CORNELL UNI VERSITY LIBRARY c \ tA }Éká^< wn mS/Si ' i \i£*v v JH : f\ lí 7/ CORNELL UNIVERSITY LIBRARY Digitized by the Internet Archive in 2017 with funding írom BHL-SIL-FEDLINK https://archive.org/details/foldtanikozlony 1 1 1 8magy FÖLDTANI KÖZLÖNY KIADJA A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT. Szerkesztették iNKEY BÉLA és SCHMIDT SÁNDOR társ. titkárok. TIZENEGYEDIK ÉVFOLYAM. 1881. I — XH. szám. 3 táblával és több ábráival. Földtani Közlöny (GEIOBCHE IITTIOIB) HERAUSGEGEBEN l/OH DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT. Ivedig irt von den Secrotáren dér Gesellsclial't : BÉLA v. INKEY und ALEXANDER SCHMIDT. ELFTER JAHRGANG. 1881. Nummern I — XII. JVi it 5 T a f e 1 n u ra <1 melireren B’ig,. i m Tett, BUDAPEST, LÉGRÁDY TESTVÉREK 1881. FÖLDTANI KÖZLÖNY (GEÜLOÖISGHE MITTHEILUNGEN) 1881. y i o van képviselve : 1. Stephanoeonus; 2. Dendroconus ; Ö. Lithoeonus; 4. Leptoco¬ nus; f>. Rhizoeonus és 6. Chelyconus. Az „Abhandlungen d. k. k. geol. R.-Anst.a XII. kötetében Iloer- nes Rudolf és Auinger M. a tudomány jelen álláspontjához mérten a mediterránkor!! gasteropodákat újra feldolgozzák. Nagy művök eddig megjelent első füzete a conideák családját tárgyalja. E mű megjele¬ nése volt indító oka annak, hogy a magyarhoni lelőhelyekről származó s egyrészt a magy kir. földtani intézet, másrészt a magy. nemzeti múzeum gyűjteményében őrzött mediteránkoru conusokat átnézzem s a fentebb említett mű adatait felhasználva, előfordulásukról némelyeket közöljek. 3 A mediterrán rétegeinkben előjövő <> nemet a következő alakok képviselik : D l.Stepbanocoiuis. ( 1 . ábra). Héja emelkedett tekercsű, a var¬ ratok vájtak. Az osztrák-magyar monarchiában csak egy, igen csinos kis alak fordul elő. >> ík'O -i ej Q£ bJD >? '03 Q< o 03 'r-t oá S2 O r* '03 zn zn zn fa > * * 1 Stephanoconus Stacbei R. Hoern. & Au. 2. Dendroconus. (2. ábra). Zömök kúp- vagy pörgetyü-alaku héjú ; tekercse nyomott, külső széle a varratnál vájt. E nemet az osztrák-magyar monarchia mediterrán rétegeiben 12 alak képviseli, me¬ lyekből nálunk csak a következő 8 fordul elő. Dendroconus >> bp S"1 Nemesest Kostej Jablani- cza Szobb Riczing Fraknó- váralja — Mojsvári R. Hoern. & Au. í — Neugeboreni R. Hoern. & Au. 1 - Austriacus R. Hoern. & Au. t . — Dáciáé R. Hoern. & Au. t . i — Loroisi Kiener * f t — Voeslauensis R. Hoern. & Au. * — subraristriatus da Costa t 1 * t * — Steindachneri R. Hoern. & Au. t • * • *) Az előfordulási jelzést illetőleg: 1 — R. Iioernes és M. Auinger müvében közölt előfordulás, melyet nekem nem sikerült konstatálni ; f = közölt és általam is konstatált előfordulás; * = nem közölt előfordulás. 1* 4 3. L i t li o c o n u s. (3. ábra). Héja kúpos, zömök; a varrat mel¬ lett gerincz. 0 e nemhez tartozó alakja közül nálunk a következő 7 fordul elő. L i t h o | o n u s Se cS Kostej Qj Jablani- cza ÍS3 m bfj s: pH Fraknó- váralja Aldrovandi Brocc. • . 1 Karreri R. Hoern. A Au. 1 ' t Xeumayri 11. Hoern. A Au. t I — Mercati Brocc. f * * * 1 1 Titzei R. Hoern. A Au. t Huugaricus R. Hoern. A Au. t i • - Cacellensis 14. ábr. legnagyobbrészt jól megtartott, túlnyomólag széles és köpczös példányok nagyobb számban; némelyeknél a többször meglehetős- erősen viszakajtott külső ajak egyúttal vastagabb és kettős. Ez utóbbiak tehát a B. láb iát a jellegét a nyugatszlavoniai B. Podvinensis Neum.-éval egyesítve mutatják. Az egyik héjon az utolsó tekcrvény közepében, a szájnyílás felé, három párhuzamos, sza¬ lagszerig sekély mélyedés (barázda) mutatkozik. Fedőiből kettő fek¬ szik előttem. Herbich úr e fajt Neumayr tanár után „A székelyföld" stb. czimü munkájának 290., 292. és 293. lapján idézi, én magam ide tar¬ tozó fedőket a püspök-ladányi artézi kútfúrásból eredő anyagban ta¬ láltam. (Földt. közi. 1880. 128. 1., TV. és V. tábla.) 9. Bythinia Bodosensis Roth sp. nov. II. t. 1 (a-c) áh. Az apró, kúpalakú csigaház 41/2 domborodott, meglehetősen mély varrányok által egymástól elválasztott tekervényből áll, melyek utolsója a hegyes tekercsnél valamivel magasabb. A szájnyílás tisztán tojásdad, csaknem függőlegesen áll, fent kerekitetten szögletes, az ajkak alig észrevehetően viszahaj ólnak, hasonló módon, mint az rendesen B. t e n t a c u la t á-nál szokott lenni; az alapon gyenge, keskeny köl- dökhasadék mutatkozik. Az utolsó tekervényen a nagyító segítségével az egyetlen, rendelkezésemre álló darabon, a szájnyílás fölött, gyenge, fonaldad élt veszek észre, mely különben csakhamar megint eltűnik. Magasság . 3-25 mm. Szélesség . 1*75 „ „ E kis alak, mely körülbelül a B. obtusecarinata F uchs méreteit eléri, külső alakjára nézve a B. tentac ulata L.-lioz ha¬ sonlít, de, eltekintve a nagyságtól, az utolsó tekervénynek a spirához való viszonya, a világosan kivehető köldökhasadék, valamint a fent nem hegyesen-, hanem kerekitetten-szögletes szájnyílás által tér el attól. Ez utóbbi jelenség által némileg a B. Tros eheti Paasch- hoz közeledik, e szerint tehát egészben a két utóbb említett alakhoz mintegy hasonló viszonyban áll, mint B. gracilis San db., de meg¬ fordított módon. 16 7. H y d r o b i a E ug eniae N e u m. Neumayr az id. h. 423. 1., XVII. t. 9—11. áh. Köpczös, éles éllel ellátott példányok, mint az id. b. a 10. áb. bán lerajzolt vargyasiak; az egyik darab H. transitans és H. Eu¬ géniáé közt képezi a középalakot, mint amaz Arapatakról, melyet a 7. ábra (1. az id. h.) ábrázol. 8. Hydrobia slavonicaBr u s. Brusina. Foss. Binnen-Mollusken 65. 1., IV. t. 13 — 14. áb. Magán a szerzőn kiviil Neumayr tanár is (1. Neumayr és Paul : Gong. u. Palud. Schicht. 81a v. 77. 1.) idézi ezen alakot Szlavó¬ nia több pontjáról, valamint a bécsi cs. k. földtani intézet évkönyvé¬ nek 1875. évfolyamában (422. 1.) Vargyasról Erdélyben. Bodosról né¬ hány ide tartozó példány fekszik előttem, melyek hasonló módon, mint a vargyasiak, a szlavóniaiaknál valamivel kisebbek, minthogy 3 mm. hoszuságuál többet szintén nem érnek el. 9. H y d r o b i a sepu le ralis P a r t s c h s p. (Az irodalmat lásd dr. Neumayr-nál; Neumayr u. Paul, Cong. u. Pál. Scliielit. Slav. 76. 1.) Néhány előttem fekvő héjat ide állitandönak vélek, noha azok hasonlókép valamivel kisebbek, mint a dr. Neumayr úr idézett érteke¬ zésének IX. t. 11. ábrájában lerajzolt dalmátországi alak. 10. V a 1 v a t a piscinalis M ii 1 1. s p. Az irodalmi idézeteket lásd M. Hörnes Gast. 591. 1., Sandberger 698. 1., Bru¬ sina 89. 1. (f. id. k.) Jól kifejlődött példányok, melyek a Balaton alluvióiból, valamint a „ zugliget “ (budai hegység) pannoniai rétegeiből valókkal egészen megegyeznek. A legnagyobb, valamivel kinyujtottabb darab az utolsó tekervéuyen, a szájnyílás felé harántcsikokat mutat, melyek különben nem egészen a száj nyílásig folytatódnak. Neumayr úr a szóban forgó alakot többi közt Vargyasról idézi (Jakrb. 1875, 425. 1.); az ott a XI I. táblán, 15. ábrában adott rajzzal bodosi példányaim szintén tökéletes üszbangzást mutatnak. 17 1 1. V a 1 v a t a ( T r o p i d i n a) E u g e n i a e N e u m. Neumayr Jahrb. 1875. 426. 1., XVII. t. 1. áb. TI. t. 8, 4 (a-b) áb. Ezen alaknak csak egyetlen egy példánya fekszik előttem, mely jellegesnek mondható ; ez a vargyasi előj ö vetetek jellegétől anyiban mutat csekély eltérést, amenyiben az egész utolsó előtti tekervényen, valamint még az ezt megelőzőnek egy kis részén is két éles él lát¬ ható, ágy, hogy ez által az egész csigaház valamivel kinyílj tottabbnak tűnik elő. (1. II. t. 3. áb.) Két további, gyengébb éllel és kerekitettebb tekervényekkel el¬ látott darab (1. II. t. 4 a-b. áb.), Neumayr tanár szerint, mint az általa az id. h. XVII. t. 2. áb.-ban lerajzolt s V. (Trop.) cf. Eugénia e- nek nevezett alak volna felfogandó. Az én példányaim az idézett Neumayr-tele rajztól abban térnek el, hogy a felső él nem csak nem gyengébben, hanem ellenkezőleg még valamivel erősebben van kifej¬ lődve mint az alatta fekvő. Az egyik, valamivel nyujtottabb példány (4 a. áb.) az utolsó előtti teker vénynek egy nagy részén szintén két élt mutat. A legalsó, a köldök körül álló él ezen daraboknál szintén gyengébb mint ugyanaz a jelleges példánynál, mi különben a rajz szerint (XVII. t. 1 c. és 2 c. áb.) — úgy látszik — a Neumayr-féle eredeti példányoknál is megvan. A bodosi V. (T r o p.) c f. Eugéniáé két példánya, melyekről itt röviden szó volt, — véleményem szerint a V. (Trop.) Eugéniáé jellegéhez valamivel közelebb áll, mint ugyanazon, Vargyasról való, alaknak fent idézett rajza. 12. Limneus c f. acuarius Neu m. L. acuarius Neumayr. Jb. d. k. k. geol. R. A. 1869. 379. 1., XIII. t. 9. áb. „ „ Brusiua id. h. 98. M. „ „ Neumayr. Gong. u. Falud. Scliicht. Slav. 80. 1. II. t., 2 a— e áb. Egy példányban fekszik előttem egy Limneus, mely a Repusnicáról (Nyugat-Szlavouiában) való L. a cuar i us-lioz igen közel áll ugyan, de anélkül, hogy azt közvetlenül evvel azonosíthatnám. A kezeimben levő alak alig G mm. koszé, nem egészen 2 mm. széles, alig négy tekervéuyből áll, melyeknek két elseje jobban domborodott mint a ki¬ nyújtott két következő, a szájnyílás, lioszú- és h egy es-toj ásdad, a belső ajak kissé öblösitett, a külső ajak egyszerű, éles. Az utolsó te- kervény az egész magasságnak jó 2/a-á.t teszi ki és rajta, a varrány alatt, sekély, barázda-féle mélyedés mutatkozik. Földt. Közi. XI. évf. 2 18 A t. id. h. közölt rajz szerint — L. acnarius nál az utolsó tekervény valamivel szintén meghaladja ugyan a tekercset, de még a héj tökéletes megtartása mellett sem igen érheti el a bodosi alak em¬ lített hoszviszonyát. E Limneus keletindiai, a nágpuri harmadkori lerakodásokból való rokonainál, t. i L. s u b u 1 a t u s S o \v.- és nevezetesen L. a 1 1 e n u atus H i s l.-nál e viszony épen meg van fordítva, amenyiben ezeknél a te¬ kercs felülmúlja az utolsó tekervéuyt. A most élő éjszakamerikai E. (Acéllá) gr ae i I i s .1 ay hegyesebben kihúzott spirával és szélesebb szájnyilásfal bir. E. K i r ti a ndi an ns Eea-t végre, mely faj és E. gracilis közt mint középalakot ál bit, Sandberger tanár (Eand- u. Siisswass.-Conch. 701. 1.) a E. acnarius Xcum.-t tekinteni haj¬ landó, jelenleg — sajnos — az én alakommal nem hasonlítha¬ tom össze. Ez utóbbit tehát egyelőre E. ef. acuarius-név alatt sorolom fel; ha újnak bizonyulna be, akkor, minthogy a karcsú Eimneák külső alakjára vonatkozó nevek csaknem mind már használatban van¬ nak, az erdélyi alakra nézve a E. transsi 1 vaui cus nevét aján¬ lanám. Ilislop úr, szintén kiemelvén (Quarterly Journ. 18(30. 172. 1.) az általa felállított E. a 1 1 e n u at u s-nak az élő amerikai E. gracilis- sal való hasonlatosságát, egyúttal azon megjegyzést teszi, hogy Indiᬠban jelenleg ehhez valami hasonló a Eimneus-nemen belől nem létezik. 1 3. C a r i n i f e x q u a d r a n g u 1 n s X e u m. Neumayr Jahrb. d. k. k. geol. lí. A. 1875, 426. 1., XVII. t., 15. áb. Ezen, Sandberger által az id. h., 700. 1. C. q u adr ang ular i s Ne um. neve alatt idézett alak Bodosról 28 példányban fekszik előt¬ tem, úgy látszik tehát, hogy az, általában sokkal csekélyebb anyago¬ mat tekintetbe véve, itt nem oly ritka, mint Arapataknál. b) Conchiferák. 1. Pisi dium (El inni ni na) amnicum Mii 11. sp. Az irodalmat lásd Sandberger-nál az id. li. 765. 1., Brusinánál „Binnen- Mollusken“ 105. 1. E Pisidium-nak 14 héja fekszik előttem, melyeket az élő alak¬ kal való ismételt, gondos öszehasonlitás alapján, úgy nagyságra, az egész körrajzra cs ékesitésre, mint a zár alkotásának sajátságaira nézve ez utóbbival oly tökéletesen megegyezőknek találok, hogy azo¬ kat ettől épenséggel nem különíthetem el. Brusina úr a P. amn icum-ot f'ossil állapotban Morvát- és Szlavonország több pontjáról idézi, váj¬ jon ezen előjövetelek mind ezen alakhoz tartoznak-e, az dr. Neu- mayr úr szerint kérdéses ; én magam e kagylót a püspök-ladányi fú¬ rásból eredő anyagban találtam (1. a f. id.). P. p r i s e u m E i e h w. lényegesen csekélyebb nagyságán kívül (Eiehwald szerint „Lethaea rossica“ III. köt. 87. 1., 1 1/2/" lat., 1 1/i“‘ long.) főleg, mint azt Neiunayr tanár úr (Gong. u. Pál. Schicht. Slav. 24. 1.) kiemeli, az ál¬ tal különbözik a P. amnicum-tól, hogy a P. priscum bal héjában „egy külső és belső, nem pedig mellső és hátsó cardinálfog lép fel." Nevezetesen az egyik bodosi példányon a mellső és alsó szél felé elvonuló, gyenge, sugaras redőzés látható, melyet azonban egészen gyengén itt-ott recens héjak is mutatnak. 2. Unió sp. s p. II. t. 5. a-b, 6. áb. Egy Unio-nak — sajnos — csak töredékei fekszenek előttem ; ez, egész alakját tekintve, az Unió cyamopsis Brus.-hoz látszik közel állani, de az én példányaim okvetetleniil meglehetősen teteme¬ sebb nagysággal bírtak mint a Brusina úr által (Binnen-Mollusken V. t., 5— G áb.-ban) lerajzolt darab, körülbelül az U. pannonicus N e u m. (Gong. u. Bal. Schicht. Slav. III. t. 10. áb.) nagyságát érhet¬ ték cl. Élük, olyformáu mint ez utóbbinál, élesebben emelkedik ki és mögötte, szintén mint U. p a n n o ni c us-nál, még egy második, egé¬ szen gyenge, alig észrevehető él mutatkozik ; a púp körül hullámos, az élen szöget képező ránczokkal vannak ékesítve. (1. a 11. t. 5 a-b. áb.-t.) A meglevő töredékekből, habár azok tökéletlen megtartásuknál fogva a faj pontosabb megállapítását nem engedik, mégis anyi ki¬ vehető, hogy egy a körrajzban U. pan nőnie ús-tól eltérő alakhoz tartoztak, mire már U. cyamopsi s-sal való öszehasonlitásuk kielé¬ gítően utal. Úgy látszik, hogy új alakkal van dolgunk; jobb megtar¬ tású anyag e kérdést majd el fogja dönteni. Egy második fajt képviselő, egészen csonka töredék a gyengéb¬ ben kiemelkedő púpokon ékesitést mutat, mely nagyon emlékeztet az U. thal áss in us Brus.-éra. (1. a II. t. 6. áb.-t) 20 3. 0 o n |j.e r i a exigua Roth s p. nnv, II. t. 7 a-c. áh. E kis alak, mely nemének egyebeihez képest még valamivel „szegényesebb idomot'4 képez, mint dong. (Dreyssenia) s n b- Basteroti Tonrn. (Bull. sóé. géol. ele; Francé, 3. sér., 2. k., 305. 1., IX. t. 8. áb. ), röviden az által van jellemezve, hogy külső alakjára nézve az idézett Tournoner-félével megegyezik, mely utóbbi Vaquié- res-ről a Rhőne medenezéjében való. Ettől azonban abban tér el, hogy egészben valamivel kisebb, hogy alsó széle csekélységgel még egyene¬ sebi), éle tompított és kerekített és hogy apu ph y sis-se 1 ne m bir, miben ugyan lényeges különbség rejlik. E szerint úgy, miut C. simplex Barb., C. auricularis Fuelis stb., a még most élő C. p oly mór p ha Ball. s p.-scl egy csoportba tartozik. ('. simplex-től nevezetesen héjának nagyobb mérvű domboro- dása és hajlított, nem egyenes púpjai által különbözik, mely utóbbi körülmény legnagyobbrészt ugyan az egész alakjában való eltérést is előidézi. A héjak hossza átlag 10 mm.-t, szélességük alig 0 mm.-t tesz; az egyik, t. i. a legnagyobbik, mintegy 13 mm. buszú lehetett. A lerajzolt példány hossza 10. 5 mm., szélessége 0 mm. A köpeny széle öbölt, mint azt Tournouer az általa felállított Dreyss. sub- B a s t e r o t i-nál e szavakkal ,.un peu eomme dans la ('. aréna ta Fueb s“ említi, nem képez. 4. Congeria éri stel lata Roth s p. nov. II. t. 8 a-d, a'-d' áh. A héjak egészben csónakalak uak, jól kidomborodottak ; a hegyes púpoktól az alsó és hátsó szél egyesüléséig csaknem egyenes, éles, kis lemezke formájában taréjalakuan kiemelkedő él vonul, mely idősebb példányoknál az alsó és hátsó vég felé gyengébbé válik, egészen ki- nőtteknél pedig a héj ezen részén végkép eltűnik, úgy, hogy ez eset¬ ben a púptól csakis a héj mintegy közepéig ér. A héj, főkép fiatal példányoknál, az éltől igen meredeken, csaknem függőlegesen esik az alsó szél télé, mi által ez utóbbi, a majdnem egyenes élnek megfele¬ lőié^, szintén csaknem egyenesnek tűnik elő. A mint idősebb példᬠnyoknál a taréjalakuan kiemelkedő él mindinkább felfelé viszavonul, ugyanazon mérvben szélesedik az alsó párkány és az e párkány haj¬ lított része léié fekvő héjrészlet akkor már nem ol\ meredek, hanem .21 domború és laposabban ereszkedő. A rövid, egyenes felső szél fiatalabb példányoknál világosan kivehető szögben egyesül a hátsó széllel, mi¬ nek folytán a héjak inkább háromszögletes kinézést nyernek, mig idősebbeknél ezen szög az által, hogy a jobban lehúzott felső szél las¬ sabban megy át a hátsó szélbe, mindinkább tompái, mi által a héj jobban koszára nyújtott és egyszersmind laposabb és tisztán sajka¬ alakú lesz. A púpok alatt lévő háromszögű lemez gyengén rovátkolt, a keskeny ruganyos szákig belső, a felső és hátsó szél egyesüléséhez közel fekvő izomhenyomat sekély és hoszákás. A lerajzolt példányok méretei : kosza : szélessége : 8 a, a' 12 m/m . ... S m/m „ b, b 15 ,, . . . . 9 ,, v 6, 19 „ .... 10 „ „ d, d' 27.5 „ .... 14 „ Ezen, ágy mint az előbbi, szintén apophysis-nélkiili Congeria a C. p oly m o r p h á-val nemcsak egy és ugyanazon csoportba tartozik, hanem avval általában is közeli rokonságban van, de főleg, az él kép¬ ződése által, még pedig - — ágy hiszem — elég élesen, különbözik attól. A C. p oly m o r p h á-hoz legközelebb álló C. angusta Rouss. sp. (1. L. Rousseau, Demidoff „YoyageV stb.-ben, 11. k., 800. 1., Moll. VI. t. 3. áb.) a C. poly mór phá-nál csakis kószább és keskenyebb, mely utóbbi tulajdonságra alapította a szerző a novet. A szélesség ezen viszonya folytán pedig C. a n g u s t a a C. e r i s t e 1 1 a t á-tól már távolab- ban áll, mint C. poly mór pb a, melylyel az arányokra nézve az én alakom öszeegyezik. A Kamysch-Burunról való Congeria, melyet R. Hörnes ár a bécsi cs. k. földtani intézet évkönyvében (1874, 70. 1., V. t. 9. áb.) idéz és lerajzol, mint válfajt C. angusta Rouss. sp.-re vonatkoztat, tévesen pedig „Gong. angulata Rouss." neve alatt felhoz, a rajz szerint kószább zárszéllel bir, minta C. poly mór pha tulajdonképi jellege, továbbá a C. angusta és az új C. eris t e 1 lat a, e tekintetben tehát az utóbb emlitett három alaktól körülbelül egyformán látszik eltérni. Szélessége és a kosza közt való viszonyát tekintve ezen alak — a rajz szerint — a C. p o 1 y m o r p h á-hoz közelebb áll, mint a Rous- seau-féle C. a n g u s t á-hoz: Erősen kiemelkedő éle által a R. Hörnes- féle C. angusta Rouss. sp. var., vagy talán: C. angulata R. Horn. sp. nov. nagyon emlékeztet székelyföldi alakomra, ez utóbbinál azonban az él nem kanyarodik 8 betű formájára, vége felé, a héjak egyenlő nagysága mellett, gyengébb lesz vagy pedig egészen eltűnik és végre a kamysck-buruni fajnál nem is látszik az taréjain- 22 kuan kiemelkedni, mit R. Hörnes úr minden esetre különösen kiemelt volna. Mindent öszefoglalva, C o n g. éri Stellát a tehát legközelebbi rokonaitól nem nehezen, a többi éllel ellátott Congeriáktól pedig annál könyebben különböztethető meg. ¥ Herbich F. úr geológiai vizsgálatai nyomán a háromszéki me dencze fiatalabb neogen beltenger! lerakodásai egészben véve három vastagabb osztályra különíthetők. Ezen osztályok legmélyebb tagját barnaszén- és sphárosiderit-telepeket tartalmazó agyag képezi, e fölött agyag, homok, homokkő, mész- és barnavaskő következik, legfelül pedig kavics és durva homok települ. A legmélyebb osztályra nézve Xeumayr tanár úr úgy nyilatkozik, hogy eldöntve még nincs: „váljon a barna¬ szenet tartalmazó rétegek a o o n ger i a -rétege k legmélyebb szintjét képe¬ zik-e, vagy pedig hogy azok még a szármát emeletet egészen vagy csak részben szintén képviselik-e, mely emelet lerakodásai sósvizi jel¬ leggel biró kifejlődésben medenezénkben hiányzanak4' s ekép folytatja elmélkedését : „az utóbbi feltevés mellett szólnak az I nger által meg¬ határozott növények, melyek közt előfordul egyes a szármát rétegeket jellemző képviselő, de egy sem, mely a congeria-rétegeket jellemezné." Ezen, Bodos és Bibarcztálva környékéről való növénymaradványokat Herbich úr gyűjtötte volt. A legújabban Budai J. úr által Bodos vidékén gyűjtött gazdag, fossil flórát a magy. földt. társulat 1880. december havi szakülésén Staub tanár úr ismertette, kiemelvén, hogy Stur jegyzéke szerint e flórának 18'7°/0-a a szármát, ll’40 0-a pedig a pontusi emelet növé¬ nyeivel egyezik. Ezen eredmény által az érintett kérdés megoldását korántsem közelítjük ugyan meg, de ez újabb vizsgálódásokból mégis az tűnik ki, hogy e gyűjteményben is, mely az előbbenieknél általᬠban sokkal gazdagabb, a szármát jellegű növények túlnyomókig vaunak képviselve. A mi pedig a növényekkel együtt tálált gyér állatmaradványokat illeti, (dr. Hofmann K. úr szerint C o n g. sub-Basteroti és egy uj Cár dium a Card. h u ugari cum és C. Riegeli csoportjából), ezek ugyan ép oly keveset döntenek, mint a dr. Xeumayr úr által (Jahrb. stb. 1875. 412. 1.) leirt Card. Fuchsi, de figyelemre méltó, hogy ezen alakok a pontusi emeletből ismertekkel vagy egyenesen azonosak, vagy pedig, hogy az ezen emeletben fellépő fajok képezik azok legközelebbi rokonait. 23 A fentebbi sorokban tárgyalt bodosi (kövespatak-völgyi) fauna nyilván az említett három osztály középsőjéből, azaz puhánymaradvá- nyokban legdúsabbjából ered. Ha már most azt, amenyire e lelő¬ helyről eddig előttünk fekszik, a nem mesze innen, ENy- és D-re fekvő vargyasi és arapataki lelőhelyekével összehasonlítjuk, akkor mindenek¬ előtt azt találjuk, hogy csak három alak, t. i. Néritina sémidén- t a t a, B y t h i n i a I a b i a t a és H y d r o b i a Eugénia c az, mely a három lelőhelyen egyaránt előfordul. Hydrobia slavonica, Valvata piseinalis és V. (Tropidina) Eugéniáé úgy \'argv ás¬ nál mint Bodosnál találtatnak, mig a Carinifex quadrangulus Arapatakon és Bodoson — még pedig az utóbbi helyen nem oly rit¬ kán — lép fel. A bodosi lelőhelyre nézve ez idő szerint jellemzők, a három új fajon kívül, nevezetesen Limneus cf. acuarius és Unió s p. sp., mely utóbbiak, névleg felhozottak, egyszersmind ezen helyiség faunájának éjszak-amerikai jellegét gyarapítják, holott az ara¬ pataki Livi párák itt szintúgy, mint Vargyasnál, hiányzanak. Látjuk tehát, hogy lelőhelyünknek egészben véve több a közös alakja a Her- bick úr szerint mélyebb szintet képviselő vargyasi, mint a magasabb szintet képező arapataki lerakódással szemben, de valamint Arapatak Congeriái és Yiviparái, úgy a bodosi lelőhely az ú j Cóngeriák és Uniók fellépése által tűnik ki. Lelőhelyünk rétegeinek a vargyasi és arapatakiakkal való egye¬ nesebb öszehasonlitásáról e szerint mindaddig le kell mondanom, mig az itt tárgyalt fauna folytatandó gyűjtések által tökéletesebben ki¬ egészül. Annál kevésbbé lehet még ez idő szerint a felett határozni, váljon a bodosi Eövespatak-völgy rétegei, melyekből e fauna szár¬ mazik, a pontusi vagy pedig a levantei emelethez számitandók-e, fel¬ téve természetesen, hogy e két emelet itt egyáltalában kimutatható lesz. Legczélszerübb tehát, e lerakódásokat egyelőre általánosabban p annoni a i rétegeknek elnevezni. Neumayr úr, főkép az Arapataknál fellépő Con g. t r i a n g il¬ la r i s- s a V i v i p arákra támaszkodva, igen valószínűnek tartja, hogy a háromszéki medencze fiatalabb neogen lerakodásainak középső osztályában mind a két említett emelet vau képviselve. A mi e neogen lerakódások egész öszletének részletes taglalását illeti, úgy a fent mondottak szerint az új leletek, mind a faunára mind a flórára nézve, e kérdést nemcsak nem egyszerűbbé, hanem el¬ lenkezőleg még bonyolodottabbá teszik. E tekintetben a kövületeknek- r étegek szerint történendő további gyűjtésétől előreláthatólag ponto¬ sabb felvilágosítást várhatunk majd, feltéve, hogy e gyűjtés a szűk séges vigyázattal és szakismerettel foganatosittatik, mely annál is 24 szükségesebb, minthogy — mit Herbich lir külön kiemel — a rétege¬ ket e területen csuszamlások folytán gyakrabban zavarodások érték. tündén esetre még igen gondos és meglehetősen terjedelmes ta¬ nulmányok szükségeltetnek arra, hogy az itt szóba hozott kérdések fölött megbízható végítéletet koczkáztathassunk. A zágrábi 1880. évi földrengés forgatási tüneményeiről. Iiikey Bélától. (3 ábrával.) (Előadva a magy. földtani társulat 1881-ik évi febr. 9-én tartott szakülésén.) Forgatási esetek majdnem minden nagyobb földindulás után ész¬ lelteitek : ugyanis nagyon gyakran történik, hogy heves rázkódás által megingatott tárgyak, p. o. oszlopok, szobrok, sírkövek stb., me¬ lyek talpazatukhoz nincsenek külön kapcsok által erősítve, ha egészen föl nem dűltek, legalább kissé félre tolatnak s e közben függőleges tengelyük körül forga itatnak. Ennek a tüneménynek legis¬ mertebb példája a san-stefanói obelisk, melynek egyes kövei az 1 7*0. évi földrengés által kiforgatott helyzetbe jutottak. Ismeretes, hogy sokan ilynémii esetekre hivatkoztak, midőn örvény szerű földmozgás létezését állították, mig ellenkezőleg újabb kutatók e felfogás ellen tiltakoznak és az említett hatásokat egyszerű lökésekre vezetik visza. A múlt évi november hó 9-én beállott földrengés, mely Zágráb városában és környékén oly nagy mértékben pusztított, szintén számos forgatási tüneményt idézett elő. Dr. Kramberger, Zágrábon, volt az első, ki a zágrábi temetők síremlékein ilyen eseteket megfigyelt és ő általa figyelmeztetve, II a n t k e n [Miksa igazgató úr és én e tüne¬ ménynek számos példáját vizsgáltuk, nemcsak Zágráb, hanem más kör¬ nyékbeli helyek temetőin is. Saját megfigyeléseim két helységre terjednek, melyek egymástól 25 kilométernyi távolságban lévén, nézetem szerint a nov. 9-iki föld¬ rengés pleistoseistos vagyis legerősebben megingatott területnek két szélső pontját jelölik, t. i. egyfelől Zágrábra, hol két temetőben kutattam és másfelől Sz.-Ivánra, a Zágráb- varasdi utón, hol a falu temetőjében szintén feltűnő esetekre akadtam. Nem akarván itt az egyes esetek leírásába bocsátkozni, a mi rajzok segítsége nélkül úgyis bajosan vezetne czélhoz, röviden meg- 25 említem, hogy az észlelt tárgyak leginkább sírkövek vagy síremlékek egyes részei valának, melyeket, a rendes mód szerint saját súlyukon kívül csak csekély erejű cement-ragasztó kötött egymáshoz. A földrengés hatása ezeken abban nyilvánult, hogy eredeti helyzetükből többé-ke- vésbé kimozdittattak és 1—29 foknyi vízszintes forgatással állva ma¬ radtak. Kettőnél több darabból álló síremlékeknél gyakran történt, hogy nemcsak a legfelső rész lett megforgatva, hanem csekélyebb mértékben a középső részek is szenvedtek ilyen helyváltozást. A tár¬ gyak anyaga majd gránit, majd mészkő, ritkán egyéb kőnem volt, alakjuk pedig nagyon különféle, majd szabályos, majd csak symmetri- kus vízszintes metszettel. A forgatás nagysága 1 — 29 fokig ment, iránya pedig Zágrábon, egyetlen egy eset kivételével, az óra¬ in u t a t ó j á r á s á v a 1 e 1 1 e n k e z ő, azaz E-ról Ny-ra, S z.- Ivánon pedig kivétel nélkül e 1 1 e n k e z ő, tehát E-ról K-re menő volt. E sza¬ bálynak a legkülönbözőbb helyzetű és alakú sírkövek hódoltak és az egy általam megfigyelt kivétel, egy koczkaalaku sírkő a Sz. G-yörgy- temetőn, Zágrábon, talán onnan magyarázható, hogy a régi sir egy meredek lejtő oldalán süppedés folytán már elvesztette volt eredeti vízszintes állását. ’) A következő magyarázatra való tekintettel különös súlyt fekte¬ tünk a fentebbiből kitűnő azon körülményre, hogy a forgatott test súlypontjának az alapjának középpontjához való viszonyos helyzete nem látszott a forgatás irányára befolyást gyakorolni. Efféle forgatási tüneményeknek mechanikai elméletét Mailét fejtette ki elsőben. 2) Tételeinek rövid ismétlését a nápolyi földrengésről irt nagy mun¬ kájában (I. köt. 376. 1.) találjuk ; az itt következő fejtegetésnek az utóbbi szolgált alapul. A forgatási tünemények kérdésében, Mailét szerint, kétféle meg¬ oldás kínálkozik : 1. valamely megingatható tárgy forgatást szenvedhet egy vagy egyirányú több lökések által akkor, ha súlypontja nem áll függőlegesen talpsíkjának súlypontja föl itt és a lökés azimutja az ama két pontot tartalmazó merőleges síkétől eltér ; 2. eme föltétel nélkül is foroghat a test, ha két, gyorsan egymásra következő, de m á s-más oldalról jövő lökés hatása alatt inog. Legyen szabad ezen tételeket kissé behatóbban kifejteni. ‘) Hantken úr még egynéhány kivételt jegyzett fel, melyek, ha külön okokból nem magyarázhatók, talán az alantabb kifejtendő elmélet, speciális eseteként, fog¬ hatók fel. (1. a. 2. ábrát, a 28. lapon.) 2) Transacjfons Roy. Irish Acad. XXI 1846. 26 Midőn valamely vízszintes alapot (talpkövet) oldallagos lökés ér, (P az 1. ábrában) a rajta szabadon nyugvó tárgy a tehetetlenség tör¬ vénye szerint, a lökés iránya ellen igyekszik mozogni. Az az erő- menyiség, mely itt működésbe lép, úgy hat, mintha támadó pontja a test súlypontjában (S) volna; ellenben a lökésszerű mozgás ereje, mely csak a súrlódás közvetítése által vitetik át a tárgyra, annak alapfelü¬ letében támad, úgy hogy azt eme síknak középpontjában N (vagy he¬ lyesebben mondva: a sík súlypontjában) öszepontositva képzelhetjük. A hatás és ellenhatás egyenlőségénél fogva ez a két erő egyenlő, de ellentétes és mivel támadó pontjuk más-más, együtt véve egy u. n. erőpárt képeznek (-[- P és — P), mely a tárgyat bizonyos tengely körül forgatni törekszik. Abban az esetben, midőn a tárgy súly¬ pontja és alapjának középpontja egy függőleges vonalba esnek, az erőpár síkja is mindenesetre függőleges, tehát a forgás- tengely vízszintes. Ebben az esetben tehát a tárgy vagy léidül, vagy egy¬ szerűen inog, vagy alapján csúszik, de minden oldalforgás nélkül. De mikor a test súlypontja nem esik az alap súlypontján álló függőleges vonalba, akkor e két ponton keresztül csak egy merőleges síkot fektethetünk és minden lökés, melynek vízszintes iránya eme síkkal szögöt képez, oly erőpárt szül a testben, melynek síkja már nem lehet függőleges. Mivel az ilyen hajlott síkban működő erőpárt két egymásra függőlegesen, azaz egy vízszintesen és egy merőlegesen működő erőpárra lehet viszavezetni, a test nemcsak inogni, hanem egyúttal forogni is fog. A vízszintes forgás iránya természetesen attól függ, hogy az alapköz¬ ponton keresztül haladó lökésiránynak melyik oldalára esik a súlypont: ha jobbra, akkor a tárgy az óramutató járásának értelmében forog : ha balra, ellenkezőleg. Nem szenved kétséget, hogy ez az elmélet sok esetben joggal alkalmazható egyes forgatási tünemények magyarázatára. De mikor valamely helyen igen sok forgatott tárgyat látunk és eredeti helyzetük változatossága daczára, a forgatást mindenütt egyneműnek találjuk, bajosan tehetjük fel, hogy itt csak egy lökés működött legyen: mert akkor fel kellene tennünk azt is, hogy nemcsak minden forgatott tárgy eecentricus súlyponttal bir, hanem egyúttal, hogy minden egyes eset¬ ben a test súlypontja ugyanarra az oldalára essék az alap központján keresztül menő lökés irányának. Ez pedig ellenkezik a valószínűséggel és a zágrábi tüneményeket illetőleg — mondhatni — a valósággal. Ily esetben tehát Mailet második magyarázatához kell fordulnunk, mely két vagy több, változó i r á n y u, g y o r s a n e g y m á s r a követkéz ő lökést tételez fel. 27 Ha a szóban forgó testek az első lökés (P az 1. ábrán) kö¬ vetkeztében inogni kezdenek és legelőször is a lökés forrása felé néző alapélükre állnak, a testek az ingás ezen első stádiumában, mind e g y s z e r r e, azon feltételek kerülnek, melyeket, fen- i említettünk ; t i. pillanat- alapjuk most csupán az évén, ennek középpontja valamenyinél egy és pnazo n oldalra jutott illető test-súlyponttól ($') ^cl ellenkező esetben, ha a test súlypontja az első is következtében a tá- íZtó él fölött elhalad, a test- egyszeriien feldúl). 1. ábra. Ha mármost ebben a pillanatban még egy lökés következik, de más vízszintes irányból mint az első, p. o. 90 foknyi eltéréssel, (R), akkor az ilyképen álló testek az első magyarázatban kifejtett módon vízszintes forgatást is szenvednek. Az R erő t. i. M pontban támad, az ellentál ló tehetetlenség a súlypont ideiglenes helyén, S‘, lép érvényre, ennélfogva a második lökés okozta erőpár (-j- R és — R, 318' emel¬ tyűkarral) oly síkban működik, mely S'3IL szöggel hajlik el a vízszin¬ testől. Ha $’-ből leboesátunk egy függőleges vonalat, mely az alapsikot L pontban érinti és ebben a pontban két ellenkező R- rcl egyenlő és párhuzamos erőt (-|- R' és —R’) alkalmazunk, akkor két uj erő párt nyerünk : -j- R — R’ és -j- RÍ — R, melyek, mivel (swy- — (S'Ly -}- (LMy- szintugy R(S{3iy- - R (/SkL)3 -j- R (LM)'1 az eredeti erőpárt helyettesíthetik. A -|- R, — II: hatása alatt a tárgy R.L3I forgás-momentum¬ mal (az ábra esetében az óramutatóval ellenkezőleg) vízszintesen forog. Eszerint kö.myen érthető, hogy abban az esetben, ha a két lökés- irány változása az óramutató járásával megegyező módon történik, a tárgy forgatása ellenkező lesz, úgy szintén megfordítva ; szóval a lökés azimutváltozása és a tárgy forgatása egymással ellenkező értelemben történik. Ez általános szabály némi megszorítást szenved speciális esetek¬ ben, ha a tárgy súlypontja excentricus az alapra nézve. A mellékelt (2-dik) ábrában S a súlypont eredeti és S’ az első 28 lökés (Pj utáni helyzetét (tölillről tekintve) jelzi, a külső körön a lökés- irány, a belsőn a tárgy forgatása van nyilakkal jelölve. 2. ábra. Látni való, hogy mig a lökésirány Pejtől csak P’-ig forog, a tárgy is ugyanazt a forgás¬ irányt követi és csak ezentúl változik ellenkezővé. A PC’P‘ szög soha sem érheti a 90 fokot és rendesen nem nagyon nagy; mivel ezen belül a forgató erőpár karja aránylag kicsiny, az egész eltérés nem gyakorolhat nagy zavarást a tünemény általánosságában. Mégis lehet, hogy a zágrábi kivételes esetek részben ezen okból nyerhetnek magyarázatot. A zágrábi földrengés forgatási tüneményeire nézve, úgy hiszem, hogy a számos eset öszhangzása a forgatás értelmét illetőleg, daczára a tárgyak soknemű helyzetének, tel jesen fel jogosít a két magyarázat közül az utóbbit választani. Eszerint feltehetjük, hogy p. o. Zágrábon az első lökés után, mely — mondjuk — EK-ről jővén, a sírköveket megingatta, hamar, még mielőtt a kövek viszaestek vagy épen ellen¬ kező irányban inogtak volna, még egy lökés állott be, mely inkább keletről vagy DK-ről1) jött és igy a forgatást okozta. Ámde ugyanekkor Sz.-Ivánon ellenkező irányú forgatást okozott a földrengés ; ide tehát a lökések ellenkező azimutforgással érkeztek, p. o. ha az első lökés ENy-ról jött, a második Ny-ról vagy DNy-ról jöhetett A két vagy több lökés epicentruma tehát mindenesetre oly vonalon fekszik, mely a Zágrábot Sz. -Ivánnal öszekötő vonalat e két hely között metszi. Nézzük most, miképen egyezik meg ez a feltevés a zágrábi föld¬ rengés egyéb jelenségeivel és okának elméleti magyarázatával. Mindenek előtt arra a körülményre hivatkozom, melyet már az első hírlapi tudósítások is kiemeltek és az esemény tanúi egyhangúlag állítottak, hogy t. i. a zágrábi nov. 9-iki földrengés örvény z íí mozgással lépett fel. Az örvényszerű földrengésnek (moto vorticoso) nem lehet más értelme mint az, hogy a lökések gyorsan egymásután más-más irányból jöttek Ilynemű jelentés pedig nézeteink mai állása mellett éppen nem meglepő, sőt minden nagyobb földrengésnél a cent¬ rum közelében egyenesen várható. Álért bármit tartsunk a földrengés ') Mivel a forgatási tüneményeknél csak a vízszintes lökés jön tekintetbe, az eddigiekben valamint a következőben is mindig a lökés vízszintes eomponensét értjük csak, midőn a lökés útjáról, irányáról vagy kiinduló pontjáról van szó. végokáról, abban minden elmélet megegyezik, hogy a mozgás kiinduló helye nem lobét- csak egy pont, hanem mindenesetre nagyobb te¬ rület, a legáltalánosabban elfogadott elméletek szerint egy többé-ke- vésbé dűlő sík, mely tehát a föld felszínét egy vonalban szeli. Esze¬ rint az epicentrum is mint v o n a I képzelhető. 11a a zágrábi földrengést azokhoz hasonlítjuk, melyeket mai nap t e k t- o n i k a i földrengéseknek szoktak nevezni, akkor ama sík va¬ lamely vetődés vagy repedés síkja volna a föld belsejében, mely az egész vidék altalajának szerkezetéhez bizonyos viszonyban áll. Már pedig ha a földrengési mozgást ily repedésből kiindulónak képzeljük, nem gondolható, hogy a mozgás a sík egész felületéről egyszerre indul ki. Akár csak most képződjék a repedés, akár valamely meglévő hasadás mentében történjék további vetődés, szükséges, hogy az egész tömeget roppant feszültségben lévőnek gondoljuk és ekkor a legkisebb ellent- állás pontja az, melyben a mozgás tulajdonképen kezdődik, melyből tehát az első lökés kiindul. A hogy a feszitő erő ezen a ponton győze¬ delmeskedett, a mozgás (repedés, vetődés vagy sülyedés) roppant gyor¬ sasággal tovább fut a legnagyobb feszültség vonalán, jobbra balra szórván a lökéseket. Így tehát minden pont (a felszínen), mely nem éppen ama vonal fölött fekszik, a lökéseket gyorsan egymás után más-más világtájból kapja, vagyis a helyre nézve a lökését azimutja forog. ily értelemben képzelhetjük a zágrábi földrengés keletkezését is. És ha most, a forgatási esetekből merített adatot szem előtt tartva, oly vonal nyomát keressük, mely egy földalatti vetődéssíkot jelezhetné, a vidék földtani szerkezetének szemlélése nem hagyja e kérdést felelet nélkül. Az utóbbit illetőleg, behatóbb vizsgálatok hiányánál fogva nem tehetek egyebet, mint hogy a bécsi földtani intézet által kiadott tér¬ képre utalván, az átnézeti földtani feltételek jelentéseiből Főtte r le1) idevonatkozó szavait idézem : „A másik főhegyláncz, a zágrábi hegység, mely mint a Hor¬ vátország és Ivarniolia határán húzódó szamobori hegység folyta¬ tása tekintendő ; ez kezdődik a Száva-partján Susednél és ÉK felé Trikraje-ig húzódik ; a Sleme nevű csúcson több mint 3000 lábnyi tengerfeletti magasságot ér el. A hegység főzömét kristályos p a- lák, diorit és dioritpala, kristályos mészkővel és quarz-telepekkel képezik; ezekhez csatlakozik a werfeni palák keskeny szegélye ; Sused és Bistra között nagyobb dolomit-tömegek lépnek fel Oresjénél pedig hyppuritmészkő.“ '■') Jahrbuch dér k. k. g-eol. Reichanstalt XII. B. Verli. p. 123. :^0 ....„Mindezen magasabb hegységeket a fiatalabb b a r mád¬ kor i képződmények, u. m. mediterrán (marin) homokkő, lajtamészkő, conglomerat és a eerithium-rétegeknek megfelelő márga, övszer iien kör¬ nyezik. A laposabb dombvidék a legifjabb harmadkon képződmények¬ ből, az inzersdorfi rétegekből áll. “ 3. ábra. Ha a harmadkori kép¬ ződmények öszeségével szemben a kristályos palᬠkat és másodkorbeli kőze¬ teket alaphegységnek tekintjük, a mellékelt áb¬ rára vetett pillantás azt mutatja nekünk, hogy a szóban forgó begyláuezban ^ az alaphegység A két egy¬ mástól különvált tömeg¬ ben mutatkozik ; az egyik a tulajdonképi Sleme-Vrh, Zágrábtól E-ra, a másik a Drenova-hegy, Sz. -Ivántól Ny-ra. A kettő között van egy alacsonyabb hágó, melyen a harmadkon m. s. p., tüzetesen a a szármát! (s) rétegek a gerinczen átcsapnak. Épen nem valószínűtlen, hogy az alapkőzetek ezen félbeszakítása az egész hegység szerkezeté¬ ben h a rántvetődést jelez , mely tehát valószínűleg e hegység tengelyére főggőlegesen, vagyis ÉNy — DK irányban csap. Ez a vonal pedig teljesen megfelelne mindazon követeléseknek, melyeket a fenteb¬ biek alapján a földrengés okozójától várunk. Mert nemcsak hogy a legerősebben megrázkódott területet közepén keresztülszeli és annak elipsisalakjának kis tengelyét képezi, hanem a forgatási tünemények magyarázatára is kielégítő volna, mivel, ha csapását a hegygerincztől DK felé követjük, Zágráb ezen úttól jobbra, Sz.-Iván pedig balra esik- és igy Zágrábon a lökésirány É-ról K-re, Sz-Ivánon Ny-ról É-ra for¬ gott, minek következtében a sírkövek forgása e két helyen ellen¬ kező volt. Ha a fentebbi íejtegetésben a hypothesiseknek talán igen tág tér jutott a tényleges adatokkal szemben, mentségemül szolgáljon az, hogy a földrengések tanulmányozásánál egyáltalában eddig még nagyobbrészt csak a feltevések terén mozoghatunk. Feltéve, hogy a magyarázat szigorúan ragaszkodik a mechanika és physika ismert tör¬ vényeihez és a földtan elismert nézeteivel sem ellenkezik, beérhetünk vele, ha mindjárt más magyarázatnak lehetősége nincs is kizárva. 31 A zágrábi földrengések öszes adatainak birtokában nem lévén, csak egy bizonyos tüneménycsoportra kellett szorítkoznom és ha ennek az imént adott magyarázata kielégítőnek látszik, ez is képezhet cse¬ kély járulékot eme nevezetes physikai esemény ismeretéhez, melyet nagyobb terjedelemben hivatottabb oldalról nemsokára várhatunk. Adatok a rakosi (Budapest) felső mediterrán emelet fora- minifera faunájához. Franzenau Ágoston-túl. (Előadva a magy. föleit, társ. 1881. évi február hó 9-én tart. szakülésén.) Egy táblával. A m. állami vasút kőbányai és rákosi állomásai között, a 4. sz. őrház közvetlen szomszédságában a sínek mentén van azon hely, hon- nét az 1877. évben, az öszekütő vasút gátjának kiépítéséhez az anya¬ got hordották. A magaslat eltakarítása által a cerithium-mész alatt elterülő sok kövületet tartalmazó felső mediterrán korú mész lett feltárva. A munkálat vezetésével megbízott mérnök volt az első, ki kövü¬ leteket küldött be dr. Wartha Vineze műegy. tanár urnák, ki viszont a leihely megnevezésével Lóczy Lajos urnák, illetőleg a m. nemzeti múzeumnak rendelkezésre bocsátotta az anyagot. Dr. Szabó József tanár ur volt az első, ki e lelőhelyet közelebb¬ ről ismertette L), említve, hogy itt sok szép pectent, ostreát, echinoder- mákat és crustaceákat gyűjtött és hogy a Sorbonne geológiai laborató¬ riumában Munier-Chalmas ur meghatározása után e leihelyre vonatko¬ zólag a következő meghatározásokat jegyezte ki. Cardium hians Brocc. Cardium Turonieum Mayer. Cardium. Cassis. Turritella. Pyrula. Isocardia. Mytilus. Perna. Pinna. Pleurotoma. Lucina. Mactra. Anomia. p Dr. Dulácska Géza és Dr. Gerlóczy Gyula által szerkesztett : „Budapest és környéke természetrajzi, orvosi és közinivelödési leírása" czirnii munkában. 32 Teliina. Venus. Ciree. Pyrúla condita Brong. Chama. Cardita. Arca diluvii Lám. Arca. Panopaea. Conus. Pecten Besseri Hörn. Pecten aduncus Eicliw. Caillanassa három faj. Egyéb crustaeea 4 genus. Scliizaster. Ostrea, legalább 3 faj. Pectunculus. E lelőhely mollusca-faunájának tüzetesebb meghatározásával Hᬠlává ts Gyula ur foglalkozott, ki szives volt e tárgyról szóló dolgo¬ zatát rendelkezésemre bocsátani, mely szivességeért e helyt köszöne- temet nyilvánítani el nem mulaszthatom. Szerinte : „Az e lelőhelyen előforduló molluscák megtartási állapota ke- vésbbé kielégítő. Kivéve a pecten, ostrea és anomia fajokat, melyeknek héját az idő még cl nem pusztitá, csak kőmagvakra akadunk, melyek azonban a legtöbb esetben még annyira magukon viselik a faji jelle¬ get, hogy meghatározásuk lehetséges. Sok esetben még a kőmag is elveszett s csak a puhány lenyomata van meg, melyet kiöntve gipsz¬ szel, megkapjuk a héj pozitív képét s ez különösen a gasteropodákra áll, melyeknek kőmagjából legtöbb esetben csak a nemet lehetne meg¬ határozni . Egybevetve dr. Hofmann Károly, Lóczy Lajos és Fran- z e n a u Ágoston uraknak köszönetéin mellett meghatározásra áten¬ gedett gyűjteményét az általam gyűjtött anyaggal, a következő faunát sikerült konstatálnom : Conus sp. Chenopus pes pelicani Phil. Pyrula condita Brong. Cerithium doliolum Brocc. var Turitella turris Bast. Trochus patulus Brocc. sp. Katica helicina Brocc. Bulla sp. (cfr. lignaria Linné). Dentaliuin entalis Linné. Teredo sp. Tracia convexa Sow. Panopea Menardi Desh. Lutraria cl’r oblonga Chemn. Teliina planata Linné „ lacunosa Chenu. Psammobia Labordei Pást. Tapes vetula Bast. „ sp. (cfr. Basteroti Mayer.) Venus nmbonaria Lám. „ sp. Dosinia orbicnlaris Ag. Cardium discrepans Bast. „ liians Brocc „ Turonieúm Mayer. „ fragile Brocc. Cliama gryphina Lám. Lueina sp. (cfr. incrassata Dub.) „ sp. „ colnmbella Lám. „ ornata Agass. Pectunculus pilosus Linné. „ obtüsatus Partseb. Arca Turonica Duj. Pinna sp. Ayicula pbalaenacea Lám. Pecten adnnens Eicbw. „ Leytbajanus Partseb. Ostrea lamellosa Broecbi. „ digitalina Dub. Anomia costata Broecbi. Scntella Vindobonensis Lanbe. Rák-ollók és bátpánezélok. Utólagosan dr. S z a b ó J. egyet, tanár úr igen megtiszteld fellii- vása folytán (melyért is fogadja bálás küszöuetemet) volt szerencsém az egyetemi ásványtár gyűjteményeiben lévő rákosi kövületeket meg- tekinthetni, melyeket Parisban Munnier-Cbalmas határozott meg. E gyűjteményben a fentebb elősorolt alakokon kivid, még a következő¬ ket találtam : Ancillaria glaudiformis l.amk. Cytberea Pedemontana Ag. Venns sp. (cfr. Dujardini M. Hoern.) Cardium sp. Földt. Közi. XT. éyf. 3 Lucina Haidiugeri I\I. Hocrn. Pinna tetragona Broccbi. Ostrca gingensis Sehloth (felső héjak). “ A mórzsás laza mész közelebbi megtekintésnél számos már sza¬ bad szemmel vagy kézi nagyi tóval meghatározható foraminifera-fajt mutat, melyek közül mint nagyságánál, mint gyakoriságánál fogva nagy szerepet játszik Alveolina meló, Alveolina rotella, Peneroplis planatus v. laevigata stb. Egészben 8(5 fajt meghatározni sikerült. Legyen e helyt megengedve, hogy köszönetemet nyilváníthassam dr. Krenn c r József, dr. Hot' mami Károly és Kriesch János uraknak, kik tanulmányaim közben szives tanácsaikkal nagy hálára köteleztek le. A mi a 8l) fai családok szerinti beosztását illeti, úgy azt talál¬ juk, hogy a kovagos héjjal biró foraminiferák közül az u ve Mi dák családja csak kevés faj által van képviselve. A likacsok nélküli héjjal biró foraminiferák, a miliolidák közül a lajtamészben általában ritkán előforduló biloculinak itt is igen ritkák; a triloculinák közül a lajtamészben gyakran előjövő Triloeu- lina consobrina és a jellemző Tri lóéul ina intlata nem ritka alakok, eltérést csak a quinqueloculinák mutatnak, a menyiben legnagyobb részt a Kostejiekkel egyeznek. A biloculinák, triloculinák és quinqueloculinák, a fajok számát tekintve, az egész foraminifera-faunának felét képezik. A peneroplidák gyakoriak, főszerepet játszik ezek között a lajtamészben és Kostejen gyakori Peneroplis llaueri, Alveolina meló. A likacsos mész-béjjal bírók közül a p o ly m o.r p h inák rit¬ kák, a globi gerillák közül Truncatulina Scbreibersii gyakori. A rotál ideák közül csak Rotalia Beccarii bir fontossággal. A p o I y s t o m e 1 1 á k . a lajtamész typíeus alakjai itt nagy nieny- uyiségben találhatók, melyek közül ismét főszerepet játszik Polysto- mella erispa, Polystőmella Hexuosa és Nouionina communis. E faunát más leihelyek foraminifera-fauuájával öszebasonlitva, kiderül, hogy a Kostejivel 69 faj tehát 8O-2°/0 ugyanaz: a marin-tályag és a wielíczkai só-agyag 35, azaz 40* i °/0 azonos alakokat mutat, 40 alak tehát 46\5°/0 közös a lajtamészszel, a wieliczkai kősóban ellenben 31, azaz 36‘0°/0 lé] > fel. Ezen áttekintésből látható, hogy e fauna legtöbb hasonlatosságot mutat a Kostejivel, sőt egyes fajok e lelhelyről közhitt uj fajokkal teljesen egyeznek, de kiderül egyszersmind az is, hogy a marin tályaghoz tartozói coimspirideák. nodosariák, rhabdoideák, eristellariák 35 és ;i g'lobig'erinák bizonyos fajai, valamint a lajtamész alakjai is, mint Amphistegina Hauerina és Heterostcgina costata eddigéle teljesen hiányzanak, ellenben a lajtamész gyakori alakjai, bizonyos miliolideák, a peneroplidák és polystomellák tömegesen jönnek elő. A következő jegyzékben szabadjon a talált fajokat öszekason- litva a marin tályagban, a lajtamészben, a wieliezkai kősóban, só- agyagban és Kostejen előfordulókkal egy beállítanom. I. Kovagos héjjal bíró foraminiferák. Uvellid'ea. Plecanium Rss 1. Plecanium abbreviatum d’Orb. sp. Textilaria abbreviata d’Orb. d’Orbigny: l)ie fossileu Foraminiferen des tertiaeren Beekens von Wien. 249. 1. XV. tábl. 9 — 12 ábr. Plecanium abbreviatum d’Orb. Reuss : Die fossile Fauna dér Stein- salzablagerung von Wieliczka in Galizien. Sitz.-bericht d. k. Acad. d. Wiss. 55. kötet, (33. 1. Plecanium abbreviatum d’Orb. Karrer : Die miocéné Foraminiferen Fauna von Kostej in Bánát. Sitz.-bericht. d. k. Acad. d. Wiss. 58. kötet 127. 1. Badenben, a nussdorli lajtamészben, a wieliezkai kősó- és só-agyag¬ ban, valamint Kostejen gyakori. Gyakori. 2. Plecanium la ev iga tűm d’Orb. sp. Textilaria laevigata d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 243. 1. XIV. tábl. 14—16. ábra. Plecanium laevigatum d’Orb Reuss: Ugyanott 66 I. Plecanium laevigatum d’Orb. Karrer: Ugyanott 128. 1. Főkép előjő a lajtamészben, igen ritkán a wieliezkai . só-agyag- ban, ritkán Kostejen. Gyakori. 3. Plecanium deperditum d’Orb. s p. Textilaria deperdita d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 244. 1. XIV. tábl. 23 — 25. ábra. 3 Pleeanium depcrditum d’Orb. Reuss: Ugyanott 65. 1. Pleeanium deperditum d’Orb. Karrer: Ugyanott 128. 1. A vöslaui tályagra és a lajtamészre jellemző. Igen ritka a wieliczkai kősó- és só-agyagban, Kostejen nem ritka. Igen ritka. 4. Pleeanium Máriáé d’Orb. sp. var. i nemes Kss. Ken ss : Ugyanott 64. 1 I. tábl. 5 — 7. ábra. Gyakori a wieliczkai kősó- és só-agyagban. Ritka. II. Meszes, likacsok nélküli héjjal biró foramini- ferák. a) Miliői idea. IvEilicliclea. g'ein.TO.in.a.. B i I o c u I i n a d’O r b. 1. Bi lóéul ina clypeata d’Orb. d’Orbigny: Említett munkája 263. 1. XV. tábl. 16 — 21. ábra. Reuss : Fentebb idézett munkája 68. 1. Karrer : Idézett munkája 131. 1. A bádeni marin tályagban és a lajtamészbeu nem ritka, ritka a wieliczkai só-agyagban, nem igen ritka Kostejen. Igen ritka. 2. B i 1 o c u 1 i n a 1 u n u 1 a d’O r b. d’Orbigny. Ugyanott: 264. I. XV. tábl. 22 — 24. ábra. Reuss: Ugyanott 68. 1. Karrer: Ugyanott 131. 1. A marin tályagban gyakori, ritkább a lajtamészbeu, a wieliczkai kősó- és só-agyagban. Kostejen igen ritka. Igen ritka. 3. Biloculina simplex d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 264. 1. XV. tábl. 25 — 27. ábr. Reuss : Ugyanott 6 S. 1. 37 Karrer : Ugyanott 131 1 . fí-yakori a la, j tara ész és marin tályagban, igen ritka a wieliczki kősó és só-agyagban, kevésbbé ritka Kostejen. Igen ritka. 4. II i 1 o e u 1 i n a a f fi n i s (1 ’ 0 r b. d’Orbigny : Ugyanott 265. 1. XVI. tábl. 1 — 3. ábra. Karrer: Über das Auftreten elér Foraminiferen in den Mérgein dér marínén Uferbildungen (Leytbakalk) des Wiener Beekens. Sitz- bericbt d. k. Acad. d. Wiss. 50. kötet 712. 1. Badenben gyakori, a lajtaméSzben ritka. Igen ritka. 5. B i 1 o c n 1 i n a buli o i d e s d ’ 0 r b. v a r. t r u n c a t a R s s. Reuss : Fentebb említett munkája 68 1. II. tábl. 1 ábr. Karrer. Die miocéné Foraminiferen-Fauna von Kostej in Bánát. Sitz- bericht d. k. Acad. d. Wiss. 58 köt. 132. 1. Wieliczkáról mint ritkaság emlittetik. Kostejen nem ritka. Igen ritka. 6. Biloculina tenuis Kar r. Karrer: Említett munkája 133, I. I. tábl. 5. ábr. Kostejen ritkaság. Igen ritka. Triloculina d’Grb. 1. Triloculina tricarinata d’Orb. d’Orbigny: Ami. des se. nat. 1826. pag. 133 Xr. 7. Modéles Nr. 94. Reuss: Emlitett munkája 71. I. II. tábl. 4 ábra. Karrer : Fentebbi munkája 136. 1. A d’Orbigny által leirt, a vörös tengerből származó faj igen ritka a wieliczkai só-agyagban, kevésbbé ritka Kostejen. Nem ritka. 2. Triloculina gibba d’Orb. Triloculina gibba d’Orb. d’Orbigny: Die fossilen Foraminiferen des tertiaren Beekens von Wien. 274. I. XVI. tábl. 22 — 24 ábr. 38 Triloculina austriaca d'Orb. d’Orbigny. Ugyanott 275. 1. XVT. tál »1” 25 — 27. ábr. Triloculina gibba d’Orb. Reuss: Említett munkája 71. 1. Triloculina gibba d’Orb. Karrer : Fentebbi munkája 136. Igen gyakori a marin-tályágban és lajtamészben valamint Kostejen ; igen ritka ellenben a wieliczkai kosó- és só-agyagban. E leihely egyik leggyakoribb alakja. 3. Triloculina e o n s o b r i n a d ’ 0 r b. d’Orbigny: Ugyanott 277. 1. XVII. tábla 10 — 12. ábr. Reuss: Ugyanott 73. 1. Karrer: Ugyanott 137. 1. A bécsi medencze marin tályagában ritka, gyakoribb a lajta¬ mészben, igen ritka a só-agyag- és kősóban Wieliczkán, nemkülönben Kostejcn. Igen gyakori. 4. Triloculina infia ta d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 278. 1. XVII. tábl. 13 — 15. ábr. Reuss: Ugyanott 73. 1. Karrer: Ugyanott 137. 1. Jellemző a lajtamészre, csak ritkán lép fel a marin-tályagban. Igen ritka a wieliczkai só-agyag- és kősóban, kevésbbé ritka Kostejcn. Xem ritka. 5. T r i 1 o c u 1 i n a m i e r o d o n R s s. Reuss: Neue Foraminiferen aus den Schicbten des österreicbischen Tertiarbeckcns. Denkscbrift. d. k. Acad. d. Wiss. I. kötet. 382. 1. XE1X. tábl. 9. ábr. Badenben nem igen ritka. Ritka. 6. Triloculina gibba d’Orb. var. el on gat a Karr. Karrer: Fentebb idézett munkája 137. I. Kostejen igen ritka. Az c leihelyen előforduló alak egyezik a Karrer által leirottal 39 azon különbséggel, hogy a kamrák nem bírnak szöglet-élekkel, hanem le vannak gömbölyödve. Igen ritka. 7. Triloculina intermedia Kari*. Karrcr: Ugyanott 138. 1. I tábl. 11. ábr. Kostejen ezen alak a ritkaságok közé tartozik. E leihelyen nem ritka, 8. Triloculina divarricata n. sp. (III. tábla 1 —3. ábra.) A héj hoszukás, tojásdad, sima, az utolsó kamra rövid, a nyilas felé trombitaszerüen kitáguló csőbe végződik. A mellső oldal majdnem sik, a közép kamra alig emelkedik ki, a hátsó oldalon az utolsó két kamra erősen divergál. Az átmetszetben négyszöget mutató kamrák a végeken háromszögbe mennek át, a hát kissé ki van gömbölyödve és két oldalt éles élű. A szájnyílás gömbölyű csúcsokkal biró három¬ szög, melynek egyik csúcsában a rövid, végén szétágazó fog ül. Hasonlít a Triloculina intermedia Karr.-hez M, de ennél nyúlánkabb az utolsó kamra nem oly széles és az utolsó kamra vége is egészen elütő ettől. Hossza 05 m. m. Igen ritka. Gtuinqueloculina d’Orb. 1 . Q u i n q u c 1 o e u 1 i n a H a u e r i n a d’O r b. d’Orbigny: Említett munkája 286. 1. X\T1 tábl. 25- 27. ábr. Reuss: Die fossile Fauna dér Steinsalzablagerung von Wieliczka in Galizien. Sitzbericht. d. k. Acad. AViss. 55 kötet. 74. I, Karrcr: Fentebbi munkája 140. I. Ritka a bécsi medencze marin tályagában és a lajtamészben. Igen ritka a wieliczkai só-agyagban és kősóban, nem különben Kostejen. Nem ritka. l) Die miocéné Foramiiafereii-Faima von Kostej in Bánát. Sitz.-bericht. ű. k Acad. d. AViss. 58. kötet. 40 2. Q u i n q n el o c n 1 i n a t r i a n g u 1 a r i s d’O r b. d’Orbigny ; Ugyanott 288. Vili. tábl. 7 — 9. ábr. Reuss : Ugyanott 75. 1. Karrer: Ugyanott 140. 1. Ritka a marin-tályagban és lajtamészbcn, gyakori ellenben a wie- liczkai kősó- és só-agyagban, valamint Kostejen. Gyakori. 3. Q n i n q n e 1 o c u 1 i n a H a i d i n g e r i i d’O r b. d’Orbigny : Ugyanott 289. 1. XVIII. tábl 13 — 15. ábr. Reuss : Ugyanott 73. I. Karrer : Ugyanott 141. 1. A bécsi medencze ínarin-tályagára jellemző alak, nem ritka a só-agyag- és kősóban Wieliczkán, igen gyakori Kostejen. Ritka. 4. Q u i n q u e 1 o e u 1 i n a A k n eriana d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 290. 1. XVIII. tábl. 16 — 21. ábr. Reuss: Ugyanott 75. 1. Karrer: Ugyanott 141. 1. A marin-tályagban és lajtamészbcn gyakori, a wieliezkai só-agyag- és kősóban ritka, úgyszintén Kostejen. Nem ritka. 5. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a B o uéan a. d’O r b. d’Obigny : Ugyanott 293. 1. XIX. tábl. 7 — 9. ált. Reuss: Ugyanott 76. 1. Karrer : Ugyanott 142. I. A bécsi medencze lajtameszében nem gyakori, igen ritka a wie¬ liezkai kősóban és Kostejen. Igen ritka. 6. Q u i n q u c 1 o c u 1 i n a nnssd o r f c n s i s d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 295. 1. XIX. tábl. 13 — 15. ábr. Karrer: Ugyanott 142. 1. 41 Mint ritkaság a 1 aj tam észben, igen ritka Kostejen. Igen ritka. 7. Q u i n q u c 1 o c n 1 i n a z i g z a g d’O r h. d’Orbigny: Ugyanott 295. 1. XIX. tábl. 16-18. ábr. Karrer: Ugyanott 142. 1. Ezen Bujturról ismertetett alak mint ritkaság szerepel Kostejen. Gyakori. S. Q u i n q u e 1 o c n 1 i n a S c h r c i b e r s i i d’O r h. d’Orbigny: Ugyanott 296. 1. XIX. tábl. 22 — 24. ábr. Re üss : Fentebb említett munkája 76. 1. Karrer : Ugyanott 142. 1. A bécsi medcncze mari n-tály agában gyakoribb, mint a lajta- m esze ben, igen ritka a wieliczkai spizasóban, ellenben igen gya¬ kori Kostejen. Karrer idézett munkájában említi, hogy e faj Kostejen számos variatióban fordul elő, ugyanaz tapasztalható e lclhelyről származóknál is. Ritka. 9. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a J u 1 e a n a d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 298. 1. XX. tábl. 1 — 8 ábr. Karrer: Ugyanott 143. 1. Ritka a lajtamészben, Kostejen nagyon ritka. Igen ritka. 10. Q uinqueloculina c o n t o r t a d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 298. 1. XX. tábl. 4—6. ábr. Reuss: Említett munkája 76. 1. Karrer: Ugyanott 143. 1. A lajtamészben ritka, igen ritka a wieliczkai kősó- és só-agyagban, nemkülönben Kostejen. Igen ritka. 11. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a R o d o 1 p h i n a d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 299. 1. XX. tábl. 7 — 9. ábra. Baden mellett ritka. E leihelyről származó példánynál a mellső médián kamrák nem állanak oly anyira ki harántmetszetben, mint azokat d’Orbigny mondja; azonfelül a középső borda sem terjed a kamara egész koszán végig, hanem a közepétől csak a szájnyílásig terjed. Igen ritka. 12. Quinqueloculina badenensis d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 299. 1. XX. tábl. 10—12. ábr. Karrer : Fentebb említett munkája 143. 1. A badeni marin tályagban ritka, Kostejen gyakori. Igen ritka. 1 3. Q u i n q u e 1 o c n 1 i n a t e n u i s Cl z. Czjzek. I leit rag zűr Kenntniss dér fossilen Foraminiferen des Wiener Beckens. Haidinger’s naturwissenschaftliche Abhandlungen. II. kötet. 149. 1. XIII. tábl. 31—34. ábr. Reuss : Neue Foraminiferen aus den Schichten des österrcichischcn Tertiárbeckens. Denkschrift d. k. Acad. d. Wiss. I. kötet. 335. I. L. tábl. 8. ábr. Reuss: Fentebb idézett munkája 74. 1. A grinzingi tályagban gyakori, ritka Badenben, igen ritka a wie- liczkai só-agyagban. Igen ritka. 14. Quinqueloculina angustissima Rss. Reuss: Neue Foraminiferen aus den Schichten des österreichischen Ter¬ tiárbeckens. Denkschrift d. k. Acad. d. Wiss. I. kötet. 384. 1. XLIX. tábl. 18. ábr. Karrer : Említett munkája 144. I. Lapugy volt ezen keskeny faj első lclhclye, a hol is igen ritkán jő elő, Kostejen is ritka. Igen ritka. 15. Q u i n q u e 1 o c i n a f o e d a R s s. Reuss: Ugyanott 384. 1. L. tábl. 5. 0. ábr. Reuss: Die fossilc Fauna dér >3 te i nsal zablagor u ng in Galizicn. Sitz.-bc- richt d. k. Acad. d. Wiss. 55. kötet. 7ö. 1. 43 Karrer: Ugyanott 144. I. A marin- tályagban gyakori, ritkább a lajtamészbeu és Kostejen, igen ritka a kősóban és. só-agyagban Wicliczkán. Gyakori. 16. Q u i n q u e 1 o e n 1 i n a s i g n a t a R s s. Reuss : Neue Foraminiferen aus dcn Scbieliten (les österreichiscben Tertiárbeckens. Denkschrift d. k. Acad. d. Wiss. I. kötet. 385. 1. L. tábl. 11. ábr. Felső-Lapugyon igen ritka. Igen ritka. 17. Q u i n q u e 1 o e u 1 i n a p 1 i c a t u 1 a R s s. Reuss: Díe fossile Fauna dér Steinsalzal dagerung von Wieliezka in Galizien. Sitzberieht d. k. Aead. d. Wiss. 55 kötet. 74. 1. III. tábl. 2. ábr. Karrer : Ugyanott. 145. 1. A grinzingi márgarétegekből mint ritkaság ismeretes, nemkülön¬ ben ritka a wieliczkai kősóban és igen ritka Kostejen. Igen ritka. 1 8. Q u i n q ueloeulina o b 1 i q u a R s s. Reuss: Ugyanott 75. 1. II tábl. 6. 7. ábr. Karrer : Ugyanott 145. 1. A grinzingi márgarétegekben, a wieliczkai só-agyagban és Kos¬ tejen mint ritkaság jő elő. Igen ritka. 1 í ). G u i n q u e 1 o e u 1 i n a e o s t a t a K a r r. Karrer: Zűr Foraminiferen Fauna in Österreicb. Sitz. -béri elit d. k. Acad. d. Wiss. 55. kötet, 362. 1. III. tábl. 4. ábr. Karrer: Fentebb idézett munkája 146. 1. Lapugyon és Kostejen igen ritka. Igen ritka. 20. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a g r a c i 1 i s Karr. Karrer: Zűr Foraminiferen Fauna in Österreicb. Sitz.-bericbt d. k. xVcad. d. Wiss. 55. kötet, 361. I. III. tábl. 2. ábr. 44 Holubicán (Grácsország) gyakori. Igen ritka. 21. Q u i n q u e 1 o e u 1 i n a o v u 1 a Kar r. Karrer : Die miocéné Foraminiferen Fauna v. Kostej in Bánát. Sitz.-be- richt d. k. Aead. d. Wiss. 58. kötet, 147. 1. II. Iáid. 8. ábr. Igen ritka Kostejen. Igen ritka. 22. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a U n g e r i a n a d’O r b. v a r. s t e n o s t o m a K a r r. Karrer: Említett munkája 141. 1. II. tábl. 3. ábr. Kostejen igen ritka. Igen ritka. 23 Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a i n c r a s s a t a Kar r. Karrer: Ugyanott 148. 1. II. tábl. 10. ábr. Igen ritka Kostejcn. Igen ritka. 24. Q u i n q u e 1 o e u 1 i n a S c h r o e k i n g e r i i K a r r. Karrer: Ugyanott 149. 1. II. tábl. 12. ábr. Kostejen igen ritka. Az e leihelyen előjövő példányok nagyságban különböznek a Kostejiektől, mert mig azok 1 — U5 mm. kosznak, ezek hoszusága csak 0‘5. mm. Igen ritka. 25. Quinqueloculina ómat is sima Kar.r. Karrer: Ugyanott 151. 1. III. tábl. 2. ábr. Kostejen nem gyakor . Nem ritka. 26. Quinqueloculina A t r o p o s Kar r. Karrer: Ugyanott 152. 1. 111. tábl. 6. ábr. Meglehetős ritka Kostejen. E lclhely leggyakoribb alakjainak egyike. 45 27. Q u i 11 q u e 1 o c u 1 i n a ]> e r e g r i n a d’ ( ) r I). v a r. e d c n t u 1 a in i h i. (III . tábla 4 — (í. ábra.) A héj tojásdad, öszenyomott, sima és éllel biró kamrákból áll, hátul majdnem egyenes; az utolsó kamra felül egy ívrészlettel van ferdén metszve és átfogja kereken az utolsóelőtti kamrát alól. A var- ráuyok élesek. A fognélktili szájnyílás hoszu, keskeny. Általánosságban igen hasonlít a Quinqueloculina peregrina d’Orb 1)-liez, melytől azonban az utolsó kamra felső részének alakja, a hátsó részen a középkamrának csekély volta és a fog hiánya által különbözik. Hosza egész 1 mm. -re terjed. Egyike a leggyakoribb alakoknak. 28. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a R á kosiensi s n. s p. (III. tábla, 7 — 9. ábra.) Majdnem kerek, sima héjjal bir ; harántmetszetben szabálytalan ötszöget képező alak. Az utolsó kamara fent egyenes, alól kereken átfogva az utolsóelőttit. A mellső oldalon a két utolsó kamra egész hoszaságában majdnem egyforma széles, a középkamrák erősen ki¬ áltanak. A hátsó oldalon a középkamra kicsi. A kamrák tompa élii négyszögalaknak, melyek közt a varrányok élesek. A szájnyílás ke¬ rek, mely egy rövid, a végén megvastagodott foggal bir. Legtöbb hasonlatosságot mutat a Quinqueloculina badenensis d’Orb 2), melytől a kerek alak de főkép a fog alakja által különbözik. Hosza 1 mm. Nem ritka. 2ü. Q u i n q n e l o c u 1 i n a E r ni a n i B o r n. v a r. t rigón őst o- m e a mi h i. (Ili. tábla, 10 — 12. ábra.) Ezen kicsi faj héja széles tojásdad, sima, fent ferdén metszett, alól kerek, a hátsó oldalon kissé lapos, ahol is a középkamra kicsi; a mellső oldalon a médián kamrák nagyon kiállók. A kamrák háta tompa élii, a varrányok nem igen vehetők ki. A szájnyílás három¬ szögű, melyben a végén megvastagodott, meglehetős hoszu fog ül. b d’Orbigny: Die fossilen Foramimferen des tertiaereu Beckens von Wien 4) d'Orbigny: Die fossilen Fornminiferen des tertiaereu Beckens von Wien. 46 Alakjára tökéletesen azonos a Quinquelociilina Ennani Born-val1) melynek azonban szájnyílása kerek. Hossza 03 mm. Igen ritka. 30. Qui n q u e 1 o c u li na Krenneri n. sp. (III. tábla 13 18. ábra). Ezen, e rétegben gyakori faj héja alakjára különböző, néha keskeny, de léteznek viszont jó széles példányok is ; az utolsó kamra a keskenyeknél hoszu csőbe megy át, a széleseknél ez alig tapasztal¬ ható. Vannak azonban oly ismertetőjelek, melyek mindanyian elő¬ jönnek, úgy hogy együvé tartozásuk könyen felismerhető. Valameny- nyinél homályosa héj, melyben apró áttetsző sárgás fehéres kovarészecskék ülnek, néha ki is emelkedve, mi által a héj egyenetlen külsőt nyer. A kamrák úgy a háton, mint az oldalokon komornak, négyolda¬ lúnk ; az utolsó kamra az utolsóelőttit csak kevéssé fogja át. A hátsó oldalon erősen convergál a két utolsó kamra, miáltal meglehetős be¬ nyúló szög keletkezik, csúcsában a középkamrát mutatva. A mellső oldalon erősen kiállanak a médián kamrák, ez oldalon a varrányok alig láthatók. A szájnyílás valamenyinél köralaku, mely¬ ben a rövid végén szétágazó fog ül. Egyes alakjai hasonlítanak a Quinqueloculina latidorsata Rss. ^-koz, melynél azonban a kamrák háta egyenes, a varrányok mélyek és melynél az utóig© kamra vége nem nyúlik ki esőbe. Hosza U'T — 1 mm.-ig terjed. Igen gyakori. V) Peneroplidea. Peneroplis Monti. 1. Peneroplis planatus Fickt & Moll. var. laevi- g a t a K a r r. Karrer : Die miocéné Foraminiferen Fauna von Kostej in Bánát. Sitz- bericht d. k. Acad. d. Wiss. 58. kötet, 153. 1. III. tábl. 7. ábr. ‘) Bornemann: Die microseopisclie Fauna des Septarienthones v. Heruisdorf bei Berlin. Zeitsebrift d. cleutsch. geol. Gesellscb. VII. kötet. 2) Beüss: Neue Foraminiferen aus den Scliiehten des österreicliisehen Ter- tiarbeekens. Denkselirift. d. k. Acad. d Wiss. I kötet. 47 Kostejen nem ritka. Gyakori. 2. P e n e r o p 1 i s II a u e r i d’O r Ii. s p. Denclritiiia Haueri d’Orb. d’Orbigny : Die fossilen Foramiuiferen des tertiaeren Beckens v. Wien. 134. 1. VII. tábl. 1. 2. ábr. Peneroplis Haueri d’Orb. Reuss : Die fossile. Fauna dér Steinsalz- ablagerung y. Wieliczka in Galiczien. Sitz.-bericht d. k. Acad. d. Wiss. 55. kötet. 77. 1. Peneroplis Haueri d’Orb. Karrer: Említett munkája 153. 1. A bécsi medencze lajtanieszében otthonos, igen ritka a wielicz- kai kősóban. Kostejen gyakori. E leihely egyik leggyakoribb foraminiferája. 3. Peneroplis Juleana d’Orb. sp. Dendritina Juleana d’Orb. d’Orbigny : Ugyanott 134. 1. VII tábl. 3. 4. ábr. Peneroplis Juleana d’Orb. Karrer: Ugyanott 153. 1. A lajtamészben és Kostejen igen ritka. Igen ritka. 4. Peneroplis austriaca d’Orb. sp. Dendritina elegáns d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 135 1. VII tábl. 5., 6. ábr. Spirolina austriaca d’Orb. d’Orbigny : Ugyanott 137. 1. VII. tábl. 7. — 9. ábr. Peneroplis austriaca d’Orb. Reuss: Említett munkája 77. 1. Peneroplis austriaca d’Orb. Karrer: Fentebb említett munkája 153. 1. A bécsi medencze mari n-tály agában és a lajtamészben megle¬ hetős ritka, a wieliczkai só-agyagban ritka, Kostejen nem nagyon ritka. Gyakori. 5. Peneroplis L a u b e i Kar r. Karrer: Említett munkája 154. 1. III. tábl. s. ábr. Kostejen ritkaság. Ezen, Karrer által leirt fajnak egy teljes (talán hatat korú) pél- 48 dánja az átvizsgált anyagban előfordul. A mi a tekercsrész viszonyla¬ gos nagyságát, az öt öszetevő kamrák számát és az ezen előforduló bordákat illeti, úgy ezek a közlött leírással tökéletesen egyeznek. Egyedül az egyenes rész kamarák számában van lényeges eltérés, mert mig Karrer húszat említ, teljes példányomon csak hat lép fel, miáltal kosza sem egyezik a közlött 2*5 mm.-rel. A szájnyílás egy vékony, sokszorosan elágazott rés. Hosza 1 -3 mm. Igen ritka. 6. Peneroplis aspergilla Kar r. Karrer: Ugyanott 154. 1. III. tábl. 9. ábr. Kostejen két iszapolási maradékban nem ritka. Nem ritka. Vertebralina d’Orb. 1. Vertebralina gibbosula d’Orb. sp. Articulina gibbosula d’Orb. d’Orbigny : Említett munkája 282. 1. XX. tábl., 16 — 18. ábr. Tarnopolon (Gácsország) ritka. Igen ritka. 2. Vertebralina s u 1 c a t a Ke u s s. s p. Articulina sulcata Rss. Reuss: Neue Eoraminiferen aus den Scliick- ten des österreicbischen Térti arbeckens. Denkschrift. d. k. Acad. d. Wiss. 1. kötet, 383. 1. XLIX. tábl.. 13 — 17. ábr. Reuss: Fentebb említett munkája 78. 1. Karrer : Említett munkája 155. 1. Nem ritka a lapugyi tályagban, igen ritka a wieliczkai kősó- és só-agyagban, nemkülönben Kostejen. Igen gyakori. 3. Vertebralina elő ugat a Karr. Karrer: Ugyanott 155. 1. 111. tábla. 10. ábra. Kostejen igen ritka. Eddigelé csak töredékei voltak találhatók. Igen ritka. 49 4. V e r t, e b r a 1 i n a f o v e o 1 a t a n. s p. (III. tábl., 10 — 21. ábra). A héj többékeyésbbé széles, tojásdad, két oldalt kissé egyenet¬ lenül öszenyomott, a kamrák háta le van • gömbölyödve, a varrányok sekélyek. A hoszn, öszenyomott szájnyílás sima, duzzadt széllel bír. A héj felülete szabálytalan elrendezést mutató gödrökkel van díszítve. Hossza U‘5. mm. Nem ritka. c) Orbitiű inidea. Alveolina d’Orb. 1 . Alveolina r o t e 1 1 a d’O r b. s p. Orbiculina rotella d’Orb. d’Orbigny : Fentebb említett munkája 142. 1. VII. tábl., 13. és 14. ábr. Alveolina rotella d’Orb. Karrer: Említett munkája 156. 1. Bujturon ritka, Kostejen gyakori. Igen gyakori. 2. Alveolina meló F i c h t. e t Moll. d’Orbigny: Ugyanott 147. 1., VII. tábl., 15. és 16. ábr. Beüss : Dic fossile Fauna dér Steinsalzablagerung von Wieliczka in Galizien. Sitz.-bericht d. k. Acad. d. Wiss. 55. kötet, 78. 1. Karrer : Említett munkája 156. 1. A lajtamészbeu, Bujturon és a wieliczkai kősóban gyakori : Kos¬ tejen igen gyakori. E lelőhelyen a leggyakoribb foraminifera-faj. 3. Alveolina H a u e r i d’O r b. d’Orbigny : Ugyanott 148. 1., VII. tábl., 17. és 18. ábr. Karrer: Ugyanott 157. 1. A bécsi medencze magasabb szintjeihez tartozó márgákban gya¬ kori, a marin-tályagban ritkább, Kostejen igen gyakori. Kern ritka. Földi. Közi. XI. évf. 4 III. Likacsos mészhéjjal bíró foraminiferák. a) Polymorpln'nidea. Polymorphina d’Orb. 1 . 1* o 1 y m o r |t h i n a g i b b a d’O rb. s p. (t lob ni ina gibba d’Orb. d’Orbigny. Fentebb említett [munkája 227. l.; XIII. tábla, 13. és 14. ábra. Polymorphina gibba d’Orb. Reuss : Említett munkája 88. 1. Polymorphina gibba d’Orb. lvarrer: Fenti munkája 172. 1. A bécsi medencze marin-tályagában és lajtameszében, valamint Kos¬ tejen gyakori, nem ritka a wieliezkai kősó- és só-agyágban. Ritka. 2. P o l y m o r p h i n a pun ctata d’O r b. s p. Grlobulina punctata d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 229. 1., XII. tábl., 17. és 18. ábr. Polymorphina punctata d’Orb. Karrer : Ugyanott 173. 1. A badeni marin-tályagban nem gyakori, Kostejen igen ritka. Igen ritka. 3. P o 1 y m o r p h i n a t u b e r c u 1 a t a d’O r b. s p. Globulina tuberculata d’Orb. d’Orbigny : Ugyanott 230. 1., XIII. tábl., 21. és 22. ábr. Polymorphina tuberculata d’Orb. Karrer: Ugyanott 173. 1. A marin-tályagban nem gyakori, igen ritka Kostejen. Nem ritka. 4. P o 1 y m o r p hi na s p i n o s a d’( ) r b. s p. -Globulina spiuosa d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 230. 1. XIII. tábl. 23. 24. ábr. Polymorphina spinosa d’Orb. Karrer: Ugyanott 173. 1. A lajtamész gyakori alakja, Kostejen ritka. Ritka. 1 5. P o 1 y m o r p h i n a I e p r o s a R s s. Reuss : Fentebb idézett munkája 89. 1. IV. tábl. 3. ábr. lvarrer: Ugyanott 173. I. Igen ritka a só-agyagban Wieliczkán és Kostejen. Ritka. 6. P o 1 y m o r p b i n a f o v e o 1 a t a R s s. Reuss: Ugyanott 90. 1. IV. tábl. 2. ábr. Karrer: Ugyanott 173. 1. A wieliezkai kősóban és Kostejen igen ritka. Igen ritka. b) Cryptostegia. Chilostomella Rss. 1 . Chilostomella o v o i d e a Rss. Reuss : Neue Foraminiferen aus den Scliiehten des österreichischen Ter- tiarbeckens. Denkscbrift. d. k. Acad. d. Wiss. I. kötet. 380. 1. XLVIII tábl. 12. ábr. Reuss : Említett munkája 96. 1. Karrer: Fentebb említett munkája 178. 1. A grinzingi marin-márgában, a wieliezkai só-agyagban és Kos¬ tejen igen ritka. Igen ritka. c) Qlobigerinidea. Globigerina d’Orb. 1. Globigerina bulloides d’O r b. d’Orbigny: Említett munkája 163. 1. IX. tábl. 4 — 6. ábr. Reuss: Die fossile Fauna dér Steinsalzablageruug von Wieliczka in Gali- zien. Sitz.-bericht. d. k. Acad. d. Wiss. 55. kötet. 98. 1. Karrer: Említett munkája 179. 1. A bécsi medencze marin-tályagában gyakori, ritkább a lajta- mészben. Gyakori a só-agyagban Wieliczkán, ellenben ritka a kősóban. Kostejen három próbában gyakori. Igen ritka. 4* 52 Truncatvlina dl Orb. 1 . Truncatulina Sebreibersii d’O r b. s p. Rotalina Sebreibersii d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 154. 1. Vili. tábl. 4 — 6. ábr. Truncatulina Sebreibersii d’Orb. Karrer: Ugyanott 180. 1. A marin-tályagban és a lajtamészben gyakori, meglehetős gyakori Kostejen. Gyakori. 2. Truncatulina Haidingerii d’O r b. s p. Rotalina Haidingerii d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott Í54. 1. Vili. tábl. 7 — 9. ábr. Truncatulina Haidingerii d’Orb. Reuss : Fentebb említett munkája 100. 1. Truncatulina Haidingerii d’Orb. Karrer: Ugyanott 180. 1. A bécsi medeneze marin-tályagában és lajtameszében nem igen gyakori, a wieliczkai só-agyagban igen ritka, gyakori Kostejen. Ritka. Discorbina Park. et Jón. 1 . Discorbina piano rbis d’O r b. s p. Asterigerina planorbis d’Orb. d’Orbigny : Ugyanott 205. 1. XI. tábl. 1 — 3. ábr. Discorbina planorbis d’Orb. Reuss: Ugyanott 101. 1. Discorbina planorbis d’Orb. Karrer: Ugyanott 184. 1. A marin-tályagban igen ritka, a lajtamész magasabb szintjeire jel¬ lemző. Gyakori a wieliczkai kősó- és só-agyagban, Kostejen igen ritka. Igen ritka. 2. Discorbina obtusa d’O r b. s p. Rosalina obtusa d’Orb. d’Orbigny: 179. 1. XI. tábl. 4 — 6. ábr. Discorbina obtusa d’Orb. Reuss : Ugyanott 102. 1. Discorbina obtusa d’Orb. Karrer: Ugyanott 184. 1. A marin-tályagban ritka, a lajtamészben gyakoribb, igen ritka a wieliczkai kősóban és Kostejen. Igen ritka. 53 3. D i s e o r b ina Stellát a Ess, Reuss: Ugyanott. 101. 1. V. tábl. 1. ábr. A wieliczkai só-agyagban igen ritka. Igen ritka. 4. Diseorbina s q uamnla R s s. Reuss: Ugyanott 101. 1. V. tábl. 2. ábr. Karrer : Ugyanott 185. 1. A wieliczkai só-agyagban és Kostejen igen ritka. Igen ritka. d) Rotalidea. Rotalia (Lám) Park. et. Jón. 1. Rotalia Beccarii Linn. sp. Rosalina viennensis d’Orb. d’Orbigny : Ugyanott 177. 1. X. táb. 22—24. ábr. Rotalia Beccarii Linn. Reuss : Ugyanott 104 1. Rotalia Beccarii Linn. Karrer: Ugyanott 187. 1. Nem igen gyakori a bécsi medencze marin-tályagában, annál el¬ terjedtél)]) a lajtamészben ; a wieliczkai kősóban nem ritka. Kostejen igen gyakori. Nem ritka. e) Polystomellmea. Nonionina d’Orb 1. Nonionina S o 1 d a n i d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 109. 1. V. tábl. 15. 16. ábr. Reuss: Ugyanott 105. 1. Karrer : Ugyanott 189. 1. A marin-tályagban, a lajtamészben és a wieliczkai só-agyagban gyakori, nem ritka a wieliczkai kősóban, ritka ellenben Kostejen. Nem ritka. 2. Nonionina perforata d’O r 1). Nonionina perforata d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 110. 1. V. tábl. 17. 18. ábr. Nonionina punctata. d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 111. 1. V. tábl. 21. 22. ábr. 54 Nonionina perforata d’Orb. Reuss : Ugyanott 106. 1. Nonionina perforata d'Orb. Karrer: Ugyanott 190. 1. A lajtamészben nem gyakori, a wieliczkai só-agyagban és Kos¬ tejen igen ritka. Nem ritka. 3. Nonionina com m u n i s d’O r b. Nonionina eommunis d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 106. 1. V. tábl. 7. 8. ábr. Nonionina Bonéana d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 108. 1. V tábl. 11. 12. ábr. Nonionina eommunis d’Orb. Reuss : Ugyanott 106. 1. Nonionina eommunis d’Orb. Karrer: Ugyanott 190. 1. A marin-tályagban és lajtamészben igen gyakori, a wieliczkai kősó és só-agyagban ritka, gyakori ellenben Kostejen. Gyakori. 4. Nonionina granosa d’Orb. d’Orbigny : Ugyanott 1 10. 1. V. tábl. 19. 20. ábr. Karrer : Ugyanott 1 90. 1. A lajtamészben nem igen gyakori, Kostejen igen ritka. Nem ritka. Polystomella Lám. 1 . P o 1 y s t o m e 1 1 a o b t u s a d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 124. 1. VI. tábl. 5. 6. ábr. Karrer: Ugyanott 191. 1. A lajtamészben nem gyakori, Kostejen igen ritka. Nem ritka. 2. Polystomella Fiehtelliana d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 125. I. VI. táb. 7. 8. ábr. Reuss : Emlitett munkája 106. 1. Karrer: Ugyanott 191. 1. A marin-tályagban ritka, gyakoribb a lajtamészben, igen ritka a wieliczkai só-agyagban és kősóban, valamint Kostejen. Nem ritka. 55 3. Polystomella c r i s p a Lám. d’Orbigny : Ugyanott 125. 1. VI tahi. 9 — 14. ábr. Reuss : Ugyanott 106. 1. Karrer: Ugyanott 191. 1. A marin-tályagban, de főképen a lajtamészben igen gyakori, a wieliczkai kősó- és só-agyagban gyakori, Kostejen ritka. E lelőhely leggyakoribb alakjainak egyike. 4. Polystomella flexuosa d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 127. 1. VI. tábl. 15. 16. ábr. Karrer: Ugyanott 191. 1. A marin-tályagban és Kostejen ritka, a lajtamészben gyakoribb. Gyakori. 5. Polystomella A n t o n i n a d’O r b. d’Orbigny: Ugyanott 128. 1. VI. tábl. 17. 18. ábr. A lajtamészben ritka. Igen ritka. 6. Polystomella Listeri d’Orb. d’Orbigny: Ugyanott 128. 1. VI. tábl. 19 — 22. ábr. A marin-tályagban ritka. Igen ritka. XI. Jahrg. 1881. FÖLDTANI KÖZLÖNY. ( GEOL 0 GISCHE MITTHEIL UNG EN.) Nro 1 — 3. ABHANDLUNGEN. Über die Verbreitung dér in den Mediterran-Schichten von Ungarn vorkommenden Conus-Formen. Von Jnlius Halaváfs. (Vorgetragen in dér Sitzung dér ung. geol. Gesellschaft am 5. Mai 1880.) Tafel I. In den „Abbandl. dér k. k. geol. R.-Anst.“ XII. Bd., finden wir die Gasteropoden dér Mediterran-Stufe dér österreicbisch-ungarischen Monarcliic durcb R. Hoernes und M. Auinger nacb dem Adams’scben System neuerdings bearbcitet. Die bisber erscbienene erste Lieferung Híres grossen Werkes bandelt über die Conus-Familie. Das Erscbeinen dieser Árlicit gab die Yeranlassung dazu, dass icb die von ungariscben Fundorten stammende- und tbeils in den Sammlungen dér kön. ung. geol. Anstalt, tbeils in denen des National-Museums befindlieben Medi- terran-Conus-Exemplaren untersucbe und mit Benützung dér im obge- nannten Werke ebenfalls erwahnten Fnndorte, von dér Verbreitung derselben Einiges vortrage. In meiner hieriiber im Ungariscben erschienenen Abhandlung fiihrte ich den Conus im zoologiscben System auf und itberging erst dann zu den über die Verbreitung Aufscbluss gebenden Tabellen. R. Hoernes und M. Auinger bcbandeln in ihrem obgenannten Werke 52, durch llcissiges Sammeln envorbene Formen, in weleben folgende 6 Genus des Chenu-Adams’seben Systems vertreten sind : 1 . Stepbanoconus, 2. Dendroconus, 3. Litboconus, 4. Leptoconus, 5. Rbi- zoeonus und 6. Cbelyconus. Die Verbreitung dér in den ungariscben Mediterran-Scbicbten vorkommenden Vcrtreter dicsér 6 Gescblecbter ist aus folgender Ta- belle sicbtbar. l) ‘) In dér Bezeichung des Vorkommens bedeutet: 1 = das im Werke v. E. Hoernes und Auinger erwáhnte Vorkommen, wel- ches von mir nicht nachgewiesen werden konnte ; •j- - erwahntes und von mir ebenfalls nacbgewiesenes Vorkommen ; *) nicht erwahntes, jedoch von mir nacbgewiesenes Vorkommen. 57 So C3 Búj túr Nemesest ; Kostej Felménes I N O S 3 Hí Ct; (n sa m Retkes : Hidas P Ritzing cá O 1. Stephanoconus — Stachei R. Hoern. & Au. * * * 1 2. Dendrcconus — Mojsvári R. Hoern. & Au. i 4- — Nexigeboreni B. Hoern. & Au. — AustriacusR. Hoern. & Au. t . — Dáciáé R. H oern. & Au. j. ! t — Loroisi Kiener * t — Voeslauensis R. Hoern. & Au. t * - subraristriatus d a 0 o s t a t l * f * — Steindachneri R. Hoern. & Au. t 3. liithocomis — Aldovandi Brocc. 1 — Karreri R. Hoern. & Au. i t — Neumayri R. II o e r n. & Au. t * — Mercati Brocc. t * * 1 1 — Titzei R. Hoern. & Au. t t - Hungaricus E. II oer n. & Au. t 1 — Cacellensis d a Costa t [ 4. Leptoconus — Tarbellianus G r a t — Haueri Parts eh t t - Puschi M i c h t i t 4- 1 t t 1 — extensus Partsc h t t í * 1 antediluvianús B r u g. t l 1 Dujardini Desh. JL I 1 t * * t t - Brezinae R. H o e r n & Au. t * t t 4- 1 + 5. Rhizoconus — ponderosus Broc c. t t * t t 1 6. Chelyconus - Johannáé R. Hoer n. & Au. — Transsylvanicus R. Hoern. & Au. t * - Sturi R. Hoern. & Au. t — Otillae R. H oer n. & Au. t * — Lapugyensis R. Hoern. & Au. - Noé Broc c. Suessi R. Iloer n. & Au. t 1 t * í * * t * f - praelongus R. H oer n. & Au. — Ensesfeldensis R. Hoern. & Au. 4- 1 t * 1 1 l t 1 - Fuscocingulatus B r o c c. f * 1 — V indobonensis Parts eh — Máriáé R. Hoern. & Au. t t i 1 1 1 1 — ventricosus B r o n n t t t 1 — rotundus R. Hoern. & Au. Schröeckingeri R. H. & Au. t í JL T * • olivaeformis R. II. & Au. t i . * Das oben Gesagte zusammengefasst, zeigt die Comis-Faune dér einzelnen Fundorte die folgeude Tabclle: Stephanoconus 1 1 1 1 Dendroconus 7 i 2 1 2 2 1 Lithoconus 6 1 1 1 2 o O 1 Leptoconus 7 2 2 5 1 4 1 2 1 2 4 Rhizoconus 1 1 1 1 1 1 Chelyconus 15 4 2 5 4 5 1 2 6 Zusammen 37 7 5 13 O 6 1 15 2 5 1 7 14 58 Die Mérvén íí . Hoernes und M. Au inger beschreiben in ihrem Werke 52 Conus-Formen aus elén österreichisch-ungarisehen Mediter- ran-Schicbten. A on dicsen komimén 40 aucli in den ungarlandischen Scbicbten vor, die iibrigen 12 Formen gelleren daher den österreichi- seben Fundorten dieses Alters an; hingegen sind bei uns 13 solcbe Formen zu finden, die dórt gar niclit vorkommen. Beitrag zűr fossilen Flóra des Szeklerlandes. Von Dr. Mórit* Staub. (Vorgetragen in dér Sitzung dér ung. geol. Ges. am 1. December 1880.) Unser geebrtes Mitglied Herr Josef Budai zeigte mir im Jabre 1879 zwei Pdanzenabdriieke vor, die er bei Bodos in Siebcnbiirgen gefunden und von denen er bcmerktc, dass sie die Reprasentanten einer ungewöbn- lieb reicben Flóra seien, die dér Aufmerksamkeit dér bisber dórt ver- kebrten Geologen entging, aber um so niebr dér Ausbeute wiirdig sei, da die Pllanzen sieb eines besonders guten Erbaltiingszustandes erfreuen. Zu meinem Bedauern gelang es mir bis lieute nieiit, diese Fundstelle selbst besuehen zu kőimen: 1 lerr Budai aber, den sei ne pcrsönli eben Ver- baltnisse im vertióssenen Jabre zwangen, langere Zeit sieb in Bodos aufzubalten, sclienkte meiner Bitté, an dér von ilun entdeckten Fund- stelle eiííe grössere Sammlung zu veranstalten, gerne Gebör und so kamen die in den folgenden Zeilen nüber zu besprccbenden Ptianzen in den Besitz des in Kntstebimg begritfenen nngarisebcu pbytopalaon- tologischeu Museums, wofiir ieb dem Spender aueli an dieser Stelle meinen auíricbtigsten Dank zol le. Die Pllanzen wurden in jenem Gebiete gefunden, welche Herbicb in seinem Werke .. Das Széklerland geologisch und palaeontologisch be- selirieben“ 0 zűr pontisehen 8tute reebnet, namlieli von Bodos undBibarez- falva. Die ganze Kollektion ist sointere ssant, dass ieb es als ungerecbt- fertigtes Versaumniss betraebten wiirde, wenn ieb nicht, wenn ancb mir im allgemeinen Fmrisse, dariiber Béri elit erstatten wollte. A on dér Umgegend von Bodos bat Herr Budai 316 Stíleké ge- braebt, die 61 Species reprasentiren und dérén Abdriicke in dem kalk- ') Mittli. aus (1. Jahrb. dér k. ung. geol. Inst. Bd. V. Budapest, 1878. p. 235 ff. 59 reicben gelben Mergel zutn grössten Tlieile sehr gut erhalten sind. Ieh tlieile im Folgenden die Namensliste derselben mit; bemerke aber, dass 7 Arten insofern nicht beriicksiohtigt werden, da sic wolil nacli meiner unmassgebliehcn Meinung fül* die Wissenscliaft neu sein wer- dén und so erst einem eiudringlichen Stúdium unterworfen werden müssen. In unserer Sammlung kommen daher folgeude Pflanzen vor : Ckondrites sp. 1. Ckondrites sp. 2. Juniperus sp. n. Tyjilia latissima Al. Br. Betula Uryadum Brngt. Betula sj). Alnus Kefersteinii Goepp. sp. Garpinus grandis Uug. Carpinus Ovidii i\Iass. Corylus Mae Quarrii Heer. Fagus Feroniae Ung. Fagus ef. dentata Ung. Castanea Ungeri Heer. Castanea Kubinyi Kov. Quercus grandidentata Ung. Quercus mediterranea Ung. Quercus pseudorobiu* Kov. Quercus Etymodrys Ung. Quercus Drymeja Ung. Quercus Godeti Heer. Quercus pseudocastanea Goepp. Quercus cf. Hoernesii Ettingsb. Quercus sp. 1. Quercus sp. 2. Quercus sp. 3. Quercus sp. 4. Quercus sp. 5. Salix angusta Al. Br. Salix denticulata Heer. Salix sp. Popul us cf. attenuata Al Br. Planera Ungéri Ettingsb. Ulmus Bronnii Ung. Ulmus Brannii Heer. 60 Ficus tiliaefolia Heer. Fieus ef. crenata Ung. Ficus cf. Scblecbtendali Heer. Santalum sp. Sassafras Ferretianum Mass. Benzoiu antiquum Heer. Cinnamonram Scbeuchzeri Heer. Parrotia fagifolia Goepp. sp. Parrotia pristina Ettingsh. sp. Acer trilobatum Al. Br. Acer otopteryx Goepp. Acer decipiens Al. Br. Acer giganteum Goepp. llex cf. quercina Sáp. Juglans sp. Carya sp. Pterocarya cf. dentic illata Heer. Pterocarya sp. Cassia sp. Sp. indet. 1 — 7. Die beiden ersten Piianzen unsercs Verzeichnisses, die Chondrites- Arten wiirden zcigen, dass die Pflanzen in Mceresschlamm begraben wurden; es ist ferner ersiebtlicli, dass in unserer Flóra die Eiclicn die vorherrscbende Baumart warcn, indem sie in 7 von mir mit Sicberheit bestimmbaren, ausserdem nocli in 5 zweifelliaften Arten vertreten warcn; nacb ihnen folgen die Aborne mit 5 Arten, einzelne Arten deuten wieder durcli die grosso Zabl ibrer Ueberbleibsel aut ibre Hau- tigkeit. Solclie sind Carpinus grandis Ung. (aucb mit Frücbten !), Plᬠnéra Ungeri Ettingsh., Ficus tiliaefolia Heer ; die iibrigen sind nur in wenigen odor einzelnen fragmentariscben Exemplaren vorbanden. Obwobl mán scbon aus dcm bislier Erwahnten die Wiclitigkeit dieses Fundortes erkennen kann, so wollen wir dennocb nocli auf einige in unserem Ver- zeicbnisse vorkommende Pflanzen aufmerksam macben. Sassafras Ferretianum Mass., welcbes wir in mebreren Exem¬ plaren besitzen, war bislier nur aus dér Auvergne, dem Val d’Arno, und von Sinigaglia, daber von südeuropaiscben Standorten bekapni cndlich ist es aucb von Atauekerdluk in Grönland bescbrieben worden und so beweist scin ncuer Fundort, dass dér seine lebenden Yenvandten lieute nur mebr in Nordamerika besitzende Baum im Miocén eine ungebeure Verbreitung besass. Ábnlicbes liisst síeli von Corylus Mac Quarrii Heer behaupten, welcbes scbon aus dér Scbwcizer Molasse be- 61 kannt, am báufigsten aber in dér arktischen Flóra erwabnt wird, mm aueli im Siklósién Europa’s gefunden wurde. Dér interessanteste Fund ist vielleiebt Acer giganteum Goepp., von dessen riesiger Fradit uns ein Fragment vorliegt. Dicse Pflanze war bisber nnr von einein Orte bekannt, namlicb aus dem das Hangende dér Braunkoblen von Striesen in Scblesien bildenden Siisswasserkalk. Von cinem anderen Punkte dér Bodoser Buciit bracbte Herr Budai ansser einer Cardium sp., von welcber in dér Folge die Rede sein wird, nnr wenige und sebr fragmentariselie Pfianzenreste mit. Die Abdriicke derselben sind in licbtem, blaulicbgrauem Mergel erbalten. Alit Sicberbeit konnte icb unter ilmen nnr Quercus pseudocastanea Goepi ». erkcnnen, die übrigen géb őrén tbeils zu Quercus, Populus und Betula. Nocli sehwieriger ist die Bestimmung dér von Bibarczfalva ge- bracbten Pflauzen. Sie sind in Sandstein gebettet und scblecbt erbalten. lm Ganzén erbielt icb von dórt nnr 13 Stücke ; dennocb sebeint dér Fundort reicb zu sein, denn die Blattbrucbstiicke liegcn im Gestéinc sebr didit beisammen ; im übrigen sebeinen sie mit denen des Bodoser Mergels iibereinstimmenden Arten anzugebören. Die bisber nnr im Allgemeinen gescbilderte Flóra sebeint aber aueli in geologiseber Beziebnng besonderer Aufmerksamkeit wiirdig zu sein. Herbicb namlicb, wie sebon oben erwabnt wurde, verlegt die Umgegend von Bodos in die pontisebe Stufe. Auf seiner Karte sielit mán die Buciit von Barótb von unserem Gebiete durcb neocomen Sand¬ stein getrennt. Seinen Beobaobtungen nacb (1. e. ]>. 286) iiegen in dem benannten Gebiete die Bildungen dér pontiseben Stufe in folgender Reibenfolge von oben nacb untén : 1. Scbotter und grober Sand, 2. Tbon-, Sand- und Sandsteinbildungen, Kaik und Brauneisem steinbildungen, 3. grauer Tegel mit Braunkoblen- und Spharosideritflötzen Vöm grauen Tegel sagt dér Yerfasser, derselbe sei jenem jen- seits des Persányer Gebirges im Gebiete „des Altflusses besebriebenen dér sarmatiseben Stufe dem ausseren Auseben nacb vollkommen alm- licb“ ; ferner „dér Tegel nimmt in den zu Tagé gebenden Bildungen dér pontiseben Scbicbten die unterste Stellung ein; er fübrt Braun¬ koblen- und Spbarosideritfiötze“ ; endlieb „ersebeinen bei Köpee nocli Ostracoden und Pfianzenreste, welcbe letztere mit jenem dér Spbarosi- derite ilbereinstimmen, endlieb aueli unbestimmte Fiscbreste“. Auf S. 281 zablt Iíerbicb min die im Spbarosiderit, insbesondere aus dér Gé¬ géiül von Bodos und Bibarczfalva gefundenen Pfianzenreste auf, die nacb dér Bestimmung Unger’s folgende sind: Carpinus grandis Ung. Quercus grandidentata l mg. Fagus Feroniae Ung. Plánéra Ungeri Ettingsh. Fieus Dombevopsis Ung. Acer saxonicum Ung. Liquidambar europaeum A. Br. Hinsichtlich dér mediterránén und dér sarmatiseben Stufe bemerkt nocli Herbicb (1. c. p. 263), dass zwischen beiden und jenen dér pon- tischen Stufe das Persányer- und Hargitagebirge eine scharfe Grenz- scheide bilden und dass beide noeb nieht gellerig durchforseht seien. Die im Yorhergehenden kurz geschilderte Flóra verleiht aber, inso- ferne die Flóra dér sarmatiseben und pontiseben Stufe iiberbaupt bekannt ist, jenen Zweifeln, die schon Neumayr ') liinsichtlicb dér pontischen Stufe jenes Gebictes ausgesprocben, und die aueb Herbicb theilt (1. c. p. 294), vermebrtcs Gewiebt. Nach Neumayr ist es bezüglicb des braun- kohlenfiib renden Tegcls nicht bestimmt, „ob er cin tiefstes Niveau dér pontiseben Sebiehten reprasentirt oder noeb dér sarmatischen Stufe angebört, welcbe in dem Háromszékei’ Beeken in mariner Abbildung niebt vorhanden ist. Von den vorliandenen Pflanzenarten deuten cinige auf die sarmatíscbe Stufe, wáhrend sicli unter denselben keine dér pontiseben Scbicliten betindet. Dér Kohlenbau wird darüber gewiss bald Aufsebluss gebén. DasYorkommen von Congeria triangularis und Gong. sub-Basteroti deuten auf untere pontisebe Sebiehten, das dér Vivipara- Arten auf die Paludinenschichten ; die anderen Arten beweisen nicbts.“ Herr Budai theilte mir binsiebtlicb dér Láger ungsverháltnisse dér Sebiehten Folgendes mit. Dér die l’llanzen tiibrende Mergel liegt auf losem Sandstein, dessen Liegendes er niebt mclir seben konute ; ausser dér reicben Flóra fand er in dicsem Mergel nur eine einzige fossile Congeria und zahlreiche Fisebsebuppen ; bei Bibarezfalva liegt dér die Pllanzen entbaltende Sandstein unter dem Tegel. Von dem die Pilanzen und zahlreiche Exemplare einer Cardiumart íübrenden licbten, bláu- lieli grauen Tegel ebenfalls aus dér Umgebung von Bodos erwahnt Herr Budai, dass er unter demselben jenen losen Sandstein niebt fand dér sicli unter dem oben erwábnten Mergel ausbreitet; aber an einem dritten Punkte (Csillán}’) fand er, dass unter dem Sandsteine tbonige Sebiehten lagern und unter dicsen in dem friiber erwábnten ábnli- eben Mergel Lignitflötze. ') F. Herbicb und M. Neumayr. Die Süsswasspablagerungen im siidöstlichen Siebenbürgen. Jhrb. d. k. k. geol. li. A. 1875. XXV. p. 428 — 429. Die Beobacbtungen des Horni Budai stimmeli daher mit den- jenigeii Herbich’s tiberein. Hinsicbtlieb dér gefundencn Fossilien aus dem Thierreicbe, derén Bestimmung ich dér bewabrten Freundlicbkeit des Merni Chefgeologen Dr. Kari Hofmann verdankc, tbeile icb Folgendes mit. Die sebem er- wahnte Congerie ist die Congeria sub-Basteroti Tournouer, dérén Ver- breitung Nenmayer (1. c. p. 410) anfübrt, das Cardium ist aber ciné nc.ne in die \ erwandtscbaft des C. Itiegcli und C. Fucbsi gebörende Art; dér Tegel entbalt aucb Spuren von Ostracoden. Die erwabnten Fossilien aber sind, wie sebon . erwahnt, zűr siche- ren Bestimmung unserer Scliiehten nicht geeignet ; anders gestaltet sich die Sacbe, wenn wir unsere Pflanzen in Betracbt nebmen. Dr. Stur zab It in seiner bekannten Arbeit x) fiir die sarmatisebe State 75 Arten auf, von denen folgende in unserer Sammlung zu linden sind : Typba latissima A. Br. Betula Dryadum Brgt. Quercus Drymeja Ung. Quercus mediterranea Ung. Quercus pseudocastanea Goepp. Quercus etymodrys Ung. Castanea Kubinyi lvov. Carpinus grandis Ung. Planera Ungeri Ettingsb. Ulmus Bronnii Ung. Ficus tiliaefolia A. Br. Cinnamomnm Scbeuchzeri Heer. Parrotia pristina Ettingsb. sp. Acer trilobatum A. Br. daber 14 Arten oder 1 8*7 °/0 dér sarmatiseben Flóra. Unter den 44 Pflanzen dér pontiseben State Hegen uns fol¬ gende vor : Typba latissima A. Br. Carpinus grandis Ung. Ficus tiliaefolia A. Br. Salix angusta A. Br. Parrotia pristina Ettingsb. sp. daber zusammen nur 5 Arten oder 1 D4 °/0 dér pontiseben Flóra ; was endlicb die in den Spharosideriten von Herbicb gefundenen 7 Arten ') Jahrb. d. k. k. geok ti. A. 1867. 64 betrifft, so bemerken wir Folgendes : Acer saxonicum wird schon von Hauer und Staclie in dér „Gieologie von Siebenb ürgén “ p. 321 als neue Art angeführt, aber beschrieben kaim icb sie nirgends finden ; Liquidambar enropaeum A. Br. konnnt zwar in unserer Sammlung uicht vor, geliört aber sowolil dér sarmatischen wie dér pontiseben Flóra an; was ebenso Cár pi mis grandis l ’ng., Ficus tiliaefolia Al. Br. (Ficus Dombeyopsis Ung.) betrifft; zieben wir mm in Eetracbt, dass von den vorliiu aufgezablteu ftinf Pflanzen mit einziger Ausnabme dér Salix angusta A. Br. die Librigen vier beiden Stufen angebören: so weist eben nur dér línt e r seb i e d in den Percenti® da¬ li in, dass die Pflanzen des Bőd őse r Fundortes in die sarmatisebe Stufe gebören können. Wird dies durcli neue und gründlicbe Forscbungen bestatigt, dalin bildet das Gebirge von Persány nicbt die Grenze zwischen dér sarmati seben und dér pontiseben Stufe des Széklerlandes. 1 )ie von mis vorgeftibrte Flóra ist zugleieb die reiebste fossile Flóra von Siebenbiirgen, denn die Tbalbeimer zablt nur 34, die von Szakadat 8, die Zsilytbaler 20, die von Hermány 15 Artcn; von an- deren Punkten Siebenbürgens sind nur einzelne Pflanzen bekannt und so glanben wir nicbt umsonst auf die Bedeutung dieses Fundortes in botaniseber und geologiseber Hinsicbt bingewiesen zu babén. Beitrag zűr Kenntniss dér Fauna dér neogenen Süss- wasser-Ablagerungen im Széklerlande. Von L. v. Rotli. (Vorgetragen in d. Fachsitzung d. ung. geol. Ges. v. 5. Jan. 1881.) Tafel ír. Die Ablagerungen dér j [ingeren Neogenzeit erlangen — wie wir vorzugswcise nacli den Untersucbungen 11. Herbieb’s wissen x) — im sUdöstlieben Theile des Széklerlandes grosso Verbreitung und bedeu- tende Mácbtigkeit. Aber ain maebtigsten eutwickelt und mit reicber *) H e r b i c li u. Ne u m ayr: Die Süsswasser- Ablagerungen im südöstl. Siebenbiirgen. Jahrb. d. lt. geol. li. Alist. 187ő. Herbich: Das Széki erland etc. Mittheilungen aus d. Jahrb. d. k. ung. geol. Alist. V. Bd. 9,. H. 1878. Petreíáctenfiilirung treten diesc Ablagcrungen liier an den Randern jener Gebirge auf, die das Háromszékei- Beeken umgürten. Indem sie u. A. in dér sog. Erdővidék (Waldgegend), am Westgehánge des Ba- róther Gebirges nacli Norden ziehen, verbreiten sie sicli in dér Baróther Bucht, von \vo aus sie ancli in die tieferen Tháler des genannten Gebir¬ ges eingreifen. Ein derartiges tieferes und lángeres, anfánglicb von Bodos (Com. Háromszék) siidwárts, dann wieder die nördliclie Riehtung annehmend, gégén Sepsi-Baczon Ilin ziehendes Thal, d. i. das Kövespatak-Thal, lieferte jene Molluskenreste , die den Gegenstand diesel- Mitteilung bildcn. Die fossilen Mollusken sammelte im Sommer des Jahres 1879 Herr Prof. Josef Budai, und war so freundlich, dieselben behufs Unter- suchung und Bestimmung mir anzuvertrauen, wofiir icli dem genannten Herrn liier meinen aufriebtigen Dank sage. Nach dér Mitteilung Herrn Budai’s befindet sicli dér Fundort selbst SAV. von Bodos ; kiér lagern auf dem am Plateau inselartig zu Tagé tretenden neocomen Karpaten- sandstein die Neogensckichten, und dér innerkalb dieser, zu beiden Seiten des Kövespatak máchtig aufgesclilossene, von Löss uberlagerte bláuliche, etwas sandige Thon bildet das Láger dér zu besprechenden Petrefacte. Es sind dics die folgenden. a) Gasterojpoden. 1 . Meri t i n a crenulata Klein. Klein. Württemb. naturw. Jahresli. IX. p. 221. T. V. F. 18. Sandberger. La,nd- u. Süsswass.-Concli. d. Vonv. p. 571. T. XXVill. F. IS. Prof. Sandberger citirt diese Art u. A. von Brunn bei Wien und Radmauest im Bánát (richtiger : Radmanyest, jetzt Com. Krassó, Un- garn) aus den „Dreissenien-Schichten des Wiener und ungarischen Beckens,“ indem er hervorhebt, dass sie mit N. Grateloupana und fluviatilis verwechselt wiude. Bei Bescbreibung dér N. G r áté¬ lő upi a na maciit er p. 511 des citirteu Werkes die Bemerkung, dass diese letztere Art „bis jetzt nicbt ausserhalb des aquitanischen Beckens gefunden wurde, und dass sie im Wiener Beeken f'eblt, da sicli die Abbildung und Bescbreibung von Hörnes (Foss. Moll. des Tért. Beck. v. Wien, Gast. p. 534, T. 47, F. 13) auf N. crenulata Klein beziehen.“ Es Hegen mir von Bodos (Kövespatak) nabe an 300 Neritinen- Sclialen vor, dérén weitaus grössten Teil icb mit N. crenulata identificiren zu miissen glaube. \’ou N. Grateloupiana Fér. wei- Vöklt. Közi. XI. évf. O eben dicsőiben, namentlieb in Bezug auf dic Hilda ng dér Zahnfáltehen ab, wovon ieli mich aueli nach directcm Yergleich mit in den Samm- lungen des kön. nng. geolog. institntes bctindliehen Originalien dér X. ( írateloupiana von St. Paul bei Dax tiberzeugcn konute. Die Xcritincn von Bodos zcigen dnnkelviolette, breitere oder scli maié re Zickzackbaudcbcn aut' weissem Gumidé, ganz abnlicb wie sie Prof. Xeumayr a. a. 0. p. 413 vöm unfern von Bodos gelegenen Fnndorte Vargyas besebreibt; einige sind ganz weiss, bei e inigen an- deren wieder ersebeint die ganze Sebale glciebmassig dnnkel gefarbt. 2. Neritina se m i d e n t a t a S a n d b. Sandbérger. s. o. C. p. 676. Neumavr. Jalirb. d. k. k. geol. R. Anst. 1875. p. 412; (hier uiiter dem Namen N. seiniplicata Sandb. angetülirt, eltenso bei Herbich : „Széklerland'1 p. 292 u. 293, sowie bei R. Hörnes, Sitzungsber. d. k. Akad. d. Wiss., lg. 1876. p. 26. Bei einigen Sebalcn, die ieb bierber stelle, verschwinden die Faltén ain nnteren Teile dér Spindelplatte gánzlich. 3. Neritina R a d m a n esti !•' n e b s. Fuehs. Jahrb. d. k. k. geol. R. A. 187'*., p 3 >2 , T. XIV., F. 69 70. üiese von mebreren Fnndpnnkten Fngarns bekannte, fást kuglige Fönn fand sicb in einigen Exemplaren ancb nuter den Neritinen von Bodos. 4. Neritina e f. crescens F n c b s. Fuchs. 0. Cit. p. 352. T. XIV. F. 71 — 72. Eine Scbale stelit dieser Fönn sebr nabe, obne aber mit der- selbeu ganz ident zn sein. ö. Bythinia 1 a b i a t a N e u ni. Neuuiayr. s. o. C. p. 415. T. XVI. F. 10 — 14. Eine Anzabl von grösstenteils gut erhaltenen, vorberrsebend breiten und gedrungenen Exemplaren, bei dérén einigen dér öfters ziemlicb stark nmgescblagene Aussenrand zugleieh' aucb verdiekt mid doppelt ersebeint. Dicse letzteren zeigen alsó die C'baraktere von B. labiata mit jenen dér westslavoniscben B. Podvinensis Neum. vereinigt. Bei einer Sebale treten in dér Mitte des letzten I mganges gégén die Miindung hin drei parallelé, bandartigc, seiobte Vcrtiefungen (Furcben) auf. Deckel liegen zwei vor. Herbicli citirt diese Art nacb Dr. Neumayr in „Széklerland“ p. 290, 292 und 293, ich fand bierbergeliörige Deckel ini Matériáié aus dér Bokrung bei Püspök-Ladány. (Földt. Közi. 1880. p. 154, 155, Tab. I V und V.) 6. Bythinia B o d o s e n s i s v. R o t h s p. n o v. T. II. F. 1 (a-c) Das kleine, kegelförmige Gehause besteht aus 4l/2 gewölbten, durch ziemlich tiefe Nabte getrcnnten Umgangen, dérén letzter etwas hölier ist, a is das spitze Gewinde. Die Miindung ist rein eiförmig, nahezu senkrecht gestellt, oben abgerundet winklig, die Rander sind kaum nierklicb zuriickgebogen, in ábnlicher Weise, wie dies bei B. tentaculata dér Fali zu sein pHegt ; an dér Basis zeigt sicli ein schwa- cber, scbmaler Nabelritz. Auf dér letzten Windung bemerke ieb, mit Hilfe dér Loupe an dem einzigen mir zu Gebote stehenden Stiicke oberbalb dér Mundöffnung eine scbwaclie, fadenförmige Kanté, die sicb jedocb bald wieder verliert. Hőbe . 3’25 Mm. Breite . D75 „ Diese kleine Fönn von den beilaufigen Dimensionen dér B. o b- t u s e c a r i n a t a F u c b s , ist in ibrer Gesammtform dér B. tenta¬ culata L. iibnlicb, unterscbeidet sicb aber von dieser, abgeseben von dér Grösse, durcb das Yerbaltniss dér Scblusswindnng zűr Spira, den deutlicben Nabelritz und die oben nicbt spitz-, sondern abgerundet- winklige Mundöftnung. Durcb das letztere Merkmal nabert sie sicb etwas dér B. Tr őse beli Pa a seb, und steht demnacb im Ganzén zu den beiden letzterwabnten Formen ungefabr in iibnliebem Verbalt- nisse, wie B, gracilis San db., jedocb in umgekebrter Weise. 7. 11 y d r o b i a Eugéniáé Ne u m. Nemnayr. a. a. 0. p. 423. T. XVII. F. 9 — 11. Gedrungene, sebarf gekielte Exemplare, wie diejenigen von \ ar- gyas, die in Fig. 10 1. e. abgebildet sind ; ein Stiiek stellt die Mittel- form zwiseben H. transitans und H. Eugéniáé dar, wie das- jenige in Fig. 7 von Arapatak. 6S 8. 1 1 yd r o I) i a s I a v o n i c a B r u s. Brusina. Foss. Binnen-Mollusken p. 65. T. IV. F. 13 — 14. Xebst dem Autor sel I ist citirt Prof. Neumayr (Neumayr u. Paul : Cong. u. Paliul. Sebicbten Slav. p. 77) dicse Fönn von inehrercn Pu nkt.cn Slavoniens, sowic im Jahrb. d. k. k. geol. R. A. 187 ;”>. p. 422 von Vargyas in Siebenbiirgen. Es liegen mir von Bodos einige bierber- gehörige .Exemplare vor, die in gleicber Weise wie die von Vargyas etwas kleiner als die slavoniscben siiul, indem sic mebr als 3 Mm. Lángé ebenfalls niebt crreicbcn. P. II v d r o b i a s e p u 1 c r a 1 i s P a r t s e h s p. (Die Literatnr vergl. bei Dr. Neumayr in : Nénin. u. Paul „Dong. u. Pál. Sehicht. Slav.“ p. 76.) Einige mir vorlíegende Scbalen glaube ieb bierlier stellen zu miissen, obwol sic gleiebfalls etwas kleiner bleiben, wie die in dér eitirten Abbandlung Herrn Dr. Xeumavr's T. IX. F. 14 abgebildete dalmatinische Fönn. 10. Valvata piscinalis Miül. s p. Literatur-i'itate sielie bei : M. Hörnes, Gast. p. 591, Sandberger p. 698, Brusina p. 89 d. o. c. W. (4ut entwiekelte Exemplare, welehe mit (lenen aus (len Alluvio- nen des Plattensee’s, sowie aus den pannoniseben Scbichten des „Au- winkels“ im Ofner Gebirge vollstiindig iibereinstimmen. Das grösste, etwas mebr gethiirmte. Stiiek zeigt auf dem letzten Lmgange gégén die Miindung bili Querstreifung, die aber niebt bis an die Miindung selbst fortsetzt. Prof. Neumayr citirt die in Rede stehende Fönn u. A. von Vargyas (Jabrb. 1875, p. 425); mit dér daselbst T. X\ I. F. 15 gegebenen Abbildung zeigen meine Bodoser Exemplare gleiebfalls volle l ebereinstimmung. 11. V a 1 v a t. a (T r o p i d i n a) E u g e n i a e X e u m. Neumayr Ib. 1875, p. 426, T. XV1T. F. 1. T. II. F. 3, 4 (a-b.) Es liegt mir mir ein als typiseb anzuspréebendes Exemplar dieser Form vor; dasselbe zeigt insofern ciné geringe Abweicbung vöm l'ypus G9 dér Vargyaser Yorkommnisse, als auch auf dem ganzen vorletzten, sowie einem klemen Teil des diesem vorhergehenden Umganges zwei scharfe Kiele sichtbar sind, so, dass dadureh das ganze Gehause etwas mehr in die Lángé gezogen ersckeint. (s. T. II. F. 3.) Zwei weitere Stlicke mit scbwácheren Kielen und gerundeteren Windungen (s. T. II. F. 4 a — b) waren im Sinne Herrn Prof. Neu- mayr’s als die a. a. 0. auf T. XVII. in F. 2 abgebildete, Y. (Trop.) cf. E u g e n i a e benannte Form aufzufassen. Yleine Stiieke weiclien von dér citirten Xeumayr’scben Abbildung dadureh ab, dass dér obere Kiél nicht nur nieht schwacber, sondern im Gegenteile sogar etwas starker als dér darunter liegende entwickelt ist. Das eine, etwas gethiirmtcre Exemplar (F. 4 a) zeigt, itber cinen grossen Teil des vorletzten Umganges kinlaufend, gleichfalls zwei Kiele. Dér unterste, um den Nabel stehende Kiél ist bei diesen Síiteken ebenfalls schwacher als dér gleiche beim typisehen Exemplar, was übrigens nach dér Abbildung T. XYII. F. 1c. und 2c. aucli bei den Xeumayr 'seben Originalien dér Fali zu sein seheint. Die liier kurz besproehenen zwei Exemplare dér Y. (Trop.) cf. Eugéniáé von Bodos diirften meiner Meinung nach dem Typus von Y. (T.) Eugé¬ niáé etwas naber stehen, als die oben citirte Abbildung dicsér Form von Vargyas. 12. L i m neus e f. a e u a r i u s Neu m. L. acuarius Neumayr. Jalirb. d. k. k. geol. li. A. 1869, p. 379, T. XIII. F. 9. „ „ Brusina 1. c. p_ 98. „ „ Neumayr. Gong. u. Pál. Schiclit. Slav. p. 80. T. II. F. 2 a- c Es liegt mir in einem Exemplar cin Limneus vor, dér dem L. acuarius von Repusnica in West-Slavonien zwar sebr nabe stebt, obne dass icli ihn aber mit diesem direct identificiren könnte. Meine Form ist kaum 6 Mm. lioeh, nicbt ganz 2 Mm. breit, bestebt aus knapp 4 Windungen, dérén erste mebr gewölbt sind, als die gestreck- ten nacbfolgenden, die Mundöffnung ist verlangert- und spitz-eiförmig, dér Spindelrand etwas ausgebucbtet, dér Aussenrand einfacb, sebarf. Die Schlusswindung betragt reicblicb 2/3 dér Gesammtbölie. Auf dem letzten U ingáiig zeigt sicb unter dér Xabt eine seicbte, furehenartige Depression. Nach dér Zeiehnung a. a. 0. iiberwiegt bei L. a c u a r i u s die Seblusswindung ebenfalls um weniges itber das Gewinde, kann aber aucli bei vollstandiger Erhaltung dér Scbale wol kaum das angegc- benc Lüugenverbaltniss dér Bodoser Form erreicben. 70 Bei den ostindischen Verwandten aus den Tertiárablagerungen von Xágpur, B. s u b u 1 a t u s S o w. und namentlich L. a 1 1 e n u a t u s H i s ]., iiberragt unigekehrt das Gewinde den letzten t ni gang. Dér reeente nordameíikanische L. (Acéllá) gracilis Jay hat spitzer ausgezogene Spira und breitere Mundöffnung. L. k i r 1 1 a n d i a n u s Bea endlieh, zwiseben welchem und L. gracilis als Mittclform stehend, Prof. Sandberger (Bánd- und Siisswasser-Coneh. p. 701) den L. a cu ári us X e u ni. zu betrachten geneigt ist, bin ich gegenwartig leider nicht in dér Lage, mit meiner Fönn zu vergleichen. Icb fiihre letztere daher einstw'eilen als B. cf. acuarius auf; sollte sic sich als neu erweisen, so wiirde icb, da so ziemlicli sammtliehe auf die aussere Gestalt dér scblanken Bimneen bezügliche Xámen vergriffen sind, fúr die siebenbiirgische Fönn den Xanien B. transsi 1 va nicus vorschlagen. Hislop, indem er (Quarterly Journ. 1860. p. 172.) ebenfalls die Aehnlichkeit seines I,. attenuatus mit dem lebendeu ameri kanischen B. gracilis hervorhebt, macht zugleich die Bemerkung, dass in Iudien gegenwartig nichts Aehnliches innerhalb des Genus Bimneus existirt. 1 3. C a r i n i f e x q u a d r a n g u 1 u s X e u m. Neumayr. Jb. cl. k. k. geol. K. A., 1875. p. 126, T. XVII. F. 15. Diese von Sandberger 1. c. ]). 70 ) untér dem Xanien C. (| u a- drangularis Neu m. angefiilirte Fönn liegt mir von Boclos in 28 Kxemplarcn vor, scheint daher, mein iiberhaupt bedeutend geringeres Matériáié in Betracbt gezogen, liier nicht so selten zu sein, als bei Arapatak. b) Conchiferen. 1 . P i s i d i u m (FI u m i n i n a) a m n i c u m ül üli. s p. 1 .iteratur vergl. bei Sandberger 1. c. }>. 76)., Brusina, Binnen-Mollusken p. 105. Es Hegen mir 14 Schalen dieses Pisidiums vor, die ich nach wiederholtem, sorgfaltigem \ ergleiche mit dér lebenden Fönn sowol was Grösse, Gesammtumriss und Sculptur, als auc-h die Eigentümlich- keiten des Schlossbaues betrifft, mit letzterer so vollkommen iiberein- stinnnend findé, dass ich sic von dicsér absolut nicht trennen kaim. Herr Brusina ci tirt P. ainnicum fossd von mehreren Punkten in Croatien und Slavonien, ob diese Yorkommnisse sammtlich zu dicsér Fönn gehörcn, ist nach llerni Dr. Xeumav r fraglich ; ich meinerseits 71 fand dieselbe im Matériáié aus dér Bohrung bei Ptispök-Ladány (s. o. C.) P. priscunt Eiclivv. unterscheidet sieli, ausser durch seine wesentlich geringere Grösse (lat. 1 1/2"% long. lxU‘“ bei Eiehwald : Le- thaea rossica, vol. III. p. 87) hauptsáchlich, wie Prof. Xeumayr (Cong. u. Pál. Schicht. Slav. p. 24) liervorbebt, dadurcb, dass in dér linken Klappe dieses Pisidiums „cin ausserer und innerer, nicht cin vorderer und hinterer Cardinalzabn auttritt. “ An cinem Exemplare von Bodos namcntlieh sic bt mán gégén den Vorder- und Unterrand hin verlaufend, ciné schwaehe Radialíaltung auftreten, dérén schwaehe Andeutnng indess aueh recente Schalen hie und cla zeigen. 2. P n i o s p. s p. T. II. F. 5 (a-b), 6. Es Hegen mir leider nur Bruchstücke eines Unió vor, dér in seiner Gesammtform elem Unió cvamopsis Brus. nahe zu stehen scheint, doch waren meine Exemplare unbedingt unt cin ziemlich Be- trachtliches grösser als das von Brusina (Binnen-Mollusken T. \'. F- 5- — 6) abgebildete Stílek, beilauíig von dér Grösse des FT. pannoni' bús Neum. (Cong. und l’al. Schicht. Slav. T. III. F. 10). Dér Kiél tritt, wie bei letzterem, scharfer hervor, und hinter demselben zeigt sieli, ebenfalls wie bei pannonicus, nocli ein zweiter, ganz schwacher, versehwommener Kiél ; die Wirbelgegend ist mit welligen, am Kiél winklig abfallenden Bunzeln géziért. (T. II. F. 5 (a-b). Aus den vorhandenen Bruchstücken, wenn diese aueh zu unvoll- konmien erhalten sind, um ciné genauere Feststellung dér Art zuzu- lassen, lasst sich doch immerhin so viel entnelnnen, dass dieselben einer im ümriss von U. pannonicus verschieclenen Fönn angehört babén, worauf schon dér Yergleich mit U. eyamopsis genügend hindeutet. Es scheint, dass wir es mit einer netten Fönn zu tinin habén; besseres Matériáié wird hierüber wol ein sichereres Urteil gestatten. Ein einer zweiten Art angehörendes, ganz mangelhaftes Brucli- siítck zeigt an den schwacher hervortre teliden Wirbeln eine Seulptur, die sehr an die jenige von U. t halas sinus Brus. erinnert. (s. T. 11. F. 6.) 72 3. Congeria exigua v. Roth sp. nov. T. II. F. 7 (a-c.) Diese kiéi ne Fönn, die int Vergleich mit andercn ibrer Gattung eme nocli etwas ..arnilichere Fdgur‘‘ abgibt, als Colig, (Dreyss enia) sub-Basteroti Tourn. (Bull. soc. géni. de Francé, 3. sér., t. 2, 1*. 3oö, pl. IX. F. 8), ist kúra ebaraktcrisirt dadnrch, dass sie in ihrer aussercn Gestalt mit dér citirten Tournouér’scbcn von Vaquiéres int Bltőnebeckcn iibereinstimmt, von dicsér aber dadureb abweicht, dass sie im Allgemeinen etwas klciner, dér Unterrand nocli unt weniges gerader bleibt, die Kanté abgestumpft und abgerundet crscbcint, und dass sie ke iné Apophyse besitzt, was wol einen wesentlichen Unterscbied bedingt. Sie gehört daher, wic C. simplex Barb., C. auricularis Fuchs etc. mit dér noch jetzt lebenden C. p o 1 y- morpba Pali. sp. in eine Gruppé. N on C. simplex weicbt sie hauptsaclilich durch grössere Wöl- bung dér Scbale und umgebógene, nicht gerade Wirbel ab, weleh’ letz- terer Umstand zura grössten Teile wol auch die Yerschiedenheit in dér Gesammttbrm bedingt. Die Lángé dér Schalen botra gt durchschnitt- lich 10 Mm., bei kaum 6 Mm. Breite; eine, die grösste, diirfte circa 13 Mm. Lángé erreiebt habén. Das abgebildete Exemplar hat I0.5 Mm. Lángé, 6 Mm. Breite. Eine Ausbuchtung des Mantelsaumes, die Tournoner von seiuer Dreyss. sub-Basteroti: ,.un pcu connne dans la C. arcuata Fuchs“ erwabnt, zeigt sie nicht. 4. Congeria cr i s t e 1 1 a t a v. R o t h s p. n o T. II. F. 8 (a-d, a-d,'J Schalen im Allgemeinen naehenfürmig, gut gcwölbt: von den spitzen Wirbeln aus líiuft bis zűr N’ereinigung des Filter- und Hinter- randcs cin fást gerader, seharfer, in einer klemen Lamellc kammtormig aufgesetzter Kiél, dér bei alteren Exemplaren gégén das untere, liiti- terc Ende bili scliwachcr wird, bei ganz ausgewachsenen aber aut dicsem Teil dér Scbale sicb ganz verliert, so, dass er nur vöm Wirbel bis ungeíahr zűr Mitte dér K lappé reiclit. N őm Kiél zum Unterrand falit die Scbale, nainentlich bei Jugendexemplaren, sebr steil, fást senk- recbt, ab, ivodureh letzterer, entsprechcnd dem fást geraden Kiél, ében¬ fái Is nahezu gerade crsclieiui. In dem Masse, a is sicb bei alteren Exemplaren dér aufgesetzte Kiél iunner mebr nádi oben zurückzieht, bucbtet deli dér Fnterrand mebr aus, und die gégén den gebogenen 73 Teil dieses Randes kin gelegene Sclialenpartie ist dann niclit mehr so steil, sondern gewölbt und flacher ablallend. Dér kurze, gerade Ober- rand stösst bei jiingeren Exemplaren mit dem Hinterrande in einem deutlich ausgesprochenen Winkel zusammen, in Folgc dessen die Schalen ein mehr triangulares Ansehen gewinnen, wáhrend bei filteren diesel- Winkel sieh immer mehr abrundet, in dem dér mehr herabgezogene Oberrand alhnaliger in den Hinterrand iibergekt, wodureh die Sehale mehr in die Lángé gczogcn, zugleicli auch flacher und rcin nachen- fdrmig wird. Die dreieekige Wandplatte unter den Wirbeln ist schwaeli gerieft, das sehmale Scldnssband innerlieh, dér nahe dér Yereinigung von Ober- und Hinterrand gelegene Muskeleiudruck seicht und liinglich. abgebildeten Excm piarc : Liinge: Breite : 8 a, a' 12 Mm. . . . 8 Mm. „ b, b' 15 „ . . . 9 „ „ c. 19 „ . . . . 10 „ d, d' 27.5 ,. . . . . 14 Diese, gleich dér vorigen, ebenfalls Apophyse-lose Congeria ge- hört mit C. polymorpha niclit nur in dieselbe Gruppé, sondern isi diesel' auch überhanpt nahe verwandt, unterscheidet sieh abcr von ibr hauptsáchlick, und wol geniigend, dureh die Kielbildung. Die dér C. p o 1 y m o r p li a zunáchst verwandte C. a n g u s t a R o u s s. sp. (L. Rousseau in Demidoff „Yoyáge-‘ stc. t. II. ]). 800, Moll. Tab. YI. F. 3) ist lediglich langer und se limai er als C. polymorpha, auf welch’ letztere Eigenschaft dér Autor den Namen griindete. In Folge dieses Breitenverhaltnisses entfernt sieh aber C. angusta von C. cr ist el lat a schon mehr, als C. polymorpha, mit welelier in den Proportionen meine Fönn harmonirt. Die von Herrn R. Hörnes (Jahrb. d. k. k. geol. R. Anst. 1874, p. 70, T. Y. F. 9) aufgefiihrte und abgebildete, als Varietat auf C. a n g u s t a R o üss. s p. bezogene, irrtümlicherweise aber unter dem A ámen „Gong. angulata Rouss.“ angefithrte Form von Kamysch- Rurun hat naeh dér Zeichnung cinen liingeren Sclilossrand, als dies beim eigentlichen Typus dér C. polymorpha, ferner bei C. an¬ gusta und dér neuen éri Stellát a dér Fali ist, seheint alsó in dieser Hinsicht von den letzterwahnten drei Formen so ziemlich gleich niassig abzuweichen. Beziiglich des Yerhaltnisses dér Breite zűr Liinge stclit diese Form — dér Zeichnung naeh — dér C. polymorpha niiher, als dér Rousseau’sehen C. a n g u s t a. Dureh ihren stark em- porgewölbten Kiél erinuert die R. Hörnes’sche C. angusta Rouss. sp. var., oder vielleieht : C. angulata R. Hőm. s p. nov. sehr 74 an merne Fönn aus elem Széklerlande, bei letetem* maebt jedoch dér Kiél keine S-förmige Wiudung, wird schwáeher oder verscbwindet bei gleicher Schalengrösse gégén sein Ende Ilin gánzlich, und sebeint schliesslich bei dér Kamyseh-Eurnncr Fönn auch nicht kammförmig aufgesetzt zu sein, was Herr II. llörncs jedeníalls speeiell hervorgeho- ben batte. Alles zusammengefasst, ist alsó Gong. eristellata von ibren nachsten Verwandten niebt sclnver, von den übrigen gekielten Conge- rien aber umso leiebter zu unterscheiden. Xacli dér geológiselien l’ntersuebung Herrn F. Herbieb’s lassen sicb die jüngeren neogenen Binnenablagerungen des Háromszékei’ Beckens im Ganzén als drei maebtigere Horizonté auffassen, u. zw. als tiefstes Glied Thone mit Braunk obién und Sphárosideritfl ötzen, dariiber Tbon, Sand, Sandstein, Kaik und Brauneisenstein, zu oberst Schotter und grober Sand. Betrelfs dér tiefsten Abteilung spricht síeli Herr Prof. Xeumayr dabin aus, dass es nooh unentsebieden sei : ,.ob die Braunkoblen führenden Schichten cin tiefstes Xiveau dér Congerien- Sehichten bilden oder noch die sarmatisebe Stut'e ganz oder teilweise mit vertreten, welehe in mariner Entwieklung unserem Beeken feblt,“ und fabrt dann fórt: ..íür die letztere Annámé sprecben die von 1 ’nger bestimmten Pflanzen, unter iveiében sicb einzelne bezeiebnende Repra- sentanten dér sarmatischen, keine dér Gongerienscbiehten fiúdén. “ Diese, namentlich aus dér Gegcnd von Bodos und Bibarczfalva her stammen- den Pflanzenreste batte Herr Herbicb gesannnelt. Die neuestens von Herrn J. Budai in dér Gegend von Bodos aufgesammelte reiebe, fossile Flóra maebte in dér December-Faehsitzung (1S80) dér ung. geolog. Gesellscbaft Herr Prof. Staub bekannt, iudem er bervorbob, dass naeb dem \erzeicbniss von Stur 18*7 0 0 derselben mit Pflanzen dér sarmatiseben, und ll’4°/0 ndt soleben dér pontiseben Stufe itbereinstimmen. Durcb dieses Resultat ersebeint die beregte Frage ilirer Lösung zwar keineswegs náber gerückt, irnmerhin aber seben wir die sarmatiseben Typcn aucli nacb diesel* neueren l uter- suehung einer viel umfangreicheren Petrefaetensuite iibenviegen. Was mm die mit den Pflanzen zusammen vorgeíundenen spa-rli- eben Thierrestc betrifft, (uaeli Herrn Dr. C. Hofmann Gong. sub- Bastcroti und ein neues Cár dilim aus dér Gruppé des Card. hun gari cuin und C. Riegcli), so entseheiden dic.sc zwar ebenso- wenig, wie das von Herrn Dr. Xeumayr ( I b . 1875, p. 412) besehrie- 75 bene Cár cl. F uehsi, doeli ist es bemerkenswert, (láss diese For- men mit solchen dér pontischen Stufe entweder direct ident sind, oder doch ihre nachsten Analoga in Formen aús dicsér Stufe linden. Die in den voranstehenden Zeilen besprochene Fauna von Bodos (Kövespatak-Thal) stanimt offenbar aus dem mittleren, an Conehylien- resten reichsten, dér drei Horizonté. Wenn wir nun dieselbe, soweit sie bis jetzt von dicsem Fundorte vorliegt, mit dér jenigen dér unfern von hier, nordwestlich und siidlich gelegenen Fundorte Vargyas und Arapatak vergleichen, so linden wir zunáchst, (láss es nur drei For¬ men, namlich N e r i t i n a sémi den tata, B y t h i n i a 1 a b i a t a und Hyd'robia Eugéniáé sind, die an den drei Fundorten ge- meinsam vorkommen. H y d r o b i a slavonica, V a 1 v a t a | * i s c i- nalis und V. (Tro picii na) Eugéniáé linden sieh sovvol bei Vargyas als Bodos, wáhrcnd dér lctztere Fundort den hier niebt so seltenen Ca r i n i f e x (| u a d r a n gu I u s mit Arapatak gemcinsam hat. Dem Bodoser Fundorte eigenttimlich sind gegenwartig, ausser den drei neuen Formen, namentlich Limncus cf. aeuarius und U n i o s p. s p., weleh’ letztere, namentlieh angefiihrte, zugleieh zűr Vermehrung des nordamcrikanisclien Typus in dér Fauna dieser Loca- litat beitragen, wáhrend die Viviparen von Arapatak hier ebcnso, wie bei Vargyas, feli len. Unser Fundort hat alsó, wie wir seben, mit den naeh Herrn Herbich ciné tiefere Ablagerung reprasentirenden Sehi eli¬ ten von Vargyas im Ganzén mehr Formen gémein, als mit dér höhe- ren Ablagerung von Arapatak, zeiehnet sieh aber, wie Arapatak durch seine Congerien und Viviparen, seinerseits durch die neuen Congerien und lTnio aus. Bis zűr weiteren VervoHstandigung dér besprochenen Fauna ni üss ieb demgemass auf cinen direeteren Vergleich dér Sehichten unseres Fundortes mit (lenen von Vargyas und Arapatak verziehten. Umsowe- niger lasst sieh dann au eh gegenwartig die Fragc entscheiden, ob die Sehichten des Kövespatak-Thales bei Bodos, (lenen diese Fauna ent- stanrmt, dér pontischen oder dér levantinischen Stufe zuzurechnen seien, vorausgesetzt, dass diese zwei Stufen hier iiberhaupt nachweisbar sein werden. Es empfiehlt sicli daher als am angezeigtesten, diese Ablagerungen einstweilen allgemeincr als pannoni sebe Sehichten zu bezeichnen. Flerr Prof. Neumayr halt es, hauptsachlich auf Grund des Auf- tretens von Gong. triangularis und dér Viviparen bei Ara- patak ftir sehr wahrscheinlich, dass in, dem mittleren Horizonté dér jüngeren Neogen- Ablagerungen dér Háromszékei1 Beckens die erwáhnten beiden Stufen vertreten seien. Dem oben Gesagtcn naeh erscheint durch die neuen Funde, so- 76 wol in Betreff dér Fauna als dér Flóra, die F ragé nach dér Detail- gliederung des G e samn i te omplexe s diesel- Xeogeu-Ablagerímgen nicht nur nicht vereinfacht, sondern sic wird im Gegenteile nur noch eoni- plicirtcr. Das fortgesetzte Aufsannneln von Petrefacten nacli Straten dlirfte uns liieriiber voraussichtlich melír Kláriiéit verschaffen, iveim hiebei, die von Herrn Herbich hervorgebobenen haufigeren Störungen dér Schichten durcli Abrutschungcn ins Auge gefasst. mit dér nötigen Yorsicht und Sachkenntniss zu Werke gegangen wird. Jedenfalls abcr wird es noch sehr sorgfaltigcr und zicmlich urn- fassender Stúdión bediirfen, um in den beregien F ragén sicli ein ver- lássliches Endurteil gestatten zu kölnien. Über Drehungserscheinungen beim Erdbeben von Agram 1880. Von 1> v. Inkry. (V oi'getragen in dér Sitzung dér ung. geol. Gesellsch. am 9. Febr. 1S81.) Mit 3 Figoren. Drehnngserseheinungen sind fást nacb jedem starkeren Erdbeben beobachtet worden : Gegenstande, die ruf einer ebenen und Korizon- talen Fnterlage nur durcli die eigene Schwere gehalten, aufruhen, wie z. B. Saulén, Statnen, Grabsteine u. s. w. fanden sicli sehr hantig in Folge dér Erdbebenstösse tlieils von ilirem Platze etwas verriickt, tlieils auch um ilire Axe gedreht. Das am hiiuíigsten genannte Beispiel dieser Wirkung dér Erdbeben ist dér Übelisk von San-Stefano in Calabrien. und es ist bekannt, dass derartige Erscheiuuiigen als Beweis einer wirbelförmigen Erdbebenbewegung angefiihrt worden sind, wo- gegen wieder bemerkt wurde, dass unter gewissen Voraussetzungen jeder einfache Stoss eine Drehbeweguug des Körpers bewirken könue. Das heftige Erdbeben, welches am 9. November 1880. die Stadt A gram und dérén Umgegend verheerte, íief auch eine grosse Zahl dér genannten Drehungserscheinungen hervor. Dr. K ram hergel- in Agram war dér Erste, dér in den Friedhöfen von Agram aut die Dre- liung zahlreicber Grabsteine aufmerksam wurde, und von ihm geführt konuten Herr Director M. v. Hant ken und ich viele derselben con- statiren und vermessen. Es fiel uns dabei sogleich auf, dass dér Sinn dér Drehung fást ausnahmslos dem Gangé des Uhrzeigers entgegenge- setzt, oder von N. nach W. sei. 77 Als ich ini weiteren Verlaufe meiner Reise nach Sv.-Ivan, circa 25 Kilométer NO von Agram, rn dér Stras.se nach Varasdin ge légén kam, fand ich auf dem Kirchhofe des Ortes dieselben Drehungserschei- uungen an Grabsteinen wieder, alléin bier zeigte sich dér Sinn dér Drehung gerade entgegengesetzt, von N. nach Őst gerichtet. Nebenbei bemerkt, bietet dér Őrt ebenso starke Spuren dér Zerstörung wie Agram dar und dart überhaupt nahezu als dér nordöstlichste Puukt des Gebie- tes starkster Wirkung angesehen werden, sowie Agram wohl d essen siidwestlichem Rande nalie liegt Da ich im Folgenden bemitht sein wcrde, die am meisten zutrei fend erscheinende Erklarung dér Drehungen zu eutwickeln, mich aber, ohne Zuhülfenahme bildlicher Darstellung schwer auf die Beschreibung dér einzelnen Falle einlassen kann, so mag es hier genügen; nebst dem schon erwahnten Lmstande gleiehsinniger Drehung flir jeden dér genannten Orte, noch daraut hinzuweisen, dass sich die Erscheinung ;in Grabsteinen versehiedenster Form, sovvohl an ganz regelmassigen Saulén und Pr ismén, als auch an schiefen Pyramiden und Obelisken zeigte, und dass bei letzteren die Stelluug nach dér Himmelsrichtung, alsó die relatíve Lage des Schwerpuuktc < zum Mittelpuukt dér Basis keinerlei EinHuss aut deu Sinn dér Drehung gehabt zu habén scheint, da dieser an den verschieden gestellten Grabmonumenten doch stets dér gleiche war. Den Betra ; dér Drehung fand ich von 1° bis 29° und hiiutig waren die Falle, in welchen von mehreren übereinander liegenden Theilen jedcr iiber den unteren gedreht war. Fást aus- nahmslos war mit dér Drehung gleichzeitig eine grössere oder gerin- gere seitliche Verschiebung verbunden. Von den Ausnahmstallen entgegengesetzter Drehung Lnd ich selbst eineu einzigen, auf dem Georgi-Friedhofe in Agram ; hier war ein kubisch gestalteter Grabstein, dér cin steiuerues Kreuz getragen hatte, um einige Grade von N nach 0 gedreht worden, wobei das Kreuz an seiner Basis abbrach und herunterstützte ; da jedoch das Grabmal an einer steileu Bösehuug stand und in Folge von Senkung dér Grundstein woid nicht mehr die horizontale Lage hatte, so mag sich diese Abweichuug daraus erklaren lassen. Herr von Hantken hat aber spater noch einige Falle entgegengesetzter Drehung aufgezeich- net, die sich vielleiclit zum Theil dér zu entwickelnden theoretischen Erörterung einfiigen lassen Die mechanische Erklarung dér Drehungserscheinungen bei Erd- beben ist zuerst von Mailét (Transactions Roy. Irish Acad, XXL lS4(i ) entwiekelt worden ; eine kurze Wiederholung seiner Satze flndet sich in seinem grossern Werkc iiber das Érd bében von Neapel (1. B. p. 376). Pa mir imr das letztere Werk zuganglich war, sei es ge- stattet scine Beweisíiihrung, etwas eingehender als sie dórt gegeben wird, zu widerhol'en. Wird die Ünterlage eines Körpers, dér nacli dér obigen Annahme, trei aut borizontaler Basis steht, von cinem scitlichen Stoss (P in Fig 1 .) beriihrt, so wird die Stossbewegung vermöge dér Reibuug auf dcn aufruhenden Körper übertragen, d. h. sie greift denselben an dér Be- riihrungsfiacbe von ünterlage und Körper in borizontaler Ricbtung an und lasst sich ihr Angriff in einem Punkte N, dem Mittelpunkt (ge- nauer gesagt dem Schwerpunkt) dér Basisfiáche eoncentrirt deliken. Per Stossbewegung gerade entgegen wirkt in dem Körper die Kralt dér Tr ágiiéit, dérén Angriffspunkt in dcn Schwerpunkt (S) des Körpes gedacht werden kaim. Es treten denmacli liier zwei gleiche entgegen- gesetzt wirkende, paralelle Krafte mit nicht gemeinsamen Angriffpunkt, alsó cin sog. K raftenpaar -)- P und - P auf, welches den Kör¬ per dér Stossricktung entgegen umzustürzen strebt. Die Prehungsebene dieses Kraftenpaares wird durcli die Lage des Sehvverpunktes, des Basismittelpunktes und dér durcli letzteren gelegten Stossricbtuug bestimmt ; sie ist alsó imuier verticad, wenn die beiden genannten Punkte in ciné Verticallinic fallen, was bekanntlich bei reguláren ho¬ mogénen Körpern stets dér Fali ist. Ist dér Körper jedoch so beschaf- ten (z. B. eine schiefe Pyramide), dass sein Schwerpunkt nicht vertical ober den Basismittelpunkt zu Hegen kommt, so kaim natiirlich durch diese Punkte nur eine Verticalebene gelegt werde 1 und jede Stoss- riehtung, die nicht mit derselben zusammenfallt, erzeugt ein in emer geneigten Prehebene wirkendes Kraftenpaar. Da sich aber das eine solche durch zwei andere, ein vertical und ein horizontal wirkendes Kraftenpaar ersetzen lasst, so erleidet dér Körper in diesem Falle nicht bloss eine Kippung, sondern auch eiue Prehnng um eine verti- cale Axe. Sonach kann ein einzelner Stoss nur dann eine horizontale Prehnng liervorrufen wenn 1. dér Schwerpunkt des Körpers nicht ver¬ tical über dem Basismittelpunkt liegt und 2. die Stossricbtuug nicht mit dér durch jene Punkte gelegten Verticalebene zusammenfallt. Es versteht sich, dass die Drehung von links nach rechts erfolgt, wenn dér Schwerpunkt rechts von dér durch den Mittelpunkt gehenden S oss- richtung liegt und umgekehrt. Es unterliegt keinem Zweifel, dass ein grosser Theil dér Brehuugs- erscheinungen auf die angegebene Weise entsteht, da die Exceutrici- tüt des Schwerpunktes ein haufiger Fali ist. Mán hat sich auch mei- stens mit dieser Erklarimg begniigt, alléin schon Mailét fand dieselbe ungenügend, als c.s sich (bei dér Certosa von Padnia) tini einen Pali kandelte, wo; iiknlick wie in unserem Falle, eine grosse Zahl von ver- sckieden geformten und gestellten Gégén, standén eine auffallende l 'cber- einstimmung dér Drehungsrichtuug zeigte ; denn es ivaré docli kaum vorauszusetzen dass bei allén diesen Körpern dér Schwerpnnkt aut dieselbe Seite von dér dureh den Basismittelpunkt gelegten Stoss- richtung iiele. In solckem Fallen sind, naek Mailét, zwei aus versehiedenen Himmelsriektungen rasch auteinandertblgende Stösse im Spiel. Dér erste Stoss bringt dana in allén dazu geeigneten Körpern die für den ersten Fali gliltigen Bedinguugen kervor, indem er sie aut die dér Stossricktung zugekehrte Basiskante stellt. ín dicsem Augen- blieke bildet dann die Kanté alléin die Stiitze des Körpers und dér Sckwerpunkt muss, woíern dér Körper niclit dem völligem Umkippen ausgesetzt sein soll, jcnseits diesel* StUtzlinie Hegen. Tritt nun, in die- sem Augenblicke ein zweiter Stoss (E) aus einer anderen Himmelsriektung, etwa reckt- winklig zűr ersten Stossriek- tung ein, so lindet er allé nickt völlig umstiirzenden Kör¬ per unter den tűr den ersten Fali gliltigen Bedinguugen, d. k. bei allén liegt, dér Schwer- punkt (S‘) nickt vertical, son- dern in Bezug auf die neue Stossricktung zűr selben Seite von (lemMittelpunkte (M) dér zeitweilen StUtzlinie. Es entsteut sonack das Kráftenpaar -| - B — E, dessen Drek- ebene um den Winkel S'ML gégén die Ebene geneigt ist. Verbiudet mán den Punkt L , die Horizontalprojection des Sckwerpunktes mit S‘ und mit M, und liisst in L zwei gleicke entgegengesetzte Krafte E‘ und — R, die mit E gleick und parallel sind, angreifen, so erbalt mán zwei neue Kraftenpaare : -f- ^ un(^ H- welcke, da (S‘My = (. S‘Ly -f (AM)2 und R ( S‘My- = E (. S‘L )2 + R (LM)- für das ursprünglicke Kraítenpaar eiutreten können. Unter dem Eiuflusse von -)- R^-E‘ mit dem Drekmomente R.LM erlialten die Körper eine Horizontaldrelmng, dérén Siun, naek dem Obengesagten liir allé derselbe und zwar, wie leieht einzuseben, Pig, 1- 80 dér Drelmng dér Stossrichtung entgegengesezt ist. Kam z. H. dér erste Stoss aus Őst, dér zweite aus Süd, so ist die Drelmng des Gegeustan- dcs (wie in dér Figur) (lem Gangé des Uhrzeigers entgegeugesetzt ; hatte sich die Stossrichtung von Őst nach Nord gedreht, so wáre dér Gegenstaud in entgegengesetzter Richtuug gedreht wordeu ; kurz : die Drehung des Ivörpers ist dér Drelmng des Stossazimutes entgegenge- setzt gerichtet. Eine theilweise Beschránkung eríahrt diese Regei bei Körpern mit excentrischem Schwerpunkt. Beistelieude Figur, welehe die Hörizontal- projeetion eines durch den ersten Stoss P in Schwankung gebraebten Körpers mit exceutrischen Schwerpunktslage (S und S‘) darstellt, zeigt, dass dér Körper, so lángé die neue Stossrichtung P‘ nicbt iibersebreitet, in gleicbem Sinne wie diese gedreht wird. Dér Winkel PC‘P! , welcher die Grenze dieser widersprecheudeu Erseheinung be- zeicbnet, mag wohl uie bedeutend seiu (nie bis 90°) und da gleiebzeitig dér Hebelarm des kiér möglichen Kraftenpaares nur gering seiu kaun, so wird diese theoretiscbe Ausnalnne in die Allgemeinbe t dér Erseheinung keine grosse Störung hervorbringen kőimen. Dennocb diirfteu einige dér Agramer Ausnabmsíalle síeli vielleicbt auf diese Er- klarung bezieben. Wenn wir mm in Bezug auf die in Agram sowie in Sv.-Ivan be- obachteten Drehungserseheinungen zwiscben jenen zwei von Mailét gebotenen Erklárungen zu wahlen babén, so miissen wir nacli dea bereits ervvabnten I mstiindeu uubedingt dér zweiten den Vorzug gébén. Es braűebt wohl nicbt betont zu werden, dass maii fíir die zwei, im obigem Beispiele recbtwinklig augeuoinmenen Stösse, aueli mebrere uuter geringerer Azimutdrehung successive einander folgender Stösse annehmen kaim. Aus dem friiber hervorgehobenen Umstand, dass dér Sinn dér Drelmng in Sv.-Ivan und in Agram einander entgegeugesetzt ist, folgt nacb unserer Annabme, dass die Epicentra dér Stösse, welehe beibe Orte nacb einander aus verscbiedenen Himmelsricbtungen betrotfen habén, sich auf einer Linie, die zwiscben beide Ortschatten bindureb- streiebt, anreiben miissen; dér Oberflacbenmittelpunkt des ersten Stos- ses mag fíir Agram N , fiir Sv.-Ivan II" g; legeli babén, dér des zwei¬ ten vielleicbt mitten zwiscben beiden Ort'm, alsó Agram A rO, Sz.-Ivan 81 Síi) cin dritter noch weiter siidöstlieh, so dass dcr Stoss Agrára von 0, 8 v. -Iván von S traí. Wir gelangen aut dicse VVeise zűr Vorstellung einer reihenfünni- gen Anordnnug dér Epiceiitren, eines linearen Epicentrums, wie dies dér modernen Auífassung iiber die Ursache dér tektonischeu Erdbeben ara meisten entspricht. Betrachten wir dicse Linie als die Projection einer mehr-rainder verticalen Klnít (Verwerfungskluft oder Auíreissungs- spalte), so ist es klar, dass jede Erschiitterung, die von ibr ausgeht an einera Puukte derselben, dera Orte des geringsten Wiederstaudes, beginnt und sich in den testen Schichten nach allén Seiten fortpflanzt, wahrend die Erschütterungsursache (z B. Aufreissung) mit grosser Geschwindigkeit langs dér ganzen Linien íortscbreitet. Betrachten wir nun den geologischen Bau dér Gegend von Agrára und Sv.-Ivan und suchen wir darin nach Andeutungen einer möglichen Stosslinie, indera wir vor Augen haltéig dass dieselben zwischen den zwei genannten Orten hindurchstreichen muss, so glaube ich, dass sich eine derartige Annahme ohne viclen Zwang daraus herleiten lasst. Wie bekann t, streicht nördlich von Agrára ein zieralich steil und hocli ansteigender Gebirgszug in NO-Richtung, alsó íast parallel zűr Linie Agvara-Sv.-Ivan. Über den geol. Bau desselben berichtet F ö t- terle *) wie folgt. „Die Hauptmasse des Gebirges ist krystalliuischer Seliieíer, Diorit und Dioritschieíer mit krystallinischen Kalkstein und Quarzlagen ; an diese schliesst sich ein schraaler Streiíen von Werfener Schieíern an ; zwischen Sused und Bistra tritt Dolomit in grösseren Massen und bei Oresje Hyppuritenkalk ant . Allé diese höheren Gebirge werden von jüugeren Tertiarbildun- gen^ marínén Sandstein, Leithakalk, Conglomerat und Mérgein, welche den Cerithienschichten eutsprechen, gürtelartig urasaumt . Das llachere Hiigellaiul besteht aus den jüngsten Tertiargebilden, den Inzersdorfer Schichten.^ In diesera Gesammtbilde kaira mán die krystallinisehen Gesteine mit den triadischen und cretaceischen Gebildeu zusaramen als Grimd- gebirge (A in Fig. 3.), den mehr deckeníörniigen Neogenablagerungen (m = mediterráné, s «= sarmatische, p = Inzersdorfer Schichten) ge- genüberstellen. Wir erkennen sodanu, dass das Grundgebirge in zwei getrennteu, von SW nach NO gestreckten Hauptmassifs zu Tagé tritt. Jedes derselben (Slerae Vrh und Drenova Gora) wird von einer schrua- len Zone mediterránéi’ Ablagerungen umsaurat, um beide geoieinschaft- *) Jalirb. dér k. k. Reichsanstalt XII. B. Verh. p. 123. 0 Fokit. Közi. XI. évf. Q ] Víg- Z Heh aber se hl ingen sich die Hergel dér sarmati- schen Stufe, welehe auch zwischen Phmina nnd Jak- sinec iiber den die beiden Grundgebirgsstöcke tren- nenden Sattel kimveg- setzeu. Sucht mán nun mit Ili He dér Angaben, welehe diese geologischeu Auf- sehlüsse iiber den Bán des Untergrundes gébén, nach einer mögliehen Stosslinie fúr das Erdbeben von Agram, so bietet sich viclleieht als die nachstliegende Riehtung die Axiallienie dér Gebirgs- liebung, alsó die Riehtung S1V—NO dar. Alléin diese wiirde unserer obigen Bedingung nicht entspreehen, da sic dér Linie Agram-Sv.-Ivan beinahe parallel laufend, beide Orte ant dér gleichen Seite liesse und somit fiir den Gegensatz dér Drehungsrichtung an beiden Orten keine Erklarüng böte. Wenn es hingegen gestattet ist; in dér geschilderten Unter- brechung des Grundgebirgszuges die Andeutung einer ant das Gebirgs- streichen melir-weniger senkreeht lautenden Verwerfungsspalte zu seben, so erhalten wir dureli diese Annahme eine Stosslinie, die den Anforderungen des obigen Erklürungsversuehes in ausgezeiehneter Weise entspriclit. Wie aus Eig. 3. ersiehtlieh, wiirde namlieh eine derartige Linie die Linie Agram-Sv.-Ivan fást genau in dér Mitte sehneiden und naliezu senkreeht dnrauf stelien ; sie wiirde demnaeh, als Ausgangsort successiver Stösse betrachtet, fiir jeden dér beiden Orte ziemlich gleiche, ; ber dem Sinne nach entgegengesetzte Wirkun- gen ergeben, und es bedarf nur noch dér erlaubten Annahme, dass das Fortschreiten iles Stosscentrumes von NW noch SO erfolgt sei um die Drehuugserscheinungen in Agram sowie in Sv.-Ivan nach dem zweiten Falle dér Mallet’schen 'l'heorie angezwungen zu erklaren. Gesetzt, das Epicentrum des ersten Stosses sei aut dér Hőbe des Jochübcrganges gelegen, so hatte Agram den ersten Stoss aus NNO und Sv.-Ivan fást aus W bekommen, jeder folgende Stoss hingegen wiirde in Agram mehr un'd mehr als von 0, in Sv.-Ivan von S her- kommend verspürt worden sein. Uber die thatsachliche Stossríchtung habé ich nun sowohl in A;;ram, als in Sv.-Ivan sclir widersprechendc Angaben erhalten. Die 83 Zusammensteflung sámmtlicber diesbezüglicber Daten sieti t von anderer Seite in Aussiclit; einstweilen darf icli wohl daran erinnern, dass gleich noch dér Catastropbe sowobl in den Zeitungsbericbten, als in den iniindlieben Aussagen die Bezeicbnung 77wirbelförmige Bewegung“ innner und innner wiederkebrte. Diesel- Ausdruck scbeint in neuerer Zeit von Facbmannern getiissentlicb gemieden zu werdeu ; icb nici- nerseits iinde keinerlei Scbwierigkeit seiuen Gebrauch auf das sub- jective Geíiibl, welcbes die rascbe Drebung des Stossazimutbes im Beobacbter erzeugen muss, zurüc'kzufübren. Nocb sei bemerkt7 dass die oben suppouirte Epieeutrenlinie das Gebiet dér stárksteu Erdbebenwirkung mitten durcbscbneidet, ja, dass sie geradezu als die kleiue Axe einer Ellip.se angeseben werden kann, welcbe das pleistoseiste Gebiet abgránzt. Beitracj zűr Foraminiferen Fauna dér Rakoser (Budapest) Ober-Mediterran Stufe. Von August Fran/enau. (Vorgetvagen in dér Sitzung dér ung. geol. Ges. ara 9. Február 1S8Í.) Tafel III. Zwiscbeu dér Kőbányáéi- und Rákoséi- Station dér ung. Staats- Eisenbabu ín dér Nábe des mit Nr. 4 bezeicbneten Wacbterbauses deui Scbienemveg eutlang befindet sicb dér Őrt von wo im Jalire 1 S7 7 das Matériái zum Ausbaue dér Verbindungsbabn gewonnen wurde. Naeli Abtragung dér Hőbe wurde dér uuter dem Ceritbiumkalk lie- gende versteinerungsreicbe ober Mediterrane-Kalk angetroffen. Dér mit dér Durcbführung dér Arbeit betraute Iugenieur war der erste, dér Herrn Dr. Vincenz Wartba von diesen Orte Versteinerun- gen sandte, vvelcber sodann das Matériái mit Bezeicb ung des Fund- ortes Herrn Ludwig Lóczy, respective dem National-Museum überliess. Herr Prof. Dr. Josef Szabó war dér erste, dér den Fundort náber bescbrieb x)7 wo angeführt wird, dass durcb ibm viele scböne Pecten7 Ostreen, Eebinodermen und Crustaceen gefunden wurden und dass er sicb nacb Munier-Cbalmas’s Bestimmungen im geologiscben ‘) In dem von Dr. Géza Dulácska und Dr. Július Gerlóczy redigirten Werke: „Budapest és környéke természetrajzi, orvosi és közművelődési leírása." G* 84 Laboratórium dér Sorbonne, was diesen Fundort anbelangt, das Fol- gende notirte : Mytilus. Perna. Pinna. Pleurotoma. Luciua. Macira. Anomia. Panopa- a. Conus. Pecten Besseri Horn. Pecten aduncus Eicbw. Caillanassa 3 Arten. 4 audere Genus von Crustaeeen. Schizaster. Ostreen wenigstens 3 Arten. Cardium hians Brocc. Cardium Turonicum Mayer. Cardium. Cassis. Turritella. Pyrula. Isocardia. Teliina. Venus. Circe. Pyrula condita Brong. Cbama. Cardita. Arca diluvii Lám. Arca. Pectuuculus. Mit dér naberen Bestimmung dér Mollusken-Fauna dieses Fund ortes beíasste sich Herr Július Halaváts, dér die Giite batte das, die¬ sen Gegenstand bebandelnde Manuscript mir zu iiberlassen, fül* welehe Gefalligkeit ich au dieser Stelle meinen Dank auszusprechen mich ver- anlasst íüble. Seien seine eigeuen, aus dem Ungarischen iibersetzten Worten wiedergegeben. „Dér Erhaltungszustand dér von dicsem Fundort stammenden Mollusken ist weniger bet’ricdigend. Ausgenommen die Arten dér Pecten, Ostreen und Anomien, dérén Scbalen die Zeit noch nicht zerstörte, sind nur Steiukerne anzutretfen, welehe aber in den meisten Fallen den Character dér Species noch so sehr au sich fiihren, dass dic Bestimmung ermöglicht ist. - In mancheu ging aber auch dér Steinkern verloren und es blieb nur dér Abdruck dér Molluske zuriiek, : -! welcher mit Gyps ausgesekiittet, das posiiive Bild dér Schale wieder- giebt, dies kann besonders bei den Gasteropoden angeíiihrt werdeu, bei dérén Steinkernen in den meisten Fallen nur dér Genus bestimm- bar ware. Die durcli Herrn Dr. Kari Ilot maiin, Ludwig v. Lóczy und A. Franzenau mir gütigst iiberlassenen Sammlungen mit meinem gesammelten Matériái combinirend, gelang es mir folgende Fauna zu ' constatiren. Conus sp. Chenopus pes pelceani Pliil. Pyrula condita Brong. Ceritbium doliolum Broce. var, Turritella turris Bast. Trocbus patulus Brocc. ■ » sl>- Natica helicina Brocc. Bulla sp. (cfr. lignaria Lilin. ) Dentalium entalis Lilin, Teredo sp. Tracia convexa Sow. Panopea Menardi Desh. Lutraria cír. oblonga Chemn. Teliina jilanata Lilin. ,, lacuuosá Clienu. Psammobia Labordei Bast. Tapes vetula Bast. „ sp. (efr. Basteroti Mayer.) Venus umbonaria Laiu. „ sp. Dosiuia orbicularis Ag. Cardium discrepans Bast. „ hians Brocc. Turonicum Mayer. fragile Brocc. Chama gryphina Lám. Lucina sp. (cfr. incrassata Dub.) „ sp. „ columbella Lám. „ ornata Agass. Pectunculus pilosus Linn. „ obtusatus Partseb. Arca Turonica Duj Pinna sp. Avicula pbalaenacea Lám. Pecten aduncus Eicbw. „ Leytbajanus Partsch Ostrea lamellosa Broccbi. „ digitalina Dub. Anomia costata Broccbi. 86 Scutella Yindobonensis Laube. Crustaceen Scheeren und Riiekeuschilde. Nachtráglich batte ieh Gelegenheit durcb die beebrende Auffor- derung des Herrn Prof. Dr. Josef Szabó die in dér Mineralogischen Sammlung dér Universitiit síeli belindendeu Rákoséi* Yersteinerungen zűr Ansieht zu erhalteu, welche Munier-Ohalnias in Paris besfimmte. In diesel* Sammlung faud ieh ausser den erwáhuten Formen, noch folgende : Anci Maria glanditormis Inuk. Cytberea Pedemontana Ag. Yenus sp. (eír. Dujardini M. Horn.) Cardium sp. Lucina Haidiugeri M. Horn. Pinna tetragona Broechi. Ostrea gingensis Schloth (obere Schalen.)“ I)er bröcklige lockerc Kaik zeigt bei liálierer Hesiclitigung schon mit freiem Auge oder mit dér Loupe erkennbare Foraminiteren, untéi* iveiében so durcb Grosso als aueh durcb das hautige Auttreten grosse Rolle spieleu Alveolina meló und rotella, Peneroplis plauatus var. laevigata u. s w. In Ganzén gelang* es mii* 86 Arten zu bestimmen, wovou 6 solebe vorkauien, derén ldentifizirung mit bis jetzt besebriebenen auí Grund dér mii* zu Gebot stebenden Literatur fül* niebt rathsam ge- halten wurde. Sei es mii* erlaubt den Herren Dr. Joseí Krenner, Dr. Kari Hofmann und Johann Kriescb fiú* die freudlicben Ratbsehláge, die mii* durcb sie ertbeilt wurden, meinen Dank bier aussprecben zu können. Was die Familien anbelangt, in welche sicb die 86 Arten einrei- hen, so wird ersichtlieb, dass die mit kieseliger Seliale verseheue Familie dér U ve Ili den nur mit wenigeu Arten vertreten ist. Filter den Foraminiteren mit porenloser Seliale, den 31 i liolideen sind die im Leytbakalk selteneu Biloculinen bier aucb selten, untéi* den Triloculinen die im Leytbakalke hantig Triloculina eonsobrina und die charakteristische Triloculina indata niebt seltene Formen, abweichcnd sind aber die Gtuinqueloculinen, die liauptsácblicb den Kos- tcjer gleichstehen. Die Biloculinen, Triloculinen und Quinqueloculinen maehen, was die Zabl det Arten anbelangt, ,die Hiilíte dér gesammten Foraminifcreu- Fauua aus. Die Penerop üdéén sin d hantig, die Haup trolié spielt die im Leytliakalk und in Kostej hiintige Peneroplis Haueri, Alveoiina meló. Filter den, mit poröser Sckale versehenen Arten sind die P o 1 y- m o r p h i n i d e e n selten, von den G 1 o b i g e r i n i d e e n ist Truncatu- lina Schreibersii hantig. Was die Rotalideen anbelangt, ist nur Rotalia Eeccarii her- vorzuheben. Die typischen Arten des Leytbakalkes, die Polystomellideen sind in grosser Menge vorhauden, unter weleben die Hauptrolle Poly- stomella crispa, Polystomella flexuosa und Nonionina communis spielen. Wenn wir diese Fauna mit Foraminiferen-Faunen anderer Orte vcrgleichen, wird ersiehtlieh, dass mit dér Kostejer 69 Arten, das ist 80-2% itbereinstimmen ; dér maríné Tegel und dér Salzthon von Wic- liczka 35, das heisst 40* 7% gleiche Formcn besitzt : 40 Formen oder 4(v5°/„ mit dem Leytliakalk géméin, sam sind, im Steinsalz von Wie- liczka dagegen 31 oder 36'0°/0 gleiche Formen auítreten. Daraus wird ersiehtlieh, dass diese Fauna die meiste Aebnlicb— keit mit dér Kostejer besitzt, ja sogar, dass einige dér Formen mit, von dieseu Fundort als Neuen beschriebenen Formen ganz überein- stimmen, gleiclizeitig gebt aber aueh bervor, dass die zum marínén Tegel gehörigen Cornuspirideen, Nodosarideen, Rbabdoideen, Christel- larideen sowie einige Arten dér Globigerinideen wie aucb die Leytba- kalk-Formen als Ampbistegina Hauerina und Heterostegina costata bis jetzt ganzlicb feblen, dagegen die bautigen Formen gewisser Miliolideen massenbaft auítreten. Im íolgenden Verzeielmiss gebe icb die auígefundenen Formen in Vergleicbung mit den Auítreten im marínén Tegel, im Leytliakalk, im Salzthon und Steinsalz von AVieüczka und in Kostej. I. Foraminiferen mit kieseliger Schale. UvelUdea. Plecanium Rss. 1. Plecanium abbr eviaturu d’Urb. sp. Textilaria abbreviata d’Urb. d’Orbigny : Die fossilen Foraminiferen des tertiaren Beckens von Wien pag. 249 XV. Tat. 9 — 12. Fig. Plecanium abbreviatum d’Urb. Beüss : Die íossile Fauna dér Steinsalz- ablagerung von Wieliczka in Galizien Sitz.-bericht. d. k. Acad. d. Wiss. 55. Bd. pag. 63. 88 Plecanium abbveviatum d’Orb Karrer Die miuceue Foraminiferen- Fauoa von Kostej in Bánát. Sitz.-bericht. d. k. Acad. d. Wiss. 58. Bd. pag. 127. Hantig- in Baden, in dér tieferen Zone des Leythakalkes, in Stein- salz und Salzthon von Wieliezka und in Kostej. Hantig. 2. Plecanium lae v iga t um d’O r b. s p. Textilaria laevigata d’Orb. d'Orbigny : 1. c. pag. 243. XIV. Tat. 14 — 16. Fig. Plecanium laevigatum d’Orb. Beüss : 1. c. pag. 66. Plecanium laevigatum d’Orb. Karrer : 1. c. pag. 128. Hauptsacklicli im Leytbakalk, sekr selten in Salzthon von Wie¬ liezka, selten in Kostej. Hauíig. 3. Plecanium deperditum d’O r b. s p. Textilaria deperdita d’Orb. d’Orbigny : 1. c. pag. 244. XIV. Taf. 23—25. Fig. Plecanium deperditum d’Orb. Beüss : 1. c. pag. 65. Plecanium deperditum d’Orb. Karrer: 1. c. pag. 128. Charakteristisch íiir deu Vöslauer Tegel und Leytbakalk. Selír selten in Steiusalz und Salzthon von Wieliezka, nielit selten in Kostej. Sehr selten. 4. P 1 e c a n i u m Máriáé d’O r b. s p. v a r. i n e r n e s, B s s. Beüss: 1. c. pag. 64. 1. Taf. 5 — 7. Fig. In Steiusalz und Salzthon von Wieliezka haitiig. Selten. 89 II, Foraminiferen mit kalkiger, porenloser Schale. a) Miliolidea. 3xőIilIolIcLea- geimina. Biloculina d’Orb. 1 . Biloculina c I y p e a t a d’O r b. d’Orbigny : 1. c. pag. 263. XV. Taí. 19-21. Fig. Beüss: 1. c. pag. 68. Karrer: 1. c. pag. 131. Nicht selten ini marínén Tegel von Baden und im Leythakalk, selten in Salzthon von Wieliczka, nicht selír selten in Kostej. Sehr selten. 2. Biloculina lunula d’O r b. d’Orbigny: 1. c. pag. 264. XV. Tat. 22 -24. Fig. Beüss : 1. c. pag. 68. Karrer: 1. p. pag. 131. Hantig im marínén Tegel; seltener im Leythakalk, im Steinsalz und Salzthon von Wieliczka, selír selten in Kostej. Sehr selten. 3. Biloculina s i m p 1 e x d’O r b. d’Orbigny : l. c. pag. 264. Tat. XV. 25 — 27. Fig. Beüss : 1. c. pag. 68. Karrer : 1. c. pag. 131. Hantig im Leythakalk und mariuen Tegel, sehr selten in Stein¬ salz und Salzthon von Wieliczka, weniger selten in Kostej. Sehr selten. 4. Biloculina a í í i n i s d’O r b. d’Orbigny : 1. c. pag. 265. XVI. Taf. 1 — 3. Fig. Karrer : Ueber das Auftreteu dér Foraminiferen in den Mérgein dér marínén Uferbilduugen (Leythakalk) des Wiener Beckens. Sit.z- bericht. d. k. Acad. d. Wiss. 50. Bd. pag. 712. Hautig in Baden, selten in Leythakalk. Selír selten. 90 5. Bilo culi na bulloides d’Orb. var. truncata Rss. Beüss : 1. c. pag. 68. II. Taf. 1. Fig. Karcéi' : I)ie miocéné Foraminiíereu-Faima von Kostej in Bánát. Sitz- beriebt. d. k. Acad. d. Wiss. 58. Bd. pag. 132. Als Seltenbeit in Wieliczka, nicht selten in Kostej. Sehr selten. 6. Biloculina tenni s Karr. Karrer : 1. c. pag. 183. I. Taí. 5. Fig. Von Kostej als Seltcnbeit. Sehr selten. Triloculina d’Orb. 1 . Triloculina t r i e a r i n a t a d’O r b. d’Orbiguy : Anti. des se. nat. 1826. pag. 183. Nr. 7. Modéles Nr. 94. Beüss: 1. c. pag. 71. II. Taf. 4. Fig. Karrer: 1 c. pag. 136. Die von d’Orbigny besebriebene, aus dem rőtben Meer stanmiende Art ist in Salztbon von Wieliczka sebe selten, weniger selten in Kostej. Nicht selten. 2. T r i 1 o c u 1 i n a g i b b a d’O r b. Triloculina gibba d’Orb. d’Orbigny: Die fossilen Foraminiferen des tertiaren Beckens von Wien pag. 274. XVI. Tat. 22 — 24. Fig. Triloculina austriaea d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 275. XVI. Taf. 25—27. Fig. Triloculina gibba d’Orb. Beüss: 1. c. pag. 71. Triloculina gibba d’Orb. Karrer: 1 c. pag. 136. lm marínén Tegel und Leytbakalk des Wiener Beckens ott sebr bániig, ebenso in Kostej ; dagegen sebr selten in Steinsalz und Salz¬ tbon von Wieliczka Eine dér haufigsten Formen dieses Fundortes. 3. T r i 1 o c u 1 in a c onsobriu a d’O r b. d’Orbigny: 1. c. pag. 277. XVII. Taf. 10 — !2. Fig. Beüss: 1. c. pag. 73. Karrer: 1. c. pag. 187. 91 Selten im marínén Tegel des Wiener Beckens, haufiger im Leytha- kalk, sekr selten in Salzthon und Steinzalz von Wieliczka und in Kostej. Selír hantig. • 4. T r i 1 o c u 1 i n a i n f 1 a t a d’O r b. d’Orbigny : 1 c. pag. 278. XVII Tat. 13—15. Fig. Reuss : 1. c. pag. 73. Karrer : 1. e. pag. 137. Charakteristisch í‘iir den Leythakalk, liegt nur selten in marinen Tegel. Sehr selten im Steinsalz und Salzthon von Wieliczka, weniger hantig iu Kostej. Nicht selten. 5. T r i 1 o c u 1 i n a microdon R s s. Reuss: Neue Foraminiferen aus den Schichten des österreichischen Tertiarbeckens. Denkschrift. d. k. Acad. d. Wiss. 1. Bd pag. 382. XLIX. Tat. 9. Fig. Nicht sehr selten iu Baden. Selten. (í. Triloculina gibba d’Orb. var. elongata Karr. Karrer : 1. c. pag. 137. In Kostej sehr selten. Die hier angetroffene Form stimmt mit dér von Kánéi1 heschrie- benen mit den Unterschied überein, das die Kammeru nicht eckig kantig, sondern rund sind. Sehr selten 7. Triloculina in tér média Karr. Karrer: 1. c. pag. 138. I. Tat. 11. Fig. Diese Form gehört unter die Seltenheiten von Kostej. Nicht selten. 8. Triloculina divarricata u. sp. Tat. III. 1 3. Fig. Die Scliale ist langlich, óval, glatt, die letzte Kammcr bildet einen kurzeu, am Eiule trompetenartig enveiterten Hals. Die vordere 32 Seite ist beinabe flacb, die mittlere Kammer stebt selír wenig bervor, auf dér riickwartigen Seite divergiren die letzten Kammern stark. Die im Durschnitt cin Vicreek zeigenden Kammern übergeben au den Idᬠdén in cin Dreieck, dér Riicken ist etwas géműdét mit sebarfkantigcn Eeken. Die Mundöffnung ist ein mit gerundeten Kéken versehenes Dreieck, dér kurze am Ende sicb verbreitende Zabn sitzt in dér Ecke. Gleicht dér Triloculina intermedia Karr. x), ist aber scblanker, die letzte Kammer bat keinen so breiten Étieken als jené und ausserdem ist das Ende dér letzten Kammer aucb versebieden. Besitzt eiue Lángé von 0*5 mm. Sebr selten. Quinqueloculina d’Orb. 1 . Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a 11 a ncr ina d’O r b. d’örbigny : 1. c. pag. 286. XVII. Tat'. 25 — 27. Fig. Reuss : Die íossile Fauna dér Steinsalzablagerung von Wieliczka in Galizien. Sitzbericbt. d. k. Acad. d. Wiss. 55. Rd. pag. 74. Karrer: 1. c. pag. 140. Selten im marínén Tegel und Leytbakalk des Wiener Beckens. Sebr selten im Salztbon und Steinsalz von Wieliezka und in Kostej. Niclit selten. 2. Quinqueloculina t r i a n g u 1 a r i s d’O r b. d’Orbigny : 1. c. pag. 288. XV11I. Taf. 7—9. Fig. Reuss : 1. e pag. 75. Karrer : 1. c. pag. 140. Selten im marínén Tegel und Leytbakalk, dagegen baulig in Stein¬ salz und Salztbon von Wieliczka und in Kostej. Haufig. 3. Quinqueloculina H a i d i n g e r i i d’O r b. d’Orbigny: 1. c. pag. 289. XVIII. Taf. 13 — 15. Fig. Reuss : 1. c. pag. 73. Karrer: 1. c. pag. 141. Cbarakteristiscb für den marínén Tegel des Wiener Beckens, *) Die miucene F oraminiferen-Fauna von Kostej iu Bánát. .Sitzbericbt. d. k. Acad. d. Wiss. 58 Bd. 93 nicht selten in Steinsalz und Salzthon von Wieliczka, sehr hantig in Kostej. Selten. 4. Q uinqueloculi n a A k n e r i a n a d’O r b. d’Orbigny : I. c. pag 290. XVIII. Tat. 16 — 21. Fig Reuss : 1. c. pag. 75. Karrer : 1. c. pag. 141. lm marínén Tegel und Leythakalk hantig, selten in Steinsalz und Salzthon von Wieliczka und in Kostej. Nicht selten. 5. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a B o u é a n a d’O r b. d’Orbigny : 1. c. pag. 293. XIX. Taf. 7 — 9. Fig. Reuss : 1. c. pag. 76. Karrer: 1. c. pag. 142. Nicht hantig im Leythakalk des Wiener Beckens, sehr selten im Steinsalz von Wieliczka und in Kostej. Sehr selten. 6. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a n u s sdorfensis d’O r b. d’Orbigny: 1. c. pag. 295. XIX Tat. 13 15. Fig. Karrer: 1. c. pag. 142. Als Seltenheit im Leythakalk, sehr selten in Kostej. Sehr selten. 7. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a z i g z a g d’O r b. d’Orbigny: 1. c. pag. 295. XIX. Taf. 16 — 18. Fig. Karrer: 1. c. pag. 142. Diese von Bujtur bescliriebene Főim kommt als Seltenheit in Kostej vor. Hantig. 8. Quinqueloculina Schreibersii d’O r b. d(Orbigny : 1. c. pag. 296. XIN. Tat. 22—24. Fig. Reuss : 1. c. pag. 76. Karrer: 1. c. pag. 142. lm matinén Tegel des Wiener Beckens haufiger als im Leytha- 94 kaik, sekr selíen in Spizasalz von Wieliczka, dagegen sehr hiiuíig in Kostej. Karrer fübrt an, dass diese Art in Kostej in vielen Variationen vorkönnnt, ebendasselbe ist aucb an Schalen dieses Fuiuiortes gefun- den worden. Selten. 9. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a Juleana d’O r b. d’Orbigny : 1. c. pag. 298 XX. Tat. 1 — 3. Fig. Karrer: i. e. pag. 143. lm Leythakalk selten, in Kostej selír selten. Sehr selten. 10. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a c o ntorta d’O r b. d’Orbigny : 1. e. pag. 298 XX. Tat. 4 — 0. Fig. Beüss : 1. c. pag. 76. Karrer : 1. c. pag. 143. Selten im Leythakalk, sehr selten im Steinsaiz und Salzthon von Wieliczka und in Kostej. Sehr selten. 11. Quinqueloculina R o d o 1 p h i n a d’O r b, d’Orbigny : 1. c pag. 299. XX. Taf. 7 — 9. Fig. Bei Baden selten. Die vorderen Mediankammern treten in Durchschnitt nicht so stark liervor, als sie d’Orbigiiy angibt, ansserdem verbreitet síeli die mittlere Rippe nicht dér ganzen Kamuiéi eutlang, sondern nur von dér Mitte his zűr MuudöíFuung. Sehr selten. 1 2. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a badenensis d’O r b. d’Qrbigny : 1. e pag. 299. XX. Taf. 10 — 12. Fig. Karrer: 1. c. pag. 143. Selten im marínén Tegel von Baden, in Kostej hantig. Sehr selten. 95 13. Quinqueloculina tenuis Cz. Czjzek : Bcitrag zűr Keuntniss dér fossilen Foramiuiíeren des Wiener Beckcns. Haidinger’s natunvissenscbaftliche Abbandlungen II. Bd pag. 149. XIII. Taí. 31 — 34. Fig. Beüss : Neue Foramiuiíeren aus den Schichtcn des österreiehiscben Tertiarbeckens Denkscbrift. d. k. A ead. d. Wiss. I. Bd pag. 383. L. Taí. 8. Fig. Beüss : Wie weiíer oben pag. 74. Hűidig in Grinzinger Tegel, selten in Baden, sebr selíen im Salz- thon von Wieliczka. Sebr selíen. 14 . Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a angustissima B s s. Beüss : Neue Foramiuiíeren aus den Scbichten des österreicbiscben Tertiarbeckens. Denkscbrift. d. k. Acad. d. Wiss. I. Bd. pag. 384. XLIX. Taí. 18. Fig. Karrer : I. e. pag. 144. Sie tritt sebr selten in Lapugy auf; in Kosi ej ist sie aueli selten. Sebr selten. 15. Quinqueloculina í o e d a B s s. Beüss : 1. c. pag 384. L. Tat. 5-6. Fig. Beüss: Die íossile Fauna dér Steinsalzablageruug von Wieliczka in Galizien. Sitz.-bericbt. d. k. Acad. d. Wiss. 55. Bd. pag. 7(5. Karrer: 1. c. pag. 144. Hiúdig im marínén Tegel, seltener im Leytbakalk und in Kostej, sebr selten im Steinsalz und S'alztbon von Wieliczka. Haufig. 16 Quinqueloculina s i g u a t a B s s. Beüss: Neue Foramiuiíeren aus den Scbicbten des österreicbiscben Tertiarbeckens. Denksebriít. d. k. Acad. <1. Wiss. 1. Bd. pag. 385. L. Taí. 11. Fig. In Ober-Lapngy sebr selten. Sebr selten. 96 17. Q u i n q u e 1 o e u 1 i n a }) I i c a t u la R s s. Ken, ss : Die fossile Fauna dér Steinsalzablagerung von Wieliczka in Galizien. Sitz.-berieht. d. k. Acad. d. AYiss 55. Bd pag. 74. III. Taf. 2. Fig. Karrer: 1. c. pag. 145. Als Seltenkeit aus den Mérgein von Grinzing bekannt, ausserdem selteu ira Steinsalz von Wieliczka und sehr seben in Kostej. Sehr seben. 18. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a o b 1 i q u a R s s. Renss : 1. c. pag. 75. II. Taf. 6 — 7. Fig. Karrer: 1. e. pag. 145. Als Seltenheit in den Mergelschichten von Grinzing, im Salztkon von Wieliczka und in Kostej. Sehr seben 19 Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a c o s t a t a Ka r r. Karrer: Zűr Foranjiniíeren-Fauua von Oesterreich. Sitz.-berieht. d. k. Acad. d Wiss. 55. Bd. pag. 3 2. III. Tat. 4. Fig. Karrer: Wie oben pag. 146. Sehr seben in Lapugy und Kostej. Sehr seben. 20. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a g r a c i 1 i s K a r r. Karrer: Zűr Foraminiferen-Fauua von Oesterreich. Sitz.-berieht. d. k. Acad. d. Wiss. 55. Bd. pag. 361. III. Tat. 2. Fig. Hantig in Holubica (Galizien). Sehr seben. 21. Quinqueloculina o v u 1 a Ka r r. Karrer : Die miocéné Foraminiíeren Fauna von Kostej in Bánát. Sitz- bericht. d. k. Acad. d. Wiss. 58. Bd. pag. 147. 11. Taf. 8. Fig. Sehr seben in Kostej. Sehr selten. 22. Quinqueloculina Ungeriaua d’O r b. var. s t e n o- s t o m a K a r r Karrer: 1. c. pag. 141. 11. Taf. 3. Fig. Sehr seben in Kostej. Sehr selten. 2o. Quiuqueloculina incrassata Ka r r. Karrer: 1. c. pag. 148. II. Taf. 10. Fig. Sehr selten iu Kostej. Sehr selten. 24. Q u i n q u e 1 o c u l i n a 8 c h r o e k i n g e r i i Ka r r. Karrer: I. c. pag. 149. II. Taf. 12. Fig. In Kostej sehr selten. Die Schalen dieser Art sind in dér Grösse verschieden von den Kostejer, denn bis dérén Lángé 1 — 7-5 mm. betragt, ist die Lángé dieser nur 0'5 mm. Sehr selten. 25. Quinquelocnlina ornatissima Ka r r. Karrer: 1. c. pag. 151. III. Tat. 2. Fig. Nicht hantig in Kostej. Nicht selten. 26. Q u i n q u e 1 o c u 1 i na A t r o p s Ka r r. Karrer : 1. e. pag. 152. III. Taf. 6. Fig. In Kostej ziemlich selten. Eine dér haufigsten Farmén dieses Fmulortes 27. Quinquelocnlina pere g ]■ i n a d’O r b. v a r. e d e u t u 1 a m i h i. Taf. III. 4—6. Fig. Die Schale ist óval, zusammengedriiekt, glatt und wird aus am Riicken schueidigen Kammer gebildet. Hinten ist sie beinahe gerade, die letzte Kammer ist obeu mit eiuem Bogentheil sehief abgesfcutzt und umfangt untén rund die Vorletzte Die Náhte sind tiet. Die zahnlose Mundbffuung ist láng und sehmal In Ganzén gleicht die Gestalt dér Quinqueloculina peregrina d’Orb. ■), von dér sie sich aber durch die Fönn des obern Theiles dér letzten Kammer und durch das Fehlen des Zahnes unterscheidet. Die Lángé betragt 1 mm. Eine dér haufigsten Formen ‘) d’Orbigny : Die foasllen Foruiniuifereu cles tértimén Beckens von Wien. Földt. Közi. XI. évf. 7 98 28. Q u i n ( | u e 1 o c u I i u a R á k o 8 i e n s i s n. s p. (III. Taf. 7 9. Fig. Besitzt ciné glatte, beinabe rundé Schale ; ini Dureksehnitt ein ungleicbseitiges Fiinfeek hildcnd. Dic letzte Kammer ist ültén gerade und umfasst untén dic Vorletzte rund. Auf dér vorderen Seite sind die zwei letzten Kamin ern ihrer ganzen Lángé nach beinahe gleich breit, die mittleren Kannnern stelien stark liefvor. Hinten ist die Mittelkammer kiéin. Die Kannnern zeigen int D und) seb n itt stumpfkantige Vierecke, zvviseben welcben die Natlic selír gut sichtbar sind. Die Mundöffnung ist rund, und besitz: cinen am Ende síeli verbreitcnden Zahn. Zeigt die nieiste Aehnliclike.it zűr Quinqueloeuliua badensis d’Orb. Q, von weleher sie síeli aber durch die runde Gestalt und dureh die Gestalt des Zalines unterseheidet. 1 mm. láng. Nicht selten. 20. Q u i n q u e 1 o e n l i u a E r m a n i B o r n. v a r. t r i g o- n o s t o m e a rn i b i. (III. Taf. 10-12. Fig Dicse kleine Art ist breit,, óval, glatt, oben sebieí gestutzt, untén rund. Hinten wcuig tlacli, vvo dic Mittelkammer auch kiéin ist; vorne stelien die Mediankammcrn boeb hervor. Dér Rücken dér Kammern ist stunipf, eekig ; die Nalite sind nieht sehr deutlicb. Die Mundöffnung ist dreieckig, in weleher dér ziendieh lángé am Ende angesehwollene Zalin sitzt. Dér Gestalt nacb stimmt die Fönn mit dér Quinqueloeuliua Errnani Ború. 2) ganz iiberiu nur ist bei dicsér die Mundöffnung rund. 03 mm. láng. Sebr selten. 30. Q u i n q u e 1 o c u 1 i n a Kre n n e r i n, s p. (III. Taf. 13—18. 1 ig.) Diese bier sebr bautige Art, variirt dér Gestalt nacb, hald ist sie scblank, bald breit; bei ersteren ist die letzte Kammer vorgezogen, was bei letzteren kamu benierkbar vvird. Bei allén Exemplareu befinden ■) (FOrbigny : Die fossilen Foraminiferen des tertiaren Beckens von Wien. Bovnemann : Die microscopisclie Fauna des Septarienthones v. Henasdorf bei Berlin. Zeitsclirift d. dentscli. geol. Gesellsehaft. VII. Bd. yg sich aber übereinstimmeude Merkmale, welcke ikre Z us amme ng e h ö ri g- keit allsogleich erkeuutlich machen. Die Schale ist bei Allén trübe, ausserdem sitzen darin kleine Kieselpartikelchen, die manchmal hervorstehcnd, dér Schale ein un- ebenes Aussere verleihen. Die Kammern sind so am Hűeken wie an den Sciten eonoav, vier- eckig; die letzte umfasst nur sehr wenig die vorletzte. Hinten eonver- giren die letzteren Kammern sehr stark, wodnreh ein tief eindringen- der Winkel ge bibiét wird, in dessen Spitze die Mittel-Kammer sitzt. Verne stelien die Mediankammern stark liervor, auf diescr Seite sind die Xiihte kamu sichtbar. Bei Allén ist die Mundöffnung rund mit einem am Ende sich verquerenden kurzen Zahn. Einige Körmén stehen dér Quinqueloeulina latidorsata Rss. ') nahe, bei welcher aber dér Hűeken dér Kammern geradc ist, die Nahte tief und bei welcher die letzte Kammer keinc verlangerte Köbre besitzt. Die Lángé betragt U-7 — 1 m. m. Sehr haufig. b) Peneroplidea . Peneroplis Montf. 1 . Peneroplis p 1 a n a t u s 1?. & M v a r. 1 a e v i g a t a K a r r. Karrer : Die miocéné Foraminiferen- Fauna von Kostej in Bánát. Sitz- berieht. d. k. Acad. d. Wiss. 58. Bd. pag. 153. Ili Taf. 7. Fig. Nieht selten in Kostej. Hantig. 2. Peneroplis Háttéri d’Orb. sp. Dendritina Haueri d’Orb. d’Orbigny : Die fossilen Foraminiferen dcs tertiaeren Beekens von Wien. pag 134. VII Taf. 1. 2. Fig. Peneroplis Haueri d’Orb. Beüss: Die fossile Fauna dér Steinsalz- ablagerung von Wieliczka in Gáli /ben. Sitz.-bericht. d. k. Acad. d. Wiss. 55. Bd. pag 77. Peneroplis Haueri d’Orb. Karrer : 1. e. pag. 153. Heimisch im Leytbakalk des Wiener Beekens, sehr selten im Stein- salz von Wieliczka, haufig in Kostej. Einc dér hautígsiten Foraminiferen dieses Fundortes. *) lieuss : Neue Foraminiferen aus ben Schicliten des österreischen Tertiar- beckens. Denkschriít. d. k. Acad. d. Wiss. I. Bd. 7* 10C 3. Peneroplis Juleana d’Orb. sp. Dendritina Juleana d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag 131. VII. Taí. 3. 4. Fig. Peneroplis Juleana d’Orb. Ivarrer : 1. e. pag 153. Sehr selten im Leythakalk und in Kostej. Sehr selten. 4. Peneroplis austriaca d’Orb. sp. Dendritina elegáns d’Orb. d’Orbigny: 1. e. pag 135. VII Taf. 5. 6. Fig. Spirolina austriaca d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag 137. VII Taf. 7—0. Fig. Peneroplis austriaca d’Orb. Reuss : 1. c. pag 77. Peneroplis austriaca d’Orb. Karrer : 1. e. pag 153. Ziemlich selten im marínén Tegel und Leythakalk des Wiener Beckcns, selten im Salzthon von Wieliczka, in Kostej niclit sehr selten. Haitiig. 5. Peneroplis La u b e i Ka r r. Karrer: 1. c. pag 154. III Taf. 9. Fig. Von Kostej als Selten beit bekannt. Dicse von Karrer beschriebene Art war nur in cinem vollstiindigen (vieleicht. juugen) Exemplar im untersuehten Matériáié angetroffen. Was die Zahl dér die Spirálé bildenden Kammern und dic daran be- lindlichen Rippen anbelangt, stimmt ganz tiberein mit dér gegebenen Beschreibung, nur die Zahl dér Kammern, die den Stáb bilden, zeigt grosse Abweichung, denn Karrer gibt zwanzig an, dics Exemplar besizt aber nur seehs, wodurch auch die Lángé von 2.5 mm. nicht er- reicht wird. Die Lángé betragt P3 mm. Sehr selten. 6. P e n e r o p 1 i s a s p e r g i 1 1 a K a r r. Karrer : 1. c. pag 154. III. Taf. 9. Fig. In Kostej nicht selten in zwei Schlemmriickstanden. Nicht selten. Vertebralina d’Orb. 1 . Vertebralina g i b b o s u 1 a d’O r b. s p. Articulina gibbosula d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 282. XX. Taf. 16—18. Fig. 101 Selten in Tarnopol (Galizien). Sehr selten. 2. V e v t- e b r a 1 i n a suleataRss. s p. Articulina sulcata Rss. Renss : Neue Foraminiteren aus den Schiehten des österreiehi seben Tertiarbeckens. Denkschrift. d. k. Acad. d. Wiss. I. Bd. pag 383. NLIX Tat', 13 — 17. Fig. Renss: 1. e. pag 73. Karrer : 1. c. 155. Nieht selten in Lapugyer Tegel, sehr selten in Steinsalz und Salz- 1 hon von Wieliezka. und in Kostej. Sehr liauíig'. 3. \r c i’ t e b ]• a 1 i n a e 1 o n g a t a K a r r. Karrer: 1. c. 155. 111 Tat'. 10. Fig. Sehr selten in Kostej. Bis jetzt fanden síeli nur Bruchstücke. Sehr selten. 4. V e rtebralina t‘ o v e o 1 a t a n. s p. (III. Tat. 19 -21. Fig.) Die Sohale ist, mehr, weniger hreit, óval, auf beiden Seiten un- gleieh zusammengedrüekt, dér Rlieken dér Kammern ist, rund, die Nahte wenig tief. Die lángé zusammengedrtiekte Mundöffnung ist mit einer glatten angesehwollenen Wulst versehen. Die Sehale ist mit un- regelmassig vertheilten Grilbchen géziért. Ü’5 m. m. láng. Nieht selten. c) Oriitulinidea. Alveolina d'Orb. 1 . Alveolina r o t e 1 1 a d’O r b. s p. Orbiculina rotella d’Orb. d’Orbigny : 1. c. pag. 142. VII. Tat'. 13. 14. Fig. Alveolina rotella d’Orb. Karrer: 1. e. pag. 1 5(3. Selten in Búj túr, hantig in Kostej. Sehr hiiulig. 10? 2. A Ive öli 11a meló Fi elit. et Moll. d’Orbigny : 1. c. pag 147. VII. Taf. 15. 16. Fig. Beüss : Pie fossile Fauna dér Steinsalzablagerung von Wieliezka in Ga- lizien. Sitzbcricht. d. k. Acad. d. Wiss. 55. Bd. pag. 78. Karrer : 1. c. pag 15(5. lm Leythakalk, in Búj túr und in Steinsalz von Wieliezka bán¬ iig, in Kostej sehr hantig. Dic allerhaufigste Fönn dieses Fundortes. 3. Alveolina H a u e r i d’O r b. d’Orbigny: 1. e. 148. VI 1. Taf. 17. 18. Fig. Karrer: 1. c. pag 157. In den Mérgein dér höhern Schichtcn des Wiener Beckens bán¬ iig, seltener im marínén Tegel, sehr Ilii útig in Kostej. Mcht selten. III. Foraminiferen mit poröser Kalkschale. a) PolymorpMnidea. Polymorphina d’Orb. 1. Polymorphina gibha d’Orb. s ]». Globulina gibba d’Orb. d’Orbigny: 1 e. pag 227. XIII. Taf. 13 14. Fig. Polymorphina gibba d’Orb. Beüss: 1. c. pag. 88. Polymorphina gibba d’Orb. Karrer: l. e. pag. 172. Hantig im marínén Tegel und Leythakalk des Wiener Beckens und in Kostej, nicht selten in Salzthon und Steinsalz von Wieliezka. Selten. 2. Polymorphina punét a ta d’Orb. sp. Globulina punctata d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 220. XIII. Taf. 17. 18. Fig. Polymorphina punctata d’Orb. Karrer: 1. e. pag. 173. Nicht hantig im Badener Tegel, sehr selten in Kostej. Sehr selten. 1 03 3. Polymorphina t u b e r c u la t a d’Orb. s p. Globulina tuberculata d’Orb. d’Orbigny : l. c. pag. 230. XIII. Taf. 21. 22. Fig. Polymorphina tuberculata d’Orb. Karrer: 1. c. [tag. 173. Nicht hantig im mari non Tegel, sehr sclten in Kostej. Nioht sclten. 4. P o 1 y m o r p h i n a s p inos a d’O r b. s p. Globulina spinosa d’Orb. d’Orbigny : 1. c. pag. 230. XIII. Taf. 23.. 24. Fig. Polymorphina spinosa d’Orb. Karrer: I. c. pag. 173. Eine haufige Fönn im Leytbakalke, selten in Kostej. Selten. 5. P o 1 y ni o r p h i n a le p rosa R s s. lieuss : 1. c. jtag. 89. IV. Taf. 3. Fig. Karrer : 1. c. pag. 173. Sehr selten im Salzthon von Wieliczka und in Kostej. Selten. ti. P o 1 y m o r p h ina f o v e o 1 a t a R s s. Reuss : 1. c. [tag. 90. IV. Taf. Fig. 2. Karrer : I. c. pag. 173. Sehr selten im Steinsalz von Wieliczka und in Kostej. Sehr selten. h) öryptostegia. Chilostomelia Rss. 1 . C h i 1 o s t o ni e 1 1 a o v o i d e a R s s. Reuss: Neue Foraminiferen aus den Selii chfen des österreichischen Tertiarbeckens. Denkschrift. d. k. Acad. d. Wiss. I. Bd. [tag. 380. XLVIII Taf. 12. Fig. Reuss : Obiges Citat pag. 96. Karrer: I. e. pag. 178. In marínén Mergel von Grinzing, im Salzthon von Wieliczka und in Kostej sehr selten. Sehr selten. c) Globiger inidea. Globigerina d’Orb. 1 . Glo bigerina bulloides d’O r b. d’Orbigny: I. c. pag 163. IX. Taf. 4 — 6. Fig. Ken ss : Die fossile Fauna dér Steinsalzablagerung von Wieliczka in Ga- lizien. Sitzbericht. d. k. Acad. d. Wiss. 55 Bd. pag. 93. Karrer : 1. c. pag 179. Hantig im marínén Tegel des Wiener Beckens, seltener iin Ley- thakalk. Hantig im Salzthon von Wieliczka, dagegen seltener im Stein- salz. In drei Proben hantig in Kostej. Sehr selten. Truncatulina d’Orb. 1 . T r u n c a túli n a 8 c h r e i b e r s i i d’( ) r b. s p. Rotalina Schreibersii d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 154. VIII Taf. 4 — 6 Fig. Truneatulina Schreibersii d’Orb. Karrer: 1. c. pag. 180. Hantig im marínén Tegel und im Leythakalk, ziemlich hantig in Kostej. Hantig. 2. Truncatulina Haidingerii d’Orb. s p. Rotalina Haidingerii d’Orb. d’Orbigny : 1. c. pag. 154. VIII. Tat. 7—9. Fig. Truncatulina Haidingerii d'Orb. Reuss : 1. c. pag. 100. Truncatulina Haidingerii d’Orb. Karrer: 1. c. pag. 180. Nicht sehr hantig im marínén Tegel und Leythakalke des Wie¬ ner Beckens, sehr selten im Salzthon von Wieliczka, bániig in Kostej. Selten. Discorbina Park & Jón. 1. Discorbina piano rbis d’Orb. sp. Asterigeriua planorbis d’Orb. d’Orbigny : 1. c. pag. 205. XI. Taf. 1—3. Fig. Discorbina planorbis d’Orb. Reuss: 1. c. pag. 101. Discorbina planorbis d’Orb. Karrer: I. c. pag. 184. 105 Selír selten im marínén Tegel, characteristisch fül* die kölieren Schichten tles Leythakalkes. Haufig im Salztbon und Steinsalz von Wieliczka, sehr selten in Kostej. Selír selten. 2. Discorbina obtusa d’Orb. sp. Rosalina obtusa d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 179. XI. Taf. 4 — 6. Fig. Discorbina obtusa d’Orb. Reuss. 1. c. pag. 102. Discorbina obtusa d’Orb. Karrer : 1. c. pag. 184. Selten im marínén Tegel, haufiger im Leytbakalk, sebr selten im Steinsalz von Wieliczka und in Kostej. Sebr selten. 3. Discorbina s t e 1 1 a t a R s s. Reuss: 1. c. pag. 101. V. Taf. 1. Fig. Sebr selten im Salztbon von Wieliczka. Sebr selten. 4. Discorbina squamula R s s. Reuss. 1. c. pag. 101. V. Taf. 2. Fig. Karrer: 1. c. pag. 185. Im Salztbon von Wieliczka und in Kostej sehr selten. Sehr selten. d) Rotalidea. Rotalia (Lám.) Park. & Jón. 1. Rotalia Beccarii Linn. sp. Rosalina viennensis d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag 177. X. Taf. 22 — 24. Fig. Rotalia Beccarii Linn. Reuss : 1. c. pag. 104. Rotalia Beccarii Linn. Karrer : 1. c. pag. 187. Nicbt sehr haufig im marínén Tegel des Wiener Beckens, umso verbreiteter im Leytbakalk* nicbt selten im Steinsalz von Wieliczka, sehr haufig in Kostej. Xieht selten. 106 e) Polystomellidea. Nonionina d’Orb. 1. Nonionina Soldani d’Orb. d’Orbigny : 1. pag. 109. V. Taf. 15. 16. Fig. Reuss 1. c. pag. 105. Karrcr : 1. c. pag 189. lm marínén Tegel, Leythakalk und im Salzthon von Wieliczka hautig, nieht selten im Steinsalz von Wieliczka, selten dagegen in Kostej. Nieht selten. 2. Nonionina perforata d’O r b. Nonionina perforata d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 110. V. Taf. 17. 18. Fig. Nonionina punctata d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 111. V. Taf. 21. 22. Fig. Nonionina perforata d’Orb. Reuss : 1. c. pag 106. Nonionina perforata d’Orb. Karrer: 1. c. pag 190. Nieht sehr hantig im Leythakalk, sehr selten im Salzthon von Wieliczka und in Kostej. Nieht selten. 3. Nonionina co mm un is d’Orb. Nonionina communis d’Orb. d’Orbigny : 1. c. pag. 106. V. Taf. 7. 8. Fig. Nonionina Bouéana d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 108. V. Taf. 11. 12. Fig. Nonionina communis d’Orb. Reuss : 1. c. pag. 106. Nonionina communis d’Orb. Karrer: 1. c. pag. 190. Sehr hantig im marínén Tegel und Leythakalk, selten im Stein¬ salz und Salzthon von Wieliczka, hautig in Kostej. Háuíig. 4. Nonionina granosa d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 110. V. Taf. 19. 20. Fig Karrer: 1. c. pag. 190. Nieht sehr hautig im Leythakalk, sehr selten in Kostej. Nieht selten. 107 Polystomella Lám. 1. Polystomella obtusa d’Orb. d’Orbigny : 1. c. pag 124. VT. Taf. 5. 6. Fig. Karra- : 1. c. pag. 191. Nicht hantig im Leythakalk, sehr selten in Kostej. Nicht selten. 2. Polystomella Fichtelliana d’O r b. d’Orbigny : 1. c. pag. 125. VI. Taf. 7. 8. Fig. Reuss: l. c. pag. 106. Karrer : 1. c. pag. 191. Selten im marínén Tegel, háufiger im Leythakalke, sehr selten im Salzthon und Steinsalz von Wieliczka und in Kostej. Nicht selten. 3. Polystomella c r i s p a Lám. d’Orbigny: 1. c. pag. 125. VI. Taf. 9 — 14. Fig. Reuss : 1. c. pag. 106. Karrer: 1. c. pag. 191. lm marínén Tegel, hauptsachlich aber im Leythakalk sehr han¬ tig, háufig im Salzthon und Steinsalz von Wieliczka, selten in Kostej. Eine dér hautigsten Formen dieses Fundortes. 4. Polystomella flexuosa d’Orb. d’Orbigny: 1. c. pag. 127. VI. Taf. 15. 16. Fig. Karrer: 1. e. pag. 191. Selten im marínén Tegel und in Kostej, háuíiger im Leythakalk. Hauíig. 5. Polystomella Antonina d’O r b. d’Orbigny: 1. e. pag. 128. VI. Taf. 17. 18. Fig. Selten im Leythakalk. Sehr selten. 6. Polystomella Listeri d’O r b. d’Orbigny : 1. c. pag. 128. VI. Taf. 19 — 22. Fig. Selten im marínén Tegel. Sehr selten. Beriehtigung zu dem 10. Jahrg. d. Földtani Közlöny, 18S0. Seite 327 Zeile 4 von untén lies Cerithium statt Ceritheum „ 334 19 .. oben Ansickt .. Auswalil. „ 347 „ 1 „ untén Worte dylus“ ist das Anfilhrungszeiclien nach dem „aníührt“ statt nach dem Worte „Spon- zu setzen. 348 6 untén lies Richtigkeit .statt Richtigkeit. 353 « JJ 9 „ ÍJ ÍJ Budensis „ Badensis. „ 370 „ 20 „ oben ein Theil seines statt sein Theil eines. „ 370 5 „ untén Einwendung statt Einwendug. „ 371 „ 8 „ oben íí von statt am. FOLD TANI KOZL OXY. 4 5. szám . XT. évf. 1881. ERTEKEZESEK. Adatok a Hargita déli részének petrographiájahoz. Budai Józseftől. (Előadva a magy. föleit, társ. 1881. évi márczius hó 2-án tartott szakülésén.) A Hargita hegycsoport déli elágazásai közt vau egy kegysor, mely ✓ délnyugotí irányban Csikmegye és Erdővidék közé beékelve, ezen két területet egymástól elvá'asztja. Ez a hegyláncz, mely az emlitett terüle¬ tekre nézve vízválasztót is képez, megszakadás nélkül húzódik egészen Tusnádig. A hegygerinc/, magassága mindenütt meglehetősen egyenletes, de vannak egyes nagyobb kúpalaku emelkedései is, mint pl. a Baróth- küve, Mi' ácshegy, Kakukhegy és a Pelecske. A Hargitának ezen ágát a Büdös hegycsoporttól — mely petrographiai tekintetben ezen hegyek¬ nek folytatását képezi — a tusnádi Olt-áttörés választja el. Az 1878-ik év nyarán többször volt alkalmam ezen hegységbe ki¬ rándulni s az ekkor gyűjtött anyagot az 1879-ik évben az egyetem ás¬ ványtani intézetében részletesen meghatároztam. Az eredmény az, hogy több oly kőzetféleséget sikerült fölismernem, melyet eddig a hegység nevezett részeiről senki le nem irt s épen ezért el nem mulaszthatom az elért eredményeket és a helyszínén gyütött tapasztalataimat közölni, mert meggyőződésem, hogyha valaki vidékünk eruptív kőzeteinek rész¬ letesebb tanulmányozásába bocsátkoznék, adataimban egyes lényeges támaszpontoknak jutna birtokába, melyek a kitűzött czélt sok tekintet¬ ben megkönyitenék. Ki kell azonban előre jelentenem, hogy a leírandó kőzeteknek csak bizonyos lelhelyeken való fellépését constatálhatom, de azok elter¬ jedéséről és más kőzetekkel való érintkezéséről adataim részben hiᬠnyosak, mert a kutatást a sürü járhatatlan erdők és a buja növényzet igen sok helyen majdnem lehetetlenné teszik. A nevezett hegylánczból bejártam a Mitács hegy nyugoti és délnyugotí oldalát egészen a tetőig; innen a hegygerinczen át a Pelecskére menten s ezen hegynek keleti, délkeleti részét, valamint tetejét is fölkerestem. Részletesebben csak egy a hegység fő elágazásától délkeletre fekvő hatalmas emelkedést, a Nagy- Morgó hegyet kutattam át, mely az eruptív vidéknek legérdekesebb 8 Földt. Közi. XI. évf. 110 pontját képezi s ezen magánosán álló begyet egész terjedelmében, több irányban bejártam. A Nagy-Morgó begy a nagy-baczoni erdőségek közt, közvetlenül a kárpáti homokkő szomszédságában fekszik s a homokkő a begy alatt íekvő patakok vízmosásaiban igen sok helyen föltárva található. A kö¬ rülötte fekvő apróbb begyek közül hatalmasan kiemelkedik s bár a Pelecske vagy Mitács magasságát nem éri el, de a Büdös hegycsoport csúcsának magasságát már megközelíti. A Herbicb-féle térképen a kegy a kárpáti homokkő területbe van fölvéve, ámde én meggyőződtem, hogy a hegy egész tömegét Trachytok képezik, melyeknek töredékei a begy lejtőjét apróbb -nagy óbb tuskókkal elborítják, de a kőzettöredékek a begy teteje felé folyton nagyobbodnak s végre a hegytetőn jól kiemelkedő, öszefüggő szirtet alkotnak, minek alapján bátran állíthatom, hogy ezen begy Trackytja — bár kissé távol esik a központi Trachyt-tö megtol — vab'tban szálban fekvő kőzet. A Nagy-Morgó hegyen kétféle Trachyt fordul elő, t. i. Biotit Ampkibol Oligoklas Quarz Trachyt és egy Tridymitet tartalmazó Plagioklas Trachyt. A két Trachyt-féleség közül a Tridymit- tartalmu határozottan öregebb mint az Oligoklas Quarz Trachyt, mivel az utóbbi kőzet a hegységnek majdnem minden pontján számtalan zár¬ ványt tartalmaz az előbbiből ; a zárványok mogyoró nagyságuakon kezdve egész fejuagyságuakig váltakoznak s néha egyetlen tuskóban 7 — lü-et is találhatunk. Olykor a Tridymit Trachyt zárványokban még egy másik Tridymit Trachyt zárványt is láthatunk, tehát a Tridymit Trachytok sem egyetlen eruptiónak voltak eredményei. A két Tracbyt-faj közül a hegység fölépítéséhez lényegesen csak az Oligoklas Quarz Trachyt járul; ellenben a Tridymit tartalmú Ampkibol- Plagioklas Trachyt elterjedése igen korlátolt s csupán a begy déluyu- goti tövében a „Sóspatak“ uevif helyen látunk belőle egyes nagyobb tuskókat. magánosán vagy a fiatalabb Trachyttal öszefüggésben. ügy látszik, hogy a későbbi nagymérvű Oligoklas Quarz Trachyt eruptió a régibb, de kevés elterjedéssel biró Ampbibol-Plagioklas Tracbytot vég¬ kép eltemette. Megjegyzem itt, hogy Plagioklas tartalmú Quarz Trachy¬ tok vagyis Daeitok a Hargita hegycsoportból ez ideig ismertetve nem voltak s a Biotit-Amphibol Oligoklas tartalmú savasabb Trachytok ed dig csupán a Büdös hegycsoporton vannak kitüntetve. Áttérve a kőzetek leírására, megjegyzendőnek vélem, hogy minden egyes górcsői praeparatumot vagy lángkisérleti. eljárást külön nem irok le, hanem az ugyanazon kőzetféleségről nyert eredményeket öszefog- lalva közlöm; ha a különböző lelbelyü példányokon azonban valami eltérés tapasztalható, az mindig külön kiemelve van. 111 B iotit- Am'phibol - Oligoklas- Quarz-1 rachytok. A Nagy-Morgó különböző pontjairól. A kőzetek alárendelt világosszürke vagy sárgásvörös alapanyagᬠban nagy meuyiségü ikerrovátkás, jól liasad(') fehér üvegfényü Plagio- klas látható. A kristályok 5 — 8 mm. kosznak. A Biotit hatszöges fénylő fekete lemezkéi már gyérebben vannak az alapanyagban s gyakran 2 mm. széles és 4 — 5 mm. kosza kexagonos oszlopkákká nőttek ősze. Az Amphibol ritkán föllépő nagy egyénei 5 mm. kosznak és 2 mm. átmérőjüek ; az apró fénylő fekete tiiidomn vékony Amphibol-kristály- kák azonban sáriin vannak a kőzetbe behintve. A nagyobb Ampkibolok fénytelenek, mállottak, a kisebbek rendesen épebbek. A kőzetben gyé¬ ren hintve viztiszta zsirfényii Quarznak apróbb-nagyobb kristályai is láthatók, még ritkábban egyes zsirfényii zöldes Angit kristály is föltű¬ nik. A kőzet sok tekintetben hasonlít a Büdös hegység Oligoklas Tra- chytjához, de lényegesen különbözik attól a Qnarz jelenléte és a Tita- nit hiánya által s minthogy kőzetünk szabad Qnarzot is tartalmaz, hihetőleg még savasabb mint a Büdös hegycsoport Oligoklas Trachytja. Górcső alatt a viztiszta szabályos körvonalú földpát metszetek jó hasadást s polarizált fényben a koszanti metszetek siirii ikerrovát- koltságot, a haránt metszetek többnyire héjas szerkezetet mutatnak. A földpátok néha egészen épek, mások a széleken fehér át nem látszó kaolin kéreggel vaunak körülvéve. Zárványai közül találunk alapanyag, iiveg, légbuborék zárványokat s majdnem mindenik egyénben több-ke¬ vesebb számú viztiszta tiiidomn hoszu Apafitok A földpát-repedésekbe néha utólagosan képződött Limonít is behatolt. Az Amphibolok és Bio- titok a legkülönbözőbb megtartási állapotban láthatók s az egészen ép egyénektől kezdve a végkép elmállottakig mindenféle átmenetek észlel¬ hetők ; a szürkésfehér vagy fekete felhős áttetsző mállási termények a kristály ép magvát körülveszik, néha azonban a teljesen elváltozott ásványok helyét már csak a mállási termények jelölik, melyek a leg¬ több esetben még mutatják azon ásványmetszetnek alakját, melynek el- mállásából képződtek. A sárgásbarna Amphibolok haránt metszetei a oo P, co 'Pco alakot mutatják, továbbá a jellegző rhombmezők is föl¬ tűnnek. A Biotitok finom leveles hasadást tüntetnek elé, végeiken ki- czafatosodnak, OP-re függélyes hexagouos metszeteik át nem látszok, nem dichroitosak. Némely Amphibolon héjas szerkezet is észlelhető ; az ilyen kristályon egy külső világosabb és egy belső sötétebb burok lát¬ ható s ezen sötét mag dichroitosabb mint a külső világos burok. Quarz a csiszolatban nem látható, mert a laza alapanyagból csiszoláskor kihull, 8* 112 de a lángkisérletben sajátságos negatív tulajdonságai alapján könyen kimutatható. Az Angitoknak szürkészöld szinii, dichroismust nem mu¬ tató szabálytalan körvonalú kristályai ritkán láthatók a csiszolatban s polarizált tényben néha mint ikrek tűnnek föl. Az alárendelt alapanyag¬ nak csak kis része áll isotrop színtelen vulkáni üvegből ; legnagyobb részét apró földpát léczek és egy közelebbről meg nem határozható sárgásbarna szitui, apró oszlopokat képező nem dichroitos ásvány ké¬ pezi s ezekhez még gyakran kis menyiségü Apátit is járul. Plagioldas-Ampibol-Tridyinit-Trachytok. Nagy-Morgó hegy, Sóspatak, a hegy dny. részéről. A szürkés szitui kőzetek igen aprószem ii s rendesen mállóit, fény¬ telen elegyrészeket tartalmaznak. Egyes példányok a gyéren kivált na¬ gyobb plagioklasoktól porphyros színezetűek, de a földpát-kristályok nagy része igen apró szürkésfehér, zsirfényü vagy fénytelen, szabálytalan alakú és sem ikerrovátkát, sem hasadást nem észlelhetünk rajtok kézi nagyitóval. A nagyobb fehér, fénytelen kristályok anyira mállottak, hogy körömmel is karczolhatók. A füldpátokkal egyenlő menyiségben vannak elegyedve az apró fénylő fekete Ampkibolok s a kőzet uralko- dólag ezen két ásvány alapanyag nélküli granitos elegyéből áll s ezek¬ hez — mint járulékos elegyrészek — igen gyéren előforduló Biotit-leme- zek és zöldes Angitok csatlakoznak. A kőzetben helylyel-közzel borsó vagy bab nagyságú Limonittal bevont barna üregek is láthatók ; ezek némelyikében utólagosan képző¬ dött 1 m. m. átmérőjű fehéres Tridymit hexagonok vannak kiválva olykor magánosán, máskor a jellegző hármas ikrekben. Olykor a Tridymitek is Limonit kéreggel vannak bevonva. Mint utólagos kép¬ ződmény ritkán előfordul ezen üregekben egy apró négyzetes rend¬ szerbe kristályodó rozsdaszinü ásvány is, melyen kézi nagyitóval tisztán lehet látni az mP és oo P oo öszetett alakot. Ezen ásványt köze¬ lebbről csak akkor lehetne meghatározni , ha az elemzéshez kellő menyiségü anyagot gyüjthetnénk, de ez — tekintve a kristály apró¬ ságát és gyér előjövetelét, — aligha fogna sikerülni. Górcső alatt látni, hogy a kőzet egyenlő menyiségü földpát alap¬ anyag nélküli granitos elegye. A földpát többnyire egyenlő nagy¬ ságú rövid-léczalaku metszetekkel van képviselve ; egyszerű fényben viztiszta átlátszó, közepén gyengén sárgás szinii. — Hasadást nem mutat, de annál több egyénen láthatók repedések. Két nikol között csak a kristályok szélei mutatnak egyöntetű színjátékot, a kristály közepét 11°. képező szabályos alakú sárga rész a tényt nem polarizálja s csak egyes kristálykák vagy kristály foltok mutatják néha a plagioklasféle pótszine- ket. A kőzet íöldpátja tehát teljesen sanidinossá lett s hogy ezen kőzet a hő behatásának volt kitéve, arra a Tridymit jelenléte is utal. Az Amphibolok szabálytalan körvonalú bősz- vagy harántmetszetei erősen mállottak s néhol vöröses barnák, máshol mállási terményekkel vannak környezve ; főtengelylyel egyközes metszetei harántul erősen meg van¬ nak repedezve, sőt a repedéseknek megfeleloleg el is válanak a tagok egymástól. Ez a tünemény is hihetőleg az utólagos hő behatásának tulajdonítható s én már a Büdös-hegy alatt előforduló Oligoklas Tra- chyton is észleltem az Amphibolon hasonló haránt repedéseket és elvᬠlásokat. A rhombmezős metszetek gyakoriak s a dichroismus a legtöbb kristálynál még elég élénk. Sárgásbarna szinii Biotit metszetek és zöldes szabálytalan alakú Angitok a csiszolatban nagyon ritkán látha¬ tók. A többi elegyrészek között tetemes menyiségii és nagyságú hoszu viztiszta Apátit tűk láthatók. PlagioMas-Amphibol-Trachyt, mint zárvány a Biotit- Amph.- Oligoklas Tra- chytban. A Nagy-Morgó tető keleti vésze. A kőzet úgy az elegyrészek viszonyos menyiségére, mint szövetére nézve egyezik az elébb leirt Tridymit Trachyttal, csakhogy a hólya¬ gos űrökben és erekben képződött ásványok abban hiányzanak. A szürkés szinii kőzet elegyrészei oly aprók, hogy mikroskoposan már föl sem ismerhetni. Górcsővel vizsgálva látjuk, hogy az elegyrészek köl¬ csönös viszonya egyezik az elébb leirt kőzetével, de a megtartási álla¬ potban lényeges a két kőzet közötti eltérés, amenyiben itt az uralkodó Amphibolok és a járulékos elegyrész gyanánt szereplő kevés számú Biotitok legnagyobb része teljesen elmállott ; mindazáltal egyes foszlᬠnyok, vagy magvak a mállási termények közepén épen is találha¬ tók. Apátit sokkal nagyobb menyiségben van jelen, mint az előbbi kőzetben. A Plagioklas metszetek alakja és nagysága egyezik a Tridymit Trackyt földpátjáéval, csakhogy ezen kőzetben a földpát tel¬ jesen ép, jól hasad, ikerrovátkos s belseje szürke vagy fekete porral van hintve. Ezen Trachyt tehát kiilsejére és elegyrészeinek viszo¬ nyos menyiségére nézve egyezik az előbbivel, de eltér attól abba#, hogy Tridymitet nem tartalmaz és íöldpátja nem sanidinos. A két Tracbytféleség földpátját a Dr. Szabó-féle lángkisér- leti eljárással többször meghatároztam. A Biot. Amph. Ólig. Quarz 114 Trachyt földpátja minden kísérletben jelleges Oligoklas viselkedést mutatott. A Plagioklas Amphibol, illetőleg Tridymit Tracbytokból az apró földpátot elkülöníteni nem lehetett s ez okból a kőzet egész anyagával tettem kísérletet, de a felerészben apró íöldpátokból álló anyag alig lestette a lángot és épen nem olvadott, ennélfogva föld¬ pátja csak Anorthit lehet. Én még a helyszínén a kőzetek ásvány- associatiójából következtettem arra, hogy a Tridymit és Amphibol Tra- chytok íöldpátja bazieusabb, mint a fiatalabb Biotit Amph. Quarz Trachyté, mert a Biotit nagyobb meuyiségben való fellépése a Tra- chytokban, savasabb, teljes hiánya vagy alárendelt volta bazieusabb földpátra enged következtetni. Ezeket tekintetbe véve, előttem igen valószínűnek látszott, hogy a Tridymit tartalmú kőzet — mely már granitos szövetére nézve is megegyezik a Dioritokkal, — talán a másod korban jött létre s mint ilyent az aphanitos Dioritok közé lehetne sorolni. Ezen kérdés eldöntése végett bejártam a Nagy-Morgó hegy alatt mindenütt feltárva lévő kárpáti- homokkő területet egész terjedel¬ mében, de a homokkőben nyomát sem találtam a Tridymit tartalmú kőzetnek. Hazánk Trachytjairól ma már nagy általánosságban állít¬ hatjuk, hogy a bennük levő földpátok savassága korukra nézve is fontos szerepet játszik ; annál feltűnőbb volna, ha ugyanazon eruptív területen basicusabb földpátu Trachytok volnának öregebbek. Egyelőre tehát azon állítást koczkáztatom, hogy a Tridymit és Amphibol tartalmú Plagiokl. kőzet vagy másodkori, vagy ha a harmadkorban jött létre, akkor talán egy az Oligoklas Trachyt kitörését jóval megelőző sava¬ sabb eruptioi eyclus végső basicusabb tagját képezte. A Nagy-Morgó hegy alatt a kárpáti homokkövek közül számtalan kitűnő savanyuviz forrás fakad föl; ezek azonban - mint a székely - ség lakta megyék sok más természeti kincsei — nincsenek kellőleg értékesítve. A Nagy-Morgó területét megismerve, térjünk azon eruptív töme¬ gekhez, melyek az öszeftiggő hegygerinczeket és a hatalmasabb emel¬ kedéseket alkotják. — Kis-Baczon falut elhagyva és északi irányba térve erdő-boritotta hegyi feusikra érünk, mely fölfelé lankásan ugyan, de folyton emelkedik s a falutól északra fekvő Mitácshegy alatt elvég¬ ződik, mert itt már az eruptív kőzetek tömege meredek begyet alkot. Maga a fölötte kiemelkedő Kakukhegy nevű csucscsal egyike a leg¬ magasabb pontoknak ; ezen hegy éuy.-i irányban a Fekete-hegyre és a Barőthkőre néz, délkeleti irányban a Eclecske nevű csúcsra, mely utóbbitól két jelentéktelen hegynyereg választja el. A Pelccskehegy az Olt jobb partján eső Hargita ágazat nagyobbszerü emelkedései közt a legvégső. 115 Ezen hegyek alkotásához részint normál, részint módosult Tra chytok, részint Basaltok járulnak. A Peleeske tető, a hegyoldal keleti és dk-i része a Nagy-Morgó-hegy Biot. Amph. Oligoklas Traehytjához hasonló Traehytokból áll. A Trachyt alapanyaga világosabb szürke¬ szinti, zsiríényü. Ebben kiválva láthatók : iivegíényii, fehér, hasadást és ikerrovátkát nem mutató, hézagos repedésekkel telt sanidinos kül¬ sejű földpát ; egészen ép Biotitok és Amphibolok, egyenlő menyiség- ben. Górcső alatt a makroscoposan sanidinosnak látszó földpát szép ikerrovátkákat mutat; a Biotitok barna szűrnek, az Amphibolok kissé zöldesek, de nem mállottak. A Quarz és az Angit, a kőzetből hiány¬ zik. Alapanyaga nagyrészt isotrop. A földpát lángkisérletileg meghatᬠrozva oligoklasnak bizonyult. A Peleeske hegy Trachytjában kár¬ páti homokkő zárványt is találtam. A Mitács tetőn szintén előfor¬ dulnak Biotit Amph. Ólig. Trachytok Quarz nélkül, de már igen mállott állapotban. A téglavörös szinii mállott alapanyagban a földpátokon kívül a többi elegyrész erősebb elváltozását észlelhetjük. — Górcső alatt jól megtartott nagy Oligoklasokat, kevésbé ép Amphibolokat és Biotitokat látunk a kőzetben uralkodni. Alárendelten előfordulnak az Oligoklasnál jóval kisebb kristályokban egyes orthoklasok ; végre az alapanyagot a tömött basaltok léczalaku apró földpátjaira emlékeztető iker plagioklasok képezik s ezek szép tinidal szövetet mutatnak. A Biot. Amph. Oligoklas Trachytot Quarz nélkül alunitosodva is megtaláljuk a Mitács hegy alatt az „Erczes borrá* közelében s úgy latszik, hogy az alunitos Trachytok a hegy alatt a gerincz irányában folytatódnak, mivel a Peleeske hegy alatt is nagy terjedelmű alunitos Trachytot találtam, a normál Trachyttal öszeíüggésben, mely utóbbiak fokozatosan mennek át a fehér alunitos módosulatba, de a Biotit ren¬ desen a teljesen elváltozott Tráchytban is meglehetősen megmaradott és biztosan fölismerhető. „Erczes borviz"-uél az alunitos Trachyt szom¬ szédságában májbarna vagy szürkeszinii édesvízi Quarz is található, néhol 1 — 2 méter vastagságban is. A Quarz nádféle növények szár- részletét, továbbá alunitosodott Trachyt darabokat tartalmaz, tehát a Trachyt alunitosodása után képződött. Az édezvizi Quarzok Bibarcz- falva és Füle községek határaiban is gyakoriak s Füle határaiban a „köves császló“ nevű helyen vannak erősen kifejlődve. A Basaltok a Mitácshegy nyugoti és dny-i oldalán a Trachytok közé benyomulva nagy elterjedéssel bírnak és igen változatosak úgy a szövetre, mint a megtartási állapotra nézve. Daczára annak, hogy a Hasalt mind a hegytetőn, mind a hegy alján érintkezik az Oligoklas Trachyttal, még sem sikerült a közelben Trachyt zárványt találnom ; ámde úgy találjuk, hogy a Trachyttal érintkező coutact Basaltok mind 116 a hegytetőn, mind a hegy alatt igen sok apró praeexistált Amphibolt tartalmaznak, melyek valószínűleg a Hasalt eruptio alkalmával megol¬ vadt Trachyt tömegből kerültek a kőzetbe ; a praeexistált Amphibolok száma néha oly tetemes, hogy a kőzetet makroscoposan vizsgálva Amphibol Trachytnak is tarthatnék. A kőzetben az elegyrészek sza¬ bad szemmel is láthatók s igy a kőzet doleritosnak mondható válfaj. A Hasaltok külseje inkább a Trachytokra emlékeztet, amenyiben a kőzet lapos darabokban válik el, érdes törésű, de kagylós törést csak ritkán, oszlopos elválást soha sem mutat. A Hasaltok színe lehet szürke vagy fekete, sőt a mállottabb pél¬ dányok között téglavörösek is előfordulnak. A hegy alsó részéről gyűjtött példányok teljesen tömöttek, de a hegy teteje felé közeledve a kőzet mindinkább likacsossá lesz, de a likacsok mindig aprók marad¬ nak s a kőzet salakossá vagy hólyagossá soha sem válik. A lika¬ csok íölülete Limonit által sárgára van festve, miáltal a kőzet színe lényegesen módosul. Gyakoriak az olyan Hasalt tüskök, melyekben uj- nyi vastagságú Angiiban gazdag erek váltakoznak világosabb színű, inkább földpáthan bő erekkel ; ezen erek a természetben nagyban elő¬ tüntetik a ílnidal szövetet. Hasaltunk füldpát hasalt s uralkodó elegyrésze a Plagioklas 1, rit¬ kán 2 mm. hoszu tűket képez a kőzetben; iivegfényii, színtelen, de a fekete háttér miatt rendesen szürkének vagy feketének látszik. Egyes kézi példányokban fehér szinti földpátok vannak sűrűn hintve. A hegy¬ tetőn lévő likacsos contact Hasaltok földpátja gömbölyödött, fénytelen fehér, sauidinos s hasadást vagy ikerrovátkát nem mutat. — A föld- pát lángkisérletileg meghatározva, Labrador-Bytownit közt ingadozik. Az Olivinnak zsirfényü gyantasárga kristálykái sűrűn vannnak a kő¬ zetbe hintve és macroscoposan is föltűnnek s csupán ott nem ismerhe¬ tők föl, a Int] a serpentin képződés vagy a vasvegyek kiválása az ás¬ vány rovására erősen előre haladt, mivel ily esetekben az ásvány zöld vagy vörös burokkal vétetik körül. Magnetitct és Augitot macroscoposan nem észlelhetünk, az előbbit azért, mivel apró poralakban van a kő¬ zetbe hintve, utóbbit azért, mert szilié az alapanyag sziliével egyező lévén, nem vagyunk képesek attól megkülönböztetni, de a téglavörös színű mállottabb Basáitokban az Angit oszlopok, mint zsirfényü, sötét szürkészöld vagy fekete szinti elegyrészek, már határozottan kitűnnek. Az Angitok a lángot gyengén festik alkaliára és a 11. kísérletnél sárgás¬ zöld színű gömbbé olvadnak. Górcső alatt kétféle nagyságú földpátot látunk; a nagyobb egyé¬ nek széleiken viztiszták, közepükön különböző színű felhős mállási ter¬ mények láthatók ; ritkán egészen épek is előfordulnak A nagyobb 117 egyéneknél olykor egyszerit fényben is fölismerhetjük az ikreket, mivel az öszenőtt egyének különböző koszuságuak lévén, a hoszmetszetek két végén sajátságos ki-beállások láthatók, melyek az öszenőtt egyé¬ neknek felelnek meg. Az apró földpátok átlászók, viztiszták s rendesen egyenszög alakú metszetekben tűnnek föl. Polarizált fényben úgy a nagyobb, mint a kisebb egyének sokszorosan öszetett ikreknek mutat¬ koznak. Az Angit, f'öldpát után a legnagyobb menyiséget teszi ki a kőzetben ; a hoszmetszeteken egy, a haránt metszeteken két irányban mutat hasadást s haránt metszetein a cc P, co £ go, go Í5 go combinatio és az Augit-féle rhombmezők is láthatók. Az egyének nagysága változó. A nagyobb egyének olykor egy központ körül csillagalaku csoportokká nőnek ősze ; a kisebbek nagyszámú apró kristály-egyénekből alkotott kristályhalmazokat, Mohi szerint „Angit szemeket4' képeznek, de a kü¬ lönálló egyének mindig uralkodnak a kőzetben. Az Angit szine vas¬ tagabb csiszolatokban világoszöld, kellő vékonyságú csiszolatokban szürkészöld, majdnem színtelen. Néha egész raját zárják be az apró Olivin kristályoknak; gyakoriak még a Magnetit, alapanyag és légbu borék zárványok is. Polarizált fényben látjuk, hogy az Angit egyé nek legtöbbnyire ikrek és pedig igen gyakran nem is egyszerű, hanem polysinthetes ikrek s vannak esetek, a hol az öszenőtt egyének száma a plagioklasokét megközelíti s ha az Angit sajátságos szinjátékára nem ügyelünk, polarizált fényben a két ásványt öszetévcszihetjük. Az Olivin a csiszolatban ritkán szabálytalan külső alakkal, gyakrabban hoszukás hatszögü vagy rhombalaku metszetekben gyakori s metszetei legvalószínűbben a cc P, m P oo oo P oc combinatióból származtathatók le. Az egyének között vannak egészen épek is, de a legtöbbnek szélén sárga színit mállási terményt, vagy kevés szürkészöld ser- pentint látunk ; belsejükben az üveg és légbuborék zárványok gyako¬ riak. A nagyobb Olivin egyének néha apró Angitok halmazával vannak beburkolva, a mi onnan magyarázható, hogy az izzónfolyó lávából az Olivin mint nem olvadó elegyrész először vált ki s a könyen olvadó és így később képződött Augitok a már kiképződött Olivin kristályt kö¬ rülzárták. Sósavval étetett csiszolatból az Olivin teljesen eltűnt s helyén kovasavhydrátból álló kocsonyás anyag maradt visza, melybe a fuch- sin oldat behúzódott s azt vörös színűre festette. A Magnetit apró fe¬ kete kristálykákban vagy poralakban sűrűn hintve fordul elő a kőzet¬ ben. A szürke vagy kékesszürke színű Basaltokban a kristályok na¬ gyobbak, de ritkábbak ; ellenben a fekete színű Basáitokban az apró poralaku magnetitek rendkívül sűrűn vannak hintve s a kőzetnek in- tensiv fekete szint kölcsönöznek. Az elegyrészekhez viszonyítva alárendelt alapanyag áll részint a fényt nem polarizáló színtelen üveg- 118 magmából, részint nagy menyiségii színtelen mikrolithokból, mely utób¬ biak az obsidiánokéhoz hasonló fluidal szövetet képeznek. — A Mitács alatt „Rakottyás“ nevű helyen található sok praeexistált Amphibolt tar¬ talmazó Basaltban az alapanyagot tisztán vulkáni üveg képezi. A többször említett téglavörös szinii Basaltban a Magnetit Limo- nittá változott s az alapanyagot sárgára íesti, de az elegyrészek repe¬ déseibe is behúzódik és itt dendrites rajzokat képez. Ezen kőzet Olivinja olykor vérpiros Hámatittá, máskor sárgás vagy íeketés mállási termé¬ nyekké változott, de néha ezek között még megtaláljuk az el nem vál¬ tozott Olivin magvat. A kőzetet tehát utólag elváltozott elegyrészek testi k sárgára. A Mitács hegy alatt Rakottyásnál és a Mitács hegy tetején lévő Basaltok • — melyek az Oligoklas Trachy tokkal érintkeznek — sanidi nos íöldpátjuk és a sok praeexistált Amphibol által különböznek a töb¬ biektől ; — a tetőn előforduló szívós, szürke, likacsos Basalt kevesebb, a rakottyási tömött fekete Basalt jóval több Amphibolt tartalmaz. Ezen kőzetek csiszolatát górcső alatt nézve, látjuk, hogy a földpátok barnaszinii üvegzárványokkal ösze-visza vannak hálózva s csak az üvegzárványok között fennmaradott részek polarizálják a tényt. Oli- vinjeik és magnetitjeik aprók, alapanyaguk isotrop. A 3 — 4 mm. hoszuságu praeexistált Amphibolokat górcső alatt nézve, látjuk, hogy a széleken megolvadtak s kerületükön sajátságos fekete szinii olvadási kéreg képződött s a kéreg föUiletét néhol nagy számú apró Angitok, Olivinek, földpátok raj ózzák körül és burkolják be. Elég gyakran látható, hogy a széleiken megolvadott Amphibolokba alapanyag részle¬ tek, apró Olivinok vagy Angitok is benyomultak, de az Amphibol bel¬ sejében e miatt származott beöblösödések rendesen keskeny csatornával még öszefüggenek az alapanyaggal s a beöblösödések széle — épugy mint a kristály egész kerülete — fekete olvadási kéreggel van szegé¬ lyezve. Könyen belátható, hogy a metszeteknek csak bizonyos síkjában észlelhetjük az Amphibol és zárványai közt a fennforgó viszonyt, (épen mint az Achatoknál), mig más síkok irányában keresztülvitt metszetek¬ ben az Amphibol a belehatolt ásványt teljesen körülzárhatja. Az Amphi¬ bol olvadási foka a Szabó-féle eljárás szerint : 5. A bibarczfalvi Amjit-Trachyt. Ez a Trachyt a tulajdonképeni eruptív területtől távolabb, a Con- geria rétegek közé ékelődve Bibarczfalva mellett a „Tirkó“ nevii hegy kúpalaku alacsony emelkedését képezi. — A ref. temető fölött 119 fekvő egyik alacsonyabb kúpon a Tracbytot már régóta fejtik épít¬ kezési czélokra s itt látható, hogy szálban fekvő Trachyttal van dolgunk. A bibarczfalvi a nagyobb elegyrészeket tartalmazó féleségekhez tartozik. A teljesen ép kőzet zsirfényü, sötétszürke, majdnem fe¬ kete alapanyaggal bir, mely az athmospheriliák behatása folytán bizo¬ nyos mélységig barna szint kap. Az elegyrészek közül makroskoposan föltűnnek a jól hasadó ikerrovátkos Plagioklasok uagy, viztiszta egyénei, az Angit fekete oszlopkái ellenben jóval gyérebbek. A kőzet egyöntetű¬ ségét néhol fehér dudoros Calcedonnal bevont üregek szakítják meg. A kőzet földpátja lángkisérletileg meghatározva Anorthitnak bizonyult. Górcső alatt a szabályos körvonalú viztiszta földpát metszetek jó hasadást s polarizált fényben ikerrovátkákat, olykor zónás szerkezetet mutatnak. Az Angiinak szürkészöld kristálykái, — melyek már gyéreb¬ bek nem bírnak dichroismussal, harántmetszeteiken néha a P,x> P oo, cc P oc láthatók. Az egyének között gyakoriak a törött és a széleken hiányosan kiképződött kristályok ; egyes esetekben ikreket is képeznek. Egyes kisebb leneseszerü üregek a kőzetben eredetileg előfordultak s ezek falán feunőve apró Angitok és viztiszta színtelen Zeolith tűk lát¬ hatók, az utólagosan behúzódott Calcedon vagy mész által teljesen kö¬ rülvéve; ezen két utóbbi anyag az üregeket teljesen kitölti. A kőzet meglehetős menyiségli alapanyaga áll részint üvegmagmából, melybe igen sok apró magnetit van hintve, továbbá apró Augitok és színtelen mikrolithok halmazából. A bibarczfalvi Augit-Trachytban egy másik világosabb sziuü kö- nyebben málló Augit-Trachyt zárvány is előfordul. Bevégezve az eruptív kőzetek leírását, rö\iden érinteni fogom azon viszonyt is, mely vidékünk üledékes cs eruptív kőzetei közt fennáll. Az erdővidéki területen a Neocom kárpáti-homokkő képezi a legalsó rétegeket. Ezen rétegöszlet áll részint táblás elválásu calcit erekkel átjárt szürkeszinü tömör homokkőből, részint táblás elválásu, kagylós törésű szürkeszinü márgából, legfölül pedig csillámpala, quarz és márga törmelékekből képződött szilárd brecciák vagy conglomerátokból, — de ezen igen sok helyt föltárt óriási területű üledékes kőzetekben sehol nyoma sincs szerves maradványoknak ; eruptív kőzetzárványokat benne szintén nem találunk. A kárpáti homokkőre közvetlenül a Congeria képlet települ s a neocom és congeria közé eső nagy időközben területünkön az üledékes kőzetek képződése teljesen szünetelt. A congeria képlet áll legalul a lignit tartalmú tályagból, a fölött homokos agyagból melyre nagy vastagságban laza öszeállásu, kön)en málló durva homokkő következik. 120 A laza homokkő fölött a dr. S'aub által ismertetett növénylenyomatokat tartalmazó tetemes vastagságú lályag képlet települ. Ezen tályagra laza, meszes homokos, oszlopos elválása, kövületeket nem tartalmazó kőzet (valós ziniileg lösz) rakodott s ez utóbhi kőzet a vidék legtermé¬ kenyebb talaját képezi. Épen ezért gondoskodni kellene a vidék lakóinak arról, hogy a hol vékonyan íedi a terméketlen tályag talajt, (a mi igen sok helyen előfordul) onnan ne egykönyen moshassák el a záporok. A tályagokban nyoma sincs eruptív kőzet zárványoknak ; ellenben a laza homokkőben a Nagy Morgó Tridymit Trachytjával egyező eruptív kőzetzárványokat már találtam. A tályag és löszne nii anyag határán (Bodos, Sárospatak) végre vidékünk valamenyi eruptív kőzetének ma- radványát megtaláljuk. Érdekes a savanya vizek viszonya az üledékes és eruptív kőzetek¬ hez, amenyiben ezek legnagyobb számmal ott fakadnak (öl, hol a kár¬ páti homokkő fiatalabb eruptív területtel érintkezik ; ellenben a hol a Congeria rétegek tetemes vastagságnak (Bodos, Száraz-Ajta) olt soha sem fordulnak elő. A jekelfalvi es dobsinai diallag-serpentin leirasa. Dr. Hot It Samutól. (Bemutatva a magy. földt. társ. 1881. évi márczius hó 2-án tartott szakülésén.) A Földtani Közlöny Vili. évfolyamában (201. s k. 1.) diabaspor- pliyrit név alatt irtani le egy kőzetet, melyet ezelőtt serpeutiunek tar¬ tottak. Ezen leírásom által helyre igazítottam az előbbi kutatók egy tévedését és a jekelfalvi serpentin létezését tagadóba vontam. Nagy meglepetésben részesültem azonban, midőn a múlt tanévben egy Zsakaró- ezon lakó tanítványom, Korach Jakab, egyéb ásványokkal együtt több darabka serpentint is hozott, melyeket Jekelfalva közelében gyűjtött. Nevezett tanítványom a múlt nyáron elvezetett azon ponthoz, hol a serpentint gyűjtötte és ott meggyőződtem, hogy Jekelfalva közelében valóban serpentin is fordul elő. Lehet, hogy épen ezen tisxtán felismer¬ hető serpentin volt oka a Zejszner és a bécsi geologok által elkövetett tévedésnek, melynek következtében a serpentin közelében előforduló mikroskristályos diabasporphyritot is serpeutiunek nézték. Ha Jekelfalva felett a Gölnicz folyón átvezető hídon átmenve, a szemben levő és északnyugat felé vezető völgyben egy pár száz lépés- 121 nyíre felfelé haladunk, már ni eszi rol észreveszünk egy zöldes színű kő¬ zetet, mely mészkővel van borítva. Ezen zöldes kőzet serpentin, a mészkő pedig a bécsi földtani intézet geológiai térképe szerint felső triaskori. A serpentin a tőle délkeletre fekvő diabasporphyrittól csak keskeny völgy által van elválasztva. Ha a serpentin által alkotott hegyoldalon a völgyben felfelé haladunk, igen érdekes feltáráshoz jövünk ; ott ugyanis egy vízmosás bán azt lát¬ juk, hogy a serpentin a bécsi geologok által a dyashoz sorolt veres palának fedője. Átmenve a serpentint tartalmazó hegy túlsó (nyugati) oldalára, szintén érdekes viszonyokat van alkalmunk észlelni. Ott ugyanis, megint egy nagy vízmosásban, de a hegyoldalon is, egészen világosan látható, hogy a serpentin fedőjét képező mészkő a serpentin közelében inkább homokkőhez hasonlít, mely több helyen conglomerátszerü és különböző nagyságú serpentin-részleteket zár körül, úgy hogy némileg tutiára emlékeztet. A vízmosáson túl már nem találtam a serpentin folytatását és nagyobb mélységben sem terjed tovább; tömzsiknek tekinthető, mely térfogatva nézve ugyan nem valami jelentékeny, de a diabasporphyrit közelében való előfordulása, valamint a sajátságos tuffaszerü fedője miatt elég fontos. A hol a serpentin már hoszabb idő óta fel van tárva, ott rende¬ sen tetemesen átváltozott ; egyes helyeken azonban még meglehetős ép részleteket sikerült találnunk. Az épebb darabok sötétbarna szinii, tömött, egyenetlen — szálkás törésű alapanyagában — a tulajdonképi serpentinben — a hasadási lapokon fémes gyöngyfényü, kevéssé zöldes vagy sárgásbarna szinti diai lag van körülzárva. A kevésbbé ép példányokban az alapanyag vala¬ mivel világosabb züldszinü és erekkel van átjárva, inig a diallag zsiros gyöngyfényt kap és rendesen zöldes sárgás szinti (bastitra emlékeztető) ; üvegcsőben hevítve vizet ad. Az elmállás további folyamában sárgás zöldes szint nyer a serpentin anyag is, mely azonban dendritekkel van tarkázva, a diallag pedig fényét teljesen veszítve, földes kinézésű és fehér szinii lesz. A nagyitó üveggel vizsgálva, az épebb példányok serpentin anyaga sűrű érhálózattal van átjárva, mely többnyire alaktalan anyagból állva kettősen sugártörő, de csak igen gyenge dickroismussal bíró, színtelen vagy kissé sárgás szinii részleteket zár körül. Az utóbbiakban sok eset¬ ben övszeriileg elhelyezett apró testeeskéket láthatni, melyek nagyobb (650) nagyításnál többnyire fekete szinii, teljesen átlátszatlan és szabály¬ talan alakú szemcséknek bizonyulnak be, hasonlók azokhoz, melyek a 122 kőzet egész tömegében, hol elszórtan, hol az erek és repedések menté¬ ben előfordulnak és nagyobb méreteiknél fogva, gyakran már szabad szemmel is észrevehetők. Ezen fekete szemek ásványtani természetét illetőleg valószínű, hogy magnetitnak telelnek meg; legalább bomlási terményeikből, melyek a mállottabb példányokban mint limonit sárgára festik a szemek körű i részleteket, biztosan lehet következtetni, hogy vasvegy lilétekkel van dolgunk. Azonban csekély menyiségű titanoxydot is látszanak tartalmazni, mivel a kőzet sósavban való oldata ónnal főzve gyengén ibolyaszinü lett. A diallag igen vékony csiszolatokban színtelen, vastagabbakban pedig fahéjsárga. A lehasitott lemezek szabálytalanul lefutó erekkel átjárvák. A lemezek hasadási irányára merőlegesen készült csiszolatok, tinóm, párhuzamos rostokat tüntetnek fel, melyek közül némelyek sö¬ tétre fordított nikolok között sötétek, mások pedig kékes fehérek. Sok példányban a lemezek között barna sziuii és kevéssé áttetsző vagy fe¬ kete szinü és teljesen át nem látszó testecskék vannak lerakva. A tetemesen átváltozott és nagyjában világos zöld szinü kőzet a nagyító alatt a következőket mutatja : a serpeutin-anyag rozsdasárga, homályos és áttetsző ; az érhálózat sokkal sűrűbb, mint az ép példᬠnyoknál ; a rendesen világosabb szinü erek keresztezett nikolok között világosak, holott az általuk körülzárt területek többnyire teljesen söté¬ tek. Az ép változatoknál előforduló magnetit szemek itt már egészen eltűntek és a hol kivételesen még megvannak, ott a körülöttük levő te riiletek világosabbak. A diallaglevelek többnyire már hasonlók a serpentinanyaghoz : érhálózat, mely körülzár rozsdaszinü területeket. Ha azonban harántul készült a metszet a lemez hasadási lapjára, akkor más a tüne¬ mény ; a kérdéses lemezeknek mintegy fején végig húzódik egy vagy több rozsdaszinü sáv, mely többnyire az öszes lemezekre kiterjed, de nem foglalja el azok egész hoszát. Egy ilyen átmetszetbeu tehát színtelen és rozsdásszinii foltok várakoznak, a mi arra mutat, hogy az átválto¬ zás kezdettől fogva valameuyi lemezben, de azoknak nem egész kiter¬ jedésében ment végbe. Az átváltozás további folyamában a lemezek ál¬ tal elfoglalt egész tér megsárgul és ilyenkor más szabálytalan erek is járják át. Az említett ásványokon kívül nagyítóval még gránátot is észlel¬ hetni a kőzet tömegében; különösen a már tetemesen átváltozott zöldes szinü példányokban igen gyakori. A gránát ritkán teljesen kiképződött szabályos alakkal biró kristályai mind a serpentin, mind a diallag anyagában egyaránt vaunak benőve és hol magánosai), hol fészkekben vagy kristályhalmazokbau fordulnak elő. 123 Szabad szemmel a gránátoknak még nyomát sem észlelhetni, na gyitóval azonban egészen tisztán ismerhetők fel. A gránátszemek vas¬ tagabb átmetszetekbeu rendesen zöldes színűek, vékonyabb átmetszetek- ben azonban sápadtabb a színük, sőt sokszor egészen színtelenek. Első tekintetre nagyon emlékeztetnek chloritszerü bomlási terményekre, de az átmetszeteknek rendesen élesen határ, dt kerülete, az optikai tulajdon¬ ságok, valamint a bomlás menetét feltüntető átmeneti tagok teljes hiánya az ellen bizonyítanak ; ha még felemlítem ezen mikroskopikus zárványok teljes megegyezését az alább leírandó dobsinai serpentin zöld gránitjaival, melyek szabad szemmel is észlelhetők és meghatároz¬ hatók, nem szenved kétséget, hogy itt gránátokkal vau dolgunk. A serpentin az újabb vizsgálatok eredményei szerint más ásvᬠnyoknak átváltozási terménye lévén, esetünkben is azon kérdés támad, hogy mi lehetett a jekelfalvi diallag-serpentiu anyakőzete? Minthogy kőzetünkben a serpentint szolgáltatott ásvány már oly anyira átváltozott, hogy azt biztonsággal felismerni majdnem teljesen lehetetlen — egyes helyeken a magnetit szemeknek elhelyezése emlé¬ keztet ugyan némileg az olivin átmetszetek alakjára — csak Kosén - buscli nézetét fogom felhozni, melyet hasonló öszetételü kőzetek eredetét illetőleg a Mikroskopische Physiographie etc 531. lapján közölt. Ott ugyanis azt mutatja ki, hogy sok serpentin földpáttól mentes olivin- diallag kőzetekből származik az által, hogy előbb az olivin és utána a diallag változik át serpentiuné. Ezen magyarázatot esetünkre alkalmazva, egy gránátokat tartalmazó olivin diallagot kellene a jekelfalvi serpentin anyakőzetének tekinteni és igy eleshetik azon némelyek által talán jo¬ gosultnak tartott kombináczió, mely szerint a jekelfalvi diallag serpen¬ tin genetikai öszefiiggésben állna a helyileg oly közel diabaspor- phyrithoz. A jekelfalvi diallag serpentinhez hasonló öszetételü a dobsinai, mely Dobsina városa nyugati vége közelében nagyobb tömzsököt képez. Ebben is diallag van beágyalva egy épebb példányokban sütétebb, az átváltozottabbakban világosabb sárga szinti serpentin-anyagba, mely a nagyitó üveg alatt hasonló tüneményeket mutat mint a jekelfalvi ser¬ pentin. A diallag is sötétebb színit az épebb és gyakran sárgaréz sziuii az átváltozott példányokban. A teljesen átváltozott kőzetben a diallag bomlási terményei már nem különböztethetők meg a serpen tűiéitől. Az egész tömeg szürkés sárga, fénytelen és földes. Az említett elegyrészeken kívül gránátok is fordulnak elő nagy menyiségbeu. Ezek hol magánosán, hol csoportosan vannak képződve, torzított alakúak — csak ritkán lehet az uralkodó rhombtizenkettőst 124 tisztán kivenni — és az épebb példányokban smaragdzöld, az átválto- zottakban pedig- szürkés zöldes, sőt sokszor barna szintiek. Ezen grᬠnátok a boraxgyöugyöt melegen sötét veresre, kihűlve smaragd zöldre festik— mi ckromtartalomra mutat — és Breithaupt szerint*) az Uwa- rowithoz hasonlítanak. Bomlási terményük, melyet a nagyitó üveg alatt több Ízben volt alkalmam észlelni, egy sárgás vereses, szabálytalan alakú lemezekből álló halmaz, mely némileg hámatit lemezekre ernlé keztet. A felszín közelében öszevisza menő repedésekkel van átjárva a kőzet és ezen részében ipari czélokra nem használható. Azonkívül kü¬ lönböző vastagságú (0-1 mm. — 3 cm.) asbest-erek is húzódnak át rajta, úgy hogy öszetartása ezen oknál fogva is tetemesen csökken. A dobsiuai serpentiu anyakőzetét illetőleg körülbelül ugyanaz áll, a mit a jekelfalviról mondottunk. A kárpáti homokkő különböző színének okairól, Dr. Steiner Antaltól. (Bemutatva a magy. tokit. társ. 1881. évi április hó 6-án tartott szakülésén.) Azon fajta homokkő, mely a Kárpátok mentében Galiczia és Ma¬ gyarhon határán tágas Ívben, egész hegyláuczokat alkotva rakódott le, ismeretesen kárpáti homokkő név alatt szerepel a geológiában ; azonban nem csupán földrajzi fekvésénél fogva, hanem eredetét tekintve is ugyanazon elnevezés illethetné meg, mivel mind azon kőzetmarad- ványokkal találkozunk benne, melyek a Kárpátok ős-kőzeteinek meg¬ felelnek. Találunk abban földpátokat, csillámokat, quarzot, agyagföldet stb. E maradványok a homokkőben valamely kötőszer által vannak ösze- ragasztva, mely a legtöbb esetben szénsavas mészből, vagy szénsavas mészből és magnesiából áll. A magas Tátra alján, Kézsmárk és Lőcse vidékén előforduló ho¬ mokkő, túlmenyiségben finom szemcsés, mely egész hegyláuczokat alkot e vidéken. Sok helyütt a durva szemcsés, valamint a palás homokkő is egész telepeket képez, vagy pedig ugyanazon telepben is felváltva találunk különböző homokkő-rétegeket. A homokkő rétegeinek vastagsága igen különböző szokott lenni. ) Jahrbuch dér k. k. geologiselien Eeicbsanstalt 1859. évf. X. k. 551. lap. 125 Mig a palás homokkő igen vékony, 2 — 30 mm.-nyi vastag rétegeket mutat fel, addig a tinóm szemcsés homokkőnél találunk rétegeket, me¬ lyek több méter vastagságnak is lehetnek, a nélkül azonban, hogy azok — mely eset különben a palás homokkőnél is megvan — folytonosak, azaz megszakadás nélkül vízszintesen tova futnának, hanem kisebb vagy nagyobb, néha több méter hoszu koczkákra vagy szabálytalan négyszögekre oszlanak, elválási lapjaik több milliméternyi távolság¬ ban párhuzamosan futnak és rendesen finom vasoxyd réteggel vannak födve. Gyakran elválási lapjaikon meglehetős vastag és fényes caleit- réteget látunk, mely a kőnek oly külsőt kölcsönöz, mintha annak fel¬ színe fénymázzal lenne bevonva. E calcit-réteg formája tisztán arra mutat, hogy az lassú oldásban van, mivel e réteg rendesen némely he¬ lyeken vastagabb és azonkívül az iránit is megadja, melyben az oldat mozgott és ismét megszilárdult. Sőt némely helyeken, a lapon végig mozogva, szomszéd lapokra is kiömlött. A homokkő sziue világos-kék, gyakran szürkés-kékbe játszó, vagy pedig sárga-barna. E szinkiflönbség azonban korántsem a homokkő alaptulajdonságaihoz tartozik, hanem az bizonyos átváltozásoknak kö¬ vetkezménye, melyek benső tömegében, a levegő és viz közreműködé¬ sével mentek végbe és még jelenleg is végbemennek. A homokkő eredeti és jellemző színe csak is a világos- kék, néha a szürkés-kék szili, melyre még jelenleg is nagyobb tömegek bel¬ sejében akadunk. Kisebb darabokban, vagy vékony rétegekben a ho¬ mokkő eredeti sziliét már nem mutatja, hanem egész tömegén át sárga- barnára van festve. Nagyobb tömegek is elválási lapjaikon barna színűek és e szili a tömeg belsejébe is bizonyos mélységig hatol ; még pedig minden egyes oldallaptól egyenletesen ; mig annak tulaj donképeni magva az eredeti kék szint változatlanul mutatja. Egy ily kőnél pl. a sárga-barna szili a repedés útját követi a kő kék magvába is és pedig anyiszor, a hány repedést észlelhetni benne, miáltal a rendesen szép tojásdad kék magnak alakja za¬ varva van. Ez egyúttal határozott bizonyítéka, hogy a homokkő azon részei, melyek a levegő és viz behatolását nem akadályozhatják, vagy legin¬ kább ki vannak annak téve, leggyorsabban szenvednek színváltozást. Ezen okoknak tulajdonítandó az is, hogy homokkőtelepekben a legfelsőbb rétegek már tökéletesen átváltoztak színükben, mig a mé¬ lyebben fekvők részben még változatlanok. Mély kőbányákban — milyeneket Kézsmárkon volt alkalmam meg¬ vizsgálni — még nagy átméretü koczkákat találtam, melyeknél a szín¬ változás legfölebb néhány centiméternyi mélységig hatolt, de leguagyobb Földt. Közi. XI. évf. 9 126 részük még változatlanul meg volt tartva. Egészen ép darabokat azon¬ ban ott sem találtam. Azon kérdés merül töl, micsoda természetű hatásoknak tulajdo¬ nítandó a homokkőnek e színváltozása, továbbá miféle átváltozásokban találjuk annak okát V A föntebbi adatokból nagy valószínűséggel következik, hogy e színváltozásoknál csakis a légköri behatásoknak, a levegőnek és víz¬ nek és az utóbbi által a talajból oldott szénsavnak jut a szerep, hogy azok a homokkő színváltozásának egyedüli okai. Hogy miféle hatásban keresendő a levegő- és szénsavtartalmu víznek szinváltoztató befolyása a kék színű homokkőre, annak kiderítésé¬ vel jelen vizsgálatom foglalkozik. Régibb adatokat e tárgy felett az irodalomban csak szórványo¬ san találtam. Ezek azon nézetben vaunak, hogy a homokkövek kék félesége lényegesen vasoxydult tartalmaz, mely a sárgabarna homokkő¬ ben vaséleg-hydroxyddá alakult át s utóbbi jellemző rozsda színével a homokkő kék színét sárgabarnára változtatja. A mint vizsgálatom ered¬ ményeiből kivehető , e színváltozás nem csupán a vasoxydulnak oxyddá való átalakulásának tulaj donitandó, mely különben a legritkább eset¬ ben szokott tökéletes lenni, hanem egyszersmind a homokkő egy anyag- veszteségében is keresendő, melyet az a légköri viz behatása folytán lassú kilúgozás következtében szenved. Vizsgálatom kivétel nélkül a koczkás homokkőre vonatkozik, méh eredeti kék színét belsejében még megtartotta. Biztos eredményeket a sziuváltozás okairól csak azon feltételek alatt lehetett várni, ha a vizsgálat olyan kődarabokra vonatkozik, melyekről föltehető volt, hogy azok eredetileg egyenlő öszetétellel bír¬ tak. Ezen oknál fogva mindig oly darabokat választottam, melyek nem csak egy és ugyanazon koczkadarabtól eredtek, hanem közvetle¬ nül azon határvonal mindkét oldalairól valók, melyben a homokkő kétféle színében érintkezik. Ugyanazon koczkából azonkívül, még elvá lási lapjától egy centiméternyi távolságban hasonlóan vettem egy darabot, annak eldöntése okáért, vájjon a változás az elválási lapok közelében mélyebb-e, mint azon helyeken, hol a homokkő kék színe a sárgabaruával közvetlenül érintkezik. A vizsgálandó kődarabok tinóm porrá lettek törve és lemért meuyiségekben elébb a víztartalom 100° C-nál határoztatok meg, majd azok a vízfürdőn igen hig sósavval — melynek fajsulya 1,0557 volt, tehát 11.0% sósavat tartalmazott — addig ismételten pálütattak, mig csak oldás észlelhető volt. Ezen művelet következtében egy oldatot nyertem (A) és egy oldhatlau maradékot (B). Az (A) oldatot vízfürdő 127 ben szárazra pároltam be, hogy az oldatba átment kovasav leválasz- tassék, ennek eltávolítása után a maradékban a többi oldott anyago¬ kat a szokásos módszerek szerint határoztam meg. Az oldhatlan ( B ) maradékot pedig 100° C-nál szárítottam és lemértem; tüzetesebb vizs¬ gálatnak nem lett alávetve, miután föltehető, hogy ugyanazon koczká- ból származó próbák hasonló és ugyanazon viszonyban kevert alapkő¬ zetekből állnak. A vizsgálatnak alávetetett homokkőpróbák Kézsmárk város, úgy szinte Lőcse város kőbányáiból valók. E kétféle homokkövek, külsejüket tekintve azonosnak látszottak, közöttük sem a szemcsék nagyságában, sem pedig sz ilben semmiféle különbség észlelhető nem volt. A nyert eredmények a következő táblázatokban vannak ösze- állitva. 1. A ko oldható reszeben foglaltatik. Oldható = i 00. A homokkő eredete á? o Kovasav * o j ct í> Vasoxydul NJ C/2 '<£> CG S3 v: Szénsavas magnesia Öszeg Kézsmárk i kékszinü 3,07 7,69 11,2 7,78 56,45 12,75 98,9 Kézsmárk i sárga színű, a színváltozás határán 4,55 8,8 24,4 4,6 50,66 6,57 99,5 Kézsmárki sárga szinti, az elválási lap közelében 4,65 104 24,8 4,38 48,63 6,3 99,2 Lőcsei kék szinti 2,03 6,02 6,91 7,63 61,72 14,37 98,7 Lőcsei sárga szinti, a szin vált. határán 2,45 6,62 13,11 3,9 59,92 13,6 99,6 Lőcsei sárga szinti, az elválási lap közelében 2,46 co" 13,93 3,71 59,5 13,47 99,5 9* 128 II. Közvetlenül talalt menyisegek grammokban. III. Az egesz kőben foglaltatik. Egész ko = 100. 129 S t ^ -I? bJO > * 1 cc lO rh 05 co- CO 00 GO CO 'GO t- cq. of of CD co^ co^ 03 o vO CO 00 O rH CO CO co of 05 05 05 05 05 05 05 05 05 05 05 oo CO o 00 oí rH © 03^ co rH rH C0 co fiH 03 rH G0 CO Ifi oí IC CO co~ co" rH CO 00 rH rH t> I> rH o rH 05 0- t> t> 05 00 o © rH o © CO CO 03 o Ifi rH rH ifi o rH Ol rH rH co co 05 CO 05 Lfi ifi !> co rH CO co H rH rH rH rH rH I> GO O CO *o CO CO !>► o rH ifi Ifi o o o O p. o GO 03 CC 05 05 co 05 GO t> rH l> co H CO CO 03 03 03 03 rH rH GM 03 03 C0 rí- 03 03 05 CO 0- of CO* cq^ rH r-" l> CO GO o l- o o 'fi Ó fi ^ fi ^3 o *-ö 'fi -- ö ^ N 4J ' fi bJD fin ^H fi 'fi *— * 02 „*CO ?c 'fi fi fid CD a ® "i) 5 .§ -0 SÍ '5 :g » a á'B H * ISO Ha már most a vizsgálat eredményeit az ugyanazon eredetű, de különböző sziini homokköveknél öszehasonlitjuk, a következő eredmé¬ nyekre jutunk. 1. Hogy a kék és sárgabarna színű homokkő öszetételében hatᬠrozott különbséget tüntet íöl. A különbség abban áll, hogy a kék szinti homokkőben levő vasoxydul nagy része a sárga fajban oxyddá vál¬ tozott át, továbbá hogy utóbbi azonkívül még anyagveszteséget szen¬ vedett. szénsavas mészben és magnesiában. 2. A sárgabarna homokkőnél, az elválási lapok közelében a vas¬ oxydul átalakulása tökéletesebb, mint a színváltozás határánál, úgy szinte az anyagveszteség is ott nagyobb, habár színben semmiféle különbség nem észlelhető. 3. Az alapkőzetet öszekötő anyag egy részének vesztése folytán, a sárgabarna homokkő keménysége sokkal csekélyebb, mert könyebben öszezuzható és porrá törhető mint a kék színit. A fajsulyban e különb¬ ség nem nyer kifejezést. 4. A sárgabarna homokkő oldható alkatrészekben szegényebb kőzet lévén, az tömegének bizonyos részében több oldhatlan anyagot alapkőzetet — foglal magában, mint a kék szinti fajnak egy meg¬ felelő menyisége. 5. A nedvesség tartalom az átváltozott sárga kőben határozottan nagyobb mint a kékben. 6. Igen valószínű, hogy a vas a sárgabarna homokkőben oxyd- hydrat alakban fordul elő. Következtetem azt azon átváltozásból melyet a kő izzitásánál szenved. A sárgabarna homokkő t. i. csak izzitása után mutatja határo¬ zottan a vasöxyd sziliét, amenyibcn tégla vörös szint nyer ; egy¬ úttal 1.99%-nyi vizvesztességet szenved — kézsmárkikő, — tehát a 100° C-nál eltávozó víznek leszámítása után 1.23%-nyi többletet. A kék szinti homokkő izzitás után kékes szürke és a 100° C-nál eltávozó víznek leszámítása után csak O.9°/0-nyi vízveszteséget tüntet föl. Igen valószínű tehát, hogy az izzitásnál eltávozó víztöbblet a vasoxyd hydrátvize. 7. Mindezek szerint a kék homokkő színváltozása nem csupán a vasoxyd oxydátiójában éleghydroxyddá, hanem egyúttal azon anyag¬ vesztésében is keresendő, melyet szénsavas mészben és magnesiában szenved s minek következtében az oxyd vörösbarna színe annál élén¬ kebben előtérbe léphet. * Emlitém, hogy a homokkő színváltozásának okát csakis a lég¬ köri víz működésében lehet keresni. A légköri viz, a talaj szénsavdús 131 rétegein keresztül szivárogva e gázt feloldja s igy levegővel és szénsavval telítve a homokkőtelepekkel érintkezésbe jut, mialatt azokban oldó és oxydáló hatását megkezdi és lassankint végre is hajtja. A viznek e hatása a homokkőre természetesen csak igen lassú lehet. A viz elébb a kőegyének elválási lapjaival benső és hoszabb érintkezésbe jön, legelőször azoknak külső rétegeiben foglalt kötő¬ anyagra hat oldólag, magának egyszersmind utat törvén a mélyebben fekvő rétegek felé. A szénsavas mészszel telitett viz lassankint uj és uj vizmenyiségek által helyettesittetik, melyek ismét, de már kedvezőbb feltételek alatt, oldó munkájukat folytatva, a homokkövet majd egész tömegében oldás és oxydálás következtében úgy öszetételben mint színben megváltoztatják. A viz hatása azonban itt nem áll meg, hanem folyton tart mig csak oldható részek vannak jelen, mindaddig mig az végre eredeti alkotó részeire homokká esik szét. Nagyobb homokkő tömegekben — koczkákban — valamint olya¬ nokban, melyek a föld mélyebb rétegeiben elhelyezvék s hová a viz nem hatolhat oly könyüséggel, a színváltozás sem lehet oly gyors, miért is ezen esetekben a homokkő-koczkákat legfölebb nehány centi¬ méternyi vastagságú sárgabarna réteggel találjuk körülvéve, holott bel¬ sejükben még öszetételre úgy színre nézve is változatlannak mutat¬ koznak. A mint a légköri viz a homokkő oldhatlan részei között elhelye¬ zett ragasztót oldja és eltávolítja, lassankint hajszálalaku csövecskéket alkot, melyekben szabadon keringhet és munkáját folytathatja. Ily utón átváltozott homokkövek vagy azoknak egyes rétegei, mindenesetre lika- csosabbak, mint a kék szintiek és ennek okáért a viz valamint a le¬ vegő által könyen átjárhatók. Ebben találhatjuk okát annak is, hogy a sárgabarna homokkőben nagyobb a 100° C-nál eltávozó viz menyisége. Forrásvizek, melyek homokkőtelepekben erednek, a felhozottak sze¬ rint mindenesetre sok szénsavas meszet fognak tartalmazni és pedig annál többet, mennél dusabb szénsavas mészben a homokkőtelep. E következtetést ily vizek vegyivizsgálata által tökéletesen igazolva találjuk. A Kézsmárkon és Lőcsén használt ivóvizek, melyek mindanyian homokkőtelepekből származnak, sok szénsavas meszet, magnesiát és szabad szénsavat tartalmaznak oldva, holott a más ivóvizekben rende¬ sen előforduló alkatrészek mint p. o. chlor, kénsav stb. szigorúan véve csak nyomokban vannak jelen. A lőcsei ivóvíz az ott előforduló homok- 132 kőnek megfelelőleg mészdusabb is mint a kézsmárki, melynek homok¬ kőtelepei sokkal szegényebbek ezen alkatrészben. Így p. o. a lőcsei ivóvíz, melynek két forrása a városhegyben van, literében 0,222 gramm és 0,228 gramm szénsavas meszet, 0,056 gr. és 0,074 gr. szénsavas magnesiát, azonkívül még 04 és 91 c. c. szabad szénsavat tartalmaz. A kézsmárki ivóvíz, mely az úgynevezett kőbányában ered, egy literében csak 0,143 gr. szénsavas meszet és 0,034 gr, szénsavas mag¬ nesiát találunk. Az öszefüggés a forrásvizek öszetétele és a homokkő átalakulása között tehát itt is megvan, amint mindenütt a forrásvíz alkata és a geológiai viszonyok, valamint az azokban végbemenő átváltozások között, szoros öszefüggést találunk. A Lokva hegység földtani viszonyai Halaváts Gyulától. (Egy ábrával.) A múlt (1880.) év nyarán az Alduna mentében fekvő Lókva hegy¬ ség földtani felvételét eszközöltem. E Lókva hegység nem más, mint a bánsági hegyzömnek Moldova, Szászkabánya és Báziás között háromszögalakban elterülő előhegysége, melynek legmagasabb csúcsai alig haladják meg a 600 m. tengerszin fölötti magasságot. Igaz ugyan, hogy az odavalók hegységünknek csak azon részét értik e név alatt, melyen át Belobreszka és Kusics között a Fehértemplomra vivő ut visz át s mely ut mellett, ép a hágón, a Lókva nevű ordonancz őrtanya fedet'en romjai állnak, tekintve azonban azt, hogy térképeinknek nagy része kiterjeszti e nevet az egész szóban forgó előhegységre, nem vélek hibázni akkor, midőn ezen, földtanilag egybetartozó természetes határok által határolt területet e névvel jelölöm. Felvételi területem keleti határát az ott jelentkező mesozoi üledék képezi, mely l j-Moldovától D-re a Vretjnik hegy alján kezdődik s meg¬ kerülve a Kraku Mészárost Uj-Moldova keleti ágának végénél csap át e völgyön s a Gaura Lupilort is megkerülve, egy hirtelen kanyarodás¬ sal ama völgybe ereszkedik le, melyben a moldova-szászkabányai ut vezet. E ponttól kezdve e völgy, illetőleg ut i< ányát követi a Facza Kadimnáig, melytől fogva, megtartva irányát, majdnem egyenes vonal- 133 bán Szászkabánya É-ki végéig húzódik s Szászkabánya és Román- Szászka közötti hegy egy részét még a kristályos paláknak engedve át, az utóbbi hegység ny-ti részén a Néra völgyében ér véget. Északról a Néra, Krassó -Szörény megye e legnagyobb folyója határolja azt. A Néra kacskaringos folyása e részében Román-Szászka és Kusics között a kristályos palákba vájta néhol nagyon is sziik ágyát; Kusicson túl azonban tetemes szélességű árterén folytatja hasonló irányú útját Szokolováezig, hol hirtelen délnek kanyarodva, csakhamar a Dunába szakad s ez utóbbival közösen képezi a ny-ti határt. Délről végül a Duna vet határt nem csak e hegységnek, de ha¬ zánknak is. Az ezeu határok között elterülő hegységnek Gyalu Tirbului (635 m.), Kraku Turkului (504 m.), Lissa Pojana (569 m.), Antinja Livada (508 m.) s a Vragolja (446 m.) nevű csúcsain áthúzódó vízválasztójáról É ra eső lejtője a Néróba, déli lejtője pedig a Dunába ömleszti vizeit. A Lókva hegység egy é-ny-ti egyoldalú feltolásnak köszöni létét, mi összes tektonikus viszonyain kifejezést nyer. A hegység zömét al¬ kotó kristályos palák általános csapása, eltekintve az egyes kisebb ránczoktól, ennek felel meg s nagyjában DNy-ÉK-ti. A hegységnek a törzskari térképek 74/XLIII. jelzetű lapjára eső részén e jelleg különö¬ sen szépen észlelhető, hol is a déli lejtő a Duna völgyéből hirtelen ki¬ emelkedik, mig az északi lankásan ereszkedik 1c a Néra völgyébe s az itt jelentkező diluvialis üledék ép az általános csapásnak megfelelő- leg, Zlaticza felé mindinkább keskenyülve, (edi e lejtőt. Hegységünk főzömét kristályos palák alkotják, mig úgy a déli, mint az északi lejtő szokolovácz-zlaticzai részének aljában ifjabb neogen, tvdnyomólag azonban diluvialis korú képződmények borítják, melyek te¬ temes magasságra húzódván fel, még Baziás környékén is, hol a Duna hegységünk nyugoti csücskét, a szerb parton fekvő Rama hegyet el¬ vágva, azt keresztül szeli, egyes elszigetelt foltokban fedik a kristályos palákat s a két lejtőn jelentkező diluvialis lerakodás között az öszekötő lánczszemet képezik. Mielőtt azonban e képződmények rövid ismertetésére áttérnék, megemlitem, miszerint 1870-ben Foetterle eszközölt itt átnézetes fölvé¬ telt, s észleleteit a „Verhandl. d. k. k. geol. R. Anst.u 1870. évi folya¬ mában néhány sorban leírta. Hegységünkre vonatkozó több adatot az irodalomban nem tudok. Az átnézet könyitése szempontjából a túlsó ol¬ dalon e hegység földtani viszonyainak képét adni bátorkodom, saját fel¬ vételeim után, Az egyes tagok röviden a következők. Kristályos palák. A hegység zömét, mint már fentebb emli- 134 C l £óíWo/ f-f ecjy&éfl sfijfyjúuú/ sfcézílÁjMy ZZ] IS Hil llllllllll «Nnv' IV zN ..aZ.z3 1 j ■ B1 líí -cóxtímx/ íjt7 1 Kío<& mcn i|£ (i .líu^lúfip-) JvilafL 135 fém, a kristályos palák alkotják s itt csillámpala, ekloritpala, gneiss, amphibolos gneiss és phyllit egymással váltakozó előfordulását észleltem. A c s i 1 1 á m p a 1 a fehér csillámból és quarzból áll, mely elegy¬ részeknek egymás közötti aránya igen különböző. Legtöbb esetben a csillám van túlsúlyban, Román-Pozsesenától E-ra apró gránátokat tar¬ talmazva ; Macsevics környékén azonban oly változattal is találkoztam, melyben a quarz a túlnyomó rész s a csillám csak csekély menyiség- ben, alárendelten járul a kőzet alkotásához. Több helyen azonban a csillám a zöld chloritnak adja át kőzet- alkotó szerepét s az igy létrejött c h 1 o r i t p a l a tetemes menyiségben vesz részt a rétegsorban. E kőzetben a chlorit a túlnyomó s Háziás környékén nagyobb, többnyire már barnavassá átváltozott pyrit hexae- dereket tartalmaz. És mig a tetemes vastagságú kristályos palák alsóbb részeiben csak csillám- és chloritpalával találkoztam, addig a felsőbb rétegek kö¬ zött már a gneiss is, bár alárendelten, szerepel. Radimnától E-ra akadtam az első gneissra, melynek úgy csillámja, mint nagyobb kristᬠlyokban kiváltott íöldpátja fehérszinü, mig Naidasnál veres földpátu s csilámban szegényebb gneiss rétegek jönnek elő. E gneiss granitos szövegű. Zlaticzáról Iv-re pedig a gneiss amphibolt tartalmaz nagyobb me¬ nyiségben. Belobreszka táján s a lókvai ut mentén végül graphitos, vékony palás p h y 1 1 i t e k települnek közbe. Ezen kristályos palák által alkotott képződmény általában ENy-ra (20 — 22 h.) 25 — 35 fokkal doh Neogen f o r m á t i ó, p o u t u s i e m e 1 c t. A Lókva északi lejtője alján, Langcnfeldtől K-re, közvetlenül a helység alatt torkolló árok fenekén egy kékes agyagrétegre bukkkantam, melyre az árok part¬ ján látható dilu vialis üledék rakódott. E réteg, melylyel csak itt talál¬ koztam, nagyobb mennyiségben állati maradványokat tartalmazván, abból a következő alakokat gyűjtöttem : Congeria cfr. Partschi Czjzek y) Cardium nov. form. (a C. Suessi Barb. csoportból), „ sp. (töredék), Liinneus sp. s igy korát illetőleg kétségbevonhatlau bizonyitékok birtokába jutottam. D i 1 u v i u m. Ugyancsak a Langenfeld alatti árokban az elébb ’) Ugyanaz az alak, melyet dr. Hofmann ur Zilali környékéről említ (1. Föld¬ tani Közlöny 1879. IX. kötet 207. lap). 136 említett agyagrétegre kavics rakódott le, mely kavicsot azon oknál fogva, mert a telette levő löszszel szoros öszeftiggésben van, már a diluviumba sorozom. Maga a kavics a szomszéd hegységből származik, az ott előjövő kristályos palák legömbölyített darabjaiból áll és szabad aranyszemeket tartalmaz. Régebben mostak belőle is czigányok aranyat s ezért a katona- mentesség kiváltságát élvezték, később azonban a határőr vidéki katonai kormányzat megfosztotta őket e kiváltságtól s azóta az aranymosást is abban hagyták. A Lókva E. lejtőjén jelentkező kavicscsal a I). lejtő aljában egykorú ama, a Duna völgyében Moldova és Radimua között alacsony dombokat alkotó, némi rétegzést eláruló, Román-Pozsesenánál pedig durva kristᬠlyos pala kavics közfekveteket tartalmazó sárga homok, mely — mint erről Suska táján meggyőződtem — lassú átmenetek által ép oly szoro¬ san öszefiigg a föléje települt löszszel, mint az északi lejtő kavicsa. Ezen képződmény elszakadt része azon domb, mely a moldovai sziget Ny. részén az ,,Anhöhe“ nevű határőrtanya mellett emelkedik ki a sziget alluviumából. A diluvium alsó tagjaként szereplő kavicsra, illetőleg homokra mind¬ két lejtőn lösz települt, mely lassú átmenet által szorosan öszeíügg velők. A löszre először Szerb-Pozsesenánál akadtam s innét folytonos vonulatban s tetemes vastagságban fedi a déli lejtőt, alóla a vízmosᬠsokban ki-ki bukkanva még az alaphegység kristályos palái. Báziásnál pedig, hol a Duna hegységünk csücskét, a szerb parton fekvő Ráma hegyet elvágta — fent a hegyek tetején egyes elszigetelt foltokban je¬ lentkezik, mely foltok képezik azután az öszekötő lánczszemeket az északi lejtőn Szokolovácz és Zlaticza között tetemes szélességben jelentkező lösz között. A lösz, különösen Suska táján, nagyobb meuyiségben szerves ma¬ radványokat tartalmaz. E helyen a következő fajokat gyűjtöttem : Helix arbustorum Linné. - hispida Linné. Succinea oblonga Drap. Clausilia pumila Zieg. Bulimus tridens Midi. a fedőhb részben pedig Helix pomatia Linné fordul elő. A 1 1 u v i u m. Ezen terület alkotásában a résztvevő képződmények sorozatait a patakok és folyók mentén néhol tetemes szélességben elterülő alluvium zárja be. Ezen jelenkori képződmény a szomszédos hegyekből lemosott finomabb-durvább törmelékből áll. 137 Egy balatonparti földsülyedésröl. Bernáth Józseftől. (Előadva a magy. föleit, társ. 1881. évi január hó 5-én tart szakülésén.) A földrengések, melyek hazánkban huzamos idő óta kisebb-nagyobb hatással gyakran észlelhetők, újabb időben különösen Zágráb városában és környékén tudvalevőleg igen nagy intensitással nyilvánultak. Mindez okozza, hogy jelenleg azon tüneményeket tokozott figyelemmel kisérik, melyek a földnek rengésére, hasadására vagy sülyedésére vonatkoznak és ez okból korszerűnek tartom egy kis földszakadásról, vagy helyeseb¬ ben mondva : földsülyedésröl, rövid jelentést tenni, mely nehány év előtt a Balaton éjszakkeleti partján lett észlelve, de eddig még tár¬ gyalva nem volt. Az első jelentést dr. Szommer Antal űrtől, a közelíekvő Balatonfő- Kajár nevű községnek főorvosától kaptam, ki engem azután a töldsii- lyedés helyére vezetni szíveskedett. A Balatonnak éjszakkeleti partja Akarattya pusztához tartozik, mely Kenese és Lepsény falvak között fekszik. Az itteni part hoszu dombnyulványból áll, mely a Balaton vizét mint valamely magas gáttöltés szegélyezi. A hoszu dombnyulvány, melynek kullámalaku háta 200 — 250 lábnyival magasabban fekszik mint Balaton vizszine, a két oldalán nagy ellenkezést mutat a dőlési viszonyokra nézve és pedig mig a parti oldalának lejtője a tó széléig dőlvén, majdnem függőleges part¬ falat képez, addig a dombnyulvány másik oldala, Lepsény és Kajár léié, kis dőlés-szög alatt ereszkedik a lapályba. A fővárosból kiindulva a leirt partot leghamarábban érhetjük el, ha vasúton Lepsényig és innét kocsin Akarattyára megyünk. A vidék domborzati viszonyának természeténél fogva itt annál magasabbra jutunk, minél közelebbre haladunk a tó partjához, de a Balatonból előbb mit sem látunk, mig csak a már Lepsényről kivehető magas látási határnak végvonalát el nem értük. Még nehány lépést előre és rögtön az imént leirt magas partfalon állunk, hol nappal és derült időben meglepő szép tájkép terül előttünk el. A hegynyulványnak bizonyos pontján magánosán álló terebélyes óriási szilfa áll, mely a környéken „Rákóczi fája“ név alatt általánosan ismeretes. E fa a leírandó földsülyedés helyéhez közel áll és e helynek küuyebh felkeresésére mintegy Útmutatóul szolgál ; mint óriási la egyéb¬ ként hazánk botanikai uevezeteségei közé tartozik. Mellékesen legyen még említve, hogy társulatunk volt elnöke, 138 boldogult K u bi u y i Ferencz, sok kedvencz terve között az is szerepelt, hogy a hazánkban levő és történelmi nevezetességgel biró óriási fákat természethii rajzokban közzéteszi, miért is 1873-ban Akarattya pusztára egy ügyes rajzolót küldött, ki ott a Rákóczi iának rajzát elkészítette. A terv kivitelét Kubinyi halála gátolta meg és a sok pénzáldozattal és nagy szorgalommal gyűjtött számtalan adat és rajz mind elveszett. A Eákóczi-fa közelében van tehát ama hely, Ind a magas part- laluak egy része függőleges irányban a mélységbe siilyedett. A partfal¬ nak anyaga finom homokból áll. mely nagyon kevés agyag által van összetartva 1 1 a partfalnak dőlése, saját meghatározásom szerint, 52 és 58 fok között váltakozik. A Balaton lecsapolása előtt, tehát vagy 20 évvel előbb, a viz az itteni partfalnak lábát mosta és a folytonos hullámzás majdnem vízszintes tófeneket alkotott ; de most, a lecsapol- tatás után, a viz széle viszavonult, ugv hogy jelenleg a lejtős partfal és a tóviz között széles és majdnem vízszintes párkány létezik. A földsiilyedés egyedül a lejtős part falában történt, körülbelül a falmagasságnak alsó harmadában és oly módon, hogy a part falában lioszu nyílás és mély gödör keletkezett. A gödör vagy 130 öluyi hoszu és a tópart szélével párhuzamos ; a gödör szélessége és mélysége kü¬ lönféle helyen nagyon váltakozó és több ölet teszem Közvetlenül a partfal lábánál vagy félölnyi magas és szakadatlan dombvonalt láttam, melynek hátán széles hoszusági repedések voltak. E dombvonal épen a gödör alatt és előtt létezett, párhuzamosan és avval egyenlő hoszusággal birf. Ezekből következtethetni, hogy a mélységbe siilyedett földtömeg az alatta levő űrnek levegőjét öszeszoritotta, mely a partfal lábánál az aránylag legkevesebb cllentállást találván s ott a földet emelve, a domb¬ vonal hasadékain keresztül elszállott. A tárgyalt földsülyedést az 1869-dik évi tavaszon észlelték. A tüne¬ mény egyedüli szemtanúja egy ott tartózkodó süketnéma (!) juhpásztor volt. Adott jeleiből anyit vettek ki, hogy a földsiilyedés helyi földren¬ gés és erős durranás kísérete mellett ment véghez, mire a juhok szana¬ szét rohantak és meszire futottak, úgy hogy a szegény pásztornak sok bajba került, inig a gondjára bízott állatokat öszekereste. A leirt földsülyedésnek tüneménye földalatti űrt tételez fel és na¬ gyon valószínű, hogy ez a barlangszerii iir újabb időben és egyedül a víznek oldóhatása következtében keletkezett. Senki sem hinné, hogy a földalatti és keresztül szivárgó viz (az úgynevezett forrásvíz) képes legyen oly tömérdek sok szénsavas meszet s egyéb földes anyagokat oldani, de ha a kifolyó forrásvíznek, vala¬ mint az oldatában levő anyagnak menyiségét meghatározzuk, azon 1S9 meglepő meggyőződéshez jutunk, hogy a viz évenként nagy mennyi¬ ségit sziklatömeget old és távolit el, minek következtében megfelelő nagy földalatti üreg vagy barlang keletkezik. Példaként akarom a budapesti hévvizeket felhozni és kis számítás által kimutatni, menyi kőzettömeget visznek ezek a földből ki és hogy mily nagy ür képződik ez által. A tett meghatározások alapján a hévviz menyisége, mely 24 óra alatt Budapesten fakad, a következő : a budai oldalon fakadó öszes hévviz 868,000 akó vagy 49,119 km. a margitszigeti ártézi kútból fakadó hévviz 279,012 „ „ 15,789 „ a Víii ősiig éti ,, ,, ,, , , 13,434 ,, ,, 760 ,, öszeseu 1.160,446 akó vagy 65,668 km. Az eddigelé végrehajtott vegyivizsgálatok alapján tudjuk, hogy a budapesti hévvizek rendesen egy liter vízben egy gram (nehány budapesti hévvizben még valamivel többet is) szilárd alkatrészt (száraz, vizment lepárlási maradékot) oldva tartalmaznak, mely túlnyomólag szénsavas mészből áll. Ezer liter (— 1 köbméter) vizben foglaltatik e szerint legalább 1000 gramm (= 1 kilogr.) szilárd alkatrész és igy tehát a 65668 köb¬ méter budai hévvizben legalább 65668 kilogr. oldott anyag. Ha most tudni akarjuk, mily nagy térfogat felel meg valószínűen a feloldott anyagnak és ha kívánjuk, hogy a számítás egyszerit és a nyerendő szám lehetőleg kicsiny legyen, akkor felteszem, hogy a hévviz által a legtömöttebb mészsziklák egyike lett megtámadva, melynek fajsulya = 3, azaz, hogy a melyből 1 köbméter mészkő 3000 kilogram¬ mot nyom. Az egyszerit osztás mutatja, hogy a 65668 kilo oldott anyag (65668 : 3000 =) 21.889 köbméter mészkőnek felel meg. A végeredmény, melynek számadatai mindenesetre kisebbek a valóságnál az, hogy a 65668 köbméternyi budapesti hévviz, mely 24 óra alatt a sok forrásból fakad, legalább 65668 kilogrammnyi szilárd alkatrészeket tartalmaz oldott állapo bán, mi által a legkedvezőtlenebb esetben 21. 9 köbméternyi (vagy 3.2 köböluyi) földalatti ür keletkezik, mely egy év (= 365 nap) alatt 7989.5 köbméternyi (vagy 1 1 7 1 . 3 köb- ölnyi) térfogattá válik. Ha az utolsó térfogatot, hogy nagysága könyebben szemlélhetővé legyen, koczkává átváltoztatjuk, akkor minden koczka-él hosza 1 9. )8 mé¬ ter (= 10.0 öl) és e koczkába fér azután egy nagy négy-emeletes ház, ha egy-egy emeletnek magassága 4 méter, továbbá az utczai szélessége valamint az udvar felé szóló harmadik mérete vagyis kiterjedése husz- husz métert teszem Ha tekintetbe vészük, hogy a budapesti hévvizek éveukiut vagy 140 8000 köbméternyi földalatti űrt előidéznek és hogy (levonva a két uj artézi kútra eső 25 perczentet) vagy 6000 köbméternyi Lir századok és századok óta folyvást évenkint keletkezik, köuyea belátható, hogy a főváros és környéke alatt nagyszerű barlangok vannak, melyek évenkint nagyobbak lesznek, minek következtében földalatti szikla-szakadások beáll hatnak a m lyek helyi földrengéseket okoznak. Sokan, kik a főváros csen¬ des kültelkén laknak, gyakran észlelnek gyönge földrengést és földalatti morajt. A mit a hévvizek Budapesten előidéznek, azt okozzák a forrás¬ vizek máshol is k sebb-nagyobb mértékben és sokféle módosításban és e tünemények osztályába sorozom a leirt balatouparti földsülyedést is, mely annak idején ritkasága miatt a környéken feltűnést és érdekelt¬ séget keltett. RÖVID KÖZLEMÉNYEK. A Várallyán előforduló ásványvizekről. (Bemutatva a magy. löidt. társ. 1881. évi május hó 4-én tart. szakülésén). Bornschegg Szervácz bányamüvezető nr szívélyessége által azon kellemes helyzetbe jutottam, hogy a Tolnamegye Várallya község¬ ben fekvő három ásványvízforrásról következő, ha nem is teljesen ki¬ merítő, de talán nem is minden érdeket nélkülöző adatokat közölhetem. Nevezett községben*) következő ásványvízforrások léteznek: l. A „várallyai forrás'*, mely egy kis könyedén öszetapadt homok¬ ban létező hasadékból ered és a községi bányaműtől déli irányban körülbelül 1/4 órányi távolságban fekszik. A víznek hőfoka 10.7-° H, kifolyási menyisége pedig perczenkint 4 liter vagyis 24 óra alatt körül¬ belül 5760 liter. A viz tiszta és sós izü. 2. A „Büdöskut" létezik az úgynevezett Ördöghegy északkeleti végén, ezen hegység déli lejtjén ; a várallyai bányaműtől 1 l/3 órányira. A viz, melynek hőfoka és kifolyási menyisége meg nem határoztatott, ivásra teljesen alkalmatlan. Ö. A „Györgyén kút" tekszik az előbbitől 650 lépésnyire ugyan¬ azon hegylejtőn és úgy mint az, a püspöki erdőbirtokon. Ezen forrás vize tiszta triss és iható ; hőfoka a várallyai forrásénál alacsonyabb, kifolyási menyisége pedig nagyobb. *) L. Földt. Közi. 1879., p. 138. 141 Bornschegg ur ezen 3 forrás vizeit vegyelmeztette és ezen Molnár János budapesti gyógyszerész által véghezvitt vegyelmezésnek minó'leges eredménye a következő. Alkatrészek vonatkoztatva 1 liter vizmenyiségre Várallyai forrás Büdös kut, Györgyén kut Kétszer szénsavas mész • jelen jelen jelen ( Magnesia jelen jelen jelen 1 Nátron semmi jelen jelen Vas semmi jelen jelen Mangan semmi nyom jelen Chlornatrium nyom semmi semmi Kovasav jelen jelen jelen Kénsavas mész nyom semmi semmi A szilárd alkatrészek öszege C-435 0315 0-206 Mind ezen háromféle vízben a kétszer szénsavas mész a főalkat¬ rész, a többi alkatrészek esak igen csekély menyiségben fordul¬ nak elő. Jód, brom, fluor, bor és szerves részek ezen vizekben nem ész¬ leltettek, ammóniám pedig igen csekély menyiségben van jelen ; a vizek szagtalanok és gázszegények. Végre még megemlíthető, hogy a „várallyai forrás^ incrustáló tulajdonsággal bir. Guckler Győző. Földt. Közi. XI. évf. 10 XI. Jahrff. 1881. FÖLT) TA XI KÖZL ÖX Y. ( GEOL 0 GISC1IE MITTHEIL UXGEE. ) ABHANDLUNGEN. Dér Jekelsdorfer und Dobschauer Diallag-Serpentin. Von Dr. Sámuel Rotli. (Yorgelegt in dér Fachsitz. d. ung. geol. Ges. am 2. Miirz. 1831.) lm Vili. Jabrgange (1878) p. 207 u. í. des ,. Földtani Közlöny” liabe ich ein Gestein, welcbes maii friiher íür Serpentin gelialten hat. unter dem Namen Diabasporphyrit beschrieben. In dieser Bescbreibung babé ich einerseits einen Irrtbum dér früheren Forscber rectificirt, und andererseits das Vorkommen von Serpentin in dér Umgebuug von Je- kelsdorí in Abrede gestellt. Mán kann sicli meine Ueberraschung vor- stellen, als im verŰosseneu Sclmljahre mein von Zsakarócz stammender Scbiiler Jákob Koracb mir einige Stüekeben Serpentiu bracbte, die er in dér Umgebuug von Jekelsdorf gesammelt batte. Dér erwiihnte Scbiiler üibrte mieb im verflossenen Sommer au jenen Punkt, \vo er den Serpentin geíunden, und dórt batte icb Gele- genheit micb zu überzeugen, dass in dér Nábe von J e k e 1 s d o r t wirklicb a u e b Serpentin v o r k o mint. Es kann sein, dass gerade dieses als Serpentin leicbt zu erkennende Gestein Ursaebe jenes Irrtbumes war, dem Zejszner und die Wiener Geologen vertielen, als sie den in dér Nahe des Serpentins vorkommenden mikrokrystalliniscben Diabasporphyrit ebeníalls íür Serpentin bielten. Wenn wir oberbalb Jekelsdorf auf die Briieke dér Göllnitz iiberscbreiten, und in dem von Nordwest kommenden Thale einige Hundert Scbritte weit vordringen, können wir scbon aus eiuiger Entfernung ein grüulickes Gestein bemer- ken, das uacb Síiden zu von Kaik umgeben und bedeckt ist. Dieses grünlicbe Gestein ist Serpentin, wakrend dér Kaik nacb dér geologiseben Karte dér Wiener geol. Reicbsanstalt dér oberen Trias augebört. Dér Serpentin ist von dem siidwarts gelegenen Diabasporphyrit blos dureh ein scbmales Thai getrennt. Wenn wir an dér Lebne des vöm Serpentin gebildeten Bergriiekeus tbalaufwarts scbreiten, gelangen wir in eiuem Wasserriss zu einem sebr interessanten Aufschluss ; dórt können wir namlieb seben, dass dér Serpentin das Hangende des von den Wiener (Geologen zűr Dyas gezablten rőtben Scbiefers bildet. 143 Auf dér westliehen Seite des zum grössten Tlieil aus Serpentiu bestehenden Bergriickens tinden sicli ebenfalls sehr interessante Auf- sclillisse. Dórt sieht mán namlich in einem Wasserriss, so wie au dér Berglehne, dass dér das Hangende des Serpentins bildende Kaik in dér Niibe des Serpentiu mebr einen Sandstein gleiebt, dér ott conglomerat- artig ist uml versebieden grosse Serpentin-Partien umscliliesst, so dass er einigermassen einem Tuff ahnlicb sieht. Jeuseits des Wasserrisses fand ieb keine Fortsetzuug des Serpeu- tins und iveim derselbe aucb in dér Tiefe sicli nicht weiter ausdebnt, kaim er als Stock bezeichnet werden, dér in Bezug auf Umfang zwar niclit besouders bedeutend ist, wegeu seines Vorkommens in dér Niibe des Diabasporpbyrit aber, sowie wegeu seines eigentbümlicben tufíabn~ lieben Hangenden un ser Interessé geniigend erregt. An jenen Orten, an welcben dér Serpentiu sokon lángé Zeit liin- durcb dem Einfiuss dér Atmospharilien ausgesetzt war, hat er eine sehr starke Yeranderung erlitten ; docb konnten wir aucb nocb ziemlicb gut erbaltene Stiicke auffinden. In dér eigentlicben Serpentinmasse, die bei gut erbaltenen Stücken dunkelbraun, dicbt und von unebenem bis splitterigem Bruche ist, beíiudet sicli Diallag eingelagert, welcher auf den Spaltuugsflácben metallartigen Perlmutterglanz besitzt und von grünlicb- oder gelblicb-brauuer Farbe ist. In den weniger gut erbaltenen Exemplaren ist die Grundmasse etwas licbter gefarbt und von Adern durclizogen, wábrend dér Diallag fettar- tigen Perlmutterglanz erbalt und gewöhnlicb griinlicb-gelb ist. In eiuer Glasröbre erbitzt, gibt er Wasser, erinnert alsó melirfacb an Bastit. lm Mederen Verlaufe dér Zersetzung erbalt aucb die Serpentinmasse eine griinlicb-gelbe Farbe, ivelcbe jedocli von Dendriten unterbrocben ist, wiibrend dér Diallag seineu Glanz vollstandig verliert und ein érdi- gcs Ausseben gewinnt. Unter dem Mikroskop ersebeint die Serpentinmasse dér besser erbaltenen Exemplare mit einem Adernetz durebzogeu, welches meist aus amorphen Substanzen kestebend, farblose oder ein wenig gelblicb gefarbte Felder umscliliesst, die zwar doppeltbrecbend sind, jedocb nur sehr scliwachen Pleocbroismus zeigen. In den Feldern kann mán oft zonen- förmig vcrthciltc kleine Einscblüsse bemerken, welcbe bei starkerer Vergrösserung (650) meist als sckwarze, vollkommen undurcbsicbtige und unregelmassig gestaltete Körűében crsclieinen und jenen Einscbliissen ábnlicb sind, die im ganzen Gestein hald zerstreut, bald den Adern und Spi'üngen entlang vorkommen und in Folge ihrer grössercn Masse oft aucb sclion mit freiem Auge bemerkt werden kőimen. Betreffs des mineralogischen Charakters dieser scbwarzen Körper- i o* 144 eben ist es wahrscheinlicb, dass sie Magnetit sind ; wenigstens aus ihren Zersetzungsprodukten, welclie in starker verwitterten Exemplaren als Limonit die Umgebung dér Körnehen gelb farben, kaun mán mit Ge- wissheit schliessen, dass mán es Mer mit einer Eisenverbinduug zu tlmn bat. Doch sebemen sie aueh eiue geringe Menge Titanoxyd zu entbal- ten, da die Salzsaurelösung des Gesteines mit Zinn gekocbt, scbwacb violett wurde Dér Diallag ist in sebr diinnen Sebliffen tarblos, in dickeren hin- gegen zimmtfarbig. Die abgespalteuen Blatter sind von unregelmassig verlaufenden Adern durebzogen. Senkreebt aut die Spaltungsflacke ge- íübrte Durcbscbnitte zeigen feine Parallelfasern, von denen einige bei gekreuzten Nicolprismen dunkel, andere bingegen blaulicbweiss ersebei- nen. In vielen Exemplaren sind zwiseben den Blattéra braune, scbwacb dnrebscbeineude oder scbwarze und vollkommen undurcbsicbtige Kör¬ percben eingelagert. Am starker zersetzten Gestein kann mán unter dem Mikroskop folgendes beobaebten. Die Serpentinsubstanz ist rostfarbig, triibe und durcbsclíeinend ; das Adernetz ist bedeutend dicliter als das dér weniger zersetzten Gesteine ; die gewöbnlieb beller gefarbten Ader i ersebeinen zwiseben gekreuzten Nicols licbt, wabrend die von ibnen eingescblosse- nen Felder meist ganz dunkel sind. Die bei den besser erbaltenen Exemplaren vorkommenden Magnetitkörner sind bier scbo.i vollstandig verschwunden, und wo sie sicb nocb ausnabmsweise vortinden, sind aucli die sie umgebenden Felder nocb licbter. Die Diallagblátter sind schon meist dér Serpentinsubstanz abnlicb : sie zeigen ein Adernetz, das rostbraune Felder umgibt. Wenn dér Scbnitt senkreebt zűr Spaltungsílacbe verláuft, da zeigen sicb andere Erscbeinungen ; am Kupié dér fraglicben Blatter breiten sicb gewöbnlieb mebrere rostbraune Streifen aus, die sicb iiber sammtlicbe Lamellen erstrecken, doch niclit ilire ganze Lángé einnebmen. In einem derartigen Durcbscbnitt wechseln daber gefarbte und farblose Flecken, was darauf deutet, dass die Umwandlung gleicb vöm Anfang an iiber sammtlicbe Blatter erstreckte, docli dieselben niclit in ibrer ganzeii Ausdebnuug be- riihrte. lm weiteren Verlauf dér Lmwandluug wird dér ganze von den Blattern eiugenommene Raum gelb, in welcbem Stádium aucb schon unregelmassig verlaufende Adern sicb zeigen. Ausser den erwalmten Bestandtbeileu kann mán unter dem Mikros¬ kop aucb nocb Gránátén wahrnehmen ; besonders in den starker zer¬ setzten griinlicben Exemplaren treten dieselben ziemlicb biiubg aut. Die selten vollkommen ausgebildeten Krystalle des Granats sind sowobl in dér Serpentinsubstanz, als aucb im Diallag eingewaehseu und kommen 145 sowohl einzeln als auch in Hantén und Nesten vereint vor, Makrosko pisch kann mán keine Spur von Gránátén entdecken, untéi' dem Mi- kroskop sind sie jedoeli sclir deutlicb zu bemevkeu. Die dickeren Durch- schnitte sind in dnrehfallendem Licbte dunkelgriin, die diinneren blass- grtin bis farblos. Beim ersten Anblick erinnern sie mebrfacli an cblorit- art ige Zersetzungsprodukte, docli zeigen uns die scbarf abgegrenzten Durchsehuitte, die optiseben Eigenschaften, sowie dér vollstandige Han¬ géi an Übergangsstadien, die uns den Gang dér Zersetzung andeuten köunten, dass wir es liier mit anderen Mineralien zu tbun babén; und wenn icb noeb bemerke, dass diese mikroskopischen Mineralien voll- kommen übereinstimmen mit den Gránátén des spater zu bescbreiben- den Dobsebauer Serpentins, die scbon mit íreiem Auge bemerkt und bestimmt werden kölnien, unterliegt es kcinem Zweiíel, dass diese grii- nen Körneben ebenfalls Gránátén sind. Da dér Serpeutin naeh den neueren Forschungen als Umwand- lungsprodukt anderer Mineralien anzusehen ist, cntstelit auch in unserem Fal le die Frage, welcbes das Muttergestein des Jekelsdorfer Diallag- Serpentins gevvesen sein mag ? Das Mineral, das in unserem Gestein die Serpcntiiisubstanz liefert, ist bereits scbon so sehr ungewandelt, dass maii es mit Bestimmtbeit nicht zu erkennen ver mag. An mancben Orten eriunert zwar die Anordnnng dér Magnetitkörnchen an Olivin- durchscknitte, ausserdem spricbt aucb die Wabrscbeinlicbkeit dat'iir, dass es Olivin gevvesen sein mag, doch das sind nicbt Argumeute, die dies Praeexistenz des Olivius iiber allén Zweiíel erbaben ersebeinen lassen köunten. In Folge dessen will icb blos dér Ansicbt Rosenbusch’s Er- wabnung tbun, die er in seiuer ,,Mikroskop’ seben Physiograpkie etc“ Seite 531 betreifs des Ursprungs ahnlicb zusammengesetzter Gesteine aussert. Dórt weist er namlich nach, dass vielc Serpentiue aus feldspath- freien Olivindiallag-Gesteinen derart entsteben, dass zuerst dér Olivin und nach ihm dér Diallag sicb in Serpentin umwandeln. Wenn wir diese Erklarung auf unseren Fali anwenden, miissen wir ein granateu- fübi\ ndes Olivin-Diallag-Gestein als Muttergestein des Jekelsdorfer Ser- pentins ansehen Au! dicse Weise würde die von mancben vielleicht als berecbtigt angesebene Kombination, dér zufolge dér Jekelsdorfer Diallag- Serpentin in genetisebem Znsammenbauge mit dem so nahe liegenden Diabasporphyrit steben könnte, ganz wegfallen. Von ahnlicher Zusammensetzung wie dér Jekelsdorfer, ist auch dér Diallag-Serpentin in dér Nahe des westlicben Endes von Dobschau, woselbst er cinen grossen Stock bildet. Aucb in diesem ist in einer 146 Serpentinmasse Diallag eingebettet, welcher bei frischeren Exemplaren dunkel, bei zersetzteren oft messinggelb ist. Áknliokes kaim auch von dér Farbe des Serpentins gesagt werden. In dem vollstandig zersetzten Gestein künnen die Zersetznngsprodukte des Diallag von deneu des Ser- peutins nieht mehr untersckiedeu werden. Die ganze Masse ist graugelb, glanzlos und érdig. Neben den erwaknten Bestandtheilen kommen aucli griine G r a- nate n in grosser Menge vor. Dieselben sind entweder vereinzelt oder gruppenweise ausgebildet und liabm meistens eine gauz verzerrte Kry- stallform. Selten kaim mán das herrscliende Rhombdodekaeder deutlieh ausnehmen. Die Gránátén des zersetzten Gesteius verlieren die smaragd - griine Farbe und werden graulichgelb, ott sogar dunkelbrauu ; die in dér Reduktionsfiamme dunkelrotli gefarbte Boraxperle wird, ausgekühlt, smaragdgrüu, was aut Chromgehalt schliessen lasst. Nack Breitkaupt sind diese Gránátén dem Uwarowit aknlick. *) Ilire Zersetznngsprodukte, welche ieh wiederholt G elegen licit liatte unter dem Mikroskope zu be- obackten, sind Aggregate von gclblick-rothcu, unregelmiissig begrenztcn Blatteben, die in mancker Hinsieht an llamatit er nnern. Das Gestein ist an dér Oberfláche von kreuz und quer verlauten- den Sprüngen durckzogen, die es zu industriellen Zwecken uubrauchbar maciién. Ausserdem kommen nock zaklreicke Asbestadern darin vor (von 0*1 mm. — 3 ctm. Dieke), die den Znsammenkang des Gesteius noeli mehr lockern. Betreffs des Muttergesteins des Dobsckauer Diallag-Serpentins, kaun ungefahr dasselbe gesagt werden, was bei dem Jekelsdorfer Gestein erwahut wurde. Über die Ursachen dér verschiedenen Farbe des Karpathen Sandsteines. Von Dr. A. Stebicr. (Vorgelegt in dér Fachsitzung dér ung. geol. Ges. am 6. April 1881.) Deram Fusse dér Karpathen, au dér Grenze zwiseken Ungarn und Galizien in einem weiteu Bogén siek hiuziekende, ganze Gebirge bil- dende Sandstein wird zu Folge seiner geograpkischen Lage bekauntliek unter den Xamcn Karpatken-Sandstein zusammengefasst. Beriieksicktigt ’) Jahrbnch dér k. le. geol. Reichsanstalt 1859. Jahrg. X. B. 155, S. 147 maii die, diesen Sandstein bildenden Elemente, so ist er mit vollem Rechte mit derűseiben Namen zu betegen, da er mit grosser Wahr- scbeinlichkeit aus den Resten desjenigen Gesteines aufgebaut wurde, das das Wasser zertriimmernd und lösend den Karpathen entfiihrt hat, denn wir linden in diesem Sandstein allé jene Mineralien, die mit den Gesteiuen dér ihn umgebenden primitíven Gebirgsmassen dér Karpathen correspondiren, lm Karpathen-Sandsteine siml diese Gestein-Reste, wie Feldspatb, Glimmer, Quarz, Thonerde etc. durcb irgend cin Bindemittel, das in den meisten Fallen koblensaurer Kaik ist, verkittet worden, so dass dieselben jetzt als selbststiindiges, Berge und Gebirge bildendes Schicli- teu-Gestein auftreten. Dér am Fusse dér Tatra in dér Gegend von Késmárk u. Leutschau vorkommende Sandstein ist íiberwiegend íeinkörnig. Obwolil die in diesel- Gegend liegenden Berge und Hügelreihen wie gesagt zum grösstem Theile aus diesel- Sandsteingattuug besteben, so tritt doeh abwechselnd grobkörniger Sandstein, und Saudsteinschieíer an manchen Orten in ziemlieh ausgedebnten Lageru auf. Die Máchtigkeit dér Sehicbten des Saudsteines ist bei den ver- sehiedenen Varietateu sehr versebieden ; wahrend dér Saudsteinschieíer Láger diinne höchtens 2— 30 Milliméter dieke Sehiehten aufweist, linden sieh bei den feinkörnigen Sandstein Sehiehten, die melirere Meter machtig auíeinaiuler gelagert siud, ohne jedoch, wie dics aueh beim Schieíersandstein dér Fali ist, ununterbrochen horizontal fortzulaufen ; sie sind viejmehr in kleinere und grössere, selbst bis zu mehreren Metern lángé quadratische oder trapezförmige Stiieke abgesondert, dérén Absonderungsílachen parallel laufen, ott mehrere Milliméter weit abste- hen, und meistentheils mit eiuer dlinnen rőtben Eisenoxidschicht bedeekt sind. Ott trifft mán an dér Absonderungsflache eiues Quaders eine ziem¬ lieh dieke glanzende Schichte von Calcit, die ikiu ein Aussehen g'ibt, als weun die Oberflache desselben mit Lack íiberzogen worden ware. Die Form dieser Calcit-Schichte beweisst, dass sie in langsamer Autlö- sung begriffen ist, denn an manchen Stellen ist diese Schichte dicker als an anderen, und zeigt die Richtung deutlich an, in dér die Lösung geflossen und wieder erstarrt ist. Ja, an manchen Stellen hat sie sieh über den Rand dér Flache ergossen, und theilweise benachbarte Flachen bedeekt. Die Farbe des Saudsteines ist eine lichtblaue, oft ins graublaue spielend, oder eine braun- bis röthlichgelbe. Diese zweierlei Farben, die dér Sandstein zeigt, sind nicht ureigenthiimliehe Eigeuschaften desselben, sondern die Folge von gewissen Yeranderungen, die innerhalb seiner 148 Masse im Lauíe dér Zeit vor sich gegaugen sind, und noch heute vor sich gébén. Die urspriingliche Farbe des Sandsteiues ist die liehtblaue, die wir heute noch innerhalb grösserer Massen desselben unverandert fiúdén. Kleine Stiicke, sovvie Láger von diinneu Sandsteiuschichten sind durcb und durch ihrer urspriinglichen Farbe bcraubt, und sind rothbraun gefarbt. Aber auch massigere Stiicke sind nicht nur au ibrer ( iberfiacbe, soudern von den Absonderungsílachen aus bis zu einer gewisseu Tiefe braungefarbt, wahrend das Innere des Steines, dér Kern, die urspriingliche, blaue Farbe noeb unverandert zeigt. Beaebteuswertb ist bei cinem Steine die Far- benabwecbslung, bei dem von dér OberHaclie aus Kissé in das Innere íiibren. Innner folgt diesen Rissen die gelbe Farbe ins Innere des Ker- nes, so dass gewöhnlich die sebön ovalc Fönn desselben durcb sich hiueinziehende gelbe Spaltenránder gestört ist. Es ist dics ein deutlicher Beweis, dass nur jenc Stellen des Stei¬ nes, die dem íreien Eindringen dér Luft und des Wassers keinen Wie- derstand entgegensetzen, oder aber am meisten diesen Fúntliissen expo- nirt sind, am sehnellsten ilne Farbe andern, indem sie von Blau in Rothbraun übergeht. Diesen Ursacben ist es jedeuialls zuzuschreiben, dass die obersten Schicbten dér Sandstein láger gewöhnlich sehon ganz rothbraun gefarbt sind, wahrend tiefer gelegene noch theilweise unverandert im Inneni ibre blaue Farbe besitzen. In Steinbriichen, die tieí abgebaut sind, tíndet mán Quadern, bei (lenen die Verauderung böchstens cinige Centiméter tief eingedrungen ist, ganz iutacte Stiicke babé ich aber selbst in sehr tiefen Briicben nicht fiúdén können. Es wirft sich min die Frage auf, welcben Einfiiisseu ist es zuzu- sebreiben, dass die dem Sandsteine eigeutbümlicbe licbtblaue Farbe, langsam in eine braungelbe übergeht, und ferner, in welcben Verande- rungen diese Umwandlung ibren Grund hat? Aus den obenerwahnten Daten ist es offenbar, dass nur den atb- mospbariseben Einflüssen, dér Luft, dem Wasser, und dér, durcb das Wasser bei seinem Durcbdringen durcb die Humusscbicbte gelösten Kobleusaure bier ausnabmelos die Rolle zngeschrieben werden muss. Luft, Wasser und Kobleusaure sind die Agentien, die farbenverandernd auf den Sandstein wirken, insoíerne sie eine Verauderung in seiner Zusammeusetzung bervorrufen. Die Frage, worin diese Verauderung in dér Zusammensetzung des Sandsteins bestebt, zu beantworten, ist die Aufgabe vorliegender Unter- sucbung ; die dazu gebörigen analytiseben Betege erlaube ich mir weiter untén zu gébén. 149 Von alteren Uutersuchungen iiber diesen Gegenstand habé ich in dér Literatur nur sparliche Daten gefunden, die allé daliin gehen, dass das in dér blauen Saudsteinvarietat vorbandeue Eisenoxydul in dér gél¬ ben Varietat zu Eisenoxydhydrat umgewandelt sei, und dem Steine seine charaeteristisch rostbraime Farbe vériéi he. Wie ich min im Folgenden darthun werde, ist dér Farbeuwechsel nicht bloss dicsem Urustande alléin, sondern zugleich cinem Substanz- verlust des Sandsteiues zuzuschreiben, dcn derselbe durch langsame Auslauguug durch das Wasser erleidet. Vorliegende Untersuchung he- zieht sich durchvvegs auf den Quadersandstcin, dér seine ursprüngliche Farbe noch im Inneni erhalten hat. Da nur unter dér Bedingung sichere Anhaltspunkte iiber Ursache dér F..rbenveranderung des Sandsteiues erhalten werden können, vvenn die Untersuchung sich aut Sandsteinproben von urspriinglich gleicher Zusammensetzung stützt, sind iinrner Stíicke zűr Untersuchung verwen- det worden, die nicht nur von demselben Quaderstein stammen, son¬ dern auch uumittelbar von beiden Seiten dér Greuze geuommen wurden, in welcher sich dér Stein in seinen zvveierlei Farbeu beriihrt. Von dér Absonderuugsílache desselben Steiues cinen Centiméter entternt ist ebenso, je ein Sttick ausgeschieden worden, um zu entscheiden, oh die Verán - derűiig in dér Na he dér Absonderuugsílache eine tieíere ist, als unmit- telbar an dér Greuze dér braunrothen Farbe. Zum Zwecke dér Untersuchung sind dic entsprechenden Stíleké íein gepulvert, alcoholisirt, und abgevvogene Mengen derselben, in denen vorher bei 100° C die Feuchtigkeit bestimmt wurde, aut dem Wasser- bad mit sehr verdünnter Salzsaure vöm Spci. Gew. 1,0577 oder 1 l*O°/0 so lángé ausgezogen worden, als sich noch Spuren davon lösten. Durch diese Manipulation erhielt ich eine Lösung (A), und eiuen unlöslichen Kiickstand (B). Die Lösung (A) wurde im Wasserbade zűr Trockniss verdampft, um gelöste Kieselsaure auszuscheiden, im Rückstande aber die iibrigen gelösten Mineralien nach den gewöhnlichen Methoden be- stimmen. Dér unlöslicbe Riickstand (B)w urde bei 100° C getrocknet, und gewogeu. Einer naheren Untersuchung habé ich ihn nicht unterworfen, da er ja bei den zusammengehörigen Probeu im Wesentlichen aus den- selben Grundbestandtheilen in denselben Verhaltnissen gemischt besté¬ ben muss. Die untersuchten Probeu des Sandsteines stammen aus einem Steinbruch bei Késmárk und aus einem solchen bei Leutschau in Zipser Comitat. Dem aussern Aussehen nach scheinen beidé Sandsteine iden- tisch zu sein, weder im Kom, noch in dér Farbe ist ein wesentlicher Unterschied zu bemerken. Die gewonnenen Resultate sind íolgeude. 150 Direkt gefundene Mengen in Grammén. IL lm ganzen Síéin ist enthalten — (Ganzer Stein - 100). 161 i -r* X tO rH 05 co CO a> •£ X CD CD X i — r> CD^ (M CM* ZD CD^ X a> .o X 1 X c rH co^ co af c O <35 05 oc> 3 o 05 oc cc 73 aá 1 00 rH ■CD CM X of rH CO co" "c te uí *2 rH rH co í/i' rH CM rH X iC © — cm" UO Or co" co" ccT rH 00 00 t-H rH o — W x _ -r t> r. rH O ? [>• oo W © O o >> •X CM uO c rr — lO o rH CM rH t-H co cgT cg S 1 OTÍ © O Sh r-í oo iO i>- cd^ « r-T rH .2? =ct rH t-H rH S o D- [> CD •CD CD Í5j t-H CD i> t> r lO UO Ct o o o o O ^ - CG © 00 *M co 05 cc X . - s © o 00 D- rH L— CD ^ — _ CD CD CM - Ol Ol :C CM rH i rH CM CM Cl , _ 1g CG f$2 J CO ~H Dl o, cc co [>" cf CO* CO^ rH [> t> 00 X t— l^ 1- g ° t- r> • yy >-^ © ^Tc £ C2 © p A ct ct — 1 ct c Ct ct Ct § ,sz _n — a.1 60 2 a .a Tg © s ® od sa © S § OH . Cp © :ct ° bc! 5 ^ Ü? H ^ W | tein von blau tein von an der.G Farbui *7= a cg o & cc ^ ’íct 3 £ ^ O cg CG « fp r/J CG £ "v _o 2 D 'r ct Ct '© Ct /—• Ct ct '© Ct rr m x se n .= X> X iC c n .s 152 111. Die löslichen Bestancl th e i le (Á) enthalten (Lösliclies = 100.) Abstammung des Smdsteines o — M Íf2 OS «D r"-

s .O , 70 5 5 X o S .2 m S _z ct O ct ■Á £ ® §o — ct Síimmé Sandstein von Késmárk, blau 3,07 7,69 11,2 7,78 5b, 45 12,75 98,9 • Sandstein von Késmárk, ander Grenze dér Fari miig 4,55 8,8 24,4 4,0 50,66 6,57 99,5 Sandstein von Késmárk, in dér Nalie dér Absonderungsflache 4,65 10,4 24,8 4,38 48,63 6,3 99,2 Sandstein von Leutschau, lilán 2,03 6,02 6,91 7,63 61,72 14,37 98,7 Sandstein von Leutschau, an dér Grenze dér Fárbung 2,45 6,62 13,11 3,9 59,92 13,6 99,6 Sandstein von Leutschau, in dér Nahe dér Absonderungsflache 2,46 6,5 13,93 3,71 59,5 13,47 99,5 Vergleicht luan mm die Iíesultate dér Uiitersuchung bei Stein pro- ben desselben Ursprnnges, so fiúdét maii Folgendes. 1. Dass die Zusammeusetzung des Saudsteines von blauer Farbe, und desje dgen von gelber Farbe einc Verscbiedenheit aufweist. Diese Yerschiedenkeit bestebt darin, dass niebt nur ein grosser Theil des im blauen Sandstein enthalteuen Eisenoxyduls in Oxyd übergegangen ist, sondern dass dér Stein auch einen bedeutenden Substanzverlust erlitten. 2. In dér Nahe dér Abgrenzungsfláche des Steines ist die Ver- wandlung des Oxyduls in Oxyd eine vollkommenere, aber dér Substauz- verlust aueli ein grösserer, obgleieh in dér Farbe des Steines kiér, und an dér Grenze dér Farbenveranderung kein in die Augen spriugender 1 ntersehied bemerkt werden kaim. 3. In Folge des Verlustes an Bindemittel, verliert dér gelbe Stein zugleicb an Festigkeit, deun derselbe ist viel leichter zu zerschlagen und zu zerreiben als dér blaue Stein. Das spezifisehe Gewickt andert sicb jedoch nicht wesentlich. 4. In Folge Verlustes löslicher Stoffe weist dér gelbe Sandstein in eincr bestimmten Masse eine grössere Menge an unlöslicben Bestaud- tkeilen auf, als eine entsprechenie Menge des blauen Steines; was wohl beim Sandstein aus dér Leutschauer Gegend nicht so in die Augen fallenti ist da er, reicher au Bindemittel, einen geringeren Veri üst erl itten, als jener aus dér Késmárkéi' Gégének 5. Ist dér Feuehtigkeit-Gehalt des gelben Steines ein bedeutencl grösserer als dér des blauen. 6. Die Fönn, in dér das Eisen als Oxydverbindnng im gelben Sandstein enthalten, ist selír wakrsckeinlicli die Verbindung als Qxyd- liydrat. Diese Folgerung hat ikren Grnnd in deni Verbalten des gelben Sandsteines beim Gliihen, dér erst dann deutlich die Farbe des Eisenoxycles zeigt, zugleick aber einen Wasserverlust von 1*99 °/0 erleidet — Kés¬ márkéi- Stein — alsó nacli Abrecbnung des Wasserverlustes bei 100° ein Plus von l'23°/o- Dér blaue Stein ist naeh tlem Gliihen blaugrau und erleidet einen Verlust — naeh Abrecbnung dér bei 100° eutwei- chenden Wassers — - von 09 °/0. Das beim Gliihen entweichende Wasser kaim alsó möglieherweise das Hydratwasser des Eisenoxydes sein. 7. Die Farbenveranderung des Sandsteines ist demnach nielit bloss in dér Oxydation des Eisenoxyduls zu sucken, sondern aucli in einem Verluste an Matériák Aus letzteren Grunde kann aueh die braunrothe Farbe des enlstandenen Oxydes um so entschiedener hervortretsn. Die Ursache diesel- verandernden Wirkung auf elén blauen Sand¬ stein kőimen wir, wie schou friiher angefiihrt worden, nur in dem mit Koblensaure geschwaugerten athmospharischen Wasser sucben. Die Art seiner Einwirkung kann natiirlich nur eine sehr langsani fortschreitende sein. Das Wasser tritt zu allererst mit den Abgrenzungs- Haeben dér Steinlager in láng ere und innige Beriihrung und wirkt lősentl auí das Bindemittel dér iiussersten Sckichten dér einzelnen Saud- stein-Quadern ein, sieh einen Weg zu den tiefer liegentlen Sckichten tlerselben bábuéiul. Das mit dem kohlensauren Kaik des Sandsteins gesattigte Wasser tliesst langsani ab, und wird dureh frisches ersetzt ; dieses setzt bereits un tér günstigeren Verhaltnissen die lösencle Arbeit weiter tort, bis naeh und naeh tlurch das immer sicli erneuernde Was ser dér Sandstein in seiner ganzen Masse dureh Lösung und Oxydation eine Veranderung sowolil in seiner Zusammensetzung, als in dér Farbe erfahren hat. Die Wirkung des Wassers bleibt aber, kiér angelaugt, uicht ste- hen, sondern dauert so lángé tort, als nocli lösliche Bestancltheile im Sandsteine enthalten sintl, bis derselbe schliesslicb in seine ursprüngli- chen Elemente, zu Sand zerfallt. Bei grössern Sandsteinmassen — Quadern, — sowie bei solchen, die in tieíereu Schickten elér Erde lagern, wohin das athmospharisehe Wasser nicht so leicht dringen kann, gelit, diese Veranderung des Sand- stemes viel sckwerer von Statten. Aus diesem Grunde sind tiefliegende 154 Sandsteine mir mit einer, höcbstens mell reve Centiméter breiten braunen Schichten umgeben, im Inneni aber sind dieselben noch in ihrer ur- spriinglichen Farbe erbalten. Wáhrend das Wasser, das zwischeu den unlöslichen Bestandtheilen des Sandsteins lagernde Bindemittel laugsam löst und fortfuhrt, scbafft es sicb Kanalchen, in denen dasselbe frei cir- culireu, und seine minirende Arbeit íortsetzen kann. Ein auf diese Art veranderter Sandstein niuss daher poröser, und túr Luft und Feuchtig- keit leicbter zu durchdriugen sein, als dér vöm Wasser noeb nicbt ver- anderte blaue Stein. Iliescui Umstande ist es zuzuschreiben, dass ver¬ anderter Sandstein einen grösseren Feucbtigkeitsgebalt besitzt, als jener, dér in seiner Zusammensetzung noeb keiue Veranderung erfahren. Alis den angefiibrten folgt aber aueh, das Quellwasser, die ilireu Ursprung in Sandsteiugebilden habén, kalkreicb sein miissen, und zwar um so kalk- reicher, jc reicber an diesem Bindemittel dér Sandstein ist. Diese Folge rung tinden wir vollkommen bestátigt, denn die Trinkwasser von Leutschau und Késmárk, die sammtlicb in Sandstein entsprungen, sind an Kaik ziemlicb reicbe Trinkwasser. Es entbalt z. B. das Leutsebauer Trinkwasser, das mit zwei Quel¬ lén im Stadtberg entspringt, im Liter 0,222 Gramm und 0,228 Gramm koklensauren Kaik, ferner 0,056 Gramm und 0,074 Gramm koklen- saure Magnesia, 91 und 94 G.C freie Kobleusaure. In Quellwassern allgemein vorkommende Bestandtbeile, wie Cblor, Schwefelsaure, sind aber in sebr geringen Spuren entbalten. Das Wasser von Késmárk, das im sogenaunten Steinbruch seine Quellén bat, entbalt: 0,143 Gramm koblensauren Kaik, und 0,034 Gramm kobleusaure Magnesia im Liter. So tinden wir aucli liier einen innigeu Zusammenbang zwiscbeu dér Zusammensetzung des Quelhvassers und den Veranderungen des Sandsteines, wie ja iiberall das Quellwasser in seiner Zusammensetzung von den geologisehen Verlniltnissen abbangig ist. KURZE MITTHEILUNGEN. Daten zu den Várallyaer Mineralquellen. (Vorgelegt in dér Fachsitz. dér. ung. geo], Ges. am 4. Mai, 1881.) Durch die Gefalligkeit des Herrn Werksleiters Servatius B o r n- sebegg wurde icb in die angenebme Lage versetzt, iiber die in dér Gemeinde Várallya des Comitates Tolna sieli befindendeu drei Mineral- 155 Wasser-Quelleu fölvernie, wenn aueli nielit vollkommene, so cloch viel- leicbt nicht jedes Interessé entbehrende Daten mittheilen zu kőimen. In dér gennanten Gemeinde liegen folgende dreí Mineralwasser- Quellen : 1. Die „Várallyaer Quelle'4', welche aus einer klemen Klutt leiekt zusammengebackenen Sandes eutspringt und vöm dortortlichen YVerke in siidlicker Riebtimg in einer Kültériimig von beilántig einer Viertel- stunde liegt. Die Temperatnr des Wassers betragt 10'7;‘)" R., die Ausfluss- menge bei la útig 4 Liter per Minute, oder in 24 Stunden beilautig 5760 Liter. Dass Wasser ist rein und salzig scbmeckend. 2. Die „Btidöskút“-Quelle. Dieselbe befindet sieb am nordöstlieben Ausláufer des sogennanteu „Teufelsberg“, auf dem südlieben Gehange dieses Gebirges. Sie befindet sicb vöm Várallyaer Werke in einer Ent- fernuug von 1 V, Stunden. Das Wasser ist uutrinkbar, seine Temperatnr und Ausfiussmenge wurde nicbt bestimmt. 3. Die „Györgyeukiita-Quelle. Dieselbe liegt 650 Scbritte von dér vorigen am selben Gebirgs-Gebánge und so wie diese auf biscboflicbem Waldgrunde. Das \\rasser ist íriseb und triukbar, dessen Temperatnr niederer als die dér „Várallyaer Quelle-' ; docb ist bier die Ausfiuss- menge eiue grössere. Die durcb Herrn Bornsehegg veranlasste und durcb Herrn Jobanu Molnár, Apotbeker in Budapest, durebgefiibrte cbemische Aualyse gab vorlüufig folgendes qualitatives Resultat : Bestaniltheile liezogen auf óin Liter Wasser Várallyaer Quelle Büdös -Kút byiirgy en- K út Zweifach kohlens. Kaik vorhanden vorhanden vorhanden Magnesia vorhanden vorhanden vorhanden Nátron nichts vorhanden vorhanden Kisen niehts vorhanden vorhanden Mangan nichts in Spuren vorhanden Chlomatrium in Spuren nichts nichts Kieselsáure vorhanden vorhanden vorhanden Schwefelsaurer Kaik in Spuren nichts nichts Sunnne elér fixen Bestand- theile 0-435 0-315 0206 156 In allén drei Wasserprobeu ist das doppelt-kohlensauere Caleium dér Hauptbcstandthcil, die íibrigen Bestandtheilc siml in sebr k'einer Menge vertreten. Ausgenommen Spuren von Ammóniám sind Jód, Biom, Fluor, Bor und organische Substauzen in dieseu Wassern nicht enthal- ten. Dieselben sind geruchlos und gasarm. Zum Schlusse sei bemerkt, dass die \ árallyaer Quelle incrusti- reude Eigenschaft besitzt. Victor Guckler. Sitzungsberichte dér ung. geologischen Gesellschaft. Sitzung a in 5. Január 1881. 1. Herr Josef B e r n á t h beriehtet iiber eine Erdsenkung am nordöstliehen Ufer des Plattensees. 2. Herr Ludwig v. L ó c z y, dér als Mitglied dér von Gráf Széchenyi unternom- menen Forschungsreise nach Asien. Gelegenheit liatte in die Vidkanregion dér Iusel Java einzudringen, triigt seine daselbst gesammelten geologischen Beobachtungen vor. Zwischen Pekalonga und Semarang reihen sich 5 grosse Vulkáné aneinander, von denen einige ihre Scheitel bis iiber 10,000 Fuss Heereshöhe erheben, wie dér Slamat und dér Szumbing. Einige stossen nocli grosse Dampfwolken aus. so dér Slamat und dér Merapi, die íibrigen besitzen nur Fumarolen und Solfataren. Von Semarang bis Ambarava benützte Herr L. die Eisenbahn. Bei den ersten Hügeln beobachtete er unter den vulkanischen Puffén und Congloineraten eineu Foraminiferen Kaik und steil einfallende Flyschschichten. Ambarava liegt 1400 Fuss hoch in einer kraterförmigen Thalebene zwischen den Vulkánén Merbabu und Ungaran. Von hier aus gelangt dér Reisende iiber einen 2000 Fuss hőben Sattel in die Provinz Kadu. an dérén Grenzen sich fiinf Vulkáné erheben. Das ganze Gehiet ist von vu kanischen Producten be- deckt, in dér Nalie des nocli thátigen Merapi sind dies kaum angegriffene Amphibol- und Augit-Andesite ; in den íibrigen Theilen dér Provinz besteht dér Bódén aut fruchtbaren Lelnn (Nyirok), dér unmerklich in den darunter liegenden Trachyttuff iibergeht. Herr Lóczy bestieg den Merapi von Selo-Sattel (480Q') aus, dér hőbe He¬ gel des Vulkanes ist auf dér West- und Nordseite von tiefen Wasserrissen durcli- furcht, welche die altén Lavaströme und Tuffschichten schön erkennen lassen. Zum Eruptionskegel gelangte er aut einem mit fester Kruste bedeckten Aschenriicken vöm Kande des altén Kraters aus. Dér Kráter misst beiliiulig luOO M. im Durehmesser und hat ca. 600 Fuss Tiefe, ihm entströmen Wasserdampf und schwefelige Diinste. Das Gestein besteht hier aus einer lockereu Breccie von lichtgrauen Amphibol- Andesit; gégén das Tunere des Kraters betragt dér Böschungswinkel 30n, nach Aussen hingegen 50 '. Sowie allé Vulkáné Java s hat auch dér Merapi keine Lava¬ ströme sondern reickliehe Lapilli- und Aschenausbrűche geliefert, welche lose Mate- rialien durch die haufigen Platzregen sich iu Gestalt von Schlammströmen auf die Niederungen ausbreiteten, mehr Schaden verursachend als die Eruption selbst. Am Fusse des Merapi Hegen die Schichten von Traehyttuff und Breecien sehr regelmas- sig mit einer Erhebung von 1 — 21 gégén den Berg ; sie gleiehen hier auffallend nn- seren ungarischen Trachyttnffgebilden. Dex- Merapi hatte in unseren Jahrhunderte 9 Ausbrüche. Die Vulkáné dér Insel Java bezeiehnen ihrer Lage nafeh Lángs- und Querspal- ten. Eine Hebung dér Nordküste Javas wird durch Culturschichtén, die mán bei Se- marang auffand, dargetban. 3. Herr L. v. Rőt h legt die von Iierrn J. Budai bei Bodos gesammelten Versteinerungen vor. Dér Fundort liegt im Comitate Háromszék im Thale des Köves¬ patak, SW. von Bodos. Unter den 17 daselbst aufgefundenen Arten befanden sich 3 neue, niimlich eine Bythinia und 2 Congerien. Diese Versteinerungen stammen aus den mittleren Schichten dér pannonischen Ablagerungen des Széklerlandes (Sande und Thone), welche wahrscheinlich den pontischen und levantinischen Schichten Neumayrs entsprechen. Sitzung am 9. Február 1881. 1. Herr B. v. Inkey beriehtet über Drehungserscheinungen bei Gelegenheit des Agramer Erdbebens. (S. Fokit. Közi. XI. Jahrg. 1.— 3. S. 76. u. f.) 2. Herr A. Franzenan bespricht die auf dem Rákosfelde (Budapest) aufge- schlossenen Mediterranschichten, naraentlich dérén vöm Vortragenden eingehend u n - tersuehte Foraminifereníauna. (S. Földt. Közi. XI. Jahrg. 1.— 3. S. 83 u. f.) 3. Die Mollusken-Fauna des obgenanuten Fundortes wird durch Herrn J. Hᬠlává t s vorgetiihrt: sie besteht aus 27 Bivalven- und 10 Gasteropoden- Arten, die zusannnen das Altér dér betreffenden Schichten als obermediterran erkennen lassen. 4. Herr Franz Schafarzik weist Dünnschliffe des Cerithienlcalkes dér Gu- bacser Puszta (in dér Nálie des Soroksáréi- Dammesi vor, welche erkennen lassen, das* dér fragliche Kalkstein zum grössten Theil aus Foraminiferenschalen besteht. Derselbe legt ferner die von Munier-Chalmas bestimmten Versteinerungen aus den oberwáhnten mediterrán Ablagerungen des Rákos vor : es sind dies 36 Mollus- kenarten, ferner mehrere Crustaceen — darunter eine neue Art : Callianassa Szabói, Milne-Edwards — sowie Stachelháuter. Dér Vortragende erwahnt, dass dér in Rede stehende mediterráné Kalkstein in niekt geringer Menge trachytisches Matériái ent- halte, welche* des gleichalterigen Eruptionen entstamme. Schliesslich führt derselbe die, besonders an Melanopsiderí reiche Fauna dér Congerienschichten von Tót-Györk vor. Sitzung am 2. Márz 1881. 1. Dér erste Secretar legt eine von Herrn Dr. S. Roth in Leutschau einge- sendete Abhandlung über die Serpentine von Dobschau und von Jekelsdorf vor. Bei Jekelsdorí kommt eine kleine Partié von ecliten Serpentin, über werfener Schiefer gelagert und von triadischen Kalkstein bedeckt vor. Das Gestein ist als granatfüh- render Diallag Serpentin zu bezeichnen und scheint aus einem olivinführenden Dial- laggestein hervorgegangen zu sein. Áhnlich ist dér Serpentin von Dobschau , in wel - 11 Földi Közi. XI. évf chem jedoc’n dió Gránátén in grösserer Menge und schon dem freieii Auge sielitbar auftreten. 2. Herr J. Budai bespricht die Gesteine tles südliehen Zweiges des Hargita- Gebirges. Er findet daselbst, arn Berge Nagy-Morgó einen Biotit, Hornblende und Oligoklas führenden Traehyt, welcher an dér Westseite des Bergen einen feinkörni- gen Tridymit fülirenden Hornblende traehyt durchbrochen hat. Ant dem Giptel sowie ani Fusse des Berges Mitács werden OligoklasBiotit-Amphiboltrachyte von Basalten durchsetzt : letztere sind überwiegend Plagioklas-Basalte mit trachytischein Habitus. Oligoklas-Biotit-Amphibol-Trachyte in normalem Zustand fand dér Yortragende aueh aut dem Berge Pelecske, in alunitischer Moditication am Fusse des Pelecske und des Mitács. Augit-Traehs t findet sich bei Bibarezfalva anstehend. 3. Herr H. Steril trágt die Resultate seiner petrographischen Untersuchung des Kugeltrachytes aus dem Stephansschaeht in Scheuuiitz vor. Er fand, dass die be- kannten Kugeln aus demselben Matériáié bestehen wie das umschliessende Gesteiu, námlieh aus Amphibol-Augit-Labradorit-Trachyt. Sitzung a m fi. April 1861 1. Dér zweite Seeretár dér Gesellschaft legt eine Ariiéit des Henrii Dr. A. Steiner, Professor in Leutschau „iiber die Ursachen dér versehiedenen Eárbung des Karpathensandsteines“ vor. Nach einer allgemeinen Beschreibung des Karpathensand- steineaus dér Umgegend dér Hőben Tatra betont dér Verfasser den Umstand, dass die Fárbe des Gesteines in den frischen Theilen lichtblau odor graublau, in den verwit- terten Partién aber braunlichgelb sei. Die Farbenveránderung sei dér Eimvirkung dér Atinosphaerilien zuzuschreiben, welclie eine theihveise Oxydation des im frischen Gesteine vorbandenen Eisenoxydules, sowie eine Auslaugung dér im Bindemittel vor- handenen karbonáté des Kalkes und dér Magnesia bewirken. Die Tbatsáchlich keit dieser Vorgánge beweist dér Verfasser durch mehrfache Analysen dér beiden Ge- steinsvarietáten. 2. Herr J. H a laváts bespricht, aut Grnnilage von R. Hörnes und Auin- ger’s neuestem Werke, die Stellung dér im Lamarck'schen Systeine zn den Involuten gerechneten Genera Olíva, Ancillaria, Gypraea und Erato im neuen von Adams auf- gestellten Systeme. Im Laufe des Vortrages weist er die Vertreter jener Geschlech- ter aus den Mediterranscliichten Ungarns in ganzen sowie in durchschnittenen Exemplaren vor. fi. Herr H. Steril trágt iin Anschlusse an seinen trüheren Vortrag iiber den Kugeltrachyt ion Schemnitz die Resultate seiner weiterén Untersuchungen iiber die in dér Mátra auftretenden kugeíigen und sphaerulithischeu Trachyte vor. Erstere kommen a in Fusse des Berges Sólymos, letztere ara Wege von Párád nach Gyöngyös und am Eőrinczi-Berge vor. Die Entstehung dieser kugeíigen und sphaerulitischeu Gebilde führt dér Yortragende auf dieselben Ursachen, wie die dér Schemnitzer Tra- chytkugeln znrück. Bei den Trachyteu des sog. Mulatóhegy von Lőrincz beschreibt er die sog. miemitische Textur. löd Si tzung a m 1. Mai 1881. 1. Herr Dr. J. K ren ner zeigt ein neues Mineral aus dem Avasthale im Comitate Szatmár. Dieses bisher far Eisen-Peclíerz gehaltene Mineral ist schwarz, in dtinnen Splittern roth durchscheinend, von muscheligem Brucli, glasglánzend und spröde. Seine chemische Zusammensetzung entspricht nach dér von Lotzka ausgetührten Analyse, dér Főnnel 5 (Fe2 0a) 2Si 0.2, 911,0 ; es ist demnacli ein Eisenhydrosilicat, dem die Stelle zwischen dem Traulith und dem Melanosiderit zukommt. Dichtigkeit 3-33, Hártegrad 3\5, durch Salzsaure wird dér Eisengehalt ausgezogen und die Kiesel* saure bleibt als glasartiger wasserheller Bückstand. Das neue Mineral erhielt den Na mén A vasit. 2. Herr*A. Schmidt machte einige Mittlieilungen über die Eisenérzvorkonun nisse des Borsodén Comitates. lm oberen, nordwestlichen Theile des genannten Co- mitates kommen solclie in kleiner, aber bémerkenswerther Yerbreitung vor. In dér Nalie dér Geineinden Rudobánya, Felső- und Alsó-Telekes treten dér Trias zuge- zablte Kaiké und Dolomité unter dér diluvialen Decke liervor • diese sind es, welche die Eisenerzlagerstatten in Gestalt von oft machtigeu Lagerstöcken enthalten. Die hier auftretenden Roth-, Braun- und Thoneisenerze sind im Allgemeinen von vorzüg- lie'her Beschaffenheit. Dér darauf getriebene Bergbau reieht in seinen Anfangen wohl in das 14. Jahrliundei't zuriick; in Ermanglung speciellerer Daten sprechen lieute noeb die grossartigen Überreste dér Halden fiir dessen einstige Bedeutung. Rudo- bánya nahm, laut G. Wenzel, einst den dritten Rang unter den oberungarisclieu Bergstatten ein. Es scheint, dass die Altén hier aucli edlere Erze ausgebeutet habén, da das Eisenerz nocli hentzutage maelitig hervortritt, wahrend die verlassenen Baue tiet' im Inneren dér Berge zu riesigen Yerhauen führen.’Bei Rudobánya ist das Erz- lagcr auí ca l'/2 Kiloipeter Lángé zu Tagé aufgescldossen, wo sich daiin ein Tagbau an den anderen reiht. Als Yerunreinigung dieser Erze miissen die beigemengten Kupfererzé, Malachit und Azurit angesehen sverden. Nach den Aussagen mehrerer Augenzeugen hátten sich in einer erdigen Varietáí dér Eisenerze Spuren von gedie- genetn Quecksilber gezeigt. Unter den gesammelten Stufen sind Calcit und Gyps zu erwiihnen. Von Rudobánya nach Felső-Telekes gehend sammelte dér Vortragende auí den altén Halden des Gyépely genannten Bergrückens gediegenes Kupfer mit biswei- len krystallinischen verástelten Formen. Unter den Eisengruben von Felső- und Alsó- Telekes sind die Baue an beiden Seiten des Templomka genannten Hügels, án dér Grenzscheide dér beiden Gemeinden, die bedeutendsten. Jn dem Grubenrevier Pécli, bei Alsó-Telekes wird ein vortreffliches Eisenstein in máchtigen Massen zu Tagé gewonnen. Bei seinem letztem Besuche íand dér Vortragende die Máchtigkeit des Lagers zu 3 Meter, doch zeigte die Ausfüllung imregelmássige Ausbuchtungen, die sich stellenweise zu 1 dm. Máchtigkeit zusammendrückten. Das Erzlager ist hier den umschliessenden Schichten conform eingelagert mit einem Verfláchen von 50 — 60 1 nach Nord. Unter den gesammelten Stücken wird Baryt und Cerussit, von anderen Fundstellen aucli Bleiglanz erwáhnt. Das ganze Eisenerzrevier von Rudobánya- Telekes erstreckt sich circa 5 KM. láng in NO. Riehtuiig, und die hier angeháufte Erz- menge verspricht auf lángé Zeit liinaus reiche Ausbeute. 3. Devselbe legt die von Herrn G. G u c kiér gesammelten Daten über die 11* bei Várallya im Com. Tolna entspringende Mineralquelle vor. Herr S Bovnschegg, Bergwerksleiter daselbst, gibt. drei im Iiotter dér Gemeinde befindliclie Quellén a.n, u. z. ie Analyse diesel* Minerahvásser weist in allén einen liolien Gelialt an doppeltkohlensauven Kaik nacli. Die Menge dér fixen Bestandtheile ist. in dér obigen Reihenfolge 0*435, 0*315 und 0*20(1. XI. évf. 1881. FÖLDTANI KÖZLÖNY 6 — S. szám, ERTEKEZESEK. Utazási jegyzetek Jáváról. L ó c / y Lajostól. (Egy táblával.) (Előadva a magy. földt. társ. 1881. évi január hó 5-én tart. szakülésén.) Gróf Széchenyi Béla nem a legrövidebb utón vezeté expediczió- ját Klímába, melynek nyugoti határán kellett az ismeretlen vidékeket felkeresni. Abban a tengeri útban, mely a sárga tenger partjáig elveze¬ tett bennünket, többször léptünk a szárazra. Mindegyik partraszállás előttünk uj képeket tárt fel és ba siiriiu tapodják is a „globe trotter“-ek a távol kelet partvidékeit, sokkal kevesebb szivárog el éleményeik ismereté¬ ből közénk Európa szivébe, hogysem minden lépésre meglepő ne akad¬ jon ott az idegen útjába. Ezen kirándulásaink legélvezetesebbje volt az, melyet J á v a szigete nyújtott. Csak három hetet tölthettem gróf Széche¬ nyivel a 150 tűzhányót viselő szigeten; de a mit ezen rövid idő alatt feljegyeztem az — már azon körülménynél fogva is, hogy Jáva terüle¬ tét olyan anyag képezi, mint a magyarországi trachyt hegyeket — ér¬ dekkel bírhat a geolog előtt. 1878. április 5-én Batáviából Szemarangba hajóztam a Tambora gőzösön, mely Borneo délkeleti csúcsára igyekezve, útba ejté Jáva éj¬ szaki partvidékének kikötőit is. A tenger tükörsima volt és az átlátszó vízben nagy számmal úsz¬ káltak a medusák, lágy testük rózsa- és ibolya színben játszott; jelenlé¬ tük sokáig nyugodt tengerre engedett következtetni. A sziget éjszaki partja — melyet Batáviánál egy zöld vonal jelöl azon a mangrove-bozóttal fedett lapály szélén, melyre naponkint kétszer reágördül az ár — - csakhamar eltűnt, a Gedeh és a Szalak tűzhányó kúpok, melyek Batávia megett emelkednek, az egyenlítő páratelt levegő¬ jének gőzfátyola által fedettek el. Másnap bajnalbasadtakor Pekalongan rhede-jében vetett a hajó horgonyt ; Közép-Jáva vulkánjai innét már lát¬ hatók és a mint a gőzös 5 — 8 tengeri mértfölduyire a halmos parttól kelet felé siet, egymásután lépnek előtérbe a S z 1 a m a t, S z i n d o r o, S z u m- b i n g, Ungara n és M e r b a b u kúpok. A IV. tábla 1-ső rajza a kö- 12 Földt. Közi. IX. évf. 162 zép-jávai vulkánok körvonalait adja, a mint azok panorámája x) Szema- rang rhede-j éb öl látható. Nyugatról a 3426 méternyi Szlamat-tal kez¬ dődik az, ennek csúcsán a kráter íumarolái táplálják a felhőket. A Szla- mat Pekalongan síkjából látszik kiemelkedni ; kúpjának alján vész el ebben a Dieng hegység nyugati vége, melynek culmináló pontjait a Szindoro közelében siirii Djatti erdők fedik. S z u b a h és K e n d a 1 parti városok között a part halmos, a Dieng alján elvonuló s z a v a h 2) lépcsők által fedett teraszról néhány patak cascadokban ömlik a keskeny lapályra, mely a partot szegélyezi. A Dieng is — noha széles háta nem utal erre — vulkáni anyagból áll ; belsejében régi fumarolás kráterek, szolfatarák léteznek : de ujabbkori kitörések is ismeretesek e hegységből, melynek alakja lényegileg külön¬ bözik a szomszédjában emelkedő Szindoro (3145 m.) és Szumbing (3336 m.) vulkánokétól ; mindkettő nyugalomban van, Juughuhn 3) csupán gyenge fumarolákat talált (1838-ban) csúcsaikon. A Szindoro 1818, a Szumbing emberemlékezet óta pihen. A távolból egyenlő magasságúnak látszik a két kúp, Kledung helységnél egy 1406 m. magas nyeregben vágnak össze 12 — 14°-nyi lejtésű oldalaik; a nyeregnek két felén oly hasonlóan emelkedik a két vulkán, mintha egyik a másiknak viszatükrözése volna. A hollandiak a „De twe gebroedersíl, a két testvér elnevezést ezekre igen találóan al¬ kalmazzák. Az U n g a r a n szintén régóta pihen már, de szolfatarái miatt nem vehető még kialudt tűzhányónak. Kelet felől a Mer bábu (3115 m.) zárja be a vulkánok sorát, a felette látható gőzfellegek a mellette rejlő Mer api (2807 m.) kráterjé- ből emeltednek, melynek csipkés szegélyét Kendal tájáról pillantám meg először a gőzösről. Az Ungaran tetejét erdő borítja, a Merbabu begyepesedett. A Szum¬ bing és Szindoro azonban kopárau emelkednek ki a sűrű növényzetű halomvidékből, vagy a szava h földek vízszintesen vonalzott zöld szőnyegéből, melyet számtalan pálma csoportok — meganyi elrej¬ tett kampóiig vagyis jávai helység körül — tarkáznak. Szakadé¬ kok bordázzák a két testvért ; fent a csúcs még sima kúp, de ennek felületén nem távol a tetőtől éles árkok kezdődnek, melyek lefelé mind- ’) A panorámában a Szlamat-Merbabu 137 kilom. hoszu vonalat képvisel, az Ungaran pedig mintegy 34 kilom. távolban áll a szemlélőtől. s) Szavak teraszolt rizsföldek. 8) .lunglmlm F. : Java, seine Gestalt, Pflanzendecke und innere Bauart. Ford. I Iasskarl. I. K. 1854. 3. köt. (2. köt. 241 — 243. 1.) Minden geolog előtt ismeretesek Junghuhn érdemei; mindaz, mi nem közvetlen észlelésemül van e közleményben megjelölve, az ő fenidézett nagy munkájából lett merítve. inkább szélesebbek és mélyebbek lesznek. Meganyi vízmosások ezek, melyek jelentőségét és eredetét Jungkuhn már akkor felismerte, midőn Humbodt és L. v. Bnck vulkán elméletei épen a külső elrendezésű sza¬ kadékokban keresték a felemelt kráterek bizonyítékait, a szakadékokat hasadékoknak tét intve. A gyönyörű panoráma szemléletétől lelkesítve, nagy reményekkel léptem a Szemarangnál a partra és az 1875-ben épült vasút legköze¬ lebbi vonatával siettem Magelang felé, mely öt vulkán koszorújában a legalkalmasabb központja az ezekre intézendő kirándulásoknak. Van Decken osztr.-magy főkonzul ajánló levele a- magelangi residensbez x) biz¬ tosította nekem a szükséges kalauzolást. A Merapi, Jávának legélénkebb tűzhányója volt utazásomnak czélpontja. Junghuhn idejétől, tehát 34 év óta nem járt erre geolog, ki észlelését közölte volna. Az 1872-iki kitörés maradványai is még tanulmányozásra vártak és a jól megközelíthető kráter érdekes eredményekkel biztatott. Nagyon csalatkoztam várakozásomban : Magelangban több nap telt el, mig a residens vezetőkről és lovakról gondoskodott és a Szorakartai residenst, kinek kormány hatósága alá a Merapi környéke tartozik, jövetelemről értesítette. Jáván és általában a forró égöv alatt gyors mozgás lehetetlen ; a nappal rövid és az október- márcziusi esős évszakra következő rendes délutáni záporok nagyon meg- röviditék azt is nekem. Végül április 17-ére Szemarangba kellett viszaér- keznem, hogy a Szingapore-ba induló postagőzösről, melyre helyeink már eleve meg voltak váltva, le ne késsem. Tehát csak nehány nap felett rendelkeztem és a legrövidebb utón csak egyszer juthattam a Merapi kráteréig. Még utólag is veszteség fűződött jávai kirándulásaimhoz ! Gyűjteményeim, melyet Szingaporból adtunk fel, eddig nem érkeztek meg és elvesztekül tekinthetők. Hevenyében följegyzett észleléseket kö¬ zölhetek tehát csupán, melyek nagyon kevéssel toldják meg azt, mi Junghuhn bámulatos müvében a Merapiról leírva van. A vasút Szemarangtól Ambaráváig szállított. Szeuiarang környéke az üugaran oldalairól lerohanó folyók árvize alatt állt. A meddig az árapály vize ér Mangrove-bozót és egy törpe pálma (Nipa fructicans) törzsnélküli koronája borítja az iszapot, melyen a Brachiurák lakásainak H30 — 040 méter magas sárkéményei emelkednek. Tang- gung-nál halmokhoz ér a vasút, ezek oldalában egy nagy més? kőbánya látható, mely a szemarangi kikötő épületköveit szolgáltatja. Egy sárgás, üreges foraminiferás mészkő ez. Martin 2) szerint eocen vagy oligoeen ') Jáván a residens a tartományok legfőbb hollandi hivatalnoka, ez nagy hata- talonnnal van felruházva a bensziilött „regentK irányában, ki bábként teljesiti a hol¬ landiak parancsait a nélkül, hogy a benszülöttek az európaiak hatalmát közvetlen éreznék. -) Neues Jahrbuch f. Min. etc. 1879. I. 188. 1 12* 164 korú az. A halmok az állomás felett a mészkővel érintkező agyag, márgapala, homokkő és calciteres szürke mészkőpadok váltakozásából állanak. Mindez igen meredek állású, gyűrődéseket is mutat és k-ny áta- lános csapásban délnek dől. Küllemükre nézve ezen rétegek a Flysch jellegét viselik és ha ennek fogalmába a mai tényállás következményé¬ ből kort nem vegyitünk : miként a kárpáthomokkőre úgy a T a n g g u n g-i rétegekre is a Flysch elnevezést helyesen alkalmazhatom. A halmok kez¬ detétől Tomporán állomásig a halmok felülete egy plateaura van egyengetve, melybe a vulkánokról lesiető vad vizek mély árkokat barázdáltak. Ott a hol az erdős gerinczek a kúpokról lenyúlnak, a tűzhányók anyaga is kez¬ dődik. A vasúti bemetszések trachyt-tufa és conglomerát rétegeket szelnek át, ezek vízszintesen helyezkednek a plateaut alkotó Flysch x) rétegfejeiu. (IV. tábla 5. rajz). A trachyt-conglomerát több helyen nagy darabokból álló brecciába megy át, mely szálban álló trachyt tömegeket övez és Tuntang előtt egy vasúti bemetszés egy ilyen trachyt tömzsöt szel át. Egy régi lávafolyam ez, mely az Ungara n r ó 1 származott ; anyaga érdes törésű, üreges, sötét aprókristályos trachyt, mely üregeiben hyalitot tartalmaz; sötét ampbibol-andesitnek jegyeztem a helyszínén. Ejszaknyugat felől Tuntanghoz közel az Ungaran lábánál néhány harangalaku halom emelkedik, ezek Szemar an g-ból is láthatók (1. rajz). A vasúti bemetszés tracbytja valószínűleg ezekkel, mint az U n- garan régi parasit kúpjaival függ ősze. Az Ungaran-nak ezen lávafo¬ lyama és az azt kisérő tufa és conglomerát rétegek T u n t a n g felett félkörben délnyugat felé kanyarodva, a Merbabu-ról lenyúló gerinczczel érintkeznek. Az általuk képzett erdős magaslatok délkelet felől félkörben veszik körül A mbar a va síkját, mely az első pillanatra egy nagy kráter fenekére emlékeztet. T unta n g-tól a hasonnevű folyó szűk völgyét követi a vasút, a folyó A m bar a v a felől jő le és kataraktokban siet abban szurdokban alá, melv- lyel az említett magaslatok áltál képezett gátat átvéste. Felérve a 450 m. magasban fekvő lapályra, vízzel elboritottnak találtam azt ; a vonat kerék- agyig gázolt az árban a kissé magasabban a hegyoldalban fekvő pályaud¬ varig. Könyen megtaláljuk az ambarávai lapály eredetének magyarázatát a megelőző adatokban. Az Ungaran egy lávafolyama A m b a rava üstvölgyét elzárta, annak 80 m. magas gátja illegett egy hajdani tó fene¬ ket lehet felismerni, mely nagy esőzések idején még most is vízzel telik meg, melyet a még nem eléggé mélyen bemetszett szurdok azonnal le- 0 Egészen hason Flysch látható Szingapor uj kikötőjében, ott Grániton nyug¬ szik az és meredeken ü-ny-nak dől. Kövületeket nem fedeztem föl abban, ügy látszik, a hollandi geologok mint Flysch-et sorozták ezt a harmadkorba. Jahrb. d. g. R. A. 1 6t» csapolni nem képes. J) A lapály közepét posvány és láp foglalja el, mely¬ nek iszapvulkánjait Junghuhn helyesen magyarázta. 2) Ámbár ava katonai szanitárium, melynek barakkjaiba a lába¬ dozók küldetnek ; egy erőd van itt, melynek bástyáit azonban az 50-es évek földrengései ngy megrázták, hogy az lakatlanná vált. Meredek, de jó karban álló országút vezet át Ambarává-tól az U n g a r a n és Merbabu közti 650 m. magas nyergen M a g e I a n g medenczéjébe. Az ut süni erdők között jár, melyek az Ungara n-t egész csúcsáig borítják és a M e r b a b u éjszaki oldalára is magasan felnyúlnak. Az Ungaran traekytja és ezek brecciái fekszenek A m b a- r a v a közelében ; az utón följebb vastag agyagtakaró borítja az odala- kat és a nyerget, mely a rizsföldek gazdag talajául szolgál. A nyereg¬ ről halkan lejt az országút M a g e 1 a n g-ig, mely a közép-jávai vulkᬠnokkal körülvett K a d u tartomány főhelye. M a g e 1 a n g 400 m ten¬ gerfeletti magasban a mély ágyú P r o g o és Ellő folyók között egy fenu- lapályon fekszik. Ez miként az egész tartomány földje abból a trachyt-lává- ból áll, mely az Ungaranról folyt alá. A residens kertje alatt a Progó szurdokja sötétszürke, aprószem ti hólyagos trachytból áll, az üregekben natrolithot és calcitot találtam; a folyó homokjában sok magnetit van. A residens kertjéből, mely a Progó sziklás partján terül el, fel¬ séges kilátás nyílik innét a tartományra, főleg pedig annak éjszaki félére. A Szumbing képezi a panoráma fénypontját; csúcsa légvonal¬ ban mérve 18 kilom.-nyire fekszik tőlünk ; lejtője azonban a Progótúl kezd emelkedni és ez párosulva az átlátszó lég incselkedésével, csalókás közeibe hozza a tűzhányó kopár kútját. Élesen felismerhető a kúp ol¬ dalán minden szakadék, sőt még a magányos fák is, melyek sík tetőjén állnak, szabad szemmel kivehetők. Ma ge 1 a ng egy teknő közepét foglalja el, mely a S z u m b i n g, Szindoro, Ungaran, Merbabu és Merapi közt mélyed ; ezek¬ nek a tűzhányóknak egyenletes lejtői M a g e 1 a n-tól emelkednek, át¬ metszésben folytonos görbét képezve. A medencze csupán déliétől van alacsonyabb hegyek által környezve és arra is van lefolyása. A jávai tengeri szediment rétegek területe fekszik ott a tartomány déli határa és az indiai tenger közt. A medencze oldalai 1500 — 1600 m. tenger feletti magasságig, ') Dr. Posewitz tagtársunk, ki mint katonai orvos működik a hollandi Indiᬠkon, némileg eltérő nézetet közölt ugyan barátaihoz intézett levelében (Földt. Ért. 1881. 1. sz. 14. 1.) az ambaravai lapály eredetéről ; de azt ő is hangsúlyozta, hogy az nem krᬠterfenék. Az ő véleményét ez utóbbira nézve illetékesnek kell tartanom, mivel dr. P. hoszabb ideig tartózkodott Ambaráván. 2) I. h. II. k. 262. 1. 166 rizs, gyapot, czukornád, kávé és borsiiltetvényekkel vannak fedve, me¬ lyek a teraszok végtelen vonalait megszakító falvak ligeteivel diszked¬ nek tüntetik föl az egész tartományt. A termékeny talaj okozza, hogy Magelang régtől fogva a sziget legtermékenyebb és legnépesebb tartománya, melyben az őserdőket a füldmivelés még a hollandiak idejövetele előtt kiirtotta, csupán a kihűlt tűzhányók kürtői körül találhatók még fél azok maradványai, hol a ma¬ gasság és a kúpok meredeksége a földmivelésnek többé nem kedveznek. A termő talaj a tartomány éj szaki felében sárga vagy vörhenyes agyag- föld, olyan minő a Sz. -Endre visegrádi hegységben is a trachyt-hegyek aljában föllelhető. Fokozatosan megy át ez üreges és szilád nyirokba, mely trachyt darabokat tartalmaz és az éjszaki vulkán gyürii andesit láváit fedi. Szembetünőleg az andesitek elmállásából keletkezett ezen termőföld, melynek subaerikus eredete itt kétségbe nem vonható. Magéi ang-tól délre a működő Merapi hamukitörései lepik el a félszint ; andesit-homok és -dara alig elváltozva képez soványabb ta¬ lajt. A medeneze közepén szálban álló lávát csak a folyam mentén talál¬ tam, hol a Forgó és Ellő mély ágyakban futnak dél felé, partjaik vízszintes tufarétegek és lávatelepekből állanak, melyek az U n gara n- rúl látszanak lenyúlni. M a g e 1 a n g mellett egy halom emelkedik : a T i d a r, melynek nyugati oldalán a tufa nagy augit- andesit darabokat tartalmaz, a szétmálló tufában ép pyroxcn kristályokat szedtem, melyek a legyakoribb co P, co JP co, P. alakot viselték. A híres Buru-budor romokhoz tett kirándulásomban csupán a P r o g ó kompjánál akadt észlelni valóm : az üreges nyirok alatt ott amphibol-sanidin trachytot véltem felismerni. A romok : a budhiz- musnak a 9-ik században emelt remek emléke ugyanilyen sanidin-tra- chytból emeltettek. Április 11-én indulhattam a Merapi-ra. Magelan g-tól 7 paal1) távolságra letértünk vezetőimmel a D j ok j ok artá-ba vezető ország¬ úiról; innét azon patak mellékét követtük, mely a Merbabu és a Me¬ rapi közötti nyeregtől jő le egyesítve a két tűzhányó nyugati szaka- dékainak vizét; az erdőben nagy trachyttömbök hevernek, nem valami lávafolyam szirtiéiből valók azok, hanem az 1872-iki kitörés iszap-folya¬ mának maradványai, mely ápr. 15-én megindulva a Merapi kraterjéből, ti nap alatt érte el azt a kőhidat, mely a Káli Pabilan és Káli A p u egyesült vize felett az országutat átvezeti, ezt az iszap¬ ár nagy tömbjeivel betömte és a bid mellett szakított az országúton keresztül medret. A délszaki csők azóta elhordták az apró törmeléket, J) Egy Jávái paal lios/.a egyenlő 15 kilométerrel. 167 ezért fedik a felszínt a szabadon álló méternyi térfogatú tömbök, melyek elszállítására a nagy iszapár munkája is csak nagyobb meredekségnél volt képes. Az ut folyvást rizsföldek, kávé- és gyapotültetvények között vezet. B a t u n g-T e 1 u m p u n g-nál az említett patak széléhez jutunk, mely az 1872-iki iszapárt lehozta; ennek mély árkán minduntalan átkelve 25 kilm. távolban az országúitól fárasztó lovaglásban értük el S z c 1 ó helységet, mely a két tűzhányót elválasztó nyergen mintegy 1585 m. magasságban és már Szurekarta tartomány területén fekszik. A Me- rapi kúpján emelkedett az ut egész koszában; kezdetben 1°, följebb 2° és 3° lejtésűvé hajlott az. A patak függélyes falak között 30 — 40 m. mély árokban siet alá. Partjain trachyttufa és conglomerát rétegek láthatók, melyek a, re I színnel párhuzamosak. A tufa-padok — a hamueső eredményei néhol olyan finomságú anyagból állnak, mint a magyarországi tra- chyttufák azon válfaja, melyet Stur bányatanácsos az erdélyi népies megjelölés nyomán Pállá névvel vezetett be a nomenelaturába. Szenes páfránfa (Asopliila sp.) törzseket és egyéb növény-maradványokat foglal ez itt is magába. A trackyt-konglomerát és brekezia az iszap-folyamok telepeinek tekintendő. A magyarországi trachyt-kegységek tufa -rétegei bizonyosan igen sok helyen ily módon keletkeztek, mint ezeknek a trackyt sirató vulkánoknak a telepei : tehát nem vizalatti, hanem subaerikus szedi- mentek. Szelő egy jávai D e m a n g -kerületi főnök székhelye, a szűre- karta-i residens nyaralója is itt van; ennek kertjében európai virágok, vetemények és gyümölcsfák diszlenek ; 1500 m. tengerszint feletti ma¬ gasságban Jáva égalja mérsékelt, sőt hűvös ; hó nem esik ugyan itt soha, de a fütött kandaló nyár derekán is elkel ködös időben az egyenlítői tengerpartról ide került európaira. Szelő a Merap i-ról lenyúló szakadékok között fekszik, melyek a Mer bábu oldalába benyomulva, ennek begyepesedett árkainak vizét is fölveszik. A Káli P ab i láng szakadékai a Blongkeng, Apu, Djuve stb. a kráter-szegélyig nyúlnak fel, mig ezek nyugatfelé irányulnak, mások keletnek vezetik le a záporok vizét. A szelői nyereg a mély és folyton átalakuló vízmosások miatt nagyon nehezen járható. A vízmosᬠsok között a Mer api kúp oldalai sértetlenek, a vízmosások világosan előtüntetik a hagymaszerű “rétegeket, melyekből a hegy áll ; a sza¬ kadékok néhol azonban a magvat képező tömegig vagy talán csak egy lávafolyamig mélyedtek, mely sima aljukat képezi. 168 Apr. 12-én a De maiig1') opasszai-val együtt felkisért a tűz¬ hányó régi kráteréig. Kezdetben ákáczfa-cserjék közt 27 — 28° hajlású lejtőn kapaszkodtunk fölfelé ; két szakadék közt emelkedő borda volt utunk, melynek oldalában trachyt-láva és trachyt-tufa padok váltakoz¬ tak ; a tetőtől a kúp aljáig ugyanazon vastagsággal bírván. Szürke aug. és araphibol-andesitet véltem felismerhetni a lávában, melynek felső része üreges és hólyagos, sőt salakos és nagy amphiból kristályokat tartalmaz. A láva palás elválást mutat, mely a rétegzéssel és igy a kúp lejtésével párhuzamos. Mintegy 2500 m. magasságban elhagytuk az utolsó fákat, melyek kihalt és szenesedett törzsei hamu és lapilli mezőkből meredtek elő. Kísérőim az erdőben viszamaradtak, csupán két jávai, kiket a Demang az utolsó kampongban requirált, kisért a gőzölgő csúcs felé ; az ut 30° lejtésű diónagyságu görgetegen vezetett a kráterig és ezért fárasztó volt. Az apró görgeteg egy élről gurul le, mely egy keletnek forduló szakadék felső lapos gyűjtőjét szegélyzi és nyugat felé félkörben ka¬ nyarodva, a kitörési kúp oldalával olvad egybe. Egy régi kráter ma¬ radványa ez, melynek nyugati görbületét az újabb kitörések hamu és lapilli esője gömbölyítette le. Sima hamukéreg borítja azt a lapos gerinczet, mely a kráter¬ maradványtól a mintegy 100 m. magas eruptív kúpig vezet, nyugat felől szédítő mélység tátong : a Káli Blenkong felső része ; keletnek a régi kráterfenék széles és lapos teknőt képez, mely az említett szaka¬ dék viz-gyüjtőjeként szolgál. A kitörései iszap-árjai kelet felé sik ha¬ mutakaró által borittatnak, melynek 0-02 — 0-03 m. vastag kérge az eső¬ víz behatása alatt keletkezett; nyugatnak az 1872-iki kitörés iszap¬ árja vizomlásként hullott a Blonkeng szakadék mélyére, annak alján nem maradt azonban meg, mivel azt néhány száz méternyire lenn sima traehytszikla képezi. Az 1872-iki iszap-folyam ezen a gömbölyű gerin¬ czen megoszlott nagy része nyugat félé omlott alá; egy része pedig a régi kráter-fenéken terült szét (4. rajz). A hamu-kéreg felülete olyan vastag, mint az asphalt-burkolat ; rajta kelet-nyugati irányú hasadékok nyílnak. Ezeken, miként a régi kráter- szélnél is minden sziklahasadékon gőz sistereg elő, a nyílások szélét kén virág és lekér csapadék fedi : a gázokból sublimált sók ; a kénes gázok bűze fojtóvá teszi a lélekzést. A hamu-kéreg lapályából ismét meredeken 25 — 30°-al emelkedik ki a mintegy 100 m. magas eruptio kúp. Egész tömegében laza anyag¬ ból áll az: hamu, dara, lapilli és 1 — 2 köblábnyi nagyságú szegletes ‘) Benszülött kerületi főnök. A szelői Demang elválásunkkor nevét Besowi- ron 0-nak irta sajátkezüleg jegyzőkönyvembe. 169 tracbyt-darabok szabály nélkül elhelyezkedve képezik. A kráter csip kézett szélén a laza tömegek 30 — 32°-al lejtenek kifelé, félig öszecze- mentezett brekcziát képezve, melyben a rétegzés elmosódott és egy¬ befutó. A kráter kerek, mintegy 1 kilm. átmérőjű, mélységét a bedobott kő 6 mp. alatt viszatérő csattanásából 200 m.-nyire becsülém, oldalai omladozó laza tömegekből állanak, melyek 50° hajlásban is bizonytalan egyensúlyban vannak. A kráter fenekén két kerek résben viz áll, melyből gőz fellegek gomolyognak fel, csak ritkán engedve egy pillantást a kráterfenékre, mely a gőzölgő viztócsák körül egyenetlen és nagy kődarabokkal van fedve. A kráter falai is, melyek néhol függélyesek, sőt átbajlók, szám¬ talan hasadékból gőzölögnek ; fojtó kénes gázok bűze emelkedik föl a kráterből és a tartózkodást a forró és omladozó kráterszélen marasz¬ talóvá épen nem teszi. A kráterszél oly éles, hogy csak arczra fekve tekinthettem a mélységbe, melynek oldalain folyvást csörömpölnek az aláhulló kövek. Szel ó-tól 4 órát vett a kúp megmászása igénybe. A Mer api Jáva leghevesebb vulkánja. Történeti időből 12 kitö¬ rése lön följegyezve. 1664, 1678. aug. 14., 1786. jul. 17., 1822. decz. 27— 30., 1823. ápr. 6., 1832. decz. 25., 1837. juu. és juh, 1837. aug. 10., 1846. szeptember 2., 1849. szeptember 14., 1863. jul., 1872. ápr. 15., 1879. jun. 20. Mindezen kitöréseiben a, M e r a p i — miként Jáva többi vul¬ kánjai is a történeti időben — nem öntött ki lávát. Kitörései hamu- esőben nyilatkoztak ; azok az iszap-árak, melyek a forróövi esők által péppé dagasztott hamu- és lappi lli-tömegeket a kráterről lehozták, okoz¬ ták mindig a legtöbb bajt és pusztítást. Magelang-ból az 1846., 1849. és 1872-iki nagy eruptiók iszap-árja estenkint hetekig, mint tüzes sáv volt a kráter éjszak-nyugati szélén látható a B leng bong hasadékban, mely a kráterszélnek nyu¬ gati legmagasabb csúcsa alatt máig is felismerketőieg az iszap-ár meg¬ keményedett foszlányait viseli. A hamu-eső a növényzetet csak a vulkán közelében pusztította el, az, a mit a szél mesze hajtott — az 1822-iki kitörés hamuja a Sz u ra¬ bi n g hegyig repült — alig tett kárt, mivel a gyakori esők vize gyor¬ san lemosta azt a növényzetről. Az 1872-iki kitörés iszap-ára nyugat felé folyt alá, A Káli P a b i- lan árkát félig kitölté; az árok felső részében, ott, hol a 2 — 3° lejtő¬ ből a vulkán kúpja kiemelkedik, az 1872-iki iszap-ár maradványait több 170 helyen láttam. Egy terraszt képeznek ezek a régi magasabb partok kö¬ zött, melybe a patak ismét a régi ágyáig véste 'ne magát. Agya¬ gos trachyt-hom okból áll ezen megkeménykedett iszap , nagy tra- cbyt tömböket zárva be ; növényzet még nem lepte el az iszapot. Ennek az iszapárnak foszlányai a kráter szélen is hasonló anyagból állanak. A M e r a p i trachytja világos szürke, üreges és hólyagos augil- amphiból-andesitból áll. A különböző színárnyalatokat az elmállás foka adja, ép köveket csak a mély szakadékok alján lehet találni. A régi lávakitörések telepei nyújtják ezeket. A Merapi a Mer bábu oldalkúpjának tekinthető, melynél 308 méterrel alacsonyabb (Mer-babu a Mer-[api] dajkája a jávaiak nyel¬ vén). A Mer bábu 1560 óta pihen, kráterje éjszak-kelet felé nyílt. Junghuhn 1833-ban gyenge fumarolákat és hőforrásokat talált benne. Meg kellett elégednem egyszeri látogatással, melynek a látottak egyszerű feljegyzésénél egyéb eredménye nem lehetett, az értékesebb tanulmányt az elveszett kőzet-anyag szolgáltatta volna. * April 15-én S zemara n g-ban voltam ismét ; itt értesültem csak, hogy 12-én, tehát ugyanakkor, midőn a Merapi-n jártam, annak ke¬ leti lábánál heves földrengés volt, mely több k a m p o n g-ot romba dön¬ tött és két emberéletet is vett. Ilyen földrengések azonban a vulkán közelében, Jáván oly közönséges események, hogy azoktól senki sem fél többé. »S z e m a r a n g-nál a Kai i-K arang mellékét látogattam meg; a várostól néhány kilométernyire nyugatra ömlik e folyó a tengerbe, néhány csatornája a városon fut keresztül, melyek partraszállásom idején döntötték a város nagy részét. A város nyugati felén a folyó egy szé¬ les csatornában ömlik a tengerbe. A hajók 2—3 t.-mérföldnyire a pont¬ tól vetnek horgonyt. A folyó kő-gátak között mesze nyúlik be a parttól a vízbe és az áru-szállitó bárkák és apró gőzösök ezen tartják tel a köz¬ lekedést a vámház és a hajók között. A város melletti halmok aljában a Kali-Karang számára ott¬ létemkor egy uj medret ástak. Az uj meder egy gátat szelt át a halmok alatt, melynek földjében körülbelül 10 lábuyira a mai tengerszint felett nagymenyiségü snbfossil tengeri puhány héjak, cseréptöredékekkel és nagy khinai téglákkal vegyesen hevertek. A vastag Tridacna héjakból ugyanoly módon, miként ezt később Canton-ban láttam, a khinaiak itt egykor karpereczeket készítettek. A hulladékok és puhányhéjak, me¬ lyek közt Natica, Conus, Chemniti i, Melánia, Paludina, tehát apró és 171 édesvízi fajok is vannak, régi part szélt jelölnek, melyen a dagály és apály játszott. A tenger most több kilométernyire van innét és erdő fedi el a szem elől, nem csak távol, lianem jóval magasabban is van e régi part a tengerszintnél. A khiuai tégla és feldolgozott Tridacnahéj maradványok a 13. századnál régiebbek nem lehetnek ; de valószínűleg még sokkal ifjabbak, mivel egy hollandi rézpénzt is találtam a hulladékok között, melyről a verés nem volt felismerhető. A partemelkedésnek bizonyítéka van itt mely teljesen egyezik azzal, a mit a jávai tenger széle mutat. Egy nagyobb térkép élénkbe tárja azt, hogy Jávának éjszaki partja lapos, a folyók nem mély tengerbe ömlenek és széles árad vány i lapᬠlyokban oszlanak szét. Jáva éjszaki partja nem bir kikötővel, a hajók horgonyhelyeken rhede — , 3 — 4 teng. mértfüldnyire a parttól maraduak. A part maga pedig a delták körül 30 lábbal nyúlik évenkint a tengerbe. A déli part ellenben sziklás, a tengeri fenék hirtelen mélyed ; az indiai Oczeán hullámai rongálják a partokat, mely szirtei miatt nem nyújt biztos kikötőt és horgonyhelyet. Ezek a körülmények arra utalnak, hogy Jáva déli partja sülyed, mig az éjszaki gyors emelkedésben van. Daczára annak, hogy Jáva magaslatait 150-nél több vulkánjának kiöntött és kiszórt anyaga képezi a sziget vázát, alapját nem a vulkᬠnok, hanem ezeknél régibb sedimentek képezik. Kevés adat van még kéznél arra nézve, hogy Jáva régibb geológiai történetéről kielégítő ké¬ pet lehetne magunknak képezni, de a meglevő elégséges a fentebbi tény felismeréséhez. A jávai geologok őse Junghuhn már leírta, hogy Jáva keleti és nyugati végén és déli partjain oly sediment-telepek, melyek trachyt- anyagot még nem tartalmaznak, nagy területet foglalnak el. A Pré- a n g i regensségekben és M adur á n vízszintes táblahegységben állnak ezek. A préangi plateaun 2000' vastag rétegsorozat trachyt, tufa és tengeri rétegekből áll. Hochstetter a miocén korba helyezi azon töme¬ ges trachyt eruptiokat, melyek kőzete a magyarországi régi trachy- tokhoz (dacit, propylit) hasonlít. Junghuhn ezeket diorit és porphyr névvel irta le. Újabb tanulmányok Jávának mészköveiben felső eocenkoru faunát konstatáltak, ezekben még nincs a trachyt-eruptiok nyoma. A M e r a p i déli lábánál homokkő és mészkő rétegek terülnek el, ezek itt lapos déli dőlésben vannak, és Kadu dél-nyugati határán a Szeraju hegységig terjednek, hol az újabb vizsgálatok a kristályos pa- 172 Iák régi1) korát kimutatták2) Tuág-jangnál az Ungaran keleti lábánál a nem vulkánikus tengeri sedimentek meredek déli állásban vannak. A sziget közepének felépítését a mellékelt (6. rajz) ideális átmetszet magya¬ rázza. Jávának vázát tehát réteges hegység képezi, melynek kelet nyugati vonulata adja a sziget alakját. A hol ezen rétegek nem víz¬ szintesek, déli dőlésben vannak és a vulkánok hoszu vonalakban sora¬ koznak bősz- és haránt hasadékok helyén. Centrál- Jáván a Dieng, Szindoro, Szumbing és az Un¬ garan, Mer bábu, Mer api két haránt vonalba esnek, a vulkáni működés ezeken kialvófélben van ; a Merapi kitörései már nem félem- letesek. Azok a kitörések, melyek Jáván történeti korban estek meg, lávát nem adtak ; a kúpok és strató vulkánok felépítése egyáltaljában Jáván nem tenger alatt, hanem a szabad légben ment végbe. A telepekben anyi hasonlót láttam a magyar trackyt tufa és eonglomerátokkoz, hogy az ezek által alkotott hegységekben a subaerikus telepek létezését gya nitom és alig kételkedem, hogy azon geologok, kik trachyt-hegysé- geink tufáit és conglomerátjait ily szempontokból is kutatni fogják, egyes eseteknél ezt meg fogják alapíthatni és egyszersmind azokat a köz¬ pontokat is felismerni, honnét a lávafolyamok szétáradtak és az iszap- árak anyaga kiszórva lett. Üli jegyzetek az erdélyi deli hatarhegysegböl. Inkey Bélától. (Előadva a mag-y. fülelt, társ. 1881. évi október hó 12-én tart. szakülésén.) 1. A Retyezát kőzetéről. Erdély sok vidékére, különösen pedig a nehezen beutazható déli palavonulatra nézve mindeddig legfontosabb földtani kutforrásul Ilauer és Stache nevezetes munkája: „Die Geologie Siebenbürgens“ szolgál. Ezen munka 233. lapján a szerzők következőképen szólnak a Retyezát hegyről : A középső részén (a Retyezát hegységnek), magán a lietyezáton és a Vallye Rasza és V. Lopusnyik nevű völgyek felső részeiben oly gneissfaj uralkodik, mely kézi darabokban egészen gránit jellegével ') Jungliulm ezeket metamorfizált harmadkori rétegeknek tekinté i h. 3. k. 2) Dr. Posewitz. T. Yerbeck után. Földt. Értesítő. 173 bír. Szürke quarz és sárgás földpát igen szilárd sűrű tömeget képeznek, melyben behintett barna csillámlapocskák tűnnek fel. Nagy b a nkazo n- ban ez a kőzet is rétegezést mutat és ennélfogva a g n e i s s-hez s z á m i t a n d ó.“ Alkalmam volt a nyáron ezen szép hegység vad alpesi világába mélyen behatolni és nevezetesen a Retyezát tömegen át barangolni: Malomvizről kiindulva és a klopotivai patak (Sebesviz vagy Nagyviz, Apa maré) völgyén felfelé a Gura zlatyeig vonulva a hegytömzsöt nagy félkör alakban megkerültem, úgy hogy délnyugoti oldaláról, az Aragyes nevű havasi legelőn át jutottam először a Zenoga tó partjához és másnap reggel a Retyezát csúcsára, honnét a Yalea Reaszkába lebocsátkozva a malomvizi patak mentén jutottam ismét kiindulásom helyére. Útközben megejtett geológiai megfigyelések jól egyeznek a fentidézett mondattal. A Nagy- és Kisviz alsó folyásában mindenütt közönséges gneiss, itt-ott csillám- és ritkábban chloritos pala mutatkozik, mig a hegytömeg kö¬ zépső részében a szálban levő kőzet tisztán granitszerű szöveget nyer és palaságát egészen elveszti. Alkatrészeit a fentebbi idézet sorolja fel. A földpát, mely az én példányomban rendesen tisztán fehér és fényes hasadási lapokkal bir, vékony csiszolatban felhőszerü elhomályosodást és gyenge polarizálást mutat ; egyes kristályegyének ikkerrovátkosság nyomait hagyják felis¬ merni, Kolozsvárt pedig egy dr. Primics által gyűjtött retyezáti példány csiszolatában a mikroklin rácsozat alakú jelenségét vettem észre. A kő¬ zet quarz-szemeiben sok tű- és rövid oszlopalaku mikrolithot és gáz-zár¬ ványokat láthatni, folyadék-zárványok azonban nincsenek. Ha tehát ezen kőzetet tisztán a petrographia szempontjából tekintjük, okvetlenül gránitnak kellene nevezni ; a nevezett munka szerzői pedig csak azért számítják azt a gneisshez, mivel szerintük „nagyban réteg¬ zést mutat. “ Megvallom, hogy én ezen rétegzésnek nyomait az egész bejárt te¬ rületen hiába kerestem ; a menyire én láthattam, a kőzet elválási ido¬ mai sehogyan sem feleitek meg azon párhuzamos, meszire követhető lapoknak, melyek a réteg szónak felelnek meg, hanem igenis ama sza¬ bálytalanabb, tömbszerü, többnyire paralellepidep alakú idomoknak, me¬ lyek mindenütt a kristályos tömegkőzeteknek, különösen a gránitoknak szokásos formái. Némely helyen, p. o. Nagyág vidékén, a trachyt elvᬠlási módja sokkal inkább közelíti meg a valódi rétegzés alakját, mint ezen állítólagos gneiss. Nézetem szerint tehát nem csak a petrograph, ha¬ nem a geolog is kénytelen mondani, hogy a Retyezát csúcsa és környéke gránitból, nem pedig g n e i s s b ő 1 áll. E mellett nem hallgathatom el azon megfig}relésemet sem, mely 174 szerint a Zenoga tű és a lictyczát között, a Nyégru tó környékén egy¬ két helyen egy szürke, tömött szövetű palára akadtam, mely úgy lát¬ szik, a gránitban beékelt kis rétegeket képez ; továbbá hogy a Retye- zát csúcsáról a Valea Reaszka felé lemenve, azt tapasztaltam, hogy a kőzet tisztán szemcsés, tömegszerü szövetét mindinkább elveszti és a gneiss palásságát veszi fel. Ennél fogva távol áll tőlem, hogy a Retyezát granittömegét tisz¬ tán plutói vagy épen eruptív kőzetnek tekintsem és genetikailag szigo¬ rúan elválaszam az egész hegység pala formátiójától. Nézetem az, hogy az ilyen gránittömzsök, melyek a nagyon hasonló anyagú kristályos pa¬ lák burkolatából kimagaslanak (ilyen p. o. a Magas-Tátra tömzse is), eredetük idejére és képződésük módjára nézve sem különböznek oly lé¬ nyegesen a környező gneiss- és palakőzetektől, amint a régibb geológiai nézet felteszi. Valószínű, hogy metamorphosisnak nevezett mélységbeli folyamat, mely közönséges lerakodásokat gneissé vagy csillámpalákká átváltoztatja, nem annyira lényegében, mint intensitásában és bizonyos körülmények módosulásában különbözik azon folyamatoktól, melyek végeredménye a valóságos vulkáni kőzetek létrehozatala, a gránitképző¬ dés pedig ebben az átmeneti sorozatban közbeeső állást foglalna el. Egyébiránt a tudomány még távol van és talán örökké távol is marad ezen genetikai kérdések kétségtelen megoldásától. Annál fonto¬ sabbnak látszik, hogy a geológiai tárgyak elnevezése és jelzése hypo- thesisek és személyi nézetek befolyásától függetlenné tétessék. A kőze¬ teknél ez csak úgy érhető el, ha tisztán petrographiai nomenclaturához ragaszkodunk. Gránit minden kőzet, mely quarz, földpát és csillám tisz¬ tán szemcsés, nem palás keverékéből áll, bármilyen legyen keletkezésé¬ nek módja és kora, sőt földtani szerkezete is. A gueisset nem anyira a rétegesség, mint az alkotó ásványszemek elrendezése, vagyis a palás- ság különbözteti meg a gránittól: a petrographiai jellegek kizárólagos tekintetbe vétele mindig elégséges arra, hogy e két kőzetet szorosan külön válaszszák — a menyire a természetben előforduló átmenetek engedik — és e szerint külön elnevezzük és jelezzük. A „gránit-gueiss“ szó pedig maga magában rejti az ellenmondást és leghelyesebben „ré¬ teges gránit “ kifejezéssel lenne pótlandó. 2. A Páring. A Retyezát szomszédja és vetélytársa a hatalmas P a r i n g hegy¬ ség, mely a Zsilvölgy déli oldalát szegélyzi ; legmagasabb csúcsa a Re- tyezátnál is magasabb Vurvu Mandri, egyszersmind országunk egy nagy¬ szerű határköve, melyről a szem szabadon futja be a délerdélyi nagy- 175 szerű hegyvidéket és a román alföld rónaságát egész a Duna kigyódzó fonaláig. A táborkari térkép szerint ezen név tulajdonképen nem a főhegy- gerinczet, hanem egy ágát illeti, mely épen a Maiidra csúcstól elszakad¬ ván és ÉÉNy irányban mindinkább alábbszállván, Petrozsénynél végző¬ dik. Ezen hegységág gerinezén egymást követik a kimagasló csúcsok, melyek közül a nevezett térkép a következőknek idézi neveit és ma¬ gasságát : Vurvu Mandri (2520 m.), Carjia (Kürsa) (2407 m.), Pareng (2076 m.). Vándorlásaimon ezen hegylánczot a keleti oldalról, azaz a Zsijecz forrás területe felől közelitettem és miután a meredek sziklafalak közt a legmagasabb csúcsig hatoltam, hazafelé a hegygerincz lankásabb lejtőjét vettem útnak, melyen 4 órai folytonos gyaloglás után a zsijeczi völgybe érkeztem. E hegy tömeg geológiai öszetétele nagyon egyhangú. Mig lent, a Zsijecz mentében, a kőszénbányáktól a favágók kunyhójáig a kristᬠlyos palák, mészkő és szerpentin körülbelül ugyanazon tarka változatos¬ ságot mutatja, melyet az egyesült Zsil folyó híres áttörésében, a Szur¬ dokban, most, mióta az uj szekérút elkészült, egész kényelemmel tanul¬ mányozhatunk, — addig a hegység felsőbb részében, egész fel a leg¬ magasabb csúcsig egyebet sem találtam, mint azon tömött, kemény zöl¬ des palákat, melyet rendszerint chloritpala gyűjtőnév alá szoktunk foglalni, habár gyakran helyenként határozott amphibol- s földpát-kép- ződést mutatnak és ily alárendelt részletekben megérdemlik az amphibol- gneiss elnevezést. Ezen adattal nem akartam egyebet, mint helyreigazítani a „Geo- logie Siebenbiirgens“ azon mondatát, hogy ,,a Faring legmagasabb része ugyanazon gráuitszerü gneissből áll, mely a Retyezát-hegység legfelső részét képezi. “ (235. 1.) Annak, aki a hegyek kiilidomában a geológia tényezők szakadat¬ lan működésének nyomait szokta felkeresni, fél fog tűnni a Faring felső részének sajátságos domborzata, mely már a táborkari térkép megtekiu- tőjenek is szemébe szökik. A Mandra csúcsától, mint egy csomóponttól három irányban ágaznak el a keskeny szirtgerinczek és az utazó, a ki ezen gerinczek egyikén, az éjszaknyugot felé húzódó Paring-gerincz kes¬ keny élén a Carjia (Ivirzsa) csúcsig sétál, igen különböző képeket lát ut¬ jának két oldalán : balra, azaz DNy felé egyhangú kopár hegylejtőt, melynek alakja tisztán a felületes kimosás és elmállás hatására vall ; jobbra ellenben tátongó mélységekbe merül a tekintet és közel függőle¬ ges sziklafalak övezte katlanok fenekén egy pár csillogó tavacska tük¬ rén akad meg. Ez az u. n. Rosia (a térképen : Rosiile) és a Zanoga 176 Szlaveiului vad vidéke, a Zsijecz patak forrás területe, a zergék és sas- keselyük tartózkodási helye. Mi okozhatta ezen különbséget? A magaslaton szembetűnő réteg- szerkezet nem ad kielégítő választ, mert a szilárd chloritpala rétegei ott csaknem vízszintesen, helyenkint gyengén D és DNy felé lejtve terülnek el. Ekkor a figyelmes szem egy másik jelenségen akad meg : a gerin¬ czen vezető ösvény mentében több ízben a függőleges katlanfalakkal párhuzamosan vonuló árkok vannak, melyekben a felgyűlt hó még a nyár derekán is megmarad és honnan az olvadott hóié nem talál látható lefolyást ; ezek az árkok tehát nem lehetnek az erosio munkája, inkább úgy tűnnek fel, mint hasonmásai ama hoszu repedezéseknek, melyek a folyók alámosott partjain gyakran képződnek, mint újabb partszaka¬ dások előjátéka. Csakugyan, mikor a keskeny bástyaszerü fal élén, balra több ölnyi árok, jobbra az óriási mélység között jártam, nem kételked¬ tem, hogy a sziklafal alattam már is elvált a rétegöszlet főzömétől és ma-holnap — geológiai időszámítás szerint — egyszerre fog alázuhanni, uj sziklafalat hagyván és nj tömzsökkel töltvén el a katlanok fenekét, sőt talán ezáltal uj tavacskákat idézvén elő. Hogy mi okozza itt ezen hirtelen erőszakos falszakadásokat a hegygerincz éjszaki és keleti oldalán, mig a nyugoti és keleti lejtő csak a közönséges erosio működésének látszik alávetve, arra nézve több ma¬ gyarázat kínálkozik ugyan, de mivel mindegyik többé-kevésbé önkény- szerű feltevésekre szorul, vonakodnom kell azok fejtegetésébe bocsát¬ kozni, mig a vidék alaposabb átkutatása biztosabb vezérfonalat nem nyújt. Az Aplií elegyrészeinek vegyelemzése. Cserey Adolf Lukácstól. (Bemutatva a magy. fülűt. társ. 1881. évi október hó 12-én tart. szakülésén.) Az általam elemezett kőzet a gránit egyik félesége. Mig a közön¬ séges gránit lényeges elegyrészei quarz, földpát (orthoklas, alárendel¬ ten plagioklas) és csillám (muskovit biotit); addig az aplit aprószemii elegye quarz és műholdasnak, melyben nem lényeges elegyrész gyanánt előfordul még fekete turmaliu is, egyes nagyobb gömböket vagy ereket képezve, mi a fehéres-sárgás kőzetnek tigrisbőrhöz hasonló külsőt köl¬ csönöz, miért is a bányászok „tigris ércz“-nek (,,Tiegererz“) nevezik. Ezen sajátságos kőzet — melyben azonban a turmaliu liiányoz- hatik is - Selmecz vidékén fordul elő, s Pettko volt az, ki a tudo¬ mányba „Aplit“ név alatt bevezette ; e nevet megtartották Andrián, Li- pold és legújabban dr. Szabó J. is. Különösen dr. Szabó J. volt az, ki e kőzet pontosabb petrogra- 177 phiai vizsgálatával foglalkozott és annak eredményét „A Nummulitkép- let viszonya a Trachythoz Yilmyén, Selmecz mellett ‘ ezimii értekezésé¬ ben közzé is tette. ]j Az elemezéséhez vett anyagot dr. Szabó J. egyetemi tanár úrtól kaptam, kinek megtisztelő megbízásáért, továbbá szives tanácsaiért e helyen sem mulaszthatom el legőszintébb köszönetemet nyilvánítani. A kőzet egyszerű nagyitó lencse alatt oly aprószemű elegye a quarz és földpátnak, hogy e két elegyrészt mechanikai utón szétvᬠlasztani nem lehetett; a turmaliut sem lehet egészen tisztán kiszedni, minthogy itt-ott orthoklas vagy quarz-erek húzódnak a gömbökön ke¬ resztül. Maga az aplit keménysége 6 és 7 között változik, mig a tur- malingömbök vagy ereké állandóan 7. Külön határoztam meg az aplit tömöttségét piknométerrel és kü¬ lön a turmalingömbökét. Az aplitnak tömöttsége 15°C-nál = 2-5G, a turmalin tömöttsége 17°C-nál = 2-82. Górcső alatt vagy 140-szeres nagyításnál dr. Szabó J. quarzból és lemezes, de belsejükben zavaros földpátnemekből állónak találta e kőzetet. Dr. Szabó J. lángkisérleti meghatározása szerint az aplit föld- pátja egy nátriumban felette szegény káliumföldpát, mely az adulár- sorozathoz tartozik ; én a földpát lángkisérleti meghatározásánál ugyan¬ azon eredményre jöttem. Az elemezés módszere s eredménye. I. A quarz m eghatáro z á s a. A quarz elkülönítésére a többi elegyrésztől Fouqué módszere szerint jártam el ; ő ugyanis San- torin vulkáni sziget kőzeteit elemezvén, a földpát és az amorph-anyag elválasztására a pyroxen-, ampkibol-, olivin-, magnetit- és quarztól a coucentrált füstölgő hydro fluorsavat használta 2). E sav a két előbbi anyagot könyen oldja fel, mig az utóbbiak a sav hatásának bizonyos ideig ellenállnak. Az elválasztásnál Fouquét híven követve, következő¬ leg jártam el. Az aplitot kellő finomságú porrá törtem, a durvább sze¬ meket rostálás, a port szitálás által távolitottam el, és csak a közép- finomságu szemekkel vittem véghez a kísérletet. Egy 100 cm. tartalmú tiszta ólomcsészébe (oly nagy platina- csésze nem állott rendelkezésemre) *) Föleit. Közi. IX. p. 301. s) Dr. Szabó Józs. Fonque munkája Santorin vulkáni szigetről. Akad. ért. IX. 13. sz. 1879. Földt. Közi. IX. évf. 13 178 6 gramm füstölgő hydrofluorsavat öntöttem, melybe részletenkint 3 grammot az elkészített szemekből tettem, bosszú platina-lemezkével folytonosan kevervén. Néhány másodpercz múlva hatalmas forrás állott be. A felforrás után azonnal vizsugarat bocsátottam a csészébe, hogy a sav további hatását megakadályozzam ; végre anyi vizet öntöttem, a menyi a föloldott földpát s a képződött kocsonyás kovasav eltávolítᬠsára szükséges volt. Utoljára ujjaimmal dörzsöltem szét az anyagot s víz segítségével minden kovasavat eltávolítottam. A meg nem támadott quarzot szűrőbe vittem, eleinte sósavas, később pedig tiszta vízzel jól kimostam, szárítottam, hevitettem és mértem. 3 gr. aplitból . 0,126 gramm tiszta quarzot nyertem. Az aplit quarza °/0 kifejezve . 4,2 II. A földpát elemzés e. A turmalin gömböket a kőzetből kiszedvén, az aplitot tinóm porrá zúztam s elemzésül 1,0 grammot vettem. Miután minőleges elemzés utján meggyőződtem , hogy a földpát Si, Al, Fe, Ca, Mg, K, és Na-t tartalmaz, a menyileges elemzéshez fogtam. 1. A kova sav meghatározása. A finoman öszetört anya¬ got tízszeres menyiségii vízmentes szénsavas nátriummal nyitottam fel. — A tökéletesen felnyitott anyagot eleinte vízben később HCi-ban ol¬ dottam. Többszöri bepáritás után leszűrtem a Si02-t kimostam, hevi¬ tettem és mértem. A mért SiÜo-ben foglaltatik a földpát SiCb-n kívül az aplit quarzának SiCb-je is ; a földpát Si02-jét csak akkor kapjuk meg, ha az egészből a quarzot megillető Si03-menyiséget levonjuk. Quarz és kovasav súlya együtt 1,0 gr. után 0,6551 gramm volt. E számból a fent nyert quarzot levonván, marad mint a földpát Si03-je . 0,6131 gramm. A földpát tartalmaz tehát . 63,9979 % tiszta SiOo-t. 2. Az A1303 és Fe203 meghatározása. Az 1-ről leszűrt oldatot felforralva, fölös menviségü szensavmentes amouiakkal telítet¬ tem s befödött edényben főztem, mi által az Al-t és Fe-t mint hydroxy- dokat lecsaptam ; szárítván és jól kihevítvén a csapadékot AL03 és Fe203-má változtattam és mértem. Súlyuk együtt 0,1721 gramm volt. Ezen megmért menyiségii anyagot sósavban oldottam ; az oldatot bepá- rítottam s azután higitott kénsavat adtam hozzá. A vasoxyd oxydullá átváltoztatása czéljából még néhány szem tiszta horganyt is dobtam az oldatba s miután a folyadék egészen tiszta lett , titrirozás által chamá- leonual határoztam meg a Fe-t. Oly titert készítettem, melyből 1 cc 179 0,00642 gramm Fe-t jelez. Számolás által kiderült, hogy a folyadékban 0,0052 gramm Fe203 van. Ezt az előbb nyert számból levonva marad az Al2Ö3-ra . 0,1669 gramm Az AL03 kitesz 100 sulyrészben 17,4217 °/o A Fe208 „ „ „ 0,5427 % 3. A CaO meghatározása. A 2-ról leszűrt oldatot, miután kisebb térfogatra párítottam be, oxalsavas ammóniámmal telítettem. Tizenkét órai állás után szűrtem, szárítottam s hevítettem. A ki hevített anyagot szénsavas ammóniámmal megnedvesítvén újra közönséges Bum sen-lámpánál vörös izzásig hevítettem. így az oxalsavas caleiumot szén¬ savas calciummá alakítva át, mértem : CaC03 volt . 0,01292 gramm, miből következik, hogy kémlelt anyagom 0,0073 gramm CaO-t tartalmaz, vagyis CaO 100 s. r.-ben . 0,7620 %- 4. A M g 0 meghatározá s a. A 3-ról leszűrt s felére bepá- rított oldatot phosphorsóval telítettem. Miután néhány óráig állott s a csápadék fölött az oldat tiszta lett, szűrtem, s 1 s. r. ammóniából és 3 s. r. vízből álló keverékkel jól kimostam. A filtrumon lévő csapadé¬ kot szárítottam, hevítettem s mértem: A Mg2P207 súlya . 0,0084 gramm volt, miből az MgO .... 0,0030 grammal, vagyis MgO 100 s. r.-ben . . 0,3131 °/0. 5. Az a 1 k a 1 i á k meghatározás a. Az alkaliákat egy u j adagból határoztam meg. A kőzetet hydrofluorsavval Fouqué módszere szerint felnyitván a szilárd állapotban maradt quarzot s kovasavkocso- nyát szűrés által elkülönítettem, Az Al203, Fe203 és CaO-ot fentemlített rendes módszerek szerint választottam le, mely alkalommal nem mulasz¬ tottam el a fentebbi eredményeket ellenőrizni. Az eltérések csekélyek voltak, mi az elkövetett észlelési hibáknak tulajdonítható. Az oldatot, mely a MgO-t és az alkaliákat tartalmazta, Sehaff- gotsch eljárása szerint x) kezeltem. Ugyanis a magnesia ammónia m- carbonattal összehozva , mint magnesium-ammoniumcarbonat csapódik le, az alkaliák pedig oldva maradnak. E czélból az oldatot telített szénsavas ammoniummal hoztam ősze. (Schaffgotsch szerint telített széns. am. úgy készül, hogy 1 liter vízbe 230 gramm szénsavas am- moniumot és 180 gramm ammonium-hydroxydot oldunk fel.) így sike¬ rült 24 órai állás után a Mg-at az alkaliáktól elválasztani. A képző¬ dött magnesiumammoniumcarbonat csapadékot leszűrtem s telített szén- ') Dr Alex. Classen Quant. Analyse p. 32. 13* 180 savas ammoniummal jól kimostam. A megszáritott s kikevitett szénsavas magnesiumot kevés vízzel kimostam a netalán képződött kalinmcarbonat kivonása végett. Az igy Mg-tól megszabadított oldatot sósavval kezeltem, vízfürdő¬ ben teljesen bepárítottam s Bunsen-lámpánál hevítettem, hogy a kép¬ ződött salmiakot teljesen elűzzem. Most a chloridokká átváltoztatott anyagot mértem meg. A cblorkalium és cblornatrium súlya együtt 0,2427 gramm volt. A megmért anyagot kevés vízben feloldván, fölös platina-chloridot öntöttem hozzá. Miután kissé beszáritottam, több órán át állni hagytam. A képződött nátrium és platinchloridokat aether és alkoholból álló keve¬ rékkel kezeltem, s 12 órai állás után a feloldott natriumplatinchloridot leszűrtem. A kaliumplatinchloridot 100° C-nál szárított s előre megmért szűrőre téve, 100° C-nál megszáritottam s mértem. A kaliumplatincklo- rid súlya . 0,7553 gramm volt, mi 0,2304 gramm KCl-nak felel meg. E szám a fentebbi 0,2427 grammból levonva NaCl-ra . 0,0123 gramm marad 0,2304 KC1 megfelel . 0,1456 „ K20-nak 0,0123 NaCl pedig . 0,0074 „ Na^O-nak. °/0 ben kifejezve : K20 = . . . 15,1583 °/0 Na20 = . 0,7724 % A víz meghatározása czéljából, még a chemiai elemzés előtt, eleinte 100° C-nál 6 órán át szárítottam az anyagot s a vízveszteség 0,001 gramm volt, utána 200° C-nál a kőzet 0,003 grammot veszített ; utoljára erősen izzítva a veszteség 0,005 grammra rúgott ; igy tehát összesen a víztartalom . 0,009 gramm. 100 s. r-ben . 0,9915 %. A földpát elemezésének eredményei százalékokban öszeállitva: Si02 . . 63,9979 °/0 A1A . . 17,4217 „ Fea03 . . 0,5427 „ CaO . . 0,7620 „ MgO . 0,3131 „ K20 . • . . 15,1983 „ Na20 . • 0,7724 „ lzzitási veszteség . . . 0,9915 „ öszesen . . 99,9996 .%, Az elemzésből tehát nyilvánvaló, hogy az általam elemzett föld¬ pát az adulár-sorba tartozik ; s mint dr. Szabó József fentidézett mim- 181 kajában olvasom, Biscliof szintén elemzett egy selmeczbányai föld pótot, melylyel lényegében az általam elemzett földpát megegyezik. Álljon itt a kettő öszehasonlitva : Bischof földpátja egy ércztelérből Általam elemzett Selmeczbányáról földpát : Si02 64,62% 63,9979% A2013 18, 0 „ 17,4217,, Fe203 0,53 „ 0,5427 „ MgO 0,31 „ 0,3131 „ CaO 0,78 „ 0,7620 „ K20 15,43 „ 15,1983 „ Na20 0,96 „ 0,7724 „ Az általam elemzett földpát vegyképlete: K30.A1203, 6Si02. III. A t u rmalin meghatározása. A turmalin-gömböket az aplitból kiszedtem s porrá zúztam. Minőleges elemzés utján megtud¬ tam, hogy FI, Si, B, Al, Fe, P, Mg, Ca, Na és K-t tartalmaz. Menyileges elemzésül 1,0 grammot vettem ; ezt eleinte 100° C-nál több órán át hevitettem : a veszteség 100° C-nál . 0,002 gr. 200° C-nál . 0,016 „ erősen izzitva . . . 0,0479 „ öszesen . . 0,0479 gr. volt. Itt víz mellett Fluor is szabadult el, és az egészet röviden izzitási veszteségnek nevezem. 100 s. részben tehát az izzitási veszteség 0,4550 %. 1. A B203 és Si03 meghatározása. A kiizzitott anyagot 10- szeres menyiségii szénsavas káliummal bensőleg egyesítvén, fúvóval a gáz- íuvó lángjában megömlesztettem ; az anyagot platina csészéből kiáztat¬ tam s egy hengerüvegben feloldottam ; a fel nem oldódott kovasavat leszűr¬ tem s forró vízzel jól kimostam. a) A tiszta B203 tartalmazó oldatot, miután azt kisebb térfogatra páritottam be, kalihydrattal telitettem. Éhez liydroíiuorsavat öntöttem s az egészet vízfürdőben tartva, teljesen bepáritottam és megszáritottam. A szárított anyagot kaliumaceticummal kezeltem és 100° C-nál szárított s azután megmért szűrőbe hoztam. A íiltrumot kaliumaceticummal addig mostam, mig csak chlorcalciummal csapadékot adott. Erre 80% alko¬ hollal a fölös kalciumaceticumot eltávolitván, 100° C-nál constant súlyig szárítottam; a KBF14 súlya 0,334 grm volt, miből a tiszta B303 = . 0,0927 gr. B203 100 s. részben . 9,0088 %. b) A csapadékot sósavban feloldottam, szűrtem s jól kimostam. A megszólított csapadékot újból sósavval egyenletesen megnedvcsi tettem s befödött edényben 1 , óráig nielegitettem. Azután az egészet meleg víz¬ zel leöntvén, iivegpálezika segítségével kevertem és a kovasavat dekan- táltam s leszűrtem. A csapadékot jól kimosva, szárítottam s kiizitottimi. A kiizitott csapadék súlya . 0.380 gramm volt. Si03 100 s. részben van . . 37,2549 °/0. 2. A többi oxydok meghatározására az alkaliak kivételével, újra 1,0 gramm öszezuzott turmalint véve elemzésül, hydrofluorsavval bon¬ tottam fel s miután a turmalin feloldódott, a kevés quarzot és kovasav kocsonyát fent említett módszer szerint eltávolítottam. a) Az AL,03, a Fe30;i és P.2Os meghatározása. Az oldatot salét¬ romsavval kezeltem, hogy igy a vasoxydult vasoxyddá változtassam át. A folyadékot azután szénsavas nátriummal közönbösitettem és natrium- aceticummal felforraltam. OJy csapadékot nyertem, mely A120:!, Fe203 és Pa06-t tartalmazott. Dekantálás által a csapadékot oldatából megsza¬ badítván, miután eleinte meleg vízzel mostam, a szűrőbe vittem és ké¬ sőbb kevés ammoniumot adva a meleg vízhez, újból jól kimostam. Az igy megszólított s kihevitett csapadékot megmértem , súlya 0,3655 gramm volt. °/0- ben kifejezve . 35,8331 °/0. a) A P203 meghatározású. A csapadékot hatszoros menyiségü szénsavas nátriummal és kétszeres menyiségü, vegyelemzésekuél nyert vegytiszta kovasav porral platinatégelyben öszeömlesztettem, és az anyagot szűrőbe hozva vízzel jól kilúgoztam. Az oldatban maradt kevés menyiségü kovasav eltávolítása czéljából az oldatot ammoniumearbo- nattal főztem és a csapadékot leszűrtem. Az oldatot sósavval kezelve, a fölös ammoniumearbonatot platina-csészében elűztem. Most a tiszta olda¬ tot, mely a phosphorsavat nátriumhoz kötve tartalmazta, cklormagne- sium oldattal lecsaptam (1 lit. tartalmaz 101,5 gramm kristályos cblor- magnesiumot, 200 gramm chlorammoniumot és 400 gramm ammonium- hydroxydot). 4 órai állás után a csapadékot szűrtem s 1 s. r. ainmo- niumhydr. és 3 s. r. vízzel addig mostam, mig csak salétromsav- és ezüst-nitrátból készült keverékkel csapadékot adott. A nyert magnesium- pyrophospbatot szárítottam s vigyázva Bunsen-lámpánál bevitettem ; eredményül 0,0024 grammot kaptam, melyből a P205-t kiszámítva, 0,0015 gramm, mely a fönnebbiekből levonva A1203 és Fea03-ra ma¬ rad 0,3640, Pa06 100 s. r.-ben . 0,1470 %. b) A FciO.j meghatározása. Itt mindjárt megjegyzem, hogy a vasvegyületet mint oxydot vettem, az oxydul meghatározását nem ki- 183 Béreltem meg. Már a Földpátnál emlitett ehamáleon literrel határoztam meg a tiszta vasat, miután az a) alatti első csapadékot megszáritottam s kénsavval feloldván, kissé bigitottam. A számításból kiderült, hogy a turmalin 0,0280 Fe203-ot tartalmaz ; Fe203 100 s. r.-ben . 2,7450 °/0 c) Az Al203-ot levonás által kapjuk — 0,3360 gr. A1203 100 s. r.-ben . 32,9411 °/0. b) A CaO meghatározása. A 2, a alatti oldatot oxalsavas ammoniummal kezeltem s egészen úgy jártam el mint fent a Földpátnál. A CaC03 súlya 0,0171 gramm volt, miből CaO-ra esik 0,0095 gramm; CaO 100 s. r.ben . 0,9313 %. c) A MgO meghatározása. A 2, 3)-ről leszűrt oldatot phos- phorsóval kezeltem ; hagytam állni, szűrtem, szárítottam, hevitettem, mér¬ tem. Mg2, P2, 07 súlya 0,3034 gramm volt, MgO-ra esik 0,1090 gramm; 100 s. r.-ben . 10,0686 °/o- 3. Az alkaliak meghatározása. Ezen meghatározás megejtésére uj adagot vettem s azt hydrofluorsavval felbontván, az oxydokat MgO kivé¬ telével fent leirt módokban leválasztottam. A magnesiát és alkaliakat tartalmazó oldatot fölös oxalsavval kezeltem és platina-csészében teljesen beszáritottam. Enyhe hevítés által az alkaliakat carbonatokká, az oxal¬ savas magnesiumot magnesiá-vá változtattam át. Az alkaliakat meleg víz¬ zel többszöri ismétlés által kivontam hígított sósavval chloralkaliakká vál¬ toztattam at. Az chloralkaliákat megmért platinatégelybe öntvén, egy pilla¬ natra megömlesztettem ; kihűlés után mértem, a chlorkalium és chlornat- rium súlya együtt 0,0445 gramm volt. A nyert chloralkaliákat kevés vízbe feloldottam s fölös platinachlo- riddal leöntvén, azokat kristályosodásig bepáritottam s nehány óráig állni hagytam. Ezen oldatra aetherből és alkoholból készített keveréket öntöttem s 12 órai állás után a fel nem oldódott kaliumplatinchloridot 100° C-nál szárított s megmért szűrőn szűrtem, azt szárítván, mértem ; súlya 0,0047 volt, miből a KC1 menyisége 0,0048. E számot a fentebbi öszes súlyb ól levonva, NaCl-ra marad 0,0397 gramm. 0,0397 NaCl ad 0,0210 NaaO 0,0048 KC1 ad 0,0030 K20 Na20 100 s. r.-ben van 2,0588 °/0 K20 „ „ „ 0,2911 o/0. A turmalin elemezésének eredménye százalékokban öszeállitva : Si20 = 37,2549 A12Os = 32,9411 Fea03 = 2,7450 B303 lé4 9,0088 p205 = 0,1470 MgO 10,0686 CaO = 0,9313 Na20 = 2,0588 k2o = 0,2041 Fluor és víz = 4,5500 99,999(3 A turmalin vegyképlete: 3 (Mg, Fe, H2, K2, Naa,) 0,B203, 2 Al203, 4 Si02. A turmaliu tehát magnesiaturmalin s közel áll Zillertbalbau elő- íorcluló turmalinhoz. Ezek után az elemzésből is kiderült, hogy az általam elemzett kő¬ zet quarzból, adularból és magnesiaturmalinból áll és igy a mikroskop által földerített nézet teljesen igazoltnak mondható. Adatok Bosznia kőzettani, ismeretéhez. Dr. Priraics Györgytől, Kolozsvárt. Dr. Herbich Fereucz a legközelebbi múltban a kormány megbí¬ zásából huzamosabb ideig foglalkozott Bosznia és Herczegovina bányᬠszati viszonyainak tanulmányozásával. Innen többféle ásvány- és ércz- darab mellett számos kőzet példányt is hozott az érd. múzeum gyűj¬ teményébe s ez utóbbiaknak petrographiai áttanulmányozásával engem bízott meg. Bosznia és Herezegovina geológiai és ezek keretében a petrogapkiai viszonyai is elég kim ritően vannak leírva a bécsi geologok által 1880-ban kiadott munkában ; J) saját vizsgálatom eredménye tehát, mely merőben uj lelőhely ii kőzetekre vonatkozik, némiképen kiegészítése gyanánt tekinthető a most idézett munka petrographiai részének. Az általam átvizsgált kőzetek a következők : ') Dr. Mojsisovics, dr. Tietze és dr. Bittner: Grundlinien de1' Geologie von Bosnieu-llerzegovina, Wien 1880. 185 Amphibolpalák. Előjönnek Ivrivája völgyben, Dubosticán. Ezen kőze¬ tek közt két egymástól lényegesen elütő változat különböztethető meg, u. m. : 1 . Dioritos aktin olith palák. Ezek zöldesbarna egészeii üde kőzetek, nem egészen jellemző palás szerkezettel, miáltal némileg az amphibolithoz közelítenek. Szabad szemmel kivehetők belőlök sötétzöld , részben áttetsző aktinolith rostok és ezek közt gyéren parányi földpát részletek. Nagyitó alatt vizsgálva láthatni, hogy e kőzetek töredezett , kevés magnetittel kevert , amphiböl kris¬ tályok halmazából állanak , melyeket az apró kristályszemcsékben föllépő földpát, mint valami ragasz »nyag köt össze. A hosszú oszlo¬ pos, legtöbbször tört végii , csak kivételesen mP és oP alakokat feltüntető a m p b i b o 1 kékeszöld szinii ; dichroismnsa elég erős, zöldessárga és élénk kékes-zöld közt változik szinelnyelés nélkül. Az apró szemcsében föllépő föld p átok közt kétféléket lehet megkülön¬ böztetni : egészen viztisztákat és homályosokat : az elsők sötétre állított nikolok közt igen jelleges pia gio kiások módjára viseltetnek, s az utóbbiak halmaz polarisatiót mutatnak s nagy valószínűséggel orthok- lasok. E kőzetekből a quartz úgy látszik teljesen hiányzik s igy ezek csak szövetben s a földpátoknak alárendelt föllépésében térnek el a quartzment dioritoktól. 2. Gránáttar talmu amphibolpalák. Ezek sötétbarna fénylő, a tömegesszerü amphibolithoz közeledő kőzetek. Fekete fénylő, többnyire lemezes amphiböl halmazából állanak, melyben bőven gyanta¬ veres áttetsző, borsnyi s nagyobb gránátszemek vannak beágyazva ; itt ott egyes kékesszürke alaktalan chalcedonszerü kiválások is láthatók bennök. Mikroskop alatt szintén az látható, hogy a kőzetek kevés ko¬ vasavval összekötött rozsdabarna vagy világos sárgás-szürke lemezes amphiböl halmazából állanak, melyből a testszinfi gránát porphyro- san van kiválva Az amphiböl nem képez teljesen kiképződött kristᬠlyokat, hanem jellemzően hasadozott tört végii lemezeket, melyek sok¬ szorosan összebonyolitva és összenőve vannak egymással, ügy látszik, hogy az amphiböl különböző színe egyúttal az optikai viselkedéssel is szoros összefüggésben áll, a menyiben a világos sárgás-szürke ampki- bollemezek teljes szinelnyelésü erős dichroismussal bírnak, mig ellenben a rozsdabarna színiieknél ezen az amphibolra jellemző tulajdonság vagy teljesen hiányzik, vagy csak a nyoma mutatkozik. A q u a r t z legtöbb¬ ször viztiszta, de sokszor telve van porszerü zárványokkal, igen gyak- 186 ran hasadásra emlékeztető párhuzamos repedési irányok láthatók benne, melyek sokszor egymást keresztezve a rbomboederekbez hasonló idomo¬ kat mutatnak. A gránát még teljesen üde, világos testszinü, néha majd¬ nem szintelen ; sötétre állított ni kólók közt teljesen isotrop test gyanánt mutatkozik, melyben bőven anisotrop, gyakran jókora nagy s aránylag jól kiképződött kékes vagy zöldes-szürke oszlopos kristályka, vagy gömbölyödött szemese jön elő mint zárvány. Ezek közelebbi megfigyelés folytán nagyobbrészt nepheliueknek bizonyultak be, de több amphibolra emlékeztet. A nagyobb nephelin zárványok meg ismét vékony hajszál- szerű barna alakokat zárnak magukba. A nephelin s ampbibol termé¬ szetű zárvány mellett sokszor láthatók a gránátban rozsdabarna, jól áttetsző hexaederszerü zárványok is, melyeket kicsinységöknél fogva kö¬ zelebbről nem lehetet meghatározni A gránát szabálytalan repedéseiben belyenkint, sorban elhelyezett, apró globulitszerü s amphibolra emlékez¬ tető szemcsék lépnek fel, vagy pedig fenitek, melyek sokszor halfo- gakboz vagy bókristályokhoz hasonló alakokat alkotnak. Olivingahbrók. Előjönnek Krivája völgyben, Dubostica környékén. Nagyszerűdtől egészen az aprószemcsésig változó gránitos szövetű kőze¬ tek. Szabad szemmel kivehető alkatrészeik : a szürke vagy világos- szürke, kissé üveges áttetsző, sokszor ikerrovátkos földpát és sötét¬ barna vasdus o 1 i v i n. E két ásvány keverékében némely példányokban elvétve, feltűnő nagy kristályokban, vagy kristálytöredékekben a d i a 1- lag látható. A földpát és az olivin legtöbb példánynál, kiválólag a középszinüeknél látszólag egyenlő menyiségben lép fel, — ellenben a nagyszemüeknél a földpát, az aprószemüeknél az olivin a túlnyomó. Mik- roskop alatt az említett ásványokon kívül hypersthén, magnetit, serpentin és opacit is felismerhetők bennük. A földpátok itt a legtöbb pél¬ dánynál már meglehetős fokú mállást mutatnak, legtöbbször szürke mállási terményekkel vannak elborítva s csak ritkán egészen üdék Egy és ugyanazon csiszolatban is azonban mindig a mállás foka s a nagy¬ ság szerint kétféle földpátot lehet megkülönböztetni : nagyobb üdébbeket, és többnyire kristálytöredékekben föllépő kisebb-mállottabbakat; az elsőkön majdnem mindig szép ikerrovatosság látható, ezek jelleges pla- gioklasok, mig az utóbbiak szemcsés tömegüek, halmaz polarisatiót mutatnak s orthoklas jellegűek. A plagioklas mindig túlnyomókig lép fel. Az olivindus változásoknál az alárendelt szerepet játszó földpát jellege nagy fokú mállása következtében alig fölismerhető. Az olivin kisebb nagyobb, majdnem viztiszta szegletes szemcsés csoportokat képez, 187 melyek közt a kristály körrajzaira sehol sem akadhatunk. Az egyes szemcsék opacittal telt, sárgás-barna, kékes-zöld vagy barna többnyire finom rostos serpentines anyag által vannak egymástól elválasztva. Hogy az olivin csoportok szemcséi valaha összefüggő, de későbben szétesett kristály fönnmaradt részei, az kétségbevonhatlanul onnan tűnik ki, hogy polárisait fényben csoportonkint mindig egyformán viselkednek ; kétség¬ telen ennélfogva továbbá az is, hogy az olivin szemcséket körülfogó anisotrop és isotrop anyagok azok mállási terményei. A diallag több¬ nyire kristálytöredékekben egyes helyeken csoportosulva, legtöbbször olivin vagy apró hypersthén társaságában lép fel ; színe sárgásbahajló zöldesszürke, dichroismusa feltűnő, bágyadt testszin és zöldessárga közt változik szinelnyelés nélkül; — egyes részei gyakran chloritosszerii vagy sziirkésfebér anyaggá változtak át és ezek halmaz polarisatiót mutatnak. Egy mogyorónyi nagy, jól basadozott, de sok repedéssel is ellátott diallag kristály vékony csiszolata szabad szemmel vizsgálva test- szinbe hajló világosszürke színűnek látszik, melyben egyes gömbölyüdött zöldessárga, rozsdabarna, piszkosbarna és opacitdus finom¬ rostos szürkésfehér részletek különböztethetők meg; a kristály szélein meg kékeszöld és zöldesbarna finom hasadási irányokkal ellᬠtott ásványi anyagok lepnek fel. Mindezek nem lehetnek egyebek, mint a diallag különböző fokú elváltozási állapotai. A testszinbehajló diallag sötétre állított nikolok közt úgy viselkedik, mintha ferde tengelyű kristály- rendszerhez tartoznék ; a zöldessárga és zöldeskék anyagok rhombos, a rozsdabarnák isotrop testek gyanánt viselkednek, mig a szürkésfehér, finom rostos halmaz polarisatiót mutat. A hypersthen legtöbbször apró kristályroncsokban jön elő, ritkán meglehetősen jól kiképződött kristᬠlyokban, színe dohánybarna, szinelnyelés nélküli dichroismusa elég erős. Nagyobi) kristályokon ugyanolyan különböző szinii elváltozás állapotai láthatók, mint a diallagokon. Elvétve láthatók még e kőzetekben na¬ gyobb m a g n e t i t szemek és o p a c i t csoportok. Oliv in-enstatit hősetek. Előjönnek Kr i váj a'- v ö Így b en Dubostican. Zöldesbe hajló sötétbarna, félig serpentinné átváltozott kőzetek. Piszkos zöldes- barna elváltozott apró olivin szemcsék halmazából állanak, melyből elég sűrűn zöldesszürke és zöldesbarna gyöngy- vagy selymesfényii lemezes¬ rostos enstatit borsónyi nagy s kisebb kristályokban van kiválva. — Nagyitó alatt is feltűnik, hogy e kőzetek opacitdus serpentinhálózattal körülfogott olivinszemcsék halmazából vannak összetéve, melyben az enstatit feltűnő nagy kristályokban van beágyazva. Az olivin szürkés 188 fehérszinii szegletes szemcsékben lép fel. Az enstatit világos szürke vagy zöldesszürke szinii s igen szép párhuzamos rostos szerkezetű; dichroismusa alig észrevehető ; keresztezett nikolok közt ikerlemezes szerkezetet mutat s élénk kékes színekben pompázik. A serpentin hálózat világos sárgás-zöld vagy barnászöld szinii s finom rostos szer¬ kezetű ; dichroismusa eléggé feltűnő világos-zöld és barnás-zöld közt. Itt-ott láthatók még e kőzetekben teljesen isotrop rozsdabarna színű tömegek is. Olivin-enstatű-diallag kőzetek. Előjönnek olivin-enstatit kőzetek társaságában Krivája völgy¬ ben, Dubostiean. Piszkos zöldesbarna szinii, tömör kőzetek. Sza¬ bad szemmel egészen zöldesbarna szinii félig serpentinné változott apró olivin szemcsék halmazából összetetteknek látszanak. Mikroskop alatt az olivin- enstatitokkal megegyező szerkezetet mutatnak t. i. serpentin halókkal körülfogott apró olivin szemcsék, sziirkésfehér enstatit és apró vörhenyesbarna d i a 1 1 a g kristály töredékeinek keverékéből, me¬ lyekhez gyéren jókora nagy egyes spiné 11 kristály töredékei járulnak. A spinell dohánybarna szinii, fekete opacitos anyag által kitöltött ösze- visza menő repedésekkel van ellátva ; hasadásnak és dichroismusnak semmi nyoma sem észlelhető rajta s teljesen apolar ; apró kristályroncsai dúsan vannak opacitos anyag által elborítva. Biotit- quarz-trachy tok . Előjönnek Zepée és Magi aj közt Bősz na folyó b. ol d a 1 á n. Világosszürke apró szemcsésnek látszó kőzetek. A szürkésfehér igen alárendelt alapanyagukból kivehetők: a kölesnyi nagy sárgás- szürke mállott földpútok, ugyanilyen nagy fekete csillogó biotit leme¬ zek vagy oszlopkák, s gyéren nagyobb quartz szemek. A biotit és a földpát körülbelül egyenlő menyiségben lép fel. HCl-val kissé pezseg¬ nek. Mikroskop alatt látható, hogy a világos-sziirke földpátmikrolit- bokban gazdag alapanyag nagyobbrészt globulitszerii szemcsékből s üveges basisből áll. A belőle porphyrosan kivállott ásványok közül a földpát már nagyon málló ttnak látszik, sok helyen egyes részei rozsdasárga és barna limonit tömegekkel vannak elfödve vagy az egész kristály limonit keretbe van foglalva. Keresztezett nikolok közt orthoklasoknak mutatkoznak csak néhány apróbb p 1 a g i o k 1 a s jellegével bir, igen sokszor aggregat polarisatiót mutatnak. A biotit helyenkint még egészen üde dohánybarna színű, különben igen sok- 189 szór sötét-rozsdabarna és ebez hasonló fekete opacitdus alaktalan anyagba van átváltozva ; ha üde, szép lemezes szerkezetet mutat, /jár¬ vány gyanánt oszlopos nepkelin kristálykák jönnek elő benne. A göm- bölyiidött q u a r t z szemek igen sok zárványt tartalmaznak, nevezete¬ sen : szépen kiképződött oszlopos nephelin kristálykák at, melyeken az od P, mP és a oP alakok tisztán felismerhetők, viztiszta hoszú apᬠtit tűket, a biotitból és az alapanyagból egyes részleteket. Zöldkó'nemü biotit quarz-trachytok. Előjönnek az előbbiek szomszédságában Zepee és Magi aj közt Bős zna folyó b. oldalán. Aprószemű granitoporphyros szövetű kőzetek. Zöldesszürke alapanyagokból szabad szemmel kive¬ hetők : tejfehér vagy világos testszinű kölesnyi nagy, ritkán nagyobb üveges földpátok, zöldesbarna meglehetősen mállott biotit és gyéren feltűnő nagy kristályokban a quartz. HCl-val alig észrevehetően pezseg¬ nek. Mikroskop alatt vizsgálva láthatni, hogy a szürkés alapanyag mikrolith, biotit töredékek, magnetit szemcsék s alaktalan basis keve¬ rékéből áll, melyből porpbyrosan vannak kiválva: földpát, biotit, quartz és magnetit. A földpátok igen mállottak szokszor szürkésbarna opacittartalmu és rózsdapiros mállási terménynyel vaunak elborítva — ritkán egészen üdék — orthokla's jellegűek, csak néhány kristály metszet p 1 a g i o k I a s módjára viselkedik. A biotit vagy kékes- vagy sárgás-zöld színű félig chloritos vagy opacitdus barna alaktalan anyaggá van átváltozva ; legtöbbnél a biotitot jellegző diehroismus és a rostos szerkezet még jól látható. Zárvány képen elő¬ jönnek benne nephelin oszlopkák és apatit tűk. A quartz legtöbb¬ ször gömbölyödött, gyéren jól kiképződött kristályokban is látható. Elő¬ jönnek benne mint zárványok: nephelin oszlopkák, apatit tűk és sok¬ szor zöldes-sárga oszlopos ép tengelyű kristálykák, melyeken a dichro- ismust (veresbarna és világoskék) még igen jól lehet látni. Ezen zár¬ ványok igen emlékeztetnek a turmalinra. XI. Jakrg. 1881. FÖLDTANI KÖZLÖNY ( GEO LÓG 1 S CHE MITTHEIL UN GÉN) Nro ö — 8 ABHANDLUNGEN. Reisenotizen aus dem südlichem Grenzgebirge von Sieben- bürgen. Von B. von Inkey. (Vorgetragen in dér Fachsitzuug dér ung. geol. Ges. am 12. Október 1881.) 1. Über das Gestein des Retyezát. Für viele Gegenden Siebenbürgens, besonders aucb für deu sckwer zuganglichen südlicken Schieíerzug ist bislang Hauer und S t a c h e ' s vortreiflicke „Geologie Siebenbiirgens“ das wicbtigste wenn nicbt ein- zige geologische Quellenwerk. Über den Berg Retyezát áussern sich die Verfasser auf Seite 233 folgendermassen : „lm centralen Tbeil am Ketyezát selbst und im Hintergrunde dér Vallye Rasza und V.-Lo- pusnyk dagegen berrscht ein Gneiss, dér in Haudstückeu ein völlig gránit iscbes Ausseben darbietet. Grauer Quarz und gelblicber Feldspath bilden eine sebr feste, diehte Masse, in dér brauue Glimmerbláttcben eingestreut ersckeinen. ImGrossen zeigtaberauch dieses Gestein Sckicktung und ist daber dem Gneiss beizu- záklen.” Icb hatte Gelegeubeit im Laufe dieses Sommers tieí in die wilde Alpenwelt dieses schönen Gebirgszuges einzudringen und das eigentli- che Massií des Retyezát zu durchstreifen. Von Malomviz ausgebend zog ieb dem Klopotiva-Bacbe (Apa maré) entlang aufwarts bis znr Gurazlatye und nacbdem icb auf diese Weise den Gebirgsstock im grossen Bogén umgangen hatte, erbob icb micli auf den Riicken des- selben und gelangte über die Bergweide Aragyes zum Zenoga-Teicli, am anderen Morgen aber bis auf den Gipfel des Retyezát, \on wo icb dann über Valea reaszka in das Thal des Malomvizer Bacbes und so nach dem Ausgangspunkt meiner Fabrt gelangte. Was icb unterwegs von dér geologischen Beschaffenheit des durcbwanderten Gebietes beobacbteu konnte, stimmt bis aut den spa- ter zu berükrenden Punkt, mit dér obeu augefübrten Stelle gut überein. Überall tand icb in den Tbaleru Gneiss, zuweilen Glimmerscbiel'er, seltener ckloritiscke Scbiefer, wábrend dér mittlere Tbeil d**s Gebirgs- 191 stockes von einem rein körnigen, granitartigem Gestein eingenommen wird. Ein mitgebrachtes Handstiick zeigt makroskopisch die oben er- wáhnte Beschaffenheit, nur ist dér Feldspatb grösstentbeils rein weiss, mit glánzenden Spaltungsflácken, dér Glimmer zeigt oft griiuliebe Fár- bung. lm Diinnschliffe erscheint dér Feldspath durchswegs wolkig getrübt, mit schwacken Polarisationsfarben ; einzelne Individuen zeigeu eine Andeutung von Zwillingsstreifung ; in dér Sammlung dér Klausen- burger Universitat erblickte ich in einem von Dr. Primics hergestellten Schliff, die auffallende Gitterzeicbnung des Mikroklin. Dér Quarz ent- halt lángliche Krystallmikrolithen nnd Gasblasen, aber keine Fliissig- keitseinsch lüsse. Von rein petrographischem Standpunkt aus miisste daher das Retyezátgestein unbedingt als Gránit bezeicbnet werden und dem citirtem Satze nach wird es auch nur desshalb zum Gneiss gestellt, weil es im Grossen Schicbtung zeigen soll. Ich muss gesteheu, dass es mir nickt gelang, so weit ich auch das berührte Gebiet durcbstreifte, Spuren dieser Schicbtung zu erblicken, wohl aber erkanute ich jeue massigen, meist parallelepipedischen Absonderungsformen, die den kry- stallinisclien Massengesteiuen, besonders dem Gránit überall eigenthiimlich sind. Es giebt Gegenden, z. B. die von Nagyág, wo die Absonderuug des Trachytes sich weit mehr dér wahren Schichtungserscheinung nahert, als hier die Formen dieses sogenannten Gneisses. Meiner Ansicht nach miisste mán alsó sowohl vöm petrographi- schen als auch vöm geologischem Standpunkt aus zuerkennen, dass dér Gipfel des Retyezát uud dessen Umgebuug niclit aus Gneiss, són derű aus Gránit bestehe. Ich darf hierbei allerdings nicht mit Stillschweigen iibergehen, dass ich auf dem Wege vöm Zenogateiche zum Retyezát, in dér Náhe des Nyegru genaunten Teiciies au einigen Punkten ein graues, dicht aussehendes Schieíergestein antraf, das sich mir wie eine schmale schichtenartige Einlagerung im Gránit darstellte. Ferner ist es auch gewiss, dass das Retyezátgestein auf dem Abhange gégén Valea re- aszka állmaidig schiefriges Gefüge aunimmt, alsó wirklich in Gneiss übergeht. Es steht mir daher fern, dem Gránité des Retyezát rein plutoni- schen oder gar eruptiven Ursprung zuzumessen und es von dér allge- meinen Schieferformation des Gebirges genetisch trennen zu wolleu. Ich halté vielmehr dafür, dass derartige, aus krystallinischen Schiefern hervorragende Granitstöcke (ein anderes Beispiel ware z. B. dér Stock dér Hőben Tátra) von den umgebenden Gneissen uud Schiefern weder dér Zeit, uoch dér Art ibrer Entstehuug nach so scharf zu sonderu wá- 192 re n, ítls es die altere Anscbauuug that und die Praxis dér geologischen Aufnahmen nocb imnier tinit. Ist es docb wahrscheinlich dass dér sogen. Metamorphismus, jener Tiefenvorgang, ducb welchen das Matériái imserer Sedimente an Gneiss, Glimmerscbiefer u. s. w. umgewandelt wird, nicbt dem Wesen nacb, sondern nur im Grade dér Intensitat und in dér Modification gewisser Nebenumstande sicb von jenen Processen unterscbeidet, dérén Endresultat die Hervorbringung eclit vulkanisclier Gesteine ist; die Granitbilduug aber dürfte in dieser Stufenleiter den mittleren Platz einnehmen. Frtilich ist die endgiltige Entscbeidung die¬ ser genetiscben Fragen nocb lángé nicbt Eigenthum dér Wissenscliaít ; um so wicbtiger sclieint es aber die Benennung gcologischer Gegen- stánde von dem Eintlusse dér Hypothesen und persönlicher Ansicbten unabhangig zu maciién. Bei den Gesteinen ist dies nur durch strenges Festhalten an einer rein petrograpbischen Nomenclatur möglicb. Be- zeicbnen wir alsó mit dem Namen Gránit ein rein körniges Gemenge von Quarz, Feldspatli und Glimmer, so liegt das Unterscheidungsmerk- mal zwiscben diesem Gesteine und dem aus den gleichen Mineral- elementen bestebenden Gneiss gewiss mebr in dér Structur, im Gegen- satze zwiscben körniger und scbiefriger Anordnuug, als in dem tekto- niscben Verbalten dér gauzen Massen, im Voibandensein von unregel- másigen oder von parallel laufenden Absondernngsflacben. Nun ist es aber bekanntlicb rein nur das letztere Merkmal, welcbes zűr Aufstellung des Begriffes G r a n i t g n e i s s, als einer Varictat dér krystalliniscben Scbiefer, gefiibrt bat, ein Wort, welclies einen Widersprucb in sicb birgt und am besten durch den Ausdruck ,,gescbicliteter Gránit'' zu ersetzen ware, wenn mán sicb nur bei dér Benennung von Gesteinen jedes ílintergedankens an die Entstebungsweise, die wir ja docb nicbt wissen, entbalten wollte. 2. Dér Paring. Als Naclibar und Rivale des Retyezát eihebt sicb das Paring- gebirge im Síiden des Zsiltbales; sein liöcbster Gipíel, dér selbst den Retyezát übcrragende Vurfu Mandri biidet einen macbtigen Grenz- sieiu unseres Eandes, von dessen Gipíel aus dér Blick gégén Nord die bunte Gebirgswelt Sud-Siebenbiirgens umspannt, gégén Síiden aber weit in das Flachland dér rumanischen Donauuiederung scbweift. Dér Name Paring ist auf dér Generalstabs-Karte nicbt dem Haupt- riicken des Grenzgebirges, sondern einem Zweige desselben beigelegt, dér sicb eben bei dem Knotenpunkte des V.-Mandri abtrenut und in nordöstliclier Richtung verlaufend bei Petrozseny endet. Die hervorra- 193 genden Spitzen dieses abgezweigten Gebirgszuges sind : Yurvu Maudri (2520 M.)., ein nnbenaimter Gipfel (Rosia '?) (2444 M ) Carjia (2407 M.), Parengu (2076 M.). Ich erstieg den Gebirgsstock des Faring von dér Ostseite, d. h. vöm Quellgebiet dér Zsijetz aus, wobei das letzte Stílek Weges zu einer reclit bescbwerlichen Ivletterpartie iiber steile Felswaiule wurde. Den Abstieg nahm ich liingegen deai Bergriicken entlang, so dass ich das Thal dér Zsijetz beim Orte gleichen Namens erreichte. Was sich bei diesel- eintágigen Wanderuiig vöm geologiseheu Bau des Gebirges beobachten liess, verrieth eben keine grosse Man- nigfaltigkeit des Gesteinmateriales. Am wechselvollsten zeigen zich die Aufschliisse untén im engen Theile de Zsijetzthales : da wechselu Glimmerschiefer, Gneiss und Chloritschiefer mit Serpentin, körnigen Kalkstein und graphitischen Scbiefern, etwa in dersclben Vveise, die mán im beriikmten Durchbruehe dér vereinigten Zsil jetzt um so be- quemer studiren kanig als die im Bau schon weit vorgeschrittene Fahrstrasse trefflicbe Aufschliisse bietet. Im höheren Theile des von mir hegangenem Gebirges bis hinauf znm Gipfel fand ich íast aus- schlisslich nur jene harten grünen Schíefer, die mán nach ihrer iiber- wiegenden Ausbildungsweise unter dem Namen Chloritschiefer zusammen- íassen kaim, obwohl einzelne Partiéig die deutlich Feldspath und Amphibol erkennen lassen, als Hornblende Gneiss bezeichnet werden miissen. Nach Obigem ware min in dér „Geologic Sibenbürgensa p. 235. dér íolgende Satz richtig zu stellen : ,,die höchste Masse des Pariiig [besteht] aus demselben granitartigen Gneiss, dér den obersten Theil des Retyezátgebirges bibiét. “ Wer gewohnt ist in den Reliefformen dér Gebirge die Spuren dér ununterbrocheu wirkenden geologiseheu Agentien aufzusucheig dem wird die eigentliümliche Gestaltuug dér oherern Partié des Paring- gebirges sofort in’s Auge faliéig selbst wenn er sie nur in so guter graphischer Darstelluug beachtet, wie sie die Generalstabskarte bietet. Wenn wir vöm Kno enpunkte des Y.-Mandri in nordwestlicher Richtuug gégén die Carjia den schmalen Kamin entlang gébéig ist das Bild, das sich uns zu beiden Seiten des Weges darbietet, ein sehr verschie- denes : links, gégén SW, senkt sich dér kahle Abhaug eintönig zu Thal von zahlreicheig fást paralellen Furchen durchschnitten, wie sie eben die Erosion dér Obertlache nothwendighervorrufen muss; rechter Hand hingegen eröffnen sich schwindelnde Abgriinde, ein Reilie wilder, von íast senkrechten Mauern umgebener Felsenkessel, auí dérén Grund zwischen angehauíten Schuttmassen kleine griine Meeraugen gláuzen. 14 Föleit. Kitel. IX. évf. 194 Dics ist das Quellgebiet dér Zsijetz, die Rosia (Rosiile) un d Zenoga Slaveiului, dér Aufenthaltsort zablreicher Gernsen und Lammergeier. Worin soll mán mm die Ursache diesel- auffallenden Verschieden- heit sucben '? Dér Schichtenbau, wie er sicli auf den kahlen Hőben dem Auge darbietet, giebt kei ne geniigende Antwort auf diese Frage ; denn wir seben hier die Scbicliten des erwabnten liarten Chloritschiefers in nahezu horizontaler Lage oder mit geringer Neigung nach S. und SW. Regen. Indessen bemerken wir bier oben bald nocb eine biebenerschei- mmg, die, wenn sie aucb zu keiner Erklarung dér besagten Relietbildung führt, doch die Art und Weise des Vorganges klarer macbt. Wir erblicken namlicb bier auí dem Grat des Gebirges zu mebreren Malen lángé Graben, die mit dér Kanté des Abrandes zu unserer Rechteu párádéi laufen, jedocli nicht in dieen worden ist ; námlich ein körniges Gemenge von kleinen Olivinkörnern, die von Serpentinmasse netzartig umsponnen sind, von grauweisscn Enstatit und kleinen Bruch- stiieken von röthliehbraunen Diallag, stellenweise mit ziemlich grossen Spinell-Krystallen. Biotit- Quarz- Tracliyte. Vorkommen : zwiseben Zepee und Maglaj am linken Ufer dér Bosna. Es sind dies liclitgraue feinkörnige Gesteine. In einer grau- weissen Grundmasse sind eingebettet : gelblicbgraue Feldspatbkörner von Hirsekorngrösse, scbwarze glanzende Biotittatelcben und Saulén und sparsam grössere Quarzkrystalle. Biotit und Feldspatb ziemlicb in gleieber Menge. Mit Salzsaurc braust das Gestein ein wenig. Unter dem Mikro¬ seop ersebeiut. die Grundmasse als Glasbasis mit Globulitkörnern und 190 zablreiclien hellgrauen Feldspath-Mikrolithen. Die ausgeschiedenen makroscopischen Feldspiithe sind bereits stark zersetzt und mit brauner Limonitmasse gemengt ; sie erweisen sicb grösstentheils als Orthoklas, uur cinige kleinere sind Plagioklase ; sehr hantig zeigen sie Aggregat- Polarisation. Dér Gr li mmer ist stellenweise noch ganz frisch, von tabakbrauner Farbe, hantig aber mit rostbrauneu oder schwarzen opacit- artigen Zersetzungsproducten erfüllt. Es enthalt als Einschluss kleine Nephelin-Saulen. Die gerundeten Quarzkörner enthalten zahlreiche Ein- schliisse : gut entwickelte Nephelin-Saulen mit erkennbaren cc P, m P und o P Fláchen, wasserhelle lángé Apatit-Nadeln und Theile von Glim- mer und dér Grundmasse. Griinsteinartiger B iotit- Quarz- Trachyt. Vorkommen : wie oben. Feinkörnige, grauito-porphyrische Gesteinc. In einer griingrauen Grundmasse erkennt mán milchweissen oder liell íieischíarbigen glasigen Feldspath, grünbraunen zersetzten Biotit und seltener Quarz in auffallend grossen Krystallen. Mit Saure braust das Gestein kaum merklich Unter dem Mikroscop : die Grundmasse besteht aus Mikrolithen, Biotitfetzen und Magnetitkörnern in einer formlosen Basis : darin porphyrisch ausgeschieden : Feldspath, Biotit, Quarz und Magnetit. Die meist stark zersetzten Feldspiithe verhalten sich grössten¬ theils wie Orthoklas, selten wie Plagioklas. Dér Glimmer ist theil in blau- bis gelb-griine chloritische, theils in opacitreiche braune Massen umgewandelt, bei den meisten Biotit en kaim mán die cbarak- teristische Blatterstrnctur und den starken Dichroismus noch gut erken- nen. Als Einschliisse enthalt dér Glimmer Nephelinsaulen und Apatit- Nadeln. Dér Quarz ist meist in gerundeten Körnern, selten in wohl- ausgebildeten Krystallen vorhandeu ; einschlussweise komáién darin vor : Nephelinsaulen, Apatitnadeln und hantig grünlichgelbe saulen-artige Krjstalle, mit gut erkennbarem Dichroismus (rothbraun und hellblau), die an Turmalin erinnern. 200 Die geologischen Verháltnisse des Lokva-Gebirges. Von Julius Halaváts. lm Sommer des verflossenen Jahres (1880) vollzog ich die geo- logische Anfnahme des liings dér u literen Donau sich erstreckenden Lókva-Gebirges. Dieses Gebirge ist dér Vorlaufer des Banater Gebirgszuges, und erstreekt síeli auf das Gebiet zwischen Moldova, Szászkabánya und Bá- ziás. Die höcbsten Spitzen desselben überragen kaum die Höhe von < >00 M. iiber dem Meeres-Niveau. Die dortigen Einwobner bezeiclmen zwar nur jenen Tkeil unseres Gebirges mit dicsem Namen, dureh wel- chen dér Weg zwischen Belobreszka und Kusics nach Weisskirchen íiilirt, und neben welchen Weg die dachlosen Ruinen eines den Nameii Lokva fübrenden Ordonanz-Postens Hegen, nicbtsdestoweniger glaube ich keinen Fehler zu hegelien, indem ich in Anbetracht dessen, dass die meisten Karten dicsen Namen auf das ganze fragliche Vorgebirge ausdehnen, dieses dureh geologisch zusammengehörige natürliche Gren- zen abgeschnitteue Gebiet mit diesem Namen bezeichne. Die östliche Grenze meines Aufnahmsgebietes bi klet. das dórt aut- tretende mesozoische Sediment, welches am Fusse des Vretjuik Berges siidlich von Neu-Moldova hervortritt und den Kralra Mészáros umgehend, am Ende des üstlichen Zweiges von Neu-Moldova dureh dieses Thal setzt und den Gaura Lupilor ebenfalls umgehend, mit einer jiiheu Bie- gung sicli in jenes Thai hinablasst, in welchem die Strasse von Mol¬ dova nach Szászkabánya fiihrt. Von diesem Punkte verfolgt es die Picii tűiig dieses Thales, bezielmngsweise die Strasse bis Paca Radimna und erstreekt sich in einer naliezu geraden Linie bis zum nordöstl. Ende von Szászkabánya, iiberlásst theilweise den Berg zwischen Szászka¬ bánya und Román- Szászka den krystalliuischen Schiefern und verschwin- det endlich im westlichen Theile des geuannteu Berges, im Nera-Thale. Das fragliche Aufnahmsgebiet wird nördlich vou dér Nera, dem grössten Elüsse des Krassó-Szörényer Komitates begrenzt. Dieselbe bahnte sich ihren Weg zwischen Román-Szászka und Kusics dureh die krys- tallinischen Schiefer ; iiber Kusics setzt sie jedoch ihren Weg in glei- cher Richtung auf cinem Inundations-Gebiet von betráchtlicher Breite fórt bis Szokolovác, wo sie plötzlich eine siidliche Richtung annimmt und sicli in die Donau ergiesst, um mit derselben die westliclie Grenze zu bilden. 201 lm Síiden wird dieses Gebirge von dér Donan begrenzt, welcbe bier zugleich die Reichsgrenze bildet. Dér nördliebe Ab hang dér die Spitzen Gyalu Tirbului (635 M.), Kraku Turkului (504 M. ), Lissa Pojana (569 M ), Antinja Livada (508 M.) und Vragolja (446 M.) berührenden Wasserscheide sendet ihre Gewásser in die Nera, dér siidliche Abhang dagegen in die Donan. Das Lókva-Gebirge verdankt sein Entstehen einer nordwestlielien einseitigen Hebung, welcbe in all' ikren tentoniscken Verháltnissen Aus- druck íindet. Das allgemeine Streichen dér die Hauptmasse des Ge- birges bildenden krystallinischen Schiefer entspricht — abgesehen von einzelnen kleineren Faltén — jener Voraussetznng und hat eine SW — NO-liche Riehtnng. An dem auí die mit bezeichuete General- stabs-Karte entfallendeu Theile des Gebirges lasst sich jenes Merkmal besonders deutlich beobaehten. Hier erhebt sieh plötzlieh aus dem Do- nau-Thale dér siidliche Abhang, wahrend dér nördliebe sieh in das Nera-Thal naeh und nach hinablasst und das hier auitretende Sediment bedeckt diesen Abhang, indem es sich dem allgemeinen Streichen ent- sprechend, gégén Zlatica állmaidig verschmálert. Den Hauptkern unseres Gebirges Ibiden die krystallinischen Schie- fer, wahrend in den unteren Partién des Szokolovac-Zlaticaer Theiles sowohl des siidlichen, als auch des nördlichen Abhauges neogene, vor- wiegend aber diluviale Bildungen zu Tagé treten, die eine bedeutende Hőbe erreichen und selbst in dér Umgegend von Báziás, wo die Donan den westlichen Scheitel unseres Gebirges, uandicb den auf serbischem Ufer liegenden Rama-Berg abschneidet, in einzelnen isolirten Schollen die krystallinischen Schieíer bedecken und zwischen den aut‘ den beiden Abhangen auftretenden Diluvial-Ablagerungen zűr Verbindung dienen. Bevor ich jedoch auf eine kurze Schilderung dieser Bildungen iiberginge, íinde ich es tűr nüthig, dér hier durcli Foetterle im Jahre 1870. bewirkten Übersichts-Aufnahmen Erwahnuug zu thun. Derselbe gab iiber seine daselbst angestellten Beobachtungen eine kurzgetasste Beschreibung in den „Verhaudlungen dér k. k. geol. R.-Anstalt.“ Jg. 1870 Ausser diesen sind mir in dér Literatur keine unser Gebirge betreffenden Daten bekannt. Behufs leichter Orientirung gebe ich hier auf Grund meiner eigenen Aufuahmen entworfenes Bild dér geologischen Verhaltnisse des fraglichen Gebirges. Die einzelnen Glicder sind fol- gende : Krystallinische Schiefer. Die Hauptmasse des Gebirges besteht, wie bereits erwahnt, aus krystallinischen Schiefern und hier be- obachtete ich das abwechselnde Vorkommen von Glimmerscbiefer, Chlo- ritschiefer, Gneiss, Amphibolgneiss und Phyllit. 203 Dér Glimmersehiefer besteht aus weissem Glimmer und Quarz. Das Verháltniss dieser Gemengtheile ist áusserst verschieden. Meisten.s ist Glimmer vorwiegend und enthált nördlich von Román-Pozsezsena winzige Granat-Köruclien. In dér Umgegend von Macsevics fand ich jedock auck eine Varietát, in weleher Quarz die Hauptrolle spielt und dér Glimmer nur in einer sehr untergeordnelen Quantitat zűr Bildung das Gesteines beitragt. An mehreren Orten iibernimmt dér grüne Chlorit die Rolle dér Gesteinbildung und dér hiedurek entstandene Chloritsckiefer spielt eine bedeutende Rolle in dér Schichtenreihe. In diesem Gesteine ist Chlorit vorherrschend und f ülj rt in dér Umgegend von Báziás grössere, meistens schon in Brauneisen iibergaugene Pyrit-Hexaeder. Wahrend in den unteren Partién dér ziemliek mácktigen krystalli- nischen Schiefer nur Glimmer- und Ckloritschiefer zu treffen sind, kommt in den hóhérén Schichten auch schon Gneiss, obzwar sehr uutergeord- net; vor. Nördlich von Radimna fand ich Gneiss, dessen Glimmer sovvie dér in grösseren Krystallen sichtbare Feldspath von weisser Farbung ist, wahrend bei Naidas Gneiss- Schichten vorkommeu, die rothen Feld- spath enthalten und ármer an Glimmer sind. Dieser Gneiss besitzt eine granitische Struktur. Östlich von Zlatica enthált dér Gneiss in grösserer Quantitat Amphibol. In dér Gegend von Belobreszka und lángs dér Lókvaer Strasse íindet mán graphitische, sehieferige Phyllite eingelagert. Die aus diesen krystallinischen Sehieíern bestehende Bildung falit im Durchschnitt nordwestlich (20—22 H.) mit 25 — 35 Grad ein. Neogene Formation. Pont.ische Stuíe. Am Fusse des nördlichen Abhanges des Lókva, östlich von Langenfeld fand ich in dér Sohle eines unmittelbar unter dem Dorfe laufenden Grabeus eine bláu- liche Thonschichte, auf dér das am Rande des Grabeus sichtbare dilu- viale Sediment lágert. Dicse Schichte enthielt in grösserer Anzahl Thierreste, unter deuen folgende sich beíinden: Congeria cf. Partschi Czjzek1) Cardium nov. form. (aus dér Gruppé des C.-Suessi Barb.) „ sp. (Fragment). Limneus sp. und daher betreffs des Ahers unzweideutige Belege lieíern. Di lu vinni. Ebentalls in dem Langeníelder Graben ist auf dér erwáhnten Thonschicht Sehotter gelagert, welchen ich wegen sein is en- gen Zusammenhanges mit dem iiber ihm befindlichen Löss, zum Dilu- 1) Dieselbe Form, welcke Dr. Kari Hofmann aus dér Umgegend von Zilah erwáhnt (Földtani Közlöny. 1879. Bd. IX., p. 277.) 204 vilim záhle. Dér Schotter selbst stammt aus dem benachbarten Gebirge, bestelit aus abgerundeten Stíleken dér dórt vorkommenden krystallini- schen Schiefer und fiihrt íreie Goldkörner. Einstens babén hier Zigeuner Gold gewaschen und ivarén deshalb vöm Militar-Dienst enthoben, spa- ter wnrde durch die Militar-Verwaltung dér Militar-Grenze dieses Privi¬ légium aufgeboben und seitdem wird aueh das Goldwascben niebt rnebr betrieben. Gleicbes Altér mit diesem Scbotter besitzt am Fusse des südli- ehen Abbanges dér im Donau-Tbale zwiseben Moldova und Radimna niedere Hiígel bildende gelbe Sand, in welchem bei Román-Pozsesena Einlageruugen von grobem krystallinischen Schiefer-Scbotter zu seben sind und welcber — wie icb mieb bei Suka iiberzeugte — ebenso mit dem über ihm lagernden Löss durcb allmabliebe Übergange in ebenso enger Yerbinduug steht, wie dér Scbotter des nördlicbeu Abban¬ ges. Dér auf dér westlicben Seite dér lnsel Moldova, neben dem den Namen „Anhöhe“ fiibrenden Wachpostens aus dem Alluvium herausra- gende Hiígel ist ein losgerissener Tbeil jener Rildung. Auf dem Scbotter, beziehungsweise dem Sand, welcber die uute- ren Glieder des Diluviums bildet, ist auf beiden Abhangen Löss gela- gert. Löss Lúd icb zuert bei Szerb-Pozsesena. Derselbe bedeekt in cinem ununterbrochenen Zugé und bedeutender Machtigkeit den siidli- cben Abhang. Darunter sind bie und da in den Wasserrissen die kry- stallinischen Seb efer des Grundgebirges zu seben. Endlieb bei Báziás, wo unser Gebirg von dér Donau durcbbrochen wird, tritt derselbe auf den Riicken in einzelnen Schollen auf, die die Verbindung zwiseben dem am nördlicbeu Abbang zwiseben Szokolovác und Zlatiea in bedeu¬ tender Breite auftretenden Löss bilden. Dér Löss entbalt, besonders in dér Gegend von Suska in grösserer Anzabl fossile Ueberreste. Hier sammelte icb folgeude Arten : Helix arbostorum Linné. ,, bispida Linné. Succinea oblonga Drap. Clausilia pumila Zieg. Bulimus tridens Mill. lm Hangenden kommt Helix pomatia Linné vor. A 1 1 u v i u m. Das letzte Glied dér an dér Zusammensctzung des fraglicben Gebietes tbeiluelimenden Bildungen ist das langs dér Fiüsse und Bache olt in bedeutender Ausdelmung vorkonnnende Alluvium. Diese recente Ablagerung besteht aus dem von den benachbarten Ber¬ gen abgewaschenen feineren und gröberen Scbutt. Uber eine Bodensenkung am Ufer des Plattensees. Von T. BermUh. Erdbeben, welclie in unserem Lande von Zeit zu Zeit mit grösse- rer odor geringerer Energie auftreten, habén bekanntlicli in neuerer Zeit Agram und dessen Umgegend sehwer heimgesueht. Dics maciit, dass mán gegenwártig allé Erscheinungen, die sieh anf das Erzittern, Spalten und Versinken dér Bodenoberfláche bezielien, mit grösserer Aufmerksamke.it verfolgt und deshalb halté ich es fúr zeitgemáss in Kiirze einer klemen Bodensenkung, die vor einigen Jahren am nordöstlichem Ufer des Plat¬ tensees beohachtet worden, von dér aber noch kein Bericht vorliegt, Er- wahnung zu tbun. Die erste Anzeige von diesel* Erseheinung erhielt ich von Herrn A. Sommer Oberarzt in Balatonfő-Kajár, dér dann die Cftite hatte mich an den Őrt dér Bodensenkung zu fiihren. Das nordöstliche Ufergebiet des Plattensees gehört zűr Puszta- Aka- rattya, zwischen den Dörfern Kenese und Lepsény gelegen. Das Ufer besteht Mer aus einem lángén Hügelrücken, dér den See hohen Uferdam- men gleich umsáumt; sein welliger Eli ekén erhebt sieh um 200 — 250 Fuss Uber den Spiegel des Wassers. Dev Absturz gégén den Seeiststeil, fást senkreeht, wálirend die entgegengesetzte Seite sieh ganz saelit gé¬ gén Lepsény und Kajái* zűr Ebene hinabsenkt. Auf dem Riieken dieses Hügels steht ciné riesige Ulme mit weit ausgebreiteten Aesten. Sie ist in dér Umgegend als „Rákóczy’s Baum" bekannt und dient, da sie dem Orte dér Bodensenkung nahe steht, als Orientirungspunk beim Aufsuchen derselben. Hier war es alsó, wo vor einigen Jahren ein TheiLder hohen Ufer- wand senkreeht in die Tiefe sank. Das Matériái diesel* Uíervvand ist feiner Sand, mit sehr wenig Thon gebunden. Dér Neigungswinkcl dér Uferwand betragt hier, nach meiner eigenen Beobachtung, 52 — 58 Grad. Vor dér Durehfiihrung die Tieferlegung des Seespiegels, alsó noeh vor 20 Jahren, bespiilte das Wasser den Fuss dér Wand und sehuf dureh fortwahrenden Wellenschlag einen fást horizontúién Untergrund ; gegen¬ wártig hat sieh das Wasser in Folge dér Abzapfung zuriiekgezogen und hinterliess zwischen seinem Ufer und dér steilen Wand einen breiten, fást horizontúién Streifen. Die Bodensenkung hat nur die steil abfallende Uferwand beriihrt, beiláutig im unterem Drittel ihrer Höhe, so zwar, dass hier in dér Ufer- 206 wand ein langer Spalt und ciné tiefe Grube entstand. Diese Grube misst 130 Klafter in dér Lángé, und erstreckt síeli parallel mi dem Seeuíer ; die Breite so wie die Tiefe dér Grube ist von Stelle zu Stel le versebie¬ den, meist zu mehrereu Klaftern gross. Unmittelbar am Fusse dér Ufenvand sáli icb eiuen fortlaufenden Aufwurf von circa 1/2 Klafter Hőbe, auí dessen Étieken breite Lang- spalten sicbtbar waren. Diesel- Aufwurf befand sicb gerade unter und vor dér Grube, mit dér er gleicbe Langsriehtung und gleiche Lángé zeigte. Daraus ware zu scbliessen, dass die versunkene Erdmasse die Luft des Hoblraumes, in welcben sie binabgestiirzt, zusammengepresste und dass die gedriiekte Luft am Fusse dér Uferwand, wo sie geringerem Wieder- stand begegnete, das Erdreich zu einem sekanzenartigen Aufwurf empor- trieb und durch die auf dessen Riicken aufgerissene Liingspalte entwícb. Diese Bodensenkung fand im Friihjabre 1869 statt. Dér einzige Augen- zeuge des Yorganges war ein taubstummer Scbafhirt. Aus den Zeicben die maebte, entnabm mán, dass die Erdsenkung von einem lokálén Erd- beben und eiuer starken Detonation begleitet gewesen sei, welcbe Erschei- nung seine Scbafe in wilden Scbrecken auseinander jagte. Die Beschreibung diesel- Erdsenkung lasst auf das Vorbandensein eines unterirdiseben HobRaumes zcbliessen und es ist sebr wabrscbein- licb, dass sicb diese Höble erst in neuerer Zeit und zwar einzig durcb die auÜösende Thatigkeit des Wassers gebildet liabe. Das in den Bodeu einsickernde und unterirdiseb cireulirende Was- ser lösst unglaublicbe Mengen von koblensaureu Kaik und anderen Be- standtheilen dér Erdschiebt auf, und wenn mán die Menge dér in den Quellwássern gelösten Bodenbestandtheile genau nacbweist, wird maii zűr Überzeugung gelangeu dass jede Quelle jakrlicb ganze Felsen dem Innneren dér Erde entfiihrt, dem entsprechend alsó Hohlraume entsteben miissen. Als Beispiel will icb die Tbermen von Budapest auffübren und durcb eine kleine Rechnung den Nachweiss liefern wie gross die Menge dér durcb sie ausgelaugten Bestandtheile und wie gross dér entspre- cheude Hoblraum sei. Nach vorbandenen Messungen ist die in 24 Stuu- den dér Thermen von Budapest entquellende Wassermenge : aus den Quellén auf (lem rechten Donauufer 868,000 Kimer odor 19,119 Km. aus dem Bohrbrunnen auf dér Margaretheninsel 279,012 „ „ 15,789 Km. „ „ „ „ im Stadtwaldchen 13,434 „ „ 760 Km. Zusammen í. 160,4 46 Kimer oder 65,668 Km. Aus den bisber vorliegenden Quellenaualysen wissen wir, dass die Budapestet warmeu Wasser im Liter ein Gramm (einige aucb mehr) fester Bestandtheile eutbalten, woruuter koblensaurer Kaik iiberwiegud ist. 207 In 1000 Liter (= 1 Kubikmeter) sind alsó mindestens 1000 Gramm (= 1 Kilogramm) teste Bestandtbeile, daher in den 656(38 Kub.-Met. des Budapestéi- Thermenwassers ebensoviel Kubikmeter testei- Gesteins- tlieile gelöst. Setzen wir das spec. Gewickt diesel- Bestaudtheile = 3 (jedenfalls eine bobé Ziffer) so wiirde ein Kub. - Met. Kalkstein 3000 Kilogramm wiegen und 65,668 Kilgr. wiirde eine Masse von 21.889 Kub. Met. gébén, die tiiglicb dem Untergrunde dér Umgebung von Buda¬ pest entfiibrt wird. Dies giebt im Jabre eiue Masse von 7989.3 Kub. Met., alsó eine Wiirfel von 19.95 M. Seitenlange. Demnacb entspricbt dér Hoblraum, den die Auslaugung durcb die Budapestéi- Tbermen jabrlieb erzeugt, dem Volumen nacb einem vierstöckigen Hause von etwa 20 Mé¬ ter Lángé und Breite — ein iiberascbendes Resultat, das aber die bau- íigen lokálén Bodenerscbiitterungen und unterirdischen Getöse, die in dér Umgebung von Budapest beobacbtet werden, erklarlicb maebt. So wie die Tbermen bei Budapest, wirken aucb anderswo die Quellwasser in grösserem und geringerem Maas auslaugend und böblen- bildend und diesem Vorgange scbreibe ich aucb die Bodensenkung am Uíer dem Plattensees zu, die seinerzeit in dér Umgegend viel Aufseben macbte. Sitzungsberichte dér ung. geologischen Gesellschaft. Fachsitzung a m 12. 0 c t o b e r 1881. 1. Secretar A. Schmidt meldet das im Laufe des Sommers erfolgte Ableben des Gesellschafts-Mitgliedes Josef Stürzenbaum, Hilfsgeologen dér kön. ung. geo¬ logischen Anstalt, dessen bescheiden-stilles, doch rastlos thatiges Wirken im Kreise seiner Facbgenossen und Freunde nun schmerzlich vermisst wird. 2. Herr F. Schafarzik legt. die in gegenwártiges Numnier (ungarisch) mitge- tbeilte Abhandlug des Ilerrn L. Cserey (Chemische Analyse dér Bestandtheile des Aplites von Scliemnitz, vor. Das Gestein besteht aus Feldspath, dér in dér Ana¬ lyse die Főnnel des Adular ergab, aus Magnesium-Turmalin von ahnlicher Zusammen- setzung wie dér Zillerthaller, und aus Quarz. 3. Secretar A. Schmiedt legt des Herrn B. v. Inkey „Geologische Reisenoti- zen aus dem südlichen Grenzgebirge von Siebenbürgen" vor (siehe oben). 4. Hr. Hugó Szterényi bespricht, unter Vorweisung dér gesammten Exem- plai-e, einen miemitischen Trachyt vöm Mulatóbegy bei Lorincz, an dem sich stufen- weise Übergánge in die sphaerulitische Abart nachweisen lassen. 5. Herr Dr. J. Szabó gibt einen kurzen Überblick vöm Verlaufe und den Resultaten des vor kivrzem stattgehabten zweiten internationalen Geologen-Con- gress zu Bologna. 6. Es werden neue fünf Mitglieder angemeldet. 208 Fachsitzung a m 9. N o v e in b e r 1881. 1. Secretar B. v. Inkey legt Herrnn M. v. Hantken’s ausführlichen offiziellen Bericht über das grosse Erdbeben von Agram (1880) vor. Derselbe enthalt eine reiche Fülle von Beobachtungen und Angaben, die dér Yerfasser, kurz uach dem Ereig- nisse seitens des kön. ung. Ministeriums far Akerbau, Handel und Industrie nebst dem Vortragenden ausgesendet, an Őrt und Stelle sammelte. Wir entnelnnen aus dicsem Berichte folgende Scldussresultate : Dér offiziell konstatirte Schaden belauft síeli in Agram auf nahezu 2 Millionen Gulden, in anderen Theilen des Landes auf weitere 1.122,436 H. Das ganze Erschütterungsgebiet umfasst circa 6000 □-Meilen. Als Ausgangs- region des Erdbebens ist < las Sleme-Gebirg zu betrachten. Die Region dér starksten Erschütterung umfasst 20 — 24 D-Meilen und stellt síeli in Fönn einer Ellipse dar. dérén grosse Axe mit dér Erhebungs-Axe des Sleme-Gebirgas zusammenfállt. Eine zweite Ellipse mit einem grossen Durchmesser von 10 und einem kleinem von S Mei¬ len umgranzt das Gebiet dér geringeren Erschütterungen, die aber nocli immerhin bedeutende Schaden verursacht habén. — Als Fortptlanzungs-Geschwindigkeit ergeben die vorliegenden Zeitangaben 22 Kilométer in dér Secunde, eine ausserdentlich hőbe Ziffer, welche an dér Richtigkeit dér Beobachtungen Zweiíel erweekt. — Die Bewe gungsart war dreierlei: Wellenbewegung, Stösse von untén und von dér Seite und einfaches Beben; drehende und wirbelnde Bewegung ist wohl ausgeschlossen. In dér RichtuDg dér Stossbewegungen last sich keine Regelmassigkeit erkennen. In Bezug auf die Ursaehe des Erdbebens spricht sich dér Yerfasser für diejenige Theorie aus, welche das Agramer Erdbeben zu den Dislocations- oder tektonischen Erdbeben recli- net, da die Wahrscheinlichkeit anderer Ursachen in dicsem Falle ausgeschlossen sei. Die viel besproehenen Erdrisse bei Reznik werden, gleich den ein Jahr vorher auf dér Insel Alt-Moldova beobachteten Spalten, als oberflachliche Begleitungserscheinun- gen des Erdbebens erklart. 2. Herr Dr. M. Staub berichtet über íossile Pflanzenreste, die Hr. Halaváts in den Mediterran-Schi eliten iui Comitate Krassó-Szörény gesammelt. Es sind dies: Cystosira coinmunis Ung., Acer trilobatum Al. Br. und eine neue Art, die dér A'or- tragende mit dem Namen Rhus deperdita belegt. 3. B. v. Inkey legt Herrn Dr. G. Primics’ petrographische Unternehmungen bosnischer Gesteins-Arten vor (siehe oben). XT. évf. 1881. FOLD TANI KOZL ONY. 9 -12. szám ERTEKEZESEK. A trachylok makrografiai osztályozása. Dr. Szabó Józseftől. (Előadva a magy. föleit, társ. 1881. évi deczember hó 7-én tart. szakülésén. j A trachytokra vonatkozó geológiai és petrografiai egyesitett tanul¬ mányaimban három phásist különböztethetek meg: az elsőben (1873) az osztályozást keresztül vittem egyrészt az uralkodó földpátok, más¬ részt a geológiai viszonyok szerint és arról győződtem meg, hogy a kettő között átható öszhangzás van : a trachyt bázisos földpáttal fiata¬ labb, savas földpáttal öregebb. x) A második phásisban nem a földpát egy maga, hanem az uralkodó ásványok associátiója szolgáltatta az alapot az osztályozásra s ezt fokozatosan fejlesztve határozottabb kifejezésben a geológiai nem¬ zetközi első congressus alkalmával (1878) Parisban tettem közzé. 2) Mig az első osztályozásnál a földpát-sorozatok szerint csak fokozatos átme¬ neteket lehetett kimutatni, az ásvány-associatio alapján 5 trachyttypust különböztetek meg. Ezen typusok jellemezve vannak a kőzet anyagát főleg képező elemek ásványai által, melyek az egyes tvpusokban állan¬ dóan fordulnak elő s a melyeknél szintén feltalálható a korviszony, úgy mint az első beosztásomnál felfedezve volt. Ezen osztályozás tehát, tekintve, hogy annál az ásványos öszetétel és az ugyanazon eruptioi cyclushoz tartozó tracliytkőzetek korviszonyai között kölcsönös öszefüggés tűnik ki, méltán mondható természetes rendszerű osztályozásnak. Következik kifolyólag a másodikból most a harmadik phásis, itt egy olyan osztályozásról van szó, melyet a geolog közvetlenül használ¬ hat a felvételnél s a mely tehát fektetve van olyan ásványokra, me- *) Trachytok, beosztva a természetes rendszer szerint. Világkiállítás 1873. Bécs. Csoport XXVI. Tanügy. Megismertetve a kiállított gyűjtemény magyar és német nyelven. 2) Sur la classification et la chronologié de? roches éruptives tertiaires de la Hongrie. Paris 1880. Extráit du c.ompte rendű sténographique du Congrés Interna¬ tional de Géologie tenu á Paris du 29 au 31 aoűt et du 2 au 4 sept.. 1878. Föld. Közi. XI, évf. 15 210 lyeket mikrografiai módszerek igénybevétele nélkül is fel lehet ismerni s ennél fogva makrografiai osztályozásnak nevezem. x) Ilyen ásványok a biotit, ampáiból, augit s a nem színesek közül csak a quarcz, mig a földpát ki van zárva. A földpátról mondunk anyit, a menyit reá tekintve mondhatunk : megemlítjük nagyságát, menyiségét, sziliét, rovátkáit, állapotában azt, hogy homályos, üveges, repedéses, rostos vagy tajtköves sat., de fajáról hallgatunk. Ezen osztᬠlyozás eredménye általánosabb ugyan, de olyan szellemben van meg¬ indítva, hogy alapjául szolgálhat egy netalán későbben a mikrografiai tanulmányozás segítségével megejtendő részletes osztályozásnak. Lássuk az említett 4 ásvány chronologiai értékét, mert minden ezen fordul meg. Legfontosabb a fekete csillám (tán mindig biotit), ennek van a legáthatóbb chronologiai jellege s annak segítségével két osztályt állít¬ hatunk fel : A) Trachyt biotit nélkül B) Trachyt biotittal. A biotit-tracliyt korosabb, a trachyt biotit nélkül fiatalabb, feltéve, hogy ugyanazon eruptioi cyclus kőzeteiről van csak szó. A) Trachyt biotit nélkül. A biotit-ment trachyt csaknem mindenkor az augit jelenléte által van jellemezve, mi rendesen maga van, de olykor amphibol is kiséri. Negatív tulajdonságul fel lehet hozni, hogy quarczot elegyrész gyanánt soha sem tartalmaz. A külső általános tulajdonság szerint a biotit-ment trachyt leg¬ többször fekete vagy sötétszürke, süni, tömött, törése többé-kevesebbé kagylós. Eredetileg az ilyen küllemű traehytokra hozták be a geologok az Andesit elnevezést. A normál állapoton kívül észlelhető módosulatok ezek között gyakoriak azok, melyeknél a fekete szin zölddé változik át s a kőzet ércztartalmu lesz. Ezek a zöldkövek. Más módosulatoknál a szin világos, sőt egészen fehér ; ismét mások a fekete szin mellett bizo¬ nyos szurokfényt vagy ritkábban bársonyos küllemet vesznek fel s képe¬ zik azon állapotot, melyet Beudant semi-vitreux-uek nevezett. Ezen utóbbi módosulatok azonban csak kisebb tömegben fordulnak elő. *) Ennek elveit fejtegettem a Bolognában tartott nemzetközi geológiai cong- ressus (1881 oct. 1.) egy conferentiáján, illustrálva egy rendszeres trachytgyüjte- ménynyel és Selmecznek általam készített uj geológiai térképével. 211 a biotitment trachyt A bíotit-ment trachytot általában tehát legczélszerübb Augit- traehytnak nevezni s a geolog annak felismerésénél támpontot elő¬ ször abban talál, hogy a fekete fényes biotit lemezeket, valamint ugyan együtt a gyakran fényes és jó hasadással feltűnő amphiboltűket nélkülözi, hanem ezek helyett fénytelen feketés ásványt lát, mely olykor szabad szemmel is augitnak ismerhető fel. Van azonban olyan augittracliyt is, mely amphibolt lényegesen tartalmaz ; ha tehát amphibolt látunk biotit nélkül, felosztható lesz a) Augittrachytra és p) Amphiboltrachytra. Az augittrachytban semmi amphibol sincs, az amphiboltracbytban ellenben augit gyakran van, de esetleg hiányozhatik is, mi azonban gyéren és mindig térbeli öszefüggésben találtatik augittartalmazó ampbi- boltrachyttal. 1) Az augittracliyt (augit-andesit) a trachytok között a legfiata¬ labb : az amphiboltrachyttól korban azonban csak keveset tér el. Ma¬ gyarország területén a szarmát korszakba esnek, de úgy, hogy az eruptio kezdetén jött létre az amphiboltrachyt s az utóbbi és végső kitódulás eredménye az augittracliyt, melynek némely tagjában sajátsᬠgos körülmények között : t. i. gyakran augit keretbe zárva olivin is mutatkozik (Hargitta). B) Trachyt biotittal. A biotittrachytot tartották minden időben a valódi trachytnak. 2) Ezen osztály tracliytjai feltűnnek gyakran azon nagy tarkaság által, melyet a fellépő társ-ásványok sokfélesége egy rendesen nem igen sötét alapanyagban idéz elő. Biotit a soha nem hiányzó elegyrész ; az azonban megtörténhetik, hogy utólagosan elpusztul, de ilyenkor a kőzet általában sincs többé normál állapotban. Quarcz lehet is benne, nem is ; de az áll, hogy minden quarcz- trachyt a biotittrachyt osztályába tartozik, ebből ismét az következik, hogy a trachytban osztályozási szempontból a quarcz a biotitot helyet¬ tesíti s ennek hasznát vészük olyankor, midőn a biotit el vau pusztulva. Amphibol gyakran lép föl, olykor túlnyomó arányban, de viszont ‘) Gránát fellép olykor az amphiboltrachytban (Karajsó, dunai trachytcsoport, balpart, nagyoroszi hegység); mint elegyrészt azonban szokottabban a biotittrachytban ■találjuk. 2) Az augittrachytot régebben néha hol doleritnek, hol bazaltnak is mondották. Beudant állandóan trachyte porpliyrique-nek nevezte, egy két esetben bazaltnak tartotta, de attól olykor makrografosan csakugyan alig választható cl. 15* 212 van oly biotittrachyt is, melyben amphibol nincs. A u g i t épen nincs kizárva, de jóval ritkább mint az amphibol. Gránát leggyakrabban a biotitirachytban fordul elő elegyrész gyanánt. A tömeg általános külső tulajdonságai szerint a biotittrachyt leg- többnyire világos szürke, ritkábban sötét, erősen likacsos, érdes s ennél fogva a trachytismus vau azon sokkal gyakrabban kifejlődve mint az andesitismus. A többé kevésbbé aprós szemcsés alapanyagból kiváló nagyobb kristályok kitünően porphyrossá teszik. A geolognak módjában van a biotittrachytok nagy osztályában alosztályokat különböztetni meg a helyszinén. Ha talál biotittrachytot quarczczal és quarcz nélkül, ezek két alosztályt képeznek : na) biotittrachyt, bb) biotitquarcztrachyt. Ezek között az első fiatalabb szokott lenni mint a második. Más alosztályt az amphibol enged tenni: 7.) biotittrachyt amphibollal, (3) biotittrachyt amphibol nélkül. Ezek között az amphibol-tartalmu fiatalabb. A rhyolith ásványassociatio szerint kivétel nélkül a biotittraehythoz tartozik s leggyakrabban a biotitquarcz-trachythoz. Zöldkőtrachyt van a biotittrachytok között csakúgy, mint a biotitment trachytok között. Ha valami vidéken a rhyolith és a zöldkő anyira elváltoztak, hogy a vezérásványok makroskopos felismerése lehetetlen, ezen átható kültulajdonság szerint egyszerűen rhyolithnak vagy zöldkőnek mon¬ dandó. A biotittrachyt első megjelenése Magyarország területén a felső eocenbe T) esik. Ennek üledékeiben tufáját találjuk a megfelelő numniu- litekkel (N. intermedia d’Areh. ; N. Molli d'Arch. ; gyérebben N. garan- sensis C4olv et Leym. Buda táján és Nagy-Kovácsin) és ezen emelet egyéb foraminiferáival ; mig az ezen réteg alatt előforduló nummulit rétegekben trachyt törmeléknek semmi nyomával sem találkozunk. Kezdve azonban a Clavulina Szabói rétegekkel, fölebb szakadatlanul lehet trachyt a rétegekben, de úgy, hogy a biotittrachyt törmelékhez augittrachyt csak a szarmát emeletben keveredik. A harmadkori sedimeut-kőzetekben a trachyttörmelék tehát fon¬ tossággal bir s olykor hasonló szolgálatot tehet mint valami kövület. Egy kavics az augittrachytból elegendő arra, hogy a szarmát-emeletnél ‘) Vagy Hantken beosztása szerint az alsó oligocenbe, hol a Clavulina Szabói rétegeket képezik. 213 régibb miocén képződmények ki legyenek zárva. Ha a biotittrachyt és augittrachyt törmeléke keverve fordul elő, a korhatározás az augittrachyt szerii -t ejtendő meg. Nomenclatura. Az imént indítványozott makrografiai osztályo¬ zás megfelelő nomenclaturával jár. A nevek ásványok által vannak ugyan jelezve, de azért még sem mondható a nomenclatura egyoldalu- lag mineralogiainak, mert azon ásványnevek hu kifejezései egyszersmind a viszonyos kornak, tehát a geológiai momentumok egyik legfontosab¬ bika is van ezek által tolmácsolva. A geolognak azonban éppen nem kell csupán az osztályozó ásvᬠnyokra szorítkozni, hanem tekintetbe veszi ugyanegyütt a habitus tu¬ lajdonságokat is : a szövetet, szint, a normál vagy módosult állapotot. A sűrű sötét trachyt (andesit) általában fiatalabb mint a ritkás, világos és érdes ; a rhyolitb minden körülmény között egy régibb trachytlioz tartozik, mely egy fiatalabb trachyt kitörése alkalmával fejlődött vul¬ káni hatásnak a tenger alatt volt kitéve. Ugyanazon a vidéken, a hol rhyolith van, elválaszthatlanul meg kell lenni ezen fiatalabb andesites trachytnak is. A rhyolithos módosulat a legrégibb trachyton a követ¬ kező eruptiók különféle idejében történhetett, innét a biotittrachyt rhyolithjának kora is különböző lehet; sőt az is előfordulhat, hogy a rhyolítosodás egyik foka előbb, más magasabb foka később következett be. Legtöbbször egykorú a rhyolith-képződés azon sűrűbb és sötét tra- cbyttal, melyet mint eruptív tömeget a rhyolithtal érintkezésben találunk. A mely vidéken a régibb biotittracbytot alatta feltörő augittraebyt nem bolygatta, azon a ryolithosodásnak semmi nyoma s azon tagja a tracbyt-családnak az ő erősen kristályos szövetével gránithoz vagy syenithez vagy diorithoz hasonlíthat. Ilyen Selmecz vidékén nyugatra a Tanádtól Hodrusbányáig az u. n. syenit, ilyen a krassómegyei biotit quareztracbyt is, mely a hodrusbányaihoz közel áll, valamint közel áll a Vlegyásza csoport azon biotitquarcztrachytjaihoz is, melyekre Stache a dacit elnevezést javaslatba hozta. A makrografiai osztályozás elég eszközt szolgáltat arra, hogy a geológiai viszonyokat méltányolhassuk a trachyttypusok viszonyos ko¬ rára nézve úgy azoknak áttörése mint üledékes képződményei esetében. Elegendő támpontot nyújt továbbá a térképkészítésnél is, mert annak segítségével a két fő trachytosztályt az elfoglalt terület szerint is mint önálló systemát szétválaszthatjuk. A megelőző geológiai osztályozások a külső ismejelek szerint történtek. Ezen habitus tulajdonságoknak minden időben nagy fontos- 214 ságot tulajdonítottak és méltán. Azok legelőször tűnnek szembe és a kőzet nagy tömegére nézve bizonyos oldalról a genetikai viszonyokat is kifejezik s ezen okból a geolog sóba sem fogja azokat a jövőben sem figyelmen kívül hagyni. Megkülömböztetve trachytot, andesitet, rhyolitot, zöldkövet a trackyt család tagjait már osztályoztuk ; de ez a tudomány jelen állásában már nem elégít ki, mert azon kérdésre, váljon ezen osz¬ tályozás kifejezi-e egyszersmind a viszonyos kort ? — vagy hogy an¬ nak alapján lehet-e a különböző tracbytokat, mint önálló systemákat a superpositio szerint rendezni? a felelet: nem. Nincs más alap, mint az ásványassoeiatio, mely megengedi, hogy az ugyanazon eruptioi cyc- lushoz tartozó egyes tagokat ngy osztályozhassuk, hogy egyszersmind a viszonyos kor is ki legyen fejezve. A szóban levő makrografiai osztályozásnál tehát két rendbeli no- menclatura fordul elő : egyik az ásványassociatiora, másik a h abitus tu¬ lajdonságokra vonatkozik. Az elsőre nézve több mondani való nincs ; hanem a tömeg külső tulajdonságait kifejező neveket szükség szemle alá venni azon okból, mert közöttük több olyan van, mely a petrogra- fia fejlődése alatt értelmezésében jelentékeny módosítást szenvedett. A trachytok tömegén észlelhető kültulajdonságok kifejezésére főleg négy kifejezés jött be a tudományba: a trachytismus (Ch. Saint- Claire Deville) * azon sajátszerü érdesség jelölésére, mely Haüy-nak már kezdetben is alkalmat szolgáltatott a trachyt felállítására ; az a n d e si¬ ti s m u s épen az ellenkező tulajdonságot fejezi ki. Buck nevezte andesit- nek az Andes hegylánczból a Boussingault-féle gyűjteményben látott olyan fiatalabb vulkáni kőzeteket, melyek szövetre nézve sűrűk és érdesség által nem tűnnek fel. Abich alkalmazta a hasonló kültulajdonságu vul¬ káni kőzetekre Caucasiában ; Hauer és Stache Erdélyben és későbben én Magyarországban. A r h y o 1 i t h kifejezést Richthofen gyíinév gyanánt hozta be olyan trachytokra, melyeken a magas hőfok által előidézett folyásosság vagy iivegesség, mint a tenger alatti vulkáni működésnek eredménye látható. Végre zöldkő -trachytnak neveztetett az olyan zöldszinii trachyt, mely egyszersmind érczet is tartalmaz és igy a bányászra nézve fontossággal bir. Ezen utóbbi körülményt azért emelem ki mert az olyan vidéken előforduló zöld trachytot, mely érczet nem tartalmaz, a geologok nem nevezték zöldkőnek. A zöldkő név eredetileg tehát csak a bányász által hozatott be. Ezen négy főnévnek utóbbi időben tisztán petrografiai értelmezést adtak : trachyt n a k nevezték csak azon tagjait a nagy családnak, melyek orthoklast, andesitnak, melyek plagioklast tartalmaznak. Sur le traciiytisinc (les roclies- Comptes rendus, 18j9. I. 16. lap. 215 Rhyolith alatt orthoklas tartalmú qnarcztrachytot értenek s ennek synonimja liparit. Végre a zöld k ő-trachytban is valami állandii tulaj¬ donságot igyekeztek feltalálni úgy öszetételben, mint korban, azt p r o- p y 1 i t-nek nevezték s a trachytok között, mint a legrégibbet állí¬ tották oda. A kristályos eruptív kőzetek modern tanulmányozásában minden eredményt a petrografiai módszereknek köszönünk s ezen eredmények ki¬ fejezése természetes, hogy saját terminológiát tett szükségessé. De kér¬ dés, hogy erre olyan neveket kellett-e választani, melyeknek értelme eddig más volt ? valamely vidék geológiai leírásánál az eredeti értelme¬ zés szükségessége megszűnt e és igy kellőleg indokolható-e a régi értel¬ mezés feláldozása, vagy nem? En a trachytok tanulmányozásában kezdetben a régi iskolát kö¬ vettem, de a mint a petrografiai módszerek születni kezdettek, én is reá léptem e térre s ellenkezőleg a legtöbb petrograph álláspontjával, kik ezen felette nagybecsű fiatal tudományt önállólag mivelték, a tra¬ chytok tanulmányozásában soha se szűntem meg a petrografiai és a ge¬ ológiai eredményeket öszhaugzásban tartani s a meggyőződésem foly¬ vást az volt, hogy mig egyrészt kell uj terminológia a petrografiai ered¬ mények jelzésére, másrészt a geologok által kiemelt habitus tulajdonsᬠgok mit sem vesztettek fontosságokból, arra csak úgy van szükség most, mint azelőtt s ennélfogva soha se találtam kellőleg indokoltnak, hogy a tracbyt és andesit szónak tisztán petrografiai értelmezést adtak, egy olyan értelmezést, mely iránt a geolog a helyszínén tisztába vajmi rit¬ kán juthat. Azt tartom tehát, hogy a geolognak visza kell adni azon kifeje¬ zéseket, melyeket ő hozott be s azokat ezután is az eredeti értelemben kell használni. Tracbyt legyen a családi név azon földpátos eruptív fiatalabb kőzetekre, melyek legtöbb tagja ritkás érdes, melyek földpátja leggyakrabban üveges és melyeknek bázisos tagjai olivint lényegesen nem tartalmaznak. Ilyen külső tulajdonsággal biró tracbyt van a leg¬ változóbb ásvány-associatio mellett : van valódi tracbyt orthoklasszal és van valódi tracbyt plagioklasszal. Magyarország geológiai leírásában hányszor találkozunk ezen kifejezéssel : valódi trachyt („echter Trachyt“), melylyel a typicus kíiltulajdonságu tagok vannak jellemezve, a melyek szövet, szin, makroskopos ásványok s szóval minden szembeötlő tulajdon¬ ság szerint úgy néznek ki, mint az Auvergne és a Rajna trachytjai, melyekre a trachyt név eredetileg lett behozva, a melyek után ezen ne¬ vet Beudant honunkba importálta s Beudant után is az újabb geologok félszázadig használták. Ilyen valódi trachyt gyanánt emlittetik tanköny¬ vekben a dévai, a visegrádi stb., de ezekben orthoklas nincs, tehát a 216 geolog szerint valódi trachyt, a petrograpli pedig reá jön a laborató¬ riumában, hogy nem trachyt, hanem andesin. Ez egy olyan zavar, me¬ lyet igyekeznünk kell megszüntetni. Másrészt nincs példa nélkül, hogy orthoklas-trachyt is lehet süni, sötétszinii és aprószemii, ügy hogy a geolog a habitus szerint andesit- nak mondja, mig a pethrograpb tanulmányozása után szerinte trachyt. így indítványozom továbbá, hogy az olyan trachytot, melyben lé¬ nyeges elegyrész gyanánt quarcz fordul e'd, egyszerűen quarcztrachyt' nak mondjuk, a liparit, rhyolith vagy dacát kifejezés helyett. A mikro- grafiai tanulmányozás álltai a földpát ismeretébe jutván, ennek faj nevét teszszük hozzá s az által a trachyt typus leglényegesebben van jelezve Öszetett nevet kapunk ezáltal az igaz, de az értelem világos. „ Brevis esse volo, obseurus fio.“ Látni fogjuk alább, hogy a kellő részlettel ta¬ nulmányozott traehy toknál a szövegben ezen kitétel : labradortracbyt, anortbittrachyt, orthoklastrachyt stb. elegendő s minden lényeges köve¬ telménynek megfelel a legrészletesebb tárgyalásban is. Épen igy megtartandó a rhyolith, a trachytzöldkő azon általános értelemben, melyben a geolog és a bányász folyvást használta. Van még egy szó, melyhez kritika fér, ez a s a n i d i n. Az üve¬ ges állapot, miként tudjuk, a földpátok sorozatának minden tagjánál előfordulhat; ha tehát üvegesnek találjuk a trachyt földpátját és azt sanidiunek nevezzük azon értelemben, melylyel ezen szó a tudományba bevezettetett, tévedhetünk, mert nemcsak a kaliumföldpát, hanem a nᬠtrium és calciumplagioklas is lehet üveges. Jobb tehát felhagyni a sa- nidin vagy mikrotin kifejezésekkel és inkább megnevezni a fajt s ahoz csatolni a leírásban, hogy a földpát üveges, hasadékos vagy épen ros¬ tos, mi az u. n. sanidines módosulat különböző f >kozatait fejezi ki. Öszeftiggő nagy trachytteriiletekre a makrogratiai osztályozás jól alkalmazható s egy maga elegendő. Egyes izolált trachytdomboknál a mikrogratiai tanulmányozás nehézség nélkül kivihető, mert itt a két kü¬ lönböző typus érintkezésénél keverékek ritkábban jönnek létre. Nagyobb területeknél esetről-esetre szintén szükségessé válhatik, például az irrup- iiv tömegek, vagy trachytteléreknél, melyek más valami trachytou tör¬ tek fel. Ezen utóbbi esetben a telértrachyt vagy ugyanolyan öszetételii, mint az áttört, vagy különböző. Ha különböző, akkor bázisosabb, mint az, melyen keresztül utat csinált magának. Két különböző typus határán a körülmények azt idézhették elő, hogy a tiatalabb trachyt a régibből darabokat vagy egyes ásványokat olvasztott magába. Ilyenkor typus- kever k van, s a mikrograliai tanulmány kimutat olyan ásványokat, me- 217 lyek az alább fenállitott trackyt typusoknak nem felelnek meg-. Hogy melyik ezek közül az, a mely a kőzetképzésben aet.iv részt vesz, a ge- olog dönti el, de részben reá jön a petrograpk is az egyes elegyrészek megtartási állapota által : a földpátok közül például az éj) határvonal¬ lal bírók a feltörő fiatalabb trachythoz tartoznak, a meggömbölyödöttek a régihez. Ha az augit ép, az amphibolnak pedig vékonyabb-vastagabb nem átlátszó magnetit-kerete van, vagy néha ketté törve találtatik, ez utóbbi a régi typus ásványainak egyike. Azon geolog, ki petrografiai tekintetben áttanulmányozott kőzetek¬ kel teszi helyszínén a tanulmányozást, meggyőződik, hogy a typuskeve- rék csak az érintkezés helyén lokalizálva fordul elő ; ellenben az ásvány - associatio alapján felállított osztályok a hegység nagy tömegének anya¬ gában állandóknak bizonyulnak be. * Lássuk a mondottakat concret esetekre s különösen Magyarország főbb trachyt vidékeire alkalmazva. A se Íme ez i trachytcso portban igen jól lehet beérni a makrografiai beosztással s ott van a) Augittrachyt s alárendelten ennek alosztálya az amphibol (augit) trachyt. Ugyanezek felette gyakran mint zöldkő fordulnak elő s az ércztelérek azokon is húzódnak keresztül, következésképen fiatalabbak. b) Biotit quarcztrachyt. Ebben ritkán hiányzik az amphibol, de annak menyisége hol nagyobb, hol kisebb. Quarcz is hol több van, hol kevesebb. Ezen typushoz tartozik Selmecz környékének minden rhyolithja, valamint zöldkőtrachytjainak egy része. En Selmecz területének kis részén, a Tanád gerincz keleti oldalán mikrograiiai tanulmányozással az ásvány-associatiora fektetett részletes osztályozást nagyobbmérvü térképen kitüntettem a következő négy typusban. I. Augittrachyt (bytownit-anorthit), valamint ennek conglomerátja és tufája. II. A uiph iboltrachyt (labradorit-bytownit). III. Biotitquarcztrachyt (andesin-labradorit), ennek conglomerátja, olykor au 1 1 1 raci t zár vány ny a 1 . IV. Biotitquarcztrachyt (orthoklas andesiuuel). A dunai trachytcso port typusainál a makrografiai osztᬠlyozás szintén k önyen keresztül vihető, de a mikrograiiait is közölhetem: I, Augittrachyt (bytownit-auorthit) s ennek sedimentje. II. Amphiboltrachyt (labradorit-bytownit) igen jellegesen és nagy menyi- ségben kiképződve főleg a Dana két partja mentében. Olykor grᬠnát tartalmú alosztálya is van. (Karajsó). III. Biotit-amjphiboltrachyt (andesin-labradorit). Alosztálya a megfelelő gránáttrachyt, mely egy tracliyt-vidékiinkön sincs ily erősen kifejlődve. IV. B iotit-quarcztrachyt (andesin-oligoklas). Csupán a nógrádi várbegyben. * A Mátrában: I. Augittrachyt (bytownit-anortkit) az uralkodó a hegység zömét képezi. Néha zöldkő s érczet tartalmaz. II. Biotit amphibol quarcztrachyt (andesin-labradorit). Zöldkő állapotban a telérek benne folytatva is előfordulnak. 111. Biotit quarcztrachyt ( andesin-orthoklas) többnyire rhyolithos ; helyen- kint ércztartalmu is, de fehér színe miatt nem nevezhető zöld¬ kőnek. A Tokaj Hegy a 1 j á b a n : I. Aucjittrachyt (bytownit-auorthit), sedimentje felette erősen kifejlődve szolgáltatja a traszt, a világhírű növénylenyomatokat; továbbá halakat s a szarmát emeleti puliányokat. II. Amphiboltrachyt (labradorit-bytownit). Ez olykor a rhyolitosodás némi nyomait mutatja, valamint zöldkőmódosulatot is és ebben osztozik az augittrachyttal, melynél az szintén előfordul. III. Biotitquurcztrachyt (orthoklas-andesin). Leginkább mint rhyolith van kiképződve s mint ilyen a világ legnevezetesebb vidékei közé méltán számittatik. Ezen typusnak conglomerátjai tartalmazzák a kovásodott puliányokat a mediterrán emeletből azon megjegyzés¬ sel, hogy a trachyttörmelék már bizonyos fokig rhyolitosodva jött ezen sedimentbe. Ezen concret esetekből kivehető, hogy az egyes vidékeknek az ugyanazon eruptioi cyelushoz tartozó vulkáni kőzetekre nézve saját facies-ök van : némelyikben több, másban kevesebb typus fordul elő s ezek uralkodására meg módosulatára nézve is vannak különbségek. Általában a mikrografiai tanulmányozás alapján a trachytoknál a kö¬ vetkező öt typust állíthatni fel : I. A u gitt r a c h y t (bytownit-auorthit). II. A m ]i h i lőo ltrachyt (labradorit-bytownit). II I. Biotittrachyt (andesin-labradorit). 219 IV. BiotittracJiyt (oligoklas-andesin). V. Biotittrachyt (ortkoklas-oligoklas). Az egyes vidékek trachytjaiból előbb példányok szerzendők a kiilső különbségek szerint s ezeknek petrografiai tanulmányozása által állapitandók meg az ott előforduló typusok a (quarcz ampbibol gránát sat. szerint) netalán mutatkozó részletezéssel együtt. Az igy ismert kő¬ zetekkel aztán ismételve tett geológiai tanulmányok után lebet a rész¬ letes osztályozásnak megfelelő térképet is elkészíteni, mi a nagy fárad¬ ságot tekintve, könyebb szerrel csak kisebb területeken eszközölhető s ezért nagyobb tracbytvidéken elegendő a térképezést a makrogratiai osztályozás szerint vinni keresztül s a mikrografiai osztályozás kitün¬ tetése csak későbben megejtendő részletes tanulmányozásnak volna fen- tartaudó. Növények Krassó-Szörénymegye mediterrán rétegeiből. Dr. Staub Móricztól. (Előadva a in agy. föleit, társ. 1881. évi nov. hó 9-é* tart. szakülésén.) Halaváts Gy. Krassó-Szörénymegye Almás és Krajna nevű vidé¬ keinek szolgáltatott újabb időben földtani viszonyaihoz adatokat. J) Az első az Uj-Borlovéntől Ek-re a Kapu Dialului, Tilva, Dialu Czerovi, D. Kokosu, D. Selinului-n át húzódó vízválasztótól ny.-ra, az utóbbi pedig attól keletre fekszik. Halaváts ott a mediterrán vizek kétféle üledékével találkozott; az egyik az almás-krajnai tóban képződött és édesvízi eredetű ; a másik öbölbe való sósvizi eredetre vall. Hala¬ váts ur azonban akkor e területnek csak egy kis, a Globpataktúl ny-ra eső részével ismertetett meg. E rész, mint partképződés tulnyomólag durva klasztikus kőzetekből áll ; erre beljebb csillámos quarzbomok következik, melyben egyes quarz-kavics rétegek fordulnak elő és mely¬ nek egyes részei meszes kötőszer közbejötté folytán homokkő-, illető¬ leg conglomerat padokká tömörültek ; közbe pedig kékesszinü homokos agyag-márga települt. Ennek rétegeiből H. több kövületet gyűjtött, melyek közt különösen Pecten Lajthajanus Partseb. nagy menyiségben fordult elő. Az öböl déli részének egész koszában a homok lerakodás rétegei között barnaszén fordul elő, melyet a Jablaniczá-tól D-re fekvő Vale ') Földtani Közlöny X, kötet, Satu Batrin völgyben tényleg fejtenek is. E tára t a következő réteg- sorozatot tárja föl : kékes agyagmárga 085 m. szén OlO in. kékes agyagmárga OTO m. szén o'OO m. agyagmárga Cerithium lignitavum Eichw.-al, mely agyagmárga alsó részében kékes agyagos homokba megy át, melyben számos, vékony szénszalag van közbe települve. Ezen lerakodás után többé-kevésbé homokos mészkő következik, mely több, körülbelül 05 m.-nyi vastag padra oszlik és sok kövületet tartalmaz Tovább a fedő felé haladva a mészkőre homok által elvᬠlasztva, m á r g a p a 1 á k következnek, melyek a globpataktól ny-ra eső területen az öbölben való lerakodás legmagasabb tagját képezik és ezekből gyűjtötte H. a Petniktől Eny ra a D. Kalva alatt húzódó árok elejéből azou levéllenyomatokat, melyeknek leírását a következőben fogjuk adni. A meghatározható fajok a következők : Cystoseira communis Ung., Acertrilobatum (Sternbg.) Al. Br. és 11 h u s d epe r di t a sp. n, E maradványok csekély száma nem engedi meg az egyéb lokáli- tásokkal való összehasonlítást ; de tekintettel arra, hogy a szóban levő rétegek petrograíiailag és állati zárványaik alapján biztosan megálla¬ pítva vannak, e növényeket is a fiatalabb mediterrán flóra tagjainak te¬ kinthetjük annál inkább, minthogy Böckh János főgeolog szerint az almási medenczét kitöltő harmadkom rétegekben talált és Stur D. által meghatározott növények szintén fiatalabb mediterrán rétegekre utalnak. 2) A fajok leírása. 1. A Cystoseira communis Unj. T. V. fig. 1. C. frontié ramosissima, ramulis elongato-lanceolatis, aerocystis concatenatis, anguste elongato-fusiformibus, apotheciis augustis. (Schimper, Traité pal. vég. 1. p. 188.) (1817.) Cystoseirites communis Ung. Chloris prot. p. 125. I. XXXVIII. íig. 12. Találtatott Radoboj m. Horvátországban és Petnik m. Krassó-Szörénymegyében a mediterrán rétegekben. Az 1-ső ábrában lerajzolt moszattöredéket valamely nagyobb és uj Cystoscirafaj ágdarabjának tartottam. Kützing Tabulae pbycologicae 2) Földtani Közlöny, IX. kötet. p. 27. 221 ezimü munkája után indulva az e miiben lerajzolt Cystoseira-fajok legtöbbjeinél a íégrekeszek oldalágakon fordulnak elő ; kivételt képez¬ nének e tekintetben csak Cystoseira squamosa; C. maeroearpa, C. discors (Kiitzing 1. c. T. X. 48), melyeknél mint a mi fossil példányunknál a főág (?) meg a mellékágak is légrekeszekkel vannak ellátva. A mi példányunkon látható továbbá, hogy a főág a légrekeszek fölött szű¬ külvén, nem sokára ismét bunkőalakulag kitágul és ez alakban végző¬ dik is : bunkóján alól kasonalaku oldalágat hord, a mint egyáltalában a főág oldalaiból kiinduló mellékágak a főág alakváltozásait is¬ métlik. A mi példányunkat igy az ismeretes fossil Cystoseira-fajok közül legelső sorban Cystoseira Partscliii Sternbg., C. Hellii Ung. és C. hel- vetica Heer nevii fajok legközelebbi szomszédságába ítéltem állithatni ; de báró Ettingsliausen, kinek e darabot bemutatni alkalmam volt, figyelmeztetett, hogy azon bő anyagnál fogva, mely neki e növényből rendelkezésére áll, a mi példányunkat is csak a Cystoseira communis egyik formájának tekintheti. Unger az ő Cystoseira communis-áról azt mondja az idézett he¬ lyen, hogy ezen moszat a radoboji fossil flóra leggyakoribb növénye és majdnem minden kézi példányon látható. Ezen kívül még két Cystoseirafajt különböztetett meg a radoboji moszatok között, u. m. C. gracilis t (Chloris prot. p. 126. T. XXXIX. fej. 2.), melynek szárnyalt lombot tulajdonított. Ennél a fonalidomu szárból a léghólya¬ gok lánczolatából álló levélnemü képletek váltakozva indulnak ki, végre hegyükön villásan elágaznak. Ezen fájt Unger a radoboji növé¬ nyek ritkábbjai közé számította. A másik szintén ritkán előforduló a Cystoseira affinis Ung. (1. c. p. 126. T. XXXIX. fig. 3.), melyet a C. communis-énál sokkal gyöngébb phylloma miatt ettől elkülönített. Az igen vékony, fonalidomu szárak többszörösen osztottak ; az ágak ismét gályákkal vannak ellátva, melyekből az egymáshoz fűzött léghólyagok¬ ból álló, de fonalidomu levelek indulnak ki. C. gracilis-tól Unger a miatt különbözteti meg ezen faját, minthogy nála a hólyagok lándzsa- idomnak és egymástól jobban elállók, mint a C. gracilis-nál. B. Ettingsliausen azonban későbben egész határozottsággal állítja, hogy a bécsi cs. k. földtani intézet és a cs. k. udvari ásványtani ka¬ binet gyűjteményeiben levő gazdag anyag alapján Unger ezen két faja csak a C. communis átmeneti alakjainak tekinthetők, a mint C. Partscliii is a C. communis-tól csak a vékonyabb levélnemü függelékek által különbözik. 3) 3) Beitr. z. Kenntn. cl. foss. FI. v.Radoboj. (St'zgsb. cl. k. k. Acacl. Wien. 1870. LXV. p. 831.) 222 C. Communis igen is hasonlít a mai nap az adriai tengerben élő C. barbata-hoz. Az eddig (1877 végéig) leirt fossil Cystoseira-fajok a követ¬ kezők : 1. Cystoseira Partschii Sternbg. (Vers. e. geog. bot. Darst. d. FI. d. Vorw. V. füzet. p. 35. ; t. XI fig. 1.) Szakadat, Thalkeim, Erdőbénye, Skala miin a Garam m., az Eicbkogel Mödling m. Ausztriában, syn. Cystoseirites Üagelliformis Ung. (Iconogr. pl. foss. p. 0. t II. f. 1. 2.) 2. Cystoseira filiformis Sternbg. (1. c. t. XI. fig. 2.) Szakadat. 3. Cystoseira delicatula Kováts. (Erdőbényei ásatag virány. p. 15. t. I. fig. 2. 3.) Erdőbénye. Tálya. 4. Cystoseira communis Ung. (Ckloris prot. p. 125. t. XXXVIII. fig. 1. 2.) syn. C. gracilis Ung. (1. c. p. 126. t. XXXIX. fig. 2.) C. affinis Ung. (1. c. p. 126. t. XXXIX. fig. 3.) Radoboj, Petnik. 5. Cystoseira llellii Ung. (Ckloris prot. p. 125. t. XXXIX. fig. 1.) Kadoboj. 6. Cystoseira helvetica Heer. (FI. foss. Helv. p. 161. t. LXIX. fig. 7.) A niederborn-i nummulit képződésben a berni kantonban. Ezek között a C. filiformis Sternbg.-t ; C. llellii Ung.-t és C. kel- vetica Herr-t a C. Partschii Sternbg. alakköréhez tartozóknak te¬ kintem. Unger a C. Partschii legközelebbi élő rokonának az atlanti és az északi csendes óceánban honos Cystoseira (Halidrys) siliquosa Ag.-t tekinti ; ugyanezt teszi Sckimper a C. Hellii-re nézve is 4) és hozzá teszi, hogy C. Partschii és C. Hellii közt nem talál különbséget; ha pedig a rekeszes légtartók végén álló fonalak koszát meg számát vészük figyelembe, akkor tekintettel lvützing ábrájára (Tab. hyc. p. 62. X.) el kell ismernünk, hogy az említett élő moszat tényleg C. llellii-kez legközelebb áll, minthogy nála az említett légtartók csak egy rövid, hegyesen végződő ággal vannak ellátva; C. Partsckii-nál azon¬ ban tekintettel Unger (Iconogr. t. II. íig. 3. 4) ábrájára, több ilyen hoszu, fonalidomu ágat találunk. A fentebb adott öszeállitásból még azt is tapasztaljuk, hogy a Cystoseira fajok a Flysch-ben fölléptek (C. helvetica Heer) ; az első 4) Traité pal. vég. I. p. 188. mediterránban már két fajjal szerepeltek (C. communis Ung. C. Hellii Ung.) és a szármát emelettel ismét eltűnnek (C. Partschii Sternbg., C. filiíormis Sternbg., C. delicatula Kov.) A mai nap Cystoseira név alatt szereplő moszatok, melyek közül Kiitziug az idézett munkájában 21 tájt számlál föl, a túlnyomó több ség a földközi tenger lakója. 2. Acer trilobatum (Sternbg.') Al. Br. Ezen a miocaen korszakban rendkívüli elterjedéssel bíró növény¬ ből csak egy töredékünk vau. Ennek erezete valamint egy oldalkarély és az épen maradt levélszél fogazata szerint ezt a fent nevezett fajhoz tartozónak tekinthetjük. 3. Rhus diperdita sp>. n. t. V. %. 2. 3. Rk. foliis compositis (?) ; foliolis obovatis, integerrimis ; nervo primario distincto ; nervis secundariis 7 ; camptodromis ; crebris, tenuibus. E levél mindkét lenyomatban van föntartva; de a megkövesü- lési folyamat alatt öszezsugorodott, öszeránczosodott úgy, hogy a felső lap másodrendű ereinek némelyike fölötte duzzadtnak tűnik föl és csak az épen maradtak mutatják, hogy eredetileg finomak voltak. A levéllemez eltolatása különösen az ellenlenyomaton (fig. 3) mu¬ tatkozik, melyen még a levél alakja is megváltozott ; sőt a ránczok is láthatók. A levél alakja viszás tojásdad, lefelé a lemez a főér mellett hú¬ zódik le. A főér erős és egyenes irányban, de mindinkább megvéko¬ nyodván húzódik a levél hegye felé ; mindkét oldalán hegyes szögben 7 — 7 gyenge másodrendű eret bocsátva ki. Ezek a levél széle felé tetemesen közeledvén ott meghajlanak és egymással egyesülnek. Az egyesülés szögét ismét finomabb ér fogja körül ; de a finomabb erezet itt egyáltalában igen nehezen különböztethető meg. Az ellenlenyomaton harmadrendű ér is mutatkozik, mely a másodrendű ereket ferdén áthidalja. E levelet egyelőre az „Anacardiaeeae“-hez tartozónak akarom te¬ kinteni és tekintettel Ettingshausen „Blattskelette dér Dikoty)edonen“ czimii munkájára — mely egyedül áll rendelkezésünkre — Rhus villosa L. (t. LXXII. fig. 4; t. LXXIII. fig. 1. p. 178) volna az, mely az összehasonlítást megengedné. E szerint a mi levelünk is részlete volna egy hármas levélnek. 224 Az eddig leirt fossil fajok közt Rhus obovata Ettgsh. és Rhus antilopum Ung. jöhetnének szóba. Az első Unger részéről Ecbitonium obovatum név alatt íratott le (cf. Sylloge pl. foss. III. p. 18. t. V. íig. 13. 14) ; de b. Ettingskausen részéről 5 6) tekintettel a délafrikai Rhus laevigata L. - c) Rhus tomentosa L. 7) — és Rhus villosa L -ra 8 9) szintén Rhus egyik levélkéjének mondatott. E le' él Radobojon találtatott és csak csekélyebb nagyságú meg kikerekitett csúcsa által különbözik a mi levelünktől. Rhus antilopum, melyet Uuger Kumi szigetén talált és csak föltételesen állított a Rhus genus hoz0) alakjára nézve még jobban emlékeztet a mi levelünkre ; de sokkal kisebb. A mi a fossil Rhus-leveleket illeti, ezek egyáltalában még nélkü¬ lözik a biztos alapot és nagy figyelmet érdemel e tekintetben Engler A. nevezetes értekezése.10) Ezen búvár szerint az élő Rhus-levelek meghatᬠrozása vagy egyáltalában annak eldöntése, vájjon valamely levél tartozik az Anacardiaceae-bez vagy nem, nem nehéz, ha a levél n}relét boncztani- lag megvizsgálhatjuk. Ez pedig a fossil leveleknél nem alkalmazható, igy tehát még akkor is, ha valamely élő Anacardiaceae-levél meg a fossil levél között a hasonlatosság még olyan feltűnő is, a meghatáro¬ zás mindig kétes fog maradni. Engler továbbá kimutatja, hogy a Schimper n) részéről felsorolt 55 fossil Rhus fajból 11 mostan élő Rhus-levélhez egyáltalában nem hasonlít: 42 -re nézve pedig egyálta¬ lában kétes, vájjon az Auacardiaeeae genusához tartoznak-e. — A palae ontológiai kutatások szerint Rhus már a krétában lépett föl Rh. cretaceum Heer nevű fajjal, a miocénben szerepel fajainak legnagyobb számával. 5) Beitrage z. Kennt. d. foss. Flóra v. Radoboj. Sitzgsb. d. k. k. Akad. d. W. LXI. p. 852. 6) Ettingskausen, Blattskelette d. Dik. p. 177. íig. 179. ') 1. c. t. 75; fig. 7. 6) 1. c. t. 72. fig. 4. 9) L>ie foss. FI. v. Kumi. Denkschr. d. k. k. Ak. d. W. XXVII. p. 79. t. XIV. fig. 16. 10) Ueber d. morphol. Verháltnisse u. die geogr. Verbveitung. d. Gttg. Rhus etc. Bot. Jahrb. f. syst. Pflanzengesch. u. Pflanzengeogr. I. p. 413 416. u) Traité paleolit vég. III. p. 269. Földtani íelvetel a Lajta-hegysegben. Vázlatos jelentés. Roth Lajostól. 1880-ki felvételemhez csatlakozva a lefolyt (1881-ki) nyáron Fe¬ héregyháztól É. s EK. -re folytatám a La j fa-hegység földtani felvételét, ... 47. 46. , 46. oszt. . . nevezetesen a táoorkari térkép VVTT - - es - lapjain, XXII. r. XXII. XXIII rov.-u melyek közül a két elsőt egészen bevégeztem, inig az utolsónak egy kis része még részletes átkutatását várja. Az alaphegység, mely itt csillám palából áll, a febéregyháza-- íeketevárosi szőlőktől kezdve egészen az ország határáig széles övét ké¬ pezve lép fel és a hegység csapási irányának megfelelőleg annak dk. i lejtőin éles határral, DXy.-ról EK. felé vonul, mig az a törzskari térképen „Hatschen-Bg.“-nek nevezett hegykuptöl EK.- re, azaz a Csᬠszár-Kőbányára vezető ut felé, az itt általában alacsonyodó hegységben eltűnik fiatalabb lerakodások alatt. Az érintett csapási irány mellett az alaphegység túlnyomókig éuy.,-éény.-i, többször, de rendesen csakis a szőlők felé, ahol a fiatal lerakodások rátelepülnek, az ellenkezőt, t. i. ddk.-i dőlést mutat, a dő¬ lési szög a 30° körül forog. Réteghaj lások és redőzések itt is gyakran figyelhetők meg. Sokszor egészen vékonypalás lesz a csillámban túl- gazdag csillámpala s akkor egyúttal erősen mállásnak szokott indulni. Gránátokat, néha még meglehetős éj) állapotban, gyakran tar¬ talmaz. Vastagabban kivált quarz-erek sok ponton láthatók. Hol igen quarzos s szintén vékonypalás, hol inkább talkos, grafitos stb. lesz e kőzet, szóval mind az ismert tulajdonságokat észlelted. Czjzek a Feketevárostól ENy.-ra fellépő kőzetet gneisznak nevezi. Igaz, hogy itt-ott s kivált ott, ahol az alaphegység a fiatal lerakodᬠsok alatt eltűnik, a mállott kőzet apró fészkekben a quarz mellett kevés földpátot is mutat, de ez oly alárendelt szerepet játszik, hogy csak egészen mellékesnek mondható. Az alaphegység főzöme a Lajta- hegység- ezen részében valóságos csillámpala. Sásonytól EENy.-ra, az u. n. „Sehwefel“-hegy duy.-i lejtőjén, keskeny szallagocskában újra bukkan ki zöldes, talkos csillámpala az itt fellépő dolomitos grauvakke- mészkő alól. A nevezett hegy főtömege többször brecciaszerii grauvakke- 17 Küld. Közi. IX. éyf. 226 quarzit-ból áll, melyet EK. s DNy. felé alacsonyabb kiipokat képező gr au vakke- ni észkő és dolomit vesz körül olyformán, hogy az utóbbi a quarzit fedőjét látszik képviselni. A quarzit ddk.-i, csaknem déli diilést mutat, a helyenként sejtes, vöröses mészkő s a dolomit hatᬠrozott dülést itt nem észleltet. A „Schwefel“-hegytől DK. re egy, már egészen a sásony-brucki útig előre tódult kis kúpon a grau- vakke-mészkő és quarzit újra napfényre jut oly módon, hogy az utóbbi a kis kúp alját képezi; a diilés itt nem vehető ki. Az említett hegytől É.-ra, a „Szent-Keresztiek^ erdejében, még három ponton figyeltem meg a grauvakke-mészkövet, hol az két ponton a lajta-, egy helyt a szármát mészkő alól kibukkan. Császár-Kőbányától DK.-re, az u. n. „Kogel“-hegyen újra találkozunk a grauvakke-mészkővel, melyet itt lajtamészkő vesz körül és végre még e hegytől DK.-re, a hosszú fasor¬ hoz közel, kis túrásokban heverő darabkák árulják el a szolján levő kőzet jelenlétét. A rendesen többé-kevésbbé dolomitizált mészkő uralkodólag sötét- kékessziirke, bitumenes, erősen repedezett, többször fehér mészpáterek- kel átjárva, itt-ott mint a quarzit szintén brecciaszerü kiképződést mutat stb., tehát mindazon tulajdonságokkal bir, melyeket úgy a Ro¬ zália. mint a Lajta-hegység dny.-i részében, azaz Vimpác-Szarvkő környékén, e régi paláozoi kőzeten észlelünk. A nevezett „Kogel“-he- gyen hol 30°-kal csaknem D.-nek dili, már régebben felhagyott kőbᬠnyában fejtették azt. a „Császár- ut“ (Alsó -Ausztria) kavicsolására. A mediterrán lerakodások Fehéregyházától kezdve keskeny s csak helyenként némileg szélesedő övben kisérik az alaphegységet annak dk.-i lejtőin ÉK. -re a „Doctorbrunnen“ felé vezető völgyig, illetőleg árokig. Innét tovább EK. -re és E -ra mindinkább nagyobb elterjedés¬ sel húzódnak a „Zeiler“-hegy és kőbányák valamint Császár-Kőbánya felé, hol a Szent-Keresztiek nagyerdejének talaját legnagyobbrészt képezik. A fehéregyházi templomtól, illetőleg a mélyuttól kezdve, mely a templomhegy k.-i oldalán E.-ra fel az u. u. „Ehrenfeld“ felé vezet, a lajtamészkő eltűnik és EK. -re „Himmelreich" nevii hegygerincz dk.-i nyúlványáig, hol annak nyomai ismét mutatkoznak, csakis meglehetősen egyforma, tulnyomólag csillámpalából és quarzból álló kavics hever a szőlőkben. Az említett hegygerincz dk.-i nyúlványán aztán apró, fehér, elmállott eonglomerátböl eredő quarz-kavics számos lithothamnium- darabkával együtt, valamint a kissé márgás lithothamnium-mészkőnek darabjai hevernek a márgás talajú szőlőkben. E rétegek ék -i folyta¬ tásukban, a ícketevárosi határuton, conglomerátos mészkövet és mész- conglomerálot padokban mutatnak. Ezek Ostrea digitaliuá-t, Pecten latissimus és Spondylus crassicosta töredékeit tartalmazzák. A 227 „Hoferlacken-geriucz dk.-i végén e rétegek újra mutatkoznak és íoly- tatúduak a „Staudegger" dk.-i nyúlványán. Itt, a malom közelében, ddk.-i diiléssel kissé kavicsos mészhomok és meglehetősen lágy lajta- mészkő van feltárva, mely egészen lithothamniumok-, bryozoákból stb. áll, és Pecten Lejthajanust, l’.-tSesserit, Ostrea digitalinát, Lucina colum- bellát s még egy másik Luciua-fajt számos példányban, ritkábban két Cardita-fajt, Turritellákat és Scalariát tartalmaz, A „Staudegger“-gerincz dk.-i magas kúpján mediterrán kavics borítja — itt elszigetelten — az alaphegységet. Feketevárostól ENy.-ra egy az erdőbe felvezető utón látni, hogy a lajtamészkő a feHt felé apró, fehér quarzgörélyek felvétele által conglome- rátba megy át ; egyúttal mutatkozik laza kavics is, a conglomerát durvább lesz, mészhomokkő is lép fel és végre padot képezve, durva, rozsdás¬ barna conglomerát áll elő, mely laza homokkal és kavicscsal együtt köz¬ vetlenül a csillámpalára települ. E roz- dásbarna conglomerátot a Rozália- hegység több pontjáról is ismerem. A lajtamészkövet Feketeváros és Széleskut között több kőbányában kisérték fejteni, de a kőzet tulnyo- mológ laza, repedezett minősége folytán csakhamar felhagytak a fejtéssel. Mig a lajtamészkő a hegység szóban levő részének déli s dk.-i lejtőjén dk. — ddki dőlést mutat, addig az az éj.-i lejtőn, nevezetesen a csász. kőbányai kőbányákban, az ellenkező, éjny. — éjki diilést észleltet!. A széleskut) és sásonyi kőbányáktól, t. i. azoktól kezdve, melyek a lágy lajtamészkövet feltárják, egészen Császár-Kőbányáig tart, helyen¬ ként kavicsosai felváltva, a fehér, sárgás vagy szürkés, a lek ü felé általában keményebb lajta (litbothamnium)-mészkő. A csász. kőbányai kőbányákban azonban még egészen más kinézésű lajtamészkő is lép fel. Ez t. i. igen kemény, vörösesszürke és kékes, sokszor apró quarz- szemeket magába záró, tehát kissé conglomerátos kőzet, mely Arca, Venus, Conus, Turritella stb. kőmagvait, valamint Ostreákat és Lamua- fogakat — de nem igen gyakran — tartalmaz, az oszlopi hasonló kinézésű lajtamészkőre élénken emlékeztet és a kőfaragók közt „császárkő “ neve alatt ismeretes. Ez alatt a 'reuscbl és Mollner-féle kőbányákban kékes agyag, Nimkovits kőbányájában világosszürke és sárgásfehér, tömör lajtamészkő települ. Császár- Kőbányától kezdve, hol a lajtamészkő a számos kőbánya mindegyikében a fiatalabb üledékek alatt fel van tárva, K.-felé egészen az „Odenkloster' ‘-kőbányáig nyomozható e kőzet. Az utóbbi kőbányᬠnak azonban csak ny.-i, mái- egészen felhagyott részében mutatkozik az még a szármát mészkő alatt A „Schweíel“ hegytől D.-re s DNy.-ra még mediterrán kavics és homok lép fel, mely tovább D.-re s DK.-re, a fiatalabb képződések felé, újra a lajtamészkőuek engedi át a szerepet. 17* 22b A szármát emelet lerakodásai, melyek F ehéregy házától DNy.-ra, a vadaskertben meglehetős nagy elterjedést nyernek és a vaddisznó¬ kertnél hirtelen véget érnek egészen a Feketevárostól ÉNy.-ra íekvő malomig üledéküknek a nyomát nem észlelíetik. Itt azonban újra nap¬ fényre jutnak és a lajtamészkövet kisérve és eltakarva, szélesebb öv¬ ben húzódnak Elv. -re, mig Széleskuttól FÉK. -re az utón, mely Sopron és Mosonmegyék közt a határt jelöli, véget érnek. A hegység éj.-i lejtőjén, Császár- Kőbányán és környékén, szintén nagyobi) kiterjedésben lépnek e rétegek fel. Ugyanis az ország határától kezdve Cs.- Kő¬ bányán át lv.-re húzódnak az „Odenkloster“-kőbányáig és innen DDK. -re, hol a mélyedésben a „Sehwefela-hegy éj.-i lejtője félé kes¬ keny szalagocskában eltűnnek. Az említett malomnál, Feketevárostól ÉNy.-ra, 10 — l5°-kal laposan dűlnek a szarmat-koru képződések DDIv.-uek, tehát hasonlóan mint az azok¬ nak feküjét képező mediterrán rétegek. Kemény és lágy oolithos mészkőből állanak, mely Modiola és Tapes, az oolithos tulnyomólag Cer. rubigi- nosum-ot kőmagvakban és lenyomatokban tartalmaz. Tovább a fekiiben egészen kagylók és csigák héjmaradványaiból öszetett fehér és sárgás mészkövek lépnek fel, mely utóbbiak nevezetesen Cardiumokat (plica- tum és obsoletum) mutatnak. Még tovább a fekii felé sárgásszürke, ke¬ mény mészkő látható, mely Erviliákat zár magába. A szármát mészkő Feketevárostól ÉNy.-ra a dombok kúpjait bo¬ rítja, mig a mélyedésekben már a lajtamészkő bukkan ki. EK. -re jóval szélesedik a szármát öv a felszínen, mi különben főkép rétegei¬ nek lapos dőlésének tulajdonítandó. E rétegek általában a régibb kép¬ ződmények elé rakódott, alacsonyabb elődombokat képezik itt s igy már a terület külső alakzatában gyanittatják nagyjában jelenlétüket. Széleskut felé vonulva, a kopár, köves, silány legelőül szolgáló, vagy nagy fáradtsággal szántóföldekké s szőlőkké átalakított dombokat e réte¬ gek alkotják. A szármát lerakodások legalsó rétegét itt minde¬ nütt Ervilia- mészkő képezi , mig körülbelül az ősziét közepében lithothamniumok mellett, melyek általában belemosva gyakran előfordul¬ nak, számos, de mindig meglehetős erősen gördült Ostrea héj (0. Cfin- gensis, az u. n. var. sarmatica ?), jó nagy példányokban is, mutatkozik. Széleskutnál az országúton, valamint az ezen úttól DK- re elterülő szélcskuti szőlőknek a dombon magasabban fekvő részén szintén a szár¬ mát mészkő vau jelen és ez okozza a használt jó kavicsolási anyag mellett az említett útnak itt oly kitűnő állapotát. Széleskuttól ENy.-ra hat kőbánya van egymás mellett; 5 egészen, a (j-dik részben a szármát mészkövet tárja fel. Ez utóbbi, mely közt vékonyabb- vastagahb közfekvetekben agyag és puha márga települ, fehér, lágyabb vagy keményebb, finom, szemű mészkő, mely itt-ott mintegy keskeny szalagokban behintett kövületeket mutat. A tősulyt itt az 1. osztálya vagy szobrászati munkákra használt kő fejtésére fektetik. Lithotkamniu- mok és Ostrea-töredékek itt is gyakran figyelhetők meg a szármát mészkőben, sőt az előbbiek csoportosulása néha anyira megy, hogy EK. félé számítva a 6-ik (Winkler-féle) kőbányában a fedőrétegeket már egyenesen lithothamnium-mészkőnek lehetne nevezni ; 4 met. mély¬ ségben ez alatt azonban még szármátkoru Ceriihium, Ervilia s Modio- lákat tartalmazó keményebb, vékony fekvetek következnek és csak ezek alatt települ az igazi lajtamészkő. Egészen más petrograiiai jelleggel lépnek fel a szármát lerakodᬠsok Csász. -Kőbányán és közeli környékén. Itt kemény, vörö-essziirke, conglomerátos, lithothamniumokkal egészen telt mészkő és agyag, vala¬ mint puha, homokos márga képviselik a szármát emeletet. A kemény „lithothamniumY-mészkő, mely szármátkoru Cardium, Cerithium, Ervilia kőmagvait — de gyérebben — tartalmazza, egészben nagyon hasonlít a vöröses lajtamészkőhez. E szármát lithothamnium mészkő alatt Par- fuss kőbányájában Cardiumokat (plieatum) és rósz megtartású növény- maradványokat tartalmazó agyag és márga telepük mely réteg alatt aztán a lajtamészkő Conus kőmagvaival, Peetenekkel stb. következik. A szármát, de néha a lajtamészkő is, apró részecskékben ként tartal¬ maz, mit a szármát mészkőben Szarvkőnél is megfigyeltem. Az „Ödenkloster“-kőbánya k.-i részében K. felé mindinkább hatal¬ masabban kifejlődött s részben szintén már szármátkoru agyaglerako¬ dás alatt csakis a szármát mészkő és meszes homokkő mutatkozik még, a lajtamészkő már feltárva nincsen, Mig a szármátkoru kőzetek a hegység déli lejtőjén, nevezetesen Széleskútnál, tulnyomólag mint lá- gyabb, fehér, tiszta mészkövek vannak kiképződve, addig az éj.-i lej¬ tőn, Cs. -Kőbányánál, - — miként azt már emlitém — azok mint igen kemény, vörösesszürke gyakran conglomerátos mészkövek lépnek elénk. Hasonló viszonyt mutat a lajiamészkő. is. A pannoniai rétegek szegélyezik a hegységet, egyrészt annak d.-i. lejtőin a régibb képleteket DNy.-ról EK. felé irányzott vonulatukban, másrészt pedig az éj.-i lejtőn, Csász. Kőbánya környékén, azokat Ny.-ról K. felé kisérvén. Tulnyomólag a laposabb, az alluvium felé ereszkedő dombokat képezik, de helyenként magasabb szintájban is találhatók azoknak üledékei. Feketeváros és Széleskút közt Melanopsis Martiniana, M Yindo bonensis, Cardiumokat (többnyire apró C. Suessi félék), valamint Con- geria sub-Basteroti, C. polymorpha és C. Partschi jellegű Congeriákat kőmagvakban tartalmazó mészkő, conglomerátos mészkő és mészhomok 230 következik a szármát mészkő fedőjében. A mészkő, a hol kövületeket nem mutat, nehezen különböztethető meg- a körülbelül hasonló kinézésii szármát mészkő fedőrétegeitől. Ezen, kövületük folytán tüzetesebben a [tón tusi emeletet jellemző rétegek meglehetős keskeny, többször félbe szakított vonulatban húzódnak szintén dk.-i dőléssel Szélesküt felé s e helység fölött tovább EK. -re. hol Sásonytöl E.-ra s ÉENy.-ra még néhány ponton mutatkoznak. Hasonló kifejlődésben a Lajta-hegység egyéb pontjain, valamint a Rozália- és Lajta-hegység közt elterülő vidéken is ismerem a pontusi emelet vázolt rétegeit, melyekről említést tenni an¬ nak idejében alkalmam volt. (Földtani Közlöny, Verhandl. d. k. k. geol. R. Aust.) A fekürétegekbeu, a szármát felé. Gong. Partschi és az említett Suessi-féle Cardiumok lépnek fel: belemos tt lithothamniumok igen gyakoriak és egy helyt Ostrea digitalinát is figyeltem meg: a Mélán. Martiniana jellemezte kőzetben. Szélesknt és Sásony közt, t. i. ott, a hol a szármát mészkő eltű¬ nik. az itt eonglomerat, mészkő, mészhomokkő és homokból álló réte¬ gek egyenesen a lajtamészkőre települnek, úgyszintén Sásonytól E.-ra, a brucki út mellett, hol azok, egészen a hegyre felhuzódva, kőbányák által vannak feltárva. A „Schwefelhegy1 éék -i nyúlványán Congeria, Mélán. Martiniana stb. kőmagvai mellett belemosott lithothamniumokat és Ostreákat (0. Gingensist) tartalmazó, rendesen kissé conglomerátos mészkő települ a lajtamészkövön és végre egy elszigetelt foltban látható még a pontusi mészkő jó mesze fenn a Szt.-Keresztiek erdejében, a „Schwefel hegy “-tői E.-ra, hol az szintén a lajtamészkövet fedi. Az alacsonyabb, a Fertő felé mindinkább lapuló dombokat a pannoniai rétegek laza anyagja, t. i. agyag, homok és kavics alkotja. E laza anyag kövületeket itt ugyan nem mutat, de előfordulnak azok a dny.-i vidéken, í. i. Kismartonnál, Szt. -Györgynél, a vadaskert¬ ben stb. az ott fellépő hasonnemii agyagban és finom csillámos homok¬ ban. még pedig olyanok, melyek szintén a pontusi emelet lerakodᬠsaira utalnak. Ezen, a legnagyobb valószínűséggel tehát szintén pontusi homokot és agyagot vörösessárga, tulnyomólag quarz- és csillámpala görélyek- ből álló kavicslerakodás fedi, mely a tulajdouképi pontusi rétegeknél fiatalabb és egészen az alluviumig tart. Sok itt az eredeti kavics mellett a viz által fölülről lehordott anyag is. Az alluviális sik alját az érintett agyag képezi, mely a tómalomnál, a Vulka-patak medrében feltárva látható. Az éj.-i lejtőn, Cs.-Kőbányáuál s innen K.-re, szintén az említett laza, kövületeket nem mutató anyag figyelhető meg. A nevezett hely¬ ségtől K.-re egy horpadásban mesze fel húzódnak e rétegek (itt főleg durva, kavicsos homok) a hegység télé; az „Odenkloster“-kőbányábau s innét K.-re — mint már emlitém — az agyag, melynek felsőbb része pontusi, mindinkább nagyobb vastagságban lép fel. Lösz, csigákkal, Fehéregyházán a szőlőkben, jő magasan mutatko¬ zik, úgyszintén Fehéregyházától E K.-re a „Goldberg“ déli lejtőjén, a hol csillámpalán települ ; mind a két helyen különben csak kisebb foltokban jelenik meg. Feketeváros és Széleskut között csak egy pon¬ ton ügyeltem azt meg ; itt csigákkal és magába zárt szármát mészkő¬ darabokkal lép fel. Csak Helix hispidával és a környező hegyoldalok¬ ból származó szármát és lajtamészkő-darabokkal észleltem azt az „Almen“-árok mentében, de itt oly jelentéktelen a fellépése, hogy a térképen alig választható ki. Jelentéktelen, szerves maradványokat nem mutató löszlerakodást látunk végre a Csász. Kőbányától DNy.-ra eső hegyoldalban, hol az, a mediterrán és szármát képleteket borítva, az ország határán húzódó árkot egy darabig E. télé kiséri. E löszelőfordulások különben, mint mindenütt a Lajta-hegységben, úgy az itt említett pontokon is csak helyi képződéseknek tekinthetők. Földtani fölvétel Szilágymegyeben 1881. Matyaso vszkv .lak alttó 1 . Az általam az egész nyári időszak alatt felvett terület nagysága 4 négyszögmértföldnél valamivel többre terjed és a táborkari térkép xi.vu: ? xüviit; > xi-víTi. magyarországi és v-r. keleti rovatu erdélyi lap¬ jainak kisebb nagyobb részeit foglalja magába. A felvételi területem keleti részében csatlakoztam dr. Hofmanu m. kir. főgeolog ur felvételi területéhez, ki is a fölvételt a Meszes hegység délnyugoti részében folytatta; keletre és éjszakra pedig foly¬ tatólag csatlakoztam az általam az előbbi években felvett területhez a Szilágymegyéhez tartozó Rézhegység éj szaki részében és keleti végén ; igy tehát dél felé haladtam a Sebes-Kőrös völgyéig, Fekete-tóig, ille¬ tőleg Csúcsáig. A felvett terület körülbelül a következő községek bel¬ területei által van körülfogva: Uj- Vágás, Paptelke, Füzes, Felső-Szék, Felső-Bán, Tótfalu, Ballaháza, Csizér, Túsza, Feketetó és Csúcsa. Következők a kőzetek és képződmények, melyeket találtam és ki¬ jelöltem : gneiss, csillámpala, quarzitos homokkő és breccia (Verru- 232 cano szürke bitumenes mészkő számos mészpá terekkel, (triász 2) felső mediterrán rétegek, szármát és pannon rétegek és mésztufa. A kristályos kőzetek, melyek közt a esillámpala a legelterjedtebb, a Rézhegység fŐvonulatát alkotják ; csapásuk rendesen ENy., diilésük pedig DNy. Túsza környékén azonban, hol a Réz- és Meszeshegység közti fiatalabb képződményekkel borított mélyedés terül el, a kristályos palák csapása tisztán E-D-re változik, dőlésük Ny. lévén, miáltal való¬ színűleg azon hoszukás harmadkon öböl jött létre, mely a nagy Szi- lágy-medenczéből a Réz- és Meszeshegység között egész Csúcsáig, a Sebes-Kőrös völgyéig elterjed, hol csak a nevezett völgy meredek part¬ ján találkozunk ismét kristályos kőzetekkel, melyeknek dőlése mindin¬ kább meredekké válik, mig csapásuk is délnyugoti irányba megy át. Közvetlenül Túsza községtől délre vöröses, szilárd quarzitos ho¬ mokkövekre és brecciákra akadunk , melyek déli irányban tovább húzódnak még a Rézhegység főgerinezén át is, Feketetó felé. Ezen homokkőzetek közvetlenül a kristályos palákra települtek és az alattuk levő csillámpaláéval megegyező dőléssel bírnak. Minden tekintetben a Bánságból és a Biharból ismeretes Verrucano-féle homokkőzetekre em¬ lékeztetnek és mivel eddig más stratigraphiai támpontot kipuhatolni nem sikerült, nincs okom a kérdéses homokkőzetet nem oda sorolnom a hova a bánságiakat. A Ponor név alatt ismert magaslaton, mely fönsikszerü hegyge- rinezet képez, mészpáterekkel átfutott sötét szürke bitumenes mészkő¬ padokban számos dolinákkal találkozunk. A mészkőpadok vastag¬ sága 20 méterre rúg ; közvetetten fekiijük ama quarzitos homok¬ kövek, melyek még az egész mész-képződményt köröskörül is ha¬ tárolják. A mészkőben szerves maradványokat felfedezni eddig nem sikerült, de talán sikerülni fog a felvételek folyamában a Rézhegység déli lejtőjén, hol tudtommal ismételten lépnek fel hasonló mész- és ho¬ mokkövek, azonban nem vélek tévedni, ha már most is a triászba helyezem azon képződményeket. A mészkövet a vidéken mészégetésre használják. A felső mediterránhoz tartozó kavicsos és meszes rétegek főleg Paptelke és Túsza környékén, a Berettyó folyó mentében kerülnek nap¬ fényre és itt közvetlenül a kristályos kőzetekre települnek. Túszától DK. hatalmas agyag-homok és kavics-rétegek következnek trachyt-gör- getegckkel, melyek egész Csúcsáig terjednek. Ezek a képződmények a s z á r m á t emelethez tartoznak. A panuoniai emelethez tartozó agyag-, homok- és kavics-réte¬ gek, melyek a szilágyi medenezét nagyobbrészt kitöltik, itt Felső-Szó^, 233 Ballakáza és Csízéi- kornyékén végüket érik. A harmadkon képződmé¬ nyek megkülönböztetése és térképelése e vidéken nagy fáradságba és sok időbe kerül, mert anyagukra nézve alig külömböznek egymástól. A Ponor nevű magaslat éjszaki részén a nevezett mészkőpadok és quarzitos homokkövek egyik érintkezési pontján, hol egy nagy patak- szerű — ,,Izbuk“ név alatt ismert forrás kibugyan, mely egyszersmind a Berettyó eredete — hatalmas mésztufaréteg rakódott le. Az 1881. évben Krasso-Szörenymegyeben végzett felvételre vonatkozó geológiai jegyzetek. Havi jelentései alapján közli Böckli János. A megfigyelések, melyeket itt, a lefolyt évi felvételi jelentéseim alapján öszefoglalva, előzetesen közlök, Krassó-Szörénymegye ama te¬ rületére vonatkoznak, mely Bu csáva (Uj-Sopot) és S z. -Koh 1 dór f közt terjed el, délfelé a Kobldorffól, Gyálu Pietroszon át, a Runcsiára vezető ut által, éjszakra pedig a Xera által szegélyezve; minthogy azonban alkalmam volt behatolni a Xera áttörés jobb partján emelkedő hegyrészbe is, a menyire ez t. i. az Almásban fekvő Mocseris köz¬ ségéhez tartozik (ENy. irányban a Valea Re-ig), észrevételeimet röviden majd ez utóbbira nézve is megteszem. Buesávánál mindenekelőtt folytatására akadtam ama hatalmas granit-vonulatnak, mely dél-éjszaki csapással terjed el a kristályos paláink 3-ik csoportja nyugati széle koszában. A gránit főzömét itt is a már a déliebb részeiből megismertetett biotit gránit képezi, fehér vagy pedig fehér és vörös földpáttal. Jobban a Nerákoz közeledvén, féleségre is akadunk, mint p. o.a Ivraku hmg táján, melyben a setétszinii biotit feltiinőleg viszalép s ekkor inkább fehér vagy világoszöldes csillámot figyelünk, mi mellett igen quarzos a kőzet. Helyenként különben teljes quarztömzsök is fejlődnek ki gránitunkban, mint p. o. a Valea Bői torkolata keleti oldalán vagy pedig a Bucsá- vától ENy.-ra fekvő Kurmatura Denka előtti magaslaton. Apróbb foltokban e területen is figyeltem gránitunkon belül a már szintén jelölt fekércsillámu , granattartalmu granitfajt, melyről ugyan nem állíthatom, hogy a biotitot teljesen nélkülözi, minthogy egyes helyeken figyeltem benne szórványosabban a setétszinü biotitot is, de ez elég ritkán történik s e tekintetben az előbb említett, uralkodó¬ ig, hegyalkotólag fellépő biotit tartalmú gránitunkkal ősze sem hason¬ lítható. Hogy a granattartalmu, főleg fehércsillámu gránitunkat fiatalabb- nak tartom, mint az előbb tárgyalt biotit-granitunkat, korábbi jelentéseim¬ ben emlitém. Biztos, hogy gránitjaink fiatalabbak, mint az e vidéken fellépő kristályos palák, mert ezt bizonyítják az általuk körülzárt kristályos- pala-toltok. Ez utóbbi körülmény teljes öszhangzásban áll avval, a mit dr. Tietze J) figyelt e tekintetben a jobban délre tekvő területen, mely utóbbi gránitjának csak éjszak felé való folytatását képezi a mi kőzetünk. Meg kell emlékeznem itt arról is, hogy a gránitvonulat, mely a déliebb vidékről, t. i. Geruik (Weitzenried) területéről, dél-éjszaki irány¬ ban jut Bucsáva tőszomszédságába s itt a Nórán átkelvén, sőt Mocseris határába is folytatódik, Sztanesilova és Bucsáva közt csapásirányát kissé megváltoztatja, a menyiben innen tovább éjszakra inkább éjszak- éjszakkeleti irányt követ, mi mellett mindinkább szűkül az általa elfog¬ lalt tér szélessége. Átlag mintegy 2300 raet. nyugatra a kristályos-palák nyugati szélétől, mely érték a granitvonulat átlagos szélességét adja, szirtek képezte vonulatot figyelünk, mely a bánsági nyugati kréta elő- jövetelek keleti szélét jelöli. Világosan látható, hogy e krétaképződés legalább keleti széle hosz- szában s a menyire bejárni eddig alkalmam volt, az említett grániton nyugszik s mondhatom, hogy a gránittal való érintkezési vonalon leg¬ csekélyebb nyomát sem vehettem észre valami contacttüneménynek, a mész megvan ott is eredeti épségében. Bucsáva vidékén eddigelé két csoportot birtam felismerni a kré¬ tában, í. A mélyebbet főleg világossárgás nagy fehéres, mészpát erekkel és pulitokkal átszőtt, tiszta mészkő képezi. Ritkábban figyelhető vörös vagy sőt sötétebb szürke s ekkor bitumenes féleség is, vagy pe¬ dig épenségeseu, de csak szintén igen alárendelten, dolomit. E mész roppant sziklákat alkot, rétegzést többnyire nem mutat, minthogy igen öszeszaggatott, olykor azonban mutat vastag padokat. A felületen tulnyomólag széttört táblákban, rögökben áll ki, utalván a nagy zavargásokra, melyeket szenvedett. Dolinaképződések gyakoriak területén. Bár több izbeu figyeltem e mészkövekben caprotinákat, jobb példányok kiszedése mégis bajos s ekkor is tulnyomólag csak a kőmag kibontása sikerül. ‘) Geol. und palaeont. Mittheilungen aus dem siidl. Theil des Bánátéi- Gebirgs- ■stockes. Jahrb. d. k. k. geol. Reichsanst. 1872. 22. Bd. Pag. 43. Legfedőbb részéből a gozaubeli Icanotia impar Zitt. sp. el bár nem teljesen megegyező, de már felette közel álló alakot ütöttem ki s igy részemről is hiszem, hogy e mészkövekben, mindenesetre pedig ezeknek a fentebbi alakot tartalmazta felső részében, felső krétakor- beli lerakodással van dolgunk. Ama jellemzés szerint, melyet dr. Tietze ad idézett érdemteljes müvében (1. c. p. 83.) az úgynevezett weitzenriedi mészről, nem kétel- kedbetem, hogy e név alatt az imént tárgyalt csoport meszeivel azonos képződés értetik, különben személyesen meggyőződhettem legalább arról, hogy az e mélyebb csoportot alkotó lueszeink a bucsávai Valea maréból a Kersia ualtán át szakadatlanul húzódnak fel a Runcsiára s ott a régebben fenáilott románbánsági ezred határát túllépvén, egyenesen át¬ húzódnak Gernik (Weitzenried) területére is. Mellékesen legyen felemlítve, hogy különben a weitzenriedi terület legéjszakiabb részében, melyet egyedül érinthettem, a Funtina Ruzsetye közelében akadtam mészda rabokra is, melyek foraminiferadusság által tűnvén fel, igen emlékeztetnek ama magasabb csoportra, melylyel megis¬ merkedhetni azonnal lesz alkalmunk. Dr. Tietze a weitzenriedi uieszet (Bánát. Gebirgsstock. Pag. 84 — 85. lásd különben Jahrb. d. k. k. geol. Reichsanst. 20. Bd. Pag. 580-tól 581-ig.) a senonba hajlandó állítani, tehát mindenesetre felső kré¬ takor belinek tekinti s bár bucsávai lueszünket illetőleg oly szaba¬ tosan, legalább egyelőre , még nem nyilatkozhatott], ez utóbbinak legalább felső kréta kor beli voltát részemről is hangsúlyozhatom. Dr. Tietze E. felhozza a weitzenriedi mésznek nagy hajlamát a mésztufa képződésre (p. o. Banater Gebirge. Pag. 83. Geologische No- tizen. Pag. 582 — 583.) s erre vonatkozólag részemről is megjegyezhetem, hogy eme mészcsoportunk elterjedési területén szintén több ponton lát¬ hatunk, sőt jelentékenyebb meuyiségü mésztuffát, mint p. o. a Géműk¬ től éjszakkeletre fekvő Gramenszka völgyben, a bucsávai Kersia Rosi nevű szikla alján, a Nera áttörésében, a mocserisi Gutin tájon. 2. Az imént tárgyalt mészkő alkotta lerakodásra egy második, magasabb csoport települ, mely általában márgásabb természetű, bár több Ízben bir mészképezte lerakodásokkal is. E csoport foraminifera- dussága által tűnik tel s habár ezeket az előbbeni csoport meszei leg- fedőbb részében gyérebben már ügyeltem, ez utóbbiak korántsem vetél¬ kedhetnek a tárgyalásban lévő, azaz 2-ik, fedőbb csoport tagjai íora- miniferadusságával . Köztük nagyobb voltuk folytán azonnal szembetűnnek az orbitu- linák, de más foraminiferanemek is képviselvék. Rudisták nevezetesen a mészdusabb közfekvetekbcn lépnek fel, holott az orbitulinák inkább a márgásabb rétegeket keresik. Meggyőződtem továbbá arról is, hogy az orbitulinák több orbi- t u 1 i n a d ú s szintájat képeznek c csoporton belül, itt Bu csávánál, a Yalea mare-ban mintegy négyet, de majd gyérebben, majd szaporábban átkövethetők az egész szóban álló csoporton. Lithothamniák, korállok, rhynchonellák stb. helyenként szintén szaporábban lépnek tel, valamint itt-ott szenes nyomokat is láttam, melyekre a Valea mareben kutattak. E magasabb, íoraminiferadus csoportban sikerült nekem a Bucsá- vától nyugat-délnyugatra fekvő Yalea mare-ban (melyet nekem kü¬ lönben mint Valea b u r k u-t is említettek), a C s u k a r u 1 ui Mer ká n táján, hol az előbb tárgyalt viszonyok egyáltalában legszebben figyel¬ hetők, többek közt a V o 1 a (Janira) quinqueeostat á t , tehát az ismert felső krétakorbeli fajt gyűjteni, mi azt tanúsítja, hogy e csopor¬ tot illetőleg is felső krétakorbeli lerakodással van dolgunk. Az egész igenis emlékeztet Kudernatsch úgynevezett orbitulita emeletére, melylyel, a localis kifejlődéstől eltekintve, hihetőleg ősze is vág, ekkor pedig e második avagy magasabb, foraminiferadusnak ne¬ vezhető csoportunk a 1 a 1 1 települő mészben Kudernatsch alsó rudista meszét kell feltételeznünk. A felső kréta imént említett két tagját nyugat felé át lépvén, mindenekelőtt lerakodásokra akadunk, melyek kovadusságuk által tűn¬ nek fel. Többnyire barnasárgás márgás meszek vagy márgákkal van dol¬ gunk, melyek sok ízben bitumenesek s nagyobbára roppantul átvannak hatva kovasavval. E kőzet felette repedezett s igy könyen hull szét, minek folytán többnyire csak szétdarabolva találjuk a föld felületén. Helyenként kékesszürke vagy barnasárgás, sőt palás természetű márgákat láthatunk e kőzetekkel öszekötve s többnyire ezekben rej¬ lenek a bár nem fényes megtartású, öszelapitott kövületek. Itt-ott sze¬ nesült növény részecskék láthatók s a márga gyakrabban tüntet fel sa¬ játságos domborodásokat. Cephalopodák képviselvék, bár nem gyakoriak és rendesen hasznavehetetlenek ; brachiopodák gyérebben szintén látha¬ tók, leggyakoriabb azonban aránylag egy kis pecten, melyet P e c t e n c ingulatus Goi d f'.-ra vonatkoztatok, minthogy Goldfuss ebbeli rajzához (Bet. Germ. 99. t. 3. ábr.) jól illik Ugyanis e pecten társaságában fordult elé a Nórának a bánsági hegység nyugati részén való áttörésében, közel az Amelugului árok tor¬ kolatához, bitumenes mészmárgákban, melyek a szóban forgó lerako¬ dásban már meglehetős fedő állást foglalnak el , öszenyomott peri- sphinctesek mellett bar szintén öszelapitott, de különben jól kivehető, harpoceras kőmag’va, mely II a rp o e. p u n c t a t, u m S t a li 1. s p.-től ered; ebből az következik, hogy e lerakodásban, legalább ennek felsőbb részében, a magasabb kallovienbe tartozó képződés áll előttünk, mint¬ hogy a nevezett cephalopoda egyebütt, mint tudjuk, a Perisphinetes anceps szintája jellemző tagjai közé tartozik. Ha szemeinket a jobban éjszakra fekvő, Kudernatsch által leirt, Steierlak vidékére irányozzuk, akkor e lerakodásunk egyenértékét, legalább a Kudernatsch közölte petrographiai jellemzés szerint, ennek „Concretionenkalk“-nak elnevezett lerakodásaiban kell keresnünk, de egyúttal ki kell jelentenem, hogy a taglalást, melyet Kudernatsch a steier- laki vidéken, főleg petrographiai tekintetben, idézett csoportjában foga¬ natosítani képes volt, a szóban forgó déliebb vidéken keresztül vinni nem lehet. Kudernatsch a ,,Concretionenkalk ‘-ot a felső barna jurába állí¬ totta, mivel a fentebbi adatok öszhangzásban állanak, csakhogy a kö¬ vületek, melyeket ő érdemdús munkája 80-ik (116.) lapján közöl (Geol. d. Banater Gebirgsz.), nevezetesen pedig a cephalopodák, korbelileg az alsó kallovienre utalnak, a Stephanoc. macr oceph alum szkítᬠjára, Schlönbach pedig (Verhandl. 1869. Pag. 270.) a szintén Steierlak környékén a „Concretionenkalk" alsó fekveteiben általa gyűjtött kövü¬ letek alapján az ezeket tartalmazta rész korát illetőleg, sőt a bathcso- portra irányzá szemeit, holott az én leletem a kallovien közép tájára utal. i'j szerint úgy látszanék, hogy a „Cöncretionenkalk“(Kud.)-ban több földtani szintáj rejlik, mint ezt Schlönbach gyanitá. Az imént tárgyalt kovadus csoport fekvője felé, de csaknem ki¬ vétel nélkül kedvezőtlen feltárással, helyenként, mint p. o. a Csukám, Kremenicza táján, a Nera áttörésbe torkoló Amelugyel árokban, még figyelhető szürke vagy barnasárga márgapala, mely fehér, finom csil¬ lámpikkelyeket tartalmaz s homokos is. Kövületekkel bár bir, de ezek többnyire szintén kedvezőtlen megtartásnak. Leggyakoriabbak g r y- p h aeák. Itt-ott szép szurokszén parányi darabkái vagy szenesült növény¬ részecskék láthatók benne. Alig kételkedhető, hogy itt ama képződés árulja el jelenlétét, me¬ lyet Kudernatsch említett müvében mint „Jura-Mergelschiefer“ tárgyal Steierlak vidékéről s melyben Stur szerint (Geol. Steierm. Pag. 462.) ott alsó doggerbeli lerakodás rejlik. Viszatérvén kovadus csoportunkhoz, melynek már fedőbb részé¬ ben Harpoc. punctatum Stahl. sp. és Pecten cingulatus G o 1 d f. fordult elé, erre csakhamar látunk telepüni főleg mészképezte, tiszta rétegzéssel bíró, hatalmas rétegöszletet, melyben a szarukő gu- 238 mákban, lencsékben , vagv sőt vékonyabb szalagokban látható. E képződés 1) alantabb részében rendesen világos-barnasárgás, szilárd mész¬ szel van dolgunk. A mész előszeretettel képez vastagabb padokat s az¬ által tűnik fel, hogy benne szürke vagy barnás szarukő vagy kovadu- sabb mész számtalan esetben válik ki kisebb-nagyobb gümőkben vagy egyéb dudorodásokban, vagy pedig lencséket képez, nemkülönben 15 — 20cm vastag közfekvetekbeu is ügyeltem a szarukövet e mész padjai közé települve. E mész rétegzése vastag, többnyire padokban jelentkezik, melyek a 60 — 80cn' vastagságról leszállhatnak ugyan 35cm-re, sőt kevesebbre, de másrészt felszökkenuek méterre, sőt ezen jóval túl is. Kövületeket felette gyéren mutat. Itt-ott egy belemnit töredéke vagy krinoida átmetszete s esetként kis foraminifera átmetszete az egész, mi eddig található vala. Ily körülmény korának szabatos meghatározására bizonyára nem kedvező s biztos csak az, hogy fiatalabb, mint az előbb tárgyalt kallo- vienbeli kovadus lerakodásunk, melynek fedőjében települ. A fedő felé haladva, azt látjuk, hogy ez alantabb települő niész- rétegekre ismét meszeli következnek, 2) melyekben a kovatartalom általában ugyan háttérbe lép. de véglegesen nem hiányzik, sőt egyes padokban ismét előtérbe lép. Világos barnasárgás, sőt szürkés lueszekkel van egyrészt itt is dolgunk, melyek szintén vastagabb padokban jelentkeznek, ugv mint a megelőző 1-ső csoport tagjai. Barnás, szürke vagy fehéres szarukő vagy kovás mész némely tagokban sőt szaporái! figyelhető gümőkben vagy egyéb kiválásokban, de közíekvetkénti szalagokban is s e körülmény igen akadályozza a szóban forgó két osztály tagjainak térképbeli széttartását. Vannak féleségek a magasabb osztályunkban, melyek szép vilᬠgossárga színűek, többször barnasárga petyekkel, melyek igen homo¬ gén szövegiiek, kagylós töréssel s e féleségek könyen megkülönböztet¬ hetők a megelőző alantabb osztály kőzeteivel szemben, annál inkább, minthogy sokszor bírnak vékonyabb rétegzéssel is, de e petrographiai jellem korántsem illeti e magasabb osztályunk öszes kőzeteit s fedőb- ben vagy fekvőbben találhatók olyanok, melyeket az első osztály kőze¬ teitől megkülönböztetni bajos. Felemlítendő azonban, hogy e fedőbb osztályunk vastagabb, majd vékonyabb, kékes-szürke vagy barnasárgás márgás közbetelepülések¬ kel is bir. 239 Daczára annak, hogy e magasabb osztályunk tagjai petrographiai kifejlődésük által sok esetben még igenis viszaemlékeztetnek az alattuk elterjedő első osztályra, melynél bár tagadhatatlan fedőbb, de vele köz¬ vetlenül öszefüggő képződést alkotnak, mégis felébresztik érdeklődésün¬ ket már az által, hogy kövületeket, köztük cephalopodákat, több ízben figyeltetnek. Jobb beszerzések különben itt is a ritkaságokhoz tartoznak. A kallovienbeli rétegeinkből felemlített pectentől meg nem külön¬ böztethető alakok fordulnak elő itt is a legtöbb esetben, mi egybetartva a települési viszonyokkal s az egyéb figyelt fauna jellegével ugyan en¬ gedik következtetni, hogy itt szintén juraszi, még pedig felső jurakor- beli lerakodással van dolgunk, de bővebb felvilágosítást a megindított vizsgálatok folyamától kell várnunk. Érdekes az előbbiben ecsetelt mesozói lerakodások mikénti elosztása. Ebből kiderül, hogy a Bucsáva-Kohldorf közti területen, a loealis zavar¬ gásoktól eltekintve, mindenekelőtt 2 fővetődés létezik, minek folytán e vidék juraszi képződései kétszer, t. i. ismétlődve jutnak napfényre, a krétakorbeli tagok pedig, minthogy kelet felé, t. i. Bucsávátöl nyugatra is megvannak, épenségeseu három vonulatban jelentkeznek. Ezeknek legkeletiebbjében, mely Bucsávátöl nyugatra szerepel s kelet felé a bucsávai gránit által szegélyeztetik, megvan, mint az elő¬ adottakból kivehető, a megkülönböztetett két felső krétakörben csoport mindegyike. Nyugat felé e juraszi képződések első felbukkanásában éri határát e vonulat Még jobban nyugatnak, t. i. a Balián hegy táján s onnan éj¬ szak keleti irányban a Neráig, délre pedig a Gyalu Pietroszig (ameny- nyire eddig követhető vala), a kréta második vonulatára bukkanunk s itt van egyúttal az említett hoszu vetődési vonalak másodika. A kréta e középső vonulatában azonban magasabb csoportja tag¬ jait nem ismerem, csakis a mélyebbet. Az imént említett vetődés következtében ismét napfényre került juraszi képződéseket nyugat felé túllépvén, végre Kohldorf tőszomszéd¬ ságában krétaképződéseink 3-ik vonulatára akadunk, mely délről éjszak felé tart. Eme nyugati vonulatban ráismerhetünk egy keleti keskenyebb sza¬ lagban ismét ama mészkövekre, melyek két krétacsoportunk mélyebb- jének tagjai, de találkozunk itt egyszersmind, jobban a fedőben, oly kréta lerakodásokkal is, melyek sok esetben petrographiai tekintetben ugyan nem gyanittatuák, hogy bennük a krétakorbeli lerakodások keleti t. i. bucsávai vonulatában képviselt magasabb, azaz foraminife- radus csoport rétegei állnak előttünk, bár a menyire eddig megítélhető, csakis ezeknek megfelelő lerakodást láthatok bennük. 240 Itt t. i. feketés vagy szürke, kara a sárgás sőt a vörösbe játszó, részben szintén foraminiferadus, bitumenes lueszekkel van dolgunk, melyek szürke rnárgák társaságában szerepelnek s ezek orbitulinatar- talmuk által tűnnek fel. Korállok, ecliinoideák tüskéiben bővelkedő vagy brachiopodadus féleségek itt sem hiányzanak. Egyes esetekben sőt márgás homokkövek is jelentkeznek szenesült nyomokkal, mint erre különben Bucsáva táján is volt eset, nemkiilönbeu nagyobb darabok felvétele folytán conglomcrátás féleségek is fejlődnek ki. A települési viszonyok igen zavartak. E lerakodások Kokldorf nyugati széléig követhetők, melyen túl ismét igen megváltoznak a viszonyok. A Kohldorf nyugati széle jelölte határt nyugat felé átlépvén, mindenekelőtt kristályos lueszekkel van dolgunk s ezzel megsziiuik a szerves életnek minden nyoma a kőzetben. E területen mutatkoznak egyszersmind nagyobb mérvben a tra- chytos kitörések, bár előőrseikkel már jobban keletre is találkoztam. Midőn krétakőzeteink nyugati vonulatáról a kristályos mész terü¬ letére lépünk, vannak Kohldorfnál esetek, hol az átmenet a kristályos állapotba, mondható, hogy nem hirtelen történik, úgy hogy ily esetben a kristályos mésznek az illető krétalerakodásból való származása vilᬠgos. Hozzá tehető, hogy ott is, hol kis trachytos előjövetelek előőrs¬ ként törnek fel még a köviilettartalmu krétarétegek közt, az eruptivkö- zettel azonnal kristályos mész is társul , utalván arra, hogy itt a krétakőzete tényleg metamorphizáltatott. Ha igy következtetni kell, hogy a Kohldorfnál jelentkező kris¬ tályos lueszekben, habár csak némileg is, jussa van a krétának, fel kell említenem másrészt, hogy figyeltem a Kohldorftól nyugatra fekvő területen kékesfekete, bitumenes, többé-kevésbbé már kristályos meszet, melyben többnyire kovadusabb, részben szaruköves gumók válvák ki, mint ez területünk jurakorbeli kőzeteinél az eset. Vannak különben sőt fehér, kristályos minőségükben már igen kifejlődött meszeli is, melyek e kovadus kiválásokat szintén mu¬ tatják. Krétakőzeteinknél ilyesmi soha nem vala figyelhető, csakis egye¬ dül jurakorbeli lerakodásaiknál s igy azt vélem, hogy Kohldorftól nyugatra ismét napfényre jutnak juraszi kőzeteink, az ott kitört trachy¬ tos kőzetek által részben sőt kristályos mészre átváltoztatván. Az c kristályos meszeli által elfoglalt területet Kohldorfnál nyu¬ gat felé túllépvén, a Lokva hegység kristályos palái előtt még setétebb színű márgás palákra, valamint alantabb barnasárgás, olykor durva ho¬ mokkövek keskeny szalagjára akadunk, melyekkel azonban még 241 kevéssé volt alkalmam foglalkozhatni, úgy hogy ez alkalommal róluk csak megemlékezni kívánok. A homokkő beálltával széntől feketített foltokat is tüntet fel a felület, mint p. o. a Radinucza völgy keleti lejtőjében. A trachytos kitörések kőzetét illetőleg, a menyire ez Kohldorf mellett jelentkezik, megjegyezhetem, hogy mind ez, mind pedig a vele érintkező kristályos mész gyakrabban figyeltet pyritet, chalcopyritet, ritkábban galenitot s ezekkel malachitot, azuritot, stb. Barna vasércz helyenként, sőt nagyobb mérvben látható az e tájon lévő számtalan kutatási feltárásban. Mielőtt áttérek Mocseris környékének földtani tekintetben való rövid megbeszélésére, még a következő megjegyzéseket kívánom meg¬ tenni Kohldorf környékét illetőleg. Ugyanis Kohldorf helységénél több ponton láttam a kréta terü¬ letén nagy tuskókban heverni durva konglomerát darabjait, melyben szaporán figyelhetjük egyebek közt a magasabb kréta csoportunk fossil- dus meszeit is, homokos-meszes kötőszer által öszetartva. Szintúgy láthatunk e területen elszórtan, olykor igen nagy tuskókban, vasdus quarzitot, nemkülönben quarzitos homokkövet, quarzitos brecciát s helyenként szaporábban quarzkavicsot ; igy nevezetesen közvetlenül Kohldorf körül, vagy pedig ha Kohldorfról déli irányban a Fundorhegy felé vándorolunk. Ez utóbbi irányban alig figyelhető egyéb, mint az imént felemlített, elszórt kőzetek, minthogy a televéuy a figyelést itt igen akadályozza. Ez előjövetelek területén láttam továbbá közvetlenül Kohldorf mel¬ lett vörös vagy sárga s ekkor a löszre emlékeztető, de nem pezsgő agyagot, melyben vasércz babérezre emlékeztető alakban, nem különben egyéb kisebb-nagyobb, többé-kevésbbé gördült darabokban, köztük mág¬ nesvas is mutatkozik. Igen bajos, az eddig látott szerint, sőt lehetleten ez elszórt, hiányos feltárása leletekből megítélni, mily korbeli képződésekkel vau itt dol¬ gunk, bár ezeknek legalább cgyrészét, úgy a sárga és vörös agyagot diluvialisnak szeretném tekinteni. Ha a Fundorhegy keleti oldalán, vagy pedig Kohldorf déli végé¬ nél kezdődő árkokba ereszkedünk le, sajnálatunkra csakhamar meg¬ kell győződnünk arról, hogy ott sem nyerünk tisztább képet a szóban forgó lerakodásokra vonatkozólag. Erdő és televény e helyt is elfed mindent s csak itt-ott láthattam a heverő quarz, quarzitos homokkő, sajátságos, az általam eddig bejárt vidéken még nem figyelt, kékes, setét kovás coneretiókat, feltüntető, gyakran pyrittartalmu gördült mész- darabokon kívül, de szintén csak parányi feltárásokban, laza homokkő - 17a íölJt, Köz). II. éW. 242 vet vagy pedig, mint az Ogasu Kiuyipile legfelső része egy mellék vízmosásában, rozsdabarna, agyagos homokot kavicsfekvetekkel, valamint barnacsikos vagy foltos homokos agyagot. Nem akadom tagadni a lehetőséget, hogy itt a harmadkor egy tagjával van dolgunk, de a fenforgó viszonyok közt minden további véleményadástól, legalább egyelőre, tartózkodnom kell. Itt lesz egyúttal a hely utalni ama közleményre, melyet Márka Ít. főmérnök ur tett közhírré 1869-ben a bécsi földtani intézet évkönyve 19-ik kötetében, hol a 303. lapon egy rétegsorozatot ismertet meg a Kohldorf melletti Boescsi-re vonatkozólag. (Márka főmérnök urnái mint Pojestie van felemlítve.) Márka ur az említett, általa felsorolt rétegeket idézett közlemé¬ nyében a harmadkorba állítja s ezek szerinte lignitet is tartalmaznak, nemkülönben egyebek közt amphisteginák ís idéztetnek s igy csak¬ ugyan arra lehetne következtetnünk, hogy ott egy kis neogen előjöve- tel árulja el jelenlétét, mi bizonyára nem egy tekintetben bírna fontos¬ sággal. 1870-ben Fr. v. Sehröckenstein a magy. földtani társulat munkálatai V. kötetében, a 172 — 174. lapon szintén szól e tárgyról. Tekintettel e közleményekre meg kell jegyeznem, hogy habár a Kohldorf keleti oldalán kezdődő Valea Boescsit, s ennek mellékárkait nemcsak egy irányban kutattam át, még sem valék oly szerencsés a fentemlitettekre nézve biztos eredményre juthatni. A Valea Boescsi, mely tovább délkelet felé való mentében Kohl- dorf határából átlép a bucsávai határra, hol aztán mint a fentebb már többször idézett Valea maré ismeretes, melyben a krétakorbeli szénnyo¬ mokra kutattak, felső felével s ez az alsóbb végénél is az eset, kizᬠrólag a kréta és jura rétegeit harántolja; a rétek táján, hol egyszers¬ mind a Kohldorfról a Boescsibe vezető kocsiút a völgy talpát éri el, nevezetesen a patak bal partján azonban bizonyos kisebb területen gátolva van minden megfigyelés televény s a rétek növényzete által, melyet roppant, mindenfelé elterjedő erdőség környez. A Boescsi déli oldalán szintén mindenütt constatálhatók a mesozói rétegek s ez bizonyos távolságban éjszak felé is az eset, tehát csakis a rétek által jelölt tájban van meg a lehetőség, hogy a mesozoi rétegeken még egy fiatalabb lerakodások képezte folt fekszik, mely azonban a jelenlegi feltárási viszonyok mellett bajosan állapítható meg, mert sőt az e tájon a Facza Boescsiről lehuzódó árkokban sem figyelhettem alantabb részükben többet, mint egy kis leomlásban, a víz mellett, szürke lágy márgát, mely tehát a természet nyújtotta feltᬠrások mellett valószínűleg egyedüli elárulója azon rétegeknek, melyek- 243 ről Márka főmérnök ur szól, mert csakis e tájon kereshetném az általa közelebbről ki nem jelölt helyet. A felvételi idő utols '» részében Moeseris község határában mű¬ ködtem, tehát a Nera jobb partján, hol éjszaknyugat felé a Valea Re alsó feléig, ÉK. irányban pedig a Hodobasniczáig hatoltam előre a hegységben. Moeseris területén éjszakkelet felé való folytatását találtam mindazon képződéseknek, melyekkel már a délnyugatiabb, szomszédos vidéken volt dolgom. Így mindjárt a kristályos palák, melyek Mocseristől nyugatra és délnyugatra kifej lődvék, csak folytatását képezik ama harmadik, vagy lcgfedőbh kristályos pala csoportnak, melylyel már a Nerától délre fekvő területen ismerkedtünk meg s mely ott a második avagy középső, csillámgneiss és csillámpala alkotta csoportra következik. Graphitos vegyitlék által feketített részek itt Moessrisnél is jelentkeznek kristályos paláinkban, szintúgy pyritdusabbak s az utóbbinak átváltoztatása által számtalan ponton nyernek a rétegek rozsdabarna színezést. Amphibo- liták itt is mutatkoznak. A kristályos palák sokhelyt tüntetik fel na¬ gyobb átváltozás nyomait, gyakrabban indulnak serpentinizálásnak, de kitejlődöttebb serpentinek, legalább e vidéken, csak gyéren mutatkoznak, mint p. o. a Gutin ncvii völgytágulás keleti lejtőjében. A kristályos palák diilése Moeseris körül általában nyugat és éjszaknyugat közt tartja magát ; ránezosodás is figyelhető, a d illési szög pedig meredek. A gránitról szintén tudjuk, hogy a Nerán átkel¬ vén, a felületen szűkülő szélességgel itt is kimutatható s valamint a kristályos palák és gránit, úgy áthúzódnak Moeseris területére a kré¬ takörben lerakodások is. Minthogy pedig ezek csak folytatását képezik a Bucsáváról tár¬ gyalt előjöveteleknek, felismerhetjük itt is ama két csoportot, melyről már fentebb szólottám. A krétakorbeli lerakodások a mocserisi hegyrészben szintén szám¬ talan helyen mutatják a szenvedett nagy zavargások nyomait, de kü¬ lönösen ki keli emelnem, hogy mig a gránitvonulat itt jobban ÉÉK. felé tart, addig a krétakörben lerakodások épen e vidéken iparkodnak éjszaknyugat felé is lépcsőzetesen tért nyerni, minek következtében né¬ mely jurabeli tag szűkülést szenved kiterjedésében. A krétakörben lerakodásaink alsó csoportjának meszei némely féleségeiben helyenként sőt dusabban lépnek fel koraitok s mint ily előjövetelt első rendben a Y. Arszi-t, a Szmidosza délkeleti s a Viru Habitului keleti oldalát nevezhetem. Erre figyelmeztetek már azért is, mert 17a* 244 dr. Tietze J) Gertiikről (Weitzenried), az általa úgynevezett weitzenriedi mészből szintén emlit koraitokat, nemkülönben az e lerakodással párhu- zamositott mészből is, melyet a szerb fejedelemségben a Stol-on (Zaj- csártól É.-ra) íigyelt. 2) Mielőtt beíejezem e jelentést, még valamire akarok figyelmeztetni. Tudjuk, hogy midőn granitvonulatunkat nyugat felé átlépjük, mint első mesozói képződések mindeddig a kréta mélyebb csoportjának meszei álltak előttünk, úgy, hogy hegységünk jurabeli tagjaira csak az első krétavonulat túllépte után bukkantunk. Midőn a Nerát átlépjük, e tekintetben némi változás is jelezhető, a menyiben figyeltem a mocserisi területen, a krétaelőj öve teleink keleti vonulatának sőt keleti széle felé, kisebb előjövetelekben világosbarnasárgás meszet szürke szarukőgumók- kal, mint p. o. a Pojana Arszán, vagy szürke, bitumenes meszet szintén szarukővel, mint p. o. a Szerbi mik táján, de ezekről a fentebbiek sze¬ rint tudjuk, hogy csakis jurakorbeli kőzeteinkhez tartozhatnak. A kréta födte területet nyugat felé túllépvén, végre Mocseris vi¬ dékén is a jura ama tagjaira bukkanunk, melyekkel a déliebb vidék¬ ről már fentebb foglalkoztam. Jelentes az 1881-iki evben az éjszaknyugat erdélyi . határ- hegysegben es környéken telt földtani részletes felvételről. Dr. Hofmann Károly-túl. Az 1881 -ik év nyarán az éjszaknyugat-erdélyi határhegység és környéke nehány év óta foganatba vett földtani részletes vizsgálását folytattam, még pedig két egymástól különválasztott területen. Az egyike az éjszaknyugat-erdélyi határ-hegység és környéke már az előző években általam átvizsgált részéhez délfelé csatlakozik s a nevezett hegység déli végét foglalja magában ; a másodika pedig ama előbb vizsgált területre éjszakfélé következik. Az ezidei déli területem, mely- *) Geologische Notizen aus dem nordöstlicben Serbien. Jahrb. d. k. k. geol. Reicbsanst 1870. XX. Fd. Pag. 580. — Geologische und palaeontologiscbe Mitthei- lungen aus dem siidlichen Theil des Banater Gebirgsstockes Jahrb. d. k. k. geol. Reichsanst. 1872. XXII. Bd. Pag. 84. -) Geologische Notizen aus dem nordöstlishen Serbien. Jahrb. d. k. k. geol. Reichsanst. 1870. XX. Bd. Pag. 598., valamint Jahrb. d. k. k. geol. Reichsanst. XXII. Bd. Pag. 84. 21'. nek felvételét legelőször foganatosítottam, Csizér, Perje és Csúcsa községek környékére terjeszkedik, még pedig bevégeztem itt az 53. oszt. XLVIII. rov. magyar határlap keleti felét s felvettem továbbá az 54. oszt. XLVIII. rov. magy. határlap keleti részét a Valia Germinul újtól K.-re, valamint a 8. oszt. VI. nyug. rov. erdélyi határlapnak a Sebes-Körös jobb oldalán levő részét. Az éjszaki területen a 49. oszt L. rov. lapnak mintegy 3/4 részét átvizsgáltam; az itt felvett területet Benedekfalva, Nagy-Nyires, Csőit, Fericse és Váralja helységek jelölik körülbelül. A mindkét vidéken átvizsgált tér öszesen mintegy G négyszögmértföl- det tesz. Az éjszaki területemen való földtani vizsgálásoknál G i k i t s S z ve¬ tő z á r szerb bányamérnök ur , ki kormánya megbízásából már a lefolyt télen át magy. kir. földtani intézetünkben dolgozott, hozzám csatlakozott s a felvételi munkálatok befejeztéig ezeken élénk részt vett. A mi déli felvételi területemet illeti, a Meszes hegység ebbe eső déli végét főleg a már tavalyi jelentéseimben említett kristályos palák alkotják. Vonulatuk rétegei e vidéken uralkodólag északkeletről délnyugat felé csapnak s északnyugat felé dőlnek; azonban a rétegdőlés sok helyütt az ellenkezővé is válik, csapásuk s dőlésük áltáljában he¬ lyileg sok ingadozást mutat. Csillám pala képezi a főtömegöket. Chloritospalák szintén meglehetős kiterjedésben fordulnak elő ; kü¬ lönösen a Boronamezei völgy (Valea Poiniczi) területén két nagyobb kiterjedésű vonulatot alkotnak, melyek nagyobb kiterjedésben követ¬ hetők s a tavali területemből ide föl) tatódnak. Alárendeltebben, mint már tavai emlitém, gneiss és granulit is jelentkeznek; közülük különösen a múlt évi jelentéseimben a Poik völgyéből már említett granulit vonulat, mely a Gyalu lvozmi és Gereben begy gerinezét alkotja, igen lioszu szalagban bukkan a felszínre. E kristályos palákra ráhelyezkedve s helyenként, hatalmas dyna- mikai folyamatok következtében utólag teljesen ezek közé ékelődve, több csekély kiterjedésű ve rrucano - részlet fordul elő, melyek quarzit-homokkő és conglomerat és vereses palákból állanak, mint jelesen a Perjei Magúra nyugati oldalán, ennek keleti oldalán a La Teantura nevű rét közelében, a Valia Poiniczában és ennek Pareu Szonutu nevű mellékágában, úgy mint a Körösvölgy jobb partján, Csúcsa és Ivis- Sebes közt, a Drágán völgye torkolatán. A Perjei Magúra nyugati olda¬ lán talált részleten a vereses verrucano-quarzitek s konglomerátok fedő¬ jükben a g u t te ns telni h e z kőzettanilag teljesen hasonló sötétes dolomit- és mészkő padokkal vannak társulva, liasonlókép, mint a tavali jelentéseimben Bogdánháza környékéről emlitett bevágó rész¬ leteken. Figyelemre méltó, habár téti lég csakugyan felette csekélyszerii előfordulást képez nehány igen alárendelt dacit kitörés, melyeket a Valea Poiniczának Farén Togyi és Pareu Priozlopuluj nevű végső ágai¬ ban igen félre eső és elrejtett helyen, a régi erdélyi határhoz nem mesze felfedeztem, hol a Meszes-zöm csillámpaláin keresztül hatolnak. Ezeknél sokkal nagyobb tért foglal el a Vlegyásza-b egység hatalmas dacit kitörésének északi vége, mely Kis-Sebesnél a Körösvölgy bal¬ oldaláról ennek jobb oldalára átjőve, itt a Vurvutu Corni-ig terjeszke¬ dik s meglehetős kiterjedésben nyúlik csúcsai lapom tetőidébe. E vidéken nyugatról csillámpalával, keletre az erdélyi medeneze felső oligocén lerakodásaival van határolva, melyeken mindkettőn keresztül tör. Igen aprócska, elzárt dacit kitörésre akadtam tovább északra is, a Meszes déli végének kristályos palavonulatában .Tegeristye mellett, valamint a Poik-völgy területén. A mi a szilágyi medeneze neogén lerakodásait illeti, melyek a Meszes hegylánczát nyugatfelé pártolják, ezek közül a legifjabbak a colig éri a rétegek, a Kőröst a Berettyó és Kraszna-folyók terüle¬ tétől elválasztó, Plopis nevű hágó magaslatától valamivel tovább éjszak felé érik el déli határukat. Az ezek alatt következő s z á rmát rétegek, melyeknek a szom¬ szédos Meszes szélén való folytatását Bagolyfalva és Boronamező vidé¬ kén keskeny szalagban kibukkanva, már tavaly mutattam ki, az idén vizsgált területen tetemes elterjedést foglalnak el a felszínen. E rétegek itt a Plopisiu vízválasztó magaslatát alkotják s innen délfelé Csúcsa helységében közvetlenül a Kőrösvölgyig húzódnak, sőt e helyen kes¬ keny nyelvben még ennek balpartjára is terjeszkednek, mig valamivel tovább keletre, Jcgeristye és Kis- Sebes közt, csaknem a Kőrösvölgyig nyúlnak. A szármát rétegek s hasonlókép a congéria rétegek mélyebb része is vidékünkön, ahogy a szilágyi medenczéből az erdély -magyaror¬ szági érezhegység hatalmas havasi tömzséhez közeledünk, mindinkább tömegesebb és durvább, ez utóbbi anyagaiból származó gürélyeket vesz¬ nek fel s az ezidén általam vizsgált területen már nagyrészt efféle laza, homokos-agyagos konglomerátpadokból vaunak alkotva. Görélyeik nagy¬ részt különféle quarz-trachytokhoz tartoznak, milyenek a szomszéd Vlegyásza hegység hatalmas tömzsét alkotják ; ezek mellett quarz és kristályos pala-görélyeken kivid , főleg még a könyen felismerhető verrucano quarzit és konglomerátból való kisebb-uagyobb hömpölyök tűnnek fel bőséges jelentkezésük következtében, melyeknek eredete a 247 szomszédos hatalmas hegységek hasonnemíí tömegeiből szintén kétség¬ telen. A vidék eongeria és szármát rétegei petrographiailag igen hason¬ lók, de kartographiai elkiilönitésöket habár fáradságosan, de biztosan foganatosíthattam, miután mindkét rétegöszlet a tinomabb anyagú fek- veteiben jelleges kövületeket e vidéken sok helyütt tartalmaz. A Meszes-hegység nyugati szélének felső mediterrá n rétegeit a Meszes kristályos palazöme széle mentén délfelé a Plopisiu vízválasz¬ tóig a Tablatu-costa nevii vidékig, követtem. Innen tovább délre többé nem bukkannak a felszínre területemben. Gyakori jelleges kövületeik folytán , úgy mint pethrographiailag is könyen és biztosan karto- graphiaílag különválaszthattam. Az alsó mediterrán rétegek elvégre már jóval tovább északra tűnnek el a felszínről a Meszeshegység partja mentén. Leg¬ délibb előfordulásuk itt a Poiniezai patak áttörésén van. Az észak i területemen való felvételi munkálataim a (ma¬ gyarországi) lap keretében forogtak, mely lap délfelé az északnyugati erdélyi hegységben, az általam az előző években vizsgált területhez, nyugat felé pedig a szilágyi congér ia-rétegek alkotta dombvidéken, a boldogult Stürzenbaum J. segédgeolog á'tai szintén már előbb bejárt területhez csatlakozik. A czikói kristályos palasziget, melynek legdélibb nyúlványai, mint annak idején jelentéin, még az 1878 nyarán általam felvett területre terjeszkednek, meglehetős jelentékeny részét foglalja el az ezidén átvizsgált, imént említett északi területemnek. Ez a pala-szi¬ get az erdélyi észak-nyugati határhegység északnyugati sarkát képezi, melyen e hegységnek ama palaszigethez dél- és keletről hozzá simuló ó- harmadkori rétegvonulata főcsapásában fordulatot tesz, minthogy ez utóbbi délről a zsibói Szamos áttöréstől éj szak- éj szakkelet felé irányult főcsapással ama palaszigethez vonulva, ettől kelet-észak-keleti irányban húzódik a csekély távolságban tovább következő prelukai kristályospala- szigethez. A Szamos folyó a czikói palaszigetet ennek nyugati szélén szeli át szűk erosiói szorosban Benedekfalva és Czikó közt. A palaszi¬ get alkotása olyan, mint azt már Stache a földtani átnézetes felvé¬ telek alkalmával vázolta ; főleg csillámpalából és rendesen apró kristᬠlyos, vékonypalás gneissból áll, mely kőzetek többszörösen váltakoznak s csak is egészen nagyjában választhatók el kartographiailag, A csillámpalák rendesen gránátot tartalmaznak nagy menyiségben, kö¬ röskörül jól kiképzett ooO kristályokban, melyek néha csaknem hii- velykuyi nagyságra vergődnek. Nehány kevés ponton, mint pl. a czikói szurdokban, ckloritos s részben amphibolt is tartalmazó palák is jelen - keznek, de csak ritkán és egészen alárendelten. Ezen palaterületen érdekes, 11 j ásvány előfordulásra akadtam a fericsei völgy szurdoka alsó végén Köőd és Fcricse közt, t. i. anatasuak sárgás és feketés gyémántfényü, kegyes piramisalakú, felette aprócska kristálykáira, melyek - egészen hasonlókép az ismert sveiczi előfordulásokhoz — quarz, adular és pennin társaságában jó'nek elő kis repedéseken gneisscsillámpalában kevés föld- pátot tartalmazó, gneissszeril alárendelt övékkel. Schmidt Sándor n. múzeumi segéd-custos ur oly szives volt e napokban a kérdéses elő¬ fordulásból gyűjtött anyagot beható krystallographiai vizsg áfásra át¬ venni s előleges eredményképen velem közölé, miszerint ama aprócska kristály kák szögértékei, gyantásomat megerősítve, csakugyan megegyez¬ nek az anataséivel. A czikói palasziget, amenyiben kristályospaláinak a felszínre való kibukkanása szerint megítélhető, a Szamos áttörésétől északkelet felé a Stezser-völgyíg terjeszkedik Seder és Stezser hegységek közt. Mig a Kodru nevű hegytömzs főtömegében szigetszerüleg emelkedik ki a kör¬ nyező harmadkori lerakodásokból, addig északkeleti vége ez utóbbi lerakodások alá merül, melyek a kristályospalákat ezen a vidéken a magaslatokon borítják úgy, hogy a kristályospalák itt csak a mélyebb völgybevágások alján bukkannak a felszínre, mint jelesen a Valea Idire s az erre kelet felé következő Stezservölgybeu. A palasziget ezen észak¬ keleti részén gneiss csaknem kizárólag uralkodik. A szóban volt czikói palaröghöz dél- és keletről az erdélyi észak- nyugati határhegységnek változatosan tagosait ó- harmad kori réteg¬ vonulata csatlakozik, mely részéről ama palaszigeten főcsapásának előbb említett könyü meghajlását szenvedi. E közben az ó-harmadkori ré¬ tegvonulat, a czikói palaszigettől kelet-éj szak-keleti irányban a közel szomszédos prelukai kristályos palaszigethez húzódván, e vidéken nagyjában gyengén hajlott antiklinalis boltozatot alkot, melynek ny.-d.- ny.-ról k.-é.-k. felé irányult tengelye körülbelül Gaura hegységre esik. A Deésről Souikuton át Nagybányára vezető országút ezt a rétegbol¬ tozatot átszeli Restolcz és Törökfalva közt. Azonban ez csak a hegységnek egészen nagyjában való szerkezete. Az előző évekből való jelentéseimben emlitém, hogy az é-ny.-erdélyi határhegység ó-harmad- kori vonulatának az általam vizsgált vidéken nagyrészt egyszerű álta¬ lános hegyszerkezete a czikói palaszigethez való közeledéssel a részle¬ tességben igen bonyolódottá válik az által, hogy nagyon számos, majd nagyobb, majd kisebb helyi vetődés az említett rétegvonulatot átszeli s ezt igen számos kisebb-nagyobb rögre eldarabolja. Ez a viszony folytatódik a hegységnek a czikói és prelukki kristályos palasziget közt lévő azon szomszédos részében is, melyet az idén átvizsgáltam s valószínűleg nehezíteni fogja a részletes földtani felvételeket a szóban 249 forgó határhegységnek további éjszak-keleti folytatásában is, hol a prelukai palarög egészen hasonló helyzetben jelentkezik az éjszaknyu¬ gati erdélyi határhegység ó-harmadkori rétegvonulata külszélén, mint a czikói palasziget. Ezek a részletes repedések nem sokára, midőn az erdélyi éjszaknyugati határhegységnek néhány év óta foganatba vett részletes földtani felvétele nagyobb területre terjeszkedett, úgy remélem, fontos útmutatást szolgáltatni fognak a hegység képződése legalább is lokális mechanikai folyamatának kiderítésére nézve ; jelenleg az átvizs¬ gált vidék még nagyon kicsiny arra, mintsem hogy általánosabb vonat¬ kozások és szabályosságok ama elrepedések előfordulásában s elrende¬ zésében tisztábban kitűnhetnének. Az ó-harmadkori rétegvonulat az átvizsgált vidéken mélyen fel van tárva s felszinileg szétvagdalva több nagyobb völgybevágás által, melyeket a mélyen behatolt erosio lioszu idők folyamában kivájt, mint jelesen a ferricsei, ideri és gaurai völgy és ez utóbbi nagy mellékágai által. A szóbanforgó rétegsovozat ezen a vidéken egészen hasonló minőséget mutat, mint a határhegységnek az előző években általam bejárt, délfelé szomszédos részén, melyről az akkori jelentéseimben közlést tettem. E jelentésekben figyelmeztettem bizonyos, úgyszólván léptenként nyomozott lassankénti változásokra, melyek az ó-harmadkori rétegsorozatban a Szamos áttörésétől északkelet felé való vonulásában egyes rétegosztályzatoknak kiékülése, mások petrographiai minőségük¬ nek változása által végbe mennek, azon minőséghez képest, melyet e vonulat a Szamos áttörésén és a Szamos baloldalán lévő déli folytatᬠsában mutat. Ezek a változások fokozódva folytatódnak a határhegy¬ ségnek ez idén vizsgált, még tovább éjszakkeletre fekvő részén. Következők azok a tagok, melyeket az ó-harmadkori rétegsorozatban a szóban lévő éj szaki területemen térképileg elkülönítettem, még pedig alulról fölfelé felsorolva. 1) Durván réteges, tarka, rendesen többé-kevésbé vörhenyes ho¬ mokos-agyagos konglomeratok, homokos agyag s agyagos homok kövü¬ letek nélkül képezik az ó-harmadkori rétegsorozat legmélyebb feltárt rétegeit. Ez a rétegcsoport a közellévő Szamos áttörésén Zsibó mellett igen tetemes vastagságban bukkan a felszínre ; főtömege valószínűleg alsó eocén korú s csak felső részében meglehet, hogy még a közép eocén kezdetéből való lerakodásokat képvisel. Zsibó környékén a csoport felső részében tudvalevőleg kövületeket tartalmazó édesvízi me¬ szes és márgás rétegeket tartalmaz meglehetős vastag övben behelyez¬ kedve ; azonban ez az öv — mint „Jelentés az 1878. nyarán Szilágy¬ megye keleti részén tett földtani részletes felvételekről czimü érteke¬ zésemben (1. Földtani Közlöny IX. köt 177. 1.) annak idején emlitém — a réteg-vonulat csapásában éjszakkelet felé már csekély távolságban a zsibói Szamosáttüréstől, Hnsszia és N igy-Goroszló területén kiékül s nyomai a vonulatnak további éjszakkelet felé való folytatásában, a meddig ezt az előző években s ezidén bejártam, többé nem mutat¬ koznak. A zsibói Szamos áttörésen az imént említett eocén alsó tarka agyag stb. csoport fölött a csendes tengeri üledékekből álló s részben bőséges kövületeket tartalmazó, jelleges középeocén Rákóczy- cso¬ port következik, melynek körülbelül középső részében az éjszaknyugat erdélyi eocénnak eddig ismert legmélyebb nummulit-szintája, a perforata- pad előfordul. A Rákóezy-csoportnak a perforata-pad alatt fekvő, alsó része, — mely azon a vidéken kövületekben bővelkedő, jól rétegzett homokos, agyagos és márgás padok sorozatából s a Rákóczy-hegynek a csoport alsó részén ezek közé helyezkedett gypstelepeiből áll — mint a fennevezett helyen cmlitém, a rétegvonulat csapásában a Sza¬ mos áttöréstől éjszakkelet felé lassankint kiékiil, úgy, hogy már csekély távolságban, Nagy-Goroszló vidékén, a perforata-pad közvetlenül érint¬ kezik az alatta következő, előbb említett tarka-agyag-csoporttal s ebben a helyzetben vonul tovább éjszakkelet felé. Ez a viszony folytatódik az ugyanazon irányban csatlakozó, ez idén vizsgált hegység területén, miután itt is az 1) alatt említett tarka-agyag- és konglomerátokat közvetlenül 2. a) a perforata-pad fedi, mely oly kitűnő, könyen felis¬ merhető s jelenleg már oly nagy terjedésbon követett állandó szintájt alkot az éjszaknyugat erdélyi közép-eocén alsó részében. E pad itt is igeu keskeny, csak nehány ölnyi vastag szintájként folytatódik, telve Nummulites perforata és N. Lucassana töménytelen héjaival, melyekkel társulva, rendesen külön fekvetekben conchylia kőbelei fordulnak elő hasonlókép, mint a határhegységnek délfelé következő részeiben. A perforata-pad a nagyobb völgyekben sok helyen bukkan a felszínre ; kelet felé a gaurai völgy területén a vizsgált vidék keleti széléig kö¬ vettem, hol a gaurai völgy főelágazása fölött, úgy a Kis-Nyiresről jövő Yalia Móri nevű ágának ereszein, mint a Valia Bursuluj és V. Varaju nevű mellékágakban keskeny szalagként tova húzódik. A perforata-pad fölött : 2. b) a Szamos zsibói áttörésen megkülönböztetett Rákóczy- csoport felső része következik, mely aránylag kevéssé változott minőségben folytatódik a zsibói vidékről az ezidén vizsgált területen. E rétegosztály bár itt is még tulnyomólag csendes tengeri üledékből, jobban rétegzett agyag és nomokos, részben mészkötőszeres lerakodások¬ ból áll, melyekben ezen osztály közönséges tengeri állatmaradványai : rákollók, echinoderma- és puhánymaradványok helyenkint nem épen nagyon ritkán, de többnyire rósz megtartási karban találhatók ; azon¬ ban már határozott hajlamot mutat az eocén alsó tarka agyagcsoport- lioz hasonlóvá válni , minthogy egyes padokban durvább anyagot vesz fel, rétegzése helyenként durvább s kevébé világos lesz s helyen¬ ként veres színezések jelentkeznek, mihez egyúttal a kövülettartalom csökkenése vagy hiánya társul. A Rákóczy-csoport felső osztályát fel¬ felé több ölnyi vastag homokos öv határolja, mely részben jobban rétegzett, mészkötőszeres, szilárdabb homokkő-padokból áll s egyes ten¬ geri kövület maradványokat tartalmaz. Ez az öv kétségtelenül a Rá- kóczy-homokkőnek folytatása, mely Zsibó vidékén mint szilárd, mészben bővelkedő homokkő hasonló helyzetben választja el a Rákóczy-csoportot a felfelé következő turbuczai rétegektől s ott a Rákóczy-hegy tetejét alkotja ; onnan a hegység további délnyugati vonulásában állandó hely¬ zetben mindinkább növekedő mész- és kövülettartalommal húzódik tova, úgy, hogy már az utóbbi vidéken, a meszes vonulat keleti lejtőjén, nagyrészt kemény, tobbé-kevésbé homokos meszes-márgás padokból áll, melyek, egyéb kövületeken kiviil, uagymenyiségii apró foraminiferákat, többnyire miliolideákat, valamint alveolinákat tartalmaz, mely utóbbiak jellemzők ez övre nézve az éjszaknyugat erdélyi eocénben. Hasonló, mészben bővelkedő minőségben ismerjük azt az övét még tovább dél felé, Kolozsvár vidékén, hol K o c h-nak eocen alsó durvameszét alkotja, mint egyik korábbi jelentésemben emlitém. 3) T urbuczai rétegek. A kövületeket tartalmazó tengeri Rákóczy-csoport fedőjében ismét kövületnélküli, az alsó tarka agyag- és konglomeratokhoz igen hasonló, de általában kevésbé kirívóan s uralkodókig inkább barnás színezetű, durván réteges agyagos, homokos és laza kavicsos konglomerát padok sorozata következik. Ez a réteg sorozat mind a Rákóczy-csoportnak a fekvőben és a kolozsvári durva- mésznek a fedőben való helyezkedése, mind pedig a léptenként nyomo¬ zott lassanként! átmenetnél fogva, főtömegében minden bizonynyal a Szamos áttörésén legelőször megkülönböztetett turbuczai rétegek már feltűnően változott folytatása. E rétegcsoport az utóbbi vidéken, vala¬ mint a határhegység tovább délfelé való vonulatában tudvalevőleg jól rétegzett zöldes agyag és fehéres márgák változatából áll, melyek közé a határhegység déli részén, a csoport legalsó részében vékony édesvízi mészpadok be vannak helyezkedve, mig fent, a kolozsvári felső durva¬ mész felé való áthidaló övben, a határhegység középső részén, a Sza¬ mos áttörése vidékén már csak nyomszeriileg mutatkozó, azonban a hegység déli részén, a Meszes vonulat területén, úgy mint még tovább dél felé. Kolozsvár tágasabb környékén igen hatalmas gypstelepeket (az erdélyi eocén felső gypsszintája) tartalmaz. Ez utóbbi vidéken a csoport alsó részében ismét hasonló minőséget ölt, mint a határhegy¬ ség éjszaki területén. — A turbuczai rétegek fölött, éles határ nélkül, ismét kövületekben bővelkedő tengeri szintáj : 4. a kolozsvári rétegek (Koc h-nak felső durva mesze Kolozsvár vidékén) következnek. Ez a szintáj az ez idei északi terüle¬ temen igen hasonló petrographiai és palaeontologiai minőségben folyta¬ tódik ahoz, minőt a határhegységnek általam előbb vizsgált részein, valamint Kolozsvár vidékén figyeltek. Az ezidei területemen szintén apró foraminiferákbau (főleg miliolideákban) bővelkedő, keményebb mész és márgapadokból áll főleg; azonban alsó részében már itt is észreve¬ hető a lerakodás alatt uralkodott erősebb áramlásoknak s a szerves életre való közvetlen viszonyoknak befolyása, mely az észak-nyugat er¬ délyi határhegység éjszaki részein a középeocén-sorozat öszes tagjai¬ ban kisebb vagy nagyobb mértékben ügyelhető, minthogy a szóban forgó kolozsvári rétegek alsó részében ezen a vidéken is a kövületekben szegény, agyagos, homokos s kavicsos padok uralkodnak, melyek he¬ lyenként tarka színezést öltenek s petrographiai áthidalást eszközöl¬ nek az alattuk fekvő turbuczai rétegekhez. Az egész csoport számos kövületet szolgáltatott ez idén is, külö¬ nösen a feljebb következő (alsóbartonbeli) intermedia rétegekhez való áthidaló régiójában. N e r i t a Sehmidelian a, melyre az éjszaknyugat erdélyi eocénben, a menyire ezt eddig részletesebben bejártam, csak ritkán akadtam, ezen a vidéken meglehetős gyakran fordul elő a neve¬ zett áthidaló fekvetekben. Ezzel ugyanazon fekvetekben társulva talál¬ tam ez idén több helyen Orbitulites complanata Lmk. ma¬ radványait is, mi által a párisi durvamészszel való közös alakok száma egy nevezetes fajjal szaporodik s ennek eddig ismert geographiai elter¬ jedése kelet felé tetemesen öregbedik. A kolozsvári rétegeket — előbbi nézeteinknek megfelelve — kö¬ vületeik s helyezkedésüknél fogva az erdélyi középeocén vagy p a- r isién legfelső szintájának tekintjük. Ezeket állandóan fedi az éjszak¬ nyugat erdélyi eocén második nummulit szintája, 5. az intermedia rétegek, melyek a bartonien vagy a mediterrán priabonai szintáj éjszaknyugat erdélyi képviselőinek alsó osztályát képezik. Az ezidei éjszaki területemen jól rétegzett, lábnvi vastag padokra osztott, szilárd mészmárgából állanak, melyekben e szin¬ táj közönséges reczés nummulitja (Nummulites Fichteli és N. intermedia) bőségesen fordulnak elő ; öszes vastagságuk itt csak néhány ölre rúg. 6. llójai rétegek. Az imént nevezett nummulit rétegek fölött főleg világos, kemény mészpadokból álló sorozat következik, öszesen 253 kb. G vagy 8 ölnyi vastagságban ; alsó része vaskos padokra van el¬ osztva, melyekben makroskopice főleg csak korall és lithothamnium át¬ metszetek bőségesen láthatók; azonban felső része jól meghatározható puhánymaradványokat nagy menyiségben tartalmaz, melyek kétségte lenné teszik, hogy e rétegekben már az oligocén-ben, még pedig a bójái rétegekben jelleges kifejlődésben vagyunk. Tudvalevő, miszerint a bójái rétegeket — melyekkel az oligocén- képlet az éjszaknyugati Erdélyben kezdődik — az erdélyi északnyugati határhegység középső és déli részén, valamint Kolozsvár vidékén az ezen területen kéttagú bartonien felső osztálya, a brédi márga, illetőleg Kolozsvár vidékén az ottani bryozoa-agyag választja el a mélyebben fekvő intermedia márgától. A brédi márga (s hasonlókép agyagban bő- velkedőbb déli folytatása Kolozsvár vidékén) határozott mély tengeri képződés ; éjszak félé ily minőségben még csekély darabig a Szamos át¬ törésén túl követhető a La-Stuga hegység déli végén, Poinicza vidékéig, hová csökkent vastagsággal elhúzódik, mig a határhegység további éj¬ szakkeleti vonulatában, a meddig ebben az eddigi vizsgálásokkal halad¬ tam, hiányzik, legalább abban a minőségben nem fordul elő. Lehetsé¬ ges volna tehát, hogy ama fennevezett, korall és lithotkamniumban bő¬ velkedő vaskos mészpadok az intermedia márga és a puhányokban bő¬ velkedő jelleges bójái rétegek között, vastagságban tetemesen öszeszo- rult partbeli faciesét képezik a tovább dél felé mélytengerben lerako¬ dott, felső bartonbeli brédi márgának és a kolozsvári bryozoa agyag¬ nak. Azonban e nézetre nincsenek biztosabb támpontjaim s az eddigi vizsgálások szerint legczélszerübbnek kell tartanom, a nevezett mészpa- dokat a felettük következő jelleges hójai rétegekkel egybefoglalni, me¬ lyekkel legszorosabban vannak öszekapcsolva, mit a térképen eddig is elkövettem. A hójai rétegek fölött itt is következnek : 7. legelőször félig sós- és édesvízben lerakodott, főleg agyagos rétegek öve csekély vastagságban s rendesen csak roszul fel¬ tárva, melyben e vidéken is több helyen egy barnaszén-telep kibukka- násai mutatkoznak, mint jelesen Törökfalva és Hovrilla mellett; azután feljebb : 8. tengeri puhányokban bővelkedő s itt már főleg mész és agyagos márgából álló rétegcsoport a gomberto rétegekkel igen hasonló s számos jelleges tongriai alakot tartalmazó faunával ; vé¬ gül legfelül: 9. a n a g y-i 1 1 o n d a i halpikkelyes-pala. Ez utóbbi a leg¬ ifjabb óharmadkori rétegosztályzat, mely az ezidén vizsgált éjszaki te¬ rületemen figyelhető. A reá következő szintáj, az aquitaniai rétegek, 254 melyek az illondai halpikkelyes palát az éjszak nyugati erdélyi határ- hegység- belső, az erdélyi medencze felé való oldalán tetemes vastagság¬ ban fedik, már nem nyúlnak át a szóban forgó ezidei területembe. A czikúi kristályos palák s a tárgyalt ókarmadkori rétegek a ha- tárbegylánczolat külső lejtője mentén neogén lerakodások alá me¬ rülnek, melyek részükről laposan dőlnek a hegység előtt észak felé el¬ terülő, nyugat felé nyíló s ott a szilágyi neogén öböllel egybeolvadó nagybányai öböl belseje felé s ezt az öblöt betöltik. E neogén lerako¬ dások a felső-mediterrán-, szármát- és congéria emelethez tartoznak. A felső mediterrán rétegek közvetlenül szegélyezik s befedik a nevezett idősebb képződéseket a hegység külső lejtője men¬ tén, hoszu övben, mely déltől Széplak s Beuedekfalva közt lép be az előző években felvett területből az ezideibe, ez utóbbiban Gaura alatt szeli át a gaurai harántvölgyet s Hovrilla és Csőit falvaknál haladja át ezen terület keleti szélét. A felső mediterrán emelet ezen a területen számos jellemző kövületet tartalmaz. Itt is quarz-oligoklas-andesitnek majd tisztább, majd tisztátalanabb, homokos, agyagos, márgás tuffáiból áll nagyrészt, mélyebb részében márgás és agyagos rétegek, a czikói kristályos pala-sz get északi széle mentén és ennek közelében pedig laza konglomeratpadok uralkodnak ; az utóbbiak durva anyaga főleg apró, jól meggömbölyödött quarzkavicsból áll, mely valószínűleg a vi¬ dék eocénjének hasonló konglomerátjából való, részint pedig kevéssé gurult s nem ritkán meglehetős nagy hömpölyeiből áll azon különböző kristályos pala-nemeknek, melyek a czikói palahegységet alkotják s bi¬ zonyára ebből behordattak. A mediterrán vonulat keleti részében, Som- kútpatak és a gaurai patak völgyterületén, m észben bővelkedő, csekély vastagságú övben végződik, melyben lithothamnium maradványok, bry- ozoák és a lajtamész-faeies egyéb kövület jei bőségesen fordulnak elő. A fekvőben lévő felső-mediterrán és fedőben következő congéria rétegek közt szármát rétegek bukkannak a felszínre hoszu sza¬ lagban, mely délről Beuedekfalva fölött kezdődik s onnan a hegység- külső lejtője mentén éjszakkelet felé húzódva, területem keleti szélét Csőit faluban haladja át, a gaurai völgy fenekét Törökfalva alsó végén éri el. A szármát rétegek ezen vonulata alsó részében homokos márga és mészpadok, felső részében pedig vékonyan rétegzett agyag uralko¬ dik, mindkettő közt audesittufa-fekvetek alárendelten fordulnak elő. E rétegcsoport szármát korát a benne sok helyen talált jellemző kövületek kétségtelenné teszik. Végre congéria rétegek képezik a határhegység előtt elte¬ rülő dombvidék legifjabb neogén lerakodásait. Az emeletnek alsó, a ha¬ tárhegység széle közelében a felszínre bukkanó része itt is — hasonló- 255 kép, mint a csatlakozó szilágyi öbölben — képlékeny agyagból áll, melyben ostrakoda-héjacskák igen általánosan elterjedvék, ezeken kivid itt -ott eardium, congéria, planorbis és egyéb maradványok, de általában csak ritkán fordulnak elő. Azonban ez idén ezen alsó congéria-rétegek- ben kövületekben gazdagabb leihelyre akadtam Kelencze mellett, hol meglehetős szép faunát gyűjtöttem belőlük. Feljebb homokos és agya¬ gos fekvetek váltakoznak, melyek kövületekben igen szegények. Terjedelmes diluvialis folyó lejtfokok terülnek el a neo- gén vidéken a Szamos völgy jobb oldala és a gaurai völgy közt, ezek folyó lerakodások typikus minőségét mutatják s alul durvásabb anyag¬ ból (többnyire quarzkavics), felül pedig sárga agyagból állanak. Meg kell említenem még tömeges quarzandesitnek kis előfordulásait is, melyre ff aurától délre, a Valia Untuluj vidékén akad¬ tam, hol csekély telérszerii tömegben hatolja át az eocén alsó tarka¬ agyagot és konglomerátokat. Ezen vidéken a felső mediterrán basonnemü tufái is meszire délfelé terülnek el az ó-harmadkori határbegység bel¬ seje felé, ennek magaslatain. RÖVID KÖZLEMÉNYEK. A promontori Duna-meder-kotras geológiai eredményei. (Előadva a in. földt. társ. 1881. évi deczember lió 7-én tart. szakülésén.) A promontori mederkotrások azon czélból történnek, hogy a meder a szükséges normálszelvényt nyerje el, melyre a víznek a soroksári ág elzárása után szüksége van, nehogy jégzajlás idején torlódás álljon elő a víz duzzasztásával a kavicszátonyokon. Ezen okból egy átlag 100™’ széles és O viz alatt 2-85 fenék mélységű eunette kikotrása a jelenlegi munkálatok feladata. Szumrák Pál ur által figyelmeztetve Hoszpotzky Alajos a felügyelő kir. mérnök szives meghívása folytán két ízben rándultam ki a kikotrott anyag lerakó helyeire a csepelszigeti partra, hol Hoszpotzky ur jelölte meg a különböző anyagok eredeti helyét. Az öszekötő vasúti Ilid alatt mintegy 1670 méterben van a kot¬ rás felső határa, itt l'90m mélységben 0’ alatt a kisczelli agyagra értek, mely lefelé 600 méternyi hoszaságban tart ; a Peeten Bronni May. elég gyakori héjai könyen felismerhetővé teszik ezen agyagot. A promontori révtől lefelé sárgásra elmálló belül kékes szürke, 256 igen csillámos homokkő, márgás homokkő és kavicsos homokkő keiül elő Kövületei a következők : Heterostegina sp. Anomia costata Broehe. Ostrea digitalina Düh. „ Gingensis Schlot. ,, Boblayi Desh. Pecten Malvinae Dub Teliina lacunosa Chem. Katica sp. Pyrula gránitéra Michl. Turritella sp. Balanus sp. Cinnamomum sp. levelek Panopaea Menardi Desh. Clypeaster sp. Ezen homokkő 02 — 050’"' átmérőjű gömbökben is előkerül, me¬ lyeket óriás konkreczióknak ismertem fel. Több helyről a révcsárda és Promontor közt egy lazább homokkő is kerül fel, mely telve van Pectunculus Ficbteli Desh. héjakkal, ugyan¬ ebben egy Cytberea pedemontana Ágas. liéjt is találtam. Mindez a promontori halmok éjszaki árkaiban feltárt alsó medi¬ terrán emelet rétegsorozatába való. A csepelszigeti Szt.-János szobor alatt a jobb part közelében a mészkő padjait 1*90—2*0 méterrel 0 alatt érte el a kotrógép; azok a Panopaea Menardi Desh. kőbelek, melyeket Hoszpotzky urnái láttam, innét valók; a második mediterrán emelet jelenlétét konstatálják ezek. Hogy Promontornál a szármát emelet az u. n. c e r i t b i u m mész padjai a dunamederben is megvannak, az régtől ismert dolog. A kotrás eredményéül kimondható tehát, hogy : az öszekötő bidtól kezdve Promontorig a budavidéki harmad- kori rétegek az oligocen kis-czelli tályagtól a ponti emeletig, az aqui- táni emelet kivételével, szabályos egymásra telepedésben a Duna med¬ rében megvannak. Hogy az aquitáni emelet vagyis a Pectunculus obovatus homokkő sem hiányzik a sorból, azt eleve jóhiszemüleg következtethetni. Hosz¬ potzky ur értesítése szerint ugyanis a lőpor-raktár és a révcsárda kö¬ zötti kotrás még csak a jövő év feladata lesz, az aquitáni emelet ho¬ mokja pedig ép itt várható. Érdekes tény az, hogy a budai hegység rétegei oly csekély mélységben, átlag 1*9 mélységben 0 alatt fordulnak már elő. A Duna erosiojának tulajdonítandó ez, mely ugylátszik — már a Gellért¬ hegytől kezdve — Promontorig szálban álló rétegekbe mélyeszti be medrét. Az előbb említett rétegeken a meder helyenkint nagyobb kavics¬ tömegeket rejt. Mig a mederben hömpölygő mai görgeteg a tojásuagy- ságot nem éri el, a kavics tömegek 2 — 3 köblábnyi tuskókat is adnak. A budai hegység kőzetein kivid a visegrádi trachyt és andesit adja ezen óriás kavicshoz a fő kontingenst. Quarzit és gueiss darabokat is láttam benne, melyek eredetét azonban találgatni nem merem. A nagy táskáknak csak élei vannak lesimitva Ezen kavics nem dunahordalék, egy abból előkerült Elephas primigenius medencze csont és fog ebben a diluviumra vall. Készséggel elfogadom ezen kőtuskók eredetére nézve azon lehető¬ séget, melyet Dr. Szabó József egyet, tanár ur előadásom discussiójá- ban kifejtett, t. i. hogy a kőtuskók a fenékjéggel kerültek a Duna felső részeiről a promoutori mederbe, hol azok mint mostkori letelepe¬ dések szerepelnek. Loczij Lajos. 1 Földt. Közi. IX. évi. 18 XI. Jahry. 1881. Nro 9— 12. FÖ LDTA XI K ÖZL ÖNY (GEOLOGISCHE MITTHEIL UXGEX) Classification macrographique des trachytes pár J. Szabó. (Présenté k la Société Géol. dans la séance du 7 dec. 1881.) Dans mes études géologiques et pétrographiques (les roches trachy- tiques je ])eux discerner trois phases : dans la premiere 11873) j'ai fait la classification d’aprcs le feldspath dominant, et je me suis convaineu, qu'il y a un rapport entre le feldspath et l'age relatif des diverses roches trachytiques : les trachytes ;i feldspath basique sont pilis récents, les trachytes á feldspath acide sont plus anciens.*) Dans la deuxiéme phase j’ai pris pour hasé l association minéralogique, et j’ai eu l’hcnneur de présenter ce résultat an premier congrés international géologiqne ;'i Paris (1878).** En prenant pour hasé au lieu du feldspath seul, le feldspath (deux et merne trois éspeces) et les autres minéraux dominants, j’ai distingué 5 ty]»es trachytiques. Cítte classification est caractérisée pár le rapport intimé, qui existe entre la composition minéralogique des éléments dominants, et la serié chro- nologique des diverses roches trachytiques appartenantes au mérne cycle d’éruption, elle posséde donc tous les caractéres d’nne classification d'un systeme natúréi. J’avrive h la troisiéme phase. 11 ságit ici d’une classification á l’usage immédiat du géologue sur piacé, sans avoir recours á la déterminatiou micrographique. Cette classification est basée sur tels raembres de l’associatiou minéralogique, qui sont macroseopiquement reconnaissables, et conséquemment c’est une classification qui peut étre nommée macrograhii] u e.rri:)‘ Tels minéraux sont le mica noir, l'au- *) „Trachyte eingetheilt nacli dem natürliclien System.11 Exposition tini versel le Vienne 1873. Une brocliure en allemaude et hongrois, suivie dime collection systématique des trachytes rangés d aprés le feldspath doininant. **) Sur la classification et la chronologie des roches éruptives tertiaires de la Hongrie. Paris 1880. Extráit du compte rendű sténographique du Congrés iuterna- tional de Géologie tenu a Paris du ‘29 au 31 aoűt et du 2 au 1- sept. 1878. **♦) Les principes de cette classification ont été communiqués á Bologne (1881 le 1 oct) dans une conférence ou j’ai expossé une collection systématique des trachytes de la Hongrie, counne aussi la carte géologique de Schemnit/, faite d’aprés la classification proposée. 259 gite, l’amphibole et des minéraux non colorés seulement le quartz. Le feldspath est exclus ; on eu dit antant que possible relativement a sa quantité, graudeur, eouleur, ses stries, són état vitreux fendillé iibreux on mérne ponceux, mais on ne le speciűe pás. Le résultat en est íme elassification plus générale, mais fai te dans le seus de la elassification systématique detaillée. Voyons la valeur chronologique des quatre minéraux que je viens d’énumérer. Le mica (ordinairement la biotite) est le minéral de la plus grande importance, il permet de fairé deux divisions: a) des trachytes non micassés, b) des trachytes micassés. Les trachytes micassés sout plus ancieus, les trachytes sans rnicas (dans les limites du mérne cycle d’éruption) sont plus récents. a) Trachytes sans mica. Les trachytes sans mica sont caractérisés presque toujonrs pár la présence de l’augite, qu’on y trouve souvent seul, mais aussi accom- pagné pár l’amphibole. Comme caraetére négatií on peut prendre l’absence du (juartz. D’aprés les caractéres extérieures de la masse, les trachytes non micassés sont pour la plupart uoirs on d’un gris foncé, compacts, d’une cassure plus on moins conchoide. Ce sout les andésites originaires des géologues. Dans leurs modifications on trouve des griinsteins, et des variétés d’une eouleur clair jusqu’ au blanc. Le tracbyte noir semi- vitreux de Beudant appartient toujours ici. Le tracbyte sans mica íraverse les trachytes micassés, sóit en forme d’une éruption en masse, sóit en forme d’un dyke. Ses dépöts sédimentaires contiennent quelquefois aussi des fragments des trachytes micassés, mais dans ce cas on trouve les fragments du tracbyte sans mica mieux conservés. Ou nommera le tracbyte sans mica en général tracbyte augitique. II est cepandant possible, que dans un certain terrain tracbytique le tracbyte á augite est si ricbe en ampbibole, qu’il n’est pás difficile de fairé les subdivisions j aa) tracbyte augitique, dc tracbyte sans mica j |)b) traehyte am|)Hbolk,ue. 11 y a des trachytes augitiques qui ne contiennent pás de l’ampbi- bole, mais il y a aussi des variétés, oú l’ampliibole commence á 18* apparaitre de sorté, qu’on peut discerner des variétés, dans lesquelles l’augite est dominant, et l'amphibole subordonné, mais l’amphibole peut devenir si abondant, que l’on nomruera le trachyte ampbibolique. Cette classe des traehytes contient outre I’ampbibole presque toujours aussi l’augite, mais il ne manque pás des variétés, dars lesquelles l’augite fait défaut. On connait des traehytes ampbiboliques contenauts des grenats rouges, mais le grenat est le pilis souvent associé aux traehytes micassés. Le trachyte augitique (augite-andésite) est plus réceut comme le trachyte ampbibolique (amphibole-andésite). En Hougrie l’áge pour les deux est célúi des dépöts de l'étage sarmatieu; les éruptious on com- meucées avee le trachyte ampbibolique, et űuies avec le trachyte augitique. h) Traehytes avec mica. Les traehytes micassés ont été toujours cousidérés qomme les vraís traehytes.* Les traehytes micassés sont caractérisés pár un graud uombre de minéraux associés, le mica noir les accompagne toujours dans les roches normales. Le mica n’est jamais absent dans la roche norma’e ; tandisque 9a peut arriver qu’il s’est décomposé ultérieurement ; dans cecas engénéral les roches ne sont plus dans un état normál. Le quartz peut étre absent ou présent. Les traehytes quartziféres appartienneut tous á la classe des traehytes micassés. Le quartz remplace donc la biotite dans les variétés on les minéraux noirs sont décomposés. L’amphibole est dans certaines variétés trés abondant, mais il peut fairé aussi défaut. L’augite n’est pár exclus, mais on le rencontre plus rarement que l’amphibole. Les traehytes á grenats appartienneut pour la plupart aux tra- chytes micassés. D’aprés les caractéres extérieures de la masse, les traehytes mi¬ cassés sont pour la plupart gris clairs, rarement foncés, ils sont poreux, présentant un aspect raboteux. 11 se trón ve dans la masse de ces roches le trachytisme beaucoup plus souvent développé que l’andésitisme. Les grands eristaux dans la pate leurs donnent une apparenee éminemmeut porphyrique. * Auparavant 011 avait nőmmé quelquefois le trachyte augitique dől éri te ou mérne basalte. Beudant Tavait nőmmé constamment trachyte porphvrique, il la pris, une on deux fois pour basalte, duquel en eftet 011 le peut quelquefois á pein distinguer macrographiquement 261 Dans la grande classe des trachytes micassés il est possible quelquefois de fairé des subdivisions sur piacé. Si on rencontre dans une certainc contrée des trachytes mieassés sans et avec du quartz on peut établir les dcux subdivisions : ad) Trachytes mieassés sans quartz, bb) „ „ quartziféres. Les trachytes sans quartz sont plus récents. Une suhdivision est aussi possible pár la présence ou absence de l’amphibole. a) Trachyte micassé amphibolique (3) „ ,, sans amphibole. Le trachyte micassé riche en amphibole est plus récent. Les rhyolitlies appartiennent quant á l’association minéralogique sans exception" á la classe des trachytes mieassés le plus souvent quartzi¬ féres. Les gTíinsteins se trouvent dans la classe des trachytes micas- sés aussi bien que dans la classe des trachytes non mieassés. Dans les rhyolitlies et dans les gTíinsteins, si dans une certaine loca- lité les minéraux noirs sout tel lement altérés, qu’on ne les peut plus reconnaitre, on peut se contenter de les nonnner rhyolithe ou grünstein trachytique d’aprés ce caractére d’aspect général. Les trachytes mieassés commeneent á apparaítre dansl’éocéne su- périeure. Dans leur tufs on trouve les nummulites (N. interme- dia d’Arch. ; N. Midii d’Arcli. ; et moins souvent N. garansensis Goly et Leym. prés de Budapest et ii N. -Kovácsi) et les autres foraminiféres de cet étage ;* tandis que dans les couehes num- mulitiques qui se trouvent andessous, les fragments trachytiques font défaut. Dans les étages supérieures on rencontre les tufs et con- glomérats du trachyte micassé sans discontinuité ; mais ce n’est que dans l’étage sarmatien oú le trachyte non micassé se trouve mélé aux fragments du trachyte micassé. Dans les dépöts sédimentaires tertiaires la présence des fragments trachytiques est donc importante, elle peut jouer parfois le rőle d’un fossil. Pár la présence d’un cailloux de trachyte augitique les étages plus anciens que le sarmatien sont exclus. Dans la présence simultanée du trachyte micassé et du trachyte non micassé, c’est le dernier qui détermine l’áge relatif de la couche. * D’aprés Hantken ce sont !es couches de Clavulina Szállói, et elles apparti- ennent á l’oligocéne iníérieur.) 262 Nomenclatu r e. La classification macrographique, que je viens de proposer, exige une nomeuclature correspondante. Cette nomenclature est eu apparence minéralogique, mais comme clle est en rapport intimé avec l’áge des diverses roclies trachytiques, elle est aussi géologique. Le géologue est guidé outre les minéraux macroscopiquement rconnaissables aussi pár la structure, pár la couleur, pár l’état normál ou mo difié. Le trachyte compaete (andésite) est en général plus jeune comme le trachyte moins compacte clair et plus ápre au toueher ; les rhyulithes appartiennent tonjours á un type plus ancien, qni a snbi rinflnence de l’actiou volcanique sous-marine exercée pár l’éruption d’nn trachyte plus basique. Dans la merne contrée, ou 011 recontre des rhyolithes, 1’ andésite plns récent se trouve en tont cas. La modification rhyolitique du trachyte le plus ancieu avait eu lien probablement pendant les temps divers des éruptions suivantes, de Iá vient que Inge des rhyolithes du trachyte micassé peut étre différent ; mérne il peut arriver qu’un degré de la modification rhyolitique est antérieur, tandis que 1,’état plus avancé ne s’est pás főnné que plus tárd, pendant des éruptions posté- rieures. La plupart des modifieations rhyolitiques est contemporaine avec le trachyte, qu’on y trouve en contact comme une masse éruptive. Dans les contrées, oű le trachyte micassé plus ancien n’était pás déraugé pár l’éruption du trachyte augitique, on ne rencontre pás la moindre trace d'une modification rhyolithique et ce membre de la famille des roches trachytiques peut ressembler avec sa structure fortement cristallisée le gránité, diorite ou syénite. Tel est le soidisant syénite prés de Sehem- nitz á Hodrusbánya, tel est aussi le trachyte micassé quartzifére dans le comitat de Krassó (Dognaeska, Moravicza). qui est á-peu-prés comme le premier, et c’est le cas aussi pour les trachytes micassés qnartziféres de Vlegyásza, pour lesquels Stache a introdnit le nőm de dacite. La classification macrographique fournit assez de moyens pour fairé des observations géologiques relativement á la superposition des types trachytiques dans leurs couches sédimentaires, et on peut sans diftículté réunir les roches trachytiques micassés et non mi¬ cassés afin de séparer dans la carte géologique l’un de l’autre comme des systémes individuels d’un terrain trachytique. Les classitícations antérieures ont été basées sur les caractéres extérieures de la masse. On a attribué á ces caractéres tonjours et avec raison une grande importance et on ne cessera jamais d’en fairé usage. Et distinguant un trachyte, un andésite, un rhyolithe, un griinstein, le 263 géolog'ue a dejá classitié la famille des roches trachyitiques. Mais est- celá une elassitieation, qui est en quelque rapport avec l’age. — Est-eelá une elassitieation qui nous permet de traiter les di verses roehes trachy- tiques comme des systémes selon leur ordre de superposition ? — Nou. - - II n’y a que la elassitieation basée sur 1’associatiou minéralogique, qui nous permet de fairé des subdivisions exprimantes en merne temps aussi la série chronologique. Dans la elassitieation dönt il s’agit, nous avons des termes pour ex primer l’assoeiation minéralogique; mais pour les caraetéres exté- rieures il fant mieux íixer le sens de quelques mots, qui ont subi pendant le développement de la pétrograpbie des cbangements notab- les dans leurs signitications. Pour exprimer les prineipales caraetéres extérieures de la masse des roehes traeliitiques, les géologues ont introduits les (piatre termes suivants : le tracbytisme (Ch. Sainte Claire Deville *) pour l’aspeet raboteux, qui a donné mérne naissance pár Hatiy au nőm de ces roehes ; l’an d és i t i s m e , pour exprimer le oaractére tout á ta:t opposé. Von Buch a introduit ee nőm pour désigner des roches compactes á grain fin des Andes. Abicb a employé ce terme pour les roches semblables dans la Caueasie, llauer et Stache et pilis tárd moi pour les roches du mérne aspect dans les grandes groupes trachytiques de la Hongrie. Le rhyolithe de Richthofen est un nőm colleetif pour les roches trachytiques, caractérisées pár l’intluence postérieure de la hanté tem- pérature et de quelques agents exeryants leur inlluence dans les procé- dés volcaniques sousmarins. On a entin nőmmé griinstein un cer- tain trachvte, dönt la couleur est devenue verte, et qui est en mérne temps minéralisé, pour se préter á l’exploitation miniére. Dans les contrées ou le traehyte est deveune pareillement verte (pár suite d’une altération des minéraux noirs magnésiféres en une substance chloritique) mais saus étre en mérne temps minéralisé, on n’a presque jamais nőmmé en Hon¬ grie le traehyte griinstein. C’est donc un nőm introduit pár le mineur. On a substitué á ces 4 termes plus tárd des sens purement p é t- rogr a p h i q u e s , en nommant t r a e h y t e seulement les roehes ca¬ ractérisées pár la présence d’orthose et pár 1’absence du quartz. On a nőmmé andésites des trachytes á plagioclase. Le rhyolithe n’est que le traehyte á orthose quartzifére, dönt liparite est un synonime. Entin on a voulu donner un certaiu caractére constant an griinstein appelé propylite, en lui attribuant le plus grand age dans la série des roches trachytiques. *) Sur le tracbytisme des roches. Comptes rendus. 1809. 1. p. in. 264 Nous devons dans nos études des roches cristallines éruptives tous nos résuUats présents aux études pétrographiques ; mais pour exprimer les résultats obtenus, fant il saerifier des noms, qui ont eu jusqu’alors un sens tout a fait différent ? — On peut demander: dans la descrip- tion géologique d’une certaine contrée a-t-on encore besoin des termes introduit pár des géologues dans le sens originaire ou non? Moi, j’ai commencé mes études géologiques a vaut la naissance de la pétrographie moderné, mais je rue suis livré dés sa naissance á des recherches sur ce cbamp de sorté, que j’ai fait dans chaque phase de la jeune Science inéstimable des éfudes pétrographiques et géologiques combinées, et il étáit toujours ma conviction, que les résultats précieux de la pétrographie exigent une certaine terminologie, mais que les ter¬ mes introduits pour exprimer les caractéres extérieures de la masse n’ont rien perdu de leur nécessité, et conséquemment qu’il n’était pás motivé, de donner aux termes de trachyte et d’andésine un sens pure- ment pétrographique, dönt le géologue sur placc ne peut fairé aucune usage. Je crois donc, qu’il fant rendre au geologue les noms introduits pár lui et les employer dans leurs sens originaire. Le terme de tra¬ chyte est le nőm de famille pour les roches feldspatiques érup¬ tives tertiaires ne contenant pás l’olivine essentiellement. Le caractére extérieure le plus tranchant dans la pluspart de ses membres est l’ápreté au toucher et l’état presque toujours vitreux du feldspatlu En prenant cela pour base de classilication on peut se bien eonvaincre, que ce caractére se trouve dans des roches trachytiques ayant une association minéralogique bien différente. 11 y a donc des vrais trachytes á orthose et des vrais trachytes á plagioclase. Dans la description géologique du terrain trachytique de la Hongrie les géologues ont introduit le terme „echter Trachyt'1 pour désigner le tra¬ chyte typique, ce sont des trachytes ayant le mérne aspect extérieure sóit pár la structure, sóit pár la richesse des minéraux macroscopiques, sóit entin pár la couleur, comme les trachytes du Rhin ou d’Auvergne, pour lesquels ce nőm fut jadis introduit, d’aprés lesquels Beudant avait importé ce nőm cn Hongrie, et aprés qui les géologues se sont servi de ce nőm plus d’un demi siécle. On en cite comme exemple pour les ,, echter Tracbyt“ le trachyte de Déva, de Visegrád, et pourtaut les trachytes de ces localités sont des trachytes dönt le feldspath est l’andésine. II y a donc une confusion, qui dóit cesser. D’autre part il y a (quoique rarement) aussi des trachytes k orthose dönt la couleur est nőire, la structure compacte, le graiu fin, alors qui ont l’aspect d’un andésite pour le géologue, mais qui sont des trachytes pour le pétrographe. 265 Je propose donc de nommer le trachyte contenant du quartz simplement : trachyte á quartz (ou quartzifére), au lieu de liparite, rhy- olithe, dacite. Dans íme étude micrographique on spéciiie le feldspath, et alors on ajoute són nőni minéralogique. Les noms des types trachyti- ques deviennent composés, mais clairs („brevis esse volo, obscurus fio“), et en páviánt des trachytes étudiés avec le détail néeessaire, on verra, que c’est le feklspatb dominant, qui caractérise le mieux les divevs types, alors le nőm du feldspath ajouté au nőm trachyte suffit daus le texte p. e. trachyte á ladrador, trachyte ii anorthite, etc. II y a encore un mot qui dóit étre soumis á la critique, c’est le sanidine. L’état vitreux est, comme nous savons aujourd’hui, commun á toute la série des feldspatlis contenus dans les trachytes, et comme le géologue n’a pás des moyens de reconnattre sur piacé, si le feldspath vitreux est potassique soudique ou ealcique, il \ aut mieux d’abandonner les termes sanidine, microtiue, et de fairé usage des noms minéralogiques en ajoutant dans la description, que le feldspath spécidé est vitreux, feudillé, ou mérne íibreux, ce qui exprime les divers degrés de la modiíication sanidinique. Four les grands terraios trachytiques la classiiication macro- graphique peut étre bien employée, et elle suffit seule. Pour les buttes isolées l’étude micrographique n’a aueuae diffieulté. Elle devient nécessaire- aussi dans des grands terrains, quand il s’agit d’une masse irruptive, ou d’un dyke, qui s’est fait jour á travers d’un trachyte. Les dykes peuvent appartenir au mérne type trachytique ou á un type différeut. Dans ce dernier cas gá sera toujours un type plus basique. Au contact des deux types différents il y a dans beaueoup de cas des phénoménes de contact, un mélaoge des types, et l’étude micrographique nous fait voir une téllé association des minéraux, qui ne correspondent pás aux types des trachytes, que je vai comnnmiquer en bas. C’est le devoir du géologue de juger chaque fois, lequel de ces types prend un part actif dans la íormation de la rocbe ; mais aussi le pétrographe peut se convaincre pour la plupart d’aprés l’état de conserva- tion des parties constitutives ; ainsi pár exemple parrni des feldspatlis ceux dönt la törnie cristalline est conscrvée, appartiennent a un trachyte plus récent, tandis que les individus feldspathiques arrondis appartiennent au trachyte ancien Si l’augite est bien conservé, tandis que l’ampbibole est encadré pár des grains de magnétite, ou si le cristal est brisé en deux parties, il appartient a l’association minéralogique d’un type ancien. Le géologue, qui fait des études sur piacé avec des roches dója préalablement étudiées pétrographiquemeng sera convaincu, que le 266 mélange dcs types est localisé au contact, tandis que daus la grande masse des moutagnes les types se trouvent constants. Voyons les principes de ma classification basée sur l’assoeiatiou des minéraux dominants, dans leur applieation aux divers groiips tra- chytiques de la Hongrie. La contrée de Schemuitz est éminemmeut trachytique, 011 y peut discerner d’aprés la classification macrographique a) des trachytes a u- g i t i . n. t. V. flg. 2. 3. Dieses Blatt ist in beiden Abdriicken erkalten, abe" wakrend dér Fossifilisirung so zusammengesckrumpft. dass eiuige Secundarnerveu dér oberen Blattflacke ausserst gequollen ersckeinen und nur die von dicsem meckaniscken Eingriffe unberükrt gebliebenen zeigen, dass sie urspriinglick fein gewesen sind. Die Versckiebung dér Blatttlaeke ist besonders am Gegendruck (Fig. 3) bemerkbar ; denn selbst die Blatt- form zeigt sick verán dér t, die Runzeln sind deutliek bemerkbar, welck’ letztere Ersckeinung aber in dér Abbilduug wieder zu gébén wolil nickt notkwendig ist. Die Fönn des Blattes ist verkekrt-eiförmig ; dér Hauptnerv stark und in gerader Ricktung - — siek dabei immer mekr verdünnend- in die Blattspitze auslauíend ; zu seinen beiden Seiten entspringen unter spitzem Mrinkel 7 sckwaeke Secundarnerveu, die sick dem Blattraude betrackt- lick nakern ; aber dórt umbiegen und sick mit einander verbiudeu. 278 Dér Vereinigungswinkel ist wieder von einem feinen Bogén umfangen; die fernere Nervatur ist aber im Allgemeiuen schwer zn erkennen. Ain Gegendruck zeigt sich eiu Tertiárnerv, welcher die Secundárnerven schief überbrítckt. Ich betrachte dieses Blatt vorlaufig als zu den Anaeardiaeeen gebörig und mit Riicksicht auf Ettingshausen’ s „Blattskelette dér Diko- tyledonenu, welclies Werk alléin mir hier zűr Verfligung steht, ware Rhus villosa L. (I. e. t. LXXII. Fig. 4; t. LXXIII, Fig. 1. p. 178.) jene Art, welcbe. in Vergleich zn stellen ware Demzufolge ware aueh unser Blatt nur das Theilstück eines dreizaliligen Blattes. Unter den bisher besehriebenen fossilen Arten könnte Rhus obovata Etting.sh. und Rhus antilopum Ung. in Betracht gezogeu werden. Erstere wurde von Unger unter den Namen Echitonium obovatum (et. Sylloge pl. foss III. p 18. t. V. lig. 13, 14) besehrieben; aber von v. Ettinghausen3 * 5 *) unter Hinweis auf Rhus laevigata L. aus Siidafrika1’) ; Rhus tomentosa L.7) und Rhus villosa L.8) ebenfalls als das Theil- blattchen eiuer Rhus- Art angesprochen. Dasselbe gehört dér fossilen Flóra von Radoboj au und unterscheidet sich von unserem Blatté nur durcb die geringere Grösse und die ausgerandete Spitze. Rhus antilopum, welches Unger auf Kumi fand9) und ebenfalls nur bedingungsweise zum Genus Rhus stellte, erinnert in seiner Form mehr an unser Blatt ; ist aber bedeutend kleiner. Aus A. Engler’s Arbeit erfahren wir, eláss die fossilen Rlms-Blatter iiberhaupt noeh dér sicheren Grundlage entbehren.10) Dicsér ausgezeieh- nete Forscher behauptet, dass die Entscheidung elessen , ob ein Blatt zu Rhus oder iiberhaupt zu den Anaeardiaeeen gehöre, sich sehr leicht entscheiden lasse, sobald wír den Blattstangel anatomisch untersuchen könneu ; dies ist aber bekanntlich bei den fossilen Blattéra unmeig- lich und es bleibt selbst dann, wenn zwisehen einem lebenden den Anaeardiaeeen angehörigen und einem fossilen Blatté die Aehnlichkeit noeh so gross ist, die Bestimmung immer zweifelhaft. Engler weist 3) Beitriige z. Kenut. d. foss. Flóra v. Radoboj, Sitzgsb. d. k. k. Akad. d. W. LXI. p. 852. 6) Ettingshausen, Blattskelette d. Dik. p. 177. fig. 179. 7) 1. c. t. 75; fig. 7. 8) 1. c. t. 72. fig. 4. 9) Die foss. FI. v. Kumi. Denkschr. d. k. k. Ak. d. W. XXVIII. p. 79. t. XIV. fig. 16. 10) Ueber d. morphol. Verhaltnisse u. die geogr. Verbreitung. d. Gttg. Rhus et.e. Bot. Jahrb. f. syst. Pflanzengesch. u. Pflanzengeogr. I. p. 413—416. 19 274 ferner nach, (láss von dcu 55 hei Sohimper13) aufgezáklten fossilen Rlius-Arten 1 1 gegemvártig lebenden Bhusblattern überliaupt nicht áhnlich sind ; far 42 ist es überliaupt, zweiíelhaft , ob sie dér Fauiilie dér Anacardiaeeen angehören. — Nádi den palaeontologischen Fntersu- ehungen trat Rhus schon in dér Kreide mit Rkiis cretaceum Heer auf; fungirt aber mit dér grössten Zakl seiner Arten erst im Miocén. Reisenolizen aus Java. von L. von búm. (Tafel Nr. IV.) ( Vorgetragen in dér Fachsitzung dér ung. geol. Ges. am 5. Januar 1881.) Gráf Béla Széchenyi túlírté seine Expedition nicht auí dem kiir- zesten Weg nach China, auf dessen westlicheu Granzeu die uubekann- ten Gegenden aufzusuchen den Zweek unserer Reise bildete. A ni dér Seereise, welche uns bis an die Gestade des gelben Meeres brachte, t.raten wir öfters an’s Bánd. .Tede Landuug führte neue Bilder vor un, sere Augen ; aber keines von diesen iibertraf jene angenehmen und genussreiehen Tagé, welche die Insel Java uns darbot. Ich konute mit Gt. Széchenyi nur drei Wochen aut Java verwei- len; das \ Ven ige aber, was ich in dicsér Zeit zwischen den Vulkánén Central-Javas beobachtete, erseheint mi r sclion deshalb dér Mittlieilung wert.h, weil die mehr delin 50 Vulkáné dér íusel zum grössten fiiéi 1 aux solchem Matériái anfgebaut sind, wie die Traehytberge fngarns. Am 5-ten April Ly aus folgten wie Nebelbilder rascb nacheiuander die Kegel : Slamat, Sindoro, Sumbing, Ungaran und Merbabu, welche die Vulkangruppe Centraljavas bildeu. Taf. IV, íig. 1, gibt die Umrisse dieser Vulkáné in eiuem aus dér Rbede von Semarang aufgenoramenen Panorama. x) Dér Slamat (3426 m.), nocb mit Fumarolenwolken aut sciner Spitze, erhebt sicb aus dér Ebene von Pekalongan, an seinem Fusse verflaeht sicb das Dieng-Gebirge, welclies nacb Osten in einem mit Urwald bedecktem Plateau culminirt ; mán würde aus den Formen nícht auf das viilkaniscbe Matériái schliessen, woraus das Gebirg be- steht, nocb weniger aber vermutben, dass nocb öltene Krátere im Dieng existiren, welcbe Fumarolen und Solfataren besitzen und nocb im ge genwartigen Jabrhuudert Eruptionen gaben. Dem Strandé zu daebt sicb dér Dieng stufenförmig ab. Zwi seben den Stadtcben Jubacb und Kendal ist die lvüste búgéiig, hier ziebt sicb parallel dér Straudlinie eme mit Sawabfeldern 2) bedekte Terrasse, von welcber sicb die Bácbe in Cascaden auf den scbmalen, flacben Küstensaum berabstürzen. In dér östlichen Nachbarscbaft des Dieng- gebirges ei'beben stolz ibre Gipfel die Vulkauzwillinge Sindoro (3145 m.) und Sumbing (3336 m). Die Hollandéi- babén diese sebr zutreffend „De twe gebroeders“ genannt. Beide ruben, dér erste seit 1818, der Sumbing seit Menscbengedenkeu. Im Jabre 1838 traf Jungbubn 3) nur auf scbwacbe Fumarolen in ibren Gipfelkratern. lm Osten scbliesst dér Merbabu (3115 m.) die Vulkanreibe ab ; die Dampíwolken, welcbe sicb iiber seinen Gipfel erbebeu, gebören nicbt ibm, soudern dem mit 308 Meter niedrigeren Merapi an, dér durcb den Merbabu vollkommeu verdeckt ist. Den Zwiscbenraum von Merbabu bis Sumbing nimmt ganz im Vordergrund die abgernndete Klippé des Ungaran ein. Diesel- rubt ebeníalls sebon seit lángé, und ist bis zum Gipfel beivaldet, besitzt aber nocb in seinen Spalten Solfataren. Trotz dér Bewaldung bemerkt mán die tiefen und stark gegliederten Tbalfurchen an den Abbangen. Dér kable Sumbing und Sindoro bingegen erbeben ibre Kegel mit wunderbar regelmassigen Umrissliuien. Jene tiefen Kliifte, welcbe fást am Gipfel beginnend, nacb abwarts immer tiefer werden, stören die Regelmassigkeit dér Kegel nur wenig, da zwischen den ausstrablenden Kliifteu glatte Abbange Hegen. Jungbubn’s sebarfer ‘) Die Grundlinie dér panoramischen Skízze representirt eine 137 Kilom. lángé Küstenstrecke welcbe von dem Standpunkte im Meridián des Merbabu nahezu in eiiiem Schwinkel von 90° érsekién. 0 Sawah — terrassirte Keisfelder. 2) Fr. Jungliuhn, Java, seine (testált, Pflanzendecke und innere Bauart. Cber- setzt von J. K. Hasskarl 1854. Bd. 2. p. 241. 243. 19* Blick erkanute in dicsen Schliiiiden dic Arbeit dcr Ei’osion sclion darnals, als noek die Theorie dér Erhebungs-Krater dic Lehrc itber Vulkanismus beherrsckte und dic KlLifte als Spalten angesekeu wurden, welche enstanden sind, als die unterirdischen Krafte bei vnlkanischen Ausbriichen die Erdkruste zu cincin Ív egei erbob. In Semarang gelandet, eilte ich mit deni náchsten Eisenbahnzug bis zűr Endstation Ambarava, von dicsem Őrt gelangte mán mit Wagen nacli Magdalig in dér Provinz Kadu. Dórt im Mittelpunkt eines von fünf Vulkánén gebildetcn Halbkreises holfte ich erfolgreicbe Ausfliige auí die Vulkáné ausfiihren zu kőimen und verspracb mir viel von den Erfabrungen, dic icb sammeln werde. Ich tauschte mieb ; in dér kurzen, sicb nur auí 10 Tagé belauíenden Zeit, die mir zu Gebote stand, biu- derten mieb dic taglichen l’latzregen in dér Ausflihrung dér geplanteu Excursioncn. Audi jene wiirdevollen Umstandlichkeiten, womit dér Európáéi- im Üstén umgeben wird, decimirten meine Zeit; so dass icb meiuen llauptplan dic Resultate dcr letzten (1872) Eruption des -\íera[ii einigermassen zn studiren — niebt zűr Ausfitbrung bringen konnte , und idi mit einer Besteiguug des Merapigipfels mieb begnii- gen musste. Dazu kain noeb als naebtrágliehe Fatalitat, dass meine Sammlungen von Java sammtlich verloren gingen. Deshalb besebranken sicb die vorliegenden Mittbeilungen nur auf jene Hiicbtigen Notizen, welche ich an ( )rt und 8 telié aufzeichnete. Die Eisenbalm von Central-.Java hat Semarang zűr Kopfstation, die Hauptstrecke geht ílbei Surekarta bis Djokjokarta, wahrend eine Zweigbabn von Kedung das Militar-Sanitarium Ambara'a damit ver- bindet. Die Baba durebsebneidet die sumplige Alluvialebene, welebe den Gezeiten kamu entrissen ist ; Mangroven-Gebiiscbe und eine stamm- lose Zwergpalme (Nipa íructicaus) erbeben sicb aus dem fcucbten Seblamm, dazwischen bieten die 0-30 — 0'40 m. hőben Erdschlotte dér Brachiuren-Wohnungen eineu interessanten Anbliek. Bei Tanggung nii bért síeli die Bálin dem ersten Hiigel, in welcbem ein Steinhrucb die Bausteine dér Wellenbrecher liefert ; diese bes eben aus cinem gelblicben foraminiíerenreiehen Grobkalk , weleher nacli Martin’s ]) endgültigen Tbitersuehungen dér Miocen-Periode angebört. Hinter dcr Station steigt die Bálin zwisehen hiigeligem Terrain aufwarts. Dic Einsebnitte liegen in einem sebr einförmigen Scbicbtenkomplex, wel- cber aus dér Wechsellagerung von grauem Hergel, Scliiefer, sandigen, mit Calcitadern durchgezogenen Kalksteinen bestebt. Diese Scbiebten, welche im Allgemeinen steil nacli Síiden fallen, sind nacli dem petro- *) Neues Jahrbuch t'. Min. etc. 1S79. p. 557. u. 850. 1881. II. p. 218. 277 graphi, seben Habitus als Fiysch zu bezeichuen, sobald wir von dérén Altersverhaltnissen ganz abseben.1) Bis zu dér Station Tempurau lauft die Baba aut' dér Plattform eines niedrigen Blateaus iiber die Scbicbtenköpíe des Flysebes hinweg, in welcbem die Wildbacbe tiefe Wasserlaufe einscbneiden. Wo die waldbedeckten Bergrüeken gégén den Fngaran síeli erbeben, iiberlagert aucb die Sedimente cin vulkauisches Matéria! (Taf. IV, Fig. 5.) Von bier aus liegen die Bábuéin, scbnitte in Tracbyt-tuff- und Tr. Conglo- meratscbicbten ; aucb kleinere Trachytstöcke wurdcn durchgescbnitten, diese sind mit einer Riesenbreccie urageben. Umnittelbar vor dér Station Tuntaug birgt dér- Babneinschnitt deu grössten Aufscbluss dér anstebenden unveranderten Trachytgesteme, welcbe icb aut Java seben konnte, wo die Iippige Vegetation und die tiefgebende Zersetzung- die Arbeit des Geologen ungemein ersebweren. Dér Tracbyt von Tuntaug ist ein dunkelgraues, feinkörnig poroses Gestein, in den Hoblraumen mit Hyalith ; wabrscbeinlicb ein Amphibol-Andesit. Offenbar durebsebneidet liier die Baba einen altén Lavastrom des Fngaran. Nordwestlich von dér Station Tuntaug erbeben síeli am Fusse dieses Vulkans mebrere gloekcnförmige I Bigéi, welcbe scbon von Semarang aus sicbtbar sind (Siche Fig. 1 unterhalb dér Aufscbrift Ambarava). Das Gestein des Eisenbabn-Einscbníttes stebt mit dicsen Seiteneruptionen des Ungaran wabrscbeinlicb im Zusammenbang. Oberbítlb Tuntaug bűdet ein niedriger Riicken vöm Fngaran bis zum Merbabu einen Querriegel , binter welcbem die kesseiförmige Tbalerweitung von Ambarava liegt. Die Bábu íolgt in starken Stei- gungen dem Elüss Tuntaug, dessen Flutben sebaumend in einen Scblucb- tentbal die aus Tulf und Conglomcraten aufgebaute balbkreisförmige Htigelreihe unterhalb Ambarava durcbbrecben. Einmal aut' dér Tlialebene (450 m.) dér Stadt angelaugt, la uit d:e Bálin borizontal, zűr Zeit meiues Besucbes stampíte dér Zug bis zűr Axe dér Rader im Regenwasser, welches síeli an den niedriege Stelleu des Tbalbodens zu einen See ansammelte ; nur langsam ist dér Tuu- tang im Standé die Tkalebene von Ambarava nacb Regengüssen zu drainiren, zum Beweis dass die Schlucht, dureb welcbe das statttíndet, durcb die Erosionswirkung des Flusses noeh nicbt geniigend vettieft wurde. 2) Ganz ahnlich aussehemte Scliicliten beobachtete icli im neuen Hafen von Singapore; dórt ruhen sie auf Gránit und faltén steil nach S. W. Es ist walirschein- lich dass die hollándische Geologen nach den petrographischen Analogien mit dem alpinen Fiysch diese Schichten als tertiare bezeichneten. Schneider Geolog. Uebcr- sicht iib. den holland. -ostind. Archipeld J. d. g. R. Wien 187Ö. lld 26. p. 126—127. 278 Nach diesen falit es mir nicht schwer die Erklarung des Tkalkessels von Ambarava zu gébén, welcher beim ersten Anblike wakrscbeinlich bei jeden die Vermutbung eines Einsturzkraters erweeken wird. Naeh meiner Auffassung ist die •wahrseheinliche Erklarung ílir die Enstebung dér Ebene bei Ambarava in jener Aufstauung des Flusses zu einem See zu suchen, welcbe die Lavaergüsse des Ungaran verursachten, als Sil bis zu den Abbangen des Merbabn flossen und östlicb von dem Zwi- scbensattel dér beiden Vulkáné einen 80 M. bobén Querdamm aufbau- ten, hinler welcbem nocb jetzt eine sumpfige Ebene liegt, auf welcber sich die Gewasser dér tropischen Regengüsse zu einem temporarem See ansammeln.1) Über das Moor, welcbes die Mitte dér Ebene einuimmt und auí welcbem Scblammeruptionen stattfinden, gab .Tungbubn eine tréfliébe Beschreibung zugleicb mit dér Erklarung diesel* nicbtvulkaniscbeu Schlammvnlkane2). Ambarava bat neben den Barakkén auch eine Festung (Vesting Willem I.) dérén Bastionen aber die Erdbeben dér 50-er Jahren bau- fallig gemacbt babén. Von Ambarava fübrt eine übermássig stcile, aber pracbtig erbaltene Strasse über den (350 M. bobén Zwiscbensattel des Ungaran und Merbabu nach Magelang. Dichte Walder bedecken den Sattel und die Ahbange bis liocb binauf am Merbabu und bis zum Gipíel den Ungaran. Das Gestein dér Berge ist nur in den AVasserlaufen aufge- scblossen, iiberall sind Andesite, dessen Tutié und Riesenbreccien sicht- bar, welcbe allé zum ÜDgaran gebören. Gégén Ambarava neigen síeli diese steil, jenseits des Sattels verflachen sicb die Lava- und Tufif- Banke sebr flacb gégén die Beckenmitte, wo die Hauptstadt dér Pro- vinz Kadu eine Seehöhe von 400 M. einnimmt. Magelang liegt zwiscben den tiefeingeschnittenen Fliissen Progo und Ellő. Dér Bódén dér ganzen Provinz Kadu bestebt aus vulkaniscbem Matériái, welcbes in gleichmassig geneigtem Abbangen von den fiinf Kegeln Sumbing, Sindoro, Ungaran, Merbabu und Merapi herabfloss. Magelang steht auf wenig geneigten Lava- and Tufflagen, welcbe sicb continuirlicb bis auí den Ungaran binauf verfolgen lassen. Aufschlüsse sind nur au den Uíer- wanden dér Fiüsse zu finden. In jener Terrassenwand des Progo über welcbe sicb dér Garten des europaiscber Residenten mit einer wunder- 0 Unser geehrtes Mitglied Herr Dr. Posevvitz, elei- sich als Vilitairartzt auf den Hollándisch-Indischen Colonien authalt, gab eine andere Erklarung fiir die Entstebung dér kreistörinigen Thalebene von Ambarava; (Földt. Ért. 1881. Nr. 1. p. 14) betont aber gleichfalls dass jene nicht, als Kraterbodeu anzusehen sei. -) 1. c Bd. II. p. 262. 279 bar schöner Aussicbt auí den kahlcn und tiefgerippten Sumbing erhebt, traí ich auí ein ahuliches Gestein, wie inr Einschnitt von Tuntang ; in den Blasenraumen war hier Natrolith und Calcit zu erkennen, wabrend im Sande des Flusses sich Magnetit in grosser Menge vortiind. Das Beeken, welclies von drei Sciten durcli die erwabnten Vulkáné umgranzt wird, i.st, nacb Süden offen und nacb diesel- Riebtung bin nehrnen aueh die Kiüsse ibren Lauf. Wo dér Progo-Fluss die Ellő aufnimmt, durcbbriclit er auí dér siidlicben Grenze von Kadu das nicbt- vulkaniscbe Sedi mentgebirge, welclies lengs dér Südkiiste Javassicb dabin- ziebt. Bis zu einer Meeresbühe von 1500 — 1600 M. isi das Land rings- umber iiberall mit Reis-, Baumwolle-, Zukkerrobr-, Kaffee- und Pfeíier- Planíagen bebauí ; die Landscbaíí wird durcb die endloseu Horizontallinien dér lleisterrassen ebarakterisirt, dérén Einförmigkeit die dazwiscben zerstreuten Kokusnussbaine angenebui unterbrecben ; jeder von dicsen birgt unter seinem Scbatten cin kleines Dörfcben dér Eingeborencn. Den Bódén bibiét im Norden dér Provinz ein gelblicb-rother Lebm, welclier nacb untén allmablig in eiue löcberige, gesteinsbrockeubaltige íeste Erde und dann in die Audesit-Laven übergebt; ganz auí gleiebe Weise, wie das z. I!. in den Tracbytbergen dér Szt.-Endre-Visegrader Gegend an vieicn Stellen dér Kall ist. Hier in Kadu bat sieb dér Kulturboden augenscbeiulicb aus dér Zersetzuuji; des subaörischen vul- kaniscben Gesteinsmatcriales góbiidét. Dér unglaublioben Productions- íabigkeit ibres Bodens, welclier jabrlieb eine dreifacbe Reisernte abwirfí verdankt die Provinz ibren Ruf als die reicbste und böebstbevölkerte auí ganz Java, dérén Krwalder sebon vor dér Ankuufí dér KLdlánder dem Ackerbau weiclien mussten. Die Umgebuug von Magelang bestebt aus nabezu borizontalen Lava- und Tuffscbicbten, aus welchen am Siidende dér Síadt ein ruuder Hiigel sieb erbebí : dér Berg Tidar, welcber in dér Mytbologie dér Javaner dér Mittelpunkt dér lns.1 und dér Köpi jenes Nagels isi, mittelst welcber sic an die Weltscli i be befestigt wurde. An dér west- licben Seite des Tidar sammelte icb aus cinem losen Tuffe gute Pyroxen- krystalle, von dér gewöbnliebsten Korm ooP, ooPcxj, P. Siidlicb von Magelang bedeekte die Oberlbicbc die kamu veriinderte Asebe und (’er Grus dér Merapieruptionen, und deswegen ist aucli b i er dér Landbau weniger ergiebig, als im nördlichen l'beil dér Provinz. Am 10. April besucbte icb dic beriibmte Ruine des B u r u - b u d o r, ein Denkmal des Budbismus auf Java aus dem 9-ten Jahrbundert, welche aus einern glasigem Amphibol-Tracbyt gebaut wurde ; das an- stehende Gestein am reehten Ufer des Progo bei dér Überfahrt zu den Ruiuen glaubte icb túr einen-Amiibibol-Sanidin Traebyt zu balten durfen. 280 Endlich am 11-ten Aprilkonnte ich den Ausfiug auí den Merapi aus- íuhren, dér Resident von Kadu stellte mir auí liberalster Weise ein Ponuy zűr Vevfügung mit dér Berechtigung, dieses auf den Relaisstationen gégén frische Thiere austauschen zu können, und ordnete Fiihrer, welche mich bis zu Selo am Sattel zwischen Merbabu und Merapi, begleiten verj)flichtet waren. Etwa in 7 Paal x) Entfernung sltdlicb von Magelang verliessen wir die Cbaussee, welche nacb Djokjokarta fiihrt und schlugen eine östliche Richtung gégén den Merapi ein. Dér Weg folgte dem Laufe eines Bacbes, dér vöm Zwisckensattel des Merapi und Merbabu herabeilt und die Wasserfaden dér westlicken KRlíte beider Vulkáné in sick aufnimmt. Gleich beim Verlassen dér Strasse gingen wir zwischen riesigen Trachytblöcken dabin, diese gehören zu kehiem Lavastrom, sondern sind die Überbleibsel dér Scklarumfiuth, welche naeli dér Eruption in 1872 am 15-teu April vöm Merapi-Krater ausging und naek 6 Tagén die Strasse erreiehte; etvvas weiter uach Síiden verstopfte die Sclilammmasse die hocbgewölbte Strassenbriicke dér vereinigten Wasser des Káli Pabilan und Káli Apu und riss seitlieh dér Briicke ein neues Bett durch die Strasse. Seither spülten die tropisehen Regen alles íeinere Matéria! um die grösseren Blöcke weg, welche jetzt íréi daliegen. Dér Reitweg gebt fortwahrend zwischen Kaffee- und BaumwoU- Ptlanzungen und erreicht bei Batung-Telumpung jenen Graben, welcher den Schlammsírom im Jabre 1872 berabbeíörderte. Wir mussten den Graben öfters iiberschreiten bis nach Zuriicklegung einer Strecke von 25 Kilm. dér Őrt Selo in einer Seehöhe von 1585 M. am Zwisckcn- sattel des Merbabu und Merapi erreicht wurde. Dér Weg stieg immer nach dér grö sten Neigung des Merapi kegels, dessen B sekungswinkel untén 1°, weiter nach oben 2° und 3° maass. Dér Bach Káli Pabilan fliesst zwischen den 30 — 40 M. liohen verticalen Uíera seines Bettes. Diese bestehen aus Tuff und vulkauischen Conglomeratschichten, welche sich mit dér Obertíacke parallel ueigen. Die Tuftbanke — offeubar aus den Aschenregen entstauden - bestehen stellenweise aus einem sehr íeinen Matéria! und gleickeu jener Abiri- etat dér ungarischen Trachyttuffe, welche Herr Bergrath Stur nach dér siebenbíirgischen Volksbezeichnung Pállá genannt hat, vollkommen. Diesel1 Trachyttuff schliesst die verkohlt n Stamme dér javauesiseken Baumíarre (Asophila sp.) und andere erkennbare PHanzenreste in sich. ) Eiue jav. Paal ist gleich 1'5 Kilm. 281 Die Congiomerat- und Breccienbanke sind sichcr die erhárteten Strörae dér Scblam in Ilidben. Die Tuff- und Conglomeraten-Schichten dér ungariscben Trachyt- gebirge babén an vielen Stellen eine frappante Ábnlicbkeit mit diesen subaerisch gebildeten Straten des Merapi, es ist daber wahrscheinlick, dass jene aucb subaerische Gebilde sind. Dér Őrt Selo — scbon im Gebiet dér Provinz Surekarta — ist die Residenz eines Demang — d. b. eines einbeimisehen District- beamten. Dér Resident v n Selo (Surekarta) hat kiér auí dem nahezu 1500 M. bob n Sattel eine Sommerwohnung umgeben von einem Garteu, in welcbem europaisebe Bilimen und Gemiise gedeiben. Dér Őrt liegt am Siidfuss des M rbabu, zwiseben den Klüften des Merapi, welebe aucb die rasenbedeckte Graben des Mirháim entwassern. Allé diese Kiülte, welebe den Weg sebr bescbwei'lich, ja in dér Kegenzeit selbst unsieber maeb n, siód die Yerzweigungen des Káli Pabilan; diese leieken liinauf bis znm Kraterrand des Vulkans und fiibren die Na mén Blon- keng, Apu, Djuwe u. s. w. Zwiseben dieseu Kltiíten sind die Seiten des Kegels noeli glatt und die Kluftwáude zeigen die scbaleníörmige Struetur des Berges vortreftlick. Dér Bódén dér Kiülte ist oben bis zu dem Lávákéra oder zu alteren Lavaströmen vertieft. Am 12-ten April bestieg icb den Merapi, dér D e m a n g begleitete mieb mit seinen 0 p a s-en x) bis zűr Waldgrenze ; zwei Bauern, die in dem hocbstliegenden Dorf requirirt wurden fübrten micb dann weiter bis zum Kráter. Die Kanté eines Radialrückens zwiseben zwei Kltiíten diente als Weg. .Dicsér fiibrte uns anfangs durch Akacienwalder auf eiuer Bösehung von 27 — 28° empor. Parallel dér Obertlacbe neigten sieb aucb hier die abwecbselnden Tuffe und Lavabanke;in derletzteren glaubte icb einen Angit- und Ampbibol Andesit zu erkennen. Nacb oben lag ein graues, porüses und sogar seblackiges Gestein, in welcbem grosse Hornblende-Kiystallen ausgesebieden liegen. Stellenweise ist die oberste Lavabank parallel mit dér Schichtung sebiefrig geblattert. In eiuer Seeböbe von etwa 2500 M. liessen wir binter uns die letzten verkohlten Baumstamme und Isi tterten auf eiuer Neigung von 30° auf nussgrossem Gerö 1 und Grus miihsam gégén den dampíenden Gipfel. Bald kamen wir auí eine Scbneide, welebe die Sammelmulde einer östlicben Schlucht umgranzt und naeb AV. in einem Halbkreis hart iiber dér Blenkongkluft gégén den Eruptionskegel síeli erbebt und in diesen übergeht. 5 Demang — Distrikterhauptling, dei- von Selo schrieb eigenhandig seinen Na- men-Besowirono in mein Notizbuck. Opas = einheimischer Polizeisoldat. 282 Dér Rest eines altén Kraterrandes ist bier zu erkeimen aus einer Zeit, da noeh dér Merapi lliissige Lava ergoss. Zűr Zeit des Besuches von Jung'bubn (1838) war dieser alté Kraterraud höher, seitdem ist cr durch die Aschen- und Scblamm-Anhaufungen von 4 Eruptionfn sehr abgerundet worden ; so dass dér etwa 100 M. hőbe Eruptionskegel iiber dér Blenkongkluft mit dér altén Kegeloberflacbe nabezu ver- sebmilzt. Fig. 4. Die flaebe Sammelmulde dér erwabnten Östlicben Kiült umziebt wie ein kleines A trió dér Eruptionskegel; die Scblamm- ströme theilten sicb bier in zwei Arme, wovon dér grössere — wie die Bericbte es beslattigten — síeli immer in die Blenkongscblucbt nieder- stiirzte. Über dicsen Schlamm baufte sicb in dem Atrio nacbber die Ascbe an, weícbe eine 0‘02 — 0*03 M. dicke Kruste bat, von dem Aussebcn eines Asphaltüberzuges. In diesem Atrio wie áucb in dem altén Kraterand öffnen sieb von 0. naeb W. gericbtete Spalten, dureb welcbe Dampf emporsteigt ; die Itander dér Spalten sind mit weissen sublimirten Salzen bedeckt ; die Luft wird dureb desselben Spalten mit Schwefeldampfen erfiilt, welcbe das Atbmen ersebweren. Aus dér Aseben- tlaebe erbebt sicb etwa 100 M. dér jetzige Eruptionskegel mit einem Bösebungswinkel von 25—30°: die ganze Masse desselben bestebt aus losem Makriale : Ascbe, Grus, Eapilli sind mit eckigen Blöckeu von 1 — 2 Cub.' (írüsse regellos vermengt. Am starkgezackten Bánd des Kraters neigen sicb die losen Breccien in sebr uudeutlicber und aus- keilendcr Scbicbtung mit 30 — 32° nacli Aussen. Die Krateröffnung gestaltet sicb kreisruud, ibr Durchmesser misst circa I Kilom., die Tiefe sebatzte icb aus deu (3 S. Zeitintervall welcber zwiseben dem Falleulassen eines Steincs und dér Riickkehr des Scballes vcrtloss, auí 200 M. Die Kratenvande babén durebsebnitt- 1 icb 50° Neigung, steuen aber sebr labil, wie das imerwabreude Nieder- stürzen grösserer Felspartien und das Gerassel einzelner berabrollendcr Steinc es bei meiner Anwesenbeit bewies. Am líraterboden entbalten zwei runde ( H't'nungen siedendes Wasser, aus welcbem dicke Dampíwolken aufsteigen und nur selten einen Blick auf den Kraterboden gestatten. Audi die Kraterwande sind voller Spalten, Alles dampft bier und die Felsen des Kraterrandes sind so beiss, dass mau die Hand nicbt lángé auí diesen rulien lassen kaim. Ausser den Scbwefeldampíen, er- sebwert und geíiibrdet ein langes Niederscbauen dér sebaríe und lose Kráterrand, wo icb nur niedergestreckt in die Tieíe blicken konnte. Die Damj'fe des Kraters sammeln sicb in weisse Wolken, welcbe dér Wind in lángé Ballen auszieht; im Javaniscbem Meere ist sebon 283 von Weitem dér Merapi an diesen erkennbar, werm selbt bei vollkommen wolkenlosem Ifimmel den lemen Gipfel die silberweissen Dampfmassen wie mit einem flatterende Schleier zieren. Die Besteigung des Merapi erforderte von Selo aus eine Zeit von 4 Standén. Dér Merapi ist dér tbatigste alhr Javanisehen Vulkáné. In dér gescbichtiichen Zeit kenut maii 12 seiner Ausbriiche. 1664. 1678 den 14. Aug.. 1786 den 17. Juh, 1882 den 27.— 30. Dez., 1823 den 6. Apr., 1832 den 25. Dez., 1837 im Juni und Juli., 1837 den 10 Aug., 1846 den 2 Sept., 1849 den 14 Sept., 1863 Jul., 1872 deu 15 Apr, 1879 den 20 Jun, Bei allén diesen Eruptionen ergoss dér Merapi kelue Lava, das- selbe gilt auch fiir allé übrigen Vulkáné .Gvas, welche in dér ge- schichtlichen Zeit sammtlich nur Asclien und Steine ausgeworfen habén. Die Verbeerungen wurden dureh die Scblamtr.ströme veiursaebt ; als die tropischen Regengüsse die Auswurísmaterialien in cinen Teig auf- lösten und mit diesern die reichen Pdanzungen sammt Dörfer und Menschen tiberflutlieten. Die Scblammströme dér Eruptionen von 1846, 1849 und 1872 waren von Magelang aus allabends Wochen láng als ein gliibender Streifen am nordöstlichen Kraterrand iiber dér Blenkongklufc sichtbar, wo nocli jetzt die Überreste des zerrissenen Schlammstromes erkeun- bar siud. Die Aschenregen tibten nur in dér nahen Umgebung des Vul- kans Verbeerungen aus, die vöm Wind weitgefübrte Ascbe wie dér Ascbenregen des Jabres 1882, dér bis zum Sumbing niederfiel, verur- saclite nie cinen erhebliehen Scbaden, weil die bautigen Regen die Ascbe von den Pflanzen bald wegspülten. In Jahre 1872 fiillte dér Scblamm den Grabeu des Káli Pabilang balb aus. Wo dér alté Eavakegel des Merapi aus dér 2—3° Böschung seines Tuffkegels sicb erbebt, konnte ieb noch die Reste dieses Sohlatu- stromes erkenneu, welche als eine Terrasse die jetzige Bachsohle beglei- ten. Obne einen PHanzenüberzug besteht diese aus einem grauen i bonigen Traebytsand, welcber grosse eckige Lava-Blöcke einscbliessk Dér Tracbyt des Merapi besteht aus einem hellgrauen porosén und drusigen Augit-Ampbibol Andesit. Eine verscbiedene Farbung ver- ursacht nur die hochgradige Zersetzung ; friscbes Gesteiu ist nur in den tiefen Graben in den Altén Lava- Iáinkén zu bnden Nacli Jungbubn ist dér Merapi als ein Seitenvulkan des Merbabu zu betracbten. Jener ist um 308 M. niedriger als dér Merbabu. Merbabu heisst javanisch so viel wie Amme des Mer(api). Dieser rubet seit dem Jahre 1560 284 sein Kráter öfínet sicli gégén NO. Junghuhn beobachtete dariu in 1833 nur noch sehwaebe Fumarolen und heisse Quellén. Áru 15. April war ich wieder in Se marang, wo ich eríuhr, dass am 12-ten, als ich in Selo war, am Ostfuss des Merapi ein hettigcs Érdijében verspiirt wurde, wobei mebrere Kampong-s Dörfer dér Einge- borenen — zerstört und zwei Mensehen umgekommen sind. leli ver- spiirte vöm Stoss am Sattel zwischen Merl abu und Merapi nicbt das Geringste. Die Zeit bis zum Eintreffen des Dampfeis benützte icb zu klei- nert-n Ausflitgen in dér Umgebung von Semarang. In einigen Kilométer Entfernung westlicb von dér Stadt ergiesst sicb jcner Elüss in das Meer, von welchem aucb die Canalc, welebe die Stadt durehlaufen, sicb abzweigen. Diese Caniile verursacben zűr Zeit dér Frübliugsregen kantig Überscbwemmungen ; dér Fluss Káli Karaiig hat die Bhede so versandet, dass die Scbiffe nur in 2— 3 See- meileu Entfernung vöm Ufer ankern kőimen. Dér Verkebr zwischen Seescbiffe und Ufer ist nur mit klemen Dampíern und Barken möglicb, welebe dann in den Flusscanalen bis zűr Stadt gelangen. Fiir den Káli Ka rang wurde zűr Zeit meiner Anwesenheit westlicb dér Stadt ein breites Bett ausgehoben. Dasselbe durchschnitt am l'usse dér Hiigel cinen altén Ufer-Damm, in dessen Erde weuig- stens 10' ii bér das jetzige Meeresniveau grosse Mengeu Mollusken- scbalen eingebettet ivarén, vermengt mit Küchenabfallen, Thongeschirr- scherben und riesigen Backsteinen. Diese letzten waren den cbinesicben au Grösseund Materialmischung gleicb ; aucli faud icb mit grossen, run¬ dén Löcbern durcbbobrte Tridacnascbalen, wie aucb daraus gedrech- selte Zapfeu. A\’ie icb midi spater in Canton überzeugen k’onnte, wur- den liier aus den Schalen dér grössten Muscbel cbinesiscbe Armbiinder íabrizirt. Die Muscbelreste gebürten zu den Gattuugen : Natica, Conus, Cbemnitzia, Melánia, Paludina, es waren alsó Beste von Meeres- und Siisswasserbewohnern beisammen und dazwiscbeu solcbe, welebe sebon wegen ibrer Kleinbeit uiclit zűr Nabrung dienen konnten; folglicb die Aiinabme, dass diese als Nabrungsmittel bergescbleppt wurden, nicht wabrscbeinlicb ist. ich betrachtete die Ablagerungen als natürliche zu einen Zeit da nocb das Meer bis zu den Hiigel reichte und dér Daiuni an dér Brandung entstand. Die jetzige Strandlinie ist einige Kilométer entternf, war aber durcli Wald verdeekt unsicbtbar. Die Flutb reiclit nicbt mehr bis zu dicsem Danim, (lessen Áblagerungen, dic durehgebohrten I ridacna-Scha- len und Backsteiue, als sicber vuu ehinesiselieu Ansicdlern herrührend nicht altér als das 13-tc Jalirhundert seiu kőimen, in welclren die Cliinesen zum erstenmal auf dér Nordküste ersebienen sind : wahrscbein- lich stammen aber dicse aus einer noeh jiiugeren Zeit, weun die dazwi- sehen liegende Klip fér -Miinze mit verwischter I 'raguiig gleichzeitig zwischen die tibrigen Abfalle gerathen ist. Wenn auch mit Zeit und Maass nicht ausdriiekbar — docb liegt liier cin Beweis vor fiir eine Hebuug des Ufers. Dicse Hebung an dér Nordküste Javas stimmt überein mit den Alluvialebenen und Flachkü- sten, welcbe die Senkstoffe dér Fiüsse jahrlicb um 30—40 Fuss gégén das Meer erweitern. Wegen dieses Umstandes sind keine Hafen, sondern nur Rbeden aut dér Nordküste, wo ott die grösseren Dampfer 3 — 4 N. Meilen weit ankern miissen. Dem entgegen ist die Siidküste steil und felsig, das Meer tief ölnie sicberen Ankergrund und das alles entspricbt einer sinkenden Kitste. Obwohl die grössten Bodenerbebungen Javas, aus den Lava- und Auswurtsmassen seiner über 50 zahlenden tbatigen und erlosclienen Vulkáné besteben, bilden docb die Grundinge keine vulkaniscbe Ge- steine, sondern altere nicht vulkaniscbe Sedimente. Es Hegen nocli wenig Daten vor, um uus iiber die altere geologische Geschichte Javas ein ricbtiges Bild zu bilden, aber das Wenige genügt, um die oben aus- gesprocbenen Daten zu erkennen. Sebőn Jungbubn erkannte, dass den 4/r,-ten Tbeil dér Insel Java solebe tertiare Sedimente bedeeken, welcbe von den vulkaniseben Evuptionen unabbangig entstanden sind. In den Preanger Regentscbaf- ten und auf Madura, welcbe nur eine Meerenge von dem Ostende Javas abtrennt, bilden diese Tafelberge, Die Kalksteine, welcbe in diesen Sicbten vorkommen, entbalten nacb neueren Untersucbuugen eine Miocenfauna. Am Siidfuss des 'Merapi verbreiten sicb Sandsteinscbicbten und Kaiké, allé in concordanter Lagerung in tlacben südlicben Einfallen. Von hier verbreiten sicb diese, dér Siidgrenze dér Provinz Kadu fol- gend, naehaWesten und bilden das Seraju Gebirge, wo Verbeek krystal- liniscbe Schiefer ent.deckte. J) Bei Tangung am Ostfusse des Ungaran kommen die Hyscbabnli licben Schichten zu Tagé. Unter dér Decke dér vulkaniseben Materi- alien, welcbe zum grossen Tbeil subaerisclie Bildungen sincl, kommen b Jung.liulni erklarte diese tűr umgewandelte Tertiarschicbten 1. c. Bd. III. p. 268. alsó auf Central-Java in dér ganzen Breite dér Insel niobtvulkanische Sedimente vor. Das Idealprofil Fig. 6 bezweckt den geologiscben Bau auf den mittleren Theil dér Insel zu erklaren. Das Skelet dér Insel bildet ein westöstlich streicbendes und siid- lieb íallendes Sedimentgebirge, dessen Langs- und Querspalten wabr- scbeinlicb die Ausbruehstellen dér Vulkáné lieferten, dafiir spricht augenseheinlicli die parallelé Anordnung dér Vulkáné in zwei west-öst- licben Linien. Die Kavtenskizze Fig. 2 zeigt deutlicb genug, dass auf Central-Java ausserdem nocli zwei Querbriicbe zu verniutben sind. Die eine Linie ist: Dieng-Sindoro -Sumbing, die zweite jene, welche durch Ungaran-Merbabu und Merapi bestimmt wird. Au allén diesen ist die vulkáni sebe Tha tigkeit im Aussterben begriffen, selbst die Aus- briiebe des Merapi sind überaus unscbadlicb. Die Tuff- und Conglomerat-Ablageruugen sind in dér Umgebuug des Ungaran Merbabu und Merapi und wahrscbeinlich aucb bei den iibrigen Vulkánén Javas durehwegs subaerisebe. In den Lagern dieser Stratovulkane fand icb bei meiner fliicbti- gen Wanderung so viel Áhnliches mit dem ungariseben Trachytuff und Conglomerat, dass icb dem Gedanken Ausdruck zu gébén mieb veran- lasst fiible, diese seien auf sebr vielen Stellen auf abnlicbe Weise ge- liildet worden. Icb zweifle kamu, dass in unseren Traebytbergen es möglicb sein wird die subaeriseben Tuffbildungen zu erkenneu und mit lliilfe dieser die Centren auftinden, von wo aus die Lava und Scblammmassen sicb verbreiteten ind die Auswiirlliuge ausgéscblaudert wurden. Geologische Aufnahme im Leilha-Gebirge. Ein vorlaufio'er Bericlit von L. von Rotli. Im Anschliiss an meine Aufnabme des Jabres 1880 setzte icb im vertlossenen Sommer (1881) die geologisebe Aufnabme des Leitbá-Ge- birges nördlieh und nordöstlicb von Donnerskircben fórt, nainentlicb Seet. 47 46 . 46 aui dem Terrain dér BHitter Col. XXII XXI 1 und XXI 11. dér Geueralstabskarte, dereu erstere zwei ieh ganz beendete, wabrend 2*7 ein kleiner Theil des letzteren Blattes no oh dér detaillirten Untersu- chung und Cartirung barrt. Das Grundgebirge, das hieraus G 1 i m m erschie te r besteht, tritt von den Do nn ersk ircli en-Purbaelier Weingarten an bis an die Landesgrenze in breiter Zone auf, und zielit, dér Streicbungsrichtung des Gebirges entsprechend und an dessen südöstlicben Gebangen mit scharíen Grenzen, von SW. uacli NO., bis es nordöstlicb dér auf dér Generalstabskarte „Hatschen“-Bg. genannten Kuppe, gégén den nach Kaiser-Steinbruch führen- den Weg hin, in dem Mer allgemacb niedriger werdenden Gebirge unter jiingeren Ablageruugen versebwindet. Bei dér erwahnten Streiebungsricbtung zeigt das Grundgebirge vorherrschend NW. — NNW.-liches, öfter, docli gewöhnlicb nur gégén die Weingarten hin, wo die jungen Ablageruugen sieti auflagern, das entgengesetzte, d. i. SSO.-liches Einfallen, dér Einfallswinkel bewegt sieti uni 30°. Sehiebten-Biegungen, Faltungen und Fii ltel ungen sind aucb bier ha nfig zu beobacbten. Oft wird dér ein Febermass an Glimmer zeigende Glimmerseliiefer ganz diinnsebiefrig, und dann pttegt er gleich- zeitig stark dér Verwitterung cntgegenzugeben. Gránátén, bisweilen nocb in ziemlich unversebrtem Zustande, íiibrt er baufig. Macbtiger aus- gesckiedene Quarzadern sind an vielen Punkten sichtbar. Bald wird dieses Gestein sebr quarzreich und gleichíalls diinnsebiefrig, bald wie- der mehr talkig, grafitiscb etc., es liisst mit einem Worte all die be- kannten Eigenscbaften wabrnehmen. Czjzek nemit das NW.-lich von Purbacb auítretende Gestein Gneiss. Es ist ricbtig, dass liie und da, und namentlich dórt, wo das Grund¬ gebirge unter den jungen Ablageruugen versebwindet, das verwitterte Gestein in kleinen Nestern nebst dem Quarz aucb wenig Feldspatbzeigt, docb spielt dieser eine so untergeordnete Rolle, dass er nur als ganz aceessoriscli zu betraebten ist. Die Hauptmasse des Grundgebirges ist in diesem Teile des Leitba-Gebirges eckter Glimmerscbiefer. NNW.-licb von Winden, am SW. Gehange des sog. „Schwefelberges“ guckt unter dem bier auftretenden dolomitischen Grauwackenkalk in einem sebma- len Bandchen neuerdings griinlicher, talkiger Glimmerscbiefer bervor. Die Hauptmasse des genannten Berges bestelit aus öfter brecei- enartigem Grauwacken-Qua r z i t, welchen Quarzit nacb NO. und SW. niederere Kuppen bildender Grauwacken-Kalk und Dolomit in dér Weise umgibt, dass dér letztere das Hangéiul des Quarzites zu vert ré¬ tén scheint. Dér Quarzit zeigt SW. — SSO.-liches, fást siidlicbes Ein- fallen, dér stellemveise zellige, rötliclie Kaik und dér Dolomit liisst ein bestimmtes Einfallen bier niclit beobacbten. SO.-licb vöm „Scbwe- felberg“ tritt in einer, sebon ganz bis au den Windeu-Brucker Weg vor- 288 geschobenen klemen Kuppe neuerdings dér Grauwackeu-Kalk und Quarzit zu Tagé auf die Wei.se, dass dér letztere die Basis dér klemen Kuppe bildet; das Einfallen ist hier nicht auszunehmen. Nördlicb vou dem erwáhnten Berge, im „Heiligen-Kreuzer“-Wald, beobachtete icb den Grauwackenkalk nocb an drei Punkten , u. zw. erscbeint er hier an zvvei Punkten unter dem Leitba-, an einem un tor dem sarma- tiscben Kaik. SO. von Kaiser-Steinbruch, am sog. „Kogelberg“, fiúdén wir den Grauwackenkalk wieder, den hier Leitbakalk umgibt, und schliesslicb verraten nocb SO. von diesem Berge, nabe dér lángén Allea, in klemen Erdaufvviirfen berumliegende Stückcben das Vorhandensein das in Rede stehenden Gesteines. Dér gewönlich mebr-weniger dolomitisirte Kaik ist vorherrscbend dunkel-blaulichgrau, bituminös, stark zerkltiftet, öfter mit weissen Ivalk- spatadern durcbzogen, zeigt, wie dér Quarzit, bie und da gleichfalls breccienartige Ausbildung u. s. w., besitzt alsó all’jene Eigeuscbaften, die wir sowol im Rosalien-, als auch im stidwestlichen Teile des Leitba- Gebirges, d. i. in dér Gegend von Wimpassiug-Hurnstein, an diesem altén palaozoischen Gesteine beobacbten. Am genannten ,,Ko- geP'-Bg., wo dasselbe mit dOn nahezu nacb S. falit, wurde es in eiuem scbon lauger aufgelassenen Steinbruche zűr Bescbotterung dér „Kaiser- strassea (Nieder-Oesterreich) gebrochen. Die mediterránén Ablageruugeu begleiten von Donnerskircben an in einer scbmalen und nur stellenweise sicb elwas verbreiternden Zoue das Grundgebirge an dessen SO.-liehen Gebangen nacb N(J. bis zu dem zum „Doetorbrunnen“ hinfiibrenden Thal, resp. Graben. Von hier aus weiter nacb NO. und N. ziehen sie in immer grösserer Verbreitung gégén den „Zeiler“-Bg. und die Zeiler-Steinbrücbe, sowie gégén Kaiser-Stenbrucb bin, wo sie zum grössten Teile den Bódén des grossen „Heiligen Kreuzer“ Waldes Iliiden. Von dér Donnerskircbner Kircbe, beziehungsweise vöm Hohhveg an, dér an dér 0. Seite des Kircbenberges nacb N. gégén das sog. „EbrenfebP1 binauffubrt, verscbwindet dér Leitbakalk, und nacb NO. bis zu dem SO.-licben Auslaufer des ,,llimmelreicba genannten Berg- riiekens, wo dessen Spuren sicb wieder zeigen, liegt nur ziemlicb gleicbförniiger, vorherrscbend aus Glimmerscbiefer und Quarz lu>steben- der Scbotter in den Weingarteu bérűm. Am SO.-licben Auslaufer des genannten Bergrückens sielit mán sodann kleinen, weissen, von ver- wittertem CoDglomerat berstammenden Quarzscbotter mit zablreicben Litbotbamnien-Stiickcben zusammen, sowie viel, etwas mergeligeu Litbo- tbamnieu-Kalk in Stiicken auf dem mergeligen Bódén dér Weingarteu berumliegeu. Diese Scbicbten zeigen in ihrer NO.-licbeu Fortsetzuug, 289 ara Purbacher Hottenveg, conglomeratischen Kaik ural Kalkconglome- rat in Bánken. Diese Bánke flihren Ostrea digitalina, Peeten latissimus ural Spondylus crassicosta in BruchTücken. Ara SO.-lichen Ende des „Hoferlacken“-Rlickens erseheinen diese Sehicbten abermals, und setzen ara SO. Tehén Ausláufer des „Staudegger“ fórt. Hier, in dér Nálie dér MUb le, ist mit SSO.-licbem Einfallen etwas schottriger Kalksand und ziemlich weicher Leitbakalk aufgescblossen, dér ganz aus Lithotharanien, Bryozoen etc. bestebt, und Peeten Lejtbajanus, P.-Besseri, Ostrea digi¬ talina, Lucina colurabella und nocb eine andere Lucina-Art in zahlrei- cben Exemplareu , seltener zwei Cardita Species, Turritellen und Scalaria fiibrt. Auf dér SO.-lieben bobén Kuppe des „Staudegger"- Rückens deckt — bier vereinzelt — • mediterránéi* Schotter das Grundgebirge. NW. von Purbacb sieht mán auf einera in den Wald hinauffüh- renden Weg, dass dér Leitbakalk gégén das Liegende bin durcb Auí- nabme kleiner, weisser Quarzgerölle in Conglomerat iibergebt ; gleich- zeitig* zeigt sicb auch loser Schotter, das Conglomerat wird gröber, aucb Kalksand' tein tritt auf, und scbliesslieh ersebeint, eine Bank bildend, grobes, rostbraunes. Conglomerat, welckes mit lockerem Sand und Schot¬ ter zusammen unmittelbar dem Glimmersebiefer aufgelagert ist. Dieses rostbraune Conglomerat kenne icb aucb von mehreren Punkten des Ro- sali n-Gebirges. Zwiscben Purbacb und Breitenbrunn versuchte mán den Leitbakalk in mehreren Steiubrücben zu gewinnen, doch wurden dieselben wegen dér vorberrsebend lockeren, zerkliifteten Bescbaffenbeit des Gesteins bald wieder aufgelassen. Wábrend dér Leitbakalk am südlieben und SO.-lieben Abfalle des in Rede stehenden Teiles des Gebirges SO.— SSO.-licbes Einfallen zeigt, lásst er am N. Gebánge, namentlieh in den Kaiser-Steinbrucher Steinbrüchen, das entgegengesetzte, NW. — NO. -Hehe Einfallen beobach- ten. Von den Breitenbrunner und Windener Steinbriicben, námlicb von jenen an, die den weichen Leitbakalk auíscbliesen, bis nacb Kaiser- Steinbruch bált, örtlicb von Schotter unterbrocben, dér weisse, gelblicbe, oder graulicke, gégén dasLiegend bin im Allgemeiuen bártere Leiiba- (Lithothamnien)-Kalk an. In den Kaiser- Steinbrucher Steinbrüchen tritt indess auch noch ein Leitbakalk von ganz anderem Ausseben auf. Es ist dies ein selír baites, rötlicbgraues oder bláuliches, háufig kleine Quarzkörner in sich scbliessendes, daher etwas conglomeratisckes Ge- stein, das StTnkerne von Arca, Venus, Conus, Turritella etc., sowie Ostreen und Lamna-Zábne — docb nicbt sebr háufig — enthált, an den áhnlich aussebenden Oszliper Leitbaka'k lebbaít erinnert, und das bei den Steinmetzen untéi* dem Namen „Kaiserstein“ bekannt ist. Un- 20 Földt. Közi. Xl.vévf. 290 tér cliesem lágert in elén Teuschl und Mollner’schen Steinbrüchen blau- licher Tegel, im Nunkovits-schen Steinbruche liehtgrauer und gelblick- weisser, diebter Leitbakalk. Von Kais.-Steinbruch an; wo dér Leitbakalk in jedem dér zald- reichen Steinbriiche unter den jüngeren Sedimenten aufgeschlossen ist, ist dieses Gestein naeli Őst bis znm „Oedenkloster“-Steinbruch zu ver- íolgen. Hier zeigt es sicb indess nur mebr im westlicheu, bereits ganz auígelassenen Teile des Steinbrucbes unter dem sarmatiseben Kaik. S. und SW.-licb vöm „Schwefelberg“ tritt dann nocb mediterraner Schot- ter und Sand auí, dér weiter nacb S. und 80., gégén die jüngeren Ablagerungen biu, abermals dem Leitbakalk die liolle überlasst. L)ie Ablagerungen dér sarmatiseben State, die SW. lieb von Donuerskircben im Thiergarten eine ziemlieb grosse Verbreitung erlangen und beim Wildscbweingarten plötzlich ilir Ende erreichen, lassen bis zu dér NW-lich von Purbacb gelegenen Miible die Spur ibres Absatzcs nieht beobaebten. Hier treten sie aber dann neuerdiugs zu Tagé, und ziehen, den Leitbakalk begleitend und bedeckend, in einer breiteren Zone naeli NO., bis sie NNO.-licb von Breitenbrunn an dem Wege, dér die Grenze zwiseben den Comitateu Oederburg und Wieselburg mar¬ kirt, zu Ende gébén. Am N. Abfalle des Gebirges, bei Kaiser-Steinbrueh und Lmgebung, treten diese Sebiebten ebenfalls in grösserer Ausbrei- tuug auí. Von dér Landesgrenze an zieben sie tiber Kais.-Steiubruch nacb Őst bis zum „Oedcnklostera-Steinbruck, und von hier nacb 880., wo sie in dér Einbuchtuug gégén das N. Gehange des „Schwefel- Berges bin in einem scbmalen Bandchen verscbwinden. Bei dér erwabnten Miible NW -licb von Purbacb fallen die sarmatiseben Bildungen mit 10 — 15° flaek nacb SSO., daber ebenso wie die Mcdi- terran-Scbiebteu in ikrem Liegenden. Sie bestebeu aus bartem und weicbem, oolitbiscbem Kaiké, welcker Modiola und Tapes, dér oolithi- sebe vorherrsebend Ceritb. rubiginosum in Steinkernen und Abdriicken entbalt. Weiter im Liegend treten ganz aus Muschel- und Schuecken- Scbalenresten zusammengesetzte weisse und gelblicbe Kaiké auf, welch' letztere namentlicb Gardien (plicatum und obsoletum) zeigen. Nocb weiter gégén das Liegend biu ist gelblickgrauer, harter Kaik sicbtbar, dér Ervilien in sicb scbliesst. Dér sarmatiseke Kaik bedeckt NW.-licb von Purbacb die Kuppcn dér Hügel, wabrend in den Vertieíungen bereits dér Leitbakalk zum Vorscbein kommt. Nacb NO. breitet sicb die sarmatiseke Zone an dér Oberflache ziemlieb bedeutend aus, was indess hauptsacblicb dem ílacben Einfallen ibrer Sebiebten zuzusebreibeu ist. Diese Sebiebten bilden hier im Allgemeinen die den alteren Bildungen vorgelagerten, 291 niedrigeren Vorkügel, und verraten so sckon iu dér ausseren Gestaltung des Terrains ini Ganzén ihr Vorhandensein. Nack Breitenbrunn Ilin ziehend, setzen dic kaidén stcinigen, als armselige Weide dienenden, oder mit grosser Miilie zu Feldern und Weingarten umgestalteten Hiigel dicse Schickten zusammen. Die liegendste Schiclite dér sarmati- schen Ablagerungen bildet kiér iiberall dér Ervilien-Kalk, wabrcud beilaufig in dér Mitte des Complexes nebst Litkotkamnien, die einge- wascken iiberkaupt bániig vorkommen, zalreiche, docb immer ziemlick stark abgerollte Austeruschalen (0. Gingensis, die sog. var. sarmatica V), aucb in recbt ansebnlicben Exemplaren, síeli zeigen. Bei Breitenbrunn an dér Landstrasse, sowie in dem SO.-lick von diesel- Strasse sieb aus- breitenden, am Hiigel köbér gelegenen Teile dér Breitenbrunner Wein¬ garten ist ebenfalls dér sarmatiscbe Kaik vorbandeu, und diesel- ist es aucb, dér nebst dem verwendeíen guten Besckotterungsmateriale dic liier so vorziiglicbe Beschaffeubeit dér erwabnten Strasse bedingt. NW.-lick von Breitenbrunn sind sieben Steinbriiebe nebeinander ; déren fiinf scbliessen ganz, dér seebste zum Teil den sarmatiseben Kaik auf. Letzterer, dér in scbwacberen und starkeren Zwisckenlagen Tegel und weieken Hergel eingelagert zeigt, ist ein weisser, weicberer oder barterer, íeinkörniger Kaik, dér bie und da wie in sebmalen Bandern eingestreute Petrefacte fiibrt. Das Hauptgewicbt wird liier auf die Gewinnung des Steines 1. Qualitüt oder des „Bildhauersteines“ gelegt. Litbotbamnien und Ostreen-Brucbstiicke sind aucb liier im sar- matiseben Kaik bautig zu beobaebten, ja die Anhaufung dér ersteren gelit bisweilen so weit, dass mán, nacli N(i). gerecbnet, im (j. (Winkler- sclien) Steinbriiebe die Hangendscbicbten direct als Litbotliamnienkalk ansprecken könnte ; iu 4 Met. Tiefe unter diesem folgen indess noeb sarmatiscbe Ceritbien, Ervilien und Modiolen fiibrende biirtere, diinne Lagen, unter denen dann erst dér eclite Leitbakalk lágert. Mit ganzanderem petrogratisebem Charakter treten die sarmatiseben Ablagerungen bei Kaiser-Steinbrucb und dessen naher Umgebung auf. liier reprasentiren barte, rötlichgraue, conglomeratiscbe, ganz mit Litbotbamnien erfiillte Kaiké und Tegel, sowie weicbe, sandige Hergel die sarmatische Stufe. Dér barte „Litbotbamnicn“-Kalk, dér die Stein- kerne von sarmatischen Cardien, Ceritbien — aber seltener — entkalt, iibnelt im Ganzén sehr dem rötlicben Leitbakalke. Unter diesem sar- matiseken Litbothamnienkalk lágert in dem Parfuss’scben Steinbrucb Cardien (plicatum) und sebleekt erkaltene PHanzenreste fükrender Thon und Hergel, unter welcher Scbichte dann dér Leitkakalk mit Conus- Steinkernen, Pectines etc. folgt. Dér sarmatiscbe, bisweilen aber aucb 20* 292 dér Leithakalk, führt in kleinen Partikéin Schwefel, den ich im sar- matischen Kaik ancli bei Hornstein beobaclitete. lm östlicben Teile des „ÖdenklosteP'-Steinbruches zeigt sich unter dér naeh Osten bin immer máchtiger ansgebildeten und zum Teil gleicbfalls scbon sarmatiscben Tegelablagerung nur mebr dér sarma- tisehe Kaik und kalkige Sandstein, dér Leithakalk ist nicbt mebr auf- geschlossen. Wahrend die Gesteine sarmatiscben Alters am Südabfalle des Gebirges, namentlich bei Breitenbrunn, vorberrscbend als weichere, weisse, reiue Kaiké ausgebildet sind, treten uns dieselben an dér uörd- lieben Kelme, bei Kaiser-Steinbruch, — wie ich bereits erwahute — als sehr harte, rötlichgraue, hantig cong'omeratisehe Kaiké entgegen. Ein ahnliches Verhaltn ss zeigt auch dér Leithakalk. Die pannonischen S c h i e h t e n umsaumen das Gebirge, indem sie einerseits an dessen südlichen Gehángen die alteren Bildungeu in ihrem Zugé von SW. nach NO., andererseits aber am N.-Abfalle, in dér Um- gebung von Kais. Steinbruch, dieselben von West nach Őst begleiten. Sie bilden ganz vorberrscbend die flaeheren, gégén das Alluvium hin állmaiig sicdi absenkenden Hitgel, doch sind ibre Absatze örtlich auch in höherem Niveau zu finden. Zwischen Pnrbach und Breitenbrunn folgt im Hangenden des sar- matischeu Kalkes Melanop jis Martiniana, M. Vindobonensis, Cardien (meist kleine Suessi-artige), sowie Congeria sub-Basteroti, dann Conge rien vöm Typus dér C. polymorpba und C. Partscbi in Steinkernen íiibrender Kaik, conglomeratischer Kaik und Kalksand. Dér Kaik ist, wo er Petreíacte nicbt erkennen lasst, von den ungefahr gleieh ausse- henden Haugendschichten des sarmatiscben Kalkes schwer zu unter- scheiden. Diese, ihren Yersteinerungen nach praeciser die ponti sebe S t u f e bezeiclmenden Schichteu ziehen in ziemlich schmalem, öfter un- terbrocheuem Zugé mit gleicbfalls SO lichem Eintalleu gégén Breiten¬ brunn und oberhalb dieser Ortschaft weiter nach NO., wo sie N. und NNW-lich von Winden noch an einigen Puukten erscheitien. In ahn- licher Ausbildung kenne ich die augedeuteteu Schichteu dér pont'schen Stufe auch von andereu Punkten des Leitha Gebirges, sowie in dér Gegend zvischen Ptosalien- und Leitha-Gebirge, welcher Vorkommnisse ich seinerzeit (Földtani Közlöny, Yerhandluugen d. k. k. geol. K. Anst.) Erwáhnung zu thun Gelegenheit hatte. In den Liegendschichteu, gégén das Sarmatische bin, treten Cong. Partscbi und die erwahnten Suessi- artigen Cardien auí ; eingesehwemmte Lithothamnien sind sehr haufig, an einem Orte sah ich auch Ostrea digitalina in dem durch Melau. Mar¬ tiniana charakterisirten Gesteine. Zwischen Breitenbrunn und Winden, d. i. da, wo dér sarmatische 293 Kaik verschwindet, lagern die kiér aus Conglomerat, Kaik, Kalksand- stein und Sand bestehenden Scbiekfen direct auf dem Leitbakalk, ebeuso nördlich von Winden, neben dem Weg nacli Bruck, wo diesel¬ ben, sicli ganz auí den Berg binauí ziebend, durch Steinbrüehe aufge- schlossen sind Ara NNO-lichen Auslaufer des Schvvefelberges lágert, nebst den Steiukernen von Congeria, Mélán. Martiniana etc. einge- waschene Litbotamnien und Ostreeu (0. Gingensis) tubrender, gewöhn- licli etwas conglomeratiseber Kaik dem Leithakalke auf, und schliess- licli bűdet sicb dér pontisebe Kaik in einem vereinzelteu Lappén nocb biibseb weit oben im Heiligen Kreuzer-Wald, nördlich vöm Schwefel- berge, wo er gleichfalls auf Leitbakalk rubt. Die niedereren, gégén den Neusiedler-See bin immer mebr ver- bacbenden Hügel setzt das lockere Matériái dér pannoniseben Scbicbten, Tegel, Sand und Schotter, zusammen. Dieses lockere Matériái zeigt liier zwar Petrefacte nicbt, docb bndeu sicb dérén wol in dér SW.- licken Gegend, d. i. bei Eiseustadt, St.-Georgeu, im Tbiergarten u. s. f. in dem dórt auftretenden, gleicbartigen Tegel und feinen Glimmer- sand, u. zw. solche, die gleichfalls auf Ablagerungen dér pontiseben Stufe binweisen. Diesen, mit dér grössten Wahrscbeinlicbkeit alsó ebenfalls pontiseben Sand und Tegel deckt eine rötlicbgelbe, überwie- gend aus Quarz- und Glimmerscbiefer-Geröllen bestebende Schotterab- lagerung, die jiinger ist, als die eigentlichen pontiseben Schichten, und die bis zum Alluvium binab anhait. Nebst dem originalen Schotter bndet sicb liier aueb viel durch das Wasser von oben berabgelragenes Matériáié. Den Untergrund dér Alluvialebene bildet dér enviilinte Te¬ gel, dér bei dér Seemükle, im Bett des Vulka-Backes aufgescblossen sicbtbar ist. Am N. Gebange, bei Kais. Steinbrucb und östlicb von hier, ist gleichfalls das erwáhnte lockere, Petrefacte nicbt zeigende Matériái zu beobaebten, Östlicb von dér erwahnten Ortscbaft ziehen diese Schich¬ ten (hier hauptsachlich grober, sebottriger Sand) in einer Terrain- Einbucbtung weit binauí gégén das Gebirge ; im Ödenkloster-Stein- bruch und von hier nacli Őst fritt — w.e icb bereits erwáhnte — dér Tegel, dessen obere Partié wol pontiseb ist, in immer grösserer Mach- tigkeit auf. Löss mit Scbnecken zeigt sicb bei Donnerskircben in den Wein- garten ziemlicb liocb oben, ebenso NO. lich von Donnerskircben am Stidabbange des „Goldberges“, wo er dem Glimmerschiefer aufliegt, au beiden Orten erscheint er übrigens nur in kleiueren Lappén. Zwiscben Purbacb und Breitenbrunn beobaebtete icb ihn nur au einem Punkte ; h:er trid er mit Schnecken und eingescblosseuen sarmatischen Kaik- 294 stíleken auf. Nnr mit Helix bispida und mit von den umgebenden Berglehnen herstammenden sarmatisehen und Lei thakalk-Stii ekén be- obaehtete ieb ilin lángs dem Verlaufe des „Almen“ Grabens, doch ist bier sein Auftreten so unbedeutend, dass er auf dér Karte kautn aus- scheidbar ist. Eine unbedeutende, organische Beste nicbt führende Lössablagerung seben wir endlicb im Gehánge SW.-lich von Kais. Steinbruch, wo dieselbe, die mediterránén und sarmatiseben Bildungen verdeekeud, den G rabén an dér Landesgreuze eine Weile nach K. geleitet. Diese Lössvorkommnisse sind iibrigens, wie überall im Leitbage- birge, so aueli an den bier envábnteu Punkteu nnr als locale Bilduu- ten zu betraebten. Bericht über geologische Aufnahmsarbeiten im Comitate Szilagy. 1881. V o n J. v. Mát y astívszk y. i)as von mir im vorigem Sommer aufgenommene Gebiet betragt etwas iilier 4 Q-Meilen und falit auf grössere und kleinere Tbeile dér Blattéi' xí.vTít •> “xi.'n’ih.'i M.vni. dér ungariseben und vf. westl. dér sie- benbiirgiseben Generalstabskarte. leli gewann dadurcb den Anscbluss im Osten an das Anfnabmsgebiet des Merni Cbefgeologen Dr. Hofmaun, dér seine Aufnabmen im siidwestlicbem Tbeile des Meszes-Gebirges fort- setzte ; in Őst und Nord kniipfte ieb daliéi meine eigenen vorjabri- gen Aufnabmen an, die sicb in dem nördlicben Tbeile und östlicben Ansliiufer des Rézgcbirges, im Comitate Szilágy bewegt batten. Auf diese \\reisc drang ieb gégén Sild bis an das Tbal dér Sebes-Körös, bis Feketetó, resp. Csúcsa vor. Krystalliniscbe Scbiefer, quarzitische Sandsteine und Breccien, bi- tuminöser Kaik (Trias ?), dann die Yertreter dér drei Neogenstufen, end¬ licb Kalktuífe waren es, die mieb auf diesem Gebiete besebaftigten. Von den krystalliniscben Scbiefern die den Hauptzug des Rézge- birges zusammensetzen, bűdet bier dér Glimmerscliiefer seine grösste Verbreitung. Das Streicben dér Sebiebten ist in dér Regei nack NW., bei siidwestlicben Einfallen. In dér Gegend von Túsza, wo sie an die zwiseben dem Réz- und dem Meszesgebirge eingeseukte tertiáre Buebt 295 grenzen, wendet síeli elás Streiehen (lei- kiystalliniscben Schiefer in rei- nen N bei westl. Einíallen, was wobl mit dér Bildung dér besagteu Buciit, zusammen hangén mag, die sicb als ein Zweig des grossen Szi¬ lágyéi- Beckens zwi, seben die beiden Gebirge einsebiebt und bis an das Thal des schnellen Körös bei Csúcsa reiebt ; hier an den steilen Tlial- gebángen treten die Scliieíer wieder liervor, aber bei immer steilerem Einíallen wendet sicb das Streichen ganz nacb SW. Unmittelbar siidlicb von Túsza trifft. mán auf rötblicbe feste quar- zitisebe Sandsteiue und Breccien, die von liier an gégén S iiber den Hauptkamm des Rézgebirges hinweg bis gégén Feketetó streicben. Sic sind den kiystanillischen Scbiefern unmittelbar uud concordant aufgela- gert. Da sie in jeder Hinsiclit an die aus dem Bánát und dem Bihar bekannteu Verrucano-Sandsteine erinnern, ein anderer stratigrapbiseber Stützpunkt aber bisber nicbt aufzufínden ivar, so babé ieb vorliiufig kei- nen Grund ilinen eine andere Stelle anzuweiseu, als die sicb aus dér angezogenen petrograpbiseben Aebnlicbkeit ergiebt. Auf dem unter dem Namen Ponor bekannten Hoebplateau tritt ein dunkelgrauer bituminöser Kalkstein mit baufigen Kalkspatbadern in bis an 20 M. maebtigen Bankén auf, in die zahlreichen Dolmen eingesenkt sind. Diese Kaiké ruben unmittelbar auf den obgenannten quarzitiseben Sandstein, dér aucb diese ganze Formation rings umsaumt. Spuren organiseber Reste in diesen Kaikén aufzufinden, ist mir bisber nocli nicbt gelungen, docli bleibt mir noch einige Hoffnung dazu, wenn meine Arbeiten den südlicben Abbang des Rézgebirges erreichen werden, wo meines Wissens ganz abnlicbe Kaik- und Sandsteingebilde anftreten. Einstweilen glanbe icb nicbt zu irren, wenn ich diese Ivalk- formation sclion jetzt dér Trias zuzable. Dér Kalkstein wird von den Anwobnern mit gutem Erfolg zum Kalkbrenneu venvendet. Kalkige und conglomeratiscbe Scbicbten die dér oberen Mediter- ranstufe angehören, treten besonders bei Paptelke und Túsza, langs dem Laufe des Berettyó zu Tagé und sind liier unmittelbar auf krystallini- sebe Schiefer gelagert. SO. von Túsza folgen daraiif maebtige Tkon-, Sand- und Sckotterablagjerungen, die bis Csúcsa anbalten. Diese Ge- bilde gehören dér sarmatisebe Stufe an Zűr pannoniseben Stufe gehören die Lebme, Sande und Scbotter, welche das Szilágyéi’ Becken zum grössten Tbeil ausfiillen ; sie erreichen liier bei Felső-Szék, Ballabáza und Csizér ihr Ende. Die Untersckei- dung und Kartirung dér tertiareu Sedimente ist in dicsér Gegend mit selír vi el Arbeit und Sebwierigkeit verbunden, da sicb die Absatze dér versebiedenen Stufen dem Materiül nacb kamu von einauder unter- sebeiden. 296 lm nördlichen Theile elei- Anhöhe von Ponor entspringt dér Contactstelle zAvisclien Kaik und Quarzit-Sandstein eine sebr reicbe Quelle, „Izbuk“ genannt, die gleiebzeitig den Ursprung des Berettyó- Husses bildet. Rings um diese Quelle babén sicb mácbtige Banké von Kalktutf abgelagert. Zűr Petrographie dér südlichen Hargita. Von J. Budai. (Vorgetragen in dér Fachsitzung dér ung. geol. Gesellschaft ara 2. Márz 1881.) Einer dér südlicben Zweige des llargita-Gebirges ziebt als Was sersebeide zwisclien den Gebieten von Csík und Erdővidék bis Tusnád. Die Hőbe dieses Gebirgsriickens ist im Ganzén ziemlieb gleicbförmig, nur einzelne grüssere Bergkuppen, wie z B. dér Barótliköve, Mitácsbegy, Kakukhegy und Pelecske ragén darüber empor. Von dér Berggruppe des Büdös, Avelcbe petrograpbiseb als seine Fortsetzung betraebtet Averden muss, wird unser Gebirge durcb den Alt-Durcbbrueb bei Tus¬ nád getrennt. lm Sommer 1878 batte icb mebrfacb Gelegenbeit diese Gegend zu begeben und da die Untersucbung des dórt gesammelten Gesteinsmate- rials einige neue und iuteressante Resultate ergab, sclieiut mir die Mittbeilung derselben von Nutzen fiir spatere eingebende Detailstudien zu sein. Besonders eingebende Untersucbungen babé icb dér interessanten, vöm Hauptzweige des Gebirgszuges südöstlich isolirt aufragenden Er- bebuug des Nagy-Morgó gewidmet und denselben in allén seinen Tbeilen begangen. leli überzeugte micb dabei, dass diesel- auf H e r- bicb’sKarte ganz de in Karpatensandstein zugereebnete Berg zum grossen rEbeil aus Traebyt bestebt, dér au seinem Gipíel als anste- bendes Gestein, an den Abbangen als Trachyttrümmer allentbalben zu seben ist ; am Fusse des Berges ist bingegen dér Karpatbensandstein in den Wasserláufeu allentbalb autgesclilossen. Auf dem Nagy-Morgó fand icb zweierlei T rác by tártén, einen Quarz-Trachyt mit Biotit, Horn- blende und Oligoklas, und einen Tridymit-fübrenden Plagioklas-Tracbyt, dessen Bruchstüeke mán aucb sebr baufig in dem erstgenannren Gestein eiugescblossen tindet, und dér daber das áltere Eruptionsproduct ist. 297 Diese Einschliisse füliren hinwieder zuweileu EinscMüsse einer anderen, aucb Tridymitführenden Trachytvarietat. A m Aliiban des ganzen Ber- ges betheiligt síeli vorwiegend dér Quarztrachyt, wábrend das Tridymit führende Gestein nur an dér Südwesí-Seite des Berges beim sog. Sós¬ patak in grossen Blöeken auftritt. Icb bemerke hierzu, dass das Vor- kommen von Quarz-Plagioklas-Trachyten oder Daciten ans dér Berg- gruppe dér Hargita bisher nicbt bekannt und kieselsaure-reichere Tracbyte mit Biotit, Ilornblende und Oligoklas bisber nur nocb am Bü¬ dös nacbgewiesen sind. B iotit-Amphibol- Oligoklas ■ Quarz-Trachyt von verschiedenen Pnnkten des Nagy Morgó. In einer licbtgrauen bis gelbrotben Grundmasse sind eingestreut: in grosser Menge 5 — 8 mm. lángé, zwilligsgestreifte weise glasglánzende Plagioklase, scbwarze Biotittafeln und Saulén (bis zu 4 — 5 mm. Lángé), Hornblende selten in grösseren bis 5 mm. lángén Saulén, sebr haufig aber in íeinen nadelartigen frischglanzenden Krystallen, endlicb spar- sam eingestreute wasserbelle fettglanzende Quarzkystalle und noch sel- tener grünlicbe Augitkrystalle. Das Gestein gleiebt in vieler Hinsicbt dem Oligoklastracbyte des Büdös, von dem es sicb jedocb durcb die Anwesenbeit von Quarz und das Feblen von Titanit wesentlicb untersebeidet ; aucb scbeint das Auf- treten von freiem Quarz auf einen grösseren Kieselsauregebalt zu deuten. Das Mikroseop lasst im Dlinnschliffe an den Plagioklasen die haufige Zwillingsstreifung, in Querschnitten derselben die zouare Struc- tur, haufig mit einer weissen undurcbsicbtígen Kaolinrinde, ferner Ein- scblüsse von Grundmasse, Glas und Luftblasen und fást iiberall lángé Apatitnadeln erkennen. Hornblende und Biotit zeigen allé Stadien dér Zersetzung, so dass die grauweissen undsebwarzeu wolkigen Zersetzungs- produete oft nocb einen friscben Kern umsehliessen, ott aber auch den ganzen Krystallquersebnitt erfüllen. Manche Amphibole besitzen eine aussere beller gefarbte Zone und einen inueren dunkleren Kern, dér dann aucb starkeren Dicbroismus zeígt. Dér Quarz springt beim Seblei - fen regelmassig beraus, lasst sich aber durcb Flammenproben leicht nacbweisen. Die graugrünen, nicbt dichroitischen, unregelmassig ge- stalteten Querscbnitte des Augit sind in den Dünnschliffen selten und erweisen sich mancbmal als Zwillinge. Die untergeordnete Grundmasse besteht nur zum kleinen Tbeil aus isotropen farblosem Glas, dér grös- 298 sere Tlieil bcstekt aus klemen Feldspathleisten imd kleiuen gelbbraunen Saulén eiues niebt naher bestimmbaren Minerals, wozu nocli limitig etwas Apátit kommt. Pl agioldas-Amph ibol-Tridym it- Trachyt Nagy-Morgó, Sóspatak, an dér SW.-Seite des Berges. Gesteine von grauer Farbe mit sebr kleinköruigeu und stark venvitterten Gemengtbeilen. Einzelue Exemplare werden dureb grössere eingestreute Plagioklaskrystalle porpbvriscb, dér grösste Tlieil dér Feldspatbkrystalle ist aber sehv kiéin, grauweiss, unregelmássig gestal- tet, obne ZwillingsstreifuDg und wabrnehmbare Spaltbarkeit. In gleieber Menge mit diesen sind sebwarze glanzende Ampbibolkrystallcben vor- banden und bestebt das Gesteiu iiberwiegend aus einem reiu kürnigen granitiscben Gemenge dieser beiden Bestandtbeile, dem Bíotitblattcben und griine Augite nur sebr sparsam beigemengt siud. Stellenweise tindet mán Drusenraume von Erbsen- bis Bobnen- grüsse, mit Limonit ausgekleidet und in maneben derselben weisse Tridymite bis 1 mm. im üurcbmesser, einzeln oder in den bekanuten Drillingsformen. Als secundare Gebilde kommen in solcbeu Drusen zmveilen auch kleine tetragonale Krystalle eines rostbraunen Minerales vor, an denen mán mit dcr Loupe deutlicb die aus m P und cc P ex, combinirte Gestalt erkeunen kaim. Die Determinirung dieses Minerals wiirde eiue zűr ebemiseben Analyse geuügende Menge dieses Materials erfordern, zu dessen Sammlung aber wenig Aussicbt vorhanden ist. Die microscopiscbe Unternebmung bietet wenig Aufscbluss; die starke Zersetzuug dér Feldspatbe ersebwert ibre Bestimmung, wábrend die Ampbibole, die aucb stark zersetzt sind, in ibren nacb dér Haupt- axe gefiibrten Scbnitten starke Querspriinge zeigen, nacb denen aucb die eiuzelnen Tbeilc oft auseinander geseboben erscbeinen, was mán vielleickt als Anzeiclien einer spiiteren Hitzeeinwirkung betraehten darf. Apátit zeigt sieb in bedeutender Menge in lángén wasserbellen Nadeln. Plamol'las-Amplnboltracliyt als Einschluss in Biotit-Ampb ibol- OligoJdas Trachyt. Nagy Morgó, östlicher Theil des Gipíels. Dieses Gestein stimmt mit dem soeben besebriebenen Tridymit- -Tracbyt iibereiu, nur leiden darin die Drusen mit ibren secuudaren Miueralbildungen. Das Gemenge dieses grauen Gesteines ist so lein, dass es sicb erst uuter dem Mikroscop zu erkeunen gibt. Das \ er- 299 haltniss dér Gemengtbeile ist das gleicbe, \\ ic in dem oben bescbriebe- nen Gesteine, docb dér Erhaltungszustand dér Ampbibole und sparsa- ruen Biotite ist ein viel sehlecbterer. Apátit i.st viel reielilieber vorbanden. l)ie Plagioklase sind bingegen iveit frischer als im Tridymit-Tracbyt ; ,sie sind gut spaltbar, deutlicb gestreiít und im Inneren mit schwarzen und grauen staubartigen Produeten erfiillt. l)ie Feldspatbe dieser beiden Trachytvarietaten liabe ieb wieder- h olt nacb dér Szabó’scben Metbode auf Flammenreactionen gepriift. Dér Feldspatb des Quarz-Tracbytes zeigte jedesmal das Yerbalten von typischen Oligoklas. Die kleine Feldspatbkrystalle dér Plagioklas-Am- pbibol-Tracbyte, (resp. Tridymit-Tr.) konnten nicbt gebörig isolirt werden, docb zeigt die zűr Hiiltte aus Feldspatb bestebende Gesteine- masse weder Flammenfarbung nocb Sebmelzung, daber dér Feldspatb wobl nur Anortbit sein kaim. Sebőn die Mineral-Association gestattete den Scbluss, dass die Tridymit- und Ampbibol-Tracbyte einen basiscbe- ren Feldspath entbielten als die jiingeren Quarz-Tracbyte ; denn das Auftreteu von Biotit in grösserer Mcnge lasst auf sauere dessen Feblen oder untergeordnetes Vorkommen aber auf basiscbere Feldspatbarten scliliessen. Dies vor Augen schien es mir sebr wabrscbeinlich, dass das Tridymit-fübrende Gestein, welcbes scbon in seiner grauitiscben Textur mit den Dioriten übereinstimmt, wobl in dér Secundarzeit bervorge- brocbeu sein mag und daber den aphanitisehen Dioriten zugezablt wer¬ den sollte. Um weitere Anbaltspunkte flir dicse Ansicbt zu gewinnen, durebforsebte icli den Karpatbensandstein rings um den Fuss des Nagy-Morgó auf’s Genauste, konnte aber darin aueli nicbt die Spur von Einsehliissen des Tridymit-fiibreuden Gesteins eutdeckeu. Von unseren einbeimiscben Tracbyten liisst síeli beute scbon im Grossen und Ganzén bebaupten, dass dér Sauregebalt ibrer Feldspatbe aueli fúr die Alters- frage wicbtige Andeutungen bietet; um so auffalleuder ware es, wenn in ein und demselben Eruptionsgebiete dér basischeren Feldspatb fii b- reude Traebyt dér iiltere ware. leli wage es daber einstweilen die Ansicbt aufzustellen, dass uuser Tridymit und Ampbibol fiibrendes Gestein entweder secundaren Alters ist, oder wenn docb dem Tertiar angebörig, daun das letzte, basiscbere Glied eines, dem Ausbruclie dér Oligoklas-Tracbyte laugst vorausgegangenen Eruptionscyclus darstellt. Nacb Betracbtung dér Gesteine des Nagy-Morgó, gebe ieb zu jenen Eruptivmassen iiber, die die zusammenbangende Bergkette und dérén bedeutendere Hőben bilden. 300 Weuu wir das Dorf Kis-Baczon verlassend, uns nordwárts wenden, erreichen wir eine waldbedeckte Hochtlácke, die sicli sanft, aber ununterbro- cben bisau den Fuss der steil emporragenden Eruptivmasse des Mitácshegy erstreckt. Dieser Berg mit dem dariiber emporragenden Kakukliegy bildet eine dér grössten Erliöhungen des Gebirges; nordwestlich davon liegen dér Feketehegy und dér Barothkő, siidöstlick, durch zwei uube- deutende Gebirgssáttel verb miden, erhebt sieb dér Gipfel des Peleeske, die letzte küliere Kuppe dér Hargita, am reckten Ufer dér Olt. An dér Zusammensetzung dieser Gebirge uekmen tkeils normale, tkeils modificirte Traekyte, dann Basalte Tlieil. Dér Pelecske-Gipfel sowie die südlicke und siidöstliche Fiánké des Berges besteken aus aknliehem Gesteine wie dér Oligoklas-Trachyt des Nagy-Morgó. Die Grundmasse ist etwas lieller grau und fettig gláuzend. Darin erklickt mau sanidinartigen Feldspatk, ganz frischen Biotit und Amphikol zu gleieher Menge. Quarz und Angit íeklen. Die Grundmasse ist grössteu- tkeils isotrop. Dér Feldspatk, dér im Dünnschliffe scköue Zwillingsstrei- fung zeigt, erweist sich in dér Flamme als Oligoklas. In diesem Tra- chyte íaud ick Einschlüsse von Karpathensandstein. Auf den Mitácsgipfel tritt auck quarzfreier Biotit-Ampkibol-Oligo- klas-Trackyt auí, desseu Grundmasse rotkbrauu verwittert ist; auck die ausgesckiedenen Gemengtkeile sind bis auf den noek ziemlick frischen Oligoklas ganz zersetzt. Auck kleine Orthoklas Krystallcken kommen vor. Die Grundmasse entkalt kleine Plagioklas-Zwillinge mit thiidaler Anordnung. Diesen Trachyt finden wir am Fusse dér Mitácshegy keim sog. „Erczes korviz“ (erzigen Sauerbruunen) in alunitscker Modification und es sckeint, dass sicli dicse Varietát am Fusse des Hauptkammes fort- ziekt, da ick sie auck unterkalb des Berges Peleeske sehr verbreitet voríaud, wo sie mit dem normálén Trachyt durch stufenweise Ühergange verkunden ist. Am erstgenannten Orte tindet maii in dér Náhe des alunitkáltigen Trachytes auck leberbraunen bis grauen Siisswasser-Quarz bis 1 — 2 M. máchtig ; da er nebst Rokrstcngcl auck Brocken des Apmit- Trachytes umsckliesst, ist er spáterer Eutstelmng. Siisswasserquarze sind auck bei den Dörfern Bibarczfalva und Füle sehr verbreitet na- mentlich auf dem Gebiete des letzteren. Basalte íinden sicli an dér West- und Südwest-Seite des Mitács zwiseken den trachytiscken Gesteinen sehr háuíig in versekiedenen Ab- arten der Textur und des Erkaltungszustandes. Obwokl die Berükrung mit den Trackyten sowokl auf dem Berggiptel als an den Abkángen erkennkar ist, gelang es mii* docli nickt, Einscküsse von Trachyt im Ba¬ sáit zu tinden ; indesseu siekt mán in der Nake des Contactes in den 301 Basalten háufig praeexistirte Hornblendekrystaile, die vermuthlieh bei dér Eruption des Basaltes aus dér geschmolzenen Trachytmasse aufgenom- mén worden sind. Nach dér Grösse dér scbon dem freien Auge er- kennbaren Bestandtbeile müsste das Gestein als doleiitischer Basalt be- zeiehnet werden ; sein Habitus erinnert sehr an den trachytischen, da das Gestein in íiachen Tafeln zerspringt, rauhen, selten muscheligen Brucb und nirgends sáuleuförmige Absonderung zeigt. Die Farbe des Basaltes ist bald grau, bald schwarz durch Ver- witterung, bisweilen aucb ziegelroth. Die an tieferen Theilen des Ber- ges gesamm elten Stíicke sind ganz compact, nacb dem Gipfel zu wird das Gestein immer blasiger, doch bleiben die Blasenraume immer so kiéin, dass das Gestein nicht eigentlicb schlaekenartig wird. Die Bla¬ senraume sind mit gelbern Limonit ausgekleidet. Háufig trifft mán Ba- saltblöckc an, in denen fingerdieke Angit reicbe Sehlieren mit lichteren, Feldspatk-reicliereu wechseln; es entsteht dadurcb eine Fluidaltextur im Grossen. Dér überwiegende Gemengtbeil unseres Basaltes ist ein Plagio- klas dér in 1 bis 2 mm. lángén glasglánzenden wasserhcllen Krystallen vorkommt. Nacb dér Flammenprobe stebt er zwiscben Labradorit und Bytownit. Harzgelbe, fettglánzende Olivinkrystalle, aucb makroscopiscb erkennbar, sind im Gesteine dicbt eingesprengt. Magnetit und Angit sind reicblicb vorhanden, aber nur in Diinnschliffen erkennbar, ersterer wegen dér liléinkéit dér Körner, letzterer wegen seiner dunkelen mit dér Grundmasse ganz übereinstimmenden Farbe ; nur wo die Grund- masse durch Verwitterung ziegelroth ge worden ist, tritten die dunkel graugrünen bis scbwarzen Áugitkrystalle liervor. Im Dünusehliffe zeígen die Feldspatbkrystalle zwei Grössenklassen, beideje docli aus polysyntbe- ti seben Krystallen bestebend. Die Áugitkrystalle sind in dér Grösse sehr versebieden. Die grösseren sind oft zu sternartigen Gruppén ge- ordnet, die kleineren bilden oft jeue Anháufungen die Möbl als „Augit- Augen“ bezeiebnet. Olivineinscblüsse in Augit, so wie die Umwacbsung gi-össerer Olivine mit einem scbwarzen kleinen Áugitkrystalle sind káu- fige Erscheinungen. Magneteisen ist in den belleren Yarietáten in grös¬ seren Körnern sparsamer, in den scbwarzen Basalten aber als feiner Staub massenhaft entbalten. Die untergeordnete Grundmasse bestebt aus farblosem Glas mit sehr vielen, gleicbfaíls farblosen Mikrolithen, mit obsidianartiger Fluidaltextur. Dér am Fusse des Mitács, bei „Rakoty- tyás“ vorkommende Basalt mit Hornblende besitzt eine Grundmasse aus reinem vulkaniseben Glas. In den erwáhnten ziegelrothen Varietáten ist dér Magnetit gröss- tentbeils in Eisenoxydbydrat verwandelt und iu den Olivinen hat sich háufig Ilaematit gebildet. 302 Die mit den Oligoklas-Trachyten in Contact stehenden Basalte am Gipfel des Mitáes so wic an dessen Fuss, bei Rakottyás unterscheiden sich von den iibrigen durch die sauidinartige Beschaffenheit ilirer Feld- spathe sowie durch Auínahme von Hornblendekrystallen. Letztere errei- cben oft die Lángé von 3 — 4 mm. und enveisen sich durch Absehmelzen dér Kantén, darch ilire schwarze Schmelzungsrinde und durch ausge- schmolzene Einbuchtungen, die oft nur durch cinen schmalen Canal mit dér áusseren Grundmasse zusammenhangen , als praeexistirte Mine- ralien. Augittrackyt von Bibarcz falva. Dicsér Trachyt bildet in eiinger Entfernung von den grossen Erup- tivgebiet, nőben Biharezfalva, mitten im Góbiét dér Congerieuschichten eine kleine „Tirko“ genanntc Klippé. Oberhalb des Kirchhofes wird er in eincr niedrigeren Kruppe zu Bauzwecken ausgebeutet und ist liier als anstehcndes Gestein sichtbar. Dicsér 'Pracliyt hat in seinen írischen Exemplaren eiuc duukel- graue, fást schwarze Grundmasse mit eingestreuten grösseren Krystallen von wasserhellem zwillingsgestreiftcn Plagioklas und sparsamercu schwar- zcn Augitsaulen. Ilié und da enthalt er Drusenraumc, derén Wánde mit weissen nierigen Calcedon bekleidet sirnl. Dér Feldspatli zeigt die Flam- menreactionen des Auorthites. Unter dem Mikroskop erblickt mán im Glasmagma dér Grundmasse zahlreiche kleine ^lagnetitkörner, Angi te und íarblose Mikrolithe. Kleine Drusenraumc cnthaltcn aufgewaeksene Augite und íarblose Zeolithnadeln. lm Augittraehyt von Bibarcz falva kommen aucli Einschliisse cines helleren, leicht verwitternden Augit-Trachytes vor. * Wir wollen jetzt noch eiueu Blick auf das geologische Auítreten dér beschricbcnen Eruptivgestcine und iltr Verhaltniss zu deu Sedimen- ten dcr Gegend wcrfen. Das unterste sichtbare Formationsglied ist in dicsér Gegend dér neocome Karpatliensandstcin, dér theils aus grauen dichtcn, mit Calcit- adern gezeichneten Sandsteinen, theils aus tafelförmig absonderndcn grauen Mérgein, zu oberst aus testen Breccieu und Conglomeraten mit Bruch- stücken von Glimmerschiefer, Quarz und Hergel besteht. Die ganzen Al> lagerungen cnthaltcn nirgends organische Beste, auch Bruchstücke unserer Eruptivgestcine tinden sich nicht darin. Umnittelbar auf dem Karpatliensandstcin ruhcn die Congerienschichten, zu uuterst Lignit-fúh- 303 rendel* Tegel, darauf sandiger Thon, auf welchen eine machtige Abla- gerimg von lockeren groben Sanden folgt. In dicsen Sanden ist jene Tegelschichte eingebettet, dérén Pflanzenabdrltcke Herr Dr. Staub bekannt gemacht hat. Hierauf folgt eine loekere kalkig-sandige Ablagernug mit verticaler Absonderung ganz ohne Fossilreste; es ist vermuthlieh Löss, dér hier den fruehtbarsten Bódén bildet und darum an Stellen wo er wenig macidig abgelagert ist, sorgfaltig vor Abscliwemmung gesclmtzt werden sollte. In den Tcgeln tindet mán niclit die Spur von Einschliissen erup- tiver Gestcine, hingegeu fiihrt dér loekere Sandstein sclion Blöeke vöm Tridymit-Trachyt des Nagy-Morgó. An dér Granzflache zwischen dem Tegel und den lössahnlichen Matériái tindet mán allé Varietaten unserer Eruptivgesteine in Bruchstückcn vcrtreten. — Spatcr fand icli im jenem losen Sanden auch noch Einsehliissc von Angittraehyt, Intcressant ist das Verhaltniss dér Sauerbrunnen zu den sedimen- taren und eruptiven Bildungen : in grösster Zahl entspringen sic dórt, wo dér Karpathensaudstein mit jlingeren Eruptivgesteinen in Contaet tritt ; wo hingegen die Congerienschichtcn macidig sind (Bodos, Száraz-Ajta), tindet mán keine Sauerwasser. Geologische Notizen von dér Aufnahme des Jahres 1881 im Comitate Krasso-Szöreny. Auf Grund seiner Monatsberichte mitgetheilt von Joliunn Böckli. Die Beobacbtungen, welehe ieh hier, auf Grund mcincr Aufnahms- berichte des abgelaufenen Jahres zusammengefasst, vorlauíig mittheilc, beziehen sieh auí jenes Gebiet des Krassó-Szörényer Comitates, welches, siidlich dureh den von Kohldorf iiber den Dialu Pietros aut die Kun- esia führenden Weg, nördlich dureh die Nera begrenzt, zwischen Bú¬ csúvá (Neu-Sopot) und Sz. -Kohldorf sich ausbreitet. Da ich aber Gelc- genheit hatte, auch den Gebirgsthei! am rechten Uíer des Nera-Durch- bruches zu untersuchen, insoweit derselbe namlich zu dér in dér Almás gelegenen Gemeinde Mocseris gehört (nach NW. bis zum Valea Re), so werde i<-h auch aut den Ietzteren kurz retlectireu. 304 Bei Bucsáva fand ich vor Alléra die Fortsetzung jenes mácbt'gen Granitzuges, dér mit süd-nördlichem Streicheu laugs d r Westgrenze dér 3 Gruppé unserer krystalliniscben Sehiefer sich erstreekt. Die Haupt- masse des Granites bildet auch hier dér aus seineu südlicheren Theilen bereits bekannt gemacbte Biotitgranit mit weissem oder weissem und rothera Feldspath. Wenn wir uns raebr dér Nera uáhern, so treffen wir aueb eine Varietát — wie z, B. in Gegend des Kraku lung — in dér dér dunkle Biotit auffallend zuriicktritt, zugleich beobachtet mán raebr weissen oder licbtgrünen Glimmer, wobei das Gestein sebr quarzreieb wird. Stellemveise bilden sieb aueb völlige Quarzstöcke in dera Gránité aus, wie beispielsweise in dera Ostgehange dér Yalea Boi-Ausmüdung oder auf dér Höhe vor dér Kurmatura Denka, NW.-lich von Bucsáva. In kleiueren Fflecken beobacbtete ich aueb auf diesem Gebiete innerbalb unseres Granites die gleicbfalls sebon erwáhnte, weissen Glim¬ mer und Gránátén fiibrende Granitabart, von dér icb zwar nicbt bebaupten kann, dass sie den Biotit gánzlieb entbebre, da icb au ein- zelnen Stellen in ibr raebr sporadiseb aueb den dunkeln Biotit wabr- nabra, docb ist diess selten genug dér Fali, und ist dieselbe in dieser Hinsicbt mit dem vorerwabnten, vorberrsebend, gebirgsbiblend auftre- tenden, Biotit fiibrenden Gránit gar nicbt zu vergleicben. Dass icb den granatbaltigen, liauptsácbtlicb weissen Glimmer fiibrenden Gránit für jünger balte, als den vorbin besprocbenen Biotitgranit, erwábnte icb schon in meinen frübereu Bericbten. Es ist sicber, dass unsere Gránité jünger sin als die in dieser Gegend auftretenden krystalliniscben Scbiefer, denn das beweiseu die durcb sie eiugescblossenen Fetzeu krystalliniseber Scbiefer. Dieser Umstand stebt in vollkommener Ueber- einstimmung mit dera, was in dieser Ricbtung Dr. Tietze J) auf dem siidlicb gelegenen Gebiete beobacbtete, unser Gestein bildet námlicb nur die nördlicbe Fortsetzung des südlicher auftretenden Granites Icb rauss bier aueb hervorbeben, dass dér Granitzug, dér aus dér südlicberen Gegend, d. i. vöm Gebiete Gerniks (Weitzenried), in süd-nördlicber Ricbtung in die uiicbste Nábe Bucsáva’s gelangt, und bier, die Nera übersetzend, aueb in die Geraarkung von Mocseris fort- setzt, zwiseben Sztancsilova und Bucsáva seine Streicbungsrichtung etwas ándert, indem er von bier weiter nacli Nord raebr die NNO.-liche Ricbtung verfolgt, wobei die Breite des von ibm eingenommenen Raumes sicb immer raebr verscbmalert. Auf beilaufig 2300 Illet, westlich von dér Westgrenze dér kry- ‘) Geol. u. palaont, Mittheilungen aus dem süd. Theile des Bauater Gebirgs- stockes. Jahrb. d. k. k. geol. R. Anst. 1872. 22. Bd. Pag. 43. 305 stallinischen Schiefer, welcher Werth uns (lie durchschnittliche Breite des Granitznges gibt, beobacbtet mán einen von Felsen gebildeten Zug, dér den Ostrand dér westlicben Banater Kreide-Vorkommnisse darstellt. Es ist deutlicb zu seben, dass diese Kreidebildung, wenigstens langs ibrem -Ostrande und soweit ieb dieselbe bisber zu begebea Ge- legenbeit hatte, auf dem erwábnten Gránité lágert, und ieb kann sagen, dass ieb an dér Berührungslinie mit dem Gránité auch nicht die ge- ringste Spur einer Contacterseheinung wabrnebmen konute, dér Kaik ist aucb dórt in seioer urspriinglíchen Unverselirtheit vorbanden. In dér Gegend von Bucsáva konnte ieb bis jetzt zwei Gruppén in dér Kreide untersebeiden : 1. Die tiefere bildet vorherrsebeud liebtgelber oder weisslicber, mit Kalspatb-Adern und Punkten durebzogener, reiner Kaik. Seltener ist aucb eine rőtbe oder selbst mebr dunkelgraue, und daun bituminöse Varietiit, oder aber geradezu, docli gleicbíalls nur sebr uutergeordnet, Dolomit zu beobaehten. Dieser Kaik bildet colossale Felsen, zeigt eine Scbicbtung meistens nicht, da er sebr zerrissen ist, liisst aber bisweilen miichtige Banké erkennen. An dér Oberflacbe stebt er gewöbnlicb in geborsteuen Tafeln und Scbollen heraus, auf die grossen Störungen bindeutend, die er erlitten. Dolinenbilduugen siud auf seinem Territórium hantig. Obgleicb ieb iu diesen Kaikén Caprotinen mehrfacb beobaebtete, so ist das Hefausnebmen besserer Exemplare docb scbwierig, und aucb daun ge- lingt gewöbnlicb nur das Herauslösen des Steinkernes. Aus seinem hangendsten Tlieile scblug ieb eine mit dér Gosauform Icanotia impar Z i 1 1. sp. wenn aucb nicht ganz idente, aber ihr sebon liberális nabe steliende Fönn heraus, und so glaube ich aucb meinerseits, dass wir es iu diesen Kaikén, jedenfalls aber in dérén, die obige Fönn fíihrenden oberem Tbeile, mit eiuer obercre- taceischen Ablagerung zu tbun babén. Jcner Cbarakterisirung nacb, die Dr. Tietzc iu seinem citirten verdienstvollen Werke (1. c. p. 83) von dem sogenannten Weitzenrieder Kaiké gibt, kann ieb nicht zweifeln, dass unter diesem Namen eine mit den Kaikén dér eben besprochenen Gruppé idente Bildung ver- standen ist; übrigens konnte ich midi persönlich wenigstens davon überzeugen, dass unsere, diese tiefere Gruppé bildenden Ivalke aus dem Bucsávaer Valea maré ii bér die Kersia nalta unimterbrocben sicli auf die Runcsia binauf ziehen, und dórt, die Grenze des ekemals be- s tan delien Romanen-Banater Regimentes iibersebreitend, aucb direct auf das Gebiet von Gernik (Weitzenried) hin ziebeu. Nebenbei sei erwabnt, 21 Föleit, Közi. XI. évi. 306 eláss icli übrigens in elem nördlichsten Theilc dcs Weitzenrieder Terri- toriums, das ich alléin streifen konute, in dér Niibe dér Fnntina Ru- zsetye auch auf Kalkstiicke stiess, die, durch Foraminiferenreichthum auffallend, sehr an jene köhere Gruppé erinnern, mit dér wir sogleick Gelegenkeit halién werden uns zu befassen. Dr. Tietze ist geneigt (Bᬠnát. Gebirgsstock Pag. 84 — 85., siehe übrigens aucb Jakrb. d. k. k. geol. ív. Anst. 20. Bd. Pag. 580—581), den Weitzenrieder Kaik in das Senon zu stellen, betraebtet ibn daber jedeníalls als obercre- taceiscb, und wenu ich aucb betretfs unseres Bucsávaer Kalkes, wenigstens vorlaufig, micb nock nicbt so priieis aussprechen kaim, so kann ich docb wenigstens dessen obercretaceisches Altér aucb meinerseits betonén. Dr. E. Tietze envabnt die grosse Xeigung des Weitzenrieder Kalkes zűr Kalktuffbildung (z B. Banater Gebirge Pag. 83. Geologisclie Notizen P. 582 — 583). Hierauf bezüglich kann ich aucb meinerseits bemerken, dass wir auf dem Verbreitungsgebiete dieser unserer Kalkgruppe gleicbfalls an mebreren Punkten Kalktuő selbst in bedeutenderer Menge seben können, wie z. B. in dem nordüstlich von Gernik gelegenen Gramenszka-Thale, am Fusse des Bucsávaer „Kersia-Rosi" genanuten Felsens, im Nera-Durckbrucke und in dér Gegend des Mocseriser Gutin. 2. Auf dem vöm eben besprochenen Kaik gebildeten Sediment lágert eine zweite, b ö here Gruppé, die im Allgemeinen mebr merge- liger Natúr ist, wenn sic aucb mehrfack Kalkablagerungen aufweist. Diese Gruppé falit durcb ibren Foraminiferenreichthum auf, und wenn- gleicb ich diese aucb im bangendsten Theile dér vorhinbesprockenen Kalkgruppe mebr vereinzelt beobacktete, so könuen die Kaiké dieser Gruppé mit dem Foraminiferenreichthum dér Glieder dér in Rede stehen- deu zweiten, hangenderen Gruppé sicb docb nicbt entfert messen. Unter den Foraminiferen falién ibrer grüsseren Form wegeu sofort die Orbitulinen ius Auge, docb sind dérén auch audere Gescblechter ver- treten. Rudisten treten namentlicb in den kalkreicheren Zwiscbenlageu auf, wakrend die Orbitulinen mebr die mergeligen Sckichten aufsuchen. leli überzeugte micb feruer ancb davon, dass die Orbitulinen innerkalb dieser Gruppé mebrere orbitulinenreicke Horizonté bilden ; bei Búcsúvá, im Yalea maré, beiliiufig vier, docb sind sie hald seltener, hald baufiger durcb die ganze in Rede stebende Gruppé kin- durcb zu verfolgen. Litbotbamnien, Korallen, Rbyncbonellen etc. treten stellenweise gleicbfalls baufiger auf, und sah icb auch hie und da Kohlenspuren, auf die im Yalea maré geschürft wurde. In dieser hökeren, foraminifereureicben Gruppé gelang es mir in dem von Búcsúvá west-siidwestlicb gelegenen Yalea maré (das mir in- 307 (lessen auch als Valea hurku bezeichnet wurde), in dér Gegend des Csuka rului M erka n, wo die vorhinbesprochenen Verhaltnisse iiberhaupt am besten zu beobachten siud, unter andern Vola (Janira) quinquecostata, die bekannte obercretaceische Art zu sammeln, was darauí deutet, dass wir es betreffs dieser Gruppé mit eiuer ober- cretaceischen Ablagerung zu tlmn babén. Es errinuert das Ganzé selír an die sogenannte Orbituliten-Etage Kudernatsch’s, mit dér es, von localer Ausbildungsweise abgesehen, wahrscheinlich auch zusammenfallt, in welchem Falle wir in dem Kaiké, dér die zweite oder höhere Gruppé, welche mán auch als die íoramini- ferenreiche bezeichuen kann, unterlagert, Kudernatsch’s unteren Rudisten- kalk voraussetzcn müssen. Indem wir die soeben angefilhrten beiden Glieder dér oberen Kreide gégén Westen überscbreiten, stossen wir vor Allém auf Ablage- rungen, die dureh ihren Kieselreichthum auffallen. Wir habén es hier zumeist mit braunlich-gelblichen mcrgeligen Kaikén oder Mérgein zu thun, die vielfach bituminös uud von Kiesel- saure sehr durehdruugen sind. Dies Gestein ist überaus zerklüítet, und zerfallt demuach leieht, weshalb wir es auch meistens nur zerfallen an dér Erdoberflache an- treífeu. Örtlich kőimen wir mit diesen Gesteinen blaulichgraue bis braunlich- gelbliche, sogar schiefrige Mergel vergesellschaftet finden, und sind es meistens diese, in denen die zwar nicbt schön erhaltenen, zusammen- geplatteten Petreíacte steeken. Ilié und da sielit mán verkohlte Pflanzenfragmente und zeigt dér Mergel öfters auch eigenthiimliche wulstartige Erhabeuheiten. Cephalo- poden sind vertreten, obwobl nicht hantig uud meistens unbrauchbar, Brachiopoden sind seltener gleichíalls zu selien, verhaltnissmassig am haufigsten íindet sich indessen ein kleiuer Pecten, den icb auf Pecte n eing ulat us Goldí. beziehe, da er mit dér diesbeztiglichen Zeich- nung Goldfuss’s (Pét. Germ. T. 99. Fig. 3) gut übereinstimmt. Eben in Gesellschaft dieses Pecten í'and sich im Durchbruche dér Nera dureh deu westlichen Theil des Banater Gebirges, nahe zűr Miindung des Amelugului Grabens, in bituminösen Kalkmergeln, welche innerhalb dér in Rede stehenden Ablagerung eine bereits ziemlich hau- gende Stellung einnebmen, mit zusammengedriickten Perisphincten ein zwar gleichíalls zusammengeplatteter jedocli gut erkennbarer Steinkeru von Harpoe. punctatum S t a h 1 s p. Hieraus íolgt, dass wir es in dieser Ablagerung, wenigstens in dem höhereu Theile derselben, mit eiuer ius höhere Callovien gehörigen Bilduug 21* 308 zu thun habén, da dér genannte Cephalopode anderswo, wie wir wissen, zu den charakteristischen Fossilien dér Zoue des Perisphinctes a n c e p s gehört. Weun wir unsern Blick auf die dnrch Kudernatseh besckriebene, mebr gégén Norden hin gelegene Gegend von Steierdorf richten, so miissen wir das Aequivalent dieser unserer Ablagerung, wenigstens nach dér durch Kudernatseh gegebenen petrograpliischen Schilderung, dóit in jener Ablagerung suehen, welche er „Concretionenkalk“ genannt hat, doch muss ich erklaren, dass sich die Gliederung, welche Kudernatseh in dér Gegend von Steierdorf in seinem angefiihrten Complexe, kauptsáck- lich in petrographischer Hinsicht, zu bewerkstelligen im Standé war, in dér in Rede stehenden südlicheren Gegend nicht durchführen liisst. Kudernatseh stellte den „Concretionenkalk“ in den oberen braunen Jura, woinit die obigen Daten in Übereinstimmung stelien, nur dass die Petrefacten, welche er auf Seite 80 (1 16) seiner verdienstvollen Arbeit (Geol. d. Banater Gebirgsz.) anführt, namentlich aber die Cephalopoden, betreffs des Alters auf das untere Callovien hinweisen auf die Zoue des Stephanoceras macrocephalum, Schlönbaeh hingegeu (Verhandl. 1869. Seite 270) richtete seinen Blick betreffs des Alters dér Schiehten, in welchen die Petrefacte lagen, welche er in den uuteren Lagen des Concretioneukalkes dér Gegend von Steierdorf sammelte, sogar auf die Bath-Gruppe, wogegeu mein Fuud auf den mittleren Theil des Callovien hinweist. Hiernach würde es sebemen, dass in dem Concretionenkalk Kuder- natsch’s mehrere geologisehe Niveaus stecken, wie dies Schlönbaeh vermuthete. Gégén das Liegede des soeben behandelten kieselreichen Com- plexes kann mán stellenweise, wie z. B. in dér Gegend des Csukára Kremenicza, in dem in den Nera-Durchbruch mündenden Amelugyel- Grahen, jedoch ohne Ausnahme nur ungünstig aufgeschlossen, noch grauen bis braunlichgelblichen Mergelschiefér beobachten, dér weisse, feinc Glimmerschüppchen fiihrt und auch sandig ist. Petrefacten besitzt derselbe wohl, d< eh sind diese meistens gleichfalls ungünstig erhalten. Am haufigsten siud Gryphaeen. Hie und da kann mán auch kleinere Stiicke eiuer schönen Pech- kohle, sowie verkohlte Pflauzenfragmente in demselben wabrnehmen. Es ist kamu zu bezweifeln, dass kiér jene Bildung ikre Anwesenheit verratb, welche Kudernatseh in seiner zitirten Arbeit aus dér Gegend Steierdorfs als „Jura Mergelschiefer" besprickt und in welcher dórt nach Stur (Gcol. d. Steierm. Seite 462) unterer Dogger steckt. Indem wir zu unserer kieselreichen Gruppé zuriickkehren, in dérén 309 bereits kaugenderem Tbeile Harpoe. punctatum Stáb 1 s p. und Pecteu cingulatus Ctoldf. vorkamen, so seben wir auf diese alsbald einen dér Hauptsacke nacb aus Kaik bestebenden machtigen Schichten- complex sicb auflagern, dér deutlicbe Schichtung besitzt, und in dem dér Hornstein in Knollen, Linsen selbst düuneren Bandern zu seben ist. 1. lm tieferen Tbeile dieser Bildung babén wir es gewöbnlicb mit lichtbráunlichgelblichem, festem Kaiké zu tinin. Derselbe bildet mit Yorliebe dickere Banké und falit dadurcb auf, dass in ibm grauer bis braunlicher Hornstein oder kieselreicberer Kaik in uuzahligen Fallen in kleinereu-grösseren Knollen oder anderen Hervor- ragungen sicb ausscheidet, oder aber Linsen bildet, sowie auch in 15 — 20 cm. dieken Zwischenlagen zwiscben den Bankén dieses Kalkes zu be- obacbten ist. Die Scbichtung dieses Kalkes ist diók, er erscheint zumeist in Bankén, welcbe von 60 — 60 cm. Máchtigkeit wobl auf 35 cm. berab- sinken künuen und selbst nocb darunter, docb erbeben sie sicb ander- seits bis auf Meter Dicke und aucb bedeuteud dartiber. Petrefacte entbalt er nur überaus selten. Hie und da das Bruch- stiick eines Belemniten, dér Durchscbuitt eines Crinoiden, zuweilen einer ki einen Foraminifere war das Ganzé was bisber zu linden war. Fin derartiger Umstaud is ftír die prazise Altersbestimmung gewiss nicbt günstig und ist nur das sicber, dass derselbe jiinger ist, als unsere vorbinbesprocbene, kieselreicbe Ablageruug des Callovieu, in dérén Hangendem er lágert. Gégén das Haugeude vorscbreitend seben wir, dass auf diese tiefer lagcrndeu Kalkschicbten abermals Ivalke folgen, 2. in denen dér Kieselhalt im Allgemeiuen zurücktritt, alléin nicbt ganzlicb feblt, ja in einzelnen Bankén sogar wieder in den Vorder- grund tritt. Aucb bier babén wir es tbeilweise mit lichtbráunlichgelblichen selbst grauen Kaikén zu tinin, die gleickfalls dickbankiger siud, gleicbwie die Glieder dér vorbergebcndeu, ersten Gruppé. Braunlicher, grauer, oder weisslicher Hornstein oder kieseliger Kaik ist in méneken dér Glieder sogar kaufig zu seben in Knollen oder anderen Ausscbeidungen, jedoch auch in bandförmigen Zwischcu- lagen, und es ersckwert dieser Umstaud sehr die kartographisehe Tren- nung dér Glieder dér in Rede stehenden zwei Abtkeilungeu. Es giebt in dér böberen Abtbeilung sehön licbtgelb gefarbte Ab- arten, öfters mit braunlicbgelblichen Punkten, die sebr homogén siud, muscbligen Bruck besitzen, und diese sind von den Gesteinen dér vor- bergebeuden, tieferen Abtheiluug leicbt zu uterscbeiden, umsomebr, da sie haufig auch diiunere Schichtung besitzen, alleiu dieser petrogra- pbische Chavakter kommt durchaus uieht den ge.sammteu Gesteinen dieser höheren Abtheilung zu und es finden sieb bangender oder liegender auch solcbe, beztiglich déren es schwierig ist, sie von den Gesteinen dér ersten Abtheilung zu unterscheiden. Es ist indesseu zu erwahnen, dass diese haugendere Abtheilung auch machtigere bis schwaehere, blaulichgraue bis braunlichgelbliehe mergelige Zwischenlagerungen besitzt. Wenn auch die Glieder unserer böherer Abtheilung durch ikre petrograpbische Entwicklung vielfach noch sehr au die unter ihuen sich dabinziebende erste Abtheilung rückerinnern , dér gegeuiiber sie eine unlaugbar höhere, jedoch nnt ihr unmittelbar zusammenhangende Bildung darstellen, so erwecken sie docb unser Interessé schon dadurch, dass sie Petrefacte, da.mnter Cephalopoden mehrfach enthalten. Das Bcschaffen besserer Stíleké gehört indessen auch bicr zu den Selteubeiten. Formen, welcbe von dem aus uuseren Callovien Scbicbten erwabnten Pecten nicbt zu unterscheiden sind, konmieu auch hier zumeist vor, was im Zusammenbalte mit den Lagerungsverhaltnissen und mit dem Charakter dér iibrigen beobaebteten Fauna wohl zu íolgern gestattet, dass wir es hier gleichfalls mit einer jurassi seben, und zwar mit einer ober-juras sischen Ablagerung zu thun babén, docb miissen wir naberen Aufscbluss erst vöm weiteren Verlauf dér eingeleiteten Untersucbungen erwarten. Interessant ist die Art dér Vertheilung dér im Vorbergebenden skizzirten mesozoiseben Ablagerungeu. Es erbellt bieraus, dass auf dem Gebiete zwiseben Búcsúvá und Kobldorf, abgeseben von den loealen Stürungen, vor Allém 2 Hauptverwüríe vorbanden sind, denenzufolge die jurassiseben Bildungen dieser Gegend zweimal, d. i. wiederbolt zu Tagé treten, die cretaceiscben Glieder bingegeu ersebeinen sogar in drei Zugén, da sie westlieh von Búcsúvá aucb vorbanden sind. lm östlicbsten derselben, dér westlieh von Búcsúvá íigurirt und gégén Üstén durch den Gránit von Búcsúvá eingesaumt wird, sind, wie aus dem Vorgebracbten bervorgebt, beide dér unterschiedenen obercreta- ceiscben Gruppén vertreten. Dieser Zug erreicht gégén Westen mit dem ersten Auttaucben dér jurassiseben Bildungen seine Grenze. Noch weiter gégén Westen bin, das ist in dér Gegend des Berges Ballan und von hier in nordöstlicher Richtung bis an dió Nera, siidlich aber bis zum Dialu Pietros (bis wohin namlich die Sache bisher veríolgt werdeu konnte) stossen wir aut den zweiten Zug dér Kreide und hier betíndet sich die zweite dér erwabnten, lángén Verwurfsliuien. 311 In dicsem mittleren Zugé dér Kreide Kenne iob die Glieder dér böbereu Gruppé dersclben nicbt, sondern blos die tieíere. lndem wir mm die jurassiseben Bildungen, welcbe zufolge des soeben envabnten Verwuríes abermals ans Tageslicht gelangen, gégén Westen iiberscbreiteu, treffen wir endlicb in nacbster Nabe von Kobl- dorf auí den dritten Zug unseivr Kreidebilduugen, dér von Síiden gégén Norden streicht. Wir können in diesem westlicben Zugé, in eiuem scbmaleren östlicben Streifen, jene Kaiké wieder erkennen, welcbe ein Glied dér tieferen unserer zwei Kreidegruppen sind, docb finden wir bier gleicb- zeitig, weiter im Haugenden, auch solcbe Kreideabsatze, welcbe in petrograpbiscber Hinsicht in víelen Fallen zwav nicbt almen lassen, dass in ihnen Scbicbten dér im östlicben d. i. Bucsavaer Zug dér Kreide vertretenen böbereu, das beisst foraminiferenreicben Gruppé vor uus steben, docb kann icb in ibnen, soweit es bisber zu beurtbeilen ist, nur eine diesen entsprecbende Ablagerung erseben. Wir babén es bier namlicb mit scbwarzlicben bis grauen, braunlicb gelblichen, selbst ins rötblicbe spieleuden, tbeilweise gleicbfalls fora¬ miniferenreicben, bituminösen Kaikén zu tbuu, welcbe in Gesellschaft grauer Hergel figuriren, die durcb ibren Halt an Orbituliuen auffallen. Korallen, sowie an Ecbinoideen-Stacbeln oder Bracbiopoden reicbe Varie- tateu felileu aucb hier nicbt. In einzelnen Fallen zeigen sich auch mergelige Sandsteine mit Kohlenspuren, wie dies aucb in dér Gegend von Búcsúvá dér Fali war; durcb Aufnahme grösserer Stiicke entwickeln sicb aucb conglo- meratisebe Abarten. Die Lagerungsverbaltnisse sind sebr gestörte. Diese Ablagerungen sind bis an den westlicben Bánd Kobldorf’s zu verfolgen, jenseits dessen sicb die Verkaltnisse sebr andern. Indem wir die durcb den westlicben Bánd Kobldorf’s markirte Grenze gégén Westen Lin iiberscbreiteu, babén wir es zunachst mit krystallinischen Kaikén zu tbuu, und liiemit verscbwindet aucb jeglicbe Spur organiseben Lel) ns in dem Gestein. Dies ist aucb das Gebiet, auí dem die tracbytiscbeu Ausbriiche in grösserem Maasse ersebeinen, obwohl dérén Vorposten aucb weiter gégén Osten zutreffen sind. Wenn wir vöm westlicben Zugé dér cretaceisclien Gesteiue auf das Gebiet des krystalliniscben Kalkes übertreten, so gibt es bei Ivobldorf Falle, wo dér IJbergang in den krystalliniscben Zustand, mán kann sagen, nicbt plützlich gesebiebt, so dass es klar wird, dass in diesem Falle dér krystalliniscbe Kaik aus dem betreffemleu Kreidekalke entstand. Es ist nocb binzuzuíiigeu, dass aucb dórt, wo kleine tracbytiscbe Vor- 312 kommnisse gleicli Vorposten selbst zwischen den petrefactenführeuden Kreideschicbten hervorbrecben, wir sogleich mit dem Eruptivgestein auch krystallinischen Kaik vergesellschaftet tindeu, darauf deutend, dass bier das Gestem dér Kreide tbatsácblich metamorpbosirt wurde. Wenn wir demnacb folgern miissen, dass in den bei Kobldorf auftretenden krystalliniscben Kaikén, wenn auch nur einigermassen, aucb die Kreide ibren Antbeil bat, so muss icb andererseits erwábnen, dass icb auf dem Gebiete westlich von Kobldorf, blaulichschwarzen, bituminösen, mehr-weniger scbon krystalliniscben Kaik beobaebtete, in dem meist kieselreicbere, zum Tbeil Hornstein Knollen ausgescbieden sind, wie dies bei den jurassiscben Gesteiuen unseres Gebietes dér Fali ist. Es íinden sich indessen aucb selbst weisse, in ibrer krystalliniscben Beschaffenheit scbon sebr entwickelte Kaiké vor, die diese kieselreicben Ausscheiduugen gleicbfalls aufweisen. Bei den cretaceisehen Gesteiuen war Derartiges niemals zu seben, einzig nur bei unseren jurassiscben Ablagerungen, und so glaube icb, dass westlich von Kobldorf unsere jurassischen Gesteine abermals ans Tageslicbt gelangen, und dórt durch die hervorgebroebenen trachy- tiscben Gesteine tbeilweise selbst zu krystallinisebem Kaik urnge- wandelt wurden. Verlassen wir das von diesen krystallinischen Kaikén eingenom- mene Terrain bei Kobldorf gégén Westen hiú, so treffen wir vor Er- reichung dér krystalliniscben Schiefer des Lokva Gebirges nocb auf mergelige Schiefer von dunklerer Farbe, sowie tiefer auf einen schma- len Streifen bráunlich-gelblicher, bisweilen grober Sandsteine, mit de¬ lien icb micb indessen erst weniger befassen konnte, so dass icb ibrer bei dieser Gelegenheit nur gedenken will. Mit Eintritt des Sandsteines weist die Oberflacbe aucb von Kohlé geschwarzte Fleeke auf, wie z. B. im östlichen Gehiinge des Radinucza-Tbales. Bezüglicb des Gesteines dér tracbytiscben Ausbriicbe, insoweit diese bei Kobldorf auftreten, kann icb bemerken, dass sowobl dieses als aucb dér damit verbundene krystallitiische Kaik baufiger Pyrit, Chalcopyrit, seltener Galenit und mit diesen Malacbit, Azurit etc. wahr- nebmen lasst. Brauneisenerz ist örtlich in den in dieser Gegend in uu- zábliger Menge vorbandenen Scburfaufschlüssen sogar in grösserer Menge zu seben. Bevor icb in geologischer Hinsicht zűr kürzeren Besprecbung dér Fmgebung von Mocseris übergehe, will icb in Betreff dér Gegend Kohl- dorf’s nocb die folgenden Bemerkungen machen. Icb sah bei dér Ortschaft Kobldorf, auf dem Gebiete dér Kreide, an melireren Punkten grosse Blöeke eiues groben Conglomerates bérűm- 313 liegen, (las unter Auderem aucli die íossilreichen Kaiké unserer bőbe- ren Kreidegruppe, duvch sandig-kalkiges Bindemittel zusammengebalteu, wabrnebmen lasst. Ebeuso erblicken wir auf diesem Territórium, zuweilen in sebr grossen Blöcken zerstreut berumliegend, eisenreicben Quarzit, sowie aucb quarzitiscben Sandstein, quarzitisehc Breceie und örtlicb haufiger Quarzsehotter; so namentlich unmittelbar um Kohldorf, oder aber wenn wir uns von Kobldorf in sildlicber Ricbtung gégén deu Fundor Berg biu begebeu. In diesel* letzteren Ricbtung ist kamu was Anderes zu seben, als die soeben angefiibrten, zerstreuten Gesteine, da die Daniin- erde die Beobacbtung hier sebr erscbwert. Auf dem Gebiete diesel* Yorkommnisse sáli ick weiters unmittel¬ bar bei Kobldorf rőtben oder gelben und dann an Löss gemabnenden, indess nicbt brausenden Lebm, dér Eisenerz in an Bobnerz erinueruder Fönn, indess aucb in anderen grösseren-kleineren, bald mebr, bald vve- niger abgerundeten Stücken, darun tér aucb Magneteisenerz, ftihrfc. Es ist sebr scbwierig, und nacb den bisher Gesebeneu selbst unmöglicb, nacb diesen zerstreuten, seblecht aufgescblossenen Erfunden zu beurtbeilen, mit Bildungen welchen Alters wir es bier zu tbun ba¬ bén, obwobl ich wenigstens einen Theil derselben, so den gelben und rőtben Lebm, fúr diluvial annebmen möchte. Wenn wir uns in jené Gra- ber binablassen, welcbe an dér Ostseite des Fundor Berges oder aber am siidlicbeu Ende Kobldorí’s beginnen, so müssen wir uns zu unse- rem Bedauern sebr bald davon überzeugen, dass wir betreffs dér in Rede stehenden Gebilde aucb dórt kein reineres Bild gewinnen. Wald und Dammerde bedeckt aucb an diesel* Stelle Alles, und nur bie und da kounte icb ausser dem berumliegenden Quarz, quarzitiscben Sand- steine, sowie eigentbümlichen, auf dem von mii* bisber begangenen Ge- bicte nocb nicbt beobaebteten, blaulichen, dunkle Kiese 'concretionen aufweisenden, oft pyrithaltigen abgerundeten Kalkstlicken, jedocb gleicb- falls nur in winzigen Aufschlüssen, losen Sandstein seben oder aber, wie in einem Seitengraben des obersten Tbeiles des Ogasu Kinyipile, rostbraunen, tbonigen Sand mit Scbotterlagen gleicbwie brauugestreif- ten oder geíieckten Tbon. Icb will die Möglicbkeit nicht laugnen, dass wir es bier mit einem Gliede dér tertiaren Formation zu tliun babén, docb muss icb micb bei den obwaltenden Umstanden jeder weiteren Meinungsabgabe, weuig- stens vorláuíig, enthalten. Hier diiríte zugleicb dér Őrt sein, um auf jeue Mittbeiluog bin- zuweiseu, welcbe Herr Oberingenieur G. Marka 1869 im 19. Bande des Jabrbuckes dér k. k. geologiseben Reichsanstalt veröffentlicbte, wo 314 er auf Seite 303 mit Bezug auí das bei Kohldorf belindliche Boesesi (bei Herni Oberingenieur Marka stebt Pojestie) eine Scbichtenfolge mittheilt. Herr Marka stellt in seiuer zitirten Mittheilung die von ibm angeführteu Sehichten ins Tértiül*, und fiibren dieselben seiner Angabe nacb auch Lignit, sowie unter Anderem aucb Amphisteginen erwahnt werden, wor- nacb mán in dér Tbat darauí folgern könnte, dass dórt eiu kleines Neogen- Yorkommen seine Anwesenbeit verrath, was gevviss nicbt nur in einer Hinsicbt Wicbtigkeit besüsse. 1870. spricht Fr. v. Scbröckenstein im Y. Bande dér Arbeiten dér ungarischen geologiseben Gesellschatt auí Seite 172 174 gleicb- falls von diesem Gegenstande. Mit Rücksicht aut' diese Mittbeilungen muss ich bemerken, dass, obwobl icb das an dér Ostseite Kobldorf’s beginnende Valea Boesesi und dessen Nebengraben nicbt nur nacb einer Ricbtung durcbforscbte, icb dennocb nicbt so glücklicb war, beziiglich des Obangegebeneu zu einem sieberen Resultate zu gelangen. Üas Valea Boesesi, das in seinem weiteren Lanté gégén Südosteu aus dem Gebiete Kobldort’s in jenes von Bucsava übertritt, wo es dann als das im Yorhergebenden öíters erwábute Yalea maré bekannt ist, in welchem letzteren auf die Koblenspuren dér Kreide geschiirft wurde, verquert mit seiner okeren Halfte und dies ist aucb bei seinem unteren Eiule dér Fali, ausschliessli eh Kreide und Jura Sebicbteu; in dér Gegend dér Wiesen jedocb, wo zugleicb dér von Kohldorf ins Boesesi fiili- rende Fahrweg die Sohle des Thales erreicht, ist, namentlich am lin¬ ken Ufer des Baches, auí gewissem kleinerer Gebiete, jede Beobacb- tung durch Dammerde und die Vegetation dér Wiesen, welebe grosse, naeh allén Seiteu bin sich ausbreitende Waldungen umgeben, gebemmt. Nacb dér südlicben Seite von Boesesi sind die mesozoisebeu Sehichten gleicbíalls iiberall zu constatiren, und ist dies in gewisser Entfernung aucb gégén Norden, gégén die Wiese Facza Boesesi, dér Fali, daber ist nur in dér durcb die Wiesen bezeiebneten Gegend die Möglicbkeit vorlianden, dass auí den mesozoisebeu Sehichten noch ein durch jiin- gere Ablagerungen gebildeter Lappén aufliegt, dér aber bei den ge- genwartigen Aufschlussverbaltnissen scbwierig íestzustellen ist, denn selbst im unteren Theile dér in dieser Gegend von dér Facza Boesesi herab- ziebenden Graben konnte icb nicbt mehr wahrnehmen, als in einem kleinen Absturze, neben dem Wasser, grauen, weieben Mergel, dér demnacb bei den durch die Natúr gebotenen Aufschlüssen wahrsehein- lieh dér einzige Verrütber jener Sehichten ist, von denen Herr Oberinge¬ nieur Marka spricht, denn nur in dieser Gegend küuute ich die durch ihn nicht uaher lixirte Stelle suchen. 315 lm letzten Theile dér Aufnahmszeit arbeitete ich in dér Gemar- kuug dér Gemeinde Mocseris, daher auí dem rechten Ufer dér Nera, woselbst ieh in nordwestlicher Riclitung gégén die untere Halíte des Valea Re, gégén NO. aber bis zűr Hodobasnicza ins Gebirge vordrang. lm Gebiete von Mocseris traí ich auí die nordostliche Fortsetzuug aller jeuer Bildungen, mit welchen ich bereits in dér siidwestlicheren, benachbarten Gegend zu thun hatte. So bilden gleich die krystallinischen Schiefer, vvelche westlich und südwestlich von Mocseris entwickelt sind, nur die Fortsetzuug je- ner dritten, oder hangendsten krystallinischen Schiefer-Gruppe, mit welcher wir schon auf dem von dér Nera siidlieh gelegenen Terrain bekannt wurden, und welche dórt auí die zweite oder rnittlere, durch Glimmergneiss und Glimmerschiefer gebildete Gruppé folgt. Durch graphitische Beimengung geschwarzte Partién ersckeinen auch hier bei Mocseris innerhalb unserer krystallinischen Schieter, gleichwie auch an Pyrit reichere, und durch Umwandlung des letzteren erhalten die Schichten an unzahligen Stellen rostbraune Farbung. Am- phiholite erscheinen hier gleichfalls. Die krystallinischen Schiefer weisen an vielen Punkten die Spuren grösserer Umwandlung auf, sie schreiten öíters dér Serpentinizirung zu, doch tindet mán bereits eutwickeltere Serpentine, wenigstens in diesel* Gegend, nur seltener, wie z. B. im östlichen Gehange dér Gutin genannten Thalerweiterung. Die Fali- richtung dér krystallinischen Schiefer halt sich um Mocseris zwischen West und Nordwest ; auch Faltung kann mansehen, dér Einfallswinkel ist steil. Vöm Gránité wissen wir gleiclifalls, dass derselbe, die Nera über- setzend, mit an dér Obertlache verschmalertem Zugé, auch hier naeh- weisbar ist, und gleichwie die krystallinischen Schieíer und dér Grᬠnit, setzen auch die cretaceischen Ablagerungen auí das Gehiet von Mo¬ cseris herüber. Da nuu diese nur die Fortsetzung dér von Búcsúvá be- sprochenen Yorkomnisse bilden, kőimen wir auch hier jene beiden Grup¬ pén. erkennen, von denen ich bereits weiter oben sprach. Die cretaceischen Ablagerungen zeigen auch im Mocseriser Ge- birgstheile an unzahligen Stellen die Spuren dér erlitteiien grossen Stö- rungen, doch muss ich besonders hervorheben, dass wahrend hier dér Granitzug mehr gégén NNO streicht, die Kreideablagerungeir gerade hier sich bestreben auch gégén NW. Ilin stufenförmig an Terrain zu gewinnen, in Folge dessen manches jurassische Glied iu seiner Ausdeh- nung beschraukt wird. In manchen Abarten dér Kaiké, welche dér uutereu Gruppé un¬ serer cretaceischen Ablagerungen augehöreu, treteu stelleuweise selbst reichlicher ICorallen auf, und als ein derartiges Vorkommen kanu icb in erster Linie den V. Arsi, die Siidostseite des^Smidosa und die Ostseite des Yiru Habitului nemien. leli maciié hierauf schon desshalb aufmerksam, weil Dr. Tietze*) von Gernik (Weitzenried), aus dem von ibni sogenannten Weitzenrie- der Kaik, gleicbfalls Korallen erwabnt, sowie aucb aus deui mit diesel- Ablagerung parallisirtem Kaiké, welchen er im Fiirstenthume Serbien, am Stol (N. von Zajcár) beobaebtete.**) Bevor icb diesen Bericht be- eude, will icb nocb auf etwas aufmerksam maciién. Wir wissen, dass, indem wir uuseren Granitzug gégén Westen bin übersebreiten, bisher als erste mesozoisebe Bildungen die Kaiké dér tieferen Gruppé dér Kreide vor uns standén, so dass wir zu den jurassischeu Gliedern unse- res Gebirges erst naeh Ueberscbreitung des ersten Kreidezuges gelaug- teu. Indem wir die Nera iibersetzen, ist in dieser Hinsicbt aucb einige Aenderimg zu verzeiebnen, indem icb im Gebiete von Mocseris selbst gégén den Ostrand des östlicben Zuges unserer Kreidevorkomnisse, in kleineren Yorkommnissen, lichtbraunlich-gelblichen Kaik mit graueu Hornsteinconcretionen beobaebtete, wie z. B. auf Pojana Arsa, oder aber graueu bituminösen Kaik, gleicbfalls mit Hornstein, wie z. B. in dér Gegend des Sorbi mik, docb wissen wir von diesen nacb dem früber Mitgetbeilten, dass sie nur zu uuseren jurassiseben Gesteinen ge- hören könneu. Wenn wir das von dér Kreide eingenommene Terrain gégén Wes¬ ten bin verlassen, so stossen wir scbliesslicb aucb bier in dér Gegend von Mocseris auf jene jurassischeu Glieder, mit dérén Yorkommnissen auf dem südlicheren Gebiete icb mich bereits weiter oben befasste. *) Cfeologische Notizen aus dem nordöstlichen Serbien. Jalirb. dér k. k. geol. Reichsanstalt 1870. XX. Bd. Pag. 58 >. Geologische u. palaontologische Mittheilungen aus dem südlicheu Theile dér Banater Gebirgsstockes. Jahrb. d. k. k. geol. R. Anst. 1872. XXII. Bd. Pag. 84. **) Geologische Notizen aus dem nordöstl. Serbien. Jahrb. d. k. k. geol. R. Anst. 1870. XX. Bd. Pag. 598. sowie Jahrb. d. k. k. geol. R. Anst. XXII. Bd. Pag. 84. 317 Bericht über die im Nordwestsiebenbürgischen Grenzge- birge und Umgebung im Jahre 1881 ausgeführten geolo- gischen Specialaufnahmen von Di*. Kari Dolináim. Wáhrend des Sommers 1881 wurde von mii* die geologische Spe- zialaufnahme des nordwestsiebenbürgischen Grcnzgcbirgszuges und Um¬ gebung fortgesetzt und zwar in zwei getrennten Gebieten, von denen das eine an den von mir wáhrend dér vorbergehenden Jahre autge- nommenen Abschnitt jenes Gebirgszuges und seiner Umgebung gégén Síiden anschliesst und das siidliche Ende des genaunten Gebirges um- íasst, wáhrend das andere auf jenes bereits friiher aufgenommene Gó¬ biét gégén Nord anstösst. Das siidliche diesel* beiden diesjabrigen Ar- beitsgebiete, dessen Untersuchung icb zuerst anfübrte, umtasst die l m- gebung dér Ortschaften Csizér, Perje und Csúcsa; und zwar beendigte ich liier die Aufnahme dér östlichen Hálfte des ung. Grenzblattes Seet. 53, Col. XLY1II. und vollfiibrte lerner jene des östlichen Theiles des ung. Grenzblattes Sect. 54. Col. XLV11I, vöm Yalia Germinului an gé¬ gén Őst, sowie des siebenb. Grenzblattes Sect. 8, westl. Col! VI südlich bis zum Sebes-Körös-Fluss. Im nördlichen Aufnahmsgebiete babé ich ungefáhr 3/4 des Plattes Sect. 49, Col. L. aufgenommen, ein Gebiet, welches ungefáhr durch die Ortschaften Benedekfalva, Nagy-Nyires, Csőit, Fericse und Váralja bezeichnet wird. Die Gesammttlaehc des in beiden Gebieten aufgenommenen Terrain betrágt bei 6 Quadratmeilen. Was das siidliche Aufnahmsgebiet betrifft, so wird das in den í- selben gelegene siidliche Ende des Meszeszuges hauptsáchlich durch die námlichen krystallinischen Schiefer zusammengesetzt, welche ich schon in meinen vorhergehenden Berichten an den anschliessenden Gebieten des Meszeszuges erwáhnte. Dér Zug ihrer Schichten stricht in dér in Rede stehenden Gégéiül vorberrschend von Xordost nacli Südwest und falit gégén Nordwest ein, im einzelnen tinden aber hievon vielfacb ört- liehc Abweichungen Statt. Die Hauptmasse diesel* krystallinischen Schie¬ fer bilden Glimmer schiefer, wiesieauch in den iibrigen Thei- len des Meszeszuges herrschen, chloritische Schiefer treteu ebenfalls in ziemlicher Ausdehnung auf, zumal im Gebiete des Borona- mezó'er Thales (Yalia Poiniezij, wo sie zwei grössere Ziige zusammcu- 318 setzen, die in ansehnlieher Streichlange zu Tagé treten und von mei- nent vorjáhrigeu Gebiete hierher fortsetzen. Untergeordneter kommen auch, wie ich scbon im verflossenen Jabre erwaknte, Gneiss und Granulit vor; unter dicsen tritt be- sonders dér scbon in meinen vorjáhrigeu Beriehten aus dem Poiktbal genannte Granulitzug, welcher den Kamui des Gyalu Kozmi und des Capu Gribanului zusammensetzt, in einem lángén Streifen an die Ober- flache, dér südlich bis Jegeristye fortziebt. Dieseu krystalliniscben Scbiefern aufgelagert und durch macktige dynamiscbe Vorgange nacktráglich stellenweise vollstandig zwiscben diese eingeliiillt, erscheinen mebrfacb unbedeutende Parzellen von Ver ru¬ ca no, welcbe aus Quarzit-Sandsteinen und Conglomeraten und rötkli- ehen Schiefern besteben, wie namentlich im Boronamező Thale und dessen Pareu Svuntu genannten Seitenzweige, am Westabhange dér Perjeer Magúra, an dér Ostseite dieses Berges bei dér Waldwiese La Testura, so wie am rechten Ufer des Körös-Tbales zwiscben Csúcsa und Kis -Sebes, gegenüber dér Míindung des Drágán- Tbales. An dér Parzelle des Westbanges dér Perjeer Magúra sind die genannten Verrucanoge- steine im Hangenden mit dunklen Kaik- und Dolomitkörben verbuuden, die petrograpliiscb ganz den Guttensteinerschiehten gleichen, analóg wie bei den im verflossenen Jabre aus dér Umgebung von Bogdánbáza er- wanten, einscblágigen Parzellen. Kin bemerkenswertbes, wenngleicb raumlicb allerdings nur sehr uubedeutendes Vorkommen tildén einige sebr kleine Dacitdurcbbrücbe, welcbe icb in dér Pareu Togyi und Pareu Prislopuluj genannte Verzwei- gungen des Yalia Poiniczi an sebr abgelegenen Orten unferu dér altén siebenbürgiscben Grenze auffand, wo sie den Glimmerschiefer des Me- szes-Kernes durcbsetzen. Einen viel betrachtlicberen Baum nimmt dér nürdlicbe Auslaufer des macbtigen Dacitausbrucbes des Vlegyásza Ge- birges ein, welcber bei Kis-Sebes vöm linken auf die rechte Seite des Körös-Tbales iibersetzend, bier sicb bis zum Vurvutia Corni genannten Gipfel ausdebnt und in ziemlicber Ausdehnung in inéin diessjabriges Gebiet bereinreicbt. Dér Dacit-Durcbbruch erscbeint bier gégén AYest von Glimmerscbiefer, gégén Őst von den Oberoligocan-Scbicbten des siebcnbiirger Beckens begrenzt, zwiscben denen beiden er emporgedruu- gen ist. Einige winzige, sporadische Dacitdurcbbrücbe fand ich aucli weiter nördlicb in den krystalliniscben Scbiefern des Südendes des Me- szeszuges bei Jegeristye und im Gebiete des Poik Tbales. AVas die N eogenablagerungen des Szilágy-Beckens anbe- langt, welcbe die Meszeskette gégén Westen umranden, so erreicht dé¬ rén oberstes Glied, die Cougerienscbichten, nahe nördlicb von 319 dér Höhe des Plopisiu Tasses an dér Wasserscheide zwischen dem Se¬ bes-Kőrös und Berettyó-Flusse seine südliche Grenze. Die daruter folgenden sarmatischen Schichten, dérén Ausstreiehen ín eioem schmalen Streiíen liings des Meszesrandes bei den benaehbarten Ortschaften Bagolyfalva und Boronamező icb bereits im vergangenen Jalire nachgewiesen habé, treten in meinem heuer un- tersuchten Terrain in betrachtlicher Ausdelmung zu Tagé. Dieselben bil- den die Anhöbe dér Plopisiu Wasserscheide, deliuen sich von da gégén Síiden in dér Ortscliaít Csúcsa umnittelbar bis an das Körösthal aus und greifen liier in einer schmalen Zunge selbst auf das linké Kőrös- ufer hinüber, wálirend sie wciter östlich zwischen Jegeristye und Kis- Sebes, eine breitere Abzweignng bis kart an das Körösthal entsenden. Die sarmatischen Schichten, und ebenso auch dér untere Theil dér Con- gerienschichten, nehmen in unserer G-egeud mit dér Amiaherung aus dem Szilágybecken gégén den machtigen Alpenstock des siebenbtirgisch- ungarischen Erzgebirges immer reichlicher und gröber werdender Ge- schiebe aus den Gesteiusmasseu dieses Gebirgsstockes auf und bestékén schon in dem dieses Jahr aufgenommenen Gebietsabsclmitt zum grossen Theil aus dériéi losen sandig-thonigeu Conglomeratbauken. Die Geschiebe derselben gehören zumeist verschiedenen Quarztrachyten an, wie solche den benaehbarten Vlegyásza-Gebirges zusammensetzen ; nebst dicsen und Gesckieben von Q.uarz und krystallinischen Schiefern fallen besonders noch solche dér leicht kenntlichen Yerrucano-Quarzite und Conglomerate durch ihr reichliches Auftreten auf, derén Ursprung aus den analógén Gebilden dér benaehbarten Gebirgsmassen eheníalls zweifellos ist. Die Congerien und sarmatischen Schichten dér Gegend gleieken petrogra- phisch einander sehr ; ikre kartographische Scheidung gestaltcte sich daher zu einer ziemiich mühsamen Aiheit ; sie liess sich aber Dank dér in den feineren Lagen beider Stufen in dér Gegend an zahlreichen Orten enthaltenen charakteristischen Fossilien, sicher durchfiihren. Die ober mediterrán e n Schichten des Westsaumes des Me- szeszuges habé ich gégén Síid bis an die Tablasu-costa genannte Ge¬ gend an dér Plopisiu- Wasserscheide fortlaufend verfolgt. Von da an siidlicher treten sie in meinem Gebiete nicht mehr an die Oberflache. Durch ihre haufigen bezeichnenden Versteinerungen sowohl, wie auch ihrer petrographischen Beschaffenheit nach konnten sie auf dér Karte sicher und unschwer ausgeschieden werden. Die unté r mediterránén Ablagerungen des westlichen Me- szessaumes endlich verschwinden noch um ein gutcs Stiick weiter nörd- lich von dér Oberflache ; ihr siidlichstcs Vorkommen liegt hier am Durchbruche des Poinicza-Baches, 320 In mernem nördlichen Aufnahmsgebiete bewegten sieb meine diesjáhrigen Untersucbungeu, wie eingangs erwáknt, innerhalb des Blat- tes Sect. 49, Col. L. Es schliesst dieses Blatt gégén Síid, im nordwest- siebenbtirgischen Grenzgebirge, an das von mir in den friiheren Jabren auígenommene Gebiet, gégén West, in deni Szilágyéi- neogenen Hligel- land, gégén das von dem verstorbenen Hülísgeologen Herrn J. Stürzen- baum ebenfalls scbon friiher begangene Terrain an. Die krysta llinisebe Se b i e f éri n s el von Czikó, dérén süd- liebste Ausláuíer nocb in das von mir im Sommer 1878 untersuchte Terrain hineinreichen, nimmt cinen ziemlich ansebnlicben Tbeil meiues min zu besprecbenden diesi’ábrigen nördlichen Gebietes ein. Dicse Scliie- ferinsel bildet den nordwestlichen Pfeiler des nordwest-siebenbiirgischen Grenzgebirges, an welchem dér gégén Síid und Őst an die Schieferin- sel sich anscbmiegende alttertiare Scbiehtenzug dieses Grenzgebirges in seinem Hauptstreichen eine Wendung erfábi-t. Es ziebt námlieh dér eben genannte Scbiehtenzug vöm Szamosdurchbruehe bei Zsibó im Síiden mit nordwestlicb gerichteten Hauptstreichen zu jener Schieferin- sel und streicht von dieser zu ost-nordöstlicher Riehtung in dér unfern íolgenden krystallinischen Schieferinsel von Preluka. Dér Szamosfluss durehschneidet die Czikóer Schieferinsel an dérén westlichem Samué iu einer engen Erosionsschlucht zwiselien Benedekfalva und Czikó. Die Zu- sammensetzung dér in líede stehenden Schieferinsel ist so, wie sie scbon Stache gelegentlich dér geologisehen Uebersichtsaufnahmen skizzirt bat. Sie besteht bauptsáchlich aus Glimmerschiefer und gewöbnlich kleinkrystalliuischen, dünnschiefrigen Gneiss, die mehrfach wechseln und kartograpbiseb sich nur schwierig und aueb nur ganz im Grossen tren- nen lassen. Dér Glimmerschiefer f'iihrt gewöbnlich Gránát in grosser Menge, in ringsum wohl ausgebildeten Krystallen von dér gewöhnlichen Form cc 0, nicbt selten bis Zollgrösse erreichend. An einigen wenigen Punkten, wie beispielsweise im Szamos-Durcbbruch von Czikó treten auch cbloritiscbe z. Tb. Amphibolfübrende Scbiefer auf, jedoch nur sel¬ ten und ganz untergeordnet auf. Ein neues interessantes Mineralvorkom- men des in liede stehenden Sehiefergebietes, das icli am unteren Ende dér Scblucbt des Fericseer Thales zwischen Köőd und Fericse antraf, bibién winzige, gelbliche bis schwiirzliche, diamantglanzende, spitzpyra- midale Krystallchen von Anatas, dér — ganz analóg wie bei den bé¬ káinkén schweizer Yorkommnissen — mit Quarz, Adular und Pennin vergesellschaftet, auf kleinenKlüftehen in Glimmerschiefer mit feldspathar- men, gneissartigen Zonen vorkommt. Herr Custosadjunct A. Schmidt hat frcundlichst die niihere krystallographische l ntersuchung meines von diesem Vorkommen mitgebraebten Materi ales kiirzlich iibernommeu 321 und theilte mir als vorláufiges Ereigniss mit, dass meine Vermutkung, es seien jene wenigen Krystallcken Anatas, durch die Winkelwertke der- selben bestátigt werde. Die Schieferscholle von Czikó, soweit sie nack dem Austreten ihrer krystallini seken Scliiefer an die Oberflácke zu beurtkeilen ist, dehnt sick vöm Szamosdurehbrucb gégén Nordost bis in das Stezser-Thal zwischen dcn Ortschaftcn Jeder und Stezser aus. Wall rend sie sich in dér Hauptmasse des Kodru genannten Gebirgsstockes inselförmig aus den umgebenden Tertiárablagerungen erkebt, taucht sie in ikrem nord- östlichen Tkeile unter die letztgenannten Ablagerungen, welche sie in dieser Gegend auí den Anhölien bedecken, so dass hier die krystalli- niscken Schiefer nur niehr in dér Sokle dér tieferen Tkaleinscknitte zu Tagé treten, wie namentlick im Vali a Idire und in dem kierauf gégén Őst folgenden Stezser-Tkale. In diesem nordöstlicken Tkeile dér Sckiefer- insel kerrsckt Gneiss fást aussckliessliek. An die besprockene Sckiefermasse von Czikó sckliesst sick gégén Síid und Őst dér mannigfack gegliederte alttertiare Sckicktenzug des nordwestlick-siebeubiirgiscken Grenzgebirges an, dér seinerseits an jener Sckiefersckolle die zuvor erwáknte leickte Wendung seines Haupt- streickens erleidet. Ilierbei bildet dér alttertiare Sckicktenzug, indem er von dér Czikoer Sckiefermasse in dér nake benackbarten krystallini- seken Sckieferinsel von Treluka kinzieht, in dieser Gegend im Grossen cin antikliuales Sckicktengewölbe, dessen von West-Siid-West naclfOst-Nord- Ost streicbende Ackse ungefakr auf die Ortsckaft Gaura falit. Die von Deés iiber Nagy-Somkut nack Nagybánya fiikrende Landstrasse durck- sckneidet dieses Sckicktengewölbe zwiscken Eestolcz und Törökfalva. Dies ist jedock nur dér Bau des Gebirges ganz im Grossen betrachtet. !n meinen Aufnabmsberickten aus den vorkergehenden Jakren erwábnte ick bereits, dass die in dem von mir aufgenommenen Gebiete im All- gemeinen einfacke Tektonik des alttertiaren Sckicktenzuges des nord- west-siebenbürgiscken Grenzgebirges mit dér Annáherung an die czikoer Sckieferinsel im Einzelnen sick dadurck sekr complicirt gestaltct, dass dórt selír zaklreicke, bald etwas grössere, baki nur unbedeutendere örtlicke Verwerfungen den genannten Sckicktenzug dureksckneiden und dicsen in eine grosse Anzakl grösserer oder kleinerer Sckollen zerlegen. Dieses Yerkáltniss setzt nun auck in jenem, zwiscken dér czikoer und prelukaer Sckieferinsel gelegenen, benackbarten Gebirgsabschnitt fórt, den ich dieses Jabr untersuckt liabe, und sekr wakrsclieinlick díirfte es auck in dér weiteren nordöstlicken Fortsetzung des in Rede steken- den Grenzgebirges die geologiscke Detailaufnakme erschweren, wo die Sckiefersckolle von Preluka in ganz analoger Lage am Aussenrande 22 Földt Közi. XI. évf. 322 des alttertiaren Schichtenzuges des nordwest-siebenbürgischen Grenzge- birges auftritt, wie die Scbieferiusel von Czikó. Es steht zu envarten, dass dicse spéciében Rupturen in Kaidé, wenn die seií einigen Jahren im Gangé befindlichen Specialauínahmen des Grenzgebirgszuges ein grösseres Gebiet umfassen werden, werthvelle Fingerzeige zűr Aufkla- rung des dynamiseben Vorganges dér loealen Gebirgsbildung darbieten werden. Sebőn jetzt maciién sicb gewisse Beziehungen und Regelmas- sigkeiten in dern Auftreten und in dér Anordnung jener Rupturen be- raerklicb. alléin noch ist das naher untersuehte Gebiet zu kiéin, als dass solcbe in völliger Kláriiéit zu Tagé treten könnten. Dér alttertiare Schichtenzug ist in dér untersuchten Gegend tieí aufgesehlossen und zersebnitten durcb mebrere grössere Thaleiusch'itte, welche sicb die tief eingreifende Erosion im Laufe dér Zeiten ausge- höblt hat, wie namentlicb in dern Tbale von Fericse, Idire und Gaura und den Nebenzweigen des letzteren. Dér in Rede stehende Schichten- zug zeigt bierselbst eine ganz ahnliche Bescbaffenbeít, wie in den von mir in vorbergebenden Jahren begangenen, siidlieb benaebbarten Grenz- gebirgsabsehnitten. woriiber icb in meinen seinerzeitigen Bericbt erstat- tete. Icb habé in dicsen Berichten auf gewisse, sozusagen sebrittweise verfolgte allmalige Aenderungen bingewiesen, welche dér alttertiüre Schichtencomplex wübrend seines Zuges vöm Szamosdurcbbrucbe gégén Xordost durcb Auskeilung einzelner seiner stratigrapbiseben Glieder, wie durcb Aenderung dér petrograpbischen Beschaffenheit anderer wahr- nebmen lüsst, im Vergleiche zu jener Zusammensetzung, welche dieser Schichtencomplex am Szamosdurcbbrucbe und in seiner weiteren siidli- cben Fortsetzung dér linken Seite dér Szamos zeigt. Dicse Aenderungen min setzen in dem beuer untersuchten, nocli weiter gégén Xordost ge- legenen Tboile des Grenzgebirgszuges in gesteigertem Maasse tort. Folgende sind die einzelnen Glieder, welche icb in dér alttertiaren Scbichtenreihe in meinem in Besprechung stehenden nördlichen Gebiete kartograpbiseb untersebieden babé, und zwar von untén nacli oben auf- gezablt : 1. 1‘lump geschichtete, bunte, gewöhnlich mehr-weniger röthlich geíarbte sandig-thonige Conglomeratc, sandige Thone und thonige Sande ohne \ ersteinernngen bi Idén die tiefsten aufgesehlossen en Schichten dér alttertiaren Schichtenserie. Dicse Schichtengruppe tritt in den nahen Szamosdurcbbruch bei Zsibó in sehr betrachtlicher Machtigkeit zu Tagé; ihre Hauptmasse ist wohl wahrscheinlich untereocan und nur ihr oberer 1'beil könnte vielleicht noch dern Begiune dér Mitteleocanzeit angehö- rende Absütze darstellen. In dér Gegend von Zsibó enthalt die Gruppé in ilirern o borén Theile bekanntlich fossilführciule Siisswasscr-Kalke und Mergel in einer ziemlich machtigen Zone eingeschaltet. dicse Zone kei It sicli jedocli — wie ich in meinem „Bericht iiber die im Soramer 1878. lm östlichem Theile des Szilágyéi* Comitates vollfiilirten geologisehen Spezialaufnabmen“ (Földt. Közlöny. Bd. IX. pg. 242) seinerzeit er- wáhnte — im Streichen gégén Nordost sclion in geringer Entfernung vöm zsibóer Szamosdurchbruche, in dér Gégén d von Husszia und Nagy- Goroszló aus und es treten in dem weiteren nordöstlichen Verlaufe des Schichtenzuges, sovvohl in dem früher, wie dieses Jabr aufgenommenen Gebiete, kelne Spuren ilires Vorkommens inehr auf. Im Szamosdurclibruch bei Zsibó folgt iiber dér eben erwábnten Gruppé dér eocanen unteren bunten Tlione u. s. w. die aus Absiitzen ruhigen Meeres gebildete und theilvveise reiehlich fossilfiihrende, typisch mitteleocane R á k ó e z y - G r u p p e, in dérén Mitte ungefabr dér un- terste bisher bekannte Nummulitenhorizont des nordwest-siebenbiirgi- seben Eocans, die Perforatabank auftritt. Dér unter dér Perforatabank liegende tiefere Theil dér Rákóczy-Gruppe, welelier in jener Gegend aus einer Serie fossilieureiclier, woblgescbicbteter sandiger, tboniger und mergeliger Banké nebst den zwiscben dicsen an dér Basis dér Gruppé eingelagerten beiden Gypsűötzen des Eákóczy-Berges bestebt - keilt sich, wie ich am o. a. Orte erwalinte, im Streichen des Schichtenzuges vöm Szamosdurchbruch gégén Nordost állmaidig aus, so dass sclion in geringer Entfernung, in dér Gegend von Nagy-Goroszló, die Perforata¬ bank bereits unmit'telbar mit dér darunter folgenden, vorher erwábnten Gruppé dér bunten Thone in Berührung tritt und in dicsér Lage gégén Nordost weiterzieht. Dieses Verhaltniss setzt inán aueh in dem in dér gleicben Richtung anschliessenden, heuer untersucbten Gebirgsgebiete fórt, indem auch dórt die sub 1) besproclienen bunten Thone und Cei Kezűik betont dér Vortragende neuerdings den ganzliohen Mangel an vulkanisclien Alizéit- lsen bei denselben und constatirt > (-iné Ansicht, ivonach die.se Spalten secundare Erscheinungen dér maclitigen Wellen- bewegong des Bodens seieu. Schliesslicli berührt er die an den Grabsteinen beobach- teten Dreliungserscheinungen, und indoni er dér Ansicht, dieselben seien durch mehrere aus verscliiedenen Richtuíigen kommende ötössé hervorgebracht worden, entgegentritt sucht er sie, mit Zuliilfenahnie graphicber Demonstrationen aus dcr Lageveriinderung des Schwerpunktes dér oberen Theile zu erklaren. Herr von Inkey bemerkt darauf, dass die Schlainmausbrüche auf den Erd¬ spalten bei Resnik, lant Aussage von Augenzeugen liingere Zeit hindureh angedauert hatten und niclit nur die momentane Wirkung dér Erdbebenstösse gewesen seien. Ölnie ini geringsten an vulkauisclie Erseheinung denken zu wollen, findet er die Erklarung dér Erseheinung in einer durch die heítige Bodenerschütterung bewirlcten, sich erst langsam wieder ausgleichcnden Störung des Grundwasserstandes in den oberen alluvialen Bodenschichten. In Bezug auf die Drehungserscheinungen dér Grabsteine. dérén Erklarung in dein obeu zurückgewiesenem Sinne er vor einiger Zeit versuclit hat, vermisst er in dem Erklárungsversuche des Vortragenden den Rachweis des bei jeder Drehung wirksamen und naehzmveisenden Kraftenpaares. Demselben Gegenstande widmen auch die Herren Er. W a r t h a und L'óczy einige Benierkungen. 2. Herr Dr. J. Szabó bespricht die m akro g r a p h i s c h e Eiutheilung dér Tracliyte (siehe den ungarischen und französischen Text in diesem Hefte). Er versteht darunter eine Eiutheilung, die dér Geologe im Felde umnittelbar amvenden kinn ölnie sich erst auf petrographische Detailstudien einlassen zu müsseii. Diese Ein- theilung ist auf die mit íreiem Auge erkennbaren Gemengtlieile, Biotit, Amphibol, Augit und Quarz basirt; dér Feldspath komáit darin l iclit niiher in Betracht, da sich die Species nur durch Laboratoriumarbeit bestimmem lasst. Das chronolögische Yerhaltniss dér ganannten vier Mineralspecies bildet den Angelpiinkt diesel* Eiutheilung ; am wichtigsten eriveist sich in diesen Bezug dér Biotit, dessen Amvesenheit auf eine hóhéré Altersstufe deiitet. Die biotit-freien Tracliyte sind ain háufígsteu durch die Amvesenheit von Augit charakteririsirt : solche Gesteine werden einfach Augittrachyt genannt ; ein negatives Keiinzeichen derselben ist das Fehlen des Quarzes. Dér Biotit-Trachyt hingegen zeiehnet sicli durch sein gefiektporphyrisches Ansehen aus. welches durch die Mannigíaltigkeit dér in einer meist lichten Grundinasse eingestreuten Gemengtlieile bedingt ívird ; ausser Biotit enthalt er ott Quarz, Amphibol, Augit und nicht selten Gránát. Die Uuterscheidung dieser zwei Gesteinsarten genügt für grössere Trachytgebiete und nur für eingehende Detailstudien ist eine weitergehende auf petrogr.iphisehe Laboratoriumarbeiten basirte Eintheiluug erforderlich, die sich daini dem Grundsatze dcr Mineralassociation anpassen muss. lm Anschluss an diesen Vortrag iveist Dr. Szabó die geologisch-petrogra- phische Karte des engerrii Gebietes von Schemnitz vor, aut dér er auf Grundlage seiner Detailstudien die Tracliyte in vier Typen unterschieden hat. 3. Herr L. v. Lóczy berichtet iiber die geologisclien Resultate dér im Do- nauabsclmitte von Promoiitor seit einigen Jaliren durchgeführten Baggerungen. Die durch die Baggermaschienen geförderten Fossilien liefern den Beiveis, dass im Do- naubette von dér Eisenbahn-Verbindungsbrücke abwarts bei Promontor die tertiare Schichtenreihe dér Gegend von Ofen, vöm oligocönen Kleinzeller Tegel bis zűr pontischen Stute — mit Ausnalnne dér aquitanischen Stufe — in regelmassiger Aufeinanderfolge anstehend vorhanden ist. Dass aber auch die aquitanisclie Stufe, durch deu Pectunculus obovatus-Sandstein vertreten, sich in dieser líeihenfolge nacit- Aveisen lasten Averde, steht zu envarten, Avenn sich die Arbeiten in den niichsten Zeit auf die betreffende Stelle erstelien AArerden. Auffallend ist es, dass die genannten Gebilde in dér peringen Tiefe \’on durcli- sclinittlicli l-9 m. imter 0 anstehend getroften av érdén, dies beiveist, dass dér Donanfluss, Avenigstens vöm Bloksberge abAArarts sein Bett in anstehendem Gebirge vertieft hat. Ueber den genannten Schichten Avnrden im Flussbette stellenAveise grös- sere Geröllmassen angetroffen, aber Aviihrend die Gerölle, die dér Fluss heut zu Tagé nocli fortrollt nícht über Eigrösse erreichen, enthalten jeneGerölllagen Blöcke atou 2—3 Kub.-Fuss und zAA’ar nicht nur von den Ctesteinen dér Ofener Berge, sondern auch Trachyt- und Andesit-Gerölle aus *lem Yisegrader-Gebirge, ja sogar Quarzit- und Gneissstücke ■ Avurden herausgefördert, und allé diese Schuttmassen sind nur an den Ecken und Kantén abgerundet. Sie kőimen daher niclit den Geröllmas¬ sen dér Gegemvart angehören, sondern mtissen als diluviale Producte angesehen av érdén, Avofür auch die Auffindung eines Beckenknochen und Zahnes Aron Elephas primigenius spricht. Herr Dr. Szabó bemerkt dazu, dass jene aussergeAvöhnlich grosseii und aus íremdem Matériái bestehenden Gerölle Avohl auch durch das Grundeis transportirt sein kőimen und demnach doch nur den alluvialen Gebilden zugezahlt AArerden kőim ten. i. Herr J. Iíalaváts legt mediterráné Fossilien von Baranyabaan vor. Dieser Fundort, im Jahre 1873 von Herrn J. v. Matyasovszky entdeckt, wurde vöm Yortragénden imlaufenden Jahre Aveiter ausgebeutet. Unter den über 400 zahlenden Exemplaren sind Gasteropoden mit 35, Pelecipoden mit 15 Formen vertreten, dar- unter 21 Arten, die von dieser Gegend bisher noch nicht bekannt Avarén, Vége a Xi. évfolyamnak. Schluss dess XI. Jahrganges. H alaváts, Conus. Földtani Közlöny. 1881. 1. lábla 1 Slephanoooiuis Stachei R.Hom-2Dendrooomis subraristrialus da Costa.- 3.M\ocoiras ¥ercati Btooc.- 4.Leploooiuis Dnjardmi BesB.- Ó.Rhisoconus ponderosus Brocc.-6.Chelyooiiiis venlrtcostis Bronn.- Szer'ző fénykép e után köre rajz . Witting er. J ano s Ny.Grunö Y Bndapes' II. tábla. 1 (a-e) Bythinia Bodosensis Roth sp. nov., mintegy hét-* rés nagyításban és (c) természetes nagyságban, a természetben a száj- lás fent valamivel hegyesebb; (in cc. 7-facher Vergrösserung und Urlicher Grösse (e), die Mundöífnung ist in dér Natúr eben etwas ziger). 2. (a-c) Limneus c f. a c u a r i u s Neum., mintegy hétszeres Ha¬ tásban és (c) természetes nagyságban, a belső ajak felső része a rajz- igen erősen van kitüntetve ; (in cc. 7 -facher Vergrösserung und na- icher Grösse (c), dér obere Theil dér Innenlippe erscheint in dér shnung zu kraftig hervorgehoben). 3. V a 1 v a t a (T r o p i d i n a) Eugéniáé Neum., négyszeres na- tásban, (in 4-facher Vergrösserung). 4. (a-b) V. (Trop.) ef. Eugéniáé Neum., négyszeres nagyi¬ ján, (in 4-facher Vergrösserung). 5. (a-b) Unió s p. (nov. V) 6. U n i o s p. 7. (a-c) Gongé ria exigua Roth sp. nov. 8. (a-d, a,-d,) Congeria eri Stellát a Roth sp. nov. 5 — 8. áh. természetes nagyságban, (in natürticher Grösse). Az eredeti példányok a m. kir. földtani intézet gyűjteményeiben nak. (Die Original-Exemplare betinden sich in den Sammlungen des igl. ungar. geologischen Institutes.) Rajz Wittinger J. Ny Gnind. V. Budapest ,$1 ' -m . '* ■ III. tábla. Fig. 1 — 3 altra Triloeulina divarricata Frnzn. ,, 4 — 6 „ Quinqueloeulina peregrina d’Orb. var. edentula Frnzn. „ 7 — 9 „ „ Rákosiensis Frnzn. „ 10 — 12 „ „ Errnani Bont. var. trigonostomea Frnzn. 5, 13 — 18 „ „ Krenneri Frnzn. „ 19 — 21 ,, Vertebralina toveolata Frnzn. Franzenau. Rákosi foraminiferák . Földtani Közlöny. 1881.111 Tábla 1. 2. 3. 9. 5 6 Aut.del. Ny Nrund. V Budapest Lóczy Lajos . Sí • ránt/ A Közéj Panorania dér Jávái vulkánok látképe Szórna Vulkáné auf Central-Java aus í. rang révéitől dér Rhede von Se ma rang Földtani Közlöny 1881 í\ Iakia Mertabn ( Merapi ) 311 S’U Ungaran Imbaraoa Szuriibing jjjít Szindoro msr' Difiig hegység Szitunál 2. Közép -Jáva vulkánjai. Die Vulkáné in Central -Java . A Merapi csúcsa a Szelői nyeregről 1878 Ápr. 12 . Dér Merapi Gip fel vöm Saltel kei Selo aus geseheh am 12. Ap'ril 1878 . JjVerrv vulkanikus ule/iek (terliar) . -Nichl VuLItanische Sedimente ( Terlidr ) . Greoimnclitöl 109' )Kutoaviljo' M -1:9 r> 0 . 00 O magasságok méterekben Átmetszel az Ungaran keleti oldalán. Durdischnilt am östliclien Abliang des Ungaran ÉÉN V ra"ff"J‘3 Nbw. Te m /in Ideálprofil Közép Jáván át Idealprofil durch Central Java Ungaran Mer baba Mera/ii l.Cystosira commums Ung. 2.3. Rhus deperdita n.sp. M. Stand dél. Lith. és nyom. Grund Y. Budapest B /Wr mlBm&á&J&M n / mg r/JrmjfJf**yl ijk 1 ipik w’f Ifi j!í WÍM£m wTjj*. ' wiffjr mmm HS3ri • >^2 fMwSiíímm (AvJBB*' j W/J$ M0m»i Á' BDrH'