 83, 69, Rákospatak 74 — , Gyertyánliget 84, 76, Búrszentgyörgy 80 — , Felsőbotfalu 74 — , Trencsén — 69, Divékrudnó — 73, Gyertyánfa 90 — , Saskőváralja — 80, Jálna 83 — , Garamberzencze 91 ^, Dobróváralja 83 — , Zólyom 82, 72, Erdőbádony — 75, Mátyás- falva 95 — , Beszterczebánya 74 — , Szelese 79, 73, Garamsálfalva — 73, Perhát — 79, Luczatő — 73, Garamszentandrás — 69, Garampéteri 75 — , Rezsőpart — 85, Karám — 85, Szikla 113, 86, Dobrócs — 93, Benesháza 96 —, Nagyrőcze 85 — , Szomolnok 85 — , Stósz 74 — , 24 SCHENK JAKAB Felsőmeczenzéf 85, Felsőláncz 65, 61, Delnekakasfalva 88 — , Ósva 83 — , Keczerpeklén 8Q — , Keczerlipócz 86 — , Rankfüred 84 — , Ta- varna 81 - -, Turjaremete 80 — , Majdánka 85 -, Turóczszentmárton - 62, Lucski 84 , Liptóujvár Q3, 76, Királylehota 95 -, Szvarin Q7 _^ Vychodna 100 , Szepesófalu 100 , Tátraháza 78, 78, Eperjes — 75. 25. -<-^ Grus grus (L.) II. Magyarpécska 100, Békés — 82r Tenke 78, 73, Szerep — 65, Nagyvárad Ql, 80, Szatmár 90 —, Kemecse 85, 84, Ungvár 81, 81. III. Tápia — 79, Sárkány 86—, Illyefalva —87, Magyarbodza 79 — , Kovászna — 73, Ozsdola 79 — , Brád — 83. 26. <--^ Crex crex (L.) I. Kisherend — 125, Berkesd 126, 123, Szederkény — 120, Szentgotthárd — 133, Kercza 123 — , Uzsapuszta — 117, Somogyfajsz 111, - Patkányospuszta 100 — , Páty — 122, Visegrád — 121. II. Rezsőháza 121, 95, Lúgos — 124, Bajaszentistván 123, 122, Németszentpéter 123 — , Magyarpécska 125, 125, Borossebes 132 — , Gyula 123 —, Tenke 131, 120, Székesfehérvár — 120, Sári — 125, Jászalattyán 127 —, Szerep 117, 123, Nagyvárad 124, 126, Szentjobb 118 — , Budapest 131 — -, Szatmárnémeti — 125, Kemecse 125, 126. III. Malomvíz 130 —, Tápia 138 —, Bisztere 133 —, Roskány 132 — , Szászsebes — 125, Türkös 131 — , Hosszúfalu 139 — , Lippa 125 — -^ Dorgos 125 — , Tótvárad 127 — , Zám 127 — , Magyargorbó 133 — -, Désakna 130, 130, Dés 13Q , Naszód 142, 129. IV. Bodony 118, 121, Korpona 124 , Tiszatarján 126 — , Rimaszombat 133 — , Sajókaza 117 , Búrszentgyörgy 126 — . Trencsén — 130, Divékrudnó — 141 Gyertyánfa 135 — , Zólyom 138 — , Szelese 139, 137, Garamsálfalva — 137, Erdőköz 132 —, Felsőláncz 132, 123, Tavarna 137 —, Eperjes -- 124. 27. <^-)- Gallinula chloropus (L.) I. — 94. II. Rezsőháza — 98, Solt - 103. 28. Platalea leucorodía L. I. Keszthely — 69. 31. <—> Ciconia nigra (L.) II. Érszeg 79 — , Bajaszentistván 76, 78. 32. -(— )► Ciconia ciconia (L.) I. Kisherend — 87, Berkesd 84, 78, Véménd 96, 87, Szentgotthárd 81, 87, Kercza 90 —, Keszthely — 78, Uzsapuszta 100, 86, Szabadbattyán — 85, Somogyfajsz 85, 63, Kőszeg 76 —, Rum 96, 84, Fertőfehéregyháza 104 —, Patkányospuszta 84, 84, Mogyorósbánya 82 -, Esztergom 103 —, Páty — 93. II. Sándoregy- A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 25 háza 84, 83, Vojlovicz 72 —, Apatin ~~ 78, Vajszka 79 —, Hódság — 84, Rezsőháza 79, 73, Vajszló 91, 83, Babapuszta 86 —, Mohol — 80, Karjad — 80. Érszeg 75 — , Lúgos 102 ■ — , Szekszárd 92, 84, Bajaszent- istván 92 —, Vaskút 84 -, Kelebia J08, 84, Csórva — 82, Királyhalom 82, 80, Szeged 81 — , Németszentpéter 86 — , Magyarpécska 91, 92, Borossebes 85 — , Dunapataj 83 — , Solt 82, 85, Állampuszta 84 -, Keczel — 82, Békés — 94, Gyula 86 — , Tenke, 92, 95, Székesfehérvár — 87, Sári — 86, Söregpuszta 88, 86, Abony — 95, Jászalattyán 82, 87, Szerep, 79, 86, Nagyvárad — 90, Szentjobb 81 — , Poroszló 83 — , Tisza- tarján 80 — , Kisfástanya 92 — , Nyíregyháza 82, 78, Szatmár 79, 91^ Kemecse 91, 89, Csikósgórond 88, 85, Salánk 83 — , Ungvár 83, 90. III. Naszádos 87 — , Malomvíz 84 — , Temeskövesd — 89, Tápia 101,86, Ruszkabánya 102 — , Hunyaddobra 89 — , Puj 91 — , Szelistye - - 87, Dézsán 90 —, Sebes 84 —, Sárkány 79, 84, Zernest 99 —, Apácza 82, 79, Szászveresmart — - 83, Hosszúfalu 82 — , Illyefalva — 92, Magyar- bodza 79 —, Kovászna 88, 95, Ozsdola 90 —, Máriaradna 84, 94, Dor- gos 92 —, Tótvárad 98 , Körösbánya 91 —, Brád 90, 83, Boicza 89 -, Zalatna 88 — , Somogyom 84 — Erzsébetváros 81 — , Almakerék 90 —, Szászdálya 83 — , Szászkeresztúr — 100, Kőhalom 83, 79, Felső- rákos 97, 82, Kézdiszárazpatak 92 — , Kézdiszentkereszt 92 — , Ojtoz 89 — , Magyargorbó 92 — , Vármező — 84, Nagyilonda — 98, Dés- akna 98, 88, Dés 79 —, Naszód 83, 100, Besztercze 87 —, Gurahajta 85 —, Erdőd 83 —, Felsővisó — 101. IV. Ipolyszalka 94, 94, Bodony 104 — , Selmeczbánya 89 — , Ipolyság — 87, Losoncz 95, 87, Kazár - 87, Rimaszombat 93 — , Sajókaza 81 — , Hátszeg 91 — , Csarnatő 84 — Körösmező — 99, Búrszentgyörgy 85 — , Zólyom 108, 84, Erdőbádony — 87. Beszterczebánya 89 —, Szelese — 104, Garamsálfalva — 92, Luczatő — 82, Garamszentandrás — 102, Jeczenye 99, 98, Garampéteri 82 --, Rezsőpart — 97, Kisgaram 79, 98, Karám — 88, Erdőköz 95 — , Felsőláncz 85, 85, Ósva 84 — , Keczerlipócz 80 — , Ta várna 103 — , Liptóujvár 95 — , Szepesófalu — 82, Tátraháza 95, 93. 33. <— > Nycticorax nycticorax (L.) II. Hódság — 98, Rezsőháza 92, 81, Bajaszentistván 80 — , Nagyvárad — 92. 34. "r^^ Botaurus stellarís (L.) I. Keszthely — 77, Somogyfajsz — 62, Fertőfehéregyháza 62 — . II. Csórva — 60, Királyhalom 88, 59, Sze- ged 88 — , Solt — 76, Kemecse — 64, Tiszatarján 82 — . 35. -<— > Ardetta minuta (L.) II. Rezsőháza 124 — , Óverbász — 117. 36. <—> Ardea ralloídes Scop. II. Rezsőháza — 102. 37. ^H^ Ardea cinerea L. I. Keszthely — 130, Somogyfajsz 88, 62; Fertőfehéregyháza 62 — . II. Voljovicz 78 — , Hódság — 59, Rezsőháza 76 — , Bajaszentistván 53 — , Csórva — 78, Szeged 76 — , Solt — 77, Állampuszta 96 — , Tenke 88 — , Söregpuszta 78 — , Jászalattyán 77 — f 26 SCHENK JAKAB Poroszló 63 —, Szatmárnémeti 75 —, Kemecse — 79. III. Sárkány — 87, Máriaradna — 84, Désakna 83 —, Naszód Q5 --. IV. Bustyaháza — 88, Búrszentgyörgy 75 — , Zolyóm 92, 84. 38. -<— ► Ardea purpurea L. I. Kőszeg 109 — . II. Rezsőháza 84, 80, Királyhalom 87 . 39. ^-> Ardea alba L. I. Keszthely — 69. 40. -t^y Columba oenas L. I. Kisherend — 56, Kercza 67 , Keszt- hely — 61, Uzsapuszta 44, 59, Somogyfajsz 69, 53, Kőszeg 50 —, Kis- marton 49 —, Fertőfehéregyháza 50 — , Patkányospuszta 77, 77, Mo- gyorósbánya 54 —, Páty — 55, Budakeszi 48 -, Visegrád — 50. II. Vajszló 53, 53, Királyhalom 24, 27, Németszentpéter 46 —, Ópécska 25 —, Magyarpécska 45, 59, Borossebes 61 — , Gyula 73 — , Tenke 63, 45, Jászalattyán — 49, Nagyvárad — 62, Szentjobb 65 — , Nyíregyháza — 76, Szatmárnémeti 74, 60, Kemecse 61, 60, Csikósgorond 51, 65, Ungvár 55, 55. III. Malomvíz 48 — , Temeskövesd — 39, Tápia 55, 63, Maroserdőd 44 — , Bisztere 82 — , Roskány 51 — , Hunyaddobra 56 — , Szászsebes — 60, Sugág 64, 63, Dézsán 88 — , Szelistye — 67, Sárkány 67, 60, Magyarbodza 78 — , Sistarócz — 57, Máriaradna — 51, Petercse — 43, Dorgos 46 — , Zám 57 — , Körösbánya 55 — , Riskulicza 59 — , Brád 56 — , Boicza 58 — , Almakerék 60 — , Szászdálya 53 — , Szász- keresztúr — 59, Felsőrákos 57, 68, Vármező — 61, Dés 61 — , Naszód 50, 71, Besztercze 83—, Dombhát 80—, Erdőd 80—, Máramarossziget 77, 65, Lonka 54 — . IV. Bodony — 32, Garamrév 58 — , Bakaszenes 57 , Ipolyság —62, Korpona 49, 55, Kazár 71, 61, Rimaszombat 77 — Sajókaza 69 —, Hátmeg — 57, Rákospatak 60 —, Felsőbotfalu 65 — Trencsén — 78, Jálna 56 —, Dobróváralja 74 —, Zólyom 54, 60 Erdőbádony — 62, Mátyásfalva 79 — , Dobrókirályi 77 — , Szelcze 88 74, Garamsálfalva — 74, Garamszentandrás — 83, Jeczenye — 69 Szikla — 71, Breznóbánya — 90, Benesháza 81 — , Stósz 88 — , Felső- meczenzéf — 71, Felsőláncz 57, 56, Ósva 46, 59, Rankfüred 50 — , Ta- varna 52 — , Turjaremete 74, — Turóczentmárton 69 — , Liptóujvár — 78, Szepesófalu — 86, Eperjes — 71. 41. -<— >- Columba palumbus L. I. Kisherend — 70, Berkesd 74, 74, Szentgotthárd 62, 57, Kercza 77 — , Uzsapuszta 53, 52, Somogyfajsz 65, 55, Kőszeg 54 — . Rum — 44, Hegyhátgyertyános 55 — , Kismarton 30 -, Fertőfehéregyháza 55 — , Patkányospuszta 66, 60, Mogyorósbánya 66 , Páty — 60, Pilismarót 78 —, Budakeszi 49 —, Visegrád — 50. II. Rezsőháza 65, 53, Vajszló 55 —, Babapuszta 86 — , Bajaszentistván 77, 54, Kelebia 79, 73, Csórva — 60, Királyhálom 87, 78, Szeged 65 — , Ópécska 73, — Magyarpécska — 64, Milova 61 — , Keczel — 69, Tenke 68 —, Sőregpuszta 64, 59. Jászalattyán 75, 73, Szentjobb 74 —, Poroszló 86 -" , Tiszatarján 82 - -, Nyíregyháza 56 — , Szatmárnémeti — 60, Ke- A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 27 mecse 77, 6Q, Csikósgórond — 68, Salánk 64 — . III. Malomvíz 85 — . Tápia 58 —, Bisztere 42 -, Roskány 76 — , Szászsebes — 62, Szelistye — 68, Sebes 58 ^, Sárkány — 79, Máriaradna 4Q ~-, Lippa 55 —, Dorgos 61 — , Zám 78 — , Vármező — 84, Désakna — 83, Naszód 89 —, Erdőd 83 — . IV. Ipolyszalka 54, 50, Vámosmikola 73 —, Nagy- maros 57 — , Kerepes 66 — , Szada 81 — , Bodony 81, 50, Ipolyság — 65, Tesmagolnár — 70, Kazár 87, 84, Rimaszombat 84, 62, Búrszent- györgy 58 — , Felsőbotfalu 70 — , Divékrudnó — 56, Bród 63; — , Gyertyánfa 69 — , Saskőváralja 74 — , Zólyom 95, 63, Erdőbádony — 68, Dobrókirályi 81 —, Szelese 88, 79, Garamsálfalva — 69, Perhát — 77, Luczatő — 67, Jeczenye 88 — , Rezsőpart — 79, Karám — 76, Dobrócs — 83. Gömörvég 89 — , Ujvásár 85 — , Szomolnok 79 — , Stósz 84 —, Felsőláncz 69, 81, Delnekakasfalva 51, 63, Ósva 69 — , Keczerlipócz 78 — , Turóczszentmárton 78 — , Lucski 74 — , Liptóujvár 78 — Vychodna 84 —, Tátraháza 82, 74. 42. ^~> Turtur tudur (L.) I. Kisherend - 112, Berkesd 111, 124^ Szentgotthárd 116, 112, Kercza 115 — , Keszthely — 116, Uzsapuszta 105 — , Kőszeg 109 — , Hegyhátgyergyános 109 , Kismarton 109 - - Fertőfehéregyháza 111 — , Patkányospuszta 103, 109, Mogyorósbánya 110 —, Páty — 110, Budakeszi 109 , Visegrád — 121. II. Vojlovicz 107— , Rezsőháza 121 112, Vajszló 108,— , Óverbász -122, Érszeg 112—, Bajaszentiván 92, 117, Vaskút 115 — , Csórva — 117, Királyhalom 111, 108, Szeged 106 —, Németszentpéter 117 —, Ópécska 100 — , Magyarpécska 110, 102, Borossebes 116 -, Solt 104, 112, Állam- puszta 112 —, Békés — 106, Tenke 109, 122, Székesfehérvár - 120, Sári — 117, Sőregpuszta 110, 116, Abony 108, 111, Jászalattyán 108, 113, Szerep 116, 97, Nagyvárad — 108, Szentjobb 104—, Kisfástanya 108 — , Nyíregyháza 107, 109, Szatmárnémeti 105, 110, Kemecse 112, 113, Csikós- górond 114, 118, Salánk 110 —, Ungvár 135, 135. III. Naszádos 115 - -, Temeskövesd — 116, Tápia 109, 117, Maroserdőd 111 — , Bégalan- kás 114 — , Bisztere 110 — , Roskány 109 -, Szászsebes — 121, Sze- listye — 132, Sebes 112 — , Sistarócz — 113, Máriaradna 107 — , Lippa 108 —, Dorgos 109 —, Zám 110 —, Magyargorbó 113 --, Désakna 117 —, Naszód 115, 111, Lonka 129 — . ÎV. Nagymaros 110 —, Szada 109 — , Bodony 103, 91, Ipolyság — 116, Tesmagolvár — 123, Magas- majtény 116 — , Tiszatarján 112 — , Hátmeg 119 — , Sajókaza 112 — , Hátmeg 119 — , Búrszentgyörgy 108 — , Trencsén — 123, Divékrudnó — 117, Gyertyánfa 124 —, Zólyom 112, 124, Szelese 120, 127, Garamsál- falva — 127, Szomolnok 127— Felsőláncz 109, 117, Rankfüred 118,— Tavarna 115 — , Tátraháza 114. 121. 43. -e^> Coturnix coturnix (L.) I. Berkesd 113, 125, Szederkény — 121, Szentgotthárd 115, 118, Kercza 120 —, Uzsapuszta 112, 121, So- 28 SCHENK JAKAB mogyfajsz 102, 117, Kőszeg 130 — , Rum 126 -, Hegyhátgyertyámos 113 -, Kismarton 118 , Patkányospuszta 122, 126, Páty — 126, Pilismarót 115 — , Budakeszi 114 — , Visegrád — 116. II. Sándoregy- háza -- 114, Rezsőháza 109, 92, Karjad -- 102, Érszeg 114 , Lúgos 122 , Vaskút 118 —, Kelébia 114, 116, Csórva - 118, Király halom 115, 121, Szeged, 106 — , Németszentpéter 121 — , Ópécska 125 — , Magyarpécska 124, 116, Borossebes 117 — , Dunapataj 121 — , Solt 116, 122, Állampuszta 117 -, Tenke 126, 118, Székesfehérvár — 116, Sári — 122, Sőregpuszta 119 , Jászalattyán 117, 118, Szerep 110, 117, Nagyvárad 128, 111, Szentjobb 110 — , Badapest - 128, Kisfástanya 115 , Nyíregyháza 116,121, Szatmárnémeti 110,110, Kemecse 120, 121, Salánk 133 -, Ungvár 130, 140. III. Malomvíz 113 —, Tápia 122 —. Maroserdőd 126 — , Szászsebes 125 — , Szelistye — 132, Türkös 127 — , Hosszúfalu 130 — -, Sistarócz — 125, Lippa 123 — , Dorgos 122 — , Tótvárad 130 —, Zám 127 -, Almakerék 132 -, Magyargarbó 134 -^ Dés 124 —, Naszód 144, 133, Erdőd 118 —, Aknasugatag 137 -. IV. Bodony 118, 126, Érsekújvár 130 — , Tesmagolvár — 131, Korpona 131 — , Magasmajtény 139 — , Losoncz 139 — , Tiszatarján 123 — , Kazár 116 — , Rimaszombat 134, 129, Búrszentgyörgy 123 — , Trencsén — 129, Divékrudnó — 138, Dobróváralja 136 — , Zólyom — 132, Dobrókirályi 138 — , Szelese 143, 136, Qaramsálfalva — 137, Erdőköz 128 — , Nagyrőcze 141 — , Felsőláncz 112, 119, Tavarna 137, Turócz- szentmárton 130 — , Tátraháza 162, 154, Eperjes 131. 44. <—> Circus pygargus (L.) I. Kőszeg 83 — . 45. -r^^ Circus cyaneus (L.) I. Keszthely — 79. 46. ^ — > Circus aeruginosus (L.) I. Balatonkenese — 80. II. Rezső- háza - 83. 47. <— > Míivus miivus (L.) III. Temeskövesd — 69, Türkös 99 — , Naszód 94 — . IV. Zólyom -- 66, Tavarna 123 — . 48. ^-> Miivus migrans (Bodd.) III. Türkös 102 —. IV. Zólyom 110— , Felsőláncz — 83, Tavarna 124 — . 49. <^^ Buteo buteo (L.) I. Keszthely 61. IV. Szada 76 —, Losoncz 56 — , Sajókaza 50 — , Breznóbánya 71 — , Tátraháza 57, 65. 50. ^)^ Archibuteo iagopus (Brünn.) Zólyom 49 , Tátra- háza 59 — . 51. <— > Aquila maculata (Gm.) III. Türkös 102 — . IV. Felsőláncz — 94, Tátraháza - 88. 52. 'H^ Cerchneis tinnunculus (L.) I, Szentgotthárd 95, 87, Keszt- hely — 61. II. Szeged 61 — . III. Magyargorbó 80, — . 53. <—> Cerchneis vespertinus (L.) I. Patkányospuszta 105, 97. II. Rezsőháza 121, 107, Királyhalom 90, 76, Szeged 102—, Szerep 79-, 54. <-^ Cerchneis Naumanni (Fleisch.) I. Kőszeg 99 — . A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 29 55. ^ — >► Falco subbuteo (L.) Szentgotthárd 83 — . . 56. -<— > Cuculüs canorus (L.) I. Kisherend — 105, Berkesd 110 — , Pécsvárad 107 , Szentgotthárd 106, Q6, Kercza 102 — Keszthely — 103, Uzsapuszta 107,99, Somogyfajsz 122,105, Kőszeg 108—, Rum 113, 122, Hegyhátgyertyános 109 — , Kismarton 109 — , Fertőfehéregyháza 109 —, Patkányospuszta 107, 114, Páty — 97, Pilismarót 106 , Vise- grád — 100. II. Vojlovicz 106 —, Hódság — 109, Rezsőháza 120, 105, Vajszló 108, 102, Babapusza 102 —, Óverbász — 110, Mohol — 112, Érszeg 96 — , Szekszárd 111 — , Bajaszentistván 97, 95, Vaskút 107 — , Kelébia 106 —, Csórva — 96, Királyhalom 109, 111, Szeged 106 , Németszentpéter 110 — , Ópécska 105 — , Magyarpécska 98, 94, Milova 96 — Borossebes 97 —, Dunapataj 91 —, Solt 93, 106, Keczel 94, 93, Békés — 87, Gyula 107 —-, Tenke 97, 95, Székesfehérvár — 108, Sári — 102, Söregpuszta 108, 99, Abony 117 --, Jászalattyán 108, 103, Sze- rep 110, 102, Nagyvárad 96, 94, Szentjobb 100 — Budapest 115, 113, Tiszatarján 106 — , Poroszló 100 —, Kisfástanya 107 — , Nyíregyháza 116, 110, Szatmárnémeti 105, 95, Kemecse 110, 109, Csikósgórond 112, 98, Salánk 105 —, Ungvár 109, 111. 111. Naszádos 97—, Herkulesfürdő 107 — , Temeskövesd — 91, Tápia 90, 87, Maroserdőd 98 — , Bégalan- kás 95 — , Bisztere 103 — , Ruszkabánya 111, 97, Roskány 98 — , Hunyad- dobra 100 —, Hátszeg 98 —, Puj 98 —, Szászsebes — 89, Sugág 109, 94, Lisza 101 — , Szelistye — 95, Dézsán 109 — , Vajdarécse 109 — , Sebes 109 —, Sárkány 99, 96, Otohán 110 —, Türkös 109 — Hosszú- falu 104 — , Illyefalva — 96, Magyarbodza 107 , Kovászna 97 — , Ozsdola 102 — , Sistarócz — 92, Máriaradna 91, 91, Lippa 104 — , Petercse — 93, Dorgos 96 — , Tótvárad 94 — , Zombrád 100 — , Zám 95 —, Körösbánya 97 —, Riskulicza 99 , Brád 98, 94, Boicza 98 —, Zalatna 101 — , Somogyom 100 — , Erzsébetváros 98 — , Almakerék 97 — , Szászdálya 106 — , Szászkeresztúr — 94, Kőhalom — 94, Felső- rákos — 98, Kézdiszentkereszt 105 — , Ojtoz 108 — , Sósmező 103 — , Magyargorbó 103 — , Vármező — 104, Nagyilonda — 102, Désakna 111, 93, Dés 97—, Naszód 105, 99, Besztercze 113 —, Oláhszentgyörgy 107 — , Dombhát, 109 — , Borgóbesztercze 109 — , Nagyilva 114 — , Gurahajta 120 — , Erdőd 103 — , Máramarossziget 107, 107, Aknasuga- tag 109 — , Felsővisó — 102. IV. Ipolyszalka 107, 97, Vámosmikola 107 — , Nagymaros 108 — , Kerepes 106 — , Szada 108 — , Bodony 101, 94, Garamrév 102 —, Bakaszenes 108 —, Magaslak 109 —, Irtvá- nyos 103 — , Ipolyság 105, 96, Tesmagolvár — 96, Korpona 103, 95, Losoncz 108, 97, Kazár 110, 97, Rimaszombat 111, 96, Sajókaza 99 — , Hátmeg 100, 93, Rákospatak 104 —, Csarnatő 103 —, Dolha 108 , Bustyaháza — 102, Técső 108 — , Alsókalocsa — 107, Gyertyánliget 109, 107, Rahó 110 — Körösmező — 120, Búrszentgyörgy 109 —, 30 SCHENK JAKAB Felsőbotfalu 107 —, Trencsén — 102, Divékrudnó — Q3, Gyertyánfa 108 — , Jálna 105 — , Dobróváralja 103 — , Zólyom 108, 96, Mátyásfalva 109 — , Beszterczebánya 102 — , Felsőrevucza 121 — , Dobrókirályi 109 —, Szelcze 115, ill, Garamsálfalva — 102, Perhát — 99, Korit- nicza — 109, Luczatő — 104, Garamszentandrás — 115, Jeczenye 117, 111, Garam péteri 116 — , Rezsőpart - 120, Kisgaram 102, 100, Karám — 110, Szikla 121, 119, Breznóbánya 100, 95, Dobrócz - 113, Benes- háza 110 — , Gömörvég 109 — , Nagyrőcze 114 --, Merény — 111, Szomolnok 113 — , Stósz 110 — -, Felsőmeczenzéf — 100, Felsőláncz 112, 97, Delnekakasfalva 115, 110, Ósva 110 — . Keczerlipócz 109 —, Rankfüred 111 — , Turjaremete 110 -, Turóczszentmárton 110 — , Likavka 118 — , Liicski 111 —, Liptóujvár 121, 123, Királylehota 110 —, Szvarin 112 , Vychodna 117 —, Szepesujfalu 119, 114, Tátraháza 107, 110. 57. -(— )■ Jynx torquílla L. I. Berkesd 117 , Szederkény — 98, Szentgotthárd 110, 118, Keszthely — 112, Kőszeg 96 — , Kismarton 109 — , Fertőfehéregyháza 107 — , Patkányospuszta 99 — . 11. Magyar- pécska 105, 96, Székesfehérvár — 95, Budapest 108, 87, Tiszatarján 113 —, Ungvár 107, 107. 111. Tápia 96 —, Maroserdőd 102 — 8zász- sebes - - 100, Türkös 105 — , Hosszúfalu 93 — , Zám 95 — , Magyar- gorbó 111 —, Dés 96 — Lonka 107 —, Felsővisó 117 — . IV. Szada 99 — , Érsekújvár 106 — , Korpona 107 — , Magasmajtény 96 — , Losoncz 115 — , Sajókaza 100 — , Garamberzencze 105 — , Zólyom 103, 111, Szelese — 86, Perhát — 96, Garamszentandrás — 92, Rezsőpart — 103, Kisgaram 103, 99, Breznóbánya 98, 94, Merény — 102, Felőláncz 113, 91, Tavarna 111 — , Liptóujvár 96 —, Tátraháza — 122, Eperjes — 91. 58. 4— > Merops apiaster L. II. Rezsőháza 124, 110. 59. ^<— > Upupa epops L. í. Berkesd 88, 78, Pécsvárad 90 — , Szent- gotthárd 93, 102, Kercza 99 — , Somogyfajsz 91 —, Kőszeg 106 — , Hegy hátgyertyános 107 — , Kismarton 96 — , Fertőfehéregyháza 104 — , Páty — 87, Visegrád —87. 11. Hódság —92, Rezsőháza — 100, Vajszló — 91, Érszeg 81 —, Vaskút 89 —, Kelébia 93, 88, Csórva — 74, Királyhalom 82, 73, Szeged 83 — , Németszentpéter 101 — , Magyar- pécska — 103, Solt 86, 90, Állampuszta 88 —, Békés, — 85, Tenke 90, 92, Székesfehérvár — 93, Sári — 91, Sőregpuszta 87 — , Abony 109, 75, Jászalattyán 94 — , Szerep — 104, Nagyvárad — 102, Szentjobb 95 —, Budapest 102, 108, Tiszatarján 104 —, Nyíregyháza 92, 92, Szat- márnémeti 89, 95, Kemecse 98, 95, Csikósgórond 109 —, Salánk 92 — , Ungvár 100, 106. 111. Malomvíz 90—, Tápia 96, 102, Maroserdőd 106—, Szászsebes — 93, Lisza 101 — , Sebes 97 — , Sárkány 103 — , Törcsvár 92— , Hosszúfalu — 113, lllyefalva — 99, Sistarócz —,102, Lippa 111 — , Dorgos 90 — , Tótvárad 107 — , Brád — 95, Somogyom 95 — , Erzsébetváros A MADÁRVONULÁS A\AGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 31 Q3 — , Szászkeresztúr — 96, Magyargorbó 100 — , Vármező — 112^ Désakna 111, 99, Dés 94 ~ , Naszód 105, 91, Oláhszentgyörgy 119 —, Borgóbesztercze 107 -, Nagyilva 125 — , Erdőd 106 — , Máramaros- sziget 107, 97. IV. Vámosmikola 117 — , Kerepes 94 — , Szada 93 — , Gödöllő — 84, Bodony — 91, Pásztó — 85, Érsekújvár 117 — , Ipoly- ság — 95, Tesmagolvár — 98, Korpona 100 — , Magasmajtény 106 — , Kazár 91 — , Sajókaza 99 — , Hátmeg — 96, Csarnatő 106 — , Gyertyán- liget 108 — , Körösmező — 107, Búrszentgyörgy 110 — , Trencsén — ■ 103, Divékrudnó — 93, Gycrtyánfa 110 -, Dobróváralja 106 — , Zólyom 98, 111, Dobrókirályi 128 —, Szelese — 94, Felsőláncz 101, 95, Ósva 105 — , Keczerlipócz 107 — , Tavarna 118 — , Tátraháza 105, 112, Eperjes — 98. 60. -<— > Coracias ga/rula L. I. Kisherend — 115, Keszthely — 129, Uzsapuszta — 125, Rum 118 — , Kismarton 115 — , Budakeszi 120 — . II. Rezsőháza 118, 104, Csórva 109, Királyhalom 120, 114, Német- szentpéter 119 — , Ópécska 114 — , Magyarpécska 112 — , Tenke 112, 110, Söregpuszta 113, 114, Jászalattyán — 114, Szatmárnémeti 107, 112. IV. Kerepes 114 —, Szada 118 —, Szelese — 136, Tavarna 148 — . 61. -<— )- Caprimulgus europaeus L. I. Kisherend — 105, Mogyorós- bánya 115 — . Rezsőháza 129, 119, Királyhalom 119 — , Magyarpécska 111 — , Gyula 107, — Söregpuszta 116 —, Budapest — 132, Csikós- górond 128 —, III. Maroserdőd 123 — , Türkös 130 —, Sistarócz — 118. IV. |Nagymaros 109 — , Búrszentgyörgy 118 — , Zólyom 117, 124, Tátra- háza — 114, Felsőláncz — 123. 62. ^-^ Micropus apus (L.) I. Szentgotthárd 121, 112, Kercza 132 -, Kőszeg 120 —, Patkányospuszta 108 — . II. Rezsőháza 105, 100, Csikós- górond 128 — Ungvár 118 —. III. Szelistye — 131, Türkös 121 — . IV. Selmeczbánya 121 —, Korponya 120 —, Losoncz 130 —, Szelese 117, 110, Breznóbánya 114, 113, Dobrócs — 123, Szepesófalu 126 — , Tátraháza 121 — . 63. <—> Clivicola riparia (L) I. Keszthely — 95, Patkányospuszta 110 - . II. Rezsőháza 116, 110. 64. ^«— > Chelidonaria urbica (L.) I. Kisherend — 110, Berkesd 99, 116, Pécsvárad 96 —, Szederkény — 96, Szentgotthárd 97, 87, Kercza 103 —, Keszthely — 87, Uzsapuszta, 102, 103, Somogyfajsz — 86, Kő- szeg 103 —, Rum 106 —, Hegyhátgyertyános 106 —, Fertőfehéregy- háza 103 —, Patkányospuszta 95, 95, Páty — 88, Budakeszi 100 — . II. Sándoregyháza 100, 91, Vojlovicz 106 —, Apatin — 108, Hódság — 88, Lúgos 100 —, Kelebia — 98, Németszentpéter 100 —, Ópécska 106 —, Magyarpécska 102,93, Borossebes 106—, Békés — 100, Gyula 95 —, Tenke 101, 108, Székesfehérvár — 100, Abony 103, 106, Jász- alattyán 97, 105, Szerep 93, 86, Nagyvárad 100, 87, Szentjobb. 100 —, 32 SCHENK JAKAB Budapest 108, ///, Nyíregyháza 94, 95, Szatmárnémeti 97, 106, Kemecse 103, 102, Csikósgórond 99, 9ő, Salánk 98 -, Ungvár 108, 104. III. Naszádos 97 —, Herkulesfürdő 93 — , Malom víz 91 — , Maroserdőd 102 —, Begalankás 98 —, Bisztere 100 —, Roskány 107 —, Hunyad- dobra 97 -, Szászsebes - 93, Szelistye - 110, Vajdarécse 116 — , Sebes 100 —, Sárkány 99, 100, Zcrnest 99 —, Türkös 99 , Hosszú- falu 99 —, Kovászna 105 —, Ozsdola 110 -, Sistarócz - 96, Máría- radna - 91, Lippa 103 -, Dorgos 100 , Zám 100 —, Dallos 123—, Zalatna 110 — , Somogyom 105 — , Erzsébetváros 102 — , Szászdálya 100 — , Szászkeresztúr — 102, Felsőrákos 96 — , Magyargorbó 110 — , Vármező — 124, Nagyilonda — 105, Désakna 101 —, Dés 102 — , Naszód 94, 93, Oláhszentgyörgy 109 — , Dombhát 115 — , Borgóbesz- terczelOó — , Erdőd 109 — , Máramarossziget98, 101, Aknasugatag 103 — Lonka 107 , Felsővisó — 110. IV. Ipolyszalka 101 — , Vámosmikola 105 — , Szada 109 — , Bodony 105, 114, Érsekújvár 118 — , Bakaszenes 122 — , Magaslak 108 — , Irtványos 96 —, Ipolyság 100, 107, Korpona 102 — , Magasmajtény 118 — , Losoncz 108 — , Kazár 107, 97, Rima- szombat — 106, Sajókaza 98 — , Hátszeg 97, 100, Csarnatő 123 — , Técső 105 —, Alsókalocsa — 108, Gyertyánliget 107, 108, Rahó 111 —, Felsőbotfalu 109 — , Trencsén — 110, Gyertyánfa 112 — , Saskővár- alja 105 —, Jálna 107 —, Zólyom 105 —, Erdőbádony — 100, Mátyás- falva 118 —, Felsőrevucza 118 — , Szelese 100, 96, Garamsálfalva — 103, Luczatő 112, Garamszentandrás — 113, Jeczenye 109, 112, Garampéteri 108 — , Rezsőpart — 113, Kisgaram 100, 104, Karám — 108, Szikla 109, 111, Breznóbánya 98, 109, Benesháza 107 — Erdőköz 101 — , Gömörvég 115 — , Stósz 107 — , Felsőmeczenzéf — 107, Felső- iáncz 109, 107, Tavarna 118 —, Turjaremete 118 —, Majdánka 118 —, Turóczszentmárton 108 — , Liptóujvár, 106, 117, Királylehota 112 — , Szvarin 114 — , Vichodna 109 — , Szepesófalu — 113, Tátraháza 118, 111, Eperjes — 95. 65. -<— > Hirundo rustica L. I. Berkesd 97, 88, Pécsvárad 97 — , Véménd 104, 89, Szentgotthárd 87, 84, Kecza 96 —, Keszthely — 86, Uzsapuszta 108, 101, Somogyfajsz 106, 87, Kőszeg 97 —, Rum 95, 87, Hegyhátgyertyános 104 — , Kismarton 86 — , Patkányospuszta 85, 88, Mogyorósbánya 86 — , Esztergom 106 —, Páty — 92, Pilismarót 108 — , Visegrád — 95. II. Sándoregyháza 92, 85, Vojlovicz 100 — , Apatin - 81, Hódság — 83, Rezsőháza 84, 82, Vajszló 83, 85, Babapuszta 91 —, Mohol — 85, Karjad — 86, Érszeg 97 —, Lúgos — 110, Szek- szárd 96, 79, Bajaszentistván 83 —, Vaskút 98 — Kelébia 91 —, Csórva - 89, Királyhalom 99, 87, Szeged 90 —, Németszentpéter 97 — ^ Magyarpécska 99, 89, Milova 93 —, Borossebes 100 —, Dunapataj 97 —, Solt 96, 86, Állampuszta 95 -, Keczel 100, 86, Békés — 92, A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 33 Gyula 100 —, Tenke 97, Ql, Székesfehérvár — 84, Sári ~~ 88, Söreg- puszta 85, 86, Abony 101, 95, Jászalattyán 92, 87, Szerep 99, 86, Nagy- várad 94, 85, Szentjobb 98 —, Poroszló 98 —, Tiszatarján 98 —, Kis- fástanya 94 — , Nyíregyháza 91, 91, Szatmárnémeti 97, 87, Kemecse 94, 92, Csikósgórond 94, 86, Salánk 101 —, Ungvár 94, 87. ill. Naszádos 91 — , Herkulesfürdő 93 — , Malomvíz 93 — , Temeskövesd — 90, Tápia 96, 88, Maroserdőd 99 —, Bisztere 98 —, Ruszkabánya 100, 98, Hátszeg 101 —, Puj 94 —, Szászsebes — 92, Sugág 108, 87, Lisza 105 — , Szelistye ^ 87, Dézsán 108 — , Vajdarécse 108 — , Sebes 103 —, Sárkány 98, 101, Törcsvár 102 —, Apácza 92, 99, Szászveres- mart — 102, Türkös 101 — , Szászhermány — 100, Hosszúfalu 98 — , Illyefalva — 101, Magyarbodza 102 —, Kovászna 103, 107, Ozsdola 104 — , Sistarócz — 89, Máriaradna — 96, Lippa 96 — , Petercse — 92, Dorgos 98 —, Tótvárad 102 —, Zombrád 103 —, Zám 96 —, Körös- bánya 96, 90, Riskulicza 98 —, Czoha 111, 102, Brád 91, 84, Boicza 98 ■ — , Zalatna 105 — , Somogyom 92 — , Erzsébetváros 91 — , Székely- keresztúr — 98, Kőhalom 100, 88, Felsőrákos 92, 110, Kézdiszárazpatak 98 ■ — , Kézdiszentkereszt 103 — , Esztelnek 97 — , Ojtoz 106 — , Sós- mező 108 — , Magyargorbó 104 — , Görgényszentimre 93 — , Vármező — 113, Nagyilonda —100, Désakna 104,99, Dés 104 —, Naszód 91,91, Besztercze 100 — , Oláhszentgyörgy 107 — , Dombhát 107 — , Borgó- besztercze 108, 110, Nagyilva 107 —, Gurahajta 110 —, Erdőd 98 —, Máramarossziget 96, 88, Aknasugatag 103 — , Lonka 107 — , Felsővisó 99, 97. IV. Ipolyszalka 98, 87, Vámosmikola 107 —, Nagymaros 101 —, Kerepes 100 —, Szada 96 —, Gödöllő — 86, Bodony 108, 109, Érsek- újvár 98 — , Garamrév 108 — , Bakaszenes 108 — , Magaslak, 109 — , Irtván yos 100 — , Ipolyság 100, 96. Tesmagolvár — 103, Korpona 92, 100, Magasmajtény 107 — , Losoncz 94, 87, Kazár 107, 90, Rimaszom- bat 92, 93, Sajókaza 95 — . Hátmeg — 88, Rákospatak 100 — -, Csarnatő 101 —, Dolha 93 —, Bustyaháza - 88, Técső 98 —, Alsókalocsa — 100, Gyertyánliget 106 —, Rahó 108 —, Körösmező 114, 109, Búrszent- györgy 94 — . Felsőbotfalu 102 — , Trencsén — 106, Divékrudnó — 98, Bród 100 —, Gyertyányfa 108 —, Dallos 108 —, Saskőváralja 105 —, Garamberzencze 100 — , Dobró várai ja 108 — , Zólyom 105, 96, Erdő- bádony — 93, Mátyásfalva 102 — , Beszterczebánya 108 — , Felső- revucza 115 — , Dobrókirályi 109 — , Középrevucza — 112, Szelese 97, 107, Garamsálfalva — 102, Perhát — 105, Koritnicza — 124, Luczatő — 107, Garamszentandrás — 110, Jeczenye 109 — , Garampéteri 100- — , Rezsőpart — 104, Kisgaram 102, 102, Breznóbánya 97, 91, Dobrócs — 111, Benesháza 106 — , Erdőköz 96 — , Gömörvég 108 — , Ujvásár 102 — , Merény — 108, Szomolnok 116 —, Stósz 108 — , Felsőmeczen- zéf — 110, Felsőláncz 111, 87, Delnekakasfalva 98, 110, Ósva 108 — Aquila. 3 34 SCHENK JAKAB Keczerpéklén lOó —, Keczerlipócz 109 — , Rankfüred 109 —, Tavarna 106 — , Turjaremete 106 — , Majdánka 115 — , Turóczszentmárton 103 —, Likavka 110 —, Lucski 108 — Liptóujvár 106, 110, Király- lehota 109 —, Szvarin 108 , Vychodna 118 —, Szepesófalu 107, 97, Tátraháza 114, 111. 66. <—> Muscicapa grisola (L.) I. Berkesd 119 — , Szentgotthárd 121, 89, Keszthely — 115, Kőszeg 119 — . Rezsőháza 106, 92, Király- halom, 119, 114, Solt — 114, Kisfástanya 116 —, Ungvár — 114. III. Sistarócz — 121. IV. Losoncz 138 — Garamsálfalva — 132, Breznó- bánya 120 — , Felsőláncz — 116, Tavarna 118 — , Tátraháza 132, 121. 67. <—> Muscicapa atricapilla (L.) II. Rezsőháza 118,96. IV. Tavarna 119 —, Tátraháza 111, 113. 68. <— > Muscicapa coliaris Bechst. I. Kőszeg 114 —, Babapuszta 91 — . II. Királyhalom 109 —, Solt 104, 111, Szerep 110, 116, Budapest 89 —, Kisfástanya 107 —, Ungvár — 95. III. Türkös 111 —, IV. Losoncz 113 —, Felsőláncz 109, 97, Tavarna 119 — . 69. <—^ Muscicapa parva Bechst. 1 1 1. Türkös 123 — . IV. Tavarna 119 —. Tátraháza 132, 125. 70. <-^ Lanius minor Gm. I. Keszthely — 116, Kőszeg 122 — , Patkány ospuszta 123, 126. II. Rezsőháza 121, 102, Csórva — 122, Király- halom 104, 125, Borossebes 126 —, Solt — 120, Székesfehérvár — 123, Abony — 124, Szerep — 120, Budapest 129 — , Tiszatarján 117 — Kisfástanya 123 —, Kemecse 119 — , Csikósgórond 128 — , Ungvár 127 — . III. Türkös 125 —, IV. Losoncz 122 —, Sajókaza 128 —, Tavarna 123 — . 71. -<— > Lanius coliurio L. I. Berkesd 113, 110, Szentgotthárd 115, 123, Keszthely — 129, Kőszeg 113 — Rum - 124, Kismarton 112 —, Fertőfehéregyháza 115 — , Patkányospuszta 113, 123. II. Rezsőháza 120, 104, Óverbász — 123, Kelébia - 123, Királyhalom 130, 125, Solt — 120, Székesfehérvár — 121, Budapest — 125, Kisfástanya 123 — , Ungvár 122, 122. III. Malomvíz 116 — , Szászsebes — 113, Türkös 125 — Zalatna 131 —, IV. Losoncz 118 —, Sajókaza 128 — Zólyom 117r 128, Felsőláncz 120, 119, Tavarna 116 — , Liptóujvár 128 — , Tátraháza 137, 130, Eperjes — 126. 72. ^-> Oriolus oriolus (L.) I. Berkesd 109, 114, Szederkény— 115, Szentgotthárd 115, 114, Keszthely — 118, Somogyfajsz 123, 115, Rum 129, 123, H egy hátgyertyános 118 — , Kismarton 117 — , Fertőfehéregy- háza 120 —, Patkányospuszta 118, 113, Páty — 108, Pilismarót 117 — , Budakeszi 123 — . II. Sándoregyháza — 117, Vojlovicz 107 — , Apatin — 114, Rezsőháza 114, 100, Óverbász — 118, Érszeg 100 — , Szekszárd — 120, Bajaszentistván 115 — , Vaskút 118^ — , Csórva — 109, Királyhalom 112, 114, Szeged 107 —, Németszentpéter 111 —, Ópécska 118 — , A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 35 Magyarpécska 123 —, Borossebes 109 —, Solt 112, 115, Állampuszta 116 — Keczel 115, 112, Gyula 113 —, Tenke 118, 122, Székesfehérvár — 123, Sőregpuszta 117, 114, Abony 118, 123, Jászalattyán 110, 113, Szerep 113, 122, Nagyvárad 122, 114, Tiszatarján 119 —, Kisfástanya 121 —, Nyíregyháza 100, 111, Szatmárnémeti 108, 118, Kemecse 120, 120, Csikósgórond 114 —, Ungvár 125, 125. III. Herkulesfürdő 124 — ; Malomvíz 113 —, Temeskövesd — 115, Tápia 112, 118, Maroserdőd 118 —, Bisztere 117 —, Szászsebes — 121, Szelistye — 131, Sebes 129 — , Sárkány 115 — , Sistarócz — 113, Máriaradna 114, 113, Lippa 116 —, Petercse — 110, Tótvárad 127 —, Zám 116 —, Zalatna 124 - Magyargorbó 128 —, Désakna 119 —, Naszód 118 —, Erdőd 115 — Lonka 122 — . IV. Nagymaros 124 —, Kerepes 112 , Szada 115 — Bodony 111—, Magasmajtény 113 —, Losoncz 123, 121, Kazár 122,119 Sajókaza 116 —, Hátmeg 119, 117, Rákospatak 114 —, Técső 121 — Búrszentgyörgy 119 —, Zólyom 123, 121, Szelese 134, 137, Felsőláncz 117, 114, Tavarna 123 —, Tátraháza 137, 121, Eperjes — 120. 73. <^> Sturnus vulgaris L. I. Szentgotthárd 53, 53, Kercza 66 — , Uzsapuszta 68, 42, Somogyfajsz — 60, Kőszeg 47 — , Kismarton 49 — , Fertőfehéregyháza 57 —, Patkányospuszta — 65, Mogyorósbánya 62 — . II. Hódság — 61, Rezsőháza 51, 51, Csórva — 60, Szeged 60 — , Ópécska 51 — , Magyarpécska 62, 59, Borossebes 63 — Békés, — 46, Gyula 69 — , Tenke 63, 51, Sőregpuszta 66, 53, Jászalattyán — 58, Nagyvárad — 64, Szentjobb 47 —, Tiszatarján 47 — , Nyíregyháza 53, 58, Szatmárnémeti 60, 56, Kemecse 60, 63, Csikósgórond 74 — , Salánk 62 ^. III. Malomvíz 68 — , Temeskövesd — 65, Tápia 55, 61, Maros- erdőd 73 —, Roskány 85 — , Szászsebes — 60, Szelistye — 70, Sár- kány 86, 63, Magyarbodza 79 — , Sistarócz — 57, Máriaradna 50 — , Lippa 55 — , Dorgos 55 — . Almakerék 74 — , Szászdálya 67 — , Szász- keresztúr — 65, Magyargorbó 59 — , Désakna 75, 68, Dés 78 — , Naszód 57, 59, Nagyilva 79 — , Erdőd 86 — , Máramarossziget 77, 75. ÍV. Vámos- mikola 62 — , Bodony 70, 68, Korpona 59, 61, Rimaszombat 63, 73, Sajókaza 62 — . Búrszentgyörgy 66 — , Trencsén — ■ 68, Zólyom 82, 56, Szelese 76 — , Garampéteri 70 — , Felsőláncz 76, 57, Ósva 69 — , Tavarna 53 — , Turóczszentmárton 78 — , Liptóujvár 75 — , Szepesófalu 81, 75. 74. ^>c-> Fringilla montifringilla (L.) IV. Tátraháza 109, 115. 75. -H^ Fringilla coelebs L. II. Ungvár 79, 79. Zólyom 84 — , Breznyóbánya 80 — Tátraháza 76, 65. 76. -«r^> Chiorís chloris (L.) I. Berkesd — 85. II. Tiszatarján 84 — , IV. Losoncz 92 — , Breznyóbánya — 74, Liptóujvár 93 — . 77. -í^> Cannabina linaria (L.) III. Malomvíz 8 — . IV. Tátra- háza 76 — . 36 SCHENK JAKAB 78. <-^> Serinus serinus (L.) I. Berkesd 92, 87, Keszthely — 87. Kőszeg 93 . II. Budapest —93, Ungvár 109, 109. IV. Losoncz 108 — , Breznóbánya — 88, Tavarna 98 — , Tátraháza — 98. 79. -«-*> Pyrrhula maior (Brhm.) II. Ungvár 83, 84. 80. <^s^ Emberiza calandra L. I. Keszthely — 61, Kőszeg 50 — r II. Rezsőháza 64, 61. IV. Felsőláncz — 58, Tavarna 58 — . 81. -e«^ Emberiza schoeniclus L. IV. Zólyom 89, 89. 82. <— > Alauda arborea L. II. Királyhalom — 60, Ungvár 81, 83. III. Szászsebes — 34, Türkös 64. IV. Breznyóbánya - 77, Felsőláncz — 61, Tavarna 61 — , Liptóujvár 78 — , Tátraháza 76, 68. 83. <-«^ Alauda arvensís L. I. Kisherend — 56, Berkesd 65, 66,, Pécsvárad 54 —, Véménd 77, 71, Szentgotthárd 78, 71, Kercza 62 — Keszthely — 61, Uzsapuszta 52, 61, Somogyfajsz 44, 45, Rum 49, 59, Hegyhátgyertyános 57 — , Kismarton 60 — , Patkányospuszta 77, 66, Mogyorósbánya 53 — , Páty — 63, Pilismarót 58 — Budakeszi 48 — Visegrád — 45. II. Sándoregyháza 46, 59, Hódság 58, Rezsőháza 62, 59, Mohol — 58, Érszeg 62 —, Szekszárd — 59, Kelébia 67, 57, Csórva — 57, Királyhalom — 58, Szeged 60 — , Ópécska 50 — , Magyar- pécska — 60, Borossebes 57, — Dunapataj 60 — Solt 67, 58, Állam- puszta 51 — , Keczel 50 — , Gyula 51 — , Tenke 61, Abony 51, 57f Jászalattyán — 57, Szerep 55, 58, Nagyvárad 73, 62, Szentjobb 73 — ' Budapest 61 — , Tiszatarján 59 — , Nyíregyháza 47, 55, Szatmárnémeti 65, 71, Kemecse 61, 61, Csikósgórond, 59, 59, Salánk 78 , Ungvár 84 — . III. Temeskövesd — 72, Tápia 68, 65, Maroserdőd 76 — , Szász- sebes — 59, Lisza 76 -~, Szelistye — 67, Dézsán 75 , Vajdarécse 64 — , Sebes 58 — , Sárkány 77, 64, Türkös 57 — , Illyefalva — 52, Kovászna 81 — , Sistarócz — 54, Máriaradna 45 — , Lippa 61 — , Peter- cse — 59, Dorgos 69 — , Zám 51 — , Szászkeresztúr — 63, Kézdiszáraz- patak 85 — , Magyargorbó 58 — , Görgényszentimre 82 — , Vármező — , 67, Désakna 82, 61, Dés 77 —, Naszód — 63, Nagyilva 84 —, Erdőd 79 —, Máramarossziget 86, 64. IV. Ipolyszalka 63, 59, Vámosmikola 68 —, Nayymaros 74 - , Kerepes, 48 — , Szada 50 -, Bodony 74, 54, Magaslak 71 — , Tesmagolvár — 67, Korpona 74, 61, Magasmajtény 50 — , Losoncz 74, 51, Kazár 75 — , Rimaszombat 76, 58, Sajókaza56 — , Alsókalocsa — 67, Búrszentgyörgy 57 — , Felsőbotfalu 46 — , Trencsén — 46, Divékrudnó, — 61, Gyertyánfa 78 —, Jálna 76 , Zólyom 53, 59, Mátyásfalva 84 —, Szelese 81, 66, Garamsálfalva — 67, Perhát — 60, Luczatő — 69, Jeczenye 76, 71, Garampéteri 62 —, Rezsőpart — 81, Breznóbánya 79, 65, Erdőköz 76 — , Felsőláncz 68, 58, Delnekakas- falva 78, 59, Keczerpeklén 79 —, Keczerlipócz 78 —, Rankfüred 79 —, Tavarna 81 — , Turóczszentmárton 72, 62, Lucski 80, — , Liptóujvár 77 — , Királylehota 80 —, Szepesófalu 85, 72, Tátraháza 74, 68, Eperjes — 71. A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 37 84. Qj Anthus spipoletta (L.) III. Türkös 80 —, Tátraháza — 60. 85. < — >- Anthus triviális (L.) I. Kőszeg 1 04 - . Nagyvárad — Q3, Ungvár — 106. IV. Breznó bánya 109 -, Tavarna 100 -, Tátra háza 110, 96. 86. <-y^ Anthus pratensis (L.) I. Kőszeg 83 — . IV. Losoncz 98 — , Sajókaza 90 — , Zólyom — 89. 87. <—> Motacilla alba L. I, Berkesd 66, 56, Pécsvárad 66 — , Szent- gotthárd 65, 58, Kercza 65 — , Keszthely — 61, Uzsapuszta 62, 60, Somogyfajsz, 74, 54, Kőszeg 72 — , Rum 75, 65, Hegyhátgyertyános 74 — , Kismarton 67 — , Fertőfehéregyháza 71 — , Patkányospuszta 62, 65, Páty — 68, Pilismarót 73 — , Visegrád — 56. II. Hódság — 69, Rezsőháza 86, 56, Vajszló 62, 56, Érszeg 80 — , Bajaszentistván 64, 58, Kelebia 73, — Csórva — 57, Királyhalom 67, 57, Szeged 55 — , Német- szentpéter 79 — , Ópécska 74 — , Magyarpécska 74, 59, Borossebes 69 —, Solt 76, 59, Állampuszta 65 —, Békés — 69, Gyula 80 —, Tenke 79, 73, Székesfehérvár — 59, Abony — 75, Jászalattyán — 59, Szerep — 72, Nagyvárad 81, 67, Szentjobb 61 — , Budapest — 68, Tiszatarján 81 — , Kisfástanya 79 — , Nyíregyháza 63, 63, Szatmárnémeti 74, 77, Kemecse 77,70, Csikósgórond 80, 77, Salánk 78 — , Ungvár 80, 71. III. Naszádos 59—, Malomvíz 67 — , Terneskövesd — 86, Tápia 79 — , Maroserdőd 82 — , Bégalankás 76 — , Bisztere 77 , Ruszkabánya 78, 87, Roskány 77 — , Hunyadobbra 74 -, Hátszeg 79 — , Puj 76 — , Szászsebes — 74, Sugág — 77, Lisza 82 — , Szelistye — 74, Dézsán 81 — , Sebes 78 — , Sárkány 72, 74, Zernest 75 — , Türkös 74 — , Illyefalva — 64, Magyar- bodza, 84 — , Kovászna 81, 76, Ozsdola 77 — , Sistarócz — 69, Mária- radna 78, 63, Lippa 78 -, Petercse — 71, Dorgos 73 — , Tótvárad 55 — , Zombrád 83 — , Zám 74 — , Körösbánya 77, 74, Riskulicza 78 —, Brád 77, 62, Boicza 78 —, Zalatna 70 —, Somogyom 74 , Erzsébetváros 73 — , Almakerék 81 — , Szászdálya 75 — , Szászkeresztúr — 69, Felsőrákos — 70, Kézdiszárazpatak 79 — , Ojtoz 76 — , Sósmező 78 — , Magyargorbó 69 — , Görgényszentimre 81 — , Vármező — 73, Nagyilonda — 77, Désakna 76, 63, Dés 74 —, Naszód 76, 77, Oláh- szentgyörgy 78 — , Dombhát 78 —, Borgóbesztercze 77, 84, Nagyilva 78 —, Gurahajta 84 — . Erdőd 79 — , Máramarossziget, 79, 75, Lonka 79 —, Felsővisó 78, 72. IV. Ipolyszalka 79, 68, Vámosmikola 77 —, Kerepes 75 — , Szada 59 — Bodony 75, 63, Garamrév 75 — , Magaslak 79 —, Irtványos 79 —, Tesmagolvár • — 63, Korpona 55, 63, Magas- majtény 80 — , Losoncz 74, 61, Kazár 76, 70, Rimaszombat 77, 59, Sajó- kaza 67, — Hátmeg 75, 63, Rákospatak 79 , Csarnatő 82 —, Dolha 78 —, Técső, 81 —, Alsókalocsa — 75, Gyertyánliget 80, 75, Rahó 82 — , Kőrösmező — 80, Búrszentgyörgy 76 —, Felsőbotfalu 64 — , Gyertyánfa 78 — , Jálna 78 — , Dobróváralja 75 — , Zólyom 76, 63, Erdőbádony — 64, Mátyásfalva 81 — , Dobrókirályi 83—, Szelese 81, 61, 38 SCHENK JAKAB Garamsálfalva — 61, Perhát — 66, Koritnicza — 78, Luczatő — 71, Garamszentandrás ~ 68, Jeczenye 77, 72, Garampéteri 71 —, Rezsőpart — 83, Kisgaram 80, 81, Karám — 68, Szikla 78, 67, Breznóbánya 72, 63, Dobrócs — 74, Erdőkőz 75 —, Oömörvég 80 — , Nagyrőcze 81 —, Merény — 70, Szomolnok 81 — , Stósz 80 —, Felsőmeczenzéf — 77, Felsöláncz 66, 62, Delnekakasfalva 80, 70, Ósva 68 - , Keczerpeklén 74 — , Keczerlipócz 79 — , Tavarna 81 — , Turjaremete 76 — , Majdánka 82 — , Turóczszentmárton — 61, Likavka 78 —, Lucski 78 — , Lipótuj- vár 78, 72, Királylehota 73 —, Szvarin 75 —, Vychodna 80 —, Szepes- ófalu 84, 70, Tátraháza 77, 72, Eperjes — 69. 88. <^^ Motacilla boarula Penn. I. Keszthely — 73. II. Rezsőháza — 61, Malomvíz 85 — , Bisztere 84 — , Riiszkabánya 76, 73, Szelistye — 74, Türkös 71 — , Hosszúfalu 88 — , Zalatna 77 —, Sósmező 82 — , Görgényszentimre 77 — , Dés 74 — , Nagyilva 84 —, Lonka 84 — . IV. Kazár — 72, Sajókaza 67 — , Bustyaháza — 75, Gyertyánliget 74, Körösmező — 80, Szelese 75, 76, Garamsálfalva — 75, Garamszent- andrás — 63. Jeczenye 75 — , Rezsőpart — 87, Kisgaram 75 — , Dobrócs — 100, Gömörvég 83 —, Rankfüred 81 —, Likavka 78 —, Liiski 83 —, Liptóujvár 75,74, Királylehota 72—, Vychodna 80—, Sepesófalu 91, 81, Tátraháza 83 — . 89. <—> Motacilla flava (L.) II. Állampuszta 95 — , Székesfehérvár — 74, Sőregpuszta — 98, Szerep 83, 72, Nyiregyáza 84 — , Tiszatarján 84 —, Kemecse 93, 94. III. Türkös 99 — . IV. Zólyom 98 — Felsöláncz — 94, Tavarna 120 — . 90. ^<-^-> Regulus ignicapillus (Brhm.) III. Türkös 102 — . 91. ^(-^^ Regulus regulus (L.) II. Rezsőbánya 91 — , Solt 75, 68, Szerep 82 —, Budapest 102 — . IV. Losoncz 89 —, Zólyom — 45. 92. 1^^ Accentor moduláris (L.) I. Kőszeg 96 — . II. Ungvár — 91. 111. Szászsebes — 97, Türkös 77 — . IV. Zólyom 88 , Tátraháza 95, 82. 93. <— > Sylvia nisoria (Bechst.) I. Kőszeg 132 — . II. Királyhalom 112, 106, Ungvár 127, 127. Türkös 123 —, Tavarna 124 — . 94. ^-> Sylvia simplex Lath. II. Solt — 111, Szerep — 119, Ung- vár, 127, 127. III. Türkös 112 — . IV. Losoncz 124 — . 95. -( — >- Sylvia Sylvia (L.) I. Kőszeg 112 — . II. Székesfehérvár — 108. III. Türkös 112 —. IV. Losoncz 118 —, Zólyom 109, 116, Tátra- háza 128, 125. 96. ^— > Sylvia curruca (L.) I. Berkesd 107, 89, Keszthely — 88, Kőszeg 110 . II. Királyhalom 104 —, Ungvár 106, 106. III. Türkös 112 —, Magyargorbó 100 — . IV. Losoncz 113 —, Sajókaza 104 — , Breznóbánya 114, 98, Felsöláncz — 100, Tátraháza 113, 113. 97. -<— > Sylvia atricapilla (L.) I. Berkesd — 110, Szentgotthárd 110, 92, Keszthely — 88, Kőszeg 99 —, Fertőfehéregyháza 109 —, Pat- A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 39 kányospuszta 100, 108. II. Hódság — 102, Budapest 117, 104, Nyíregy- háza, 117,113, Ungvár 123, 121. Losoncz 117—, Sajókaza 104 — , Felső- láncz 109, 111, Tavarna IIQ —, Tátraháza 122, 122. Q8. <—> Acrocephalus arundínaceus (L.) I. Kisherend — 112, Keszt- hely — 102, Uzsapuszta — 110, Rendes — 98. II. Hódság — 100, Vaskút 115 —, Csórva — 96, Magyarpécska 122, 115, Solt 106, 99, Tenke 123, 123, Székesfehérvár — 94, Nagyvárad — 119, Nyíregyháza 110 —, Kemecse — 111. IV. Sajókaza 133 —, Zólyom 126 — . 99. <—> Acrocephalus streperus hort. (Vieill.) II. Óverbász — 117. 100. <— > Acrocephalus palustris (Bechst.) II. Székesfehérvár — 93. III. Türkös 131 — . IV. Felsőláncz — 112. 101. <-> Locustella fluviatilis (Wolf.) I. Kőszeg 131 — . II. Nagy- várad 132 — . IV. Tavarna 127 — . 102. <— > Hypolais hypolais (L.) I. Kőszeg 131 — . II. Kisfástanya 117 — . IV. Losoncz 130 — , Breznóbánya 125 — , Tavarna 128 — , Tátra- háza — 135. 103. <—^ Phylloscopus sibilator (Bechst.) I. Kőszeg 119 — . II. Solt 104 —, Budapest 111 —' III. Malomvíz 87 —, Türkös 108 —, Losoncz 115 — , Tátraháza — 113. 104. <—> Phylloscopus trochilus (L.) 'I. Kőszeg 96 — . III. Türkös 110 — . Felsőláncz — 85, Tátraháza 111, 94. 105. <—> Phylloscopus acredula (Pall.) I. Pécsvárad 83 —, Szent- gotthárd 82, 73, Keszthely — 83, Kőszeg 82 —, Rendes — 81, Patká- nyospuszta 75, 71, Páty — 79. II. Hódság — 79, Csórva — 82, Király- halom 98, 77, Magyarpécska — 80, Solt — 79, Székesfehérvár — 77, Abony 88 —, Szerep 96, 77, Nagyvárad 74 — , Szatmárnémeti — 77, Kemecse 87, 87, Ungvár 84, 84. III. Temeskövesd — 83, Szászsebes — 84, Türkös 78 —, Magyargorbó 84 — . IV. Szada 83 —, Korpona — 98, Losoncz 92 77, Sajókaza 79 —, Zólyom 88, 93, Szelese — 84, Perhát — 91, Kísgaram 94 — , Breznóbánya 87, 86, Tavarna 84 —, Líptóujvár 93 — , Tátraháza 95, 82. 106. <— > Turdus torquatus alpestris Brhm. III. Türkös 80 — . IV. Líptóujvár 78 — . 107. -«-o^ Turdus merula L. II. Kírályhalom 67 — , Kisfástanya 79 — . 1IÎ. Türkös 71 —, Tátraháza 82, 65. 108. ^>^ Turdus pilaris L. I. Kőszeg 49 — . II. Ungvár 82, 92. IV. Zólyom 54 —, Tátraháza — 114. 109. Q^, Turdus viscivorus L. IV. Tátraháza 47 — . 110. ^(-^ Turdus iliacus L. II. Kírályhalom 108, 100. IV. Zólyom '92 —, Tátraháza — 72. 111. <— > Turdus musicus L. I. Kőszeg 63 — . II. Solt — 61, Ung- vár 95, 84. III. Malomvíz 74 —, Türkös 77 -. IV. Losoncz — 77, 40 SCHENK JAKAB Zólyom 82, 80, Szelese 76 — , Szikla 77 —, Tavarna 81 , Liptóujvár 78 —, Tátraháza 83, 72. 112. <-^ Saxicola oenanthe (L.) I. Kisherend —91, Berkesd 96,84, Keszthely — 97, Rendes — 84, Patkáriyospuszta 106, 110, II. Rezső- háza IJ3, 99, Babapuszta 93 —, Vaskút 88 ■--, Királyhalom 104 —, Székesfehérvár — 89, Szerep 100, 89, Tiszatarján 84 —, Kisfástanya 92 — Ungvár — 106. III. Türkös 93 — . IV. Zólyom 98 — . Felsőláncz 98, 89, Liptóujvár 99 , Tátraháza — 91. 113. ^<— > Pratincola rubetra (L.) I. Keszthely — 96. II. Ungvár 95, 95. III. Türkös 110 —, Szászsebes — 110. Zólyom 126 —, Liptó- ujvár 112 —, Tátraháza 116, 113. 114. -(— > Pratincola rubicola (L.) I Kőszeg 83 —, Rendes — 81 II. Székesfehérvár — 87, Kemecse 89 — .III. Türkös 78 —, Körösbánya 77 — Brád 67. IV. Sajókaza 73 — , Zólyom 80, 85, Felsőláncz77, -- Tavarna 93 115. <-> Ruticilla tithys (L.) I. Berkesd 89 -, Szentgotthárd 95, 85 Patkányospuszta 86, 68. II. Solt — 71, Budapest 98 —, Kemecse 88 — Ungvár 100, 100. 111. Szászsebes — 83. IV. Szada 90—, Korpona - 77 Losoncz 88, 76, Divékrudnó — 78, Jálna 89 — , Perhát — 80, Garam- szentandrás — 73, Garampéteri 87 — , Rezsőpart — 94, Breznóbánya 82, 76, Dobrócs — 78, Merény 92, Felsőláncz — 72, Liptóujvár 85 — , Sepesófalu — 77, Tátraháza 88, 83, Eperjes — 77. 116. -<— > Ruticilla phoenicura (L.) I. Szentgotthárd 92, 106, Kőszeg 99 — ,Rum91 —, Patkányospuszta — 74. II. Királyhalom 90— , Solt — 103, Állampuszta 89 — , Budapest — 91, Nyíregyháza 98—, Ungvár 121, 121. III. Szászsebes — 85, Türkös 92 — .IV. Szada 107 — , Jálna 103 -, Zólyom 82 -, Szelese 97, 130, Breznóbánya 109, 111, Liptóujvár 87 -Tátraháza 128 -. 117. <^^ Erithacus rubecula (L.) I. Berkesd 84, 81, Szentgotthárd 80 —, Kőszeg 73 — . II. Királyhalom 69 —, Solt 87, 72, Tiszatarján 80 —, Kemecse 86, 79, Ungvár 84, 84. III. Malomvíz 78 —, Türkös 77 —, Körösbánya 83 —, Naszód 93 — . IV. Szada 83 —, Losoncz — 76, Sajókaza 85 — , Zólyom 92, 85, Garamsálfalva — 75, Breznóbánya 87, 76, Felsőláncz — 71, Tavarna 84 — , Tátraháza 94 — . 118. ^<— > Cyanecula leucocyanea Brhm. II. Kemecse 97, 92. 119. -e-> Luscinia luscinia (L.) I. Kisherend — 101, Berkesd 107, 109, Szederkény — 112, Szentgotthárd 115 —, Keszthely — 101, Uzsapuszta — 106, Somogyfajsz 111, 101, Kőszeg 107 -, Rendes — 98, Rum 108, 115, Hegyhátgyertyános 112 — , Kismarton 111 — , Fertő- fehéregyháza 110 — , Patkányospuszta 105, 115, Mogyorósbánya 109 — ^ Páty - 104, Pilismarót 112 —, Budakeszi 110 . II. Vojlovicz 101 —', Hódság — 105, Babapuszta 101 , Szekszárd 112 --, Kelebia — 108, Csórva — 96, Király halom 108, 103, Magyarpécska — 96, Borossebes 100 —, Solt 105, 94, Tenke 120 —, Székesfehérvár 102, Sőregpuszta A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 41 108 —, Abony — 100, Jászalattyán 108, 97, Szerep 113, 100, Nagyvárad — 94, Budapest 110, 109, Tiszatarján 112 -, Kisfástanya 107 —, Nyír- egyháza 100,97, Szatmárnémeti — 105, Kemecse 111, 112, Csikósgórond 109 —, Ungvár 109, 109. III. Temeskövesd ~- 99, Tápia 108, 100, Maroserdőd 106 —, Sistarócz — 94, Máriaradna 109, 107, Lippa 107 —, Petercse —100, Erdőd 109 — . IV. Kerepes 103 -, Szada 99—, Bodony 111, 103, Érsekújvár 109 -, Magasmajtény 108 —, Losoncz 108 —, Kazár 109, 104, Rimaszombat 111 —, Sajókaza 101 —, Bustyaháza — 114, Trencsén — 112, Divékrudnó - 108, Jálna 112 —, Zólyom 123, 121, Szelese — 128, Garamsálfalva - 128, Felsőláncz 115, 109, Keczer- lipócz 112 -, Rankfüred 109, Tavarna 116 — . 120. -f— > Luscinia philomela (Bechst.) 11. Ungvár 115, 115, III. Szászsebes — 100, Zalatna 117 , Almakerék 108 —, Désakna 109 —, Dés 120 —, Naszód 120 — . Az 1914/15. és WlSjló. évi teleken áttelelt fajok jegyzéke. Verzeichnis derjenigen Arten, welche in den Jahren 1914115 und 1915116 überwinterten. 1. Colymbus fluviatilis Tunst. Bajaszentistván 1915/16. 2. Larus ridibundus L. Fertő-fehéregyháza 1914/15, Rezsőháza 1914/15, 1915/16. 3. Anas boschas L. Rezsőháza 1914/15, 1915/16. 4. Anser fabalis Lath. Rezsőháza 1914/15, 1915/16. 5. Vanellus vanellus (L.) Solt 1914/15. 6. Numenius arcuatus (L.) Rezsőháza 191516. 7. Scolopax rusticola (L.) Bajaszentistván 1914/15, 1915/16. 8. Ardea cinerea L. Bajaszentistván 1915/16, Rezsőháza 1914/15, 1915/16. 9. Columba oenas L. Búrszentgyörgy 1914/15, Lippa 1914/15, Rezsőháza 1914/15, 1915/16. 10. Buteo buteo (L.) Rezsőháza 1914/15, 1915/16. ■ ' 11. Cerchneis tinnunculus (L.) Rezsőháza 1915/16, Szerep 1915/16. 12. Sturnus vulgaris L. Bajaszentistván 1915/16, Zólyom 1914/15. 13. Fringilla coelebs L. Berkesd 1914/15, Kőszeg 1914/15, Losoncz 1915/16. 14. Chioris chioris (L.) Rezsőháza 1915/16. 15. Chrysomitris spinus (L.) Losoncz 1915/16. 16. Alauda arvensis L. Keczel 1915/16, Kőszeg 1914/15, Máriaradna 1915/16, Székesfehérvár 1915/16. 17. Motacilla boaruia Penn. Kőszeg 1914/15. 18. Turdus merula L. Berkesd 1914/15, Budapest 1914/15, Losoncz 1915/16. Rezsőháza 1915/16, Zólyom 1914/15. 19. Aegithaius caudatus (L.) Ungvár 1915/16. 42 SCHENK JAKAB Magyarország vonulási naptára Vogelzuges- Killender Ungarns Ì2 'S '5) "Sog o e ^ o o u ■ Anas boschas L. ... ... Anser fabalis Lath. ... Bilico buteo (L.) Anas crecca L. Cokimba oenas L. ... Alauda arvensis L Vanellus vanellus (L.) Dafila acuta (L.) ... . Alauda arborea L. ... Anser anser (L.) Emberiza calandra L. Sturnus vulgaris L Anas penelope L. Fulica atra L - .. Lariis ridibundus L. ... Turdiis merula L Columba palumbus L. Fringilla coelebs (L.) Fuligula nyroca (Quid.) Numenius arcuatus (L.) . Febr. 28 « 28 Mart. 3 « 3 « 3 « 4 « 5 « 5 « 8 « 8 « 9 « 9 « 9 « 10 « 10 « 11 « 11 « 11 179 55 115 148 4756 4508 2552 85 266 234 139 3057 100 377 149 305 3423 301 79 332 I. 30 IV. 15 I. 30 — IV. 13 II. 3 — IV. 11 I. 19 — IV. 17 I. 18 - IV. 21 I. 25 — IV. 26 II. 5 — IV. 15 II. 4 — IV. 10 I. 30 — IV. 19 I. 31 — IV. 10 I. 30 — IV. 15 II. 3 — IV. 26 II. 2 — IV. 28 II. 3 — III. 28 II. 9 — IV. 26 I. 24 — IV. 20 II. 10 — IV. 8 II. 4 — IV. 7 II. 5 IV. 25 Vonuló — Zugvogel. Vonuló és áttelelő — Zugvögel, welche stellenweise überwintern. Átvonuló — Durchzügler. ■*r^fr^ Téli vendég — Wintergast. A MADÁRVOKULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 43 'Sjs 'So S o o N A faj neve Name der Art Országos közép Landes - mittel ÖJ3 — o Legkorábbi és legkésőbbi adatok Früheste und späteste Ankunft 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 Falco lanarius L Circus cyaneus (L.) Fuligula ferina (L.) Motacllla alba L Larus canus L Anas querquedula L. ... ... Ardea alba L Emberiza schoeniclus L. Qallinago gallinago (L.) Anas streperà L Cerchneis tinnunculus (L.) ... Turdus musicus L ... Chloris chloris (L.) Scolopax rusticola L Erismatura leucocephala (Scop.) Milvus milvus (L.) ... ... ... Pavoncella pugnax (L.) Totanus tetanus (L.) Turdus iliacus L Qallinago gallinula (L.) Larus argentatus michahellesi Bruch ... _ Motacilla boarula Penn. ... ... Pratincola rubicola (L.) Botaurus stellaris (L.) Charadrius hiaticola L Fuligula fuligula (L.) Mart. 12 « 13 « 13 « 13 « 14 « 15 « 15 « 15 « 15 (c 16 « 16 « 17 « 18 '« Q . közép .5 iJ i,J= Landes- w b( -Ö g mittel < < Legkorábbi és legkésőbbi adatok Früheste und späteste Ankunft 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 Erithacus rubecula (L.) Anthus pratensis (L.)-- Colymbus eristatus L Fuligula marila (L.) Limosa limosa (L.).. Nunienius phaeopus (L.) Circus aeruginosus (L.) Phalacrocorax carbo (L.) Ardea cinerea L Charadrius pluvialis L Circus pygargus (L.) Spatula clypeata (L.) Colymbus fluviatilis Tunst. ... Crus grus (L.) Rallus aquaticus L Totanus ochropus (L.) Accentor modularis (L.) Colymbus griseigena Bodd. .. Numenius tenuirostris Vieil). Rissa tridactyla (L.) Totanus nebularius Gunn. ... Circus macrurus (Gm.) Gallinago maior Om. .- ... Turdus torquatus alpestris Brhm Charadrius alexandrinus L. ... Mart. 23 663 i< 23 220 « 23 150 « 23 10 « 23 « 23 « 24 « 24 « 25 « 25 « 25 « 25 « 26 « 26 « 27 « 27 « 28 « 28 « 28 « 28 « 28 « 29 « 30 « 30 « 31 47 33 151 52 1592 33 43 77 68 1401 49 127 211 37 7 4 36 22 90 270 21 II. 19 II. 8 II. 26 IV. 22 IV. 29 IV. 28 II. 19 — IV. 24 11. 8 II. 23 II. 11 II. 23 I. 28 IV. 15 IV. 19 IV. 14 IV. 26 IV. 23 H. 28 — IV. 29 I. 27 II. 4 II. 21 I. 30 II. 16 V. 2 V. I V. 1 IV. 30 V. 8 II. 8 — IV. 30 II. 15 III. 5 III. 3 III. 24 m. 26 m. 1 III. 1 III. 1 II. 25 IV. 23 IV. 22 IV. 8 IV. 2 V. 6 IV. 30 V. 8 IV. 23 V. 13 A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 45 E/H 'éi M H O O' A faj neve Name der Art Országos közép Landes- mittel JS ÍJ ^ rí — « o^ g «" ■2S 'S« Legkorábbi és legkésőbbi adatok Früheste und späteste Ankunft 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 Ruticilla tithys (L.) ._. Calamodus melanopogon Temm Ciconia nigra (L.) Totanus fusciis (L.) Tringa alpina L Ciconia ciconia (L.) Motacilla flava L ... Phylloscopus acredula (Pali.) Colymbus nigricollis (Brhm.) Circaëtus gallicus (Gm.) Qallinula chloropus (L.) Milvus migrans (Bodd.) Ardea purpurea L Emberiza eia L Haematopus ostrilegus L. ... Ortygometra parva (Scop.) ... Ortygometra pusilla (Pall.) ... Platalea leucorodia L Charadrius dubius (Scop.) ... Cyanecula leucocyanea (Brhm.) Nycticorax nycticorax (L.) Saxicola oenanthe (L.) ... ... I Aquila maculata Gm Phalacrocorax pygmaeus (Pali.) Ruticilla phoenicura (L.) Hirundo rustica Mart. 31 Apr. 1 « 1 « 1 (C 1 « 2 « 2 (' 2 « 3 « 3 « 4 ^ 4 « 5 « 5 « 5 « 5 c< 5 « 5 « 6 (c 6 « 6 . 6 « 7 * 7 <' 7 III. 4 — V. 10 21 195 32 21 8872 790 2047 47 15 170 104 261 15 4 48 14 53 195 79 214 510 93 12 1004 19327 III. 11 III. 4 III. 3 III. 3 I. 24 III. 1 III. 2 III. 4 III. 7 II. 16 III. 7 II. 26 IL 22 III. 22 IL 19 IIL 16 111. 9 IIL 4 IH. 8 IL 24 III. 8 IL 24 III. 26 IIL 2 IIL 1 V. 2 IV. 30 V. 8 V. 9 V. 12 V. 9 V. 10 IV. 28 IV. 16 V. 16 V. 25 V. 9 V. 1 IV. 17 V. 10 IV. 28 V. 4 V. 14 IV. 26 V. 14 V. 27 V. 9 IV. 22 V. 8 V. 24 46 SCHENK JAKAB El '5) '5ig o o^ o o"^ A faj neve Name der Art Országos közép Landes- mittel rt«« n . P ÍVJ '^ — « eí ■'^ c 5S ■« cd 0\ N 'ti; Legkorábbi és legkésőbbi adatok Früheste und späteste Ankunft 98 Q9 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 Pandion haliaëtus (L.) Totanus hypolencus (L.) Tringa minuta Leisl Totanus glareola (L.) Totanus stagnatilis Bechst. ... Calamodus aquaticiis (Gm.) ... Falco subbuteo L Oedicnemus oedicnemus (L.) ... Ortygometra porzana (L.) ... Serinus serinus (L.) ... -. ... Upupa epops L. - Aquila maculata clanga Pall. Phylloscopus trochilus (L.) — Anthus triviális (L.).. Himantopus himantopus (L.)... Ardea garzetta L. - lynx torquilla L Sterna hirundo L. Antluis campestris (L.) Chelidonaria urbica (L.)... ... Pratincola rubetra (L.) Sylvia curruca (L.) Aquila pennata Gm... Cuculus canorus L. ... ... Recurvirostra avocetta L Locustella luscinioides (Sav.) Olivicola riparia (L.)... .._ ... Apr. 8 « 8 « 8 « 9 « 9 « 10 « 10 « 10 « 10 « 10 « 10 « Il « 11 « 12 (^ 13 « 14 « 14 « 14 « 15 « 15 « 15 « 15 « 16 « 16 « 16 « 17 « 18 37 192 8 72 21 12 85 67 127 199 4353 9 201 268 66 45 1166 97 59 5386 281 348 10 8529 27 63 566 m. 2 III. 3 III. 23 III. 1 IL 28 III. 12 IL 28 IIL 20 IL 25 IIL 10 III. 3 m. 8 III. 3 IIL 5 III. 19 III. 8 III. 7 IIL 4 IIL S III. 10 IIL 7 IIL 1 IL 26 III. 11 III. 11 III. 9 m. 12 IV. 30 V. 6 IV. 20 V. 8 V. 3 IV. 26 V. 10 V. 2 V. 3 V. 6 V. 7 V. 17 V. 11 V. S V. 16 VI. 2 V. 12 V. 6 V. 4 V. 22 V. 15 V. 27 V. 15 V. 16 V. 13 V. 15 V. 23 A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 47 o o' A faj neve Name der Art Országos közép Landes- inittel EN ■— '. •<^£ ír' « .a ej O^ N •" Legkorábbi és legkésőbbi adatok Früheste und späteste Ankunit 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 Luscinia luscinia (L.) Muscicapa coliaris Bechst. ... Phylloscopus sibilator Bechst. Plegadis falcinellus (L.) Monticola saxatilis (L.) Muscicapa atricapilla L.... ... Calamodus schoenobaenus (L.) Cerchneis vespertinus (L.) Sylvia atricapilla (L.) Tringa subarcuata (Güld.) Acrocephalus arundinaceus (L.) Ardea ralloides Scop ... Larus minutus Pali. ... Luscinia philomela (Bechst.) ... Pisorhina scops (L.)... Sylvia Sylvia (L.)— Turtur turtur (L.) Hydrochelidon nigra (L.)... ... Sterna minuta L Coracias garrula L ... Qlareola pratincola (L.) Cerchneis cenchris (Naum.) ... Sylvia simplex Lath „ Caprimulgus europaeus (L.) ... Acrocephalus streperus (Vieill.) Ardetta minuta (L.) Apr. 18 18 18 18 19 19 20 20 20 20 21 22 22 22 22 22 22 23 23 24 24 25 25 26 27 27 2836 552 235 75 161 198 91 225 379 15 321 91 17 552 8 284 3559 122 31 1013 24 7 219 339 78 126 IL 27 II. 29 II. 14 IL 23 IL 20 II. 12 IL 22 IL 2 II. 15 IL 22 IL 25 IL 23 IL 5 V. 1 II. 28 IL 15 II. 3 IL 2 IL 17 IL 25 IL 30 V. 16 IL 30 IL 29 V. 1 II. 17 V. 20 V. 14 V. 14 V. 13 V. 24 V. 7 V. 15 V. 17 V. 18 V. 18 V. 1Ó V. 23 V. 10 V. 17 V. 12 V. 22 V. 18 V. 17 V. 16 V. 27 V. 12 V. 5 V. 30 V. 25 V. 20 V. 19 48 SCHENK JAKAB e/)— I 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 '5 m''' 'So 'SÓS O O' A faj neve Name der Art Országos közép Landes- mittel Locustella naevia (Bodd.) ... . Micropus apus (L.) Oriolus oriolus (L.) Pernis apivorus (L.) Anthus cervinus (Pali.) Muscicapa grisola L Colymbus auritus L Coturnix coturnix (L.) Lanius minor Hydrochelidon leucoptera (Meissn. et Scliinz.) Lanius collurio L Locustella fluviatilis Wolf ... Hypolais hypolais (L.) Merops apiaster I Sylvia nisoria (Bechst.) Lanius senator L Acrocephalus palustris Bechst. Crex crex (L.) Muscicapa parva Bechst. Hydrochelidon hybrida (Pali.) Apr. 28 « 28 « 28 « 28 « 29 « 29 « 30 Mai 1 « 1 (c 2 « 2 « 2 « 3 « 3 « 3 « 4 « 6 « 6 « 7 « 14 E N "ú 53 — ' Q, 63 634 3746 14 8 313 6 3320 463 29 657 117 92 170 10 71 2287 74 Legkorábbi és legkésőbbi adatok Früheste und späteste Ankunft III. 26 III. 30 IV. 3 IH. 9 IH. 28 III. 28 IH. 16 III. 26 III. 24 IV. 3 III. 27 V. 19 VI. 11 V. 30 V. 20 V. 17 V. 18 V. 31 VI. 2 V. 20 V. 14 V. 30 III. 10 — V. 22 IIL 25 — V. 23 IIL 26 - V. 21 IV. 10 — V. 24 IV. 17 — V. 19 IV. 7 — V. 26 III. 8 — VI. 1 IV. 2 — V. 20 V. 2 — V. 31 A MADÁRVONULÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1915. ÉS 1916. ÉV TAVASZÁN 49 Függelék. — Anhang. (Horvát megfigyelések 1915, 1916 tavaszán. — Kroatische Beobachtungen in den Jahren 1915, 1916.) 1. Ardea cinerea (L.) Draganci 64 — . 2. Chelidonaria urbica (L.) Draganci 89 — , Jasenas 97 —, Loncarica 98 — , Novagradiska 108 — , Topolovica 102 — . 3. Ciconia ciconia (L.) Novagradiska 76 — . 4. Cico- nia nigra (L.) Brzaja — 84, Draganci 88 — , Novagradiska 80 — . 5. Columba oenas (L) Brzaja — 44, Jasenas 49 —, Sokolovac — 33, Vojnic — 59. 6. Columba palumbus (L.) Brzaja — 80, Draganci 49 — , Ivanszka 47 — , Jasenas 54 — , Loncarica 54 — , Topolovica 51 — . 7. Coturnix coturnix (L.) Brzaja — 119. 8. Cuculus canorus (L.) Brzaja — 93, Draganci 100 — , Jasenas 101 — , Jvanska 99 —, Loncarica 101 — , Novagradiska 96 — , Topolovica 104 — , Vojnic — 99. 9. Erithacus rubecula (L.) Zengg 69 — . 10. Hirundo rustica (L.) Brzaja — 98, Dra- ganci 66 — , Novagradiska 104 — , Novi 89, 86, Sokolovac — 86, Vojnic — 92, Zengg — 69, Zsupanj — 84. 11. Motacilla alba (L.) Vojnic — 62, Zengg 69 — . 12. Oriolus oriolus (L.) Brzaja — 110 Jasenas 121 — , Zengg — 113. 13. Ruticiiia phoenicura (L.) Zengg 69 -, 14. Scolopax rusticola (L.) Brzaja — 62, Jvanska 61 — , Novagradiska 61 — , Sokolovac — 98, Topolovica 58 — , Vojnic — 59, Zengg 70 — . 15. Sturnus vulgaris (L.) Draganci 53 — , Novagradiska 65 — , Novi 65 — . 16. Turtur turtur (L.) Brzaja — 117, Jasenas 109 — , Topolovica 82 —, Vojnic — 102. 17. Upupa epops (L.) Brzaja — 102, Jasenas 83 — , Zengg 117 — . Aquila. Az 1915. és 1916. évi madárvonulás és az idő járása. Irta: Heqyfoky Kabos. Az előbbi években, midőn a madárvonulást az időjárás szempont- jából tanulmány tárgyává tettem, 32 faj adataira támaszkodtam, A háború miatt a megfigyelések több helyen szüneteltek s így az 1915. és 191Ó. évi adatok annyira megfogytak, hogy csupán csak 18 fajra nézve lehetett az 5 — 5 naponkinti megjelenést csoportosítani. A két év adatai így is meglehetősen aránytalanok, amennyiben 1915-ből 1556, 1916-ból pedig csak 959 adatunk van. Ha a 18 fajnak átlagos megjelenését hozzámérjük a 20 éves (1894 — 1913) átlaghoz, a következő eredményre jutunk : 1915-ben 12 nappal később, 1916-ban 2'1 nappal korábban esett meg a megérkezés ; vagyis 1916-ban 33 nappal hamarabb jött meg a 18 faj, mint 1915-ben. 1915-ben nagyobb a késés a márciusban megjelenő fajoknál (1*4 nap), mint az áprilisiaknál és a májusiaknál (l'O nap); 1916-ban pedig a márciusi fajok 36 nappal jöttek me« korábban, az áprilisiak és májusiak pedig csak ro nappal; a megjelenésben való különbség ennélfogva márciusban 5 napra rúg a két év között, holott a többi fajnál csak 2 nappal egyenlő. Felmerül már most a kérdés, ha vájjon a két év időjárása, főleg márciusban, szintén elüt-e feltűnőbb mértékben egymástól? Tekintsük meg első sorban a levegő hőmérsékletét, még pedig egyidejű adatok alapján. Mérjük hát a 20 éves (1894—1913) átlagos hő- fokhoz hozzá az 1915. és 1916. évi hőmérsékletet. Áttekinthetőbb lesz összemérésünk, ha feltüntetjük azt a különbséget, amennyivel az 1915. és 1916. évi hónapok melegebbek (-}-) vagy hűvösebbek ( — ) voltak a 20 évi átlagos értékeknél. 1. A hőmérséklet eltérése a 20 évi értéktől. C°. {T^ + 2 -f 9^^ : 3). Die Abweichung der Temperatur von der 20-jährigen. C°. I. 1915. 1916. Febr. Mart. Apr. Maj. Febr. Mart. Apr. Maj. Zagreb... ... + 1-3 -0-5 +0-4 +1-2 — 07 + 3-5 +0-8 — 1-2 Ógyalla ... + 1-0 -1-6 +04 +1-0 — 0-4 + 3-7 +07 + 0-3 Budapest ... + 0-2 — 2-5 +0-1 + 1-0 — 0-3 + 3-8 +0-5 + 0-6 AZ 1915. ÉS 1916. ÉVI MADÁRVONULÁS ÉS AZ IDŐJÁRÁSA 51 II. 1915. 1916. Febr. Mart. Apr. Maj. Febr. Mart. Apr. Maj. Debrecen ... + 07 — 2-4 +0-7 -fO-2 + 0-1 +4-0 +0-1 — 0-3 Turkeve ... + 1-2 — 2-2 0-0 +1-0 ■+ 07 + 4-0 + 0-8 0-0 Szeged + 1-0 — 1-6 +0-5 +0-2 + 0-6 +4-0 +0-4 — 0-1 III. Ungvár + 1-9 ^3-0 —0-3 0-0 — 0-5 +3-8 +07 — 0-5 Kolozsvár + 1-5 — l-ó —0-6 —0-1 + 0-6 +4-1 +0-4 — 0-6 Nagyszeben + 2-4 — 1-3 —0-5 0-0 — 0-2 +4-3 +0-3 — 0-8 I +0-8 —1-5 +0-3 +1-1 —0-5 +37 +07 —0-1 II .- +1-0 —2-1 +0-4 +0-5 +0-5 +4-0 +0-4 — O'l III. +1-9 —2-0 —0-5 0-0 0-0 +4-1 +0-5 — O'ó I. + 11. + III. +1-2 —1-9 +0-1 +0-5 0-0 +3-9 +05 —0-3 Ezek a hőmérsékleti adatok tanúsítják, hogy 1915-ben a négy hó- nap (febr. — máj.) átlagos hőfoka teljesen megegyezik a 20 évivel, 1916-ban pedig 4*1 fokkal melegebb volt. Ha tehát 1916-ban a 18 faj 3*3 nappal előbb jött meg, mint 1915-ben, úgy ez a tény a hőmérséklettel teljes összhangzásban van ; a szokottnál melegebb időben korábban jöttek meg a madarak. Még inkább kitűnik a normálisnál melegebb időnek gyorsító ha- tása a vonulásra, ha a két évi márciusi hőmérsékletét mérjük össze. Az 1915-ik évi március 19 fokkal hűvösebb, az 1916-ik évi 3*9 fokkal me- legebb volt a 20 évi átlagnál; vagyis az 1916-ik évi március 5*8 fokkal nagyobb hőmérsékletet mutat fel, mint az 1915-ik évi. Nem lehet tehát feltűnő, ha a márciusban megjelenő fajok 1916-ban 3 6 nappal korábban jöttek meg, mint 1915-ben. Még április is némileg melegebb 1916-ban, mint 1915-ben. Ez a körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy az áprilisi fajok is előbb jöttek meg 1916-ban, mint 1915-ben. A hőmérsékleten kívül bizonyára a többi meteorológiai tényező is hatott a vonulásra; hiszen a hőmérséklet kialakulása is, a nagyobb vagy kisebb hőfok maga is egyéb meteorológiai tényezőktől függ. Megemlít- hetem, hogy 26 állomásunk adatai szerint az 1915. évi március a nor- málisnál 30 mm-rel több esővel járt, holott az 1916-ik évi csak 12 mm. többletet mutat fel. Azután az ország közepén (Turkevén) az 1915. évi márciusban 103, az 1916. éviben pedig 151 órán át sütött a nap; a szél pedig 1915-ben 44 izben a szemhatár északi s 41 izben déli feléről, 1916-ban pedig az előbbeni tájról csak 30, az utóbbiról pedig 45 izben fúvott. Az idő tehát 1916-ban Jóval kedvezőbb volt márciusban, mint 1915-ben. 52 HEGYFOKY KABOS //. A megérkezési ad] Szám Nr. 1915 I. li. 111. 21-25 26-80 81-4 5-9 10-14 15-19 20-24 25-1 2-6 7-11 12-16 17-21 ffi-2« 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Alauda arvensis — ... Columba oenas Vanellus vanellus Sturnus vulgaris ... ... Columba pahimbus — Motacilla alba Scolopax rusticola Ciconia ciconia Upupa epops -. Hirundo rustica Chelidonaria urbica -. lynx torquilla — . Cuculus canorus .- — Luscinia luscinia-. — Turtur turtur — .- — Oriolus oriolus Coturnix coturnix Crex crex 2 - - - 2 3 1 11 10 2 5 2 9 11 4 8 8 3 1 13 14 4 7 6 2 11 7 12 7 9 10 5 6 5 6 10 7 12 5 12 5 8 5 7 32 16 2 18 7 4 8 11 65 26 11 10 3 5 3 11 22 31 38 3 5 1016 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 IS Alauda arvensis ... — Columba oenas ... — . Vanellus vanellus Sturnus vulgaris Columba pahimbus -.- Motacilla alba Scolopax rusticola— .— Ciconia ciconia Upupa epops -. Hirundo rustica Chelidonaria urbica ... lynx torquilla Cuculus canorus ... — Luscinia luscinia Turtur turtur Oriolus oriolus Coturnix coturnix Crex crex.— — - 1 1 1 1 1 1 1 3 2 3 1 1 4 4 3 4 5 13 25 15 14 11 9 23 6 17 10 3 9 6 18 11 2 10 4 4 4 8 20 18 6 6 3 3 4 10 15 1 3 1 7 3 8 9 1 1 1 1 1 5 2 3 20 2 10 Hőmérséklet. Te 3 állomás. 3 m pera Statio tur. C len. "■} 1915 1916 4-0 1-3 4-5 1-9 5-9 —2-6 1-5 4-4 1 0-3 5-0 —1-9 7-4 1 2-6 10-2 5-3 9-9 4-8 10-8 AZ 1915. ÉS 1916-IK ÉVI TAVASZI MADÁRVONULÁS ÉS AZ IDŐ JÁRÁSA 53 nkunftsdaten ■ IV. V. Összeg Summe A me^jele- nés állagos Eltérés az 1894— 1913. évi átlagtól S7, napja Mittlerer Ankunftstag Abweichung vom Mittel 1894—1913 Nr. 27-31 1-5 6-10 11-15 16-20 21-25 26-30 1-5 6-10 11-15 16-20 21-25 — 0 + 1 _ 93 III 7 _ 4 1 3 _ — 70 III 1 3 — — 2 4 1 — _ — — 50 III 10 — — 4 3 9 _ — 55 III 6 — 0 — 4 8 1 - - - - — — — — — — 72 146 III 11 III 16 2 3 5 6 14 5 4 1 — _ — — — — 108 III 22 - — 3 7 19 20 8 7 2 — — — — — — — 107 III 29 2 — — 8 10 14 10 10 16 3 4 1 1 — — — 72 IV 10 — — 2 9 4 30 56 29 43 6 2 — — — — — 175 IV 10 — 0 — 10 7 38 24 31 6 9 3 — — — — 113 IV 11 2 — — 11 9 9 6 8 5 9 _ — — — — 32 IV 14 — 0 — 12 1 7 30 27 67 18 8 4 — — — — 162 IV 16 — — 1 13 3 ft 23 14 2 1 — — — — 49 IV 19 — — 2 14 1 1 5 27 M 8 2 2 1 — — 66 IV 22 — 0 — 15 2 6 20 23 15 4 1 1 — 72 IV 27 — — 1 16 1 S 12 13 12 12 7 5 3 70 V 3 — — 3 IV _ _ 1 4 11 9 11 5 1 42 V 8 — — 3 18 Nar + 1-2 Tag 66 III 2 1 1 0 _ _ — — 40 III 2 2 — — 2 1 1 - - - - - - _ 30 33 45 87 63 II 28 III 1 III 7 III 9 III 11 6 5 2 3 8 — - 3 4 5 6 7 20 12 7 3 1 1 _ — — — — — 76 III 29 2 — — 8 4 16 8 7 3 3 — — — — — 47 IV 5 3 — — 9 34 13 14 10 13 4 — 1 — — — — 100 IV 5 5 — — 10 7 8 12 9 15 8 1 1 — — — — 62 IV 12 1 — — 11 9 5 5 2 1 2 1 1 — — — — 19 IV 10 3 — — 12 3 21 24 15 13 11 3 2 — — — — 92 IV 12 3 — — 13 3 9 10 8 7 — _ 2 — — — 39 IV 15 2 — — 14 1 1 6 9 11 8 2 2 — — 40 IV 26 — — 4 15 _ _ 1 3 17 10 10 _ 1 1 — 43 IV 29 — — 1 16 _ 1 1 1 9 11 10 5 6 3 — 40 V 2 — — 2 17 " 1 ~ 4 14 5 1 2 1 28 V 5 - i 0 — 18 Nap — 2-1 Tag 5-3 5-9 10-1 6-5 11-2 14-0 131 14-4 13-6 14-6 19-7 — 11-0 11-5 11-9 7-8 7-2 15-3 111 15-6 16-6 14-0 14-7 54 HEGYFOKY KABOS Eddig az időjárást, nevezetesen a hőmérsékletet, a havi átlagok szerint mértük össze a megjelenési adatokkal. Hogy a vonulási tünemény lefolyásával is megismerkedhessünk, kisebb időszakok szerint csoporto- sítva mutatom be az adatokat. A II. táblázat feltünteti az adatokat épen úgy a vonulásra, mint a hőmérsékletre vonatkozólag a meteorológusok által nemzetközileg elfogadott 5 — 5 napi csoportosítás szerint. A hőmér- séklet Budapest, Turkeve és Nagyszeben adataira vonatkozik, melyek a reggel 7, délután 2 és este 9 órakor történt megfigyelések számtani át- lagait tüntetik fel. A II. táblázat tanúsítja, hogy 1915-ben február 15— 24. napja között erőteljesebben indult meg a vonulás, mint 1916-ban; ámde a hőmérséklet kedvezőbb is volt az előbbi, mint az utóbbi évben; ugyanis 1915-ben február 15—19. között 4-5, 20—24. között 5*9 C° 1916-ban « 15—19. « 1-9, 20—24. « —2-6 C° volt a hőmérséklet. Február 25-ikétŐl kezdve megváltozott a hőmérséklet járása, ameny- nyiben április 15-ikéig 1916-ban folyvást nagyobb volt az 5 napos érté- kek szerint, mint 1915-ben. Azért jelentek meg a fajok folyvást előbb 1916-ban, mint 1915-ben; csak április 15-ike után, midőn a hőfok vala- mivel kisebbedett, jött a négy utolsó faj (15 — 18. szám alatt) is valamivel később 1916-ban. A II. táblázat adataival részletesen nem foglalkozom, csupán csak az 1915. évi április 11 — 15. és az 1916. évi február 25. — március 1. nap- jaira akarom a figyelmet felhívni. Nagyon feltűnő, hogy 1916-ban a II. táblázatban 1 — 6. szám alatt elő- forduló fajok kulminációja már február 25. — március 1. napja között állott, holott a 20 éves (1894 — 1913) kimutatás szerint a négy első március 2—6., az 5-ik 7 — 11., a 6-ik 12 — 16. között szokott kulminálni. Nyujtanak-e erre vonatkozólag az időjárás napi térképei valami útbaigazítást? Igenis nyújtanak; megmondják, hogy február 20— 24-ike között részint Európa északnyugati és északi, valamint középső vidékein nagy légnyomás (765 — 770 mm.), a Fekete-tenger körül pedig kisebb légnyo- más (755 — 765) terült el. Ez a helyzet február 25-től kezdve március l-ig megváltozott; Magyarországon s Európa keletén nagyobb, ellenkezőleg nyugati és északnyugati vidékén kisebb a légnyomás. Délkeleti szelek támadnak, a hőmérséklet az előbbi öt naphoz képest hét fokkal foko- zódik s a 11. táblázat első hat fajánál beáll mintegy lökésszerűleg a kul- mináció. Még feltűnőbb a második eset, amennyiben a légnyomási helyzet térváltoztatásáról van szó. Az alacsony légnyomási képződmények ren- desen nyugatról kelet felé tartanak, 1915. április 14-én pedig Cserno- AZ 1915. ÉS 1916. ÉVI MADÁRVONULÁS ÉS AZ IDŐ JÁRÁSA 55 victől jött ilyen légnyomási depresszió hozzánk az Alföldre. Április 11 — 15-ike között, midőn a levegő a megelőző öt naphoz képest 3'6 fokkal lehűlt, ahelyett, hogy fölmelegedett volna, kevesbednek a megjelenési adatok az Upupa, a Hirundo, a Chelidonaria, a Jynx, a Cuculus. fajok- nál, holott számuk a megelőző és következő öt nap alatt nagyobb volt. Milyen volt április 11 — 15-ike között a légnyomási helyzet? Általában nyugaton, északnyugaton és északon nagyobb volt a légnyomás, mint nálunk és a keleti vidéken. Ez kedvezőtlen helyzet a vonulásra. Lássuk csak, hogy mennyire eltérők a szélirányok ennél és az előbb említett helyzetnél ! A kétféle légnyomási helyzet az ország közepén (Turkevén) a kö- vetkező légáramlattal járt: ///. A szél iránya és ereje Turkevén. — Die Richtung und Stärke des Windes zu Turkeve. 1916 7ha. 2hp. 8hp. 1915 7ha. 2hp. 9hp. Febr. 25 Ei SEi ESEi April. 11 N3 N6 N3 « 26 ESEi C SEI « 12 C NWi Ni ' « 27 SEI si S2 « 13 NNEi NNE3 NE3 « 28 SEI SSE3 SEI « 14 W3 WSWS SW4 . « 29 C ESE2 SEI « 15 WNWi N3 C Marc. 1 E2 E2 SE3 Erre a két helyzetre vonatkozik az adatokból levezetett szabály :i «III. A szemhatár északnyugati felében mutatkozó depressziók, mikor is a délkeleti felében nagyobb a légnyomás, kedvez a madarak meg- jelenésének». «A szemhatár délkeleti felében levő depressziók s az északnyugati felében levő nagyobb légnyomás kedvezőtlenül hat a megjelenésre». Láthatjuk is, hogy az első esetben délkeleti és déli, a másodikban nyugati és északi szelek fújtak. Az a kedvező helyzet febr. 25. — márc. 1. között az 1916. évi márciusban csaknem folyvást uralkodott, holott az 1915. évi márciusban többnyire északon nagy, délen kis légnyomás terült el s gyakran helyzetét változtatta. Mikor azután légnyomási depresszió Magyarországon van, mint volt 1915. április 15-ikén, a rossz idő miatt megkevesbednek a megjelenési adatok s így április 11 — 15-ike kevesebb esetet mutat fel, mint a megelőző s következő öt nap. A rossz idő meg- akadályozza azután a kulmináció kifejlődését s a hullám tetőpontja be- horpad, miért is a megjelenés hosszabb időre kiterjed, vagyis az illető faj megjelenése későinek bizonyul. ' Aquila XX. k. 176. 1. Madárvédelmi tanulmányok 1915— 16-bòl. Irta: Csörqev Titus. Az elmúlt két esztendő gyakorlati madárvédelmünk terén is súlyos nyomokat hagyott. A fészekodúgyár egykor békés madárhajlékokat készítő gépein hadiszekerek kerékag3^ait fúrják a foglyaink. Megszűntek az ellen- őrző tanulmányi utazások, elmaradtak a gyümölcsészeti tanfolyamok ma- dárvédelmi előadásai, megakadt tehát intézetünknek vándortanítói műkö- dése is. Az országszerte létesült számos kisebb-nagyobb madárvédelmi teleppel már csak levelezéssel tarthattuk fenn a kapcsolatot; ez volt az egyedüli módja, hogy további kísérleteinket az ország több pontján egy- idejűleg végezhessük. Az odugyártás megszűnése annál is érzékenyebben hatott, mert a kincstári erdőkben 10 évvel ezelőtt kihelyezett műodvak ezrei ép most indultak korhadásnak, tehát most kellene azokat fokozatosan kicserélni. Egy részük meg az ellenséges betörésnek esett áldozatul s így egyes telepeket teljesen újból kell felszerelni. Minthogy továbbá a papok, tanítók és jegyzők közt sem lehetett többé propagativ célokra műodvakat s etetőket kiosztani s a magántulajdonú berendezések fejlesztése is meg- akadt, alapos volt az aggodalom, hogy ez az örvendetesen nekilendült, úgy gazdasági, mint népnevelési szempontból oly fontos mozgalom meg- áll vagy vissza is hanyatlik. Ezek a körülmények arra késztettek, hogy a madárvédelem legfon- tosabb eszközének, a fészekodunak házilag való előállításával kísérletez- zek, célszerű és bárki által könnyen készíthető mintát szerkesszek, mely- lyel a hiányokat ideiglenesen pótolhatjuk. Ennek egyik módja az volna, hogy a Berlepsch-rendszerú fatörzs- odut két hosszában egybeillő részből vájjuk ki s azután bádogszalagokkal egyesítjük — úgy, amint azt az «Útmutató» 111. kiadásában leírtam. Ehhez sem gép, sem különösebb ügyesség nem kell. Minthogy azonban a hozzá- való anyag, a szükséges méretű és minőségű fatörzsdarab bárhol be nem szerezhető, kénytelen voltam a műodu ősi típusát, a deszkából készült «seregély házikót» venni alapul. Az ilymódon keletkezett s 1. számú ábrán látható szerkezeten csak az a lényeges újítás, hogy nem a fedelén nyílik, hanem a homlokzatán, kis MADARVEDELMI TANULMÁNYOK 1915— 1916-BÓL 57 forgópánt körül mozgó ajtócskával, melyet két oldalról — kifúrt nyílás- ban — lazán betolt szegek rögzítenek. Felülről — a fedél alatt vagy fölött — kátrányos fedőlemezből való sapkával van borítva, nyolc sarka vetemedés ellen csavarokkal egybefogva. A kapaszkodó barázdák fűrész- szel vannak a mellső odufal belsejébe karcolva. Az 11/2—2 cm. vastag, gyalulatlan deszkalapokból készült odu szürkére vagy barnára van pácolva, vasgálic vagy hypermangánsavas kálium vizes oldatával. I. ábra. Az elülnyíló deszkaodu 2 mintája. Felerősítésére léc vagy pedig három nyilásű fémlemez — vas, bronz vagy cink ~ szolgál, i Ezzel jóformán mindent elértem, amit deszkaodutól várhatunk. Ürege a ß-odunak megfelelően tágas és mély; fedele feltétlenül vízálló, szilárd, szélben le nem billenő; belseje kézzel is könnyen tisztítható s a bele épített fészket s lakóit is elég jól láthatjuk, kivált, ha zsebtükröt tartunk a nyilasa fölé. Tartóssága az első mintán látható kátránypapir-köpennyel számos évre fokozható. A cinegék szívesen települnek bele; egy héten belül ott is eltoglalták, hol eddig műodu soha sem volt. Hőszigetelés tekintetében természetesen mögötte marad a fatörzsbe vájt odúnak, tehát nyáron melegebb, télen hidegebb a levegője. Forró nyári napon a deszkaoduban 29, a fatörzs-odúban csak 24^ fokot mutatott 1 Részletesebb leírását I. az «Állatvédelem» 1915. IX. X. XI. havi számában. 58 CSORGEY TITUS a hőmérő. A magasabb nyári hőfokot még ellensúlyozza az, hogy levegő- tere nagyobb, mint a fatörzs-odué és levegője feltétlenül száraz. Ponto- sabb ennél, hogy a tél hidegével szemben sem adja meg azt a védelmet, melyet madaraink éjjelenként a fatörzs-odúban találnak. Ajánlatos tehát, hogy legalább néhányában benne hagyjuk tavaszig a használt fészkek meleg szövedékét. De még jobb, ha néhány Berlepsch-rendszerű odu is van köztük, mert a tapasztalat szerint a cinegék még ezek közül is a szűkebb üregű /1-mintába bújnak éjjelre, ha nagyon hideg a tél. A műodu ideiglenes pótlásával egyidejűleg eddigi «ablak-etetőnk» helyettesítése is szükségesnek mutatkozott. E kis készülék, melyet az 2. ábra. Alulnyíló ablaktető. Aiisbachi minta. 3. ábra. Alulnyíló etető lebegő mintája. Aquila XIV. kötetében (p. 299.) mutattam be, kétoldalt nyitott s ez ok- ból csak madárkalács etetésére való, mert a keresztüljáró szél a szabadon odaszórt magvakat kisöpri belőle. A Németországban használatos számos hasonló készülék közt az alulnyíló úgyn. «ansbachi» ablaketetőt találtam céljainknak leginkább megfelelőnek, melyet Haenel Károly pompás kézi- könyve ismertet. 1 Csak a vályúk oldalait kellett magasabbra emelnem, hogy a magvak elszóródását meggátoljam s készen volt az egyszerűsége mellett is igen alkalmas, hótól és széltől feltétlenül megvédett készülék, melyet a mel- lékelt ábra szerint néhány deszkadarabból és egyetlen üveglapból bárki könnyen egyberóhat. A 3. ábra szerint kétoldalasra is készíthető és csinos lebegő kalitka módjára az ablak elé függeszthető, fák vagy karók közé. Eddigi háztáji etetőink között ez a minta a legalkalmasabb arra, hogy téli vendégeinket a szobából megfigyelhessük. A madár oly szive- ' K. Haenel : Unsere heimischen Vögel und ihr Schutz. 1913. p. 167. MADÁRVÉDELMI TANULMÁNYOK 1915 — 1916-BÓL 59 sen időzik benne s oly jól látható a magas üveglapok között, mintha csak kalitkában tartanok, anélkül, hogy rabságra kellene kényszerítenünk. Ha a függő ülőkéket elhagyjuk e készülék mellől, a verebek is kevéssé háborgatják, helyenként teljesen elkerülik. További kisérletképen arra törekedtem, hogy a házak közelében, kivált a városi kertekben lévő apró téli etetőket a házi verebek tolako- dásától megóvjam. Még pedig lehetőleg egyszerűbb, kevésbbé mesterkélt módon, mint ahogy azt a hamburgi «Antispatz» készüléken látjuk, mely- nek az is a hiányossága, hogy csakis kendermaggal tölthető. E kísérletekben lelkes támogatóm akadt dr. Fényes DEZSő-ben és nejében, úgy hogy a próbák 1914-től kezdve Rákosszentmihályon és az intézet budapesti kertjében egyidejűleg folyhattak. Előre kell bocsájtanom, hogy e kísérletek nem érintik a Berlepsch- rendszerű, tehát a nagybani etetésnél pótolhatatlan készülékeket, hanem csakis a kedvtelésből kicsinyben végzett cinege-etetés biztosítását tűzték ki célul. Ez nagyon fontos, mert ezeknek az apró készülékeknek az ezrei hivatottak arra, hogy hasznos madaraink iránt társadalmunk minden réte- gében megértést és szeretetet ébresszenek. Madárvédelmi törekvéseinknek is nem annyira vagy nem csupán a néhány nagy telep, hanem inkább a sok ezer, eleinte csak kedvtelésből folyó apró kísérlet lesz a legbiztosabb alapja. Bár a próbák egész sorából mindössze egy járt végül oly sikerrel, mely tartósnak Ígérkezik, a kudarcoknak is meg volt a haszna. A házi veréb elé állított mesterséges akadályok u. i. e kis élősdinek oly meg- lepő képességeit tárták elénk, melyek e madár természetes életkörülmé- nyei közt a megfigyelő elől rejtve maradtak. Azzal már kezdetben számot vetettünk, hogy a téli etetőkön riasztó szerkezettel nem érünk tartósan célt, mert a baj nélkül ki- s bejáró cine- gék példája végül a gyanakvóbb verebet is felbátorítja. E tekintetben feltűnő volt a különbség a városi és a falusi verebek viselkedése közt, nyilván azért, mert a falun, istállók és baromfiudvarok környékén kevésbbé vannak az etetőre szorulva. Ám lássuk a példákat. 4. ábra. Dr. Fényes Dezsőné fonalas verébhárítója. 60 CSORGEY TITUS 1914 Őszén dr. Fényes Dezsőné Rákosszentmihályon a mellékelt ábrához hasonló verébhárítót szerkesztett. Lényege abban van, hogy^ a láda nyilasa elé, a perem aljától számítva 2 cm., majd 7 — 7 cm magas- ságban haladó vízszintes fonalakat feszített. Abból a feltevésből indult ki, hogy a házi veréb nem lesz képes röptéből a vékony fonálon pillanatra megülni, enélkül pedig nem juthat az etetőbe. A ferdén keresztbe húzott fonalak a zavar növelésére voltak szánva. A házi verebek nem is hábor- gatták ezt az etetőt, noha egész télen ott éltek; csak a bejáró cinegéktől elhullatott magvakat lestek. Ugyanezen a télen én is készítettem ilyen etetőládát a 4. ábra szerint, tehát a fonalakat lenyitható keretre feszítve. E télen intézetünknek ez az etetője is teljesen mentes maradt a verébtől, bár csalogatóul a kender- ,, és napraforgómag mellé köles is volt beleszórva. A látszat teljesen az volt, hogy a fonalszerkezet nem riasztó, hanem csakugyan a hárító- módjára működik, tehát oly aka- dálya a verébnek, melyet ügyes- séggel nem bir legyőzni. E tél folyamán az ábrán látható billegő ládával is kísér- leteztünk. Dr. Fényes Dezső finom léckeretre feszített, áttetsző szövetből készítette a fonálon függő és a madár súlyától erősen megingó etetőjét. Magam a rajz szerint, igen vékony deszkából, 20/15 cm-es alapméretben. Az eredményben itt már eleve is nagy volt az eltérés. Míg u. i. a szentmihályi etetőbe máig, két év óta sem szállt be veréb, intézetünk etetője csak pár hétre, az első hó leestéig vált be. Az éjjel esett hó súlyától megnehezült etetőre reggel felkapaszkodott az első veréb s példáján a többiek fel- bátorodva, pár nap múlva már valósággal laktak benne, noha hó sem volt rajta és erősen billegett. Erre kifeszítettem a rajzon fehérrel jelzett hárítófonalat. A hatás nagy volt és igen érdekes látvánnyal szolgált. Az oda- szokott verébsereg vagy egy óra hosszat dühösen ostromolta az etetőt, de a fonalig érve, mindig lehullott. Másnaptól kezdve nem is próbálkoz- tak többé, bár egész télen alatta tanyáztak. Az első tél próbáit tehát abban a hitben fejezhettük be, hogy az említett fonálszerkezet nemcsak a falusi, hanem a példátlanul tolakodó fővárosi verébtől is megvédi az etetőt. A következő év már meghozta 5. ábra. Billegő etetőláda. MADÁRVÉDELMI TANULMÁNYOK 1915— 1916-BÓL 61 a csalódást. Az intézetünk ablaka előtt függő billegő ládába már novem- berben beszálltak a házi verebek, mit sem törődve a fonalakkal. Eleinte azt hittem, hogy a környező faágak megnövekedése, tehát a repülve megtett út rövidülése könnyítette meg a bejutást. Teljesen kopár helyre akasztottam tehát az etetőt, vagy három méter magasra. A verebek mezei pacsirta módjára ide is fellebegtek s átereszkedtek a fonálon. A fedélnek lefelé való megnyújtása, tehát az etető teljes besötítése sem használt. Pár nap múlva azután a 4. ábrán jelzett fonálszerkezeten is áthatoltak. A cine- géket, melyek nagy sebességgel vágódnak oda s a résen behúzott szárny- nyal surrannak be, itt sem tudták ugyan utánozni. Ehelyett azonban ismét a pacsirtaszerű repüléshez folyamodtak s az akadály előtt egy ideig helyben lebegve, fogództak meg a fonálon. Ezzel szemben a szentmihályi hasonló készülék még ma, a harmadik évben is mentes a verébtől. Ki- derült tehát, hogy ez a szerkezet is csak riasztóképen szerepelt s így csak a gyanakvóbb, kevésbbé megszorult falusi verebekkel szemben válik be. Ugyanekkor a Berlepsch-rendszerű, üvegkeretes dúcetetővel is meg- próbálkoztam. Az asztal pereme fölé kifelé hajló hármas fonálsort feszí- tettem, hogy az üvegkeret alá beszálló madarakat oly erősen görbült kigyóvonal megtevésére kényszerítsem, aminőre a házi veréb nem képes, így nem is jutott be a veréb. Ehelyett azonban az etető alá ülve, az említett pacsirtaszerű lebegéssel emelkedett a fonalkeret fölé, úgy eresz- kedett az asztalra. Hasonló furfanggal győzött le ennél is nehezebb akadályt. A fák közé akasztott alulnyiló etetőnek (3. ábra) amúgy is szűk bejárójába két párhuzamos fonalat feszítettem, a nyilast három egyenlő részre osztva. Ezzel az oldalról, ívben való beszállást annyira megnehezítettem, hogy elsőre a cinege is zavarba jött s csak másodszorra repült be remek kigyóvonalban. A háziveréb ezt nem tudta utánozni ; de nem is szorult reá. A földön kissé oldalt megállva, hosszúra nyújtott nyakkal jól meg- célozta a nyilas közepét s azután ferde síkon fellebegve átsiklott a résen. Ezt látva, újabban a két fonalat nem párhuzamosan, hanem a négy sarok- ból kereszteződve feszítettem ki. Azóta csak cinege járt be, bár a magas hó és tartós hideg miatt a házi és mezei verebek állandóan ott tartóz- kodtak. Mint láttuk, az eddig felsorolt akadályokat mind a lebegő repü- léssel győzte le a házi veréb. Talán ennek tulajdonítható, hogy végül a mellékelt 6. ábrán bemutatott készülék, a «süveges etető» máig, tehát a harmadik évben is megállja a helyét. Ez ugyanis félméteres fonalán inga- módra leng, a süveg s a pohár köze pedig oly szűk, hogy benne a madár szárnyverdesve lebegni alig vagy épen nem képes s a cinegék is csak erős lendülettel, behúzott szárnynyal tudnak a pohár pereméhez felsik- lani. Ezt eddig egy veréb sem utánozta, már akár azért, mert nem képes 62 CSORGEY TITUS erre, akár mert a kísérlet sikerében nem bizik. Lehet, hogy akadni fog köztük egy-egy kivételes ügyességű és vállalkozó szellemű, amely ezt a készüléket is megostromolja. Nagyobb mértékű háborítástól azonban — a harmadéves tapasztalat után — nem kell tartanunk. 6. ábra. Süveges etető. Két év óta a fővárosi verebektől is mentes. Ezt a kis készüléket már azért is ajánlhatom, mert nemcsak ken- der — hanem más olajos maggal is tölthető s emellett előállítása is igen egyszerű. Nem kell hozzá egyéb, mint egy 10/7 cm. méretű vizespohár, a rajz szerint hajlított rozsdamentes sodrony és a süveghez való kátrá- nyos fedőlemez vagy horganybádog. A süveget a rajzon láthatónál hosz- szabbra is vehetjük, hogy a pohár talpával legyen egy vonalban. Ha széljárta helyen nagyon is kilengene, aljára kötött fonállal le is horgo- nyozhatjuk. De jobb, ha a ház védettebb oldalán függesztjük fel. A dió- füzért nem kell rajta megújítanunk, utóbb már az üres héjak is ele- gendők csalogatónak. Az eddigi eredményt tehát abban állapíthatom meg, hogy a 3-ik ábrán látható alulnyiló etető (függő ülőke nélkül és keresztfonállal ellátva), még inkább pedig a süveges etető eléggé meg van védve a házi veréb tolakodásától. Hangsúlyoznom kell, hogy csakis a házi verébről van szó, nem pedig a nálánál sokkalta ügyesebb mezei verébről, mely a fent- említett akadályokat bizonyára mind te tudná győzni. E téren még érde- kes tapasztalatokra van kilátásunk, tekintettel arra is, amit az egyidejű- leg a fészekodvakra szerelt verébhárítóknál észleltünk. Utóbbiakkal még folynak a kísérletek. MADÁRVÉDELMI TANULMÁNYOK 1915 — 1916-BÓL 63 A verébkérdés mellett a macskahárító ügye is felmerült. Az ala- csony törzsű nemes gyümölcsfák közt ugyanis a fészekodvakat szabadon álló cölöpökre kell erősítenünk. Az ily odvakba a hernyók is ritkábban húzódnak be, továbbá az az előnyük is van, hogy a cölöpükre szegezett sima bádogövvel az egereken, peléken kívül a macskák felhatolását is meggátolhatjuk, ha a bádogot kellő magasságban alkalmazzuk. Az volt tehát a kérdés, mily magasra tud a macska helyből felugrani ? Ennek megállapítására — megfelelő intézeti helyiség híjján — két kiváló munkatársunkat, Fernbach Károlyné úrnőt (Babapuszta) és ifj. Thobiás Gyulát (Felsőláncz) kértem fel. A kísérletet úgy terveztem, hogy a cölö- pöt valamely zárt helyen, kamrában állíttatom fel, tetejére holt verebet akasztatok s a kamrába éheztetett macskát záratok. A bádogövnek foko- 7. ábra. Önműködőlég táguló bádogöv. zatosan magasabbra helyezésével megkapni reméltem azt a legnagyobb magasságot, mely fölé a macska nekiugrással nem juthat, tehát mászni kényszerül, amiben a sikos bádog már megakadályozza. Az eredmény meglepő volt. Míg ugyanis a felsőlánczi macskát már a földtől 67 cm-re kezdődő, 30 cm széles bádogöv is visszariasztotta attól, hogy a sikertelen kapaszkodást megismételje, addig a babapusztai kísérleti macska egy méternél kezdődő és 80 cm. széles öv fölé erősített, tehát 180 cm-nél magasabban lévő verebet is levette a 'cölöpről. A le- vétel — sajnos — éjjel történt s így a feljutás módjának nem volt tanuja. Megfigyelőnk ugyan gyakran látott macskát 2 m.-nél magasabb sima fal tetejére is könnyedén felugrani. Ez esetben azonban még nem tudhatjuk, vájjon a macska most is egyetlen óriási ugrással jutott-e a verébig, vagy nem sikerült-e mégis a bádogon felkúsznia, az ugrás lendületétől és még egy körülménytől is támogatva. A cölöp u. i. mindössze 11 — 12 cm. átmérőjű, tehát oly vékony volt, hogy azt a macska teljesen átkarolhatta. Az eddigi észleletek mégis arra intenek, hogy a macskahárítót 2 méteres magasságba kell helyeznünk, legyen az tövises galyak kötege^ laza hurkokban körülcsavart tövises sodrony, gyárilag készült tövises örv vagy az említett sima bádogöv. 64 CSORGEY TITUS Utóbbit szabadon álló élőfákon is alkalmazhatjuk egerek, pelék, mókusok és macskák visszatartására. Természetesen csakis úgy, hogy a bádogöv a fa vastagodásával önműködőlég tágulhasson. Ezt pedig a Man- DELLO ÜYULA DR. által a budai Zergclépcsőuél alkalmazott ügyes és e mel- lett egyszerű szerkezettel érhetjük el. Mint a 7. ábrából megérthetjük, a bádogöv bővebb, mint a fa kerü- lete és átfödött fölös részén keskeny vízszintes kivágások vannak, hogy a két lemezt összefogó anyás csavarok nyaka fokozatosan tovább csúsz- hasson bennük. Ha ilyen bádogöv 2 m. magasban van, legalább is 25 cm. széles és a fa átmérője is legalább 20 cm., tehát a macska által át nem karolható, biztosra vehetjük a sikert. A fentemlített háztáji kísérleteken kívül az ismeretterjesztés esz- közeinek gyarapításában is történt egy és más. A szöveges levelezőlapok alakjában terjesztett madárképek sora a poszátákkal bővült. Ezekből 4 fajt mutatunk be a színes mellékleten. Gyarapodott továbbá a vetítésre szánt fényképsorozat is, eredeti fel- vételekkel és rajzokkal. Utóbbiak egyike, melyet az idecsatolt ábrán látunk, a fészektartó ágcsomók nevelését magyarázza. A. S. ábra. A baloldali rajz (A) a jól gondozott, idejében visszametszett s ez- által a lombozattól teljesen elfödött ágcsomót mutatja. A jobboldali pedig (B) a visszametszés elmulasztásának a következményét, tehát a védőlom- bozat oly mértékű kiritkulását, amely az ágcsomót használhatatlanná teszi, mert a belerakott fészek már messziről szembe tűnne. A két év további történetét a beérkezett madárvédelmi kérdőivek anyagából merítem. Az összesen 98 jelentés és a levélbeli közlések sora MADÁRVÉDELMI TANULMÁNYOK 1915 — 1916-BÓL 65 Tiem elég ugyan ahhoz, hogy belőle országos következtetést vonhassunk, de ahhoz elég, hogy megfigyelőinknek ily nehéz időkben sem lankadó buzgalmáról tanúskodjék s emellett nem egy értékes adattal is szolgáljon. Tekintsünk például annak a fiatal széncinegének az esetét, amelyet 1914 május 7-én Tavarnán jelölt meg id. Szeöts Béla s amely 1915 márc. 11-én — nyilván már visszavonulása közben — budai lakásom szomszéd- ságában került meg.i Egyrészt azt látjuk belőle, hogy átéli etetést nem- zetközileg vagy legalább is országosan kell végeznünk, mert hiszen a Kárpátokban felnevelődött cinegefiatalság az Alföld madárbarátainak etetőin keres védelmet. Másrészt meg azt bizonyítja, hogy a síkvidék kertjeiben lévő fészekodvak ily módon népesülnek be a visszamaradok egy részével. Két becses nidologiai adattal is találkozunk. Egyik a szürke légy- kapóról (Muscicapa grisola L.) szól, mely a kismartoni katonai főreál- iskola parkjában már az első évtől kezdve olynagy számban települt a szűk- szájú B-odvakba, hogy a figyelők egyike valósággal megütközött azon^ hogy a szakkönyvek e madarat szabadon fészkelőnek mondják. E légy- kapónak a szukszájú odvakban való fészkelése különben országszerte elő- fordult, ha nem is oly feltűnő számban . A másik eset a molnárfecske (Chelidonaria urbica L.) fészkelése az algyógyi szanatórium egyik félig nyitott C-jelű fészekodvában. A fény- kép szerint a fecskefészek egészen úgy van az odúba építve, amint azt az ökörszem mohafészkénél láttam 1910-ben, Berlepsch J. báró seebachi mintatelepén. Figyelemre méltó továbbá Székely Sándor, járási számvevőnek szi- bériai fogságából, Nowonikolaevszkból írt levele, melyet Reich Oszkár főszolgabíró küldött meg Tamásiból. Eszerint «a madárvédelem itt job- ban el van terjedve, mint nálunk. A falvakban sok mesterséges fészek- odut lehet találni. Ezek lakóinak 800/o-a seregély». Talán nem csalódom, ha ezeknek a fészekodvaknak az eredetét is Németországban keresem. Német telepesekkel kerülhettek az európai Oroszországba és a száműzöttek tömegével juthattak messze Szibériába. Madárvédelmi eredmények 1915-ben. 68 kérdőív anyagából feldolgozva. Az 56 kincstári és 12 magántulajdonbeli telepről szóló jelentések beküldői: M. kir. Erdőigazgatóság Besztercebánya, Kolozsvár, Lúgos és Máramarossziget ; m. kir. Főerdőhivatal Lippa, Liptóújvár és Ungvár ; m. kir. Erdőhivatal Bustyaháza, Orsova, Tótsóvár és Szászsebes. Bajcsi Gyula, Felsőőr ; Borbély Lajosné, Budapest ; Fernbach Károlyné, Baba- Aquila 1915 p. 265—66. . •• Aquila. ^ 66 CSORGEY TITUS puszta; DR. FiLBERQER Gyula, Miava ; Gellért József, Perecseny; dr. KÁDÁR Jenőné, Újpest; Köröstarcsa község; M. kir. áll. tanítónő- képző, Losonc; Sándorházy Lajos, Nyitra; M. kir. javítóintézet. Sza- mosújvár; iFj. Thobiás Gyula, Felsőláncz. A vizsgálat 2118 fészzkodura terjedt ki. Ebből elfoglalt: Hasznos madár ... 837 odút. (39-50/o Veréb 210 « Denevér ... 9 « Pele ... 10 « Egér -. 7 « Darázs ... 13 « A hasznos madarak főtömege (530 család) cinege volt; továbbá csuszka (26), fakúsz (24), nyaktekercs (122), kerti rozsdafarkú (51), házi rozsdafarkú (11), örvös légykapó (20), szürke légykapó (2), barázdabil- legető (2), sarlósfecske (1), füles kuvik (1). A fiókaszaporulatot az óhegyi, lippai, hátszegi erdőgondnokság, továbbá DR. KÁDÁR Jenőné és ifj. Thobiás Gyula részletezi. Széncinege 10 család 90 f ióka átlag 9 Kékcinege ... 3 « 33 « « 11 Barátcinege 2 « 17 « « 8—9 Fenyves cinege 2 « 16 C( « 8 Nyaktekercs ... 4 « 25 « a 6—7 Örvös légykapó 1 « 6 « 6 Szabadon fészkelők védelme. Több állomás élősövények ültetését és gondozását, természetes sűrű- ségek felügyeletét tudatja. Miaván dr. Filberger Gyula a fészkeket a szabadban iskolásgyermekekkel őrizteti és minden fészekért, melyből a madárkák kirepültek, 10—20—40 fillér jutalmat ád. A fészekgondozásnak ez a módja példaképen állítható elénk, mert kiválóan nevelő hatása van. Annál kevésbbé látszik ajánlatosnak az, hogy a védekezés további részét, a káros állatok pusztítását is a gyermekekre bízzuk. Mester János, pusztahéki áll, tanító, a Madarak és Fák napjáról az Orsz. Állatvédő Egyesülethez küldött jelentésében tapasztalatból tilta- kozik az ellen, hogy a gyermekeket jutalmakkal buzdítsák a károsnak minősített szarka tojásainak és fiainak kiszedésére. Szerinte «ez által a gyermek ingert kap más, hasznos madarak pusztítására is. A szokás má- sodik természetévé válik, kivált a vadabb természetű gyermeknél. Tapasz- talatból tudom, hiába minden magyarázata a tanítónak, a pénz ingerli a MADÁRVÉDELMI TANULMÁNYOK 1915- 1916-BÓL 67 gyermeket, csak azért is megteszi. Ez által nemcsak kapzsiságra szokik az, hanem a mi legfőbb, jelleme eldurvul, kegyetlenné, semmit sem be- csülővé fejlődik.» À téli etetés tanulságai. Ifj. Thübiás Gyula felsőlánci ducetetőjére, mely két évig üvegkeret nélkül állott, annyira rászoktak a vetési varjak, hogy most már az ujab- ban alkalmazott üvegkeret alá is beszálltak. Sőt még az asztalka s a keret közé keresztül-kasul húzott zsinegektől sem riadtak vissza. A laza zsineg- huzalokat félre tolva, pár pillanat alatt felszedték a kitett vagdalt húsfélét és nyúlhájat. Csupán a 6/6 cm. lyukbőségű háló kifeszítésével lehetett végül a varjakat távoltartani. KosTKA LÁszLÓ-t pedig az etetőjére sűrűn járó karvaly késztette ügyes védelmi berendezés kieszelésére. Izsáki szőlőbirtokán telenként nemcsak 40 — 50 cinegét, hanem vagy 800 mezei verebet (Passer mon- tanus L.) is etet, mert az ottani sajátos viszonyok közt ez utóbbiak is nagy hasznú rovarirtó munkát végeznek s így nyáron pótolni tudják a cinegéket. 1 Az etető mellé 5 — 6 kocsirakományra való fagalyat halmozott fel. Ebbe vágódnak a verebek, mihelyt az előőrsök, a környéken elszó- ródott cinegék a karvaly közeledtét jelző vészhangot hallatják. Ezenkívül a karvaly szokott érkezésének irányában 3 m. magasan 25 m. hosszú virágsodrony-huzalokat feszített 10 cm-es közökben. A sebesen suhanó rabló ezekbe úgy belevágódik, hogy gyakran hármat is fordul s ezalatt ideje van az apró madárnak elrejtőznie. Ezen az etetőn nem is fogott madarat, bár száznál többször odacsapott ; a fákról azonban két ízben kapott le cinegét. Jellemző az izsáki etetőhöz látogató karvalyok nagy számára, hogy az utóbb vett értesülés szerint 1916 őszén már karácsonyig 8 került lövésre, noha elejtésük igen nehéz feladat, mert mindig meglepetésszerűen érkeznek s pillanatok alatt eltűnnek. Az odukezelés tapasztalatai. A fészekodvak egy része még a Q-ik évben is jó karban van, na- gyobb része azonban ez időtől, sőt a 7-ik vagy 6-ik évtől kezdve is korhadni kezd. A tartósságbeli eltérések egyik oka a felhasznált faanyag- ban keresendő. A nyirfa u. i. sokkal előbb korhad, mint a nyár-, fűz- ' Hasonló a helyzet Kecskemét városa szőlőterületén is, hol a verebek nagy száma folytán a cinegéknek műodvakba való telepítése nem sikerült. Az odutelepet ez okból a közeli szentlőrinci erdőben rendeztük be, a szőlőkben pedig a téli etetők felállítását java- soltam, hogy ily módon biztosítsuk a cinegéknek épen tél idején leghathatósabb rovar- irtó munkáját a szőlőterületen is. L. Aquila 1909. p. 180-181. Cs" T. 5* 68 CSÖRGEV TITUS vagy a nagyon tartós egeria. Ez okból ujabban nyírfából már nem készül odu. Emellett azonban az ellenálló képességet más körülmény is be- folyásolja. Mert nyilván nem mindegy, vájjon az odvak száraz talajon és napsütötte helyen, vagy pedig nyirkos területen és erősen beárnyékolt sűrűségben vannak-e? Ez is eggyel több ok tehát arra, hogy az odvakat a madarakra nézve is mindenképen előnyösebb, száraz és napjárta he- lyekre szegezzük fel. A korhadt odvakat okvetlenül ki kell cserélnünk, már azért is, mert ezeket szokták a harkályok felkopácsolni; ez pedig az esetleg bennük lévő fészekaljaknak pusztulását okozhatja. A többnyire már az első években mutatkozó hasadozás már gyár- tási hiba, a tökéletlen szárítás következménye. Szerencsére, a meghasadt odút — ha fája különben egészséges — hosszú időre megmenthetjük oly módon, hogy a résekre horganybádogot vagy kátrányos fedéllemezt szegecselünk. Utóbbi anyag azért jobb, mert légmentesen tapad a rés széleihez és bánni is könnyebb vele. A korhadáson és a hasadozáson kívül a tisztogatás elmulasztása is lakatlanná teheti az odvakat. Így a kossói erdőgondnokság területén is üresen maradtak, a jelentés szerint «valószínűleg azért, mert kihelyezésük óta nem voltak tisztogatva s így mindenféle élősdi lepte el azokat». Ifj. Thobiás Gyula észleletei szerint pedig: «a meglazult odúba csak végszükségből települ madár; a nyaktekercs abba az odúba sem költözik, melyben valamelyik előbbi évben költött; a nyaktekercs lakta odúba a széncinege szintén csak akkor települ, ha azt a benne lévő élősdiektől kikéneztük és egyébként is alaposan kitisztítottuk». Káros állatok viselkedése. A legtöbb helyről jelzett szajkón, macskán, mókuson és menyéten kívül Felsőlánczon egy nyiiszt (Mustela martes L.) családja lépett fel pusztítóan. Megölt 2 kotló széncinegét, 1 nyaktekercset, 17 széncinege fiókát, kiivott 16 tojást. A fészekoduról a fedelet leszorító fél téglát le- dobta és őrizetlen pillanatokban fényes nappal is fosztogatta a fészkeket Az utóbb leszegezett fedelű fészekből is kiűzte a tojásain ülő cinegét. A hím nyusztot sikerült lelőni, a nőstény és 4 fia azonban elmenekült. A verebek okozta károkról, a cinegéknek az odvakból való kiszo- rításáról is van két jellemző adatunk. Egyik Babapusztáról, hol a tanyai épületek közelsége miatt a park fészekodvait csak a legerélyesebb veréb- irtással lehet megőrizni. 1914-ben elmaradt az irtás. Ennek következtében lQ15-ben a parkban alig lehetett meglenni tőlük. Ez évi VI. 15-ig 800 verebet kellett kiirtani, részint lövéssel, részint a fészekaljak megsemmi- sítésével. MADÁRVÉDELMI TANULMÁNYOK 1915— 1916-BÓL 69 A másik adat a háborúokozta változásokkal van kapcsolatban. Gellért József máv. főmérnök közlése szerint a harcvonal közelé- ben lévő Perecseny községből a felvonuló embertömegek lármája a cinegéket javarészben elűzte az etetők környékéről. A magevő madarak, főképpen a verebek, annál tömegesebben cso- portosultak s az utakon és az elhagyott fogattáborhelyeken. Menetközben a rövidebb pihenő alatt való zaboltatások, táborhelyeken a lovak etetése, J Aquila 1916. p. 343. 'O s* XI ì; « o 5 e. rt :5 !0 !iJ N iSi 'S ^ > a; >4 "" S iíS «si s; 4J •a ^ ìO tn bX).S v^ -3 ci N ^0^ N ta £-1 u e k> 3 rt w "> -rt L. ^ — 'r- 3 -5 N -cu- > _2 > o 'n 'S co _o nj e/) . OJ > ^ N Xì bi «5 H c/> vii) O -4-) b« rt c2: IT) t4_ 'd OJ v(U N (A o a e/) U -o N in e -TS 5 ő ^~ X) > IO •'^ o (Si n (U i-^ •— ' ■^ (/) C3 t« "> ^ N p '-2 s (/) b/ì C/5 O ti o X < o 3 < 0Û n 13 -r, jÌ '5 ^ 5 in e ^* vOJ ts] s-, J= -c^ o -^ > b/3 S3 03 >> n ^ 2 C3 ■4-> N 'i5 15 0 o. cu ^ f-T ^ c .Q _:ì: e n o » •a (/5 biO o > -OJ 'O fSS<ä»l'^***>»ffi*#^iJfi>ÄS?AltfrfiJ'»M^^i ' o T" rt n 3 •- OJ -rt C n es "^ > -73 S J3 O > ^ -OJ -OJ •— r- CO X) ,t; J< (LI o o ~-2 -^ rn ■ — ! "E^ c« (ij — "ti ^O S N OJ TD - CS !- ^ 0.-0 b/) o; X) űsf.:SÍ > -^ _ _C/> 50 G rt 2i ^ h? S N 'S Z - N "^ =0 -OJ l- O :i_J .^ -i_J V o 'C bi a. G. O E CTJ ^03 XI "ÎS o _rt Öj «« -o" X) 2 c ^ •S N C/5 o Ja T Co r- U S id '^ (J -^ 0) o C/3 O 03 b/3 ^ O -íi: t. (/3 O rt -aj Sì > O ■-Í2 0:: PJ X3 MADÁRVÉDELMI TANULMÁNYOK 1915- 1916-BÓL 73 «Valószínűleg nagy fakopáncs volt a kártevő, mert ezt több izben láttam a kérdéses odvak közvetlen közelében, bár rablás közben soha sem tudtam meglepni. E bajon csakis a korhadt odvaknak újakkal való pótlásával, esetleg a fészekrablóvá vedlett madár elpusztításával lehetne segíteni. A korhadt odvaknak kátránypapirral való bevonása nem akadályozta a fakopáncsot munkájában ; egyszerűen átlyukasztotta a kátránypapirt is és úgy férkőzött a kiszemelt fészekaljhoz». Volna a fakopáncsról egy harmadik adat is, mely azonban való- színűleg tévedésen alapul. A cserpataki erdőgondnokság egyik alkalma- zottja szerint u. i. «az erősen hideg napok egyikén a tarka harkály egy cinegét elfogott és megölt». Úgy gyanítom, hogy ez esetben a nálunk telelő nagy őrgébics (Lanius excubitor L.) volt a tettes. E madár vérengző természete ismeretes. Fehérfoltos fekete szárnya pedig röptében nagyon emlékeztet a fakopáncsok hasonló foltozatú szárnyára; az összetévesztés tehát nagyon is lehetséges. A madárvédelem anyagi sikere, » Hátmegen Maukovich Rezső szerint a madárvédelemnek a kertben szemmellátható, örvendetes eredménye volt. «Ugyanis a télen az etetők körül tartózkodó cinkék a gyümölcsfákat oly szépen tisztogatták, hogy tavasszal már nagyobbrészt csak üres hernyófészkek kerültek leszedés alá és a szilvatermés, melyből különben az egész környéken a két évi hernyórágás után semmi termés sincs — feltűnő bő». Hasonló értelemben ír Thobiás Gyula Felsőlánczról : Az Aporia crataegi L. hernyójától hemzsegtek már kora tavasszal a kertek — a gon- dos késő őszi hernyózás dacára is. A mi négy cinegecsaládunk derekasan dolgozott s ami gyümölcs maradt, illetve fejlődött, azt az ő érdemük- ként kell elkönyvelni. A mintaszerűleg gondozott madárvédelmi telep hatása mutatkozott végül Algyógyon is, hol az lQ17-ik évben is nagyon értékes észleletekre van kilátásunk. A jelentés szerjnt : «A környező községekben a káposzta- pillangó-hernyó százezrei is pusztítottak és főleg a szilvafákat a szó szoros értelmében kopaszra rágták. Szanatóriumunk területén káposztapillangó hernyójától eredő kár egyáltalában nem volt észlelhető. A szél a lepkék ezreit és százezreit hozta területünkre s így inost nagy érdeklődéssel várjuk, hogy az 1917. évi tavasz, illetve nyár folyamán nálunk is be- köszönt-e a hernyók ezernyi hada vagy megtudnak-e madaraink a betolako- dókkal birkózni». Adatok Szerbia madárfaunájához. Materialien zur Avifauna Serbiens. Irta Lintia Dénes. — Von Dionysius Lintia. (Folytatás és befejezés. — Fortsetzung und Ende). 40. Anthiis campestris campestris (L.). Szerb: Trepteljka zvoljinka. Szerbia déli és keleti részein a parlagi pipis nem éppen ritka. Reiser 4 dbot gyűjtött. In den südlichen und östlichen Teilen Serbiens ist der Brach- pieper nicht gerade selten. B. — Negotin, Sommer 1895. nyarán. Reiser sammelte 4 St. 41. Antluis triviális triviális (L.). Szerb: Trepteljka strljekavica. Az erdei pipis az egész országban el van terjedve és mindenütt költ. Reiser még az erdő határa fölött is megtalálta, még pedig Sv. Nikola-nál a Stara-Planinán, ahol egy darabot el is ejtett. Ö 3 példányt gyűjtött. A szerb állam múzeuma csak 1 példányt őriz, mely Negotin- ból származik 18Q6-ból. Der Baumpieper ist im ganzen Lande verbreitet und nistet überall. Reiser traf ihn sogar oberhalb der Baumregion bei Sv. Nikola auf Stara-Planina, wo er auch 1 St. erlegte. Von ihm wurden 3 St. gesam- melt. Das serbische Landes-Museum bewahrt nur 1 Exemplar von Negotin 1896. 42. Anthus pratensis (L.). Szerb : Trepteljka cikusa. A Belgrádi állami múzeumban nincs réti pipis példány, azonban a költözködési időszakokban, Reiser szerint, az országon átvonul; a Povljen-en 2 darabot gyűjtött. Én azt hiszem, hogy a Morava völgyé- ben tavasszal többször lehet Anthus pratensist találni. lm Belgrader Landes-Museum ist kein Wiesenpieper vorhanden; dagegen durchstreift er das Land gelegentlich der Zugzeiten ; nach Reiser. Er sammelte 2 St. am Povljen. Ich glaube im Moravatal muss Anthus pratensis öfter im Frühjahr anzutreffen sein. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 75 43. Anthiis cervina (Pall). : Szerb: Trepteljka rusogria. A vonulási időszakban Szerbia mocsaras vidékein és rétségein gyakran lehet a rozsdástorkú pipist találni. Reiser május havában is vonulva találta Kladová-nál és a Timoka torkolatánál. 4 és 1 ^ -t ejtett el. Während der Zugzeiten ist der Rotkehlige Pieper in den Sümpfen und Wiesen Serbiens häufiger zu treffen. Reiser traf ihn auch im Mai auf dem Zuge bei Kladova und der Timokamündung. Er elégte 4 c/'. 1 %. d" Bara Kod Korbova 4. V. 1903. o^ Bara Kod Korbova 6. V. 1903. 44. Anthus spinoletta spinoletta (L.). Szerb: Trepteljka pojarica. Nyáron a havasi legelőkön, — ahol egyúttal költ is, — télen pedig a folyók és patakok mellett tartózkodik a havasi pipis; nem ritka. A Belgrádi múzeumnak Gjeorgjevic 1. által gyűjtött példányai : B. c^ Mirica 13. V. 1899. 2. B. ? Mirica 13. V. 1899. Ezen 3 példányon kívül van a múzeum gyűjteményében még 2 Anthus-bőr, melyeket Brzakovity erdész a Kopaonikon 1903. VII. 5-én lőtt, s melyek A. obscurus néven szerepelnek. Hogy ezek a madarak tényleg obscurusok-e vagy csak spinoletta példányok, nem állíthatom. lm Sommer hält sich der Wasserpieper auf den Wiesen der höch- sten Gebirge auf, wo er auch brütet; im Winter neben den Flüssen und Bächen nicht selten. Die in Belgrader Museum von Z. Gjeorgjlvic gesammelten Exem- plare sind: B. o^ Mirica 13 V. 1899. B. ? Mirica 13. V. 1899. B. ? Mirica 13. V. 1899. Ausser diesen 3 Exemplaren sind in der Kollektion des Museums 2 Anthus Bälge, von Förster Brzakovity am 5. VII. 1903 auf dem Kopaonik gesammelt, welche unter den Namen obscums figurieren Ob diese 2 Vögel wirklich obscurus oder aber nur spinoletta sind, mag ich nicht behaupten. 45. Motacilla flava flava (L). Szerb: Pliska pastirica, Govedarka. A közönséges sárga billegető a Moravavölgyben és a Duna men- tén a nedves réteken és mocsárszéleken mindenütt gyakori költőmadár j ügy látszik azonban, hogy Szerbia északi részeit inkább kedveli. Az ország déli részén a feketefejű fajtája (melanocephala) helyetesíti. Reiser 4 darabot ejtett el. 76 LINTIA DENES Im Moravaíal und nächst der Donau, in den feuchten Wiesen und Sumpfränder überall ist die Schafstelze häufiger Brutvogel, scheint aber den nördlichen Teil Serbiens zu bevorzugen. Im südlichen Teile des Landes vertreten durch die schwarzköpf ige Art (nielanocepliala). ^ Negotin 1895. ? Negotin 1895. c^ Kladovo 25. IV. 1899. B. ? Banja 7. X. 1890.->' Reiser erlegte 4 St. 46. Motacilla flava brrealis Sund. Szerb : Pliska zelenka. A vonuláskor elkésett 2 példányt ejtett el Reiser 1899. május 11-én Negotinnál. Auf dem Durchzuge verspätete 2 Exemplare erlegte Reiser bei Negotin am 11. Mai 1899. 47. Motacilla flava cinereocapilla (Savi). Szerb: Plisca ovcarica. A Belgrádi múzeum birtokában csak egy szürkefejű sárgabillegető példány van, melyet Dombrowski E. 1904-ben eabacnál lőtt. Ez a faj valószinűleg többször is megjelenik az országban, azonban a sárgabiilege- tök nehéz megkülönböztetése folytán nyilván elkerülte a figyelmet. Das Belgrader Museum bewahrt 1 St. Grauköpfige Schafstelze, welches E. Dombrowski bei èabac 1894 erlegte. Diese Form dürfte wahrscheinlich des öfteren im Lande erscheinen, bei der schwierigen Unterscheidung der Schafstelzen wurde sie jedoch übersehen. 48. Motacilla flava melanocephala Licht. Szerb: Pliska crnoglava. A kucsmás billegető a leggyakoribb faj Szerbia déli részében. Reiser szerint igen nagy számban költ Negotin-, Nis-, Ristovac-, Pro- kuplje- és Doljna Morava-nál stb. ; 8 példányt gyűjtött. Belgrádban csak 3 darab van a múzeumban. Die Schwarzköpfige Schafstelze ist in der südlichen Hälfte Ser- biens die häufigste Form. Nach Reiser brütet sie sehr zahlreich bei Negotin, Nis, Ristovac, Prokuplje, Dolnja Morava etc. Er sammelte 8 Exemplare. Im Museum zu Belgrad sind nur 3 St.: — o^ Leskovac 19. IV. 1994. — ? Leskovac 20. IV. 1904. B. o^ Pirot 14. VI. 1904. 49. Motacilla boanila boanila (L.). Szerb : Pliska gorska. Szerbia hegyi patakjainak és vizeinek közelében a hegyi billegető ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 77 mindenütt otthonos. Ahol a vizek be nem fagynak, ott állandó. Reiser 3 darabot gyűjtött. In der Nähe der Gebirgsbäche und Wässer Serbiens ist die Gebirgs- Bachstelze überall zu Hause. Wo die Gewässer im Winter nicht zufrie- ren, ist sie ständig. B. c^ Sv. Nikola 12. V. 1899. .: . B. ? Sv. Nikola 12. V. 1899. . . . .■..•. B. c/' Kopaonik — IV. 1903. . . . ' , • - B. o^ Kopaonik — IV. 1903. B. c^ Kopaonik 13. V. 1903. . , " - : • B. c^ Kopaonik 14. V. 1903. . .. ; B. o^ Kopaonik 15. V. 1903. . " B. - Kopaonik 4. VII. 1903. Reiser hatte 3 Exemplare gesammelt. . • .> 50. Motacilla alba alba (L.). Szerb: Pliska bijela, Bela pliska. ' . í A fehér (barázda) billegető az egész országban közönséges nyári madár. Enyhe teleken egyesek át is telelnek. Die Weisse Bachstelze ist im ganzen Lande ein gemeiner Sommer- vogel. In milderen Wintern überwintern auch einige Stücke. B. — Negotin 1895. B. — Brz.-Palanka — 1895. '. . ■ ::: B. — Negotin 1895. ■ ' • ... Raska-Kraj Ibra 3. 111. 1903. B. — Kopaonik — IV. 1903. .- • K — Kopaonik — IV. 1993. B. ? Cucer 20. IX. 1906. " ' . .' B. c^ Cucer 20. IX. 1906. • B. ? Kozmaca 7. X. 1890.->^ .■ ' • Família Certhiidae. 51. Ce rthia familiáris familiáris (L.) et ' 52. Certhia familiáris macrodadyla Brehm. Szerb: Puzavac. A fakúszt Szerbia erdős hegyvidékein mindenütt meg lehet találni. Hogy a két említett faj közül melyik a gyakoribb az országban, bizto- san meg nem mondhatom, miután az behatóbb tanulmányozást igényel. Reiser szerbiai útja alkalmával 12 darabot gyűjtött, melyek közül sze- rinte 6 darab a typikus familiáris formához, 6 drb pedig a macro- dactyla-hoz tartoznak. A belgrádi múzeumban 6 drb van, melyeket ponto- sabban kellene meghatározni. 78 LINTIA DENES Die Baumläufer findet man in den bewaldeten Gebirgen Serbiens überall. Welche von den angeführten 2 Species die häufigere im Lande ist, kann ich nicht mit Bestimmtheit sagen, da dies ein eingehenderes Studium bedingt. Reiser sammelte während seiner Reise in Serbien 12 St., von denen nach seiner Angabe ö St. zur macrodactyla gehören. Im Belgrader Museum sind 6 St., die genauer zu bestimmen wären. B. ^ Knjazevac 5. V. 1899. — o^ Raska 5. III. 1903. B. ? Raska 11. III. 1903. B. — Kopaonik 17. IV. 1903. B. d" Kopaonik 29. IV. 1903. B. — Kopaonik 4. VII, 1903. 53. Tichodroma muraria (L.). Szerb: Puzgavac, Brzelj zidarcac. Zidarica, Priljepusa, Priljepak. A hajnalmadár Szerbia magas hegységeinek meredek sziklafalain, ha nem is oly gyakran, mégis többször található. Dr. Pancic e mada- rat körülbelül már 1867-ben megtalálta a Podrinje melletti Oaminska Réka meredek sziklafalain. A Belgrádi múzeum buzgó gyűjtője, Brzakovity V. 1903. ejtett el 1 darabot Kasturnái Raska mellett. Dombrowski E. Sokolnál, Krupanjtól délre figyelt meg egy párt. Én magam 1904. XII. 28-án lőttem 1 darabot a «Kolumbácsi légybarlang» fölötti sziklákon Koronini alatt, szem- ben a Qolubaci (Galambócz) várromokkal, tehát éppen a szerb határnál. ? Kostur Kod Raske 21. III. 1903. Die Alpen-Mauerklette, oder der Mauerläufer ist in den steilen Felswänden des Hochgebirges Serbiens, wenn auch nicht allzuhäufig, dennoch öfter zu finden. Dr. Pancic traf diesen Vogel ungefähr schon 18Ó7, in den steilen Wänden der Gaminska Reka bei Podrinje. Der eifrige Sammler des Belgrader Museums V. Brzakovity, erlegte 1903 ein St. in Kostur bei Raska. E. Dombrowski beobachtete ein Paar bei Sokol südlich Krupanj. Ich erlegte ein St. am 28. XII. 1904, auf den Felsen der «Kolumbácser Mückenhöhle» unterhalb Koronini, vis-a-vis der Golubacer Burgruine, also knapp an der serbischen Grenze. ? Kostur Kod Raske 21. III. 1903. Familia Sittidae. 54. Sitta eiiropaea eiiropaea L. Szerb : Brgljez, Brzelj, Puzavac. Szerbia erdőségeiben a csúszka aránylag igen közönséges madár. Itt költ is; télen a legtöbb csúszka a cinegék társaságában elkószál egész a kertekbe is. A Balkánon élő csúszkákat még tanulmányozni kell. Reiser 8 typikus példányt gyűjtött. ADATOK SZERBIA MADARFAUNÁJÁHOZ 79 In den Wäldern Serbiens ist der Kleiber verhältnissmässig ein gemeiner Vogel. Hier brütet er auch. Im Winter streichen die meisten Kleiber in Gesellschaft der Meisen umher, bis in die Gärten. Die Klei- ber des Balkans bilden noch einen Gegenstand des weiteren Studiums. d" Beograd 4. II. 1897. B. — Negotin 2. V. 18Q9. : B. — Kopaonik 20. IV. 1903. B. o^ Beograd okol. 5. XII. 1903. B. ? Skoplje 28. X. 1904. B. ^ Grupcina (Skoplje) 2. II. 1905. B. ? Vratnica 20. IV. 1905. B. o^ Bánja 7. X. 1890.->' Reiser sammelte 8 typisch gefärbte Exemplare. Familia Paridae. 55. Parus major major L. Szerb : Sjenica velika, Velika Sjenica. . ■ A széncinege Szerbia egyik legközönségesebb madara. Einer der gemeinsten Vögel Serbiens ist die Kohlmeise. B. c^ Sicevo 22. V. 1899. B. — Raska 17. III. 1903. B. ? Kostur 21. III. 1903. B. — Kopaonik 17. IV. 1903. — c^ Zvezdan 28. XII. 1903. B. ? Sejmeniste 15. X. 1904. B. c/' Izmetyn (Sejmeniste i Skoplja 2, II. 1905. B. juv. Bai Tepe 28. VI. 1905. B. c^ Sv. Arangel 23. IX. 1906. 56. Parus caeruleus caeruleus L. Szerb : Sjenica plavetna, Slaninarka (Brzakovity). A kék-cinege valamivel ritkább, mint az előbbi faj, de azért min- denfelé el van terjedve. Die Blaumeise ist etwas seltener als die vorige Art, aber trotzdem allerorts verbreitet. Negotin 1895. o^ Negotin 3. V. 1899. B. juv. Tekija 1. VII. 1905. 57. Parus ater ater L. Szerb: Sjenica jelova. Szerbia fenyves regióiban a fenyves cinege is otthonos, nevezete- sen a Kopaonikon, Gora Radocevlja, Zagubice, Zboriste nyugati részén, 80 LINTIA DENES hol Reiser is gyűjtött 5 darabot. Vonulási időszakban máshol is ész- lelhetők. Brzakovity erdész a Kopaonikon több darabot lőtt. In den Nadelholzregionen Serbiens ist die Tannenmeise zuhause, namentlich am Kopaonik, Gora Radocevjla, Zagubice, westlicher Teil Zboriste, wo auch Reiser 5 Exemplare sammelte ; während der Zug- zeiten auch anderwärts zu beobachten. Förster Brzakovity erlegte am Kopaonik mehrere St. 2 B. — Kopaonik 16. IV. 1Q03. B. — Kopaonik 17. IV. 1Q03. 2 B. c^ Kopaonik 17- IV. 1903. B. ? Kopaonik 18. IV. 1903. B. — Kopaonik 18. IV. 1903. B. ? Kopaonik 19. IV. 1903. 5 B. — Kopaonik 10. V. 1903. 58. Parus cris taf us mitratus Brehm. Szerb: Sijenica kaporasta. Reiser a búbos cinegét csak egyes helyeken találta Szerbiában. A Kopaonik erdőségeiben költ is. Brzakovity ott több darabot el is ejtett. Reiser fand die Mitteleuropäische Haubenmeise nur auf einzelnen Plätzen Serbiens. In den Waldungen des Kopaonik brütet sie auch. Brzakovity erlegte dort mehrere Stück. 2 B. — Kopaonik 18. IV. 1903. B. c^ Kopaonik 19. IV. 1903. B. d" Kopaonik 20. IV. 1903. B. j' Kopaonik 13. V. 1903. B. — Kopaonik 13. V. 1903. 2 B. — Kopaonik 3. VI. 1903. 59. Parus lugubris lugubris Te mm. 60. Parus lugubris lugens Breh.m. Szerb: Sjenica dalmatinska, Sjenica crnoglava. A gyászos cinege Szerbiában igen elterjedt, de tartózkodási helyei többnyire elszigeteltek. A lombos erdőkkel vagy bokrokkal benőtt elő- hegyeket és a csendes gyümölcsös kerteket lakja. Reiser 8 darabot gyűjtött különféle helyeken és pedig: Dolnja Kamenica (Stara Planina) Prokuplje, Kursumulje, Monastir, Studenica, Zagubica, Górni Milanovac^ Bolykovac. Szerbia déli részében (Ó-Szerbiában) ez a faj valószinűleg a Parus lugubris lugeus Brehm által van képviselve. (Sic. Reiser: Ornith. Jahr- buch 1901. p. 216. Parus lugubris graecus). Későbbi kutatások feladata leszen elterjedésének pontosabb határát megállapítani. E két forma kö- zötti különbséget a belgrádi múzeumban levő példányoknál, az idő rövidsége miatt, nem vizsgálhattam meg behatóbban. ADATOK SZERBIA MADARFAUNAJAHOZ 81 Die Nonnenmeise ist in Serbien seiir verbreitet, aber iiire Aufent- haltsorte sind meist isoliert. Bewohner von Vorgebirgen mit Laubwäl- dern oder Gebüschen und ruhigen Obstgärten. Reiser sammelte 8 Exemplare in verschiedenen Gegenden u. zw. Dolnja Kamenica (Stara Planina), Prokuplje, Kursumlje, Monastir, Studenica, Zagubica, Gornji Milanovac, Boljkovac. In den südlichen Teilen Serbiens (Alt-Serbien) ist sie höchstwahr- scheinlich durch Parus liigiibris liigens Brehm vertreten. (Siehe Reiser: Ornith. Jahrbuch 1901. p. 216. Parus lugubris graecus). Die genauere Grenze ihrer Verbreitung festzustellen ist Aufgabe späterer Forschung. Die Unterschiede zwischen beiden Formen konnte ich, wegen Zeitman- gel bei den Exemplaren des Belgrader Museums, nicht genauer untersuchen. . . .■ B. ? Kursumlja 9. VI. 1899. \: : .; ...v . ;, : B. — Raska 30. III. 1903. .. • \ B. o^ Kopaonik 19. IV. 1903. .; . ... ;> . B. ? Kopaonik 19. IV. 1903. - . .'.... ., , B. Sejmeniste 2. II. 1905. - : ', .: 61. Parus palustris stagnatilis Brehm. " . Szerb: Sjenica hrvacka. Nekem úgy tűnik föl, mintha Szerbiában leginkább a délkelet- európai kis barátcinege volna elterjedve. Minden fával sűrűn benőtt vidék meg kert egyaránt kedvező neki. Egész éven át állandó madár. Reiser 14 darabot gyűjtött össze, melyek állítása szerint mind ehhez a sub- specieshez hasonlítanak. Dr. Hartert földrajzi elterjedése helyéül Szerbiát is felsorolja (egyáltalában a Balkán félszigetet). Szerbiára nézve a Parus palustris formaköre is sürgős tanul- mány tárgya volna. Es scheint mir, dass in Serbien am meisten die Südosteuropäische Glanzkopf-Sumpfmeise verbreitet ist. Alle baumreichen Gegenden und Gärten sind ihr willkommen. Sie ist ständiger Jahresvogel. Reiser brachte 14 Stück zusammen (die nach seiner Aussage dieser Subsp. stark ähneln). Dr. Hartert gibt für diese Form auch Serbien als Ver- breitungsgebiet (und überhaupt die Balkan-Halbinsel) an. Das Belgrader Museum weist meines Wissens keine Belegexem- plare auf. Auch der Parus palustris Formenkreis ist für Serbien ein dringen- des Studium. 62. Parus palustris communis Baldenst. Szerb: Sjenica hrvacka. Szerbia északnyugati részén a középeurópai barátcinege van elter- jedve. Ebből a fajból a szerb múzeumnak szintén nincs anyaga. Aquila. 6 82 LINTIA DENES Im nordwestlichen Teile Serbiens ist die Mitteleuropäische Sumpi- meise verbreitet. Von dieser Form besitzt das serbische Museum auch kein Material. 63. Parus atricapUlus assimilis Brehm. Szerb: Sjenica planinska. A belgrádi múzeumban található és Raskanál meg a Kopaonikon elejtett, Parus montanus néven elősorolt madarak, mind e formához tar- toznak. Elterjedési területéül Hartert a következőket nevezi meg: Kár- pátok, Erdélyi havasok és Bosznia meg Szerbia hegységei. (Ezek feny- ves régiói). Die bei Raska und Kopaonik erlegten, im Belgrader Museum be- findlichen, und unter den Namen Parus montanus angeführten Vögel, gehören alle dieser Form an. Hartert gibt als Verbreitungsgebiet: Karpaten, Transilvanische Alpen und Gebirge Bosniens und Serbiens an. (Deren Nadelholz-Regionen). B. o^ Raska 11. III. 1903. B. ? Raska 10. III. 1903. 2 B. — Kopaonik — IV. 1903. 64. Aegitlialos caudatus europaeus (Herm.). Szerb: Dugorepica, Sjenica dugorepa. Az őszapó (hosszúfarkú cinege) egész Szerbiában ismeretes; sok helyütt költ. Állandó meg kóborlómadár. Télen társaságokban kóborol mindenfelé egészen az épületek közelébe. Die Schwanzmeise ist in ganz Serbien bekannt; vielerseits brütend. Sie ist Stand- und Strichvogel. Im Winter vagabundieren sie in Gesell Schäften umher bis in die Gehöfte. Smederevo ■ 1899. B. ? Kostur 21. III. 1903. B. o^ Beograd 6. XI. 1903. 65. Aegitlialos caudatus macedonica (Dress.). Szerb: Dugorepica macedonska. Szerbia legdélibb vidékén (Macedóniában) a caudatus formát ez helyettesíti. Erre vonatkozó anyag igen kívánatos volna. In der südlichsten Region Serbiens (Macédonien) ist die Form caudatus durch diese vertreten. Hierauf bezügliches Material sehr erwünscht. 66. Antlioscopus pendulinus pendulinus (L.). Szerb: Plazica. A függőcinege, úgy látszik, Szerbia egyik ritka madara. A belgrádi múzeumban egy fiatal példány van, melyet Dragicevity B. lőtt Ristovac- nál 24. V. 1904. Reiser O. egy példányt kapott ajándékba Szerbiából. Brusina S- gyűjtői 1894. V. 2-án Sabac-nál 7 tojást szereztek. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 83 Ein seltener Vogel Serbiens scheint die Beutelmeise zu sein. Im Museum zu Belgrad ist ein junges Exemplar, erlegt von B. Dragicevity bei Ristovac 24. V. 1904. Reiser erhielt ein Stück als Present aus Serbien. S. Brusina's Sammler brachte 7 Eier von Sabac am 2. V. 1894. gesammelt. 67. Regulas regiilus regiilus (L.). . ■ Szerb : Krality zlatoglavi. A sárgafejű királyka északi Szerbia magas hegységeinek fenyves erdeiben költ, nevezetesen: a Kopaonikon és Stara Planinán. Utóbbin 1 darabot lőtt Reiser 1899. V. 25-én. Télen mindenütt előfordul, ahol tűlevelűek díszítik a kerteket meg parkokat; lomberdőkben csak kivételesen. Das Winter- (Gelbköpfige) Goldhähnchen ist nur in den Nadelholz- Waldungen des Hochgebirges Serbiens Brutvogel; namentlich auf dem Kopaonik und der Stara Planina. Am lezteren Ort erlegte Reiser 1 Stück am 25. V. 1899. Im Winter überall, wo Tannen- oder Fichten- anlagen die Gärten oder Parkanlagen schmücken; nur ausnahmsweise in Laubholz. B. — Kopaonik — IV. 1903. B. — Kopaonik 8. V. 1903. B. — Kopaonik 8. V. 1903. ■ 67. Regiilus ignicapilla ignicapilla (Temm.). Szerb: Krality vatroglavi. Valamivel gyakoribb, mint az előbbi, különösen ősszel és télen. Költ is a Kopaonikon. Ugyanitt Reiser 1899. VI. 24-én 4 anyányi fiókát gyűjtött. Etwas häufiger als das vorige, besonders im Herbst und Winter. Brutvogel am Kopaonik. B. — Kopaonik — IV. 1903. B. ^ Kopaonik 8. V. 1903. 2 B. — Kopaonik 8. V. 1903. . . B. o^ Kopaonik 13. V. 1903. B. c^ Kopaonik 14. V. 1903. Reiser sammelte ebenfalls auf dem Kopaonik am 24. VI. 1899. 4 flügge Junge. Fatnilia Laniidae. 68. Lantus minor (Gm.). v- Szerb: Svracak mali. A kis őrgébics meglehetős gyakori az országban; a síkságon és dombos vidéken fészkel. Későn érkezik meg és korán vándorol el ismét. 84 LINTIA DÉNES Ziemlich häufig im Lande; im ebenen und hügeligen Gelände Brutvogel. Der Kleine Würger kommt spät an und zieht wieder früh fort. Negotin — VI. 1895. . — ^ Kladovo 23. IV. 1899. 69. Lantus exciibifor exciibifor (L.). Szerb : Svracak velika. Reiser azt véli, hogy az őrgébics Szerbiában sehol sem költ; késő ősszel jelenik meg és csak télen át tartózkodik az ország lapályos vidé- kein. 3 példányt gyűjtött. Reiser meint, der Grosse Würger (Raubwürger) brüte nirgends in Serbien; erscheint im Spätherbst und hält sich nur über Winter in der Ebene des Landes. Er sammelte 3 Exemplare. B. ? Nis 26. X. 1890.* 70. Lanius colliirio (L.). Szerb : Svracak rusi. A tövisszúró gébics az egész országban közönséges nyári madár. Főleg erdőszéleken, bokros legelőkön, facsoportokban, kertekben és parkokban üti fel fészkelő tanyáját. Gemeiner Sommervogel im ganzen Lande. Vorwiegend an Waldes- rändern, gestrüppigen llutweiden, Feldgehölzen, Gärten und Parkanla- gen schlägt der Neuntöter (Rotrückiger Würger) seine Niststätte auf. B. ? Kladovo 23. IV. 1899. — ^ Kladovo 25. IV. 1899. . : 2 B. o^ Skoplje 2. VI. 1905. 2 B. juv. Cucer 20. IX. 1906. Família Ampelidae. 7/. Bomhy cilla garrula s gar ruins. (L.). A csonttollú madár (selyemfarkú) igen ritkán és csak szigorú teleken fordul elő Szerbiában. Az első hiteles megfigyelés Dr. PANCiTV-tól szár- mazik, aki 1850-ben Kragujevacnál egy nagyobb csapatot látott. Raskovitv N. közli, hogy 1887 Xl-ben Negotin környékén Trojuce-nél egy nagyobb ilyen madárcsoportot figyeltek meg, melyből egy 2ivkovity Ziv. nevű vadász 3 darabot lőtt. Az 1907. évi magyarországi invasió alkalmával egyes példányok délre egész Szerbiába elrepültek. Ezen alkalommal figyelt meg Brzakovity erdész 1907 január 14-én Botocina-nál (Rogoti pagony) 2 darabot. Der Seidenschwanz kommt sehr selten und nur in strengen Win- tern in Serbien vor. Die erste verlässliche Beobachtung stammt von Dr. Pancity, der eine grössere Anzahl im Jahre 1850 bei Kragujevac ADATOK SZERBIA MADARFAUNAJAHOZ 85 beobachtete. N. R/SKOvn^' berichtet, das im XL 1887. in der Umgebung von Negotin bei Trojuce eine Schaar dieser Vögel beobachtet wurde, aus welcher ein Jäger, namens Ziv. Zivkovity 3 St. erlegte. Gelegentlich der Invasion der Seidenschwänze nach Ungarn im Jahre 1907, verflogen sich einige südwärts bis Serbien. Bei dieser Gelegenheit beobachtete Förster Brzakovity am 14. Jänner 1907 bei Botocina (Revier Rogot) 2 St. Família Muscicapidae. (Sylvidae, Timeliidae et Tiirdiadc). ' ' , 72. Muscicapa striata striata (Fall). ' " ; . Szerb : Muharica siva. Szerbiában a szürke légykapó fészkelő madár, mely áprilisban érkezik és szeptemberben ismét elköltözik. Tartózkodási helyül leg- inkább a nagy gyümölcsösöket, kerteket, fasorokat és erdőszéleket ked- veli, ahol könnyen találja meg táplálékát. In Serbien ist der Graue Fliegenschnäpper Brutvogel, der im April erscheint und in September wieder abzieht. Als Aufenthaltsort liebt er besonders grosse Obstanlagen, Gärten, Baumreihen und Waldränder, wo er leicht seine Nahrung findet. " ^ -o B. c^ Smederevo 19. IV. 1899. : , B. c/' Ustje Timoka — V. 1899. . 2. B. c/' Sv. Arangel 24. IX. 1906. ;: . : 73. Muscicapa at ricapi Ila at ricapilla L. Szerb: ívluharica bjelokrila, Muharica bjelokrilica.. Szerbia magas hegységeiben költ. A kormos légykapó inkább erdei madár, mely csendes helyeken fészkel. Fészkét faodűkba rakja. Reiser szerint ritkán fészkel ez országban. lm Hochgebirge Serbiens Brutvogel. Der Trauer-Fliegenschnäpper ist mehr ein Waldvogel. Nistet in stillen Gegenden und das Nest wird in Baumhöhlen angelegt. B. o^ Kopaonik IV. 1903. .. • . 2 B. c^ Kopaonik 17. IV. 1903. ,, • ..;. 2 B. o^ « 18. » 1903. B. ? Kopaonik 18. IV. 1903. - ' / -.;>■: B. — « 20. « 1903. . . • ,, ,\ . ;, B. o^ Vratnica 20. III. 1905. - .. \. • . '\. ':., — ? Sv. Ilija 23. IX. 1906. :. ■ ::.,; Reiser hält ihn als seltenen Brutvogel im Lande. ' ; ■- 74. Muscicapa coliaris Bechst. ■;; Szerb : Muharica bjelovrata, M. bjelovratica. Ritkább mint az előbbi faj ; többnyire csak átvonuláskor. Reiser 86 LINTIA DENES egy fiatal példányt ejtett el Prokupljénél 1899 VI. 19-én. A belgrádi Múzeumban igen gyengén van képviselve. Seltener wie die vorige Art; meist nur auf dem Durchzuge. Reiser erlegte ein junges St. bei Prokuplje am 19. VI. 1899. Im Belgrader Museum ist sie sehr schwach repräsentiert. Negotin ■ 1895. 75. Muscìcapa parva parva Bechst. Szerb: Muharica mala. Ritka, vagy talán kevéssé megfigyelt madár Szerbiában. A belgrádi Múzeumban 2 törpe légykapót őriznek; az egyiket Dragicevity állat- orvos, a másikat Brzakovity erdész gyűjtötte. Seltener oder vielleicht wenig beobachteter Vogel in Serbien. Das Belgrader Landes- Museum bewahrt 2 Zwerg-Fliegenschnäpper; der eine vom Tierärzten Dragicevity, der zweite von Brzakovity gesammelt. — o^ Vrany. Banja 29. VII. 1904. — ? Prokuplje 8. IX. 1904. 76. Phylloscopiis collybita collybita (Vi e ill). Szerb: Zvizdak obicni. A csilpcsalp-füzike e család leggyakoribb faja Szerbiában. Nagyon korán érkezik és igen későn távozik el. Főleg fiatal fenyőkön fészkel közel a földszine fölött. Reiser fészkelve a Kopaonikon találta, továbbá Suhodol zárdánál, Povljen ésTarnikanál 6__darabot gyűjtött. Talán P. collyb. abietina (Nilss.) is előfordul a többiek között?! Der Weidenlaubvogel (Zilpzalp) ist die häufigste Art dieser Gat- tung in Serbien. Kommt sehr früh an und zieht sehr spät fort. Nistet meistens auf jungen Tannen oder Fichten, nahe über dem Boden. B. a" Sv. Nikola 12. V. 1899. B. ? Raska 17. III. 1903. B. c^ Raska 17. III. 1903. B. ? Raska 30. IV. 1903. Reiser traf ihn brütend auf dem Kopaonik, ferner bei dem Kloster Suhodol, Povljen, Tarnika. Er sammelte 6 St. Vielleicht kommt auch P. collyb. abietina (Nilss) vor unter den anderen?! 77. Pliylloscopus trocliilus trocliilus (L.). Szerb : Zvizdak kovacity. Hasonlóan elterjedt mint az előbbi, de ritkábban fészkel. Különösen olyan lombos vagy vegyes erdőkben meg berkekben tartózkodik, melyek sok aljnövényzettel birnak. Reiser csak a vonulás alkalmával figyelte meg a fitisz-fűzikét Radujevacnál, Zagubicenél, Drazmirovac és Pass Nisavanál (Nis mellett), ahol 5 példányt gyűjtött. Gleich verbreitet, wie die vorige Art, jedoch seltener, als Brutvogel. Bewohner von Laub- und gemischten Wäldern oder Auen, welche viel ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 87 Unterholz haben. Reiser beobachtete den Fitis Laubsänger nur während der Zugzeiten bei Radujevac, Zagubice, Drazmirovac und Pass Nissava bei Nis, wo er 5 Exemplare sammelte. — d" Prokuplje 21. Vili. 1Q04. B. ? Prokuplje 10. IX. 1904. . . B. ? Dubrovica 16. IX. 1Q04. — c/' Dubrovica 16. IX. 1904. • . B. o^ Negotin 20. IX. 1904. — ? Negotin 22. IX. 1904. B. ? Trnyani (okr. Krajni) 25. IX. 1904. B. ? Koprivnica (okr. Krajni) 26. IX. 1904. B. c^ Kursumlje 8. X. 1890.->' 78. Phy Ilo SCO pus bon elli bonelli (Vi e ill.). Szerb : Zvizdak gorsky. A Szerb Állami Múzeumban tudtommal nincs egy Bonelli füzike példány sem, azonban Reiser azt véli, hogy ő Oresca (Oresac-nál) 1899. V. 22-én 1 darabot futólagosan figyelt volna meg; egyúttal azt Yéli, hogy a vonulási időszakokban Szerbia fölött is elhaladnak, amit magam is gyanítok. lm Serbischen Landes-Museum ist meines Wissens kein Exemplar des Berglaubvogels vorhanden, doch meint Reiser, dass er 1 St. am 22. V. 1899 bei Oresca (Oresac) flüchtig beobachtet hätte; auch nimmt er an, dass während der Zugzeiten sie auch Serbien passieren, was ich auch vermuthe. 79. Phylloscopus sibilatrix sibilatnx (Bechst.). Szerb : Zvizdak sumski. A sisegő füzike leginkább az ország bükköseiben található, de nem oly gyakran és nem mindenütt; olykor költ is itt. Reiser a Morava torkolatánál levő erdőkben, Kladova-nál és Negotni-nál (Buchova zárda) találta; 3 darabot ejtett el. Az ország déli részeiben ez a forma valószínűleg a P. sibilatrix erlangen (Hart.) által van képviselve, amit Dr. Martert is állít művében. (Vögel der Paläarktischen fauna pag. 516). Der Waldlaubvogel ist hauptsächlich in den Buchenwäldern des Landes zu treffen, aber nicht häufig und nicht überall ; mitunter nistet er auch hier. Reiser begegnete ihn in den Waldungen bei der Morava- Mündung, Kladova, Negotin (Kloster Buchova); erlegte 3 St. Im südlichen Teile des Landes ist diese Form vermutlich durch Ph, sibil erlangeri (Hart) vertreten, wie Dr. Hartert in seinem Werke behauptet. (Vögel der Paläarktischen Fauna, Pag. 516). B. — Kopaonik 21. IV. 1903. B. % Kopaonik 19. IV. 1903. 88 " :. LINTIA DENRS 80. Ce iti a ce iti cetti (M arm.). Szerb: Krovarica svilovka. Szerbia nyirkos nádasaiban, sás és füzes sűrűségeiben többször lehet a berki poszátát hallani, azonban rejtett életmódja miatt nehezen ejthető zsákmányul. Reiser Leskovac és Vranja között a Morava partján, közvetlen a Vladicini Han vasúti állomás közelében figyelte meg 18-90 VI. 13-án, ahol a füzesben egy % ejtett el. In den feuchten Röhrichten, Schilf- und Weiden-Dickichten Serbiens kann man den Cettia — Rohrsänger öfters hören, wird aber seiner ver- steckten Lebensweise halber schwer erlegt. Reiser beobachtete ihn, zwischen Leskovac und Vranja am Ufer der Morava in unmittelbarer Nähe der Eisenbahn-Station Vladicini Han am 13. VI. 1899, wo er auch ein % in dem Weidengebüsch erlegte. B. juv. Vladicini Han 1. VI. 1899. 81. Lusciniola melanopogon melanopogon (Temm.). A fülemile sitkénck Szerbiában való előfordulására nem állanak ugyan rendelkezésemre pontosabb megfigyelési adatok vagy bizonyító példányok, és mégis meg vagyok róla győződve, hogy az ország meg- felelő részeiben fel lehetne találni. Reiser, a balkáni fauna legjobb ismerője szinte azt véli, hogy a magyarországi inelanopogon-ok a Bal- kán déli részében még át is telelnek, ennek következtében azok legalább is átvonulok. A Macva, Morava torkolata és a Negotin körüli mocsarak pedig kitűnő fészkelő helyeket nyújtanak nekik. Es liegen mir wohl keine Daten vor, über eine genauere Beo- bachtung in Serbien, oder eines Belegexemplars des Tamarisken-Rohr- sängers und doch bin ich überzeugt, dass man iim an geeigneten Orten des Landes auffinden könnte. Reiser, der beste Kenner der Balkan-Fauna vermutet auch, dass unsere ungarischen melanopogons im südlichsten Balkan sogar überwintern, in folgedessen sind sie zumindest Zugvögel, Die Macva, Morava-Mündung und die Sümpfe bei Negotin bieten ihr doch vorzügliche Brutstätten. 82. Lociisiella fluviatilis (Wolf.). Szerb: Trstenyak potocar. A belgrádi múzeumban egyetlen berki tücsökmadár példány sincs,, úgyszintén egyéb adatok is hiányoznak. Reiser 1899 IX. 3-án talált egy c/' példányt Negotintól északra, ahol egy szántóföldön le is lőtte; ez volna az egyedüli bizonyító példány a Balkánról. lm Museum zu Belgrad ist kein Exemplar vorhanden, auch sonstige Beobachtungen fehlen. Reiser begegnete am 3. IX. 1899. nördlich von Negotin 1 c/', welches er in einem Acker auch erlegte; dies soll das einzige Belegexemplar vom Balkan sein. ADATOK SZERBIA MADARFAUNÁJÁHOZ 89 83. Lociistella luscinioides liiscinioides (Savi.). Szerb: Trstenyak slavity. -' ■ '; '" ' ' ' "' A nádi tücsökmadár Szerbia nagy mocsaraiban honos ; nevezetesen olyanokban, ahol a talaj állandóan víz alatt van; itt áll a finom sásból művésziesen épített fészke is, igen közel van a víz színéhez. A költés időszaka alatt csak ritkán hagyja el fészke környékét. E madarak vándor- lása még érdekes kutatások tárgya lesz. Reiser a Negotin körüli nagy mocsarakban találta, ahol 6 példányt ejtett el és egy fészekaljat gyűjtött. Der Nachtigall-Rohrsänger ist Bewohner der grösseren Sümpfe Serbiens, insbesondere solcher, wo der Boden ständig unter Wasser liegt. Hier steht auch das aus zarten Schilfhalmen sehr künstlich zusammengefügte Nest sehr nahe zum Wasserspiegel. Er verlässt selten seine Nestumgebung während der Brutzeit. Der Zug dieser Vögel bildet noch eine interessante Forschungsaufgabe. Reiser fand ihn in den grossen Sümpfen bei Negotin, wo er 6 Exempl. erlegte und ein Gelege sammelte. B. o^ Negotinsko blato 2. V. 1899. B. c^ Negotinsko blato 2. V. 1899. . ' r." V ; l B. ^ Negotinsko blato 2. V. 1899. 84. Locustella naevia naevia (Bodo.). ,' ; - . Szerb : Trstenyak cvrcity. Negotintól északra Reiser 1899 május 13-án egy o^ réti tücsök- madarat ejtett el, mely egy ott költő pártól származott nyilván. Meg- felelő helyeken valószínűleg többször is előfordulhat ez a faj. További példányok nincsenek. Nördlich von Negotin erlegte Reiser am 13. V. 1899 1 e/' Heu- schrecken-Sänger von einem wahrscheinlich dort brütenden Paar. An geeigneten Orten dürfte diese Art öfter vorkommen. Keine weiteren Beleg-Exemplare. . . A 85. Acrocephalus arundinaceus anmäinaceus (L.). ; Szerb: Trstenyak droscity. A nagy nádirigó a dunamenti mocsarakban igen közönséges és mindenütt észlelhető; nemkülönben az ország más részeiben is igen gyakori fészkelő. Reiser 3 példányt lőtt. Der grosse Rohrspatz (Drosselrohrsänger) ist in Donausümpfen sehr gemein und überall vernehmbar; auch in den übrigen Sümpfen des Landes ist er sehr häufiger Brutvogel. Reiser erlegte 3 St. Negotin — VI. 1895. B. — Kladov rit. 23. V. 1899. 86. Acrocephalus streperà streperà (Vieill.). Szerb: Trstenyak cvrkutity. Mint az előbbi, a cserregő nádiposzáta is gyakori. Kivételesen még 90 LINTIA DÉNES bokros kertekkel is megelégszik, vagy száraz nádasokkal, ahol néha költ is. Reiser több példányt gyűjtött Kladovo-nál, Negotin-nál és a Timoka torkolatánál. Gleich häufig wie der vorige ist auch der Teichrohrsänger (Kleiner Rohrspatz). Er begnügt sich ausnahmsweise sogar mit buschreichen Gärten oder trockenen Röhrichten, wo er mitunter auch nistet. Reiser sammelte mehrere Exemplare bei Kladova, Negotin und an der Timokmündung. B. çP Negotinsko blato 3. V. 1899. 87. Acroceplialus palustris (Bechst.). Szerb: Trstenyak mlakar. Az énekes nádiposzáta nem valódi mocsári madár; inkább a sűrűn benőtt és elgazosodott füzeseket kedveli, a folyópartok és tavak mentét; sőt kerteket is. Az országban meglehetősen el van terjedve.' Reiser 8 darabot ejtett el és fészekaljakat gyűjtött. Negotin, Novi Han (Knja- zevac mellett), Pirot, Nis, Blato na Vlasina és a Moravavölgyében. Der Sumpfrohrsänger ist kein eigentlicher Sumpfvogel, vielmehr liebt er die dicht verwachsenen und verwilderten Weidengebüsche dei' Flußufer, Teiche und auch Gärten. Ist ziemlich verbreitet im Lande. Reiser erlegte 8 St. und sammelte deren Gelege bei Negotin, Novi Han bei Knyazevac, Pirot, Nis, Blato na Vlasina und im Moravatal. — ? Koprivstina 1899. B. — Negotin 3. V. 1899. 88. Acrocephahis sclioenobaenus (L.). Szerb: Trstenyak rogozar. Az eddig említett nádi zenérek között a foltos sitke a leggyakoribb Szerbiában, ez is kerüli a tulajdonképeni nádsűrűségeket s mint az előbbi inkább a mocsárvirágokkal, sással, kákával és füvei össze-vissza- kuszált vízmenti füzes sűrűségeket és bokrokat kedveli, ahol költ is. A tavaszi és őszi vonulás alkalmával nagy mennyiségben észlelhető. Unter den bisher erwähnten Rohrsängerarten ist der Schilfrohr- sänger der häufigste in Serbien; auch dieser meidet die eigentlichen Rohrdickichte und bevorzugt wie die vorige Art mehr die mit Sumpf- blumen, Schilf, Binsen und Gras wild verwachsenen Weidendickichte und Hecken der Gewässer, wo er auch brütet. Während des Herbst- und Frühjahrzuges is er viel bemerkbar. Negotin 1895. Negotin 1895. Negotinsko blato 3. V. 1899. B. ^ Negotin 15. V. 1899. Reiser sammelte 4 Exemplare. 89. Acroceplialus aquatica (Gm.). Szerb: Trstenyak sevar. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 91 Reiser a csíkosfejű sitkét ritka fészkelő madárnak mondja a Balkánon és Szerbiában is; ő tavasszal és ősszel ezekből a Balkánra nézve ritka madarakból 6 darabot gyűjtött, és pedig: 3 c/'-et 18QQ. V. 4-én a Negoíin közelében levő Korvova melletti mocsaras sűrűségekben, 1 párt Santarius lőtt 1900. VIII. 31-én Radujevac-nál és egy c/'-t 1900 IX. 18-án Jagodinától nem messze. Miután igen ritkán kerül szem elé, €zért valamely vidéken való előfordulását nehéz megállapítani. Reiser hält den Binsenrohrsänger für einen seltenen Brutvogel des Balkans und auch Serbiens. Er sammelte im Frühjahre und Herbst •6 St. von diesen für den Balkan seltenen Vögeln, u. zw. 3 am 4 V. 1899 in den sumpfigen Dickichten der Korvova nahe bei Negotin;ein Paar erlegte Santarius am 31. VIII. 1900 bei Radujevac und 1 c/' am 18. IX. 1900 nicht weit von Jagodina. Da man ihn schwer zu Gesicht bekommt, ist seine Feststellung in einer Gegend nicht so leicht. B. o^ Korvovo bei Kladova 4. V. 1899. B. ^) 2 B. ? Kursumlje 11. X. 1890. *) B. ? Raca 19. X. 1890. ^) 107. Phoenicurus phoenicurus phoenicurus (L.). Szerb: Crvenorepka kovacity. Egész Szerbiában előfordul, de seholsem gyakori. A kerti rozsda- farkú vándormadár, mely leginkább öreg füzeseket szeret, melyekben fészkel is. Reiser néhány példányt a Kopornik Planinán a Toplicavölgyben és Jagodinanál gyűjtött. Vájjon nem tévedt-e el néha a Pli. ph. mesoleiica (Hemp. & Eehrb.) is Szerbiába; miután már európai Törökországban, Görögországban és Magyarországon is előfordul ? In ganz Serbien vorhanden, aber nirgends zahlreich. Der Garten- rostschwanz ist Zugvogel, der mit Vorliebe alte Weidenbestände (Kopf- weiden) bevorzugt, wo er auch nistet. c^ juv. Vrany, Banya 4. VII. 1904. B. o^ Vrany Banya 16. VII. 1904. B. c^ Dubrovica 15. IX. 1904. B. ? Negotin 23. IX. 1904. B. juv. Tekija 1. VII. 1905. B. o^ Nis 26. X. 1890. ^) B. ? Nis 25. X. 1890. ^) Reiser sammelte einige Exemplare auf dem Kopaonik im Tal Toplice und bei Jagodina. Sollte sich nicht einmal auch Pli. ph. mesoleiica (Hemp. & Ehrb.) nach Serbien verirrt haben?! zumal sie auch schon in der europ. Türkei, Griechenland und Ungarn vorgekommen ist. 108. Phoenicurus ochruros gibraltariensis (Gm.). Szerb: Crvenorepka kovaty. A házi rozsdafarkú még gyakoribb, mint az előbbi faj. Der Hausrotschwanz ist noch häufiger als die vorige Art. c^ Jelasnica bei Nis 21. V. 1899. ? Jelasnica bei Nis 21. V. 1899. o^ Raska kraj Ibra 3. III. .1903. ADATOK SZERBIA MADARFAUNAJAHOZ 99 B. ? Nis 26. X. 1890. B. — Raska 20. X. 1890. 109. Liiscinia megarhytichos megarhynchos Brehm. Szerb: Slavuly mali, Slavuj. Tavasszal mindenfelé hallatja kedves dalát. A fülemüle majdnem mindenütt fészkelve is található. A belgrádi múzeum példányai következők: lm Frühjahre hört man ihren lieblichen Schlag auf allen Seiten. Die Nachtigall ist fast überall auch brütend zu finden. Die Exemplare des Belgrader Museums sind: , . - . B. ^ Kladovo 23. IV. 1899. ' . : B. d" Raska 30. 111. 1903. B. d" Prokuplje 10. IV. 1903. ; : B. ? Kopaonik 13. IV. 1903. . ■ B. ? Bai Tepe 20. VII. 1905. ;': B. juv. Tekija 1. VII. 1905. 110. Luscinia luscinia (L). •: Szerb : Slavuly velika. Reiser szerint a nagy fülemüle (a magyar fülemüle) Szerbiában csak kevéssé van képviselve. Ó csak egy párt tudott szerezni, a Timoka- torkolatnál és a negotini temetőben. Nach Reisers Angaben ist der Sprosser in Serbien nur wenig repräsentiert. Er konnte nur ein Paar bekommen (Timokamündung und am Friedhof von Negotin.) " V; ..: o^ Ada ciganl. 1. Vlll. 1904. V . :" 111. Eritliacus rubecula riibeaila (L.). ; -•: Szerb: Crvendaty, Crvenovoljka. : ■ ;: A vörösbegy az ország hegyes erdőségeiben, főleg azokban, melyek- ben sok aljnövényzet és bokrok vannak, nem ritka. Fészkét többnyire gyöke- rek közé, vízmosásokba, sziklarepedésekbe, korhadt fatuskókba stb. rakja ; igen korán érkezik és nagyon sokáig marad itt. Reiser 5 példányt gyűjtött. Das Rotkehlchen ist in den Oebirgswaldungen des Landes, beson- ders in denen mit viel Unterholz und Gebüsch, nicht selten. Brutvogel, welcher sein Nest meist in Wurzelwerk, Wasserrissen, Felsspalten, ver- moderten Baumstämmen etc. unterbringt. Kommt sehr früh an und bleibt sehr lange da. Reiser sammelte 5 Exemplare. — Negotin 1895. ç^ Knjazevac 8. V. 1899. ^ Mirica (Bez. Pirot) 13. V. 1899. o^ Kostur bei Raska 21. III. 1903. ? Cucer 21. IX. 1906. ^ M. Sv. Ilija 22. IX. 1906. j' M. Sv. Arangyel 23. IX. 1906. 100 LINTIA DENES Família Accentoridae (Prunellidae). 112. Prunella collaris subalpinus (Brehm). Szerb: Popity gluhi. Szerbia magas hegységeinek az alpesi szürlcebegy jellemző madara. Reiser a Zarkova Cuka és Babin Zubon (Stara Planinán), továbbá a Kraljevo melletti Suvinél és Povljennél találta. Az általa gyűjtött 3 pél- dány is állítólag ehhez a formához hasonlít. B. c^ Babin Zub (Pirot) - 1899. Auf dem Hochgebirge Serbiens ist die Alpenbraunelle (Flühevogel) ein Charaktervogel. Reiser begegnete ihr auf Zarkova Cuka und Babin Zub (Stara Planina), ferner auf Suvi und Povljen bei Valjevo. Seine 3 gesammelten Exemplare sollen auch dieser Form gleichen. . B. ç^ Babin Zub (Pirot) 1899. 113. Prunella moduláris modularis (L.). Szerb: Popity sivi. A közönséges szürkebegy úgylátszik Szerbiában nem nagyon gyakori ; ugyanezt állítja Reiser is. Délmagyarországon igen sokszor észleltem korán tavasszal, úgyszintén enyhe teleken is néhányszor. Szerbiában való elterjedésére irányuló további megfigyelések még kívánatosak. Reiser 2 darabot ejtett el. Die Heckenbraunelle scheint in Serbien nicht sehr häufig zusein; dasselbe behauptet Reiser auch. Ich habe sie in Südungarn sehr zeitlich im Frühjahre oft beobachtet, auch in milden Wintern einigemal. Wei- tere Beobachtungen für ihre Verbreitung in Serbien sind notwendig. Reiser erlegte 2 St. B. ? Raska 2. IV. 1903. Família Troglodytidae. 114. Troglodytes troglodytes troglodytes (L.). Szerb: Kunity carity, Carity. Az ökörszem rendes állandó madár Szerbiában. Főleg bokrokban gazdag lomberdőkben, sövényekben, gyümölcsöskertekben fészkel, melyek közelében kisebb folyók és patakok vannak. A fészek mindig jól el van rejtve a legkülönbözőbb helyeken, ú. m. fagyökerekben, rőzse- rakásokban, vízmosásokban, kunyhók fedelében, sziklarepedésekben, hasábfarakatokban, fakéreg alatt stb. ; többnyire mohából gömb alakban van építve s csak oldalt van egy kis bejáró nyilasa. Késő ősztől egész tavasz kezdetéig a lakóházak közvetlen közelében rendes jelenség. B. — Kopaonik 16. IV. 1903. B. ? Kopaonik 16. IV. 1903. ADATOK SZERBIA MADARFAUNAJAHOZ 101 Reiser 3 darabot ejtett el. Der Zaunkönig ist ein regelmäßiger Standvogel Serbiens. Brütet hauptsächlich in buschreichen Laubwäldern, Hecken, Baumreihen, Gärten, in deren Nähe kleine Flüsse oder Bäche sind. Das Nest ist immer gut versteckt, an den verschiedensten Plätzen, u. zw. Baumwurzeln, Reisig- haufen, Wasserböschungen, Hüttendächern, Felsrissen und Spalten, Klaf- terholz, unter der Baumrinde, etc.; ist meist aus Moos hügelförmig gebaut, mit nur einem entsprechend kleinen Flugloche. Von Spätherbst bis Anfang Frühjahr in der nächsten Nähe der Wohnhäuser regelmäßige Erscheinung. B. — Kopaonik 16. IV. 1903. B. ? Kopaonik 16. IV. 1903. ... Reiser erlegte 3 St. ! .' ' : 115. Cinclus cincliis mendionalis Brehm. , Szerb : Vodeni kos, Kosovac ronac. • i Az összes Szerbiában előforduló vízirigók a mendionalis fajhoz tar- toznak. Ezt mondja dr. Hartert is és Reiser szintén ugyanilyen érte- lemben nyilatkozik. Sajnos nekem nem volt még alkalmam arra, hogy az én délmagyarországi vízirigó-sorozatomat szerbiaiakkal összehason- líthassam, hogy tehát az esetleges különbséget megállapíthattam volna. Szerbia összes hegyi patakjainál, a míg azok be nem fagynak, minden- napos madár, melynek hasznosságát Wollnhoffer Pál erdészeti főiskolai adjunktus oly alaposan bebizonyította. (Erdészeti Kísérletek VIII. évfo- lyam 1. és 2. szám, Selmeczbánya 1906.) Fészkét többnyire hegyi (tehát tisztavizű patakok) közelében rakja, hidak, sziklakiugrások alatt, szikla- repedésekben, gyökérzetben, vízimalombódékban, vízesések stb. alatt. Reiser Szerbia különböző vidékein találta, nevezetesen : Toplidolnál (St. Planina), Balta Bezilovacnál, Janilo pataknál (jasikovnál), Bjela Crkva Presjekenél stb.; 10 példányt gyűjtött. Alle in Serbien vorkommenden Wasseramseln gehören der Form mendionalis an. Dies sagt auch Dr. Hartert, und in diesem Sinne äußert sich Reiser ebenfalls. Leider bot sich mir keine Gelegenheit meine Serie Südostungarischer Wasserschmätzer mit solchen aus Serbien zu vergleichen, um den eventuellen Unterschied feststellen zu können. An allen Gebirgsbächen Serbiens, solange diese nicht zufrieren, ein alltäglicher Vogel, dessen Nützlichkeit Forstakademie-Adjunkt Paul Wollnhoffer so gründlich bewiesen hat. (Erdészeti Kísérletek Jahr. VIII. Heft. 1. u. 2. Selmeczbánya 1906.) Das Nest wird meist in der Nähe von Gebirgsbächen (also mit klarem Wasser), unter Brücken, Felsvor- sprüngen und Felsspalten, Wurzelwerk, Wassermühlenbuden, Wasser- fällen, etc. angebracht. Reiser traf ihn an verschiedenen Orten Serbiens, namentlich- 102 LINTIA DENES Toplìdol (St. Planina), Balta Perilovac, Janilo-Bach bei Jasikov, Bjela Crkva bei Presjeke, etc.; sammelte 10 Exempl. Im Belgrader Museum sind folgende Exemplare! Negotin 1887. Podgorac (okr. Timoi) 1897. B. — Topli Do. — 1899. B. juv. Topli Do. 1899. — c/' Bany. Reka (okr. Topd.) 5. II. 1903. — ? Bany. Reka (okr. Topd.) 5. II. 1903. — d" Studenica 30. IV. 1903. B. ? Skoplje 7. VIII. 1905. B. c^ Man. Sv. Arangyel 20. IX. 1905. B. ^ Banja 7. X. 1890. ^) B. c^ Banja 18. X. 1890. *) B. ? Kursumlje — X. 1890. ^) Família Hirundìnidae. 116. C liei időn rustica rustica L. Szerb : Lastavica. Általánosan ismert és kedvelt madár Szerbiában a füstifecske. Hűséges lakótársa az embernek, mely kiválasztott otthonához ritkán szokott hűtlen lenni. Allgemein bekannter und geschätzter Vogel ist in Serbien die Rauchschwalbe. Sie ist ein treuer Wohnungsgefährte des Menschen, und wird selten ihren gewählten Heime untreu. B. — Brza Palanka 1889. B. ? Bai Tepe 28. VI. 1905. B. juv. Nis 25. X. 1890. ^) , ' 117. Hirundo urbica urbica (L.). Szerb: Pilyak, Kosirity. A molnárfecske is nagyon el van terjedve az országban. Életmódja hasonlít az előbbihez azzal a különbséggel, hogy nem ragaszkodik a lakóhelyekhez, hanem sokszor meredek sziklafalakon is fészkel; így a Kazán-szorosban is. A belgrádi Múzeumnak van körülbelül 23 bőrpraeparátuma, melye- ket Brzakovity erdész 1904. VIII. 7-én Prokupljenél gyűjtött s melyek egy hirtelen beállott hideg folytán pusztultak el, továbbá d" juv. belgrad 1904. VIII. 15. Nicht minderzählig ist auch die Mehlschwalbe (Hausschwalbe) im Lande verbreitet; ihre Lebensweise gleicht der Vorigen, mit dem Unterschiede, dass sie nicht am Wohnorte gebunden ist. Sie ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 103 nistet oft an schroffen Felswänden (Kazanpass, Donauenge) in Gesell- schaften. Das Belgrader Landes-Museum besitzt etwa 23 Bälge aus Prokuplje, gesammelt von Förster Brzakovity am 7. VIII. 1Q04, die Vögel waren in Folge der überraschend eingetretenen Kälte umgekommen ; ferner ^ juv. Beograd 15. VIII. 1Q04. . ■ 118. Riparia riparìa riparia (L). , Szerb: Bregunica, Bregunica cacavica. Szerbia nagy folyóinak partjain, főleg azonban a Dunapart mentén mindenütt nagy mennyiségben van. Kisebb-nagyobb csoportokban talál- ható fészeküregeit, melyek 1/2 — 1 méter mélyek és végükön kissé kibővülnek, meredek partokba kaparja. Ide rakja mindenféle fűszálakból, gyökerecskékből és tollakból lazán összetákolt fészkét. Egy ilyen nagyobb partifecske-telep felzavart méhrajhoz hasonlít. An den grossen Flussufern Serbiens, hauptsächlich aber längs des Donauufers überall in sehr grossen Mengen. In den steilen Ufer- wänden gräbt sie in kleineren und grösseren Gesellschaften ihre Nist- röhre, die ungefähr 1/2 — 1 Meter lang und am Ende etwas ausgebreitet ist. Hier wird das Nest aus allerlei Gräsern, Wurzelchen und Federn lose zusammengetragen. Eine grössere Uferschwalben-Kolonie gleicht einem Bienenschwarm, wenn sie beunruhigt werden. Negotin 1895. B. — Brza Palanka-Radujev — 1899. 119. Riparia riipestris (Scop.). , ■ Szerb : Bregunica hridna. . ■ Reiser megfigyelése szerint a szirtifecske csak a Nis és Pirot közötti hegyszorosban fordul elő, de itt nagy számban. Itt ö 2 darabot ejtett el. Die Felsenschwalbe soll nach Reisers Beobachtung nur in der Gebirgsenge zwischen Nis und Pirot vorkommen, hier aber in grosser Zahl. Hier erlegte er 2 St. B. o^ Sityevo 22. V. 1899. C y p s e 1 i. Família Cypselidae. (Macropterygîdae, Micropodidae.) 120. Apus nielba melba (L.). . . Szerb: Ciopa velika. A szirtifecskéhez hasonlóan a nagy sarlósfecske is előfordul, csak- hogy többnyire hozzáférhetetlen helyeket választ magának, a hova csak igen nehezen vagy egyáltalában nem lehet hozzáférni. Vándormadár, mely igen korán (márciusban) érkezik és későn (októberben) távozik. 104 LINTIA DENES So wie die Felsenschwalbe kommt auch der Alpensegler vor, nur wählt er sich meist unzugängliche Stellen, wo man ihm nur sehr schwer oder überhaupt nicht nahe kommen kann. Zugvogel, der früh (März) ankommt und spät (Oktober) fortzieht. • . — o^ Sityevo 22. V. 1899. Morava kod Mramora 8. IV. 1903. 121. Apus apus apus (L.). Szerb: Ciopa mala. Divlya lasta (Bjeli Pótok). A közönséges sarlósfecske sokfelé el van terjedve Szerbiában, külö- nösen ahol megfelelő fészkelő helyeket talál. A Belgrád-, Nis-, Smede- revo, Golubac stb. körüli régi várfalak és tornyok, néha mészhegységek, sziklafalak igen kedvelt fészkelő telepei. A fészke mindig faliüregekben, repedésekben és hasadékokban, kisebb sziklaodúkban, vagy háztetők alatt van megépítve. Vonulása igen rendszeres (kevés napi különbség- gel): április utolsó napjaiban érkezik meg és már augusztus végén vonul el. Der Mauersegler ist vielerseits in Serbien verbreitet, besonders wo er entsprechende Niststätten findet. Die Festungsmauern von Belgrad, Nis, Smederevo, Golubac, etc.; alte Kirchen und Türme und mitunter auch die Felswände des Kalkgebirges sind ihm willkommene Brutplätze. Das Nest steht immer in Mauerlöchern, Spalten und Ritzen, kleineren Felshöhlen oder unter Dächern. Sein Wanderzug ist sehr regelmässig (mit wenigen Tagen Unterschied); die letzten Tagen des Aprils langt er an, und zieht schon Ende August ab. — ? Smederevo 17. IV. 1899. Beograd 6. VI. 1900. . Nis 5. XI. 1902. Caprimulgi. Família Caprimulgîdae. 122. Capríinulgus europaeus europaeus L. Szerb: Pomragusa, Polegusa, (Polyna Levca). Prilegalo (okr. Vranyski), Zvonac (Jezevic b. Cacka). Szerbiában, úgylátszik, a kecskefejőnek két formája fordul elő: a közönséges és a déli forma. Reiser szerbiai gyűjtő és kutató utazása alkalmával mindkét alakkal találkozott. A kecskefejőket dr. Hartert pontosabb vizsgálat alá vette és az európai példányokat 2 fajra, az europaeus és meridionalis fajra különítette el; utóbbi főleg a Balkánon fordulna elő. Dr. Madarász csatlakozik ezen állításhoz és «Magyarország Madarai»-ban azt mondja, hogy Délmagyarországon különösen a meridio- nalis forma túlnyomó lenne. Én is megnéztem a dél magyarországi ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 105 Caprimu/gus példány âimai {2 o^,4 ?), de egyiknek szárnya sincsen 190 m/m alatt, azonkívül egyformán színezettek, csak egyik ?-et találtam egy gondolattal világosabb színezetűnek. E 6 darab közül, 1 o^ és 2 ? Újmoldovánál, tehát a szerb határ közvetlen közelében került meg. Azt hiszem, hogy Szerbia északkeleti határán ez a forma a túlnyomó. In Serbien scheinen 2 Formen des Ziegenmelkers (Nachtschwalbe) vorzukommen : die gewöhnliche und die südliche Form. Reiser hatte gelegentlich seiner serbischen Sammel- und Forschungsreise beide Formen begegnet. Dr. Hartert hat die Ziegenmelker einer genauren Überprü- fung unterzogen, und die europcäischen Stücke in 2 Formen : europaeus und meridionalis getrennt; letztere soll hauptsächlich auf dem Balkan vorkommen. Dr. v. Madarász schliesst sich dieser Behauptung an und sagt in seinem Werk «Vögel Ungarns», dass in Südungarn (besonders) die Form meridionalis vorwiegend sei. Ich habe meine südungarischen Caprimulgus (2 o^, 4 $ ) gemessen, aber keiner hat die Flügellänge unter 190 mm, auch sind sie gleich gefärbt, nur ein % ist eine Nuance heller gefärbt. Von diesen 6 St. sind 1 j' und 2 ? bei Ujmoldova» also sehr nahe der serbischen Grenze gesammelt. Ich glaube, dass an der Nordostgrenze Serbiens diese Form vorwiegend sei. Zajecar 18. IX. 1889. 123. Caprimulgus europaeus meridionalis (Hart.). Szerb: vide supra. Ez a déleurópai kecskefejő forma, melynek jellemző elterjedési helye dr. Hartert szerint Görögország, valószínűleg Szerbia déli felében is honos. Reiser 1899. július 17-én és 18-án két ? ejtett el Visoka glavinnál Kremne mellett, melyek a meridionalis subspecieshez tartoznak. Diese südeuropäische Form des Ziegenmelkers, für welche Dr. Har- tert als typische Lokalität Griechenland angibt, dürfte die südliche Hälfte Serbiens bewohnen. Reiser erlegte am 17. und 18. Juli 1899. 2 $ bei Visoka glavin neben Kremne, die der Subsp. meridionalis angehören. M e r o p e s. Fatnilia Meropidae. 124. Merops apiaste r L. . . Szerb: Zura, Pcelarica, Maslar (B. Milosevo). A gyurgyalag Szerbiában nem ritka; a vonulási időszakokban az országnak igen sok helyén észlelhető. A partifecske módjára, nagyobb telepekben fészkel Negotin-, Zajecar, Brza Palanka és Skopljenél. Fészek- odvai azonban valamivel szélesebbek és majdnem mégegyszer olyan hosszúak, mint a partifecskéé; az elfoglalt odvak különösen homokos Í06 LINTIA DENES partokban igen könnyen felismerhetők, miután alsó részükön két pár- huzamosan húzódó keskeny barázdácskát mutatnak, melyek a madarak lábaitól erednek a folytonos ki- bejárás folytán. Reiser 10 példányt gyűjtött az országban. Der Bienenfresser ist in Serbien nicht selten ; während der Zug- zeiten ist er in sehr vielen Teilen des Landes bemerkbar. Nistet in größeren Kolonien nach Art der Uferschwalbe, bei Negotin, Zajecar, Brza Palanka, Skoplje. Die Niströhren sind aber etwas breiter und fast nochmal so lang wie die der Uferschwalbe; die besetzten Röhren sind, besonders in sandigen Uferwänden sehr leicht zu erkennen, da sie an der unteren Seite zwei parallel laufende schmale Furchen aufweisen, die von den Ständern des Vogels durch das oftmalige ein- und ausschlüpfen entstehen. 2 Negotin 1896. B. — Brza Palanka — 1899. B. c^ Brza Palanka — 1899. 2 B. o^ Skoplje 30. V. 1905. B. c^ juv. Skoplje 24. VII. 1905. Reiser sammelte 10 Exemplare im Lande. U p u p a e. Família Upupidae. 125. Upupa epops epops L. Szerb : Pupavac, Ciganski petas, (Zajecar). Szerbia síkságain és völgyeiben mindenütt ismeretes. A búbos banka a nyilt térségnek lakója s csak ritkán található az erdőszéleken; faodúkban fészkel. Április közepén érkezik meg és szeptemberben költözik el. Reiser Kladovonál 1 párt ejtett el. lm Flachlande und in den Tälern Serbiens überall bekannt. Der Wiedehopf ist ein Bewohner des offenen Geländes, nur selten am Waldrande; nistet in Baumhöhlen. Kommt Mitte April und zieht im September ab. Zajecar 3. VII. 1889. B. — Negotin 1895. B. — Brza Palanka 1899. B. — Ristovac 2. VI. 1899. Reiser erlegte 1 Paar bei Kladovo. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 107 Coraciae. Família Coraciidae. 126. Coracias garnilus garniliis L. Szerb : Smrdivrana, Plastara (Bez. Rudnicka, Cacanska, Vrany)- A dombos vidéken és a völgyekben gyakori madár a szalakóta- Különösen az őszi vonulás alkalmával közönséges; ezen időszakban a rovarok roppant tömegének, különösen sáskáknak pusztítása által igen hasznos; gyomra a kaszálás idejében néha pukkadásig van sáskákkal tele- tömve. Többnyire faodvakban költ. lm Hügellande und in den Tälern ist die Mandelkrähe ein häu- figer Vogel. Besonders während des Herbstzuges ist sie gemein. Zu dieser Zeit ist sie sehr nützlich durch Vertilgung kolossaler Mengen von Insekten, besonders Heuschrecken. Ihr Magen ist zur Mähezeit bis zum Platzen mit Heuschrecken gestopft. Brütet meist in Baumhöhlen. Die Exemplare des serbischen Museums sind: . . Negotin ■ 1895. . , Zajecar 22. V. 1888. . . ' . Knjazevac 6. V. 1899. ..■.'! B. ? Zajecar 6. V. 1899. " ' Zvezdan (B. Timok) 20. IV. 1903. 2 B. o^ juv. Tudence 22. VI. 1905. ' / . ' . B. ? juv. Tudence 22. VI. 1905. B. c^ Skoplje 23. IV. 1906. H a 1 c y o n e s. Família Alcedinidae. 127. Alcedo ispida ispida L. Szerb : Kovac, Vodomar, Pogmurac (Dojkinci Bez. Pirot). Tisztavizű patakok, folyók vagy vízerek mentén egyesével vagy párosával találhatók; télen számuk állítólag növekedőben van. A jég- madár Szerbiában állandó madár, mely fészkét majdnem a víz szine fölött a part falába rakja; fészkelő ürege 1 méter mélységig terjed. An Bächen, Flüssen oder Wasserarmen mit klarem Wasser einzeln oder paarweise zu treffen : im Winter soll ihre Zahl zunehmen. Der Eisvogel ist in Serbien Standvogel, der sein Nest meist knapp ober dem Wasser- spiegel in den Uferwänden anlegt; die Röhren sind bis 1 Meter lang. Negotin 1895. B. — Negotin 1895. B. c/' Skoplje 2. XII. 1904. B. ? Kosmaca 19. X. 1890.->' ■ ■ ■ J08 LINTIA DENES Pici. Família Picìdae. 128. Picas viridis pineta nun (Br e hm). Szerb: Zuna, Zuna zelena. A zöld küllő ha nem is olyan gyakori, mégis egész Szerbiában meglehetősen elterjedt; a lombos erdőket, fasorokat, facsoportokat és nagyobb fáskerteket lakja. A szerbiai küllők mind e rövidszárnyú (pinetorum) formához tartoznak. Saját maga által ácsolt faodúkban fész- kel. Reiser nem tartja nagyon gyakorinak; 3 darabot lőtt. Der Grünspecht ist, wenn auch nicht sehr häufig, in ganz Serbien hübsch verbreitet; er bewohnt Laubwälder, Baumalleen, Feldhölzer und große baumreiche Gärten. Die serbischen Grünspechte gehören alle dieser kurzflügeligen Form (pinetorum) an. Nistet in selbst gemeißelten Baumhöhlen. Reiser hält ihn für nicht sehr häufig; er erlegte 3 Stück. Davidovac (B. Vranja) — IV. 1Q02. — d" Ristovac (B. Vranja) 26. X. 1903. — c^ Skoplje 2. XII. 1903. — c^ Skoplje 16. XII. 1903. B. ? Siricino 28. VIII. 1904. B. o^ Skoplje 15. X. 1904. B. ? Trnka 6. X. 1890. -»^ 129. Picas canus canas Gm. Szerb: Zuna siva. Reiser megfigyelése szerint a szürke küllő állítólag Szerbiában még ritkább, mint a zöld küllő. Délkeleti Magyarországon én mindkét fajjal nagyon gyakran találkoztam, többek között a Duna mentén is számtalanszor hallottam jellegzetes hangját a túlsó partról, ennek követ- keztében Szerbia északkeleti határán nem lehet olyan nagyon ritka. Előfordulási helyei és életmódja hasonló az előbbihez. Reiser csak 1 párt tudott szerezni. Nach Reisers Beobachtungen soll der Grauspecht in Serbien noch seltener sein, als der Grünspecht. Ich habe in Südost-Ungarn beide Gattungen sehr oft begegnet, unter anderen längst der Donau unzählige- male ihren charakteristischen Ruf jenseits der Donau gehört; infolge- dessen dürfte er an der Nordgrenze Serbiens nicht so selten sein. Vorkommen und Lebensweise gleich den Vorigen. B. — Bioce 27. IV. 1903. B. — Kopaonik 25. V. 1903. B. ç^ Kopaonik 13. X. 1890. Reiser konnte nur 1 Paar bekommen. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 109 130. Diyobates major pinetorum (Brehin). Szerb : Djetao veliki. A nagy fakopáncs Szerbia harkályai között a legközönségesebb faj. Az országban előforduló példányok mind a pinetorum subsp.-hez tartoznak. A házikertektől kezdve egész az őserdőkig mindenütt talál- ható. Szintén maga által művésziesen kiácsolt fészekodvakban fészkel. Télen igen sokszor cinegék vagy csuszkák társaságában lehet látni tidvarokban és kertekben eleség után kutatva. Reiser több példányt gyűjtött. Der Große Buntspecht ist die gemeinste Art unter den Spechten, die in Serbien vorkommen. Die Großen Buntspechte des Landes gehören alle der Subsp. pinetorum an. _ Von den Hausgärten bis in die Urwälder ist er überall zu treffen. Nistet in künstlerisch selbst gezimmerten Bruthöhlen. Im Winter sehr oft in Gesellschaft von Meisen und Kleibern in den Gehöften und Obstgärten Nahrung suchend. . . ,. Reiser sammelte mehrere Exemplare. - Negotin 1895. B. ? juv. Jelek (Kopaun) 1899. •; . B. ? Jelasnica (Nis) 21. V. 1899. t B. 5 Kopaonik 16. IV. 1903. — ? Beograd 17. X. 1903. B. 5 Pavlovac (Vrany) 11. XII. 1903. — 5 Topcider (Beograd) 14. XII. 1903. . . ; B. S Pavlovac (Vrany) 15. XII. 1903. B. — Pavlovac (Vrany) 15. XII. 1903. ; . — ? Zvezdan 30. XII. 1903. ..... B. 5 Skoplye 15. V. 1906. . . . /. B. ? Tacevac 6. X. 1890. *) B. ? Kosmaca 12. X. 1890. ^) ■ ; • B. ? Kosmaca 19. X. 1890. ^) ' . . . B. ? Raca 20. X. 1890. ->') .. 131. Dtyobates leucotos leucotos. (Bechst.) ' ; . ' Szerb.: Djetao jugoslavenski. Reiser állítása szerint a fehérhátú fakopáncs ritka Szerbiában. Ha az én eddigi — jóllehet nem magában az ország belsejében szerzett — megfigyeléseim szerint következtetnem szabad, űgy azt hiszem, hogy ez a faj, ha nem is gyakori, azért mégsem olyan ritka Szerbia északkeleti részében. Én az Alduna határának hosszában több mint 2 tuczat leucotost ejtettem el és többet megfigyeltem. Vájjon a Duna vonala lenne éppen a válasz- fala déli elterjedési területének, mely itt teljesen egyforma?! Reiser Suhodol zárdánál (Novi Han), Cemerno-planinán (Ponor) 110 LINTIA DENES és Strazi-planinán (Zogubice) 3 példányt gyűjtött ebből és a követ- kező fajból. Reisers Beobachtung nach ist der Weissrückenspecht in Serbien selten. Wenn ich nach meinen Beobachtungen — allerdings nicht im Inlande selbst — etwa schließen darf, so glaube ich, daß diese Spezies wenn nicht hcäufig, so doch nicht selten in Nordost-Serbien zu finden sei. Ich habe längs der Unteren Donau mehr als 2 Dutzend leiicotos selbst erlegt und mehrere beobachtet. Sollte die Donau eine Trennungs- wand zwischen dem nördlichen und dem südlichen Verbreitungsgebiete bilden, das doch hier ganz gleich ist?! Reiser sammelte bei Kloster Suhodol (Novi Han), Cemerno-pla- nina (Ponor) und Strazi-planina (Zagubice) 3 Exemplare dieser und folgender Art. 132. Dryobafes leucotos Lilfordi. (Sharpé & Doess.) Szerbia déli felében nyilván a balkáni fakopáncs helyettesíti az előbbit, a mi Hartert közleményeiből is kitűnik. Mindkét fajnak Szerbiában való elterjedési viszonyainak további tanulmányozása igen fontos volna. Itt röviden megemlítem, hogy én ezt a fakopáncsot Dél- keletmagyarországon még nem észleltem ; tehát Szerbia északi határán túl nem hatol. In der südlichen Hälfte Serbiens wird wohl der Lilfordspecht den vorigen vertreten, was auch aus Harterts Mitteilungen ersichtlich ist. Nähere Beobachtungen über Verbreitungsverhältnisse beider Arten in Serbien sind von großem Interesse. Hier sei kurz erwähnt, daß ich den Lilfordspecht in Südost-Ungarn noch nicht beobachtete, daß er über Serbiens Nordgrenze nicht hinaufdringt. B. — Kosaonica 16. II. 1903. B. S Kosmaca 17. X. 1900. 133. Diyobates minor hortonim. (Brehm.) Szerb.: Djetao mali. A kis fakopáncs nem oly ritka Szerbiában, mint gondolhatnók, csak hogy sokkal kevésbbé feltűnő, mint többi rokonai, emiatt ritkábban észlelhető is. Költés idejében leginkább a vegyes lombú erdőket kedveli ; azonban késő ősszel és télen a gyümölcsöskertekben és parkokban is előfordul. Fészekodu csinálásához leginkább puhafájú törzseket választ. (Nyárfát, nyírfát, hársfát és fűzfát.) Dobolása a viharban egymáshoz dörzsölődő fatörzsek recsegéséhez hasonlít. Reiser néhány példányt Strmacnál (Zagubíce), Zucánál (Kursulmje) és Uzice-nél gyűjtött. Der Kleine Buntspecht ist in Serbien nicht so rar, wie man anzu- nehmen scheint, er ist viel weniger auffallend als seine Verwandten, daher auch seltener zu beobachten. Zur Brutzeit bevorzugt er meist gemischte Laubwälder, dagegen kommt er im Spätherbst und Winter ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 111 auch in Obsgtärten und Parkanlagen vor. Zu seinem Nestbau wählt er besonders Weichholzbäume (Pappeln, Birken, Linden und Weiden.) Sein «Trommeln» gleicht jenem Laute, welchen zwei große Waldbaumstämme verursachen, wenn sie sich durch Sturm aneinander reiben und krachen. Reiser sammelte einige Exemplare bei Strmac (b. Zagubice), Zuca (b. Kursumlije) und bei Uzice. — ? Negotin 1895. / ■; • - , B. ? Kosmaca 18. X. 1890. ^) '■ - ■ . 134. Diyobates minor butarlini. Hart. Ehhez az új subspecieshez sorolja Dr. Hartert a Dalmáciából, Macedóniából, Konstantinápoly környékéről és Görögországból származó kis fakopáncsokat is. Egy-egy darabot Hercegovinából és Szerbiából is kapott, melyek szintén ezen subspecieshez tartoznak. Ez új forma elterje- désének behatóbb kutatása igen értékes lenne. Zu dieser neuen Subspezies zählt Dr. Hartert auch die Klein- spechte aus Dalmatien, Mazedonien, Konstantinopel und Griechenland. Er bekam auch je ein Stük aus der Herzegovina und aus Serbien, die gleichfalls dieser Subsp. angehören. Genauere Nachforschungen über die Verbreitung dieser neuen Form wären von großem Interesse. 135. Diyobates médius splendidior. (Parrot.) Szerb. : Djetao spednyi. A közép fakopáncs, az ország vegyes lombos erdeiben gyakran fordul elő ; télen a parkokban, gyümölcsöskertekben és fasorokban is kóborol. Reiser 8 példányt gyűjtött, melyekről azt mondja, hogy nagyon hasonlítanak a sanctijoliannis formához. Valószinűleg azonban mindannyi splendidior. (D. med. sanctijohannis valóban csak Délnyugat-Perzsiában fordul elő.) Der Mittelbuntspecht kommt in den gemischten Laubwäldern des Landes häufig vor; im Winter streicht er auch in Parken, Obst- gärten und Baumalleen umher. Reiser sammelte 8 Exemplare, von denen er sagt, daß sie große Ähnlichkeit haben mit der Form sanctijohannis. Es dürften aber doch alle splendidior sein ! (D. med. sanctijoliannis kommt jedoch nur in Südwest-Persien vor.) — 5 Vrany Banya 24. VII. 1904. . .;:•.. . ■; B. ? Ada ciganl. 1. Vili. 1904. . ;. 5 Mon. Vukovo 25. IX. 1904. ? Vranya 7. IX. 1904. 5 Skoplye (Kisela Voda) 24. V. 1905. ? Tetovo 7. IV. 1905. S Vratinica 28. IV. 1905. ? Sv. Arangyel 23. IX. 1906. 112 LINTIA DENES 136. Picoides tridactyliis alpiniis Brehm. Szerb.: Tukavica troprsta. A háromujjú hőcsik Szerbia havasregióit lakja. Úgy látszik, nem igen gyakori. Reiser a Kopaonik-planinán figyelte meg és el is ejtett 1 ? és 2 fiókát 1899. VI. 26-án. Der Dreizehenspecht bewohnt die Hochgebirgsregionen Serbiens. Scheint nicht häufig zu sein. Reiser beobachtete ihn auf der Kopaonik- Planina und erlegte auch 1 ? und 2 Junge am 26. VI. 1899. B. — Kopaonik 4. VI. 1903. 137. Dryocopiis martins martius. (L.) Szerb. : Zuna crna. Szerbia fenyvesekkel borított hegységein a fekete harkály sokfelé el van terjedve, azonban sehol sem nagyobb számban. Fészekrakáshoz többnyire öreg fenyőfákat választ, ritkán lombosfákat. Reiser 3 példányt gyűjtött. In den Nadelholzbeständen der serbischen Gebirge ist der Schwarzspecht vielerseits verbreitet, jedoch nirgends zahlreich. Zum Nestanlegen wählt er sich meist alte Nadelholzbäume, seltener Laub- bäume. Reiser sammelte 3 Exemplare. B. — Kopaonik 3. VI. 1903. 138. lynx torquilla torquüla. Szerb. : Zmijoglava, Vijoglav. Reiser csak egyszer találkozott a nyaktekercscsel 1899. V. 1-én a Morava torkolatánál, a hol egy öreg % lőtt; azonban szintén azon néze- ten van, hogy máshol sem ritka az országban. Alakoskodó képessége által könnyen elkerüli az ember figyelmét, azonban annál könnyebben figyelhető meg tavasszal jellemző párzási hivóhangja által. A nyak- tekercs nem tulajdonképeni erdei madár, sokkal jobban kedveli a facso- portokat, nagy gyümölcsöskerteket, parkokat és kisebb ritkásabb tölgye- seket, ahol kis faodvakban és lyukakban fészkel. Vándormadár. Reiser begegnete dem Wendehals nur einmal am 1. V. 1899 an der Moravamündung, wo er 1 ad % erlegte; ist aber auch der Ansicht, daß er im Lande anderwärts auch nicht selten ist. Infolge Mimikry leicht zu übersehen, umsomehr aber durch den charakteristischen Parungs- ruf im Frühjahr bemerkbar. Der Wendehals ist kein eigentlicher Waldbewohner, er liebt meist Baumgruppen, große Obstgärten, Parks und kleine lichtere Eichenbestände, wo er passende kleine Höhlen oder Löcher zum Nestbau benutzt. Zugvogel. B. 5 Kopaonik 18. IV. 1903. ADATOK SZERBIA MADARFAUNÁJÁHOZ 113 Cuculi. Família Cuculidae. 139. Cuculus canonis canorus. Szerb.: Kukavica. A kakukot egész Szerbiában igen jól ismerik. Tavaszi hivogatását a paraszti nép szívesen számlálgatja, mert abból a további életéveire következtet. Tartózkodása mindig a kis madarakéval függ össze, mert amint ismeretes, a kakuk tojásait mindig idegen fészkekbe csempészi bele és nem maga költi ki. Már áprilisban megérkezik. Ritkásabb lombos erdőkben, s ezeknek is inkább a szélén tartózkodik, továbbá facsoportok- ban, parkokban, gyümölcsöskerteken s egyéb mezei fákon. Reiser azt figyelte meg, hogy a kakuk Szerbiában különösen a Miliaria calandra calandra L. fészkébe csempészi a tojását. 4 példányt gyűjtött. Der Kuckuck ist in ganz Serbien sehr gut bekannt; das Bauernvolk zählt im Frühjahre mit Vorliebe seine Lockrufe, um daraus auf die eigenen weiteren Lebensjahre zu schließen. Sein Aufenthalt ist immer von denen der Kleinvögel abhängig, da wie bekannt, der Kuckuck seine Eier in fremde Nester schmuggelt und nicht selbst ausbrütet. Kommt schon im April an. Er hält sich in lichten Laubwäldern auf, und dort auch mehr am Rande, in Baumgruppen, Parkanlagen, Obstgärten und ande- rem Feldgehölz. Reiser beobachtete, daß die Kuckucksweibchen mit Vorliebe die Nester der Miliaria calandra calandra L. aufsuchen, um ihre Eier einzuschmuggeln. Er sammelte 4 Exemplare. — juv. Negotin 1895. — 5 Negotin 1895. B. 5 Vladic Han 1. VI. 1899. , B. ? Vladic Han 1. VI. 1899. — ? Toponica (B. Nis) 25. IIL 1903. — 5 Nis 2. IV. 1903. B. S Skoplye 15. X. 1904. -, S t r i g e s. Familia Strigidae. 140. Bubo bubo bubo. (L.) Szerb : Bulyina, Jejina (Bez. Raska), Bukac (Palya, Bez. Belgr.), Bukaca (Bez. Rudnik), Buh (Prilesko Polye), Bulyina jejina velika. A buhú (nagy fülesbagoly) még elég gyakori Szerbiában. A szik- Aquila. 8 114 LINTIA DENES las részekkel vagy ősrégi fákkal biro kiterjedt erdőségekben él. Előfordul még nagy kiterjedésű nádasokkal biro mocsaras vidékeken is. Fészkét főleg sziklaodvakba és repedésekbe vagy kisebb barlan- gokba rakja, néha még nagy öreg fák odvaiba is; rendesen több éven keresztül is használja ezt. Állandó madár. Der Uhu ist in Serbien ein noch zahlreicher Vogel; sein Aufent- halt sind ausgedehnte Waldungen mit felsigen Partien, oder mit uralten Bäumen. Er kommt auch in Sumpfgebieten mit großen Röhrichten vor. Seinen Horst legt er meist in Felsspalten oder kleineren Höhlen an, mitunter auch in den Höhlen großer alter Bäume, und benützt ihn gewöhnlich mehrere Jahre nacheinander. Standvogel. — 5 Nis (Umgebung) 19. I. 1903.5 — ? Zlataric (b. Medbed.) 29. I. 1903. — S Prokuplye 20. IL 1903. .) — ^ Prokuplye 20. 111. 1904, — ? Skoplye 14. I. 1905. B. S Nis 30. X. 1890. ^) 141. Otiis scops scops. (L.) Szerb: Tyuk, Lulavac. A füleskuvik mindenütt előfordul Szerbiában; némely vidéken még igen gyakori is. így figyelte meg pl. Reiser a Kremne melletti hegység- ben nagyobb számban. Vándormadár, mely áprilisban érkezik és a kis- madarak vonulásával ismét eltűnik. Rendesen kisebb lombos erdőkben (itt is inkább a szélén), nagyobb gyümölcsöskertekben és egyéb szállások körüli faültetvényekben tartózkodik. Alakoskodó színezete miatt nehezen vehető észre s ezért sokszor kikerüli az ember tekintetét. Igen szívesen költ kisebb faodvakban, ritkábban elhagyatott varjúfészkekben. Die Zwergoheule ist in Serbien überall vorhanden; in manchen Gegenden sogar häufig. So beobachtete sie z. B. Reiser in größerer Anzahl im Gebirge bei Kremne. Sie ist Zugvogel, welcher im April ankommt und mit dem Zug der Kleinvögel verschwindet. Hält sich gewöhnlich in kleineren Laubwäldern (und auch hier meist am Rande), großen Obstgärten und sonstigen Baumpflanzungen der Gebirgsmeiereien auf. Sie sind schwer zu bemerken, wegen ihrer sehr großen Farben- anpassung, werden daher sehr oft übersehen. Brütet besonders gerne in kleinen Baumhöhlen, seltener in verlassenen Krähennestern. Zajecar 1889. B. — Kopaonik 18. IV. 1903. — S Zvezdan (b. Timok) 26. XII. 1903. B. juv. Skoplye (K. Voda) 24. V. 1905. 142. Asio otus otus. (L.) Szerb.: Usina (b. Vranyska Banya), Sova utina. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 115 Az erdei fülesbagoly előfordulását Reiser csak egyetlen esetben tudta megállapítani egész szerbiai tartózkodása alatt; egy halva talált példány nyomán. Valószínűleg azonban nem oly ritka, csakhogy mint min- den bagolyfaj, keveset mozogyán, nappal igen könnyen elkerüli a figyel- met. Tavasszal már könnyebben állapítható meg jelenléte, amikor alko- nyatkor párzási hangját messzire hallatja. Reiser hat die Waldohreule während seines Aufenthaltes in Serbien nur in einem einzigen Exemplar bestätigen können, welches er tot auffand. Wohl dürfte sie aber nicht so selten sein, und ich glaube, daß sie, wie alle Eulenarten des Tages sich nur wenig bewegt, und so leicht übersehen wird. Leichter ist sie im Frühjahre zu bestätigen, wenn sie in der Dämmerung ihren Paarungsruf weit hören läßt. B. — Negotin 1895. — ? Grab. Suma (b. Nis) 25. II. 1903. — ? Zvezdan (b. Timok) 17. IX. 1903. B. 5 Banyani 10. II. 1905. 143. Asio flammeus flammeus. Pontopp. Szerb.: Sova nocvarica. A réti fülesbagoly ügy látszik csak ősszel és télen jelenik meg Szerbiában. Reiser sem tesz semmiféle említést erről a bagolyfajról. A belgrádi múzeumban tudtommal csak egy példány van. Die Sumpfohreule scheint nur während des Herbstes und Winters in Serbien zu erscheinen. Reiser macht auch keine Erwähnung von die- ser Eule, gelegentlich seiner Forschungsreise. Das Belgrader Museum bewahrt meines Wissens nur 1 Exemplar. — 5 Sir Padin (okr. Niski) 12. II. 1903. 144. Athene noctiia nociua. (Scop.) Szerb.: Kukumavka. A kuvik az egész országban közönséges. Tartózkodási helyei az elhagyatott épületek, régi falak és tornyok, meredek folyópartok és kisebb sziklafalak, sokszor öreg, odvas útszéli fák; ellenben kerüli a nagykiterjedésű erdőségeket. Állandó madár. Hogy a szerbiai kuvikok mind e fajhoz tartoznak-e, vagy hogy az indigena Brehm formához-e, az a későbbi kutatások feladata marad. Hartert szerint ez utóbbi Görögországban, Hercegovinában, Monte- negróban, Boszniában és Romániában is előfordul, tehát Szerbia szom- szédságában is. Der Steinkauz ist im ganzen Lande gemein. Sein Aufenthaltsort sind verlassene Gebäude, altes Mauerwerk und Türme, steile Ufer- und kleinere Felswände, oftmals auch alte ausgehöhlte Straßenbäume; meidet aber ausgedehnte Waldungen. Standvogel. Ob die Steinkäuze Serbiens alle dieser Form angehören, oder aber 116 LINTIA DENES auch der Form indigena Brehm, bleibt eine Aufgabe der späteren For- schungen. Nach Hartert kommt letztere auch in Griechenland, Herze- govina, Montenegro, Bosnien und Rumänien, also in den Nachbarländern Serbiens von. B. — Leskovac 3. V. 1899. — 5 Nis 12. III. 1903. — S Zvezdan 28. IX. 1903. — ? Skoplye 11. Xll. 1904. B. 5 Banyani 10. IL 1905. B. 5 Leskovac 28. X. 1890.->' B. h Nis 23. X. 1890.->' B. ? Nis 23. X. 1890.* 145. Strix iiralensis iiralensis. Pall. Szerb.: Sova jastrebaca, Sovina jastrebaca. Az uráli bagolynak Szerbiában való előfordulására nincsenek pon- tosabb adataim. A szerb állami múzeum egy, a Vei. Izvor-nál 1889 szeptember havában elejtett példányt őriz. Ha szabad sok évi tanulmányom és megfigyeléseim alapján az uráli bagoly biológiájára nézve következtetést vonnom, úgy határozottan állítom, hogy e madár Szerbia erdős hegységeiben gyakrabban is elő- fordul. Délkeleti-Magyarországon (egész a Duna határáig) én az uráli baglyot a legkülönbözőbb időszakokban igen sokszor találtam. Fészkelve is többször észleltem itt. Ősszel és télen messzire elkóborol és így több- ször valószínűleg Szerbiába is eljut. Az uráli bagoly azonban igen félénk, vad madár, mely tartózkodásul igen csendes és lakatlan vidéket választ, többnyire már messziről kikerüli az embert és így vadászata igen nehéz. Sok esetben az erdei bagolylyal tévesztik össze, miáltal megfigyelése is nehéz. Fészkét nagy faodukba rakja, ritkábban elhagyatott ragadozó madárfészkekbe. Már februárban lerakja 3—4, ritkábban 5 tojását. Többek között 1902. április 4-én találtam Podina-Motej-on (Ujmoldovai járás) fészket egy ősrégi bükkfaoduban, 5 fogolynagyságú fiókával. (Ez levegő- vonalban kb. 10 km a szerb határtól.) Közelebbit az uráli bagoly dél- magyarországi fészkeléséről lásd «Természettudományi füzetek» XXVIIl. és XXIX. évf. (1904—1905) Temesvár. A belgrádi múzeumban tudtommal csak egy darab van, melyet Veliki Izvor-nál 1889. IX. lőttek. Über das Vorkommen der Habichtseule (Uraleule) in Serbien liegen mir keine genauen Daten vor. Das Serbische Landes-Museum bewahrt ein Stück, welches im November 1889 bei Vel. Izvor erlegt wurde. Wenn ich nach meinen langjährigen Studien und Beobachtungen bezüglich der Biologie der Habichtseule einen Schluß ziehen kann, so glaube ich mit Bestimmtheit annehmen zu dürfen, daß sie in den Oebirgswaldungen Serbiens öfter vorkommen muß. In Südostungarn ADATOK SZERBIA AUDÁRFAUNÁJÁHOZ 117 (bis an die Donaugrenze), habe ich die Habichtseule zu den verschie- densten Jahreszeiten sehr oft begegnet. Ich habe sie auch mehreremaie hier brütend gefunden. Sie streicht im Herbst und Winter weit umher, und so wird sie auch nach Serbien öfter kommen. Die Habichtseule ist aber ein sehr scheuer Vogel, welcher sich sehr ruhige und unbewohnte Gegenden zu seinem Aufenthalte wählt; flieht meist schon von weitem den Menschen, infolgedessen ist die Jagd eine beschwerliche. In vielen Fällen wird sie mit dem Waldkauz verwechselt, was oft ihre Beobachtung erschwert. Ihr Nest legt sie in großen Baumhöhlen an, seltener in ver- lassenen Raubvogel horsten; legt schon im Feber 3—4, seltener auch 5 Eier. Ich fand unter anderen am 4. April 1Q02 in Padine-Matej (Bez. Neu-Moldova) ein Nest in einer uralten Rotbuche mit 5 rebhuhngroßen Jungen. (Das ist von der serbischen Grenze zirka 10 Km Luftlinie.) Näheres über das Brüten der Uraleule in Südungarn siehe «Termé- szettudományi Füzetek» Jahrg. XXVIII und XXIX (1904—1905) Te- mesvár. 146. Stríx aliico aliico. L. Szerb.: Sumska sova, Sova (Bez. Vranya), Utka (Altserbien). Az erdei bagoly (macskabagoly) meglehetős gyakori költőmadár Szerbia magas hegységének erdeiben ; alkonyatkor szívesen keresi fel az erdei tisztásokat meg nyilasokat és erdőszéleket, ahol könnyebben talál zsákmányt. Rendesen faodvakban, kivételesen elhagyott ragadozómadár- fészkekben vagy sziklarepedésekben fészkel. Állandó madár, mely nem szívesen hagyja el vadászterületét. Az állammüzeumban több példány van. Der Waldkauz ist ein ziemlich häufiger Brutvogel in den Hoch- wäldern Serbiens; er sucht gerne in der Dämmerung die Waldlichtungen und Blößen, oder den Waldrand auf, wo er leichter Beute findet. Nistet gewöhnlich in Baumhöhlen, ausnahmsweise in verlassenen Raubvogel- horsten, oder auch in Felsspalten. Er ist Standvogel, der nicht gerne sein Jagdrevier verläßt. Das Landes-Museum besitzt mehrere Exemplare: — juv. Beograd 1899. Beograd Herbst 1902. — ? Pirot 16. Xll. 1902. — ? Aleksandrov 19. I. 1903. — ? Prokuplye Anf. II. 1903. — 8 Mucari 25. II. 1903. — ? Mucari 25. II. 1903. Nis 5. 111. 1903. B. S Skoplye 5. XI. 1904. B. ? Vratnica 15. 111. 1905. 118 LINTIA DENES B. — Tetovo 27. II. 1905. B. S Vratnica 5. III. 1905. B. ? Nis 2. X. 1890.->^ 147. Tyto alba alba. (Scop.) Szerb.: Kukavija drijemavica?! Amint Reiser O.-nak Dr. HARTERT-hez intézett egyik leveléből (1912. XII. 11.) kiviláglik, a lángbagoly Szerbiában (azaz a Balkánon) úgy látszik meglehetős ritka és csakis ősszel meg télen. Sajnos, én már későn kaptam Dr. Hartert «Vögel der paläarktischen Fauna» VlII-ik füze- tét, melyből részletesebb tájékozást szereztem a lángbagoly elterjedéséről és így közelebbi informatiókat már nem szerezhettem. Én 1906, év nyarán kétszer találkoztam vele, két szerbiai társas kirándulásom alkalmával (Golubác és Gradistye). Először Golubácon láttam egyet, amint este a vendéglő kerthelyisége felett, ahol a társaság vacsoránál ült, elszállt, másodszor pedig Gradistyén volt, ahol a vendéglő helyiségeiben egy kitömött példányt láttam. (Közelebbi eredete azonban ismeretlen.) A Belgrádi Múzeumban szintén van egy 5 példány Golubacról, melyet 1904. II. 20-án lőttek. További adatok igen fontosak volnának. Wie aus einem Schreiben G. Reisers an Dr. Hartert (vom 11. XII. 1912) zu entnehmen ist, scheint die Schleiereule in Serbien (das heißt am Balkan) ziemlich selten zu sein, und auch nur im Herbst und Winter. Das Heft VIII der «Vogel der paläarktischen Fauna» von Dr. Hartert, welches genauere Angaben über die geographische Verbreitung der Schleiereule enthält, kam mir leider zu spät zu, um mir diesbezüglich nähere Auskünfte zu verschaffen. Ich begegnete sie in den Sommerferien 1906 zweimal, gelegentlich zweier Ausflüge nach Serbien (Golubac und Gradistye). Das erstemal sah ich in Golubac ein St. über dem Gasthausgarten, wo die Gesellschaft beim Nachtmahl saß, vorüberstreichen; das zweitemal war es in Gra- distye, wo ich ein «ausgestopftes» Exemplar in den Gasthauslokalitäten sah. (Nähere Herkunft aber unbekannt.) Das Belgrader Museum besitzt auch ein <5 Exemplar aus Golubac vom 20. II. 1904. Weitere Daten wären von eroßem Interesse. Accipitres. Fatnilia Falconidae. 148. Falco peregrinus peregrinus Tunst. Szerb : Sokol. A vándorsólyom Szerbiában kedvező tartózkodási helyre talál. Az ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 119 ország vad, meredek, sziklás hegyei kitűnő fészkelő helyet kínálnak neki és védelmet is nyújtanak. Pontosabb elterjedésére azonban nincsenek ada- taim. Nagy óvatossága, vad természete, valamint nyílsebes repülése folytán csak igen ritkán esik a vadász áldozatául és így megfigyelése is nagyon nehéz. Későbbi kutatások feladata lészen megállapítani, hogy Szerbiában (különösen déli részében) más rokonfaja (feldeggi) előfordul-e! Állandó madár. Peregrinus sorozatom két példánya, melyet Dubovánál a «Sukaru mare«-n, (Kazánszoros) lőttem, tulajdonképen szintén Szerbiából szár- mazik. Egy 8 melyet 1907, aug. 13-án és egy $ [brookei typus), melyet 1912. máj. 8-án lőttem; mindkettő a Veik. Strbac (szerbiai oldal) szikla- falaiból került meg, ahol utóbbi határozottan költött; nyílsebesen csapott a vadászbaglyomra. Itt a dunai határon nem épen ritka. B. — Negotin télen 1895. Der Wanderfalke findet in Serbien einen willkommenen Aufenthaltsort. Die wilden, zerklüfteten, felsigen Gebirge des Landes bieten ihm vorzügliche Niststätten und auch guten Schutz. Über seine genauere Verbreitung feh- len mir aber nähere Angaben. Durch seine große Vorsicht und scheue Natur, ferner durch seinen gewandten pfeilschnellen Flug, fällt er dem Jäger nur selten zum Opfer, auch ist eben deshalb seine Beobachtung beschwerlich. Aufgabe späterer Untersuchungen bleibt die Feststellung, ob es in Serbien, speziell im südlichen Teil, auch andere Artverwandte (feldeggi) gibt. Standvogel. Zwei Exemplare meiner Peregrinus-Serie, die ich bei Dubova am Sukaru mare (Donaustromenge Kazan) erlegte, stammen eigentlich auch aus Serbien. Ein S erlegt am 13. August 1907, und ein ? (brookei Typus) erlegt am 8. Mai 1912; beide kamen aus der Felswand des Veliki Strbac (Serbische Seite), wo letzteres mit Bestimmtheit gebrütet hat, auf meinen Uhu wie Pfeile geschossen. Hier an der Donaugrenze sind sie gar nicht selten. B. — Negotin Winter 1895. 149. Falco chernig cherrug Gray, Szerb.: Sokol banatski. Szerbiában a kerecsen sólyom, úgy látszik, csak a sík erdőkben, de leginkább a szigeterdőkben a Duna és Morava folyók mentén szeret tar- tózkodni, ahol egyúttal költ is. Távolról sem olyan vad mint a vándor- sólyom. Más nagy ragadozó madarak fészkeiben szokott rendesen fész- kelni, (Temes-Szigetnél én 1913. május 22-én egy drb-ot egy albicilla fé- szekből zavartam ki.) Állandó madár. Der Würgfalke (Sakerfalke) scheint in Serbien nur die ebenen Waldun- gen, und noch lieber Auwälder nächst der Donau und des Morava- Flusses zu bewohnen, wo er auch brütet. Bei weitem nicht so scheu 120 LINTIA DENES wie der Wanderfalke. Brütet gewöhnlich in alten Horsten anderer gro- ßer Raubvögel. (Ich habe am 22. Mai 1913, bei Temes- Sziget ein Stück aus einem Albicilla-Horst herausgeklopft. Jahresvogel. 5 Ada Cigan. 25. 111. 1898. ? Nis 31. I. 1903. 150. Falco siibbiiteo siibbiitco L. Szerb.: Sokol mali. A kabasólyom mindenfelé költ az országban; az összefüggő nagy erdőségeket kerüli és inkább a kisebb, világosabb erdőket, erdőszéleket, egyes facsoportokat és mezei fákat választja fészkeléséhez. Aránylag ké- sőn érkezik meg és már augusztus végén vagy szeptember elején elván- dorol. Csak ritkán rak maga fészket; többnyire kijavított régi varjúfé- szekbe települ. Der Baumfalke brütet überall im Lande ; er meidet große zusam- menhängende Wälder und bevorzugt zu seinem Brutgeschäfte meist kleine lichtere Laubwaldungen, oder Waldränder und einzelne Baum- gruppen und Feldhölzer. Kommt verhältnismäßig spät an und wandert schon Ende August oder September weg. Baut nur selten ein Nest; zumeist werden alte Krähennester repariert und zum Brutgeschäfte benützt. — Negotin — — 1896. — Beograd — X. 1900. 5 Rakov. suma b. Beograd 15, X. 1903. 151. Falco coliimbarìus régulas, Pall. Szerb. : Sokol kraguljcity. A törpe sólyom (téli s.) csak ritkán és csak télen szokott Szerbiá- ban megjelenni. Úgy látszik csak ritkán jutott az ottani vadászok puska- csöve elé, mert kevés adat van róla. A Belgrád-i Múzeumban van egy példány közelebbi adatok nélkül, melyet Negotinnál 1896-ban ejtettek el. Der Merlinfalke kommt nur selten im Winter nach Serbien. Er scheint selten vor die Gewehrläufe der dortigen Jäger gekommen zu sein, daher auch die wenigen Daten über ihn. Im Belgrader Museum wird ein Exemplar bewahrt ohne genauere Angaben; erlegt bei Negotin 1896. 152. Falco vespertinus vespertimis L. Szerb. : Vjetrusa kopcity. Reiser kutató utjai alkalmával a kék vércsét csak a tavaszi és őszi vonuláskor figyelte meg Magyarország határánál; ügy látszik azonban, hogy ilyenkor az ország más részein is megjelenik. Reiser beobachtete den Rotfußfalken gelegentlich seiner Forschungs- reise nur während des Frühjahrs- und Herbstzuges an der Grenze ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 121 Ungarns; scheint aber bei dieser Gelegenheit auch anderwärts im Lande vorzukommen. . - B. ? Pirot — — 1900. ? Vranya— V. 1901. 153. Falco naiimanni Naumanni Fleisch. Szerb.: Vjetrusa bjelonokta. Hogy a fehérkörmű vércse Szerbiában költ-e, még nincs megállapítva; azonban itt is ritka. Reiser kétszer figyelte meg és pedig 1899. május 9-én Brza Palankanál és 1900. augusztus 30-án nem messze Negotintól. Ob der Rötelfalke in Serbien brütet, ist nicht festgestellt; ist hier aber auch selten. Reiser beobachtete ihn zweimal, u. zw am 9. Mai 1899. bei Brza Palanka und am 30. August 1900 nicht weit von Negotin. Exem- plare des Serbischen Landes-Museums sind: B. — Brza Palanka 1899. 2 Tabanovac (St. Srbija) 17. III. 1903. 154. Falco tinnunculus tinniinculus L. Szerb.: Vjetrusa klikavka. A vörös vércse közönséges madár, az ország nyilt területein vagy az erdőszéleken. Enyhébb teleken egyes példányok vissza is maradnak. Reiser szintén mindenfelé megfigyelte; 4 drb-ot ejtett el. Der Turmfalke ist ein gemeiner Vogel im freien Gelände des Landes oder an Waldrändern. In milderen Wintern bleiben einzelne Individuen zurück. Auch Reiser beobachtete ihn überall. Erlegte 4 St. Die Exemplare der Belgrader Museums sind nachstehende: ' B. — Negotin ... ._. 1896. B. S Vlasina 30. V. 1899. B. 5 Leskovac 3. VI. 1899. B. — Prokuplje— IV. 1903. B. — Bioce 27. IV. 1903. Neradovci28. IX. 1903. Skoplye 11. XI 1. 1904. B. S juv. Tudence 20. VI. 1905. B. 5 Raca 19. X. 1890 *. B. 5 Kursumlye 17. X. 1890. *. ' B. ? Nis 30. X. 1890. * Família Aquilidae (Buteonidae). 755. Aquila chiysaëtos clifysàètos (L.) Szerb,: Orao krstas. A kőszáli sast többször figyelte meg Reiser Szerbiában, különö- sen a Straza és Midzor hegységben, azonban az idő rövidsége miatt 122 LINTIA DÉNES nem tudott egyet sem elejteni; úgy látszik nem nagyon ritka az ország- ban. Nehezen hozzáférhető sziklahasadékokban vagy magas sziklafalak kiugrásain fészkel. Állandó madár. Den Steinadler beobachtete Rhiser in Serbien mehreremale beson- ders im Gebirge Straza und Midzor, konnte aber wegen Zeitmangels keinen erlegen; scheint im Lande gar nicht selten zu sein. Nistet in schwer zugänglichen Felsnischen oder Vorsprüngen hoher Felswände. Jahresvogel. i Kolna (Bez. Pirot) 11. XI. 1904. (Mit Pfahleisen gefangen.) 156. Aquila heliaca heliaca Sav. Szerb.: Orao kralyevski. A parlagi sas valamivel ritkább az ország belsejében, mint a a kőszáli sas, azonban gyakoribb a Duna, Morava és Száva menti terüle- ten, ahol a szigetek ős fáin fészkel is. Fészkét leginkább magas, öreg nyárfákon rakja. A réti sassal ügy látszik, nem igen fér meg, azért fész- keik jó messzire vannak egymástól. Reiser azt véli hogy Nis környékén régebben gyakoribb volt, most azonban mindenütt ritka. Der Kaiseradler ist im Inneren des Landes etwas seltener als der Steinadler, hingegen aber häufiger in den Oegenden längs der Donau, Morava und Save, wo er in den Auwäldern auch brütet. Seinen Horst legt er mit Vorliebe in alte hohe Pappeln. Mit dem Seeadler scheint er sich nicht recht zu vertragen, daher die Horste recht weit von ein- ander. Reiser meint, daß er in der Umgebung von Nis früher zahlreich war, jetzt aber überall selten ist. ? Obst, suvojn. (Bez. Vrany) 22. IV. 1904. 157. Aquila maculata (Gm.) Szerb.: Orao klitcetyi. A fekete békászó sassal és a következő fajjal, a lármás sassal, az idő rövidsége miatt, nem tudtam tisztába jönni. Reiser útleírásában mind- két fajt egyesíti, Aquila pomarina- maculata (Gm.) néven ; én azonban a lármás sast, A. pomarina pomarina Brehm, vélem benne. Eddig én Dél- kelet-Magyarországon legalább 2 tuczat lármás sast lőttem és 1 tuczatot kaptam, de azok között csak 3 valódi maculata volt, a többi mind po- marina. A Belgrád-i Múzeumban néhány bőrpraeparatum A. maculata név alatt, 1 felállított juv. ? pedig A. clanga néven szerepel, azonban bizonyosan mindannyi pomanna. Aquila maculata valószínűleg nem oly ritka Szerbiában, azonban erre vonatkozó kétségtelen adatok nincsenek. Reiser által Sumadijánál észlelt példányokat nem lehet teljes határozott- sággal azoknak nevezni, miután bizonyító példány belőlük nem volt. Ezeket a sasokat különben is roppant nehezen lehet a levegőben meg- különböztetni. Mit dem Grossen Schreiadler und mit der folgenden Art, dem ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 123 Kleinen Schreiadler konnte ich wegen Kürze der Zeit nicht ins Klare kommen. Reiser vereinigt in seinem Reiseberichte beide Arten zusam- men als Aquila pomanna-maciilata (Gm.); doch vermute ich darin den Kleinen Schreiadler, Aquila pomarína pomarina Brehm. Ich habe in Südostungarn bis jetzt mindestens 2 Dutzend bekommen, aber darunter waren nur 3 St. wirkliche maculata, alle übrigen pomarina. Im Belgra- der Museum werden einige Bälge unter den Namen A. maculata und ein aufgestelltes juv. ? unter den Namen A. clanga angeführt, aber gewiß sind es pomarina. Aquila maculata dürfte wohl in Serbien nicht sehr selten sein, jedoch liegen zweifellose Daten hierüber nicht vor. Die von Reiser bei Sumadija beobachteten Exemplare können mit Bestimmtheit nicht als solche angesprochen werden, zumal er keine Belegexemlare von ihnen hatte, und diese Adler in den Lüften riesig schwer zu unterscheiden sind. 158. Aquila pomarina pomarina Brehm. Szerb.: Orao klitcetyi. Az eddigi tapasztalataim és megfigyeléseim alapján, azt hiszem egész bizonyossággal következtethetem, hogy a kis békászó sas a leg- közönségesebb sas faj Szerbiában. Ügy a hegyvidéki, mint a siksági erdőségeket lakja; fészkét mindig fákra rakja különféle magasságban. Költözködő madár. Nach meinen bisherigen Erfahrungen und Beobachtungen glaube ich bestimmt annehmen zu dürfen, daß der Kleine Schreiadler die gemeinste Adlerart in Serbien ist. Er bewohnt sowohl Gebirgs-, als auch Ebenenwaldungen. Seinen Horst legt er immer auf Bäume, in verschie- denen Höhen. Zugvogel. B. ? Sabac — — 1894. B. 5 Prokuplye IV. • 1903. ■ B. ? )) IV. 1903. ? juv. Vrany Banya. 7. VII. 1904. 159. Mierdétus fasciatus fasciatus (Vi e ill.) , Szerb. : Orao hercegovacki ?! A héjasas néha-néha Szerbiába is eltéved; azonban eddig még kevés adat van ez országban való megjelenéséről. A Szerb Állam Mú- zeumában van egy példány, melyet 1903. IV. 2-án Sity Klisura-nál lőttek. Der Habichtsadler verfliegt sich mitunter auch nach Serbien ; über sein Vorkommen im Lande liegen aber noch sehr wenige Daten vor. Im Serb. Landes Museum befindet sich ein Exemplar, welches am 2. IV. 1903. bei Sity Klisura erlegt wurde. 160. Hierdétus pennatus. (Gm.) Szerb.: Orao patulyasti. A törpesas nem nagyon gyakori Szerbiában; [a terjedelmesebb 124 LINTIA DENES erdőségeket lakja úgy a síkságon, mint a hegységeken, egészen a leg- magasabb régiokig. Itt költ is. Fészkét mindig fákon rakja és a költés idejében mindig friss zöld lombbal díszíti. Reiser a Suva planinán találta fészkelve 1899. június 6-án, a hol a S-t elejtette. In Serbien ist der Zwergadler nicht sehr häufig; bewohnt ausge- dehntere Wälder, sowohl in der Ebene als auch im Gebirge, bis zu den höchsten Regionen. Brütet auch hier. Seinen Horst legt er immer auf Bäume; während der Brutzeit wird dieser immer mit grünem Laub geschmückt. Reiser fand ihn brütend auf Suva Planina am 6. IV. 1899, wovon das 5 erlegt wurde. Im Landes Museum befinden sich folgende Exemplare: — — Kosutnyak (b. Belgrád) 24. VII. 1894. B. — Prokuplye — IV. 1903. 161. Buteo biiteo biiteo. (L.) Szerb.: Misar. Az egerészölyv Szerbia erdőségeinek legközönségesebb ragadozó madara, nagy számban költ itt. Fészkét mindig fákra rakja. Igen sok közülök át is telel, ilyenkor azonban mindig a nyílt térségeket keresi fel. Hogy a rokonfajai közül valamelyik az országban előfordul-e, azt nem tudtam megállapítani. Der Mäusebussard ist der gemeinste Raubvogel der serbischen Wälder, wo er sehr zahlreich brütet. Seinen Horst legt er immer auf Bäumen an. Viele von ihnen überwintern auch, suchen aber dann offenes Gelände auf. Ob von seinen Artverwandten welche im Lande, vorkom- men, oder solche beobachtet wurden, konnte ich nicht erfahren. B. — Negotin 1895. 2 B. ? Blahovo (b. Dobricki) 4. II. 1903. 5 Aleksandrovac 5. II. 1903. ? Gyele Kula (b. Nis) 23. II. 1903. ? Skoplye 12. I. 1905. 162. Buteo lagopus lagopus (Brunn.) Szerb.: Misar gatyás. Misar zima?! A gatyás ölyv csak télen jön Szerbiába, de nem rendesen. Úgy látszik, csak egérjárásos esztendőben látogatja nagyobb számban az országot, más esztendőkben pedig éppenséggel nem látható. Tavasz elején ismét eltűnik. Rauhfussbussarde kommen nur im Winter nach Serbien, aber nicht regelmässig. Er scheint in Mäusejahre das Land in grösserer Zahl zu besuchen und ist manche Jahre überhaupt nicht zu sehen. Anfangs Früh- jahr verschwindet er wieder. 5 Nis 20. 1. 1903. 163. Circus aemginosus aeruginosus (L.) Szerb: Eja pijulyaca. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 125 Szerbia mocsaras vidékein igen számos a barna réti héja. Igen kora tavasszal érkezik meg és késő őszig időzik itt. A nagyobb mocsa- rak nád és sás rengetegeiben költ. In den sumpfigen Gegenden Serbiens ist die Rohrweihe sehr zahlreich. Kommt zeitlich im Frühjahr und weilt bis spät im Herbst hier. Brütet in den Rohr- und Schilfdickichten der grösseren Sümpfe. B. — Negotin 1890. B. — » 1896. B. — Toponica (b. Nis) Sommer 1902. 8 » » 7. III. 1903. S D. Trnava (sr. Aleksinac) 22. III. 1903. 2 Toponica (b. Nis) 25. III. 1903. 5 Vranya 24. XI. 1903. Ç » « » » B. S juv. Tudence 20. VI. 1905. B. ? juv. » » » » 164. Circus cyaneiis cyaneiis (L.) Szerb.: Eja strnjarica. A kékes réti héja valamivel ritkább mint az előbbi; életmódja ha- sonlít ezéhez. Tavasszal és ősszel száma erősen gyarapodik. Die Kornweihe ist etwas seltener als die vorige, ihre Lebensweise gleicht dieser. In Frühjahr und Herbst nimmt ihre Zahl stark zu. B. — Negotin 1. XII. 1890. Toponica (b. Nis) — III. 1903. 165. Circus pygargus (L.) Szerb. : Eja livadarka. A hamvas réti héja a legritkább faj, mely Szerbiában előfordul. Ezt állítja Reiser is; ő 1 ? példányt Negotinnál figyelt meg és ejtett el 1899. V. 10-én. Csak a vonulás alkalmával észlelhető. Die Wiesenweihe ist die seltenste Art, die in Serbien vorkommt. Dies behauptet auch Reiser; er beobachtete und erlegte 1 % bei Nego- tin am 10. V. 1899. Nur während der Zugszeiten bemerkbar. 2 Polyna 20. III. 1904. 166. Accipiter gcntilis gentilis (L.) Szerb.: Jastreb veliki. A héja rejtett életmódja miatt kevésbbé feltűnő; többnyire fás he- lyeken tartózkodik. Hirtelen szokott megjelenni s menten rácsap kisze- melt zsákmányára, melylyel aztán rövidesen eltűnik a fák vagy bokrok között. Nem nagy kiterjedésű erdőkben, berkekben vagy facsoportokban szokot fészkelni. Fészkét mindig fákra rakja, még pedig tisztes magas- ságban és zöld lombos galyacskákkal díszíti. Állandó madár. Der Hühnerhabicht ist wegen seiner versteckten Lebensweise we- 126 LINTIA DENES niger bemerkbar; er hält sich meist im Gehölz auf, von wo er auf Beute späht. Kommt sehr rasch und stürzt plötzlich los auf seine eräugte Beute, mit welcher er alsbald zwischen Bäumen und Geäst verschwindet. Brütet in nicht allzu ausgedehnten Wäldern, Auen und Feldgehölzen. Seinen Horst legt er immer auf Bäume in beträchtlicher Höhe und schmückt ihn mit grünem Laub. Der Habicht ist Jahresvogel. Die Exem- plare des Landesmuseums sind : ? Aleksandrovac 5. II. 1903. 5 Valjevo 25. II. 1903. S Vlasotince 5. 111. 1903. B. ? Kopaonik — IV. 1903. — Skoplye 2. I. 1905. B. S » 12. II. 1906. B. juv. — 28 IX. 1906. 167. Accipiter nisiis nisus (L.) Szerb.: Jastreb mali. Kobac. A karvaly gyakori madár az egész országban; életmódja sokban hasonlít a héjáéhoz, azonban lehetőleg még merészebb és tolakodóbb. Télen gyümöl- csös kertekbenmegparkokbanszerettartózkodni, ahol könnyebbentudaz apró madarak között garázdálkodni. Állandó madár. Reiser 4 példányt gyűjtött. Der Sperber ist im ganzen Lande ein häufiger Vogel ; seine Lebens- weise gleicht in vielem dem des Habichts, er ist aber womöglich noch dreister und zudringlicher. Im Winter hält er sich sehr gerne in Obst- gärten und Parks auf, wo er leichter unter den Kleinvögeln räumen kann. Standvogel. Reiser sammelte 4 Exemplare. ? Negotin 1890. B. — » 1896. ? Beograd 22. I. 1903. 5 Toponica (b. Nis) 7. III. 1903. 8 Folyna (sr. levacki) 3. XI. 1903. ? » » » 20. XI. 1903. B. S Pavlovac (Bez. Vranya) 15. XII. 1903. B. ? Toponica (b. Nis) 20. XII. 1903. B. ? Skoplye 18. IH. 1906. 168. Accipiter brevipes (Severtz.) Szerb.: Jastreb srpski. Kobac srpski. A törpe héja megletősen el van terjedve Szerbiában. A síkság lom- bos erdőit lakja előszeretettel, továbbá a berkeket, rétek mellett lévő fa- csoportokat és folyóvölgyeket. Fészke mindig lombos fákon áll; költés- hez csak május végén vagy június kezdetén lát hozzá. Költözködő madár. Reiser Nisnél találta és fészkelve Bukova kolostornál Negotin közelé- ben ; itt 1 5 ejtett el 1900. VIII. 26-án. ADATOK ZSERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 127 5 ad Zajecar 19. IV. 1887. Der Zwerghabicht ist in Serbien ziemlich verbreitet, er bewohnt mit Vorliebe gemischte Laubwälder der Ebenen, Auen, Feldhölzer an Wiesen, Brüche und Flusstäler. Sein Horst steht immer auf Laubbäumen. Das Brutgeschäft beginnt erst Ende Mai oder Anfang Juni. Zugvogel. Reiser begegnete ihn bei Nis, und brütend bei Kloster Bukova nahe von Negotin; hier 1 S erlegt am 26. VIII. 1900. S ad Zajecar 19. IV. 1887. B. 5 Tetovo 25. IV. 1906. 169. Milvus milviis milvüs (L.) Szerb.: Raklyos (b. Beli Potok), Lunya crvenkasta. A vörös kánya ritkán fészkel Szerbiában, emellett azonban, úgy lát- szik, sok éjszakon költő példány áttelel itt. Én Délkelet-Magyarországon is sokszor láttam áttelelni; gyűjteményemben 3 a tél folyamán strychnin- mérgen elhullott drb. van. A vörös kánya erdei lakó, mely fészkét ma- gas fákra rakja és mindenféle rongyokkal kirakja. A délelőtti meleg órákban, több egy pagonyban fészkelő példány összeverődik és órahosz- szákat keringenek művészies repüléssel a kavicsos és köves felületek és emelkedések felett, a hol gyikok és egyéb effélék sürögnek, melyekből sokat megragadnak és felfalnak. Die Gabelweihe ist in Serbien nur seltener Brutvogel, dagegen scheinen viele nördlicher brütende Exemplare hier zu überwintern. Ich habe die Gabelweihe auch in Südost- Ungarn öfter überwinternd gesehen, und besitze ich auch in meiner Sammlung 3 im Winter an Strychnin eingegangene Exemplare. Die Gabelweihe ist ein Waldbewohner, der seinen Horst auf hohen Waldbäumen anlegt. In den warmen Vormittag- stunden sammeln sich mehrere in einem Revier brütende Individuen zusammen, und kreisen stundenlang in prachtvollem Fluge über steinige Flächen und Halden, wo sich Eidechsen und dergleichen herumtreiben, von denen sie mehrere aufklauben und kröpfen. , 5 Beograd. 22 XII. 1902. ? Toponica (b. Nis) 15. I. 1903. % Komren (b. Nis) 30. I. 1903. 170. Milvus migrans migrans (Bodd.) Szerb: Lunya crnikosta. A Duna és Szerbia nagyobb folyói mentén gyakori madár a barna kánya, de gyérebb az ország belsejében. Kisebb vagy nagyobb erdőkben és ligetekben költ. Vándormadár. Reiser 1 példányt gyűjtött. Längs der Donau und den grossen Flüssen Serbiens ist der Braune Milan ein häufiger Vogel, aber spärlicher im Inneren des Landes. Brütet in kleineren und grösseren Waldungen oder Auen. Zugvogel. Reiser sammelte 1 Exemplar. 128 LINTIA DENKS B. — Beográd 1897. » 1898. 171. Haliaetus albicilla (L.) Szerb. : Orao stekovac. Csodálatos, hogy a réti sasról sem Reiser iiem tesz említést Szer- biából, sem pedig az általam megtekintett értekezésekben, közlemények- ben sem találtam nyomát. A szerb államműzeum jegyzékeiből hasonlókép hiányzik, A réti sas a Duna, Száva és Alsó-Morava mentén nem ritka- ság; ősszel és tavasszal távolabbi vidékekre is kóborol. Hatalmas fészkét különös előszeretettel óriási ősi nyárfákon rakja, a hol többnyire hozzá- férhetetlen. Ott, a hol ilyen hatalmas fészkelő fák nem igen vannak, bel- jebb hatol a Dunamenti erdős hegyekbe és erdei fákon fészkel. A Pan- csova és Orsova közötti Dunaszakaszon sokszor találkoztam vele, úgy a magyar, mint a szerb oldalon. Álladó madár. További idevonatkozó meg- figyelések az ország belsejéből igen kívánatosak volnának. Merkwürdigerweise wird der Seeadler aus Serbien weder von Reiser, noch in anderen mir zugegangenen neueren Berichte oder Ver- handlungen erwähnt. In den Verzeichnissen des Serbischen Landesmu- seums fehlt er ebenfalls. Der Seeadler ist längs der Donau, Save und Unteren-Morava Fluss keine seltene Erscheinung; im Herbst und Frühjahr streicht er auch weiter umher. Seinen mächtigen Horst legt er mit Vor- liebe auf die uralten Schwarzpappeln der Auwälder, wo sie grösstenteils unerreichbar sind. Dort, wo es ihm an solchen Horstbäumen mangelt, zieht er tiefer in die Gebirgswälder längs der Donau und horstet auf grösseren Waldbäumen. Auf dem Donau-Abschnitt von Pancsova bis Orsova bin ich ihn vielmals begegnet, sowohl auf der Ungarischen, als auch auf der Serbischen Seite. Jahresvogel. Weitere Beobachtungen hier- über sind sehr erwünscht. 172. Pern is ap ivo ru s apivorits (L.) Szerb.: Skanjac osas. A darázs-ölyvvel is hasonlókép áll a dolog; ez azonban igen ren- detlenül jelenik meg ez országban. Némely esztendőben gyakori, más évben pedig egyáltalán nem látható ; késő tavasszal érkezik meg és szeptemberben már ismét elköltözik. Életmódja sokban hasonlít az ege- rész-ölyvéhez. A Belgrádi múzeumban tudtommal nem volt egyetlen pél- dány sem. Behatóbb megfigyeléseket kell a jövőben eszközölni. Auch mit dem Wespenbussard steht es ähnlich ; dieser kommt aber im Lande sehr unregelmässig vor. Manches Jahr ist er häufig, das andere Jahr überhaupt nicht zu sehen; kommt spät im Frühjahr an und zieht im September schon wieder fort. Seine Lebensweise gleicht in vielem der des Mäusebussards. Das Belgrader Museum besass meines Wissens kein Exemplar. Genaue Beobachtungen müssen in der Zukunft vollzogen werden. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 129 173. Circaetiis galUciis (Gm.) Szerb.: Orao zmijar. A kígyász-ölyv gyéren, de azért rendesen fészkel Szerbiában. Erdei lakó, mely azonban mindig nyílt térségeken keresi táplálékát. Legtöbb- nyire a késő délelőtti és déli órákban, midőn a hüllők leginkább mo- zognak, látható a mint művészies repülésével hajszolja őket. Reiser meg- figyelte és 1 drb-ot gyűjtött Nis-nél. Der Schlangenadler ist ein spärlicher, aber regelmässiger Brutvogel in Serbien; er ist Waldbewohner, der aber immer im freien Gelände seine Nahrung sucht. In den späten Vormittags- und Mittagsstunden, wenn die Reptilien in den Sonnenstrahlen besonders rege sind, ist er am meisten zu sehen, wie er diesen in künstlichem Fluge nachstellt. Reiser beobachtete ihn und sammelte 1 St. bei Nis. 5 Pavlovac 13. III. 1904. 174. Pandioii lialiaetus haliaetiis (L.) Szerb.: Orao ribar. Midőn 1906. év őszén Temes-Kubinnál egy madártani gyüjtőkirán- duláson jártam, meglátogattam az akkoriban ott állomásozó öreg madár- őrt, Menesdorfer urat is. Véletlenül egy frissen kitömött rárója is volt akkor. Arra a kérdésemre, hogyan juthatnék egy Délmagyarországon el- ejtett ráróhoz (akkoriban nem volt még egy példányom sem, ma 3 drb-om van), ezt feleié Menesdorfer, a kiváló megfigyelő és vadász : «Itt a Duna mentén és pedig a szerb oldalon, leghamarább lehetne hozzájutni». A tavaszi és őszi vonulások alkamával ő már néhány drb-ot ejtett el. Menesdorfer, ki hivatásánál fogva közvetlen a Dunaparton, évről-évre naponkint szemlélhette a madárvonulást, előttem úgy nyilatkozott, hogy ő ezt a sast a túloldalon többször látta. Én szintén azon a véleményen vagyok, hogy ez a sas Szerbiában kell hogy előforduljon. Hogy költ-e ott vagy csak átvonuló, az későbbi megfigyelések alapján állapítandó meg. Als ich im Herbst 1906 bei Temeskubin einen ornith. Sammel- ausflug unternahm, besuchte ich auch den damals dort stationierten alten «Vogelwart» Herrn Menesdorfer. Er hatte zufällig einen frisch präpa- rierten Fischadler. Auf meine Frage, wie könnte ich zu einem in Südost-Ungarn erlegten Fischadler für m.eine Sammlung dazukommen (damals hatte ich noch keines, heute besitze ich schon 3 St.), meinte Herr Menestorfer — ein tüchtiger Beobachter und Waidmann — .• «hier an der Donau u. z. an der Serbischen Seite, könnte man am ehesten einen bekommen.» Er hatte hier im Herbst- und Frühjahrszuge einige schon erlegt. Menesdorfer, der seinem Berufe nach knapp am Donauufer, Jahrein Jahraus täglich den Vogelzug vor Augen hatte, äusserte sich mir gegenüber, er habe drüben öfters diesen Adler gesehen. Ich bin auch der Meinung, dass dieser Adler in Serbien vorkommen müsse. Ob Aquila. 9 130 LINTIA DÉNES er dort Brutvogel, oder nur Durchzugsvogel ist, muss durch spätere Beobachtungen festgestellt werden. Ì75. Gypaetus barbatiis grandis Storr. Szerb.: Bradan. Kostober. A szakállas keselyű, Európának e leghatalmasabb ragadozó madara, mely már mindenütt ritka, Szerbia magas hegységein még előfordul, bár szintén egyre ritkábban. A Balkán-félsziget magas hegységei ma utolsó menedékhelyei Európában. Reiser, ki a szakállas keselyű biológiáját a Balkánon kétségtelenül legpontosabban ismeri, határozottsággal állítja, hogy a Migyoron (a bol- gár határnál), Babin Zubon (Stara Planina), Suva Planinán és a Sicevo- klisurán fészkel. Talán az albán határ felé is. Lakóhelye a meredek, da- rabos hegység és azok sziklafalai hatalmas menedéket nyújtanak neki a legnagyobb ellenségével, az emberrel szemben. Nagyon kevés példány esik a vadászfegyver áldozatául, hanem leginkább a dúvadnak kitett strychnin méregtől és csapóvasak által pusztul el. Egy a Belgrádi Múzeumban meglevő 5 példány hasonlóképen vas- csapdában fogódott Tiostici-nél, melylyel egész Baltaberilovacig repült, ahol teljesen kimerülten leesve megfogták. Ez a példány Vidojkovity V. kapitány birtokába jutott, a ki később a múzeumnak engedte át. Az Állammúzeum 2 példányt őriz. További pontos adatok Szerbiában való elterjedésére nézve igen fontosak lennének. Der Bartgeier, dieser gewaltigste Raubvogel Europas, welcher schon überall selten wird, ist im Hochgebirge Serbiens noch vorhanden, wohl aber schon spärlicher. Die Hochgebirge der Balkanhalbinsel sind heute seine letzte Zufluchtsstätte in Europa. Reiser, der die Biologie des Bart- geiers am Balkan zweifellos am genauesten kennt, behauptet mit Gewiss- heit, dass er am Migyor (an der Bulgarischen Grenze), Babin Zub (Stara Planina), Suva Planina und Sicevo Klisura brütet. Vielleicht auch gegen der Albanischen Grenze. Sein Wohnsitz, die steilen, schroffen Berge und deren Felswände gewähren ihm einen kolossalen Schutz gegen seinen grössten Feind, dem Menschen gegenüber. Die wenigsten Exem- plare fallen der Jagdwaffe zum Opfer, vielmehr verenden sie in Folge des den Raubtieren ausgesetzten Strychninbrocken, oder Eisenfallen. Ein im Belgrader Museum befindliches S wurde ebenfalls in einer Eisen- falle bei Tiostici gefangen, mit der er bis Baltaberilovac davonflug, und wo er ganz ermattet herabfiel und gefangen wurde. Dieses Exemplar gelangte in den Besitz des Hauptmanns V. Vidojkovity, der es später dem Museum überliess. Das Landesmuseum bewahrt 2 Exemplare: 5 Baltaberilovac 21. I. 190L ? Stara Planina (Die genauen Daten versäumte ich zu notieren; so weit ich mich erinnere, Ende des vorigen Jahrzemtes). ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 131 Weitere genaue Angaben über seine Verbreitung in Serbien sind worn grossen Interesse. 176. Neophron percnoptenis percnopteriis (L.) Szerb.: Cri^| B. — Raska 4. VI. 1903.1 1 Gressores. Família Ciconiidae. 179. Ciconia ciconia dconia (L.) Szerb: Roda bijela. Bijela roda. A fehér gólya az ország lapályos vidékein mindenütt ismeretes. * Mindkettőt Brzakovity erdész lőtte; talán fészkelő pár volt? 1 Beide vom Förster Brzakovity erlegt ; vielleicht waren es Brutvögel ? ADATOK SZERBIA MADARFAUNAJÁHOZ 133 Miután a lakosság nem üldözi, sok helyütt szívesen látott fészkelő madár. Der gemeine Storch ist in den flachen Teilen des Landes überall bekannt. In dem er von der Bevölkerung nicht verfolgt wird, ist er vielerseits gerne gesehener Brutvogel. 5 Davidovac 13. III. 1903. 180. Cicoiiia nigra (L.) Szerb.: Roda crna. Crna roda. Reiser azt mondja a fekete gólyáról, hogy Szerbiában még meg- lehetősen gyakori költőmadár. Fészkeléséhez rendesen a halas vizekben gazdag síksági erdőket keresi fel. Reiser a Suva- és Stara Planinán is találkozott vele. Meglehetős terjedelmes fészkét madnem mindig hatalmas erdei fáknak olyan oldalágaira rakja, melyek valamely folyóágon vagy vízéren át nyúlnak. Vonuló madár. Reiser berichtet über den Schwarzstorch, dass er in Serbien noch ziemlich häufiger Brutvogel ist. Zu seinem Brutgeschäfte sucht er gewöhnlich die Wälder der wasserreichen Ebenen, aber auch Gebirgswälder mit fischreichen Gewässern. Reiser begegnete ihn auch auf der Suva und Stara Planina. Sein ziemlich umfangreiches Nest legt er fast immer auf Seiten- äste grosser Waldbäume, die über einen Wasserarm oder Tümpel, hinausreichen. Zugvogel. S Toponica (b. Nis) 8. III. 1903. Família Ardeidae. 181. F^rrhe radias purpurea (L.) . Szerb. : Caplya zuta, A vörös gém gyakori madár Szerbiában; a nagyobb mocsarakban Negotinnál, Moravánál és Macvában költ is. Vándormadár, mely április- ban érkezik és szeptemberben ismét elköltözik. Reiser Negotinnál 2 darabot gyűjtött. Der Purpurreiher ist ein häufiger Vogel in Serbien. In den grösse- ren Sümpfen bei Negotin, Morava und der Macva brütet er auch. Er ist Zugvogel, der in April kommt und September wieder fortzieht. Reiser sammelte bei Negotin 2 St. S Mramor na Morava 27. III. 1903. S Tabanovac 8. Vili. 1904. 182. Arde a cinerea (L.) Szerb.: Caplya si va. Még számosabb Szerbia mocsaras vidékein a szürke gém, a hol rendesen fészkel is. Fészkeit rendesen nádasokban, vagy pedig vízmenti 134 LINTIA DENES erdei fákon rakja. Reiser a Kladovo melletti nagy árterületen talált egy nagyobb fészkelő telepet. Már tavasz elején érkezik és késő őszig marad. Némelykor át is telelnek egyes példányok. Noch zahlreicher ist in den Sumpfgebieten Serbiens der Fisch- reiher, wo er regelmässig auch brütet. Seinen Nest legt er gewöhnlich in dichten Röhrichten oder auf Bäume der in der Nähe von Wasser befindlichen Waldungen. Reiser begegnete eine grössere Brutkolonie im Überschwemmungsgebiet bei Kladova. Kommt schon anfangs Frühjahr und bleibt bis Spätherbst. Mitunter überwintern auch einige. ? Krupacko Blato 28. I. 1903. B. 5 Skoplye 15. XI. 1905. 183. Herodias alba (L.) Szerb.: Caplya bijela-velika. Ribarka (Prilepsko Polye.) A nemes kócsag értékes tolldíszeért észnélkül üldöztetve szinte Szerbiából is majdnem teljesen eltűnt. Nyilván csak a Száva mentén, Kupinovóval szemben elterülő nagy mocsarakban költ még. Átvonulásai alkalmával a Száva, Morava és Duna mentén elterülő mocsarakban gyak- rabban észlelhető. Durch das sinnlose Verfolgen seines kostbaren Schmuckes, ist der Silberreiher auch aus Serbien fast volkommen als Brutvogel verschwunden. Er dürfte nur mehr selten in den grossen Sümpfen längs der Save, gegenüber Kupinovo noch brüten. Am Durchzuge ist er öfter in den grossen Sümpfen längs der Save, Morava und Donau zu sehen. Poly. Rzana (Pirot) Frühjahr 1900. ? Okol. Zajecar 29. VIII. 1904. ? Barje kod Pirota 4. X. 1904. S Skoplye 27. XI. 1904. B. ? Nis 24. X. 1890.->^ 184. öarzetta garzetta (L.) Szerb.: Caplya bijela mala. Hasonló sorsban részesült a kis kócsag is. Reiser szintén megfigyelte. A zágrábi múzeumban van egy 5 tojásból álló fészekalj, melyet 1894. május 20-án gyűjtöttek Zasavica-nál. Das gleiche Loos wurde auch dem Seidenreiher zu Teil. Wurde von Reiser ebenfalls beobachtet. — Negotin 1899. Im Zagreber Museum befindet sich auch ein Gelege von 5 Eier, gesammelt bei Zasavica am 20. V. 1894. 185. Ardeola ralloides (Scop.) Szerb.: Ribolovac (Donye Recince). Caplya zuta mala. Az üstökös gémet Reiser a Korvova, Mihajlovac és Negotin mel- letti mocsarakban észlelte; azt véli azonban, hogy ott nem költ. En pedig ADATOK SZERBIA MADARFAUNÁJÁHOZ Í35 azt hiszem, hogy a nagyobb gémtelepeknél ez a gém fajta is néhány párban képviselve van, nevezetesen Szerbia északnyugati mocsaraiban. Lásd: Dr. E. Rössler: Beiträge zur Ornithofauna Sirmiens. Ornith. Jahrb. 1912., 1913., 1914. évf. Reiser csak 1 példányt ejtett el. Egy 5 tojásból álló fészekalj, melyet 1894. május 20-án gyűjtöttek, a zágrábi múzeumban található. Den Schopfreiher beobachtete Reiser in den Sümpfen von Kor- vova, Mihajlovac und Negotin; meint aber, dass er dort nicht brüte. Ich glaube aber, dass in den einzelnen Reiherkolonien auch diese Art als Brutvogel in einigen Paaren representiert sein wird; namentlich in den Sümpfen Nordwest-Serbiens. Siehe Dr. E. Röszler: Beiträge zur Ornithofauna Sirmiens. Ornithologisches Jahrbuch. 1912., 1913., 1914. Reiser erlegte nur 1 Exemplar. Ein Gelege von 5 Eier gesammelt bei Zasavica am 20. V. 1894, befindet sich im Zagreber Museum. — Okol Vranya 1902. 186. Nycticorax ny etico rax (L.) Szerb.: Kvakavac. A bakcsó a vonulási időszakokban nyilván az ország minden mocsa- ras vidékén előfordul; azonban csak a nagyobb mocsaras területeken költ, kisebb-nagyobb telepekben. Nádszálakból és gályákból lazán és hiányosan épített fészke rendesen fiatal füzes bokrokon sűrűn egymás mellett, alig 1 — 2 m.-re a víz tükre fölött áll. Kora tavasszal érkezik és októberben költözködik el. Reiser több példányt gyűjtött. Der Nachtreiher dürfte während der Zugzeiten an den Gewässern überall im Lande vorkommen, brütet aber nur in den grösseren Sumpf- gebieten, und zwar in kleineren und grösseren Colonien. Ihre sehr lose und dürftig aus Reisig und Rohrstingel erbaute Nester stehen gewöhnlich auf jungen Weidenbüschen dicht bei einan- der, kaum 1^2 Meter ober dem Wasserspiegel. Kommt zeitlich im Frühjahr und zieht in Oktober wieder ab. Reiser sammelte mehrere Exemplare. 5 Mor. kod Davidovac — VII. 1901. S Vrany Banya — VI. 1902. B. — Skoplye 16. XI. 1905. 187. Botaurus stellaris (L.) Szerb.: Blatsku bik (Prilepsko Polye). Buksavac (Blacko Jezero). Bukavac. Vodeni bik. Reiser jelentése szerint a bölömbika, ez a vad madár, Szerbiában nem költ; gyakori azonban a vonulási időszakokban különösen ősszel. A Makis barában (belgrádi kerület) igen sok ilyen madarat talált 1900. aug. 18-án, melyből 2 drb-ot elejtett. Nach Reisers Bericht brütet die Rohrdommel, dieser scheue Vogel, 136 LINTIA DÉNES in Serbien nicht; ist aber häufig während der Ziigsze'ten, besonders im Herbste. In der Makis bara (Bez. Beograd) fand Reiser am 18. VIII. 1900, sehr viele dieser Vögel beisammen, wovon er 2 St. erlegte. — Pirot 8. III. 1893. — Oblacinsko Jezero (Okr. Toplic) Frühjahr 1903. 188. Ardetta minata (L.) Szerb: Gak mali. A törpe gém Szerbia majdnem minden jelentékenyebb mocsará- ban költ, főleg azonban a Száva és Duna menti mocsarakban. Fészke- léséhez leginkább a sűrű, sáros tópartokat, nádasokat, valamint sűrű bokrokkal meg nádakkal benőtt lápokat választja. Fészke, mely galyacs- kákból, nád, sás meg kákaszálakból van építve, alig V2 m.-re a víz tükre fölött, letördelt nádszálakon áll. Csak június elején teljes a 6 — 8 tojásból álló fészekalja. Vonulómadár. Reiser nagyobb számban Nego- tinnál találta fészkelve. Egy $-t és 1 fiatal példányt ejtett el. Die Kleine Rohrdommel (Zwergreiher) brütet fast in allen be- deutenderen Sümpfen Serbiens, aber besonders an die der Save und der Donau. Zum Brüten bewohnt sie die dichten breiten Schilfufern der Teiche, Rohrlachen, sowie buschreiche, mit Rohr und Schilf bewach- sene Brüche und Moraste. Das Nest, welches aus Reisern, Rohr, Schilf und Binsenstengeln gebaut ist, steht kaum V2 Meter über dem Wasser- spiegel, meist auf umgeknicktes Rohr oder Weidensträucher. Es enthält erst anfangs Juni 6 — 8 Eier. Zugvogel. Reiser fand ihn bei Negotin in grösserer Zahl brüten. Erlegte 1 5 und 1 juv. B. — Negotin 1895. — « 1896. Família Plataleidae. 189. Platalea lecorodia (L.) Szerb: Teslar. Zlikarka. A kanalas gém régebben gyakori fészkelő madár volt Szerbiában ; az utóbbi években azonban száma nagyon megcsappant és már csak ritkán költ a Macva és Duna szögleti nagy mocsarakban. A vonulási időszakban az ország más részeiben is található. Nagy óvatossága foly- tán nehezen lőhető. A zágrábi Múzeumban egy 4-es fészekalj van, melyet 1894. május 20-án Zasaviczánál gyűjtöttek. Der Löffler war früher ein häufiger Brutvogel Serbiens; letztere Jahre hat er aber an Zahl stark abgenommen und brütet nur mehr selten in den grosse Sümpfen der Macva und Donauecke. Während der Zugszeiten ist er auch in anderen Gegenden des Landes zu finden. Als vorsichtiger Vogel schwer zu erlegen. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 137 Das Zagraber Museum bewahrt ein 4-er Gelege, welches am 20. V. 1894. bei Zasavica gesammelt wurde. — Zajecar 1890. Famila Ibididae. 190. Plegadis falcinelliis. (L.) Szerb. : Razany. Razanj. Galica. A közönséges batla főleg ott fordul elő Szerbiában, a hol nagyobb gémtelepek vannak; szintén tömegesebb számban költ együtt. Áprilisban jön meg és már szeptemberben elhagyja az országot. Reiser Kladovonál ejtett el 1 drb-ot 1899. május 6-án, néhány fiatal példányt pedig a Makis barában Belgrád mellett 1900-ban augusztus 18-án. A Zágrábi múzeum- ban egy 4-es fészekalj található, melyet Zasavicánál 1894. évi május 20-án gyűjtöttek. Der Braune Sichler kommt in Serbien besonders dort vor, wo es Reiher-Colonien gibt ; er brütet auch in grösserer Anzahl beisammen. Kommt in April und verlässt das Land schon im September. Reiser erlegte 1 St. am 6. V. 1899. bei Kladova, und einige junge Exemplare am 18. VIII. 1900, in der Makis bara bei Belgrad. Im Zagreber Museum befindet sich ein 4-er Gelege bei Zasavica gesammelt am 20. V. 1894. Cursore s. Família Otididae. 191. Otis tarda L. Szerb.: Droplya. Potrk veliki. A túzok igen ritka madár Szerbiában, mivel hiányzanak az ország- ban a nagy kiterjedésű síkságok. Évről évre mindig kevesebb. Elterje- déséről nem sikerült közelebbi adatokat szereznem. Die Grosstrappe ist ein sehr spärlicher Vogel in Serbien, da ihr im Lande die grossen weiten Ebenen fehlen. Von Jahr zu Jahr immer weniger. Nähere Angaben über ihre Verbreitung konnte ich nicht ermitteln. - Nis 16. I. 1904. 192. Otis tetrax L. ■ - : Szerb.: Potrk mali. Elég számos még Szerbiában a reznek és pedig Ristovac környé- kén. Ősszel Nis környékén is található. Reiser itt több példányt gyűjtött. Zahlreich ist noch in Serbien die Zwergtrappe, u. z. in der Umge- bung von Ristovac; im Herbst auch bei Nis. Reiser sammelte hier uiehrere Exemplare. 138 LINTIA DÉNES — Ristovac 18. IX. 1894. B. — Negotin 1899. Família Gruidae. 193. Griis grus (L.) Szerb.: Zdral. A vonulás időszakában sokfelé lehet a darut Szerbiában megfi- gyelni ; költeni azonban, úgy látszik, csak egyes helyeken szokott. Reiser azt mondja, hogy csak a «Blato na Vlasini»-n fészkel és költ. Itt talált ő 1899. június 11-én 8 fészkelő párt. Während der Zugszeiten ist der Kranich im Lande vielerseits zu beobachten ; zu brüten scheint er aber nur auf einzelnen Plätzen. Reiser sagt, dass er nur am «Blato na Vlasini» nistet und brütet. Hier fand er am 11. VI. 1899. 8 brütende Paare. — Negotin 1890. 8 Crvena Vodina (B. Kosovo) 7. III. 1905. Família Rallidae. 194. Fiilica atra (L.) Szerb.: Liska. Liska. A szárcsa a legközönségesebb madarak egyike Szerbiában. Az or- szág minden kisebb-nagyobb mocsarán, tócsáján vagy pocsolyáján lehet vele találkozni. Igen korán érkeznek és csak októberben távoznak ismét el. Enyhébb teleken, a hol nyílt vizek vannak, át is telelnek egyesek. Nádasokban fészkel. Einer der gemeinsten Sommervögel Serbiens ist das Blässhuhn. An allen kleineren und grösseren Sümpfen, Gewässer und Morasten des Landes begegnet man ihnen. Kommt sehr Früh an und zieht erst im Oktober ab. In milderen Wintern, wo es offenes Wasser gibt, überwin- tern mituntern einzelne. Brütet in Röhrichte. B. — Bara Budany (b. Nis) — V. 1902. S Krupac kod Pirota 10. XII. 1902. S Reka Rabas (b. Valjevo) 1. IV. 1903. 195. Galliniila chloropus L. Szerb: Stioka velika. Klokocica (b. Rogat). Crvenoglavi pietlic. Szintén olyan gyakori, mint az előbbi faj. A vízityúk azonban csak későbben érkezik és korábban távozik el. Épp úgy költ, mint a szárcsa. Reiser 2 példányt gyűjtött. 1st auch so häufig, als die vorige Art. Das Teichhuhn kommt aber später an im Frühjar und wandert früher fort. Nistet nach Art des Blässhuhns. Reiser sammelte 2 Exemplare. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 139 — Zajecar 14. IX. 1887. — juv. Beograd 1897. 196. Ortygometra porzana (L.) Szerb : Petlity (b. Milosevo). Vodenka (b. Dobricevo). Stioka rityuga. Szerbia mocsaras vidékein nem ritka a pettyes vízicsibe ; rejtett élet- módja miatt azonban ritkán észlelhető. Ez a vizicsibe mindig olyan mo- csaras területeken fészkel, melyek bőven vannak sással, kákával és egyéb mocsári füvekkel benőve. Fészke, mely leginkább a környezetéből vett anyagból van rakva, valamivel a víz szine fölött áll, s néha 10—12 tojást tartalmaz. Reiser Negotinnál ejtett el egy ?-t 1900 augusztus 25-én. lm Sumpfgebiete Serbiens ist das Gesprenkelte Sumpfhuhn nicht selten ; in Folge seiner versteckten Lebensweise wird es aber selten beobachtet. Dieses Sumpfhuhn nistet immer in solchen Sumpfgebieten, welche mit Schilf, Binsen und Seggengräsern bewachsen sind; hier nisten sie auch. Das Nest, welches meist aus Material dieser Umgebung gebaut ist, steht etwas über dem Wasserspiegel, und enthält manchmal bis 10—12 Eier. Reiser erlegte 1 ? bei Negotin am 25. VIII. 1900. — Negotin Sommer 1893. B. 5 Nis 26. X. \mO^ 197. Ortygometra parva (Scop.) Szerb : Stioka mala. A kis vizicsibe, szintén meglehetősen elterjedt madár Szerbiában. Tartózkodási helye ugyanolyan, mint az előbbié. Reiser a Negotin melletti mocsarakban találta nagyobb számban fészkelve, a hol 2 öreg S-t és 1 fiatal példányt gyűjtött. Vándormadár. Meg kell itt említenem, hogy a törpe vizicsibe (Ortygometra pusilla Pall) nagyon valószínűleg Szerbiában is előfordul. Igaz ugyan, hogy erre vonatkozólag nem állanak adatok rendelkezésemre, de ha tekintetbe vesszük, hogy ez inkább délibb faj, úgy önkéntelenül is gyanítjuk az országban való előfordulását. E kérdés tisztázása is a jövő feladata marad. Das Kleine Sumpfhuhn ist auch ein ziemlich verbreiteter Vogel in Serbien. Aufenthalt wie bei der vorigen Art. Reiser fand es in gros- ser Zahl brütend in den Sümpfen bei Negotin, wo er 2 ad. S und 1 juv. sammelte. Zugvogel. B. 5 Mihajlovac 10. V. 1899. — Vranya (kod Zalez. stan.) — V. 1902. — Raska 30. III. 1903. Hier möchte ich erwähnen, dass das Zwergsumpfhuhn (Ortygometra pusilla Pall.) höchstwahrscheinlich in Serbien auch vorkommt. Es liegen mir wohl keine diesbezügliche Daten vor, wenn man aber annimmt, dass dieses mehr eine südliche Art ist, so vermutet man unwillkürlich 140 LINTIA DÉNES ihr Vorkommen im Lande. Die Anfklärung dieser Frage bleibt anch eine Aufgabe der Zukunft. 198. Crex crex (L.) Szerb: Prdavac, Drpavac (b. Vrany), Cepavac (b. Polyna). A haris az ország minden nyirkos, nedves rétjén, kaszálóján meg- található. Csak májusban érkezik és októberben ismét elköltözik. Fészke mindig magas fűben, száraz helyen áll és szerfölött nehezen található meg. Az egyes területeken fészkelő párok számát majdnem pontosan meg lehet állapítani, ha esténként messze elhangzó recsegő hangjukat figyeljük. Die Wiesenralle (Wachtelkönig) ist in allen feuchten nassen Wiesen des Landes vorhanden. Kommt erst in Mai an und zieht im Oktober wieder fort. Das Nest steht immer in hohem Wiesengrase an trockenen Stellen, ist aber ungemein schwer zu entdecken- Die einzelnen Brutpaare einer Gegend lassen sich fast genau bestimmen, wenn man abends die weitschallenden, knarrenden Rufe beachtet. 199. Ralliis aqiiaticiis L. Szerb: Kokosica mlakara. Cibov (b. Valjevo). A Duna és Száva menti mocsarakban a guvat meglehetősen el van terjedve. Reiser leginkább Negotinnál találta fészkelve. Nagyon korán érkezik és késő őszig marad itt. Enyhébb teleken állítólag nagyobb számban át is telel. In den Sümpfen an der Donau und Save ist die Wasserralle ziem- lich verbreitet. Reiser fand sie besonders bei Negotin brütend; kommt sehr zeitig an und bleibt bis zum späten Herbst hier. Sie soll in mil- deren Wintern in grösserer Anzahl auch überwintern. B. — Nis Sommer 1902. — Krupany 10. XII. 1903. B. 5 Nis 26. X. 1890. Familia Charadriidae. 200. Vanelliis vanellus (L.) Szerb. : Vivak. Kalugyerica. Zloslutica. Monastirka. Popadika (Vranya) Zlovremac (Jagodina). Bibica. Klepavac. A bíbicz az ország legtöbb részében el van terjedve. A Duna és Száva menti rétségekben tömegesen költ. (Radujevac, Sott, Mihajlovac, Blato-na Vlasini stb.) Tojásainak esztelen pusztítása folytán erősen meg- fogyott. Mihelyt a jég és hó teljesen elolvadt, már beállít a bíbic és sokszor az első havazásig itt is marad. Nagyon sokszor át is telel. Der Kiebitz ist in den meisten Teilen des Landes verbreitet. In den Riedgebieten der Save und Donautal zahlreich brütend. (Radujevac, ADATOK SZERBIA MADARFAUNAJAHOZ 141 Sott, Mihajlovac, Blato na Vlasini, etc.) Durch das sinnlose Plündern ihrer Gelege stark vermindert. Sobald die Gewässer vom Schnee und Eis befreit sind, findet sich der Kiebitz schon ein und bleibt sehr oft bis der erste Schnee fällt. Überwintert auch sehr oft. — Negotin 1895. B. 5 Vlasina 30. V. 1899. ? Pavlovac (b. Vranya) 26. XI. 1903. B. 5 » » 26. XI. 1903. 201. Charadrius pluvial is (L.) Szerb: Zlatar. Zlatar troprsti. Az arany lile csak a vonulási időszakokban, tavasszal és ősszel for- dul elő Szerbiában. Átvonuló madár, mely csak rövid időre pihen meg az országban, vagy csak élelemszerzés végett időzik itt; ezen alkalmak- kal nagy csapatokban észlelhető a tópartokon vagy más vizek mentén. A C. squatarolát illetőleg nem szerezhettem semmiféle adatot; lehetséges azonban, hogy ez is átvonul Szerbia területén. Der Goldregenpfeifer kommt nur während der Zugzeiten im Frühjahr und Herbst in Serbien vor. Durchzugsvogel, der nur kurze Rast im Lande hält, oder behufs Nahrungsaufnahme verweilt; bei dieser Gelegenheit sind sie in großen Schaaren an den Teichufern oder ande- ren Gewässern zu beobachten. — Negotin Anfang X. 1889. B.-Nesvrte (Bez. Vranya), 10. IX. 1903. Über C. sqiiatarola habe ich keine Daten ermitteln können ; möglicherweise passiert er auch das Gebiet Serbiens. 202. Charadrius morinelliis L. Szerb.: Kulik lakrdijas. A havasi lile hasonlóképen csak átvonuló madár Szerbiában, mint az előbbi faj. A Belgrádi múzeumban az alább következő példányok vannak. Der Mornell-Regenpfeifer ist ebenfalls nur ein Durchzugsvogel in Serbien, wie die vorige Art. Das Belgrader Museum besitzt folgende Exemplare: — Nis 14. IX. 1894. S Nis 14. IX. 1894. — Nis 14. IX. 1894. A C. alexandrinus és C. hiaticula fajokat illetőleg sem szerezhet- tem semmi felvilágosítást. Auch bezüglich des Charadrius alexandrinus und hiaticula habe ich nichts erfahren können. 203. Charadrius dubius Scop. ... . . Szerb.: Kulik slijepcity. A kis lile Reiser megfigyelései szerint jellemző fészkelő madár 142 LINTIA DENES Szerbia nagyobb folyóinak partjain és homokzátonyain. Egy párt Timoknál Zajecar mellett kapott; egy másik párt, ugyanott fiókáival látta. Fészket tulajdonképen nem rak, hanem a tojásokat egyszerűen egy kis mélyedésben a kavicsok közé rakja. Vándormadár, mely ápri- lisban érkezik és szeptemberben elvándorol. Az állami múzeumban az alább következő példányok vannak:- Der Fluss-Regenpfeifer ist nach Reisers Behauptung ein charakte- ristischer Brutvogel der größeren Sandbänke und Flußufer Serbiens. Bekam ein Paar bei Timoka neben Zajecar und sah ebendort ein ande- res Paar mit seinen Jungen. Nest baut er eigentlich nicht, sondern die Eier werden einfach an einer kleinen Vertiefung im groben Sande ge- legt. Zugsvogel, der im April kommt und im September fortzieht. Das Landes-Museum bewahrt folgende Exemplare: — Negotin 1896. B. S Timok (b. Knyazevac) 8. V. 1899. — Ristovac (b. der Morava — VI. 1902. B. ? Skoplye 2. VI. 1905. 204. ölareola pratincola (L.) Serb.: Krpusar, Zijavac cicavac. A Belgrádi Múzeumban 1 példány van a közönséges székicsérből Az országban való elterjedéséről nem tudtam semmi közelebbi adatot szerezni. Azonban bizonyosan átvonul az ország területén. Hogy fész- kelő madár-e vagy csak átvonuló, ezt a jövő döntse el. Fin Exemplar des Halsband-Giarols wird im Belgrader Museum bewahrt. Über seine Verbreitung im Lande habe ich nichts näheres erfahren können. Dürfte aber bestimmt gelegentlich der Zugszeiten das Land passieren. Ob Brutvogel oder Durchzugsvogel, soll die Zukunft erklären. B. - Pirot 1899. Família Oedicnemidae. 205. Oedicnemiis oedicnemus (L.) Szerb.: Curlikovac, Culkavica, Todority (Rogot). Az ugartyúk mindenütt ismeretes az országban. Tartózkodási helyül leginkább a kavicsos homokzátonyokat, parlagokat vagy pusztaságokat választja. Ezek egyúttal fészkelő helyei is. Fészket nem épít; tojásait — számszerint mindig kettőt — egy kikapart kis mélyedésbe rakja. Köl- tözködő madár. Reiser lőtt Radujevácnál 1 ? példányt. Der Triel ist überall im Lande bekannt. Zu seinem Aufenthalte bevorzugt er die sandigen, kiesigen Sandbänke, Brachfelder oder Step- ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 143 pen, auch unbebaute Flächen. Diese sind auch seine Brutplätze. Nest baut er keines; die Eier, immer 2 an der Zahl, werden in einer kleinen ausgescharrten Vertiefung gelegt. Zugvogel. Reiser erlegte bei Radujevac 1 $. — Loznice 1891. B. — Davidovac (b. Vranya), Sommer 1901. Família Scolopacidae. 206. Himanfopus himantopiis (L). Szerb.: Vlastelica crvenonoga, Vlastelica, Bicvar. A gólyatöcs rendes látogatója Szerbiának. A vonulási időszakok- ban a Duna, Száva és Morava menti árterületeken sokfelé látható ; hogy itt költeni is szokott-e, azt nem állíthatom. Der Stelzenläufer ist ein regelmässiger Besucher Serbiens. Wäh- rend der Zugszeiten ist er in den Inundationsgebieten der Donau, Save und Morava vielerseits zu treffen; ob er aber auch hier brütet, mag ich nicht behaupten. — Nis 28. IV. 1895. 207. Limicola platyrhyncha (Te mm.) Szerb.: Zalar plosnokljuni. A szélescsőrű partfutót Reiser útleírásában a belgrádi főiskola gyűjteményében meglevő két példány alapján említi, melyek azonban minden közelebbi adatot nélkülöznek. Maga is azt állítja azonban, hogy sem nem lőtte, sem nem észlelte. Ez az állítás tehát későbbi tényekkel igazolandó. Reiser führt die Species des Kleinen Sumpfläufers in seinem Reiseberichte an, auf Grund zweier Exemplare der Belgrader Hoch- schule. Diese Exemplare entbehren nähere Daten. Reiser bemerkt aber selbst, er habe es weder erlegt, noch beobachtet. Die Feststellung dieser Annahme bedarf weiterer Bestätigung. 208. Tringa temmincki Leisl. Szerb.: Zalar crncity, Zalar siedi. A Temminck-partfutója csak átvonuló madár Szerbiában. Hosszabb esőzés után talált Reiser 1900. szeptember 2-án Negotinnál néhány pél- dányt, ahol 1 ? el is ejtett. Der Temmincks-Strandläufer ist in Serbien nur Durchzugsvogel. Nach einem längeren Regenwetter traf Reiser am 2. IX. 1900. einige Exemplare bei Negotin, wo er 1 ? auch erlegte. 209. Tringa minuta (Leisl.) Szerb: Zalar ciganin. Zalar mali. Az apró partfutó hasonlóképen csak átvonuló madár Szerbiában. 144 IINTIA DENES Reiser augusztus végén egyesével vagy kisebb csapatokban figyelte meg. 1900 augusztus 27-én 1 S példányt lőtt Negotinnál. A Belgrádi múzeumban alább következő példányok őriztetnek : Der Kleine Strandläufer ist ebenfalls nur Durchzugsvogel in Serbien. Wurde von Reiser Ende August einigemale vereinzelt oder in kleineren Flügen beobachtet. Am 27. Vili. 1900 erlegte er bei Negotin 1 S. Das Belgrader Museum bewahrt folgende Exemplare : S Morava bei Neradovac 27. V. 1904. ? « « « 27. V. 1904. 210. Ti'inga sab arcuata (Güld.) Szerb : Zalar krivoklyuni. Cir. Pipunity. Kovacity. A sarlós partfutó is csak a vonulási időszakokban fordul elő Szer- biában. 1899-ben május 19-én lőtt Reiser egy nyári tollazatú 5 példányt a Timoka folyó mentén, Zunity község közelében. Auch der Bogenschucäbelige Strandläufer kommt in Serbien nur während der Zugzeiten. Reiser erlegte am 19. V. 1899. ein 5 im Som- merkleide am Timoka-Fluß, neben der Gemeinde Zunity. B. — Ustye Tim.oka. — 111. ? 211. Philomachiis piignax (L.) Szerb: Grlicar prslyivac. Prslyivac. Ciurlili grlicar. Reiser szerint a pajzsos czankó csak mint átvonuló ismeretes, Ö két $ példányt lőtt május elején ; egyiket a Morava torkolatánál, a másikat Negotinnál. Az Állammúzeum példányai az alább következők: Nach Reiser ist der Kampfläufer nur als Durchzügler bekannt. Von ihm wurden Anfang Mai 2 % erlegt ; das eine an der Morava-Mündung, das zweite bei Negotin. Die Exemplare des Landesmuseums sind: — Zajecar 22. IL 1890. 2. Bianyica (b. Belgrad) 17. II. 1895. 212. Tringoides hypoleiicus (L.) Szerb : Kovacity guzavac. Guzavac. A billegető czankó a hegyi vizek mentén nem épen ritka fészkelő madár. Reiser egy %~\ gyűjtött 1899. május 19-én Zunitynál (Knyaze- vaci ker.). Költözködő madár. A Belgrádi múzeumban az alább következő példányok vannak : Der Fluß-Uferläufer ist längs der Gebirgwässer nicht allzuseltener Brutvogel. Reiser sammelte ein % am 19. V. 1899. bei Zunity (b. Knya- zevac). Zugvogel. Im Belgrader Museum sind folgende Exemplare: — Negotin Herbst 1895. B. S Kraly. Selo ó. V. 1899. B. — Vrany. Banya — VI. 1902. 213. Totamis glareola (L.) Szerb : Kovacity migavac. ADATOK SZERBIA MADARFAUNAJAHOZ 145 A réti czankó főleg az állóvizek mentén mindenütt látható. Nagyobb mennyiségben a Kladova-i, Negotin-i, és Szávamenti mocsarakban talál- ható, a hol költ is. Reiser 3 példányt gyűjtött. In einigen Exemplaren hauptsächlich neben stehenden Gewässern überall zu finden. In grösseren Mengen in den Sümpfen von Kladova, Negotin und Save Gegend, wo er auch brütet. Reiser sammelte 3 Exemplare. — Negotin Frühjahr 1895. B. — Kladova 25. V. 1895. 214. Totanus ochropiis (L.) Szerb: Kovacity pijukavac. Az erdei czankó ritka fészkelő madár Szerbiában ; gyakori azonban iavasszal és ősszel folyók és patakok mentén az egész országban. Reiser 1900. augusztus 30-án ejtette el Radujevácnál, a holt Dunaág mentén. Der Punktierte Wasserläufer ist ein spärlicher Brutvogel Serbiens; häufig ist er aber im Frühjahr und Herbst an den Flüssen und Bächen im ganzen Lande. Reiser erlegte ihn am 30. VIII. 1900 an dem todten Donauarm bei Radujevac. B. — Negotin 25. 111. 1891. 8 Pavlovac (b. Vrany) 15. XII. 1903. B. — Skoplye 9. IX. 1905.->') 215. Totanus totanus (L.) (Calidris.) Szerb: Kovacity kijukavac. Az előbbi fajnál gyakoribb fészkelő az országban a vöröslábú czankó. Fészkel Knyazevácnál, Blato na Vlasini és a Száva mentén. Már- cziusban érkezik és októberben költözik el. Ein häufigerer Brutvogel als der Vorige ist der Gambett-Wasser- läufer im Lande. Brütet bei Knyazevac, Blato na Vlasini und an der Save. Kommt im März an und zieht im Oktober ab. S Vlasina 30. V. 1899. 216. Totanus littoreus (L.) , Szerb: Kovacity krivoklyuni. A szürke czankó csak a vonulási időszakokban keresi fel Szerbia terü- letét; Reiser Knyazevác melletti Zunitynál lőtt egy példányt 1899 május 19-én, mely nyári tollazatot viselt. A Totanus fuscusróX és Totanus stagnatilisxöi nem tudtam köze- lebbit tapasztalni; mindazonáltal azt hiszem, hogy vonulásuk alkalmával Szerbia területén is áthaladnak. Közelebbi adatok igen kívánatosak volnának. Der hellfarbige Wasserläufer besucht das Gebiet Serbiens nur während der Zugszeiten. Reiser erlegte am 19. V. 1899. bei Zunity neben Knyazevac ein Exemplar, welches Sommergefieder trug. — Negotin 4. VIII. 1894. Aquila. 10 146 LINTIA DENES Über Totanus f usais (L.) und Totamis stagnatilis konnte ich nichts genaueres erfahren; doch glaube ich, daß sie während der Zugszeiten hie und da auch serbisches Gebiet passieren. Nähere Daten wären erwünscht. 217. Limosa limosa (L.) Szerb: Muljaca crnorepa. A nagy godaszalonka is Szerbia átvonuló madaraihoz tartozik; liogy az ország területén költ is, eddig még nincs megállapítva. A Bel- grádi múzeumban 1 példány található. Die schwarzschwänzige Ufer-Schnepfe gehört auch zu den Durch- zugsvögeln Serbiens ; ob sie auch brütet im Lande, ist bis jetzt noch nicht festgestellt. Im Belgrader Museum befindet sich ein Exemplar, erlegt an: — Rudarsko Blato kod Leskovac — III. 1894. 218. Niimeniiis arcuata s L. Szerb: Veliki curlin. Pozvizdac sibicar. A nagy póling tavasszal és ősszel gyakori vendége az országnak. Mindenütt található a nagy tócsák, árterületek és lapos folyópartok mentén. Nagyon korán érkezik és igen soká marad. Hogy a vékonycsőríí és kis póling (N. tenuirostrís és N. pliaeopus) Szerbiában megjelenik-e, eddig még nincs megállapítva; bizonyára azonban a nagy póling társaságában szintén megjelenik néha-néha. Der Große Brachvogel ist im Frühjahre und Herbst ein häufiger Gast des Landes. Man findet ihn überall an den größeren Lachen, Über- schwemmungsgebieten oder flachen Flußufern. Kommt sehr zeitlich und bleibt sehr lange. B. — Negotin 18. XI. 1892. - Nis 24. XII. 1894. Ob der Dünnschnäblige und Regen-Brachvogel (N. teniiirostris und phaeopiis) in Serbien erscheint, ist bis jetzt noch nicht festgestellt; ver- mutlich kommen sie aber in der Gesellschaft des Großen Brachvogels ab und zu. 219. öallinago major (Gmel.) Szerb: Sljuka livadarka. Reiser megfigyelései szerint a nagy sárszalonka az őszi vonulás alatt állítólag igen gyakori az ország nagyobb mocsaras területein. A Morava torkolatánál elejtett ő 1 $-t 1899 május 1-én. Nach Reisers Beobachtung soll die Große Sumpf-Schnepfe während des Herbstzuges an den morastigen Gegenden des Landes sehr häufig sein. Er erlegte 1 % an der Moravamündung am 1. V. 1899. — Negotin 1895. B. — Brza Palanka-Radujevac 1899. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ . 147 220. Qallinago gallinago (L.) Szerb: Sljiika kozica. Prkacin. Puljavac. Bekanet. A közép sárszalonka rendes jelenség az országban. Ha Reiser « Útleírásában)) azt mondja, hogy tavasszal igen ritka, az csak arra vezet- hető vissza, hogy tavasszal a nagy áradások folytán mindenfelé bőven talál megfelelő helyeket, a hol táplálékát keresse, s ezért szana-széjjel van elszórva, ellenben ősszel a nyári szárazság után, midőn a láp- és mocsárfelületek jelentékenyen összeszáradnak, a kisebb számú mocsarak nagyobb számú szalonkát kénytelenek befogadni; ehhez ezután még a fiatal generáczió is hozzájárul. Több mint valósziníí, hogy egyes párok fészkelnek is Szerbia megfelelő nagyobb mocsaraiban. Reiser Mihajlovac- nál találta fészkelve 1899 május 10-én, a hol a ? el is ejtette. Die Gemeine Sumpfschnepfe ist eine regelrechte Erscheinung im Lande. Wenn Reiser in seinen Berichte angibt, daß sie im Frühjahre sehr selten ist, so ist das wohl nur darauf hinzuführen, daß sie im Früh- jahre, wo sie nach den Inundationen weit und breit geeignete Plätze zur Nahrungssuche findet, mehr zerstreut ist; hingegen im Herbst, nach der Sommertrockenheit, wo die Sumpf- und Morästenflächen sehr be- deutend eintrocknen, werden folglich diese wenigeren Pfützen eine grössere Anzahl Schnepfen beherbergen müssen ; dazu die junge Gene- ration auch noch. Höchst wahrscheinlich brüten auch einzelne Paare an den geeigneten größeren Sümpfen Serbiens. Reiser fand sie am 10. V. 1899 nistend bei Mihajlovac, wo er auch das % erlegte. — Negotin Herbst 1895. — Umgebung von Nis 13. III. 1903. B. i Nis 26. X. 1900.->^) 221. Gallinago gall inula (L.) Szerb : Sljuka mala. Sljuka kozica mala. A kis sárszalonka csak átvonuló madár Szerbiában. Vonulása ren- desen a nagy sárszalonka vonulásával esik össze, azért található annyiszor annak társaságában. Az Allammúzeumban az alább következő példányok őriztetnek : Die Kleine Sumpfschnepfe ist in Serbien nur Durchzugsvogel. Ihre Wanderungen fallen gewöhnlich mit denen der Großen Sumpf-Schnepfen zusammen, daher findet man sie oft in deren Gesellschaft. Im Landes- museum werden folgende Exemplare bewahrt : 2. Negotin im Herbst 1895. B. S Makis bara bei Belgrad 25. XL 1903. B. ? Nis 26. X. 1890.->^) 222. Scolopax nisticula (L.) Szerb : Slyuka. Slyuka sumska. Slyuka bena. Upelja. Az erdei szalonka Szerbiában is igen jól ismert vadászható madár. Î0* 148 LINTIA DENES A magasabb fekvésű erdőrészletekben bizonyára költenek és telelnek is egyesek, megfelelő helyeken. Die Waldschnepfe ist auch in Serbien ein sehr gut bekannter Jagd- vogel. In den höheren Gebirgslagen dürfen einige wohl nisten; auch überwintern hier im Lande mehrere an geeigneten Plätzen. — Beograd — X. IQOO. 2. B. 5 Nis 27. X. 1900.->^) Lamellirostres. Familia Anseridae. 223. Anser anser (L.) Szerb : Guska divlja. Guska siva. A Duna és Száva menti nagy mocsarakban a nyári lúd gyér, de rendes fészkelő madár. Vadászati és gyűjtő kirándulásaimon az Aldunán többször láttam vonuló csapatokat ebből a lüd-fajból. A Belgrádi mú- zeumban nem láttam egyet se belőle. A kis lilikről (Anser erythro pus L.) sem tudtam semmiféle pontosabb adatot szerezni ; mégis meg vagyok róla győződve, hogy ez a faj is érinti az országot a vonulási időszakokban. Közelebbi megfigyelések erre nézve igen kivánatosak volnának. In den großen Sümpfen an der Donau und der Save ist die Grau- gans spärlicher, aber regelmässiger Brutvogel. Bei meinen Jagd- und Sammeltouren habe ich an der Unteren-Donau mehreremale kleine Flüge dieser Gänse gesehen. Im Belgrader Landesmuseum sah ich kein Exemplar. Auch von der kleinen oder Zwerg- Gans (Anser erythropiis L.) habe ich keine genaue Daten ermitteln können; doch bin ich über- zeugt, daß auch diese das Land während der Zugszeiten berührt. Nähere Beobachtungen diesbezüglich erwünscht. 224. Anser albifrons (Scop.) Szerb: Guska mala. Mala guska. Lisosta guska. A nagy lilik a tavaszi és őszi vonulás alkalmával jön Szerbiába, a hol a Duna, Száva és Moiava menti mocsaras területeken tartózkodik. A Belgrádi múzeumban alább következő példányok vannak : Die Bläßgans kommt gelegentlich des Frühjahrs und Herbstzuges nach Serbien, wo sie sich in den großen Sümpfen der Donau, Save und Morava Gebiete aufhält. Im Belgrader Museum sind folgende Exemplare: — Negotin 1895. B. — Nis 16. II. 1895. 225. Anser fabalis (Lath.) Szerb : Guska liearica. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 149 A vetési lúd rendes téli vendég Szerbiában. Késő ősszel nagy csapa- tokban érkezik és márcziusig marad itt. Tartózkodási helyeik a síkság őszi vetései, a hol nappal táplálékukat szedik, éjjel pedig a vizeket keresik. Die Saat-Gans ist regelmäßiger Wintergast des Landes. Kommt im Spätherbst in großen Mengen und bleibt gewöhnlich bis März hier. Ihr Aufenthalt sind die Wintersaaten der Ebenen, wo sie bei Tag ihre Nahrung, in der Nacht die Gewässer aufsuchen. — Pirotska okolina (Umgebung Pirot) — 1. 1903. 226. Anser brachyrhychiis Baill. Szerb : Guska kratkoklyuna. A piroslábú vetési lúdnak Szerbiában való előfordulásáról azt írja Reiser útleírásában: 1902-ben késő ősszel Prokuplye környékén lövetett egy példány, melyet a «nagy erdészeti iskolának» hoztak. Amennyire Reiser tudja, ez az első eset, mely egyúttal e lúd balkáni előfordulását is bizonyítja. Über das Vorkommen der Rotfuß-Gans in Serbien schreibt Reiser in seinem Reiseberichte: Im Spätherbst 1902 wurde ein Exemplar in der Umgebung von Prokuplye erlegt, welches in die «Grosse Forstschule» gebracht wurde. Soviel Reiser weiss, ist dies der erste Fall, was zugleich das Vorkommen dieser Gans am Balkan bestätigt. Família Anatidae. 227. Anas boschas L. Szerb.: Patka divlya. P. velika. Divlya plovka. Valamennyi réczefaj között a tőkés a legközönségesebb Szerbiában. Állandó madár s a megfelelő vizeken mindenütt előfordul és költ is. Télen tömegesen van a Dunán. Reiser 1 párat gyűjtött. Unter den Entenarten ist in Serbien die Stockente (März-Ente) die gemeinste. Sie ist Jahresvogel und kommt überall an den ent- sprechenden Gewässern vor, wo sie auch brütet. Im Winter massenhaft an der Donau. Reiser sammelte 1 Paar. S Krupac kod Pirota 10. XII. 1902. % « « « 10. XII. 1902. 5 Toponica kod Nisa 3. II. 1903. ? U Nisavi kod s. Doln. 19. II. 1903. S Paviovac kod Vranye 17. XII. 1903. ? « « « 5. XII. 1903. 5 Zelino 17. IL 1905. 228. Anas penelope L. Szerb.: Patka zvizdara. A fütyülő récze csak a vonulási időszakokban jelenik meg Szerbia- 150 LINTIA DENES ban. A Dunán áttelelő töméntelen récze között igen sok fütyülő is van. A Belgrádi múzeumban az alább következő példányok vannak: Die Pfeif-Ente erscheint in Serbien nur während der Zugszeiten. Unter den unzähligen an der Donau übewinternden Stokenten sind auch viele Pfeif-Enten. Im Belgrader Museum befinden sich folgenge Belegexemplare: 5 Negotin 1895. — Pirot — IH. 1902. 229. Anas streperà L. Szerb.: Patka kreketaljka. A kendermagos récze is inkább átvonuló. A Macsvai nagy mocsa- rakban és a Duna mentén azonban fészkelhetnek is egyesek. Auch die Mittel-Ente ist mehr ein Durchzügler; in den großen Sümpfen der Morava und an der Donau dürften jedoch einzelne auch brüten. 5 Okol. Vranye 15. IX. 1904. 230. Anas querquediila L. Szerb. Grogotavac. Krokotavac. Krcuga. Patka pupcanica. Tavasszal és ősszel a böjti récze nagyon gyakori madár Szerbia mocsaras vidékein ; mint fészkelő azonban gyérebb. A Timoka torkolatában lőtt Reiser 1 példányt, 1900 augusztus 22-én. Az Állammúzeumban alábbi példányok vannak: lm Frühjahr und Herbst ist die Knäk-Ente ein sehr häufiger Vogel in den Sumpfgebieten Serbiens; als Brutvogel ist sie aber spärlich. An der Timokamündung erlegte Reiser 1 St. am 22. VIII. 1900. Die Exemplare des Landesmuseums sind: ä Prokuplye — IV. 1886. S Negotin 1895. ? « 1896. B. S Klokocevac 13. III. 1903. 231. Anas crecca L. Szerb.: Krkavac. Krza. Krzulja. Patka krzulja. A csörgő récze rendes, állandó, de nem gyakori madár Szerbiában. Tavasszal meg ősszel gyakori, de nagyon ritka nyáron ; hogy az ország- ban kivételesen költ is-e, még nincs megállapítva. Jelentékeny számú azonban áttelel az országban. 1900. augusztus 27-én lőtt Reiser 1 5-t Negotinnál. Az Állammúzeumban alább következő példányok vannak: Die Krick-Ente ist ein regelmässiger, aber spärlicher Jahres-Vogel für Serbien. Zahlreicher im Frühjahr und Herbst, aber sehr selten im Sommer. Ob sie im Lande ausnahmsweise auch brütet, ist noch nicht festgestellt worden. Eine grosse Anzahl überwintert aber auch im Lande. Am 27. VIII. 1900 erlegte Reiser 1 5 bei Negotin. Im Landes-Museum sind folgende Exemplare: 5 Negotin 1895. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 151 — Negotii! ? 5 Krupany kod Pirota 10. XII. 1902. . ■ . ? Pavlovac kod Vranye 27. XL 1Q03. . - ^ ;. 232. Dafila acuta (L.) Szerb.: Patka lastarka. A nyílfarkú récze gyakori átvonuló ; néha nyáron is található, a miből arra lehet következtetni, hogy elvétve költ is az országban. Die Spitz-Ente ist ein häufiger Durchzügler; sie wird mitunter auch im Sommer angetroffen, worauf auch auf ein spärliches Nisten im Lande zu schließen ist. S Negotin — — 1895. S Pirot — IV. 1902. 233. Spatula clypeata (L.) Szerb. : Patka kasikara. A kanalas récze Szerbiában nem ritka és meglehetős számban költ is az ország megfelelő mocsaras helyein. A Dunán nagyon sok telel, más réczék társaságában. Die Löffel-Ente ist in Serbien nicht selten, und brütet auch in ziemlicher Anzahl in den geeigneten Sümpfen des Landes. An der Donau überwintern sehr viele in Gesellschaft anderer Arten. 5 Krupany 10. VII. 1902. 234. Fuligula fuligula (L.) Szerb.: Patka caplj'arka. P. krunota. A tavaszi és őszi vonulási idő alkalmával a kontyos récze meg- lehetős számban található az ország legtöbb jelentékenyebb folyóvizein. Egyesek át is telelnek. Gelegentlich des Herbst- und Frühjahrszuges ist die Reiher-Ente an den meisten größeren Gewässern des Landes in ziemlicher Anzahl vorhanden. Einige überwintern auch. B. — Prahova an der Donau — I. 1890. B. ? juv. Dojransko Jezero 15. III. 1904. 235. Fuligula clangula (L.) Szerb.: Patka batoglavica. .. * A kercze récze Szerbiában igen gyakori téli vendég, mely a Dunán és az ország egyéb nagyobb vizein — melyek télen nem fagynak be — k'sebb-nagyobb csapatokban tartózkodik. Die Schell-Ente ist ein zahlreicher Wintergast in Serbien, die sich auf der Donau und anderen grossen Gewässern des Landes, welche nicht zufrieren, in kleineren oder größeren Gesellschaften aufhält. S Mramor (Morava) 30. I. 1903. 236. Fuligula ferina L. Szerb.: Rityak. Patka glavata. 152 LINTIA DENES A barátrécze rendes, de aránylag nem nagy számú madár az országban. A nagyobb mocsarakban, különösen a Száva és Morava men- tén költ is. Reiser, csodálkozására, csak egyetlen egyszer találkozott vele, 1900. szept. 2-án Negotin környékén, a hol 1 ?-t ejtett el. Die Tafel-Ente ist ein regelmässiger aber verhältnismäßig nicht zahlreicher Vogel im Lande. In den größeren Sümpfen, besonders an der Donau, Save und Morava, brütet sie auch. Reiser begegnete sie zu seinem Erstaunen nur ein einzigesmal am 2. IX. IQOO in der Gegend von Negotin, vo er 1 $ erlegte. 2 Brestovac (b. Leskovac) Frühjahr 1894. 237. Fiiligiila nyroca (Güld.) Szerb. : Zuta norva. Patka norva. P. njorka. P. bjelokrila. A czigányrécze elég gyakori fészkelő madár egész Szerbiában. Igen számos azonban márcziusban ésoktóberben,midőna vonulása kezdődik. A Dunán ilyenkor igen nagy tömegei gyűlnek össze. Reiser is többször találta Negotinnál; 1900 augusztus 30-án több drb-ot lőtt. Die Moor-Ente ist ein ziemlich häufiger Brutvogel in ganz Serbien. Sehr zahlreich ist sie aber im März und Oktober. An der Donau sammeln sich zu dieser Zeit sehr grosse Mengen. Reiser traf sie auch mehreremale. Bei Negotin erlegte er am 30. Vili. 1900 mehrere Exemplare. S Prokuplye 3. II. 1886. — Zajecar — III. 1890. — Negotin — VII. 1890. B. ? Nis 26. X. 1890. 238. Fu ligula ruf ina (Pall.) . Szerb.: Patka crvena. P. gogoljica. Az üstökös réczének Szerbiában való elterjedéséről nem tudtam tüzetes adatokat szerezni. A Belgrádi múzeumban van egy 8 példány, melyet Dragicevity állatorvos lőtt Neradovcinál. Über die Verbreitung der Kolben-Ente in Serbien habe ich keine ausführlichere Angaben ermitteln können. Im Museum zu Belgrad wird ein 5 aufbewahrt, welches bei Neradovci am 17. XII. 1903. vom Tier- ärzten Dragicevity erlegt wurde. 239. Mergus albellus L. Szerb.: Beli ronac. Ronac bijeli. A kis bukó rendes és gyakori téli vendég Szerbiában; a nagy folyókon, de főleg a Moraván, Száván és Dunán egész télen át. Kisebb nagyobb társaságokban halásznak egész napon át. Csak ha a Duna is befagy, költöznek valamivel délebbre. Vadászatuk igen körülményes. Der Kleine Säger ist ein regelmäßiger und zahlreicher Wintergast in Serbien; an den großen Flüssen aber, besonders an der Morava, ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 153 Save und Donau, während des ganzen Winters ständig. In kleineren oder größeren Gesellschaften fischen sie den ganzen Tags über. Nur wenn die Donau auch zufriert, verlegen sie ihren Aufenthalt mehr nach Süden. Ihre Erlegung ist sehr umständlich. — Pavlovac (Bez. Morava) — XI. 1902. B. 5 Dojransko Jezero 15. III. 1904. B. ? « « 15. III. 1904. 240. Mergus senator L. Az örvös bukóra nézve nem találtam semmiféle adatot a Szerbiára vonatkozó irodalomban s mégis szükségesnek tartom, hogy itt felsoroljam, miután majdnem minden évben a karácsonyi ünnepek alkalmával Báziástól Moldovaig a Duna mentén, a Széchényi utat kocsin tettem meg s így a Dunán többször észleltem. Bizonyára tehát Szerbiába is eltéved. Den Mittleren Säger fand ich nirgends in der mir aus Serbien zugegangenen Literatur erwähnt und doch halte ich es für notwendig, ihn hier zu registrieren, zumal ich fast jedes Jahr zu den Weihnachts- feiertagen, von Báziás bis Moldova längs der Donau (Széchenyi-Strasse) unternommenen Wagenfahrt, mehreremale an der Donau beobachtet habe. Wird also wohl auch nach Serbien sich hinüber irren. 241. Mergus merganser L. Szerb.: Veliki ronac. A nagy bukó rendes téli vendég Szerbia nagyobb jégmentes vizein ; különösen a Dunán mindennapos jelenség. A szerb múzeumnak alább következő példányai vannak: Der Grosse Säger is ein regelmäßiger Wintergast an den großen eisfreien Gewässern Serbiens; besonders an der Donau ist er eine tägliche Erscheinung. Das Serbische Museum besitzt folgende Exemplare: ? Krupany 10. XII. 1902. S Mramor kod Nisa 30. I. 1903. B. ? Dojransko Jezero 15. III. 1904. Steganopodes. Familia Pelicanidae. 242. Pelecaniis crispas L. Szerb.: Nesit panjac. Pelikan. Pontosabb adatokat a gödények Szerbiában való előfordulásáról nem tudtam szerezni. Egy-két évtizeddel ezelőtt mikor még a peli- kánok Délmagyarországon költöttek, állítólag Szerbiában is rendesen megjelentek és költöttek is ; hogy mostan miképen áll a helyzet velük, arról közelebbről nem szólhatok. A Belgrádi múzeumban van egy borzas 154 LINTIA DENES gödény, ivari adat nélkül, melyet lőttek 1903 XI. 23-án Gramacánál (Vranyi ker). Genauere Angaben über das Vorkommen der Pelikane in Serbien konnte ich nicht ermitteln. Als die Pelikane vor 1—2 Jahrzenten in Süd- ungarn noch gebrütet haben, sollen sie auch in Serbien regelmässig erschienen sein und haben auch gebrütet; wie es jetzt mit ihnen aussieht, darüber kann ich nichts näheres mitteilen. Im Belgrader Museum wird ein Krauskopf-Pelikan aufbewahrt, ohne Geschlechtsangabe, welcher am 23. November 1903, bei Gramaca (Bez. Vranya) erlegt wurde. Família Phalacrocoracidae. 243. Phalacrocomx carbo (L.) Szerb : Vranac veliki. Morski gavran. Vodeni gavran. Morovran veliki. A nagy kárókatona nyilván csak a Duna és Száva menti nagy mo- csarakat látogatja. Hogy Szerbiában fészkel-e, az még megállapítandó. Die Kormoran-Scharbe dürfte hauptsächlich die großen Sumpf- gegenden längs der Save und der Donau nur besuchen. Ob sie in Ser- bien auch Brutvogel ist, muss erst festgestellt werden. B. -- Valjevo 1893. 244. Phalacrocorax pygmaeus. (Pall.) Szerb: Vrnac kaloser. Mali ritski gavran. Morovran mali. A kis kárókatona sokkal gyakoribb, mint az előbbi faj. Az észak- nyugati mocsarakban, a Száva mentén, kolóniákban fészkel is. Dr. Röszlfr zágrábi tanár szintén megtalálta itt a magyar oldalon (Obedska Bara és Kupinski kut), hol 1912 és 1913 év tavaszán nagy mennyiségben fészkelt. Die Zwerg-Scharbe ist bedeutend häufiger als die vorige Art. In den nordwestlichen Sümpfen an der Save brütet sie auch kolonienweise. Hier fand sie auch Prof. Dr. Röszler aus Zagreb auf der ungarischen Seite (Obedska Bara und Kupinski Kut) im Frühjahre 1912 und 1913. in großer Anzahl brütend. — Valjevo (an der Kolubara) 1893. — Prokuplye Weihnachten 1902. Longipennes. Fatnilia Laridae. 245. Hydrochelidon hybrida (Pall.) Szerb : Cigra bjelobrada. A fattyú szerkőt Reiser 1900 augusztus 18-án meglehetős nagy számban találta, a Belgrád melletti Makis-bará-ban, ahol 5 drb-t gyűj- tött. A Duna és Száva melletti nagy mocsarakban valószínűleg költ ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 155 is. Nagyon gyakran látható a Dunán a vonulási időszakokban; néha százakra menő csapatok kóvályognak a Duna tükre fölött. Reiser traf die Weissbärtige Seeschwalbe in ziemlich grosser Anzahl am 18. August IQOO an der Makis bara bei Belgrad, wo auch 5 Exem- plare gesammelt wurden. In den größeren Sumpfgebieten längs der Donau und Save brütet sie auch höchstwahrscheinlich. Häufig ist sie während der Zugzeiten auf der Donau zu sehen; es treiben sich da manchmal Gesellschaften zu Hunderten über dem Donauspiegel. — Beograd 29. VI. 1904. 246. Hydrochelidon nigra (L.) Szerb : Cigra crna. A kormos szerkő Szerbiában számosabb, mint az előbbi; rendesen fészkel is az ország nagyobb mocsarain. Reiser is többször észlelte itt fészkelve és pedig a Blato na Vlasini-n, ahol 1 párt lőtt; az őszi vonulás alkalmával azonban nagyon keveset figyelt meg az országban. A Timoka- torkolatban 1 ? -t gyűjtött. Én azonban a Dunán, különösen Báziás alatt, ősszel igen nagy tömegekben láttam. Die Schwarze Seeschwalbe ist in Serbien zahlreicher als die Vorige; brütet auch regelmässig an den größeren Sümpfen des Landes. Reiser beobachtete sie auch des öfteren brütend hier, u. z. am Blato na Vlasini, wo er 1 Paar erlegte; beobachtete aber sehr wenige während des Herbst- zuges im Lande. In der Timokamündung sammelte er 1 $ . Ich beobach- tete sie hingegen an der Donau im Herbst in größeren Mengen, be- sonders unterhalb Báziás. ? Kladovo 30. V. 1899. 247. Hyd roche lidoii ßssipes (Fall.) (letico pt. Schintz.) Szerb : Cigra bjelokrila. Az előbbi fajnál ritkábban fordul elő Szerbiában a fehérszárnyú szerkő. 1900. augusztus 30-án kapott Reiser egy fiatal példányt Nis kö- zeléből. Az Állammúzeumban a költés időszakából van egy pár. Seltener als die Vorige Art kommt die Weißflügelige-Seeschwalbe in Serbien vor. Reiser bekam am 30. August 1900, ein junges Exemplar aus der Nähe von Nis. Das Landes Museum bewahrt Exemplare (1 Paar) aus der Brutzeit her. 5 Morava bei Pavlovac 3. V. 1903. $ (( « « 3. V. 1903. . . . 248. Sterna hirundo L. Szerb : Cigra obicna. Ribic. A küszvágó csér ritka fészkelő madár Szerbia mocsaraiban. A vo- nulási időszakokban igen számos. Reiser Smederevo-nál, Makic baránál (Belgrád) észlelte és fészkelve a Timokatorkolatban találta. 1 párt gyűjtött. 156 LINTIA DENES Spärlicher Brutvogel der großen Sümpfe Serbiens. Die Fluß-See- schwalbe ist während der Zugzeiten zahlreich. Reiser beobachtete sie bei Smederevo, Makis bara (Belgrad) und brütend in der Timoka-Mündung. Er sammelte 1 Paar. — Negotin Sommer 1893. $ « 2. V. 1899. B. — Dojransko Jezero — III. 1904. 249. Stema nilotica Hassel. Szerb: Cigra debelokljuna. A kaczagó csér a szerb Állami Múzeumban 1 példányban van kép- viselve. Hogy Szerbiában való előfordulása miképen áll, nem tudtam megállapítani. lm Serbischen Landes Museum ist die Lach-Seeschwalbe durch ein Exemplar vertreten. Wie es mit ihrem Vorkommen in Serbien steht,, konnte ich nicht feststellen. — Pavlovac (Bez. Vranya) 30. IV. 1904. 250. Laras minutas Pall. Szerb: Galeb maleni. A kis sirály ritka átvonuló Szerbiában. Reiser 1900 augusztus 30-án észlelte Negotinnál, ahol egy őszi tollazatú fiatal S példányt lőtt. A Bel- grádi Múzeum egy példányát Dragityevity állatorvos lőtte Vrányánál 1901. nyarán. Die Zwerg-Möve ist ein seltener Durchzügler in Serbien. Sie wurde von Reiser am 30. August 1900 bei Negotin beobachtet, wo er auch ein S juv. in Herbstgefieder erlegte. Ein Stück des Belgrader Museums erlegte Tierarzt Dragityevity bei : — Vranye Sommer 1901. 251. Laras ridibandas L. Szerb : Galeb obicni. A dankasirály gyakori fészkelő madár az ország mocsaras vidékein; különösen a költési idő után nagyon számos a Dunán, Száván és Moraván. Néha át is telelnek egyesek. Én a Dunán (Báziás-Moldova között) több- ször láttam áttelelő példányokat. Die Lach-Möve ist ein häufiger Brutvogel in den Sumpfgebieten des Landes; besonders zahlreich nach der Brütezeit an der Donau, Save und Morava. Einige überwintern auch mitunter. Ich sah an der Donau (Báziás-Moldova) mehreremale überwinternde Exemplare. — Zajecar — III. 1890. — Bisnyice na Dunav — I. 1891. 252. Laras canus L. Szerb: Galeb burni. A viharsirály csak a vonulási időszakok alkalmával, tavasszal és ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 157 Ősszel érinti Szerbia területét. Némelykor télen is előfordul; a Dunán nagyon gyakran. Die Sturm-Möve passiert das Gebiet Serbiens nur gelegentlich der Zugzeiten, im Herbst und Frühjahr. Manchmal kommt sie auch im Winter vor; an der Donau sehr oft. — Nis 26. XII. 1894. 253. Lariis cachiniians Pall, Szerb : Galeb klankavac. A lósirály, úgylátszik, csak ritka vendég Szerbiában. Azok a pél- dányok, amelyek ide eltévednek, többnyire fiatal madarak. Die Graumantel-Möve (Südliche Silbermöve) scheint nur ein sel- tener Gast in Serbien zu sein. Die Exemplare, welche sich bis hieher verfliegen, sind meist junge Vögel. — juv. Ada ciganl. 1. VIII. 1904. — « « 28. VIII. 1904. Urinatores. Família Podicipidae. 254. Columbus cristatus L. Szerb : Gnjurac veliki. Plyenor. Usotka. Pondurka. Az ország halban gazdag tavain és nyilt vizein vagy nagyobb folyóin figyelhető, de sehol sem gyakori, inkább csak párosan vagy kevés példányban. Fészkelés idején a náddal benőtt részeket keresi fel. Reiser a búbos vöcsköt a Morava folyó mentén, Jagodinánál találta, ahol 1900. szept. 19-én 1 ?-t lőtt. Egyesek át is telelnek. A vörösnyakú vöcsökről (Colymbus gríseigena) sehol sem találtam említést téve, mégis bizonyosra veszem, hogy Szerbiában is előfordul, miután délkeleti Magyarországon egészen le a Dunáig a megfelelő helyeken mindenütt fészkelő madár. Auf den fischreichen Teichen und freien Wasserspiegeln oder größeren Flüssen des Landes zu beobachten, aber nirgends häufig, sondern meist paarweise oder in wenigen Exemplaren. Zur Fortpflan- zungszeit sucht er mit Rohr bewachsene Partien auf. Reiser begegnete den Großen Lappentaucherj längs des Moravaflusses bei Jagodina, wo er am 19. Sept. 1900 1 ? erlegte. Einige überwintern auch. S Ada ciganl. 6. I. 1904. ..:.•.. B. ? Dojransko Jezero — III. 1904. Über Columbus gríseigena (Rothalsiger Lappentaucher) fand ich nirgends eine Erwähnung, dennoch nehme ich mit Bestimmtheit an, daß er in Serbien auch vorkommt, zumal er in Südungarn bis an die Donau an entsprechenden Plätzen überall Brutvogel ist. 158 LINTIA DENES 255. Colymbiis nìgricollis (Bremm.) Szerb: Gnjurac zlatousi. A feketenyakú vöcsök még gyakoribb, mint a búbos vöcsök és ugyanazon a területeken fordul elő, mint az. Áprilisban jelentkezik és szeptemberben ismét elköltözik. Der Schwarzhalsige Lappentaucher ist womöglich häufiger als C. cristatus und kommt auf den gleichen Gebieten vor als jener. Er- scheint im April und zieht im September wieder fort. — juv. Tetovska Reka 9. VIII. 1905. 256. Colymbiis fliiviatilis (Tunst.) Szerb: Gnjurac pilinorac. Pilinorac. Gnjurac mali. Reiser a kis vöcsköt ritka madárnak mondja Szerbiára nézve, én azonban azt tartom, hogy inkább rejtett életmódja miatt észleltetett oly kevésszer. A belgrádi múzeumban az alább következő példányok őriztetnek: Reiser nennt den Kleinen Lappentaucher als einen spärlichen Vogel Serbiens; jedoch vermute ich, daß er wegen seiner versteckten Lebens- weise weniger beobachtet wurde. Im Belgrader Museum sind folgende Exemplare aufbewahrt: B. — Nis 30. VIII. 1894. — « — X. 1902. ? Tetovo 28. Vili. 1904. Família Urinatores. 257. Colymbus septenirionalis (L.) Szerb : Laskavac. Pljenor srednyi. A búvárfélék nagyon minimálisan vannak képviselve a szerb állam- múzeum gyűjteményében; ez azonban nézetem szerint csak annak a körülménynek tudható be, hogy mint téli vendégek csakis a legnagyobb vizeken jelennek meg s ott mint igen vad madarak igen nehezen ejt- hetők el. Télen az Aldunán igen sokszor láttam ilyen madarakat. Die Seetaucher sind in der Kollektion des serb. Landesmuseums sehr minimal repräsentiert; dies ist aber meiner Ansicht nach nur dem Umstände zuzuschreiben, daß sie als Wintergäste meist nur auf den allergrößten Gewässern erscheinen und dort als sehr scheue Vögel sehr schwer zu erlegen sind. Ich sah an der Donau in Südungarn sehr oft des Winters solche Vögel. B. — Vlasina 1901. ADATOK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 159 Gyrantes. Família Columbidae. 258. Cokimba livia L. Szerb: Golub divlyi. Divlyi golub. Reiser a szirti galambot főleg a Jelasnica melletti Klisurában és Sveta Petka-Sityevo mellett figyelte meg, ahol a sziklaodvakban és repedésekben fészkel. Reiser szerint a typikus példányok mellett még olyanok is elő- fordulnak, melyek más galambfajokkal való keresztezésre engednek következtetni. Ó 4 darabot lőtt. Reiser beobachtete die Felsentaube hauptsächlich in der Klisura bei Jelasnica und Sveta Petka-Sityevo, wo sie in den Felshöhlen und Nischen nistet. Nach Reiser sollen außer den typischen Exemplaren auch solche Exemplare vorkommen, welche auf eine Kreuzung mit anderen Tauben- arten folgern lassen. Er erlegte 4 Stück. B. S Sityevo 22. V. 1899. 259. Colámba palumbus. L. • Szerb : Grivas. Grivnyas. Golub grivnyas. Az örvös galamb Szerbia legtöbb erdejében el van terjedve. Meg- lehetős korán érkezik és csak ősszel távozik ismét el. Lombos fákon fészkel sűrű pagonyokban vagy cserjésekben. Reiser 2 darabot lőtt Ivanice és Uzicenél. Die Ringeltaube ist in den meisten Waldungen Serbiens verbreitet. Kommt ziemlich früh im Lande an und zieht erst im Herbst wieder fort. Brütet auf Laubbäumen in dichten Komplexen oder Jungmaisen Reiser erlegte 2 St. bei Ivanice und Uzice. — Negotin 1896. 260. Columba oenas (L.) Szerb: Golub duplyas. Duplyas. A kék galamb még számosabb, mint az előbbi faj. Aratás után igen nagy csapatokban röpköd a tarlókon, felszedve a kihullott gabona- szemeket. Az első a galambok között; némelykor már a tél végén meg- érkezik és késő őszig időzik itt. Igen sokszor át is telelnek egyes csapatok. Tartózkodásra olyan erdőrészeket választ, ahol sok öreg odvas fa van, melyekben fészkelni szokott. Reiser főleg Kusadaknál, Brza- Palanka és Ristovácnál észlelte őket. Lőtt 3 darabot. Die Hohltaube ist noch zahlreicher als die vorige Art, Nach der Erntezeit streicht sie in sehr großen Flügen auf den Stoppelfeldern umher, die herausgeschüttelten Fruchtkörner aufklaubend. Sie ist die erste der Tauben, welche manchmal schon Ende Winters eintrifft und bis im Spätherbst verbleibt. Sehr oft überwintern kleinere Truppp. Ihr 160 LINTIA DENES Aufenthalt sind solche Waldgebiete, wo es viele alte hohle Bäume gibt, in denen sie brüten. Reiser beobachtete sie besonders bei Kusadak, Brza-Palanka und Ristovac. Erlegte 3 Exemplare. 5 Ristovac 2. VI. 1899. S juv. Prokuplye 7. VI. 1899. 261. Tartar tartar (L.) Szerb: Grlica. Az ország minden részében ismeretes a gerle. Erdőszélek, facso- portok, gyümölcsöskertek és ligetek a tartózkodási helyei, hol rendesen költ is. Legkésőbben érkezik és legkorábban költözik el. Mint vala- mennyi galambfaj szintén igen kedveli a tiszta folyóvizek szom- szédságát. In allen Teilen des Landes ist die Turteltaube bekannt. Ihr Auf- enthalt sind sowohl Waldränder als auch Feldgehölze, Obstgärten und Parkanlagen, wo sie gewöhnlich brütet. Sie kommt am spätesten an lind zieht am frühesten fort. Sie liebt wie alle Taubenarten die Nähe reiner fließender Gewässer. B. ^^ Ristovac 2. VI. 1899. B. — Kursumlja 8. VI. 1899. 262. Tartar tartar decaocto (Fri v.) Szerb.: Kumra. Ez az érdekes faj, mely az egész Balkánon (a Dunán túl) el van terjedve, Szerbiában is nagyon ismeretes. Balkáni elterjedését a török uralommal hozzák összefüggésbe. Belgrádnál a Kalimegdanon és a Topci- deren láttam sok párt röpködni ; sőt a Konak kertjében is naponkint lát- ható. Reiser még Nis, Leskovac és Prokupljenél találta. 9 darabot gyűjtött. Diese interessante Turteltaubenart, welche am ganzen Balkan (jenseits der Donau) verbreitet ist, ist auch in Serbien sehr bekannt. Ihre Verbreitung am Balkan wird mit der türkischen Regierungszeit in Zusammenhang gebracht. Sie kommt in verwildertem Zustande an manchen Orten sehr häufig vor. Bei Belgrad sah ich am Kalimegdan und Topcider viele Paare sich herumtreiben ; ja sogar im Hofgarten des Konaks sind sie täglich zu sehen. Reiser begegnete ihr noch bei Nis, Leskovac und Prokuplje. Sammelte 9 Stück. R a s o r e s. Fatnilia Tetraonidae. 263. Bonasa bonasia (L.) Szerb.: Lyestarka, Lestarka. A császármadár meglehetősen gyakori a szerbiai középhegység erdeiben. Különösen a változatos, meredek vidéken elterülő erdőrész- ADATUK SZERBIA MADÁRFAUNÁJÁHOZ 161 leteket kedveli, melyek sok bogyótermő cserjét tartalmaznak ; ezek képe- zik táplálékának nagy részét. Ilyen helyeken végzi el a költést is. Állandó madár. Reiser a Zlatiboron találta és Uzicetől a Dunáig. Gyűjtött 1 ? és 2 fiatalt. Das Haselhuhn ist ein ziemlich häufiger Vogel der serbischen Mittelgebirgswaldungen. Bevorzugt besonders jene Partien der Wälder, welche sich auf abwechselndes, steiles Gebiet erstrecken und viel Beeren tragende Sträucher enthalten, die einen großen Teil ihrer Nah- rung bilden. An solchen Gebieten wird auch das Brutgeschäft besorgt. Standvogel. Reiser fand sie auf demZlatibor von Uzice bis zur Donau. Sammelte 1 $ und 2 juv. o^ Mark. Vale kod Vranye — IX. 1901. 264. Tei mo te t rix L. Szerb.: Tetrijeb mali, Ruzovac mali. Reiser információi szerint a nyirfajd állítólag Szerbiában is előfor- dul, még pedig Raska és a Javor-Planina környékén egész a legmaga- sabb hegyláncolatig. Bizonyító példányokról nincs tudomásom. Nach Reisers Informationen soll das Birkhuhn auch in Serbien vorkommen, u. zw. in der Gegend von Raska und Javor-Planina bis auf die höchsten Gebirgsketten. Von Belegexemplaren ist mir nichts bekannt. 265. Tetrao uro gall us L. Szerb.: Tetrijeb veliki. A süket fajd ritka fészkelő madár a szerbiai havasokon; neveze- tesen a Kopaonikon, Golia és Zboristénél a Mokra-Goránál. A belgrádi múzeum példányai : Das Auerhuhn ist ein spärlicher Brutvogel des serbischen Hoch- gebirges. Namentlich am Kopaonik, bei Golia und Zboriste am Mokra- Gora. Die Exemplare des Belgrader Museums sind : B. d" Golija 7. V. 1903. ^ Kopaonik 17. X. 1903. Família Phasianidae. 266. Cotiiniix cotiirnlx (L.) Szerb.: Prepelica. - y - Szerbia termékeny mezőin a fürj mindenütt ismeretes. Vonuló- madár, mely májusban érkezik és szeptemberben ismét eltávozik. Né- melykor megmaradnak egyes példányok a télen át is. In den fruchtbaren Feldern Serbiens ist die Wachtel überall be- kannt. Sie ist Zugvogel, welche im Mai kommt und im September wieder fortzieht. Manchmal verbleiben einzelne Exemplare auch über den Winter. Aquila. ■ • 11 162 LINTIA DENES — jiiv. Negotin 1895. — juv. Negotin 1896. ■ B. juv. Skoplje 17. IX. 1906. 267. Per dix perdix (L.) Szerb.: Jarebica. A fogoly Szerbia legtöbb vidékén jól ismert vadászható és fész- kelő madár. Szerbia éjszakkeleti részén már ritkább, ott a következő faj helyettesíti. Das Rebhuhn ist in den meisten Gegenden Serbiens ein wohl- bekannter Jagd- und Brutvogel. Im nordöstlichen Teile Serbiens ist es seltener und durch die nachfolgende Art vertreten. % Ada Ciganl. (b. Beograd) 19. XI. 1903. ^ Pavlovac 11. XII. 1903. 2 B. c^ Nis 23. X. 1890. *) B. Nis 23. X. 1890. ->^) 268. Caccabis saxatilis Meyer. Szerb.: Kamenyarka. A szirti [fogoly Szerbia sziklás, köves hegyvidékein található csak. Állítólag évről-évre apadt a száma. A Suva-Planinán és Vranyánál még igen nagy mennyiségben található, azonban Nisnél már ritka. Az Al- duna vidékén Golubác alatt és tovább lejebb a sziklás vidékeken ma- gam is észleltem. Innen származnak a mi szirti fogolyaink Délkelet- magyarországon (Koronini). Csodálatos, hogy a magyar oldalon ezen helyen kívül sehol máshol nem található. Az én szirti fogoly-sorozatom szintén innen származik. Reiser 1 példányt gyűjtött. Das Steinhuhn ist nur in den steinigen, felsigen Gebirgsgegenden Serbiens zu finden. Es soll von Jahr zu Jahr immer mehr an Zahl ab- nehmen. Auf der Suva-Planina und Vranye sind sie noch in sehr großen Mengen vorhanden, dagegen aber selten bei Nis. In der Donau- gegend, unterhalb Golubac und weiter hinunter in den felsigen Ge- bieten habe ich es auch beobachtet. Von hier stammen auch unsere Steinhühner in Südostungarn (Koronini) her. Merkwürdigerweise sind auf der ungarischen Seite außer hier nirgends anderswo Steinhühner zu finden. Meine Steinhuhnsuite stammt auch von hier. Reiser sam- melte 1 Exemplar, c/' Vratarnica — IL 1888. • ■ cr^ Skoplye 4. X. 1905. 2 B. — Nis 1. XI. 1890. Temesvár, 1915. Régi hires erdélyi madárgyüjtemények. Irta Schenk Jakab. A magyar madártan történetében Erdélynek mindenkor kiváló szerepe volt, különösen a régebbi időkben. így az első magyar enumerációt is erdélyi tudósnak, Benkő JózSEFnek köszönjük, aki Transsilvania címen 1778-ban megjelent művének I. kötetében a 132. és 133. lapon Erdély madarainak egy részét is fölsorolja. A kettős nomenklatúrát még csak részben alkalmazza, de azért enumerációjából 63 fajt mégis föl lehet ismerni. A legnagyobb virágzás ideje az 1840-es években kezdődött, amikor a lelkes és hivatott búvárok egész sora kezdett madártannal és főleg gyűjtéssel foglalkozni. Ezek a kutatók: Stetter Frigyes Vilmos dévai mérnök, dr. Knöpfler Vilmos dévai, majd zalatnai orvos, Buda Elek rusi földbirtokos, majd ennek fia, Buda Ádám, Wagner Károly hát- szegi gyógyszerész, Zeyk Miklós, a nagyenyedi Bethlen-kollégium tudós és lelkes tanára, majd valamivel később Csató János Alsófehér- megye alispánja és gróf Lázár Kálmán, A lég urai szerzője. Hogy ezek közül ki volt a kezdeményező, kitől tanulta el a többi a preparálás tudomá- nyát, arra nézve a legújabban szétágazók a vélemények. Chernél szerint (A honi madártan története. Természettud. Közlöny, XX. 1888., p. 59.) Stetter lett volna az első, aki Erdélyben madarakat gyűjtött s aki erre másokat is megtanított s ezt a nézetet vallotta Csató János is (Aquila, XV. 1908., p. 222). Stetter viszont Petényi tanítványának vallotta magát. Ezzel szemben Buda Ádám azt állítja (Bodnár Bertalan : A WAGNER-féle madárgyűjtemény. Aquila, XV. 1908. p. 222), hogy Stetter, Buda Elek és Wagner együtt 1841-ben Knöpflertől tanulták meg a madártömést. Buda Elek azonban sajátkezúleg írt gyüjteményjegyzékében azt írja, hogy ő csak 1845-ben kezdte meg a madártömést. Hogy Csató és Lázár gróf kitől tanulták a preparálást, azt nem tudjuk, valószínűnek látszik, hogy Zeyktől tanulták, nagyenyedi diákságuk idején. Ezzel a föltevéssel ellen- kezik ZEYK-nek alábbi nyilatkozata, mely szerint az erdélyi gyűjtők mind a bécsi vagy francia módszer szerint tömnek, míg ő maga a berlini módszert követi. így valószinű, hogy úgv Csató mint Lázár a hunyad- megyei körben (Stetter, Buda, Knöpfler) tanultak meg madarakat 11* 164 SCHENK JAKAB tömni. Hogy Zevk kinek a tanítványa volt, szintén nem tudjuk, de saját följegyzései szerint ö a berlini módszer szerint tömött, így tehát egészen külön helyet foglal el. Mindezeknek a kérdéseknek a pontos tisztázása még a jövő kutatás föladata. A véletlen néhány fontos adalékhoz juttatott Erdély madártanának erre a legfontosabb korszakára vonatkozólag, külö- nösen a nagyenyedi Bethlen-kollégium elpusztult gyűjteményéről és Buda Elek gyűjteményéről, melynek nyoma veszett s ezeket a későbbi kutatás megindítására és hasznára itt közreadom. Történeti adataink szerint az 1840-es és 1850-es években Erdélyben a következő gyűjte- mények keletkeztek. 1. Stetter Frigyes Vilmos gyűjteménye Déván, mely 1853-ban vétel útján a nagyszebeni természettudományi egyesület birtokába került, ahol maradványai jelenleg is megvannak. Madarai, úgy látszik, nem vol- tak dátummal és lelőhellyel ellátva, mert a gyűjtemény katalógusában, melyet kérésemre Kamner Alfréd állított össze a M. Kír. Ornithologiai Központ részére, a Stetter gyűjteményéből eredő példányok <í Erdély 1853^^ jelzéssel vannak ellátva. Az 1853-as évszám az átadás időpontját jelöli. A gyűjtemény 1848-ban megmenekült az oláh dúlástól, de jelen- leg már csak romjai vannak meg, úgy látszik, legnagyobb részében elpusztította az idő vasfoga. Hogy eredetileg hány darabból állott ez a gyűjtemény, ma már alig állapítható meg, de tekintélyes lehetett, mert Stetter 1845-ben már 24ó fajt mutatott ki Erdélyből legnagyobbrészt a gyűjteményében lévő példányok alapján. Az idevonatkozó pontos szám- adatok különben nem is olyan fontosak, mert Stetter a gyűjteményt tudományosan földolgozta és értékesítette, még pedig két munkában is, az egyik a magyar orvosok és természetvizsgálók v. nagygyűlésének munká- latai között jelent meg 1845-ben, «Adatok Erdély ornithologiájához» cím alatt, a másik pedig Bielz E. A. munkája Erdély gerinces faunájáról (Fauna der Wirbeltiere Siebenbürgens, 1856), melynek madártani része úgyszólván tisztára Stetter munkája. Miként az 1848. évben, úgy reméljük, most is elkerüli a gyűjtemény az oláh dúlást s a jövőben a nagyszebeni természettudományi egyesület még fokozottabb gondozásába veheti majd a Stetter gyűjteményének még ránk maradt ereklyéit. 2. Dr. Knöpfler Vilmos gyűjteménye, melynek alapját Nagyágon és Déván vetette meg, valószínűleg Stetter gyűjteményével egyidejű- leg, később Zalatnára került, ahol 1848-ban az oláh hordák fölégették. Ez a gyűjtemény 183 fajból 225 példányból állott, tudományosan föl- dolgozva nem lett, de jegyzékét megőrizték ZE^'K Miklós nagyenyedi tanár hátrahagyott iratai. A fajok jegyzéke megjelent az Aquila IV. 1897. évi kötetében, p. Ió4 — 169. Lelőhelyek és dátumok hiányzanak, de annyi- ban mégis meglátszik a gyűjtemény tudományos kezelése, hogy majdnem RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 165 mindenütt meg van adva az illető madár neme. Terjedelmét tekintve, a KNÖPFLER-féle gyűjtemény a jelentékenyebbek közé sorolandó, külö- nösen ami a fajok számát illeti, amely Erdély madárvilágának kéthar- mad részét teszi ki. 3. Wagner Károly hátszegi gyógyszerész gyűjteménye szintén kikerülte az 1848-iki vészes időket. Terjedelméről pozitiv adatok nin- csenek, tudományosan földolgozva nem lett. A gyűjtemény később a hódmezővásárhelyi főgymnasium tulajdonába került, de az új lakóhelyen szerzett madarakkal bővülten, úgy, hogy a kétféle helyről eredő példá- nyokat már nem lehetett teljesen szétválasztani. A gyűjtemény jegyzékét érdekes történeti adatok kíséretében Bodnár Bertalan közölte az Aquila XV. 1908. évi kötetének 222—231. lapjain. 4. CsATÓ JÁNOS gyűjteménye, mely több mint félszázados ernye- detlen munka révén Erdélynek majdnem teljes madárfaunáját felölelte, a kiváló ornithologus halála után a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Pontosabb adatai belekerültek Frivaldszky «Aves Hungáriáé» cimű, 1891-ben megjelent művébe, de Csató számos publikációjában tudomá- nyosan föl lett dolgozva a teljes gyűjtemény anyaga is, így legutoljára Alsófehér vármegye monográfiájának 1896-ban megjelent I. kötetében, «Alsófehér vármegye növény- és állatvilága» cím alatt. Az erdélyi eredetű madarak gyüjteményjegyzéke a M. Kir. Orni- thologiai Központban van. Még 1905-ben elkértem az agg tudóstól ezt a jegyzéket, aki azt a következő sorok kíséretében küldte meg: «...kül- döm a gyűjteményemben levő, Erdélyben gyűjtött madaraknak kimuta- tását, minden egyes madárnál föltűntetve lövetési helyét és idejét. Azért másoltam le magam, mivel madárgyűjteményem névjegyzékében a más országokból szerzett madarak is be vannak jegyezve s így csaknem lehetetlen lenne másvalakinek az Erdélyből származottakat kiválogatni». Mint alább látható, Buda Elek már 1848-ban küldött egy Mergus serrator-i, úgy látszik, hogy Csató már akkor, tehát 15 éves korában kezdett gyűjteni. Az említett példány a gyűjteményben már nincs meg és a legrégibb példányok az 1852. évből valók, nevezetesen egy Moti- ficola saxatilis, egy öavia septentrionalis s egy Dafila acuta. 19C5-ben az erdélyi madarak gyűjteménye 267 fajból (923 példányban) állott s azóta 1913-ban bekövetkezett haláláig már csak igen kis mértékben gyarapította azt. 5. Buda Ádám gyűjteménye az 1850-es évek végén keletkezett, tehát legkésőbben az itt fölsoroltak közül. Szintén sok fajt foglalt magában s jelenleg is keletkezési helyén, Réán, Hunyad vármegyében van. A gyűj- temény eredeti jegyzékét Buda Ádám annak idején másolás végett kéré- semre megküldte a M. Kir. Ornithologiai Központnak. Le is másoltam s így teljes anyaga meg is van az intézet úgynevezett cédulagyüjtemé- 166 SCHENK JAKAB nyében, tehát fajonként szétszórva és helyséojek szerint rendezve, úgy, hogy most összefoglaló képet a gyűjtemény állományáról nem adhatok. Pontosabb és ritkább példányokra vonatkozó adatai szintén belekerültek Frivaldszkv Aves Hungáriáé cimü művébe; javarészüket Buda Ádám több alkalommal is közölte, így a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat I. évkönyvében 1882-ben és az Aquila XIII. 1909. évfolyamának 162 — 168. lapjain «Madárvilágunk pusztulása az utolsó félszázad alatt» címen- 6. A nagyenyedi Bethlen-kolLégium-ndk az akkori időkhöz mérten rendkívül értékes és teljesen modernül kezelt nagyszabású gyűjteménye, amely elsősorban oktatási célokat szolgált, faunisztikai szempont- ból is nagy értékű volt. Ezt a gyűjteményt Zeyk Miklós, a kollégium tudós és lelkes tanára alapította. Zeyk Miklós, aki Csató JÁNOS-nak kéz- irati életrajzi adatai szerint 1810-ben Bécsben született, a középiskoláit Nagyenyeden s a jogot Marosvásárhelyen elvégezvén, két évig a bécsi és három évig a berlini egyetemeken a természettudományokban képezte magát. 1838-ban elfogadta a nagyenyedi Bethlen-kollégium természetrajzi tanszékét, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a természettudományoknak minél több lelkes hivet nevel. Ennek a célnak az érdekében szervezte a kollégiumnak akkoriban igen terjedelmes és nagyértékű természetrajzi gyűjteményét, mely azonban az 1848-iki oláh fölkelés alkalmával java- részben elpusztult. Zeyk a vészes idők alatt Magyarországon Tiszaroffon és Miskolczon tartózkodott — volt assistense Jancsó József ugyanekkor Tiszavárkonyban lakott — 1851 őszén visszaköltözött Erdélybe a Nagy- enyed közelében levő Diódra. Értékes életét túlkorán, már 1854-ben alig 44 éves korában kioltotta a halál. Zeyk Miklós értékes kéziratai özvegye útján Csató János kezébe s tőle a Magyar Királyi Ornithologiai Központba kerültek, ahol jelenleg is megvannak. Legértékesebb közülük egy Erdély madárfaunáját tárgyaló szakszerű munka, amelyet ki is adunk, mihelyt arra alkalom nyílik. A Bethlen-kollégium 1848 előtti hazai madárgyűjteményét összesen három jegyzék őrizte meg. Minthogy alább gyakran kell hivatkoznunk ezekre a jegyzékekre, itt röviden ismertetem s a következőképen jelölöm őket. Az /. számú jegyzék összesen 151 hazai fajt mutat ki, minden fajnál meg van adva a lelőhely, de az elejtés időpontja hiányzik. Ennek a jegyzéknek az adatai ha nem is pontról-pontra, de lényegükben meg- egyeznek faunisztikai művének adataival, úgyszintén a később előkerült eredeti gyüjteménynaplókban levő adatokkal. Ezt tehát föltétlenül hite- lesnek kell tartani. A 2. számú jegyzék már 180 hazai fajt mutat ki, de ezek közül több kéteset, melyek hátrahagyott faunisztikai munkájában nincsenek meg s egyrészük az 1. számú jegyzék szerint Oláhországból származott. Minthogy Zeyk minden egyéb iratában az abszolút pontosságra törek- RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 167 szik, ennek a szerfölött meglepő ténynek a magyarázatát csak abban lehet találni, hogy ez a jegyzék a kormányhoz intézett fölterjesztés szá- mára készült azzal a célzattal, hogy az iskola legalább részben vissza- kapja az 1848-ban elpusztított gyűjteményét. Zeyk tehát itt nem faunisztikai összeállítást akart adni tudományos célzattal, hanem csak gyűjtemény- jegyzéket — lelőhelyek nélkül — s ezt a gyűjteményt az exoták gyűjte- ményével szemben ahazaiyy-nak nevezte. Ezt a gyűjteményjegyzéket tehát hitelesnek nem fogadhatjuk el. A 3. számú jegyzék az előbbinek úgylátszik impuruma volt, mert tökéletesen; szórói-szóra egyezik vele. Egy 4. számú Jegyzék nem a teljes gyűjteményre terjeszkedik ki, hanem csak részletekre s a következőket tartalmazza: (íAz 1841-ben kezdett lajstromban meg nem említett, azelőtt 1839- tól 1841-ig kitöltött madarak.yy Összesen 44 faj. ((Buda Elektől kaptamy> jelzésű fajok. Összesen 9 faj. (.iSzatmári-f éle gyűjtemény y> — összesen 11 faj; ebben vannak az Oláhországból származó példányok. Mielőtt belefognék a Bethlen-kollégium 1848 előtti gyűjtemény állo- mányának a fenti jegyzékek alapján való megállapításába, lássuk mit mond maga Zeyk Miklós erről a gyűjteményről a 2. számú jegyzék kapcsán a kormányhoz intézett fölterjesztésben: «Ez az iskola volt gyűjteményének rövid kimutatása. Ez ugyan csak volt s azért a tansegédeszközök közé nem lett vaia számítandó, ha nem reménylené az iskolai Elöljáróság, hogy a tudományokat pártoló s a jogokat méltányló Magas Kormánynak segedelmével, még ezen becses gyűjteménynek egyrészét vissza szerezheti, minek kieszközöl- hetése végett volt bátor ezen kimutatást felterjeszteni.» «Ezen gyűjteménynek egyrésze ugyan — fájdalom — az utcára hánya- tott és lábbal tapostatott, vagy az egész várost elhamvasztó tűz martalékává lett, más része azonban elvitetett s ez a Magas Kormánynak pártolása mellett visszaszerezhető volna». «Köztudomás szerint megyesi, szászsebesi, szebeni és szelindeki szászok vittek el legtöbbet. Az oláhok is hordottak el belőle s útjokban főleg Fejérvárt, eladogatták azokat». «Néhai Báró Wohlgemuth őnagyméltósága méltóztatott volt rende- letet bocsátani az enyedi ref. Collegium elidegenített javainak vissza adatása iránt s biztosokat nevezni ki a beszolgáltatott daraboknak átvé- telére s a főbizottmányhoz Fejérvárra leendő szolgáltatására. Ezen rende- letnek azonban kevés sikere lett. 7 tengeri csiga és kagyló, 7 kitöltött madár megfélegesítve, 4 koponya, egy elefántagyar, egy cetfark, egyik krokodilus s néhány csekélybecsű ásványdarabok kerültek bé a nagy gyűjteményből.» . - 168 SCHENK JAKAB «Könyörgünk azért alázatosan a Magas Kormánynak, hogy méltóz- tasson e részbeni rendeletét megújítani s iskolánkat odasegíteni, hogy nagy költséggel és fáradsággal gyűjtött javait ne bitorolják méltatlan birtokosok.» «A terménytannak akkori Professora ezen gyűjteményt igen jól ismeri s a daraboknak nagy részére biztosan rá ösmerne.» «Az 1. szám alatt említett ásványgyüjtemény, mely még kirakva sem volt, úgy amint 11 ládákban el volt pakkolva, vitetett el. Ezen gyűjteménynek volt birtokosa akárhol rá ösmerne azon gyűjteményre». «A madarakat könnyű arról megismerni, miszerint azok mind a berlini methodus szerint vannak kitömve, amidőn mind azok, kik mada- rakat tömnek ki Erdélyben, a bécsi vagy francia methodust követik, mely különbséget a felvágásnál a példányoknak elbontása nélkül is rögtön meglehet látni.» A gyüjteményjegyzékben nemcsak preparált állatok szerepeltek^ hanem volt benne sok csontváz, koponya, gége, mellcsont s azonkívül «harmincnégy darab injiciált anatómiai praeparatum Dr. és Professor HiRTL JÓZSEF úrtól». A gyűjteménynek abból a részéből, amely nemvolt ornithologiai érdekű, itt csak nagyjában a következőket említem meg: Ornithorhynchus paradoxus koponyája, 30 kitömött emlős, Bos urus szarva, mely Görgény vidékén találtatott, 28 hüllő, 20 hal, kb. 2000 hazai és 30 külföldi rovar, 60 rákféle, 300 főleg külföldi csigaféle, 50 Kláris-féle, 1500 hazai növény- faj, 300 hazai kryptogám faj, Mark Brandenburg összes leveles mohái, 50 tengeri alga. Egy 1017 vagy 1177 darabból álló ásványgyűjtemény, melyet ezer pengő forinton BEROHOFFER-tól vásároh az iskola s melynek tudományos becse Magyarországon és Erdélyben egyedüli vaia, azon- kívül többféle számú őslénytani tárgy. A gyűjteményben volt madártani érdekű készítmények a következők voltak: Ciconia nigra, Numenius arcuatiis és Anas bosclias koponyák; Cygniis cygniis mellcsontja «az abba bemenő gégével»; Ciconia ciconia és Bubo bubo fölállított csontvázai; «gégéje sok apró madárnak»; «mell- csontja sok madárnak minden osztályból». Kitömött madár volt benne: hazai 180 faj 339 darabban, azonkívül legalább 300 fajból s közel ugyan- annyi példányból álló külhoni madarak gyűjteménye. Az utóbbiakra vonatkozó lajstrom Enyed elpusztulása alkalmával elégett s a 2. számú jegyzékben levő kimutatást annak a jegyzéknek az alapján kezdi, amelyet még 1849-ben emlékezetből készített. A fölterjesztés minden sorából látható az a nagy szeretet, amellyel Zeyk Miklós az általa alkotott gyűjtemény iránt viseltetett s teljes tuda- tában volt annak a fontosságnak is, amellyel az mint asegéd taneszközy> birt. Az egész gyűjtemény egyúttal arról is beszédes tanúságot tesz, hogy RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 169 Zeyk Miklós milyen alapos, korának színvonalán álló tudást hozott magával a külföldi egyetemekről s PETÉNVi-n kívül az ő korában nem volt senki, aki hazánkban ügy értett volna a gyűjtemény tudományos gondozásához, mint ő. Jogos büszkeséggel is mondhatta erről a gyűjteményről Zeyk Miklós, hogy <í.tüdományos becsre egyedüli Erdelybem — de tegyük hozzá, hogy egész Magyarországon is talán csak a Nemzeti Múzeumnak volt érté- kesebb és nagyobb madárgyüjteménye. Rátérhetünk most már az Erdélyből származó madarak 1848 előtti teljes jegyzékének a megállapítására. Ehhez azonban a Zeyk hátrahagyott iratai között ránkmaradt s fent ismertetett 4 jegyzéken kívül szükség volt az eredeti gyüjteménynaplókra, amelyek Zeyk szerint megvoltak (4, számú jegyzék) s valószínűleg túlélték a pusztulást is, mert Zlyk kifejezetten csakis a külhoni madarak jegyzékéről említi meg, hogy az Enyed pusztulása alkalmával elégett. Megvolt tehát a remény, hogy ezek az eredeti naplók a kollégium irattárában még föltalálhatók. A szerencsés véletlen úgy hozta magával, hogy a Bethlen-kollégium zoológiai tan- székén épen intézetünk lelkes barátja, dr. Szilády Zoltán tanár működött, aki kérésemre hozzá is fogott a kutatáshoz és meg is találta ezeket a jegyzékeket; és pedig két füzetet, amelyek közül az egyik a praeparált bőrök, a másik a kitöltött és felállított madarak jegyzékét tartalmazza. Elenyésző csekély kivétellel minden egyes példánynál meg van adva a lelőhely, az elejtés dátuma, a madár neme, az elejtő vagy ajándékozó neve, továbbá a csupasz részek szine és ritkábban a gyomortartalom. Mindebből újra is meg kell állapítani azt, hogy a gyűjtemény a tudo- mányszabta követelményeknek megfelelően volt kezelve, ami más szóval azt jelenti, hogy Zeyk ornithologiai tudása teljesen a kor nemzetközi színvonalán állott, ami viszont teljes bizalmat kelt az ő meghatározásai iránt. Látható ebből a két jegyzékből egyúttal az is, hogy Zeyk nemcsak a véletlenre bízta a gyűjtemény gyarapodását, hanem akkori asszístensét és későbbi utódját a tanszéken, Jancsó Józsefet gyűjtőkírándulásokra is küldte, így többek között a Mezőségre is, amely gazdag vízímadárvílá- gáról bizonyára már akkor is híres volt. A legkorábbi mezőségi madár- tani adatokat kétségtelenül Zeyk gyűjteményjegyzéke őrizte meg számunkra. Most már rendelkezésre állván az összes adatok, egészen pontosan megállapíthatom a Bethlen-kollégium 1848 előtti Erdélyből származó madárgyüjteményét. A kollégium irattárában talált két eredeti naplóban foglalt fajok száma összesen 135. Ehhez járul a fenti 4. számú jegyzékben említett «az 1841-ben kezdett lajstromban meg nem említett 1839-től 1841-ig kitöltött madarak» jegyzékéből 20 olyan faj, amely a többiben nem fordul elő. Ezekkel együtt a fajok száma 155. A Buda ELEK-től kapott 170 SCHENK JAKAB példányokkal (4. számú jegyzék) 162-re emelkedik. Az 1. számú jegyzék- ben és lelőhellyel ellátva 5 faj van, amely a többi jegyzékben nincs meg. Ezekkel együtt tehát 167 a fajok száma. Ugyanennek a jegyzéknek a végén vannak fölsorolva lelőhelyekkel «némely ritkább madarak, melyek bé kerültek, de a lövés miatt haszonvehetetlenek voltak». Ezek hozzá- adásával a gyűjteményben megvolt, vagy legalább is húsban oda került fajok száma 174. Ha tekintetbe vesszük, hogy ebben a gyűjteményben számos igen közönséges faj nincs meg, így pl. a három fecskefaj, házi- és mezei veréb, zöldike, kenderike, csíz, tengelic, sármány, szén-, kék-, barát-fenyves és búbos cinege, füzikék stb., úgy meg kell állapítani, hogy a gyűjteményben levő fajok számát könnyű szerrel 200-on felülre is lehetett volna szaporítani, ez a szám pedig az Erdélyre nézve CsATÓ-tól kimutatott 270 fajnak a háromnegyed része. A fajok teljes jegyzékét — de minden jegyzéket külön-külön — közleményem végén fogom adni. Itt még arra a néhány fajra akarok kiterjeszkedni, amelyek ezekben a jegyzékekben nincs meg, de a 2. számú jegyzékben előfordul. Ezek a következők: 1. Picoides tridactylus (L). 2. Lagopus alpinus (L). 3. Caccabis saxatilis (A'Ieyer). 4. Otis tetrax (L). 5. Glareola melanoptera Nordm. 6. Branta leucopsis (Bechst). 7. Fuligula rufina (Páll). 8. Tadorna casarca (L.). 9. Anser anser (L.). 10. Pelecanus onocratalus L. 11. Pelecanus crispus Bruch. Ezek közül a 4, 5, 7, 8, 9 és 10 számok a SzATMÁRi-féle gyűjte- ményből valók s az 1. számú jegyzék szerint ezek túlnyomó része oláh- országi származású. A többiről nem tudjuk, hogyan jutottak a gyűjte- ménybe, de minthogy az eredeti lajstromokba sehol fölvéve nincsenek, lelőhelyük ismeretlen s Zeyk faunisztikai munkájában sincsenek mint Erdélyben előforduló fajok föltűntetve, — ha meg is voltak a Bethlen- kollégium régi gyűjteményében — mint erdélyi fajok föl nem vehetők. Hogy Zeyk mily fontosságot tulajdonított a gyűjteményeknek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a békés idők helyreállása után azonnal új gyűjtemény szervezéséhez fogott. így a 2. számú jegyzéket tartalmazó kormányfölterjesztés keretében már szerepel egy újabb terje- delmes erdélyi madárgyűjtemény is, mely már 1848 után lett beszerezve. Csak az volt a kérdés, honnan szerezhette, mert hiszen az 1848-iki ese- ményeket követő időkben a fegyver viselés el volt tiltva s így nagyon RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 171 valószinütlen volt, hogy ezt a gyűjteményt ily hamar össze lehetett volna szedni. Tehát csakis arra lehetett gondolni, hogy a kollégium — bizonyára Zeyk kezdeményezésére — megvásárolt egy már meglevő kész gyűjteményt, vagy pedig esetleg ajándékba kapta. Ilyen gyűjtemény azonban akkor csak három volt: a STETTER-féle, amely rövid idővel ezután a nagyszebeni természettudományi társulat birtokába került, a KNÖPFLER-féle, amely elpusztult és végül a Buda ELEK-féle, amelyről közelebbi adatok nem maradtak ránk. Minthogy a szerencsés véletlen kezűnkre juttatta Buda Elek gyűjteményjegyzékét is, a föltevés alapján összehasonlítottam a két jegyzéket és azt találtam, hogy azok úgyszólván teljesen egyeznek. Az egyezést nem annyira a fajok alapján állapítottam meg, hanem főleg nemek alapján. Úgy Buda ELEK-nél, mint a Zeyk- féle jegyzékben sok fajnál megvan adva a madár neme is s ezek mind a két jegyzékben pontról-pontra egyeznek. Azonkívül itt van a Buda ELEK-féle gyűjtemény 7 exótája közül is három : Colius indicus, Loxia asfild és Alcedo semi coeruleo. Ezek alapján teljesen biztosra kell venni, hogy Buda Elek gyűjteménye túlélte az oláh dúlást s a vészes idők elmultával a nagyenyedi Bethlen-kollégiumba került. Hogy itt később mi volt a sorsa, arról Szilády Zoltán közelebbi adatokat még nem tudott közölni. 1 A Bethlen-kollégiumnak Zeyk Miklós tanártól alapított, 1848-ban elpusztított madárgyüjteményéről tehát megállapítható, hogy elpusztulása dacára is teljes anyagának ismerete megmaradt és ez tudományosan értékesíthető is, mert a gyűjtemény teljesen a tudományos követel- ményeknek megfelelően volt kezelve. Alább közöljük a teljes jegyzéket, mint a magyar madártan egyik igen értékes emlékét. Zeyk Miklós pedig mint a magyar kultúrának eddig csak kevéssé méltatott munkása meg- érdemelné, hogy emlékét gyűjteményein kívül legalább rövid életrajz is megőrizze az utókor számára. 7. Buda Elek értékes gyűjteményének jegyzékét a szerencsés véletlen szintén kezűnkre juttatta; a Buda Elek-IőI sajátkezüleg írt eredeti gyűjteményjegyzék, címe: Kitöltött madarak jegyzéke. 1848. Buda Elek, belül pedig az első sor szerint : 1845-lk év mart. 12-én kezdve, mikor a töméshez kezdettem. Ezt a füzetet Téglás Gábor küldte meg Herman OxTÓ-nak a következő sorok kíséretében: «... Végre nálam maradt ez a fakó füzet, mely egy lelkes hunyadmegyei kis kör emlékezetét eleveníti föl emlékezetemben. 1844 körül Déván Stetter néhai kincstári mérnök buzdítására többen kezdtek ornithologiával fog- lalkozni. Nagyágon Franzenau Ágost bányatanácsos akkor űzte leglel- kesebben lepkegyűjtését. Az ők példájukra adta rá magát galaci Buda 1 Lásd a jegyzetet a 173. oldalon. 172 SCHENK JAKAB Elek is a madártömésre s vele együtt űzte azt az akkor iíjú gróe Lázár KÁLMÁN, valamint Csató János is, ki Buda ELEK-nek unokatestvére vaia. E naplóból láthatólag 1845 márciusában kezdte meg Buda Elek a tömést s naplója 1851 március 28-ig terjed. 1849—1851 hézagot jelez a napló. Ezalatt Buda Elek két fia, Ádám és Károly is kedvet kapott a madár- tömésre s így folytatták apjuk kezdeményezését unokabátyjukkal, Csató JÁNOS-sal tovább.» Hogy honnan vette Téglás Gábor ezt a füzetet és honnan vette adatait, ma már ki nem deríthető. Talán betekintésre küldte meg Buda Elek Lázár KÁLMÁN-nak, s ott akadt rá Téglás a LÁzÁR-féle iratok között. Hogy Buda Elek STEiTER-től tanulta volna meg a madártömést, az megegyezik Csató János idevonatkozó följegyzéseivel, de viszont ellenkezik Buda^Adám visszaemlékezéseivel, aki szerint Knöpfler-IoI tanult volna. Vájjon tény- leg ügy volt-e, hogy ebben a körben sajátította el a madártömés mes- terségét és fejlődött később ornithologussá gróf Lázár Kálmán és Csató János, annak megítélésére nincsenek adataink. Mindenesetre sokkal való- színűbb az a föltevés, hogy ügy Csató (szül. 1833), mint gróf Lázár KÁLMÁN (szül. 1828), akik míndaketten mint nagyenyedi diákok Zeyk Miklós tanítványai voltak, itt szívták magukba a madártan iránti szere- tetet s már itt is sajátították el a praeparálás mesterségének alapjait, de ennek a föltevésnek a bizonyítására egyetlenegy adatunk sincsen. Egész biztosan nem ismerjük még a történeti folyamatot, ki kezdte meg Erdélyben a madárgyüjtést, ki kinek volt a tanítványa és ki kinek adta tovább tudományát. Pedig ez nemcsak igen érdekes, hanem igen fontos fejezete is a magyar madártan történetének, mert ettől datálódik Erdély madártani viszonyainak tudományos kutatása és föltárása. Buda Elek gyüjteményjegyzékét alább szintén az eredeti szöveg- ben közöljük, hogy ezzel is emléket állítsunk a lelkes férfiúnak, akinek működése és kezdeményezése oly sok értékes adatot és megfigyelést eredményezett Hunyadvármegyéből. Megjegyzendő különben, hogy Buda Elek régebben is foglalkozott madártannal, így már 1842-ben adott ki- tömésre szánt ritkább madarakat Zeyk MiKLÓs-nak, valószínűleg utóbbi- nak a kérésére. De nemcsak ZEYK-nek küldött madarakat, hanem Csató- nak, WAGNER-nek, KNÖPFLER-nek és valószínűleg Lázár grófnak is. Viszont ő is kapott tőlük, ha világosan nem is mondja ki, így a Kon- czárói való példányokat csak CsATÓ-tól, a benczenczieket ellenben csak LÁzÁR-tól, a dévaiakat valószínűleg STETTER-től kaphatta. Topánfalva vidékéről is kapott madarakat, vájjon ezek KNÖPFLER-től valók-e, vagy pedig egy ismeretlen gyűjtőtől, most már meg nem állapíthatom. Knöpf- LER-től exótákat is kapott, amint azt maga írja a jegyzékben. Buda Elek gyűjteménye összesen 157 fajt foglalt magában 214 pél- dányban. A lelőhely, úgy látszik, mindenütt pontosan van megadva, de RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK Uà nem lehetetlen, hogy a cserébe kapott példányok egy részénél — ame- lyek esetleg szintén lelőhely nélkül jutottak birtokába — a cserélő lak- helye szerepel; mindenesetre gyanús a Topánfalváról való Arenaria interpres, melyet bőrben kapott. Ezeket a gyanús példányokat mind bőr- ből készítette. Ugyancsak a cserepéldányoknál az időpontra is ügyelni kell, mert ezeknél a praeparálás időpontját jegyezte föl s nem a löve- tési dátumot. A többi példánynál a megadott időpont legtöbbnyire néhány napi különbséggel megfelel az elejtés dátumának. Ezek mellett az apró fogyatkozások mellett is Buda Elek gyűjteménye a magyar madártani törekvések egyik igen értékes dokumentuma, amely megérdemli, hogy az utókor számára megőriztessék. Miként már fentebb is megemlítettem, ez a gyűjtemény kikerülte az 1848-iki oláh dúlást és később a nagy- enyedi Bethlen-kollégiumba került ; hogy ott mi sors érte, még nem si- került megtudni. 1 8. Valamennyi erdélyi gyűjtemény közül a legnagyobb volt a gróf LÁZÁR KÁLMÁN-féle gyűjtemény, a hunyadmegyei Benczenczen, amely körülbelül 2000 madárból és 8000 tojásból állott, köztük volt sok értékes külföldi is. (XÁNTUS J., Emlékbeszéd szárhegyi gróf Lázár Kálmán 1. tag fölött. Budapest, 1875. Magyar Tud. Akadémia.) A gyűjteményt Lázár bizonyos mértékig bizonyára fölhasználta Erdély madarainak jegyzéké- ben (Az Erdélyi Múzeum Egylet Évkönyve, II. 1861/63., p. 50—53.) és A lég urai cimű népszerűsítő munkájában, de szigorúbb faunisztikai értelemben véve nem értékesítette, ami annál sajnálatosabb, mert a sok ritka és értékes adatot tartalmazó gyűjtemény zöme elpusztult s csak a Téglás Gábor által megmentett, szegényes romjai jutottak el 1880-ban a dévai főreáliskolába, ahol azok valószínűleg máig is megvannak, így múzeumaink legrégibb dögkeselyű példánya is (dr. Gál J., Aquila, XX., p. 522). A gyűjteményjegyzék — ha meg is volt — nem maradt ránk^ vagy legalább eddig elő sem került. Hogy Téglás Gábor milyen körül- mények között találta hazánknak ezt az eleddig legnagyobb magánkézen lévő madárgyűjte menyét, azt Hermán GiTÓ-hoz intézett levelében a következőképen írja meg: «így vállalkoztam 1876 októberében arra is, hogy szegény Lázár KÁLMÁN grófnak a hunyadmegyei Benczenczen néhai Gracsik Lajos 1 Még közvetetlenül az Aquila lezárása előtt kapom erre vonatkozólag Dr. Sziládv Zoltán következő értesítését: «Buda Elek birtokos Csató János baráti ösztönzésére az 1849-ben kirabolt enyedi kollégiumnak 115 db madárból álló gyűjteményét odaaján- dékozta. Ez az akkori viszonyok közt, egy kis szobában összezsúfolva pusztulásnak indult, úgy hogy elődöm Elekes Károly, a gyűjtemény újjászervezője csak 81 molyos példányt talált, mikor 1874-ben a szertárt átvette. Ez a 81 db tudomása szerint mind a BuDÁ-tól 1852-ben ajándékul kapott sorozatból való. Mivel nagy részük már akkor tart- hatatlan állapotban volt, Elekes ujakkal cserélte föl őket s ma már csak kevés van közülök». 174 SCHENK JAKAB bérlő granariumába zsúfolt madárgyüjteményéből a lehetőket megment- sem. A búzagarmadákból Éder Géza akkori kollégám segédkezése mel- lett több napon át kiásott pár ezernyi kitömött madárnak bizony a szebb példányait összezúzta volt a búzatömeg súlya s emlékezetem sze- rint 420 darabot találtunk a tojásokkal együtt elszállíthatónak. A sasok^ keselyűk fejeit pár buzgó tanító vitte magával a közel vidékre, hogy legalább ennyivel élénkítsék ők is az iskolai szemléltetést. A benczenczi kastély földszintén valami 4 teremben elhelyezett madárgyüjlemény rom- jaival együtt nagyszámú családi levél is hevert ott szerteszét, melyekből a GRÓF LÁZÁR KÁLMÁN-nak gyulafehérvári rabságát képviselő kis kollek- ciót 189Q és 1900 elején Istenben boldogult szegény Gábor fiam a kolozsvári «Erdély»-ben közölte volt. Egy kollekciót ugyanő elküldött volt GRÓF LÁZÁR KÁLMÁN egyik fiának.» Igazán siralmas módon, a nemtörődömség és hozzáértés hiánya miatt pusztult el ez a nagyszabású gyűjtemény, melyet Lázár annyi lel- kesedéssel és áldozattal hozott össze és az akkori ornithologiai iroda- lommal is fölszerelt. Hogy miért kellett mindennek így történni, arról LÁZÁR életrajzírója nem emlékezik meg, de valószínű, hogy anyagi gon- dok kényszerítették LÁzÁR-t birtokának bérbeadására s benczenczi kas- télyának s az abban elhelyezett gyűjteményének elhagyására, mely így szomorú sorsra jutott. Xántus János szerint, aki nagy szeretettel írta meg GRÓF LÁZÁR KÁLMÁN életrajzát, kiadatlan kéziratok is maradtak özvegye kezén, így egy monografia a saskeselyűről s Magyarország gerinces állatairól szóló müvének 1. kötete tökéletesen készen a sajtó alá. Hogy mindezek hol vannak, azt nem tudjuk, de tartozunk vele a tragikus sorsú kutató emlékének, hogy gyűjteménye még megmaradt részeit a teljes enyészet elől biztosítsuk s kéziratainak esetleg meglévő részét a lehetőség szerint még értékesítsük és pedig lehetőleg egy rész- letes életrajz kíséretében. A rendelkezésre állott adatok kimerítése után zárom fejtegetéseimet. Miként már említettem, több kérdés még nincs tisztázva, de a mostani háborús idő nem alkalmas azok teljes tisztázására. Érdemes volna azonban .i magyar madártan történetének ezt a fejezetét egész pontosan megírni; én csak adalékokat nyújthattam s némi útmutatással szolgál- hattam, amelyek a kérdés megoldását elősegíthetik. Alig hiszem azon- ban, hogy a kérdés a főszereplők gondos életrajzainak megírása nélkül teljesen tisztázható volna. Az alább következő gyűjtemény jegyzékeket az eredeti szöveggel és nomenklatúrával közöljük, de a könnyebb kezelhetőség céljából min- den species név mellé odatesszük az «Aquilá»-ban eddig használt tudo- mányos elnevezést is. RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 175 I. A nagyenyedi Bethlen-kollégium Zeyk Miklós által szer- vezett madárgyüjteményének jegyzéke 1839— 1848-ig. I. Verzeichnis der Vogelsammlung des Bethlen-Kollegiums in Nagyenyed, gesammelt von Nik. Zeyk in den Jahren 1 839 — 1 848. A kollégium irattárában levő eredeti naplók. Die originalen Eintragslisten, welche sich im Archive des Bethlen- Kollegs befinden. 1 . füzet. 1839 óta a nagyenyedi főiskola számára bőrül kikészített állatok (prae páráit) lajstroma. Heft 1. Liste derjenigen Tiere, welche für die Hochschule zu Nagy- enyed seit dem fahre 1839 als Bälge präpariert wurden. Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Gallinula chloropus Lath. 1840. Nagyenyed. Vá- radi Albert. Gallinula chloropus (L.) Turdus torquatus Linn. Nagyág, 1844 tavasz Tardus torquatus al- [Frühjahr 1844]. Dr. Knöpfler pestris (Brhm). Bombycilla garrulus. Vieill. 2 példány. 1844 tél. [2 Exemplare, Winter 1844.] Nagyág. Dr. Knöpfler. Ampelis garrula (L.) Garbo cormoranus. 2 példány. 1844 tavasz. [2 Exemplare, Frühjahr 1844.] Zeyk Károly. Phalacrocorax carba (L.) Anthus arboreus Bechst. Nagyenyed, 1844 okt. fancsó fózsef. Anthus triviális (L.) Turdus pilaris. Linn. mas. adult. Nagyenyed, 1844 december \ò. fancsó fózsef. Turdus pilaris (L.) Picus viridis Linn. mas. adult. Nagyenyed, 1844 december \b. fancsó fózsef. Picus viridis (L.) Mergus- serrator L. fem. junior. Nagyenyed, 1844 dec. 16. Mergus serrator (L.) Parus lugubris Natt. Nagyenyed, 1844. dec. 19. fancsó fózsef. Parus lugubris (Temm.) Fringilla cannabina L. m. junior. Nagyenyed^ 1845 febr. 13. yû/z^so'y^^^^/ Cannabinacannabina{L.) Troglodytes parvulus. Nagyenyed, 1845 febr. 12. Troglodytes troglodytes fancsó fózsef. (L.) Picus canus. Tïa/s canus (Gm.) 176 SCHENK JAKAB Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Saxicola rubicola L. mas, Nagyenyed, 1845 marc. 8. Ekkor még nagy hó volt a mezőkön. [Es lag damals noch hoher Schnee auf den Feldern.] Pratincola rubicola (L.) Sylvia phoenicurus Lath. fém. Nagyenyed, 1845 marc. 22. Raticilla pìweniciira (L.) Sylvia rubecula. Lath. Nagyenyed, 1845 marc. 22- Eríthacus rubecula (L.) Totanus hypoleucus Temm. fem. 1845 ápr. 16. Jancsó József. Totanus hypoleucus (L.) Podiceps subcristatus L. Nagyenyed, 1845 ápr. 20. Coly tubus griseigena (BODD). Alauda arborea Linn. mas. Nagyenyed, 1845 ápr. 2b. Jancsó József. Alauda arborea (L.) Mergus albellus Linn. mas. Tóhát, 1845 marc. 16- Jancsó József. Mergus albellus (L.) Anas clangula L. fem. Tóhát, 1845 marc. 16. Jancsó József. Fulígula clangula (L.) Podiceps eristatus L. Tóhát, 1845, márc. 19. Jancsó József Colymbus eristatus (L.) Rallus aquaticus Linn. fem. Tóhát, 1845 márc. 23. Jancsó József. Rallus aquaticus (L.) Ardea stellaris Linn. fem. Tóhát, 1845 márc. 24. Jancsó József Botaurus stellaris (L.) Gallinula porzana Lath. mas. Tóhát, 1845 márc. 25. Jancsó József Ortygometraporzana{L.)^ Parus barbatus Scop. mas. Tóhát, 1845 márc. 25. Jancsó József. Panurus biarmicus (L.) Sylvia cyanecula Wolf. mas. Tóhát, 1845 márc. Cyanecula leucocyanea 2b. Jancsó József. (Brhm) Ardea nycticorax Linn. mas. fem. Tóhát, 1845 márc. 2^. Jancsó József. Nycticorax ny etico rax{L.) Larus ridibundus Linn. mas. Tóhát, 1845 márc. 3\. Jancsó József. Larus ridibundus (L.) Alauda arborea Linn. mas. Nagyenyed, 1845 ápr. 29. Jancsó József. Alauda arborea (L.) Sterna leucoptera Schintz. Nagyenyed, 1845 má- Hydrochelidon leucoptera jus 16. (Meissn. & Schintz.) Tringa subarquata. Tövis, 1845 szept. 3. Jancsó Tringa subarcuata József (GÜLD.) Tringa pugnax mas. Tövis, 1845 szept. 18. Jancsó József Pavoncella pugnax (L). RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 177 Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Trynga alpina. Nagyenyed, 1845 finis szept. Janeso József. Tri riga alpina (L.) Lams ridibundus. Tóhát, 1845 okt. 18. Janesó József. ■ Laras ridibundus (L.) Anthus aquaticus. Tóhát, 1845 okt. 20. Janesó József. Anthus spipoletta (L.) Merops apiaster L. mas. 3 exempl. Obrázs, 1845 május 2^. Janesó József. Merops apiaster (L.) Regulus ignicapillus, mas. ad. Nagyenyed, 1846 Regulus ignicapillus márc. 23. Virágháti Károly. (Brhm.) Anas streperà, mas. Tóhát, 1846 ápr. 16 et 20- Janesó József. Anas streperà (L.) Anas leucocephala fem. Tóhát, 1846 ápr. 16. DJ- Erismatura leueoeephala laki Gusztáv. (Scop.) Trynga subarquata. Marosújvár, 1846 jul. 20. Tringa subarcuata Csorna Sándor. (Güld.) Merops apiaster, mas. ad. Gáld, 1846 aug. 26. Janesó József. Merops apiaster (L.) Merops apiaster, mas. juv. Gáld, 1846 aug. 26. Janesó József. Merops apiaster (L.) Merops apiaster, juv. Gáld, 1846 aug. 2^. Janesó József. Merops apiaster (L.) Falco palumbarius, mas. ad. Diód, 1846 szept. 3. Astur palunibarius (L.) Trynga subarquata. Nagyenyed, 1846 szept. 18. Tringa subareuata (Güld.) Strix uralensis, mas. Gáld, 1846 okt. 14. Székely Lajos. Syrnium uralense (Pall.) Podiceps minor, fem. Nagyenyed, 1846 nov. 3. Colymbus ßuviatilis Janesó József. (Tunst.) Strix uralensis, fem. Nagyenyed, 1846 nov. 10. Böhm. Syrnium uralense [Fall.) Strix aluco. Nagyenyed, 1846 mart, yö/z^^sö/i^'^'s^/ Syrnium alueo (L.) Mergus serrato r, jun. Nagyenyed, 1846 nov. 27. Virágháti Károly. Mergus serrator (L.) Accentor modularis, mas. ad. Nagyenyed, 1846 dec. Q. Virágháti Károly. Aceentor modularis (L.) Sitta europaea, fem. Nagyenyed, 1846 dec. 20, Virágháti Károly. Sitta europaea (L.) Parus caudatus. Nagyenyed, 1846 dec. 23. Aegithalus eaudatus {L.) Falco cineraceus Mtg. mas. jun. Diód, 1847 aug. Aquila. 12 178 , SCHENK JAKAB Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. 1Ó. [Gyomrában egerek voltak. — Hatte Mäuse im Magen.] Circus pygargiis (L.) Muscicapa grisola, fem. Diód, 1847 aug. 21. Virágháti Károly. Muscicapa grisola (L.) Anas penelope, mas. (juv.?) Nagyenyed, 1847 okt. 24. Zalányi Farkas. Anas penelope (L.) Anas penelope, mas. adult. Nagyenyed, 1848 máj. 10. Anas penelope (L.) Merops apiaster, mas. juv. Tövis, 1848 aug. 15. Vi ragliati Károly. Merops ap laste r (L.) Anthus campestris. Diód, 1848 aug. 27. Virágháti Károly. • . , Anthus campestris (L.) Merops apiaster, juv. Tövis, 1 848 aug. 30. K/ra^- háti Károly. Merops apiaster (L.) Trynga subarquata, mas. Kapus, 1848 szept. 13. Tringa sub arcuata Virágháti Károly. . (Güld.) 2. füzet. Az 1841 —42-dik iskolai évben kitömött állatok jegyzéke, folytatva az 1842 — 43-dik iskolai évben is. Valamint az azutániakban is. Kitömött s felállított madarak. Heft 2. Verzeichnis der un Schuljahre 1841 — 42 ausgestopften Tiere, fortgesetzt im Schuljahre 1842 — 43 und auch in den folgenden. Ausge- stopfte und aufgestellte Vögel. Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Lestris pomarina. Sáromberke, 1841 szept. Teleki Stercorarius pomatorhi- Samu. nus (Temm.) Strix scops. Marosújvár, 1841 szept. Molnár. Pisorhina scops (L.) Anas purpureo viridis. Diód, 1841 okt. 8. Zeyk Anas boschas x Cairina Miklós. mo seh ata (L.)? Turdus iliacus. Diód, 1841 okt. 2 exempl. Zeyk Dom. Turdus iliacus (L.) Scolopax rusticola. Nagyenyed, 1841 okt. Scolopax rusticola (L.) Podiceps auritus. Csombord, 1841 nov. 1. Ke- Colymbus nigricollis meny István. (Br h m.) Colymbus septemtrionalis (var. stellatus), juv- Csesztve, 1841 nov. 8. Oavia septentrionalis{L.) Tetrao urogallus, fem. 1841 nov. 22. Dr. Váradiné. Tetrao urogallus (L.) Anas nyroca, fem. 1842 febr. Zeyk Miklós. Fuligula nyroca (Güld.) Cygnus musicus, fem. Zeykfalva, 1842 febr. Buda Elek. Cygnus cygnus (L.) RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 179 Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Phasianus colchicus, mas. et fem. Br. Wesselényi Miklós. Phasianus colchicus (L.) Saxicola rubicola, 1842. március 15. Pratincola r ubicala (L.) Anas querquedula, fem. 1842 szept. /<é'/w^/?yyö/7os. Anas querquedula (L.) Anas nyroca. 1842 okt. Gr. Teleky György. Fuligula nyroca (Güld.) Totanus glottis. Okt. Szabó Pál Totanus nebularius (GUNN.) Cliaradrius auratus. Zeykfalva, 1842 nov. Buda Elek. 2 exempl. Charadrius pluvialis{L.) Charadrius morinellus. Zeykfalva, 1842 nov. Zeyk Charadrius morinellus Domokos. (L.) Colymbus arcticus. Russ, 1842 nov. Buda Elek. Gavia arcticus (L.) Anser segetum. Hadrév, 1842 dec. Szilvási Miklós. Anser fabulis (Lath.) Larus tridactylus. Gerend, 1843 jan. 6. Tankó József. Nagyon el volt éhezve, elevenen fogták meg. Még kaptam egy Larus canus Bethlen- ből, de a molyok megették. — Der Vogel wurde, geschwächt vom Hunger, lebendig ge- fangen. Auch erhielt ich aus Bethlen eine La- rus canus, welche jedoch von den Motten ge- fressen wurde. Rissa tridaciyla (L.) Anas clypeata, mas. Csombord, 1843 ápr. 10. Báró Kemény István. Spatula clypeata (L.) Muscicapa coliaris, mas. adult. Diód, 1843 ápr. 16. Muscicapa coliaris (Bechst.) Muscicapa coliaris, fem. Diód, 1843 ápr. 18. « Sylvia phoenicurus, mas. aduit. Diód, 1843 ápr. 19. Ruticilla phoenicura{L.) Larus flavipes. Mey, aduit. Nagyenyed, 1843 ápr. 30. Nagyon el volt soványkodva. Az oláh, '- ki lőtte, azt állította, hogy ötöt látott ez alka- lommal. — Der Vogel war stark abgemagert. Der Rumäne, der den Vogel erlegte, gab an, 5 Exemplare gesehen zu haben. Larus fuscus (L.) Corvus caryocatactes. Radna, 1843 aug. 3. Nucifraga caryocatactes (L.) . Merops apiaster. Obrázsa, 1843 aug. 19. 2 exempl. Merops apiaster (L.) Totanus glareola. Obrázsa, 1843 aug. 19. Totanus glareola (L.) Scolopax gallinago. Tövis, 1843 aug. 26. Gallinago gallinago {L.) Falco tinnunculus. Diód, 1843 okt. 11. Cerclineis tinnunculus (L.) 12* 180 SCHENK JAKAFi - Mai elnevezés. — Name nach der Jetzigen Nomenklatur. Fringilla pyrrhula, mas. adult. Diód, 1843 okt 21. Kemény Géza. Pyrrhula pyrrhula (L.) Ficus martius, fem. adult. Feienyed, 1843 dec. 7. Dryocopus martius (L.) Certhia familiáris. Nagyenyed, 1843 dec. 23. Certhia familiáris (L.) Strix uralensis (St. liturata), mas. adult. Nagy- enyed, 1843 dec. 25. Zeyk Károly. Sy r/iiu m u rale use {Pall.) Strix uralensis, fem. juv. Nagyenyed, 1843 dec. 25. Jancsó József. Ez a két madár egy valósággal elpárosodott madárpár s azért még becsesebb. — Diese beiden sind ein wirklich gepaartes Paar und daher noch wertvoller. « Emberiza eia, mas. adult. Nagyenyed, 1843 dec. 2Q. Emberiza eia (L.) Regulus flavicapillus, fem. adult. Nagyenyed, 1843 dec. 31. Régulas regulus (L.) Bombycilla garrulus, Vt. mas. adult. Nagy- enyed, 1844 jan. 25. 2 exe m pi. Ampelis garrula (L.) Bombycilla garrulus, mas. adult, junior. Nagy- enyed, 1844 jan. 25. 2 exempl. « Merops apiaster. Obrázsa.^ mas. adult. 1844 jun. 14. Br. Kemény János. Merops apiaster (L.) Ardea nycticorax L. jun. Csekelaka, 1844 jul. 26. Br. Kemény Dénesné. Nycticorax nyctieorax{L) Ardea minuta (Ardea danubialis) jun. Nagy- enyed, 1844 szept. 23. Gyarmati Sámuel. Ardetta minuta (L.) Podiceps, minor, juv. Nagyenyed, 1844 szept. 28. Colymbus fluviatilis Jancsó József. (Tunst.) Lanius excubitor, L. mas. ad. Nagyenyed, 1844 okt. 31. Jancsó József Lanius excubitor (L.) Picus canus Gm. mas. ad. Nagyenyed, 1844 nov. 10. Jancsó József. Picus canus (Om.) Picus major Linn. mas. adult. Nagyenyed, 1844 nov. 12. Jancsó József. Dendrocopus major (L.) Anas boschas L. mas. adult. Nagyenyed, 1844 dec. \b. Jancsó József. Anas boschas (L.) Falco Buteo L. fem. adult. Nagyenyed, 1844 dec. 21. Jancsó József. Buteo buteo (L.) ' Ugy látszik, hogy akkoriban Obrázsán, a Küküllő partomlásaiban fészektelep volt. — Wie es scheint, befand sich damals in den Steilwänden am Küküllőflusse bei Obrázsa eine Kolonie. RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 181 Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Cinclus aquaticus. Bechst. Hátszeg, 1845 jan. 5. Kßtideffy Samu. Cinclus cinclus (L.) • Anas boschas Linn. mas. adult. Nagyenyed, 1845 febr. ^. J ancsó József. Anas boschas (L.) Emberiza schoeniclus L. mas. Nagyenyed, 1845 febr. \^. Jancsó József. 2 exempl. Emberiza schoeniclus i^) Emberiza schoeniclus L. mas. juv. Nagyenyed, 1845 febr. 2\. Jancsó József. « Anas boschas L. fem. Nagyenyed, 1845 febr. 24. Jancsó József. Anas boschas (L.) Anas ferina L. mas. Nagyenyed, 1845 marc. 14. Gyomrában egy ismeretlen fűmagot és apró kö- y ; veket találtam. ^ — lm Magen fand ich einen un- bekannten Pflanzensamen und kleine Steinchen. Fuligula ferina (L.) Turdus torquatus. L. mas. adult. Nagyenyed, 1845 marc. 25. Gyomra és begye földi go- lyócskákkal volt telve. — Magen und Kropf Turdus torquatus al- waren mit Erdklümpchen gefüllt. pestris (Brhm.) Strix flammea L. mas. Tóhát, 1845 márc. vége. Jancsó József. Strix flammea (L.) Anas crecca L. mas. adult. Nagyenyed, ápr. 8. Anas crecca (L.) Anas nyroca Gm. (A. leucophthalmos, Bechst.) mas. adult. Nagyenyed, 1845 ápr. 9. Fuligula nyroca (Güld.) Saxicola oenanthe Bechst. mas. Nagyenyed, 1845 ápr. ^. Jancsó József. Saxicola oenanthe (L.) Anas nyroca Gm. fem. adult. Nagyenyed, 1845 ápr. 9. Fuligula nyroca (Güld.) Anas querquedula Linn. fem. Nagyenyed, 1845 ápr. 10. Anas querquedula (L.) Muscicapa luctuosa Temminck. mas. et fem. Muscicapa atricapilla Nagyenyed, 1845 ápr. 12. Jancsó J. 2 exempl. (L.) Himantopus atropterus, fem. Nagyenyed (Inczédi- H intanto p us himanto pus tó), 1845 ápr. 13. Gyöngyösi Leopold. (L.) Anthus pratensis Bechst. mas. Nagyenyed, 1845 ápr. 13. Jancsó József Anthus pratensis (L.) Saxicola rubetra Bechst. mas. adult. Nagyenyed, 1845 ápr. lb. Jancsó József. Pratincola rubetra (L.) Cuculus canorus L. (Cue. rufus) fem. Nagyenyed, 1845 ápr. \b. Jancsó József. Cuculus canorus (L.) Anthus arboreus B. mas. Nagyenyed, 1845 ápr. 15. Jancsó József. Anthus triviális (L.) 182 SCHENK JAKAB Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Totanus hy-poleucus Temm. mas. Nagyenyed, 1845 ápr. \S. Jancsó József. Totanus hypoleiicus (L.) Turdus saxatilis Linn. mas. et fem. Kákova, 1845 ápr. 20. Jaiicsó József. 2 exempl. Monticola saxatilis (L.) Alauda arborea Linn. mas. Nagyenyed, 1845 ápr. 20. I ancsó József. Alauda arborea (L.) Columba turtur Linn. mas. adult. Nagyenyed, 1845 ápr. 2^. J ancsó József Turtur turtur (L.) Glareola torquata Omel. mas. Nagyenyed, 1845 máj. 1. Vajna Károly. Glareola pràtincola (L.) Oriolus galbula Linn. mas. adult. Nagyenyed, 1845 máj. 3. J ancsó József. Oriolus oriolus (L.) Totanus glottis Bechst. fem. Nagyenyed, 1845 május 6. J ancsó József. Gyomrában, mely zúza volt, kemény héjú bogarak és egy vízi lárva voltak. — lm Magen, welcher muskulös war, Totanus nebularius befanden sich harte Käfer und eine Wasserlarve. (Gunn.) Sterna fissipes (St. nigra) Linn. fem. Nagyenyed, 1845 május ^. J ancsó József . Zúzás gyomrában bogarak maradványain kívül volt egyNotonecta glauca s egy pár vizi lárva. — lm muskulösen Magen befanden sich neben Käferresten eine Notonecta glauca und einige Wasserlarven. tiydrochelidon nigra {}^) Scolopax media Bechst. (Sc. major L.) fem. Nagyenyed, 1845 máj. \?>. J ancsó József Gallinaio major (Gm.) Sterna lencoptera Schintz, mas. adult. Nagy- Hydrochelidoulencoptera enyed, 1845 máj. 15. (Meissn. et Schintz.) Glareola torquata Gmel. fem. Nagyenyed, 1845 máj. \(). J ancsó József. Glareola pratincola (L.) Sterna leucopareia Natterer. mas. Nagyenyed, Hydrochelidon hybrida 1845 máj. 2\. J ancsó József. (Páll.) Anthus campestris Bechst. mas. adult. Tövis, 1845 aug. Z^. J ancsó József. Anthus campestris (L.) Trynga Temmincki. Tövis, 1845 aug. 25. J ancsó József. Tringa temmincki{L)í\s\..) Trynga subarquata. Tövis, 1845 szept. 3. J ancsó Tringa subarcuata József. (GüLD.) Trynga pugnax, fem. Tövis, 1845 szept. A. J ancsó J. Pavoncella pugnax (L.) Falco pygargus, mas. Tövis, 1845 szept. 6. J ancsó József. Circus cyaneus (L.) RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 183 Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Anas crecca, mas. Tövis, 1845, szept 6. Jancsó J. Anas crecca (L.) Anas crecca, fem. Tövis, 1845 szept. 10. Jancsó József. Anas crecca (L.) Trynga alpina. Tövis, 1845 szept. \Q. Jancsó József. Tnnga alpina (L.) Trynga pugnax, mas. Tövis, 1845 szept. \0. Jan- csó József. 2 exempl. Pavoncella pugnax (L) Trynga pugnax, fem. Tövis, 1845 szept. 10. Jan- csó József. Pavoncella pugnax. (L.) Trynga alpina Tövis, 1845 szept. 10. Jancsó J. Tringa alpina (L.) Ardea minuta, juv. 1845 szept. 22. Ardetta minuta (L.) Parus barbatus, mas. Tó hát, 1845 okt. 23. Jancsó József. Panurus biannicus (L.) Corvus pica L. fem. Nagyenyed, 1845 nov. 23. Pica pica (L.) Colymbus auritus (Podiceps auritus). Csombord, Colymbus nigricollis 1846 ápr. 6. (Brhm.) Ardea nycticorax, mas. ad. Tóhát, 1846 ápr. 21. Jancsó j ózsef Nycticorax nycticorax (L.) Colymbus eristatus (Podiceps eristatus), mas. adult. Tóhát, 1846 ápr. 2Q. Jancsó József. Colymbus eristatus (L.) Lanius minor, mas. adult. Nagyenyed, 1846 máj. 2. Jancsó József Lanius minor (Gm.) Ardea cinerea L. mas. adult. Megykerék, 1846 máj. ?>. Jancsó József. Ardea cinerea (L) Falco rufipes Bsk. fem. junior. Nagyenyed, 1846 máj. 6. Csorna Sándor. Cerchneis vespertinus{L.) Oriolus galbula L. fem. adult. Nagyenyed, 1846 mi]. 1. Jancsó József. Oriolus oriolus {L.) Sterna leucopareia Natt. fem. Nagyenyed, 1846 Hydrochelidon liy brida máj. 17. Jancsó József. (Páll.) Falco subbuteo L. mas. Diód, 1846 máj. 30. Falco subbuteo (L) Parus pendulinus, fem. Tövis, 1846 jun. 1. Jancsó József Remiza pendulina (L.) Trynga pugnax, mas. Nagyenyed, 1846 jul. 6. Zalányi Farkas. Pavoncella pugnax (L.) Trynga pugnax, mas. Nagyenyed, 1846 jul. 7. Jancsó József. Pavoncella pugnax (L.) Gallinula chloropus, mas. Nagyenyed, 1846 jul. 8. Jancsó József. Gallinula chloropus (L.) Ardea egretta, fem. Marosújvár, 1846 jul. 20. Csoma Sándor. Ardea alba (L.) 184 SCHENK JAKAB Mai elnevezés. — Name nach. der jetzigen Nomenklatur. Ibis falcinellus, fem. Marosújvár, 1846 jul. 23. Csoma Sándor. Plegadis falcinellus (L.) Sterna minuta, mas. juv. Marosújvár, 1846 jul. 24. Csoma Sándor Sterna minuta (L.) Anas fuligula, mas. Nagyenyed, 1846 jul. 30. Jancsó József. Fuligula fuligula (L.) Ciconia nigra, juv. Nagyenyed, 1846 aug. 11. Dr. Marosi I. Ciconia nigra (L.) Falco cineraceus, juv. (mas.?) Diód, 1846 aug. 21. Zeyk Károly. Circus pygargus (L.) Anas penelope, fem. jun. Nagyenyed, 1846 szept. 12. Csoma Sándor. Anas penelope (L.) Trynga minuta Leisl. mas. Nagyenyed, 1846 szept. XZ. Jancsó József. Tringa minuta (Leisl.) Trynga subarquata, mas. Nagyenyed, 1846 szept. Tringa subarcuata \b. Jancsó József. (Güld.) Anas penelope, fem. Nagyenyed, 1846 okt. 10. Csoma Sándor. Anas penelope (L.) Alcedo ispida, fem. juv. Tövis, 1846 okt. 15. Jancsó József. Alcedo ispida (L.) Colymbus (Eudytes) arcticus, fem. Nagyenyed, 1846 nov. 3. Oavia arcticus (L.) Vanellus cristatus, mas. Nagyenyed, 1846 nov. 10. Jancsó József. Vanellus vanellus (L.) Anas clypeata, fem. Nagyenyed, 1846 novem- ber 13. Spatula clypeata (L.) Scolopax gallinula, mas. Nagyenyed, 1846 nov. 19. Jancsó József Gallinago gallinula (L.) Parus lugubris. Nagyenyed, 1846 dec. 21. Virág- háti Károly. Parus lugubris (Te m m.) Emberiza miliaria, fem. Nagyenyed, 1846 dec. 23. Virágháti Károly. Emberiza calandra (L.) Falco palumbarius Linn. fem. adult. Nagyenyed, 1846 dec. 31. Astur palumbarius (L.) Falco nisus, mas. Nagyenyed, 1847 jan. 8. Accipiter nisus (L.) Strix aluco Linn. mas. Nagyenyed, 1847 febr. 6. Syrniuni aluco (L.) Tetrao bonasia, fem. Felenyed, 1847 febr. 22. Csoma Sándor. Bonasa bonasia (L.) Emberiza eia Linn. fem. adult. Nagyenyed, 1847 marc. 7. Virágháti Károly. Emberiza eia (L.) REGI HIRES ERDÉLYI MADARGYÜJTEMÉNYEK 185 Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Anas nyroca Gm. fem. adult. 1847 marc. 7. Za- lányi Farkas. Fuligula nyroca (Güld.) Strix otus, mas. Nagyenyed, 1847 március 11. Asio otus (L.) Muscicapa coliaris, mas. Nagyenyed, 1847 ápr. 7. Muscicapa coliaris (Bechst.) Muscicapa coliaris, mas. Nagyenyed, 1847 ápr. 8. Virágháti Károly. « Motacilla boarula Lath. (M. sulphurea B.) fem. Motacilla boarula Nagyenyed, 1847 ápr. 12. Virágháti Károly. (Penn.) Scolopax rusticola Linn. mas. Nagyenyed, 1847 ápr. 13. Virágháti Károly. Scolopax rusticola (L.) Strix uralensis P. fem. adult. Nagyenyed, 1847 ápr. n. Jancsó Miklós. Syrniumuralcnse{Pk\.L.) Ardea purpurea, mas. Szászváros, 1847 ápr. 23. Molnár Ferenc. Ardea purpurea (L.) Cypselus apus L. fem. Nagyenyed, 1847 jun. 24. Bági Ferenc. Micropus apus (L.) Lanius collurio, mas. Nagyenyed, 1847 jul. 8. Virágháti Károly. Lanius collurio (L.) Larus marinus Linn. mas. juv. Gerend, 1847 okt. 8. Técsi Sámuel. Larus marinus (L.) Turdus musicus, mas. adult. Nagyenyed, 1847 okt. 30. Virágháti Károly. Turdus musicus (L.) Fringilla linaria, fem. (?) Nagyenyed, 1847 nov. 8. Virágháti Károly. Cannabina linaria (L.) Falco fui vus L, mas. Rákos (Toroczkó felé), 1847 nov. 25. Gyújtó Lajos. Aquila chrysa'étus (L.) Emberiza nivalis L. fem. Nagyenyed, 1847 dec. 4. Virágháti Károly. 3 exempl. Calcarius nivalis (L.) Picus médius L. mas. Nagyenyed, 1847 dec. 11. Virágháti Károly. Dendrocopus médius (L.) Turdus pilaris L. fem. Toroczkó, 1847 dec. 14. Virágháti Károly. Turdus pilaris (L.) Larus ridibundus L. mas. Gerend, 1847 dec. 11. Incze Ferenc. Larus ridibundus (L.) Anas clangula L. mas. Nagyenyed, 1847 dec. 18, Virágháti Károly. Fuligula clangula (L.) Mergus albellus, mas. juv. Gerend, 1847 dec. 25. Incze Ferenc. Mergus albellus (L.) 186 SCHENK JAKAB Mai elnevezés. — Name nach der jetzigen Nomenklatur. Mergiis serrator, fem. adult. Nagyenyed, 1848 febr. 8. Zalányi Farkas. Mergiis serrator (L.) Strix Liralensis Pali., fein. Nagyenyed, 1848 febr. 18. Virágháti Károly. Syr/tii/ m uraién se {Pail.) Totanus ochropus, mas. Nagyenyed, 1848 marc. 19. Zalányi Farkas. Totanus ochropus (L.) Anas fuligula, mas. Nagyenyed, 1848 marc. 23. Fuligula fuligula (L.) Sylvia tithys Lath. mas. Nagyenyed, 1848 ápr. 5. Virágháti K Ruticilla tithys (L.) Falco palumbarius Linn. fem. juv. Diód, 1848 aug. 11. Virágháti K Astur palumbarius (L.) Caprimulgus europaeus Linn. fem. juv. Diód, Capriniulgus europaeus 1848 szept. 7. Virágháti K (L.) Phalaropus tenuirostris. Kapud, 1848 szept. 26. Kemény János. Phalaropus lobata s (L.) Ardea stellaris, mas. juv. Nagyenyed, 1848 okt. 2. Botaurus stellaris (L.) Zeyk hátrahagyott kéziratai között levő jegyzékek. Verzeichnisse, welche sich im handschriftlichen Nachlasse Zeyk's befinden. 4. számú jegyzék. «Az 1841-ben kezdett laistromban meg nem említett, azelőtt 1839-től 1841-ig kitöltött madarak.»! Verzeichnis No 4. «Ausgestopfte Vögel, welche in den seit 1841 geführten Original- Listen nicht angeführt sind und vor diesem Zeit- punkte ausgestopft wurden. »2 Cerchneis cenchris (Naum.) Corvus corax L. Falco merillus (Gerini) Corvus frugilegus L. Archibuteo lagopus (Brunn.) Colaeus monedula (L.) Buteo buteo (L.) Pratincola rubicola (L.) Lanius excubitor L. Fringilla montifringilla L. Turdus pilaris L Fringilla coelebs L. Turdus merula L. Cannabina linaria (L.) Sturnus vulgaris L. Accentor modularis (L.) ' A már közölt két füzetben bár a prneparálás kezdeteként az 1839. év van említve, mégis csak 1841-el kezdődnek a följegyzések. ^ In den oben schon veröffentlichten Original-Listen beginnen die regelmässigen Aufzeichnungen tatsächlich erst mit den Jahre 1841, trotzdem als Beginnungsjahr des Austopfens 1839 angeführt wird. RÉGI HIRES ERDÉLYI MADÁRGYÜJTEMÉNYEK 187 Garrulns glandarius (L.) Gavia septentrionalis (L.) Ampelis garrula (L.) Colymbus griseigena (Bodd.) Turdus viscicorus L. Coccothraustes coccothraustes (L.) Alauda arvenssis L. .. Ardetta minuta (L.) Alauda eristata L. Mergus merganser L. Cinclus cinclus (L) Picus canus (Gm.) Accipiter nisus (L.) ■ ^ Picus viridis L. . . Coracias garrula L. Mergus serrator L. Asio otus (L.) Gedemia fusca (L.) Asio accipitrinus (Páll.) Colymbus eristatus (L.) Tetrao urogallus L. Ardea purpurea (L.) Perdix perdix (L.) Bonasa bonasia (L.) Fuligula clangula (L.) Gallinula ehloropus (L.) Mergus albellus L. Rallus aquaticus L. 4. számú jegyzék. Buda Elektől kapott madarak. Verzeichnis No. 4. Von Alexius Buda erhaltene Vögel Dendrocopus leuconotus (Bechst.) Glaucidium noetuum (Retz.) Totanus stagnatilis (Bechst.) Glaueidium passerinum. (L.) Loxia eurvirostra (L.) Nyctala tengmalmi (Gm.) Aeeentor eollaris (Scop.) Aleedo ispida L. Mieropus apus (L.) Az 1. számú jegyzékben fölsorolt fajok közül azok, amelyek az eddig közölt jegyzékekben nem fordulnak elő. Diejenigen Arten, welehe im Verzeiehnisse No. 1 enthalten in den bisher veröffentliehten aber nieht enthalten sind. Pandion haliaëtus (L.) =- Keresed; esak lábai — nur die Läufe.. Coraeias garrula L. Nagyenyed. Motaeilla alba L. Nagyenyed. Totanus totanus (L.) Nagyenyed. Larus eanus L. Bethlen — ez mellékesen az eredeti naplókban is meg van említve — ist nebenbei aueh in den originalen Verzeichnissen erwähnt, . , .. . Az 1. számú jegyzékből «némely ritkább madarak, melyek bekerültek, de a lövés miatt hasznavehetetlenek voltak». Aus dem Verzeichnisse No 1 einige seltenere Arten, welche einge- liefert wurden, jedoch infolge des Schusses zum Präparieren unbrauch- bar waren. Pernis apirovus (L.) Diód. Muscicapa parva Bechst. Diód 188 SCHENK JAKAB Tichodroma muraria L. Remete Tetrao tetrix L. Radna Cygnus olor Gm. Csesztve Ardea garzetta L. Gyéresszentkirály Pastor roseus L. Csekelaka. 4. számú jegyzék. A dSzatmári-féle gyűjteménye) — Oláhországból származó madarak. Verzeichnis No 4. ^f-Szatmár' sehe Vogelsammlungy>, welche der Walachei entstammende Vögel enthielt. Pelecanus onocrotalus L. Pelecanus crispus Bruch Otis tetrax L. Glareola pratincola L. Glareola melanoptera Nordm. Melanocorypha calandra L, Tadorna casarca (L.) " Tetrao tetrix L. Fuligula ruf ina (Pall.) Ardea purpurea L. Ardea alba L. 11. Buda Elek madárgyüjteményének jegyzéke 1845 — 51-ig. II. Verzeichnis der Vogelsammlung des Alexius v. Buda aus den Jahren 1845—51. Kitöltött madarak jegyzéke. 1845-ik évi március 12-én kezdve, mikor a töméshez kezdettem. Verzeichnis der ausgestopften Vögel. Vom 12. März 1845 angefangen, als ich das Vogelausstopfen begann. Tudományos név Évszám Mikor tömó'dött ? Hol lövődött? Mai elnevezés Wissenschaftliche Benennung Jahrg. Wann aiisgest. ? Wo erlegt ? Jetzige Benennung Vultus cinereusfem.... 1847 aug. 3. Sijly Vultur monachus L. Aquila fulva fem 1847 január 5. « Aquila chrysaëtus L. « naevia fem. juv. 1847 május 11. Rus Aquila maculata {Q^a.) « pennata« « 1845 április 28. Hátszeg Aquila pennata {Gm..) Falco peregrinus mas. 1847 dec. 6. Rus Falco peregrinus TUNST. « subbuteo mas.... 1845 április 23. « Falco subbuteo L. « tinnunculus mas. Cerchneis tinnuncu- fem... ..1845 április 20. « lus (L.) RÉGI HIRES ERDÉLYI MADARGYÜJTEMENYEK 189 Tudományos név Wissenschaftliche Benennung Évszám Mikor tömődött? Jahrg. Wann ausgest. ? Hol lövődött? Wo erlegt? Mai elnevezés Jetzige Benennung Falco rufipes mas. ... 1845 május 10. « « fem. ... 1846 április 29. « palumbarius m. fem 1846 szept. 9. Falco nisus fem 1845 nov. 5. marc. 15. április 4. 1846 január 9. Vin. Krisény Cerchneis (L.) vespertinus buteo mas. fem. 1845 lagopus « Rus Astur palunibanus{L.) « Accipiter nisus (L.) Buteo buteo (L.) Szentgy ö rgy Archibuteo lagopus (Brünn.) « rufus fem. juv.... 1847 május 6. « cineraceus f. juv. 1846 szept. 5. Strix uralensis mas. 1846 októb. 30. fem... ..1847 Ka Ián Rus Rus Strix bubo fem. « otus mas. ... « brachyotus f.. « scops fem.... « aluco m. ... « « f ... « flammea m. f. Strix passerina f. . Circus aeruginosas (L.) Circus pygargus (L.) Syrnium uralense « (Pall.) VajdahunyadiSz/^ö bubo (L) Rus Asio otus (L.) Zeykfalva Asio accipitrinus{V ml.) 1845 május 13. Sz.-Gy.-Váralja Pisorhina scop. (L.) 1845 marc. 14. Rus Syrnium alucc (L.) 1847 febr. 8. Déva Syrnium aluco (L.) marc. 2. ^ c^ • ^/ /r \ Strix flammea (L.) 1846 1845 1846 febr. 17. marc. 24. Julius 4. marc. 11. 1846 Rus októb. 16. 1846 októb. 18. Vajdahunyad G/ß//r/u?/«m noctuum (Retz.) « dasypus i m. ...1847 nov. 17. Rus Nyctala Tengmalml (Gm.) « pygmaea m. ... 1847 január 22. Nagyág Olaucidiam passeri- num (L.) Lanius excubitor m. ,...1845 nov. 28. Zeykfalva Lanius excubitor L. « minor m.... ...1845 juni 20. Rus Lanius minor Gm. « collurio m. f.l845 juni 3. juli 26. « Lanius collurio L. Corvus corax f. ... ... 1847 január 28. « Corvus corax L. « frugilegus ... 1846 marc. 15. « 2 ex. Corvus frugilegus L. « monedula ...1846 szept. 20. « Colaeus monedula (L.) « glandarius m .f. 1846 febr. 5. « Oarrulus glandarius (L.) « pica ... ... ...1845 április 7. « Pica pica (L.) 1 Zeyk-xitV — a Zeyk-féle gyüjteménybí ;n meg is van. — Abgegeben an Zeyk — ist auch in dieser Sammlung enthalten. 190 SCHENK JAKAB Tudományos név Évszám Mikor tömődött ? WissenschaftUrhe Benennung Jahrg. Wann ausgest. ? Nucifraga cariocatac- tes 1845 július 8. Coracias garrula m.._. 1846 '' , T * *^ szept. 7. Oriolus galbula m. f. 1846 április 26. Cuculuscanorus m. ... 1845 július 14. Picus viridicanus f. ... 1846 márc. 18. « major m. f.... ...1846 márc. 18. « leuconotus f. ...1846 márc. 19. (( minor ui ..1846 dec. lì. Jynx torquilla m. f. ...1845 április 20. Sitta caesia ... 1845 dec. 5. Certhia familiáris ... 1847 dec. 5. Merops apiaster i ... — — Alcedo ispida ... ... 1847 febr. 21. Curvirostrapinetorum 1847 dec. 6. Pyrrhula vulgaris m. 1845 nov. 21. Loxia coccothraus- ... 1845 dec. 11. tes ... .... ... Loxia chloris m... ...1845 márc. 28. Fringilla coelebs m.... 1846 febr. 7. Fringilla montifrin- gilla m. f. 1847 márc. 27. Fringilladomesticam.f. 1847 márc. 27. Fringilla domestica var. alba ...1845 aug. 25. Fringilla montanam.... 1846 febr. 10. Fringilla cannabina m. f.... 1845 dec. 17. Fringillacarduelisf. ... 1845 nov. 18. Fringilla spinus f. ...1845 márc. 15. Emberiza citrinella m. 1846 febr. 12. Emberiza miliaria ... 1845 — Emberiza schoeniclus 1847 febr. 3. Alauda eristata m. ... 1846 febr. 7. Alauda arvensis f. ...1846 febr. 27. Anthus aquaticus m. 1845 dec. 17. Hol lövödött? Wo erlegt ? Retyezát Mai elnevezés Jetzige Benennung Nucifraga caiyocatac- tes (L.) Rus 2 ex. Coracias garrula L. Hátszeg Rus « Hátszeg Rus Rus 2 ex. Topánfalu Rus Hátszeg Rus Rus Oriolus oriolus (L.) Cuculus canorus L. Picus canus Gm. Dendrocopus major{L.) « leucono- tus (Bechst.) Dendrocopus minor{L.) Jynx torquilla L. Sitta curopaea L. Certhia familiáris (L.) Merops apiaster L. Alcedo ispida L. Loxia curirostra (L.) Pyrrhula pyrrhula (L.) Coccothraustes cocco- thraustes (L.) Chloris cliloris (L.) Fringilla coelebs L. Fringilla montifrin- gilla L. Passer domesticus (L.) Vajdahunyad — Rus Passer montanus (L.) Cannabina cannabina (L.) « Carduelis carduelis (L.) « Chrysomitris spinus{ L.) « Emberiza citrinella L. Déva Emberiza calandra L. Rus Emberiza schoeniclus L. « Alauda cris tata L. Zeykfalva Alauda arvensis L. Rus Anthus spi paletta (L.) ' Bőrben praeparálva Zeyk-\ò\. — Als Balg präpariert ; von Zeyk erhalten. RÉGI HIRES ERDÉLYI MADARGYÜJTEMENYEK 19] Tudományos név Évszám Wissenschaftliche Benennung Jahrg. Motacilla alba m. ... Motacilla flava f. Accentor alpinus m. Parus major m Parus coeruleus f. ... Parus lug- Libris m. ... Parus eristatus m. ... Parus caudatus m. ... Parus biarmicus (bőr- ből) 1 ._. Regulus aureocapillus Troglodytes punctatus Sturnus varius juv. ... Cinclus aquaticus ... Saxicola oenanthe .. Saxicola rubetra Saxicola rubicela ... Turdussaxatilis m. ... Turdus pilaris f Turdusmusicus m, ... Turdus torquatus m.._. Turdus merula m. ... Sylvia turdoides Mikor tömődött ? Hol lövődött ? Sylv Sylv Sylv Sylv Sylv Sylv a phragmitis m. a atricapilla m.„.. a phoenicurus m. a tythys m ... a rubecula ... ... a fitis f .- ... Bombicifera garrula m. hrg. Wann ausgest. ? Wo erlegt? L845 szept. 25. Rus 1845 szept. 25. « 847 nov. 12. Déva 845 nov. 14. Rus 845 nov. 4. « 846 febr. 21. Hátszeg 847 nov. 2. Zalatna 845 nov. 22. Rus 2 ex. 847 febr. 8. Mezőség (Z. 845 nov. 19. Rus 1846 január 11. Hátszeg 847 január 11. Rus 845 április 22. « 846 áprilisig. a 2 ex. 845 márc. 21. « 845 mare. 21. 846 május 5. 845 845 845 845 847 846 846 846 846 845 846 mare. 12. mare. 12. mare. 12. dee. 4. nov. 11. április 27. április 25. április 26. szept. 15. mare. 28. szept. 14. mare. 7. Mai elnevezés Jetzige Benennung Motacilla alba L. Motacìlla flava L. A ccentor collari siScop) Parus major L. Parus coeruleus L. Parus lugubris Temm. Parus eristatus L. Aegithalus caudatus L. Regulus regulus (L.) Troglodytes troglody- tes (L.) Sturnus vulgaris L. Cinclus cinclus (L.) Saxicola oenanthe (L.) Pratincola rubetra (L.) Pratincola rubicola (L.) Vajdahunyad „ ,. , ,.,. ,. , , MonticolasaxatilisiLA 2 exempl. ^ ' Turdus pilaris L. Turdus mu sien s L. Turdus torquatus al- pe stris (Brhm.) Turdus merula L. Acroceplialus arundi- naceus (L.) Calamodus schoeno- baenus (L.) Sylvia atricapilla (L.) Ruti cilla p ho en leur a (L.) Ruticilla titli^s (L.) V^ajdahunyad Erithacus rubecula{L.) Phylloscopus sibilator (Bechst.) Nagyág Ampelis garrula (L.) Rus Rus Benezenez Kalán Hátszeg Rus Nagyág /ajd; Rus 1 Valószínűleg Zeyk Miklós-tói. — Wahrscheinlich von Zeyk erhalten. 192 SCHENK JAKAB Tudományos név Évszám Mikor tömődött ? Hol lövődött ? Wissenschaftliche Benennung Jahrg. Wann ausgest. ? Wo erlegt? Muscicapa coliaris m, 1846 szept. 3. Déva H ir undo rustica Cypselus murariusm.f. Caprimulgus puncta- tus ... ... Tetrao bonasia m. f. Tetrao u rogali us m. f. Tetrao urogallus m. f. Perdix cinerea m. ... Haematopus ostrale- gus f. 1845 szept. 3. Rus 1847 június 9. « 1846 április 21. Nagyág 1846 febr. 24. Sijly 1845 április 23, Koroján 1846 április 26. « 1845 április 7. Rus 1847 április 27. <( Hiniantopus rufipes... 1847 május 15. Baczalár Charadrius auratus m. 1846 nov. 21. Rus Charadrius minor m. f. 1846 április 25. « Vanellus eristatus m. 1846 április 20. « Glareola torquata m. f. 1846 május 8. Baczalár Ardea purpurea juv. 1847 május — . Rus Ardea egretta f.... ...1846 május 20. Fustya Ardea stellaris m. f.... 1845 októb.22. Rus Ardea nycticorax m. 1847 április 26. « Ardea ralloides fem. juv. ... ... 1847 május 9. « Ardea minuta mas.... 1847 május 9. Benczencz Tringa pugnax m. f. 1846 dec. 10. Szászváros Tringa minuta Wolf 1846 szept. 12. Rus Totanus glareola f.... 1846 május 16. « Totanus glottis m. ... 1847 aug. 18. « Totanus hypoleucus f. 1846 július 20. « Limosa rufa f. ... ...1846 június 25. Déva Scolopax rusticola ... 1845 április 10. Rus Scolopax media .1846 mare. 27. Zeykfalva Scolopax gallinago... 1847 márc. 27. « Scolopax gallinula ... 1846 márc. 5. « Mai elnevezés Jetzige Benennung Muscicapa collaris (BhCHST.) tíinindo rustica (L.) Mie rop us apus (L.) Caprimiílgus euro- paeus (L.) Bonasa bonasia (L.) Tetrao urogallus (L.) Tetrao urogallus (L.) Perdix perdix (L.) Haematopus ostrile- gus L. Hiniantopus himanto- pus (L.) Charadrius pluvialis (L) Charadrius diibius (SCOF.) Vanellus vanellus (L.) Glareola prati ncola{L) Ardea purpurea (L.) Ardea alba (L.) Botaurus stellaris (L.) Nycticorax nyicticorax (L) Ardea ralloides (Scop.) Ardetta minuta (L.) Pavoncella pugnax (L.) Tringa minuta (Leisl.) Totanus glareola (L.) Totanus nebularius (GUNN.) Totanus liypoleucus{L.) Limosa limosa (L.) Scolopax rusticola (L.) Gallinago major Gm. Gallinago gallinago (L.) Gallinago gallinula{L.) REGI HIRES ERDÉLYI MADARGYÜJTEMÉNYEK 193 Tudományos név Évszám Mikor tömődött? Hol lövődölt? Wissenschaftliche Benennung Jahrg. Wann ausgest. ? Wo erlegt ? Rallus aquaticus f. ._. 1847 szept. 19. Rus Gallinula crex 1845 aug. 19. « Gallinula porzana — 1845 április 6. <( Sterna hirundo m. ...1846 szept. 18. « Sterna leucoptera (balgbeli) ..1846 febr. 16. Nagyenyed Sterna dougalli (?)__. 1846 febr. 16. Alvincz Sterna nigra... ... ...1846 júliusi. Rus Larus ridibundus ... 1846 marc. 25. Déva Anas tadorna juv. ... 1847 április 19. Rus Anas boschas m. ... 1846 nov. 16. « Anas penelope m. ... 1847 marc. 21. « Anas querquedula m. 1847 marc. 9. « Mai elnevezés Jetzige Benennung Rallus aquaticus (L.) Crex crex (L.) Ortygometraporzana{ L.) Sterna hirundo L. tiydrochelidon leuco- ptera (Meissn. et SCHINTZ.) Anas leucophthalmos 1845 marc. 9. « Anas clangula m. f. 1847 január 29. « Anas clangula m. f. 1847 febr. 4. « Mergus merganser f. 1847 január 29. « Mergus albellus f. ... 1847 febr. 7. « Podiceps subcristatus 1845 marc. 3. « Podiceps auritus m.... 1846 április 13. Vajdahunyad Podiceps arcticus (?) Brhm. f 1846 dec. 4. Podiceps minor f. ... 1846 szept. 13. Rus Hydroclielidon nigra (L.) Larus ridibundus L. Tadorna tadorna (L.) Anas boschas L. Anas penelope L. Anas querquedula L. Fuligula nyroca (GÜLD.) Fuligula clangula (L.) Fuligula clangula (L.) Mergus merganser {^) Mergus albellus (L.) Colymbus griseigena (BODD.) Colymbus nigricollis (Brhm.) Qavia arcticus (L.) Colymbus fluviatilis TUNST. „Ujabb töltések 1848-ik éven kezdve." „Neuere Ausstopfungen vom Jahre 1848 beginnend." Mergus merganser m.... ... január 10. Mergus serrator ... ... ... január 11. Loxia curvirostra f. (balg ZEYK-nek)... ... ... ... ... febr. 5. Tringa interpres f. balg ... febr. 5. Glareolatorquatam.balgból febr. 7. Mergus albellus m. adult febr. 9. Aquila. Rus Mergus merganser L. Mergus serrator L. Topánfalva Loxia curvirostra (L.) « Arenaria interpres (L.) Baczalár Olareola pratincola(L.) Vajdahunyad Mergus albellus (L.) 13 194 SCHENK JAKAB Tudományos név Évszám Mikor tömődött ? Hol lövődött ? Mai elnevezés Wissenschaftliche Benennung Jahrg. Wann ausgesí. ? Wo erlegt ? Jetzige Benennung Aquila albicilla m. juv. ... febr. 10. Picus martius m. febr. 21. Cygnus olor m. ... ... ... febr". 23. Cygnus olor f. i febr. 24. Anas ferina m ... ... febr. 24. Strix pigmea, Knöppler-íöI l Csatô gyűjteményében nincs meg. — 1st in der Csaío'sciien Sammlung nicht enthalten. 2 Máig is megvan valószínűleg a Wagner-ié.\t gyűjteményben Hódmezővásár- helyen. — 1st in der U^a^n^z-'schen Sammlung in Hódmezővásárhely wahrscheinlich auch heute noch vorhanden. 3 A Knöpfler-íé\e gyűjteményben tényleg előfordul A/ias clangula f. és Anas ferina f. — Es kommen im Verzeichnis der Knöpfler'schen Sammlung Anas clangula f. und Anas ferina f. tatsächlich vor. 13* A madarak palaeontologiájának története és irodalma. Irta : DR. Lambrecht Kálmán. Minden ismeret történetének eredete többé-kevésbbé homályba vész. Az első úttörők még maguk is csak tapogatóznak; leírásaik — a kezdet nehézségeivel küzdve — nem szabatosak, több bennük a sej- dítő, mint a positiv elem. Fokozottan áll ez a palaeontologiára, amely- nek gyakran bizony igen hiányos anyaga gazdag recens összehasonlító anyagot és alapos morphologiai ismereteket igényel. A palaeontologia legismertebb történetíróinak, MARSH-nak^ és ZiTTEL-nek2 chronologiai beosztásait figyelmen kívül hagyva, ehelyütt Abel3 szellemes beosztását fogadjuk el és megkülönböztetünk a madár- palaeontologia történetében 1. phantasticus, 2. descriptiv és 3. morpho- logiai és phylogenetikai periódust. Nagyon természetes, hogy a fossilis madarak ismerete karöltve haladt a recens madarak osteologiájának megismerésével, 4 mert a palaeon- tologus csakis recens comparativ anyag és vizsgálatok alapján foghat munkához. De viszont igaz az is, hogy a morphologus sem mozdulhat meg az ősi alakok vázrendszerének ismerete nélkül, nem is szólva arról, hogy a gyakran nagyon töredékes fossilis maradványok mennyi érdekes morphologiai megfigyelésre vezették már a búvárokat. A phantasticus periódus. Ez a periódus, amely — összehasonlítás hiján — túlnyomóan speculativ alapon művelte a tudományt, a XVIll. századdal, vagyis CuviER felléptével végződik. Eltekintve Albertus MAGNUS-nak (1193—1280, Marsh szerint 1 Marsh, 0. C, Geschichte und Methode der paläoiitologischen Entdeckungen. — Kosmos VI. 1879. 339-352, 425-445. 2 ZiTTEL, K. A., Geschichte der Geologie und Paläontologie bis Ende des XIX. Jahrhunderts. — München, Leipzig, 1899. 3 Abel, O., Grundzüge der Palaeobiologie der Wirbeltiere. — Stuttgart, 1912. * A madárosteologia történetét 1. Newton, E. : Dictionary of Birds. — London 1893. Introduction. A MADARAK PALAEONTOLOGIÁJÁNAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 197 1205 — 1280) egy kövesült faágról, rajta madárfészekről és benne mada- rakról hírt adó feljegyzésétől, az első tényleg fossilis madárnyomot ScHEUCHZER JÁNOS Jakab (1672 — 1733), a «Homo diliivii tristis testis» hires leírója említi «Piscium querelae et vindiciis» cimű művében (1708). Mindössze egy madártoll lenyomata ez az oeningeni márgából, amelyet Fortis (1741 — 1803) később Serturalia-nak nézett, amelynek madárvoltát azonban Meyer Hermann is fenntartotta. Meyer H. írta le később (1845) az oeningeni márga fossilis madárcsontjait is, amelyekről előtte Blumenbach (1752—1840), Razoumowsky (1789), Karg (1805) és La VATER J. K. (1808) is megemlékeztek. A legrégibb fossilis madárleletekről ma már bajos, de voltaképen fölösleges is részletesen szólani; bajos, mert a leletek jó része elkalló- dott; fölösleges, mert Meyer Hermann (Palaeologica, 1832) és Giebel (Die Vögel und Amphibien der Vorwelt, 1847) részletesen beszámoltak nemcsak a leletekről, de irodalmukról is. Az európai fossilis madarak alapvető tanulmányait Franciaország palaeontologusainak, illetve a geologiailag és palaeontologiailag oly érdekes és gazdag párisi medencének köszönhetjük. Az első ilyen publi- catio Lamanon dolgozata : «Sur les Ornitholithes de Montmartre» (1782 — 1783); innen fakadtak Cuvier úttörő és Milne-Edwards Alphonse klasszikus palaeo-ornithologiai tanulmányai is. A descriptiv periódus. A palaeontologia és általában a morphologiai zoologia renes- sainceja a genialis Cuvier Georges nevéhez fűződik, aki elsőül ismerte föl és mondotta ki, hogy a fossilis csontleleteket a recens fauna osteo- logia! ismerete nélkül nem lehet értelmezni. Alighogy 1795-ben mint az Ecole Centrale tanára Parisban megtelepedett, már megkezdte a Mont- martre fossilis állatmaradványainak feldolgozását comparativ recens csont- gyüjtemény alapján. Amikor Mertrud halála után, 1802-ben a Jardin des Plantes-hoz került, még fokozottabban folytatta vizsgálatait és ezekről szóló előadásait, amelyeket 1812-ben adott ki «Recherches sur les osse- ment fossiles etc.» cím alatt. Művében a fossilis madarakat is figyelembe vette, a leleteket azon- ban nem névvel, hanem számmal jelölte meg a rokon alakokra való utalással. A leleteket modern szellemben Gervais és Milne-Edwards A. írták később le. Cuvier széleskörű érdeklődésére jellemző, hogy a tör- téneti idők folyamán (a XVII. században) kihalt dodo (Didus ineptus) is foglalkoztatta. 1 ^ V. ö. Flourens : Éloge historique de G. Cuvier. — Mem. Acad. Sci. Paris XIV. Hist. 1834. pp. 67. 198 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN CuviER-nek, a descriptiv periódus alapvető úttörőjének hatása alatt készü't alkalmasint de la Méthiere (1800) és Faujas de Saint Fond (1803) dolgozata is a Montmartre, illetve a Monte Bolca madárlenyoma- tairól. Ebben a szellemben dolgozták föl Cuvier iskolájának neves műve- lői: Croizet és Jobert a Puy-de-Dôme département (1824), Risso, Mar- cell de Serres (1838) és munkatársai: Jean Jean és Dubreuil, valamint Pittore Délfranciaország negyedkori és régebbi faunáinak madármarad- ványait. Bár az egészséges kezdeményezés szellemes úttörőit a palaeo-orni- thologia kétségtelenül Franciaország tudósainak köszönheti, már a kez- det kezdetén megjelentek az angol és német irodalomban is az alapvető művek, úttörő tanulmányok. Anglia fossilis, jobbára diluvialis barlangi madármaradványairól elsőül Buckland William (1784 — 1856) i adott hírt «Reliquiae Diluvianae» cimű hires művében (1823). Nem tudom, mennyiben csatolható Langguth- nak 1803-ban megjelent doctori értekezése «De mumiis Avium in laby- rintho apud Saccaram repertis» (Wittebergae) tárgykörünkhöz, az azon- ban kétségtelen, hogy a XIX. század első évtizedeiben már Németország- ban is többen foglalkoztak a fossilis madármaradványok tanulmányozá- sával, így La VATER egy oeningeni «ornitholith»-ot Scolopax gallinago- nak nézett (1808), amelyről azonban Meyer Hermann később (1845) kimutatta, hogy voltaképen békamaradvány (Latlionia Seyfridi). Az oenin- geni molassmárga leletei különben több más szerzőt is foglalkoztattak (Blumenbach, Meyer H., Razoumowskv, Schluchzer). Ha még meg- emlékezünk KOENIG E. «Icônes fossilium sectiles» cimű, 1825-ben meg- jelent művéről, valamint Karg (1805) és Keferstein (1820) működéséről rá is térhetünk Meyer Hermann (1801 — 1869) korszakos jelentőségű eredményeinek tárgyalására.2 Meyer, aki tulajdonképen nem is volt hivatásos természetvizsgáló, hanem a német Bundeskassenverwaltung ellenőre, illetőleg pénztárosa, az Amphibiák, Reptiliák, madarak és emlősök palaeontologiájának Német- országban alapvető úttörőjeként tette nevét feledhetetlenné. Ami palaeo- ornithologiai működését illeti, «Palaeologica»-jában (1832) összefoglalta többek között az addig ismert összes fossilis madármaradványokat is, feldolgozta az oeningeni molassmárgának, a svájci halpalának (Protor- 1 V. ö. Gordon: The Life and Correspondence of William Buckland, D. D., F. R. S., sometime Dean of Westminster, twice President of the Geol. Soc, First Presi- dent of the Brit. Assoc. - by his daughter. — London, 1894. pp. XVH 288. 2 V. Ö. ZiTTEL, K. : Denkschrift auf Christ Erich Hermann von Meyer. — München, 1870. Akad. d. Wiss. A MADARAK PALAEONTOLOGIÁJÁNAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 199 nis glaronensis) és a horvátországi Radoboynak madárkövületeit. Leg- nevezetesebb, a palaeontologiában és általában a későbbi származástan- ban korszakos jelentőségű felfedezése : a legrégibb eddig ismert i madár- nak, az Archaeopteiyx lithogmpliica-mk felismerése és publikálása, ami- ben osztoznia kellet OwEN-nal. Az Archaeopteryx tollának lenyomatát tartalmazó első, solenhofeni jurakori paladarabot 1861-ben találták meg és Meyer H. írta le a «Jahr- buch für Mineralogie»-ban (1861. 561, 678) Archaeopteiyx lithograpliica néven, mint a legrégibb eddig ismert madármaradványt. Alig néhány hétre rá Wagner J. A. (1797—1861) egy még érdekesebb leletet muta- tott be a müncheni Akadémia 1861 november 9-iki ülésén, egy jó meg- tartású csontvázlenyomatot, Grypliosaums problematicus néven és a következő címen: «Ein neues, angeblich mit Vogelfedern versehenes Reptil». A két felfedezés, különösen azonban a második, rövid idő alatt világszerte óriási feltűnést keltett a tudományos körökben, a British Museum 14.000 márkáért sietett meg is vásárolni az utóbbit. A búvárok túlnyomó része azonnal felismerte a lelet fontosságát; a nevesebbek közül egyedül Giebel minősítette eleinte falsumnak («Der lithographierte lithographische Vogelsaurier», Zeitschr. ges. Naturw. XXL, 1863, 526), de csakhamar ő is elismerte Meyer és Owen igazát. Angliában elsőül maga Owen vizsgálta meg a csontváz lenyomatát (1862, 1863), aki Archaeopteiyx macrura névvel jelölte meg, azután Parker W. K. (1823 — 1890), Darwin és Wallace tanának az ornitholo- giában első hirdetője, majd Voqt Károly (1879), Dollo L. (1881) és mások. A németek önérzetét nagyon sértette, hogy a palaeontologiának ez a sokat ünnepelt lelete kikerült hazájukból, szerencséjükre azonban az első lelet lelőhelyének közvetlen közelében, Eichstätt mellett, Blumen- bergen még egy a londoninál jobb megtartású lenyomatot találtak, amelyet Dames W. Archaeopteryx Siemenst néven írt le (1884), Siemens tiszteletére, aki a második, 20.000 márka értékre becsült leletet a berlini palaeontologiai museumnak biztosította. Az Archaeopteryx morphologiai viszonyait az említett búvárokon kívül Gerstäcker (1887), legújabban Abel (1911), Heilmann (1915) és Stellwaag (1916) fejtegették behatóan; szárnykörmeinek az Opísthocomus eristatus fiókáira emlékeztető, sőt azzal megegyező voltára Headley, Pycraft és Lucas mutattak rá (1890—1895). 1 1902-ben Vidal L. hírt adott még egy jurakori (Kimmeridge emelet) madár- maradványról (Spanyolország), amely azonban az ásatások közben elveszett. A német- keletafrikai Tendaguru-expeditio is felszinre hozott 1910-ben egy a felsőjura rétegeiben ialált állítólagos madárcsontot (Janensch), amelyet azonban Stremme 1916-ban Reptilia- maradványnak írt le. 200 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN Meyer H. Németországban úgyszólván iskolát alapított; fellépésé- vel egyidejűleg publikált Wagner Rudolf pleistocaen madárfaunákat (1832), majd az ő szellemében működött a már említett Giebel C G. (1820—1881),! hallei professor is, aki szülőhelyének, a quedlinburgi Seveckenbergnek pleistocaen faunáit írta le Meckel comparativ-osteo- logiai gyűjteménye alapján. Agassiz (1842), Bronn (1848) és Keferstein (1784—1866) össze- foglaló palaeontologiai kézikönyvei, valamint Reichenbach rendszertani művén kívül a német búvárok ebben a korban nem gyarapították a fos- silis madarak ismeretét, annál többet nyújtottak azonban a francia búvárok. Cuvier fellépésének jótékony hatása alatt Franciaországban ez idő- ben Blainville (1835, 1838), Joly (1835), Puel (1837), Pictet (1853— 1857), Bonaparte Lucyen (1854, 1856), Pomel (1853) és Prévost (1855, a OastoniLS pansíensis első leírója), főleg azonban Gervais és Aymard vitték előre a fossilis madarak ismeretét jelentős lépésekkel. Gervais Paul (1816—1879), a neves montpellieri, később párisi zoológus és palaeontologus, a Cuvier szellemében dolgozó iskola egyik legkiválóbb búvára, a Montmartre eocaen (Numenius gypsomm, Palae- ortyx Hoffmanni) és egyéb francia lelőhelyek oligocaen, pliocaen stb. leleteit (Phoenicopterus Croizeti, Oallus Bravardi, Sula [Mergus] Ron- zoni, Taoperdix Pessieti) valamint néhány pleistocaen faunát dolgozott föl részben külön tanulmányokban, részben közismert zoológiai és palaeon- tologiai kézikönyveiben (1848—1852, 1859). Külön kell megemlékeznünk AvMARD-ról, aki Ronzon oligocaen- jéből írt le érdekes alakokat (1856, Teracus littomlis, Dolichoptems viator, Elornis littomlis etc.). Gervais és Aymard nevével lezáródik a descriptiv periódusnak az a szakasza, amely Franciaországban Cuvier, Németországban H. von Meyer nevéhez fűződik és ezzel elérkeztünk a palaeo-ornithologia törté- netének fénykorához. Ezt a kort három kiváló palaeontologus működése ragyogja be: Angliában Owen Richard, Franciaországban Milne-Edwards Alphonse, Amerikában Marsh G. C Mindhárman a szó szoros értelmé- ben véve descriptiv búvárok, kettőjüknek működését azonban már átha- tották modern korunk eszméi: a fejlődés, leszármazás gondolatai is és így csupán OwEN-ről szólunk még ebben a fejezetben; Milne-Edwards A. és Marsh O. C. már kimondottan morphologiai és phylogenetikal alapon állanak. ' V. ö. Giebel, C. G. Ein Lebensbild. — Zeitschr. ges. Naturw. IV. 1881. 613—637. A MADARAK PALAEONTOLOGIÁJÁNAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 201 Owen Richard (1804— 18Q2)i és követői. Owen Richard, aki 1827-ben mint orvos telepedett le a Hunter- Museum közelében, négy évtizeden át úgyszólván legtermékenyebb mű- velője volt a gerincesek anatómiájának és palaeontologiájának. Gyakorló- orvosi működése közben időt szakított magának arra, hogy a Hunter John H. által (1728—1793) alapított «Royal College of Surgeons» világhírű összehasonlító bonctani museumát, amelyet később maga Owen, majd Flower W. H. vezettek, rendezze, leltározza és leírja. CuviER-nek egy londoni látogatása közel hozta egymáshoz a két búvárt és Owen egész működésére kihatott ez a látogatás. Orvosi praxisát csakhamar abbahagyta és minta «Royal College of Surgeons» orvosi egyetemének, valamint a HuNTER-Museumnál az összeha- sonlító bonctannak tanára a 30-as évek végén kezdte meg sokoldalú zoológiai és anatómiai irodalmi működését, amelyet fokozott mértékben folytatott, amikor a kormány 1856-ban a British Museum összes természetrajzi osz- tályainak (Natural History) élére állította. Ebben a minőségében keresz- tülvitte a természetrajzi museumnak az összes többi osztályoktól való teljes különválasztását és megszervezte az új museumot. Rendkívüli munkabírásával magyarázhatósokoldalú működéséből ben- nünket ezen a helyen kizárólag madárpalaeontologiai kutatásai érdekelnek. Hosszú időn át csaknem kizárólag az évszázadok óta világkeres- kedelmet és gyarmatpolitikát űző Nagybritanniának volt fenntartva, hogy a távoli világrészek tudományos kincseit az ismeret számára megfakassza. Ázsia, Afrika, Ausztrália és szigetvilágaik minden tudományos lelete évtizedeken át a British Museumba vándorolt és ott került feldolgozásra. A madárpalaeontologia szempontjából tekintve a történetet, az első meglepő leletek a francia föld méhéből kerültek ki, csakhamar azonban vetélkedtek velük New-Zealand, Madagascar, a Bourbon-, Rodriguez- stb. szigetek napvilágra került leletei. Madagascar és a többi sziget történeti időkben kihalt madarairól régi utazók rtiár több izben hoztak híreket, New-Zealand kincseinek megfakasztása azonban teljesen Owen érdeme. A Zoological Society egyik 1839. évi ülésén számolt be első izben egy újzélandi ismeretlen, struccféle madár csontleleteiről, amelyet Dinor- nis genus-névvel jelölt meg. A bennszülött maoriak nyelvén moáknak nevezett madáróriások maradványait 1846-tól kezdve huszonöt terjedel- 1 V. ö. Margó, T. : Emlékbeszéd Sir Richard Owen, a M. Tud. Akadémia külső tagjáról. — M. Tud.. Akad. Emlékbeszédek, VIII. 1894. 285—332. The Life of Richard Owen; by his Grandson, the Rew. Rich. Owen. With the Scientific Portions revised by C. D. Sherborn ; also an Essay on Owen's Position in Anatomical Science by Right Hon. T.H.Huxley. — Vol. I— II. London, 1892. pp.792. Zoologist, 1893. 14—18. 202 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN mes monographiában írta le Owen, 1879-ben pedig vaskos kötetben foglalta össze New-Zealand kihalt, szárnyatlan madarairól szóló vizsgála- tait, függelékképen más lelőhelyek hasonló madarait is tárgyalva (Alca, Didiis, Pezophaps.) Amikor a brit kormány a XIX, század hatvanas éveinek végén megalapította a Wellingtonban székelő «New-Zealand Institutionw-t, a moák tanulmányozásával mások is foglalkozni kezdtek, így Haast J., a christchurchi múzeum igazgatója (1824— 1887),! Hector (1865), Hamil- ton (1888), Hutton (1836— 1905),2 Colenso, Parker T. J., Európában Quatrefages (1883), sőt az osztrák Novara-Expeditioból (1858—1859) kifolyólag Hochstetter (1864) is, aki a wieni császári museumot igen szép moa-sorozattal gazdagította, amely azonban feldolgozva mindmáig sincsen. E sok búvár nagyszámú tanulmányának alapjait Owen vetette meg, akinek figyelmét azonban e subfossilis óriásleletek mellett a fos- silis madármaradványok sem kerülték el. A londoni agyag eocaenjéből számos érdekes ősi madáralakot írt le (Litliornis vulturinus, Dasor- nis londinensis, Odontopteiyx toliapica, Argillornis longipennis), azon- kívül foglalkozott az óriás alka (Alca impeniiis) kihalásának kérdésével is. Owen talán legtipikusabb képviselője a palaeo-ornithologia törté- netében a descriptiv iránynak. Rengeteg új alak leírásával gyarapította a madarak ismert őseit, phylogenetikai kérdések azonban nem foglal- koztatták, mert Darwin tanát «a tapasztalati bizonyítékok elégtelensége miatt» visszautasította és a származástan kérdései sohasem foglalkoztatták. Körülbelül ugyanakkor, amikor Owen a moákat ismertette meg a zoológusokkal és palaeontologusokkal, kezdtek a Mauritius-, Bourbon-, Rodriguez-szigetek történeti időkben kihalt madaraival, a dodóval (Didus ineptus), solitariussal (Pezophaps solitarlus) stb. is behatóbban foglal- kozni. Angliában Strickland H. E. (1811 — 1853) és Melville A. G. 1848-ban mintaszerű monographiában dolgozták föl az említett alakokat morphologiai és históriai szempontból. Annál feltűnőbb tehát, hogy a kitűnő Schlegel 1854-ben a dodót és rokonait még mindig a struccok- hoz sorolja és ebben a nézetében Hartlaub is osztozott. Schlegel Hermann-ou (1804— 1884),3 a leydeni museum egykori igazgatóján kívül Ausztriában Fitzinger L. J.-t és FRAUENEELD-et, Dániá- ban REiNHARDT-ot és Steenstrup J.-t foglalkoztatták ezek a letűnt alakok, jobbadán históriai szempontból. Owen szellemében dolgozott Angliában Bowerbank, aki szintén a 1 V. ö. Hayek, Q., Sir Julius von Haast. — Ornis. IH. 1887, 582-586. 2 V. ö. Ibis, 1906. 361-363. 3 Hermann Schlegel Lebensbild eines Naturforschers. Herausgegeben von H. KÖHLER. — Altenburg, 1886. pp. IV + 78 ; Zoologist (3) VIII. 75—78 ; Notes on Ley- dcii Museum. VI. 79—80. A MADARAK PALAEONTOLOGIÁJÁNAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 2u3 londoni agyagból merítette anyagát és Seeley H. G. ; utóbbi azonban kevés sikerrel; jóformán egyetlen leírt alakja sem állhat meg {Ptenoniis=? Omithodesmus cluniculus = Pterosaur US?) ■ . - ■■>■ A morphologiai és phylogenetikai periódus. Ezt a periódust méltóbban senki sem vezethette volna be, mint Huxley Thomas Henry (1825— 1895),i a származástannak DARWiN-nal congenialis előharcosa, aki elsőül egye- sítette a madarakat a Reptiliakkal a Sauropsida-törzsben. Széleskörű tudományos működése, de hajlama sem engedte meg («Spezialistenarbeit war mir stets eine Last» — idézi Keller), hogy tárgykörünket tüzetesen művelje, amelyben ennek ellenére is maradandó nyomokat hagyott. Eltekintve a madarak és csúszómászók rokonságát fejtegető mélyreható tanulmányaitól, alapvetően foglalkozott a madarak anatómiájával, amelyről 1867-ben sorozatos előadásokat tartott a londoni Royal College of Surgeons-on és osteologiai alapra helyezett rendszer- tanával; ő ismerte föl és írta le Újzéland fossilis pinguinjét (Palaeeu- dyptes antarcticus) és tört sietve lándzsát az Archaeopíeryx mellett. Milne-Edw^rds Alphonse (1835— IQOO). , • A CuviER nevéhez kapcsolódó descriptiv periódus két jeles madár- palaeontologusa: Gervais és Aymard óta a francia búvárokat, névsze- rint Geoffroy-Saint-Hilaire IsiDORE-t (1805~1861),2 Valenciennes A.-t és Olaszországban Bianconi G. G.-t csaknem kizárólag Madagascar subfossilis struccai: az Aepyornis-tk foglalkoztatták. A palaeontologia szempontjából jelentősebbek még Hébert E. (1812— 18Q0), valamint Lartet (1802—1870) és Valenciennes eredményei, akik a francia föld eocaenjé- bőlésmiocaenjéből az európai fossilis ornis ónisdM (Gastornis parisiensis, Pelagornis miocaenus) mutatták ki. Soha nem remélt lendületet vett a madarak palaeontologiája Milne- Edwards Alphonse (1835—1900) fellépésével,^ aki sokoldalú szakkép- 1 Life and Letters of Th. H, Huxley by his son. — 2. VoL London, 1900. Me Millan, pp 1030. — Zoologist, 1900. 522. The Scientific Memoirs of Th. H. Huxley. Editey by M. Foster and E. R. Lan- KESTER. — London, 1898. Mc Millan, pp. XV -j- 606. Marsh, O. C, Thomas Henry Huxley. Am. Journ. Sci. L. 1895. August ; AvE- BURY, Huxley's Life and Work. Pop. Sci. Monthly. LVIII. 1901. 337—359; Keller R., Thomas Huxley. Biol. Zentralbl. XVI. 1896. 1—12.; Zoologist, 1895. 263—268. 2 V. Ö. Quatrefaoes, Éloge historique de M. Geoffroy-Saint-Hilaire I. — Bull. Soc. Imp. d'. Acclim 1862. pp. 22. 3 V. Ö. OUSTALET, E., A. Milne-Edwards. — Ornis. XL 1900—1. 465—475. 204 DR. LAMBRECHT KALMAN zettségét még atyja, a genialis physiologus, Milne-Edwards H. házánál sajátította el és akinek, bár a botanica, zoologia és physiologia számos kérdésével foglalkozott, legragyogóbb alkotása az a négykötetes műve (két kötet szöveg, két kötet atlas), amelyben Franciaország fossilis mada- rait dolgozta föl : «Recherches anatomiques et paléontologiques pour servir a l'histoire des oiseaux fossiles de la France» (1867 — 1871) cimen. Ezt a művét a francia Akadémia 186ô-ban «Grand Prix des Sciences Physi- ques»-ével jutalmazta. Milne-Edwards 18ö3-tól kezdve publikált madárpalaeontologiai közleményeket ; figyelmét nemcsak a régibb, de a negyedkori faunák, sőt a történeti idők folyamán kihalt alakok is lekötötték. (Madagascar faunája, Mauritius dodója és egyéb fajai.) Ornithopalaeontologiai főmű- vének első kötete 1867-ben, a második 1868-ban jelent meg, a kétszáz táblát tartalmazó, pazar kiállítású atlas valamivel később. Ez a munka a palaeo-ornithologia irodalmának igazi gyöngyszeme, amely ma, félévszá- zaddal megjelenése után is nélkülözhetetlen forrásmű nemcsak a palaeon- tologus, de a morphologus számára is. Az egész művet az a szellem hatja át, amelyet a legújabb korban a palaeontologusok három kitűnő- sége: Abel O. bécsi, Dollo L. brüsseli és Jaekel O. greifswaldi pro- fessorok képviselnek és amelyet elsőül a genialis Huxley ekként feje- zett ki: «Palaeontology is simply the biology of the past; and a fossil animal differs only in this regard from a stuffed one, that the one has been dead longer than the other, for age instead of for days.»i Milne-Edwards A. sem tudja a palaeontologiát zoologia, a zooló- giát palaeontologia nélkül elképzelni, a kettőt egymástól elválasztani. Ennek megfelelően osztotta be művét is. Általános morphologiai, osteo- logiai, myologiai bevezetés után az egyes madárrendeket külön-külön tárgyalja és pedig először comparativ osteologiájukat, azután a fossilis alakokat, utóbbiakat geológiai sorrendben. Hetvennégy harmadkori madárfajt írt le Miine-Ed wards A. egy- magában ebben a művében, köztük több új genust (Colyniboïdes, Ibi- dopodia, Agnopterus, Gypsornis, Palaeoperdix, Lauríllardia, Homalopiis, Necrornis, Limnatornis, Palaeocircus) és több trópusi genust is kimuta- tott a francia földből (Collocalia, Psittacus, Serpentarius, Trogon). Műve második kötetének végén az addig ismert összes fossilis alakokat át- tekintette, zoogeographiai következtetéseket vonva a rendelkezésére álló adatokból. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Milne-Edwards A.-nak ez a műve szolgál alapul még maiglan is a modern palaeo-ornitho- logiának. , 1 Ibis, 1866. 413. A MADARAK PALAEONTOI.OQIÁJANAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 205 A nagy mű lezárása után inkább az újabb időkben kihalt madarak foglalkoztatták, de azért később is gazdagította érdekes leletek leírásá- val az általa oly pompásan megalapozott tárgykörünket ; 1891-ben pedig a 11. nemzetközi ornithologiai kongresszus kiadványában Budapesten publikálta Délfranciaország eocaen (Querci phosphorit) madárleleteit. Orandidier ALPHONSE-al együtt feldolgozta Madagascar szigetének recens és subfossilis ornisát (Aepyornis), Oustalet Emil társaságában pedig a párisi Museum d'Histoire Naturelle gyűjteményében őrzött kihalt madarakat (1893). Milne-Edwards Alphonse palaeo-ornithologiai tevékenységének delelőjén még Lemoine publikált nevezetes francia leleteket (Gastornis Edwardsi, Remiornis), ezzel azután hosszú időre ki is merült a francia föld fossilis madárkincse; csak legújabban publikált Gaillard igen érde- kes leleteket a Querci phosphoritokból. CuviER, Meyer Hermann, Owen és Milne-Edwards A., vala- mint iskolájuk eredményeivel Európa — az emlősökhöz viszonyítva talán kicsiny, de érdekes — fossilis madárleleteinek javarésze már isme- retes volt, amikor az amerikai kontinensről váratlan, meglepő leleteket publikált Marsh Othniel Charles (1831— 1899), i amelyek merőben új világításba helyezték a madarak őseit. Mielőtt azonban Marsh korszakos működéséről szólnánk, meg kell emlékeznünk a madárpalaeontologia amerikai múltjáról. Amerikában a palaeontologia, a leleteknek az európaiaktól lénye- gesen különböző volta következtében, egészen más irányt vett. Az első amerikai fossilis madárleletet tudtommal Morton publi- kálta (1834) a krétából (Scolopax = Palaeotringa vetus Marsh); vele egy- idejűleg közölt Massachusett «Red Sandstone»-jából különböző láb- nyomokat Hitchcock E., majd Hitchcock C. H., azonkívül Rogers, Lyell, Deane és mások. Az «Ichnites»-ek, «Ornithichnites))-ek körül évtizedek alatt rengeteg zavar támadt, amelyeket újabban Lull (1904) tisztázott lényegesen. A XIX. század negyvenes éveiben Lund P. W. (1801—1880)2 kuta- tott Brazília fossilis barlangi faunái után ; gazdag gyűjteményét dán szülőhazájára hagyta. Leleteinek madármaradványait Winge O. (1888) dolgozta föl. 1 V. ö. Beecher, C. G. : Othniel Charles Marsh. — Amer. Journ. Sci. (4) VIL 1SQ9. 403—428. Photo ; Americ. Geolog. XXIV. 1899. 135—157. O. C. Marsh as an Ornithologist. — Osprey IV. 1900. 71—76. Photo. Geinitz, H. Br., O. C. Marsh. Leopoldina, 1899. (Heft XXXV.) No. 7. 122—124. 2 V. Ö. Reinhardt, J. : Naturforskeren Peter Wilhelm Lund hans Liv og hans Virksomhad. — K- Dansk. Vidensk. Selsk. Forhdl. 1880. 147—210. 206 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN Lényegileg ennyi volt ismeretes Észak- és Délamerika fossilis mada- rairól, amikor Marsh meglepő leleteivel fellépett. Marsh O. C. (1831— 189Q) Amerika palaeontologiájának Cope mellett legelső búvára, aki egyetemi tanulmányait jobbadán német fő- iskolákon (Berlin, Heidelberg, Breslau) végezte, 1866-ban visszatért Amerikába és tanára lett a newhaveni Yale College-nak, valamint igaz- gatója a Peabody Museum palaeontologiai osztályának. Ettől az időtől kezdve három évtizeden át gyűjtötte a fossilis gerinces állatok marad- ványait és írta el nem évülő alapvető tanulmányait. Ásatásaiba jelenté- keny magánvagyonát csaknem teljesen beleölte. Leleteit a Peabody- Museumnak ajándékozta, államköltségen szervezett expeditióinak anyaga pedig Washingtonba került; több nagy gyűjteménycsoportot szervezett és pedig fossilis gerincesekből, fossilis lábnyomokból, fossilis gerinc- telenekből, recens csontgyüjteményt, azután archaeologiai, ethnologiai és ásványtani anyagot. 1870-ben megszervezte az első «Yale Scientific Expedition»-t, ame- lyet még három követett. Északamerika nevezetes krétakori lelőhelyeiről rengeteg új alakot hoztak ezek az expeditiók felszínre. A madarak közül (Laornis, Palaeotringa, Telniatornis stb.) a legnevezetesebb az a tibia- töredék, amelyet Marsh Kansas felső krétájában talált, 1870 decem- berében. A tibia feltűnően hasonlít a búvárok (Oavia, Colymbus) tibiájához Marsh Mesperomis regalis néven írta le. Rövidesen egyéb vázrészei is előkerültek, köztük a koponya és az állkapcsok is, amelyek a prae- maxilla kivételével közös barázdákban elhelyezett fogakkal voltak ellátva. A Hesperornis szegycsontja nem visel tarajt. Csakhamar azonban tarajos szegycsontú fogas madarak marad- ványait is megtalálta Marsh, amelyeknek fogai azonban már külön fog- medrekben voltak elhelyezve (Ichthyornis, Apatornis). Ezeket a nevezetes leleteket Marsh külön csoportban, a fogas- madarak (Odontoniitlies) csoportjában egyesítette és 1880-ban hatalmas és gyönyörű kiállítású monographiában egységesen is feldolgozta. A hű rajzokkal és táblákkal illusztrált, reconstructiókat is tartalmazó monographiában saját leleteit és az Arcliaeopferyx-ti a fogas madarak subclassisába sorolva, három rendet különböztet meg: 1. Ódontól cae (Hesperornis). 2. Odontotormae (Iclitliyornis). 3. Saururae (Archaeopteryx). További kutatásai során Marsh jobbadán csak kiegészítette a fogas- csőrű madarak körül végzett vizsgálatait és már csak kevés új alakot írt le (Laopteryx, Baro mis). Vele egyidejűleg dolgozott Amerika palaeontologiája terén nagy A MADARAK PALAEONTOLOGIÁJÁNAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 207 riválisa, Cope E. D.i (1840 — 1897), aki azonban a madárpalaeontologia terén lényegesen kevesebbet alkotott. Északamerika kihalt gerinceseinek synoptikus összeállításán kívül New-Mexico tertiaer leleteit dolgozta föl. Neki köszönhetjük a Diatryma, a Palaeobonis iiinbrosus és Charadrius Sheppardianus ismeretét, valamint a vitás Cyphornis és néhány kisebb jelentőségű lelet leírását (Sula loxostyla, Cygiius paloregonus stb.). Kansas krétájának érdekes Hesperornis maradványai évtizedeken át számos búvárt foglalkoztattak. Marsh maga nyolcvan assistensével kar- öltve szolgáltatta a vizsgálati anyag zömét. Ö a Hesperornis-i «úszó struccnak» nevezve, a fogascsőrű madarakhoz (Odonfoniithes) sorolta; FüRBRiNGER (1888) állította elsőül a búvárokkal való rokonságukat. Wil- LiSTON 18Q6-ban egy csaknem teljes csontvázon még a tollazat nyomait is megtalálta. Legyen ehelyütt elég, ha a Mesperornis-huvávok közül még THOMSON-t, SHUFELDT-et és Woodward H.-t említem meg. A modern kor. A morphologiai és phylogenetikai módszer és irány szellemében a legújabb időkben több kiváló búvár is serénykedett, úgymint Für- BRINGER, GaDOW, LyDEKKER, ShUFELDT és ANDREWS. Fürbrikger Miksa, egykoron amsterdami, majd jénai, végül heidel- bergi professor (sz. 1846), korunk egyik legkiválóbb anatómusa, 1888-ban megjelent kétkötetes, közel 1800 oldalas nagy művében elsőül foglalta össze mindazt, amit a tudomány a recens és fossilis madarak morpholo- giájáról azon időig megállapított és amely megállapításoknak jelentékeny része fűződik magának FÜRBRiNGER-nek nevéhez. Ebben a modern, a specialisáló irodalom művei között kétségtelenül a legszélesebb látó- körrel megteremtett alkotásában megrajzolta a madarak törzsfáját is, aprólékos rendszerességgel, horizontális metszetekben. Ezt a törzsfát későbbi tanulmányai alapján 1902-ben megjavította. A madarak őseit Protorniíhes (ősmászó madarak) és Deuteromithes (ősrepülők)-ből vezeti le. O ismerte föl a Hesperornis-okntk a vöcskökkel való közeli rokon- ságát és bontotta föl ennek következtében a Marsh által felállított fogas madarak (Odontornithes) osztályát. Hat évvel Fürbringer korszakos művének megjelenése után adta ki Gadow János cambridgei morphologus az ismert «Bronn »-kéziköny- vekben a maga madárrendszertanát, amelyben szintén teljes jelentőségük szerint értékelte a fossilis madárleleteket. Később Gadow (1896) bontotta ' GiLL, Th , Edward Drinker Cope, Naturalist. — Proc. Am. Ass. Adv. Sci. 46 meet. 18Q7 (1898). 1—30. Frazer, p., The life and letters of E. D. Cope. — Am. Geologist XXVI. 1900. 67—128. Tab. VI-XV. 208 DR. LAMBRECHT KALMAN föl a Sfereoniitlies-tk rejtelmes és heterogen csoportját, amelyet főmű- vében maga is csak ideiglenesnek jelzett. A madárpalaeontologia irodalmának e két érdemes összefoglaló szerzője után szóljunk azokról, akik tárgykörünk részletkérdéseit bogoz- gatták ki. Lydekker Richard (1849—1915) a nemrégiben elhunyt kiváló pa- laeontologusi a fossil is madarak ismeretét sok becses adattal gazdagí- totta. Pályája elején az indiai Siwalik-dombok tertiaer-faunáit, később több európai tertiaer (Allier) és pleistocaen-lelőhely (Malta, Sardinia, Corsica, Grive-Saint-Alban) madármaradványait dolgozta fel, 1891-ben pedig meg- írta a British-Museum fossilis madarainak catalogusát s ebben sok új alakot írt le. A Newton A. szerkesztette kitűnő «Dictionary of Birds» - ben Lydekker foglalta össze az 1893-ig ismert fossilis madarakat,2 1894- ben pedig Patagonia fossilis madáróriásai foglalkoztatták. A madarak vázrendszerének, a recensekének és fossilisokénak egyaránt, napjainkban legtermékenyebb búvára a washingtoni Shufeldt Robert Wilson (sz. 1850). Oregon «Equus Beds» rétegéből számos érdekes alakot írt le (Plioenicoptenis Copei), azonkívül európai pleistocaen-faunákat is feldolgozott (Grive-Saint-Alban stb.) Származástani tanulmányain kívű] különösen becsesek azok a dolgozatai, melyekben az amerikai gyöngy- tyúkok fossilis alakjainak (1913), az Egyesült-Államok kihalt struccféléi- nek kérdését tisztázta (1913) és amelyben a legnagyobb eddig ismert madár (Diatryma ajax) maradványait írta le. Legújabban revízió alá vette MARSH-nak a Yale-egyetem Peabody-Museumában őrzött klasszikus gyűjteményét, tisztázta az EASTMAN-leírta Gallinuloides wyomingensis rendszertani helyét és azt a császármadarakhoz tartozónak találta, leírt -azután Montana-ból egy új Hesperoniis-i és megállapította ugyanott CoPE Phalacrocorax macro piis-dX. Ismételten foglalkozott a történeti idők folyamán kihalt madarakkal is (Ectopistes stb.) A legújabb időkre esik Andrews C. W. működése is, aki a British Museum és a tringi RoTHSCHiLD-Museum gazdag anyagát dolgozza fel. (Aepyomis titan, Diapliorapteryx, Nesolimnas). Lényegesen tisztázta a patagoniai Phororhacos-kéráési, leírt több pleistocaen és subfossilis faunát (Madagascar, Glastonbury), Sheppey-sziget londoni agyagából (eocaen) a napmadarak ősét (Prophaeton), Egyptom (Fayum) felső eocaenjéből €gy új «ratita»-t (Eremopezus), Indiából pedig tojásmaradványok alap- ján egy struccot (Psamnwrnis). Andrews írta le a magyar föld első kréta- kori madarát is (Elopteryx). CuviER, Meyer Hermann, Owen, Huxley, Milne-Edwards, Marsh, 1 V. ö. LAMBRECHT, K. Lydekker Richard 1849— 1915. Aquila XXII. 1915. 370— 377. 2 Megjelent a II. nemzetközi ornith. congr. kiadványaként is. (Budapest, 1891.) A MADARAK PALAEONTOLOGlAjÁNAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 209 FüRBRiNGER, Gadow, Lydekker, Shufeldt és ANDREWS nevéhcz a madárpalaeontologia történetének élesen körülhatárolható korszakai fű- ződnek. E búvárok mindegyike a madárpalaeontologiát generális szem- pontból nézve művelte s mindegyiknek nevéhez többé-kevésbbé befeje- zett, kerek alkotások fűződnek. Nagyon természetes azonban, hogy nagy eredményeiket ők is csak számos szaktársuk részletmunkáinak alapján érhették el. A történetirónak is kötelessége megemlékeznie mindazokról, akik a megfigyelések tégláival járultak a nagy épület tető alá hozásához. Dániában régebben Reinhardt és Lund foglalkoztak a madarak őseivel, de nem annyira hazájukbeli, hanem inkább a LuND-gyüjtötte brazíliai anyag, illetve a dodo és az alka kérdései alapján. Utánuk Steen- strup Japetus (1813—1897) kopenhágai zoológiai professor vette át örö- küket, akinek éles szemére vall az az értekezése, amelyben a ragadozó- madarak köpettartalmának fontosságát a geologia (helyesebben palaeon- tologia) szempontjából már 1872-ben hirdette. Ujabb időkben Dames W. (t 1898 XII. 22.) közölt Limhamn saltholmsmeszéből (felső kréta) egy flamingófélét (Scaniornis) ; ö volt különben az, aki a második Archaeop- teiyx-XtXtiti (a berlini példányt) leírta és a londonitól fajilag is megkülön- böztette (A. Siemenst). DAMES-el egyidejűleg működött Winge Oi.uf, a LuND-gyüjtötte brazíliai fossilis madarak szabatos leirója. Legújabban fia, Winge Herluf iolytatja művét, pleistocaen és praehistoricus faunák feldolgozásával. Ugyancsak praehistoricus faunát dolgozott fel Norvégiában legújab- ban Oeven (1906) és Grieg is (1911). Belgium pleistocaen madárleleteit Dupont (1873), Nehring (1897), RuTOT (1910), Schmerling (1833—1846) és különösen Van Beneden (1870 körül) dolgozták fel. BENEDEN-t ezen kívül Ujzéland kihalt faunája is foglalkoztatta. Lehetetlen meg nem emlékeznünk a genialis Dollo Louis-ról, a bernissarti Iguanodon-ok világhírű leírójáról, aki elsőül ismerte fel a madár-femur trochanter tertius-át és mutatta ki a Gastor- nis Edwardsi Lemoine-í a belga földből is. Hogy a madárpalaeontologia eddig legtöbbet az angol és francia búvároknak köszönhet, arra már rámutattam a megelőzőkben. A fossilis madarakból sehol annyi kincs nincs felhalmozva, mint a British Museum- ban és a párisi Museum d'Histoire Naturelle-ben, ami különben egyenes líövetkezménye Anglia régi világkereskedelmének és a párisi medence gazdagságának. Anglia ornithopalaeontologusai közül ezen a helyen csak az üjab- 'bakról, illetve azokról kell megemlékeznünk, akiknek működése nem volt ismertetve sem tudományszakunk történetének első fejezetében (Buck- land), sem Owen és Huxley iskolájának és követőinek (Seeley, Wood- ward) vázolása során (Lydekker, Andrews). Aquila. '14 210 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN Magának az angol földnek gazdag, jobbára pleistocaen barlangi leleteit az említetten kívül (Owen, Lydekker, Andrews, Seelev, Buck- land), Dennis (1857), aki a csontok szöveti szerkezelét is tanulmányozta, azután Dawkins (1903), Abbott (1908) és Jackson (1910) dolgozták fel. Külön kell szólanunk a két Newton alkotásairól. Newton Alfréd (1829—1907)1 a történeti időkben kihalt alka, azután a dodo, solitarius és más madagaskari kihalt és kihaló madarak történetét és csonttanát tisztázta és tanulmányozta. Newton Edward T. (1832—1897)2 Mauritius sziget pleistocaen faunáján kívül Croydon eocaenjéből leírta Hébert és Lemoine franciaföldi Gastor/iis-einek angol képviselőjét (O. Klaasseni) s végül ő volt a praeglacialis rétegek (Forest-Bed és Freshwater-Bed) madárfaunájának első búvára. Meg kell még emlékeznünk BiDWEiL-ről, napjaink legbuzgóbb /l/cfí-búváráról és a nemrégiben elhalt UssHER-ről,3 az ir föld első módszeres barlangkutatójáról. Az angol gyarmatok, különösen Újzéland rendkívül érdekes fauná- jának búvárairól (Mantell, Owen, Hochstetter, Forbes, Buller, Haast, Hector, Hamilton, Parker, Quatrefages, Colenso es mások) már szólottunk Owen működésének vázlatánál. Franciaországban, amelynek a madárpalaeontologia legérde- kesebb leleteit és legnagyszerűbb művét (Milne-Edwards: Recherches anatomiques et paléontologiques etc.) köszönheti, Cuvier és Milne- Edwards A. iskoláin kívül is jeles búvárok halmoztak kincset-kincsre. Prévost és Hébert a Gastomithidae-VdX írták le, Lartet (1801 — 1870), a sansani lelőhely felfedezője és Valenciennes a Pelagoniis-i; Geoffro\' L az Aepyornis-tk avatott búvára. A 90-es években Flot a párisi gipszből ír le két trópusi alakot (Laurillardia), Depéret pedig Délfranciaország hires rousilloni faunáját fakasztja meg és a Rhone völgyének leleteivel gazdagítja a miocaen madarak ismeretét. Legújabban Gaillard gazdag anyagot dolgozott fel a Querci phosphoritok madaraiból (1908), Paris P. pedig összefoglalta az eddig ismert francia fossilis madarakat (1912). Németországban a madarak paleontológiájának aránylag ke- vés búvára akadt. Meyer Hermann korszakos Arcliaeopteryx-itWtátzést után Fraas Oskar (1870), a steinheimi medence faunájának búvára, ujabban WiTTiCH (1899) és Ammon valamint Haushalter (1855) dolgoztak fel tertiaer madármaradványokat; a többi búvár kizárólag pleistocaen fauná- kat tanulmányozott jobbadán Nehring úttörő munkálatai nyomán (Bla- sius W., Schlosser, Hedinger stb.) Ausztria, de különösen Cseh- és Morvaország gazdag ne- gyedkori lelőhelyeinek madárfaunáit régebben Woldrich, ujabban Maska, 1 V. ö. Ibis 1907. 623—633. 2 V. ö. Ibis 1897 475—479. 3 V. ö. Irish Naturalist XXII. 1913. 221. A MADARAK PALAEONTOLOGIÁJÁNAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 211 Kriz, Knies, Freudenberg, főleg azonban Capek Vaclav oslawani osteo- logus dolgozták fel; tertiaer maradványokat Bayer és Laube publikáltak. i A magyar föld fossilis madarai közül a negyedkoriakat elsőül Roth Samu, Capek és e sorok irója írták le; az újabban nagy lendületet vett barlangkutatás sok értékes lelettel gyarapította a pleistocaen ornis isme- retét. Az erdélyi felső krétából kikerült madármaradványokat Andrews dolgozta fel. Svájc cölöpépítményeinek, valamint pleistocaen és egyéb üledé- keinek madarait Rütimeyer (1825—1895), Heer O., Nüesch, Studer, Messikommer és Knopfii, a portugál barlangok faunáját pedig Harlé írta le. 0 la szország. változatos tertiaer madármaradványait (miocaen és pliocaen lenyomatait) Gastaldi, Canavari, Portis és Regalia írták le, utóbbi különben több pleistocaen faunát is feldolgozott. Pikerni kevésszámú madármaradványát Gaudry, Samos-éit Forsyth- Major és Martin (Sínitliio Karatlieodoris), a Libanon fiatal barlangi faunáját Fritsch K. (1893) tanulmányozták és publikálták. Az orosz birodalom néhány fossilis madaráról Wildhalm számolt be 1886-ban. Ázsiából a libanoni barlangi faunán kívül még csak két fossilis madár ismeretes, a tojáshéjai alapján Déloroszországból Brandt J. F. (1802—1879) által leírt Stnithio cliersonensis, amelyet Eastman (1898) Chinából is kimutatott és az Andrews leírta Psammomis Indiából. Afrikából a Tendaguru expeditio kérdéses madárleletén kívül eddig csupán az afrikai szigetvilág (Madagaskar, Reunion, Rodriguez, Mauritius) fossilis, subfossilis és a történeti idők folyamán kihalt faunái (Didus, Pezophaps stb.) és Egyptom eocaen leletei (Eremopeziis) ismere- tesek Strickland, Melville, Owen, a NEWTON-ok, Milne Edwards A., Gadow, Andrews és mások vizsgálatai alapján. Ausztrália és szigetvilágának (Újzéland) fossilis és subfossilis madáróriásairól (Dinornis, Palapteryx, Harpagoniis) és búvárairól már Owen iskolájának tárgyalása során szóllottunk; újabb időkben Stirling és ZiETZ (Genyornis) valamint Finsch O., főleg azonban De Vis (Queens- land) gazdagították e téren ismereteinket. Északamerika változatos leleteit túlnyomó részben Marsh és Shufeldt dolgozták fel ; Colorado eocaenjéből írta le Allen J. A. (1878) a legelső verébfélét (Palaeospiza). Napjainkban SnuFELDTen kívül Miller L. H. publikált meglepő leleteket a californiai Rancho la-Brea pleistocaen- aszfaltjából (Teratornis, Parapavo stb.). 1 A Fric által a cseh felső krétából leírt Cretornis Hlavaci Pterosauriusnak bizo- nyult (Ornithochirus ; Lydekker : Cat foss. Reptilia, Amphibia Brit Mus. 1. 14.) 14* 212 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN Északamerika madárleleteinél nem kevésbhé érdekes és értékes ma- radványok kerültek ki Dél-Amerika földjéből. i Délamerika fossilis ornisával elsőül a már említett Lund fog- lalkozott; az általa a braziliai Lagoa-Santa (Prov. Minas Geraes) bar- langjaiból kiásott pleistocaen maradványokat Reinhardt J. (1816 — 1883) és WiNGE O. dolgozták fel. Ezeknél a zoogeographiai szempontból két- ségtelenül becses adatoknál fontosabbak a származástan szempontjából azok a leletek, amelyek Moreno F. P., a La Plata Museum igazgatója és Mercerat a. (1891), valamint Ameghino Florentino (1891— 1906) és legújabban Rovereto (1914) fedeztek fel és közöltek. Az Ameghino testvérek, valamint Moreno és Mercerat Argentína déli részének, Patagoniának miocaenjéből nagyon sok jó megtartású ma- dármaradványt publikáltak az elmúlt század kilencvenes éveinek elején. Ameghino Fl. az első leletet Plwrorhacos néven közölte, Moreno és Mercerat azután egész sereg új nevet hoztak forgalomba (Darwinornis, Owenornis, Brontornis stb.) amelyek azonban túlnyomó részükben syno- nimáknak bizonyultak. Ezek a Stereornithes-çk"^ (= massige Vögel) az európai búvárok közül ANDREws-t (1899) Lydekker-I (1894) GADOW-ot (1896) és ANDREAE-t (1899) foglalkoztatták. Ameghino Florentino^ (1854— 1911) Argentina tertiaer és negyed- kori madarain kívül (1891) Patagonia (íStereomithes»-eii és egyéb marad- ványait (PalaeospheniscLis, Tliegornis, Badiostes stb.), legújabban pedig, röviddel halála előtt (1906) Patagonia és az Antarktishoz tartozó Seymour- sziget pinguinjeit dolgozta fel. Ugyancsak Seymour-sziget pinguinjeiről publikált a svéd délsarki expeditio eredményeképen AMEOHiNO-val kö- rülbelül egyidejűleg Wiman C. is. (1902 — 1903. 1906. Anthropornis, Delphinornis, Eosphaeniscus stb.) Nagyon becses adatokkal járultak még a pinguinek palaeontologiá- jának tisztázásához HuxLEY-n kívül (1859), aki New-Zealand tertiaerjéből írt le egy fajt, Menzbier is (1887), főleg generális szempontból kiinduló tanulmányával, legújabban pedig Jacobi (1910). Bolivia pleistocaen madármaradványait újabb időkben Lönnberg tanulmányozta (SarcoHiamplius patnius, 1903.) 1910-ben Spui skt írt le egy bizonytalan eredetű braziliai koponyát Odontopteryx longirostris néven, az angol föld eocaenjéből ismert O. tolia- pica délamerikai képviselőjeként. ' Meyer O.-nak (1687) Missisipiből leírt kétes leletét (Eopteryx) és EMMONS-nak Palaenornisát csak épen megemlítem. 2 Mercerat később (1896) még külön is leirt néhány alakot. (Stapliilornis, Pseii- dosterna stb.) 3 V. ö. .Ameghino Florentino Ann. Mus. Nac. Hist. Nat. Bnenos Aires XXII. 1912. p. I— LXXn. Gyűjteményének tekintélyes része a British Museumban van. (Ibis 1896. 293.) A MADARAK PAI AEONTOLOGIÁJÁNAK TÖRTÉNETE ÉS IRODALMA 213 A madarak őseinek túlnyomó részét csontmaradványok alapján ismerjük; a leletek legnagyobb része is csont vagy lenyomat, de azért akadtak tojáshéjdarabok is, amelyeket különösen Nathusius mélyenjáró tojás- structur-tanulmányai alapján sikerült feldolgozni. Régebben Becker (184Q), Witte (1859), Brandt (1874), azonkívül maga Nathusius (1870— 1886), újabban Eastman (1898), Meyer A. B., Newton A. és Bidwell (Alca), végül Andrews és Pycraft írtak le fossilis tojásokat. Már sokkal kevésbbé alkalmasak positiv eredmények elérésére a toll-^ lenyomatok (Omböni, Chapman, Bayan és mások), valamint a lábnyomok amelyekből Hitchcock és iskolája egész külön és bizony meglehetős romantikus izű tudományt faragtak. Az «ichnithesek» zavaros kérdéseit lényegesen tisztázta nemrégiben Lull (V. ö. még Boehm). A tulajdonképeni értelemben vett fossilis madarakon kívül újabb időkben sokan tanulmányoztak praehistorikus faunákat is (Rütimeyer, WiNGE, Grieg, Andrews, Löns), amelyek közül különös érdeklődésre LoRTET és Gaillard, valamint Rogenhofer és Boussac egyptomi leletei tarthatnak igényt. A madárpalaeontologia zoogeographiai vonatkozásai a legbehatóbban MILNE-EDWARDS-Ot, WALLACE-t, BURCKHARDT-ot és MEISENHEIMER-t fog- lalkoztatták. A történeti idők folyamán kihalt és kihalóban levő madarakkal (Alca, Dídus, Pezophaps, Aepyornís, Dínornithidae, Cainptolacmus stb.) a már emh'tett búvárokon kívül (Strickland és Melville, Milne-Edwards, OusTALET, Newton A., Owen) újabb időben is sokan foglalkoztak. A leg- nagyobb irodalma kétségtelenül a szárnyatlan atkának (Alca impennis) van, amelyet Baer, Steenstrup és sok más régi szerzőn kívül újabb időkben Fatio, Collett, Lucas, Blasius W., Leverkühn (1867—1905), Newton és Bidwell tanulmányoztak és amelyről vaskos kötetben szá- moltak be Grieve (1885) és Parkin (1911). Madagascar Aepj/ornls-eìnek, Ujzéland Dinomithida-ìnak és a ma- dagascari szigetvilág dodójának, solitariusának stb. történetíróival és le- íróival jórészt már találkoztunk; itt még csak NOLL-t (1832—1893)1 KiLLERMANN-t és KRAUSET kell megemlítenünk. Magával a fajok és nagyobb systematikai egységek kihalásával és kihalásuk tényezőivel Newman (1868), Distant (1905), Hoernes R. (1911),2 az újabb időben kihalt madarakkal Dixon (1893), Hartlaub (1896), a legbehatóbban és legalaposabban pedig Rothschild Walther 1 Blum J. Prof. Dr. C. Fr. NolL — Ber. Senckenb. Naturi. Ges. 1893. p. CXV-CXXV. 2 Heritsch f. Zur Erinnerung an R. Hoernes 1850—1912. — Mitt. Naturw. Ver. Sleierm. XLIX. 1911 (1912) 3-58. 214 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN (1907), a csaknem teljesnek mondható tringi madártörténeti múzeum tulaj- donosa foglalkoztak. A madarak törzsének származástana évtizedeken át élénk vita tár- gya volt és a kérdés természetesen még ma sem tekinthető tisztázottnak. Eltérőek voltak a nézetek már a törzs mono- vagy diphyletikus eredeté- ről. COPE (1867, 1884, 1885), Mivart (1871, 1881) és Wiedersheim (1883, 1886) más-más törzsből vezették le a lapos szegycsontú madarakat (Ratitae) és a tarajos szegycsontúakat (Carinatae) ; a Ratita-k^ï a Düio- sauriusok, a Carinata-ksit a Pterosaitríiisok leszármazdttainak tekintették, sőt utóbbiakat Voot gyíkszerű alakokból vezette le. Marsh fogascsőrű, lapos és tarajos szegycsontú madárleletei ezt a diphyletikus eredetet megdöntötték s ma már főleg csak két kérdés kö- rül folyik a vita. Huxley és iskolája a Ratita-kdX tekinti ősibb alakoknak, Owen, Parker T. J. és Gadow pedig a Cannata-kzi ; szerintük a Ratita-V csak a repülés secundaer visszafejlődésével alakultak ki a tarajos szegy- csontú elődökből. A közös őst Huxley, Baur, Osborn (1900) a Dinosauriusok, Für- BRINGER a Dinosauriusok, krokodilusok és gyikok között, Nopcsa (1907) és Versluys (1910) biped Dinosaurus-szerű «runningö-alakok között. Hay (1910) és Abel arboricol ugró Reptiliak között. Heilmann pedig (1916) kihalt triaskorú krokodilusokban keresik. Az eltérő, sőt egymással homlokegyenest ellenkező nézeteket a leg- bővebben Fürbringer, Gadow és Heilmann fejtegetik. Ezeknek a Gegenbaur és Baur G. (1859—1898)1 megpendítette származástani kérdéseknek avatott kezű búvárai voltak: Vetter, Huxley, Marsh, Dames, Woodward, Dollo, újabb időkben pedig Osborn (1900), Döderlein (1901), Broom (1906), Branca (1908), Nopcsa (1907), Versluys (1910), Huene (1907—1908), Hay (1910), Lebedinszky (1913), Heilmann G. (1916) és akit talán elsőül kell vaia említenünk, Abel Othenio, a modern palaeontologiának, azaz a palaeobiologiának bécsi úttörője. Az a szellem, amely az ő meglátásokban gazdag «Grundzüge der Palaeobiologie»-ját áthatja, még sok titkot fog felfedni és ha majd a fossilis madarak maradványait is ebben a szellemben dolgozzuk fel, akkor fogjuk megismételhetni azt, amit Huxley és Osborn már régen hirdettek: «Palaeontology is the biology of the past». -k-k* " Az alább következő irodalmi jegyzékbe nemcsak a szoros értelem- ben vett fossilis madarakról megjelent közleményeket, de a történeti időkben kihalt és kihalóban levő madarakat tárgyaló tanulmányokat is > V. ö. Weeler W. M. George Baur's Life and Writings. Am. NaturaL XXXIIL 1899. 14—30. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 215 felvettem. A bibliographia nem tart igényt teljességre, különösen a régi irodalmat illetőleg; sok hiányért azonban nem kizárólag e sorok irója, hanem a dolgozatok szétszórt megjelenése is felelős. Budapest, 1916. december havában. Bibliographia palaeo-ornithologica usque ad annum 1916. A. Abbott, J. L. The Pleistocene Vertebrates of south-east England. — S. E. Nat., Tonbridge Wells 1908. 96—113. Abel, 0. 1906. Über den als Beckengürtel von Zeuglodon beschriebenen Schulter- gürtel eines Vogels aus dem Eocän von Alabama. — Centralbl. f. Min. Geol. Pal. 1906. 450—458. Fig. 4. — Descr. Alabamornis giganiea. — 1911. Die Vorfahren der Vögel und ihre Lebensweise. — Verh. zool. bot. Ges. WienLXI. 1911. 144—191. Fig. 7. (cfr. Abel Grundzüge der Palaeobiologie der Wirbeltiere 1912. 335—355.) — 1912. Grundzüge der Palaeobiologie der Wirbeltiere. Stuttgart, 1912. 470 Abbild, im Text, pp. XV+708. 8". — Über den Erwerb des Flugvermögens. — Schrift, d. Ver. Verbr. nat. Kenntn. Wien. 1912. 8° pp. 22. Fig. 2. — 1914. Die Tiere der Vorwelt. — Aus Natur u. Geisteswelt. No 399. Teubner 1914. pp. 88. Fig. 31. Acloque, A. La destruction des oiseaux en Amérique. — Le Cosmos. XLVIL (II.) 1898. 499-501. Adams, A, Leith. Notes on the mummied bodies of the Ibis and other Birds found in Egypt. — Edinbgh. new philos, journ. XIX. 1864. 173. — On Gigantic Land-Tortoises and a small Freshwater Species from the ossiferous Caverns of Malta, together with a List of their Fossil Fauna etc. — Quart. Journ. Geol. Soc. London, XXXIII. 1877. 177— 191. Tab. V— VI. Adams, C.B. Notice of a small Ornithichnites. — Amer. Journ. Sci. (2) II. 1846. 215—216. Agassiz, L. (Über den Glarner Vogel.) — Jahrb. f. Min. Geogn. Geol. Petref. 1844. 697, — Poissons fossiles feuillet addit. 1839. — A perfect specimen of a mummyfied Alca impennis. — Rep. Mus. Comp. Zool. 1864. 16—22. — Nomenclator zoologicus, continens nomina systematica generum animalium, tam viventium quam fossilium. — Solodwi 1842 — 46. (Aves : Meyer, H.) Allen, J. A. The Extinction of the Great Auk at the Funk Islands.-Am. Nat. X. 1876. 48. — Description of a fossil passerine bird from the insect-bearing shales of Colorado.— Bull. U. S. Geol. and Geogr. Surv. Terr. 1878. 443—445. Tab. II. Descr. Pa- laeospiza bella. Amer. Journ. Sci. XV. 1878. 381-384. — Nature XVIII. 204—205. 216 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN Allen, J, A. The Geographical Origin and Distribution of North-American Birds, considered in Relation to Fauna! Areas of North America. — Auk X. 1893. No. 2. — Abstract from «Farrington 0. C. A fossil Egg from South Dakota.» in Field Columb. Mus. 1899. 191. Auk XVI. 1899. 370. Allis, Th. Notice of a nearly complete skeleton of a Dinornis. — Proc. Linn. Soc. VIII. 1865. 50. 140. — Skeleton of the Moa. — Zoologist 1864. 9114. — The recent Moa. — Ibid. 1864. 8195—9197. Altum, B., Der Brillenalk (Alca impermis). — Natur u. Offenbarung IX. 1863, 15-23. Fig. Ameghino, F. 1880. La Formacione Pampeana.— Paris-Buenos-Aires 1880 (1881) pp. 370. — 1891. Mamiferos y Aves fósiles Argentinas. Especias nuevas, adiciones y cor- recciones. - Revista Arg. Hist. Nat. I. 1891. 240-259. (Aves p. 255-259. Fig. 1.) — Descr. Phororhacos seliuensis, Ph. delicatus. — Enumeracion de las Aves fósiles de la Republica Argentina. — Ibid. 441—456. Descr. Protibis cnemialis (n. g.), Chenalopex debilis, Pseudolarus eocaenus (n. g.), Paraptenodytes (n. g.), Pelecyornis (nom. nov.), P. minor, Lophiornis obiiqmis (n. g.), Anisolornis excavatus (n. g.), Opisthodadyliis patagonicus (n. g.). — 1892. Recent Researches in Fossil Birds. - Ibis. 1892. 474. — 1894. Sur les oiseaux fossiles de Patagonie. - Bol. Inst. Geogr. Argent. XV. (1894) 1895. 501—602. — Descr. Phororhacos modiciis, Pelecyornis tubulatus, (?) Brontornis platyonyx, Liornis F lower i (n. g.), Callornis giganteus (n. g.), Physornis fortis (n. g.), Cladornis pachypus (n. g.), Palaeospheniscus robustus, Eoneornis australis (n. g.), Eutelornis patagonicus (n. g.), Loxornis clivus (n. g.), Liptornis hesternus (n. g.), Thegornis musculosus (n. g.), Th. debilis, Badiostes patagonicus (n. g.) (cfr. Ibis 1896. 293.) — 1898. Sinopsis geológico-paleontológico inSegundo Censo de la Rep. Argentina I. 1898. 226— 230. Suplemento p. 13. 1899. — 1901. L'age de formations sedimentaires de Patagonie. — Anal. Soc. Cient. . Argent. 51. 1901. 81 ; 1903. 100. — 1906. Enumeracion de los impennes fósiles de Patagonia y de la isla Seymour. - Anal. Mus. Nac. Buenos- Ayres. (3) VI. 1906. 97- 167. Tab. 8. — Descr. Palaeospheniscus interruptus, medianus, planus, Rothi, intermedins^ affinis, Perispheniscus (n. g.) Wimani, Palaeoaptenodytes ictus (nom. nov.), 'Argyrodyptes (n. g.) microtarsus, Pseudospheniscus interplanus, ? P. concavus, Neculus Rothi, Metancylornis curtus (nom. nov.), Isotremornis Nordenskjöldi, Arthrodytes grandis (nom. nov.), A. Andrewsi (nom. nov.), Treleudytes (n. g.) crassa. Ami, H, M. Notice of Prof. E. D. Cope's article : On Cyphornis, an extint genus of birds. — Montreal. Canad. Record. Sci. VIII. 1901. 331-332. Amnion, L. Bayerische Braunkohle und Ihre Verwertung. — München 1911. — Descr. Ardea Brunhuberi (in litt.). d'Ancona, C. in : Ann. R. Ist. Studi superiori Firenze 1887. Fig 30. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 217 Andreáé, A., Zusammenfassendes Referat über die fossilen Riesenvögel aus Pata- gonien, specieU Phororhacos. — Neues Jahrb. Min. Geol. Pal. 1899. II. 322—330. Andrews, C. W. 1894. On some Remains of Aepyornis in the British Museum. (Na- tural History). ^ Proc. Zool. Soc. 1894. 108—123. Fig. 2., Tab. XIV— XV. — Note on a new Species of Aepyornis. — Geol. Mag. 1894. 18—20. — Descr. Aepyornis titan. — 1895. On some Remains of Aepyornis in the Hon. Walter Rothschild's Museum at Tring. — Novit. Zoolog. II. 1895. 23—25. — Müllerornis rudis = Flacourtia n. g. — 1896. Remarks on the Stereornithes, a Group of Extinct Birds from Patagonia. — Ibis 1896. 1-12. Fig. 4. — Some Remarks on the Stereornithes, a Group of Extinct Birds from South America. — Report 65. Meet. Brit. Assoc. Adv. Sc. 1895. 714—715. (Ipswich). Nat. Sci. VIII. 1896. 295-296. : . Zool. Centralbl. III. 293. — Note on a nearly complete Skeleton of Aptornis defossor Owen. — Geol. Mag. 1896. 241-242. — On the Extinct Birds of the Chatham Islands. Part. I. The Osteology of Diaplio- r aptéryx H awkinsi. — Novit. Zoolog. III. 1896. 73—84. Tab. 1. — — Part. II. The Osteology of Palaeolimnas chathamensis and Nesolinmas (gen. nov.) Dieffenbachi. — Ibid. 260-271. Tab. IX— X. — Rallus Diejjenbacin = Nesolimnas n. g. — Note on the Skeleton of Diaphorapteryx Hawkinsi, a Large Extinct Rail from the Chatham Islands. — Geol. Mag. 1896. 337—339. Tab. XII. — On the Skull, Sternum and Shoulder-Girdle of Aepyornis.— Ibis 1896. 376— 389., Fig. 2. Tab. VIII- IX. — 1897. On a Complete Skeleton of Megalapteryx tcnuipes Lyd. in the Tring Mu- seum. — Novit. Zoolog. IV. 1897. 188—194. Fig. 3. Tab. VI. Zool. Centralbl. VI. 1898. 913. — Notes on a nearly complete Skeleton of Aepyornis from Madagascar. — Geol. Mag. 1897. 241-250. Fig. 5. Tab. IX. — The Aepyornis of Madagascar. — Nat. Sci. XI. 1897. 365—366. Photo. — On some Fossil Remains of Carinate Birds from Central Madagascar. — Ibis 1897. 343—359. Tab. VIII— IX.— Descr. Centrornis Majori, Chenalopex sira- bensis, Tribonyx Roberti. — 1898. (Bird Remains from the Lake-dwellings of Glastonbury). — Proc. Zool. Soc. 1898. 852. — 1899. On some Remains of Birds from the Lake-dwellings of Glastonbury, Somer- setshire. — Ibis 1899. 351 — 358. — On the Extinct Birds of Patagonia. I. The Skull and Skeleton of Phororhacos inf latus Ameghino. — Trans. Zool. Soc. XV. 1898—1901. 55—86. Fig. 4. Tab. XlV-XVn. Science 1899. 35—36. — Osteology of Phororhacos inf latus. — Proc. Zool. Soc. 1899. IL 437. — On the Remains of a new Bird from the London Clay of Sheppey. — Proc. Zool. Soc. 1899. 776—785. Tab. LI. — Descr. Prophaeton Shrubsolei. :218 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN Andrews, C. W. Note on a nearly complete Skeleton of Dinornis maximus. — Geol. Mag. 1899. 395—397. Tab. 1. — Stirling and Zietz on a Fossil Struthious Bird from Australia.— Ibis 1899. 328— 329. — 1900. Monograph of Christmas Island (Indian Ocean), Physical Features and Geology.— London 1900. 8J.p 15+338, Tab. 22 — Palaeontology and Geology by R. B. Newton, J. W. Gregory, C. W. Andrews and others. — 1901. Preliminary Notes on some recently discovered Extinct Vertebrates from Egypt. - Geol. Mag. 1901. 400, 436. Fig. 8. — 1904. On the Pelvis and Hind-limb of Mullerornis Betsilei Milne-Edw.-^rds & Grandidier ; with a Note on the Occurence of a Ratite Bird in the Upper Eocene Beds of the Fayum, Egypte.— Proc. ZooL Soc. 1904. I. 163—171. Tab.V. Fig. 15. — Descr. Eremopezus eocaenus (n. g.) cf. Ibis 1904. 308. — 1906. A Descriptive Catalogue of the Tertiary Vertebrate of the Fayum, Egypt. Based on the Collection of the Egyptian Gov. in the Geol. Mus. Cairo, and on the Collection in the British Museum. London 1906. 4°. XXXV 1 1 +324. Tab. 28. Fig 96. — 1910. Note on some Fragments of the Fossil Egg-shell of a large Struthious Bird from Southern Algeria with some Remarks on some Pieces of the Eggshell of an Ostrich from Northern India. —Verhandl.V. Internat. Ornith. Kongr. Berlin 1910. 169—174. — DQScr. Psammornis Rothscliildi (n. g.) vide Rothschild W. — 1912. Fossil birdsfrom the Pacific coast of North America.— Ibis 1912.210—211. — 1913. On some Bird Remains from the Upper Cretaceous of Transsylvania. — Geol. Mag. 1913. 193—196. Fig. 2. — Descr. Elopteryx{n. g.) Nopcsai. Angelini, G., Ancora sui resti del Fregilupiis varias Bodd. — Riv. Ital. Orn. Bologna I. 1911-1912. 262—267. — vide Funaro. Arnold-Bemrose, H. H. and Newton, E. T., On an ossiferous Cavern of Pleistocene age at Hol-Crange Quarry, Longcliffe, near Brassington. (Derbshyre.) — Quart. Journ. Geol. Soc. LXL 1905. 43-63. (Aves p. 56.) Tab. 4. Aymard, in : Congres scientif. France. I. 1856. 234—267. — Descr. Teracus littoralis, (Camaskelus palustris^) Doly diopter us viator, Elornis grandis, E. littoralis, E. antiquus. B. Bachmann, I. Fossile Eier aus der obern Süsswassermolasse der Umgebung von Luzern. — Abh. Schweiz. Paläont. Ges. V. 1879. 7. Tab. I. Bächler, E. Der Urvogel (Archaeopteryx.) — Protokoll- Ref. von Rehstemer, Ber, d. nat. Ges. St. Gallen für 1898-99. - 1900. 140-143. — Der Elch und fossile Elchfunde. — Jahresber. St. Gallischen Naturw. Ges. 1910. 103—106. Baer, K. E. Über das Aussterben der Tierarten in physiologischer und nicht physio- logischer Hinsicht überhaupt u. s. w. II. Untergangene Tiere, deren Zusam- mensein mit dem Menschen historisch documentiert ist. ß. Alca impennis LiNN. — Melanges biol. IV. 1863. 399—490. Tab. 2. Bull. Ac. Imp. Sci St.-Petersb. VI. 514. BIßLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 219 Baird, S. F. (Note on old works containing reference to Alca impennis). — Ibis 1866. 223-224. — Specimens extant of the Great Auk. — Harper's New Monthly Mag. XLI. 1870. 308. Baldamus, Ed. vide Müller, J. W. • Baldwin, S. The Great Auk.— Yorkshire Nat. Recorder 1873. 165—166. Barrett-Hamilton, G. E. H. The Great Auk (Alca impennis) as an Irish Bird. — Irish Nat. V. 1896. 121—122. (Ibis 1896, 428.) — Notes on Bird Bones from Irish Caves. — Irish. Nat. VHI. 1899. 17—18. Bartlett, A. D. Index geologicus. — Wiesbaden 1842. — On some bones of Didus. — Proc. Zool. Soc. 1851. 280—284. Tab. XLV. Ann. Mag. Nat. Hist. (2) XIV. 1854. 297-301. — Exhibition of the Gizzard of a Nicobar Pigeon. — Proc. Zool. Soc. 1860. 99. Basedow, . . . Felsgravierungen hohen Alters in Zentral-Australien. — Zeitschr. f. Ethnol. XXXIX. 1907. 707—717. Fig. 5 ( bis). (Genyornis Newtoni). Baumgartner, . . In Sachen der Dronte. — Zoolog. Garten. XXVI. 1885. 216. Baur, G. 1883. Der Tarsus der Vögel und Dinosaurier. — Morph. Jahrb. VIII. 1883. 417-456. Tab. XIX-XX. — 1884. Note on the pelvis in Birds and Dinosaurs. — Amer. Nat. Phila. XVIII. 1884. 1273. — 1885. Dinosaurier und Vögel. Eine Erwiederung an Herrn Prof. W. Dames in Berlin. - Morph. Jahrb. X. 1885. 446—454. — - Bemerkung über das Becken der Vögel und Dinosaurier. — Ibid. X. 1885. 613. — Zur Vogel-Dinosaurier Frage. — Zool. Anz. VIII. 1885. 44 (cfr. Neues Jahrb. Min. Geol. Pal. 1885 II. 437.) — 1886. W. K. Parkers Bemerkung über Archaeopteryx 1864 und eine Zusammen- stellung der haupstsächlichen Literatur über diesen Vogel. — Zool. Anz. IX. 1886. 106-109. — Bemerkung über Söürop/iryg/a und /c/z/Zzyop/fryg/a. — Ibid. IX. 1886.245—323. — 1887. Über die Abstammung der amnioten Wirbeltiere. — Biolog. Centralbl. VII. 1887. 481. Bayan, . . . Sur les plumes d'oiseaux des gypses d'Aix-Bull. Soc. Geol. France (3) I. 1873. 386. Bayer, F. Über zwei neue Vogelreste aus der böhmischen Tertiärformation. — Sitzungsber. kgl. böhm. Ges. Wiss. 1882. 60. Fig. 2. — Descr. Anas (?) basaltica, Anas (?) skalicensis. Becker, . . . Über Vogel-Eier im Paludinen Kalke von Weissenau bei Mainz. — Jahrb. f. Min. 1849. 69-72. Tab. III. Fig. 5. Beckles, S. H. On supposed casts of the imprints of Birds feet in the Wealden. — Quart. Journ. Geol. Soc. VII. 1851. 117—118. — On the Ornithoidichnites of the Wealden. — Ibid. VIII. 1852. 396-397 ; X. 1854. 456-464. Tab. XIX. Beddard, F. E. The Structure and Classification of Birds-London 1898. pp. 548. Beebe, C. W. The Bird, its Form and Function. — The American Nature Series, Group II. Westminster 1907. pp. 507. Fig. 371. Behlen, U. Das Alter und die Lagerung des Westerwälder Bimssandes und sein 220 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN rheinischer Ursprung. — Jahrb. d. Nassauischen Ver. f. Naturk. LVIIl. 1905. 1-61. Behn, F. G. W. Über Alca impennis. — Sitzungsber. Ges. Isis, Dresden 1868. 19. Behn, R. Prof. R. Owens Osteologie der Dronte (Diclus ineptus L.). — Leopoldina 1867 — 1871. 53-71. Tab. 1. (cfr. Ibis 1868. 479-480.) Behr, H. Recollations of the Passenger Pigeon. — Cassinia 1911. 1912. 24 — 27. Benecke vide Owen R. Beneden, P. J. van. 1871. Les oiseaux l'argile rupelienne — Bull. Acad. Roy. Beig. (2) XXXII. 1871. 256-261. Tab. 1. — Descr. Lanis Raemdonckii, Vanellus Selysii, Anas creccoides, Rupelornis definitus, Fulica Dejardinii. cfr. Ibid. (2) XXXIII. 1872.221. — 1872. Oiseaux de l'argile rupelienne et du crag d'Anvers. — Journ. de Zool. I. 1872. 284—288. — Descr. Anas scaldi, Cygnus Herrenthalsi. — 1873. Note sur un oiseau de l'argile rupelienne. — Bull. Acad. Roy. Belg. (2) XXXV. 1873. 354-357. — 1875. Ossements d'oiseaux provenant de cavernes de la Nouvelle-Zélande. — Ann. Soc. geol. Belg. II. 1875. 123 ; Bull. LXXIV-LXX. — Un oiseau fossile nouveau des cavernes de la Nouvelle-Zélande. — Journ. de Zool. IV. 1875. 267—272. — Descr. Anas Finschi. Benham, W. B. 1906. Note on an entire egg of a Moa, now in the Museum of the University of Otago. — Trans.' New Zealand Inst. XXXIV. 1901. 149—151. Tab VII. — 1909. The discovery of Moa-remains on Stewart-Island. — Ibid. XLII. 1909. — Descr. Euryapteryx (Emeus) crassa. — (On the Eggs of the Moa.) Ibis 1903. 632—634. Berg, C. Communicaciones Oologicas. — An. Mus. Nac. Buenos Aires V. 1897. 33. — Die Vorgeschichte der Vögel. ; m Naumann : Naturg. d. Vögel. Herausgeg. von C. R. Hennicke. Bd. 1. Pars I. 3-6. fol. 1905. Berlepsch, H. Frh. Die Vernichtung unserer Vögel im Süden und der daraus resul- tierende Schaden. - C. R. II. Intern. Orn. Congr. 1891. (1892.) Pars I. 179-189. Beyer, E. Zur Verbreitung der Tierformen der arktischen Region in Europa während der Diluvialzeit. — Ber. Wetterau. Ges. f. ges. Naturk. Hanau 1892— 1895. 1-76. Bianconi, G. G. Dello Epyornis maximus, menzionato da Marco Polo e da Fra- Mauro. — Mem. Accad. Sci. 1st. Bologna 1861. 61. — Degli Scritti di M. Polo e dell' uccello Ruc da lui menzionato. — Ibid. (2) II. 1862 pp. 44, (2) VII. 1868. pp. 40. — 1863. DeìV Aepyornís maximus e del Tarsometatarso degli Uccelli. — Ibid. III. 1863. 173. Tab. IV. ; V. 1865. 63. Tab. X. — Studij sul Tarso-Metatarso degli uccelli, ed in particolare su quello dell' Epyornis maximus. — Ibid. IV. 1863. 29. Tab. 4; 30—112 Tab. V— XIV. — 1865. Recherches sur les os de VEpyornis maximus. — C. R. Ac. Sci. LX. 1865. 179.;Ann. se. nat. (5) III. 1865. 58.;Revue Magaz. Zool. XVII. 1865. 47. — Studi del Tarsometatarso degli uccelli ed in particolare su quello ûqW Aepyorni:^. maximus. — Continuazione e fine. — Mem. Acc. Sci. Bologna (2) V. 1865. 31—112. Tab. V— XIV. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 221 Bianconi, G. G. Intorno alla Famiglia cui appartenne /' Epiornis maximus. — Verh. zool. bot. Ges. Wien. XV. 1865. 79-80. — 1867. Appendice alla memoria intorno agli scritti di Marco Polo ed aìV Aepyornis maximus. — Mem. Accad. Sci. Bologna. VII. 1867. 483 — 520. — 1870. Osservazioni sul femore e sulla tibia di /A^pyorn/s, recentemente scoperti dal Signor A. Grandidier. — Ibid. (2) IX. 1870. 115—138. Tab. XV— XVI li. — 1872. Recherches sur les l' Aepyornis. — C. R. Ac. Sci. LXX. 1870. 162. — Ulteriori osservazioni intorno al Femore, alla Tibia ed al Metatarso di yAí'pyörms. — Mem. Accad. Sci. Bologna. (3) IH. 141-165. Tab. XIX- XXIV. — 1874. Osservazioni addizionali intorno allo brevità del Femore di Aepyornis. — Mem. Acc. Bologna (3) IV. 1874. 169-179. Tab. XXV. — Intorno a due vertebre di Aepyornis. — Ibid. (3) IV. 1874. 183—204. Tab. XXV— XXVIII. — 1877. Di alcuni giganteschi avanzi di uccelli referibile probabilmente all' Aepyornis o Ruck. — Rend. Acc. Bologn. 1877—78. 162—168. Bidwell, E. 1893. (Exhibition of photographs of eggs of Aica impennis.) — Bull. Brit. Orn. Club. III. 1893-94. p. XXI. — (Exhibition of two unrecorded eggs of Alca impennis). — Ibid. III. 1893—94. p. XXXV. ; IV. 1894-95. p. XXXII. XXXIX. — 1894. (Exhibition of model of egg of Alca impennis).-\h\ú. IV. 1894-95.p.XXXV I. — Note on some newly-discovered Eggs of the Great Auk. — Ibis 1894. 422—423. — 1895. (Exhibition of Mr. Hack Tuke's egg of the Great Auk.) — Bull. Brit. Orn. Club. V. 1895-96. p. XXXVIII. — 1899. On a hitherto unrecorded specimen of a Great Auk's egg. — Ibid. X. 1899-1900. p. XXX II I. — 1900. (Exhibition of an Great Auk's egg). — Ibid. XI. 1900-1901. 49. — (On fragments of fossil egg-shell of a Struthious bird). — Ibid. XV. 1904 — 05. 72. cfr. Pycraft W. P. — 1907. (Exhibition of an egg of the Great Auk, Plautus impennis). — Ibid. XXI. 1907-1908. 103; XXV. 1909-1910. 115. ; XXXIX. 1911-1912.90. — 1910. Exhibition of a photograph of fragments of an egg of the Great Auk. (Plautus impennis.) — Ibid^ XXVII. 1910-1911. 40. ; Ibis 1914. 358. — Remarks on some fragments of Egg-shell of a fossil Ostrich from India. — Ibis 1910. 759—761. Fig. 1. — Descr. Struthio indiens. Biedermann, v. Abbildungen derDronte,D/£/í/s ineptus. — Journ.f.Ornith. 1897. 504. Bittner, F. Über die Schläfenregion am Schädel der Vögel und deren Beziehung zu den Reptilien. - Arch. f. Naturg. LXXVIII. 1912. Abt. Anat. 1-27. Blackmore, H. P. Remains of Birds eggs found at Fischerton near Salisbury. — Edinbgh. new. philos. Journ. XIX. 1864. 74. Blainville, H. D. Memoire sur le Dodo, autrement Dronte (Didus ineptus L.) — Nouv. Annal, du Musée d'hist. nat. IV. 1830. 1—36. Tab. 4. ; Ann. Mag. Nat. Hist. 1829. No. X. — Rapport sur la découverte d'ossements fossiles faite par M. Lartet dans le dépôt tertiaire de Sansan, prés d'Arch (Gers) II. - C. R. Ac. Sci. V. 1837 —38. Blake, C. ( Archaeopteryx.) — Geologist VI. 7. Blanchard, E. De la détermination de quelques Oiseaux fossiles et des caractères 222 DR. LAMBRECHT KALMAN ostéologiques des Gallinacés ou Gallides. —Ann. Sci. Nat. Zool. (4) VII. 1857. 91-106. Tab. X-XII. ; C. R. Ac. Sci. XLV. 1857. 128. Blanford,W. T. (Prof. Seeleys birds bone from the Stonesfield Slate). — Ibis 19ÜÜ. 694—696. Blasius W. 1880. Öffentliche Anstalten für Naturgeschichte in Holland und dem nord- westlichen Teile von Deutschland. — Orn. Centralbl. V. 1880. 37, 41, 49, 58. — 1883. Über die letzten Vorkomnisse des Riesen-Alks (Alca impennis) und die in Braunschweig und an anderen Orten befindlichen Exemplare dieser Art. — Ver. f. Naturw. Braunschweig. III. Jahresber. für 1881—82, 1882—83.89—115. — 1884. Zur Geschichte der Überreste von Alca impennis. — Journ. f. Orn. XXXII. 1884. 58-176. — 1885. Neue Tatsachen in Betreff der Überreste von Alca impennis. — TagebL 57. Vers. Deutscher Naturf. u. Arzte Magdeburg, 1885. 321—322. Kosmos (Vetter) XV. 456. — Neue Tatsachen in Betreff des Aussterbens von Alca impennis. — Journ. f. Ornith. XXXIII. 1885. 398—400. Ornith. Monatsschr. XXV. 1900.434. — 1890. Neue Knochenfunde in den Höhlen bei Rübeland. — (Sitzber. Ver. Na- turw. Braunschweig). Braunschweigische Anzeigen 1890. No 289—291., pp. 8. — 1898. Beitrag zur Anthropologie Braunschweigs. — Festschr. zur 29. Vers. d. Deutsch. Anthrop. Ges. in Braunschweig 1898. 7. — 1901, Die Vogelfauna in den diluvialen Ablagerungen der Rübeländer Höhlen. Journ. f. Orn. XLIX. 1901. 57-60. — Der Riesenalk. Alca impennis. —in : Naumann J. F. Naturgesch. d. Vögel Mittel- europas. Herausgeg. von C. R. Hennicke. BdXII. 1903. 169— 208. Fig.5.Tab. 5. Bloch, J. Aepyornis maximns (Geoffr.) und Aepyornis H ildebrandti (Burckh.) im Solothurner Museum. - Der Ornithol. Beob. XII. 1915. 97-100. Tab. 1. Blumenbach, J. Fr. Specimen Archaeologiae Telluris Terrarumque imprimis Han- noveranarum. — Göttingae. 1803. — Specimen Archaeologiae Telluris alterum. — Göttingae 1816. — Handbuch der Naturgeschichte. 11. Aufl. Blyth, E. On the Osteology of the Great Auk (Alca impennis). — Proc. Zool. Soc. 1837. 122-123. Boehm, G. Tierfährten im Tertiär des Badischen Oberlandes.— Freiburger Universi- täts-Festprogr. zum 70. Geburtstags. Kgl. Hoheit der Grossherzogs Friedrich. Freiburg i. B. und Leipzig 1896.229—238. Fig. 6. Tab. 1.— Descr. Ornithoid- ichnithes badensis. Boettger, 0. Ei eines augestorbenen Straussvogels (Eastman : Struthiolithus). — Zool. Garten XL. 1899. 195—196. Bolle, C. Ausgestorbene Vögel. Nach Strickland's «The Dodo and its Kindred» und anderen Quellen. I. Die kurzflügeligen Vögel Bourbons. — Journ. f. Orn. IV. 1856. 318-326. — Notiz Alca impennis betreffend. - Ibid. X. 1862. 208-209. Bonaparte, Ch. L. Notes sur les Larides. — Naumannia 1854. 209—219. — Ornithologie fossile servant d'introduction au Tableau comparatif des Ineptes et des Autriches — C. R. Ac. Sci. XL 1 1 1. 1856. 775-783. cfr. Gervais. C. R. Ac. Sci. XLIII. 1021. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 223: Bond,Fr. The Great Auk in Art.— Popul. Sc. Monthly LX 1 1. 1903.505—511. Fig. 17. Bonomi, . . . Über einen Riesenvogel zur Zeit des Königs Pharao in Aegypten. — Jahrb. f. Mineral. 1846. 767—768. Booth, B. S. Description of the Moa Swamp at Hamilton. — Trans. New Zealand Inst. VII. 1875. 123—138. et 544. — On a second discovery of Moa-Bones at Hamilton.— Ibid. IX. 1877.365—366. Bosníasckí, de. Nuove scoperte paleontologiche. — Proc. Verb, della Soc. Tose, di Scienze Nat. 1879. 13. Boule, M. La ballastière de Tilloux près de Gensac. — l'Anthropologie VI. 1895. 497—509. — (Fauna animaux arctiques dans la Charente à l'époque quaternaire.) — C. R.. Ac. Sc. CXXVIII. 1899. 1188—1190. — Les créatures géantes d'autrefois.— Rev. Generale Paris XIII. 1902. 903—915. — Les Grottes de Grimaldi (Baoussé-Roussé). Tom. I. Fase. II. Geologie et paléon- tologie. Monaco 1906. Boussac, H. 1904. Les Ansérides dans l'Egypte pharaonique. — Naturaliste Paris., XXVI. 1904. 209-211., Fig. 7. - Les oiseaux sacrés des anciennes égyptiens. L'Ibis. — Ibid. XXVII. 1905. 209— 211, 221—222. Fig. 6. — 1908. Le Caille en Egypte et dans la Bible.— Ibid. XXX. 1908. 33—35. Fig. 3. — Oiseaux de l'Afrique tropicale représentés sur les monuments égyptiens. — Rev. franc. d'Ornith. II. 1908. 309—312. Fig. 2. (Balaeniceps). — Identification de quelques oiseaux représentés sur les Monuments pharaoniques. Naturaliste Paris. XXX. 1908. 105—107, 122—123, 179—181, 230—231, 242-243, 252-254, 276-277, 285. Fig. 22; XXXI. 1909. 29—30, 48-49, 62—63, 92-93, 106—108, 156—157, 161—163, 206-207, 216, 230-231, 237—238, 251-253, 264-266, 277-278, Fig. 33. — 1910. Le Pélican dans l'Egypte ancienne-Nature Paris XXXVIII. (2) 1910. 218-221, Fig. 3. Boyd-Dawkins, vide Geikie, A. Bowerbank, J. S. On the remains of a gigantic Bird (Lithornis emuinus) from the London Clay of Sheppey. — Ann. Mag. Nat. Hist. (2) XIV. 1854. 263—274; Descr. (Lithornis emuinus = Megalornis=) Argillornis longipennis Owen. L'Institut XIX. 1851. 335. Boxberger, L. Die Skua. Etwas von verschwindenden Vogelarten. — Kosmos (Stutt- gart). III. 1906. 366-370. Fig. 2. Branca,W. Fossile Flugtiere und Erwerb des Fiugvermögens. — Abh. Kgl. Preuss. Akad. d. Wiss. 1908. Sep. pp. 49. Fig. 8. Branco, W. Dinosaurier u. Vögel. — N. Jahrb. Min. 1885. II. 437 — 441. Brandicourt, V. Un oiseau rare. La grande Pingouin — Le Cosmos XLVI. (II) 1897. 777—780. Fig. 2. (Alca impennis). — Les oiseaux et la destruction des mouvaises herbes. — Ibid. N. S. XLI. 1899. 590—591. Fig. 1. Brandt, A. Über ein grosses fossiles Vogelei aus der Umgegend von Cherson. — Bull. Ac. Imp. St. Pétersb. XVIII. 1873. 158—161.— Descr. (Struthiolithus=-j Struthio chersonensis, — Mél. Biol. VHI. 730—735. 224 DR. LAMBRF.CHT KÁLMÁN Brandt, A. On a large Fossil Egg from the neighbourhood of Cherson.-Ibis 1874. 4-7. — Über das Schicksal des Eies von Struthiolithus chersonensis. — Zool. Anz. VIII. 1885. 191-192. Brandt, J. F. Versuch einer kurzen Naturgeschichte des Dodo rnit besonderer Beziehung auf seine Verwandtschaft und seine systematische Stellung. — Verh. Russ. Kais. Min. Ges. St. Petersburg. 1847-1848. 201-243. — Untersuchungen über die Verwandtschaften, die systematische Stellung, die geographische Verbreitung und die Vertilgung des Dodo, nebst Bemerkungen über die im Vaterlande des Dodo oder auf den Nachbarinseln derselben früher vorhandenen grossem Waldvögel. — Bull. Sc. Acad. St. Pétersbourg VII. 1849. 37-42. — Nouvelles recherches sur la classification et les affinities de Didus ineptus. — Bull. del. Acad. St.Pétersbourg. XI. 1867. 457-472. — Neuere Untersuchung über die syst. Stellung u. d. Verwandtschaft des Dodo.— Mélang. biolog. VI. 1867— 1870. 233-253. (Ibis 1869. 227.) Brasil, M. L. Notes sur quelques oiseaux remarquables du Museum d'Histoire Naturelle I. Fregilupiis varias — Rev. Franc, d' Orn. III. 1911. 33—35. Bravard A., Croiset et Jobert. Recherches sur les ossemens fossiles du département de Puy-de-Dôme. Vol. I— II. 1827—1828. Bree, C. R. (The Extinction of Fregilupus varias). — Ibis 1863. 113—116. Bretscher, K. Der Waldrapp in der Schweiz. — Ornith. Beob. XHI. 1915—1916. 178—179. Broderip, W. J. Notice of an original painting of the Dodo-Proc. Zool. Soc. XXI. 1853. 54-57. Figs. Ann. Mag. Nat. Hist. (2) XV. 1854. 143—146. — Notice of an original painting, including a figure of the Dodo in the Col- lection of His Grace the Duke of Northumberland, at Sion House. — Trans. Zool. Soc. IV. 1862. 197-199. Fig. 1. — Additional evidence relative to the Dodo.— Ibid. IV. 1862. 183— 186. Tab. LIV. — and Strickland, H. E. On the Dodo. London 1859. Broderip, W. S. (Dinornis). — Jahrb. f. Min. 1843. 335. Brodie, P. B. On Fossil and Recent Extinct Birds, with an account of the Formations in which they occur, and the circumstances of their preservation. — Proc. Warwickshire N. Arch. Club. 1890. 11—22. Bronn, G. H. Lethaea geognostica etc. — Leipzig 1834 — 1838. Bronn, Göppert et Meyer, H. Index palaeontologicus oder Uebersicht der bis jetzt bekannten fossilen Organismen. Tom. I — III. 1848. Brooks, W. S. On additional Specimen of the Labrador Duck. — Auk XX IX. 1912. 389-390. Broom, R. Note on the Temnospondylus Stegocephalian Rhinesuchus. — Trans. Geol. Soc. South. Africa Johannesburg XIV. 1912. 79-81. Tab. XIII. — On the early Development of the appendicularSkeleton of Ostrich, with Remarks on the Origin of Birds. — Trans. South African Philos. Soc. XVI. 1906. 355—368 Tab. IX. Buch, L., V. Über einige Riesentiere der Vorwelt. — Ber. d. Schweiz, na^ Ges. 1850. 35. BIBLIOüRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 225 Buckland, W. Reliquiae Diluvianae ; or observations on tiie organic Remains con- tained in Caves, Fissures, and diluvial Gravel, and on other geological Pheno- mena attesting the action of an universal Deluge. — London 1823. Ed. II. 1824. London Geol. Soc. 1840. 41. vide Jahrb. Min. 1843. 334. Buckley, T. E. vide Traquair, R. H. Buller, Walt. (Moa-Remains). — Letter. — Zoologist 1864. 9197—9200. — 1865. Notice of the Remains of the Moa and other Birds formerly inhabiting New Zealand. - Zoologist. 1865. 9197-9200. — Essay on the ornithology of New Zealand. — Dunedin 1865 pp. 20. — 1870. On the Structure and Habits of the Huia. — (Heteralocha Gonidi.) — Trans. New Zealand Inst. 1870. 24—29. Tab. IV. ; Ibis. 1872. 419. — 1873. Remarks onCapt. Hutton's Notes on Certain Species of New Zealand Birds. Trans. New Zealand Inst. VI. 1873. 123. — 1875. Notes on Rallus modestus. — Ibid. VII. 1875. 511. — 1876. On the Fauna and Flora of New Zealand. — Zoologist 1876. 5113—5114. — 1878. Notes on the ornithology of New Zealand. — Trans. New Zealand Inst. X. 1878. 191-200. — 1881. On the Notornis. - Ibid. XIV. 1881. 238-244. — 1882. Birds of New Zealand. — Wellington 1882. — 1887. A History of the Birds of New-Zealand. — 1872—1888. Pars 1— IX. 1872. pp. 288. Pars 1—14. Tab. 27. Ref. Zoologist 1872. 3077. — 1892. Note on the Flightless Rail of the Chatham Islands. (Cabalus modestus). — Trans. New Zealand Inst. XXV. 1892. 52-53. — 1894. Illustrations of Darwinism : or. The Avifauna of New Zealand considered in Relation to the Fundamental Law of Descent with Modification. — Ibid. XXVII. 1894. 75-104. — Notes on the Ornithology of New-Zealand ; with an Exhibition of Rare Speci- mens. - Ibid. XXVII. 1894. 104-126. — Some Curiosities of Bird-life. - Ibid. XXVII. 1894. 134-142. (Extinction of endemic Avifauna : Nestor meridionalis, Stringops habroptilus. Aptéryx Oweni). Burckhardt, R. 1893. Über Aepyornis. — Palaeont. Abh. von Dames & Keyser. VI. 1893. 127—145. Tab. XIII— XVI. — Descr. Aepyornis Hildebrandti. — 1898. Die Riesenvögel der südlichen Hemisphäre. — Ber. Senckenb. Naturf. Ges. 1898. p. CXII-CXIV. — 1902. Das Problem des antarktischen Schöpfungscentrums vom Standpunkte der Ornithologie. — Zool. Jahrb. Abt. f. Syst. Geogr. Biol. XV. 1902. 499 — 536. vide Meisenheimer, J. Busk, . . . Quaternary Fauna of Gibraltar. — Trans. Zool. Soc. 1877. 84. Bussenius, H. Tierreste aus der ((Grotte Aiquebelle» am kleinen Saléve. — Inaug. Diss. Jena 1905. Buxbaum, L. Verschwundene und selten gewordene Vogelarten in der unteren Mainebene. - Zool. Gart. XLIII. 1902. 126—127. Aquila. 15 226 DR. LAMBRECHT KALMAN c. Cabot, S. jun. The Dodo, Didus ineptus, a rasorial and not a rapacious Bird. — Bos- ton Journ. nat. hist. V. 1847. 490. Calderon, Don Salvador. Enumeracion de los Vertebrados fossiles de Espana. — Madrid 1877. pp. 35. Caldwell, J. Notes on the Zoology of Rodriguez. — Proc. Zool. Soc. 1875. 644—647. Cambridge, E. P. Ueber die Abstammung des Haushuhnes. — Mitt. Ornith. Ver. Wien Vili. 1884. 52-53, 76—77. Campbell, W. D. Discovery of Moa-bones near Marsden. — Proc. Westland Inst. 1879. Trans. New-Zealand Inst. XI. 1878. 574. Camper, Sur les os fossiles de Maestricht. — Philos. Trans. 1786. Campkin, H. The Dodo. — Science-Gossip 1867 (1868) 52—53. Capek, W. Über Funde diluvialer Vogelknochen aus Mähren. — Bericht über den V. Internat. Orn. Kongr. Berlin 1910. 936-942. — (Die Vögel während der Diluvialzeit in Mähren.) — Pravek, Centrabl. Prähist. u. Anthrop. böhm. Länder, Prag- Brunn VIII. 1912. 13—16. (Cseh nyelven. Tschechisch). Capellini, G. Sul primo uovo di Aepyornis maximus, arrivato in Italia. — Meni. R. Accad. Bologna. (4) X. 1889. 16—23. — Di un uovo di Aepyornis nel Museo di Storia Naturale di Lione, e di altre uova e ossa fossili dello stesso uccello raccolta al Madagascar nell'ultimo decennio del secolo XIX.— Rendic. Sess. R. Accad. Se. 1st. Bologna (5) IV. 1900.45— 47. Fig. 1. Carez, L. La Géologie des Pyrénnées Françaises. Fase. IL Feuilles de Tabes et de Luz.— Mem. Carte Geol. Fr. IL Aves p. 974. 1905. Carruccio, A. Ancora sul Plautus impennis Briinnich. — Boll. Soc. Zool. Ital. (2) XL 1911 351-354. — Sovra un palmipede rarissimo e di gran valore Plautus impennis donato La S. M. il Re Vittorio Emanuele III. al Museo Zoologico delle R. Università di Roma.— Boll. Soc. Zool. Ital. XI. 1902. 1-15. Tab. 1. Carus Sterne. Werden und Vergehen.— Edilio IL Berlin 1880. pp. XlV-f639. Fig. 392. Tab. 1— XL Case, E. C. Aves. — Maryland Geol. Surv. (Miocene). Baltimore 1904. 58—62. Tab. Catalogue of the Birds in the British Museum, vide Lydekker. Cavalieri,... Osservazione suli 'Epyornis. — Atti. Soc. Italiana III. 1861.300. Cecil, E. Lord. Anniversary Adress (Fossil Reptiles and Aves). — Proc. Dorset. Nat. Hist. F. CI. Dorchester. 1902. p. LXXII-CXVI. Chamberlain, B. Notes on Non volant Birds — East of Scoti. Union of Nat. Soc. 1888. Champley, R. Additional Eggs of the Great Auk. — Zoologist 1861. 7386. — The Great Auk. - Ann. Mag. Nat. Hist. (3) XIV. 1864. 235-236. Chapman, F. Notes on Moa Remains in the Mackenzia Country and other Locali- ties. - Trans. New. Zealand Inst. XVII. 1884. 172—178. — New or Little-Known Victorian Fossils in the National Museum. Part. XL On an Impression of a Bird's Feather in the Tertiary Ironstone of Redruth, Vic- BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 227 toria. — Melbourne Proc. Roy. Soc. of Victoria (N. S.) XX I II. 1910. 21—26. Tab. IV— v.— vide Nature London LXXXV. 1910. 20. Chapman, F. Australian Fossils. — A Student's Manual of Palaeontology. — London 1914. Charlton, E. On the Great Auk. — Zoologist 1860. 6883-6888. Chase, On some bones of the Dinornis novae-zealandiae. — Proc. Americ. Assoc. Adv. Sc. 2. Meet. 1849. 267-271. Christol, J. de. Notice sur les ossemens humaines fossiles des cavernes du départe- ment du Gard. — Montpellier 1829 pp. 25. — Observations générales sur les brèches osseuses. — Ibid. 1834. pp. 32. — (Vergleich der gleichzeitigen Säugetier-Bevölkerung in den zwei Becken des Herault-Departements.) — Ann. Sc. Nat. 1835. V. 193—238. Taf VI— VII. Ref. Jahrb. f. Min. 1837. 88. Christy, iVl. On an early notice and figure of the Great Auk (Alca impennis) — Zoologist (3) XVI 11. 1894. 142—145. Fig. 1. Chudeau, R. Extinction de I'Autiiche au Sahara.— C. R. Soc. Biolog. Paris. LX. 1906. 114-115. Clark, A. H. Extirpated West Indian Birds.— The Auk (N.S.) XXII. 1905. 259— 266. Clark, G. Account of the late Discovery of Dodo's Remains in the Island of Mauri- tius. — Ibis 1866 128, 141 — 146. vide Proc. Zool. Soc. 1865. 732. — Note sur la découverte recente de debris du Dodo, à l'ile Maurice. — Ann. Se. Nat. (5) Zool. VI. 1866. 19—24. Clark, J.W. (On Didus ineptiis, Pezophaps solitarius). — Proc. Zool. Soc. 1869. 473. Clark, W. B. and Martin, G. C. The Eocene Deposits of Maryland. Systematic Palaeontology. (Eastman.). — Maryland Geol. Surv. Baltimore 1901. pp. 331. Tab. 15. Clarke, W. B, On Dromornis australis, a new fossil Bird of Australia. — Journ. and Proc. Roy. Soc. of New South Wales. XI. 1878. 41—49. — Descr. Dromor- nis australis. Cleland, J. Culminating Sauropsida. — Nature XXXV. 1887. 391 — 392. — The Ancestry of Birds. — Zoologist 1888. 271. Clintock, F. J. M. The Great Auk. — Zoologist 1860. 6981. Coburn, F. On a lost british wild goose, 4ns£rpí7/«í/ös«s (Strickland). — Zoologist 1902. 441-448. — (Nestor produdus) - Ibid. 1899. 236-237. Cocchi, J. Cataloghi della collezione centrale Italiana di Palaeontologia. — Firenze 1872. Cockburn-Hood,T. H. Remarks upon footprints and recent extinction of Dinornis. — Proc. Roy. Soc. Edinb. VIII (1873-74.) 236-240. Coker, Wm. W. The White Dodo.— Science-Gossip (1867.) 1868. 5—6. Colenso, W. An account of some enormous fossil bones of an unknown species of the Class Aves lately discovered in New Zealand. — Ann. Mag. Nat. Hist. XIV. 1844. 81-96. Fror. N. Not. XXXII. 1844. 97-105, 120-122. 15*' 228 DR. LAMBRECHT KALMAN tolenso, W. On the Moa. — Trans. New Zealand Inst. XII. 1879. 63-108. Tab. IV-V. — Status quo: A Retrospect. — A Few More Words by way of Explanation and Correction concerning the First Finding of the Bones of the Moa in New Zea- land, also Strictures on the Quarterly Reviewer's Severe ans Unjust Remarks on the Late Dr. G. A. Mantell, F. R. S. and in connection with the same. — Ibid. XXIV. 1891. 467-478. — Notes and Observations on M. de Quatrefages' Paper «On Moas and Moa-hun- ters» republished in Vol. XXV. Transactions of the New Zealand Institution, — Ibid. XXVI. 1893. 498-513. Collett, R. Briefliches über Alca impennis in Norwegen. — Journ. f. Ornith. 1866. 70-71. — (Alca impennis). — Forh. Vid. Selsk Christiania 1872. 120. — Über Alca impennis in Norwegen. — Mitt. d. Ornith. Ver. Wien. Vili. 1884 65-69, 87-89. — Nogle Bemaerkninger om Alca impennis i Norge. — Christiania Vidensk. Selsk. Forhandl. 1907. (1908) No 8. pp. 18 Tab. 2. Cooke, W. W. Passenger Pigeon ( Ectopistes migratorius) in Alberta. — Auk. XXIX. 1912. 539. Coquet, Mariste, R. P. Notes zoologiques sur la Nouvelle-Zélande. — Les Missions Catholiques Lyon. No 1961-1980. 1907. Cope, E. D. Occurence of Bird remains in Pueres Series. New Mexico. — Trans. Amer. Philos. Soc. XVI. 302. — 1867. An Account of extinct Reptiles which approached the Birds. — Proc. Acad. Nat. Sci. Phila. 1867.234-235. — 1869. Synopsis of the extinct Batrachia, Reptilia and Aves of North America. — Trans. Amer Philos. Soc. XIV. 1869. pp. VI 11+252. Tab. 1-XIV. Fig. 55. - Descr. Sala loxosfyla, Meleagris superbus. — 1875. On an extinct vulturine bird.— Proc. Acad. Nat. Sei. Phila. 1875. 271. — Descr. (Vultur=) Catliartes umbrosus. — The Vertebrata of the Cretaceous Formations of the West. — Hayden Rep. U. S. Geol. Surv. Territ. II. Washington 1875. pp. 303. Tab. 50. fig. 10. — 1876. On a gigantic bird from the Eocene of New-Mexico. — Proc. Acad. Nat. Sci. Phila. (3) VI. 1876. 10—11. — Descr. Diatryma gigantca. Amer. Journ. Sci. (3) XII. 186. 306-307. Journ. de Zool. V. 1876. 264-267. — 1878. Descriptions of new Extinct Vertebrata from the Upper Tertiary und Dakota-Formations. —Bull. U. S. Geol. and Geogr. Surv. 1878. 379—396. — Descr. Graculus macropus, Anser hypsibatns, Cygnus paloregonus. — Report upon U. S. Geogr. Surv. West of the 100th meridian (Wheeler) Vol. IV. Palaeont. Pars. II. 69-71, 287-295. Tab. LXVIl-LXVIII. — 1881. On a wading bird from the Amyzon shales.— Bull. U. S. Geol. and Geogr. Surv. VI. 1881. 83—85. — Descr. Charadrius Sheppardianus. — 1882. A new fossil bird. -- Amer. Natural. XV. 1882. 253. (Notice of Dr. J. A. Allen's Description of Palaeospiza bella). BIBLIOGRAPHIA PAL AEO-ORNITHOLOGICA 229 Cope, E. D. 1888. The carboniferous genus Stereosternuni. — Ibid. XX I. 1888. 1 109. — 1889. The Silver Lake of Oregon and its Region.— Ibid. XXIII. 1889.970—980. — 1895. On Cyphornis, an Extinct Genus of Birds. — Journ. Acad. Nat. Sc. Phila. (2) IX. 1895. 449—452. Tab. XX. Fig. 11—16. — Descr. Cyphornis magnus. — 1899. Alphabetical cross reference catalogue of all the publications of Ed. D. Cope by Frazer P. —Trans. Linn. Soc. London XIV. 1899. No 1—2. —vide Am. Nat. 1884. 1256. Coquerell, Ch. Des animaux perdus qui habitaient les iles Mascareignes. — Alb. de la Reunion 1863. 70—86. Tab. 3. — vide Gervais, P. et Coquerell, Ch. Cornet, Jets over de jongst in Henegouwen entdeckte fossile dieren. — Natura. Maandschrift voor natuurwetenschappen III. No. 11—12. Costa, E. M., A natural history of fossils. — Vol. I. London 1757. pp. 294. Tab. 1 Cotton, W. C. Letter to Prof. Owen : On the remains of a gigantic bird in New- Zealand. - Proc. Zool. Soc. XI. 1843. 1-2. Coues,E. A List of the Birds of New-England.- Proc. Essex Inst.V. 1868. 249-314. — Monograph of the Alcidae. — 1868. — Extract from a Memoir intitled «A Monograph of the Alcidae». — Zoologist 1870. 2004—2016. etc. — The Great Auk. — Amer. Natural. IV. 1871. 57. — Key to North-American Birds ; containing a concise of every species of living and fossil bird at present known from the continent North of the Mexican and United-States boundaiy.- Salem 1872. pp. 632. Fig. 238. Tab. 6. (p. 347-350. Fossil Birds of North America.) vide Marsh, 0. C. — Idem Editio II. 1884. pp. XXXI +863. Fig. 56. (Part. II. Anatomy of Birds, including the osteology ; Part. IV. Systematic Synopsis of the Fossil Birds of America). — Idem. Editio IH. et IV. 1896. Coulon, L. (Dinornis srassus in Museum at Neuchatel). — Bull. Soc. Neuch. VIII. 1870. 476. Coulon, M. Prix actuels des peaux et des oeufs de VAlca impennis. — Ibid. XVI. 294-295. Croizet,.. (Über die fossilen Reste der Auvergne.)^ Bull. Geol. 1833. IV. 22 — 26. Croizet ... et Jobert . . . Recherches sur les ossemens fossiles du department du Puy-de-Dôme. — Paris. 1824. 4°. vide Bravard. Cross, H. On the Bones of a gigantic Bird from New Zealand. — Proc. Boston Soc. Nat. Hist. IV. 1852. 236. Cunningham,... On s'irne footmarks (of birds) and other impressions observed in the new red sandstone quarries of Storton, near Liverpool. — Quart. Journ. Geol. Soc. II. 1846. 410. Cuvier, G. Sur les ossements qui se trouvent dans le gypse de Montmartre. — Bull. philom. 1798. Oct. No 20. — Sur les Ornitholithes de Montmartre. — Ibid 1800. Juill. No. 41. Journ. de phys. LI. — Sur un pied d'oiseau fossile incrusté dans du gypse. —Journ. de phys. LI. 1800. 128-132. Tab. 1 230 DR. LAMBRECHT KALMAN Cuvier, G. Addition á l'article des Ornitholithes. — Bull, philoiii. 1800 No. 42. — Sur l'Ibis des ancient Egyptiens. — Ibid II. 219. Ann. du Mus. IV. 1804. 116.;Journ. de phys. LI. — Mémoire sur les ossements d'Oiseaux qui se trouvent dans les carrières à plâtre des environs de Paris. -Ann. du Mus. IX. 1807. 336-356. Tab. 2. ;XIV. 1809. 43-46, Tab. 1. — Supplement au Mémoire sur les Ornitholithes de nos Carrières à plâtre. — Ibid. XIV. 1809. 43. — Recherches sur les ossemens fossiles, ou l'on rétablit les caractères de plusieurs animaux dont les révolutions du globe ont détruit les espèces. Editio I. Paris 1812; Editio II. Paris 1821—1824; Editio III. Paris 1825; Editio IV. Paris 1834 — 1836. Vol. I —X. — Note sur quelques ossemens appartenir au Dronte. — Féruss. Bull. Se. Nat. XX 1 1. 1830. 122-125. — Notice of some bones which appear to have been belonged to the Dodo. — Edinbghjourn. Nat. Geogr. Sc. III. 1831.30-32. — Histoire des progrès des sciences naturelles — T. V. 408. (Didus.) D. Dahms, . . . Über die in historischer Zeit ausgestorbenen u. dem Aussterben entge- gengehenden Vögel. Zeitschr. fürOrnith. u.prakt. Geflügelzucht XVII. 1893.13. Dallas, W. S. Note sur les plumes de Dinoniis robustus (Extr.) —Ann. Sei. Nat. (5) IV. 1865. Dallwitz, W. Abbildungen der Dronte, Didus ineptus. — Journ. f. Ornith. 1898. 310. Dames, W. On the structure of the head of Arcliaeopteryx. — Geol. Mag. (2) IX. 1882.566-568. Ann. Mag. Nat. Hist. (5) X. 1882. 334-336. — Ueber eine tertiäre Wirbeltierfauna von der westlichen Insel der Birket-el- Qurun, in Fajcim (Aegypten). — Sitzungsber. k. preuss. Akad. d. Wiss. 1883. 129—153. Tab. III. — Entgegnung an Herrn Dr. Baur. — Morph. Jahrb. X. 1884. 603—612. — Über Arc/iaeopteryx. — Paläont. Abhandl. II. 1884. Heft 3. 117-196. Tab. 1. Fig. 5. vfde Fraas E. 1885. — Über den Bau des Kopfes von Archaeopteryx. — Sitzungsber. k. preuss. Akad. d. Wiss. Berlin 1889. 817—819. — Ueber Vogelreste aus dem Saltholmskalk von Limhamn bei Malmö. — Bih. K. Svensk. Vet. Akad. Handl. XVI. 1890. Stockholm No 1. pp. 12. - Descr. Scaniornis Lundgreni. — Über Brustbein, Schulter und Beckengürtel des Archaeopteryx. ~ Sitzungsber. kgl. preuss. Akad. d. Wiss. Berlin 1897. 818-834. Fig. 3. — Descr. Archae- opteryx Siemensi. Math. Naturw. Mitt. Berlin VII. 1897. 476-492. Fig. 3. Dana, J. D. Discovery of Remains of Vertebrated animals provided with feathers in a deposit of Jurassic age. — Am. Journ. Sci. Arts (2) XXXV. 1863. 129. (With note.) — Manual of Geology. — 1880. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 231 Darwin, Ch. The Origin of Species by means of natural selection. — London 1859. — The Descent of Man and selection in relation to sex. — London 1871. Davies, W. On Some Fossil Bird-Remains from the Siwalik Hills in the British Museum. — Geol. Mag. 1880. 18—27. Tab. II. — Descr. Pelicanus Cautleyi, P. sivalensis. Davila, Catalogue systématique et raisonné des curiosités de la nature et de l'art, qui composent le cabinet de Mr. Davila, avec fig. en taille douce de plusieurs morceaux qui n'avoient point encore été graves. — • Paris 1767. Vol. I — III. Tab. 30 (8 de pétrifications.) Dawkins, W. B. On the Discovery of an ossiferous cavern of Pliocene Age at Dove- holes, Buxton. (Derbyshyre). — Manchester Notes Mus. 1903. pp. 25. Fig. 10. Tab. 5. Deane, J., . . . On the Discovery of fossil Footmarks. — Amer. [ourn. XLVI. 1844. 73. Tab. 2. ; XLVI I. 1844. 381 ; XLIX. 1845. 79. Fig. — Description of fossil Footprints in the new red sandstone of the Connecticut Valley. - Ibid. XLVI II. 1845. 158. Journ. Acad. Phila. III. 1856. 173. Tab. 3. — Illustrations of fossil Footmarks. — Boston Journ. Nat. Hist. V. 1845. 277. Deane, R. Great Auk— Am. Nat. VL 1872. 368—369. Déchy, M. A természet védelme és a nemzeti parkok. — Term. Tud. Közi. XLIV. 1912. 81—99. Defrance, M. Tableau des corps organises fossiles, précédé de remarques sur leur pétrifications. — Paris 1824. pp. 136. Degenhardt, . . . (Footprints of birds from Oiva, province of Socorro, Mexico). — Jahrb. Min. 1840. 485. Del Campana, D. Resti di Ucceli nella Grotta di Cucigliana (Monti Pisani). — Riv Ital. di Paleont. XX. 2. 1914. 59-69. Dennis, . . . The existence of Birds during the deposition of the Stonesfield slate proved by a comparison of the microscopic structure of certain bones of that formation with that of recent bones. — Quart. Journ. Microsc. Soc. V. 1857. 63—77. Tab. 6. Depéret, Ch. Recherches sur la succession des faunes des Vertébrés miocènes de la vallée du Rhone. — Arch, du Mus. d'Hist. Nat. de Lyon IV. 1887. (Aves.) 282—288. — Descr. Picus Gaudryi, Palaeortyx Edwarsi (sic!). — Sur la Faune d'oiseaux pliocenes du Roussillon. — C. R. Ac. Sci. ex IV. 1892. 690—692. — Descr. Corvus praecorax, Palaecryptonyx Donne- zani, Anser anatoides. — Les Animaux Pliocenes du Roussillon. — Méni. Soc. Geol. France 1892. Paris. Paléont. Mem. No 3. 1 17 — 136. Tab. 19. Desjardin in Ann. Sc. Nat. Rev. Bibliogr. 1830. 141. Deslongchamps, E. E. Notes paléontologiques. I. Sur V Archaeopteryx lithographica, ou oiseau fossile de Solenhofen. — Bull. Soc. Linnéenne de Normandie VIII. 1862-1863. 170-200. (Caen 1864.) Des Murs, 0. Un mot sur les oiseaux fossiles en général et en particulier sur V Archae- opteryx lithographica. — Revue Mag. Zool. XVIII. 1866. 256 — 260. 232 DR. LAMBRECHT KALMAN Desnoyers, J. Note sur des traces fossiles du gypse des environs de la vallée Mont- morency. — Paris 1858. — Sur les empreintes de pas d'animaux dans le gypse des environs de Paris, par- ticulièrement de la vallée de Montmorency. — C. R. Ac. Sc. XLIX. 1859. 67. Desor, M. Une plume d'oiseau trouvée dans le calcaire lithographice de Solenhofen. — Ber. d. Schweiz. Naturi. Ges. 1861. 86. Devalque, G. Sur l'epoque a laquelle le Tetrao lagopus a disparu de la Belgique. — Bull. l'Acad. roy. Belg. (2) XXX IV. 1872. Journ. de Zool. I. 1872. 379-380. De Vis, C. W. 1884. The Moa in Australia. — New Zeal. Journ. Sci. (2) I. 97—101. — The Moa (Dinornis) in Australia. — Proc. Roy. Soc. Queensl. I. 1884. 23. Tab. IV— V. — Descr. (Dinornis =) Dromaeus queenslandiae. — 1888. A glimpse of the Post-tertiary Avifauna of Queensland. — Proc. Linn. Soc. New South Wales. (2) III. 1888. 1277-1292. Tab. XXXIII-XXXVI. - Descr. Nyroca robusta, Anas elapsa, Dendrocygna validipennis, Porphyria (?) reperta, Gallinuia strenuipes, Fulica prior, Plotiis parvus, Xenorhynchus nanus, Otitidae (g. ind.), Dromaius patricius. — 1889. Additions to the List of Fossil Birds. — Proc. Roy. Soc. Queensl. VI. 1889. 55—58. — Descr. Chosornis (n. g.) praeteritus, Biziura exhumata. — Australian Ancestry of the crowned Pigeon of New Guinea. — Ibid V. 1889. 127—131. Tab. — Descr. Progura (n. g.) gallinacea. — 1891. On the trail of an extinct bird. — Proc. Linn. Soc. New South Wales (2) VI. 1891. 117 — 122. Fig. 1. — Descr. Lithophaps ulnaris. — Note on an extinct Eagle.— Ibid. 123—125. Fig. 1. —Descr. Taphaetusbrachialis. — 1892. Residue of the Extinct Birds of Queensland as yet Detected.— Ibid. (2) VI. 1892. P. III. 437—456. Tab. XX 111— XXIV. — Descr. Necrastur (n. g.) alacer, Tribonyx effluxus, Porphyria Mackintoshi, Gallinuia peralata, Palaeopelargus (n. g.) nobilis, Platalea subtemds, Pelicanus proavus, Dromornis gracilis, Metapteryx (n. g.) bifrons. (vide Ibis 1894. 327.) — 1906. A Contribution to the Knowledge of the Extinct Avifauna of Australia. — Ann. Queensl. Mus. No VI. 1906. 1—25. — Descr. Taphaetus lacertosus. Astu- raetus furcillatus. Baza gracilis, Leucosarcia proevisa, Ocyplanus proeses, Xenorhynchopsis tibialis, Xenorhynchopsis minor. Ibis conditus, Archaeocycnus lacustris, Chenopis nanus. Anas (Nettion) strenua, Nyroca effodiata. Nettapus eyrensis, Pelecanus grandiceps, P. proavus, Ploius laticeps, Phalacrocorax Gregorii, Ph. vetustus. — \9i\.PalaeolestesGorein. sp. An extinct bird. —Ibid. No X. 1911. 15— 17. Tab. II. (Fig. 4—6.) — Descr. Palaeolestes Gorei. Diederichs, E. K. Ein kostbares Ei (Aepyornis maximus). — Natur u. Haus. XIV. 1906. H. 4. Fig. 3. Distant, W. L. Biological Suggestions. Rivers as Factors in Animal Distribution. Pars I. Restrictive Action. —Zoologist. 1904. 121-133. — Id. Pars. II. Distributive Action. — Ibid. 1904. 180-184. — Id. Pars. III. RiversSwamby Land Animals. — Ibid. 1904. 184—189. — Biological Suggestions. Extermination in animal Life. Pars I. By Natural or Non-Human Agency. — Ibid. 1905. 281-292, 332—345. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 233 Distant, W. L. Id. Pars. II. By Human Agency. - Ibid. 1907. 401 -414. Dixon, C. The Ornithology of St. Kilda. — Ibis 1885. 69—97 ; Mitt. Orn. Ver. Wien IX. 1885. 322—323. — Lost and Vanishing Birds : Record of some remarcable Extinct Species ; Plea for some threatened Forms. 10 Tab. (by C. Wymper). London Mac Queen. 1893. pp. 296. Dofiein, F. Wildschutz und Wissenschaft in den deutschen Kolonien. — Naturw. Wochenschr. X. 1911. 817-820. Dolio, L. Les oiseaux dentés du Far-West et V Archaeopteryx. — Bull. Sei. du Dep. du Nord (2) IV. 1881. 289—302. — Note sur la présence du Gastornis Edwardsii Lemoine, dans l'assise infé- rieure de l'étage Landenien, á Mesvin, prés Mons. — Bull. Mus. Roy. Hist. Nat. Belg. II. 1883. 297-308. Tab. IX. Fig. 1. — Note sur la présence chez les oiseaux du troisième trochanter des Dinosauriens et sur le function de celui-ci. — Ibid. Il 1883 13-18. Tab. î. — Premier note sur les Crocodiliens de Bernissart. — Ibid. II. 1883. 310 — 340. — Cinquième note sur les Dinosauriens de Bernissart.— Ibid. III. 1884. 129—146. Tab. VI -VII. — Le Vol chez les Vertébrés cap. VII. Archaeopteryx : Cap. VIII. Flying birds; Cap. IX. Non flying birds. — Rev. Questions Scientifiques. Bruxelles 1889. 146—207, 410—485. — The fossil Vertebrates of Belgium.— Ann. New York Acad. Sc. XIX. 1909. 99—119. Donnell, Mc. (On Dinornis). — Trans. New Zealand Instit. XXI. 438—441. Döderlein, L. Über die Erwerbung des Flugvermögens bei Wirbeltieren. — Zool. Jahrbücher. Abt. f. Syst. Geogr. u. Biol. XIV. 1901. 49-61. Droste, F. baron. Die in historischer Zeit ausgestorbenen Vögel. — Zool. Garten 1873. 161—166, 218-225. Dubois, Ch. F. Note sur le Plauíus impennis. — Arch. Cosmol. Bruxelles 1867. 30—35. Tab. 1. cfr. Ibis 1868. 112. Dubreuil, vide Marcel de Serres. Duchassoy, H. Le Grand Pingouin du Musée d'Histoire Naturelle d'Amiens (Alca impennis). — Amiens, Piteux. 1897. pp. 41. — Idem. Notes additionelles. — Mém. Soc. Linn. Nord France IX. 1898. 241 — 251. Tab. 1. Duîrénoy, in : Mem. pour servir à une descr. gèol. France. — Paris 1830. 1. 442. Duncan, J. S. An summary review of the authorities on which naturalists are justified in believing that the Dodo was a bird existing in the isle of France or the neighbouring Islands, until a recent period. —Zool. Journ. III. 1827. 554-567. Féruss. Bull. Sc. Nat. XV. 1828. 304-305. Dunning, J. W. Great Auk. — Zoologist. 1872. 2946. Dupont, M. E. Les temps préhistoriques en Belgique. L'Homme pendant les ages de la Pierre dansles environs de Dinant-Sur-Meuse. — Editio 1 1. Bruxelles 1873. D'Urban, W. S. M. Do wild Birds die instantly? -Zoologist 1903. 108-109. vide Mailliard, J. 234 DR. LAMBRRCHT KALMAN Dutclier, W. The Labrador Duck (Camptolaemus labradorus) — a Revised List of tlie Extant Specimens in North America, with some Historical Notes. — The Auk VIIL 189L 201 -216. Tab. 1. — The Labrador Duck (Camptolaemus labradorus) — another specimen, wich additional data respecting extant specimens. — Ibid. XI. 1894. 4 — 12. Duthie, W. H. M. Destruction of Wild Birds' Eggs and Egg collecting. — Ann. Scott. Nat. Hist. 1893. 6-8. Duvernay, . . . Note sur VEpyoniis. - C. R. Ac. Sci. XXXIX. 1854. 836. E. Eastman, C. R. On remains of Struthiolithus chersonensis from Northern China, with remarks on the Distribution of Struthious birds. — Bull. Mus. Comp. Zool. Harvard Coll. XXXII. 1898. 127-144. Tab. 1. (vide Auk. XV. 1898.338 — 339.) — New Fossil Bird and Fish from the Middle Eocene of Wyoming. — Geol. Mag. (4) VII. 1900. 54—58. Tab. IV. — Descr. (Gallinuloides wyomingensis^) Palaeobonasa wyomingensis (Shufeldt) vide Shufeldt, Lucas. — Fossil plumage. —Amer. Natural. XXXVIII. 1904. 669-672. Fig. 1. — Fossil Avian Remains from Armissan. — Mem. Carnegie Mus. 11.1905. 131—138. Tab. 4. — Descr. Taoperdix keltica. Edwards vide Milne-Edwards A. Éhik, Gy. A pozsony-megyei Pálffy-barlang pleistocaen faunája. — Barlang- kutatás 1. 1913. 57—68. — Die pleistozäne Fauna der Pálffy-Höhle im Pozsonyer Komitat. — Ibid (Höh- lenforschung) I. 1913. 87—94. Eichwald, E. Lethaea Rossica ou Paléontologie de la Russie. Stuttgart 1853. (Aves III. 325.) - Vol. IL 1868. Ellmann, J. B. Brief Notes on the Birds of New Zealand. — Zoologist 1861. 7464 — 7473. Emmons, E. American geology, containing a statement of the principles of the science, with full illustrations of the characteristic American fossils, with an atlas and a geological map of the United States. —Pars I— VI. pp. X+152, Tab. 10. Fig. 114. 1857. — Descv. Palaeonornis struthionoides. Escher, . . . Sur un oiseau des schistes de Claris. — Verh. d. Schweiz. NaturL Ges. 1839. 50. Etheridge, R. On further evidence of a large extinct Struthious Bird (Dromornis Owen) from the post-tertiary deposit of Queensland. — Ree. Geol. Surv. New South Wales I. (Part II.) 1889. Sydney. — Note on Dromornis australis Owen. Depart, of Mines Sydney. — Ibid. IL (Part I.) 1890. 36. Evans, A. H. Natural History of Birds. — Cambridge Nat. Hist. vol. IX. London 1899. pp. 651. Fig. 144. Evans, J. On portions of a cranium and of a jaw, in the slab containing the fossil \-Qmdi\n'èoi i\\t Ar chaeopteryx. — Nat. Hist. Review. V. 1865. 415 — 425. Sep. London, Virtue J. S. 1861. BIBLIOGRAPHIA PAI AEO-ORNITHOl.OGICA 235 Ewen, C. A. On the Discovery of Moa-remains on Riverton Beach. With Note by W. Hutton. — Trans. New Zealand Inst. XXVIII. 1895. 651—654. Eyerman, J. Ornithichnites, or tracks resembling those of birds. — Amer. Journ, Sci. (2) XXIX. 361-363. Proc. Amer. Assoc. Adv. Sci. 13th Meet. Springsfield. 337 — 340. F. Fabiani, R. Nuovi resti di Vertebrati scoperti nella «Velika Jama» in Friuli «Mondo Sotterraneo». — Riv. di speleologia e idrologia Vili. 8. Falconer, H. et Cautley, T. Fauna antiqua Sivalensis ; being the fossil zoology of the sevalik hills, in North of India. — London 1846 et Palaeontological Me- moirs. 1868. 300. — Descv. Cygtius (melitensis=) Falconeri Parker, (Struthio palaeindicus^-J S. asiaticus Milne-Edwards. Fannin, J. Pseudogryplms calijornianus in Alberta. — The Auk XIV. 1897. 89. Farrington, 0. C. A fossil Egg from Dakota. — Field Columb. Mus. Public. 35. Geol. ser. 1. 1899. 191—200. Tab. XX -XXI. Fig. 2. vide Allen, J. A. Auk XVI. 1899. 370. Fatio, V. Quelques notes sur les exemplaires de V Alca impennis oiseaux et oeufs qui se trouvent en Suisse. — Bull. Soc. Ornith. Suisse II. 1870. 73—79. — Liste des divers représentants de V Alca impennis en Europe. — Ibid. II. 1870. 80—85, 147-149, — Supplement à la liste des divers représentants de V Alca impennis. — Ibid. 149-157. — Faune des Vertèbres de Suisse. — 1904. — Sur le Waldrapp, «Corvus sylvaticus» de Gessner. — Ibis 1906. 139—144. Faujas, S. F. B. Sur quelques fossiles rares de Vestena Nova dans le Veronals, qui n'out pas été décrits etc. — Ann. du Mus. d'Hist. Nat. III. 1803. 18-24. Tab. 1. Feilden, H. W. (Letter on eggs of Alca impennis). — Ibis 1869. 358—360. — On the Reported occurence of a Garefowl in the Faeroes. — Zoologist 1878, 199-201 ; 1872. 3280-3285. Ferri, H. de. La stat préhistorique de la Solutré dans leMaconnais. — Journ. de Zool. I. 1872. 121-130. Fiala, Fr. Höhlenforschungen in Bosnien. — Wissensch. Mitt. aus Bosnien u. Her- zegovina I. 1893. 31. Field, E. Letter from the Right Rev. the Bishop of Newfoundland, concerning the Mummy of the Great Auk, found on the Funk Islands. — Proc. Trans. Nov Scotian Inst. Nat. Sc. Halifax T. (1863-1866.) 1867. 145. Field, H. C. A fossil Egg. — New Zealand Journ. Sc. 1 1. 325 —326. — On the Extinction of the Moa. — Trans. New Zealand Inst. XIV. 1881. 540. — Discoveries of Moa Bones. — Ibid. XXIV. 1891. 558—561. — The Date of the Extinction of the Moa. - Ibid. XXVI. 1893. 560-568. (Wel- lington Philos. Soc. 1882. jan. 21.) Field, R. Ornithichnithes. — Proc. Amer. Assoc. Adv. Sci. 13th Meet. Springsfield Mass. 1859. 337—340. (Hay ; Bibliography : The tracks regarded as belonging to Reptilia.) 236 DR. LAMBRECHT KALMAN Field, R. Oniithichnithes, or tracks resembling those of birds. — Amer. Journ. Sci. (2) XXIX. 1860. 361-363. Filhol, H. Observations relatives aux caractères ostéologiques de certaines espèces d'Eudyptes et de Spheniscus.— Bull. Soc. Philom.(7) VI. 1881—1882. 226 — 235. — Observations concernant les Mammifères contemporains des Aepyoniis à Mada- gascar. — Bull. Mus. Hist. Nat. Paris. I. 1894. 12 — 14. Finley, W. L. Life History of the California Condor. Part. I. Finding a Condors'Nest. The Condor. VII. 1906. 135-142. Fig. 8. Tab. 1. — Idem. Part. II. Historical Data and Range of the Condor. — Ibid. X. 1908. 5—10. Fig. 3. Tab. 1. vide Century Magazine 1908 Jan.; Ibis 1908. 389. Finsch, 0. Revision der Vögel Neuseelands. — Journ. f. Ornith. 1872. 81 — 112, 161—188, 241—274. (1870. 321.) — Zur Revision der Vögel Neuseelands. — Ibid. 1874. 167 — 224. — Charakteristik der Avifauna Neu-Seelands. — Globus LXIX. No. 2 — 4. pp. 9. Fig. 3. Fischer, A. K. Two vanishing Game-Birds ; the Woodcock and the Wood Duck. Yearbook Dep. Agric. Washingt. 1901. 447—458. Fischer-Sigwart, H. Der Waltírapp (Geronticus eremita l.) — Ornith. Beob. I. 1902. 388-389. — Rieseneier eines ausgestorbenen Riesenvogels, des Madagaskarstrausses. — Ibid. XII. 1914-1915. 141—145. Fischer de Waldheim, G. Bibliographia palaeontologica Animalium systematica. — Editio II. Moscou 1834. Fitzinger, L. J. Mitteilung über eine Originalabbildung der Dronte, Didus ineptus L., von Roland Savery in der k. k. Gemäldegalerie im Belvedere zu Wien. — WiegmannsArch.f. Naturg. XIV. 1848. 79—81. — Die Arten und Racen der Hühner. Eine Wissenschaftliche Beschreibung sämmt- licher Formen, Kreuzungen und Varietäten, nebst Andeutung über ihre Abkunft. Wien 1878. pp. XII. + 209. Fleischmann, A. Die Descendenstheorie. — Leipzig. 1901. — Die Darwinsche Theorie. — Leipzig. 1903. pp. VI 1+402. Fig. 26. Flot, L. Description de deux oiseaux nouveaux du Gypse parisien. — Mem. Soc. Geol. France. Paléont. I. (Fase. IV.) Mem. 7. 1891. pp. 10. Fig. 3. Tab. XVII 1. Descr. Laiirillardia parisicnsis, L. Munieri. Forbes, E. vide Mantell, G. A. Forbes, H. 0. 1879. On the Systematic Position and Scientific Name of «Le Perro- quet mascarin» of Brisson. — Ibis 1879. 303—307. (Mascarinus Duboisi.) — 1880. Descent of Birds. - Nature XXIV. 1880. 380. — 1884. Final Ideas as to the Classification of Birds. - Ibis 1884. 119-120. — 1890. On Avian Remains found under a Lava-flow near Timaru, in Canterbury Trans. New Zealand Instit. XXIII. 1890. 366-373. Tab. XXXVI. — Note on the Disappearance of the Moa. - Ibid. XXIII. 1890. 373-375. Nature XLIII. 1890. 105-106. — (New extinct Swan in New Zealand.) — Ibis 1890. 264. Descr. Clienoph sum- nerensis. BIBLIOGRAPHIA PAI AEO-ORNITHOLOGICA 237 Forbes, H. 0. 1891. Preliminary Notice of Additions to the Extinct Avifauna of New Zealand. —Trans. New Zealand Inst. XXIV. 1891. 185—189. — Descr. Circus Hamiltoni, C. teauteensis, Notornis Parkeri, Cnemiornis minor, C. gracilis, Cereopsis (=Phalacrocorax) novae-zealandiae, Ocydromus insignis, Biziura Lautouri, Palaeocasuarius Haasti, P. elegáns, P. velox. — 1892. Evidence of a Wing in Dinornis. — Nature XLV. 1892. 257. Fig. — New Extinct Rail. - lÍ3Íd. XLV. 1892. 416.; Ibis 1892. 473. — On a Recent Discovery of the Remains of Extinct Birds in New Zealand. — Nature XLV. 1892. 416-418. Science XIX. 1892. 163 — 165. — Aphanapteryx in the New Zealand Region-Nature XLV. 1892. 580—582. ~ Aphanapteryx and other Remains in the Chatham Islands. — Ibid. XLVi. 1892.252-253. — The Moas of New Zealand. —Nat. Sci. II. 1892. 374-380. vide Hutton, F. W. Trans. New Zealand Inst. XXIV. 1891. 93. — (Diaphor aptéryx gen. nov.) - Bull. Brit. Orn. Club. I. 1892-1893. p. XXI, LI— LI I. — Descr. Diaphor aptéryx nov. gen. (vide Ibis 1893. 253, 450.) — (Palaeocorax gen. nov.) - Ball. Brit. Orn. Club. I. 1892-1893. p. XX I -XX II.- Descr. Palaeocorax nov. gen. (vide Nature XLVI. 252.) — (The egg of Cabalus modestiis). -Bull. Brit. Orn. Club. I. 1892-93. p. XX, XLV. — {On Palaeocasuarius) - Ibid. I. 1892—93. p. LI. — 1893. Note on the Aphanapteryx of Mauritius and of the Chatham Islands. — Ann. Mag. Nat. Hist. (6) XII. 1893. 64—67. Fig. 8. —Descr. Aphanapteryx Hawkinsi. — On Anomalopteryx antiqua HuTTON, and other new Species of Moa from Enfield, New Zealand. - Nat. Sci. III. 1893. 318-319. — A List of the Birds inhabiting the Chatham Islands. - Ibis 1893. 521-546. — Descr. Columba sp., Palaeolimnas (n. g.) Newtoni (Milne Edw.), Gallinago chathamica, Anas sp. — The Chatham Islands. — Suppi. Pap. Roy. Geogr. Soc. 111. (4) 1893. 607. — 1898. On an apparently new, and supposed to be now extinct Species of Bird from the Mascarene Islands previously referred to the Genus Necropsar. — Bull. Liverpool Mus. I. 1898. 29. — Descr. Necropsar Legnati. — 1900. Catalogue of the Lizard-tailed (Saururae), the Toothed (Odontornithes), and the Ostrich-like (Struthiones) Birds and of the Tinamous (Tinami) and the Divers (Colymbi) in the Derby Museum. — Ibid. III. 1900. 25—34. — (Catalogue of the Charadriiformes) — Ibid. II. 1899. 51-75, 117—150. Forsyth-Major, C.J. Sur un gissement d'ossements fossiles dans l'île de Samos, con- temporains de l'âge de Pikermi. - C. R. Ac. Sci. CVll. 1888. 1178-1181.— Descr. Struthio Karatheodoris. — Exhibition of, and remarks upon, a subfossil Lemuroid skull from Madagascar. Proc. Zool. Soc. 1893. 239—240. Fortis, in Journ. de Phys. VIII. 334. Fraas, E. (Referat über Dames .• Über Archaeopteryx (Palaeont. Abb.) — Neues Jahrb. Min. Geol. Pal. 1885. I. 470-472. 238 DR. LAMBRECHT KALMAN Fraas, E. Über das Massensterben unter den Tieren und dessen Bedeutung für die Paläontologie. — Jahresh. Ver. Vaterl. Naturk. Württemberg LXIX. 1913. LXII— LXV. Fraas, 0. Beitrag zur Palaeotheriuni-Forniation. — Jahresb. Ver. Vaterl. Naturk. Württemberg VIII. 1852. 218—250. — Vor der Sündfluth. Geschichte der Urwelt. — Stuttgart 1866. — Die Fauna von Steinheini. Mit Rücksicht auf die miocaenen Säugetier und Vogelreste des Steinheimer Beckens. — Ibid. XXVI. 1870. 145 — 306. Tab. (Aves272— 288.) — Descr. Anasatava, A. cygnijormis, A. Blaiichardi, Pelecatnis imerniedius, Ibis pagana, Ar dea similis, Paíaelodus steiiilieimeiisis, P. gracilipes. — Ausgrabungen im Hohlenfels bei Schelklingen. — Ibid. XXVI II. 1872. 33. — Brutplätze von Wasservögeln der jüngsten Tertiärzeit. — Neues Jahrb. Min. Geol. Pal. 1880. 555-556. Fraipont, J. Oiseaux (dans) Collections zoologiques du Baron Edm. de Sélys Long- champs. — Bruxelles (Hayez) 1910. pp. 130. Tab. 2. Fraisse, P. Über Zähne bei Vögeln. — Würzburg (Phys. Medic. Ges.) 1880. pp. 11. — Über Zähne und Zahnpapillen der Vögeln. — Sitzungsber. Naturi. Ges. Leipzig. 1881. 16-18. Frank, E. Über die Pfahlbaustation bei Schussenried. — Jahresb. Ver. Vaterl. Naturk. Württemberg 1876. 55—75. Frazer, P. vide Cope, E. D. Frauenfeld, G. v. Neu aufgefundene Abbildung der Dronte und eines zweiten kurzflügeligen Vogels, wahrscheinlich des Poule rouge en bec de Bécasse der Mascarenen in der Privatbibliothek des verstorbenen Kaisers Franz. — Wien 1868. Folio pp. VI+17. Tab. 4. (vide Ibis 1868. 480-482.) - — Auffindung einer bisher unbekannten Abbildung des Dronte und eines zweiten kurzflügeligen, wahrscheinlich von den Maskarenen stammenden Vogels. — Journ. f. Ornith. XVI. 1868. 138-140. — Über den Artnamen von Aphanapteryx (Broeciiii). — Verh. d. zool. bot. Ges. Wien XIX. 761-764. vide Milne-Edwards, A. Ibis 1869. 256.) Fraunholz, J. vide Schlosser, M. Freudenberg, W. Die Fauna von Hundsheim in Niederösterreich. —Jahrb. d. k. k. Geol. Ges. Wien LVIII. 1908. 197-222. — Die Säugetiere des älteren Quartärs von Mitteleuropa, mit besonderer Berück- sichtigung der Faunen von Hundsheim und Deutschaltenburg in Niederöster- reich, nebst Bemerkungen über verwandte Formen anderer Fundorte (Mauer, Mosbach, Cromer). —Geol. Paläont. Abh. N. F. XII. 1914. pp. 217. Fig. Tab. Fric, A. Über die Entdeckung von Vogelresten in der böhmischen Kreideformation (Cretornis Hlavää) Sitzungsber. d. k. böhm. Ges. Prag. 1880. 275—276. — (Descr. Cretornis Hlaväci = Ornithochirus). Friedel, E. Alte Mitteilung über den Walgvogel (Didus ineptus). — Zool. Garten IX. 1868. 286. Fritsch, A. Notiz über Alca impennis. — Journ. f. Ornith. 1863. 295—297. — Die Fauna der Braunkohlenformation Böhmens. 1876. Fritsch, K. v, Zumoffens Höhlenfunde im Libanon. — Abh. Naturi. Ges. Halle XIX. 1893. 41-81. Tab. V-VIII. Fig. 1. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 239 Fuchs, H. Betrachtungen über die Schläfenregion am Schädel der Quadrupeda. — Anat. Anz. XXXV. 1909. 113-167. Fig. 25. — Bemerkungen über Monimostylie und Streptostylie. Einige berichtigende Be- merkungen zu der Versluys'schen Arbeit: Streptostylie bei Dinosauriern etc. — Ibid. XXXVII. 1910. 250-256. Funaro, A. et Angelini, G. Intorno ad un nuovo essemplare die Fregilupus varias (BoDD.) — Proc. Verb. Soc. Tose. Sei. Nat. 1883. 230-232. Fürbringer, M. 1883. Over de anatomie en systematiek der Vogels. — Proc. Verb. Kon. Ak. Wetensch. Amsterdam 1883. 5—6. — 1885. Über das Schulter- und Ellenbogengelenk bei Vögeln und Reptilien. — Morph. Jahrb. XI. 1885. 118-120. — 1888. Untersuchungen zur Morphologie und Systematik der Vögel zugleich ein Beitrag zur Anatomie der Stütz- und Bewegungsorgane. — Amsterdam-Jena 1888. Tom. I-II. pp. 1751. Tab. 1 -XXX. — 1889. Einige Bemerkungen über die Stellung von Stringops und den eventuellen Herd der Entstehung der Papageien, sowie über den systematischen Platz von Jynx. — Journ. f. Ornith. XXXV II. 1889. 236—245. — 1890. Über die systematische Stellung der Hesperornithidae. — Monatschr. deutsch. Ver. z. Schutze der Vogelwelt XV. 1890. 488-513. — 1891. Anatomie der Vögel. — Referat ; II. Internat. Ornith. Congr. Budapest, 1891. pp. 48. — 1897. L.Stejneger's Vogelsystem und Th. Studer's Untersuchungen über die Embryonalentwickelung der antarktischen Vögel. —Journ. f. Ornith. XL. 1897. 137-151. — 1900. Zur vergleichenden Anatomie des Brustschulterapparates und der Schultermuskeln. — Jen. Zeitschr. Naturw. XXXIV. 1900. 215-718, Fig. 141 ; XXXVI. 1902. 289-736, Tab. XVIII-XXII. (p. 587-736. Genealogi- sche und systematische Bemerkungen.) G. Gadow, H. On the Classification of Birds. — Proc. Zool. Soc. 1892. 222 — 256. — G. H. Bronn's Klassen und Ordnungen des Tierreichs. Vögel. I. Anatomischer Teil. Leipzig 1891. pp. 1008 ; II. Systematischer Teil. Ibid. 1893. pp. VI 1+ 304. Tab. 59. — (Stereorniihes). - Ibis 1896. 586-587. — Birds. — Encycl. Brit. Supplem. London XXVI. 1902. 253-258. — vide Newton E. T. et Gadow. Gaillard, C. Les oiseaux des Phosphorites du Quercy. — Ann. Univ. Lyon. I. Sei. Med. (n. s.) XXIII. 1908. 1—178. fig. 38. Tab. 8. - Descr. Strygogyps (n. g.) dubius, Plesiocathartes (n. g.) europaeus, Amphiserpentarius (n. g.) Schlosseri, Aegialornis Leehnardti, Cypselavus (n. g.) gallicus, Archaeotrogon cayluxensis, A. Zitteli, Pelargopsis Stehlini, P. Trouessarti, Palaeocryptonyx Depereti, Para- ortyx (n. g.) torteti, P. Brancoi, Totanus Edwardsi. Gaudin,. (Über fossile Eier) in Bull. Soc. Vaud. des Sc. nat. III. 1853. 281. 240 DR. LAMBRhXHT KALMAN Gastaldi, . . . Intorno ad alcuni fossili del Piemonte e della Liguria. — Mem. d. Accad. R. delle Se. di Torino, Classe Sci. Fiz. Mat. Nat. (2) XXIV. 1866. 32! Tab. VI. — vide Salvadori, T. Gaudry, A. Debris d'Oiseau et de Reptiles trouves à Pikermi. — Paris 1862. Tab. 8. vrdeC. R. Ac. Sci. LIV. 1861.502—504. ~ ÜQScr. Phasianus archiaci, Gallus Br avar ai, Grus pentelici. — Note sur les débris d'Oiseaux et des Reptiles trouvés à Pikermi. ~ Bull. Soc. Geol. France. XÍX. 1862. 629. — Animaux fossiles et géologie de l'Attique. — 1862. — (Überblick über die fossilen Tiere von Pikermi.)— Bull. Soc. Geol. France XXIII. 1865. 509. — Matériaux pour l'histoire des Temps quaternaires. — Paris 1876. GeikiCj A. A Text-Book of Geology. — 1893. — et Boyd-Dawkins: Early Man in Britain. — 1880. Geinitz, E. Letliaea Geognostica. Pars III. Tom. II. Quartär. Geinitz, H. B. Grundriss der Versteinerungskunde. ~ Dresden 1845 — 1846. Geoffroy, St. Hiiaire,j.l833. (Notiz über diefossile Knochen im Becken derAuvergne ) l'Institut 1833. I. 137— 138. Ref. Jahrb. f. Min. 1834. 729. ' — 1842. Squelette fossile d'un oiseau découvert dans une carrière de Paris. — C. R. Ac. Sci. XIV. 1842. 219. — 1851. Notice sur des ossements et des oeufs trouvés à Madagascar dans les allu- vions modernes et provenant d'un oiseau gigantesque. — Ibid. XXX II. 1851. 101—107. Descr. Aepyornis maximus. Ann. Sc. nat. XIV. 1850. 206-216. l'Institut XIX. 1851. 33. Fror. Tagsber. 1851. 65—69. — Note on some Bones and Eggs found at Madagascar, in recent Alluvia, belong- ing to a gigantic Bird. - Ann. Mag. Nat. Hist. (2) VII. 1851. 161 -166. — Quelques renseigments nouveaux sur l'yA^pyw/z/s műx/wí/s. — Naumannia 1851. 74-76. — 1854. Note sur des ossements et des fragments d'oeufs d'Epyornis. — C. R. AcSci. XXXIX. 1854.833-838. l'Institut XXII. 1854. 373. Rev. et Mag. 1854. 637. — 1855. Note sur deux oeufs d'Epyornis récemment arrivés en France. — C. R. Ac. Sci. 1855. 518-519. l'Institut XXIII. 1855. 87. ~- 1856. Un nouvel oeuf d'Epyornis. - C. R. Ac. Sci. XLII. 1856. 315-316. l'Institut XXIV. 1856. 69. C. R. Ac. Sci. LXV. 1867. 476. Germar, E. F. Keferstein's Geognosie Deutschlands III. 162. — Lethaea geogn. II. 824. — Descr. Vultur (fossilis=) monachus. Gerstäcker, A. Das Skelet des Döglmgs (Hyperoodon rostratus Pont. j. — Ein Beitrag zur Osteologie der Cetaceen und zur vergleichenden Morphologie der Wirbel- säule. — Leipzig, Winter 1887. pp. 175. Tab. 2. (p. 137 — 157. Archaeopteryx macrura.) BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 241 Gervais, P. 1844. Remarques sur les Oiseaux fossiles, —l' Institut X 1 1. 1844. 293-295. Proc. Verb. Soc. Philom. Paris 1844. 67—70. — Oiseaux fossiles 1844. — Descr. Numenius gypsorum (= Tantalus fossilis Giebel), (Osteornis=) Cimoliornis diomedeus Owen= ? — 1848. Zoologie et paléontologie Française. — Ed. 1. Paris 1848 — 1852. (Aves 222—240) ; Ed. II. 1859. —Descr. (Tringa^J Palaeortyx Hoffmanni, (Centro- pus=) Cryptornis (n. g.) antiquus, Phoenicopterus Croizeti, (Sitia=) Palaegi- thalus Cuvieri. — 1851. in Mem. Ac. de Montpell. I. 1851. 220. — Descr. (Mergus=) Sula ronzoni, G alius Br avar di. — 1856. Note sur le prétendes oiseaux fossiles du terrain wealdien de Tilgate. — C. R. Ac. Sci. XLllI. 1856. 915-916. vide C. R. Ac. Sci. LIV. 1861. — 1859. Zoologie et paléontologie française. — Paris 1859. — 1862. Examen d'un ornitholithe d'Armissan. — C. R. Ac. Sci. LIV. 1862. 895. — Descr. (Tetrao?=) Taoperdix (n. g.) Pessieti. — 1867. Zoologie et paléontologie generale. — Paris 1867 — 1869. — 1873. Fouilles exécutées par M. Ed. Piette dans la Grotte de Gourdan prés Montrejean. (Haut Garonne). — Journ. de Zool. 11. 1873. 229—231. — 1876. Enumeration de quelques ossements d'animaux vertébrés receuilles aux environs de Reims par M. Lemoine. — Ibid. II. 1873. 350 — 355. — 1877. Harfang (Strix nivea). — Ibid. VI. 1877. 66—67. — et Coquerel, Ch. Note sur le Dronte à propos d'os de cet Oiseau récemment dé- couvert à l'île Maurice. — C. R. Ac. Sci. LXII. 1866. 924—928. — Album de la Réunion 1864. 82-84. Tab. 1. Giebel, C. G. 1846. Palaeozoologie. Entwurf einer systematischen Darstellung der Fauna der Vorwelt. — Merseburg 1846. — 1847. Die Vögel und Amphibien der Vorwelt, mit steter Berijcksichtigung der lebenden Vögel und Amphibien. — Leipzig 1847. 1 —40. — Descr. Fringilla trochanteria, Corvus crassipennis, Hirundo fossilis, Otis brevipes, Larus priscus, (Tantalus fossilis=) Numenius gypsorum Gervais. — 1850. Über das Vorkommen der diluvialen Knochen in der Provinz Sachsen. — Jahresber. d. Naturw. Ver. Halle III. 1850. 12—20. — 1851. Die Säugetiere und Vögel in der Knochenbreccie bei Goslar. — Jahresb. d. naturw. Ver. Halle IV. 1851. 236—245. — 1860. Zur Fauna der Braunkohlenformation von Rippersroda in Thi^iringen. — Zeitschr. ges. Naturw. XVI. 1860. 147-153. Tab. l.Fig. 3. - Descr. Ardea lignitum. — 1863. Der lithographierte lithographische Vogelsaurier. — Ibid. XXI. 1863. 526-530 ; XXII. 1863. 338-341 ; XXIX. 1867. 489. — 1872. Thesaurus ornithologiae, Repertórium und Nomenclatur sämmtlicher Vögel. - Leipzig 1872. Vol. l-III. — 1877. Über die Beschaffenheit des zweiten Exemplares der Archaeopteryx lithographica. (Briefliche Mitteilung an C. G. Giebel von einem ungenannten Schreiber). — Zeitschr. ges. Naturw. (3) IL 1877. 313. GiglioH, H. H. 1900. A Third Specimen of the Extinct Dromaius ater Vieillot, found in the R. Zoolog. Museum, Florence. — Nature LXII. 1900. 102. Aquila. lo 242 DR. LAMITRtìCHT KAIMAN Gigiioli, H. H. 1901. On a Specimen of the Extinct Dromaeus ater discovered in Royal Zoological Museum, Florence. — Ibis 1901. 1—10. Fig. 1. — Note sur un spécimen d'Énieu noir (Dromaeus ater). — C. R. III. Internat. Ornith. Congr. Paris 1901. 307-308. Gillies, T. B. On the occurence of Footprints of the Moa at Poverty Bay. — Trans, New Zealand Inst. IV. 1872. 127—128. — Notes on some changes in the Fauna of Otago. — Ibid. X. 1878. 306—322. Gloger, C. W. L. vide Nilsson, S. Gmelin ; Systema Naturae — 1788. — Descr. (Didus=) Pezopliaps soLitarius. Godfrey, F. R. Some Notes on the Nestor notabilis, or Kea Parrott of New Zealand.— Zoologist 1898. 216—217. — (Notornis Mantelli.) — Ibid. 1898. 492. Goret . . . Notice sur un Oiseau fossile incrusté dans le gypse. Goeppert et Berendt. Der Bernstein und die in ihm befindlichen Pflanzenreste der Vorwelt. — Berlin 1845 fol. p. 50. Taf. VII. Fig. 29—31. Gosse, P. H. The Romance of Natural History. — London 1861. Vol. II. pp 390. Tab. 9. (Extinction of Didiinciilus strigiro stris, Nestor notabilis.) Ref. Newman Zoologist 1862. 7868—7869. Göldi, E. Die Tierwelt der Schweiz in der Gegenwart und in der Vergangenheit. Bd. 1 Wirbeltiere. — Bern. 1914. pp. XV 1+654. Gould, J. Birds Great Britain. Gorjanovic-Kramberger, K. Der diluviale Mensch von Krapina in Kroatien. — Wiesbaden 1906. Grandidier, A. Observations sur le gisement des oeufs de VÉpyornis. — Rev. Mag. Zool. XIX. 1867. 338 ; C. R. Ac. Sci. LXV. 1867. 476—478. — Observations on the Egg-beds of Aepyornis. — Ibis 1868. 65—68. — vide Milne-Edwards, A. Grandidier, G. 1900. Note sur des Ossements d'Animaux disparus, provenant d'Ambolisatra, sur la Côte sud-est de Madagascar. — Bull. Mus. d'Hist. Nat. VI. 1900. 217. — 1903. Note au sujet du squelette de V Aepyornis ingens. — Ihid. IX. 1903. 318--- 323. fig. 2. — Contributionaretudedel'^ipyor/z/sdeMadagascar. — C.R.Ac. Sci. CXXXVII. 1903. 208-211. Fig. 1. — Le plus grand oiseau connu. L\ de Madagascar. — La Na- ture XXXI. (2) 1903. 215-218. Fig,. 2. — 1907. Le gibier d'eau de Madagascar. - Ibid. XXXV. (1) 1907. 167-170. Fig. 8. Graves, . . . Essai sur la topographie géognostique du département de l'Oise. Gray, G. -(Letter) — Proc. Zool. Soc. 1870. 116. (Dinornis.) Gray, J. E. Dieffenbachs Travels in New-Zealand. II. Append. 1843. 197. — Notice of a Skeleton of the Great Auk found in Guano near Newfound- land. - Ann. Mag. Nat. Hist. (3) XIV. 1864. 319. Gray, R, On two unrecorded Eggs of the Great Auk discovered in an Edinburgh Collection ; with remarks on the former existence of the bird in Newfoundland. — Proc. Roy. Soc. Edinbgh. BIBLIOQRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 243 Greaves, C. W. H. Remarkable Destruction of Birds in Cardigan Bay. — Nature LXIX. 512. (London.) Grey, G. On the Date of the Extinction of the Moa. — Zoologist 1870. 2104—2105 ; Proc. Zool. Soc. 1870. 116. Grieg, J. Dyrelevniger fra de gamie bopladser paa Hardanger vidden. (Animal remains from sites of ancient dwellings on Hardanger moor.) — Bergens Mus. Aarb. 1911. No 5. 1-23. ■Grieve, S. Notice of the discovery of remains of the Great Auk or Garefowl (Aica impennis) on the Island of Oronsay (Argyllshire). — Journ. Linn. Soc. London XV L 1883. 479-487. Tab. 1. Fig. 1. — The Great Auk, or Garefowl (Alca impennis l.) Its History, Archaeology and Remains. — Th. C. Jack, London. 1885. — Recent Notes on the Great Auk or Garefowl (Alca impennis). — Trans. Edinb. Field. Natur, and Micr. 1888. — Supplementary Note on the Great Auk or Garefowl (Alca impennis). — Ibid. 1897-98. 237-273. Tab. 6. — Additional Notes on the Great Auk or Garefowl (Alca impennis). — Ibid. 327-340; Zoologist 1897. 533; 1898. 528-529. Grinnell, G. B. Monograph by Prof. Marsh on the Odontornithes, or Toothed Birds of the United States America. —(Analysis). — Amer. Journ. Sci. (3) XXI. 1881. 255-276. fig. 9. Guldberg, . . . Om subfossile og forhistoriske knokkelfund of Pattedyr i Norge. — Nyt Magasin for Natur vidensk. XXX. 76—80. Gurlt, A. Über die angebliche Wiederauffindung der Dronte. — Verh. Naturh. Ver. preuss. Rheinl. und Westphal. XXXI. 1874. Sitzungsber. 4—5. Gurney, J. H. Labrador Duck (Camptolaemus labradorus) in the Museum at Amien. —Auk XIV. 1897. 87; Zoologist (3) XX. 1896. 384—385; 1876. 4929—4930. — The Great Auk. — Zoologist 1868. 1442-1453 ; 1869. 1603. 1639-1643. 1684.; 1870. 1982 ; 1872. 3064-3065 ; 1876. 4847-4848. Naturalist Huddersfield I. 1875-1876. 186. — The Great Auk (Alca impennis) and its Egg, in Norwich Museum. — Trans. Norfolk & Norwich Nat. Soc. IX. 1911. 214-215. Tab. 2. — The Gannet. A Bird with a History. — London 1913. pp. LII-l-567. Fig. Günther, A. et Newton, E. The Extinct Birds of Rodriguez. — Philos. Trans. London. Vol. CLXVIII. (Extr. Vol.) 1879. 423—437. Tab. XLI— XLIII. — Descr. Carine mwivora, Necropsar rodericanus, Necropsittacus rodericanus, Palaeornis exsul, Columba rodericana, Aphanapteryx Legnati, Erythromacfms, Nycticorax megacephalus. H. Haase, 0. Nachrichten und Details vom Tringer Museum. — Zeitschr. f. Oologie. 111. 1893. 29—30. (Aepyornis, Dinornis.) — Unser gegenwärtiges Wissen von der Abstammung der Vögel von Gerhard Heilmann. — Journ. f. Ornith. 1914. 279—285. 16* 244 DR. LAMBRECHT KALMAN Haast, J. V. 1863. Bemerkung über Siringops fiabropíiliis, eingesendet aus Can- terbury auf Neuseeland, Übers, von G. Ritter von Frauenfeld. • — Verh. zool. bot. Ges. Wien. 1863. 1115—1120. — 1864. Ausgrabungen von Moa-Resten in den Knochenhöhlen des Aorere-Tales ; in Hochstetter, F. : Geologie von Neu-Seeland. Wien. 1£64 (Reise der österr. Fre- gatte Novaraum die Erde 1857 — 1859. Geolog. Teil Tcm. 1. Pars I.) 242-248. — 1868. On the Measurements of Diiionüs bones etc. — Trans. New Zealand Inst. I. 1868. 21., 80—89. — Beobachtungen über einige Vögel Neuseelands. (Mitgeteilt von 0. Finsch), — Journ. f. Ornith. 1868. 238—245. — (Über Dinornis). — Monatsber. Akad. Wiss. Berlin 1868. 551—553. — On the Rock — Specimens goII. by H. M. Travers in Chatham Islands. — Trans. New Zealand Inst. I. 1869. 180. — 1870. Letter on the discovery of Cooking pits and Kitchen-middens, in Canter- bury settlement, middle Islands, New Zealand. — Prcc. Zcol. Sec. 1870. 53. vide Owen. — 1872. Moa and Moa-Hunters. — Trans. New Zealand Inst. IV. 1872.66— 107. — Notes on Harpagornis Moorei, an Extinct Gigantic Bird of Fiey, containing Description of Femur, Ungual Phalanges, and Rib. — Ibid. IV. 1872. 192 — 196. Tab. X— XI. — Descr. Harpagornis Mcorei. — 1874. On Harpagornis (second paper). — Ibid VI. 1874. 62—75. Tab. VII — IX, Descr. Harpagornis assimilis. — Anniversary Adress of the President of the Philos. Institut of Canterbury. — Ibid VI. 1874. 419. — Remarks on the Extinct Birds of New Zealand. — Ibis 1874. 209—220. — Descr. (Meionornis casuarinus=) Anomalo pteryx casuarina ; (M. =) Ancmalopteryx didiforniis, (Eury aptéryx gr avis =) E wy aptéryx rheides=) Emeus gravi pes (nom. nov.), Palapteryx crassus, (Palapteryx=) Pachyornis elephantopus. — 1875. Researches and Excavations carried on in and near the Moabone Point Cave, Sumner Road, in the Year 1872. — Trans. New Zealand Inst. VII. 1875. 54—85. ; Zoologist 1875. 4513—4526, 4554—4564, 4643—4652. — Notes on the Moa-hunter Encampment at Shug Point, Otago. — Trans. New Zealand Inst. VII. 1875. 91—98. — 1880. On Harpagornis (third paper). - Ibid. XIII. 1880. 232-234. Tab. IX. — 1882. Notes on a skeleton oi Megaptera Lalandii (Novae Zealandiae) Gray. — Ibid. XV. 1882. 214-216. — 1885. Notice of a memoir on the remains of a gigantic extinct bird (Megalapteryx Hectori) allied to Aptéryx. — Proc. Zool. Soc. 1885. 541. — Notice of a memoir on a new Species of Dinornis. — Ibid. 1885. 482. — 1886. On Megalapteryx Hectori, a new gigantic Species of Apterygian Bird. — Trans. Zool. Soc. XII. 1886-1890. 16Î-169. Tab. XXX. — On Dinornis Oweni, a new Species of the Dinornithidae, with some remarks on Dinornis cartas. — Ibid. 171-182. Tab. XXX I -XXX 1 1.- Descr. (Dinor- nis—) Anomalopteryx Oweni. Hadîîeld, H.W. Notice of the Remains of the Moa and other Birds formerly inhabit- ing New Zealand. Letter from Bullef W. — Zoologist 1864. 9197. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOQICA 245 Hadfield,H. W. Egg of the Moa. — Ibid. 1865. 9954—9955. — The Dodo. — IlDid. 186S. 432. Haeckel, E. Generehe Morphologie der Organismen. — 1866. Tom. I — II. — Natürliche Schöpfungsgeschichte. — Editio V. 1874. pp. 688. Fig. 56, Tab. 16. — Systematische Phylogenie der Wirbeltiere (Vertebrata). — Berlin 1895. pp. Xl+600. Hagen, . . . Über die in historischer Zeit ausgestorbenen Vögel. — Königsberger phys. Ökonom. Schriften I. 1861. 13. Haij, B. Bidrag tili Kännedomen om den morphologiska byggnaden of Ilium hos Carinaterma. — Lunds Univ. Arsskrift XXIV. pp. 18. Tab. I— II. Hamel, J. Sur le genre d'oiseaux, nommé Dinornis. — Bull. phys. math. Acad. St. Pétersb. III. 1845. 350-352. — Über Didus und Dinornis. — Ibid. IV. 1846. 49—68. — Sur un crâne de Dodo du Musée de Copenhague. — Ibid. V. 1847. 314—318. l'Institut XV. 1847. 252. — Der Dodo, der Einsiedler und der erdichtete Nazarvogel. — Bult. phys. math. Acad. St. Pétersb. VII. 1849. 65-96. Wiegmanns Arch. f. Naturg. XIV. 1848. 1 18-156. Fror. Not. (3) VII. 1848. 177-182. Hamilton, A. 1888. Notes on a Deposit of Moa-Bones in the Ante Swamp, Hawke's Bay. — Trans. New Zealand Inst. XXI. 1888. 311—318. — 1891. Notes on Moa Gizzard Stones. — Ibid. XXIV. 1891. 172—175. — On the Genus Aptornis, with more Especial Reference to Apiornis defossor Owen. — Ibid. XXIV. 1891. 175-184. — 1892. On the Fissures and Caves at the Castle Rocks, Southland (New Zealand) ; with a description of the remains of the existing and extinct Birds found in them. — Ibid. XXV. 1892. 88— 106.Tab.VII— VIII.— Descr. Ocydro mus minor, Fülica prisca. — 1893. Results of a Further Exploration of the Bones fissure at the Castle Rocks, Southland. - Ibid. XXVI. 1893. 226-229. Tab. XXIII— XXIV. — Materials for a Bibliography of the Dinornithidae, the Great Extinct Birds of New Zealand, usually called Moas. — Ibid. XXVI. 1893. 229—257. — 1894. Further Contributions towards a Bibliography of the Dinornithidae etc. — Supplement I. - Ibid. XXVII. 1894. 228-231. — On the Feathers of a Small Species of Moa (Megalapteryx) found in a Cave at thea Head of the Waikaia Riwer, with a Notice of a Moa-hunter's Camping- place on the old Man Range. — Ibid. XXVII. 1894. 232-238. — 1905. Second Supplement to the materials for a Bibliography of the Dinor- nithidae. - Ibid. XXXVI. 1905. 471-473. — Note on Remains of some of the Extinct Birds of New Zealand found new Ngapara. — Ibid. XXXVI. 1905. 474—777. — 1910. The Present Position of New Zealand Palaeontology; with a List of Papers on the Palaeontology of New Zealand, including the Title of those Strati- graphical Papers, containing Important Lists of Fossils. — Ibid. XL 1 1. 1910.42-63. Hamilton, J. W. Notes on Maori traditions of the Moa.— Ibid. VII. 1875. 121—122. 246 DR. L AMBRECHT KALMAN d'Hamonville, L, le baron. Note sur les quatre oeufs d'Alca impeniiis appartenant á notre collection oologique. — Mem. Soc. Zool. France I. 1888. 101—104, Tab. V-VI. — Addition à une note sur quatre oeufs du Pingouin brachyptére. — Bull. Soc. Zool. France XVI. 1891. 105-109. (Alca impennis.) Hancock, J. L. Impeded migration and Destruction of Birds at Chicago. — The Auk V. 1888. 432. — Catalogue of the Birds of Northumberland and Durham. — 1874. Harding, R.C. An ornithological Note. —Trans. New Zealand Inst. XXV 111. 1895. 376-377. Harlan, R. Critical notices of various organic remains hitherto discovered in North America. — Medical und Physical Researches Philadelphia 1835. 253—313. Descr. (Scolopax=) Ichthyornis. Harlé, E. Les mammifères et oiseaux quaternaires connus jusqu'ici en Portugal. Mémoire suivi d'une liste générale de ceux de la Péninsule Ibérique. — Comm. Serv. Geol. Portugal. VIII. 1910. 22-85. Tab. 5. — Ensayo de una lista de Mamiferos y Aves del guaternario conocidos hasta ahora en la peninsula Iberica. — Bol. Inst. Geol. de Espana. XXXII. 1912. 135-162. — Essai d'une liste de mammifères et oiseaux quaternaires connus jusqu'ici dans la Péninsule ibérique. — Bull. Soc. Geol. France (4) IX. 355—370. Harting, J. E. The last Great Auk. — Zoologist 1883. 470 ; 1884. 141 —142. — British Animals extinct within Historic Times : with some Account of British Wild White Cattle. — London 1880. Hartlaub, G. Die Vögel Madagascars und der benachbarten Inselgruppen. Ein Beitrag zur Zoologie der äthyopischen Region. Mit einer kürzlich entdeckten Original-Abbildung der Dronte von R. Savery. — Halle. Schmidt. 1877. — Ein Beitrag zur Geschichte der ausgestorbenen Vögel der Neuzeit, sowie der- jenigen, deren Fortbestehen bedroht erscheint. — Abh. Naturw. Ver. Bremen XIV. 1895. 1-43. Editio separata. 1896. pp. 64. — Zoolog. Centralbl. II. 439—442; Die Schwalbe XIX. 152-154. Harvie-Brown, J. A. vide Traquair. Hatcher, J. B. vide Stanton, T. W. Haushalter, C. L., Merkwürdige fossile Tierüberreste aus der Algäuer Molasse. — Inaug. Diss, München 1855. pp. 16. Tab. 1. — Descr. Ardeacites molas- sicus. Hay, 0. P. 1902. Bibliography and Catalogue of the Fossil Vertebrata of North America. — U. S. Geol. Surv. Washington 1902. pp. 868. (Aves 517—537.) — On the Finding of the Bones of the Great Auk (Plautus impennis) in Florida. — The Auk XIX. 1902. 255-258. — 1910. On the manner of locomotion of the Dinosaurs, especially Diplodocus,^ with remarks the origine of the birds. — Proc. Washington Acad. Sci. XI 1. 1910. 1—25. Tab. 1. Fig. 7. Hayes, J. F. Land of Desolation. — 1871. (Alca impennis.) Headley, F. W. The claws of Archaeopteryx. — Nat. Sci. VI. 72. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 247 Headley, F. W. The Structure and Life of Birds. — London 1895. pp. XXI+412. (p. 6—28. Tlie Skeleton of Birds and Reptiles; 29—59. The evolution of Birds from Reptiles). Hébert, E. Note sur le Tibia du Gastornis parisiensis. — C. R. Ac. Sci. XL. 1855. 579-582. — Note sur le Femur du Gastornis parisiensis. — Ibid. XL. 1855. 1214—1217. — l'Institut XXIII. 1855. 189—190. Bull. Soc. Geol. France 1855. 349. Hector, J. 1865. Notes on the Moa bones in the New Zealand exhibition of 1865. — Proc. Zool. Soc. XXXIII. 1865. 749. — 1867. Notice of an Egg of the Great Moa (Dinornis gigantea) containing remains of an Embryo found in the province of Otago, New Zealand. — Proc. Zool. Soc. XXXV. 1867. 991—992. — 1872. On recent Moa remains in New Zealand. — Trans. New Zealand Inst. IV. 1872. 110-124. Tab. V— VII. — On the Remains of a Gigantic-Penguin (Palaeeudyptes antarcticus Huxley) from the Tertiary Rocks on the West Coast of Nelson. — Ibid. IV. 1872. 341 — 346. Tab. XV 1 1— XVIII. ; (Ibis 1870. 523.) ; Quart. Journ. Geol. Soc. XV. 672. — Further Notice of Bones of a fossil Penguin (Palaeeudyptes antarcticus) . — Trans. New Zealand Inst. IV. 1872. 438. — On Moa Feather. — Ibid. XII. 1872. 439. — 1874. On Cnemiornis calcitrans, showing its Affinity to the Lamellirostrate Natatores. - Ibid. VI. 1874. 76-84. Tab. X— XIV. Proc. Zool. Soc. 1873. 763—771. Tab. LXV— LXVIII. Fig. 1.; 1874. 307. — 1875. Exhibition of a pelvis of Harpagornis Moorei from Otago. — Proc. Zool. Soc. 1875. 470. — 1894. On a Recent Discovery by Mr. Donne of Bones of Dinornis giganteus, on the Surface. — Ibid. 1894. 655-657. vide Manlell, W. Hedinger, A. Die Höhlenfunde aus dem Heppenloch. — Jahresh. Ver. f. vaterl. Naturk. Württemberg XXXVII. 1891. 1—14. — Über den Massenvogelfang im Süden. — Ibid. XLIX. 1903. p. CXVI-CXXIII. Heer, 0. Le Monde primitif de la Suisse. — Descr. Protornis Blumeri. Heilmann, G. Vor nuvaerende viden om Fuglenes Afstamning. • — Dansk Ornitho- iogisk Forenings Tidskrift VII. 1912—1913. 1—71, Fig. 1—50; VIII. 1913 — 1914. 1 -92, Fig. 51 - 109 ; IX. 1914—1915. 1 —160, Fig. 1 10-186 ; X. 1915 — 1916. 73—144, Fig. 187—215. Editio separata: — Fuglenes Afstamning, med Billeder efter Tegninger af Forfatteren og andre samt Fotografier. — Kjoebenhavn 1916. pp. X -f 398. Fig. 215. — (Ectopistes migrator ins.) — Dansk Orn. For. Tidskr. IX. 1914—15. 227—232. Heinroth, 0. Die Waldrappen im Berliner Zoologischen Garten— Berliner Lokalanz. 1909. oct. 24. Fig. 2. (Zeitschr. f. Oologie XIX. 1909. 126.) — Archaeopteryx im Vergleich mit Elster (Pica pica l.) und Sporenkuckuck (Centropus phasianus L.) — Journ. f. Ornith. 1914. 162. Heller, K. M. vide Meyer A. B. Heilmann, A. Notizen über Alca impennis etc. —Journ. f. Ornith. VIII. 1860. 206-207. 248 DR. 1 AMBRECHT KÁLMÁN Helm, F. Referate über Fürbringer: Untersuchungen zur vergi. Morph, etc. — Biolog. Centralbl. IX. 1889. 205. etc. — On the Affinities of Hesperornis. — Nature XLIII. 1891. 368. Henry, R. On the Probable origin of Notornis Mantelli and its Extinction on New Zealand. — Trans. New Zealand Inst. XXXII. 1899. 53—54. Herbst, G. Über ein fossiles Ei. —Jahrb. Min. 1847. 3Í0— 312. Fig. 1. Hescheler, K. Über die Reste aus der Kesslerlochhöhle. — N. Denkschr.. Schweiz. Nat. Ges. XLIII. 1907. Hesz, A. Die Frage des Waldrappes. — Die Tierwelt. Hibsch, J. E. Wichtige Funde von Wirbeltierresten im Mariannen-Schacht bei Brüx. — Der Kohleninteressant, 1910. No 24. Hill, F. C. Discovery of Fossil Moa-Feathers in Rocks of Pliocene Age. — Trans. New Zealand Inst. XXI. 1889. 318-320. — On the Occurence of Moa-footprints in the Bed of the Manawatu River, near Palmerston North. — Ibid. XXV II. 1894. 476-477. Tab. XLVII. Hill, M. D. Flightless Birds. — Knowledge XXXIV. 1911. 325-327. Fig. 4. Hillebrand, J. A Balla-barlangban 1911. végzett ásatások eredményei. — Földt. Közi. Közlem. a Magyarh. Földt. Társ. Barlangk. Szak. 1912. 763—772. Hilzheimer, M. vide Wiegers, F. Hitchcock, C. H. Description of a new reptilian Bird from the Trias of Massachusetts ('rízrsoí/öc/v/í/s í?xpa«5í/s;.— Ann. Lyc.Nat. Hist. New York VII 1. 1866. 301 —302. — On the fossil footmarks in the Connecticut Valley. — Proc. Boston Soc. Nat. Hist. IV. 1853. 378. Hitchcock, E. 1836. Ornithichnology. Description of the Foot Marks of Birds (Oniithichnites) on new Red Sandstone in Massachusetts. — Amer. Journ. Sci. XXIX. 1836. 307-340. Tab. 3. Fig. 24. (Ann. Mag. Nat. Hist. XIV. 1854. 416.) — Description d'empreintesde pieds d'Oiseaux dans le grès rouge deMassachusetts. Ann. Sci. Nat. V. 1836. 154—179, 206—223. Tab. VI -VI II. — Empreintes de pieds d'Oiseaux trouvées sur les grès bigarré de Massachusetts. — l'Institut IV. 1836. 255-256. — Beschreibungder im bunten Sandstein von Massachusetts gefundenen Abdrücke von Vogelfüssen.— Fror. Not. L. 1836. 1 -18, 17—26, 144—153, 166—168. Fig. — 1837. On7/7/z/c/zn//£s in Connecticut. —Amer. Journ. Sei. XXX Í. 1837. 174—175. — 1842. Report on the Ornithichnites or Foot-Marks of extinct birds in the new red Sandstone of Massachusetts and Connecticut. — Ann. Mag. Nat. Hist. VIII. 1842. 235-238. — Report on ichnolithology, or fossil footmarks, with a description of several new species, and the coprolites of birds, from the valley of the Connecticut River, and of a supposed footmark from the valley of the Hudson River. — 1844. Extract of a letter from Prof. E. Hitchcock, embracing miscellaneous remarks upon fossil footmarks, the Lincolnite, etc. and a letter from Prof. Richard Owen, on the great birds' nest of New Holland. — Amer. Journ. Sci. XLVII. 1844. 292, 322. Tab. III-IV. ; 1845. 61; fahrb. Min. 1845. 753—757. — Nest of the Dinornis. Description by Captains Cook and Flinders of Birds' BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 249 Nests on enormous size on the Coast of New Holland. — Ann. Mag. Nat. Hist. XIV. 1844. 310-311. Hitchcock, E, 1848. An attempt to discriminate and describe the animals that made the fossil footmarks of the United States and especially of New England. — Mem. Amer. Acad. (n. s.) III. 1848. 129—256. — 1858. Ichnology of New England. A report on the Sandstone of the Connecticut Valley especially its fossil footmarks. — Boston 1858. pp. 220. Tab. 60. — 1863. New facts and conclusions respecting the fossil footmarks of the Con- necticut valley. — Amer. Journ. Sci. (2) XXXVI. 1863. 46. 57. Hochstetter, F. Restoration of Dinornis. — Ibis III. 1861. 407. — Neu-Seeland. —Stuttgart 1863. pp. XXX+555. Tab. 2+6; Fig. 9+89. — Geologie von Neu-Seeland. Beiträge zur Geologie der Provinzen Auckland und Nelson. (Reise der österr. Fregatte Novara um die Erde 1857—1859.) — Geol. Teil. Tom. I. Parsi. —Wien 1864. pp. XLVII+274. Tab. 6+6+1+1. Fig. 66. Hodge, C. F. A last word on the Passenger Pigeon. — Auk XXIX. 1912. 169—175. Hoenig, T. Beitrag zur Höhlenkunde Böhmens. —Mitt. f. Höhlenkunde II. 12—15. Hoeninghaus, F. W. Vogelknochen im Mainzer Tertiärbecken. — Jahrb. f. Mineral. 1839. 70-71. Hoenning, O'Carrol, von. Interessante Funde. — Waidmannsheil 1889. 267. Hoernes, R. Elemente der Palaeontologie (Palaezoologie) — Leipzig 1884. Editio gallica Dolio 1884. — Das Aussterben der Arten und Gattungen, sowie der grösseren Gruppen des Tier- und Pflanzenreiches. — Graz. 1911. pp. 255. Biolog. Centralbl. XXXI. 1911.353—365, 385—394. — Das Aussterben der Gattungen und Arten. — Verh. VIII. internat. Zool. Congr. Graz 1912. 650-664. Hoffmann, J. Über fossile Eier. — Naumannia VII. 1857. 305—306. Hüll, F. Handbuch der Petrefactenkunde etc. — -Quedlinburg 1843. Tom. I — V. Holland, W. J. A preliminary account of the pleistocene fauna discovered in a Cave opened at Frankstown, Pennsylvania, in April and May 1907. — Ann. Carnegie Mus. IV. 1908. 228—233. Homeyer, A. v. Alca impennis im Breslauer Museum. — Journ. f. Ornithol. XIII. 1865. 151-152. ; : - — Notiz zu Alca impennis. — Ibid. X. 1862. 461. Hopf, L. Der Waldrapp (Comatibis eremita Hartert), ein verschollener europäischer Vogel. — Jahresh. Ver. f. vaterl. Naturk. Württemb. LUI. 1907. 273— 278. Hornaday, W. J. The Destruction of the Birds and Mammals of the United States. — Nature LVIII. 308. 1 diagramm. Horwood, A. R. Statistics relating to british birds. — Zoologist 1902. 55—58. — The Post Pleistocene Flora and Fauna of Central England. — Geol. Mag. 1910. 542—553. Hudson, W. H. Lost British Birds. —Society of the Protection of Birds. 1894 pp. 32. Fig. 15. Huene, F. v. Die Dinosaurier der europäischen Triasformation mit Berücksichtigung der auszereuropäischen Vorkommnissen. — Geol. Pal. Abh. von E. Koken. Suppl. Bd. I. 1907-1908. pp. 419. Fig. 351. Tab. 111. 250 DR. LAMBRECHT KALMAN Huene, F. v. Beitrag zur Lösung der Präpubisfrage bei Dinosauriern und anderen Reptilien. - Anat. Anz. XXXIII. 1908. 401-405. Hügel, A. Great Auk's Eggs in Edinburgh. — Zoologist 1870. 1982. Humbert, A. Les Odontornithes ou Oiseaux fossiles à dents de l'Amérique du Nord déscrits par M. Marsh. — Arch. Sc. phys. et nat. Geneve (3) V. 409—430. vide Marsh, 0. C. Hunter, I. in Philos. Trans. 1794. I. 412. Hurst, C. H. On the Wings of Archaeopteryx and of other Birds. — Rep. 63. Meet. Brit. Assoc. Adv. Sc. 1894. 810. — Biological Theories. Part. VII. The digits in a bird's wing: a study of the origin and multiplication of errors. — Nat. Sci. III. 1893. 275-281. — The structure and habits of Archaeopteryx. I. An Explanation. II. The Skele- ton of Archaeopteryx. Ill— IV. The Feathers. — Stud. Biolog. Dep. Owens Coll. Manchester III. 1895. 267—287. Tab. XIV— XVI; Nat. Sci. VI. 1895. 112—122. Fig 2., 180—186, 244—248. Tab. 2. Zool. Centralbl. (Nagel. A.) IV. 1897. 263—264. vide Proc. Roy. Soc. Queensland VI. 161. Hutton, F. W. 1871. Moas and Moa-hunters. —Trans. New Zealand Inst. IV. 1871. 66-107. — On the Microscopical Structure of the Eggshell of the Moa. — Ibid. IV. 1871. 166—167. Tab. IX. — 1872. On some Moa Feathers. — Ibid. 1872. 166 — 173. Tab. IX. — 1873. On Ralius modestus oi New Zealand. — Ibid. VI. 1872. 108; Ibis 1873. 349-352. Fig. 2. — 1875. Notice of the Earnsclugh cave ; with Remarks on Some of the more remar- kable Moa Remains found in it. — Trans. New Zealand Inst. VII. 1875.138 — 144. — 1876. Notes on the Maori Cooking Places at the Month of the Shay River. — Ibid. VIII. 1876. 103—108. — Description of some Moa Remains from the Knobby Ranges ; with Anatomical Notes. — Ibid. VIII. 1876.266—273. Tab. XIX. — On the Dimensions of Dinornis Bones. — Ibid VIII. 1876. 274—278. — 1877. Remarks on Dr. von Haast's Classification of the Moas. — Ibid. IX. 1877. 363-365. — On the Number of Cervical Vertebrae in Dinornis. — Ann. Mag. Nat. Hist. (5) I. 1878. 407-409. ; II. 1879. 492. — 1891. The Moas of New Zealand. — Trans. New Zealand Inst. XXIV. 1891. 93—172. Tab. XV— XVII. — Descr. Dinornis potens, Tylopteryx (n. g.) torosus, Palapteryx planus, Anomalopteryx antiqua, Mesopteryx (n. g.), Euryapteryx ponderosus, E. pygmaeus, vide Forbes, H. 0. Nat. Sci. 11.1892. 374. — 1892. New species of Moas. — Ibid. XXV. 1892.6 — 13. — Descr. Dinornis stre- nuus, Anomalopteryx fortis, Euryapteryxcompacta,Pachyornis inhabilis, P. valgus. — On Anomalopteryx antiqua. — Ibid. XXV. 1892. 14-16. Tab. IV. — History of the Moas. — Amer. Natural. XXVI. 1892. 361-366. (From New Zealand Journ.) — On the Classification of the Moas (Dinornis). — New Zealand Journ. of Sc. (N. Iss.) I. 6. ; 247-249. BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 251 Hutton, F. W. 1893. On the origin of the Struthioiis Birds of Australia. — Rep. Austr. Assoc. 1893. 365—369. — Nature XLV. 1892. 425. — The Moas of New Zealand. — Nat. Sci. III. 1893. 317—318. — On Dinornis (?) queenslandiae. — Proc. Linn. Soc. New South Wales. (2) Vili. 1893. 7-10. Fig. 2. — 1894. On the Axial Skeleton in the Dinornithidae. —Trans. New Zealand Inst. XXVII. 1894. 157-173. — 1895. On the Occurence of a Pneumatic Foramen in the Femur of a Moa. — Ibid. XXVIII. 1895. 173 — 174. Tab. IX. Descv. Pachyornis pygmaeus. — On a Deposit of Moa-bones at Kapua. - Ibid. XXVIII. 1895. 627—644. Tab. XXXVI. — On the Moa-bones from Enfield. — Ibid. XXVIII. 1895. 645-650. — 1896. The Moas of the North Island of New Zealand. — Ibid. XXIX. 1896. 541-557. Tab. XLV 1 1— XLV 1 1 1. Descr. Euryapieryx cxilis, Anomalomis nom. nov. (= Anomalo pteryx). — On the leg-bones of AÍÍ/OA20/-/7/5 from Glenmark. — Ibid. XXIX. 1896.557—560. — On two Moa skulls in the Canterbury Museum. — Ibid. XXIX. 1896. 561—564. — On a Skeleton oi Emeus crassa írom the North Island. — Ibid. XXXVIII. 1906. 66-67. — 1904. Index Faunae Novae-Zealandiae. — 1904. Ref. Zoologist 1904. 151. — et Drummond, I. The Animals of New Zealand: an Account of the Colony's Airbreathing Vertebrates. — 1904 pp. 381. — et Lydekker, R. The History of the Moas, or Extinct Flightless Birds of New Zealand. — Nat. Sci. I. 1891. 588—595. vide Ewen, C. A. Huxley, Th. 1859. On a fossil Bird and a fossil Cetacean from New Zealand. — Quart. Journ. Geo). Soc. XV. 1859. 670.— Descr. Palaeeudyptes antarcticus. Ann. Mag. Nat. Hist. (3) III. 1859. 509-510. — 1867. On the Classification of Birds ; and on the Taxonomic value of the Modifi- cations of Certain of the cranial Bones observable in that Class, — Proc. Zool. Soc. 1867. 415-472. Fig. 36. — 1868. On the Classification and distribution of the Alectoromorphae and Hete- romorphae. — Ibid. 1868. 294-319. Fig. 16. Map. — (On the Classification of Birds). — Ibis. 1868. 357-362. — On the Animals, wich are most nearly intermediate between Birds and Repti- les. — Proc. Roy. Inst. Or. Brit. 1869 pp 10. Ann. Mag. Nat. Hist. (4) II. 1868. 66— 75. Pop. Sci. Rev. XXVIII. 1868. 237. — Remarks upon Archaeopteryx lithographica. — Ann. Mag. Nat. Hist. (4) I. 1868. 220-224. Proc. Roy. Soc. XVI. 1868. 243-248. — 1870. Further evidence of the affinity between the Dinosaurian reptiles and birds. - Quart. Journ. Geol. Soc. XXVI. 1870. 12-31. (Ref. Geo). Mag. 1869. 573-574.) cfr. New-York Lectures, Pop. Sci. Monthly X. 1876. 215-218. ; American Adresses London 1877. 50—57. — Manuals of the Anatomy of Invertebrated and Vertebrated Animals. — 1870 — 1871. Editio germanica 1873. 252 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN Huxley, Th. 1879. Wissenschaftliche Vorträge gehalten in Amerika etc. —Über- setzt von J. W. Spengel, Braunschweig 1879. pp. 141. 1. Ihering, H. von Sobre el centro de origen de los Ratites. — Anal. Mus. Nac. Buenos Aires (3) VIII. 1902. 149-150. Indes, in Bull. Soc. Geol. France (2) XXVI. 1868—69. 11—28. Issel, A. vide Morelli, D. N, J. Jaccard, A. Sur les Vertébrés fossiles découvert récemment dans l'Amérique du Nord. Bull. Soc. Neuchatel. 1883 — 1884. 191—197. Jäckel, A. J. Eine alte Abbildung der Dronte. — Zoo). Garten. IX. 1868. 35—37. Fig. 1. (Ibis 1868. 478-479.) Jackson, J. W. On the Vertebrate faunas found in the cave-earth at Dog holes, Warton crag. — Lancashire Naturalist II. 1910. (Aves) 325. Jacobî, A. Über Stammesgeschichte und systematische Stellung der Impennes. — Bericht V. Intern. Orn. Kongr. Berlin (1910.) 1911. (70—72), 216—220. Jaekel, 0. Einige Beiträge zur Morphologie der ältesten Wirbeltiere. — Sitz. Ber. Ges. Nat. Freunde, Berlin 1906. 180—189. Fig. 7. — Die Wirbeltiere. Eine Übersicht ijber die fossilen und lebenden Formen. — Berlin 1911. pp. 252. Fig. 281. — Die Flügelbildung der Flugsaurier und Vögel. —Anat.Anz. XLVI II. 1915. 1—19. Fig. 6. Jäger, G. F. Bericht über ein fast vollständiges Skelet von Palapteryx ingens, über dessen Restauration und die davon angefertigten Gypsabgüssen ; mit einigen Bemerkungen über die Aufstellung der Vogelskelete überhaupt. — Wien. 1863. — Schädel von Palapteryx. — Palaeontologie von Neu Seeland. Wien 1864. 305. Tab. XXV-XXVI. James, in Edinb. new philos, journ. 1834. XVII. 342. Janensch, W. Übersicht über die Wirbeltierfauna der Tendaguru-Schichten. — Wissenschaftl. Ergebn. der Tendaguru-Expedition. 1909—1912. I. Teil. Arch. f. Biont. III. 1914. 81—110. Jean Jean, vide Serres, M. Jeitteles, L. H„ Vorgeschichtliche Altertümer der Stadt Olmütz. — Mitt. Anthr. Ges. Wien 1892. (Abt. II.) (Zool. Garten 1873. 1874.) — Neue Beiträge zur Geschichte des Haushuhnes. — Mitt. Orn. Ver. Wien II. 1878. 4-S, 15-18 ; Bull. Soc. Philom. (7) II. 108. Jobert, . . . vide Croizet et Jobert. Joly N. Sur un oeuf á'Epiornis maxinius on récemment à Toulouse. — C. R. Ac. Sci. LXV. 1867. 422-424; Rev. Mag. Zool. XIX. 1867. 337. Joly, (Notiz über eine neue Knochen-Höhle bei Nabrigas.) — Bibl. univ. Sc. et Art. 1835. XVIII. 349.; Ref. Jahrb. f. Min. 1837. 365. Jones, J. M. The Great Auk from Funk Island. - Zoologist 1870. 2182—2183. BIBIJOGRAPHIA PALAEO-ORNITHOLOGICA 253 Jones, J. M. The mummy specimen of Alca impennis at Halifax, Nova Scotia. — Ibid. 1870. 1982. Jourdan(NeuesNagerGeschlecht.)— l'Institut 1837.343. Ref.Jahrb.f.Min. 1838.235. K. Karg, in Denkschr. Naturf. Schwabens. I. Keferstein, Chr. Geogn. Naturgeschichte Deutschlands. Keim, E. I. On the disappearance of the Vast Flocks of wild Pigeon (Ectopistes mig- ratorius) in Eastern North America. — Sci. (n. s.) XIV. 1900. 627. (Abstr. Amer. Assoc. Adv. Sci.) Keller, C. Die Abstammung der ältesten Haustiere. — Zürich 1902. — Studien über die Haustiere der Kaukasusländer. — Neue Denkschr. Schweiz Naturf. Ges. IV. 1913. Keller, 0. Die antike Tierwelt. (Aves Vol. IL). — Leipzig 1913. Kershaw, J. A. vide Spencer, B. Killermann, S. Ausgestorbene und aussterbende Vögel. — Natur und Kultur. IV. 1906-1907. Heft. 7—8. — Der Waldrapp Gessners. — Zool. Annal. IV. 1909. 268-279. — Vogelkunde des Albertus Magnus. — Regensburg 1910. pp. VIII+100. — Tierbuch des Petrus Candidus. — Zool. Annal. VI. 1914. — Die ausgestorbenen Maskarenenvögel. — Naturw. Wochenschr. XXX. (N. F. XIV.) 1915. 353-360, 369-378. Fig. 15. King, A. T. Descriptions of fossil footmarks supposed to be referable to the classes Birds, Reptilia and Mammalia found in the carboniferous series in Pennsylva- nia. — Proc. Acad. Nat. Sci. Phila. IL 1844. 175. — Fossil footmarks in Westmoreland County, Pennsylvania. — Amer. Journ. Sci (N. S.) XLVIII. I. 1845. 263 ; II. 1846. 25. Kleinschmidt, 0. Corvus nucifraga. — Berajah, Zoogr. inf. 1909. pp. 40. Taf. 30. Kloos, J. H. Vorl. Mitt, über die neuen Knochenfunde in den Höhlen bei Rübeland im Harz. — Zeitschr. d. deutsch. Geol. Ges. XL. 1888. 306—310. — et Müller, M. Die Hermannshöhle bei Rübeland. — Weimar K. Schwier. 1889. pp. 52. Knauer, F. Der Bartgeier. Ein Verschwundener der deutschen Fauna. — Prome- theus XIX. 1907.33—38. Fig. 5. vide Ibid. XVI. 1905. 498 ; Natur u. Haus XIII. 1905. 206. Kneeland, S. On the tarsometatarsal bone of Palapteryx. — Proc. Boston Soc. Nat. Hist. IV. 1853. 298, 342. — On the bones of the lower extremity of Dinornis. — Ibid. IV. 1853. 236—237. Knies, J. Soupis palaeontologicko-archaeologickych sbirek. — Cas. moravsk. Mus. Zemsk. Rocn. III. 1903. 60—78. — Stopy diluvialniho cloveka a . . . Ludmirovskych. — Ibid. V. 1905. pp. 42. Knopfli, W. Mutmassliche Ausbildung und Geschichte der Vogelgesellschaften des schweizerischen Mittellandes. — Ornith. Jahrb. XXVIL 1916. 1—24. Knowles, W. J. Remains of the Great Auk from White-park Bay, County Antrim. — The Irish Natural. VIII. 1899. 4-6. Tab. 11. (Ibis. 1898. 180-181.) Proc. Irish Acad. (3) III. 1895. 650—663. 254 DR. LAMBRECHT KÁLMÁN Koch, A. Tarnócz Nógrád megyében, mint kövült'czápafogaknak új gazdag lelő- helye. — Földt. Közi. XXXIII. 1903. 22. — A magyar korona országai kövült gerinces állatmaradványainak rend- szeres átnézete. — Magy. orv. és term, vizsg. XXX. vándorgy. műnk. Szabadka, 1907. (Aves: 539-540.) Koken,E.Die Geologie undTierwelt der paläolitliischen Kulturstätten Deutschlands. in: R. R. Schmidt: Die diluviale Vorzeit Deutschlands. Stuttgart 1912. 159—228. König, E. Icônes Fossilium Sectiles. — London. 1825 ; 1838. — Descr. (Larus=) Halcyornis (Owen) toliapicus. König, Fr. Fossilrekonstruktionen. — München 1911. pp. 70. Tab, 10. Kormos, T. A polgárdi pliocén csontlelet. — Földt.Közl. XLI. 1911. 48—64. Fig. 9. — Der pliozäne Knochenfund bei Polgárdi. — Ibid. XLI. 1911. 171—189. Fig. 9. — A hámori Puskaporos pleisztocén madárfaunája. — A magy. kir. föld. int. évk. XIX. 1911. 135-141. — Die pleistocäne Vogelfauna der Felsnische Puskaporos bei Hámor. — Mitt. a. d. Jahrb. d. k. Ung. GeoL Reichsanst. XIX. Heft. 3. 1911. 148—154. — Canis (Cerdocyon) Petényii n. sp. és egyéb érdekes leletek Baranyamegyéböl. — A magy. kir. földt. int." Évk. XIX. 1911. 153—178. — Canis (Cerdocyon) Petényii n. sp. und andere interessante Funde aus d. Kom. Baranya. — Mitt. a. d. Jahrb. d. k. ung. Geol. Reichsanst. XIX. 191 1. Heft 4. 167—196. — Über eine arktische Säugetierfauna im Pleistocaen Ungarns. — Centrabl. f. Min. Geol. Pal. 1911. 300. — Die pleistocaene Fauna des Somlyóhegy bei Püspökfürdő im Koni. Bihar. — Ibid. 1911. 605. — A tatai őskőkori telep. — A m. k. földt. int. évk. XX. 1912. Fig. — Die palaeolithische Ansiedelung bei Tata. — Mitt. a. d. Jahrb. d. k. Ung. Geol. Reichsanst. XX. 1912. — Kleinere Mitteilungen aus dem ungarischen Pleistocän. 1. Neue Vogelarten aus der Felsnische Puskaporos 2. Noch etwas über die Tundrafauna von Kőszeg. 8. Neuere Beiträge zur Fauna des Kroatischen Karstes. — Centralbl. t. Min. Geol. Pal. 1913. 13-17. — 1913. évi ásatásaim eredményei. — A magy. kir. földt. int. évi jelentése 1913-ról, — Über die Resultate meiner Ausgrabungen im Jahre 1913. — Jahresber. k. Ung. Geol. Reichsanst. 1913. 559—604. Fig. 24.^ — A Devence-barlangi praehistoricus telep Bihar vármegyében, — Barlangkuta- tás III, 1915. 153—163. — Die prähistorische Niederlassung in der Devencehöhle (Komitat Bihar). — Ibid. III. 1915. 192-199. Kotal, C. Blboun nejapny (Didus ineptus) — Vcsmir IV. 1875. 25. Krefft, G. (Dromomis). — Geol. Mag. 1874. 46. Krause, G. Madagassische Riesenstrausze, — Prometheus XII. 1900. 4—8. Fig. 2. — Ein neues Aepyornis — Ei, — Zeitschr. f. Oologie XVI. 1906 — 07. 116 — 117. Krause, 0. Nachbildungen. (Artefacte) — Zeitschr. f. Oologie VIII. 1898. 6. (Alca.) BIBLIOGRAPHIA PALAEO-ORNiTHOLOGICA 255 Kfiz, M. Die Höhlen in den mährischen Devonl vagy <ímuszkaverébneh\^ népünk pedig az idegen, tehát szokatlan jelenségből, már régóta rendkívüli események előhírnökeit látta bennük, megjelenésükből háborút, döghalált jósol. Ez a hiedelem különben a németség körében is gyökeret vert, amit madarunknak egyik népies német neve, a «Pestvogel», szószerint «pestis- madár», fejez ki. És sajátságos véletlen, hogy utolsó vendégszereplése madarunknak, szinte támogatni látszik a babonás néphitet. Az 1913-ról lQ14-re forduló tél hónapjaiban ugyanis oly rengeteg mennyiségben özönlöttek le a csonttollú madarak északi hazájukból, aminő nagyarányú, hosszú időre terjedő látogatásukra alig emlékszünk és aminek hasonló nyomára az irodalom régibb adatai között sem igen találunk példát. Eltávozásuk után alig 3 hónapra ki is tört a világháború soha nem tapasztalt nagy- ságban és példátlan vérzivatarjával, fokozódó hevességgel dúl mind- máig. A beözönlés nagy hulláma majdnem egész Magyaroszágot elborí- totta s kisebb-nagyobb csapatokban mindenfelé felbukkantak északi vendégeink, ahol bogyókat termő fákra és bokrokra akadtak s bőséges táplálékot találtak. Megfigyelték őket kertekben, kisebb erdőkben, nem csupán a községek közelében, hanem a helységek, városok belső terü- letén, sőt Budapest parkjaiban és ültetvényeiben is. Kőszeg vidékén 1914. jan. 3-án a kőszegfalvi erdőőr házatáján ^ A 0 muszka '1 sokszorosan az északról származó, zordonabb évszakban jelentkező madárfajok jelzője a nép ajkán, pl. muszka búvár (Mergus merganser L.) stb. ; a (■seregély» «veréb» a csapatos, népes együttélésre vonatkozik. A CSONTTOLLÚ MADÁR (AMPELIS GARRULA L.) FÉSZKELÉSÉRŐL HAZÁNKBAN 309 jelent meg egy csapat, de csakhamar kereket oldott. i Ellenben a 9 km.- nyire délre fekvő Gyöngyösapátiban, Széchenyi Rezső gróf terjedelmes parkjában, január hó elején nemcsak feltűntek madaraink, hanem 30 — 40 főnyi csapatban meg is telepedtek és április 7-ig szakadatlanul ott tanyáztak. A park magas nyárfáin bőségesen élősködik itt a fagyöngy (Viscum album); kétségen kívül a dúsan terített asztal marasztotta hát őket, amit a megfigyelés tanúsított, mert hosszú telelésük idején szinte kizáróan a fagyöngy bogyóit lakmároztak. Másutt a vadszőlő bogyói csábították huzamosabb tartózkodásra. így Váczon — mint BArdos2 városi tanácsostól hallottam — 1914. január havában mintegy 30 főnyi csapat heteken át dézsmálta a kertekben a vadszőlőt. Nemcsak valószínű, hanem bizonyos, hogy az efféle, rendetlenül időszakos beözönlése a csonttollú madaraknak korántsem holmi kalando- zás vágyából vagy rejtelmes ösztönből ered, hanem inkább az életfen- tartás szükségéből. Szakasztottan ugyanazok a tényezők, a specifikus táp- lálék helyi bősége vagy hiánya, játszák vándorlásaikban a főszerepet, amelyek a szibériai magtörőket (Nucifraga caiyocatacfes plaiyrhyncha Brehm.), 2.zsezse rajokat (Acanthis linaría L.) és fajtáit, 2, fenyő pintyek (Fringilía niontifringilla L.), a réti fülesbagoly (Asio accipitrinus Páll.), az uráli- bagoly (Syrnium itralense Páll.), hébe-korban ősszel és télen nálunk való tömeges látogatásait okozzák, és amelyek a pásztormadarak (Pas- tor roseus L.) és pusztai talpastyúkok (Syrrhaptes paradoxus Pall.) nyári bevándorlásait vagy a keresztcsőrüek (Loxia) tömegeinek évszak- hoz nem kötött, szabálytalan, mert évenként és terület szerint változó megtelepedéseit elsősorban megindítják és befolyásolják. A szibériai magtörő csak azokban az években húzódik le rendes otthonából, Észak-Európából és Szibériából Közép-Európába, amikor ott kedves tápláléka, a havasi- vagy cirbolya fenyő (Pinus cembra) toboztermése olyan silány és kevés, hogy belőle megélni nem tud, ellenben nálunk elegendő élelmet talál; a zsezsék csakis azokban az 1 Kőszeg táján, hol 40 évnél tovább figyelem a madárvilágot, mindeddig csak 1898 márc. 3-án találkoztam egy 12 főnyi csapattal s 1903 jan. 14-én a szomszédos Doroszló erdejében 30-as csapattal. Érdekes azonban, hogy 1780-ban a «Magyar Hir- mondó» (132 1.) megemlékszik Kőszegen való előfordulásáról imigyen : «Bizonyságul, hogy Magyarországban igen is sok kikeresni és vizsgálni való esméretlen dolgok vannak, a Tudósok kedvéért csak egy példát hozok elő. Kőszeg tájékán egy madár fogatott, melyet azon vidékbeli emberek sem esmérnek és Sopronban Konrád és Töpler uraimék megvizsgálván, sem Linné sem Brisson rendes jegyzékében fel nem találtának ; de azon rendbéli (Ordo) madarak közül valónak esmérték, melyeket Linné Ölyvöknek (Accipitres) nevez. Imigy irjákle: Lani us capite cristato, gúla et taenia oculari ni j;ra, cauda subaequali apice flavo remigibus secundariis quatuor apice purpureo». Kétségtelenül felismerhető e leírásból a csonttollú madár. 2 1914. őszén ez a madárvédelemnek is lelkes harcosa Szerbiában hősi halált halt. 310 CHERNÉL ISTVÁN esztendőkben jelentkeznek nagy számban nálunk, mikor rendes telelő helyeiken túlságosan nagy hótömegekkel állít be a tél és belepi a dud- vák magtermését, itt ellenben gyengébb időjárás uralkodik és mezőink jórészben hómentesek, tehát uton-utfélen kínálják a dudvamagvakat; a réti fülesbaglyok tömeges megjelenése pedig tapasztalat szerint egérjárásos éveinkre esik, A talpastyúkok és pásztormadarak meg keleti hazájuk- ból, — a középázsiai steppékből — szintén a megélhetés gondjaitól űzve hagyják el rendes fészkelő területüket s nyomulnak nyugat felé; amazokat a koronként beálló nagy szárazság, a nekik annyira szükséges vizek és a növényzet elszikkadása ösztökéli nyugati tájak felé, emezeket pedig a sáskák és szöcskék — legkívánatosabb falatjuk — rossz szapo- rulata, más vidékeken fellépő «sáskajárás». És a keresztcsőrüek — e leg- jellemzőbb cigánykodó madarak — tisztán a fenyőtobozok bő termésétől függve végzik kóborlásukat s itt vagy ott való megtelepedésüket is a különböző vidékek fenyveseinek tobozmennyisége dönti el.i S mint tud- juk, nálunk a specifikus táplálék helyi bősége annyira kihat életjelenségeik alakulására, hogy még a költés szaka sem esik bizonyos évszakra, hanem megfelelően módosul : sok helyen ősszel, sőt még a téli hónapokban is akadnak költő keresztcsőrű párok. Szintúgy a nagyobb és kivált a tavaszba is benyúló vendégjárásai után a réti baglyoknak, szintén akadhattunk már egyes nálunk rekedt fészkelő párokra. Arról azonban, hogy az északi zsezse, a szibériai magtörő költött volna nálunk, biztos adatokat nem szerezhettünk. A csonttollú madár is rendetlen teleléseit a tavasz faka- dásával befejezi s március havában rendszerint ismét visszahúzódik északi hazája felé. Kivételszámba fogható az 1904-ben Oroszváron meg- figyelt eset,2 amikor Henckel gróf parkjában mintegy 500 főnyi csapat telepedett meg, még áprilisban is ott maradt, sőt e hó 22-én párokra szakadozott és fészkeléshez látott A megfigyelő — sajnos — nem említi közleményében,' hogy azután tényleg fészkeltek-e ? miképen alakult életük utóbb? s mikor vonultak el? Nagyon érdekes lett volna mindezt megtudni, mert tudtommal madarunknak ilyen déli ponton való fészke- lésére eleddig nem volt példa. Az 1914. évi nagy invázió szintén belenyúlt április havába s ez alkalommal is megpróbálkoztak egy helyen a családalapítással. Gróf Esterházy Béla közölte velem, hogy a Bakonyban, magyar-szombathelyi parkjában, az egész télen ott tartózkodó csonttollú madarak egyik párja visszamaradt s a kastélyának ablaka előtt álló szilfán május elején 6 méter ' Megfigyelték különben, hogy a vendégeskedő pásztormadarak, a sáskák megrit- kulásával, cseresznyével, az eperfa gyümölcsével, meggyel éltek, a keresztcsőrüek pedig rovartáplálékra szorultak a tobozok fellakmározása után. Ehhez a táplálékhoz azonban csak egyideig alkalmazkodtak, de állandóan nem marasztotta az őket új szállásukon. 2 Vadászlap 1904. évf. 229. 1. A CSONTTOLLÚ MADÁR (AMPELIS GARRULA L.) FÉSZKELÉSÉRŐL HAZÁNKBAN 31 1 magasságban fészkelni kezdett. Apró száraz ágakat hordtak oda csőrük- ben, miután az ágacskákat lábukkal tördelték le s ebből az anyagból rakták fészküket. A fészek további sorsa felől később ismét tudakozód- ván, gróf Esterházy Béla azt irta, hogy miután a madarak fészkük negyedrészét elkészítették, május 20-án elhagyták a vidéket s nem kerül- tek többé szem elé. Nagyon valószínűnek tartom, hogy az idegen, feltűnő tollazatú, inkább bizalmas, mint szemfüles madarak valami ragadozó szárnyasnak — alighanem a karvalynak estek prédájául, i Kőszeg, 1916 augusztus 16-án. 1 E közlésem kinyomatása után értesültem gróf Ambrózy ISTVÁN-tól arról, hogy 1914. tavaszán Zselizen (Barsm.) is megkísérelték madaraink a fészkelést. A darázsölyv (Pernis apivorus L.) fészkeléséről és hangjáról. Irta Chernél István. Martert Ernő dr.: «Die Vögel d. paläarkt. Fauna» e. munkájában (IX. füz. II. köt. 1183 1.) darázsölyvünk hangjáról azt irja, hogy «.rövid, sivító, gyakran ismétlődő, az ölyv szólásától teljesen elütő föttyy>. Továbbá megjegyzi, hogy lombos fákon fészkel s ha maga rakja fészkét, többnyire nem valami nagy alkotmányt készít otthonául, de felhasználja a ragadozó- madarak régi fészkeit is. Ezek az állítások nem egészen fedik a régibb megfigyelők tapasz- talatait s legutóbb végzett megfigyeléseimmel sem egyeznek. Naumann már 1822-ben tanúsítja, hogy a darázsölyv lapos fészkét a legmagasabb erdei fenyőkre vagy lombosfákra rakja. Utóbb azonban némileg módosította és kiegészítette állításait, melyek azután, újabb tapasztalatokkal kibővítve, belekerültek a Hennicke dr. kiadásában megjelent «új NAUMANN-ba» (V. kötet 154 1.). Ezek szerint rendesen vén, jó erős, de nem épen a legmagasabb fákon fészkel, legszíve- sebben elaggott tölgyeken és bükkfákon, fiatalabb, világos rész- letekben, ritkán azonban fiatalabb fán is, néha csak közepes magasságban vagy meglehetősen alacsonyan, általában 8—25 méter magasan, vala- melyik oldalágnak vízszintes elágazásában, ritkábban a fa sudarában, de rendesen oly fákon előszeretettel, melyek törzse nem nyúlik simán a magasba, ellenkezően alacsonyabban is ágcsonkokat ereszt. Madarunk hangjáról a következőket jegyzi meg Naumann: «A hím a költés szakában gyors és sokszor ismétlődő kikk-kikk-kikk szótagot hallat. A kirepült fiókák szava hasonló az öregekéhez, sűrűn hallható, de a kikk majdnem kuikk-wtk, vontatottabbnak, szinte kéttagúnak hangzik. Egyéb- féle hangját nem ismerem. Az egerészölyv szólásához hasonló hangot sem az öregektől, sem a fiataloktól soha nem hallottam». Ziemer a kirepült fiókák hangját magas, némileg sivító, elnyújtott és határozottan kéti^gú. (ípszilih, pszililu füttyel festi, melynek végső szó- tagja hangsúlyozott. Sachse (Journal f. Ornith. 1875. 417 1.) Németországban az 1861 — 1874 közé eső években 31 darázsölyv-fészket vizsgált meg s azt mondja, A DARÁZSÖLYV (PERNIS APIVORUS L.) FÉSZKELÉSÉRŐL ÉS HANGJÁRÓL 313 hogy a fészek legtöbb esetben jegenyefen^őkön vagy bükkfákon volt, mezők és rétek szomszédságában, hol magasabban, hol alacsonyabban. A fészek szélességét 85 cm-nyinek találta, mesterkéletlenül, meglehetősen vékony száraz ágakból rakva. Gyakran varjú- vagy ragadozómadár némileg kitatarozott és friss zöld gályákkal kirakott fészkében is találta költve. Friederich (Naturg. d. deutsch. Vögel. 4-ik kiad. 495 1.) a követ- kezőkben ismerteti a darázsölyv szólásait: «Szava, szaporán csendülő kik-kik-kik. A falatért könyörgő fiókák nagyon elnyújtott, szinte sirán- kozó kiiik hangot adnak, néha három másodpercig nyújtva e szótagokat. Ezenkívül magas hijé, hijé hangon is megszólal, az egerészölyvhöz hason- lóan nyávogva». Liebe (Ornith. Schriften 371 1.) Kelet-Thüringiában a darázsölyvet a mezőkön lévő erdőcskékben, ritkábban fenyvesekben találta fészkelve. Weida mellett az Aumánál csonka koronájú keresztesfenyőn volt egy fészek, melyet a madár nem bélelt ki friss lombbal, alighanem azért nem, mert a környéken merőben csak fenyő s néhány égerfa tenyészett. Koller O. (Ornith. Monatschrift d. d. Ver. z. Schutze d. Vogelw. 1889. 529 1.) ugyancsak hatalmas keresztesfenyőn bukkant egy fészekre, sötét erdei lápában, hol jegenye- és keresztesfenyők néhány lombos- fával vegyesen alkották az erdőt. Ezeket az adatokat már most a magam megfigyeléseivel egészítem ki. Én a darázsölyvet lakóhelyem. Kőszeg vidékén, mint rendesen költő madarat ismerem. Itt legszívesebben tanyázik egy többezer holdas, vegyes fajú láperdőben, melyet mezők, rétek, legelők határolnak s mely — bár a síkságban fekszik, — helyenként mégis hullámos vagy szeliden lankás talajt borít, A «kőszegi hegység» (legmagasabb pontja 883 méter) erdei- ben azonban szintén akadnak egyes költőpárok. Fészkét sohasem találtam az erdő szélén vagy a mezők közelében, hanem mindig az erdő mélyé- ben, sőt az egész erdőterület szivében, de nem a sűrű, hanem a ritká- sabb részletekben, olyféle jól elrejtett, magános helyeken, hol a kissé hullámos vagy mélyedéses talajon fiatalabb lombosfák, túlnyomóan töl- gyek között, egyes korosabb erdei- és keresztesfenyők díszlenek. A fészek rendszerint erős erdei fenyőre volt rakva, a korona elágazásai közé, 6 — 8 méter magasságban, de többnyire nem a darázsölyvek építették, hanem a dolmányos varjak, mely fajnak régi, elhagyott tanyáit azután madaraink bitorolták, kissé helyreigazították és friss, zöld tölgylombbal kitatarozták, kivált a fészek peremét. Gyakran hallottam az öregek szavát otthonuk táján, mely az én fülemben is szaporán ejtett, visító kikk-kikk- kikk szótagokként csengett. 1914. augusztus 5-én egy fészket találtam egyetlen fiókával, melynél tüzetesen megfigyelhettem a szülők visel- kedését. Nagyon féltették fiókájukat, folytonosan a fészkes fa körül rep- kedtek, közben felkaptak a szomszédos legmagasabb fák hegyére és szinte 314 CHERNEI ISTVÁN szüntelen vetegették eleddig nem ismert három szótagú, aggodalmukat / i és féltésüket kifejező siralmas vijjogásukat, melyet glüj/ \jä,glüj'/ \/ü, i glüj/ \/ä szótagokkal festhetek legtalálóbban. Egybevetve a magam megfigyeléseit az imént felsorolt megfigyelők tapasztalataival, következő tényeket állapíthatjuk meg: 1. A darázsölyv nemcsak lomberdőkben, hanem fenyvesekben is fészkel, de előszeretettel vegyes fajú erdőkben. Fészkét gyakran erdő- széleken, mezők, rétek, legelők közelében találhatjuk, de nem ritkábban nagyobb erdőterületek mélyében, világosabb részletekben is. A fészek korosabb lombos fákon vagy keresztes-, erdei- és jegenye fenyőkön szo- kott lenni. Madarunk ritkán rak maga fészket, mert legtöbb esetben elhagyott, régi varjú- vagy ragadozómadárfészkeket foglal el s beéri azok kijavításával, és rendszerint friss, zöld lombbal való kibélelésével. Néha alacsonyan, többnyire azonban 6—10 méter magasan, ritkán még magasabban veti meg tanyáját, a fatörzs vagy erős oldalág elágazásai között, nem ritkán magában a koronában, a fa sudarában. 2. Madarunk rendes szólása szaporán ejtett, sűrűn ismétlődő kíkk- kikk-kikk szótagokkal festhető visitas, nagy ritkán nyávogó hijé-liijé. i i Fiókáit féltő öregektől siránkozó, háromszótagos gliij/ \/ii, glüj/ \Jü, i glüj/ \Jü gyakran ismétlődő jajgatást hallhatunk. Falatot váró fiókák nyújtott siralmas kiík-kiík szótagokat vetegetnek, a kirepült fiatalok pedig fütyülő, nyújtott kétszótagú ki-íkk, ki-íkk vagy pszi-lí, pszi-lí hangokat. Kőszeg, 1916. aug. 16-án. A lappantyúról (Caprimulgus europaeus L.). Irta Szemere László. 1Q12. Junius 10-én a csikszentmártoni Magyaros nevű hegy délkeleti oldalában buhufészek kutatása közben leltünk egy fészekaljat, kb. 800 m. tengerszinfeletti magasságban. A hegyoldal ott csaknem kopár és meredek, a középmagasságában van egy kis lankás hely, néhány fenyő- és bükk- fával. Az aljat a régebben kivágott fák korhadozó maradékai s funövényzet képezi. Ezen az erdőnek nem is nevezhető nyilt helyen volt a két tojás a földön, illetőleg apró gallytörmeléken. Június 14-én lefényképeztem a tojásokat természetes helyzetökben s nagyon reméltem, hogy később a fiakat, esetleg az egyik öreget is lemezre hozhatom. De rosszul jártam, mert amikor pár hét múlva ki- mentem, csak a tojáshéjakat találtam meg ; hogy a fiak hová lettek, nem tudom. Az öregeket se láttam sehol. így se fényképezésre, se a fiókák és az öregek fészekkörüli hangjának megfigyelésére nem nyilt alkalmam. A kecskefejőnek egyéb hangját azonban megfigyelhettem. A köz- ismert monoton berregésén kívül uikk vagy aik, jkk pittyegésszerû hangját 2 — 3-szor egymásután kiejtve, sűrűn hallatja tavasszal. Egy megsebzett példány kézbevéve, sziszegő hangot adott, mi- közben tátogott és fejtollait meresztgette. Ezeken kívül a szárnycsattog- tatásait is ismételten és egész közelről is, megfigyelhettem. Néhányszor €zt fejem felett 2 — 3 méter magasan lebegve tette, láthatólag riasztó szán- dékkal. Hogy ezen szárnycsattogtatása a létért való küzdelemben van-e hasznára, azt merész lenne fejtegetnem, bár elképzelhető, hogy ezzel ő mozgásra bir alkalmilag egy-egy szőrmés vadat, mely aztán járkálásával esetleg repülésre késztet valamely rovarféleséget, i Ezen hangot bármely időszakban lehet hallani tőle, itt egyes vadászok makacsul állítják, hogy azt madarunk a szájával adja. A tapsolást néha megelőzi, néha azzal ^ A szárnycsattogtatás analógiáját megtaláljuk a gerlénél, örvös galambnál is, de ép úgy mint a kecskefejőnél — csakis a párzás idejében. Tiszta és bizonyos, hogy a hímek ezt a felindulásukat kisérő játékként, tetszeni vágyásból és a tojók szemében való feltűnés ingeréből végzik. Szakasztottan hasonló jelentőségű a dürgő fajd — vagy fácán- kakas szárnyrezegtetése és egyéb fajok különböző szerelmi játéka, hangadása, mozdu- lata stb. Chernél István. 316 SZEMERE LASZLO egyidejűleg hallik szaporázó pittyegése, innen is nyilvánvaló, hogy a szárnyát üti össze, amit unokaöcsémmel valóban láttunk is. Ezen pittye- gést is már röptében teszi, vagy az ágon elkezdve, röptében folytatja s aztán tapsol 1 — 3-at. Ily módon tapsolni csak tavasszal és nyáron hallot- tam. Megjegyzendő, hogy ezen pittyegése a rendes, a távolban működő géppuska kattogására emlékeztető hangjával nem azonos. Berregni — úgy figyeltem meg eddig — csakis valamely fa magasabb pontjára kiülve szokott, innen felrepülve pittyeg és tapsol. Maga a berregés is igen érdekes hang, 1/2 — 1 V2 percig is szól s csak igen rövid szusszanásra hallgat el, hogy aztán fáradhatatlanul újra kezdje. Csíkszereda, IQlö. júniusában. A magas vízállás befolyása az Alföld madár- faunájára. Irta KOSTKA LÁSZLÓ. A belvizeknek az elmúlt két évben észlelt rendkívüli megnövekedése bennem is azt a reményt keltette, hogy vidékünkön megint elő fog kerülni a nyolcvanas évek madárvilága. Ehelyett csaknem az ellenkezője következett be, mert a magas vízállás sok madár fészkelő helyét felvette, úgy hogy a Kolontóban még a nyári lúd (Anser anser L.) sem fészkelt oly mennyiségben, mint máskor. (A Kolontó állandó mocsár; 6 kilométer hosszú, 2—3 kilométer széles, nádas és zsombékos terület a pestmegyei Izsák község határában.) A zsombékokat ellepte az víz, ezért sok madár, mely ezeken szokott fészkelni, kénytelen volt tovább menni. Bár a réteken az egész nád és gaz lábon maradt, mégis még a gémek is eltűntek vidékünkről. A vizivad inkább az ujonan támadt vizeket látogatta. Ellepte a belvíz a vetések lapos helyeit és a kaszálók legnagyobb részét is, úgy hogy a cankók (Totaniis) a böjti-, kanalas-, nyílfarkú és kendermagos récék stb., melyek leginkább a kaszálókon fészkelnek, csak- nem egészen kimaradtak. A Limosa-k sem fészkeltek. Ezelőtt a szikes tavak szigetein és félszigetein rendesen fészkelt a tiimaniopus és Recurvi- rostra; most, hogy a szigeteket elvette a víz, ezek is kimaradtak. Nem fészkeltek a Larus-ok és Sterna-k sem. A madárfauna tehát inkább csökkent, mintsem szaporodott volna. Csupán a tőkés récék (Anas boschas L.) állománya gyarapodott feltűnően. Ezek erdőkben ~- madárfészkekben és faodukban — a kopár homokbuckákon, borókabokrokban, marhanyom- ban stb. fészkeltek, 4—5 kilométernyire a vizektől, hova fiait az anya- madár elhordja. Hogy a gácsér is hordja-e a fiakat, ezideig még nem volt alkalmam kitapasztalni. Ez év tavaszán mintegy 30 kanalasgém (Platalea) tanyázott a Kolon- tóban, de ezek is eltávoztak, holott némely évben 100 pár is szokott fészkelni. Ezek távozását a fészkelőhely elpusztulása okozta, mert ezek a letördelt nádra építik fészkeiket. Ehelyett úgy vélem, hogy a magas víz- állás élelmük beszerzését nehezítette meg. A kanalas gém u. i., mint számos begytartalom megvizsgálásából tudom, csupán csíkhalat (Misgiimus fossilis L.) eszik és fiait főképen ezzel táplálja. 318 KOSTKA LÁSZLÓ Rendkívüliségeket tehát ez a második vizes év sem íiozott. Jövőre talán már lesz némi befolyással, mert a kaszálók nagyrészben átalakultak, kakás és gyékényes területekké váltak. Megjegyzem végül, hogy az Alföldön a nyolcvanas évek elején magasabb volt a vízállás. Ekkor temérdek fürj, valamint haris volt itt; azóta ezek a madarak csaknem egészen eltűntek. Már hallottam oly feltevésről, hogy a fogoly szorította ki ezeket; ez tévedés, mert hiszen a fogoly kerüli a vizes helyeket. E vizes év néhány ritkasága között az Erismatura leucocepkala (Scop.) említhető, melyet a 80-as években is megfigyeltem. Az új keletkezésű tavakban ütötte fel tanyáját. A kaszálók mélyebb helyein pedig, ahol moha, békanyál beszáradt, ott átvonuláskor az Arenaria iníerpres (L.) jelent meg s forgatta a mohát. A fajok megjelenésében majdnem minden évben van némi eltérés, mert igen sok függ attól, hogy miként vágják ki a réteket. Ha minden gazt, minden nádat teljesen kivágnak, ügy egészen más madárfauna telepszik meg, mint mikor csak részben vágják ki. Legtöbb faj az utóbbi esetben jelentkezik, mert a vizi madarak sem a teljesen zárt sűrűséget, sem a teljes síkot nem szeretik, hanem a növénycsoportokkal váltakozó tavakat kedvelik. Ugyanez áll a kaszálókra nézve is; ha váltakozva tocsogók vannak rajtuk, akkor költenek bennük legnagyobb számban. Nem tudok rájönni, hova lesznek innen a barkós cinegék (Panurus biannicus L) oly években, mikor a nádasokat a tél folyamán egészen letakarítják. Mert innen eltűnnek, de a közelben sem telepedhetnek meg, mert ott sem marad lábon a gaz. Kóborolni pedig még nem láttam őket. Izsák, 1916. november 6-án. Az «^esőfecske» elnevezés valószínű eredete. Irta: Dr. DoRNiNQ Henrik. Évek óta tűnődtem rajta, mi lehet az oka, hogy a sarlósfecske (Micro- pus apus L.), egész Európa minden nagyobb városának majdnem ren- des Jakója, Budapestről hiányzik. Mindeddig csak átvonulókat láttam itt, megtelepedőket, költőket azonban nem. Végre az idén megállapít- hattam, hogy a budapesti I. kerület lágymányosi részében vagy 5—6 pár, esetleg több is tanyát vert. Be is számoltam róla a «Természettudományi Közlöny» 1916. évi július hó 15-én kiadott 653—654. füzetében. Azóta értésemre esett, hogy az Alkotás-utca és Hantos-út közt elterülő üres térségen egy magában álló négyemeletes épület tűzfalán (valószínű- leg a iegftlül lévő apró szellőzőnyílásokban) is biztosan költöttek. Az utolsókat augusztus hó első napjaiban láttam a Gellérthegy déli oldalánál röpködni. Budapesti első, de most már talán végleges megtelepülésük fordí- totta ismét figyelmemet a sarlósfecskék felé és késztetett arra, hogy népies magyar neveikre is ügyet vessek. Ezek sorában szerepel az «eső- fecske» s az ezzel rokon «felhőfecske» is.i Eredetükre nézve közel volna arra a feltevésre gondolni, hogy a hegyekben lakó sarlósfecskék nagy zivatarok idején megjelennek a mélyebben fekvő helyeken is, hasonló- képen az egyébként magasan szállongok alacsonyabbra ereszkednek le akkor, ha a szép időt tartósabb esőzés váltja fel. Erre vannak az irodalom- ban is adatok (például: Brehm: «Az állatok világa.» IV. kötet, 665. és 669. oldal). Mindazonáltal alig lehetett ez a jelenség a madár elnevezésének oka ott, ahol egyébként is ismerték, ahol tehát az ornis rendes tagjai közé tartozik. A hegyek lábánál lakó emberek előtt bizonnyal nem idegen a sarlósfecske, ahol pedig költ is, gyakran látható a fészkelő helye körül, ha mindjárt a magasabb levegő rétegekben szokott is bogarászni. Fel kell tehát tennünk, hogy az időjárás változása következtében néha * Chernél («Magyarország madarai.» II. kötet 508. oldal és «Az állatok világa» IV. kötet 667. oldal) mind a ketiőt említi; Herman Ottó («A madarak hasznáról és káráról» IV. kiadás 273. oldal) csak az előbbit. 320 DR. DORNING HENRIK messzebbre is elkalandozik s váratlanul olyan helyeken is megjelenik, ahol csak nagyon ritkán látják. Csak ilyen hirtelen felbukkanás vezethet arra, hogy a nép körében külön, az észlelés külső körülményeivel kap- csolatos elnevezés honosodjék meg.i A folyó 1916. év. július hó 19-én este 6 — 7 óra között a kaposvári szőllőhegyekben időztem. Alacsonyabb dombok ezek, melyek lábánál a Kapos-folyócska lapos rétjei terülnek el. Délnyugat felől zivatarfelhők emelkedt.ek, s már látszott is a távoli villámlás. Ekkor egyszerre abból az irányból, ahonnan a záporfelhők közeledtek, nagy csapat sarlósfecske jelent meg a szőllőhegyek és a rétség felett, ahol még sütött a nap is. Rövid bogarászás után tovább folytatták útjokat, szemmelláthatóan a zivatar zónáját kerülvén. Mintegy félórára rá aztán Kaposváron is zuhogni kezdett a zápor, mely azonban csak rövid ideig tartott. Ezen észlelésem alapján tudakozódni kezdtem, ismerik-e Kapos- váron a sarlósfecskét, azonban mindenütt tagadó választ nyertem. Hogy nem költ ott, az bizonyos, s azt sem sikerült megtudnom, tanyázik-e valahol a közelben. Mindezekből azt következtetem, hogy a sarlósfecske olyan nyári zivatarok alkalmával, melyek összeesnek legjobb bogarászó idejével, például a késő délutáni órákkal, elhagyja rendes tartózkodó helyét s a zivatar előtt röpülvén messze vidéket bejár, anélkül, hogy a rovarfog- dosást abba kellene hagynia. Az est leszálltával azután újból visszatér fészkelő helyére. Minthogy a zivatarok vonulási iránya változik, az egyes alkalmakkor különböző égtájak felé kell venni útját, ritka eset lehet tehát, ha ilyen okokból ugyanazon távoli, idegen terület felett ismételten megjelenik. Ez lehet a magyarázata a szóban forgó jelenség kivételes voltának s ez szolgálhatott okul arra, hogy a fenyegető zivatarok útjá- ban néha napján csoportosan megjelenő, egyébként ismeretlen sarlós- fecske az « esőfecske» nevet kapja. Valószínű különben, hogy a sarlósfecske csak július hó második felétől kezdődőleg tesz ilyen nagyobb kirándulásokat, amikor már a fiatalok is nagyrészt kiröpültek s nem kell az etetéssel bajlódni. Augusztus hó első napjaiban aztán itt is hagy bennünket. Vájjon a «felhőfecske» névnek is ez-e az eredete, azt nem merném határozottan állítani, mert ez végre csoportos repülésére, «felhőzésére» is vonatkozhatik. Kétségtelen, hogy egyedülálló megfigyelésem s hozzája fűzött ' Tökéletesen így van. Erre vall madarunk másik népies neve a ahanyi fecskey>, mert a Fertő keleti részéhez csatlakozó nagy Hanyságban, a Sopronmegj^e nyu- gati részében (Fraknó vára stb.) fészkelő sarlósfecskék csakis beálló rossz időjárásban húzódnak le a Hanyság síkságára. Chernél István. AZ «ESŐFECSKE» ELNEVEZÉS VALÓSZÍNŰ EREDETE 321 magyarázatom kiegészítésre, sőt talán helyesbbítésre is szorulhat. Csak azért tartottam érdemesnek a közlésre, mert egyrészt a sarlósfecske érdekes életmódbeli sajátosságára vethet világot, másrészt rámutathat, hogy a népies elnevezések mögött még sok kiaknázatlan kincs rejtőzködhetik. Van elég nekünk érdekes dolog, amivel egyáltalán nem törődik a magyar nép, de egy-egy találó megnevezése néha több értéket zár magába s élesebb megfigyelésen, az összefüggések jobb felismerésén alapul, mint nem egy terjedelmes, részben könyvhagyományokon alapuló, tudományos leirás. Ezért aligha volna kárbaveszett fáradtság sorra venni a madarak magyar népies elnevezéseit i, s kutatni mindeniknek az eredetét. Nem kétlem, hogy találnánk új oekológiai adatokat, s ezenfelül bővebb választ arra a kérdésre, miképen is szemléli népünk a környező élő természet egyik díszét: a madárvilágot. Budapest, 1916. novemberében. ' Első kísérlet erre Bodnár Bertalan tanulmánya. (Madárneveink etymologiája Aquila XXI. 1914. 201—209. 1.) Szerk. Aquila. 2? Madártani megfigyelések a megszállott Szerbiá- ban és Montenegróban. Schenk Henrik megfigyelései. Az Aquila XXII. (1915) évfolyamának 420. oldalán megjelent közle- ményem közvetlen folytatását alkotják alábbi megfigyeléseim, melyek 1915. október elejével, a Szerbia ellen intézett offenzivánkkal egyidejűleg kezdődnek. Állandó tartózkodási helyünkből, Tráicból kiindulva 1915. október 7-én kezdődött a Drinán való átkelés Megjasnál, a honnan Valjevon, Uzsiczén, Novavaroson, Plevljén át haladtunk, majd a Montenegró ellen intézett offenziva idején Castelnuovoból kiindulva, a Lovcsenen át Cetin- jébe s innen hosszú ideig állandó tartózkodási helyként Antiváriba kerültem. Megfigyeléseimet a vázolt viszonyok számbavételével két csoportban közlöm: először időrendbeli sorrendben adom a mozgó háború alatt végzett megfigyeléseket, azután fajok szerint összefoglalva az Antiváriban gyűjtött adatokat. Szerbiai megfigyeléseimből azt a tanulságot vonom le, hogy a Valjevotól Uzsiczéig, onnan Novavarosig és Plevljéig terjedő vidék sem mint őszi átvonulási terület, sem mint téli szállás nem jöhet tekintetbe. A madárvilág ebben az időtájban itt rendkívül szegényes, különösen fajokban. Úgyszólván kizárólag csak az itt — valószínűleg — állandóan tartózkodó madárvilágot láttam. A cattaroi öböl már több madárnak ad téli szállást, de azért a téli madárvilág ott is föltűnően szegényes. Antivariban is meglepő szegényes a madárélet. A tavaszi madár- vonulás már korán kezdődik, de éppen olyan hamar be is fejeződik. Április 10-ike táján már kb. vége is volt. Sokkal többet vártam legalább is az apróbb fajokból, pedig nem vagyok elkényeztetve, mert rendes megfigyelő helyem az Alföld oly pontja, a hol nincs erdő, de még ott is sokkal gazdagabb a madárvonulás, mint ezen a vidéken. Nem tudom, hogy mások milyen tapasztalatokat szereztek, de az 1916. január 10-től október közepéig végzett megfigyeléseimen alapuló impresszióm az, hogy az Adriának ezen a részén nem vezet el valami erősen fréquentait vonulási út. Nem lehetetlen, hogy a közeli Skutari-tó vonzza el innen az átvonulókat. MADÁRTANI MEGFIGYELÉSEK SZERBIÁBAN ÉS MONTENEGRÓBAN 323 Tagadhatatlan, hogy a tiáború mindenféle nehézségei és a szolgálat korlátai között bajos dolog megbízható Ítéletet mondani valamely terület madártani viszonyairól, de viszont az is igaz, hogy az az ember, a ki állandóan kint van a szabadban s a ki világéletében mindig a madárvilágot figyelte, nagy vonásokban mégis csak megrögzítheti valamely vidék madártani arczulatát. Ez a szempont vezet, a mikor közreadom szerény megfigye- léseimet, a melyek minden hézagosságuk mellett is tán némileg mégis gyarapíthatják a Balkán ornithologiai viszonyaira vonatkozó ismereteinket. A mozgó háború alatt 1915 őszén végzett megfigyeléseim a követ- kezők : Okt. 6-án az első Fringilla montifringilla az átkelés helyén MegjasnáL Okt. 7-én ugyanitt 1 drb Pandion halia'étiis. A két front közötti terü- leten sok Corvus corax; a heves tüzelés látszólag legkevésbbé se zavarja őket. Nem veszik magukra, hogy nekik szólna a lövöldözés. Ugyanezt tapasztaltam Emberiza cifrinella-\\k\. Ott énekelgetett mellettem a leg- hevesebb tüzelés közben s csak akkor hallgatott el, ha egy-egy golyó nagyon is a közelében sivított el. De azután csak újra kezdte. Okt. 8 — 13. Válj evo környékén, attól nyugatra, nyomultunk előre. Nagyon föltűnt, hogy milyen gyakori itt a Corvus corax. Szintén nagy számban fordult elő Corvus comix, Colaeus monedula (subsp. ?) és Pica pica, de igen kevés a Corvus frugilcgus. Ezeken kívül itt még a követ- kezőket figyeltem meg : Picus viridis, Erithacus rubccula, Turdus merula Fringilla coelebs, Coturnix coiurnix, Perdix perdix és 1 drb Falco lana- rius. Okt. 10-én láttam Valjevo közelében az utolsó Mirundo rusfica-i. Okt. 14-től nov. elejéig Valjevo és Uzsicze között tartózkodtunk, a hol igen kevés madarat láttam. Ezek: Scolopax rusticola, Motacilla boarula, kis csapat Caccabis saxatilis, 2 drb Cinclus (subsp.?), Alcedo ispida. Corvus corax mix kevésbbé gyakori. 1 drb Aquila melanaëtus. Nov. 5-től Uzsicze környékén a következő fajokat figyeltem meg: Corvus corax és Corvus cornix nagy számban. Sok Colaeus monedula (subsp. ?), rendkívül sok Pica pica. A dolmányos varjak és csókák igen gyakoriak a juhnyájak körül s az állatok hátára szállva szedik róluk az élősködőket. Sokszor 2—3 is volt egy-egy birkának a hátán, a mely legkevésbbé se védekezett ellenük. Turdus merula, Fringilla coelebs,, Chloris chloris, Emberiza citrinella, Passer domesticus, 1 csoport Caccabis saxatilis, Motacilla boarula, Picus viridis, Dendrocopus maior, Pyrrhula pyrrhula, Garrulus glandarius. Mint egyedüli biztos átvonulókat nov. 6-án este elég sok Totanus totanust figyeltem meg Uzsicze mellett. Nov. 14-én C a j e t i n a mellett 1 Aquila chrysaetus, sok Colaeus mo- nedula (subsp. ?) és Corvus cornix, néhány Corvus corax és Emberiza citri- nella. Cajetinán túl Uvacig két napi járásra a magas hegyi legelőkön madarat egyáltalában nem láttam; valószínűleg minden lehúzódott az 21* 324 SCHENK HENRIK alacsonyabb vidékekre. U v a e környékén sok Paras major és Parus coeraleus, több Corvus comix, azonkívül Fringilla coelebs és Pica pica látható. December 1-én B i s z t r i c z a vidékén a Lim völgyben 1 Aquila mela- na'éíus, sok Parus major, Passer domesticus és Passer montanus, néhány Cardaci is carduelis, sok Corvus comix és Colaeus monedula (subsp.?), néhány Corvus corax, Motacilla boarula és Pica pica, Picas viridis. Troglodytes /ro^/í^í^^^s énekelget. Átvonul óban csak kb. 2^Ç^ Ansert (való- színűleg fabalis-\) láttam a Lím fölött -> Ny, felé. Dec. 11-én Novavaros vidékén sok Pica pica, Colaeus moue- dula (subsp. ?), Corvis comix és Passer domesticus ; néhány Corvus corax, Motacilla boarula és Motacilla alba, azonkívül Parus major. Parus coeruleus, Fringilla coelebs és Carduelis carduelis. December 15-én P r j e p o 1 j e mellett sok Corvus comix. Pica pica és néhány Motacilla boarula. December 18-án Pl evi je mellett sok Cö/öí-z/s monedula (subsp, ?). Rendkívül bizalmasak; az éjszakát a ház ereszei alatt töltik. Elég gyakori Corvus corax és Corvus comix s néhány Corvus fmgilegus is akad. Motacilla alba, Motacilla boarula, Antlius pratensis, kis csapat Colámba oenas s 1 Astur palumbarius. Dec. 25-én a M e t a 1 k a nyergen Parus major. Parus coeruleus, Chrysomitris spiaus, Fringilla coelebs, Colaeus monedula (subsp. ?), Corvus comix és Corvus corax. December 28-án Gorazda vidékén Parus major. Parus coeruleus. Ficus viridis, Sitta (caesia?), Buteo buteo, Turdus menila és Fringilla coelebs. 191Ö. január 8— 15 között Castel nuovo vidékén a cattaroi öböl- ben a következő, azt hiszem legnagyobbrészt áttelelő fajokat állapítottam meg: kis csapat Alauda arborea, sok Friagilla coelebs, néhány Cliloris chloris és Carduelis carduelis ; Passer domesticus, sok Turdus merula, néhány Turdus iliacus ; Parus major, Parus coeruleus, néhány Phyllos- copus acredula, Coccothraustes coccothraustes, kevés Larus ridibundus, sok Erithacus rubecula ; néhány Sylvia atricapilla, Troglodytes troglodytes, Motacilla alba és Motacilla boarula ; Garrulus glandarius, Accipiter nisus, 2 Corvus corax, 2 Buteo buteo; néhány Scolopax rusticola, Antlius pratensis és Regül us regulás. Láthatólag sokkal több a madár, mint Szerbiában s innentől kezdve beljebb Montenegró felé is, mindig aránylag gazdagabb volt a madár- világ, mint Szerbia belsejében, de azért tulajdonképpeni madárbőségről itt se lehetett szó, itt is ebben az időtájban éppen csak a legközönsé- gesebb középeurópai fajok láthatók. Január ló — 23. Lo vese n vidék. Néhány Alauda arvensis, tán az MADÁRTANI MEGFIGYELÉSEK SZERBIÁBAN ÉS MONTENEGRÓBAN 325 első vonulók, 1 Tichodroma muraria, Parus major, Parus coeruleus, sok Fringilla coelebs, néhány FringiUa montif ringilla, több Enthacus rubecula és Oarrulus glandarius, néhány Cardaci is carduelis ; 2 Corvus corax, 2 Tardus pilaris, 4 Anthus pratensis, 1 Parus atcr, Emberiza citrinella és több Corvus cornix. Január 24 — 27. C e t i n j e. Sok Passer domesticus és Fringilla coelebs ; kis csapat Alauda arborea, néhány Alauda eristata, 1 Corvus frugilegus, több Corvus cornix, néhány Colaeus monedula (subsp. ?), sok Emberiza citrinella, 1 Motacilla alba, 1 Motacilla boarula, 1 Anthus pratensis, néhány Parus major és Fringilla coelebs. Január 28. R i j é k a. Sok Pica pica, a mit eddig hiába kerestem ; úgy látszik, a magasabb vidékekről ide járnak telelni; Parus major, Parus coeruleus, Motacilla boarula, Anthus pratensis, Corvus cornix. Alauda arborea énekelget, néhány Emberiza citrinella és Emberiza eia, utóbbi tán szintén a téli szálláson, Troglodytes troglodytes, Regulus regulus, néhány Passer montanus, Erithacus rubecula ; a Skutari-tó fölött igen sok Larus ridibundus ; 1 Alcedo ispida. Január 29. V i r p a z a r. Sok Motacilla alba, bizonyára a téli szálláson, néhány Motacilla boarula. Parus major, Erithacus rubecula és Troglo- dytes troglodytes ; 2 Turdus me/ula, néhány Phylloscopus acredula, Regulus regulus és Emberiza citrinella ; sok Corvus cornix és Colaeus monedula (subsp.?), igen sok Fringilla coelebs. Alauda arborea énekelget, 1 Ruti- cilla tithys. A Skutari-tónál 2 Ardea cinerea, sok Larus ridibundus, 2 cso- port à 30 — 40 drb Phalacrocorax carbo és néhány Phalacrocorax pygmaeus, valamennyi kétségtelenül a téli szálláson s majdnem biztosan magyar származásúak, mert már lőttek a Skutari-tavon Magyarországon jelölt kis kárókatonát és dankasirályt. Január 30-tól kezdve állandó megfigyelési helyem A n t i v a r i, a hol október közepéig állomásoztunk. Főleg a vonulási jelenségeket kísértem figyelemmel, mert ezek a szolgálat mellett is jobban észrevehetők, mint a sokkal több utánajárást, gondosabb megfigyelést igénylő faunisztikai és nidologiai jelenségek. Összesen 110 fajt figyeltem meg s egészen bizonyos, hogy ez a szám az itt fészkelő, átvonuló és áttelelő madár- világnak csak egyik részét alkotja. Annyit azonban egészen biztosan állíthatok, hogy a tavaszi vonulás meglehetősen szegényes ezen a terü- leten. Átvonuló tömegeket nem észleltem, 1 — 2 drb, néhány és ilyen- fajta jelzőkkel kell legtöbbször jellemezni az előforduló fajok mennyiségét. A megfigyelt fajok alphabetikus sorrendben a következők: 1. Accentor modularis. Átvonuló. Január 30-án 1 — 2 drb. ' 2. Accipiter nisus. Január 30-án néhány, azután is egész éven át 1—2 drb. 3. Alauda arborea, gyakori átvonuló, január 30-án kis csoport, 326 SCHENK HENRIK azontúl mindig van; márczius elején már nagyon megfogyatkozik a számuk s márczius végére eltűntek. Szept. 27-én elsők, okt. 11-én több. 4. Alauda arvensis, kis számban átvonul, január 30-án néhány^ február 12-én szól és kezd vonulni; azontúl állandóan van márczius végéig, a mikor teljesen eltűnt. Okt. 11-én az elsők. 5. Anas bosclias. Átvonuló kis számban. 6. Anas crecca, február 20-án kb. 2 hónappal ezelőtt elpusztult példány maradványait, tollait találtam meg, tehát a madár itt előfordult, 7. Anas penelope. Átvonuló. Február 17-én nagy magasságban vonul -> É. Márczius 13-án estefelé 60 — 70 darabból álló csapat érke- zett a tenger felől; minthogy alacsonyabban voltak, mint az útjukat álló hegyek, folytonos csavarvonalban feljebb emelkedtek — közben állandón krekegtek — bizonyára addig, a míg a hegyek fölé jutottak s azután észak felé elvonultak. Márczius 14-én este kb. 100 drb magasan elvonult kelet felé. Március 16-án este egy, 17-én este két csapat vonult igen magasan észak felé. Márczius 18-án este az utolsó csapat. 8. Anas qiierquedula. Átvonuló; Márczius 14-én este felé egy csapat igen magasan és gyorsan észak felé vonult. Mint hogy itt nem időztek és nem volt szükségük arra, hogy fölemelkedjenek, tehát magasabban vonultak, mint az itteni hegyek. 9. Anthiis pratensis, átvonuló, január 30-án kis csapat. 10. Anthiis triviális, átvonuló, április Q-én 1 drb. Szept. 1. — Okt. 10. néhány. 11. Aquila chrysdètus egész éven át 2 — 3 drb. Ardea alba, a Skutari tavon többet lőttek s állítólag fészkel is ott. Ardea garzetta szintén a Skutari-tavon lövetett. 12. Astur palunibarius, márczius 1-én 1 — 2 drb, azután is többször ' 13. Biblis rupesfris. Febr. 10-én az első 3 drb a tengerparton, febr. 12-én újra érkezett 10—15 drb, márczius 17-én fent a sziklás régióban is 3—4 drb. Kb. 30 pár fészkel. Október 8-án még itt vannak. 14. Botaurus stellaris, átvonuló, márczius 29-én 3 drb érkezett dél felől. Augusztus 10-én 1 drb. Október 3-án este 1 drb -^ Dk. Okt. 8. 1 drb 15. Buteo buteo, febr. 24-én 2 drb. Valószínűleg fészkel. Október 5-én 1 drb. 16. Caccabis saxatilis nem ritka fészkelő. 17. Cannabina cannabina tavaszi átvonuló, esetleg fészkel is, feb- ruár 12-én kis csapat. 18. Caprimulgus europaeus, június 12-én 2 drb, tán egy pár. Szept. 22.— Okt. 12-ig mindig látható. 19. Carduelis earduelis, fészkelő és téli vendég, január 30-án néhány, íebr. 8 sok énekel. Okt. elején kis csapatok. 20. Cerclineis tinnunculus, telelő és átvonuló, febr. 11-én 1 drb. MADÁRTANI MEGFIGYELÉSEK SZERBIÁBAN ÉS MONTENEGRÓBAN 327 21. Certhia familiáris, márczius 28-án 1 — 2 drb. 22. Chelidonaria urbica, márczius 22-én 6 drb., április 10-én több, kb. 10 pár fészkel, október 8-án utolsók. 23. Chloris chloris, fészkelő és téli vendég, február 13-án 1 — 2 drb. 24. Chrysoniitris spinas, február 8-án néhány. Ciconia ciconia, egész tavasszal nagyon figyeltem rá, de nem láttam ; hallomás szerint Skutariban fészkel 1 pár. 25. Cindiis cincliis (subsp. ?), márczius 15-én 2 drb valószínűleg fészkel. Circus aeruginosas, márczius 31-én lövetett 1 drb Dulcignoban. 26. Circus cyaneus, tavaszi átvonuló, február 13-án 1 drb. 27. Clivicola riparia, átvonuló, április 10-én néhány. 28. Colaeus monedula (subsp.?), január 30-án itt találtam. Szep- tember 25-ér; még néhány. Kb. 200 pár fészkel. 2Q. Columba livia, fészkel. 30. Columba oenas, február 14-én néhány, 17-én csapatok. 31. Columba palumbus, átvonuló, márczius 21-én 5 drb. 32. Colymbus eristatus átvonuló. 33. Coracias garrula egy pár fészkel a várban. 34. Corvus corax, január 30-án itt találtam, valószínűleg fészkel a környező hegyekben. ,■ .; 35. Corvus comix, fészkel. . :•" ; 36. Corvas frugilegus, január 30-án több átvonuló. * 37. Coturnix coturnix, állítólag rengeteg átvonul, de csak ősszel. Szeptember 3-án bóra mellett az elsők, de csak 3 — 4 drb, szeptember 10-én 1 drb, szeptember 18-án 4 drb, október 3-án 2 drb. 38. Cuculus canorus, május 8-án, az első; fészkel néhány. 39. Dendrocopus major, márczius 30-án 1 drb. , ' v •" 40. Emberiza cirlus, állandó. 41. Emberiza melanocephala, állandó. • ' 42. Erithacus rubecula, január 30-án néhány, márczius 13. körül a legtöbb elvonult. Szeptember 13-án elsők; október 3-án sok. 43. Ealco subbuteo, április 16-án 1 drb. 44. Fringilla coelebs gyakori téli vendég, de nyáron át is egyesek, január 30-án sok ; márczius elején nagyon megfogyatkozott az állomány, március 15-íg a legtöbb elvonult. Szeptember 8-án érkezett néhány, 25-én megint több, október 3-án sok, 6-án még több. 45. Oalllnago gallinago, téli vendég. 46. Garrulus glandarius, átvonuló. 47. Glaucidium noctuum, március 1-én 1 pár, 15-én szintén; itt fészkel. } - 48. Grus grus, márczius 15-én este egy csapat. .i 49. Gyps fulvus, május 20-án; itt fészkel a hegyekben. ''; 328 SCHENK HENRIK 50. Hirundo rustica. Nem ritka fészkelő, márczius 22-én az els6 2 drb, 24-én 10 drb. Szeptember 12-én a legtöbb idei fióka elvonult DK-nek. Október 5-én néhány volt. Október 13-án utolsók (?). November 9-én Pelinova Teodotól délre még sok. 51. Hypolais hypolais átvonuló. Julius 20-án és 30-án 1 — 2 drb. 52. lynx torquilla, átvonuló, márczius 25-én 1 drb. Szeptember 19-én 1 drb. 53. Lanius coüurio átvonult ősszel. Szeptember 18-án 1 drb. Októ- ber 4-én még 1 drb. 54. Lanis minutiis, május 10-én 6 drb fiatal. 55. Larus argentatiis michahellesi: többször láttam. 56. Larus ridibundus, átvonuló, január 30-án kis csapat, 57. Luscinia luscinia, márczius 17-én első; néhány pár fészkel. Szeptember 19-én még itt. Szeptember 22-én tán utolsó. 58. Merops apiaster, május 7-én kis csapat, átvonuló. 59. Micropus apus, (murinus?) május 9. Egész nyáron át sok. Szep- tember 13-án utolsók. 60. Micropus melba, ruArczìus 26-án 10—15 drb a vár fölött, április 9-én kis csapat, 16-án több 100-as csapat — »^ É., valószínűleg itt fészkel; egész nyáron át gyakori. Szeptember 26 — 30-ig még csapatok, október 6-án még sok, azután nincs. 61. Milvus migraus, átvonuló, február 22-én 1 drb. 62. Milvus milvus, átvonuló, április 15-én 1 drb. 63. Monticola saxatilis átvonuló, szeptember 3-án 1 drb. 64. Motacilla alba, fészkel, január 30-án itt; február 17. és 18-án kis csapatokban több érkezik. Szeptember 25., október 3. egyesek, októ- ber 14-én több. 65. Motacilla boarula, fészkel, január 30-án több. Szeptember 25-től október 3-ig több. 66. Motacilla flava, átvonuló, április 1-én néhány. Szeptember 26-án 1 drb. 67. Muscicapa atricapilla, átvonuló. Szeptember 1-től 27-ig néhány. 68. Muscicapa grisola, átvonuló, április 15-én éjjeli zivatar után érkezett néhány. Augusztus 20-án érkeznek az őszi vonulók. Október 3-án még néhány. 69. Neophron percnopterus 1 párt láttam, lehet, hogy fészkel itta vidéken. 70. Numenius arcuatus, átvonuló, március 12-én kis csapat szél ellenében, Kelet felé. 71. Nycticorax nycticorax. kivoxiwXó, március 2l-én este 1 drb. szól; 24-én 1 drb. észak felé; a hegység elé érve, előbb magasabbra kellett emelkednie, úgy vonult tovább. Augusztus 1-én, szeptember 12-én 1^ — 1 drb., október 1-én este 1 drb. — ->► D. MADÁRTANI MEGFIGYELÉSEK SZERBIÁBAN ÉS MONTENEGRÓBAN 329 72. Oríoliis oriolüs, május 9. első, nyáron át is néhány. Augusztus 1-től 20-ig 2 drb. ..' . 73. Pandion halia'étus, májusban néhány. 74. Parus eoe rule us, kevés egész éven át .'•''. 75. Parus major, nem ritka és fészkel. .. - 76. Parus palustris, ősszel néhány. . ' ' ' .• 77. Passer domestieus, gyakori fészkelő. Passer montanus nem fordul elő. Az elsőket Montenegróból visszajövet november Q-én Pelinova Teodotól délre láttam. 78. Perdíx perdix, febr. 8-án 5 drb, azután is többször; állítólag fészkel. 79. Phasianus eolchícus, Villa Topolicza mellett honosítva. 80. Phylloscopus aeredula téli vendég és átvonuló, február 12-én néhány, valószínűleg itt telelők; márczius 8-án több van, szólnak, való- színűleg átvonulok. Szeptember 8-án elsők, október 13-án még mindenütt. 81. Phylloscopus sibilator, átvonuló, április 15-én éjjeli zivatar után érkezett néhány. Szeptember 18-án 2 — 3 drb, szeptember 24-én kevés. 82. Phylloscopus trochílus, átvonuló, április 15-én éjjeli zivatar után érkezett néhány. Szeptember 1-től 28-ig néhány. 83. Pica pica 1 pár fészkel. 84. Pratincola rubetra átvonuló, április 21-én néhány, október 7-én néhány. 85. Pratincola rubicola, átvonuló, február 8-án az elsők, U-én több, október 10-től 12-ig néhány. 86. Pyrrliocorax pyrrhocorax, valahol a közelben fészkel 200 — 300 pár. Rendkívül bizalmasak és nagyon járnak itt fügére, akár nálunk a sere- gélyek a gyümölcsre, a nép ezért nem is szereti őket. 87. Regulus regulus, október 1-től ó-ig néhány. 88. Ruticilla phoenicura, átvonuló, márczius 22-én 1 drb. 89. Ruticilla tithys, téli vendég, január 30-án több. Augusztus 15- től 20-ig néhány. 90. Saxicola oenanthe átvonuló, április 9-én és 10-én 1 — 1 drb. 91. Saxicola liispanica xanthomelaena, fészkel, szeptember 30-án még 1 drb. 92. Serinus serinus tavaszkor néhány átvonuló. Október 3-án néhány. 93. Scolopax rusticola, január 30. Elég gyakori téli vendég. 94. Sitta caesia (?) fészkel 2 — 3 pár. 95. Sturnus vulgaris, átvonuló, február 13-án az első 2 drb., 23-án kis csapatok. 96. Sylvia atricapilla, január 30-án több. Itt telel. Augusztus 15-én 1 drb., október 2-tól 3-ig sok, 6-án egyesek. 97. Sylvia curruca, átvonuló, március 29. első, április 9-én több szeptember 15-én még van. 330 SCHENK HENRIK 98. Sylvia salvia, április 2-án 1 drb., 9-én több ; néliány pár fészkel. Szeptember 17-én még van, október 6-án 1 drb. 99. Symium aluco, márczius 1-én néhány drb a tengerparti kis ligetben ; lehet, hogy itt fészkel. 100. Tichodroma muraria, április 10-én 2 drb. Ezután állandóan láttam 2 — 3 párt. 101. Totanus liypoleucus, átvonuló, márczius 27-én néhány szól. 102. Totanus ochropus, május 22-én 1 drb., júliusban is 1 drb. 103. Troglodytes troglodytes, január 30-án néhány. Október 5-én az első, 11-én sok. 104. Turdus iliacus, február 23-án kevés, márczius 7-én 1 drb. 105. Turdus merula, fészkelő és téli vendég, január 30-án néhány, február 12-én több érkezett. Szeptember 25-én az elsők. lOö. Turdus pilaris, átvonuló, február 23-án kis csapat. 107. Turdus viscivorus, átvonuló, február 15-én néhány, 20 — 23-án J K. Madártani adatok Chernél Miklós harctéri leveleiből. Közli : Chernél István. A Kelet-Galiciában végigvonuló harcvonalunknak a Strypa és Dnyeszter tájékára eső szakaszán teljesített szolgálatot fiam, 1916. már- cius végétől június 7-éig, amikor a Novosiolka és Jaslovicka között dúlt, elkeseredett csatában eltűnt. A harctérről, de már útközben is, küldöz- getett leveleiben esetről-esetre tudósított madártani észleleteiről, melye- ket a következőkben közlök: (s. M áramarossz iget, március 31-én. Láttam itt három Hirundo nisticát. Dzurkow, április 3-án. A tegnapi nagy lovaglásom és a mai kirán- dulásom alkalmával nagyon sok ragadozómadarat láttam, kivált ölyvet és barna rétihéját. Lakásom mellett van egy vetési-varjútelep, olyan károgást csapnak, hogy majd megsüketül az ember. Ma nagyon sok fehér gólyával, tőkés récével és sárszalonkával (kivált a legapróbb fajjal) találkoztam, meg egy Tofanas-ssá, sok bíbiccel és egy réti bagollyal. Tegnap egész nap szólt az ágyú, tőlünk északra, de ma nyugalom van. Egyes repülőgépek szállanak el fölöttünk, különben mi sem zavarja a csendet, amely igazán nyomasztó. A faluban alig lézeng egy-két ember, kint meg egyáltalán senkit sem látni. Mindenhol csak csend, végtelen csend ! Dzurkow, április 5-én. Tegnap 7 — 8 szirti sast figyeltem meg. Kara- béllyal cserkésztem reájuk, de 400^-nél közelebbre nem vártak be. Dzurkow, április 18-án. Egy parlagi sas Kolomeából hazajövet majd a sapkámat ütötte le, oly közel — 10— 15^-re — szállott el fölöttem. Dzurkow, április 20-án. A madárvilágban kevés a változás. 13-án láttam itt az első Hirundo rustica-i, azóta csak kettőt, A ragadozók kissé megfogytak, a múltkoriban látottak határozottan vonulók lehettek, mert oly nagy mennyiségben különféle ragadozót még sohasem láttam -együtt. Volt köztük ölyv, rétihéja, karvaly, vörös vércse, parlagi- és szirtisas, kánya és egy egész csomó kisebb-nagyobb faj, miket föl nem ismerhettem. Hogy itt ilyen nagy számban hosszasabban időztek, annak oka bizonyosan nem egyéb, minthogy errefelé rengeteg most az egér. A gólyák is mind egérrel élnek, amint azt a mindenfelé található köpe- tek bizonyítják. 332 CHERNÉL ISTVÁN Dzurkow, április 21-en. Eddig a sasok dolgában annyira jutottam, hogy a szirti-, parlagi sasokon kívül már a békászó sast és egy réti sast is — alighanem a Dnyeszter vidékéről tévedt ide — megállapíthattam. Dzurkow, április 26-án. Itt most kezdenek virágozni a fák és kezd szépen zöldülni a sok fűzfa. A gólyák, varjak, récék és sárszalonkák nagyban költenek. Gólya nagyon sok van, ha itt maradnék, bőven lehetne jelölni, «gyűrűzni». Czerneliza, május 6-án. A vonulás itt is befejeződik. 3-án láttam az első Turtur-i és Lanius minor-okat, ma pedig az első és egyetlen Chelidonaria urbica-i, már azt hittem, errefelé nincs is. Czerneliza, május 12-én. Evezek, csáklyázgatok a Dnyeszteren, gyö- nyörű ligetek közt hallgatom a fülemiléket, melyek itt hallatlanul nagy tömegben élnek. Sok a Locusfella fluviaülis, van egy-két Buteo, békászá sas, barna kánya, több vércse, kabasólyom. Láttam Ardea cinerea-i,. Sterna-ka.t, néhány tőkés récét, Tringoides hypoleucus-i elég sokat. Igazán remekszép e folyó vidéke, kár, hogy az örökös lövöldözés össze-vissza zavarta a vadakat. Czerneliza, május 25-én. Ezt a levelemet herceg Lubomirsky park- jából írom, mely ugyan teljesen elvadult a háborúban, de mégis a leg- szebb hely a környéken. A kastély is olyan állapotban van, mit Szig- liget vagy Csobánc. A park maga kertészeti szempontból békében sem lehetett valami nagyon különös; egy vagy két összevagdalt ezüstfenyő maradványa, egy vöröslevelű mogyoróbokor, néhány ritkább fenyőfa, egy teltvirágú vörös galagonyabokor még a legszemrevalóbb benne. Egy fa gyökerén ülve írom e soraimat, miközben néhány Chloris, meg Sylvia atricapilla kíváncsian pislogat le reám, egy fülemile pedig gyö- nyörűen énekel tőlem 5^-re. Lábam előtt alig egy lépésnyire egy egér motoszkál a csalit közt, cinegék és verebek is szólnak körülöttem s épen most hallatja szavát fejem fölött tgy Jynx! Csak pikulámat kellene kihúznom zsebemből, hogy könnyűszerrel utánozhassam Orpheust a XX. században ! A madárvilág itt is érdekes. Sasokat is látni gyakrabban, leg- inkább békászó- és parlagi sast, nemkülönben barna kányákat. Az öly- vek közt akadnak egészen világosak, nemkülönben nagyon is sötétek. Nem messze innen egy nagy nyárfasorban vetési varjakkal vegyest sok kék vércse költ.» Madártani megfigyelések Dalmáciából 1916 április— szeptember havából. Irta: Dr. Báró Mannsberq Arvéd. .•■•■./• A szokatlanul korán beköszöntött tavasz ragyogó napsugara már- cius végére zöldbe vonta még a tölgyest is: tele torokkal énekelt a rigók serege, a pinty, a vörösbegy, odakünt a mezőn a pacsirta szállt égnek, rég megérkezett volt a barázdabillegető s a csaláncsúcs, érkezőben van a gólya, fecske, meg búbosbanka. Egyöntetűnek, szépnek Ígérkezett a vonulás képe Erdélyben; de nem figyelhettem végig. Április 5-én a kötelesség szava a dalmát tengerpartra, Raguza vidékére szólított el. Az úton oda Szlavóniában sok Ciconia ciconia-i, néhány Milviis milvus-i észleltem, Mosztár táján már megcsapta fülemet a Sylvia orphea szép éneke, magában Mosztárban pedig szelid Pyrrhocorax pyrrhocorax- ok repdestek az épületek körül. A Narenta völgyében felkalandozó Laras argentatus micliahellesi-k, arrébb meg Oyps fu/vus-ok, 1 — 2 Viiltur monachiis, több izben Saxicola-k és Sylvia subalpina. Megfigyeléseimet túlnyomó részben Raguzától északkeletre, az úgy- nevezett Valle di Breno tengerre nyiló, olajfa és szőlőkert tarkította lej- tőin végeztem. Tanyám is itt volt, Brgat falucskájában. Sokat jártam a Bosanka melléki kis tölgyes erdőben, meg Lapad félszigetének aleppó- íenyveseiben és pompás vegetációjú kertjeiben. Megérkeztemkor ter- mészetesen már sok olyan fajt találtam ott, melyet leutazóban még nem láttam volt, mint például Clielidonaria urbica, az Emberíza-k, Sylvia-k több faja; de a későbben, nálunk a vonulási időszak legvégén érkező speciesek megjelenésében erős eltolódás volt észlelhető, jóllehet az idő- járás április 20-án túl már igen kedvezően alakult. Laras argentatus michahellesi Bruch. Állandóan volt belőle a part mentén, ha nem is sok. Egyszer- másszor feltévedt a sziklák közé s úgy keringett, mint valami ragadozó. Ardea purpurea L. Április 22-én a tengertől mintegy 5 km.-re, távol bárminemű édes- víztől, a gyérbokrozatú sziklakúpok fölött láttam egy elrepülőt, mely azután le is szállt. Valami eltévedt példány lehetett. 334 DR. BÁRÓ MANNSBERG ARVED Àrdetta minuta (L.). Május 4-én valamelyik kertecske sűrűjéből kelt föl előttem alig; 10 lépésre egy öreg o^. Csak ez egyszer észleltem. Tartar tartar (L.). Úgy a Brgat környéki kis tölgyesben, mint a bosankai tölgyes- erdőcskében május havában gyakran hallottam; először a hónap első napján. Caccabis saxatilis (Meyer). Mint Kosic-tól, a raguzai múzeum igazgatójától hallom, régebben jóval gyakoribb volt a környéken, mint manapság. Én csak két izben találkoztam vele, május havában; másodmagával, illetve egymagában kelt, elég közelre bevárt s nem is repült el nagyon messzire. Gyps falvas (Gm.). Meglehetősen gyakran mutatkozott, rendesen többedmagával; se más keselyűvel, se pedig hollóval együtt nem találtam. Neophron percnopteras (L.). Június 15-én valamelyik dolina sík gyeppályájára lovagoltam, ami- kor alig 100 lépésre leszállt egy remek öreg dögkeselyű s nyugodtan lakomázott. Lármázásomra se riadt el, még közelebbre is bevárt. Ezen- kívül még két izben láttam ezt a fajt augusztus havában. Pernis apivoras (L). Május 8-án láttam két keringő darázsölyvet, valamely kis tenger- parti aleppófenyves fölött. Circaëtus gallicus (Om.). Összesen hat izben került szemem elé, még pedig április, június és szeptember hónapjaiban. Egyik esetben egészen közel keringett ; min- dig igaz örömmel töltött el ennek a szép ragadazónak látása. Úgy lát- szik, fészkelt is abban a tengerparti, sűrű aleppófenyvesben, melyet az előbbi fajnál említettem. Raguzától keletre van ez. Cerchneis tinnuncalas (L). Ritkán mutatkozott, de egy párban alighanem költött valamerre a környéken, mert májusban is párosan láttam. Falco peregrinas Tunst. Kétszer találkoztam vele május havában. Mindkét esetben gyorsan, nem nagyon magasan repült el a macchia fölött. MADÁRTANI MEGFIGYELÉSEK DALMÁCIÁBÓL 1916 ÁPR.^ — SZEPT. HAVÁBÓL 335 Cuculus canorus L. Májusban, júniusban hallottam szavát a bosankai tölgyes erdőcské- ben. Máskor nem észleltem. Coracias garrula L. Augusztus elején két izben láttam, Ragusatól nem messze, de már Hercegovina földjén, Uskoplje mellett. Fa és bokor tarkította szikla- vidéken repült el előlem. Micropus apus (L.). Raguza bástyavilága körül, különösen napnyugtakor százával zsiva- jogtak a sarlós fecskék. Április 22-én észleltem először, szeptember 2-án még láttam, azon túl már nem. Szeptember elején hűvösre, borúsra for- dult az idő. Micropus melba (L.). Április 13-án már ott találtam ezt a fajt. A raguzai bástyákon tanyázott ez is és versenyt zsivajgott törpébb társával. Ép ügy, mint amaz, szeptember első felében elvonult. 13-án egy 400-as csapatot lát- tam, magasan szálltak el délfelé; ezek voltak az utolsók. Chelidonaria urbica (L.). Április 13-án már ott találtam és szeptember 15-én még volt bőven belőle. Általában ritkább volt a Hirundo-niX. Élénkebb mozgása augusz- tus második felében kezdődött el. . Clivicola rupestris Scop. Csak két izben láttam április havában. Hirundo rustica L. Egész ottlétem alatt bőven volt belőle. Gyakran minden látható ok nélkül hallatta vészjelzését a füsti fecske, először tapasztaltam ezt. Június havában alacsony, emberlakta szobában, a mennyezet alatt köl- tötte ki s nevelte föl 4 fiókáját egy pár; az éjjel-nappal nyitva tartott ablakon jártak ki-be az öregek. Muscicapa grisola L. Április 25-én mutatkozott először, tehát elég későn; igaz, hogy nyáron át csak szórványosan került elő. Annál gyakoribb volt a nyárvégi vonuláskor, főleg az augusztus 20-tól szeptember 10-ig terjedő időközben, amikor a Brgat környéki kertecskékben majd minden fán ült egy. 336 DR. BÁRÓ MANNSBERG ARVÉD Muscicapa coliaris Bechst. A nyár folyamán négy izben láttam Brgat környékén. Mindannyi- szor ? volt. o^ nem került szemem elé. Muscicapa atri cap illa L. Augusztus legvégén, szeptember elején mutatkozott a Brgat kör- nyéki tölgyes csoportokban. Csak fiatalokat észleltem. Lanius coUurio L. Május 4-én jelentkezett az első, azon túl a nagyobb összefüggő facsoportok helyein elég gyakran találkoztam vele. Augusztus 24-én valami kis bokor körül, melynek akkor érett a bogyója, egy sereg Sylvia, Muscicapa verődött össze; ép ezeket figyelgettem, amikor a bokorból egy L colliirio c/' ad. valami nálánál kisebb madárral összeakadva, lehemperedett a szikla aljába, ott csakhamar felülkerült és irgalmatlanul csapkodott csőrével áldozatára. Amint eközben föl-fölemelte fejét s tágra nyilt szemmel, félig nyitott csőrrel körülnézett, egészen olyan volt, mint valami kis ragadozó. Amikor egy ideig figyeltem volt, követ hají- tottam feléje, mire áldozatával karmai közt, arrébb repült, de alig 2 — 3 méter után leejtette. Odamentem: egy Muscicapa grísola juv.-al bánt volt el a gébics, fejét roncsolta össze. Még visszatért azután és sokáig kereste zsákmányát. Lanius senator L. Május 14-én egyik szőlőkertben pillantottam meg egy o^-et, majd a %-i is. Ezenkívül csak még egyszer láttam egy c/'-et augusztusban. Corvus corax L. Egész idő alatt rendkívüli gyakori jelenség. Megtörtént, hogy 50 lépésre is bevárt; gyakran láttam tízesével keringeni, szálldosni, sőt szeptember 3-án 25 verődött össze. Garrulus glandarius (L.). Többször mutatkozott, kivált a tölgyes erdőcskék körül. Oriolus oriolus (L). Május 3-án az elsőt a bosankai tölgyes erdőcskében nyáron át többször hallottam; augusztus derekán élénk vonulás; különösen e hó 16-án a Brgat körüli kertekben nagyon sok, főleg fiatalok. Azon túl egyetlenegy se. MADÁRTANI MEGFIGYELÉSEK DALMÁCIÁBÓL 1916 ÁPR. — SZEPT. HAVÁBÓL 337 Fringilla coelebs L. Nagyobb facsoportokban — főleg a tölgyesekben — volt pinty, de általában kevés és nem is énekelt szorgalmasan. Május 4-én egy c/' •olyanformán hívogatott, mint a Muscicapa, csak valamivel erősebben. Chloris chloris (L.). Rendkívül gyakori. Május 10-én alacsony cyprusfenyőn alig 1 m.-re 3. föld fölött 4 apró fiókás fészke. Cannabina cannahina (L). Egész idő alatt nagyon gyakori. Carduelis carduelis (L). Nap-nap után találkoztam vele. Emberiza melano cephala Scop. Májusban, júniusban zengett a környék ennek a szép madárnak Tiem változatos, nem is valami kiválóan szép, de pattogó ritmusú éne- kétől. Emberiza cirlus L. A melano cephala-wdX is gyakoribbb volt. Emberiza hortulana L. A szőlőkertek környékén s bokrozattal dúsabban borított területe- ken, főleg ott, hol valami víz is akadt, mindig rátaláltam. Egyszerű, igénytelen hangicsálását, mely a sclioeniclus «énekére» emlékeztet s így írható le : tyía tyííí tyifyi (a harmadik röviden) vagy íyityityü, sokszor meg: fyíü tyííí priüty ! még éjjel is hallatta egyszer-másszor. Alauda arborea L. Május 24-én éjszaka Uskoplje közelében kis facsoportok felől hal- lottam félreismerhetlenül az erdei pacsirta jellegzetes leszálló terc- strófáját. Anthus campestris (L.). Április 25-én figyeltem először az Ivanica környéki gyérfűves sziklás, köves dombokon ; azután meglehetősen gyakran találkoztam vele. Sokszor hallatta karakterisztikus tyi(u)lű, íyrílü szavát, különösen, ha futott az ember elől, vagy felszálltában, Anthus pratensis L. Szeptember 15-én kelt fel két darab előttem jellegzetes szH szít szit szavával, közel a tenger partjához, Raguzától délkeletre. Aquila. 22 338 DR. BÁRÓ MANNSBERG ARVÉD Motacilla alba L. Szeptember 13-án — csakis ezen a napon — Brgaton több kisebb- nagyobb elrepülő csapatot figyeltem meg. Sitta neumeyeri Michah, Gyakran találkoztam vele, különösen szeptemberben. Nyugtalanabb és jóval elevenebb még a mi Sitta-nknéX is. Elreptekor ilyenforma sivalkodást liall ottam tőle : tri tri tri tri tri tri tri tri tri tri. Parus major L. Nem volt nagyon gyakori, de azért május dereka táján a kirepült fészekaljak jólesőn élénkítették a kertek vidékét Parus coeruleus L, Csak az őszi mozgolódás idején észleltem, főleg szeptember 10-én^ melyen ép olyan élénk volt a madárélet, mint amilyen Kolozsvár kör- nyékén szeptember 25 — 26-án szokott lenni : a legendásan szép ősz garan- tálja ott e dátumnak szinte feltétlen biztosságát. Sylvia Sylvia (L.). Április 14-én hallottam, láttam először; a nyár folyamán, különö- nösen a Valle di Breno völgykatlana aljában többször találkoztam vele. Sylvia curruca (L.). Ugyancsak április 14-én az első. Énekét elég gyakran hallottam,, kivált ott, ahol előbbi fajét. Sylvia orphea Temm. A kertek, szőlők táján április 22-től fogva majd mindennap talál- koztam vele. Éneke nagyon szép, változatos, mely beleszőtt czerregései- vel emlékeztet az Acrocephalus paliistrisé-xd., csakhogy fáradtabb annál, vontatottabb, nem olyan friss, nem is olyan fordulatos, mint amaz, de erősebb. Nagyon jellegzetes, hogy az egyes motívumokat szinte mindig kétszer mondja egymásután (például: fitfitruu, fiifítruu; püíiit, püííit fyiiki tyuki tyiiki fitfit; crrrrrrr likvid, likvid ; a motívumok között szinte mindig kis, sokszor nagy szünet). Sylvia melanocephala (Gm.). A tengerparti hegyoldalak bokrozatában, apró olajfakertjelben gya- kori volt Szerény éneke emlékeztet a S. curriica-érâ, hivogatója erő- sebb, szinte kellemetlen hang. MADÁRTANI MEGFIGYELÉSEK DALMÁCIÁBÓL 1916 ÁPR.— SZEPT. HAVÁBÓL 339 Hypolais paliida (Hempr. & Ehrenbg.). Május 14-én hallatszott először éneke Brgat közelében valami kis, buja aljnövényzetű, olajfával tarkított tölgyesben. Nyugtalan lénye, nagy óvatossága miatt megfigyelése nem volt könnyű és nem egyszer óra- számra ültem leshelyemen, míg kettő, három is nem énekelt közvetlen közelemben. Nagyon szapora, fáradhatatlan karicsolás ez, folyton egy hangnemben, emóciók nélkül, egész nádiposzátaszerűen. A mi gezénk énekétől nagyon eltérő; elsősorban czerregető, azután ügyes énekes s csak végül hangutánzó ez a madár. Énekében mintha folyton motívumok után keresne; egy-egy motívum hosszú, nagyon variált czerregésből s egy melodikus toldalékból áll ; ezt azután hihetetlen szaporasággal addig ismétli, amíg más motívum szövésére nem tér át. A melodikus toldalék- ban egyszer-másszor némi hangutánzási célzat vehető észre, én a Hirundo rustica, meg a Fringilla coelebs hangját — utóbbinak közismert hivószavát — hallottam ki. Néhány próba: czörötörHörötörötörö — tői tü = 15 — 20-szor szaporán egymásután, vagy ez: czätwr, czätwr, czätwr, tiíí; vagy: cec'ére cicére cece're czíczíí ; vagy: híifit tara tara tara triiiün ; ccrëccrkcr'è tara-títi. Különösen ez utóbbi motívum egészen nádiposzáta- szerű. Repte, hirtelen elsuhanása s amint behajlított derékkal magát leejti a sűrűbe, szintén erre a fajra emlékeztet. Hypolais olivetarum (Strickl.). Ott figyeltem meg, hol előbbi fajt, de ez kizáróan olajfán tartóz- kodott; szabadabb helyen, a kertek olajfáján soha nem láttam. A kettő- nek éneke úgy viszonylik egymáshoz, mint a nádirigóé a czerregő nádi poszátáéhoz : a pallida-i izgatottabb, sebesebb, motívumainak szövésében leleményesebb és vékonyabb hangú, az olivetariim-é pedig vontatottabb, mélyebb hangú és nem olyan gazdag. Ez csak karicsol, de színezve, úgy hogy jellegzetes, egy kvarton belül mozgó, lassú «dal» hallik, mely- nek váltakozva egyik hangját, mintha szívná, másikat meg fújná a ma- dár. Szintén nagyon óvatos. Phylloscopüs sibilator (Bechst.). Április 19-én hallottam először. Facsoportokban — különösen töl- gyön, platánon — elég gyakori jelenség. Augusztus végén, szeptember elején nagyobb számban. Phylloscopüs acredula (L.). A bosankai tölgyes erdőben nyáron át is találkoztam vele. Brgat környékén, a kertekben csak az általános mozgolódás idején augusztus végén, szeptember elején, közepén láttam s hallottam. 22* 340 DR. BÁRÓ MANNSBERG ARVÉD Monticola solitaria (L.). Jóval kevesebb volt belőle, mint három évvel ezelőtt ittjártamkor. Egész idő alatt mindössze kétszer észleltem a tengerparti gyéren bokros sziklákon. Saxicola oenanthe (L.). Csak egy izben láttam, május 4-én egy c/' ad-t stapazina-k társa- ságában. Saxicola stapazina (L.). A 5. aiinta-v2i\ együtt leggyakoribb jelensége volt Raguza vidé- kének. Bizonyára akadt itt subspecies és átmeneti alak iselég, de ezt csak seriesek gyűjtésével lehetett volna eldönteni, erre pedig alkalmam nem volt. Reméltem, hogy a ragusai múzeum anyaga alkalmat fog adni összeliasonlítgatásokra, de csalatkoztam, mert ott bizony a jel- legzetes fajok subspecifikus sorozatai helyett egy sereg kuriózumként felállított, közönséges species tölti meg a szekrényeket. Saxicola aurita Te mm. Rendkívül gyakori volt ez a szép kis állat is. Naplóm április 30-ról igy szól: Sziklán üldögél, földre száll, visszarepül, fán is mutatkozik. Eleven. Friss kis hangicsálása (tyifyírii, tyütyüríi-tyü, szaporán) emlékez- tet a 5. Sylvia szavára, de hangosabb, pajzánabb ennél. Kövön ültében, amint rövid herregést hallat, elárulja, hogy rászolgált a német elneve- zés re : « Steinschmätze i"s> . Erithacus rubecula (L.). Szeptember derekáig soha nem láttam, ekkor meg valósággal ellepte Brgat kertjeit s naphosszat énekelt, még pedig szebben s élén- kebben, mint Erdélyben. Lüscinia luscinia (L.). Április 24-én hallatszott először éneke valamelyik kertecske sűrű- jéből. Szorgalmasan énekelt egész májuson át, főleg éjjel s a reggeli órákban. Április 25-én közelről figyeltem s énekét ilyenformán rögzí- tettem meg: fyüp tyiip tyüp tyüp ; tii tii tü tü tititit ; filríl-fürü-füni; hält huit iyiihiï tyiihii; hí hí lií lií (lassan, mintegy szíva a hangot), azután rögtön gyors tyüp tyüp tyüp tyüp tyüp (csattanósan) tü tü tü tü tü tü tü tü tü tü tü tü (gyors, trillaszerű) ; hííi iiííi, fiú fiú ; tyiú tyiú tyíú tyíú ^ tikii ! hí-hí-hí-iií-tüm ! pütü-pütíi, pit pit pit pit. [ Augusztus végefelé ebből a fajból is több mutatkozott. Gyűrűzési és madárvédelmi észleleteimből. Irta id. SzEÔTS Béla — Tavarna. . Az lQ16-ik, vagyis a második liáborús év mintha befolyással lett volna vonuló madaraink vándorútjára. Rendes körülmények között nagy- számban visszakerült madaraink u. i. legalább Tavarna vidékén feltűnő apadást mutattak. A seregély, a füsti- és a molnárfecske, továbbá a szürke légykapó oly gyéren volt képviselve, hogy az előbbi három fajnak is csak kevés fiókájára tehettem rá az aluminium gyűrűt. A szürke légykapóból is csak két pár rakta fészkét a nagy grófi kastély falpárkányaira. Lakóházamról pedig a fészkelő pár is elmaradt, noha ott az idén egy C-odú is várta őket; válogathattak volna a hely- ben. A seregélyek sem igen vették igénybe a nagy park százados töl- gyeinek odvait, sem a kirakott fészekodvakat, sem az Ondava folyó partját oly mesésen diszítő ezüstnyár- és hatalmas fűzfákat. így mind- össze négy fészekodú és nyolc odvas fa szolgáltatta az 52 seregély fiókát, melyekre a gyűrűk rákerültek. A füstifecskék 29 fészke 128 fiókát nevelt, melyeket meg is gyűrűztem. Az öregeket — épen csekély számuk miatt — az éjjeli összefogással nem zavartam. Hiszen a visszatérésre és a fész- kelőhely változtatására már úgyis elég bizonyítékot szereztem. Az előző években meggyűrűzött seregélyek közül három került kezembe, mint most már teljes bizonysága a visszatérésnek, egyúttal némi megvilágítása a vonulás irányának is. Még az elmúlt lQ15-ik év szep- temberében kaptam két seregélylábat dr.LöCHERER Lőrincz, Zemplénmegye tiszti főorvosának szívességéből. Az egyik lábon az általam 1914. május hó 19-én rátett Ö007 számú gyűrű volt. Ennek viselőjét ugyanazon év szeptember havában a Bodrogközön — Őrös községben — Fekete Sándor uradalmi vadőr egy csapatból lőtte ki. A lelövés idejéből nem állapít- ható meg, hogy egy Örösön megtelepedett, vagy már átvonuló egyedről van-e szó. Azt azonban bizonyítja, hogy a tavarnai seregélyek útjokban a Bodrogközt érintik. Ezzel pedig igazolva látom azt a feltevésemet, hogy a Tavarna vidékéről júliusban elvonuló seregélyek az őszi vonulás idejéig nagy kiterjedésű legelőkön tartózkodnak — a mi ez esetben a Bodrogköz lehet. Ezért hívtam fel egy zemplénmegyei lapban a bodrogközi vadászok 342 ID. SZEOTS BELA figyelmét a gyűrűzött seregélyekre s kértem azoknak lelövetésük esetén a m. kir. Ornithologiai Központba való küldését, E helyen is köszönetet kell mondanom úgy a gyűrűs lábat beküldő főorvosnak, mint a szerencsés vadásznak is. A másik két seregély a folyó 1916-ik évi március 3-án, illetve április 12-én Tavarnán jutott kezembe. Az előbbit 1914. évi május 18-án jelöltem meg a 6111 sz. gyűrűvel, az utóbbit 1915. évi május 21-én a 6803 számúval, mindkettőt fiókakorában. Ezekkel az adatokkal a seregélyek visszatérésének bizonyítását befejezettnek is tekinthetem. A kitett fészekodvakban nevelődött czinege-íiókAk gyűrüzését ez évben is folytattam. Tizennyolc odúban 149 czinegefiókát gyűrűztem meg, ily eloszlásban: Parus major L ... 70 darab Parus coeruleus I ...... 48 « Parus palustris (L.) ... ... 15 « Parus ater L ... ... 16 « Összesen 149 darab. A P. ater a 49. számú A-odúban kétszer költött. A kotló nőstényt is sikerült megfognom s ezzel egy újabb adatot szereznem, amennyiben rajta az 1916. év január 10-én rátett 9724 sz. gyűrűt találtam, mint az etető közelében való megtelepülés bizonyítékát. A czinegék és más odúlakók rendkívüli hasznára vonatkozólag is érdekes megfigyelést tehettem az idei hernyójárás alkalmából. Ugyanis 1500 lI öl területű kertemben 14 fészekodú van kitéve, a melyek közül 11 volt elfoglalva, még pedig 8-ban czinege, l-ben csúszka, l-ben nyak- tekercs, l-ben pedig mezei veréb volt. Utóbbit természetesen elpusztí- tottam, mielőtt fiai kikeltek volna. A fiókák eloszlása a következő voh : Parus major .„ ._ 6 odúban 54 darab Parus coeruleus ... ... 2 « 23 « Sitta europaea ... 1 « 8 « Jynx torquilla ... ... ... 1 « 8 « Összesen 93 darab. A tíz család öregét is hozzáadva, összesen 113 hasznos madár lakott a kertemben. Ennek az lett a következménye, hogy kertem fáiról alig hiányzott néhány levél, míg a község kertjeinek fái olyanok voltak, mint őszi levélhullás után. Igaz, hogy kertem teljesen izolálva van a község- béliektől és tavasszal a hernyófészkeket le is szedettem; a tapasztalt eredmény mégis az emberi kéz és a madársereg együttes munkájának javára írható. Egy másik megfigyelésem minden valószínűség szerint a nagy GYŰRŰZÉSI ÉS MADÁRVÉDELMI ÉSZLELETEIMBŐL 343 fakopáncs (Dendrocopus major L.) fészekrablásáról szól. Ugyanis a nagy grófi park egyik odvas tölgyében egy ilyen fakopáncsnak volt fészke és fiókája. A fészek közelében lévő B-odúban pedig egy barátczinege -pár költött ki 8 fiókát, a melyeket május 4-én gyűrűztem meg. E hó 12-én észrevettem, hogy a fészekodú abban a magasságban, ahol a fiókák ültek, ki van vágva és a fiókák eltűntek. E körülményt véletlennek tulajdoní- tottam, míg később két fenyvesczinegepárnak fészekodvában lévő fiókái is hasonló sorsra nem jutottak. Ez utóbbiak még csupaszok és vakok voltak. Napokig figyeltem a fészekodvak táját, de a rablót tetten érni nem sikerült. Azt azonban láttam, hogy egy nagy fakopáncs sűrűn tar- tózkodott a fészekodúk fáin. Megjegyzem még, hogy mind a három kirabolt fészekodúról már előzőleg hiányzott a kéreg, továbbá, hogy a sima felületen világosan kivehető volt, mint kopogtatta ki a rabló azt a helyet, a hol a kinyitás eredményre vezetett. E máskülönben hasznos madár ilyen viselkedése csupán indivi- duálisnak mondható. Hogy mi vitte erre a kártételre, egyelőre rejtély marad. Befejezésül meg kell említenem, mikép hasznosítottam a Csörqey Titusz által ajánlott verébirtó virágcserepet, i Az itteni állami kisdedóvó eresze alól két összeépített molnárfecskefészek lezuhant. Hogy a 9, már tollas fiókát megmentsem, ilyen, szénával és tollal bélelt virágcserepekbe tettem őket, a leesett fészkek helyére akasztva, A fiókák a röplyukon csakhamar kidugták fejüket, a mit a közelben repkedő öregek hamar észrevettek. Már az első félórában etetni kezdték a fiókákat és azokat szerencsésen fel is nevelték. Ez esetet egy felvételen meg is örökítettem, abban a pillanatban, mikor az egyik öreg fecske egy legyet nyomott éhes fiának csőrébe. Az eredetileg verébirtásra szánt virágcserép-odút tehát bátran nevez- hetjük irtó- és mentőkészüléknek is. Jegyzet. A harkályoknak az a szokása, hogy egyes fészekodvakat fel- kopácsolnak, széltében ismeretes és részben meg is magyarázható. Mint odúlakó és kéreg alatt kutató madarat természetesen minden faodú érdekli, még inkább az olyan, amelynek kérge részben levált s a mely korhadás nyomait is viseli, tehát faragó rovarok jelenlétét sejteti. Ha a jelen esetben csakugyan a nagy fakopáncs volt a tettes, úgy a fiókák elpusztítását nem lehet tervszerűnek vennünk, mert hiszen B-odúról van szó, amelybe a madár a röplyukon át is könnyen behatolhatott volna. Legvalószínűbb tehát, hogy a harkály rovarokat sejtve töri be az odú falát. A fészkelési időn kívül ezzel nem okoz nagy kárt, mert az így 1 L. Aquila 1914, id. 250. 344 ID. SZEÖTS BÉLA feltárt odúba igen szívesen települnek a légykapók, rozsdafarkú fülemülék s elvétve a kedves kis fakúszó is. Ha pedig az esetleg csekélyszámú odút czinegék számára akarjuk megtartani, a sérülést nagyon könnyű kátrányos fedéllemez vagy bádogdarab felszegezésével kijavítani. Annál érzékenyebb a kár, ha az odú feltörése a költés idejében történik. Ebbe ugyanis a már tollas madárfiak is belepusztulnak, mert az odú időelőíti elhagyására kényszerülnek. Az esetleg még csupasz és vak fiókákat meg valószínűleg épúgy megeszi ilyenkor a harkály, a mint a feketerigó némely egyedei is felfalják alkalmilag a földön épült fészekben talált apró, csupasz madárfiakat, melyek ilyenkor még inkább hasonlítanak vaskos, meztelen férgekhez, semmint madarokhoz. Még kérdéses tehát, hogy ily esetekben a harkályok és feketerigók némely egyedének elfajult voltáról, vagy csak tévedéséről van-e szó? A harkályok ügyében mindenekelőtt azt kellene tudnunk, hogy a fészekodvak felkopácsolása főképen a fészkelés idejében történik-e, vagy egyenletesen oszlik-e el az év egész folyamára? ítéle- tünkkel az előbbi esetben is óvatosaknak kell lennünk, mert nem lehetet- len, hogy éppen az odúban ülő fiókák nesze az, a mi a harkályok kíváncsi- ságát felébreszti. Csörgey Titusz. Kisebb közlemények. Levelek a Hortobágyról, I. • . "■■'■-■' ■■ ^y^-'^-' ■ 1914. március 26-án és 27-én a Medgyes csárdától Kisfényes-Nagy- fényes, Parajoshalom, Szásztelekerdő és Faluvégi erdő érintésével a pusz- tának a Hortobágyvasuttól délre eső részét jártam. Bár az idő az első napon részben esős volt, másnap pedig orkánszerű északkeleti szél járt, a kirándulás sok örömet szerzett. Temérdek ragadozó volt, kivált egerész ölyv (Biiteo vulgaris L.) Ezek télen is itt lehettek, mivel az erdőkben tele van a fák alja a köpeteikkel, melyek kizárólag egeret (pockot) tartalmaznak. Sok volt a C//r«s-féle is ; úgy látszik, vonulóban voltak, mert egyszerre 4 — 6 darab is élénkítette a tájat. Majd mind északkeletnek húzott, folyton vadászgatva. Legtöbbje C. aeniginosus volt, de azt hiszem, C. cyaneiis és pygargiis is akadt köztük. Kis sólymot (Falco menlliis Gerini) 4—5 darabot láttam. A sok ragadozó annyira zaklatta a Hortobágyon lévő 4 — 5 pár foglyot, hogy egyikük nagy meglepetésemre egy gulyástanya disznóóljából repült ki, mikor oda betekintettem. A magyarázatot is hamar megtaláltam : egy kis sólyom ült a közelben a földön. Napközben több réti sast (Halidétus albicilla L.) is láttam. Este 1/26 és 6 közt be is szállt négy darab a Faluvéghalmi erdőbe; három egy fára ült. Az erdőben temérdek vetési varjú és szarka van ; ezek min- den érkező sast nagy riadalommal fogadtak. Felzúdult az egész lármás had, velük a vércsék is. Amint a sas elült, ők is megszálltak. A réti sasok hálóhelyét a sűrűn fekvő köpetek árulják el. Legkedvesebb helyük az erdő keleti szélének két sarka, honnan már 7 — 8 sast lőttem le. Nagy szélben azonban, mint e napokon is, az enyhelyet nyújtó oldalt választják. A cserkelést jókor kezdtem, mikor a sasok még ébren voltak. Fától- fához csúszva loptam be őket 25—30 lépésre s egy gyönyörű példányt ejtettem. 1 Az erdőben egy barna kányát (Milvus migrans Bodd.) és egy sólymot találtam — talán F. peregrinus volt; messze repült, nem ismer- hettem fel. 1 A m. kir. Ornith, Központ csontgyüjteményébe került. 346 KISEBB KÖZLEMÉNYEK A «Kisfényes» tónál egy barna rétihéját üldözött egy réti füles- bagoly (Asio accipitrinus Páll.). Ugyanott este három ily bagoly repkedett, folyton kattogva. Ez a viselkedése feltűnt és másnap keresni kezdtem, nincs-e fészke? Nagy örömömre a Parajos halomtól keletre, a szekérút mellett elfutó ér partján megtaláltam a bagoly fészkét. A giliczetövis ritkás bokrai közt volt az avar fűben. A bagoly közelre bevárt s a fészek- ről lerepülve, nem messzire újra leült. A fészek az avar fűvel úgy volt kibélelve, hogy a fű nem volt letépve, csak szépen elcsavarva. A tojás a földön feküdt, kissé piszkos, sáros volt, talán hogy a feltűnést elkerülje. Úgy látszik, a «Kisfényes» tónál is van fészke. E madár itt maradását ^nnak tulajdonítom, hogy a Hortobágy tele van pocokkal; ez a dúsan terített asztal tartóztatta itt az átvonulókat. II. Az 1912 — 13—14 — 15-iki esztendők rendkívüli csapadékos időjárása felfakasztotta a talajvizet, úgy hogy a Hortobágy nyugati szélén, Polgár, Dada és Bűd határában temérdek terület került víz alá, teljesen elvadulva. Öles gyékénysás és káka nőtt a szántóföldeken. A vízzel temérdek hal is jött, úgy hogy az útszéli árkokban is pontyot, kárászt, csíkot fogtak. Ez az állapot idecsalta a már csak hírből ismert vizimadarakat s temérdek batla (Plegadis falcinellus L.) és selyemgém (Ardea ralloides Scop.) ütötte fel tanyáját. A batlák a bágyi erdőben fészkeltek is. A batla itt csak 1888-ban volt utoljára, a selyemgém pedig a 90-es években Tarczal határában, a Takta és Ively érben tanyázott nagy számban. Sokan kis kócsagnak vélték. A mi határunkban — Kisfástanya körül — temérdek réce jelent meg, továbbá sok szárcsa, búbos vöcsök (Colymbus ciistafiis L.) és törpe vöcsök (Colymbiis fliivlatilis Tunst.), helyenként lotyó (Limosa lapponiea L.) is telepedett meg. Nagy kár, hogy a sár és víz a közlekedést megakadályozta s így rendszeres észleleteket nem végezhettem. A Hortobágy belsejében ezidén (191ó-ban) szept. 14 — 16-án jártam. Láttam hat réti sslsí (Maliaéti/s albicilla L.), vagy hat más sast, egy fakó rétihéját (Circus macrums Gm.), melyet el is ejtettem, i néhány vércsét (Cerchneis), ölyvet (Buteo), de a régebben ismételten elejtett Buteo ferox Gm. nem került elém. Volt még néhány szürke gém (Ardea cinerea L.), lő túzok (Otis tarda L.), három daru (Grus cinerea L.), néhány lilik (Anser albifrons Scop.), réce, sirály, cankó, seregély, pacsirta és egy ökörszem. Szóval szegényes volt a madárvilág. László fiam egy 215 cm szárnyterjedelmű H. albicillát lőtt, magam pedig egy 91/2 kgr. súlyú túzokkakast s az emiitett C. macrurust. Egy szép támadásnak is nézője voltam; a réti sas űzte a szürke- ' A m. kir. Ornith. Központi gyűjteményébe került. KISEBB KÖZLEMÉN^•EK 347 gémet. Alulról támadott, épen ú^y, ahogy a kába (Falco subbuteo L.) szokta űzni a fecskét. A gém a kritikus pillanatban egy erős, lövésszerű meszeléssel reagált s az alatta repülő albicilla, — nem tudom ezért-e ? — de felhagyott az üldözéssel, noha a sikere már biztosnak látszott. A réti sassal Kecskésen is érdekes eset történt. Egy gém tetemén lakmározó albicilla ugyanis a gulya szélén oly közelre várta be a gulyást, hogy az egy jól irányzott botütéssel elejtette! IH. 1916. október 8-án újból bejártam a Hortobágy egy részét, meg- fordulva a Medgyes csárda, Faluvéghalma, Szásztelek erdő és Kecskés- puszta környékén. A Halas körül, vadászat közben ezek kerültek elém: sok Numenius arcuatus (L.), számos Anser albifrons és finnmarchicus, néhány Anser neglectus {Süshk.), Anser faba/is L. és Anser cinereus (L.), egy Halidétiis albicilla (L.,) több széki lile (Cliaradrius alexandrinus L.) és vadréce (Anas sp.?) továbbá dankasirály (Larus ridibundus L.). Láttam egy a L ridibundus-sal nagyságra egyező, de minden részében sötétbarna sirályt is, a minőt eddig még sohasem észleltem. Azt hiszem, ékfarkú halfarkas (Stercorarius crepidatus Banks) volt. Estére az Asio accipitri- niis-ok is repkedtek. Utóbbiakra vonatkozólag a Medgyes csárdás fia azt állítja, hogy 1913 — 14-ben a «Fényes tó» és «Kis zsombikos» körül több ily réti fülesbagoly fészkét lelték és fiókákat is szedtek. A Szásztelek erdőnél egy holló Biiteo ferox-ot kergetett. Estére 16 holló ebbe az erdőbe repült hálásra. Azt hittem, megtalálom itt a Buteo Jeroxoi is, tehát cserkésztem rá az éjjel. De nem tudtam ráakadni, csak egy hollót lőttem. Október 11-én átmentem a Kecskés pusztán, onnan a Bogárzóra libahúzásra. Ott találtam három H. albicilla-i és temérdek nagy és kis liliket (Anser albifrons Scop. és finnmarchicus Gunn.) Ezekből lőttem kilenc darabot. Láttam továbbá 22 túzokot és három darut. A daru külön- ben az utóbbi években nagyobb számban tartózkodott a Hortobágyon nyáron is; egyszerre 60 darab is volt látható. Szomjas Gusztáv. Lappföldi gatyás ölyvek Magyarországon. A gatyás ölyv — Archi- huteo lagopus — hazánk ismert téli vendége, amely az első erősebb hideg alkalmával megjelenik s itt van március végéig, sokszor még iprilis közepéig is. Egyik legjellegzetesebb téli vendégünk lévén, nagyon izgató kérdés volt mindig, hogy mely vidék gatyás ölyvei telelnek nálunk? A magyar madárjelölések megindítása idején programmba is vettük, hogy gatyás ölyveket fogunk gyűrűzni nyári tartózkodási helyük megállapítása céljából. Ez a célunk azonban nem sikerült s eddig mind- össze egy gatyás ölyv lett megjelölve eredmény nélkül. 348 KISEBB KÖZLEMÉNYEK Időközben azonban a kérdés sokkal sikeresebb megoldást nyert Azok a nagy eredmények, amelyeket a madárjelölési kísérletek révén mindenütt elértek, arra indították dr. Jägerskiöld tanárt, a göteborgi múzeum állattani osztályának őrét, hogy Svédországban is megszervezze a madárjelölést. IQll nyarán történtek az első jelölések és pedig sze- rencsés választással épen a gatyás ölyvből is tekintélyes számú példányt gyűrűzött meg Kihlén G,, a nevezett múzeum preparátora. Összesen 76 fiókát gyűrűzött meg, dacára annak, hogy ez a gyűrűzés korántsem tartozott a könnyű feladatok közé, mert a gatyás ölyv rendesen a leg- magasabb fákra rakja fészkeit. A jelölési állomás Kiruna környéke,, a Lappföldnek Svédországhoz tartozó részében, közelítőleg a sarkkörön. Eddig ezekből a példányokból meglehetős sokat találtak a téli szálláson, a legtöbbet Németországban, egy részüket Ausztriában és Oroszországban, a legdéliebbeket pedig Magyarországon. Nálunk eddig 4 példány került kézre és pedig az elsőt 1912 március 22-én Sövény- házán, Szeged mellett, a másodikat 1Q14 március 5-én Enyingen, a Balaton közelében, a harmadikat 1914 március 16-án Boldogkővár- alján, Abaujtorna megyében, a negyediket pedig, amely 1912-ben jelöl- tetett, 1913 március 14-én Bizovácon, Szlavóniában, Eszék közelében ejtették el. Eddig ez a legdélibb előfordulási hely. Látható ebből, hogy a lappföldi gatyás ölyvek elég gyakran láto- gatják hazánkat s így egyáltalában nem valószínűtlen, hogy megfigye- lőink kezébe is kerül majd belőle. Mindenesetre szükségesnek tartom fölhívni rájuk a figyelmet, de hangsúlyozottan nem azzal a szándékkal, hogy a gatyás ölyvek üldöztetése és lövetése révén jussunk az adatok- hoz. Hiszen enélkül is elég sok pusztul belőlük. Van rá adatunk, hogy egyetlen község közelében egy téli szezonban több mint 30 példány esett áldozatul a strychninnek, a héjakosárban is gyakran megfogódik, azonkívül minden vasárnapi puskás is a szelíd, sokszor túlbizalmas gatyás ölyvben akarja a maga ((5ßs»-at elejteni. Ha az ilyenek között akadna gyűrűs példány is, úgy mindenesetre mulasztás volna, illetékes helyre el nem juttatni az értesítést. A gatyás ölyvet a M. Kir. Ornithologiai Központ rengeteg egér- pusztítása alapján hasznos madárnak minősíti s ez az eljárása fedi a vadászkörök túlnyomó nagy részének felfogását is. Érdekesnek tartom erre vonatkozólag Boksay György uradalmi főerdész úr nézeteit közölni, amelyeket az Enyingen elejtett gyűrűs gatyás ölyv bejelentése alkalmá- val nyilvánított. Levelének idevágó részlete a következő: «Ősszel elég szívesen látott vendégünk, mert sohasem észleltem^ hogy kárt tett volna az apró vadban, kivéve, amidőn beteg vagy seb- zett nyulat attakiroznak s azt le is vágják. Ez azonban nem írandó fel- tétlenül rovásukra. Ősszel és télen szemtanúja voltam akárhányszor,. KISEBB KÖZLEMÉNYEK 349 hogy a nyúl megpofozza, a fácánkakas neki ugrik, ha föléje vág, a télen pedig láttam, amidőn egy csapat fogolyra leereszkedett, 3 — 4 fogoly föléje és köréje került s úgy verték szárnyukkal. Aztán tovább szállt. Tavasszal azonban üldözöm, mert a fianyúl és az ürge között nem ismer különbséget és kárt tesz, néha nagy kárt.» Nézetem szerint azonban ez a tavaszi kártétel is csak kivételes esetekben lehet nagyobbméretű, mert hiszen a zöme március végén már eltávozik tőlünk s így csak igen rövid az az idő, amely alatt érzé- keny károkat okozhat. Úgy látszik azonban, hogy Boksay fentvázolt nézetei a vadászkörökben mindenfelé el vannak fogadva, mert eddig az összes gyűrűs gatyás ölyvek, melyek Magyarországon kézrekerültek, mind március havában lettek elejtve, tehát a károsító időszakban. Vagy talán csak a véletlen következménye ez a feltűnő jelenség? Schenk Jakab. A hajnalmadár (Tichodroma muraria L.) Zalamegyében. Madárvilá- gunk ez ékessége ősszel és gyenge teleken a téli hónapokban is, néha itt-ott a síkságban, helységek épületein jelentkezik. Zalamegyében való előfordulásáról mindeddig csak egy adat állott rendelkezésemre, még pedig az lQ12-ik évből, amikor október 12-én fiam a Badacsony ormá- nak a legremekebb részén, a «Kőkapu» várromszerű bazaltoszlopain látott egy példányt. F. é. január 15-én a megyében való újabb előfordulásáról kaptam hírt, amennyiben a madárvilág lelkes ápolója és barátja, Barcza Lászlóné értesített, hogy Csabrendeken január 13-án, földszintes kastélyuk ablak- párkányán, alig 3 méter magasságban, megpillantott egy hajnalmadarat, mely szökdécselve kúszott föl a falon és a tetőn át a túlsó oldalra s azután elszállott.i Kőszeg, 1917 február 27-én. Chf.rnel István. Nisaëtus fasciatus (Vieill.) újabb hazai előfordulása. Ennek a nálunk igen ritka madárfajnak egy igen szép c/" példányát találtam meg Hrabár Sándor ungvári főgimnáziumi tanárnak szép ragadozómadárgyüjtemé- nyében. Ezt a példányt Hrabár Fejérmegyéből, Kajtorszentivánról kapta, ahol 1906 szept. 2. körül lőtték. A fiatal c/'-nek hossza 67, szárnya 46 cm. hosszú volt, röpterjedelme pedig 152 cm. Gyomrában két gyík volt. A példány teljesen typikus o^, amely a spanyol typikus példányok- kal tökéletesen megegyezik, amiről magam meggyőződtem, mert HrabáR- nak eredeti spanyolországi Nisaëtus példánya is van. Miután ez a faj eddig csak egyszer fordult elő hazánkban és pedig 1903 április 29-én Mosorin mellett, Bácsbodrogmegyében, ez a második hazai példány. Dr. Nagy Jenő. 1 Azóta értesültem, hogy ezt a példányt febr. 17-én le is lőtték. 350 KISEBB KÖZLEMÉNYEK A Gavia arcticus L. nyári előfordulása hazánkban. Tavainkon, de nagyobb folyóinkon is, késő ősszel, főleg azonban az erősebb téli hide- gek beálltával a rendes jelenségek közé tartoznak az északi vagy jeges búvárok. Míg az igazi jegesbúvár igen nagy ritkaság hazánkban s csak alig egy párszor fordult elő, addig a Gavia septentrionalis és G. arcticus rendes téli vendégünk. A kettő közül az irodalom adatai szerint a sarki- búvár, az arcticus a gyakoribb. Én azonban úgy tapasztaltam, hogy leg- alább itt az Alföld déli részén mindkét faj körülbelül egyforma szám- ban fordul elő. A nálunk előforduló Gavia arcticus példányok legnagyobb részben téli ruházatúak s csak kis részben díszruhásak, de a n^ári időszakban való előfordulásáról eddig nem volt adatunk, pedig hogy egyes példá- nyok látszólag minden ok nélkül visszamaradtak itt Középeurópában a tavaszi vonulás alkalmával, azt már Naumann is megemlítette. Ezek a példányok természetesen mind díszruhásak voltak. Egy ilyen elkésett példányról jutottam tavaly nyáron egy igen érdekes adatnak a birtokába. Onczay László erdőmérnök 1907 június 12-én a Selmecbánya melletti kis Tópataki tavon lőtt egy sarkibúvárt, amelyet Vadas Jenő selmeci főiskolai tanár a Gavia arcticus L. egy igen «szép, jellegzetes tollú» hímjének határozott meg. A madáron sérülésnek vagy betegségnek semmi nyoma sem volt,, nemi szerveiről azonban hiányzik az anatómiai vizsgálat, úgy hogy nem tudható, hogy vájjon nem ezeknek a rendellenessége okozta azt, hogy nem lévén nála kifejlődve a nemi ösztön, nem is gondolt a családala- pításra s nálunk maradt. Avagy ez is egy olyan egyéves fiatal példány^ amelyek még — amint azt Collet is valószínűnek mondja — nem ivar- érettek. Vagy talán nálunk költő példányról van szó ? ! Poroszországban,, a balti tartományokban, Csehországban való fészkelése bebizonyított dolog, valószínűleg költ Lengyelországban, Polésiában is; talán egyes párok bizonyos kényszerítő körülmények hatása alatt, például a tojó sérülése, vagy a tojások túlkorai érettsége miatt rekedtek nálunk s talán költöttek volna is? Akármennyire valószínűtlennek látszik is ez a fel- tevés, amióta egy másik északi madárnak, a Mcrgus merganser-n^k a svájci és boszniai fészkelését ismerjük, azóta az efféle eseteket nem sza- bad eleve már a lehetetlenségek közé sorolni. Itt még egy meg nem oldott kérdéssel állunk szemben, amelyet csak későbbi megfigyelések, fognak majd eldönteni. ^^ ^^^^ j^^^^ A Gavia glaciális (L.) újabb és a Gavia adamsi (Gray) első elő- fordulása Magyarországon. Az Észak-Európában és Ázsiában s a Jeges- tenger szigetein, valamint Izland, Grönland s Labrador félsziget zord KISEBB KÖZLEMÉNYEK 35t vidékein honos jeges búvárok rendesen Európa nyugati tengerpartján vonulnak le dél felé, s a kontinens belsejébe, a nagyobb folyók men- tén, csak egyes példányok tévednek el, s így jutnak el azután a nagyobb középeurópai tavakhoz is. Nálunk ez a faj igen ritka. Hazai biztos előfordulásait könnyen el- számlálhatjuk az ujjainkon. 3 erdélyi, 1 soproni a Fertő-taváról, 1 árva- megyei és 1 oravici. Ezek közül legújabban felfedezett a hódmezővásár- helyi Wagner-féle gyűjtemény jeges búvára, amely azonban a legrégibb hazai példány, amennyiben 1859-ben ejtették el. Ezekhez járul azután még a zágrábi múzeum Oavia glaciális 8 pél- dánya, Lasinjá-ról, melyet 1Q08. június 8-án ejtettek el. Ez utóbbi gyö- nyörű díszruhás példány, amely, hogy miért maradt vissza nálunk a nyár elejéig, azt csak találgathatjuk, de nem tudhatjuk. Talán sérülés, vagy ez is még fiatal, nem ivaréretí példány, melyet nem hajtott a nemi ösztön fel északi hazájába, az ivadéknevelés színhelyére. Van a Oavia glacialis-x\dk egy testvérfaja, amely még ritkább Európában, amennyiben ez nem költ Észak-Európában, hanem' csak Észak- Ázsiában és Amerikában, s itt is inkább a nyugati részeken. Ez a Gavia adamsi, fehércsőrü jegesbúvár. Színben, alakban, nagyságban, majdnem egyezik a Gavia glacialis-va.\, csak a csőre fehérbe átmenő halványsárga és hosszabb. Ez a főkülömbség, mely szerint minden időben, minden korban biztosan felismerhető. Úgy látszik, hogy az utolsó 3 — 4 évtizedben e madár rendesnél nagyobb számban keresi fel Európa északnyugati partjait, amennyiben a svéd és norvég gyűjteményekben mindenütt képviselve van. Épp itt^. az északi gyűjteményekben végzett tanulmányaim után az a benyomá- som, hogy a Gavia adamsi nem önálló faj, hanem csak a Gavia gla- cialis-nâk a földrajzi fajtája, amely tényleg két különböző vidéken él : és pedig a O. glaciális tőlünk Nyugatra, a G. adamsi tőlünk Keletre eső vidékeken. Igaz ugyan, hogy a két földrajzi terűlet érintkezésénél együtt is előfordulnak, sőt talán össze is párosodnak, amiről azonban az eddigi kutatások még nem adtak hírt. Az irodalom szerint a Gavia adamsi eddig még Németországban sem fordult elő. Én ugyan a hamburgi természetrajzi múzeumban láttam 1 példányt, a származását azonban sajnos, nem jegyeztem fel. Valószínűd hogy ez nem német területről való. Az egyetlen eddig ismert középeurópai előfordulása a felső-auszt- riai Atter-See-ről való s ez a példány a linzi múzeumban van. Valószínű, hogy Schaff ezt vette fel magyarországi előfordulásnak egyik művében 1 mert legalább nincs tudomásom eddig még hazai elő- fordulásáról. ' lagdtierkunde. p. 669. 352 KISEBB ívOZLEMENYEK Nagy volt tehát az örömöm és meglepetésem, amikor a zagrebi orsz. múzeumban is megpillantottam egy téli tollazatú példányát ennek az óriási buvármadárnak, amelyet 1908. dec. IQ-én lőttek a szávamenti Babina Orédában, Szlavóniában. Fiatal példánynak látszik, de azért az első pillanatra kitűnik a többi búvárok közül nagyságával s könnyen megkülönböztethető a O. glacialis- tól fehéres csőrénél fogva. A babina-grédai előfordulás tehát egy új fajjal növelte a Magyar Birodalom avifaunáját, amelyben így az összes európai Gavia-\2Í]ok kép- viselve vannak. Miután nem a különleges földrajzi helyzete miatt került e madár ép Babina Grédá-n kézre, hanem tisztán a véletlen játékából, azért ép így előfordulhat az ország bármelyik részében is; csak az a fő, hogy szakértő kezébe kerüljön, s el ne kallódjék. Figyeljünk tehát az igen nagy búvárokra s különösen a sárgacsőrűekre, mert ezek igen ritka vendégek, Szibéria fagyos tundra-vidékéről. ^^ ^^^^ , ^^^ Áttelelő vonuló madarak. Az utóbbi években uralkodó szokatlanul enyhe, rendellenes telek némely vonuló madárfajunk életjelenségeit is hatalmasan befolyásolták, a mit talán legszembetűnőbben bizonyít, hogy alkalmazkodva az idő járásához, a mi zónánkban mind tovább maradnak meg ősznek jártán, sőt rendesen át is telelnek nálunk, holott azelőtt, mint igazi vonulók, november haván túl alig kerültek szem elé. Madár- tani naplómból az 1909 — 1916. évek idevágó adatait közlöm, melyek kivétel nélkül oly fajokra vonatkoznak, amiknek biológiai jegyük régeb- ben < — > vagyis úgazi költözködöy> volt, az utolsó 8 évben azonban már hol a -eo> vagyis (.dielyenkéní átteU'löy>, sőt a O; ^zaz vagy legfölebb a (T£) (■Oielyetváltoztafó^^ kerülhet nevük elé. Megfigyeléseim im ezek: Alauda arvensis L. 1909. Dec. 1. Csönge (Vasm.): Több helyen a mezőkön. « « 2 — 4. Ostfiasszonyfa (Vasm.): 6 — 7 főnyi csapatok. « c^ 9. Kőszeg (Vasm.) : 1 drb. 1910. « 16. Ligvánd (Sopronm.): néhány. 1911. « 11-14. Ostfiasszonyfa (Vasm.): egyesek sokfelé. « « 21. Kőszeg (Vasm.): elég sok. « « 23. Rábakövesd (Vasm.): elég sok. « « 27. Pervány, Alsópulya (Sopronm.) : több drb. 1912. « 28. Locsmánd (Sopronm.): 30—40 drb. « « 30. Ligvánd (Sopronm.) : több drb. 1913. Febr. 3. Kőszeg (Vasm.): 1 drb. KISEBB KÖZLEMÉNYEK 353 1913. Dec « « « « 1914. « 1915. Jan « « « Dec. 1916. Jan. « Dec. « « « « 1917. Jan. 9. Ligvánd (Sopronm.) : többfelé egyesek. 10. Gyirót (Sopronm.): többfelé egyesek. 11. Locsmánd (Sopronm.): többfelé egyesek. 7. Gyirót (Sopronm.): 1—2 drb. 12. Kőszeg (Vasm.): 1 drb. 16. Tömörd (Vasm.) : 3—4 drb. 9. Ligvánd (Sopronm.): 2 drb. 17. Locsmánd (Sopronm.): egyesek több helyen. 5. Tömörd (Vasm.): sok. 27. Locsmánd (Sopronm.) : egyesek. 29. Ligvánd (Sopronm.): egyesek. 30. Herény (Vasm.) : egyesek. 13. Locsmánd (Sopronm.) : 2 drb a behavazott mezőn. 18. Gyugy (Somogym.) : 3 drb. a mezőkön. Scolopax msticola L. 1910. Dec. 1911. 5. Gyugy (Somogym.) : 4 drb. 6. Gyugy (Somogym.): 1 drb. 7. Gyugy (Somogym.): 2 drb. 11. Kőszegdoroszló (Vasm.): 1 drb. 5. Alsópulya (Sopronm.): 4 drb. 19. Sárvár (Vasm.): 20 drb. 1912. 1913. 1915. 1916. 1917. Jan. Dec. Nov. Dec. Jan. Dec. « Dec. Jan. 23. Rábakövesd (Vasm 28. Pervány (Sopronm.) 30. Peresznye (Sopronm 8. Gyugy (Somogym.) : 15. Gyugy (Somogym.) : 29. Gyugy (Somogym.): ): 1 drb. 1 drb. ): 1 drb. 12 drb egy vágásban. 15 drb egy vágásban. 3 drb. Aquila. 3. Kőszeg (Vasm.): 2 drb. 21. Kőszeg (Vasm.): 1 drb. 27. Ötvöskónyi (Somogym.): 1 drb. 26. Gyugy (Somogym.) : 9 drb egy vágásban. 3. Ligvánd (Sopronm.): 1 drb. 15. Gyugy (Somogym.) 4 drb. 15. Kőszeg (Vasm.) : 2 drb. 6. Tömörd (Vasm.) : 1 drb. 6. Mezőhegyes: 2 drb. 7. Mezőhegyes: 5 drb. 13. Locsmánd (Sopronm.): 1 drb a behavazott erdőben. 18. Gyugy (Somogym.): 1 drb. 19. Gyugy (Somogym.): 1 drb. (Egészen más erdő- részben). 23 354 KISEBB KÖZLEMÉNYEK • 1917. Jan. 20. Gyugy (Somogyni.) : 1 drb. A behavazott erdőben. « « 21. Gyugy (Somogym.): lOdb.Abehavazott erdőben, -70, Stiirniis vulgaris L. 1910. Dec. 29. Répczesarud (Sopronm.): 20—25 főnyi csapat. Totanus ochropus L. 1911. Nov. 28. Rábakövesd (Vasm.): 1 drb. 1913. Jan. 19. Kőszeg (Vasm.): 1 drb. Motacilla alba L. 1915. Dec. 9. Ligvánd (Sopronm.): 1 drb. « « 10. Kőszeg (Vasm.): 1 drb. É. »> D.-nek. Galliniila chloropus L, 1913. Jan. 15. Ostfiasszonyfa (Vasm.): 1 drb. Gallinago gallinago L. 1911. Dec. 4. Ligvánd (Sopronm.): 1 drb. Riiticilla tithys L. 1909. Nov. 27. Kőszeg (Vasm.) : 1 drb. 1914. Dec. 1. Kőszeg (Vasm.): 1 drb. « « 3. Kőszeg (Vasm.): 1 drb. 1915. Jan. 27. Kőszeg (Vasm.) : 1 drb. Ardea cinerea L. 1913. Febr. 1. Kőszeg (Vasm.): 1 drb a Gyöngyöspataknál. 1914. Jan. 4. Kőszeg (Vasm.): 1 drb a Gyöngyöspataknál. 1914. Febr. 10. Kőszeg (Vasm.): 1 drb a Gyöngyöspataknál. Hirundo rustica L. 1912. Dec. 24. Szergény (Sopronm.): 1 drb a vadásztársiilat vad- őrének istállójában áttelel. Coturnix coturnix L. 1908. Nov. 3. Alsópulya (Sopronm.): 2 drb. 1908. ► D. Február 26. az első 3 drb, — ilyen korán eddig még nem láttam. Anas boschas L. Február 28. két drb — az elsők. Sturnus vulgaris L. Február 27. az elsők; 29. 11 drb a városban, március 6. csapat. Emberiza calandra L. Február 28. 15—20 főnyi csapat. Tardus pilarisL-ftbrnix 2^. kis csapat, március 27. már nincs belőlük. Columba oenas L. Február 28. 7 drb -> É. Vanellus vanellus (L.). Március 4 az első. Ez idén többet nem is láttam s nem is telepedett meg szokott fészkelő helyén, holott minden évben fészkelt néhány pár az alsó réteken. Scolopax rustícola L. Március 5-én az első Tömördön, március 8. az első Kőszegen; 9. 8 drb, 17. 1 drb, 22. este 10 drb húzott, de csak egy szólt, 23. 1 húzott hangtalanul, 24. 2 pár húzott hangtalanul, 2ó. este 1 drb magasan lassan pisszegve húz, majd egy 4 főnyi társaság hajszoló- dik pisszegve, 30-án és 31-én 1 drb pisszegve húz, április 1-én már nincs. Eritliacus rubecula L. Március 8. este az első énekel, 17. többfelé énekel, 22. sok. 23* 356 KISEBB KÖZLEMÉNYEK Phylloscopus acredula (L.). Március 17. az első 2 drb, 20. 1 drb, 21. többfelé, április 1. sok Tardus musicus L. Március 17. estefelé sok énekel. Ruticilla tithys (L.). Marc. 21-én 2 darab a városban szól, 30-án több. Pratincola rubicola (L.). Március 22. 1 drb. Sylvia atricapilla (L.). Március 24. házi kertekben énekel ; alig hit- tem a fülemnek s csak mikor a madarat három lépésnyiről láttam, győződtem meg kétségtelenül, hogy a tévedés kizárt dolog s csakugyan megérkezett az a faj, melyet hosszú gyakorlatom közben sohasem lát- tam április előtt, akkor is többnyire április derekán. Március 30. az óházi vágásban is énekelt egy drb, 31. a szőlőskertekben, április 2-án pedig már többfelé is. Anas crecca L. Március 27. 2 drb. Antlius pratensis L. Március 27. csapat. Cuculus canorus L. Április 6. szól az első, 7. 3 drb. Phylloscopus frochilus (L.). Április 7. az első. Sylvia curruca (L). Április 7. az első. Ruticilla phoenicura (L.). Április 8. az első, 12. többfelé. jynx torquilla L. Március 31. szól az első, április 5. 2 drb. Accentor modularis (L.). Március 31. az első s április 1. is 1 drb. Serinus serinus (L). Március 31. szól az első, április 2. többfelé, 8. sokfelé énekel, 15. 25 főnyi csapat. Hirundo rustica L. A füsti fecske idei vonulásának képe a me- teorológiai viszonyokkal kapcsolatosan valósággal klasszikus példáját mutatta a kölcsönösségnek. Április 1. az első 2 drb — ^ É. ; 7. 2 drb, 13. 1 drb, 18. 2 drb, 21. 15—20 drb a város fölött röpköd; 22. sokfelé röpköd; 25. 10-15 főnyi társaságok vonulnak délelőtt a hegység mentén 100 — 150 méter magasan gyenge északi szél ellen délről északnak. A városban is föl- szaporodik a száma. A házunkban fészkelő 2 pár közül is megjött az egyik; 28. végre megérkezett a zöm, velük együtt a házunkban fészkelő második pár is beköszöntött. Upupa epops L. Április 1. az első. Anthus triviális (L). Április 5. az első. Sylvia Sylvia (L.). Április 7. az első. Chelidonaria urbica (L.). Április 22. az első 2 drb. Muscicapa coliaris Bechst. Április 25. az első. Turtur turtur (L.). Április 28. az első. Lantus collurio L. Április 29. az első 2 drb párban; eddig a hímek mindig megelőzték pár nappal a tojókat; először figyeltem meg, hogy párban érkezik. Mucricapa grisola L. Április 30. az első 2 drb párban. KISEBB KÖZLEMÉNYEK 357 Oriolus orioliis (L.). Május 1. szól az első. Miscopus apus (L). Május 3. az elsők, május 8. érkeztek meg a vártornyon fészkelők. Lociistella flaviatilis Wolf. Május 7. pirreg az első; május 12. 2 drb az Irottkő-től délre eső hegyoldal vágásában 800 méter magasságban pirreg. Sylvia nisoria Bechst. Május 9. szól az első. Cotiimix cotiimix (L.). Május 10. szól az első. Laniiis minor Gm. Május 11. az első. Chernél István. Az idei abnormisan hosszú ősz az alföld madárvilágában is éreztette hatását, így még 1917. január 6-án láttam Hartán szárcsái, vizityukot és búbos vöcsköt. Ezt a három madárfajt ilyen későn nálunk még soha- sem láttam. Hauer Béla. Ürbőpuszta madárvilága az 1915. és 1916. években értesüléseim sze- rint szintén a vizes esztendők jegyében állott. A terület nagy része víz alatt áll s a vízállás olyan magas, amilyenre még alig volt példa. Ennek megfelelően a domináló madáralak mindenfelé a dankasirály lett, amely rengeteg számban fészkel. A száraz idők alatt ez a faj nem fészkelt itt s csak 1914-ben telepedett meg újból. Sterna fluviatilis is fészkel, úgy- szintén újra letelepedett a Hydrochelidon iiybrida, amely hosszú idő után 1914-ben fészkelt újra a vidéken. Hydrochelidon nigra és leucoptera ezúttal is volt. Jóval nagyobb számban, mint máskor, fészkel Fulica atra és Colynibus eristatus s úgy látszik, más Colynibus-ié\ék is letelepedtek. Ezzel szemben eltűntek az Ortygometra-k, â sekélyebb fűvel benőtt vizek jellegzetes madarai. Nagyon örvendetes változást hoztak a vizes eszten- dők a Totanus stagnitilis-rt vonatkozóan, mert 1915-ben egy pár, 1916-ban pedig már három pár fészkelt itt, ahol évek sora óta hiába kerestem. Új fajként három pár Recurvirostra avocetta telepedett meg 1916-ban Szunyogpusztán. Ez a faj az utolsó 20 év alatt nem fészkelt itt. A Hi manto pus-iWominy is nagyobb lett; mind a két évben fészkelt 8—10 pár. 1916-ban a Glareola pratincola is fészkelt körülbelül 10 pár- ban; az utolsó években szintén már kipusztulófélben volt ezen a vidé- ken és az egész idény alatt csak 1 — 2 példány került szem elé. Sajnos, a madarak mennyiségével együtt fokozódik a tojásszedők tevékenysége is. Értesüléseim szerint különösen a dankasirályok fészkeit fosztogatták és százszámra szedték el a tojásait. Egyelőre nincs is segítség ellenük, mert a terület megközelítése nehezebb, mint valaha s azért a benszülött lakosság garázdálkodása is zavartalanabb, mint valaha. Schenk Jakab. Fehér holló és egyéb színelváltozású madarak. A hódmezővásárhelyi határban levő csomorkányi templomrom közelében terebélyes akácfán régóta fészkel egy hollópár. Bár mind a két szülő teljesen normális színezetű, mégis minden harmadik, negyedik évben az egyik fiókájuk 358 KISEBB KÖZLEMÉNYEK tiszta fehér. Ezeknek az ivadékából származik a Magyar Nemzeti Múzeum ismeretes fehér hollója is, amely a legszebb albino hollók egyike. Vidékünknek ezen albino érdekességén kívül még a következő szinelváltozásra vonatkozó adataim vannak: 1915 tavaszán a sarkalyi szőlőkben egy teljesen fehér szarkát figyeltem meg. Teljesen fehér füsti fecskét már több izben találtak határunkban, úgyszintén molnárfecskét is. Egy lQ05-ben itt fogott molnárfecske a gimnáziumi múzeumba került s formaiinba eltéve, tökéletesen megőrizte hófehérségét. 1906 december 18-án chlorochroistikus búbos pacsirtát lőttek a városban. Vetési varjú- ból két izben is találkozott részleges albino. Az egyiknél a torok, a has és a szárnyak vége volt tiszta fehér, a másiknak a szárnya volt tarka s teljesen hasonlított a Nemzeti Múzeumban lévő Petényi által Tisza- martfűről szerzett, fehérrel foltozott szárnyú példányhoz. Bodnár Bertalan. A szerecsensirály hajdani fészkelése Magyarországon. A szerecsen- sirály — Z.a/7/5 melanocephaliis (Natt.)— meglehetős ritka vendég Magyar- országon, a mely csakis a tengerparton, így különösen Fiume vidékén szo- kott gyakrabban előfordulni, a mint ezt az alábbi adatok bizonyítják. Eddig- elé ugyanis a következő előfordulási adataink vannak Magyarországból: 1892 Pomogy-Fertővidék. Chernél I. Magyarország Madarai. Május 8. 1894. Gárdony (Velenczei tó) dto. Június 12. 1886. Balaton, 3 drb. Szikla G. V. Jahresb. d. Com. für ornith. Beob. Stat. in Öst.-Ung. Herausg. von V. Tschusi. Augusztus második fele 1903. Boglár (Balaton), Gaál G. Az Allatok Világa. Brehm nyomán átdolgozta Chernél I. III. kötet. Augusztus 14. 1891. Csallóközsomorja. Dr. Madarász Gy. Magyar- ország Madarai. 1878-ban néhány példányt lőtt a nassaui herczeg a Bellyei uradalom Kopácsi rétjén. Pfennigberger szerint itt egyizben néhány pár fészkelt is! (Dr. Mojsisovics A. Das Tierleben d. öst.-ung. Tiefebenen. 1897.) Április elején 1852. Gálya, 5 drb. Fritsch A. Eine Reise nach dem Banate. Journal f. Ornith. I. 1853. Extraheft. p. 33—38. Június 17. 1847, Fehér Mocsár, / fészek 3 tojással. Baldamus Beiträge zur Naturg. einiger dem S. O. Europas angehörenden Vögel. Naumannia II. Heft. 2. 1852 p. 81—87. Március 26. 1896, Deliblát. Chernél I. Magyarország Madarai. Augusztus 22. 1895 Pancsova. Dr. Kuhn L. Torontál madarai az ezredéves kiállításon és Chernél I. Magyarország Madarai. Szept. 18. — Decz. 26. 1887. Fiume. Dr. Rössler E. Popis ptica hrvatske Fauna. Glasnik XIV. Márczius 21. 1888 Fiume dto. Augusztus 10—31. 1888 Fiume dto. KISEBB KÖZLEMÉNYEK 359 Szeptember 19. 1889 Fiume dto. Január 21. 1890 Fiume dto. Aug. 28. — Szept. 1. — Nov. 1. 1890 Fiume dto. Szeptember 30. 1906 Fiume. Dr. Rössler E. lovj. o radu hrv. ornit. Centr. 1906. Glasnik XIX. 1900, 1901, 1903 Zengg. Marék Ornithologisches aus Zengg II.— IV. Glasnik XII., XIII., XV. Ezeken kívül még Fritsch is állítja, hogy Délmagyarországon fészkel (Die Vögel Europas), de ő csak Baldamus adatát ismétli, éppen úgy mint a hogyan az későbben más müvekben is megtörtént. Nagyon föltűnő, hogy ily ritka és gyér előfordulás mellett ez a madárfaj 1847-ben a Fehér Mocsáron fészkelt volna. Az adatot, a mely BALDAMUS-tól, a kiváló oologustól származik, nem lehet egyszerűen téve- désnek minősíteni, mert hiszen teljesen valószínűtlen, hogy Baldamus a meghatározásban tévedett volna s azonkívül is a fészkelést nem az előfordulás időpontja alapján állapította meg, hanem kifejezetten azt írja, hogy ennek a fajnak fészkét és tojását találta. E fölött tehát nem lehet egyszerűen napirendre térni, mint Mojsisovics-nak ugyancsak fészke- lésre vonatkozó adata fölött, a mely PpENNiGBERGER-től később már többé meg nem erősített bemondásán alapul. Pfenniqberger ugyanis Dr. Rössler E. A bellyei Rétmuzeum (Aquila XV. 1908 p. 207.) czímű cikkéhez írt bevezetésében kiterjeszkedik a ritkább madarakra is, de a szerecsensirályt ezek között egy szóval se említi. Mindazonáltal Baldamus adatai alapján a fészkelést szintén csak abban az esetben lehetne bebizo- nyítottnak venni, ha megvolnának a tojások is. Minthogy ezek nemcsak mint bizonyítékok volnának nagyértékűek, hanem egyúttal mint Baldamus magyarországi gyűjtéseinek emlékei és ereklyéi is, megkíséreltem hol- létük kinyomozását, hogy esetleg a M. K. Ornith. Központ gyűjteménye számára is megszerezhessük. Megjegyzendő, hogy abban a tojásgyüjte- ményjegyzékben, melyet Baldamus egy 1847 szept. 16-án keltezett PETÉNYi-hez intézett levélben közölt, a szerecsensirály nincs fölemlítve és pedig azért, mert Baldamus, a mint az közleményéből kitűnik, a helyszínén látásból nem ismerte föl a fajt s csak az anyag földolgozása alkalmával a tojások alapján határozta meg a faj azonosságát. A tojások hollétét sajnos, nem sikerűit kinyomozni, daczára annak, hogy ScHALOW Hermann tanár űr, intézetünk tiszteletbeli tagja, a ki a madártani történetírás és irodalom terén elismert elsőrangú szaktekintély, tőle telhetőleg mindent elkövetett, hogy a Baldamus hagyatékban azok- nak a nyomára jusson. Ebben a tárgyban hozzám intézett levelei a követ- kező adatokat tartalmazzák Baldamus gyűjteményének sorsáról: A gyűjtemény egy része annak idején Dr. Hollandt braunschweigi ügyvéd kezére került, a maradékot több felé fölosztották. Így pl. Schlüter 360 KISEBB KÖZLEMÉNYEK hallei czég is kapott sokat belőle, de az idők folyamán az ide jutott tojások el lettek adva. A HouANDT-féle gyűjtemény később részben a braunschweigi múzeumba, részben a NEHRKORN-féle gyűjteménybe került,, egy részepedig kisebb gyűjteményeknek lett adományozva. A NEHRKORN-féle gyűjteményben, mely jelenleg Berlinben van, a keresett tojások nincsenek meg és a másfelé megindított puhatolások is eredménytelenek maradtak. A braunschweigi múzeumban van ugyan a HoLLANDT-féle gyűjteményből származó szerecsensirály-tojás és pedig pontosan három darab, tehát éppen annyi, a mennyit Baldamus gyűjtött (Naumann, Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas. Neu herausgegeben von Dr. C, Hennicke Bd. XI. p. 202.),. de lelőhelyük nincs megadva s így, miután a ScHALOW-tól nyert értesülés szerint jelenleg a keresett tojások Braunschweigben sincsenek meg, ezeket sem lehet a magyarországi szerecsensirály-tojásoknak tartani. ScHALOW szorgos kutatásai tehát teljesen negativ eredménnyel vég- ződtek és nincs is remény rá, hogy a Baldamus által 1847-ben Magyar- országon gyűjtött szerecsensirály-tojások még valaha előkerülhessenek. E nélkül azonban Baldamus idevonatkozó följegyzései csak nagyon való- színű és rendkívül érdekes adatok a magyar madártörténetírás számára, de bizonyító erővel nem bírnak, ügy hogy a szerecsensirály hajdani fészkelése Magyarországon — bár valószínű ■ — nem tekinthető bebizonyítottnak. Schenk Jakab. A csíz fészkelése a liptói Fátrában. E fürge kis madarat általában az északi vidékek jellemző madarai közé számíthatjuk, dacára, hogy egész Közép- és Déleurópában is megtalálhatjuk. Az északi fenyves és nyíresek vidékén él legnagyobb számmal s a délibb vidékeken is csak ott találjuk meg állandóan, ahol a magasabb hegyvidéken nagyobb összefüggőbb fenyves- és nyírerdők vannak. S ép mivel e sötét ren- getegekben él, rendszerint távol az emberi településektől, azért oly kevéssé ismert a fészkelése. . A dombvidékre és az Alföldre csak ősszel és télen jön le a csíz és ekkor az emberi lakások környékére is elkerül. Ezek egy része észak- európai vonuló, másik része pedig a mi magasabb hegyvidékeink feny- veseiből ereszkedik alá. Ezeken a vidékeken szinte kizárólagosan az égerfákon találhatók, amint kapaszkodva, himbálódzva s eközben foly- tonosan csevegve bontogatják az apró tobozkákat. A múlt nyáron (1916) a liptómegyei fenyvesekben töltvén hosszabb időt, alkalmam volt e titokzatos kis madarat megfigyelni eredeti ottho- nában. Nem ugyan a fészkénél, mert augusztus elején már elhagyta a fészke környékét, hogy kisebb kóborlásokat tegyen felnőtt fiókáival s- fölkeresse különösen a nyíres részeket, ahol azután megszállva egy-egy fát, szorgalmasan fosztogatják a nyírfa termőbarkáit, hogy a pikkelyek csak úgy repülnek a szélben. KISEBB KÖZLEMÉNYEK 361 Rendesen 10 — 14 darab volt egy-egy rajban. Ezek legnagyobb része fiatal volt, amit nemcsak a halvány, fakó tollazatúk, hanem kevésbbé ügyes mozdulataik és még nem teljesen kifejlődött farktollaik is elárultak. így tehát ezek feltétlenül alegközelebbi környékfenyveseiben költöttek. Ilyen nyírfában élősködő, legnagyobbrészt fiatalokból álló csapa- tokat találtam nemcsak a falvak közvetlen környékén, hanem bent a fal- vak élénkforgalmú utcáin is. így Fenyőháza sétatereinek s kertjeinek nyírfáin nap-nap után megfigyeltem ez ügyes tornászokat. Megbízható helyről nyert bemondások alapján a csíz a magasab- ban fekvő fenyves régióban nyáron állandó madár itt Liptóban. Egy értelmes erdővéd, kiről bizonyságot szereztem, hogy ismeri a csízét, azt is látta, hogy egy pár csíz tavasszal füvet és mohát gyűjtött fészek- építéséhez. Ahol tehát nyáron találkozunk velük a hegyvidéken, biztosra vehet- jük, hogy ott a környéken, a fenyő régiójában költ is. i Ok maguk azon- ban akkor, amikor nincsenek rajokban, tudniillik a költés időszakában, annyira eltűnnek a fenyvesekben s a kis fészkük, mely jó magasan zöld mohával vagy zuzmóval körülfonva, teljesen beleolvad a fenyvesek sötét lombsátorába, oly nehezen található meg, hogy nem csoda, ha a néphit azt tartja, hogy a csíz bűvös kövecskét tesz a fészkébe, amelytől ez lát- hatatlanná válik. ^^ ^^QY j^^^ A fenyőrigó újabb fészkelése hazánkban. A fenyőrigó első hazai fész- kelését Molnár Lajos állapította meg Molnaszecsődön, Vasmegyében^ 1901-ben (Chernél 1. : «A fenyőrigó fészkelése Magyarországon» Aquila,^ VIII., 1901. p. 291). A második fészkelési esetet dr. Greschik Jenő ismer- tette («Turdus pilaris L. előfordulása», Aquila, XIV., 1907. p. 338). Ezen alkalommal a fenyőrigó Lőcsén, a Szepességben fészkelt, 1906 nyarán. 1915 május 24-én egy Tátraháza (Szepesmegye) melletti erdei fenyves- ben két fenyőrigófészket találtam. Ez a kis fenyves észak felől kaszáló- val határos s egyik 20 cm. vastag, szélső fája 6 méter magasságban vil- lásan nőtt. Ebbe a villába építette fészkét az egyik rigópár, tehát tel- jesen szilárd alapra. A másik pár ellenben csak karvastagságú, tehát igen hajlékony és a szél által nagyon is erősen ringatott fenyőfácska koronájába rakta a fészkét, 1 1 méternyire a földtől s csak egy méternyire a fa csúcsa alatt, de közvetlenül a töve mellé. Mind a két pár, amint veszélyt sejtett, azt szarkahangra emlékez- tető cserregéssel jelezte és nagyon idegesen viselkedett. Ha varjú repült el a fenyves fölött, annak figyelmét folytonos cserregéssel magukra von- ták s addig röpködtek körülötte, amíg csak 50—60 méterre nem távo- 1 A csíz fészkét és tojását eddig Magyarországon még nem találták meg s addig a fészkelését sem lehet bebizonyítottnak venni. Szerk. 362 KISEBB KÖZLEMÉNYEK zoít. Ha én közeledtem a fészkekhez, engem is nagy lármával fogadtak és mindenképen igyekeztek, hogy figyelmemet a fészektől elvonják. Az egyik fészek a másiktól körülbelül 20 méternyire volt, alig volt rá eset, hogy közeledésemet vagy az egyik, vagy a másik madár észre ne vette volna. Megemlítem itt még, hogy vidékünkön a csíz is rendesen fészkel, de fészkére eddig nem akadtam. Minthogy tudomásom szerint eddig hazánkban sem fészkét, sem tojását meg nem találták, rajta leszek, hogy azokat, mint a fészkelés bizonyítékait megszerezzem. Mauks Vilmos. A kócsag hajdani fészkelése a bihari Sárréten. Schenk Jakab «/4 kó- csagok alkonya-» cimü cikkében (Természettudományi Közlöny XLIX. 1917, p. 2Q. stb.) a kócsagok fészkelőhelyeképen a Sárrét csak való- színűleg említtetik. A valóságban azonban a kócsag itt óriási csapatok- ban tanyázott és fészkelt, sajnos azonban, nem volt a Sárrétnek egyetlen- egy olyan megfigyelője, aki tapasztalatait az utókor számára megörökí- tette volna. Édes apám, aki ifjúkorában vérbeli pákász volt, sokat beszélt nekem arról, hogy milyen gyönyörű látvány volt egy repülő kócsag- csapatot, kisebb és nagyobb fajtákból^ összegyűlve, keringve látni. Még az 1870-es évek után is volt szórványosan kócsag egészen 1880-ig, amíg a Sárrét állott, én azonban akkoriban már nem tudtam tojását szedni. Pákászainknál sok elhullajtott tollát lehetett találni még az 1880-as évek- ben is. Ezeket a szép kék gémtollakat az oláh pap bibitájával együtt nádcsövekbe eregették a pákászok s kunyhóik koreaiba dugva tartogat- ták. — Mindössze ennyi az, amit édes apám régi elbeszélései alapján irhatok a Sárrét hajdani kócsagállományáról. R4cz Béla, Szerep. A kócsag fészkelése a lukácsfalvi Fehértavon. Itt 1913-ban már csak 1 pár kócsag fészkelt, az előző években még 2—3 pár fészkelt mindig. 1914-ben áprilisban ott voltam ; kócsag nem fészkelt magán a tavon, hanem amint értesültem, júniusban, a tóval határos erdős-mocsaras helyen2 fészkelt volna. Az intéző 4 drbot látott a nyáron s így valószínű, hogy csak 1 pár fészkelt ekkor is. 1916. júniusban ismét ott voltam; kócsag ez évben sem fészkelt, se az 1915-ik évben. 1915-ben még nem is láttak a tónál kócsagot, 191Ó- ban tavasszal egyet. De nem fészkelt. Dr. Nagy Jenő. 1 Ez a kifejezés arra enged következtetni, hogy a leirás egy nagy vegyes gém- telepre vonatkozik, amelyben a röptükben szintén fehérnek látszó kanalas és üstökös gémek mellett bizonyára fészkeltek nagy és kis kócsagok is, — hogy mekkora számban, azt persze most már nem lehet ellenőrizni, de nem valószínű, hogy aóríási» számban, mert hiszen tudjuk, hogy a gémtelepeken a kócsag mindig a legkisebb számarányban szokott előfordulni. Valóban nagy kár, hogy arról az érdekes területről nincsenek iro- dalmi forrásaink, de talán akadnának még többen, akik a fentihez hasonló becses vissza- emlékezésekkel pótolhatnák — annyira amennyire ezt a hiányt. Schenk Jakab. 2 Az ú. n. Canka barában. KISEBB KÖZLEMÉNYEK 363 A halászcsér táplálékát a közfelfogás szerint csak a víz felszínén lévő apró és nagyobbára értéktelen halfajok alkotják. Ezzel szemben ^zt tapasztaltam, hogy ez a falánk kis halrabló még az angolnát is megfogja. A hódmezővásárhelyi artézi kutak fölös vizét levezető csatornájá- ban az 1890-es évek elején Hamburgból hozatott angolnákat telepítet- lek és pedig jó sikerrel, mert 1898-ban már 37 centiméteres példányo- kat is fogtak belőle. 1896 július 2-án egy frissen lőtt halászcsér gyom- rában sok meg nem határozható halmaradék mellett még egy jókora angolnának a fejét és úszonydarabjait találtam, világos bizonyítékául ^nnak, hogy ez a halászcsér még késő este is vadászott, amikor az angolna táplálkozás céljából feljön a vízfenékről. bodnár Bertalan. A nádirigó a kertekben. A nádirigó a nádasok typikus madara. Ahol azonban csak kisebb nádasok vannak s ezek szorosan összefüggnek és érintkeznek a bokros, ligetes helyekkel, kukorica- és búzaföldekkel, vagy gyümölcsösökkel, ott sokszor elhagyja a nádast s élelmét ez utóbbi helyeken szerzi be. Gyakran látni őt a búzában vagy kukoricában, avagy a liget bokrai közt poszátamódra bogarászni. Főleg a fiókanevelés ide- jén teszi ezt, amikor több száz lépésre is eltávozik a nádastól s így a fák között fogott zsákmányával néha elég nagy utat kell a fészkéig megtenni. Az elmúlt nyáron nemcsak hogy naponta megjelentek a Ferenc- csatornától körülbelül 350 lépésre fekvő kertemben a nádirigók, ahol a bokrokon és gyümölcsfákon kutattak, természetesen némán, hang nélkül, hanem az egyik később még egy anyányi repülős fiókáját is elhozta magával, amelyik azután a fogott zsákmányt mindjárt ott a helyszínén elfogyasztotta. Úgy az anya, mint a fióka, közelre bevártak, egyáltalán nem féltek. Nemcsak hogy különös, hanem szép látvány is, amikor ez a bok- rok és fák között szokatlan madár, mint valami óriási poszáta vagy füle- mile szedegeti a bogarakat. ^^ ^^^^ j^j^^ Adalék a hazai madárvonulás kisérleti megfigyeléséhez. Még mielőtt hozzáfogott volna intézetünk a madárvonulás kisérleti megfigyeléséhez, a gyűrűvel való jelölés módszeréhez, egyesek ötletszerűen és inkább kíván- csiságból, mint tudományos célzattal itt-ott már megpróbálkoztak a kezük ügyébe kerülő vonuló madarak megjelölésével. így 1904-ben néhai Karmosv Vince kőszegszerdahelyi plébános is az említett év szept. 19-én a plébániában kikelt füsti fecskék közül két fiatalt, nyakukra kötött zöldselyemzacskóval látott el s a zacskóba cédulát helyezett követ- kező versikével: 364 KISEBB KÖZLEMÉNYEK .- ■ Libenter misso te avis Quousque portat te tua vis Die glóriám Deo in excelsis, Hominibus in terra bonae voluntatis. Hungária (Europa) '1904. 19 Sept. IIV2 hora ante mer. Vincentius Karmosy parochus Szerdahelyensis. A következő év tavaszán a plébános hiába várta vissza fecskéit; meglepetésére azonban arról értesült, hogy megjelölt házibarátai közül az egyik ugyancsak Vasmegyében, de a Kőszegszerdahelytől légvonal- ban délkeletre mintegy 22 kilométernyire fekvő Gyöngyösszőllős község- ben került meg 1905. ápr. 23-án. Egy parasztmenyecske meszelés közben akaratlanul leütötte a házeresz alatt lévő fecskefészket s a megszédült kotoló anyafecske nyakán reátalált a kis selyemzacskóban a plébános üzenetére. És a véletlen játéka, hogy a fecske, mely hűtelen lett a szülői házhoz, első önálló háztartását a plébános szülőfalujában ütötte fel. íme egy biztos adat, hogy Kőszegszerdahelyen kikelt fecske nem tért vissza oda, ahol napvilágot látott, hanem jóval délebbre eső ponton, telepedett meg. ^^^^^^^ j^^^^^^ Orníthophaenologiai és nídologiai megfigyelések Kolozsvárott 1906- ban és 1907-ben. Lőrinczv Dezső megfigyelései. Ornithophaenologische und nidologische Beobachtungen in Kolozsvár in den Jaliren 1906 und 1907. Von Desiderius Lőrinczy. Faj — Art 1906 Érkezés Ankunft Fészekalj Qeleoe 1907 Érkezés Ankunft Fészekalj Oelesre Circus aeruginosus Milvus milvus Milvus migrans ... ... ... ... Cerchneis tinnunculus Cerchneis vespertinus... ... ... Cuculus canorus lynx torquilla ... ... ... Upupa epops ... Chelidonaria urbica ... Hirundo rustica Lanius excubitor _. Lanius minor Lanius collurio ... Corvus comix ... ... Pica pica ... ... ... ... Oriolus oriolus Sturnus vulgaris Coccothraustes coccothraustes 111. III. 23. 29. IV. 22. II. 16. IV. 11. V. 14. IV. IV. IV. IV. IV. IV. 30. 22. 22. 6. 14. 3. IV. 3ü. V. V. V. IV. IV. 21. 28. 18. 9. 19. IV. III. 28. 7. IV. 22. KISEliB KÖZLEMÉNYEK 365 Faj — Art i 1906 1907 Érkezés Fészekalj Érkezés Fészekalj Ankunft Gelege Ankunft Oelege Carduelis carduelis ... — — V. 17. Emberiza calandra — V. 18. — — Emberiza citrinella — V. 17. — — Emberiza schoeniclus ... — — V. 17. — — Alauda eristata.- ... — IV. 15. — — Alauda arvensis — - III. 2. — III. 5. — Motacilla alba III. 27. V. 10. III. 7. — Motacilla flava ... ... ._. ... IV. 14. IV. 12. — Parus major - — IV. 22. — — Aegithalus caudatus — IV. 19. — — Sylvia atricapilla IV. 15. — — — Acrocephalus arundinaceus... IV. 14. VI. 3. — — Phylloscopus trochilus IV. 10. — IV. 17. — Phylloscopus acredula IV. 10. — — — Tardus merula — V. 28. — IV. 22. Turdus musicus ... HI. 26. V. 28. — IV. 22. ; Saxicola oenanthe - IV. 6. V. 22. IV. 9. V. 25. Pratincola rubicela III. IS. V. 12. III. 23. — Erithacus rubecula IV. 5. . V. 14. III. 26. — Luscinia luscinia ... ... IV. 30. — — Columba oenas III. 27. — — — Columba palumbus IV. 5. — III. 27. — Turtur turtur IV. 22. — IV. 28. — Perdix perdix — V. 18. — — Coturnix coturnix IV. 29. — — ^ Vanellus vanellus IV. 13. — III. 4. Numenius arcuatus IV. 19. — — Scolopax rusticola IV. 5. — IV. 28. Crex crex V. 5. — V. 8. VI. 6. Gallinula chloropus IV. 6. — — ■ — Ciconia nigra IV. 3. — — — Ciconia ciconia III. 23. — IV. 3. — Ardea cinerea IV. 1. — III. 10. — Larus ridibundus HI. 27. — — Anas querquedula III. 24. " ~ Madárvonulási megfigyelések a Strypa-frontról 1916 tavaszán. Áttelel- lek a következő fajok: Archibufeo lagopus, érkezett 1Q15 november elején s április második felében távozott; májusban egyetlen példányt se láttam már. Ralim aquatícus egész télen át nagy számban. Accentor moduláris dto. Anas boschas dto. 366 KISEBB KÖZLEMÉNYEK A következő fajok érkezését figyeltem meg: Március 7. Alauda arvensis, 14-én már mindenfelé énekelget. o 7. Anfhiis spipoletta. if. 11. Stil m US vulgaris. « 18. Gallinago gallinula. « 22. Milvus migrans. « 23. Motacilla alba. « 24. Vane Ilus vane Ilus. « 24. C ironia ciconia. « 28. On/s ^/"z/^, csapat délnyugatról északnak. « 31. Cerclineis tinnunculus. « 31. Columba oenas. « 31. Saxicola oe nan the. Április 1. Colynibus eristatus. « 1. Fuliea atra. « 2. Antlius pratensis. « 15. Hirundo rustica. « 17. Upupa e pops. « 19. Charadrius diibius. « IQ. Circus pygargus. « IQ. Phylloscopus sibilato r « 20. Circus aeriiginosus. « 21. Totanus hypoleucus. « 22. Arde a cinerea. « 22. Motacilla flava. « 23. Micropus apus. « 23. Muscicapa grisola. Május 2. Coracias garrula. of Peter Mundy. — Ibis 1915. 316 319. Fig. 1. Abból az alkalomból, hogy a Hakluyt Society kiadni készül Peter Mundy XVII. századbeli világutazónak (1596—1667) kiadatlan útleírásait, Sclater közli az utazónak a Mauritius sziget ornisát tárgyaló sorait. P. Mundy 1633/4 és 1638-ban járt Mauritius szigetén és a madár- világ tagjai közül megemlékezik művében a dodoról (Didus ineptus) és a sokat vitatott «Mauritius Henw-ről. Az utóbbit rajzban is közli, amely- nek alapján kitűnik, hogy Mundy a mauritiusi tyúk alatt az újabb idők- ben kihalt Aphanapteryx Broekii ScHLEOEL-t érti. Dr. Lambrecht Kálmán. IRODALMI ISMERTETÉSEK 387 Salvadori, T. Notizie storiche alla collezione ornitologica del Museo di Torino. — Mem. R. Accad. Sci. Torino (2) LXV. 1915. No. 5, pp. 49. Szerző a turini múzeum utolsó ötven évének gyarapodásáról számol be, köztük néhány érdekes, a történeti idők folyamán kilialt alakról is, u. m. Alca impennis, Coniiropsis (Co nur us) caroline nsis, Ecto pistes migra- torius, Fregilupus varius, Dromaeus ater, Meteralocha acutirostris. Dr. Lambrecht Kálmán. 25" NECROLOGUS. Wilamovitz-Moellendorff Wichard gróf. 1873—1916. A Gerában székelő német madárvédő egyesületet súlyos gyász érte. 1916, július IQ-én a távol kelet napsugaras ege alatt, Bagdadban, szívszélhűdés következtében hirtelen elhunyt érdemes vezetője, Nyugat- és Keletpriegnitz orsz. képviselője, a gadowi hitbizományi uradalom ura, Wilamovitz-Moellendorff Wichard gróf. Férfikora delén, a hazáért teljesített odaadó munkássága közepett szólította el őt a halál sokoldalú tevékenységének mezeiről s kidőlte nem csupán a gazdaság" és politika, hanem a természettudomány szempont- jából is érzékeny veszteséget jelent. Jogásznak készült, de hamarosan más pálya felé fordult: lovastiszt lett. Résztvett a kinai hadjáratban, majd Svédországba került, mint katonai attasé. 1905-ben búcsút mondott a katonaságnak is és lelkes buzgalommal kezdett gazdálkodni ősi birtokán, egyben a közügyekben tevékeny munkálkodást fejtett ki, majd a politikai életben is részt vett, megválasztatván képviselőnek. Több nagyobb utazás során, kivált napkeleti országokban, gyarapí- totta tudását s azon volt, hogy az utazásai közben végzett éles meg- figyeléseit, tapasztalatait német hazája javára gyümölcsöztesse. Mint iró ugyan nem tartozott a termékeny tollforgatók közé, mert szivesebben for- golódott a szabadban, a köztéren, mintsem ült az Íróasztal mellett. Kiváló érdeklődést tanúsított a természetvédelmi mozgalmak iránt s maga is nagy buzgósággal végzett honosítási kísérleteket külföldi állat- fajokkal gadowi uradalmában. Vadaskertjeiben különféle idegen emlős vadak tenyésztek, tavain vízimadarak tanyáztak és költöttek békés nyu- galomban. Szintúgy külföldi fák meghonosításával is sokat kísérletezett és példaadóan serénykedett, A világháború — az egykori katonát, természetesen őt is — fegyverbe szólította. A háború kezdetén a gárdalovashadosztály kötelékében a nyu- gati harctéren működött, majd a polgári közigazgatás terén Lengyel- országban s végül Törökországban, ahol váratlanul érte a halál. A Berlinben 1910-ben megtartott madártani kongresszus alkalmával részesültem abban a szerencsében, hogy vele személyesen is megismer- NECROLOGUS 389 kedhettem. Nyilt, egyenes jelleme nyomban lebilincselt. Előkelő, nemes, sokoldalú, nagy műveltségű férfiú volt, talpig gavallér és úr a szó leg- szebb értelmében. A német madárvédő egyesület valóban mélyen gyászolhatja vezető- jének elhunytát. Mi pedig, magyar művelői a madártannak, igaz őszinte érzülettel veszünk részt az egyesület gyászában. Tisztelet emlékének! Budapest, 1Q16. nov. 10-én. „ • ■ ; < Chernél István. Dr. le Roi Ottó. 1878—1915. A pusztító háború, amely még mindig tart és mindig ujabb áldo- zatokat követel tudományos körökből is, elragadta le Roi Ottót, a né- met systematikusok és faunisták egyik legkiválóbbikát. Mikor 1913-ban Bonnban tartózkodtam, fölkerestem többek között Koenig A. múzeumát is és LE Roi Ottó szeretetreméltó kalauzolása mellett megtekinthettem ennek a nagyszabású gyűjteménynek kincseit. Ez a szakkörökben, sajnos, még kevéssé ismert múzeum, egyike a legnagyobb és legbecsesebb gyűj- teményeknek. Hogy csak néhányat említsek föl becses kincsei közül, van benne 30 drb Gypaetiis barbaiiis ; egy kitömött Alca impennis ; 2 Alca impennis csontváz, mely közül az egyik szebb, mint a londoni British Museumé; 2 Dinomis csontváz; ragadozó madarak gyönyörű sora; kb. 25.000 drbot tartalmazó tojásgyüjtemény; 700 dbból álló kakuktojás- gyüjtemény a hozzávaló fészekaljakkal együtt (benne REV-nek 500 kakuk- tojást tartalmazó hires collectiója); gyönyörű biológiai csoportok [J" % , tojások mind egy helyről !) kifogástalanul praeparálva. Ezenkívül emlősök, csúszómászók, lepkék, orthopterák stb. ; remek könyvtár (Dresser, Tem- MiNCK, Ós-Naumann, Gould stb.). Valóban fényes bizonyíték, örök időkre fönnmaradó emlék a tulajdonosnak, Koenig A. tanár, titkos tanácsosnak forró lelkesedéséről, szakismeretéről és áldozatkészségéről kedvenc tudo- mányáért!— A legjobb reményekkel eltelten a következő szavakkal bú- csúztunk: «Viszontlátásra a nemzetközi zoológiai kongresszuson 1915-ben Budapesten». Mily békés volt akkor a világ. «Ez mind olyan, mint egy álom!» — írja később már marburgi vadász korában. Igen, máskép tör- tént, a következő sorokat már csak emlékének szentelhetem. Le Roi Ottó Ágoston 1878 november 28-án le Roi Tivadar ke- reskedő fiaként Zweibrückenben, a rajnai Pfalz-ban született. i Elemi iskoláit és középiskoláit Köln-ben végezte, itt az «Apostelgymnasium» növendéke volt és 1896-ban a gyógyszerészet tanulmányozásába fogott. 1 Az életrajzi adatokat Dr. Schmidt W. J. bonni egyet. m. tanár úr volt szives összeállítani, fáradozásaiért fogadja e helyen is köszönetemet. 390 NECROLOGUS Az első gyógyszerészi vizsgát 189Q-ben Düsseldorfban tette le és miután három évig az előírt módon gyakorlatilag foglalkozott a gyógyszerészet- tel, 1902-ben a bonni egyetemre iratkozott, ahol 1904-ben a gyógy- szerészi államvizsgát letette. Még csak ezután fogott a zoologia tanulmá- nyozásába. 1906 július 11-én a Dendrogaster arborescens és a Dendro- gaster ludwigi-rő\ (2 belélősdi, a cirripediákhoz tartozó ascothoracida) szóló értekezése alapján bölcsészetdoktorrá avatták. Tanárai közül min- denekelőtt Ludwig Hubert, Koenig és Voigt említendők. Miután KoENiG SÁNDOR tanár múzeumához assistensnek hívta, administrativ teendői mellett tevékeny tudományos munkálkodásba fogott nemcsak az ornitho- logia terén, hanem más szakon is. Mint systematikust a madarakon kívül még más csoportok is érdekelték : emlősök, csúszómászók, kétéltűek, mol- luscák, phalangidák, különösen pedig az odonaták (szitakötők) nehéz rovarrendje. Ez utóbbiakról szóló munkái széltében elterjedtek és maguk- ban véve is állandó emléket biztosítanának neki. Madártani munkái közül csak a nagyobbak közül óhajtanék néhányat fölemlíteni. Különös szorgalommal és szeretettel szűkebb hazája iránt megírta «Die Vogelfauna der Rheinprovinz» cimű munkáját, mely a «Ver- handlungen des Nat. Ver. in Bonn» 63. kötetében, 1906-ban látott nap- világot. Az első pótlék ehhez a «madárfaunához» «Beiträge zur Omis der Rheinprovinz» cimen Geyr von Schweppenburg János báró közreműkö- désével ugyanezen «Verhandlungen» 69. 1912. kötetében jelent meg. 1911- ben mestere Koenig Sándor az «Avifauna Spitzbergensis» cimű pazarul kiállított munkát adta ki. Ebben a munkában le Roi Ottó, aki Koenig II. és III. spitzbergai utazásán (1907-ben és 1908-ban) résztvett, a speciális részt dolgozta föl. E munka elején találjuk a Medve-szigetre és a Spitz- bergákra vonatkozó ritka kitartással összehordott ornithologiai köny- vészetet 1598-tól 1910-ig. Még külön ki szeretném itt emelni, hogy iro- dalmi dolgokban le Roi Ottó általában igen járatos volt s ilyenekre jól emlékezett. Főműve az említett könyvben aA Medvesziget és a Spitz- berga-Archipelagus madárfaunája» maradandó forrásmunka. Le Roi Ottó az említett spitzbergai utazásain kívül elkísérte Koenig Sándort kutatóútjára Egyptomba és a Felső-Nilus vidékére is, mindazonáltal főfigyelmét mindvégig a hazai fauna kötötte le. Így 1913-ban megírta REiCHENSPERGER-rel együtt «Az Eifel állatvilága a múlt- ban és jelenben» cimű munkát. 1915 április elején hadiönkéntesnek állott be a marburgi 11. vadász- zászlóaljba. Szent kötelességének tartotta, hogy hazájának ily módon is szol- gáljon. Vidám kedéllyel vonult a háborúba és meg volt győződve igaz ügyünk győzelméről. Még utolsó kártyáján írta nekem: «Erősen bizom szövetséges nemzeteink erejében és mélyen áthat végső sikerünk tudata». Biztosra vette, hogy később a KoENiG-múzeumban ismét folytathatja NECROLOGUS 391 tevékenységét. A sors máskép határozott. Elesett hazájáért a nehéz kár- páti harcokban 1Q16 októberében. Halála érzékeny veszteség a német faunistikára és a KoENiG-múzeum további kialakulására. A Magyar Királyi Ornithologiai Központ hűségesen őrzi emlékét. dr. Qreschik Jenő. Kocyán Antal. 1834—1916. 82 éves szép kort érve, 1916 december 22-én Mokrágyon, a vad- regényes Árvamegyében, örök álomra hunyta szemeit Kocyán Antal, intézetünk rendes megfigyelője, majd 1896 óta levelező tagja. Az árvái uradalomnak nyugalmazott alerdésze, egyszerű férfiú volt, de szemei az ő kedves erdeinek emlőseit és madárvilágát élesen fürkészték, szive pedig melegen dobogott, mint minden olyan emberé, ki életét a természet kebelén tölti el s a nagy világ zajától távol áll. Különösen Árvamegye és a Tátrahegység emlős- és madárfaunájának vizsgálatával, a madár- vonulás megfigyelésével örökítette meg nevét. Oravicán, majd Zube- recen állomásozván 1910-ig, évenként küldött intézetünknek jelentést a tavaszi madárvonulás lefolyásáról, de már előbb is, a Tschusi lovag által szerkesztett évi jelentésekben, melyek az osztrák-magyar megfigyelők feljegyzéseit tartalmazták, találkozunk nevével. Legjelentősebb műve a bécsi madártani egyesület közleményeiben 1883-ban jelent meg (VII. évi, 169—170, 186—190, 230—236. 1.): «Die Vögel der Nord-Tatra» címen. A Tátra sas-fajairól a dr. Madarász Gyula szerkesztette «Zeitschr. f. d. ges. Ornithologie» 1884. évfolyamában (70—72. 1.) mondta el észleleteit, a gatyás csuvikról pedig az «Ornith. Jahrb.» 1891. évfolyamában (250—251. 1.) s ugyanitt közölt madártani adatokat a Tátrahegység északi részeiből («Orn. Jahrb.», 1893.35—36. 1.). A Budapesten tartott II. nemzetközi ornithologiai kongresszus elő- készítő munkálatainak során 1890 jan. 19-én folyt le az a nevezetes gyű- lés, mely összehozta az ország szivében szakunk vidéki művelőit s a madárvonulás nagyszabású megfigyelését országos hálózaton elhatározta. Ezen a gyűlésen Kocyán is megjelent és készségesen vállalta a feladatot, hogy a tavaszi vonulás megfigyelésével lakóhelye, Zuberec táján kiveszi részét a munkából. Ez egyetlen alkalommal jelent meg körünkben, egyébként erdeit nem igen hagyta el. Érdemeit tetézte azzal is, hogy mint kiváló prae- parátor nagyban hozzájárult az Árvavárában elhelyezett madárgyüjte- mény gazdagításához, úgy a felkai «Tátramúzeum» gyarapításához. Hálás kegyelettel helyezzük sírjára az elismerés cserfagallyát! Budapest, 1917 január 24-én. Chernél István. 392 NECROLOQUS Dr. Finsch Ottó. 1839-1917. F. é. január 31-én Braunschweigben hunyt el Finsch Ottó, intéze- tünknek 1894. óta tiszteleti tagja és egyik legőszintébb, igaz barátja. 78 évig hordozta az élet súlyos terhét, mert igaz, hogy hosszú pályafutását pazar mértékben megédesítették azok a gyönyörűségek, miket nevezetes nagy útjain éles szemével látott és megismert, miket felfedezett és megismertetett — ámde azért nagy terheket hordozott vállán, mert egész élete csupa merő küzdelem, szívós, szorgalmas mun- kásság volt a tudomány sokféle mezején, mely minden idejét, egész valóját követelte. Mint embert, a végtelen egyszerűség, színtiszta becsü- letesség, barátjaihoz való hű ragaszkodás, lelkiismeretesség és lelki nemesség jellemezte legkiválóbban. Kitűnő érzéke volt a természeti jelen- ségek megfigyeléséhez és finom tapintata, miként kell a kulturátlan vad- népekkel érintkezni. Ennek a két képességének és a semmitől vissza nem riadó bátor elszántságának, a fáradalmakkal úgy a szabadban, mint az Íróasztal mellett egyaránt megküzdő akaraterejének köszönhette méltán világra szóló sikereit. És érdemeit csak annál nagyobbakra becsülhetjük, minél tisztább képét ismerjük egyéniségének, mely utálta a kapaszkodást, a hajlongást, a reklámdob hangját, a tolakodást. Azok közül a nagy emberek közül való volt, akiket a kor divatos szelleme az olcsó érvé- nyesülés vagy bármi áron célhoz jutás hidegen hagy. O csak egy célért : az igazságért küzdött. Ennek a küzdelemnek érezte örömeit, de sok-sok tövisét is. ' .. " . • Intézetünk boldogult megalapítójához, Herman OTTÓhoz, a leg- nemesebb barátság szálai fűzték s előttem feküsznek két nagy csomóban levelei, miket szinte egy negyedszázadnyi idő során ő hozzá intézett. Egyikben ezeket irja: «Bármi dicsőség és kitüntetés a tudományosság terén nem jár haszonnal s mivel én nem tartozom amaz emberek közé, akik — amint ma divatos — előtérbe tolakodnak, nem is jutottam zöld- ágra. Ám ameddig élek, megmaradok úgy mint eddig az igazság mellett, még ha e felfogásommal nem is jutok előbbre». Más helyen meg szinte hangsúlyozva irja: «Váltig hitem, hogy csak az igazság maradandó». Következetesen életelvéhez, a természet kutatásának szentelte min- den tevékenységét, mert az igazság legközvetetlenebbül ott integetett feléje. És természetkutató volt a szó legtágabb értelmében. A föld — kivált az ismeretlen táj — érdekelte, mind azzal ami rajta él és sáfárkodik: ember, állat, növény stb. Legkivált azonban a madárvilág és a néptan kapta meg figyelmét és ösztönözte tüzetesebb munkásságra. Amilyen könnyen és röviden jellemezhettük egyéniségét, oly nehéz és e lapokon teljes egészében lehetetlen is munkásságát, tudományos NECROLOGUS 393 fáradozásainak eredményét ismertetni és annak nagyszerűségét méltatni, Rövid életrajzának keretében csak vázlatosan érinthetjük mindazt, amit tapasztalt, látott, cselekedett, amivel elsősorban hazáját, de az egész világ kultúráját is megajándékozta. 1839. augusztus 8-án született Warmbrunnban, mint Finsch MÓRicnak, Dr. Finsch Ottó. az érdemes üvegfestőnek fia. Az apja kereskedőnek szánta, de hivatása az utazó természetkutatók pályájára terelte, kivált attól fogva, hogy Magyarországon át a Balkán-félszigetre vetődve s 1858 9-ben Török- országot megismerve, huzamosabban tartózkodott Rustsukon. Három év multán került haza s 1861-ben beáll ott mint asszisztens a kir. hollandiai múzeumhoz Leidenben. Itt a gerinceseket, madarakat, halakat tanul- mányozta, mellesleg a hüllőket és kétéltûeket is. 1864-ben a természet- 394 NECROLOGUS rajzi és ethnologiai múzeum vezetését vette át Brémában, majd beutazta hazáját, Angliát, Olaszországot, Franciaországot, lS72-ben Észak-Amerikát, 1873-ban pedig Skandináviát, kivált Lappóniát. 1876-ban azután Brehm Alfréd és gróf Waldburg-Zeil-Trauchburg Károly társaságában 8 1/2 hónapot töltött Nyugat-Szibériában s bőséges tapasztalatokkal, sok tudo- mányos kinccsel gazdagodva tért haza. Mindezek az utak azonban csak előiskolájául szolgáltak legnevezetesebb vállalkozásának, mely a Déli- tenger szigetvilágának kikutatásában, sok ismeretlen terület felfödözésé- ben és megismertetésében s a német birodalom hatalmi körébe kapcso- lásában tetőzött. Első útja a Déli-tenger övében az 1879—1882. évekre esik, a második pedig az 1884 — 1885. évekre. Utóbbi útját a «Samoa» hajón tette meg s ó izben látogatott el Uj-Guineába, a Németországban alakult uj-guineai gyarmati társulat megbízásából, még pedig a követ- kező utasítással : «Megvizsgálandó Uj-Britannia kevéssé ismert és ismeret- len partvidéke, kivált Uj-Guinea északi partja; barátságos érintkezés keresendő a benszülöttekkel és a lehetőség szerint minél nagyobb föld- terület szerzendő». E bizonyára sok reátermettséget, sokoldalúságot, tapintatot követelő nehéz és kényes feladatot Finsch a legszerencsé- sebben, sőt fényesen megoldotta, mert alig egy év leforgása alatt mint- egy 230 négyzetkilométernyi földdarabbal gazdagította hazájának gyar- matait, mely a Kaiser Wilhelmsland és Bismarck-szigetségek néven került német fenhatóság alá. És mindezt tetézte azzal, hogy páratlan gazdag természetrajzi és néprajzi gyűjteményeket is hozott magával, nem különben tömérdek rajzot, melyeket mint jeles rajzoló és festő készített az ismeretlen vidékeken. Utazásairól egyre-másra adta ki a kisebb-nagyobb ismertetéseket, vaskos műveket s nemcsak földrajzi embertani, néprajzi, állattani, növény- tani tekintetben dolgozta fel a bejárt vidékeket, hanem tüzetesen méltatta azok egyéb viszonyait, kereskedelmét társadalmát. A hol mások csak rengeteg erőfeszítéssel, fegyveres túlerővel, kíméletlen mészárlással hódítottak, ott Finsch egyéniségének varázsával, tapintatával, minden erőszak nélkül, aránylag kevés költséggel szerzett dicsőséget nemzetének. Tudományos munkáinak még csak cimeit sem sorolhatjuk fel, nemhogy tüzetesebben foglalkozhatnánk velük, hiszen műveinek merőben címjegyzéke is egy kötetnyire rúg.^ 1897 — 1904-ig újból Hollandiában a leideni múzeumban találjuk, azontúl pedig a braunschweigi városi múzeumnál. A madártannal kivált ifjú- és férfikorában foglalkozott s legnagyobb munkái e téren : a papa- gályok monográfiája (1867. II. köt. 561 1.); Kelet-Afrika madarai (Hart- • Munkásságát, utazásait, irodalmi tevékenységét és müveinek jegyzékét ő maga megirta és kiadta, O. Finsch : Syst. Übersicht der Ergebnisse seiner Reisen und schrift- stellerischen Tätigkeit. (1859-1899.) — Friedländer & Sohn, Berlin, 1899, 153 pp. NECROLOGUS 395 i.AUB-bal közösen, 1870, 8Q7 1.); Nyugat-Szibéria madarai (Verh. d. k. k. Zool. bot. Ges. in Wien, 1879, 16—168 1.); Adalékok Közép-Polinézia faunájához; a Viti-, Samoa- és Tongaszigetek ornithologiája. (1867, 290 1.) stb. Számos új madárfajt vezetett be a tudományba s tiszteletére egész sorát az új fajoknak jelölték meg szaktársai nevével. Faunisztikus ada- tokkal és munkákkal, leírásokkal, kivált a következő országok, szigetek madárvilágának ismeretét bővítette; Grönland, Bulgária, Borkum, Hollan- dia; Kelet- és Nyugatafrika, Abesszínia; Sziám, Nyugat- Szibéria; Indiai óceán Maláj- és Fülöpszigetek; Uj-Guinea, Molukkák, Közép-Polinézia; Ausztrália, Uj-Zeeland; Bismarck- és Salamon-szigetek, Uj-Hebridák; Fidsi-szigetek; Szamoa, Tonga, Tahiti, Ninafu, Rarotonga, Rapa, Markesas, Hawaii, Gilbert-szigetek és Navcodo, Marshall-szigetek, Kusai, Ponapé, Ruk, Pelan, Trinidad-szigetek, Északnyugat-Mexikó, Nyugat-Amerika. Mint szisztematikus, ellensége volt a faj fogalom feltagolásának és a. subtilis különbségek túlságos hangsúlyozásának, mely a subspeciesek nagyszámú felállítására vezetett. A madárvédelem dolgában is felemelte szavát, mikor a vízirigó oltalmát hangsúlyozta s ő volt az első Németországban, aki a mi intéze- tünk mintájára, hasonló intézet szervezését és megalkotását sürgette (1895- ben). Eletének utolsó éveiben a madártannal alig foglalkozott, mert telje- sen lekötötte az etnografia és nagy munkája «Südsee-Arbeiten», melyen öt évig dolgozott naponta 10 — 12 órát. A Budapesten tartott 11. nemzetközi madártani kongresszus alkal- mával FiNSCH is ellátogatott hozzánk s akkor szövődött Herman ÜTTÓ-nk és közte az a szoros baráti viszony, mely e két egyívású nagy embert egybekötötte. Akkoriban ismerkedtem vele meg én is és élvezhettem az egyéniségéből kisugárzó hamisítatlan becsületességet. Most, mikor mindennap ezrével lobbantja ki az életmécseket a háború szele, mikor ismeretlen hősök elmúlása megdöbbent és kedve- seink sorai is ritkulnak — már-már elfásulunk a sűrűen ismétlődő veszte- ségek láttára. Mégis az oly hősök kidőlte, minők közé Finsch Ottó tartozott, aki nem véráztatta harcmezőn, hanem az emberi haladás és művelődés porondján, végső leheletéig küzdve hunyta le szemeit, belemarkol szi- vünkbe és mély nyomokat hagy kedélyünkben, bár tudjuk, hogy gazdag élete oly gyümölcsöket termett az ismeret kincstárának, mely értékét soha el nem veszti s maradandó emléket biztosít a gyümölcs megérlelő- jének. Akik az Igazságot igazán keresték, azok csak meghalnak, de el nem múlnak. Budapest, 1917. február 22-én. Chernél István. 396 NECROLOGUS Dresser Henri Eeles. 1838—1915. Ép úgy, mint a «Naumann», a «Dresser» is szinte már fogalommá vált az ornithologusok ajakán s odatapadt azokhoz a szöveg és képanyag szerint nagyszerű és hatalmas, alapvető madártani munkákhoz, melyeket a német NAUMANN-ok a múlt század első felében: «Naturgeschichte der Vögel Deutschlands» címen és példájukra a hetvenes években az angol Dresser: «History of the Birds of Europe, including all the species inhabiting the. Western Palaearctic Region» címen alkottak. Mikor mi DRESSER-ről beszélünk, mindig az ő korszakot alkotó, 9 testes, nagy kötetből álló, 722 remek, szines táblával ékesített művét i értjük s alig gondolunk a szerző személyére, aki szakunk irodalmát e művel gazdagította. És ezzel korántsem személyét állítjuk háttérbe, hanem inkább előtérbe, mert beleolvasztjuk elválhatatlanul halhatatlan műve dicsőségébe és a legmaradandóbb elismeréssel áldozva nevének, egyéni- ségének egyaránt, lerójjuk hálánkat. Dresser nemcsak nagyot alkotott, de nagy kort érve, fejezte be rendkívüli pályáját. 1838 május 9-én született Thirskben, Yorkshireben, ahol nagyapja pénzintézetet alapított. Apja 1845-ben Londonba költözött s vaskereskedéssel foglalkozott. Az ifjú Dresser részben hazájában, rész- ben Németországban végezte tanulmányait s azután szintén beállott apja üzletébe s vele nagyobb utazások alkalmával egész Eszakeurópát bejárta. Utóbb Amerikába került s Texasban tartózkodott. 1870-ben Londonban telepedett meg, mint vaskereskedő, de az utazás végig szenvedélye maradt s a világ sok tájára elvitte. Már mint tanuló Németországban kezdett madárbőröket és tojásokat gyűjteni s gyűjteményét — mely a palaearktikus fauna fajaira szorítkozott — egyre-másra gyarapította. Nagy gondot fordított arra, hogy az egyes példányok eredetéhez szó ne fér- hessen s ebben olyan lelkiismeretes volt, hogy nem sajnálta a fáradságot, utazást, ha arról volt szó, hogy valamely ritkább, érdekesebb fajt meg- szerezzen. A függőcinege fészkéért teszem, már éltesebb korában leuta- zott Angliából egyik dunai szigetünkre. Említett nagy munkája után más, nem kisebb jelentőségű, pompás képekkel díszített munkákkal gazdagította madártani irodalmunkat. 1884— 86-ban kiadta a gyurgyalagfélék monográfiáját (A Monograph of the Mero- 1 Az I. kötet Sharpé R. Bowdler közreműködésével 1871-ben, a II— VIII. kötetek merőben Dresser önálló müveiként 1871 — 1881. időközben jelentek meg. A IX. pótlékkötet 1895/96-ban látott napvilágot. A képek zömét Keulemans mester, egy részét Wolf JÓZSEF festette. NECROLOGUS 397 pidae) 34 szines táblával, 1893-ban pedig a szalakótafélék monográfiáját {A Monograph of the Coraciidae) 27 szines táblával és 1905—1910 között Európa madárfajainak tojásairól (Eggs of the Birds of Europe) szóló könyvét. Ezeken kívül megírta a palaearktikus madárfauna kézikönyvét (Manuel of Palaearctic Birds) is 1902— 3-ban. Tudományos munkáit kiváló gond, tüzetesség, a részletek meg- figyelése, a leírások szabatossága jellemzik. És nagyban növeli köny- veinek becsét, hogy a leírt madárfajokat elsőrendű madárfestők által készített, művészies képekben mutatta be. Mint szisztematikus, nem tar- tozott a modern iskolához, a fajtagyártókhoz, hanem megmaradt azok táborában, akik a kétnevű nomenklatúrától el nem tértek. Az 1905-ben Londonban tartott ÍV. nemzetközi ornithologiai kon- gresszus alkalmával nemcsak személyesen érintkezhettem vele, hanem szerencsés voltam egy estét is otthonában tölthetni s tojásgyüjteményé- ben gyönyörködni, egyéniségének egész közvetetlenségét élvezhetni. Elválásunkkor azt mondtuk egymásnak: a viszontlátásra! A sors azonban nem engedte meg. hogy még egyszer találkozzunk. 1915 november 18-án Dresser, 77 éves korában Cannesban el- hunyt. A madártan igazán egyik elsőrangú művelőjét, intézetünk pedig tiszteleti tagját siratja benne. Emlékezetét örökbecsű művei minden időkre megőrzik. ~ ' , . Budapest, 1916 november 10-én. Chernél István. Intézeti ügyek. Personalia. 1. A m. kir. Földmivelésügyi Miniszter úr Önagyméltósága az 1916 augusztus hó 2-ikán kelt 54.153/1916. Ein. számú rendeletével a m. kir. Ornithologiai Központ tudományos vezetésével Chernelházi Chernél István ornithologust bízta meg. A vezető állandó helyettese Csörgey Titus titkár. 2. A m. kir. Földmivelésügyi Miniszter úr Önagyméltósága 3348/1915 Ein. sz. rendeletével Dr. Greschik Jenő I. assistenst .a IX. fiz. osztály Il-ik fokozatába, Dr. Lambrecht Kálmán II. assistenst 8.149/1916. Ein. számú rendeletével a X. fiz. osztály lí.-ik fokozatába, Csörgey Titus titkárt a 122.023/1916. Ein. számú rendeletével a Vili. fiz. osztály I. foko- zatába léptette elő. ... 3. Több évi buzgó közreműködésük alapján az 1916. év folyamán a következő urak vétettek fel a m. kir. Ornithologiai Központ rendes megfigyelői köze': nádassy kálmán Péter Imre Scherg Károly Tompa Kálmán Dr. Keller Oszkár Brengl János KovÁTS Sándor ifj. Thóbiás Gyula UjvÁRY Jenő Visontay József. Gyűjtemények. /. Gyomortartalom-gyűjtemény . Gyarapodás : Hegymeghy Dezső: 314 drb. Csörgey Titus: 10 drb. Az intézet gyomortartalom-gyűjteménye 1916 december hó 31-ig 18.977 darabból áll. //. Csontgyüjtemény : Gyarapodás 1916 december hó 31-ig 28 teljes csontváz. Bibliographia ornithologica Hungarica 1910—16. Alzani, F. Uccelli inanellati presi nel Bolognese. — Rev. ital. ornitol. III. 1914. 86. Ambrózy I. gr. Háború és madárvédelem. — Szombathely, 1916. pp. 14. Arrigoni degli Oddi, F. Gabbiani inanellati. — Rev. ital. ornitol. III. 1914. 85. A., B. Frühlingsboten. - Der Forstm. u. Berufsjäg. V. 1911. No. 12. p. 10-11. A. K. Magyar Ornithologiai Központ a madárvédelem érdekében. — Állatvédelem X. 1913. 42. A. V. Varjak pusztítása mérgezéssel. — Nimród III. 1915. 145. ' ' ' Austriacus. Österreichischer Jagdbrief. (Nachtrag.) — Deutsche Jag. -Zeit. LXVII. 1916. No. 5. p. 17. A Buteo ferox hazánkbari. - Vadászlap XXXI. 1910. 427. A darli északi frontunk tájain. — Nimród IV. 1916. 229-230. A fácánok felneveléséhez alkalmas tyúkfajokról. ~ Nimród III. 1915. 153. A fehér fácánokról. - Nimród III. 1915. 178. A fenyvesrigó. — Állatvédelem X. 1913. 25. ' A fogoly- és nyuiállományról. — Nimród III. 1915. 206. A fülesbagoly káros voltáról. - Vadászlap XXXI. 1910. 348. • * A fürjek pusztulása. ^ Vadászlap XXXIII. 1912. 13. A gémek falánkságáról s nagymérvű halpusztításairól.— Vadászlap XXXIIl. 1912. 400. A háború és a madarak vándorlása. — Nimród III. 1915. 207. A héja szemtelensége. — Vadászlap XXXIIl. 1912. 119. A karvalyról. - Vadászlap XXXI. 1910. 452. A kerce-kacsa. - Zool. Lap. XII. 1910. 152. A kócsag pusztulása. - Vadászlap XXXIIl. 1912. 147. Albinismus bei Wildgänsen? - Jagd u. Fischerei. N. Wr. Tagbl. 24/XII. 1911. No. 354. p. 87. Albínók. - Vadászlap XXXV. 1914. 64. A madarak kedvenc fái és bokrai. — Zool. Lap. XIV. 1912. 69. A madarak repülésének kitartása és gyorsaságáról. — Zool. Lap. XV. 1913. 10. A madárvédelem érdekében. — Zool. Lap. XIV. 1912. 152. A madárvédelem kérdése az V. nemzetközi madártani kongresszuson. — Állatvéde- lem VII. 1910. 70. A magyar baka meg a gólya. — Aquila XXI. 1914. 269. A mi szajkónk. - Vadászlap XXXV. 1914. 32. A nagy sasok. - Vadászlap XXXI. 1910. 53. A nem egy fajtához tartozó állatok, különösen madarak együttélése. — Vadászlap XXXIIl. 1912. 491. A nyílfarkú réce. - Nimród IV. 1916. 79-80. fig. A sas szerepe a néphitben és a vallásokban. — Vadászlap XXXIIl. 1912. 411. A sáskamadarak. — Zool. Lap. XV. 1913. 11. A szalonkák lesöhelyükön. — Zool. Lap. XV. 1913. 34. 400 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 A szalonka másodköltése. — Nimród III. 1915. 198. A szélkiáltó lövése. — Zool. Lap. XV. 1913. 11. A tarvarjú. - Nimród 111. 1915. 38. A túzok természetrajzához. — Zool. Lap. XV. 1913. 23. A tinamu-tyúk honosítása. — Nimród 111. 1915. 48. Aus Siebenbürgen. - Waidmannsheii XXXIV. 1914. 208. A vándormadarakról. — Zool. Lap. XV. 1913. 10. A vetési varjú fészke. — Zool. Lap. XV. 1913. 23. A vándorsólyom előfordulásáról. — Vadászlap XXXII. 1911. 294. A vöröslábú cankó. — Zool. Lap XVI. 1914. 84. A vörösnyakú lúd (Branta ruficollis Pali). — Nimród IV. 1916. 222. Az egerészölyvről. - Vadászlap XXXI II. 1912. 293. Az idei szalonkahúzásról. - Vadászlap XXXII. 1911. 118, 173. XXXIIl. 1912. 102-103, 116, 130, 159, 370. Az «Institut International d'Agriculture de Rome» és a madárvédelem. — Aquila XVIII. 1911. 409. Bacmeister, W. Ornithologischer Streifzug durch das Bánat.— Orn. Monatsb. XXIV. 1916. 109-113. Baky, M. A közép sárszalonka ujabb fészkelési helye Magyarországon. — Aquila XVII. 1910. 271. - Ein neuer Brutplatz der Moorschnepfe in Ungarn. — Aquila XVII. 1910. 271. - Madárvédelem a szőlőkulturában. — Kiskunság-Dunamellék XVI. 1913. No. 5—6. Balkay, A. Az erdei szalonka tavaszi vadászata. — Vadászlap XXXVl. 1915. 75 — 77. - A nagy és a kis kakas. - Ibid. XXXVI. 1915. 99-100. - A túzok. - Nimród III. 1915. 241. Balogh, F. Túzokvadászataimról. - Nimród IV. 1916. 333, 348, 366. Bárándy, A. Porphyrio coeruleus L. — Aquila XX. 1913. 523. Bársony, J. Még egy kis madárvédelem. — Köztelek XX. 1910. 578. - Madár-otthon. ~ Ibid. XX. 1910. 1230. - Szerelem évadján. - Ibid. XX. 1910. 743. - A mi fácánunk. — Természet XII. 1916. 13-15. - Szárnyas rablók. - Ibid. XII. 1916. 61-65. - Mikor kezdjük a foglyászást. - Vadászlap XXXVII. 1916. 207-209. - Az erdei snepf ősszel. — Természet XI. 1915. 241—244. Bartal, A. ifj. Két vadásznap a blátón (Szávamellék). - Vadászlap XXXVI. 1915. 148 — 152, 162-165. Barthos, Gy. A vörös szirtifogoly megtelepítéséről. — Zool. Lap. XVI. 1914. 90. Bayné, Tóth. E. Alkossuk madártanyává új temetőnket. — Állatvédelem IX. 1912. 82. - A hálás fülemüle. - Ibid. X. 1913. 72. Behyna, M. A madártoll szinei. — Természet, XII. 1916. 163 — 164. Berger, A. Frühlingsboten. — Der Forstm. u. Berufsjäg. IV. 1910. No 10. p. 7. - Die «Erste» Schnepfe. - Ibid. IV. 1910. No 10. p. 8. - Habicht und dessen Fang im Eisen. — Ibid. IV. 1910. No 21. p, 5—7. Berger, E. Kis békászó sas mint tücsökvadász. — Aquila XX. 1913. 527—528. - Schreiadler auf der Feldgrillenjagd. - Ibid. XX. 1913. 527-528. - Vorfrühling und Vogelzug. - Wild u. Hund. XX. 1914. 214-215. - A madarak vonulásához. — Aquila XXI. 1914. 278. - Zum Vogelzug. - Ibid. XXI. 1914. 278. Berger, K. Färbungsabnormitäten beim Rebhuhn. — Hugos Jagdz. LIV. 1910. 510-512. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 401 Berger, K. Waldschnepfen. - Wild u. Hund XVIII. 1912. 232. — Frühjahrsschnepfenzug in Siebenbürgen. — Ibid. XIX. 1913. 312. Bernáth, I. Parrà jacana L. —Aquila XVII. 1910. 272. — A tojásokból kikelő galambfiókák neme. - Term. Tud. Közi. XLIII. 1911. 654-655. Birthler, Fr. Der Tannenhäher. — Verh. u. Mitteil. d. siebenb. Ver. f. Naturw. Hermannstadt. LXII. 1912. 33. Bitskey, A. A madarak repülése. - Zool. Lap. 1899. 74, 102, 141-142. Bittera, Gy. Téli vendégeink. — Vadászlap XXXII. 1911. No. 1. 4—5. — Ornithologiai tanulmányok a kismartoni katonai főreáliskola parkjából. — Aquila XIX. 1912. 408-414. — Ornithologische Studien aus dem Parke der Militär-Oberrealschule in Kismarton. — Aquila XIX. 1912. 408-414. — A feketerigó albinizmusához. — Ibid. XIX. 1912. 456. — Zum Albinismus der Amsel. — Ibid. XIX. 1912. 456. — Nappali ragadozó madaraink gyomortartalomvizsgálata. — Ibid. XXI. 1914. 230—238. — Die Untersuchung des Mageninhaltes unserer Tagraubvögel. — Ibid. XXI. 1914. 230— 238. — A héja és karvaly táplálékáról. - Ibid. XXII. 1915. 196-216. Fig. 3. — Über die Nahrung des Habichts und des Sperbers. — Ibid. XXII. 1916. 216—218. Bodnár, B. Madárneveink etymologiája. — Aquila XXI. 1914. 201—209. Bódog, B. Vom Frühjahrszuge. - Waidmannsheil. XXXIII. 1913. 191. Bögözy, A. Szalonkák januárban. — Vadászlap XXXVI. 1915. 46. Bohrandt,L. Méhkas mint cinkefészek. - Zool. Lap. XII. 1910. 107; Állatvédelem VII. 1910. 67, 74. . . — A vadgalamb lelövése. - Zool. Lap. XII. 1910. 260. — Fehér fácán. - Ibid. XII. 1910. 261. — Veszedelemben madárvédelmünk. — Zool. Lap. XIII. 1911. 247—248; Állatvédelem VIIL 1911. 162. — A mogyoró-szajkó (Nucifraga caryocatactes macrorhyncha). — Zool. Lap. XIII. 1911. 259. — A szajkó ragadozó, tehát pusztítandó. — Ibid. XIII. 1911. 33. — Szalonkák Sáros vármegyében. - Ibid. XIII. 1911. 92, 103. — Itt vannak a fecskék. - Ibid. XIII. 1911. 103. — Az eperjesi temetők mint madárvédelmi telepek. — Ibid. XIII. 1911. 189; Állat- védelem VIII. 1911. 72, 90. — Az 1894. évi XII. t.-c. madárvédelmi rendelkezéseinek végrehajtása. — Zool. Lap. XV. 1913. 9. — Késő vendégek. - Ibid. XV. 1913. 33. - • •- A nyirfajd telepítéséről. - Ibid. XV. 1913. 116. — A szalonkák tavaszi vonulása, azok nemére vonatkozólag. — Zool. Lap XVI. 1914. 6—8. — A csonttollú madár. - Ibid. XVI. 1914. 60. — Fehér fecske. - Ibid. XVII. 1915. 151. — Megfigyelőházzal ellátott madáritató és fürdő. — Ibid. XV III. 1916. 1—3. — A idományos varjú káros. - Ibid. XVIII. 1916. 23-24. Bohutnszky, K. Die erste Schnepfe. — Weidw. u. Hundesp. XIX. 1914. 11391 Bohutil szky, L. Von unseren Langschnäblern. — Waidmannsheil XXXII. 162. 239—240. Bottay,riK. A hamvas varjú kártékonysága. — Aquila XVII. 1910. 265—26. — Schädlichkeit der Nebelkrähe. - Aquila XVII. 1910. 265-266. Buchter, G. Seltene Jagdbeute. - Waidmannsheil. XXXIII. 1913. 413. Fig. 398. Bütow, A. Die Pflanzenwelt und das Tierleben. — Der Jagdfr. X. 1910. 142 — 148. Aquila. ^Ö 402 BIBLIOGRAFHIA ORNITHOl.OGICA HUNGARICA 1910-16 Bucowsky, J. W. Kampf zwischen einem Adler und*einem Karpfen. — Jägerz. Böhm. u. Mähr. XXVII. 1916. 297-298. B. Beszámolás a tavaszi szalonkahuzásról. — Zoo!. Lap. XVI. 1914. 120. B. L. A tavasz előhirnökei. - Zool. Lap. XV. 1913. 80. Bonomi, A. (Necrolog.) - Aquila XXI. 1914. 295. Berichtigung. - Aquila XX. 1913. 551. Bücherbesprechungen. - Aquila XVII I. 1911. 442-445. XIX. 1912. 474-497; XXI. 1914. 289-294. Buteo ferox. - Vadászlap XXX III. 1912. 426. Cerva, F. A függőcinege (Remiza pendulina). — Természet X. 1914. 61—66. Chernél, I. Die gesellschaftliche Tätigkeit für praktischen Vogelschutz in Ungarn. — Verh. d. V. Intern. Orn. Kongr. 1910. Berlin, 1911. 814-825. - Levél az olasz madárvásárról. — Aquila XIX. 1912. 431—440. - Ein Brief vom italienischen Vogelmarkt. - Ibid. XIX. 1912. 431-440. - Herman Ottó. - Aquila XXI. 1914. VII-XXV. - Nachruf an O. Herman. - Ibid. XXI. 1914. p. XXVI-XLVIII. Portr. - Telelő erdei szalonkák. - Vadászlap XXXVI. 1915. 71. - Komoly szó vadászainkhoz. A törvényesen védett madarak pusztítása ellen. — Ibid. XXXVI. 1915. 87-90. Csáky, J. A veréb méltatása. — Állatvédelem VIII. 1911. 97. Csepcsányi, F. Fehér fogoly. - Zool. Lap. XII. 1910. 235. Csík, J. A túzok-dürgésről. - Vadászlap XXXVI. 1915. 165-166. Csiki, E. Ujabb adatok a tövisszúró gébics (Lanius collurio L.) táplálkozásáról. — Aquila XVIII. 1911. 179-187. - Neuere Daten über die Nahrung des Dorndrehers. (Lanius collurio L.) — Ibid. XVIII. 1911. 179-187. - Biztos adatok madaraink táplálkozásáról. — Aquila XVIII. 1911. - Id. Vili. Ibid. XX. 1913. 375-396. - Id. IX. - Ibid. XXI. 1914. 210-229. - Positive Daten über die Nahrung unserer Vögel. — Ibid. XVIII. 1911. - Id. VIII. - Ibid. XX. 1913. 375-396. - Id. IX. - Ibid. XXI. 1914. 210-229. - A fogoly (Perdix perdix L.) rovartápláléka. - Ibid. XIX. 1912. 202-209. - Die Insektennahrung des Rebhuhns (Perdix perdix L.). — Ibid. XIX. 1912. 202-209. Csörgey, T. Útmutató a mesterséges fészekodvak alkalmazásához és egyéb madárvédelmi intézkedésekhez. — III. kiadás. Budapest, 1910. 8" 52 1. 20 szines és 25 szövegk. képpel. - Anleitung zur Anwendung der künstlichen Nisthöhlen und anderer Vogelschutzeinrich- tungen. — Nach der 2. erweiterten Ausg. übersetzt v. J. Schenk. Budapest, 1910. 8^^. 48 S. 20 färb. 25. schwarzen Abbild. - A köpetgyűjtő hálóról. - Aquila XVIII. 1911. 190-193. - Netz zum Gewöllesammeln. - Ibid. XVIII. 1911. 190-193. - Gyakorlati madárvédelmünk 1909/1 l-ben. - Ibid. XVIII. 1911. 212-242. Táblával és szövegképpel. - Der praktische Vogelschutz in Ungarn in den Jahren 1909/11. — Ibid. XVI 11. 1911. 212-242. Mit Taf. u. Textabb. - Die staatliche Organisation des praktischen Vogelschutzes in Ungarn. — Verh. V. Intern. Orn. Kongr. Berlin 1910. Berlin 1911. 801-804. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 403 Csörgey, T. Madarak kitömését ismertető művek. — Term. Tud. Közi. XLIIl. 1911. 238. — Verebek pusztítása. - Ibid. XL III. 1911. 701. — Gyakorlati madárvédelmünk 1911 -1912-ben. - Aquila XIX. 1912. 373-398. Fig. 3. — Der praktische Vogelschutz in Ungarn in den Jahren 1911/12. — Ibid. XIX. 1912. 373-398. Fig. 3. — Miért és mióta odulakók a cinegék? - Ibid. XX. 1913. 404-410. — Seit wann und warum sind die Meisen Höhlenbrüter? — Ibid. XX. 1913. 404—410 — Madárvédelmi tanulmányok 1913-ból. - Aquila XX. 1913. 476-502. — Id. 1914. - Ibid. XXI. 1914. 239-259. Fig. 4. — Studien über den Vogelschutz im Jahre 1913. - Ibid. XX. 1913. 476-502. — Id. 1914. - Ibid. XXI. 1914. 239-259. Fig. 4. — Madárvédelem a kertben. — Budapest, 1913. pp. 19. Fig. 18. — Mivel etessük a madarakat ? — Állatvédelem XI. 1914. 10. — A vetési varjúról. - Aquila XXI. 1914. 260. — Über die Saatkrähe. - Ibid. XXI. 1914. 260. — Varjúmérgezés kísérlete. — Ibid. XXI. 1914. 262. — Krähenvertilgungs-Versuch. - Ibid. XXI. 1914. 262. — A fészakodvak ügye a háborúban. -Állatvédelem XII. 1915. 37-38, 46-47. Fig. 2. — Pajzsos cankó. — Nimród III. 1915. 56. — A madárvilág megfogyásának oka. - Term. Tud. Közi. XLVIII. 1916. 277-278. — A verebek elterjedése a magaslatokon. — Ibid. XLVIII. 1916. 486. — A madáreleség hiánya. — Állatvédelem XIII. 1916. 70. — A Branta ruficollis Pali. első előfordulása Magyarországon. — Aquila XXII. 1915. 413. — Das erste Vorkommen der Branta ruficollis Pali, in Ungarn. — Ibid. XXII. 1915. 413. — Petényi J. Salamon levelei Naumann J. Frigyeshez 1834—1840. — Ibid. XXII. 1915. 352-354. Fig. 1. — J. Salamon v. Petényis Briefe an J. Friedrich Naumann. — Ibrd. XXII. 1915. 354—369. Cs., L. Fogoly és a vetési varjú. — Vadászlap XXXII. 1911. 411. Cs., T. Herman Ottó. - Vadászlap XXXVI. 1915. 15. Csak fogoly? - Vadászlap XXXIII. 1912. 288. Csáky A. gr. (Necrolog.) - Aquila XIX. 1912. 500-501. Chernél István a M. k. Ornithologiai Központ igazgatója. — Állatvédelem XIII. 1916. 61-63. Darnay, K. íbisz-vadászaton. — Nimród IV. 1916. 245—246. Fig. — Eine Ibisjagd. - Zwinger u. Feld XXV. 1916. 407-408. Darvas, L. Vadkacsafészek az ereszcsatornában. — Vadászlap XXXV. 1914. 261. Dávid, M. Borzas gödény. — Aquila XIX. 1912. 465. — Ein Krauskopf pelikán (in Földiák).- Ibid. XIX. 1912. 465. — A gólya és sas harca. - Ibid. XIX. 1912. 457. — Kampf eines Storches mit Adlern. - Ibid. XIX. 1912. 457. Defant, A. Über den Einfluss des Wetters auf die Ankunftszeiten der Zugvögel im Früh- Ung. - Verh. d. k. k. Zool.-bot. Ges. Wien, LX. 1910. (188-190.) Dobay, L. Siebenbürgische Spareier-Gelege. — Zeitsch. f. Oologie. I. 1911. 43—44. Dombrowski, E. Im Sumpf und Ried des Ostens. — Hugos Jagdzeitung LVI. 1913. 153 — 160, 177-184. Doming, H. Gyűrűs sirály, gatyás ölyv, meg a sündisznó. — Zool. Lap. XII. 1910. 93. — A madármunka meg a sáskák. — Ibid. XII. 1910. 105. — A madármunka. - Ibid. XII. 1910. 151. — Belopható-e a vadgalamb meg a szarka? — Ibid. XII. 1910. 258. 26* 404 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910 — 16 Doming, H. Toldás a vadgalamb-szarka dolgához. — Ibid. XII. 1910. 272. - Ornithologiai apróságok és megjegyzések. ~ Zool. Lap. XIII. 1911. 165—^160. - A magtörőről és másról. — Zool. Lap. XIV. 1912. 45—46. - Még egyszer a magtörőről és a «megfigyelésekről». — Ibid. XIV. 1912. 57. - A hermelinről és a magtörőről. — Ibid. XIV. 1912. 115. - A dunnaréce előfordulása hazánkban. — Term. Tud, Közi. XLV. 1913. 840. - A csonttollú madár (Ampelis garrulus L.) Budapesten. — Ibid. XLVI. 1914. 136.; Zool. Lap. XVI. 1914. 47-48. - Téves megfigyelések. - Zool. Lap. XVI. 1914. 132. - A sarlós fecske Budapesten. - Term. Tud. Közi. XLV III. 1916. 471-472. Dornyay, B. A gödények tömeges megjelenése a tatai tavakon 1767-ben. — Term. Tud. Közi. XLVI. 1914. 354-355. Drégely, A. A fészekodvak eredménye. — Állatvédelem IX. 1912. 110. Duda, L. Aus Süddalmatien und der Krivosije.— Waidmannsheil XXXI. 1911. 130—131, 268-269. - Beobachtungen vom Frühjahrszuge in der Bucht von Cattaro. — Ibid. XXXI. 1911. 246-247. Dudás, A. Szarkák téli etetése. - Vadászlap XXXII. 1911. 460. D. Z. A madártojásról. — Nimród III. 1915. 65. Domingo. A Balaton pusztuló madárvilága. — Zool. Lap. XIV. 1912. 135—137. Das «Institut International d'Agriculture de Rome» und der Vogelschutz. — Aquila XVIII. 1911. 409. Der Frühlingsvogel. — Hugos Jagdz. LVI. 1913. 172—174. Der Storch und der ungarische Infanterist. — Aquila XXI. 1914. 269. Der Tod Otto Hermans. - Aquila XXI. 1914. LXXIV-LXXXIL Die Mandelkrähe. — Hugos Jagdz. LVI. 1913. 95. Die ornithologischen Raritäten der Jagdausstellung (in Wien). — Mitteil. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXIII. 1911. 317-318. Ekama, H. Az 1909. évi madárvonulás Hollandiában. - Aquila XVII. 1910. 278-280. - Id. 1910. - Ibid. XVIIL 1911. 401. - Id. 1911. - Ibid. XIX. 1912. 474-476. - Der Vogelzug in Holland in Jahre 1909. - Ibid. XVII. 1910. 278-280. - Id. 1910. - Ibid. XVIII. 1911.407. - Id. 1911. - Ibid. XIX. 1912. 474-476. Enders, M. Lachmöve mit Fuszring. — Wild u. Hund XX. 1914. 391. Endrey, E. Az időjárás és a madarak vonulása. — Term. Tud. Közi. XL III. 1911. 276—277. Entz, G. id. A kakuktojás színbeli alkalmazkodása. — Term. Tud. Közi. XL IV. 1912. 403— 404. Eschenberg. Aus Ungarn. - Deutsche Jägerz. LVI. 1910. 108; LVIII. 1911. 299-300; LVI. 1911. 799; LIX. 1912. 107,220; LXI. 1913. 61-62, 203; LXII. 1914. 941. - Vergiftetes Wildpret. - Ibid. LIX. 1912. 125. - Neue Untersuchungen über die Nahrung der Eulen. (Dr. E. Greschik in Aquila.) Ibid. LIX. 1912. 269-270. - Jagdliche Rückblicke aus Ungarn. — Ibid. LIX. 1912. 365. E. Az éneklő madarak gonosz ellenségei. — Zool. Lap. XII. 1910. 131. E-e. Madárjelöiés. - Zool. Lap. XVI. 1914. 60, 96. E. Aus Ungarn. Deutsche Jägerz. LXVII. 1916. No 10. p. 38. Egy sas útja. - Vadászlap XXXIII. 1912. 41. Elmaradtak a fecskék. — Nimród IV. 1916. 153. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 405 Eltévedt fecske. - Zoo!. Lap. XIII. 1911. 289. Eltűntek a gácsérok. Ibid. XII. 1910. 139. Ein Epilog auf den Schnepfenstrich. — Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXV. 1913. 186. Ein Frühschnepfe. — Jägerz. B. u. M. XXI. 1910. 164; Österr. Forst- u. Jagdz. XXII. 1910. 38. Ein groszer Brachvogel (am Neusiedlersee.) 28. (XII.) — N. Wiener Tagbl. 28/1. 1912. No 26. p. 44. Erdei szalonka decemberben. — Nimród III. 1915. 56. Erdei szalonkák. - Vadászlap XXXI. 1910. 65, 91, 102, 119, 131, 144, 172. Fazekas, J. Adatok a Nucifraga kérdéshez. — Zool. Lap. XIV. 1912. 115. Fehér, J. A szibériai havasi szajkó hazánkban. — Pesti Hirlap XXXIII. 1911. nov. 26. No 281. p. 70. Fényes, D. A színezés fokozatos kifejlődése a Magyarországban előforduló vércse-fajok tollaiban. - Arad, 1910. 8». 63 i. — Az európai csóka. — Állat. Közi. XIII. 1914. 201—205. — Die europäische Dohle. - Ibid. XIII. 1914. 223-224. Fernbach, K. A mezei veréb fészekpusztitása. — Aquila XVII. 1910. 261—262. — Der Feldsperling aus Brutzerstörer. — Ibid. XVII. 1910. 261-262. — Fészekpusztitó háziveréb. — Aquila XVIII. 1911. 283—289. — Der Haussperling als Nestplünderer. — Ibid. XVIII. 1911. 283—284. — Ragadozó madarak irtása Babapusztán. — Ibid. XVIII. 1911. 389—390. — Raubvogelvertilgung in Babapuszta. — Ibid. XVIII. 1911. 389-390. — Hasznos madaraink indokolatlan pusztítása. — Vadászlap XXXIII. 1912. 435—436. — Madárvédelem Babapusztán. - Aquila XIX. 1912. 399-407. — Vogelschutz in Babapuszta. - Ibid. XIX. 1912. 399-407. — A szürke varjak egérirtásáról. — Ibid. XX. 1913. 403. — Vom Mäusefang der Nebelkrähe. - Ibid. XX. 1913. 403. Fladnitz, von der. Siketfajdcsibék felnevelése. — Vadászlap XXXII. 1911. 179. Floericke, K. Jahrbuch der Vogelkunde. II. Die Forschungsergebnisse und Fortschritte der paläarktischen Ornithologie in den Jahren 1909—1911. — Stuttgart, 1913. pp. 186. Fodor, A. A törvényhatóságok madárvédelmi körrendeletei. — Zool. Lap XIV. 1912. 23. Fraenk, V. E. Wie wurmen die Schnepfen. — Waidmannsheil. XXX. 1910. 22. Fromm, G. A kis poszáta. (Sylvia eunuca L.) — családi életéről. — Aquila XVIII. 1911. 379-380. — Aus dem Familienleben der Zaungrasmücke (Sylvia eunuca L.). — Ibid. XVIII., 1911. 379-380; — Adatok a magyar madárvédelem történetéhez. — Zool. Lap. XIV. 1912. 248—249. — Herman Ottó. - Ibid. XVII. 1915. 17. Führer, L. Der Zwerghabicht (Astur brevipes Seew.) und der Krausköpfige Pelikan (Pele canus cr^spus Bruch.) in Siebenbürgen erlegt. — Orn. Jahrb. XXIII. 1912. 148—149. F., M. Schwalbenabzug. — Die Tierwelt X. 1911. 148. Fácánok elesége. — Zool. Lap. XV. 1913. 9. Fakókeselyűk. - Zool. Lap. XV. 1913. 118. Fehér szalonka. - Vadászlap XXXIII. 1912. 147. Fehér varjú. - Vadászlap XXXV. 1914. 130. Felhívás madárvédelemre. — Állatvédelem VII. 1910. 50. ■Gaál, J. Madárvédelem a magyar középiskolákban. — Aquila XIX. 1912. 415—424. — Vogelschutz in Ungarns Mittelschulen. — Ibid. XIX. 1912. 415—424. 406 BIBI.IOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNCIARICA 1910 — 16 Gaál, J. Költöző madaraink áttelelése és állandósulása. — Pótf. a Term. Tud. Közi. XLV. 1913. 217. — Múzeumaink legrégibb dögkeselyű-példánya. — Aquila XX. 1913. 522. — Das älteste Aasgeierexemplar unserer Sammlung. — Ibid. XX. 1913. 522. Gaiswinkler, E. Steinadler gefangen. — St. Hubertus II. 1913. 13. Garády, V. Egy napsugaras kis madárka. — Természet XI. 1915. 281—285. Gammel, A. Buteo ferox. - Aquila XIX. 1912. 464. Gengler, J. Ornithologische Beobachtungen aus Österreichich-Schlesien, Ungarn u. Gali- zien. - Verh. Orn. Ges. Bayern XII. 1916. 215-237. Geyr von Schweppenburg, H. Frh. — Ornithologische Beobachtungen im Komitat Syrmien. Journ f. Orn. LXIII. 1915. 70-111. Glück, J. Vadliba-hajtás. - Vadászlap XXXIII. 1912. 300-302. Gorka, S. Az éghajlat hatása a madarak nagyságára. — Term. Tud. Közi. XLV. 1913. 393. Gönczy, M. Herman Ottó. — Koszorú 1915. — Herman Ottó emlékezete. — Állatvédelem XII. 1915. 48. GraefI, A. Néhány szó a vándorsólyomról. — Vadászlap XXXII. 1911. 320-321. Greschik, J. Hazai ragadozó madaraink gyomor- és köpettartalom-vizsgálata. II. Baglyok. Aquila XV III. 1911. 141-177. — Magen- und Gewöiluntersuchungen unserer einheimischen Raubvögel. II. Eulen. — Ibid. XVIII. 1911. 141-177. — A madarak végbelének mikroszkopiái anatómiája. — Ibid. XIX. 1912. 210— 269. Tab. k — Mikroskopische Anatomie des Enddarmes der Vögel. — Ibid. XIX. 1912. 210— 269.Tab. 1. — Jegyzet (Szárnykörmökröl).- Ibid. XIX. 1912. 451. — Notiz (Fingerkrallen). - Ibid XIX. 1912. 451. — A madarak állalatti mirigyének (Glandula mandibularis) szövettani vizsgálata. Adalék a mucinképződés ismeretéhez. — Ibid. XX. 1913. 331-274. Tab. 2. Fig. 3. — Id. - Állatt. Közi. XIII. 1914. 70-72. — Histologische Untersuchungen der Unterkieferdrüse (Glandula mandibularis) der Vögel. Ein Beitrag zur Kenntnis der Mucinbildung. — Aquila XX. 1913.331—374. Tab. 2. Fig. 3. — Könyvismertetések. -Ibid. XX. 1913.540-541; XXI. 1914.289-294; XXII. 1915.378. — Bücherbesprechungen. - Ibid. XX. 1913. 540-541; XXI. 1914. 289-294; XXII. 1915. 389. — A keratinoid-réteg keletkezése a madarak izmos gyomrában. — Ibid. XXI. 1914. 99-120. Tab. IX. — Die Entstehungderkeratinoiden Schicht im Muskelmagen der Vögel. — Ibid. XXI. 1914. 99-120. Tab. IX. — A vetési varjú (Corvus frugilegus L.) bélcsatornájának szövettana. — Ibid. XXI. 1914. 121-136. Tab. X. Fig. 2. — Histologie des Darmkanales der Saatkrähe (Corvus frugilegus L.) — Ibid. XXI. 1914. 121-136. Tab. X. Fig. 2. — Otto Herman zum Gedächtnis. Ornith. Jahrb. XXVI. 1915. 1-8. Portr. — A madárbőr szövettanához. A meggyvágó és a házi veréb bőre. — Aquila XXII. 1915. 69-89. Fig. 9. — Zur Histologie der Vogelhaut. Die Haut des Kernbeissers und Haussperlings. — Ibid. XXII. 1915. 89-110. Fig. 9. — Néhány madár lépének szerkezetéről, különös tekintettel a Schweigger— Seidel-féle haj- szálérburokra. - Ibid. XXII. 1915. III-132. Tab. I. Fig. 3. — Über den Bau der Milz einiger Vögel, mit besonderer Berücksichtigung der Schweigger- Seideischen Kapillarhülsen. - Ibid. XXII. 1915. 133-159. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 407 Grimbart, Etwas von der Grosztrappe. — Der Forstm. u. Beruf sjäg. IV. 1910. No 47. p. 7. Godfrey, R. A fehér gólya telelése Délafrikában. -Aquila XIX. 1912. 19-23. — Die Überwinterung des weissen Storches in Südafrika. — Ibid. XIX. 1912. 19—23. Groben, R. M. Steinadler im Hortobágy. - Waidmannsheil. XXXIII. 1913. 384. — Schwarze ägyptische Ibisse am Plattensee. — Mitt. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXVIII. 1916. 88; Hugos Jagdz. LIX. 1916. 92. — Wildgänse über Budapest. - Mitt. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXVIII. 1916. 237. Guckler, K. A székesfőváros madárvédelme. — Állatvédelem VII. 1910. 1 ; X. 1913. 14.; XI. 1914. 66; XII. 1915. 12; XIII. 1916. 12. Gyulay, K. A szülői gondozás a vadnál. - Vadászlap XXXVI. 1915. 234-235, 246-248, 256, 272-273. — Az ősz és vándorszárnyasaink. — Természet XI. 1915. 234—237, 249—250. Györffy, J. Luc- és jegenyefenyő magvát evő madarak. — Aquila XVII. 1910. 266. — Fichten- und Edeltannensamen fressende Vögel. — Ibid. XVII. 1910. 266. G. Zum Wanderzug des Tannenhähers in Ungarn. — Jägerz. B. u. M. XXIII. 1912. 101. G. F. Madárvédelem. — Bácskai Lapok XXV. 1910. No 1—2. G. K. Reflexiók. - Zool. Lap XVII. 1915. 89. Gy. K. A vadgalamb haszna és kártétele. - Vadászlap XXXII. 1911. 209-210. — Háborús évünk és a hasznos éneklők oltalma. — Vadászlap XXXVI. 1915. 154—155. — Az erdei szalonka és tavaszi vonulása. — Vadászlap XXXVII. 1916. 91—93. Greisinger M. dr. (Necrolog). - Aquila XIX. 1912. 499. Gólya és vízisikló. - Vadászlap XXX III. 1912. 52. Gólyaszerelem. - Ibid. XXXI. 1910. 333. Haagner, A. A fehér gólya Délafrikában. - Aquila XIX. 1912. 16-18. — The White Stork in South Africa. - Ibid. XIX. 1912. 16-18. Halmay.M.Gólyáék kalandjai.- Zool. Lap. Xin. 1911.87-89,98-101,110-114,122-126. — Krónika. - Ibid. XIH. 1911. 205-207; XIV. 1912. 85-86, 99-101, 109-110. — Hazai madaraink nászruhájáról. — Ibid. XVI. 1912. 156. — A madárvonulás 1912. évben Pancsova környékén. — Zool. Lap. XV. 1913. 163. Hankó, B. Füsti fecske fészkelése elektromos lámpán. — Term. Tud. Közi. XLV. 1913. 749. Hartert, E. A madárvonulásról. — Aquila XX. 1913. 151 — 157. — Über Vogelzug. - Ibid. XX. 1913. 151-157. Hausmann, E. Adatok az uráli bagoly erdélyi előfordulásához. — Aquila XIII. 1911. 394. — Daten über das Vorkommen der Uraleule in Erdély. — Ibid. XIII. 1911. 394. Hegedűs, B. Még egy szó a fácán érdekében. — Vadászlap XXXVI. 1915. 334. — A gondos fácántyúk. - Zool. Lap. XVII. 1915. 148. — A dolmányos (hamvas) varjú. — Zool. Lap. XVII. 1915. 167. Hegyfoky, K. Az 1910. évi tavaszi madárvonulás és az idő járása. — Aquila XIII. 1911. 135-140. — Der Vogelzug und die Witterung im Frühling des Jahres 1910. — Ibid. XIII. 1911. 135-140. — Mi indítja meg a madárvonulást. — Term. Tud. Közi. XL III. 1911. 428—431. — Hogyan kellene a madárvonulást kellő pontossággal tanulmányozni. — Aquila XIX. 1912. 24-42. — Wie der Vogelzug «exakt» zu erforrchen wäre. — Ibid. XIX. 1912. 24—42. — Az 1911. évi évi tavaszi madárvonulás és az idő járása. — Ibid. XIX. 1912. 151 — 165. — Id. 1914. - Ibid. XXI. 1915. 57-61. — Der Vogelzug und die Witterung im Frühling des Jahres 1911. — Ibid. XIX. 1912. 151-165. 408 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 Hegyfoky, K. Id. 1912. - Ibid. XX. 1913. 146-150. — Id. 1913. - Ibid. XXI. 1914. 188-191. — Id. 1914. - Ibid. XXII. 1915. 61-68. — A tavaszi madárvonulás és az idő járása. — Ibid. XX. 1913. 158—178. — Der Frühlingzug und das Wetter. - Ibid. XX. 1913. 158-178. — Phaenoiogiai közlemények. - Ibid. XIX. 1912. 479-481. — Phaenologische Mitteilungen. - Ibid. XIX. 1912. 479-481. — Megjegyzés. - Ibid. XX. 1913. 229. — Bemerkungen zu H. Weigolds «Wie der Vogelzug exakt zu erforschen ist». — Ibid. XX. 1913. 229. — Az időjárás hatása a madarak tavaszi vándorlására. — Term. Tiid. Közi. XLVII. Pótf. 1915. No CVII-CX. 26-32. — Az erdei szalonka tavaszi megjelenése Magyar- és Horvátországban. — Nimród IV. 1916. 125-129. Hegymeghy, D. Tömeges éjjeli fürj vonulás. — Aquila XVII. 1910. 274. — Massenhafter nächtlicher Zug von Wachteln. — Ibid. XVII. 1910. 274. — Asio accipitrinus L. - Ibid. XVIII. 1911. 391. — Tömeges éjjeli fürjvonulás. — Ibid. XX. 1913. 516. — Nächtlicher Massenzug der Wachteln. — Ibid. XX. 1913. 516. Heiliczek, Th. Vom Tannenhäherzug. — Waidmannsheil XXXIII. 1913. 375. Heinroih, 0. Kérelem a karolinai réce (Lampronessa sponsa L.) kímélésére. — Aquila XX. 1913. 518. — Bitte zur Schonung der Brautente, Lampronessa sponsa L. — Ibid. XX. 1913. 518. Hellmayr, C. E, Aves für 1908. - Arch. Naturg. LXXV. 1910. II. 1-162. — Id. für 1909. - Ibid. LXXVI. 1911. 102-252. Herman, 0. Beszéde az V-ik nemzetközi ornithologiai kongresszus ünnepélyes meg- nyitó ülésén. - Aquila XVII. 1910. p. I- 1 1. — Naumann János Fridrik 1835-ben Magyarföldön. — Ibid. XVII. 1910. Ill — IV. — Joh. Friedr. Naumann in Ungarn im Jahre 1835. - Ibid. XVII. 1910. p III-V. Taf. A.-B. — A hortobágyi sáskajárás biológiai tanulságai. — Term. Tud. Közi. XLII. 1910. 305. — Madárvédelem és rovarirtás. — Köztelek XX. 1910. 235, 1350. — Aviatika és ornithologia. — Aquila XVIII. 1911. 1—8. — Aviatik und Ornithologie. - Ibid. XV III. 1911. 1-8. — Megjegyzés (Lósy cikkéhez). - Ibid. XVIII. 1911. 210-211. — Bemerkung (zu LÓ5y: Prinzipielle Standpunkte). — Ibid. XVIII. 1911. 210-2Í 1. — Megjegyzés. (Schenk : Jelentés a 1911. évi madárjelölésekről.) — Ibid. XVIII. 1911. 356. — Bemerkung (zu Schenk: Bericht über die Vogelmarkierungen im J. 1911). — Ibid. XVIII. 1911. 356. — Megjegyzés. (Pálos cikkéhez). - Ibid. XVIII. 1911. 324. — Bemerkung (zu Pálos). - Ibid. XVIII. 1911 324. — A Magyar Földrajzi Társaság Alföldi Bizottsága ornithologiai munkatervezetének vázlata. - Ibid. XVIII. 1911. 413-416. — Skizze des ornithologischen Arbeitsplanes der Alföld-Kommission der Ungar. Geo- graph. Ges. - Ibid. XVIII. 1911. 413-416. — Kurze Übersicht der Organisation und Arbeit der Kgl- Ung. Ornith. Zentrale. — Verh. V. Intern. Orn. Kongr. Berlin 1910. 1911. 133-144. — Az északi búvármadár előfordulása Szempczen. (Pozsonym.) — Term. Tud. Közi. XLIII. 1911. 368. — Az ornithophaenologia mai állásának vázlata. — Aquila XIX. 1912. 1 — 15. BÏBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 409 Herman, 0. Eine Skizze des Standes der Ornithophaenologie. — Ibid. XIX. 1912. 1—15. — «A varjak a mezőgazdaságban» című támadó cikkről. — Pesti Hirlap 1913. március 19, 20., 21. — A ((varjúháborúság» vége. — Gazdasági Lapok LXV. 1913. június 15. No. 24. — A madárélet tanúságairól. — Aquila XX. 1913. 1 — 10. — Die Lehre aus dem Vogelleben - Ibid. XX. 1913. 1-10. — Érdekes telelés. - Ibid. XX. 1913. 11-15. — An interesting Hibernation. - Ibid. XX. 1913. 11-15. — A szerkesztő végszava. — Ibid. XX. 1913. 230. — Schluszbemerkung des Redakteurs (zu Weigold). - Ibid. XX. 1913. 230. — Az angol füsti fecskék Afrikában. — Ibid. XX. 1913. 510. — Die englischen Rauchschwalben in Afrika. — Ibid. XX. 1913. 510. — Csáky A. gr. - Ibid. XX. 1913. 545-547. — Sclater Ph. L. - Ibid. XX. 1913. 547-548. — Collett R. - Ibid. XX. 1913. 548. r — Gunning J. W. B. - Ibid. XX. 1913. 548-549. — Csató J. - Ibid. XX. 1913. 549-550. — A galambok csókolódzása. - Term. Tud. Közi. XLVI. 1914. 247-248. — Petényi emiékezete. - Aquila XXI. 1914. p. LXXXIII-LXXXIX. — Petényi zum Gedächtnis. - Ibid. XXI. 1914. p. LXXXIX-CXIV. Tab. 2. Fig. 1. — Keselyük és sasok az Aldunán. — Ibid. XXII. 1915. 413. — Geier und Adler an der unteren Donau. — Ibid. XXII. 1915. 414. — Kísérleti adatok az erdei szalonka vonulásához. — Term. Tud. Közi. XLVI. 1914. 394 — 395; Zool. Lap. XVI. 1914. 107-108; Erd. Lap. LI II. 1914. 529-531 ; Az Erdész IV. 1914. 78. Hetényi, G. A madarak repülése. - Zool. Lap 1899. 82-84, 122-124. Hirtz, M. Kritische Verbesserungen und Zusätze zum Verzeichnis der Vögel der kroatischen Fauna. - Orn. Jahrb. XXIII. 1912. 16-39. — Kritische Bemerkungen zur Monographie : Madarász, Die Vögel Ungarns. — Glasnik hrv. privodosl. drustva XXV. 1913. 184-193, 240-251. Hochauf, M. Adalék a fehér gólya táplálkozásához Délafrikában. — Aquila XX. 1913. 527. — Beitrag zur Ernährung des Storches in Südafrika. — Ibid. XX. 1913. 527. Hocke, H. Zwerghabicht und Merlin. - Deutsche Jägerz. LV. 1910. 843-845. Hoffmann, 0. Letűnt madárvilág. — Magyarország 1916. jan. 30. p. 23—24. Holdhaus, K. Kritisches Verzeichnis der borealpinen Tierformen (Glacialrelikte) der mittel- und südeuropäischen Hochgebirge. — Ann. d. K- k. naturh. Hof mus. Wien XXVI, 1912. 399-440. — Die borealpinen Tierformen (Glacialrelikte) der mittel- und südeuropäischen Hoch- gebirge (Autorreferat). - Mitt. d. Sekt. f. Naturk. d. Österr. Touristen-Klubs XXVI. 1914. 57-64. (Aves 63-64.) Horváth, A. A varjúfélék mezőgazdasági fontossága. — Debreczen, 1911. pp. 40. Horváth, J. Szibériai magtörő. - Aquila XXI. 1914. 275. — Schlankschnäblige Tannenhäher. — Ibid. XXI. 1914. 275. Hótay, I, A dögkeselyű előfordulása. - Aquila XIX. 1912. 458-459. — Vorkommen des Aasgeiers. - Ibid. XIX. 1912. 458-459. — Syrnium uralense Pali, új fészkelöhelye. — Ibid. XX. 1913. 521. — Neuer Brutplatz von Syrnium uralense Pali. — Ibid. XX. 1913. 521. H. 0. Ghymesi és gácsi gróf Forgách Károly tiszteteti tag. —Aquila XVIII. 1911. 435—436. — Ehrenmitglied Graf Karl Forgách von Ghymes und Gács. — Ibid. XVIII. 1911.435— 436. 410 BIBLIOQRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 H.O. Sharpé R. B. 1847-1909. - Ibid. XVII. 1910. 298-300. - Giglioli H. H. - Ibid. XVII. 1910. 301. - Wiser V. von. - Ibid. XVII. 1910. 301-302. - Dr. warthauseni báró König Richard tiszteleti tag. - Ibid. XVIII. 1911. 436-439. - Ehrenmitglied Dr. Freiherr Richard König von und zu Warthausen. — Ibid. XV ML 1911. 436-439. - Dr. Parrot Károly. - Ibid. XVIII. 1911. 439-440. - Dr. Karl Parrot. - Ibid. XVIII. 1911. 439-440. - Kenessei Kenessey László. — Ibid. XV li I. 1911. 441. - Ladislaus Kenessey von Kenesse. — Ibid. XV 1 1 1. 1911. 441. - Malesevits Emil. - Ibid. XVIIl. 1911. 441. - Emil Malesevits. - Ibid. XVIII. 1911. 441. - Blasius Vilmos 1845-1912. - Ibid. XIX. 1912. 498. - Wilhelm Blasius 1845-1912. - Ibid. XIX. 1912. 498. H., K. Az erdei szalonka őszi vonulása. — Nimród IV. 1916. 385—386. H. S. Von der Obedska bara. - Waidmannsheil XXXVI. 1916. 247. Hubertus. Halászat kormoránokkal. — Nimród III. 1915. 139. Hatezer mértföld utat megtevő madarak. — Zool. Lap. XV. 1913. 118. Hattyúelöfordulás Csikmegyében. — Vadászlap XXXV. 1914. 145. Helyreigazítás. — Aquila XX. 1913. 551. Herman Ottó. - Nimród III. 1915. Herman Ottó halála. - Aquila XXI. 1914. LXVI-LXXIII. Hol telel a magyar gólya. — Vadászlap XXXI. 1910. 80. Illyés, T. A szibériai havasi szajkó előfordulása hazánkban. — Term. Tud. Közi. XLIIL 1911. 863. (ik.) A madárvédelmi gyakorlatból. — Állatvédelem IX. 1912. 10. Ibisse am Plattensee. - Mitteil d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXIV. 1912. 368. «Institut ornithologique de France». — Aquila XVIII. 1911. 409. Internationaler Vogelschutz. - Aquila XVIII. 1911. 405-408. Irodalmi ismertetések. - Aquila XXII. 1915. 378-388. Jablonowski, J. Madárvédelem és rovarirtás. — Köztelek. XX. 1910. 177, 235. - A madarak és a rovarkárok. - Ibid. XX. 1910. 1003. - Rovarevö madarak gazdasági jelentősége. — Ibid. XX. 1910. 1062, 1128. - Rovarirtás madarakkal. - Ibid. XX. 1910. 1433. - Helyreigazítás. - Ibid. XX. 1910. 1531. - A varjak a mezőgazdaságban. — Kisérletügyi Közi. 1912. 466—508. - A varjúháborúság. — Gazdasági Lapok LXV. 1913. No 15. p. 13. Jannach, R. Die erste Schnepfe. — Der Forstm. u. Berufsj. V. 1911. No 15. p. 8. Jordans, A. Das Vorkommen von Mormon arcticus im Mediterrangebiete. — Orn. Jahrb» XXV. 1914. 163-170. Jourdain, F. C. R. Migration of Slender-billed Nutcrakers on the Continent— Brit. Birds. V. 1912. 244. J., K. Graugänse. - Waidmannsheil XXX. 1910. 109. - Seltene Beute (Gypaetus). - Ibid. XXX. 1910. 439. Kaygorodoff, D. A madarak vonulási magasságának kérdéséhez. — Aquila XIX. 1912. 454 - Zur Frage über die Zugshöhe der Vögel. — Ibid. XIX. 1912. 454. Kadocsa, G. Vetések megvédése a varjak eilen. — Köztelek XXII. 1912. 910. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 411 Kammer, A. Ein seltenes Schwalbennest. — Verh. u. Mitteil. d. siebenb. Ver. f. Naturw. LXllI. 1913. 89. Fig. 1. - Ein Steppenbussard (Buteo desertorum Daud.) in Siebenbürgen. — Ibid. LXIII. 1913. 191-194. Kammerer, P. Eine Scoglienfahrt. - Zool. Beob. LI. 1910. 322-330. Karácson G. Tapasztalatok a téli etetésnél. — Aquila XVII. 1910. 263—264. - Erfahrung bei der Winterfütterung. - Ibid. XVII. 1910. 263-264. - Széncinegét rabló tövisszúró gébics. — Aquila XVIII. 1911. 188. - Raub einer Kohlmeise durch Dorndreher. — Ibid. XVIII. 1911. 188. - Téli etetés és szöllőilonca. - Ibid. XVIII. 1911. 387; XIX. 1912. 456. - Winterfütterung und Rebenwickler. - Ibid. XVIII. 1911. 387; XIX. 1912. 456. - Verébirtási kisérletek. - Ibid. XVIII. 1911. 388. - Sperlingvertilgungsversuche. — Ibid. XVIIII. 1911. 388. Kasparek, K. Akémény. mint hasznos madaraink pusztítója. — Zool. Lap. XII. 1910. 58 ; Állatvédelem VII. 1910. 34. - Astur palumbarius ! . - Vadászlap XXXV. 1914. 213-214. Keller, 0. A kékbajuszos bábapagály. — Természet XI. 1915. 53—55. Kenessey, L. Téli etetés. - Aquila XVIII. 1911. 388. - Winterfütterung. - Ibid. XVIII. 1911. 388. Kerekes, L. Szalonkák a tarlón. - Zool. Lap. XVII. 1915. 167. Kerpely, B. Még egynéhány szó az erdei snepfről. — Nimród IV. 1916. 92—93. Kezdi Kovács, B. Oedemia fusca. - Aquila XX. 1913. 522. Kieselbach, Gy. A galambok csókolódzása. - Term. Tud. Közi. XLVI. 1914. 286. Kiltz, R. Zum Frühjahrsschnepfenzug. - Wild u. Hund XXII. 1916. 155. Kirchner, 0. Ornithologische Notizen (aus Újvidék). — Die Tierw. IX, 1910. 124. Kir. M. 0. K. A Nucifraga caryocatactes macrorhyncha Brehm magyarországi inváziója 1911. őszén. - Aquila XVIII. 1911.394-399. - Die Invasion von Nucifraga caryocatactes macrorhyncha Brehm in Ungarn im Herbste 1911. - Ibid. XVIII. 1911. 394-399. - Külföldi munkálatok a madárjelölés terén. - Ibid. XVIII. 1911. 362-367. - Ausländische Arbeiten auf dem Gebiete der Vogelmarkierungen. — Ibid. XVIII. 1911. 362-367. - Madárvédelem a szöllökben. - Aquila XVIII. 1911. 386-387. - Vogelschutz in den Weingärten. - Ibid. XVIII. 1911. 386-387. - Megjegyzés. (Kenessey cikkéhez). - Ibid. XVIII. 1911. 388-389. - Anmerkung (zu Kenessey). - Ibid. XVIII. 1911. 388-389. - Megjegyzés. (Fernbach K- cikkéhez). - Ibid. XVIII. 1911. 390. - Anmerkung (zu K- Fernbach). - Ibid. XVIII. 1911. 390. - Ampelis garrula L. megjelenése 1911 telén. — Ibid. XVIII. 1911. 394. - Das Erscheinen von Ampelis garrula L. im Winter 1911. — Ibid. XVIII. 1911. 394. - Pótló adatok a Nucifraga caryocatactes macrorhyncha 1911. évi magyarországi invá- ziójához. - Ibid. XIX. 1912. 462-463. - Ergänzungsdaten zur Invasion von Nucifraga caryocatactes macrorhyncha nach Ungarn im Jahre 1911. - Ibid. XIX. 1912. 462-463. - Hattyúk Bacs megyében. - Ibid. XIX. 1912. 464. - Schwäne im Bácser Komitat. - Ibid. XIX. 1912. 464. - Lanius senator L. - Ibid. XIX. 1912. 464. - Parrà jacana Magyarországon. — Ibid. XIX. 1912. 465. - Parrà jacana in Ungarn. — Ibid. XIX. 1912. 465. 412 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNCARICA 1910-16 Kir. M. 0. K. Laclimöve mit Fuszring. - Wild u. Hund XX. 1914. 591. — A vetési varjúról. — Aouila XX. 1913. 397. — Über die Saatkrähe. - Ibid. XX. 1913. 397. — A madárjelölési kisérletek újabb térhóditása. — Ibid. XX. 1913. 510—512. — Weitere Ausbreitung der Vogelmarkierungen. — Ibid. XX. 1913. 510—512. — Nucifraga caryocatactes macrorhyncha. — Ibid. XX. 1913. 515. — Ampelis garrula L. 1913 - Ibid. XX. 1913. 515-516. — A nádirigó kettős fészke. - Ibid. XX. 1913. 526. Fig. — Doppeinest des Acroceplialus arundinaceus L. — Ibid. XX. 1913. 516. Fig. — Az 1914. évi madárjelölésekről szóló jelentés. — Ibid. XXI. 1914. 279. — Der Bericht über die Vogelmarkierungen im Jahre 1914. — Ibid. XXI. 1914. 279. Kiss G., Nemeskéri. Az erdei szalonka tömeges teleléséről. — Aquila XIX. 1912. 465. — Massenhaftes Überwintern der Waldschnepfe. ~ Aquila XIX. 1912. 465. Knauer, Fr. Die Markierung von Wandervögeln zur Erforschung der Vogelzuges. — Bade- ner Zeit. 21. V. XXXI. 1910. No 41. p. 2. — Eine ornithologische Streitfrage. — Die Umschau XIV. 1910. 411—412. — Schicksale unserer Wandervögel. — Wiener Urania III. 1910. 379—380. — Zur Naturgeschichte der Waldschnepfe. — Hugos Jagdz. LIV. 1911. 543—544. — Über den letzten Zug des Steppenhuhnes. — Zentralbl. d. ges. Forstw. XXXVII. 1911. 189-191. — Das Ringexperiment im Dienste der Vogelforschung. — Zool. Beob. LIV. 1913. 223 ft. — Neue Ergebnisse des Ringexperiments. II. — Zool. Beob. LV. 1914. 187. ff. — Der Zoologische Garten. Entwicklungsgang, Anlage und Betrieb unserer Tiergärten und deren erziehliche, belehrende und wissenschaftliche Aufgabe. — Der Naturfor- scher. Thomas Sammlung. — Leipzig 1914 pp. 250. Fig. 122. Kochwasser, R. Ein neuer Wanderzug des sibirischen Tannenhähers nach dem Westen. — Waidmannsheil XXXI I. 1912. 42. Kollibay, P. Seeadler in der Tátra. — Deutsche Jägerz. LV. 1910. 782. Kostka, L. Az 1913. április havi hóvihar madárpusztításai. — Aquila XX. 1913. 524. — Die Vogelvernichtung des Schneesturmes im April 1913. — Ibid. XX. 1913. 524. Kotta, J. Nucifragarol. - Zool. Lap. XIV. 1912. 93. Kováts, L. A madárvédelem kérdéséhez. - Vadászlap XXXIII. 1912. 328. Koeisch, A. Aus der Natur (Vogelberingung). — N. Wiener Tagbl. No 147. 1914. maj. 29. Kukuljevic, J. Megjegyzés a «Madárvédelem és rovarirtás» című közleményre. — Köztelek XX. 1910. 410. K. Az erdei bagolyról. - Vadászlap XXXII. 1911. 253. — Tannenhäherzug. - Mitt. Sekt. Naturk. d. ö. Tour.-Cl. XXIV. 1912. 62. K. E. A szalonka hívásáról. — Nimród III. 1915. 57 K. K. A vándorsólyomról. - Vadászlap XXXII. 1911. 306-307. K. K. jun. A gólya anyai szeretete. — Vadászlap XXXV. 1914. 245. K. R. Weisze Schnepfe. - Waidmannsheil XXXII. 1912. 359. Kyb. A varjak irtásáról. - Nimród IV. 1916. 448-449. Karácsonyi szalonkák. — Vadászlap XXXV. 1914. 25. Korai nyirfajd-dürgés. — Nimród IV. 1916. 41. Korai örvös galambok, — Vadászlap XXXII. 1911. 93. Korai szalonkahúzás. — Ibid. XXXVl. 1915. 71. Korrespondenz. — Aquila XVIII. 1911. 411. Könyvismertetések. Aquila XVII!. 1911. 442-445. XIX. 1912.494-497; XX. 1913.540. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 413 Lacsny, J. L. A szibériai havasi szajkó előfordulása hazánkban. — Term. Tud. Közi. XL 111. 1911. 863-864. Lakatos, K. A régi szegedi halászok jelképes madarai. — Állatvilág 1910. 1. — A rétisas. - Zool. Lap. XVI. 1914. 224-226, 239-241. Lambrecht, K. A madárvonulás Magyarországon az 1910. év tavaszán. — Aquila XV 111. 1911. 9-134. — Id. 1911. - Ibid. XIX. 1912. 43-150. — Id. 1912. - Ibid. XX. 1913. 16-145. — Der Vogelzug in Ungarn im Frühling des Jahres 1910. — Ibid. XVIII. 1911. 9-134. — Id. 1911. - Ibid. XIX. 1912. 43-150. — Id. 1912. - Ibid. XX. 1913. 16-145. — A borsodi Bükk fossilis madarai. - Ibid. XIX. 1912. 270-287. Tab. Il- IV. — Fossile Vögel des Borsoder Bükkgebirges. - Ibid. XIX. 1912. 270-287. — Magyarország fossilis madarai. — Ibid. XIX. 1912. 288—320. — Die fossilen Vögel Ungarns. - Ibid. XIX. 1912. 288-320. — Magyarország fossilis madárvilágának gyarapodása. —Ibid. XX. 1913. 423—423. Fig. 3. — Die Vermehrung der fossilen Vogelfauna m Ungarn. — Ibid. XX. 1913. 423—433. Fig. 3. — Kettős tojások. — Term. Tud. Közi. XLV. 1913. 449. — Magyarország őskori madárvilága. — Darwin III. 1914. 120—122. — Herman Ottó zoológiai és ethnographiai dolgozatainak jegyzéke. — Aquila XXI. 1914. p. XLIX-LXV. — Verzeichnis der zoologischen und ethnographischen Publikationen Otto Hermans. — Ibid. XXL 1914. p. XLIX-LXV. — A madarak szárnyközépcsontjának (Os metacarpi) morfológiája. — Ibid. XXI. 1914. 53-84. Tab. VIII. Fig. 5. — Morphologie des Mittelhandknochens (Os metacarpi) der Vögel. — Ibid. XXI. 1914. 53-84. Tab. VIII. Fig. 5. — Fossilis szakállas saskeselyű (Gypaetus baibatusL) és rétisas (Haliaetus albicilla L) a borsodi Bükkben. - Ibid. XXL 1914. 85-88. Fig. 3. — Fossiler Bartgeier (Gypaetus barbatus L) und Gemeiner Seeadler (Haliaetus albicilla L.) im Borsoder Bükkgebirge. - Ibid. XXI. 1914. 85-88. Fig. 3. — A remetehegyi közülke pleistocaen madárvilága. — Ibid. XXI. 1914. 89—98. — Die pleistocene Vogelfauna der Felsnische Remetehegy. — Ibid. XXL 1914. 89—98. — Adatok a karvaly és erdei fülesbagoly táplálékának ismeretéhez. — Ibid. XXI. 1914. 275. — Beiträge zur Nahrungsfrage des Sperbers und der Waldohreiîle. — Ibid. XXI. 1914. 275. — Herman Ottó. — Természet. XL 1915. 13-15. — A kigyászkeselyü és őse. — Ibid. XI. 1915. 193 — 196. — Herman Ottó emlékezete. — Állatvédelem XII. 1915. 56. — A magyar föld első krétakori madara. - Te m. Tid. Közi. XLVII. 1915. 591-593. — A vándorgalamb kihalása. - Ibid. XLVII. 1915. 809-812. Fig. — Az első magyar praeglacialis madárfauna. — Aquila XXII. 1915. 160—168. Fig. 4. — Die erste ungarische praeglaciale Vogelfauna. — Ibid. XXII. 1915. 160—168. Fig. 4. — vide Aquila XXIIl. 1916. p. 256. Leicht J. Vakondok a gólyafészekben. - Aquila XVII. 1910. 267. — Maulwürfe im Storchneste. - Aquila XVII. 1910. 267. — Hogyan szabadítják meg magukat a fecskék lepített fiaiktól?— Aquila XVIII. 1911.381. — Wie die Schwalben sich ihrer groszgezogenen Jungen entledigen. — Ibid. XVIII. 1911. 381. Lendl, A. A szibériai havasi szajkó előfordulása hazánkban. — Term. Tud. Közi. XLIIl. 1911. 863. 414 BIBI.IOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 Lendl, A. Faunisztikai adatok. — Aquila XIX. 1912. 463. — Faunistische Daten. - Ibid. XIX. 1912. 463. — Madárpusztitás a kalapdíszért. — Állatvédelem X. 1913. 110. — Kitümésre szánt madarak vérrel bepiszkitott toUazatának megtisztítása. —Term. Tud. Közi. XLVI. 1914. 536. — Madárélet az Aldunán. — Természet X. 1914. 2— 6, 13 — 18. Leonhardt, V. Pastor roseus L. - Aquila XVIII. 1911. 391. Lészai, F. Vonuló füsti fecskék a tengeren. — Aquila XVII. 1910. 274. — Ziehende Rauchschwalben auf dem Meere. — Ibid. XVII. 1910. 274. Lintia, D. Pótlék az «Egy mediterrán oázis délkeleti Magyarország madárvilágában» c. tanulmányhoz. - Aquila XX. 1913. 213-217. — Na chtrag zu dem Berichte H. Weigolds : Eine mediterrane Oase in der Vogelwelt Südostungarns. - Ibid. XX. 1913. 213-217. — Adatok Szerbia madárfaunájához. - Aquila XXII. 1915. 329-351; XXIII. 1916. — Materialien zur Avifauna Serbiens. - Ibid. XXII. 1915. 332-351 ; XXIII. 1916. Loos, K. Madártani megfigyelések Liboch környékén. — Aquila XIX. 1912. 465—469. — Ornithologische Beobachtungen in der Umgebung von Liboch. — Ibid. XIX. 1912. 465-469. Lósy, J. Elvi szempontok a madárvédelem és a rovarirtás megítélésében. — Aquila XVIII. 1911. 194-210. — Prinzipielle Standpunkte zur Beurteilung des Vogelschutzes und der Insektenvertil- gung. - Ibid. XVIII. 1911. 194-210. — Vadkacsáink. - Nimród IV. 1916. 284-286, 296-298. Lovas, E. A madarak és a bogarak repülése. — Term. Tud. Közi. XLIII. 1911. 59—61. Lovassy, A. A szibériai magtörö ez évi magyarországi megjelenése. — Term. Tud. Közi. XLIII. 1911. 891-892. Lovassy, S Adatok a Balatonvidék madáréletének ismeretéhez. — Term. Tud. Közi. XLV. 1913. 645. — Dunnaréce a Balaton vidékén. — Ibid. XLV. 1913. 805. Ly. Madárfészkek megvédése. — Állatvédelem IX. 1912. 75. Lagerschnepfen. - Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXVI. 1914. 79. Levelezés. Aquila XVIII. 1911. 411. Literaturbesprechungen. - Aquila XXII. 1915. 389-400. Madarász, Gy. A Contribution to the knowledge to the ornithology of the Danakil Land. Ann. Mus. Nac. Hung. XIII. 1915. 277-300. Tab. VII. — Neue Vogelarten aus Afrika. - Ibid. XIII. 1915. 393-395. Tab. X. Fig. 2. Máday, L Vogelschutzbestrebungen in Ungarn. Organisierung der gesellschaftlichen Mit- wirkung. — Verh. d. V. Intern. Orn. Kongr. Berlin 1910, 1911. 951—970. und Sep. Budapest 1910. 8». p. 116. — Madárvédelmi törekvések Magyarországon. — Budapest. 1910. — Gyümölcstermelés és madárvédelem. — Állatvédelem VII. 1910. 49. — Madárvédelem «for ever». - Köztelek XX. 1910. 322; Állatvédelem VII. 1910. 25. — Madárvédelem Ausztriában. — Állatvédelem IX. 1912. 115—116. — A madárvédelem fejlesztése társadalmi úton. — Aquila XIX. 1912. 425—430. — Förderung des Vogelschutzes im Wege der Gesellschaft. — Ibid. XIX. 1912. 425-430. — Herman Ottó 1836-1914. ~ Állatvédelem. XII. 1915. 1-2. Máday, L és Chernél, I. Madárvédelmi törekvések Magyarországban. A társadalom közre- működése. - Budapest, Pátria, 1911. 8*^. pp. 194, Makay, B. Nádi utakon. - Nimród IV. 1916. 213-217. BIBLIOGRAPHIA ORNÎTHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 415 Mannsberg, A. báró. Sasok gyakori előfordulása Erdélyben. ~ Aquila XV III. 1911. 391. - Häufiges Vorkommen von Adlern in Erdély. - Ibid. XV III. 1911. 391-392. Mátrai, J. A gólyáról. - Zool. Lap. XIV. 1912. 22. — A vetési varjú mint egérpusztitó. — Aquila XX. 1913. 398—399. — Die Saatkrähe als Mäusefängerin. - Ibid. XX. 1913. .398-399. Matunák M. A madárvédelem mint elemi iskolai tantárgy. — Aquila XVII. 1910. 263. — Der Vogelschutz als Lehrgegenstand in der Elementarschule. — Aquila XVH. 1910. 263. — Cserebogárirtó széncinege. — Ibid. XVII. 1910. 265. — Kohlmeise und Maikäfer. - Ibid. XVII. 1910. 265. — Valami a madarak énekéről. - Aquila XVIII. 1911. 313-320. — Etwas über den Vogelgesang. - Ibid. XVIII. 1911. 313-320. Mauks, V. Troglodyes troglodytes L. - Aquila XIX. 1912. 456. — Nyctea ulula L. - Aquila XX. 1913. 522. — Muscicapa parva Bechst. a mesterséges fészekodúban. — Ibid. XX. 1913. 526—527. — Muscicapa parva Bechst. in der künstlichen Nesthöhle. — Ibid. XX. 1913. 526—527. Méhely, Gy. A csonttollú madár. — Zool. Lap. XVI. 1914. 75. Méhely, L. Herman Ottó emlékezete. - Term. Tud. Közi. XLVII. 1915. 73-90. Menesdorfer, G. Madártani megfigyelések Sarajevóban és környékén. — Aquila XVIII. 1911. 404. — Ornithologische Beobachtungen in Sarajevo und Umgebung. — Ibid. XVIII. 1911.404. — Madárvonulási megfigyelések 1912 tavaszán Buduában. — Ibid. XIX. 1912. 469—472. — Vogelzugsdaten vom Frühjahr 1912 aus Budua. - Ibid. XIX. 1912. 469-472. Merényi, L. Szalonkalesen. - Vadászlap XXXII. 1911. 88-89. — Egy és más a szalonkahúzásról és lesről. — Ibid. XXXII. 1911. 116—118. Michel, J. Der Edelreiher oder grosse Silberreiher (Ardea alba). — Waidw. in Wort u. Bild XIX. 1910. 157-159. — In der Reiherkolonie (Nacht- u. Rallenreiher). - Ibid. XIX. 1910. 209—212. Fig. — Unser jagdbares Federwild. — VII. der Löffelreiher (Platalea leucerodia). — Waid- mannsheil XXX. 1910. 149-151. Fig. — Der Nachtreiher (Nycticorax grisea). — Waidw. in Wort u. Bild. XIX. 1910. 449—461. Fig. — Der kleine Silberreiher oder Seidenreiher (Ardea garzetta). — Ibid. XX. 1910. 8—11. Fig. — Der Purpurreiher (Ardea purpurea). — Waidmannsheil XXX. 1910. 386—390. Fig. — Der kleine Silberreiher (Ardea garzetta). — Waidmannsheil XXX. 1910. 430—433. Fig. — Néhány von. adat az Elbe völgyéből Bodenbach mellett. - Aquila XVII. 1910. 275—278. — Einige Zugsdaten aus dem Elbtale bei Bodenbach. - Ibid. XVII. 1910. 275-278. — Unser jagdbares Federwild — XII. Der Kuhreiher (Ardea bubulcus). — Waidmanns- heil XXXI. 1911. 123-124. Fig. — Id. XXII-XXXIII. - Ibid. XXXIII-XXXIV. 1913-1914. Mihálovits, Ö. Mérgezett fürjek. - Aquila XVIII. 1911. 384-385; Vadászlap XXXIII. 1912. 92. — Giftige Wachteln. - Aquila XVI II. 1911. 384-385. Mikoletzky. Schnepfenstrich 1911. - Waidmannsheil XXXI. 1911. 249. — Frühjahrsreminiszenzen 1912. - Waidmannsheil XXXII. 1912. 481-482. Milani, E. Der diesjährige Schnepfenstrich in Österreich-Ungarn. —Wild u. Hund XIX. 1913. 370-371. MódIa, J. A gyurgyalag. - Zool. Lap. XIII. 1911. 141-142. 416 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNQARICA 1910-16 Mohelnitzky, R. Vom Tannenhäherzug aus dem ungarischen Erzgebirge. —Waidmannsheil XXXIl. 1912. 118. Monostori, K. A kémény, mint hasznos madaraink pusztítója. — Állatvédelem Vil. 1910. 34. — A szobai madarak vérszopó ellenségei. — Állatvédelem IX. 1912. 99. -- Az «Antispatz» nevű cinegeetető. — Ibid. IX. 1912. 109 — 110. Morawiíz, J. Vom Schnepfenzug. — Waidmannsheil XXXII. 1912. 141. Müller, M. (Von der Kgl. U. O. C.) gezeichneter Fischreiher.— Waidmannsheil XXXI. 1911. 460-461. Müller, P. Az építkezés ellentétes hatása a fecskék megtelepedésére. — Aquila XVIII. 1911. 380-381. — Entgegengesetzte Wirkung der Bauart auf die Ansiedelung der Schwalben. — Ibid. XVIII. 1911. 380-381. — Tapasztalataim a cinegegyürűzéssei. — Ibid. XX. 1913. 512—513. — Erfahrungen bei den Meisenmarkierungen. — Ibid. XX. 1913. 512—513. M. E. A sólyomról. - Vadászlap XXXIl. 1911. 266. M. K. Madárvédelmünk jelenlegi állapota. — Állatvédelem IX. 1912. 8. M. M. Albino-veréb. - Zool. Lap. XVII. 1915. 16. M. K. 0. K. Ungarische Ringstörche in Afrika. — Flugbl. 1910. 8". 1; Waidmannsheil XXX. 1910. 82-83; Orn. Monatsber. XVIII. 1910. 44. — Megjegyzés (Sipos A. cikkéhez). — Aquila XVII. 1910. 263. - Bemerkung (zu A. Sipos). - Aquila XVII. 1910. 263. — Megjegyzés (Rácz M. cikkéhez). — Ibid. XVII. 1910. 265. - Bemerkung (zu B. Rácz). - Ibid. XVII. 1910. 265. - Megjegyzés (Szeöts B. cikkéhez). - Ibid. XVII. 1910. 268. - Bemerkung (zu Szeöts). - Ibid. XVII. 1910. 268. - Megjegyzés (Radetzky). - Ibid. XVII. 1910. 272. - Bemerkung (zu Radetzky). - Ibid. XVII. 1910. 272. — A keresztcsörüek vándorlásáról. - Ibid. XVII. 1919. 272-273. - Von der Wanderung der Kreuzschnäbel. - Ibid. XVII. 1910. 272-273. Madarak és fák napja. - Állatvédelem VIII. 1911. 15, 26-27, 36-37, 44, 51. Madarak védelme. - Vadászlap XXXIII. 1912. 292. Madaraink a dalmát szigeteken. — Zool. Lap XV. 1913. 58. Madárpusztitó gyorsvonatok. — Vadászlap XXXII. 1911. 359-360; Erdészeti Lapok 1911. 788. Madárvédelem. - Nyirvidék 1913. VI. 8.; Állatvédelem VII. 1910. 64, 81, 90, 106, 115, 124; X. 1913. 71. Madárvédelem a középkorban. — Vadászlap XXXIII. 1912. 306. Madárvédelem, amely nem követendő. — Állatvédelem X. 1913. 63. Madárvédelem Ausztriáhan. — Ibid. VIII. 1911. 99. Madárvédelem Fiúméban. — Állatvédelem X. 1913. 64. Madárvédelmi kiállítás. — Állatvédelem X. 1913. 50. Madárvédelmi körrendelet. — Állatvédelem IX. 1912. 57. Madárvédelmi tanfolyam. - Állatvédelem VII. 1910. 77; IX. 1912. 31. Magyar foglyok New-Yerseyben. — Ibid. VII. 1910. 69. Magyar seregély Olaszországban. — Vadászlap XXXIII. 1912. 452. Magyar madárkiállitás Bécsben. — Állatvédelem VII. 1910. 41. Már jönnek a szalonkák. — Vadászlap XXXIII. 1912. 92. Megjöttek a vadgalambok. - Vadászlap XXXIII. 1912. 79. Megkésett szalonkák. - Vadászlap XXXII. 1911. 93. Menesdorfer G. - Aquila XX. 1913. 550. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 417 Miniszteri körrendelet madárvédelmi ügyben. — Ibid. Vili. 1911. 29—30. Mogyorószajkó. - Zool. Lap XIII. 1911. 282-285, 289. Nadler, H. Túzok-dürgés idején. - Nimród IV. 1916. 241-244. Nádassy, K. Somateria moUissima újabb előfordulása hazánkban. — Aquila XXI I. 1915. 437. - Neueres Vorkommen von Somateria mollissima in Ungarn. — Ibid. XXII. 1915. 437. Nagelschmied, J. Beringter Rauchfuszbussard. — Waidmannsheil XXXIV. 1914. 100; N. Balt. Waidmannsbl. X. 1914. 204. Nagy, J. Az urali bagoly (Syrnium uralense Pali.) elterjedése Erdélyben. — Múzeumi Füzetek. (Az erdélyi nemzeti múzeum természeti tárainak értesítője.) II. 1807. 23—34. - Madártani megfigyeléseim Olaszország vulkánjain 1911. június havában. — Aquila XIX. 1912. 459-461. - Ornithologische Beobachtungen auf den Vulkanen Italiens im Juni 1911.— Ibid. XIX. 1912. 459-461. - Az 1894. évi XII. t.-c. madárvédelmi rendelkezéseinek végrehajtása, — Zool. Lap. XIV. 1912. 175-176. - Gyűrős rétisas. - Aquila XX. 1913. 514-515. - Beringter Seeadler. - Ibid. XX. 1913. 514-515. - A régi fülesbagoly az aldunai réten. — Ibid. XX. 1913. 521. - Die Sumpfrohreule im untern Donauriede. — Ibid. XX. 1913. 521. - Cygnus cygnus (L.). - Ibid. XX. 1913. 522. - Egerésző szürkegémek. - Ibid. XX. 1913. 327. - Graureiher als Mäusefänger. — Ibid. XX. 1913. 327. - Szibériai szajkók. — Zool. Lap, XV. 1913. 226. - Magyarország avigeografiai felosztása és jellemzése. — Állat. Közi. XIII. 1914. 72. - Megjegyzések «Az utolsó rét alkonyá^)-hoz (Halmay). — Zool. Lap. XVI. 1914. .35—36. - A háború és az állatvilág. - Vadászlap XXXVI. 1915. 63-66. - A vadlelövési kimutatásról. - Ibid. XXXVI. 1915. 189-190. - Természetvédelem Svájcban. — Zool. Lap. XVIIl. 1916. 81. - Hogyan fog a vándorsólyom emlősállatot. — Aquila XXII. 1915. 416. - Wie schlägt der Wanderfalke Säugetiere. - Ibid. XXII. 1915. 417. , , . - A bölömbika alakoskodása. — Ibid. XXII. 1915. 407. - Zur Mimicry der Rohrdommel. - Ibid. XXII. 1915. 408. Nagy, K. S. A Sósfürdő madarai. — Állatvédelem X. 1913. 74. - Bujdosó madarak-e a fecskék? - Ibid. VII. 1910. 99. Nedici, Gy. A kisvad tenyésztése (fácán). -Vadászlap XXXVI. 1915. 270-227, 231-233, 243-245, 255, 270-272, 279-281, 291-293, 303-305, 315-316; XXXVIL 1916. 217-219. Néher, A. Aus dem südlichen Ungarn. (Béllye.) — Mitt. ü. d. Vogelw. XI. 1911. 40, 174— 175; XIL 1912. 175; XIII. 1913. 73; XIV. 1914. 104-105, 234-235. - Zur Invasion des Seidenschwanzes. — Ibid. XIV. 1914. 105. Neymann, G. A tinamu. — Nimród IV. 1915. 41. Nozdroviczky, L. Délvidéki szalonkavadászatok. — Vadászlap XXXVI. 1915. 103—105. N. B. (Erste Schnepfe in Orsova 22. II.) - Waidmannsheil XXX. 1910. 150. n. Seltenes Waidmannsheil. - Österr. Forst- u. Jagdz. XXXI. 1913. 200. Nimród. Aus der Hohen Tatra. — Waidmannsheil XXX. 1910. 1,58. Namen- und Sach.-Register zu Band I — XX der Aquila. —Aquila XX. 1913.552—581. Nappali orvmadarainkról. - Vadászlap XXXIII. 1912. 195-196, 207-208. Naturschutz in Ungarn.— Österr. Forst- u. Jagdz. XXX. 1912. 371; Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.- Ver. XXX. IV. 1912. 437-43&. Aquila. 27 418 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 Néhány szó a fürjről. — Nimród III. 1915. 197. Nemzetközi madárvédelem. — Aquila XVIII. 1911. 4n5-4U8. Neue sibirische (!) Gäste (Acanthis linaria (?) in Javorinka. — N. Wiener Tagbl. 28 Jan. 1912. No 26. p. 44. Neue Untersuchungen über die Nahrung der Eulen. — Deutsche Jägerz. XXXIV. 1912. 669. Név- és tárgymutató az Aquila I — XX. kötetéhez. — Aquila XX. 1913. 552—581. Nyirfajdok telepítése Erdélyben. - Vadászlap XXXIII. 1912. 79. Okolicsányi, Gy. A mi kedves rigóink. — Zool. Lap XV. 1913. 158. — A csonttollú madár. - Ibid. XVI. 1914. 60. Oprean, G. Ein seltenes Jagdglück. — Waidmannsheil XXXI. 1911. 200. — Schnepfe mit Schuszverletzung. — St. Hubertus I. 1912. No 3. p. 13. — Schnepfenstrich im Komitate Fogaras. — St. Hubertus II. 1913. 13. Orosz, A. Érdekes vadászat és ritka vendégmadár. — Zool. Lap. XIII. 1911. 270. Orosz, E. Chelidonaria urbica (L.) és Passer domesticus (L.) harca. — Aquila XVIII. 191 1. 383. — Kampf zwischen Chelidonaria urbica (L.) und Passer domesticus (L.). — Ibid. XVIII. 1911. 383. Ostermayer, M. Erlebnisse auf dem Schnepfenstrich. — Deutsche Jägerzeitung. LVI. 1911. 832-835. — Széncinege különös halála. - Aquila XVIII. 1911. 385-386. — Seltsamer Tod einer Kohlmeise. - Ibid. XVIII. 1911. 385-386. Ösz, J. Madárpusztítás. — Állatvédelem. VII. 1910. 57. 0. A. Egy ritka madár. - Zool. Lap. XII. 1910. 71. Ornithologus. A fészkodvak sikeréről. — Zool. Lap. XV. 1913. 57. — A karvaly merészsége. — Ibid. XV. 1913. 58. Pálos, E. Capri-sziget kis madarai. - Aquila XVIII. 1911. 321-324. — Die kleinen Vögel der Insel Capri. - Ibid. XVIII. 1911. 321-324. Pápay, D. Fecskéinkről. - Zool. Lap. XVI. 1914. 132. Pascsenko, Sz. Madárvonulási adatok Jaroslawból. — Aquila XVII. 1910. 280; XVIII. 1911. 403; XIX. 1912. 477-478.; XX. 1913. 516.; XXII. 1915. 432. — Vogelzugsdaten aus Jaroslaw. - Ibid. XVII. 1910. 280.; XVIII. 1911. 403.; XIX. 1912. 477-478.; XX. 1913. 516.; XXII. 1915.; 432. Paszlavszky, Gy. A csonttollú madarak Budán. — Term. Tud. Közi. XLVl. 1914. 181. Pásztor, S. A fenyőpinty tömeges megjelenése. — Aquila XIX. 1912. 457—458. — Massenzug der Bergfinken. — Ibid. XIX. 1912. 457-458. Pausinger, K. Az erdei szalonka sebzett lábát bekötözi. — Erdészeti Lap. LIII. 1914. 133. — Furcsaságok a szalonkáról. — Vadászlap XXXVI. 1915. 200. Pawlas, Gy. Waidmannsheil und Waidmannspech (Cinclus). — Waidmannsheil XXX. 1910. 109. — Az apró madarak és a töviszuró gébics. — Aquila XIX. 1912. 454—455. — Die Kleinvögel und der rotrückige Würger. — Ibid. XIX. 1912. 454—455. — Vérengző háziveréb. - Ibid. XXI. 1914. 271. — Ein mörderisches Haussperlingspaar. — Ibid. XXI. 1914. 271. Peiszer, J. Wildgänse. - St. Hubertus II. 1913. No 21. p. 13. — Fischadler geschossen. — Ibid. II. 1913. No 26. p. 12. Plathy, Á. A madarak tavaszi érkezése 1911-ben Tiszatarjánban. — Aquila XX. 1913. 517. — Die Frühjahrsankunft der Vögel im Jahre 1911 in Tiszatarján. - Ibid. XX. 1913v517. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOOICA HUNQARICA 1910-16 419 Pildner, v. Streiburg, A. Frühlingsboten. — Waidmannsheil XXX. 1910. 158. ■ > Podivin, J. Hrona due ubijeni uzitecneho ptactva v. Dalmacii. — Háj XL. 1911. 417. — Späte Schnepfen. - Waidmannsheil XXXI. 1911. 89. — Frühjahrsboten. - Ibid. XXXI II. 1913. 116. Praitschopf, J. Seidenschwänze. - Waidmannsheil XXXIV. 1914. 30. Ptz. Der Schnepfenzug. - Waidmannsh. XXXII. 1912. 239. Pff. Herbstschnepfen in Ungarn. - Wild u. Hund. XIX. 1913. 970. Palmarum (Schnepfenstrich). - Österr. Forst- u. Jagdbl. XXIV. 1912. 51. Rácz, B. A széncinege a méhesben. — Aquila XVII. 1910. 263. — Die Kohlmeise im Bienenhaus. - Ibid. XVII. 1910. 263. — Gólyák és szarkák. - Zool. Lap. XIV. 1912. 261. — A karvaly merészsége. — Zool. Lap. XV. 1913. 94. — Madárjelölések. - Ibid. XV. 1913. 57, 94. — A vetési varjú egérpusztitása. — Aquila XXI. 1914. 260—262. — Mäusevertilgung durch die Saatkrähe. - Ibid. XXI. 1914. 260-262. — Az augusztus 17-iki zivatar madárpusztítása. — Zool. Lap. XVI. 1914. 219—220. — A kerti poszáta haszna. — Aquila XXI. 1914. 271. — Nutzen der Gartengrasmücke. — Ibid. XXI. 1914. 271. — Madarak pusztulása az augusztus 17-iki jeges zivatarban. — Ibid. XXI. 1914. 272-273. — Umkommen der Vögel im Hagelsturm am 17. August. — Ibid. XXI. 1914. 272—273. — A nagy fakopáncs különös viselkedése. — Ibid. XXI. 1914. 274. — Eigenartiges Betragen des grossen Buntspechtes. — Ibid. XXI. 1914. 274, — Vándormadaraink őszi vonulása. — Zool. Lap. XVI. 1914. 13. Ratz, J. A madarak fertőző betegségeiről. —Term. Tud. Közi. XLII. 1910. 409. — Toílevö madarak. - Ibid. XLVIII. 1916. 750. Radeízky, D. Molnárfecske mint fészekbitorló. - Aquila XVII. 1910. 267. — Mehlschwalbe als Nestusurpator. - Ibid. XVII. 1910. 267. — A függőcinke fészkelése. - Ibid. XVIII. 1911. 382. — Das Nisten der Beutelmeise. - Ibid. XVIII. 1911. 382. — Gólya és vízisikló. - Ibid. XVIII. 1911. 382. — Storch und Wassernatter. - Ibid. XVIII. 1911. 382. , — Bibic mint fennsíklakó. - Ibid. XVI II. 1911. 382-383. — Der Kiebitz als Hochebenebewohner. - Ibid. XVIII. 1911. 382-383. — Verebektől megölt cinege. - Ibid. XIX. 1912. 455. — Von Sperlingen getötete Meise. - Ibid. XIX. 1912. 455. — Az 1913. április havi hóvihar madárpusztitásai. — Ibid. XX. 1913. 525. — Die Vogelvernichtungen des Schneesturmes im April 1913. — Ibid. XX. 1913. 525. Redtmann, K. A madarak vonulása. — Nimród IV. 1916. 89—91. Reiser, 0. Zum Vorkommen der Beutelmeise (Anthoscopus pendulinus) in Südosteuropa. — Orn. Monatsber. XXI. 1913. 157-159. — Néhány megjegyzés Menesdorfer G.-nak az Aquila XVI. 1911. p. 404. és XVII. 1912. p. 470—472. megjelent közleményeire. — Aquila XX. 1913. 517—518. — Einige Bemerkungen zu den Artikeln von G. Menesdorfer in Aquila 1911. — Ibid. XX. 1913. 517-518. Riegler, W. Winterschnepfen. - Wild u. Hund. XVI. 1910. 102. Römer. Merkwürdiges Verhalten eines Steinadlers. —Waidmannsheil XXXIII. 1913. 241. Róna, J. A szibériai havasi szajkó előfordulása Baranyában. — Term. Tud. Közi. XLIII. 1911. 927. 27* 420 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 Róna, J. A fakókeselyű előfordulása Baranyában. —Term. Tud. Közi. XLlV. 1912. 531 — 532; Vadászlap XXXIII. 1912. 369. — Dögkeselyű a pécsi múzeumban. — Term. Tud. Közi. XLV. 1913. 140. Rose, A. Abzug der Störche. — Die Tierwelt X. 1911. 148. R. Nova istrarivanja o hrani sova. (Bericht über Dr. E. Greschiks Untersuchungen über die Nahrung der Eulen.) — Lovzc.-ribar Vjestnik XXI. 1912. No 4. p. 46. — Zcinovalista ugarskih roda. CA magyar gólyák téli szállása.) — Ibid. XIX. 1910. 35. R., B. Schnepfenjagden (Béllye). — Waidmannsheil XXX. 1910. 182. R., K. Eine staatliche Werkstätte zur Anfertigung künstlicher Nistkästen. — Österr. Forst- u. Jagdz. XXVIII. 1910. 427. R., L. Das Hochwasser der Donau. — Waidmannsheil XXXIV. 1914. 231. _r -y- Elkésett szalonkák. - Vadászlap XXXVI. 1915. 155. — A szalonka ösztöne. -^ Ibid. XXXVI. 1915. 155-156. Rlg. Eine Frühschnepfe. (II. 24.) - Ost. Forst- u. Jagdz. XXVI II. 1910. 76. Rebhühner in Hochlrgen. - Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXVI. 1914. 244. Ritka albino. - Nimród III. 1915. 32. Ritka fenyvesmadarak. — Zool. Lap. XV. 1913. I!. Ritka madár Csikmegyében. - Vadászlap XXXII. 1911. 267. Ritka madarak hazánkban. - Ibid. XXXII. 1911. 426. Ritka vendégek. - Vadászlap XXXV. 1914. 49. Sammereyer, H. Ungarns Ornithologie auf der Wiener Jagdausteilung. — österr» Forst- u. Jagdz. XXIX. 1911. 232. — Kormorane an der Donau. — Deutsche Jägerz. LXIII. 1914. 921—924. — Bilder von der unteren Donau. — Ibid. LXVI. 1916. 735-740. — Kriegsnaturschutz. - Wild u. Hund XXII. 1916. 361. Sartory, 0. Vom Schnepfenzug. - Waidmannsheil XXXII. 1912. 141. — Wachteln an Telegraphendrähten erschlagen. — Ibid. XXXIII. 1913. 411. Sassi, M. Ornithologischer Bericht über die 1. internat. Jagdausstellung in Wien 1910. — Orn. Jahrb. XXI. 1910. 217-225. Scheele, W. Zur Beringungsfrage. - Mitt. ü. d. Vogeiw. XIV. 1914. 83L. — Zur Beringurgsfrage — Mcnatsschr. d. Österr. Bundes der Vogelfr. Graz. 1914. 83. Schellnast, Th. Frühjahrsboten. - Waidmannsheil XXXIII. 1913. 87. Schenk, H. Megfigyelések az Acrocephalus strepei us horiiculus (NAUM.)-ról. — Aquila XVIII. 1911. 377. — Beobachtungen über Acrocephalus streperus liorticolus (Naum). — Ibid. XVIII. 191 L 377. — A csörgöréce vonulásáról. — Ibid. XX. 1913. 513. — Vom Zuge der Knäckente. - Ibid. XX. 1913. 513. — Madárvonulási megfigyelések a szerb-bosnyák határról az 1915-iki háború alatt. — Ibid. XXII. 1915. 420. — Vogelzugsbeobachtungen an der serbisch-bosnischen Grenze im Kriegsjahre 1915. — ibid. XXII. 1915. 424. — Az 1914. évi tavaszi madárvonulás Óverbászon. — Ibid. XXII. 1915. 429. — Der Frühjahrszug 1914 in Óverbász. - Ibid. XXII. 1915. 429. — A vetési varjú mint egerész. — Ibid. XXII. 1915. 419. — Die Saatkrähe als Mäusejäger. — Ibid. XXII. 1915. 419. — A nagy őrgébics mint egerész. — Ibid. XXII. 1915. 420. — Der Raut Würger als Mäusejäger. — Ibid. XXII. 1915. 420. — Madártani jegyzetek az aldunai rétről. — Ibid. XXII. 1915. 434. BIBLIOQRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 421 Schenk H. Ornithologische Notizen vom unteren Donauried. — Ibid. XXII. 1915. 435- Schenk, J. Madaraktól meghiúsított sáskajárás. — Aquila XVII. 1910. 258—261. — Von der Vogelwelt verhinderte Heuschreckenplage. — Ibid. XVII. 1910. 258—261. — A feketerigó megtelepítése. — Term. Tud. Közi. XLll. 1910. 752. — A kék vércse fészkelésének tárgyalása az irodalomban. — Aquila XV HI. 1911. 243— 312. Fig. — Die Darstellung der Brutgeschäftes der Rotfussfalken in der Literatur. — Ibid. XVIII. 1911. 243-312. Fig. — Jelentés az 1911. évi madárjelölésekröl. — Ibid. XVII. 1911. 326-355. — Bericht über die Vogelmarkierungen im Jahre 1911. — Ibid. XVIII. 1911. 326-355. — Tervezet a dabas-ürbői homok-, homokerdő, szikes mocsárterültek tanulmányozására.— Ibid. XVIII. 1911. 417-421. — Plan zur Durchforschung der Sand-, Sandwald-, Saliter- u. Sumpfgebietes von Dabas- Ürbo. - Ibid. XVIII. 1911. 417-421. — Mesterséges fészekodvakba telepíthető madarak. — Term. Tud. Közi. XLIII. 1911. 64. — Meddő gólyapárok. - Ibid. XLIII. 1911. 928. — A madárvonulás Magyarországon a madárjelölési kísérletek eredményei alapján. — Erdészeti Lapok L. 1911. 534-550. — Jelentés a M. K- Ornith. Központ 1912. évi madárjelöléseiről. — Aquila XIX. 1912. 321-368. Tab. V. Fig. 2. — Id. 1914. - Ibid. XX. 1913. 434-469. — Id. 1913. - Ibid. XXI. 1914. 137-187. — Bericht über die Vogelmarkierungen der Kgl- Ung. Orn. Zentrale im Jahre 1912. — Ibid. XIX. 1912. 321-368. Tab. V. Fig. 2. — Id. 1913. - Ibid. XX. 1913. 434-469; Id. 1914. Ibid. XXI. 1914. 137-187. — Megjelölt lángbagoly. - Term. Tud. Közi. XL IV. 1912. 280. — A verebek hasznos és káros volta. - Ibid. XLIV. 1912. 731-732. — A vetési varjak időjóslata. - Ibid. XLIV. 1912. 536 ; Vadászlap XXXIIl. 1912. 411- 412. — A szibériai magtörő vándorútjai. — Erdészeti Lapok LI. 1912. 323—329. — Madárjelölés. — Vasárnapi Újság. Karácsonyi Album 1911. 43—47. — Magyarország madárvilága és madárvonulása. — Aquila XX. 1913. 231—330. — Die Vogelwelt und der Vogelzug in Ungarn. - Ibid. XX. 1913. 231-330. — Buteo desertorum Daud. a magyar madárfaunában. — Ibid. XX. 1913. 519. — Buteo desertorum Daud. in der Vogelfauna Ungarns. — Ibid. XX. 1913. 519. — Otis tetrax L. fészkelése Magyarországon. — Ibid. XX. 1913. 520. : — Das Brüten von Otis tetrax L. in Ungarn. — Ibid. XX. 1913. 320. — Megérkezett fürjek. - Term. Tud. Közi. XLV. 1913. 221. — A Balatonon nyáron előforduló sirályfajok. — Ibid. XLV. 1913. 547. — A füsti fecske elvonulása. - Ibid. XLV. 1913. 834. — Vogelschutzbestrebungen in Ungarn. — Pester Lloyd IV. 1. 1913. p. 7—8. — Madarak útja. - Pesti Hirlap 1913. dec. 29. p. 68-70. — A csonttollú madár előfordulása hazánkban. — Term. Tud. Közi. XLVI. 1914. 136. — A csonttollú madarak idei beözönlése. — Term. Tud. Közi. XLVI. 1914. 180—181. — A kakuk karvalyutánzása. - Ibid. XLVI. 1914. 600. — Csonttollú madarak Magyarországon. — Pesti Hirlap 1914. jan. 30. p. 33—34. — Gémek tanyáján. — Pesti Hirlap Naptára 1914. 97—99. — A madárvonulás Magyarországon az 1913. év tavaszán. — Aquila XXI. 1913. 137-187. 422 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910 — 16 Schenk, J. Id. 1914. - Ibid. XXII. 1915. 5-56. — Der Vogelzug in Ungarn im Frühjahre 1913. — Ibid. XXI. 1913. 137-187, — Id. 1914. - Ibid. XXII. 1915. 9-56. — A fehér gólya hatos fészakalja. - Ibid. XXI. 1914. 269-270. Fig. — Ein Sechsergelege der weiszen Storches. — Ibid. XXI. 1914. 269-270. Fig. — A csonttollú madár tömeges megjelenése 1913/1914. telén. - Ibid. XXI. 1914. 276-279. — Massenhaftes Erscheinen des Seidenschwanzes im Winter 1913/14. — Ibid. XXI. 1914. 276-279. — A Magyar Királyi Ornithologiai Központ 1914. és 1915. évi madárjelölései. — Ibid. XXII. 1915. 219^270. — Die Vogelmarkierungen des Königlich Ungarischen Ornithologischen Zentrale in den Jahren 1914 und 1915. - Ibid. XXII. 1915. 270-328. Scherg, K. A szalonka ösztöne. - Vadászlap XXXIV. 1915. 178-179. Schiebel, G. Ein hahnenfedriges ^ von Emberiza canneti. — Orn. Monatsber. XVIII. 1910. 142-143. — Über die Vögel der Insel Arbe. - Orn. Jahrb. XXIII. 1912. 142-148. Schiefer, F. Kuttengeier, in Siebenbürgen erlegt. — Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXVI. 1914. 336. Schimitschek, E. Aufgebäumte Waldschnepfen. — Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXII. 1910. 282-282. Schischka, H. Zum Tannenhäherzug. — Der Forstm. u. Berufsjäger V. 1911. No 50. p. 6. — Jagdfahrten auf der Donau. - Jägerz. B. u. M. XXIII. 1912. 227-232. Schneider. Fára szálló foglyok. — Vadászlap XXXI. 1910. 241. Schnell K. Naumann hires természetbúvár Pesten létele. — (Aufenthalt des berühmten Naturforschers Naumann in Pest.) — Hasznos Mulatságok (A Hazai s Külföldi Tudó- sitásokhoz). 1835. 230-231. - Aquila XVII. 1910. p. VI-VIl. Schreiber, A. Bussard als Fasanjäger. — Deutsche Jägerzeitung LVI. 1911. 451. Segerstrale, L. Az osztriganyitogató fiókája. — Aquila XIX. 1912. 452—453. Tab. 1. — Junge Austernfischer. - Ibid. XIX. 1912. 452-453. Tab. 1. Shufeldt, R. W. Az Egyesült-Államok kihalt strucféléi. - Aquila XX. 1913. 411-422. Tab. 5. — Extinct Ostrich Birds of the United States. - Ibid. XX. 1913. 411-422. Tab. 5. — A pávaszemes pulyka (Agriocharis ocellata) osteologiája és néhány megjegyzés a többi pulykák (Meleagridae) vázrendszeréről. — Ibid. XXI. 1914. 1—52. Tab. 1— VII. — On the Skeleton of the Ocellated Turkey (Agriocharis ocellata), with notes on the osteo- logy of other Meleagridae. - Ibid. XXI. 1914. 1-52. Tab. I-VII. Sipos, A. A házi veréb fiókapusztitása. — Aquila XVII. 1910. 262. — Der Haussperling als Brutzerstörer, — Aquila XVII. 1910. 262. — A nyaktekercstől lakott mesterséges fészekodvak kezelése. — Ibid. XVII. 1910. 262. — Behandlung der vom Wendehalse besiedelten künstlichen Nisthöhle. — Ibid. XVII. 1910. 262. Snouckaert-Schauburg. Madárvonulási adatok és jegyzetek Neerlangbroekből. — Aquila XVIII. 1911. 367-377. — Vogelzugsdaten und Notizen aus Neerlangbroek — Ibid. XVIII. 1911. 367—377. Soltész, K. A karvaly bitangságáról. — Zool. Lap. XVI. 1914. 74—75. Spiesz, A. A kőszáli sas fészkénél. -Vadászlap XXXIII. 1912. 328-330, 356-357, 368— 370. — Am Seeadlerhorst. — Deutsche Jägerzeitung XXXIV. 1912. 360-362. Fig. — Am Steinadlerhorst. - Waidmannsheil XXXII. 1912. 297-304. — Az alsószombatfalvi gémtelep. — Aquila XXII. 1915. 415. BIBLIÒGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1010-16 .423 Spiesz A. Notizen über die Graureiherkolonie in Alsószombatfalva. — Ibid. XXII. 1915. 415. Stanzi, H. Weisse Rebhühner. — Waidmannsheil XXXIV. 1914. 30. Sterbitz, J. Csonttollúak Szolnokon. - Zool. Lap. XVI. 1914. 74. Stoll, E. Az országos ifjúsági madárvédő liga és a népiskola. — Állatvédelem VIII. 1911. 101-103. 111-112. ScIater, W. L. A mi gólyáink telelése Délafrikában. — Aquila XIX. 1912. 23. — Winterung unseres weissen Storches in Südafrika. — Ibid. XIX. 1912. 23. Sólyom. Hasznos éneklök megtelepítése városaink ligeteiben. — Vadászlap XXXIII. 1912. 355-356, 367-368. Schnepfenabschusz in Österreich-Ungarn. — Mitt. d. n.-o. Jagdsch.-Ver. XXXV. 1913. 325. Schnepfenbericht. - Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXI I. 1910. 180. Schnepfenjagd. - Jägerz. B. u. M. XXI. 1910. 164. Schnepfenreminiszenzen. — Der Jagdfr. X. 1910. 148. Seltene Jagdbeute. - St. Hubertus I. 1912. No 15. p. 13-14. Sodronyfészek madarak számára. — Állatvédelem VII. 1910. 50. Sok a túzok. - Vadászlap XXXIIl. 1912. 360. Steinadler. - Waidmannsheil XXXIV. 1914. 181. Steinadler im Pester u. Pressburger Komitat.— Deutsches Volksbl. 1914./III. 8. Nc. 9041. Structojás házityúk által kiköltve. — Nimród IV. 1915. 63. - ; - Szabó, L. Vom Schnepfenzuge. — Waidmannsheil XXXII. 1912. 164. Szabó, S. iîj. Lanius collurio L. mint fészekrabló. — Aquila XVIII. 1911. 187. Fig. - Lanius collurio L. als Nesträuber. - Ibid. XVIII. 1911. 187. Fig. : . Szalay, B. Bonasus és bonasa. — Zool. Lap. XV. 1913. 134, 146. ' . ' ■ ■ Szemére, L. Gatyás-ölyv és vadkacsa. — Zool. Lap. XII. 1910. 127, 141. — Vadmadarak becserkészhetösége. — Ibid. XII. 1910. 257. - Strix flammea L. késői költése. - Aquila XVIII. 1911. 391. - Späte Brut von Strix flammea L. - Ibid. XVIII. 1911. 391. — A fürj és fogoly viszonylagos elterjedése Magyarországon. — Zool. Lap. XIII. 1911.45— 46, 57-58. - Erdészeti Lapok L. 1911. 504-509. — A rövidujjú pacsirta. — Zool. Lap. XIII. 1911. 153. - Madárvédelmünk jelenlegi állapota. - Ibid. XIII. 1911. 272-273. - Adatok a vándorsólyomról. - Vadászlap XXXII. 1911. 261-262. — A parlagi sas és kígyászölyv fészkénél. — Aquila XIX. 1912. 441—451. Fig. 1. — Am Horste von Aquila melanäetus Gm. und Circaëtus gallicus Gm. — Ibid. XIX. 1913. 441-451. -Egy derék túzokkakas. - Vadászlap XXXIIl. 1912. 156-157. ; ' - - A mogyorószajkóról. - Zool. Lap. XIV. 1912. 79-80. — A dögkeselyű és bajszos sármány előfordulása Herkulesfürdö vidékén. — Aquila XX. 1913. 503-509. — Vorkommen des Aasgeiers und der Zippammer in der Umgebung von Herkulesfürdő.— Ibid. XX. 1913. 503-509. — A madártömészet kézikönyve, kiterjeszkedve a madárszemek átmérőjére és szinére s lenyúzott testek méretére. — Csíkszereda, 1913. pp. 113. Fig. 12 Tab. 6. - Cygnus olor. - Aquila XXI. 1914. 276. - Pastor roseus. - Ibid. XXI. 1914. 276. Szentpéteri, S. Még egyszer a mogyorószajkóról. — Zool. Lap. XIV. 1912. 8. - Természeti ritkaságok. - Ibid. XIV. 1912. 103. Szeöts, B. A nemek számaránya a tövisszúró gébicsnél. — Aquila XVII. 1910. 267. 424 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910—16 Szeöís, B. Das z'ffermässige Verhältnis der Geschlechter beim DornJreher. — Aquila XVII. 1910. 267. — Tapasztalataim a madárjelölés körül.— Zool. Lap XII. 1910. 165. — Ő3zi dolgok. - Ibid. XII, 1910. 262. — A Lanius collurio L. tápUálkozásának vizsgálatáról. — Aquila XVIII. 1911. 178 — 179. — Untersuchungen über die Nahrung des D^rndrehers. — Ibid. XVIII. 191 1. 178—179. — A füsti fecskék jelölése közben szerzett tapasztalataim. — Ibid. XVIII. 1911.357—361. — Ergebnisse meiner Rau:hschwilbenmarkierungen. — Ibid. XVIII. 1911. 357—361. — Nyílt kérelem ifj. Thóbiás Gyula úrhoz. — Zool. Lap. XIII. 1911. 236. — Végszó ifj. Thóbiás Gyula úrhoz. - Ibid. XIII. 1911. 273. — Eddigi eredményeim a vándormadarak lábgyürűkkel való m;gjelölése terén. — Va- dászlap XXXIII. 1912. 317-318. — Magyar seregély Tuniszban. - Zool. Lap. XIV. 1912. 21 -22 ; WaidmannsheiI XXXII. 1912. 19. — A madárvédelem és a törvény. — Zool. Lap. XIV. 1912. 273—274. — A füsti fecskék jelölése közben szerzett további tapasztalataim. — Aquila XIX. 1912. 359-372. — Weitere Erfahrungin wäirend míiner Schv^^dbenmarkierimgen. — Ibid. XIX. 1912. 359-372. — Ismét magyar seregély Olaszországban. — Zool. Lap. XV. 1913. 11. — Kérelem. - Ibid. XV. 1913. 56. — Vonulási adatok. - Ibid. XV. 1913. 81. — A füsti fecskék és más madarak jelölése közben szerzett további tapasztalataim. — Aquila XX. 1913. 470-475. — Weitere Erfahrungen während der Markierung der Rauchschwalben und anderer Vogel- arten. - Ibid. XX. 1913. 470-475. — Felhívás e lapok t. előfizetőihez. - Zool. Lap. XVI. 1914. 59-60. — Csodamadarak. - Ibid. XVI. 1914. 95-96. — Reflexió a »Midárjelöléí;« e. közleményre. - Ibid. XVI. 1914. 119-120. — A furti fecskék és más madarak gyűrüzísénél szerzett tapasztalataim. — Aquila XXI. 1914. 192-193. — Meine Erfahrungen, die ich beim Beringen der Rauchschwalben und anderer Vögel ge- sammelt habe. - Ibid. XXI. 1914. 192-198. — Furcsaságok a szalonkáról. - Vadászlap XXXVI. 1915. 176-178. — Újabb tapasztalataim a madárgyüri^ízés terén. — Ibid. XXXVI. 1915. 343—345. — Herman Ottó. - Zool. Lap. XVII. 1915. 14-15. — Felsőzempléni széncinke Budán. — Ibid. XVII. 1915. 57. — Megjegyzések az Állatvédelem, «A székesfőváros madárvédelme» című közleményére. — Ibid. XVII. 1915. 73. — Néhány szó a «Migfigyelőházzal ellátott madáritató és fürdő» c. közleményhez. — Zool. Lap XVIII. 1916. 41. — A madarak esztétikai érzéke és művészete a fészeképítésnél. — Ibid. XVIII, 1916. 76-77. — Fecskefiókák vírágcserépben. — Ibid. XVIII. 1916. 124. — A madárvédelem és hernyóirtás. — Vadászlap XXXVII. 1916. 252. — A madárélet a fronton. - Ibid. XXXVII. 1916. 263-264, Sziklay. E. Madárvédelem és rovarirtás. — Köztelek XX. 1910. 176. Szilágyi, J. A madarok házasélete. - Vadászlap XXXVI. 1915. 258-261. Szlávik, N. A küzdő szalonka. - Zool. Lap. XIII. 1911. 287-288. Két vígkedélyű erdőpusztító. - Ibid. XV, 1913. 21. BIBLIOQRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 425 Szomjas, Q. Keselyük Nyíregyházán. — Aquila XVII. 1910. 271. .- Geier in Nyíregyháza. - Ibid. XVII. 1910. 271. — Buteo ferox (Gm.) a Hortobágyon és egyéb megfigyelések. — Aquila XVIII. 1911. 392-394. — Buteo ferox (Gm.) im Hortobágy und andere Beobachtungen. — Ibid. XVIII. 1911. 392-394. — ifj. Ritka vendégek Nyíregyházán. — Ibid. XIX. 1912. 464. — jun. Seltene Gäste in Nyíregyháza. — Ibid. XIX. 1912. 464. — Motacilla alba szokatlan fészkeiési helye. — Aquila XIX. 1912. 456. r, — Ungewöhnlicher Brutort von Motacilla alba. — Ibid. XIX. 1912. 456. — ifj. Madártani jegyzetek Szabolcsmegyéből, — Ibid. XX. 1913. 523. — jun. Ornithologische Notizen aus dem Komitate Szabolcs. — Ibid. XX. 1913. 523. — A réti héjáról. - Ibid. XX. 1913. 525. — Über Circus aeruginosus. — Ibid. XX. 1913. 525. — A vetési varjú mint a kukoricamoly (Botys nubilalis Hb.) pusztítója. — Ibid. XX. 1913. 399-401. Fig. 2.; XXI. 1914. 262. — Die Saatkrähe und die Maismotte (Botys nubilalis Hb.). - Ibid. XX. 1913. 399-401. Fig. 2.; XXI. 1914. 262. — A vetési varjú a tengariföldön. - Ibid. XX. 1913. 401-402. — Die Saatkrähe auf dem Maisfelde. - Ibid. XX. 1913. 401 -402. Szőcs, J. Nyirfajd-megfigyelések. - Nimród IV. 1916. 131-132. Fig. 2. — A fácán elkóborlásának megakadályozása. — Ibid. IV. 1916. 335—336. Szőts, K. A vadgalambvadászat kérdéséhez. — Zool. Lap. XII. 1910. 271. Sz. B. Megjegyzések a túzokvadászat köréből. — Vadászlap XXXI. 1910. 380. — Fémkarikával megjelölt gólya. - Vadászlap XXXI 11. 1912. 321. Sz. J. Hogyan bánjunk a vad-uhuval ? - Nimród IV. 1916. 338-335. Sz. N. A vándorsólyomról. - Vadászlap XXXII. 1911. 236-237. Szabolcs. A sólyomfajták és történeti múltjuk. — Vadászlap XXXIII. 1912. 167 — 168. Szalonka-les morotvák mentén. — Vadászlap XXXV. 1914. 34. Szelid siketfajdkakas. - Zool. Lap XV. 1913. 58. Tabakovics, G. Mocsári szalonkáinkról. - Nimród IV. 1916. 379, 388-389. Taîîerner, B. Fecskét nevelő veréb. — Állatvédelem X. 1913. 79. — Az ősz madara. — Ibid. XIII. 1916. 70-72. Takách, Gy. A császármadár. — Zool. Lap. XVI. 1914. 221-223. — A szalonkák fészkelése, pusztulása és csalogatósíppal való vadászata. — Ibid. XVII. 1915. 41-45 Terray, L. Hol született Herman Ottó? - Term. Tud. Közi. XLVII. 1915. 276. Teschler, Gy. A füsti fecske szokatlan fészkelése. — Term. Tud. Közi. XLV. 1913. 900. Teuber, M. V. Ein Waidmannsheil. - Waidmannsheil XXXVI. 1916. 200. Thaisz, L., A fogoly növényi tápláléka. - Aquila XIX. 1912. 166-201. — Vegetabilische Nahrung des Rebhuhns. - Ibid. XIX. 1912. 166-201. Theodorovics, F. A tinamu-tyúk megtelepítési kísérlete. — Aquila XVIII. 1911. 390. — Der Einbürgerungsversuch des Inambu. — Ibid. XVIII. 1911. 390. Thienemann, J. XI. Jahresbericht (1911) der Vogelwarte Rossitten der Deutschen Orni- thologischen Gesellschaft. Bericht über den Ringversuch. — Journ. f. Ornith. LXI. 1913. Sonderh. 2. Thóbiás, Gy. ifj. Pirók. - Zool. Lap. XIII. 1911. 105. — Madaraink Délafrikában. - Ibid. XIII. 1911. 226. — Felelet id. Szeöts Béla úr nyilt kérelmére. - Ibid. XIII. 1911. 260. r426 BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 Thóbiás, Gy. Madarak vonulása 1911 őszén. - Ibid. XIII. 1911. 261-262. — Az 1912. évi fecskejelöléseim. - Ibid. XIV. 1912. 236-238. — Hasznos madaraink védelme. — Ibid. XV. 1913. 129. — Parus coeruleus kártétele a szőlőben. — Aquila XX. 1913. 525. — Die Blaumeise friszt Weintrauben. — Ibid. XX. 1913. 525. — A hamvas rétihéja. — Zool. Lap. XVI. 1914. 74. Tneff. Zum Frühjahrschnepfenzup. - Weid. u. Hund. XXII. 1916. 155. ToUar, J. Schnepfenbericht. - Mitt. d. u.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXVIII. 1916. 157. Tolvay, J. Aix sponsa L. előfordulása. — Aquila XIX. 1912. 464. — Vorkommen von Aix sponsa. — Ibid. XIX. 1912. 464. Tratz, E. P. Einige interessante Ergebnisse des Ringversuches. —Waidmannsheil XXX IV. 1914. 60; N. Balt. Waidmbl. X. 1914. 228. — Der Zug des sibirischen' Tinnenhähers durch Europa im Herbst 1911. — Zool. Jahrb. Abt. Syst. etc. XXXVI 1. 1914. 123-172. Fig. 5. — Vorläufiges über den Zug des Seidenschwanzes im Jahre 1913/14. — Zool. Beob. LV. 1914. 225-228. Troll, 0. Wildgänse. - Waidmannsheil XXXII. 1912. 548. Tschusi zu Schmidhoffen, V., Ritt. v. Rückblick auf den Steppenhühnerzug. — Weidw. u. Hundesp. XV. 1910. No 349. p. 9-10. — Ornithologische Literatur Österreich-Ungarns und des Okkupationsgebietes 1908. — Verh. d. K. k. Zool.-Bot. Ges. Wien LX. 1910. 194-225. — Id.- 1909. - Ibid. LX. 1910. 432-463. — Id. 1910. - Ibid. LXI. 1912. 347-377. — Id. 1911. - Ibid. LXII. 1912. 260-289. — Id. 1912. - Ibid. LXIII. 1913. 184-212. — Id. 1913. - Ibid. LXV. 1915. 255-286. — Id. 1914. - Ibid. LXVl. 1916. 201-227. — Ornithologische KoUektaneen aus Österreich-Ungarn. (Aus Jagdzeitungen und Tages- blättern.) XVIII. 1909. - Zool. Beob. LI. 1910. 205-213, 242-248, 272-282. — Ornithologische Kollektanneen aus Österreich-Ungarn. (Aus Jagdzeitungen und Tages- blättern.) - Zool. Beob. LH. 1911. 108-119, 136-150, 170-178; LIH. 1912. 72-79, 97-106, 138-144,171-177; LIV. 1913. 234-241, 270-279, 298-303, 329-334; LV. 1914. 236-243, 259-265, 291-297; LVII. 1916. 176-183, 192- 201. Hugos Jagdz. LIX. 1916. No. 1-13. — Zum heurigen Wanderzuge des sibirischen Tannenhähers. — Urania (Wien). IV. 1911. 866-869. Fig. — Ein neuer Wanderzug des sibirischen Tannenhähers nach dem Westen.— Waidmanns- heil XXXI. 1911. 544-545. Fig. — Der Zug des Seidenschwanzes (Bombycilla garrula L.) im Winter 1910/11. — Zool. Beob. LH. 1911. (1912.) 321-329. — Sibirische Tannenhäher auf der Wanderung. — Österr. Forst- u. Jagdz. XXIX. 191 1. 397. — Der heurige Tannenhäherzug. — N. Wr. Tagbl. 28. I. 1912. No 26. p. 44.* — Über den heurigen Tannenhäherzug. — Orn. Monatsber. XX. 1912. 43—44. — Über paläarktische Formen. - Orn. Jahrb. XXIII. 1912. 216-220. — Aus ornithologischen Briefen. I. 1913. — Österr. Monatschr. z. Grundleg. naturw. Unterr. X. 1914. 270-273. — Zu «Die Ibisse am Plattensee». — Hugos Jagoz. LIX. 1916. 92. Tüchler M., Tollár J. Frühlingsboten. - St. Hubertus 1. 1902. No 7. p. 12. Tavaszodik! - Vadászlap XXXII. 1911. 93, 108. Telepítsünk madarakat az apáca-lepke ellen. — Állatvédelem VHI. 1911. 118. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 427 Uitz, J. Vom Frühjahrszug. - Waidmannsheil XXX II. 1912. 117. Unterreiner, J. Vom Trappen. — Waidmannsh. XXX. 1910. 158. — Von der Trappe in Ungarn. — Der Forstm. u. Berufsjäg. IV. 1910. No. 12. p. 8. — Zum Vorkommen seltener Brutvögel in Deutschland und Österreich-Ungarn. — Deutsche Jägerzeitung. XVII. 1911.302. — Etwas vom Grosstrappen. — Waidmannsheil XXXI. 1911. 223. U. Frühlingsboten und überwinternde Bekassinen. — Der Forstm. u. Berufsjäger V. 1911. No 12. p. 11. — Wildgänsezug und Wetter. — Waidmannsheil XXXI. 1911. 480-481. — Überwinterung und Zugzeit der Strichvögel. — Waidmannsheil XXXII. 1912. 164. — Zum Vogelzug. - Ibid. XXXIII. 192. 189. — Wo sind die Zugstraszen der Strichvögel? - Ibid. XXXll. 1912. 216-217. — Beobachtungen an Grosstrappen in der Balzzeit. — Ibid. XXXII. 1912. 240. Ujabb eredmények a vándormadaraknak lábgyürükkel való megjelölése terén. — Vadászlap XXXIII. 1912. 289-290. Ungarische Ringstörche in Südafrika. — Innsbrucker Nachr. 1910. II. 17. Ungarns Ornithologie auf der Jagdausstellung. — Jägerz. B. u. M. XXII. 1911. 400-402. Über den Einfluss des Wetters auf die Ankunftszeiten der Zugvögel im Frühling. — Miti. d. Sekt. f. Naturk. d. Österr. Tour.-Cl. XXII. 1911. 50. Vadas, J. Tichodroma muraria (L.). - Aquila XVIII. 1911. 391. Vermes, ... Furcsaságok a szalonkáról. — Vadászlap XXXVl. 1915. 212. Vernuleth, C. Jegyzetek Német-Délnyugatafrikából. — Aquila XVIII. 1911. 3S9. — Notizen aus Deutsch-Südwest-Afrika. - Ibid. XVIII. 1911. 399. Vértesi-Tóth, J. A madárvédelem és rovarirtás kérdéséhez. — Köztelek XX. 1910. 757. — A madárvédelem hasznáról. — Aquila XVI II. 1911. 325. — Vom Nutzen des Vogelschutzes. - Ibid. XVIII. 1911. 325. Victor, T. M. Ornithophaenologiai adatok Latrunból. — Aquila XV li I. 1911. 400. — Ornithophaenologische Daten aus Latrun. — Ibid. XVIII. 1911. 400. Vörös, J. A költöző madarak idei vonulása. — Zool. Lap. XIV. 1912. 23. V. D. A talegalla-tyúkokról. - Nimród III. 1915. 81. V. F. Vizivadászat a római Aldunán. -^ Ibid. III. 1915. 60. V. Gy. A varjakról és azok pusztításáról. — Ibid. III. 1915. 166. : Vultur. Fehér sármány. - Zool. Lap. XVI. 1914. 255-256. Vad hattyúk Zalamegyében. - Vadászlap XXXIII. 1912. 107. Vadrécéinkről. - Nimród IV. 1916. 405-406. ■ ' Vakmerő keselyű. - Vadászlap XXXI. 1910. 228. Vándorfoglyok. - Vadászlap XXXIII. 1912. 452. . , Varjak és szarkák. — Zool. Lap. XV. 1913. 23. Varjú és fácán viaskodása. — Vadászlap XXXI. 1910. 333. . • Verschiedenes. - N. Wiener Tagbl. 1913. IX. 14. p. 46. ■ ; Verschiedenes. - St. Hubertus II. 1913. No 25. p. 14. ■ Verbreitung des Kuckucks. — Der Waidmann XL II. 1911. 537. Vita a madarak gazdasági jelentőségéről. — Állatvédelem VII. 1910, 71. Vogelwanderungen (Turdus pilaris im Böhmerwald, sibirische Finken (I) in Ungvár.) Die Tierw. XI. 1912. 16. Vogelwanderung aus Sibirien. - Jagd und Fischerei, N. Wr. Tagbl. v. 24/XII. 1911. No. 354. p. 87. Vom letzten Herbststrich. - Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXVI. 1914. 81; XXXIV. 1912. 28. 428 BIBLIOQRAPHIA ORNITHOLOQICA HUNGARICA 1910-16 Vorn Tannenhäherzug. — Waidmannsheil XXXII. 1912. 42. Vom Vogelzuge und H igelw^tter. — Der Forstm. u. Berufsjäger V. 191 1, No 15. p. 10 ; Waidmannsheil XXXI. 1911. 200. Vonulási adatok. - Z)M. Lap. XII. 1910. 67-68, 79-81, 91-92, 104-105, 16, 137, 223, 285. Vadászlap XXXI. 1910, 84. 452. Zool. Lap. XIII. 1911. 80-81, 91- 92, 103-104, 128-129, 239, 271, 232-235, 238-289; XIV. 1912. 77-78, 89-91, 102-103, 112-113, 125, 139, 246-248; XV. 1913. 10, 33, 55, 80, 92, 103, 115, 125, 245, 237, 238; XVI. 1914. 84, 92-94, 105-107, 131, 132, 133.; Vadászlap XXXVI. 1915. 71. - Zo3l. Lap. XVII. 1915, 64, 72,80,88-87, 176.; XVIII. 1916. 45, 55, 63, 64, 72, 78-79, 118, 119, 167. - Vadászlap XXXVII. 1916. 36, 48, 84, 107-108, 120, 132, 156, 168, 180,216. - Nimród IV. 1916. 85, 98, 118, 142, 161-162, 391-392, 483. - D. Deutsche Jäger XXXVIII. 1916. 150, 271. - Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXVIII. 1916. 158. Vonuló madarak balesete. — Brassói Lapok 1913. IX. 19. Vörösnyakú lúd Magyarországon. — Zool. Lap. XVIII. 1916. 71. Weigold, H. Egy mediterrán oázis délkeleti Magyarország madárvilágában. — Aquila XX. 1913. 179-212. — Eine mediterrane Oase in der V»g?lwMt Südistungarns. — Ibid. XX. 1913. 179—212. — levele Schenk Jakabhoz a Szeesvan ixpedicióról. - Ibid. XXII. 1915. 401-404. — Die Szetschwan-Expedition. Ein Brief an J. Schenk. — Ibid. XXII. 1915. 404. "Weisz, C. Allerlei Beobachtungen vom Donaustrom und Gelände. — Waidmannsheil XXXII. 1912. 89. - Früher Vogelzug. - Ibid. XXXII. 1912. 141. — Frühlingsnot. - Ibid. XXXII. 1912. 240. - Reiherschutz. - Ibid. XXXII. 1912. 359. - Sumpffederwild. -Der Forstm. u. Berufsjäg. VII. 1913. No 38. p. 5-8. Weisz, Ed. sen. Rostgans in Siebenbürgen. - Mitteil- ü. d. Vogelw. XII. 1912. 263. - Tadorna casarca. - Aquila XX. 1913. 522-523. Weisz, K. Aus dem Reiche des Nix und der Elfe. -Waidmannsheil XXXIV. 1914. 165— 171. Fig. 1. Werner, A. Tavaszi madárvonulás. — Zool. Lap. XIII. 1911. 80. Wersebe, B. Zum Vogelzug. - Waidmannsheil XXXI. 1911. 390. - Wildgänsezug. - Ibid. XXXIII. 1913. 20. Whiterby, H. F. Ringing Birds in Hungary. - Brit. Birds 1914. 63-66. Wurm'arand-Struppach, W. Gr. Späte Waldschnepfenbeute. — Mitt. d. n.-ö. Jagsch.-Ver. XXXV. 1913. 478. Westsik, V. A madárvédelem és rovarirtás kérdéséhez. — Köztelek XX. 1910. 756. W. R(iegler). Nesttreue der Vögel. - Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXII. 1910. 285. Weisse Rebhühner.- Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXV. 1913. 393; Weidw. u. Hundesp. XVIII. 1913. 487. Wildgänse seltener Arten. — Weidw. u. Hundesp. XIX. 1914. 113. Winterquartiere der Störche. — Der Weidm. XLI. 1910. 697. y. Az aviatika és a vándormadarak. - Vadászlap XXXVII. 1916. 203-204. ...y. Gyöntyúk- és pávakeresztezés. — Vadászlap XXXVl. 1915. 418. — yi. A hasznos madarak nemzetközi védelme. — Állatvédelem. VII. 1910. 11. — A nemzetközi madárvédelem és Olaszország. — Ibid. VIL 1910. 37. Y. Y. A rózsás flamingó Középeurópában. — Vadászlap XXXVII. 1916. 108. ~ A gólyák vándorútjai. - Ibid. XXXVI 1. 1916. 216. BIBLIOGRAPHIA ORNITHOLOGICA HUNGARICA 1910-16 429 Zay, J. gr. A hermelin és a cscnttörő kérdéséhez. — Zcol. Lep. >; IV. 1912. 91—92. — A föld és a szalonka. - Vadászlap XXXVI. 1915. 185-187. Zsidó, Gy. A csonttollú madár Csikmegyében. — Term. Tud. KczI. XLVI. 1914. 246-247, Zoológus. Hova költöznek gólyáink? - Zool. L?p. XIII. 1911. €9-70. — A gólya mint sáskapusztító. — Ibid. XIII. 1911. 70. — A fogoly és fürj viszonylagos elterjedése. — Ibid. XIII. 1911. 94. Zum Vorkommen seltener Brutvögel. — Waidmannsheil XXXI. 1911. 319. Zur Tragödie der Tierwelt. - Mitt. d. n.-ö. Jagdsch.-Ver. XXXII. 1910. 75. Pótlások. Chernél, J. Látogatásom Beriepsch János báró madárvédö telepein. — Állatvédelem VII. 1910. 9. és 10. szám. — A torinói nemzetk. Állatvédő kongresszusról. — Ibid. VIII. 1911. 11. szám. — Indítvány a nemzetközi madárvédelem dolgában. (Francia nyelven.) — Congresso intern. Sec. Protettr. degli Animali. Torino, 1912. 91 — 101. — Inditväny a vadászat szempontjából jelentős vonuló-madarak nemzetközi védelme érdekében. (Német nyelven.) — II. Internat. Jagdkongress Wien 1910. 186, 187. — Benekecske. - Magyar Nyelv X. 1914. 314-316. — Telelő erdei szalonkák. - Vadászlap, XXXVI. 1915. 71. — L. Máday J. Sajtóhibák az Aquila 22. kötetében, 1915. 74. old. 11. sor felülről: «szénkénegen» helyett olv. : alkohol-atheren. 112. « 5. « c ('Szénkénegen » « « alkohol-atheren. 132. « 20. « « «hajszálérbnrok« « « burokhajszálér. Berichtigungen im 22. Bd. der Aquila, 1915. S. 95. Z. 5 V. o. lies Alkohol-Äther statt «Schwefelkohlenstoff». S. 134. Z. 9 V. u. lies Alkohol-Äther statt «Schwefelkohlenstoff». S. 338. Z. 12 V. u. lies Alpendohle statt «Alpenkrähe». S. 338. Z. 15 V. u. « « « « S. 339. Z. 6 V. o. « « « c( S. 354. Z. 11 V. o. lies weiland statt «wieland». S. 354. Z. 32 \. o. lies bisherigen statt «bisherige». Am 2 1 . November 1916 senkte sich tiefes Leid auf die ungarische Nation. Der allererste Ungar, unser gelieb- ter alter König Seine Majestät Franz Josef L schloss an diesem Tage seine müden Augen zu ewigem Schlafe, nachdem er ein langes Menschenleben hindurch mit ungebrochener Seelenkraft den schwersten Kampf mit Prüfungen und Schicksalsschlägen bestanden hat. In der Auffassung der Pflichterfüllung bot er ein leuchtendes Beispiel und in der Ausübung derselben fand er seinen einzigen Trost. Mit weiser Mässigung fand er immer den goldenen Mittelweg inmitten der grössten Stürme und schwersten Aufgaben seiner mehrere Menschenalter umfassenden Re- gierungszeit und sorgte mit väterlicher Güte für das Wohl seiner Untertanen und Länder. Der ewige Dank seiner Völker begleitet ihn in sein Grab und die Blätter unserer Geschichte bewahren sein Andenken, als das unseres grössten Herrschers, mit leuchtenden Buchstaben. Kaum einige Stunden gönnte er sich, um von den schweren Lasten seiner Herrscherpflicht auszurasten und dann eilte er am liebsten in den Schoss der Natur und oblag als echter Jäger dem edlen Waidwerk. Diese Liebe zur Natur äusserte sich auch in gestei- gertem Masse bei seinem einzigen Sohne, dem unvergess- lichen Kronprinzen Rudolf, der nicht nur ein begeisterter Verehrer der Natur war, sondern auch ein berufener Forscher auf dem Gebiete der Zoologie und besonders der Ornitho- logie, ein Freund Alfred Brehms, Eugen v. Homeyers, der höchste Beschützer unserer ornithologischen Bewegungen und Verfasser von Werken, welche der Literatur unseres Faches zur Zierde gereichen. Ein grausames Schicksal hat Ihn uns entrissen, den uns sein erhabener Vater gegeben hat, und nun ist auch Er zu seinen Ahnen heimgekehrt. Bis ins Innerste unseres Herzens erschüttert betrauern wir unseren erhabenen Herrscher und bewahren sein ruhmreiches Andenken mit heiliger Pietät. Beim Anbruch eines neuen Zeitalters. Die Welterschütterung, welche nahezu schon seit drei Jahren alle Schichten der Gesellschaft und alle Institutionen Europas erbeben macht, zeigt nur auf dem Gebiete der Verwüstung und des Vernichtens kost- baren Menschenlebens eine nie geahnte schwindelnde Entwickelung, verursachte aber dementgegen ein Versiegen meist aller jener Quel- len und Adern, welche den auf Grund der gesunden Äußerung des menschlichen Gefühles und Geistes entspringenden edlen Strom der wirklichen Kultur speisen. Wer kann heute daran denken, diejenigen Lehren zu befolgen, welche uns durch die Erfassung unseres Menschseins vorgeschrieben werden? Wer kann heute in die Höhe erhebende Ideale verfolgen, welche jene Äcker des Fortschrittes befruchten, auf welchen sich die Saaten der Kultur und Zivilisation wiegen, und uns die lachende Ernte der Verschönerung, Vervollkommnung und Beglückung des Lebens ver- sprechen? Wer getraut sich an alldies zudenken, während an tausende Kilometer langen Fronten Millionen von Gewehren krachen, vermischt mit dem Geknatter unzähliger Maschinengewehre, dem Donner von Kanonen und Minenwerfern, dem Explodieren von Flieger- und Zeppelin- bomben, dem höllischen Qualm der Flammenwerfer und Stickgasapparate? Die Wissenschaft bemüht sich anscheinend nunmehr mit der Erfindung und Anwendung von immer schrecklicheren Sprengmitteln, von immer mörderischeren und zerstörenderen Kriegsmaschinen, da- gegen lassen die segensreichen Regungen des Humanismus nur auf jenen Inseln des Blutmeeres ihre Wirkung fühlen, wo die beispiellos zahlreichen Opfer des tobsüchtig herrschenden Faustrechtes schmachten und klagen. Diese wüsten Zustände, welche ein aus Habsucht, eigennütziger Gier und ruchlosem Hasse uns aufgezwungener Verteidigungskrieg verursacht hat, lasten wie ein Bleigewicht auf allen jenen, die ihre klare Einsicht und ihr menschliches Fühlen noch nicht eingebüßt haben, aber auch auf allen Bestrebungen und Einrichtungen, welche das allgemeine Wohl, die Vertiefung der Kultur, die Vermehrung des Wissens auf ihre Fahne geschrieben hatten und im Interesse der steten Entwickelung der Mensch- BEIM ANBRUCH EINES NEUEN ZEITALTERS 433 heit, der Bereicherung seines Verstandes und Gefüiils, seines Geistes und Gemütes hinarbeiteten. Inmitten der mächtigen Wellenschläge dieser schrecklich großen Zeiten, fühlt auch die Ornithologie schwer die Verheerungen des über unserem Erdteil wütenden Sturmes. Viele ihrer Jünger haben die Feder mit dem Schwert vertauscht und leisten Kriegsdienste; so mancher wurde verwundet oder verblutete auf dem Felde der Ehre. Die inter- nationalen Beziehungen aber, — ein unentbehrlicher Faktor der Ent- wickelung und des Gedeihens unseres Faches, — welche nicht nur durch unsere Zeitschriften und Fachblätter, sondern auch durch die von Zeit zu Zeit abgehaltenen Kongresse das tiefere Verständnis der gemein- samen Ziele, den persönlichen Ideenaustausch, das harmonischeZusammen- wirken förderten, sind gänzlich aufgelöst, unmöglich gemacht und be- schränken sich höchstens auf die Mitglieder der verbündeten Staaten- gruppen. Unsere Schwingen sind, wenn auch nicht ganz erlahmt, so doch ermattet, und wir können dieselben nicht frei und mutig zu hohem Fluge entfalten, sondern sind genötigt, mit eingezogenen Flügeln die Ankunft besserer Zeiten zu erwarten. Auf das Ganze der ungarischen Ornithologie und auf dessen amtliches Mittelorgan, der Kön. Ung. Ornithologischen Zentrale lastet diese historische Krise mit doppeltem Gewichte. Kurz nach Ausbruch des Krieges verloren wir unseren Führer, den Gründer unseres Institutes, Otto Herman, der 21 Jahre an der Spitze desselben stand, und auf dessen jugendliche Begeisterung für unsere Sache, acht Jahrzehnte um- fassende Erfahrung und vielseitiges Wissen, wir jetzt noch mehr an- gewiesen gewesen wären, als sonst, und das wir gleich schwer ent- behren werden, wenn einstens der Kampf abflaut, die Sonne des Frie- dens die still gewordenen Schlachtfelder wieder bescheint und unsere Arbeit mit Anbruch der neuen Morgenröte in gesteigertem Maße be- ginnt. Wir dürfen ja nicht vergessen, daß die fürchterliche Erschütterung, welche alles umgewälzt, alles aus seiner Stelle gerückt hat, ein Zeit- alter unter sich begrub. Aber aus den Ruinen muß frisches Leben und eine neue Zukunft sprießen. Unsere Ornithologie betrachtend, kam schon im Augenblicke, als unser Meister die Augen zu ewigem Schlafe schloß, eine Epoche unseres Faches zum Abschluß, welche nach Wür- digung der in derselben vollbrachten Leistungen, zweifelsohne eines der schönsten und gehaltreichsten Kapitel der Geschichte desselben darstellt Als ich vor Jahren eine Skizze der Geschichte der heimischen Ornithologie schrieb, i stellte ich als Markstein der ersten Epoche das 1 Természettud. Közi. XIX., p. 415, 456. — XX., p. 55. Aquila. 28 434 STEFAN CHERNÉL VON CHERNELHÁZA Ende des XVIII. Jahrhunderts auf; die zweite darnach schloß ich mit dem J. 1841 ab, mit jenem Zeitpunkte, welcher mit der Gründung der Königlich Ungarischen Naturwissenschaftlichen Gesellschaft und mit den ersten Flügelproben unseres Bahnbrechers der wirklich wissen- schaftlichen Ornithologie, Johann Salomon Petényi, zusammenfällt. In den Rahmen der dritten Epoche bezog ich dann die beste Zeit der Wirksamkeit Petényis, und nach seinem Tode das Wirken Otto Her- mans und seiner Zeitgenossen; oder kurz bezeichnet: «die Schule Her- mans». Nach dem Zeitalter des Einsetzens, dann der Orientierung und bewußten Arbeit, folgte die Organisation, die Konzentration und die sichere Kraftentwickelung. Vor Petényis Auftreten sehen wir nur ein systemloses Herumtasten; erst seine Bemühungen zeigen das zielbewußte systematische Sammeln und Erweitern des bis dahin spärlich vorhande- nen Datenmaterials und die Anfänge einer methodischen Bearbeitung desselben. Und obzwar ihm die tiefe Tragik eines stiefmütterlichen Schicksals die Genugtuung versagte, die Grundmauern eines großen Gebäudes niederzulegen, erstand nach ilim in Otto Herman alsbald ein Nachfolger, welcher die erkannte richtige Spur sofort verfolgend, die in aller Anfang steckengebliebene Arbeit nicht bloß fortsetzte, sondern mit seiner unbeugsamen Willenskraft, dem kühnen Schwünge seines Genies und seiner unerschöpflichen Arbeitsfähigkeit den Grund legte zu dem Gebäude, das in weiter Ferne vielleicht vor Petényis Augen schwebte, ja sogar dasselbe auch glänzend vollendete. Es gehört nicht hieher, nochmals zu betonen, im Kleinen aufzuzählen, was die ungarische Ornithologie Otto Herman verdankt und was er besonders im Inter- esse unseres Institutes geleistet hat. Seine vielfachen unvergänglichen Verdienste sind uns ja wohl bekannt; aber unter den bleibenden Schöpfungen seines Lebens spiegelt dennoch jener Arbeitsraum den sprechendsten Beweis seiner Rührigkeit wieder, wo sein reger Geist in den letzten Jahrzehnten schaffend und strahlend waltete: das Direktions- zimmer unseres Institutes und sein Archiv. Das Institut, diese seine große Schöpfung, vereinigte die Arbeiter der ungarischen Ornithologie, verschmolz jede auf dem Gebiete unseres Faches sich äußernde Tätig- keit und ließ die dickleibigen Bände der «Aquila», jetzt schon zum dreiundzwanzigsten Male, in alle Weltteile fliegen. In dieser Serie von Bänden ist das Programm des Institutes niedergelegt, sind seine Ziele genau bezeichnet und fixiert, sowohl auch die Mittel, mit welchen es dieselben zu erreichen bestrebt ist; gleichfalls legen aber auch diese Bände und die nebstbei zeitweise herausgegebenen selbständigen größe- ren Werke Zeugnis von den erreichten Resultaten ab. Daß das Institut unter der Leitung Otto Hermans seine Aufgaben wacker erfüllt hat, und daß die Entwickelung der ungarischen Ornithologie BEIM ANBRUCH EINES NEUEN ZEITALTERS 435 unter seiner Direktive zu einer maßgebenden wurde, dies wurde nicht bloß bei uns, sondern auch im Ausland, von den hervorragendsten Ver- tretern unseres Faches vielfach anerkannt. Besonders die Beobachtung des Vogelzuges, die Aufarbeitung des Beobachtungsmaterials, dann die in Sachen der ökonomischen Ornithologie und des Vogelschutzes ent- wickelte, in vielen Hinsichten bahnbrechende Tätigkeit trug unserem Institute die einstimmige lobende Würdigung ein, so daß dies hier, trotz aller pflichtgemäßen Bescheidenheit, dennoch zu unserer Beruhigung erwähnt werden kann. Walter Frogatt hebt in seinem Artikel «Der Vogelschutz in Australien» (Agricultural Gazette of New South Wales, 1909, Maiheft) hervor: «In der ganzen Welt gibt es bisher nur zwei Länder, welche den Tier- und Vogelschutz in vollkommen tadelloser Richtung entwickelt haben, nämlich die zwei großen Agrikulturstaaten, die Vereinigten Staaten von Nordamerika und Ungarn». Es ist bekannt, daß unser Institut im Schöße des im J. 1891 in Budapest abgehaltenen II. Internationalen Ornithologischen Kongresses empfangen und zu dem Zwecke geschaffen wurde, seine Aufmerk- samkeit auf die Lösung des Vogelzugsproblems zu richten, — eine Erscheinung, welche in verschiedenen Zonen abläuft, daher die Bearbei- tung durch ein internationales Netz von Beobachtern erheischt — das Beobachtungsnetz auf heimischem Gebiete zu organisieren, und die jährlich einlaufenden Daten nicht nur zu sammeln, sondern auch methodisch zu bearbeiten. Außer diesem Kardinalpunkt seines Arbeits- programmes befaßte sich unser Institut nebstbei auch mit anderweitigen Fragen der wissenschaftlichen Ornithologie und nahm alsbald die Ornithographie speciell Ungarns in seinen Plan auf, und zugleich mit dieser die intensive Pflege der ökonomischen Ornithologie, sowie die theoretische und praktische Ausübung und Ordnung des mit dieser Hand in Hand gehenden Vogelschutzes. In neuerer Zeit hat sich dann das Hauptgewicht unserer Tätigkeit immer bestimmter auf letzteres Gebiet verschoben, ohne jedoch die Ornithophaenologie, Faunistik, Systematik, Biologie, Ökologie zu vernachläßigen. Nach Maßgabe unserer Kräfte- zunahme konnten wir sogar auch anderen Zweigen unseres Faches eine eingehende, und selbst der Palaeontologie und Anatomie eine gestei- gerte Aufmerksamkeit zuwenden. Unsere Bibliothek, unsere Sammlungen, welche der Hauptsache nach aus der Balg-, Mageninhalt- und osteologi- schen Sammlung bestehen, konnten entsprechend bereichert werden, sowie auch unsere Datensammlung und das Archiv. In meinem bei Gelegenheit der Ornithologenzusammenkunft in Sarajevo 1899 gehaltenen Vortrage erklärte ich, daß die Frage des Vogel- zuges schon aus dem Grunde ausschließlich nur in Verbindung mit der Frage der ökonomischen Bedeutung der Vögel zu untersuchen sei, und 28* 436 STEFAN CHERNÉL VON CHERNELHAZA daß dieses Ziel nur durch ein gut organisiertes Beobachtungsnetz mit Erfolg erreicht werden kann, weil ja die Nahrungsfrage die Grund- ursache des Zuges ist, diese zwei hängen also enge zusammen. Mit anderen Worten sagt dies auch Wells W. Cooke in seinem vor nicht langem erschienenen hervorragenden Werkchen:' «Beim Studium der ökonomi- schen Bedeutung der Vögel ist es wesentlich, daß wir die Zugszeiten kennen ; nur so können wir an die Schaffung von Vogelschutzgesetzen herantreten. Es ist dies ein wichtiger Zweig der Arbeitsordnung des amerikanischen Biological Survey Department, denn der Zug hängt doch enge zusammen mit dem periodischen Wechsel der Nahrung». Diese übereinstimmende Auffassung, durch welche sich das zum Ressort des amerikanischen Ackerbauministeriums gehörende Biological Survey Department und die Kön. Ung. Ornithologische Zentrale in ihrem Arbeitsprogramm leiten lassen, beweist auch am besten, daß unser Institut von Anfang an auf der richtigen Fährte war. Und dies befestigt uns auch unerschütterlich in der Auffassung, daß wir von diesem Wege, wenn wir auf demselben sowohl für die Wissenschaft^ als auch für das praktische Leben fruchtbringende Resultate erreichen wollen, auch in der Zukunft nicht abweichen dürfen. Als mich S. Exz. Baron Emerich von Ghillány, unser ungarischer Ackerbauminister, mittelst hoher Verordnung de dato 2. August 1. J. Z. 54.153, Praes. IX mit der wissenschaftlichen Leitung und Führung der Kön. Ung. Ornithologischen Zentrale zu betrauen geruhte, konnte ich diese mich ehrende Betrauung nur so annehmen und mich auf den verwaisten Stuhl meines unvergeßlichen Meisters Otto Herman niederlassen, daß ich mit meinem Gewissen zu Rate ging, um mich zu vergewissern, ob ich diejenigen Prinzipien in jeder Hinsicht teile, welche der verstorbene Gründer unseres Institutes als die seinigen bekannt hat und als Zweck unserer Tätigkeit ausgesteckt hatte? Ich stand an der Wiege des Institutes, war naher Zeuge eines jeden Momentes seiner Entwickelung, nahm an den wichtigsten Arbeiten mittelbar oder un- mittelbar Anteil, und obwohl ich dem Verbände desselben nicht offiziell angehörte, verkehrte ich in seinem Heim, wie das Kind im Eltern- hause. Es beruhigt mich daher die innere Stimme, daß ich die leitende Rolle getrost auf mich nehmen kann, obwohl in schweren Zeiten und unter schweren Umständen. Ich weiß, daß es mir zufällt eine neue Epoche unserer Ornithologie einzuleiten, mit all den Schollen, Dornen, welche sich dem Fortschritte auf dem in die Zukunft führenden Pfade in den Weg stellen, aber ich vertraue auf meine für die Sache lodernde > Bird Migration by Wells W. Cooke. U. S. Dep. of Agriculture. Bulletin 185. BEIM ANBRUCH EINES NEUEN ZEITALTERS 437 Begeisterung, auf die unermüdliclie, hingebende Tätigkeit unseres erprobten Beamtenkörpers, auf die Unterstützung nicht nur von dieser Seite, sondern auch von Seite aller unserer alten inneren und äußeren Mitarbeiter und Freunde, was meine mangelhafte Kraft ersetzen und es verhindern wird, daß unser Institut auf dem erlangten Grade der Entwickelung zum Stillstand komme. Mit dem Zeitgeist Schritt haltend, müssen wir daher mit vereintem Streben in harmonischem Zusammen- halten die Ergebnisse der neuen Forschungen verwerten, Untersuchun- gen auch auf unangebrochener Bahn oder weniger begangenen Wegen ausführen, jedoch mit der lebenden Natur immer in enger Verbindung bleibend, damit wir die Höhe nicht bloß halten, unsere Zentrale nicht zu einer nur an den grünen Tisch, an das Zimmer gebundenen Einrich- tung erniedrigen, sondern daß wir das im Freien gesammelte und durch die Lehren der Literatur abgeläuterte Kapital zu Gunsten des praktischen Lebens, zu Gunsten der Volkswirtschaft verzinsen. Unsere Volkswirt- schaft wird auf dies gerade nach dem Kriege doppelt angewiesen sein, denn es wird für uns eine Lebensbedingung heißen, durch Anstrengung aller Kräfte, gesteigerte Arbeit danach zu streben, den Segen der Erde zu vervielfachen und zu vermehren, bis zur Grenze der Möglichkeit. Ich erachte es nicht für notwendig, bei dieser Gelegenheit ein wei- teres Programm zu entrollen und aufzuzählen, durch welche Gesichts- punkte ich mich an der Spitze des Institutes leiten lassen werde. Meine ornithologische Tätigkeit ist vor meinen Fachgenossen ein offenes Buch: sie kennen meine Bestrebungen seit 35 Jahren, sie kennen meine Person. Ich bitte sie und alle Freunde unseres Institutes: Hand in Hand mit mir auszuhalten, unserem Fache neue Freunde, junge Kräfte zu erwerben, damit wir das Erbe, das wir von Otto Herman über- nommen haben, nicht nur treu pflegen, sondern es einstens bereichert einem neuen Geschlechte übergeben können, welches sich vom Boden der Traditionen ernährend, aber auch auf den mahnenden Ruf des Zeit- alters wachsam horchend, damit wirtschafte, und so befähigt werde, dereinst auch solche Aufgaben zu lösen, auch auf solche Fragen Ant- wort zu geben, deren Lösung, respektive Beantwortung uns noch nicht gelingen konnte, und welche bloß das Ziel unserer Bestrebungen bil- deten. Budapest, den 20. Dezember 1916. Stefan Chernél von Chernelhâza. Der Vogelzug in Ungarn in den Frühjahren 1915 und 1916. XXI. und XXII. Jahresbericht der Königl. Ungar. Ornithologischen Zentrale. Schlusz-Bericht. Bearbeitet vom Adjunkten Jakob Schenk. Auf die schier unendliche Verlustliste des Weltkrieges kommt nun auch der jährliche Vogelzugsbericht der Königl. Ungarischen Ornitho- logischen Zentrale zu stehen, also diejenige Publikation, welche lange Zeit hindurch den Ursprung und die anfängliche Haupttätigkeit des Institutes symbolisierte. Obwohl sich mit der Zeit der Arbeitskreis des Institutes stetig erweiterte und die Ornithophaenologie später weder die einzige, noch die hauptsächlichste Forschungstätigkeit darstellte, verblieb dennoch der jährliche Zugsbericht die typischste Publikation des Institutes. Mit den heurigen Berichten gelangt nun diese Publikationsserie zum Abschluß. Es würde der Wirklichkeit nicht entsprechen, wollte ich dieses Einstellen der jährlichen Zugsberichte als einen empfindlichen Verlust darstellen, da ich ja schon früher, und zwar im XX., im Jubiläums-Berichte zu dem Schlüsse gelangte, daß (Ibid, p. 150), doch ergibt es sich zugleich aus dem damals gegebenen Programme, daß die Einstel- lung dieser jährlichen Zugsberichte doch früher erfolgte, als ursprüng- lich geplant wurde. Wir wollten mit diesem Einstellen wenigstens noch so lange warten, bis ein großer Teil unserer Stationen 25 — 30 Jahre umfassende Beobach- tungsserien erreicht hätte, also noch ungefähr 10 — 15 Jahre. Die Erreichung dieses Zieles wurde durch den Weltkrieg vereitelt. Ein großer Teil der Beobachter mußte an die Front, ein anderer Teil mußte seine ornitho- logische Tätigkeit teilweise oder gänzlich einstellen, so daß die Stetig- keit sehr vieler Beobachtungsserien unterbrochen wurde. Aber auch DER VOGELZUG IN UNGARN IN DEN FRÜHJAHREN 1915 UND 1916 439 in dem Falle, wenn die Forderung der Stetigkeit der Beobachtungs- serien fallen gelassen würde, hätten wir noch immer sehr geringe Aussichten auf den Erfolg, indem nach Beendigung des Krieges unser bisheriges Beobachtungsnetz ganz neu organisiert werden müßte. Eine solche Neuorganisation ist jedoch nach einem jahrelang wüten- den Kriege, wo jede Hand und jeder Kopf mit dem Abtragen der Trümmer und der Neugestaltung der Lebensbedingungen über und über beschäftigt sein wird, ein völlig aussichtsloses Unterfangen. Dies kann im ganz besonderen über das Beobachtungsnetz ausgesprochen werden, welches vom Amtspersonale der königlich ungarischen Staatsforste ver- sehen wurde, da gerade diese Korporation nach dem Kriege durch so viele und so mannigfaltige Arbeiten überbürdet sein wird, daß eine Neu- organisation des infolge des Krieges sehr schütter gewordenen Beobach- tungsnetzes an die Unmöglichkeit grenzen würde. Es würde daher durch die weitere Aufrechterhaltung der jährlichen Zugsberichte unter der derzeitigen Verhältnissen auch die gewünschte Ver- längerung der vorhandenen Beobachtungsserien nicht erreicht werden können und da ja außerdem die eigentliche Hauptaufgabe des forstlichen Beobachtungsnetzes, nämlich die massenhafte Beobachtung átx allgemeiner bekannten Zugvögel, wenn auch nicht vollständig, so doch zum großen Teile gelöst wurde, mußten wir schließlich zu dem Entschlüsse kommen das Forstpersonale von der weiteren Beobachtung des Vogelzuges zu entheben. Das Institut reichte auch infolgedessen einen diesbezüglichen Antrag an das königlich ungarische Ackerbauministerium ein, welches denselben genehmigte. Mit dem heurigen Berichte nehmen wir daher Abschied von dem Amtspersonale der königlich ungarischen Staatsforste, welches 25 Jahre hindurch Schulter an Schulter mit dem Institute zusammenwirkte und dessen erfolgreicher Tätigkeit es zum nicht geringen Teile zu danken ist, daß die Zugsverhältnisse Ungarns heute schon in hohem Grade ge- klärt sind. Mit Dank und Anerkennung nehmen wir Abschied von unseren bisherigen Mitarbeitern, welche der Krieg aus der friedlichen Kultur- arbeit von uns,erer Seite wegriß. Wir verabschieden uns jedenfalls mit dem hochbefriedigenden Gefühle, daß die Arbeit, zu welcher wir uns vor 25 Jahren vereinigten, zum hauptsächlichen Teile bewältigt wurde, daß für die ferneren ornithophaenologischen Forschungen eine sichere Grundlage geschaffen worden ist, auf welcher sich diese Wissenschaft weiter entwickeln kann, und es erleichtert uns den Abschied die sichere Hoffnung, daß wir uns später in Erledigung anderer neuer Arbeiten noch treffen werdeu. Mit dem Einstellen dieser Zugsberichte dürfte hier eine kurze Über- sicht der Beobachtungsjahrgänge, sowie der Literaturnachweis derselben erwünscht sein. 440 JAKOB SCHENK Beobachtet wurde in den Frühjahren 1890, 1891 und dann von 1894 bis 191Ó, also insgesamt 25 Jahre; im Herbste im Jahre 1890, 1893 bis 1916, also ebenfalls 25 Jahre. Von den Frühjahrsbeobachtungen wurde alles veröffentlicht u. zw. ; Jahrg. 1890 und 1891 in: Otto Herman, Die Elemente des Vogelzuges in Ungarn bis 1891. Budapest 1895. Hier ist zugleich auch der größte Teil des historischen Materiales enthalten. Jah rg. 18941 n Aqui la II. 1895 p. 1- - 81. Bearb . V. Gaston v. Qaal. c 1895 « III. 1896 p. 7- -116. « « « « ( 1896 IV. 1897 p. 44- -104. « « « « ( 1897 V. 1898 p. 226- -279. « « « « ( 1898 VI. 1899 p. 168- -251. « « Jakob Schenk. ( 1899 Vili. 1901p. 50- -122. (( « « « ( 1900 IX. 1902 p. 81- -155. « « Árpád Vezényi. ( 1901 X. 1903 p. 104- -187. « « « (( ( 1902 XII. 1905 p. 1- - 77. « C( « « ( 1903 XII. 1905 p. 83- -202. « « Jakob Schenk. ( 1904 XIII. 1906 p. 9- - 66. « « « « c 1905 Xlll. 1906 p. 83- -141. « « C( « ( 1906 XIV. 1907 p. 1- -119. « (( « « c 1907 XV. 1908 p. 1- -141. « « C( « ( 1908 XVI. 1909 p. 1- -128. « « « Cf ( 1909 XVII. 1910 p. 1- -127. « « Dr. Eugen Greschik. c 1910 XVIII. 1911 p. 9- -134. « « Dr. KoL. Lambrecht. ( 1911 XIX. 1912 p. 43- -150. « « « « ( 1912 XX. 1913 p. 16- -145. « « « C( c 1913 XXI. 1914 p. 137- -187. « c( Jakob Schenk. c 1914 XXll. 1915 p. 9- - 56. « « « « ( 1915\ c 1916J XXIil. 1916p. — « « « « Die Herbstdaten sind mit Ausnahme des Jahrganges 1890, welcher in Otto Hermans erwähntem Werke erschien, noch sämtlich unpubli- ziert, und werden dieselben in den zusammenfassenden Bearbeitungen veröffentlicht. Vorläufige zusammenfassende Bearbeitungen, welche die Methode und Resultate betreffen, sind in den Jahrgängen 1904 und 1913 enthalten. Für das Amtspersonale der königlich ungarischen Staatsforste gab ich eine zusammenfassende Bearbeitung in den Erdészeti Lapok (Forstblätter), Jahrgang XLIV. 1905, p. 26—68. Hier erschienen die ersten ungarischen Zugskarten, welche dann auch in den Bericht vom Jahre 1904, (April XIII. 1906, p. 9—66) aufgenommen wurden. Eine in 26 Thesen gefaßte Darstellung der Resultate wurde eben- DER VOGELZUG IN UNGARN IN DEN FRÜHJAHREN 1915 UND 1916 441 falls von mir gegeben in meiner Arbeit «Die Vogelwelt und der Vogel- zug von Ungarn» im Jubiläumsjahrgange 1913 der Aquila, p. 247 — 250. Die geplanten artenweise zusammenfassenden Bearbeitungen werden ebenfalls im Rahmen dieser Arbeit veröffentlicht. Der Begründer dieser Jahresberichte war Otto Herman, und sind bis zu seinem Tode sämtliche Berichte unter seiner persönlichen Auf- sicht und ohne Ausnahme alle in seinem Sinne bearbeitet worden. Der Begründer der Bearbeitungsmethode war mit Otto Herman zusammen der erste Bearbeiter Gaston v. Gaal. Die Weiterausbildung der Be- arbeitungsmethoden, die spätere große Erweiterung des Beobachtungs- netzes, sodann die wissenschaftliche Verwertung des gesammelten Mate- riales ist hauptsächlich meine Arbeit. Die meteorologische Verwertung des Beobachtungsmateriales ist das Verdienst von Jakob Hegyfokv. Welche Bedeutung diesen Jahresberichten für die Entwicklung der ungarischen Ornithologie und speziell der ungarischen Ornithophaeno- logie zukommt, und welchen Wert denselben vom Standpunkte der Ornithologie überhaupt beizumessen ist, das habe ich im XX. Jubiläums- berichte (April XXI. 1914, p. 137 etc.) ausführlich erörtert, und könnte ich daher an dieser Stelle nur das dort gesagte wiederholen. Ich begnüge mich daher mit diesem Hinweise, möchte jedoch auch bei dieser Gele- genheit noch einmal betonen, daß durch diese Jahresberichte die Kennt- nis der Zugsverhältnisse Ungarns erreicht wurde, so daß derzeit kein anderes europäisches Land eine gleiche Klärung seiner Vogelzugs- verhältnisse besitzt wie Ungarn. Es ist dies ein Resultat, welches einen entsprechenden Gegenwert der dazu angewandten 25-jährigen Arbeit darstellt, und muß es anerkannt werden, daß diese Jahresberichte der Königlich Ungarischen Ornithologischen Zentrale wertvolle Elemente der ungarischen Wissenschaft sind. Die Auflösung des forstlichen Beobachtungsnetzes, welches zum Zwecke der Massenbeobachtung organisiert wurde, kann natürlich nicht zugleich auch die Auflösung des von Fachornithologen und Dilettanten gebildeten Beobachtungsnetzes nach sich ziehen. Es bedarf keiner Beweis- führung, daß die Beobachtung niemals aufhören kann und wird. Die Auflösung des Beobachtungsnetzes wäre für die weitere Entwicklung der ungarischen Ornithologie ein kaum gut zu machender Fehler. Die Verhältnisse sind beständigem Wechsel unterworfen, und die veränderten Verhältnisse fördern immer neue und neue Fragen zutage so daß der Vogelzug in Ungarn auch nach Erledigung der grundlegen- den Arbeit stetig weiter beobachtet werden muß, auch schon mit Hin- sicht auf die faunistischen Verhältnisse, gar nicht zusprechen von dem Um- stände, daß noch so manche Gegenden des Landes ornithologisch ziemlich unbekannt sind. Unsere Beobachter sind auch weiter hin mit mehr als genug 442 JAKOB SCHENK Arbeit versehen, und werden wir ihre Beobachtungen auch weiterhin in der Aquila veröffentlichen. Die Form, wie dieselben publiziert werden, ist derzeit noch nicht festgestellt, doch können wir den Beobachtern schon im Vorhinein die Versicherung geben, daß wir ihre Beobachtungen nicht einschachteln werden. Wir trachten im Gegenteil darnach, ihnen Gelegen- heit zu geben die Resultate ihrer ornithophaenologischen Tätigkeit mit der Zeit in selbständigen Monographien zu veröffentlichen. Wer die Vogelwelt und die Zugsverhältnisse eines und desselben Gebietes 20 Jahre hindurch fleißig beobachtet, kann sehr wertvolle und interes- sante Beiträge zur Kenntnis der ornithophaenologischen Verhältnisse des Landes liefern, besonders durch die Feststellung der auf andere Weise sehr schwierig erkennbaren lokalen Einflüsse. Ein Beispiel soll das Gesagte illustrieren. In Kőszeg erscheint die schwarzköpfige Grasmücke immer ungewöhnlich früh, und verweilt dort auch bis spät in den Herbst — aber nur diejenige Familie, oder derjenige Stamm, welcher in dem sehr geschützten Garten unseres Direktors Stefan v. Chernél haust. Die übrigen Schwarzplattl in Kőszeg erscheinen später, der geographischen Lage von Kőszeg entsprechend. Der Bearbeiter des gesamten Daten- materiales über das Schwarzplattl kann sich dann, wenn ihm dieser lokale Einfluß unbekannt bleibt, umsonst den Kopf zerbrechen, weshalb die mittlere Ankunftszeit in Kőszeg nicht mit den übrigen Stationen harmoniert. Neben den lokalen Einflüssen müssen jedoch auch viele andere Details geklärt werden, welche in den Ankunfts- oder Abzugsdaten nicht zum Ausdrucke gelangen können, so z. B. ob eine gegebene Art im Gebiete Durchzügler ist oder nicht, ob dieselbe häufig durchzieht, ob die Durchzügler früher ankamen, oder die hier beheimateten usw. Die von unseren Beobachtern erwarteten Monographien über die lokalen Zugsverhältnisse werden diesbezüglich ganz sicher sehr wertvolle Bei- träge liefern und während dieselben einerzeit für die künftige Geschichts- schreibung über Ungarns Vogelwelt seinerseits in hohem Werte stehende Urkunden darstellen, ergeben sie anderseits unentbehrlich wichtige Hilfs- daten zu den geplanten, auf eine gegebene Art bezüglichen zusammen- fassenden Bearbeitungen. Das für diese benötigte Rohmateriale ist zum guten Teile schon beisammen, die Ausführung erleidet jedoch fort- währende Verspätungen, und zwar, wie so vieles andere, infolge des Krieges. Da ich militärischen Dienst leiste, kann ich dieser Aufgabe nur wenig Zeit widmen und doch wäre es gerade diese Arbeit, welche der 25-jährigen ornithophaenologischen Tätigkeit die Krone aufsetzen sollte. Einmal dürfte die Zeit jedoch auch hiefür kommen. Bis daher bitten wir unsere Beobachter unsere Bestrebungen auch weiterhin mit dem bisherigen Eifer zu unterstützen, den Vogelzug zu beobachten und ihre Daten, wie bisher regelmäßig einzusenden, für die DER VOGELZUG IN UNGARN IN DEN FRÜHJAHREN 1915 UND 1916 443 Zukunft jedoch auch schon mit der Berechnung, daß sie mit der Zeit ein zusammenfassendes einheitliches Bild über den Vogelzug ihres Be- obachtungsgebietes geben können. Ganz besonders möchten wir bei dieser Gelegenheit unsere Beobachter auch auf die Vogel markié ningen aufmerksam machen, da diese die Resultate der Vogelzugsbeobachtungen in glücklichster Weise ergänzen. Die gleichzeitige Markierung der Zug- vögel und die Beobachtung des Zuges derselben ist die geeignetste Methode zur Erforschung der Zugsverhältnisse eines Gebietes. Nach dieser Einleitung folgen nun noch die kurzgefaßten Resultate aus den Jahren 1915 und 1916. Der Zugscharakter der Jahre 1915 und 1916 ergibt sich aus den Daten wie folgt: 1915 1916 Früher als das Landesmittel erschienen 6 Arten 30 Arten Später « « « « 17 « 4 « Dem Landesmittel entsprechend « 35 « 11 « Der Zugscharakter des Jahres 1915 war daher ein normal später, während der Jahrgang 1916 ein ganz prägnant früher war. Die Zugstypen kommen trotz der stark vermindesten Daten- anzahl zum überwiegenden Teile mit der gewohnten Präzisität zum Ausdrucke, so besonders der Hirundotypus, welcher die normale Ankunfts- weise der spätankommenden, und der yWö/'öaY/ö^/jíís, welcher die normale Ankunftsweise der frühankommenden Arten kennzeichnet. (Siehe Tabelle auf Seite 18—19.) Der Zugskalender (siehe Seite 42 ff.) gibt die Reihenfolge an, in welcher im Frühlinge die Zugvögel bei uns anzukommen pflegen. Dieses Landesmittel ist natürlich umso verläßlicher, aus je mehr Daten dasselbe berechnet wurde. In diesen Zugskalender wurden zur Orientierung auch die extremen, die frühesten und spätesten Daten aufgenommen, es muß jedoch bemerkt werden, daß es unter den frühesten Daten manche Über- winterungs, und unter den spätesten manche gelegentlichen oder durch lokale Einflüsse verursachten Daten geben dürfte. Die Einrichtung des Zugsberichtes ist die bisherige : Einleitung, Namensverzeichnis der Beobachter, die Beobachtungsdaten nach den einzelnen Arten gruppiert, Verzeichnis der überwinternden Arten, der Zugskalender und zum Schlüsse die an uns eingesendeten kroatischen Daten. Die Ankunftsdaten werden laut der schon früher eingeführten Be- zeichnung mit einer Ziffer bezeichnet, und zwar mit der Zahl, welche angibt, am wievielten Tage vom 1. Januar gerechnet die Ankunft er- folgte. Zu bemerken ist, daß im Schaltjahre 1916 der 1. Januar mit O bezeichnet wird. 444 JAKOB SCHENK im Jahre 1915 im Jahre 1916 Es ist daher der 1. Februar der 32. der 31. Tag « 1. März « 60. « 60. « « 1, April « 91. « 91. « usw. Indem in dem heurigen Berichte die Daten zweier Jahrgcänge ver- öffentlicht werden mußten, befolgten wir die Methode, daß der Kürze wegen beide Jahrgänge bei jeder Art vereint publiziert werden. Die Zahlen, welche die Ankunftszeit darstellten, kommen überall neben- einander — ohne Komma — vor den Namen der Beobachtungsstation, und zwar bezieht sich die erste Zahl auf die Ankunft im Jahre 1915, die andere auf das Jahr 1916. Falls ein Jahrgang fehlt, kommt an die betreffende Stelle ein Strich — . Es bedeutet daher 63 60 Berkesd, daß die Ankunft im Jahre 1915 am 4. März, im Jahre 1916 am 1. März erfolgte. — 80 « daß im Jahre 1915 die Ankunft nicht notiert wurde, im Jahre 1916 am 21. März erfolgte. 91 — « daß die Ankunft im Jahre 1915 am 1. April erfolgte, im Jahre 1916 nicht notiert wurde. Die römischen Zahlen bedeuten die vier geographischen Gebiete des Landes, die sogenannten Regionen, und zwar: 1. Hügelland jenseits der Donau. IL Oroße Tiefebene. III. Östliche Erhebung. VI. Nördliche Erhebung. Der technische Teil der Bearbeitung wurde auch diesmal vom Administrationsbeamten Michael Hámori bewältigt. Budapest, am 10. November 1916. Das Datenmaterial s. pag. 22 — 49. dieses Bandes. Vogelzug und Wetter im Frühling des Jahres 1915 und 1916. Von J. Hegyfoky. In früheren Jahren konnte ich mich bei der Behandlung des Vogelzuges und Wetters auf die Daten von 32 Arten stützen. Der Krieg verhinderte das Beobachten an mehreren Orten; mithin konnten im Jahre 1915 und 1916 nur 18 Arten pentadenweise gruppiert werden. Auch so ist die Anzahl der Daten im Jahre 1916 verhältnismäßig ge- ringer, als im Jahre 1915; hier 1556, dort 959. Vergleicht man den mittleren Ankunftstag mit dem Mittel der 20-jährigen (1894—1913) Daten, so stellt sich heraus, daß die Ankunft im Jahre 1915 um 12 Tage sich verspätete, im Jahre 1916 aber um 21 Tag frühzeitiger sich gestaltete ; mithin im Jahre 1916 um 33 Tage früher ausfiel, als im Jahre 1915. Die Verspätung der Ankömmlinge im März des Jahres 1915 beträgt 1'4, im April und Mai nur l'O Tag; im März des Jahres 1916 ist die Ankunft um 3-6 Tage verfrüht, im April und Mai nur um l'O Tag; mithin kamen die Märzarten im Jahre 1916 um 5, die April- und Maiarten nur um 2 Tage früher an, als im Jahre 1915. Ist vielleicht das Wetter der Ankunftsmonate, besonders im März, etwa die Ursache jenes Unterschiedes in der Ankunft der zwei Jahre? Richten wir unser Augenmerk zuerst auf die Lufttemperatur. Ver- gleichen wir die Temperatur des Jahres 1915 und 1916 mit der 20-jährigen (1894 — 1913) ebenso, wie wir es mit den 20-jährigen Ankunftsmitteln getan haben. War die Temperatur in einem oder anderen Monat der zwei Jahre höher, als im 20-jährigen Mittel, so wird sie mit +, widrigenfalls aber mit — bezeichnet. Tabelle I stellt diese Abweichung dar. (Siehe im ungarischen Text p. 50 — 51.) Die Tabelle gibt zu erkennen, daß die mittlere Temperatur der vier Monate (Febr. — Mai) im Jahre 1915 mit jener der 20 Jahre voll- kommen übereinstimmt, im Jahre 1916 aber dieselbe um 4T Grad über- stieg. Kamen also unsere 18 Arten im Jahre 1916 um 3-3 früher an, als im Jahre 1915, so stimmt dies vollkommen mit der Temperatur überein ; die Temperatur war übernormal warm, die Ankunft war eine frühzeitige. 446 J. HEQYFOKY Vergleicht man die Temperatur der beiden Märzmonate, dann fällt die Wirkung des übernormal warmen Wetters auf die Ankunft noch mehr in die Augen. Der Monat März war im Jahre 1915 um 1*9 Grad kühler, als das 20-jährige Mittel, im Jahre 191Ó aber war er um 3-9 Orad wärmer; mithin beträgt der Unterschied der beiden Monate 5*8 Grad, um welchen Betrag der Monat März im Jahre 1916 wärmer war, als im Jahre 1915. Es ist also garnicht auffallend, wenn im Jahre 1916 die Ankunft unserer 18 Arten um 3Ó Tage früher stattfand, als im Jahre 1915. Auch der Monat April ist 1916 etwas wärmer, als 1915. Auch dieser Umstand trug dazu bei, daß auch die Aprilarten 1916 früher ankamen, als 1915. Nicht nur die Temperatur, wohl aber auch andere meteorologische Faktoren waren bei dem Zug im Spiel ; ist doch das Zustandekommen der Wärme selbst, der höhere oder niedrigere Grad derselben, von anderen meteorologischen Faktoren bedingt. Es möge erwähnt werden, daß laut Angaben von 26 Stationen der Monat März 1915 um 30, 1916 aber nur um 12 mm den normalen Betrag an Niederschlag übertraf; ferner daß in der Mitte Ungarns zu Turkeve im März 1915 nur 103, 1916 aber 151 Stunden Sonnenschein herrschte und daß in diesem Monat ebenda 1915 44-mal nördliche und 41 -mal südliche Winde herrschten, hingegen 1916 Nordwinde nur 30-mal, Südwinde aber 45-mal. Das Wetter war also im März 191 ô viel günstiger, als 1915. In dem Vorangehenden wurde das Wetter, besonders aber die Temperatur der Monate mit den Ankunftsdaten verglichen. Um aber den Verlauf des Phänomens der Ankunft darstellen zu können, wurden die Daten auf Tabelle II (p. 52—53.) laut Pentaden gruppiert ; ebenso wird die Temperatur laut Mitteln der Stundenkombination 7 + 2 + 9:3 nach den Beobachtungen zu Budapest, Turkeve und Nagyszeben dargestellt. Tabelle II gibt an, daß der Zug im Jahre 1815 schon zwischen den 15 — 24. Februar stark beginnt, stärker, als 1916; es war aber auch die Temperatur dort höher, als hier. Temperatur 1915 war 15— 19. Febr. 4*5; 20— 24. Febr. 5-9 C°. « 1916 « 15—19. « 1-9; 20— 24. « 2-6 C°. Vom 25, Februar an war die Wärme laut Pentaden der 3 Stationen im Jahre 1916 immer höher bis zum 15. April, als im Jahre 1915. Des- halb kamen auch unsere Vogelarten 1916 fortwährend früher an, als 1915; nur nach dem 15. April 1916, als die Temperatur etwas kühler wurde, gegen diejenige von 1916, kamen die letzten 4 Arten der Tabelle II (No. 15—18) etwas später an. Mit den Daten der Tabelle II spezieller sich zu beschäftigen, ist VOGELZUG UND WETTER IM FRÜHLING DES JAHRES 1915 UND 1916 447 nicht nötig, zwei Fcälle ausgenommen. Es sind dies die Tage des 11 — 15. April 1915 und des 25. Februar— 1. März 1916. Es muß als eine auffallende Erscheinung bezeichnet werden, daß im Jahre 1916 die Arten No. 1 — 6 der Tabelle II schon zwischen 25. Februar — 1. März kulminieren, da doch laut dem 20-jährigen (1894 — 1913) Ausweis die Kulmination der ersten 4 Arten auf den 2 — 6, der 5-ten Art auf den 7—11, der 6-ten Art auf den 12—16. März fällt. Kön- nen uns wohl die täglichen Wetterkarten einen Fingerzeig zur Erklärung dieser Erscheinung geben? Ja, denn sie geben an, daß am 20—24. Februar teils in West, Nordwest, sowie Mitteleuropa hoher (765^770 mm), in der Gegend des Schwarzen Meeres hingegen niedriger (755 — 765 mm) Luftdruck lagerte. Zwischen 25. Februar — ^1. März änderte sich diese Verteilung, so daß im Osten von Europa und Ungarn hoher, in West und Nord- west Europa aber niedriger Druck hauste. Es entstanden SE Winde, die Temperatur stieg gegen die vorangehende Pentade um 7 Grad und es stellte sich bei den ersten 6 Arten der Tabelle II die Kulmination ein. Noch auffallender ist der zweite Fall, wenn man die Bewegung der Luftdrucks'tuation ins Auge faßt. Die Gebilde niedrigen Druckes wandern gewöhnlich von West nach Ost, am 14. April 1915 aber kam eine solche Depression von Czernowitz nach Ungarn in die Gegend der Tiefebene. In der Pentade des 11 — 15. April, als die Lufttemperatur im Vergleich zur vorangehenden Pentade um 3"6 Grad fiel, anstatt zu steigen, verringerten sich die Ankunftsdaten von Upupa, Hirundo, Cheli- donaria, Jynx, Cuculus derart, daß die vorangehende und folgende Pen- tade derselben mehr aufweist. Welche Luftdrucksituation herrschte in der Pentade des 11 — 15 April? In West, Nordwest und Norden war der Druck höher, als in Ungarn und Osten. Dies ist eine ungünstige Situation für den Zug. Betrachten wir nur die Windrichtung bei dieser und der oben genannten Lage. In der Mitte von Ungarn, zu Turkeve, auf der großen Tiefebene wehten folgende Winde, wie sie in Tabelle III (p. 55.) verzeichnet sind. Auf diese zwei entgegengesetzte Situationen bezieht sich die Regel, welche aus vielen Daten abgeleitet wurde und in Aquila, XX. Band, Seite 176 mitgeteilt ist: «III. Depressionen in der nordwestlichen Hälfte des Kontinentes, mit höherem Druck in der südöstlichen Hälfte begünstigen die An- kunft.» «IV. Depressionen in der südöstlichen Hälfte des Kontinentes und höherer Druck in der nordwestlichen Hälfte, wirken verzögernd auf die Ankunft.» Wir konnten eben sehen, daß im ersten Fall SE und S, im zwei- 448 J. HEGYFOKY ten W und N Winde wehten. Die günstige Lage der Pentade des 25. Februar — 1. März im Jahre 1916 dauerte fast den ganzen Monat hindurch; hingegen lag im März 1915 im Norden meistens hoher, im Süden aber niedriger Druck und änderte oft seine Lage. Liegt nun eine Depression über Ungarn, wie am 15. April 1915, dann sind die Ankunftsdaten infolge schlechten Wetters im Abnehmen begriffen und ebendeshalb weist die Pentade des 11 — 15. April weniger Daten auf^ als die vorangehende und folgende. Das schlechte Wetter läßt die Kul- mination nicht aufkommen, der Kamm der Welle ist eingedrückt und die Folge davon ist eine Verlängerung der Ankunft, mithin eine Ver- spätung einzelner Arten. Studien über den Vogelschutz in den Jahren 1915-1916. Von Titus Csörgey. ■ ' ' (Mit 8 Abbildungen im ungarischen Text.) Die verflossenen beiden Jahre hinterließen auch auf dem Gebiete des praktischen Vogelschutzes unliebsame Spuren. Mit den Maschinen der Nisthöhlenfabrik, welche einst friedliche Vogelwohnungen erzeugten, werden jetzt von unseren Kriegsgefangenen Radachsen für Kriegswägen verfertigt. Die Kontrollierungs-Reisen, welche so reiches Material für Studienzwecke abgaben, ebenso die Vogelschutzvorträge der pomo- logischen Kurse mußten eingestellt werden, es hörte daher auch die Wanderlehrer-Funktion unseres Institutes auf. Mit den vielen, im ganzen Lande zerstreuten kleineren-größeren Vogelschutz-Stationen konnten wir nur durch Korrespondenz den Zusammenhang pflegen; das war die einzige Möglichkeit unsere weiteren Versuche an mehreren Stellen des Landes gleichzeitig fortzuführen. Das Einstellen der Nisthöhlenfabrikation traf uns umso empfind- licher, da die in den ärarischen Wäldern vor 10 Jahren ausgesetzten künstlichen Nisthöhlen eben jetzt zu Tausenden der Vermoderung anheim- fielen und es eben jetzt nötig wäre, dieselben stufenweise zu erneuern. Ein Teil wurde das Opfer des feindlichen Einfalles und so ist es nötig, einige Stationen vom Grunde aus neu zu beschicken. Da man weiter Nisthöhlen und Futterhäuser für propagative Zwecke auch für die Geist- lichen, Lehrer und Notare nicht mehr verteilen konnte und auch der weitere Ausbau der Privatanlagen aufhörte, befürchteten wir nicht ohne Grund, daß diese in so erfreulicher Weise in Aufschwung geratene und vom landwirtschaftlichen wie volkserzieherischen Standpunkte gleich wichtige Bewegung stehen bleibt oder gar in Rückfall gerät. Diese Umstände veranlaßten mich mit der häuslichen Herstellung der Nisthöhlen, als dem wichtigsten Hilfsmittel des Vogelschutzes, Ver- suche anzustellen. Es mußte ein zweckmäßiges und von jedermann leicht herstellbares Modell geschaffen werden, mit welchem die Lücken einst- weilen ausgefüllt werden könnten. Einen derartigen Behelf erhalten wir, wenn wir eine von Berlepsch'sche Nisthöhle durch Aushöhlen zweier der Länge nach zusammenpassender Aquila. 29 450 , TITUS CSORGEV Teile und durch Zusammenfügen mit Blechstreifen herstellen, wie ich das in der III. Auflage der «Anleitung» beschrieb. Zu diesem Zwecke braucht man weder eine Maschine noch eine besondere Fertigkeit. Da jedoch das hierzu nötige Material, Stammstücke von passender Größe und Qualität nicht überall zu haben sind, war ich genötigt den Urtip der künstlichen Nisthöhle, das aus Brettern gezimmerte «Starenhäuschen» als Grundlage zu nehmen. Aus dem so entstandenen und in Figur 1 abgebildeten Bau ist neu nur, daß derselbe sich nicht auf dem Dache, sondern auf der Vorderseite mit einem um einen kleinen Angelpunkt sich drehenden Türchen öffnet, welches von zwei Seiten — in ausgebohrten Löchern — durch lose hineingeschobene Stifte gehalten wird. Oben — unter oder ober dem Dache — ist es mit Teerpappe überkleidet, seine acht Ecken werden durch Schrauben gegen Werfen geschüzt. Die Furchen zum Anklammern sind mit einer Säge in die Vorderwand der Nisthöhle ein- geritzt. Der aus IV2— 2 cm dicken, ungehobelten Bretterstücken zu- sammengefügte Nistkasten ist mit Eisenvitriol oder mit einer wässerigen Lösung von hypermangansaurem Kali grau oder braun gebeizt. Zu seiner Befestigung dient eine Leiste oder eine mit drei Öffnungen versehene Metallplatte aus Eisen, Bronz oder Zink.i Mit dieser Konstruktion erreichte ich fast alles, was von einem Bretternistkasten zu erwarten ist. Das Innere ist der Nisthöhle B ent- sprechend weit und tief; das Dach ist unbedingt wasserundurchlässig, fest, wird vom Winde nicht herabgeworfen; der Innenraum ist mit der Hand leicht zu reinigen und das hineingebaute Nest und die Bewohner sind ziemlich gut zu beobachten, besonders wenn man einen Taschen- spiegel vor die Öffnung hält. Die Haltbarkeit wird durch den auf dem ersten Modell sichtbaren Teerpapen-Mantel auf viele Jahre gesichert. Die Meisen beziehen ihn gerne; binnen einer Woche nahmen sie ihn auch dort in Besitz, wo bisher künstliche Nisthöhlen noch nie waren. Betreffs Wärmeisolierung bleibt er natürlich hinter der in einem Stamme gebohrten Höhle, seine Temperatur ist daher im Sommer wärmer, im Winter kälter. An heißen Sommertagen zeigte der Thermo- meter im Bretternistkasten 29, in der Baumstammnisthöhle nur 24 Grad Celsius. Die höhere Sommertemperatur des Bretternistkastens wird zwar durch den größeren Luftraum kompensiert, auch ist seine Luft unbedingt trocken, aber — und dies ist weit wichtiger — er schützt nicht so gegen die Winterkälte, während in der Baumstammnisthöhle unsere Vögel des Nachts besseren Schutz finden. Es ist daher zu empfehlen, wenigstens in einigen bis zum Frühling das warme Geflechte der gebrauchten 1 Die ausführlichere Beschreibung siehe in den Nummern des «Állatvédelem» 1915. T. Cs. STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915 — 1916 451 Nester drinnen zu lassen. Noch besser ist es aber, wenn auch einige von ßerlepschsche Nisthöhlen dazwischen sind, weil der Erfahrung nach die Meisen sogar unter diesen in die enghöhligeren /l-Modelle auf die Nacht kriechen, wenn der Winter sehr kalt ist. Mit dem vorläufigen Ersatz der künstlichen Nisthöhlen war es gleichzeitig auch um einen Ersatz unseres bisherigen «Fenster-Futter- häuschens» zu sorgen. Diese kleine Vorrichtung, welche ich im XIV'. Bande der Aquila (p. 29Q) beschrieb, ist auf beiden Seiten offen und daher nur für Fütterung mit dem Futtersteine zu benützen, weil der durchfahrende Wind freiliegende Körner wegfegen würde. Von den vielen in Deutschland gebräuchlichen ähnlichen Vorrichtungen fand ich für unsere Verhältnisse am meisten das unten sich öffnende sogenannte ((Ansbacher Fensterfutterhäuschen» entsprechend, welches das treffliche Handbuch Karl Haenels schildert, i Ich brauchte nur die Seiten der Tröge zu erhöhen, um das Ver- streuen der Körner zu verhindern und fertig war die auch neben ihrer Einfachheit sehr brauchbare, von Schnee und Wind unbedingt geschützte Vorrichtung, welche der Abbildung 2 nach aus einigen Bretter- stücken und einer Glasscheibe jedermann selbst herstellen kann. Nach Abbildung 3 kann man sie auch zweiseitig bauen und einem zierlichen schwebenden Käfig gleich, vor das Fenster, zwischen Bäume oder Pflöcke hängen. Unter allen bisherigen Futterhäuschen, welche in der Nähe des Hauses angebracht werden können, ist dieses Modell am geeignetsten, um unsere Wintergäste aus dem Zimmer zu beobachten. Der Vogel hält sich so gerne in diesem auf und kann so gut zwischen den hohen Glasscheiben beobachtet werden, als wenn er im Käfig gehalten würde, ohne ihn an die Gefangenschaft zu zwingen. Wenn man die hängenden Sitzstangen von diesem Häuschen fortläßt, wird es auch weniger von Sperlingen besucht, ja oft ganz gemieden. In den weiteren Versuchen bemühte ich mich, die Winterfütterungs- häuschen in der Umgebung der Häuser, besonders in den Stadtgärten von der Zudringlichkeit der Haussperlinge zu beschützen, und zwar auf möglichst einfachere, weniger künstliche Weise, als wir das im Hambur- ger «Antispatz» Apparate sehen, der auch den Mangel hat, nur mit Hanfsamen füllbar zu sciiL Bei diesen Versuchen fand ich begeisterte Mitarbeiter in Dr. Desiderius FÉNYES und Frau, so daß die Versuche von 1914 angefangen in Rákos- szentmihály und im Budapester Garten des Institutes gleichzeitig vor- genommen werden konnten. 1 K. Haenel : Unsere heimischen Vögel und ihr Schutz. 1913, p. 197 29* 452 TITUS GSORGEY Ich muß voranschicken, daß diese Versuche den bei Fütterung im großen Maßstabe unersetzbaren Berlepschschen Apparaten keinen Ab- bruch tun, sondern bloß den Zweck verfolgen, die aus Liebhaberei im Kleinen bewerkstelligte Meisenfütterung zu sichern. Dies ist äußerst wich- tig, weil die Tausende dieser kleinen Apparate dazu berufen sind, in allen Schichten unserer Gesellschaft für die nützlichen Vögel Verständ- nis und Liebe zu erwecken. Auch für unsere Vogelschutzb&strebungen sind nicht so sehr oder nicht nur die wenigen großen Anlagen als viel- mehr die vielen Tausend, vorerst aus Liebhaberei entstandenen kleinen Versuche die sicherste Grundlage. Obzwar aus einer ganzen Reihe von Versuchen im ganzen am Ende einer mit einem dauernden Erfolg endete, hatten auch die Miß- erfolge ihre gute Seite. Die dem Haussperling gestellten künstlichen Hindernisse gaben nämlich ein so verblüffendes Zeugnis von den Fähig- keiten dieses Parasiten, welche zwischen den natürlichen Lebensbedin- gungen dieses Vogels vor dem Beobachter verborgen blieben. Wir rechneten gleich am Anfange damit, daß mit Abschreckungs- vorrichtungen bei den Winterfütterungshäusern kein dauernder Erfolg zu erzielen sei, weil das Beispiel der unbeschadet ein- und ausfliegen- den Meisen zuletzt auch die mißtrauischeren Sperlinge kühn macht. In dieser Hinsicht war ein auffallender Unterschied zwischen dem Betragen der Stadt- und dem der Dorfsperlinge, jedenfalls daher, weil am Dorf in der Nähe der Ställe und Federviehhöfe die Sperlinge weniger an das Futterhäuschen gebunden sind. Doch zu den Beispielen. Im Herbst 1914 verfertigte Frau Dr. Desiderius Fényes in Rákos- szentmihály eine der Abbildung 5 gleichende Sperlingswehre. Vor die Öffnung einer Kiste spannte sie erst in 2 cm Höhe von der unte- ren Kante gerechnet, dann 7 — 7 cm hoch horizontal laufende Fäden. Sie ging von der Voraussetzung aus, daß der Haussperling während des Fluges auf den dünnen Faden einen Augenblick sich zu setzen un- fähig sein wird, ohne dem er aber nicht in das Futterhaus gelangen kann. Die kreuzweise schief gezogenen Fäden sollten die Verwirrung noch steigern. Die Haussperlinge beunruhigten auch nicht das Futter- haus, obzwar sie sich den ganzen Winter dort aufhielten; sie lauerten bloß auf die von den einfliegenden Meisen fallen gelassenen Körner. Denselben Winter machte auch ich solch eine Futterkiste laut Ab- bildung, also die Fäden auf einen öffnungsbaren Rahmen gespannt. Jenen Winter blieb auch diese Fütterungsvorrichtung unseres Institutes gänz- lich spatzenrein, obzwar als Lockspeise neben den Sonnenblumenkernen und Hanfkörnern noch Hirse hineingestreut war. Der Schein war ganz der, daß der Fadenapparat nicht schreckt, sondern wirklich als Wehr STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915-1916 453 wirkt, also ein Hindernis für den Sperling abgibt, welchem er nicht Herr werden kann. Diesen Winter machten wir auch mit der auf der Abbildung 5 sicht- baren kippenden Kiste Versuche. Dr. Desiderius Fényes baute seinen Futterapparat aus durchscheinendem Stoff, welchen er auf einen feinen Leistenrahmen spannte. Der auf einem Faden hängende Apparat wurde durch das Gewicht eines hineinfliegenden Vogels stark zum Wanken gebracht. Ich stellte ihn laut Abbildung aus düimen Brettern in dem Maße 20/15 cm zusammen. Das Resultat war hier stark verschieden. Während nämlich in den Fütterungsapparat von Rákosszentmihály seit zwei Jahren kein Sperling hineinkam, entsprach der Apparat unseres Institutes nur einige Wochen, bis der erste Schnee niederfiel. Auf den durch den nächtlichen Schneefall schwerer gewordenen Futterapparat setzte sich morgens der erste Sperling und durch dieses Beispiel er- muntert schlugen die übrigen förmlich ihre Wohnung darinnen auf, trotz- dem, daß kein Schnee mehr darauf war und er stark ins Schaukeln geriet. Ich spannte darauf den in der Zeichnung weiß markierten Abwehrfaden auf. Die Wirkung war groß und bot ein interessantes Schauspiel dar. Die dorthin gewöhnte Sperlingsschar bestürmte wütend vielleicht eine Stunde den Futterapparat, jedoch bis an den Faden gelangend, fiel sie immer wieder herab. Vom anderen Tag angefangen versuchten sie es gar nicht mehr, obzwar sie den ganzen Winter darunter hausten. Wir konnten also die Versuche des ersten Winters damit schließen, daß die erwähnte Fadenvorrichtung den Fütterungsapparat nicht nur gegen den Dorf-, sondern auch gegen den beispiellos zudringlichen Hauptstadtsperling schützt. Schon das folgende Jahr brachte die Ent- täuschung. In die vor den Fenstern unseres Institutes aufgehängte Kipp- kiste flogen die Haussperlinge schon im November, ohne sich um die Fäden zu kümmern. Anfangs glaubte ich, daß das Größerwerden der benachbarten Zweige, also das Verkürzen des fliegend zurückzulegenden Weges, den Eingang erleichterte. Ich hing daher den Apparat auf einen ganz kahlen Platz zirka 3 cm hoch. Die Sperlinge erreichten ihn auch hier in feldlerchenartigem Fluge und gingen über die Fäden hinüber. Ein Verlängern des Daches, also ein gänzliches Verfinstern des Futter- apparates half ebenfalls nichts. Nach einigen Tagen gingen sie auch durch die auf der 4. Figur veranschaulichte Fadenvorrichtung. Sie konnten zwar die mit großer Geschwindigkeit anlangenden und mit angelegten Flügeln durch die Öffnungen schlüpfenden Meisen auch hier nicht nach- ahmen, sondern nahmen ihre Zuflucht wieder zum feldlerchenartigen Fluge und schwebten eine Zeit lang an einer Stelle bis sie sich auf den Faden niederließen. Demgegenüber ist der gleiche Apparat von Rákos- szentmihály auch heute, im dritten Jahre noch frei von Sperlingen. Es 454 TITUS CSÖRGEY stellte sich also heraus, daß auch diese Vorrichtung nur als Schreck- mittel diente und so sich nur gegen die mißtrauischeren, weniger not- leidenden Dorfsperlinge bewährte. Zur selben Zeit versuchte ich auch das BERi.EPSCHsche Modell «Taubenschlag» mit Glaswcänden. Ober der Tischkante befestigte ich eine nach außen sich neigende dreifache Fadenreihe, um die unter der Glaswand einfliegenden Vögel zum Zurücklegen einer so stark gekrümm- ten Schlangenlinie zu zwingen, zu welchem der Haussperling nicht fähig ist. So kam auch kein Sperling hinein. Statt dessen setzte er sich unter das Futterhäuschen und über dem Fadenrahmen lerchenartig schwebend ließ er sich auf dem Tisch nieder. Mit gleicher Schlauheit besiegte er auch größere Hindernisse. Ich spannte in die von vorhinein bereits enge Einflugsöffnung des zwischen die Bäume gehangenen, unten sich öffnenden Futterhäuschens (Abb. 3) zwei parallel verlaufende Fäden, die Eingangsöffnung in drei gleiche Teile teilend. Durch diese Vorrichtung erschwerte ich das Einfliegen von der Seite im Bogen so sehr, daß anfangs selbst die Meisen in Ver- wirrung gerieten und erst beim zweiten Erscheinen in schönem Wellen- fluge sich hineinwagten. Die Haussperlinge konnten dies nicht nach- ahmen; aber sie hatten es auch nicht nötig. Auf dem Erdboden etwas seitlich stehenbleibend, suchten sie mit vorgestrecktem Halse die Mitte der Öffnung aus und sich schief erhebend wanden sie sich durch die Spalte hindurch. Als ich dies sah, spannte ich zwei Fäden nicht parallel, sondern von den vier Ecken ausgehend kreuzweise aus. Seither gehen nur Meisen hinein, obzwar die Erde wochenlang eine hohe Schneedecke bedeckte und die notleidenden Haus- und Feldsperlinge tagelang in der Umgebung des Futterhauses sich aufhielten. Wie wir sehen, wurden die bisher beschriebenen Hindernisse alle durch den Schwebeflug vom Haussperling besiegt. Vielleicht ist es diesem Umstände zuzuschreiben, daß endlich der auf der ö. Abbildung sichtbare Apparat, der «Futterhut» bis heute, also das dritte Jahr seinem Zwecke entspricht. Dieser bewegt sich nämlich auf seiner 1/2 m langen Schnur pendelartig und der Raum zwischen dem Glase und Hut ist so eng, daß darinnen der Vogel flügelschlagend schweben kaum oder gar nicht kann und auch die Meisen nur mit starkem Schwung, mit einge- zogenen Flügeln den Rand des Glases erreichen können. Dies konnte bis jetzt kein Sperling nachmachen, entweder weil er dazu nicht fähig ist, oder weil er an den Erfolg eines Versuches nicht glaubt. Es ist möglich, daß sich unter ihnen ein besonders geschickter Unternehmungs- geist finden und auch diesen Apparat bestürmen wird. Von einer größeren Beunruhigung aber brauchen wir uns — nach dreijähriger Erfahrung nicht zu fürchten. STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915-1916 455 Diesen kleinen Apparat kann ich auch darum empfehlen, weil man ihn nicht nur mit Hanf, sondern auch mit anderen öligen Samen füllen kann und dabei seine Herstellung sehr einfach ist. Man braucht dazu nichts anderes, als ein 10/7 cm messendes Wasserglas, der Abbildung nach gebogenen rostfreien Draht und zum Dach Teerpappe oder Zink- blech. Den Hut kann man auch länger als auf der Abbildung nehmen, damit er mit dem Fuße des Glases eine Linie bilde. Wenn er an windi- gen Plätzen sich sehr stark bewegen sollte, können wir ihn mit einem an der Basis befestigten Faden verankern. Aber es ist besser, ihn an eine ruhigere Seite des Hauses aufzuhängen. Den Nüssekranz brauchen wir nicht zu erneuern, später genügen auch die leeren Schalen zur Anlockung. Die bisherigen Resultate kann ich also darin zusammenfassen, daß das auf der 3. Abbildung sichtbare, unten sich öffnende Futterhäuschen (ohne hängende Sitzstangen und mit Kreuzschnüren versehen), nocli besser aber der Futterhut von den Zudringlichkeiten der Haussperlinge genügend geschützt ist. Ich muß hier betonen, daß nur vom Haussper- ling die Rede ist, nicht aber vom viel geschickteren Feldsperling, welcher alle die oben erwähnten Hindernisse gewiß besiegen würde. Auf diesem Gebiete haben wir noch auf interessante Erfahrungen Aussicht, auch jenes in Betracht ziehend, was wir an den gleichzeitig auch auf die Nisthöhlen montierten Spatzenwehren beobachteten. Die Versuche mit letzteren sind noch nicht abgeschlossen. Neben der Sperlingsfrage tauchte auch die Frage einer Katzen- wehr auf. Zwischen den zwergstämmigen edlen Obstbäumen müssen wir nämlich die Nisthöhlen auf freistehende Pflöcke befestigen. In diese Nisthöhlen ziehen sich auch die Raupen weniger zurück, sie haben aber auch den weiteren Vorteil, daß wir mit einem an den Pflock be- festigten glatten Blechgürtel außer den Mäusen, Schläfern, auch das Hinaufklettern der Katzen vereiteln können, wenn wir das Blech in genügender Höhe anbringen. Es war daher die Frage, wie hoch eine Katze vom Boden hinaufspringen kann? Dies festzustellen, bat ich — in Ermanglung einer geeigneten Institutsräumlichkeit — zwei hervorragende Mitarbeiter, Frau Kari v. Fernbach (Babapuszta) und Julius Thobias jun. (Felsőláncz). Den Ver- such plante ich derart, daß ich den Pflock in einem geschlossenen Räume, in einer Kammer aufzustellen, auf die Spitze einen toten Sper- ling zu hängen und dann in die Kammer eine hungern gelassene Katze zu sperren dachte. Ich hoffte mit dem stufenweise immer höher zu stellenden Blechgürtel jene größte Höhe zu erreichen, über welche die Katze durch Aufspringen nicht mehr gelangen kann, also zum Klettern ihre Zuflucht nehmen muß, an welchem sie jedoch der glatte Blech- streifen verhindert. 456 TITUS CSORGEY Das Resultat xrar verblüffend. Während nämlich die Katze von Felsőláncz schon ein vom Boden 67 cm anfangender, 30 cm breiter Blechgürtel davon abhielt, um das erfolglose Anklammern zu wieder- holen, nahm die Versuchskatze von Babapuszta selbst einen durch einen über 1 m vom Boden befestigten und 80 cm breiten Blechgürtel geschützten — also über 180 cm hochgelegenen — Sperling vom Pflocke hinunter. Das Hinunterholen geschah leider nachts und so konnte die Art des Hinaufkommens nicht festgestellt werden. Unsere Beobachterin sah zwar oft Katzen auf das Dach einer glatten, mehr als 2 m hohen Mauer leicht hinaufspringen. In diesem Falle können wir aber nicht wissen, ob die Katze auch jetzt mit einem einzigen riesigen Sprunge den Sperling erhaschte, oder ob es ihr nicht doch gelang an dem Bleche emporzuklettern, durch den Schwung des Sprunges und noch von einem anderen Umstand unterstützt. Der Durchmesser des Pflockes war nämlich im Ganzen nur 11 — 12 cm, er war also so dünn, daß ihn die Katze ganz umklammern konnte. Aber auch die bisherigen Beobachtungen machen uns darauf auf- merksam, daß man die Katzenwehr 2 m hoch anbringen muß, möge sie aus Bündeln von dornigen Zweigen, aus in lockere Schlingen gewun- denem Stacheldraht, aus fabriksmäßig hergestelltem Dorngürtel oder aus dem erwähnten Blechgürtel bestehen. Den letzteren kann man auch an freistehende Bäume anbringen, um Mäuse, Schläfer, Eichhörnchen und Katzen abzuhalten. Man muß natürlich den Blechstreifen so wählen, daß er mit dem Dickerwerden des Stammes Schritt halten kann. Dies kann mit einer einfachen Vor- richtung von Dr. Julius Mandello erreicht werden, wie er sie an der Ofner «Zergelépcső» anwendete. Wie aus der Abbildung 7 ersichtlich, ist der Blechgürtel weiter als die Peripherie des Baumes und der bedeckte weite Teil besitzt hori- zontale Ausschnitte, damit die Hälse der die beiden Lamellen zusam- menhaltenden Mutterschrauben in denselben stufenweise weiterrücken können. Wenn ein solcher Blechgürtel in 2 m Höhe, wenigstens 25 cm breit und der Umfang des Baumstammes wenigstens 20 cm beträgt, also von der Katze nicht umfangen werden kann, ist der Erfolg sicher. Außer den obenerwähnten Versuchen in der Nähe des Hauses wurde auch auf dem Gebiete Kenntnisse zu verbreiten, manches getan. Die in Ansichtskartenform mit Text verbreitete Reihe der Vogelbilder wurde mit den Grasmücken bereichert. Von diesen geben wir vier Arten auf farbiger Beilage wieder. i : Einen Zuwachs erhielt auch die zur Projektion bestimmte Licht- 1 Taf. 1 -2. STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915-1916 457 bilderserie durch Originalaufnahmen und Zeichnungen. Eine von letzteren, welche wir an Abbildung 8 sehen, erläutert die Erziehung der nesthaltenden Astquirle. Die linksstehende Abbildung (A) zeigt den gutgepflegten, bei Zeiten zurückgeschnittenen und daher vom Laube gänzlich bedeckten Astquirl, die rechtsstehende hingegen (B) die Folgen des unterlassenen Zurück- schneidens; der Laubschutz ist in diesem Falle so sehr gelichtet, daß der Astquirl unbrauchbar wurde, weil das hineingebaute Nest schon von weitem sichtbar ist. Die weitere Geschichte der beiden Jahre schöpfte ich aus dem Material der eingelaufenen Vogelschutz-Fragebögen. Die im Ganzen 98 Berichte und die Reihe der brieflichen Mitteilungen genügen zwar nicht, um aus ihnen für das ganze Land gültige Folgerungen zu ziehen, aber sie genügen, um von dem auch in diesen schweren Zeiten nicht wanken- den Fleiß unserer Beobachter ein Zeugnis abzugeben und daneben nicht einen wichtigen Beitrag zu liefern. Verfolgen wir zum Beispiel den Fall jener jungen Kohlmeise, welche BÉLA V. SzEŐTS 1914 den 7. Mai zu Tavarna beringte, und welche am 11. März 1915 — offenbar schon auf dem Rückzuge — in der Nähe meiner Ofner Wohnung gefangen wurde. Wir ersehen daraus einerseits, daß die Winterfütterung international oder wenigstens im ganzen Lande organisiert werden muß, weil doch die in den Karpathen flügge ge- wordenen Meisen auf den Futterhäuschen der Vogelfreunde des Alfölds Schutz suchen. Andererseits zeigt dies, daß die Nisthöhlen in den Gärten des Tieflandes auf diese Art durch einen Teil der Zurückbleibenden bevölkert werden. Wir treffen auch auf zwei interessante nidologische Angaben. Die eine betrifft den grauen Fliegenfänger (Muscicapa grisola L.), welcher in dem Park der Militäroberrealschule zu Kismarton schon das erste Jahr in solch großer Menge die B-Höhlen bezog, daß es einem Be- obachter sogar auffiel, daß die einschlägigen Werke diesen Vogel als Freibrüter beschreiben. Das Nisten dieses Fliegenfängers in den ge- schlossenen Höhlen wurde übrigens im ganzen Lande, wenn auch nicht in so großem Maßstabe, beobachtet. Der zweite Fall ist das Nisten der Hausschwalbe (Chelidotiana urbica L.) im Sanatorium von Algyógy in einer halboffenen Nisthöhle F. Der Photographie nach ist das Schwalbennest ganz so in die Nisthöhle hineingebaut, wie ich dies beim Moosneste des Zaunkönigs 1910 auf der Seebacher Musterstation des Freiherrn H. v. Berlepsch sah. Bemerkenswert ist weiter der aus Nowonikolaewszk, aus der sibiri- schen Gefangenschaft geschriebene Brief des Alexander Székely, welchen Oberstuhlrichter Oskar Reich aus Tamási einsandte. Danach ist «der 458 TITUS CSORGEY Vogelschutz hier besser verbreitet, als bei uns. In den Dörfern sieht man viele künstliche Nisthöhlen. 80*^/o der Bewohner sind Stare». Ich irre mich vielleicht nicht, wenn ich den Stammbaum dieser Nisthöhlen in Deutschland suche. Sie kamen wahrscheinlich mit deutschen Besiedlern nach dem europäischen Rußland und mit der Menge der Deportierten \xeit nach Sibirien. Vogelschutz- Ergebnisse im Jahre 1915. Auf Grund von 68 Fragebögen bearbeitet. Die Einsender der 56 staatlichen und 12 privaten Anlagen sind: Kgl. Ung. Forstdirektion Besztercebánya, Kolozsvár, Lúgos und Mára- marossziget; Kgl. Ung. Oberforstamt Lippa, Liptóujvár und Ungvár; Kgl. Ung. Forstamt Bustyaháza, Orsova, Tótsóvár und Szászsebes. Julius Bajcsi, Felsőőr; Frau Ludwig v. Borbély, Budapest; Frau Karl v. Fern- bach, Babapuszta; Dr. Julius Filberger, Miava; Josef Gellért, Pere- cseny; Frau Dr. Eugen Kádár, Újpest; Gemeinde Köröstarcsa; Kgl. Ung. Staatl. Lehrer-Präparandie, Losonc; Ludwig Sándorházy, Nyitra; Kgl. Ung. Besserungsanstalt Szamosujvár ; Julius Thobias jun.. Felsőlánc. Die Untersuchungen erstreckten sich auf 2118 Nisthöhlen. Davon wurden besiedelt: Nützliche Vögel ... 837 Nisthöhlen (39-5%) Sperlinge ... ... ... ... ... ... 210 Fledermäuse ... 9 Schläfer ... ... 10 Mäuse ... 7 « Wespen 13 « Die Hauptmasse der nützlichen Vögel waren Meisen (530 Familien); außerdem Kleiber (2ö), Baumläufer (24), Wendehälse (122), Gartenrot- schwänzchen (11), Halsband-Fliegenfänger (20), Graue Fliegenfänger (2), Bachstelzen (2), Turmsegler (1), Zwergohreule (1). Den Nachwuchs von Jungvögeln zeichneten auf die Forstämter von Óhegy, Lippa, Hátszeg, außerdem Frau Dr. Eugen Kádár und Julius Thobias jun. Kohlmeisen... ... Blaumeisen ... ... . Sumpfmeisen ... ... Tannenmeisen Wendehälse ... 4 Halsbandfliegenfänger... 1 0 Familien 90 Junge D Lire hschnitt 9 3 33 « 11 2 « 17 « 8- -9 2 « 16 « 8 4 « 25 « 6- -7 1 « 6 « 6 STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915-1916 459 Schutz der Freibrüter. Mehrere Stationen berichten über das Pflanzen und Pflegen von lebenden Hecken und über die Überwachung der natürlichen Dickichte, In Miava läßt Dr. Julius Filberger die Nester im Freien durch Schul- kinder bewachen und gibt für jedes Nest, aus welchem die Jungen hinausflogen, 10—20 — 40 Heller zur Belohnung. Diese Art der Nestpflege kann uns als Beispiel dienen, weil es eine vorzügliche erzieherische Wirkung besitzt. Umso weniger ist es zu empfehlen, daß wir auch den übrigen Teil des Schutzes, die Vertilgung der schädlichen Tiere den Kindern überlassen. Johann Mester, staatl. Lehrer in Pusztahék, protestiert in seinem über den Vogel- und Baumtag an den Landestierschutzverein gesendeten Berichte aus Erfahruiig da- gegen, daß man die Kinder durch Belohnung zum Herausnehmen der Eier und Jungen der als schädlich deklarierten Elster aneifere. Seinem Schreiben nach «wird das Kind dadurch zum Vertilgen auch anderer nützlicher Vögel gereizt. Die Gewohnheit wird ihm zur zweiten Natur, besonders bei zur Wildheit veranlangten Kindern. Ich weiß es aus Er- fahrung, daß alle Ermahnungen des Lehrers umsonst sind, daß Geld reizt das Kind und es tut es zum Trotz, dadurch wird es nicht nur an Geiz gewöhnt, sein Charakter wird grob, herzlos und schätzt gar nichts». Die Ergebnisse der Winterfütterung. Auf das Futterhaus-Modell «Taubenschlag» des Julius Thobias in Felsőlánc, welches zwei Jahre ohne Glasrahmen stand, gewöhnten sich so sehr die Saatkrähen, daß sie jetzt auch unter den neuerer Zeit zu- gebrachten Glasrahmen hineinflogen. Ja sie scheuten sich auch nicht vor den zwischen Tisch und Rahmen regellos ausgespannten Fäden. Die losen Fäden weiterschiebend, pickten sie in einigen Augenblicken die angelegten zerschnittenen Fleischstückchen und das Hasenschmeer auf. Man konnte die Krähen nur durch das Aufspannen eines Netzes von 6/6 cm Maschenweite abhalten. Ladislaus Kostka wurde durch den sein Futterhäuschen oft be- suchenden Sperber zum Erfinden einer zweckmäßigen Schutzkonstruk- tion gezwungen. Er füttert auf seinem Weingut zu Izsák jeden Winter außer 40 — 50 Meisen noch zirka 800 Feldsperlinge (Passer montanus L.), weil unter den dort waltenden Umständen auch letztere eine großen Nutzen bringende Insektenvertilgung vollführen und im Sommer die Meisen ersetzen. i Neben das Futterhaus legte er 5—6 Fuhren Gezweige 1 Ähnlich sind die Verhältnisse auf den Weingütern der Stadt Kecskemét, wo wegen der großen Zahl der Sperlinge die Besiedlung der künstlichen Nisthöhlen mill- 460 TITUS CSORGE^' aus. In diesem Gezweig verbergen sich die Sperlinge, wenn die Vor- posten, die in der Nähe zerstreuten Meisen, den Sperber durch ihren Warnungsruf avisieren. Außerdem spannte er in 3 m Höhe in der gewohnten Einfallsrichtung des Sperbers in Abständen von 10 cm 25 m lange Blumendrähte. Der schnellfliegende Räuber prallt mit solcher Vehemenz an diese Drähte, daß er sich mehrmal überschlägt und die kleinen Vögel Zeit haben, sich zu verbergen. Der Sperber fing auch auf diesem Futterhaus keinen Vogel, obzwar er mehr als hundertmal darauf- stieß ; von den Bäumen raubte er jedoch zweimal Meisen. Charakteristisch für die große Zahl der das Izsáker Futterhaus be- suchenden Sperber ist, daß laut der nachträglich eingelaufenen Mittei- lung im Herbste 1916 schon bis Weihnachten acht Stück zum Abschuß gelangten, obzwar dieser nicht leicht ist, weil sie immer unerwartet ankommen und nach einigen Augenblicken verschwunden sind. Erfahrungen bei der Behandlung der Nisthöhlen. Ein Teil der Nisthöhlen ist noch im neunten Jahre in gutem Zu- stande, der größere Teil beginnt jedoch von dieser Zeit an, ja schon vom siebenten oder sechsten Jahre an zu faulen. Die Unterschiede der Haltbarkeit sind einesteils in dem zur Anwendung gelangten Holz- material zu suchen. Birkenholz fault nämlich viel früher, wie Pappel-, Weiden- oder das sehr haltbare Erlenholz. Aus diesem Grunde werden neuerdings aus Birkenholz keine Nisthöhlen mehr erzeugt. Außerdem beeinflußt die Widerstandsfähigkeit noch ein anderer Umstand. Denn es leuchtet ein, daß es nicht einerlei ist, ob die Nisthöhlen auf trockenem Boden und auf sonnigem Standorte oder aber auf feuchtem Grunde und in stark beschattenem Dickichte stehen. Dies ist ein Grund mehr, die Nisthöhlen immer auf trockene, sonnige Plätze zu hängen, welche auch den Vögeln besser zusagen. Die faulen Nisthöhlen sind unbedingt durch andere zu ersetzen, schon darum, weil diese von den Spechten zerhackt werden, dies aber das Umkommen des eventuell in denselben befindlichen Geleges zur Folge haben kann. Das oft schon im ersten Jahre bemerkbare Rissigwerden der Nist- höhlen ist hingegen ein Fabrikationsfehler, eine Folge des ungenügen- den Trocknens. Glücklicherweise kann man die rissig gewordene Nist- höhle — wenn das Holz übrigens gesund ist — für lange Zeit retten, lang. Wir errichteten daher die Nisthöhlen-Anlage in dem nahe gelegenen Walde von Szentlőrinc, für die Weingärten proponierte ich das Aufstellen von Wintertütterungs- apparaten, um auf diese Weise die eben im Winter so wichtige insektenvertilgende Tätigkeit der Meisen zu sichern. Vgl. Aquila 1909, p. 180 — 181. T. Cs. STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915- 1916 461 wenn man auf die Spalten Zinkblech oder Teerpappe nagelt. Letzteres Material ist darum besser, weil es luftdicht an den Kannten der Spalten haftet und es auch leichter zu handhaben ist. : Außer dem Faulen und dem Rissigwerden kann auch das Ver- säumen der Reinigung die Nisthöhlen unbewolinbar machen. So blieben sie z. B. auch auf dem Gebiete der Forstverwaltung von Kossó leer, dem Berichte nach «wahrscheinlich, weil sie seit dem Aushängen nicht gereinigt wurden und so von verschiedenen Parasiten bevölkert waren». Und nach den Beobachtungen von Julius Thobias jun. : «Wird die locker gewordene Nisthöhle nur in äußerster Not von den Vögeln be- zogen; der Wendehals bezieht sogar zweimal nicht dieselbe Nisthöhle; in eine vom Wendehals bewohnte Höhle zieht die Kohlmeise nur dann ein, wenn man dieselbe durch Ausschwefelung von den Parasiten be- freite und auch anderweitig gründlich reinigte». Verhalten der schädlichen Tiere. Außer den von den meisten Orten gemeldeten Eichelhähern, Katzen Eichhörnchen und Wieseln trat in Felsőlánc auch die Familie eines Edelmarders (Mustela martes L.) verheerend auf. Es wurden von ihr 2 brütende Kohlmeisen, 1 Wendehals, 17 junge Kohlmeisen getötet, außer- dem leerte sie 16 Eier. Sie warf die den Deckel der Nisthöhle niederhal- tende Ziegelsteinhälfte hinunter und dezimierte an unbewachten Augen- blicken auch bei hellichtem Tage die Nester. Später wurde der Deckel festgenagelt, jetzt verscheuchte sie die auf den Eiern brütende Meise Das Edelmardermännchen gelang es abzuschiessen, das Weibchen und die vier Jungen aber entkamen. Auch über den von Sperlingen verursachten Schaden, von dem Vertreiben der Meisen aus den Nisthöhlen besitzen wir zwei charak- teristische Angaben. Die eine stammt aus Babapuszta, wo wegen der Nähe der wirtschaftlichen Gebäude die Nisthöhlen im Parke nur mit der energischesten Sperlingsvertilgung schützbar sind. 1Q14 wurde die Vertilgung unterlassen. Demzufolge konnte man 1915 im Parke kaum ihrer Herr werden. Bis zum 15. Juni dieses Jahres mußte man 800 Sper- linge teils durch Abschiessen, teils durch Vernichten der Gelege ver- tilgen. Die zweite Angabe steht mit den Umänderungen, welche der Krieg verursachte, zusammen. Nach dem Berichte des Oberingeneurs Josef Geliert verscheuchte aus der dem Kriegsschauplatze nahe liegenden Gemeinde Perecseny der Lärm des auffahrenden Kriegsvolkes die Meisen größtenteils aus der Gegend der Fütterungsplätze. 462 TITUS CSORGE\- Die Körnerfresser, besonders die Sperlinge versammelten sich in umso größerer Menge auf den Wegen und verlasseneu Fuhrwerks- lagern. Die während des Marsches kurze Zeit dauernden Haferfütterun- gen, das Füttern der Pferde im Lager, die verschütteten Speisereste, der aus den löcherigen Säcken herausfallende Hafer, Gries und später Mais lockten eine immer größer werdende Menge von Sperlingen in das Dorf, so daß sie bereits im Herbste in riesigen Schwärmen die Nahrung bietenden Plätze besetzten. Im Winter kamen zu den Sper- lingen in großer Anzahl Ammern hinzu und blieben während des ganzen Winters. Beim Einzug des Frühlings war das erste, was die Sperlinge taten, daß sie die Nisthöhlen der Meisen in Besitz nahmen, worauf der Kampf begann. Wenn das Brüten der Sperlinge auch vereitelt werden konnte, so kamen die verscheuchten Meisen doch nicht mehr zurück. Demzu- folge brüteten in diesem Jahre im Garten des Oberingenieurs in 10 Nisthöhlen im Ganzen nur zwei Meisenpaare. Materielle Erfolge des Vogelschutzes. Die inneren Nutzgärten der Kgl. Ung. Forstverwaltung zu Márma- rossziget, wo Winterfütterung und wohl auch Nisthöhlen sind, litten von Raupenfraß keinen Schaden, während die Außengärten an vielen Orten kahl gefressen wurden. In Felsőlánc, im Garten des Julius Thobias wurden die Obst- bäume im vergangenen Winter von den Raupen von (Portliesia cluy- sonhoea L.) so sehr befallen, daß man kaum einen Zweig ohne Raupen- nest sah. Obzwar man das Ablesen der Raupen unerwarteter Hinder- nisse wegen nur Mitte April und daher nur sehr unvollkommen ins Werk setzen konnte und im Herbste auch eine große Menge Eier auf den Bäumen blieb, waren die Raupen dennoch selten. Im Garten, auf verhältnismäßig kleinem Terrain nisteten sechs Paar Kohlmeisen. Laut dem Berichte : «Auch von den Raupen des Baumweißlings (Aporia cra- taegi L.) sind sehr viele verschwunden. Die Meisen fütterten die Jungen der ersten Brut vorwiegend mit diesen, wie ich das sicher konstatieren koimte. Mich in der Nähe der Nisthöhle verbergend, gelang es mir mit dem Feldstecher, ja sogar mit freiem Auge die dunkelbraune Raupe sicher zu erkennen; einmal lies sie dieselbe aus dem Schnabel fallen und ich fand die Richtigkeit meiner Beobachtung bestätigt.» «Die Birn-Gespinnstblattwespen (Neiirofonia flaviventris Rtz.) hin- gegen berührten die Meisen gar nicht, obzwar diese in sehr großer Menge vorhanden waren.» Diese Beobachtune setzt nicht nur nicht niedriger den Wert ein- STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915-1916 463 zelner insektenfressender Singvögel, sondern bekräftigt im Qegenteil die Wirksamkeit iiires Schaffens. Wir seilen nämlich daraus, daß in einem von Vögeln bevölkerten Obstgarten nur jene Insektenarten überhand nehmen können, welche auch gegen die dortigen Vögel geschützt sind, entweder durch einem widerlichen Geschmack, oder dadurch, daß ihre Entwicklung sehr schnell erfolgt und auf die Zeit des Laubausschlagens der Bäume fällt, zu welcher Zeit die Vögel schon schwerer ihre Larven finden. Es ist wohl dies der Grund, daß die größten Feinde unserer Obstgärten nicht so sehr die von den Vögeln das ganze Jahr hindurch gefressenen Schmetterlinge, beziehungsweise deren Larven, als vielmehr die zu Ende des Frühlings — zu Anfange des Sommers — auftretenden Blatt- wespen sind, gegen welche auch mit menschlichen Kräften kaum etwas zu tun ist. Dieser Umstand zeigt, daß man außer den vorwiegend Ranpen-, Puppen-, Eier vertilgenden Meisen auch fliegende Insekten jagende Vögel, Fliegenfänger, Rotschwänzchen in die Obstgärten anzusiedeln trachten soll. Gegen letztere sind nämlich die stachellosen Blattwespen nicht geschützt und mit der Vertilgung einer Blattwespe vor der Eier- ablage werden ganze Generationenreihen vernichtet. Der Vogelschutz als Erziehungsmittel. Auf diesem Gebiete erhielten wir von Albin Uhliarik, Direktor der Strafanstalt von Szamosujvár einen Bericht, welcher zu den schönsten Hoffnungen berechtigt. «Die Szamosujvárer Strafanstalt wurde 1913 zu einer Besserungs- anstalt umgewandelt. Es wurden uns eine Menge Zöglinge zugewiesen. Diese ungezogenen Knaben trugen zur Hebung des Vogelschutzes nicht nur nichts bei, sondern sie verursachten, kurz gesagt, Schaden. Aber es ist dies vielleicht gut, weil es die Idee gab, den Knaben die Nützlich- keit der Vögel und die Notwendigkeit des Vogelschutzes intensiv zu lehren. Ich forderte hierzu auch die familienführenden Lehrkräfte des Institutes auf; es ist Hoffnung vorhanden, daß es gelingen wird, in den jungen Herren das Interesse für den Vogelschutz wachzurufen. Dies hoffe ich umsomehr, weil von der kgl. Freistadt Szamosujvár für das Institut die Überlassung eines größeren Stück Landes, nämlich einer zwischen der Szamos und des Szamosgrabens zirka 12 Joch betragenden reizenden Halbinsel, gelang. Auf dieser Halbinsel befinden sich auch hundertjährige Baum- riesen, aber wir überpflanzten den vergangenen Herbst und Winter auch mehr als 1000 Stück mehrjährige Obstbäume mit Erdballen. Der größere Teil bewährte sich auch. Kurz, auf dieser Halbinsel entstand eine Obst- 464 TITUS CSORGEY kultur, welche eine große Zukunft verspricht Es würde mir eine große Freude bereiten, könnte ich den folgenden Winter von einem auf dem Gebiete des Vogelschutzes erfolgreichen Resultate berichten.» Vogelschutz- Ergebnisse im Jahre 1916. Auf Grund von 30 Fragebögen bearbeitet. Die Einsender der Fragebögen sind: Kgl. Ung. Forstdirektion Besztercebánya; Kgl. Ung. Oberforstamt, Liptóujvár und Ungvár; Kgl Ung. Forstamt Orsova; Kgl. Ung. Forstrat Franz Selymessy, Budapest; Dr. Karl Mauks, Algyógy; Julius Thobias jun., Felsőlánc. Die Untersuchungen betreffen 886 Nisthöhlen. Davon besetzten: Nützliche Vögel 406 Nisthöhlen (45-8» Haus- und Feldsperlinge ... 42 « Fledermäuse... ... ... ... .. ... 28 « Schläfer.. ... 26 « Mäuse... ... ... ... 3 « Wespen.. 7 « Andere Insekten ... 3 « Die Hauptmasse der nützlichen Vögel waren Meisen, dann in kleiner Zahl Kleiber (16), Baumläufer (10), Wendehälse (72), Gartenrotschwänz- chen (16), Hausrotschwänzchen (8), Halsband-Fliegenfänger (13), Graue Fliegenfänger (4), Wiedehopfe (2), Blauracken (3), Zwergohreule (1). Ein sehr gutes Ergebnis verzeichnete die Ungvárer Forstverwaltung auf der Társaberger Anlage, wo in 51 Nisthöhlen mit dem zweiten Nisten zusammen 40 Brüten beobachtet werden konnten ; ebenso in den Gärten derHátmeger Forstverwaltung, wo aus 20 Nisthöhlen 12 Familien nützlicher Singvögel 85 Junge erzogen. An diesem relativ sehr erfolg- reichen Resultate ist unstreitig die ungarische Methode beteiligt, deren Bedingungen : verhältnismäßig wenig, aber gut gepflegte Nisthöhlen mit leicht abnehmbarem Deckel, nötigenfalls selbst in der Brutperiode — zwischen 2 Brüten — ein Reinigen der Nisthöhlen sind. Die Wirkung dieser Methode kam auch in Algyógy zur Geltung, wo in 100 Nisthöhlen (35 A-, 50 B-, 5 F- und 10 D-Modelle) auch in diesem Jahre 41 Paare nütz- licher Vögel — meistens Meisen — brüteten und 268 Junge aufzogen. Die Berichte von Hátmeg, Algyógy und Felsőlánc verzeichnen auch den Zuwachs der Jungen. Danach waren dort: Kohlmeisen 21 Brüten 214 Junge Durchschnitt 10 Blaumeisen 12 « 107 « « 9 Sumpf meisen ... 2 « 16 « « 8 Wendehälse ... 5 « .33 « « 6 — 7 STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915-1916 465 Die stärksten Gelege hatten die Koiilmeisen in Feisőlánc, 2 Fälle mit 14 Jungen, außerdem in Algyogy, wo einmal 13 und mehrmal 12 Junge erzogen wurden. Zu letzteren fügt Dr. Karl Mauks folgende lehrreiche Bemerkungen: «Auffallend ist die außergewöhnlich große Zahl der Kohlmeisenjungen, welche den bisherigen Zuwachs nicht gering übersteigt. Diese Erscheinung findet ihre Erklärung in der massenhaften Invasion der Wicklerraupen, welche gerade mit der Paarungs-, bezie- hungsweise Brütungszeit der Meisen zusammenfiel! Die Wicklerraupen überschwemmten förmlich zu dieser Zeit jeden Strauch und Baum und so zwar die Ernährung der brütenden Meisenpaare eben zur Zeit des Eierlegens sehr reichlich. Da die Invasion vor dem Ausschlüpfen der Jungen erfolgte, konnten die mit dem Brüten beschäftigten Meisen der Vermehrung der Raupen nicht Einhalt tun, man mußte den ganzen Federviehstand zu Hilfe nehmen und durch täglich mehrmaliges Ab- schütteln der Bäume und Sträucher, wie durch Vertilgen der Raupen dem drohenden Übel zu steuern suchen. Als die Jungen auskrochen, war die Wicklerplage noch nicht zu Ende, obzwar schon im Sinken begriffen. Jetzt machten die Meisen auch ohne unsere Mithilfe schnell und gründlich den noch vorhandenen Wicklerscharen ein Ende. Auffallend ist es, daß die Gelege der Blaumeisen nicht stärker als voriges Jahr waren, obzwar auch für sie dieselben Nahrungsverhält- nisse wie für die Kohlmeisen obwalteten.» Verhalten der schädlichen Tiere. In Felsőlánc vertilgte der Edelmarder (Mustela martes L.) auch dieses Jahr 22 Eier der Meisen, weil man 2 Nisthöhlen auf die Zeit des Brütens zuzunageln vergaß. Der Feldbrief von Ludwig Bohrandt erinnert an den Schaden, welchen herumstreichende Katzen verüben: «Die in den Friedhöfen von Eperjes errichteten Vogelschutzanlagen wurden dieses Jahr von Vögeln fast gänzlich gemieden. Diese Verände- rung muß ich dem Ausbleiben der heurigen Winterfütterung und dem Umstände zuschreiben, daß die Katzen wegen Mangel an Aufsicht sich sehr vermehrten. Den in meinem Garten erzielten Erfolg kann ich in erster Linie wahrscheinlich meinem Foxterrier verdanken, der ein guter Katzenvertilger ist». Über die besonders in den östlichen Teilen des Landes schädlich auftretenden Schläferarten (Myoxidae) berichtet bloß die Algyogyer Anlage: Schläfer beunruhigten in diesem Jahre bloß einmal die Brut der nützlichen Vögel, in welchem ich die Jungen eines Kohlmeisen- Aquila. -J^ 465 TITUS CSÖRGEV paares zerfressen in der Nisthöhle fand : die Schläferlosung am Nist- höhlendeckel ließ keinen Zweifel übrig, wer der wirkliche Nestzerstörer war. In einer in der Nähe befindlichen Nisthöhle fanden wir eine Woche später eine ganze Familie von M^'oxus nitedula. Die Besiedlung der Nisthöhlen durch die Schläfer erfolgte dieses Jahr erst viel später, als die Jungen flügge wurden und nahm beson- ders in der kalten Zeit Ende September größere Dimensionen an, was aber unserem Vogelbestande niciit mehr schadete. Aus der Reihe der zufälligen Schädlinge bekamen wir ebenfalls von Algyögy von solch einem Verhalten des großen Buntspechtes (Dendrocopus major L.) Nachricht, über welches auch Béla v. Szeots ausTavarna berichtete, i Auch in Algyógy wurden «mehrere Nisthöhlen — deren größerer Teil bereits zu faulen begann — vom Buntspecht durch- löchert. In drei Fällen waren Junge in den Meisennestern, von welchen nur eins rechtzeitig gerettet werden konnte; aus Zweien verschwanden die Jungen, das Nest war zum ausgemeißelten Spalt fast gänzlich heraus- gezogen und lag am Boden zerstreut. Wahrscheinlich war der große Buntspecht der Täter, weil ich diesen mehrmals in unmittelbarer Nähe der fraglichen Nisthöhlen sah, obz\\ ar ich ihn beim Raube niemals ertappen konnte. An diesem Übel könnte man nur durch neuen Ersatz der faulen Nisthöhlen, eventuell durch Vertilgen des zum Nesträuber gewordenen Vogels helfen. Das Überziehen der faulen Nisthöhlen mit Teerpappe verhinderte den Specht nicht an seiner Arbeit ; er durchlöcherte einfach auch die Teerpappe und erreichte so das auserkorene Gelege.» Wir hätten noch einen dritten Fall von einem Buntspecht, welcher jedoch wahrscheinlich auf Irrtum beruht. Nämlich nach einem Ange- stellten der Cserpataker Forstverwaltung «fing und tötete ein Buntspecht an einem der sehr kalten Tage eine Meise». Ich vermute, daß in diesem Falle der bei uns überwinternde große Raubwürger (Lanius excubitorL.) der Täter war. Die räuberische Natur dieses Vogels ist bekannt. Seine weißgefleckten schwarzen Flügel erinnern im Fluge an die ähnlich gefleckten der Buntspechte sehr; eine Verwechslung konnte daher sehr leicht möglich gewesen sein. Materieller Erfolg des Vogelschutzes. Nach Rudolf Mankovich hatte der Vogelschutz im Garten zu Hätmeg einen augenscheinlichen, erfreulichen Erfolg. «Im Winter reinig- ten nämlich die um die Futterhäuschen sich tummelnden Meisen die ' Aquila 1916. STUDIEN ÜBER DEN VOGELSCHUTZ IN DEN JAHREN 1915-1916 467 Bäume so gründlich, daß im Frühling meist nur mehr leere Raupen- nester abgelesen wurden und die Pflaumenernte, von welcher übrigens in der ganzen Umgebung wegen dem 2 Jahre dauernden Raupenfraße gar nichts ist, auffallend reich wurde.» In gleichem Sinne schreibt Julius Thobias aus Felsőlánc: «Von den Aporia crataegi L. — Raupen wimmelten schon seit dem Vorfrüh- ling die Gärten, trotzdem daß im Spätherbste gründlich abgeraupt wurde. Unsere 4 Meisenfamilien arbeiteten wacker und was Obst blieb, beziehungsweise sich entwickelte, ist ihrem Verdienste zuzuschreiben.» Die Wirkung der auf mustergültige Weise gepflegten Vogelschutz- anlage zeigte sich endlich auch in Algyogy, wo wir auch für das Jahr 1Q17 sehr interessante Beobachtungen erwarten können. Dem Berichte nach: «In den benachbarten Gemeinden traten Hunderttausende von Kohlweißlingsraupen verheerend auf und fressen besonders die Pflaumen- bäume buchstäblich kahl. Auf dem Terrain unseres Sanatoriums konnte ein von Kohlweißlingsraupen stammender Schaden überhaupt nicht be- merkt werden. Der Wind brachte Tausende und Hunderttausende der Schmetterlinge auf unser Terrain und so warten wir mit großem Interesse, ob im Laufe des Frühlings, beziehungsweise Sommers 1917 auch bei uns die riesige Schar der Raupen eintreffen wird, oder aber ob unsere Vögel mit den Eindringlingen fertig werden können.» 30* Altberühmte siebenbürgische Vogelsammlungen. Von Jakob Schenk. In der Geschichte der ungarischen Ornithologie spielte Sieben- bürgen immer eine hervorragende Rolle, ganz besonders aber in dem älteren Zeitalter. So verdanken wir z. B. die erste ungarische Enumera- tion ebenfalls einem siebenbürgischen Gelehrten, Josef Benkő, der in seinem nTraiissilvaniay> betitelten, im Jahre 1778 erschienenen Werke Seite 132 und 133 auch einen Teil der siebenbürgischen Vögel anführt. Die binäre Nomenklatur findet zwar nur partielle Anwendung bei ihm, doch können trotzdem 63 Vogelarten aus seiner Enumeration agnosziert werden. Die Zeit der höchsten Blüte begann in den 1840-er Jahren, als eine ganze Reihe begeisterter und begabter Forscher sich dem Studium der Ornithologie widmete und Sammlungen anlegte. Diese Forscher sind Friedrich Wilhelm Stetter, Ingenieur in Déva, Dr. Wiihelm Knöpfler, Arzt in Déva, später in Zalatna, Alexius v. Buda, Grund- besitzer in Rus und dessen Sohn Adam v. Buda, Karl Wagner, Apotheker in Hátszeg, Nikolaus Zeyk, der gelehrte und begeisterte Professor der Naturwissenschaften an der BETHLEN-Hochschule in Nagyenyed, dann etwas später Johann v. Csató, späterer Vizegespan des Komitates Alsófehér und Graf Koloman v. Lázár, Verfasser des Werkes «Z)/> Beherrscher der Liiftey>. Wem von diesen das Verdienst der Initiative zuerkannt werden soll, darüber gehen in neuester Zeit die Ansichten auseinander. Nach Chernei (A honi madártan története. [Die Geschichte der Ornithologie in Ungarn.] Természettud. Közlöny XX. 1888, p. 59) war Stetter der erste, der in Siebenbürgen Vögel sammelte und dazu auch andere anleitete, und hegte auch v. Csató diese Ansicht (Aquila XV. 1Q08, p. 222). Stetter gibt seinerseits an, daß er Petényis Schüler war. Demgegenüber behauptet Adam v. Buda, daß Stetter und Alexius v. Buda mit Wagner zusammen im Jahre 1841 von Dr. Knöpfler das Präparieren gelernt hätten. Alexius v. Buda jedoch gibt in seinem eigenhändig geschriebenen Sammlungs-Kataloge an, daß er das Präparieren erst im Jahre 1845 begonnen hätte. Bezüglich Csató und Graf Lázár hätte die Annahme große Wahrscheinlichkeit, daß sie ALTBERÜHMTE SIEBENBÜRGISCHE VOGELSAMMLUNGEN 469 das Präparieren in iiirer Studentenzeit in Nagyenyed von Zevk erlern- ten, doch widerspricht dieser Annahme Zeyks weiter unten wieder- gegebene Äusserung, laut welcher sämtliehe Sammler Siebenbürgens nach der Wiener oder französischen Methode präparieren, er selbst aber die Berliner Methode anwende. So muß es als wahrscheinlich gelten, daß Csatö und Lázár von den Ornithologen des Komitates Hunyad (Stetter, Buda, Knöpfler) das Präparieren erlernten. Wessen Schüler Zeyk gewesen ist, ließ sich bisher nicht nachweisen, er nimmt jedenfalls eine Sonderstellung ein, da ja laut seinen Aufzeich- nungen er allein in Siebenbürgen nach der Berliner Methode präpa- rierte. Aller Wahrscheinlichkeit nach brachte er seine museologischen Kentnisse von der Berliner Universität. Die genaue Bereinigung all dieser Fragen ist noch eine Frage der Zukunft. Der Zufall lieferte mir einige wichtige Daten über die Geschichte dieser wichtigsten Periode der Ornithologie Siebenbürgens in die Hand, besonders über die zerstörte Sammlung des Bethlen-Kollegs in Nagyenyed und über die verschollene Sammlung des Alexus Buda, welche ich zum Nutzen der späteren Geschichtsforschung der Oeffentlichkeit übergebe, in den 1840-er und 1850-er Jahren entstanden in Siebenbürgen folgende Vogelsammlungen: 1. Die STETTERsche Sammlung in Déva, welche im Jahre 1853 im Kaufwege von dem siebenbürgischen naturwissenschaftlichen Verein in Nagyszeben erworben wurde, wo sich die Reste derselben auch heute noch befinden. Seine Vögel waren, wie es scheint, nicht mit Fundorten und Daten versehen, weil in dem Kataloge der Sammlung, welchen auf mein Ansuchen Alfred Kamner zusammenstellte und der K. Ung. Ornith. Zentrale zur Verwendung überließ, die STETTERschen Exemplare mit der Bezeichnung aTranssilvanien 1853^^ versehen sind. Die Jahreszahl 1853 gibt den Zeitpunkt der Übernahme der Sammlung an. Die gefahrvolle Zeit des rumänischen Aufstandes im Jahre 1848 überlebte diese Samm- lung, heute sind jedoch nur mehr ziemlich karge Reste derselben vor- handen, der größte Teil derselben dürfte dem Zahne der Zeit zum Opfer gefallen sein. Die als zur STETTERschen Sammlung gehörig er- kennbaren Exemplare erreichen an Artenanzahl etwas unter 100, an Stückzahl etwa 150. Wie viel Arten und Exemplare die Sammlung seinerzeit umfaßte, dürfte heute kaum mehr angegeben werden können, doch mußte dieselbe jedenfalls umfangreich gewesen sein, da Stetter im Jahre 1845 schon 246 Arten für Siebenbürgen nachwies, und zwar vorwiegend auf Grund seiner Sammlung. Die diesbezüglichen genauen Zahleiiwerte sind übrigens nicht so wichtig, weil ja Stetter das Materiale seiner Sammlung wissenschaftlich bearbeitete und publizierte, und zwar in zwei Arbeiten. Die erste erschien unter dem Titel «Adatok Erdély ornithologiájához» (Beiträge zur Ornithologie Siebenbürgens), in den 470 JAKOB SCHENK Arbeiten der V-ten Generalversammlnng ungarischer Ärzte und Natur- forscher im Jahre 1845, die zweite erschien in dem Werke von Bielz E. A. in der «Fauna der Wirbeltiere Siebenbürgens 185Ó», dessen orni- thologischer Teil fast ausschließlich Stetters Arbeit ist. Hoffen wir, daß die Sammlung, wie im Jahre 1848, so auch jetzt die rumänische Invasion überlebt. Der naturwissenschaftliche Verein in Nagyszeben wird jedenfalls trachten in der kommenden Friedenszeit den Reliquien der SiETTERschen Sammlung noch erhöhte Sorgfalt zu widmen, um dieselben so lange als nur irgendwie möglich, zu erhalten. 2. Die Dr. KNÖPFLERSche Sammlung, deren Grund in Nagyág und Déva wahrscheinlich gleichzeitig mit der SiETTERSchen gelegt wurde, ist später nach Zalatna überführt worden, wo sie im Jahre 1848 von den rumänischen Horden vernichtet wurde. Diese Sammlung bestand aus 183 Arten in 225 Exemplaren. Wissenschaftlich verwertet wurde dieselbe nicht, das Verzeichnis überlieferten die hinterlassenen Schriften von Nikolaus Zevk in Nagyenyed. Das Verzeichnis der Arten erschien im IV. Band der Aquila 18Q7, p. 164 — 169. Fundort und Daten fehlen zwar, doch ist insoweit eine wissenschaftliche Behandlung der Sammlung bemerkbar, als fast bei jedem Exemplare das Geschlecht angegeben ist. Ihrem Umfange nach muß die KNÖPFLERsche Sammlung zu den bedeuten- deren gerechnet werden, besonders was die Artenanzahl anbelangt, welche zwei Drittel der Omis Siebenbürgens beträgt. 3. Die WAGNERSche Sammlung in Hátszeg überlebte ebenfalls die gefahrvollen Zeiten im Jahre 1848. Über den Umfang derselben ist wenig positives bekannt, wissenschaftlich verwertet wurde sie nicht. Die Sammlung gelangte später in das Obergymnasium zu Hódmezővásárhely, wo sie durch Vögel, welche vom neuen Wohnorte stammten, ergänzt wurde, so daß man die von den zwei verschiedenen Lokalitäten stam- menden Vögel nicht mehr genau von einander absondern konnte. Das Verzeichnis der Sammlung wurde von Bartholomäus Bodnár mit wert- vollen historischen Daten ergänzt im Jahrgange XV. 1908 der Aquila, p. 222—231 veröffentlicht. 4. Die CsATÓsche Sammlung, welche als Resultat der über ein halbes Jahrhundert umfassenden unermüdlichen Tätigkeit des hervor- ragenden Forschers fast die gesamte siebenbürgische Ornis um- faßte, befindet sich seit dem Tode Csatos im Ungarischen National- Museum. Die wichtigeren Daten derselben sind in Frivaldszkys Aves Hungáriáé 1891 aufgenommen, das gesamte Materiale der Sammlung wurde in den vielen Publikationen Csatos bearbeitet und verwertet, so zum letztenmale in dem I. Bande der im Jahre 1896 erschienenen Monographie «Alsófehér vármegye növény- és állatvilága» (Die Tier- und Pflanzenwelt des Komitates Alsófehér). ALTBERÜHMTE SIEBENBÜROISCHE VOGELSAMMLUNGEN 471 Das Verzeichnis seiner aus Siebenbürgen stammenden Vögel be- findet sich in der K. Ung. Ornithologischen Zentrale. Dasselbe erbat ich noch im Jahre 1905 von dem greisen Gelehrten und sandte er das- selbe mit folgendem Begleitschreiben: «...anbei übersende ich Ihnen das Verzeichnis meiner in Siebenbürgen gesammelten Vögel, bei jedem Exemplare mit Angabe des Fundortes und Erlegungsdatums. Ich kopierte dasselbe deshalb eigenhändig, weil im Kataloge meiner Sammlung auch die aus anderen Ländern stammenden Vögel eingetragen sind und es so für einen anderen fast unmöglich wäre, die aus Siebenbürgen stam- menden Exemplare auszuwählen . . .» Wie es sich weiter unten herausstellt, sandte Alexius v. Buda schon im Jahre 1848 einen Mergus serrato r an Csató, wie es scheint, begann also Csató schon damals, also im Alter von 15 Jahren zu sammeln. Dieses Exemplar ist jedoch in seiner Sammlung nicht enthalten und stammen die ältesten Exemplare derselben, nämlich eine Monticola saxa- tilis, eine Dafila acuta und ein Oavia septentrionalis aus dem Jahre 1852. Im Jahre 1905 bestand die Sammlung siebenbürgischer Vögel aus 267 Arten in 923 Exemplaren und wurde dieselbe bis zu seinem im Jahre 1913 erfolgten Tode kaum merklich vermehrt. 5. Adam v. Budas Sammlung entstand Ende der 1850-er Jahre und ist daher die jüngste unter den hier angeführten. Dieselbe zählt eben- falls viele Arten und befindet sich derzeit am Entstehungsorte in Rèa im Komitate Hunyad. Das Original-Verzeichnis der Sammlung wurde seinerzeit auf mein Ansuchen durch Adam v. Buda der K. Ung. Orni- thologischen Zentrale behufs Abschrift übersendet, die Daten derselben befinden sich jedoch in unserem sogenannten Zettelkataloge, also nach Arten und Fundorten zerstreut, so daß eine zusammenfassende Darstel- lung des Bestandes der Sammlung nicht gegeben werden kann. Die wichtigeren und auf Seltenheiten bezüglichen Daten sind in Frivaldszkys Aves Hungáriáé 1891 aufgenommen, der größte Teil der Daten wurde jedoch in Budas eigenen Publikationen des öfteren veröffentlicht, so im I. Jahresberichte des historischen und archäologischen Vereines für das Komitat Hunyad im Jahre 1882 und im XIII. 1906. Jahrgange der Aquila. Seite 162 — 168 unter dem Titel: «Die Verminderung unserer Vogelwelt in den letzten 50 Jahren». 6. Die großangelegte für jenes Zeitalter sehr wertvolle ganz in moderner Weise behandelte Sammlung des Bethlen-Kollegs in Nagyenyed. Dieselbe diente zwar in erster Linie didaktischen Zwecken, war aber auch faunistisch hochwertig. Diese Sammlung wurde von Nikolaus Zeyk dem gelehrten und eifrigen Professor des Kollegs angelegt. Nikolaus Zeyk wurde laut einer handschriftlichen Biographie Johann Csatos im Jahre 1810 in Wien geboren, absolvierte die Mittelschulen in Nagyenyed, 472 ■ JAKOB SCHENK studierte dann die Rechte in Marosvásárhely und besuchte dann zwei Jahre lang in Wien, drei Jahre hindurch in Berlin die Universität, wo er sich hauptsächlich den Naturwissenschaften widmete. Im Jahre 1838 nahm er den Lehrstuhl der Naturwissenschaften am Bethlen-Kolleg in Nagyenyed an, und zwar mit dem ausgesprochenen Ziele den Natur- wissenschaften je mehr eifrige Jünger zu erziehen. Zu diesem Zwecke legte er die für seine Zeit sehr umfangreiche und wertvolle natur- historische Sammlung an, welche jedoch im Jahre 1848 während des rumänischen Aufstandes zum größten Teile vernichtet wurde. Zeyk selbst hielt sich während diesen gefährlichen Zeiten in Tiszaroff und Miskolcz, sein Assistent Josef Jancsó in Várkony auf; im Herbste 1851 kehrteer wieder zurück nach Siebenbürgen in das nahe Nagyenyed gelegene Diód. Im Jahre 1854, noch kaum 44 Jahre alt, ereilte ihn allzu früh der Tod. Der wertvolle handschriftliche Nachlaß Zeyks gelangte aus der Hand der Witwe an Johann Csato und von ihm an die königliche Ungarische Ornithologische Zentrale, wo sich derselbe auch derzeit noch befindet. Am wertvollsten ist eine faunistische Arbeit über die Ornithologie Siebenbürgens, dieselbe wird auch, so wie es möglich sein wird, publiziert werden. Der Bestand der Vogelsammlung vor dem Jahre 1848 ist in dem handschriftlichen Nachlasse in vier Verzeichnissen enthalten. Indem es oft nötig sein wird sich auf dieselben zu berufen, erscheint es notwendig dieselben in Kürze zu besprechen und bezeichnen. Das Verzeichnis Nro 1 weist insgesamt 151 siebenbürgische Arten nach. Jede Art ist mit Fundort versehen, das Erlegungsdatum fehlt. Die Daten desselben sind, wenn auch nicht genau Punkt für Punkt, doch im wesentlichen im vollen Einklänge mit seiner faunistischer Arbeit und ebenso mit den Daten der später zum Vorscheine gekommenen originalen Eintragslisten. Dieses Verzeichnis muß deshalb als unbedingt verlässlich bezeichnet werden. Das Verzeichnis Nro 2 enthält 180 einheimische Arten jedocn auch mehrere dubiose, welche er in seine faunistische Arbeit nicht auf- genommen hatte und von denen einige laut Verzeichnis Nro 1 aus der Walachei stammten. Es ist dies eine einzig dastehende völlig über- raschende Erscheinung, da ansonsten Zevks Aufzeichnungen absolut ver- läßlich erscheinen, welche nur darin ihre Erklärung finden kann, daß dieses Verzeichnis für ein an die Regierung gerichtetes Memorandum aufgesetzt wurde und zwar mit der Absicht im Wege der Regierung wenigstens einen Teil der im Jahre 1848 vernichteten Sammlungen zurück- zuerhalten. Zeyk beabsichtigte daher damit keine faunistische Zusammen- stellung für wissenschaftlichen Gebrauch, sondern nur ein Verzeichnis ALTBERÜHMTE SIEBENBÜRGISCHE VOGELSAMMLUNGEN 473 der Sammlung — ohne Daten und Fundorte — zu geben und nannte deshalb diese Sammlung die «einheimische» in Gegensatze zu den Exoten. Dieses Verzeichnis kann daher nicht als verläßlich bezeichnet werden. Das Verzeichnis Nro 3 ist mit dem Nro 2 total identisch, scheint das Impurum desselben gewesen zu sein. Ein Verzeichnis Nro 4 bezieht sich nicht auf die gesamte Samm- lung, sondern nur auf Teile desselben und enthält folgende Daten: «D/i' im Jahre 1841 begonnenen Verzeichnisse nicht enthaltenen, vor diesem Jahre in der Zeit von 1839 bis 1841 ausgestopften Vögel» insgesamt 44 Arten. «Von Alexius Buda erhaltene» Arten, insgesamt neun. (.^Die SzATMÁRische Sammlung» 11 Arten; in dieser sind die Arten enthalten, welche aus der Walachei stammen. Bevor ich nun auf Grund dieser Verzeichnisse zur Rekonstruierung der Vogelsammlung aus der Zeit vor dem Jahre 1848 des Bethlen-Kollegs in Nagyenyed schreite, seien hier noch die Bemerkungen Zeyks wieder- gegeben, welcher in dem, an die Regierung gerichteten Memorandum enthalten sind: «Dies ist der kurze Ausweis der gewesenen Sammlung. Dieselbe wäre jedenfalls nicht unter die didaktischen Hilfsmittel aufgenommen worden, wenn der Schulvorstand nicht die Hoffnung hegen würde, daß mit Hilfe der hohen Regierung, welche die Wissenschaft fördert und die Rechte anerkennt, Teile dieser wertvollen Sammlung noch zurück erworben werde könnten, welchem Zwecke sich selbe auch erlaubte diesen Ausweis einzureichen». «Ein Teil dieser wurde zwar — leider! — auf die Gasse geworfen und mit Füßen getreten, oder wurde ein Opfer der die ganze Stadt ein- äschernden Flammen, ein anderer Teil aber wurde weggeschleppt und ließe sich dieser mit Hilfe der hohen Regierung noch zurück- erwerben.» «Wie bekannt, wurde das meiste von Sachsen aus Medgyes, Szász- sebes, Szeben und Szelindek weggetragen. Auch die Walachen ver- schleppten davon und verkauften es auf ihrem weiteren Wege besonders in Fejérvár.» «Seine Excellenz weiland Freiherr v. Wohlgemuth geruhte eine Verordnung herauszugeben zur Rückerstattung der entwendeten Sachen des Enyeder reformierten Kollegs und ernannte auch Kommissäre zur Übernahme der eingelieferten Sachen und deren weiteren Überlieferung an das Hauptkommissionsamt in Fejérvár. Diese Verordnung hatte jedoch wenig Erfolg. 7 See-Mollusken, 7 ausgestopfte von Motten zerfressene Vögel, 4 Schädel, ein Elephanten-Stoßzahn, ein Walfischschwanz, ein 474 JAKOB SCHENK Krokodil und einige minderwertige Mineralien wurden von der großen Sammlung eingeliefert. «Wir fleiien deshalb die holie Regierung untertänigst an diese Ver- ordnung zu erneuern und unsere Schule darin zu unterstützen, daß ihre mit vielen Opfern und großer Mühe gesammelten Sachen nicht von unwürdigen Besitzern usurpiert werden.» «Dem damaligen Professor der Naturwissenschaften ist diese Samm- lung wohlbekannt und würde er den größten Teil derselben ganz sicher erkennen.» «Die unter Nro 1 angeführte Mineralien-Sammlung, welche noch gar nicht ausgepackt war, wurde in den 11 Kisten, wie sie angekommen war, entwendet. Der gewesene Besitzer dieser Sammlung würde dieselbe wo immer erkennen.» «Die Vögel können leichterdings daran erkannt werden, daß sämt- liche nach der Berliner Methode ausgestopft sind, während alle anderen, die in Siebenbürgen Vögel ausstopfen, die Wiener oder französische Methode anwenden, was beim einfachen Aufschneiden ohne weitere Untersuchung der Exemplare konstatiert werden kann.» Die Sammlung enthielt nicht nur ausgestopfte Tiere, sondern auch Skelette, Schädel, Kehlkopf, Sternum und außerdem «vierunddreißig Injektions-Präparate von Dr. und Professor Josef Hirtl». Von dem nichtornithologischen Materiale der Sammlung möge hier nebenbei an- geführt werden : Schädel eines Ornithorynchus paradoxus, 30 ausgestopfte Säuger, Gehörn eines Bos urus, welches im Görgény Gebiete gefunden wurde, 28 Reptilien, 20 Fische, ungefähr 2000 einheimische und 30 aus- ländische Insekten, 60 Krebsarten, 300 hauptsächlich ausländische Brachyopoden, 30 Korallenarten, 1500 einheimische Pflanzen, 300 ein- heimische Arten von Krypptogamen, sämtliche Blättermoose der Mark Brandenburg, 50 Meeresalgen. Eine aus 1017 oder 1117 Stücken be- stehende Mineraliensammlung, welche für tausend Gulden von Berg- hoffer gekauft wurde, und deren wissenschaftlicher Wert in Ungarn und Siebenbürgen einig dastand, dann verschiedene zahlreiche paläonto- logische Objekte. Von ornithologischen Interesse sind folgende Objekte: Schädel von Ciconia nigra, Numenius arciiatus und Anas bosclias ; Sternum von Cygnus cygnus mit der hineingehenden Luftröhre; aufgestellte Skelette von Ciconia ciconia und Bubo bubo; «Kehlköpfe vieler Kleinvögel» ; «Brust- knochen vieler Vögel aus allen Klassen». Ausgestopfte Vögel waren darin: einheimische — laut dem, wie schon erwähnt, nicht vollständig zuverlässigen Verzeichnisse — 180 Arten in 339 Exemplaren, außerdem zum mindesten 300 Arten und annähernd ebensoviele Exemplare aus- ländischer Vögel. Das Verzeichnis der letzteren verbrannte damals, als ALTBERUHMTE SIEBENBURGISCHE VOGELSAMMLUNGEN 475 Nagyenyed eingeäschert wurde und wird die Liste derselben auf Grund jenes Verzeiclinisses angeführt, welches Zeyk noch im Jahre 1849 aus Erinnerung zusammenstellte. Jede Zeile dieser Eingabe verrät die große Liebe Zeyks zu dieser von ihm angelegten Sammlung und war er auch vollkommen deren Wichtigkeit als aHilfslehrmitteh bewußt. Die ganze Sammlung bildet zugleich ein beredtes Zeugnis dafür, welch gründliches, auf dem Niveau seiner Zeit stehendes Wissen Nikolaus Zeyk von den ausländischen Universitäten mit sich brachte. Außer Petényi hatten wir damals kaum noch jemand, der es mit ihm an museologischem Wissen aufnehmen konnte. Mit voller Berechtigung durfte Zeyk über diese Sammlung äußern, daß äderen wissenschaftlicher Wert in Siebenbürgen einzig da- stehendyy war, und es kann hinzugefügt werden, daß damals selbst in ganz Ungarn nur das Nationalmuseum eine wertvollere und größere Vogel- sammlung besaß. Nun übergehe ich zur Bestimmung des genauen Verzeichnisses der Vogelsammlung vor dem Jahre 1848. Zu diesem Zwecke erwiesen sich jedoch die oben erwähnten vier handschriftlichen Verzeichnisse nicht als vollständig genügend. Es erschien noch sehr wünschenswert auch die originalen Eintragslisten zu erwerben, welche nach Zeyks Aufzeichnungen (Verzeichnis Nro 4) vorhanden sein mußten und auch die Unglückszeit 1848 überlebten, da ja Zeyk nur über die Liste der Exoten angab, daß dieselbe verbrannte. Es bestand daher die Hoffnung, daß diese originalen Eintragslisten sich im Archive des Kollegs vorfinden werden. Der glückliche Zufall brachte es mit sich, daß zum Lehrer der Zoologie am Bethlen- Kollegium zu Nagyenyed gerade ein eifriger Freund unseres Institutes Dr. Zoltán Szilády ernannt wurde, der auf mein Ansuchen sich der Mühe unterzog und diese Verzeichnisse auch wirklich auffand, und zwar: zwei kleine Hefte, von welchen das erste das Verzeichnis der a^prä- parierten Bälgey>, das zweite das Verzeichnis der (< ausgestopften und auf- gestellten Vögeh enthält. Mit ganz geringen Ausnahmen wird bei jedem Exemplare der Fundort, das Erlegungsdatum, das Geschlecht, der Name des Erlegers oder Gebers, die Farbe der unbefiederten Teile und seltener der Mageninhalt angegeben. Aus all diesem ist neuerdings ersichtlich, daß diese Sammlung den Forderungen der Wissenschaft vollkommen entspre- chend behandelt war, daß daher das ornithologische namentlich aber das museologische Wissen Zeyks auf internationalem Niveau stand, was auch hohes Vertrauen seinen Determinationen gegenüber erweckt. Es ist aus diesen beiden Verzeichnissen zugleich ersichtlich, daß Zeyk die stetige Mehrung der Sammlung nicht dem Zufalle überließ, sondern er entsendete seinen damaligen Assistenten und späteren Nachfolger im Lehrstuhle, Josef Jancsó auf Sammelex- 476 JAKOB SCHENK kursionen, so unter anderen in die sogenannte (íMezöségy>, welciie durch ihre reiche Wasservogelfauna jedenfalls auch schon damals berühmt war. Die ersten ornithologischen Daten aus der Mezőség werden uns ganz bestimmt durch die Sammlungsverzeichnisse Zeyk's überliefert. Außerdem bereicherte er seine Sammlung auch durch Tausch, was besonders im Verzeichnisse der Sammlung des Alexius v. Buda zum Ausdrucke kommt. Indem uns nun die sämtlichen benötigten Daten zur Verfügung stehen, kann der Bestand der einheimischen Vogelwelt in der Sammlung des Bethlen-Kollegs zu Nagyenyed vor dem Jahre 1848 genau fest- gestellt werden. Die beiden Hefte, welche im Archive des Kollegs aufgefunden worden sind, enthalten insgesamt 135 Arten. Zu diesen gehören nun noch in erster Linie «diejenigen Arten, welche in den Jahren 1839 bis 1841 ausgestopft wurden, jedoch in die im Jahre 1841 begonnene Liste nicht aufgenommen wurden» — weiter oben im Verzeichnis Nro 4 angeführt. Hier sind insgesamt 20 solche Arten angeführt, welche in den übrigen Verzeichnissen nicht vorkommen. Mit diesen beträgt die Artenzahl 155 Dann folgen die von Alexius v. Buda enthaltenen Arten (Verzeichnis Nro 4), mit welchen sich die Artenanzahl auf 162 erhöht. Im Verzeich- nisse Nro 1 befinden sich 5 Arten — mit Fundort versehen — welche aus den übrigen Verzeichnissen fehlen. Diese hinzugerechnet beläuft sich die Artenanzahl auf 167. Am Schluße desselben Verzeichnisses sind mit Angabe der Fundorten noch «jene selteneren Arten, welche zwar in die Sammlung gelangten aber infolge des Schusses unbrauchbar waren», enthalten. Mit diesen war also der Bestand der präparierten oder zum mindesten in Fleisch an die Sammlung gelangten einheimi- schen Arten 174. Wird noch in Betracht gezogen, daß in dieser Liste viele ganz gewöhnliche Arten nicht enthalten sind, so z. B. die drei Schwalbenarten, Haus- und Feldsperling, Grünling, Hänfling, Birken- zeisig, Distelfink, Goldammer, Kohl-, Blau-, Sumpf-, Tannen- und Schopf- Meise, Laubsänger usw. so muß anerkannt werden, daß sich diese Zahl sehr leicht auf mindestens 200 erhöhen lassen hätte können, was ein gut dreiviertel Teil der von Csató für Siebenbürgen nachgewiesenen Arten ist. Die Totalliste der Arten folgt am Scliluße des ungarischen Original- textes als Anhang, jedes Verzeichnis wird separat für sich gegeben. Hier möchte ich noch diejenigen Arten besprechen, welche in den unten- folgenden Verzeichnissen nicht vorkommen, im Verzeichnisse Nro 2 aber aufgenommen sind. Es sind dies die folgenden: 1. Picoides tridactylus (L.) 2. Lagopus alpinus (L.) ALTBERÜHMTE SIEBENBÜRGISCHE VOGELSAMMLUNGEN 477 3. Caccabis saxatilis (Meyer.) 4. Otis tetrax (L) 5. Glareola melanoptera (Nordm.) 6. Branta leucopsis (Bechst.) ... 7. Fuligula rufina (Fall.) ...-.' 8. Tadorna casarca (L.) ■ - . 9. Anser anser (L.) ' . 10. Pelecanus onocrotalus (L.) 11. Pelecanus crispus (Bruch.) Von diesen sind Nro 4, 5, 7, 8, 9 und 10 in der Szatmári- schen Sammlung angeführt und entstammen dieselben laut Verzeichnis Nro 1 überwiegend aus der Walachei. Von den übrigen wissen wir nicht wie selbe in die Sammlung gelangten, da sie jedoch in keiner originalen Eintragsliste enthalten sind, da auch der Erlegungsort unbe- kannt ist und dieselben außerdem auch von Zeyk in seine erwähnte faunistische Arbeit nicht aufgenommen wurden, können dieselben trotz ihres Vorkommens in dem Verzeichnisse nicht unter die Vögel Sieben- bürgens aufgenommen werden. Welch große Wichtigkeit Zeyk den Sammlungen beilegte, wird am besten dadurch bewiesen, daß er nach Rückkehr der Friedenszeiten sofort die Anlegung einer neuen Sammlung begann. In der an die Regierung gerichteten Eingabe, welche das Verzeichnis Nro 2 enthält, ist auch schon eine neue umfangreiche siebenbürgische Vogelsammlung ange- führt, welche schon nach dem Jahre 1848 erworben wurde. Es war nun die Frage, woher diese in aller Eile genommen wurde, da ja das Tragen der Waffen nach 1848 verboten war und es deshalb durchaus nicht wahrscheinlich war, daß er selbst diese in so kurzer Zeit zusammen- bringen konnte. Man konnte daher nur den Gedanken hegen, daß das Kolleg — jedenfalls auf Zeyks Anregung — eine schon vorhandene aus früheren Zeiten stammende Sammlung ankaufte, oder solche als Geschenk erhielt. Solcher Sammlungen aber gab es damals in Siebenbürgen nur dreie — die STETTERSche, welche bald darnach in den Besitz des sieben- bürgischen naturwissenschaftlichen Vereines in Nagyszeben gelangte, die KNÖPFLERsche, welche im Jahre 1848 vernichtet wurde, und die Alexius BuDAsche, über Nx-'elche uns nähere Nachrichten nicht überliefert wurden. Indem uns der glückliche Zufall auch das Verzeichnis der Alexius BuDAschen Sammlung in die Hand lieferte, verglich ich auf Grund dieser Annahme die beiden Verzeichnisse und fand, daß dieselben fast ganz genau übereinstimmen. Die Übereinstimmung wurde nicht so sehr auf Grund des Artenverzeichnisses, sondern hauptsächlich auf Grund der Geschlechtsangaben festgestellt. Sowohl Alexius Buda, als auch Zeyk führen in den Verzeichnissen bei den meisten Arten auch das Geschlecht 478 JAKOB SCHKNK an und stimmen diese Angaben in beiden Verzeichnissen Punkt für Punkt genau überein. Außerdem befinden sich von den 7 Exoten der Alexius BuDAschen Sammlung drei Arten, nämlich Colins indiens, Loxia asfild und Alcedo semicoerulea ebenfalls in diesem Verzeichnisse. Auf Grund dieser Feststellungen muß es als ganz sicher angenommen wer- den, daß die Sammlung Alexius Budas den Walachen-Aufstand des Jahres 1848 überlebte und nach dem Ende der gefahrvollen Zeiten in das Bethlen-Kolleg zu Nagyenyed gelangte. Was das spätere Schicksal dieser Sammlung wurde, darüber konnte Freund Dr. Zoltán Szilády bisher noch keine näheren Daten mitteilen. i Es ergiebt sich daher für die von Zeyk vor dem Jahre 1848 an- gelegte Vogelsammlung des Bethlen-Kollegs in Nagyenyed die erfreu- liche Tatsache, daß uns das gesamte Materiale derselben trotz ihrer Vernichtung bekannt ist und deshalb auch wissenschaftlich verwertet werden kann, weil die Sammlung den wissenschaftlichen Anforderungen vollkommen entsprechend behandelt wurde. Das vollständige Verzeich- nis derselben, welches wie erwähnt am Schluße des ungarischen Original- textes folgt, ist ein hochwertvolles Denkmal der Ornithologie Ungarns. Nikolaus v. Zeyk aber hätte, als ein bisher nicht nach Verdienst ge- würdigter Arbeiter der ungarischen Kultur alles Anrecht darauf, daß sein Andenken außer durch seine auch Sammlung durch eine entsprechende Biographie der Nachwelt überliefert werde. 7. Das Verzeichnis der wertvollen Sammlung des Alexius Buda, welche in der Ortschaft Rus im Komitate Hunyad entstand, wurde uns durch einen glücklichen Zufall ebenfalls überliefert. Der Titel dieses eigen- händig von Buda geschriebenen Original- Verzeichnisses ist: «.Verzeichnis ausgestopfter Vögel 1848 Alexius Buda». Innerhalb lautet die erste Zeile . Auch dieses Heft übermittelte Gabriel Téglás an Otto Herman mit folgendem Begleitschreiben : «... Schließlich blieb dieses abge- blasste Heft bei mir, welches die Erinnerung an einen kleinen eifrigen Kreis im Komitate Hunyad wachrief. Um das Jahr 1844 begannen auf Anregung des gewesenen Kameral-Ingenieurs Stetter in Déva mehrere sich mit Ornithologie zu befassen. Bergrat August Franzenau betrieb damals aufs eifrigste seine lepidopterologischen Sammlungen. Ihrem Beispiele folgend begann auch Alexius Buda das Vogelausstopfen und mit ihm zusammen betrieben es auch der junge Graf Koloman Lázár und Johann Csató, der ein Neffe des Alexius Buda war. Aus dem Verzeichnisse ist es ersichtlich, daß Alexius Buda das Präparieren im März 1845 begann und bis zum 1 Siehe Fussnote auf Seite 480. ALTBERÜHMTE SlEBENßÜRQISCHE VOGELSAMMLUNQEN 479 28. März 1851 fortsetzte. Die Jahre 1849—51 bilden im Verzeichnisse eine Lücke. Während dieser Zeit begannen auch Alexius Budas Söhne, Adam und Karl, Vögel auszustopfen und setzten sodann das begonnene Werk ihres Vaters mit Johann Csató zusammen fort»". Wie Gabriel Téglás zu diesem Hefte gekommen ist, von wo er die obigen historischen Daten erhielt, läßt sich nun nicht mehr eruieren. Möglich, daß Alexius Buda dieses Verzeichnis an den Grafen Lázár zur Einsicht sandte und fand Téglás dieses Heft unter den übrigen Schriften LÁZÁRS vor. Daß Alexius Buda das Präparieren von Stetter gelernt hätte, stimmt mit den diesbezüglichen Aufzeichnungen Csatos überein, steht jedoch mit den Reminiszenzen Adam Budas im Gegensatze, da laut diesem Knöpfler der Meister gewesen wäre. Ob Graf Koloman LÁZÁR und Johann Csató in diesem Kreise das Präparieren erlernt und die Liebe zur Vogelwelt in sich gesogen hätten, darüber stehen mir keine positiven Angaben zur Verfügung. Es ist jedoch viel wahrschein- licher, daß Csató (geboren 1833) und Lázár (geboren 1827), beide Studenten in Nagyenyed zu der Zeit, als dort Zeyk wirkte und seine schöne Vogelsammlung anlegte, in dieser Atmosphäre die Vorliebe für die Vogelwelt in sich sogen und sich schon hier die Grundzüge des Präparierens aneigneten. Beweise dieser Annahme sind jedoch gar keine vorhanden. Der genaue historische Verlauf, wer in Siebenbürgen in diesem Kreise als erster das Präparieren begann, wer der Meister und wessen Schüler die übrigen waren, ist bisher noch immer unbekannt. Und doch ist gerade dieses Kapitel der siebenbürgischen Ornithologie nicht nur sehr interessant, sondern auch sehr wichtig, weil ja von dieser Periode die wirklich wissenschaftliche Aufklärung der ornitho- logischen Verhältnisse Siebenbürgens ihren Anfang nimmt. Das Verzeichnis der Sammlung Alexius Budas wird ebenfalls im originalen Wortlaute veröffentlicht, um auch dadurch dem eifrigen Manne, dessen Initiative so viele wertvolle Daten und Beobachtungen über die Ornithologie des Hunyader Komitates zu verdanken sind, ein Denkmal zu setzen. Es sei hier bemerkt, daß Alexius Buda auch schon vor dem Jahre 1845 ornithologisch tätig war, so lieferte er schon im Jahre 1842 seltenere Vögel behufs Präparierens an Nikolaus Zeyk, wahr- scheinlich auf dessen Aufforderung. Jedoch nicht nur diesem gab er von seinen Vögeln, sondern auch Csató, Wagner, Knöpfler und wahr- scheinlich auch Graf Lázár. Von allen diesen erhielt er ebenfalls Vögel . in Tausch, wenn dies auch nicht überall klar angeführt wird. So erhielt er seine Konczaer Vögel jedenfalls von Csató, die Benczenczer von Lázár, die Dévaer von Stetter. Einige Vögel erhielt er auch aus Topánfalva, ob er diese von Knöpfler erhielt oder von einem unbekannten 480 JAKOB SCHENK Sammler aus Topánfalva, kann icli nicht entscheiden. Von Knöpfler erhielt er auch Exoten, wie dies von ihm selbst notiert wird. Die Sammlung Alexius Budas bestand aus 157 Arten und 214 Exemplaren. Der Fundort scheint überall genau angegeben zu sein, doch habe ich manche, von anderwärts im Balge — möglich ebenfalls ohne Fundort — erhaltene Vögel im Verdacht, daß dort der Wohnort des Absenders als Fundort angegeben ist; das aus Topánfalva stammende Exemplar von Arenaria interpres, welches er im Balge erhielt, ist jedenfalls verdächtig. Die irgendwie verdächtigen Exemplare sind alle aus Bälgen hergestellt worden. Ebenso muß bei den Tauschexemplaren das Datum mit Vor- sicht aufgenommen werden, da bei diesen der Zeitpunkt der Aufstellung und nicht der Erlegung angegeben ist. Bei den übrigen Exemplaren entspricht der angegebene Zeitpunkt mit einer Differenz von einigen Tagen dem Erlegungsdatum. Trotz dieser kleinen Mängel ist die Sammlung des Alexius Buda ein wertvolles Denkmal ungarischer ornithologischer Bestrebungen, welches der Überlieferung an die Nach- welt würdig ist. Wie schon oben erwähnt, überlebte diese Sammlung die gefahrvollen 1848-er Zeiten und gelangte später in das Bethlen- Kolleg zu Nagyenyed ; was hier das Schicksal derselben wurde, darüber fehlen noch nähere Daten, i 8. Die Gr. LÁzÁRsche Sammlung in Benczencz war die größte Siebenbürgens, Dieselbe enthielt nahezu 2000 Vögel und 8000 Vogel- eier, jedoch nicht alles siebenbürgischer Herkunft, auch viele aus- ländische.2 Die Sammlung wurde von Lázár zu seinem Verzeichnisse der Vögel Siebenbürgens (Az Erdélyi Múzeum Egylet Evkönyvei II. 1861—63, p. 50—53.) und zu seinem popularisierenden Werke aDie Beherrscher der Lüftei) jedenfalls benützt, faunistisch jedoch eigentlich nicht verwertet, was umsomehr zu bedauern ist, weil das Gros der Sammlung zugrundeging und nur von Gabriel Téglás gerettete kärg- liche Reste im Jahre 1880 in die Sammlung der Oberrealschule zu Déva gelangten, wo sich dieselben auch heute noch befinden, unter anderen auch das älteste ungarische Museumexemplar des Aasgeiers (Dr. Gál, Aquila XX., p. 522). Das Verzeichnis der Sammlung — wenn eine solche ' Noch vor Torschluß erhaUe ich darüber nachstehende Daten von Freund Dr. Zoltán Szilàdy: Grundbesitzer Alexius v. Buda schenkte auf freundschaftliche Anregung Csatos seine aus 115 Exemplaren bestehende Vogelsammlung dem Kollegium in Nagyenyed, dessen Sammlung im Jahre 1849 vernichtet wurde. Diese Sammlung . wurde unter den damaligen Verhältnissen in ein Zimmer zusammengepfercht und ging hier allmählich zu gründe. Mein Vorgänger Karl Elekes, der unsere Sammlungen neu- organisierte, fand davon im Jahre 1874 nur mehr 81 mottenzerfressene Exemplare vor, welche jedoch zum größten Teile schon unbrauchbar waren und deshalb ausgetauscht wurden. Derzeit sind nur noch wenige von ihnen erhalten. 2 Chernél L, A honi madártan története. Természettud. Közlöny XX. 1888, p. 60. ALTBERÜHMTE SIEBENBÜRGISCHE VOGELSAMMLUNGEN 481 Überhaupt vorhanden war — ist bisher nicht ans Tageslicht gekommen. Unter welchen Verhältnissen Gabriel Téglás diese bis damals größte in Privatbesitz befindliche Vogelsammlung Ungarns antraf, geht aus seinem folgenden, an Otto Herman gerichteten Schreiben hervor: «So unternahm ich es, im Oktober 1876 von der Sammlung des weiland Grafen Koloman Lázár, welche in Benczencz in dem Hombár des früheren Pächters Ludwig Gracsik zusammengepfercht war, das Mögliche noch zu retten. Aus der Weizenmasse grub ich damals mit Hilfe meines Amtskollegen Géza Éder während mehrerer Tage ein paar Tausend ausgestopfte Vögel heraus, die schöneren Exemplare waren jedoch von den Weizenmassen ganz zerdrückt und waren es mit den Eiern zusammen ungefähr 420 Exemplare, was halbwegs brauchbar war und abgeliefert werden konnte. Die Köpfe der Adler und Geier wurden von einigen eifrigen Lehrern der Umgebung mitgenommen, um dieselben als Objekte zum anschaulichen Unterrichte zu benützen. Außer den Resten der Vogelsammlung, welche vier Parterresäle des Schlosses in Benczencz füllte, lagen dort auch zahlreiche Familienbriefe herum, von welchen die kleine Kollektion, welche sich auf die Gefangenschaft LÁZÁRS in Gyulafehérvár bezog, von meinem seither verstorbenen Sohne Gábor im Jahre 1899 und 1900 in der Zeitschrift «Erdély» in Kolozsvár veröffentlicht wurde. Außerdem sandte er eine Kollektion an einen Sohn des Grafen Koloman Lázár». Es ist wirklich tiefbetrübend, daß diese großangelegte Sammlung, welche Graf Lázár mit so großer Begeisterung und unter vielen Opfern zusammenbrachte und auch mit der ornithologischen Literatur der damaligen Zeit ausstattete, auf diese Weise durch krassen Unverstand und sträflichen Mangel an Interesse zugrundegehen mußte. Weshalb alles so kommen mußte, darüber gibt der Biographe Lázárs keine genaueren Daten, doch ist es höchst wahrscheinlich, daß Lázár durch materielle Sorgen dazu gezwungen wurde, sein Gut in Pacht zu geben und infolge- dessen sein Benczenczer Schloß und die darin untergebrachte Sammlung zu verlassen, welche dadurch ihrem traurigen Schicksale verfiel. Laut Johann XÁNTUS, der dem Grafen Koloman Lázár eine sehr liebevolle Biographie widmete, verblieben in der Hand seiner Witwe auch noch unedierte Manuskripte, so eine Monographie über den Bartgeier und der I. Band der Fauna der Wirbeltiere Ungarns, vollständig fertig zum Druck. Wo diese hingekommen sind, ist nicht bekannt, doch sind wir es dem Andenken des durch so tragisches Geschick verfolgten Forschers schuldig, die noch erhaltenen Reste seiner Sammlung vor weiterem Verfalle zu bewahren, die eventuell noch vorhandenen Manuskripte aufzustöbern und nach Möglichkeit zu verwerten, und zwar womöglich in Begleitung einer ausführlicheren Biographie. Aquila. ^^ 482 JAKOB SCHENK Nach Erschöpfung der Daten schließe ich nun. Wie schon erwähnt, sind noch manche Punl Irish Naturalist XXIL 1913. 221. 2 Das von Fr[C aus der oberen Kreide Böhmens beschriebene Cretornis Hlavaci ist ein Pterosaurier (Ornithochirus ; Lydekker : Cat. foss. Reptilia, Amphibia Brit. Mus. L 14.) Aquila. 32 498 DR. KOLOMAN LAMBRECHT Die tertiären Vogelreste (resp. Abdrücke) Italiens haben Gastaldi^ Canavari, Portis und Regalia, letzterer auch pleistocäne Faunen, mit- geteilt. Die wenigen Vogelreste von Pikermi untersuchte Oaudry, jene von Samos Forsyth-Major und Martin (Struthio Kciratheodoris) , die jungen Höhlenfunde vom Libanon K. Fritzsch (1893). Aus Rußland sind nur äußerst spärliche Reste bekannt (Wild- halm, 1886). Außer der erwähnten Höhlenfauna vom Libanon sind aus Asien nur zwei fossile Vogelreste bekannt : die Eischalen von Struthio cherso- nensis, der aus Südsibirien von F. J. Brandt (1802 — 187Q) beschrieben und von Eastman (1898) auch aus China nachgewiesen wurde, und die von Psammoniis (Andrews) aus Indien. Abgesehen von dem fraglichen Vogelrest der Tendaguru-Expedi- tion sind fossile, subfossile sowie jüngst ausgestorbene Vögel aus Afrika nur von der afrikanischen Inselwelt (Madagaskar, Reunion, Rodriguez, Mauritius) und aus Ägypten (eocäne) bekannt (Didiis, Pezo- pliaps, Eremopezus) aus den Mitteilungen der beiden Newton's, Strick- land, Melville, Owen, A. Milne-Edwards, Gadow und Andrews. Mit den berühmten Riesenvögeln Australiens und der um- gebenden Inselwelt (Neuseeland, etc.; Dinornis, Palapteryx, Harpagornis) beschäftigten sich Huxley, Owen und seine schon erwähnten Schüler; neuerdings haben Stirling und Zietz (Genyomis) sowie O. Finsch und C. W. DE Vis (Queensland) interessante Funde beschrieben. Die mannigfaltigen Funde Nordamerikas haben außer O. C. Marsh und R. W. Shufeldt noch J. A. Allen (den ersten Passeriformen Vogel, Palaeospiza aus dem Eocän von Kolorado) und neuerdings L. H. Miller (hochinteressante Formen aus dem berühmten pleistocänen Asphalt-Beds von Rancho la Brea in Kalifornien, Teratornis, Parapavo usw.) bearbeitet. 1 Über nicht weniger interessante Funde aus Südamerika haben auch mehrere Autoren berichtet. Die von Lund gesammelten pleistocänen Höhlenfunde aus Lagoa Santa (Prov. Minas Geraes, Brasilien) wurden von J. Reinhardt (1816—1883) und O. Winge bestimmt. Weit wichtiger als diese in zoogeographischer Hinsicht unzweifelhaft interessanten Funde sind — was Phylogenie betrifft — die Funde von F. P. Moreno, Direktor des La Plata Museums und A. Mercerat (1891), sowie die von Florentino Ameghino (1891—1906) und Rovereto (1914). Die Gebrüder Ameghino, sowie Moreno und Mercerat haben * Es sei noch erwähnt Eopteryx aus Missisippi von O. Meyer (1887) und Palaenornis von Emmons. GESCHICHTE UND BIBLIOGRAPHIE DER PALAEO-ORNITHOLOGIE 499 aus dem Miocän Patagoniens in den 90-er Jahren zahlreiche gut er- haltene Vogelreste mitgeteilt. Fl. Ameghino beschrieb einige dieser Reste unter den Namen Phororhacos, Moreno und Mercerat zahlreiche eng verwandte Formen unter verschiedenen Synonymen (Darwinomis Owenornis, Brontornis). Mit diesen sogenannten Stereomithes {= massigen Vögeln) beschäftigten sich auch einige europäische Autoren, namentlich Andrews (1899), Lydekker (1894), Gadow (1896) und Andreae (1899). Mercerat beschrieb späterhin (1897) auch andere Formen (Staphyl- omis, Pseiidostema). Florentino Ameghino (1854 — 1911) i bearbeitete außer den 5/^^^- ornithes (1891) auch andere tertiäre und quartäre südamerikanische Funde (Palaeospheniscus, Thegornis, Badiostes etc.) und neuerdings, kurz vor seinem Tode, die fossilen Pinguine der antarktischen Insel Seymour. Mehrere dieser wurden auch von C. Wiman (1902 — 1903) beschrieben (Anthropornis, Delphinornis, Eosphaeniscus). Äußerst wichtige Mitteilungen über die Vorgeschichte der Pinguine haben wir außer Huxley (1859) dem bekannten russischen Ornithologen Menzbier zu verdanken (1887); ein zusammenfassendes Referat leistete jüngst auch A. Jacobi (1910). Pleistocäne Vogelreste wurden aus Bolivien von E. Lönnberg beschrieben (Sarcorliamphus pat raus, 1903). 1910 beschrieb B. Spulski einen fossilen Vogelschädel unbe- stimmten geologischen Ursprunges aus Brasilien, als den amerikanischen Repräsentanten des eocänen englischen Odontopteryx toliapica (O. longi- rostris). Die meisten fossilen Vögel kennen wir auf Grund ihrer Knochen- reste, doch bleiben auch andere Reste erhalten. Mit fossilen Eischalen- fragmenten beschäftigten sich W. Nathusius als ein Bahnbrecher der Eischalenkunde, dann Becker (1849), Witte (1859), Brandt (1874), Eastman (1898), A. B. Meyer, A. Newton und Bidwell (Alca), endlich Andrews und Pycraft. Federabdrücke und Fußspuren bleiben ziemlich selten erhalten und sind zur Bestimmung auch nicht geeignet; Omboni, Chapman, Bayan u. a. erwähnen mehrere der ersten ; die Frage der rätselhaften Fußspuren von Hitchcock u. A. löste — wie schon erwähnt — neuerdings R. Lull (1904). Außer den wirklich fossilen Vögeln wurden auch die Reste zahl- reicher prähistorischer Faunen untersucht (Rütimeyer, Winge, Grieg, Andrews, Löns) ; besonders interessant sind von diesen die von Lortet > Ameghino FL Mus. Nac. Hist. Nat. Buenos-Aires XXII. 1912. I— LXXII. Seine Sammlung befindet sich im Britischen Museum. (Ibis 1896. 293.) 32* 500 DR. KOLOMAN LAMBRECHT und Gaillard, sowie von Roqenhofer und Boussac untersuchten ägyp- tische Faunen. Mit den zoogeographischen Beziehungen der Palaeo-ornithologie beschäftigten sich besonders eingehend A. Milne-Edwards, A. R.Wallace, R. Burckhardt und Meisenheimer. Die Geschichte der während der historischen Zeiten ausgestorbenen und im Aussterben begriffenen Vögel (Alca, Didus, Pezophaps, Aepy- ornis, Dinornitliidae, Camptolaemiis etc.) wurde außer den erwähnten (u. A. Strickland und Melville, A. Milne-Edwards, Oustalet, A. New- ton, R. Owen) noch von zahlreichen Autoren studiert. Die umfangreichste Literatur besitzt zweifelsohne der Riesenalk (Alca impennis), der ein- gehend von K. E. Baer, J. Steenstrup, V. Patio, R. Collett, F.A.Lucas, W. Blasius, Paul Leverkühn (1867— 1Q05), A. Newton, Bidweli, Grieve und Parkin in zahlreichen Abhandlungen und Monographien besprochen wurde. Die Spezialisten der Aepyornithiden, Dlnomitliiden, sowie der übri- gen madagassischen etc. Vögel wurden schon wiederholt erwähnt, hier sei nur noch auf Noll, S. Killermann und Krause hingewiesen. Das Aussterben der Arten sowie größerer Gruppen wurde von Newmann (1868), Distant (1905), R. Hoernes (1911),i Dixon (1893)*, Hartlaub (1896) und vor allem von W. Rothschild, Besitzer des welt- berühmten, einzig dastehenden Museums zu Tring, eingehend diskutiert. Die Phylogenie des Vogelstammes war lange Jahre hindurch das Thema lebhafter Diskussion; selbstverständlich ist die Frage auch jetzt noch ungelöst. Die Meinungen divergierten schon bezüglich der mono- oder diphyletischen Abstammung. Cope (1867, 1884, 1885), Mivart (1871, 1881) und Wiedersheim (1883, 1886) leiteten die «Ratiten» und die «Carinaten» von verschiedenen Stammformen ab; die Ratiten wurden als Abkömmlinge der Dinosaurier, die Carinaten als solche der Ptero- 5ö//n>/- betrachtet, Vogt ließ letztere sogar aus eidechsenartigen Formen herkommen. Die von Marsh entdeckten Zahnvögel mit flachem, resp. gekieltem Brustbein sprachen gegen eine diphyletische Herkunft und heute handelt es sich hauptsächlich um zwei Fragen. Huxley und seine Schule be- trachten die Ratiten als Urform, Owen, T. J. Parker und Gadow aber die Carinaten; nach letzterer Auffassung entstanden die Ratiten nur in- folge der sekundären Reduktion des Fliegens aus carinaten Ahnen. Den gemeinsamen Ahnen suchen Huxley, Baur, Osborn (1900) unter den Dinosauriern, Fürbringer zwischen den Dinosauriern, Kroko- 1 Heritsch, f.: Zur Erinnerung an R. Hoernes (1850—1912). — Mitt. Naturw. Ver. Steiermark XLIX. 1911 (1912). 3—58. GESCHICHTE UND BIBLIOGRAPHIE DER PALAEO-ORNITHOLOGIE 501 dilen und Eidechsen, Nopcsa (1907) und Versluys (1910) unter bipeden dinosaurierartigen «Runningw-Formen, Hav (1910) und Abel unter arborikolen Hüpfreptilien, Heilmann (1916) unter ausgestorbenen tria- disclien Krokodilen. Zahlreiche eingehende Abhandlungen über diese zuerst von Gegen- BAUR und Baur (1859 — ^1898) diskutierten Fragen verdanken wir Vetter, Huxley, Marsh, Dames, Woodward, Dollo, Osborn (1900), Döderlein (1901), Broom (1906), Huene (1907—1908), Hay (1910), Lebedinszky (1913), G. Heilmann (1916) und — der vielleicht in erster Reihe erwähnt werden sollte — O. Abel, dem Wiener Bahnbrecher der modernen Palae- ontologie, d. h, der von ihm gegründeten Palaeobiologie. Der Geist, welcher seine so äußerst lehrreiche und geniale «Grundzüge der Palaeobiologie» durchdringt, wird noch sehr viele Rätsel lösen müssen. Und wenn wir die Palaeontologie der Vögel in diesem Geiste bearbeitet sehen werden, dann können wir das von Huxley und Osborn schon vor langem aus- gesprochene wiederholen: «Palaeontology is the biology of the past», -K -K -K Die auf S. 215 — 307 mitgeteilte Bibliographie enthält nicht nur die Literatur über die im Sinne des Wortes «fossilen» Vögel, sondern auch die mir zugänglichen Mitteilungen über die während der historischen Zeiten ausgestorbenen und im Aussterben begriffenen Vögel. Die Zu- sammenstellung ist besonders bezüglich der älteren Literatur keinesfalls vollständig, zahlreiche Lücken sind aber die Folge der wirklich großen Verstreutheit der Publikationen. Budapest, im Dezember 1916. über das Nisten des Seidenschwanzes (Ampelis garrula L.) in Ungarn. Von Stefan v. Chernél. Obwohl der seinem Äußeren nach so schmucke Seidenschwanz in kleinerer Zahl fast jedes Jahr in unseren nördlichen Komitaten seinen Besuch abstattet, ist es uns nur in größeren Perioden vergönnt, uns seines massenhaften Erscheinens und seiner Verbreitung im ganzen Lande zu erfreuen. Nachdem er sich im Winter scharenweise bei uns einstellt, wird er von unseren Széklern mit feiner biologischer Empfindung russischer Star oder russischer Sperlinge genannt und das Volk sieht in ihm, als einer fremden und ungewöhnlichen Erscheinung, schon seit uralten Zeiten den Vorboten außergewöhnlicher Ereignisse, wie Krieg, Pest usw. Dieser Glaube hat sich auch bei dem deutschen Volke eingewurzelt, was in seiner volkstümlichen Benennung «Pestvogel» zum Ausdruck kommt. Und es ist ein eigentümlicher Zufall, daß das letzte Erscheinen dieses Vogels bei uns diesen Aberglauben fast zu unterstützen scheint. Im Winter 1913/14 wanderten so ungeheuere Massen von Seidenschwänzen aus ihrer nordischen Heimat ein und verblieben so lange hier, wie dies seit Menschengedenken kaum vorkam ; auch in den älteren Angaben der Literatur findet sich kaum ein Beispiel hiefür. Drei Monate nach ihrem Verschwinden brach der Weltkrieg in noch nie dagewesener Größe aus und wütet noch heute mit wachsender Heftigkeit. Die große Invasionswelle überflutete fast ganz Ungarn und unsere nordischen Gäste tauchten überall in kleineren oder größeren Gruppen auf, wo sie auf Beerenbäume oder Beerensträucher stießen und reich- liche Nahrung fanden. Sie wurden in Gärten, kleineren Wäldern, nicht nur in der Nähe von Gemeinden, sondern auch im Weichbilde von Dörfern und Städten, ja sogar in den Parks und Pflanzungen von Buda- pest gesehen. In der Gegend von Kőszeg (Güns) erschien ein Trupp am 3. Jänner * Die volkstümliche Bezeichnung «russisch» wird häufig auf aus dem Norden stam- mende und in der rauheren Jahreszeit sich einstellende Arten verwendet, z. B. russischer Taucher ÍMergus merganser L.) usw. Die Benennung «Star» oder «Sperling» bezieht sich auf das volkreiche Zusammenleben. ÜBER DAS NISTEN DES SEIDENSCHWANZES IN UNGARN 503 1Q14 bei dem Hause des Waldhegers zu Kőszegfalva, machte sich aber bald davon. 1 Hingegen erschien nicht nur ein Trupp im Anfang Jänner, 9 Km weiter südlich in Gyöngyösapáti, im geräumigen Parke des Grafen Rudolf Széchényi, sondern es ließen sich 30 — 40 Stück daselbst sogar nieder und hausten dort ununterbrochen bis 7. April. Auf den hohen Pappeln des Parkes schmarotzt die Mistel (Viscum album) in großer Menge; zweifelsohne verlockte sie der reichlich gedeckte Tisch zum Bleiben, was auch durch die Beobachtung bestätigt wurde, weil sie sich während ihrer langen Überwinterung fast ausschließlich von den Beeren der Mistel ernährten. An anderen Orten wurden sie durch die Beeren des wilden Weines zu längerem Bleiben veranlaßt. So plünderte in Vácz im Jänner 1914 ein Trupp von etwa 30 Stück — wie mir dies Magistrats- rat BÁRDOS2 erzählte — während mehrerer Wochen die in den Gärten befindlichen wilden Weinstöcke. Es ist nicht nur wahrscheinlich, sondern gewiß, daß die derartige, in unregelmäßigen Perioden erfolgende Invasion des Seidenschwanzes keineswegs aus der Sucht nach dem Herumstreifen oder aus einem geheimnisvollen Instinkt entsteht, sondern aus dem Drange zur Erhal- tung des Lebens. Bei ihren Wanderungen spielen genau dieselben Faktoren die Hauptrolle, nämlich der lokale Überfluß oder Mangel an spezifischer Nahrung, welche den sibirischen Nußhäher (Nucifraga caryocatactes platyrhyncha Brhm.), den Birkenzeisig (Acanthis Vinaria L. und seine übrigen Formen), den Bergfinken (Fringilla montif ringilla L.), die Sunipf- ühreale (Asio accipitrinus Pall.), den Habichtskauz (Syrniuni uralense Pall.) veranlassen, hie und da im Herbst oder Winter sich bei uns massenhaft einzustellen, und welche die Sommereinwanderung des Rosenstars (Pastor roseus L.) und des Steppenhuhns (Syrrhaptes para- doxus Pall.) oder die an die Jahreszeit nicht gebundene unregelmäßige. * In der Gegend von Kőszeg, wo ich die Vogelwelt seit mehr als 40 Jahren beobachte, kam mir bisher nur einmal ein Trupp von 12 Stück, am 3. März 1898, zu Gesicht und im benachbarten Walde von Doroszló ein Trupp von 30 Stück, am H.Jänner 1903. Es ist jedoch interessant, daß der «Magyar Hírmondó» vom Jahre 1780, (p. 132) ihr Vorkommen in Kőszeg mit den Worten erwähnt : «Zum Beweise, daß es in Ungarn noch viele zu erforschende unbekannte Dinge gibt, will ich den Gelehrten zuliebe nur ein Beispiel anführen. Bei Kőszeg wurde ein Vogel gefangen, welchen die Leute jener Gegend nicht kennen, und der von den Herren Konrád und Töpler in Sopron unter- sucht, weder in den gewöhnlichen Listen Linnés, noch Brissons gefunden werden konnte ; sie stellten aber fest, daß er zu jener Vogelordnung gehöre, welche Linné als Accipitres bezeichnet hatte. Sie beschrieben ihn so : Lanius capite eristata, gúla et taenia oculari nigra, cauda subaequali apice flavo, remigibus secundariis quatuor apice pur- pureo». An dieser Beschreibung ist daher der Seidenschwanz unzweifelhaft erkennbar. 2 Dieser begeisterte Anhänger des Vogelschutzes fand im Herbst 1914 in Serbien den Heldentod. 504' STEFAN V. CHERNÉL weil von Jahr zu Jahr und je nach dem Gebiet wechselnde massenhafte Niederlassung des Kreuzschnabels (Loxia) in erster Linie einleitet und beeinflußt. Der sibirische Nußhäher zieht nur in denjenigen Jahren aus seinem gewöhnlichen Heim, aus Nordeuropa und Sibirien nach Mitteleuropa, in denen sein Lieblingsfutter, die Zapfen der Alpen- oder Zirbelkiefer (Pinus cembra) so schlecht geraten sind, daß er seinen Unterhalt nicht finden kann, während es bei uns genügende Nahrung gibt; á\c: Birken- zeisige erscheinen nur in denjenigen Jahren massenhaft bei uns, wenn sich in ihrem Winterheim ungewöhnlich große Schneemassen einstellen, welche die Samenbüschel der Unkräuter bedecken, hier jedoch milderes Wetter herrscht und unsere Felder zum großen Teile schneefrei sind,, Unkrautsamen also reichlich zu Gebote stehn ; das massenhafte Erscheinen der Sumpfohreiile fällt erfahrungsgemäß auf Jahre mit Mäuseplage. Die Steppenhühner und Rosenstare werden auch durch die Sorge ums Dasein aus ihren gewöhnlichen Nistgebieten vertrieben und dringen nach Westen vor; erstere werden durch die zeitweise eintretende große Trockenheit,, durch das Vertrocknen der Vegetation zum Zuge gegen Westen ange- spornt; die letzteren aber begeben sich auf die Suche nach Heuschrecken und Grillen, — ihre begehrtesten Leckerbissen, — wenn deren Vermehrung eine ungenügende war und in anderen Gegenden eine Heuschrecken- plage auftritt. Und die Kreuzschnäbel, die charakteristischesten Zigeuner,, richten ihren Wanderzug ausschließlich im Zusammenhang mit der Fülle der Tannenzapfen, und ihr Verbleiben an einem oder dem anderen Orte entscheidet sich i je nach der Menge der in einer Gegend vorfindlichen Tannenzapfen, Und wie wir wissen, hat die lokale Fülle der spezifischen Nahrung eine so große Wirkung auf die Gestaltung ihren Lebenserschei- nungen, daß selbst das Brüten nicht an eine bestimmte Jahreszeit ge- bunden ist, sondern sich entsprechend ändert: an vielen Orten findet man im Herbst, ja sogar in den Wintermonaten brütende Kreuzschnäbel- paare. Ebenso kann man nach größeren, bis in den Frühling hinein dauernden Besuchen, auf einzelne, zurückgebliebene, bei uns brütende Paare der Sumpfohreule stoßen. Davon aber, daß der nordische Birken- zeisig, oder der sibirische Nußhäher bei uns gebrütet hätten, konnten bisher keine sicheren Angaben beschafft werden. Auch der Seidenschwanz beendet seinen unregelmäßigen Winteraufenthalt mit Anbruch des Früh- lings und im März zieht er gewöhnlich wieder in seine nordische Heimat • Es wurde übrigens beobachtet, daß die gastierenden Rosenstare mit dem Seltener- werden der Heuschrecken sich von Kirschen, Maulbeeren, Weichsein nährten, die Kreuz- schnäbel aber sich nach Aufzehrung der Zapfen auf Insektenfutter verlegen mußten. Diesem Futter paßten sie sich jedoch nur kurze Zeit an, zum ständigen Aufenthalt im neuen Standorte ließen sie sich nicht herbei. ÜBER DAS NISTEN DES SEIDENSCHWANZES IN UNGARN 505 zurück. Als Ausnahme mag der im Jahre 1904 in Oroszvár beobachtete Fall gelten,! daß sich im gräflich HENCKELschen Parke ein Trupp von ungefähr 200 Stück niederließ, noch im April sich dort aufhielt und sich sogar am 22. des erwähnten Monates in Paare teilte und ans Nisten ging. Bedauerlicherweise unterließ es der Beobachter mitzuteilen, ob sie wirklich Nester bauten. Es wäre sehr interessant gewesen, alldies zu erfahren, weil meines Wissens nichts darüber bekannt ist, daß dieser Vogel so weit südlich genistet hätte. Die große Invasion des Jahres 1914 erstreckte sich auch bis in den April und in einem Orte bemerkte man auch bei dieser Gelegenheit Anfänge zur Gründung einer Familie. Graf Béla Esterházy teilte mir mit, daß in seinem Parke zu Magyarszombathely im Bakony, ein Paar der Seidenschwänze, die den ganzen Winter dort zugebracht hatten, anfangs Mai auf einer vor einem Fenster des Kastells stehenden Ulme in 6 M. Höhe zu nisten begannen. Sie trugen kleine trockene Reiser im Schnabel zusammen, nachdem sie die Zweigchen mit demselben abgebrochen hatten und bauten aus diesem Material ihr Nest. Als ich mich später um das weitere Schicksal des Nestes erkundigte, schrieb mir Graf Béla Esterházy, daß die Vögel, nachdem sie ein Viertel des Baues beendigt hatten, am 20. Mai die Gegend verlassen hätten und nicht wieder zum Vorschein gekommen wären. Ich halte es für sehr wahrscheinlich, daß die fremden, auffallend befiederten, mehr zutraulichen als achtsamen Vögel irgend einem Raub- vogel — etwa einem Sperber — zur Beute geworden sind.2 1 Vadászlap, Jahrg. 1904, p. 229. 2 Nach Drucklegung dieser Zeilen erfuhr ich vom Grafen Stefan Ambrózy, dass i. J. 1914 Seidenschwänze auch in der Gegend von Zseliz (Com. Bars) Brutversuche machten. Horstbaum und Stimme des Wespenbussards. (Pernis apivorus L.) Von Stefan v. Chernél. Dr. Ernst Hartert bezeichnet in seinem Werk: .«Die Vögel der paläarkt. Fauna (IX, Heft II. Bd., p. 1183) den Ruf unseres Wespen- bussards als einen (^kurzen, schrillen, oft wiederholten Pfiff, ganz ver- schieden vom Bussardrup), ferner bemerkt er, «daß der Horst auf Laub- bäumen und meist klein, wenn vom Vogel selbst erbaut, der aber auch alte Nester anderer Raubvögel nicht verschmäht». Diese Angaben stimmen nicht genau mit den Daten älterer Be- obachter und auch nicht mit meinen jüngst gemachten Erfahrungen. Schon Naumann sagt (1822) vom Wespenbussard: «Er baut in unseren Wäldern auf die höchsten Kiefern oder auf Laubholzbäume das flache Nest». Allerdings berichtigte er später seine Angaben in seinen «Nachträgen» und so lesen wir auch im «Neuem Naumann» (Herausg. von Hennicke V. Bd., p. 154): «Er horstet gewöhnlich auf alten, recht starken, aber gerade nicht auf den höchsten Bäumen, auf Eichen oder Buchen (am liebsten auf recht alten Überständern in jüngerem, lichterem Bestand, zuweilen aber auch auf einem jüngeren Baume), oft nur in mitt- lerer Höhe oder ziemlich niedrig [zirka 8 — 25 Meter hoch] auf einem starken Seitenaste, da wo sich dieser wieder mehr wagerecht verästeU selten im Wipfel selbst, überhaupt gern auf solchen Bäumen, welche wenig Schafthöhe haben oder ihre Zacken ziemlich tief herabgehen lassen». Über die Stimme sagt Naumann: «Das Männchen läßt in der Brut- zeit ein hastiges und oft wiederholtes kick, kick, kick hören. Die aus- geflogenen Jungen haben eine ähnliche Stimme wie die Alten und lassen sich häufig hören, doch klingt das kick fast mehr wie kuick und wird auch länger gezogen, fast zweisilbig. Sonst habe ich keine Stimme weiter von ihm gehört. Töne, welche denen des Mäusebussards ähneln, habe ich nie vernommen, weder von Alten noch von Jungen». Nach Ziemer ist die Stimme der ausgeflogenen Jungen ein hohes, etwas schrilles Pfeiffen, das gedehnt und deutlich zweisilbig wie psilih, psilih klingt, meist mit dem Ton auf der letzten Silbe. HORSTBAUM UND STIMME DESWESPENBUSSARDS (PERNIS APIVORUS L.) 507 Sachse (Journ. f. Ornith. 1875. p. 417), der im Jahre 1861—1874 in Deutschland 31 Horste gefunden hat, bezeichnet als Horstbäume des Wespenbussards «alte Bäume, besonders Tannen und Buchen, wenn solche an Felder und Wiesen grenzen». Den Horst fand er bald hoch, bald niedrig, etwa 85 cm. breit, kunstlos, aus ziemlich dijnnen Reisern erbaut. «Oft begnügte sich der Vogel aber auch mit einem Raben- oder Raubvogelnest, das er ein wenig herrichtet und obenauf mit frischen grünen Reisern belegt.» Die Stimme wird von Friederich (Naturg. d. deutsch. Vögel 4-te Ausgabe, p. 495) mit den hastig klingenden Silben «^/Ä, kik, kiky> an- gegeben. «Auch hört man ein sehr gezogenes, beinahe klägliches kiiik von den um Futter bittenden Nestjungen, welche dieses kiiik oft drei Sekunden lang hinziehen. Außerdem noch ein hohes liijä, hijä, dem Miauen des Mausers ähnlich.y) Liebe (Ornith. Schriften, p. 371) fand in Ost-Thüringen den Wespen- bussard in den Feldgehölzen, seltener in Nadelwaldungen horstend. Ein Horst an der Auma bei Weida stand auf einer gipfellosen Fichte. Frisches Laubwerk wurde nicht eingetragen, wahrscheinlich, weil in der Umgebung nur Nadelholz und einige Erlen standen. O. Koller (Ornith. Monatsschr. d. d. Ver. z. Schutze d. Vogelwelt 1889, p. 529) fand einen Horst eben- falls «auf einer mächtigen Fichte in einer düsteren Waldmulde, deren Holzbestand aus Tannen und Fichten nebst einigen Laubbäumen ge- bildet war». ,. . Nun möchte ich diese Daten mit meinen eigenen Beobachtungen ergänzen. Ich fand den Wespenbussard als regelmäßigen Brutvogel in den Wäldern meines Wohnortes in Kőszeg (West-Ungarn, Kom. Vas). Am liebsten wählt er hier seinen Standort mitten in einem mehrere tausend Joch umfassenden, in der Ebene gelegenen, nur teilweise auf welligem Boden stehenden Wald mit gemischtem Holzbestand, der aber teilweise von Feldern, Wiesen und Hutweiden umgrenzt ist. Aber auch im Koszeger- Gebirge (Erhöhung bis zu 883 Meter) traf ich einzelne Brutpaare an. Den Horst fand ich nie am Waldrand, auch nicht in der Nähe der Felder, sondern immer tief im Gehölz, im Herzen des ganzen Waldge- bietes, jedoch an lichteren, versteckten, einsamen Stellen, wo zwischen jüngeren Laubbäumen, hauptsächlich Eichen, einige ältere Fichten und Föhren auf welligem Boden eingesprengt standen. Der Horst war in der Regel auf starken Föhren, in der Hauptverzweigung des Gipfels 6 — 8 M. hoch angelegt und wurde meistens ein umgebautes Nebel krähennest dazu benützt, welches der Vogel mit frischem Eichenlaub ausgelegt hatte. Oft hörte ich die Stimme der Alten in der Nähe ihres Brutortes und kann ich dieselbe auch mit den hastig und schrill tönenden Silben kikk-kikk-kikk-kikk ausdrücken. Im Jahre 1914 fand ich am 5. August 508 STEFAN CHERNÉL V. CHERNELHAZA einen Horst und darin ein halbflügges Junge, und beobachtete längere Zeit das Gebahren der Alten beim Horst. Sie erwiesen sich äußerst besorgt um ihr Junges, flogen fortwährend um den Horstbaum herum^ hackten auch zuweilen auf die Spitzen der höchsten nachbarlichen Bäume auf und ließen mit wenig Unterbrechung ihren bisher noch nicht ge- kannten, deutlich dreisilbigen, ganz jämmerlich klingenden Angstruf hören, / i i welchen ich mit den Silben glüj/ \Jä, glüj/ \Jü, glüj/ \j^^ wieder- geben möchte. Meine und die eingangs angeführten Beobachtungen anderer zu- sammenfassend, kann somit festgestellt werden, daß: 1. Der Wespenbussard nicht nur in Laubholzwäldern, sondern auch in Nadelholz seinen Brutplatz wählt, mit Vorliebe jedoch in gemischten Beständen. Der Horst findet sich oft an Waldrändern nahe zu Feldern, Wiesen, Weiden, jedoch auch inmitten großer Waldkomplexe an lichteren Stellen, und steht auf älteren Laubbäumen oder auch auf Fichten, Föhren, Tannen; es wird nur selten vom Vogel selbst erbaut, dagegen in den meisten Fällen ein verlassenes Krähen- oder Raubvogelnest als Unter- lage benützt, ein wenig ausgebessert, oft mit frischem Laub überbaut oder ausgelegt. Manchmal steht es niedrig, zumeist aber in 6 — 10 Meter Höhe, seltener noch höher, in den Verzweigungen des Hauptstammes oder eines starken Seitenastes, oft im Wipfel selbst. 2. Die Stimme des Vogels ist für gewöhnlich ein schrilles, hastiges, oft wiederholtes kikk-kikk-kikk, seltener auch ein miauendes hijä-hijä. In der Sorge um ihre Brut aber hört man ein klägliches, dreisilbiges / / glüj/ \Jü, gliij/ \jü von den Alten. Futterbittende Jungen geben ein sehr gezogenes, klägliches kiick-kiick von sich ; die ausgeflogenen Jung- vögel aber einen pfeifenden, gezogenen zweisilbigen Ruf, der wie ki-ick, ki-ick oder psi-lih, psi-lih klingt. Kőszeg, am 16. Aug. 1916. Vom Ziegenmelker (Caprimulgus europaeus L.). Von Ladislaus v. Szemére. Am 10. Juni 1912 fanden wir an der südöstlichen Lehne des Magyaros-Berges, während der Suche nach einem Uhuhorste, ein Gelege in ungefähr 800 Meter Höhe über dem Meere. Die Berglehne ist fast ganz kahl und steil, in der Mittelhöhe befindet sich ein kleiner mit Nadel- holz und Buchen bestandener Platz. Den Boden bilden die modernden Reste vor langem gefällter Baumstämme und Graswuchs. Auf diesem offenen, kaum als Wald zu bezeichnenden Flecke, fanden wir zwei Eier .auf der Erde, resp. auf Reisern. Am 14. Juni photographierte ich die Eier in natürlicher Lage und hoffte später auch die Jungen, eventuell auch einen der Eltern auf die Platte zu bekommen. Es schlug aber fehl; als ich ein paar Wochen später hinausging, fand ich nur die Eierschalen, die Jungen waren ver- schwunden. Auch die Alten sah ich nirgends. So konnte ich weder photographieren, noch die Stimme der Jungen und der Alten beim Neste beobachten. Die übrigen Laute des Ziegenmelkers gelang es mir jedoch zu beobachten. Außer dem bekannten monotonen Schnurren läßt er im Frühling auch die quickenden Laute (.aäkk-» oder «u/ä», (sjkki) 2 — 3-mal rasch nacheinander häufig hören. Ein verwundetes Exemplar, in die Hand genommen, gab einen tischenden Laut, während es den Schnabel aufsperrte und die Kopf- federn sträubte. Außerdem konnte ich das Klatschen der Schwingen wiederholt und auch aus der Nähe beobachten. Einigemale tat er dies 2 — 3 Meter über meinem Kopfe schwebend, anscheinend um mich ab- zuschrecken. Ob dieses Geräusch ihm im Kampfe um das Dasein von Nutzen ist, wäre kühn zu behaupten, obwohl es denkbar ist, daß er damit gelegentlich ein Haarwild zur Bewegung veranläßt, welches dann durch sein Herumgehen eventuell irgend ein Insekt aufscheucht. i Diesen * Die Analogie des Flügelklatschens findet sich bei Turtel- und Ringeltauben, aber ebenso wie bei den Ziegenmelkern nur in der Paarungszeit. Es ist klar und gewiß, daß die Männchen dieses ihre Erregung begleitende Spiel nur aus dem Grunde 510 LADISI.AUS V. SZEMÉRE Laut kann man zu jeder Zeit von ihm hören, und es gibt einzelne Jäger, die steif behaupten, daß er dies mit dem Schnabel bewerkstelligt. Zu- weilen geht das Quicken dem Klatschen voraus, manchmal hört man jedoch diese zwei Töne zusammen, und ist es daher offenbar, daß er seine Flügel zusammenschlägt, was ich und mein Vetter auch gesehen haben. Dieses Quicken läßt er schon im Fluge hören, oder er beginnt auf dem Aste sitzend und setzt es im Fluge fort; hierauf klatscht er dann 1— 3-mal. Nur im Frühling und im Sommer hörte ich ihn so klatschen. Dieses Quicken ist mit seiner gewöhnlichen, an das Geknatter des Maschingewehres erinnernden Stimme nicht identisch. Nach meiner Beobachtung pflegt er nur zu schnurren, wenn er sich auf einen höheren hervorstehenden Punkt eines Baumes niederläßt; von dort auffliegend quiekt und klatscht er. Das Schnurren selbst ist ein interessanter Ton, der 1/2 — 11/2 Minuten anhält und nur auf kurze Zeit verstummt, um dann unermüdlich wieder fortgesetzt zu werden. ausführen, um den Weibchen zu gefallen oder ihnen aufzufallen. Von ganz gleicher Bedeutung sind das Zittern mit den Flügeln bei dem balzenden Auerhahn und dem Fasanhahn, ferner die Liebesspiele, Laute, Bewegungen etc. bei anderen Arten. Stefan von Ch erneu Der Einfluss des hohen Wasserstandes auf die Vogelfauna der ungarischen Tiefebene. Von Ladislaus Kostka. Das im Laufe der zwei vergangenen Jahre beobachtete ungewöhn- liche Wachsen der Binnenwässer ließ in mir die Hoffnung aufl erhielt. Erithacus rubecula (L.). Sah ihn bis Mitte September niemals, dann aber überschwemmte er sozusagen die Gärten von Brgat und sang den ganzen Tag über, und zwar schöner und lebhafter, als die Siebenbürger Exemplare. Luscinia luscinia (L.). Am 24. April ertönte ihr Gesang zum erstenmale im Dickicht eines Gartens. Sang fleißig den ganzen Mai, besonders des Nachts und in den Morgenstunden. Am 25. April beobachtete ich sie aus der Nähe und fixierte den Gesang, wie folgt: /Jüp tjüp tjiïp tjüp ; tu tu tu tu tititit ; fürü-fürü-fürü ; huit huit tjiihiì tjiihii ; hi hí hí hí (langsam, den Ton, wie saugend), dann sofort ein rasches tjüp tjüp tjüp tjüp tjüp (schnalzend) tu tu tu tu tu tu tu tu tu tu tu tu (schnell, trillerartig) ; hííi hai, fiú fiú ; tjiú tjiú tjiú tjiu — tikk ! hí-hí-hi-hí-tüni ! pütíí-pütü, pit pit pit pit. Ende August zeigten sich auch von dieser Art mehr. Aus meinen Beobachtungen über Beringung und Vogelschutz. Von BÉLA V. SzEÖTS sen., Tavarna. Man könnte fast annehmen, daß das Jahr 1916, d. h. das zweite Kriegsjahr, einen Einfluß gehabt hat auf den Wanderzug unserer Vögel. Diejenigen unserer Vögel, die unter regelmäßigen Umständen in großer Zahl wiederzukehren pflegen, wiesen, wenigstens in dieser Gegend, eine bedeutende Abnahme auf. Der Star, die Rauch- und Mehlschwalbe, ferner der graue Fliegenschnäpper waren so spärlich vertreten, daß ich nur wenige Junge der ersterwähnten drei Arten beringen konnte. Von den grauen Fliegenschnäppern errichteten auch nur zwei Paare ihr Nest auf der Oesimsmauer des großen gräflichen Kastells Auch von meinem Wohnhause blieb das nistende Paar fern, obwohl dort heuer eine Halbhöhle C ihrer wartete ; sie hätten eine gute Platz- auswahl gehabt. Die Stare nahmen die Höhlen der hundertjährigen Eichen des Parkes kaum in Anspruch, ebensowenig die ausgehängten Nistkästen, oder die die Ufer des Ondavaflusses so märchenhaft zieren- den Silberpappeln und mächtigen Weiden. So waren im ganzen nur vier Nisthöhlen und acht hohle Bäume besetzt; die in diesen erbrüteten 52 Jungen wurden von mir beringt. In den 29 Nestern der Rauch- schwalbe wurden 128 Junge aufgezogen und ebenfalls beringt. Die Alten wollte ich, mit Rücksicht auf ihre geringe Zahl, durch nächtliches Zu- sammenfangen nicht stören. Bezüglich ihrer Wiederkehr und den Wechsel der Niststätte habe ich ja genug Beweise erbracht. Von in vorhergegangenen Jahren beringten Staren sind mir drei untergekommen ; dies ist nunmehr der vollkommen erbrachte Beweis ihrer Rückkehr und wirft auch auf die Zugsrichtung einiges Licht. Noch im September des vergangenen Jahres (1915) erhielt ich zwei Starfüße durch die Gefälligkeit des Herrn Dr. Lorenz Löcherer, Komitatsober- physikus von Zemplén. Auf dem einen Fuße war der von mir am 19. Mai 1914 befestigte Ring No. 6007. Den Träger desselben hatte im Monat September desselben Jahres der herrschaftliche Wildheger Alexan- der Fekete im Bodrogköz — Gemeinde Örös — aus einer Schar heraus- geschossen. Aus dem Zeitpunkt des Abschusses kann nicht festgestellt werden, ob es sich um ein in Örös angesiedeltes, oder um ein durch- 538 BELA V. SZEOTS sen. ziehendes Individuum handelt. Soviel beweist dies aber, daß die Stare von Tavarna den Bodrogköz auf ihrem Zuge berühren. Dadurch erachte ich meine Annahme gerechtfertigt, daß die im Juli von Tavarna ab- ziehenden Stare, bis zur Zeit des Herbstzuges, sich auf großen Weide- flcächen aufhalten — in diesem Falle also im Bodrogköz. Darum ließ ich in einem Zempliner Blatte an die Jäger des Bodrogköz den Aufruf ergehen, ihr Augenmerk auf beringte Stare zu richten und solche, im Falle des Abschusses, an die Kön. Ung. Ornithologische Zentrale über- senden zu wollen. Auch an dieser Stelle spreche ich hiemit sowohl dem Herrn Einsender des beringten Fußes, als auch dem glücklichen Jäger meinen Dank aus. Die anderen zwei Stare kamen mir am 3. März 1916, resp. am 12. April in Tavarna zur Hand. Den ersteren beringte ich am 18. Mai 1914 mit Ring No. 6111, den letzteren am 21. Mai 1915 mit Ring No. 6803, beide als Nestlinge. Durch diese Daten betrachte ich den Beweis der Rückkehr der Stare als vollkommen abgeschlossen. Die Beringung der in den ausgehängten Nisthöhlen aufgezogenen Meisenjungen setzte ich auch in diesem Jahre fort. In achtzehn Höhlen beringte ich 149 Junge, laut nachstehender Tabelle : Parus major L — ... ... 70 Stück Parus coeruleus L. ... ... ... 48 « Parus palustris (L.) 15 « Parus ater L ... 16 « Zusammen 149 Stück. Parus ater hatte in der A-Höhle No. 49 zweimal gebrütet. Es gelang mir, auch das brütende Weibchen zu fangen und dadurch einen neuen Beleg zu erwerben, indem ich an ihm den am 10. Jänner 1916 angelegten Ring No. 9724 fand, als Beweis, daß es sich in der Nähe des Futter- platzes niedergelassen hatte. Auch in Bezug auf den außerordentlichen Nutzen der Meisen und anderer Höhlenbewohner konnte ich, bei Gelegenheit der heurigen Raupen- plage interessante Beobachtungen machen. In meinem 1500 Q Klafter großen Garten sind nämlich 14 Nisthöhlen ausgehängt, von welchen 11 besetzt waren, u. zw. von Meisen 8, von Kleibern 1, vom Wendehals 1, und vom Feldsperling 1. Letzteren vernichtete ich natürlich, noch bevor die Jungen auskrochen. Die Verteilung der Jungen war wie folgt: Parus major ... ... ... in 6 Nestern 54 Stück Parus coeruleus... ... « 2 « 23 & Sitta europaea .... « 1 Nest 8 « Jynx torquilla « 1 « 8 « Zusammen 93 Stück. AUS MEINEN BEOBACHTUNGEN ÜBER BERINGUNG UND VOGELSCHUTZ 539 Die Alten der zehn Familien hinzugegeben, wurde mein Garten von 113 nützlichen Vögeln bewohnt. Dies hatte zur Folge, daß von den Bäumen meines Gartens kaum ein paar Blätter fehlten, während die Bäume in den übrigen Gärten der Gemeinde aussahen, wie nach dem Blätterfall im Herbst. Mein Garten ist wohl isoliert von den Gemeinde- gärten und ließ ich auch im Frühjahr die Raupennester ausputzen, den- noch kann das erzielte Resultat nur dem Zusammenwirken der mensch- lichen Hand mit den Vögeln zugute geschrieben werden. Eine andere meiner Beobachtungen bezieht sich auf den Großen Buntspecht (Dendrocopiis major L.), als wahrscheinlicheren Nesträuber. In einer hohlen Eiche des gräflichen Parkes hatte nämlich ein Specht sein Nest und auch Junge. In einer in der Nähe dieses Nestes befind- lichen B-Höhle erbrütete ein Sumpfmeisenpaar 8 Junge, welche ich am 4. Mai beringte. Am 12. Mai bemerkte ich, daß die Nisthöhle in der Höhe, in der sich die Jungen befanden, ausgelocht war und daß die Jungen daraus verschwunden waren. Ich schrieb dies dem Zufall zu, bis nicht später die Jungen zweier Tannenmeisenpaare demselben Ver- hängnis zum Opfer fielen. Die letzteren waren noch ganz nackt und blind. Tagelang beobachtete ich die Umgebung der Nisthöhlen, konnte den Räuber aber nicht auf frischer Tat ertappen. Ich sah jedoch, daß sich ein großer Buntspecht häufig in den Bäumen der Nisthöhlen aufhielt. Ich muß noch bemerken, daß bei allen drei ausgeraubten Nestern schon früher die Rinde fehlte, ferner, daß auf der glatten Fläche deutlich zu sehen war, wie der Räuber durch Klopfen den Fleck ausgesucht hatte, wo die Öffnung Erfolg versprach. Dieses Benehmen des sonst nützlichen Vogels kann nur als indi- viduell betrachtet werden. Was ihn zu dieser Missetat verleiten konnte, bleibt vorderhand ein Rätsel. Zum Schlüsse möchte ich noch erwähnen, In welcher Weise ich den von Herrn Titus Csörgey empfohlenen Blumentopf i (Fangnest für Sperlinge) verwertet habe. Unter dem Vordache des hiesigen staatlichen Kindergartens befanden sich zwei zusammengebaute Nester der Mehl- schwalbe. Diese fielen zur Erde und um die 9 schon befiederten Jungen zu retten, gab ich sie in zwei mit Heu und Federn ausgelegte Blumen- töpfe, die ich an Stelle der herabgefallenen Nester aufhängte. Die Jungen steckten albald ihre Köpfe zu den Fluglöchern heraus, was die in der Nähe umherfliegenden Eltern sofort bemerkten. Schon in der ersten halben Stunde fingen sie an, die Jungen zu füttern und zogen sie auch auf. Diesen Fall habe ich auch auf einer Platte fixiert, in dem Augenblick, als eines der Eltern dem hungrigen Jungen eine Fliege in den Schnabel drückte. 1 Vgl. Aquila 1914, p. 250. 540 BELA V. SZEOTS Sen. Den ursprünglich zur Sperlingvernichtung bestimmten Blumentopf kann man demnach getrost auch als Vernichtungs- und zu gleicher Zeit Rettungsapparat ansprechen. Beinerkling. Die Gewohnheit des Spechtes, einzelne Nisthöhlen auf- zuhacken, ist allgemein bekannt und teilweise auch erklärlich. Als Höhlen- bewohner und unter der Rinde herumforschender Vogel, interessiert er sich natürlich für jede aus Holz verfertigte Höhle, besonders wenn sich die Rinde teilweise losgelöst hat und auch Spuren der Fäulnis vorhan- den sind, die die Gegenwart von holzfressenden Insekten vermuten lassen. Wenn im gegenwärtigen Falle wirklich der große Buntspecht der Täter war, so kann die Vernichtung der Jungen nicht als planmäßig angenommen werden, denn es handelt sich ja um B-Höhlen, in die der Vogel auch durch das Flugloch eindringen konnte. Am wahrschein- lichsten ist es, daß der Specht die Wand der Höhle durchbrach, um nach Insekten zu suchen. Außer der Brutzeit verursacht dies keinen großen Schaden, denn die so geöffneten Höhlen werden gerne von Fliegenschnäppern, Rotschwänzchen und hie und da auch vom reizenden kleinen Baumläufer bezogen. Wünscht man jedoch die etwa in geringer Anzahl vorhandenen Höhlen für Meisen zu reservieren, so kann der Schaden leicht durch Aufnageln eines Fleckes von Dachpappe oder eines Stückes Blech repariert werden. Geschieht aber das Aufhacken während der Brutzeit, so ist der Schaden umso empfindlicher. Hiebei fallen selbst schon befiederte Junge dem Untergange anheim, weil sie zum vorzeitigen Verlassen des Nestes gezwungen werden. Die etwa noch nackten und blinden Jungen werden dann wahrscheinlich ebenso vom Specht verzehrt, wie gelegentlich die Schwarzamseln die kleinen nackten Insassen der auf dem Boden gebauten Nester verschlingen, die zu dieser Zeit eher dicken, nackten Würmern ähneln, als Vögeln. Es ist also noch eine Frage, ob man in solchen Fällen von der Degeneriertheit einzelner Individuen von Spechten und Amseln sprechen kann, oder ob es sich um einen Irrtum ihrerseits handelt? Was das Öffnen von Nisthöhlen durch Spechte anbelangt, müßte man vor allem wissen, ob dies haupt- sächlich während der Brutzeit vorkommt, oder ob es sich gleichmäßig auf das ganze Jahr verteilt. Mit unserem Urteil haben wir auch im ersteren Falle sehr vorsichtig zu sein, denn es ist nicht unmöglich, daß gerade das Geräusch der in der Höhle sitzenden Jungen es ist, was die Neugierde des Spechtes erweckt, Titus Csörgey. Ornithologische Erscheinungen im Herbste 1913 in Böhmen. Von Kurt Loos. Bereits seit Mitte September zeigten sich in Böhmen sibirische Tannenhäher. Ich bemühte mich, das diesbezügliche Beobachtungs- materiale soviel als möglich vollständig zu sammeln, doch dürften nachstehende Notizen noch immer ein ziemlich lückenhaftes Bild dieser Invasion ergeben. Aus Siidböhnien liefen sehr spärliche Berichte ein. Am 14-ten Sept. ist bei Wittingau ein Tannenhäher erlegt worden. Es ist dies der früheste Zeitpunkt des Erscheinens. Aus Mittelböhmen stammen gleichfalls nur wenige Angaben. Am 4-ten Okt. 1 St. bei Wilkau, am 28-ten Sept. 2 St. bei Koti- schau, am 1-ten Okt. 1 St. bei Jechnitz, Ende Sept. 1 St. bei Peters- burg. Es soll hier noch erwähnt werden, daß auch Ende Sept. 1912 in Kotischau 2 sibirische Tannenhäher gesehen wurden und laut Knezourek (Lov. Obzor, XV., 1912 p. 251.) soll auch ein Exemplar am 24-ten Juni 1912 in Vedrelka, nördlich Caslau erlegt worden sein. Aus Nordböhmen stammen zahlreichere Beobachtungsdaten. 1-ten Okt. 1 St. bei Brotzen, 13-ten Okt. mehrere bei Liboch, 20-ten Okt. 1 St. bei Kreschow, 22-ten Okt. 1 St. bei Stratschen, 23-ten Okt. 1 St. bei Augesd, 1 St. bei Jeschowitz, 3 St. bei Tugadl, 24-ten Okt. 1 St. bei Liboch, 25-ten Okt. 1 St. bei Brotzen, 26-ten Okt. je 1 St. bei Zebus und Stratschen, 28-ten Okt. 1 St. bei Tugadl, 30-ten Okt. 1 St. bei Liboch. Ende Sept. 1 St. bei Sebitsch. Nach Lehrer Schubert wurden anfangs Oktober bei Weißwasser 1 St. erlegt und 6 St. beobachtet, außerdem meldet er folgende Daten aus dem Bezirke Böhmisch-Leipa: am 18-ten Sept. 1 St. bei Neuschiedl, Ende Sept. 10 St. bei Lindenau, 27-ten Okt. 1 St. bei Reheberg, an- fangs Okt. 1 St. bei Aschendorf. Nördlich davon wurden anfangs Okto- ber bei Burgstein 3 St. gesehen. Noch weiter nördlich scheint der Tannenhäher nicht, oder doch nur unbemerkt aufgetreten zu sein. Die in Arnsdorf, Lobositz und Warnsdorf ansäßigen Präparatoren erhielten 542 KURT LOOS nicht einen einzigen Vogel dieser Art und sind in der Gegend von Schluckenau und Niemes keine Tannenhäher beobachtet worden. Dagegen sind im Eibsandsteingebirge Tannenhäher häufiger vor- gekommen. Bei Eulau sind Züge bis zu 100 St. beisammen vorgekom- men. Außerdem am 14-ten Sept. 1 St. in Barken, 28-ten Sept. 1 St. in Politz, 8-ten Okt. 1 St. in Schönborn, weiters 9-ten und 14-ten Okt. je 1 St. im Bezirke Tetschen, ohne nähere Angabe. Aus Aussig wurden am 17-ten und 22-ten Okt. je 1 St. nach Tetschen eingesendet. Bei Ebersdorf am 28-ten Sept. 1 St. Bei Böhmisch-Kamnitz am 27-ten Sept. 2 St. Bei Bensen anfangs Okt. 2 St., anfangs Nov. 1 St. Zahlreicher wurden die Tannenhäher im Erzgebirge und dessen Ausläufern beobachtet. Zunächst wurden sie bei Karlitz gesehen, am 20-ten Okt. zogen bei Teplitz 17 St., bei Turn wurde 1 St. erlegt; bei Brüx wurden am 4-ten und 9-ten Okt. je 1 St. erlegt, während Ver- fasser dortselbst am 5-ten Okt. 20 St. beobachtete. Bei Komotau wurde am 9-ten Okt. 1 St. erlegt und ist der Tannenhäher auch bei Karlsbad beobachtet worden. Bei Ellenbogen wurden am 4-ten Okt. 12 St. ge- sehen. Außer diesen wurden gemeldet aus Falkenau 2 St., aus Groslitz 1 St. Am 2-ten Okt. wurde auf dem Plattenberg bei Liebenstein 630 M. hoch 1. St. beobachtet. Auch aus dem westlichen Teile Böhmens sind einige Beobachtun- gen zu verzeichnen. Aus der Umgebung von Tepl wurden 3 St. ein- gesendet, bei Stab (Bezirk Mies) wurden seit anfangs Oktober Tannen- häher beobachtet und sind noch am 19-ten Okt. dort gesehen worden. Eine weitere auffallende Erscheinung im Herbste bildete der Seidenschwanz. Kaum hatte ich in Erfahrung gebracht, daß dieser Vogel in größerer Anzahl bei Raifland im sächsischen Erzgebirge eingetroffen ist, erhielt ich auch schon die Nachricht, daß in Oberrolitz bei Grulich am 6-ten Sept. 5 St., am 8-ten 15 St. und am 13-ten 200 St. beobachtet worden sind. Auch in Pärchen bei Böhmisch-Kamnitz wurden Trupps von 20 bis 100 St. beobachtet. In der Umgebung von Liboch ist der Seidenschwanz eine sehr seltene Erscheinung. Vor vielen Jahren soll diese Art einmal hier in dieser Gegend beobachtet worden sein. In der Zeit vom 23. bis 25-ten Jänner 1914 sind hier ca 20 Berg- finken eingetroffen. Als sehr seltene Erscheinung wurden am 24-ten Jänner zwei Lein- ßnken beobachtet, später wurden 5, dann 6 Stück gesichtet. Neben diesen fremden Vögeln wurden einige hier heimische Zug- vögel überwinternd beobachtet. So wurden — wie fast alljährlich — auch diesen Winter Feldlerchcn und Buchfinken gesehen, letztere zu Hunderten mit Bergfinken, Grünlingen, Feldsperlingen und Blut- ORNITHOLOGISCHE ERSCHEINUNGEN IM HERBSTE 1913 IN BÖHMEN 543 Hänflingen zusammen auf Kleefeldern. Am Sylvesterabend wurde auch ein Star gesehen, welcher folgenden Tag auch noch bemerkt wurde, später aber nicht mehr. Trotz der empfindlichen Kälte treiben sich auf den eisfreien Stellen der Elbe drei Bläßhüliner, mehrere kleine Taucher und einige Stockenten umher. Eine eigentümliche Erscheinung sind noch die allenthalben auf- tretenden Gimpel, von welchen ich am 24-ten 7 Stück beobachtete; zumeist sind es Männchen, in ganz geringer Anzahl Weibchen. Kleinere Mitteilungen. Briefe aus der Hortobágy. I. Am 26. und 27. März 1914 beging ich von der Csárda von Medgyes ausgehend, mit Berührung der Waidreviere Kisfényes-Nagyfényes, Parajos- halom, Szásztelel zu erlegen. Falls unter solchen Exemplaren einmal auch ein Ringvogel angetroffen würde, so wäre es jedenfalls Schade, wenn der Fall nicht der zuständigen Stelle berichtet würde. Die K. Ung. Ornith. Zentrale zählt den Rauhtußbussard wegen Vertilgung immenser Mäusen, wie schon erwähnt, zu den nützlichen Vögeln und deckt sich diese Ansicht auch zum größten Teile mit der Auffassung der Jägerkreise. Sehr interessant sind diesbezüglich die Daten des Herrn Oberförsters Georg v. Boksay, welche er bei Gelegenheit der Anmeldung des in Enying erlegten Exemplares äußerte. «Im Herbst ist er ein gern gesehener Gast bei uns, da ich nie beobachtete, daß er der Niederjagd Schaden zufügte, außer wenn er kranke oder angeschossene Hasen oder Rebhühner attakiert, eventuell auch schlägt. Es darf ihm jedoch dies nicht unbedingt zum Nachteile gerechnet werden. Im Herbst und Winter beobachtete ich öfter, daß ihn der Hase mit Schlägen wegtreibt, daß der Fasan ihn von unten annimmt, wenn er ober ihm wegstreicht und diesen Winter sah is, als er auf eine Kette Rebhühner herabstieß, wie diese mit ihren Flügeln auf ihn schlugen und ihn vertrieben. Im Frühjahre jedoch gebe ich ihm keinen Pardon, weil er den Junghasen vom Ziesel nicht unterscheiden kann und deshalb oft Schaden und wirklich großen Schaden anrichtet». KLEINERE MITTEILUNGEN 54& Meiner Ansicht nach kann auch der Schaden im Frühjahre nur ausnahmsweise bedeutend sein, da uns ja der größte Teil der Rauhfuß- bussarde Ende März verläßt und deshalb die Zeitspanne, innerhalb welcher er wirklich Schaden anrichten könnte, sehr kurz ist. Wie es scheint, ist aber die hier wiedergegebene Ansicht Boksay's in den Jäger- kreisen weitverbreitet, da sämtliche bisher in Ungarn erbeutete Ring- Rauhfußbussarde im März, also während der Schädigungsperiode erlegt wurden. Oder sollte diese auffallende Erscheinung nur Zufall sein ? Jakob Schenk. Der Mauerläufer (Tichodroma muraria L.) im Komitate Zaia. Diese Zierde unserer Vogelwelt pflegt im Herbst bei gelindem Wetter, aber auch in den Wintermonaten gelegentlich in der Ebene, auf den Gebäu- den der Ortschaften zu erscheinen. Über sein Vorkommen im Komitate Zala war mir bisher nur ein Fall bekannt. Im Jahre 1912 sah nämlich mein Sohn am 12, Oktober ein Exemplar am Gipfel des Badacsony- Berges, beim «Kőkapu», wo der Vogel an den wunderbar geformten Bazaltsäulen emporkletterte. Am 15. Jänner 1. J. bekam ich eine weitere Nachricht über sein Vorkommen. Frau Ladislaus von Barcza, eine liebevolle Gönnerin und Freundin der Vogelwelt, hatte die große Güte mir mitzuteilen, daß sie am 13. Jänner in Csabrendek, am Fenstergesimse ihres Herrenhauses, 3 Meter über dem Boden einen Mauerläufer erblickte, welcher an der Wand ruckweise emporkletternd das Dach erreichte, über dasselbe auf die Innenwand des Hauses flatterte und dann weiterflog. Kőszeg, am 27. Jänner 1917. s Stefan von Chernél. Neueres Vorkommen von Nisaëtus fasciatus (Vieill.) in Ungarn. Ein sehr schönes Männchen dieser bei uns ungemein seltenen Vogelart fand ich in der schönen Raubvogelsammlung des Mittelschullehrers Alexander Hrabär in Ungvár. Hrabár erhielt dieses Exemplar aus Kajtorszentiván im Komitate Fejér. Das Erlegungsdatum konnte ich leider nicht erhalten. Der Vogel hatte zwei Eidechsen im Magen. Dieses Exemplar ist ein ganz typisches Männchen, welches voll- kommen mit den spanischen Exemplaren übereinstimmt, wovon ich mich gleich an Ort und Stelle überzeugen konnte, da in der HRABÁRschen Sammlung auch ein spanisches Exemplar dieser Art vorhanden war. Indem diese Art bisher nur ein einzigesmal in Ungarn angetrof- fen wurde, und zwar am 29. April 1903 bei Mosorin im Komitate Bács- Bodrog, ist dieses das zweite sichere Exemplar, welches aus Ungarn bisher bekannt ist. Dr. Eugen Nagy. 550 KLEINERE MITTEILUNGEN Vorkommen von Gavia arcticus L. in Ungarn während der Sommerzeit. Auf unseren Seen und größeren Flüssen gehören im Spätherbste, nament- lich aber beim Eintreten der stärkeren Fröste, die Eistaucher zu den regelmäßigen Erscheinungen. Während der große Eistaucher bei uns sehr selten vorkommt und kaum einigemale beobachtet wurde, sind Gavia arcticus und septentrionalis regelmäßige Wintergäste. Laut den Litteraturangaben ist von beiden Oavia arcticus die gewöhnlichere Art, nach meinen Erfahrungen hier im südlichen Teile der großen ungarischen Tiefebene kommen beide Arten so ziemlich in der gleichen Menge vor. Die bei uns vorkommenden Exemplare von Gavia arcticus befin- den sich zum größten Teile in der Winterkleidung. Es sind zwar auch schon Exemplare im Hochzeitskleide erlegt worden, aber bisher wurde noch kein einziger Vogel dieser Art während des Sommers angetroffen, während doch schon Naumann erwähnte, daß manche Exemplare ohne jegliche sichtbare Ursache in Mitteleuropa zurückbleiben. Solche Exem- plare befanden sich natürlich immer im Hochzeitskleide. Ein solches, hier zurückgebliebenes Exemplar wurde am 12. Juni 1Q07 vom Forst- ingenieur Ladislaus von Onczay auf dem kleinen Tópataker See bei Selmecbánya erlegt. Eugen von Vadas, Professor an der Hochschule zu Selmecbánya, bestimmte den Vogel als ein schönes, typisch gefärbtes Männchen von Gavia arcticus L. Der Vogel zeigte keine Spur einer Verletzung oder Krankheit, leider ist jedoch auch nichts über den Zu- stand der Genitalien bekannt, so daß man nicht wissen kann, ob nicht vielleicht infolge einer Abnormität derselben der Zugsinstinkt bei diesem Vogel unentwickelt war und er infolgedessen hier verblieb. Oder dürfte es vielleicht ein einjähriger Jungvogel gewesen sein, welcher geschlecht- lich noch unreif war, wie dies laut Collet auch wahrscheinlich ist. Oder aber sollte es ein bei uns brütendes Exemplar gewesen sein?! Diese Art hat in Preußen, in den baltischen Provinzen und auch in Böhmen erwiesenermaßen gebrütet, wahrscheinlich ist auch das Brüten in Polen und in der Polesie — möglicherweise dürften sich auch bei uns manchmal Vögel dieser Art — ob infolge Verletzung des Weib- chens, oder aber infolge allzufrüher Reife der Eier häuslich niederlassen und brüten. So unwahrscheinlich diese Annahme auch sein mag, seit- dem es bekannt ist, daß eine nördliche Vogelart, nämlich Mergus mer- ganser in der Schweiz und in Bosnien brütete, darf man solche Fälle nicht im Vorhinein als ausgeschlossen betrachten. Wir stehen hier einer noch ungelösten Frage gegenüber, welche nur durch diesbezügliche spä- tere Beobachtungen bereinigt werden kann. Dr. Eugen Nagy. KLEINERE MITTEILUNGEN «51 Das neuere Vorkommen von Gavia glaciális (L.) und das erste Vor- kommen von Gavia adamsi (Gray) in Ungarn. Die im nördlichen Europa und Asien, auf den Inseln des Eismeeres, so wie in den unwirtlichen Gegenden Islands, Grönlands und der Labrador-Halbinsel heimischen Eis-See-Taucher ziehen für gewöhnlich den westlichen Küstengegenden Europas entlang nach Süden und verirren sich nur selten in das Innere des kontinentalen Europas. Bei uns ist diese Art äußerst selten und kann man die bisher bekannten Fälle des Vorkommens an den Fingern abzählen. Drei Exemplare aus Siebenbürgen, eines in Sopron vom Fertö- See, eines aus der Árva und eins aus Graviez. Zu diesen gesellt sich das erst neuestens entdeckte, mit der Wagnerschen Sammlung nach Hódmezővásárhely gelangte Exemplar, welches aber das älteste ungarische ist und im Jahre 185Q erlegt wurde und ein c/'-Exemplar des Zagreber Museums, welches am 8. Juni 1908 in Lasinja erlegt wurde. Letzteres ist ein wunderschönes, im Hochzeitskleide befindliches Exemplar. Warum sich dasselbe bis in den Spätfrühling hinein bei uns aufhielt, kann man nicht wissen, höchstens nur ahnen. Möglich, daß es ein lädiertes oder aber noch nicht geschlechtsreifes Exemplar war. Von Gavia glaciális gibt es eine nahe verwandte Art, nämlich Gavia adamsi, welche in Europa noch viel seltener ist, da dieselbe nicht im nördlichen Europa, sondern im nördlichen Asien und Amerika, vorwiegend in den westlichen Teilen Amerikas, beheimatet ist. In Gestalt, Größe und Färbung gleichen sich beide Arten fast vollkommen, nur ist bei Gavia adamsi der Schnabel etwas länger und weißlich blau- gelb. Es ist dies der hauptsächlichste Unterschied, auf Grund dessen die Art in jedem Kleide und zu jeder Jahreszeit erkenntlich ist. Wie es scheint, besucht diese Art seit den letzten 3 — 4 Jahrzehnten die nordv/estlichen Küsten Europas in größerer Anzahl, als sonst, indem dieselbe in den Sammlungen Schwedens und Norwegens überall ver- treten ist. Gerade meine hier in den nordischen Museen gemachten Untersuchungen ließen mich zu der Überzeugung gelangen, daß Gavia adamsi eigentlich keine selbständige Art, sondern nur eine geographische Varietät von Gavia glaciális ist; erstere ist östlich, letztere westlich von uns beheimatet. Beide Arten kommen auf den Grenzgebieten zusammen vor und es ist nicht ausgeschlossen, daß sie sich auch miteinander paren, doch ist hierüber bisher noch nichts bekannt. Laut der Literatur wurde Gavia adamsi bisher in Deutschland noch nicht angetroffen. Im Naturhistorischen Museum zu Hamburg sah ich zwar ein Exemplar, doch notierte ich leider den Fundort nicht, möglicherweise weil es kein deutsches Exemplar war. Das einzige bisher bekannte Exemplar aus Mitteleuropa befindet sich im Linzer Museum und wurde dasselbe am Atter-See erlegt. Mög- 552 KLEINERE MITTEILUNGEN licherweise wurde dieses von Schaeff (Jagdtierkunde p. Ö69) als ein ungarisches angenommen, da mir über das Vorkommen dieser Art in Ungarn bisher noch nichts bekannt ist. Ich war daher sehr erfreut und überrascht, als ich im Zagreber Landesmuseum ein Exemplar dieser Art im Winterkleide gewahrte, welches am 19. Dezember 1908 in Babina Greda an der Save erlegt wurde. Es ist anscheinend ein junger Vogel, welcher durch seine Größe sich sofort von den anderen Taucherarten unterscheiden und auf Grund des weißlichen Schnabels als Oavia adamsi bestimmen läßt. Dieses Exemplar bereichert daher die Anzahl der Vogelarten Ungarns, unter welchen daher sämtliche Gavia-kritw vertreten sind. Es ist nicht unwahrscheinlich, daß diese Art auch in anderen Gegenden Ungarns vorkommen kann und sei daher die Aufmerksam- keit der Beobachter auf diese seltene Art der sibirischen Tundra auf- gerufen. Dr. Eugen Nagy. Ueberwinternde Zugvögel. Die in letzteren Jahren herrschenden un- gewöhnlich milden, unregelmäßigen Winter haben auf die Lebenser- scheinungen einiger unserer Zugvogelarten einen mächtigen Einfluß ausgeübt, was vielleicht am auffallendsten dadurch bewiesen wird, daß sie sich an das Wetter anpassend, im Herbst immer länger hier bleiben, und sogar gewöhnlich bei uns überwintern, während sie früher, als echte Zugvögel, über den November hinaus kaum mehr zu Gesicht kamen. Aus meinem ornithologischen Tagebuche entnehme ich die nachstehenden diesbezüglichen Daten aus den Jahren 1909 — 1917, welche ohne Ausnahme sich auf Arten beziehen, deren biologische Bezeichnung f rüher 'i— )- d. h. «echter Zugvogel» war, während in den letzten 8 Jahren schon entweder das Zeichen -e^^d. h. «stellenweise überwinternd», sogar O d. h. «Standvogel» oder höchstens QT) d. h. «Ortwechsler» vor ihren Namen gesetzt werden konnte. Nachstehend meine Beobachtungen: Alauda arvensis L. 1. Dez. 1909. Csönge (Kom. Vas): An mehreren Stellen auf den Feldern. 2—4. « « Ostfiasszonyfa (Kom. Vas): Mehrere Scharen zu 6—7 St. , " 9. « « Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. 16. « 1910. Ligvánd (Kom. Sopron) : Einige. 11—14. « 1911. Ostfiasszonyfa (Kom. Vas): Einige, an mehreren Stellen. KLEINERE MITTEILUNGEN 553 21. Dez. 1911. Kőszeg (Kom. Vas) : Ziemlich viele. 23. « « Rábakövesd (Kom. Vas): Recht zahlreich. . 27. « « Pervány, Alsópulya (Kom. Sopron) : Mehrere St. 28. « 1912. Locsmánd (Kom. Vas): 30-40 St. 30. « « Ligvánd (Kom. Sopron): Mehrere St. 3. Febr./9/J. Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. 9. Dez. « Ligvánd (Kom. Sopron) : Einzeln an mehreren Stellen. 10. « « Gyirót (Kom. Sopron): Einzeln an mehreren Stellen. 11. « « Locsmánd (Kom. Sopron): Einzeln an mehreren Stellen. 4. « 1914. Gyirót (Kom. Sopron): 1—2 St. 12. Jan. 1915. Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. 16. « « Tömörd (Kom. Vas): 3—4 St. 9. Dez. « Ligvánd (Kom. Sopron): 2 St. 17. Jan. 1916. Locsmánd (Kom. Sopron): Einzeln an mehreren Stellen. 5. Dez. « Tömörd (Kom. Vas): Viele. 27. « « Locsmánd (Kom. Sopron): Einige. , >; 29. « « Ligvánd (Kom. Sopron) : Einige. 30. « « Herény (Kom. Vas) : Einige auf dem verschneiten Felde. 13. Jan. 1917. Locsmánd (Kom. Sopron): 2 St. 18. « « Gyugy (Kom. Somogy): 3 St. auf dem Felde. S CO lo pax rustico la L. 5. Dez. 1910. Gyugy (Kom. Somogy) : 4 St. « Gyugy (Kom. Somogy): 1 St. ' • « Gyugy (Kom. Somogy): 2 St. , .; « Kőszegdoroszló (Kom. Vas): 1 St. 1911. Alsópulya (Kom. Sopron): 4 St. - « Sárvár (Kom. Vas): 20 St. . . •; « Rábakövesd (Kom. Vas) : 1 St. « Pervány (Kom. Sopron): 1 St. .; « Peresznye (Kom. Sopron): 1 St. 1912. Gyugy (Kom. Somogy): 12 St. in einem Schlage. « Gyugy (Kom. Somogy): 15 St. in einem Schlage. 29. Nov. 1913. Gyugy (Kom. Somogy): 3 St. « Kőszeg (Kom. Vas): 2 St. « Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. « Ötvöskónyi (Kom. Somogy): 1 St. 1915. Gyugy (Kom. Somogy) : 9 St. in einem Schlage. « Ligvánd (Kom. Sopron): 1 St. 0. (( 7. « 11. « 5. « 19. « 23. « 28. C( 30. « 8. Jan. 15. Dez. 29. Nov. 3. Dez. 21. « 27. « 26. Jan. 3. Dez. ó. « 7. « 13. Jan 18. « 19. « 22. « 21. « 554 KLEINERE MITTEILUNGEN 15. Dez. 79/5. Gyugy (Korn. Somogy): 4 St. 15. « 1916. Kőszeg (Kom. Vas): 2. St. 6. Jan. 1917. Tömörd (Kom. Vas): 1 St. « Mezőhegyes: 2 St. « Mezőhegyes: 5 St. 1917. Locsmánd (Kom. Sopron): 1 St. im verschneiten Walde. « Gyugy (Kom. Somogy): 1 St. « Gyugy (Kom. Somogy) : 1 St. (In einem ganz anderen Teile des Waldes). « Gyugy (Kom. Somogy): 1 St. im verschneiten Walde. « Gyugy (K. Somogy): 10 St. im verschneiten Walde,— 70. Stunuis vulgaris L. 19. Dez. 1910. Répczesarud (Korn. Sopron): Eine Schar von 20— 25 St. Totamis ochwpiis L. 28. Nov. 1911. Rábakövesd (Kom. Vas): 1 St. 19. Jan. 1913. Kőszeg (Kom. Vas) : 1 St. Motacilla alba L. 9. Dez. 1915. Ligvánd (Kom. Sopron): 1 St. 10. « « Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. N. »^ S. Gallimila chloropus L. 15. Jan. 1913. Ostfiasszonyfa (Kom. Vas): 1 St. Gallinago gallínago L, 4. Dez. 1911. Ligvánd (Kom. Sopron): 1 St. Riitícilla tithys L. 27. Nov. 1909. Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. 1. Dez. 1914. Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. 3. « « Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. 27. Jan. 1915. Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. Arde a cinerea L. 1. Febr. 79/5. Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. bei dem Gyöngyösbache. 4. Jan. 797^. Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. bei dem Gyöngyösbache. 10. Febr. « Kőszeg (Kom. Vas): 1 St. bei dem Gyöngyösbache. Hirundo rustica L. 24. Dez, 1912. Szergény (Kom. Sopron) : überwintert im Schafstall. KLEINERE jMITTEILUNGEN 555 Cotiirnix coturnix L. 3. Nov. 1908. Alsópulya (Kom. Sopron): 2 St. 11. « « Ligvánd (Kom. Sopron): 1 St. 16. « 1909. Rábakövesd (Kom. Vas): 2 St. Budapest, den 25. Jänner 1917, Stefan v. Chernél. Der Frühjahrszug 1916 in Kőszeg. Meine heurigen Frühjahrszugs- beobachtungen gelangten aus Ursachen, welche ich nicht beseitigen konnte, verspätet an die Kön. Ung. Ornith. Zentrale und konnten des- halb nicht in den jährlichen Zugsbericht aufgenommen werden. Indem ich aber den Frühjahrszug in Kőszeg seit 1891 jedes Jahr beobachtete und mit dem Jahre 1916 gerade eine 25-jährige Periode ihren Ab- schluß findet, veröffentliche ich hier meine diesbezüglichen Beobach- tungen, um die Stetigkeit meiner bisherigen Serien zu wahren. Alauda arvensis L. Solange noch kein Schnee fiel und sich das Wetter noch nicht ganz winterlich gestaltete, kamen einige auch noch im Spätherbste 1915 zu Gesicht. Vom 16. November bis 2. Dezember dauerte das winterliche frostige Wetter, dann aber herrschte wieder fast Frühlingswetter bis Mitte Jänner, wo wieder schwache Fröste auf- traten, am 17. jedoch kam wieder Frühlingswetter und erst Anfangs Feber fielen größere Schneemassen, welche sich bei schwachen Frö- sten bis 27. hielten. Am 17. Dezember 1915 beobachtete ich noch mehrere Feldlerchen bei Locsmánd. In Kőszeg sah ich am 17. Jänner auf den Feldern 2 — 3 Exemplare, welche hier überwinterten. Am 28. Feber erschienen einzelne, welche auch sangen — es wären also dies die ersten Zügler in diesem Jahr. Am 10. März waren schon überall viele zu sehen. Fringilla montifringilla L. Am 23, Jänner einige. Fringilla coelebs L. Am 13, Jänner überwinternde c/* und ?, am 28, Feber erster Gesang, Cerchneis tinnmiculiis (L.). Am 23. Jänner 1 Stück, welches jeden- falls hier überwinterte. Chloris chloris (L.). Am 12. Feber 1 Stück, das einzige in diesem Winter; am 15. März einzelne, wahrscheinlich die ersten Zugvögel. Regulas régulas (L.). Am 18. Feber 1 Stück, Motacilla alba L. Am 11. Dezember 1915 1 Stück — > S. Am 26. Feber die ersten 3 Exemplare — diese Art beobachtete ich noch nie so früh, Anas boschas L, Am 28. Feber die ersten 2 Stück. Stunius vulgaris L. Am 27. Feber die ersten, am 29. 11 Stück in der Stadt, am 6. März kleiner Flug. 556 KLEINERE MITTEILUNGEN Emberiza calandra L. Am 28. Feber ein Flug von 15—20 Stück. Tardus pilaris L. Am 28. Feber kleiner Flug, am 27. März keine mehr. Coliimba oenas L. Am 28. Feber 7 Stück -> N. Vanellus vanellus (L.). Am 4. März der erste; heuer erschienen keine mehr und brütete auch der Kibitz hier nicht, wo er doch anson- sten jedes Jahr hier zu nisten pflegte. Scolopax rusticola L. Am 5. März die erste in Tömörd, am 8. die erste hier, am 9. 8 Stück, am 17. 1 Stück, abends am 22. 10 Stück streichend, doch keinen Laut gebend, am 23. eine lautlos streichend, am 24. zogen sogar 2 Paare lautlos, abends den 26. zog 1 Stück langsam, hoch und pulsend, dann jagt sich eine Gesellschaft von 4 Stücken pui- send, am 30. und 31. zieht je ein Stück pulsend, am 1. April keine mehr. Erithacus rubecula L. Abends am 8. März das erste singend, am 17. März mehrere singend, am 22. viele. Phylloscopus acredula. Am 17. März die ersten zwei Stück, am 20. 1 Stück, am 21. an mehreren Stellen, am 1. April viele. Tardus musicus L. Abends den 17. März singen viele. Ruticilla tithys (L.). Am 21. März singen 2 Stück in der Stadt, am 30. mehrere. Praiincola rubicola (L.). Am 22. März 1 Stück. Sylvia atricapilla (L.). Am 24. März singt das erste Exemplar in meinem Garten, ich wollte es kaum glauben, doch mußte ich mich aus unmittelbarer Entfernung, drei Schritte vom Vogel überzeugen, daß ein Irrtum ausgeschlossen und das Schwarzplattl tatsächlich ange- kommen ist. In meiner langen Praxis sah ich dies nie vor dem April und kaum je vor Mitte April. Am 30. März auch im Óházer Schlag 1 Stück singend, am 31. März in den Weingärten, am 2. April aber fast überall. Anas crecca L. Am 27. März 2 Stück, Antlius pratensis (L.). Am 27. März ein Flug. Cuculus canorus L. Am 6. April erster Ruf, am 7. 3 Stück, Phylloscopus frocliilus (L.). Am 7. April der erste. Sylvia curruca (L.), Am 7, April die erste. Ruticilla plwenicura (L,), Am 8. April der erste, am 12. mehrere. lynx torquilla L. Am 31. März der erste singend, am 5. April 2 Stück. Accentor modularis (L.). Am 31. März die erste, am 1. April 1 Stück. Serinus serinus (L.). Am 31. März der erste singend, am 2. April an mehreren Stellen, am 8. April vielerorts singend, am 15. April Flug von 25 Stück. Hirundo rustica L. Der heurige Zug der Rauchschwalbe läßt die Gegenseitigkeit mit den meteorologischen Verhältnissen in wirklich KLEINERE MITTEILUNGEN 557 klassischer Weise erkennen. Am 1. April die ersten 2 Stück — > N. ; am 7. 2 Stück, am 13. 1 Stück, am 18. 2 Stück, am 21. 15—20 Stück über die Stadt fliegend, am 22. vielerorts fliegend, am 25. ziehen lose kleine Flüge in 100—150 Meter Höhe gegen schwachen Nordwind von Süd nach Nord. In der Stadt mehrt sich ihre Anzahl. Von den 2 Paaren, welche in meinem Hause nisten, ist das eine erschienen. Am 28. erschien schließlich das Gros der hier ansässigen, darunter auch das zweite bei mir brütende Paar. Upupa epops L. Am 1. April der erste. Anthus triviális (L.). Am 5. April der erste. Sylvia Sylvia (L.). Am 7. April die erste. '. . Chelidonaria urbica (L.). Am 22. April die ersten 2 Stück. Muscicapa coliaris (Bechst). Am 25. April der erste. Turtur turtur (L). Am 28. April die erste. Lantus collurio L. Am 29. April das erste Paar, bisher beobach- tete ich immer, daß die Männchen einige Tage vor dem Weibchen erschienen, es ist das erstemal, daß ich die Ankunft eines Paares be- obachtete. Muscicapa grisola L. Am 30. April das erste Paar. Oriolus oriolus (L.) Am 1. Mai der erste singend. Micropus apus (L.). Am 3. Mai die ersten, am 8. Mai erschienen, die im hiesigen Turme ansässigen. Locuste l la f luv iatilis Wolf. Am 7. Mai schwirrt der erste; am 12. Mai schwirren 2 Stück in einem Schlage, welcher nördlich des Irottkő- Gipfels in 800 Meter Höhe gelegen ist. Sylvia nisoria Bechst. Am 9. Mai die erste singend. Coturnix coturnix (L). Am 10. Mai schlägt die erste. ■_ ._ Lantus minor Gm. Am 11. Mai der erste. ^^^^^^ ^ Chernél. Der heurige ungewöhnlich lange Herbst machte seine Wirkung auch auf die Vogelwelt der Tiefebene geltend; so beobachtete ich noch am 6. Jänner 1917 in Harta das Bläßhuhn, das Teichlmhn und den Hauben- taucher. Noch niemals habe ich diese drei Vogelarten so spät in dieser Gegend beobachtet. B^^ ^ „^^^^^ Die Vogelwelt der Ürböpuszta im Jahre 1915 und 1916 stand indem Zeichen der Wasserjahre. Ein großer Teil des Gebietes stand unter Was- ser und war der Wasserstand ein so hoher, wie kaum jemals zuvor. Dementsprechend wurde fast überall die Lachmöve die dominierende Vogelart, welche in den Trockenjahren hier nicht brütete und sich erst seit dem Jahre 1914 wieder ansiedelte. Jetzt brütete selbe überall in großer Menge. Es nistete auch Sterna ßuviaiilis, außerdem siedelte 558 KLEINERE MITTEILUNGEN sich auch HydrocIieUdon hybrida wieder an, vcelche seit langer Zeit wieder im Jahre 1914 zuerst hier brütete. Hydro che Udo ii nigra und leiicoptera nisteten ebenfalls. In viel größerer Anzahl als früher brüteten Fiilica atra und Colymbus cristatiis, und siedelten sich auch andere Colymbus- Arten an. Demgegenüber verschwanden die Ortygometriden, die typi- schen Vögel der seichten grasbestandenen Gewässer. Eine sehr erfreuliche Änderung brachten die Wasserjahre bezüglich Totanus stagnatilis, wel- cher im Jahre 1915 in einem Paare, im Jahre 191Ö in drei Paaren brü- tete, während ich ihn früher schon jahrelang umsonst suchte. Als neue Art brütete Recurvirostra avocetta auf der Szunyogpuszta im Jahre 1916 in drei Paaren. Diese Art brütete in den letzten 20 Jahren nicht mehr hier. Der Bestand von Himantopus vermehrte sich ebenfalls und brü- teten in beiden Jahren 8 — 10 Paare. Im Jahre 1916 brütete auch Glareola pratincola wieder in etwa 10 Paaren, welche Art in letzterer Zeit eben- falls schon auf dem Aussterbeetat stand und während einer Saison nur in 1 — 2 Exemplaren gesichtet werden konnte. Leider hält mit der Ver- mehrung der Vogelwelt auch die Tätigkeit der Eierplünderer Schritt. Wie mir berichtet wurde, hatte besonders die Lachmöve viel zu leiden, deren Eier man zu Hunderten wegraubte. Einstweilen läßt sich auch nur sehr wenig dagegen machen, da die Bereisung des Gebietes schwe- rer als je ist und deswegen die eingeborene Bevölkerung freier als je dem Eiersammeln nachgehen kann. '=' Jakob Schenk. Weisse Kolkraben und andere Farbenvarietäten. Auf einer starken Akazie bei der Kirchenruine Csomorkány in der Gemarkung von Hód- mezővásárhely nistet schon seit langer Zeit ein Kolkrabenpaar. Beide Eltern sind normal gefärbt, doch haben sie jedes dritte, vierte Jahr ein rein weißes Junges. Aus ihrer Nachkommenschaft stammt auch der im ungarischen National-Museum befindliche weiße Rabe, eines der schön- sten Exemplare seiner Art. In unserer Gegend wurden außer diesem Kolkraben-Albino noch folgende Farbenvarietäten beobachtet : Im Frühjahr 1915 beobachtete ich eine rein weiße Elster. Rein weiße Rauchschwalben wurden des öfteren gesehen, ebenso auch Mehlschwalben. Eine im Jahre 1905 gefangene Mehlschwalbe gelangte in die Sammlung des Gymnasiums und erhielt sich ihre schneeweisse Färbung in Formalin bis heute ganz frisch. Am 18-ten December 1906 wurde in der Stadt eine chlorochroistische Haubenlerche erlegt. Partieller Albinismus der Saatkrähe wurde in zwei Exemplaren beobachtet. Das eine hatte Kehle, Hals und Endspitzen der Schwingen rein weiß, das andere hatte schwarzweiße Flügel und gleicht dem im National-Museum befindlichen Exemplare, welches noch von Petényi in Tiszamartfű erworben wurde. Bartholomäus Bodnár. KLEINERE MITTEILUNGEN 559 Das einstige Nisten der Schwarzkopf move in Ungarn. Die Schwarz - kopfmöve — Larus melanocephaliis (Natt.) — ist in Ungarn ein ziem- lich seltener Gast welcher nur am ungarischen Litorale, so besonders bei Fiume etwas häufiger vorzukommen pflegt, wie dies die nachste- henden Daten beweisen. Bisher sind uns folgende Daten über das Vor- kommen der Schwarzkopfmöve in Ungarn bekannt: 1892 bei Pomogy aus der näheren Umgebung des Ferto-Sees. Laut St. v. Chernél: Magyarország Madarai. 8. Mai 18Q4 bei Gárdony am Velenczeer-See. Laut St. v. Chernél Magyarország Madarai. 12. Juni 1886 wurden am Balaton-See 3 Stück beobachtet. G. Szikla im V. Jahresb. der Kom. für ornith. Beob. Stat. in Österreich - Ungarn, herausg. v. V. Tschusi. Zweite Hälfte August 1Q03 in Boglár am Balaton-See von Gaston V. Gaál beobachtet. Stefan v. Chernél: Az Állatok Világa. Brehm nyomán átdolgozva. Bd. III. 14. August 18Q1 in Csallóközsomorja. Dr. v. J. Madarász: Magyar- ország Madarai. 1878 erlegte der Herzog von Nassau einige Exemplare am Kopá- cser Teich in der Herrschaft Bellye; nach Pfennigberger sollen einmal einige Paare hier gebrütet haben! Dr. A. Mojsisovics: Das Thierleben der öst-ung. Tiefebenen. 1897. Anfang April 1852 5 Stück bei Gálya. A. Fritsch : Eine Reise nach dem Banate. Journal für Ornith. I. 1853. Extralieft p. 33 — 38. 17. luni 1847. Weißer Morast / Nest mit 3 Eiern. Baldamus: Beiträge zur Naturgeschichte einiger dem S. O. Europas angehörenden Vögel. Naumannia II. Heft. 2, 1852, p. 81—87. 26. März 1896, Deliblát. St. v. Chernél: Magyarország Madarai. 22. August 1895, Pancsova. Dr. L. Kuhn: Torontálmegye madarai az ezeréves kiállításon und St. v. Chernél: Magyarország Madarai. 18. September bis 26. Dezember 1887, Fiume. Dr. Rössler E.: Popis ptica hrvatske fauna. Glasnik XIV. 21. März 1888, Fiume. Dr. Rössler E. : Popis ptica hrvatske fauna. Glasnik XIV. 10. bis 31. Aug. 1888, Fiume. Dr. Rössler E.: Popis ptica hrvatske fauna. Glasnik XIV. 19. September 1889, Fiume. Dr. Rössler E. : Popis ptica hrvatske fauna. Glasnik XIV. 21. Januar 1890, Fiume. Dr. Rössler E. : Popis ptica hrvatske fauna. Glasnik XIV. 28. August, 1. September, 1. November 1890, Fiume. Dr, Rössler E. : Popis ptica hrvatske fauna. Glasnik XIV. 560 KLEINERE MITTEILUNGEN 30. September 1906, Fiume. Dr. Rössler E. : Izvj. o radu hrv. ornit. centr. 1906. Glasnik XIX. In den Jahren 1900, 1901, 1903 in Zengg von Marek beobachtet, in Ornithologisches aus Zengg. Glasnik XII., XIII., XV. Außer diesen' wird noch bei Fritsch (Die Vögel Europas) be- hauptet, daß die Schwarzkopfmöve in Ungarn brütet, doch ist seine Angabe ebenso wie spätere diesbezügliche Angaben in verschiedenen ande- ren Werken nur eine Wiederholung der Aufzeichnungen von Baldamus. Sehr auffallend ist es, daß diese selten und sporadisch vorkom- mende Art im Jahre 1847 am Weißen Moraste gebrütet haben soll. Man kann diese von Baldamus, dem hervorragenden Ornithologen stam- mende Angabe nicht so ohne weiteres als Irrtum bezeichnen, da es ja vollkommen unwahrscheinlich ist, daß sich Baldamus in der Bestim- mung der Art geirrt hätte, außerdem wurde ja auch das Nisten nicht auf Grund des Vorkommens festgestellt, sondern ausdrücklich auf Grund des Fundes von Nest und Eiern. Man kann also diese Angabe nicht einfach übergehen, wie etwa die ebenfalls auf das Nisten der Schwarzkopfmöve bezügliche Angabe von Dr. A. Mojsisovics, welche sich auf eine später nicht mehr bestätigte Aussage Pfennigbergers gründete. Pfennigberger veröffentlichte in der Einleitung zum Artikel Dr. Rössler's: Das Riedmuseum in Bellye (April XV. 1908, p. 207), seine langjährigen Daten über die selteneren Vogelarten der Herrschaft Bellye, doch kam er darin auf die Schwarzkopfmöve nickt zurück. Man dürfte jedoch das einstige Nisten der Schwarzkopfmöve in Ungarn auch auf Grund der Aufzeichnung Baldamus nur dann als bewiesen betrachten, wenn die Eier dieser Art vorhanden wären. Indem diese nicht nur als Beweise, sondern auch als Reliquien und Andenken der BALDAMUs'schen Sammelreise nach Ungarn für die ungarische Ornithologie von hohem Werte wären, wollte ich nichts unversucht lassen, dieselben aufzu- stöbern und womöglich für die Sammlung der Kön. Ung. Ornith. Zentrale zu erwerben. Es ist zu bemerken, dass in jenem Verzeichnis der Eiersammlung, welche Baldamus in einem vom 16. September 1847 datierten Briefe an Petényi mitteilte, die Schwarzkopfmöve nicht er- wähnt ist, u. zw. darum, weil Baldamus, wie dies aus seiner Dichtung hervorgeht die Spezies vom Sehen an Ort und Stelle nicht erkannte und die Identität der Spezies erst bei Bearbeitung des Materiales auf Grund der Eier bestimmte. Es gelang nicht, den Verbleib der Eier festzustellen, trotzdem, daß Herr Prof. Hermann Schalow, Ehrenmitglied unseres Institutes, ein auf dem Gebiete der Geschichte der Ornithologie und Literatur anerkannte hervorragende Autorität, alles Mögliche versuchte, um die Eier aus der BALDAMUs'schen Hinterlassenschaft aufzuspüren. Die diesbezüglich an KLEINERE MITTEILUNGEN 5&1 mich gerichteten Briefe enthalten die folgenden Angaben über das Schicksal der BALDAMUs'schen Sammlung: Der Versuch mißlang leider, trotzdem Herr Professor Hermann ScHALOW, Ehrenmitglied unseres Institutes, eine anerkannte Autorität auf dem Gebiete der ornithologischen Geschichtsforschng und Literatur, die Sache in die Hand nahm, um über den Verbleib dieses Schwarzkopf- möven-Geleges in dem BALDAMUS'schen Nachlasse etwas zu erfahren. Seine in dieser Frage an mich gerichteten Briefe enthalten über das spätere Schicksal der BALDAMUS'schen Sammlung folgende Daten : Ein Teil der Sammlung gelangte seinerzeit an den Anwalt in Braunschweig, Dr. Hollandt, der Rest wurde verteilt. So erhielt die bekannte Naturalienhandlung Wilhelm Schlüters in Halle ebenfalls viele Eier aus der Sammlung, doch wurden dieselben inzwischen längst verkauft. Die HoLLANDT'sche Sammlung gelangte nach dessen Tode zum Teile in das Braunschweiger Museum, zum Teile in die Nehr- KORN'sche Sammlung, welche sich derzeit in Berlin befindet, ein anderer Teil wurde an kleinere Sammlungen abgegeben. Die gesuchten Eier sind weder in Braunschweig noch in der NEHRKORN'schen Sammlung enthalten und waren auch anderwärts eingeleitete Nachforschungen völ- lig resultatlos. Im Braunschweiger Museum befinden sich zwar Schwarz- kopfmöveneier aus der HoLLANDT'schen Sammlung, u. zw, genau drei Stück, also ebensoviele als Baldamus gesammelt hatte (Naumann, Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas. Neu herausgegeben von Dr. C. Hennicke, Bd. XI, p. 202), aber ihr Fundort ist nicht angegeben, und nachdem auch laut der von Schalow erhaltenen Verständigung die gesuchten Eier sich auch in Braunschweig nicht befinden, so können diese auch nicht für die ungarischen Schwarzkopfmöveneier gehalten werden. Alle eifrigst betriebenen Nachforschungen Schalows über die nunmehr verschollenen Schwarzkopfmöven-Eier aus Ungarn verliefen daher ohne Resultat und ist auch keine Hoffnung vorhanden, dieselben jemals noch aufzufinden. Ohne diese Belege sind jedoch die Baldamus- schen Aufzeichnungen nur sehr interessante und hochwahrscheinliche Daten der ungarischen ornithologischen Geschichtsschreibung, welche jedoch des strikten Beweises entbehren. Das einstige Nisten der Schwarz- kopfmöve in Ungarn kann daher nicht als erwiesen betrachtet werden. JAKOB Schenk. Das Nisten des Zeisigs in der Liptóer Fátra. Auch dieser kleine flinke Vogel kann im allgemeinen zu den Charaktervögeln des Nordens gezählt werden, trotzdem er in Mitteleuropa überall vorkommt, sogar auch in Südeuropa angetroffen wird. In der größten Anzahl lebt er in den Nadelholz- und Birkenwaldungen des Nordens und weiter südlich kommt er nur dort ständig vor, wo im höheren Gebirge zusammen- Aquila. 36 562 KLEINERE MITTEILUNGEN hängende große Nadelholz- und Birkenwälder vorhanden sind. Gerade deshalb, weil er sich in diesen entlegenen Gebieten aufhält, ist sein Nisten só wenig bekannt. Das Hügelland und die Tiefebene besucht der Zeisig nur zur Herbst- und Winterzeit, bei welcher Gelegenheit er auch in der Nähe der Wohnstätten des Menschen vorkommt. Einen Teil derselben bilden von Norden eingewanderte Wintergäste, der andere Teil entstammt unseren höheren Gebirgen. In diesen Gebieten sind sie fast ausschließ- lich auf den Erlen zu finden, wo sie unter fortwährendem Geschwätze eifrig daran sind, die Erlenkerne herauszuschälen. Im Sommer 1916 verbrachte ich längere Zeit in den Fichten- wäldern des Liptóer Komitates und konnte bei dieser Gelegenheit den Zeisig in seiner Heimat beobachten, zwar nicht am Neste, weil es schon Anfang August war, zu welcher Zeit die aufgewachsenen Jungvögel das Nest und auch die Gegend, wo das Nest stand schon verlassen hatten und sich in den Birkenbeständen herumtrieben. Gewöhnlich befanden sich 10 — 14 Exemplare in einem Fluge. Der größte Teil derselben bestand aus diesjährigen jungvögeln, was nicht nur das blaßere Gefieder und die noch nicht vollkommen ausgebildeten Schwanz- und Steuerfedern verrieten, sondern auch ihre geringere Geschicklichkeit. Dieselben mußten daher in den Fichtenwäldern der allernächsten Umgebung erbrütet worden sein. Solche aus vorwiegend Jungvögeln bestehende Flüge fand ich nicht nur außerhalb der Dörfer, sondern auch in diesen selbst auch in stark frequentierten Straßen. So traf ich selbe Tag für Tag in den Gär- ten und öffentlichen Anlagen von Fenyőháza an. Wie ich von verläßlicher Seite in Erfahrung bringen konnte, ist der Zeisig in den höheren Lagen des Liptóer Komitates während der Sommer- zeit ständig anzutreffen. Ein intelligenter Forstwart, von dem ich feststellen konnte, daß er den Zeisig genau kennt, gibt an, daß er im Frühjahre ein Zeisigpaar gesehen hätte, welches Moos und Gras zum Nestbau gesam- melt habe. Wo man daher den Zeisig zur Sommerzeit im Gebirge antrifft, kann es als sicher angenommen werden, daß er dort auch brütet, i Wenn er jedoch nicht in Flügen vorhanden ist, wie auch während der Brut- zeit, so verschwindet er fast vollkommen in den Nadelholzwäldern ebenso das Nest, welches aus grünen Moosen oder Flechten gebaut und in größeren Höhen angebracht wird und deshalb im Nadelholzwalde vorzüglich mimikrisiert. Das Nest ist eben deshalb sehr schwer auf- zufinden und kann es nicht Wunder nehmen, wenn das Volk den Glau- 1 Nest und Eier des Zeisigs sind bisher in Ungarn noch nicht aufgefunden ■»Orden und kann daher bis dorthin das Brüten nicht als erwiesen gelten. Red. KLEINERE MITTEILUNGEN 563 ben hegt, daß der Zeisig einen Wunderstein in das Nest legt, wodurch dasselbe unsichtbar wird. Dr. Euoen Nagy. Neueres Nisten der Wachholderdrossel in Ungarn. Das erste Nisten der Wachholderdrossel in Ungarn wurde von Ludwig Molnár in Molna- szecsőd im Komitate Vas im Jahre 1901 beobachtet (St. v. Chernél: «A fenyőrigó fészkelése Magyarországon». Aquila, Vili., 1901. p. 291). Der zweite Fall wurde von Dr. Eugen Greschik im Sommer 1906 in Lőcse festgestellt («Turdus pilaris L. nyári előfordulása». Aquila, XIV., 1907. p. 338). Am 24. Mai 1915 fand nun auch ich in einem Edel- tannenwäldchen bei Tátraháza (Komitat Szepes) zwei Wacliholderdrossel- Nester. Dieses Wäldchen grenzte in nördlicher Richtung an eine Wiese und befand sich am Rand desselben ein ungefähr 20 cm. dicker Stamm, welcher in einer Höhe von 6 Meter eine Gabelung hatte. In diese Gabelung baute das eine Paar, also auf eine feste Grundlage. Das zweite Paar baute auf ein kaum armdickes, daher sehr biegsames und vom Winde auch tüchtig geschütteltes Stämmchen, 11 Meter vom Boden und kaum 1 Meter vom Gipfel entfernt fest an das Stämmchen angelehnt. Beide Paare zeigten die Gefahr durch Schäckern an, welches an den Warnruf der Elster erinnerte, und gebärdeten sich sehr erregt. Sobald eine Nebelkrähe über das Wäldchen hinwegflog, zogen sie die Aufmerksamkeit derselben durch fortwährendes Lärmen sofort auf sich und umflogen dieselbe solange, bis sie sich nicht auf 50 — 60 Schritte weit entfernte. Auch wenn ich mich dem Neste näherte, wurde ich von starkem Geschrei empfangen und waren sie mit allen Mitteln daran, mich von den Nestern fernzuhalten. Die beiden Nester standen ungefähr 20 Meter von einander. entfernt und es ist kaum einmal vorgekommen, daß ich mich unbemerkt den Nestern nähern konnte. Bemerken möchte ich noch, daß in unserer Gegend auch der Zeisig ständiger Brutvogel ist, doch konnte ich bisher noch kein Nest finden. Da meines Wissens bisher in Ungarn weder Nest noch Eier des Zeisigs aufgefunden wurden, werde ich darnach trachten, diese Dokumente des Nistens aufzufinden. w^„„or . ^^.,,..c WILHELM MALKS. Das einstige Nisten des Edelreihers im Biharer Sárrét. In dem Artikel von Jakob Schenk: Der Niedergang der Edelreilierbc stände im «Termé- szettudományi Közlöny» XLIX. 1917, p. 27 etc. wird für das Biharer Sárrét das einstige Nisten des Edelreihers nur als wahrscheinlich an- gegeben. In Wirklichkeit hat hier der Edelreiher in großer Menge ge- haust und gebrütet, nur gab es leider keinen einzigen Beobachter, der seine diesbezüglichen Erfahrungen der Nachwelt überliefert hätte. Mein Vater, der in seinen jungen Jahren ein sehr eifriger Jäger war, erzählte mir sehr oft davon, welch' schöner Anblick ein aus größeren und kleineren 36* 564 KLEINERE MITTEILUNGEN Artend bestehender kreisender Edelreiherschwarm gewesen sei. Nocli nach den 1870-er Jahren gab es hier sporadisch Edelreiher bis zum Jahre 1880, solange das Sárrét noch existierte, aber Edelreihereier konnte ich zu dieser Zeit keine mehr erwerben. Bei unseren Moor- gängern fanden sich noch in den 1880-er Jahren viele Mauserfedern von Edelreihern. Dieselben wurden neben den Schmuckfedern des Grau- und Nachtreihers in durchlochte Rohrstengel gesammelt und im Mantel der Rohrhütten aufbewahrt. — Das ist alles, was ich auf Grund der Erzählungen meines Vaters über das einstige Vorkommen des Edel- reihers im Biharer Sárrét zu berichten weiß. Béla Rácz, Szerep. Das Brüten des Edelreihers auf dem Weissen See bei Lukácsfalva. Hier brütete im Jahre 1913 nur mehr 1 Paar des Edelreihers, während in den früheren Jahren ständig 2 — 3 Paare brüteten. Im Jahre 1914 besuchte ich das Gebiet im Monate April, damals brütete der Edelreiher nicht im See, sondern, wie ich später erfuhr, im Juni in dem sumpfigen Waldgebiete,2 welches an den See grenzt Es wurden damals 4 Stück gesehen und brütete daher auch in diesem Jahr wahrscheinlich nur 1 Paar. Im Juni 1916 als ich das Gebiet wieder besuchte, brütete der Edel- reiher nicht mehr, ebenso auch im Jahre 1915 nicht. 1915 wurde kein einziges Exemplar beobachtet, im Frühjahre 1916 wurde zwar 1 Stück gesehen, jedoch brütete dasselbe nicht. Dr. Eugen Naqv. Die Nahrung der Fluss-Seeschwalbe bilden laut der allgemehien Auf- fassung die kleineren und wertlosen Fischarten, welche sich an der Oberfläche des Wassers aufhalten. Demgegenüber machte ich die Erfah- rung, daß dieser kleine gefräßige Fischräuber auch den Flußaal ergattern kann. In den Abflußkanal, welcher das überflüssige Wasser des artesischen Brunnens in Hódmezővásárhely abführt, wurden zu Beginn der 1890-er Jahre aus Hamburg importierte Flußaale ausgesetzt, welche sich hier gut entwickelten, so daß im Jahre 1898 schon 37 cm. lange Exemplare gefangen wurden. Im Magen einer am 2-ten Juli 1896 erlegten Fluß- Seeschwalbe fand ich neben vielen anderen, nicht bestimmbaren Fisch- resten auch den Kopf und Flossenteile eines größeren Flußaales. Die 1 Dieser Ausdruck läßt darauf schließen, daß sich die Beschreibung auf eine größere gemischte Reiherkolonie bezog, in welcher neben den im Fluge ebenfalls weiß erscheinenden Löffel- und Schopfreiher auch Edel- und Silberreiher brüteten — in welcher Anzahl jedoch, läßt sich derzeit nicht mehr kontrollieren, doch dürfte der Bestand keinesfalls ein grosser gewesen sein, da ja wie bekannt, in einer Reinerkolonie immer die Edelreiher den kleinsten Bestand geben. Es ist wahrlich sehr Schade, daß uns von diesem interessanten Gebiete keine näheren Daten überliefert wurden, doch dürften sich vielleicht auch noch andere treffen, die diesem Mangel durch den obigen ähnliche wertvolle Reminiszenzen einigermaßen abhelfen könnten. Jakob SCHENK. 2 In der sogenannten Carska Bara. KLEINERE MITTEILUNGEN 565 Fluß-Seeschwalbe befand sich daher auch noch spät Abends auf der Jagd, zur Zeit, wenn die Aale sich auf die Oberfläche des Wassers begaben, um ihrer Nahrung nachzugehen. „ , „ . ^ ' fe &> Bartholomäus Bodnár. Die Rohrdrossel in den Gärten. Die Rohrdrossel is bekanntlich ein typischer Bewohner der Röhrichte. Wo jedoch die Rohrparzellen von kleinerer Ausdehnung sind und an buschbestandene Haine, Mais- und Weizenfelder oder Obstgärten grenzen, dort verläßt er häufig den Rohrwald und begibt sich zur Nahrungssuche auf die erwähnten Gebiete. Man sieht ihn dann oft in den Weizen- oder in den Maisfeldern, oder auch im Gebüsche nach Art der Grasmücken, nach Insekten suchen. Er pflegt dies besonders während der Jungenfütterung zu tun, bei welcher Ge- legenheit er sich mehrere hundert Schritte vom Röhrichte entfernt und mit der auf Bäumen erbeuteten Nahrung ziemlich große Distanzen bis zum Neste durchfliegen muß. Im vergangenen Sommer erschienen die Rohrdrosseln tagtäglich in meinem Garten, welcher ungefähr 350 Schritte vom Franzens-Kanal entfernt ist, wo sie dann, natürlich lautlos zwischen den Bäumen und Gebüschen auf Insekten Jagd machten. Später brachte eine Rohrdrossel auch einen flüggen Jungvogel mit sich, welcher die Beute dort an Ort und Stelle gleich verzehrte. Beide Vögel waren sehr zutraulich, ließen mich ganz nahe heran und zeigten durchaus keine Furcht. Es ist nicht nur ein ganz besonderer, sondern auch ein schöner An- blick, wenn dieser zwischen Bäumen und im Gebüsche so ungewohnte Vogel, wie eine Riesengrasmücke oder Nachtigall dem Insektenfange nachgeht. Dr. Euoen Nagy. Beitrag zur experimentellen Beobachtung des heimischen Vogelzuges. Noch bevor unser Institut daran ging, die experimentelle Beobach- tung des Vogelzuges ins Werk zu setzen, die Methode der Beringung in Anwendung zu bringen, gerieten schon einzelne auf den Gedanken, Zugvögel, deren sie habhaft werden konnten, mehr aus Neugierde, als aus wissenschaftlichem Trieb, zu bezeichnen. So versah im Jahre 1904 der verstorbene Pfarrer von Kőszegszerdahely Vinzenz Karmosy am 19. Sept. des erwähnten Jahres zwei von den im Pfarrhause erbrüteten jungen Rauchschwalben mit je einem kleinen grünen Seidenbeutel, welchen er ihnen am Halse befestigte und in dem folgendes Verschen enthalten war: «Libenter mitto te avis Quousque portat te tua vis Die gloriam Deo in excelsis, Hominibus in terra bonae voluntatis. Hungária (Europa) 1904. 19. Sept. IIV2 hóra ante mer. Vincentius Karmosy parochus szerdahelyensis. 566 KLEINERE MITTEILUNGEN Im Frühling des folgenden Jahres wartete der Pfarrer vergebens auf die Rückkehr seiner Schwalben ; zu seinem Erstaunen erhielt er aber die Nachricht, daß einer seiner bezeichneten Hausfreunde zwar im selben Komitate (Vas), jedoch in der Luftlinie ungefähr 22 Km weiter südöst- lich von Kőszegszerdahely, am 23. April 1905 in der Gemeinde Gyöngyo- SZŐ1ŐS aufgefunden wurde. Eine Bäuerin hatte das unter der Dachtraufe befindliche Nest beim Tünchen unabsichtlich heruntergeschlagen, und fand am Halse der brütenden Schwalbe das kleine Seidenbeutelchen mit der Botschaft des Pfarrers. Und der Zufall wollte es, daß die ihrem Geburtshause untreu gewordene Schwalbe ihre erste selbständige Haus- haltung gerade im Geburtsorte des Pfarrers einrichtete. Hier haben wir also eine verbürgte Angabe, daß die in Kőszeg- szerdahely ausgeschlüpfte Schwalbe nicht dorthin zurückkehrte, wo sie das Tageslicht erblickte, sondern sich in einem ziemlich tiefer südlich gelegenen Orte niederließ. Stefan von Chernél. Vogelzugsbeobachtungen an der Strypafront im Frühjahre 1916. Überwintert haben die folgenden Arten : Archibiiteo lagopiis, erschien Anfang November IQ 15 und ver- schwand in der zweiten Hälfte des April ; im Mai wurden keine mehr gesehen. Rallus aquaticiis, den ganzen Winter hindurch häufig. Accentor moduláris, den ganzen Winter hindurch häufig. Anas boschas, den ganzen Winter hindurch häufig. Die erste Ankunft wurde bei folgenden Arten beobachtet: 7. März Alauda arvensis, am 14. überall singend. 7. « Anthus spipoletta. 11. « Sturnus vulgaris. 18. « Gallinago gallinula. 22. « Milvus migrans. 23. « Motacilla alba. 24. « Vanellus vanellus. 24. c Ciconia ciconia. 28. « Grus grus, Flug von Südwest nach Norden 31. « Cerchneis tinnunculus. 31. « Columba oenas. 31. « Saxicola oenanthe. 1. Apri l Colymbus cristatus. 1. « Fulica atra. 2. « Antlius pratensis. 15. C( Hirundo rustica. 17. « Upupa epops. 18. « Cliaradrius dubius. KLEINERE MITTEILUNGEN 567, Mai )ril Circus pygargiis. Phylloscopus sibilator. Circus aeruginosus. To tan US h^poleucus. Ardea cinerea. Motacilla flava. Micropus apus. Muscicapa grisola. Coracias garrula. Pratincola rub etra. Sylvia at ricapilla. Orio lus oriolus. ï • - Coturnix coturnlx. . ■ - Hydrochelidon nigra. . . ■ Sterna hirundo. v Clivicola riparia. Acrocephalus arundinaceus. Larus ridibundus. Ludwig kómis von Leppend. Die Ankunft der Vögel in Silno im Frühjahre 1916. Der Beobach- tungspunkt liegt in Wolhynien 43 Kilometer nordöstlich von Luck. 10. März Alauda arborea. 19. Ai 19. 20. 21. 22. 22. 23. 23. 2. 4. 4. 5. 5. 6. 7. 9. 11. 14. •10. « Alauda arvensis. 15. « Corvus frugilegus-Flûge. 16. « Fringilla coelebs. 17. « Turdus nierula singt. 19. « Sturnus vulgaris. 19. « Corvus frugilegus, die letzten 25. « Scolopax rusticola. 27. « Ciconia ciconia. 27. « Buteo buteo. 27. « Erithacus rubecula. 29. « Phylloscopus acredula. 4. April Grus grus. 5. « Totanus ochropus. 19. « Cuculus canoras. 21. « Jynx torquilla. 22. « Muscicapa collaris. 22. « Oriolus oriolus. 24. « Upupa epops. 5. Mai Chloris cliloris. 6. « Luscinia philomela. 7. « Coracias sbarrala. Iván Király. 568 KLEINERE MITTEILUNGEN Den ersten Storch sah ich im Jahre 191 ó, am 25-ten März, in Podhajce. Zoltán Neubauer. Erfahrungen bei der Vogelberingung. Die Beringung nahm ich an Vögeln vor, welche bei dem in meinem Eperjeser Garten aufgestellten Futterapparat gefangen wurden. Ich nahm auch darauf Rücksicht, ob die Vögel durch den Fang verscheucht werden, ob ein und derselbe Vogel beständig zum Futteraparat kommt, und welchen Einfluß die Witterung auf den Besuch des Futterplatzes hat. Zu letzterem Zwecke notierte ich regelmäßig die Wetterverhältnisse. Die Beringung dauerte etwa 15 Tage. Von Zeit zu Zeit mußte ich wegen schlechtem, regnerischem oder schneelosem Weiter und wegen des Mißtrauens der Vögel, den Fang, respektive die Beringung einstel- len. Die Beringung dauerte an keinem Tage mehr als V2 bis 1 Stunde. Während dieser Zeit erschienen meine ständigen Gäste am Futterappa- rat sozusagen alle, zeigten aber keine Lust, sich zum zweitenmale (am selben Tage) fangen zu lassen. Nur zwei Sumpfmeisen machten eine Ausnahme. Die Meisten der Besucher waren Kohlmeisen. Trotz der durch den Fang hervorgerufenen Beunruhigung blieben die Sumpf- und Kohlmeisen meistens treu zum Futterapparat. Die ersteren aber mehr, als die Kohlmeisen, welche durch ihre größere Feigheit, oder vielmehr durch ihre Neigung zum Herumstreichen, vom häufigeren Besuch des Futterplatzes abgehalten wurden. Nach seiner Beringung erschien auch der Kleiber hier und da in der Nähe des Futteraparates, auf denselben ließ er sich jedoch nicht mehr nieder. Er konnte seine Furcht nicht bemeistern. Oder sollte er ein besseres Gedächtnis haben, als die Meise ? Der Kleiber wehrt sich beim Einfangen nicht im ge- ringsten, während die Kohl- und die Sumpfmeise tüchtige Schnabelhiebe austeilt. Besonders heftig wehren sich diejenigen, die zum erstenmale in Gefangenschaft geraten. Wenn eine Meise schon mehreremale ein- gefangen wurde, so läßt ihre Abwehr von Fall zu Fall nach. Dies be- weist wiederum, daß ihr Gedächtnis dennoch nicht schlecht sein kann und daß ihr Mut, sowie ihr Zutrauen zum Menschen größer ist, als beim Kleiber. Auch Verstand verrät dies! Der Wendehals wehrt sich beim Einfangen auch nicht. Kriegsquartier, den 23. November IQ 16. Ludwig Bohrandt. Literaturbesprechungen. Krieg und Vogelschutz. Eine Bitte an die Frauen. Von Graf Stefan Ambrózy. — Malonya, Mai 1916. 8°. 15 pp. Ein ungewölinliches Maß menschlichen Fühlens und tapferer Über- zeugung quillt aus der Flugschrift, die das Mitglied des ungarischen Magnatenhauses, Graf Stefan Ambrózy, i mitten im größten Kampfe geschrieben, den die Menschheit je auf Leben und Tod geführt, und die er gerade in jenem Zeitpunkt veröffentlicht, da die ringenden Millionen der allerzivilisiertesten Völker des Erdballs sich der letzten Reste des Humanismus und Völkerrechtes entledigend, nun zu den schonungsloses- ten Mitteln greifen, um die endgültige Abrechnung zu beschleunigen. Auf dem festen Lande und der hohen See, in den Tiefen dpr Erde und des Wassers, wie in den Höhen der Lüfte soll alles zur Hölle werden, bis auf den Ruinen kaum mehr überbietbarer Zerstörung, aus der Sint- flut des Blutes der Ölzweig des Friedens ergrünen mag. In das alles übertönende Schlachtgetöse ruft Graf Ambrózy mit erhobener Stimme: Schützen wir die Vögel! Ein kühner, befremdender Ruf. Werden ihn die vom Kanonen- donner betäubten Ohren hören? Da jeder Tag die größten menschlichen Werte vernichtet; die Blüte der Nationen nach Millionen verblutet : Wer soll da an die Vögel denken? Wer wird sich heute um ihr Los, ihren Schutz kümmern? Handelt es sich doch um eine in den Augen der meisten Menschen ganz untergeordnete Frage, die auch in der Muße des Friedens nur ausnahmsweise Würdigung fand. Wie? heute sollen war uns damit befassen? Jetzt sollen wir die Regelung des Vogelschutzes auf die Tagesordnung setzen ? Graf Stefan Ambrózy sagt nach reiflicher Erwägung seines Schrittes: Ja! Die vom deutschen Gouverneur Belgiens, Freiherrn von Bissing getroffene Vogelschutzverfügung hat Graf Ambrózy scharf beobachtet und verstanden. Er hat den tiefen Sinn und die hohe Bedeutung dieser scheinbar belanglosen Maßnahme erfaßt. Auch er blickt voraus, wenn er die Lehren aus der Vergangenheit des in seinen internationalen Relationen jahrzehntelang stagnierenden Vogelschutzes gerade am Höhe- 1 Derzeit in Tana, Post Vasszécsény, Ungarn. 570 LITERATURBESPRECHUNGEN punkt des großen Ringens betont, damit diese Frage bei der Liquida- tion des Krieges ein für allemal radical gelöst werde. Er tritt daher dafür ein, daß in die Friedensbedingungen auch die internationale Regelung des Vogelschutzes einbezogen werde, die — da ein Gutteil des Federvolkes nicht an einzelne Länder gebundene Arten (Standvögel) aufweist, sondern die meisten der Arten Zugvögel, also interzonale Er- scheinungen sind — ein gemeinsames Interesse der Nationen bildet «Die Jagd auf Zugvögel geschieht im Großen, schädigt die Volks- wirtschaft und entspringt dem niedrigen Trieb der Freßgier. Sie ist ein Schandfleck unserer Zeit, ein Versäumnis unserer Zivilisation. Abhilfe wäre sittliche und kulturelle Ehrenpflicht... So unanfechtbar diese ethi- schen Momente sind... entscheidend muß die kühle Erwägung des materiellen Schadens sein, der aus dem Unfug der europäischen Land- wirtschaft heute schon erwächst und falls wir nicht eingreifen, in Zukunft unabsehbare Dimensionen annehmen könnte. Nur durch höchste An- spannung seiner wirtschaftlichen Kräfte, durch forcierte Steigerung der Produktion und Ausnützung jeder Chance wird Europa imstande sein die ihm durch den Krieg aufgebürdeten Lasten zu tragen. In diesen schweren Zeiten bildet der Zugvogelbestand Europas — er mag in seiner Bedeu- tung gewürdigt sein oder nicht — keine quantité négligeable mehr.» So schreibt Graf Ambrózy und wir sind vollkommen seiner Ansicht. Die Arbeitsleistung der Vögel wird in Zukunft noch schwerer in die Wagschale fallen. Die Vermehrung dieser unentgeltlichen Arbeiter wird noch erhöhte Bedeutung gewinnen. Mit markigen Zügen schildert der Verfasser die wirtschaftliche Rolle der Vögel und deren erbarmungslose Verfolgung im Süden, wo die den nördlicheren Ländern entstammenden Vogelbestände in Massen vernichtet werden. Er verweist auf die sich seit Jahrzehnten fruchtlos, hinziehenden Bemühungen einer vollständigen internationalen Regelung des Vogelschutzes, beleuchtet die Ursachen und wünscht, ohne weiteren Aufschub, in Verbindung mit den Friedensverhandlungen, ein energisches Eingreifen, eine rasche, definitive Lösung. Ohne den Zeitpunkt zu erwarten, bis die Erkenntnis von unten hinauf durchdringt, empfiehlt er, wie es auf dem Gebiete der Jagd in den Zentralstaaten mit Erfolg geschehen, den Weg von oben herab. Eine den örtlichen Verhältnissen Rechnung tragende gesetzliche Rege- lung auf internationalen Grundlagen. Mit seiner Bitte wendet sich der Verfasser vor allem an «jene, denen der Vogelsang am meisten sagt, deren Herz am wärmsten schlägt, deren Wort am schwersten wiegt, die in diesem Kriege größer dastehen, denn je zuvor. Sie, die so viele Wunden geheilt», die Frauen bittet er, <^sie mögen auch diese große Wunde heilen». LITERATURBESPRECHUNGEN 571 Unser Institut, daß das Schwergewicht seiner Aufgabe nebst der Verwirklichung des theoretischen und praktischen Vogelschutzes im Lande, auch ganz besonders in der aufmerksamsten Pflege der internationalen Relationen erblickt, begrüßt das beherzte Auftreten des weit ausblicken- den Grafen Stefan Ambrózy mit inniger Freude und sichert seiner Aktion werktätige Unterstützung. Es gereicht uns sicher zur Befriedigung, im Dienste unserer Sache einen ausgeprägt willensstarken Mann zu wissen, den wir seit Jahr- zehnten in Wort, Schrift und Tat als einen zähen, begeisterten Vertreter naturwissenschaftlicher Interessen so oft am unerreichbar scheinenden praktischen Ziele sahen. Sein Name als Dendrologe und Schöpfer des weltberühmten immergrünen Parks von Malonya, ist weit über die Grenzen unseres Vaterlandes bekannt. Was aber die Aussicht eines Erfolges besonders erhöht und für uns von größtem Wert ist, die wir mit unseren Bestrebungen in den Hallen der Politik so schwer Gehör finden, ist der so seltene Fall, daß uns die Hilfe gerade von dieser Seite kommt, ja die Initiative von einem durchaus selbständigen, mit der auswärtigen Politik wohlvertrauten Parla- mentarier ausgeht. Unserer Ansicht nach ist der Vogelschutz gewiß berechtigt, in jener Friedensurkunde Platz zu beanspruchen, auf der die Zukunft unseres Erdteils ruhen wird. Denn neben der großen volkswirtschaftlichen Bedeu- tung der Frage leuchtet in hellem Glanz auch ihre sittliche Seite, die Stärkung einer vertieften Menschlichkeit. Und sicher ist es, daß die welterschütternden Kriege erst aufhören, werden, wenn sich einst materielle und ethische Interessen dauernd die Wage halten. Kőszeg, den 3. Februar 1917. St-efan von Chernél. Tschermak, A. v., Über Verfärbung von Hühnereiern durch Bastar- dierung und über Nachdauer dieser Farbänderung. (Farbxenien und tär- bungsfelegonie.) Biolog. Zentralblatt. Bd. 35, 1Q15. Vor einigen Jahren gelang es dem Verfasser i durch Bastardierun- gen zwischen Kanarienweibchen und Hänfling-, Girlitz-, Zeisig-, Stiglitz-, ' Tschermak, A. v., Einfluß der Bastardierung auf Form, Farbe und Zeichnung von Kanarieneiern. Umschau. Jahrg. 14., 1910. — Über den Einfluß der Bastardierung auf Form, Farbe und Zeichnung von Kanarieneiern. Biolog. Zentralblatt. Bd. 30., 1910. — Über Abänderung von Kanarieneiern durch Bastardierung. Urania (Wien). Jahrg. 5., 1912. — Über Veränderung der Form, Farbe und Zeichnung von Kanarieneiern durch Bastardierung. Pflüg. Arch. f. d. ges. Physiol. Bd. 148., 1912. 572 LITERATURBESPRECHUNÜEN oder üimpelmännchen zu beweisen, daß auch im Tierreiche sogenannte Xenien, d. h. «Abänderungen, welche mütterliche Organe oder die Hül- len der Frucht (durch Bastardierung) in einer korrespondierenden, patroklinen, d. h. durch den Vatertypus bezeichneten Richtung erfahren», vorkommen. Diese patroklinen Abänderungen wurden an der Zeichnung der Eischale wahrgenommen. Ein durch ein Männchen der genannten fremden Arten befruchtetes Kanarienweibchen legt nämlich statt den sonst mit unscharfer, hellbrauner Fleckung versehenen Eiern, solche, die bestimmte schwarzbraune Abzeichen aufweisen, welche der typischen Zeichnung der Reinzuchteier des betreffenden Wildvogels in solchem Maße ähneln, daß daraufhin ein geübtes Auge geradezu die an der Bastardierung beteiligte Vaterart bestimmen kann. Zur Erklärung dieser ganz spezifischen Zeichnungsxenien stellte Verfasser folgende Alter- native auf: entweder wird die Pigmentierung der Eischale seitens des bastardierten Eidotters mitbestimmt (intraovale Xenienreaktion), oder es wird durch irgendwelche Bestandteile des fremden Samens der mütter- liche Eischalenbildungsapparat umgestimmt (extraovale Xenienreaktion). Eine Entscheidung in dieser Alternative können Imprägnierungsversuche mit unfruchtbar, doch nicht unwirksam gemachtem Samen bringen, außerdem Prüfung der eventuellen Nachwirkung einer Farbenabänderung nach Aufgabe der Bastardzucht und Wiederherstellung der Reinzucht. Eine Nachwirkung von Bastardierung an den Fruchthüllen oder an der Frucht selbst besitzt den Terminus «Telegonie». Der Nachweis eines solchen Vorganges würde für einen extraovalen Ursprung der Färbungs- und Zeichnungsxenien des Vogeleies sprechen. Da über die Färbungs- telegonie von Vogeleiern bisher nur die ungefähre Angabe von Kutter i vorlag, stellte Verfasser seit 1912 umfangreiche Versuche über Ver- färbung von Hühnereiern durch Bastardierung und über Nachdauer dieser Farbenänderung an. Die Versuchsreihen ergaben, daß fast in allen Fällen eine Verfärbung der Hühnereier durch Bastardierung (Xenio- dochie) nach der Richtung gegen die Vaterrasse hin eintrat. Die Bastar- dierung steigert die Variabilität der Eifarbe. Bei wiederholtem Wechsel von Reinzucht und Bastardzucht fiel der verfärbende Einfluß der Bastar- dierung immer schwächer aus. Bezüglich der Telegonie ließ sich in be- stimmten Fällen eine gewisse Nachdauer der durch Bastardierung be- wirkten Veränderung der Schalenfarbe, während der darauf folgenden Reinzucht feststellen. Es kann daher mit höchster Wahrscheinlichkeit angenommen werden, daß die Xenienreaktion extraovaler Natur sei, der weibliche Genitaltrakt wird durch gewisse Bestandteile des rasse- oder ' Kutter, Betrachtungen über Systematik und Oologie vom Standpunkte der Selektionstheorie. I. Teil. Journal für Ornithologie. Bd. 25., 1877. II. Teil. Bd. 26., 1878. LITERATURBESPRECHUNGEN 573 artfremden Spermas charakteristisch beeinflußt. Über diese Beeinflussung ist, da wir heute selbst den Ort und die Art der Pigmentbildung noch nicht genau kennen, keine spezielle Aussage möglich, sie zeigt, jedoch die Tendenz, diese beiden Faktoren nach der durch die bastardierende Vaterart bezeichneten Richtung hin abzuändern. j^^ Euqen Qreschik. Hahn, E., Über den Farbensinn der Tagvögel and die Zapfenöl- kageln. Zeitschr. f. wiss. Zoologie Bd. 116. 1916. Durch die Untersuchungen von Hessi war man allgemein geneigt anzunehmen, daß die Tagvögel «relativ blaublind» seien, d. h. daß blaue Strahlen für diese Vögel keinen Farbwert besitzen. Die Verfasserin stellte neuere Versuche mit Hühnern und Vögeln von großenteils blauem Ge- fieder, wie Ara ararauna L., Melopsittacus undulatas Shaw., Bolbor- hynchus monacus Bodo., Urocissa erythro rìiyncìia Gm., Uraegintlms ben- galis L. und Cyanospiza cyanea L. an. Hess schien es nämlich eben wegen der Blaublindheit der Vögel unwahrscheinlich, daß blaues Ge- fieder eine Schmuckfärbung für die Vögel abgeben kann. Leider er- wiesen sich mit letzteren die Fütterungsversuche im Spektrum und bei Anwendung farbiger Glaslichter ungeeignet zum Feststellen des Farben- sinnes dieser Vögel. Es zeigte sich nämlich, daß sich bei diesen Vögeln andere Faktoren, wie ungewohnte Umgebung, blaues, fremdes Futter nicht so leicht, wie bei den Hühnern neben dem Gesichtssinn aus- schalten lassen. Ich möchte hier besonders noch einen störenden Um- stand hervorheben, nämlich, daß ein Ararauna, nachdem er sich daran gewöhnt hatte, sein Futter, die Sonnenblumenkerne im Spektrum mit seiner Zunge tastend aufzunehmen, er auch im völlig verdunkelten Zim- mer, durch Abtasten des Tisches mit der Zunge sein Futter fand. Es spielte also der Tastsinn unter diesen unnatürlichen Bedingungen eine sehr große Rolle. Daher konnte auch keine experimentelle Grundlage für die Schmuckfarbentheorie gewonnen werden. Die Versuche mit den Hühnern ergaben jedoch im Gegensatze zu Hess, «daß der Farbensinn der Hühner ähnlich oder gleich dem des normalen farbentüchtigen Menschen ist». Die HESS'schen Resultate las- sen sich auf die störende Wirkung psychischer Momente zurückführen. Die fremde Umgebung und das den Vögeln ungewohnte blaue Futter beeinflussen das Verhalten der Tiere so, daß es scheint, als ob blaue Strahlen für das Tagvogelauge keinen Farbwert hätten. Durch allmähliche Gewöhnung der Hühner an blau gefärbtes Futter und durch Vergleich mit blauen und grauen Körnern konnte jedoch Verfasserin feststellen, 1 Hess, v., Untersuchungen über Licht- und Farbensinn der Tagvögel. Arch. f. Augenheillcunde. Bd. 57., 1907. 574 LITERATURBESPRFXHUNGEN «daß die kurzwelligen Strahlen des Spektrums nicht nur durch ihren Helligkeitswert, sondern auch durch ihren Farbwert wirken». Durch alhiiähliche Dressur der Hühner auf Blau (ungefärbte Körner in farbiger Umgebung) gelang es ihr weiter nachzuweisen, daß Blau sowohl von anderen Farben, als auch von den ürauabstufungen zwischen Schwarz und Weiß unterschieden wird. Der zweite Teil der Arbeit enthält systematische und embryologi- sche Untersuchungen über die farbigen Ölkugeln der Vogelretina. Nahe verwandte Tagvögel zeigen eine Übereinstimmung in Farbe und Ver- teilung der Ölkugeln der Netzhautzapfen. Die untersuchten Raubvögel hatten drei, die Hühnervögel fünf verschiedene Arten von Ölkugeln. Alters- und Geschlechtsunterschiede konnten bei erwachsenen Tieren nicht beobachtet werden. Was die Funktion der Ölkugeln anbelangt, so sind die bisherigen Untersuchungen noch nicht spruchreif. Sie scheint im Zusammenhange mit dem Farbenunterscheidungsvermögen der Vögel zu stehen. Schwachgrünliche Ölkugeln konnte Verfasserin bereits zu Beginn des 10. Bebrütungstages der Hühnerembryonen be- obachten, während M. Schultze erst am 17. bis 18. Bebrütungstage sie feststellen konnte ; die Differenzierung in solche von verschiedener Farbe trat am 17. Tage ein. Es muß jedoch bemerkt werden, daß bei einem Vergleich der entsprechenden Bebrütungsstadien von Hühnern der Italiener- und der Wyandotterasse die Zeit der Farbendifferenzierung der Ölkugeln geringe Unterschiede aufwies. Es ist möglich, daß dies einen in Korrelation mit der Körperpigmentierung stehenden Rassen- unterschied abgeben wird. D^. Eugen Greschik. Reinecke, 0., Über den Wandiingsbau der Arterien, insbesondere die Struktur des elastischen Gewebes bei Ananinien and Sauropsiden. Die Arterienwandungen bei Vögeln. Arch. f. niikroskop. Anat. Bd. 89. 1916. Da wir außer der Arbeit von Argaud^ über die Histologie der Vogelarterien keine anderen Veröffentlichungen besitzen, unterzog Verfasser die Gefäße von Enten, Gänsen, Tauben, vom Eichelhäher, Bläßhuhn und Grünfink einer eigenen Untersuchung. Er fand, daß der Truncus arteri- osus, die Aorta bis nach der A. coelica, die A. anonyma, A. subclavia, A. axillaris, weiter die proximalen Teile des Truncus caroticus und die A. pulmonalis außerhalb der Lunge zum elastischen Typ gehören. Das elastische Gewebe ist hier durch starke elastische Membranen vertreten und herrscht vor. Die Aorta nach Abgabe der A. mesenterica superior bis nach Abgabe der A. pudenda conini., die Eingeweidearterien zum ' Argaud, Structure des artères chez les oiseaux. C. R. des Anatomistes. Tou- louse, 1904. LITERATURBESPRECHUNGEN 575 größeren Teile, die Hals- und unteren Extremitätenarterien und die oberen Extremitätenarterien von der A. radialis an sind dem gemischten Typ zuzurechnen, bei welchem die Muskulatur und das elastische Ge- webe ziemlich gleich stark verteilt sind. Hier und im weiter unten erwähnten hybriden Typ sind letztere hauptsächlich als konzentrische Ringfasern und Lamellen vorhanden. Die A. Coronaria cordis, die Ge- hirnarterien, die A. piilmonalis im Bereiche der Lunge und die Fort- setzungen der Gefäße vom gemischten Typ sind muskulös. In der Media herrscht hier glatte Muskulatur vor und außer der Elastica interna ist elastisches Gewebe nur spärlich zu finden. Einen plötzlichen Übergang vom elastischen zum muskulösen Typ zeigt am Ursprünge die A. Coro- naria cordis und die A. coeliaca, weniger schroff ist der Übergang in der Aorta zwischen der Abzweigung der A. coeliaca und A. mesenterica superior. Auf kurzen Strecken ist hier der hybride Typ vorhanden, d. h. die Media besitzt einen innen gelegenen muskulösen und einen äußeren elastischen Teil. Die übrigen Übergänge verlaufen allmählich. Eine meist konzentrisch verlaufende starke Elastica externa ist stets aus- gebildet. Feinere elastische Fasern kommen in großer Menge vor. Dr. Euoen Greschik. Reisinger, L., Das Kleinhirn der Hausvögel. Zoolog. Anzeiger. Bd. 47. 1916. Verfasser untersuchte: Taube, Huhn, Ente und Gans. Bei den Vögeln ist vom Kleinhirn nur das Mittelstück (Paläocerebellum Edinger, CoMOLLi) vorhanden. Die Zahl der Querwülste auf der Oberfläche ist individuell verschieden. Seitlich befindet sich je ein Flocculus. Bis an den Markkern reichende Furchen konnte er gegen Brouwer nicht wahr- nehmen. Die Histologie des Vogelkleinhirns stimmt im wesentlichen mit der des Säugerkleinhirns überein. Man kann eine Molekularschicht, Körnerschicht und Marksubstanz unterscheiden. Die PuRKiNjE'schen Zel- len sind bei den Vögeln kleiner, als bei den Säugetieren. Mss/körper sind in Form grober Schollen und Stäbchen zu bemerken. Das Klein- hirns ist bereits fötal so aufgebaut, wie im erwachsenen Zustand, nur die Zellelemente sind kleiner. Die Kleinhirnzerstörungsversuche des Verfassers bei Taube und Huhn ergaben einen Verlust des Gleich- gewichts und Zwangshaltung, wie bei den Säugetieren. Er kommt zu dem Schlüsse, daß das im wesentlichen nur aus dem Wurm bestehende Kleinhirn der Vögel ebenso Organ des Statotonus (Edinger), wie das mit großen Hemisphären ausgestattete Kleinhirn der Säuger ist. Woraus er weiter darauf schließt, daß der Wurm der wichtigste Teil dieses Ge- hirnabschnittes ist, was auch die Entwickelung dieses Organes in der Wirbeltierreihe zu bestätigen scheint. Dr. Eugen Greschik. 576 LITERATURBESPRECHUNGEN Boetticher, H. v., Untersuchungen über den Zusammenhang zwisclien Klima und Körpergröße der homo other men Tiere. Zoolog. Jahrbücher. Abt. f. Syst. Geogr. u. Biolog. Bd. 40. 1915. K. Bergmann stellte in seiner 1849 erschienenen Schrift «Über die Verhältnisse der Wärmeökonomie der Tiere zu ihrer Größe» eine Theorie auf, wonach die größeren warmblütigen Tiere, die Säuger und Vögel in kälteren, die kleineren dagegen in wärmeren Gebieten bessere Lebens- bedingungen antreffen. Denn obzwar die Säuger und Vögel infolge ihrer Eigenwärme von der Aussentemperatur nicht so abhängig sind, wie die wechselwarmen Tiere, werden sie doch von ihr in gewissen Maße beeinflußt. Eine höhere Außentemperatur kann die Eigenwärme steigern, eine niedrigere wieder dieselbe herabsetzen. Gegen allzuviel Wärmeabgabe werden die Tiere außer durch dichtes Haar- oder Feder- kleid, oder durch Fettpolster auch durch Vergrößerung des Körpers geschützt. Denn ein großer Körper hat eine verhältnismäßig kleinere Oberfläche als ein sonst gleichgestalteter kleiner Körper. Es kann daher ein großer Körper in kalter Umgebung seine Eigenwärme besser erhal- ten, als ein kleiner. Dieser Theorie nach müßten daher von nahe ver- wandten Säugetier- und Vogelformen die größeren in kalten, die klei- neren in warmen Gegenden ein besseres Fortkommen finden. Außer der Körpergröße kann eine verminderte Wärmeabgabe jedoch auch auf anderem Wege erreicht werden, es können daher bei einem Vergleiche nur sehr nahe verwandte Tierformen mit möglichst gleicher Lebensweise herangezogen werden. Da diese Theorie neuerer Zeit von verschiedenen Seiten auf Widersprüche stieß, so unterzog sie der Verfasser an der Hand eigener Messungen am Material des Kgl. Museums für Natur- kunde in Berlin einer neuen Prüfung. Uns interessieren hier besonders seine Untersuchungen an Vögeln. Da die Zugvögel in Wirklichkeit unter anderen klimatischen Verhältnissen leben, als die Standvögel einer und derselben Gegend, so sind für die Betrachtung nur letztere geeignet. Von den vielen vom Verfasser angeführten Beispielen seien hier nur einige erwähnt. «Der Lämmergeier ist auf Sardinien (Oypaetus sub- alpinus Br.) und im Atlas (G. atlantis Eri.) kleiner als in den Pyre- näen, Seealpen, Appenninen, dem Balkan und dem Hochgebirge Asiens bis China (O. barbatus [L.]).» «Der Uhu ist in Sibirien (Bubo sibiricus Schlegel) größer als in Europa (B. bubo L.), in Nordafrika (B. ascala- phus Saw.) und in Indien (B. bengalensis [Frankl]) dagegen kleiner. Ebenso ist B. arcticus Sw. vom arktischen Nordamerika größer, als B. virginianus (Gm.), der das östliche Nordamerika bis Costa Rica be- wohnt.» Die nördlichen Vertreter des Kolkraben (Corvus corax L.) sind alle stärker. «Der Raubwürger ist in Lappland und Sibirien (Lantus LITERATURBESPRECHUNGEN 577 major Pall.) größer als in Nord- und Mitteleuropa (L. excubitorL. und verwandte).» Es gibt aber auch Ausnahmen, so soll der Kreuzschnabel im Himalaya (Loxia himalayeiisis Blyth) ein «wahrer Zwerg» sein. Bemerkenswert ist, daß sich die Vögel des heißen Süd-Somalilandes zum großen Teile von ihren Verwandten in benachbarten kühleren Ge- bieten durch auffallende Kleinheit auszeichnen. Nach O. Neumann würde es sich hier um Kümmerformen handeln, da sich das Süd-Somaliland in einem Stadium der Austrocknung befinde. Diese Ansicht steht nicht im direkten Widerspruche zur BERGMANN'schen Theorie. Denn es ist nach dem Verfasser sehr wohl möglich, daß durch die mit der Aus- trocknung verbundene Erhitzung die Vögel in der Weise immer kleiner wurden, daß nur die kleineren Individuen in der Hitze noch erträgliche Lebensbedingungen fanden, während die größeren allmählich ausstar- ben, so daß durch Selektion, in Anpassung an das immer heißer ge- wordene Klima, die verschiedenen Arten in neue, kleine Formen sich umgestalteten. Bei den Zugvögeln sind die Verhältnisse nicht so klar und bei dem Vergleichen der verschiedene Arten lediglich das Brutgebiet in Betracht ziehend, gelangt man zu Resultaten, welche der Richtigkeit der BERGMANN'schen Theorie auf den ersten Blick zu widersprechen schei- nen. Man muß bei diesen auch die klimatischen Verhältnisse der Winter- herberge in Betracht ziehen. Leider ist darüber bis jetzt noch wenig bekannt, daher kann man die Zugvögel noch nicht daraufhin verwerten. Verfasser kommt zu dem Schlüsse, daß die vielen Beispiele gerade bei den an die Scholle so wenig gebundenen Vögeln ein starkes Argument für die Richtigkeit der BERGMANNschen Theorie abgeben. Dr. Eugen Greschik. Eckardt, W. R., Einbürgerungsversuche als Möglichkeiten zur Er- forschung des Vogelzuges. Naturwiss. Wochenschrift. N. F. Bd. 13. 1Q14. — 2. Mitteilung und Nachtrag. Ibid. Bd. 14. 1915. Verfasser schrieb 1913 in einem Referat «Das Zugstraßenproblem der Wandervögel»,! daß man durch Aussetzen einer .größeren Anzahl markierter Exoten an einer geeigneten Örtlichkeit eine Möglichkeit zur exakten Erforschung des Vogelzuges schaffen könnte. Wenn diese näm- lich im Herbste abziehen und im nächsten Frühling wiederkehren wür- den, so kämen wir zu positiven Ergebnissen. In obigen Arbeiten teilt er seine Versuche mit fremdländischen Enten mit. Ein von der Firma Karl Hagenbeck im Februar 1913 frisch importiertes Mandarinenten- paar brütete im selben Jahre an einer einsamen Stelle des Werraflusses unterhalb der Stadt Hildburghausen in Thüringen. Der junge Nach- ^ Die Naturwissenschaften. Heft 30., 1913. Aquila. -J' 578 LITERATURBESPRECHUNGEN wuchs konnte noch Ende Januar 1914 beobachtet werden, dieser Ver- such fiel also negativ aus. Es ist möglich, daß dieser Fall mit den an Wildgänsen gemachten Erfahrungen übereinstimmt, bei welchen der auf den Gewässern der Tiergärten und Parke gezogene Nachwuchs, wenn die Eltern flugunfähig sind, nicht abzieht. Nun brachte aber der Ringversuch noch im Jahre 1914 jene Frage einen Schritt zur Lösung näher. O. Hein- rothI erhielt nämlich Bericht über zwei im Jahre 1913 im Zoologischen Garten zu Berlin beringte fremdländische Enten (Mandarin- und Brautente), welche in Dönnerdorf, Kr. EUey (Kurland, Rußland) gefangen wurden. Die in Berlin erbrüteten genannten Enten wurden im Herbst sonst immer in südlicher und südwestlicher Richtung angetroffen, der hier erwähnte Fall zeigt nun, daß diese Vögel im Frühling die nordöstliche Richtung einschlugen. Verfasser stellt daher fest, daß diese exotischen Enten, genau wie unsere einheimischen Zugvögel sich verhielten. Die bereits erwähnten Mandarinenten an der Werra verschwanden im März 1914, als der Fluß wieder eisfrei geworden war. Er glaubt, daß sie mit anderen europäischen Enten wegzogen und dies im Herbste 1913 darum nicht eintraf, weil sie mit anderen Wasservögeln nicht in Berührung kamen und so von diesen nicht geführt werden konnten. Später stellte es sich aber heraus, daß ein Teil der Enten doch zurückblieb und im Sommer zu einer erfolgreichen Brut schritt. Es scheint, daß sie hier ähnliche Bedingungen, wie in ihrer Heimat vorfanden. Dr. Eugen Greschik. Haecker, V., Reizphysiologisches über Vogelzug und Fnihgesang. Biolog. Zentralbl. Bd. 36. 1916. Verfasser studiert seit längerem jene tierischen Lebensäußerungen, bei welchen die reflex- und instinktmäßige Grundlage eben im Begriffe ist, von psychischen Elementen höherer Ordnung verdunkelt zu wer- den. In vorliegender Arbeit unterzog er den Frühjahrs- und Herbstzug der Vögel und den Frühgesang einer Analyse. Versuche sind in diesen Fragen nur in beschränktem Maße anwendbar. Die Ringexperimente ließen hauptsächtlich die Richtung und Schnelligkeit des Vogelzuges erkennen, während die Ursachen, welche den Aufbruch und die Rich- tung des Zuges bedingen, vorläufig bloß beobachtet werden können. Bekanntlich stellte der Verfasser 1904 in einem auf der Tübinger Zoolo- gen Versammlung gehaltenen Vortrage eine Hypothese auf, wonach den Reiz zum Aufbruch aus Oberitalien für gewisse Vögel der Föhn bildet, und dieser auch das Vehikel beim Passieren der Alpcnpässe ist. Er dachte also, daß die bei Eintritt der Föhnlage am Südabhang der Alpen in immer stärkerem Maße aufsteigenden Luftsäulen von den aus 1 Journal für Ornithologie. Jahrg. 63., 1915. LITERATURBESPRECHUNGEN 579 Afrika kommenden Vögeln empfunden und für die Weiterreise als Signal benützt werden. Auch die folgenden Jahre bestätigten seine Beobachtungen. Er geht weiter auf die Einwände, welche gegen seine Föhnhypo- these gemacht wurden, ein und kommt zu dem Schlüsse, daß der Föhn für gewisse Arten tatsächlich ein Signal und ein wichtiges Treibmittel ist, daß aber die von den Vögeln eingeschlagenen Wege nicht immer die nämlichen sind, sondern wahrscheinlich durch verschiedene Fak- toren bestimmt werden. Bei vielen Arten ziehen die jungen und die alten Individuen zu verschiedenen Zeiten. Bei diesen jungen Vögeln kann weder das Beispiel der Alten noch die eigene Erfahrung eine Rolle spielen, die Wanderung ist daher in viel größerem Maße eine instinktmäßige, durch meteorologische Faktoren bedingte Erscheinung, als bei den Erwachsenen, d. h. sie werden bei ihrer ersten Wanderung durch Wind und Wetter passiv getrieben, während die Erwachsenen eher aktiv ihren Weg finden. Demgemäß sind auch die Wanderwege der jungen Vögel noch unbestimmter und bei ihrer ersten Rückkehr werden sie vielleicht nur in seltenen Fällen in ihre engere Heimat zurückfinden. Sie verteilten sich bei ihrer Heimkehr auf größere Ge- biete, sie breiten die Art gleichmäßig aus oder sie führen nach J. Schenk eine andauernde Blutmischung herbei; während die Alten ihrer Heimat- treue zufolge den sicheren Grundstock des Vogelbestandes einer Ge- gend bilden. Bei den Erwachsenen spielen höhere, über dem Instinkte stehende psychische Faktoren eine Rolle, mindestens aber müssen ihnen ein gutes Ortsgedächtnis, vielleicht auch Spuren eines Heimatsgefühls zuerkannt werden. Aus den Ringversuchen Thienemann's, von Szeöts's und von Thusi's ist es erwiesen, daß die alten Individuen der Rauchschwalbe, der Hausschwalbe und des Mauerseglers zu ihrer vorjährigen Brutstätte zurückkehren. Dies kann kaum anders gedeutet werden, als daß die alten Vögel auf Grund eines Ortsgedächtnisses (visueller Art) ihren Weg zurückfinden. Verfasser legt in folgendem die Frage vor, ob auf diesem, bereits zur Tierpsychologie gehörendem Gebiet mittelst des Versuches weiterzukommen ist? Sind die Vögel nicht bloß heimattreu, sondern benützen sie zu ihren Reisen immer den nämlichen Weg? Der Ring- versuch könnte nur beim Zusammentreffen besonders glücklicher Zu- fälle sichere Resultate geben, z. B. wenn es gelingen möchte dasselbe Individuum oder die Gatten eines Paares während des Zuges verschie- dene Male zu fangen. Indirekt aber kann man der Lösung der Frage näherkommen, indem man das Gedächtnis und speziell das Orts- gedächtnis auf andere Weise prüft. Verfasser hatte daher experimentelle Untersuchungen über das Vogelgedächtnis geplant. Vo>i diesen konnte 37* 580 LITERATURBESPRECHUNGEN infolge des Krieges nur einer beendet werden. Ein Paar Halsbandkraniche (Grus collaris) gewöhnte Verfasser im Halleschen Zoologischen Garten durch Fütterung so an sich, daß sie bei seiner Annäherung und später auf einen mehrmaligen Pfiff an eine bestimmte Ecke heraneilten. Nach 21 V2 Monate langem Pausieren kam auf den Pfiff des Verfassers das Kranichpaar wieder nach der alten Ecke. Er konnte daher beweisen, daß die Erinnerung an bestimmte Erfahrungen beinahe zwei Jahre dauerte, also viel länger, als der Zwischenraum zwischen zwei gleichgerichteten Wanderungen beträgt. Außer dem Erinnerungsvermögen gibt es noch viele andere Vorgänge, welche die Grenze über das eigentlich reiz- physiologische Gebiet überschreiten. Solche Vorgänge sind die Wahl des Nistortes und des Nistmaterials, oder eine durch ungünstige Wit- terungsverhältnisse verzögerte, oder mehrfach unterbrochene Besiedlung eines höheren, die Umgebung überrangenden Berges. Hier sind höhere psychische Faktoren mit im Spiele. Er macht aufmerksam, daß eine hohe, unbewaldete Bergkuppe besonders günstig für verschiedene Versuche, wie Beringen, Maskierung der vorjährigen Brutstätten, künstliche Schaf- fung schneefreier Plätze wäre. Verfasser geht hierauf zum Frühgesang der Vögel über. Dieser kann weit mehr als eine reizphysiologische Erscheinung angesprochen werden. Die Rolle des Experimentators übernahm hier die Natur selbst, indem sie die verschiedenen als Reiz in Betracht kommenden physikali- schen Faktoren in meßbaren Abstufungen auf den Organismus ein- wirken läßt und die durch diese verursachten Reaktionen sind meßbar. Den Ornithologen ist es schon lange bekannt, daß die Singvögel morgens zu bestimmten Stunden ihr Lied beginnen. A. Voigt teilt in seinem «Exkursionsbuch» eine ganze Reihe von Daten mit, welche zei- gen, daß jede Vogelart zu einer bestimmten Zeit mit dem Morgen- gesang beginnt. Aber weder Voigt noch ein anderer Autor beschäftigte sich mit der Frage, welcher spezielle äußere oder innere Faktor eigent- lich den Beginn des Vogelgesanges auslöst. Mit anderen Worten noch niemand versuchte diesen Gegenstand vom Standpunkte der Reizphysio- logie zu prüfen. Verfasser beobachtete täglich das Schilpen des Haus- sperlings und konnte feststellen, daß bei vollkommen wolkenlosem Him- mel dies im Winter 10, im Sommer 20 Minuten vor Sonnenaufgang eintritt. Das Sperlingskonzert beginnt also Mitte und Ende Juni in Halle (51 1/2° N., 12° O), da die Sonne dort um diese Jahreszeit um 3 Uhr 3Q — 40 Minuten aufgeht, bei klarem Himmel 3 Uhr 20 Minuten (mittel- europäische Zeit). Die Schwarzdrossel und Singdrossel beginnen in dieser Jahreszeit ihren Gesang um 2 Uhr 50 Minuten. Ist der Himmel im allgemeinen klar, der Horizont aber stark dun- stig, oder ist der Himmel zur Zeit des Sonnenaufgangs von einer dün- LITERATURBESPRECHUNQEN - 581 nen Wolkendecke überzogen, so beginnt der Gesang 5 — 10 Minuten später. Ist der Himmel noch bewölkter, regendrohend, oder regnet es, so kann sich der Anfang des Gesanges noch weiter verzögern, jedoch beträgt diese Verzögerung vom frühesten Termin gegen die Zeit des Sonnenaufganges hin nicht mehr, als 15 — 20 — 22 Minuten. Die Amsel kann z. B. selbst ein Morgengewitter mit Donner nicht veranlassen diesen äußersten Termin zu überschreiten. Auch durch stark leuchtendes Morgenrot kann der Gesang verspätet werden, da er mit großen Dunst- massen einhergeht. Eine Schneedecke und der Schein des Vollmonds haben keinen merklichen Einfluß. Temperatur und Windstärke spielen im allgemeinen nur eine sehr geringe Rolle. Nur einige Vögel, wie die Kohlmeise, werden durch stärkere Winde verstimmt. Auch unregel- mäßige Geräusche haben auf den Beginn des Gesanges keinen Ein- fluß. Der Vogelgesang ist überhaupt von fremden Geräuschen unab- hängig, dies geht aus den vielen Beobachtungen von der Front hervor, wonach viele Vögel mitten im Kanonendonner und Gewehrfeuer ihren Gesang fortsetzen. Der gefangen gehaltene Kanarienvogel singt hin- gegen bei lautem Gespräch und anderem Lärm besonders laut. Aus dem bisher gesagten folgert er, daß das Sonnenlicht derjenige Reiz ist, welcher den Frühgesang auslöst, und zwar handelt es sich dabei nicht um die direkten Strahlen der aufgehenden Sonne, sondern um das reflektierte, diffuse Licht. Zur weiteren Begründung dieser Ansicht gibt er mehrere Tabellen, welche Ausschnitte aus den Jahreskurven ver- schiedener Vögel enthalten. Fragen kann man, ob neben dem Lichte nicht noch andere, mit dem Laufe der Sonne zusammenhängende periodische Erscheinungen, wirksam sein können, nämlich die Tagesschwankungen des Luftdrucks, der Luftfeuchtigkeit und der Luftelektrizität. Verfasser hält es für mög- lich, daß bei eingehenden Untersuchungen eine modifizierende Wir- kung von Luftdruck und Luftfeuchtigkeit zutage treten wird, weil es bekannt ist, daß gewisse Vögel ihre Stimme bei Regenwetter charak- teristisch verändern, z. B. Buchfink, Nebelkrähe, Kuckuck, Regenpfeifer (Charadrius), Pfau. Für eine Beeinflussung durch die Tagesschwankun- gen der Luftelektrizität besitzt Verfasser noch zu wenig Anhaltspunkte. Den hier zuletzt aufgezählten Faktoren kann jedoch höchstens eine sekundäre Wirkung zugesprochen werden. Den maßgebenden Reiz bil- det die Menge und qualitative Zusammensetzung des Frühlichts. .Es ist bemerkenswert, daß näher verwandte Arten im allgemeinen um die gleiche Zeit oder in nicht zu großen Abständen voneinander ihren Gesang beginnen, also ungefähr gleich reizbar sind. Es ist weiter interessant, daß gerade zu den frühsingenden Gruppen noch viele Nacht- sänger gehören. Es scheint als ob diese Ausnahmen von der allgemein 582 LITERATURBESPRECHUNGEN gültigen Regel wären. Aber mehrere Anzeichen sprechen dafür, daß hier zwei verschiedene Erscheinungen ineinandergreifen. Wir müssen nämlich bei diesen Vögeln einerseits einen ursprünglich an bestimmte Lichtreize gebundenen Frühgesang, andererseits den in die Nacht fort- gesetzten Abendgesang unterscheiden, d. h. einige sehr früh beginnende Sänger sind im Begriffe, sich von dem Einflüsse des Lichtreizes los- zulösen und ebenso beim Abendgesang, so daß sie denselben auch in der Nacht fortsetzen. Hier spielen offenbar auch psychische Faktoren eine Rolle. Wenigstens bei dem die Fortpflanzungszeit überdauernden und bis zur Mauser fortgesetzten «Sommergesang» und beim «Herbst- gesang» spielen höhere psychische Regungen mit, wie dies der Verfasser schon in einem anderen Werke i darstellte. Ebenso dürfte der Nacht- gesang zu beurteilen sein. «So führt uns also der Frühgesang der Vögel in die Grenzgebiete hinein, welche zwischen den rein physiologischen und den tierpsychologischen Erscheinungen gelegen sind. Ehe aber die psychologischen Fragen, die uns hier entgegentreten, mit einiger Aus- sicht auf Erfolg in Angriff genommen werden können, müssen die näher liegenden reizphysiologischen Aufgaben, auf welche in diesem Aufsatz hingewiesen worden ist, mit vollkommener ausgebildeten Methoden der Lösung näher gebracht werden.» Dr. Eugen Greschik. Lowe, Percy, R. Studies on the CharadrUfonnes. — /. On the Systematic Position of tlie Ruff (Maclietes pugnax) and the Seniipalma- ted Sandpiper (Ereunetes pusillus), together with a Review of some Osteological characters which differentiate the Eroliinae (Dunlin group) from the Tringinae. (Redshank group.). — //. On the Osteology of the Chatham Island Snipe (Coenocoryplia pusilla Buller.) — Ibis 1915, 609 — 616, 690—716, Tab. 1. Fig. 5. Die erste Abhandlung ist ganz im Sinne der von Pycraft in den Proceedings of the Zoological Society vor einer Jahresfrist so trefflich begonnen «Contributions» gehalten. Machetes pugnax wurde bisher zu den Totaninae, Ereunetes pusillus zu den Tringinae gezählt. Verfasser untersuchte beide Arten auf Grund der reichen osteologischen Samm- lung des Britischen Museums und des Museums der Royal College of Surgeons und erörtert auf Grund des Schädels, daß beide Arten zu der Unterfamilie Eroliinae (Tringinae olim) gehören. Diese Unterfamilie (mit den Gattungen Erolia = Tringa, Arquatella = Tringa, Ereunetes = Erolia, Ancylochilus = Tringa, Calidris, Heteropygia -= Tringa, Micro- pallama, Canutus = Tringa, Eurynorhynchus und Machetes) unterscheidet sich wesentlich von der Unterfamilie der Tringinae (Totaninae olim.) 1 Haecker, V., Der Gesang der Vögel Jena, 1900. S. 59. • LITERATURBESPRECHUNGEN 583 Schade, daß Verfasser zu seinen Studien die übrigen Knochen (Extremitäten, Brustbein) nicht in Betracht zog, besonders die Extremi- täten könnten brauchbare Merkmale darbieten. Im zweiten Teil seiner Abhandlung beschreibt Verfasser das Skelet der flugunfähig gewordenen schnepfe der Chatham Inseln (Coenocorypha pusilla Buller = Qallinago aucklandica siibsp. ß Oallinago pusilla). Lowe behauptet die Persistänz der Vogeltypen und aus diesem Grund bezeichnet er die noch lebenden primit v gebauten Formen trefflich als lebende Fossilien («living fossils»). Auf Grund eingehender osteo- logischen Untersuchungen erhellt es, daß Coenocorypha weder ein typischer Waldschnepf (Woodcock), noch ein typischer Sumpfschnepf (Snipe) ist, obzwar sie zu der Waldschnepfe näher steht. Nach Lowe soll Coenocorypha eine primitive Schnepfenähnliche Form sein, ihre Stamm- form war in der Vergangenheit nördlich weiter verbreitet. Aus dieser Stammform entwickelten sich die spezialisierten Schnepfen- und Sumpf- schnepfen Arten. Interessante Beobachtungen sind auch über die Syste- matik der Schnepfen, Sumpfschnepfen und Rynchaea, sowie über ihre zoogeographische Verbreitung mitgeteilt. ^r. Koloman Lambrecht. Paläontologische Mitteilungen. L. H. Miller: Über die pleistocätien Vögel von Rancho la Brea. Literatur : L Miller, L. H.: Pavo californicus, a fossil peacock from the qua- ternary asphalt beds of Rancho la Brea. — Univ. California Pubi. Bull. Dep. Geology. V. No 19, 1909, 285-289. Tab. XXV. 2. — Teratornis, a new avian genus from Rancho la Brea.— Ibid. V. No. 21, 1909, 305— 317. Fig. 11. 3. — Wading birds from the quaternary asphalt beds of Rancho la Brea. — Ibid. V. No. 30, 1910, 439—448. Fig. 8. 4. — The Condor-like Vultures of Rancho la Brea. — Ibid. VI. No. 1, 1910, 1—19. Fig. 5. 5. — A series of Eagle Tarsi from the pleistocene of Rancho la Brea. — Ibid. VI. No. 12, 1911, 305— 311. Fig. 6. — Contributions to avian palaeontology from the Pacific Coast of North-America. — Ibid. VII. No. 5, 1912, 61—115. 7. — A review of the Species Pavo californicus. — Ibid. IX. No. 7, 1916, 89—96. Fig. 2. 584 LITERATURBESPRECHUNGEN 8. Miller, L. H. : The owl remains from Rancho la Brea. — Ibid. IX. No. 8, 1916, 97—104. Fig. 1. 9. — Two vulturid raptors from the pleistocene of Rancho la Brea. — Ibid. IX. No. 9, 1916, 105— 109. Fig. 3. außerdem die Studien von J. C. Merriam, W. P. Taylor, L. Kellogü und Ch. Stock über die Säugetiere desselben Fundortes, sowie der Bericht von R. C. Stoner über die geologisch-geographischen Ver- hältnisse des Fundortes in derselben Zeitschrift. Die Normal School und High School zu Los Angeles, sowie die Southern California Academy of Sciences, hauptsächlich aber die cali- fornische Universität haben in den Jahren 1906 — 1913 in dem plei- stocänen Asphalt-beds von Rancho la Brea systematische Ausgrabungen durchgeführt. Über die stellenweise massenhaft vorkommenden Säuge- tierreste berichteten Merriam, Taylor, Kellogg und Stock, über die interessante Vogelfauna L. H. Miller. Aus dem pleistocänen Asphalt von Rancho la Brea liegt eine interes- sante, an ausgestorbenen Arten und Gattungen reiche Vogelfauna vor, so daß ein zusammenfassendes Referat über diese Vogelfauna begründet ist. Von den Wasservögeln bestimmte Miller drei rezente Arten : Chaulelasmus streperus L. Anser albifrons gambeli Harte? Branta canadensis L ; von den Watvögeln: Jabiru mycteria Licht. Mycteria americana L. Ardea herodias L. Grus canadensis L., sowie beschrieb er zwei ausgestorbene Arten : Ciconia maltha Miller und Grus minor Miller. Von den Hühnervögeln wurden Lophortyx sp. und eine Meleagris sp. konstatiert, sowie eine ausgestorbene Gattung; Parapavo californiens Miller beschrieben, die aber generisch erst nur vor kurzem (Literatur No 7) getrennt wurde (in No 1 waren diese Reste unter den Namen Pavo californicus beschrieben). Nach Miller soll diese erloschene Gattung den Jucatan-Pfau(Agriocharis ocellata) mit den orientalischen Pfauarten (Pavo) verbinden. Unter den Raubvögeln befinden sich auffallend viel ausgestorbene Formen; von den rezenten wurden bestimmt: Tagraubvögel: LITERATURBESPRECHUNGEN 585 Gymnogyps califorriianus Shaw. 11 Individuen Cathartes aura L. ' . 20 Individuen Elanus leucurus Vieill. Circus hudsonius L. Circus sp. Buteo borealis Gm. .' . Aquila chrysaëtus L. Haliaëtus leucocephalus L. Falco sparverius L. Falco sp. ' Falco peregrinus Tunst. Polyborus tharus Auct.; :.. ' von den Nachtraubvögeln: Aluco pratincola Bonap. Asio Wilsonianus Lers. . '. Asio flammeus Pontop, - Otus asio L. Bubo virginianus Gm. Ausgestorben sind folgende Raubvogelarten und Gattungen: Sarcorhamphus Clarki Miller. Cathartornis gracilis Pleistogyps rex Neogyps errans Neophrontops americanus Catharista occidentalis « 21 Individuen Teratornis Merriami Morphnus Woodwardi Geranoaëtus Grinnelli « fragilis Von den Passeriformes wurden endlich bestimmt: Neomorpha sp, Colaptes cafer Gm. Otocoris alpestris L Corvus corax L. Corvus sp. « brachychynchos Brhm. Xanthocephalus xanthocephalus Bonap. Agelaius gubernátor Wagl. Sturnella neglecta Audub. Pipilo sp. und Lanius ludovicianus L. Unter den hier vorgezählten 52 Arten befinden sich außer einer 586 LITERATURBESPRECHUNGEN derartigen Quartär-Vogelfauna drei ausgestorbener Arten auch 7 erloschene Gattungen ; war bisher unbekannt. Von den von Miller aus dem rancho la breaischem pleistozänen Asphalt beschriebenen 7 erloschenen Gattun- gen gehören 6 zu den Raubvögeln, die siebente ist eine Hühnergattung. Überraschend hoch ist auch die Individuenzahl der hier vorkommenden Raubvögel. Unter den 29 von hier bestimmten Raubvogelarten sind: Gymnogyps californianus in 21 Individuen Cathartes aura « 20 « Catharista occidentalis « 21 « vorhanden. Eine an Raubvogelarten relativ ebenso reiche pleistozäne Vogelfauna wurde von Miller auch aus den Potter Creek und Samwel- Höhlen bestimmt. (Literatur No 6.) Nach Miller gehört die Fauna von Rancho la Brea in die mittlere und obere Stufe der OsBORNschen Megalonys-Zone, d. h. in das mittlere Pleistozän (Glaziale Periode). Nach Osborn soll die Fauna dieser Zone eine Wald- und Wiesen-Fauna sein. Auf Grund der mitteleuropäischen pleistozänen Faunen wären wir geneigt die pleistozäne Fauna von Rancho la Brea wegen ihrem Reich- tum an ausgestorbenen Gattungen und an tropischen Arten (Parapavo, Morphnus, Geraovaëtus) in das präglaziale Zeitalter zu legen und unsere Annahme wäre auch seitens der Säugetierreste (Mastodon) bestärkt Wie bekannt, lebte aber Mastodon in Amerika selbst in dem jüngeren Pleistozän, im übrigen unterscheiden sich aber die Quartärfaunen Amerikas von den unserigen wesentlich, weshalb wir uns mit einer Verweisung auf die interessanten Resultate von L. H. Miller begnügen. Dr. Koloman Lambrecht. Rovereto, C. Los estratos araucanos f sus f ősiles. — An. Mus. Nac' Hist. Nat. Buenos Aires. XXV. 1914, pp. 249. Tab. I— XXXI. Fig. 92. Verfasser beschreibt in einer umfangreichen Monographie die fossilen Tierreste der südamerikanischen Araukanischen Stufe. Nach Ameghino und Roth gehört diese Stufe zum Miozän, nach Ihering zum unteren Rovereto zählt sie einfach zum Pliozän; demnach wäre die Deckschicht (Pampeano) eine Quartärbildung (nach Ameghino, Roth und Ihering Pliozän). Rovereto unterscheidet in der Araukanischen Stufe vier Schichten: oben Chapalmalense, dann Hermosense, Araucanense endlich Rioneg- rense. Aus diesen Schichten liegen neben reichem Säugetier- und Reptilien-Material zwar spärliche, dennoch aber interessante Vogel- reste vor. Aus dem unteren Pliozän (Araucanense) von Santa Maria (Prov. Catamarca) wird der Vorgänger der Cariamiden, Procariama simplex LITERATURBESPRECHUNQEN 587 n. gen. et sp., als Glied der neuen Familie Hermosioniidae, sowie die pliozäne Stammform der Phororhacidaen : Propliororhacus incertus n. gen. et, sp. beschrieben. Aus dem mittleren Pliozän (Hermosense) des Monte Hermoso stammt eine neue amerikanische Straußart : Heterorhea Dabbenei n. gen. et sp., sowie die Stammform der Inambus: Tinamisornis parvulus und intennediiis (n. gen. et spp.). Mesembriornis Moreno und Mercerat, sowie Phororliacos Milne-Edwardsi Ameghino werden neubenannt : fiermosioniis Milne-Edwardsi, ebenso wie Palaeociconia, resp. Phoro- rhacos aiistralis Ameghino (Hermosiornis australis). Endlich wird Foe- toptenis ambiguus MoR. und Merc. festgestellt. Hermosioniidae nov. fam. wird von Rovereto der Familie Plw- rorliacidae beigestellt und phylogenetisch folgenderweise abgeleitet: aus Procariama (unteres Pliocän) entwickelte sich die Gattung Hermo- siornis (mittleres Pliozän) und die rezente Gattung Cariama, aus der unterpliocänen Gaitung Prophororhacus die jüngere Phororhacos ösittung. Dr. Koloman Lambrecht. Jaekel, 0., Die Flügelbildung der Flugsaurier und Vögel. — Anat, Anz., Bd. 48., No. 1., 1915, p. 1—19, ó Abbild. Im ersten Teil seiner Abhandlung bespricht der bekannte Palaeon- tologe zu Greifswald die Morphologie des Pterosaurier-Flügels, im zwei- ten die des Vogelflügels. Hinsichtlich der Deutung der Flügelknochen der Vögel divergieren die Meinungen der Autoren. Humphry, Owen, NoRSA, Leighton, Mehnert, Hurst und Sieqlbauer betrachten die verschmolzenen Metacarpalknochen der V^ögel als Mc. II — IV, die GEGENBAUR'sche Schule als Mc. I — III. Beide Schulen leiten den Vogelflügel aus der Hand der Flugsaurier ab. Nach Jaekel soll aber das Hand- skelett der Vögel nicht von den Flugsauriern, sondern von den Dino- sauriern abgeleitet werden, so daß das SiEGLBAUR'sche pisi/orme dem rudimentären letzten Finger der Dinosaurier entsprechen dürfte. Jaekel nähert sich der GEGENBAUR'schen Auffassung, indem er Mc. I — III. unterscheidet und demnach wäre der größte Finger der zweite, der vordere radiale der erste, der hintere, ulnare der dritte. Die distale Reihe der Carpalia ist mit diesen Metacarpal-Knochen ver- schmolzen, wie beim Archaeopteryx, wo sie zu einem großen Stück verschmolzen sind. In Bezug auf den Ursprung der Vögel leitet sie Jaekel aus triadi- schen oder jurassischen Dinosauriern ab, die — ähnlich den Stero- sauriern — kleine arboricole Tiere waren und sich zu Fallschirmtieren entwickelten. 588 LITERATURBESPRECHUNGEN Sciater, W. L. The v^Maiiriüiis Heny> of Peter Mundy. — Ibis 1915, 316—319. Fig. 1. Die Hakluyt Society soll die bisher nicht publizierte Reisebeschrei- buiig des berühmten Reisenden des XVII. Jahrli. Peter Mundy (1596 — 1667) herausgeben. Aus diesem AnlaiWeröffentlicht Sgl ater die Notizen P. Mundys über die Ornis der Insel Mauritius. P. Mundy besuchte die Insel in den Jahren 1633/4 und 1638 und berichtet über den Dodo (Didus ineptus) und über das vielbestrittene «Mauritius Hen». Aus der Abbildung letzterer Art geht hervor, daß Mundy unter den Namen «Mauritius Hen» die jüngst ausgestorbene Art Apha- napteiyx Broekii Schlegel verstand. ^r. Koloman Lambreght. Salvadori, T. Notizie storiche alla collezione ornithologica del Museo di Torino. — Mem. R. Acad. Sci. Torino (2) XV. 1915, No. 5. pp. 49. Verfasser berichtet über den Zuwachs des Turiner Museums während des vergangenen halben Jahrhunderts, u.A. über einige jüngst erloschene Arten : Alca impennis, Coniiropsis (Conurus) caroline nsis, Ectopistes mi grato riiis, Fregiliipus varias, Dromaeus ater, Heteralocha acutirostris. Dr. KOLOMAN Lambrecht. NECROLOG. Wichard Graf Wilamovitz-Moellendorff. 1873—1916. Der deutsche Verein zum Schutze der Vogelwelt in Gera hat einen herben Verlust zu beklagen : sein Leiter, der Landtagsabgeordnete für West- und Ostpriegnitz, Wichard Graf Wilamovitz-Moellendorff, Majorats- herr auf Gadow, ist im fernen Osten, in Bagdad am 19. Juli 1916 an Herzschlag unerwartet gestorben. Im schönsten Mannesalter, mitten in fleißiger Betätigung fürs Vater- land, wurde er von seinem vielseitigen Arbeitsfeld dahingerafft und hinterläßt sowohl auf politischem wie auf landwirtschaftlichem und naturwissenschaftlichen Gebiet eine nur zu früh erfolgte Lücke. Ursprünglich Jurist, dann Kavallerieoffizier, in welcher Eigenschaft er den Chinafeldzug mitmachte und später Militärattache in Schweden verließ er im Jahre 1905 die militärische Laufbahn, um sich mit ganzer Hingebung der Landwirtschaft zu widmen. Nebstbei betätigte er sich aber auch im Gemeinwesen und trat als Landtagsabgeordneter politisch hervor. Sein Wissen durch mehrfache Reisen — besonders im Orient — bereichernd, suchte er seine scharfen Beobachtungen, seine emsig gesammelten Erfahrungen und sein Können für das deutsche Vater- land zu verwerten. Obzwar schriftstellerisch wenig tätig, war er umso bestrebter im Handeln. Ganz besonderes Interesse zeigte er für die Natur- schutzbestrebungen und für Einbürgerungsversuche ausländischer Gehölze und Tiere. Auf seinem Majoratsgute Gadow hielt er viele fremdländische Tierarten, seine Teiche belebten Hunderte von Enten und konnten dort ungestört ihr Brutgeschäft verrichten. Beim Ausbruch des Weltkrieges trat er als einstmaliger Offizier wieder unter Waffen, beteiligte sich einige Zeit mit der Gardekavallerie- division an den Unternehmungen im Westen, fand später dann Ver- wendung bei der Zivilverwaltung in Polen und schließlich in der Türkei, wo er nun so plötzlich verschied. Gelegentlich des Ornithologen-Kongresses in Berlin — 1910 — hatte ich das Glück seine Bekanntschaft zu machen und seinen offenen, geradenh Carakter schätzen zu lernen. Er war ein durch und durch vor- 590 NECROLOG nehm gesinnter, vielseitig gebildeter Edelmann im wahren Sinne des Wortes vom Scheitel bis zur Sohle. Der deutsche Verein zum Schutze der Vogelwelt betrauert wohl tief den Verlust seines Führers und wir ungarländischen Ornithologen nehmen an seinem Schmerz innigsten Anteil. Ehre seinem Andenken ! Budapest am 10. Nov. 1Q16. Stefan von Chernél. Dr. Otto le Roi. 1878—1915. Der fürchterliche Krieg, der noch immer währt und immer neuere Opfer auch aus wissenschaftlichen Kreisen fordert, entriß auch Otto LE Roi, einen der besten aus der Schar der deutschen Systematiker und Faunistiker. Als ich 1Q13 in Bonn weilte, sprach ich unter anderem auch im Museum A. Koenig vor und konnte unter der liebenswürdigen Führung von Otto le Roi die Schätze dieser großangelegten Samm- lung besichtigen. Dieses in Fachkreisen leider noch viel zu wenig be- kannte Museum ist eine der größten und wertvollsten Sammlungen. Um nur einiges von seinen kostbaren Schätzen anzuführen, besitzt es 30 Stück Gypaëtus barbatus L, eine ausgestopfte Alca imp e uns is ; zwei Skelette von Alca impennis, wovon eines schöner als das des British Museums in London ist, zwei Dinomis Skelette ; eine wundervolle Reihe von Raubvögeln, eine aus ca 25.000 Stück bestehende Eiersammlung; eine aus 700 Stück bestehende Kuckuckseiersammlung mit den dazugehörigen Gelegen (darinnen die berühmte 500 Kuckuckseier enthaltende REv'sche Kollektion), prachtvolle biologische Gruppen (c/', $ Eier, alle von einem Orte!) tadellos präpariert. Außerdem Säugetiere, Reptilien, Schmetter- linge, Orthopteren usw.; eine kostbare Bibliothek (Dresser, Temminck, Ur-NAUMANN, Gould usw.). Fürwahr ein beredtes Zeugnis, ein Denk- mal für alle Zeiten von der glühenden Begeisterung, Sachkenntnis und Generosität des Eigentümers, Geheimrat, Prof. A. Koenig's für seine Lieblingswissenschaft! — Wir schieden in bester Zuversicht mit den Worten : «Auf Wiedersehen am internationalen Zoologen Kongreß 1915 in Budapest». Wie friedlich war doch die Welt damals. «Das liegt alles, wie ein Traum hinter einem !» — schrieb er mir später schon als Marburger Jäger. Ja, es kam anders, die folgenden Zeilen gehören nur mehr seinem Andenken. Otto August le Roi wurde am 28. Nov. 1878 als Sohn des Kauf- manns Theodor le Roi in Zweibrücken (Rheinpfalz) geboren, i Er be- 1 Die biographischen Daten war Herr Privatdozent, Dr. W. J. Schmidt in Bonn so frenndlich zusammenzustellen, wofür ich ihm auch an dieser Stelle meinen verbind- lichsten Dank aussprechen möchte. NECROLOG 591 suchte die Elementarschule und das Apostelgymnasium in Köln bis Obersekunda und widmete sich 18Q6 dem Studium der Pharmazie. Das erste pharmazeutische Examen bestand er 1899 in Düsseldorf und nach- dem er sich drei Jahre praktisch in der vorgeschriebenen Weise im pharmazeutischen Beruf betätigt hatte, bezog er 1902 die Universität Bonn, wo er 1904 die pharmazeutische Staatsprüfung ablegte. Erst dann wandte er sich dem Studium der Zoologie zu. Am 11. Juli 1906 wurde er auf Grund seiner Dissertation über Dendrogaster arborescens und Dendrogaster ludwigi, zwei entoparasitische, zu den Cirripedien gehörige Ascothoraciden, zum Doktor phil. promoviert. Als seine Lehrer sind vor allem Hubert Ludwig, Koenig und Voigt zu nennen. Von Alexan- der KoENiG an sein Museum als Assistent berufen entfaltete er neben seiner administrativen Arbeiten eine rege wissenschaftliche Tätigkeit nicht nur auf ornithologischem, sondern auch auf anderem Gebiete. Als Systematiker interessierten ihm außer den Vögeln noch andere Grup- pen : Säugetiere, Reptilien, Amphibien, Mollusken, Phalangiden, ganz besonders aber die schwierige Insektenordnung der Odonaten (Libel- len). Seine Arbeiten über letztere sind weit und breit bekannt gewor- den und würden ihm allein ein dauerndes Denkmai setzen. Von seinen ornithologischen Arbeiten mögen hier nur einige der größeren erwähnt sein. Mit besonderem Fleiß und Liebe zur engeren Heimat schrieb er «Die Vogelfauna der Rheinprovinz», welche in den Verhandlungen des Nat. Ver. Bonn, Bd. 63, 1906 erschien. Der erste Nachtrag zu dieser «Vogelfauna» ist unter dem Titel «Beiträge zur Ornis der Rheinprovinz» mit Hans Freiherr Geyr von Schweppenburg zusammen bearbeitet in denselben Verhandlungen, Bd. 69, 1912 erschie- nen. Im Jahre 1911 gab sein Meister, A. Koenig das prachtvoll aus- gestatte Werk «Avifauna Spitzbergensis» heraus. In diesem Werke be- arbeitete Otto le Roi, der an der II. und III. Spitzbergenreise Koenig's (1907 u. 1908) teilnahm, den speziellen Teil. Am Anfang dieses Werkes finden wir die mit seltener Ausdauer zusammengetragene «Ornitho- logische Bibliographie der Bäreninsel und des Spitzbergen-Archipels» vom Jahre 1598 bis 1910. Ich möchte hier noch ganz besonders hervorheben, daß in literarischen Dingen Otto le Roi überhaupt sehr bewandert war und darüber ein gutes Gedächtnis hatte. Seine Hauptarbeit im ge- nannten Werke «Die Avifauna der Bäreninsel und des Spitzbergen- Archipels» ist als ein dauerndes Quellenwerk zu betrachten. Otto le Roi begleitete außer auf den erwähnten Spitzbergen- reisen A. Koenig auch auf dessen Forschungsreise nach Ägypten und dem oberen Nilgebiet, trotzdem blieb sein Hauptaugenmerk der ein- heimischen Fauna zugewandt. So schrieb er 1913 mit Reichensperger zusammen die «Tierwelt der Eifel in Vergangenheit und Gegenwart». 592 NECROLOQ Am 1. April 1Q15 trat er im 11. Marburger Jägerbataillon als Kriegsfreiwilliger ein. Er betrachtete es als eine heilige Pllicht seinem Vaterlande auch auf diese Weise zu nützen. Frohen Mutes zog er in den Krieg und war des Erfolges unserer gerechten Sache sicher. In seiner letzten Karte schrieb er mir noch: «Ich baue fest auf die Kraft unserer verbündeten Nationen und bin von einem guten Ausgang für uns tief durchdrungen». Er war gewiß, später seine Tätigkeit am Museum KoENiG wieder fortzusetzen. Das Schicksal wollte es anders. Er fiel zum Ruhme seines Vaterlandes in den schweren Karpatenkämpfen im Okto- ber 1916. Sein Tod ist ein empfindlicher Verlust für die deutsche Fau- nistik und für die weitere Ausgestaltung des Museums A. Koenig. Die Königliche Ungarische Ornithologische Zentrale bewahrt ihm ein treues Andenken. ^^ Eugen Qreschik. Anton Kocyán. 1834—1916. Das schöne Alter von 82 Jahren erreichend, schloß Anton Kocyán am 22. Dezember 1Q16 in Mokrágy im wildromantischen Komitate Árva seine Augen zu ewigem Schlafe; er war ordentlicher Beobachter un- seres Institutes und seit 1896 korrespondierendes Mitglied. Er war pen- sionierter Unterförster der Árvaer Herrschaft, ein einfacher Mann ; seine Augen aber spähten scharf nach den Säugetieren und Vögeln seiner geliebten Wälder, sein Herz schlug warm, wie das jedes Menschen, der sein Leben am Busen der Natur verbringt und vom Getriebe der Welt ferne bleibt. Er verewigte seinen Namen hauptsächtlich durch die Erforschung der Säugetier- und Vogelfauna des Komitates Árva und des Tatragebirges und durch die Beobachtung des Vogelzuges. Bis 1910 war er in Oravica und dann in Zuberec stationiert und sandte unserem Institute jährlich einen Bericht über den Verlauf des Vogel- zuges ein, aber auch schon früher in den von Ritter von Tschusi redi- gierten Jahresberichten, welche die Aufzeichnungen der österr.- ungari- schen Beobachter enthielten, stoßen wir auf seinen Namen. Seine bedeutendste Arbeit erschien in den Mitteilungen des Wiener Ornithologischen Vereines 1883 (VII. Jahrg., pp. 169—170, 186—190, 230—236) unter dem Titel: «Die Vögel der Nord-Tatra». Über die Adlerarten der Tátra teilte er seine Beobachtungen in der von Dr. Julius VON Madarász redigierten «Zeitschrift f. d. ges. Ornithologie» (Jahrg. 1884, pp. 70— 72) mit und über den Rauhfußkauz im «Ornith. Jahrbuch» (Jahrg. 1891, pp. 250—251); ebendaselbst veröffentlichte er auch orni- thologische Beobachtungen aus dem nördlichen Teile des Tatragebirges («Ornith. Jahrb.», 1893, pp. 35—36). NECROLOG 593 Im Laufe der Vorarbeiten für den IL Internationalen Ornithologi- schen Kongreß fand am 19. Jänner 1890 jene berühmte Sitzung statt^. welche die in der Provinz wohnenden Pfleger unseres Faches im Her- zen des Landes vereinigte und in welcher die großzügige Beobachtung des Vogelzuges durch ein das ganze Land umfassendes Netz von Be- obachtungsstationen beschlossen wurde. Bei dieser Sitzung war auch KocYÁN zugegen und unterzog sich bereitwillig der Aufgabe, durch Beobachtung des Frühlingszuges in der Gegend seines Wohnortes Zuberec, Anteil an der Arbeit zu nehmen. Dies war die einzige Gelegenheit, bei der er in unserem Kreise erschien, im übrigen verließ er seine Wälder nur selten. Seine Ver- dienste vergrößerte er noch dadurch, daß er als hervorragender Präpa- rator viel zur Bereicherung der in Árvavára befindlichen ornithologi- schen Sammlung beitrug und ebenso zur Vermehrung des Felkaer «Tatramuseums». Mit dankbarer Pietät legen wir den Eichzweig der Anerkennung auf sein Grab ! Budapest, den 24. Jänner 1917. Stefan von Chernél. Prof. Dr. Otto Finsch. 1839—1917. Am 31. Jänner 1. J. verschied in Braunschweig Otto Finsch, seit 1894 Ehrenmitglied unseres Institutes und einer unserer aufrichtigsten, wahren Freunde. 78 Jahre hindurch trug er die schwere Last des Lebens, denn ob- wohl seine lange Laufbahn in reichem Maße durch jene Herrlichkeiten versüßt wurde, die er auf seinen berühmten großen Reisen mit scharfem Auge zu erblicken und kennen zu lernen Gelegenheit hatte, die er ent- deckte und von denen er uns Kunde gab, so hatte er dennoch eine schwere Bürde auf seinen Schultern zu tragen, da sein ganzes Leben aus lauter Kampf und zäher, fleißiger Arbeitsamkeit auf dem Gebiete der mannigfaltigsten Wissenschaften bestand, was seine ganze Zeit, sein ganzes Wesen in Anspruch nahm. Als Mensch kennzeichnete er sich be- sonders durch seine unendliche Einfachkeit, die lauterste Ehrlichkeit, die treue Anhänglichkeit an seine Freunde und den Seelenadel. Für die Beobachtung von Naturerscheinungen hatte er einen ausgezeichneten Sinn und ein feines Taktgefühl im Verkehre mit unkultivierten wilden Völkern. Diesen zwei Fähigkeiten und seiner vor nichts zurückschrecken- den kühnen Entschlossenheit, seiner sowohl in der freien Natur, als auch am Schreibtische gegen alle Mühsale ankämpfenden Willenskraft ver- Aquila. ^^ 594 NECROLOG dankt er seine weltbedeutenden Erfolge. Und seine Verdienste erscheinen uns umso schätzenswerter, je klarer das Bild seiner Persönlichkeit vor unseren Augen steht ; er haßte jedes Strebertum, jedes Rückenkrümmen, den Ton der Reklamtrommel, das sich Vordrängen. Er war einer jener großen Männer, die der moderne Geist des Zeitalters, das leichte Vor- wärtskommen oder das um jeden Preis zum Ziele gelangen, kalt ließ. Er kämpfte nur für ein Ziel : die Wahrheit An diesem Kampfe fand er Freude, aber auch viele, viele Dornen. Mit dem Begründer unseres Institutes, Otto Herman, verbanden ihn die Fäden der edelsten Freundschaft, und vor mir liegen zwei große Bündel von Briefen, welche er im Laufe eines Vierteljahrhundertes an ihn gerichtet hat. In einem dieser Briefe schreibt er: «Aller Ruhm und Auszeichnungen in der Wissenschaft bringen nichts ein und da ich nicht zu den Menschen gehöre, die sich vordrängen, wie dies jetzt Mode ist, habe ich es auch zu nichts gebracht». «Nun! so lange ich lebe, bleibe ich wie bisher bei der Wahrheit, auch wenn ich es bei diesem Stand- punkte nicht weiter als bisher bringe.» An einer anderen Stelle schreibt •er quasi mit Betonung: «Ich bleibe dabei: nur die Wahrheit wird bestehen bleiben». Seinem Lebensprinzipe treu, weihte er seine ganze Tätigkeit der Erforschung der Natur, weil ihm die Wahrheit von dort auf unmittel- barste Weise winkte. Und ein Naturforscher war er im weitesten Sinne des Wortes. Die Erde — besonders die unbekannten Gegenden — interessierten ihn, mit allem was darauf lebt und schafft: Menschen, Tiere, Pflanzen usw. Besonders aber die Vogelwelt und die Ethnographie nahmen seine Aufmerksamkeit gefangen und spornten ihn zu eifriger Arbeit an. So leicht und kurz sich seine Persönlichkeit in Vorstehendem schil- dern ließ, so schwer, ja unmöglich ist es, in diesen Zeilen das Ganze seiner Tätigkeit, die Ergebnisse seiner wissenschaftlichen Bemühun- gen bekannt zu machen und deren Großartigkeit zu würdigen. Im Rahmen seiner kurzen Lebensbeschreibung können wir das, was €r erfuhr, sah, tat, nur skizzenhaft berühren, mit dem er in erster Linie sein Vaterland, dann aber auch die Kultur der ganzen Welt beschenkte. Er wurde am 8. August 1839 zu Warmbrunn geboren, als Sohn des ehrsamen Glasmalers Moritz Finsch. Sein Vater wollte ihn Kauf- mann werden lassen, aber sein Beruf lenkte ihn auf die Bahn eines Naturforschungsreisenden, besonders von dem Zeitpunkte an, als er nach Ungarn und die Balkanhalbinsel verschlagen, und 1858/9 die Türkei kennen lernend, sich längere Zeit in Rustschuk aufhielt. Nach 3 Jahren kehrte er heim und 1861 übernahm er die Stelle eines Assistenten am NECROLOG 595 kön. holländischen Museum in Leiden. Hier studierte er die Wirbeltiere, Vögel, Fische, nebenbei auch die Reptilien und Amphibien. 1864 über^ nahm er die Leitung des naturhistorischen und ethnographischen Museums in Bremen, bereiste dann sein Vaterland, England, Italien, Frankreich, 1872 Nordamerika, Skandinavien, besonders Lappland. 1876 verbrachte er in Gesellschaft von Alfred Brehm und Karl Graf Waldburq-Zeil- Trauchburg 81/2 Monate in Westsibirien, und kehrte mit Erfahrungen und vielen wissenschaftlichen Schätzen bereichert in seine Heimat zurück. Alle diese Reisen dienten aber nur als Vorschule seiner bedeutendsten Unternehmungen, welche die Erforschung der Inselwelt der Südsee, die Entdeckung und Beschreibung vieler bisher unbekannter Gebiete und die Erweiterung der deutschen Machtsphäre zur Folge hatten. Seine erste Reise in die Südsee fällt auf die Jahre 1879 — 1882, die zweite auf 1884—1885. Letztere Reise machte er auf dem Schiffe «Samoa» und besuchte 6-mal Neu-Guinea, im Auftrage der deutschen Neu-Guinea Kolonialgesellschaft, und zwar mit folgender Weisung: «Zu erforschen ist die wenig bekannte und unbekannte Küstengegend Neu-Britanniens, besonders die Nordküste Neu-Guineas; freundschaftliche Beziehungen sind anzuknüpfen mit den Eingeborenen und ein möglichst großes Gebiet ist zu erwerben». Diese, gewiß sehr große Geschicklichkeit und Takt beanspruchende schwere und heiklige Aufgabe löste Finsch auf glücklichste, ja sogar glänzende Weise, denn im Verlaufe von kaum einem Jahre bereicherte er den Kolonialbesitz seines Vaterlandes durch Erwerbung eines Gebietes von beiläufig 230 Quadratkilometern, welches unter dem Namen Kaiser Wilhelmsland und Bismarck-Archipel unter deutsche Oberhoheit gelangte. Überdies brachte er noch unvergleich- lich reiche naturhistorische und ethnographische Sammlungen heim, so- wie auch zahlreiche Zeichnungen, welche er als vorzüglicher Zeichner und Maler in bisher unbekannten Gegenden verfertigte. Größere und kleinere Beschreibungen seiner Reisen ließ er eine nach der anderen erscheinen und einige von diesen bilden dicke Bände, in welchen er nicht nur die geographischen, anthropologischen, ethno- graphischen, zoologischen und botanischen Ergebnisse bezüglich der von ihm bereisten Gegenden aufarbeitete, sondern auch die Handels- und gesellschaftlichen Verhältnisse vollauf würdigte. Wo andere nur mit ungeheuerer Anstrengung, mit der Gewalt der Waffen, durch erbarmungsloses Gemetzel Eroberungen machen konnten, dort erwarb Finsch durch den Zauber seiner Persönlichkeit, durch seinen Takt, ohne alle Gewalttätigkeit und relativ mit wenig Kos- ten seinem Volke Ruhm. Es ist unmöglich, hier an dieser Stelle auch nur die Titel aller seiner wissenschaftlichen Werke anzufüh- ren, geschweige denn, sich mit ihnen eingehender zu beschäfti- 38* 596 NECROLOQ gen, bildet doch allein das Verzeichnis seiner Arbeiten einen gan- zen Band.i 1897 — 1Q04 finden wir ihn wieder in Holland, am Leidener Museum, dann aber am Braunschweiger städtischen Museum. Mit Ornithologie beschäftigte er sich hauptsächlich in seiner Jugend, aber auch in seinem Mannesalter und seine größten Werke auf diesem Gebiete sind: die Monographie der Papageien (1867, 2 Bde, 561 p.); die Vögel Ostaf ri kas (zusammen mit Hartlaub, 1870, 897 p.); die Vögel Westsibiriens (Ver- handl. d. K. k. zool. bot. Ges. in Wien, 1879, p. 16—168); Beiträge zur Fauna von Zentralpolynesien; die Ornithologie der Viti- und Tonga- inseln (1867, 290 p.) usw. Zahlreiche neue Vogelarten führte er in die Wissenschaft ein und seine Fachgenossen bezeichneten eine ganze Reihe von neuen Arten ihm zu Ehren mit seinem Namen. Durch faunistische Daten, Arbeiten und Beschreibungen bereicherte er hauptsächlich unsere Kenntnisse über die Ornithologie der folgenden Länder und Inseln: Grönland, Bulgarien, Borkum, Holland, Ost- und Westafrika, Abessynien, Siam, Westsibirien, Indischer Ozean, Malayische- und Philippinen-Inseln, Neu-Guinea, Molukken, Zentralpolynesien, Australien, Neu-Zeeland, Bismarck- und Salomonsinseln, Neu-Hebriden, Fijiinseln, Samoa, Tonga, Tahiti, Ninafu, Rarotonga, Rapa, Markesas, Hawai, Gilbertinseln und Nawodo, Marschall- inseln, Kusai, Ponapé, Ruk, Pelan, Trinidadinseln, Nordwest-Mexiko Westamerika. Als Systematiker war er ein Feind der Aufteilung des Artbegriffes und der übermäßigen Hervorhebung von subtilen Unterschieden, welche zur Aufstellung von zahlreichen Subspezies führte. Auch im Interesse des Vogelschutzes erhob er sein Wort, als er sich für den Schutz des Wasserschwätzers einsetzte und er war der erste in Deutschland, der nach dem Muster unseres Institutes, die Errichtung eines ähnlichen Institutes befürwortete (1895). In den letzten Jahren seines Lebens befaßte er sich kaum mit Ornithologie, weil ihn die Ethnographie, und sein großes Werk «Südsee- Arbeiten», an welchem er fünf Jahre hindurch täglich 10 — 12 Stunden arbeitete, ganz in Anspruch nahm. Bei Gelegenheit des in Budapest abgehaltenen II. Internationalen Ornithologischen Kongresses kam auch Finsch hieher und damals knüpfte sich die enge Freundschaft zwischen ihm und Otto Herman, welche diese zwei gleichartigen großen Männer verband. Damals machte ' Ein Verzeichnis seiner Arbeiten, Reisen, schriftstellerischen Tätigkeit und Werke schrieb er selbst und gab es heraus unter den Titel : O. Finsch, Syst. Übersicht der Ergebnisse seiner Reisen und schriftstellerischen Tätigkeit (1859-1899). Friedländer & Sohn, Berlin, 1899, pp. 153. NECROLOG 597 auch ich seine Bekanntschaft und konnte die von seiner Persönlichkeit ausstrahlende unverfälschte Ehrlichkeit genießen. Jetzt, wo durch den Sturm des Krieges die Lebenslichter zu tausen- ■den ausgelöscht werden, wo wir durch das Hinsterben unbekannter Helden betroffen werden und sich auch die Reihen unserer Lieben lichten, sind wir fast schon stumpf geworden, angesichts der sich wieder- holenden Verluste. Dennoch geht uns das Hinscheiden solcher Helden, wie Otto FiNSCH einer war, der nicht auf dem blutgetränkten Felde, sondern in der Arena der menschlichen Kultur, bis zum letzten Atemzuge kämpfend, seine Augen schloß, nahe zum Herzen und hinterläßt tiefe Spuren in unserem Gemute, obwohl wir wissen, daß sein reiches Leben der Schatzkammer der Kenntnis solche Früchte getragen hat, welche nie ihren Wert ver- lieren und dem Pfleger der Früchte ein bleibendes Andenken sichern. Diejenigen, die die Wahrheit wirklich gesucht haben, sterben nur» aber sie vergehen nicht. Budapest, am 22. Februar 1917. Stefan von Chernél. Henry Eeles Dresser. 1833—1915. Sowie der «Naumann», so wurde auch der «Dresser» zu einem Begriff auf den Lippen der Ornithologen und heftete sich sowohl bezüglich des Textes als der Illustrationen an jene großartigen und mächtigen, grundlegenden ornithologischen Werke, welche die deutschen Naumanns in der ersten Hälfte des vergangenen Jahrhundertes unter dem Titel: «Naturgeschichte der Vögel Deutschlands» veröffentlichten und deren Beispiel folgend der Engländer Dresser in den 70-er Jahren unter dem Titel: «History of the Birds of Europe, including all the species inhabiting the Western Palaearctic Region» herausgab. Wenn man von Dresser spricht, so ist darunter immer sein epoche- machendes, aus 9 mächtigen Bänden bestehendes, durch 722 meisterhaft ausgeführte färbige Tafeln geschmücktes Werk^ zu verstehen und man denkt dabei kaum an die Person des Autors, der unsere Fachliteratur durch dieses Werk bereicherte. Und dadurch wird keineswegs seine Persönlichkeit in den Hinter- grund gedrängt, sondern vielmehr in den Vordergrund gestellt, denn so wird er unzertrennlich mit dem Ruhme seines unsterblichen Werkes 1 Der I. Band erschien unter Mitwirkung von R. Bowdler Sharpé 1871, die Bände II— Vili als Dressers selbständige Werke von 1871—1881. Der IX. Ergänzungs- band erschien 1895/96. Die Mehrzahl der Bilder stammt von Meister Keulemans, ein Teil von Josef Wolf. 598 NECROLOG verschmolzen, seinem Namen bleibende Anerkennung gezollt und gleich- zeitig seiner Persönlichkeit Dank abgestattet. Dresser schuf nicht nur Großes, sondern er erreichte auch ein hohes Alter, bevor er seine außergewöhnliche Laufbahn beschloß. Er wurde am 9. Mai 1833 in Thirsk, Yorkshire, geboren, wo sein Groß- vater ein Geldinstitut gründete. Sein Vater zog 1845 nach London und befaßte sich mit Eisenhandel. Der junge Dresser vollendete seine Stu- dien teils in seinem Vaterlande, teils in Deutschland, trat dann in das- Geschäft seines Vaters ein und bereiste mit demselben gelegentlich größerer Reisen ganz Norddeutschland. Später ging er nach Amerika und hielt sich in Texas auf. 1870 ließ er sich in London nieder, als Eisenhändler, aber das Reisen blieb bis ans Ende seine Leidenschaft und führte ihn in viele Gegenden der Welt. Noch als Schüler in Deutsch- land fing er an Vögel auszustopfen und Eier zu sammeln und vermehrte seine Sammlung — welche sich auf die Spezies der palaearktischen Fauna beschränkte — stetig. Er verwendete sehr viel Sorgfalt darauf, daß be- züglich der Herkunft der einzelnen Exemplare kein Zweifel möglich sei und war hiebei so gewissenhaft, daß er weder die Mühe, noch die Reise scheute, wenn es sich darum handelte irgend eine seltenere,, wertvolle Spezies zu erwerben. Um z. B. das Nest der Beutelmeise zu erhalten, reiste er schon in vorgeschrittenem Alter von England auf eine unserer Donauinseln. Außer dem erwähnten großen Werke bereicherte er unsere orni- thologische Literatur noch mit anderen nicht weniger wertvollen, pracht- voll illustriersten Werken. 1884 — 1886 gab er eine Monographie der Meropiden heraus (A Monography of the Meropidae), mit 34 farbigen Tafeln; 1893 eine Monographie der Coraciiden (A Monography of the Coraciidae), mit 27 färbigen Tafeln und 1905 — 1910 ein Buch über die Eier der europäischen Vogelarten (Eggs of the Birds of Europe). Außer- dem schrieb er auch ein Handbuch der palaearktischen Vogelfauna (Manual of Palaearctic Birds), welches 1902 — 1903 erschien. Seine wissenschaftlichen Werke werden durch besondere Sorgfalt,. Genauigkeit, Beobachtung der Einzelheiten, Präzision der Beschreibun- gen gekennzeichnet. Und der Wert seiner Bücher wird noch besonders dadurch gehoben, daß er die darin beschriebenen Vogelarten durch erstklassige Vogelmaler darstellen ließ und sie in künstlerischen Illus- trationen vorführte. Als Systematiker gehörte er nicht zur modernen Schule, zu den Subspeziesfabrikanten, sondern verblieb im Lager derjeni- gen, die von der binomialen Nomenklatur nicht abwichen. Bei dem 1905 in London abgehaltenen IV. Internationalen Orni- thologischen Kongresse kam ich nicht nur in persönliche Berührung^ mit ihm, sondern ich war auch so glücklich, einen Abend in seinem NECROLOG 599 Heim zu verbringen und mich an seiner Eiersammlung zu ergötzen und die ganze Unmittelbarkeit seiner Person zu genießen. Beim Abschiede sagten wir einander : Auf Wiedersehen ! Das Schick- sal ließ es aber nicht zu, daß wir uns wiedersahen. Dresser starb in Cannes, am 18. November 1915, im Alter von 77 Jahren. Die Ornithologie beweint in ihm einen erstrangigen Adepten und unser Institut ein Ehrenmitglied. Seine Werke werden sein Gedächtnis ewig bewahren. Budapest, den 10. November 1916. Stefan von Chernél. Institutsangelegenheiten. Personalien. 1. Se. Exzellenz der k. ung. Ackerbauminister hat mit Verordnung^ Präs. Z. 54.153/1Q16 vom 2. August 1Q16 den Ornithologen Stefan Chernél von Chernelhäza mit der wissenschaftlichen Leitung der k. ung. Ornith. Zentrale betraut. Der ständige Vertreter des Leiters ist Sekretär Titus Csörgey. 2. Se. Exzellenz der k, ung. Ackerbauminister hat mit Verordnung Präs. Z. 3348/1915 den Assistenten I. Kl. Dr. Eugen Greschik in die II. Stufe der iX. Gehaltsklasse, den Assistenten II. KI. Dr. Koloman La m- brecht mit Verordnung Präs. Z. 8149/1916 in die II. Stufe der X. Ge- haltsklasse, und den Sekretär Titus Csörgey m.it Verordnung Präs^ Z. 122.023/1916 in die I. Stufe der VIII. Gehaltsklasse versetzt. 3. Auf Grund mehrjähriger eifriger Mitwirkung sind im Laufe 1916 folgende Herren zu regelmäßigen Beobachtern der k. ung. Ornith- Zentrale ernannt worden: Koloman Nádassy Julius Thóbiás jun. Emerich Péter Eugen Ujváry Karl Scherg Josef Visontai Kqloman Tompa Dr. Oskar Keller Johann Brengl Alexander Kováts Sammlungen. /. Mageninhaltsammlung. Zuwachs : Von Desiderius Hegymeghy: 314 Stück. Von Titus Csörgey: 10 Stück. Die Mageninhaltsammlung des Institutes belief sich am 31. 'Dezem- ber 1916 auf 18.J77 Stück. //. Osteologische Sammlung. Zuwachs bis 31. Dezember 1916: 28 komplette Skelette. ♦ ♦ ♦ A M. T. Akadémia felhívása a természettudományok ♦ T művelőihez. T J AM. Tud. Akadémia elhatározta, hogy a a Magyar J J írók élete és munkái» czímű nagyszabású életrajzi vál- J J lalatot, melyet azAkadémia megbízásából néhai Szinnyei J J József nemzeti múzeumi igazgató készített, s melynek J ^ megjelenése egy negyed századot vett igénybe, tovább J ^ folytatja s a folytatás elkészítésével dr. Gulyás Pál J ^ egyetemi magántanárt bízza meg. A kiegészítő sorozat J J elsősorban a tudományos élet tollforgató, irodalmilag is J ^ működő egyéneit fogja felölelni, a kik még vagy egy- J J általán nem kerültek a Szinnyei-féle lexikonba, vagy a J ^ kiknek e vállalatban megjelent életrajza kiegészítésre J A szorul. E feladat minél tökéletesebb megoldása elsősor- J ^^ ban az írók saját közreműködésétől függvén, a M. Tud. ^ ♦ Akadémia főtitkári hivatala felkéri nemzetünk minden ♦ ♦ irodalmi téren is működő tagját, hogy életrajzi adatait és ♦ ^ irodalmi működésének jegyzékét közvetlenül a szerkesztő ♦ ♦ czímére (Budapest, VIII., Magyar Nemzeti Múzeum) ♦ ^ beküldeni szíveskedjék. Az önéletrajznak ki kell terjesz- ♦ ^ kednie az író születése pontos idejétől és helyétől ♦ ♦ kezdve minden fontosabb külső eseményre, közéleti ♦ ^ tevékenységének minden főbb mozzanatára és esetleg ♦ ^ azokra a belső élményekre is, melyek irodalmi műkő ♦ ^ désére hatással voltak. Az irodalmi munkásságot illető- ♦ ♦ leg a bel- és külföldi tudományos és szakfolyóiratokban ♦ ^ közölt főbb czikkek czíme, az egyes folyóiratok czímei ^ ^ alatt évrendben sorolandó fel s ugyancsak évrendben ♦ ^ sorolandó fel az önálló kötet vagy füzet alakjában meg- ♦ ^ jelent eredeti és fordított, magyar vagy idegen nyelvű ♦ ^ művek czíme, a megjelenés helye és éve feltüntetésé- ♦ ^ vei (pl. Budapest, 1908). Végül a szerzőnek egyes ♦ ^ folyóiratokban vagy lapokban használt álnevei- és betű- ♦ ♦ jegyeinek felsorolása. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ . . il! I il I t;l I I. , i«i «III ; ; rat i, 4; tn m m tmti UM«! »I t - --Mm mi- 1 'l *vt|i^rï^ M. kir. ornithologiai központ, Budapest IL, Debrői-út 15. Königl. Ungarische Ornithologische Zentrale. AMNH LIBRARY 100099798