CORNELl UNIVERSITY LIBRARY 3 1924 062 0 422 -J FÖLDTANI KÖZLÖNY. A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA. EGYSZERSMIND A MAGYAR KIRÁLYI FÖLDTANI INTÉZET HIVATALOS KÖZLÖNYE. SZERKESZTIK ZELLER TIBOR dr. és REICHERT RÓBERT dr. TÁRSULATI TITKÁROK. ÖTVENHATODIK (LVI.) KÖTET. HÁROM TÉRKÉPPEL, KÉT TÁBLÁVAL, HÁROM SZELVÉNNYEL ÉS HÁROM SZÖVEGKÖZTI ÁBRÁVAL. FÖLDTANI KÖZLÖNY. (GEOLOGISCHE MITTEILUNGEN.) ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT ZUGLEICH AMTLICHES ORGAN DÉR KÖNIGL. UNGAR. GEOLOGISCHEN ANSTALT UNTER M1TW1RKUNG VON PROF. FR. SCHAFARZIK RED1GIERT VON Dr. T. ZELLER und Dr. R. REICHERT, SEKRETARE DÉR GESELLSCHAFT. SECHSUNDFÜNFZIGSTER (LVI.) BÁND. MIT DREI KARTEN, ZWEI TAFELN, DREI PROFILÉN UND DREI TEXTFIGUREN. BUDAPEST, 1927. A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT TULAJDONA. EIGENTUM DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT. b'h)n°>A 11 £ Kir. Magy. Egyetemi Nyomda, VIII, Múzeum-kőrút 6. — Főigazgató: Dr. Czakó Elemér. TARTALOMJEGYZÉK. GYÁSZJELENTÉS. Halaváts Gyula tiszt, tag halála Értekezések. Schafarzik Ferenc dr. : .... Völgyképződés a Budai-hegység déli részében.... br. Nopcsa Ferenc dr, : .... Az eruptiv kőzetek eloszlásának kérdéséhez .... Horusitzky Ferenc dr.: .... Űj adatok a Budapest-környéki miocén sztrati- grafiájához Vitális Sándor dr.: Mátrabánya arany-, ezüst- és rézérzbányászata. . Maier István : Atavisztikus vonások a szeletai barlangi medve fogazatán Sümeghy József dr. : Közép-miocén korú szárazföldi csigafauna Környe és Bodajk környékéről Rakusz Gyula dr.: Alsómediterrán a steroideák Salgótarján vidékéről. . Papp Ferenc dr.: Helemba — Kövesd környéki andezitek SzENTPÉTF.RY ZsiGMOND DR. és Emszt Kálmán dr. : A gabbromagma differenciálódási termékei Szarvas- kő vidékén Horusitzky Henrik: A Városligetben épülő „Regnum Marianum“-pléb.- templom környékének hidrogeológiai viszonyai. . Horusitzky Henrik: A gyömrői artézi kút Szádeczky — Kardoss Elemér: Az erdélyi eocén petrogenezise Strausz László dr.: A báni hegység mediterrán rétegei Rövid közlemények. Franzenau Ágoston f : • ■ • • Az Ürháza mellett elterülő lajtamész alatt fekvő agyag foraminiferái Franzenau Ágoston t: .... Adatok a hidasi miocén fauna ismeretéhez Boros ádám dr. : Paleogén Castalia-rhizoma fosszilia hazánkból . . Horusitzky Henrik: Válasz a tatai hidrogeológiai dolgozatomra vonat- kozólag elhangzott kritikai megjegyzésekre.... Pazár István : A magyar földgáz kutatásának kérdéséhez Ismertetések 131— Társulati ügyek. I. Közgyűlés II. Szakülések III. Választmányi ülések Hírek a M. kir. Földtani Intézetből Bibliographia Geologica Hungarica Anni 1926 Lap 5 7 10 21 30 40 47 53 57 62 76 80 83 118 123 124 126 128 129 ■135 136 140 143 144 261 INHALTSVERZEICHNIS DES SUPPLEMENTS. TRAUERANZEIGE. Juli us Halaváts Ehrenmitglied ' Abhandlungen. Fr. Schafarzik: Talbildung im südlichen Teile des Ofner Gebirges. . Fr. báron Nopcsa : Beitrage zűr Verteilung dér Eruptivgesteine .... Fr. Horusitzky: Neue Daten zűr Miozan-Stratigraphie dér Um- gebung von Budapest A. Vitális : . . . . Mátrabánya’s Gold-, Silber u. Kupfererzbergbau. . Sr. Maier: Atavistische Ziige am Gebiss des Höhlenbaren dér Szeletahöhle bei Miskolc (Kom. Borsod) .. J. Sümeghy: Mittelmiozane Festlands-Schneckenfauna aus dér Umgebung von Környe und Bodajk J. Rakusz : Asteroiden dér alteren Mediterran-Stufe aus dér Umgebung von Salgótarján Fr. Papé: Über die andesitischen Gesteine dér Umgebung von Helemba (Kom. Hont) S. v. Szentpétery u. K. Emszt: Gabbroidale Differentiationsprodukte in dér Ge- gend von Szarvaskő H. Horusitzky : Éber die hydrogeol. Verhaltnisse des Bauterrains dér im Stadtwáldchen v. Budapest in Aus- fiihrung begriffenen „Regnum MarianunŰ-Pfarr- kirche H. Horusitzky: Dér artesische Brunnen von Gyömrő (Kom. Pest).. E. v. Szádeczky=Kardoss : . . Zűr Petrogenesis des siebenbürgischen Eozans . . L. Strausz: Die Mediterranscbichten des Báner Gebirges .... Kurze Mitteilungen. A. Franzenau t : Die Foraminiferen aus dem nachst Űrháza, unter den Leithakalk liegenden Tones A. Franzenau t : Daten zűr Kenntnis dér miozánen Fauna von Hidas A. Boros: Eine ungarische paleogenc Castalia-Wurzelstock- Fossilie H. Horusitzky: Antwort auf die kritischen Bemerkungen bezüglick meines Aufsatzes: Hydrogeologie dér Heisswasser- quellen in Tata-Tóváros und seiner Umgebung. . St. v. Pazár: Zűr Frage dér ungarischen Erdgasforschung in Ungarn Besprechungen Gesellschaftsangelegcnheiten. I. Aus dér Hauptversammlung II. Aus den Fachsitzungen III. Aus den Ausschussitzungen Bibliographia Geologica Hungarica Anni 1926 Seite 145 147 149 161 172 183 185 191 195 200 217 218 221 242 243 244 246 248 248 250 254 258 260 261 FÖLDTANI KÖZLÖNY LVI. kötet. 1926. A Magyarhoni Földtani Társulat Választmánya mély fájdalommal jelenti, hogy HALAVÁTS GYULA M. KIR. FŐ BÁNYATANÁCSOS, NY. FŐGEOLÓGUS, A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULATNAK TISZTELETI TAGJA munkában és eredményekben gazdag életének 73íik évében 1926. évi július hó 28íán elhúnyt. Digitized by the Internet Archive in 2016 https://archive.org/details/foldtanikozlony5619magy ÉRTEKEZÉSEK. VÖLGYKÉPZŐDÉS A BUDAI HEGYSÉG DÉLI RÉSZÉBEN. írta: Schafarzik Ferenc dr.* — Egy táblával a kötet végén. — 1858-ban jelent meg Szentmiklósi Szabó József dr.-nak, a Mh. Földtani Társulat, de egyszersmind a magyar geológia néhai neszto- rának, „Haec studia nobiscum peregrinantur“ jeligéjű, Budapest geo- lógiájára nézve úttörő munkája, melyet a M. Tud. Akadémia hízelgő szavak kíséretében a Nagy Károly-díjjal tüntetett ki, — tehát 20 év- vel a Pestet és Óbudát elözönlött Duna áradása után. Ezt a vészes elemi csapást, amelyre a Ferenciek Kossuth Lajos-utcai temploma falába beillesztett remek Wesselényi-dombormű emlékeztet, átélte Szabó József is. Valószínűleg ennek a reminiszcenciának tudható be, hogy munkája első fejezetében a „Duna hatáságból indul ki. Ennek során a Dunának Pest-Buda határában megfigyelhető egynémely változásá- val és lerakódásaival foglalkozik, valamint a hegyi vizek feltöltő mun- kájával is. Egyes adatai pontos megfigyelésre vallanak, de sajnos, a sorozat nem teljes s kár, hogy későbbi éveiben ezen Budapest hidro- gráfiájára vonatkozó fejtegetéseit nem fűzte tovább. Azonban tagad- hatatlan, hogy közlései még ebben a kezdetleges terjedelműkben is feltétlenül serkentőleg hatottak tanítványaira, valamint a fiatalabb magyar geológus-generációra általában is. Ezen szellemtől áthatva, valamint a Mh. Földtani Társulat Hidro- lógiai Szakosztályának egykori Nesztorunk iránti hódolatának kifeje- zéseképen, legyen szabad a Budai-hegység D-i részében a völgyképző- désnek egy esetével foglalkoznom. Ugyanis a Kőérpatak fejlődéstör- * Előadta mint a Hidrológiai Szakosztály elnöke, a Magyarhoni Földtani Társulat 7.0 éves fennállása alkalmából 1922 május 3-án tartott ünnepi szakülésen. Előadásom kinyomatása a mellékelt rajzvázlat megszerkesztése miatt késett. Idő- közben Mihalik László DR.-tól „A téténvi plató földrajza“ címen egy hasonló irányú •cikk jelent meg a Földrajzi Közlemények 1926-i kötete, 5—6. sz. füzetében (90 — 103. o.), ami azonban, úgy gondolom, nem teszi feleslegessé az 1922-i előadásom közzétételét, még pedig főleg a legújabb geológiai reambulációmmal való összekapcsolása szempontjából sem. 8 SCHAFARZIK FERENC DK. ténete morfológiai analízisét óhajtom a mai ünnepi alkalommal bemutatni. A Budai-hegység említett része úgy rétegtanilag, mint hegyszer- kezetileg is valóban klasszikus pédája az egyszerűségnek. A hegységből diapirszerűen kiemelkedő Szt. Gellérthegy — Csíki-hegyek dolomitrögeire rátámaszkodó harmadkori rétegsorozat a felső eocénkori orbitoidos mészkőtől kezdve a legfelső pliocén üledékekig folytonos és izoklinális. A képződmények egymás fölé telepedlek, még pedig kivált a felsőmedi- terrántól kezdve észrevehető túlkapással, ami ebben a ciklusban a hegység mérsékelt süllyedésére vall. Legfeltűnőbb ez a pliocén emeletek üledékeméi , melyek az alaphegység öbleibe behatolva (Disznófő, Széchenyi-hegy) közvetlenül a dolomitra rátelepedtek. Az utolsó le- rakódások ebben a sorozatban az Union Wetzleri szintnek megfelelő felső pannon homokkő és a levantei kori édesvízi mészkő, egy tóparti mocsárüledék, amelybe a sok szénsavas meszet a közeli, akkoriban még ezen a buda — budaörsi vonalon fakadó hévforrások szolgáltatták. Ezen idő elmúlása után, tehát a levantei kor végén, diapirszerű tendenciával emelkedik az egész térszín és ettől a pillanattól kezdve megélénkül hegységünkben az erózió. A hegység legmagasabb részét a Kakukhegy — Széchenyi-hegy szé- les, nagyobbrészt pannóniai homokkőtől és levantei mészkőtől csaknem szintesen eltakart dolomit háta képezi 400 — 450 m tengerszín feletti magasságokkal, amelyhez DNy-i irányban a Csíki-hegyek gerince, K-felé pedig a gellérthegyi kiágazás hozzácsatlakozott, — s erről a 10 km-nél hosszabb, rögösen eldarabolt gerincről ereszkedett alá, még pedig elég egyenletesen, D — DDK-i lejtéssel a kezdetben még árkolatlan térszín, kb. oly módon, mint amilyennek ma a budafok — biai plató feltűnik, amely ennek az ősi lejtőnek egy még nagyjából az eredeti dőlési viszo- nyokat mutató darabja. A diósdi pannon lerakódás átlagos rétegdülé- sének fölfelé való meghosszabbítása kb. a Széchenyi-hegyi pliocén réte- gekhez ér. amely vonal szintén fogalmat nyújthat a kiemelkedés utáni felszínről. Hegységünk eme ősi lejtőjéről az ó-pleisztocén-kor csapadékdús ide- jében az árkok és vízerek a hegylejtő dűlése irányában alakultak ki, részint a lágymányosi Duna felé orientálódván (pl. a Sasadi árkok), részint pedig a mai budafok — budai platón keresztül a budafok — érdi Dunaszakaszhoz futván le. Ebben az időben másnak el sem képzelhető hegységrészünk fiatalos vízhálózata, mint — Davis értelmében — kon- szekvensnek. Ezek az árkok azonban nem voltak bosszú életűek. Egyidejűleg ugyanis fellép az egész kőzetsorozat leglazább képződménye, t. i. a felső- oligocén homoktelepnek a speciális eróziója, mely a régi vízhálózatot VÖLGY I\ ÉP/l.BÉS A BUDAI HEGYSÉG DELI RK.-ZEBEN. 9 csakhamar legyőzi és uralkodóvá válik. Ennek a messzire kiható ese- ménynek indító okát abban láthatjuk, hogy a levantei idő óta kifej- lődött budapesti Duna legkésőbb az ópleisztocénben a Budai-hegység- nek még kiemelkedőiéiben lévő déli előtértömbjét Budafoknál eléri és oldali eróziójával megszegi, amint azt a Palugyay-pezsgőgyár feletti, kb. 146 m magas kavicsterrasz-foszlány igazolja. Meredek* esésű árkok keletkeznek ezen a megtámadott domboldalon, amelyek közül a kőér- patakinak a fej© az itteni keskeny alsó mediterrán kavicstelep átvágása után csakhamar a felső oligocén homoktelep laza tömegébe belenyúlt, amire azután rohamosan mélyíthette és hátrafelé megnyujthatta a medrét. Így keletkezett először is nyugat — keleti irányban a Kőérberelc- patak , amelyhez továbbad Budaörs határában a budaörsi vízér, majd pedig a Törökugrató környéke is hozzácsatlakozott. De csakhamar kifejlődött ennek az új pataknak az az ága is, mely a budaörsi kama- rái is rét és a törökbálinti Hosszúrét irányában hátrafelé megnyúlva a Budakeszi felől jövő „Csíki árkot“ és a torbágyi Katalin-hegy tövé- ből kiinduló árkot is magába felveszi, illetve ezeknek vizét, mely régebben Törökbálint táján a Hamzsabégi erdőn és a Brandlsuttn-en át Diósd felé vette az útját, most már a budafoki Duna felé tereli. Ide tartozott a régebben hasonlóképen magasabb nívóban folyt bia — török- bálinti DK-i irányú Harmincas-rét patakja is. mely kezdetben valószí- nűleg a Csíki- és Katalin-árkok vizével együtt szintén a platón át D-nek folyott. Ennek mai utolsó, vagyis a törökbálinti villamos- és gőzvasúti állomások közé eső szakaszát az ő feltűnően rendellenes irá- nyával egykoron a Katalin- és Csíki-árkok déli folytatását képezhette (természetesen mindig magasabb nívóra gondolva), mely azonban később ezen hátulsó vízhálózatnak a Kőérpatak által való lecsapol- tatása után fordított szerepléssel a Harmincadrét patakjához alsó sza- kaszként hozzáilleszkedett. Hogy mekkora volt az ópleisztocénben a Csíki-, Katalin- és Harmincadréti-patakok ma szelídnek látszó víz- hálózatának mélyítő munkája, azt legjobban azok az alsó mediterrán- kori reliktum kavicstetők mutatják, melyek e patakok kikotorta tér- színen a bia — törökbálinti plató ÉK-i széle előtt mint „tanuhegyek“ találhatók. Ezek: a Törökbálinti „Weingarten-acker-áomb, a Ziegel- acker, a Rácenwinkl körüli kavicstelepek, de tovább a biai határban a Steinfelsenberg és a Mittelberg erózió elkülönítette hegyek is. Míg a pleisztocén-periódus elejét bőséges víznek az energikus eró- ziója jellemzi, addig a kimodellált térszín a pleisztocén felső szaka- szában száraz klíma mellett főleg az erős ÉNy-i irányú szél hatásának volt kitéve. A szélhajtotta légáramlat átjőve a hegységen, ennek innenső oldalán lezuhan, miáltal egynémely, a vízi erózió által máris pre- formált teknőrész ezenfelül még a defláció hatásának is ki van téve. 10 BR. NOPCSA FERENC DR. ami különösen a laza felső oligocén homokot egészen a kiscelli agyag- talpig képes volt kifújni. Klasszikus példái ennek a fúvásos kikotrás- nak a Budaörs községtől D-re eső völgyszakasz, továbbá Budapest határában különösen az örsödi és az őrmezői teknők, valamint rész- ben a Lágymányos is. A biai plató vonulatától D-re pedig a Hamzsabégi erdő alsó mediterrán térszíne, főleg azonban a tőle D-re eső pontikumnak az Erlakovec- és a Fülöp-majorok közé eső területe az, mely még ma is aktuális példája a szélokozta kifúvásnak. A viszonyok ilyetén való kialakulása után a Kőérpatak most már vezérpatakként szerepel . mely egyszersmind az egész idetartozó vízgyűjtő terület kőzettörmelékének az elszállító csatornája. A megelőző kon- szekvens vízerek pedig nagyobbrészt eltűntek, kisebbik részük: a bia — tétényi platón még látható szakaszok szárazmedrekké lettek s ezeket a fiatalabb pleisztocénben azután többé-kevésbbé befútta a lösz. Ilyen a kistétényi árok, részben a Diósárok és a Brandlsuttn. Előbbi fejtegetéseim főeredményeit a következő pontokba foglalom össze: 1. A budai hegység déli lejtőjének közvetlenül a levantei-kori ki- emelkedés után konszekvens, E — D-i irányú árokhálózata volt, melyet nemsokára reá 2. a Ny — K-i irányú Kőérpatak lecsapolt. Az új helyzetből kifolyó- lag Davis értelmében a Kőérpatak a Dunának szubszekvens, — a buda- örsi árkok reszekvens, az új kamaraerdöiek pedig obszekvens függvé- nyeivé válnak. 3. A Kőérpatak eróziójának bázisa a budafoki Duna, — ezidö- szerint a Kőérpatak 103 m tengerszínfeletti magasságban fekvő ki- torkolása. 4. A Kőérpatak mai vízhálózata teljesen érett; — mélyítő mun- kát már csak az árokfők táján fejt ki, az alsóbb szakaszokon pedig most kezdi a völgytalpak szélesítését, rétek alakítását, \tehát oldali erózióját a peneplén létrehozása értelmében. Ennek a munkának azon- ban még csak a legelején tart, — maga a Budai-hegység pedig még messze van az elaggott ságtól. az eruptív kőzetek eloszlásának kérdéséhez. Irta: br. Nopcsa Ferenc dr. — Az 1. ábrával. — Elsőül Suess E. éles szeme vette észre, hogy az eruptív kőzetek a gyűrt hegységek belső, konkáv szélén koszorúszerűen helyezkednek el.* 1 Hogy csak a legfeltűnőbb ilyen vulkánkoszorúkat említsük meg, 1 E. Suess: Das Antlitz dér Erde. Yol. I. Leipzig, 1883. AZ ERŰIM ÍV KŐZETEK KI.OSZI.ÁSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ. 11 utalok a Kárpátokon belüli vulkánkoszorúra, arra, amely a déli Apen- nineket és ezeknek északafrikai folytatását kíséri és utalok a macedóniai- jóni-kisázsiai vulkánkoszoTŰra. Az ilyen eruptív területek anyaga főleg trachyt és andezit, és rész- ben dacit és rhyolit. Bazalt aránylag ritkán található. Ami az ilyen eruptívumok hosszanti kiterjedését illeti, legyen elég az az adat, hogy a Kárpátok belső koszorúján a csaknem teljesen összefüggő eruptív terület hossza közel 800 kilométer, és hogy a macedóniai-jóni-kisázsiai vulkánkoszorú — ha megszakításokkal is — eléri az 1800 kilométer hosszúságot is. Ezekből a roppant méretekből következik, hogy az eze- ken a területeken fellépő eruptívumok a legelterjedtebb típusokat kép- viselik. A legtöbb bazalt merőben más megjelenést mutat. Szemügyre véve például a grönlandi-hebridi-izlandi bazaltokat, vagy a syriai tábla bazaltjait, amelyek Adanától a Vörös-tengerig nyúlnak és újra fel- bukkannak Egyiptom tercier rétegeiben, vagy szemügyre véve az ugyan- csak óriási területet borító indiai dékánt rappot, azt látjuk, hogy ezeken nem olyan eruptív kőzetekkel van dolgunk, amelyek hosszan kísérnek redőzött hegységeket, hanem ezek olyan területeken lépnek fel táblásán, amelyek vagy sohasem voltak gyűrve, vagy amelyekben a gyűrő erő már sokkal a bazalterupciók előtt megszűnt- hatni. Ellentétben a gyűrt hegy- ségeket kísérő régiókkal, ahol savanyú kőzetek uralkodnak, a sík terüle- teken bázikus kőzetek viszik a főszerepet. A bazaltok ilyetén fellépésével kisebb előfordulások vethetők egybe, mint például a fiatal szászországi- északcsehországi, vagy a bakonyi bazaltok. A két különböző kőzettípushoz harmadikul az járul, amely nagy tömegekben Európában ugyan csak a mediterrán vidéken lép fel, ott azonban igen nagy a jelentősége. Ez a harmadik típus túlnyomólag peridotitokból és szerpentinekből áll, de diabáz és gabbró is akad benne. Az erősen bázikus kőzetek legnagyobb ilyetén vonulata az Alpok keleti nyúlványán indul ki,, onnan végigvonul Bosznia egész keleti részén és Nyugat-Szerbián, Mit-rovicánál néhány ágra oszlik, az egész Balkán-félszigeten át Görögországig követhető, izolált maradványai- ban felismerhetően keresztezi a Jóni-tengert és Kis-Ázsia déli részén lép fel újra teljes kifejlődésében.2 Ismereteink mai állása mellett Armé- niáig, tehát csaknem 2000 kilométer hosszban követhetjük ezt a vonu- latot. E vonulat bázikus kőzeteinek felszíni kiterjedése néhol több ezer négyzetkilométeres. Ugyancsak Suess E. volt az, aki a „zöld kőzetek^ tárgyalása során elsőül utalt e különös kőzetek tektonikai kísérő körül- 2 Nopcsa Ferenc: Geologische Grundzüge dér Dinariden. Geologische Rundschau, XII. kötet. 12 BR. NOPCSA FERENC DR. menyeire." Szemben a két már megemlített eruptív típussal, a perido- titikus eruptívumokat az jellemzi, hogy sem a gyűrt régió mögött, mint a trachytok, stb., sem a gyűretlen területen nem lépnek fel, mint a bazaltok, hanem e kőzetektől eltérőleg az a jellemző vonásuk, hogy a gyűrt területekben feküsznek. Sokkal kisebb tömegben, de hasonlíthatatlanul világosabb elrende- zésben, mint a Dinaridákban, a Kárpátokban találjuk meg újra a peri- dotitokat, illetve az ezekből képződött szerpentineket. Murgoci mutatta ki,3 4 hogy itt mindig a getikus takaró nagy áttolási felületére szorít- koznak, azok alján. A Dinaridákban, sajnos, még nincs ennyire tisztázva a peridotitok és gabbrók tektonikai szerepe. Az északnyugati Szerbiában fellépő peridotitokat Lóczy és Hammer páleozóikus kordáknak gondolják; az ettől a területtől nyu- gatra fellépő peridotitokat, a peridotitvonulat zömét, Katzer, Koss- mat és e sorok írója júrakorúaknak nézik; a Balkán-félsziget déli részén és a fővonulat keleti részén fellépő peridotitokat Bourcart és Novak terciernek tartják. A tercier vonulat északi nyúlványa, megfigyeléseim szerint, még éppen, hogy eléri Skutarit. Minthogy a Dinaridák legfiatalabb gyűrt öve a nyugati szélen, a legidősebb viszont a keleti szélen lép fel, és valamennyi redőövben a gyűrődés északon korábban szűnik meg, mint délen, a peridotitok különböző korú fellépése kapcsolatban áll a gyűrődések folyamataival. Skut árinál, a szerpentinek főterületén, egy nagy áttolási vonal- tól felfelé haladva, a következő kőzetsorozatot találjuk: 1. Áttolási felület realgárkivirágzásokkal és zirkonkristályokat tar- talmazó rudistamészkőtömbökkel. 2. Szerpentin. 3. Peridotit. 4. Gabbró. 5. Diabáz és diabáztufa. 6. Diorit. 7. Alsó- és felsők rétakorú homokkövek és mészkő. Hogy a peridotit kapcsolatos az áttolási felülettel, az kitűnik a rétegek egymásutánjából. Minthogy pedig a Dinaridák tercier peridotitjai is áttolási felüle- teken lépnek fel, e kőzetek fellépése bizonyára itt is nagy áttolódási síkokhoz van kötve, mint a Kárpátokban. 3 Suess E. : Das Antiit/ dér Erde, III. kötet, 2. Wien, 1909. 4 Murgoci: The geological eynthesis of the South Carpathians. Comptes Rend. Congr. Internat. Geol. Stockholm, 1910. AZ ERUPTÍV KŐZETEK ELOSZLÁSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ. 13 Legutóbb Staub R." emelte ki az Alpokra vonatkozólag, hogy a szerpentinek különböző áttolódási síkokhoz vannak kötve és ugyanő állította be a diabázt, mint e magma differenciálódási termékét. Staub tételei szépen fedik erdélyi és bal- káni megfigyeléseinket. Az eruptív kőzetek e három típusával szemben még olyan elter- jedt kőzetek is, mint a porfir na- gyon a háttérbe szorulnak, úgyhogy alább következő fejtegetéseinkben figyelmen kívül hagyhatjuk. Ha, figyelmen kívül hagyva az áttolt homlokokon fellépő gyűrő- déseket, az áttolódás folyamatát le- egyszerűsítjük, mint a mellékelt diagrammon és meggondoljuk, hogy a peridotitok nagy magnéziumtar- talmuk folytán, inkább a föld Sima- ^ övére, mint annak Sial-rögeire em- lékeztetnek, könnyen megérthetjük, miért hatolhat az áttolási síkok mentén az egyes Sial-rögök között Sima-szerű anyag ismételten fölfelé. Ez a felszorított Sima káliumban és nátriumban nagyon szegény. A peridotitos kőzetek ilyen intruzióitól merőben eltérnek a gyűrt hegységek belső vulkánkoszorújának más anyagot szolgáltató vulkánjai. Az eruptív anyag sokkal szegényebb ^ magnéziumban, a vulkánkoszorúk tűzhelyeinek tehát elméletileg kisebb mélységben kellene feküdniök. Ezen vulkánok magmájának összetétele, eltekintve magasabb alkáliatartal- 5 Staub JR.UÜber die Verteilung dér Serpentine in den alpinen Ophioliten.. Schweiz, Mineral. Petrogr. Mitteil., 1922. 1. ábra Magyarázat: A felső, D alsó Sial-régió; C Sima-régió. I. Ősi letarolt hegységek később |v v »"v1 “ kialakult rögös szerkezettel és vegyes összetételű későbbi erupciókkal. II. Fiatal lánc- v v v savanyu L'lupllva' — J 821 ns erup lva- hegység belső vulkánkoszorúval (balra), áttolt homlokrépszel (középen) és el őmélvséggel (jobbra). III. ősi tábla takarósztrü vulkáni kiömlésekkel. 14 BR. NOPCSA FERENC DR. talmuktól, inkább Sial összetételre emlékeztet s így felmerül a kérdés vájjon ezek a kőzetek nem csupán a Sial-részek átolvasztása révén keletkeznek-e. Egyetlen, a peridotit-intruziókat, magyarázó diagramm II. sza- kaszára vetett pillantásból kitűnik, hogy a hegységek képződésekor nemcsak két Sial-darab tolódik egymásra, hanem, eltekintve attól, hogy az áttolt összlet legalsó része a fekvőtől gyakran elnyesetett, úgyhogy az áttolt rész homlokrégiója megvékonyodhatik, ilyen területeken az áttolás a Sial-kéreg vastagságát gyarapítja. A Sialnak ez a megvasta- godása a Kossmat által végzett nehézségi mérésekkel is bizonyítható.6 A Sial-réteg e helyi megvastagodásának következtében természe- tes, hogy ilyen területeken az isostasia folytán a Sial alsó részeinek mélyebben be kell süllyedniük a Simába, mint a többi régióban. Ily módon egyes Sial-részek helyileg olyan mélységbe jutnak, amelyben sokkal nagyobb nyomásnak, egyidejűleg azonban sokkal magasabb hő- mérsékletnek is ki vannak téve, mint normális körülmények között. Ez lassan bekövetkező átolvasztást vonhat maga után, és mivel továbbá az ilyen mélységbe süllyedt Sial-rögök szerkezetét az áttolás folyamán törések és redőzések bizonyára nagyon meglazították, önkéntelenül is felmerül a kérdés, vájjon a mélységben átolvasztott Sial a hegyképző áttolódások után nem ér-e el olyan feszültséget, hogy törések menténa felszínre hatolhat. Természetes, hogy az ilyen magas feszültségű és túlhevített Sial azon a helyen tör fel, ahol a legnagyobb átolvasztott tömegek vannak. Ez természetesen olyan hely, amely az áttolt régió homloka mögött fekszik, ezért kell tehát a savanyú erup- tívumokat szolgáltató vulkánoknak is az áttolt homlokrégió mögött feküdnie. Az átolvasztott területek regionálisan különböző geológiai összetétele megmagyarázza a különböző petrográfiai provinciák kelet- kezését. Mivel a Sial átolvasztása mindenesetre hosszú ideig tart, mivel továbbá az áttolódási sebhelyet nehezen olvadó peridotitintruziók már az áttolás fázisa alatt elzárták, az átalakult Sial csak felfelé léphet ki. A legtöbb, savanyú erupciókból felépült vulkán most már nemcsak különböző távolságban fekszik az áttolt hegységek homlokrégiója mögött, hanem egyben többnyire az ilyen hegységek belső szélén fellépő epikontinentális tengerek partján helyezkedik el. Legalább is olyan területekre esnek, ahol a fiatal üledékek sok pórusvizet tartalmaznak.7 E vulkánoknak a tenger közelségével való kapcsolatára már régen 8 Kossmat: Die mediterránén Kettenbirge und ihre Beziehungen zum Gleich- gewichtezustande dér Erdrinde. Abh. sacbs. Akad. d. Wiss. Vol. XXXMII. 1921. 7 Sandberg: Geodynamische Probleme. I. Teil. Berlin, 1924. AZ ERUPTÍV KŐZETEK ELOSZLÁSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ. 15 rámutattak, lávájuk explozív természetére már gyakran utaltak, úgy- hogy nekünk végezetül már csak a savanyú kőzetek feltűnően nagy nátrium- és káliumtartalmát kell hangsúlyoznunk. Mivel a könnyű fémtartalom sokban emlékeztet a tengervíz vegyi összetételére, a nát- rium- és káliumtartalom pedig a peridötitokból teljesen hiányzik, a gabbroid és bazaltos kőzeteknél pedig jelentékenyen csökken, nem lehet állandó tulajdonsága a magmának, önkéntelenül is felmerül a kérdés, vájjon nem a febugyogó Sial-magmákba behatoló tengervízből ered-e. Az anyag vegyi összetételétől eltekintve a bazaltos erupciók ki- törési folyamata is lényegesen elüt a savanyú erupciókétól. Míg a többé- kevésbbó savanyú kőzeteknél nagytömegű eruptívanyag hevesen tör fel szűk helyre korlátozott csatornából és ott gyakran hatalmas hal- mazokba tömörül, a nagy bazaltikus takarók rendszerint sokkal csen- desebb ütemben jutnak napvilágra. A bazalterupcióknál egyes helyeken előbuggyanó tömegek magukban véve kisebbek, a bazaltok felületi kiterjedése viszont többnyire nagyobb. Ilyen módon a savanyú erup- tivák fölhatolása inkább a szikvizes üvegből kitörő víz heves kibukka- nására, míg a bazaltok feltódúlása a jégrepedésből kitóduló víz előbugyo- gására emlékeztet. Ez a különbség főleg azért fontos, mert a bázikus eruptívumok vegyi összetétele határozottan arra utal, hogy a bazaltok, a rajtuk megfigyelhető csekély nyomás ellenére is, mégis olyan régió- ból erednek, amely közelebb esik a Sima-övhöz, mint a savanyú erup- tívumok eredési helye, amennyire erre vegyi összetételükből következ- tethetünk. Ha meggondoljuk még, hogy a legnagyobb bazalterupciók mindig nagy kiterjedésű, zavartalan, gyűretlem rétegű területekre esnek, akkor könnyen jutunk arra a feltevésre, hogy ezeknek az eruptívumoknak egyszerűen a Sial-réteg azon semáplasztikus, mélyebb régiójából kell eredniök, amely bolygatatlan rétegek területén mintegy 60 kilométer mélységben, a Sial-rög bázisán, de ennek dacára is még a legfelső Sima- réteg fölött kell foglalnia helyet. (A diagramm III. szakasza.) Az a feltevés, hogy ennek a Sial-bázisnak megfolyósodása egyes helyeken egyszerűen azért következik be, mert a nyomás helyileg, a törési vonalon csökken, nem alaptalan. Ilyen módon a bazaltok, szem- ben a savanyú eruptívumokkal, olyan régóta abradált vagy sohasem gyűrt területekhez kapcsolódnának, amelyekben a Sial-rögök többé- kevésbbé normális vastagságúak és nagyon gyakran egyben normális szerkezetűek is. A savanyú és bázikus eruptívumok különböző eredetének e meg- állapítása után felmerül a kérdés, vájjon megmagyarázhatják-e ezek az új elméletek azt a tényt, miért nyomul a gyakran savanyú erupciók nagy területein a vulkáni működés végén helyileg olykor nagyon bázikus 16 BR. NOPCSA FERENC DR. eruptív anyag (bazalt), míg nagy bazalterupciók vidékein az erupciók végén, mint pl. Angliában, némi savanyú erupciós anyag. Mindkét jelenséget inverziónak nevezhetjük. A savanyú erupciós fázis inverziója bázikus fázissá a kifejtettek alapján könnyen meg- magyarázható. Az áttolt területen átolvadó anyagból az olvadékon fekvő Sial-kéreg hasadékain át természetesen elsőül a felső, savanyú anyag jut napvilágra, később azután a mélyebben fekvő, bázikus anyag is a magasba tolódhat. Ezeken a régiókon tehát a savanyú erupciók bázikussá invertálódhatnak. Ezzel szemben a teljesen bolygatatlan területeken általában véve nem várhatjuk a bázikus erupciók inverzióját. Kivételesen bekövetkez- hetik ez olyan területeken, amelyek valamely hegység romjaiból, például a variskusi-armorikai ív romjaiból állanak. Ezek egykori áttolt terü- letek, amelyek később annyira megszilárdultak, hogy az utóbb bekövet- kezett gyűrődéseknek mereven ellenállottak. Ilyen területek Sial-kérge nyilván valamivel vastagabb, mint más legyalult helyeken, azonfelül felépítésük is bizonyára eltér a gyűret- len részekétől. Az ilyen, egykoron gyűrt területeken a mélyebb Sial- régiók alatt ott lehetnek az egykor magasabban fekvő Sial-rétegek kicsiny maradványai, amelyek a gyűrődést közvetlenül követő savanyú erupció-periódus alatt nem kerültek a felszínre. Még magasan fekvő peridotitokra is el lehetünk készülve ilyen területeken, és ha egy ilyen, jóformán abnormális szerkezetű területen törés folytán újabb teher- mentesítés áll be, itt is bázikus erupció következik be, amelynek végén azonban itt is kicsiny, még mélyebben és abnormálisán fekvő savanyú Si al-maradványok helyi kitörése következhet ik. Ez magyarázná meg a bázikus erupciók inverzióját savanyúakká. (A diagramm 1. szakasza.) Mindezek a megfigyelések jó összhangban állnak azzal a rég ismert ténnyel, hogy a tercier idők óta az ú. n. pacifikus kőzetek csupán geo- szinklinális régiókban lépnek fel, míg az atlanti típusú kőzetek a rög- vidékekre és az állandó tengermedieneékre szorítkoznak.8 Atlantikus kőzettípusúak az Atlanti-óceán, Ausztrália gyűret- len tájai, az Antarktisz, az euráziai tető, a brazíliai masszívum, a kanadai pajzs és ennek déli pereme. Pacifikus kőzeteket találunk a Csendes-óceán, Közép- Amerika peremhegységein és a Thetys területén felgyűrt régiókon, Nyugat-Afrikától Űj-Guineáig. Ahol a vulkáni működés megszűnőben van, mint pl. az olasz vul- kánzónában, a pacifikus kőzetek után atlanti kőzetek lépnek fel és az újra gyűrt területek olykor ezenfelül megmerevedett szigeteket is körül- vesznek (Celebes, stb.), amelyeken atlanti kőzetek uralkodnak. Régen 8 F. v. Wolf: Dér Vulkaniemus. Vol. I. Stuttgart, 1914. AZ ERUPTÍV KŐZETEK ELOSZLÁSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ. 17 gyűrt és később újra megmerevedett régiókban (Európának az Alpok- tól északra eső része) atlanti kőzetek uralkodnak, de pacifikus kőzetek is előfordulnak. Mindez teljes összhangban áll az új elméletekkel. A fentiekben kifejtett elméletek valószínűsége egyébként a leg- elterjedtebb kőzetek vegyi elemzéséből is következik. A gnajszok és csillámpalák átlagos vegyi összetétele Clarké ada- tai szerint9 a következő: I. táblázat. Gnajsz Csillámpala Átlag SiO., 64-28 69-79 67-0 Ti02 0-58 0-55 0-6 Al, 03 15-9 14-68 15-0 Fe.,03 és FeO 6-21 4-85 5-3 CaO 3-44 0-88 2'2 MgO 2-63 1-59 21 NaO 2-61 1-18 1-9 K20 1-87 3-62 2*7 P20 0-06 o-ii 0-1 co., 0-09 0-1 Az üledékes kőzetek összetétele némileg eltérő, és pedig a szerves eredetű kőzetek összetétele lényegesen más, mint a szervetlen törme- lékből származó kőzeteké. Vegyük előbb több száz homokkő, pala, mész és dolomit átlagos analízisének eredményeit és ezenfelül a homokkövek és palák analízisei- nek átlagát. II. táblázat. Homokkő Pala Átlag Mész és dolomit SiO.. 49-39 65-6 5-85 Ti02 . . 0 33 0-44 0-4 0-35 ai2o3 . . . . . . 5-37 15-32 10-3 069 Fe20+Fe30 .. P80 5-81 3-9 2-67 CaO . . 3-28 7-85 5-6 35-61 MgO . . . . . . 0-84 2-40 1-6 12-95 NaO .... 0-60 1 51 1-0 021 K20 .... . . 1-24 2-82 2-0 0-31 Pe20 . . . . . . 0-07 0-14 o-i — C02 . . 3-02 5-25 4-1 44-77 Érdekes valamely hipotétikus földkéregrésznek, amely egy rész gnejszból, egy rész csillámpalából és j/2 — Vá rész homokkőből és agyag- 9 F. W. Clarké: The data of Geochimistry. U. S. Geol. Survey. Bull. 770. Washington, 1924. Földtani Közlöny. LVI. köt. 1926. 2 18 BR. NOPCSA FERENC DR. ból áll, ennek vegyi összetételét összehasonlítani olyan hipotetikus olvadék vegyi összetételével, amelyben rhyolit, dacit, andezit és trachyt egyenlő arányban olvasztattak össze. Összehasonlításunk alapját a rhyolit, dacit, andezit és trachyt átlagos analízisei szolgáltatják. Ez a következő sorból tűnik ki: III. táblázat. SiO., Andezit TiO, AU03 . . . . 16-49 Fe203+FeO . . . . 3-01 CaO . . . . 6-51 MgO . . . 4-56 NaO . . . . 3 52 K,0 . . . . 3*04 IV* . . . . 0-35 ('<>.. Biotittrachyt Dacit Rhyolit 63-24 68-10 74-33 0-38 0’15 013 17-98 15-50 12-17 1-76 3-20 0-70 0-93 3-82 0-62 0-63 o-i 0-30 6-27 4-2 3-43 5-47 313 3-99 0-22 0-03 0-02 Ezen eruptívumok analízisének átlaga a IV. táblázat első hasáb- jából, az üledékes kőzetek analízisének átlaga ugyané táblázat máso- dik hasábjából tűnik ki. IV. táblázat. 1. Savanyú 2. Mészmentes eruptivumok üledékek és gnajsz SiO.. 65-37 65-6 TiO., . .... . . 0-32 0-5 A1A 15-53 13-4 Fe,03+FeO 2*16 4’6 CaO 2-97 3-3 MgO 1-39 1-9 NaO 4-35 0*9 K..0 3-90 1-5 P20 0*15 o-i C02 — 1-1 A nátrium és kálium, valamint a vas egy részének kivételével mindkét oszlopon meglehetős egyezést állapíthatunk meg. Ha a tenger- vízben lévő nátriumot és káliumot is az üledékes kőzetekhez számítjuk, és meggondoljuk azt, amire már ismételten utaltunk, hogy a tenger közelsége összefügg a vulkáni erupciókkal, még fokozottabbnak látjuk az említett megegyezést. Különösen feltűnő ez az egyezés, ha szembeállítjuk azzal az ellen- téttel, amely a következő táblázatokban összeállított eruptív kőzetek vegyi összetételéből tűnik ki. AZ ERUPTÍV KŐZETEK ELOSZLÁSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ. 19 V. táblázat. SiO, Peridotit . . . 39-68 TiOo . . . 0‘70 A1203 . . . 3-63 Fe203+Fe0 , . . 5-29 CaO . . . 2-97 MgO . . . 34-82 NaO . . 0-39 K,0 . . 0*47 P.,0 0-17 C02 . . . 0-39 Gabbro Bazalt Gabbro és bazalt átlaga 48-72 51'0 49-82 0'9 ro 0-95 17'6 16-2 16-9 4-95 4'9 4-9 0*63 8-6 9-11 8*66 7-0 7-83 1-84 3-0 2-42 0-93 1*8 1'86 0-15 0-4 0-27 0-09 — 0'04 Összehasonlítva a peridotitoszlop alkatrészeit az üledékes olvadék alkatrészeivel, a peridotitoszlopban különösen a kovasav és aluminium alacsony volta és magas vas- és magnéziatartalma feltűnő. A gabbróból és bazaltból álló olvadék egybevetve az üledékekből nyert olvadékkal, kovasavtartalma még mindig nagyon csekély, a mész- és magnézium- tartalom pedig még mindig nagy. Ez akkor változik meg, ha a bazal- tokkal mészben gazdag üledékek olvadékát hasonlítjuk össze. Ha a klasztikus üledékekből nyert mészben szegény olvadékhoz még egy rész kristályos palát és mész- és dolomit-keveréket teszünk, olyan keve- réket nyerünk, amely a következő táblázat tanúsága szerint emlékeztet a gabbró-bazalt-keverékre. VI. táblázat. Gabbro-bazalt Mészben gazdag keverék üledék-olvadék Si02 49-82 56-34 Ti02 0-95 0-49 A1203 16-9 11*05 Fe203+FeO '.. 4'9 3-68 CaO 9-11 8-90 MgO 7’83 3"74 NaO 2M0 1-30 K20 1-86 2"07 P20 0*27 0-08 Cq2 0‘04 8-87 Figyelemreméltó különbség most már csak a gabbró-bazalt-olvadék valamivel magasabb magnéziumtartalmában vehető észire, mert a gabbró- baz alt-keverék széndioxidban való szegénységét ennek illó természete szabja meg. A peridotittartalmú keverékektől még a mészben gazdag üledékes keverék is mindig nagyon elüt. Ebből kitűnik, hogy a peridotitkőzetek — szemben a többi eruptív kőzettel — semmiesetre sem a Sial-rögök 2* 20 BR. NOPCSA FERENC DR. átolvadásából keletkeznek, tehát biztosan nem erednek a föld Sial- régiójából. Az itt tárgyalt tömegek különböző típusainak összehasonlítása nagyon tanulságos. VII. táblázat. Mészben sze- Savanyú Mészben gaz- Bázikus gény üledékek eruptivumok dag üledékek eruptivumok Peridotit Si02 65’6 65’4 56-3 49*8 39'6 Ti02 0'5 03 0’5 0'9 O’l A1203 13’4 15*5 ll'l 16‘9 £6 Fe203-(-Fe0 . . .. 4'6 2'1 3'6 4'9 5'3 CaO 3'3 3*0 8’9 9'1 MgO 1-9 1’4 3-7 7'8 34'8 NaO 0‘9 4‘3 1*3 2'4 0'4 K20 1-5 4‘0 2*1 1-9 0‘5 P20 O'l 0’1 01 0'3 0'2 Az adatokat egy tizedes értékig lekerekítettük, a nagyobb különb- ségeket aláhúzással emeltük ki. A táblázatok oszlopaiból kitűnik, hogy a savanyú eruptívumokra különösen a nátrium és kálium gyarapodása jellemző, hogy a bázikus eruptívumokban a magnéziumtartalom mellett különösen a kalzium gya- rapszik, és hogy a peridotitoknál a meglehetősen magas vastartalom mellett különösen a nagy magnéziumtartalom tűnik fel. Az alumínium, amint az oszlopokból kitűnik, a Sial-rögök minden valódi derivátumában egyenletesen oszlik meg, a peridotit határán azonban hirtelenül megszűnik. A kovasavtartalom a földkéregben a peri- dotitok felé egyenletesen, de szakadatlanul csökken, a magnézium- tartalom a peridotit határáig állandóan, ott azonban ugrásszerűig emelkedik, úgyszintén a vastartalom is állandóan nő. A savanyú erup- tívumok nátrium- és káliumtartalmának gyarapodása arra vall, hogy a tenger nátrium- és káliumtartalmát és a mészkőzetek hasonló alkat- elemeit az üledékkeverékekhez kell számítanunk, hogy ez az anyag a Sial-kéreg legfelső rétegében uralkodik, a peridotitzónában azonban, éppúgy mint az aluminium, liirtelen, ha nem is olyan ugrásszerűen, mint az aluminium, csökken. A kalciumtartalom a maximumot, a bazaltok kalciumban való bőségének tanúsága szerint, a peridotitzóna fölött éri el. A többé-kevésbbé ritka könnyűfémek, a nátrium (fajsúlya 0-98), kálium (fajsúlya 0*87) , kalcium (fajsúlya 1*35) és magnézium (fajsúlya 174) eszerint a Sial-kéregben fajsúlyúk szerint helyezked- nek el s a már a felszínre sodort kalcium- és magnéziumtömegeket a mészképző szervezetek koncentrálják. A gyakoribb, de nehezebb elemek: silicium (fajsúlya 270) és aluminium (fajsúlya 2-58) szabályos, faj- súlyúk szerinti elhelyezkedése nem állapítható meg. ÚJ ADATOK A BUDAPEST-KÖRNYÉKI MIOCÉN SZTR ATIGRAFIÁJÁHOZ. 21 A felhozott elméletek ekként egészítik ki és egyszerűsítik le a Sial és a Sima szerkezetére vonatkozó felfogásunkat, a táblázatokból viszont az is kitűnik, hogy a földkéreg különböző darabjainak analízise nem mond ellent az új feltevéseknek. ÚJ ADATOK A BUDAPEST-KÖRNYÉKI MIOCÉN- SZTRATIGRAFIÁJÁHOZ. A mogyoródi mediterrán. Irta: Horusitzky Ferenc dr.* A Cserhát-hegység déli nyúlványaitól a Nagy-Magyar-Alföldbe áthúzódó dombvidéken épült Mogyoród község, melynek mediterrán üledékeit tanulmány tárgyává tettem. A geológiai irodalomban számos helyen bukkanunk a község nevére a neogén üledékek elterjedésével kap- csolatban, sztratigrafiai és faunisztikai adatok azonban nem állottak eddig rendelkezésünkre. Kronológiai sorrendben először 1858-ban Szabó József tesz emlí- tést Mogyoródról, mint a lajta-mészkő előfordulási helyéről. (1) Ez az adat azonban tévedésen alapszik, mert a mogyoródi Gyertyánost, melyet Szabó, mint a lajta-mészkő előfordulási helyét jelöl meg, pliocén édes- vízi mészkő koronázza (14). Böckh János 1872-ben Fót — Aszód — Gödöllő környékét teszi geo- lógiai tanulmányozás tárgyává (2), mely terület Mogyoródot is magába foglalja. Megemlíti a „harmadkor neogén csoportjából a tengeri képlet“ előfordulását, s a pyroxénandezit-konglomerát (nála bazalttuff) és a riolittufa (nála trachittuff) előfordulását is. E munkájában találko- zunk az egyetlen pontosan megjelölt és lelőhelyszerűen leírt mediterrán feltárással a község területén. Böckh János geológiailag fel is vette Budapest környékét, mely térképen Mogyoród is fellelhető. 1892-ben Schafarzik Ferenc A Cserhát piroxén-andezitjei című monográfiájában a mogyoródi eruptív tufákat is feldolgozza (3) és ugyan- csak az ő munkájának gyümölcse Budapest — Szentendre vidékének első modern földtani térképe, mely a Magyarázatokkal 1902-ben jelenik meg. Schafarzik Ferenc magyarázójában Mogyoród község már mint az alsómediterrán-üledékek előfordulási helye szerepel (5). Halaváts Gyula 1910-ben Budapest környékének neogén üledé- keit tárgyaló, monográfiájában (8) Mogyoródra vonatkozólag csupán a fenti irodalom adatait veszi át, anélkül azonban, hogy munkájából a mediterrán itteni kifejlődéséről, tagozódásáról, faunisztikai összetéte- léről és általában sztratigráfiai értékéről képet alkothatnánk. * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926 január hó 13-án tartott szakülésén. 22 HORUSITZKY FERENC DR. A mogyoródi mediterrán szedimentek sztratigráfiájával kívánatos foglalkozni, miután az itt észlelhető sztratigráfiai viszonyok és e sze- dimenteknek az itteni észlelések alapján megállapítható sztratigráfiai értéke a Budapest-környéki mediterrán sztratigráfiájának megoldásá- hoz sok tekintetben kulcsot látszik szolgáltatni. A környék mediterrán komplexusának észlelhető bázisát a kattien képződményei alkotják. Ezt a horizontot a Budapestkörnyéki, Duna- balparti dombvidéken eddig csak két ponton ismertük a felszínről: Lőrenthey értekezéséből a rákosszentmihályi Anna-telep téglavetőjé- ből (9) és Böckh Hugó dolgozata alapján (4) a gödi Dunapart feltárá- sából. Elterjedése azonban sokkal nagyobbnak bizonyult. Előbukkan Mogyoródon, Csornádon, Veresegyházán, Őrszentmiklóson, és egészen a csörögi telérekig követhető. A kattien nagyobb horizontális elterjedé- sére Noszky Jenő hívta fel legújabban először a figyelmet (16). E kép- ződmények kartírozása és sztratigráfiai feldolgozása folyik, s itt csupán mint a mediterrán-csoport feküjéről tartottam szükségesnek róla meg- emlékezni. Mogyoródon a mogyoródi patakvölgy legészakibb oldalárkának talpán, továbbá a mogyoródi Csíkvölgy és a fóti Somlyó, a 233-as magas- sági pontra felhúzódó katonai lövészárok feltárásában találkozunk, kat- tiai agyag alakjában a mediterrán feküjével. Ez utóbbi feltárásban az agyagra, a mediterrán legmélyebb tagjaként, durván kavicsos anómiás homok települ. E kavicsos homok nagyszámban tartalmazza fosszilis maradványok töredékeit, bár fajszámban nem mondható gazdagnak. E lelőhelyről a következő alakok voltak meghatározhatók: Ostrea (Crassostrea) crassissima Lám., Ostrea gingensis Schloth., Ostrea sp., Anomia ephippium L. var Hörnesi Fór., Anomia ephippium L. var. pergibbosa Sacc.., Anomia ephippium L. var. squamula L., Ano- mia ephippiwmm L. var. aff. sulcata Poli, Pecten pseudo-Beudanti Dep. et Rom., Aequipecten spinulosus Münst., Chlamys gloriamaris Dub. var., Chlamys sp., Balanus concavus Bronn., Acasta Schafferi de Aless., Vioa sp. fúrási nyomok. Az Anomiák kitűnő megtartásúnk, a fauna többi elemei ellenben csak töredékekben gyűjthetők. Gyakoriság szempontjából is az Anomiák állanak első helyen. Ezek a fauna uralkodó alakjai. Utánuk az Ostreák, majd a Pectenek és Chlamysok következnek a gyakoriság sorrendjében. A faunulára a litorális fáciest jelző Ostreák, Balanusok és Anomiák a jellemzők. Erős partközeli tengermozgásra és a kontinens közelségére utalnak a kőzet koptatott kavicsai és görgetegei is. A képződmény, amint ebből a kevés és rossz megtartású anyagból is megállapítható, típusos alsómediterrán s fekvési viszonyai is a gauderndorf-eggenburgi színtájba utalják. (Az aquitán itt nincs kifejlődve.) ÚJ ADATOK A BUDAPEST-KÜRNYÉKI MIOCÉN SZTR ATIGRAFIÁJÁHOZ. 23 Itt e képződmény fedőrétegei közvetlenül feltárva nem észlelhetők, csupán a környékbeli, a Csikvölgy felé húzódó magaslatok szántóföld- jein kiszántott laza, helyenként meszes, homokkő darabok jelzik a réteg- sor következő tagját. E homokkőnek a község területén van kitűnő feltárása, ahol jól tanulmányozható. A mogyoródi villamos megállótól a községbe vezető út D-i oldalán, ahol az út egy kissé DNy-nak kanya- rodik, a község első házának udvarán, meredek fal tárja fel. A kőzet kitűnően rétegzett, s ami első pillanatban szembe tűnik, az a rétegek szabálytalan, keresztrétegződésszerü elhelyezkedése. Rétegei kisebb- nagyobb szög alatt ÉNy felé (kb. 22 h.) dőlnek az út É-i oldalán emel- kedő kis domb alá, s előbukkannak újra a patak völgy oldalában. Fosszi- lis maradványok közül az Aequipecten praescrabriusculus Font. teknői gyűjthetők e rétegekből kitűnő megtartásban és úgyszólván korlátlan mennyiségben. Ezek mellett csupán férgek kúszási nyomai képviselik itt az egykori élet nyomait. E féregjáratok, miután bennük a homokkő szemecskéi erősebben cementálódtak össze, a kőzet mállásakor kusza, elágazó fonalak alakjában tűnnek elő. 'A Csikvölgvtől ÉNv-i irányban a fóti Somlyó felé húzódó domb- vonulatok homokköve meszesebb és a fóti Somlyó felé Bryozoás, s az Aequipecten praescrabriusculus Font. teknők mellett kiszántott pecten- cserepekből következtetve, fajokban gazdagabb fáciesbe megy át. Az Aequipecten praescrabriusculusos homokkő korviszonyainak pontosabb megítélését a rétegsor következő tagjának az ismerete tette lehetővé, éppen ezért e kérdésre a következőkben fogok még visszatérni. Az Aequipecten pi'aescrabriusculusos homokkőre közvetlenül rend- kívül finomszemű, iszapos karakterű homok települ, melyet a mogyoródi megállóhoz vezető országút és a mogyoródi patak által bezárt sarok- ban, az úttól É-ra emelkedő kis bucka patak felé néző oldalán találha- tunk feltárva. Itt az utolsó házak udvarainak végén a dombfalat lebon- tották és így e réteg a pleistocén homoktakaró alól a napfényre került. A patakvölgy partjában, mint említettem, e képződmény feküje, az Aequipecten praescrabriusculusos homokkő bukkan elő. Érdekes ez az előfordulás azért is, mert ez az egyetlen pont Mogyoródon, ahonnan a miocént az irodalomban e községből megemlítve találjuk. Böckh János írja le e képződményt, mely, mint ő írja „telve szerves zárványokkal, burányokkal, echinidákkal, cidaristövisekkel, de különösen foramini- ferákkal.“ Egy néhány foraminifera kivételével faunát azonban ő sem sorol fel. Böckh János e réteget a „lajta képlet mélyebb színtájába4"' helyezi. Ez a sztratigrafiai meghatározás a mai alsó mediterránnak felel meg. Számos gyűjtésem alapján e helyről változatos faunalistát van módomban felsorolni, melyből, és a réteg fekvési viszonyaiból ki fog 24 HORUSITZKY FERENC DR. derülni, hogy e képződmény már a felső mediterrán tengerének első üle- dékét képviseli. Foraminifera: * Nodosaria affinis D’Orb. * Nodosaria (Dentalina) elegáns D’Orb. * Nodosaria (Dentalina) consobrina D’Orb. * Nodosaria ( Dentalina ) Haueri Neug. Dentalina Boueána D’Orb. Dentalina bifurcata D’Orb. Marginula hirsuta D’Orb. * Cristellaria calcar L. var. cultrata D’Orb. * Cristellaria (Marginula) cristellaroides Czj. * Cristellaria inornata D’Orb. * Cristellaria intermedia D’Orb. Rotalina Ungeriana D’Orb. * Polymorphina (Guttulina) probléma D’Orb. Polymorphina digitális D’Orb. * Truncatulina Dutemplei D’Orb. Truncatulina lobatula D’Orb. Globigerina bulloides D’Orb. Orbulina universa D’Orb. Frondicularia inaequalis Costa. Frondicularia interrupta Karrer. * Textularia cári - nata D’Orb. Textularia sp. Coelenterata: Spongia tűk. Acanthocyathus aff. Vindobonensis Rss. Flabellum Suessi Rss. Caryophyllia truncata Rss. Caryophyllia sp. Conotrochus typus. Seg. Gasteropoda: Dentalium Michelottii Horn. Conus Dujardini Desh. Conus sp . Turritella subangulata Brocc. Ampullotrochus (Calliostoma) cingula- tus Broch. Nassa sp. Lamellibrancliiata : T eredő norvegica Spengl. Denticulina borealis L. cf. Mactra (Spi- sula) subtruncata Da Costa. Lucina dentata Bast. Lucina globulosa var. taurofuchsi Sacco. Lucina (Myrtea) spinifera Montagu. Lucina (megaxinus) transversa Bronn. Cardita scalaris Low. Cardita trape- sica Brug. Nucula Mayeri Horn. Léda Hörnesi Bell. Ledina sublaevis Bell. Neaera cuspidata Olivi. Limopsis anomala Eichw. Arca sp . P seudamussium corneum Sow. var. Denudata Rss. Pecten (Aequipec- ten) sp. Echinodermata: Brissopsis Ottnangensis Horn. R. Schisaster Laubei Horn. R. Schisaster sp. Fibularia aff. pusilla Müll. Cidaris tűk. Arthropoda: Ostracoda héjakkal vannak a mikrofaunában képviselve. * A csillaggal jelöltek Böckh J. felsorolásából ismeretesek. ÚJ ADATOK A BUDAPEST-KÜRNYÉKI MIOCÉN SZTRATIGRAFIÁJÁHOZ. 25 Pisces: pedig pikkely-lenyomatokkal és otolithusokkal: Otolithus ( Macrurus ) ellipticus Schub. Otolithus (Macrurus) Thulai Schub. Otolithus (Berycidarum) splendidus Proch. Otolithus ( Berycidarum ) Austriacus Scub. Otolithus (Scienidarum) sp. Ezzel azonban még korántsincs kimerítve e lelőhely kövületgazdag- sága. Az elsoroltakon kívül még számos korall, echinida, mollusca stb. töredék került elő, melyeket az anyag rossz megtartása miatt megha- tározni nem sikerült. A további gyűjtések azonban a lelőhely kövület- listáját még kétségtelenül gazdagítani fogják. Amint a mikrofaunában a foraminiferák, a makrofaunában a korai- tok és echinidák azok, melyek a fauna jellegzetességét megadják. Fácies tekintetében a fauna és a kőzet petrografiája nem nagy mélységű, de nyugodt iszapos tengerfenék üledékét tárja elénk. E képződmény sztratigrafiai helyzetének kérdésére keresve a vá- laszt, akár a bécsi, piemonti, vagy francia medencék klasszikus előfordu- lásaival vonunk párhuzamot, nem találunk faunánkban egyetlen egy alakot sem, mely a típusos alsómediterránra, tehát a bécsi medence gauderndorf-eg genburgi szintájára volna jellemző. Egypár jellemző slir alak, mint a Brissopsis Ottnangensis Horn. R., a Schisaster Laubei Horn. R. és a Pseudamussium corneum Sow. var. denudata Rss. (Pec- ten denudatus Rss.) mellett a molluska, korall és otolithfauna teljes egészében tipikus felsőmediterrán fajokból áll, és a baden-vöslaui üle- dékekkel mutat legközelebbi rokonságot. E képződmény tehát alsó mediterránnak semmiképen sem vehető. Tekintettel a felső mediterrán fajok nagy túlsúlya mellett is fellépő egy-két slíralakra és a képződmény fekvési viszonyaira, e réteget mint a felsőmediterrán tengerének első lerakódását kell felfogni és így a felsőmediterrán mélyebb szintjébe, a helvetienbe helyezni. Noszky Jenő adatai szerint a Cserhátban a slír nyúlik át a felsőmediterránba. E felső slírrel veszem e faunájában slír-reliktumokat tartalmazó mogyoródi felsőmediterránt analógnak, mellyel fácies tekintetében is körülbelül megegyezik. Ennek a sztratigrafiai beosztásnak felel meg a képződmény relatív helyzete is, a mogyoródi és Mogyoród környéki hatalmas eruptiv tufa komplexumhoz képest. E tufák kitörése összeesik, a cserháti „középső riolittufák“, Noszky által (11) és a börzsönyi andezit Majer által (10) megállapított kitörésével, mely már a felsőmediterrán közepén, a hel- vetien és tortonien határán játszódott le. A Börzsöny északi részén Majer szerint a honti szakadásban feltárt slír kinézésű felsőmediter- rán, a Cserhátban pedig Noszky szerint a felső slír alkotja az eruptívu- 26 HORUSITZKY FERENC DR. mok feküjét és a tortonien a fedőjét. Az a körülmény, hogy a szóban levő képződmény közvetlenül érintkezik az alsómediterrán Aequipecten praescrabriusculusos homokkővel, melynek feküje viszont a szintén ész- lelhetően kattiai agyagon fekvő anómiás homok, bizonyítja, hogy itt egy teljesen zárt rétegsorral állunk szemben, melybe a hatalmas tufa- komplexum nem helyezhető. A helvetien üledékeinek lerakódása a vul- káni kitöréseket tehát feltétlenül megelőzte és analóg helyzetű a honti szakadás kitörés előtti felsőmediterrán képződményeivel. Az analógiát megerősíti a honti Szent János árok sárgás, csillámos, homokos, rétegé- nek Majer által közölt (10) formaniferás, szivacstűs korallos, otolithu- sos faunája, mely az előbb ismertetett mogyoródi rétegével teljesen rokon összetételt árul el. A mogyoródi patak völgyrendszere forrásánál és a legészakibb mel- lékvölgy baloldali kiágazásának elején a felsőmediterránt más kifejlő- désben tárja fel. A feltárásokat itt egy körülbelül 19 h. csapásban hú- zódó vetődés fala alkotja, melyet az errózió az ellentállóbb felsőmedi- terrán és a vele érintkező kattiai agyag határán praeparált ki. A kőzet erősen horzsaköves-tufás, összeálló, durván homokos és murvás. Felépítéséhez a szedimentogén és eruptiv anyag úgyszólván egyenlő mértékben járul hozzá. A mellékvölgy baloldali árkának fel- tárásában a kőzet finomabb szemű, homogénebb kinézésű, míg a forrás feltárásáé durvább, helyenként kavicsos, homokkővé összeálló, telve hor- zsaköves riolittufa fészkekkel és erekkel. E két lelőhelyről eddig a következő faunát gyűjtöttem össze: Conus Dujardini Desh. Dentalium Badense Partsch cf. (lenyo- mat). Ostrea neglecta .Micht. Chlamys varia L. Chlamys tauroper- striata Sacc. cf. Moenia patelliformis L. Arca sp. Fibidaria sp. Bryo- zoák. Lamna (Odonntaspis) sp. fog, ezeken kívül 3 — 4 faj kistestű brachiopoda. melyeket identifikálni eddig nem sikerült, továbbá a be- gyűjtött anyag alapján meghatározhatatlan echinida-tövedékek és hal vázrészek kerültek elő. E kövületanyag igen rossz megtartású és ennek tudható be a sok bizonytalan meghatározás. A faunula egyébként is a középső miocén- ben meglehetősen ubiquista. alakokat tartalmaz. Bár a fibulariák inkább a felsőmediterránra utalnak, tisztán faunisztikai alapon nem mernék e kevés anyagból sztratigrafiai következtetéseket levonni. Minthogy azon- ban az előbb tárgyalt képződményt is beleértve, a zárt rétegsorba e képződmény nem illeszthető és a kis távolság miatt fácies változatnak sem fogható fel, e képződményt, mint a felsőmediterránnak az előbbihez képest magasabb tagját kell felfognunk. Emellett szól a horzsaköves riolittufa zárványok megjelenése is, ami szintén új jelenség itt a medi- terrán rétegsorban. A felsőmediterránon belől azonban e képződmény ŰI ADATOK A BUDAPEST-KÖRNYÉKI MIOCÉN SZTRATIGRAFIÁJÁHOZ. 21 helyzete korántsem dönthető el olyan bizonyossággal, mint az előbbié, miután a rendelkezésünkre álló fauna meglehetősen indifferens s a réteg fekvési viszonyai sem észlelhetők. Egyelőre bizonytalan hogy mint a helvetien magasabb tagja, a tufa-komplexum feküjébe tartozik-e, mely esetben riolittufatartalma a közelgő nagy vulkanikus periódus előjele, vagy pedig fedőjébe a cserháti bryozoás homokok analogonja gyanánt. E probléma megoldását talán a további gyűjtések és a környékbeli mio- cén fekvési viszonyainak további vizsgálata fogja lehetővé tenni. Az elmondottakból szinte önként adódik a megoldás az Aequipec- ten praescrabriusculusos homokkő, illetve aequivalenseinek sztratigrafiai értékelésére nézve. Amint említettem a helvetiai emeletbe tartozó slír- szerű felsőmediterrán közvetlenül a mogyoródi Aeqnipecten prae- scrabriusculusos homokkő feküjében települ, melynek feküjét viszont típusos alsómediterrán anómiás homok alkotja. Az Aequipecten prae- scrabriusculusos homokkő tehát itt mint az alsómediterrán magasabb, már a felsőmediterránnal érintkező tagja áll előttünk. Ennél a sztrati- grafiai helyzetnél fogva, továbbá miután a mogyoródi helvetien fauná- jának slír-reliktumaival a magyarországi slír felső, már a felsőmediter- ránba átnyúló részének felel meg, szükséges , hogy a rétegsor közvetlen alatta levő tagjában az ottnangi slír horizontját keressük. Enélkül, ha az ottnangi slírhorizont önálló értéküségét elismerjük, az alsó- és felső- mediterrán között diszkordanciát kellene feltételeznünk, aminek azon- ban itt sehol nyoma nincs. E felfogást megerősítették G. Götzinger adatai (15), aki mély- fúrások alapján ismerteti a cseh masszívum és az északi Alpok flis- zónája közötti geoszinklinális több mint 10Ü0 m vastag marin üledék- sorát, illetve az ottani slír vertikális tagozódását, melyet legtöbbnyire a valamivel fiatalabb, felsőmediterránkori, brakk-vizi, grundi rétegek fed- nek, jóval nagyobb elterjedésben, mint az eddig ismeretes volt. Götzinger hangsúlyozza, hogy bár eddig a felsőausztriai medence középső szakaszában tagadták a homokok és homokkövek jelenlétét, ő a profilokban ismételten észlelt homok és homokkő betelepüléseket. Ugyanezt észlelte Noszky Jenő (17) a cserháti slír profiljában, ami a a petrografiai és paleontologiai megegyezések mellett még jobban ki- emeli a slír regionális értelemben vett egyöntetű kifejlődését. A slírnek ez a regionális egyöntetűsége késztetett arra, hogy súlyt helyezzek arra a feltűnő hasonlatosságra is, ami az osztrák slír-homokkövek és a mo- gyoródi Aequipecten praescrabriuscuhisos homokkő között fennáll. Götzinger szerint a slírbe betelepült „ zátony homokkövekre “ a kereszt- rétegződés és a kőzetet át meg átjáró féregcsövek jellemzők. Ugyanez a két sajátság volt az, melyeket a mogyoródi homokkő leírásakor ki- emeltem. 28 HORUSITZKY FERENC DR. Mint távolabbi analógiát megemlíthetem még, hogy Kayzer E. a Rhone-medence Aequipecten praescrabriusculusos molassz-át is az oszt- rák slírrel helyezi párhuzamba (12). Mindezeknél fogva nincs kétség aziránt, hogy e homokkövekben az ottnangi slír-horizont képviselőivel állunk szemben, mely horizont réteg- sorából az agyagos-márgás kőzetek itt elmaradnak és helyüket a klasz- szikus slír-területeken betelepülések gyanánt fellépő homokos fáciesek foglalják el. Az alsómediterrán mélyebb, a gauderndorf-eggenburgi réte- gekével azonos szintje itt csupán az anomiás homokra és kavicsra szo- rítkozik. Hogy a slír tenger területemen hosszabb életű és még a felsőmedi- terrán mélyebb szintje is slír-fáciesben fejlődhetett ki, az annak tudható be, hogy a tengernek a slírperiodus után történő: kiédesedése, mely az osztrák slír fölé a brakk grundi rétegeket rakta le és ezzel határt sza- bott a slír vertikális elterjedésének, itt nem állott be, s így érthető, ha a slírtenger helyenként még megőrizhette jellegzetességét. A fősúlyt a kétségtelenül helvetiennek felismert képződmény ismer- tetésére és az Aequipecten praescrabriusculusos homokkövek korviszo- nyainak tisztázására helyeztem, miután ezek az adatok azok, melyek a Budapest környéki miocénképződmények sztratigrafiai megítélésében talán több helyütt támpontként lesznek felhasználhatók. Az alsó- és felsőmediterrán szétválasztása nem mindenütt könnyű. Mogyoródon azonban a felsőmediterrán elején beálló hirtelen és nagy- fokú fáciesváltozás az alsó- és felsőmediterrán között éles határvonalat hozott létre. Az Aequipecten praescabriusculusos homokkő itt az alsó- mediterrán utolsó lerakodásának bizonyult, melyre konkordánsan már határozottan felsőmediterrán réteg települ, az eruptív tufahullást meg- előzve. Az Aequipecten praescrabriusculusos homokok és homokkövek Budapest környékén nagy horizontális elterjedéssel bírnak és a mondot- tak szerint jellemző horizontot alkotnak. Minden képződmény tehát, mely e komplexum fedőjében található, analógia alapján a felsőmediter- ránba kerülhet akkor is, ha sztratigrafiai helyzete faunisztikai bizonyí- tékokkal nem dönthető el. A rákosszentmihályi Sashalom konglomerátja pl. az Aequipecten praescrabriusculusos homok fedőjét és a riolittufák feküjét alkotja (1. Lőrenthey szelvényét (6). Helyzete tehát teljesen analóg a mogyoródi helvet ien ével. E képződményt eleinte levanteinek, később Lőrenthey után alsómediterránnak tartották. Újabban Noszky mint a riolittufák feküjét már a felsőmediterránba, a helvetienbe vette és „grundi konglomerát“ névvel jelölte. Ez az álláspont nyert most közvetve faunisztikai alátámasztást. Még szélesebb körben értékesíthetők a mogyoródi észlelések, ha az Aequipecten praescrabriusculusos rétegek más fáciesű aequivalenseit Ú.I ADATOK A BCDAPEST-KÖRNYÉKI MIOCÉN SZTRATIGRAKl ÁJÁHOZ 29 sikerül megtalálni. Egyikét ezeknek a bryozás mészkövekben látom. Mint a fóti Somlyónak Vogel Viktor által közölt szelvényéből is ki- tűnik (17), itt e képződmény feküjót is anómiás homok alkotja, fedőjét pedig kavicsos mészkő a riolittufa fekiijéből. Ez utóbbi tehát szintén megegyező helyzetű a mogyoródi helvetien korallos, echinidás, foramini- ferás rétegével. E felső mészkőről egypár echinodermata alapján már Szalai Tibor (13) jelezte, hogy valószínűleg felsőmediterránnak fog bizonyulni. Ennek korát most a mogyoródi fauna nagyobb exaktsággal dönti el. A bryozoás mészkő és az Aequipecten praescrabriusculusos ho- mokkő közötti kapcsolatot mutatja, hogy Mogyoródtól ÉNy-ra a Csik- völgy és a fóti Somlyó közötti dombokon, mint már említettem, kiszán- tott meszes homokkő darabokat találtam, melyekben az Aequipecten praescrabriusculus Font. teknői mellett már brvozoa törzsek is fellép- nek, mintegy átmeneti fáciest alkotva a fóti bryozoás mészkő felé. Az Aequipecten praescrabiusculusos rétegeknek és a bryozoás mész- köveknek az elmondottakkal megegyező sztratigrafiai helyzetét tünteti föl Böckh HuGó-nak a gödi, verőcei, pornázi és budafoki oligocén-miocén képződményeket párhuzamba állító összehasonlító táblázata is (4), melyben a bryozoás mészkövek és az Aequipecten praescrabiusculusos rétegek szintén közös horizontba, az alsómediterrán felső szintjébe kerülnek. A budafoki alsómediterrán kettéválasztása itt úgy látszik nem volt keresztülvihető. A bryozoás mészkövek is számos helyen ismeretesek, úgy a bal- parton, mint a szentendre-visegrádi hegységben. Sztratigrafiai szerepük pontos ismerete talán szintén tehet a szintezésnél némi szolgálatot. A Budapest környéki mediterrán sztratigrafiai képe, a rétegek paralellizációjának további keresztülvitelével válik majd teljessé. Erre a kérdésre, miután a Duna balparti terciaer dombvidék összefoglaló feldolgozásához fogtam hozzá, szelvény és térképanyaggal fölszerelve, lesz még alkalmam visszatérni. Dolgozatom végeztével hálás köszönetét mondok dr. Papp Károly egy. nyilv. rendes tanár úrnak, ki munkámat mindvégig figyelemmel és érdeklődéssel kísérte s dolgozatom elkészítését intézetében lehetővé tette és dr. Schafarzik Ferenc műegyetemi nyilv. r. tanár úrnak, ki annak idején figyelmemet Mogyoród tanulságos feltárásaira felhívni szíves volt. AZ IDÉZETT IRODALOM: 1 Szabó József: Pest-Buda környékének földtani leírása, 1858. 2 Böckh János: Főt, Gödöllő, Aszód környékének földtani viszonyai. Földtani Közi., II. évf., 1872.) 30 VITÁLIS SÁNDOR DR. 3 Schafarzik Ferenc: A Cserhát piroxén-andezitjei. (Földt. Int. Évk., XI. k., 1893.) 4 Böckh Hugó: Nagymaros környékének földtani viszonyai. (Földt. Int. Évk., XIII. k., 1899.) 5 Schafarzik Ferenc: Budapest és Szentendre vidéke (Magyarázatok a magyar korona országainak részi, földtani térképéhez, 1902.) B Lörenthey Imre: A rákosszentmihályi Sashalom kavicsainak geológiai koráról. (Földt. Közi., XXXIV. köt., 1904.) 7 Vogl Viktor: Adatok a fóti alsómediterrán ismeretéhez. (Földt. Közi., XXXVIII. köt., 1907.) 8 Halaváts Gyula: A néogénkorú üledékek Budapest környékén. (Földt. Int. Évk., XVII. k., 1910.) 9 Lörenthey Imre: Újabb adatok Budapest környéke harmadidőszaki üledékei- nek geológiájához. (Math. és Természettud. Ért., XXIX. k., I. füzet, 1911.) 10 Majer István: A Börzsöny-hegység északi részének üledékes képződményei. (Földt. Közi., XLV. k., 1915.) 11 Noszky Jenő: A Zagyvavölgy és környékének geológiai és fejlődéstörténeti vázlata. (Ann. Mus. Nat. Hung., XX., 1923.) 12 Emm. Kayser: Lehrbueh dér Geol. Formationskunde. (II. Bd., 1924.) 13 Szalai Tibor: Adatok a harmadkori crinoideák kérdéséhez. (Földt. Közi., LV. k., 1925.) 14 Noszky Jenő: A levantei forrásmeszek a pesti oldalon. (Földt. Közi., LV. köt., 15 Gustav Götzinger: Neueste Erfahrungcn über den österr. Schlier, etc. (Petroleum, XII. Bd., Nr. 1., 1926.) 16 Noszky Jenő: A Magyar Középhegység ÉK.-i részének oligocén-miocén réte- gei, I. (Ann. Mus. Nat. Hung., XXIV., 1926.) 17 Noszky Jenő: A Magyar Középhegység ÉK.-i részének oligocén-miocén réte- gei, II. (Ann. Mus. Nat. Hung., sajtó alatt. Előadta a Földt. Társ. 1927 január 13-i szakülésén.) MÁTRABÁNYA ARANY-, EZÜST- ÉS RÉZÉRC- BÁNYÁSZATA. írta: Vitális Sándor dr.* — Egy bányatérképpel és egy szelvénnyel a kötet végén. — A trianoni békeszerződés természeti kincseinknek legjavát a meg- szállók kezére juttatta, ezek közt összes arany-, ezüst- és rézércbányáin- kat. Újabban épp ezért mindinkább reáterelődik a szakközönség figyelme csonka országunk ama területeire, amelyeken arany-, ezüst- és rézércek bányászatára gondolhatunk. Ezen területek között különösen Mátra- bánya vidéke kecsegtet sikerrel. Minthogy 1922-ben alkalmam volt a mátrabányai érckutatásokban résztvenni, úgy hiszem, szolgálatot teszek az érdeklődő szakközönségnek, ha a következő sorokban tapasztalataim- ról tárgyilagos adatokat közlök. * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926 február hó 17-én tartott szakülésén. MÁTRABÁNYA ARANY-, EZÜST ÉS RÉZÉRCBÁNYÁSZATA. 31 Mátrabánya Recsk (Heves megye) községtől, illetve Párád vasút- állomástól P6 km távolságra fekszik a Mátra-hegység északi oldalán, a Lahoca-hegy déli lejtőjén. A kutatások, amelyeknek történetét főleg Kubinyi,1 Haidinger2 s mások részletesen leírták, a Lahoca, Fehérkő, Veresvár, Hegyestető és Aszalás hegyek környékén történtek, de tény- leges bányászkodás csakis a Lahoca-hegy déli oldalán, Mátrabányán volt. A fentebb említett hegyek biotitamfibolandezithöl állanak, kivéve az Aszalás-hegy (Bajpatak) környékét, ahol karbonpalák jutnak a fel- színre, melyen diabáz telérek törnek át. A környék részletes földtani viszonyait s a végzett kutatásokat, már számosán ismertették: Vass,3 Cotta,4 5 Andrián,6 Mauritz,6 Noszky7 stb., utoljára Löw Márton,8 s így ezzel nem foglalkozom, hanem csakis az 1922. év tavaszán és nya- rán Mátrabányán történt kutatásokat s ezeknek adatait s eredményeit ismertetem. 1922 március hó folyamán a vízzel megtelt s helyenként beszaka- dozott tárókat rendibehozatva s bejárható állapotba hozva, elkészíthet- tem a tárók bányaföldtani felvételét. Ezenkívül munkám főleg arra szo- rítkozott, hogy a Katalin- és György- tárókban felkutassam a még bent- hagyott ércfészkeket s ezeknek anyagából próbákat véve, meg lehessen ejteni az elemzéseket, mert sajnos, a régi, rendelkezésre álló elemzések próbáiról ma már nem tudni, mely helyekről s mily körülmények közt vették. A Lahoca-hegy déli oldalán, DK — ÉNy felé, három táró van ki- hajtva, mégpedig a Katalin-, Középső-György- s Felső-György-, és egy 1 Kubinyi F. : A recski termésrézről Heves megyében, stb. A Magyarhoni Föld- tani Társulat Munkálatai, III. k., 1867. 2 W. Haidinger: Note über das Vorkommen von gediegenem Kupfer zu Recsk bei Erlau in Ungarn. Jahrbuch dér k. k. Geol. Reichsanstalt, 1850, I. Jahrgang, p. 145. 3 A. Vass: Bergbau in dér Mátra, österreichische Zeitsch. f. Berg- und Hiitten- wesen. 1858, p. 125. 4 B. Cotta: Die Kupfer- und Silbererzlagerstátten dér Mátra in Ungarn. Berg- und Hiittenmánnische Zeitung, 1866, XXV. Jahrgang, p. 1. B. Cotta: österreichische Zeitsch. f. Berg- und Htittenwesen, 1866, p. 90. 5 F. Andrián: Die Geologischen Verháltnisse dér Erzlagerstátten von Recsk. Ver- handlungen dér k. k. Geol. Reichsanstalt, 1867, p. 167. F. Andrián: Die Erzlagerstátten dér Mátra, österreichische Zeitschr. f. Berg- und Hüttenwesen, 1866, p. 387, 399, 410. F. Andrián: Die geologischen Verháltnisse dér Mátra. Jahrb. d. k. k. Geol. Reichs- anstalt, 1868, p. 520. 0 Mauritz B.: A Mátra-hegység eruptív kőzetei. Math. és Terin. -tud. Közle- mények, XXX. k., 1909, p. 133. 7 Noszky J.: Adatok a Mátra geológiájához. A m. kir. Földtani Intézet Évi Jelentése 1910-ről, p. 47. 8 Löw M.: Ércei öfordulások a Mátrában. Földtani Közlöny, 1925, LV. k., p. 127. 32 VITÁLIS SÁNDOR DR. táró DDNy — ÉÉK felé, az Alsó-György. Ezeknek a táróknak a hely- zetét, bányászati és földtani viszonyait a mellékelt bányatérkép és A — B metszet (lásd a kötet végén) tüntetik fel. A bányászat csak az első három táróban folyt, míg az Alsó-György- táró csak kutató táró volt. A Katalin- táró 186’949 m tengerszint feletti magasságban lett tele- pítve, s fővágatának a hossza 618 m, de jelenleg csak 590 m hosszan van bejárható állapotban, mert a fővágat az utolsó 28 m-ben be van szakadva. A táró fővágata a következő érctömzsöket, illetve kőzeteket tárta fel. A fővágat a táró szájától kezdődőleg 30 m hosszan vasas- breccsia- szerű, majd 50 m hosszan zöldkövesedett biotitamfibolandezit- ben halad s a 80. m-ben éri el az I. sz. tömzsöt, melyben 20 — 25 m hosszan halad. Az I. sz. tömzsben a fővágattól ÉK-i irányban kiágazik egy vágat a 85. m-ben s ugyancsak e tömzsben a 106. m-ben egy fel- törés ÉK-i irányban. E két vágat tárta fel az úgynevezett rézvágatot, mely ma már javarészt be van tömedékelve. A rézvágatban állítólag termésréz-darabok is voltak. A tömzs a Katalin- táró szintje felett volt ércben (enargitban) dús, míg a táró szintje alatt s magán a táró- szinten ércesedésnek alig van nyoma és ez a tömzs teljesen le van fejtve. A régiek próbáltak lefelé is kutatni s állítólag egy 10 — 12 m mély kutató-aknácskát mélyítettek le, de lefelé az ércesedésnek semmi nyoma sem volt. A fővágat az I. sz. tömzs után 40 m-t halad eléggé málott, zöldkövesedett biotitamfibolandezithen s a 145. m-ben éri el a II. sz. tömzsöt, melyben 70 m-t halad. Ez a tömzs a Katalin szint- jén kovásodott biotitamfibolandezitböl áll, de ércesedés csak igen kis mértékben található benne, s ami kisebb ércfészek volt, az le van fejtve. A tömzs elején egy gurító van, mely a Középső-György- táróval köz- lekedik, s ebben jól megfigyelhetjük, hogy a Katálin-tAró szintje felett cca 5 — 10 m-rel feljebb kezdődik az ércdús zóna. A II. sz. tömzsből kijutva, a fővágat 25 — 30 m hosszan halad zöldkövesedett biotitamfibol- andezithen s a 275. m-ben belejut a III. sz. tömzsbe s ebben 150 — 180 m-t halad. E tömzs végén egy hosszú feltörés van, mely a Középső- György- táróval közlekedik. A III. sz. tömzsben, a 34—36. sz. mérési pontok közt, egy bentfelejtett, dús ércfészekmaradék van, melyben a kéz- zel kiválogatott dús érc, Emszt Kálmán elemzése szerint 20‘59% rezet, 1'62% ólmot, tonnánként 157 g aranyosezüstöt s ebben 13’8 g aranyat tartalmazott, sajnos, azonban a még lefejthető ércmennyiség csekély. Az érc e helyen főleg enargitból s alárendelten kalkopiritből áll. Egy másik helyen is van e tömzsben ércesedési nyom (impregnáció), a 41. sz. mérési pontnál, mely főleg kalkopirit- s pirite t tartalmaz, azon- ban az innen vett próba elemzése (lásd: elemzési táblázat, 2. sz.) réz- tartalom tekintetében nem kielégítő s az ércmennyiség is nagyon cse- MÁfTRABÁNYA ARANY-, EZÜST- ÉS RÉZÉRCBÁNYÁSZATA. 33 kély. A III. sz. tömzsben még egy helyen, a 43. sz. mérési pontnál, van diús ércfészekmaradék, mely ugyanolyan, mint a 34 — 36. sz. mérési pon- toknál lévő s főleg enargithól áll. (E helyről elemzés nem áll rendel- kezésemre.) A Katalin- táró szintjén, a III. sz. tömzsben, a fenti három helyen kívül másutt nem sikerült ércesedést találnom s ezen a szinten a tömzs le van fejtve s a még lefejthető rész csekély. Ebben a tömzs- ben, a Katalin- táró szintjétől lefelé, két helyen is mélyítettek 10—12 m mélységre kutató-aknácskákat, de lefelé az ércesedés minimális volt 6 az egyik aknácska talpából lefúrt 12 m-es fúrólyuk biotitamfibolandezitbe jutott. A III. sz. tömzs után 60 m-t halad a fővágat biotitamfibolandezit- ben, mely helyenként zöldkövesedett s ez után belejut a IV. sz. tömzsbe s ebben 70 m-t halad!. A IV. sz. tömzs végén, 28 m hosszban a fővágat be van szakadva, s így a IV. sz. tömzsnek csak az eleje' van ezen a szinten feltárva, s nyitva. A tömzs elején, az 51. sz. mérési pontnál, van egy kisebb feltárt ércfészekmaradék, melyben a kézzel kiválogatott dús érc, Emszt Kálmán elemzése szerint, 6*83% rezet, tonnánként 99'8 g aranyosezüstöt s ebben 25'2 g aranyat tartalmazott. Mivel ebben a tömzsben még nem fejtettek rendszeresen, a további kutatás van hivatva a reménybeli ércvagyont feltárni. Az érc e tömzsben is főleg enargitból áll. A tömzs a vájat végén, a szakadás előtt, látszólag átmegy megint biotitamfibolandezitbe, de lehetséges, hogy ez csak a szakadásból kifolyó- lag látszik így s a tömzs folytatódik még tovább. Összefoglalva a Katalin- táróban látottakat, megállapíthatjuk, hogy e szinten négy érctömzs van feltárva, de ezek teljes egészükben nem ércesedett.ek, hanem a tömzsökön belül voltak egyes, kisebb ércfészkek, melyekből négy benthagyott ércfészekmaradékot sikerült megtalálnom, míg a többi, ami volt, teljesen le van fejtve. Szükségesnek tartom itt megjegyezni, hogy az irodalomban az I. és II. sz. tömzsöket egynek vették, pedig a különállóságuk teljes határozottsággal megállapítható s ezért tartottam indokoltnak nem három, hanem négy tömzs megkülön- böztetését. A III. és IV. sz. tömzsökben a négy ércfészekmaradékból valamelyes dús érc feltétlenül kitermelhető lesz. A Katalin- táró szint- jén s ez alatt, mivel a tömzsök kovásodása és ércesedése igen kismérvű, nincs sok remélni való, s a Katalin- táró szintje felett is cca 5 — 10 m magasságig hasonlók a viszonyok, ebből azt a következtetést vonhat- juk le, hogy a Katalin- táró szintje a primaer érczónába tartozik s ez alatt tekintve az ércesedés szegény voltát, nézetem szerint további kutatásnak nincs helye. A Középső-György- táró fővágatának a hossza 500 m s a Katalin- táró felett 23’5 m-rel magasabban ugyancsak ÉÉNy-i irányban halad. A táró szájától kezdődőleg 45 m hosszan, teljesen elkaolinosodott biotit- amfibolandezitben halad, s a kaolin sárgás, de néhol egészen tiszta fehér Földtani Közlöny. LVI. köt. 1926. 3 34 VITÁLIS SÁNDOR DR. színű. Ezután 10 m hosszban kissé kovásodott biotitamfibolandezitben halad a fővágat , s az 55. m-ben éri el a II. sz. tömzsöt, melyben 100 m-t halad. Ebben a tömzsben hatalmas, 5 — 10 m magas, kivájt üregek van- nak, melyeket mint kifejtett, nagy, dús ércfészkeket tekinthetünk. Ez a tömzs majdnem teljes egészében le van fejtve, egyedül a 121. sz. mérési pont körül van egy benthagyott dús ércfészekmaradék, melyben az esz- közölt fejtési próba alkalmával 1 m3 fejtményben 3 q kézzel kiválo- gatott dús ércet találtunk. A dús ércből vett próba, Emszt Kálmán elem- zése szerint, 8*77% rezet, tonnánként 112‘8 g aranyosezüstöt s ebben 24'4 g aranyat tartalmazott. (Sajnos, ebből az egy adatból a II. sz. tömzs egész tömegének ércmennyiségét, illetve fémtartalmát nem volt lehetséges megbecsülni.) A II. sz. tömzs után 30 m hosszan biotitamfibol- andezithen halad a fővágat s ezután bejut a III. sz. tömzsbe, melyben 200 m hosszúságban halad. E tömzsben több helyen 10 — 20 m vastag meddő közök vannak. A III. sz. tömzsben, a 93., 94. és 96. sz. mérési pontok köimyékón, vannak benthagyott dús ércfészekmaradványok, elég nagy mennyiségű érccel. Az e helyekről kézzel kiválogatott dús ércek elemzéseiből (lásd: elemzési táblázat, 5., 7. és 8. sz.), látjuk, hogy itt a dús ércek feltűnő nagy , 218’6 — 286 g tonnánkénti aranyos ezüstöt , illetve 44'2 — 52’2 g tonnánkénti aranyat és 11’64 — 23% rezet tartal- maznak, s épp ezért ezeknek leművelése igen jó eredményt, kell, hogy adjon. A 94. sz. mérési pont közelében lévő feltörésből egy m3 fejt- menyből 4 q, míg a 96. sz. mérési pontnál 1 m3 festményből 5 q válogatott dús ércet nyertünk. A 93. sz. mérési pontnál a kissé kovásodott biotitamfibolandezithől (tömzs mellékkőzet) is vettem pró- bát, hogy láthassuk a mellékkőzet érctartalmát. Az elemzésből (elem- zési táblázat, 6. sz.) láthatjuk, hogy a tömzs mellékkőzet érctartalma igen csekély: 6-8 g tonnánként s így nem is jöhet számításba. A III. sz, tömzs bentmaradt ércfészekmaradványaiban a kitöltőanyag főleg enar - git s emellett kalkopirit, pirít, szfalerit és galenit. Az enargit poralak- ban, agyagos repedéstöltelék, vagy pedig kristályos alakban fordul elő, míg a többi ásványok főleg mint impregnációk. A III. sz. tömzs nagy- jában le van fejtve, de itt a mondott helyeken kívül feltétlen lesznek még egyes dúsabb ércfészkek, mert a tömzs kiterjedése nincs teljesen felkutatva. A III. sz. tömzsből kiérve, a fővágat 50 m-t halad néhol kissé kovásodott biotitamfibolandezitben s ezután beér a IV. sz. tömzsbe s ebben 50 m-t haladva végződik a fővágat. A IV. sz. tömzs még nincs teljesen felkutatva s itt van a legtöbb kilátás arra, hogy lesznek még eddig föl nem tárt dús ércfészkek. E tömzs egy gurítóval összekötte- tésben áll a Katalin-tátró\a\, de ottlétemkor a Katalin- táró s a gurító alsó része be volt omolva s nem volt megvizsgálható. A gurító felső részén a tömzs ércesedlett s a 111. sz. mérési pontnál van egy nagyobb MÁTRABÁNYA ARANY-, EZÜST- ÉS RÉZÉRCBÁNYÁSZATA. 35 dús ércfészek részben feltárva, melyben a próbafejtésnél 1 m3 fejtmény- ből 7 q kézzel kiválogatott dús ércet kaptunk, melynek elemzése alap- ján megállapíthatjuk \ hogy az összes dús ércek közt ebben van a leg- magasabb, 29‘93% réztartalom. Ez annál is fontosabb, mert ezen a helyen van a legnagyobbnak látszó ércfészek, s ebből a régiek igen keve- set műveltek le. A 111. sz. mérési pont mellett, a gurítónál, a biotit- amfibol andezitből vett próbaanyag elemzése (lásd: elemzési táblázat, 10. sz.) rezet csak nyomokban s aranyat és ezüstöt egyáltalán nem konstatált. A dús ércfészekben az érc enargit, galenit és szfa leritböl áll. A 111. sz. mérési pontnál a kézzel kiválogatott dús ércből vett próba- anyag teljes elemzése9 a következő: 100 súlyrészben van: kovaeav (Si 02) 16'20 súlyrész réz (Cu) 29'93 „ vas (Fe) 2'72 „ ólom (Pb) 2'91 „ arzén (As) 10'93 „ kén (S) 29-95 aluminiumoxid (Al2 03) 6’61 „ kalciumoxid (Ca 0) nyomok magnéziumoxid (Mg 0) 0'77 „ összesen: 100’02 súlyrész Az érc 1 tonnájában van 177 g aranyosezüst s ebben 18'6 g arany. összefoglalva a Középső-György-távóhan látottakat, megállapít- hatjuk, hogy ezen a szinten három érctömzs van feltárva s ezekben öt helyen sikerült dúsabb ércfészekmaradékot, illetve ércfészket találnom. A II. és III. sz. tömzs, kivéve az egyes megemlített dúsabb ércfészek- maradékokat, majdnem teljes egészében le van fejtve, míg a IV. sz. tömzs nincs teljesen feltárva s itt tekintélyesebb ércmennyiség remél- hető. A táró szintje alatt az érctömzsök dússága 10 — 15 m mélységig tartott, míg a tárószint felett 15—20 m magasságig. Ez a legércdúsabb köz, melyet a cementációs zónának tekinthetünk, — függőleges irány- ban (pillórmagasságban) 25 — 40 m vastag, s majd teljes egészében le van a dús érc fejtve s csak a nagyon szegény ércek maradtak benne. A Felső-György-táró a Középső-György- tárónál 21 m-rel maga- sabban van s állítólag cca 150 m-re hajtották ki, de ma csak 50 m hosszban van bejárható állapotban, mert ezután be van szakadva. A táró szájától kezdődőleg 15 m hosszban halad teljesen elkaolinosodott biotit- amfibol andezitben s ezután a szakadásig 35 m hosszan zöldkövesedett, Emszt Kálmán elemzése! 3! 36 VITÁLIS SÁNDOR DR. majd helyenként kissé kovásodott biotitamfibol andezitben. A táró min- denütt közvetlen az érctömzsök felett, az oxidációs zónában haladt s ezen a szinten nem is fejtettek semmit, hanem ami e szint alatt volt, azt a Középső-György- táróból fejtették le. Az Alsó-György- táró 200 m hosszban van kihajtva biotitamfibol- andezithen s ez az első 50 m-ben zöldkövesedett, míg beljebb mindig jobban kovásodott. A táró szájától 65 m-re van egy 12 m mély kutató- akna, mely jelenleg víz alatt áll. Ez az akna a mellette elhúzódó 10 — 15 cm vastag ércerecskére lett lehajtva, de ez a mélység felé teljesen eltűnt; Az ércerecske csapásiránya KDK — NyÉNy s kalkopiritet, piritet tartal- maz és enargitnyomok is vannak benne. Az érces erecskéből vett próba- anyag elemzése (lásd: elemzési táblázat, 11. sz.) szerint réz csak nyo- mokban volt benne s az arany- és ezüsttartalom is sokkal kisebb, mint a tömzsök dús érceiben. A táró a kutatóaknácska után, zöldkövesedett s kovásodott biotitamfibolandezitben halad s a 150. m-ben ismét van egy jelentéktelen érces erecske. Ettől kezdve a táró kissé erősebben kovásodott biotitamfibolandezitben halad s az utolsó 10 — 15 m-ben a kőzet át van járva (impregnálva) érces erekkel, melyeknek csapásiránya KDK — NyÉNy. A legerősebben van a kőzet érccel a vájat végén impregnálva, mely pirit- és kalkopirithől áll. Ebből az érccel impregnált kőzetből vett próbák elemzése (lásd: elemzési táblázat, 12., 13. és 14. sz.) rezet ugyan nem, de aranyosezüstöt adott. A három elemzés átlaga alapján egy tonna ilyen impregnált kőzet 3-33 g aranyat s 24*4 g ezüstöt tartalmazott. A mellékkőzetből vett in-óba elemzése (lásd: elemzési táblázat, 15. sz.) már nem adott megfelelő eredményt s itt is láthatjuk, hogy az érctar- talom csak ott éri el a megfelelő mennyiséget, ahol a biotitamfibolandezit erősebben kovásodott. Az Alsó-György- táró valószínűleg szintén a pri- maer érczónában van kihajtva s így e táró fölött 10 — 15 m-rel a kutatás indokolt lenne. A 37. oldalon levő táblázatban áttekintésül összefoglalva lát- hatjuk a tárgyalt ércek elemzéseit. Mint láttuk, a Katalin- és György- tárók négy érctömzsöt tártak fel, melyeknek érc-, illetve fémtartalmát most utólag, sajnos, nem lehet még megközelítőleg sem megállapítani, legfeljebb következtetni lehet az érctömzsök kiterjedéséről a még esetleges érctartalmukra. Az érc- tömzsök kiterjedése becslésem szerint a következő: Az I. sz. tömzs hossza 25 m, szélessége 20 m s magassága 10 m, vagyis a kiterjedése 5000 m3, de ez a tömzs teljesen le van fejtve. A II. sz. tömzs hossza 100 m, szélessége 30 m, s a magassága 30 m, s így a kiterjedése 90.000 m3. A III. sz. tömzs hossza 170 m, szélessége 40 m, s magassága 20 m, s így kiterjedése 136.000 m3. A IV. sz. tömzs hossza 70 m, szélessége 30 m, s magassága 20 m, s így kiterjedése 42.000 m3. A II., III. és Mátrabányai ércek elemzési táblázata. Elemezte: Emszt Kálmán. MÁTRABÁNYA ARANY-, EZÜST- ÉS RÉZÉRCBÁNYÁSZATA. 37 S8 VITÁLIS SÁNDOR DR. IV. sz. tömzsök kiterjedése összesen 268.000 m3, melynek súlya (1 m3 súlya 20 q-val számítva) 5,360.000 q volna. A 268.000 m3 tömzs kitöl- tési anyagnak majdnem a kétharmada le van fejtve s így a még le- fejthető mennyiség cca 90.000 m3 lenne. Természetesen ez a 90.000 m3 mennyiségű (1,800.000 q súlyú) tömzskőzet ércben nagyon szegény s legjobb esetben 1 q tömzskőzetben 005 kg ércre lehet számítani, vagyis ennek alapján a lehetséges ércmennyiség 90.000 q, melyben 1% réz- tartalmat feltételezve, 900 q rézre lehet még itt kilátás. Ez a rózmeny- nyiség, tekintetbe véve az 1889 — 1902. években termelt rézmennyisé- geket, mintegy két esztendő alatt volna kitermelhető, ha a szegény ércek dúsítása sikeres lesz. Ugyanis, ha nézzük az 1889 — 1902. évek ter- melését (Varga József, volt mátrabányai műigazgató összeállítása alapján), ezalatt a 14 év alatt Mátrabányán 111.545 q dús ércet ter- meltek, s ebből 5756-69 q rezet, 79-911 kg aranyat és 639-185 kg ezüs- töt nyertek ki, vagyis ezen idő alatt évente átlag 411 q fémrezet, 5’7 kg színaranyat és 45*656 kg színezüstöt termeltek s ezen az alapon a 900 q réz tényleg mintegy két év alatt kinyerhető volna, feltételezve az akkori viszonyokat s berendezéseket. Kérdéses, természetesen, hogy a fent becsült 90.000 m3 mennyiségű tömzskőzet q-jában lesz-e tényleg 0'05 kg érc s ebben 1% réztartalom s a szegény ércek dúsítása sikeres lesz-e? A 90.000 m3 tömzskőzetben a jelen közleményemben említett dús érc- fészkek, illetve ezeknek maradékai is bennfoglaltatnak, különben ezek- ből legfeljebb 1500 — 2000 q dús érc lesz kitermelhető 10 — 20% réz- tartalommal. (Megjegyzem, hogy 1922-ben a kutatásokból 200 q dús ércet termeltek 16 — 20% réztartalommal.) Természetesen, ha a feltárt dús ércfészkeken kívül a 90.000 m3-re becsült tömzskőzetben még nagyobb és kiadósabb dúsércfészkek lesznek, ez a kinyerhető réz mennyiségét igen előnyösen befolyásolná. Épp ezért nagyon fontos Mátrabányán a kutatások és feltárások további folytatása. A további kutatások és feltárások szükségessége kitűnik akkor, ha az érctelepülési viszonyokat megismerjük. Összefoglalva a tárók által feltárt adatokat s a külszínen látható földtani viszonyokat az érctelepülésekre vonatkozólag, a következő meg- figyeléseket tehetjük. A Lahoca-hegy biotitamfibolandezitjét ÉÉNy — DDK-i irányú repedések s erre merőlegesen kisebb hasadékok járják át s ezek mentén vannak az ércelőjövetelek, melyek itt határozottan töm- zsök formájában lépnek fel. A biotitamfibolandezitet ezen repedések mentén posztvulkáni hatásra erősen kovasavas gázok és gőzök (gej- zírek) járták át s a repedéseket s ezek mentén a biotitamfibolande- zitet elkovásították. A kovasavas gázok és gőzök a mélyből maguk- kal hozott érc-, illetve fémtartalmúkat a kovasavval együtt ezekbe a repedésekbe, üregekbe rakták le, vagy pedig a biotitamfibolandezitet MÁTRABÁNYA ARANY-, EZÜST- ÉS RÉZÉRCBÁNYÁSZATA. 39 ércesítették át (impregnálták), azaz a likacsok s apró repedések-hasa- dékok mentén ércesítették át a kőzetet. A posztvulkáni hatás ezen- kívül főleg a biotitamfibólandezit-zöldkövesedés, alunitosodás és kao- linosodásában nyilvánul meg. A kaolinosodás érdekel bennünket köze- lebbről, mert a kaolin néhol 40 — 50 m vastagságban van feltárva s helyenként egészen tiszta fehér vagy világossárga színű és szabadszem- mel láthatólag jó minőségű. A kaolinosodás is a repedések mentén s főleg a felsőbb régiókban a legnagyobb mérvű. Másodlagos hatásként a csapadékvíz a Lahoca-hegyben a kaolinosodott biotitamfibolandezit- ben mély völgyeket vájt s a kaolinosodott övék felett a biotitamfibol- andezit érceit oxidálta s oldott érctartalmát a mélyebb részekbe vitte. Így álltak elő a kaolinosodott övék felett a vasas-biotitamfibolandezitek s breccsiák ( „vaskalapoku ) , melyeket az oxidációs öv főrészének tekint- hetünk s ennek vastagsága 30 — 70 m. A vaskalap s kaolinosodott övék alatt van az ércben dús cementációs öv, mely a Katalin — Felső-György- tárószintek közti résznek felel meg s a vastagsága 20 — 40 m. A cemen- tációs öv alatt van a primaer érczóna, mely véleményem szerint nem tart nagy mélységig. Ennek bizonyságául legyen szabad felhoznom, hogy a Katalin- táró szintjéről lemélyített kutatóaknácskák ércesedést alig találtak és a III. sz. tömzsben, a Katalin szintjéről lemélyített 12 m mély kutatóaknából lefúrt 12 m-es fúrólyuk már biotitamfibolandezitbe jutott. Ezenkívül az összes érctömzsök a Katalinrtáró szintjén elmed- dülnek s órcesiedés csak igen kis mértékben van bennük. Ezt az összes tömzsökben, de kiváltkép a IV. sz. tömzsben figyelhetjük meg, ahol az érctömzs a Katalin- táró szintjén úgyszólván teljesen elmeddtil s a biotitamfibólandezit kovásodása is kisebbmérvű. Ebből azt a követ- keztetést vonhatjuk le, hogy a Katalin-tiró szintje alatt a tömzsök 10 — 20 m mélységig folytatódnak s épp ezért a további kutatások a mélység felé nem adhatnak jó eredményt. A bányászat további terjeszkedése szempontjából megállapíthat- juk, hogy az újabb feltárások csakis a Középső-György-táró folytatá- sában indokoltak már csak azért is, mert ez a szint az ércdús cemen- tációs zónában mozog. Ezt a megállapítást a következőkkel világít- hatjuk meg. A feltárt négy érctömzs egy EÉNy-DDK-i irányú nagy repedés mentén van s ez a repedés az egész Lahoca-hegyen átvonul és a Lahoca-hegy északi oldalán e repedés mentén eszközölt régi kutató- tárók az Istenadomány, János, Véletlen és István szintén feltártak ércesedést, kiváltkép az István-táró, mely Andrián szerint l'B m vas- tag, 3 m magas és 5 m hosszú ércfészket tárt fel s ebben az ércfészekben 40%-os rézércek is voltak. Ha tekintetbe vesszük, hogy a Lahoca-hegy- ben ez a repedés cca 1200 m hosszú s ebből mintegy csak a fele van fel- tárva, és ennek a repedésnek a mentén eddig négy nagyobb érctömzs 40 MAYERFELSI MAIER ISTVÁN. találtatott, joggal tételezhetjük fel, hogy a még feltáratlan 600 m kosz - szúságú repedés mentén szintén lesznek ilyen nagyobb érctömzsök - A bányászat jövője szempontjából a Iíözépsö-György-táró továbbhaj- tását tartom igen fontosnak, részint a IV. sz. tömzs további feltárása és az esetleges új tömzsök felkutatása végett. * Dolgozatom befejeztével hálás köszönetét mondok Schmidt Sándor és Schmidt Jenő bányaügyi főtanácsos, bányaigazgató uraknak, akik munkámban szívesek voltak támogatni. ATAVISZTIKUS VONÁSOK A SZELETAI BARLANGI MEDVE FOGAZATÁN. Irta: Maverfelsi Maier István.* A következőkben a szeletai barlangi medvemaradványokon végzett azirányú vizsgálataimat fogom röviden összefoglalni, amelyek a foga- zat atavisztikus vonásaira vonatkoznak. A Szeleta-barlangból elő- került medvecsontok mind a lehető legszorosabb értelemben vett Ursus spelaeus Rosenm. fajtól származnak és határozott korú, nevezetesen szolütrén kori rétegkomplexusból kerültek elő. Dolgozatom egyedüli célja: kijelölni azt az irányt, amelyen a barlangi medve fogazatának alakulása, tehát fejlődése és redukciója haladt. A fogak felépítésének, tehát koronájuk és gyökérzetük részletes leírását más dolgozatom keretében fogom ismertetni. A barlangi medve fogazatának törzsfejlődése a felső és alsé P 1 — 2 — 3 fogak eltűnésével, valamint a zápfogak jelentős megnövekedé- sével és rágófelületük megnagyobbodásával, továbbá az alsó negyedik előzápfog koronájának sajátságos átformálódásával jellemezhető. Az alsó és felső zápfogak fejlődésük maximumát a barlangi medvé- nél érték el, mely állapot után, hosszú évezredeken keresztül említett elemek fokozatos redukcióját tapasztalhatjuk. E redukciós folyamat előre kijelölt pályán mozoghatott, amennyi- ben különféle vidékeken és így jelentős környezeti differenciák ellenére is a legapróbb részletekig szigorúan egyazon utat követte. A szeletai anyagon megállapított redukciós irányt számos hazai és Wienben a Naturhistorisches Museum külföldi anyagain is sikerült kimutatnom. A szeletai anyag a barlangi medve fogazatának e reduk- ciós folyamatát a szolütrén időszak állapotában tünteti fel. * Bemutatta dr. Kadic Ottokár egyetemi m. tanár a Magyarhoni Földtani Társulat 1926. évi március hó 3-án tartott szűkülésén. ATAVISZTIKUS VONÁSOK A SZELET AI BARLANGI MEDVE FOGAZATÁN. 41 Kezdjük vizsgálatainkat a felső fogsor előzápfogán a P4-en. A ren- delkezésemre álló fogak alapján megállapítottam, hogy a két gyökerű felső előzápfog koronájának hossza a szeletai barlangi medvénél 20 és 23 milliméter között ingadozott, míg szélessége 13’5 és 17 milliméter között változott. A két külső kúp kulmináló pontja között levő távol- ság 6 — 9 mm-t tett ki. A fog koronájának felépítésében egy elülső nagyobb (Protocon) és egy hátulsó kisebb (Tritocon) külső kúp, vala- mint utóbbinak linguális oldalán elhelyezkedő belső kúp (Tetartocon) vesz részt. A legtöbb esetben a külső hátsó kúp hátsó tövében a felső Mi-nél állandóan, valamint a felső M2-nél esetenkint fellépő járulékos kúp is feltalálható (Tritostyl). A belső kúp egyes esetekben két kúpból állott (38-5%). A fog hátulsó gyökerének elülső és hátulsó oldalán erős hosszanti barázda léphet fel, ami arra mutat, hogy a belső kúpok az ősi sor valamelyik tagjánál még külön, a fog belső oldalán elhelyez- kedő gyökérrel rendelkeztek. E fog redukciója tehát a harmadik gyö- kérnek és a belső kúpok elülső tagjának (Deuterocon) eltűnésében nyilvánult meg. Megfigyelhető azonban a szeletai medvénél a tetartocon redukciós tendenciája is. Az Ursus Deningeri-né\ a felső P4-en a két külső kúpon kívül csak egy belső kúp lép fel, mely hasonlóan a bar- langi medve felső praemolárisához leginkább a külső hátsó kúp belső oldalán helyezkedik el. A felső P4 egykori háromgyökerűségét azonban nemcsak a hátulsó gyökér barázdái bizonyítják. Egyes esetekben ugyanis (Bíró LAJos-barlang, Takács MENYHÉRT-barlang) e gyökér nem egy, hanem két idegcsatornát zár magába, ami szintén a fog egykori háromgyöke- rűsége mellett tanúskodik. Érdekes, hogy a praemolárisok számát tekintve a törzsfejlődés alacsonyabb fokán álló és az Ursus arctos csoportba tartozó pleisz- tocén medvemaradványokon nemcsak hogy, két belső kúppal, hanem szé- les, lapos és két egymástól távol elhelyezkedő idegcsatornát viselő hátulsó gyökérrel rendelkező felső P4-eket lehet észlelni. (Pestyere: Krassó-Szörény vm.) A Gabrovica-barlang pleisztocén Ursus arctos-éi- nak felső P4-ein szintén észlelhető volt két belső kúp, de hátsó gyöke- reik csak egy idegcsatornával bírtak. Holocén medvékre eddig sajnos megfelelő anyag hiányában nem tudtam vizsgálataimat kiterjeszteni. Nem lesz érdektelen megemlítenem, hogy a medvék törzsfejlődésé- vel sok tekintetben konvergens fejlődést mutató pliocénkori Parailurus anglicus Dawk. három gyökérrel és két belső kúppal bíró felső P4-el rendelkezett. A P4 után az M4 következik, amelynek hossza 27 és 34, elülső végén mérhető szélessége 17-5 és 23, két külső kúpjának egy- mástól való távolsága pedig 10 és 13 mm között ingadozott. Az M4 42 MAYEKFELSI MAIER ISTVÁN. koronáján újra feltalálhatjuk a P4 két külső kúpját (Paracon és Meta- con), amelyekhez azonban, mégpedig valamennyi esetben, a fog elülső és hátulsó végén egy-egy akcesszorikus kúp járul. (Parastyl és Meta- styl.) A korona belső oldalán három kúp helyezkedik el (Protocon, Mesocon, Hypocon), amelyek a P4-től eltérve külön gyökérrel rendel- keznek. Igen fontos a fog koronájának linguális oldalán fellépő erős alapi zománeredő, amely a fog rágófelületét tetemesen megnöveli. Szó- ban levő alapi zománeredő más medvék M3-én is fellép, de távolról sem olyan erős kifejlődésben amiként azt a barlangi medvénél láthatjuk. A fog háromgyökerű, amelyek közül kettő a labiális, egy pedig a lin- guális oldalon helyezkedik el. Hosszanti barázdát a külső hátsó gyökér külső elülső és belső hátsó részén, valamint a belső gyökér labiális és lin- guális oldalán figyeltem meg. A külső hátsó gyökér elülső barázdája gyakran különálló gyökereket eredményezett. A bal fogaknak 10%-án különálló gyökeret, 30%-án pedig erős barázdát észleltem. A külső hátsó gyökér hátsó belső oldalán fellépő barázdák a barlangi medvénél nem bírnak különösebb jelentőséggel, de a pleisztocén Ursus arctos- nál esetenkint gyökérszerű függelékeket eredményeztek. (Gabrovica- barlang.) Érdekes, hogy szóban levő gyökér külső elülső oldalán a barlangi medvénél fellépő barázda a pleisztocén Ursus arctos- nál nem fordul elő. (Büdöspest-barlang, Gabrovica-barlang, Pestyere.) A szeletai barlangi medvénél a belső gyökéren a legtöbb esetben csak a labiális oldalon van hosszanti barázda, míg a pleisztocén Ursus arctos-á n a gyökér linguális oldalának barázdája is gyakori. (Büdös- pest-barlang, Pestyere.) A belső gyökér idegcsatornáinak száma a szeletai medvénél néhány esetben kettő. Említésre méltó, hogy e gyökér kettős idegcsatornája a pleisztocén Ursus arctos-á nál gyakoribb jelenség. Megfigyelhető, hogy a pleisztocén arctosoknál jóval távolabb helyez- kedhetnek el az idegcsatornák egymástól, mint a barlangi medvénél. (Gabrovica-barlang.) A felső Mx az elmondottak alapján az ősöknél 4—5 gyökerű lehetett. A fog labiális mellékgyökerét atavisztikus jelenségnek tekinthetjük. A barlangi medve leghatalmasabb zápfoga az utolsó felső zápfog, az M2. A fog hossza 42 — 53*5, elülső végén mért szélessége 21 — 28, két külső kúpjának távolsága pedig 11 — 15 mm-t tett ki. Az M2 az Mj két külső, valamint három belső kúpján és belső alapi zománc- redőjén kívül hátsó részén még egy jókora talont is visel, mely rágó- felületét jelentékenyen megnagyobbítja. A talon leginkább a belső és külső oldalának elülső részén fellépő kúpok által jellemezhető, amelyek azonban esetenkint hiányozhatnak. Az M4-nél említett két külső akcesz- szórikus kúp közül már csak a metacon járulékos kúpja van meg (Metastyl), amely azonban esetenkint szintén hiányozhatik A lin- ATAVISZTIKUS VONÁSOK A SZELETAI BARLANGI MEDVE FOGAZATÁN. 43 guális alapi zománcredő rendszerint hatalmas fejlettségű. A többi medvénél, az Mi-nél elmondottakhoz hasonlóan, ennek csak kezdeti stádiumát figyelhetjük meg. Az M2 az esetek 50'8%-ában négy, 41’6%-ában öt, 5'9%-ában hat és 1'7%-ban hétgyökerű volt. A fog normálisan négygyökerű állapotában két labiális és két linguális gyökérrel rendelkezik. E négy gyökér közül a linguális hátulsó a talon gyökere, míg a linguális elülső megfelel az Mj belső, a labiális elülső az Mx külső elülső és a labiális hátulsó az Mi külső hátulsó gyökerének. Míg a szóban levő négy gyökér közül a labiális elülső az esetek- nek csak 1'7%-ban viselt mellékgyökeret, addig a labiális hátulsó a fogak 37-6%-ánál, a linguális elülső gyökér a fogak 12-1 %-ánál, végül pedig a linguális hátulsó gyökér a fogak 3’3%-ánál viselt járulé- kos gyökeret. Két mellékgyökérrel csakis a labiális hátulsó gyö- kér bírt, míg a többi három legfeljebb egy járulékos gyökérrel rendel- kezett. Mindebből látható, hogy a felső M2 az ősi sor valamelyik tag- jánál még négy-ötgyökerűnél több, nevezetesen hat-hétgyökerű lehetett. Nem lesz érdektelen megemlíteni, hogy az Ursus arctos-csoportba sorozható medvék pleisztocén maradványai közül eddig pusztán nor- málisan négygyökerű fogakat észleltem. (Büdöspest-barlang, Eich- maier-barlang, Gabrovica-barlang.) A szeletai ötgyökerű fogak közül azok, amelyek a labiális hátulsó gyökér osztódása során jöttek létre, tekintve gyakori jelenlétüket (30%') még nem tekinthetők atavisztikus formájúaknak. A másik három gyökér osztódása során létrejött ötgyökerű, illetőleg a hat- és hétgyökerű fogak azonban már határozattan atavizmusoknak tekin- tendők. Az M2 redukciója a peskői és igrici anyag tanúsága szerint még tovább folytatódott, miközben a linguális hátulsó és elülső, valamint a labiális hátulsó gyökér összenövése során három-, illetőleg két- gyökerű fogak keletkeztek. Az alsó fogsor előzápfoga koronájának felépítésében, valamint gyökérzetében sokkal változatosabb, mint a felső P4. A fog koroná- jának hossza |14 és 18’5, szélessége pedig 9-5 és 13 mm között inga- dozott. Koronájának felépítésében két külső kúp (Protoconid és Meta- conid) és egy vagy két belső kúp vesz részt, amelyek a protoconid linguális oldalán helyezkednek el és amelyek valószínűleg a medvék törzsfájának alsó fokain álló ragadozók (pl. a Parailurus anglicus Dawkins) alsó negyedik praemolárisának paraoonidjával és deutero- conidjával egyeztethetők össze. A fogak az esetek 12 — 14%-ban csak egy gyökérrel bírtak. A jobb fogak közül az esetek 7%-ban pusztán egy belső kúp volt kifejlődve. A metaconid vagy ki volt fejlődve (bal: 44 MAYERFELSI MAIER ISTVÁN. 37%; jobb 37%), vagy pedig csak hosszanti zománctaréj, illetőleg zománcerdők jelölték helyét (bal: 26%; jobb 28%). A bal fogaknál az esetek 37, a jobb fogakénál pedig 35%-ban a metaconid helyén csak síma zománcfelület volt feltalálható. Az alsó P4-ek egy és kétgyökerű állapota között pompás átmeneti alakok figyelhetők meg, melyek különösen az Igric- és Oncsásza-barlang anyagát teszik érdekessé. A fog redukciója tehát, hasonlóan a felső P4-hez, a gyökerek, a belső kúpok, valamint a metaconid redukciójában nyilvánult meg. Az Ursus Deningeri- nél az alsó P4 alapjában véve csak egy erős alapi zománcredőtől körülfogott protoconidból állott. Ugyanezt mutatják az Ursus arctos- csoport tagjai is. A zománcredő nyomait az Ursus spelaeus alsó P4-én is feltalálhatjuk. Az alsó P4 redukciója az igrici anyag alapján még tovább folyta- tódott, amennyiben e barlangból oly egygyökerű alsó P4-ek is előkerül- tek, melyeken pusztán csak a protoconid volt kifejlődve. A barlangi medve legjobban megállandósult fogának az alsó első zápfog, az Mi tekintendő'. Hossza 28 és 35, talonidjának szélessége pedig 14 és 18 mm között ingadozott. A fog felépítésében egy elülső kúp (Paraconid), egy külső kúp (Protoconid), valamint utóbbinak hátulsó oldalán elhelyezkedő akcesszórikus kúp és két belső kúp vesz részt (Metaconid és Prometaconid) , melyekhez még egy külső (Hypoconid), két belső (Entoconid és Proentoconid) és egy hátulsó kúpból felépített talonid csatlakozik. A fog valamennyi esetben kétgyökerű. Az Mj után következő M2 főként koronájának nagyobb szélessége által különbözik az előtte valótól. A fog koronájának hossza 27’5 és 35, a tetragonidon mért szélessége pedig 16 és 22 mm között változott. Rendellenességek rajta ritkán figyelhetők meg. A jobb fogak közül az esetek 6, a bal fogak közül pedig 10%-ban helyezkednek el az elülső vagy a hátulsó gyökér tövében gyökérszerű függelékek. Intenzív hosz- szanti barázdát csak egy bal fog hátsó gyökerén figyeltem meg (l-8%). A gyökérszerti függelékeket illetőleg kérdés, hogy nem a mögötte levő elkorcsosuló M3 kompenzációs hatására jöttek e létre? A barlangi medve fogai között a legbonyolultabb gyökérzettel az alsó fogsor utolsó molárisa, az M3 rendelkezik. A fog főként koroná- jának szélesebb, lapítottabb voltával, alacsony kúpjaival, valamint bonyolult gyökérzetével különbözik az előttevaló M2-től. A fog koro- nájának hossza 24 és 34, a tetragonidon mért szélessége pedig 17 és 23 mm között ingadozott. E fog a jobboldaliaknál az esetek 89, a baloldaliaknál pedig 90%-ban egygyökerű, 11, illetve 10%-ban kétgyökerű volt. A két- gyökerű fogakat atavisztikus jellegűeknek tekinthetjük. Egy gyökér ATAVISZTIKUS VONÁSOK A SZELETAI BARLANGI MEDVE FOGAZATÁN. 45 esetében a gyökér lehet síma (jobb: 17-3%, bal: 15%) és lehet barázdált. A barázdál tság felléphet kíilön-külön a gyökér labiális és linguális oldalán, vagy mindkét oldalon egyszerre. Míg pusztán labiális baráz- dája a jobb fogak közül 16, a bal fogak közül pedig 33%-nak volt, addig egyedül linguális barázdát csak egy jobb fogon észleltem (2*7%) . Kétgyökerűség esetén az intenzív labiális barázda idézi elő a gyökér elülső felén a kettéválást. Labiális és linguális oldali barázda a jobb fogak 48, a bal fogak 36%-nál fordult elő. Labiális barázdát és hatá- rozott három linguális bordát a jobb és bal fogaknál az esetek 16%-ban észleltem. A jobb fogaknál ezeken kívül az esetek 5’5%-ban a labiális oldalon, az elülső gyökér tövében gyökérszerü függeléket is találtam. Ily labiális gyökérszerű függelékeket csak kétgyökerű fogaknál észlel- tem, egyes esetekben azonban egygyökerű fogaknál borda alakjában váltak láthatóvá. Az M3 a gyökerén észlelhető bordák, illetve barázdák alapján az elmúlt időkben négy-ötgyökerű lehetett. A négy-öt gyökér közül kettő a fog labiális, kettős-három pedig annak linguális oldalán helyez- kedhetett el. A talonul gyökere a lapos labiális hátulsó gyökér volt. Egy, az Oncsásza-barlangból előkerült 31 mm hosszú és 2Ú mm széles (a tetragonidon mérve) jobb alsó Ms négy gyökérrel rendelke- zett. E négy gyökér közül kettő a fog labiális, kettő pedig annak linguális oldalán helyezkedett el. Érdekes, hogy a Gabrovica-barlang pleisztocén Ursus arctos-á nak 22 mm hosszú és 15 mm széles (a tetra- gonidon mérve) alsó jobb M3-a háromgyökerű volt; a gyökerek közül kettő a fog labiális egy pedig a linguális oldalán helyezkedett el. Az M3 jelentékeny redukciója az állcsont megrövidülésénél is fon- tos szerepet játszott és így közvetve hozzájárult a barlangi medve arckoponyájának megrövidüléséhez. A fog nagy variábilitása általában a medvék sajátja és így vala- mennyi medvén megfigyelhető. A P12S fogak, mint azt dolgozatom elején megemlítettem, a bar- langi medvénél már nem szerepelnek, egyes esetekben azonban az ősökre való visszaütésképen fölös praemolárisok alakjában léphetnek fel. A szeletai aríyagon a felső P:i, valamint az alsó P4 és P2 eseten- kinti jelenlétét volt alkalmam megállapítani. Míg a felső P3 alveolusát valamennyi esetben közvetlenül a P4 előtt találtam meg, addig az alsó Pi alveolusa. teljesen kifejlett egyéneknél a szemfogtól mért 18—21 mm távolságban foglalt helyet. A P4 alveolusát az esetek 16%-ban észleltem. Egvetlen alsó állcsonton a meglevő Pj-től 7, a szemfogtól 25 és a P4-től 20 milliméteres távolságban a P2 alveolusa is feltalál- ható volt, melynek szereplése azonban igen ritka esetnek tekinthető (2%). Érdekes, hogy a barlangi medvével konvergens fejlődést mutató 46 MAYERFELSI MAIER ISTVÁN. JJrsus Deningeri- nél a kiveszőben levő alsó P3-ra anyagomon vissza- lités nem volt észlelhető, szereplését azonban az igrici és solymári (Felsberg) anyagon kimutattam. A felső P4 szereplésére az igrici anyag alpján Kormos Tivadar mutatott rá. Az alsó P3 hiánya azért figyelemreméltó, mert az alsó P4 és P2 Reichenau szerint az Ursus Deningeri- nél soha nincsen kifejlődve, míg a P3 esetenkint jól fejlett alakban léphet fel. A barlangi medve tejfogazata, úgy a metsző- és szemfogak ki- búvási módját, mint a D123 fogak szereplését, valamint a D4-eket illetőleg ősi vonásokat rejt magában. A tejfogazat leírásával és szár- mazástani jelentőségének méltatásával más dolgozatom keretében fogok foglalkozni. Elmondottak során képet alkothattunk magunknak arról a reduk- ciós irányról, amely a barlangi medve fogazatán évezredek hosszú során, függetlenül a pleisztocén gyakori és gyökeres környezeti válto- zásaitól, végeredményben a fogazat tökéletes elkorcsosulásához vezetett. A növényi táplálék feldolgozásánál az állcsontok őrlő mozgása során létrejövő lökéseket a nagyszámú gyökérrel bíró fogak pompásan kibírták. A fogak e szilárd állása a gyökereket elválasztó alveolusfalak felszívódása és a gyökerek összenövése következtében természetesen módfelett csökkent, ami a fogazat teljesítőképességét erősen leszállí- totta. A gyökerek összeolvadásából távolról sem következtethetünk a táplálék megváltozására, mert hiszen az a körülmény, hogy hazai nagyobb barlangjaink őslénytani anyaga főként a barlangi medve csontjaiból áll, amellett bizonyít, hogy ezen állatoknak mindvégig főként növényevőknek kellett lenniök. Az általános redukció fellépése már magában véve is a faj elaggását jelentette, mert kétségte- len, hogy egy oly szerv elcsenevészesedése, mint a fogazat, kihatással volt az egész szervezetre is. Véleményem szerint a Szeleta-barlang anyaga alapján bemutatott fogazatredukció magyarázza meg legvilágosabban a barlangi medvének a pleisztocén végén történt kihalását, mely körül- ményre különösen a magdalénienkori anyagok áttanulmányozása ad- hatna végérvényes feleletet. Elmondottak során láthattuk, hogy a barlangi medve fogazatán különösen az alsó P4 és a felső M2, valamint az alsó M:, mutatnak erős redukciót. A barlangi medve fogazatának szolütrén- kori állapotát feltüntető százalékszámok idősebb, illetőleg fiatalabb rétegekben minden kétségen KÖZÉP-MI OCÉNKORÚ SZÁRAZFÖLDI CSIGAFAIINA STB. 47 kívül eltolódást szenvednek. Hogy ez a körülmény kormeghatározásra is használható-e, azt majd a későbbi vizsgálatok fogják eldönteni. * Kötelességemnek teszek eleget, amidőn e helyen is köszönetemet fejezem ki dr. Kadic Ottokár egyetemi m.-tanár, főgeológus úrnak, hogy a M. Kir. Földtani Intézet barlangi medveanyagát vizsgálataim céljául rendelkezésemre bocsátotta. IRODALOM: Kormos Tivadar: A barlangi medve fölösszámú előzápfogairól. Barlangkutatás, 1914. — W. Reichenau: Beitr. z. n. Kenni. d. Carn. a. d. Sanden v. Mauer u. Mosbach. Abh. d. Grossh. Hess. Geol. Landesanst. z. Darmstadt. Bd. IV. 1908. — M. Schlosser: Die Bárén oder Tischoferhöhle im Kalsertal b. Kufstein. Abh. d. math. -phis. Klasse d. Bay. A. d. Wiss. München. Bd. XXIV. 1910. — M. Schlosser: Parailurus anglicus és Ursus Böckhi stb. Földtani Intézet Évk. XIII. k. 1899. KÖZÉP-MIOCÉNKORÚ SZÁRAZFÖLDI CSIGAFAUNA KÖRNYE ÉS BODAJK KÖRNYÉKÉRŐL. Irta: Sümeghy József dr.* A Vértes-hegység nyugati szegélyéhez hozzásímuló dombsorok lejtőin idősebb és fiatalabb harmadkorú lerakódások is bukkannak elő. Ezek közül elsősorban azok a szárazföldi képződmények kelthetik föl az érdeklődést, amelyek a Tatabányától 7 kilométernyire nyugatra fekvő Környe községnél, az Altalér völgyében vannak föltárva. Környe és távolabbi vidékének földtani fölépítéséről tudjuk azt, hogy altalajában az infraoligocén denudáció nyomait magán viselő eocén rétegsorozat s az ezt elborító felső-oligocén transzgresszió felső édesvízi és operculinás agyagmárgarétegei vesznek részt. A Cyrena semistriata-s elegyesvizű mélyebb és a Pectuncnlus oboratas-os maga- sabb fekvésű lerakódásokra azután kisebb területeken miocén kavics, pannoniai homok és agyagos üledékek borulnak.1 A környei középső-miocén korúnak bizonyult szárazföldi faunával kapcsolatosan bennünket azonban azok az agyag-, homokos agyag- és kavicsos homoklerakódások érdekelnek, amelyeknek egy részét, az eddigi fölvételek alapján, pannoniai korúaknak írtak le. Ezek Környe északnyugati bejáratánál, 10 m magas falban vannak a legszebben föl- tárva s itt alsó részükben plasztikus, kékeszöld agyagból állanak s fölfelé homokos, majd kavicsos-murvás üledékbe mennek át. Horusitzky * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926 március 3-i szakülésén. 1 Liffa A.: Jelentés az 1906. évi részletes agrogeológiai felvételről. (A m. kir. Földtani Intézet Évi jelentése 1906-ról. Budapest, 1907, 168—172. old.) 48 SÜMEGHY JÓZSEF DR. ismertette Környe fiatalabb üledékeit;2 a 10 m magas falú föltárás alsó agyagos rétegeiből néhány ősmaradványt is fölemlített s Kormos határozta meg azokat, pannoniai korúaknak.3 4 Az alább fölsorolandó fauna a föltárás alsó harmadában föltárt két, 40 — 50 cm vastag, plasztikus agyagrétegből került elő, meg- lehetősen gyenge megtartásban. A móri árok, illetve annak a közepetáján fekvő bodajki lelőhely földtani fölépítése nagyjában megegyezik a körnveivel. A móri árok földtani viszonyait főleg T. Roth K. fölvételi jelentéseiből ismerjük.* Mór és Bodajk között, a Csóka-kegy lábánál, közvetlenül a Vértes liasz mészköve alatt, nagyobb vastagságban és elterjedésben, száraz- földi üledékek vannak kifejlődve. Zöldesszürke, levelesen elváló, lielyen- kint homokos agyag, agyag és csillámos, durvaszemű, vörösesszürke homokok egymással váltakozó rétegei ezek s T. Roth Károly szóbeli közlése szerint, az alaphegység tövében meredeken megvonható törés-1 vonal mentén úgy csúsztak, suvadtak lefelé, hogy inkább az agyagos részek maradtak felül, de ezek is levelesen összezúzódtak. A Csóka-hegy alatti egyik mély, vízmosásos árok több méter magas falában vannak a legjobban föltárva. Itt legalul néhány méter vastag, zöldesszürke agyagrétegre 2 — 3 méter vastag, durva vörös homok, erre pedig 5 — 6 méter vastag zöldesszürke agyagréteg települt s legfelül lösz helyezkedett el. A föltárás felső agyagrétege elég bőven tartalmaz rossz meg- tartású csigamaradványokat s szakasztott mása a környei faunának; legtöbb fajuk közös, csak a bodajki szegényebb fajokban is, egyedek- ben is. * A környei fauna — az eddigi gyűjtések alapján — a következő fajokból áll: Cyclostoma (Ericia) cf. Schrammeni Andr.; Cyclostoma (Ericia) sp. ind.; Oleacina (Boltenia) sp. ind.; Zonites (Hyalinia) cf. apneus Bourg.; Hyalinia (Polita) cf. miocaenica Andr.; Hyalinia sp. ind.; Helix (Macularia) cf. turonensis Desh.; Helix (Procampylaea) mio- caenica n. sp.; Helix (Mesodon) Ludovici Noulet; Helix (Coryda) cf. bohemica Bttg.; Helix (Parachloraea) coquandiana Math.; Helicodonta cf. involuta Thomae; Triptychia cf. Larteti Dup.; Triptychia cf. 2 Horusitzky H. A komárommegyei Kömlőd környékének agrogeológiai viszo- nyai. (A ni. kir. Földt. Intézet Évi jelentése 1915-röl. Budapest, 1916, 417 — 18. old.) 3 Horusitzky H. : i. m. 417. old. 4 Telegdi Roth K.: A tokod-dorogi és a tatabányai barnaszén-medencék között elterülő vidék és a móri árok környéke. A M. Kir. Földtani Intézet Évi Jelentése 1920 — 1923-ról. Budapest, 1925. 74 — 81. old. KÖZÉP-MIOCÉNKORÚ SZÁRAZFÖLDI CSIGAFAUNA STB. 49 maxima Grat.; Clausilia sp. ind.; Buliminus (Petreas) complanatus Sandb.; Carychium cf. minimum Müll. foss.; Vivipara an n. sp.; Suc- cinea peregrina Sandb.; Eumelania Escheri Brongn.; Planorbis sp. ind.; Unió sp. ind. A bodajki fauna a következő: Hyalinia (Polita) cf. miocaenica Andr., Hyalinia sp. ind.; Olea- cina sp. ind.; Helix (Macularia) cf. turonensis Desh.; Helix sub- pulchella Sandb.; Pupa (Leucochila) cf. Larteti Dup.; Triptychia cf. Larteti Dup.; Buliminus (Petreas) complanatus Reuss; Carychium cf. minimum Müll. foss.; Viripara an n. sp.; Succinea (amphibina) minima Klein; Melanopsis cf. varicosa Handm.; Planorbis ( Gyraulus ) albus Müll.; Eumelania Escheri Brongn.; Unió sp. ind. A két lelőhelyről összesen 27 több-kevesebb pontossággal meg- határozható fa] került elő. Mind a két fauna túlnyomóan szárazföldi fajokból áll, néhány folyóvizi, illetve édesvízi fa] leszámításával* A terresztris fajok közül a Helix (Macularia) turonensis ÜESU.-t, a Helix (Mcsodon) Ludovici NouletA kell kiemelnünk. Típusos kö- zépső-miocén fa] mind a kettő, amelyeknek a szarmatában, vagy a pliocénban nagy alakgazdagsággal föllépő Helix^e k sorában közvetlen leszármazottjuk — még eddig ismereteink szerint — nincsen. Igen fontos miocén alak még a: Helix (Coryda) bohemica Btta.; Iielicodonta in- voluta Thomae; Triptychia Larteti Dup.; Triptychia maxima Grat. Ezekhez több, a szarmatában is előforduló, de miocén jellegű faj járul: Zonites (Hyalinia) cf. apneus Bourg.; Hyalinia (Polita) cf. miocaenica Andr.; Carychium cf. minimum Müll. foss.; Oleacina (Boltenia) sp.; Pupa (Leucochila) cf. Larteti Dup. A két lelőhely faunája szárazföldi jellegű. Kétségtelenül jelzi az akkori térszíni viszonyokat. A Clausilia- k, Buliminus-ok mészköves, dolomitos talajra utalnak. A lelőhelyek fölött elhelyezkedő Vértes mészkő- és dolomitszirtjei a miocén közepén sem lehettek kopárak, mert a Hyalinia, Pupa, Carychium fajok nagy egyedszámmal éltek ott akkor. Tagjai nedves, árnyas helyet kedveltek s erdők mohái, korhadó falevelei alatt tanyázhattak. De napsütéses tisztásokat, pusztaságokat is föl kell tételeznünk a környei meg a bodajki harmadkori öblök part- jain a középső-miocénban, bizonyítják ezt a Procampylaea s több Helix nem fajai is. A két lelőhely faunájában előforduló fajok legnagyobb része trópusi klímára utal, amit legfeltűnőbben a Cyclostoma (Ericia) fajok tételeznek föl. Az Eumelania, Vivipara, Unió folyóvízhordta üledékeket is elárulhat a lelőhelyek rétegsorában, az édesvízi fajok pedig mocsárvíz lakói voltak. Ha a föntebb elmondott viszonyok által jellemzett biológiai cso- Földtani Közlöny. LVI. köt. 1926. 4 50 SÜMEGHY JÓZSEF DR. portnak, illetve megfelelő lelőhelynek a mását keressük, akkor azt a felső tengeri molasz felső üledékcsoportja kontinentális szakaszait jelző üledékek faunájában találjuk meg. Bár a bécsi medence és a vele nyugatról szomszédos részek hasonló kifejlődésű üledékei a mienkhez talán több rokonvonást eláruló fauná- kat tartalmaznak, a kormegállapításnál egyelőre a francia molasz és falunok faunáiból kell kiindulnunk. A nyugateurópai szárazföldi miocén lelőhelyek rétegtani helyzete sokáig bizonytalan volt. Még nem is olyan régen, hosszas viták indul- tak meg pl. a sansani, simorrei, tuchorici, reuni, steinheimi, oppelni faunák koráról s a bizonytalanságot főleg azzal magyarázgatták, hogy a harmadkorú szárazföld állatvilágának átalakulása olyan lassan és fokozatosan ment végbe, hogy azok alapján nem lehet olyan szinteket kijelölni, amit a régebbi és az újabb fauna között élesebb határul választhatnánk. Az utóbbi években azonban Franciaországban, a Rhóne-, Visane-, Garonne-, Loíre-medencékben, valamint a Cucuzone- i platón oly nagy számban gyűjtöttek be molasz- és falun-faunákat, hogy segítségükkel ma már nagyon pontos rétegtani megkülönbözteté- seket. végezhetünk. A rhóne-i, a visane-i medencében a miocén bázisán fekvő Helix Ramondi-s szárazföldi és édesvízi üledéksorra tengeri üledékek követ- keznek s a középső-, valamint a felső-miocén szárazföldi üledékcsoport közé egy édesvízi fáciesű rétegsor iktatódik. A tengeri, majd az édes- vízi üledékek közé zárt szárazföldi lerakódások faunái oly nagy mér- tékben őrizték meg az alsó-, illetve a középső-miocénban elért jellegei- ket, hogy a velük, mint ideális törzsökfaj okkal való párhuzamosítása pl. a Loire-medence alsó-, valamint a sansani, l’armagnaci stb. középső- miocén korú molasz és falunok faunáival már könnyen keresztül- vihető volt. A környei és a bodajki fauna szárazföldi fajainak tekintélyes részét egyenesen a rarmagnaci Helix Larteti-s, Helvétien molasz- faunával lehet azonosítani.5 De több faja a fontannaisi, a grive saint- albani, vagy a d’aostai Tortonien faunával áll közeli rokonságban. A bregenzi Helix d)eflexa- s, Eumelania Escheri-s molaszlerakódások, az opalingi H elvétien, az oeningeni Tortonien fauna, vagy a hirschbergi szintén sok közös vonást árul el a környei meg a bodajki faunával. Az undorfi kontinentális molasz-fauna típusos középső-miocén elemek- ből áll s öt faja közös a környeivel. A bécsi medencében a grundi, a gaudendorfi, gannersdorfi. nexingi, hofleini Helix Larteti-s, közópső- 5 G. F. Dollfus: Etűdé sur la molasse de l’Armagnac. Extr. du Bulit, de la Soc. géol. de Francé. 4. sér. + XV., p. 335—402. 1916. KÖZÉP-MIOCÉN KORÚ SZÁRAZFÖLDI CSIGAFAUNA STB. 51 miocén korú fauna szintén szoros vonatkozásban áll a környei, illetve a bodajki faunával. Ezeknek a kontinentális, helyi jellegű lerakódások faunáinak a párhuzamosítása igen sokáig nem volt keresztülvihető, önállósult öblök, külön földrajzi egységek faunái ezek, amelyeknél nemcsak az új életföltételek, de már a kis változások is önálló típusokat teremtettek meg. A harmadkorban nagyfokban megindult kiválogatódás ezeknél a faunáknál olyan élénk tempóban indult megt hogy pl. a Carinifex multi- formis csigaházait sokáig iskolapéldának tartották a fajok átformálá- sának a bizonyítására. De nemcsak erről, de általában a nyugateurópai molasz kontinentális faunáiról azután kiderült, hogy a fajok gyors változását, ami egész alaksoroknak új fajokká való leírására vezetett, csupán a földrajzi izoláció, vagy különös helyi körülmények okozták. Ezeken a földrajzilag önállósult területeken igen sok néven új fajok és változatok szerepeltek sokáig, de többen, így Dollfus is ki- mutatta, hogy tulajdonképen kevés törzsökfajból állanak s párvonalas gyökérhajtásaikat, szerencsés kézzel, meglehetősen egynemű csomóvá zsugorították össze.6 így például a bécsi medence középső-miocén kontinentális faunájában legközönségesebb: Helix turonensis = Helix Larteti-ve 1, Planorbis pseudo-ammonius = P. sansaniensis-e 1, Planor- bis Reussi — P. Ludovici-ve\ , Melánia Escheri = Eumelania aquita- nica-val. A kontinentális molasz-faunákban a leggyakrabban fogták föl az álrokonságot vérrokonságnak, amikor a konvergencia törvénye külső, vagy alaki rokonságot teremtett. Ez a körülmény is hozzájárult ahhoz a nagy bizonytalansághoz, ami e faunák párhuzamba való állításánál tapasztalható volt. Ilyenformán támadhattak még a legkiválóbb búvá- roknál is annak idején olyanféle fölfogások, mint Sandbergeré is, aki azt állította a bécsi medence felső-mediterrán szárazföldi faunájáról, hogy az teljesen különbözik az egykorú nyugateurópaitól, annak elle- nére, hogy a tengeri fajok, sőt a szárazföldi emlősök is azonosak. Bármilyen nagymérvű nyugati vonatkozások is tapasztalhatók azonban a környei meg a bodajki faunában, egy tekintetben különleges jellegű, ami minden eddigi hasonló faunától megkülönbözteti. Ez pedig keleti vonatkozásában gyökeredzik. A Procampylaea, Cyclostoma stb. nemek keleti jellegű, óvilági rokonság mellett bizonyítanak. Ez a meg- állapítás a magyarországi szárazföldi csigafaunáknál ma már nem is feltűnő, mert a rákosdi szarmata fauna minden vonatkozásában,7 az 6 G. F. Dollfus: i. m. 384—401. old. 7 Gaál I.: A hunyadmegyei Rákösd szarmatakorú csigafauimja. (A M. Kir. Föld- tani Intézet Évkönyve. XVIII. k., 1. f. Budapest, 1910.) A 52 SÜMEGHY JÓZSEF DR. általam újabban leírt fiatalabb szarmata8 és a régóta ismert pannoniai szárazföldi csigafaunáink9 pedig nagymértékben bizonyítják a keleti jelleget. Kár, hogy arról a szárazföldi, illetve édesvizi faunáról, mely a piliscsabai hágó tájékán,10 valamint a Lipina-hegyen lebocsátott mély- fúrásokkal a legutóbb került elő, csak említés van téve, holott T. Roth Károly közlése szerint, a felső-oligocén szénképződményt helyettesítő, hárshegyi homokkő agyagos fáciesű képződményéből való s így a mi faunáinkkal kapcsolatosan, rétegtani és leszármazási tekintetben épp olyan súllyal esne a latba, mint a vértessomlyói Antracotherium magnutn- ot tartalmazó homokos szintből, TAEGER-től fölemlített édes- vizi és szárazföldi molluszkumok.11 A Féríes-hegység nyugati szegélyén, a felső-oligocén transz- gressziós felszínen nagy kiterjedésben elhelyezkedő szárazföldi üledé- kek képződését (konglomerátum, kavics, torra rossza, laterit) a leg- több szerző az alsó-, Taeger a középső-miocénba helyezi. A környei meg a bodajki faunát magukba záró rétegek, a faunából következtetve, a középső-miocén végén lerakodott, olyan folyóvizi — mocsári, — de főleg típusos szárazföldi agyagos és homokos üledékek, amelyeknek lerakodási ideje a szarmatába is átnyúlhatott. A környei lelőhely rétegsorozatának még a felső, homokos szintjei sem tekinthetők pan- noniai korúnknak, mert ebből a szintből is került elő — bár gyéreb- ben — miocén fauna. Legföljebb csak a legfelső laza, sárga homokot sorozhatjuk a pannoniai képződmények közé. Ügy az itt vázlatosan ismertetett kettő, mint szórványosan több helyről fölemlített, hasonló korúnak látszó szárazföldi faunanyomok azt mutatják, hogy a Vértes-hegység nyugati peremén helvenkint föl- lépő szárazföldi üledékek fáciesbeli kifejlődése változatosabb, mint eddig gondoltuk s hogy a pannoniai üledékeknek vett rétegcsoport egy része, némely helyen, középső-miocén korú. 8 SüMEGHY J. : a) Felsőtárkány környékének harmadkori faunája. (Földtani Köz- löny. Lili. k., 1—12. f. Budapest, 1924, 97—99. old.) SüMEGHY J.: b) Szarmatákon! csigafaunák a Mátra, meg a Bükk aljából. (Föld- tani Közlöny. LIV. k., 1—12. f. Budapest, 1925, 59 — 64. old.) ” Lőrenthey 1.: Adatok a balatonmelléki pannoniai korú rétegek faunájához. (Paleont. függ. IV. k., III. közi.) 10 T. Roth K.: Paleogén képződmények elterjedése a dunántúli Középhegység északi részében. (Földtani Közlöny, Lili. k., Budapest, 1923, 13. old.) 11 Taeger H.: A Vértes-hegység földtani viszonyai. (A m. kir. Földtani Intézet Évkönyve, XVII. k.) ALSÓMEDITERRÁN ASTEROIDEÁK SALGÓTARJÁN VIDÉKÉRŐL. 53 ALSÓMEDITERRÁN ASTEROIDEÁK SALGÓTARJÁN VIDÉKÉRŐL. írta: Rakusz Gyula dr.* — Egy táblával a kötet végén. — A fosszilis Asteroideák, vagyis tengeri csillagok a ritka leletek közó tartoznak, mert apró mésztestecskékből összetevődő finomművű vázuk kevésbbé alkalmas a fosszilizációra. Ezek a tüskebőrűek főleg a sekély és homokos tengerfenék lakói és mihelyt elhalálozásuk után a vázrészeket összetartó szerves bőrréteg elpusztul, a fenékáram által mozgatott homok igen könnyen szétszórja és összetöri az apró váz- részeket. Mégis már a szilurtól kezdve ismerünk Asteroideákat, sőt érdekes módon ebből a korból került ki viszonylag a legtöbb példány. Schuchert összeállítása1 szerint 1914-ig 61 szilurbeli tengeri csillag- fa] volt ismeretes az egész világon, a devonból 35, a karbonból már csak 12. A permből egy Asteroideát sem ismertettek, amit részben a permi üledékek túlnyomóan szárazföldi jellegével lehet megindokolni. A mezozoikumból már több szerencsés lelet került elő, különösen a liászból pompás példányokat írhattak le. Viszont a harmadkori üledé- kekből feltűnően kevés összefüggő vázat, vagy akárcsak vázlenyomatot ismerünk, bár egyes izolált vázrészek nem tartoznak a litorális faunák ritkaságai közé.2 Az Echinodermaták között kétségkívül az Asteroideák képviselik a legállandóbb csoportot. Már a szilurbeli példányok általános felépí- tése anniyira hasonlít a ma élő tengeri csillagokéhoz, hogy csakis be- hatóbb tanulmányozás által különíthetők el ezektől. És már a szilur- tól datálódik az Asteroideáknak a ma is fennálló két csoportba való differenciálódása (Phanerozonia és Cryptozonia). A liásztól kezdve kilenc recens nem szerepel a kövült alakok között és a harmadkorban már kivétel nélkül csakis récens genusok ismeretesek. Magyarországon eddig mindössze két összefüggő Asteroideaváz került elő, mindkettőt a sopronmegyei Szt. Margittán találták a lajta- mószkőben. Két feltűnően jó megtartású példány ez, melyeket klasszi- kus példaként emlegetnek mindenfelé. Ezeket Heller írta le 1858-ban * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926. évi május 19-i szakülésén. 1 Ch. Schuchert: Stelleroidea paleozoica. Fossilium catalogus. Berlin, 1914. 2 0. v. Linstow: Zwei A s téridőn aus markischen Septarienton (Rupelton) nebst oiner tlbersicht über die bisher bekannt gewordenen tertiaren Arten. Jahrb. d. k. preuss. Geol. Landesanst. XXX., 1909. (Telje? irodalom és kb. 35 harmadkori faj össze- állítása.) — A magyarországi leletekre vonatkozólag 1. Vadász E.: Magyarorsz. medi- terrán tüskebőrüi. Geologica Hungarica I. Budapest, 1914, p. 14—16. 54 RAKUSZ GYULA DR. Astropecten Forbesi és Goniaster Mull éri néven.3 Az utóbbinak Buda- pesten levő eredeti példányát Vadász újból megvizsgálta (fényképét is közli idézett monográfiájában) és teljes joggal a Pentagonaster-nemhez sorozta.4 E két példányhoz hasonlítható szép lelet máig sem került elő Magyarországon, bár egyes elszórt vázrészek litorális fáciesű, fiatal harmadkori üledékeinkben nem tartoznak a ritkaságok közé (lásd Vadász o. c.). Az általam megvizsgált három példány is, sajnos, rosszabb álla- potban van, az ilynemű leletek nagy ritkasága miatt azonban mégis bizonyos érdeklődésre tarthatnak számot annál is inkább, mert egyi- kük a Luidia-nemhez tartozónak bizonyult, melyből eddig még nem ismerünk fosszilis példányt. Leírásuk a következő : Luidia hungarica n. sp. I. tábla, la, lb és 2. ábra. Ugyanarról a példányról két lenyomatunk van, melyeken két kar majdnem teljes egészében látható, kettőből csak néhány vázrész maradt meg, melyekből a karok helyzete rekonstruálható, az ötödik kar telje- sen hiányzik. A középkorongból szintén csak néhány elszórt vázdarab maradt meg. Az egyes vázrészek megtartása nem kielégítő ugyan, mert porhanyós mészhomokból állanak, de körvonalaik és elhelyezkedésük helyenkint egészen tisztán kivehető. Az Asteroideák meghatározásánál fontos méretek is jól megállapíthatók. A leírásoknál mindig meg szokás adni a karoknak a korong köze- pétől mért hosszát (R), valamint a korong sugarát (r), e két méret egymáshoz való viszoriya egy (bár bizonyos határok között ingadozó) jellemző adatot szolgáltat. Azonkívül megadható a tőben mért kar- szélesség, továbbá a legnagyobb hosszúság, mely az egyik kar végétől a szemben levő két kar végét összekötő egyenesig terjed.5 Példányunk- nál ezen adatok a következők: R = 39 mm r = 4 mm r:R = 1:9*7 Karszélesség 5‘5 mm. Legnagyobb hossz kb. 67 mm. 3 C. Heller: Über neue fossile Stelleriden. Sitzungsber. d. Akad, d. Wiss. Math.- Naturw. Classe. Wien, XXVIII., p. 155. 1 Nem tévesztendő össze az Astropecten midién Marion (= Asfrop. pentacanthus var. Serratus Müll.-Trosch.) récens fajjal. 5 H. Ludwig — 0. Hamann: Die Seesterne. (Bronns Klassen und Ordnungen des Thier-Reichs. III. 3. II.) Leipzig, 1899. ALSÓMEDITERRÁN ASTEROIDEÁK SALGÓTARJÁN VIDÉKÉRŐL. 55 A két lenyomat elválási síkja különböző helyeken más-más hori- zontális metszetet tüntet fel, amely szerencsés körülmény megkönnyíti az egyes vázdarabok helyzetének és alakjának megállapítását. Külö- nösen jól láthatók a csigolyaszerűen elhelyezkedő, páros ambula- k r á 1 i s lemezek, pedig a fosszilis tengeri csillagoknál éppen ezek hiányzanak leggyakrabban. A radius két oldalán levő, tetőszerben összehajló vastag részük, vagyis a testük, feltűnően erősen fejlett, az oldalak felé azonban gyorsan kivékonyodik. Az épen maradt ambula- krális lemezek külső végén bunkószerű vastagodás látható, némelyiken egy támasztóborda is észlelhető. Negyven párt pontosan meg lehet olvasni, teljes számuk körülbelül 46. Mindegyik ambulakrális lemez mellett egy-egy szélesebb vagy kes- kenyebb nógyzetalakú adambulakrális lemezke helyezkedik el olyanformán, hogy együtt két szimmetrikusan összefutó sort alkot- nak. Ezek már kevésbbé tisztán láthatók, körvonalaik zavarosak. Valószínűleg más vázrészek is préselődtek bele az adambulakrális lemezek sorába (pl. a ventrolaterális lemez-ek) ezek azon- ban már olyan aprók voltak, hogy nem lehetett őket elkülöníteni. A karok szegélyező sorait alsó párkánylemezek (margi- nális 1.) alkotják, melyeknek átmetszete négyzet- vagy téglalapalakú. A nem meghatározásának szempontjából igen fontos körülmény az, hogy a párkánylemezek száma tökéletesen megegyezik az adambula- krális, illetőleg az ambulakrális lemezek számával. Mindegyik párkánylemezen egy hosszabb és egy rövidebb p á r- kánytüske ül, melyek elég szorosan a karokhoz simulnak, azon- ban csak a jobb megtartású karrészleteken észlelhetők teljes számban. A felső párkánylemezek helyén csökevényesen fejlett vázrészek nyomai vehetők észre, alakjuk meglehetősen elmosódott, csak az bizo- nyos, hogy az alsó párkánylemezeknél jóval kisebbek voltak. A felső párkánylemezek hiánya (illetve csökevényes volta), továbbá a keskeny és hosszú karok, az aránylag kicsi középkorong, az ambula- krális izek számának a párkánylemezek számával való megegyezése, mind olyan sajátságok, melyek a Luidia FoRBES-nemet jellemzik. Ludwig-Hamann szerint 24 récens Luidia- faj vált ismeretessé, melyek legnagyobbrészt a litorális zónában élnek, fosszilis példányokról azon- ban nem találtam említést. Példányunkat Rozi.ozsnik Pál főgeológus úr gyűjtötte Nagybátonvban, még pedig a Simi-lejtőaknában a leg- felső széntelep fölötti, törésbe ment fedüből, tehát alsómediterrán-korú rétegből. E esillámos-homokos, szürke agyagrétegből ezenkívül csak néhány összenyomott Schizaster sp. került elő. 56 RAKUSZ GYULA DR. Astropecten sp. I. tábla, 3. ábra. Az ábrázolt példányt Hrozienc.sik István bányaigazgató úr gyűj- tötte Mátranovákon, a bárnavölgyi lejtőakna hányóján, eredetijét a salgótarjáni bányatársulat őslénytani gyűjteményében őrzik. Lelő- helyének sztratigráfiai helyzetét Noszky J. dr. tisztázta, szerinte e példányt a széntelep fedőjét képező Pectenes-homokkő felső, agyagos rétegjéből való, mely faunisztikailag is átmenetet képez a slírhez a DK-i fáciesben. Példányunknak egy kar kivételével teljes körvonalát láthatjuk, méreteit elég pontosan meg lehet állapítani: R — 52 mm r = 9 mm r:R = 1:5-7 Legnagyobb hossz kb. 85 mm. Karszélesség kb. 11 mm. Arányai tehát szembetűnően eltérnek az előbb leírt Luidia arányai- tól. A középkorong jóval nagyobb, a karok aránylag rövidebbek és gyor- san kivékonyodnak. A vázrészek annyira rossz megtartásúak, hogy in- kább csak a helyük állapítható meg, az alakjuk azonban nem. Legtöbbet az erősen fejlett párkánylemezekből láthatni, számuk 26-ra tehető. Az a m b u 1 a k r á 1 i s izek lenyomatai csak az egyik karon látszanak, számuk tetemesen nagyobb a párkánylemezek számánál, 3 párkánytáblácskára 5 — 6 ambulakrália esik. Ezenkívül helyenkint nyomait látjuk az erős tüskéknek is, míg a többi vázelem nyoma teljesen elmosódott. PTgyanezen a lelőhelyen Hroziencsik úr egy másik töredéket is talált, melynek azonban csak két karja maradt meg, vázának alkotó- részeiből nem látható több, mint az előbbi példánynál. Ennek a kisebb Asteroideának méretei a következők: R = 35 mm r = 7 mm r:R= 1:5 Karszélesség kb. 8 — 9 mm. A marginális lemezek száma körülbelül 23-ra tehető. Ezen kisebb példány úgy arányaiban, mint megjelenésében annyira hasonlít az előbbihez, hogy valószínűleg ugyanazon fajhoz is tartoznak. Az erősen fejlett párkánylemezek, az aránylag nagy középkorong, a tüskék jelenléte, továbbá az ambulakráliák nagy száma miatt mind- két példányunk kétségtelenül az Astropecten Linck nemhez soro- landó, hiányos megtartásuk miatt azonban faji hovátartozásukat csak HELEMBA — KÖVESD- KÖRNYÉKI ANDEZITEK. 57 említeni, hogy példányaink sok tekintetben megegyeznek a Földközi- tengerben élő Astropecten bispinosus Orro-fajjal,8 melynek még egy középsőphocén(Astian>o)-korú varietását is ismerjük Sacco leírásából. Az Astropecten-genus különben már a liásztól kezdve ismeretes,* ma vagy 60 faja él a tengerek homokos, parti zónájában. A megvizsgált példányok átengedéséért Hroziencsik és Rozlozs- nik uraknak, a sikerült fényképekért Emszt Ilonka kisasszonynak tar- tozom hálás köszönettel. HELEMBA-KÖVESD-KÖRNYÉKI ANDEZITEK. Irta: Papp Ferenc dr.* (Sűrű János vegyészmérnök elemzéseivel.) A Duna, Ipoly és Garam között, Helemba, Garamkövesd, Bajta és Leled községek határában emelkedik az a 400 m tengerszín feletti magasságot meg nem haladó, a szomszédos Visegrádi- és Börzsönyi- hegységhez hasonló felépítésű W — E és NW — SE csapású hegyvidék, melynek eruptív kőzetei vizsgálatom tárgyát képezték. E terület kőzeteiről 1866. évi jelentésében Stacije1 emlékezik meg röviden s trachitoknak nevezi azokat. Ugyanilyen kőzetnek jelöli őket atlaszában Hauer2 s az azóta megjelent geológiai térképek. E vidék kőzeteit már régebben Schafarzik Ferenc professzor úr gyűjtötte be s azok megvizsgálásával volt szíves megbízni. A vizsgálati anyagot világosszürke tufák, barnás, sötétebb szürke és fekete láva, illetve breccia-darabok képezték. Szabad szemmel iránytalanul szemcsés elrendeződésben, porfirosan kivált elegyrészekként földpát, amfibol, biotit, hipersztén, hematit és gránát figyelhető meg. * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926. évi június hó 2-i szakülésén. 0 H. Ludwig: Die Seesterne dós Mittelmeeres. (Fauna u. Flóra des Golfes von Neapel 24.) Berlin, 1897, p. 16. 7 F. Sacco: Sopra alcuni asteroidei fossili. Atti d. R. Acad. d. Scienze di Torino. XXVIII., 1893, p. 740. 8 A németországi (Bundenbach) felső devonból leírt Astropecten (?) schlüteri Stürtz idetartozását Schuchert kétségbevonja, (o. c.). 1 G. Stache: Dió geologische Verhaltnisse dér Umgebung von Waitzen in Ungarn (Jahrb. d. k. k. Geol. Reichsanst., 1866, p. 377). 2 F. Hauer: Geologische Uebersichtskarte dér Oesterreichisch-Ungarischen Monar- chia VII. Blatt, 1869, p. 465. 58 PAPP FERENC DR. A tufákban az említett elegyrészeken kívül horzsakövet, a színes elegyrészek csoportosulását, különféle kőzetzárványokat észlelhetünk. A tufák alapanyaga vitrofiros, más esetekben krisztallitek kusza halmaza alkotja azt. Maguk az andezitek tömöttek, a porfirosan káváit elegyrészek kisebbek, mint a tufákban. Szövetük többnyire vitrofiros, de van sok pilotaxitos, kevesebb hialopilites, holokristályos szövetű. A legtöbb esetben az alapanyag uralkodik a porfirosan kivált elegy- részek felett. Holokristályos részleteket, idegen kőzetzárványokat két ízben lehetett megfigyelni. E kőzetek lényeges elegyrészei: plagioklász, amfibol, hipersztén, biotit s olykor augit; mellékes elegyrészei: apatit, zirkon, titanit (zár- ványban), ércek s ritkán kvarc. Járulékos elegyrész a gránát és a spinell. Elbontási termékeik: kalcit, szeriéit, pisztacit, zoizit, kloritok és bastit. A Szob környékéről leírt kordieritet egy helyt sem sikerült meg- találnom. A plagioklászok hipidiomorf, táblás kifejlődésnek, (010), (001), (110), (110) s (101) lapokkal körülhatároltak, 0’5 — 1*6 mm nagyok. Albit-, karlsbadi- s ritkábban periklin-iker összenövésűek. Többféle módszerrel a legtöbb esetben An33 — An60 összetételű labradoroknak, ritkábban bázikus andezineknek, savanyú bytownitok- nak bizonyultak. A plagioklászok belsejében gyakran találunk elliptikus, szabály- talan alakú üvegzárványokat, melyek vagy a kristályok közepén, vagy a kristály széleivel párhuzamos övben helyezkednek el. Ezenkívül mag- netit, hematit, biotit s zirkon fordul elő bennük. Általánosan elterjedt az ismétlődő zónás szerkezet. Egy-egy zóna az oligoklaszig is fölmegy. A földpátok üdék, csak ritkán lehet kalcitosodást, szericitesedést, zoizitosodást és epidotosodást felismerni. A színes elegyrészek közül 0'25 — T6 mm nagy, barna amfibol soha- sem hiányzik, a legtöbbször ez uralkodik. Idiomorf (010), (110), (111) s ritkábban az (100) határolják. Mind az (110) szerinti, mind1 pedig az ezt ferdén keresztező hasadást, valamint a (001) szerinti elválás nyomait jól meg lehet figyelni. Az (100) szerinti ikrek elég gyakoriak, c : c = 11 — 14°. Pleochroismusa c irányában barna, gyakran zöldes árnyalatú, merőlegesen reá világosabb barna. Optikai jellege negatív. Zónás szerkezetű. Helyenként előfordul, hogy augitot azonos orien- tációjú amfibol vesz körül, ezt. Maiiritz Béla3 professzor a mátrai Mauritz Béla: A Mátra-hegység eruptív kőzetei, p. 81. HELEMBA — KÖVESD-KÜRNVÉKI ANDEZil EK 59 andezitekben már régebben felismerte és leírta. Ritkán üde, a legtöbb- ször a magmatikus rezorpció áldozatául esik, ilyenkor szegélyén augit, hematit és limonit jelenik meg, ez utóbbi olykor teljesen elfoglalja a helyét. Kloritosodik, epidot s kaiéit kiválása mellett. Az amfibolon kívül igen gyakori a hipersztén. Idiomorf, 02 — 1’3 mm nagy, prizmatikus kifejlődésű (100), (010), (110) lapok hatá- rolják. Az (110) szerinti jellemző hasadást, a kevésbbé tökéletes (100) szerintit, az (110) szerinti hasadást ferdén keresztező hasadást jól látni. Gyakori (011) szerinti ikerképződés, ezenkívül (043) s (023) sze- rinti is megfigyelhető. Egyhelyt a hipersztént augit vette körül. A hipersztének elég üdék, olykor limonitos szegély, egyhelyt apró biotit- lemezkék fogták közre. Elég gyakori a szélein, a hasadások mentén meginduló bastitosodás. A hiperszténnél valamivel ritkább, de szintén igen gyakori 0'2 — 1'6 mm nagy biotit, meroxen. Olykor görbült. Helyenként (a Szkala gerin- cén) uralkodó színes elegyrész. Gránátot, hipersztént szegélyez, amfi- bollal parallel nőtt össze. Üde, helyenként magmatikus rezorpció támadja meg, de ez sohasem oly nagymérvű, mint az amfibolnál. Ilyen- kor szélein, hasadási vonalak mentén, limonit jelenik meg. Zárványai apatit, magnetit s hematit, néha földpát és kvarc. Igen ritkán klo- ritosodik. Helyenként fellép a közönséges augit, hypidiomorf kifejlődésű, 1‘5 — 0-4 mm nagy. Ikreket (100) szerint képez. Az (110) s (010) sze- rinti hasadást, a (001) szerinti elválás nyomát, a főzóna irányát ferdén keresztező szabálytalan repedéseket jól lehetett észlelni, c : c = 29 — 44°. Áteső fényben zöldes, poláros fényben tarka interferencia színű. Legtöbbször üde megtartású, csak ritkán lehet kloritosodást megfigyelni. Olykor augit volt amfibolban, máskor viszont augit vett körül hipersztént. Apatit, zirkon, mint első kiválási termék, idiomorf, 0-5 — 1*0 mm nagy. Az apatit zömök prizmákban jelenik meg, víztiszta vagy bar- nás és fekete. Ez utóbbi két esetben pleochroós. A (0001) szerinti hasa- dás ízekre tagolja. Üvegzárványokat tartalmaz. A zirkonon az (110) szerinti hasadást láthatjuk. Az ércek közül magnetit, hematit, pirít s limonit volt jelen. A magnetit Ti-tartalmú. Vagy egész apró és szét- szórtan jelenik meg az alapanyagban, vagy nagyobb idiomorf |110| s ílllj alakban. A hematit a Szkala-gerincen oly nagy mennyiségben jelenik meg, hogy már szabad szemmel is felismerhető, hogy az egyes elegyrészeken átnő vagy az alapanyagban elszórtan, egymás felett, zsindelyszerűen helyezkedik el. Mint járulékos elegyrész, elég gyakori a közönséges 60 PAPP FERENC DR. gránát. Kristályalakja ) 21 1 ( . Szabálytalan repedések járják át, benne az üvegzárványok sorokban helyezkednek el. Találunk benne még: mag- netitet, hematitot s elvétve zirkont. Szélein, a repedések mentén kloritosodást is megfigyeltem. A csoportosan fellépő, idiomorf )111( alakú, erős fénytörésű, csíz- zöld spinellt pleonastnak kell tartanunk. A kloritok közt pennint, delessitet és klinoklort különböztet- hetünk meg. A brecciák darabjai többnyire a környékbeli andezitek kőzeteivel egyeznek meg, olykor azonban eltérők. Két darab ördöngős-völgyből származó kristályos palának bizonyult. Az egyik kvarc-fillit, igen sok kinyújtott kvarccal, klorittal, rutillal, érccel s szericetesedő földpáttal. A másik gránátos csillámpala, biotittal, kvarccal, magnetittel, apatit- tal, zirkonnal s pleonastta.1. E területről eddig kőzetelemzést nem ismerünk. A kőzetek rend- szertani helyének közelebbi meghatározása végett, kérésemre Sűrű János vegyészmérnök volt szíves a M. Kir. Földtani Intézet kémiai laboratóriumában a Helemba határában lévő Dona-völgyi kőfejtő kőzetét, valamint a Garamkövesdtől N-ra lévő faluvégi kőbányá- ból és az ettől W-re lévő Szkala-gerincről származó kőzetet meg- elemezni. Elemezte Sürü János Helemba Dona-völgyi kőfejtő Garamkövesd a községtől N-ra levő kőfejtő Garamkövesd Szkala-gerinc Si 02 57-72 57-14 59-09 Ti 02 0-56 0-71 0-79 ai2 03 18-15 20-13 17-29 F e2 03 3-75 5-25 5-31 FeO 1 61 1-10 1-24 MnO 007 0-09 0-03 Mg 0 1-79 o-ii 0-83 Ca 0 8-48 9-45 6-13 Na2 0 2-99 2-41 3-02 K20 1-98 1-97 2-26 h2o- 1-26 0-59 1-51 h2o+ 1-51 1-03 1-60 P2 03 nyomok 0-16 0-43 99-87 100-14 99-53 Az elemzésekből kitűnik, hogy e kőzetek Si02-tartalma elég jelen- tékeny. A NiGGLi-féle értékek közül si 175-nél nagyobb (225 ± 50) és II R I EMBA— KÖVESD-KÖRNYÉKI ANDEZITEK. 61 csökkenésével csökken az alk s fm nagysága; az al s fm értéke 30 körül van, a c nagyobb, mint 20, az alk nem éri el a 10-et, az mg értéke 04 — 06 között van. Előfordulás helye OSANN-féle számok NIGGLI-féle értékek Helemba Dona-völgyi kőfejtő s = 65'23 A = 4-66 C==?31 F = 10'38 a = 6'14 c = 9’6 f = 14*26 k=l'22 n = 6'95 (J = sor sí = 187-6 al = 35 fm = 22 c29-5 alk = 13'5; mg = 0’4; h = 29'8; k = 0'3 qz=34 c/fm = 1‘3 VI. metszet Garamkövesd a községtől N-ra fekvő kőfejtő 8 = 65-2 A = 4'06; C = 9’3 F = 7‘98 a = 5'7 c = 13'l f = 11,-2 k=l'28 n = 6'5 fi sor 6i = 188-l al = 38'7 fm = 16‘6 c = 33 alk = 1 1 " 7 mg=0’5 k = 0’4 ti=l"7 p = 0'2 qz=41 c/fm = 2"0 VII. metszet Garamkövesd Szkala-gerinc s= 68-55 A = 5 C = 6'68 F = 9'09 a = 7'23 c = 9'65 f = 13-12 k = l-3 n= 6-71 p sor si = 217'9 al = 37‘0 fm = 23 c = 24 alk = 16 mg = 0-2k = 0-3 ti = 2'2 p = 0'7 qz = 54 c/fm= 1 VI. metszet A nagy sí-érték mellett szabad kvarcot várnánk, de tudvalévő, hogy ez az effuzív kőzeteknél ily értékek mellett még nem jelenik meg feltétlenül. Bár a legsavasabb Szkalagerincről való piroxén mentes kőzetben, hol a biotit és az amfibol egyensúlyban vannak, mikroszkóp segítségével elvétve primer kvarcot is találni, helyesebb, ha ezt nem dácitnak, hanem a dácitokhoz való átmenet képviselőjének, kvarc- tartalmú biotit os amfibol andezit nek tekintjük. Mindhárom elemzés tanúsága szerint oly magma effuzív kőzeteivel van dolgunk, melyeket NiCxGLi kvarcdioritos magmának nevez. A Helemba- és Kövesd-környéki hegyek a szomszédos területekhez hasonló felépítésűek. Túlnyomólag brecciákból álló magaslatok, melyeken telérek hatolnak át (Cseresek, Dona völgye*, Méte-patak men- tén, Kövesdtől1 N-ra lévő kőfejtő). A brecciák kötőanyaga itt nem láva, hanem tufa. A hipersztén, bár sokhelyt jelen van, nem uralkodó elegyrész, Helemba — Kövesd környékén biotitos-hiperszténes amfibol- andezitek vannak, melyekben gyakran fellép a gránát is. Befejezésül hálás köszönetét mondok Schafarzik Ferenc profesz- szor úrnak, hogy e kőzetek tanulmányozásával megbízott és munkámat mindvégig figyelemmel kísérte. Budapest, Kir. József Műegyetem, Ásvány-földtani intézet. 1926. 62 SZENTPÉTERY ZS. DR. és EMSZT K. DR. A GABBROMAGMA DIFFERENCIÁLÓDÁSI TERMÉKEI SZARVASKŐ VIDÉKÉN. — Egy táblával a kötet végén. — írták: Szenpétery Zs. dr. és Emszt K. dr.* A Bükk-hegvség déli részén húzódó szarvaskői gabbroidális vonu- lat egyike hazánk legváltozatosabb eruptív vidékeinek. A felületen uralkodókig diabasból áll, mely a völgyekben sok- helyütt átmegy fokozatosan gabbrodiabasba, ez utóbbi pár helyütt gabbróba, szintén fokozatosan. ÉK — DNy-i irányú fő szakadási vonalon és számtalan párhuzamos, meg keresztrepedésen épült fel az egész vonulat, melynek főképződmé- nyeinél (diabas és gabbro) képződési időkülönbségeket nem igen téte- lezhetünk fel. A nagy változatosságot ebben az egyidejű tömegben a magmabeli differenciálódás és a különböző szinteken való kiképződés idézte elő. Bizonyos az is, hogy a megmerevedési folyamat különböző szakaiban a változatos teléreknek egész sorozata járta át a tömeget, de ezek a telérek is legnagyobb részben még a teljes kihűlés előtt képződtek , tehát a magma egy és ugyanazon életműködéséhez tartoztak. A vonulat leíró földtani,1 majd petrogenetikai2 viszonyait már külön értekezésekben tárgyaltam. A származási viszonyokkal kapcso- latban a petrográfiai és geológiai vizsgálatok eredményei alapján a kőzeteket egyes típuscsoportokba már be is osztottam. Az 1926. évben „Az Országos Magyar Természettudományi A 1 a p“ kutatósegélyév el' a vidék egyes pontjait igen gon- dosan átkutattam, hogy az előforduló típusokat mind meg- ismerjem és ezeknek egymással való genetikai összefüggését kiderít- sem. A részletes laboratóriumi munka közben kiderült az is, amire különben Mauritz Béla szakosztályi elnökünk a múlt évi egyik szak- ülésen rámutatott, hogy a differenciációs termékek pontos megállapí- tásához, tekintettel azoknak egymásba való fokozatos átmenetére is, feltétlenül szükségesek a vegyi elemzések. Dr. Emszt Kálmán főgeoló- gus úr, tisztelt barátom, volt szíves ezeket a már régebben elkezdett elemzéseket elkészíteni. Ezeket az elemzéseket, valamint eredeti kőze- teik ásványos összetételét eme értekezésem végén, köszönetem jeléül, * Előadatott a Magyarhoni Földtani Társulat 1926. évi okt. 6-i szakülésén. 1 Szenpétery Zs.: Diósgyőr és Szarvaskő vidéke paleo- és mezoeruptívumai- nak földtani viszonyai. M. kir. földtani intézet évi jelentése 1917— 1919-ről, p. 75 — 88. Budapest. 2 S. v. Szentpétery: Allgemeine Charakteristik des basisehen Eruptivzuges im Bükkgebirge. Acta L. ac. Scient. R. Unió. F. J. Törne I., p. 113—124. Szeged, 1923. A GABBROMAGMA DIFFERENCIÁLÓDÁSI TERMÉKEI SZARVASKŐ VIDÉKÉN. 63 közös név alatt közlöm. Ezeknek segélyével az uralkodó típusok jó részét valóban sikerült lerögzítenem. A vonulatot felépítő magma természetének megismerésére, tehát az összes képződmények vegyi genezisének megmagyarázására azonban ezek az elemzések még nem elegendők. A részletes vizsgálatok során egész sorozat újabb kérdés merült föl, amelyeket csak akkor lehet majd megniyugtatóan megoldani, amidőn az összes főbb típusok vegyi alko- tását ismerni fogjuk. Emszt dr. úr szíves ígérete folytán reményem van arra, hogy a még elég nagy számban hátralevő típusokat is alkal- mam lesz vegyi tulajdonságaik alapján ismertetni. Éppen ezért eme értekezés végén csak az eredeti elemzések nyers adatait közlöm, míg a különböző petrochemiai módszerek szerint való átszámításokat, vala- mint. a levonható következtetéseket csak akkor fogom bemutatni, ami- dőn a szükséges vegyi elemzések készen lesznek, tehát amidőn a vegyi alkotásról teljes képet adhatunk. Nézzük már most a vonulat főbb kőzettípusait, ezeket a differen- ciációs termékeket, közelebbről, hogy az eddig már megelemzetteket szervesen közbeiktathassuk. A típusok minősége tekintetében fontos az, hogy a magma, amely- nek felnyomulása a vonulatot fölépítette, nyilvánvalóan gabbroidális volt, még pedig elég bázisos lehetett, miután olyan hatalmas femikus tömegek leválása dacára is, mint aminők a kecskefarki, újhatárvölgyi peridotit, pyroxenit stb. tömegek, olyan aránylag bázisos kőzet áll- hatott elő, mint az itteni gabbro. Ezt a gabbrót vehetjük a vonulat alapkőzetének és nevezzük szarvaskői normális gabbró nak. Ez plagioklas ( Ab58 — Ab22) diallag hypersthen amphibolkőzet, melyben itt-ott kevés augit és biotit van. A plagioklas mennyisége kb. egyenlő a femikus ásványo- kéval, melyek között ebben az alaptípusban a diallag uralkodik, a hypersthen pedig az amphibollal egyenlő. A szarvaskői többi gabbrotípusnak a különbözőségét a három fő femikus ásvány mennyiségbeli váltakozása szabja meg. Ezek között leg- gyakoribb adiallaggabbro (legtípusosabb: Űjhatárvölgy L85 km) kevés amphibollal és minimális hypersthennel. Egyesekből pedig éppen az amphibol hiányzik egészen. Jóval ritkább a hypersthen- gabbro (legnagyobb tömegben: Űjhatárvölgy 2 km), amelyben kevés, de egymás között kb. egyenlő augit, amphibol és diallag van. Legkisebb területeken fordul1 elő, de elég gyakori az amphibol- gabbro (Magasverő alja, Határlápa) , amelyben az uralkodó amphi- bol, igen kevés hypersthen és diallag mellett biotit is mindig van. A plagioklas mennyisége az amphibolgabbróban jóval kevesebb, mint a többi gabbrofajtában. 64 SZENTPÉTERY ZS. DR. ÓS EMSZT K. DR. Meglepően ritka típus az olivingabbro, mely az Újhatár- völgyben és a Kecskefarkon fordul elő. E típusnál érdekes és fontos az, hogy az olivin és hypersthen egymással korreláns viszonyban van: az olivin felszaporodásával a hypersthen valósággal minimális lesz, végül eltűnik. A diallag és amphibol mennyisége az olivin növekedése esetén is nagyjában ugyanaz marad, sőt néhol az amphibol még szaporodik is az olivinnal együtt. Az átmeneteknek egész sorozata van a normális gabbro, illetőleg az abból fejlődött fajták és az olivingabbro között, jeléül annak, hogy ez utóbbi is a normális gabbróból fejlődött ki. Leggyakoribb az amphibololivingabbro. Mindezen gabbrofajoknak egymás mellett való előfordulása, egy- mással való gyakori váltakozása és egymásba való meglehetős gyors átmenete csakis a schlieres differenciálódással magyarázható meg. Határozottan konstitucionális schlieres jellege van annak a gabbrofajnak, amelyben az uralkodó plagioklas és kevés olivin mellett csak minimális diallag van, amelyhez csak szórványosan járul ugyancsak minimális amphibol. Ez a t r o k t o 1 i t- típus mindig csak kis helye- ken fordul elő (így az Újhatárvölgy 1*28 km). A következő sorozat tagjainak minőségét a plagioklas mennyisége szabja meg. Látszólag egyes sávok mentén találjuk szórványosan az Újhatár- völgyben (L28, 2T5, 2*25 stb. km) a majdnem tisztán plagioklasból álló anorthosit fajt, melynek földpát ja az andesintől anorthitig süllyed. Egyes tisztább tagok andesinkőzetnek , illetőleg labradorközet- nek nevezhetők. Femikus ásványa legtöbbször csak a kevés diallag. Az Űjhat árvölgyben helyenkint (1*28 km) troktolithtal együtt van s az összefüggés a kettő között nyilvánvaló. Az andesinkőzet közvetíté- sével összeköttetésben áll az anorthosit az oligoklaskőzetekkel: a plagiaplittal és a plagiopegmatittal, csak hogy míg az utóbbiak ki- fejezett telérek, addig az andes inkőzetet csak egy esetben (Újhatár- völgy 215) találtam olyan megjelenésben, hogy injekciós schlierre lehet gondolni. A szélek felé (a carbon agyagpala határán) fejlődik kiagabbro- pyroxenit (Újhatárvölgy 1*5, Határfej, Majorlápa stb.), amely azonban csak néha határozott gabbrohypersthenit (Újhatárvölgy, Ma- joroldal), még ritkábban gabbrodiallagit (Majorlápa 120 m). Mindezek- ben a plagioklas és amphibol minimális (az amphibol néha egészen hiányzik is), míg a hypersten csak a gabbrodiallagitban lép háttérbe, bár ott is meglehetős mennyiségű. Talán ez az oka, hogy az olivin majd- nem mindig hiányzik, csakis egy gabbrodiallagit-példányban akadtam szórványos szemeire. A GABBROMAGMA DIFFERENCIÁLÓDÁSI TERMÉKEI SZARVASKŐ VIDÉKÉN. 65 Gyakoribb ezeknél a gabbroamphibololith (Kecskefark, Majorlápa, Határtető-oldal, Magasverő déli alja stb.), amelyben a mini- mális plagioklason kívül kevés pyroxen is van és az olivin is gyakran megjelenik, sőt olykor fel is szaporodik. Egyes gabbrohypersthenitban az amphibol a lényeges társásvány, mint a Határpatak fejénél, ahol földpátos amphibolhyper- s t h e n i t (= amphibolgabbrohypersthenit) van szálban. Az olivingabbróból fejlődik a szélek felé, különösen a peridotit szomszédságában a gabbroperidotit. Helyenként úgy látszik, hogy az újhatárvölgyi gabbro schlieres kiképződésben is részt vesz. Jellemzi a hypersthen hiánya és a hatalmas amphibolkristályok szita- szerkezete. Benne a diallag és az amphibol körülbelül egyenlő, az olivin csak néha valamivel több. A gabbroamphibololith átmenete a gabbroperidotitba meglehetős gyakori. Tiszta pyroxenitet és tiszta amphibololithot nem találtam a vonu- latban legújabbi gondos kutatásaim mellett sem, a tiszta peridotit azon- ban, melyet wehrlit.nak is neveznek, meglehetős tömegben fordul elő a Majortető alatt a Kecskefark több helyén, látszólag kis helyeken pedig az újhatárvölgyi régi bánya táján. Mindkét helyen karbon agyagpala és mészkő szomszédságában. Maga ez a peridotit voltaképen nagyon különböző összetételű kőze- teket foglal magában. Az átvizsgált nagy anyagban két gyakori típust találtam: az egyik azamphibolos diallagperidotit, amely- ben az olivin és diallag mennyisége körülbelül egyenlő, az amphibolé sokkal kevesebb. Ebben a típusban az augit is megjelenik, sőt néha föl is szaporodik. A másik típus az amphibolperidotit. Ebben a diallag (és a csak nagyon szórványos augit) teljesen háttérbe szorul, az amphibol pedig gyakran az olivin mennyiségét is felülmúlja. A kecske- farki bányában és a Majorlápában magnetitolivinit is előfor- dul, amely a titanmagnetit helyenkénti uralkodása miatt néha sideroni- tes szerkezetű. Benne a diallag és amphibol minimális, egyik vagy má- sik olykor hiányzik is. Vannak azután a peridotit-tömegben, főleg azonban a szélein pyro- xenitbe átmenő részek is, így a kecskefarki bányában o 1 i v i ne s am- p h i b o 1 d i a 1 1 a g i t-részek, amelyekben néha sok az augit. Ugyan- csak itt az amphibol némely példányban annyira felszaporodik, hogy ezek típusa közeledik az olivenes amphibololi thoz. Általában nagyon változatos a peridotit kifejlődése és gyorsan is változik. Van olyan hely, ahol a gabbroperidotit pár centiméter keretén belül magnetitolivinitbe, ez viszont körülbelül l-5 m-en belül amphibo- los diallagperidotitba megy át. Különösen a Majorlápa középső részén, Földtani Közlöny LVI. köt. 192G. 5 66 SZENTPÉTERY ZS. DR. és EMSZT K. DR. a 280 és 260 m között változik igen gyorsan a kőzet, ahol az említettek mellett a gabbrok különböző fajtái is megjelennek. Itt is schlieres ki- képződésre gondolok. Az Űjhatárvölgy 1 "47 km-e körül két kis helyen, valószínűleg vékony sávokban (amit inkább következtetni, mint látni lehet) és a For- galmibányában szabálytalan helyeken olyan kőzeteket is találtam, ame- lyekre egészen jól ráillik a gabbrodiorit elnevezés. Plagioklaszuk andesin és labrador, a femikus ásványok közt uralkodik a különben is nagy mennyiségű barna amphibol, míg a diallag és a vörös biotit meny- nyisége igen kevés. Sok bennük az ilmenit és titanmagnetit. Ugyancsak ilyen kőzetet találtam a Tiszttartó lápa mellett, és pedig látszólag meglehetős jó télérf ormában, de a szerkezet, szemnagyság és összetétel alapján sem aplitnak, sem pegmatitnak nem nevezhetem. Valószínű, hogy itt is schlierrel van dolgunk, amelynek határa kissé élesebb a nor- málisnál. Ezekkel az abyssicus típusokkal szemben a diabasok sokkal kisebb változatosságot mutatnak. Ez a változatosság sem annyira az ásványos összetételen, mint inkább a szöveti kifejlődésen alapszik és e szerint alakul a szűk határok között mozgó ásványos összetétel is. Itt tehát a kiképződési hely a döntő tényező. Az ásványos összetételnél a változás főleg abban áll, hogy több vagy kevesebb femikus ásványt tartalmaznak (tehát valamivel báziso- sabbak, vagy valamivel savanyúbbak) és abban, hogy a gabbrodiabastól a spilitdiabas felé menet a diallag, amphibol és a biotit lassanként el- tűnnek és helyüket teljesen elfoglalja az augit. Ez az augit vagy szín- telen sahlitaugit vagy ibolyásbarna színű augit. Ez utóbbi a bázisosabb spilit- és ophittípusokra jellemző. Nagyon ritkán, de megjelenik itt-ott az olivin is, főleg azonban csak a telérdiabasokban. A szöveti kifejlődés, tehát a képződési szint szerint három főtípust kell megkülönböztetnünk: Az Űjhatárvölgyben és a Major-hegyen a gabbro fölfelé fokozatosan gabbrodiabasba megy át; ugyancsak ilyen hypabyssikus típust találunk a vonulat egyik legnagyobb bevágá- sában, a monosbéli „Agrár“-bányában. Igen jól láthatjuk a gabbro- diabasnak a gabbróból való kifejlődését a Kishegy alján, az Űjhatár- völgy bejárata mellett újabban nyitott „Forgahni“-bányában is. Jel- lemzi a gabbrodiabast a nagyon egyenlőtlen szemnagyság és az ophitos szerkezet, ami megkülönbözteti a nálánál néha apróbbszemű igazi gabbrótól. Ásványos összetétele azonban, minden átmenetes kifejlődése mellett is, sokkal egyenletesebb, mint a gabbróé: A plagioklas (Abö2 — Ab45) mellett lényeges ásvány az augit, kevés az amphibol és biotit, szórványos a diallag. A femikus ásványok együttes mennyisége sokszor felülmúlja a plagioklasét. A G A15BROM AGMA DIFFERENCIÁLÓDÁSI TERMÉKEI SZARVASKŐ VIDÉKÉN. 67 Ügy ezeken a helyeken, mint majdnem az összes völgyek alsó részén megtaláljuk a szemcsés ophitos diabas típust, amelyben már csak ritkán fordul elő amphibol és biotit, akkor is minimális meny- nyiségben. Ez az ophit, amely a gabbrodiabasból fokozatosan fejlődik ki, felfelé sűrű spilites diabas típusba megy át, amelyben az augit az egyedüli femikus ásvány. Az augit mennyisége legkevesebb a Homonna-tető hatalmas fennsíkjának igazi effusiós típusú spilit jében, ez képezi a szarvaskői diabas főtömegét, míg a Rocska-völgy vidékének a diabasa jóval bázisosabb. Mind a három diabas típusnál előfordul a porphyros fajta, leg- gyakrabban természetesen a spilitnél: spilitporphyrit, de elég gyakori a szemcsés diabasoknál is: ophitporphyrit. A gabbro- diabasoknál nagyon tökéletlen a különben is ritka porphyros szerkezet, inkább abban áll, hogy egyes nagyobb szemű halmazok vannak be- ágyazva apróbb szemű alapszövetféleségbe. A gabbrodiabasok porhpy- ros szövete tehát az egyenlőtlen szemcsés kiképződés egyik megjelenési formája. Legváltozatosabb a spilitdiabasok szerkezeti kiképződése; az át- kutatott területen előfordulnak üvegesek (Rocskatetőn, Gilitka-kápolna táján stb.), hypoknstályosok (ilyen a diabasfelület legnagyobb része) és holokristályosok (mindenütt a hvpokristályos burok alatt). A man- dulaköves kiképződés nagyon ritka, tehát az eredeti lávafelület a leg- nagyobb részben abradáltatott. A diabastufák mind, a diabasagglomera- tok legnagyobb részben szintén a spilitekhez számítandók. V ariolithos kiképződést csakis a gabbrodiabasnál észleltem (Agrárbánya). A telérek tekintélyes része olyan diabas és diabasporphyrit típus, mint magáé a vonulaté; a különbség csak az, hogy sok az apatit ben- nük, erősen kabátosak és olykor olivint is tartalmaznak. A telérek másik része igen nagy változatosságot mutat. Ezek az igazi liquaciós telérek is bizonyítják, hogy az a gabbroidalis magma, mely felépítette ezt a tekintélyes erupciós vonulatot, a differenciáló- dásra nagymértékben képes volt. A leukokrata telérek között vannak aránylag igen sava- nyúak, úgyhogy, bár gabbroidális jellegek is jelentkeznek náluk, mégis dioritos kőzeteknek kell ezeket neveznünk. Ezek a dioritos t e 1 é r e k a gabbroidális vonulatnak főleg a szélein találhatók, bár szórványosan a tömeg belsejében is. Az előbbiek, amelyek karbonhomokkő szomszédságában fordulnak elő, quarzot is elég bőven tartalmaznak, míg az utóbbiakban vagy egyáltalában nincs quarz, vagy csak minimális mennyiségben. A quarz egy részénél meg- látszik az idegen származás, más része azonban olyan benső'leg van keveredve és összeszövődve a többi alkotórésszel, hogy vagy teljes assi- 5’ 68 SZENTPÉTEP.Y ZS. DR. és EMSZT K. DR. milációra, vagy eredeti quarzra kell következtetnünk. Az assimiláció esetében azonban fel kell tételeznünk, hogy a felolvadt kovasav nem osz- lott szét (talán nem volt ideje) az egész magmában, hogy annak csak egy kis részét (főleg a quarzhomokkőbe benyúló vagy legalább is azzal érintkező részét) tette savanyúbbá. Ennek elképzelése kissé nehéz, bár helyenként, így a vaskapúi vasúti bevágásban az assimiláció bizonyos, itt ugyanis a homokkővel érintkező szabálytalan quarzdioritos savban, valamint az üledékbe benyúló quarzdioritaplit telérben vannak olyan megolvasztott (átkristályosodott) kisebb-nagyobb homokkő-reliktumok, melyek körül az eruptivum sok quarzot tartalmaz; vannak továbbá egyes, majdnem teljesen felszívódott quarzszemecskék is. A dioritos teléreknek egy része a tömeg belsejében igen elmosódott határral bír (Újhatárvölgy, Forgalmibánya), úgyhogy néha nem is valódi teléreknek, hanem injekciói schliereknek látszanak: a gabbro- diabas, illetőleg a gabbro gyorsan, de fokozatosan megy át egyes, külön- ben is szabálytalan formájú, savanyú részletekbe. Ilyen esetekben arra kell gondolnunk, hogy a magma anyalúgja helyenként még nem szilárd anyagba nyomult be, amellyel az érintkezés mentén keveredett is. Ezek közül a quarzdioritaplit az említett vaskapúi bevá- gásban gabbrodiabasban és annak szélén, a Majorlápában amphibol- gabbróban és gabbroperidotitban, a Magasverő alatt a Határlápa alsó részében olivingabbróban, végül a Forgalmibányában gabbróban fordul elő. Valósággal meglepő a vaskapúi mikropegmatitos quarzdiorit kifej- lődése. Egyes itteni vékony erek tisztán csak sűrű mikropegmatitból állanak. A dioritaplit típusos kifejlődésben az Üjhat árvölgy vidé- kén a Tiszttartólápa középső részén olivingabbróban, a Magasverő alatt gabbrohypersthenitben és a Határtető közelében gabbrodiabasban for- dul elő. Magában az Űjhatárvölgyben, a Cseresznyelápa alsó részén, továbbá a Forgalmi-bányában (Tóbércalja) injekciói schliereket: sza- bálytalan sávokat és látszólagos fészkeket alkot. A két aplitfajta csakis quarztartalmában különbözik egymástól: uralkodik bennük a Na plagioklas ( Ab100 — Ab75) ; a csak néha jelentős szerepű quarz majdnem mindig csakis a mikropegmatitban szerepel, igen ritkán önálló szemcse. Ezeken kívül kevés biotit, illetőleg augit is szerepel. Egyes aplitok majdnem teljesen plagioklasból állanak, úgy- hogy a plagiaplit elnevezés illeti meg leginkább őket. A dioritpegmatit a Tiszttartólápában, a Határtető 495 m-es pontja alatt Ny-ra és a Forgalmi-bányában fordul elő; min- denütt gabbróban képez olykor több dm-es telért, illetőleg kevésbbé sza- bályos sávokat. A Forgalmi-bánya DNv-i részén aplitos széli képződ- ménye is van a pegmatittelérnek. Ezek a pegmatitok a tárgyalt apli- t októl csakis szerkezetükben és szemnagyságukban különböznek: közöt- A GABBROMAGMA DIFFERENCIÁLÓDÁSI TERMÉKEI SZARVASKŐ VIDÉKÉN. 69 tűk is vannak olyanok, amelyek majdnem kizáróan plagioklasból álla- nak (Határtető alatt), amelyekre tehát a plagiopegmatit elne- vezés jól ráillik. A vaskapúi bevágás szabálytalan quarzdioritporphyrit részleteinek, valamint az Agrár-bánya (N. Tordahegy alatt) és az Új- határvölgy (l-25 km és a Cseresznyelápa felett) vékony dioritpor- p h y r i t teléreinek földpátja már andesinig lesüllyed és többször meg- jelenik benne a biotit mellett az augit, sőt néha a diallag is. Mindegyik dioritos kőzetre jellemző, hogy vasércük ilmenit (leg- több van a dioritporphvritben), ritkán titanmagnetit. Az ilmenit épp- úgy jelenik meg, mint a gabbroidális kőzetekben, sokszor biotittal össze- szövődve. A gabbroidális telérek legnagyobb része pegmatitos, kisebb része aplitos kiképződésű, míg a normális gabbroporphyrit valósággal mini- mális. Még a lamprophyr is gyakoribb. A gabbroporphyrit csak a Vaskapunál fordul elő, ahol vál- tozó vastagságú, szétágazó telért alkot, összetétele nagyjában olyan, mint az itteni normális gabbrotípusé, csak több benne a földpát. A por- phyros plagioklas (Ab50 — Ab35) hatalmas széles táblái majdnem min- dig hullámos elsötétedésűek, sőt néha darabokra is töredeztek s az egyes darabokat víztiszta calcithártya ragasztja össze. A gabbropegmatit meglehetős széles (olykor méteres) és nem éles határvonalú telérekben jelenik meg; sokszor azonban érckivá- lások, sőt néha valóságos érctelérek jelzik a határvonalat. Igen ritka esetekben sűrű aplitos széli képződménye is van a pegmatitteléreknek. A pegmatit mellett lévő érckiválások és telérek anyaga vagy sulfidérc (chalkopyrit és pyrit), vagy oxydérc (titánmagnetit és ilmenit). A titánmagnetit a pegmatitokban olykor erősen felgyűlik és sideronitos szerkezetet hoz létre. A pegmatittelérek mellett a gabbro sokszor erő- sen saussurites, egyes esetekben maga a pegmatit is elváltozott. Jel- lemző továbbá, hogy a pegmatitot, de az aplitteléreket is majdnem mindig kísérik prehniterek, olykor valóságos prehnittelérek, amelyek néha egészen átjárják az egyébként üde teléreket s messze benyúlnak az üde gabbróba is. A legtöbb esetben tehát élesen megkülönböztetendő e tekintetben a prehnit ér-telérképződés és saussuritesedés, habár mind- kettő utóvulkáni működés eredménye. Vannak azonban esetek, midőn a kettő együtt jelenik meg. Ilyen helyeken az átjárt kőzetek teljesen el vannak változva. A viszonyok tehát nagyon bonyolultak. A fontos itt az, hogy az utóvulkáni működés különösen tevékeny volt a pegmatit telérek mentén. A gabbropegmatit legfontosabb előfordulási helye az Űjhatárvölgy, ahol úgy a főpatakban, mint mellékárkaiban meglehetős sok telért talál- 70 SZENTPÉTERY ZS. I)R. és EMSZT K. DR. tam; előfordul azután a Kecskefark és Majoroldal gabbrójában. végül Szarvaskő alatt: az Almárvölgyben a juhakólnál és a szénbányában, összetétele nagyon változatos, úgyhogy három sorozatba vagyok kény- telen az egyes fajtákat sorozni. A legsavanyúbb pegmatit (Almárvölgy) quarzot is tartalmaz: qnarzgabbropegmatit, a legbázisosabb pedig (Kecskefark, Siroki-gödör) földpátot. is csak nagyon keveset; a bázisos gabbropegmatit összetétele leginkább a gabbropyroxenitnek felel meg, de mindig igen sok vörösbarna biotit (anomit) van benne. A mennyisé- gileg uralkodó normális gabbropegmatithan a plagioklas mellett csak kevés femikus ásvány van. A földpát minősége andesintől bytownitig megy (Abtí5 — Ab;il). A femikus ásványok közül hol a diallag (a legsava- nyúbb és legbázisosabb sorozat), hol a barna amphibol (normális soro- zat) az uralkodó. A vörösbarna biotit állandó, de nagyon változó mennyiségű. Jellemző a calcit szerepe, mely sokszor még a legüdébb kőzetekben is jelen van és éppúgy össze van szövődve a többi ásványok- kal, mint azok egymás között. Nyilvánvalóan elsődleges alkotórész. Ezek a pegmatitok néha igen nagyszeműek. A Siroki-gödör felett lévő telér szemnagysága átlag 20 mm; a Teleplápa mellettiben 70 mm-es amphibol kristályok is vannak. A gabbroaplit telérek főleg az Újhatárvölgyben fordulnak elő gabbróban és ultrabázisos válfajaiban, de találtam ilyeneket a Kecske- farkon, Majorlápában és a Teleplápában gabbroperidotitban és olivin- gabbróban. A gabbroaplit összetétele nem változik oly tág határok közt, mint a gabbropegmatité. Egyes fajtáiban kevés mikropegmatitos quarz is van, mások túlnyomóan andesinből és labradoritból állanak, quarz nélkül, minimális femikus ásvánnyal. Némely gabbroaplitban oligoklasalbit is van a quarzzal összeszövődve. Ezek az aplitok vegyileg nagyon hasonlítanak az itteni dioritos telérkőzetekhez, amelyektől azonban megjelenésük és ásványos összetételük alapján jól megkülön- böztethetők. Femikus ásványuk a kis mennyiségű diallag és biotit, rit- kán barna amphibol, kivéve a Tóbérc alján a Forgalmi-bányában leg- újabban feltárt egyik telért, amelyben a meglehetős nagymennyiségű vörösbarna biotit az egyedüli femikus ásvány. Ez a biotitgabbroaplit a legtisztább aplittípusok egyike. A nagyszámú gabbroidális telér között van olyan is, melynek kőzete egészen jó átmeneti típus a diorit felé. Ilyen fajta, elmosódott határvonalú schlier teléreket (injekciós schliereket) találunk a Tóbérc aljában, a Forgalmi-bánya gabbrójában. Van itt nagyszemű gabbro- dioritpegmatit és aprószemű gabbrodioritaplit. Ezek- nek femikus ásványa a sötétbarna amphibol, átlagos plagioklasa Ab56. Ilmenit aránylag mindig sok van bennük. A melanokrata t e 1 é r e k szintén meglehetős változatosak. A GABRROMAGM A DIFFERENCIÁLÓDÁSI TERMÉKEI SZARVASKŐ VIDÉKÉN. 71 A Magasverő oldalában gabbrodiabasban, a Nagy Tardos csúcs déli és keleti oldalában diabasban olyan lamprophyrok fordulnak elő', amelyek- nél az uralkodólag augitból, igen alárendelten plagioklasból (Ab:j5 — Ab20) álló alapszövetben nagy diallag kristályok, szórványosan olivinszemek vannak porphyrosan kiválva. E kőzetek közelednek a g a r é w a i t-típus- hoz. Az Agrár-bánya gabbrodiabasában s kissé fennebb a Tardos olda- lán előforduló vékony telérek kőzeteiben bázisos labrador is van por- phyrosan kiválva. Ugyancsak ilyen plagioklas uralkodik a Határtető egyik lamprophyrjában a porphyros ásványok között, míg az alapanyag majdnem kizárólag pyroxenből áll; e kőzettípus tehát közel áll a bázi- sos diabasporphyrit-isiitáhoi. Végül a Magasverő oldalában a gabbro- diabas egyik vékony telérének aprószemcsés kőzete beerbachit típusú: uralkodólag diallagból és augitból, alárendelten bázisos labradorból (bis Ab:íS) és amphibolból áll, amelyekhez ugyanezen telér egyes kőzeteiben olivin is járul. Valósággal kimeríthetetlen a típusok száma és azt lehetne mon- dani, hogy minden újabb feltárás, újabb kőbánya újabb módosulatokat, sőt néha újabb típusokat is hoz felszínre. De ezt tapasztaltam a régibb kőbányákban is a bányászat előrehaladásával. Mint az említett összes típusok közös ásványtani tulajdonságát kell felemlítenem, hogy bennük a vasérc mennyisége, kivéve a salicus teléreket, aránylagosan igen nagy. Eltekintve a sulfidéreektől, a vasérc a diabasokban és a leukokrata telérkőzetekben majdnem kizárólag ilme- nit, a gabbróban és peridotitban, valamint a pyroxenit, amphibololith- féleségekben és a lamprophyrokban titanmagnetit és ilmenit. Magnetitet csak kevés helyen lehetett biztosan kimutatni. Majdnem minden telér- kőzetben igen sok az apatit, a bázisos telérekben a calcit, a savanyúb- bakban gyakori a turmalin, ritkább a fluorit. Ami e kőzetek vegyi összetételét illeti, erre nézve most, midőn az általánosításokhoz még nem áll elegendő elemzés rendelkezésemre, csak a Ti 02 nagy mennyiségére hívom fel a figyelmet. Miután a vasérc, mint láttuk, túlnyomóan ilmenit, illetőleg titanmagnetit, természetes fölte- vés, hogy e nagy titántartalom legalább is legnagyobbrészben, a vasérc- hez van kötve. E kérdésnél az elváltozott kőzetek vizsgálatára különös súlyt helyeztem s azt tapasztaltam, hogy pl. a diabasok homokórás augitjának és a gabbrok diallagjának elváltozásánál (urálit osodás, chlo- rit.osodás stb.) majdnem mindig származnak titanitszemecskék vagy titanomorphit-halmazkák. Ilyen származékok még nagyobb mennyiség- ben mutathatók ki a gabbrok és az ultrabázisos tagok barna amphiboljá- nak és vörös biotitjának elváltozási termékeiben. Valószínű tehát, hogy a femikus ásványok is tartalmaznak titánsavat. 72 SZENTPÉTERY ZS. DR. és EMSZT K. DR. Mindezekből a kőzetekből eddig 14 elemzés áll rendelkezésemre,* amelyek közül 10 darabot gyűjtésemből most (1925 és 1926) készített Emszt dr. úr, kettőt pedig még 1906-ban Pálfy Móric gyűjtéséből. E két utóbbi közül a peridotitot Pálfy dr. úr szivességéből magam is megvizs- gálhattam. A homonnatetői spilitet Bodnár professzor úr volt szíves megelemezni 1922-ben, a határtetői gabbrodiabas elemzését pedig Újhelyi Sándor készítette 1925-ben; ennek kőzetét Papp Ferenc dr. úr, ki az elemzést közzétette,3 4 5 szives előzékenységgel bocsátotta rendelke- zésemre. Eddigi vizsgálataim szerint a vonulat alaptípusának, melyben leg- inkább visszatükröződik a vonulatot felépítő magma eredeti összetétele, azt a gabbrot tartom, melynek egyik példányát (Űjhatárvölgy, Magas- verőtől D-re) Emszt dr. 1926-ban megelemezte. Ennek ásványos össze- tétele:6 plagioklas (Ab55 — Ab40), diallag, hypersthen, barna amphibol, titanmagnetit, ilmenit, augit, biotit. Vegyi összetétele a következő: Si02 . Ti02 . AI2O3 Fe203 FeO . MnO . MgO . CaO BaO SrO . Na20. k2o . +h2o . — H,0 . PA ■ 44'39 4'40 16-71 4-28 9-14 0-12 7-48 10-15 0-03 0-08 2-91 0-14 0-27 0-22 nyom 10032 Ebből a típusból levezethető, megelemzett bázisosabb tagok a következők: 2. Gabbropyroxenit, Űjhatárvölgy kb. P25 km: hypersthen, diallag, plagioklas (Ab20 — Ab45), titánmagnetit, barna amphibol, augit, vörös- barna biotit, ilmenit, apatit,. Elemezte: Dr. Emszt K. 1926. 3 Nem számítva C. v. John két peridotit elemzését (Verh. d. k. k. geol. Reichs- anst., 1885, p. 317, és Földt. Közi. XL. k., p. 483), amelyeket nagyon jól helyettesít Emszt dr. úr elemzése. Különben sem tudtam megkapni e két kőzetet, tehát nem tudom, hogy az elemzések minő kőzetekre vonatkoznak. 4 Dr. Pálfy M.: A szarvaskői weholittömzs. Földt. Közi. 1910, XL. k., p. 483. 5 Dr. Papp F.: Adatok a magyarorsz. dioritok ismeretéhezi. Földt. Közi., 1925, LY. k., p. 174—181. 8 Itt és a következő megelemzett kőzeteknél csak az eredeti ásványokat említem. A GABBROMAGMA DIFFERENCIÁLÓDÁSI TERMÉKEI SZARVASKŐ VIDÉKÉN. 73 3. Olivingabbro, Űjhatárvölgy kb. 1 km.: plagioklas (Abr,5 — Ab4ű), diallag, olivin, barna amphibol, titánmagnetit, hypersthen, ilmenit, apatit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1925. 4. Bázisos gabbro, Kecskefark. Pálfy leírása7 szerint: labrador, bytownit, olivin, augit, barna amphibol, magnetit, ilmenit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1906. 5. Gabbroperidotit, Űjhatárvölgy, Tiszttartólápa: diallag, olivin, barna amphibol, titánmagnetit, plagioklas (Ab32 — Ab12), augit, ilmenit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1925. 6. Peridotit, Kecskefarki bánya: olivin, diallag, titánmagnetit, barna amphibol, augit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1906. Si02 2 . . . . 39-55. . . 3 . .. 43-26 ... 4 . . . 39-78 . . 5 ... 38-79 .. 6 ... 32-58 . . . . Si02 Ti02 . ... 0 90... . . 4-28 . . . ... 1-51 ... ... 4-29 ... . . . 6-07 . . Ti02 m203 . . . 11-09. . . .. 15-84 ... . . . 12-68 . . . . .. 6-18 ... ... 1-51 . . . A1203 FeA . ... 7-33.... .. 4 46 ... . .. 816 ... . .. 2-80 ... ... 7-88 .. . . Fe203 FeO .... 16 81.... .. 13-37 ... . .. 23-18 ... ... 2614 ... ... 29-85 . .. FeO MnO 0-29... . . 010 . . . . . . 0'08 . . . . . . 0-29 . .. MnO MgO . ... 6-79... .. 6-06 ... ... 1-65 ... . . . 7-53 . . . ... 14-46 . . . MgO CaO . . . . 1111. . . .. 8-42 ... . . . 9-17 . . . ... 10-90 ... . . 5-60 . . . CaO BaO 0'U2 . . . . . 0-04 . . . . . . 0 02 . . . . . BaO SrO .... o-ii... . . 0'05 . . . . . . 0-05 . . . .. SrO Na20 . ... 2-48... . . 2-05 . . . . .. 2-01 ... . .. 1-50 ... . .. 0-45 .. . . Na20 K20 . ... 0-35... .. 0-08 ... . .. 0-18 ... . . . 0-14 ... . . . nyom . .. K2Ó +h2o . ... 1-34... . . F69 . . . . .. 1-18 ... ... 1-23 ... ... 1-08 . . . H.O + -h2o P205 S 020... . . H20 — . • PA .. S 0-74... . . 0 06 . . . . . . 0-07 . . . . . . . 010 . . 99-21 99-76 99-50 99-72 99-77 A kecskefarki bázisos olivingabbróra (4) meg kell jegyeznem, hogy hasonló elemzéseket csakis pyroxenitnél ismerek.8 A kecskefarki rend- kívül gyorsan változó tömegben valóban előfordul ilyen pyroxenites rész. Lehet, hogy az elemzés ilyenre vonatkozik, hiszen még egy kézi példány keretén belül is változik az ásványos összetétel, mint a Major- lápában láttuk. Az újhatárvölgyi gabbrot.ömegre nagyon jellemzők az uralkodólag földpátból álló telérek, amelyek, mint említettem, itt-ott anorthosiltal függenek össze, de bár némi gabbroidális sajátságuk van is, mégis inkább dioritos jellegűek. Túlnyomóan uralkodó anyagukra való tekin- tettel azonban plagiaplitnak (7), illetve plagiopegmatitnak (8) neve- zem ezeket. Hozzájuk csatlakozik a monosbeli Agrárbánya egyik 7 A 4 alatt idézett munkában. 8 Jahrbucb d. k. k. geol. Reichsanst. Bd. 59, p. 214, 21G. 74 SZENTPÉTERY ZS. DR. és EMSZT K. DR. porphyros telére, mely már kifejezetten dioritos jellegű, azért diorit- porphvritnak (9) neveztem. Az újhatárvölgyi telérek közül eddig mind- össze egy gabbroidális telér van megelemezve, egy gabbroaplit (10). 7. Plagiaplit, Magasverő alatt: plagioklas (Ab92— Ab77), igen kevés biotit, turmalin, ilmenit, apatit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1925. 8. Plagiopegmatit, Határtető nyugati oldala: plagioklas (Ab10„ — Ab77), igen kevés biotit ilmenit, apatit, turmalin, fluorit, titánit, pyrit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1926. 9. Dioritporphyrit, Mónosbél, Agrárbánya. Alapszövete: plagio- klas (Ab«3 — Ab,i2), biotit, ilmenit, titánmagnetit, quarz, rutih apatit. Porphyros plagioklasa: Abuu — Ab62. Elemezte: Dr. Emszt K. 1925. 10. Gabbroaplit quarzzal, Űjhatárvölgy 2*2 km.: plagioklas (Ab,12 — Ab52, a mikropegmatitban AbS5 is), ilmenit, diallag, vörös biotit, barna amphibol, quarz, apatit, pvrit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1926. 7 8 9 10 Si02 . . 64*70 . . . . .. 58-6C 59-01 . . . Si02 Ti02 . . . 0-21 ... . . 0 90 1’52 0-84 . ... Ti02 ai2o3 .. 19 08 . . . . . . 19-79 14-74 16-97 . . . A1203 Fe203 .. 1*51 .... . . 2-50 3-52 2*72 . . . Fe203 FeO . . 0*52 .... . . 4-39 5-14 650 ... FeO MnO .. — .. 011 005 0-16 . ... MnO MgO .. 030 .... . . 0-95 1'56 1-35 . ... MgO CaO . 513 .... . . 108 3-92 4-12 . . .. CaO SrO . . . — . — 0-02 0 03 . ... SrO Na20 . . 8-16 . . . . . 9-12 601 6-24 . . . . Na20 K20 . . . 0*33 .... . 0-30 012 0 26 . .. K20 -f HoO ... 0-44 .... . 1-65 3-17 1-59 . ... HoOp — H20 . . . — . 0-29 0-22 0-47 . . .. H20- P206 ... — . 0-97 0-43 . ... P:05 s — .... . — o-io 0-85 . .. s 100-38 100-11 99-47 99-54 A vonulat uralkodó képződményéből, a diabasból most csak Homonnatető aránylag savanyú spilitjének (11), a monosbéli Agr bánya ophitjának (12) és gabbrodiabasának (13), továbbá a határ- tetői, bázisosabb típusú gabbrodiabasnak (14) vegyi alkotását mutat- juk be. Ez utóbbi típus közvetlen fedője az újhatárvölgyi gabbro- tömegnek. 11. Spilitdiabas, Homonnatető: plagioklas (AbG2 — Abr,4), sahlit, ilmenit, barna üveg. Elemezte: Dr. Bodnár. 1922. 12. Ophitos szemcsés diabas, Mónosbél, Agrárbánya: plagioklas (Ab58 — Abr,4), ibolyásbarna augit, ilmenit, barna amphibol, titánmagne- tit, magnetit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1925. A GABBROMAGMA DIFFERENCIÁLÓDÁSI TERMÉKEI SZARVASKŐ VIDÉKÉN. 13. Gabbrodiabas, Mónosbél, Agrárbánya: plagioklas (AbsJ, ibolyásbarna augit, ilmenit, titánmagnetit, barna amphibol, diallag, apatit. Elemezte: Dr. Emszt K. 1925. 14. Gabbrodiabas, Határtető alatt Ny-ra: plagioklas (Ab62— Ab50), ibolyásbarna augit, ilmenit vörös biotit, titánma gnetit, barna amphi- bol, apatit. Nagyjában olyan, mint az előbbi, de sokkal több a pyroxen. Elemezte: Di . Újhelyi S. 1925. 11 12 13 14 Si02 . ... 51-10 50-73 . 50-02 48-28 .... Si02 Ti02 . ... 1-19 1-31 . 1-45 — Ti02 A1203 . ... 18-12 16-52 . 15-78 16-05 .... ai2o3 Fe203 . . . . 3-74 1-29 . 3-27 3-88 .... Fe203 FeO . ... 6'73 7-99 . 7-50 6-98 .... FeO MnO . ... — 0-09 . 0 05 — MnO MgO . ... 5-40 7-31 . 5-96 6-68 .... MgO CaO . . .. 755 7-06 . 9 00 11-37 .... CaO BaO . ... — ...... 0-02 . 001 — BaO SrO . . . . — 0-03 . .... 0-02 — SrO Na20 . . . . 4-04 3-99 . .... 3-99 3-34 .... Na20 K20 . ... 0-37 0-32 . 0-23 0-18 .... K,Ó +H20 . ... 1-22 3 06 . 3-00 — . . . H,0+ — H20 . . . . 0-39 — — 3-21 . . . . H20— P205 . . . . — 0-08 . .... 0-05 nyom .... PA 99-85 99-80 100 33 99-97 Mindezek az elemzések teljesen megegyeznek a mikroszkopos vizs- gálati eredményekkel, melyek alapján említett előző értekezéseimben a típusokat felállítottam; e típusokat tehát pontosan meghatározottak- nak kell tekintenünk. E dolgozat az Országos Magyar Természettudományi Alap támo- gatásával készült. Hálás köszönet a tudományt szerető, nemes Vezető- ségnek. TÁBLAMAGYARÁZAT. 1. Spilites augitdiabas, Homonnatető. -f Nicol, 25 X nagyítás (11. sz. elemzés kőzete). 2. Szemcsés augitdiabas, Agrárbánya, -f- Nicol, 27 X nagyítás (12. sz. elemzés kőzete). 3. Gabbrodiabas, Agrárbánya. + Nicol, 27 X nagyítás (13. sz. elemzés kőzete). 4. Gabbro, Űjhatárvölgy, + Nicol, 25 X nagyítás (1. sz. elemzés kőzete). 5. Olivingabbro, Űjhatárvölgy. -j- Nicol, 24 X nagyítás (2. sz. elemzés kőzete). 6. Peridodit, Kecskefark. + Nicol, 24 X nagyítás (6. sz. elemzés kőzete). 76 HOKUSITZKY HENRIK. A VÁROSLIGETBEN ÉPÜLŐ „REGNUM MARIANUM" PLÉBÁNIATEMPLOM KÖRNYÉKÉNEK HIDROGEOLÓGIAI VISZONYAI. — 1 térképpel és 1 fúrási táblával a kötet végén. — Irta: Horusitzky Henrik.* Budapest székesfőváros VI. és VII. kerületéhez tartozó „Regnum Mariánum“ egyházközség a székesfőváros támogatásával, a Városliget szélén, a Damjanich-utca tengelyébe eső, a város által ajándékozott helyen, plébániatemplomot épít. Az építést megelőzőleg az alapozások mikénti keresztülvitele céljából próbafúrások megejtését ajánlottam. Ezek alapján azután 4 — 5 m mélységben lápföld és tőzeges agyagréteg előfordulását észleltük, mely körülményt az építkezésnél okvetlenül figyelembe veendőnek hangoztattam, mivel csupán az ez alatt fekvő homokos és kavicsos hordalékot lehetett hordképesnek minősítenem. A talajvízre vonatkozólag kifejtettem, hogy esetleges kellemetlenkedé- sének meggátlására is lehet majd technikai megoldást találni. Az építkezési körökkel e kérdésekről tárgyalván, javaslataimat végre az alapozási munkálatoknál elfogadták. A következőkben az itt megejtett fúrásokról és a fúrások közvet- len környékének geológiai és hidrológiai viszonyairól kívánok röviden beszámolni. A takaró felépítésének kipuhat olására öt fúrás mélyíttetett, még- pedig egy-egy a templom négy sarkán és egy a tervezett templom tornya alatt. A fúró a kemény agyagot az előre jelzett, kb 12 m mélységben érte el, amely fölött kavicsos, homokos, iszapos lerakódások települnek. Az agyag pontosan a Duna lánchidi 0 pontjához viszonyítva, amely az Adriai-tenger színe felett 96*59 m magasan van, az I. sz. fúrásnál — 0*05 m (felülről számítva 1L32 m); a II. sz. fúrásnál — 089 m (1L68); a III. sz. fúrásnál +0*10 (1071) m; a IV. sz. fúrásnál + 0*13 (1080) m; az V. sz. fúrásnál — 0*32 (11*28) m nivóban van. Ennek felső része lágy, sáros, amely sárga, majd szürkés és kékes színű kemény agyagba megy át. Átlagosan mondhatni tehát, hogy az agyag a Duna 0 pontjával van itt egy szintben ( — 0*89 — +0*13 m). Az építendő teplom helyétől DK-re, az Aréna-út mellett lévő régi lóversenytér helyén, a Duna 0 pontjához viszonyítva +6 — 7 m és az irányt folytatva, a Kerepesi-út másik oldalán, a Művész-telep táján már +10 m körüli nivóban találjuk a kemény agyagot; a szóbanforgó fúrásoktól ÉNY-ra pedig a Széchenyi-sziget és az Állatkert táján a homokos, kavicsos takaró feküje már a 0 pont alatt 5 — 3 m mélységben * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926. évi december 1-i szakülésén. A VÁROSLIGETBEN ÉPÜLŐ „REGNUM MARIANUM** STB. 77 található. Tehát itt egy kis eróziós völgyecskéről van szó, amely a kő- bányai Óhegy aljától ÉNY-i irányban az Állatkert felé lejt. A felszín még jelenleg is megtartotta ezen lejtés irányát s a völgyecske egyes részeit a régi lóversenytéren még ma is láthatjuk. Az itt folydogált régi Városligeti-pataknak nyoma ez, amely a felszínen lassacskán egészen eltűnik. Az agyag, eltekintve a felső átáztatott sarat, kemény, plasztikus. Megiszapolva, sajnos, semmi szerves eredetű anyagot nem találtam benne. Az iszapolási maradék főleg különböző színű quarzból és kvarcit- ból, továbbá csillám, limonit, andezit és mészkonkréci ókból áll. Hasonló ehez a Keleti pályaudvarnál, a régi lóversenytéren és a Török-dűlő irányában húzódó határig terjedő szármaciai agyag, valamint az az ÉNY-i irányban követhető agyag, amely tőle főleg abban különbözik, hogy kevés foraminiferát is tartalmaz. Tekintettel arra, hogy a Szé- chenyi-szigeten a Mezőgazdasági Múzeum alapozásánál, a VIII. sz. fúrásnál 13V0 — 15‘29 m mélységből kikerült homok, számos törött mikrofauna-alakot és több foraminiferát tartalmaz, amely fauna a felső mediterránra jellemző, a hely közelsége miatt a templom alapjában el- ért agyagot is a felső mediterránhoz számítom. A távolság a két hely között alig 500 m. Az agyag azonban szármaciai is lehet. A miocén rétegek fődőlése DK-i. ÉNy felé ezek kiékülnek. A Duna mentén történt nagy törés folytán, amikor hatalmas leszakadás is állt be a törési vonal felé, a hozzá közelebb fekvő rétegek mintegy meghajol- tak, illetve megtörtek, minek következtében ezen a részen a dőlésük is a Duna felé hajlott. A süllyedéssel kapcsolatosan a mi területünkön az erózió vette kezdetét, amely az egész pliocén korszakon keresztül tar- tott, s különösen erős volt ennek végén, amikor a nagymarosi szoros a Duna számára megnyílt s a Duna nagyobb romboló működést fejtett ki. Ez még a diluvium kezdetén is folytatódott, amikor azonban a hatalmas Duna már épített is és nagy kavicslerakódásokkal kezdte a kiero- dált völgyet feltölteni. A kavicskomplexum, az öt fúrásból kikerült szelvény alapján 4T9— 5*83 m vastag. Az alsó része kavicsosabb, míg a felső része homokosabb és iszaposabb. Legfelül mondhatni, már csak iszapos homokréteg zárja el a vízhordta képződményt. Nyolc méter körüli mélységben, — vagyis a Duna felett átlagosan 2'5 m magasan, — körülbelül 0-20 m vékony sárga agyagréteg választja ketté ezen kavicsos-homokos komplexumot. A kavics minősége túlnyomóan külön- böző színű quarz, de találni benne a nagymarosi hegyszorosból szár- mazó andezitdarabokat, a Vágvölgyből és a Kis-Kárpátokból származó gránitokat, quarzitokat és különböző régi homokkőkavicsokat. Amint a terület lassan feltöltődött és a folyamrendszer fokozatosan kialakult, medrekbe szorult, kialakult a Városligeti-patak és a Magyar Színház- 78 HORUSITZKY HENRIK. nál, az Almássy-tér táján kanyargó Dunaág. A két folyóvíz között, amelyek közül az előbbi ÉNY-i irányban s az utóbbi D-i irányban folyt, egy vízválasztó keskeny földhát volt, melynek keleti részének végén az új templom épül. Területünk ekkor a Duna vizével annyiban volt össze- függésben, amennyiben áradás alkalmával itt a patak vizét a Duna visszaszorította és területünket posványos mocsárrá alakította át, amely helyen a víz csak lassan folydogált, majd állóvízzé lett, ahogy ezt a Duna vize megengedte. Ekkor ülepedett itt le a szürkés, tőzeges föld és rá a fekete lápföld, amely a vidék legrégibb ismert termő rétege is volt. Ezen kettős tőzeges réteg együtt 1'36 — L98 m vastag és a Duna 0 pontjához viszonyítva +6-07, 6'92, 6-92, 6 69, 6*72 m magasan fekszik, vagyis a felszín alatt 5’20, 3-87, 3-89, 4*24, 4-24 m mélyen. A felső fekete lápföld 05 — 1 m, míg a szürke, tőzeges föld szintén körülbelül 1 m vastag. Ez az a veszedelmes réteg, amelynek hordképességében kételked- tem, dacára annak, hogy ezt 4 — 5 m-es homokréteg takarja. A meg nem bízható hordképességét legjobban bizonyítja az átlagos minta elemzése, amelynek izzítási vesztesége, ifj. Finály István oki. vegyészmérnök szerint, 35'69%, amiből 6-54% nedvesség határoztatott meg, továbbá a nagy vízfelszívóképessége, mely szerint 100 g légszáraz állapotban lévő mintára 71 g nedvesség esett. E számok eléggé bizonyítják alapos kételyeimet, amelynek indokolt voltáról csak többszöri tárgyalás után sikerült az építési szakembereket meggyőzni, mire aztán az alapozást a tőzeges réteg alatt fekvő kavicsos-homokos komplexumra fektetett cementes oszlopokra helyezték. A tőzeges réteg felett kissé kötött sárga homok települt, amely többé-kevésbbé iszapos is. Ezen körülbelül 1*5 m vastag homokréteg még vízhordta képződménynek vehető, amelyet a Városligeti-patak hozott. Éhben cirkál jelenleg a talajvíz, mégpedig normális vízállás- nál a Duna 0 pontja felett 7-60 — 7-68 m magasan. A felszíntől számítva a talajvíz nívója 3-64, 3‘19, 3*19, 3*27, 3*35 m mélyen áll. A víz DK-ről ÉNy felé szivárog, egészen az Állatkert tájáig. A régi lóversenytér környékén e talajvíz körülbelül 10 m, az Állatorvosi Főiskolánál 8 m magasan van, míg templomunk környékén 7\5 és az Állatkertnél már csak 6‘5 m magasan áll a Duna 0 pontja felett. Itt torkollik ezen víz a Rákos-patak vizébe, amely a Rákosi rendezőpályaudvar táján Hm magasan a Hungária-körút mellett épült tébolydánál 7 m és a Lehel- utcai laktanyánál már csak 4 m-nyire van a Duna felett. Innét együtt szivárog a két patak vize dél felé, s fokozatos lejtését megtartva, a Népszínháznál már csak 2 m-nyire van a Duna 0 pontja felett. A talajvíz követi az alapkőzet hajtását, lejtését s igazodik a Duna A VÁROSLIGETBEN ÉPÜLŐ „REGNUM MARIANUM“ STB. 79 vízállásához. Ezen igen tanulságos vízfolyás az építkezésnél általában nagy fontossággal bír. Templomunk helyén, mivel ott a talajvíz a felszíntől számítva normálisan 3 m mélységben mozog, ajánlottam ebben a mélységben vízrekesztőlapokat elhelyezni, hogy a víz a hajcsövesség törvényei alap- ján függőlegesen ne terjedhessen. A víz irányát ismerve és tudván azt, hogy az főleg DK-ről jön, itt arról is lehet gondoskodni, hogy ez a templom falait megkerülje. Követve a rétegsorozatot, valamivel feljebb egy 10 — 12 cm vastag humuszos agyagos homokrétegre, egykori termőrétegre akadunk, amely már időnkint szárazulat is lehetett. Hogy ez a környék úgy szárazulat, mint sokszor vízárasztott terület is volt, azt legjobban bizonyítja az innen kikerült fauna, amely a következő alakokból áll: Álló- és folyóvizekben tartózkodó Bithynia tantaculata, L. és B. ventricosa, Gray. Mocsarakat és lassan mozgó vizeket kedvelő Corneola, cornea, L. kis kagyló, valamint Gyrorbis cristata , Müller, a Planorbidákhoz tartozó Coretus corneus, L., Tropidiscus umbiUca- tus, M., Gyrorbis spirorbis, L., Segmentma nitida , M., nemkülönben két Limnaeida- alak, mégpedig Gulnária peregra, M. és Limnophysa palustris, M. Az elsorolt vízicsigákon kívül előfordult ott vizek közel- ségében, nedvesebb réteken élő Succinea (Lucena) oblonga , Drap., továbbá nyirkos, árnyékos réteken és ligetekben tartózkodó Cochlicopa (úua) lubrica, M. var. minima, Siemaschko és ugyancsak ligetekben, de inkább szárazabb réteken, füves helyeken elterjedt, Pupa frumentum , Drap., Pupa muscorum, M., Chondrula, tridens, M. és három Ilelix- faj, ú. m.: Xerophila striata, M., Tachea austriaca, Müchlfeld és az apró Vallonia pulchella, M. Ez a vegyes fauna eléggé mutatja, hogy itt időszakosan vízborí- totta terület volt, vagyis tipikus folyóvíz melletti liget, amilyenek most a Duna mentén zöldéinek. Utána a folyóvizek mindjobban medrekbe szorultak, a szárazula- tok megnagyobbodtak és a köztük megmaradt mocsarak fokozatosan kisebbedt.ek. Ekkor rakódott le a medrekből kifújt sárga homok, ame- lyet úgy közepén egy 60 cm. humuszos homokréteg tarkít. Ezidőtájban a vegetáció nagyobb lehetett. Reá ismét csak az elsőhöz hasonló sárga homok települt, amelynek felső takarója a jelenlegi termőréteg. Az I. számú fúrásnál, amely az úton történt, legfelül 0-25 m-t a kövezet vastagsága tesz ki. A Duna lánchidi 0 pontjához viszonyítva, az egyes fúrások helyei a következő magasságban vannak: I. sz. fúrás helye 1D27, II. sz. fúrás helye 10-79, III. sz. fúrás helye 10-81, IV. sz. fúrás helye 10-93, V. sz. fúrás helye 10-96 m. Átlagos ma- so HORUSITZKY HENRIK. gasság 10-95 m, amely az Adriai-tenger színe magasságához viszonyítva, 107-54 m magasságnak felel meg. A fúrási adatokat, valamint a magas- sági számokat a székesfővárosi vízmüvek igazgatóságának köszönöm. Még röviden a térképhez akarok egy kis magyarázatot adni. Min- denek előtt két görbét látunk a térképen, mégpedig a 2 méteres felszíni görbéket és az alapkőzet 2 méteres görbéit; az előbbit a székesfőváros jnegfelelő ügyosztályánál nyertem, az utóbbit pedig magam szerkesz- tettem a megejtett fúrások alapján. Az altalaj görbéi a homokos és kavicsos talaj alatt lévő tengeri üledék magasságát jelzik (a Duna 0 pontjától viszonyítva). Ezek lejtése irányítja a talajvíz folyását, amit a térképen jelzek. A vízállás pedig arab számokkal van jelezve. A diluviális kavicsot, bár az egész területen jelen van, csak ott rajzoltam ki, ahol föl van tárva; a többi homokos terület. A lápföldet és az erre hordott homokos talajt különválasztottam. A legfiatalabb völ- gyeket, valamint a régi vízfolyásokat szintén külön jelöltem, miután így a vidék régi vízrajza tűnik fel szemünk előtt. A térkép megszerkesz- tésénél a Duna-völgy régi partja ugyancsak kiadódott, a part mentén fakadó forrásokkal. A part itt 2 — 5 m magas volt. Nem volna érdektelen egész Budapestről ehhez hasonló térképet készíteni ! a gyömrői Artézi kút. Irta: Horusitzky Henrik. — 1 tábla melléklettel a kötet végén. — Minden község közegészségügyének elsősorban a jó és egészséges ivóvíz a legfőbb tényezője. Ezt a nagyhorderejű higiénikus igazságot felismerve, tekintettel a Gyömrö községben (Pest vrn.) lévő nem éppen kifogástalan kútvizekre, már az 1902. évben megpendítette Simon Mihály, a község azon évben megválasztott új jegyzője, a község köze- pén fúrandó artézi kút gondolatát. Ez ügyben azonban 1925-ig nem tör- tént semmi. Az 1925. évben a község bölcs elöljárósága végre akként határozott, hogy az artézi kutat minden körülmények között meg- furatja. Végre Prónay József hódmezővásárhelyi kútfúrómester 1926. év március hó 18-án a fúrást meg is kezdte. Az artézi kút létesítése körül elsősorban Simon Mihály jegyző, gr. Teleki Tibor földbirtokos, Horthy István tábornok, Meskó Rezső főszolgabíró, Petravics Andor jegyző és Kovács János községi bíró szereztek érdemeket. Mielőtt a kútfúráshoz hozzáfogtak volna, a hivatalos szakvéle- ményen kívül, amely 250 m körüli mélységből artézi kutat hoz kilá- a gyömrői Artézi kút. 81 tásba, a főjegyző magánúton hozzám is fordult, hogy tapasztalataimat őnáluk is érvényesítsem és szakvéleménnyel szolgáljak. A helyzetet áttanulmányozván, szakvéleményem abban összponto- sult, hogy a kijelölt helyen, vagyis a templom és a főszolgabírói hiva- tal között lévő völgyületben, amely 155 — 156 m magasan fekszik az Adriai-tenger színe felett, egy számbavehető víztartóréteget 110 m mélységben érnek el. A víz azonban felszökni nem fog. A fúrást április 2-án fejezték be a következő eredménnyel: 105 m mélységből felszökő vizet nyertek, mégpedig a felszín felett 1’75 m ma- gasságig percenként 18 litert. A víz hőmérséklete 16'5 C°. A csodálatosan kedvező eredmény magyarázatának megkísérlése előtt lássuk előbb a fúrás szelvényét: 1. OOO — 2-00 m feltöltés és kultúrtalaj. 2. 2-00 — 5‘80 m laza quarzhomok, mészszemecskékkel. 3. 5-80 — 7*00 m meszes, sárga homokos lősz, csillámpikkelyekkel. 4. 7-00 — 33-20 m laza quarzhomok, kevés csigahéjtörmelékkel. 5. 33-20 — 44-00 m meszes, szürke, iszapos homok, csigahéjtörme- lékkel. 6. 44-00—59-35 m homokos márga. 7. 59-35 — 97-56 m iszapos márga, kötött fehér márgarétegekkel. 8. 97-56 — 103-40 m sárga és szürke meszes agyagréteg. 9. 103-40 — 105-09 m laza quarzhomok, csillámpikkelyekkel és mész- szemecskékkel. 10. 105-09 — 105-20 m sárga, meszes homokos agyag. A szelvény rétegei semmiféle idősebb korú képződményre nem val- lanak. Igen apróra összetört csigahéjakból és a kőzet minőségéből következtetve, azok diluviálisak, az alsók pedig legfeljebb felső levan- teiak lehetnek. Tehát som pontusi, és még kevésbbé miocénkori kőzet- ről nem lehet szó itt, amelyekből én a pozitiv artézi vizet csak jóval nagyobb mélységből reméltem. Hogy a fúró már 105 m mélységben fel- szökő vizet tartalmazó rétegre akadt s még hozzá felső levanteira, vagy talán diluviálisra, azt talán annak lehet tulajdonítani, hogy a szeren- csésen kijelölt helyen egy igen fiatal törési vonalat ért a fúró, amelyen felfelé mélyebb rétegekből fakad a víz. E mellett látszik szólni legalább a nagyobb hőmérséklet (16'5 C°). Rendes, 30 m-es geotermikus gradienst véve számításba, e víznek 180 — 190 m mélységből kellene származnia, aminek meg is van a lehe- tősége, csakhogy nem a fúrólyukon, hanem a törésen át a valószínűleg már nem messze fekvő idősebb rétegekből. Ismerve a Nagy Magyar Alföld nagy részének általános 15 — 20 m-es geotermikus grádiensét, nem lehetetlen, hogy talán itt, a hegy- ség elődombvonulatán is abnormális gradiens fordul már elő, aminek Földtani Közlöny. LVI. köt. 19?G. 6 82 HORUSITZKY HENRIK okát a föld mélységében végbemenő kémiai és fizikai folyamatokban kell keresni. Bár nem sokat, de valamit a víz kémiai elemzése is elárul erre vonatkozólag, mely szerint 1 literben 000246% szerves anyagot tartalmaz. Ez esetleg a mélységben lévő és kémiai átalakulásokat szen- vedő organikus anyagokból származhatik, amely átalakulások némi hő- fejlesztéssel is járhatnak és így a geotermikus anomáliák magyaráza- tára is felhasználhatók. Ha a kimutatott kismennyiségű szerves anyag a felszínről szár- mazó, valaminő humuszos alkatrészek maradványa volna, az idővel el- maradna, mert a homokos földrétegeken keresztül a víz okvetlenül át- filtrálódik és a cső mentén, a fúrás után megmaradt kis rések idővel annyira betömődnek, hogy felülről származható víz addig a mélységig semmi körülmények között sem fog szennyesen beszivároghatni. Második magyarázatát adhatja a víz felszökésének egy kisebb, me- denceszerű, tektonikai forma sziklinális jelenléte, melyből a víz hydro- statikai úton kerül a föld színe fölé. A vízgyűjtőterület észak felé húzó- dik, ahonnan a magasabb dombokról a víz leszivárog és főleg észak- nyugati-délkeleti irányban mozog. így megvan a lehetősége annak, hogy levantei, sőt talán diluviális rétegekből is felszökő vizet kapjunk. Ha a víz hőmérséklete csupán 13 — 14 C° volna, el is lehetne e fel- tevést fogadni, de mivel 16*5 C°-os vízről van itt szó, ha az esetleges kémiai hőtermelődéstől eltekintünk, kell hogy itt más jelenség közre- játszását. is feltételezzük. Valószínű, hogy jelen esetben két jelenség együttesen vesz részt a gyömrői artézi kútvíz felnyomásában, mégpedig akként, hogy a törési vonalon feltörő mélységbeli víz és a szinklinális szárnyán a magasabb pontokról lefelé mozgó csapadékvíz a megfúrt mélységben keverődik és közös erővel a felszín fölé törekszik. (L. mellék- leten a vízfolyást jelző nyilakat.) Ezen a módon megérthető volna, hogy miért szökik fel a víz 155—156 m magasan fekvő Gyömrő köz- ségben és annak miért 16-5 C° a hőmérséklete. Még egy-két szót kell fordítanunk a víz vegyi összetételére. A bel- ügyminisztérium központi vizsgálóállomása (Buadpest, IX, Gyáli-út 7. sz.) a következőkben állapítja meg a víz vegyi összetételét: 1 liter vízben találtatott: Összes szilárd alkatrész Szerves anyag Chlor Salétromsav Salétromos sav Ammónia Sulphat ' 336*0 mg 24*6 „ 13-8 „ 4*3 „ 0*0 „ gyönge nyomok erős nyomok A GYÖMRŐI ARTÉZI KÚT. 83 Vas Vas Magnézia nyomok 14*4 német keménységi fok. Amint látjuk, a vízben csak 0336% össz-szilárd alkatrész van, aminek következtében összkeménysége csak 14-4 fok. Hogy itt az artézi kútból ilyen lágy vizet nyertünk, az is kivétel, mert az artézi vizek rendesen keményebbek. Ehhez hasonlót Miskolcról ismerek a Deichsel- féle gyár telepén fúrt 163 m mély artézi kútból, amelyből a felszökő víz összkeménységi foka 15-24. A kismennyiségü chlor (0-00138%), salétromsav (0-00043%) és a nyomokban jelenlévő vas és sulphat általában számításba nem jön, miért is, — amint a vizsgálóállomás is mondja, — egészségi szempont- ból a víz nem kifogásolható. Minden tekintetben csak gratulálni lehet tehát Gyömrö községnek, hogy aránylag véve ily csekély mélységből felszökő vizet kapott, mely lágy és a legkellemesebb hőmérséklettel bír. De nem panaszkodhatnak a mennyiségre sem, miután 1-75 m magasságból percenkint 18 liter vizet nyernek. Az artézi kút mindenesetre tanulságos, mert figyelmezteti a szak- embereket, hogy az artézi kutak szakvéleményezésénél a terület gyűrő- döttségét is figyelembe vegyék, mert valószínűleg a víz felszökésének több helyütt ez is oka. Köszönetét mondok végül a lelkes főjegyzőnek, Simon Mihály barátomnak, aki a kútra vonatkozó összes adatokat rendelkezésemre bocsátotta. Szolgáljon ez egyúttal feleletül az Új Nemzedékben 1926. évi ápri- lis hó 8-án megjelent, Gyömröi csodakút címmel közölt ismertetésre, amelybe helytelen beállítások csúsztak bele. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZ1SE. Irta: Szádeczky-Kardoss Elemér dr. Tanulmányunkat két részre különítjük. Jelen petrográfiai részben a kőzeteknek minden elméleti tárgyalástól mentes petrográfiai leírását adjuk. A második rész fogja a genetikai viszonyok tárgyalását tartal- mazni. Módszerek. Az üledékes kőzetek vizsgálata az eruptív és metamorf kőzetekétől eltérő utakon haladt. Utóbbiak ásványainak meghatározására a vékony- csiszolatos mikroszkópi vizsgálati módszer terjedt el, miáltal a struk- 6* 84 SZÁDECZK Y-K ARIJOSS ELEMÉR DR. túrák és textúrákról való ismeretek is kibővülhettek. A mai szediment- petrográfiai módszerek viszont elsősorban a réeens üledékek vizsgálati módszerein sarjadzanak. E laza lerakódások ásványait nemcsak kvali- tatíve szétválaszthatták, hanem az egyes fajokat kvantitatíve is meg- határozhatták. Az üledékeknek ma is legfontosabb vizsgálati mód- szerei: a karbonátok mennyiségének meghatározása kémiai úton (már a CHALLENGER-expedició kiinduló módszere), az ásványok szétválasz- tása nagyság szerint szitával (Boeggild), fajsúly szerint nehéz olda- tokkal (Retgers), iszapolással, centrifugálással, elektromágnessel. E vizsgálatok azonban az üledékek amúgy is nehezen megismerhető eredeti szerkezetét teljesen szétrombolják. A struktúrával és textúrá- val való foglalkozás az üledékeknél háttérbe szorult és ezáltal a gene- tikai problémák megvilágítása is szenvedett. Másrészt az egyes ásvá- nyok elkülönítése főleg csak a kristályos kőzetekben megismert mecha- nikai komponenseknél sikerült, míg a kémiai komponensek tekintélyes része (pl. ,,agyagcsoport“) ma sincs jól definiálva. Az elkülönített ásványok nagyrésze tehát genetikailag egyértékü mechanikai kompo- nens, melyek jelenlétét nem definiálják a kőzet keletkezésének fiziko- kémiai viszonyai, tehát a szedimentáció szempontjából közömbös mennyiségük ismerete is. Harmadsorban e módszerek csak részletekben adtak eredményeket, de hosszadalmasságuk miatt nem adhattak át- tekintést. nagyszámú kőzetről. Ennek következtében a szediment- petrográfiában a kőzetfajok és típusok képe nem alakult ki, ami az üledékek rendszerének kezdetlegességét vonja maga után. Egyes kom- ponensek definiálásának nehézségén kívül főleg e meddő módszereknek tulajdoníthatjuk a szedimentpetrográfia fejletlenségét. Fentiek tekintetbevételével vizsgálataink alapjául áttekintést nyújtó módszereket alkalmaztunk. Célunk itt az volt, hogy minél nagyobb számú, legalább is hozzávetőleges adat birtokába jussunk úgy az ásványfajok mennyiségét, mint pedig (eredeti) alak-, nagyság- és térbeli viszonyait illetően. Legalkalmasabbnak erre itt is a vékony- csiszolatos mikroszkópi vizsgálat mutatkozott. Porhanyó üledékekből csiszolat készítését az eredeti szerkezet megtartásával lehetővé teszi a kőzetnek előzetes kifőzése kanadabalzsamban. Vizsgálataink derekául az Erdélyi Múzeum Egylet tulajdonát képező, legnagyobb részben ily- módon készült csiszolatok szolgáltak.* Vizsgálataink folyamán igazoló- dott az eredeti szerkezet megismerésének fontossága. Kitűnt, hogy az üledékek petrográfiai jellegeiben a diagenezis dacára is tükröződnek szedimentációs-genetikai viszonyai. Az üledékek ásványainak pontosabb megismerésére egyéb mikrosz- * A hivatkozott magasabbszámú kőzetek (6000. — 8500. sz.) Édesatyám gyűjtésé- ből, az alacsonyabbszámúak (1. — 260. sz.) saját gyűjtésemből származnak. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 85 kópos módszereket is használtunk. Az üledékek sok jellemző elegy- része ugyanis oly kicsi, hogy a legfontosabb optikai adatok — orientáció, kettőstörés értéke, optikai karakter, tengelyszög — nem állapíthatók meg. Egyik sokatmondó számszerű adat, a fénytörés értéke azonban ezeknél is meghatározható porkészítményben a beágyazási módszerrel. (Finom pikkelyes ásványoknál a pikkelyek ferdén lebegése következté- ben azonban ez a módszer is nehézkes.) Porkészítmény használható az egyes elegyrészek többirányú — egyetlen csiszolaton el nem végez- hető — mikrokémiai és festő-eljárású vizsgálatánál (pl. a karbonátok meghatározása Lemberg, Linck, Mahler, Heeger stb. módszerek- kel). Nélkülözhetetlen a porkészítményes vizsgálat a laza üledékeknél, vagy olyankor, amikor a csiszolatkészítés közben változások állanak be az anyagon. Például gipszeink felragasztáskor a melegítés folytán részben dehidratizálódtak. Az ilymódon észlelt négyféle struktúrából a valóságban meglevő két szerkezeti forma kihámozását a porkészít- ményes kontroll tette lehetővé. Az önálló kémiai vizsgálatok a következő elvek szerint történtek. Az üledékek teljes egészének kvantitatív kémiai ismerete (eltekintve a tiszta kémiai üledékektől) a kristályos kőzetekénél kisebb rendszer- tani és genetikai fontosságú. Ugyanis a mechanikai komponensekként szereplő különféle összetételű szilikát ásvány genetikailag mind egy- értékű s mint említettük, ezek kvantitatív ismerete genetikailag nem bír jelentőséggel. Emiatt, valamint kevéssé ismert ásványainak definiá- lása szempontjából is fontos viszont a kémiai komponensek összetételé- nek ismerete. Súlyt helyeztünk tehát a részleges kémiai analízisekre, főleg a savoldásos kísérletekre. Ilyen adatokat, sőt a savoldáson ala- puló kvantitatív módszereket (van Bemmelen kolloid-meghatározási eljárása) már a régebbi szedimentpetrográfiai és talajtani irodalomban is találunk. Itt csak röviden utalhatunk a savoldási számok szediment- petrográfiai jelenf őségére: az üledékek sok csoportjában a savban old- ható rész gyakorlatilag azonos a kőzet exogén változásokat szenve- dett, tehát „kémiai" komponenseivel. Mechanikai komponensek. A mechanikai komponensek közé soroljuk azokat az elegyrészeket, melyek nem a szedimentációs közegből, mint oldatból válottak ki, hanem abba szilárd elegyrészként kerültek. A mechanikai komponens (klasztikus elegyrész) szedimentáció után diagenetikusan átváltozhat, pl. a földpát kaolinosodhat; éppen így a kémiai komponens is. Ezért az „allotigén" és „autigén elegyrész" fogalmát kerüljük: nehéz lenne 1 Rosenbusch: Elemenfce d. Gesteinslehre. 1901, 17. 86 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. pl. elkülöníteni, hogy a földpátszemben mennyi kaolin keletkezett a már kész üledékben és mennyi még a szedimentáció előtt, tehát, hogy mennyi belőle autigén, mennyi allotigén. A használandó elkülönítés szerint azonban kétségtelen, hogy az egész mállott földpátszem mecha- nikai komponens. A mechanikai komponenseket két csoportra osztjuk. I. A kőzetnek általában nagyobbszemű részét kitevő ,,beágyazás“-szerű mechanikai szemeinek klasztikus eredete evidens (leggyakrabban kvarc, földpát, turmalin és egyéb ellenálló ásványok). II. A kőzet cementjének finom klasztikus detritussza viszont sokszor nehezen különíthető el a cement kémiai komponenseitől, annál is inkább, mivel valószínű, hogy a finom klasztikus detritusz ásványai (a jól pikkelyeződő, lágy csillámfélék, szeriéit, [lepto-] ldorit, kaolin stb.) diagenet ikusan is képződhetnek. A kavics-konglomerátpadokban, mint legéretlenebb kőzetekben, a preeocén kőzetek darabjai is megtalálhatók. A Gyalui masszivum szegélyén (különösen Alsójára — Kisbánya vidékén) ezekben kristályos- pala, márvány , permi homokkő (grödeni jellegű), mezozoos mészkő (titon), felsőkréta homokkő, riolit, pegmatit és tarka-agyagosan mál- lott kőzetek találhatók. E kavicsok legömbötyödöttek vagy korrodál- tak. Észa.k-Erdélvben a kavics-konglomerátpadok gyakoribbak, de a kavicsok anyaga (mint az üledéket szolgáltató kőzeteké is) kevésbbé változatos. A Cikói masszivum közelében az alsótarkaagyagsornak a kavicsai főleg csak mállott (gránátos) csillámpala- és kvarcithól álla- nak. A szedimentációs terület belsejében (Sósmező), az ú. n. Rákóczy- homokkőnek (alsó durva mészkő) megfelelő 10 m vastag kavicspadban kvarcit, kvarcitos pala, grafitpala, mállott csillámpala és riolit-szerü kőzet tojásnyi, teljesen legömbölyödött darabjai találhatók. A többi üledékekben a még felismerhető kőzettöredékeket a leg- ellenállóbb granoblasztos vagy lentikuláris struktúrájú kcarcitok, kristályos palák (s a kalotaszegi mikrogránit) képezik. Elszórtan kevés muszkovitlemez, földpát és rendesen előbbiekben zárványként epidot, klorit van bennük. Ezek a kristályos pala-szemek a finomabb üledékekben is mindig a nagyobb beágyazásos komponensek közé tar- toznak s így gyakran legömbölyödöttek. Kvarcszemek: tiszták, vagy (néha libellás gáz-) zárványokat tar- talmaznak, melyek gyakran a mélységi kvarcokra jellemző módon sorok- ban helyezkednek el. A kvarc mindig töredék; kristályalaknak vagy orientált továbbnövésnek nyomát sem mutatja. A kvarc a legjelentéke- nyebb mennyiségben fordul elő az összes mechanikai komponensek között. Földpát: rendesen savanyú plagioklász (albit-oligoklász-andezin) és mikroklin; ritkán pertites összenövésű (Kiskalota). Különösen a AZ ERDÉLYI EOCÉN PETP.OGENEZISE. 87 kisebb szemnagyságúak kaolinosan és szericitesen mállottak; bennük, néha már a kaolinosodás-szericitesedés előtt, apró, maximálisan 2 (W-os limonitcseppek jelennek meg. Az előrehaladottabb mállás folytán nagy beöblösödések is keletkeznek, melyeket limonitcseppek sűrű halmaza tölt ki. A pertites földpát ellenálló: ugyanazon kőzetben az általában mál- lót! földpátok közt csak a pertitesek épek. A mállott szemek hajlamo- sabbak a legömbölyödésre, mint a többi mechanikai komponensek. A földpátok is töredékjellegűek, de néha jó hasadási lapok határolják. A beágyazásszerű mechanikai komponensek közt mennyiségileg a kvarc után következnek. Turmalin: a szemek pleokroizmusa a Gyalui masszivum peremének eocénjében ( ng = sötét barnászöld, np = világossárga) megegyezik a Gyalui Havasok kristályospaláiban találhatókéval.2 Az északerdélyi eocénban (pl. Zsibó vidékén) találhatók néha ng = sötétszürkés vagy kékeszöld, np — színtelen vagy halványzöld pleokroizmusú turmalinok is. Ilyen pleokroizmusa különösen a zónás turmalinok belső, erősebb kettőstörésű magjának van. Szemnagysága különösen a durvább üledé- kekben a beágyazásos mechanikai komponensek általános méretei alatt marad, általában 100 /v-t nem haladja túl. Gyakran jó automorf, még pedig rendesen hemimorf: egyik végén a bázislap, másikon lapos rom- boéder által terminált oszlop. A Jegenye — Pányik — Gyerővásárhelyi boltozat üledékeiben a turmalin hiányozni látszik. A Meszes peremi eocénjében (valamint a Meszes-hegység kristályos paláiban) a turmalin ritkán fordul elő. A muszkovit-hmezek hosszúsága a mechanikai komponensek álta- lános dimenzióinak kétszerese is lehet. A lemezek a szomszédos mecha- nikai szemekhez alkalmazkodva gyakran meggörbültek. Az üledék réte- gessége főleg a csillámok párhuzamos elhelyezkedésében nyilvánul. Apró pikkelyei mállott földpát okban zárványként találhatók. Az ilyen pikkelyek végül cement-elegyrésszé válnak. A cement e pikkelyei élesen elkülönítendők a nagyobb, magánosán fellépő muszkovittábláktól: ezek az üledéket szolgáltató kőzetek eredeti ásványai, endogén származá- súak; a finom, tömegesen fellépő cementcsillámok pedig exogén erede- tűek. A biotitt&b\ák zömökebbek és mállékonyságuk miatt legömbölvö- döttebbek, mint a muszkovitok. Pleokroizmusuk a Gyalui masszivum peremi eocénjében ng = sötétbarnás vagy kékeszöld (a többi előfordu- lásokban barna) ; np = világosabb sárga. A Gyulai Havasok és a Meszes-hegység kristályospaláinak biotitjain ezzel szemben ng — dohánybarna; a Gyalui gránittömeg és a déli Meszes egyes kétcsillámú 2 Papp Simon: A Gyalui Havasok... kőzettani és geológiai viszonyai. (Dokt. Ért. Kolozsvár, 1919, p. 17.) 88 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. gneiszeinek biotitjain (Irisor.án) pedig ng = sötétzöld, np = zöldes- sárga.3 A Gyalui masszívum eocénjében fellépő elváltozást a kezdődő mállásnak, kloritosodásnak tulajdoníthatjuk, annál is inkább, mivel a színezetnek zöldbehajlásával együtt a kettőstörés is csökken: a klori- tosodással kapcsolatban zárványként limonitgömböeskék is megjelen- nek, melyek azonban nagyobbak (1 — 5 //- osak), mint az alább ismer- tetendő primér szedimentációs „limonit-felhők“-et képező gömböcskék. A biotit főleg a kevésbbé érett üledékek kvarcmozaikos kristályospala töredékeiben fordul elő, hol y2 mm nagyságot is elér. Különösen Eger- begy, Mákó, Magyarnádas, Andrásháza vidékének üledékeiben találtam. Kevés biotit (s muszkovit) van a Vlegyásza-hegvséggel szomszédos területek üledékeiben. Az északerdélyi eocénben fokozatosan csökken a biotit mennyisége. Hasonlóan pleokroos, de már igen gyengén kettőstörő rostok (lemezek) penninhez közelálló kloritnak, illetőleg leptokloritnak minő- sítendők. Ezek is zömök lekopott rostokként jelennek meg. Az érettebb üledékekben önállóan is fellépnek, 20 — 100 //- os méretekkel. A Meszes- hegység közelében az eocén kloritjai gyakran fekete opák-zárvánvokat tartalmaznak. A cementekben is fellépnek apró leptokloritszerű pik- kelykék. Magnetit a nagyobb beágyazásos mechanikai komponensek közt ritkán fordul elő. Ha relatíve nagyobb mennyiségben is található, akkor sem éri el az általános klasztikus szemnagyságot, bár a szedimentet szolgáltató kőzetek maradványainak magnetitjei közt gyakran 1*5 mm nagyságúak is vannak. E különbségek okát a szortírozás kiválogató hatásában (magnetit nagy fajsúlyú!) kereshetjük; de az a körülmény is figyelembe veendő, hogy a magnetit kevéssé ellenálló, nagyobb, 20 — 80 //-os szemei rendesen legömbölyödött-leoldott felületnek, gyak- ran a széleken kezdődően limonitosodnak.* Egészen apró szemeken azon- ban kristályalak is észlelhető. Magnetithez soroljuk a többi fekete opákásványt, ilmenitet, spinelleket, ha elkülönítésük nem biztos. Kisebb mennyiségben (és gyakran kisebb szemnagysággal) fordul- nak elő: Gránát: a Gyalui Havasok peremén ritkábban, Észak-Érdél y- ben gyakran található. Rendesen 50 — 80 // nagyságúak, de előfordul- nak 200 //-os szemek is. Kristályalak nem ismerhető fel. — Epidot- és zomű-töredékek leginkább a Meszes-menti eocénban fordulnak elő 20 — 80 //-os szemekként. Rendesen az epidot és zoisit közti átmenetet 3 Szádeczky Gy.: Adatok a Hidegszámos kristályos paláinak ismeretéhez. Földt. Közi. XXXVIII. (1908.) p. 268. * Az ásványszemek lekopása (,,Gesammtabnutzung“) a fajsúllyal is egyenes arány- ban áll. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 89 képviselik; ilyenek a Gyalui Havasok és a Meszes-hegység kristályos- paláiban is gyakoriak. — Zöldamfibol- és apatit- töredékek kivételesen fordulnak elő. — Zirkon rendesen hosszú, éles, automorf leggyakrab- ban 20 — 60 fi- os oszlopokként jelenik meg. — Hematit igen apró sze- mekként a cementben fordul elő. — Rutil kis mennyiségben igen gyakran, az ismeretes (autigén) apró 2 — 5 X 10 — 50 fi- os oszlopokként. („Ton- nádelchen“) fordul elő. Gipszben is találtam ilmenittel és leukoxénnel kapcsolatban, kétségtelenül diagenetikus képződményként. Tehát kémiai komponensként is szerepel. — Ilmenit és grafit , utóbbi foszlányokként, nem különíthetők el mindig biztosan a magnetittől. — Titanit, leg- gyakrabban intenzív barna színű (grothit). Hosszúkás orsószerű sza- bálytalan apró szemeket vagy nagyobb (100 fi- os) izodiametrikus szabálytalan szemeket alkot. Különösen Észak-Erdélyben gyakori, úgy az eocén-üledékekben, mint a kristályos palákban. Cementelegyrészek és kémiai komponensek: A cementalkotó elegyrészek két csoportra különülnek el, aszerint, hogy a szedimentációkor autochtonul keletkeztek a szedimentációs közegből való kicsapódás útján (kémiai komponensek: karbonátok és limonit), vagy pedig — legalább részben — mint finom iszap, már kész ásványként kerültek a szedimentáló közegbe (cementalkotó mechanikai komponensek: kaolin-szericit detritusz). Kaolin-szericit detritusz név alatt foglaljuk össze a finomságuk miatt nem jól szétválasztható kuszáit cementalkotó „agyag“-rosthal- mazt. A rostok (valóságban természetesen pikkelyek) közös jellemvonása a párhuzamos kioltás és pozitív megnyúlási karakter. A rosthalmazban mindig szerepel erős fény- (n > 1*55) és kettőstörésű (y — a = 0 040 körül), kétségtelenül szericitrost. A terrigén üledékekben, nevezetesen a veres és zöld „tarkaagyagokban“ szerepelnek ezek mellett gyengén kettőstörő, kontúrok nélküli (n < 1*553 fénytörésű) még apróbb ros- tocskák is, melyek optikai sajátságai tehát a kaolincsoportéval egyez- nek meg. Fénytörésük megállapítására ismert törésű olajokba való be- ágyazás módszerét használtuk. Ilymódon azt találtuk, hogy a veres üledékekben (pl. 98 — d, 97 — 1, 119 — 2, 100 — 4 számú kőzetekben) a kaolin optikai sajátságaival bíró rostok is vannak ( np < 1*553, ng ^ 1*553), míg a tengeri üledékekben (15 — 2, 100 — 3, 83 — 1) főleg csak szericitrostok szerepelnek. A kaolin- szeriéit detritusz sohasem magában, hanem mindig egyéb, szintén igen finomszemű anyaggal keveredve alkotja a cementet: 1. Az alsó- és felsőtarkasorozat veres üledékeiben limonittal ele- 90 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. gyedve, attól mintegy eltakarva jelenik meg, úgy hogy sokszor a limo- nitot vélhetnénk kettőstörő, hosszában pozitív, párhuzamos kioltású pikkelyek szövedékének. A két elegyrész azonban elkülöníthető, ha a porrátört anyagot vizes vagy olajos közegben vizsgáljuk: ilyenkor ugyanis a limonit mintegy lemosódik a rostokról. 2. A kaolin-szericit a zöld üledékek cementjében karbonát és pirit- magnetit-szemekkel elegyedve jelenik meg. A kaolin-szericit detritusz a kísérő említett egyéb cementkompo- nensektől iszapolással, vagy a finom karbonátszemecskéktől a karbo- nátnak gyenge savval való kioldása által különíthető el. Iszapolás esetén úgy jártunk el, hogy az eredeti anyag desztilláltvizes szuszpen- zióját a nem iszapolható részekről leöntöttük, bepárologtattuk és a kapott maradékot vizsgáltuk olajban. Vashidroxid-gél, limonit megjelenésének módjai: 1. A veres üledékekben igen apró, mikroszkóppal is sokszor alig fel- bontható gömböcskék alakjában fordulnak elő, melyek sűrű felhőzetet al- kotnak. E gömböcskék-cseppek sokszor barnás színnel opáknak látszanak, egyes nagyobb gömbök sárgás-barnásan átlátszóak: erős fénytörésük foly- tán határvonaluk éles: a legkisebb gömböcskéken e határvonal összefolyik s ezek emiatt is opáknak látszanak. A kolloid szénnek finoman gömbös szerkezetét Winter4 5 az asztalosenyvéhez hasonlította, utána Wetzel’ „Tischlerleim-struktur“-nak nevezi általában a kolloidoknak e szerke- zetét. Az általánosnál nagyobb szemű (1—3 os) limonitgömböcské- ket találtam olyan esetekben, amikor az üledék nem vízből rakódott le, hanem eluviális, illetve lejtőtörmelék jellegű. Említettük, hogy a biotit kloritosodásakor is keletkeznek zárványként aránylag nagyobb szemű limonitgömböcskék. A legfinomabb, sűrűfelhős megjelenés tehát a kémiai komponensként, vízből leválott limonitra jellemző, a nagyobb szemű, ritkásan elszórt forma pedig átalakuláskor, málláskor kelet- kezik. A limonit fénytörésének meghatározása nagy nehézségekbe ütkö- zik, ugyanis ily apró szemeknél már a Drun- módszer sem használ- ható (az ilyen apró gömböcskék ugyanis a#mikroszkóptubus emelésekor mindig sötétednek). Kalcitban levő nagyobb limonitzárványok visel- kedése azonban azt. mutatja, hogy a limonit fénytörése 1*65 és 1‘55 közé esik olajba-ágyazással 1/553-nál nagyobbnak, 1’569-nél pedig némelykor nagyobbnak, máskor kisebbnek adódott. A kolloid limonit fénytörése tehát a víztartalom szerint változik. Vízben erősen duzzad, 4 Koll. Zeitschr. 1906, p. 9. 5 Fortschr. Min. etc. VIII. 1923, p. 133. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 91 ami a „Tröpfchen-kolloid“-okat jellemzi.0 Sósav jobban oldja, mint a kénsav, s ez ismét jobban, mint a salétromsav (a poritott kőzetből normáltized sósavval egy óráig digerálva csaknem teljesen kioldódik; n/l H2 S04 hasonló körülmények közt nem oldja ki teljesen; n/1 HN03 még kevésbbé; nyolcszor normál kénsav majdnem teljesen, a 8n HN03 pedig nagyrészt oldja). A hevítés színét intenzív veressé változtatja. 2. A kevés mechanikai komponenst tartalmazó tengeri üledékekben (zöld rétegek és durvamészkövek), valamint az édesvízi mészkövekben megjelenik a limonitnak sötétebb, nagyobb, magános gömböket alkotó tömörülési koncentrációs módosulata. Tipikus formájukban feltűnően szabályos, 1 — 12 //- os gömbök ezek, melyek apróbb, de az enyvstruk- turás felhős limonitokéhoz képest még mindig nagy (% — 1 //-os) rész- gömböcskékből állnak s így szélük karéjos. A gömbalak következtében a középen lévő részgömböcske legsötétebbnek látszik. Ehhez hasonló „veres szerves maradványok“-at írt le Atyám a kolozsvári miocén dacittufákből;6 7 ezeket Apáthy István a Nitrosomonas zooglöákhoz hasonlította. Hasonló gömböket ismerek a Csürülye község határában előforduló,8 lényegileg karbonátszemekből álló „mezőségi márgában“. E gömbök tehát nem függnek össze bizonyos korhoz kötött organiz- musokkal. Az a körülmény, hogy a limonitgömbök és a vele együtt le- válott karbonátszemek nagysága közt valószínűleg szabályszerű összefüggés van (lásd 102. oldalt) arra enged következtetni, hogy a szedimentációs közeg fiziko-kémiai viszonyai által befolyásolt koncen- trációs liinonitgömbökkel van dolgunk. E gömbök helyenkint csopor- tosulnak és nagyobb karélyos foltokká összeolvadnak. 3. A szerves maradványok töltelékeként nagyon sötét, sűrű, mikroszkóppal is feloldhatlan (átlátszatlan, nem enyvstrukturás) limo- nit lép fel. Ilyen az a limonit is, amelyik a veres üledékek savval oldá- sakor egyes ásványszemekhez tapadva a felhős limonittól eltérően oldhatatlanul marad vissza- él zöld üledékekre jellemző, fekete, opák szemek egyrésze szintén vastartalmú ásvány, ami abból is következik, hogy átmeneti módosu- latai vannak limonit felé. Egyrésztik többé-kevésbbé automorf hexaederekként jelennek meg. Ezek részben kb. HCl-ben feloldódnak (magnetit), részben királyvíz- ben is oldhatatlanok ('spines-fajták?). A fekete opák szemek másik csoportját a limonit koncentrációs gömbjeihez hasonló nagyságú, feltűnően szabályos gömbök alkotják, 6 Ehrenberg: Bodenkolloide. 1922, p. 28. 7 Máz. Fűz., Ásv. Ért. III. 1916, p. 201. 8 Földt. Közi. LV. (1925.) p. 149. jegyzet. 92 S7.ÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. melyek sokszor szintén karéjos foltokká csoportosulnak. Gömbös alak- juk elárulja, hogy kolloidként leválott anyaggal van dolgunk. Alakjuk és színük Winter kolloid szénjére emlékeztetnek. Azonban izzításkor nem tűnnek el, hanem nagyfelületű foszlányokra esnek szét, a kőzet pedig részben veresszínűvé oxidálódik (Fe). Ércvoltuk kétségtelen, mivel a kőzet legnagyobb fajsúlyú részéhez tartoznak. Sósavban dige- rálva sem oldódnak. Királyvizes oldatukban bőven van szulfát-ion. E fekete opák gömbök tehát eredetileg kolloidként leválott vasszulfid- gélből (melnikovit), illetőleg vasszulfidhidrátból (hidrotroilit) kelet- kezett pirít-, illetőleg markazitnak minősítendők. Ilyen gömböcskéket bőven tartalmazó márgából (1003 számú kőzet) HCl-ben 012%, királyvízben pedig l-07% kén oldódott. Ebből számított összes (vagyis királyvízben oldódó) pirít a kőzetnek 2%-át teszi ki; ezzel szemben a HCl-ben oldható 012% kénnek 020% sósavban oldódó FeS2 felel meg. A karbonót ásvány ok közelebbi meghatározására sósavas oldataik kvantitatív analízisein kívül mikrokémiai reakciókat használtunk. Kai- éit és dolomit megkülönböztetésére Lemberg és Linck módszerei a többi meghatározásokkal egybehangzó helyes eredményeket adtak. HEEGER-féle reakció9 azonban meg nem felelőnek bizonyult; e reakciót, természetéből kifolyólag, csak a ferrovastartalom kimutatására hasz- náltuk. Üledékeinkben is a szokott módon a dolomit az alapromboeder, a kalcit allotriomorf szabálytalan szemek alakjában jelenik meg. Fon- tos, az irodalomban eddig nem említett jellemvonás, hogy míg a dolomit- romboederek hosszabbik átlója irányában az ng fekszik, vagyis meg- nyúlásuk karaktere pozitív, addig a kalcitcement apró (1 — 20 //), de kevésbbé egyenletes szemnagyságú s szabálytalan alakú szemei közt mennyiségileg uralkodnak a megnyúlt, legömbölyödött oszlopokra emlékeztető, rendesen párhuzamos kioltású szemek, amelyek meg- nyúlásának karaktere negatív (tehát valóban valamely, a főtengely szerint megnyúlt formát képviselnek). A karbonátásvány megjelenik: A) nagyobb magános szemekként: 1. Sok mechanikai komponens esetén a veres és zöld üledékek mechanikai beágyazásai közti hézagokat alak és nagyság szerint lehe- tőleg egyetlen kalcit- vagy dolomitkristály tölti ki: Porustöltő kar- bonát (,,Porenfülle“10). 2. A karbonátos cementekben (különösen uralkodó kalcit esetén) egyes nagy (50 — 500 //) beágyazásszerű szabálytalan alakú szemek (valószínűleg utólagos) konkréciókként jelennek meg. B) Apróbb szemnagysággal cementalkotó elegyrészként: 9 Heeger: Centr. f. Min. etc. 1913, p. 44. 10 Heeger: Jahrb. d. Preus. Geol. L. A. XXXIV. II. 413, 1913. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 93 3. Kevesebb mechanikai komponens esetén a veres üledékekben a beágyazások közti limonitos anyagban 10 — 50 //- os, kevésbbé éles, ferrovasszegény dolomitromboederek találhatók, bő mennyiségben egyenletesen eloszolva. E romboederek tehát a cementalkotó elegy- részekhez képest rendesen meglehetősen nagyok: néha hasadás is lát- ható bennük. Kalcit nem jelenik meg ilyen alakban. Ha a veres üledé- kekben kalcit is van, úgy azt pórus-töltelékként találjuk. 4. A zöld üledékekben a karbonát fekete opákszemekkel és kaolin- muszkovitrostokkal együtt igen finom cementet alkot. Itt a karbonát- szemek legtöbbször szabálytalan alakúak (kalcit), némelykor orsóra, leoldott felületű romboederekre emlékeztetnek: ritkán éles romboelere- ket (dolomit) is alkotnak. Igen kis szemnagyságúak: 1—10 — 13 /i-osak. C) Mint fő kőzetalkotó elegyrész: 5. Az édesvízi „mészkövek*4 lényegileg apró (2 — 20 — 40 //) egyen- letes automorf, éles dolomitromboederekből állnak. Ezek a kőzetek tehát nem mészkövek, mint, az eddigi irodalomban említik, hanem dolomitok. E romboederek nem illeszkednek szorosan mozaikszerűen egymáshoz. 6. Durvameszeket és tengeri mészmárgákat egészen szabálytalan alakú és változó nagyságú kalcitszemek alkotják organikus eredetű töredékekkel együtt. 7. Az oolitoid édesvízi dolomitok szorosan egymáshoz illeszkedő hipidiomorf kristályokból állanak. 8. Végül a karbonátásványok megjelennek az organikus eredetű töredékek, mészhéjak alkotóanyagaként, különböző szerkezettel. Glaukonit mindig csak kis mennyiségben, főleg a zöld tengeri üle- dékekben s a felső-eocén fehérszínű márgákban („Nummulites inter- media és Bryozoa-rétegek“) található. Rendesen szabálytalan gömböly- ded, éles kontúrok nélküli 20 — 70 (kivételesen 300) //-os zöld szemeket alkot, melyeken keresztezett nikolok közt finom granulált szerkezet észlelhető. Az egyes gránumok némelykor rostszerűen megnyúltak s ilyenkor párhuzamos kioltás, pozitív megnyúlási karakter és pleochroiz- mus (ng = zöld, np = sárga) is megállapítható. A kettőstörés köze- pes (0-020 körül). E sajátságok tehát teljesen megfelelnek a Cayeux11 által megadottakkal. A glaukonit egyes esetekben foraminifera-héjakat tölt ki. Nem jól definiálható kémiai komponensek: A kémiai komponensekhez tartoznak a felhős limonitot alkotó cseppekhez hasonló, sőt ezek felé átmenettel bíró, többé-kevésbbé szín- 11 Cayeux: Intr. a l’etude pétrographique des roches sédimentaires. Paris, 1916, p. 245. 94 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. télén, inkább csak festő eljárásokkal kimutatható izotrop cseppek („Alumogel" és kovasavas kolloidok). Alak tekintetében a rutil ,,Tonnádelchen“-jeihez hasonlítanak az apró, éles oszlopos, erős fényt örésű, de színtelen és gyenge kettőstörésü kristálykák (apatit?), melyek különösen az agyagos kőzetekre jel- lemzők. Az alsótarkasorozat veres üledékei. (Lásd a 95. oldalon levő táblát.) Ez az üledékcsoport az egész eooénsorozat legproblematikusabb lerakódása volt. Koch és Nopcsa édesvízi üledékeknek tartották, Szádeczky Gyula mutatott először rá, hogy a sorozatban szárazföldi lerakódások is vannak, azóta, ez a nézet általánossá kezd válni. Elő- fordulásuk, petrográfiájuk és genetikájuk alapján a veres képződmé- nyeket alábbiakban következőképen osztályozzuk: 1. A sorozat leg- alján, tehát az eocén bázisán helyenkint a fekükőzetnek fokozatos veres tarkaagyaggá mállása ismerhető fel. Ez a néhány m vastag egy- kori eluviális talaj nem rétegzett. 2. Felette fokozatos átmenettel (Hesdát), vagy ugrásszerűen (Nagykapus) rétegzetten, néha torren- ciálisan rétegzett (Cikói hegység: Kőd) és szortirozatlan, durva kavi- csos, veres, laza üledékek következnek, melyet speciális körülmények folytán nagy vastagságban felhalmozódott „levándorló törmeléknek" (Gekriech) tekintünk (97 — 1, 7434e, 242 — 3, 11 — 1). Ezzel együtt feljebb megjelennek gyakran kiékelődő kavicsrétegek, időszakos folyók lerakó- dásai (Gyalu!). E középső- vagy felső szintben gyakran vastag, szilárd durva veres konglomerátpadok tűnnek fel (Nagykapus, Keleeel, Szamos- udvarhely-Inó) . 3. Végül fokozatos átmenettel rétegzett, szortírozott, finomabb és összeállóbb veres üledékek következnek, (felül) zöld réte- gekkel, homokokkal, édesvízi mészkövekkel, gipsszel váltakozva. Ezek már tipikus állóvízi lerakódások. (7434e, 7434c, 7415 — 4, 7415 — 5, 7415—6 és valószínűleg 7455a, 137 — 1.) Az eluvium kifejlődését a fekükőzet befolyásolja. Nevezetes pél- dáiról a mállással kapcsolatban szólunk. A lejtőtörmelékek lazák, karbonátokat alig tartalmaznak: mecha- nikai komponenseik közti teret kaolin-szericitnek limonitos halmaza tölti ki. Az állóvízben leülepedett, réteges, szilárd kőzetek mechanikai szemei közt viszont limonitos karbonátcement van. Beágyazásos mechanikai komponensek: csökkenő mennyiség sor- rendjében: kvarc, földpát , muszkovit, kristály ospala-t.öredékek, mag- netit, turmalin, biotit, klorit, gránát, epidot, zöldamfibol. Szemeik a veres üledékekben gyakran már 400 ft-os szemnagyság esetén (tehát jóval a vízre megállapított „Abrollungsgrenze" [% — 1 mm] alatt) Az alsó tarka sorozat veres üledékei. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 95 96 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. kezdődő legömbölyödést mutatnak. A lejtőn való levándorlás közben ugyanis a súrlódás intenzívebb, mint a vízi transzportkor. A levándorló törmelékben a rend nélkül elszórt kavicsok ökölnagyságúak is lehet- nek; anyaguk leggyakrabban kristályospala, illetőleg kvarcit (Gyalu közelében kevés mállott eruptivum is!). Cementalkotó és kémiai komponensek: Kaolin és szeriéit nagyobb mennyiségben főleg eluviális talajban és a rétegzetlen levándorló tör- melékekben található. Limonit a veres üledékek legjellemzőbb elegyrésze. Gömböcskéi igen sűrű felhőzetet alkotnak a vízben leülepedett rétegek cementjében. A rétegzetlen üledékekben (különösen az eluviális talajokban), vala- mivel nagyobb szemű, ritkásabban elhintett cseppekként jelenik meg. A karbonátok az eluviális talajokból és a lejtőtörmelékekből ki- oldódnak s így inkább akcesszórikusan lépnek fel. Kioldódás folytán az állóvizekbe jutva, ezeknek finomabb rétegzett üledékeiben nagy mennyiségben felszaporodnak, ezért e kőzetek egyik legfontosabb elegyrészét képezik. A kevésbbé érett szedimentációjú északerdélyi területen azonban a karbonátok e rétegekben is háttérbe szorulnak. A veres üledékekben a karbonát kétféle módosulatban jelentkezik: 1. Sok mechanikai komponens esetén a hézagokat egyetlen szabály- talanul határolt kalcit vagly dolomitkristály tölti ki. 2. Kevés mecha- nikai komponens esetén a cementben elhintett, egyenletes apró (de az édesvízi dolomitok kristályainál általában valamivel nagyobb 15 — 40 /< ) többé-kevésbbé jól fejlett dolomitromboederekre oszlik. Az együtt kiváltott limonit és karbonát egymást befolyásolják a kifejlődésükben: A karbonátromboederek nagysága ugyanis függ a vele lerakodott limonit relatív mennyiségétől: minél nagyobb a karbonát-limo- nit mennyiségi viszony, annál nagyobb a karbonátok szemnagysága: A kőzet száma A karbonát Karbonát és Mechanikai beágya- szemnagysága limonit mennyi- zások mennyisége (u) ségi viszonya (50 t. f. részben) 98-3 7—14 10 : 40 10 7455 — a 10—50 (főleg 20) 35 : 15 7 7434— c 15-30 37 : 13 3 7415 — 4 15-30 41 : 9 4 7415 — 6 15 — 50 44 : 6 7 7434— e 20—100 46 : 6 20 A (beágyazásos) mechanikai komponensek mennyisége e viszonyt nem látszik befolyásolni. A tarkaagyagra vonatkozó kémiai vizsgálatok eddigelé hiányoz- tak. Elsősorban szükség volt a savoldás által az exogén kémiai válto- zásokat szenvedett (vagyis a mállott) elegyrészek mennyiségéről tudó- AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 97 mást szerezni oly esetekben, melyekben a kőzet lazasága következtében mikroszkópi csiszolaton ezt nem vizsgálhattuk. A különböző savak hatásának megismeréséül ugyanazon kőzetet azonos körülmények közt különféle savakkal digeráltam 1 — 1 óráig. Ily módon a Szászlónáról származó réteges alsótarkaagyag (101. sz.) következő számokat szol- gáltatta. l-szer normál HCl kioldotta a kőzet .. 21'77%-át 8-szor „ HCl .. 18-22 %-át l-szer „ H2 S04 „ ., 17-18 o/o-át 8-szor „ H, S04 ,. 15-15 °/o-át l-szer „ HN03 . . 10-7 °/o-át 8-szor „ HN03 9"8 °/o át Ugyanezen kőzet hevítési vesztesége 110°-on 2-8%, izzítási vesz- tesége 9‘9%. Az alsótarkasorozat aljáról való rétegzetten lejtőtörmelékből (97 — 1. sz. Hesdát) normál HCl kioldotta a kőzet 15‘9%-át. Ugyan- ezen kőzet hevítési vesztesége 110°-on 4*75%. A fenti Szászlónai réteges alsót arkaagyagot (I.), valamint 10%-os sósavas oldatát (II.) Endrédy Endre úr volt szíves megelemezni: I. II. SiO, 56-17 203 Ti02 0-63 A1202 18-68 Fe203 613 | 14-01 FeO MnO MgO 2-93 CaO 0-46 SrO Na20 0-14 K20 0-16 H20 - 110° 3-24 H20 -f 110° 6-12 C02 (?) 5-97 100-61 16-04 A kőzet kémiai összetételével részletesebben a kémiai mállás tár- gyalásánál foglalkozunk. Már itt felhívjuk azonban a figyelmet az alsótarkaagyag, különösen pedig a savban oldódó (kémiai komponens) részének bázikus jellegére. Az alsótarkasorozat homokos és zöld rétegei. Ezek az üledékek a sorozat felső részében jelennek meg, veres üle- dékekkel, feljebb édesvízi mészkővel, gipsszel váltakozva. A beágyazásos mechanikai komponensek körülbelül oly mennyiség- ben fordulnak elő a zöld üledékekben is, mint a veresekben. Szemnagy- ságuk itt egyenletesebb: a zöld üledékek közt olyan rétegzetlen, finom Földtani Közlöny. LVI. köt. 1926. 98 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. és durva anyagot vegyesen tartalmazó lerakódások nincsenek, mint a veres üledékek lejtőtörmelókében. A durvább anyag itt a finomabbtól elkülönülve, konglomerát-padokként jelenik meg. Az alsótarkasorozat felső részének ezen zöld üledékei a felsőtarkasorozat felső részén hasonló körülmények közt megjelenő zöld kőzetektől a mechanikai kom- ponensek szemnagyságában különböznek. Míg a felsőtarkaagyag szem- nagysága 200 ((-t nem igen haladja meg, addig itt a zöld üledékekben is gyakori a 2 mm-es átmérő. Míg a zöld rétegek az alsótarkasorozatban mindig konglomerátokkal és homokkal kapcsolatosak, addig ilyen heves transzporté üledékek a Gyalui masszívum és a Meszes-hegység peremi eocénjének erősen szortírozott finomabb felsőtarkasorozatában általában hiányoznak. Itt csak egyetlen esetben, a szedimentációs tér három oldalról kiemelkedésekkel körülvett sarkán, Alsójára vidékén találtam konglomerátot. (A Nagy-Szamos-vonaltól északra fekvő éret- len szedimentációjú területen azonban a durvább üledékek a felsőtarka- sorban is gyakoriak.) A finomabb zöld üledékek mechanikai beágyazásos komponensei, mennyiségük csökkenő sorrendjében: kvarc, földpát, muszkovit, magne- tit, turmalin, klorit, kristályos palatöredék, biotit, epidot, zoisit, grá- nát, titanit, rutil. A cementalkotó és kémiai komponensek. A cement három főelegy- része: karbonát, muszkovit-kaolinrostok és finom fekete opák szemek (magnetit stb.). A karbonát szemei igen aprók, 2 — 10 //-osak, rendesen szabályta- lan, zömök orsóalakúak, némelykor oldott felületű oszlopokra emlékez- tetnek; csak ritkán jelennek meg jó automorf romboederes kristályok- ként. Bennük gyakran többé-kevésbbé centrális elhelyezkedésű mag van, melyek a bezáró karbonát-romboeder alakját utánozzák; erős fénytöré- sük, sötét, zavaros színük szfénre, vagy szideritre emlékeztet. Sok mechanikai beágyazás esetén azonban itt is, éppen úgy, mint a veres üledékeknél a beágyazások közti hézagokat alak és nagyság szerint lehetőleg egyetlen karbonátkristály tölti ki; ahol pedig a kaoli- nos cement felléptével ez nem lehetséges: nagy 2 — 300 //- os, szabály- talan, néha egyes kristálylapok megjelenésével kissé szögletes, beágya- zásszerű szemeket képez. A kaolin-muszkovitrostok a veres üledékek cementjében találha- tóknál valamivel durvábbak (2X10 //) és kifejezettebb kontúrokkal bírnak. A zöld üledékekre legjellemzőbb cementelegyrészt azok a fekete, opák, igen apró (*4 — 12 //) szemcsék képezik, melyeket nehezen elkü- löníthetésük folytán rendesen magnetit név alatt foglalunk össze. Pirit- gömbök a tarkasorozatok zöld üledékeiben nincsenek. Oolitos és közönséges édesvízi dolomitok. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 99 50 j aiH 5 C ! =3 ■ Ji> j fá >» a ' «3 ^ bo um^ru^g JK •. o o Karbonátok bű 'cd co . — . >» 3- tű w cd P 20-45 10—20 10—40 (15)30—60 1-8 2 6—20 9 g (8)— 20— 40 4—10 8—10 6-12-00) 1— 4 2— 20 6—50 9831U8Z8|!3|B)| — japaoquioj líraojop 4- + + + ++I+I ++-H +! + -HI + + + Mechanikai elegyrészek aaqzsyj ’üS a^si^nayin ( 1 II II 1 1 M- 1 II II 1 ifa^ypajp; -}0zoq 1 1 1 ;ijoi5i-;noíq jiAo^zsnra II 1 1 II 1 ;i;eiuaq 1IU91UJI * n 0 j z"s *n»nj gi^anSBni II 1 1.1 II l soquzo3 (lUOUlll ( soqiaj II II 1 1 1 II Ilii II 1 1 1 1 1 5fo;BnoqjB5i 88888888888 ;i!OJ0jz« -^ijeq UI)Z90IpO S0 Jtieq II ^ijpiqae zsdiS CB >. o - o co ; £ 1 s £ B tÁ co o CB "tí N g 2 t a : n o cd S-. t- g CB cd £ B cd í» > ' cd > oooo^; V s 00 a Ü I II II III I IMII II : : í ö : : ! : :y > cd * s S ** SS = = 5 'D ■g $& >. ®W 2 s-gtáS5 Stsss|sl> Sí. 3\S “ O S A « e'® 10 BjO ~ ° -m — , cB *o — — * WZKccM í^ít<£ -S S -g « 5 JS O L-i -s S 43 P a . co co M p • r. (D . “ - t£) © .2 44 a =5 s ® =2 .5 :3 ’í 3 ö *«J Hű5 m — r~* -c -o "e ca'-s. o I I II I II I I OHTfGOrHiO^'rfTHTfCűl'-OOO (MOrHOl^COCOCOCMCMOO lO^GM Tf tH rt CO (N W ^ rn 04 ^ -^T r-H CO M M L'- GO O H (MCOO COHrHiO CO -O Cl I II I Ilii III oo co co oo Tf co co i- t** o t- o 00 GM CM CM 00 CM xO GM CM CM O oo oo 100 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. Oolitos édesvízi dolomitok. Az alsótarkaagyag és a perforata sor közt Bedecs, Egerbegy, kapus, Gyalu, Szászlóna vidékén fehér-sárga, finom, szabályosan likacsos dolomit van. E kőzetet az irodalomban eddig csak Szászlónáról s mint mészkövet említették (Koch: Az Erdélyi Medence harmadkorú képződményei. I, 188). A kőzet térfogatának körülbelül 30%-át élesen határolt gömb, (el- nyúlt) ovális vagy körtealakú, 40 — 700 [i átmérőjű üregek képezik. Az üregeket szorosan egymáshoz illeszkedő, zömök, oszlopos dolomitszem- csék egyetlen sora övezi.1" Az üreghatároló dolomitszemek méretei 15 — 30X20 — 60 (i körül az üreg nagyságával párhuzamosan ingadoznak: általában a kőzet közepes üregátmérőjének egytizedével egyenlő a kar- bonátszemek nagysága. Az üreg felületére rendesen merőlegesen van a kristálytani főtengely (illetőleg np). Az üregeket határoló kalcitsorok közti teret hasonló, szintén lapok által határolt (szögletes), de rende- sen apróbb és izodiametrikus dolomitszemek töltik ki. Szorosan, mo- zaikszerüen illeszkednek egymáshoz, éppen ezért kristályalakjuk nem egyszei‘űen romboederes, hanem többoldalú poliéderes. Köztük, vagy bennük zárványként szabálytalan (2 — 10 //-os) magnetitszerű szem- csék és limonitfoltok vannak. Limonit-koncentrációs-gömb alig fordul elő bennük. Az oolitos üregeket esetenként sajátságos szürkésbarna, finom- szemű anyag tölti ki. Lényegileg: 1. szabálytalan, vagy orsóalakú 2 — 8 //-os A-oídtszemcsékből, 2. hasonló nagyságú, fekete opák szabály- talan, gyakran gömbölyded magnetit (szerű) szemcsékből és 3. nagy nagyítással is alig feloldható, limonitfoltos, szürkésbarna, igen gyen- gén kettőstörő apatit&zevű anyagból áll. A üregtöltő anyagnak (a kai- éit. határoló sorokkal érintkező) széle köröskörül élénkebb limonitos festéstől sárgásbarna. Egyik kőzetben (101. sz.) kétségtelenül utólagos üregtöltelékként baritot találtam. Ezek körül limonitos festés nincs. Minerogén (endogén) mechanikai komponens nagyon kevés van az oolitos dolomitokban. Az egerbegyi kőzetben (7414. sz.) Vi cm-es le- gömbölyödött kvarcitmozaikos kristályos paladarabok is vannak. A ki- sebb mechanikai szemeken (már a j/2 mm-eseken is) a legömbölyödés már alig nyilvánul. Leggyakrabban 50 — 100 //-os szögletes kvarc-, föld- pátszemek fordulnak elő mechanikai komponensekként. 12 Mivel az üregeket határoló karbonátszemcsék öve csak egysoros és nem több- rétegű koncentrikus, azért kőzeteinket helyesen nem oolitosnak, hanem oolitoidnak kell neveznünk. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 101 A 101. számú, Szászlónáról származó édesvízi oolitos dolomitot megelemeztem: Sósavban oldhatatlan = 0'50 °/o Si02 = 1-44 „ A1203 = 0-32 „ Fe203 = 1-30 „ CaO = 4T44 „ MgO = 8-88 „ C02 ( + H2 0) = 45' i5 ,, P2P5 = nyomok = 99'68 u/o A CaC03 molekula a kőzet 74'09%-át, a MgC03 molekula 18'57%-át képezi; C02(-f 1120) felesleg 3'46%. Összetétele tehát körülbelül Ca:iMg(CO:))4 képletnek felel meg. Az alsó- és felső-édesvízi dolomitok. Az alsó- és felsőtarkasorozat felett következő transzgressziós, át- meneti rétegsorban fordulnak elő. Nagy tisztaságuk és egyenletességük által tűnnek ki. Majdnem kizárólag apró, 1 — 20 /z-os, jól fejlett, némelykor igen éles határolású karbonátromboederekből állnak: © kris- tálykák nem illeszkednek szorosan, mozaikszerűen egymáshoz. Leggyakoribb szennyezés a limonit, mely legalább igen kis meny- niyiségben minden édesvízi dolomitban előfordul. Felhőzete némelykor feltűnően világos cseppekből áll. Koncentrációs gömbökként is meg- jelenik; e gömbök azonban itt kevésbbé szabályosak és élesek, mint a tengeri üledékekben. Kevés fekete opák magnetitszevű szemcsék is találhatók. Eddigi adataim szabályszerű összefüggésre mutatnak a koncentrá- ciós limonitok mennyisége, gömbjeinek nagysága és a karbonátkristá- lyok nagysága közt: a jegenyei gipsz közti dolomit (9. sz.) a limonit- nak V2 mm-ként változó mennyisége folytán finoman réteges. A több limonitot (lim.: karb. = 3'5 : 46'5) és ezzel együtt talán több mecha- nikai komponenst is tartalmazó rétegekben a karbonátkristályok nagy- sága 4 — 5 pí, a limonit koncentrációs gömbjeié 3 — 6 //. A kisebb limonittartalmú (lim.: karb. = 05— 1 : 49'5 — 49), majdnem kizárólag karbonátból álló rétegekben a romboederek 3 — 4 /z-osak, a limonit- gömbök pedig szintén 3 — 4 /z-osak. Ezen összefüggés a limonitkoncen- trációk és a karbonát kristályok nagysága közt az összes édesvízi dolo- mitókon megnyilvánul, sőt ebbe a sorba beillőnek a gipsz-közti zöld márgás- és mészkő-üledékek, valamint a tarkasorozatok e tekintetben eddig megvizsgált zöld kőzetei is: 102 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. Limonit- 7414=e A limonit mennyisége 5 koncentrációk nagysága (p) Ica. A karbonátok nagysága (n) 1-4 7450 — p 0*5 3 1—4 9 0*5 3-4 3-4 9 3*5 3-6 4-5 7434— h 1 4 2—8 8289 2 1-5 2-10 8286— h H?) 9 6-10 7434-i 4 4—6 6-20 12—1 1 6 (8) -40 A limonitgömbök nagyságával együtt tehát többé-kevósbbó roha- mosan nő a dolomitromboederek nagysága. Egyetlen, helyzeténél és jel- legénél fogva ugyan az édesvízi dolomitoknál felsorolt kőzet válik ki a sorozatból (24), amelyben azonban Mateescu kolozsvári egyetemi adjunktus brakkvízre, vagy tengerre valló Cardium sp.-t ismert fel. Ebben s a többi, e tekintetben megvizsgált tengeri eredetű üledékek- ben nagyobb limonit koncentrációs gömb látszik megfelelni ugyanolyan nagyságú karbonátromboedereknek. Az összefüggés a tengeri üledékek- nél azonban kevésbbé világos. (A tengeri üledékek piritgömböcskéinek és karbonátjainak szemnagysága közt összefüggés nem ismerhető fel.) A mechanikai komponensek mennyisége az édesvízi dolomitokban jelentéktelen, sokszor semmi. Kvarc, muszkovit, földpát szerepel be- ágyazásként; felületük gyakran korrodáltnak látszik. Egyes édesvízi dolomitokban (pl. 241 — 19. sz.) előfordulnak finom (2 X 10 — 20 fi) rostoknak kusza szövedékéből álló 60 — 600 fi-os sárgászöld foltjai, melyek éles elhatárolás nélkül mennek át a normális karbonátszemekből álló szövetbe. A rostok optikai sajátságai (pár- huzamos kioltás, + megnyúlási karakter, kb. 0*020 — 0*025 = y — « kettőstörés, néha már e méretek mellett is jól kivehető pleochroizmus: ng = zöld, np = sárga) egyes kloritféleségekével, illetve a glaukonité- val egyeznek meg. (Csak a kifejezett éles rostozottság [pikkelyezett- ség] következtében nem mondhatjuk határozottan ki, hogy ezek is glaukonitcsomók.) E rostok szövedékét igen apró 1 fi és még kisebb erősen fénytörő sárgás cseppek, vagy nagy nagyítással is feloldhatatlan pontocskák (Fe, Al-gélek) tarkázzák. Sajátságos zavaros, sűrű, felhős foltok (20 — 50 fi átmérővel) gyak- ran megjelennek az édesvízi dolomitokban (pl. 8286 — b), melyeket csak immerziós nagyítások oldanak fel: rendkívül finom, sűrűn egymáshoz illeszkedő, a foraminiferák héjára emlékeztető karbonátszemcsékből állanak, melyeket *4 //_os limonit és más színtelen cseppek tarkítanak. E foltok fokozatosan mennek át a rendes szemnagyságú dolomitba. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 103 Az édesvízi dolomitokról sem közöltek eddig kémiai analízist; ennek következtében gyökeresedhetett meg téves „édesvízi mészkő“ elnevezésük is. Leghatalmasabb előfordulásuknak, a rónai alsótarka- sor felső részébe települt 50 m-es padnak kőzetét megelemeztem: Sósavban oldhatatlan = 0"88 % Oldható Si02 = 2’53 „ „ A1203 + Fe203 . . . < = 1' <1 „ „ CaO = 41-39 „ „ MgO = 9'79 „ C02 (+ H20) = 43-59 „ = 99-89% A CaCOs molekula a kőzetnek 73-91 %-át, a MgC03 molekula 2047%-át képezi, C02(+ H20) felesleg 0-39%. E kőzet összetétele is — a szászlónai édesvízi oolitos dolomitéhoz hasonlóan — Ca3 Mg (C03)4 képletnek felel meg. A felső-édesvízi (?) dolomitszintnek Farnasról (Gyalui masszivum északi szegélye) származó laza, krétaszerű példányát13 Kalmár Judit bölcsészehallgató kisasszony elemezte: Oldhatatlan = 6"85 % CaC03 = 52-40 „ MgCtf, = 40-82 „ E kőzet összetétele tehát közel áll a CaMg(C03)2 képlethez (CaC03 = 54-35, MgC03 45-65) . Gipsz. A gipsz az eocénsorozatban két színtájban fordul elő; mindkétszer a transzgressziós üledékcsoportban. A gipsznek két strukturformáját ismertük fel. 1. Varratos szerkezetű gipsz. Teljesen szabálytalan, csipkeszerű karéjos gipszegyének varratosán, „Gelenk-quarc“-itacolumitszerűen szorosan egymásba illeszkednek; az itacolumithoz a hullámos kioltás tekintetében is hasonlítanak: az elsötétedés a szélek felé fokozatosan közeledik a szomszédos egyén kioltásához, jeléül annak, hogy ezen egyének a kristályosodáskor kölcsönösen befolyásolták egymást. Tehát az egész kőzet egyszerre kristályosodott át, vagyis nem primér szedi- mentációs formájában áll előttünk. — Keresztezett nikolok közt e kicsipkézett egfyének széle 1 — 5 /.i vastagságban izotropnak, vagy csak igen gyengén kettőstörőnek látszik. Ez a keret közönséges vagy parallel 13 Ez a kőzet tartalmazza az említett Cardium sp.-t, tehát nem tekinthető tipikus édesvízi üledéknek. 104 -SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. poláros fényben néni különül el az egyéntől, melynek szegélyét alkotja; tehát optikai jelenséggel és nem külön anyaggal van dolgunk. E sötét kereteknél a kivételes megvilágosodás akkor észlelhető, amikor a két egyén keresztezett nikolok közt tökéletesen egyenlő interferenciaszínű és ng'-, np- jeik párhuzamosak. Ha viszont a körülforgatás közben egyáltalán nem jelenik meg a két szomszéd egyénben egyszerre azonos tónusú kettőstörésű szin, úgy a közös keret állandóan sötét, vagy leg- alább környezeténél alacsonyabb interferenciaszínű marad. A jelenség magyarázata az, hogy a gipszegyének szélén, ahol azok karéjokat bocsátanak egymásba, szuperpozíció állhat be — e karéjok 1 — 5 /z-osak, a csiszolat vastagsága pedig 30 fi körül van — , minek következtében a kettőstörések kölcsönösen megsemmisítik, illetőleg lerontják egy- mást, kivéve azon esetleges találkozásokat, amikor a két szomszédos egyénnek nemcsak interferenciaszíne és megvilágosodási intenzitása azonos, hanem ng'-, np'- jeik is párhuzamosak. Ezt az optikai jelenséget tudomásunk szerint nem említették eddig az irodalomban. Magát a karéjos gipszstrukturát azonban Hammersciimiedt már 1883-ban ismerte.14 2. Mozaikos szerkezetű gipsz. Kevésbbé gyakori gipszeinknél a 10 — - 200 //-os, gyakran szögletes gipszszemeknek mozaikszerűen egymáshoz illeszkedő halmaza. Az egyének hipidiomorfok, némelykor — különösen a nagyobbak — idiomorfok. A kristályok alkotásában az f_110{ (np-re merőlegesen 38 — 42° kioltással), !010|, SlOlj, '100J, Í101J, vesznek részt. Ezt a szemcsés („grenue“, ,,saccharoide“), a süvegcukoréra emlé- keztető struktúrát, nevezik a francia petrográfusok ,,1’albátre gypseux“- nek, alabástronmak.15 Ezeknél a gipszeknél föltételezhető, legalább egyes esetekben, hogy nem anhidrit átkristályosodásból keletkeztek, hanem primér gipszek. Ugyanis a megfigyelt esetekben a mozaik-struk- tura nem fordul elő anhidritból keletkezett, hullámos, „Gekrösestein“- szerű gipszeknél, hanem csak a nyugodt padosoknál. Ha a gipsz „alabástromrögök“-ként10 márgában fordul elő, úgy fel- tűnően finomszemű (10 — 50 fi- os), varratos, csipkés szerkezetű. A párizsi medence gipszeire jellemző lentikuláris szerkezetet nálunk egyetlen esetben sem konstatáltam. A fenti két struktúrájú kőzetféleség makroszkoposan is elkülönít- hető, amennyiben mozaikstruktura esetén a kőzet finoman csillogó, kissé áttetsző; varratos struktúra esetén pedig matt, átlátszatlan. 14 Tsch. Min. Petr. Mitt. V. 1883, p. 260. 15 Lacroix: Mineralogie de la Francé. IV. 1910, p. 166 és J. Lapparent: Legons de Pétrogr. 1923, 138. Az ilyen szerkezetű gipszet állította elő Meunier sósvíz. behatásával. 16 Amint a gipszbányákban nevezik. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 105 Azonban a kétféle struktúra egyazon kőzetben egyszerre is felléphet: a finomabb szemnagyságú részek csipkés-varratos strukturájúak, és hul- lámosán sötétednek, a nagyobszemű részek összeszövődés nélküli, egyszerre sötétedő, némelykor idomorf egyénekből állnak. A szemnagyság néhány, vagy sok egyénből álló folton belül egyen- letes: azonban különböző szemnagyságú ilyen foltok sűrűn váltakoz- nak. Kivételesen a finomszemű, varratos szerkezetű kőzetben magános, nagyobb, idomorf szemek vannak elhintve (8 — 3) ; ez a struktúra közel áll a párizsi medence gipszeinél megkülönböztetett „porphyroideux“ szerkezethez. A mechanikai komponensek, illetőleg a szennyezések is csoporton- ként jelennek meg a gipszben; mégpedig 1. vagy a gipszpadokkal pár- huzamos rétegenként felszaporodva, tehát az eredeti kevertebb szedi- mentációs periódusoknak megfelelően 14 — 2 cm vastag évgyűrűket képeznek; 2. vagy látszólagos repedések mentén, a durvább szemnagy- ságú gipszrészek közt a szekundér átkristályosodáskor koncentrálódnak a kisebb szemnagyságú gipszrészekkel együtt. Ilyenkor azt a benyomást nyerjük, mintha a mechanikai komponens, illetőleg szennyezés utóla- gosan, repedések mentén szivárgott volna be. A nagyszemű, tiszta, vala- mint a finomszemű, idegen szennyezéseket tartalmazó gipszfoltok gya- kori elkülönülése viszont a kőzet átkristályosodásakor keletkezett utó- lagos elrendeződésre utal; ugyanis a nagyobb gipszegyének növekedé- sük közben (a konkrécióképződéshez hasonlóan) a szennyezéseket út- jukból félretolják. (V. ö. „Kristallisations-Kraft“, ,,Wachstumsdruck“.) A diagenetikusan preformált repedések mentén bekövetkezett utó- lagos átváltozások közé sorolandó a karbonátok — és talán a barit, cölesztin egyrészének felhalmozódása; továbbá ugyanezen ásványok alakjának oldásos szétroncsolása. Anhidrit elég ritkán és kis mennyiségben, de csoportosan fordul elő: nagyobb gipszszemekben szögletes, apró (20 — 60 //) töredékszerű zárványokat képez (Hammerschmidt ugyanilyennek említi az anhidri- tet, gipsszé alakulása utolsó fázisában). Karbonátszemek a gipsz legállandóbb és leggyakoribb kísérői. Egy- részt apró (2 — 5 //- os), gömbölyded, vagy romboederszerű zárványként a gipszegyénekben, másrészt a többi idegen anyagokkal csoportokban koncentrálódva, igen apró (1 — 2 //-os) szemek halmazaként jelenik meg. A karbonátszem némelykor egészen gömbölyű és ilyenkor centrálisán elhelyezett idegen, erős fénytörésű anyag (limonit?) mintegy magját alkotja. Cölesztin és hantnak minősítendők azok a meglehetősen nagy (10 — 100 //-os) idiomorf oszlopos kristályok, melyek erős fénytörésük és kissé sárgás színezetük által tűnnek ki a hasonló kettőstörésű gipsz- 106 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. bői. Némely esetben kettőstörésük állandóan valamivel a gipszé alatt marad (cölesztin), máskor kissé túlhaladja azt (barit). A kristályok alkotásában a JOllj [prizmaszög 108° körül] |110j (prizmaszög 78°) és > 102 1 (81° körül) formák vesznek részt. E nagyobb kristályok rendesen a látszólagos repedések mentén fordulnak elő, néha azonban a gipszben zárványként is találhatók. Ritkán szabálytalan csillagalakú, körülbelül 100 fi- os szferolitok s kristálytűkből álló kévék is megjelen- nek, amelyeket párhuzamos kioltás, pozitív megnyúlási karakter s szin- tén erős fény-, gyenge kettőstörés jellemeznek. Limonit, 2 — 10 fi- os foltokként kis mennyiségben talán minden gipszben előfordul. Nem a tarkaagyagokra jellemző, finoman gömbös enyvstrukturával, hanem egyöntetű színezésű foltokként jelennek meg. Némelykor oly finom eloszlású felhőzetet képeznek, hogy a kőzetnek halványsárga színezetet adnak. Egyetlen esetben találtam sötétbarna koncentrációs limonitgömböt (6 — 12 fi- os nagyságban). Hematit szabálytalan, piros, kis szemekként mindig gyakori a gipszben; valószínűleg diagenetikus eredetű. Kis mennyiségben előfordulnak: muszkovit, biotit, klorit, egy kő- zetben pedig 6 — 15 fi- os szabálytalan csillagalakú ilmenit, titanittal és legfeljebb 15 fi hosszú rutiltűkkel; szorosan egymás mellett foglalnak helyet; kétségtelenül az ilmenitből képződnek: tehát a titanit és rutil diagenetikus származásúak. Egyik sok mechanikai komponenst tartalmazó kőzetben finomszemű (1 — 5 fi ), karbonátból, limonitból és fekete opák magnetitalakú, vagy gömbös szemekből álló halmazt találtam, amilyen területünk oolitoid dolomitjainak üregtöltelékeként is előfordul. E halmazban itt is látha- tók a színtelen, alig kettőstörő és a lilás, opák, vagy izotrop cseppek. Ezeken kívül vannak bennük nagyobb, de még mindig csak 15 fi körüli zöldamfibol- és epidot-zoisit-szilánkok is. (E kőzet (8289) lelőhelye közelében, az egerbegyi Sátorhelyen nagy amfibolitelőfordulás van, a legutóbb említett két ásvánnyal, mint főelegyrészekkel). Tengeri zöld üledékek. (Ostrea tályag és „perforata rétegek“.) Lényegileg ezek is mészkövek, melyek a durva mészkövektől (1. alább) abban különböznek, hogy az organikus eredetű elegyrészek cse- kély mennyisége folytán sokkal egyenletesebbek és — ha zöldek — nagy mennyiségben tartalmaznak piritgömböket. A kőzet legnagyobb részét 2 — 10 fi- os, mindig kristályalak nélküli, orsószerű (oldott felületű rom- boederekre emlékeztető) karbonátszemek képezik, melyek itt sem illesz- kednek szorosan egymáshoz. Megnyúlásuk karaktere negativ, tehát az Tengeri zöld üledékek, márgák. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE, 107 108 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. eredeti kristályforma nem az alapromboeder, hanem a főtengely irányá- ban megnyúlt forma (korrodált prizma vagy szkalenoeder, esetleg igen hegyes romboeder). E szemek kalcit voltát mikrokémiai reakciók is bizonyítják. Kivételesen egy-egy szem nagyobbra, 45 — 300 fi- ra is megnőí (83 — 1, 7453). A limonit a zöld üledékekben nagyobb mennyiségben fordul elő, mint a durva mészkövekben; gyakran képez koncentrációs gömböket is. A hasonló, de fekete opák pirit-melnikovit-gömbök szerepe még lénye- gesebb; gyakran a limonitot, főleg a limonit koncentrációs gömbjeit háttérba szorítja (100 — 3. sz., 231 — 5, 241 — 10, 221 — 8). A fekete opák elegyrészek adják a kőzetek zöld színét. A pirit-melnikovitgömbtől és magnetittól mentes kőzet fehér színű, vagyis közönséges, illetőleg homo- kos mészkőjellegű akkor is, ha egyéb petrográfiai tulajdonságai, vala- mint sztratigráfiai helyzete a zöld üledékekhez sorolják (180:i Alsójára). Némelykor e zöld tengeri üledékek cementjében szericitvostok is jelentékeny mennyiségben találhatók (100 — 3, 231 — 5, 241 — 10); mel- lette a kaolin (n 1-544, kettőstörős 0*035 körül) és kaolinszerű (kettőstörés 0-012 körül) rostokból, ritka rutil- tűkből és izotrop sárga cseppekből áll. A többi zöld tengeri üledéktől a mechanikai komponensek teljes hiánya különbözteti meg. Az alsó- és felsődurvamészkő. Organikus eredetű (rendesen CaC03 anyagú) elegyrészek állandó és lénlyeges szerepe következtében igen egyenetlen kőzetek. Igazi — endogén-minerogén, nem biogén — mechanikai beágyazás csekély meny- nyiségben fordul elő. A kőzet legnagyobb részét rendesen 200 — 1000 //-os foraminiferavázak, illetőleg töredékek képezik. Ezek 10 — 40 // vastag héja rendkívül sűrű, még immerziós nagyításokkal is alig fel- 110 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. bontható (maximálisan 2 mm //-os) karbonátszemekből áll, melyek közt kevés limonit is van. A foraminifera héján belüli részét néhány durva, 100 // körüli, karbonátkristály, vagy pedig egészen egyenletes, finomszemű (3 — 8 //- os) karbonáthalmaz tölti ki. Némelykor e töltő- anyag is oly sűrű és finomszemű, mint maga a héj: ilyenkor tehát a héj és annak kitöltése nem különíthetők el és az egész foraminifera- töredék magának a héjnak átmetszeteként tűnik fel. Kétségtelen, hogy némely esetben a foraminifera belsejének kitöltése is oly finom, sűrű szerkezetű, mint maga a héj. Ugyanis egyrészt a foraminiferahéjak megadott vastagsága nem mindig elégséges a csiszolat kitöltésére. Más- részt, ha az ilyen egyenletes, sűrű foraminiferametszetek magának a héjnak hosszmetszetei volnának, úgy velük együtt ugyanazon csiszo- latban keresztmetszetek is megjelennének, vagyis oly metszetek is, melyekben különböznek egymástól a héj és a kitöltés; valóságban azon- ban egyes kőzetekben inkább az egyenletes kitöltésű, másokban inkább a héjtól különböző kitöltésű foraminiferák uralkodnak. A durvamész- kövekben ritkán szerepel kitöltőanyagként a sűrű, sötét, nem enyv- strukturás limonit. Kevés molluszkumhéjtöredék is található a durvamészkövek csiszo- lataiban. Ezek több mm hosszúságot is elérnek és 200 — 300 fi vasta- gok; megnyúlásukkal párhuzamosan hullámosán réteges szerkezetűek, vagy a megnyúlásra merőlegesen rostozottak; a rostok egész finomak vagy durvábbak, 10 — 30 //-osak is lehetnek; gyakran több (12) rost- rétegből áll a héj. Limonitfelhőzet a molluszkumhéjban is található. Az organikus töredékek közti teret némelykor egyenetlen, 2 — 50 //-os (7447), máskor egyenletesebb (3—8 fi, 7450 r), szorosan egy- máshoz illeszkedő karbonátszemek töltik ki, melyek rendesen szabály- talan alakúak, egymásba illeszkedően karéjosak, ritkábban kristálylapok fellépés© által szögletesek. Apró idiomorf dolomitromboederek csak kivételesen találhatók. Leggyakoribb szennyezés a felhős és koncentrációs gömbös limonit. A mechanikai komponensek szegélyén és ha sok van, fekete opák elegy- részekkel együtt a foraminiferák töltelékeként jelenik meg. Mennyisége itt rendesen nagyobb, mint az édesvízi dolomitokban. Opák fekete magnetitszevii és gömbös pin'iszemek is gyakoriak (utóbbiak 3 — 12 fi átmérővel, 7051). A beágyazásos mechanikai komponens mindig csekély mennyiségű, de határozottan több és nagyobbszemű, mint az édesvízi dolomitokban. Organikus töredékeken kívül minerogén komponensek: legtöbbször kvarc, földpát, ritkábban muszkovit, klorit, titanit is találhatók. Korro- dáltság (kvarcokon!) itt is gyakori; koptatottság nem észlelhető. A mechanikai szemek körül gyakran limonitszegély van. AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 111 Míg a panidiomorf szemcsés „édesvízi mészkövek44 dolomitoknak bizonyultak, addig ezen „allotriomorf44 szemcsés tengeri üledékek való- ban mészkövek, mint a mikrokémiai reakciók és a rendelkezésre álló analízisek is igazolják. Az alsódurvamészkövet Kalecsinszky elemezte (Oláhnádasról) (Földt. Int. Jel. 1888-ról, 129. lap) : CaO 54-320 C02 . . 32-605 Fe203 (A1203 nyom) 0"846 HCl-ben oldhatlan 1"806 H2S04 nyom MgO .. nyom Nedvesség , , 0'092 99-969 A felsődurvamészkövet (a kolozsvári Bácstorokból) Fabinyi ele- mezte (Orv. Term.-tud. Ért. 1889, XI. 97. 1.) : Alsó pad Felső pad CaO . 5392 53-91 C02 . 42-60 42-98 MgO 0-61 0-52 Fe203 0-06 0-08 S04 0-12 011 Si02 0-18 0-13 Sr02, A1203 nyom nyom 10 °/o-os HCl-bon oldhatlan . 2-62 2-00 lOO'll 99-13 A felsőtarkasorozat veres üledékei. (Lásd a 112. oldalon levő táblát). E veres üledékek uralkodnak a felsőtarkasorozatban majdnem a legfelső szintekig. A Nagyszamos-vonaltól délre levő területen ezeket a lerakódásokat a többi hasonló üledékekkel szemben finomságuk és egyen- letességük tünteti ki. Feltűnő, hogy míg általában a terrigén üledékeink nagyrészét mechanikai beágyazásos szentek képezik (az alsótarka- sorozat veres és zöld üledékei, a felsőtarka zöld rétegek) , addig a felső- tarkasorozat e veres üledékei lényegileg finomszemű cementből állnak, melyben nagyon kevés és apró beágyazás van. A mechanikai komponensek mennyisége (különösen a Szamos- vonaltól délre eső előfordulásokban) csekély; szemnagysága is az alsó- tarkaüledékekénél jóval kisebb: 200 fz-t rendesen nem haladja meg. Említettük, hogy olyan szortirozatlan, finom és durva mechanikai kom- ponenst vegyesen tartalmazó, rétegzetlen üledék, amilyen az alsótarka- sorozat lejtőtörmeléke, az egész felsőtarkasorozatban nem fordul elő. Nem romboederos, hanem prizmatikus kristályok. 112 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. -J -O -1 -O -J -J kP. uC. M to ro OÜ1 OOOOOOÜtte-lOO I I I I M I I I II © o --a*—. © te te te — ] co p px ©> O' p arg g 2 e -i c* 60 B 0 P' ^ CD ^ P 03 /-n N N . — „ g; ® S> c> » px N P ~ hrj 5*S- ™ - - O - o- ■•- 03 C D% Wg ^ P 03 D- N ». h>— i > üt *joteooiM» XI++I l+XI+l l + 0 1 re 0 1 I I : oc te X co o -o —i oo ►p. kP. iP. te >— i te cn ct ü1 üi ct m co - i e 4^ oooooüttere-jco IMIM III » » « • P* « • « « o> 3 P> £ _ « *< e+- P tn„ P 03 < S 2: o ^ 03 fD N 03 E> W2 »£« I I C? P *“S 7? P QD O o N P N ©: £ S- S- — 1 ^ — CT. -1 OC Ct O O O Cn O O o o o | re te o o i 0 1 1 ^ JU o 2o o ^ te te i i te üt 1+1+ + +|xx|+| I lx Üt te co te re I te te re o — 1 o oc ►JX < lC5 00 I 00 ^ ‘ üt * (R w® n 3 HN m ^ a 2 P ” s* < o • o- * p o H» £ • N c*- karbonátok limonit magnetit, organikum etc. rutil szfén muszkovit- kaolin biotit klorit kvarc földpát turmalin epidot-zoizit gránát hematit, zirkon koptatott szögletes meunyiség 50 t. f. részben + dolouiit- romboederek — kalcit- szenicsék X pórustöltö- karbonát 3 P 1 » Fe203 = 6‘42 ,, 17 Tóth Mihály: Kolozsvár környékének kőzetei és ásványai. Kolozsvár, 1877, p. 12. Földtani Közlöny. LVI. köt. 1926. s 114 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. A felsötarkasorozat zöld üledékei és homokjai. Ugyanúgy, mint az alsótarkasorozatnál, itt is a sorozat felső, át- meneti tranzgressziós részében jelennek meg a zöld üledékek. A mechanikai komponensek sokkal lényegesebb szerepűek, mint a veres üledékekben; a zöld kőzeteknek 20 — 27%-át alkotják, szemben a veresekkel, ahol rendesen 1 — 2% mechanikai komponens van. E különb- ség kizárttá teszi, hog}' a veres és zöld rétegek egymásnak átalakulási termékei lennének (1. 90. 1.). A szemnagyság itt is feltűnően egyenletes (20 — 200 ii ) és az alsótarkasorozat úgy veres, mint zöld üledékeinél finomabb. Mechanikai beágyazásként szerepelnek (a gyakoriság sor- rendjében) : kvarc, muszkovit, földpát, klorit, biotit, turmalin, epidot- klinozoizit, gránát, titanit, zirkon, hematit és a cementben is szereplő magnetit, mely itt kétségtelenül klasztikusan, 20 — 28 //- os oldott, le- kopott felületű beágyazásokként is előfordul. A kémiai komponensek és a három főelegyrészből álló cement (kar- bonát, kaolin-muszkovit, fekete opákszemek) tekintetében az alsó- tarkasorozat zöld üledékeinél adott leírásra (1. 98. 1.) hivatkozha- tunk: egyetlen különbség, hogy a kaolin-muszkovitrostok itt általában valamivel még finomabbak, mint az alsó sorozatban voltak. Kémiai kom- ponensek közé sorolandók az apró rutiltűk s valószínűleg a magnetit- szemek egyrésze. A mákói Nagyhegy gipszalatti, veres rétegekkel váltakozó zöld- kőzetével savoldásos kísérleteket végeztem: Egyszer normál HCl-ben oldható a kőzet 29‘05%-a. Egyszer normál H2S04-ben oldható a kőzet 24‘1%-a. Hevítési vesztesége 110°-on: 2-4%. A gipszek közti zöld „márgáklí. A csiszolat, szá- ma az E. M. E. gyűjteményében Lelőhely Mechanikai komponens Karbonátok Limonit Karbonát Limonit Gipsz, anhidrit Magnet.-pirit Kaolin 6zericit Kvarc, földpát í +• dolomit® romboeder — kalcitszcmek nagyság (|u) 4" konc. gömb- ként — felhősen mennyiség mennyi- sége nagysága (M) 8289 Zsobok .... v2 20 + 2—10 _ X 4= _ = = 9 Jegenye .... i 10—30 + 1—5 + 1 x — — 8-2 Egeres 0 + 6—12 0 X = = A gipszek közti zöld rétegek élesen különböznek az átmeneti sorba tartozó többi zöld üledékektől azáltal, hogy bennük a mechanikai kom- ponensek mennyisége és nagysága minimális. Lényegileg igen apró, 1 — AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 115 10 fi- os karbonát romboederkékből, vagy szabálytalan szemcsékből áll- nak. Ezenkívül gyakran találunk ritkásan elszórt kaolin-szericit-rosto- kat, valamint az igen apró magnetitszerű pontokat (1 — 5 fi), továbbá a színtelen, vagy sárga izotrop-cseppecskéket, végül a veres üledékeknél (1. 48. ) említett apró, éles kristályalakkal bíró, gyenge kettős-, erős fénytörő oszlopkákat. Egyik zöld kőzetben (8 — 2) 20 — 80 /7-os automorf (a csiszoláskor víztelenedés folytán elváltozott) gipszszemcsék vannak, és velük kapcsolatban anhidrittöredékek. Ide soroltuk a gipszrétegek közt előforduló „veres palát“ is, mely tulajdonképen tisztán karbonát- szemcsékből, romboeder ékből álló kőzet: benne ezenkívül csak limonit- koncentrációs-gömbök fordulnak elő. A karbonátszemek alakján kívül mikrokémiai reakciók is bizonyítják, hogy összetételük dolomitos. Mechanikai komponensként igen kevés és apró kvarc- (és talán föld- pát-) szemcse lép fel. Strukturális összefüggésük. A megvizsgált kőzetek oly sorozatba foglalhatók össze, melyben strukturális sajátságaik egymással kapcsolatban fokozatosan megvál- toznak. A sorozat sémája a következő: / Sok mechanikai elegyrész (1. : +) Porustöltő karbonátok (2. : X) •A I = Az alsótarkasorozat veres üledékei. II = „ „ „ zöld „ III = Óolitos édesvízi dolomitok. IV = Közönséges „ „ V = Gipsz közti zöld üledékek.’ VI = Tengeri zöld márgák. VII = (Tengeri) durva mészkövek. VIII = A felsőtarkasor veres üledékei. IX == ,, ,, ,, ,, zöld ,, 8* 116 SZÁDECZKY- K ARDOSS ELEMÉR. Az első jel vonatkozik a mechanikai komponens mennyiségére: -r sok, ± közepes, — kevés vagy semmi. A második jel vonatkozik a karbonát kifejlődésére: X porustöltő karbonát; + automorf dolomit- romboederek; — szabálytalan alakú, apró kalcitszemek. A harmadik jel a limonit kifejlődését jelenti: + koncentrációs, gömbös limonit, — felhős limonit). E sémából kitűnik, hogy a mechanikai komponensek mennyisége, valamint a karbonátok és limonit kifejlődése közt szabályszerű össze- függés van. A beágyazásos mechanikai komponensek mennyiségének fokozatos csökkenésével a karbonátszemek következőképen változnak el: Ha mechanikai komponens sok van (több mint körülbelül a kőzet fele), úgy a karbonát a mechanikai komponensek közti hézagokat, lehe- tőleg egyetlen, a beágyazások által meghatározott alakú egyénnel tölti ki. Ezt a módosulatot neveztük porustöltő karbonátnak. Ilyen karbonát az alsó- és felsőtarkasorozat zöld üledékeiben jelenik meg, elsősorban olyankor, amikor a kőzet 50 térfogat részében 37 — 50 rész mechanikai komponens van. Ha a mechanikai komponens mennyisége 20 résznél kevesebb, úgy a karbonát többé-kevésbbé egyenletesen eloszlott, apró (1 — 50 //) szemekként jelenik meg. Természetes, hogy mechanikai kom- ponensek mennyiségének megfelelő normális karbonátkifejlődéssel együtt a másik karbonátmódosulat is megjelenhet. Fenti szabály alól a kivétel igen ritka: 72 kőzet közül egyetlen esetben fordult elő, hogy a mecha- nikai komponensek uralkodó mennyisége dacára, a karbonát nem jelent meg porustöltő alakban (7434 — d). 37 résznél több mechanikai kompo- nens esetén is találunk apró szemekre oszlott karbonátot, de ilyenkor vele együtt fellép a hézagcementkarbonát is (7450 — -j, 7434 — g). A mechanikai komponens mennyiségének csökkenésével és a karbo- nát ezen megváltozásával kapcsolatban a limonit is megváltozik: sok mechanikai komponens esetén (II. és IX. kőzetcsoport), vagy pedig sok limonit esetén (akkor is, ha kevés a mechanikai komponens) (I. és főleg VIII. csoport) a limonit „Tischlerleim“-strukturás-felhősen jelenik meg. Kevés mechanikai beágyazás esetén, főleg, ha a limonit mennyisége is kevés, úgy a felhős foltokon kívül egyszersmind szabályos koncentrációs limonitgömböket is találunk (IV., V., VI., VII. csoport). Ez alól csak két kivételt ismerünk (7051. és 7 — d). Részben harmadik fő kémiai komponensnek kell tekintenünk a kaolin-szericit-detrituszt. Ennek kifejlődése is összefüggésben áll a többi komponensekkel: említettük, hogy a szeriéit mellett a kaolin opti- kai sajátságaival bíró legfinomabb rostok főleg az alsó- és felsőtarka- sorozat veres (és zöld?) üledékeiben jelennek meg. A kaolinos cementet tehát ezen az ,,agyagos“ részen kívül felhős (nem koncentrációs-göm- bös) limonit és rendesen egyenletesen eloszlott finom dolomitromboede- AZ ERDÉLYI EOCÉN PETROGENEZISE. 117 rek alkotják. Főleg szericitből állnak a rostok a tengeri zöld üledékek- ben, tehát amikor a kémiai társkomponenseket finom kalcitszemek s pirit- gömbök képezik. Kisebb kőzetcsoportra szorítkozó, megfelelő helyeken már említett összefüggések az elegyrészek kifejlődései közt a következők: 1. Az alsótarkasorozat veres üledékeinél a karbonátromboederek szemnagyságának növekedése a karbonát : limonit mennyiségi viszony növekedésével. 2. A hipotetikus egyenes arány az édesvízi dolomitok karbonátromboedereinek nagysága és a limonit koncentrációs gömbjei- nek nagysága közt. Végül megemlítjük, hogy piritgömbök jelenléte esetén a karbonátok apró, szabálytalan (orsós) szemekként lépnek fel; „biogén szerkezet44 (= igen sok organikus szkelett) ilyenkor nincs; az apró, éles rombo- ederekből álló (dolomitos) szerkezet pedig ritka (ilyen a 8 — 2. sz. kőzet). A strukturális sajátságok fokozatos elváltozásával az azonos genetikájú kőzetek természeti viszonyaiknak megfelelő csoportokba egyesülnek. Az üledékes kőzeteknél is megnyilvánul tehát a szabály- szerűség, hogy a genetikailag azonos csoportokat speciális, strukturális sajátságok jellemzik. Az üledék genezisét tehát — a diagenezis dacára is — megállapíthatjuk petrográfiai jellegeiből. Tengeri üledékeink struktúráját jellemzi: kevés mechanikai kom- ponens; soha nem porustöltő, hanem rendesen negatív megnyúlási karak- terű kalcitszemcsék; kevés limonit, melynek egyrésze csaknem mindig koncentrációs gömbként jelenik meg; ugyancsak a tengeri és vele kap- csolatos (pl. lagunáris) üledékeket jellemzik a piritgömbök. Ezzel ellentétes jellegek következtében csoportosulnak az alsó- és felsőtarka- sorozat veres és zöld üledékei, melyek szárazföldi üledékek, mint a genetikai részben látni fogjuk. Szárazföldi üledékeink strukturális jel- lemvonásai: felhős, soha nem koncentrációs limonit; sok mechanikai komponens és porustöltő karbonát; illetőleg kevesebb mechanikai kom- ponens és apró, pozitiv megnyúlási karakterű idiomorf dolomit- romboederes18 cement; az agyagos komponensben kaolinszerű rostok is szerepelnek. A szárazföldi üledékekben piritgömb soha nincs. A száraz- földi és tengeri üledékek strukturális jellemvonásai vegyülnek az édes- vízi és lagunáris üledékekben (édesvízi dolomitok és gipszközti már- gák) : a koncentrációs limonitok ugyan megjelennek, de a karbonátok közt idiomorf, pozitiv megnyúlási karakterű dolomitromboederek szere- pelnek; mechanikai komponens kevés van. Piritgömbök az édesvízi üle- 18 A dolomitromboederek a tarka agyagokban valamivel durvább szeműek (10—40 a), mint az édesvízi dolomitokban. 118 STRAUSZ LÁSZLÓ. dékekben nem fordulnak elő, azonban a lagimáris (gipsz- és szenek közti) üledékekben lényeges szerepük van. A dolomitkérdés szempontjából nagyfontosságú, hogy a terrigén üledékekben a finomszemű karbonát dolomitos, a marin üledékekben tisztán kalcitos. A petrográfiai jellegek elméleti megvilágításával dolgozatunk má- sodik, genetikai részében fogunk foglalkozni. Készült a budapesti királyi magyar Pázmány Péter Tudomány- egyetem ásvány-kőzettani intézetében. (1925.) Az újabb analízisek a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán. (1926.) Tartalom. Módszerek 83 Mechanikai komponensek 85 Cementelegyrészek és kémiai komponensek 89 Az alsótarkasorozat veres üledékei 94 Az alsótarkasorozat homokos és zöld rétegei 97 Oolitos édesvízi dolomitok 100 Alsó- és felső-édesvízi dolomitok 101 Gipsz 103 Tengeri zöld üledékek 106 Alsó- és felsődurvamészkő 109 A felsőtarkasorozat veres üledékei 111 A felsőtarkasorozat zöld üledékei és homokjai 114 Gipszek közti zöld márgák 114 Strukturális összefüggések 115 A BÁNI HEGYSÉG MEDITERRÁN RÉTEGEI. — A 2. sz. ábrával. — írta: Strausz László. A Baranya vármegye déli részében lévő báni hegység mediterrán faunájáról igen kevés adat volt eddig az irodalomban: Matyasovszky írt le Baranyavárról öt új brachiopodát s Bánról egy ritka Pleurotomát. A M. K. Földtani Intézet gyűjteményében szép kövületanyag volt e terü- letről túlnyomóan Matyasovszky gyűjtéséből s egy részét meg is hatá- rozták (tudtommal Matyasovszky, Hoffmann és Halaváts). Ezt az anyagot kérésemre Szontagh Tamás aligazgató úr feldolgozásra nekem engedte át, amiért neki e helyen is köszönetemet fejezem ki. A gyűjteményben lévő anyag hat különböző lelőhelyről való. Leg- gazdagabb a báni kőbányában feltárt világossárga agyagos réteg fau- nája. A kövületek igen jó megtartásúak, valamennyien héjas példányok s általában nagy egvedszámban is fordulnak elő. Míg a kőzetanyag A BÁNI HEGYSÉG MEDITTERÁN RÉTEGEI. 119 egészen világos színű, addig a kövületek kivétel nélkül sötétbarnák, sőt feketék. E lelőhely faunája a következő (*-jellel vannak azok a fajok feltüntetve, melyek már a gyűjteményben helyesen meg voltak hatá- rozva) : Cristellaria sp., Truncatulina sp., Polystomella ex. aff. aculeata d’Orb., *Pecten aduncus Eichw. Egészen kistermetű, vékonyhéjú példányok, melyeken látszik, hogy nem a nekik megfelelő viszonyok között élhettek. Ez a faj ugyanis elég jellemző sekélytengeri, míg a most tárgyalt képződmény, amint látni fogjuk, mélytengeri. *Pecten (Chlamys) Bárány ensis Mátyás., Nucula nucleus L., Nucula Mayen Horn., Nucula placentina Lk. var., *Leda fragilis Chemn. Egyetlen igen kis termetű (L5 mm hosszú) példány: *Arca diluvii Lk. Rendkívül gyakori, általában kisebb példányok; előfordúlnak rövid, zömök és megnyúltabb alakok is. Egyesek igen hasonlók a Sacco- féle „var. subantiquata d’Orb“-, mások „var. pertransversa SAceo“-ra. *Lucim borealis L., Lucina multilamellata Desh. összelapított, de jól felismerhető példányok. A Bécsi-Medence mediterránjában e faj inkább a sekélyebbtengeri képződményekben gya- kori, a Cserhátban azonban a neritikus régió mélyebb részébe tar- tozó agyagokban találtam. *Diplodonta rotundata Mont. Rendkívül gyakori. *Circe minima Mont., Venus islandicoides Lk. Rendkívül gyakori. Venus subplicata d’Orb., Tapes eremita Br. (?), *Tellina sp. Nagytermetű, feltűnően egyenlőtlen oldalú alak. Nem egyezik meg leírt fajokkal, de tökéletlen megtartása miatt nem írható le új fajnak. Felülete síma, illetve igen finoman koncentrikusan vonalazott. *Tellina donacina L., Solenocurtus candidus Ren., Azor antiquatus Pultn., Corbula gibba Olivi. Igen ritka, holott más területek hasonló fáciesű rétegeiben mindig a leggyakoribb fajok közé tartozik. *Pleurodesma Mayeri Horn. Igen ritka faj, a Középhegység mediterránjában egyáltalán nem fordul elő. *Solarium carocollatum Lk. Igen lapos alak, ami a badeni agyagban előforduló változatnak felel meg; a grundi példányok jóval magasabbak. Natica helicina Br., *Turritella cathedralis Brong., Turritella no STRAUSZ LÁSZLÓ. turris Bast., *Turritella Archimedis Brong., Turritella Archimedis var., *Caecum trachea L., *Cerithium scabrum Olivi. Számos példány, az átlagnál mind jóval kisebb termetű. *Erato laevis Don., *Chenopus pespelecani Phil., Columbella sp.r Colwmbella fallax H. et Au., Buccinum sp., *Buccinum Hilberi H. et Au., *Buccinum restitutianum Font. Átmenet a B. Hörnesi MAY.-faj felé. Igen gyakori. Buccinum semistriatum Br., Murex craticulatus L. E lelőhely egyik legjellemzőbb kövülete; kistermetű. *Fusus mitraeformis Br., Fasciolaria Burdigalensis, Pyrula geo- metra Bors., Pyrula sp. (ex aff. clava Bast.), *Cancellaria contorta Bast., Cancellaria varicosa Br. var. Nem egyezik meg teljesen sem a HöRNES-nél ábrázolt ausztriai,, sem a SACCO-féle olaszországi alakokkal. Mivel azonban e faj igen vál- tozékony, nem tartom szükségesnek a báni alak elkülönítését. *Terebra sp., Pleurotoma coronata Münst. var. Lapugyensis H. et Au., Pleurotoma (Drillia) Allionii Bell., Pleurotoma (Surcula) Lamarcki Bell., *Pleurotoma (Genota) ramosa Bast., *Pleurotoma (Clavatula) Joanneti Desm., *Pleurotoma (Clavatula) asperulata Lk. Számos példányom van e fajból, melyek azt mutatják, hogy még a Bellardi és R. Hörnes-Auinger által megszorított terjedelmű faj is nagyon variábilis. Pleurotoma (Clavatula) cfr. Rosaliae H. et Au., Pleurotoma (Cla- vatula) Susannae H. et Au., Pleurotoma (Clavatula) Susannae var. Az utolsó kanyarulat alsó részén a faj típusánál található két bütyöksort két tagolatlan, folytonos, éles borda helyettesíti. Pleurotoma (Clavatula) Sophiae H. et Au. var., Pleurotoma (Clavatula) Sontaghi nov. sp. A héj orsóalakú, magas, hegyes spirával. A kanyarulatok egyen- letesen növekednek; konkávok. A varratok két oldalán (a felette lévó kanyarulat alsó és az alatta lévő kanyarulat felső szélén), közvet- lenül egymás mellett, két bibircssor van; a felsőn gyöngvsorszerűen különállók a csomók (az utolsó kanyarulaton 11 csomóval), az alsó kiemelkedőbb, folytonos és éles keresztbordává olvad össze. Az utolsó- kanyarulaton a legkiállóbb részen van a gerinc, mely a felső bibircs- sornak felel meg s alatta meredeken, erős szögben hajlik be a héj a tengely felé. A gerincalatti részen keresztvonalkázottság látható, egészen a csurgó aljáig. Közel áll a Clavatula Depéreti Font. és vul- gatissima Grat. fajokhoz, de tőlük feltétlenül elválasztható. Pleurotoma ex aff. detexta Bell., *Pleurotoma Cacellensis da Costa., *Conus sp., Conus Dnjardini Desh., Conus (Leptoconus) nov . Földtani Közlöny, Bánd LV1. kötet. STRAUSZ L. : A báni hegys. mediterr. rétegei. — 2. ábra. — A BÁNI HECYSÉG MEDITTERÁN RÉTEGEI. 121 sp., Fúrócsiga fúrásnyoma (Arca diluvii- n), *Dentalium entalis L., Ostracoda-teknők , Rákolló-töredék. E fauna legtöbb alakja a badeni agyagéval egyezik meg, s jófor- mán csak az egyetlen Pecten aduncus-í&\ kivételével mélytengeriek (főleg a Pleurotomá k, Buccinumók, Natica, Nucula). Fáciesre tehát a képződtmény bathyalis, a badeni agyaggal egyező. Korát már nehezebb eldönteni. Az egész fauna képe felsőmediterrán jellegű, több faj azon- ban nem a törtön, hanem a helvét (grundi), sőt a burdigaleni (?) eme- letre jellemző. Ezen egyezés oka a fáciesben nem kereshető, mert az általában sekélyebb tengeri rétegekből éppen azok a fajok vannak itt meg, melyek nem jellemzőek a sekélytengerre. Igv, főleg a grundi réte- gekre igen jellemző Pleurodesma Mayeri előfordulása alapján valószínű- nek tartom, hogy a tárgyalt réteg csak fáciesre egyezik meg a badeni agyaggal, míg korra valamivel idősebb: a felső helvetiennek (a grundi szintnek) felelhet meg. Ezt azonban végleg eldönteni csak a terepen lehetne s ez, főleg a jugoszláv megszállás miatt, egyelőre nincs módomban. Jóval szegényebb egy másik fauna, mely Bán környékén, az Árki- hegytől északnyugatra, sárgásszürkés márgarétegből való. Csak nyolc fajt találtam benne: Nucala nucleus L., Léda fragilis Chemn., Arca cfr. diluvii Lk., Diplodonta rotundata Mont., Dosinia lincta Pultn., Trochus sp., Natica sp., Pleurotomá sp. E kis fauna a neritikus régió mélyebb részére utal, a felsőagyag zónára. Kora nem állapítható meg, éppúgy lehet helvét, mint törtön. A neritikus régió középső részének felelhet meg a következő, szin- tén nem gazdag fauna, a Bántól délre, az Árki-hegytől északkeletre található homokos márgából: *Lima sp., *Pecten aduncus Eichw., *Pecten cristatus Bronn., *Chlamys Baranyensis Mátyás., Diplodonta rotundata Mont., Venus sp., *Yenus Dujardini Desh., Teli ina sp., Solenocurtus candidus Ren., Pharus (Solen) legumen L., Thracia pubescens Pultn. Ugyancsak a neritikus régió középső részébe tartozik a baranya- vári kőbányában feltárt márgásmészkő, melyből Matyasovszky új brachiopodái valók. Tipikus briozoás képződmény ez, melyre jellemzők a sekélytengeri forarniniferák, ágas törzseket alkotó briozoák . apró brachiopodák. A következő fajok kerültek ki innen: Bolivina sp., Rotalia sp., *Amphistegina Hauerina d’Orb., *Poly- stomella crispa d’Orb., *Heterostegina costata d’Orb., *Heterostegina simplex d’Orb., Echinida héjtöredék, Cidaris tüske, Scrupocellaria ellip- tica Rss., Porella cervicornis Páll., Cellepora sp., Retepora cellulosa , Crisia subaequalis, Tubucellaria cereoides, Hornéra sp., Idmonea sp., 122 STRAUSZ LÁSZLÓ. Filisparsa sp., *Argiope Baánensis Mátyás., *Argiope Baranyensis Mátyás., *Argiope Böclhi Mátyás., *Argiope Hoffmani Mátyás., *T erebratulina parva Mátyás., Pecten sp. A Matyasovszky által leírt új brachiopodák paleontológiái reví- zióra szorulnak. Így pl. az Argiope Böckhi feltétlenül besorolható a Megatliyris decollata CHEMN.-fajba, esetleg mint varietás. A neritikus régió külső, lithothamniumos zónájába sorolandó jel- lemző nagytermetű kagylói alapján a Bán-hegytől NyÉNy-ra, Bán falutól délkeletre előforduló meszes homokkő, bár a kőzetanyag nem lithothamniumos mész. Kövületei: Schizaster sp.. *Pecten aduncus Eichw., Venus gigas Lk., Dosinia lincta Pultn., *Tellina lacunosa Chemn., *Tellina donacina L., Soleno- curtus candidus Ren., Azor antiquatus Pultn., *Mactra sp., *Panopaea Menardi Desh., *Pholadomia alpina Math., Thracia pubescens Pultn., *Turritella cathedralis Brong., Pyrula cyngulata Bronn., *Ancillaria glandiformis Lk. Végül a lithothamniumos mészkő jelenlétére utal egy a bárány a- vári kőbányából származó Pecten latissimus Br., mely csak egészen kivételesen fordul elő más kőzetben, mint lithothamniumos mészben. E kövületpéldányon két, bekérgezést alkotó briozoa-fajt is találtam: Onychocella angulosa, Schizoporella lineáris. A báni hegység felsőmediterrán rétegei tehát fáciesüket illetőleg igen változatosak, amennyiben a felsorolt hat fauna képviselte a bathya- lis és az egész neritikus régiót. Már pedig ez anyag gyűjtésénél semmi- esetre sem az volt a szempont, hogy különböző tengermélységből való faunákra példákul szolgáljanak. Jelentős eredményeket lehetne várni egy rendszeres, elsősorban a fáciesviszonyokat szem előtt tartó gyűjtés- től, azért is, mert e faunák lényegesen eltérnek a már jól ismert közép- hegységi mediterrán faunáktól s egy külön zoogeográűai egységhez tartozhatnak. RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Úrháza mellett elterülő lajtamész alatt fekvő agyag foraminiferái. Irta: Franzenau Ágoston t. Az alsófehérvármegyei Űrháza (Vládháza, Cacova) mellett, a Pareu Funtinyeliloru nevű vízmosás alsó részében Koch A.1 az erősen gyűrt neocom kárpáti homokkő és márgapalákon, breccsiaszerű lajtameszet talált. A neocom képződmények és a lajtamész közé az árok felső részén, kékesszürke, homokos-porondos tályag, világos hamvasszürke márga közrétegekkel beékelődik. Mélyebb színtájban az egyik ilyen közbefekvő rétegben tengeri kövületeket talált, melyekből annak a neogénhez tartozását meg- állapítja. E zöldesbe hajló szürke, erősen homokos agyagból egy darabot iszapolva, azt találtam, hogy a maradék túlnyomó része igen éles élű kvarctöredékekből, ritkábban még a kvarc jellegző duplapiramisos alak- ját mutató egyénekből áll, melyek között elvétve egy-egy foraminifera- héj is akad. A foraminiferák amellett, hogy egyedszámra ritkák, ugyanolyanok fajok tekintetében is, mert összesen csak a következő 10 alaknak jelen- létét sikerült megállapítani: V erneuilina spinulosa Rss. Két példány. Discorbina planorbis d’Orb. sp. Ugyanannyi példány. Rotalia Beccarii L. sp. A gyakoribb alakokból való. A héjak átmé- rője alig üti meg a 05 mm-t. A legtöbb példánynál a felső oldal erősen felfújt. * Truncatulina te7iella Rss. Két példány. Ez oligocén forma, mint azt már Reuss2 is kiemeli, teljesen a Truncatulina Bouéana d’Orb. alakjával bír. A kettő között az egyedüli különbség csak az, hogy az 1 Koc.h A.: Erdély felső tercier üledékeinek echinidjei. Orvos-természettudománvi Értesítő. Kolozsvár, 1887, XII. évfolyam. II. Természettudományi szak, IX. kötet, 130. 1. 2 Reuss Aug. E.: Zűr Fauna des deutschen Oberoligocans. Sitzungsberichte dér kaiserlichen Akademie dér Wisscnschaften. Mathematisch-natunvissensehaftliche Klasse. Wien, 1865. Jahrgang 1864, Bd. L, I. Abt., p. 477. előbbinél az alsó oldal köldökrészét egy fényes, kiemelkedő korong takarja, míg az utóbbinál ez hiányzik. Heterolepa Dutemplei d’Orb. sp. Egészen a miocén alaknak meg- 124 RÖVID KÖZLEMÉNYEK. felelő külsővel bíró héj. A felső oldal belső kanyarulatainak terjedése tisztán követhető. Nonionisra depressula Walker et Jacob sp. Sérült héj. Polystomella macella Fichtel et Moll. sp. A faunula egyik gya- koribb alakja. A héjak igen aprók. Ide sorolom a középrészükben fel- fújt héjakat, míg a laposokat Polystomella Fichteli D’ORB.-val jelölöm, mert nem sikerült ezideig oly alakokat találnom, mely a kettő között átmenetet alkotna. Nagyság tekintetében lényeges a kettő között a különbség, mert míg a széles forma rendesen kicsi, addig a lapos jóval nagyobb. Polystomella Fichteli d’Orb. Egy példány. Polystomella obtusa d’Orb. Brady3 által ezen a Polystomella striato punctata Fichtel et Moll. sp.-szel egyesített faj, az utolsó kanyarulat külső kerületének szögletes volta által tér el. Az utóbbi- nak több ízben közlött rajzain és leírásaiban mindenkor kerületének gömbölyű kialakulása van feltüntetve, illetőleg említve. Amphistegina Lessoni d’Orb. A faunulának leggyakoribb alakja. A héjak aránylag igen kicsinyek, amennyiben a legnagyobb példány- nak átmérője éppen csak az 1 mm hosszt megüti. Két héjnál az egyik oldal erősen felfújt. Koch4 a makroszkópos kövületek alapján, a képződményt hatá- rozottan a neogénbe tartozónak tekinti, és pedig talán ennek már az első (vagy alsó) mediterráni emeletébe. A neogénbe tartozást a foraminiferák is igazolják, csakhogy az egyik alaknak, az Amphistegina Lessoni d’Orb .-( = Amphistegina Hauerina d’Orb. )-nak tömeges előfordulása, inkább a második (vagy felső) mediterrán emeletre utal, miután a nevezett fajnak mai ismere- teink szerint, gyakori fellépte csakis a marin tályagra és a lajtamész- nek nulliporás zónájára szorítkozik. Adatok a hidasi miocénfauna ismeretéhez. Irta: Franzenau A. t- A hidasi miocénfauna legmélyebb tagjaként Peters1 — a benne talált kövületek felsorolása mellett — szürke, durva, elég erősen agya- gos homokot említ. 3 Brady Henry B. : Report on the Foraminifera. Report on the scientific results of the voyage of H. M. S. Challenger during the years 1873—76. London, 1884. Zoo- logy, Vol. IX, p. 733. * Koch: Ugyanott, 131. 1. 1 K. F. Peters: Die miocéné Lokalitat Hidas bei Fünfkirchen in Ungarn. Sitzungs- ber. dér kais. Akad. dér Wiss. Math.-naturw. Klasse, Wien. Bd. XLIV., 1. Abt. p. 589. RÖVID KÖZLEMÉNYEK. 125 A Magyar Nemzeti Múzeum megbízatásából tett tanulmányi utam alkalmával a fentemlített rétegből paleontológiái anyagot sikerült gyüj- tenem. Ezeket meghatározván, ezen lelőhelyről a következő új formákat sikerült megállapítanom. Foraminiferák: Polymorphina communis d’Orb. sp. Ezt a fajt hat példány alapján ezen fauna gyakoribb alakjaként kell tekintenem. Polymorphina gibba d’Orb. sp., 4 héj. Polymorphina spinosa d’Orb. sp., 2 példány. Polymorphina miristiformis Will., 3 héj. Ebből két példány igen erőteljes, (egymástól távolálló bordát tüntet fel. A harmadik példány- nál a bordák kevésbbé erősek, de sűrűbben, s így számosabban jelennek meg. Globigerina bulloides d’Orb., 1 példány. Globigerina triloba Ros., szintén csak egy héj. Discorbina valvulata d’Orb. sp., 2 példány. Az egyik a héj alsó oldalán igen világosan mutatja a hasadékszerű mélyedéseket, amelyek- ben egymásután volt a mindenkori. Truncatulina tenella Ros. Ezen, csak oligocéni rétegekből leírt faj négy példány által van képviselve. A T. Boneana D’ORB.-tól — amely- hez közeláll — különbözik a héj alsó oldalán lévő köldöklemez által. Truncatulina Haidingerii d’Orb. sp. Az 5 héj megegyezik a Liebus2 által a felsőbajorországi molasseból leírt formával. Nonionina granosa d’Orb., gazdagon képviselt. Polystomella macella Fichtel & Mall. sp. Idesorolom mindazo- kat a példányokat, amelyek a Polystomella erispa Linné alakjával bír- nak, de nélkülözik az e fajra jellemző átlyukgatott köldöklemezt. Ez a faj egyike a legyakoriabbaknak a lerakodásokban. Polystomella Fichtelliava d’Orb., csak egy héj. Miliolina consobrina d’Orb. sp. A 4 héj többnyire sérült. Anthrozoa: Astraea crenulaia , Golde. Egy gumó. Echinodermata: Diastema. Tüsketöredékek. Bryozoa: Crisia Edwardsii Ros. Néhány ágtöredék. Lamellibranchiata: Avicula sp. Egy teljes héj, amely azonban különbözik a mi miocén- lerakódásunkban fellépő Avicula phalanacea Lam.-íóI. Lucina sp. Egy igen kicsi, szélesre húzott forma. Lithodomus Avitensis . May. Ezen finomhéjú faj több példánya az Astraea crenulata Goldf. szélesebb gumóiban ül. Pisces: Otolithus (Gobius) vicinális Kok. 1 darab. Otolithus (Gobius) preciosus Pv. Szintén 1 darab. E leletek által az eddig ismert kövületek száma megkétszereződött. Peters ebből 20-at említ, amelyekhez járul a most említett 21. 2 A. Liebus: Ergebnisse einer mikroskopischen Untersuchung dér organischen Ein- schlüsse dér oberbayrischen Molasse. Jahrb. dér k. k. geol. Reiehfianstalt, Wien, 1902. Bd. LII., p. 90., Textfigur 4. 126 RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Paleogén Castalia-rhimoza fosszilia hazánkból. CASTALIA [NYMPHAEA] Conf. ALBA (L.) Wood. — A 3. ábrával. — Irta: Boros Adám dr. Dr. Kutassy Endréné Dobay Juliska dr. 1922-ben Budakeszi mellett (Pest megye) felső-eocén és alsó-oligocén határára eső márgá- ból szép tengeri faunát gyűjtött, melyet doktori értekezésében dolgo- zott fel. A faunával együtt néhány rossz magatartású lombosfalevél- lenyomatot, továbbá a képen lerajzolt növényi fossziliát is gyűjtötte. Utóbbi kövület Kutassy barátom szívességéből tanulmányozás céljából hozzám került.1 E maradvány véleményem szerint nem egyéb, mint egy tavirózsa [Castalia = Nymphaea] -faj gyökértörzsének [rhizomájának] pozitív lenyomata. A kövület a recens, hazánk álló és lassan folyó édesvizeiben ma is elterjedt fehér tündér- vagy tavirózsa [Castalia ( Nymphaea ) alba Wood.] rhizomájától nem különböztethető meg. A Nuphar nem- zetiség nagyobb, egymástól távolabb álló levélripacs okkal fedett rhi- zomájától fossziliánk élesen különbözik. A tavirózsák gyökértörzsére jellemző az, hogy a levélnyelek ferde sorokban elhelyezett, aránylag nagy forradási helyei [ripacsai] a rhizo- mán ép állapotban megmaradnak s a járulékos gyökerek a gyökértörzs növekedésével ezen az előzőleg leveles részen, a levélripacsokhoz képest szabálytalanul törnek ki. A kövület jobb oldalán látható egy ilyen járu- lékos gyökér kb. 1 cm hosszú darabja (A.). A rhizoma azon részén, ahol a levélnyelek róla már régebben [évekkel előbb] leváltak, a levélripacson [levélpárnán] az edénynyalábok majdnem egészen eltűnnek, minthogy a természet gondoskodik arról, hogy az edénynyalábok nyílásait behe- gessze, hogy ezzel a növény felületének folytonossága tökéletesen helyreálljon, másként a víz alatt lévő rhizomába a víz beszivároghatna s így az a korhasztó organizmusok hatására hamarabb elpusztulna. Az idősebb Casta h'er-rhizomán s fossziliánkon iezért az edénynyalá- boknak nyomait alig látjuk. Utóbbi tekintetben fossziliánk a harasztok némileg hasonló gyökértörzsétől lényegesen különbözik. A Castalia-k rhizomája a víz fenekéről az egyed életkorával lépést tartva, fokozatosan, a fenékiszap vastagodásánál rendesen gyorsabban, függőlegesen felfelé nő. Idősebb Castalia- k gyökértörzse így gyakran *4 — 1 m magasra is felnyúlik a víz fenekéről. Minthogy a gyökértörzs alsó része fokozatosan elhal, elkorhad, az idősebb Castalia- rhizomák * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926 február 17-i szakülésén. 1 A példány a Pázmány Péter-tud. -egyetemi Földtani Intézet gyűjteményében van. RÖVID KÖZLEMÉNYEK. 127 gyakran leszakadnak, leválnak s könnyebb fajsúlyúk miatt a víz szí- nére kerülnek s így idővel elpusztulnak. Az így felszínre kerülő, csak lassan elhaló rhizomák a víz áramlásával messze elúszhatnak. Így pl. a Duna vizében Dunakeszinél egy alkalommal a Nuphar luteum úszó rhi- zomáját láttam, mely növény ma a Duna folyása mentén e pontnál fel- jebb, legközelebb a Garam torkolata tájának mocsaraiban él, tehát ide legközelebbről onnan (kb. 50 km) úszhatott le, de jöhetett sokkal messzebbről is. A budakeszii paleogén fosszilia a falevelekkel együtt, szintén hasonló módon, folyóvizek útján; ke- rülhetett a tengeri üledékbe a tengeri fauna közé. A Castalia- k és rokonaiknak törté- netét a krétáig követhetjük, annál is inkább, mert a Castalia- k részei [mag- vak, rhizoma, olykor levelek is] elég jól fosszilizálódnak. Staub Móric2 szerint a nemzetség fénykora az oli- gocénben volt. A Castalia eszerint a mai flórában ősi típus s érdekes, hogy a recens Castalia alba már a harmad- korban megjelent; attól meg nem kü- lönböztethető mag és rhizoma kövület külföldről ugyanis sok ismeretes. A hazai példányt tehát joggal hozhat- juk a recens Castalia alba-\ al szoros kapcsolatba. A Cűwíah'a-fossziliák és általában a Nymphaeaceae-be tartozó kövületek gyűjtése és vizsgálata hazánkban még sok eredménnyel kecsegtet. Várható hogy a nagyváradi relictumként elő- forduló C. thermalis [,,C. lotus] dilu- viális vagy neogén előfordulását is sikerülni fog biztosan megállapítani, e növény fosszilis magját a püspökfürdői Melanopsis Parreyssi-\e 1 telt rétegekben tüzetesen kellene keresni. 3. ábra. Castalia conf. alba (L.) Wood. (= Nymphaea alba L.) Gyökértörzs (rhizoma) pozitív lenyo- mata. Felső eocén és alsó oligocén határára eső tengeri márgából. (A = a járulékos gyökér.) Termé- szetes nagyság. Rajzolta Krenner J. Andor dr. = Magyar Orv. Term.-vizsg. Műnk. XXV. (1892): 446., Englers Bot. Jahrb. Beiblatt, XIV. No. 31., 1-13. 128 RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Válasz a tatai hidrogeológiai dolgozatomra vonatkozólag elhangzott kritikai megjegyzésekre. Irta: Horusitzky Henrik.* A magy. kir. Földtani Intézet Évkönyvének XXV. kötetében meg- jelent „Tata és T óváros hévforrásainak hidro geológiája és közgazda- sági jövője“ című munkámról Dr. Dornyay Béla főgimnázium! tanár csaknem ugyanazon, „T at.a-T óváros hőforrásai és közgazdasági jövö- jük“ címen kritikai ismertetést adott ki, önálló munka alakjában, egyáltalában nem tüntetve ki a címben a füzet ismertetés jellegét. E mindenesetre bírálható eljárástól eltekintve, alább foglalom össze D. B. ismertetésére vonatkozó megjegyzéseimet. D. B. munkámmal szemben emelt kifogásai két csoportra oszt- hatók. Az első csoport arra vonatkozik, amit írtam, a második arra, amit nem írtam. Az első csoportba tartozó hidrogeológiai és geológiai megállapításaimmal szemben igen kevés a kritika. Itt D. B. legtöbb esetben egfyetértőleg, sőt kitüntetően elismerőleg nyilatkozik; ellen- kező véleményének pedig csupán inkább-hiszem, vélem, sejtem igékkel ad helyenkint óvatos kifejezést. Természetszerűleg ezekre válaszolnom nem szükséges, mert vitába bocsátkozni hitekkel és sejtésekkel alig lehet. Erősebb a kritika a mintegy bevezetőnek szánt település-földrajzi fejezetemmel szemben. Itt csupán arról bátorkodom D. B. urat felvilá- gosítani, hogy dolgozatom hidrogeológiai tanulmány és hogy eszem ágában sem volt Tata-Tóváros történelmi és kultúrtörténelmi adatait monográfikusan feldolgozni. Adataimat kivétel nélkül az irodalomból változatlanul vettem át és helyességükről nem lehetett módomban meg- győződni. A gyakorlógeológusnak nincs módjában felvételei előtt levél- tári és régészeti kutatásokat folytatni egykori históriai kútfők után. Az ilyen arányú helyesbítésekkel, mint pl.: Tata várát Zsigmond király nem 1400 körül, hanem 1417-ben építtette, továbbá sajtóhibák kipécézésével, tudatos félremagyarázásokkal nem tartom szükségesnek foglalkozni. A kritikai megjegyzések második csoportjában kifogásolja D. B., hogy a város és a környék geológiájának sok apró részletét, kövület- előfordulásokat, paleontológia! és biológiai adatokat nem említek meg, vagy szerinte nem ismerek. Itt ismétlem, hogy munkám célja a hidro- geológiai viszonyok ismertetése volt és a más felvevő geológus munka- területére tartozó geológiai viszonyokból csak annyit tárgyaltam, amennyit szükségesnek és jónak láttam. Valamely munka kereteit vég- eredményben mégsem a bíráló, hanem a szerző szabja meg. Azaz a szerző és — az élet! Én örültem, hogy az akkori idők mostoha viszo- nyai között az Eszterházv-uradalom támogatásával ennyit is publikál hattam. Kifogásolja ezenkívül D. B. és főképpen ezt kifogásolja, hogy egy- néhány régebbi irodalmi adatot és legfőképpen az ö irodalmi munkás- ságát negligálom. D. B. irodalmi munkásságának tere a Tata-Tóvárosi * Felolvasta a szerző távollétiben a Magyarhoni Földtani Társulat 1926. évi április 7-i szakülésén Zeller Tibor dr. RÖVID KÖZLEMÉNYEK. 129 Híradó, Komáromi Újság és talán egyéb vidéki helyi lapok voltak. Nem veszem át ezenkívül egy pár kirándulási kalauz helyi brosúra-adatait. Szerintem és az uzus szerint azonban helyi lapok cikkei nem számít- hatók a tudományos litteraturába és amennyiben tartalmuknál fogva odaszámíthatók volnának, sem vehetők technikai okokból figyelembe, mert nem jutnak kezeinkbe. Ez volt az oka annak, hogy D. B. urat akaratomon kívül egyéni érzékenységében sértettem meg és ez volt a szülője ennek az állítólagos kritikai ismertetésnek , amely azonban gyakran hagyja maga mögött az objektív és jogos kritika határait. Mert maga mögött hagyja, külö- nösen akkor, midőn tendenciózusan akar, minden elismerésének ellenére is, mint Tatán teljesen tájékozatlan és járatlan „előkelő idegent44 fel- tüntetni. Élesen kel ki az ellen, hogy Tata hidrogeológiáját tárgyaló kis füzetem nem öleli fel 1. Tata és környékének teljes helyi és műve- lődéstörténelmét, 2. Tata-Tóváros szerepét a szépirodalomban, 3. Tata és a Tatai vizek récens faunáját, 4. flóráját, 5. zoo- és fitopaleontoló- giáját, 6. Tata és környékének kimerítő sztratigráfiáját és tektoniká- ját, 7. Tata környékének nagyméretű és részletes geológiai térképét és 8. mindezekre vonatkozó teljes irodalmat. Nos, ón ehelyett a több kötetes monográfia helyett, megírtam egy kis füzetben Tata hidrogeológiáját. Ezért írja D. B., hogy a többiről mind nem tudok, járatlan vagyok és több adatot nem ismerek. Ilyen átlátszó beállításnak igazán nem szabad elhagyni tényleg objektív kritikus tollát. Elismerem, hogy D. B. úrnak több helyi adat áll rendelkezésére, hiszen én a területen alig egy hónapig dolgozhattam és eredményeimet még azon a télen meg is írtam. A többit D. B.-tól várjuk, aki Tatán már (szerinte) évtizedek óta kutat és búvárkodik. Reméljük, hogy éppen olyan elismeréssel fogunk nagy monográfiájának adózhatni, mint amilyennel ő, minden neheztelésből fakadó elkalandozás mellett is, kis munkámnak adózott. Á magyar földgáz kutatásának kérdéséhez. írta: Pazar István. Mivel közel 10 évig voltam az állami mélyfúrófelszerelések vezetője és a magánvállalatok által készített artézi kutak felülvizsgáló ja, legyen szabad tapasztalataimat és ezekre alapított véleményemet a magyar földgáz kutatásának kérdését illetőleg néhány szóval ismertetnem. Munkálataim folyamán három természetes földgázzal találkoz- tam, úgymint a kénhidrogénnel, a széndioxiddal és a metánnal. Amilyen elhibázott dolog lenne minden a természetben előforduló kénhidrogént és minden széndioxidot kizárólag postvulkáni keletkezé- sűnek tartani, éppúgy nem fogadhatnám el azt a nézetet sem, hogy minden a földből kiáramló metán okvetlenül a mélyben rejtőző sós- slierből jönne, valamint hogy fordítva a metánnyomok alapján min- denütt féltéi lenül slierre kelljen következtetnünk. Maga a természet nyújtotta példa tanít meg bennünket ugyanis arra, hogy a metángáz a slierformációtól egészen függetlenül is keletkezhetik. A metánképző- dés folyamata ugyanis, miként ez általánosan ismeretes, a felszín Földtani Közlöny. LVI. ki t 1926. 9 130 RÖVID KÖZLEMÉNYEK. mocsaraiban szokott végbemenni és ennek alapján alig vonható két- ségbe, hogy a mélyebbre süllyedt és fiatalabb lerakódásoktól eltakart mocsártelepekből is (amelyek pedig az Alföld altalajában nagy szám- mal vannak), analóg módon mocsárlég szállhat fel. Ha tehát ezt az esetet koncedáljuk, akkor Alföldünkön a metán nem kizárólagosan a slier terméke. Az ilyen mélyebb fekvésű mocsaras vagy lignites telepek- ből pedig a metángáz annál nagyobb mennyiségben fog kiáramlani, memiél nagyobb az illető földréteg hőmérséklete és az ott uralkodó nyomás, mint siettető tényezők. Igen sok artézi kút esetében a belőle kiáramló metángáz szárma- zására nézve teljesen kielégítő az ilyen viszonyok feltevése, anélkül, hogy kénytelenek lennénk a metánt elméletileg a földkéreg távolabb vagy mélyebb régióiból leszármaztatni és töréseken keresztül egészen a fúrás pontjáig eljuttatni. Egyébiránt nem vonom kétségbe Alföldünk teknőjében a slier- emelet. jelenlétét, és szereplését sem, de ezt általában mélyebben fész- kelőnek tartom, úgyhogy ezek szerint a metán kútforrását illetőleg kétféle generátor kerülhet szóba: az általam vallott felsőbb szint (mélyebbre süllyedt lápokból) és az alatta lévő slierhorizont. Ezt a felfogásomat látszik megerősíteni az a körülmény is, hogy békebeli hazánkban minőség szerint kétféle metánt lehetett megkülönböztetni. Az egyik féleség csak 80 — 85% tiszta metánt tartalmaz, mely nyilván a mostani és a régebbi mocsártelepekből származó. A másik emanáció- nak tiszta metántartalma pedig felmehet 99’9%-ig is, s ez már a slier- formációé. Példa erre a kissármási földgáz. Véleményem szerint az alföldi artézi kutak metángázainak nincs nyomásuk, nincsen gyüjtőrétegük (rezervoárjuk) ; fejlődésük a felszíni lápok metánjaival azonosan szaporátlan s vegyi összetételük is ezeké- vel azonos. Ezzel szemben a sliermetángázok fejlesztője, legalább az eddigi felfogás szerint, petróleum. Fejlődésük rohamos és szapora, tehát nagy nyomást kifejlesztő, amivel az antiklinálisok vizét kiszorítja és gáztartályokat képez. Ezekben a nyomás néha annyira növekedő, hogy a fedőrétegeket robbanásszerűen át is töri. Példa erre a kis- sármási Bolygórét hatalmas exploziója. Gyakorlati szempontból alföldeinken súlyosan esik latba, hogy véleményem és tapasztalatom szerint a tulajdonképeni sliereredetű, nagy nyomású, csaknem 100%-os metángázok anyarétegeit kiaknázásra érdemes mélységben még nem találjuk meg, amint azt magam már évek előtt, még pedig a budafai mélyfúrás megindítása előtt vallottam. S minthogy a slier nívóját az alföldek belső területein gyakorlati szempontból túlmélynek tartom, sokkal alkalmasabbnak gondolnám a sliernívó könnyebb elérése szempontjából a medence keleti szélét. Itt a fedőrétegek átfúrása nem kívánna oly sok munkát. Vagy pedig, mivel az Alföld említett részével ezidőszerint nem rendelkezünk, a Cserhát vagy a Bükk felé közeledve kellene kutatnunk, mert itt a slier bizonyára már kisebb mélységben volna elérhető. Nagyon érdemesnek tartanám végre komolyabb mélységű fúrással a sajó-bodvavölgyi szénmedence átkutatását, legalább a slier nívójáig. ISMERTETÉSEK. 131 Pótlás Pazár István úr elöbbeni cikkéhez. Nagyon méltányoljuk Pazár István úr abbeli törekvését, hogy alföl- deink gázexhalációit származásuk szerint (felsőbb szintek lápjaiból vagy a mélyebb slierből eredőket) két csoportba foglalja. Ez az osztá- lyozás azonban csakis a rendszeresség teljes apparátusával volna foga- natosítandó, t. i. az összes alföldi artézi kutak vizének és gázhozamuk fizikai és kémiai állandóinak megállapításával, amint ez mostan dr. báró Nopcsa Ferenc, a m. kir. Földtani Intézet igazgatójának terve szerint tényleg meg is fog történni. Az a körülmény pedig, hogy egy nagyalföldi területnek fúrással való átkutatása közben nem minden ponton sikeres a vállalkozás (Budafa, Kurdcsibrák, Baja), túlságosan el ne kedvetlenítsen bennünket, mert ha nem fúrattak volna meg alföl- deinken az inkriminált pontok mostan, úgy okvetlenül későbben kerül- tek volna sorra, mivel medencéink minden kiválóbb tájára előbb-utóbb még reá fog terelődni a figyelem. Most pedig itt van, mint negyedik a hajdúszoboszléi mélyfúrás, mely sok tekintetben már jobb eredmé- nyekre nyújt kilátást. A még nagyobb számmal eszközlendő mély- fúrások sorában bizonyára a Cserhát, a Mátra és a Pazár István úr által különösen ajánlott Sajó-Bodva völgyére is rákerülhet majd a sor. A fúrópontok kiszemelésénél azonban nem egyedül csak a feltéte- lezett slier kisebb-nagyobb mélységének mérlegelése, hanem főleg az altalajnak sokszor csak igen körülményesen megállapítható tektoni- kája kell hogy irányadó legyen. Schafarzik Ferenc. ISMERTETÉSEK. Festband FRIEDRICH BECKE: (TSCHERMAK’s Mineralogische und petrographische Mitteilungen, XXXVIII. Bánd.) Wien, IIölder-Pichler-Tempsky A.-G., 1925. Az elmúlt évben töltötte be 70. évét F. Becke, a bécsi egyetemen a mineralógia és petrográfia tanára. Ez alkalomból tanítványainak egy része, számszerint harmincötén, egy ünnepi kötetet nyújtottak át neki. A harmincöt értekezés közül különösen kőzettani tárgyúnkra hívjuk fel a geológusok figyelmét. W. IIammer az Oetztali Alpok metamorf gránitjait ismerteti; L. Duparc Vizeu (Portugália) wolfram-uránérctelepeit tár- gyalja; II. Mohr a „Veitsch“-típusú magnezitek genezisét kutatja; N. Sundius a „skam“ karbonátjait vizsgálja. I. Schadler a vorarlbergi, I. Toiíarski pedig a podó- liai foszforitokat írja le. E. Hibpch camptonit-kőzetekkel, L. Köbér a Semmering- Wechsel-teriilet tektonikai helyzetével, F. Angei és G. Maztiny a Gleinalp szerpentin- jeivel, A. Winkler a mezozói szarukövekkel, L. Külbl a ,,Gföhler“-gnájsz helyzetével foglalkoznak. A kőzetek szerkezeti kérdését W. Schmidt, I. Stiny, R. Grengg és F. E. Suess tárgyalják. Mauritz Béla. W ILLIAM II. TWENHOFEL: Treatise on sedimentation. Baltimore, The Williams and Wilkins Company, 1926. Sedimentpetrográfiával foglalkozó geológusaink figyelmét e munkára különösképen felhívjuk. Mauritz Béla. CIIOLNOKY JENŐ dr. : A földszín formáinak ismerete. (Morfológia.) 169 ábrával, 8°. Ny. a Kir. Magy. Egyetemi Nyomdában. Budapest, 1927. A földrajzi morfológia egyik legvonzóbb fejezete a földleírásnak. A földleírók 9* 132 ISMERTETÉSEK. eme törekvése voltaképen épp oly régi, mint a geográfiai tudomány maga is. E leírá-ok azonban eleinte kezdetlegesek, sőt néha annyira hibásak voltak, hogy pl. az ókori tudósok leírásai alapján sokszor igen bajos az eligazodás. De a természettudományok fellendülése korában szabatosság tekintetében egyre mélyültek a megfigyelések a geo- gráfia terén is. Lyell óta különösen Richthofen F., Penck A., Walther I. és mások jellemezték a föld felszíni formáinak feltűnőbbjeit, míg európai és amerikai térképészeti intézetek nagy tökélyre emelték a szabatos térképezést. Legújabban azonban Dawis W. M., a Harward-egyetem tanára, Bostonban rend- szeresen mind a három méret -zerint tüntette fel a föld felszínének érdekesebb pontjait. Ezen kiemeltnek gondolt tömböket azután a parallel perspektíva szerint rajzolta meg a reprodukció számára. E vázlatokban minden lényegtelen dolgot elhagyva, s csak a táj jellemző vonásait felkarolva tüntette fel az illető tereprészeket. Ezzel a rendkívül szerencsés ötlettel lepte meg Dawis a szaktársait, kik e módszert már első látásra meg- kedvelve hamarosan magukévá is tették. Cholnoky .J. már hosszabb idő óta egyik leghívebb követője Dvwisnek és rajzbeli készségével nem csak egy sikerült, vázlatával bátran ki is állja az úttörővel a versenyt. Ilyenek pl. a kolozsvári Feleki-hegv pom- pásan sikerült élesszemű ábrázolása, a Gulácsi-hegy, a Badacsony, P. Szt. -kereszt, a Maros- -zurdoki, a Zala-Marcal lefejezésének tömbszelvényei, — oldalt lehetőleg a föld- képződmények kőzettani minőségének feltüntetésével. Vonzó előadásban felvonultatja szerző 289 lapon, szemeink előtt a felszín formáit (síkság, lejtő, völgy), — az eróziós völgyek alakulatait, a kar-zt, a gleccser, a szél hatásait, a tengeri munka morfológiai következményeit és végre az általános denudáció eredményeit. Könyvének kiváló érdeme, hogy amire csak lehetett, magyarországi pél- dákon oktatja hallgatóit. Mindezeket élvezettel olvassa a rokon tudományú geológus is, mert éppen az ő körükben már jó egy pár esztendő óta szintén megnyilvánult a Dawis ábrázolási módszeréhez való vonzódás. Lóczy, Taeger. Schréter, Vendl, Pálfy és mások mutattak be egyes ilyen e-eteket. De míg a geológus főként lefelé dolgozza ki tömb- jeinek szelvényeit, addig a geográJus inkább a felszín hű modellíro zására törekszik. Nem kell jósnak lennem, hogy a jövőben már nálunk is az olyan tömbszelvények sűrűbb feltűnését láttam, amelyek majd mind a két irányban a legmesszebbmenő várakozások- nak igyekeznek megfelelni. Ehhez Cholnoky Jenő a kezeink közt lévő lendületes „Morfológiaijával megadja az újabb lelkes impulzust. A könyv egynémely kisebb jelentőségű egyenetlenségeire — amelyek az alighanem már rövid idő múlva szükségessé váló 2. kiadásában amúgy is ki fognak küszöböltetni — ki nem térve, végre afölötti örömömnek adok kifejezést, hogy Dawis életrevaló mód- szere szerző könyve által a magyar geográfiában is véglegesen meggyökeresedett. Schafarzik Ferenc. JOOS CADISCH: Dér Bán dér Schweizeralpen. (Orell Füssli. Zürich, 1926. 1—61 oldal, 9 szövegközti ábra és egy tektonogramm.) Szerző e munkáját a zürichi technikai főiskolán habilitációs dolgozatként nyúj- totta be. Rövid, de érdekes és értelmes összefoglalásban adja a svájci Alpesek hegy- szerkezeti viszonyait a takaróelmélet alapján. Az Alpesek keletkezésére vonatkozóan könyvéből az tűnik ki, hogy Argand éleselméjü tektonikai megfontolásai alapján ő is a W'EGENER-féle izosztatikus kontinensvándorlási elméletet tartja a legvalószínűbbnek. Ezután sorra tárgyalja a helvetidatakarókat, majd az ultrahelvetidatakaró- részeken (Wildflvsch) keresztül áttér a pennidatakarók részletes tárgyalására. E rész- ben részletesebben szól a Penninikum — Keleti Alpesek közötti határ kérdéséről is s tektonikailag helyesnek tartja Staub Grisonida néven fixirozott határát (Err-Bernina ISMERTETÉSEK. 133 takaró körül), azonban hangsúlyozza azt, hogy sztratigráfiailag már nem lehet éles határt vonni a kettő közé, amennyiben a kifejezetten keletalpesi és pennini fácies nagy topográfiai eltolódásokat mutat. E kérdéssel kapcsolatban továbbá kitér a pennini s a keletalpesi fáciesterületék határán a Magna Dt. Blanche-takaró tetejében meg- jelenő ophiolithok kérdésére is, amelyekről azt állapítja meg, hogy azok a hegységben idegen elemeket alkotnak. Az alsókeletalpesi takarók után áttér a közép- és felsokelet- alpesi takarók tárgyalására s ezek gyökérrégióját illetően csatlakozik a Termier- STAUB-féle ama nézethez, amely szerint a Sihretta és a Dinaridák, mint eredetileg összefüggő komplexumok az insubrikus zónában (= Catena orobica) gyökereznének. E fejezet végén érinti még röviden a Dinaridák és az Apenninek összefüggésének kérdését is. Külön fejezetet szentel az érdemes szerző ezután a hegyszerkezet s a morfológia közötti vonatkozásoknak, különösen a \ ölgyképződést szem előtt tartva. Megemlékezik Penck „Gipfelflur“-jának ( = regionális csúcsmagasságállandóság) jelentőségéről is s igen szép példákkal illusztrálja a folyóáthelyeződéseknek a nagy tektonikával való összefüggését insubrikus alátolódással, az Aar- és a Gotthard-masszivum hátjainak fel tolódásával kapcsolatosan). E fejezet végén szól még röviden a nagy alpesi és jurasszikus szegélytavak kelet- kezéséről is, amelyeket az Alpeseknek elővidékükkel való együttes izosztatikus lesülyedése következtében vízzel elárasztott völgyrészleteknek tart. A munka legszebb része talán Svájc mellékelt tektonogrammja. A tektonogramm olyan geológiai sztereogramm, amelyen tektonikai egységek vannak ábrázolva. Kon- strukciója e tektonogrammnak a derékszögű izometrikus projekció alapján történt, a horizontális és vertikális kiterjedés mértéke egyformának van választva, 1 : 333.333 méretben. E színes tektonogramm igen szemléltető; a szerző feltétlenül értékes munkát végzett vele, mert tényleg rendkívül könnyen áttekinthetővé válik ennek alapján a Nyugati Alpesek komplikált takarórendszere. Különös dicsérettel kell kiemelnünk még a tektonogramm világos és enyhe színezését is. Ven dl Miklós. Dr. K. HŰMMEL: Geschichte dér Geologie. (vSammlung Göschen, 899. szám. 1925. 123. oldal.) A Sammlung Göschen természettudományi irányú könyvecskéi olyan emberek számára íródtak, akiknek nincsen elegendő idejük arra, hogy egy bizonyos speciális irányban elmélyedhessenek, azonban arra mégis szükségük van, hogy az illető irány vagy tárgykör összefoglaló eredményeiről tudomásuk legyen. K. Hűmmel könyvecs- kéje is e célt szolgálja. Elmondhatjuk bátran azt, hogy még a geológusok közül is csak kevésnek jut ideje kutatómunkájában arra, hogy a geológia történetével behatóbban foglalkozhassék, jóllehet munkája közben néha szükségét érzi a geológus legalább váz- latos történeti ismereteknek. Véleményem szerint e mű ecélból haszonnal forgatható, amennyiben rövid, de sok adatra támaszkodó összefoglalásban vázolja a geológia fejlődését az ókortól kezdve egészen napjainkig. Rendkívül vonzó leírásban tárja elénk szerző a geológia fantasztikus korán át ama különböző nézetek kialakulását, amelyek napjaink geológiai ismeretének pilléreit alkotják. A munka elején az ókor geológiai ismereteit találjuk meg röviden, majd a közép- kor skolasztikáján át az újkor geológiai nézeteit tárgyaló nagy részbe vezet a szerző. Itt sorra veszi a geológia különböző ágait s végül kitér a geológiai kutatás organizációjának rövid történetére is (különös tekintettel a német viszonyokra). E rész- ben azonban egy téves adatára fel kell hívnom a figyelmet. Szerző szerint ugyanis a volt Selmecbányái, jelenleg soproni bánva- és erdőmérnöki főiskola alapítási éve 1770 volna. Az én tudomásom szerint azonban eme megállapítása téves, mert alapítása 134 ISMERTETÉSEK. 1763-ban. tehát két évvel a freibergi bányászati akadémiáé előtt, történt. Szerzőnek e bizonyára jóhiszemű tévedése azonban a mű abszolút értékből mit sem von le. Ki kell emelnünk azt, hogy a munka minden egyes fejezetéből kitűnik az, hogy K. Hűmmel nagy tárgyszeretettel és tárgyismerettel szedte össze adatait. Ez utóbbira mutat egyébként az is, hogy müve nem egyszerű felsorolása csupán a történeti tények- nek, hanem azokat egymással egybevetve megállapításokat is von le belőlük, mindenütt kiemelve a problémák mai állását, sőt itt-ott még a szükséges kutatási irányra is rámutat. Vénái Miklós. Prof. Dr. EDGÁR DACQUÉ: Geologie. I. Allgemeine Geologie. (Sammlung Göschen, 13., 1—124. old., 73. ábra.) 1927. Laikusok számára készült kis könyvecskéjében a szerző szerencsés kézzel, igen jól érthető módon foglalta össze 124 oldalon az általános geológiára vonatkozó ismeretek mai állását. A közölt 73 ábrát is a legszemléltetőbbek közül sikerült kiválogatnia. Ven dl Miklós. J. WALTHER: Die Methoden dér Geologie als historischer und biologischer Wissenschaft. (E. Abderhalden: Handbuch dér biologischen Arbeitsmet hódén. Abt. X. H. 5.) 130 oldal. — Urban u. Schwarzenberg. Berlin— Wien, 1926. Az illusztris szerző e munkájának főleg az a célja, hogy a rokonszakok művelői- vel megismertesse a geológiai kutatások módszereit és e célnak kiválóan meg is felel, mert rendkívül vonzóan tárja elénk nemcsak a földtan tudományának mai állását, hanem közbevetőleg annak fejlődéstörténetét is. Tizenhárom fejezetben tulajdonképen a geológia valamennyi kérdésére kitér, legértékesebbek azonban talán a paleontológiái részletek. Hangsúlyozza az experimentális geológia meddőségét és azt, hogy a föld- kéreg felépítésének analízise biológiai alapokon nyugszik. Az ammonitok nekroplankto- nikus elterjedéséről vallott régebbi nézetét újból propagálja anélkül azonban, hogy a közben elhangzott ellenvetésekre kitérne. Utolsó fejezetében az abszolút geológiai időszámítás kísérleteit ismerteti, kifejtvén, hogy ettől a módszertől nem várhatunk megbízható eredményeket. Tulajdonképen kevés újat találunk e munkában, a régit azonban olyan újszerű beállításban és olyan szellemes fogalmazásban nyújtja, hogy igen élvezetes olvasmá- nyul szolgálhat minden szakembernek is, kik bizonyára csak az irodalmi utalások teljes hiányát fogják fájlalni. Rakusz Gyula. JUL. PIA: Pflanzen als Gesteinsbildner. Berlin, 1926. (Borntrager.) 355 lap. A kőzetképző növények és a kőzetképzés módjának összefoglaló ismertetése a geológusokat éppúgy érdekli, mint a botanikusokat. Nagyon hasznos szolgálatot tesz tehát ez a mű, amelyben a kőzetképző növényekre vonatkozó ismereteket és a nehezen áttekinthető irodalmat látjuk összeállítva. A mű növényrendszertani csoportok szerint tárgyalja a legkülönbözőbb kőzetek képzésében közreműködő növényeket, így elsősorban a kén-, vas-, mészbaktériumokat, mészkiválasztó kékmoszatokat, magasabbrendő (főleg tengeri) algákat stb. és a száras növények tőzeg- és szénképzését és a közreműködő fajokat. Különös jelentőségű a fosszilis tengeri algák modern kritikai összeállítása, mely téren t. i. a szerző specialista. Mindezek beható tárgyalása mellett az alárendeltebb jelentőségű kőzetképzések, mint pl. a kovásodás, mésztufaképzés, a borostyánkő kelet- kezése, az infuzóriaföld, a meteorpapír stb. rövid tárgyalására és a növények szerepé- nek vázolására a löszképződésnél is jut hely. ISMERTETÉSEK. 135 A nálunk újabban felmerült kérdések szempontjából közelebbről érdekelhet ben- nünket az, hogy a szerző a Sphaerocodium-ot (52 — 53. lap) többféle algafajtából {Girvanella- ból) képződött testnek tartja. A mohok által alkotott mésztufaképződést röviden tárgyalja, a teljesség rovására van, hogy a Rhynchostegium rusciforme, Cam- pylium stellatum, Philonotis calcarea, Pellia endiviae fólia,1 Gymnostomum calcareum stb. fajokat nem említi, míg tapasztalatom szerint a szerző által említett Byrum ventricosum (pseudotriquetrum) ritkábban tufaképző. Ugyancsak hiányzik a műből az az irodalom (főleg Emig2 müve), amire Györffy utalt Közlönyünk 1925. évi 52. stb. lapjain. Emig művében (40. lap) továbbá több Vaucheria-ía.} mésztufaképzése van ismertetve, tehát Pia művének 149. lapján tett ama állítása, hogy csak egy faj (a Vancheria de Baryana) ismeretes, mint mésztufaképző, tárgytalan.3 Boros Adám. Hans Wohlbold : Geologische Streifzüge. (Natunvissenschaftliche Jugendbücher.) Union Deutsche Verlagsgesellschaft Stuttgart ; 220 oldal, 66 ábra. Szerző az ifjúság részére írt és szépen illusztrált könyvben áttekintő módon ismerteti azokat a geológiai folyamatokat, melyek a Föld felszínén végbemennek. Külön fejezetet szentel a Föld keletkezésének, majd szemléltető módon írja le a Föld geológiai korszakait, ezek állat- és növényvilágát. Behatóan és külön fejezetekben tárgyalja a folyóvíz, a tenger és a szél romboló munkáját. Majd felvonultatja a leg- jellegzetesebb vulkántípusokat a vulkanizmus és a Föld belső erői működésének ismer- tetésére. Megemlékezik a vulkáni utóhatásokról is. Végül a jégkorszak és az ősember életének ismertetésével fejezi be a teljes egészében érdekes könyvét. Kár, hogy hasonló szellemben írt ifjúsági természettudományi könyveink nin- csenek, mert ezek élvezetes formában egészítenék ki a középiskola szűkreszabott tan- rendje miatt csak hézagosán tárgyalt geológiai ismereteket. Zeller Tibor. Rakusz Gyula: .4 beépített terméskövek mállásáról. A „Technika" Magyar Mérnökök Lapja 1926. évi 5—6. számaiból. Budapest, 1926, 6 képpel. Szerző e munkájában részletesen ismerteti a mállások különböző okait ; majd felsorolja azokat a külső tényezőket, melyek a mállásnál főszerepet játszanak. Ezek : a fizikai, kémiai és organikus hatások; különösen behatóan tárgyalja a víz pusztító hatását; majd rátér a fagy által okozott károkra. Végül pedig a városok levegőjében levő füstgázok és az ezekből alakult savak hatását ismerteti a beépített termésköveken. Az előbb említett tényezők hatására keletkezett mállás illusztrálására számos érdekes példát hoz fel. Végezetül röviden előadja a mállás elleni védekezés módját. (Kőzetek mikroszkópi vizsgálata, kőbányák geológiai felvétele, terméskövek kiválogatása stb.) Az építkezésre szolgáló terméskövek megválasztásánál a technikusnak a geológus véleményét is meg kell hallgatnia. E rövid munkában tömören mindazt megtaláljuk, amit a terméskövek mállásáról ismernünk kell. Zeller Tibor. 1 Gams-Nordhagen: Postglaciale Klimaanderungen etc. 29. lap. 3 W. H. Emig: Travertine deposits of Oklahoma. Norman, 1917. (Oki. geol. Sur- vey Bull. No. 29.) 3 V. ö. Földtani Közlöny, 1924, 90 — 93. lap, mely közleményt a szerző való- színűleg már nem vehette figyelembe. 13G TÁRSULATI ÜGYEK. TÁRSULATI ÜGYEK. I. Közgyűlés. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyarhoni Földtani Társulatnak 1926. évi február no. 3-án tartott LXXVI. rendes közgyűléséről. Elnök: Mauritz Béla. Jelen van 68 tag, 1 vendég. Elnök megtartja elnöki megnyitó beszédét. „Tisztelt Közgyűlés! Megint eltelt egy esztendő és én azt hiszem, hogy mindnyájan úgy érezzük, hogy a magyar geológia égboltját a pirkadó sugarak festik rózsásra. A nagy lehangoltság, mely az utóbbi évek folyamán méltán töltötte el mindnyájunk szívét, eloszlóban van, hogy helyet adjon az ébredező reménységnek. A romok, melyek Társulatunkat is betemetéssel fenyegették, nagyrészt el vannak takarítva és mindnyájan egyesült erővel abban fáradozunk, hogy az újjáépítés hosszadalmas munkájából minél nagyobb mér- tékben vegyük ki részünket. Három esztendő előtt a legsúlyosabb és legreménytelenebb anyagi körülmények között vállalta a tisztikar a közgyűlés bizalmából a Társulat vezetését. Akkoriban legnagyobb gondunk az volt, hogy a befolyó csekély jövedelmeket máról holnapra átmentsük, nehogy azok teljesen elértéktelenedjenek. Előttünk állott a súlyos feladat, hogy a Földtavi Közlöny elmaradt évfolyamait pótoljuk, hiszen a jövendő számára egyedül a Társulat folyóirata alkot maradandó emléket. Hálával kell megemlékeznem a m. kir. kormányról, pártfogónkról, Esterházy Pál hercegről, mindazokról a válla- latokról és magánosokról, akik erkölcsi és anyagi támogatásukkal lehetővé tették, hogy a Földtani Közlönynek négy évfolyama rövid idő alatt napvilágot lásson: az ötödik hátralevő évfolyam megjelenése már ugyancsak biztosítva van. Szaküléseink bőségesen el vannak látva munkával; a számos bejelentett előadás torlódását alig tudjuk meggátolni; geológusaink a még mindig elég súlyos viszonyok között hivatásuknak teljes odaadással felelnek meg. Az elmúlt esztendő folyamán örömmel vettük tudomásul, hogy a magyar föld- tani tudománynak régóta húzódó legsúlyosabb kérdése végre megoldást nyert. A m. kir. Földtani Intézet igazgatói állása öt hosszú esztendőn át betöltetlen volt. Kineve- zett vezető híján az Intézet nem tudott hosszabb időre szóló munka tervet összeállí- tani; az ideiglenes vezetők céljaik elérésére a felsőbb hatóságoknál nem tudhattak kellű eredményt elérni. A hosszú válság báró Nopcsa Ferenc tagtársunknak a m. kir. Föld- tani Intézet igazgatójává történt kinevezésével megoldást nyert. Az új igazgató tudo- mányos érdemeit nem kell méltatnom, hiszen nemcsak mi, hanem a külföld is sokszoro- san s méltóképen elismerte már azokat. Teljes bizalommal és nagy reménységgel tekin- tünk reája. Hisszük és bizton reméljük, hogy a magyar geológia az ő vezetése alatt az egész világ előtt megint azon a polcon fog helyet foglalni, melyre Böckh János és Lóczy Lajos kitartó fáradozása folytán emelkedett. Távol áll a Földtani Társulattól, hogy a m. kir. Földtani Intézet belső ügyeibe be akarjon avatkozni. Minthogy azonban a Magyarhoni Földtani Társulat a magyar geológusok összességét magában foglalja, feljogosítva érezhetjük magunkat, hogy néhány gondolatot felvessünk és néhány óhajt kifejezésre juttassunk. Hazánk teriüete a trianoni határok folytán erősen megszűkült és számos olyan hegyvidéket vesztettünk el, melyekbe geológusaink évtizedeken át rengeteg fáradságot és munkát öltek be. Megmaradt hegyvidékeink geológiai szempontból aránylag jobban vannak tanulmányozva; teljesen részletes felvételük a kutatóknak már nem okozna TÁRSULATI ÜGYEK. 137 túlságos fáradságot, úgyhogy monografikus feldolgozásuk és leírásuk rövidebb idő alatt megtörténhetne. Olyan monográfiák lebegnek szemem előtt, mint amilyen Lóczy Lajosnak a Balaton geológiájáról szóló müve, mely az egész tudományos világ előtt méltó feltűnést és elismerést aratott. A Cserhát, a Mátra, a Bükk, a Mecsek és hazánk egyéb hegyvidékeinek monográfiája mielőbb követhetné a Balatonról szóló monográfiát. A magyar geológusok a megszállott hegyvidékek közül is többet alaposan átkutattak; az ezekről készült munkálatoknak és térképeknek mielőbb meg kellene jelenniük, nehogy elavuljanak, illetve a betolakodó hódítók a tudományos eredményekben bennünket meg- előzzenek. Van azonban a geológiának egy másik ága, az agrogeológia, mely bennünket magyarokat még közelebbről érdekel. E téren a múltban kezdeményező és vezető szere- pünk volt. Még Böckh János igzgatása alatt állították fel a m. kir. Földtani Intézet, agrogeológiai osztályát, Lóczy Lajos kezdeményezésére Budapesten tartották az első agrogeológiai konferenciát. A szép reményekkel nekiindult tudományág fejlődése azon- ban rövid virágzás után teljesen megakadt, sőt sok tekintetben visszaesés is mutatko- zik, mert a m. kir. Földtani Intézetnek szépen felszerelt agrogeológiai laboratóriuma ma teljesen le van szerelve. Azonban biztató jeleket látunk aziránt, hogy a m. kir. Földtani Intézetnek már a közeljövőben bőségesebb anyagi eszközök fognak rendel- kezésére állani és így csakhamar a régit meghaladó agrogeológiai laboratórium fogja a magyar termőföld titkait kutatni. E vizsgálatoktól nemcsak tudományos, hanem gyakorlati eredményeket is várunk. Hazánk ásványos kincseinek, a kőszénnek, a földi olajnak, a földgáznak, a vas- érceknek és minden egyéb ilynemű hasznosítható anyagnak felkutatása ugyancsak a magyar geológusok és pedig elsősorban a m. kir. Földtani Intézet tisztikarának a feladata. Kísérje munkájukat mindenhol a szerencse! A geológia alapismereteinek mindszélesebb társadalmi rétegekre kell kiterjesz- kedniök. Ennek a feladatnak a megoldásához okvetlenül szükséges, hogy a geológia oktatása a legmagasabb foktól a legalsó fokig minél intenzívebb legyen. Mindenképen azon kell fáradoznunk, hogy a budapesti Pázmány P éter-egyetemen a paleontológia tanszéke újból megszerveztessék, hogy a szegedi egyetemen és a J ózsef -műegyetemen az ásvány-földtani tanszék kettéosztassék és hogy a többi vidéki egyetemeken az ásványtani és földtani tanszékek mielőbb felállíttassanak. Múlhatat- lanul szükséges, hogy a mezőgazdasági főiskolákon a geológia és agrogeológia önálló tanszéket nyerjenek. Örömmel jelenthetem, hogy telegdi Both Károly tagtársunk a főiskolai okta- tásban a jövőben ugyancsak részt fog venni, amennyiben a közelmúltban az Erzsébet- tudományegyetem magántanárrá képesítette. Végezetül el nem mulaszthatom, hogy e helyen köszönettel ne emlékezzem meg alelnökünkről, titkárainkról és pénztárosunkról, akik a Társulat ügyét annyira szívü- kön viselik. Nagyrészt az ő fáradozásaiknak és önzetlen munkásságuknak köszönhet- jük, hogy ma a Társulat újraéled, hogy újra bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Az egész tisztikar pedig ugyancsak köszönettel adózik a választmánynak, mely- nek minden tagja készséggel állott az újjáépítés fáradságos munkájában a Társulat rendelkezésére. Azzal a kéréssel és reménnyel, hogy Társulatunk felvirágoztatása érdekében mindnyájan vállvetve és szeretettel fogunk a jövőben is áldozni, a 76. rendes köz- gyűlést ezennel megnyitom.'1 A megnyitóbeszéd elhangzása után elnök a közgyűlés elé terjeszti a választmány ama határozatát, melyben magáévá teszi a hozzá Halaváts Gyula főbt. tiszteleti taggá való választása tárgyában érkezett fölterjesztést. A közgyűlés élénk helyeslés 138 TÁRSULATI ÜGYEK. közben egyhangúlag tiszteleti taggá választja Halaváts Gyuláí, akinek az oklevelet elnök a következő szavak kíséretében adja át: „Mélyen tisztelt Főbányatanácsos Űr! Midőn Társulatunk nevében a tiszteleti tagságról szóló oklevelet átnyújtom, nem óhajtom Főbányatanácsos Űr tudományos érdemeit újból behatóan méltatni. Tudjuk jól, hogy a magyarországi neogénformációt és a Magyar-Alföld altalaját Főbányatanácsos Űr ismerte a legalaposabban; tudjuk, hogy az Alföld vízellátásának kérdését senki sem tanulmányozta behatóbban. Elismerésünk annak a férfiúnak szól, aki egész életét önzetlen munkában töltötte el, akinek pályafutása tudományos sike- rekben olyan gazdag. Midőn a Magyarhoni Földtani Társulat Főbányatanácsos urat a tiszteleti tagok sorába iktatja, tulajdonképen Önmagát tiszteli meg és egyúttal egy régi adósságát rója le. Őszinte szívből kívánom, hogy Főbányatanácsos urat még sokáig tisztelhessük körünkben. Fogadjon bennünket olyan szeretettel, mint amilyennel mi viseltetünk Főbányatanácsos úr iránt. Isten éltesse sokáig!" Ezekután elnök átnyújtja a tiszt, tagságról szóló díszes oklevelet. A közgyűlés lelkesen ünnepli Halaváts Gyula tiszteleti tagot, aki meghatott szavakkal mond köszönetét a megtiszteltetésért, melyben munkásságának elismerését látja. Elnök most visszaadja a tisztikar megbizatását és köszönetét mond a közgyűlés- nek az eddig élvezett bizalomért. Egyúttal bejelenti az új választásokat. A választásoknál leadott szavazatok összeszámlálására a közgyűlés 3 bizottságot küld ki. A szavazás időtartamára elnök az ülést felfüggeszti. A közgyűlésnek 6 órakor történt újból való megnyitása után elnök felszólítá- sára elsőtitkár előterjeszti jelentését: „Tisztelt Közgyűlés! Amidőn másodízben van szerencsém Társulatunk évi működéséről beszámolni a tisztelt Közgyűlésnek, azt megnyugtató érzéssel teszem, mert az előző évek külön- böző nehézségei mintha múlófélben volnának s az elmúlt jubiláris esztendőben a tár- sulati élet jelentős fellendülése volt tapasztalható. E fellendülés erkölcsi és anyagi tekintetben egyaránt éreztette kellemes hatását. Erkölcsi tőkénk gyarapodását jelentette a 75 éves tudományos munkában gazdag múlt, melyre büszkén tekinthet vissza a Társulat, továbbá t. tagtársainknak a nehéz viszonyok és életkörülmények ellenére is fokozódó tudományos munkássága az elmúlt évben s rendületlen bizalma egy jobb jövőben. Űs ismerjük el, e bizalom tényleg jogo- sult, mert az elmúlt triennium folyamán a Társulat kiadta a Földtani Közlöny LI — LII — Lili — LIV. köteteit s az LV. is munkába van véve s megjelenése a tavaszra biztosítottnak tekinthető. Ilyképen módot nyújt a Társulat arra, hogy t. tagtársaink és szakembereink munkái és dolgozatai ne heverjenek évekig az íróasztal fiókjában, hanem mielőbb megjelenve, közkinccsé váljanak. Nincs messze az idő, midőn a Föld- tani Közlöny ismét régi terjedelmében fog megjelenni s megszűnnek a felette kellemetlen korlátozások is. Anyagi helyzetünk az elmúlt évben jelentősen javult, habár még messze vagyunk a békebeli viszonyoktól, mert sajnos, értékpapírjaink még ma sem jövedelmeznek semmit s tisztán a Társulat pártfogóinak nagyobb és szépszámú adományai s a tagsági díjak pontosabb befizetése folytán jutottunk jobb helyzetbe. A Társulatban folyó élénk tudományos munkásság bizonyítéka a szakülések nagy TÁRSULATI ÜGYEK. 139 száma, összesen 11 szakülést tartottunk, amelyeken 24 előadó 28 dolgozatot muta- tott be. Legtöbb előadást, számszerűit 4-et, hallottunk Pávai Vájná FERENCtől, két előadást tartott Szalai Tibor. Egy -egy -előadással szerepeltek: Scherf Emil, Schré- ter 'Zoltán, Strobentz Ilona, Rakusz Gyula, Lóczy Lajos, Liffa Aurél, Simkó Gyula, v. Lengyel Endre, Lőw Márton, Szádeczky K. Elemér, Hoffer András, Kubacska András, Rózsa Mihály, Koch Sándor, Schafarzik Ferenc, br. Nopcsa Ferenc, Eisele Ottó, Sümeghy József, Papp Ferenc, Reichert Róbert, Ferenczi István, Kutassy Endre. Az előadókon kívül köszönettel és hálával tartozunk azoknak a tagtársainknak is, akik érdekes és értékes hozzászólásaikkal igen tanulságos és értékes vitákat kezde- ményeztek cgyos előadások körül. A bemutatott és előadott dolgozatok szakágazatok szerint a következőkép osz- lottak meg: 1. Ált. geol.-i, paleont.-i és stratigráfiai 21; ásvány- és kőzettani 7. A szakoszályokban is serény munka folyt, melyről külön fogok megemlékezni. A szaküléseken kívül tartottunk egy közgyűlést és május hó 14-én, Társulatunk 75 éves fennállásának emlékének áldozván, ünnepi ülésre gyűltünk egybe a M. T. Aka- démia üléstermébe. Az ünnepi ülés keretében Mauritz Béla elnök visszapillantást tett a Társulat 75 éves múltjára; Pálfy Móric ismertette a geológiai felvételek fejlődését, mai állását s a M. Kir. Földtani Intézet legújabb kézirati átnézetes térképét. Treitz Péter beszámolt az agrogeológia múltjáról és feladatairól hazánkban. Társulatunk ügyvitele is serény munkát adott a Választmánynak, összesen 10 választmányi ülést tartottunk, melyeken a Társulat ügyei élénk megbeszélés és komoly megfontolás tárgyát képezték. Ami tagjainkat illeti, azok létszámában csekély gyarapodásról számolhatok be. Az elmúlt év folyamán 10-en jelentkeztek felvételre, kiket a Választmány fel is vett. Ezek a következők: Bogsch László e. h., Budapest. Bujaló Lajos b.-mérnök, Diósgyőr, dr. Csíki Ernő múz.-igazg., Budapest, Gedeon László gyak.-tanár, Makó, Káposztás Pál főmérnök, Királd, Közgazdasági Egyetem Gazdasággeol. Intézete, Budapest, Némethy Gyula tj., Budapest, Dr. Simkó Gyula tanár, Debrecen, Sürü János vegyészm.-h., Budapest, ifj. Veress Zoltán e.-h., Budapest. Az elmúlt évben 14-en jelentették be kilépésüket a Társulatból. Fájdalmas szívvel kell jelentenem, hogy a halál a múlt évben is kegyetlen volt Társulatunkkal szemben és hat tagtársunkat ragadta el körünkből. Ezek a következők: Beutl Engelbert, Mahrisch-Schönberg, Heuffel Sándor mérnök, Budapest, dr. Katzer Frigyes geol. int. igazg., Sarajevo, Matyasovszky Jakab, Pécs, Oelhofer H. Gy. vegyész, Budapest, Seifert Károly mérnök, Budapest. Súlyos veszteség érte Társulatunkat e tagjaink elhúnvtával. Emléküket meg- őrizzük. Nyugodjanak békében! Társulatunk taglétszáma az 1925. év végén a következőképen alakult ki: Tagok: Budapesten 277, vidéken 121, külföldön 16, összesen: 414. Előfizető: 19. 140 TÁRSULATI ÜGYEK. A \ álasztmány a t a g i 1 leimén véka ek több éven át való nem fizetó;e miatt törölt: 34 vidéki, 69 budapesti, 18 külföldi, összesen: 121 tagot. A bosszú időn át végzett revideálásoknak és felszólítá-oknak ma már megvan a kívánt eredménye, mert tisztában vagyunk tagjaink számárai s ami már régóta kívá- natos volt, a most sajtó alatt lévő Földtani Közlönyben pontos tagnévsort mellékelünk. Jelentésem végén köszönetét kell mondanom tiszttársaimnak s ama tagtársaink- nak, kik munkámban támogattak, s igaz szívből kívánok a Társulatnak ..jó szerencsét11! Kérem a t. Közgyűlést, szíveskedjék jelentésemet tudomásul venni. “ A közgyűlés a jelentést, valamint a Barlangkutató és Hidrológiai Szakosztályok jelentését tudomásul veszi. Ezután elsőtitkár felolvassa a pén z t árvizsgál ó-bi zottsá g jelentését, melyből kitűnik, hogy az 1925. évi bevétel 90.6S6.748 K. a kiadások összege pedig 90.532.934 K. A bizottság a pénztárt rendben találta és indítványt tesz a pénz- táros fölmentésére. A közgyűlés, a fölmentést megadja és neki, valamint a pénztár- vizsgáló-bizottság tagjainak köszönetét szavaz. Az 1926. f. évre a pénztárvizsgáló- bizottságba Petrik L., Emszt K. és Timkó I. tagokat küldi ki. Az 1926. évi költségvetést, továbbá a választmány indítványozta fölemelt tag- díjakat a közgyűlés egyhangúlag elfogadja. (Rendes tagdíj 8 P, örökítő tagdíj 120 P, pártoló tagdíj 240 P, oklevéldíj 6 P.) Végül elnök a szavazatok eredményeinek kihirdetéséig a közgyűlést ismét fel- függeszti. A közgyűlést újból megnyitván, elnök fölkérésére Ven dl Aladár szavazaté zedő- bizottsági elnök kihirdeti a választás eredményét, mely szerint a Társulat tisztikara: elnök: Mauritz Béla, alelnök: Liffa Aurél, elsőtitkár: Zeller Tibor, másodtitkár: Reichert Róbert, pénztáros: Ascher Antal. Választott továbbá a közgyűlés 24 vá- lasztmányi tagot. Ezek a következők: 1. Böckh Hugó dr., ny. h. államtitkár. 2. Bőim Ferenc, min. tan., m. kir. főbányatanácsos. 3. Emszt Kálmán dr., főgeol., fővegyész. 4. Ferenczi István dr., m. kir. oszt. geol. 5. Horusitzky Henrik, m. kir. főgeol., főbányatanácsos. 6. Kadic Ottokár dr., m. kir. főgeol., egy. m. tan. 7. László Gábor dr., m. kir. főgeol. 8. Lóczy Lajos dr., egyet. ny. r. tanár. 9. Löw Márton dr., műegy. adjunktus. 10. br. Nopcsa Ferenc dr., a m. kir.Földtani Intézet igazgatója. 11. Noszky Jenő dr., múzeumi őr. 12. Pálfy Móric dr., m. kir. főgeol., főbányatan. 13. Papp Károly dr., egyet. ny. r. tanár. 14. T. Roth Károly dr., m. kir. oszt. geol. 15. Rozlozsnik Pál, m. kir. főgeol. 16. Schkéter Zoltán dr., m. kir. főgeol. 17. Szentpétery Zsigmond dr., egyet, ny. r. tanár. 18. Vendl Aladár dr., műegy. ny. rk. tanár, m. kir. oszt. geol. 19. Vendl Mária dr.. múzeumi őr. 20. Vendi. Miklós dr., főiek. ny. r. tanár. 21. Vizer Vilmos, a M. A. K. igazgatója. 22. Vitális István dr., főiek. ny. r. tanár. 23. Zimányi Károly dr., múz. oszt. igazgató. 24. Zsivny Viktor dr., múz. igazg. őr. Mauritz B. elnök megköszöni a közgyűlésnek ismételten megnyilatkozott bizal- mát és megígéri, hogy minden lehetőt elkövet a Társulat fejlesztése érdekében. Pálfy M. ö. tag a megmaradt vezetőséget őszinte bizalommal üdvözli és benne biztosítékot lát a Társulat ügyeinek előbbrevitele tekintetében. (Élénk helyeslés.) Indítvány nem lévén, elnök a közgyűlést berekeszti. II. Szakülések. 1926 január hó 13-án: Pávai Vájná Ferenc dr. : A magyar kincstári szénhidrogén-kutatások eddigi tudományos eredményei, II. Hozzászólt: Pálfy M. TÁRSULATI ÜGYEK. 141 Noszky Jenő dr. : A Magyar Középhegység ÉK részének oligicén-miocén rétegei. III. A schlier-kérdés. Hozzászólt: Pávai átajna F. Sümeghy József dr. : Az őslénytan mai állása. Horusitzky Ferenc dr. : Űj adatok a Budapest-környéki miocén sztratigrafiájához. (1. p. 21.) Hozzászólt: Pávai Vájná F. 1926 február hó 17-én: Pávai Vájná Ferenc dr. : A magyar kincstári szénhidrogén-kutatások eddigi tudományos eredményei. III. A hajdúszoboszlói mélyfúrás. Hozzászólt: Weszelszky Gy. Vitális Sándor dr.: Mátrabánya arany-, ezüst- és rézércbányászata, (1. p. 30.) Hozzászóltak: Hojnos R., Mauritz B. Maier István dr.: Megjegyzések Kubacska András: ,.Adatok a Nagyszál és szűkebb környékének geológiájához^ c. dolgozatára. Boros ádám dr. : Paleogén Castalia-rhizoma fosszilia hazánkból. (1. p. 126.) 1926 március hó 3-án: Resch Katalin dr. : Újabb adatok a magyarországi kalkopiritek kristálytani ismeretéhez. Hozzászólt: Mauritz B. Hoffer András dr. : A Szerencsi-sziget, geológiai viszonyai. Hozzászóltak: Schafarzik F., Vendl A., Pávai Vájná F., Lengyel E. Maier István: Atavisztikus vonások a barlangi medve fogazatán. Bemutatta: Kadic 0. (1. p. 40.) Sümeghy József dr. : Környe és Bodajk középső miocénkorú esigafaunája. (1. p. 47.) Hozzászóltak: Horusitzky H., Szalai T. Lengyel Endre dr. : Adatok a zónás plagioklászok ismeretéhez. I. Hozzászóltak: Vendl A. és Szf.ntpétery Zs. 1926 április hó 7-én: Simkó Gyula dr. : A Tokaji-Nagy hegy effuzív kőzeteinek litokláziás rendszere és ennek morfológiai jelentősége. Rakusz Gyula dr.: A svábod (Szepes m.) mangánbányáról. Előadó az eddigi, dr. Papp K. (A magyar birodalom vasérc- és kőszénkészlete. Budapest, 1915. p. 99.) és Quirring H. (Zeitschr. f. prakt. Geol. 1920. p. 117.) által közölt leírások kiegészítéseképen a svábod mangánbánya geológiai, tektonikai és hidro- lógiai viszonyait ismerteti részletesen a legújabban végzett feltárások alapján. A mangán- érctelep keletkezését Quirring mangánérctörmelék felhamozódásával magyarázza, ezzel szemben előadó szerint a telep genezise a Vogt értelmében vett hidrokémiai úton magya- rázandó (1. Zeitschr. f. prakt. Geol. 1906. p. 217.) Az előfordulás módja és az érc minő- sége teljesen megfelel a Vogt által leírt kívánalmaknak. Végül előadó az eddig eocén- korúnak tartott érctelep keletkezési idejét az oligocénbe teszi, emellett szólnak a földi- gáz-nyomok és a radácsi növény tartalmú rétegekkel való hasonlóság is. Hozzászóltak: Liffa A., Pávai Vájná F., Mauritz B. Sümeghy József dr.: Adatok a Nagybakóm- és a Vértes pliocén kavicstakaró- jának ismeretéhez. Horusitzky Henrik: Válasz a tatai hidrogeológiai dolgozatomra vonatkozólag elhangzott kritikai megjegyzésekre. Felolvasta: Zeller T. (1. p. 128.) 142 TÁRSULATI ÜGYEK. 1926 május hó 5-én: Szádeczky-Kardoss Gyula dr.: 1. Erdély nyugati határhegysége. Hozzászóltak: Pálfy M. és Sch.afarzik F. 2. Eltakart hegyek az Erdélyi-Medence északnyugati részében. 1926 május hó 19-én: Bakusz Gyula dr. : Két új Asteroida. (1. p. 53.) Ferenczi István dr.: Ismertetés: Beck: A Szantorin-sziget Aurlkánjának 1925. évi kitöréséről. Hozzászólt: Pálfy M. Endrédy Endre: Üj adatok a szilikátok kémiájához. Bemutatta: Yendl A. 1926 június hó 2-án: Pálfy Móric dr. és Bozlozsnik Pál: Krétakorúak-e a Gyalui-havasok kris- tályos-palái? Hozzászólt: Szádeczky-Kardoss E. Papp Ferenc dr.: A Helemba-Kövesd-kömyéki andezitek. (1. p. 57.) Hozzászólt: Sch.afarzik F. 1926 június hó 9-én: Kirándulás. Vezetők: Pálfy Móric dr. és Ferenczi István dr. A kirándulás helye: A Budai-hegység. 1926 október hó 6-án: Szentpétery Zsigmond dr. — Emszt Kálmán dr. : A gabbrómagma differenciá- lódási termékei Szarvaskő vidékén. (1. p. 62.) Hozzászóltak: Mauritz B., Schafarzik F. Benda László, vendég: Újabb adatok a baltavári pontuskori esonttelep ismeretéhez. Hozzászóltak: Kadic 0., Sümeghy J., Schafarzik F. 1926 november hó 3-án: László Gábor dr. : A XIV. nemzetközi geológuskongresszus Spanyolországban. Pávai Vájná Ferenc dr. : A magyarországi hegységek szerkezetének vázlata. I. Hozzászólt: Pálfy M. Pálfy Móric az elhangzott előadáshoz a Meesek-hegységet illetőleg a következő- ket jegyzi meg: A Mecsek -hegység mezozoikumát délről a fazekasbodai gránithegység nyúlványa határolja. A hegység északi oldalán levő alsómediterrán sok gránit zárványa alapján ott is fel kell tételeznünk a neogén alatt a gránitalaphegységet. A két gránitvonulat között levő mezozoikumot az előadótól eltérőleg nem tekintheti e gránitvonulatok közé benyúlt tengeröbölben képződöttnek, mert a triász-, dogger- és malmrétegek fáciese arra mutat, hogy azok eredetileg tetemesen nagyobb területre kiterjedő és mélyebb vizű tenger le- rakódásai s csak a rhetikum és az alsóliász szénképződménye utal a tengerfenék időleges kiemelkedésére. A Jakab-hegy dómszerü kifejlődésének megfelelőleg a triász egyes vonulatai a köz- ponti magot északról és keletről ívszerűleg körülveszik; az ívek déli folytatását azonban a KÉK — NyDNv-i irányú gránitvonulat elmetszi. A vonulatok elmetszett végein kis foltokban olyan képződmények ülnek, amiknek megfelelő vonulatok keletebbre vannak a felszínen: Pécstől északra a kagylómészen és campili mészkövén az összegyűrt alsó- liász, nyugat felé az alsótriász vöröspalán a kagylómész, majd a campili mészkő. A dóm- szerű kifejlődésnek megfelelően fel kell tételeznünk, hogy ezek a vonulatok eredetileg TÁRSULATI ÜGYEK. 143 a gránit jelenlegi határától délre is meg voltak, még pedig ott már K— Ny-i irányú szalagokban. A jelenlegi települést úgy képzeli, hogy a gránitvonulat délről pikkely- szerüleg a Mecsek-hegység mezozoós, részben paleozoós üledékeire tolódott s a pikkely délről a vonulatok egyes roncsait maga előtt nyomva, az idősebb képződményekből álló vonulatokra feltolta. Minthogy a gránit felett a hegység déli oldalán az alsómediterrán- pontusi képződményeket találjuk, e pikkelyszerű felnyomulás az alsómediterrán és alsó- kréta között történt, valószínűleg az alsókréta végén, amikor az Alföld keleti szélén is rendkívül intenzív hegyképződés ment végbe. A gránit hátán feltolódott mezozoikum az alsókréta- alsómediterrán közötti időben, amikor tenger nem borította e területet, teljesen elerodálódhatott. A gránitnak hasonló pikkelyszeríí feltolódását lehet — észak felől — az északi oldalon is feltételezni. Hogy a neogénben, sőt a pontusi rétegek lerakódása után is ezen a vidéken nagyobb- szerű zavargások történtek, a hadapródiskola melletti szelvényen kívül utal a schroll- aknai szelvényre is, ahol az ú. n. „Andrásaknai fővető“ mentén nemcsak a mediterrán- és szarmata-, hanem a pontusi rétegek is le vannak vetődve. A neogénben történt vetődések és pikkelyszerű zavargások nemcsak a hegység szegélyére szorítkoznak, hanem kimutathatók a belsejében is. Megismétli azt a korábban is hangoztatott felfogását, hogy a pontusi után történt mozgások sokkal nagyobb szerepet játszanak hegységeink kialakításában, amint azt régebben feltételezték. 1926 december hó 1-én: Liffa Aurél dr.: Adatok a délausztráliai atakamit kristálytani ismeretéhez. Horusitzky Henrik: A Váró-ligetben épülő „Regnum Marianum“ plébánia- templom környékének hidrogeológiai viszonyai. (1. p. 76.) Szalai Tiror dr. : Földtani jegyzetek a Szentendre— visegrádi-hegységből. — A szentendrei szárazföldi fiatal miocén. Hozzászóltak: Horusitzky H., Pálfy M. III. Választmányi ülések. A választmány a folyó évben ülést tartott: január hó 27-én, március hó 3-án, április hó 7-én, május hó 5-én, június hó 2-án, október hó 6-án és december hó 1-én. A választmányi ülések jegyzőkönyveit a nyomdaköltségek megtakarítása végett nem közöljük, ellenben azok a titkárságnál, betekintés végett, a t. tagok rendelkezésére állanak. Az 1926. évben befolyt nagyobb adományok: január Tokaj község elöljárósága 1,000.000 K „ SCHAFARZIK FERENC dr 500.000 „ „ Vallás- és közoktatásügyi minisztérium államsegélye 10,000.000 „ „ M. kir. Áll. Vas-, Acél- és Gépgyár 500.000 „ február Szabolcs vármegye 1,000.000 „ „ Gizella Dijt v. Egerházy 400.000 „ „ Nyíregyháza város 1,500.000 „ március Zemplén vármegye 2.000.000 „ „ Egyetemi Nyomda (visszatérítés) 9,000.000 „ június Földmívelés. miniszt. államsegélye 8,000.000 „ július Magyar Tud. Akadémia 30,000.000 „ október Egyetemi Nyomda (visszatérítés) 2,100.000 „ november M. kir. Földtani Intézet 5,000.000 „ Támogatóinak a Társulat e helyütt is hálás köszönetét fejezi ki. 144 TÁRSULATI ÜGYEK. HÍREK a magyar királyi földtani intézetből. A Földtani Intézőiben Nopcsa Ferenc báró vezetése mellett serény munka folyt. A nyáron 13 geológus dolgozott az országos geológiai felvételeken, két hónapot töltve térülőtökön. R észtvett az Intézet a madridi geológiai kongresszuson, ahol az Intézetet Nopcsa báró igazgató és László Gábor dr. főgeológus képviselték. Kimagasló eseménye volt az Intézet életének az igazgatóságnak meghívására Magyarországon lezajlott talajtani konferencia, amelyen 14 állam képviseltette magát 32 taggal, hogy Európa talajtérképe elkészítésének módozatait megbeszéljék. Európa talajtérképének elkészítése előtt Treitz Péter talajtérképét hasonlították össze a természettel. A konferenciát Nopcsa báró Sopronban nyitotta meg ünnepélyes keretek között, majd Sopron környékén, Zala megyében, a Balaton vidékén, Karcagon, Deb- recenijen, a Hortobágyon, Hajdúszoboszlón rendezett rendkívüli érdekes tanulmányi kirándulásokat, augusztus 6-án Budapesten ugyancsak ünnepélyes záróülés követte, melynek egyik eredményeképen Treitz Péter gazd. főtanácsos és főgeológns nyert megbízatást arra , hogy Spanyolország talajtérképét elkészítse; az ehez szükséges költ- ségeket a magyar kormány áldozatkészsége nyújtotta. Treitz Péter közel három hónapot töltött e munkával Spanyolországban. Külföldi tanulmányúton vettek részt: Rozlozsnik Pál főgeológus vezetése alatt Roth Károly dr. és Marzsó Lajos dr. osztálygeológusok, kik Olaszország eocén-vidékét tanulmányozták és híres lelőhelyekről szép gyűjteményt hoztak magukkal. Ferenci István dr. osztálygeológus a német „Paleontologen-Tag“-on, Düssel- dorfban vett részt. Maros Imre főgeológus és Sc.hréter Zoltán dr. osztálygeológus Wienben végeztek muzeális tanulmányokat. Az elmúlt nyáron a m. k. Földtani Intézet kapott megbízást arra, hogy Magyar- ország szikes területeit tanulmányozza. A hatalmas munkát 8 agrógeológus és kémikus, valamint 8 botanikus 8 csoportba osztva végezte nagy buzgalommal, több mint három- száz községből gyűjtött 3000 talajmintát. A szikfelvételek feldolgozása most van folyamatban, részint az Intézetben, részint pedig a Műegyetemen, Magyaróvárt, Debrecenben és Szegeden. Az Intézet személyi ügyeiből a következőket emelhetjük ki: Pálfy Móric dr. és Horusitzky Henrik főbányatanácsos, főgeológusok az V. fizetési osztályba igaz- gató címmel neveztettek ki, szolgálati idejük leteltével azonban az Intézet e két jeles munkaereje az ősz folyamán nyugalomba vonult. Treitz Péter agrófőgeológus érdemei elismeréséül gazdasági főtanácsos címmel tüntettetett ki. Marzsó Lajos dr. titkár osztálygeológussá lépett elő. Űj munkaerővel is szaporodott az Intézet Sümeghy József dr.-nak osztálygeológussá történt kinevezésével. Fájdalmas esemény is érte az Intézetet. Eégi, buzgó tagja, Halaváts Gyűl \ ny. m. k. főgeológus, aki az Intézet könyvtárát vezette, július hó 28-án elhúnyt. Az Intézet kiadványaiból az 1926. évben a következők jelentek meg: Mitteilungen ans dem Jahrbnche, Bd. XXV., Heft 1. Lörenthey: Beitrage zűr Entwicklung des Eozen und seiner Fauna in Nordamerika. Bd. XXV., Heft 2. Pongrácz. Uber fossile Termiten Uvgarns. Bd. XXV., Heft 3. Horusitzky: Ilydrogeologie dér Thermen von Tata und T óváros. Bd. XXV., Heft 4, Schréter: Die latién Thermen von Eger. Bd. XXVII., Heft 1. Rozlozsnik — de la IIarpe: Materianx pour servir a une Monographie des Nnmmiilines et Assilines. Internationale Bodenkundliche Gesellschaft. Treitz: Führer zűr Informationsreise dér III. Kommission Budapest 31 Juli— 6 August 1926. Az 1926. évben kéziratban e’készült Magyarország DK. részének, Magyarország kőbányáinak, Budapest geológiai térképe. Ezeknek kiadása legközelebb várható. SUPPLEMENT ZUM FÖLDTANI KÖZLÖNY Bánd LVI. 1926. Dér Ausschuss dér Ung. Geologischen Gesellschaft gibt hiemit traurige Nach- richt, dass JULIUS V. halavAts KÖN. UNG. ObERBERGRAT, ChEFGEOLOGE I. P.( Ehrenmitglied dér Ung. Geoi.ogiscben Gesellschaft etc, am 28. Juli 1926 in seinem 73. Lebens? jahre nach an Ergebnissen reicher Tatig* keit verschieden ist. EHRE SEINEM ANGEDENKEN! Földtani Közlöny. LVI. kötet. 1926. 10 TALBILDUNG ÍM SÜDLICHEN TEILE DES OFNER GEBIRGES. — Mit einer Karte. — Von Prof. Franz Schafarzik. Sowohl die stratigraphischen, als auch die tektonischen Verhált- nisse des südlichen Ofner Gebirges sind von höchster Einfachheit, wess- halb sich die palaeohydrographischen Verhaltnisse dieser Gegend gut verfolgen und deuten lassen. Den diapirartig durchgreifenden Kern des Gebirges bildet dér obertriadische Hauptdolomit in dér Schollenreihe: Csiker Gebirge-Blocksberg in einer Erstreckung von ungefáhr 10 km. Die südlich anstossenden Beckenschichten vöm obereozanen Nummuliten- kalke an in ununterbrochener Reihenfolge bis zum jüngsten Pliozan hinauf, lagern — trotz stattgehabter kontinentaler Hebung — in einem massig gégén S bis SSO geneigten Schichtenpacket von grosser, im Streichen bei 15 km Ausdehnung. Einzelne Etagen desselben lassen ein deutliches Übergreifen gégén das Grundgebirge zu erkennen, am auffallendsten wohl die oberpliozanen Niveaux, dérén Schichten bis in einzelne Buchten des letzteren vordringen und selbst den Dolomit in bedeutender Ausdehnung überdecken. Zu Ende dér levantinischen Zeit setzte dann die landbildende kontinentale Hebung ein, worauf die Erosion des Gebirges zu neuem Leben erweckt wurde. Von dieser Urabdachung flossen zűr regenreichen altpleistozanen Zeit die Wasseradern dér Graben dér Fallrichtung nach herab, nament- lich die budaörser direkt über das sarmatische Terrain des heutigen Bia-Budafoker Plateaus, woselbst sie die auch heute noch sichtbaren Ausraumungsfurchen ausgehönlt habén (Hamzsabeger Wald, Brandl- suttn, Diós- und Kis-Tétényer Graben). Das damals bestandene jugend- liche Geáder kann daher im Sinne Davis’ nur als ein konsequentes angenommen werden. Diesen Wasserlaufen war aber bloss eine kurze Lebensdauer beschie- den, da binnen kurzem ein sich im Streichen dér oberoligozanen Sande rasch entwickelnder Graben entstand, dér dieselben alsbald unterbunden hat. Es war dies ein Graben, entsprechend dem Unterlaufe des heutigen Kőérpatak, dér sich steil zűr Donau herabstürzte, die sich noch in altpleistozaner Zeit unserem Terrain naherte und dasselbe kraftig 10* 148 FRANZ SCHAFARZIK. angeschnitten hat. Rasch sich nach rückwarts verlangernd, erreichte dieser Graben sehr hald die oberoligozánen Sande, in denen er sein Bett alsdann bis zum Ivammerwald erweiterte. Doch war damit seine Tátigkeit noch nicht erschöpft, sondern es zog derselbe unbehindert auch die budaörser Wasseradern bis zum Fusse des Türkensprungfelsens an sich, andererseits wurde ihm aber auch dér Kammerwiesenbach tributar, an den sich SW-lich vöm „Türkensprung“ noch die Gebirgsbáche : Csiker- graben, Katalingraben und Hosszúrét angeschlossen habén. Hiemit war nun das neue Wassernetz bis hinauf zűr NW-lichen Wasserscheide komplett. Die bedeutende Erosionarbeit desselben wird uns klar, wenn wir die in seinem Becken befindlichen Zeugenberge : untermediterrane Schotterlappen auf oberoligozanem Sand, naher in Augenschein nehmen. Es sind dies dér „ Weingartenackeru-B.nge\ , die „Ziegelacker", die „Razenwinkel“-kuppe, ferner bereits im biaer Hotter dér Steinfelsenberg und dér Mittelberg. lm oberen Pleistozan setzten bierauf bei vorherschendem trocke- nen Kiima kraftige JNW-Winde ein, die das zertalte Terrain weiter ausmodellierten. Besonders ist es dér lockere oberoligozane Sand gewe- sen, dér durcb die vöm Gebirge einfallenden Winde bis zűr Abrasions- flache des Kleinzeller Tegels ausgeraumt wurde. Klassische Belege hie- für liefert dér von Budaörs südlich gelegene Talabschnitt, ferner bereits auf hauptstádtischem Bódén die schüsselförmigen Eintalungen von Őrsöd und Őrmező, ebenso teilweise auch die Lágymányos-Niederung am Fusse des Adlerberges. Südlich vöm biaer Plateau ist es ferner das unter- mediterrane Terrain des Hamzsabeger Waldes, sowie südlich davon das Pontikum bei Erlakovec und die Fülöpmeierhöfe, die noch heute aktuelle Beispiele von Sandauswehungen darstellen. Ferner wurden die trocken- gelegten einstigen Tál- und Grabenabsehnitte am Bia-Tétényer Plateau zu gleicher Zeit mehrweniger durch Löss verweht. Die Hauptergebnisse obiger Betrachtungen mögen folgend zusam- mengefasst werden. 1. Nach Erhebung des Ofner Gebirges Anlage eines N-S < konsequenten W assernetzes , das jedoch bald darauf von dem 2. sich rasch entwickelnden W-O-lichen Kőérpatak abgezapft wurde. Dér neuen Konstellation entsprechend ware alsó im Sinne Davis’ dér Kőérpatak selbst eine subsequente Funktion dér Donau, die Budaörser Graben ferner resequente, die neuen rücklaufigen W asserrisse des Iiammer- waldes dagegen obsequente Anhangsel desselben. 3. Die Erosionsbasis des Kőérpatak ist die Donau bei Budafok, gegenwartig 103 m. ü. d. Adr. M. 4. Das heutige Wassernetz des Kőérbaches ist vollstandig aus- gereift. Austief ende Erosion trifft mán bloss noch in den obersten Graben BEITRAGE ZŰR VERTEILUNG DÉR ERUPTIVGESTEINE. 149 an ; in den unteren Abschnitten beginnt gegenwartig die Talsohlen- verbreiterung und Wiesenbildung, daher alsó die seitlich ausgreifende Erosion. Diese Tatigkeit des Kőérbaches befindet sich noch im aller- anfcinglichsten Stádium im Sinne einer Peneplaine. Dieselbe schwebt aber in noch unermesslicher Férné, — ebenso wie das Ofner Gebirge selbst noch lángé nicht vöm Greisenalter erreicht werden wird. BEITRÁGE ZŰR VERTEILUNG DÉR ERUPTIVGESTEINE. — Mit dér Figur 1. — Dér erste, dér mit scharfem Auge das kranzartige Auftreten von Eruptivgesteinen am inneren, concaven Rande gefalteter Gebirge er- kannte, war E. Suess.1 Um nur einige dér auffallendsten derartigen Vulkankranze zu nennen, sei dér innerkarpathische Vulkankranz, dann jener erwahnt, dér den südlichen Apennin und dessen Fortsetzung in Nordafrika begleitet, ferner dér mazedonisch-jonisch-kleinasiatische Vulkankranz. Das Matériái, das in solchen Eruptivgebieten auftritt, ist vorwie- gend Trachyt und Andesit und zum Teile auch Ducit und fíhyolit. Basalte finden sich verhaltnismáfiig selten. Was die Langsausdehnung dér Eruptiva so eines Gebietes betrifft, so genügt die Angabe, dass im inneren Karpatlienbogen dlas fást, zusammenhángende Eruptivgebiet un- gefahr 800 km láng ist und dér mazedonisch-jonisch-kleinasiatische Vulkankranz, wenn auch mit Unterbrechungen 1800 km Lángé erreicht. Diese ungeheuren Dimensionen bringen es mit sich, dass die in diesen Gebieten auftretende Eruptiva zu den verbreitetsten Typen gehören. In ganz anderer Physiognomie zeigen sich die meisten Basalte. Betrachtet mán zum Beispiel die grönlandiseh-hebridisch-islandischen Basalte oder jene dér syrischen Tafel, die sich von A dana bis zum Rőten Meer erstrecken und sich in den Tertiarschichten Aegyptens wiederfinden oder betrachtet mán den gleichfalls riesige Gebiete be- deckenden Dekantrapp Indiens, so sieht mán, dass mán es hier nicht mit Eruptivgesteinen zu tun hat, die in lángén Zügen Faltengebirge begleiten, sondern flachenhaft entwickelt in solchen Gebieten auftre- ten, die entweder nie gefaltet waren oder in denen die faltenden Krafte schon lángé vor den Basaltergüssen erloschen waren. Im Gegensatze zu den die Faltengebirge begleitenden Régiónén, wo sauere Eruptivgesteine dominieren, herrschen mithin in flachen Gebieten basische Gesteine 1 E. Suess: Das Antlitz dér Erde. Vol. I. Leipzig, 1883. 150 FRANZ BÁRON NOPCSA. vor. Mit den derartigen Auftreten von Basalten lassen sich kleinere Vor- kommen vergleichen, wie zum Beispiel die jungen sachsisch-nord- böhmischen Basalte oder jene des Bakony. Zu diesem Auftreten zweier verschiedener Gesteinstypen gesellt sich noch ein dritter Typus hinzn, dér in grossen Mengen in Európa zwar nur in dem mittellandischen Gebiete auftritt, dórt aber sehr grosse Bedeutung hat. Dieser dritte Typus besteht vorweigend aus Peridotiten und Serpenfinen, daneben finden sich aber auch Diabase und Gabbro. Dér grösste derartige Zug hochbasischer Gesteine beginnt am Ost- auslaufer dér Alpen, zieht diann durch das ganze östliche Bosnien und das westliche Serbien, gabelt sich bei Mitrovica in einige Aeste, lasst sich dann durch die ganze Balkanhalbinsel bis nach Griechenland ver- folgen, überquert, in isolierten Resten gut erkennbar, das jonische Meer und erlangt dann im südlichen Kleinasien seine volle Entwicklung wieder.2 Bisher komnte dieser Zug bis nach Armenien, das heist fást 2000 km iveit, verfolgt weirden. Die Oberflachenausdehnung dér basischen Gesteine dieses Zuges erlangt an einigen Stellen mehrere tausend Quad- ratkilometer. Wieder war es E. Suess, dér bei dér Besprechung dér „gríinen Gesteine“ als erster auf die tektonischen Begleitumstande dieser eigentümlichen Gesteine hinwies.3 lm Gegensatze zu den beiden früher besproc-henen Eruptivtypen sind die peridotitischen Eniptiva dadurch charakterisiert, dass sie weder wie die Trachyte etc. hinter den gefalteten Régiónén, noch wie die Basalte in ungefalteten Gebieten auf- treten, sie zeichnen sich vielmehr dicsen Gesteinen gegentiber dadurch aus, dass sie mitten in den gefalteten Gebieten hegen. In viel kleinerem Ausmasse, aber in unvergleichlich klarerer Anord- nung als in den D maridén finden sich Peridotite resp. die aus ihnen hervorgegangene Serpentine in den Karpathen wieder. Hier zeigte Mur- goci, dass sie immer auf die grosse Überschiebungsfláche dér getischen Decke langs ihrer Unterlage beschrankt, sind.4 In den Dinariden ist leider die tektonische Rolle dér Peridotite und dér Gabbros noch nicht so gut geklart. Von den im nordwestlichen Serbien auftretenden Peridotiten glau- ben Lóczy und Hammer, dass sie palaeozoi seben Alters seien; für die weiter im Westen auftretendten Peridotite, welche die Hauptmasse des Peridotitzuges bilden, nehmen Katzer, Kossmat und dér Verfasser iibereinstimmend jurassiches Altér an; wieder andere Peridotite, die 2 F. Nopcsa: Geologisehe Gnmdzüge d(>r Diuaridert. Geologische Rundschau, Vol. XII. 3 E. Suess: Das Antlitz dér Erde. Vol. III. 2. Wien, 1909. 4 Murgoc.i : The geological synthesis of the South Carpatians. Comptes Rend. Congr. Internat. Geol. Stockholm, 1910. BEITRÁGE ZŰR VERTEILUNG DÉR ERUPTIVGESTEINE. 151 im Síiden dér Balkanhalbinsel und im Osten des Hauptzuges auftreten, haltén Bourcart und Novak für tertiár. Dér Nordauslaufer des ter- tiaren Zuges scheint nach den Beobachtungen des Yerfassers gerade noch Skutari zu erreichen. Da die jüngste Faltenzone dér Dinariden an ihrem Westrande, die alteste hingegen an ilirem Ostrande auftritt und in jeder Faltungs- zone die Faltung im Norden früher erstirbt als in Síiden, so sieht mán, dass das verschieden alté Auftreten dér Peridotite irgendwie mit den Faltungsvorgangen verknüpft ist. Bei Skutari findet mán im Hauptgebiete dér Serpentine von einer grossen Überschiebungslinie gégén oben schreitend folgende Serie von Gesteinen: 1. Überschiebungsflache mit Realgarausblühung und Zirkon-Kri- stalle entbaltenden Rudistenkalkblöcken. 2. Sorpentin. 3. Peridotit. 4. Gabbro. 5. Diabas und'Diabastuff. 6. Diorit. 7. Unter- bis oberkretazische Sandsteine und Kaik. Dass dér Peridotit mit dér Überschiebungsflache verknüpft ist, geht aus dter Schichtfolge hervor. Da nun auch die tertiaren Peridotite dér Dinariden auf Überschie- bungsflachen erscheinen, so ist das Auftreten dieser Gesteine jeden- falls auch hier so wie in den Karpathen an grosse Überschiebungsflacben gebunden. In den Alpen hat zuletzt R. Staub5 die Gebundenbeit dér Serpen- tine an verschiedene Überschiebungsflachen klar hervorgehoben und den Diabas als ein Differenzierungsproduct dieses Magmas hingestellt. All dies deckt sich sehr gut mit den Beobachtungen die aus Sieben- bürgen und dem Balkan bekannt sind. Dicsen drei Haupttypen von Eruptivgesteinen gegenüber treten sogar so iveit verbreitete Gesteine wie Porphyr sehr stark zurück, mán kann sie daher in den folgenden Erörterungen ignorieren. Vereinfacht mán sicli, mit Ausserachtlassung dér in den überscho- benen Stirnen auftretenden Faltungen, einen Überschiebungsvorgang, so wie es im beiliegendem Diagrammé geschehen ist und bedenkt mán dann noch, dass die Peridotite infoige ihres grossen Magnesiagehaltes mehr an die Sima-Schale dér Erde als an dérén Sialschollen erinnern, 5 Staub R.: Uber die Verteilung der Serpentine in den alpinen Ophioliten. ■Sehweiz. Mineral. Petrograph. Mitteil., 1922. 152 FRANZ BÁRON NOPCSA. dann begreift mán es ganz leicht, wesshalb bei grossen Überschiebungen etwas Sima-artiges Matériái wiederholt lángs dér Überschiebungsfláchen zwischen einzelnen Sialschollen empordringen kann. Dieses emporge- presste Sima zeichnet sich durch seine Armut an Kálium und Nátrium aus. Von diesen Intrusionen peridotitischer Gesteine sind die ganz anderes Matériái fördernden Vulkáné des inneren Vulkankranzes dér Faltengebirge sehr verschieden. Das Eruptivmaterial ist viel armer an Magnesia, die Herde dér Vulkankranze müssten daher theoretisch weni- ger tief liegen. Die Zusammensetzung dér Magrnen dieser Vulkáné erin- nert, wenn mán von ihrem höheren Alkaligehalt absieht, mehr an die Zusammensetzung des Sial und so fragt sich denn, ob diese Gesteine nicht bloss aus dér Umschmelzung von Sialteilen bervorgehen. Wie ein Blick auf den linken Teil des die Peridotitintrusionen erklarenden Diagrammabschnittes II. zeigt, schieben sich bei Gebirgs- bildungen nicht nur zwei Sialstücke aufeinander, sondtern abgesehen davon, dass dér unterste Teil dér überschobenen Partié oft von dem Liegenden abgeschoren ist und so die Stirnregion dér überschobenen Partié verdünnt werden kann, wird in solchen Gebieten auch durch die Überscliiebung die Dicke dér Sialkruste vennehrt. Diese Verdickung de& Sial lasst sich auch durch die von Kossmat durchgeführten Erörterun- gen dér Schwerenmessungen beweisen.6 Diese lokálé Verdickung des Sial hat natürlich zűr Folge, dass in solchen Gebieten infoige dér Isostasie die unteren Teile des Sial tiefer in das Sima sinken müssen, als in den übrigen Régiónén. Auf diese Weise gelangen Sialteile lokál in eine Tiefe, in dér sie einem viel grösseren Drucke, gleichzeitig aber auch einer viel höheren Temperatur ausgesetzt sind, als unter normalen Umstanden. Dies kann eine langsam einsetzende Umschmelzung nach sich ziehen und da nun auch des Weiteren die Struktur dér auf diese Teile geglit- tenen Sialschollen wáhrend dér Überscliiebung jedenfalls durch Brüche und Faltenbildimg stark erschüttert wurde, so fragt mán sich umvill- kürlich, ob das in dér Tiefe ungeschmolzene Sial nach den gebirgsbilden- den Überschiebungen nicht schliesshch in dér Tiefe so eine Spannung er- reicht, dass es durch die Brüche zűr Oberf'lache dringen kann. Ein Durch- brucli eines solchen liochgespannten und überhitzten Sial wird natürlich über jener Stelle erfolgen, wo sich díie grösste ungeschmolzene Masse be- findet. Dies ist naturgemass eine Stelle, die hinter dier Stime dér über- schobenen Region liegt und desshalb müssen dann auch naturgemass die ’ Kossmat: Die mediterránén Kettengebirge und ihre Beziehungen zum Glcich- gewichtszustande dér Erdrinde. Abh. sachs. Akad. d. Wiss. Vol. XXXVIII, 1921. BEITRAGE ZŰR VERTEILUNG DÉR ERUPTÍV GESTEINE. 153 sauere Eruptiva liefernden Vulkáné hinter elér überschobenen Stirnregion liegen. Dér régiónál verschiedene geologische Aufbau dér zűr Umschmel- zung gelangenden Gebiete kann uns die Entstehung dér verschiedenen petrographischen Provinzen solcher Régiónén erklaren. (Vergl. Sand- berg Geolog. Mag. 1925.) Da das Umschmelzen des Sial jedenfalls eine geraume Zeit erfor- dert, da ferner die Überschiebungsnarbe diurch schwer schmelzbare Peridotitintrusionen schon wahrend dér Überschiebungsphase geschlos- sen wurde, ist dem umgeschmolzenen Sial ein anderer Austritt als gégén oben nicht möglich. Die meisten aus saueren Eruptionen aufgebauten Vulkáné liegen nun nicht nur in varierender Distanz hinter dér Stirnregion überschobe- ner Gebirge, sondern gleichzeitig meist auch an dér Küste dér an dem Innenrande solcher Gebirge auftretenden epikontinentalen Meere. Zum mindesten liegen sie in Gebieten, wo jugendliche Sedimente viel Poren- wasser enthalten.7 Dér Zusammenhang dieser Vulkáné mit dér Meeresnahe wurde langst betont, auf die explosive Natúr ihrer Laven wurde schon oft gewiesen und so hat mán denn schliesslich nur den auffallend grossen Gehalt dér saueren Gesteine an Nátrium und Kálium zu betonén. Da dieser Leichtmetallgehalt stark an die chemische Zusammensetzung des Meereswassers erinnert, dieser Nátrium- und Kaliumgehalt ferner den Peridotiten völlig fehlt und bei den gabbroiden und basaltischen Ge- steinen recht bedeutend sinkt, zeigt er sich nicht als eine allgemeine Eigenschaft des Magmas. Mán fragt sich unwillkürlich, ob er nicht etwa einfach aus dem in die Sialmagmen bei dérén Emporquellen eindringen- dem Meereswasser stammt. Ausser durch die chemischen Zusammensetzung des Materials sind die basaltischen Eruptionen auch durch die Eruptionsvorgange von jenen dér saueren Eruptionen recht verschiedenen. Wahrend bei den mehr oder weniger sauren Gesteinen grosse Massen von Eruptivmaterial stürmisch aus raumlich begrenzten Schloten dringen und dórt oft mach- tige Anhaufungen bilden, erfolgt in dér Regei die Zutageförderung grosser basaltischer Decken in einem viel weniger stürmischem Tempó. Die bei Basalteruptionen an einzelnen Stellen hervorquellenden Vlassen sind an und für sich kleiner, die gesamte Flachenausdehnung dér Basalte ist aber meistens grösser. Auf diese Weise lasst sich das Empordringen sauerer Eruptiva eher mit dem stürmischen Hervordringen von Wasser aus einer Sodawasserflasche vergleichen, wahrend das Empordringen dér Basalte eher mit dem Emporquellen des Wassers aus einer Eisspalte ver- 7 Sandberg: Geodynamische Probleme, I. Teil. Berlin, 1924. 154 FRANZ BÁRON NOPCSA. glic-hen werden kann. Dieser Unterschied ist namentlich desshalh wich- tig, veil die chemische Zusammensetzung dér basischen Eruptiva ganz entsehieden darauf hinweist, dass die Basalte, trotz des bei ihnen bemerkbaren geringen Druckes, doch aus einer Region stammen, die dér Simasehale náher liegt, als die auf Grund dér chemischen Zusammen- setzung annelnnbare Ursprungsstelle dér saueren Eruptiva. Vergegenwártigt mán sich noch, dass die grössten Basalteruptionen stets in den grossen Gebieten ungestörten Schichtbaues liegen, dann gelangt mán von selbst sehr leicht zu dér Hypothese, dass diese Eruptiva einfach aus jener semiplastischen, tieferen Region dér Sialschichte stam- men rnüssen, die sich in den Gebieten ungestörter Schiclitfolge etwa in 60 Kilométer Tiefe an dér Basis dér Sialschollen, aber dennoch noch oberhalb dér obersten Simaschichte befindet. (Absclmitt III. des Dia- grammes.) Die Annahme, dass die Verflüssigung dieser Sialbasis an manchen Stellen einfach desshalb auftritt, weil dér Druc-k lokál an Verwerfungs- linien nachlásst, ist nicht von dér Hand zu veisen. Auf diese Weise varén, im Gegensatze zu den saueren Eruptiva, die Basalte an jene langst abradierte oder nie gefaltete Gebiete geknüpft, in denen die Sial- schollen mehr oder weniger die normale Dicke und sehr haufig gleich- zeitig auch den normalen Aufbau habén. Nach dieser Feststellung des verschiedenen Ursprunges dér saueren und basischen Eruptiva, erhebt sich von selbst die Frage, ob diese neuen Hypothesen die Tatsache erklaren können, vesshalb in den grossen Gebieten sauerer Eruptionen oft am Sehlusse dér vulkanischen Aktivitát manchmal lokál stark basisches Eruptivmaterial (Basalt) nachdringt, wogegen hinviedíer in Gebieten grosser basaltischer Eruptionen am Ende dér Eruptionstátigkeit, wie z. B. in England, etvas saueres Erup- tivmaterial folgt. Beide Phánomene kann mán Inversionen nennen. Die Inversion dér saueren Eruptionsphase zu einer basischen ist aus dem Vorgebrachten leicht erklárbar. Von dem in überschobenen Gebieten zűr Umschmelzung gelangenden Matériáié wird natürlich durclr die Spalten dér auf dér Schmelze liegenden Sialkruste zuerst das obere, sauere Matéria! zu Tagé gefördert werd'en, spáter kann aber etvas tiefer liegendes basisches Matériái emporgepresst verden. In diesen Régiónén kann es daher zu einer Inversion von saueren zu basischen Eruptionen kommen. lm Gegensatze hiezu darf mán bei basischen Eruptionen in ganz ungestörten Gebieten in allgemeinen keine Inversion envarten. Aus- nalimen können sich freilich in solchen Gebieten finden, die aus den Trümmern eines Gebirges, wie des variscisch-armorikanischen Bogens BEITRA GE ZŰR VERTE1LUNG DÉR ERUPTIVGESTEINE 155 bestehen. Dies sind ehemals über- schobene Gebiete, die spater so kraftig verfestigt Swurden, dass sie sich spáteren Faltungen gegenüber wie starre Blöcke ver- hielten. Die Sialkrustenscholle sol- cher Gebiete ist warscheinlich etwas dicker als an anderen ab- gehobelten Stellen, ausserdem ist aber aueh ihr Aufbau jeden- falls nicht derselbe, wie in unge- falteten Teilen. In solchen, ehe- mals gefalteten Gebieten können sich ganz gut unter tieferen Sial- regionen noch kleine Rest© ehe- mals höher liegender Sial-Schich- ten befinden, die anlásslich dér knapp nach dér Gebirgsfaltung einsetzenden saueren Eruptions- periode nicht zu Tag© gefördert wurden. Sogar hochliegenden Pe- ri dót ite kann mán in solchen Gebieten erwarten und tritt nun in einem solchen, sozusagen ab- norm gebautem Bebiete neuerlich eine Bruchentlastung auf, so wird zwar im allgemeinen auch hier eine basische Eruption er- folgen, ihren Abschluss kann aber ein lokales Emporquellen kleiner, noch tiefer und in abnor- mer Lage liegendler sauerer Sial- rest bilden. Dies würde die In- version basischer zu saueren Eruptionen erklaren (Abschnitt I des Diagrammes). Allé diese Beobachtungen decken sich sehr gut mit dér langst bekannten Tatsache, dass seit dér Tertiarzeit die sog. pazifischen Gesteine bloss in den 156 FRANZ BÁRON NOPCSA. Geosvnklinalregionen erscheinen, wahrend die Gesteine des atlantischen Typus auf die Schollenlandern und auf die konstanten Meeresbecken beschránkt sind.8 Atlantischen Gesteinstypus habén dér pazifische Ozean, das unge- faltete Australien, die Antarktis, dér eurasiatische Scheitel, die brasilia- nische Masse, dér canadische Schild und seine südliche Umrandung. Pazifische Gesteine zeigen die Randgebirge des Stillen Ozeans, Mittel- amerika und die im Gebiete dér Tethys emporgefalteten Régiónén von Westafrika bis nach Neuguinea. Wo wie in dér italienischen Vulkanzone die vulkanische Tátigkeit im Erlöschen ist, treten nach pazifischen Gesteinen atlantische Ge- steine auf und manchmal umfassen die neugefalteten Gebiete ausser- dem starre Inseln (Celebes, u. a.), in denen atlantische Gesteine domi- nieren. In altgefalteten und spater wieder erstarrten Régiónén (Európa nördlich dér Alpen) dominieren atlantische Gesteine, es kommen aber auch pazifische vor. Dies alles ist mit den neuen Hypothesen voll- kommen im Einklang. Die Warscheinlichkeit für die Richtigkeit dér im Vorigen vorge- brachten Hypothesen ergiebt sich im Übrigen auch aus dér quantitativen Analyse dér verbreitesten Gesteine. Für Gneis und Glimmerschiefer ergiebt sich nach Clarkes9 Angaben folgender durchschnittlicher chemiseher Aufbau: Tabelle 1. Gneis Glimmer- schiefer Summe SiO, 64-28 6979 67-0 Ti02 0-58 0-55 0-6 AljOs 15-9 14-68 15-0 Fe203undFe0 .... 621 4-85 5-3 CaO 3'44 0-88 2-2 MgO 2-63 1-59 2-1 NaO 2 61 1-18 1-9 K,.0 1-87 3-62 27 P*0 0-06 0-11 o-i cő., 0-04 0-09 o-i Dér Aufbau dér Sedimentgesteine ist von diesem Aufbau etwas ver- schieden und zwar zeigen die organogenen Gesteine eine wesentlich 8 F. v. Wolf: Dér Vulkanismus. Vol. I. Stuttgart, 1914. 9 F. W. Clarké: The data of Geochemistry. U. S. Geol. Survey Buliét. 770. Washington. 1924. BEITRAGE ZŰR VERTEILUNG DÉR ERUPTIVGESTEINE. 157 andere Zusammensetzung als die aus anorganischem Detritus hervorge- gangenen. Es ist zweckmassig, vorerst die durchschnittlichen Analysen von mehreren Hundert. Sandsteinen, Schiefern, Kaikén und Dolomitén und ausserdem die Summe dér Analysen von Sandsteinen und Schiefern zu betrachten. Tabelle II. Sandstein Si02 8176 Ti02 0-33 A1203 5'37 Fe203+Fe0 1"80 CaO 3-28 MgO 0-84 NaO 0‘60 K20 F24 P20 007 C02 3' 02 Schiefer Summe Kaik und Dolomit 49*39 65-6 5-85 044 0-4 0-35 15-32 10-3 0-69 5-81 3-9 2-67 »n 00 5‘6 35-61] 2-40 1-6 12-95 1-51 1-0 021 2-82 2-0 0-31 0-14 01 — 5-25 4-1 44-77 In weiterer Folge ist es ínteressant mit dér chemischen Zusammen- setzung eines hypothetischen Erdkrustenteils, dér aus einem Teil Gneis, einem Teil Glimmerschiefer und je einem halben Teil Sandstein und Tón besteht, die chemische Zusammensetzung einer hypothetischen Schmelze zu vergleichen, in dér gleiche Teile Rhyolit, Dacit, Andesit und Trachyt zusammengeschmolzen wurden. Die Basis so eines Vergleiches wird durch die durchschnittliche Analyse von Rhyolit, Dacit, Andesit und Trachyt gegeben. Diese ergibt sich aus folgender Liste: Tabelle III. Andesit Biotittrachvt Dacit Rhyolit Si02 55-82 6324 68-10 74-33 Ti02 0-63 0-38 0-15 0-13 A1203 16-49 17-98 15-50 12-17 Fe203+Fe0 3-01 1-76 320 070 CaO 6-51 0-93 3-82 0-62 MgO 4-56 0-63 o-i 0-30 NaO 3-52 6-27 4-2 3-43 K20 3-04 5-47 313 3-99 P20 0-35 0-22 0-03 0-02 C02 — — — — Die Summe dér Analysen dieser Eruptiva ist aus dér Kolonne 1 dér folgenden Tabelle IV, die Summe dér Analysen dér Sedimentgesteine hin- gegen aus dér Colonne 2 derselben Tabelle erkennbar. 158 FRANZ BÁRON NOPCSA. Tabelle IV 1. (Sauere 2. Kalkfreie Sedirnente Eruptiva) und Gneise Si02 65-37 65-6 TiO, 0 32 0-5 ai2o3 15-53 13-4 Fe203 + FeO 2-16 4-6 CaO 2-97 3-3 MgO 1-39 1-9 NaO 4-35 0-9 K20 3-90 1-5 P.,0 0-15 o-i có2 — 11 Mit Ausnahme des Natriums und Kaliums und eines Teiles des Eisens, lasst sich zwischen beiden Kolonnen eine recht gute Überein- stimmung konstatieren. Zahlt mán zu den Sedim'entgesteinen noch das im Meereswasser befindliche Nátrium und Kálium hinzu und gedenkt mán des wiederholt betonten Zusammenhanges zwischen Meeresnahe und vulkanischen Eruptionen, dann wird die Übereinstimmung noch grösser. Diese Übereinstimmung ist dann besonders auffallend, wenn mán ihr den Kontrast, gegeniiberstellt, dér sich aus dér Zusammensetzung jener Eruptivgesteine ergibt, die in den folgenden Kolonnen angeführt sind. Tabelle V. Peridotit Gabbro Basalt Summe von Gabbro und Basalt Si02 39-68 48-72 51-0 49-82 TiO., 0-70 0-9 1-0 0-95 A1203 3‘63 17-6 16-2 16-9 Fe203+Fe0 5-29 4-95 4-9 4-9 CaO 2-97 9-63 8-6 9-11 MgO 34-82 8-66 7-0 7-83 NaO 0-39 1-84 3‘0 2-42 K.,0 0-47 0-93 1-8 1-86 P..0 0-17 0-15 OM 0-27 CO, 0-39 0-09 — 0-04 Besonders fallen bei einem Vergleichen dér Bestandteile dér Peri- dotitkolonne mit jenem dér Sedimentschmelze dér geringe Gehalt an Kieselsaure und Tonerde und dér hohe Gehalt an Eisen und Magnesia in dér Peridotitkolonne auf. In einer aus Gabbro und Basalt bestehen- den Schmelze ist, wenn mán diese mit dér aus den Sedimenten gewonnenen Schmelze vergleicht, dér Kieselsauregehalt noch immer kiéin, dér Kal- zium-Magnesium-Gehalt aber noch immer gross. Dies andert sich wenn BEITRÁGE ZŰR VERTEILUNG DÉR ERUPTIVGESTEINE. 159 mán mit den Basalten eine Schmelze kalkreicher Sedimente vergleicht. Setzt mán zu dér aus den klastischen Sedimenten gewonnenen kalkarmen Schmelze noch einien Teil krystalline Schiefer und eineh Teil Kaik- und Dolomit-Mischung hinzu, so gelangt mán zu einer Mischung, welche, wie folgende Kolonnen zeigien, etwa an die Gabbro'-Basalt-Mischung erinnert. Tabelle VI. Gabbro-Basalt- Kalkreiehe Mischung Sedimentschmelze SiO, 49-82 56-34 TiO., 095 0-49 AI2O3 16-9 11-05 Fe203+FeO 4-9' 3-63 CaO 9-11 8-90 MgO 7‘83 3-74 NaO 2-40 1-30 K20 1-86 2-07 P,0 0-27 0-08 C02 0-04 8-87 Ein bemerkenswerter IJnterschied ist nur in dem noch etwas höheren Magnesiagehalt dter Gabbro-Basaltscbmelze bemerkbar, denn die bedeu- tende Armut dér Gabbro-Basaltmischung an Kohlensaure ist durch dérén volatile Natúr bedingt. Von dér Peridotitzusammensetzung ist sogar die Schmelze einer noch so kalkreichen Sedimentmischung immer sehr verschieden. Dies zeigt, dass die Peridotitgesteine im Gegensatz zu den anderen Eruptiv- gesteinen sicher nicht aus dér Umschmelzung von Sialschollen hervor- gehen und daher sicher nicht aus dér Sial-Region dér Erde stammen. Ein Yergleich dér verschiedenen Typen dér hier besprochenen Mas- sen unteireinander ist sehr instruktiv. Er ergiebt sich aus dér Tabelle VII. Tabelle VII. Kalkfreie Sauere Kalkreiehe Basische Sedimente Eruptiva Sedimente Eruptiva Peridotit Si02 65-6 65-4 56-3 49-8 39-6 Ti02 0-5 0-3 0-5 0-9 0-7 ai203 13-4 15-5 11*1 16-9 3-6 Feo03-fFeO 4-6 2-1 3-6 4-9 5*3 CaO 3-3 3-0 8-9 9-1 3-0 MgO 1-9 1-4 3*7 7-8 34*8 NaO 0-9 4-3 1-3 2-4 0*4 E20 1-5 4‘0 2-1 1-9 0-5 P20 o-i o-i o-i 0-3 0-2 160 FRAXZ BÁRON NOPCSA. lm allgemeinen sind die Angaben auf eine Dezimale abgerundet wor- den und gleichzeitig sind die grösseren Untersc-hiede durch Unterstrei- chung hervorgehoben. Es zeigt sich aus den Kolonnen, dass sich die saueren Eruptiva besonders durch ihre Anreicherung von Nátrium und Kálium charak- terisieren, dass in den basischen Eruptiva neben dem Magnesiagehalt ganz besonders die Anreicherung des Kalziums hervortritt und dass bei den Peridotiten neben den recht betrachtlichen Gehalt an Eisen beson- ders dér enorme Gehalt an Magnesia auffállt. Die Tonerde ist, wie aus den Kolonnen sichtbar, in allén echten Deri- vaten dér SialschoJlen gleichmassig verteilt, setzt aber an dler Peridotit- grenze unvermittelt ab. Dér Gehalt an Kieselsáure sinkt in dér Erd- kruste gégén die Peridotite ganz gleichmassig, aber ununterbrochen, dér Magnesiagehalt steigt bis zűr Peridotitegrenze konstant, dórt aber sprunghaft und dér Eisengehalt steigt gleichfalls. Die Anreicherung für Nátrium und Kálium in den saueren Eruptiva zeigt, da wir den Natrium- und Kaliumgehalt des Meeres und Jenen dér Kalkgesteine zu den Sedi- mentmischungen zu zahlen habén, dass dieses Matériái in dér obersten Sialkruste vorwiegt, aber so wie die Tonerde in dér Peridotitzone plötz- lich, wenn auch nicht in derartig sprunghafter Weise, wie die Tonerde abnimmt. Dér Kalziumgehalt erreicht, wie dér Kalziumreichtum dér Basalte zeigt, sein Maximum oberhalb dér Peridotitzone. Für die mehr oder weniger seltenen Leichtmetalle Nátrium (spez. Gew. 0'98), Kálium (spez. Gew. 0‘87), Kalzium (spez. Gew. l-35) und Magnesium (spez. Gew. P74) zeigt sich auf diese Weise, dass sie in dér Sialkruste nach ihrem spezifischem Gewichte angeordnet sind und dass die einmal empor- gefördlerten Massen von Kalzium und Magnesium durch die kalkbilden- den Organismen konzentriert w érdén. Für die haufigeren. aber schwe- reren Elemente Silizium (spez. Gew. 2‘10) und Aluminium (spez. Gew. 2'58) ist eine regelmassige Anordnung nach dem speziflschen Gewichte nicht konstatierbar. Auf diese Weise erweitern und vereinfachen die vorgebrachten Hj'pothesen unsere Auffassung des Aufbaues von Sial und Sima, gleich- zeitig zeigen aber die Tabellen, dass die chemischen Analysen verschiede- ner Erdkrustenteile den neuen Hypothesen nicht widersprechen. NEUE DATEN ZŰR MIOZ ANíSTRATIGRAPIIIE USW. lül NEUE DATEN ZŰR MI O ZÁN-STR ATI G R AP H I E DÉR UMGEBUNG VON BUDAPEST. Das Mediterrán von Mogyoród. Von Fr. Horusitzky.* Die Gemeinde Mogyoród liegt auf einem hügeligen Terrain, das als südlicher Auslaufer des Cserhátgebirges zűr grófién ungarischen Tiefebene hinzieht. Die Scdimente dér mediterránén Stufe dieser Ort- schaft wahlte icb auf Anregung Prof. Dr. Franz Schafarzik deshalb zum Gegenstande naberer Untersuchung, weil über die stratigrapbischen und faunistischen Verhaltnisse derselben in dér Literatur bisber blofi wenig bekannt war. Dér chronologischen Reibenfolge nach wird diese Lokalitat zuerst von Josef Szaró im Jahre 1858, als solche erwahnt, wo selbst Leytha- kalk vorkommen soll (1.). Diese Angabe aber beruht auf einem Irrtum, da sich dér Kalkstein an dér betreffenden Stelle, am Hiigel „Gyertyá- nos“ bei Mogyoród, als pliozener Süfiwasserkalk erwiesen hat (13.). lm Jahre 1872 befasste sich Johann Böckh mit dér geologischen Aufnahme bei Fót, Aszód und Gödöllő (2.), wobei auch die Gegend von Mogyoród mitinbegriffen war. Er erwahnt die dórt vorkommenden marinen Bildungen aus dér „neogenen Gruppé des Tertiars“, das Pvroxen-Andezit konglomerat (seiner Benennung nach ,,Basalttuff“) , sowie die Riolithtuffe, welcbe er mit den Nahmen „Trachittuff“ be- zeichnete. In dieser Abhandlung bescbreibt er den einzigen, genau angegebe- nen mediterránon Aufschlufi im Bereiche dér Gemeinde. Ebenso ist die- ser Aufscblufi auch auf dér geologischen Karte Böckh’s: Umgebung von Budapest angegeben. In dér im Jahre 1892 erschienenen Monograpbie von Professor Franz Schafarzik: „Die Pyroxen-Andesite des Cserhát" behandelt dér Verfasser auch die Tuffe eruptiven Urspmnges aus dér Gegend von Mogyoród (3.). Als weiteres Ergebnis seiner Untersuchungen erschien auch die erste moderné Geologische Karte von Budapest-Szentendre und Umgebung, samt den Erlauterungen im Jahre 1902. Die Aufschlüsse bei Mogyoród stellt er bereits ins untere Mediterrán. (5.) •Juli us Halaváts übernimmt in seiner, im Jahre 1910 erschienene Monograpbie, dérén Thema die neogenen Sedimente dér Umgebung von Budapest bilden (8.), in Bezug auf Mogyoród blos die bereits oben an- geführten literarischen Daten, ohne dafi mán sich von dér Entwicklung, Gliederung und faunistischer Zusammensetzung des dortigen Mediter- * Vorgetragen in dér Fachsitairng dér Ung. Geol. Gesellsch. am 13. Januar 1926. Földtani Közlöny. LVI. kötet. 192G. 11 162 FR. HORUSITZKY. rans und seiner stratigraphiseher Bedeutung im Allgemeinen ein ent- sprechendes Bild machen könnte. Dagegen scheinen meine eigenen irat Verlaufe meiner Untersuchungen erzielten Erfolge in mancher Bezie- hung selbst einen Schlüssel zűr Lösung dér Stratigraphie dér mediter- ránén Ablagerungen von Budapest und seiner Umgebung zu liefern. Als sichtbare Basis des mediterránén Komplexes dér Gegend ist die Kattische Stufe zu erkennen. Diesen Horizont kannten wir bisher blos von zwei Punkten in dér Hügelgegend linkseitig von dér Donau. Lörenthey erwahnt diese Stufe aus dér Ziegelei von Anna-telep bei Rákosszentmihály (9.) und Hugó v. Bückh vöm Donauufer bei Göd (4.). Ihre Verbreitung ist aber eine weit gröfiere. Diese Stufe tritt namlich auch bei Mogyoród, Csornád, Veresegyháza und Örszentmiklós zu tagé und lafit sich bis zu den eruptiven Gangén von Csörög verfolgen. Auf diese gröfiere liorizontale Verbreitung des Kattien hat neuerdings auch E. Noszky hingewiesen (15.). Die Kartierung und stratigraphische Bearbeitung dieser geologi- sehen Bildungen sind derzeit im Zugé. An dieser Stelle wollte ich davon nur als vöm Liegenden dér mediterránén Gruppé Erwahnung tun. In Mogyoród findet mán im Bette des nördlichst gelegenen Seiten- grabens des Hauptbaches, ausser dem zwischen dem dortigen Csiktale und dem Somlóberg von Fót am 233 m Höhenpunkte im Aufschlusse eines Schützengrabens als Liegendes des Mediterrán kattischen Tón. In diesem Aufschluh lágert als unterste Bildung des Mediterrán über dér Tonschichte ein grober, schotteriger Anomiensand. Derselbe enthalt in grofier Anzahl Bruchstücke von Petrefakten, obzwar blos von verhált- nismáhig wenigen Gattungen, von denen folgende Arten zu bestimmen waren. Ostrea (Crassostrea) crassissima Lám., Ostrea giiigensis Schloth., Ostrea sp., Anomia ephippium L. var. Hörnesi Fór., Anomia ephippium L. var. pergj.bbosa Sacc., Anomia ephippium L. var. squamula L., Ano- mia ephippium L. var. aff. sulcata Poli, Pecten pseudo-Beudanti Dep. et Rom., Aequipecten spinulosus Münst., Chlamys gloriamaris Dub. var . longolaevis Sacc., Chlamys sp., Balanus concavus Bronn., Acasta Schafferi de Aless., Vioa sp. (Bohrspuren). Die Anomien sind vortrefflich erhalten, die übrigen Arten dér Fauna hingegen konnten blofi in Bruchteilen gesammelt werden. An erster Stelle sind die, am zahlreichsten vertretenen Anomien zu erwah- nen. Das sind die charakteristischen Formen dieser Fauna. Hernaeh kommen die Ostreen , dann die Pecten und Chlamys- Arten. Für die Faunula sind die Litoral facies bezeichnenden Ostreen, Balanen und Anomien karakteristisch. Dér stark abgerollte Schotter und gröfieren Gerölle lassen auch auf die Nahe des Kontinents und auf eine starke. NEUE DATEN ZŰR MIOZ A N=STRATIGRAPHIE USW. 163 ufernahe Bewegung des Meeres schliessen. Diese Schichte ist alsó, wie das selbst. aus den wenigen und schlecht erhaltenen Fauna-Resten zu beurteilen ist, typisch untermediterran und weist auch ihre Lagerung auf den Horisont dér Gaudendorf-Eggenburger Ablagerungen hin. (Die aquitanische Stufe ist hier nicht ausgebildet.) Das Hangende dieser Bildung ist hier nicht direkt aufgeschlossen, blos dér, auf den Áckern dér umliegenden, gégén dem Csiktale zu stre- benden Hügelzligen aufgeackerte lockere, stellenweise kalkige Sandstein lasst auf das nachste Glied dér Schichtenreihe folgern. In dér Ortschaft selbst ist dieser Sandstein gut aufgeschlossen und lasst sich daher vor- trefflich beobachten. Von dér Haltestelle dér elektrischen Bahn in Mo- gyoród führt ein Weg in die Gemeinde, an dessen siidlicher Seite, wo er etwas gégén Südwest einbiegt, im Hofe des ersten Hauses eine steile Wand den AufschluB zeigt. Das Gestein ist ausgezeichnet. geschichtet, wobei aber auch auf den ersten Blick eine unregelmd/lige Kreuzschich- tung zu bemerken ist. Diese Schichten fallen unter verschiedenen Win- keln gégén Nordwest (ca. 22 h) unter einen klemen Hügel ein, dér sich an dér nördlichen Seite des Weges erhebt und konnnen dann wieder an dér Seite des Bachtales zum Vorschein. In unbegrenzter Menge finden sich hier die Klappen des Aequipecten praescrabriusculus Font. Ausser- dem zeigen hier blos Kriechspuren von Würmern, die bei dér Verwitte- rung des Gesteins als unregelmahig verzweigte Fádén zum Vorschein kommen, da sich darin die Sandkörnen dichter zementirten. Dér Sandstein dér Hügelzüge, dér sich vöm Csiktale ausgehend in nordwestlicher Richtung gégén den Somlyóberg von Fót zu erstreckt, ist kalkhaltiger und gelit gégén den Somlyó nebst dem Auftreten von Bryo- zoen in eine, an Arten reichere Facies iiber, wie sich das aus den aufier den Aequipecten praescrabriusculus Font. Klappen ausgeackerten ande- ren Fragmenten folgern lasst. Die nahere Feststellung dér geologischen Zugehörigkeit des Aequipecten praescrabriusculus Sandsteines ermöglichte die Kenntnis des náchst folgendien Gliedes dér Schichtenreihe, weshalb i eh auf diese Frage weiter untén noch zuriiekkommen werde. Direkt auf dem Aequi- pecten praescrabriusculus Sandstein liegt ein aufierst feinkörniger Sand von schlammigem Charakter, d : < IC > c © ° ° cn rr 2. ^ 3 . © : 1 . © © © 3 3 ' 3 z i 3 . 0 © 3 © 03 03 . <-j GO • 05 . © © • £ © © © © 3 05 < O o ; 6 . *-5 • cr c * 3 3 . 05 © ; 05 © © 05 © 3 3 3 ; §* © © 3 © X o * V- c Ci 3 p ?| r .. © O ^ ©- r - o 3 Z z Q- O 3 GO S$- 3 ~ 3. ~ 3 3“ 3 P p. P p‘ P p‘ P o‘ 3 CL ff 3_ ~ ~ - ~ CO cc 3 CD © © 00 ~’l -o CD C p ob cő g 05 3 CL © O ® CL *2 p p ® oT (jq o 3 O 3 SS CO ►3 3 cr p cn tvS tő 00 CD o oo °? ■ű CO ►ti rő o o N > H 05 o rá 5 Cn sjx CO tő ó oő o o o B! > H tt 2 S ö 5ü -i c* 2. c 2. «©- © © •— • 73 *-• 03 <©* © p © >? >£T s 3 L_J © | i © S- ©• 3- ©’ — • © — • 03 p c <-© © CD* ©~ 3-3 ^ S3 c ^ - p: 03 cr 3 ff B Q- P © *3 Ti © — • p: ^05 > 3 P ’P 3 3. CL fcrj o- 2 íi 5 P" P 05 P 3 © 3 P ÍZÍ 3 05 3. © © cn “ s ® ? SJ 3 3 © 3 © 3 B -i O cr © 3 2- &5 Analysen-Tafel (ler Mátrabányaer Erze. ADalysiert von K. Emszt. MÁTRABÁNYA’S GOLD-, S1LBER- UND KUPFERERZBERG BAU. 181 Grund waren die 900 q Kupfer tatsachlich in beilaufig zwei Jahren zu produzieren, vorausgesetzt die damaligen Verhaltnisse und Ein- richtungen. Fraglich ist es natürlich, ob in einem Meterzentner des oben geschatzten 90.000 m3 betragenden Stockgesteins tatsachlich 0'05 kg Erz und in diesem 1% Kupfergehalt und die Anreicherung dér armen Erze erfolgreich sein wird ? In dem 90'000 m3 Stock- gestein ob die in meiner vorliegenden Mitteilung erwahnten Reicherz- Nester, beziehungsweise auch dérén Reste inbegriffen sind, da sonst aus diesen höchstens 1500 — 2000 q Reicherze mit 10 — 20% Kupfer- gehalt zu produzieren sein werden. (Ich bemerke, dafi> im Jahre 1922 aus den Schiirfungen 200 q Reicherz erzeugt vvurde mit 16 — 20 % Kupfergehalt.) Natürlich, wenn aufier den aufgeschlossenen Reicherz- nestern in dem auf 90.000 m3 geschatzten Stockgestein noch gr ö fi érte und ausgiebigere Reicherznester sein werden, würde dies die Menge des gewinnbaren Kupfers sehr vorteilhaft beeinflussen. Ebe i darum ist die weitere Fortsetzung dér Schiirfungen und Aufschlüsse in dér Mátrabánya sehr wichtig. Die Notwendigkeit dér weiteren Schürfungen und Aufschlüsse geht dann hervor, wenn wir die Lagerungsverháltnisse dér Erze kennen. Zusammenfassend die durch die Stollen aufgeschlossenen Daten und die an dér Oberflache sichtbaren geologischen Verhaltnisse, können wir auf die Erzführung bezüglich die folgenden Beobachtungen machen: Biotit-Amphibol-Andesit des Lahocaberges ist von NNW — SSO-lich gerichteten Rissen und von auf diese senkrecht gerichteten kleineren Spalten durchzogen und langs dieser treten die Erzvorkommnisse auf, die hier bestimmt in Form von Stöcke erscheinen. Dér Biotit-Amphi- bol-Andesit wurde langs dieser Risse auf postvulkanische Einwirkung hin stark von kieselsauren Gasen und Dampfen (Gejsieren) durch- zogen, die die Risse, und langs dieser den Biotit-Amphibol-Andesit verkieselten. Die kieselsauren Gase und Dampfe lagerten den aus dér Tiefe mit sich gebrachten Erz- beziehungsweise ihren Metallgehalt mit dér Kieselsaure zusammen in diese Risse und Höhlungen ab, oder aber vererzten den Biotit-Amphibol-Andesit (impragnierten ihn), d. h. vererzten das Gestein langs dér Löcher und kleinen Risse und Spalten. Die postvulkanische Eimvirkuny au [í ért sich auf] er dem hauptsachlich in dér Umwandlung zu Grünstein, Alunitisierung und Kaolinisierung des Biotit-Amphibol-Andesites. Die Kaolinisierung interessiert uns naher, weil dér Kaolin an manchen Stellen in 40 — 50 m Machtigkeit aufgeschlossen ist und stellenweise ganz reinweifs oder von lichtgelber Farbe ist und mit freiem Auge betrachtet von guter Beschaffenheit zu sein scheint. Auch die Kaolinisierung ist langs den Rissen und hauptsachlich in den oberen Régiónén im grófidén Mafi^e vorhanden. 182 A. VITÁLIS. Als sekundare Wirkung wusch das Niederschlagswasser im Lahoca- Berge im verkaolinisierten Biotit-Amphibol-Andesit tiefe Táler aus und oxidierte oberhalb dér verkaolinisierten Zonen die Erze des Biotit- Amphibol-Andesites und trug den gelösten Erzgehalt in die tieferen Teile. So entstanden oberhalb dér verkaolinisierten Zonen die eisen- führenden Biotit-Amphibol-Andesite und Breccien (Eisenhüte) , die wir als den Hauptteil dér Oxidationszone betrachten können; die Machtig- keit dieser betrágt 30 — 70 m. Unter dem Eisenhut und den ver- kaolinisierten Zonen ist die an Erz reiche Zementationszone, die dem Teil zwischen dem Katalin— oberer György-Stollen-Horizonten entspricht und dessen Machtigkeit 20 — 40 m betragt. Unter dér Zementations- zone ist die príméire Erzzone, welche meiner Meinung nach nicht bis zu grofier Tiefe anhalt. Zum Beweis dieses möge es gestattet sein vorzubringen, dafi die vöm Niveau des Katalin-Stollens abgesenkten Schürfscháchtchen Vererzung kaum zeigten und dafi das vöm Katalin- Niveau im Stock Nr. III abgeteuften 12 m tiefen Schürfschacht aus abgebohrten 12 m tiefe Bohrloch schon in Biotit-Amphibol-Andesit gelangte. Aufierdem vertauben die gesamten Erzbutzen im Horizont des Katalin-Stollens und Vererzung ist nur in sehr geringem Mafie vorhanden. Mán kann dies in samtlichen Stöcken, namentlich aber im Stock Nr. IV beobachten, wo dér Erzstock im Niveau des Katalin- Stollens sozusagen ganz vertaubt und auch die Verkieselung des Biotit- Amphibol-Andesites in geringerem Mafie auftritt. Hieraus können wir den Schlufi ziehen, dafi unter dem Horizont des Katalin-Stollens die Stöcke bis zűr Tiefe von 10 — 20 m fortsetzen und eben darum können die weiteren Schürfungen nach dér Tiefe Ilin kein gutes Resultat liefern. Vöm Standpunkte dér weiteren Ausbreitung des Bergbaues laftt sich feststellen, dafi neuere Aufschlüsse nur in dér Fortsetzung des mitt- leren György-Stollens begründet sind, auch schon darum , weil dieser Horizont sich in dér erzreichen Zementationszone bewegt. Diese Fest- stellung la/lt sich mit den folgenden beleuchten. Die aufgeschlossenen vier Erzstöcke sind léings einem gro/len Bi (í i i NNW — SSO-licher Bichtung vorhanden und dieser BiP zieht den ganzen Lahocaberg hin- durch und die lüngs dem Bip an dér Nordseite des Lahocaberges durchgeführten altén Schurf stollen : dér Istenadomány, János, Véletlen und István- Stollen schlossen gleichfalls Vererzung auf, namentlich dér István-Stollen, dér nach Andrian ein 1'3 m dickes, 3 m hohes und 5 m langes Erznest aufschloss und in diesem Erznest waren auch 40%-ige Kupfererze. Wenn wir in Betracht ziehen, dah im Lahoca- Berge jener Rih cc. 1200 m láng ist und hievon nur cc. die Hálfte aufgeschlossen ist und langs diesem Rifi bisher vier gröfiere Erzstöcke ATAVISTISCHE ZÜGE AM GEBISS USW. 183 angetroffen wurden, können wir mit Recht voraussetzen, dafi langs dem noch unaufgeschlossenen 600 m lángén Rip gleichfulls solche gröpere Erzstöcke sem werden. Vöm Gesichtspunkte dér Zukunft desBerg- baues halté ich das Weiterbetreiben des mittleren György-Stollens für sehr wichtig , teils wegen weiteren Aufschlusses des Stockes Nr. IV und behufs Aufschlusses eventueller neuer Butzen. * Zum Schlusse meiner Arbeit sage ich herzlichen Dank den Herren Oberbergrat und Bergdirektor Alex. Schmidt und Eugen Schmidt, die so freundlich waren, mich in meiner Arbeit zu unterstützen. ATAVISTISCHE ZÜGE AM GEBISS DES HÖHLENBÁREN DÉR SZELETAHÖHLE BEI MISKOLC (KOM. BORSOD). St. Maier von Mayerfels.* Meine an den Barenzahnen dér Szeletahöhle ausgefíilirten Untersu- •chungen, bei welchen ich das Hauptgewicht auf die Wurzelverhaltnisse . dér Zahne gelegt habé, fasse ich kurz in folgenden Zeilen zusammen. Dafi Matériái stammt ausschliehlich aus Schichten, welche sich im Solutréen gebildet hatten, so dafi sich die Reduktionsverháltnisse dér Zalme auf ein bestimmties Altér beziehen. Dér obere P4 war immer zweiwurzelig und hatte in einigen Fallen an dér hinteren Wurzel eine starke Langsfurche. Auf Grund dieser Er- scheinung war dieser Zalin bei den Ahnen dreiwurzelig. Dér Innenhöcker (Tetartocon) besafi in 38'5% dér Falle einen Vorderhöcker (Deutero- con). Die obenerwahnte dritte Wurzel war meiner Ansicht nach zu den beiden, an dér lingualen Seite dér Krone beűndlichen Innenhöcker ent- wickelt. Dér Mj ist in den meisten Fallen drei-, bei den linken Zahnen aber in 10% dér Falié vierwurzelig. Die kleine rudimentare Wurzel erscheint immer am vorderen Teil dér labialen hinteren Wurzel; die letzterwahnte Wurzel hatte ferner in 30% dér Falle am vorderen Teil eine starke Furche. Auch die linguale Wurzel kann ausnahmweise eine starkere, labiale Langsfurche besitzen, so, daft dieser Zahn bei den Ahnen even- tuell 4 — 5 Wurzel habén konnte. Dér obere M2 war in 50-8% dér Falle 4, in 4T6% 5, in 5‘9% 6 und in T7% siebenwurzelig. Wenn dér Zahn normál vierwurzelig ist, so be- * Vorgelegt von 0. Karig in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. GeseUsch. am 3. Marz 1926. 184 ST. MAIER VON M AYERFELS. sitzt er 2 linguale und 2 labiale Wurzeln. Allé vier Wurzeln können akzessorische Wurzeln tragen. Die Reduktion des oberen M2 ist noch weiter fortgeschritten, indem drei (Peskőhöhle) und ja sogar zweiwurzelige Zahne (Igrichölde) ent- standen sind. In meinem Matériái können wir die sechswurzeligen zwei- ten, oberen Molaren schon als atavistische Erscheinungen auffassen. Dieser Zahn war bei den Ahnen 6 — 7-wurzelig. Dér untere P4 liatte in 12 — 14% dér Falle nur eine Wurzel. Das Metaconid war bei den linken und bei den rechten in 37% dér Falle entwickelt; bei den linken Zahnen 26% und bei den rechten in 28% dér Falle war das Metaconid nur durch starke Runzeln angedeutet; in mehreren Fallen fehlte es jedoch ganzlich (links: 37%; rechts: 35%). Dér Innenhöcker bestand bei den linken Exemplaren immer aus zwei Teilen (Paraconid und Deuteroconid), bei den rechten jedoch in 7% dér Falle nur aus einern Teil. Die Reduktion besteht somit bei dicsem Zahn aus dér Reduktion dér Wurzel, des Innenhöckers und des Metaconides. Dér Mi war immer zweiwurzelig; dér untere M2 hatte aber neben den zwei Wurzeln bei den linken Zahnen in 10 und bei den rechten in 6% dér Falle kleine akzessorische Wurzeln, welche vielleicht als Kom- pensation des stark reduzierten M3 auftreten. Dér kompi izierteste Zahn des Höhlenbaren betreffend die Wurzel ist dér M3. Dieser Zahn war bei den linken Exemplaren in 90, bei den rechten in 89% dér Falle einwurzelig, in 10, resp. 11% zweiwurzelig, ferner fand ich bei den rechten Zahnen in 5'5% dér Falle am vorderen Teil dér labialen Seite noch eine rudimentare Wurzel, welche Erschei- nung nur auf zweiwurzeligen Zahnen vorgekonnnen ist. Wir können die zweiwurzeligen Zahnen bereits als eine atavistische Erscheinung annehmen. Auf Grund dér Berippung dér Wurzel auf dér lingualen Seite können wir annehmen, dafi dieser Zahn bei den Ahnen 4 — 5-wurzelig war, von welchen, laut meiner Untersuchungen, zwei auf dér labia- len und 2 — 3 auf dér lingualen Seite vorhanden sind. Die bedeutend grófié Reduktion des Ms spielte meiner Ansiclit nach eine wichtige Rolle bei dér V erkürzung des Unterkiefers, worüber ich bei einer anderen Gele- genheit sprechen werde. Von den überfliissigen Prámolaren — welche wie bekannt bei den Höhlenbaren auch als atavistische Zcichen aufzufassen sind — habé ich den oberen P3 und den unteren Pj (16%) resp. P2 (2%) beobachtet. Die allgemeine Reduktion des Gebisses des Ilöhlenküren, erklart meiner Meinung nach zűr Genüge das Aussterben des Höhlenbaren am Ende des Pleistozans. mittelmiozane festlands-schneckenfauna usw. 185 MITTELMIOZANE FESTLANDS-SCHNECKENFAUNA AUS DÉR UMGEBUNG VON KÖRNYE UND BODAJK. Von J. SÜMEGHY.* An den Gehángen dér am Westrande des Vértesgebirges sich anschmiegenden Hügelreihen treten auch altere und jüngere tertiare Ablagerungen hervor. Unter diesen erregen vor allén jene Festlands- bildungen das Interessé, die bei dér 74 km westlich von Tatabánya gelegenen Gemeinde Környe im Tale Általér aufgeschlossen sind. Vöm geologischen Aufbau dér Gegend von Környe und dér wei- teren Umgebung vvissen wir, dafi im Untergrund dieser Gegend die Reste dér infraoligozánen Denudation an sicli tragende eozáne Schicht- reihe und die diese bedeckende oberoligozáne transgredierenden oberen SüÜwasser- und Tonmergelschichten mit Operculinen Anteil nehmen. Auf die Schichten mit Cyrena semistriata und brackische tiefere, sovvie höher liegende Ablagerungen mit Pectunculus obovatus folgen dann in kleineren Partién miozáner Schotter-, pannonische Sand- und tonige Sedimente.1 Im Zusammenhang mit dér Festlandsfauna, die sich bei Környe als mittelmiozán erwies, interessieren uns aber jene Tón-, sandige Tón- und schotterige Sandablagerungen, dérén ein Teil, auf Grund dér bisherigen Aufnahmen, als pannonisch beschriebcn wurde. Diese sind am nordwestlichen Eingang zu Környe in einer liohen Wand am schönsten aufgeschlossen und diese bestehen hier in ihrem unteren Teile aus plastischem, bláulichgrünem Tón, dér nach oben hin in ein sandiges, dann schotteriges Sediment iibergelit.2 IIorusitzky machte die jüngeren Sedimente von Környe bekannt und erwahnte aus den unteren tonigen Schichten des 10 m hohen Wandaufschlusses etliche Fossilienreste, die nach Kormos’ Bestimmung pannonisch sind. Die weiter untén anzuführende Fauna ging aus dcm unteren Drittel des Aufschlusses in zwei, 40 — 50 cm dicken, plastischen Tonschichten in ziemlich schwacher Erhaltung hervor. Dér geologische Aufbau des Bodajker Fundortes, dér im Mórer Graben, beziehungsweise ungefáhr in dér Mitte desselben gelegen ist, stimmt im ganzen mit jenem von Környe überein. Die geologischen Verháltnisse kennen wir hauptsáchlich aus den Aufnahmsberichten K. Roth v. Telegds.3 * Vorgetragen in dér Pachsitzucg dér Ung Geolog. Gesellseli. am 3. Marz 19_6. 1 A. Liffa: Bericht über die detaillierte agro-geologische Aufnahmo d. J. 1906. 2 HoruSITZKY H.: Agro-geolog. Verhaltn. dér Gegend von Komlód (Kom. komorn). 3 K. Roth v. Telegd: Die Gegend zwischen den Tokod-Doroger und den Tata- bányáéi- Braunkoblebecken und die Gegend des Mórer Grabens. 186 J. SÜMEGHY. Zwischen Mór und Bodajk, am südvvestlichen Fufie des Csóka- Berges, unmiltelbar unterhalb des Vérteser Liaskalkes, sind in gröFerer Machtigkeit und Verbreitung Festlands-Sedimente entwickelt. Grünlich- grauer, blatterig sich ablösender, stellenweise sandiger Tón, Tón und glimmerige, grobkörnige, rötlichgraue Sande sind diese Schichten und nach Karl Roth v. Telegds mündlicher Mitteilung langs einer im Grunde des Grundgebirges steil zuziehenden Bruchlinie rutschten und sanken sie nach abwarts auf die Weise, daF mehr die tonigen Partién oben blieben, aber auch diese blattrig zusaramengeprefit wurden. In dem einen tief aufgewaschenen Graben unterhalb des Csóka- Berges sind in dér mehrere Meter hohen, steilen Wand die Schichten am besten aufgeschlossen. Hier liegen einer mehrere Meter máchtigen Tonschichte 2 — 3 m machtiger grober roter Sand, diesem, 5 — 6 m machtig, eine grline Tonschichte auf, die zu oberst von Döfi be- deckt wird. Die in dér oberen tonigen Schichte dieses Aufschlusses gefundenen Festlands-Schneckenreste konnte ich aus Gefalligkeit des Herrn Sektions- geologen Karl Roth v. Telegd einsammeln. Die Bodajker Fauna ist das genaue Abbild dér Környeer, die gesamten Arten sind gemein- sam, nur ist die Bodajker Fauna auch an Arten und Individuen armer. Die Környeer Fauna ist die folgende: Cyclostoma (Ericia) cf. Schrammeni Andr. Cyclostoma (Ericia) sp. ind. Oleacina (Boltenia) sp. ind. Zonites (Hyalinia) cf. apneus Bourg. Hyalinia (Polita) cf. rniocaenica Andr. Hyalinia sp. ind. Helix (Macularia) cf. turonensis Desh. Helix (Procampylaea) rniocaenica n. sp. Helix (Mesodon) Liidovici Noulet. Helix (Coryda) cf. bohemica Bttg. Helix (Parachloraea) coquandiana Math. Helicodonta cf. involuta Thomae. Triptychia cf. maxima Cyrat. Triptychia cf. Larteti Dup. Clausilia sp. ind. Buliminus (Petreas) complanatus Sandb. Carychium cf. minimum Mull. foss. Vivipara an n. sp. Succinea peregrina Sandb. Eumelania Escheri Brongn. MITTELMIOZ ANE FESTI. ANDS-SCHNECKENFAUNA USW 187 Planorbus sp. indet. Unió sp. indet. Die Fauna von Bociajk ist die folgende: Hyalinia (Polita) cf. miocaenica Andr. Hyalinia sp. indet. Oleacina sp. indet. Helix (Macularia) turonensis Desh. Helix, subpulchelba Sandb. Pupa (Leucochila) cf. Larteti Dup. Triptychia cf. Larteti Dup. Buliminus (Petreas) complanatus Reuss. Carychium cf. minimum Mull. Vivipara n. sp. Succinea (Amphibina) minima Klein. Planorbis (Gyraulus) albus Mull. Melanopsis cf. varicosa Hajóin. Eumelania Escheri Brongn. Unió sp. indet. Von den beiden Fundorten gingen insgesamt mit mehr-weniger Genauigkeit 27 bestimmbare Arten hervor. Beide Faunén bestehen aus vorwaltend Festlandsarten, mit Abrechnung einiger SüíWasser-, beziehungsweise FluBwasserarten, Von den terrestrischen Arten sind Helix ( Macularia ) turonensis und Helix (Mesodon) Ludovici hervorzu- heben. Typische mittelmiozane Arten sind beide, die in dér Reihe dér im Sarmatischen, oder im Pliozan mit groBem Formenreichtum auf- tretenden Helixen keinen unmittelbaren Nachkommen habén. Eine sehr wichtige miozane Form ist auch Helix (Coryda) bohemica Böttg., Helicodonta involata Thom., Triptychia Larteti Dup. und Triptychia maxima Grat. Diesen gesellen sich mehrere, auch im Sarmatischen vorkommende Arten von miozanem Typus zu: Zonites (Hyalinia) cf. apneus Bourg., Hyalinia (Polita) miocaenica Andr., Carychium mi- nimum Müll. foss., Oleacina (Boltenia) eburnea sp., Pupa (Leucochila) Larteti Dup. Die beiden Faunén sind von Festlandstypus. Unzweifelhaft be- zeichnen sie die damaligen Oberflachen-Verhaltnisse. Die Klausilien und Buliminuse deuten auf einen kalkigen, dolomitischen Bódén. DaB die über den Fundorten sich ausbreitenden Kaik- und Dolomitfelsen des Vértes auch zűr Mitte des Miozan nicht kahl waren, zeigt das groBe Art- und Einzelvorkommen dér Hyalinia-, Pupa-, Carychium- arten. Die Glieder dieser Arten lieben feuchte, schattige Orte ; sie konnten unter den Moosen dér Walder und unter verwesenden Baum- 188 J. SÜMEGI! Y. blattern sich aufhalten. Von dér Sonne beschienene Lichtungen, ja auch solche von weiterer Ausbreitung miissen wir an den Randern dér tertiaren Buehten bei Környe und Bodajk im mittleren Miozán an- nehmen, es beweisen dies aueh die Procampylaca, Xerophila und mehrere Helixarten. Dér gröfite Teil dér in den beiden Faunén auf- tretenden Arten deutet auf tropisches Kiima, was am auffallendsten die Cyclostomagattungen voraussetzen. Die Eumelania-, Vivipara-, Unio- arten aber deuten auch auf Ablagerungen aus fliefiendem Wasser in dér Schichtreihe dér beiden Fundorte, die Süfiwasserarten aber sind Bewohner des Sumpfwassers. Wenn wir die durch die weiter oben gesagten Verhaltnisse be- zeichneten biologischen Gruppén, beziehungsweise das Paar des ent- sprechenden Fundortes suchen, so finden wir dasselbe in dér Fauna des koniinentalen Zeitabschnittes dér oberen Sedimentgruppe dér oberen Meeresmolasse. Obgleich das Wiener Becken und die mit ihm von Westen her benachbarten Teile mit ahnlich ausgebildeten Sedimenten mit den unseren vielleicht mehr verwandte Faunén enthalten, müssen wir bei dér Altersbestimmung vorderhand von dér Fauna dér französischen Molasse und dér Fauna ausgehen. Die stratigraphische Lage dér westeuropaischen festlandsmiozanen Fundorte war lángé unsicher. Nocli nicht so lángé bewegten sich lángé Debatten iiber das Altér dér Fauna von Sansau, Simorre, Tu- chofic, Reun, Steinheim, Oppeln und die Ungewifiheit wurde haupt- sáchlich damit erklárt, dafi die Umwandlung dér tertiaren Festlands- Tierwelt so langsam und allmahlich vor sich ging, dafi mán demzufolge kein solches Nivcau bezeic-hnen konnte, das mán als scharfe Grenze zwischen dér alteren und neueren Fauna anwenden konnte. In den letzteren Jahren dann sammelte mán in Frankreich, namentlich Doll- fus4 im Rhőne-, Visane-, Garonne-, Loirebecken, sowie am Cucurone- Plateau in so grofier Zahl Molasse- und Falunfaunen, daü mán mit dérén Hilfe jetzt schon mit grofier Genauigkeit stratigraphische Unter- suchungen durchfiihren kann. Im Becken von Rhőne und Visane folgen auf die an dér Basis des Miozan gelegcne Helix Ramondi Festlands- und Süfiwassersediment- reihe marine Absatze und zwischen die mittlere und obermiozane Festlandssedimentgruppe schaltet sich die Schichtgruppe einer Süfi- wasserfacies ein. Die zwischen die marinen, dann Síifiwassersedimente eingeschlossenen Festlandsfaunen bewahrten die im unteren, beziehungs- 4 G. F. Doi.i.fus: Étudc sur la molasse de l’Armagnac. Extr. du Bulletin de la Soc. géol. de Francé. 4. sér. t. XV. MITTELMIOZANE FESTLANDS-SCHNECKENFAUN A USW. 189 weise im mittleren Miozan- erlangten Typen in so hohem Mafie bei, dafi die Parallelisierung mit ihnen als idealen Stammarten im unter- miozanen Loirebecken, im Sansoen-l’armagnacer etc. mittelmiozanen Molasse- und den Falunfaunen leicht durchführbar war. Einen betráchtlichen Teil dér Környeer und Bodajker Festlands- arten dér Fauna liefi sich direkt mit dér l’armagnacer Helix Larteti und dér Molassefauna des Helvetien identifizieren. Die übrigen aber stehen mit dér Fauna von Fontannaise, Gréve Saint-alban oder mit dér Aestaer Tortonienfauna in naher Vervvandtscliaft. Die Bregenzer Helix deflexa und Eumelania Escheri Molasse- ablagerungen, die Fauna des Opalinger Helvetien, das Oeninger Tör- tömén- oder die Kirschberger Fauna verraten gleichfalls viele gemein- same Z üge mit dér Környeer und Bodajker Fauna. Die kontinentale Molassefauna von Undorf besteht aus typischen mittelmiozanen Ele- menten, fünf Arten sind mit den Környeern ident. Im Wiener Becken aber steht die Grunder, Gannersdorfer, Hölleiner Fauna mit Helix Lartiti dér mittelmiozanen Fauna im engsten Zusammenhang mit dér Fauna von Környe und Bodajk. Die Parallelisierung dieser Faunén dér Ablagerung von konti- nentalem lokalem Charakter war sehr lángé nicht klargestellt. Es sind dies die Faunén selbstandig gestellter Buchten, separierter geographi- schen Einheiten, bei denen nicht nur die neuen Lebcnsbedingungen, sondern auch die geringen Ánderungen schon selbstandige Typen her- vorbrachten. Die zűr Tertiarzeit in hohem Grad vor sich gegangene Auswahl erfolgte bei diesen Faunén in so lebhaftem Tempó, dafi bei- spielsweise mán die Schneckengehause des Steinheimer Carinifex multi- formis lángé als Beweis für die Umformung dér Arten zum Schul- beispiel benützte. Spater dann ging sowohl hierüber, wie im allgemeinen über die kontinentale Fauna dér westeuropaischen Molasse hervor, dafí die rasche Ánderung — was durch ganze Formenreihen zűr Be- schreibung neuer Arten führte — lediglieh durch geographische Iso- lierung, oder durch besondere lokálé Umstande hervorgebracht wurde. Auf diesen geographisch selbstandig gemachten Gebieten figurierten unter sehr vielen Namen neue Arten und Abanderungen lángé, bis dann Dollfus schliefilich nachwies,5 dafi eigentlich wenige Stamme aus Arten bestehen, und ihre parallelen Wurzeltriebe schrumpften bei ihm unter seiner glücklichen Hand zu ziemlich gleichnamigen Elementen zusammen. Um nur einige Beispiele zu erwahnen : in dér mittelmiozanen kontinentalen Fauna des Wiener Beckens ist am gewöhnlichsten Helix turonensis entsprieht Helix larteti 5 G. F. Dollfus: 1. c. pag. 384 — 399. 190 J. SÜMEGHY. Planorbis pseudo-ammonites = P: sunsaniensis Planorbis Reupi Hörnes— P. Ludovici Melánia Escheri Brong = Eumelania aquitanica. Ebenso wurde auf Grund dér letzten Untersuchungen klar, dafi in den kontinentalen Molassefaunen am haufigsten die unrichtige Ver- wandtschaft als Blutverwandtschaft aufgefafit wurde, wenn das Gesetz dér Konvergenz áufiere oder Fernverwandtschaft hervorbrachte. Auch dieser Umstand trug zu dér grófién Unsicherheit bei, den mán bei dér Parallelisierung dieser Faunén erfuhr. Auf diese Weise kamen. selbst bei den vorztiglichsten Forschern seinerzeit solche Auffassungen zustande, wenn auch bei Sandberger, dér von dér obermediterranen Festlandsfauna des Wiener Beckens be- hauptete, dafi diese von dér einstigen westeuropáischen sich vollstandig unterscheide, dem entgegen, dafi die maríné Arten, ja auch die Fest- landssauger identisch sind. In welch’ grofiem Mafie aber die westlichen Beziehungen auch in dér Környeer und Bodajker Fauna sich beobachten lassen, in einer Hinsicht zeigen sie einen besonderen Charakter, dér sie von jeder bis- herigen ahnlichen Fauna unterscheidet. Dieses aber wurzelt in dér östlichen Beziehung. Blutsverwandtschaft láfit sich zwar nicht nach- weisen, aber die Procampylaea Cyclostoma- Gattungen beweisen den östlichen Charakter dér Altwelt-Verwandtschaft. Diese Festsetzung in den ungarischen Festlands-Schneckenfaunen ist heute auch nicht mehr auffallend, denn die Rákosder sarmatische Fauna beweist in jeder ihrer Beziehungen,6 die neuerdings beschriebene jüngere sarmatische,7 und unsere langst bekannten pannonischen Festlands-Schneckenfaunen8 beweisen in grofiem Mafie den östlichen Typus. Es ist schade, dafi von dér Festlands-, beziehungsweise Süfiwasser-Fauna, welche aus dér in dér Gegend des Piliscsabaer Sattels, sowie am Lipinaberg nieder- gebrachten Tiefbohrungen zuletzt hervorgingen,9 nur eine Erwahnung geschah, wo doch nach einer Mitteilung Karl Roth v. Telegds die die oberoligozane Kohlenbildung vertretende, aus dér tonigen Facies- bildung des Hárshegyei- Sandsteines stammende und die so mit unseren Faunén in Verbindung in abstammender und stratigraphischer Hinsicht mit ebensolchem Gewicht in die Wage fallen würden, wie die aus dem * J. Gaál: Die sarmatische Schneckenfauna von Rákösd im Kom. Hunyad. Jahrb. d. kgl. ung. geolog. Anst. XVIII. Bd. 1910. 7 J. Sümeghy: a) Tertiáre Fauna dér Gegend von Felsőtárkány. Földtani Közi. Lili. Bd. 1924. b ) Sarmatische Schneckenfaunen v. Grunde d. Mátra- und Bükkgebirges. 8 J. Lörenthey: Daten z. Fauna d. pannon. Schichten am Balaton. 8 K. Roth v. Telegd: Verbreitung dér paláogenen Bildungen im Nordteile des Mittelgebirges jenseits dér Donau. ASTEROIDEN DÉR ÁLTEREN MED1TERR AN-STUFE USW. 191 Vértessomlyóer, Anthracotherium magnum enthaltenden sandigen Hori- zont von Taeger erwáhnten Süfiwasser- und Festlands-Mollusken.10 Die am Westrande des Vértes an dér oberoligozanen transgressiven Oberíláche in grofier Verbreitung sich ausbreitenden Festlandssedimente: Kongloraerate, Schotter, terra-rossa und Laterit. Die meisten Autoren stellen diese Bildungen in das untere, Taeger stellt sie in das mitt- lere Miozan. Die die Környeer und die Bodajker Fauna in sich schliefienden Schichten lagerten sich am Ende des mittleren Miozan in einem solchen fliefienden Wasser-, Sumpf- und hauptsachlich aus typischen Festlands- und sandigen Sedimenten ab, dérén Ablagerungs- zeit — nach dem Typus dér Faunén zu schliefien — auch in das Sarmatische hinübergreifen konnte. Selbst. die oberen sandigen Hori- zonté dér Schichtenreihe des Környeer Fundortes können nicht als pannonisch betrachtet werden, denn auch aus diesem Horizont gingen — obwohl seltener — miozane Faunén hervor. Höchstens den obersten lockeren, gelben Sand können wir zu den pannonischen Bildungen rechnen. Die beiden hier vorgefübrten, als vereinzelt- von mehreren Orten erwáhnten Spuren dér gleichalterigen Festlandsfauna beweisen, dah die am Rande des Vértesgebirges stellenweise auftretende faciesartige Ausbildung dér Festlandssedimente abwechslungsvoller ist, als wir glaubten, und dah ein Teil dér als pannonische Sedimente angenom- menen Schichtgruppe an manchen Stellen sich als mittelmiozan erwies. ASTEROIDEN DÉR ÁLTEREN MEDITERR AN-STUFE AUS DÉR UMGEBUNG VON SALGÓTARJÁN. — Mit einer Tafel. — Von J. Rakusz* Das aus zahlreichen, kleinen Kalkplatten bestehende, stachelige Skelett dér Asteroiden (Seesterne) ist wegen seiner feinen Bauart zűr Fossilisation nicht recht geeignet, weshalb fossile Seesterne immer zu den Seltenheiten gehören. Diese Stachelhauter sind übenviegend als Bewohner dér litoralen Meereszone bekannt, sobald dann nach dem Ableben dér Tiere das organische Bindegewebe des Körpers dér Ver- wesung anheim falit, werden die feingebauten, nunmehr losen Skelett- teilchen zum freien Spiel dér Meeresströmungen, sie werden zerstreut und meist vöm bewegten Sand zerkleinert und zerrieben. 10 H. Taeger: Die geolog. Verhaltnisse des Vértesgebirges. Jahrb. d. kgl. ung. geolog. Anst. XVII. Bd. * Vorgetragen in dér FaGisitzung dér Ung. Geol. Gesellschaft am 19. Mai. 1926. 192 J. RAKUSZ. Besonders aus den tertiaren Ablagerungen sind bisher nur auf- fallend wenige, zusammenhángende Seestern-Skelerte beschrieben worden, wenngleich vereinzelte, isolierte Skeletteile (meist die verhaltnismafiig starken und dicken Randplatten) nicht gar so selten sind. Eine Zusammenstellung dér tertiaren Funde wurde 1909 von 0. v. Linstow veröffentlicht, wahrend über die in Ungarn gemachten Funde E. Vadász eingehend berichtet. 1 Aus dem ungarischen Tertiar wurden bisher (auBer den öfter vorkommenden vereinzelten Skelettstücken) nur zwei gut erhaltene Exemplare beschrieben: Astropecten Forbesi Heller und Goniaster Mülleri Heller2. Beide entstammen dem Leitha-Kalk von Szt. Mar- gittá (St. Margarethen). Das in Budapest aufbewahrte Originalexemplar von Goniaster Mülleri wurde neuerlich durch Vadász wieder unter- sucht (op. cit.) und mit vollem Recht dér Gattung Pentagonaster zugewiesen. 3 Die von mir untersuchten drei Asteroiden sind leider nur sehr dürftig erhalten, wegen dér Raritat derartiger Funde dürften sie immer- bin ein gewisses Interessé erregen umsomehr, da ein Exemplar dér bisher fossil noch nicht vorgefundenen Gattung Luidia angehört. Die Beschreibung dér mir vorliegenden Exemplare ist die folgende: Luidia hungarica n. sp. Fig. 1. a— b und Fig. 2. Das einzige Exemplar lieferte zwei Abdrücke, auf welc-hem zwei Arme fást ganz erhalten sind, wahrend von den übrigen drei Armen und dér zentralen Körperscheibe nur einige Skeletteile sichtbar sind. Die bei dér Beschreibung dér Seesterne sehr wichtigen Gröűen- verhaltnisse können an unserem Exemplar mit genügender Genauigkeit bestimmt werden: Armradius R = 39 mm. | ^ 1 • 9-7 Scheibenradius r = 4 mm. | Breite des freien Armes: 5.5 mm. GröBte Lángé des Tieres: ca 67 mm. Die Körperscheibe ist alsó kiéin, die Arme sind láng und schmal. Die Teilungsflache dér zwei Abdrücke ist keine gerade, weshalb an ver- 1 0. v. Linstow : Zwei Asteriden aus markisehem Septarienton (Rupelton) nebst einer Übersicht über die bisher bekannt gewordenen tertiaren Arten. Jahrb. d. preuss. Geol. Lnndesanstalt 1909. XXX. — E. Vadász: Die mediterránon Echinodermen Un- garns (Geologica Hungarica Vol. I.E 2 C. Heli.er: Über neue fossile Stelleriden. Sitzungsberichte d. Akad. d. Wissensch. Math.-naturwiss. Classe. Wien. 1858. XXVIII. p. 155. 3 Xicht zu verwechseln mit dér rezenten Art Astropecten mülleri Marion (= Astro- pecten pentacanthus var. serrattis Müll. — Trosch). ASTEROIDEN DÉR ALTEREN MEDITERRAN-STUFE USW. 193 schiedenen Stellen verschiedene horizontale Durchschnitte zűr Beobach- tung gelangen. Dieser Umstand erleichtert die Feststellung dér Lage und Form dér Skelettstücke in hohem MaBe. Die einzelnen Kalkplatten sind ziemlich schadhaft erhalten geblieben, da sie nur aus porösem Kalksand bestehen, doch können an einigen Partién die Umrisse recht deutlich erkannt werden. Die paarweise auftretenden, wirbelartigen, in dér Mittellinie wie Dachsparren zusammenstofienden Ambulacralia (welche bei sehr vielen fossilen Seesternen ganz fehlen) sind noch am besten erhalten. Dér gégén die Mitte bin liegende „Körper“ dér Ambulacralplatten ist stark entwickelt, verjüngt sich aber (in Begleitung eines Stütz- bogens) seitwerts bin sehr rasch. Am aufieren Ende dér besser erhal- tenen Plattén ist wieder eine Verdickung bemerkbar. Vierzig Paare dér Ambulacralstücke können deutlich abgezahlt werden, es díirften im Ganzén 46 vorhanden sein. Neben jeder Ambulacralplatte befindet sich ein mehr-weniger breites, im Durchschnitt viereckiges Adambulacralstück. Diese bilden alsó zwei symmetrisch konvergierende Reihen. Die Adambula- cralia sind weniger gut erhalten, es scheint an einigen Stellen als waren zwischen diese auch andere Skelettelemente (Ventrolateralplatten ?) hineingepresst worden. Letztere díirften aber sehr kiéin gewesen sein, da ihre unzweifelhafte Feststellung nicht mehr möglich ist. Die auBere Skelettreihe wird durch die untere n Randplatten (Infero-Marginalia) gebildet, welche ebenfalls einen quadratischen Durchschnitt beobachten lassen, dérén plastische Form aber nicht rekonstruiert werden kann. Die Anzahl dér Randplatten stimmt mit jener dér Adambulacralia resp. Ambulacralia vollstandig überein, welcher Umstand für die Bestimmung dér Gattung eine wichtige Handhabe bietet. An Stelle dér oberen Randplatten können nur die Reste rudimen- tarer Skelettstücke beobachtet werden. Ihre Form ist schwer zu deuten, doch sind sie zweifellos von bedeutend geringerer Grösse als die unteren Randplatten. Am Ende des einen Armes ist auch die Terminal- platte deutlich zu unterscheiden. Auf dér AuBenseite dér Randplatten sitzen schlieBlich je zwei Randstacheln verschiedener Lángé auf, diese liegen knapp an den Arm an, sind jedoch nur an den besser erhaltenen Partién voll- zahlig sichtbar. Das Fehlen (d. h. die rudimentare Entwicklung) dér oberen Rand- platten, die schmalen und lángén Arme, dér verhaltnismafiig kleine Scheibendurchmesser, ferner die zahlenmáfiige Übereinstimmung dér Ambulacralia und Marginalia sind alles solche Eigenschaften, welche 13 Földtani Közlöny, LV1. kötet. 1926. 194 J. RAKUSZ. die Gattung Luidia Forbes charakterisieren. Nach den Angaben von. Ludwig-Hamann 4 wurden bis 1899 vierundzwanzig rezente Luidia- Arten beschrieben, welche gröfitenteils in dér litoralen Zone leben. Über fossile Exemplare konnte ich nirgends Erwahnung finden. Dér Fundort dieses Exemplars ist N a g y b á t o n y (Kom. Heves) , wo es durch den Chefgeologen P. Rozlozsnik aus dér in Bruch übergan- genen Hangendschichte des obersten Kohlenflötzes gesammelt wurde. Aus dieser sandigen Tonschichte dér álteren Mediterran-Stufe kamen auüerdem nur noch einige Schizaster sp. zum Vorsehein. Astropecten sp. Fig. 3. Das abgebildete Exemplar wurde durch Herrn Direktor S. Hroziencsik in Mátranovák (Kom. Nógrád) gesammelt. Nach dér freundlichen Mitteilung des Herrn Oberkustos E. Noszky entstammt dér vorliegende Abdruck aus dem an Toneinlagerungen reicheren, oberen Komplex dér sogenn. Pecten-Sandsteinseries des Salgótarjáner Beckens. Diese ton- reiche Schichte bildet auch faunistisch schon einen Übergang zum Schlier dér südwestlichen Fazies. Mit Ausnahme des einen Armes können die Umrisse dieses See- sternes deutlich verfolgt werden, die Körperdimensionen können, wie folgt, angegeben werden : R = 1:51. R = 52 mm r = 9 mm Gröfite Lángé cca 85 mm. Breite des freien Armes ca 11 mm. Die Gröfienverhaltnisse weichen somit von jenen dér soeben be- schriebenen Luidia- Art wesentlich ab, die Arme sind verhaltnismafiig kurz und breit, die Körperscheibe ist gröfier. An diesem Exemplar sind die Skelettstücke so schlecht erhalten, dass eigentlich nur ihre Lage festgestellt werden kann, die Umrisse sind ganz verschwommen. Am besten habén sich die Spuren oder Abdrücke dér kraftigen Randplatten erhalten, zu beiden Seiten jedes Armes dürften 26 Paare sein. Die Abdrücke dér Ambulacralplatten können nur noch auf einem Arm beobachtet werden, ihre Zahl überschreitet we- sentlich diese dér Marginalia, da auf je drei Randplatten fünf bis sechs Ambulacralstücke fallen. Aufierdem lassen sich stellenweise noch die Abdrücke dér starken Randstacheln erkennen, wahrend die Spuren aller übriger Skelett-teile vollstandig verwischt sind. 4 H. Ludwig-O. Hamann: Die Seesterne (Bronns Klassen und Ordnungen des Tierreichs III. 3. II.) Leipzig. 1899. ÜBER DIE ANDESITISCHEN GESTEINE DÉR UMGEBUNG VON HELEMBA. 195 Auf demselben Fundort fand H. Hroziencsik aueh ein zweites Bruchstück eines kleineren Seesternes, auf welchem aber nur dér Ab- druck zvveier Arme erhalten blieb. Die GröFenverhaltnisse dieses scheinbar juvenielen Exemplars sind die Folgenden : R — 35 mm./ ri . _ „ > r : U — 1 : 5. r = 7 mm.| Armbreite cca 8 — 9 mm. Vonden Skelettelementen ist kaum mehr, wie bei dem abgebildeten Exemplar zu sehen, die Zahl dér Randplatten betragt ungefahr 23. Dieses zweite Bruchstück ist dem ersteren in jeder Hinsicht sehr ahnlich, aller Warscheinlichkeit nach gehören beide zu ein und der- selben Art. Wegen den stark entwickelten Randplatten, dér gröFeren Körper- scheibe und dér groFen Anzahl dér Ambulacralwirbel können beide Exemplare dér Gattung Astropecten Linck zugewiesen werden, auf eine spezifische Bestimmung müssen wir aber verzichten. Ich möchte nur erwahnen, dass beide Funde eine gewisse Áhnlichkeit mit dem im Mittelmeer lebenden Astropecten bispinosus Ottó aufweisen.5 Eine aus dem Pliozan stammende Varietat dieser Art wurde bereits von Sacco beschrieben. 0 Übrigens treten die ersten Astropecten- Arten schon im Lias auf und die rezenten Vertreter dieser Gattung gehören zu den bekanntesten und weitestverbreiteten Seesternen dér Litoralzone. ÜBER DIE ANDESITISCHEN GESTEINE DÉR UMGEBUNG VON HELEMBA (KOM. HONT). Von Franz Fapp.* — Mit den Analysen von J. Sűrű. — Helemba liegt stromabwarts von Esztergom (Gran), ara linken Uíer dér Donau. Die NW von Helemba sich erstreckenden, bis 400 m hohen Bergrücken gehören dem Ungarischen Mittelgebirge an, sie beste- hen zumeist aus jungeruptiven Andesiten und Tuffen. Dieses zwischen den Ortschaften Helemba, Kövesd und Leléd liegende Eruptivgebiet steht mit den Andesiten des benachbarten Visegráder-, des Börzsöny- und Cserhát-Gebirges in organischem Zusammenhange. 5 H. Ludwig: Die Seesterne des Mittelmeeres (Fauna u. Flóra des Golfes von Neapel, Bd. 24.) Berlin 1897. p. 16. 6 F. Sacco; Sopra alcuni asteroidei fossili. (Atti d R. Acad. d. Scienze di Torino, XXVIII. 1893. p. 740.) * Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellscli. am 2. Juni 1926. 13 19G FRANZ PAFF. Zuerst wurden sie bei dér Übersichtsaufnahme von G. Stache1 (1860) als „Trachyte“ angespi ochen. F. Hauer2 bezeichnet es ebenso auf dér geologisehen Übersichtskarte dér Österreichisch-Ungarischen Monarchie als ein von „trachitischen“-Gesteinen bestehendes Terrain. Spater wurde dieses Andesit-Gebiet an dér Donau von A. Koch, Fr. Schafarzik, H. von Böckh u. A. untersucht und konnte dessen Erup- tionszeit als Mediterrán festgesetzt werden. Anláfilich dér geologisehen Begehung dieses Gebietes sammelte Prof. Fr. Schafarzik eine reiche Kollektion von Andesiten und beauftragte rnich jüngst, mit dérén genaueren petrographischen Bearbeitung. Die Resultate meiner Unter- suchungen sind kurz zusammengefafit, folgende: Die Gehange dér Bergrücken bestehen aus Tuffen und Breccien, wahrend die Gipfel- und Rückengesteine von Andesitlaven gebildet wer- den. Die frisch erhaltenen Andesite weisen versebiedene graue, braun- liche, rote und grünlicbe Farben auf und besitzen eine dichte Textur. Makroskopisch sind in diesen Andesiten die Feldspat-, Amphibol-, Biotit-, Hvpersthen-, Hamatit- und Granat-Einsprenglinge leicht er- kennbar. In den porosén, hellgrauen, stellenweise rötlicben Tuffen kön- nen versebieden grófié andesitische Ausvvürflinge (Rapilli, Bőmben), zumeist Agglomerat ionén dér farbigen Geniengteile beobachtet werden. Die mikroskopisebe Struktur dér Andesite ist meistens vitro- pbyriseb, byalopilitisch und untergeordnet pilotaxitisch. An den Tuffein- scblüssen dominiert ebenfalls die vitrophyrische bis hyalopilitiscbe Struktur, wahrend ein rein pilotaxitisebes Strukturbild nur seltener nachgewiesen werden kann. Die Grundmasse überwiegt allgemein, docb kommen stellenweise auch pilotaxitisch holokristallinische Partién zum Yorscbein. U. d. M. lassen sicb die Plagioklase, Amphibol, Hvpersthen, Biotit und Augite als wesentlicbe Gemengteile unterscheiden. Die Plagioklase sind tafelförmig nacb M entwickelt (0*5 mm breit, l-6 mm láng) und werden durch ÍOlOj, |001|, I110J, '!110| und jlOlj begrenzt. Zwillingsverwachsungen ersebeinen nacb den gewöhnlichen Albit-, Periklin- und Karlsbader-Gesetzen. Mittelst melrreren Methoden erwiesen sich die Feldspate als An55 — An00 Labrador, seltener als basische Andesine und sauere Bytownite. Elliptiscbe oder unregelmassig begrenzte Glaseinscblüsse befinden sicb hantig entweder irn Zentrum dér Feldspate oder zona.l angeordnet gégén die Rander. Aufier den Glaseinschlüssen sind ferner nocli Magnetit-, Hamatit-, Biotit- und Zirkon-Einschlüsse zu beobachten. Die zonale Struktur dér Plagioklase ist allgemein verbreitet, dér An-Gehalt sinkt gégén die Rander bis zűr Beschaffenbeit des Oligokla- ses. Die Feldspate sind allgemein frisch, mán findet in ibnen nur selten ÜRKR D E ANDKSI1 ISCHEN G ESTEINK DÉR UMGEBUNG VON HELEMB 197 Karbonáté, als Verwitterungsprodukte ebenso nur spárlich Serizit, Zoi- zit und Epid'ot. Dér basaltische Amphibol ist stets, zumeist sogar dominierend, vor- handen. Die Gröfie dér idiomorphprismatisch ausgebildeten Kristalle betrágt. 0'25 — 1*6 nun. Sie werden durch die Fláchen J110J, >010 ( sel- tener > 100| und llllj begrenzt. Zwillinge nach > 100 ( sind haufig. Spaltung nach (110) und (010), so wie Teilbarkeit nach (001) sind gut zu beobachten. c y schwankt zwischen 11—14°. Pleochroismus bedeutend, y braun (ewentuel grünlich-braun) fi und a hellgelb, /?>a. Opt. Charakter nega- tiv. Zonale Struktur nach den Anwachspiramiden kommt öfter fór. Als Einschliisse wurden Apátit, Erze und Glas vorgefunden. Ein poikilitisches Eindringen dér Feldspáte in den Amphibol ist nicht selten. Prof. B. Mauritz3 beschrieb in ahnlichen Gesteinen dér Mátra Augite, welche durch Amphibole umwachsen sind, solche Erschei- nung konnte ich beobachten in den untersuchten Gesteinen ebenfalls mehrfach. Die Amphibole sind selten frisch, ausser dér mit Kalzit und Epidot Bildung verbundenen Chloritisierung ist die magmatische Re- sorption sehr verbreitet, im letzteren Fali kann an den Rándern das Er- scheinen von Augit, Hámatit und Limonit konstat.iert werden. Oft sind ganze Kristalle limonitisiert. und nur die Kontúrén verraten den ein- stigen Amphibol. Nach dem Feldspat und Amphibol ist dér Hypersthen das háufigste Mineral. Seine 0-2 mm breite, P3 mm lángén prismatischen Individuen, mit Grenzfláchen von !100j, > 010 ( , ) 1 10 J bilden oft Zwillinge nach '>011 seltener auch nach > 043 J , >023j. Dieses Mineral weist nur schwachen Pleochroismus auf c-grün, Rstrohgelb und a-rötlichgelb. Optisch negatív. Eine Umrandung des Hyperthens durch Augit wurde ebenfalls beobachtet. Die Hypersthene sind meistens unversehrt erhalten. Ein limonitischer Rand oder eine beginnende Umwandlung zu Bastit kommt mitunter ebenfalls vor. Dér Biotit tritt seltener auf, als die vorher erwáhnten Gemengteile, in dér Mitte unseres Eruptivgebietes ist aber dér Biotit das am meisten verbreitete femische Mineral. Die tafelig ausgebildeten, manchmal gebo- genen Individuen erreichen die Gröfie von 0-25 — P6 mm. Es kommt vor, dafi früher ausgeschiedene Mineralen (Gránáté, Hypersthene und Am- phibole) von Biotit-Schuppen umsáumt erscheinen, wobei ihre c Achse mit jener dér Biotit-Schuppen parallel orientiert ist. Die magmatische Resorption spielt an denselben eine blos umbe- deutende Rolle. Es kommt an ihnen nur selten zűr Ausscheidung chlori- 198 FRANZ PAPP. tischer Substanzen. Als Einschlüsse des Biotits wurden Glas, Erze und Apátit beobachtet. Sparlich verbreitet finden wir den gemeinen Augit, hypidiomorf aus- gebildet erreic-ht er auch 1*15 — 0'4 mm Gröfie. Zwillinge nach (100) konnte mán ebenfalls beobachten. Die Spaltung von (110), (010) die Teilbarkeit nach (001), Risse quer dér vertikal Achse sind allgemein vorhanden. c : = 29 — 44°. lm auffallenden Lichte scheinen sie grünlich, in polarisierten Lichte zeigen sie bunte, fleckige Interferenzfarben. Sie sind allgemein gut erhalten, nur selten sieht mán chlorotische Umwandlungsprodukte in ihnen. Es wurde Augit in Amphibol, sowie auch Augit als Umsaumung im Hypersthen mehrmahl beobachtet. Dér Apátit erscheint in kurzen, wasserhellen, grauen oder braunen 0-05 — 0-16 mm lángén Prismen. Pleochroismus E>0. Glaseinschlüsse in ihnen sind haufig. An den gut entwickelten ZirAron-Kristallen konnte die Spaltung nach (110) festgestellt werden. Dér Ti-haltige Magnetit ist entweder in den üblichen Kristallchen oder mikrokristallinisch regellos ausgeschieden. Die Hcimatitschuppen sind im allgemeinen nur sparlich verbreitet, in dér Mitte unseres Ge- bietes (Szkala-Berg), dórt wo auch dér Biotit dominierend auftritt und wo zufolge dér chemischen Analyse das sauerste Gestein aufzuíinden ist, kommt dér Hamatit so massenhaft vor, dafi er in dem braunen Gestein schon mit freiem Auge leicht erkannt werden konnte. Im Dünschliff habé ich festgestellt, dafi die Feldspate und sogar die farbigen Gemengteile dieses Gesteins wie von Hamatit durchspickt erscheinen. Pyrit und Limonit ist ebenfalls zu beobachten. Als akzessorischer Gemengteil kommt dér 20 — 120 /i grófié gemeine Gránát recht haufig vor. ) 211 { . In ihm findet mán reihenweise angeordnete Glaseinschlüsse, selte- ner Magnetit und Hamatit in einem Fali sogar Zirkon. Die Chloritisie- rung des Granates konnte an einem Kristall deutlich beobachtet werden. Grüne SpineJle, die wahrscheinlich Pleonaste sind, konnten in idio- morphen Oktaedern öfter festgestellt werden. ITnter den sparlichen \Ch1oriten konnte ich Pennin, Delessit und Klinochlor identifizieren. Die Einschlüsse dér Andesit-Breccien bestehen entweder aus Ande- sitauswürflingen (Rapilli) oder eingeschmolzenen fremden Gesteinsfrag- menten des Grundgebirges. Erstere sind von gleicher Ausbildung, so wie die eben beschreibenen Andesite selbst. Unter den sparlich auftretenden fremden Gesteinseinshlüssen ÜBER D1E ANDESITISCLEN GESTEINE DÉR UMGEBUNG VON HELEMEA. 199 konnte ich einen Quarzphyllit (mit vielen gequetschten Quarzkörnern, Rutil und Erzen) betrachten. Ein anderer Einschluss konnte als gránát-, führender Quarzglimmerschiefer (mit Quarz, Serizit, Pleo- nast, Magnetit, Apátit und Zirkon) erkannt werden. Bisher wurden von diesem Gebiete noch keine Gesteinsanalysen aus- gefiihrt. Die Belegstücke dér folgenden drei Analysen entstammen den Punkten: No. 1. Steinbruch von Dona-Tale bei Helemba; No. 2. Stein- bruch bei Kövesd, nördlich von dér Gemeinde; No. 3. vöm Szkala-Berg- rücken bei Kövesd. Ich danke die genauen Analysen Chemiker-Ing. J. Sűrű. Aus diesen Analysen ergibt sich ein bedeutender Si02 Gehalt, daher dér NiGGLi’sche Wert „si“ mehr als 175 betragt und zwischen 175 — 225 schwankt. Auf Grund dieser Werte könnte mán in den Gesteinen freien Quarz erwar- ten und ich fand in den Szkalaer-Dtinnschliffen tatsachlich, wenn auch sparlich Quarz vor, dennoch ist es richtiger, selbst dieses Gestein nur als einen Quarz führenden Andesit zu betrachten. Helemba Dona-Tal’scher Steinbruch* Garamkövesd Steinbruch nördlich von dér Gemeinde* Garamkövesd Szkala-Berg* Si02 57-72 57-14 59-09 Ti02 0'56 0-71 079 A1203 18-15 2013 17-29 Fe203 3-75 5-25 5-31 FeO 1-61 1-1.0 1-24 MnO 0-07 0-09 0-03 MgO 1-79 o-ii 0'83 CaO 8-48 9-45 6-13 Na20 2-99 2-41 3 02 K20 1-98 1-97 2-26 H20- 126 0-59 1-51 h2o+ 1 51 1-03 1-60 P 2O3 Spuren 0-16 0-43 99-87 100-14 99-53 * Analytiker Ing. Johann Sürü. In dér Analyse des letzteren Gesteins falit noch die betráchtliche Höhe des NiGGLi’schen p Wertes auf und es konnte im Gesteine mikro- skopisch auch tatsachlich verhaltnismassig viel Apátit beobachtet werden. 200 S. VON SZENTPÉTERY UND K. EMSZT. Vorkommen OSANN’sche Werte NIGGLFsche Werte Helemba Dona-Tal’scher Steinbruch s = 65*23 A = 4*66 C = 7*31 F = 10*38 a - 6*13 c = 9*6 f = 14*26 k =1*22 n = 6*95 6 = Reihe si= 187 6 al=35 fm=22 c=29*5 alk = 13*5; mg =0*4; h = 29*8 k = 0'3 qz ■— 34 c/fm = 1*28 VI. Schnitt Garamkövesd Steinbruch nörd- lich von dér Gemeinde s = 65*2 A = 4*06; C = 9*3 F = 7*98 a — 5*7 c = 13*1 f = 11*2 k = l-28 n = 6*5 fi = Reihe si = 188*1 al = 38'7 fm = 16*6 c = 33 alk = 11*7 mg = 0*5 k = 0*4 ti = 1*7 p = 0*2 qz=41 c/fm =2*0 VII. Schnitt Garamkövesd Szkala-Berg s = 68 55 A = 5 C = 6 68 F = 9 09 > = 7*23 c = 9*65 f = 13*12 k = 1*3 n = 6*71 (5 = Reihe si = 217*9 al = 37*0 fm = 23 c=24 alk=16 mg = 0*2 k = 0.3 ti=2*2 p=0*7 qz = 54 c/fm = 1 VI. Schnitt Auf Grund dér angeführten Analysen können wir nun diese Gesteine zu den schwach-saueren quarz-dioritisehen Magmen rechnen. In Gebiete von Helemba ist alsó nach vorstehenden Biotit- und Hipersthen- und mitunter aueh Granatführender A m p h i b o 1-A n d e- s i t verbreitet. Herrn Prof. Franz Schafarzik erlaube ich mir auch an dieser Stelle flir die güt ige Überlassung samtlicher orientierender Aufnahms- daten, sowie des FTntersuchsmaterials meinen ergebensteii Dank aus- sprechen. LITERATUR. 1. G. Stache: Die geologisthe Verhaltnisse dér Umgebung von Waitzen in Ungarn. (Jahrb. d. k. k. Reicbanst., 1866, p. 377.) 2. F. Hauer: Geologiscbe Übersichtskarte dér Oesterreichisch-Ungarischen Monarebie. VII. Blatt, 1869, p. 465. 3. B. Mauritz: A Mátrahegység eruptív kőzetei. 1906, p. 81. (Die eruptive Gesteine des „Mátra“-Gebirge. Ausgabe dér Ung. Wissensch. Akademie. 1906, p. 81.) GABBROIDALE DIFFERENTIATIONSPRODUKTE IN DÉR GEGEND VON SZARVASKŐ. — Mit einer Tafel. — Von S. von Szentpétery und K. Emszt.* Dér sich am südlichen Teile des Bükk-Gebirges befindliche gabbroi- dale Zug wird durch die Mannigfaltigkeit seiner Gesteine charakterisiert. An dér Oberflache besteht die eruptive Masse vorherrschend aus Diabas, dér in den Tálern an vielen Punkten successive in Gabbrodiabas Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellsch. am 6. Október 1926. GABBROIDALE DIFFERENTIATIONSPRODUKTE IN DÉR GEGEND VON SZARVASKŐ. 201 übergeht, welch letzterer an einigen Stellen sich allmahlig in Gabbro übergeht. Dér ganze Zug ist auf einer NO — SW-lichen Hauptspalte und vielen parallelen und queren Klüften aufgebaut, bei dessen Haupttypen (Diabas und Gabbro) mán Zeitunterschiede in ihrer Bildung kaum an- nehmen kann. Die aufierordentliche Mannigfaltigkeit in dieser gleichalte- rigen Masse veranla/lte die magmatische Differentiation und die Aus- bildung in verschiedenen Niveaus. Aber auch das ist sicher, dafi in den verschiedenen Phasen des Erstarrungsprozesses eine ganze Serie mannig- facher Gangé die Masse durchzog, doch auch diese bildeten sich gröfiten- teils noch vor dér gcinzlichen Abkühlung, gehören alsó zu ein und der- selben Lebensaufierung des Magma. Die geologischen1 und petrogenetischen2 Verhaltnisse des Zuges behandelte ich bereits in verschiedenen Abhandlungen. In Verbindung mit den genetischen Verhaltnissen habé ich die Gesteinen auf Grund dér Ergebnisse dér petrographisehen und geologischen Untersuchungen bereits in einzelne Typengruppen eingeteilt. lm Jahre 1926 habé ich die wichtigeren Punkte dér Gegend mit Unterstützung des „U ngari- schen Naturwissenschaftlichen Landesfon d“-es gründlich durchforscht, so dafi ich samtliche Gesteintypen und den gene- tischen Zusammenhang derselben. keimen lernte. Auf Grund dér früher und inzwischen durchgeführten Untersuchungen im Laboratórium ist es aber auch klar geworden, dafi zűr pünktlichen Feststellung dér Diffe- rentiationsprodukte, mit Bezug auf dérén stufenweisen Übergang zu ein- ander, chemische Analysen unbedingt nötig sind. Mein verehrter Freund, Herr Chefgeologe, Dr. Koloman Emszt liatte die Liebenswürdigkeit, die von ilnn schon langst in Angriff genommenen Analysenarbeiten in vol- ler Ganzé auszuführen. Die Analysen gleichwie die mineralische Zusam- mensetzung dér untersuchten Gesteine teile ich am Ende meiner jetzigen Abhandlung mit, und zwar unter unser.es beiden Namen: zum Zeichen meines ganz besonderen Dankes. Mit Zugrundelegung dieser Analysen gelang es mir auch in dér Tat einen guten Teil dér herrschenden Typen zu fixieren. Zűr Erkennung dér Natúr des den Zug aufbauenden Magmas, alsó zűr Erklarung dér chemischen Genetik samtlicher Gebilde sind diese Analysen noch nicht hinreichend. lm Laufe dér detaillierten Untersu- chungen tauchte eine ganze Serie neuer Fragen auf, welche mán erst 1 S. von Szentpétery: Die geologischen Verhaltnisse dér Paleo- und Mezoeruptiven in dér Gegend von Diósgyőr und Szarvaskő. Jnhresbericht dér k. ung. Geologischen Roichsanstalt für 1917 — 1919, pag. 75—88. Budapest. 2 S. v. Szentpétery: Allgemeine Charakteristik das basischen Eruptivzuges im Bükkgebirge. Acta L. ac Scient. R. Univ. F. J. Tome. I. pag. 113—124. Szeged, 1923. 202 S. VON SZENTPÉTERY UND K. EMSZT. dann beruhigend lösen kann, wenn die chemische Beschaffenheit samtlicher Hauptypen erkannt werden wird. Infolge dér freundlichen Zusage des Herrn Dr. K. Emszt hoffe ich, dafi ich Gelegenheit habén werde, die noch in ziemlicher Anzahl restierenden Typen ebenfalls ikren chemischen Eigenschaften nach zu besprechen. Deswegen teile ich am Schlusse dieser Abhandlung blos die rohen Daten dér Originalanaly- sen mit, wahrend ich die Umrechnungen nach den verschiedenen petro- chemischen Methoden, sowie die daraus folgenden Schlüsse erst dann mitteilen werde, wenn die notwendigen chemischen Analysen abgeschlos- sen sein werden, alsó wenn ich über die chemische Beschaffenheit ein vollstand.iges Bild gébén kann. Betrachten wir nun die Hauptgesteinstypen, alsó die Differentia- tionsprodukte des Zuges naher, um die bisher bereits analysierten orga- nisch zwischen sie einreihen zu können. In Bezug auf die Gualitát dér Typen ist es wichtig, dafi das Magma, dessen Empordringen den Zug aufbaute, offenbar gabbroidal war. Es mufite auch genügend basisch sein, da trotz des Abspaltens solch gewal- tiger femischer Massen, wie die Peridotit-, Pyroxenitmassen etc. vöm Kecskefark, Újhatárvölgy, sich ein so verhaltnismafiig basisches Ge- stein bilden konnte, wie dér hiesige Gabbro. Diesen Gabbro können wir als da$ Grundgestein des Zuges anneh- men und nennen ihn daher Szarvaskőéi- normalen Gabbro. Dies ist ein Plagioklas (Ab58 — Ab22)-Dia.llag-Hypersthen-Hornblende- gestein, in welchem hie und da noch ein wenig Augit und Biotit vor- handen ist. Die Menge des Plagioklas ist ungefahr gleich mit dersel- ben dér femischen Mineralien, unter welchen in diesem Grundtypus dér Diallag vorherrscht, dér Hypersthen aber mit dem Amphibol gleich ist. Die Verschiedenheit dér übrigen Szarvaskőéi- Gabbrotypen ergibt sich aus dér quantitativen Abwechslung dér 3 femischen Hauptminera- lien. Unter diesen ist dér Haufigste dér Diallaggabbro (dér typischeste im Újhatártale P85 km) mit wenig Hornblende und mini- malem Hypersthen. Aus einzelnen Partién fehlt aber gerade die Horn- blende ganzlich. Bedeutend seltener ist dér Hypersthengabbro anzutreffen (in gröfiter Masse im Űjhatártal 2 km), dér wenig Augit, Hornblende und Diallag enthalt, die aber unter einander ungefahr von gleicher Menge sind. Auf kleinsten Gebietsteilen jedoch ziemlich haufig kommt endlich die Hornblend-e gabbro vor (am Fufie des Ma- gasverő, Határlápa), in welchem die Hornblende vorherrscht und in welchem neben sehr wenig Hypersthen und Diallag auch immer etwas Biotit zugegen ist. Die Menge des Plagioklas ist im Hornblendegabbro bedeutend geringer, als in den übrigen Gabbroarten. Ein auffallend seltener Typus ist dér Olivingabbro, welcher GABBROIDALE D1FFEREN TI ATIONSPRODUKTE IN DÉR GECEND VON SZARVASKŐ. 203 im Újhatártale und im Kecskefark vorkommt. Bei diesem Typus ist dér Umstand von Interessé und wichtig, clafi síeli dér Olivin und dér Hyper- sthen mit einander in einem correlativen Verháltnis befinden. Mit dem Zunehmen des Olivins wird die Menge des Hypersthens immer geringer und verschwindet zuletzt auch ganzlich. Die Menge des Diallages und dér Hornblende bleibt auch im Falle dér Zunahme des Olivins im grófién und ganzen dieselbe, ja, in manchen Orten nimmt auch sogar die Horn- blende im Vereine mit dem Olivin zu. Eine ganze Serie von Übergangsarten sind zwischen dem normalen Gabbro, resp. den aus ihm entstandenen Arten und dem Olivingabbro, zum Beweise dessen, dafi sich letzterer ebenfalls nur aus normalem Gabbro gebildet hat. Am háufigsten aber ist Hornblendeolivingabbro anzutreffen. Das V orkomrnen neben einander alldieser Gabbroarten , ihr haufiges Abwechseln miteinander, sowie auch ihr ziemlich rascher Übergang in einander kann nur durch schlierige Differentiation erklart werden. Einen bestimmten Konstitutionsschliercharakter hat fene Gabbro- art, in welcher neben dem vorherrschenden Plagioklas und Olivin nur minimál Diallag vorhanden ist, zu welchem sich nur sparlich Horn- blende zugestellt. Dieser T r o k t o>l i th - Typus kommt immer nur an beschrankten Orten vor (so im Újhatárvölgy P28 km). Die Qualitat dér Glieder folgender Serie wird durch die Menge des Plagioklases bestimmt. Scheinbar langs einzelnen Streifen finden wir sporadisch im Új- határtale (1'28, 2-15, 2-25 km u. s. f.) die beinahe rein aus Plagioklas bestehende Anorthosit - Art, dérén Feldspat. vöm Andesin bis zum Anorthit herabsinkt. Einzelne reinere Glieder kann mán als Andesin- fels resp. Labradorfels bezeichnen. Sein femisches Mineral ist meist nur dér sparliche Diallag. Im Újhatártale kommt er stellenweise mit Trok- tolith zusammen (P28 km) vor und dér Zusammenhang zwischen bei- den ist offenbar. Durch Vermittlung des Andesinfelses steht dér Anor- thosit mit den Oligoklasgesteinen in Verbindung, namlich durch die Ver- mittlung dér Plagiaplites und des Plagiopegmatites. Wáhrend jedoch diese letzteren ausgesprochene Gangé darstellen, fand ich den Andesin- fels nur in einem Falle (Újhatártal 2-15 km) in einer solchen Form, dafi mán auf Injectionsschlier denken konnte. Gégén die Ránder (an dér Grenze des karbonén Tonschiefers) bil- det sich dér Gabbropy roxénit. (Újhatártal, Határfej, Majorlápa usw.) aus, dér aber nur mitunter ein ausgesprochener Gabbrohypersthe- nit (Újhatártal, Majoroldal), noch seltener aber ein Gabbrodiallagit ist (Majorlápa P20 m). In allén diesen Falién sind Plagioklas und Hornblende minimál vorhanden (die Honblende fehlt manchmal auch 204 S. VON SZENTPÉTERY UND K. EMSZT. ganzlich), wáhrend dér Hypersthen nur ím Gabbrodiallagit zurücktritt, obzwar er auch dórt noeh in ziemlicher Menge vorhanden ist. Dies ver- ursacht vielleicht, daC dér Olivin beinahe immer fehlt; ich fand nam- iich nur in einem Gabbrodiallagitexemplar spárliehe Olivin-Körner. Háufiger als die erwáhnten ist dér Gabbrohornblendit (Kecskefark, Majorlápa, Határtető-Seite, Fufi dér Magasverő usw.), in welchem aufier dem minimalen Plagioklas auch noch etwas Pyroxen zu- gegen ist und dér Olivin ebenfalls haufig erscheint, ja sogar manchmal überhand nimmt. In manchem Gabbrohypersthenit ist die Hornblende das vesentliehe Begleitmineral, wie im Quellgebiet des Határbaches, \vo Feldspat führender Hornblende hypersthenit (= Hornblendegabbro- hypersthenit) ansteht. Aus dem Olivingabbro entwickelt sich gégén die Ránder, besonders in dér Náhe des Peridotites dér Gabbroperidotit. Stellenweise scheint es, als ob er auch an dér schlierigen Ausbildung des Űjhatár- taler Gabbros teilnehmen würde. Charakteristisch für ihn ist das Fehlen des Hypersthens und die Siebstruktur dér machtigen Hornblendekry- stalle. In ihm ist die Menge des Diallages und dér Hornblende so ziem- lich gleich, nur selten ist etwas mehr vöm Olivin vorhanden. Dér Übergang des Gabbrohornblendits zu Gabbroperidotit ist ziem- lich haufig. Ganz typischen Pyroxenit und Hornblendit fand ich keine im er- wahnten Zugé, trotz meiner jüngsten sorgfaltigen Begehungen. Dér typische Peridotit aber, den mán auch Wehrlit nennt, kommt unter dem Majortető an melneren Stellen des Kecskefa rk-Rückens in einer ziem- lic-hen Masse vor, an seheinbar kleinen Stellen aber in dér Gegend des altén Űjhatártaler Bergwerks. An beiden Orten erscheint er in dér Nachbarschaft von karbonén Tonschiefern und Kalksteinen. Selbst dieser Peridotit umfafit Gesteine von verschiedener Zusam- mensetzung. In dem untersuchten reichlichen Matériái fand ich zwei haufige Typen: Dér eine ist dér hornblendehaltige Diallag- peridotit, in welchem die Menge des Olivins und des Diallags unge- fahr gleich, die dér Hornblende aber bedeutend kleiner ist. In diesem Typus erscheint auch dér Augit, dér mitunter ganz bedeutend zunimmt, dér andere Typus ist dér Hornblendeperidotit. In diesem tritt dér Diallag (und dér nur seln* sparliche Augit) ganzlich in den Hinter- grund und die Hornblende übertrifft selbst die Menge des Olivins. Im Bergwerke am Kecskefark und in Majorlápa kommt auch Magnetit- olivinit vor, welcher infoige des stellenweisen Vorherrschens des Titanomagnetits manchmal eine sideronitische Struktur zeigt. In diesem GABBROIDALE DIFFERENTIATIONSPRODUKTE IN DÉR GEGEND VON SZARVASKŐ. 205 ist dér Diallag und die Hornblende minimál, manchmal aber fehlt entweder dér eine oder die andere. In dér Peridotitmasse befinden sich besonders an ihren Randern in Pyroxenit übergehende Partién, so sind im Kecskefarker Bergwerke olivin haltige Hornblendediall ágit Partién anzutref- fen, in welchen manchmal viel Augit vorhanden ist. Ebenfalls an diesen Lokalitáten nimmt die Hornblende in manchem Exemplar so sehr zu, dafi sich dér Typus derselben dem olivin haltigen Hornblen- d i t nahert. lm allgemeinen ist die Entfaltung des Peridotit sehr mannigfach, und verandert sich dieselbe auch ziemlich rasch. Es gibt Stellen, wo dér Gabbroperidotit im Umkreise einiger cm in Magnetitolivinit und dieser wieder binnen 1’5 m in hornblendehaltigen Diallagperidotit übergeht. Besonders im mittleren Teile von Majorlápa, zwischen 280 und 260 m wechselt das Gestein so rasch ab, dah neben den bereits erwahnten Ge- steinsvarietaten auch die verschiedenen Gabbroarten erscheinen. Auch hier denke ich an schlierige Ausbildung. Bei 1'47 km vöm Újhatártale wahrscheinlich in schmalen Gangén was mán eher folgern als beaugenscheinigen kann, und im Forgalmi- Bergwerke fand ich an unregelmafiigen Stellen auch solche Gesteine, auf welche die Benennung Gabbrodiorit sehr gut palit. Ihr Pla- gioklas ist Andesin und Labrador, unter den femischen Mineralien herrscht die übrigens auch in groíier Menge vorkommende braune Horn- blende vor, wáhrend die Quantitat des Diallages und des rőten Biotites sehr gering ist. Sie enthalten viel Ilmenit und Titanomagnetit. Ein eben solches Gestein fand ich bei Tiszttartólápa und zwar in einer scheinbar ziemlich guten Gangform, aber seiner Struktur, Korngrösse und Zusam- mensetzung nach konnte ich es weder als Aplit noch als Pegmatit an- sprechen. Wahrscheinlich habén wir es auch hier mit Schlieren zu tun, dérén Grenzen etwas scharfer, als normál verlaufen. Im Gegensatze zu diesen abyssischen Typen zeigen die D i a b a s e viel geringere Abwechslungen. Dieselben wurzeln nicht so sehr in dér mineralischen Zusammensetzung, als vielmehr in dér texturellen Aus- bildung und nach diesen entwickelte sich auch die sich in engen Grenzen bewegende mineralische Zusammensetzung. Hier alsó vvar dér Ausbildungsort von Entscheidung. In dér mineralischen Zusammensetzung besteht die Ánderung hauptsachlich darin, daB sie mehr oder weniger femische Minerale ent- halten (sie sind alsó etwas basischer oder etwas saurer) und darin, dafi vöm Gabbrodiabas zum Spilitdiabas schreitend dér Diallag, die Horn- blende und dér Biotit langsam verschwinden und ihr Platz vollkommen vöm Augit eingenommen wird. Dieser Augit ist entweder ein farbloser 206 S. VON SZENTPÉTERY UND K. F.MSZT. Sahlitaugit oder ein violettbrauner Augit. Dieser Letztere ist für die basischeren Spilit- und Ophit-Typen charakteristisch. Sehr selten, aber erscheint hie und da auch dér Olivin, hauptsachlich aber nur in den Gangdiabasen. Naeh dér texturellen Entwickelung, alsó nach dem Ausbildungs- niveau müssen wir 3 Haupttypen unterscheiden. lm Üjhatártale und am Majorberge übergeht dér Gabbro aufwarts stufenweise in Gabbro- d i a b a s. Einen ebensolchen hypabyssischen Typus finden wir hierauf in einem dér gröfiten Einschnitte des Zuges, namlich im Monosbéler „Agrár“-Bergwerke. Die Entwickelung des Gabbrodiabas aus dem Gabbro können wir sehr gut am Fufie des Többre beobachten, ebenso wie auch in dem vor kurzem neben dem Eingang des Üjhatártales eröffneten „Forgalmi'4 Steinbruches. Dér Gabbrodiabas wird durc-h die sehr un- gleichmafiige Kom grófié und die ophitische Struktur charakterisiert, was ihn vöm zuweilen kleinkörnigeren echten Gabbro unterscheidet. Seine mineralische Zusammensetzung ist aber trotz aller Übergangs- ausbildung viel gleichmafiiger, als die des Gabbro. Neben dem Plagioklas (Abö2 — Ab45) ist dér Augit ein wesentliches Mineral, Hornblende und Biotit blöff mailig, Diallag sogar sparlich vorhanden. Die gesamte Menge dér femischen Bestandteile übertrifft oft die Quantitat des Plagioklases. Sowohl an diesen Orten, als auch im unteren Teile beinalie samt- licher Taler treffen wir den körnigen, ophitischen Diabas- typus an, in dem Hornblende und Biotit nur mehr selten vorkommen und auch dann nur in minimalen Mengen. Dieser Ophit, dér sich aus dem Gabbrodiabas stufenweise herausbildet, übergeht aufwarts zu dem dicli- ten spilitischen Diabas -Typus, in welchem dér Augit den ein- zigen femischen Bestandteil vertritt. Am geringsten ist die Augitmenge im echt effusiven Spilittypus dér machtigen Hochebene des Homonna- berges; dieser bildet die Hauptmasse des Szarvaskőer Diabases, wáh- rend dér Diabas dér Umgebung des R ócskát ales viel basischer ist. Allén drei Diabastypen ist die porphyrische Struktur eigen, zumeist natürlich dem Spilit: Spilitporphyrit, ziemlich haufig zu beobachten ist auch bei den körnigen Diabasen: es ist dér Ophit- porphyrit. Bei den Gabbrodiabasen ist die sonst auch seP tene porphyrische Struktur sehr unvollkommen, und besteht hauptsach- lich blöff darin, dafi Anhaufungen aus gröfieren Körnern in einem aus kleineren Körnern bestehenden Grundgewebe eingebettet sind. Die por- phyrische Struktur dér Gabbrodiabase ist alsó eine Erscíieinungsform dér ungleichmafiig körnigen Ausbildung. Am mannigfachsten ist die strukturelle Ausbildung dér Spilitdia- base; auf dem bisher durchforschten Gebiete kommen hyaline (auf dér Rocskatető, in dér Umgebung dér Gilitka-Kapelle usw.), hypokristaUine GABBROIDALE D1FFERENTI ATIONSPRODUKTE IN DÉR GEGEND VON SZARVASKŐ. 207 (so dér gröfite Teil dér Diabasoberfláche) und holokristalline Varieta- ten (überall unter dér hypokristallinischen Hülle) vor. Eine mandel- steinartige Ausbildung dagegen ist sehr selten zu beobachten, die ur- sprüngliche Lavenoberflache wurde alsó zum gröfiten Teile abradiert. Samtliche Diabastuffe und dér gröfite Teil dér Diabasagglomerate sind ebenfalls zu den Spiliten zu rechnen. V ariolitische Ausbildung beobach- tete ich nur beim Gabbrodiabas ( Agrársteínbruch) . Ein betráchtlicher Teil dér Gangé besteht aus einem solehen Diabas- und Diabasporphyrit-Typus, wie derselbe des Zuges. Dér Unterschied besteht nur dalin, dafi sie viel Apátit enthalten, stark kalzitisch sind und zuweilen aucli Olivin führen. Dér andere Teil dér Gangé zeigt eine grófié Mannigfaltigkeit. Diese echten Liquationsgange beweisen auch, dafi jenes gabbroidale Magma, welches diesen ansehnlichen eruptiven Zug aufbaute, in weitgehendem Masse dér Differentiation faliig war. Unter den leukokraten Ganggesteinen gibt es verhaltnismafiig sehr saure, so, dafi wir sie — obgleich auch an ihnen gabbroidale Züge vor- handen sind — trotzdem dioritische Gesteine nennen miissen. Diese dioritischen Gangé finden wir hauptsachlich an den Radern des gabbroi- dalen Massives, aber sporadisch auch im Inneren desselben. Die Erste- ren, welche in dér Nahe des Carbonsandsteins vorkommen, enthalten auch reichlich genug Quarz, wáhrend in Letzteren entweder gar kein Quarz oder nur eine minimale Menge desselben enthalten ist. An einem Teil des Quarzes erkennt mán seinen fremden Ursprung, dér andere Teil ist aber mit den übrigen Bestandteilen so innig vermengt und zusam- mengewoben, dafi wir entweder auf eine vollstandige Assimilation oder auf primaren Quarz schliefien miissen. lm Falle dér Assimilation müs- sen wir aber annehmen, dafi die aufgelöste Kieselsaure sich nicht im ganzen Magma verteilte (vielleicht hatte sie auch keine Zeit dazu) , son- dern nur einen kleinen Teil desselben (hauptsachlich den in den Quarz- sandstein eindringenden oder wenigstens den mit diesem in Berührung kommenden Teil) saurer machte. Sich dies vorzustellen ist ein wenig schwer, obzwar stellenweise — wie im Eisenbahneinschnitt vöm Vas- kapu — die Assimilation gewifi erfolgte, da hier in dem sich mit dem Sandstein berührenden, unregelmafiigen quarzdioritartigen Stréifen, als auch in das Sediment. hineinragenden Quarzdioritaplit-Gang solche ge- schmolzene (umkristallisierte) kleinere und gröfiere Sandsteinrelikte vorkommen, um welche herum das Eruptivum viel Quarz enthalt.; es kommen im Gestein auch einzelne beinahe ganzlich resorbierte Quarz- körnchen vor. Ein Teil dér dioritischen Gangé besitzt im Inneren dér Masse eine sehr verschwommene Grenze (Űjhatártal), so, dafi sie zuweilen nicht 208 S. VON SZEN'TPÉTERY UND K. EMSZT. wie wirkliche Gangé, sondern wie Injektionsschliere aussehen. Dér Gabbrodiabas resp. dér Gabbro übergeht rasch, jedoch stufenweise zu diesem saureren Teil von auch sonst sehr unregelmafiiger Form. In sol- chen Fallen müssen wir daran denken, daB die Mutterlauge des Magmas stellenweise in das noch nicht erstarrte Gestein hineingedrungen ist, mit welchem sie sich auch langst dér Berührung vermengte. V on diesen fand ich Quarzdioritaplit in dem erwahnten Einschnitt. des Vaskapu in Gabbrodiabas und an dessen Rand in Major- lápa (374 — 354 m) in Hornblendegabbro und Gabbroperidotit, ferner unter Magasverő ini unteren Teile von Határlápa in Olivingabbro, end- lich im Forgalmi Steinbruche in Gabbro. Von wahrhaft überraschender Mannigfaltigkeit ist die Entwickelung des Vaskapuer mikropegmati- tischen Quarzdioritaplites. Einzelne hiesige diimie Gangé bestehen bei- nahe nur aus Mikropegmatit. Dér D i o r i t a p 1 i t kommt in typischer Ausbildung in dér Umgebung von Üjhatártal, im mittleren Teile von Tiszttartólápa in Olivingabbro vor, unter Magasverő in Gabbrohyper- sthenit und in dér Nahe von Határtető in Gabbrodiabas. Im Újhatár- tale selbst im unteren Teile von Cseresznvelápa, ferner im Forgalmi Steinbruche (Tóbérc) bildet er Injektionsschliere, namlich unregelmás- sige Streifen und scheinbare Nester. Die beiden Aplitarten unterscheiden sich nur im Quarzgehalt von einander. Es herrscht in ihnen dér Na-Plagioklas (Ab10« — Ab75) vor, auüer welchem auch ein wenig Biotit, resp. Augit vorkommt; dér Quarz kommt fást. ausschliesslieh nur im Mikropegmatit vor und zwar sehr sel- ten in selbstandigen Körnchen. Einzelne Aplite bestehen beinahe ganz- lich aus Plagioklas, so dafs ihnen am besten die Benennung Plagi- a p 1 i t zukommt. Dioritpegmatit kommt in Tiszttartólápa, weiter unter dem 495 m-Punkte des Határtető westlich und im Forgalmi Steinbruch vor; er bildet überall im Gabbro zuweilen mehrere dm.-máchtige Gangé resp. unregelmáfiige Schlierengánge. Im südwestlichen Teile des Forgalmi Bergwerks besitzt dér Pegmatitgang eine aplitische Randfazies (Sal- band). Diese Pegmatite unterscheiden sich von den besprochenen Apli- ten nur in dér Struktur und KorngröBe; auch unter ihnen gibt es solche, welche beinahe ausschliefilich aus Plagioklas bestehen (unter dem Ha- tártető) , welche alsó Plagiopegmatite genannt werden mögen. Dér Feldspat dér unregelmafiigen Quarzdioritporphyrit- partien des Vaskapuer Einschnittes, sowie dér dünneren D i o r i t p o r- phyr it-Gánge des Agrár-Bergwerks (unter dem N. Tardosberge) und des Újhatártales (P25 km und ober Cseresznvelápa) ist bereits bis zum Andesin gesunken und in demselben erscheint öfter neben dem Biotit dér Augit, ja manchmal sogar auch dér Diallag. GABBROIDALE DIFFERENTI ATIONSPRODUKTE IN DÉR GEGEND VON SZARVASKŐ. 209 Für jedes dioritische Gestein ist es charakteristisch, dafi ihr Eisen- erz Ilmenit (das meiste ist im Dioritporphyrit), selten Titanomagnetit ist. Dér Ilmenit erscheint ebenso, wie in den gabbroidalen Gesteinen, haufig mit Biotit zusammengewachsen. Dér gröfite Teil dér gabbroidalen Gangé ist pegmatitisch, ihr klei- nere Teil dagegen von aplitischer Entwickelung, wahrend dér normale Gabbroporphyrit wahrlich ganz untergeordnet vorkommt. Selbst dér Lamprophyr kommt haufiger vor. Dér Gabbroporphyrit kommt nur beim Vaskapu vor, wo er cinen verzweigenden Gang von abwechselnder Starke bildet. Seine Zusam- mensetzung ist im grófién und ganzen derart, wie die des hierortigen nor- malen Gabbrotypus, nur dafi er mehr Feldspat en thalt. Die machtigen, breiten Tafeln des porphyrischen Plagioklas (Ab50 — Ab35) löschen bei- nahe immer undulös aus, manchmal zerbrachen sie auch in Stücke, wor- auf dieselben dann durch ein wasserhelles Kalzithautchen zusammen- gekittet werden sind. Dér Gabbropegmatit erscheint in ziemlich breiten (manch- mal m breiten) Gangén mit nicht scharfen Kontúrén, manchmal aber werden die Grenzlinien durch Erzausscheidungen, ja manchmal sogar durch wirkliche Erzgange bezeichnet. In sehr seltenen Fallen hat dér Pegmatitgang auch ein dichtes, apli'tisches Salband. Das Matériái dér neben dem Pegmatit befindlichen Erzausscheidungen und Gangé ist ent- weder ein sulfidisches Erz (Chalkopyrit und Pvrit.) oder ein Oxydisches (Titanomagnetit und Ilmenit). Dér Titanomagnetit sammelt sich in den Pegmatiten oft, sehr an und bringt eine sideronitische Struktur zustande. Neben den Pegmatitgangen ist dér Gabbro oft stark saussuritisch, in einzelnen Fallen selbst auch dér Pegmatit umgewandelt. Charakteri- stisch ist ferner, dafi dér Pegmatit, aber auch die Aplitgange beinahe immer von Prehnitadern begleitet werden. Es sind dies zuweilen wirkliche Prehnitgange, die manchmal die sonst frischen Ganggesteine ganz durchziehen und auch in den frischen Gabbro tief hineindringen. In den meisten Fallen ist alsó in dieser Hinsicht die Prehnitader-Gang-Bildung und die Saussuritisierung scharf von einander zu unterscheiden, obzwar beide Resultate postvulkanischer Prozesse sind. Es gibt aber Falle, in denen beide zusammen erscheinen. An solchen Stellen sind die durch- zogenen Gesteine ganz zersetzt. In solchen komplizierten Fallen ist es wichtig zu betonén, dafi die postvulkanische Tatigkeit entlang dér Peg- matitgange besonders intensiv gewesen ist. Die wichtigste Lokalitat 1.55, y — a = 0040) Serizitschüppchen unter- scheiden. In den terrigenen Ablagerungen, namentlich in den rőten und grünen „bunten Tonen“ konnnen auch winzige, schwach lichtbrechende ( n < 1.553) Schüppchen mit geringer Doppelbrechung vor, dérén opti- schen Charakterzüge alsó mit denen dér Kaolingruppe übereinstimmen. Dér Kaolin-Serizit-Detritus bildet das Zement nie alléin, sondern stets innig gemischt mit anderen feinkörnigen Komponenten. 1. In den rőten Ablagerungen dér unteren und oberen bunten Serie ist das Serizit- Kaolin-Gewebe mit Limonit gemischt, ctwa von letzterem bedeckt, so dafi dér Limonit selbst a Is doppelbrechenden parallel auslösehenden Schüppchen erscheint. Die zwei Komponenten sind aber trennbar durcli Untersuchung dér Pulverpraparate im Wasser odor Oel, da dadurch dér Limonit von dem Schüppchen abgewaschen wird. 2. Winzige Karbonáté und Magnetit-Pyritkörnchen billen ausser dem Serizic Gewebe die Zemente dér grünen Mérgei. Die Serizit-Kaolin Schüppchen sind von diesen anderen Zemenl komponenten durch Schlammen, oder durch Lösung dér Karbonáté in diluten Sauren, trennbar. lm Falle des Schlammen wurde das destillierte Schlammwasser separat eingedampft und dér aus Serizitschüppchen bestehende Rest in Oel untersucht. Limonit kommt in folgenden Formen vor: 1. In rőten Ablagerungen erscheint er in Form eines dichten Ge- Avölkes, welches aus sehr feinen, oft auch mit dem Mikroskop kamu aut‘- lösbaren Tröpfchen besteht. An den relatív gröfieren Tröpfchen er- kennen wir, dah sie braunlich oder gelblich durchscheinend und stark lichtbrechend (mit scharfer schwarzer Linie begrenzt) sind. Diese für Kolloidé bezieichnende Tröpfchenstruktur können wir nach Winter,1 bzw. nach Wetzel2 als „Tischlerleimstruktür“ bezeichnen. Relatív gröfiere Tröpfchen (1 — 3 //) erscheinen in solchen Ablagerungen, die sich nicht aus Wasser abgelagerten, sondern eluviale Bódén, bzw. Gckrieche dar- stellen. Auch im chloritisierten Biotit bilden sich solche gröbere Limonit- tröpfehen. Die feinste wolkige Erscheinungsform ist alsó für den sich als chemische Komponente aus Wasser abgelagerten Limonit bezeich- nend, die gröbere, sparlicher zerstreute Form bildet sich dagegen ge- legentlich dér primaren Verwitterung. Die Bestinunung dér Lichtbrechung des Limonits stöfit auf grófié Schwierigkeiten, da im Falle solcher feinsten Korngröfie auch die BuuN-sche Methode nicht mehr brauchbar ist. Es wurde dennoch auf Grund seiner relatív gröfieren Einschlüsse im Ivalcit 1‘65> w>l-55. 1 Koll. Zeitsclir., 190G., 91. 2 Fortsrhr. Min. etc., VIII., 1923., 133. Földtani Közlöny. I.V1. kaiét. 15 226 ELEMÉR V. SZADECZKY — KARDOSS. durch Bestimmungen mittels dér Einbettungsmethode in Oel L569 > n > L553 gefunden. Die Lichtbrechung des kolloidén Limonits verandert sich alsó nach seineni Wassergehalte. Dér wolkige Liraonit in Wasser schwillt stark an, welche Erschei- nung ein, für Tröpfchenkolloide bezeichnender Charakterzug ist. Salz- saure löst ihn besser, als Schwefelsaure, letztere wieder besser als Sal- petersaure. Durch Erhitzen verandert sich seine Farbe in ein intensives Dunkelrot. 2. In den marínén Grobkalk- und grünen mergeligen Ablagerungen, sowie in den Süfiwasserdolomiten kommen dtmklere, relatív grófié (1—12 /j), gewöhnlich auffallend regelmafiige Einzelkugeln des Limo- nits vor. Diese Kugeln bestehen aus mehreren Teilkügelchen, habén alsó ein morulaartige Struktur. Áhnliche Gebilde wurden in siebenbürgischen Miozan-Mergeln gefunden, und mit den Zooglöen des N itrosomonas verglichen.3 Da sie aber auch im Eozan vorkommein, können sie nicht mit Organismen einer bestimmten Periode im Zusammenhange stehen. Aus dem T mstande, dafi zwischen dér Gröfie dér Limonite und derjenigen dér syngenetischen Karbonatkö mohén ein regelmafiiger Zusammenhang besteht, folgt, dafi diese Limonitgebilde durch die physikalisch-chemi- schen Umstande des Sedimentationsraumes beeinflufite Konzetrations- kugeln sind. 3. Dér Fiillstoff dér Organismenreste ist oft ein sehr dunkler, dich- ter, undurchsichtiger, auch mit dem Mikroskop unauflösbarer, nicht tischlerleimartig-struirter Limonit. Die für die grünen Ablagerungen bezeichnenden schwarzen opoken Körner sind (zum gröfitenteils) auch Eisenverbindungen, da sie oft mit Limonit zusammen vorkommen. Teils bilden sie Hexaeder, dérén einige sich in cc. HC1 lösen (Magnetit), andere sind sogar in Königswasser unlöslich (Spinellarten) . Die andere Gruppé dér opaken Mineralien bilden den Konzentrationslimonitkügelchen áhnliche, autíalend regel- mafiige, höchtens einige /( grófié Kugeln. Sie erinnern an die kolloidale Kohlé Wtnters, verschwinden aber nicht beim Glühen, sondern zerfallen in ein voluminöses Gewebe und ihr Gesteinspulver wird rőt oxidiert. Ihr Erzwesen geht auch aus dem grófién, durch Schlammen erkennbaren spezifischen Gewicht hervor. In Salzsaure sind sie gröfitenteils ünlöslich. Die königswasserige Lösung enthalt reichlich das S04-Ion. Diese Kugeln stellen alsó zu Pyrit, bzw. Markasit verwandelte kolloidé FeS-Gel (Melnikovit, bzw. Hydrotroilit ) dar. Sie wurden auch quantitativ unter- sucht (siehe untén). Zűr Bestimmung dér Karbonáté wurden ausser den quantitativen Múzeumi Füzetek, Ásványtári Értesítő, III. 1916, 201, Kolozsvár. ZŰR PETROGENESIS DES SIEBENBÜRGISCHEN EOZANS. 227 Analysen ihrer Salzsáureextracte auch mikrochemische Methoden an- gewandt. Zűr Unterscheidung von Kaiéit und Dolomit gaben die Lem- berg- und LiNK-sehe Methoden gute, mit den übrigen Yerfahren über- einstimmende Resultate. Dagegen erwies sicli das HEEGER’sche Ver- fahren4 als unbrauchbar. Auch unsere Untersuchungen beweisen, dafi die feinkörnigen Dolo- mitzemente dér Ablágcrungsgesteine eine grófié Tendenz zűr automorph kristallinischen, namentlich zűr grundrhomboederischen Ausbildung ha- bén, im Gegensatze zu den Kalzitkörnchen, die gewöhnlieh keine Kristall- form aufweisen. Die Richtung dér langeren Diagonale dér Dolomit- romboeder ist natürlich y, alsó dér Hauptzonencharakter dér Dolomit- rhomboeder is positiv; dagegen voeisen die Kalcitkörnchen, die gewöhn- lich weniger gleichma(hge und regelmdfHge, aber grö[henteils auch er- streckte, korrodierte prismencihnliche, parallel auslöschende Körnchen bűdén, einen negativen Hauptzonencharakter auf, und reprasentieren alsó nach dér Hauptaxe gestreckte (prismatische, oder skalenoedrische) Kristallite. Die Karbonáté erscheinen: I. als gröfiere Einzelkörnern: a) lm Falié vieler mechanischen Komponenten werden die Porén zwischen den mechanischen Mineralkörnern möglichst durch ein einziges Karbonatkorn nach Form und Gröfie ausgefüllt (,,Porenfülle“). b ) lm feinkörnigen Karbonatzemente erscheinen vereinzelte gröhere (50 — 500 //) einsprenglingsart-ige unregelmafiig begrenzte Karbonat- körner. II. Als feinkörnige Zementkomponenten: c) lm Falle weniger mechanischen Komponenten kommen im limo- nitischen Zemente dér rőten terrigenen Ablagerungen gleichmafiig ver- teilte, reichliche, 10 — 50 [i grófié, nicht sehr scharfe Dolomitromboeder vor, die auch wenig Eisen enthalten. Diese Romboeder sind im Ver- haltnis zu anderen Zementkomponenten ziemlich grófi (1 — 50 fi) und zeigen zuweilen auch Spaltrisse. Kaiéit erscheint in solcher Főm nicht. Wenn in den rőten Ablagerungen Kalcit auch vorkommt, bildet er stets blofi Porenfülle. d) lm Zemente dér griinen Ablagerungen bildet das Karbonát, ge- mischt mit Kaolin-Serizit-Detritus und die erwahnten opaken Eisen- mineralien, einen sehr feinkörnigen Mörtel. Diese unregelmafiig korro- dierten prismenartigen Karbonatkörnchen sind von sehr geringer Korn- gröfie (1 — 10 //). Das Hauptkarbonatmineral ist hier dér Kalcit. 4 Heeger : Centralblatt f. Min,. 1913, 44. 15* 228 ELEMÉR V. SZÁDECZKY — KARDOSS. III. Das Karbonát als Hauptgesteinsgemengteil ist — ahnlicher- weise dem Zementkarbonate — sehr feinkörnig. e) Die „Süfi\vasserkalksteine“ bestehen aus winzigen (2 — 20—40 //) gleichmáfiigen, scharfen Rhomboedern, die sich nicht dicht aneinander anpassen. Sie sind keine Kalcite, wi© bisher angenommen wurde, sondern Dolomité. f) Die marínén Grobkalke und Kalkmergel wnrden aus unregel- mafiigen Kalcitkörnchen und organischen Resten gebildet. Diese Kalcite weisen stark wechselnde Korngröfie auf. g) Die oolitoide Süfivasserdolomite bestehen aus dicht einander- passende hypidiomorphe Kristallen. h) Endlich die Skelette dér organischen Reste bestehen meistens aus Karbonátén mit den wohlbekannten Strukturen. Zu den chemischen Komponenten gehören auch die den Tröpfchen des wolkigen Limonits ahnlichen, daruit auch durch Übergangslieder zusammenhangenden, fasst farblosen. isotropen Tröpfchen (Alnmogel, Al- und Si-Kolloiden). Kleine, stark lichtbrechende, schvach doppelbrechende farblose Prismen (Apátit?) sind mit Rutilnadelchen zusammen für die tonigen Ablagerungen bezeichnend. Glaukonit kommt stets sparlich im siebenbürgischen Eozan und zwar fást ausschliefilich in den grünen und we ifién marínén Mérgein („Ostrea Tegel“, „Nummulites perforata Schichten“, „Nummulites intermedia-“ und „B ry o z oen-M ergeln“ ) vor. Er bildet gewöhnlich un- regelmafiige, 20 — 70 // (ausnahmweise 300 fi) grófié grüne Körner, die olme scharfe Grenzlinie in gemeinen Kalkzement übergehen. Sie zeigen zwischen gekreuzten Nicols feingranulierte Struktur; die Teilkörnchen sind oft gestreckt und zeigen parallelé Auslöschung, positiven Haupt- zonencharakter und Pleochroismus (y = grün, a — gelb). Doppel- brechung ungefahr 0'020. Diese Eigenschaften stimmen alsó mit den von Cayeux5 angegebenen Daten überein. Manclimal wurden auch organische Schalenreste mit Glaukonit ausgefüllt. Die rőten Ablagerungen dér unteren bunten Sedimentserie. Wir unterscheiden folgende Horizonté dér unteren bunten Ab- lagerungsreihe: 1. Am Grunde dér Serie kommen örtlich einige m. dicke fossile eluviale, ungeschichtete Bődén vor (Nagykapus, Hesdát), die die allmahliche Yerwitterung in normalen rőten bunten Tón darstellen. 2. Über diese folgen ungeschichtete, odor manchma.1 schon torrentiell 5 Cayeux: Intr. a l’etude petrographique des roehes sedimentaires, Paris, 19 J 6, p. 245. ZŰR PETROGENESIS DES SlEBENBÜRGISUIEN EOZANS. 229 geschichtete (Nagykapus, Köd im Cikóer Gebirge), unsortierte, grob- schotterige, meistens lose, tonige Ablagerungen. Wir betrachten diese Ablagerung als ein Gekrieche, welches infoige spezieller Umstande, nament lich morphologisches Altér dér Abtragungslandschaft in grófiéi* Menge sich anhaufen konnte. In diesem Horizont erscheinen weiter oben, vertikal und horizontal unweit verbreitete Schotterschichten, die die Ablagerungen periodischer Fiüsse darstellen. Sebőn in diesem mittleren Horizont kommen oft auch machtige, feste Konglomeratbanke (Nagy- kapus, Kiskalota, Szamosudvarhely, Inó) vor. 3. Erid lich gelit dieser Horizont nach oben allmahlich in schichtige, sortierte, feine, rote Ab- lagerungen iiber, die gégén oben mit grünen Sandsteinen, Süfiwasser- dolomiten und Gypse abwechseln. Sie sind bereits typische Ablagerun- gen aus stehendem Wasser. Dér petrographische Charakter des eluvialen Bodens wurde durch das Liegende (Muttergestein) bestimmt (sie werden naher im zweiten Teile dieses Aufsatzes behandelt. 2. Die Gekriechgesteino sind gewöhn- licli lose, fást karbonatfreie Ablagerungen, dessen Zement hauptsachlich aus Kaolin-Serizit-Detritus und Limonit besteht. 3. Das Zement dér schichtigen Wasserablagerungen bildet. dagegon meistens Limonit und Karbonát. Mechanische Komponente in abnehmender Menge dér Reihenfolge sind: Quarz, Feldspate, Muskowit, kristalline Schiefer-Bruchstücke , Magnetit , Turmalin, Biotit , Chlorit, Gránát, Epidot, grüner Amphibol. Das Hauptmaterial des Schotters sind Quarzit und kristallinische Schiefer-Bruchstücke. Diese Mineralkörner zeigen oft noch bei 400 [i Gröfie — alsó iveit untéi* dér Abrollungsgrenze für Wasser — - die Spuren dér Abrollung. Gelegentlieh dér Wanderung des Gekrieches ist namlich die Reibung gröfier, als beim Wassertransporte. Zementbildende und chemische Komponente: Kaolin-Serizit-Detri- tus kommt in gröfierer Menge, hauptsachlich im Eluvium und im Gekrieche vor. Limonit bildet in idén Wasserablagerungen ein -sehr dichtes Gewölk, in den ungeschichteten Ablagerungen (hauptsachlich im Eluvium) kommt er dagegen in Fönn gröfierer, spárlich zerstreuter Tröpfchen vor. Da sich das Karbonát aus dem Eluvium und Gekriech herauslöst, kommt es liier nur akzessorisch vor. Durch diesen Prozefi gelangen aber die Karbonáté erst in das kontinentale stehende Wasser, in dessen Ablagerungen sie sich daher anhaufen. Die Karbonáté kommen in den rőten Sedimenten in zweierlei Form vor: 1. Als Porenfülle im Falle vieler mechanischen Komponente, 2. oder bilden sie zusammen mit dem Limonit ein Zement, bestehend aus winzigen — aber etwas gröfier, als die dér Süfiwassedolomite — (15 — 40 //) Dolomitromboedern. Dór syngenetische Limonit und das Karbonát beeinflufien einander 230 ELEMÉR V. SZÁDECZKY— KARDOSS. gegenseitig: die Gröfie dér Dolomitromboeder hangt von dér relativen Menge des Limonits ab. Je gröfier das Mengenverhaltnis Karbonát: Limonit ist, desto gröfier sind die Dolomitromboeder. Die Menge dér mechanischen Komponenten beeinflufit dieses Verhaltnis nicht be- trachtlich. Chemische Untersuchungen des unteren bunten Tones fehlen bisher. Es war erstens nötig durch Sáurelösung die Menge dér exogen-chemisch veranderten Ivomponente in solchen Fallen zu untersuchen, wenn es infoige dér Loekerheit des Gesteins am Dtinnscliliff mit dem Mikroskop nicht bestimmbar war. Um die Wirkung dér verschiedenen Sauren zu erkennen, wurde dasselbe Gestein mit verschiedenen Sauren 1—1 Stunde láng digeriert. Dér geschichtete untere bunte Tón von Szászlóna gab folgende Resultate: n HC1 lösten 21*71% des Gesamtgewichtes. 8n HC1 „ 18'22% „ n H2S04 „ 17*18% „ 8n H2S04 „ 15-15% „ n HN03 „ 10"7 % „ 8n HN03 „ 9"8 % „ Wasser bei 110°: 2-8%. Glühverlust: 9-9%. Aus dem Gesteine des untersten Gekrieeh-Horizonts (Hesdát) wurde durch n HC1 15-9% gelöst. Wasser bei 110° deselben Gesteins: 4-75%. Das obige Gestein von Szászlóna (I.) und dessen 10%-ige Salz- saurelcsung (II.) wurde durch Herrn A. Endrédy im Min. Pet.r. Inst. d. Pázmány-Universitat zu Budapest mit folgendem Resultate analysiert. I. II. Si02 56-17% 2-03% TiOo 0-63% A1A 18-68% Fe203 6-13% 14-11% FeO Sp. MnO Sp. MgO 2-93% CaO 0'46% SrO Sp. Na„0 0-14% K2Ö 0-16% H.O, bei— 110° 324% HA bei + 110° 6-12% cö2 5-97% 100-61% 16-14% Die Zusammensetzung des unteren bunten Tones wird im zweiten Teile unseres Aufsatzes naher besprochen. ZŰR PETROGENESIS DES SJEBENBÜRGISCHEN EO/ANS. 231 Die sandigen und grünen Schichten dér unteren bunten Sedimentserie. Diese Ablagerungen erscheinen im oberen Teile dér Serie, ab- wechselnd mit rőten Sedimenten, aufwarts mit Süfiwasserdolomite und Gypse. Die mechanischen Komponenten kommen in den grünen Ablagerun- gen ungefahr in derselben Menge vor, wie in den rőten. Die Korngröfie ist jedoch gleichmafiiger. Das gröbere Matériái erscheint hier namlich vöm feineren abgesondert in Konglomeratbanken. Diese grünen Sedi- mente im oberen Teile dér unteren bunten Serie weiehen von den alm- lichen Ablagerungen dér oberen bunten Serie in dér Korngröfie dér me- chanischen Komponente ab. Wahrend die Korngröfie des oberen bunten Tones 200 fi kaum übertrifft, kommt hier in den grünen Sedimenten auch ein Durchmesser von 2 mm haufig vor. Die drei Hauptgemengteile des Zementes sind: Karbonát, Serizit- Kaolin-Schüppchen und feine schwarze opake Körner (Magnetit etc.). Die Körner des Karbonats sind aufierst kiéin (2 — 10 //), gewöhnlich gedrungen-spindelförmig imd erinnern an Prismen mit korrodierter Oberflache. Selten erscheinen dieselben als scharfe Romboeder. In die- sen kommt oft ein Kern zentraler Lage vor, welcher die Form des um- schliefienden Karbonatromboeders nachahmt. Die starke Lichtbrechung, die dunkle trübe Farbe derselben erinnert an Titanit odcr Siderit. Im Falle reichlicher mechanischen Komponenten kommen die Karbonáté auch hier als Porenfülle vor. Die Kaolin-Serizit- Schüppchen sind etwas gröber, als die im Zement dér rőten Ablagerungen befindlichen und besitzen auch scharfere Konturlinien. Den ftir die grünen Ablagerungen bezeichnendsten Gemengteil bű- dén jene schwarzen, opaken, aufierst kleinen (% — 12 fi) Körnchen, die wir infoige dér schwierigen Absonderbarkeit gewöhnlich unter dem Namen Magnetit zusammengefafit habén. Pyritkugeln kommen in den grünen Sedimenten dér bunten Serie nie vor. Die ooütischen Sü P was ser dolomité. Zwischen den unteren bunten Tón- und Perforata Serien befindet sich in dér Umgebung Bedecs-Egerbegy-Nagykapus-Gyalu-Szászlóna ein weifilich-gelber, feiner regelmafiig poröser Dolomit. 30% des Gesteins- volumens bilden kugel-, ovalförmige Hohlraume, mit einem Durchmes- ser von 40 — 700 fi. Die Hohlraume werden von einer einzigen Reihe sich knapp aneinanderfügenden gedrungenen prismatischen Dolomitkömer umgeben: Die Abmessungen dér die Hohlraume umschliessenden Dolo- mitkörner schwanken, abhangend von dér Gröfie dér Hohlraume, zwischen 232 ELEMÉR V. SZÁDECZKY — KARDOSS. 15 — 30X20 — 60//; im allgemeinen ist die Karbonatgröfie einem Zehntel des durchschnittlichen Hohlraumdurchmessers gleich. Die kristallogra- phische Hauptaxe dér die Hohlraume begrenzenden Karbonatkörner ist gewöhnlich normál auf die Hohlráum-Oberflache gerichtet. Dér Raum zwischen diesen Karbonatkornreihen wird von gleichfalls durch Flachen abgegrenzten, jedoch gewöhnlich kleineren isodiametrischen Dolomit- körner ausgefüllt. Die Hohlraume selbst werden dagegen fallweise von einem eigen- tümlichen graulich-braunen feinkörnigen Matériái ausgefüllt. lm We- sentlichén besteht dies aus 1. unregelmafiigen oder spindelförmigen, 2 — 8 fi grófién Kalzitkörnchen, 2. gleichgrofi'en, schwarzen, opaken, un- regelmafiigen, oft kugeligen magnetitartigen Körnchen imd 3. auch durch starke Vergröfierung kaum auflösbaren, graulich-braunen sehr schwach doppelbrechenden apatitavtigen Stoff. Dér Rand des die Hohlraume ausfüllenden Materials ist durch Limonit gelblieh-braun gefarbt. Es kommt selten auch Barit als Hohl- raumefülle vor. l\Iinerogene mechanische Komponenten gibt es im oolitischen Dolo- mit sehr wenig. Ich habé einen oolitischen Süfiwasserdolomit aus Szászlóna einer Analyse unterworfen: Unlöslich in HC1 0'50% SiO, 1'44% A1203 0 32% Fe20, 1-30% CaO 4149% MgO 8-88% C02 (-f HoO) 45-75% 99-68% Das CaC03 Molekül bildet 74-09%, das MgCO, Molekül 18-57% des Gesteins. C02 (^H20) Überschufi: 3-46%. Die Zusammensetzung des Dolomits entspricht alsó ungefahr dér Főnnel Ca3Mg(C03)4. Die unteren und oberen Süfhcasserdolomite. Diese Gesteine kommen in dér über die untere und obere bunte Serie folgenden, transgradierenden Übergangsschichtenreihe vor. Sie zeichnen sich durch ihre grófié Reinheit und Gleichmafiigkeit aus; bestehen fást ausschliefilich aus feinen, 1 — 20 // grófién scharfen Döföm ifromboedern. Diese Kristalle fügén sich nicht knapp, mosaik- artig aneinander. Die haufigste Beimengung ist dér Limonit, dér auch in Form min- ZŰR PETROGENESIS DES SIERENHÜRGISCHEN EOZA NS. 233 dér regelmafiige Konzentrationskugeln erscheint. Schwarze opake, mag- netitartige Körnchen kommen sparlich vor. Meine bisherigen Daten weisen auf einen regelmafiigen Zusammen- hang zwischen dér Menge dér Konzentrationslimonitkugeln, dér Grö$e dieser Ivugeln und dér Gröfie dér Karbonatkristalle hin: dér Gröfie dér Limonitkugeln entsprechend wáchst auch die Gröfie dér Dolomitrom- boeder. Die Menge dér mechanischen Komponenten in den Süfiwasserdolo- miten ist unbedeutend. In einzelnem Dolomitén kommen auch 60 — 600 fi grófié Glaukonitkövnchen vor.- Bisher wurden auch über die Süfiwasserdolomite keine Analvsen ver- öffentlicht (darum die irrtümliche Bennenung: Süfiwasserkalkstein!). Ich habé eine Analyse des von Róna stammenden Gesteins durchgef ührt : Unlöslich in HC1 0 88% Si02 2‘53% A1A + Fe203 1’<1% CaO 41-39% MgO . 9’79% C02 (+ H„0) 43'59% 99-89% Das CaC03 Molekiil bildet 73'91%, das MgC03 M ölekül 20‘47^> des Gesteins. C02 (+H20) Überschuss: 0-39%. Auch die Zusammen- setzung cheses Gesteins entspricht dér F ormiéi Ca3Mg(C03)4. Frauléin J. Kalmár hatte den aus Farnas stammenden, lockeren, kreideartigen Gestein einer Analyse unterworfen: Unlöslich 685% CaC03 5240% MgCOg 40-82% Die Zusammenset.zung dieses Gesteins entspricht ungefahr dér For- mel CaMg(C03)2 (CaCOs=54-35%-, MgCOa=45-65%). Dieses Gestein enthált ein i Cardium sp., es mag alsó nicht als ein tvpisches Süfiwasser- ablagerung betrachtet werden. Gyps. In dér Eozanserie kommt dér Gyps in den zwei Transgressionshori- zonten vor. Wir habén zwei Strukturformen des Gypses kennen gelernt. 1. Unregelmafiige, spitzenartige Gypskörner greifen buchtig inein- ander Gelenk Quarz-, Itacolumit-artig. Sie erinnern auch bezüglich dér 234 ELEMÉR V. SZÁDECZKY — KARDOSS. velligen Auslöschung an Itacolumit. Die Auslöschung dér Gypskörner nahert sich stufenweise an die dér benachbarten Körner, als ein Zeichen dafür, dafi diese Körner bei dér Kristallisation einander gegenseitig be- einflufit habén. Das ganze Gestein hatte sich alsó auf einmal umkris- tallisiert, es steht alsó nicht in seiner primaren Sedimentationsform vor nns. Zvischen gekreuzten Nicols erscheint dler Rand dér buch'tig inein- ander greifenden Gypskörner in einer Dicke von 1 — 5 /z isotrop, oder nur sehr schwach doppelbrechend. Am Rande dér Gypskörner kann nam- 1 i eh infoige des buchtigen Ineinandergreifens eine Superposition, d. h. eine gegenseitige Vernichtung dér Doppelbrechungen auftreffen.6 2. Bei unseren Gypsen k óment seltener ein Gefiige vor, das aus 10 — - 200 (i grófién, oft eckigen, sich mosaikartig aneinander fügenden Gyps- körner gebildet wurde. Die Körner sind hipidiomorph, zuweilen — be- sonders die gröfieren — auch idiomorph. lm Aufbau dér Kristalle nehmen # 010 < , >101', >100j, jlOlj Teil. Diese körnige („grenue“, „saccharoide“ ) Struktur wird von den französisehen Petrographen „l’albatre gypseux“, Alabaster genannt. Bei diesen Gypsen kann mán annehmen, dafi sie nicht aus dér Umkristallisierung des Anhydrits her- vorgegangen, sondern als primare Gypse zu betrachten sind. Die Mosaik- struktur konnnt niimlich in den beobachteten Fallen nicht in den aus Anhydrit entstandenen, welligen, gekrösesteinartigen Gypsen, sondern nur bei denjenigen Lagern vor, die nicht gefaltete Banké bilden. Diese beiden Strukturen können auch in demselben Gestein zusam- men auftreten: die feinstruierten Körner greifen buchtig ineinander und habén eine wellige Auslöschung, die mosaikartigartig struierten Teile sind dagegen grobkörniger und lösehen normalerweise aus. Eckige, idio1- morphe gröbere Körner sind fallweise vereinzelt in spitzenartig struier- tem Feingewebe leingesprengt: diese Struktur steht dem bei den Gypsen des Pariser Becken unterschiedenen „porphyroideux“ Gefüge nahe. Die mechanischen Komponenten, bzw. Beimengungen erscheinen im Gypse auch gruppenweise, und zwar ént veder in separaten Schichten (bilden alsó den ursprünglichen gemischteren Sedimentationsperioden entsprechende V2 — 2 cm dicke ,,Jahresringe“) ; oder 2. konzentrieren sie sich zusammen mit feinkörnigen Gypskörnern langs scheinbaren Sprlingen. Anhydrit kommt recht selten und in kleineren Mengen, aber grup- penweise vor. In gröfieren Gypskörnern bildet er eckige, kleine (20 — 60 fi) bruchstückartige Einschlüsse. Karhonatkörner begleiten am haufigsten und bestandigsten den 6 Ahnliche Gypsstruktur wurde durch Hammerschmidt beobachtet. Tsch. Min. Petr. Mitt. V. 1883, 260. S. ZŰR PETROGENESIS DES SIERENBÜRG1SCHEN EOZA.NS. 235 Gyps. Sie erscheinen teils als kleine (2 — 5 fi) kugelige oder romboeder- artige Einschlüsse in den Gypskörnern, teils mit den übrigen Beimen- gungen gruppenweise konzentriert. lm Aufbau dér 10 — 100 fi grófién, idiomorphen, prismatischen Cölestin- und Barytkristalle nehmen í 01 1 í (Prismenwinkel: ca. 108°), J 110| (Prismenwinkel: 78°) und J102J (Prismenwinkel: ca. 81°) teil. Selten erscheinen auch unregelmafiig stennenförmige, etwa 100 // grófié Baryt- und Cölestin-Spharoliten und -Garbón. Die Einzelnadelchien letzterer Góbiidé sind durch eine parallelé Auslöschung, positive Haupt- zonencharakter, starke Licht-, und schwache Doppelbrecbung charak- terisiert. Limonit kommt in kleinierer Menge beinahe in jedem Gyps vor. Hamatit erscheint in unregelmafiigen klemen Tafeln stets in Gyps; wahrscheinlich ist er diagenetischen Ursprungs. In kleiner Menge tre- ten noch Muskowit, Biotit, Chlorit und Ilmenit samt Titanit und Rutil auf, welch’ letztere gewiss diagenetischen Ursprungs sind. Die marínén grünen Sedimente (Ostreen-T egei und Perforata-Schichten) . lm wesent.lichen sind auch diese Gesteine Kalksteine, welche sich von den Grobkalksteinen (siehe untén) darin unterscheiden, dafi sie in- foige dér wenigen organischen Gemengteile viel gleichmafiiger sind, und eine bedeutende Menge Pyritkugeln enthalten. Das Gestein wird gröfi- tenteils aus 2 — 10 fi grófién, spindelartigen Karbonatkörnchen ohne Kristallbegrenzung gebildet, dérén Kalzitwesen auch durch mikroche- mische Reaktionen bewiesen wurde. Limonit kommt in den grünen marínén Mérgein in gröfierer Menge vor, als in den Grobkalksteinen: er bildet oft auch Konzentrations- kugeln. Noch bedeutendere Rolle spielen die Pyrit-Melnikowit-Küg el- eken. Dicsér Gemengteil verleiht dem Gesteine eine grüne Farbe. Die von Pyritkugeln und Magnetitkörnchen freien Gesteine sind weiss, d. h. normál kalksteinartig selbst in dem Falle, wenn die übrigen petrogra- phischen Geprage des Gesteins, sowie die stratigraphische Stellung ihn zu den grünen Gesteinen hinweisen. Fallweise kommt im Zement dér grünen marínén Ablagerungen in grófién Mengen auch Kaolin-Serizit Detritus vor. Selten erscheint auch Glaukonit. Die Gemengteile organischen Ursprungs spielen eine unbedeutende Rolle. Die Menge dér mechanischen Komponenten ist immer gering, aber doch gröfier, als in den Grobkalksteinen: Quarz, Feldspat, Muskowit, Turmalin, Titanit (Grothit), Gránát, Epidot-Klinozoisit, Apátit, Hamatit, Zirkon und besonders in dem Kaolin-Serizit Detritus enthal- 236 ELEMÉR V. SZÁDECZKY — KARDOSS. tenden Gesteinen auch Rutilnadelchen sind die niechanischen Haupt- Komponenten in einer Reihenfolge ihrer Haufigkeit. Die Zusammensetzung dér grlinen marínén Ablagerungen wurde bisher ebenfalls nicht untersucht. Daher habé ich einen von Oláhléta stammenden Ostreentegel einer Analyse unterworfen: Unloslich in HC1 In HC1 lösliche Si02 ,, . „ ,, A1203 + Pe20:1 „ „ „ MgO g H20 (unter 110") Glühverlust (C02 -f- H20 p 110") K20-[-Na20 (aus dér Differenz) 34-21% 5'97% 3'63% . 27‘69% 117% . 0-12% . 1-68% . 23-89% . 1G4% ioo-oo% In Königswasser lösliche Si02 7'98 % ,, ,, ,, A1203 -j- Fe,03 4"46% „ „ „ S 1-07% Das Karbonát dér grünen marínén Mergel hat alsó eine kalzitische Zusammensetzung. Die Gesamtmenge dér löslichen CaO entspricht 49-45% CaC03, die dér MgO 2-45% MgCOs, 2% Pyrit (aus dem [P07%] durch Königswasser gelöstcn S berechnet) bildet die in HC1 gröfitenteils unlöslichen opaken schwarzen Kügelchen. Karbonát bildet alsó ca. die Halfte, mechanische Komponenten das Drittel, Pyrit aber blofi 2% des Gesteins. Die übrigen 14% entfallen gröfitenteils auf die löslichen Aluminiumhydrosilikate (Tonschüppchen, etc.). Dér untere und obere Grobkalkstein. Dieser ist, da Gemengteile organischen Ursprungs stets eine be- deutende Rolle spielen, ein Gestein von sehr ungleichmaüiger Mikro- struktur. Echte endogene, minerogene (nicht biogene) mechanische Kom- ponenten kommen nur in einer geringen Menge vor. Den gröfiten Teil des Gesteins bilden gewöhnlich 200 — 1000 fi groRe F oraminif erenbruch- stiicke, dérén 10 — 40 fi dicbe Schalen aus den gewöhnlich sehr dichten, sogar durch eine Immersionsvergröfierung kaum auflösbaren Ivarbonat- körnchen bestehen. Die Foraminiferenschalen werden von einigen gro- ben, ca. 100 fi grófién Karbonatkristallen, oder von einem gleiehmafii- gen feinkörnigen (3 — 8 //) Karbonatkornhaufen ausgefiillt. Zuweilen bildet auch das Flillmaterial eine, dem Schalenmaterial ganz ahnliche sehr feinkörnige Karbonul modifikation. Sparliche Molluskenschalen- Bruchstücke sind ebenfalls vorhanden. Dér Raum zwischen den organischen Bruchstücken wird von bald ZŰR PETROGENESIS DES SIEBENBÜRGISCHEN EOZÁNS. .37 gleicMörmigen (3 — 8 /i), síeli dicht aneinander anschlieílenden Karbo- natkörnchen ausgeíüllt, die gewöhnlich unregelmáfiig begrenzt sind und bucidig ineinander greifen, oder seltener infoige einer Kristall- fcegrenzung eckige Fönn besitzen. Kleine scharfe Dolomitromboeder sind nur aufíergewöhnlich vorhanden. Die haufigste Beimengung bildet dér wolkige und konzentrations- kugelige Limonit. Dér wolkige Limonit kommt am Rande dér mechani- schen Komponenten vor, fallweise (wenn namlich dér Limonit in grofier Menge vorkommt) erscheint er samt Pvrit- und Magnetitkörnchen (?) als Füllmasse dér Foraminiferenschalen. Die Menge des Limonits ist hier gewöhnlich eine gröfiere, als bei den Süfiwasserdolomiten. Die opa- ken schwarzen, feinkörnigen Gemengteile kommen ebenfalls haufig vor. Die mechanischen Komponenten kommen stets in einer geringeren Menge, jedoch in einer entschieden gröfíeren Fülle und Korngröfie vor, als in den Süfiwasserdolomiten. Wahrend sich die panidiomorph-körnigen Süfíwasser-,,Kalksteine“ als Dolomité envicsen, sind diese allotriomorph-körnigen marínén Abla- gerungen als echte Kalksteine zu betrachten, wie dies auch aus den zűr Yerfügung stehenden Analysen hervorgeht. Dér untere Grobkalk wurde von Kalecsinszky (Földt. Int. Évi Jelentése 1888-ról, S. 129.), dér obere von Fabinyi (Orvos-Természettudományi Értesítő, 1889, XI., S. 97.) analysiert. Die rőten Ablagerungen dér oberen bünteti Schichtenreihe. Diese Ablagerungen herrschen in dér oberen bunten Serie, falit bis zu den obersten Horizontén. Südlich von dér Nagyszamos-Linie sind sie durch Feinheit und Gleichmafiigkeit dér mechanischen Komponenten ausgezeichnet. Sie bestehen wesentlich aus Zement (im Gegenteile zu unseren übrigen kontinentalen Ablagerungen). Die Menge und Korngröfie dér mechanischen Komponenten ist gering in den Vorkcmmnissen südlich dér Szamoslinie. Nördlich dieser Linie sind aber diese Ablagerungen gröber. Die mechanischen Kompo- nenten in dér Reihenfolge ihrer Hauűgkeit, sind: Quarz, Feldspat, Mus- kowit, Chlorit, Biotit, Titanit (Grothit), Epidot-Zoisit, Turmalin und Gránát. Eine sehr feine, auch durch starke Vergröfierungen kaum auflös- bare Gemenge von Karbonatkörnchen (gewöhnlich Dolomitromboedern, oft mit zentralen, stark lichtbrechenden Titanit-. oder limonitischen Sideritkörnchen; selten Kalcitkörnchen) , Iiaolin-Serizit Detritus und v'olkigen Limonit bildet das Zement. 238 ELEMÉR V. SZÁDECZKY — KARDOSS. Ich habé einen von Mákó stamraenden rőten „Oberen Bunten Ton“ einer partiellen Analyse unterworfen: In HC1 unlösliche SiO, 24'21% „ „ „ übrige Bestandteile . . 21'59% In HC1 lösliche SiO, l'T8% „ „ „ A1Á 8-31% „ „ „ Fe203 6'42% Die grünen Mergel und Sandsteine dér oberen bunten Ablagerungsreihe. Die grünen Ablagerungen konnnen im oberen Teile dér Serie vor. Die mechanischen Komponenten bilden 20 — 70% des Gesteines, im Gegenteile zu den rőten Ablagerungen dieser Serie, in denen nur 1 — 2% mechanische Komponenten vorhanden sind. Die rőten und grünen Abla- gerungen sind daher nicht gegenseitige Umwandlungsprodukte. Die mechanischen Hauptkomponenten sind in dér Reihenfolge ihrer Haufigkeit: Quarz, Muskowit, Feldspat, Chlorit, Biotit, Turmalin, Epi- dot-Zoisit, Gránát, Titanit, Zirkon, Hamatit und Magnetit. Das Zement besteht au eh hier aus Karbonát, Kaolin-Serizit Detri- tus und opaken schvarzen Körnern (Magnetit), wie in den grünen Ab- lagerungen dér unteren bunten Serie (siehe S. 231. dieses Aufsatzes). Die Rutilnadelchen und (ein Teil dér) Magnetitkörnchen gehören ebenfalls zu den chemischen Komponenten. leli habé den in Saure löslichen Teil dér mit rőten Schichten altér - nierenden grünen Ablagerungen von Mákó bestimmt: In normál HCl löslich 29’05% des Gesteins. In norma! H,S04 löslich 24-1% des Gesteins. Wasser bei 110°: 2-4%. Die grünen Mergel zwischen den Gypsbdnken. Sie unterscheiden sich von den übrigen grünen Ablagerungen dér Übergangsserie dadurch, dafi die ^lenge und KorngröBe dér mechani- nischen Komponenten eine sehr geringe ist. Sie bestehen vesentlich aus winzigen (1 — 10 //) Dolomitromboedern oder unregelmahig begrenzten Kalzitkörnchen. In geringer Menge kommen gewöhnlich auch dér Iiao- lin-Serizit-Detritus und sehr winzige fi — 5 //) magnetitartige Köm- ében, sovie farblose oder gelbliche isotrope Tröpfchen (siehe S. 228.) und die schwach doppel-, stark lichtbrechenden (Apátit- ?) Prismen vor. Gelegentlich sind auch Gyps- und Anhyditkörnchen vorhanden. ZŰR PETROGENESIS DES SIEBENBÜRGISCHEN EOZANS. 239 Strukturelle Zusammenhange. Wir können clie untersuchten Gesteine in eine Reihe zusammen- fassen, in welcher ihre strukturellen Eigensclmften sich allmachlich ver- andlern. Das Schema dieser Serie ist folgendes: Viele mech. Komponenten (1. : +) / Porenausfüllende Karbonáté (2. : X) & % % %■ ❖ X + - ■ (IX) V — + — (+) — (I-V.VIII-IX) /xO'0 X>° I. = Die rőten Ablagerungen dér unteren bunten Serie; II. = ,, grünen ,, ,, ,, ,, „ III. = Die oolitischen SüBwasserdolomite; IV. = Die normálén SüBwasserdolomite; V. = Die grünen Ablagerungen zwischen den Gypsbanken; VI. = Die marinen grünen Mergel; VII. = Die marinen Grobkalksteine; VIII. — Die rőten Ablagerungen dér oberen bunten Serie; IX. = Die grünen „ „ „ „ „ (Das erste Zeichen bezieht sich auf die Menge dér mechanischen Komponenten: + viel, + maliig, — - wenig oder nichts. Das zweite Zeichen bezieht sich auf die Entwicklung des Karbonats: X Porenfülle, + Dolomitromboedern, — unregelmahig begrenzte Kalzitkörner. Das dritte Zeichen bedeutet die Ausbildung des Limonits: + Konzentra- tionskugeln, — wolkiger Limonit.) Es erhellt daraus erstens, dali ein regelmafiiger Zusammenhang be- steht zwischen dér Menge dér mechanischen Komponenten und dér Aus- bildung des Karbonats. Die Karbonatkörner verandern sich mit dér Ab- nahme dér Menge dér mechanischen Komponente folgenderweise: lm Falle vieler mechanischer Komponenten (mech. Komp. mehr als die Halfte des Gesamtvolums) flillt das Karbonát die Porén zwischen den ELEMÉR V. SZÁDECZKY — KARDOSS. Í40 mechanisehen Komponenten möglichst mit einem emzigen Korn aus, dessen Grófié und Főim durch die begrenzenden mechanisehen Kompo- nenten bestimmt wird: Porenfülle. Ein solches Karbonát erseheint in den grünen Ablageningen dér unteren und oberen bunten Ablagerungs- serie undl zwar besonders, wenn in 100 Yolumteilen des Gesteins ca 72 — 100 Teile mechanischer Komponenten vorhanden sind. Wenn die Menge dér mechanisehen Komponenten weniger als dér 40 Teil des Gesamtvolums betragt, erseheint das Karbonát in Fönn von mehr oder minder gleichmafiig verteilten, vinzigen (1 — 50 / 1 ) Körnern. Ausser dér dér Menge dér mechanisehen Komponenten entsprechendfen norma- len Karbonatform kann natiirlich aueh eine andere Karbonatform er- seheinen. Diese Regei gestattet nur áufierst seltene Ausnahme: unter 72 Gesteine fand ich nur ein Einziges, in dem sich das Karbonát trotz dbr grófién Menge mechanischer Komponenten nádit als Porenfülle aus- gebildet hatte. lm Zusammenhange mit dér Abnahme dér Menge dér mechanisehen Komponenten und mit dér Ve randié rung des Karbonats andert sich auch dér Limonit. lm Falle vieler mechanisehen Komponenten (mech. Komp. ca 60 — 72 Teile v. Hiúidért: die grünen Ablagerungen dér unteren und oberen bunten Serie) , oder von viel Limonit, auch wenn die Menge dér mechanisehen Komponenten gering ist: (rote Ablagerungen dér unte- ren und besonders dér oberen bunten Serie) : erseheint dér Limonit in wolkiger, aus sehr feinen Tröpfchen bestehenden Fönn. lm Falle weni- ger mechanischer Komponenten, besonders wenn auch die Menge des Limonits gering ist, kommen ausser den wolkigen Limonitflecken auch noch Konzentraticns-Limonitkugeln vor. (Süsswasserdolomite, Mergel zwischen den Gypsbanken, maríné grüne Mergel und Grobkalke.) Wir müssen den Kaolin-Serizit Detritus teils als dritte chemische Hauptkomponente betrachten. Seine Entwicklung stelrt auch im Zu- sammenhange mit den übrigen chemischen Komponenten. Wir erwahn- ten, dafi die optisch mit dem Kaolin übereinstimnrenden, feinsten Schüppchen in den rőten (und grünen?) Ablagerungen dér unteren und oberen bunten Serie erscheinen. Das kaolinhaltige Zement besteht alsó aufier dem Tongevebe aus wolkigem Limonit und aus regelnrafiig verteilten Dolomitromboedern. Hauptsachlich Serizit bildet dagegen das Tongewebe in den marínén grünen Ablagerungen, alsó in Falién, wenn die chemischen Mitgemengteile feine Kalcitkörnchen und Pyrit- kugeln sind. Die schon erwahnten, sich auf kleinere Gesteinskreise besclrran- kende strukturelle Zusammenhange sind: 1. Die Zunahme dér Korn- gröfie mit dér Zunahme des Karbonat-Limonit-Quotienten in den rőten Ablagerungen dér unteren bunten Serie. 2. Die hvpothetische ZŰR PETROGENESIS DES SIEBENBÜRGISCHEN E07ANS. 241 Korngröfienzunahme dér Süfiwasserdolomitromboeder mit dér Zunahme dér Gröfie dér Limonitkugeln. Endlich is't zu bemerken, dafi die Karbonáté als winzige unregel- mafiige spindlelförmige Körnchen vorkommen, falls auch Pyritkugeln vorhanden sind. In solchen Fallen kommt biogene Struktur (viele orga- nische Skelette und sehr ungleichmafiige Korngröfie) nicht vor und dlie romboedrische Struktur (Dolomit) ist selten. Mit dér allmahlichen Veranderung dér strukturellen Eigenschaf- ten vereinigen sich die (genetisch) homológén Gesteine zu Gruppén, die auch den natürlichen Verháltnissen entsprechen. Die Regelmafiig- keit, die darin besteht, dafi die (genetisch) homológén Gesteinsgruppen durch spezielle Struktureigenschaften charakterisiert sind, aufiert sich auch bei den Ablagerungsgesteinen. Es ist uns alsó in vielen Falién möglich, die Genesis eines Gesteins — trotz dér Diagenese — aus ikren petrographischen Charakterzügen festzustellen. Die Struktur unserer marinen Ablagerungen wird durch folgendb Merkmale charakterisiert: geringe Menge dér mechanischen Komponen- ten ; fást unregelmafiig begrenzte winzige Kalzitkörnchen ordentlich mit negativen Hauptzonencharakter (niemals Porenfíille-Kalzit) ; eine geringe Menge Limonit, dessen ein Teil gewöhnlieh Konzentrations- kugeln darstellt. Die marinen und die daruit verknüpften Salzlagunen- Ablagerungen wurden auch durch Pyritkugeln charakterisiert. Infolge entgegengesetzter Charakterzüge treten die rőten und grünen Ablagerungen dér unteren und oberen bunten Serie zusam- men auf. Sie sind in Wirklichkeit samtlich kontinentale Ablagerungen (siehe im zweiten Teil dieses Aufsatzes). Die strukturellen Geprage unserer kontinentalen Ablagenrngen sind: wolkiger Limonit (nie Kon- zentrationskugeln), grófié Menge mechanischer Komponenten, Karbonát als Porenfiille; bzw. weniger mechanische Komponenten mit winzigen Dolomitromboeder. Die Dolomitromboeder sind in den bunten Tonen etwas gröber (10 — 40 //) als in den Süfiwasserdolomiten, im Ton- gewebe sind auch kaolinartige Schüppchen vorhanden. In den konti- nentalen Ablagerungen kommen Pyritkugeln nie vor. Die Struktureigenschaften dér terrigenen und marinen Ablagerun- gen mischen sich in den laguno-lakustrischen Ablagerungen (Süfi- wasserdolomite, Mergel zwischen den Gypsbanken); es kommen die Kon- zentrationslimonitkugeln in ihnen zwar vor, díoch sind daneben auch Dolomitromboeder vorhanden. Die Menge dér mechanischen Komponen- ten ist gering. Pyritkugeln kommen in Süfiwasserablagerungen nicht vor, aber in Ablagerungen dér Lagunen, namentlich in den Mérgein zwischen Gypsbanke und Kohlén, spdelen sie eine wichtige Rolle. Es ist bemerkenswert, auch in Anbetracht dér Dolomitfrage, dafi F.ildtani Közlöuy. LV1. kötet. 1926. 16 242 KURZE MITTEILUNGEN. das feinkörnige Karbonatmaterial dér terrigenen Ablagerungen von dolomitischer Zusammensetzung ist, jenes dér marínén Ablagerungen dagegen dem Kalzite entspricht. Die theoretische Besprechung dér Struktureigenschaften folgt im zweiten Teile dieses Aufsatzes. DIE MED1TERRANSCHICHTEN DES BÁNÉR GEBIRGES. — Mit dér Fig. 2. — Von L. Straesz. Die Mediterranfauna des Báner Gebirges (im Komitate Baranya) v ar bisher sehr wenig bekannt. Die Faunén von sechs Lokalitáten, die sicli in dér Sammlung dér Kgl. Ung. Geologischen Anstalt befinden, habé ich bearbeitet. Diese Faunén vertreten ganz verschiedene Facies. Die reichste stammt aus gelblichen Tón im Steinbruche von Bán. Sie ist eine Tiefwasserfauna, hauptsáchlich reich an Pleurotomen, und im allgemei- nen dem Badener Tegel sehr áhnlich. Da aber auch Arten dér Helvetstufe darin -vorhanden sind, ist es wahrscbeinlich, dass sie dem Altér nach dem unteren Obermediterran, dem Grunder Horizont, dér Facies nach aber dér bathyalen Region entspricht. Ich fand darin auch eine neue Art: Pleurotoma (j 'Clavatuia ) Sontaghi nov. sp. Die Schale ist spindelför- mig, hoch und spitzig. Die TJmgánge wachsen gleichmássig, und sind konkav. An beiden Seiten dér Náhte, am unteren Rand des oberen und am oberen Rand des unteren Umgang, sieht mán, unmittelbar überein- ander, zwei Knotenreihen. In dér oberen Reihe sind die Knoten Perl- schnurartíg isoliert (an dér vorletzten Windung záhlt mán 11 Knoten), wáhrendl die untere Reihe zu einer hervorstehenden, scharfen Querrippe verschmilzt. Am hervorstehendsten Teil dér letzten Windung ist die obere Querrippe; unter ihr biegt sicht die Schale in starkem Winkel steil gégén die Achse, und ist mit Querlinien géziért. Eine Andere Fauna, NW vöm Árki-Berg, enthált wenigere Arten, undzvar keine Pleurotomen, aber auch noch keine Flachwassermollusken. Diese entspricht wahrscheinlich dem tieferen Teil dér neritischen Region. Im sandigem Mergel, NO vöm Árki-Berg, ist eine nicht bedeutende, mittleren Tiefen entsprechende Fauna. Eine charakteristische Bildung aus dér mittleren Zone dér neritischen Tiefenregion ist dér Mergelkalk im Steinbruch von Baranyavár, in dem sich eine reiche Bryozoen- und Brachiopodenfauna findet. Die seichteren neritischen Bildungen sind bei Baranyavár, und zwischen Bán und dem Árki-Berg vorhanden und enthalten die charakteristischen grossen Muscheln, und einkrustierende Bryozoen. . ii,- i ' ■ - i- ... i • - •! ‘ i ; > !•' lí/j ' Földtani Közlöny, Bánd LVI, kötet, L. STRAUSZ: Die Mediterranschichten des Báner Gebirges. I. II. Pleurotoma (Clavatula) Szontaghi nova sp. - Fig. 2. - KUIÍZE MITTEILUNGEN. 243 KURZE MITTEILUNGEN. Die Foraminiferen aus dem náchst Űrháza, unter den Leitha- kalk liegenden Tones. Von t A. Franzenau. lm unteren Teile des Pareu Funtineliloru genannten Wasserriss bei Urháza (Vládháza, Cacova) im Komitate Alsó-Fehér, fand Koch1 über stark gefalteten neokomen Karpatensandstein und Mergelschiefer einen brecciösen Leithakalk aufgelagert. lm oberen Teile des Grabens schiebt sich zwischen die neocomen Bildungen und den Leithakalke ein blaulich grauer, grobsandiger Tegel, mit licht aschgrauen Mergel- zwischenlagen ein. Die eine dér tiefer liegenden Zwischenschichten lieferte maríné Ver- steinerungen, durch welche die Zugehörigkeit dér Ablagerung zum Neogen erkennt wurde. Nach dier Schlemmung eines Stückes dieses griinlich grauen, stark sandigen Tones, wurde konstatiert, dass dfe gröfite Menge des Rück- standes aus sehr scharfkantigen Quarzkörnern besteht, zwischen wel- chen mitunter auch noch einige Quarzindividuen mit dér charakteristi- schen Doppelpyramide und hin und wieder auch Foraminiferen-Schalen zu bemerken sind. Die Foraminiferen sind nicht nur was die Zahl dér Individuen be- trifft, sondern auch dér Arten nach selten, denn es gelang im Ganzén nur folgende 10 Fonnen zu eruieren: Verneuilina spinulosa Rss. 2 Exemplare. Discorbina planorbis D’Orb. sp. Schalen. Rotalina Beccari L. sp. Eine dér haufigeren Arten. Dér Durch- messer ihrier Schalen erreicht kaum 0‘5 mm. Bei den meisten Exemplaren ist die obere Seite stark aufgeblasen. Truncatulina tenella Rss. Zrvei Schalen. Diese oligoeene Form be- sitzt, wie dies schon Reuss2 hervorgehoben hat, ganz die Gestalt dér Truncatulina Bouéana d’Orb. Zwischen beiden kann als Unterschied eben nur d'er Umstand gelten, dass bei ersterer den Nabelteil dér unte- ren Seite eine glanzende Sebeibe verdeckt, hingegen bei letzterer fehlt. Heterolepa Dutemplei d’Orb. sp. Eine mit dér miocénén Form über- einstiimnende Schale. Die obere Seite zeigt deutlich die Umgange. 1 A. Koch: Die Echiniden dér obertertiaren Ablagerungen Siebenbiirgens. Orvos- természettudományi Értesítő. Kolozsvár, 1887, XII. évfolyam. II. Természettudományi szak, IX. kötet, p. 256. 2 Aug. E. Reuss: Zűr Fauna des deutschen Oberoligocans. Sitzungsbericbte dér kaiserlichen Akademie dér Wissenscbaften. Matbematisclnnaturwissenscbaftliche Klasse. Wien, 1865. Jabrgang 1864, Bd. L, I. Abth., p. 477. 16 244 KURZE MITTEILUNGEN. Nonionina depressala, Walker et Jacob sp. Mit defekter Schale. Polystomella macella Fichtel et Moll. sp. Eine dér hánfigeren Formen dér Faunula. Die Schalen sind sehr kiéin. Hierher rechne ich auch die, in ihren Mittelteil aufgeblahten Exemplare, wahrend die fla- chen als Polystomella Fichteli d’Orb. bezeichnet werden, da es bis jetzt noch nicht gelang solche Schalen anzutreffen, welche als Übergangs- formen zu betrachten wáren. Auch die Grössenverhaltnisse dér Schalen können nicht in Einklang gebracht werden, da die breite Form kiéin ist, die flache aber stets grössere Dimensionen aufweist. Polystomella Fichteli d’Orb. 1 Exemplar. Polystomella ohtusa d’Orb. Brady3 vereinigt diese Form mit Polystomella striato-punctata Fichtel et Moll. sp., von welcher sie aber durch den gerundet winkeligen Umfang dér Windungen abweicht. Für letztere ist eben die stark gerundetie Ausbildung des Umfanges charakteristisch, wie dies die haufigen Abbildungen und Beschreibungen dicsér Art beweisen. Amphistegina Lessoni d’Orb. Die háufigste Art dér Fauna. Die Schalen sind kiéin, kaum 1 mm im Durchmesser. Bei zwei Exemplaren ist die eine Seite sehr stark aufgeblaht. Koc.h4 betrachtet den makroskopischen Yersteinerungen zu Folge diese Schicht ganz sicher noch als neogen, jedoch eher dér ersten (unteren) mediterránén Stufe, nicht aber dér aquitanischen angehörend. Das neogene Altér dér Schichten rechtfertigen auch die Foramini- feren, nur deutet das haufige Vorkommen dér Amphistegina Lessoni d’Orb. (= Amphistegina Hauerina d’Orb.) tehier auf die zweite (obere), mediterráné Stufe, nachdem das massenhafte Auftreten dieser Art, meines Wissens, in unseren tertiaren Ablagerungen auf den marínén Tegel und dér Nulliporen-Zone des Leithakalkes beschrankt. Daten zűr Kenntnis dér miozanen Fauna von Hidas. Von t A. Franzenau. Als tiefstes Glied dér miocénén Schichten von Hidas führt Peters1 einen „grohen, grauen, ziemlich stark tonigen Sandu an, mit einer Liste dér darin gefundenen Versteinerungen. 3 H. B. Brady: Report on the Foraminifera. Report on the scientific results of the voyage of H. M. S. Challenger, during the years 1873—76. London, 1884; Zoology. Vol. IX, p. 733. 4 Koch: 1. c. p. 257. 1 K. F. Peters: Die Miocan-Localitat Hidas bei Fünfkirchen in Ungarn. Sitzungs- ber. dér kais. Akad. dér Wiss. Math.- naturw. Classe. Wien, 1862. Bd. XLIV ; I. Abth., p. 589. KURZE MITTEILUNGEN. 245 Eine Studien-Reise im Interessé dér niineralogisch-palaeontologischen Abteilungen des Ung. National-Museuins bot mir Gelegenheit aus dér besagten Schichte palaeontologisches Matériái zu acquirieren. Bei Be- stimmung des let.zteren wurde ieh alsbald gewehr, dass sich in meiner Sammlung auch einige für den Fundort neue Formen befinden. Dieselben seien daher hier in Kürze angeführt. Foramimferen: Polymorphina communis d’Orb. sp. 6 Exemplare stellen diese Art unter die hafigeren Formen dieser Fauna. Polymorphina gibba d’Orb. sp. 4 Schalen. Polymorphina spinosa d’Orb. sp. 2 Exemplare. Polymorphina miristiformis Will. 3 Schalen. Zwei davon be- sitzen sehr kraftige, von einander entfernt stehendé Rippen, wahrend bei dér dritten die Rippen weniger stark, dagegen nahe aneinander gereiht sind, was aber zűr Erhöhung ilirer Anzahl führt. Globigerina bulloides d’Orb. 1 Exemplar. Globigerina triloba Rss. Ebenfalls nur 1 Schale. Discorbina valvulata d’Orb. sp. 2 Exemplare. Das eine zeigt be- sonders deut.lich die spaltförmigen Vertiefungen auf dér Unterseite dér Schale, in denen nacheinander die jerveilige Mündung gelegen sind. Truncatulina tenella Rss. Diese aus oligocenen Schichten beschrie- bene Art ist durch vier Exemplare vertreten. Von dler T. Boueana d’Orb. dér sie nahesteht, unterscheidet sie sich durch die auf dér Unterseite dér Schale befindlichen Nabelschcibe. Truncatulina Haidingerii d’Orb. sp. Die 5 Schalen stimmen mit dér von Liebus2 aus dér oberbayrischen Molasse beschriebenen Form übercin. Nonionina granosa d’Orb. Reichlich vertreten. Polystomella macella Fichtel et Moll. sp. Hierher stelle ich allé Exemplare, welche die Gestalt dér Polystomella crispa Linné sp. be- sitzen, aber die für letztere Art charakteristische, durchbohrte Nabel- scheibe entbehren. Die Art ist eine dér haufigsten in dér Ablagerung. Polystomella Fichteliana d’Orb. Bloss 1 Schale. Milíolina consobrina d’Orb. sp. Die 4 Schalen sind zumeist ver- letzt. Anthozoa: Astraea crenulata Goldf. Ein Knollen. Echinodermata : Diastema. Stachelbruchstücke. 2 A. Liebus: Ergebnisse einer mikroskopischen Untersuchung dér organisehen Ein- schlüsse dér oberbayrischen Molasse. Jahrb. dér k. k. geol. Reichsanstalt. Wien, 1902. Bd. LII., p. 90; Textfigur 4. 246 KURZE MITTEILUNGEN. Bryozoa: Crisia Edwardsii Rss. Einige Astbruchstücke. Lamellibranchiata : Avicula sp. Eine vollstandige Schale, die aber verschieden ist von dér in unseren miocénén Ablagcrungen auftretenden Avicula pha- laenacea Lám. Lucina sp. Eine sehr kleine, breitgezogene Form. Lithodomus Avitensis May. Mehrere Exemplare dieser feinschaligen Art sitzen in den anseinander gefallenen Knollen dér Astraea crenulata Goldf. P i s c e s : Otolithus (Gobius) vicinális Kok. 1 Stück. Otolithus (Gobius) preciósus. Pr. Ebenfalls 1 Stück. Durch diese Funde wurde die Alizaid dér bis jetzt bekannten Ver- steinerungen aus dieser Ablagerung gerade auf das doppelte erhöht. Peters erwahnt daraus 20 Arten, zu diesen gesellen sich die jetzt ange- führten 21. Eine ungarische paleogene Castalia-Wurzelstoek-Fossilie. Castalia ( Nymphaea ) conf. alba (L.) Wood. — Mit dér Fig. 3. — Von A. Boros.* Neben Budakeszi (Kom. Pest) sammelte Frau dr. Andreas Kutassy im Hergel einer Grenzschiclite von oberen Eocén und unteren Oligocen, mit schöner Meer-Fauna zusammen, einige schlecht erhaltene Laubholz-Blatter-Abdrücke, ferner die abgebildete Pflanzen-Fossilie. Meiner Meinung nach ist diese Fossilie unzweifelhaft dér positive Abdruck des Wurzelstockes (rhizoma), einer Seerose( Castalia = Nym- phaea)- Art. Das Petrefakt ist von dem Rhizom dér rezenten, in den ste- hendten und langsam-fliefienden Süfivassern unseres Vaterlandes lieute noch verbreiteten Seerose ( Castalia = [Nymphaea] alba Wood) nicht zu unterscheidien. Von dem grösseren, mit voneinander mehr entfernte- ren Blattnarben bedeckten Rhizom des Nuphar- Genus weicht unsere Fossilie scharf ab. Bezeichnend für den Wurzelstock dér Seerosen ist, dass die in ver- scbobenen Reihen geordneten, verhaltnismafiig grófién Blattpölster dér Blattstiele auf dem Rhizom unversehrt bleiben und die Advertiv- Wurzeln beim Wachsen des Wurzelstockes an diesen, vordem beblat- terten Stellen ohne Regei hervorbrechen. Auf dér rechten Seite des Petrefakts ist ein etwa 1 cm langes Stück eines solchen Adventiv-Wur- ■* Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Üng. Geolog. Gesellsch. am 17. Febr. 1926. KL'RZE MITTEILÜNGEN. 247 zels zu sehen(A.). An jener Stelle des Rhizoms, wo sich die Blattstiele schon vor Jahren abtrennten, verschwinden die Gefassbíindel an den Blattnarben beinahe ganz, da die Natúr Sorge trágt, die Öffnungen dier Gefáübündel zu verschlieben, unt so die Unversehrtheit dér Ober- flache dér Pflanze wieder herzustellen, da sonst das Wasser in das Innere des Rhizoms dr ingen, und dieses infoige von zerstörenden Orga- nismen bald verfaulen würde. Auf alteren Castalien- Rhizomen, so auch auf unserer Fossdie sind deshalb kaum die Spuren von Gefafsbündel zu sehen. In dieser Hinsicht unterseheidet sich unsere Fossilie wesentlich von dem einigermafien ahnlichen Wurzelstocke dér Farne. Das Rhizom dér Castalien wachst aufrecht vöm Wasserboden empor, ent- sprechend dem Altér dér Pflanze, aber schneller, als die zunehmende Dicke des Bodenshlammes. Die Wurzelstocke alterer Castalien kommen auf diese Weise V2 — 1 M hoch über dem Grunde zu stehen. Da dér untere Teil des Stockes stufenweise abstirbt, verfault, reifien die alteren Castalien- Rhizome oft ab und geraten infoige ihres minderen spezifischenGewichtesauf dieOberflache des Wassers. Die so auf die Wasser- fláche geratenen,nur langsamabsterben- den Rhizome werden von den Wasser- strömungen in férné Gegenden getragen. So sah ich einmal bei Dunakeszi, imWas- ser dér Donau das schvimmende Rhi- zom des Nuphar luteum, dessen nachster Standort heute im obercn Donaulaufe in den Sümpfen dér Mündung dér Garam zu finden ist (cirka 50 Km), alsó mochte es von dórt, herrühren, aber es konnte auch von noch ferneren Gegenden stannnen. Die paleogene Fossilie von Buda- keszi, samt dien Blattéra, kann auf ahnliche Art, mittels dér Ströme in die Meeres-Ablagerung, zwischen Meer-Fauna geraten sein. Die Geschichte dér Castalien kann bis in die Kreide verfolgt wer- den, umsomehr, da ihre Teile (Samen, Rhizom, hie und da auch Blatter) sich ziemlich gut fossilisieren. Dér Meinung M. Staub’s nach falit die Glanzpcriode des Genus in den Oligocen. Die Castalia ist demnach in dér heutigen Flóra ein mi -JPZ' W ! Fig. 3. Castalia conf. alba (L.) Wood. (= Nymphaea alba L.) Positiver Abdruck des Wurzelstockes (Rhizom). Aus Seemergel von dér Grenzschichte von oberen Oligocen und unteren Eocén. (A = Adventi v-Wur- zel.) Budakeszi. Gezeichnet von Dr. A. J. Krenner. 248 KURZE MITTEILUNGEN. Urtyp und es ist interessant, daR die rezente Castalia alba schon im Tercier erschien; Samen- und Rhizom-Petrefakten — von dér rezenten nicht zu unterscheiden — sind aus dem Auslande viele bekannt. Mit Recht können wir alsó das ungarische Exemplar mit dér rezenten Cas- talia alba in enge Verbindung bringen. Das Sammeln und Untersuchen von Castalia- Fossilien wie über- haupt von einheimischen Nymiúaeacaeen-Petrefakten versprieht viel Erfolg. Es steht zu erwarten, dafi es geRngen wird, das d'iluvial© oder neogene Vorkommen dér in Nagyvárad als Relikt vorkommenden Cas- talia thermalis („ C . lotus“ ) feststellen zu können. Die fossilen Samen dieser Pflanze sollten in den mit Melanopsis Parreyssi gefallten Sclrch- ten von Püspökfürdő eifrig gesuclit werden. Antwort auf die kritisehen Bemerkungen bezüglich meines Aufsatzes : Hydrogeologie dér Heisswasserquellen in Tata- Tó város und seiner Umgebung. Von H. Horusitzky. Dér Artikel — wegen dessen lokálén Bedeutung — wird in deutscher Sprache nicht mitgeteilt. Zűr Frage dér ungarischen Erdgasforschung in Ungarn. Von Stephan von Pazar. Mehr als 10 Jahre hindurch mit dér Leitung von staatlichen und dér Überprüfung dér artesisclien Brunnen von Privátén betraut gewesen, sei es aucli mir gestattet, meine Meinung bezüglich dér Erdgas- forschung in Ungarn in klirze vorzutragen. Wáhrend dieser meiner Tatigkeit sind nur dreierlei aufsteigende Gasarten bekannt geworden: Schwefelwasserstoff, Kohlendioxyd und Methan. Bezüglich dér letzteren möchte ich bemerken, dafi nicht jedes zu Tagé tretende Melhan unbedingt aus tiefgelegenem Schlier entspringen muB, ebenso wie mán aus dem Auftreten irgendeines Methansalse noch nicht genötigt ware, kategorisc-h auf Schlier zu folgern. Methangas bildet sich námlich an dér Oberflache in allén Sümpfen und mit dér sukzessiven Einsenkung des Alföldbeekens mehr-weniger in den ein- gesunkenen Lignitflözen, aus denen namentlich bei Erhöhung dér Temperatur in bedeutenderen Tiefen Methan in derartigen Mengen aufsteigt, daB dér Gasgehalt vieler artesischer Brunnen im Alföld vollauf zu erklaren ist. Andererseits möchte ich aber durchaus nicht in Abrede stellen, dah es auch Methanemanation aus Schlier- lagern gabe, die ich aber in dér Regei für tiefer befindlich annehmen möchte. Dieser zweifachen Entstehung des Methans entsprechend ist KURZE MITTEILUNGEN. 249 auch die chemische Zusammensetzung dér beiden Gase eine verschiedene. In dem ersteren Falle besitzt das Gas bioi] 80 — 85% reines Methan, wahrend die aus Schlierschichten entspringenden Methane, z. B. die von Kissármás in Siebenbürgen bis 99'9% enthalten können. Die rnehr von oberfláchlicher Entstehung herzuleitenden Methane bilden keine eigentlichen Reservoire und stehen unter keinem besonderen Druck, wahrend die unter hohem Druck stehenden Gasreservoire im Schlier bei artesischer Anzapfung derselben vehement entsteigen, oder sogar mitunter ihre Satteldecke zu sprengen im Standé sind. lm unga- rischen Alföld ist es meiner Ansicht nach ein groBer Nachteil für die Schliergase, daB sie sich in zu groBer und praktisch weniger aus- wertbaren Tiefe befinden (z. B. Budafa), wohingegen ich eher daran denken würde, dieselben Schlierschichten am östlichen Rande des Beckens in geringer Tiefe anzutreffen, oder aber waren ebenfalls billigere Resultate am SüdfuBe dér Cserhát- und des Mátragebirges zu erwarten. SchlieBlich möchte ich auch einer ernsteren, wenigstens bis zűr Erreichung des Schliers herabzustoBenden Tiefbohrung im Sajó-Boldva- Tale das Wort sprechen. Zusatz zum vorstehenden Artikel St. von Pazar’ s. Die Absicht des von Stephan von Pazár’s die Methanemanationen des Alföldes, obigen Ausführungen entsprechend, in zwei Gruppén zu fassen, vollkommen würdigend, möchte ich nur bemerken, daB die Erkennung ihrer Entstehung nur mittelst dem vollstándigen Apparat einer systematischen Untersuchung durchgeführt werden könnte, námlich bloB auf Grund dér Feststellung samtlicher physikalischen und chemi- schen Konstanten dér artesischen Bohrungen. Es ist dies ein derart umfangreiches und weitausblickendes Unternehmen, wie es gerade jetzt von Dr. Br. Franz Nopcsa, dem Direktor dér Kön. Ung. Geologischen Anstalt tateachlich angeleitet wird. Dér an und für sich gewiB beklagenswerte Umstand, daB bei dér Durchforschung eines so groBen Tieflandgebietes wie das ungarische Alföld auch Fehlbohrungen vorkommen (Budafa, Kurd-Csibrák, Baja), soll uns aber durchaus nicht verdriefíen, da ja mit dér Zeit allé Teile des Alfölds angebohrt werden, so hátten sie ja jedenfalls doch früher oder spáter untersucht werden müssen. Jetzt habén wir nun als vierte die artesische Tiefbohrung von Hajdúszoboszló, die in vieler Beziehung bereits auf besseres Resultat Aussicht gewahrt. Die von Pazar befürworteten Gebiete gégén den Cserhát und die Mátra Ilin, ebenso auch speziell des Braunkohlen-Beckens dér Sajó-Boldva dürfte nach durchgeführten Voruntersuchungen ebenfalls an die Reihe kommen; für die Aussteckung dér Bohrpunkte darf aber nicht alléin die Abwágung von geringeren Schlier-Tiefen, sondern insbesondere die im Untergrunde des Tieflandes oft bloB umstándlich zu eruierende Tektonik ausschlaggebend sein. Franz Schafarzik. BESPRECHUNGEN. Festband. Friedrich Becke. Tschemark’s Mineralogische und petrographische Mit- teilungen. XXXVII. Bánd. Wien, Hölder-Pichler-Tempsky A.-G. 1925. lm verflossenen Jahre vollendete F. Becke, Profcssor dér Mineralogie und Petro- grapliie an dér Wiener Universitát, sein 70. Lebensjahr. Bei dieser Gelegenheit über- reichte ihm ein Teil seincr Schiiler, fünfundreissig, cinen Festband. Unter den 35 Arbci- ten lenken wir namcntlich auf jene petrographisehen Inhaltes die Aufmerksanikeit dcr Geologen. W. Hammer maciit die metamorphen Gránité dér ötztaler Alpen bekannt, L. Duparc behandelt die Wolfram-Uran-Erzlager von Vizeu, H. Mohr erforsclit die Genesis dér Magnesite vöm „Feiísck“-Typus, N. Sundius untersucht die Karbonáté dcr „Skarn“, J. Schadler beschreibt die Vorarlberger, J. Tokarski die podolischen Pkos- phorite. E. Hibsch befasst sic-h mit den Camptonit-Gesteinen, J. Köbér mit dér Tek- tonik des Semmering-Wechselgebietes, F. Ancel und G. Martiny mit den Scrpentinen dér Gleinalpe, A. Winkler mit den mesozoischen Ilornsteinen, L. Kölbl mit dér Lage des „Gföhler" Gneises. Die Frage dér Struktur dér Gcsteine bohandoln W. Shmidt, J. Stiny, B. Grenc.g und F. E. Suess. Wjlliam Twenhofei.: Treatise on Sedimentation. Baltimore, Williams and Wilkins Company, 1926. Die Aufmerksamkeit dér mit Sedimentpetrograpliie sich befassenden Geologen len- ken wir ganz besonders auf diese Arbeit Ilin. B. Mauritz. Eug. v. Choi noky : Wissenschaftliche Erforschung des Formenschatzes dér Erd- oberflciche ( Morphologie ). Derzeit bloss ungarisch 289 S., mit 169 Abbildungen in T. 8° Budapest 1927. Dér verdienstvolle Verfasser, ein eifriger Anhanger Davis, hat es in dem vor- liegenden Buche unternommen, den Stoff seines Ivollegs am gcographisehen Lehrstuhle dér Budapester Pázmán-Universitiit auBer seinen Ilörern auch einem weitercn Leser- kreise zuzuführen. AuBer dem Verdienste einer gelungenen Verpflanzung dér allgemeinen Eingang gefundenen ÜAVis’schen Darstellungsmethode bei dér Behandlung dér fein nuancierten Terrainoberflache, gebührt dem Autor auch noch die Anerkennung seines besonders scharfen Auges in dér Erfassung dieser Naturerscheinungen, sowie seiner zeichnerischen Begabung. Allé die systematisch behandelten Falle des reichen Erdober- fláchen-Formenschatzes war Autor bestrebt auch womöglieh an dér Iíand von auf heimischem Bódén bezug habenden Blockdiagramme dem Leser vor Augen zu führen. Dér lebhafte FluB in dér Behandlung des Stoífes, sowie dessen reiche Illustration, stempeln Cholnoky’s Buch über die Formenschátze dér Erdoberflache zu einem wahren Schmucke dér neueren ungarischen gcographisehen Literatur. Prof. Fr. Schafarz>k. Joos Cadisch : Dér Bau dér Schweizer Alpen. (Orell Füssli. Zürich, 1926. 1 — 62 Seiten’ 9 Tcxtfiguren und 1 Tcktonogramm.) Verfasser überroichte diese Arbeit an dér Züricher Technischen Ilochschule als Habilitationsarbeit. In kurzor, aber interessanter und klarer Zusaminenfassung gibt er BESPRECHUNGEN. 251 die Gebirgsstrukturverhaltnisse dér Schweizer Alpen auf Grund dér Deckentheorie. Auf die Entstehung dér Alpen bezüglich geht aus seinem Bucii hervor, dass auf Grund dér scharfsinnigen tektonischen Beobaclitungen Ármányé auch er die W egener’&che izosta- tische Kontinentwandersehaftstheorie für am wahrscheinlichsten halt. Hierauf besprickt er dér Reihe nach die Helvetida-Decken, dann geht er über die Ultrahelvetida-Deckenteile (Wildflysch) auf die eingehcnde Besprechung dér Permida- Decken über. In dicsem Teile spricht er detaillierter auch über die Frage dér Grenze zwischen dem Pcnninikum und den Ostalpen und halt tektonisch die unter dem Namen Grisonida fixierte Grenze Staub’s (um die Decke Err.-Bernina herum) für richtig, er betont aber, dass sich stratigraphisch keine scharfe Grenze zwischen beiden ziehen lasst, Insoferne die ausgesprochen ostalpinische und penninisehe Fazies grosse topographische Verschiebungen aufweist. lm Zusammenhang mit dieser Frage geht er ferner auch auf die Frage dér an dér Grenze dér penninischen und ostalpinen Faziesgebiete an dér Spitze dér Magna Dt. Blanche- Decke erscheinenden Sphiolithe über, von denen er fest- stellt, dass dieselben im Gebirge fremde Elemente bilden. Nach den unterostalpinen Decken geht er auf die Besprechung dér mittel- und oberostalpinen Decken über und die Wurzelregion dieser betreffend schliesst er sich jener ToNNiER-STAUB’schen Ansicht an, gemass welcher die Silvretta und die Dinariden, als ursprünglich zusammenhangende Komplexe, in dér insubrilcen Zone (= Catena orobica) wurzeln würden. Am Ende dieses Kapitels erwahnt er noch kurz auch die Frage des Zusammenhanges dér Dinariden und dér Apenninen. Ein besonderes Kapitel weiht dér Verfasser noch den Boziehungen zwischen dér Gíebirgsstruktur und dér Morphologie, namentlich die Talbildung vor Augen haltend. Er gedenkt auch dér Bedeutung dér „Gipfelflur“ Pencks (= regionale Gipfelhöhen Con- stanz) und illustriert mit sehr schönen Beispielen den Zusammenhang dér Flussüber- tragungen und dér grossen Tektonik (mit insubriker Unterschiebung, im Zusammenhang mit dér Aufschiebung dér Rücken des Aar- und Gotthard-Massivs.) Am Ende dieses Kapitels spricht er noch kurz auch über die Entstehung dér grossen alpinen und jurassischen Randseen, die er für einen infoige des mit dem Vor- lande dér Alpen gleichzeitigen isostatischen Absinkens mit Wasser überschwemmten Talabschnitt halt. Dér schönste Teil dér Arbeit ist vielleicht das heigelegte Tektonogramm dér Scliweiz. Das Tektonogramm ist ein derartiges geologisches Stereogramm, auf dem tek- touische Einheiten gezeichnet sind. Die Konstruktion dieses Te'ktonogrammes erfolgte auf Grund dér rechtwinkeligen isometrischen Projektion, die horizontalen und vertikalen Ausmessungen sind gleichförmig gewahlt, 1:3333.333. Dieses farbige Tektonogramm ist sehr veranschaulichend; dér Verfasser führte damit eine unbedingt wertvolle Arbeit aus, denn tatsachlieh ist dadurch das komplizierte Deekensystem dér Westalpen ungemein Jeicht zu überblicken. Besonders anerkennend müssen wir auch die lichte und blasse Fai - bung hervorheben. M. Vendl. Dr. K. Hűmmel: Geschichte dér Geologie. (Sammlung Göschen, Nr. 899. 1925, 123 S.) Die Büchlein naturwissenschaftlicher Richtung dér Sammlung Göschen wurden für solche geschrieben, die nicht genügend Zeit habén, um sich in einer gewissen speziellen Richtung zu vertiefen, die es aber doch nötig habén, von den zusammenfassenden Resultaten des betreffenden Wissenskreises Kenntnis zu erhalten. Auch das Büchlein K. Hűmmel s dient diesem Zweck. Wir können es ruhig sagen, dass auch unter den Geologen in ihrer Forsehungsarbeit nur wenigen Zeit bleibt, mit dér Geschichte dér Geologie sich eingehender zu befassen, obwohl bei dér Arbeit dér Geologe biswoilen die Fíotwendigkeit wenigstens allgemeiner geschichtlicher Kenntnisse empfindet. Nach meiner Ansicht lasst sich dieses Büchlein zu diesem Zwecke mit Nutzen verwerten, da es in 252 BESPRECHUNGEN. kurzer, aber auf viele Daten sich stützende Zusammenfassung die Entwicklung dér Geologie von den altesten Zeiten an bis auf unsere Tagé darlegt. In ungemein anziehender Beschreibung legt der Verfasser tiber die phantastische Zeit dér Geologie die Ausgestal- tung jener verschiedenen Ansichten dar, welche die GruDdpfeiler der geologischen Kennt- nisse unserer Tagé bilden. Zu Beginn der Arbeit finden wir kurz die geologischen Kenntnisse des Altertums, dann geleitet uns der Verfasser über die dunkle Scholastik des Mittelalters hinweg zu den wichtigsten geologischen Ansichten der Neuzeit. Hier nimmt er der Reihe nach die verschiedenen Zweige der Geologie und geht schliesslieh auch auf die kurze Geschichte der Organisation der geologischen Forschung (mit besonderer Rücksicht auf die deutschen Verh'iltnisse) über. In diesem Teil möchte ich aber eine irrige Angabe richtigstellem Nach dem Autor ware námlicli das Gründungsjahr der gewesenen Schemnitzer, gegen- wartig Soproner Berg- und Forstingenieur-Akademie 1770. Meines Wissens nach aber ist diese Angabe irrig. da ihre Gründung 1763 erfolgte, alsó zwei Jahre vor der Frei- berger Bergakademie. Dieser Irrtum des Verfassers ist wohl unabsichtlich unterlaufen. Hervorzuheben ist, dass K. Hűmmel sich nieht alléin mit einer einfachen Aufzahlung der geschiehtlichen Tatsachen begnügt, sondern dass er auch Feststellungen aus ihnen ableitet, indem er ülerall den heutigen Stand der Probleme hervorhebt, ja hie und da auch auf die nötige Forschungsrichtung verweist. M. Vendl. Prof. Dr. Edgár Dacqué: Geologie. 1. Allgemeine Geologie. (Sammlung J. Göschen. 13- 1 — 124 Seiten, 73 Zeichnungen.) 1927. In diesem kleinen, für Laien verfassten Büchlein fasste der Verfasser in sehr gut verstandlicher Weise den heutigen Stand unserer auf allgemeine Geologie bezüglichen Kenntnisse auf 124 Seiten zusammen. Auch die mitgeteilten 73 Figuren unterstützen den Text in anerkennenswerter Weise. M. Vendl. J. WALTHER : Die Methoden der Geologie als historische und biologische Wissen- schaft. (E. Abderhalden: Handb. d. biolog. Arbeitsmethoden. Abt. X. H. 5.) 130 Seiten. — Urban u. Schwarzenberg. Berlin — Wien, 1926. Eine Arbeit, die eigentlich mehr für die Forscher der verwandten Disziplinen bestimmt wurde, die aber auch ein jeder Geologie mit Genuss durchstudieren kann. Es werden in Kiirze allé geologischen Fragen behandelt, die wertvollsten Kapitel sind villeicht jene paláobiologischen Inhalts. Viel Neues finden wir in diesem Buche nicht, doch wird das Bekannte so geistvoll und mit beredter Feder dargestellt, dass der Fachmann gewiss nur das Fehlen der Literaturnachweise bedauern wird. J Rakusz. Jul. Pia: Pflanzen als Gesteinsbildner. Berlin, 1926. (Borntrager.) S. 355. Diese zusammenfassende Besprechung der gesteinsbildenden Pflanzen und der Art der Gesteinsbildung leistet sehr nützliche Dienste. Von besonderer Wichtigkeit ist die moderné Zusammenfassung der fossilen Meeres-Algtn, auf welchem Gebiete der Verfasser eine Autoritat ist. Vöm Standpunkte der bei uns in neuerer Zeit aufgetauchten Fragen kann uns naher interessieren, dafó der Verfasser Sphaerocodium (S. 52 — 53) aus mehreren Algen- arten (Girvanella) entstanden betrachtet. Die durch Moose gebildete Kalktuffgesteine behandelt er nur kurz, und — auf Kosten der Vollkommenheit — erwahnt er die Arten: Bhynchostegium rtisciforme, Campylium stellatum, Philonotis calcarea, Pellia endiviae- folia} Gymnostomum calcareum, usw. gar nicht; meiner Erfahrung nach ist das vöm 1 Gams-Nordhagen : Postglaciale Klimaanderungen. ect. S. 29. BESPRECHUNGEN. 253 Verfasser erwáhnte Bryum ventricosum (pseudotriquetrum) nur selten Gesteinsbildner. Es fehlt aus dem Werke ebenfalls diese Literatur (hauptsüchlich das Werk Emig’s),2 auf welche Györffy im „Földtani Közlöny** 1925 : 52 hingewiesen. lm Werke Emig's (S. 40) ist die Kalktuffbildung mehrerer Arten Vaucheria bekanntgegeben, mithin ist die Feststellung Pia’s auf S. 149, daB eine Art ( Vaucheria de Baryana) als kalktuff- bildend bekannt sei, gegenstandslos.3 Hanns Wohlboi.d: Geologische Síreifziige (Naturwissenschaftliche Jugendbücher). Union Deutsche Verlagsgesellschaft, Stuttgart, 220 Seiten, 66 Illustrationen. Dér Verfasser macht in dem für die Jugend geschriebenen und schön illustrierten Bucii in tibersichtlicher Art jeno geologischen Vorgange bekannt, die auf dér Oberflache dér Erde vor sich gehen. Ein besonderes Kapitel weiht er dér Entstehung dér Érdé, dann beschrcibt er die geologischen Zeitabschnitte dér Erde und die Tier- und Pflanzen- welt dieser. Eingehend und in besonderen Kapiteln bohandelt er die zerstörende Arbeit des fliessenden Wassers, des Meeres und des Windes. Sodann führt er die charakteristi- schen Vulkantypen, die Tatigkeit des Vulkanismus und die inneren Krafte dér Erde an. Er gedenkt auch dér Nachwirkungen dér Vulkáné. Zum Schlusse beendigt er sein Werk mit dér Vorführung dér Eiszeit und des Lebens des Urmenschen. Dieses Werk dürfte in genussreicher Form die wegen dér engbemessenen Stunden- einteilung dér Mittelschule nur lückenhaft behandelten geologischen Kenntnisse erganzon. T. Zeller. Julius Bakusz: Über die V erwitterung dér eingebauten Bausteine. Aus Nummer 5 — 6 d. J. 1926 des Blattes „Technika** dér ungarischen Ingenieure, mit 6 Bildern. Dér Verfasser teilt in dieser Arbeit detailliert die verschiedenen Ursachen dér Ver- witterung mit, dann zahlt er jene ausseron Einflüsse auf, die bei dér Verwitterung eine Hauptrolle spielen. Es sind dies: die physikalischen, chemischen und organischen Ein- wirkungen; besonders eingehend behandelt er die zerstörende Einwirkung des Wassers und gelit dann auf den durch das Gefrieren verursachten Schaden über. Schliesslieh teilt er die Einwirkung dér in dér Luft dér Stadte vorhandenen Rauchgase und dér aus diesen entwickelten Sauren an den eingebauten Steinen mit. Zűr Ulustrieruug dér auf die Einwirkung dér vorerwahnten Einflüsse entstandenen Verwitterung führt er zahl- réiche interessante Beispiele an. Zum Schluss erwahnt er kurz die Art des Schutzes gégén die Verwitterung. (Mikroskopische Untersuchung dér Gesteine, geologische Aufnahmt dér Steinbrüche Auswtihlung dér Steine etc.) Beim Auswahlen dér Steine zu Bauzwecken muss dér Techniker auch die Meinung des Geologen anhören. In dieser kurzen Arbeit finden wir dicht godrángt alles, was wir über die Ver- witterung dér Bausteine wissen müssen. T. Zeller. 2 W. H.Enug: Travertine deposits of Oklahoma. Norman, 1917. (Oki. geol. Survey Bull. Nr. 29.) 3 Vergl. Földtani Közlöny, 1924 : 90—93, welc.h letztere Veröffentlichung dér Ver- fasser vermutlich nicht mehr berücksichtigen konnte. GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN. HAUPTVERSAMMLUNG. Protokollsauszug dér am 3. Február 1926 abgehaltenen LXXVI. ordentlichen Haupt- versammlung dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft. Prasident: Béla Maurítz. Anwesend 68 Mitglieder, 1 Gast. Prasident halt seine Eröffnungsrede. „Geehrte Hauptversammlung! Wieder ist ein Jahr verflossen und ich denke, dass wir es allé als ein günstigeres verbuchen. Die grosse Niedergeschlagenheit, die in den letzteren Jahren gerechtfertigt unsere Herzen erfüllte, zerstreut sieh, um dér erwachenden Hoffnung Raum zu gébén. Vor drei Jahren iibernahmen wir unter den schwierigsten und holínungslosesten materiellen Verhaltnissen die Leitung dér Gesellschaft. Vor uns stand turmhoch die schwierige Aufgabe, die riickstandig gebliebenen Jahrgange des Földtani Közlöny nach- zutragen. Mit tiefempfuudenem Dank muss ich hiebei dér königl. ung. Regierang, ferner unseres Protektors, des Fürsten Paul Esterházy, sowie all jener Unternehmungen und Einzelner gedenken, die es mit ihrer moralischen und materiellen Unterstützung ermög- lichten, dass vier Jahrgange des Földtani Közlöny in kurzer Zeit erscheinen konnten und die Herausgabe d'S fiinften rin kstandigeu Jahrganges ebenfalls gesichert ist. Unsere Fachsitzungen sind mit Vortragen reichlich versehen, und unsere Geologen entsprechen bei den noch immer genug schweren Verhaltnissen ihrem Berufe mit voller Uingabc. lm Laufe des vergangenen Jahres nahmen wir mit Freude zűr Kenntnis, dass die seit langem sich hinziehcnde schwierigste Frage dér ungarischen geologischen Wissen- sc'naft endlich ihre Lösung fand. Die Stelle des Direktors dér Kgl. Ung. Geologischen Anstalt war fünf lángé Jahre hindurch unbesetzt und fand das lángé Interwall mit dér Ernennung des Báron Franz Nopcsa zum Direktor dér Kgl. Ung. Geologischen Anstalt seine Lösung. Die wissenschaftlichen Verdier.ste des neuen Direktors habé nicht alléin ich zu würdigen, denn sie sind nicht nur in dér Heimat, sondern auch im Ausland allgemein anerkannt worden. Mit vollem Vertrauen und grossem Hoffen bücken wir ihm entgegen. Das Gebiet unserer Heimat wurde den Trianoner Bestimmungcn zufolge stark eingeengt zahlreiche solche Berggegenden verloren, zu dérén Stúdium unsere Geologen durch Jahrzehnte Ilin ungemein viel Miibe und Arbeit aufgewandt habén, Unsere ver- bliebenen Gebirgsgegenden sind von geologischem Gesichtspunkte verhiiltnismassig besser studiert und wurde dem Forsclier ihre ganz detaillierteAufnahmckeine übermássige Miihe bereiten, so dass die monographi.-ehe Bearbeitung und Beschreibung derselben in kiir- zerer Zeit erfolgen könnte. Die Monographien des Cserhát, dér Máira, des Bükk, des Mecsek und avderer Gebirgsgegenden unseres Landes könnten je eher dér Monographie des Balaton folgen. Die ungarischen Geologen erforsehten gründlich auch zahlreiche dér besetzten Gebirgsgegenden, worüber die Arbeiten und Karten derselben je friiher erscheinen sollten. GESELLSCIIAFTSANGELEGENHEITEN. 255 Ein anderer Zweig dér Geologie, namlich die Agrogeologie, die uns Ungarn noch niiher steht, hatte in dér Vergangenheit eine bahnbrechende und leitende Rolle. Die Entwicklung dieses mit schönen Hoffnungen begonnenen Wissenszweiges aber hielt ganz inne. Wir sehen indessen beruhigende Zeichen darin, dass dér Geologischen Anstalt scbon in dér nachsten Zukunft reichlichere materielle Mittel zűr Verfiigung stehcn werden und so wird alsbald ein das alté überragendes, agrogeologisches Laboratórium die Geheimnisse des ungariscben Bodens erforschen. Von diesen Untersuchungen erwarten wir nicht nur wissenschaftlicke, sondern aucli praktischc Itesultate. Die Erforschung dér Mineralschatze unseres Vaterlandes, dér Steinkohle, des Erd- öls, dér Erdgase, dér Eisenerze und aller anderen derartigen verwendbaren Materialien ist gleichfalls die Aufgabe dér ungariscben Geologen, und zwar in erster Linie dér Geo- logen dér Kgl. Ung. Geologischen Anstalt. Möge ihre Arbeit überall vöm Glück begün- stigt sein! Die Grundkenntnisse dér Geologie müssen sich in immer weiteren gesellscliaftlielien Schichten verbreiten. Zűr Lösung dieser Aufgabe ist es unbedingt nötig, dass dér Unter- ricbt dér Geologie vöm höchsten Grad bis zűr niedersten Stufe je intensiver sein möge, Auf jede Weise müssen wir uns bemiihen, dass un dér Budapester Pázmány Péter- Universitat dér Lehrstuhl fiir Palaontologie wieder errichtet werde, dass an dér Szegeder Universitiit und am J ösef s-P olytechnikum dér mineralogisch-geologische Lehrstuhl geteilt werde und dass an den übrigen Univesitaten unseres Landes die mineralogischen und geologischen Lehrstühle je eher aufgestellt werden. Unumganglich notwendig ist es, dass an den landwirtschaftlichen Hauptschulen die Geologie und Agrogeologie einen selbst- standigen Lehrstuhl erhalten. Mit Freude kann ich berichten, dass Karl Roth v. Telegd am Universitiits- unterricht in Zukunft ebenfalls teilnehmen wird, itidem in naher Vergangenheit die Erzsébet-Universitat zu Pécs (Fünfkirchen) ihn als Privatdozenten anerkannte. In dér Hoffnung, dass im Interessé des Aufblühens unserer Gesellschaft wir allé mit Anhanglichkeit auch in Zukunft unser Opfer darbringen werden, erüffne ich hiemit die 76. ordentliche Hauptversammlung dér Ung. Geologischen Gesellschaft. “ Nach dem Verhallen dér Eröffnungsrede erwahlte auf Unterbreitung des Aus- schusses dic Hauptversammlung unter lebhafter Zustimmung einstimmig den Ober- bergrat, pens. Chefgeolog Jl'i.ius IIai aváts, zum Ehrenmitglied, dem dér Prasident das Dokument. mit den folgenden Worten überreichte: „Hochgeehrter Herr Oberbergrat! Indem ich Ihnen Herrn Oberbergrat im Namen unserer Gesellschaft das Diplom dér Ehrenmitgliedschaft überreiche, will ich nicht Ilire wissenschaftlichen Verdienste neuerdings herzáhlen. Wir wissén aber wohl, dass die ungarische Neogenformation und den Untergrund des ungarischen Alföld ( Tiefland ) Sie, Herr Oberbergrat am gründlichsten kannten, sowie auch, dass die Frage dér Wasserversorgung des Alföld niemand ein- gehender studierte. Unsere Anerkennung gebührt jenem Mann, dér sein ganzes Leben in selbstloser Arbeit verbraehte, dessen Lauf bálin an wissenschaftlichen Erfolgen ein so reiches ist. Indem die Ungarische Geologische Gesellschaft Sie, Herr Oberbergrat, in die Rcihe ihrer Ehrenmitglieder einreiht, elírt sie sich eigentlich selbst und tragt zugleich eine alté Schuld ab, Aus aufrichtigem Herzen wünsche ich, dass wir Sie, Herr Oberbergrat, noch lángé in unserem Kreise verehren können. Kommen Sie uns mit derselben Zuneigung enfgegen, die wir unsererseits für Sie hegen. Gott erhalte Sie uns je langer!" Nach dér Übernahme des Diplomes acelamierte die Hauptversammlung Jui.ius 256 GESELLSCHAFTSA.NGELEGEXHEITEN. Halaváts, dér mit bewegten Worten seinen Dalik ausspraeh für die Ehrung, in dér er die Anerkennung seiner Arbeitstatigkeit erblickt. Prásident legt hierauf seine Betrauung zurück und sagt dér Hauptversammlung Dank für das bisher genossene Vertrauen. Zugleich ordnet er die neue Wahl an. Zum Skrutinium entsendet die Hauptversammlung drei Kommissionen. Für die Zeit dér Abstimmung suspendiert Prásident die Sitzung. Nach dér neuerlichen Eröffnung dér Hauptversammlung um 6 Uhr legt dér erste Sekretar über Aufforderung des Prasidenten seinen Bericht vor. „Geehrte Hauptversammlung! Indem ich die Éhre habé, zum zweitenmal dér geehrten Hauptversammlung über die Jahrestatigkeit unserer Gesellschaft zu referieren, tue ich das mit beruhigender Empfindung, da die verschiedenen Schwierigkeiten dér Vorjahre anscheinend im Ab- nehmen sind und im abgelaufenen Jubilaumsjahre auch ein gewisser Aufschwung des gesellschaftlichen Lebens wahrgenommen werden konnte. Mit erhobenem Sinne blicken wir auf die an wissenschaftlicher Arbeit reiehe 75jahrige Vergangenheit dér Ung. Geol. Gesellschaft zurück und mit Befriedigung erfüllt unsere Bru6t auch die unentwegte Arbeitsfreudigkeit unserer samtlichen Fachgenossen. Im Laufe des abgelaufenen Trienniums gab die Gesellschaft den LI— LII — Lili — LIV. Bánd des Földtani Közlöny heraus und dér LV. ist auch schon in Druck. Die Zeit ist nicht. férné, wo dér Földtani Közlöny wieder in seinem altcn Umfang erscheinen wird und auch die überaus unangenehmen Beschrankungen authören werden. Unsere materielle Lage hat sich im verflos6enen Jahre namentlich gebessert, zu- folge dér grösseren und zahlreichen Spenden dér Protektoren dér Gesellschaft und den pünktlicheren Einzahlungen dér Mitgliedstaxen kam die Gesellschaft in eine bessere Lage. Ein Beweis dér lebhaften wissenschaftlichen Tatigkeit dér Gesellschaft ist die grosse Zahl dér Fachsitzungen. Wir hielten insgesamt 11 Fachsitzungen, in denen 24 Vortragende 28 Arbeiten vorwiesen. Die meisten Vortrage (4) hörten wir von Franz Pávai Vájná, 2 Vertragé hielt Tibor Szagai. Je einen Vortrag hielt: Emii. Scherf, Zoltán Schréter, Ilona Strobentz, Július Rakusz, Ludwig v. Lóczy, Aurél Liffa, Julius Simkó, Andreas v. Lengyel, Martin Löw, Elemér K. Szadeczky, Andbeas Hoffer, Andreas Kubacska, Michael Rózsa, Alexander Koch, Franz Schafabzik, Báron Franz v. Nopcsa, Ottó Eisele, Josef Sümeghy, Franz Papp, Róbert Reichert, Stephan Ferenczi, Andreas Kutassy. Ausser den Vortragenden sind wir auch jenen unserer Mitglieder Dank schuldig, die mit ihren interessanten und wertvollen Bemerkungen über die Vortrage sehr lehr- reiche und wertvolle Debatten anknüpften. Die vorgewiesenen und vorgetragenen Arbeiten zerfallen nach Fachzweigen fol- gendermassen : 1. Allgemein geologische, palaontologische und stratigraphische 21, 2. Mineralo- gische und petrographische 7. Auch in den Fachabteilungen erfolgte fleissige Arbeit, dérén ich besonders gedenken werde. Ausser den Fachsitzungen hielten wir eine Hauptversammlung und am 14. Mai kameu wir, in Erinnerung an das 75 Jahre lángé Bestehen unserer Gesellschaft, zu einer Festsitzung im Sitzungsaal dér Akadtmie dér Wissenschaften zusammen. Im Rahmen dér Festsitzung warf Prásident Béla Mauritz einen Rückblick auf die 75jahrige Vergangenheit dér Gesellschaft, Moritz Pálfy machte die Entwicklung und den gegen- wartigen Stand dér geologischen Aufnahmen, sowie die neueste Übersichtskarte dér Geo- logischen Anstalt bekannt. Peter Treitz 6prach von dér Vergangenheit dér Agrogeo- logie und den Aufgaben derselben in unserem Vaterlande. Auch die Gescháftsführung dér Gesellschaft gab dem Ausschuss redliche Arbeit. GESELLSCH AFTSANGELEGENHEITEN. 257 lm ganzen hielten wir 10 Ausschussitzungen. Betreffs des Standes unserer Mitglieder kann ich von einer geringen Zunahmo berichten. lm abgelaufenen Jahre meldeten sich 10 zűr Aufnahme, die dér Ausschuss auch aufgenommen hat. Es sind dies die folgenden: Ladislaus Bogsch, Budapest, Ludwig Bujaló, Montan-Ingenieur, Diósgyőr, Dr. Ernst Csíki, Mus. -Direktor, Budapest, Ladislaus Gedeon, Makó, Paul Káposztás, Oberingenieur, Királd, Nat. ökonom. geol. Inst. dér Universitat, Budapest, Julius Némethy, Budapest. Dr. Julius Simkő, Professor, Debrecen, Johann Sürü, Chem.-Ing., Budapest, Zoltán Veres jun., Budapest, lm abgelaufenen Jahre meldeten 14 ihren Austritt aus dér Gesellschaft. Schmerz- erfíillt muss ich berichten, dass auch dér Tód im verflossenen Jahre 6 Mitglieder unse. rem Kreise entriss. Es 6ind dies die folgenden: Engelbert Beutl, Mahrisch-Schönberg, Alexander Heuffel, Ingenieur, Budapest, Dr. Friedrich Katzer, Direktor dér Geolog. Anstalt, Sarajewo, Jákob Mattyasovszky, Pécs, H. Gy. Oelhofer, Chemiker, Budapest, Karl Seifert, Ingenieur, Budapest. Friede ihrer Asche! Die Mitgliedsranzahl dér Gesellschaft gestaltete sich am Ende des Jahes 1925 folgendermassen : Mitglieder in Budapest 277, in dér Umgegend 121, im Ausland 16, zusammen 414. Pranumeranten: 19. Dér Ausschuss strich wegen Nichteinzahlung dér Mitgliedstaxen ins Verlaufe mehrerer Jahre 34 dér Umgegend, 69 Budapester, 18 auswartige, zusammen 121 Mitglieder- Am Schlusse meines Berichtes habé ich meinen Kollegen und jenen Mitgliedern Dank zu sagen, die mich in meiner Arbeit unterstützten und aus vollcm Herzen wünsche ich dér Gesellschaft für die Zukunft viel Glück.“ Die Hauptversammlung nimmt den Bericht, sowio die Berichte dér Höhlenfor- schungs- und dér Hydrologischen Fachsectionen zűr Kenntnis. Hierauf verliest dér erste Sekretar den Bericht dór Kassenuntersuchungskommission, aus dem hervorgeht, dass die Einnahmen des Jahres 1925 90,686.748 K, die Summe dér Ausgaben aber 90,532.934 K betragt. Die Kommission fand die Kassa in Ordnung und beantragt dem Kassier das Absolutorium zu erteilen. Die Hauptversammlung gewahrt dieselbe und sagt ihm, sowie den Mitgliedern dér Kassaprüfungskommission Dank. Für das Jahr 1926 entsendet die Versamm- lung in die Kassaprüfungskommission die Mitglieder L. Petrik, K. Emszt und J. Timkó, Den Kostenvoranschlag für 1926, ferner die vöm Ausschuss beantragten erhöhten Mitgliedstaxen nimmt die Hauptversammlung einstimmig an. (Ordentliche Mitglieds- taxe 8 P, beitragende 120 P, unterstützende 240 P, Diplomtaxe 6 P.) Schliesslich hebt Prasident bis zűr Kundmachung dér Resultate dér Abstimmung die Hauptversamm- lung wieder auf. Nach neuerlicher Eröffnung dér Versammlung verkündet über Ersuchen des Prasi- denten dér Leiter dér Stimmenabgabskommission Aladár Vendl das Wahlresultat, demgemass zum Prasidenten dér Gesellschaft Béla Mauritz, zum Vizeprasidenten Aurél Liffa, zum ersten Sekretar Tibor Zeller, zum zweiten Sekretar Róbert Reichert, 17 Földtani Közlöny. LVI. kötet. 1926. 258 GESELLSCH AFTSAXGELEGE.NHEITEN. zum Kassier Anton Ascher gewahlt wurden Ferner wahlte die Hauptversammlung 24 Ausschussmitglieder. Es sind dies folgende: I. Hugó Böckh, 2. Franz Böhm, 3. Eoloman E.mszt, 4. Stephan Ferenczi, 5. Heinrich Horusitzky, 6. Ottokár Kadic, 7. Gábriel László, 8. Ludwig v. Lóczy, 9. Martin Löw, 10. Báron Franz v. Nopcsa, 11. Eugen Noszky, 12. Moriz Pálfy, 13. Karl Papp, 14. Karl Roth v. Telegd, 15. Paul Rozlozsnik, 16. Zol- tán SCHRÉTER, 17. SlGMUND SzENTPÉTERY, 18. ALADÁR VENDL, 19. MaRIE VeNDL, 20. Nikolaus Vendl, 21. Wilhelm Vizer, 22. Stephan Vitális, 25. Karl Zimányi, 24. Viktor Zsivni. Prasident Mauritz dankt dér Hauptversammlung wiederholt für das ihmbewiesene Vertrauen und verspricht im Interessé dér Entwicklung dér Gesellschaft alles mögliche aufbieten zu wollen. M. Pálfy begrüsst die bisherige Leitung mit aufrichtigem Vertrauen und sieht in ihr die Versicherung in Betreff des Fortschrittes dér Gesellschaft. Da kein Antrag vorlag, schliesst dér Prasident die Hauptversammlung. II. Fachsitzungen. 13. Januar 1926. Fr. Pávai Vájná: Über die bisherigen wissenschaftlichen Resultate dér ung. staatlichen Hydrokarbon-IIntersuchiingen. II. Zum Thema sprach: M. Pálfy. E. Noszky: Ohgocan und Miocan-Schichten im NO lichen Teile des üngarischen Mittelgebirges. III. Die Schlier-Frage. Zum Thema sprach: Fr. Pávai Vájná. J. Sümeghy: Die gegenwartige Stellung dér Palaeontologie. Fr. Horusitzky: Neue Daten zűr Miocan-Stratigraphie dér Umgebung von Buda- pest. (S. p. 161.) Zum Thema sprach: Fr. Pávai Vájná. 17. Február 1926. Fr. Pávai Vájná : Über die bisherigen wissenschaftlichen Resultate dér ung. staatlichen Hydrocarbonuntersuehungen. III. Die Tiefbohrung van Hajdúszoboszló. Zum Thema sprach: .T. Weszelszky. A. Vitális: Mátrabánya’s Gold-, Silber- und Kupfererzbergbau. (S. p. 172.) Zum Thema sprachen: R. Hojnos, B. Mauritz. St. Maier: Bemerkungen zűr Abhandlung ,. Daten zűr Geologie dér Umgebung des Nagyszál“ von A. Kubacska. A. Boros: Eine ungarische Paleogene-Castalia-Wurzelstock-Fossilie. (S. p. 246.) 3. Marz 1926. K. Resch: Neuere Daten zűr kristallograpliischen Kenntnis dér Chalkopyrite von Ungarn. Zum Thema sprach: B. Mauritz. A. Hoffer: Über die geol. Verhaltnisse dér Insel von Szerencs. Zum Thema sprachen: Fr. Schafarzik, A. Vendl, Fr. Pávai Vájná, A. Lengyel. St. Maier v. Majerfels: Atavistische Züge am Gebiss dér Höhlenbaren dér Szeletaliöhle bei Miskolc (Kom. Borsod). (S. p. 183.) Vorgelegt von 0. Kadic. J. Sümeghy: Mittelmiocane Festlands-Schneckenfauna aus dér Umgebung von Környe u. Bodajk. (S. p. 185.) Zum Thema sprachen: H. Horusitzky, T. Szalai. A. Lengyel: Daten zűr Kenntnis dér zonaren Plagioklase. I. Zum Thema spra- chen: A. Vendl, S. Szentpétery. 7. April 1926. J. Simkó: Über die Lithoklasensysteme dér Effusivgesteine des Tokajer Berges (Nagyhegy) und dessen morphologische Bedeutung. gesellschaftsangelegenheiten. 259 J. Rakusz: Über die Mangangrube von Svábóc (Kom. Szepes). Zum Thema sprachen: A. Liffa, Fr. Pávai Vájná, B. Mauritz. Vortragender bespricht als Ergánzung zu den von K. Papp (A magyar birodalom vasérc- és kőszénkészlete. Budapest, 1915. p. 99.) und H. Quirring (Zeitsehr. f prakt. Geol. 1920. p. 117.) veröfíentlichten Mitteilungen auf Grund neuerer AufsclilüBe di9 geologischen, tektonischen und hvdrologisclien Verhaltnifie dér Svábócer Mangangrube. Quirring bezeichnete diese Erzlagerstatten als „altertiáre Manganseifen11, nach dér Ansicht des Vortragenden findet die Entstebung dieser Erzlager auf hydrochemischen Wege im Sinne Vogt’s (Zeitsehr. f. prakt. Geol. XIV. 19,06. p. 217.) eine viel plausible Erklarung. Die Bildung dér Lagerstatte wird im Gegensatz zu den bisherigen Annahmen (Eozan) in das Oligozan verlegt, welche Auffassung u. a. auch mit den gelegentlich auf- tretenden Methanblasern besser in Einklang steht. J. Sümeghy : Daten zűr Kenntnis dér pliocanen Schotterdecke von Vértes und Nagybak ony. H. v. Horusitzky: Antwort zűr kritischen Bemerkungen in Bezug auf meine hidro- geologische Abhandlung von Tata. (S. p. 248.) Vorgelegt von T. Zeller. 5. Mai 1926. J. Szádeczky-Kardoss: 1. Über die westlichen Grenzgebirge von Siebenbürgen. Zum Thema sprachen: M. Pálfy, Fr. Schafarzik. 2. Über die verdeckten Berge in NW-lichen Teile des Siebenbürgischen Beckens. 19. Mai 1926. J. Rakusz: Asteroiden aus dér alteren Mediterran-Stufe dér Umgebung von Salgótarján. (S. p. 191.) St. Ferenczi: Reck: Über die Eruption des Vulkans von Santorin-Insel im 1925. (Besprechung.) Zum Thema sprach: M. Pálfy. A. Endrédy: Neue Daten zűr Chemie dér Silikate. Vorgelegt von A. Vendl. 2. Juni 1926. M. Pálfy u. P. Rozlozsnik: Sind die kristallinen Schiefer des Gyaluer-Gebirges kretazischen Alters? Zum Thema sprach: E. Szádeczky-Kardoss. Fr. Papp: über die Andesit-Gesteine dér Umgebung von Helemba (Kom. Hont). Zum Thema sprach: Fr. Schafarzik. (S. p. 195.) 9. Juni 1926. Ausflug ins Ofner Gebirge. Führer: M. Pálfy und St. Ferenczi. 6. October 1926. S. v. Szentpétery u. K. Emszt: Gabbroidale Differentiationsprodukte in dér Gegend von Szarvaskő. Zum Thema sprachen: B. Mauritz, Fr. Schafarzik. (S. p. 200.) L. Benda: Neuere Daten zűr Kenntnis des altpliocanen Wirbeltierlagers bei Baltavár. Zum Thema sprachen: 0. Kadic, J. v. Sümeghy, Fr. Schafarzik. 3. November 1926. G. László: Dér XIV. Internat. Geol. Kongress i. Spanien. Fr. Pávai Vájná: Abriss des ungarischen Gebirgsbaues. I. Zum Thema sprach: M. v. Pálfy. M. Pálfy bemerkt zu dem abgehaltenen Vortrage das Mecsek-Gebirge betreffend nachfolgendes: Das Mesozoikum des Mecsek-Gebirges ist im Síiden durch den Auslaufer des Fazekas- bodaer Granitgebirges begrenzt. Auf Grund dér auf dér Nordseite des Gebirges im Unter- mediterran vorhandenen vielen Graniteinschlüsse müssen wir auch dórt unter dem Ncogcn 17* 260 GESELLSCH AFTSANGELEGENHEH F.N. das Granitgrundgebirge vermutén. Das zwischen den beiden Granitzügen vorhandene Mesozoikum kann er vöm Yortragenden abweichend nicht als in einer zwischen die Granit- züge hineinreiehenden Meeresbucht gebildet betrachten, denn die Fazies dér Trias-, Dog- ger- und Malmschiehten deutet darauf hin, dass diese ursprünglich auf ein betrachtlick grösseres Gebiet sieh erstreckenden Ablagerungen und Sedimente eines tieferen Meeres waren und nur das Rkat und die Kohlenbildung des unteren Lias deutet auf eine par- tielle Erhebung des Meeresgrundes hin. Dér domartigen Ausbildung des Jakabhegy entsprechend umgeben die einzelnen Züge dér Trias den Zentralkern von Norde]n und Osten her bogenförmig, die südliche Fort- setzung dér Bogén aber schneidet dér ONO— WSW-lich gerichtete Granitzug ab. An deR abgeschnittenen Enden dér Züge sitzen in kleinen Partién solche Ablagerungen, dérén entspreckende Züge weiter östlieh zűr Oberfláehe treten: nördlich von Pécs auf dem Muschelkalk und dem Campiler Kaik dér zusammengepresste untere Lias, nach Westen auf dem untert.riadischen rőten Schiefer dér Muschelkalk, dann dér Campiler Kaik. Dér domartigen Ausbildung entsprechend miissen wir annehmen, dass diese Züge ursprünglich auch südlich von dér gegenwartigen Grenze des Granites vorhanden waren, und zwar dórt in 0 — W-lich orientierten Bandern. Die gegenwartige Lagerung stellt er sich so vor, dass dér Granitzug von Süden her schuppenförmig auf die mesozoischen, zum Teil paiao- zoischen Sedimente aufgeschohen wurde und dass die Schuppen von Süden her die Lappén dér Züge vor sich drangend, sie auf die aus filteren Bildungen bestehenden Züge hinauf- schoben. Da wir über dem Gránit an dér Siidseite des Gebirges die untermediterranen und pontischen Bildungen finden, geschah dieses schuppenförmige Heraufdrangen zwischen dem Untermediterran und dér unteren Kreide, wahrscheinlích am Ende dér Unterkreide, als auch am Ostrande des Alföld eine aussergewöhnlich intensive Gebirgsbildung vor sich ging. Das vöm Étieken des Granites heraufgoschobene Mesozoikum konnte in dér Zeit zwischen Unterkreide und Untermediterran, da kein Meer das Gebiet bedeckte, ganz erodiert worden sein. Eine gleiche schuppenförmige Aufschiebung des Granites lfisst sich — von Norden her — auch an dér nördlichen Seite voraussetzen. Dass im Neogen, ja auch nach dér Ablagerung dér pontischen Schichten in dieser Gegend bedeutendere Störungen vor sich gingen, darauf weist ausser dem Profil bei dér Kadettenschule auch das Profil beim Schroll-Schackt hin, wo langs dem sogenannten Haupt- verwurf des Andreas-Schachtes nicht nur die mediterránén und sarmatischen, sondern auch die pontischen Schichten verworfen sind. Die im Neogen vor sich gegangenen Verwerfungen und schuppenförmigen Störungen beschranken sich nicht alléin auf den Rand des Gebirges, sondern lassen sich auch in seinem Inneren nachweisen. Er wiederliolt die auch früher schon betonte Auffassung, dass die nach dér pon- tischen Zeit erfolgten Bewegungen in dér Ausgestaltung unserer Gebirge eine viel grössere Rolle spielen, als das bisher angenommen wurde. 1. Dezember 1926. A. Liffa: Daten zűr kristallogr. Kenntnis des Atakamits von Süd-Australien. H. v. Horusitzky: Über die hydrogeol. Verhaltnisse des Bauterrains dér im Stadtwaldchen v. Budapest in Ausführung begriffenen Regnum Marianum-Pfarrkirche. (S. p. 217.) T. Szalai: Geologische Notizen von d. Gebirge zw. Szentendre— Visegrád. Zum Thema sprachen: H. v. Horusitzky, M. v. Pálfy. III. Ausschusszitzungen. Am 27. Januar, 3. Marz, 7. April, 5. Mai, 2. Juni, 6. Október, 1. Dezember. BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HUNGARICA ANNI 1926. ANON: Arany a tengervízben. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 353.] — A kanadai földgáz héliumtartalma. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 356.] — Varázsvesszős petróleumkutatások. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 43.] — A talaj elmésztelenedése. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 405.] ARANY SÁNDOR: A hortobágyi ősi szikes legelőkön végzett talajfelvételek. [Kíséri. Közi. XXIX. (1926) p. 48.] = On the soil-snrvey of the alcali-lands of a part of the Hortobágy. [Ibid. p. 62.] B. E.: A folyóvíz aranytartalma. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 28.] B. ö.: A tőzegtermelés Oroszországban. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 452.] BALLENEGGER RÓBERT: A növények és a talaj reakciója. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 409.] — A talajreakció és gyakorlati jelentősége. [Mérn. Ép. Egyl. Közi. Havíf. III. (1926) p. 1.] — Sur la composition chimique de sols de la llongrie. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. Pédol. Romé, 1924, III. p. 419.] Romé, 1926. BALOGH ERNŐ: Kvarc az erdélyi medence felső-mediterrán gipszeiben. — Quarz in den obermediterranen Gipsev des siebevbürg. Beckens. [Érd. Tudom. Fűz. (Kolozs- vár) 1926. No. 6.] BÁNYAI JÁNOS: Földrengések a Kelemenhavasokban. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 6,0.] — A Hargita gázforrásai. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 55.] BÁRÁNY LÁSZLÓ: Időszakos források a Blikk-fennsík déli oldalán. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 225.] BOGDÁNFY ÖDÖN: Ártéri szikeseink. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 361. ] — Még néhány szó ártéri szikeseinkről. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 488.] CHOLNOKY JENŐ: A földfelszín formáinak ismerete (Morfológia). Bpest, 1926. CSEGEZY GÉZA: Szeged artézi kútjairól. (Rigler-Emlókk.) Szeged, 1926. DICENTY DEZSŐ: Richesse du sol, force productive et fcrtilité. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. II. p. 679.] Romé, 1926. DWORÁK LAJOS: A szikes talajok megjavítása aluminiumszulfáttal. [Term. tud. Közi. LVIII. (1926) p. 27.] EMSZT KÁLMÁN: A kékkúti ,,Theodora“-forirás kémiai elemzésének eredményei. [Hidrol. Közi. I V/V. 1924/5.] 1926. FALLER JENŐ: A mélyfúrásokról s újabb geofizikai kutató módokról általában. [Bány. Koh. Lap. LIX. (1926) p. 372.] FEJÉRVÁRY GÉZA GY.: Hogyan dolgozik az őséletbúvár? [Szab. Egyet. 111.(1926) p. 261.] FERENCZI ISTVÁN: A Szantorin-vulkán 1925. évi kitörése. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 336.] GAÁL ISTVÁN: A mammut a szibériai őslakók babonáiban. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 30.] 262 BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HUNGARICA ANNI 1926. — A kanadai kobaltbányászat. [Terin. -tud. Közi. LVIII. (1926) p. 45.] — A petróleum- és földgáztermelés legújabb eredményei Kanadában. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 41.] — A Nagy Szunda-szigetek bányakincsei. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 42.] — Ösállatok lágyrészeinek maradványai. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 172.] — Hajdani tengerek partvonalának kétségtelen bizonyítékai. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 445.] — A repülő sárkányok életmódja. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 515.] — A Pterosaurusok életmódjának rekonstrukciója. [Állatt. Köziem. XXIII. (1926) p. 16.] — A világ leggazdagabb rádiumbányái. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 44.] GALAMBOS JÓZSEF : A magyarországi szikesek. [Mérn. Ép. Egyl. Közi. Havif. III. (1926) p. 28.] GARÁDY VIKTOR: A jégvilág óriásai. [A Természet. XXII. (1926) p. 49.] GYŐRFFY ISTVÁN: Die Hydrographie dér Stadt Karcag in geschicktlicher Zeit. (P. TREITZ: Führer z. Informationsreise. 2. Beil.) Bpest, 1926. GYÖRGY ALBERT: Kénhydrogén szénbányáinkban. [Bány. Köb. Lap. LIX. (1926) p. 417.] HALTENBERGER MIHÁLY : Landeskunde von Eesti. I. D. physische Struktur des Landes. Tartu, 1926. HERKE SÁNDOR: Einfluss d. Absorption des Eisens u. d. Aluminiums aaf die künst- lichen Zeolithe u. auf die physikalischen Eigenschaften d. Bődén. (Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. II. p. 445.] Romé, 1926. HORUSITZKY HENRIK: A csornai kőkori lelet. Bpest, 1926. — Hydrogeologie u. natioualökonomische Zukunft d. Thermen v. Tata u. Tóváros. [Mittl: a. d. Jahrb. d. kgl. ung. Geol. Anst. XXV, 3.] 1926. JAKÓBY LÁSZLÓ: A fémöntődei homokokról. [M. Mérn. Ép. Egyl. Közi. LX. (1926) p. 241.] KARL JÁNOS: A kontinensek keletkezése és vándorlása. [M. Földr. Évk. 1926. p. 67.] — A petróleum a világgazdaságban. [M. Földr. Évk. 1926. p. 124.] — A japán földrengés utókövetkezménye. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 229.] KESZI JÁNOS: Európa vasércei. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 354.] KÉZ ANDOR: Artézi kút 40 C°-ú vízzel az Alföldön. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 359.] — A legnagyobb mélyfúrások. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 170.] — Geofizikai módszerek gyakorlati alkalmazása. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 442.] — A kréta. [M. Földr. Évk. 1926. p. 143.] — Tengerfenékváltozás. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 233.] — A mexikói jégkorszak. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 233.] — Üj vulkán. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 229.] — Balti uralidák. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 228.] — A marokkói foszfát. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 233.] KOCH SÁNDOR: Az óradnai vivianit kristályai. = Vivianitkristalle von óradna. [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 93.] — A legnagyobb magyar nemesopál. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 502.] KORMOS TIVADAR: Amblycoptus oligodon n. g. & n. sp. új cickányféle a magyar- országi pliocénből. = Amblycoptus oligodon n. g. <£■ n. sp. eine neue Spitzmaus aus dem ungarischen Pliozdn. [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 352.] BIBUOGRAPHI A GEOLOGICA HUNGARICA ANNI 1926. 263 KÖVESLIGETHY RADó: A Föld belsejének tömegeloszlása. [,,Stella“- Almán. II. (1926) p. 91.] — A geofizikai kutatások múltja, jelene és további fejlődésük föltételei hazánkban. (Hozzászólásokkal.) [Term.-tud. stb. 0. Kongr. Műnk. (1926) p. 98.] KUBACSKA ANDRÁS: Állatokról, melyek kihaltak; állatokról, melyek ma is élnek. [A Természet. XXII. (1926) p. 33 & 55.] KUTASSY ENDRE: A degeneráció szerepe a fajok kipusztulásában. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 131.] LAMBRECHT KÁLMÁN : Az ősember. Bpest, 1926. LÁSZLÓ GÁBOR & TREITZ PÉTER : fitat des travaux agro-géologiques et pédolo- giques en Hongrie. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. III. p. 510.] Romé, 1926. LIFFA AURÉL: Diopszid Csiklovabányáról. [M. T. Akad. Math. Termtud. Értés. XLII. 1926.] = Diopsid aus Csiklovabánya. [Math. Naturw. Bér. in Ung. 1926.] LIFFA AURÉL & TOKODY LÁSZLÓ: Beitriige zűr lóistálló gr aphischen Kenntnis des Atakamits aus Südaustralien. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1926. Abt. A. p. 183.] LÖRENTHEY IMRE t : Beitriige zűr Entwicklung des Eozüns u. seiner Fauna in Nordalbanien. [Mitt. a. d. Jahrb. d. kgl. ung. Geol. Anst. XXV. I.] 1926. MARSCHALKÓ BÉLA: Az úrkúti mangánércelőfordulás és jelentősége. [M. Mérn. Ép. Egyl. Közi. Havif. III. (1926) p. 23.] MARUSáK DEZSŐ: Vulkánikus eredetű vízgőz hasznosítása Olaszországban. [M. Mérn. Ép. Egy. Közi. LX. (1926) p. 261.] MAURITZ BÉLA: Délafrika platinatelepei. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 21.] — Az ásrványtan és kőzettan múltja, jelene és jövője hazánkban. (Hozzászólásokkal.) [Term.-tud. 0. Kongr. Műnk. (1926) p. 125.] MIHALIK LÁSZLÓ: A Tétényi plátó földrajza [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 90.] — Geographie d. Tétévyer Plateaus. [Ibid. p. 100.] MIHÁLTZ ISTVÁN: Adatok Kalotaszeg morfológiájához. [Földr. Köziem. LIV. (1926) p. 144.] — Beitriige z. Morphologie dér Gegend von Kalotaszeg. [Ibid. p. 153.] — Magyarvalkó földtani viszonyai. [Acta Litt. & Sci. Reg. Univ. Hung. Fr.-Jos. (Szeged) II. (1926) p. 95.] = Die geologischen Verliiiltnisse dér Umgebung v. Magyarvalkó. [Ibid. p. 114.] MOESZ GUSZTÁV: A virágpor mint vezérkövület. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 110.] N. F.: A Föld melegének felhasználása. [Term. tud. Közi. LVIII. (1926) p. 309.] NOPCSA FERENC br. : Wirbeltierreste d. Baharije-Stufe (unterstes Cenoman). [Er- gebnisee d. Forschungsreisen Pr. E. Stromers in d. Wüsten Ágyptens. II. Abh. d. Bayr. Akad. d. Wiss. math. naturw. Abt. XXX. 4.] München, 1926. — Bemerkungen zu Petronievics' Arbeiten iiber Archeopteryx. [Ann. Géol. d. 1. Pénins. Balcan. (Belgrade) VIII. (1926) p. 104.] — Über Becken und Nuchale ron Protosphargis. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1926, Abt. B. p. 285.] — Neue Beobachtungen am Stomatosochus. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1926, Abt. B. p. 212.] — Die Reptilien dér Gosau in neuer Beleuchtung. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1926, Abt. B. p. 520.] — Osteologia reptilium fossilium et recentium. [Foss. Catalogus (Berlin): Animalia, Pars 27.} 1926. — Heredity and evolution. [Proc. Zool. Soc. (London) 1926. p. 033.] 264 BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HCNGARICA ANNI 1926. NOSZKY JENŐ: A magyar Középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei. I, Az oligocén. A miocéntől való elhatárolás kérdése. = Dic Oligozan-Miozőnbildungen in dem NO-lichen Teile des ungarischen Mittelgebirges ■ I. Oligozőn. Die Frage d. Ab - grenzung vöm Miozan. [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 287.] OPPENHEIMER J.: Zu.r Geologie dér inniren Klippenzone dér Karputhen. [Verh. d. Naturf. Ver. (Brünn) LX. (1926) p. 2,0.] PÁLFY MÓRIC: A kösszeni rétegek fácieskiíejlődése és sztratigráíiai helyzete a Bihar- és Béli-hegységben. [Math. Term.-tud. Értés. XLIII. (1926) p. 469.] — A zalamegyei kékkúti savanyúvízforás hidrogeológiai viszonyai. [Hídról. Közi. IV/V. 1924/25.] 1926. PAPP KAROLY' : Az őslénytan (palaeontologia) múltja, jelene és jövője hazánkban. (Hozzászólásokkal.) [Term.-tud. stb. 0. Kongr. Műnk. (1926) p. 145.] PÁVAI VÁJNÁ FERENC: A XIV. nemzetközi geológiai kongresszus. [Bány. Koh. Lap. LIX. (1926) p. 261.] — A magyar szénhidrogénkutatások eddigi tudományos eredményei. [Bány. Koh. Lap. LIX. (1926) p. 375, 415, 436 & 457.] — Miért van Hajdúszoboszlón földgáz, olajnyom és jódos-sós hévvíz? [Debreceni Tisza I. Tudom. Társas, orv. term.-tud. o. Műnk. II. (1926) p. 15. & Hozzászólások: p. 34.] — Warum gibi es in Hajdúszoboszló F.rdgas, Ölspuren, u. eine jodig-salzige Wasserquelle ? [Ibid. p. 22. & Discussion: p. 38.] PONGRáCZ SÁNDOR: Über fossile Termiten Ungarns. [Mitt. a. d. Jahrb. d. kgl. ung. geol. Anst. XXV, 2.] 1926. — Über die tértiéire Insektenfauna von Radobaj und Ungarn, u. dérén Bedentung für d. Entstehnng d. regenten Formen. [Palaeontol. Zeitschr. (Berlin) VIII. (1926) p. 105.] PRINZ GYULA: Magyarország földrajza: I. Magyarország földjének származása, szerkezete és alakja. Pécs, (Danubia, Tud. Gyűjt. 15.) 1926. R. A.: Emelkedik-e Németország keleti partvidéke? [Az Időjárás. XXX. (1926) p. 187.] RAKUSZ GY'ULA: A beépített terméskövek mállásáról. [Technika, 1926.] — Zűr Kenntnis dér Brachiopodenfauna d. Dobschauer Karbons. [Centralbl. f. Min. Geol. & c. (Stuttgt.) 1926, Abt. B. 11.] ROZLOZSNIK PÁL: Matériaux pour servir á une monograpliie des Nummulines et Assüines. D’aprés l. manuscrits inidits de f Prof. Fhilippe de La Harpe. [M. Kir. Földt. Int. Évk. XXVII, 1.] 1926. RÓZSA MIHÁLY' : Die Entstehnng d. Dolomits vöm Gesichtspunkte d. Sedimentation primőrén Magnesiumcarbonats. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1926. Abt. A. p. 217.} — Erzgang im Eisenerzer Porphyroid. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1926. Abt. A. p. 275.] ROZSNYA1' KAROLY: Az artézi kutakról. [Mezog. és Kert. III. (1926) p. 72.] SCHAFARZIK FERENC: A hajdúszoboszlói mélyfúrásról. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 49.] — A hajdúszoboszlói jódtartalmú hévvízről. [Debrec. Tisza I. Tud. Társ. orv.-term.- tud. o. Műnk. II. (1926) p. 3. & hozzászólások p. 30.] — über die artesisch erbohrte jodhaltige Therm.e von Hajdúszoboszló in Ungarn. [Ibid. p. 12. & Discussion p. 37.] — A Szt. Gellérthegy geológiai múltja és jelene. [Term.-tud. Közi. LVIII. (1926) p. 460.] — A földtan múltja, jelene és jövője hazánkban. (Hozzászólásokkal.) [Term.-tud. stb. 0. Kongr. Műnk. (1926) p. 129.] BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HUNGARICA ANNI 1926. 265 SCHRÉTER ZOLTÁN: Die lauen Thermen von Eger (Erlau). [Mitt. a. d. Jahrb. d. kgl. ung. Geol. Anst, XXV, 4.] 1926. SIGMOND ELEK: Vber die praktische Bedeutung dér durch verdünnte Sauren zer- setzbaren Bodenphosphorsanre. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. II. p. 578.] Romé, 1926. — Neuere Erfahrungen über einige physikalische Bodenbestimmungsmethoden. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. II. p. 38.] Romé, 1926. — Beziehungen d. sogenannten kilnstlichen Zeolithe mit dem Basenaustausch u. den physikalischen Eigenschaften d. Bodens. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. II. p. 434.] Romé, 1926. — Les sols alcalins de la Ilongrie, leurs propriétés physiques et chimiques et leur amélioration. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. III. p. 439.] Romé, 1926. — A talaj abszorpciós jelenségeinek gyakorlati jelentősége. [Mérn. Ép. Egy. Közi. Havif. III. (1926) p. 4.] SIGMOND ELEK, TREITZ PÉTER, SZENTANNAY SÁMUEL, GYÁRFÁS JÓZSEF, NAGY SÁNDOR, MAGYAR PÁL: A sziksós és szikes területek elterjedése, javí- tásuknak módjai és gazdasági jelentősége. (Földm. Min. Közp. Talajjav. Biz. prop. előad.) Bpest, 1926. SOMOGYI JENŐ & SZELÉNYI GÉZA: Adatok a dunántúli bauxitok vastalanításá- koz. [Mérn. Ép. Egy. Közi. LX. (1926) p. 99.] SOCS LAJOS: A magyar mollusca-fauna múltja. = The vast of the Hungárián Mol- luscfauna. [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 392.] SÜMEGHY JÓZSEF: Adatok a Kis- Alföld keleti öble pliocén kavicstakarójának isme- retéhez. [Acta Litt. & Sci. Reg. Univ. Hung. Fr.-Jos. (Szeged) II. (1926).] SZABÓ KÁLMÁN : A dunántúli bauxitok értékesítése. [Mérn. Ép. Egy. Közi. LX. (1926) p. 39.] SZALAI TIBOR: A várpalotai középmiocén faunája. = Die mittelmiozane Fauna v. Várpalota. [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 331.] SZENTANNAY SÁMUEL: A sziktalajok művelése és javítása. Debrecen, 1926. SZENTPÉTERY ZSIGMOND: Petrogenetische Beobachtnngen an d. Andesiten des Börzsönyer Gebirges. [Acta Litt. & Sci. Reg. Univ. Hung. Fr.-Jos. (Szeged) II. (1926) p. 117.] TOKOD Y LÁSZLÓ: Cölesztin Stájerlakról. = C ölestin v. Stájerlak. (Steierdorf.) [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 211.] TREITZ PÉTER: Fuhrer zűr Informationsreise dér III. Kommission. (Intern. Boden- kundl. Ges.) Bpest, 1926. — Die Alkaliböden im grossen ungarischen Tiefland. (Fülir. z. Informationsr. Beil. 3.) Bpest, 1926. — Verbreitung dér Alkaliböden im grossen ungariéchen Tiefland. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. III. p. 513.] Romé, 1926. — Die Bodenregionen im geschichtlichen Ungarn u. die Stellung d. Ilauptbodentypen z. dér allgemeinen Bodenklassifikation. [Actes d. 1. IV. Conf. Int. d. Pédol. Romé, 1924. III. p. 434.] Romé, 1926. VADÁSZ ELEMÉR: A magyar földgázkutatások eredményei modern földtani meg- világításban. [Bány. Koh. Lap. LIX. (1926) p. 284.] — Zűr Altersfrage dér „Dinosaurierspuren‘( von Kösd in Ungarn. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1926, Abt. B. p. 446.] — - Ehető kövek. = Pierres comestibles. [Szab. Egyet. III. (1926) p. 274.] — A tengeri üledékek újabb földtörténeti jelentősége. [A Tenger, XVI. (1926) p. 37.] 266 BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HUNGARICA ANNI 1926. VADÁSZ ELEMÉR: A német atlanti-óceáni expedíció földtani kutatásai. [A Tenger, XVI. (1926) p. 120.] — A korállok óceánográfiai jelentőségének újabb szempontjai. [A Tenger, XVI. (1926) p. 166.] VENDL MÁRIA: A vaskői aragonit kristályalakja. = über d. Aragonit v. Vaskő. [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 216.] VENDL MIKLÓS: Geologische Ubersicht d. Umgebung Soprons. (Fülir. z. Informa- tionsr. Beik 1.) Bpest, 1926. ZBOROVSZKY FERENC: Az őskor embere, kultúrája és vallása. Bpest, 1926. ZECHMEISTER LÁSZLÓ: Adatok az ajkait, egy hazai fosszilis gyanta ismeretéhez. [M. T. Akad. Mát. Term.-tud. Értés. XLIII. (1926) p. 332.] ZIMÁNYI KÁROLY: Über ein Vorherrschen dér Form e (10. 3.0) am Eisenkies. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1926. Abt. A. p. 15.] ZSIVNY VIKTOR: A fluorit magyarországi új előfordulásáról. = Über ein neues Fluoritvorkommen in TJngarn. [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 426.] — Ankerit Csetnekről. == Ankerit v. Csetnek (Com. Gömör). [Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. (1926) p. 422.] Supplementum annorum ultimorum. ÁBEL, 0.: Gedanken über die Ursachen dér Degeneration u. dérén phylogenetische Be- deutung. [Paleontol. Hungar. I. (1923) p. 55.] 1925. FEJÉR VÁRY G. GY.: Remarks on Báron Nopcsa's paper on ..Reversible and irever- sible evolution“. [Arch. f. Naturgesch. Abt. A. XC. (1924) p. 103.] — Über Erscheinungen u. Prinzipien d. Reversihiltat in dér Evolution n. das Dollo’sche Gesetz. [Paléontol. Zeitschr. VII. (1925) p. 173.] HOFFER ANDRÁS: Adatok Székely udvarhely környékének geológiájához. = Einige Daten zűr Geologie d. Umgebung v. Székelyudvarhely. [Debrec. Tisza I. Tud. Társ. orv.-term.-tud. o. Műnk. I. (1924) 3. sz.] — Az északnyugati felvidék harmadkori vulkánjainak tér- és időbeli eloszlása. = Die raumliche u. zeitliche Verteilung d. Tertiarvulkane d. nordirestlichen Oberungarns. [Debrec, Tisza I. Tud. Társ. Honism. Biz. II. (1925) 1. sz.] — Geológiai tanulmány a Tokaji-hegységből. — Geologische Untersuchungen im Tokajer Gebirge. [Debrec. Tisza I. Tud. Társ. Honiam. Biz. II. (1925) 1. sz.] KORMOS TIVADAR: A síittői forrásmészkő-komplexus faunája. [Állatt. Köziem. XXII. (1925) p. 159.] — Die Fauna d. Qnellenkalk-Komplexes v. Süttő. [Ibid. p. 248.] MORAVECZ KÁROLY : A folyó évi januárius 31-i egri földrengés. [Term.-tud. Közi. LVII. (1925) p. 193.] MÜLLER L. : Crocodilus sismensis Schneid. und Crocodilus ossifragus Dub. [Palae- ontol. Hungar. I. (1923) p. 109.] 1925. NOPCSA FERENC br. : Die Familien dér Reptilien. [Fortschritte d. Geologie u. Palaeontologie (Berlin) Hft. 2.] 1923. — ■ Dinosaurierreste ans Siebenbürgen: IV. Die WiebelsSule von Rhabdodon u. Orthome- rus. [Palaeontol. Hungar. I. (1923) p. 273.] 1925. — Kallokibotium, a primiiive amphichelidean tortoise from the uppermost cretaceou3 of Hungary. [Palaeontol. Hungar. I. (1923) p. 1.] 1925. NOSZKY JENŐ: Geologische u. entwicklungsgeschichtliche Verhaltnissc des Zagyva- tales u. seiner Umgebung. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1924. Abt. A. p. 500.] OSBORN, H. F.: Linnean classification and phylogenetic classification of the Pro- boscida. [Palaeontol. Hungar. I. (1923) p. 35.] 1925. BIBLIOGRAPHIA GEOLOGICA HUNGARICA ANNI 1926. 267 PONGRÁCZ SÁNDOR: Fossile Insekten ans Ungarn: 1. Tértiéire Odonatenlarven von Tállya. — II. D. fossilen Insekten von Ungarn u. ikre Beziehungen z. gegen- tvürtigen Fauna. [Palaeont. Hungar. I. (1923) p. 63.] 1925. — Az összegömbölyödő Perisphaeriinák csoportja. Alaktani és phylogeniai tanulmány. [Állatt. Köziem. XXII. (1925) p. 190.] — Über d. Gruppé dér sich einrollenden Peri- sphaernnen. [Ibid. p. 255.] RICHTER R.: Vöm Bau und Leken dér Trilobiten: III. Die Beziehungen von Glatzs u. Magén. IV. Die Versteiferungen d. Schale n. daraus hervorgehende Konvergenze. [Palaeont. Hungar. I. (1923) p. 77.] 1925. RÓZSA MIHÁLY: Über d. príméire Entstehung des kristallinen Magnesits. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttg.) 1925. Abt. A. p. 195.] — Mechanismus u. physikalisch-rhemische Bedingungen dér Differenzierung sedimentiirer Carbonatgesteine. [Centralbl. f. Min. etc. (Stuttgt.) 1925. Abt. A. p. 357.] SCHERF EMIL: Hévforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális kőzetmetamor- fózis) a Buda — Pilisi-hegységben. [Hídról. Közi., II. (1922) p. 19.] 1925. TULOGDY JÁNOS: Erdély geológiája. — Kolozsvár. 1925. VADÁSZ M. ELEMÉR: Villamos kutató-eljárás a bányászat szolgálatában. [Elektro- technika, 1925.] — Szemelvények a „fekete gyémánt" őstörténetéből. [Szab. Egyet., II. (1925) p. 65.] — Kalandozások az emberiség múltjában. [Szab. Egyet., II. (1925) p. 101.] — Amikor a kőszén elfogy. [Szab. Egyet., II. (1925) p. 77.] — A szénforrások életéről. [Szab. Egyet., II. (1925) p. 109.] PERSONALIA Mit 31. August 1926 trat Dr. Franz Schafarzik, dér bisherige ord. öff. Pro- fessor an dér hiesigen Josefs-Hochschule in den Ruhestand. Mit dér Stellvertretung und Führung dér Agenden dieses Lehrstuhles für Mine- ralogie und Geologie wurde vöm Senate dieser Hochschule Dr. Aladár Vendl kön. ung. Sektionsgeologe, ausserord. Professor ad hon. betraut. ZŰR RICHTIGSTELLUNG Obige Verfügungen betreffend erschien bereits auch in Max Krahmann’s „Ztschr. für praktisehe Geologie*1 in Berlin eine kurze Notiz, in die sich jedoch in dieser Redak- tion dér unliebsame Fehler einge6ehlicben hat, als ob Dr. A. Vendl zum ord. öff. Pro- fessor an dér technisehen Hochschule in Budapest berufen worden ware, wahrend aber laut derzeitiger Verfügung des Senates Dr. Vendl bloss mit dér Stellvertretung und dér Leitung dér Agenden dieses Lehrstuhles betraut worden ist, — was hiemit richtig- gestellt sein möge. Földtani Közlöny. Bánd LVI. kötet. 1*0X4 Öttó A. CLVti^U/a 1 *fi*rr Wí: Jxu \cti ffrjrtói. &ckgfaxx.ik. $'c%A#UA' íUyjkquéAíi a tyuAtu ftffyei f«r6au) I . sz. tömzs ísíoc*) IH.SZ tömzs (.Stock) Katalin táró (scoitent BAKUSZ GYULA dr.: Alsómediterrán Asteroideák Salgótarján vidékéről. JULIUS BAKUSZ: Asteroiden dér áltéren Mediterran*Stufe aus dér Umgebung von Salgótarján. Táblamagyarázat. — Tafelerklarung. 1. a), b) ábra, Luidia hungarica n. sp. Természetes nagys. — Nagybátony. Gyűjtötte: Rozlozsnik Pál. Flg. 1. a), b ) Luidia hungarica n. sp Nat. Grösse. — Nagybátony. Lég.: P. Bozlozsnik. 2. ábra. Luidia hungarica n. sp. Karrészlete erősen nagyítva, am ambulakrális lemezek, ad adambulakrális lemezek, ma alsó párkánylemezek, t párkánytüskék. Fig. 2. Luidia hungarica, n. sp. Stark vergrösserte Partié eines Armes. am Ambulacral- platten, ad Adambulacralplatten, ma untere Marginalplatten, t Marginalstacheln. 3. ábra. Astropecten sp. Természetes nagys. — Mátranorák. Gyűjtötte: Hroziencsik István. Fig. 3. Astropecten sp. Nat. Grösse. — Mátranovák. Lég.: St. Hroziencsik. 1 ■ a — 6 és 3. ábra. Emszt Ilonka k. a. felvételei. — 2. ábra. Dr. Bakusz Gyula rajza. Fig. 1. a — b und 3, Phot. Aufnahmen von Frl. I. Emszt, — Fig. 2. Zeichnung von J. Bakusz. .löxöriöbiv náficJóaía8 düabioxeíaA nd-milbamdalA :.xb AJUYO S8U3/H aaadsaiuU 19b búb atnia-nuuelib.olí noxeJIij isb nabioisJeA :58TJ3Afi 8UTJUL .asítoíoaloB uc>y .^KV!,íBÍ3\t9\9^Dry — .ÍOS;mD\S:\JBmDÍ6b'T • TnoJödisűlí — .e^asn asígseétmsT .qa .n ooixoqnud oibluA .bkXb (d .(d .1 •Iái dioaxofxoH laílöítü^O .dinaxolxoíl .3 : .39J .^nolédxaBÍÍ — .9aaöiO .JbK qa .a ooiioftnuA iribiuA (d ,(» .X .all .dósainál ailoidaladnir. mo .Bvtliasn noaAxg ololsa^nsa .qa .n oonnqnurt DtbiuA .axds .£ .jíéilaaí^aéíí'jBq i ,>(9S9in9lYné;ix8q ób(b »m .dósainál aitsTdoIndoiBbs bn -IfiloBlndmA wo .ftacmA ssaio silxei giissepiaigy du;18 .qa .n .ooixDqttiirt uihiuA .S ,ai3 .olsdoBJalEaiyujM i .noiÍBÍql.cnia'iBl/ tnalau i>m .neliBlqlnxaaiudatBbA bu ,u9JlElq .ÜTonaitiM -- .akarni eoíosaítinigT .qa it'íioaqotliK .aidc .8 .nbyíal diaoaaisoiH :9íJöítü^O .jÉToasiiili — .98BÖ10 ,1a T/í .qa K9Ía9qo*tttk .8 .all . diaonoisoiH .18 :.39.I •Bxtm ofu-ijO saiid/sií .1(3 .»;xd« .S — .islalévlal .n .d odnoll Js-amST .axda .£ aé d— d .1 sandníl t ű07 anuurfoioS .C .ai3 — ,lx« rn3 .1 .1x3 nov u9inriBnluA . lórii .£ bnu d— d .X ai3 RAKHS7 • Alsómediterrán Asteroideák ' Asteroideen d. iilteren Meditorran-Stafe Földtani Közlöny. Bánd LVI. kötet. M.KIR. FÖLDTANI INTÉZET HÁZINYOMDÁJA Földtani Közlöny. Bánd L VI. kötet. 1926. SZENTPÉTERY ZS. és EMSZT K. : A gabbromagma differenciálódási termékei Szarvaskő viáékén. Diff.-produkte d. Gabbroidale i. d. Gegend Szarvaskő. Start Druckfehler. Diff .Produkte d. Gabbroidale i. d. Gegend Szarvaskő. í FÖLDTANI KÖZLÖNY. Bánd LVL kötet. HC Sz eb Fám I „ „Regnum Mariánum“ templom környékének hidrogeológiai térképe. Hydrogeologische Karte dér Umgebung dér „Regnum Mariannm“ Kirche. ' elmagyarázat. ,£ nd Zeichenerklárang. I emplom helyén. ' a an dér Stelle dér Kirche. ! Így partja. « Donautales. I1 kavicsos takaró alatt levő rétegek 2 méteres magassági görbéi (-4-től -f- 10 m-ig.) » des Liegenden dér sandigschotterigen Dccke (von— 4 m bis -f 10 m). t' néteres magassági görbék. ( -f- 10 m tői -f- 16 m-ig.) ® í dér Oberfláche (von -f- 10 m bis -f- 16 m). ti nális állása, méterekben, f dwasserstand in Metern. ' A Dnna lánchidi 0 pontjához (96.59 t. f. m) viszonyítva. Mit Bezng *auf den 0 Pnnkt dér Donau bei dér Kettenbrücke J (96-59 in ti. d. M.) t ás iránya. fi tung des Grundvvassers. 3 vizek. 11 issende Wásser. li án és szarmata határa. e en Obermediterran nnd Sarmatischc Stufe. In ícs (feltárva). In otter (aufgesehlossen). li ok. !i d. ® ild, ráhordott homokkal. i rboden mit ilberlagertem Sand. al pék részint feltöltött anyaggal, részint eredeti termőréteggel. f’ *, z. T. mit angeschüttetem Matéria!, z. T. mit den nrsprnnglichen Bódén. FÚRÁSI TALAJSZELVÉNYEK. BOIIRPROFILE. { Jelmagyarázat. 1. Barnás, laza homok. 2. Világos sárga, laza homok. 3. Barnás, laza homok. 4. Világos sárga, laza homok. 5. Humuszos, agyagos homok. 6. Kissé kötött, sárga homok. 7. Fekete lápfüld. S. Szürkés tózoges föld. I). Homokos iszap. 10 Kznpos. kavicsos homok. 1 1 . Sárga agyag. 12. Homokos kavics. 13. Sárga, szürkés-kékes agyag. Zeichenerklarang. 1. Brauuer. loser Sand. 2. HeUgelber loser Sand. 3. Briiunlicker loser Sand. 4. HeUgelber loser Sand. 5. Humöser, toniger Sand. 6. Etwas gebundrncr, gelher Sand. 7. Schwarzer Moorhoden. 8. (iraulicher Torfhoden. 9. Snndiger Schlamm. 10. Schlammiger. schottoriger Sand. 11. Oelber Tón. 12. Snndiger Schotter. 13. (ielber-graubliiulicher Tón. JEGYZET : A fúrások jobb oldalán lévő számok, u Duna lánchídi 0 pontjához (90.59) visszonyitva, a bal oldalán levő számok, felülről számítva, jelzik a rélegek mélységeit méterekben. ANHERKUNG : Die neben den Bohrungen stehendeu Zahlen bedeuteu ilio Tiefe dér Sekichten in Hetem wobel sich die rechte Reiho auf den 0 Punkt dér Donau bei dér KetteubrUeke (96.59) bezieht, die linké von dér Oberflache gerecknot ist. Kövezet Pflaster, Talajvíz Urundwusser. ÖLDTANI KÖZLÖNY. Bánd LVI. kötet. HORUSITZKY H. Győmrői art. kút. Art. Braunén von Győmrő. (jyömrői ártézi kút szelvénye. Profil des artesischen Brmmens von Gyömrő. 160 m I ® £ § EL £• oo ©5 >* rrl crq PB o P g crq o • FT ms1 o cr^ g p M * © 5 í © g* B S & © cg í - OO Oí w H a 5C © P P e p p • e es Cf9 ere C© © © • Hí rji p P ^ P- dl S t-1 r3 P* tr1 « o p- cc Er- © >-í 5 ere CT9 <1 P fs ce P P 03 trmá C~ ® ET 5= | g: OQ & GO g B r- © pd !T £ 0 g* » 1 5 IS B S®' ® N f'T p «» •• 1=3 r e B *»a e ® o= « « w § Cu