ANNEX LIBRARY B 088285 Digitized by the Internet Archive in 2016 https://archive.org/details/foldtanikozlony6019magy FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EGYSZERSMIND A M. KIR. FÖLDTANI INTÉZET HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTIK REICHERT RÓBERT és SZTRÓKAY KÁLMÁN TÁRSULATI TITKÁROK HATVANADIK (LX.) KÖTET HUSZONEGY SZÖVEGKÖZTI ÁBRÁVAL ÉS HÁROM TÁBLAMELLÉKLETTEL FÖLDTANI KÖZLÖNY (GEOLOGISCHE MITTEILUNGEN) ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT ZUGLEICH AMTLICHES ORGAN DÉR KÖNIGL. UNGAR. GEOLOGISCHEN ANSTALT UNTER MITWIRKUNG VON E. MAROS REDIGIERT VON R. REICHERT und K. SZTRÓKAY SEKRETARE DÉR GESELLSCHAFT SECHZIGSTER (LX.) BÁND MIT EINUNDZWANZIG TEXTFIGUREN UND DREI TAFELN b '0 ’■ BUDAPEST. 1930 A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT TULAJDONA EIGENTUM DÉR UNG. GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT A cikkek tartalmáért és nyelvezetéért a szerzők felelősek. Für Inhalt und Schriftdeutsch dér Artikel sind die Verfasser verantwortlich Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest VIII, Múzeumskörút 6. Gólyavár. (F.: Czakó Elemér dr.) TARTALOMJEGYZÉK. GYÁSZJELENTÉS. Lap. Pái.fy Móric tiszt, tag halála 5 ÉRTEKEZÉSEK ÉS RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Pávai Vájná Ferenc dr.: Magyarország hegységeinek szerkezeti vázlata 7 Szádeczky-Kardoss Elemér dr.: A sóképződés intenzitásváltozásai 34 Szentpétery Zsigmond dr. és Emszt Kálmán dr. : Kőzettípusok Szarvaskőről .. 57 vitéz Lengyel Endre dr. : Alföldi homokfajták ásványos összetétele 67 Reichert Róbert dr. : A Szanda-hegy piroxénandezitja 76 Kutassy Endre dr.: Triászkorú kövületek Timor szigetéről 81 Pazár István: Időszaki források álgejzirek 89 Benda László dr. : Az éleskavicsok keletkezésének mechanodinamikai törvényei. .. . 95 Szádeczky-Kardoss Elemér dr. : Az erdélyi marin eocén mechanikai összetételéről. . 109 Ismertetések 133 TÁRSULATI ÜGYEK. I. Közgyűlés 139 II. Szakülések 145 III. Választmányi ülések 146 A Magyarhoni Földtani Társulat Szabó József-emlékérmével kitüntetett munkáinak jegyzéke 254 1 INHALTSVERZEICHNISS DES SUP PLEMENTS. TRAUERANZEIGE. Seite. Dr. Moritz v. Pálfy Ehrenmitglied 147 ABHANDLUNGEN UND KURZE MITTEILUNGEN. Fr. v. Pávai Vájná: Skizze des Baues dér Gebirge Ungarns 149 E. v. Szádeczky — Kardoss: Die Intensitatsveránderungen dér Salzbildung 180 S. v. Szentpétery und K. Emszt : Einige Gesteinstypen von Szarvaskő 181 E. Lengyel: Die mineralogische Zusa.nmensetzung verschiedener Sande vöm Alföld 192 R. Reichert: Über eine Pyroxenandesit vöm Cserhátgebirge (Ungarn) 200 E. Kutassy: Triadische Fossilien von portugiesischen Timor 200 St. v. Pazár: Intermittierende Quellén, Pseudogeysire 209 L. Benda; Die mechano-dinamischen Entstehungsgesetze von Dreikanter 212 E. v. Szádeczky — Kardoss: Über die mechanische Zusammensetzung und die Faciesverháltnisse dér marínén Eocanablagerungen von Siebenbürgen 216 Referate (Bespreehungen) 242 GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN. 1. Aus dér Generalversammlung 247 II. Aus den Fachsitzungen 253 III. Aus den Ausschuss-Sitzungen 254 Verzeichn s dér mit dér Szabó-Medaille dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft ausgezeichneten Arbeiten 254 FÖLDTANI KÖZLÖNY LX. kötet. 1930. január — december. 1 — 12. füzet. A Magyarhoni Földtani Társulat választmánya mély fájdalommal jelenti, hogy PÁLFY MÓRIC bölcsészetdoktor, m. kir. főbányatanácsos, ny. kísérlet* ügyi igazgató, a Magyar Tudományos Akadémia leve* lező tagja, az Orsz. Bányászati és Kohászati Egyesület* nek, a Kir. Magyar Természettudományi Társulatnak stb. választmányi tagja. Társulatunknak 1894 óta rendes tagja, majd elsőtitkára, 1907 óta választmányi tagja, majd másodelnöke és elnöke, 1928 óta tiszteleti tagja, a földtan tudományának fáradhatatlan és nagyérdemű kutatója 1930. évi augusztus hó 16*án, eredményekben gazdag életének 59. évében, Budapesten elhunyt. Emléke közönünk él! Nyugodjék békében ! ÉRTEKEZÉSEK. MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. Irta: Pávai Vájná Ferenc dr.* — Az 1 — 3. ábrával. — A régi Magyarország hegységeinek szerkezetét illetőleg a Kárpátok külső ívére vonatkozólag az azzal szervesen összefüggő Alpok tektoni- kája az irányadó. A Kárpátok úgynevezett maghegységeinek és az azo- kon is belül fekvő mezozoos szigethegységeknek a genezise és szerkezete azonban ma olyan, ettől különböző megvilágításban áll előttünk (Uhlig, Pompeckij, Lóczy, Prinz), hogy ezek nemcsak hogy nem illeszkednek szervesen belé az Alpes-Kárpáti hegyvonulatba, hanem azon belül való- ságos kirívó exotikumként merednek ki. IThlig kivételével, aki pl. a Bakonyt is messziről odatoltnak tekin- tette, jóformán minden szerző egyetért abban, hogy az említett hegyek helyben képződtek ki, s bár szerkezetükben a gyíírődöttséget sokan fel- ismerik, vagy legalább is nem tagadják, általános az a vélemény, hogy ezeknek a hegységeknek szerkezeti alapvonása a töréses körülhatárolás, s ennek megfelelően belső szerkezetük is egyszerű töréses tektonikát reprezentál. Ez ellentétben áll a kétségtelenül elismert alpesi gyűrődé- ses, pikkelyes, áttolódásos és csak végső fázisban széttöredezésre vezető tektonikával szemben, amit annak szomszédsága és nyilvánvaló össze- függése még szembeszökőbbé tesz. Hogy a jóformán tisztán töréses hegyszerkezetet le lehessen vezetni, született meg a Magyar-Horvát me- dence bázisaként az egységes alap, az „Orientalisches Festland, “ és meg- növekedett, magyarosított formája „Tisiau, amely állítólag az Alföldön a pliocénben, a győri medencében pláne a pleisztocénben süllyedt volna le, persze széttöredezve, amikor az azt fedő vékony takaró is csak töréses és nem gyűrődéses tektonikát tüntethet fel.1 Újabb tanulmányaimban2 reámutattam, hogy az Alföldön még a Pécsi hegység közelében is. Baján és a Dunántúlon, Kurdon a mélyfúrá- * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1926. évi november 3.-i és 1927. évi március 2.-i szakülésén. 1 Prinz Gyula: Magyarország földrajza I. (Danubia, 1926.) 2 Pávai Vájná Ferenc: A földkéreg legfiatalabb tektonikus mozgásairól. (Földtani Közlöny, LV. kötet, 1925.) — A magyar szénhydrogénkutatások eddigi tudományos eredményei. (Bány. Koh. Lapok, 1926; Petróleum, 1927.) PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. sok tanúsága szerint, a mélyben is megvannak, legalább is sok helyen, az oligocén és mediterrán tenger sós üledékei. Ezekre utal különben a budafapusztai 1737 m-es és a nagyhortobágyi és hajdúszoboszlói, deb- receni, kalocsai, karcagi stb. fúrások és sok más mélyfúrás sós vize. különben is közismert, hogy a budapesti alföldi részen a 971 m mély városligeti kút az egész neogén sorozat alatt a paleogént is feltárta az eocén szénig, amely 916 m mélyen a triász dolomitra települt. A zala- megyei Budafa fúrása beigazolta, hogy csupán a pliocén édesvízi rétegei 2000 — 2200 m vastagok, s így a Magyar-Horvát medence neogén rétegei- nek helyenkint 3 — 4000 m-es vastagságával kell számolnunk. A miocén rétegekbe mélyesztett fúrás Friedaunál (Ormos) 960 m mély. A paleogén is kitesz pár száz métert, ahol a mélyben megvan. Ezek az adatok igazolják azt, hogy a Magyar-Horvát neogén me- dence alapja nem a plioeénben süllyedt le, legalább is nem egyöntetűen, s egyben azt is, hogy a tercier üledéksorozat egymagában is elég vas- tag ahhoz, hogy önálló tektonikát tüntethessen fel, gyűrödhessék. Ez az utóbbi a tercier üledékekben végzett szénhidrogénkutatások kapcsán az összes közép- és déleurópai neogén medencére vonatkozólag beigazoló- dott. Ma az egy-két évtized előtti meggyőződéssel szemben tudjuk, hogy nemcsak a Román, hanem az Erdélyi, a Magyar-Horvát, Bécsi, Osztrák- Bajor, Délfrancia, Olasz és Albán neogénmedencék is generálisan gyű- rődöttek, sőt sikerült azt is kimutatnom, hogy a gyűrődéséé, tek- tonikus mozgások a pleisztocén rétegekben is ki- mutathatók, s azok a mai n a p i g 1 a s s a n folyama- tosak. De ha ez így van, amint morfológiai, sztratigráfiai, geofizikai ala- pon, fixpont nívóváltozások és mélyfúrások, s gyakorlati eredmények, a szénhidrogénfeltárások által beigazolódott,3 akkor bajosan tételezhető fel, hogy a Magyar-Horvát (Pannóniái) tercier-pleisztocén medencének ez a gyűrődéses szerkezete semmiféle összefüggésben ne legyen az alap- jának, a feküjének és a környező hegységeknek a tektonikájával, afelett és amellett egészen más legyen. Főleg nem tételezhető fel, hogy ezek a mozgások, amelyek a tercier-pleisztocén földrétegek felgyűrődésére vezet- tek és vezetnek, ne hatottak volna ki a környező régebbi mezozoos hegy- ségekre is! Sőt inkább arra kell gondolnunk, hogy ezeket az elmozdulá- sokat a környező hegységek mozgásai váltották ki. A bizonyító példák előttünk állanak! Az Alpok flis zónája az Osztrák-Bajor neogén medencéig terjed. Az 1037 m-es welsi fúrás beigazolta, hogy a neogén közvetlen az alá- 3 L. Köbér : Bau dór Erde. Második kiadás, 446 — 449. oldal és dr. F. Pávai Vájná: Das Vorkommen von Erdői, Asphalt und Erdgas in 'Ungarn. (Engler-Höfer: Das Erdői. II. kiadás, II. köt., II. rész, 1930.) MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 9 merült Cseh-Morva giámt-masszívumra települ (az oligocén kérdéses!), vagyis a paleogén partja még az volt É felé. Ez a gránitpart a neogén- ben alámerült, s helyére a benyomuló neogéntenger szedimentált,. A le- süllyedő masszívumpászta azonban É-ról nyomta, alátolta az Alpok mellé települt flis zónáját, s ez a nyomás iránya felé, tehát É felé bukó redőkbe, pikkelyekbe, takarókba szedődött, s a neogén lapos redőkbe gvűrődött, amint éppen a mi vizsgálataink alapján (Pávai, Böckíí, Ferenczy, Petraschek) ma már mindnyájan tudjuk. A Kárpátok beszkid és szubbeszkid takarói megint csak hasonlóan a galíciai neogén öbölpászta süllyedéses alát olására vezethetők vissza. A lényeges csak az, hogy amikor a neogénben és utána a fiatal tercier meggvűrődött, akkor a környező régebbi hegységben is kellett hogy legyenek hasonló mozgások, s voltak is, amint látjuk pl. a Kárpátok romániai oldalán, ahol a román geológusok postpliocén takarókat ír- tak le. De ha a Kárpátok külső övében vannak és voltak ilyen fiatal gyű- rődéséé mozgások, akkor kell hogy ilyenek legyenek a belső övben és a Magyar-Horvát medencében is, ha az a vidék ugyanazon lánchegység- rendszerbe tartozik; de hiányozni fog, ha az egy más típusú régi masz- szívumhoz, a töréses „Tisia“-tömbhöz kapcsolódik, illetve rajta van. Láttuk, hogy a neogénnek bent a medencében gyűrődéses tektoni- kája van és több ezer méter vastag, ami a külső öv neogénjénél tapasz- taltakkal azonos tulajdonság. Ami pedig a neogénnel érintkező régebbi hegységet illeti, az a legjobb akarattal sem mondható általánosságban nyugodt településűnek, s különösen nem egvívásúnak. A legrégibb típusú, darává széthulló gránittól kezdve, a különböző kristályos palákon, devonon, earbonon, permen, triászon, jurán, krétán és eocén-oligocénen keresztül a legkülönbözőbb kőzeteié képződtek itt ki, akár csak az Alpok- ban. Helyenként, mint a Pécsi hegységben, Bakonyban, Biharban e soro- zat majdnem teljes, csak imitt-amott van hézag. Az bizonyos, hogy a carbontól kezdve, legalább is a Kárpátok külső ívén belül valahol min- den geológiai korban volt tenger, tehát egészében sohasem volt szára- zulat, olyan, amilyennek ma ismerjük. Nézzük meg egy kicsit közelebbről a sziget- és maghegységeket! Ha Vadász EnEMÉR-nek a Pécsi-hegységről készült és természete- sen az összes megelőző adatokat felölelő kézirati térképét megnézzük, azt látjuk, hogy Mórágy — Fazekasboda tájékán lekoptatott gránittönk lát- szik ki kisebb-nagyobb foltokban az egészen fiatal képződmények alól. Ezt a gránitot minden oldalon felsőmediterrán, szarmata és pannóniai lerakó- dások, valamint a pleisztocén képződményei borítják, míg a Pécsi-hegy- ség idősebb üledékei annak fedőjében hiányzanak. Tehát az a régi hegy- ség csak a neogénben süllyedt le. ÉNv-on a Pécs, Pécsvárad, zsibriki 10 PÁVÁI VÁJNÁ FERENC DR. vonal mentén ehhez a neogénben süllyedő hegységmaghoz az alsó és középső tiiász, meg a liász rétegei támaszkodnak, de úgy, hogy a grá- nit és ezek között közvetlen érintkezés csak Ófalunál van, de itt is a liász, csak az ezen a helyen meglévő gránitot burkoló fíllittel érintkezik, máshol DNy felé haladva mindenütt a felső mediterrán, majd a szarmata, s végül a pannóniai emelet képződményeit látjuk az előbbiekben jelzett mezozoikummal érintkezésben. Erre a vonulatra vonatkozólag jegyezzük meg a következőket: tökéletesen parallel a Balaton— Budapest — Bükk-alji tektonikai vonal- lal, egy régi, gránitból és fillitből álló hegységmaghoz támaszkodó, gyűrt mezozoos szedimentáció darabja illeszkedik ezen vonal mentén a régi hegységmaghoz, de úgy, hogy a hegységben ismeretes idősebb tagok, a perm és triász, az érintkezési vonal mentén ÉK felé az egyik oldalon fokozatosan kimaradnak, s viszont DNy felé menve, a másik oldalon az ófalusi közvetlen érintkezés után a gránitmag és a mezozoos hegység közé folyton szélesedő mediterrán, szarmata és pannóniai pászta ikta- t-ódik, Pécsnél azonban a lesüllyedt gránit felett a fúrások megint csak pannóniai rétegeket tártak fel. Vagyis azt látjuk, hogy amíg a hegység gránitmagja ÉK-en a legkevésbbé süllyedt le, DNy-on egészen a felszín alá merült, s viszont Ófalunál a mezozoos hegységből csak magasabb liásztag van kiemelve, míg Pécsnél az alsó és középső triász és a perm is tektonikusán érintkezik a pannonnal. Pécs város Nv-i végén, az úgynevezett kadettiskola melletti homok- bányában nemcsak látni lehet, de egyenesen alá állhatunk a pannóniai rétegek felé mintegy 45 fckos szög alatt előtolódott középső triász összetört, erősen gyűrt, lemezes mészkőkomplexum alá. Tehát nyilvánvaló . hogy ennek a vonalnak a mentén egészen fiatal vtozgás konstatálható, amely mozgás a mediterránban kezdődik s a pannóniai rétegek lerakódása után is tart. Nyilvánvaló, hogy a hegység gránitmagja — a régi hegység — és az azt fedő legfiatalabb tercier le- rakódások süllyedtek le a neogén végéig, s a korábban gyűrt mezozoos geoszinklinális szárny kőzetei pedig ez elöl az alátólás elől kitérve, összegyűrődésüket fokozták és a geoszinklinális part vonala mentén , az érintkezési felületen É-ról D felé mozdultak el.4 Ott, ahol azonban a perm hatalmas rétegsora a régi gránit hegységmagot elfedte volt, vagyis ahol az a szedimentációból nem állott ki, mint éppen Pécs és Cserdi falu között, az elszakadás KNy-i irányú tektonikus vonal mentén nyilvánult fneg s ez már nem tisztán az őshegység és a mezozoikum geoszinkhná- lis közötti érintkezési vonal, hanem egy perm-magvú, triászburkú redő 4 Vadász ennek a hegységnek déli peremén készített újabb szelvényei végig ezt bizonyítják. MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 11 D-i szárnyának elfenődése, egy É-ról D felé irányuló gyűrődéses folya- mat megnyilvánulása lehet. Erre még visszatérünk, amikor a Villányi-hegységről és a közbeeső mezozoos hegységroncsokról lesz szó. Most egyelőre a térképi adatok alapján szegezzük le, hogy Bükkösd és Pécs között egy perm-magvú triász brachyantiklinális van , amelynek D-i szárnya elfenődve, É-ról D felé irányuló fiatal elmozdulást rögzít. Boda — Komló — Szászvár irá- nyában DNv — ÉK felé fektetett általános szelvényben azt tapasztaljuk a bányászati adatok és általános külszíni megfigyelések alapján, hogy a Jakab-hegy brachyantiklinálisa után egy nagy, utóbb megint csak összegyűrt szinklinális, egy vápa terül el liász-, dogger-, jura- és kréta- üledékekből, tehát a brachyantiklinálisnál fiatalabb lerakódásokból. A komlói kincstári szénbánya adatai szerint a liászrétegek egy redőt formáltak, aránylag lapos D-i és meredek É-i szárnnyal, amely É-i szárnyon nagy vastagságban fekszenek az említett liász szénfedő tagok s a többi fiatalabb képződmények, átjárva eruptivumokkal. Amint említettem, ez a vápa még tovább is gyűrt, így pl. Szerecsen- hegy táján is konstatálható egy antiklinális, s a Somlvó-hegy É-i olda- lán annyira felhaji ik a mediterrán öböl szélén, hogy a közvetlen szén- fedű liásztagok is felszínre emelkednek elég meredek rétegállásban, úgy- hogy 400 — 600 m mélység között a szénformációt is megfúrták. Szászváron a bánya aknája köztudomás szerint liászban indult, s mediterránba jutva, az É felé dűlő liász széntelepeket csak É-i irányba harántolva tudták a különböző szinteken lefejteni. Vagyis bebizonyoso- dott, hogy Szászvárnál a meredeken felállított, gyűrt környezetben levő liász széntelepeket a mediterrán, amelyre az eddigi adatok szerint mint- egy 200 m-re É-ról D felé a liász reátolódott, elvágja. (L. Papp K.: A magyar birodalom vasérc- és kőszénkészlete, 1915, 620. lap V. szel- vénye.) Ez a jelenség a Magyaregregv — nagymánvoki vonalon a bányá- szati adatok szerint nem magábanálló, hanem általánosnak tekinthető, mert a traehydolerittal átjárt, gyűrt liász és triász pikkelyesen reátoló- dott É-ról D felé a mediterránüledékekre, amelyek kevés hely kivételé- vel É-i dőléssel tényleg az előbb jelzett Magyaregregv — nagymánvoki liászvonulat alá dűlnek. Megfigyeléseim szerint, mint pl. a mázai patak völgyének vége felé, a Somlyó-hegy alatt, ahol jól fel van tárva úgy a mediterrán, mint a D-i szénterület liásza, ahol a két formáció érintkezik, ott meredek ellentett dőlésben találjuk, úgy a liászszén homokköves fedűjét, mint a mediter- ránt. Abból, hogy a Magyaregregv — nagymánvoki vonulat és a Pécsi- hegység között széles pásztában mediterrán települ, a hegység K-i végé- től a Ny-ig, a már említett D-i analógia alapján csak arra gondolhatunk, hogy egy lesüllyedő területtel állunk szemben, amely terület a mindkét 12 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. oldalon meglevő szenes liász üledékképződés után fokozatosan mélyebbre és mélyebbre süllyedt s a mediterránban feltöltődött. Látva azonban az előbbiekben a Pécs — mórágvi gránit mezozoos geoszinklinális part neogénben való fokozatos lesüllyedését — holott nyilvánvalóan a mezozoikumban és a paleogénben szárazulat volt — s nem feledve azt, hogy az egész Pécsi-hegység egv utólag többszörösen redőzött jakabhegyi brachvantiklinálisból és újbányai mezozoos vápá- ból áll, a Hidasd — Jánosi közötti mediterrán területen megint csak egy, a Pécs — mórágvi variszkusi kiemelkedéshez hasonló, parallel gerincet tételezhetünk fel. Ennek két oldalán, mint parton, a mezozoikum szenes üledékei kiképződtek, azután ezek között különösen a mediterránban erősen megsüllyedt s alkalmat adott arra, hogy a mélyebb térszínen levő mediterrán tenger az így keletkezett mélyedést elfoglalja és kitöltse. Ez az egykori kétoldali triász-liász- jura-kréta szedimentális part süly- lyedése nemcsak megmagyarázza a szászvári liászvonulatnak É-ról D-re a süllyedő mediterrán területre való betolódását, hanem a legnagyobb mértékben indokolttá teszi annak a feltevését is, hogy a szászvári déli szénterület, vagyis a Pécsi-hegység É-i pereme is benyomult a lesüllyedt mediterránnal kitöltött területle. Erre a most már D-ről É felé való el- mozdulásra utal különben a mezozoos üledékeknek a D-i mediterrán part mentén való sokszor meredek kiemelkedése és a generális D felé iiányuló rétegdőlés, míg szemben az É-i mediterrán parton a mezozoi- kumban általánosságban É-i a dűlés, de különösen Vitális professzor- nak az az adata, hogy a lefolytatott fúrások a szénformáció alatt megint a fedő grifeás rétegekbe hatoltak bele, tehát a D-ről É-ra fek- tetett redő, vagy pikkelyeződés tényként állanak előttünk. (Az ifjabb Vitális dr. pikkelyes szerkezetre gondol, mint szóval közölte.) Szóval a pécsvidéki mezozoos hegységet úgy foghatjuk fel ezek alapján , mint két variszkuszi part között elterülő mezozoos , szedimen- tális részt . amely már a mezozoikumban egy-egy nagy brachyantikliná- lisba és vápába gyürődve képződött ki s utóbb a variszkuszi partok és alap visszasüllyedése folytán összeszorítva és kiemelve részleteiben is többszörösen összegyűrődött és ennek a gyűrődésnek végső fázisaképen összetört és a peremeken a lesüllyedő régi partok felé áttolódásos pilc- kelyezödésen ment keresztül. A Magyaregregy — nagvmányoki mezozoos vonulat ezek alapján az előbbivel talán össze sem függő, hasonló szinkli- nálisban kialakult hegység maradványának tekinthető, amelynek É-i partja a Balaton mentén lesüllyedt kristályos variszkuszi redőben kere- sendő, de nem tartom kizártnak, hogy közben a sárszentmiklósi erupti- vum kibúvása, előbbiekkel parallel vonalán keresendő, amikor ez és a balatoni ősredőzés között még egy mezozoos teknő lehetett, ez azonban a tercierben teljesen lesüllyedt. Az ettől D-re levőnek, D felé kiszorult MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 13 peremi része a Magyaregregy — nagymányoki vonulatban van ma a fel- színen. Ugyanilyen, nagyjából NyDNy — KÉK-i irányú, variszkuszi ráncok között levő, időnként és helyenként összefüggő mezozoos geöszinklinális hosszan elnyúló részeiben való kiképződésre vallanak Mórágy — fazekas- bodai felpúposodástól DK-re kibúvó mezozoos hegységroncsok Bata, Szabár és Monyoródnál, majd a Villányi-hegység és Báni-hegység bázisa, meg a Fruskagora is, amikor mint legdélibb variszkusi partul a szerbiai kristályos hegységet találjuk meg az Avolában és Cer-planinában. Az utóbbi ősi hegység roncsait ÉNy felé még messze követhetjük a Száva- menti Matajica és Prosopa-planinában, meg a Glina melletti Zrínyi- hegység kristályos tömegeiben, amelyektől DNy-ra következnek a dinán geöszinklinális, Nopcsa Ferenc br. által megállapított, DNy felé elmoz- dult takarói, zónái. (L. Földtani Szemle, I. köt., 1 — 2. füzet.) Vagyis ez volna az a variszkusi felgyűrődés, amely ékszerűen a Balkánról ÉNy felé a magyarországi és dinári mezozoos geöszinklinális közé ékelődik s a Száva-Dráva közötti szigethegyeken keresztül az Alpesek centrális részébe bekapcsolódik. Mint Köbér és Nopcsa (1. Földtani Szemle I. köt., 1., 2. füzet), én is' azt a felfogást vallom, hogy a D-i és É-i Alpe- sek, ha időnként összeköttetésben is levő, de azért — a mezozoikum vége felé különösen — különálló két geoszinklinálisból gyűrődtek fel a centrális variszkusi part mentén. Amíg az Alpesek centrális részében, aránylag szűk térre szorulva a két geöszinklinális között a partot alkotó variszkusi redő egységes és keskeny volt, a széles magyar-horvát területen K felé sok lapos redöre bomlott, s az É-i és D-i mezozoos geöszinklinális mellett alkalmat adott egy ezekkel sokszor összeköttetésbe kerülő és azoknál jobban ingadozó, erősen tagolt centrális mezozoos és tercier geöszinklinális kialakulá- sára, ami azután nemcsak a faunák keveredésére, de később komplikált tektonikai viszonyok létrejöttére adott alkalmat. Tehát, amíg az Alpe- sek és Kárpátok É-i öve az É-i geoszinklinálisból alakult ki, míg a D-i Alpesek és Dinaridák és azok folytatása a D-i geöszinklinális szárma- zéka, a Kárpátok gyűrűjén belül s a Száva-menti szárazulat között az erősen tagozott harmadik mezozoos geoszinklinálist kell elkülöníte- nünk, — bár tagadhatatlanul ezek legalább időnként különböző helye- ken összeköttetésben voltak egymással — , de feltétlenül éles különbség a három között az, hogy amíg az első kettő egységes a harmadkor végéig, vagy a D-i esetében máig majdnem állandóan szedimentációs terület, addig a harmadik erősen parallel részekre, pasztákra tagolt, ingadozó-vízszínű szigetvilágot állít elénk, amely egészében feltöltődött, s ma az egészében való felgyűrődés, hegységgé válás stádiumában van. Ha Száva-Dráva közti, Dunántúli, Felsőmagyarországi és Erdélyi 14 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. hegységek kristályos tömegeit figyelemmel tesszük vizsgálat tárgyává, azt tapasztaljuk, hogy azoknak a magja olyan régi kőzetekből való, mint az Alpesek és Kárpátok centrális része, vagy a Száva-menti ős- hegység, s hogy ezen magnak a burkolata is általánosságban egyezik amazok É és D-i mezozoos öveivel. Ha ezek mellé még azt is tekintetbe vesszük, hogy ezen régi hegységmagok szerkezete, legalább ahol az eruptivumokon kívül kristályos palák, karbon- és permképződmények is előfordulnak, mindig gyürődéses (zágrábi, pozsegai, pécsi hegységek, Tátra, Szepesgömöri-hegység, Bükk, Meszes, Bihar stb.), s hogy ezek- nek a gyűrődéseknek a csapása általánosságban megegyező az Alpesek és Kárpátok egységes gyűrődése irányával s szétszakadozottsága elle- nére is azonos természetű, akkor a Kárpátokon és Száva-menti hegysé- gen belül olyan a Kárpátok ívével parallel haladó többszörös ősi redő- zések vonulatait kapjuk, amelyek mintegy a Dráva-Mura vidékén az Alpesek centrális variszkusi zónájából ágaznak széjjel, hogy az Alduna vonalán megint egyesülve, a Balkán és Ázsiai hegyláncban folytatódja- nak. Vagyis előttünk áll az Alpesek és Kárpátok centrális részében . a Száva-menti hegységben, a Magyar-Horyát mezozoos medence sziget- és maghegységeiben egy variszkusi felgyűrődés, amelynek oldalain és közein, mint partok között, három különböző típusú mezozoos geo- szinklinális képződményei ülepednek, rakódnak le. gyúródnék fokozato- san fel s adják az előbbi variszkusi hegységek közein az ugyancsak gyürődéses mezozoos. majd tercier zónákat, amely gyürődéses zónáik a felgyürődés végső fázisaképen mindenütt pikkelyes takarókba szaka- dozva erősen széttöredeztek, s ma különösen a laposan gyűrt mezo- zoikum sok esetben mint erősen széttöredezett hegység áll előttünk. A széttöredezés azonban gondos megvizsgálás után mindig visszavezet- hető a gyürődéses variszkusi tektonikára támaszkodó, általános, nap- jainkig tartó gyürődéses tektonikára, amely még ma is gyűrődéseket vált ki a fiatal lerakódásokban is. fokozatosan, lassan, de végtelen hosszú geológiai idő alatt emeli azokat is a hegységgé válás felé. Tehát az eddigiekben rámutattam aira a kétségtelenül igazolható körülményre, hogy a Pécsvidéki régi hegységrészek és a Horvát-Szlavó- niai szigethegyek ugyanolyan gyűrt paleozoos és mezozoos hegységron- csok, mint az Alpes-Kárpáti hegyvenulat centrális része. A kőzetek régen ismert minősége és a jelzett szerkezet a régi hegységreliktumokat szervesen be is kapcsolják ebbe a hegy vonulatba. A karbon- és permkorú kőzetek már sok helyen, mint pl. a zágrábi Szlemenben és más sziget hegyekben úgy támaszkodnak neki a kristályos tömegeknek, hogy azok egy régebbi gyűrődések által tagolt vidék közti medencéiben kiképződötteknek is tekinthetők. Viszont a triász kőzetei a Mecsekben határozottan a kristályos MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 15 hegység és a Jakab-hegy brachyantiklinálisának nagy vápájában úgy fekszenek, miszerint nem lehet kétségünk afelől, hogy a Jakab-hegy permlerakódásai már megint egy újabb begyképző folyamat által gyű- rettek fel amazok kiképződése előtt, amint az másfelé is bebizonyított tény (Permokarbon-felgyűrődée) . A mezozoikumban azonban szintén olyan üledékei rendeződéssel talál- kozunk éppen a Pécsi hegységben, amely fokozatosan továbbfejlődő brachyantiklinálisok közein az újbányai nagy vápában koncentrálja a fiatal mezozoikum jura- és krétaüledékeit. Ez az elrendeződés jól össze- egyeztethető azokkal a nem nagyarányú, de mindenfelé megállapított fokozatos gyűrődéséé mozgásokkal, amelyekkel hasonló korú többi hegy- ségeinkben is találkozunk. A harmadkorban jóformán mindenütt a világon megint nagy oro- genetikus gyűrődéses mozgások voltak. Szerencsém volt reámutatni, hogy ebben az időben az Alpes-Kárpáti vonulat külső és belső öveinek régi parti régiói, a paleozoos és kristá- lyos hegységtömegek, nagyarányú továbbsüllyedéseket tüntettek fel, s ezek az oldalas alátolások klasszikusan felgyűrték az Alpes-Kárpáti flisvonulatot, de alaposan megmozgatták a régi mezozoos hegységrésze- ket is. Amíg a Kárpátokban a juraszirtek tektonikájában nyer ez a mozgás frappáns képet, addig bent a Magyar-Horvát mezozoos és ter- cier-pleisztocén medencében a Fazekasboda-Mórágyi gránitvonulat és a Hidasd-Jánosi ősi hegység alámerülésére mutattam reá a mediterránban, s ezzel a mozgással kapcsolatosan a szászvári és pécsi fiatal pikkelyes reátolódásokra. Világosan látható, hogy a neogénben a régi mezozoos, lapos redő- zések továbbgyűrődtek, s egyesek elszakadva, egymásra és a fiatalabb üledékekre torlódtak fel. Vagyis kétséget nem szenved , hogy azok a foly- tatólagos gyűrődéses neogén mozgások , amelyek fiatal tercier és negyed- kori rétegeinket kezdték meggyürni, igen is érintették a mezozoos hegy- ségmaradványainkat is, s azokban a régi gyűrődéseket fokozták pikke- lyes rátolódásokig, sőt helyenként talán újabbakat is hoztak azokban létre, mint az újbányai vápában és Komló vidékén, ahol ezek a redők a neogénrétegek redőiben is folytatódni látszanak, míg a régi Jakab- hegvi permokarbon redőiről ezt nem mondhatjuk. Az előadottakból kitűnik, hogy bár lényegében osztom azoknak a régebbi szerzőknek a felfogását, akik a Magyar-Alföld, helyesebben a Magyar-Horvát tercier-pleisztocén (Pannóniái) medence helyén egy ősi szárazulatot tételeztek fel, sőt közeledem ahhoz az id. Lóczy Diener felfogáshoz (1903) (1. Böckh Hugó: Lóczy Lajos és a magyar geológia. Földrajzi Közi., 1930), amely szerint „valószínű, hogy a keleti Alpok centrális öve abban a mértékben, amint kelet felé szélesedik, éles határ nélkül átmegy ebbe a régi tömegbe, azáltal, hogy a gyűrődések lassankint ellanyhul- 16 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. És most, ezek előrebocsátása után, legyen szabad nekem is hozzá- szólani hazánk egyik legrészletesebben tanulmányozott hegységének, a Balatonfelvidéknek szerkezetéhez, úgy megfigyeléseim, mint különösen az irodalmi adatok és (1. id. és ifj. Lóczy Lajos munkáit) id. Lóczy Lajos részletes geológiai térképe alapján. A Balaton vonalán Bilitekből álló ősi gyűrt hegység süllyedt le, amelynek foszlányai a Balaton É-i partján ma is láthatók éppen úgy, mint ÉK-i folytatásában Balatonfőkajárnál, vagy Polgárdinál és Ür- hidánál , s a Velencei hegység is e hegység folytatásának tekinhető, vagy legalább is azzal felgyűrődésben egykorú, variszkusi ránc. Ez a Bálá- nak. Az elsimulás régióját azonban az Alpok keleti szegélyén levő fiatal betörések ki- vonják a megfigyelés alól“. Ezen a kényelmes állásponton is túl kell mennem a fel- sorakoztatott érvek alapján. A paleozoikumnak, de különösen a mezozoikumnak mai elhelyezkedése a Magyar-Horvát tercier medencében — ha pláne a Pécsi hegység kör- nyékén a liász szénmedencék képződésének körülményeit nem tévesztjük szem elől — parallel régi hegységpászták közötti szedimentációt igazolja és semmiesetre sem egy- öntetű süllyedéses medence kialakulását. A keleti Alpok centrális öve az erdélyi nagy délre kanyarodásból kifolyólag a mai Magyar Hon át medence helyén szélesen elterülve különálló redőkbe bomlott s az ezek közti parallel — valószínűleg időnként egymással és az É i és D i geoszinklinálissal is összeköttetésben álló — szedimentációs medencékben képződtek azután ki különösen a Horvát és Magyar medencebeli mezozoos üledékek, amelyek az előrehaladó hegyképző folyamatok alatt magukban is felgyűrődve hegységekké váltak s ma mint azok még fenn látható szigethegységei állanak előttünk. A régi mezozoikumban még szedimen- tációs partot alkotó kristályos hegységpászták (a keleti Alpok centrális részének foly- tatása, Őrien tál is ches Festland, vagy Tisia) a mezozoikumban már és különösen a neogénben fokozatosan alámerültek s újabb medencék kialakulására vezettek, ahol — mint a Pécsi -hegység két oldalán s a Balaton mentén pl., de másfelé is — azóta a mezozoos szedimentáció hegységgé vált kőzetei adják a neogén szedimentáció partjait. Ezeknek a süllyedéseknek a továbbfejlődése hozta létre a Balaton-, Fertő-, Velencei tó és más hazai hegységaljai fiatal depresszióinkat, de nyilvánvalóan éppen ezek a pásztás süllyedések váltják ki a medencében befelé régebben alámerült szedimentációk fiatal lapos redőzését azáltal, hogy az alapjukat alkotó mezozoos szedimentáció, vagy pláne variszkusi paszták redőit és szétszakadozott rögeit összepréseli s egymásra torla- szolja. Ezek az ezer-kétezer méter mélység alatti mozgások felfelé fokozatosan veszíte- nek intenzitásuktól s a végén a negyed- és jelenkori rétegeken már csak alig mérhető és csak gyakorlott szemmel észrevehető, lapos redőzéseket váltanak ki, amelyeket azon- ban a sztratigrátíai elhelyezkedés és különösen az orográíia érzékenyen regisztrál. Csak így, ilyen elgondolás alapján értjük meg, hogy a hajdúszoboszlói pleisztocén rétegeken mutatkozó lapos branchyantiklinális magjában 1619-6 és 1770 m között egy mészkő- ből, dolomitból, kvarcitból és színes palákból álló régi hegységrészt és annak törmelékes kőzeteit átfúrva, az az alatt következő megpréselt palás kőzetben 2031 m-nél megint minden kötőanyag nélküli kvarc homokréteget fúrtunk meg, erősen sós vízzel és gázzal, 127 és fél fok fenékhőmérséklettel. Tehát a „Keleti Alpok centrális övé“-nek keleti folytatásában a „gyűrődések11 nem „lanyhulnak11 el s a „fiatal letörések11 nem „vonják ki a megfigyelés alól11, hanem a Magyar-Horvát mezozoos és tercier-pleisztocén medence üledékei annak egy mai napig tartó, fokozatos gyűrődéséé mozgását, hegységgé válását rögzítik. MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 17 ton-menti kristályos, erősen gyűrt hegység az É-i oldalán, amint az ma is pontosan megállapítható, a permtől kezdve mondhatni kis ingadozá- sokkal napjainkig, egy mezozoikumon paleogénen és ncogénen keresztül tartó szedimentációs területnek, egy geoszinklinális résznek a DK-i partját képezte anélkül, hogy a neogénig annak gerincét a tenger ellepte volna. Egymásután ott találjuk ebben a medencében a perm, triász, júra, kréta, eocén, oligocén, mediterrán, szarmata és pannóniai emelet, meg a pleisztocén lerakódásait fokozatosan egymásra települve, de utóbb erősen megzavarva. Vájjon megtaláljuk-e ennek a zavarnak az okát, s meg tudjuk-e magyarázni, be tudjuk-e illeszteni ezt a hegységet, amelynek szerkezetére vonatkozólag már olyan különböző vélemények merültek fel, mint Uhlig és Lóczy véleménye, abba a rendszerbe, amit az előbbiekben vázoltam, s amibe, amint láttuk, a többi dunántúli sziget- hegyek egészen jól beleilleszthetők? Megkísérlem! (A továbbiak Lóczy Lajos: „A Bálát on-tó környékének részletes geológiai térképé“-n — kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-bizottsága — követhetők.) A siófoki és balatonföldvári fúrások adatai bizonyítják, hogy a Balaton vonalán hajdan a mezozoikumnál jóval magasabb kiemelkedő kristályos hegység, a siófoki és balatonföldvári fúrások tanúsága sze- rint a mediterránban, szarmatában és pannonban napjainkig 71, illetve 285 m mélyre süllyedt a mai felszín alá. Legalább pár száz méterre kell becsülnünk a hajdani mezozoos-tercier geoszinklinális partjának süllye- dését, aminek tektonikai nyomóhatását meg kell találnunk a mezozoos és neogén szedimentációs medencék üledékein. A variszkusi part lassú elmozdulása először is a geoszinklinális partok felemelésében nyilvánul- hatott meg, hiszen a felső-triász, liász és kréta már fokozatosan távo- labb és távolabb foglalnak helyet az ősi parttól, majd a geoszinklinális- ban egyes felgyűrődések jelentkeznek, pl. Városlödnél a felsőtriász dolo- mitban, s az így keletkezett szinklinálisban Csékút) — Zirc — Balinka vonalán liász-, kréta- és eocénüledékek húzódnak meg éppen úgy, mint Sümegnél , mintegy ezen szinklinális DNy-i folytatásában. Ezzel parallel Veszprémnél említ Lóczy egy felboltozódást a felsőtriász dolomitban, s térképe is szépen illusztrálja, hogy ÉK-ről DNy felé a fődolomit alul hogyan kerül napszínre a mélyebb karniai sorozat. Hidegkútnál írja és rajzolja és térképezi a permmagvú triászboltozatot. Tehát feltétlenül igazolva látom azt a feltevésemét,' hogy' már a födolomit kiképződése ulán, de a liászrétegek lerakódása előtt a bakonyi geoszinklinális- r észben enyhe felgyürődések szabályozták a fiatalabb üledékek elhelyez- kedését. .. , . . 1; Amikor azután a neogénben, amint azt a Pécsi-hegységnél és a Kár- pátok külső galiciai és romániai, meg belső peremén az Iza-völgyében és még igen sok helyen látjuk, s a balatonmenti fúrások is igazolják, Földtani Közlöny. LX. kötet l‘JU0. 2 18 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. nagy süllyedések, s ebből kifolyólag a süllyedések felé irányuló pikke- lyes takaros áttolódások jöttek létre, a Balatonfelvidék is megmozdult, A rohamosan süllyedő balatonmenti variszkusi part alátolására, külö- nösen az egykori part közelében levő felboltozódások és redők intenzí- vusan továbbgyűrődtek, majd a nyomásilány, a süllyedő part felé DK-re bukva, pikkelyesen egymásra torlódtak, éppen úgy, mint Szászvárnál láttuk. A redők DK-i szárnyai elszakadtak s az ÉNy-i szárnyak vagy egyszerűen rétegsorismétlődésekkel pikkelyeződtek egymás fölé, vagy a DK-i szárnyak fokozatos redukciójával, mint pl. a hidegkúti permmagvú boltozatos redő esetében látjuk. (L. 1. ábra.) Ennek a szárnynak ugyanis a Recsek- és Torma-hegyen még megvan az alsó és középső triászból felépített része is, de ez a ,, Literi törés“-nek nevezett tek- tonikus vonal mentén Szentkirályszabadjáig egészen alápöndörödik, és teljesen kihengerelődik annyira, hogy Szentkirály szabadjánál és Litérnél már csak a permmag marad meg az egész DK-i szárny- ból, sőt a fillit is felszínre kerül, mintegy a Mogyorós-hegy fődolo- mitjára kenve. Litérnél így aztán most már nem egész boltozatot látunk, mint Hidegkútnál, hanem csak egy igazán szép, DNy-i és EK-i, végjén szabályosan záródó félboltozatát a triásznak. Ezzel a kétboltozatú redővel parallel, a Balaton vonalán két fillit- és permmagvú triász brachvantiklinálist id. Lóczy szintén többször megnevez, az alsóörsit és a révfülöpit, a kettőt, amint a térképen is jól látszik, szabályos alsó triász relatív szinklinális köti össze, amely- ben — hiszen még mindig redőről van szó — a középső triászból csu- pán a legidősebb tag, a megyehegyi dolomit van meg nagy területen,. Akaii felett. Innen É felé haladva, a középső és felső triász üledékei Pécsely és Barnag között a szinklinálisban, mondhatnám a vápában ülnek a két előbbi brachyantiklinális és a hidegkúti között. Itt, amint Lóczy térképe nagyszerűen illusztrálja, a karniai sándorhegyi és jeru- zsálemhegyi mészkő- és márga-periklinálisban benne ül a norikumi dolo- mit, mint legfiatalabb tag. Ennek a szinklinálisnak folytatását a Káp- talan erdő és Király szentistváni felső triász dolomit-pásztában látom,, a DNy folytatása pedig Balatonhenyéig is megtalálható, de itt az ÉNy-i szárnya már el van takarva, az alsó triász lemezes mészkővel s- a középső triásszal. Ha jól megnézzük a Kisbük-hegy és Fenyves környékét, azt látjuk, hogy Mencshelyig három csenevész kis vápa van mintegy reákenve ezek- ből az idősebb rétegekből, a fődolomitra, a karniai tagra. ÉK felé Vöröstó és Barnagnál ez a szinklinális már csúnyán össze van törve, s a DK-i szárnya a fokozatos DK-re való elmozdulás közben kicsípődik, úgyhogy a Nagygella és Hegyesmái, a Pécsely — Barnag közötti szinkli- nális tengelyét is betakarja, már csak az ÉNy-i szárny középső triász: MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 19 kagylómesze érintkezik a mélyebb karniai márgákkal. Vagyis eljutottunk Hidegkút vidékére , ahol a permmagvú alsó triász- boltozatnak még mind a két szárnya meg- van, de hiányzik már az attól DK-re fekvő szinklinális déli szárnya, mert a folytono- san fokozódó áttolódás miatt, amint láttuk Szentkirályszabadjánál és tovább Litérnél, már a redőnek a déli szárnya is redukáló- dik és a „Litéri törésnek" nevezett vonalon az antiklinálie magja kerül felszínre, s csak a boltozatok s egyáltalán a redő É-i szár- nya van szépen kifejlődve, míg a D-i, litéri brachyantiklinálisnál látjuk, csak a két vé- gén, a záródásoknál van meg csökevénye- sen, bepöndörödve. Az itt vázolt tektonika alapján a litéri vonalat nem tekinthetem egyszerű törési ek, hanem valóságos áttolódási vonalnak, amely P étfürdő, Litér. Szeiitkirályszabadján ke- resztül a Torma-hegy, Hegyesmái és Nagy- gella D-i oldalán Gyulakesziig követhető. Bár a DNy-i részen nem Í6 tudjuk hama- rosan megmondani, hogy milyen széles pász- tát takart el az ennek a vonalnak mentén DK-re tolódó egészen, vagy félig bepöndö- rödött redős lepel, az ÉK-in Barnag és Torma-hegy vonalán mintegy 4 — 5 km-re becsülhetjük az itt látható áttolódást, amint fölfogásomat főbb vonásaiban dr. Böckh Hugó h. államtitkár úr is sokszor kezdeményezően támogatja, s Lóczy térké- péről is leolvasható. (Ezt a hegyszerkezeti felfogásomat egyes külföldi geológusok régen osztják és értesülésem szerint Ferenczi meg Rakusz urak legújabb pontosan szer- kesztett szelvényei is igazolják.) Még csak arra akarok utalni, hogy a Litéri áttolódási vonallal parallel Kádárta és Hajmáskér között — ahol a fődolomit- hoz megint csak alsó-triász lemezes mészkő és közép-triász rétegsor támaszkodik — 2 , ábra. Nagyhidegkút — Balatonfüreden keresztül fektetett hegyszerkezeti szelvény. 20 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. a Veszprémi redő felszakadását volnék hajlandó látni, amely Hajmás- kérnél annyira elfedi a dolomitot, hogy az, bár szélesen terül el a veszp- rémi és litéri brachyantiklinálisok között, itt egészen kiékelődik. Sajnálom, hogy a Bakony többi részének és a Vértesnek geológiai térképét még betekintésre sem tudtam eddig a felvevőtől megkapni, s így nem volt módomban erre a tektonikára vonatkozólag további tanul- mányokat végezni, amiért így az a jövő feladatát képezi. Bizonyosra veszem, hogy ott, tatabányai tapasztalataim alapján — még sok támo- gató adatot fogunk találni. A litéri vonaltól DK-re levő fődolomitpásztáról úgy id., mint külö- nösen ifj. Lóczy Lajos is belyenkint mint dolomitlepelről beszél idé- zett munkájában, különösen Balatonfüred, környékén, s ha a Balaton-tó környékének geológiai térképét nézzük, rögtön feltűnik, hogy a fődolo- mit természetes feküjét elhagyva és azon keresztültolódva, éles tekto- nikus vonal mentén érintkezik az idősebb triásztagokkal. Litértől D-re és Király szentistvánnál a Megyehegyi dolomit és Szentkirályszabadjá- tól DNy-ra az alsó-triász lemezes mészkő a feküje, vagyis látjuk, hogy a vastag, merev, összezúzott fődolomit, Balatonfüred és Pétfürdő kö- zött már önálló takaróként viselkedik. Ezzel szemben Pécsely és Barnag között nyugodtan megül a természetes feküje által alkotott vápában. Vájjon mi lehetett egyáltalán annak az oka, hogy a Balatonfel- vidéken a Balatonfüred-tóvázsoríyi vonaltól ÉK-re négy nagyobb: a dolo- mit, a Litéri, Nemesvámosi és a hajmáskéri áttolódásokat konstatálhat- juk, míg attól DNy-ra csak a Litéri folytatását képező Barnag-gyula- keszi-it? (2. ábra.) Részemről ezt a jelenséget két körülményre vezet- ném vissza, az egyik a DNy-i részen fellépett intenzív bazalt vulkános- ság, amelynek sűrű bazalt kürtői és deikjei kemény pillérekként állottak ellen a Balaton felől jövő fiatal alát olásnak; s a másik az, hogy a Tihany — Kenese — Balaton részen a siófoki fúrás szerint az intenzív lesüllyedés neogénvégi, s így annak mentén a korábbi, partsüllyedésből származó redőzéseknek, pikkelyeződéseknek volt alkalmuk a harmadkor végén takarószerüen tovább mozogni. Tehát a jelzett áttolódásos moz- gásokat a Balatonfelvidéken ugyanolyan fiataloknak tartom, mint a Szászvár — Pécsvidékieket. vagyis kezdődtek a felső-mediterránban, s talán mondjuk fogyó intenzitással tartanak máig. Most azonban még egyről kell beszélnem. Kétségtelen nemcsak id. Lóczy Lajos és munkatársai aprólékos leírásai és térképe alapján, de tényleg úgy is van: a Balatonfelvidék kőzetei iszonyúan össze van- nak törve, a jelzett nagy generális, az egész hegységre kiterjedő gyű- rődéses mozgásokon kívül számottevő és szembeötlő függélyes és víz- szintes elmozdulásokat is találunk lépten-nyomon. Feltűnőek ezek külö- MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 21 (M !. ábra. A balatonfelvidéki áttolódásos hegymozgások vázlatos térképe. 22 PÁVÁI VÁJNÁ FERENC DR. nősen a Balatonmenti perm-, alsó- és középső-triászrétegekben. Az emlí- tett szerzők nagy részletességgel foglalkoznak velük. Mi lehet ennek a széttöredezésnek az oka! Megint kétféle okot fátok. Az egyik az, amit minden számottevő tektonikus, Suess, Heim, Rothpletz stb. vallanak, hogy t. i. a széttöredezés a gyűrődés végső fázisa. A második esetünkben, azt hiszem, igen számottevő az, hogy a Balaton mentén volt ősi partot alkotó variszkusi kristályos hegység kétségtelenül egykor a mezozoos geoszinklinális üledékeknél magasabb felszínen állott ki, s ma a Balaton ÉK-i része alatt is majdnem 100 m mélyen tart, vagyis az egykor alul és oldalt is szilárd támasszal bíró perm-mezozoos képződlmények oldalt egyáltalán nem, s alul is olyan pil- lérrel vannak alátámasztva, amely fokozatosan kicsúszik alóluk. Nézzük meg, vájjon a siófoki fúráson kívül igazolja-e ezt az állítá- somat valami! A Veszprém-Városlöd közötti fődolomit szinklinálisban a dolomit és dachsteini mészkő 4 — 500, sőt jóval azon felüli tengerszint- feletti magasságig is felnyúlik, de 400 m magasság általános. A Barnag- tól DK-re levő szinklinálisban a fődolomit már csak 350 m körűiig emel- kedik s a Balatonfüred-Pétfürdői vonulatban ez erősen 300 m alatt ma- rad. Ugyanazok a középső triásztagok, amelyek a Nagygellán és a Re- csekhegyen Hidegkútnál 400 m fölött ülnek, mint a Megyehegyi dolomit a Balaton-parti Révfülöp-alsóörsi redőszárnvon, a Keresztfatetőn, vagy Megye-hegyen, 350 m-t is alig érik el. Szóval a felső-triász, bár soha- sem transzgredál a Balaton-menti parton az alsó-triász fölé, ma annál 2 — 300 m-rel magasabban fekszik, mennél messzebb megyünk a mai Balaton-parttól ÉNy felé, vagyis a Balaton-parti redő, különösen annak alsó örsi boltozata, a leülepedések és felgyűrődések óta, még ha az abrá- ziót és eróziót figyelembe vesszük is, erősen meg kellett süllyedjen, amiből következik, hogy a Balatonfelvidéken az összegyürődéssel járó szétszakadozás és összetöredezésen kívül még tényleg számolhatunk az alátámasztás hiányából származó süllyedéssel kapcsolatos széttöredezésre és elmozdulásokra is. Ez pedig annyira intenzívus és újkeletű, hogy nem csoda, ha a közelmúltban egészen lekötötte a kutatók figyelmét, s nem terelődött a nagy területek áttekintését igényelő régi és erősen el- mosódó gyűrődéses tektonikára, amely azonban nemcsak az analógia , hanem a felsorakoztatott adatok alapján is — ma már úgy gondolom — bebizonyítottnak vehető. S most azután, mert általánosságban megoldottuk a Bálát onfel- vidék szerkezetének sokat vitatott problémáját, mindenkinek igaza van, mert az a hegység tényleg ott van, ahol kialakult, de gyűrt is, tolt is, tört is, s a megelőző kutatók csak azért tévedtek, mert a legtöbbször téved az a természetvizsgáló, aki valamely természeti jelenséget egyet- len okra akar visszavezetni. MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 23 Ezek után azonban a balatonmenti nagy tektonikai vonalat sem. tekinthetjük többet egyszerű törésvonalnak, hiszen itt is nem törésből keletkezett, hanem a szedimentumok elmozdult partvonalából, éppen úgy, mint Szászvárnál vag>y Pécsen látjuk. Menjünk egy lépéssel tovább! Ha a Balaton vonalán lesüllyedt kris- tályos hegységet iparkodunk követni, a balatonfőkajári fillit, a Füle és Polgárdi környéki kristályos-mészkő és perm szigethegyeken keresztül a Velencei-hegységbe érünk, mely ma is magasan kiemelkedő gránit-, devon- és perm-tagjaival mintegy a jelzett variszkusi redőzés magjának látszik. Ennek az őshegységnek a folytatását kell keresnünk a Budai- hegység magjában is. De mert a városligeti 970’48 m mélyfúrás nem ezt, hanem szintén a triász fődolomitot mutatta ki, itt a Magyar-Horvát mezozoos geoszinklinális legtágabb részén tényleg a legkevesebb fel- gyúrő erő megnyilvánulását várhatjuk s így nyugodtan feltételezhetjük, hogy a triásztengerből, legalább a felső-triászéból, nem emelkedett ki ez az őskőzetü mag, hanem itt az északibb triász szedimentáció a déli teknőkkel is kommunikált. Lehet azonban, hogy egy másik tektonikai jelenségre vezethető vissza a városligeti kút fenekén levő dolomit, de ezzel most nem akarom komplikálni gondolatmenetünket, de nem mulaszt- hatom el annak a felemlítését, hogy D felé Dömsöd — Sári vonalán mint- egy a sárszentmiklósi riolit-f eltör és folytatásában a geofizikai mérések is felszín alatti nagy fajsúlyú kőzeteknek erős kiemelkedésére utalnak. Ha most a Sümeg-móri jura-, kréta-, eocén-teknő folytatását keres- sük, ez bevezet minket a Vértes dolomit kiemelkedése és a Velencei- hegység közötti depresszióba, s a tulajdonképeni Budai-hegyek és Pilis közötti Nagykovácsi — Pilisvörösvári eocén szénmedencébe. A Pilis — Vér- tes— Bakony vonulattól ÉNy-ra levő medencében Tokod-Dorog szén- területét, találjuk az előbbiek és Gerecse között, ahol a jura is megvan foszlányokban szintén. A váci és csővári triász hegységroncsokban a két medence közötti kiemelkedést kereshetjük, amelynek folytatása a Salgótarjáni-Sajóvölgyi és Gyöngyös-Egér vidéki szénmedencéket vá- lasztja el, s ma — úgy sejtem — az Uppony környékén levő paleozoos hegységroncsban kerül felszínre, ahol az egész idáig követett felgyűrődő geoszinklinális D-re kanyarodik. E kanyarodás által a Bükk gyúródott palái nem voltak többet a tenger által elborítva. Az általános tektoni- kából, úgy sejtem, mintha a Bükk-hegység eleinte legalább egy parti és egy É — ÉK-i redővonulatból állott volna, amelyek közül a partinak DNy-i kristályos pillére részben lesüllyedt s arról az oldalról ható alá- nyomásával a mai D — DNv felé irányuló pikkelyes takaros szerkezet kialakulására vezetett. (L. Schréter Z. a kisgvőri palákról tartott előadását s a lillafüredi fúrással kapcsolatosan írt tanulmányom szel- vényét!) (3. ábra.) '24 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. A Bakony — Bükk-vonulat, amint a Bükk tektonikáján ma is jól meglátszik, a Bükkben DK — D-re kanyarodott, s az Alföldön keresztül választóvonalat képezett még úgy az eocén-, mint a mediterránban, hiszen közismertek a Gryfea-Eszterházy-i Pávai- s ázsiai típusú eocén és a sótömzsös mármarosi-erdélyi-galiciai stb. típusú mediterrán és a nyugati típusú eocén és mediterrán közötti különbségek, amelyeknek a választóvonala éppen a Bükk — Réz-hegység vonalára esik. Ez az el- választás ott a mediterrán utánig felszínen volt hegység mellett bizo- nyít, amint arra már igen sok szerző utalt a múltban. (A hajdúszo- boszlói II. fúrás 1700 m körül igazolta is!) Mindazonáltal én a Bakony — BüA'/r-vonulat folytatását nem a Réz-hegységben vélem meg- találni, amint azt Popescu rajzolja, hiszen ennek kristályos palái inkább a Szepes-gömöri és Szomolnoki vonulatra utalnak, hanem a sztratigráfiailag hozzá közelebb eső Királyerdőben, Kodru-M onában, ahol ugyanúgy megvan a gránit, karbon, perm, triász, jura és produk- tívus kréta, mint azt eddig láttuk ebben a vonulatban, természetesen az eddig is tapasztalt folytonossági hiányokkal és ingadozásokkal. A Királyerdő és Bihar meg a Ples-Kodru az ő Böckh H., Pálfy és Rozlozsnik által kinyomozott takaróival, amelyek mintegy K-re és Ny-ra a Feketekor ös-völgy felől indulnak ki, voltaképen szintén nem egyéb, mint két gránit és kristályos palákból álló régi hegység közén kifejlődött felső-karbon, perm, triász, jura, kréta geoszinklinális rész, amely a Drocsa-Hegyesben folytatható, ahol azonban éppen a széles kanyar miatt a szedimentáció már a karbonban lezáródik, s a perm és még fiatalabb tagok fokozatosan ÉK-re fejlődnek csak ki. Voltaképen a K-i és D-i Kárpátok parallel ívjének párhuzamos szedimentációs övét kapjuk meg. Itt azonban már megint az Alföldre jutottunk ki, ahol azután most már semmi támpontunk sincsen tovább arra, hogy ez a hegység hol folytatódik a Tisza bal oldalán; legfennebb feltételezhet- jük, hogy Temesvár irányában a versed kristályos sziget jelzi ennek a szedimentációs övnek Nv-i határát. Ezzel párhuzamos D-en a Torda- Erdélyi Erchegység kápolnási geoszinklinális vonulat s tökéletesen parallel a pleisztocén-neogén üledékek redőzése Gyula — Orosháza — Mező- hegyes irányában. Az érchegységi szedimentációs vonulatból állott elő a felgyűrpdés után Nopcsa Kápolnás—T ordai antiklinálisa, helyeseb- ben redővonulata. (L. Pávai V. F.: „Az erdélyrószi medence gyűrődé- sének okai“. Bány. Koh. Lapok, 1917 és Hunyad vármegye és környé- kének geológiai és tektonikai térképe, 1929.) A kristályos ősi part meg- süllyedése itt, ebben a hosszú ideig feltöltődő szedimentációs medence- részben is megmagyarázza úgy a szedimentumok felgyürődését, mint a redőknek a süllyedéses alátolás iránya felé való pikkelyes takarókba való szakadását. MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 25 CŰ 26 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. Az itt adott tektonikai vázlat nemcsak végigvezet minket a dunán- túli fiatal dombság és az Alföld északi és keleti peremén, ahol a Kár- pátok ívével azonos lefutású és sokban hasonló felépítésű hegységet állított elénk, hanem azt is látjuk, hogy mindenütt ott van a paleozoos és mezozoos szedimentáció partjaiként a gyűrt kristályos ősi hegység maradványa, mint akár a Pécsi-hegységnél, akár az Alpes — Kárpáti flis vonulat északi peremén láttuk. Ennek és az ehhez csatlakozó permo- karbon felgyürődésnek a nyugatról K — EK-re és megint 1 ) — DNy és ismét D felé kanyarodó pásztás íveinek szélesebb-keskanyebb közeiben, szinklinálisban képződtek ki mezozoos és tercier medence-részeink. Ezek- nek a medencepásztáknak üledékeit a köztük volt ősi hegységredő sávjai, egymással összhangban levő mozgásai nemcsak szabályozták elhelyez- kedésükben, hanem fokozatosan oldalról és alulról azokra kihatva, meg is gyűrték. Ezek az eleinte bizonyára lapos redőzések a tektonikai feszültségek nagyobb kiegyenlítődése idejében, amint azt a paleogénben és miocénben látjuk, az ősi hegységpászták intenzívebb megsüllyedésekor nemcsak tovább gyűrődtek, hanem helyenként egymásra torlódva pikkelyeződtek, sőt lokálisan kisebb takarók alakjában át is tolódtak (Szászvár, Litér, Lillafüred , Bihar), természetesen a gyűrődés végső fázisaként közben és azután össze is töredeztek. Ezek az utolsó gyűrődéses tektonikai folyamatok váltották ki a neogénrétegek lassú, fokozatos felgyűrődését is, s hogy a kettő egy okra vezethető vissza, meglátszik abban, hogy ezek a fiatal redőzések követhetők a mezozoikum újólag megmozdult redőin és felszakadt pik- kelyein is keresztül, amint azt Komlón, vagy a Nagymányok — Szász- tár — Magyaregregyi pikkely esetében látjuk, de a Balaton-menti tekto- nikai vonalak folytatásában is kitűnik. Az ősi hegység redős pásztóinak végső fokon való alámerülésével, lesüllyedésével egvidőben eltűntek a Dunántúl és az Alföld lekopott, régi egyenetlenségei is, a pleisztocén üledékei mindent elnivelláltak. Az Alföld síkja azonban több pásztás ősi hegység alámerült romjait és közöttük egy csomó mezozoos teknő teljes feltöltődését takarja el sze- münk elől. A mélyfúrások, a geofizikai mérések ujjal mutatnak a régen ég felé meredő hegycsúcsok romjainak környékére. Budapesttől D-re Dömsöd — Sári vonalán — az előbbi hegységünk irányával parallel — olyan erős kiemelkedését jelzik a geofizikai mérések a régi nagy faj- súlyú kőzeteknek, hogy már nem is lehetnek messze a felszín alatt. íme a Pest alatti felső-triász és paleogén-neogén-teknő és a bajai 1369 m mélyen megfúrt mediterrán medence között kezd kibontakozni egyelőre egy elválasztó ősi gerinc, aminek irányában haladva, valószínűleg nem véletlenül jutunk el a sárszentmiklósi eruptívus röghöz. Csak felül sík MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 27 az Alföld, s aránylag kis része az, ami csak most, nem régen süllyedt alá, a többi részben a tercierben, részben már a mezozoikumban, sőt helyenként a paleozoikumban is már tengerfenék volt. Hol lehet itt „Orientál isches Festlandu- ról vagy pláne „Tisia“-ró\ beszélni ? Mindez csak onnan ered, hogy részletekbe nem bocsátkozva, elődeink azt gondolták, hogy a sík Alföld és dombos Dunántúl felszíne alatt is csak nem régen alámerült, egyöntetű felépítésű és felszínű, lekopott, régi hegységet kereshetünk. Az újabb megfigyelések, mérések és fúrások s az ezekre alapított jogos megfontolások azonban ettől a leegyszerűsített szellemes gondolattól najyól-napra távolabb és távo- labb visznek el, egy nagyon is bonyolódott felépítésű és szerkezetű, paleozoikumtól a pleisztocénig rendre feltöltődött és felgyűrődött geo- szinklinális medence felé, amely hosszú geológiai korok óta sohasem emelkedett és sohasem süllyedt egészében, hanem mindig csak részekre, pásztákra tagolva. Ma is így van! Az Alföld egészében nem süllyed, amint nem is emelkedik az egész, csupán az a nagyobb része, amely a neogén szedi- mentációs pásztái mentén terül el. Az, ahol az ősi hegységpászták helye van, ma is süllyed, ha oszcillálva is, de mindig általános süllyedő tendenciával. Süllyed, mert hiszen egy ilyennek a helyén alakult ki a Balaton- és Velencei-tó medencéje a pleisztocén közepe óta, s a kettő között a nagy, tőzeges Sárrét depressziója. Valami ilyen formázik a borsodi Bükk DNy-i lába alatt is, de nem más a Bodrogköz, s az Ecsedi-láp és Er- mellék mocsárvilága, vagy a Fertő-tó mélyedése sem. Csak most kezd lassan kibontakozni az Alföld és az egész Magyar- Ilorvát medence bonyolódott tektonikája, ami még tegnap a Tisia- tömbben egyszerűsödött le. Mint a Skandináv fjordok oszcillálásában, a Keleti-tenger yoldiás, ancyllusos és litorinás szintjeinek változása és Vadász adatai szerint a Pécs-környéki fúrások bizonyítják, az alámerülések és süllyedések nem megállásnélküliek, nem egy irányban szakadatlanok, hanem rövi- debb emelkedésekkel oszcillálok, de ezek az oszeillálások nem jelentik geológiailag még a periódus megfordulását. A nagyon is rövid emberi mérték nem szabad, hogy megtévesszen. Az ősi hegypászták alámerü- lése végeredményben megint depressziók, mocsarak, tavak sorozatál a vezet, s ezek a geológiai idők alatt hosszan elnyúló édes-, majd brak- vizű beltavak kialakulását alapozzák meg, majd sós tengerek szedi- mentálnak megint a régi hegység helyén s közben ama fiatal vidékek üledékei emelkednek ki, válnak hegységgé, csak úgy, mint régen volt. Ez nagyjából a szedimentációs medencék állandósága. Ezért kere- sem én a mély alpesi tavakban is a jövő tengereinek bölcsőjét az alá- 28 PÁVÁI VÁJNÁ FERENC DR. merülő hegységrészek helyén, ezért számolok a pleisztocén és minden geológiai korok klímaváltozásainál elsősorban a hegységek vertikális kiemelkedéseivel és különösen visszasüllyedésével, mert ez az utóbbi tényező sokkal hatalmasabb, mint a jobban szembeötlő lekopás, amely iegfennebb segít amannak a hegyek eltüntetésében, de egyedül még geo- lógiai idővel is mérve, nem vezethetne újabb medenceképződésre, leg- fennebb egyszerű, teljes elegyengetésre , amire még nem volt példa a föld történetében. Bizonyára a 300 — 400 m mély, Alpesek oldalán levő tavak nagy mélysége is inkább az Alpok visszasüllyedósére és az előtér haránt felgyűrődésére vezethető vissza, ami tapasztalati tény, mint arra, hogy a végmorénák duzzasztották fel. Ez a felfogás Heim svájci professzor azonos elméletének továbbfejlesztése. Ilyen megfontolások és meggondolások után könnyen meg fogjuk érteni, hogy miért van igazuk azoknak, akik az Alpok ívét a Kárpátok külső és belső íveiben folytatódóknak ítélték, s miért vitatom azt, hogy a Magyar-Horvát medence az Alpesi-Kárpáti vonulatnak harmadik nagy szedimentációs területe, amely a centrális Alpok elágazó és K-en meg- kanyarodó redős pásztói közén alakult ki már a paleozoikumtól kezdve, s nem összefüggő szárazulat, tömb volt a helyén, mert hiszen talán a geológiai múltban sohasem is volt ez a földdarab még annyira sem egé- szében szárazulat, mint ma. Megértjük, hogy a redős, pikkelyes, taka- ros elmozdulások a Kárpátok külső flisében és a most körülvezetett neogén-pleisztocén medence peremi öve közötti úgynevezett „maghegy- ségi“ zónájában, amely szintén csak még három-négy parallel pásztánál nem egyéb, miért irányulnák mindig a legrégibb kristályos tömegek felé, amint azt éppen a magyar geológusok legutóbbi, boldogult Lóczy földtani intézeti igazgató alatti felvidéki felvételeik alkalmával is kon- statálták. Csupa hosszan elnyúló, sokszor paleozoos alapon nyugvó mezozoos teknő volt itt a kristályos tömegű, gránit és kristályos pala redős pászták között, s amikor az őshegység parallel hegyvonulatai rendre, periódusosán alámerülni kezdtek, a mezozoikum és a tercier fog- lalt nagyobb és nagyobb teret el annak rovásál a. Ez a megsüllyedés azonban éppen úgy, mint azt bent a többi pásztánál láttuk, a közti mezozoos szedimentumok gyűrődésére, majd pikkelyes, áttolódásos szer- kezetére vezetett. Akár a Kiskárpátokat, akár a Zobort , Tribecset, Inovecet vagy Fátrákat, Tátrákat és Szepes-Gömöri Erchegységet nézzük meg, min- denütt az általános szelvény: a paleozoos, mezozoos teknők partjai az őshegység-pászták felé való elmozdulásokat rögzítenek. A redők, a pik- kelyek mindig a gránit felé buknak, s ahol vannak takaiók, azok is ter- mészetesen pásztásan arra felé nyomultak előre, éppen úgy, mint Szász- várnál, a litéri vonal mentén, a Bükkben vagy a Bihar-Királyerdéiben 29 MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI \ ÁZLATA. láttuk. Ezeknek a takaróknak kőzetei egyformán ugyanabban a szedi- mentációs teknőben képződtek ki, amelyeknek peremén hosszabb-rövi- debb úton elmozdultak, nincsen messzi, távoli gyökérrégiójuk és így nem is tolódtak 100 kilométereket, hanem legfennebb megismétlődve néhányat. Látjuk, hogy a Kárpátok szedimentumai, ha azokat úgy tekint- jük, amint tényleg pásztásan az ősi hegyráncok parallel ívei között ki- képződtek. s tektonikájukat , amint természetes is, a partot alkotó ősi hegység mozgásaira vezetjük vissza, végtelenül leegyszerűsödik . az eddig részleteiben roppant bonyolódottnak látszó kárpáti tektonika, s éppen úgy egy egészen egyszerű, közös nevezőre vonható, mint a Ma- gyar-Horvát medence szerkezete. Sehol semmiféle erőlködés, komplikált- ság, exotikus abnormitás, egy egyszerű, folytonosan összefüggő folya- mat láncolata az egész, ahol a többé-kevésbbé önállóan fejlődő család- tagok a közös nagy családban, közös elv alapján egy nagy egész, az Alpes-Kárpáti hegyvonulat törzsévé alakult ki. Ebből az egységes törzs- ből még akarva sem lehet kiszakítani a Magyar-Horvát medencét, abba úgy beleillik, mint a fa koronájának tengelyébe a törzse, de az a törzs nem ébenfa a fenyőgalyak között, hanem ugyanolyan származású és fejlődési! fenyő, mint amazok. Egy olyan dús tősarjbokorhoz hasonlít, amelyiknek szétágazó hajtásai a régi törzsből jóformán egyszerre sar- jadtak ki, s egy életelv szerint, de önállóan fejlődve, rendre összevasta- godtak, összeforrtak egy nagy fatömeggé, amelyhez, mint a külső flisöv, még a szomszédos azonos vérbeli törzsek is gyűrűsen beleolvad- tak s egy nagy befejezett egészet alkottak. Egyes gyengébb régi ágai kezdenek azonban már letöredezni, kezd helyenkint kiodvasodni a fakolosszus, látjuk már a pusztulás útját, amelyen haladni kell neki is, hogy új életnek adjon helyet, tápot, fej- lődési erőt. Délen az Adria mossa alá, bent a mocsarak, tavak, odvait lepte el a víz, s bennük az új élet vetette meg a lábát, s ott dereng vala- hol messze az eljövendő geológiai nagy idő egyik határmesgyéjén megint, sok szedimentációs beltengerpászta, a hegységgé vált, felgyü- rődött mai fiatal dombos és sík vidéke a Magyar-Horvát medencének. Az Alpes-Kárpáti hegyvonulat . vagy kibővítve az euráziai lánc- hegység tehát fényes példája egészében a szedimentációs, geoszinklinális állandóságának. Valamikor, még a paleozoikum előtt, ennek mentén a föld ősi kér- gében egy sebhely foirott össze, többé-kevésbbé parallel pasztákban, hatalmasan feltornyosodó vulkáni tömegekkel. Ezek között a hegység- pászták között folyt le sok primér szedimentáeió, s ezt követve a sze- kundér és tercier üledékképződés, amíg a teknők megint egészen feltel- tek vagy kiszikkadtak. Ezalatt a közti régi hegységpászták koptak és 30 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. oszcillálva fokozatosan alámerültek, s folytonosan gyűrve szorították a közöttük levő szedimentumokat, amíg azok emelkedtek ki, mint gyűrt hegységek s az alámerülő kristályos tömegek helyén ma új tavak, új medencék kezdenek megszületni, de a szedimentáció csak keveset terjed oldalt, nagyjából állandóan az ősi földkéreg sebhelyeihez tapad. Az ilyen helyeken zajlik le a földkéreg életműködése lassan, állan- dóan, periódikusa'n. A mozgások állandóak, lassúak, s csak olyankor szaladnak neki — persze ilyenkor is geológiai emeletek ideje alatt — r amikor a fokozatos, lassú elmozdulások nagy feszültségeket idéznek elő. Amikor a redőzések meredeken állva, a nagyobb nyomás iránya felé át- buknak, elszaladnak, vagy áttolódnak, vagy a lesüllyedt támasztó pil- lér nélkül maradva, lejtőre jutva szétszakadoznak, összetöredeznek; ilyen helyen voltak és vannak a nagy katasztrofális földrengések és nagy orogenetikus változások, amelyeknek aránylag lassú, előkészítő stádiuma nem tévesztendő össze az epirogenetikus mozgásokkal, bár ezek végeredményében szintén nem egyebek, mint a későbbi orogenezis embriói, amelyek voltaképen a végképen elöregedett, letarolt hegység- tömbök helyén újabb nagykiterjedésű szedimentáeiós medence alapjait vethetik meg. Látjuk, hogy ezekhez a nagyarányú, tektonikus mozgásokhoz; képest sokkal alárendeltebb fontosságú a hegyek kopása, amelyik ön- magában sohasem tudta eddig a 'nagy tektonikus mozgásokkal szemben a földfelszínt elegyengetni. Tehát az orográfiai változásokat elsősorban a tektonikai változások alapján kell megmagyaráznunk s csak emellett jöhetnek figyelembe más, ezektől függő jelenségek. Amint nyilvánvalóan bebizonyítottnak tekinthető, hogy a különböző nagy felgyűrődéseket követte — az örökhóhatár fölé emelt területek nagyobbodásával — a lokális klíma rosszabbodása és ezzel karöltve a flóra és fauna megvál- tozása, úgy kétségtelen, hogy ugyanazon eljegesedett hegységek foko- zatos, oszcilláló visszasüllyedése apasztja a hóhatár fölé emelt tér kvantumát s oka a klíma, s ettől függő flóra és fauna kedvezőbbre r gazdagabbra való átalakulásának. Mindezek előrebocsátása után nem fog senki sem csodálkozni, ha a hozzánk legközelebb fekvő hegyeket, a Budai hegyeket sem tekintem másnak, mint az Alpes-Kárpáti hegyvonulatba szervesen beletartozó és nemcsak sztratigráfiailag, hanem tektonikailag is beleülő, mezozoos gyűrt hegységroncsnak. Egyes szerzők, mint Schafarzik és Ferenczi már eddig is reá- mutattak egyes részein erre a lehetőségre. A Gellért-hegy és Sas-hegy nagyjából É— ÉNy^ra dűlő dolomitrétegei s a budaörsi Luckenberg (315), Ördögorom és Rózsadomb bázisán látható dolomit DNy-i dőlésű rétegei között kétségtelenül összetört szinklinális van, amelyet az MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 31 eocén és oligocén korú rétegek töltenek ki. Ez a szinklinális természet- szerűen vápákra bomlik fel, az egyik a Farkasréti temetőtől ÉK-re záródik és Budaörs felé nyílik. A K felé, Buda felé lejtő térszínen le- folyó csapadékvíz beszivárogva, a rétegek mentén megint visszafolyik a Farkasréti temető alatti szinklinális vápába. Ezért vizesek — amint annyiszor nehezményezték már — az alsó Farkasréti temető vízvezető rétegekbe mélyesztett sírgödrei és kriptái. A másik vápa a Várhegy budai márgáival nyílik ÉK felé. A Gel- lért-hegy és Sas-hegy tehát 7iem egyéb, mint egy DNy — EK-i irányú . dolomitredö ENy-i szárnyának összetört darabja. (Újabb megfigyelé- seim a dolomitredö K-i szárnyát is kimutatják, sőt annak feküjében egy valósággal kaotikusán gyűrt raibli meszes pikkelyroncsot a Szikla- templom alatt levő villamos megállónál, mintegy analogonját a szép- völgyi, szintén erősen gyűrt szaruköves mészkőfeltolódásnak.) A Csiki-hegyek a következő dolomitiedő ÉNv-i szárnyán vannak, amely redőt ÉK felé a Kissvábhegyen és Rózsadombon az eocén mészkő és budai márga töredezett rétegei boltozatosán takarnak be. Az óbudai cementgyárnál ezek ugyancsak redőt formálnak újabb dolomitfelbukka- nással. A kettő között elnyesett szinklinálist találunk. A Pálvölgyi barlangnál szép redőt láthatunk az eocén mészkőben, ezt a szemben levő Mátyás-hegyen is követhetjük az oligocén meszes üledékein. A kettő közötti völgy árkában azonban nagyon nevezetes feltárás van: a híres szépvölgyi szaruköves mészkő felbukkanása. Ez egy kaotikusán össze- gyűrt és tört triászpikkely, amelyik az eocén rétegek leülepedése után, de a budai márga kiképződése előtt a mélyből emelkedett ki, amint az kézzelfoghatóan bizonyítható. A triászpikkely D-i oldalán — bár a felszínen itt a felső eocén nummulinás-mészkő van — mintegy a pik- kely triász falára rákenve, felhozza a mélyebb fekvésű és idősebb eocén szenes palát, amint arra Böckh államtitkár úr figyelmeztetett. Tehát a triászpikkely az eocénrétegek kiképződése után a mélyből kiemelke- dett ÉNy-ról DK felé mintegy ferde diapirmag törve át az eocén rétege- ket. Az a mozgás azonban kétségtelenül a budai márga teljes lerakódása előtt zajlott le, mert az az egész szelvényt boltozatosán burkolja be. Hasonló szénpalás dolomitfeltörést látunk az óbudai cementgyár fel- tárásában. A dolomit a Mátyás-hegy ÉK-i lábánál is felszínen látható. Nagykovácsi — Borosjenö vonalán újabb, de széles triászredőt talá- lunk, amelyet valószínűleg Tök-Felsőgalla irányában követhetünk, a magjának behorpadásánál éppen úgy benne fekszik a tatai szénmedence, mint a vörösvári. A Pilis-hegy mészkövei, akárcsak a többi budai-hegységi dachstein meszek, előreláthatóan a triász-dolomitredők közötti szinklinálisokat jelzik Bánhidáig. 32 PÁVAI VÁJNÁ FERENC DR. Kétségtelen, hogy a szépvölgyi feltárás tanúsága szerint a Budai hegyekben szintén nemcsak széttöredezett, mezozoos, gyűrt hegységet kell látnunk, de pikkelyes egymásratorlódásokat is, amelyek az eocén végére esnek. Egyes jelek azonban arra utalnak, hogy ezek a gvűrődéses mozgások az oligocén után, tehát a neogénben is megelevenedtek éppen úgy, mint a többi hegységeinkben. Erre utaljon egyelőre az a körül- mény, hogy a Sas-heg^- ÉK-i lábánál a budai márga rétegei majdnem konkordánsan DNy felé dőlnek a Sas-hegy átlag Ny-DNy felé hajló dolomitrétegei felé. A Budai hegyek gyűrődéses, pikkelyes szerkezete széttöredezett, szétszakadozott eocén, oligocén fedőjével nagyon emlékeztet a salgó- tarjáni és sajóvölgyi szénterület hasonló szerkezetű vidékére, amin nem csodálkozhatunk, hiszen egymásnak szervesen összetartozó folytatásai, csupán az utóbbi részen tovább tartott a szedimentáció, mint emebben. Ugyanazon hegységvonulat teknőjében képződtek ki szedimentumaik, amelyeknek teknőjét közel azonos hatások idézték elő, tehát csak rész- letekben lehetnek különbségek, de a hegyszerkezeti főirányelvek azono- sak kell legyenek. Bízom benne, hogy a magyarországi hegységek itt lefektetett hegy- szerkezeti vázlata a részlettanulmányok folyamán, talán nem is csak főbb vonásaiban, be fog igazolódni, s ezzel egészében szervesen bele- illeszkedve az Alpes-Kárpáti hegyrendszerbe, azt, mint annak legjobban kiterült centrális része, kiegészíti. Eltűnik a rendszerbe beilleszkedni sehogyan sem tudó Orientalisches Festland és Tisia-tömb kirivó exoti- kuma, amelyhez mindig hozzá kellett erőltetni az azt fedő szedimentu- mok tisztán töréses tektonikáját, amely az alap elképzeléséhez simulva, valami idegenszerű, egészen más volt, mint amit az Alpes-Kárpáti -vonulaton belül várhattunk. Nem állítottam fel új rendszert , csak egységes elgondolás alapján állva, a magyar geológusok leírásai és térképei után, és sok megismételt és kiegészített, összehangzó részletmegfigyelésre támaszkodva terjesz- tettem ki az Alpes-Kárpáti tektonikát a Magyar-Horvát mezozoos-ter- cier medence képződményeire is. Ami új benne, az talán csak a hegyszerkezeti folyamatok okadato- lása, hogy a szedimentumok elsősorban gyűrődöttek, s hogy gyürődött- ségük főképen a partjukat alkotó régi hegységpászták süllyedéses, olda- las alát olására vezethet ő vissza, továbbá, hogy ezek a pászt ák a Kár- pátok ívével parallel a Dunántúl és az Alföld területén is többször meg- ismétlődtek, de ez is csak részleteiben, mert a gondolatot ott látjuk le- MAGYARORSZÁG HEGYSÉGEINEK SZERKEZETI VÁZLATA. 33 fektetve id. Lóczy Lajos egyik térképén,5 s ennek hatása alatt Popescu VoiTESTi-nél. Nine-sen olyan hegységünk, amelyikre vonatkozólag valamelyik geo- lógusunk nem mutatta volna ki, hogy abban az üledékek gyűrődöttek, pikkelyesek, áttolódottak is. De talán senki sem utalt még reá, hogy ezek a gyűrődések szabják meg összes hegységeink tektonikájának alap- jellemvonását, a kétségtelenül szembeszökő és elmaradhatatlan törések csak ennek a gyűrődéses hegyszerkezetnek következményei, végső fázisa és nem önálló tektonikai jellemvonása. Ez csak akkor lehetett volna hegyszerkezeti alap, ha a Dunántúl és Alföldjeink alatt egységes Orientalisches Festland vagy az egész Kár- páti külső flisövön belül a carbon után részleteiben sem gyűrűdő, hanem •csak szétszakadozó „Tisia-tömb“ volna. Ez a feltevés azonban, amint láttuk, nem áll meg, mert a Kárpátok ívén belül, azzal a aparallel haladó, sok máig gyűrődő, élő gyűrődéses hegységpás z tát találtunk, amelyekben a paleozoikumtól majdnem máig nemcsak szedimentáció veit, hanem azok a szedimentumok rendre, fokozatosan fel is gyűrőd- tek és továbbgyűrődnek, emelkednek, miközben egyes régi pászták visszasüllyednek. Ezek a süllyedő és emelkedő pászták, mint az Alpes- Kárpáti geoszinklinális tartozékai, nem epirogenetikus, hanem termé- szetszerűen orogenetikus mozgásokat reprezentálnak. Nem téveszthe- tők össze ezekkel az egyöntetű, nagy különböző geológiai felépítésű területeket felölelő mozgások, amint azt pl. az egész Franciaország, Hollandia, Belgium és Északnémetország esetében mint süllyedést, vagy a Délskandináv és a Botteni-öböl vidékén mint általános emelkedést ismerünk. Ezek epirogenetikus mozgások, de nem azok a mieink, hanem éppen olyan orogenetikusak, mint voltak a miocénben és megelőzően sokszor. Erős a hitem és a meggyőződésem, hogy az így lefektetett nyomokon haladva, egységes, tiszta képet alkothatunk magunknak az Alpes-Kár- páti harmadik, belső geoszinklinálisnak, a történelmi Magyarországnak hegyszerkezetéről. Ez a tanulmány egyben kritikai megvilágítása azoknak a magyar- országi geológiai viszonyokat újabban tárgyaló munkáknak, amelyek más szempontból tárgyalják ennek a területnek a felépítési és szerke- zeti viszonyait. Budapesten, 1S2S, 5 Lóczy Lajos: Magv. Orsz. földtani szerkezete. (A Magy. Szentkorona Országai- nak földrajzi, társadalomtudományi és közművelődési leírása. 1918.) Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930. 3 34 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. A SÓKÉPZŐDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. Irta: Szádeczky-K ardoss Elemér dr.* — Két szövegközti táblázattal és a 4 — 9. ábrával. — A földtörténeti folyamatok kvantitatív kifejezése terén jelen tanul- mány egyike az első kísérleteknek. Tárgyalja: 1. a tágabb értelemben vett szedimentogén sóképződés (az ú. n. beszáradási, kémiai üledékek: anhidrit, gipsz, konyhasó, kálisók stb. képződésének)1 intenzitásválto- zásait; 2. e változásokkal összefüggő geológiai folyamatokat; 3. az összefüggések értelmezését, illetőleg a sóképződés intenzitásváltozásai- nak elméletét. Kiindulásul megállapítandó a Földnek képződési korok szerint rész- letezett sókészlete. A következő nehézségekkel kell itt számolnunk: 1. a sótelepek egyrésze kevéssé ismeretes; 2. a speciális „áttörő44 sótekto- nika következtében a kormeghatározások ingadoznak; 3. ezek miatt a sókészletek a. legtöbb esetben közelítőleg sincsenek megbecsülve. Ezért, felmerülhet a kérdés, vájjon eljött-e már az ideje az ilyen irányú vizsgálatoknak! Ügy véljük: igen. mert egyrészt elég nagyszámú és változatos eloszlású adattal rendelkezünk reális becslésekre; más- részt a gazdasági érdeklődés a só iránt általában oly kicsiny, hogy a só- telepek ismeretében egyelőre nem várhatunk rohamos fejlődést. Említett nehézségekkel számolva, alábbi közelítő eljárást alkal- maztam. összeállítottam a Föld szedimentogén só-, gipsz stb. előfordu- lásait geológiai időrendben. (I. táblázat.) Felhasználtam e célból Buschman, Young, de Launay, Haug, Kayser, Schuchert, Koppén,. A. Wegener, Dammer, Tietze, valamint a „Handbuch dér regionalen Geologie44 íróinak és az U. S. Geol. Survey geológusainak összefoglaló adatsorain kívül a lehetőség szerint a szétszórt, apróbb adatokat is. (Irodalom: 1 — 17. Az adatokat 1928-ig vettem figyelembe. Adataim tel- jességre és precizitásra nem tarthatnak fenti okok miatt számot; külön- ben is a kutatások előrehaladásával a felsorolásban még változások fog- nak beállni. E tanulmánynak, mint említettem, kísérlet jellege van a geológiának egy eddig alig művelt terén.)2 Az előfordulások a táblázat- * Előadatott a Magyarhoni Földtani Társulat 1930 január 8.-án tartott szakülésén. 1 Alábbiakban a sóképződésről ez értelemben beszélünk. 2 Jelen tanulmánynak a Magyarhoni Földtani Társulatban történt bemutatása kap- csán máris újabb fontos adatok birtokába jutottam dr. Böckh Hugó h. államtitkár úrnak, a Földtani Intézet igazgatójának szívességéből. A nagyértékü, részben még nem is publikált adatokért legyen szabad Böckh igazgató úrnak e helyütt is köszönetemet. kifejezni. Az ő felfedezései nyomán DNy-Perzsiában 56 kb. alsókambri korú sótömb vált ismeretessé. Továbbá Irakban és Perzsiában aquitan-burdigalien korú gipsz-anhidrit-elő- fordulások vannak. Az alább következő nyers sódiagrammban, valamint a sóképződési intenzitásgörbében az alsókambri és a legalsó miocén kornak megfelelő értékek tehát A SÓKÉPZÖDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 3S bán a kritikát megálló, legszorosabban meghatározott koradatokkal szerepelnek. Oly előfordulások, melyeknek korára vonatkozólag a néze- tek eltérőek, a táblázatban is a feltételezett korokban mindenütt kérdő- jellel szerepelnek. (Ily esetekben gyakran kitűnik, hogy ugyanazon területen valóban több korban volt sóképződés.) A sókészlet megállapítására oly mód szükséges, mely tekintettel van a sótelepek csekély felkutat öttságár a, tehát mintegy számol a még várható sókészletekkel. Első megközelítésben természetesen csak relatív sómennyiségek nagyságrendje állapítható meg. E keretet jelen dolgozat nem is lépi át, mivel a feladat így már megoldható. Első megközelítésben egységnyi készletűnek tekintünk minden tér- és időbelileg önálló előfordulást, illetőleg összetartozó előforduláscso- portot. A kiterjedésbelileg ismert sóelőfordulások áttekintéséből kiadó- dott, hogy nagyobb részüknek összterülete 300 — 5000 km2 közt ingado- zik. (A középérték az előfordulások alaposabb megismerésével bizo- nyára a felső határ felé fog tolódni. Itt természetesen azt a területet vesszük tekintetbe, mely a sóképződés eredeti helyéül tekinthető, és nem vagyunk figyelemmel az utólagos elváltozások — kimosás, kigyűrés, be- fedés — által létrejött megszakításokra.) A sótelepek teljes közepes vastagságát csak másodsorban vettem tekintetbe, mert itt nagy szerepe van az utólagos elváltozásoknak. Azok az előfordulások, melyeknek nagyságrendje a megadott középkategóriától kétségtelenül lényegesen eltér, a táblázatban nem egységnyi értékkel szerepelnek. A területi bizonytalanságok miatt több egységgel rendesen csak olyan előfordulásokat számítunk, melyek terü- lete valószínűleg meghaladja a 10.000 knr-t. Mivel igen nagyméretű növekednek. A kiegyenlített, korrekciós és kimosási görbékben lényeges változás nincs. Fenti változások az alább kimutatott (orogenezissel, illetőleg tengerkiterjedéssel való) összefüggéseket még élesebbé teszik. Megjegyzés a korrektúra alkalmával: Időközben Böckh igazgató úrnak ezen ada- tai meg is jelentek: „Dr. H. de Böckh, Dr. G. M. Lees and F. D. S. RichardsöN: Contribution to the Stratigraphy and Tectonics of the Iranian Ranges". (The strueturd of Asia, edited by J. W. Gregory, London, pp. 58 — 176.) E mű a gipsz-anhidrit só- tlőfordul ásókra vonatkozóan is annyi új adatot tartalmaz (pl. a táblázatomban kérdő- jelesen helvetien-nek vett „Fars-csoport“-beli perzsiai gipsz anhidrit-sóelőfordulásokra. vonatkozóan is), hogy azokat részletesen e tanulmánynak későbbi, az újabb adatokkal kiegészítendő németnyelvű kiadásában fogom feldolgozhatni. A DNy-Perzsia Hormuz-sorozatbeli ópaleozoikus gipsz-anhidrit-sóelőfordulásokra vonatkozóan Böckh és munkatársainak említett művén és az abban idézett irodalmon kívül még egy legújabb megjelenésre utalhatunk: J. V. Harrison: The geology of somé salt-plugs in Laristan (Southern Persia). Q. J. G. S., vol. 86., pp. 463—522, London, 1930. és N. Jb, Ref.-II., 1931, pp. 47 — 48. Harrison szerint ez azi indiai Salt Range- zsal egykorú és talán paleogeogra fiailag is összefüggő sorozat nagyrészt középkambri- korúnak tételezhető fel, bár ennél idősebb és fiatalabb képződmények is kísérik. 3' 36 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. önálló előfordulások rendesen jól átkutatott területeken ismeretesek, ezeknek aránylagos túlértékelését kikerülendő, a sóterület növekedésé- vel az egységszámot fokozatosan csökkenő mértékben növeltem a táb- lázatban. Az északnémetországi 300.000 km2 területű permkorú sótelep pl. csak 4 egységgel szerepel. — Igen kisméretű telepek ismét arányta- lanul nagy számban ismeretesek jól átkutatott területeken.3 Az arány- talanság eltüntetése céljából a tér- és időbelileg közelálló apró előfordu- lásokat összefoglaltam, még pedig az összefoglalt terület nagyságának megfelelően, kevesebb egységgel. Minél kevésbbé ismert valamely terü- let, annál kevésbbé végezhetők ilyen összefoglalások és így a kevéssé ismert területek kisebb előfordulási számát nagyobb egységszám kom- penzálja. így foglaltam össze az alsó-triász salzkammerguti és ugyan- olyankorú dél- és középnémetországi előfordulásokat 1 egységgel. — Fél egységgel értékeltem a területileg és tömegileg jelentéktelen, magá- nos előfordulásokat, ha azokkal kapcsolatban nagyobb sómennyiség nem várható (pl. Nev-Caledonia közép-triász gipszes agyagját). I. táblázat. A szedimentogén só és gipszelőfordulások kronológikus táblázata. (A zárójelben levő kövér számjegyek az irodalomra utalnak.) Kor Az előfordulás helye A sóegy- ségek száma Alsó kambrium Pendzsab : Salt Rangé (11., 150. lap) (részben miocén ?, 5.) i Kambrium, ill. alsó szilur Léna és Jenisszej vidéke (5.)* 2 Alsó szilur Szentpétervári sós forrás (és Baltikum?) 14 Legfelső 6zilur Newyork, Pennsylvania, Ohio, Michigan, É.-Mani- tóba (10.) 2 14 Devon Newyork, Newbrunswick, Nova Scotia, New Foundland 2 Közép devon Baltikum? (vagy szilur) ' 14 Legfelső devon Szibéria; Minuszinszk, Krasznoiarszk (Irkuck). etc. 1 Karbon Anglia ( ?, 11 , 40. lap) 14 Marokkó, Algír (vagy mezozoikum) 14 Yz Donetz medence (?, valószínűleg perm) Tiensan (?) Yz Jáva (?) Yz 5 Helyesebben: a kisméretű telepeket kevéssé átkutatott területeken aránylag rit- kán fedezik fel. Metodikai célunk miatt azonban a dolgot megfordítva szemléljük. * Obrutschew szerint (15.) e terület telepei az alsó kambrium felső (*/* egység; pl. Tumanschat), közép kambrium alsó (’/« egység; pl. Ussolje) és a felső kambrium alsó szintjébe (*/4 egység; pl. Wilui, Troick) sorolhatók. A diagramm ennek megfelelően van szerkesztve; az alsó szilur-ra l'U egység esik e telepekből. A SÓKÉPZŐDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 37 Kor Az előfordulás helye A sóegy- ségek száma Karbon Ny. Ausztrália (?) y2 Keleti Peru (mezozoikum ?, 13., 113, lap) % Colombia (sós forrás, ?) X Legalsó karbon Michigan, Virginia, Nova Scotia, New Brunswick (1 , B„ 9.) 2 Felső karbon Spitzbergák (9.) 1 Keleti Közép Ural (9.) 1 Montana, Colorado (1.) 1 Perm Déli Alpok (?, 11.) % Angola (permo — triász 11 ) y7 Tonking (16.) XÁ Kelet Buchara, részben triász (4. 5. köt., 7. fűz.. 17. lap) y (Legalsó) perm Kansas, Oklahoma (Texas, Jova, S. Dakota, Newmexiko, 1.) (10.) 4** Alsó perm Donetz medence (részben, 6.. 121. lap) y2 Felső perm „ ,, ; Bachmut, Jekaterinoslaw (9.) . . i (Leg?)felső perm Perm tartomány; Orenburg, Déli Ural (6., 122. lap; 10.) 2 »» »» Észak Németország (Stassfurt! etc.), Lengyelország 4 (Leg?)felső perm Északkelet Anglia (9 ) 1 Triász Angola (permo triász 11., 61. lap) y2 *» Algír (?, karbon-mezozoikum, 6., 132. lap) .... y2 Indochina: Cambodge, Laos (5.) i Jünan (5.) i >1 Colorado, Arizona, Oregon, Kansas (jura?) Nevada i »» Keleti Peru (13., 113. lap: Stappenbeek, lásd: Karbon) y2 Legalsó triász ÉNy. Németország? (9.) . ) Alsó triász Haute Saóne (6. 121. lap) Oelentektelen i M >» Szardínia (9., 394. lap. . J előfordulások) ) Horvátország (11) y Keleti Buchara (részben perm, 4.) „ „ felső szint . . Salzkammergut, Tirol (9.) 1 „ „ felső szint és i Közép triász Dél és Közép Németország (Thüringia, etc.; 9.) i »> M Új Kaledonia (4., VII, köt. 2. fűz., 24. lap; gipszesagyag) y2 Felső triász Dalmácia; Toszkána (?, 11 ) y2 M Ny. Pyreneus (és Lotharingia, jelentéktelen) .... y2 ,, ,, alsó szint . . Ny. Alpok, Jura hg., Doubs \ „ „ közép „ Dél Németország > i „ „ felső „ Alpok ) ** Lehetséges, hogy ez az előfordulás teljesen az alsó permbe tartozik. Diagramm- ban 1 egység perm, 2 egység alsó perm, 1 egység legalsó permként szerepel. 38 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. Kor Az előfordulás helye A sóegy- ségek száma Felső triász felső szint . . Cheshire és Durham; Írország (6., 129. és 131. lap) 1 Jura Olaszország: Mte Amiata (11.) Ví Tunisz (11., részben kréta) Iá M Középázsiai Angara formáció (csak kis részben jura!) Iá Peru, Cerro di Pasco (részben kréta) 1 4 Utah: Nephi (1.) Vi Argentína: San Juan, Nequem (részben kréta) . . 1 Alsó jura .... .... Szecsuán (5.) 1 9 San szi (5.) Iá Közép jura felső szint . . Nyugati Alpok: Digne (6.) ) Legfelső jura DNy. Franciaország és Jura hg. (9.) j Vi ÉNy. Németország (9.) j Dél Anglia ( 1 Felső jura Kaukázus déli lejtője (6.. 188. lap) 1 Kréta Francia-Pyreneus: Norland Iá Westfáliai sós források (11.) Iá Keleti Buchara (részben perm és triász) Iá Ferghana j Kuenlün nyugati része \ 1 Keleti Nansan 1 Egyiptom és Palesztina ] Alsó kréta Anabara alsó folyásának vidéke (15., 355. lap).. 1 Dél Patagonia (gipsz, 11., 83.) 1 »» 11 Szahara (neokom gipsz; 4., VII. köt., 6a. füzet) Iá Felső kréta Szudán, Szahara ( ,, ,, ,, ,, ,, ,, 1 Tunisz, Algír (részben jura) Iá »i 11 Brit-Délafrika: Algoa, Bai és Natal vidéke (2.) 1 ll 11 Texas, Arizona, New Mexikó, Mexikó (1., 223. lap) 1 Montana Iá Peru: Cerro di Pasco (részben jura) Iá 1» 11 Argentína: San Juan, Tucuman (gipsz, Natr. szulfát) : 1 »1 »» Columbia: Bogotá (alsó krétából került felsőbe?, 17.) 1 Queensland (11., 85.)? Iá Paleogen Kisázsia, Armén a, nagyobbrészt miocén 16. . . j Transzkaukázia; Tambukán tó (5, 6.) ( 1 (Alsó ?) eocén Egyiptom (gipsz), (11.. 103. lap) Iá »* i> Szudán és Észak Nigéria: Prov. Sokoto (4., VII. köt., 6a. füzet) 1 »> »> Marokkó, Algír, Tunisz (nagyobbrészt miocén, 11., 103. lap) Iá »» >1 Texas. Louisiana; Great Basin; California (?, kréta, miocén; 11 ) 1 A SÓKÉPZŐDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 39 Kor Az előfordulás helye A sóegy- ségek száma Közép eocén Ferghana, felső Angara formáció (11 ,5., 6., 428 lap) 1 „ és felső eocén .... ÉNy. Erdély (gipsz) 1 Felső eocén -alsó olgocén Párizsi és Bordeauxi medence (gipsz, kevés Plateau Centr.-on) 1 Alsó oligocén Felső Elzász (8.) (Baden-ben is kevés, 7.) 1 Kat.alonia: Oardona etc. (13.) 1 Oligocén „Grand Gulf Formation“ (DNy-i U. S. A.)? i (?, 11 , 101. lap.) | )4 ,, Rocky Mountain keleti része (?, 11., 101. lap) ' Keleti Ural (5., 429. lap) 1 1 Miocén Louisiana, California, etc. (eocén ?, 11., 125. lap) Turkesztán, Buehara (5, 421.) 1 Panderma, etc (5., 417. lap) . . .• >4 ki Salt Rangé; Pendzsab (részben kambrium 5 ,422. 1.) Aquitanien Egviptom (Mogliara, etc) (8.. 1687. lap) í Burdigalien Bosznia ? XA Helvetien ? Kisázsia (Kyeil Ismark, Smyra, etc. 5., 416.) .. 2 Perzsia (5.. 419. lap, etc.) 4 Helv.-Tortonien (?) Erdélyi medence, Máramaros, Eperjes » »» »»••••• Munténia, Moldovia, Galícia ya Törtön. Sarmatien Cyprus (8.) A Örményország 1 Törtön. -Sarmatien Piemont, Liguria, Toszkana; keleti Olaszország (8,. 1641. lap) 2 ,, -Pontién Szicília és Kalábria (8., 1646.) 1 »» II Granadai medence és Ebro völgy (katalóniai rész- ben oligocén) 1 Pontién Kréta sziget Tunisz. Algír (8., 1648 — 51. lap; részben idősebb) 1 Levantinien . . Albánia (?, 8, 1680. lap) .. Pliocén-pleisztoeén Szahara, Mauritánia (4., VII. köt. 6a. fűz.) .... 1 »• )| Arizona és California (11, 100. és 123. lap).... 1 Pleisztocén Palesztina (11., 142. lap) 1 Pamir (11 , 142. lap) 1 Patagónia (2., 11 , 195. lap) 1 A bizonytalan korú előfordulásokat fenti elvek szerint nyert érték felével minden feltételezhető korban felsoroltam. Az egyes korokra eső, ilymódon megállapított relatív sómennyisé- geket diagrammatikusan a 4. ábra tünteti fel. Az abszcisszára a geoló- giai korok relatív tartamuk szerint a legújabb amerikai becslés alap- ján, Schuchert után (Irodalom, 10.) vannak felmérve. Az ordináta egy beosztásának négyzete a táblázat V6 sóegységének felel meg. A dia- 40 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. gramm által bezárt területrészek a relatív sómennyiségeket bármely korszakaszra vonatkozóan közvetlenül megadják. — A sómennyiségek természetesen a koradatok pontossága szerint több-kevesebb vízszintes tengelyrészen terülnek el. Mivel a fiatalabb geológiai korokra vonatko- zóan a kormeghatározások pontosabbak, ezért a diagramm e részei sűrűbb hullámzást is mutatnak. Azokra a korokra (ordovicium, kréta) vonatkozóan, melyekben a sóképződés főleg kevéssé ismert területeken történt, a képződési korok közelebbi meghatározásának hiánya miatt a sómennyiségeknek csak középértéke tűnik ki. A sódiagrammot jellemzi egyrészt a korral emelkedő tendencia (aminek értelmezésével alább foglalkozunk), másrészt az intenzív lük- tetés, ami a sómennyiségeknek geológiai értelemben vett gyors változá- sát jelenti. A diagramm tehát két (fő) faktor eredőjeként tekintendő. A sómennyiségek átlagának fokozatos növekedése kétféleképen értel- mezhető: vagy a sóképződés intenzitása növekedik a kambrium óta foly- tonosan, vagy pedig a sótelepek készlete post sedimentationem fogy, hosszantartó kimosás következtében. Mivel a diagenetikus kimosás két- ségtelenül fennáll, míg a sóképződés intenzitásának fokozatos növeke- désére semmi bizonyítékunk sincs, ezért a sómennyiségek növekedését A SÓ KÉPZŐD ÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 41 egészében a kimosás hatásaként tárgyalom.4 Ha tehát ezt a faktort elimináljuk, úgy tisztán a sóképződés intenzitásának az egyes korokra jellemző lüktetéseivel állunk szemben. A két faktor elkülönítése céljából az 1. diagrammot kiegyenlítet- tem úgy, hogy minden két (ScHUCHERT-féle) időszázaléknak középérté- két az a — — képlet alapján kétszer korrigáltam.5 (Lásd: II. táb- lázatot.) A második kiegyenlítés adataiból (5. ábra tört vonala) a 11. láblázat. A sódiagramm kiegyenlítése. I. II. III. IV. 1. 25 1'8 1-5 Kambrium i 2. 05 10 l'l ! 3. 05 0-6 0-8 | 1 4- 10 0-9 0'9 Ordovicium .... 5. 10 1-0 1-0 ! 6. 1-0 0-9 11 7. 06 1-4 1-6 (Felső) Szilur . . < 8. 3-3 2‘6 25 [ 9. 3’3 31 3'2 Devon < i I 10. 1 11. 2'5 8‘2 41 54 4 2 49 Karbon i 1 12. 1 13. 2-7 6'1 49 6-4 5*3 7*5 Perm ■ i 1 14. 10-9 12-5 12-4 ( 15. 22-0 18'0 16-3 Triász | 16. 170 169 16-0 Jura < í 17. I 18. 11-5 85 121 9'0 125 9'8 Kréta < 1 19. ( 20. 7‘5 13 0 9 1 13'0 100 14'3 1 21. 17-5 22-0 231 Kainozoikum . . < 22. 40'0 35-4 33-9 | 23. 44 0 (22-0) 42'6 402 Magyarázat: I. Kor, sorszám. II. Két Schuchert-féle idŐ6zázalékra eső fél-sóegységek száma. III. Egyszer kiegyenlített fél-sóegység-számok. IV. Kétszer kiegyenlített fél-sórgység- 6zámok. 4 Hogy vájjon fennáll-e lassú, egyirányú intenzitásváltozás (a lüktető változá- sokon kívül), e kérdés megoldása a paleoklimatikus faktorokon kívül a tengervíz szá- zalékos sótartalmának — tehát a tengervíz eredeti mennyiségének és a tengeri sók eredetének — problémáihoz kapcsolódik. Messze vezetne tárgyunktól, ha ezekre kiter- jeszkednénk. Annyi azonban megemlítendő, hogy jelentékeny egyirányú intenzitásvál- tozás csak szélsőséges hipotézisek mellett tételezhető fel. Az alább nyert kimosási érté- kek tehát közelítően nagy valószínűséggel vonatkoztathatók a valóságos kimosásra. E tekintetben egyébként figyelemreméltó QuiNTON-nak az állatcsoportok vérének össze- tételére alapított hipotézise, mely szerint a légi geológiai korok tengerei — a jelenlegi literenként 32—33 g sótartalom helyett — csak 8 — 9 g-ot tatralmaztak. 5 Schuchert beosztásában a kambriummal kezdődő korokra 45 időszázalék esik, következőképen: kambrium: 6%, ordovicium: 7 lA%, (felső) szilur: 3%, devon: 4 L%, karbon: 6%, perm: 3%, triász: 2Z\%, júra: 33A%, kréta: 5%, terciér: 4 %>. (Az első. illetőleg utolsó tag korrekciója a 2a + b képlet szerint történik.) 42 SZADECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. teljes kiegyenlítés grafikusan történt (5. ábra folyamatos görbéje: K). (A sóadatok nem elégségesek arra, hogy következtetésekre alkalmas görbeképletek lennének belőlük számíthatók.) Ilymódon először elirni- náltam az intenzitásváltozásoknak megfelelő lüktetéseket; a kiegyenlí- tett görbe megadja tehát a végig egyenletesnek feltéte- lezett sóképződési intenzi- tások mellett a kimosás után megmaradó sómennyi- ségeket. Mivel a legújabban keletkezett (aluviális) só- készletre vonatkozóan a ki- mosás értéke 0, ezért bár- mely kor óta történt kimo- sás középértékét a görbe il- lető pontja és az aluviumra vonal kozó sómennyiség ko- ordinátáján húzott vízszin- tes (A) közti távolság adja meg. Bármely kor óta ki- mosott sószázalékot8 pedig a 6. ábra tünteti fel. Ha a kiegyenlített görbe értékeit (vagyis az egyenletesnek fel- tételezett sóképződés mel- lett a kimosás után vissza- maradó sómennyiségeket) K- val, az aluviális (kimosástól nem érintett) sómennyisé- get A-val, a kimosási szá- zalékot pedig k-val jelöljük, úgy ezen értékek közti összefüggést a k : 100 = (A— K) : A aránylat adja meg; vagyis a kimosási százalék értéke: , 100 (A— K) k = A Közbevetőleg megemlítem a kimosási görbe szedimentpetrográfiai vonatkozását. Ilymódon ugyanis először sikerül kifejezni diagenetikus folyamatot kvantitative a (geológiai) idő függvényében. A görbéből Kam. Ord FSz Dev Kar. Pe. Tr Ju. Kr Kom. 5. ábra. Kiegyenlített sódiagramm (.,K“ értékek). 6. ábra. A kimosás százalékos görbéje („k“-értékeit Ha az aluviumra vonatkozó kimosást 0 nak tekintjük. A SÓKÉPZÖDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 43 kitűnik, hogy a kimosás rendkívül hosszantartó folyamat. A telepek sótartalma átlag 6 időszázalék (kb. 60 millió év) alatt csökken felére a diagenetikus kimosás következtében. A kimosás ismeretével elméletileg tisztán megkaphatjuk a külön- böző korokban keletkezett eredeti sómennyiségeket, illetőleg a sóképződés intenzitáslüktetéseit. E célból a különböző korokból megmaradt sómeny- nyiségek értékeit a kimosásnak megfelelően korrigálnunk kell. Míg a jelenkori, kimosatlan sómennyiség értéke változatlan marad (vagyis a korrekció értéke 1), addig a régibb korokból megmaradt sómennyiségeket fokozato- san nagyobb mértékben kell korrigálni. Általánosságban: valamely korban eredetileg képződött sómennyiséget (E) megkapjuk, ha a kér- déses korból a kimosás után megmaradt sómennyiséget (M, a 4. ábra értékeit) meg- szorozzuk a kiegyenlített görbe aluviális és a kérdéses korra vonatkozó értékeinek hányadosával Köny- K belátható ugyanis, nyen hogy M : E = (100— k) : 100 Ebből k fenti értékének be- helyettesítésével: M^lOO A 100 (A -K) K 7. ábra. Korrekciós görbe -érlékek ). A korrekció értékeit bármely korra vonatkozólag a 7. ábra, a kimosás nélküli, eredeti (hipotétikus) sómennyiségeket (E) pedig az 8. ábra tünteti fel. Utóbbi tehát a tágabb értelemben vett szedimento- gén sóképződés intenzitásgörbéje, mely tisztán megadja a sóképződés- nek egyes korokra jellemző spontán lüktetését, függetlenül az említett esetleges állandó irányú elváltozástól. A 8. ábra beosztása szerint egy- ségnyi intenzitású a sóképződés, ha a fent definiált egységnyi sókészlet fele keletkezik egy ScHUCHERT-féle időszázalékban. (A görbének az 44 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. ordoviciumra és krétára eső, szaggatott vonallal jelölt részleteit alább ismertetendő módon nyertem.) II. A 8. ábra görbéjéből jól látható, hogy a sóképződés intenzitása gyakran geológiailag rövid időn belül is nagy mértékben változik. Egy ScHUCHERT-féle időszázalékon belül a sóképződés intenzitása a miocén- ben pl. csaknem hatszorosra emelkedik. Kam. Ord F. Szi Dev Kar Pe Tr. Ju Kr. Kain. 8. ábra. A szedimentogén sóképződés intenzitás görbéje (,,E“-értékei). E fejezetben azzal a kérdéssel foglalkozunk, milyen kapcsolatok mutathatók ki ezen intenzitásváltozások és egyéb geológiai faktorok között. Általánosan elfogadott tétel, hogy a sóképződés elsősorban is az (arid) klímával áll kapcsolatban. A földtörténeti kutatás azonban éppen a sóképződést tekinti az arid klíma legfontosabb bizonyítékának. Ezért a sóképződés és klímaariditás közti összefüggés közvetlenül nem vizsgálható. (Ez összefüggésre vonatkozó elméleti kérdésekkel a 3. feje- zetben foglalkozunk.) Más helyen már rámutattam arra, hogy a sóképződés és morfoló- giai viszonyok közt összefüggés áll férni. (Irodalom, 18.) Várható tehát, hogy egyrészről a sóképződés intenzitása, másrészről a morfológiai iranzgr. n&gr A SÓKÉPZŐDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 45 viszonyok, illetőleg az ezt meghatározó orogenetikus viszonyok közt valamely időbeli kapcsolat álljon fenn. Alábbiak a sóképződés és oro- genezis intenzitásai közt meglepő szoros és egyszerű időbeli összefüg- gést állapítanak meg, mely szerint a sóképződés intenzitása közelítően egyenesen arányosan változik a hegyképződés intenzitásával. Ezt az összefüggést a 9. ábra B, C, D grafikonjai ábrázolják. 9. ábra. A) A tenger kiterjedése Stíllé után. B) A sóképződés intenzitásai. C) Az orogenetikus periódusok Stíllé után. 1. prekambri; 2. takonikus; 3. ardenni; 4. éri; 5. breton; 6. szudéti; 7. aszturi; 8. saali; 9. pfalzi; 10. ó-kimmériai; 11. új- kimmériai; 12. ausztriai (kettős); 13. szubhercin (kettős); 14. laramikus; 15. közép- eocén?; 16. pireneusi; 17. intraoligocén; 18. szávi: 19. steier (kettős); 20. attikai; 21. rodán; 22. oláh — gyíírődési periódus. (2 — 4: kaledoni gyűrődések, 5 — 9: varisz- kuszi gyűrődések, 10 — 22: alpin gyűrődések.) D) Az ószakamerikai hegyképződések görbéje Schuchert után. A sóképződés intenzitásgörbéjével (B) azonos időtengelyen jelöltem az orogenetikus periódusokat (C), a ma legelfogadottabb STiLLE-féle rend- szertan alapján. (írod., 19.) Ugyanazon méretű időtengelyen ábrázol- tam továbbá a Sc.HUCHERT-féle, Észak-Amerikára vonatkozó orogene- 40 SZÁDECZKY-k ARDOSS ELEMÉR DR. tikus görbét is (írod., 10.. 445. lap), mely a hegyképződés változásait folytatólagosan igyekszik bemutatni (D). A sóképződés intenzitásgörbéiének e két orogenetikus diagrammal való összevetéséből világosan kitűnik, hogy az orogenetikus periódusok- kal egyidőben a sóképződésben is többé-kevésbbé kifejezett maximum jelentkezik, másrészt, hogy minden jelentékeny sómaximumnak orogene- tikus periódus felel meg. A kormeghatározások mai állása szerint azon- ban nem lehet kétségtelenül eldönteni, hogy vájjon ez az egyidejűség teljes-e, vagy pedig az orogenetikus periódus időben (körülbelül 1 ScHUCHERT-féle időszázalékon belül) megelőzi-e a sóképződésbeli maxi- mumot, mint ez adataink egy részéből következtethető. Hangsúlyozandó, hogy az időbeosztásban itt az amerikai Schu- CHERT-féle rendszert követtem. (A dolgozat németnyelvű kiadásában közölni fogom a diagrammokat lehetőség szerint a radioaktív mód- szerek alapján nyert abszolút időbeosztásban is.) Az amerikaiak által használt ordovicium és szilur fogalmak nem fedik pontosan az európai alsó- és felső-szilur fogalmakat. A takonikus orogenetikus periódus, melyet Stíllé az alsó- és felső-szilur határára helyez, az itt használt ScaucHERT-féle időbeosztásban tehát még a legfelső ordoviciumra esik. Az összefüggés világosságát a STiLLE-féle orogenezis-rendszertan alapján a felső-karbon— alsó-permben zavarja bizonyos elmosódottság. Egyrészt a felső-karbon szudéti-aszturi orogenezisnek aránylag kisebb intenzitásnövekedés felelne meg a sóképződésben. A karbon sóadatok gyakori tág meghatározása (lásd I. táblázat) következtében ez az el- mosódottság azonban természetes. Másrészt a legalsó permkorú sómaxi- mumnak pontosan megfelelő orogenetikus periódust STiLLE-nél nem talá- lunk. Ez a sómaximum főleg a Kausas — Oklahoma, South Dakota, New- Mexiko-i nagy sóképződéseken alapul. És éppen Észak-Amerikában e korban, pontosabban a karbon és perm határán, megy végbe a nagyon intenzív appalachi hegyképződés, mint az a ScHUCHERT-féle orogene- tikus görbéből is kitűnik. Stíllé ez orogenezist Európában nem talál- ván fel, külön nem jelzi, mert itt a felső-permi saali, illetve pfalzi oro- genezisekkel véli azonosíthatóknak. — Látható, hogy az orogenetikus periódusokra vonatkozóan nem alakult ki minden tekintetben egységes felfogás, s így ezeknek a sóképződéssel való párhuzamosítása helyen- ként szükségképen nem teljes. A sóképződés és orogenezis összefüggésének gondolatát magában’ rejti annak a felismerése, hogy a paleoklimatikus viszonyok általában kapcsolatban állanak a hegyképződéssel (lásd erre vonatkozóan főleg Ramsay, Dacqué, Schuchert tanulmányait; 3. fejezet). Az orogene- zis-sóképződés összefüggésre közvetlenül utal de Launay a követke- zőkben: „ . . . les dépőts salins ont pu se produire á toutes les époques. A SÓKÉPZÖDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 47 avec predominance dans certaines phases speciales determinée pár l’oro- génie, notamment dans les trois periodes: siluro-devonienne pour les zones calédoniennes; permo-triassique pour les zones hercyniennes; ter- tiaire et actuelle pour les zones al pesti es“. (írod., 6., 118. lap.) Következőkben egy, az előbbinél élesebben jelentkező összefüggés- sel foglalkozunk, melyre az eddigi irodalomban még ennyi utalás sin- csen. Összefüggés áll fenn ugyanis a sóképződés és a tenger kiterjedése közt, oly értelemben, hogy a sóképződés intenzitása regresszió idején nő, tranzgresszió alkalmánál csökken. Ez az összefüggés az orogenezis és sóképződés közti összefüggés következményeként is tekinthető, amióta Stíllé megdöntötte a Haug- féle kompenzációs törvényt, kimutatván, hogy az orogenezissel együtt uralkodólag regresszió jár, az anorogenetikus időket pedig gyakori tranzgressziók jellemzik. Bár a kritika a STiLLE-féle felfogást hajlandó elfogadni (írod., 20., 13. lap), mégis a STiLLE-féle törvény sem tekint- hető végleges érvényességűnek. Kétségtelen ugyanis, hogy az orogene- zisek, uralkodó regressziók idején is voltak kisebb tranzgressziók és különösen: az anorogenetikus periódusok tranzgressziói sem történtek kisebb egyidejű regressziók nélkül. Stíllé álláspontjában a lényeges azonban az, hogy a geológiailag hozzáférhető területeken a tranzgresz- sziók és regressziók nem kompenzálják egymást Haug felfogása értel- mében, hanem tranzgressziók uralkodnak ezeken a területeken az anoro- genetikus időkben, regressziók pedig az orogenetikus periódusokban. Stíllé e megállapításának értékéből mit sem von le az, hogy az erre vonatkozóan adott értelmezése — mely szerint a geoszinklinálisok gyű- rődésekor egyidejűén a kontinensek is kiemelkednének — nem megnyerő. (Bizonyos tekintetben hasonló felfogással ScHUCHERT-nél is találko- zunk.) A legnagyobb általános regressziók és orogenezisek a geológiai- lag ismert területeken éppen azokra a koroki a esnek (alsó-kambri, perm), amelyekben az Észak- Amerika és Európa, illetőleg Délkelet- Afrika — India — Ausztrália közti szárazföldi összeköttetések a kutatók többsége szerint nem állottak fenn. (Lásd: Arldt — Wegener erre vonatkozó közismert diagrammját.) Lehetséges tehát, hogy a kontinens táblákon az orogenetikus időkben jelentkező regressziókat kompenzál- ják a tengerelöntések a kontinenseket (egyébként) összekötő, ma mái- hoz záférhetet len területeken. (E tekintetben indifferens, hogy vájjon ezek az egykori összekötő területek „Landbrüeke“-k voltak-e, vagy pedig Wegener — Argand felfogásának megfelelően a kontinensek ván- dorlásakor széthúzódott sial-részek.) Ilvmódon mindenesetre kézenfek- vőbbnek látszik a S'riLLE-féle tengerkiterjedési törvény. — Hangsúlyo- zandó tehát — ami elméleti meggondolások szempontjából bír jelentő- séggel — , hogy amint a parteltolódások STiLLE-féle kánonja is csak a 48 SZÁDECZK Y-K ARDOS ELEMÉR DR. geológiailag hozzáférhető területekre bizonyítható, éppígy a sóképző- •dési intenzitások tekintetében is teimészetesen ugyanerről a területről beszélhetünk. A 9. ábra A) grafikonja ábrázolja a tenger kiterjedését Stíllé után. (írod. 19.) Itt is a Sc.HUCHERT-féle időbeosztást követtem a mélyebben fekvő felső-szilurral (pont-vonal). A görbének azon szakaszait, melye- ket Stíllé diagrammatikusan nem ábrázolt, megszerkesztettem Stíllé szövege alapján (szaggatott vonal). A görbének a sógörbével való összevetéséből világosan kitűnik a két folyamat párhuzamossága. (A felső-karbon inkongruenciára mondottak ide is vonatkoznak.) Meg- állapítható nemcsak az, hogy a sóképződés intenzitása regresszió alkal- mával maximális, tranzgresszió idején minimális, hanem általánosság- ban az is, hogy a tenger kiterjedésével közelítően fordítottan arányos a sóképződés intenzitása. Az eddigiekben hallgatólagosan feltételeztük, hogy a diagenetikus változások, speciálisan a diagenetikus kimosás a különböző korú sótele- pekre ' — a kimosási görbének megfelelően — egyenletesen hat. E fel- tétel szerint tehát nincsenek olyan korok, melyeknek üledékeit a szom- szédos korokéból hirtelen, ugrásszerűen eltérő kimosás érné. Amennyi- ben ugrásszerűen hevesebb kimosások feltételezhetők lennének, azokat ■elsősorban az orogenezisek alatti és közvetlenül utánuk következő élénk lehordások idején várhatnék. Az a körülmény azonban, hogy éppen e periódusok sómennyiségei legkisebbek helyett maximálisak, továbbá pedig az, hogy a sóképződési intenzitások összefüggését egyéb geológiai folyamatokkal mi sem zavarja, bizonyítja, hogy a diagenetikus kimosás lényegileg jogosan tekinthető egyenletesnek. A kifejtett összefüggések szigorúsága lehetővé teszi, hogy a sókép- ződés intenzitásait bizonyos valószínűséggel megadjuk azokra a korokra is, amelyekben ezt csak nagyobb korszakokra vonatkozó középértékek- ként ismerjük. A sóképződési intenzitás-diagrammban (8. ábra) az ordovicium és kréta szakaszbeli horizontális egyenes a középértékeket, a szaggatott görbe pedig az orogenetikus viszonyokból, illetve tenger- kiterjedésből következő közelebbi sóképződési intenzitásviszonyokat adja meg. Fenti görbék természetesen nem tekinthetők véglegeseknek. A leg- régibb korokra vonatkozó adatok hiányosságának következménye (98%-ig emelkedő kimosás!), hogy e korszakokban esetenként nullának adódik a sóképződés intenzitása. E korok intenzitáslüktetése látszólag még hevesebb lenne, ha a kormeghatározások oly szorosak lehetnének, mint a fiatalabb időkre vonatkozóan. A további kutatások új telepeket fognak feltárni, egyes telepek kormeghatározását pedig helyesbíthetik. A diagrammok tehát az újabb adatoknak megfelelően helyesbítendők A SÓKÉPZŐDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 49 lesznek. A jövendő felfedezések azonban az eddig ismert előfordulások nagy számával szemben az intenzitások képében már valószínűleg nem idézhetnek elő lényeges változást. Különösen jelentéktelenné válnak a változások a kiegyenlítő módszer segélyével nyert görbéinkben. Kisebb változások várhatók továbbá a hegyképződés intenzitásainak és a ten- ger kiterjedésének ismeretében is. Ezért e folyamatok közt nyert össze- függés egyenes vagy fordított aránya sem értelmezhető matematikailag (amint az jelen görbéinkből egyébként kitűnik).7 Természetes, hogy e folyamatokra hatással lehetnek más faktorok. Ha ezek a hatások a kifejtett összefüggések szabályszerűségét helyenként megzavarják is, mégsem kételkedhetünk abban, hogy az adatok ilyen nagy száma mel- lett végig jelentkező összefüggések más faktorok hatásával szemben elsőrendű jellegűek és kifejtett formájukban érvényesek. III. Az eddigiekben tapasztalati összefüggéseket ismertünk meg. A to- vábbiakban viszont elméleti térre lépünk, vizsgálván, hogy a nyert összefüggések értelmezésére minő feltevések alkalmasak. Az összefüggés közvetítője, „oka“ csakis oly tényező lehet, mely a kérdéses geológiai folyamatokkal elsőrendű párhuzamban áll. Ilyen faktornak elsősorban a klímát ismerjük. A klíma ugyanis nemcsak a eóképződés döntő tényezője, hanem az orogenezissel is szoros összefüg- gésben áll. A sóképződés-orogenezis kapcsolat elméleti vizsgálata tehát az egész paleoklimatikus probléma oly mértékű felöleléséhez vezet, ameddig az a hegyképződéssel viszonyban van. Ennek értelmezése után, az előbbi fejezetben a tengerkiterjedés-oro- genezis viszonylatról mondottak alapján, a sóképződés-tengerkiterjedés kapcsolat nem fog külön magyarázatra szorulni. Feltételezhető azon- ban, hogy a tengerkiterjedés változásának a sóképződésre, illetve kii- mára közvetlen hatása is van, amennyiben a tengernek, mint párolgási felületnek csökkenésével a légkör átlagos vízgőztartalma csökken, az ariditás és ezzel együtt a sóképződés lehetősége nő.8 A légkör vízgőz- tartalmának változásával azonban más klíma-faktorok (a légkör sugár- zást áteresztő képessége, hőmérsék, klimatikus zónák elkülönülése) is változhatnak, úgyhogy a hatás bonyolult, alig kiszámítható (v. ö. szo- láris konstans változása, 1. alább). Problematikus továbbá, mint már említettem, hogy a Föld geológiailag ismert területeire megállapított STiLLE-féle tengerkiterjedési kánon a Földnek tekintélyesebb, óceáni, 7 A matematikai kezelést azonban a módszer világossága céljából alkalmaztam. 8 Telei. ni Roth Károly professzor úrnak erre vonatkozó értékes levélben meg- jegyzéseiért ezúton is köszönetemet fejezem ki. Föltani Közlöny. I,X. kötet l!t30 4 50 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. geológiailag ismeretlen területeire vonatkozólag mennyiben érvényesek. Az éghajlatnak a hegyképződéssel való kapcsolata a jelenségeknek bonyolult egymásrahatásából ered. Az összefüggésnek nem egyetlen alapja van, hanem számos ok eredője. (Dacqué hasonló „sok alapúsá- got“ több más geológiai folyamatra kimutatott. [írod., 21.]) Ezért van, hogy az összefüggésre vonatkozóan több, egymástól független elmélet helytállónak bizonyul. Megdőlnek azonban ezek az elméletek, amikor az összefüggést önállóan akarjuk velük magyarázni. A vonatkozó elméletek, illetőleg hipotézisek két főcsoportba oszt- hatók, aszerint, amint feltételezik, hogy: I. az orogenezis és klíma egymással állnak oksági kapcsolatban, vagy pedig II., hogy a két pár- huzamosan változó folyamatra egy harmadik folyamat hat. I. Ismeretes, hogy a lehordási terület morfológiai érettségével az ariditás nő (írod., 18.) (egyébként azonos körülményeket feltételezve). Ha tehát a lehordási terület sík reliefes, úgy egy adott kis csapadék- mennyiség (sivatagi öv) általános közepes ariditást eredményez. Ugyan- ezen csapadékmennyiségnek a sóképződés tekintetében elsősorban számba jövő extrém ariditás csak abban az esetben felel meg, ha ugyanekkor ugyanebben a zónában csapadékgvüjtő magasreliefes terület is van. A sóképződés lehetősége nagyobb abban az esetben, ha a sík és magas relief váltakozik (: hegyképződés és azokat közvetlenül követő idősza- kok), mint ha általában sík relief uralkodik (anorogenetikus idők). Az arid zónára eső csapadékmennyiséget eddig állandónak tekin- tettük. A következőkben a klíma általános változásait vizsgáljuk az orogenezis függvényében. 1910-ben Ramsay mutatta ki (írod., 22.), hogy az eljegesedések és egyszersmind a mainál általában hidegebb (,,mioterm“) időszakok az orogenetikus periódusokra esnek, továbbá, hogy a melegebb („plio- term“) időkben viszont a szárazföldek nagymértékben leegyengetettek voltak. Ramsay az orogenetikus lehűlést következőkkel magyarázta: a) A magas hegység általában több csapadékot, ez pedig több el- párolgási meleget köt meg. Az elpárolgási meleg a magasban, felhővé kondenzáláskor, veszendőbe megy. b) A magas hegység hó-, jégtakarója a távolabbi környezetet is lehűti, egyrészt a napsugárzás visszaverése, másrészt az olvadáskor megkötött meleg által. e) A hegységek jelenléte élénkebb vertikális légköri cirkulációt ered- ményez, ami viszont a Föld felületi melegét fokozottabb mértékben vonja el. 1913-ban Schuchert a hegyképződéskor bekövetkező eljegesedé- sek mellett már az általában szélsőséges klímára is utal. (írod. 24.) Felfogása szerint ugyanis az óceánok peremén keletkező hegységek a A SÓKÉPZŐDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 51 nedvességet felfogják, aminek következtében a kiterjedt szárazföldek belsejében a sivatagok megnövekednek. A hegyképződéssel növekvő szá- razföldek megakadályozzák a tengeri áramlatokat abban, hogy a pólu- sokat felmelegítsék. Ezzel ellentétben a tektonikailag nyugodt idősza- kokat nedvesebb, melegebb, kiegyenlített éghajlat jellemzi. Ilyenkor ugyanis a hegységek anyaga az óceánokba kerül, a tengerszint emel- kedik, a szárazföldeket részben elönti a tenger. A tenger nagyobb kiter- jedése a szárazföldnek fokozott inzuláris klímajelleget kölcsönöz, vagyis azt nedvesebbé, melegebbé, kiegyenlítettebbé teszi. Dacqué 1915-ben szintén abból indult ki, hogy az erősebb hegy- képződéseket jégkorszakok követik és a zónaképződés kifejezettebbé válik. (írod., 21.) Szerinte azonban az éghajlat általában nedvesebb is lenne e korokban. A tektonikailag nyugodt idők viszont kiegyenlített és általában száraz (!) klímával bírnak. Az összefüggés egyik legfonto- sabb oka szerinte az, hogy a hegyképződés következtében a nyári hó- csapadékmennyiség nő, ami viszont lehűti a környezetet. A sóképződés-orogenezis összefüggés leginkább Schuchert fel- fogását igazolja és határozottan ellene mond Dacqué azon nézetének, hogy a klíma az orogenezisek idején általánosan nedvesebbé válik. A sóképződés fokozódása orogenezis. alkalmával éppen a magasnyo- mású, száraz zónának erőteljesebb kifejlődését jelenti. — Figyelembe veendő, hogy az orogenetikus idők humidabbnak mutatkoznak, mint amilyenek a valóságban. Az orogenetikus magas-hegyi területek ugyanis sokkal nagyobb mennyiségű üledéket szolgáltatnak, mint a főleg síkreliefes arid területek. A Penck újabban nem a glaciális, hanem éppen az interglaciális időszakokat tekinti humidnak. (írod., 25. E fel- fogásra látszik hajlani Koppén is. írod., 11., 173. és köv. lapok.) Az eddig felsorolt elméletek, illetve feltevések morfológiai fakto- rokra vezetik vissza a hegyképződés klimatikus hatását. Másik alcsoportként oly elméletek foglalhatók össze, melyek az orogenezisnek a vulkanizmus közvetítésével tulajdonítanak klimatikus hatást. Ezek abból indulnak ki, hogy a vulkanizmus termékei az atmo- szféra sugárzást-áteresztőképességét változtatják meg s így elsősorban a hőmérséket befolyásolják. A SARASiN-ok (írod., 26.), újabban Hum- phreys, valamint Abrott és Fowle (írod., 27. és 28.) a vulkanizmus által termelt pornak, Harboe (írod., 29.) a vízgőztartalomnak, Arrhe- niijs és Frech (írod., 30., 31. és 32.) a széndioxidnak és vízgőznek tulajdonítottak ilyen hatást. Ez elméletek egy része az eljegesedés be- következését (Harboe), más része éppen megszűnését (Arrhenius) akarta ilymódon érthetővé tenni. A kritika ezeknek az elméleteknek régi fogalmazásukban kevés jelentőséget tulajdonított. (írod., 21., 459. lap és írod., 33., írod., 44.) A mai meteorológia egyik fontos kutatási 4: 52 SZÁDEC.ZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. ága az atmoszféra e nagy mértékben változó mennyiségű alkotó részei- nek a sugárzásra gyakorolt hatását kísérletileg vizsgálja és a vízgőz- nek, valamint a legfinomabb pornak nagy szerepét e tekintetben iga- zolta is. Az eddigiekből kitűnik, hogy az orogenezis több módon is hatás- sal van a klimatikus viszonyokra. Nölke kritikája szerint (írod., 20., 25. lap) azonban valószínű, hogy az orogenezis, mint egyedüli ok nem idézheti elő a szélsőséges klímaperiódusokat, speciálisan az eljegesedé- seket. Nölke argumentációjának pontjai: 1. A klimatikus hatásnak az orogeneziskor azonnal kell jelentkez- nie. A főleg miocénkori alpesi gyűrődés viszont sokkal megelőzi a dilu- viális eljegesedést. (Ez az érvelés nem helytálló: az alpi ciklusú oro- genezisek még a diluviumban is folytatódnak, pl. wallach orogenezis. A hegyképződések felhalmozódása után inkább várható az eljegesedés. A pretercier nagy magános orogenezisekben is több apró, ma el nem különíthető periódust kell keresnünk.) 2. Az interglaciális időszakokat az orogenezis nem magya- rázza meg. 3. A felgyűrt hegységek lehordásánál gyorsabban múlnak el az eljegesedések. 4. A hegységek kiemelkedésének kisebb hatása van az eljegesedésre, mint feltételezik. E kritikából azonban csak az következik, hogy az orogenezis egye- dül nem lehet a glacializmus oka. Nem fogadható el azonban Nölke azon álláspontja, mely szerint a hatás elégtelensége miatt a kauzális viszony egyáltalában ki volna zárva. A hatások egy része vitathatat- lan (kritikájának 4. pontjában ilyet Nölke is elismer), ha kismértékű is. A klíma-orogenezis kapcsolat egyik faktoraként tehát az orogene- zisnek — többféle módon is gyakorolt — klimatikus hatása tekintendő. Nemcsak az orogenezis hat a klímára, hanem valószínűséggel bír- nak azok a feltevések is, melyek szerint a klimatikus viszonyok viszont befolyásolják , habár bizonyára kisebb mértékben is, az orogenetikus folyamatok kiváltódását. E tekintetben Schostakovits felfogását emlí- tem meg. (írod., 34.) E szerző (és néhány más kutató) szerint a lég- nyomás változásában kimutatható a napfolt-tevékenység periodicitása. Schostakovits azonban e periódusok egy részét az orosz földrengósi statisztikák alapján a szeizmikus működésben is felismerni véli, sőt a periódusok egyike (a kb. 11*2 éves) világosan jelentkezik szerinte a XIX. század vulkáni működéseiben is. E párhuzamokat Schostakovits úgy értelmezi, hogy a napfolttevékenység hullámzása a hősugárzás köz- vetítésével a légnyomásra hat, a légnyomás változása pedig befolyásolja A SÓKÉPZŐDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 53 a földrengések és a vulkanikus működés kiváltódását. (E kérdésre aláb- biakban visszatérünk.) II. Az elméletek másik fő csoportja a klíma és hegyképződés egy- idejű változásait nem egymással hozza oki kapcsolatba, hanem pár- huzamos változásukban egy harmadik jelenség hatását keresi. A közös okként egyes feltevésekben az asztronomikus konstelláció megváltozása, másokban valamely kozmikus tényező szerepel. E faktorok klimatikus hatásának különösen nagy az irodalma. így az eljegesedést asztrono- mikus helyzet (földpálya excentricitása, ekliptikasík) megváltozásával magyarázták Croll 1875, A. Penck 1882, Pilgrim 1904, Herz 1909, Milankovits 1920 és 1924. (írod., 35 — 39.) NöLKE-nek erre vonatkozó kritikájából (írod., 20., 28. lap) ismét csak az tűnik ki, hogy az eljege- sedést az asztronomikus faktorok sem okozhatják egymagukban; e hatá- sok létezését azonban érvelése nem zárja ki. Blytt az asztronomikus helyzet változásából a klímaváltozás mel- lett az orogenezis változásait is levezetni igyekszik. (írod., 40.) Ő — hasonlóan a Böhm — QuiRiNG-féle gyűrődési hipotézishez — a föld- forgás sebességének és ezzel együtt a sarki lapultságnak feltételezett csökkenéséből indul ki. A litoszféra a centrifugális erő változásának csak bizonyos feszültségek legyőzése után, elkésve enged. A feszültsé- get feloldó orogenetikus mozgások szerinte leginkább az excentricitás maximumakor lépnek fel. Ezek az időszakok pedig Croll (lásd fenn) szerint is az eljegesedésre a legkedvezőbbek. Megemlíthető itt KREiCHGAUER-nek — ma már az általa kidolgo- zott formában megdőlt — elmélete (írod., 41.), mely inkább az oro- genezis és klíma térbeli kapcsolatára utal. A szoláris konstans változásának és még inkább e változás klima- tikus hatásának problémája még messze van a megoldástól. Sok faktor befolyásával kell itt számolni. Utaltak pl. annak a lehetőségére is, hogy a nap a geológiai idők folyamán kozmikus ködön haladhat át, ami a földre eső sugárzását csökkentené (Nülke feltevése az egyoldalú eljege- sedések magyarázatára, írod., 42.). Nagy irodalom foglalkozik a szoláris konstans, illetőleg a napfolt- tevékenység földi hatásának problémájával. Közismert, hogy a napfolt- aktivitás a földi mágnességre hatással van. A napfolttevékenység és földi hőmérsék változásának összefüggésével többek közt Newcomb, Humphreys, Huntington, Koppén, Nordmann, Mielke és Baur (írod., 27., 44., 45., 50., 51.), a napfolttevékenységnek a csapadékmeny- nyiségre gyakorolt hatásával pedig Hellmann (írod., 46.) foglalko- zott. Azt a paradox körülményt, hogy a napfolttevékenység, valamint a szoláris konstans értékének növekedésekor a Föld (felületének) közép- hőmérséke csökken, Huntington olymódon magyarázza, hogy ugyan- 54 SZADECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. ekkor a földi ciklonikus légmozgások intenzitása is nő, ami a Föld felü- letének fokozott lehűlését vonja maga után. A klímaváltozásoknak és speciálisan a jégkorszakoknak okát már Philippi a szoláris konstans változásában kereste (írod., 43.). Ha a napfoltok tevékenységében rövi- debb periodicitás észlelhető, úgy feltételezhető szerinte, hogy a geológiai korok folyamán hosszú tartamú és nagymérvű ingadozásai is voltak, melyek a paleoklimatikus változásokat okozhatták. Hasonlóképen Hun- tington is feltételezi, hogy a permkori és pleisztocén eljegesedést foko- zott napfolttevékenység okozta. (írod., 50.) Schostakovits említett vizsgálatai szerint összefüggés áll fenn a napfolttevékenység, földi légnyomások, földrengések és vulkáni műkö- dés közt. A napfolttevékenység-légnyomás összefüggést azonban néme- lyek (pl. Tams, írod., 47.) tagadják: az összefüggés mellett foglalt állást viszont legújabban Myrbach (írod., 48.). Sokan a földi mágnes- ségnek tulajdonítanak közvetítő szerepet a napfolttevékenység és föld- rengések közti összefüggésben (írod., 49.). — E kérdéseknek irodalma óriási, s végleges felfogás még távolról sem alakult ki. Az elméleteken való eme iövid áttekintésből kitűnik, hogy a tudo- mány mai állása szerint legalább négy faktorra vezethető vissza a kli- matikus és orogenetikus folyamatok közti összefüggés, nevezetesen: 1. morfológiai faktorokra: 2. vulkanizmus termékeire; 3. asztronómikus helyzet változására; 4. napfolttevékenységre. 1. és 2. szerint az oro- genezis hat a klímára, 3. és 4. szerint közös külső ok az orogenezist és klímát párhuzamosan befolyásolja. A klímának orogenezisre gyakorolt - — bizonyára csekély — befolyása valószínűleg a 4. faktorra vezetendő vissza. (3. és 4. magában foglalja a szoláris konstans problematikus változását is.) Az orogenezis és sóképződés összefüggésének létrejöttében végül nemklimatikus faktornak is szerepe lehet. A hegyképződéssel kapcso- latos élénkebb lehordás ugyanis azt jelenti, hogy ilyenkor az üledékes kőzetek egy részének képződése meggyorsul. A sóképződésnek ilyen módon való növekedését azonban nem szabad túlbecsülnünk. Az óceán- víz permanens sótartalma oly nagy, hogy általános koncentrációjában lényeges változást a lehordás növekedése nem okozhat. (Más alkalom- mal fogom részletesen kimutatni, hogy a tengervíz sótartalma az ösz- szes ismert sótelep együttes készletét sokszorosan felülmúlja. Ugyan- csak nem fejthetek ki ezúttal azok az indokok, melyek alapján feltéte- lezendő, hogy a jelentékeny sótelepek anyaga előzőleg minden esetben (tenger) vízben oldva volt és nem tekinthető egyszerűen sivataginak.) A SÓKÉPZŐDÉS INTENZITÁSVÁLTOZÁSAI. 55 A földtan kvantitatív ismereteit legnagyobbrészt más tudományok területéről kölcsönözte, illetőleg más tudományok módszereivel nyerte. Az ásvány-kőzettani ágakban a legfontosabb kvantitatív ismeretek kémiaiak és fizikaiak, az általános exogén geológiában geográfiaiak, a kőzettan és endogén geológia egy részének elméletében metallográfiái, illetve egyensúlykémiai ismeretek szolgálnak kvantitatív alapul. Ezek az ismeretek azonban legnagyobbrészt csak kísérletileg követhető és gyorsan lefolyó folyamatokia vonatkoznak. Csak az utóbbi években sikerült lassú, emberileg közvetlenül meg nem figyelhető, speciálisan geológiai folyamatokat a geológia saját eszközeivel már hozzávetőleg kvantitatíve is megismerni. E tekintetben egyik első hely a Dacqué- féle orogenetikus és paleoklimatikus görbéket illeti. Az ismeretek bővü- lésével mindinkább lehetséges lesz ilyen folyamatok közti összefüggése- ket kideríteni (mint jelen sorok is megkísérelték) és ezáltal közvetlen adalékot szolgáltatni oly kérdésekben, melyek eddig csak elméletileg, nagy kerülővel és részben ellentmondó feltevésekkel voltak megközelít- hetők. Autonóm kvantitatív geológia felé való törekvést kísérelnek meg az ilyen irányú kutatások. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy főnököm, dr. Vendl Miklós professzor úr e munkámat is nemcsak minden eszközzel, hanem értékes megjegyzéseivel is támogatta. Legyen szabad neki e helyütt is hálámat és köszönetemet kifejezni. Készült a m. kir. Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola Ásvány-földtani Tanszékén, Sopronban. 1928. IDÉZETT IRODALOM: 1. G. I. Adams and others: Gypsum deposits in the United States, Bull. U. S. Geol. Surv. No. 223., Washington, 1904. 2. .1. 0. v. Buschman : Das Salz, dessen Voi kommen und Verwertung in samtliehen Staaten dér Erde, Bánd I — II., Leipzig, 1906 — 1909. 3. G. A. Young: A descriptive sketsch of the geology, and economie minerals of Canada. (Canada dep. of mines, geol. surv. branch), Ottava, 1909. 4. Handbuch dér regionalen Geologie, Ileidelberg, seit 19,10. 5. De Launay: La geologie et les richesses minerales de l’Asie, Paris, 1911. 6. De Launay: Traité de Metallogenie, Gites mineraux et metaliféres, vol. I — III., Paris, 1913. 7. C. Gabf.rt, A. Steuer, K. Weiss: Die nutzbaren Gesteinsvorkoinmen Deutsch- lands, Berlin, 1915. 8. E. Haug: Traité de geologie, fasc. 1—4. Paris, 1920—1926. 9. E. Kayser: Lehrbuch dér Geologie, 1923. 10. L. V. Pirsson, Ch. Schuchert: A textbook of geology; Newyork, 1924. 11. W. Koppén, A. Wegener: Die Klimate dér geologischen Vorzeit, Berlin, 1924. 12. Resumeen, Congr. Geol. Intem. XIV. Madrid, 1925. 56 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. 13. Excursion C-4, Cataluna, Congr. Geol. Intern., Madrid, 1925. 14. W. N. Bvdrik: Materialien zűr Kenntnis dér Tambukanseen, Piatigorsk, 1926; Ref.: X. Jb. f. Min., Abt. A. 1927, 179. 15. \Y. A. Obrltschew: Geologie von Siberien, Fortschr. d. Geol. u. Paleont., Heft 15, Berlin, 1926. 16. Br. Dammer — 0. Tietze: Die nutzbaren Mineralien, mit Ausnahme dér Erze u. Kohlén, Bd. I — II., Stuttgart, 1927 — 1928. 17. H. Gerth: Die nutzbaren Lagerstatten Südamerikas, Intern. Bergwirt- schaft, 1928. 18. Szádeczky — K. E.: Adatok a szénkeletkezés elméletéhez; Szénképződés az erdélyi paleogénben, Bány., Koh. Lapok, LX., 485., 1927. 19. H. Stíllé: Grundfragen dér vergleichenden Tektonik, Berlin, 1924. 20. F. Xölke: Geotektonische Hypothesen, Berlin. 1924. 21. E. Dacqué: Grundlagen und Methoden dér Palaogeographie, Jena, 1915. 22. IV. Ramsay: Orogenesis und Kiima. (Sep. aus Öfversigt af Finska Vetenkaps- Soeietetens Förhandlingar, LII.) Helsingfors, 1910. 23. W. Ramsay: The probable solution of the elimate problem in Geology. Geol. Mag. 61, 1924, 152. 24. Ch. Schuchert: Climates of the pást, Yale Review, Xew-Haven, 1913, 719. 25. Sitzungsber. Berlin. Akad. 1922. 246. 26. Verh. d. Xaturf. Ges. Basel, XIII., 1901. 27. W. J. Humphreys: Yolcanic dúst and elimatic ehanges, Bul. Mount Weather Observ., VI., 1913. (Ref.: De Martonne: Traité de Geographie. Yol. I., 1925, 117.) 28. C. G. Abbott and F. E. Fo\vle: Yolcanoes and elimate. Smithsonian MÍ6C. Coll. Vol. 60., 1913, 24. 29. Zeitschr. d. Deutsch. Geol. Ges., 1898, 491, és LI— 1899, 596. 3,0. Sv. Arrhenius: Über den Einfluss des atmospharischen Kohlensauregehaltes auf die Temperatur dér Erdoberflache. (Sep. aus: Bih. K. Svensk. Yetenskap. Akad. Handl. XXII.) Stockholm, 1896. 31. F. Frech: Zeitschr. d. Ges. f. Erdkunde, Berlin, 1902, 611. 32. F. Frech: C. R. Congr. geol. intem. 1906, Mexikó, 1907, I., 299. 33. E. Kayser: Zentralbl. f. Min. etc. 1909, 481. 34. Schostakowitsch: Zűr Frage dér Periodizitat dér seismischen und vulkani- sc-hen Erscheinungen. Gerl. Beitr. zűr Geophys. XIX., 298., 1928. 35. I. Croli . C'limate and time in their Geological relations, London, 1875. 36. A. Pencic: Die Vergletscherung dér deutschen Alpon, ihre Ursachen, perio- dische Wiederkehr und ihr Einfluss auf die Bodengestaltung. Leipzig, 1882. 37 L. Pilgrim : Jahresh. Ver. vat. Naturkunde Württ. LX., 26., 1904, (35 — 37.: Ref. Dacqué, írod. 21.) 38. X. Herz: Die Eiszeiten und ihre Ursachen, 1909. 39. M. Milankovitch : Függelék Koppén— Wegener művéhez. (írod. 11.) 40. A. Blytt: Kurze Übersicht über meine Hypothese von dér geologischen Zeit- rechnung. (Separ. aus: Geol. Förening. Förhandl. XII.) Stockholm, 1890. 41. D. Kreichgauer: Die Aquatorfrage in dér Geologie, Steyl, 1902. 42. Fr. Xölke : Über die Entstehung dér Eiszeiten. Die Xatunvissenschaften, IX., 1921, 850. 43. Phii ippi: X. -Jb. f. Min., etc. Beil. B. XXIX., 106, 1910. 44. W. Koppén: Lufttemperaturen, Sonnenflecke und Vulkanausbrüche, Met. Zeitschr. Vol. 7., 1914, 305. 45. Bavr : Met. Zeitschr. 1922. KŐZETTÍPUSOK SZARVASKŐRŐL. 57 46. G. Hellmann: Die Niederschláge dér Norddeutschen Stromgebieten, Berlin, 19,06. 47. E. Tams: Zeitschr. f. Geophys. 1926, 17. 48. 0. Myrbach: Zeitschr. f. Geophys., 1928, 413. 49. Pl.: A. Berget: A földgömb és légkör fizikája, Budapest, 1909, 100 — 115. lap. 50. E. Huntington: The solar hypothesis of climatic changes, Bul. Geol. Soc. of America, vol. 25., 1914, 477. 51. S. Newcomr: A search fór fluctuations in the sun’s thermal radiations through their influence on terrestrial temperatuie. Trans. Am. Phi> Soc., n. e., vol 21.. 1908. KŐZETTÍPUSOK SZARVASKŐRŐL. Írták: Szentpétery Zs. dr. és Emszt K. dr.* — Egy táblamelléklettel a kötet végén. — A múlt 1929. évben a szarvaskői gabbroidális tömegben főleg a legsavanyúbb és a legbázisosabb differenciációs termékeknek a petro- lógiai viszonyait kutattam. A közelebbről átvizsgált kőzetek közül egy- párat dr. Emszt Kálmán főgeológus úr volt szives megelemezni, amiért e helyen is köszönetét mondok neki és hálám jeléül az elemzéseket tár- gyaló eme értekezést kettőnk neve alatt bocsátom közre. Az eredeti gabbroidális magmában a differenciálódás nagymérvű volt, amit leginkább az bizonyít, hogy ebből az aránylag bázisos mag- mából olyan savanyú kőzetek is képződhettek, mint azok a telérek, melyeket legtalálóbban kvarcdioritaplit névvel jelölhetek. Ezek kép- ződésének egyik előzménye természetesen az volt, hogy a magmából tekintélyes ultrabázisos tömegek hasadtak le, aminek eredménye a peridotitos-piroxenites szegély. A vonulat uralkodó kőzetei, a gabbró- és diabázfajták meglehetősen bázisos képződmények, eddig megelemzett fajtáik átlagos kovasavtartalma csak 47%, a kvarcdioritaplitfajtáknak a kovasavtartalma átlag 73%, a peridotitfajtáké pedig 32% körül van. És mégis annyi közös vonást mutatnak, hogy közös magmából való származásuk kétségtelen, amit különben is bizonyítanak a tökéletes fokozatosságú átmenetek. A kvarcdioritaplit-előfordulások közül a legnagyobbat, amely a Majorlápában, Szarvaskőtől DK-re található, már régóta ismerem.1 A múlt évben a petrológiai kutatások so/rán kedvező körülmények között vizsgálhattam meg a rendesen eltakart előfordulási helyet, továbbá sikerült az eruptív vonulat több helyén magában a tömegben is azonos * Előadatctt a Magyarhoni Földtani Társulat 1930. évi december hó 3-án tar- tott szakülésén. 1 A m. kir. Földtani Intézet Évi Jelentése 1917 — 19-ról, p. 86. Budapest. 53 SZENTPÉTERY ZS. DR. ÉS EMSZT K. DR. kifejlődésű telérekre akadni. Ezek alapján kétségtelenül megállapíthat- tam, hogy e savanyú kőzetfaj szervesen hozzátartozik a gabbroidális tömeghez. A Major lápa savanyú aplitja az ottani gabbroidális tömeg és a karbonüledék határán tekintélyes vastagságú telért alkot, amely a nagy fal felett kb. 15 m hosszúságban látszik a patak szűk medrében és telep- tel érként mélyen behatol a kartonüledékbe. Iránya határozottan nem vehető ki, az összes körülményeket tekintetbe véve azonban nagy való- színűséggel KDK-i irányú, tehát megegyezni látszik a tömeg savanyú teléreinek általános irányával, mely a vonulat fő diabázteléreit, tehát a vidék fő szakadási vonalait különböző szögek alatt keresztezi. Köz- vetlenül homokkővel érintkezik a telér, de felette agyagospalák vannak. Közel az előfordulási helyhez kezdődik a Majorhegy diabáztömege, úgy- hogy a karbonüledékelőfordulás az egykori üledéktakaró megmaradt foszlányaként tekinthető, amely keskeny és vékony sávként húzódik a diabáz és gabbró között. A diabáz és a gabbró, mint a mélyebb fel- tárásokban jól látható, nemcsak összefügg egymással, hanem fokozato- san is átmegy egymásba. A telér maga változó kőzetű és pedig részben a bezárt üledék- zárványok mennyisége, minősége és az asszimiláció foka szerint, részben a szerkezet változatossága miatt. A telér különböző helyeiből és külön- böző magasságaiból kikerült kőzetek a szerkezet és a szemnagyság sok- féle változatát mutatják a csaknem egyenletesen nagyszeműtől a granito- porfiros szerkezetűn át egyrészt a nagyszemű pegmatitos, másrészt a finomszemű aplitos fajtákig. Tehát éppúgy változik a szerkezet, mint a vonulat összes terjedelmesebb leukokrata teléreinél. Vannak továbbá zárvánnyal telt és látszólag teljesen zárványmentes helyek is a telérben. A zárványoknak és az érintkező homokkőnek az összehasonlításából kiderült, hogy azonosak. Az összes előfordulási viszonyok és a vizsgá- latok azt bizonyítják, hogy a gabbroidális magma eme savanyú mara- déka a tömeget e helyen fedő homokkőrétegeken is részben átjutott és azokból sok leszakított részt oldott fel, miáltal még savanyúbbá vált. A megelemzett major lápai kvarcdioritaplit látszólag zárványmentes, még reliktumokat sem tartalmaz, összetétele a követ- kező: sárgásszürke aprószemű kőzet, átlagos 0'4 mm-es szemnagysággal. A kőzet anyagának körülbelül kétharmadát kitevő földpát uralkodólag álhit oligokl ász, mely kisebb, olykor elég jó alakú oszlopokat formál és ikersávos, így az oligokJász is, míg az albit az esetek legnagyobb számá- ban hézagkitöltő szereppel bír, gyakran pertites szemei azonban olykor 1 mm-esek és nem ikrek. A kőzetnek valamivel kevesebb, mint egy- harmadát kitevő kvarc szemcséi szintén xenomorfok, de általában jobb KŐZETTÍPUSOK SZARVASKŐRŐL. 59 alakúak, mint az albit, melynél részben idősebbek is. A többi alkotórész együttes mennyisége is nagyon kevés. Jellemző femikus ásvány a rozsda- barna, vörösbarna biotit, minimális a barna amfibol, gyakori zárvány a zirkon, majdnem mindig pleoehroos udvarral, azután a magnetit és rutil. Az apatit szabadon is előfordul. A barna turmalin néhol meg- lehetős nagy kristályokat alkot, A kisebbmérvű kataklázis általános jelenség az egész telérben. Újabban több helyütt is megtaláltam ezt a savanyú telérkőzetet. fgy az Újhatárvölgyben, az Agrárbányában, de legszebb kifejlődésben a Tóbérc alján a Forgalmi bányában, ahol több telért sikerült kimutat- nom. Egyik ilyen telér a bánya középső (északi) részén durvaszemű gabbródioritpegmatitban van. Átlagos vastagsága 16 cm, de nagyon szeszélyes lefutású és a pegmatit felől több helyütt elmosódott határú. A fő telérágból vékony apofizák egész sorozata indul ki a pegmatitba, de rövid úton el is végződnek, ritkán jutnak a pegmatiton túl. A fő telérág mellett az egyik oldalon a gabbródioritpegmatitban vastag kvarcittelér is húzódik, melyben helyenként turmalin és földpát is van. Ezt a kvarcitot tartom a vonulat legsavanyúbb differenciációs terméké- nek, mely a vonulat több helyén előfordul a savanyúbb telérekkel együtt, olykor azok középső részén, de önállóan is. Érdekes a megemlítésre, hogy az anyakőzet, a gabbródioritpegmatit változó vastagságú (1 — 10 m), elmosódott határvonalú szabálytalan slirnek látszik a bánya falá- ban. A bánya felső részén érintkezik magával a karbon üledéktakaróval is, amely vele és az ő anyakőzetével, a gabbródiorittal való érintkezés mentén nagyon különböző szemnagyságú gránátos csillámszarukővé alakult át, mely helyenként sűrű gránátkőzetbe megy át. Azok az el- szakadt üledékdarabok, amelyek bent vannak már az eruptivumban, nagyszemű és gyakran sok biotitoft, sőt földpátot is tartalmazó csillám- szarukővó változtak. Maga a kvarcdioritaplit a telér különböző helyein különböző megjelenésű. A telér középső részén világosszürke, a mellék- kőzet határán fokozatos átmenettel sötétszürke lesz és itt egyes, néha sok gabbródioritos alkotórészt és valamivel több vasércet tartalmaz. Ez okozza a telérnek nem valami éles határvonalát. A megelemzett t ó b é r c i kvarcdioritaplit a telér középső részéről való. Ennek alkotása elég jól megegyezik a Majorlápa azonos aplitjával, de vannak különbségek is: ennek az aplitnak a földpátja oligoklász és oligoklászalbit, femikus ásványa pedig (ugyancsak a biotit, amfibol és turmalin) nagyobb mennyiségű, mint az előbbiben. A kataklázis valamivel nagyobbmérvű. Ennek a két hasonló kőzetnek a vegyi összetétele is hasonló: 60 SZENTPÉTERY ZS. DR. ÉS EMSZT K. DR. Kvarc- Kvarc- dioritaplit dioritaplit Majorlápa Tóbérc SiO 74-60 7295 TiO, 024 0’67 A)2Os 13T5 13-11 Fe A 0-42 0-93 FeO 1-21 2-54 MnO nyom MgO 0-47 062 CaO 1'39 201 Na,0 6-71 6-13 K20 0'31 0-14 P,05 0-16 nyom 1-00 1-28 -H..0 0-44 022 100T0 100'60 Tömöttség. . . . 2-669 2-681 A különbség nagyon csekély, mégis látszik, hogy a tóbérci aplit valamivel kevésbbé savanyú kőzet. Az elemzések második sorozata a vonulat legbázisosabb kőzeteiből, a peridotitszegélgből készült. Egyik régebbi értekezésemben2 már rá- mutattam. hogy a Vaskapunál a Kecskefark erdőrészlet per időt itt ömege kőzettanilag korántsem egységes. Általában két főtípust lehet meg- különböztetni, az egyik az amfiboltartalmú diallagperidotit, amelyben néha augit is megjelenik. Ez az uralkodó típus. A másik az a m f i b o 1 p e r i d o t i t, amelyben az amfibol mennyisége az olivinét is felülmúlja, a diallag pedig teljesen háttérbe szorul. A két típus között az átmenet fokozatos. Közel e helyhez, de már bent a Majorlápában, van egy harmadik típus is: a magnetitperidotit, amelyben a titánmagnetit és olivin a túlnyomóan uralkodó alkotórész. Ugyancsak itt előfordul olyan gabbrófajta is, amelyet legmegfelelőbb néven m a gn e t i t g ab b r ó nak nevezhetünk. A gabbró és peridotit között szintén fokozatos, de gyors átmenet van, ilyen típus az alább bemuta- tandó magnetitgabbróperidotit. Ezek közül, eltekintve a régi (John és Lengyel) nem teljes elem- zésektől, mindössze a diallagperidotitból volt teljes elemzés, Emszt Kálmán készítette 1906-ban. Ezt az elemzést, melynek kőzetét magam is részletesen átvizsgálhattam, összehasonlítás céljából itt is közölni fogom. Az újonnan megelemzett peridotitok ásványos összetétele a következő: 2 Acta Scient. etc. Tóm. I., p. 118. Szeged, 1923. KŐZETTÍPUSOK SZARVASKŐRŐL. 61 Magnetit peridotit, Majorlápa. Fekete, erősen csillogó, egyenletes szemű (2 — 4 mm) kőzet. Körülbelül a fele olivin, valamivel kevesebb a néhol azonban felszaporodó titánma gnetit, mely helyenként szidero- nites szerkezetet hoz létre és a képződött háló egyes szemeiben vannak a gömbölyű olivinszemesék. A többi alkatrész együttes mennyisége is csekély, sőt itt-ott. minimálisnak mondható. A diallag az olivinhez hasonlóan le van gömbölyödve, a barna amfibol hézagkitöltő szerepű. Mindkettő gyakran iker. A vörösbarna biotit lemezei sokszoros Tscher- mak-ikrek és sok vasércet zárnak magukba. Említendő még a rutil, titanit, pikotit. A kőzettömeg egyes helyein, ahol gabbróperidotitba megy át, megjelenik egy-egy földpátszem is. Az elemzésben levő nagyobb mennyiségű alkália is mutatja az átmenetet, hogy még a leggondosabb vizsgálat alapján is nehéz tiszta anyagot előkészíteni az elemzéshez. A kataklázis leginkább a biotiton látszik, de az olivineken is ki- mutatható. Magnetit gabbróperidotit , Majorlápa. Az előbbihez hasonló külsejű, csakhogy apró földpátkristályok is láthatók benne szabad szemmel. A kőzetben egyébként sok a titanomagnetitki válás zsinórok vagy ap- róbb-nagvobb fészkek alakjában. Mikroszkópos képe nagyon változó. A vékonycsiszolatok mindegyikében különböző az alkatrészek egymás- hoz való viszonya. Ez is mutatja átmeneti kőzet jellegét. Általában ojlyan, hogy uralkodó az olivin , valamivel kevesebb a titánma gnetit, míg a plagioklász (Ab50 körül), vörösbama biotit , barna amfibol és diallag együttes mennyisége körülbelül az olivinéval egyenlő. A meg- jelenési viszonyok olyanok nagyjában, mint az előbbi peridotitban. Amfibol per idotit, Vaskapui bánya belseje. Fekete színű, néhol vas- kos vasérc benyomását keltő, fénylő-csillámló kőzet, amelyben itt-ott 15 mm-ig emelkedő széles amfibol hasadási lapok láthatók. Szerkezete poikilites. A nagy területen összefüggő, de teljesen szabálytalan amfibol egyes gömbölyded hálószemeiben vannak benne a többi ásványok. Ural- kodik az amfibol, jóval kevesebb az olivin, ezzel körülbelül egyenlő a titánma gnetit, minimális a diallag és a vörösbarna biotit. A járulékos ásványok ugyanazok, mint az előbbiben. Földpátot nem találtam az egész kőzettömegben, így nem tudhatom, hogy az elemzésben levő alkália mihez van kötve. Magnetit- Magnetit- Amfibol- Diallag- peridotit gabbróperidotit peridotit peridotit Majorlápa Majorlápa Vaskapu b. Vaskapu b.* Si02 29 62 33-52 32 21 32‘53 TiO, 8-73 7-71 9'29 6‘07 A120, 3'21 4 68 2 95 1 51 Elemzését már közölte Pálfy: Földtani Közlöny, XL. k., p. 483. Budapest, 1910. 62 SZENTPÉTERY ZS. DR. ÉS EMSZT K. DR. Magnetit- Magnetit- Amfibol- Diallag- peridotit gabbróperidotit peridotit peridotit Majorlápa Majorlápa Vaskapu b. Vaskapu b. Fe203 8-14 7-12 379 7’88 FeO 33'84 28‘61 2855 2985 MnO 0'37 0-40 0’30 0'29 MgO 12-90 12-25 15’28 14'46 CaO 1 18 2-92 4 90 5 60 Na20 1-33 1 39 1’57 045 K20 nyom nyom nyom nyom P205 0-14 0 09 0-96 — + H,0 0 81 0-99 1-09 1-08 — H20 0-12 0-15 0-11 — 100-39 99-83 ÍOO'IO 99'77 Tömöttség 3-596 3350 3'422 3'410 Elsősorban szembetűnik az elemzési adatok nagy hasonlósága, amivel érdekes ellentétben áll az ásványok egymáshoz való viszonyának a különbözősége. így azt kell feltennünk, hogy az ásványok kiválását irányító fizikochemiai viszonyok voltak a különbözők a magma egyes részeinél a megmerevedés alkalmával, ami egy ilyen kis területnél némi- leg sajátságos. Mindegyiknél feltűnő továbbá a Ti02 nagy mennyisége. Már régóta foglalkoztat ez a kérdés. Egész sorozatát vizsgáltam meg az elváltozott peridotitfajtáknak, hogy az elváltozási termékekből állapíthassam meg, melyik ásványhoz van kötve a titánoxid. Azt tapasz- taltam, hogy a legtöbb Ti-tartalmú bomlási termék van a vasércben, jóval kevesebb az amfibolban és biotitban, igen kevés a diallagban. Pár esetben oliv inben is észleltem ilyen bomlási termékeket. A nehézség természetesen itt abban van, hogy ezen ásványok közül mindegyikben van vasérc-zárvány, tehát nem igen lehet eldönteni, hogy vájjon az ásvány anyagában, vagy pedig a zárványában van-e a Ti- tartalom. Itt mindössze arra a megfigyelésre lehet némileg támaszkod- nom, hogy egyes teljesen elbomlott amfibol- és biotitkristályokban az elváltozás folytán belőlük kivált vasérc szintén titanitosan, illetve leukoxénesen változott el. De ezt látszanak bizonyítani a bomlott amfi- bolban fellépő titanitszemcsék és a széteső biotitban gyakori rutilháló- zat. Tehát bizonyosra vehető, hogy a Ti02-nek egy része az említett femikus ásványokhoz (amfibol, biotit, diallag, olivin) van kötve. Nehéz is volna különben elképzelni, hogy a kőzet magmájában levő Ti-tartalom csak ahhoz a vashoz csatlakozott volna, amely mint vasérc vált ki, míg az említett femikus ásványokban levő szintén nagymennyi- ségű vastartalom Ti-mentes lenne, eltekintve attól, hogy a titánsavnak a femikus ásványok vegyületéhez való kapcsolódása más módokon is KŐZETTÍPUSOK SZARVASKŐRŐL. 63 elképzelhető. Újabban egy ilyen vasércben nagyon gazdag gabbrónak a vasércét gondosan kiválasztva, meg is elemeztük és az elemzésből azt a tapasztalatot nyertük, hogy a Ti02 jórésze a vasércben van ugyan, de elég sok van a femikus ásványokban is tárolva. A megelemzett kőzeteknek harmadik sorozata diabázokból áll. Kvarcdiabáz a Kecskefark DK-i lejtőjét alkotja és a Majorlápa felé fokozatosan megy át gabbróba. Egyébként nagyszemű (l-5 mm) ofit, lényegileg hosszúkás lemez- vagy lécalakú, ritkán teljesen xenomorf plagioklászbó\ (Aböü — Ab54) és aránylag erősen színezett, erős diszperziójú au, gátból áll. A kvarc ezeknek közeit tölti ki, pegma- titos összeszövődésben a szintén hézagkitöltő szabálytalan alakú plagioklásszal (Ab66), eloszlása nagyon egyenlőtlen, néhol kevés van — úgy látszik, hogy az elemzés alá ilyen részlet került — , máshol azon- ban fölszaporodik. Jelentékeny szerepe van a vörösbarna biotitnak és az ilmenitnek, amelyek rendesen egymással összeszövődve fordulnak elő, habár az ilmenit az augittal is gyakran összenő. A földpátkristályok az összes lényeges ásványokat átjárják, így az ilmenitlemezeket is. Az ásványkiválás sorrendje tehát elég sajátságos. A zirkon , rutil és apatit említendő még. Bázisos szpilitdiabáz a Tardosgerinc mellett for- dul elő. Típusa a vonulat bázisos szpilitjének, amely az eruptív vonulat DNy-i részét alkotja. A vonulat É-i fensíkjának, a Homonnatetőnek a szpilitje jóval savanyúbb, mint azt már közöltük is.4 Sötétszürke sűrű kőzet, felerészben augit, körülbelül felerészben plagioklász (Ab72 — Ab66), ilmenit, magnetit és hematit. Szemnagyság átlag 04 mm, szórványosan azonban vannak egyes nagyobb szemek is az említett ásványokból, mint általában a szpiliteknél. Különösen az ilmenit nőtt néha igen nagyra. Az augit alakja eltér a rendes szpilites formától, amennyiben szemcse vagy zömök oszlop, gyakran iker. Bázisos ofitdiabázporfirit, a Benick y-b ánya kőzete, a Tardosbérc alatt. Felette szpilit, alatta, lent egészen a völgyben, gabbródiabázba hajló fajta van. Ebben a sötétszürke kőzetben a por- firos földpátok és az ilmenittáblák 2 mm-ig emelkednek. Ofitos alap- anyaga átlag 0-6 mm és körülbelül kétharmad része földpát és pedig bázisos plagioklász (Ab5n — Ab36), körülbelül egyharmad része esik a színes ásványokra. Ezeknek legnagyobb része igen halvány augit, kisebb része barna amfibol, ilmenit, titánmagnetit, hematit, apatit. Az alap- anyag ásványainak szemnagysága fokozatosan megy át a porfiros ásvá- nyokéba. élesen elkülönült két generációról egyébként más okok miatl sem lehet szó. 4 Földtani Közlöny, LVI., p. 75. Budapest, 1927. 64 SZENTPÉTERY ZS. DR. ÉS EMSZT K. DR. Kvarcdiabáz Szpilitdiabáz Ofitporfirit Kecskefark Tardosgerinc Benicky-b SiOj 53-06 48-52 48-48 TiO, 1 55 1-73 1-77 AljŐj 14-39 1061 1631 Fe,0-, 2’20 6-01 5-76 FeÖ 837 912 6-72 MnO 0-09 0-18 0-24 MgO 6-02 6-82 587 CaO 10-40 10-81 8-25 Na.,0 348 4-27 3-11 K2Ö 0-07 nyom 0-03 P20, 011 0-04 010 + h20 0-91 2-22 259 — H.,0 o-ii 0-20 0-31 100-76 10053 99-54 Tömöttség. . . . 2-799 2-906 2-895 A következőnek említendő diallaggabbró a már régebben közölt Szarvaskői típusú gabbróval (diallaghiperszténamfibolgabbró) való összehasonlításban igen jó példa arra, hogy hasonló vegyi összetétel mellett is különböző kőzetek képződhetnek, ha magmájuk különböző viszonyok közé kerül. Ez a diallaggabbró a Majorlápából való, ahol a patak alsó felében hiperszténdiallaggabbróból fejlődik ki a hipersztén fogyása következtében, míg felfelé olivintartalmúvá és mindinkább bázisosabbá válik, úgyhogy rövidesen gabbróperidotit lesz belőle. Az átlag 2 mm-es szemnagyságú kőzet anyagának körülbelül a fele plagioklász (Ab52 — Ab23), körülbelül egyharmada diallag, a fennmaradó kevés rész pedig fogyó sorrendben titánma gnetit, amfibol, hematit, ilmenit, biotit, apatit és rutil. A szövet gabbroidális. Diallag- Szarvaskő gabbró tip. gabbró, Majorlápa Üjhatár5 SiO, 45-01 44-39 TiO., 3-55 440 A1Á 15-36 1671 Fe,03 4-61 4-28 FeO 9-83 9-14 MnO 0-21 0T2 MgO 4-48 7-48 CaO 10-74 10-15 Na.,0 2-99 2 91 K,Ö nyom 0'14 PA 0-05 nyom + h2o 2-40 0-27 — h2o 0-23 0-22 99-46 100-21 Tömöttség 2-991 2-960 6 Elemzését már közöltük: Földtani Közlöny, LVI., p. 72. Budapest, 1927. KŐZETTÍPUSOK SZARVASKŐRŐL. 65 A különbség tehát voltaképen csak a MgO mennyiségében van. Utolsónak említünk két érdekes kőzetet. Az egyik plagioklászit-faj, a másik granitoporfiros gabbródiorit. Voltaképen ez az utóbbi is diffe- renciációs termék, mint ahogy magát a vonulat gabbródioritját is annak vehetjük (sokszor határozottan „hysterogeneticus" slir), melynek már régebben közölt elemzését összehasonlítás céljából itt is közöljük. Andezinit, Agrárbánya. Amennyire gyakori a savanyúbb plagioklászkőzet, az oligoklászit, illetve ennek aplitja és pegmatitja, épp olyan ritka az andezinit, a maga tiszta kifejlődésében, mely az Agrárbánya alján nagyon elmosódott szélű slirt alkot. A slirnek az összetétele nagyon változik: felfelé savanyúbb plagioklászitba, szélei felé femikus ásványokban gazdagabb kőzetbe, végül nagyszemű gabbró- diabázba megy át. így csak egyes helyei mondhatók tiszta andezinitnek, főleg a belső részén. Alkotása igen egyszerű. Anyagának több mint háromnegyede a'ndezin-soroza,tú (Ab64 — Ab58) földpát, színes ásványa a közönséges augit, titánmagnetit és magnetit. Van még benne Utánit (grothit), zirkon , apatit , pár szem eredeti kaiéit. Szerkezete változó. Helyenként egyenletesen 3 — 5 mm-es szemekből áll, itt a földpát alakja nagyjában izomét rikus, máshol azonban közeledik a pegmatitoshoz, megint máshol a granitoporfiroshoz, ahol a földpát alakja részben hosszúkás oszlop és kristályai között 7 mm-esek is vannak. Általában véve is nagyon hasonlít ahhoz a granitoporfiros oligoklászithoz, melyet ugyancsak az Agrárbányából ismertettem,6 még abban a tekintetben is, hogy ugyanazokat a dinamikai hatásokat mutatja. Különösen jellemző az ikersávos földlpátlemezeknek a meggörbülése. A slirnek egyes részein az összetöredezés is nagymérvű. Gabbródioritporfirit. Az Agrárbányá bán 1923-ban a bányászás közben akadtak rá erre a hatalmas slirtelérre, amelynek kőzete élesen elütött a különben szintén nagyszemű gabbródiabáztól, valamint az ottani gabbrótól. Külsőleg több tekintetben hasonlít az erdélyi Alsórákos gabbróporfiritjéhez,7 csakhogy színes ásványa üdébb. Szürkésbarna, gránitoporfiros kőzet, 12 mrn-ig emelkedő, kissé hosszúkás földpát- és piroxénkristályokkal, amelyek között kevés alap- anyagszerű rész is van. A földpát színe szürkésfehér, néhol zöldesfehér. A kőzet anyagának nagy része plagioklász (Ab70— Ab02), de van benne jelentékeny mennyiségű diallag és augit, kevés ilmenit és minimális barna amfibol, amely mindig piroxénnel van összeszövődve. A nagy kristályok között lévő, alárendelt mennyiségű és egymástól elszigetelt aprószemcsés alapanyagban az említett ásványokhoz még biotit. apatit, 8 Math. és Természettudományi Értesítő. XLVII., p. 436, 452, etc. Budapest, 1930. 7 Múzeumi Füzetek, IV. k., p. 40—42. Kolozsvár, 1910. Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930. 5 66 SZENTPÉTERY ZS. DR. ÉS EMSZT K. DR. Utánit és rutil járul. A granitoporfiros szerkezet mellett néhol diabázos szerkezet is kifejlődött, ahol a nagy földpátlemezek darabokra vágják a diallagtáblákat. Andezinit Gabbró- Gabbró- Agrár- dioritporfirit diorit bánya Agrárbánya Forgalmi b.8 SiO, 53-65 5154 5131 Ti02 0'48 2-03 2-68 AI2O3 20-17 16-34 13-92 Fe.,0, 1-37 4-08 4-49 FeO 2-31 8-91 1031 MnO — 011 0-15 MgO 1-98 3-82 3-20 CaO 12-49 549 6-11 Na20 5-11 6-17 6-12 K,0 008 0-06 0-53 p2o5 0-07 0-40 + H..0 233 1-39 0-99 — H.,0 0-61 011 0-22 10058 100-12 10043 Tömöttség. . . . 2-715 2-806 2-832 A megelemzett andezinit valóban nagy hasonlóságot mutat a vonu- lat oligoklászkőzeteihez,9 a földpátkőzet jelleg is épp oly éles benne, mint azokban, a földpát mennyisége ugyanis szintén 80% körül van. tipp ilyenek azok az andezinitek is, amelyek a Forgalmi bányában és az Űjhat árvölgyben fordulnak elő. Nagy a hasonlóság a vegyi alkotás tekintetében az agrárbányai gabbródioritporfirit és a Forgalmi bánya gabbródioritja között, habár az előbbiben a diallag és augit, az utóbbi- ban az amíibol és biotit az uralkodó színes ásvány. Mindezekre a kőzetekre vonatkozó petrológiai és fiziográfiai ered- ményeket, valamint az elemzések átszámított értékeit és ezeknek mél- tatását később fogom közölni. TÁBLAMAGYARAZAT. 1. Kvarcdioritaplit, Majorlápa. Albitpertitben oligoklász, albitoligoklász és kvarc. 52-szeres nagyítás, + Nic 2. Magnetitolivinit, Majorlápa. Szideronites szerkezet: titánmagnetitben olivin- ezemek. 10-ezeres nagyítás, 1 Nic. 3. Amfibolperidotit, Vaskapui bánya. Poikilites szerkezet: amfibolban olivin- és titánmagnetit szemek. 16-szoros nagyítás, 1 Nic. 4. Kvarcdiabáz, Kecskefark lejtője. Ilmenithalmaz földpát- és augitzárványokkal. 20-szoros nagyítás, 1 Nic. 8 Elemzését már közöltük: Földtani Közlöny, LVIII. k., p. 111. Budapest, 1929. # Cit. ad 6. ALFÖLDI HOMOKFAJTÁK ÁSVÁNYOS ÖSSZETÉTELE. 67 5. U. a. Plagioklászlécek között hézagkitöltő mikropegmatit. 32-szeres nagyí- tás, + Nic. 6. Szpilitdiabázban nagy ibnenithalmaz, földpát- és augitzárványokkal. 50-szeres nagyítás, + Nic. ALFÖLDI HOMOKFAJTÁK ÁSVÁNYOS ÖSSZETÉTELE. Irta: vitéz Lengyel Endre dr.# — 2 szövegközti táblázattal, 1 mikrofotografiai táblával. — Jelen, rövidre szabott értekezésemben az alföldi homokfajták ásvá- nyos összetételéhez kívánok adatokat szolgáltatni. A Nagy Magyar Alföld megoldást sürgető kérdései között első s talán legfontosabb a földnek a problémája, melyben minden gazdasági, kulturális és nemzeti továbbhaladás csirája szunnyad. A földé, mely a szóbanforgó területen három fő alkatrészből áll: a löszből, a dús kalászthozó sárgaföldből s származéktalajaiból; azután a homokból, melynek rakoncátlan természetét már-már megfékezte az évezredes kul- túra; s a s z i k f ö 1 d b ő 1, mely több mint D/2 millió kát. hold termő- földet rabol el az intenzívebb mezőgazdaság köréből. Alföldünk homokjainak részletezőbb vizsgálatával ezideig senki sem foglalkozott. Vendl Aladár1 úttörő értekezéseiben a Duna homok- ját ismertette 1910 folyamán. A kitört világháború azután hosszú időre megakadályozta hasonló irányú vizsgálatok folytatását. Különböző homokfajták körültekintést igénylő vizsgálata révén az volt a célom, hogy összehasonlítás útján általános képet nyerjünk a nagy területeket borító futóhomokfajták ásványos összetételéről , fizi- kai sajátosságairól, hogy másirányú vizsgálatok eredményeinek egybe- vetése kapcsán a homokféléknek, mint termőtalajváltozatoknak gyakor- lati jelentőségére és értékére is következtetést vonhassunk. A homokterületek földtani felépítésével, valamint a vizsgálatra preparálás sokféle módszerével e helyen nem foglalkozhatom bővebben. Treitz2 már 10 évvel ezelőtt kiadta a jelszót a tennivalók sorrendjére nézve: „Meg kell állapítani a talajtípusok zónális elterjedését, amit követne az Alföldet felépítő talajfajták monográfikus feldolgozása a tudomány összes segédeszközeinek felhasználásával". Vizsgálataim első csoportjának tárgyát Szeged-környéki homok- * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 193,0. évi május hó 7-én tartott szak- ülésén. 1 Vendl Aladár: Adatok a Duna homokjának ásványtani ismeretéhez. Bp., 1910. 1 Treitz Péter: Magyarázó az országos klimazonális t alaptérképhez. M. Kir. Földtani Intézet kiadványa, Budapest, 1924. 5' 68 VITÉZ LENGYEL ENDRE DR. fajták képezték, főként a Kiskunfélegyházától D-re eső összefüggő homokterületről. Az előkészítő vizsgálatok közül a mechanikai analízis részben Wahnschaffe-iéle szitarendszerrel, részben iszapolás útján, történt. Szitál ás révén öt különböző szemnagyságú részletet nyertünk: > 1 mm, 1 — 05 mm, 05 — 025 mm, 025 — 01 mm és < 01 mm. 1 mm- nél nagyobb fizikai alkatrészeket csupán a Duna, Maros és Kőrös homokja tartalmaz. A többi homok finomszemű. A durvább és finomabb homokszemek percentuális megállapítása a homoktalajok hővezetése, vízkapacitása, víztartóképessége stb. szempontjából is fontos. A futó- homokfajták közel egyező szemcsenagysága az elkeveredés, a fizikai ki- egyensúlyozottság lezajlását tanúsítja. Szegedkörnyéki homokfajták mechanikai analízisének adatai. Sorszám Gyűjtési hely S z i t á 1 á s % Iszapolás % Homokindex: hli I. igen durva > 1 m\m II. durva > 05 mlm III. közép- szemű > 0 25 mlm IV. finom >0 1 mlm V. igen finom <0 1 mlm > 0 05 mlm homok h <0 05 mlm iszap i 1 Duna 0-096 0-899 7-251 79328 12-426 95-605 4395 27-1 2 Tisza — — 4-194 74-102 21-704 97-660 2-340 42-4 3 Maros 8-357 44-734 29-370 11-352 6-187 98-316 1-684 57-7 4 Kőrös 4-623 21-419 57-627 13-221 3110 98-423 1-577 61-5 5 Csengele — — 3174 57105 39-721 97360 2 640 37-4 6 Pusztaszer — — 1-422 62-146 36-432 98-890 1-110 89-9 7 Kapitányság — — 7-026 63-331 29-623 93-782 6-218 15-1 8 Szatymaz — — 0 534 61-925 37-541 94 984 5-016 18-9 9 Sándorfalva — — 3-894 64-685 31-421 96-904 3-096 312 10 Dorozsma — 1-506 41-971 56-523 89-440 10-560 81 11 öthalom — — 2-786 66-067 29-547 97-366 2-634 37-4 12 Alsótanya — — 0-788 78-281 20-931 98890 1-110 89'9 13 Szentmihálytelek . . . . — — 3-572 77-002 19-426 88-346 11-714 7-4 14 ószenti ván — — 1-542 77"729 20-729 97-310 2-690 36-0 Az iszapolás célja kettős volt. Először, hogy a különböző homokfajták ásványos összetételének vizsgálatához tiszta, jellemző kér- gétől megszabadult, optikai megfigyelésre alkalmas anyagot kapjunk; másodszor, hogy a 005 mm-nél nagyobb és kisebb alkatrészek elkülöní- tésével a homokfajták fizikai viselkedésébe további betekintést nyer- jünk. A 0-05 mm-es szemnagyság úgy Schöne, mint Kleine — Möllhoff idevágó részletes vizsgálatai szerint a talajoknak fizikai jellege, egyéni tulajdonsága s így mezőgazdasági értéke szempontjából is fontos határ- érték. A 005 mm-nél kisebb méretű ásványszemek pedig már csak bizo- nyos optikai vizsgálódásra alkalmasak ALFÖLDI HOMOKFAJTÁK ÁSVÁNYOS ÖSSZETÉTELE. 69 Figyelemmel kísérve táblázatunkon az iszapolás eredményét, azt tapasztaljuk, hogy Atterberg3 terminológiája szerint majdnem valamennyi talajunk kifejezetten homoktalaj, mert az agyag, ille- tőleg iszapállomány egyikben sem haladja meg a 10%-ot. Csupán a szentmihálytelki homok nevezhető ily értelemben agyagos homok- talajnak, mert iszapállománya 11*71%. Az úgy ásványtani, mint talajtani szempontból jellegzetes durvább és finomabb frakciócsoport viszonyát és kapcsolatát a homokindex- szel kívántam érzékelhetővé tenni, melyet úgy nyerünk, hogy a 005 mm- nél nagyobb és kisebb alkatrészek százalékos értékeit viszonyba állítjuk: homokindex = — í ahol h = a homok 0*05 mm-nél nagyobb, i = (H)5 mm-nél kisebb alkat- részeinek százalékos értékeit jelenti. A homokindex tehát a 0'05 mm ^ frakciócsoportok arányszáma. A homokindex számbelileg is kifejezi azt a már régebben megálla- pított gyakorlati igazságot, hogy: minél nagyobb az agyagállomány értéke, a homoktalaj annál nehezebb, kötöttebb s ezáltal gazdasági érte- lemben is annál használhatóbb. A durvaszemű homok felső rétegein rendkívül gyorsan átengedi a csapadékot, hamar kiszárad, a szél köny- nyen kikezdi, tovahordja. Vegetáció megtelepedni, megélni rajta nem képes. E durvábbszemű homokfajták mozgásra való hajlama különösen tavasszal és koranyáron nagyobb, amikor a homok száraz, a vegetáció még erőtlen s az állandó jellegű széljárás a legmunkaképesebb. Iszapolás kapcsán beigazolódott, hogy a futóhomokfajták színe csak kismértékben függ a világos és sötétszínű ásványok viszonylagos eloszlásától. Megtisztult állapotban a legtöbb futóhomok közel egyező színárnyalatú. A homokfajták átlagos színe tehát a szemeket bekér- gező, természetes vagy mesterséges úton felszaporodott anyagok • — agyag, lösz, humusz, szik stb. — ■ jelenlététől és mennyiségétől függ. Részletesebb ismertetésükre helyszűke miatt nem térhetek ki. Homokjaink ásványszemeinek tömöttség szerinti elkülö- nítése a további ásvány vizsgálatnak legfontosabb előfeltétele. A mód- szer maga régen ismerős. Célja: a homokszemeknek tömöttségszerinti csoportokba osztása. Az eddigiektől eltérően a következő tömöttséghatárok szerint végeztem az elkülönítést: 2-60, 2*75, 3*11, 3-18 és > 3‘18. E határérté- kek felállításával célom az volt, hogy lehetőség szerint jellegzetes, gene- 3 I. König: Die Untersuchung landwirtschaftlich wichtiger Stoffe etc. Berlin, 1923. 70 VITÉZ LENGYEL ENDRE DR. tikailag is közelálló, vagy éppen rokon ásványcsoportokat nyerjek. Ha ugyanis figyelemmel kísérjük a Rosenbusch — Wülfing4 könyvében közölt, tömöttség szerint rendezett ásványtáblázatot, azt tapasztal- juk, hogy a kőzettanilag fontos ásványok tömöttsége 2-20 — 6'82 között ingadozik. A főalkatrészek tömöttsége 2-20 — 3‘32. E határokon belül igyekeztem tehát elkülöníteni az ásványokat úgy, hogy külön-külön csoportokba kerüljenek a könnyebb, színtelen és a nehezebb, színes ásvá- nyok. Az elkülönítés a következő séma szerint történt: 275 II. / \ III. 2'60 3'11 I. / \ IV. y X <2-60 3A8 \ v. >318 A vázolt elkülönítésmenet alapján a következő átlagos ásvány- csoportok nyerhetők. Egyszerűség kedvéért szimbolikusan, betűkkel is jelölhetők e csoportok: szimbólum I. (< 2'60). Opál. ortoklász, szerpentin stb. -csoport = os II. (2'60— 2‘75). Földpátok (plagioklász), kvarc (kalcedon), kalcit, klorit stb -csoport — q c pl III. (2'15 — 3'1 1). Csillám: biotit, muszkovit, lepidomelán stb. -csoport = . cs IV. (3‘ 11 — 318). Pyroxen-amfibol, turmalin, apatit, olivin. szillimanit, epidot stb. -csoport = pae V. (> 3’18). Gránát, magnetit, zirkon, spinell, barvt, kassziterit, disztén stb. -csoport = gmz A Thoulet-oldatok tömöttségét a STOE-féle ásványsorozatnál meg- bízhatóbb LiNK-féle kontroliskála segélyével ellenőriztem. A vázolt el- különítési menet az összes megvizsgált homokfajtáknál igen jó eredmé- nyeket adott. Amint a táblázaton (lásd táblázatot) figyelemmel kísérhető, a folyó- és futóhomokfajták között ásványfajtagazdagság tekintetében lényeges a különbség. A folyóhomokok nagyobb százalékos arányban tartalmaznak színes ásványokat és alkáliföldpátokat, mint futóhomok- jaink. Kvarcban legdúsabb a Duna-homok s a dorozsmai szikes homok (89-20, 97-94%). A futóhomokfajták kvarctartalma átlag 90% hatá- 4 P. H. Rosenbusch — E. A. Wülfing: Mikrosk. Phys. d. petr. wicht. Mineralien. Stuttgart, 1905. ALFÖLDI HOMOKFA.ITÁK ÁSVÁNYOS ÖSSZETÉTELE. 71 rán mozog. Színes ásványokban leggazdagabb a düne-homok, majd a recens folyóhomokok s legszegényebbek futóhomokjaink. A színes és színtelen ásványok sajátos és jellegzetes viszonyát egyes homokjainkban a kvarc hánya dóssal (q) kívántam kifeje- zővé tenni, amit úgy nyerünk, hogy a kvarcdús frakciók (I — II.) száza- lékos értékösszegét osztjuk a színes ásványfrakciók (III — V.) érték- összegével. Szegedkörnyéki homokfajták tömöttség szerint elkülönített ásványfrakcióinak táblázata. Sorszám ] Gyűjtési hely Ásványfrakciók %-os értékei : Kvarchányados: q I. < 2 60 OS II. 2-60-2-75 qcpl III. 2-75—3-11 cs IV. 3-11-3T8 pae v. ! > 3-18 i gmz i Duna 067 89-20 5-03 3-97 113 8-8 2 Tisza 109 86-19 5-43 5-97 1-32 6-9 3 Maros 2'31 84-88 611 415 2-55 69 4 Kőrös 3-07 83"07 6-42 4-32 3 12 6-2 5 Csengele 0-63 82-66 4-29 10-75 1-67 5*1 6 Pusztaszer 1T2 9020 4'43 2-09 2-16 10-5 7 Kapitányság 0-83 9P08 1-89 2-99 3 21 11-3 8 Szatvmaz 1'30 89-01 5-26 2-89 1-54 93 9 Sándorfalva 0-23 9551 0-99 1-91 1-36 20-1 10 Dorozsma 011 97-94 0-21 1-29 0-45 502 11 öthalom 1-52 82-69 3-72 8-37 370 5-3 12 Alsótanya 0-32 93-31 1-98 3-96 0-43 14-6 13 Szentmihálytelek . . 0-54 9P39 3-77 3-69 0-61 11-3 14 ószentiván 0-12 85-91 3-89 8 77 1-31 61 Célom e számítások és értékek bevezetésével annak a kimutatása volt, hogy homokjaink negatív értékű kvarca , a bennük szereplő színes ásványmennyiségnek hányszoros értékét képviseli. Minél magasabb a q-érték, a homok kvarcban annál gazdagabb s más, a homoktalaj primér termőereje szempontjából pozitív értékű ásványokban annál szegé- nyebb, sivárabb. A q-hányados ismerete a homokfajták ásványos összetételében való tájékozódásnál igen jó szolgálatot tesz. Futóhomokjaink q-értékének szélesskálájú (5T — 50"2) ingadozása érthetővé teszi számunkra azok különböző intenzitású mezőgazdasági használhatóságát. Tájékoztat a homok adott ásványos összetétele s természetes energiakészlete felől, mely a klimatikus tényezők jelentősége mellett is kétségtelen tápanyag- forrást képvisel. De kifejezi a q-hányados magas értéke a homok vándor- lásával kapcsolatos fizikai és vegyi megviseltséget, a színes ásványok. 72 VITÉZ LENGYEL ENDRE DR. vegyi energiakészletek arányos kipusztulását s így az illető homok viszonylagos korát is. Helyszűke miatt csak rövid áttekintésben érinthettem az igen sok körültekintést igénylő vizsgálatok eredményeit. Ásványtani szempontból legfontosabb teendő volt annak a megállapítása, hogy: melyik homokban milyen és mennyi az egyes fon- tosabb, jellegzetesebb ásványaikat részek megoszlása; melyek az indiffe- rensebb természetű ásványok s melyek pusztulnak el előbb? A recens folyóbomokok vizsgálata fontos volt, mert ásványos ösz- szetételükből megállapítható, hogy kőzettanilag milyen felépítésű terü- leteken haladt végig a folyó, s hogy különösen mélyítéseket végző, felsőszakasz jellegű útrészletén milyen kőzetekben végez mellékfolyói révén szétaprózó munkát. A Maros-homokra pl. főként harmadkon erup- tívumaink ásványvilága üt jellegzetes bélyeget. A Duna-, Tisza-homok ásványjellege már jóval elmosódlottabb, mert óriási vízgyűjtő hálózata heterogén kőzettartományokat érint. Ásvány-kőzettani vizsgálataim eredményeit a következőkben ösz- szegezhetem. Több mint 50 ásvány meghatározása sikerült különböző homokjainkban, de minden valószínűség szerint jóval nagyobb a szereplő ásványfajok száma. Általános törvényszerűségként szűrhetők le a követ- kezők: 1. A kvarc kivételével, a folyóhomokok minden alkatrészt nagyobb százalékos mennyiségben tartalmaznak, mint a futóhomokfajták. 2. Legállandóbb alkatrész: a kvarc, gránát, pyroxén és amfibol; ingadozó mennyiségű: a csillám, földpát, karbonát és érc. Nem mindig a bomlasztó hatásoknak legjobban ellentálló ásványok vannak legna- gyobb százalékos arányban képviselve. Egyes, kevésbbé megviselt homokfajták primér ásványos összetétele is érvényre jut. 3. Abszolút túlsúlyban levő alkatrész minden homokban: a kvarc (85 — 98%), mely bár alakra, méretre nézve szerfelett változatos meg- jelenésű, a homoknak, mint termőtalajnak vegyi energiapótlása szem- pontjából negatív értékű. 4. A homokfajtáknak általában, de különösen egyes futóhomoknak szembetűnően jellegzetes ásványa: a csillám. Ez lehet biotit és muszko- vit. Futóhomokokban főként ez utóbbi. A sok csillám jelenléte azonban csak akkor kifejezője terméketlen talajnak, ha nem kíséri bőséges meny- nyiségben egyéb ásvány s ha fizikai összetétele is kedvezőtlen. A csillám és a szereplő többi ásvány összefüggése igen érdekes. Folyóhomokjaink közül a Duna-, Tisza-homok csillámdús, a Marosé és Kőrösé csillámszegény. De ezekben bőségesen megtalálható minden más jellegzetes homokalkotó ásvány. Hasonló a helyzet a düne-homokban is. A futóhomokok csillámgazdagsága azonban legtöbbször a többi ALFÖLDI HOMOKFAJTAK ÁSVÁNYOS ÖSSZETÉTELE. 73 ásvány igen alárendelt szerepét jelenti. Némely, közismerten sivár futó- homokban a bőséges csillám (muszkovit-) tartalom kvarctúlsúllyal páro- sulva abszolút ásványszegénység kifejezője. 5. A pyroxémá Hozatok és amfibolia,\ták összes homokjainknak állandó és lényeges alkatrészei, ami már a Nagyalföldet körülzáró, fő- ként fiatalabb harmadkorú hegységek kőzettani felépítésével áll kap- csolatban. Szerepük csak némelyik futóhomokban válik alárendeltté. E jelen- ség oka legtöbbször jó hasadásuk, mely gyors fizikai szétaprózódásukra és relatíve könnyű bomlási készségük, mely korai elpusztulásukra vezet. 6. Gránát (pyrop, almandin) minden homokban előfordul. Nagy- fokú fizikai és vegyi ellentállóképessége biztosítja hosszú élettartamát. Valamennyi folyó- és futóhomokfajtában az eddig ismertnél lényegesen nagyobb szerep# van. Egyes sivárabb futóhomokváltozatok azt igazol- ják, hogy a kvarc és muszkovit mellett a legindifferensebb alkatrészek egyike. 7. Ércek közül a magnetit a leggyakoribb. Viszonylagosan legtöbb van a folyóhomokokban, legkevesebb a sokat vándorolt futóhomokfaj- tákban. Általában igen aprószemű, mint ahogyan az eruptivus kőze- tek nagyrészében is kisméretű kristályokat vagy csoportozatokat alkot. Mágnesvassal igen jól elkülöníthető. A pyroxénnel, amfibollal mindig egyenes, a csillámmal és gránát- tal fordított arányban áll mennyisége, ami relatíve könnyű pusztulását igazolja. 8. Rálátnak s általában jrrimér karbonátoknak lényegesebb sze- repe csak egyes homokfajtákra jellemző (Duna, Kőrös; Csengele, Pusz- taszer). Másodlagos karbonátok — szemcsehalmazok, bekérgezés for- májában — néha jelentékeny szerephez jutnak. 9. A földpátok mennyisége a feltételezettnél legtöbbször alárendel- tebb. Ennek okát minden valószínűség szerint könnyű elváltozási kész- ségükben kell keresnünk. Folyóhomokban még viszonylagosan jóval nagyobb százalékos arányban vesznek részt, mint a futóhomokok leg- többjében. Ezek némelyikében, ahol a szóda természetes feltárást vég- zett, teljesen hiányzanak. # Az ásványos összetétel vizsgálata tehát — amint figyelemmel kísérhető — jóval mélyebb betekintést enged meg a homok egyéni ter- mészetébe, mint a puszta vegyi elemzés, mert előttünk áll ásványok képében az erőforrás, melynek révén, a klimatikus tényezők aktív sze- repe mellett, a talaj új vegyi utánpótlást, a vegetáció új tápanyagkész- letet nyer. 74 VITÉZ LENGYEL ENDRE DR. A részletes ásványvizsgálatok alatt minduntalan előtérbe kívánko- zott a homokfajták származásának, genetikai kapcsolatának kérdése. A rendkívül érdekes problémát mindenesetre általánosabb s többirányú vizsgálat fogja eldönteni. De annyi már is valószínű, hogy a Duna— Tisza-köze homokja túlnyomó részben a Duna nagy homoktömeget moz- gató, szállító medréből származik, melyet a legállandóbb jellegű, s egy- ben legmunkaképesebb ÉNy és Ny-i széljátás sodort a két folyó közti területre. Jóval alárendeltebb mennyiségű az a homoktömeg, mely a Tisza, Maros, Kőrös medréből vette eredetét s szelek szárnyán a túl- súlyban levő Duna-homokkal elkeveredett. Ezért genetikai szempontból még a legkörültekintőbb ásvány- kőzettani vizsgálat sem állapíthatja meg valamelyik felszíni futóhomok- nak recens folyóhomokhoz való 10Q%-os tartozandóságát. A felületi homok annyi vándorláson, keveredésen ment keresztül idők folyamán, hogy elsődleges kőzettani jellegét elvesztette, eredeti ásványtartalma a vegyi és fizikai bomlasztó tényezők hatása alatt meg- fogyatkozott; egyes alkatrészei eltűntek, átalakultak s kedvező viszo- nyok között újak halmozódtak fel. Biztosabb genetikai következtetésekre csak a mélyebb szintek rég- óta nyugodtan pihenő homokjai esetében juthatunk, melyek eredeti kő- zettani jellegüket védettebb viszonyok között jobban megőrizhették s ezáltal a recens folyóhomokfajtákkal való összehasonlítás tárgyát képezhetik. így fii- feltűnő a megegyezés a Tisza-homoknak s az öthalmi düne- homoknak nemcsak fizikai, hanem ásványos összetétele között: Homok % Iszap % Homokindex Tisza 97-660 2-340 42-4 Öthalom . . . 97-366 2-634 37*4 Az kétségtelen, hogy Szeged közvetlen környékének csaknem vala- mennyi felszíni homokja magán viseli úgy fizikai összetétel, mint ásványtartalom tekintetében a Tisza-homok sajátosságait. A Duna — Tisza-köze középvonalához közelebb eső lelőhelyek már nagyobb kvarc, kalcit és kisebb színes ásványtartalmuknál fogva a Duna-homokkal való intenzív elkeveredés bélyegeit mutatják. Kivételt egyedül a csengelei homok képvisel, mely mélyebb szint homokja, s így minden valószínűség szerint régebbi, a mainál ásványdúsabb Tisza- homok, melyet a K felé tolódó mederváltozásnál temetett el a vándorló kvarcdúsabb futóhomok. A részletes ásványtani vizsgálatok kapcsán nyert adatok sok vonatkozásban fedik azokat a feltevéseket, melyek a Tisza régebbi me- dervonalát a jelenleginél jóval messzebb, Ny-ra keresik. Ezért igen való- A SZANDA-HEGY PIROXÉN ANDEZIT JA. 75 színű, hogy a mélyebb szintek homokja minden körülmények között job- ban megtartotta származásának jellemző bélyegeit, mint a felületen mozgó homokfajták, s a genetikai kérdések megoldásánál azok játsszák a megbízhatóbb kútfők szerepét. A Maros-homok uralkodó karaktere egyedül az ószent iváni (Sze- gedtől DK-re) homokban jut felismerhetően kifejezésre. Durvább szem- csézettsége, a Tisza-homoknál magasabb és változatosabb színes-ásvány- tartalma Maros-eredetre, illetőleg annak előnyös befolyásolására vall. # Ezekben kívántam a szegedkörnyéki homokfajták első csoportjá- nak vizsgálati eredményeit röviden összegezni. A fizikai vizsgálatok igazolták, hogy nagy területeket borító homokjaink általában finomszemű, kvarcdús, tápanyagszegény, száraz- ságot nem bíró talajváltozatok, s hogy csak a homok megkötése és víz- tartalmának biztosítása által, az ásvány vizsgálat ok szerint pedig csak mesterséges megjavításuk esetén remélhető a homokpusztaságok sivár képének megváltozása, s ezzel a homoklakó, alföldi magyarság küzdel- mes sorsának fellendítése. ❖ Készült a m. kir. Ferenc József Tudományegyetem Ásvány- és Földtani Intézetben, 1930 május havában, mely intézet igazgatója, Szentpétery professzor úr, a külső felvételre szabadságot engedélyezett s a laboratóriumi munkálatokhoz az intézet eszközeit rendelkezésemre bocsátotta. A külső munkálatokat az Országos Ösztöndíj Tanácstól nyert belföldi kutatási segéllyel végeztem. Ezúton is hálás köszönetét, mon- dok érte. TÁBLAMAGYARÁZAT : Az öthalmi dünehomok tömöttség szerint elkülönített ásványfrakciói: 1. I. frakció; < 2‘60 — os. Gyenge fénytörési! alkáli földpát és pyroxé- nekből alakult s z e r p e n t i n -változatok. || Nic. 50 X 2. II. frakció: 2-60— 2-75 = qcpl. — Túlnyomólag gyenge fénytörésű kvarc, erős fénytörésü kalcit és plagioklász-földpátok halmaza. II Nic. 50 X. 3. II. frakció + Nic. között. 50 X. A kvarc jellemző interferencia színeivel tűnik ki. 4. III. frakció: 2-75— 3T1 = cs. — Uralkodólag biotitból és muszko- v i t b ő 1 álló csillám-frakció. A sötét lemezek (001) lappal párhuzamos hasadáslapok. || Nic. 50 X. 5. IV — V. együttes frakció: >3-11 = pae. Igen erős fénytörésű, túlnyomólag színes ásványok : pyroxének, amfibolok, gránátok, epidotszemek, o 1 i - vin-és zirkon -kristályok csoportja, sokféle ritkább ásvány kíséretében. || Nic. 50 X. 6. Mágneses elkülönítés útján nyert érc szemek csoportja. Az érc-frakcióba jutott erős fénytörésü, halványszínű ásványok, pyroxének, a sötétzöld színűek amfibolok, ame- lyek kisebb-nagyobb magnetit-zárványokat tartalmaznak; ezek révén kerültek e cso- portba. || Nic. 50 X. 76 REICHERT RÓBERT DR. A SZANDA-HEGY PIROXÉNANDEZITJA. Irta: Reichert Róbert dr.# — A 10. ábrával. — A Magyar Középhegység részét képező Cserhát geológiájával újabb időkben legbehatóbban Noszky Jenő1 foglalkozott. Részletes petro- gráfiai leírását Schafarzik Ferenc2 klasszikus monográfiájában talál- juk. Mindketten a vonatkozó irodalmat is felsorolják. Tudvalevő, hogy a Cserhát-hegység eruptív kőzetei piroxénandezi- tok, melyek itt többnyire teléreket, alkotnak. Ezek a telérek szabják meg elsősoirban a hegység nyugati részének arculatát, mely egyébként homok- ból, homokkövekből, kevés vulkáni tufából, miocén mészkőből és lösz- ből épül fel. Schafarzik a kőzetelőfordulásokat földtani felépítésükkel együtt részletesen leírja. Az andezitok kitörését az alsó és felső mediterrán határára helyezi. A kitörések egyidőben és gyorsan mentek végbe. A láva felt.ódulása ama repedések mentén történt, melyek az alsó mediterrán végén délkeleten fellépő depresszió következtében keletkeztek. Noszky részletes földtani felvételeiből’' kitűnik, hogy a piroxénandezitkitörések bázisa az úgynevezett „schlier“, amelyet újabban a középmiocén alsó szintjébe, a Helvetienbe soroznak. A Cserhát nyugati részében a telérek száma is nagyobb, mint ahogy eddig ismeretes volt; ezek a telérvonula- tok a Schafarzik által „radiálisnak4* nevezett rupturáknak felelnek meg. A „tangenciálisnak“ hívott vonulatok azonban nagyrészt nem ön- álló kitörések, hanem csupán a vetődésektől szétdarabolt lávatakaró részeinek kiálló szélei. Maga a Szanda-hegy, a Cserhát keleti részének közepetáján, egyike a hegység legtekintélyesebb teléreinek; 544, 547 és 532 m-es csúcsai a Cserhát legmagasabb pontjai közé tartoznak. A déli lejtőjén létesített kőfejtő most a hegyet jól feltárja és vizsgálatra nagyon alkalmas, üde kőzetanyagot szolgáltat. A kőfejtő mellett jól látszik, hogy az andezit, a bazalthoz hason- lóan, szép oszlopokban válik el. (10. ábra.) Ez az oszlopos elválás a Szandavárhegy szikláin is megfigyelhető. A Szanda-hegy kőzete tömött, színe szürkésfekete. Igen jellemzik * Előadatott a Magyarhoni Földtani Társulat 1930. évi december hó 3-i szakülésén. 1 Noszky Jenő: Adatok a Cserhát geológiájához. (Földt. Közlöny, 36., pp. 411., 19,06.) 2 Schafarzik Ferenc: A Cserhát pyroxén-andezitjei. (M. kir. Földt. Int. Évk., IX. kötet, 7. füzet, 1892.) 3 Noszky Jenő: A Cserhát középső részének földtani viszonyai. (M. kir. Földt. Int. Évi Jelent, 1913.) p. 314 — 317. A SZANDA-HEGY PIROXÉN ANDEZIT JA. 77 a teljesen üde, 10 — 15 mm hosszúságot és 1 — 4 mm szélességet is elérő, porfirosan kivált, üvegfényű plagioklászok. A tömött alapanyagban különben más ásványos elegyrész nem tűnik szembe; egészen elvétve akcesszorikusan egy-egy kagylóstörésű, feketészöld olivin jelenik meg. A mikroszkópiái vizsgálat is azt igazolja, hogy csak a földpát porfirosan kivált elegyrész. E beágyazott plagioklászok idiomorfok és a (010) szerint táblásak. Különben a szokott formákat találjuk rajtuk. Rendesen ikrek az albit-törvény szerint. Az ikerlemezek száma nem nagy, a kisebb földipátok sokszor csak két egyénből állanak. A karlsbadi törvénnyel kombinált ikerö6szenövések is gya- koriak. Periklin - iker ritka, bavenói tv. sz. ikerrel egy-két esetben találkozunk. A földpátok gyak- ran zónás szerkezetűek, emellett azonban egye- sek egészen homogének- nek látszanak. Az előb- bieknél is a nagyobb, belső rész rendesen egy- nemű és csupán szegé- lyükön találunk egy vagy két élesen elhatá- rolt keskeny övét. A külső öv olykor kristal- lográfiailag is egysze- rűbb és kevesebb lappal határolt, mint a belső bázisosabb rész. Az övék rekurrens változása is előfordul. Optikai tulajdonságaik alapján e porfirosan kivált földpátok bázisos bytownitok. Több módszer szerint megbatározott vegyi összetételük Ab20An80 — Ab10An,J0. A külső övék chemiai össze- tétele a labradorokénak felel meg. Az albit+karlsbadi tv. sz. ikreken a szimmetrikus zónában mért konjugált kioltások: Zónás szerkezetű kristályokon : 1 és 1' 2 és 2' 1 és T 2 és 2' An % ± 23° + 45° a ezegélyövben ± 14° T 30° 55 25 43 a magban .... 28 43 87 27 41 a szegélyövben 19 33 60 29 40 a magban . . . . 29 41 85 30 39 31 41 REICHERT RÓBERT DR. Metszetekben : le 1 és 1' 2 és 2' 1 C — 41 —2 -1- 45 — 75 cca An 80% szegély övben 17° An 45% ia szegély öv ben — 35 -21+2 cca An 60% magban .... 44° An 80% magban — 78 — 57 — 7 cea An 90% A [010] zónában mért szimmetrikus kioltás maximuma 45° — 50°. A törésmutató a folyadékba ágyazás módszerével valamivel kisebbnek bizonyult, mint 1‘58. Az optikai tengelyek diszperziója p>v. A porfirosan kivált plagioklászok gyakran tartalmaznak üveg- zárványokat, melyek mindig egyirányban megnyúltak és oszlopos vagy szabálytalan alakúak. E zárványok a földpátok belsejében meglehetős egyenletesen oszlanak el; a külső, keskeny öv azonban zárványmentes. A zárványok üvegje globulites, illetőleg salakos és barnásszínű. Ritkáb- ban fordulnak elő a földpátokban augit- és érczárványok. Az üveges alapanyag ásványelegyrészei: plagioklász, augit, érc és elvétve apatit. Az elegyrészek mennyiségi eloszlása a felsorolás sor- rendjének felel meg. Az alapanyag földpátjai 0-05 — 0'5 mm hosszú és kb. 0-01 — 0T mm széles lécek. Élesen idiomorfok. Chemiai összetételüket tekintve a labrador sorba tartoznak. A szimmetrikus zónában mért kioltások maximuma 35° — 40°. Az albit+karlsbadi tv. sz. konjugált ikreken mért szögadatok 65 — 75% An-t ártalomra utalnak. Az „a“ kristálytani ten- gelyre merőleges metszetekben a kioltás értéke 30° — 32°, ami 55 — 58% An-tartalomnak felel meg. Az alapanyag plagioklászainak tehát hasonló vegyi összetétele van, mint a beágyazott földpátok szegélyövének. A piroxéneket a monoklin augit képviseli. Az augitot 02 — 03 mm nagyságot meg nem haladó szemekben találjuk. Rendesen xenomorf, oszlopos és nyolcszögű metszetekre ritkábban akadunk. Ikrek az (100) sz. előfordulnak. Az augit színe halványzöldes; nem pleochroós. Olykor némi zónás vagy homokóraszerkezetet is felismerhetünk benne. Az optikai tengelyek diszperziója gyenge. A (010) lappal közel || metsze- tekben a kioltás: cc = 40° — 45°. Mindezek szerint tehát diopszidos augit. Plagioklászlécek az ofitos szövethez hasonlóan gyakran növik át. Az augit és plagioklász kiválási intervalluma általában erősen egy- másba nyúlott. Az érc 0T — 0-05 mm nagyságú szemekben fordul elő. Idiomorf metszeteinek alakja, a jellemző növekedési formák és kristályvázak, reflektált fényben a kékesfekete szín magnetitva engednek követ- keztetni. Az elemzésben talált titántartalom bizonyára főkép a magne- titben rejlik, melyben a Ti részben a Fe-t helyettesíti, nem pedig A SZANDA-HEGY PIROXÉN ANDEZIT JA. 79 esetleges zárványoktól származik. Sósavval való étetés útján ugyanis nem sikerül a magnetitban ílmenitrácsot kimutatni. Az apatit az üveges alapanyagban elszórtan, finom, vékony tűk alakjában van jelen. A kőzetüveg színe vörösesbarna. Fénytörése a kanadabalzsaménál kisebb. Nem homogén, hanem tele van apró, erősen fénytörő globu- li tokkal. Mint már említettük, a kőzet üde, friss. így másodlagosan képző- dött kaiéit és chlorit csak szórványosan fordul elő. A kőzet szövete intersertálisba hajló hvalopilites s némileg emlékeztet a weiselbergitek szövetére. Az elmondottak alapján a kőzet augitandezit, vagy ponto- sabban Schafarzik elnevezése szerint: augitmikrolitos augitanidlezit. A Cserhát pyroxénandezitjaiból annak idején tíz elemzés készült. Közülük hét Sommaruga E.-től, három Kalecsinszky S.-tól való.4 Sommaruga a Szanda-várhegy (O 532) kőzetét is elemezte. Az újabb petrográfiai vizsgálatokkal kapcsolatban szerző is készített elemzést. A Szanda-hegy kőfejtője kőzetének vegyelemzése a következő eredménye- két szolgáltatta: súly % mól % Sommaruga S;02 5619% 61-50% 56-03% tío2 1 21 0-99 — p2o5 010 0-05 — ai2o3 18-05 11-66 20-85 Fe, 03 1-73 ) FeO 5-88 6-82 986 MnO 0-15 0-14 — MgO 3-18 521 0-56 CaO 7-82 9-20 8-36 Na, 0 2-73 290 2 06 Z20 219 1-53 237 H,O+n0 0-78 0-85* H, O-110 020 — — CO, 0-14 — — 100-35 100-00 100-94 Sűrűség 2-731 — — * Izzítási veszteség. Az új elemzésből számított paraméterek Osann szerint: típus 8 A C Facfn sor k „SiNabun" 62-5 4-43 7-23 1414 5'2 8‘4 16 4 6'5 p 113 s62 a 5'5 c8 f 16 5 P205 0'05 mól % Schafarzik: 1. c. p. 313. 80 REICHERT RÓBERT DR. Niggli szerint: si qz al fm c alk mg k c/fm metszet ti p h 164 +16 31 32'5 24'5 12 0-43 0'35 0-75 V. 2-7 0 12 9-6 Magmatípus: normaldioritos. Számított normák a C. I. P. W. rendszer szerint: Kvarc, Si02 9-00 Q = 9-00 Orthoklász, KAlSi308 12-79 F = 66-43 Albit, NaAlSi30s 23-06 P = 18-67 Anortbit, CaAl2Si208 30-58 M = 4-83 ( CaSi03 .... 3-02 A = 0'34 Diopsid MgSiOs 1-50 Sál. csoport: 75"43% > FeSi03 .... 1-45 Fém. csoport: 23"84% „ 1 MgSi03 .... 6-50 Q 90 di 6-0 Hypersthen {FeSi0> .... 6-20 or 12-8 hy 127 Magnetit, Fe304 255 ab 23"1 mt 2"6 Ilmenit, FeTi03 2*28 an 30'6 il 2"3 Apátit, Ca5/P04/3C1 0-34 99 27 Víz + CO 1-12 összesen : 100-39 Symbol: II. 5. (3) 4. (3) 4. A normákból számított sűrű- ség 2-85 ± 0-15 Nagyon hasonló chemiai összetételű kőzetet ír le a Mátrából Mauritz Béla. E kőzet lelőhelye „Szurduk-Püspöki“,5 a Gyöngyösre vezető országút északi oldalán levő kőfejtő. Összehasonlítás végett itt csak a megfelelő paramétereket közöljük: Osann szerint: 6 A C F a c f n sor k 62*5 4 65 7-15 1390 5*4' 8-4 16-2 6-9 p Ml Niggli szerint: si qz al fm c alk mg k c/fm metszet ti p 163 +13 3P5 31 25 12-5 036 0-31 Magmatípus : 0'81 V. 3-24 0-18 normaldioritos. Ha a további vizsgálatok is ily szoros kőzettani rokonságot mutat- nak ki a Cserhát és a Mátra eruptívumai között, még inkább beigazoló- dik a teljes szerkezeti és fejlődési analógia a két hegység között, melye- ket Noszky eredetileg összefüggőnek és egységes eredetűnek fog fel.6 5 Mauritz Béla: Die Eruptivgesteine des Mátra-Gebirges (Ungarn). (N. Jahrb. Min. Festschrift Mügge. Beil. Bd. 57. I. p. 375.) 1928. 6 Noszky Jenő: A Mátra-hegység geomorphológiai viszonyai, p. 99. TRIÁSZKORÚ KÖVÜLETEK TIMOR SZIGETÉRŐL. 81 A differenciáció mértéke a Cserhátban talán nem olyan mérvű, amint azt Mauhitz a Mátrában találta, amire az eddigi elemzések meg- bízhatónak vehető SiCL értékeiből közelítőleg következtethetünk. Kőzet Lelőhely Si02 % Elemző 1. Augitandezit Berceli-hegy 53'75 SOMMARUGA 2. Augitmikr. -augitandezit .... Pelecke-hegy 54-20 Kalecsinszky 3. Augit-hvpersthenandezit Nagybercel 55-07 SOMMARUGA 4. Doleritos pyroxenandezit.... Tepke-hegy 55-84 5. Augitandezit Szanda-hegy 56-19 Reichert 6. Augitmikr. augitandezit .... Csörög-hegy (Vác mellett) 56-52* SOMMARUGA 7. Anamezites pyroxenandezit. . Tepke-hegy 59-77 8. Augitmikr. -hypersthenandezit accessorikus kvarccal .... Buják 63-92 Kalecsinszky * Két elemzés adatainak középértéke. (Készült részben a budapesti Kir. M. Pázmány Péter Tudomány- egyetem, részben a berlini Frigyes Vilmos Tudományegyetem Ásvány- kőzettani Intézetben. 1930.) TRIÁSZKORÚ KÖVÜLETEK TIMOR SZIGETÉRŐL. Irta: Kutassy Endre dr.* — 1 táblamelléklettel. — Az értekezésemben feldolgozott anyag ifj. Lóczv Lajos egyetemi tanár úr 1922-i, portugál Timor területére vezetett expedíciójának gyűj- teményéből származik, kinek a feldolgozott anyag átengedéséért és a megtisztelő megbízatásért ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki. A feldolgozásra átengedett néhány kőzetpéldány egynémelyike meg- lehetősen jó megtartású kövületeket tartalmaz s ezeknek segítségével sikerült néhány új adattal hozzájárulnom Timor-sziget sztratigráfiai felépítésének ismeretéhez. A feldolgozott anyag a mezozoikumból, spe- ciálisan a triászformációból származik. Amint Diener,1 Bülow,2 Gerth,3 Hirschi,4 Kieslinger,5 Wan- * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1930. évi március 5-i szakülésén. 1 Diener C.: Ammonoidea trachyostraca a. d. rnittl. Trias v. Timor. (Jaarbook v. h. Mijnwezen etc. 1920. Haag.) 2 Bülow E.: Orthoceren u. Belemniten v. Timor (Palaontologie v. Timor L. IV. 1915.). * Gerth: Dió Hoterastridien von Timor. (Palaont. v. Timor L. II. 1915.) A Hirschi W. H. : Zűr Geolog. und Geogr. v. portug. Timor. (Neues Jabrbuch f. Min. etc. Beil. Bd. XXIV. 1907.) 5 Kieslinger A.: Die Nautiloideen dér mittleren u. oberen Trias v. Timor. (Jaar- book van hét Mijnwezen in Ned. Oost-Indie. 1922-s’ Gravenhagen.) Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930 6 82 KUTASSY ENDRE DR. ner,6' 7 Welter,8 Vinassa de Regny,9 Krumbeck10 részletes munkái- ból és RüTTEN-nek11 a maláji szigettengerről szóló összefoglaló mono- gráfiájából tudjuk, a triászformáció üledékei Timor-szigetén úgy a hol- land, mint a portugál területeken előfordulnak. Amint, különösen a hol- land területekről származó, rendkívül gazdag fauna bizonyítja, a timor- szigeti triász a Diener által megállapított hima-maláji tengerprovin- ciába tartozik s faunájában igen sok hasonlóságot mutat az alpesi- mediterrán triászrégióval, amennyiben számos azonos genusz, sőt faj fordul elő a korallok, brachyopodák, kagylók, csigák, ammoniták sorából. Timor portugál területéről ezideig Wanner munkája révén ismer- jük a felső-triászt. A Wanner által feldolgozott anyag a Mota-folyó vidékéről (Timor északi partjáról), Fato Hada falu környékéről (Vique- que tartomány) és Quiaridából (Timor déli partja) származik. A sötét- színű márgás palák és márgás mészkövek ammonitákat (Dinarites Hirschii Wanner, Phylloceras . Arcestes) és főleg Iíalobiákat tartal- maznak. s ezek alapján leginkább az alpesi cassiani faunára utalnak. (Halobia fluxa és H. superba.) A Lóczv-féle expedíció triászanyaga portugál Timor DNy-i részé- ről, a Suai erőd környékéről származik. A Suai erődtől É-ra fekvő partvidéken szürkeszínű, márgás, Daonel- lás mészkövek fordulnak elő, erősen gyűrt állapotban, fedőjükben keuper gipszes üledékekkel. E szürke mészkövek réteglapjain számtalan Daonella fordul elő, amelyek között a Daonella indica Bittn. faj a leggyakoribb. A számtalan rossz megtartású Daonella- példány közül még a Daonella sp. ex. aff. D. cassiana Mojs. fajt határoztam meg. 6 Wanner S.: Triaspetrefakten d. Molukken u. d. Timorarchipels. (Neues Jahr- buch für Min. etc. Beil. Bd. XXIV. 1907.) ~ Wanner S. : Triascephalopoden von Timor u. Rotti. (Neues Jahrb. für Min. etc. Beil. Bd. XXXII. 1911.) 8 Welter. 0.: Die Obertriad. Ammoniten u. Nautiloiden v. Timor. (Palaontologie- v. Timor, Lief. I. 1914.) — — Die Ammoniten u. Nautiloiden d. ladinischen u. anisis. Trias v. Timor. (Paláont. v. Timor, Lief. V. 1915.) 9 Vinassa de Regny P.: Triad. Algen, Spongien, Anthozoen u. Bryozoen aua Timor. (Falaont. v. Timor. L. IV. 1915.) 10 Krumbeck L. : Die Brachiopoden, Lamellibranchiaten und Gastropoden dér Trias v. Timor. II. Palaontologischer Teil. (Palaontologie von Timor. Lief. XIII.) 1924. 11 Rutten L. M. R.: Voordrachten over de Geologie van Nederlandsch Oost-Indie. (Haag. 1927.) TRIÁSZKORÚ KÖVÜLETEK TIMOR SZIGETÉRŐL. 83 A Daonella indica Bittn. egyike a világszerte elterjedt Daonella- fajoknak. Ez a faj eredeti lelőhelyén, a Himalájában, a kagylós mészkő fedőjében fordul elő; a holland Timorban a karni emeletben; míg Euró- pában hol a ladini, hol a karni emeletben. Ezek szerint a legközelebbi holland Timor-beli előfordulás analógiájára, azt hiszem, leghelyesebben járunk el, ha ezeknek a Daonellás mészköveknek a korát is a ladini és karni emelet határán állapítjuk meg. A másik kövületlelőhely Suaitól ugyancsak É-ra, a Carauulum- folyó partján fekszik, ahol szürkeszínű Halobiás lumachelle fordul elő, rendkívül sok Iíalobia-e mbrióval. E rétegekből a Halobia styriaca Mojs. fajt határoztam meg. A H. styriaca Mojs. összes eddig ismeretes lelő- helyei úgy Európában, mint a maláji archipelagus szigetein a karni emeletbe tartoznak, tehát minden kétséget kizáróan a fentemlített üle- dékeket is ide kell sorolnunk. A harmadik lelőhely Suai erődtől É-ra, a Metán- szirtnél van, ahol teljesen a hallstatti márványra emlékeztető, vörös ammonitás mész- kövek találhatók. Ez a vörös mészkő tele van ammonitákkal, amelyek javarészt igen aprók. Az ammoniták azonban olyan rossz megtartá- súak, hogy közülük egy sem preparálható ki. Keresztmetszetben a héjak belseje üreges és az üregeket mészpátkristályok töltik ki. A rossz meg- tartású maradványok között azonban kétségtelenül felismerhetők triász- kori Juvavitesek vagy Anatomitesek töredékei, melyekkel együtt egy új faj található, az Aulacoceras striatas n. sp. Az Aulacocerasok előfordulása eddigi ismereteink szerint a triász- formációra szorítkozik. Bülow idézett monográfiájában több ezer pél- dány Aulacocerast dolgozott fel holland Timorból,' amelyek mind felső- triászkori karni üledékekből származtak. Analógia alapján tehát fel- tételezhetjük, hogy ezek az üledékek is a karni emeletet képviselik. A fent elsorolt maradványokon kívül Ranoco mellett szürke mész- kövekben ammonitatöredékek találhatók, amelyek az Anatomites- vagy Malayites-genuszba sorolandó példányoktól származnak. Paleontológiái rész. Daonella indica Bittn. (Tábla la., b., c., d. ábra.) 1899. Daonella indica Bittner: Trias Brach. a. Lamellibr. (Pál. Indica, ser. XV. Himalayan Foss. v. III. Pt. 2. pag. 39. Pl. VII. 4—11.) 6 84 KLTASSY ENDRE DR. 1907. Daonella indica Wanner: Trias Petref. d. Molukken u. Timor- archipels. (Neues Jahrb. f. Min. etc. Beil. Bd. XXIV. p. 202. T. IX. f. 8—9. u. T. X. f. 2—3.) 1912. „ „ Kittl: Monogr. d. Halobidae u. Monotidae d. Trias. Result. d. wiss. Erforsch. d. Balatonsees. (Bd. I. Pál. Anh. p. 48. T. IV. f. 10—11. u. T. IX. f. 23.) 1915. ,. „ Arthaber: Trias v. Bithynien. (Beitr. z. Geol u. Paleont. Öst.-Ung. Bd. XXVII.) 1917. „ „ Trechmann: Trias of New-Zeeland. (Quait. Jcurn. Geol. soc. LXXIII. p. 196. Pl. XX. f. 7.; T. XXI. f. 5.) 1924. „ „ Krumbeck: Brachiopoden etc. v. Timor, p. 113 (255.) Taf. CLXXXVI. (*). Fig 21—22. Taf. CLXXXVII. (9). Fig. 7. 1925. ,, „ Simionescu J.: Les conehes a Daonella de Dobro- gea. (Acad. Romana. Public. Fund. Vas. Adam. T. IX. No. XLIII. p. 4. T. II. F. 6.) Ez a világszerte elterjedt faj a feldolgozott anyagban igen sok pél- dányban fordul elő, amelyek annak ellenére, hogy nem teljesek, a faji jelleget a bordázottság kialakulásában kétségtelenül mutatják. A héj lapos domborulatú, megközelítőleg központi elhelyezkedésű búbbal, amely a záros peremen kissé túl nyúlik, (la. ábra.) A záros perem kialakulása egyik példányon sem figyelhető meg pontosan; a bor- dák helyzete és alakja azonban annál világosabban látszik. A bordák száma átlagosan 32 — 34 között állapítható meg. A lapos bordák széles- sége igen változó, rendesen kettős osztatúak s csak igen ritkán figyel- hető meg hármas osztatúság. A szekundér bordák barázdái mindig kes- kenyebbek, mint a főbordákat elválasztó barázdák, amelyek éppen úgy, mint a Himalájából leírt eredeti példányok főbarázdái, aránylag igen mélyek és szélesek. Ezen jelleg révén különösen az lb. és le. ábrán ábrá- zolt példányok sokkal közelebb állanak a Himalája-beli eredeti példá- nyokhoz, mint Wanner holland Timor déli partjairól leírt alakjai. — A Kittl által hangsúlyozottan kiemelt Daonella tyrolensis- sel való rokoni kapcsolat újabb megerősítést nyer e példányok révén, amelyek úgy bordaszélesség, valamint a főbarázdák mélysége és szélessége révén az összes eddig leírt alakok közül legközelebb állanak a D. tyrolensis- hez. Mindezek ellenére a D. tyrolensist véleményem szerint is élesen elválasztja a bordák állandó jellegű háromosztatúsága a D. indica- tói. Az ld. ábrán közölt példány a bordák szorosabb elrendeződése és egyben keskenyedése révén érdekes hasonlóságot mutat a Kittl által TRIÁSZKORI’ KÖVÜLETEK TIMOR SZIGETÉRŐL. 85 Boszniából, valamint Magyarországból a Bakonyból Felsőőréről ábrá- zolt példányokkal. A bordák elágazása ezen a példányon is magasan, fent a búb közelében kezdődik, éppen úgy, mint Kittl fentebb említett példányainál (1. Kiitl Taf. IV. f. 10 — 11.). Mindezen eltérések azon- ban semmiféle elkülönítést nem tesznek szükségessé az annyira variábi- lis Daonelláknál. A Kittl által megadott horizontális elterjedés zónáját (az Alpok- tól a maláji szigetekig) még jobban kibővíthetjük, amennyiben Trech- mann azóta Űj-Zeelandból is leírta a Daonella indica- 1. Előfordulási hely: portugál Timor DNy-i része. A Suai erődtől É-ra fekvő partvidék. Hnlobia styriaca Mojs. (Tábla 2. ábra.) 1874. Daonella styriaca Mojsisovics: Die triad. Pelcc. Gatt: Daonella u. Halobia. (Abh. d. G. R. Anst Wien, Bd. VII. H. 2. p. 10. T. I. F. 4 — 5. indus. D. cas- siana Mojs. loc. cit. T. I. F. 2 — 3.) 1882. „ „ Gemmelaro: Sül Trias d. reg. occ. d. Sidlia. (Mem. R. Acc. d. 3 ser. p. 467. T. I. F. 1 — 2.) 1899. „ „ Volz : Beitr. z. geol. Kenntn. v. Nordsumatra. (Zeitschr. d. deutsch. geolog. Ges. Bd. 51. p. 27. T. I. F. 1.) 1906. ,, „ Renz: Über Halobien u. Daonellen aus Grie- ehenland. (Neues Jahrb. f. Min. etc. 1906. I. p. 30. T. III. F. 1—2.) 1907. „ „ Wanner: Triaspetref. d. Mollukken u. Timor- arehipels. (Neues Jahrb. f. Min. etc. Beik Bd. XXIV. p. 196. T. IX. F. 6.) 1912. Halobia styriaca Kittl: Monogr. d. Halobidae u. Monotidae d. Trias. (Result. d. wiss. Erf. d. Balatonsees in Ungarn. Bd. I. Teil 1. Pál. Anh. p. 91. T. VI. F. 3—7.) 1924. „ „ Krumbeck: Brachiopoden, Lamellíbranchia- ten etc v. Timor, p. 132, (274). Taf. CLXXXVII. (9). Fig. 8. CLXXXVIII. (10). Fig. 1—6. 1925. „ „ Simionescu J.: Les Conches a Daonella de Dobrogea. (Accad. Román. Publ. Fond. Vas. Adam. T. IX. No. XLIII. p. 6. T. II. F. 3.) 86 KUTASSY ENDRE DR. Egy szürke palás mészkőpéldányban ennek a fajnak az egyedei valóságos Halobia- lumachelie-t alkotnak. A jó megtartású példányok nagyság tekintetében erősen eltérnek ugyan a Halobia styriaca legtöbb ismert alakjától; morfológiai jellegeik azonban biztos támpontot nyúj- tanak. Egyébként is nagyon valószínű, hogy példányaink fiatal alakok; másrészt, amint egyes helyeken jól ki is vehető, a megtartási állapot különösen a vastagabb héjrészleteknek kedvezett, amiért is a héj véko- nyabb, kiterültebb részletei letöredeztek. Bár erről a fajról már a régebbi szerzők is megemlítik, hogy erő- sen fejlett füle van, s ezért Kittl már 1904-ben (Geolog. d. Umgeb. v. Sarajevo. Jahrb. d. k. k. G. R. Anst. Wien. Bd. 53. p. 733.) a Halobiák- hoz sorolta, mégis a legújabb időkig is az összes szerzők a Daonellák között említették. A jól elkülönült lapos fül, amely, mint Wanner helyesen megjegyzi, főleg a fiatal példányoknál tűnik erősen szembe, példányunkon is világosan látható. Második feltűnő jelleg a koncentrikus bordázottság igen erős kifejlődése, ami a timori példányoknál élesen kifejezésre jut. A bordák, a megmaradt héjrészlet nagyságához viszo- nyítva, igen szélesek s az elválasztó barázdák keskenyek. A bordák gyakran kettős osztatúak, a szélek felé sűrűbbek és keskenyebbek lesz- nek s a fül és a bordák közé egy háromszögalakú bordázatlan rész illesz- kedik be. Mindezen jellegek kétségtelenül a Halobia styriaca Mojs.-ra utalnak. Ezenfelül még egy feltűnő jellege van ennek a fajnak, ami külö- nösen Kittl 3., 5., 7. ábráin tűnik jól szembe, s ami példányainkon is jól látható. Ugyanis a búb erősen előre csavarodik a záros perem felett és a héj többi részétől elütő hegyes dudort alkot. Hasonló jelleg sok Halobián látható még, azonban véleményem szerint egyiknél sem tűnik ki ennyire a búb előrecsavarodása. A héj magasságának a szélességhez való viszonya az alsó perem hiányos megtartása miatt nem állapítható meg, ami azonban amúgvis rendkívül változó jelleg, amint az összes eddigi ábrázolásokból kitűnik. Mindezek alapján semmi indokot nem látok arra, hogy példányainkat a Halobia styriaca Mojs.-fajtól külön- válasszuk. A bordák a búbtól 4 mm távolságra kezdődnek, amely körül- ménnyel vele jár — mint már Kittl említette — , hogy aránylag igen süniek azokkal az egyedekkel szemben, melyeknek a bordái a búbtól távolabb kezdődnek. A H. styriaca-w al együtt számtalan 1 — 2 mm-töl 5 — 6 mm nagy- ság között váltakozó, rendkívül erős koncentrikus barázdákkal ellátott, búbjánál erősen előrecsavarodott, hegyes, sapkaszerű héjacska fordul elő. Ezek az apró héjak, formájukat tekintve, közel állanak a Damesiella torulosa ToRNQU.-fajhoz (Tornquist: Neue Beitráge z. Geologie u. Paleont. von Recoaro in Schio [im Vicentin: II. Die Subnodosus Schich- ten. Zeitschrift d. d. geolog. Ges. Bd. L. p. 676. T. XXXIII. F. 7.]), TRIÁSZKORÚ KÖVÜLETEK TIMOR SZIGETÉRŐL. 87 amelyet Tornquist a ladini emelet Subnodosus mészköveiből írt le. Tornquist példányai számos kifejlett Halobiáv al együtt fordulnak elő a cossiani rétegek nívójában. Annak ellenére, hogy Ivittl Halobia monográfiájában (1. cit. p. 7.) a Damesiella torulosa Tornqu. -fajról kimutatta, hogy más hasonló alakokkal együtt, mint amilyen pl. az Avicula globulus Wissm., nem más, mint a Halobiák embrionális pél- dányai, mégis ennek ellenére Diener: Fossilium Catalogus I. pars 34. Glossophora triadica című munkájában a Damesiella torulosa Tornqu.- fajt Tornquist értelmezésének megfelelően a csigákhoz sorolja, sőt sze- rinte a Kittl által St.-Cassianból leírt Naticella anomala- (Kittl: Gastropodún v. St.-Cassian. II. T. Annál. d. Naturhist. Hofmus. Wien. Bd. VII. p. 71. T. VI. F. 28., T. IX. F. 7.) faj is ide tartozik. Hogy a Damesiella egyáltalán nem csiga, az Kittl leírása óta már egyáltalán nem kétséges. A Naticella anomala Kittl azonban továbbra is meg- hagyandó a Gastropodáknál és szerintem — ami már különben Kittl ábráiból is világosan kitűnik — semmiképen sem hozható összefüggésbe a Damesiella néven leírt maradványokkal. A timori Halobia-e mbriók kissé balra csavart búbrészletükkel, erős koncentrikus barázdáikkal, teljesen síma héjukkal s különösen a búb capulusszerű előrehajlásával csaknem teljesen azonos képet mutatnak, mint a ToRNQuisT-féle Damesiellák. A különbség talán annyi, hogy itt a koncentrikus barázdák látszólag sűrűbben következnek egymás után. A timori példányokon a legfiatalabb embrionális példányoktól kezdve, minden átmeneti formát megtalálunk a fiatal példányokig, úgy, hogy ez a lelet teljesen tisztázza a kérdés vitás oldalát. Az eleinte egymástól elkülönülten álló, mély barázdákkal elválasztott részek ugyanis a héj növekedése folytán teljesen megváltozott alakot vesznek fel, mivel a héj idővel szélességben mind erősebben növekszik, míg az embrionális példányok inkább hosszabbak, mint szélesek. Kittl megállapítása tehát ezen leletekkel kétségtelenül bebizonyosodott. Ezt a megállapítást már eddig is nagyon valószínűvé tette az a körülmény, hogy hasonló marad- ványok az Alpok triászüledékeiben is mindig kizárólag Halobiákkal együtt fordulnak elő. A fentiekből egyben az is kitűnik, hogy a Halobiák és Daonellák embrionális példányai a különböző fajoknál is rendkívül hasonló alakúak. Előfordulási hely: portugál Timor, a Carauulum-folyó partján. Daonella sp. ex. aff. D. cassiana Mojs. A Daonella indica BiiTN.-el együtt több daonellatöredék fordul elő egyenes záros peremmel. A sűrűn elhelyezett, hajlott ívben lefutó bor- 88 KUTASSY ENDRE DR. dák ritkán jelentkező kettős osztatúsággal, leginkább erre a fajra utalnak. Előfordulási hely: portugál Timor DNy-i része a Suai erődtől É-ra fekvő partvidék. Aulacoceras striatus n. sp. (Tábla 3., 3a. ábra.) A vörösszínű Ammonitás mészkőben megmaradt Belemnoidea- töredék kétségtelenül egy Aulacoceras rostrumát és fragmokonját őrizte meg. A helyenként teljesen átkristályosodott kövületnek egyik oldala a kőzetből szabadon kiáll s helyenként, erősen lekoptatott, a másik oldalt a maradvány törékenysége miatt kiszabadítani nem lehet. Ez a példány az összes eddig ismert Aulacocerasokiól már méretei- ben is élesen eltér, amennyiben hossza 16‘5 mm, legnagyobb kereszt- metszete 7 mm, legkisebb keresztmetszete 4 mm. A rostrumon végig rendkívül nagy számban hosszanti irányú vonalak húzódnak. A rostrum közepéig úgy tűnik fel, mintha csupán ezek a vonalak alkotnák egyedül a díszítő elemet, itt azonban kitűnik már, hogy a hosszvonalozást csupán a bordákon és bordaközökben le- futó másodlagos jellegű skulptura-elemek idézik elő. Az alsó kereszt- metszetnél ugyanis világosan látható, hogy az Aulacocerasokva annyira jellemző, fogaskerékszerű keresztmetszetet adó erős hosszbordák itt is meg voltak, ezek azonban az erős deformáció folytán a felső rész felé fokozatosan ellaposodtak s végül fent csaknem teljesen szétnyomódtak és lekoptak. Az alsó keresztmetszetnél mindössze három borda vehető ki világosan. Ezek a bordák annyira messze állanak egymástól, illetve a bordaközök annyira szélesek, hogy ez a jelleg erősen megkülönbözteti ezt a példányt az összes eddig ismert Aulacocerasokiól. Amint a meg- levő bordák egymástól való távolságából következtethetjük, maximáli- san 12 — 14 hosszborda lehetett a rostrumon, holott ezek száma az eddig ismert fajoknál átlag 30 — 45 között váltakozik. Ezenkívül feltűnő jelleg még a hosszvonalozottság szabályos és erős fejlettsége is. A legnagyobb keresztmetszetnél a központi helyzetű fragmokon két oldaláról suga- rasan kiinduló választóvonal a rostrumot két, közel egyenlő nagyságú részre osztja. A sipho helyzete ismeretlen, rendkívül élesen látszik azon- ban a belső sugaras szerkezet. A rostrum minden egyes hosszvonalkájá- nak egy lamella felel meg a felső keresztmetszetben. Mindezek alapján indokoltnak látom ezt a fajt a rossz megtartás ellenére is, az eddig ismert Aulacocerasokiól elkülöníteni. Előfordulási hely: portugál Timor, Suai erődtől É-ra, Metan-szirt, vörös ammonitás mészkő. IDŐSZAKI FORRÁSOK, ÁLGEJZIREK. 89 IDŐSZAKI FORRÁSOK, ÁLGEJZIREK. Irta: Pazar István. Az időszaki források működésének különféle magyarázatai is olya- nok. mint maguk e források: időszakonkint visszatérnek, hogy tudo- mányos megvitatás tárgyait képezzék. Ügy a szivornyás-, mint a Bunsen-elmélet régibb keletű, az a törekvés ellenben, amely az időszaki források és álgejzirek működését kísérleti bizonyítással egységesen óhajtja megmagyarázni, újabb, s hogy mindeddig eredménytelen, sőt ezentúl is eredménytelen lesz, annak okát abban látom, hogy azok, akik ezt a feladatot tűzték ki maguknak, a legfontosabb kérdéssel, az ily források geológiájával kellően nem foglalkoztak. Itt ugyanis ugyanoly jelenségnek nem szükségképen ugyanaz az oka, mert a karsztjellegű, üreges kőzetek éppúgy adhatnak időközi forrásokat, mint a kompakt üledékes alakulatok, előbbiek természetes úton, utóbbiak mesterséges megnyitás (fúrás) útján, de sem a földtani, sem a fizikai viszonyok nem egyezők, tehát az időközi működésnek is különböző okának kell lennie. A Földtani Közlöny LIX. kötetében Noszky .Jenő foglalkozik Buchtala J. közleménye kapcsán e kérdéssel. Földtani nézőpontból Noszky megjegyzéseihez észrevételem nem lehet, mert a hidrogeológia e részével évtizedek óta hivatásszerűen gyakorlatilag is foglalkozván, más eredményre én sem juthattam, sőt nem is akarom Buchtala elmé- letét annyira túlbecsülni, hogy ezt részletesebben cáfoljam. Minthogy azonban kísérleteim folyamán sikerült bizonyos törvényszerűséget meg- állapítanom, legyen szabad az úgynevezett „BuNSEN“-elmélet kiegészí- téséül tapasztalataimat a következőkben előadnom. Mesterséges úton (fúrással) létesült álgejzir időszakos működésének szükséges és elegendő feltételei: 1. 1:7 térfogataránynál nagyobb mennyiségű, állandóan fejlődő természetes nyomással bíró légnemű test: metángáz, szénsavgáz, levegő, túlhevített vízgőz stb. 2. Oly mennyiségű, állandóan utánpótlódó folyadék, amely a gáz természetes nyomását idő- közönkint ellensúlyozni képes. Ez a minimális folyadékmennyiség tehát esetenkint a gáz természetes nyomásától függ. Nem elméletet, hanem szabályt állítok tehát fel, mert a szükséges és elegendő, mennyiségtani feltétel azt jelenti, hogy a leírt két feltétel egyidejű jelenléte esetén minden esetben időszakosan működő, álgejzirt kapunk. Az 1899. évben Debrecen város vízmüvei előmunkálataihoz voltam Kirendelve s ott az első, 150 mm-es csővel bélelt kísérleti jellegű artézi kút próbaszivattyúzását ellenőriztem. A próbaszivattyúzást sűrített levegővel, gőzgéppel hajtott kompresszorral végeztük, amelynek levegőt befúvó csöve tolózárral volt szabályozható, a levegő mennyisége pedig 90 PAZAR ISTVÁN. a fordulatszám után volt kiszámítható. Ugyanezt a munkát végezte néhány évvel később Perényi Máv.-felügyelő Szabadkán, a fűtőház artézi kútjával. Egyező tapasztalatunk az volt, hogy leggazdaságosabb a víz emelése akkor, ha egy köbméter vízhez hét köbméter levegő (sűrí- tetlen állapotban mérve) jut;1 ennél kisebb mennyiségű levegőadagolás esetén a kiemelt víz mennyisége csökkent aránytalanul, nagyobb meny- nyiségű levegő adagolása esetén ellenben a levegő a fölötte levő víz- oszlopot a csőből robbanásszerűen kidobta. Minthogy az artézi kútban a szükséges mennyiségű víz minden explózió után összegyűlt, az ex- ploziók szabályszerű időközökben ismétlődtek. Vagyis az artézi kút mesterséges levegőbefúvás segélyével időszaki álgejzirré alakult át. A málnást „Siculia“ ezt a tüneményt már természetes okokból mutatta, mert itt a víz mennyisége egvtized részét sem képezte a szén- savgáz mennyiségének. A Siculia-fúrás mélysége 302 méter volt, de ebből a mélységből csak az Erdély törésvölgyeiben igen gyakran jelentkező posztvulkánikus tiszta szénsavgázt nyeri, a víz a csőbe lényegesen magasabban, a cső- falak hasításain át jut. Az üzlet itt is fontosabb lévén a természeti szépségnél, a tulajdonosok a szabad szénsavgázt csővezetéken levezették és komprimált állapotban értékesítik, a vizet pedig vastalanító eljárás után szénsavval újból telítve hozzák forgalomba. A fúrás álgejzir-jellege azonban megmaradt. Élőpatak fürdőben, ahol a fúrások vezetésem alatt létesültek, szin- tén volt alkalmam kísérletek végzésére is. Az I. sz. fúrást („Erzsébet- forrás“) 1907. évben a Gidófalvy-ház mellett készíttettem s ezt 38 mé- terig csöveztettem 280 mm-es vas- és 220 mm-es vörösfenyő béléscsövek- kel. A tiszta szabad szénsavgáz itt is alulról jut a csőbe, a víz ellenben oldalról, a csövek nyílásain át. Abból a célból, hogy az ásványvíz saját természetes nyomásával legyen a pincehelyiségbe tervezett töltőházba levezethető, a fúrás köré betonaknát építtettem s a béléscsöveket a víz látszólagos sztatikái emelkedőképességének szintje alatt elvágattam. A betonakna ideiglenes fenékleeresztő nyílással bírt. A béléscsövek elvágása után a víz kifolyása kezdetét vette, de mennyisége és sebessége állandóan gyorsulva, rohamosan emelkedett mindaddig, amíg egyszerre a fúrócsőben még raktározott vízmennyiség explóziószerűen a magasba tört fel. Ez a tünemény azután rendszeresen és pedig kereken három óránkint ismétlődött, mindaddig, amíg az ex- plóziókat okozó szénsavgázfölösleget egy, a fúrólyuk fenekéig leeresz- tett, 32 mm átmérőjű csövön át el nem vezettük. Ennek megtörténte 1 Az azóta szerkesztett légsürítős vízemelő készülékekkel kevesebb levegő-arány mellett is jobb hatásfok érhető el. IDŐSZAKI FORRÁSOK, ÁLGEJZIREK. 91 után a fúrásból kifolyó ásványvíz a betonakna fenéknyílásán egyenlete- sen csörgedezve folyt le a patakba a végleges töltőberendezés elkészül- téig. Amikor pedig a fürdőző közönség explóziót kívánt látni, elegendő volt a szénsavat elvezető cső felső nyílását elzárni, avagy a csövet a fúrólyukból kiemelni, az explózió „megrendelésre" bármikor jelentkezett. A leírtakból következik, hogy az álgejzirek működésének elméleti magyarázata is igen egyszerű. A fúrás béléscsövébe jutott víz annak felső nyílásán természetes emelkedőképessége folytán, amihez a gáz is járul, távozik, utánpótlása lényegesen kisebb, mint az alulról működő szabad szénsavgáznak, tehát egyidejűleg és folytonosan csökken a víz- I oszlop és ugyancsak egyidejűleg emelkedik a szénsavgáz mennyisége és feszítő ereje, aminek eredménye a víz rohamosan gyorsuló mozgása az explózióig.2 Az explózióval a meggyülemlett szénsavgázok feszítő ereje megszűnik és újból kezdődik a fúrócsőbe oldalirányból beszivárgó víz összegyülemlése, amelynek két explózió közötti mennyisége tehát köze- lítően egyezik a fúrócső térfogatával. Ugyancsak üzleti okokból ezt a fúrást is meg kellett fosztanom idő- szaki álgejzir- jellegétől, még pedig olymódon, hogy a felesleges szénsav- gáz egy részét a béléscsövek felső nyílásának hermetikus elzárása mel- lett a vízoszlop fölé vezettem, biztosító beszabályozható szeleppel, az ásványvíz elvezetésére szolgáló óncsövet pedig néhány méternyire a víz- oszlopba függesztettem s így az üvegek megtöltése a szénsavgáz szabá- lyozott nyomásával (Héron labdája) lett végrehajtható. Ezt a beren- dezést a háború után egy német „szakértő" a vízmennyiség fokozása céljából (ami a leírtak után fizikai lehetetlenség) átalakította, még pedig úgy, hogy a fúrás teljesen felmondta a szolgálatot s azt az érde- kelt tulajdonosok meghívására 1928. évben állítottam helyre. Ezt pedig azért említem meg, mert — amint azt Noszky Jenő közleményéből olvasom — úgy a ránkherlányi, mint az ipolynvitrai álgejzirek működése megváltozott, illetve megszűnt, s előbbinek vize vegyi összetételében jelentős változást szenvedett. A vegyi megváltozás a mennyiségi megváltozásnak rendszerinti következménye, a mennyiségi változás oka pedig vagy a béléscsövek elrozsdálása, vagy rétegomlás; előbbi esetben belső, utóbbi esetben külső eltömődés áll be. A rendelkezésemre bocsátott adatok szerint az előpataki álgejzir működése éppúgy szukcesszive szűnt meg, mint a ránkherlányié, vagyis az intervallum folytonos növekedése természetes következménye a víz- hozzáfolvás folytonos csökkenésének, utóbbit pedig vagy rétegomlás, vagy eltömődés okozza. Az új béléscsövekkel való ellátás tehát nem 2 Grafikus ábrázolásban a különbségekkel arányos sebességpontok összekötő vonala egy vízszintesből kiinduló, fölfelé emelkedő parabola. 92 PAZAR ISTVÁN. minden esetben vezet célhoz, s pl. Élőpatakon egyáltalában nem is volt szükséges. Itt ugyanis megállapítottam, hogy a túlzott igénybevétel következtében nemcsak a béléscsövek környékén történt elváltozás, ha- nem maga a belső, vörösfenyő béléscső is eltömődött, még pedig oly nagy mértékben, hogy a szabad szénsavgázok a béléscsövek külső felületén törtek maguknak utat, ami a legtöbb esetben helyrehozhatat- lan bajt képez. Élőpatakon azonban a külső felületek elszigetelése és a víz és szénsavgáznak a fúrócsőbe visszakényszerítése sikerült. Kevés remény lehet egy megszűnt álgejzír helyreállítására oly esetben, amikor az csak vascsővel volt bélelve, s ezt az oxidáció elpusz- tította, mert ilyenkor gyakori a rétegomlás esete s az új béléscső már nem találja az eredeti földtani sorrendet. Az alább felsorolandó példák igazolják, hogy ugyanazon geológiai alakulatnál sem jelentkezik az álgejzír-jelleg, mihelyt a folyadék a gáz- hoz képest nagyobb arányban van jelen. Élőpatakon, ugyanabban a törési völgyben, a fürdő mellett mélyített 40 m mély fúrás szintén ad szénsavas ásványvizet, de a víz viszonylagos nagyobb mennyisége miatt nem időszakosan. A búziási, székesfehérvári , mohai, hontszántói, kálnói, paptamási stb. fúrások mind saját nyomásukkal tölthető, tehát artézi jellegű szénsavas ásványvizet adnak, de nem intermittálnak. Gejzír- jellege tudomásom szerint a már említett 4 álgejzír figyelmenkívül hagyásával, csupán a búziási, egri és gyügyi fúrásoknak volt. Ezek voltak ugyanis a legnagyobb természetes nyomással és vízadóképesség- gel bíró fúrásaink, valamennyinek jellemzője a magasabb hőfok, szén- savgáz, .oldott, vas és hidrogénszulfid, a szokásos mészkarbonátokon kívül, de gejzírszerű (szökőkútszerű) működésüket nem a szénsav- gáznak, hanem vízadóképességük és természetes hidrosztatikai nyo- másuk nagyságának tulajdonítom. (Másodpercenkinti vízadóképességük 150—200 liter.)3 Legérdekesebb közöttük a gyügyi alakulat. (Ipolyság és Korpona között, a SeO/íce-patak partján.) Ez a forráscsoport egyike a Földün- kön található legszebb példáknak, az ásványvíz vegyi építőmunkájá- nak illusztrálására. A szilárd meszes tufa repedésein feltörő, ként és mészsókat tartalmazó szénsavas melegvíz úgyszólván szemünk láttára építi fel az aragonit-kúpokat, amelyek a tölcsérekből szétfolyó víz el- párolgása után rétegesen emelkednek, de természetesen csak az illető forrásér hidrosztatikai nyomása határáig, amely magasságban a további képződés megszűnik. Egy ily megszűnt működésű 7 méter ma- gas aragonit-kúpot. tölcsére vonalában kettévágattam és így a forrás működését a kúp lábánál helyreállítottam. 3 Természettud. Közlöny, 1904. évf. P. I.: „A búziási Szent Antal-csodakút. 93 IDŐSZAKI FORRÁSOK, ÁLGEJZIRE C. A mélyfúrást a forrás- és aragonit-kúpcsoport szélén, a Selmec- patak partján tűztem ki, s az eredményt 40 méter vastag, kemény mész- tufa átvésése után kaptuk meg. Itt azonban az elemi nyomással feltörő vizet a fúrócsőbe visszaterelni nem voltunk képesek. A gyügyi aragonit megegyezik az erdélyi korondival, csakhogy utóbbi jóval régibb. Az időszakosan működő álgejzírekre felállított törvényem feltéte- leiből következik, hogy ez a törvény nemcsak vízre és szénsavgázra, hanem más természetes folyadékokra és gázokra is érvényes. így pél- dául a kissármási, 260 méter mély metángázfúrás azért nem álgejzír- szerű, mert a második feltételben előírt mennyiségű, állandóan után- pótlódó folyadékot nem tartalmazza. Ellenben álgejzír- jellegű vala- mennyi petróleum-fúrás, ahol és ameddig a metángáz és olaj között a fent.írt arány fennáll. Hogy a legtöbb ily fúrásnál ez az arány csak- hamar megváltozik, az a lényegen nem változtat. Egyébként annak, hogy a petróleumfúrások álgejzír-jellege rövidebb életű, szintén meg vannak a maga egyszerű, természetes okai. Oly nagymértékű tártodó antiklinálék, mint amilyeneket az erdélyi alsó medi- terránban találtunk, a petróleumot adó tarkahomokkövekben (helye- sebben szürke homokrétegekben) ritkán fordulnak elő; közvetlenül a rétegmegnyitás után a meggyülemlett metángázok egyideig még képe- sek a gejzírszerű működés végrehajtására, mihelyt azonban a készlet elfogyott és az utánfejlődő gázmennyiség a fentírt mennyiségi arányt el nem éri, az explózióknak meg kell szűniök.1 * * 4 Amennyire kézenfekvő és kísérletileg is bizonyítható a tömött, üledékes kőzetek mesterséges álgejzíreinek törvénye, annyira nincs helye ennek az üreges, repedéses kőzetek természetes időközi forrásai- nak magyarázatánál, mert utóbbiaknál sem a földtani, sem a fizikai mechanikai feltételek nem találhatók fel. E kérdésnél teljesen eltekintek azoktól az időszaki forrásoktól, búvópatakoktól, amelyeknek időszakos jellegét az aránylag csekély gyűjtőterület és még kisebb késleltetés okozza, mert ezek magyarázatra nem szorulnak. (Egy mészkőbánya murvatörmeléke lábánál minden eső után megjelenik egy kisebb forrás, amely addig működik, amíg a törmelék mögött meggyülemlett csapadék- víz táplálja.) Véleményem szerint a rendszeresen intermittáló természetes forrá- sok működése sem szivornyákkal, sem gázelmélettel nem magyarázható meg, de racionálisan megérthető az adagoló szerkezetek működé- 1 A kissármási földgázfúráshoz általam 1908. évben tervezett nagyobb villamos- telep pénzügyi tárgyalásakor hazánk egyik legelső, de szaktudással nem bíró vezérembere azzal érvelt, sajnos, döntően, hogy semmi garanciánk nem lehet a gázfejlődés állandó voltára nézve, mert az ily fúrások rövid életűek, amint ezt a petróleummezők gázai mutatják. 94 PAZAR ISTVÁN. sének analógiájával. Minthogy a karszt jellegű mészkőhegységek felső részei a kilúgozási folyamat következtében kisebb-nagyobb barlangok- ban bővelkednek, elegendő, ha a Természet szeszélyes játéka következ- tében egy ily barlang lefolyását, alsó nyílását egy 1 a b i 1 egyensúly- ban elhelyezkedett kőlap zárja el s e kőlap úgy működik, mint a köz- ismert adagoló szelepek: a mögötte meggyűlt vízoszlop nyomására, tehát egy bizonyos víz oszlopmagasság mellett megbillen, s a víz ki- áramlásának utat nyit. Egyensúlyi eredeti helyzetébe azonban a meg- indult áramlási elevenerő miatt csakis a víz nagyobb részének eltávozása s az áramlási sebesség megfelelő csökkenése után kerülhet vissza. A mesterséges adagoló szerkezeteknél az átbillenést és a szelep pontos nyitását és zárását szintén labil-egyensúlyi helyzetbe szerelt mérleges emeltyűvel érjük el, amelynek szabad végét súllyal meg is terheljük, hogy az az átbillenés után forgató nyomatékával a szelepre hasson. Az adagoló medence kiürülése után a mérleg ismét szelepzáró egyen- súlyi helyzetébe kerül vissza. Kétségtelen, hogy egy ily természetes szelep kialakulása a Termé- szetnek ritka, véletlen játéka, de igen jól tudjuk, hogy a természetes időszaki források is igen ritkák. Hogy azonban a gyakorlatban ily ala- kulat előfordulhat és racionálisan megmagyarázható, az vitán felüli- nek mondható. S legyen szabad analógiaként záradékul a következő, talán mosolyra késztető élményemet elmondanom. Későesti munkámban dolgozószobámban egy, a szoba egyik sar- kából, szabályos időközökben ismétlődő, sziszegés-szerü hang zavart meg. Okát csak úgy tudtam felfedezni, hogy a hang irányában annak forrásához lassan közeledtem. A szabályosan íntermittáló hang forrása egy félig kiürült s átfúrt parafadugasszal lezárt ásványvizes üveg volt, melynek dugaszfuratán magából a parafából adagolószelep keletkezett, s a vízből felszabaduló szénsavgázok egy bizonyos feszültség elérése után ezt a szelepet felnyitották. Amit a Természet egy parafatörmelék- kel megtehet, azt megteheti egy kőlappal is, ellenben a legkevésbbé sem valószínű, hogy repedéses, barlangos, törmelékes kőzetekben légzáróan kettős szivornyákat szereljen. A karsztos mészkőhegységek barlangjai, repedései, tölcsérei a ki- lúgozás és elmállás folyamata következtében állandóan termelnek agya- got, amit egyébként a felszíni beszivárgó vizek is magukkal vihetnek, sőt a grömböly-tapolcai és más hasonló források példái szerint igen nagy mennyiségben visznek is, tehát a vízzáró eltorlaszolás lehetősége bizonyára megvan. Sőt teljesen kizártnak — éppen a Bükk-hegységben szerzett tapasztalataim alapján — , még az úszókkal működő emel- tyűs adagoló-szerkezetek analógiáját sem tartom, mert a repedéseken a barlangokba nagyobb fadarabok is bejuthatnak. AZ ÉLE SK AVI CSŐK KELETKEZÉSÉNEK MECHANODIN AMIK AI TÖRVÉNYEI. 95 Minél egyszerűbb kísérlettel s minél biztosabban igazolhatunk egy természeti jelenséget, annál közelebb jutunk a helyes magyarázathoz. A Simplegadok periodikus mozgása is megérthető a sziklatöm- bök labilis, vagy legalább is neutrális egyensúlyi elhelyezkedésével és az apály-dagály által okozott tengeráramlatok hatásával. Hogy azután ez az időszakos mozgás éppen a Jason csónakja után szűnt meg, vagyis a sziklatömbök oly stabil egyensúlyi helyzetbe kerültek, amelyből a tengeráramok kimozdítani azokat többé képesek nem voltak, ez lehet a véletlen játéka, de a fantázia szüleménye is. AZ ÉLESKAVICSOK KELETKEZÉSÉNEK MECHANO- DINAMIKAI TÖRVÉNYEI Irta: Benda László dr.* — A 11 — 21. ábrával. — A hazai éleskavicsok (Dreikanterek) felismerése a múlt század második feléhez fűződik.1 1926 nyarán vitéz Lengyel E. megfigyeli a tengerparti éleskavicsok fejlődésének, kiformálódásának mikéntjét.2 Régóta ismeretes már, hogy a sivatagi éleskavicsokat a széltől űzött homok, viszont a tengerparti éleskavicsokat a tengervíz által mozgatott homok csiszoló munkája hozza létre. Az éleskavicsok eredetük szerint lehetnek: szárazföldiek, (sivatagiak) és tengerpartiak. Koruk szerint, mindkét eset- ben recensek, illetve fosszilisak lehetnek. I. Szárazföldi (sivatagi) éleskavicsok. 1. A szélfútta homok mozgásának jellege. A csiszolás munkáját a pillanatnyi súlyponti tengelyük körül forgó és a kavicsfelületen végiggördülő homokszemek végzik el. Amint az egyes levegőrészecskék elhaladnak a homokszem mellett, az pillanatnyilag súlyponti tengelye körüli forgásba jön. A levegő- részecskék ugyanis meghatározott sebességgel mozognak és magukkal ragadják a homokszemeket is, amelyek a mögöttük levő levegőrészecs- * A szerzőnek a Mhoni Földt. Társulat 1930 április 2 i 6zakülésén tartott elő- adásának kivonata. E dolgozatomat Janicsek József dr. műegyetemi magántanár úr volt szíves rész- leteiben átnézni. Lekötelező szívességéért ehelyütt is köszönetét mondok. B. L. dr. ' Papp Károly: Éleskavicsok Magyarország hajdani pusztáin. (Földt. Közi., XXIX. 1899. p. 135.) 2 v. Lengyel Endre: Tengerparti éleskavicsok. (Földr. Közi. LVI. 1928. p. 93.). 96 BENDA LÁSZLÓ DR. kék taszítására jutnak előbbre. Amikor egy-egy levegőrészecske az előtte haladó homokszemet éri, arra ütést mér. Lamináris mozgást tételezve fel, az ütés centrikus, tehát a homokszem vc mozgási sebessége vi- re növekszik. A sebesség pillanatnyi n értéke a következő pillanatban vc = vi — Av értékre csökken, hogy egy újabb lökés ismét vi sebes- séget kölcsönözze neki. vi gyakorlatilag azonosnak tekinthető a levegő- áramlás sebességével. A homokszemek azonban nem mozognak laminárisán még akkor sem a levegőben, ha a feltételezett egyenesvonalú pályán haladnak, mert sebességük pillanatról-pillanatra változó : vi , vc, Vi, vc . . amelyet emberi érzékeinkkel (vi — Av) + vi 1 (2 vi — Av ) i'i Av sebesség formájában észlelünk.3 A szorosan egymás nyomában haladó levegőrószecskék amint érin- tik a homokszemet, arra ütést mérnek, majd oldalt kitérnek és így sik- lanak tova. A homokszem nem gömbalakú, hanem a közel gömbös magon számos kidudorodás teszi felületét egyenetlenné. (Igaz ugyan, hogy a futóhomokot gömbölyűre kopott volta jellemzi, de az is természetes, hogy éppen a szóban forgó folyamat koptatja azokat többé-kevésbbé gömbölyded formákká.) Ezekbe a dudorokba kapaszkodnak a levegő- részecskék s így hozzák a homokszemet pillanatnyi súlypontja körüli forgásba. A lehetséges pillanatnyi súlypontok összeségét belső mag- nak szokás nevezni. Fentebbi megállapításunkat eszerint úgy fogal- mazhatjuk, hogy a levegőben tovaszálló homokszem még abban az esetben is belső magja körüli for- gásba jönne, ha szigorúan egyenes vonalú pályán egyenletes sebességgel mozogna. Belső magjának hala- dási sebessége átlagban: va = vi — Dv, azaz valamivel kisebb sebes- séggel mozog, mint a légáramlat. Felületének minden pontja azonban ennél jóval nagyobb sebesség- gel mozog, tekintve, hogy a test haladása közben tengelye (belső magja) körüli forgást is végez. A következőkben vizsgáljuk meg, mekkora az a szögsebesség, amely a homokszemek útjára jellemző. A levegőben lebegő homokszem sohasem olyan alakú, hogy súly- 3 Láthatjuk, hogy a légáramlat sebessége ( n) és a homokszem átlagos haladási sebessége (va) között kis különbség (lltAv) mutatkozik, amelyet a továbbiakban Dv-ve 1 fogok jelölni : Au = vl — vc = 2 Dv és = rí — Va — Dv- AZ ÉLESK AVICSOK KELETKEZÉSÉNEK MECIIANODINAMIKAI TÖRVÉNYEI. 97 pontja egyúttal tömegközéppontja is volna, hanem szabálytalan alak- jával olyan helyzetet foglal el a térben, hogy súlypontja (S) tömeg- középpontja (K) alá esik. (11. ábra.) Legyen i az uralkodó légáramlat iránya. (Könnyebbség kedvéért egész gondolatmenetünket egyetlen vertikális keresztmetszetben építet- tük fel.) Az i iránnyal párhuzamosan két részre oszthatjuk a homok- szemet az S súlyponton át, minthogy ez az egyetlen pont, amelyben a homokszemet érő, A P erőt képviselő légáramlat tiszta taszítást idéz elő. Az x — x vonal feletti rész súlypontja legyen S2, az alsó részé pedig Sx. Ezeknek S-től való távolsága a2, ille- tőleg a,. A keresztmetszet x — x vonalon felüli részére eső nyomóerő eredője legyen P2, az alsó részen ugyanez Px. Ezen jelölésekkel felírhat- juk, hogy a homokszem felső részére ható forgató nyoma- ték: F2 = P2 a2 és az alsó részt illetőleg pedig: Fx — — Pxax. Mivel P 2~>PX és a2>ax, következik, hogy F2>FX, tehát (ha a légáramlatot balkéz felől kapjuk) a homokszem feltétlenül az óramutató járásá- val egyező értelmű forgásba jön, amelyre az F = F2 -f- F1 = F2ö2 — Pxax forgatónyomaték jellemző. A homokszem tehát előrehaladása közben folytonos forgásban van, így mintegy csiszolókorongként koptatja a kőzeteket. Hogy kifejezhes- sük a végzett munkát, először az út egyenletét kell megállapítanunk. A következődben jellemezzük azt az utat, amelyet a homokszem egyet- len felületi pontja (11. ábrán A) fut be. A forgás közben végtelen kicsiny időtartam alatt (dt) vizsgálva a jelenséget, körmozgással van dolgunk. A légáramlás sebessége: fi) 11. ábra. ^ ds A s 1 dt A t A t véges kicsiny időtartam. Válasszuk meg úgy, hogy a A t idő alatt megtett út, A s, véges, de nagyon kicsiny hosszúság, legyen azonos r-rel, a homokszem félátmérőjével, azaz: As(=)r. Ebből v = — = — , amiből A t = — A t A t vi Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930. 98 BENDA LÁSZLÓ DR. Az w szögsebességet úgy jellemezhetjük ha, megadjuk, hogy egy pont a test kerületén mozogva, bizonyos idő alatt mekkora ívet ír le, illetőleg mekkora középponti szöget zár be az indulási pont sugarával. u,=A(=) dt Aqp aT Elegendő pontossággal dolgozunk, ha az utóbbi képletből indu- lunk is ki. Feltételeztük, hogy A t idő alatt A* utat fut be a pont. A As-et azonosítottuk r-rel. Kérdés most már, mekkora az az a szög, amennyi- vel az elemi levegőáram a homokszemet A t idő alatt, belső magja körül elforgatni képes. A levegőben a homokszemek úgy helyezkednek el, hogy leghosszabb tengelyükkel a haladás (szélfúvás) iránysíkjába fekve, a horizontális síkkal bizonyos a szöget zárnak be. [11. ábra. b)]. Az a szög nagysága változik a levegőáram pillanatnyi sebessége, a homokszem tömege, alakja és fajsúlya szerint. Mérsékelt sebességű levegőáramlás esetén a homokszemek és lemez- kék beledőlnek a levegőáram iránysíkjába és hosszabbik tengelyükkel ezen irányban elnyúlva úsznak a szél szárnyán. Egyik határeset az, ha a testecske hosszabbik tengelye korábbi függőleges helyzetéből vízszintes helyzetbe kerül [11. ábra, a)]. Ekkor a = T t/2. Ha pedig a szél sebessége akkora, hogy a homokszemek a szél iránysíkjában feküsznek és abból nem térnek ki, akkor a = 0. A tényleges a érték valahol 0 és tt/2 között van, de egyelőre még ismeretlen. Hosszú észleléssorozatra volna itt szükség. A tárgyalás további menetét azonban u ismeretlen volta nem zavarja, a számszerű példák esetében pedig a levezetett termé- szeti törvényt úgy érzékeltettem, hogy. a szélső értékei között felvett középértékkel dolgoztam (a közép = tt/4). Tehát . Acp a új = — . ■ = - — » A t A t vagy Aí-t behelyettesítve a vi , r uu = — Vi = — > na a = — r a a Állítsuk szembe a légáramlat és a homokszem mozgásának jellegét egymással. s = vit. ahol 5 az elemi légrészecske által megtett út hossza. s1 = uu t, ahol s, a homokszem egy felületi A pontja által befutott út hossza. A két út viszonya: uu a 1 s vi r a s 1. AZ ÉLESE AVXCSOK KELETKEZÉSÉNEK MEC-HANODINAM1KAI TÖRVÉNYEI. 99 Az 1. képletben kifejezett törvény első fontos eredményünk: A homokszemek minden egyes felületi pontja a levegőben haladtában 1j a - s z o r nagyobb utat tesz meg, mint az elemi 1 e v e g ő r és z e c s k e. Azaz 2. ♦ A számszerüség kedvéért helyettesítsük be a 2. képletet, éspedig úgy, hogy a = ir/4 és 1. a homokszem átmérőjét a sivatagi homok átlagértékére, 01 mm-nek vegyük fel. Kérdés, mekkora utat fut be az A pont azalatt, míg az elemi légrészecske 1-0 m utat tesz meg. 2r = OOOOOl m. TT 3-14 0-0002 1 0 = 15.700 m, azaz a O'l mm átmérőjű homokszem felületén lévő pontok 15.700-szor akkora utat tesznek meg, mint az azokat tovaragadó légáram. 2. Legyen 2r = 0'00005 m, akkor 314 O'OOOl 1'0= 31.415 m. 3. Ha pedig 2r = 0"0002 m, akkor 314 Sl ~ 00004 10 = 7.850 m, azaz minél kisebbek a homokszemek, felületi pontjaik annál nagyobb szögsebességgel mozognak. * 2. A homokszemek eleven ereje. Midőn a homokszem a kavics felületéhez ér, azon végiggördül. A csiszoló munkát gördülése közben fejti ki. Vizsgálatunk tárgya a rendelkezésre álló eleven erő. A gördülő homokszem pillanatnyi mozgásának jellemzésére válasz- szűk alapul a két test B érintkezési pontját. (12. ábra.) Minthogy a homokszem jelenleg annak a kényszernek van alávetve, hogy mozgása közben állandóan érintkezzék felületének egy B pontjában a változat- lan alakú és helyzetű, érdes felülettel (a kavics felületével), ezen kény- szerfeltétel miatt a B pont va = u sebessége beleesik a felület érintő- síkjába. Az lu szögsebességű elemi forgás tengelye általában valamely szöget zár be a felület B ponti normálisával. 7* 100 BENDA LÁSZLÓ DR. Bontsuk fel az w szögsebességet a normálisba eső w„ és az érintősíkba eső u>e derékszögű alkotókra. Általában az u csúszási sebesség, az w„ és we szögsebességek különböznek zérustól. Ebben az esetben a homokszemek egyszerre végeznek csúszó-, gördülő és pördülő mozgást, mivel u is, wn is, és ujc valós, pozitív értékek. A homokszem mozgásával szemben a kavicsfelületen reakcióerők jelentkeznek és pedig az n normálisba eső N normális ellenállás, az érintősíkba eső F csúszó súrlódás, az we-re merőleges síkba eső G gördülő súrlódási erőpár és az ujn-re merőleges síkba eső P pör- dülő (fúró) súrlódási erőpár. P olyan rendkívül kicsiny, hogy nyugodtan elhanyagolhatjuk. Á normális ellenállás értelme szerint mindig a kavicstól a homokszem felé mutat. Nagy- sága a ható aktív erők függ- vénye. F csúszó súrlódás, ha: 1. a B pontnak zérustól különböző sebessége van, akkor F megegyező irányú, de ellenkező értelmű az u sebességgel. Nagyságát a dinamikai Coulomb-féle törvény határozza meg. F = fN, ahol f a súrlódási tényező. 2. Ha azonban u = o, azaz nincsen csúszás, akkor a B pont pilla- natnyilag nyugalomban van és a statikai Coulomb-féle törvény lép életbe, amely szerint F ruj, amiből következik, hogy u > 0 és a JB-pont u sebessége megegyező értelmű az S súlypont va sebességével. A súlypont előre halad, a B-pont előre csúszik és az F csúszó-súrlódás hátrafelé mutat. Ezek után határozzuk meg az érdes kavicsfelületen mozgó, kör- keresztmetszetűnek vett ideális homokszem eleven erejét. Ha a homok- szem tömege m, a súlyponti forgástengelyre vonatkozó nyomatéba : irr J = -jj-, akkor a ua-sebességű tiszta haladó mozgásra vonat- kozólag Eh = mva -, míg az w szögsebességű tiszta forgómoz- gás esetén Ef = — lenne az eleven erő. Az egyidejű haladás és forgás alkalmával pedig, mivel a mozgás leírásának alappontja a súlypont, E = Eh~\~Ef. Behelyettesítve E képletébe az eddigi eredményeket, azt kapjuk, hogy 7-t /ni1/ , . \ i J 1 1 a £ = -~— (vi— Av) + -p-vi ' vagy egyszerűsítve4 E = Vl í a bJ 3. A 3. képletből kitűnik, hogy a gördülő homokszemek eleven ereje sokkal nagyobb, mintha azok csupán haladó mozgást végeznének. 4 Megjegyzés. va~ átalakításánál az utolsó tagot (lU Aí2), másodrendű kicsiny lévén, elhanyagoltuk. — Amint a homokszem a kavics ferde lapján felgördül, elméletileg i'l sebessége lecsökkenik. Ez a sebességkülönbség olyan kicsiny, hogy a 3. képletben nem vettük számításba. 102 BENDA LÁSZLÓ DR. 3. A homokszemek munkája. A homokszemek munkamennyiségét (L) két összetevőből fejezhet- jük ki. L ugyanis annak a két munkamennyiségnek az összegével egyenlő, amelyet akkor végezne a test, ha csakis csúszással haladna előre a kavics felületén (Lh) , illetve ha csakis forgómozgást végezne (U) . Tehát: L = Lh + Lf = pfvit + (pf2a2 — pf,aj — vit , r összevonva L=pv\t f + (fdOd) - r ha az ( f2a2 — f^a1)=(fllaci) jelölést vezetjük be. Az eddigiekben eredményül kapott 1 — 4. képletekből azt olvashat- juk ki, hogy a homokszemek annál hatékonyabb munkát végeznek, 1. minél nagyobb a levegőáramlás sebessége; 2. mi- nél nagyobb a homokszemek fajsúlya; 3. minél t. or- hább a kavicsok anyaga; 4. minél kisebb a homok- szemek átmérője; 5. de viszonylagosan minél na- gyobb azok felülete. Mivel a homoklemezkék kevésbbé hatékonyak, marad az a feltétel, hogy a homokszemeknek minél szabálytalanabb alakúaknak (rücskösek- nek) kell lenniök, a közel gömbös, vagy tojásalakú alapforma megtar- tása mellett. * Az eddigiekben abból indultunk ki, hogy a levegőáramlás laminá- ris, valójában pedig turbulens mozgás az. Az egymás fölött haladó áramkötegek (turbulenciatestek) között a lassú diffúzió légcserét teremt. Ez nemcsak anyagi, de energetikai eltolódásokkal is jár. Ennek következtében a homokszemek forgó mozgása könnyebben és intenzí- vebben következik be, mint lamináris mozgás esetén. A kifejezések u. a. jellegűek maradnak, csak v} és uu számszerű értékei lesznek nagyobbak, mint lamináris mozgás esetén lettek volna. Számszerű értékek meghatá- rozására. tényleges mérések szolgálhatnának alapul. Ilyesféle kísérletek történtek ugyan, azonban szándékom még a jövőben ide vonatkozó kon- krét méréseket nagyobb számban eszközölni recens sivatagi éleskavicsok lelőhelyén. AZ ÉLESK AVI CSŐK KELETKEZÉSÉNEK MECH ANODINAMIKAI TÖRVÉNYEI. 103 A sivatagi éleskavicsok közt leggyakoribbak a piramidális formák, de előfordulnak prizmatikus alakúak is, amilyeneket a 14. ábrán mu- tatok be. 14. ábra. Fosszilis (pontuskori?) Tengerparti éleska\icsok. a—b darabok a kiformálódás kezdeti állapotát mutatják, c példány teljesen kialakult kavics, d pedig kialakulás közben elmozdult darab, így fölös oldalakat is mutat. (A szerző gyűjtése.) 15. ábra. Háromélü kavicsok a pusztaszentlőrinci és pesterzsébeti kavicsbányákból. (Méret- arány 3: 4.) Alul a kavicsok keresztmetszeti alakja, a — a homokkőkavics, b—b mészkő- kavics (Szentlőrinc), c — c homokkőkavics (Pesterzsébet). (Szerző gyűjtése.) 104 BENDA LÁSZLÓ DR. II. Tengerparti éleskavicsok. Tengerparti éleskavicsokról elsőízben Lengyel E. írt,2 magam pedig az aradmegyei Zimándújfalu, magyar község határában levő kavicsbányában leltem — valószínűleg a harmadkorvégi magyar- beltenger partjáról származó — 19 darab típusos tengerparti, fosszilis éleskavicsra. Ezek a kavicsok tökéletes összhangban vannak Lengyel E. által leírt recens darabokkal, amit Lengyel 1929 november 10-én kelt, hoz- zám intézett levelében is kiemel. Néhány teljesen kialakult darab mel- lett vannak, amelyek a kialakulás különböző fázisait tüntetik fel. (15. ábra.) Anyagukat illetőleg főleg kvarc-, homokkő- és andezitkavi- csok. A zimándiújfalui kavicsbánya nem eredeti fekvésben tárja fel az éleskavicsokat, mert az eredeti abráziós tengerpart, ahol a kavicsok ki- éleződtek, jóval magasabban feküdhetett. Svwicki a Maros kapujában a pontusi tenger szinlőjét 300 m tengerszínfeletti magasságban ta- lálta meg. Ebből a szintből mosta ki az éleskavicsokat a Körös, mikor hatalmas törmelékkúpját építgette. 1. A homok mozgásának jellege. A tengerparti éleskavicsokat a partra felfutó, homokkal terhelt hullámok csiszoló munkája formálja ki. Az abráziós, homokos partra gyenge széllel fel-felfutó hullámok olyan sinus-szerű görbén mozognak, amelyeknek jellemzője az, hogy tetőpontjához tartozó magasságok valamely kezdeti +Xl5 ill. — X2 értéktől lineárisan csökkennek 0-ig. E hullámmozgásnál az amplitúdók több méter hosszúak és a haladás irányában növekednek. Vizsgálataink ellenben csak egy igen rövid szakaszra vonatkoznak, ami számításain- kat is lényegesen egyszerűsíti. Mi a hullámmozgásnak csak 30 — 60 cm-es szakaszát vizsgáljuk, miközben a kavicson átfut. A partszegély síkja a vízszintessel általá- ban a szöget zár be. Tehát a v sebességgel érkező hullám s út után miközben h0 magasságra emelkedett, Av sebességveszte- séget szenvedett. Ezt a Av-t elhanyagolom, mert másodrendű kicsiny mennyiség (16. ábra). Megmérve az oda értelem- ben haladó hullámok v0 sebes- ségét, a vizsgált kavicsok a él- hosszúságát és lapjuk p hajlás- 16. ábra. AZ ÉLESK AVICSOK KELETKEZÉSÉNEK MEC.HANODINAMIKAI TÖRVÉNYEI. 105 szögét, kifejezhetjük azt az időt, amely alatt a hullám a kavics egyik oldalát befutja: . a cos 6 t. v0 t1 = — , amiből a = -1- - . v0 cos p Ezt a kifejezést felírhatjuk így is: a cos P = a' = v0- Ugyancsak kifejezhetjük a' értékét a visszavert hullám sebességével (vv), amelyet szintén méréssel határozunk meg. Ebből: a cos P = a' = t2vv. A v0 és vv eléggé különbözhetnek egymástól, de mivel a' egyéb- ként is kicsiny, és t2 szintén kicsiny mennyiségek, célszerűen va és ta középértékekkel dolgo- zunk, tehát a' — tava. Amidőn a hullám a kavi- cson keresztül felfut a partra, magával hozza, hogy a vissza- térő hullám is megtegye ugyan- ezt az utat. Lengyel meg- figyelése szerint percenkint 20 — 25-ször jelennek meg a parti hullámok. Ha az alsó határt fogadjuk is el, a napon- kénti ismétlődés értékét kere- ken i = 6 milliónak vehetjük, amiből a napi mozgásmennyi- ség (M) : M=ia' = itaVa. A hullámok szállította ho- mok mozgása a következő (17. ábra): Az a hullámrész a kavics a lapját csiszolja o d ahaladtában. A b hullámrész a kavics b lapját csiszolja vissz ahaladtában. A kavics c lapján pedig kétféle hatás érvényesül. Ezt az a lapról legördülő és a b lapra felfutó homokszemek egyaránt csiszolják, emellett azonban a c lapon még egy kis homorú csészealakú mélyedés is képződik, amelyet a hullámok átbukásával keletkező kis örvénylések hoznak létre. A tengerparti éleskavicsoknak ez, az örvénylé- sek okozta homorulat a főjellegzetessége. (18. ábra.) Az átbukó víztömegek alatt légritka tér keletkezik s ezért örvény- lések állnak elő. Az a hullámrész az óramutató járásával ellentétes értelmű, függőleges síkú örvénylést (a) involvál. A felfutó b hullám- rész az előbbivel ellentétes értelmű örvénylóst ( b ) támaszt. E két, egy- mást váltogató örvénylés hozza létre a c jelű, vízszintes síkú harmadik komponenst, amely hol egyezik az óramutató járásával (c*,), hol ellentétes azzal ( ca ). A három komponens közül a hullámok odahalad- 17. ábra. A sekély tengerparti csendes hullámzás csiszoló mechanizmusa Benda szerint. 106 BENDA LÁSZLÓ ML tában az a + ca eredője, visszatértükben pedig a b Cb eredője érvé- nyesül. (18. ábra.) Lengyel is hangsúlyozza id. munkájában az örvénylések szerepét, majd id. m. 97. old. 16. ábrájára hivatkozva azt írja, hogy a partra />\ szög alatt felfutó hullámok „a partra merőlegesen . . . zuhannak homokkal terhelten, erejüket vesztve vissza1'. Tanulmányaim szerint a /íj alatt beverődő (17. ábra) hullámok feltétlenül egy p., szög alatt verőd- nek vissza, de ez a p2 sem nem 90 fok, sem nem zérus, hanem közel egyenlő &-gyel. 18. ábra. A lithorális kavicsok mögött keletkező örvénylések Benda szerint. p2 = 0 eset csakis a felszínen következik be. A hullám bizonyos sebességgel halad és tömegével bizonyos eleven erőt képvisel, amely arra képesíti, hogy d1 távolságra és mx magasságra gördüljön fel a partra. Ez az út és ez a magasságveszteség felemészti meglevő eleven erejét. Ez az eset pedig csakis a felszíni víz részecskéknél következik be. Minél mélyebben levő vízszálakat tar- tunk szem előtt (19. ábra), annál hamarább érnek azok partot, annál kisebb di és im. Tulajdon- képen itt van előttünk a parti homokon észlelt fodrok magyará- zata: A partot érő hullámok vízrészecskéi megtörnek a parton és fel nem emésztett eleven erejüknek megfelelő P2 szög alatt visszaverődnek. A plasztikus homokban a beesés és visszaverődés ténye rögződik a homlokfodrok alakjában. Ha sorra az egymás alatti vízszálak visszaverődési szögét Össze- gezzük és az összegből az egész hullámkeresztmetszetre vonatkozó átla- 19. ábra. AZ ÉLESK AVICSOK KELETKEZÉSÉNEK MECHANODIN AMIKAI TÖRVÉNYEI. 107 gos /S2 értéket számítjuk ki, akkor kapjuk meg azt a fin szöget, amely- nek hatását jelen esetben is konstatáljuk. /L-t grafikusan is megszerkeszthetjük. (20. ábra.) Bontsuk fel a hullámot (vertikális értelemben) bizonyos számú vízszálra és határoz- zuk meg a minden egyes áramköteghez tartozó fi-, szöget. Ezekhez integráns görbét rajzolunk, majd ahhoz középvonalat szerkesztünk. A középvonal és a part normálisa által bezárt szög az az átlagértékű fi2, amelynek az alábbiakban oly fontos szerepe van. Az a és b lapoknak a c felület- résszel határos élei által bezárt T szög és a (S-á k között fontos össze- függés van: y = tt — (fb“bfb)i azaz a X szög kiegészítő szöge egyenlő ( -j— p2) - vei. Ezen összefüggés alap- ján el tudjuk k é p z el n i a hullámve- rés mikéntjét, a kavics és a part relatív helyzetét anélkül, hogy azt láttuk v o 1 n a. Szélső értékek (Pj -f p2) = 180°, akkor, ha a hullámok merőlegesen futnak partra. Ekkor Pi = P* = 90°, és x = " — (Pi + p2) = 0. Ez a lithorális egyélű (kétlapú) kavicsok keletkezését. Másik szélső eset, ha (/h +/t>) =90°, ha a hullámok 45° alatt érik a partot. Ezen alul a hullámok erőtlenek és komoly mechanikai munkát nem végeznek. meghatározása képzeleti áramkötegekkel Benda szerint. az eset magyarázza A tengerparti éleskavicsok jellemvonásai tehát a sivatagiakkal szemben a következők: 1. K é t lapjukat a homok csiszolja ki, a harmadikat az örvénylés formálja. 2. Szoros összefüggés van a három lap és a part helyzete között: y = TT — (/h-f/h) . 3. É 1 e i k mindig tompák. 2. A homok eleven ereje és végzett munkája. A tengerparti homoknak önálló jellegzetes mozgása, mint amilyet a sivatagi homoknál megismertünk, nincsen, éppen ezért mozgásának és munkaképességének kifejezése alakilag egyezik a vízszálak munka- képességének f' o r mulá j áv al . A magyarban az eleven erőnek nevezett, kinetikai energia nem erőt jelöl, hanem a tömeg (m ) és a sebességnégyzet ( v 2) félszorzatát. Az eleven erő egysége munkajellegű és két pontra 108 BENDA LÁSZLÓ DR. vonatkoztatott eleven erők különbsége egyenlő a ható erők által a két pont között végzett munkával (L), azaz T mv2 mv22 i = _2 2~' Taglaljuk ezt a képletet. (16. ábra.) Az érkező hullám vx sebességét megmértük. Ezzel éri a kavicsot, a fci keresztmetszetben, ahol Ta = bkx átfolyási szelvény áll szabadon. A kavics tetőpontján az átfolyási szel- vény kisebb: Ta = bky — 2l3bk = b(k1+2l3h). Itt k1(—)k2Jrh', azaz h'(=)h vettük. Felhasználva azt a törvényt, amely szerint a külön- böző szelvényekben az átömlő vízmennyiségek egyenlők, meghatároz- hatjuk v2 sebességet. Mert T1v1 = T2v2, amiből Visszatérve az eleven erő, illetve a munka meghatározására, hogy m-et kifejezhessük, k1 és k2 keresztmetszetekben vegyünk fel egy-egy egy- ségnyi széles sávot, valamint az esetenkint meghatározható hordalékos, homokos víz (hullám) fajsúlyát jelöljük /;rval. Akkor azaz T1yhV12 TayhT*v j2 2 2 T 2 = L, 5. A munkát még más úton is kifejezhetjük, mert az egyenlő az erő- nek és az erő irányába eső elmozdulásnak a szorzatával. Ha tehát p-vel jelölöm a hullámnak az egységnyi területelemre eső, egyenletesen meg- oszló nyomását, L = T a pva 6. ahol Ta és va számtani középértékek. Az 5. és 6. képletek egységnyi munkát fejeznek ki, mert az időegységre vonatkoznak. Mi azonban ki tudjuk fejezni a napi munkamennyiséget is az előzők alapján, mert E}iapi== íLta . 3. A tengerparti homok csiszoló munkája. A tengerparti homok csiszoló munkája jóval egyszerűbb folyamat, mint a szélhajtotta sivatagi homoké. A hatékony munka feltételei itt: 1. a hullám minél több homokot mozgasson; 2. az AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 109 érkező hullám rí sebessége legyen lehetőleg nagy; 3. a kavics lehetőleg mélyen feküdjék, hogy Tt értéke nőjjön; 4. m e r e d e k partperem; 5. kemény homok, t o r h a kavics; 6. minél gyakrabban visszatérő hullámok. Hogy a hullámok ki ne moz- dítsák a kavicsot helyéből, a kö- vetkező egyensúlyi feltételnek kell állnia (21. ábra.) | Rr < Gg | . Ebben az egyenletben R a meg- támadott lapra ható összes erők eredője, G a kavics súlya, g és r pedig nyomatéki karok. K az a pont, amely körül ki akarja fordítani az Rr nyomaték a kavicsot helyéből. Természetesen hasonló egyenletnek kell állnia sivatagi kavicsok esetén is. * Végül csatlakozom vitéz Lengyel E. javaslatához, hogy a jövőben az éleskavicsokat „c s i s z o 1 1 k a v i c s o k“-nak nevezzük, mert ez az elnevezés jobban kifejezi annak a munkának jellegét, amely ezeket a kavicsformákat létrehozza. AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉN ÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL ÉS FÁCIES-VISZONYAIRÓL. írta: Szádeczky Kardoss Elemér dr.* Az erdélyi eocén kőzettanával e folyóiratban foglalkoztam (Iro- dalom 23.). Alábbiakban az eddigi kőzettani adatokat olyanokkal kívá- nom kiegészíteni, melyek a mechanikai elegyrészek szemnagyság szerinti összetételére, másrészt a kőzetalkotó organizmusokra és azok mennyi- ségi viszonyaira, végül néhány eddig kőzettanilag egyáltalán le nem írt előfordulásra vonatkoznak. A szemnagyság szerinti összetétel vizsgálata, illetőleg értelmezése némileg új szempontok szerint történik. Ezért szükségesnek látszik, hogy e szempontokat e helyen is röviden összefoglaljam. Ez az össze- foglalás azonban teljességre nem tarthat számot.1 * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1930. évi november hó 5 én tartott szakülésén. A kőzetalkotó kövületekre vonatkozó megjegyzések újabb \ izsgálatok ered- ményei. 1 A kérdés részletes kifejtése rövidesen napvilágot lát. Ennek a későbbi dolgozat- nak egyik előtanulmányát képezik jelen vizsgálatok is. 110 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. Az üledékes kőzetek struktúrája lényegileg a diagenezis folyamán alakul ki, ezzel kapcsolatban az eredeti szemnagyság szerinti összetétel többé-kevésbbé lényegesen megváltozik. A (diagenizált) kőzet teljes mechanikai összetétele tehát genetikailag heterogén anyagra vonatko- zik. A szemnagyság szerinti összetételt ugyanis egyrészt a diagenezis folyamán nem változó, invariábilis elegyrészeknél az üledék eredeti összetétele, illetve a tágabb értelemben vett szedimentáció folyamatai, másrészt a diagenetikus folyamatokkal szemben érzékeny, variábilis elegyrészeknél a diagenetikus tényezők határozzák meg. (írod. 29, 30.) Az ilyen kőzet teljes mechanikai analízisének tehát genetikai szempont- ból nincsen célja. A teljes analízis helyett az invariábilis elegyrészek elkülönítve analizálandók. Az elkülönített analízis genetikai szempontból különös figyelemre méltó. Az invariábilis összetételből ugyanis következtetést vonhatunk az üledék eredeti összetételére, ily módon pedig a genetikai kérdésekhez is hozzáférhetünk. Alábbiakban ezekről csak a tengeri üledékekre vonat- kozóan lesz szó. Régebbi szerzők elszórt adatain kívül főként Thoulet és tanít- ványainak rendszeres vizsgálatai óta ismeretes, hogy a jelenkori sekély- tengeri üledékek szemnagysága rendszerint a tenger mélységének növe- kedésével — többé-kevésbbé szabályosan — csökken. (írod. 9, 11, 12, 13, 14, 17.) A fácies-probléma szempontjából nagyjelentőségű eme körülményt azonban a szedimentpetrográfiában edldigelé alig vették figyelembe, illetőleg csak a közismert durva utalások formájában alkal- mazták. Az összefüggésnek petrográfiai célból való közelebbi meghatá- rozására, a különféle szedimentációs viszonyok rendszeres elhatárolá- sára nem került sor, bizonyára nem utolsó sorban azért, mert a tengeri eredetű üledékes kőzetek nagyrészének eredeti szemnagyság szerinti összetétele sem volt ismeretes a diagenetikus átváltozások miatt. Az invariábilis elegyrészek jelentőségéből kiindulva, 1930 elején a monacói oceanográfiai intézetben kezdtem tanulmányozni azt a kérdést, vájjon lehet-e összefüggést megállapítani a jelenkori sekélytengeri üle- dékek invariábilis szemnagyság szerinti összetétele és a szedimentáció körülményei között. A vizsgált területekre vonatkozóan kitűnt, hogy az invariábilis összetétel világosabban mutat a szedimentáció körül- ményeivel való bizonyos összefüggéseket, mint maga az eredeti teljes szemnagyság szerinti összetétel. A teljes összetételben ugyanis oly elegyrészek is szerepelnek, melyek a tenger mélységétől függetlenek. Vizsgálataim szerint az invariábilis összetételből sok esetben következ- tetést vonhatunk: 1. az üledékek eredeti összetételére, illetőleg a fosszi- lis üledékes kőzeteknél a récens analogonra; 2. a part-, illetve a fenék- típusra és ezzel kapcsolatban az üledéknek tengerparti abráziós vagy AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉN ÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 111 kontinentális folyóeroziós eredetére; 3. az üledékfajok nagyrészénél a tenger közelítő mélységére. — A homokos, általában lapos part-, illetve homokos fenéktípus üledékeinek invariábilis elegyrészei szemnagyság tekintetében erősen szortírozottak, vagyis szemnagysági összetételük homogén. Ezzel szemben a meredek, rendszerint sziklás part-, valamint a sziklás fenéktípus üledékeinél az invariábilis elegyrészek csak kis- mértékben szortírozottak, vagyis szemnagyság szerinti összetételük heterogén. Amíg a sziklás part-, illetve fenéktípus kevéssé szortírozott üledékeinek szemnagysága elsősorban az invariábilis elegyrészeket szol- gáltató parti, illetve fenéksziklák távolságától függ, addig a szortíro- zott, homokos part- vagy fenéktípusú üledékek invariábilis közepes szemnagysága a tenger mélységével áll világos összefüggésben, még pedig annak növekedésével csökken. Az ilyen erősen szortírozott in- variábilis összetételű üledékek invariábilis közepes szemnagyságából tehát a tenger mélységére következtethetünk. A szempontunkból felhasználható adatok a Földközi tengernek a spanyol határtól az olasz határig terjedő francia partjaival határos területeiről állnak rendelkezésre. Az ily változatos területről és nagy- számú adatból egybevágóan nyert eredmények feltételezhetően már közelítőleg kifejezik az analóg (nem glaciális) földközi jellegű tengerek fontosabb partközeli üledékeire vonatkozó általános, illetve leggyako- ribb viszonyokat. Ha ezek a tapasztalatilag megállapított és elméletileg is alátámasztható összefüggések a régebbi geológiai korok hasonló üledékeire is hozzávetőleg érvényeseknek tekinthetők, úgy eme üledékes kőzetek invariábilis összetételéből a fáciesviszonyokra következtet- hetünk. Az invariábilis elegyrészek jelentősége így a fácieskérdiés szempont- jából hasonlónak látszik, mint a fossziliáké. Míg azonban a használható fossziliák aránylag ritkák, addig e szempontból felhasználható invariá- bilis elegyrészeket az üledékeknek csaknem minden darabja elegendő mennyiségben tartalmaz. A récens sekélytengeri üledékek analíziseiből kitűnt ugyanis, hogy a genetikai kérdésekre még abban az esetben is útmutatást nyerhetünk az invariábilis összetétel alapján, ha ezek az elegyrészek az üledéknek csak kis mennyiségét teszik ki. Nyilvánvaló azonban, hogy (legalább is egyelőre) nagy óvatosság szükséges, ha az invariábilis összetétel alapján a fáciesviszonyokra akarunk következtetni; e módot csak a'vizsgált récens esetekkel analóg viszonyok esetén szabad alkalmazni. Bizonyos mértékig külön elbírálás alá esnek az öböl- és deltaüledékek. Továbbá a mélytengeri, a partoktól távoli és általában az óceáni üledékek invariábilis szemnagysági viszo- nyait alig ismerjük. (A nagy árapályú óceáni partok üledékeinek in- variábilis összetétele például elméleti meggondolások alapján a vizsgál- 112 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. taktól eltérőnek tételezhető fel.) Az invariábilis összetételnek geológiai következtetésekre való alkalmazása esetén szükséges tehát az egyéb körülményeket, különösen a paleogeográfiai viszonyokat és a kövületek fáciesértékét is tekintetbe venni. Fentiek gyakorlati, geológiai alkalmazására első kísérletül az erdélyi eocént választottam. Egyrészt ugyanis ezeknek az üledékeknek lerakodási viszonyai a vizsgált récens viszonyokhoz kellő mértékben hasonlóknak tekinthetők (mediterrán, illetve trópusi klíma; többé- kevésbbé elzárt tenger; partközeli szedimentáció). Másrészt az erdélyi eocénnel eddig legtöbbet foglalkoztam és így a következtetések kontrol- lálására is leginkább alkalmam van. Első kísérletről lévén szó, a tengermélységekre való következteté- seknél talán a szükségesnél nagyobb óvatossággal jártam el helyenként. A mélységet nem adtam meg méterekben, hanem csak a szokásos zóna- beosztásban. A méteres pontosságra való törekvésnek egyelőre nem is lenne értelme, mert ily pontosságig kontrollálni sem lehet a régebbi paleontológiái alapú módszerekkel. A mélységi régiók, illetve zónák beosztását a legelfogadottabb Haug stb. féle értelmezésben használom (neritikum, beleszámítva a lito- rális zónákat körülbelül 200 m-ig, batiális régió körülbelül 900 — 1000 m-ig). (írod. 2, 10, 21, 27.) Módszerek. A mechanikai analízis célja és így bizenyos mértékig célszerű ki- vitele az üledékes kőzetek invariábilis elegyrészeinél különbözik a tala- jok mechanikai analízisemtől. Egyik legfontosabb különbség, hogy az üledékes kőzeteknél a legfinomabb (kolloid) elegyrészek közelebbi mechanikai analízisére genetikai szempontból nincs szükség. E legfino- mabb elegyrészek ugyanis viszonylag a legnagyobb mértékben meg- változhatnak diagenet ikusan. Az invariábilis összetétel megállapításában vezérelvül az szolgált, hogy csak olyan elegyrészek analizálandók, melyek mint eredeti, válto- zatlan mechanikai elegyrészek biztosan felismerhetők. Ezért az 5—10 /u-nál kisebb átmérőjű, mikroszkóp alatt is kétséges elegyrészeket tovább nem különítettem el, illetve ezt az osztályt az invariábilis összetétel számításánál egyáltalán nem vettem figyelembe. (A récens üledékek összetételét is hasonló módon számítottam.) Az invariábilis elegyrészek mechanikai elemzése tehát általában polarizációs mikroszkóp alatt történt. A szokásos iszapoló-, illetve szitaeljárásokat azért sem alkalmazhattam, mert kőzeteim nagyrészéből már csak korlátolt mennyiségű anyag állott rendelkezésemre. A nyert AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 113 eredmények tehát térfogatszázalékot jelentenek. Az egyes szemnagysági osztályok térfogati mennyiségének kimérésére egy LEiTZ-féle 6 kompo- nensű integrációs asztalt használtam. A 6 csavar közül az egyik mindig a nem invariábilis elegyrészek, illetve a hézagok számára tartandó fenn. Ha az üledékes kőzetben 5-nél több osztály szerepel, úgy célszerű a leg- nagyobb átmérőjű osztályokat együtt mérni és egy külön méréssel eme osztályok egymáshoz való arányát megállapítani. A mechanikai elegyrészekben gazdag, finomszemű kőzeteknél ana- lízisre a normális vékony csiszolatok is felhasználhatók. Az invariábilis elegyrészekben szegény kőzetekben a mechanikai analízis előtt a kérdéses elegyrészeket kémiai úton célszerű elkülöní- teni. Itt csak utalhatok arra, hogy az ellenálló invariábilis elegyrészeket jó megközelítéssel a híg savakban oldhatatlan, agyagmentes (leiszapolt) elegyrészek tartalmazzák. Egyes esetekben a (fosszilis) üledékes kőze- teknek eme savban oldhatatlan, agyagmentes része az invariábilis elegy- részeken kívül olyan variábilis elegyrészeket is tartalmazhat, amelyek a diagenezis folyamán oldhatatlan módosulattá alakultak. (Például az eredetileg kolloid Si02 módosulatok.) Az ilyen elegyrészek azonban a mikroszkóp alatt felismerhetők és az analízisből levonhatók. Emiatt az iszapoló- és szitaeljárások alkalmazása esetén is szükséges a mikroszkó- pos kontroll, ha az invariábilis összetételt akarjuk megállapítani. A kémiai eljárás folytán bizonyos pontatlanság kétségtelenül elő- állhat, amennyiben a variábilis elegyrészek oldásához használt sav ter- mészetesen az invariábilis elegyrészeket is megtámadhatja. Az ilymódon előálló veszteség azonban általánosságban jelentéktelen, és pedig annál kisebb, minél érettebbek voltak az üledékanyagok. A hiba csökkentése céljából feltétlenül híg sav használandó. Jelen esetben 1 n sósavat használtam. Az invariábilis elegyrészek kémiai úton való elkülönítésekor cél- szerű egyszersmind a savban oldható elegyrészeknek, valamint az isza- polható agyagnak mennyiségét is megállapítani. E célra a szediment- petrográfiában több sorozatos munkára alkalmas, gyors, megközelítő módszer is használatos, nevezetesen az eredetileg batilitológiai célra kidolgozott Murray-Renard, A. Delesse, J. W. Retgers, 0. B. Boeggild és A. Thoulet, végül a direkt szedimentpetrográfiai szem- pontokból kidolgozott L. CAYEUx-féle. (írod. 1, 4, 7, 6, 8, 16.) Én nagy- részt CAYEUxt követtem. Az elkülönített részben a szemnagyság szerinti összetételt több mikroszkópos porkészítmény segítségével integrációs asztalon állapí- tottam meg. Finomszemű anyagoknál ehhez az eljáráshoz tizedgramm- nál kevesebb anyag is elégséges. Ilymódon korlátolt mennyiségben ren- FöldtaDi Közlöny. LX. kötet. 1930 114 SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. delkezésre álló anyagokból, például fúrási próbákból is lehet részleges, csak kis százalékos mennyiségben jelenlevő elegyrészekre vonatkozóan mechanikai analíziseket készíteni. A térfogatszázalékok számítása cél- jából az egyes osztályokra kapott hosszúsági mértékszámok (Rosiwal tömeg-indikatrixa, írod. 5.) oly koefficiensekkel szorzandók, melyek az illető osztályok közepes szemnagyságával fordítottan arányosak. (E mikroeljárásra vonatkozó részleteket másutt közlöm.) Olyan invariábilis elegyrészekben szegény kőzetek vizsgálatánál, amelyeknél már előzetes kémiai eljárásra elegendő anyag sem állott rendelkezésemre, a szemnagyság szerinti összetételt csak hozzávetőlege- sen, a mikroszkópos készítmény alapján állapíthattam meg. Az invariá- bilis elegyrészekben szegény kőzet vékonycsiszolata a fent említett módon, integrációs asztallal való kimérésre nem alkalmas. Ily esetben tehát a csiszolatban előforduló összes invariábilis elegyrészt szemnagy- ság! osztályonként megszámoltam és ebből számítottam a térfogat- százalékokat. A térfogatszázalék kiszámításánál tekintetbe veendő, vájjon vékonycsiszolatban állapítottuk-e meg a különböző osztályú elegy- részek számait, vagy pedig a kőzet bizonyos köbtartalmában levő összes szemeket (porkészítmény) számoltuk-e meg. Előbbi esetben a térfogat- százalék kiszámításához az egyes osztályok átmérőinek négyzete veendő alapul; utóbbi esetben viszont az átmérők köbe. Gyakorlati kivitelben a számítás természetesen leegyszerűsíthető, például a használt szem- nagysági osztálybeosztásban (lásd alább) a használandó szorzószámok az első esetben: 1, 4, 16, 64 stb., a második esetben pedig: 1, 8, 64, 512 stb. Megjegyzendő, hogy a vékonycsiszolat szemeinek integrációs asztal- lal való kimérésén, valamint különösen egyszerű megszámolásán alapuló eljárások a nagy szemek mennyiségi arányát kisebb pontossággal adják meg, mint a kis szemekét. Ugyanis, ha a nagyokból a véletlen folytán csak egy-két szemmel több vagy kevesebb jut a készítményre, úgy ez a különbség már lényeges eltérést okozhat a térfogatszázalékos meny- nyiségekben. A szemnagysági osztályok (Udden elnevezése szerint „gradusok“, írod. 15.) beosztásában az amerikaiakat követtem. Az ő rendszerükben ugyanis a szomszédos osztályok átmérőinek viszonya konstans, vagyis ezek az osztályok egymással bizonyos mértékig egyenértékűeknek tekinthetők. A használt beosztásban minden osztály átmérője a szom- szédos kisebb osztályénak kétszerese. A szemnagysági határok mérték- egysége 1 mm. Az üledék szemnagysági fajtáját a THOULET-féle beosztásban ad- tam meg. (írod. 6, 8, 11.) Thoulet „vase“-nak, iszapnak nevezi azokat az elegyrészeket, amelyek a 200 sz. szitán átmennek, tehát átmérőjük AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 115 körülbelül 60 [A alatt van. A 200 sz. szitán maradó (60 ^z-nál nagyobb át- mérőjű) elegyrészeket nevezi „sable“-nak, homoknak. A homok és iszap mennyisége szerint Thoulet a következő üledékfajokat különbözteti meg: Sable . . . 95- 100% homokkal Sable vaseux . . . 75— 95% Vasé trés sableux . . . . . . 50— 75% n Vasé sableux . . . 10— 50% Vasé . . . 0— 10% n Az analízis eredményét egész százalékokra kikerekítve, illetve a kis mennyiségben jelenlevő osztályokra való tekintettel egytizedesnyi pon- tossággal adtam meg (bár a tizedes értéke többnyire illuzórikus). Láttuk, hogy a szortírozottság mértékének a genezis szempontjá- ból nagy fontossága van. A szortírozottság mértékének a kollektív- mórtéktanban megfelelő „stabilitás44 mértékét a szóródás, vagy közepes eltérés értékével szokás megadni. Mivel azonban esetünkben a szem- nagysági osztályok száma kicsiny, reális közepes eltérést nem számít- hatunk. Ezért a szortímzottságot a 3 szomszédos legnagyobb mennyi- ségű osztály százalékos mennyiségeinek összegével, illetőleg 15 ^-osnál részben kisebb ilyen osztályok esetén a 4 legnagyobb mennyiségű szom- szédos osztály százalékos mennyiségének összegével fejezem ki meg- közelítően. A tengermélység megbecsüléséhez az erősen szortírozott üledékek közepes invariábilis szemnagyságának ismerete szükséges. E célból az aritmetikai közópértéket számítottam ki a x0 = Txy m képlet alapján, ahol x a szemnagyságosztályok közepes szemnagyságait (a kollektív tárgy argumentumát), y a különböző vekhez tartozó gyakoriságokat, illetve %-os mennyiségeket, végül m a kollektív tárgy tagjainak számát (%-os értékek mellett 100) jelenti. Az osztályok szemnagysági középértékeként a szemnagysághatárok közti középnél valamivel magasabb értéket vettem, a récens üledékeknél használt el- járásoknak megfelelően. A számításnál alkalmazott középértékek a következők: a 15 — 31 /i-os osztálynál 25 y a 31 — 62 í^-os „ 50 y a 62 — 125 y- os „ 100 y a 125 — 250 y- os „ 200 y a 250 — 500 y- os „ 400 y és így tovább. 8 116 SZÁDECZK Y-K ARDOSS ELEMÉR DR. Ha a legnagyobb szemű osztály szemei nem érik el a beosztás szerinti felső határt, úgy természetesen középértékként a megadottnál kisebb átmérő veendő. A vizsgálatok részletes eredményei. Részletes elemzést 17 kőzetről készítettem. A kőzeteket igyekez- tem úgy kiválasztani, hogy az erdélyi tengeri eocén szintek, valamint lerakodási területek szempontjából minél változatosabban legyen kép- viselve. Ezért itt foglalkozom néhány eddigelé kőzettanilag fel nem dolgozott előfordulással is (Rodna; másodlagos lelőhelyű előfordulások, például Sajgó az Erdélyi Medence belsőbb részéről). A kőzetek egyrészének ásványtani leírását e folyóiratban már közöltem (írod. 23.), a kőzetek másrészének azonban teljes leírása új. Továbbá itt terjeszkedem ki először a kőzetalkotó organikus maradvá- nyokra is. Mivel célom az organizmusok mennyileges szerepéről való tájékozódás, nem pedig a fajok meghatározása volt, és mivel legtöbb- nyire szilárd, nem iszapolható kőzetekről van szó, ezért az organiz- musokra vonatkozó vizsgálatok főleg vékonycsiszolatokon történtek. A kövületek mennyisége alatt a kövületeknek belső kitöltésükkel együt- tes, teljes térfogatát értem, még abban az esetben is, ha a kövület bel- sejét impregnáló anyag azonos a kövületek közti cementtel. Az ásvá- nyok mennyiségére vonatkozóan a következőket jegyezhetem meg: „Az erdélyi eocén petrogenezise, I. Petrográfiai rész“ című dolgozatom táblázataiban használt egy vonallal jelölt mennyiséget jelen dolgoza- tomban „igen kevés“-nek jelölöm, az ott használt két vonalnak itt a „kevés“, a három vonalnak itt „sok“, a négy vonalnak „igen sok44, a co jelnek pedig itt az „uralkodó mennyiségű44 megjelölés felel meg. A kőzetszámok használatára vonatkozóan is az ott mondottakra utal- hatok. 100 — 3. sz. Num. perforata rétegsorba tartozó zöld márga. Lelő- hely: Oláhlét ától északra körülbelül 1*8 km-re az országutak kereszte- zése mellett, a „perforata-pad44 alatt 12 m mélyen. Fontosabb elegy- részek: sok kalcitcement kevés piritgömböcskével .és igen kevés gömbös- szerkezetű limonittal; kevés agyagos elegyrész (főleg szericitrostok), igen kevés glaukonit; mechanikai komponensként kvarc, kevesebb föld- pát, igen kevés turmalin és gránát. A mechanikai elegyrészek maximális szemnagysága 80 g (átm.). A cement 2 — 35 g-os, kalcitszemekből áll, amelyek részben gömbölydedek s organikus eredetűek lehetnek. Biztos kőzetalkotó kövület nincs. Integrációs asztalon készített analízisének eredménye a következő (I. a teljes összetétel, II. a 100-ra átszámított invariábilis összetétel) : AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNLLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 117 I. II. Karbonátos cement Pyritgömböcskék és egyéb közelebbről meg 95'0% — nem határozható opak elegyrészek 1‘4% — Csillámpikkelyek (főleg 15 — 30 g átm.) . . 0‘4% — £ ‘3 1 61 g< nyom nyom ■S *c 1 ! 31-62 n 01% 3% Ilii 15~316 ■' P2% 38% 1 1-1 I 15 n>* 1‘9% 59% Ez az összetétel (100% iszap) a THOULET-féle „vase“-fajnak felel meg. A szortírozottság nagymértékű (100%), amiből homokos part-, illetve fenéktípusra következtethetünk. E következtetés helyességére a paleogeográfiai viszonyok is utalnak. Az üledék ugyanis az Alsójára- fenesi szedimentációs tér közepén, peneplénes lehordási felülettel kap- csolatban, vastag üledéksor tagjaként rakódott le. Az invariábilis köze- pes szemnagyság 17 — 18 m A tengermélység megítélésénél tekintetbe veendő, hogy három oldalról zárt öböl üledékével van dolgunk. Az ilyen öblökben pedig már aránylag csekély mélységben is jelentkezhet kis szortírozott invariábilis középszemnagyság. 221 — 4. sz. zöld márga a perforata-pad feletti szintből, Gurzó- falvától KDK-re 4 km-re, a Pálkert-patak déli forráságában (a Meszes- hegység ÉK-i lejtőjén). A kőzet igen sok, Nummulinás kalcitos cementje tartalmaz kevés finomszemű szenes elegyrészt (részben talán finom- szemű magnetitot is), valamint kevés felhős és gömbös szerkezetű limonitot, szfént, szericitet, biotitot, illetve kloritot. A piritgömböcskék, valamint a rutil és glaukonit igen kevés. Mechanikai elegyrészként főleg sok kvarc és igen kevés turmalin, epidot, zirkon és gránát található. A 2 — 8 mm-es átmérőjű nummulitádák a kőzetnek mintegy harmadát képezik. Összetételét integrációs asztalon állpítottam meg: Karbonátok, stb I. . .. 77-5% II. Fekete opak elegyrészek (szén stb.) . . . 2'9% — dS '3 62 g< . . . 1.5% 8% -§s|j 31 — 62 g Ili) •• . . . io-o% 51% ... 51% 26% 1 1-1 1 !5n> . . . 2'9% 15% * Az invariábilis elegyrészeket a csiszolat vastagsága és a használt nagyítás szerint (integrációs asztalon 5-ös objektívnél erősebb nem használható) 5 — 10 m-os szemnagyságig lehet mérni. A legfinomabb elegyrészeket (agyagot) tehát a 15 n >-jelölésű osztály 6em foglalja magában. Amennyiben ilyen legfinomabb szemnagyságú rész a kör- zetben még előfordul, úgy azt a cementtel együtt mértem. 118 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. A mindössze 8%-os invariábilis homoktartalomból a récens üledé- kek THOULET-féle „vase“ fajához közelálló eredeti összetételre követ- keztethetünk. A szortirozottság csekély (92%), ami sziklás part-, illetőleg fenékjellegre utal. Ezzel teljesen megegyezik egy más úton, a mechanikai összetételnek és jelentőségének ismerete előtt nyert ered- mény, nevezetesen az, hogy e kőzetet magábanfoglaló rétegsor gipszmen- tes, szenes fácieséből a szedimentációs tér e részével kapcsolatban me- redek relieffel bíró léhordási területre kell következtetni. (írod. 26.) Az invariábilis közepes szemnagyság 42 jtz-nak adódik. A csekély szor- tirozottságra való tekintettel a tengermélységre alig következtethe- tünk. E kőzet helyzeténél fogva körülbelül a KocH-féle „középpuhány márga“ szintnek felel meg. A Magyarvalkó-környéki középpuhány már- gáról Miháltz kimutatta, hogy a középeocén tenger legnagyobb mély- ségű, de Magyarvalkó vidékén még sekély neritikus üledékét képviseli, (írod. 24.) 231 — 5. sz. zöld rnárga. A turbucai (felső tarkaagyag) rétegek alatti, valószínűleg „ostreás tálvag“-nak megfelelő szintbe tartozik. Lelőhelye: Mojgrád, a Gyálu Corniste NyDNy-i nyujtványának lejtője. Igen sok kalcitcementben kevés piritgömböt, magnetitet (?), szericitpik- kelyeket, rutilt; igen kevés felhős szerkezetű limonitot, szfént és glauko- nitot tartalmaz. Mechanikai elegyrészei: relatíve sok kvarc, földpát (1); igen kevés turmalin, epidot, gránát, hematit, zirkon, kloritos biotit és muszkovit. Igen kevés apró foraminifera (Lagena?) is felismerhető. Integrációs asztalon készített analízisének eredménye: I. II. Karbonátok, etc 84-9% — Limonit 2-2% — CQ '3 62 g < 1-8% 14% 3 r-C CS3 *G C '<3> 31—62 g 57% 44% *Ph cd cö t- < X >» « 60 15—31 g 4-2% 33% G M QJ QJ E -ŐS 15 g> 1-2% 9% Az invariábilis mechanikai elegyrészek mennyisége 129%, maxi- mális szemnagysága (átmérő): 80 //. A 14%-os invariábilis homoktar- talom alapján az eredeti összetétel a „vasé sableux“-fajhoz közelálló- nak tekinthető. A szortirozottság nagymértékű, ami homokos fenék- típusnak felel meg. A lerakódás valóban tektonikai süllyedési területen történt, ahol már az eocénkorban a szedimentációs tér egyik mély- pontja és a legintenzívebb üledékfelhalmozódás színhelye volt. (írod. AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 119 28.) Az invariábilis középszemnagyság 45 //; ebből közepes, vagy mé- lyebb neritikus zónára következtethetünk. 83 — 1. sz. zöld márga az „Ostrea tályag“ -sorozatból. Lelőhelye: Kelecel (= Kiskalota) Cetatie-hegy (Gyalui masszívum ÉNy-i pere- mén). Sok kalcitcement, kevés mikroszkopikus piritgömbbel és magne- tittel, valamint igen kevés felhős és gömbös szerkezetű limonittal, szfénnel, szericitpikkelyekkel és glaukonittal. Organogén elegyrész (textularidák, néhány nagyobb molluszkumhéjtöredék, stb.) a kőzetnek csak néhány százalékát képezi. Mechanikai elegyrészek: kvarc, kevesebb földpát és turmalin, igen kevés apatit és gránát. Integrációs asztalon megállapított összetétele a következő: A 100%-os iszaptartalom alapján az üledék récens analogonját leginkább a „vase“-fajban kereshetjük. A nagymértékű szortirozottság homokos part-, illetőleg fenékjellegre utal. Ezt megerősíti a kőzet előfordulási módja (lapos, peneplénes lehordási területhez csatlakozó part; egyenletes nagy vastagságú üledékkomplexus). Invariábilis köze- pes szemnagyság 41 (i, tehát a mélységi zóna az előbb leírt kőzetéhez hasonlónak tételezhető fel. 180 — 3. sz. sárgászöld homokos márga; lelőhelye Alsójára és Ruhaegres közt, kb. 575 m t. sz. f. magasságban (Gyalui masszívum K-i oldalán, az Alsójárai öböl szélén). Kalcitos cement, kevés felhős és gömbös szerkezetű limonittal, igen kevés szfénnel, glaukonittal. szeri- éit-, muszkovit,-, biotit- és kloritpikkelyekkel. A kőzetnek mintegy har- madát nummulitidák képezik. Mechanikai elegyrészként sok kvarcot, illetőleg kristályos palaszemcséket, igen kevés földpátot, turmalint, epi- dotot és gránátot is tartalmaz. Említésreméltó. hogy a földpát rész- ben pertites összenövésű és ilyenkor nem mállott. A többi földpát viszont gyakran mállott, elkloritosodott. Maximális szemnagyság 2-5 mm. Inte- grációs asztalon a következő összetételt állapítottam meg (250 //-nál durvább szemek százalékai külön mérésből számítva) : Kalcit-cement Limonit I. II. 94‘2% — 0-9% — nyom nyom 0'2% 4% 3'0% 60% 1'8% 36% 120 SZADECZKY-KARDOSS ELEMÉR DR. I. II. Karbonátos, limonitos cement nummulitidákkal 89% — cl Zsl 1000 g< 29% -C & Cj N 500—1000 g 7% S £ 250—500 g 7% .2 bX) 125—250 g 11% 9% lo "a> cd 62—125 g 25% 31—62 g 19% > rz: G C 31 g > 4% A 77%-os invariábilis homoktartalomból a „sable vaseux“-csoport- hoz közelálló eredeti összetételre következtethetünk. Szortirozottsága a megvizsgált üledékek közt a legcsekélyebb. Mechanikai összetételében — a tengeri üledékek nagyrészétől eltérően — két maximum van. Mindez közeli sziklás parttípusra utal. Erre magyarázatot a szomszé- dos kisbányai erupciók, a lunkapeterdi kristályospala-sziget, valamint a különféle tektonikai egységek határának közelsége bőven szolgáltat. A csekély szortirozottság következtében a tengermélységre következ- tetni nem lehet. 87. sz. Alsódurvamészkő. Meregyó község északi végétől 05 km-re északra, kb. 770 m t. sz. f. magasságban húzódó mészkőpadból (Gyalui masszívum ÉNy-i pereme). Az uralkodó, foraminiferás, igen kevéssé imonitos kalcitcementben mechanikai élegyrészként igen kevés kvarc* van. A mechanikai elegyrészek maximális szemnagysága 300 [i , meny- nyisége kevesebb 1%-nál. A kőzetnek mintegy fele kétségtelenül orga- nogén elegyrész: kevesebb molluszkum-héj mellett különösen benthoni- kus foraminiferák (miliolideák, alveolinák) játszanak nagy szerepet. Az invariábilis szemnagyság szerinti összetételt hozzávetőlegesen a csi- szolatban levő elegyrészek számából állapítottam meg: 250 g< 24% 125—250 g 45% 62—125 g 17% 31— 62 g 11% 15-31 g 2% 15 g 7> nyom * A kvarc-szemek itt gyakran egészen tiszták, zárványmentesek és rajtuk a magmatikus korróziónak nyomai ismerhetők fel (a lehordási terület a közeli Vlegyásza efTuzivus tömege). Ezzel szemben az erdélyi eocén kőzeteinek nagyrészében — az itt le- írtak közt pl. a 84 — 6. és a 180 — 3. számúakban — a kvarc sorosan elhelyezkedő zár- ványokat tartalmaz és gyakran unduláló kioltású. tehát kristályospalából, ill. intruzivus kőzetből származik (v. ö. írod. 31. p. 132.). AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 121 Az invariábilis homoktartalom 87%, tehát az üledék eredeti össze- tétele valószínűleg a „sable vaseux“ fajjal azonos volt, vagy ahhoz közel állott. A szortírozottság kismértékű (87%) s így a part-, ill. fenékjelleg sziklásnak tételezhető fel, amint ez a Vlegyászának részben egykorú eruptív tömege közelében várható is. 199 — 1. sz. alsódurvamészkö-szintbe tartozó sárgásszürke homokos márga. Lelőhelye: Vármező, Yalea Raguluj (Meszes-hg. DK-i szegélye). Igen kis mértékben limonitos kaleit-cement kevés mikroszkopikus pirit- gömbbel és magnetittel, kevés szericit-muszkovit pikkely, valamint biotit és muszkovit. Igen kevés rutil, szfén és glaukonit ('?), hematit, gránát, zirkon, epidotba hajló klinozoizit. Kvarc sok, földpát kevesebb, részben plagioklász, részben mikroklin. Organogén elegyrész a kőzetnek mintegy felét képezi. Kőzetalkotóan a foraminiferák (miliolideák) és az algák (lithothamnium) lépnek fel. A mechanikai elegyrészek maximá- lis szemnagysága 190 //, mennyisége 25-2%. Integrációs asztalon követ- kező eredményt nyertem: I. II. (Részben organogén) karbonátok, limonitos cement 74-7% — W 1 125 u< 14% 4% .*0 a> I s: tn 1 62- -125 g 16-0% 64% G 03 31- -62 u 6'9 % 27% > "o a> U } bC 1 15- -31 g ro% 4% c s ® 1 15 U> 0-2 % 1% A 68%-os invariábilis homoktartalomból a „vasé trés sableux“ faj- nak megfelelő eredeti összetételre következtethetünk. A szortírozottság mértéke (96%) közepes; a part-, ill. fenékjelleg tehát átmeneti. A köze- pes invariábilis szemnagyság 86 //, ami csekély tengermélységet (sekély neritikum) tesz valószínűvé. (Közepes szortírozottság mellett azonban a mélységi következtetés valószínűsége kismértékű). Ugyancsak sekély neritikumra utal az említett kövülettartalom. 7 — d. sz. Sárgás, kompakt, kevés kagylóhéjtöredéket tartalmazó, tengeri mészkő, a felső tarka agyag és felső durvamészkőrétegek közti gipszpadok sorozatából. Lelőhely: Inaktelke mellett keletre, a Szöllőfő- hegy oldala (Gyalui Masszívum északi pereme). A kőzet a legfelső, összesen 5 m-es gipszpad alatti L5 m vastag tömör mészkőpadból szár- mazik, amely alatt további 3‘5 m-es anomyás mészkő van; ezalatt további 4 m-rel új gipszpad következik. (A rétegsor pontos szelvényét lásd írod. 28, Tab. III. No. 16.) A kőzet csaknem teljesen kövületmentes. Csak makroszkopikusan észleltem kevés kagylóhéjtöredéket. A mechanikai 122 SZADECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. elegyrészek szemnagyság szerinti összetételét a csiszolatban levő elegy- részek számából hozzávetőlegesen állapítottam meg: 125 g< 7 % 62- -125 g 71 % 31- -62 g 18 % 15- -31 g 4 % 15 g> ca. 0'4% Ez az összetétel (78% homok) a „sable vaseux“-fajnak felel meg. A szortírozottság mértéke közepes (96%), a part-, ill. fenékjelleg tehát átmeneti. (E kőzet lelőhelye az Egerbegy-Gyerővásárhelyi törés- vonal közelében van, amely vonal úgy az eocén előtt, mint az eocén után aktivitásban volt.) A közepes invariábilis szemnagyság 86 [i , aminek alapján csekély tengermélységre lehet — a közepes szortíroziottság miatt csak fenntartással — következtetni. 7047 — 2. sz. porózus, csaknem fehér felsődurvamészkö. Lelőhelye: Szászfenestől DK-re a Dumbrava-tető 646-os kofájától ÉNy-ra, 540 m t. sz. f. magasságban. Az uralkodóan organogén eredetű kalcit-cement igen kevéssé limonitos. Kőzetalkotóan ostracodák, nagy, benthonikus jellegű foraminiferák és lithothamnium (?) lépnek fel. Kvarcon kívül igen kevés földpátot, szeriéit- ill. műszkovit-pikkelyeket és szfént tar- talmaz. A mechanikai elegyrészek mennyisége 1% körül van, maximális szemnagysága 200 (i. A csiszolatban levő különböző osztályú szemek számának alapján az invariábilis összetétel hozzávetőlegesen a követ- kező: 125 g< 29% 62 — 125 g 50% 31—62 g 20% 15—31 g 1% 15 g > nyom A 79%-os homoktartalom szerint az összetétel a „sable vaseux“-faj- nak felel meg. A szortírozottság nagymértékű (99%), a fenéktípus tehát homokosnak tételezhető fel, amint ez egyébként a paleogeografiai körülmények alapján is várható. A közepes szemnagyság 115 [i (a szá- mításnál a legnagyobb szemű osztály középszemnagyságát 150 .. 1 n sósavban oldhatatlan, agyag (főleg iszapolat) co ' W yy yy 62—125 p 4-8% 36% 'd q 'a> •r> d tn < 31 — 62 p . . 3-6% 28% b rC >» g O bD ^ .. U3% 10% 1 n sósavban oldhatatlan agyag (iszapolva) . . 9‘7% — Az invariábilis homoktartalom 44%, vagyis az eredeti összetétel körülbelül a „vasé sableux“-fajnak felelhetett meg. A közepes szortiro- zottság (92%) átmeneti partjellegre utal, amit egyébként a tektoni- kai viszonyok, nevezetesen a Gyerővásárhelv — Egerbegyi tektonikai vonal közelsége is megerősít. A közepes invariábilis szemnagyság 72 (i . Ebből azonban a csekély szortirozottság következtében a tengermély- ségre nem következtethetünk. 84 — 6. sz. felsődurvamészkő. Lelőhely: Báes mellett D-re, az eocén- terület és a Vlegyásza-eruptívumot elválasztó kristályospala-nyelv köze- lében. Uralkodó kaiéit mellett igen kevés, főleg gömbös szerkezetű limo- nitot és kvarcot tartalmaz. A kőzet meglehetősen diagenizálódott. Még felismerhető organogén elegyrész a kőzetnek mintegy harmadát képezi. 124 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DK. Bizonytalan ostracoda-héjszerű maradványokon kívül foraminiferák (rotalidák, miliolideák?) ismerhetők fel. Az invariábilis szemek nagy- sága 100 //-ig terjed; mennyisége kb. 1%. Szemnagyság szerinti össze- tételét a különböző osztályú szemek számából hozzávetőleg állapítot- tam meg: 62 M< 3% 31-62 p 70% 15—31 p 25% 15 4 > 2% Az invariábilis elegyrészek csekély mennyisége folytán a szemnagy- ság szerinti összetételből vont következtetések bizonytalanok. A 3%-os homokmennyiség alapján az eredeti összetétel a „vase“-fajnak látszik megfelelni. A szortírozottság nagy (100%), ami azonban látszólagos is lehet, nevezetesen annak következménye, hogy az invariábilis elegy- részek csekély mennyisége folytán, a szélső, legnagyobb szemnagyságú osztályok nem voltak megfigyelhetők. Ugyanezért a közepes invariábili6 szemnagyság is valószínűleg túl kicsinynek (44 fi) adódik. 260 — 2. sz. felsőeocén korú. világos . kompakt mészkő, a Sósmezői (Északerdély) antiklinális felsőeocén mészkő csoportjának alsó, 10 m-es, igen tiszta fehér részéből. Az uralkodó, részben organogén, de erősen diagenizálódott (Lithothamnium ?, foraminiferák, ostracodák?) karbo- náton kívül igen kevés — 1%-nál kisebb mennyiségű — kvarcot tartal- maz. A különböző osztályú szemek számából az invariábilis összetétel hozzávetőlegesen a következőnek adódik: 125 4 < 2% 62—125 4 90% 31—62 4 7% 31 4 1% Az invariábilis elegyrészek csekély mennyisége következtében a következtetések itt is bizonytalanok. A 92%-os homoktartalom alapján az összetétel a „sable vaseux“-fajnak felelhet meg. A szortírozottság nagy (99%) és így sziklamentes, homokos fenéktípus tételezhető fel. A közepes szemnagyság kb. 95 //, ami sekély neritikus zónára utal. Hasonló mélység következtethető a kőzet organikus maradványaiból is. 7061. sz. világosszürke, apró Nummulitesekkel telt márga a „Num- mulites interrnedia rétegsoru-ból. Lelőhely: Bács mellett Ny-ra. Ural- kodó karbonát mellett igen, kevés felhős, több gömbös limonitot, igen kevés opaK fekete elegyrészt (magnetit, stb.), piritgömböcskéket, glau- konitot, kevés kvarcot és talán földpátot tartalmaz. A kőzet felépítésé- AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 125 ben uralkodó szerepet a foraminiferák (főleg 2 — 3 nim-es átmérőjű Nummulitesek) játszanak. A mechanikai elegyrészek mennyisége 7%, nagysága 150 //-ig terjed, leggyakoribb a kb. 70 //-os átmérő. Integrá- ciós asztalon végzett analízis eredménye: I. II. Karbonátok (cement és organogén elegyrész) Limonit Cd cd . 90-0% - 3-0% - 01% 2% 31% 47% 2-3% 32% 0-8% 13% 0'3% 5% A 49%-os homoktartalom alapján az eredeti összetételt a „vasé sableux“-fajhoz közelállónak tételezhetjük fel. A szortirozottság nagy (98%), ami a — paleogeográfiai viszonyokkal egybehangzóan — homo- kos part-, illetőleg fenéktípusra utal. A számított közepes invariábilis szemnagyság 71 //. Az ebből következtethető csekély tengermélységet az intermediarétegek kövülettartalma is megerősíti. 7 038. sz. világoszöld márga, a „ bryozoa-rétegeku szintjéből. Lelő- helye: Magyarnádas, a Tárnokról vezető első árok. A kőzet nagy meny- nyiségü kalcitból, kevesebb kvarcból, muszkovit-szericit-pikkelyekből, glaukonitból, felhős és gömbös limonitból és talán igen kevés pirit- gömböcskéből áll. A kövületek a kőzetnek legfeljebb néhány százalékát képezik. Főleg plankton-foraminiferák szerepelnek, leggyakrabban 10 — 100 //-os textularidák. Kövesítő (töltő-) anyaguk igen sötét limonit. A mechanikai elegyrészek mennyisége 8%, maximális szemnagysága 120 //, leggyakoribb szemnagysága kb. 40 fi. Integrációs asztalon vég- zett analízisének eredménye a következő: I. II. Karbonátok, stb 90’0% — Limonit 1-3% — 'cö "aJ 62 p < •— -iá esi 01% 1% c 48 31—62 U 3-6% 41% |! 5 í 15-31 p 3-6% 41% 1-4% 17% Az 1%-os homoktartalom alapján az eredeti összetétel a „vase“- csoportéhoz közelállónak tételezhető fel. A nagymértékű szortírozott- ság (100%) a paleogeográfiai viszonyokkal egybehangzóan homokos fenéktípusra utal. A közepes invariábilis szemnagyság 34 //, amiből 100 m-nél mélyebb tengerre, valószínűséggel mélyebb neritikumra lehet 126 SZADECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. következtetni. E következtetést megerősíti a kőzetnek főleg apró plankton-foraminiferákból álló faunája is. 8563. sz. lutetienkorú, szürkésbarna, nnmmuliteses mészkő, miocén- korú konglomer útból. Lelőhely: Sajgó, Bolován-árok (ÉNy-Erdély). Rozlozsnik Pál főgeológus úr szíves meghatározása szerint a kőzet Assilina exponens (A) Sow. (= A. mammilata d’Arch.)-ot, Assilina granulosa d’Arch.-ot, egy kisebb pontozott nummulinát (N. Deshayesi?) és egy alveolina sp.-t tartalmaz. A nummulitidák a kőzetnek mintegy 30 — 40% -át képezik. Ezeken kívül a csiszolatban kb. 4% lithothamnium és 1 — 1'5% egyéb organikus maradvány, még pedig legnagyobb részben perforált foraminiferák, neve- zetesen rotalidák ismerhetők fel. Az organikus maradványok eredeti mennyisége valószínűleg nagyobb volt a megadottnál, a kőzet ugyanis kissé diagenizálódott. A karbonátos cement mennyisége 35 — 45%. A cement főleg 10 és 65 // körüli kalcitszemekből áll. Kevés gömbös és igen kevés felhős limonit is előfordul. A mechanikai elegyrészek mennyisége 18'7%. maximális szemnagy- sága 12 mm. Ritkán és csak a legnagyobb klasztikus szemek gömbölyö- döttek. A legfontosabb klasztikus elegyrészek: sok kvarc, kevés kvarcit (vagy kvarcitos kristályospala-töredék), kevés muszkovitpikkely, maxi- málisan 90 (i átmérőjű fekete o^ak fémes ásvány (magnetit stb.), igen kevés kloritosodott biotitpikkely, gránát, turmalin (sárga^színtelen és zöldesbarna-sárga pleochroizmussal), epidot, szfén, ill. grothit és talán sztaurolit. Invariábilis összetételét az integrációs asztalon kimért csiszolat alapján a következőnek állapítottam meg: 250 g < 4% 125— 250 g • 8% 61—125 g 49% 31 — 62 g 30% 31 g > 9% A 61%-os homoktartalom alapján e kőzet a „vasé trés sableux“- fajhoz áll a legközelebb. A kismértékű szortírozottság (88%) sziklás part-, illetőleg fenéktípusra utal. Ez a körülmény, valamint az ÉNy- erdélvi eocénben ismeretlen assilinák jelenléte arra mutat — amint ezt egyébként Rozlozsnik főgeológus úr is említette levélbelileg — , hogy ez a másodlagos lelőhelyű kőzet a kárpáti geoszinklinális üledékes kőze- teivel van rokonságban. A sziklás partjelleg következtében a tenger- mélységre határozottan nem következtethetünk, azonban úgy a mecha- nikai elegyrészek durvasága — 94 // lenne a közepes invariábilis szem- AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 127 nagyság — , valamint a kőzet kövületei sekélyebb neritikus zónára utalnak. Alkalmam volt megvizsgálni egy, a Rodna vidéki eocén előfordulás- ból származó mészkő csiszolatot is (262. sz.). Sajnos, a közelebbi lelő- hely nincs megadva. A kőzet nagyrészben organogén eredetű. Felismer- hetők nummulitidák, sok lithothamnium, kagylóhéjtöredékek és talán bryozoa. A kevés felhős és gömbös limonitot tartalmazó karbonát-cement szemnagysága igen változatos (2 — 130 fj). A mechanikai elegyrészek mennyisége csekély, 2% alatt marad. Maximális szemnagysága 2'5 mm. A nagyobb szemek gömbölyödöttek. Nagy (muszkovitos) csillámpala és kvarcit szemeken kívül előfordul kvarc, kevéssé mállott földpát, nagyon kevés mállott biotit (muszkovit önállóan csaknem teljesen hiány- zik a kőzetből!). A különböző nagyságú szemek számarányából az invariábilis összetétel hozzávetőlegesen a következőnek adódik: 250 — 2500 p < 50% 125—250 p 15% 62—125 p 20% 31— 62 p 12% 15-31 p 2% 15 p> 1% A 85%-os homoktartalom alapján az invariábilis összetétel a„sable vaseux“-fajénak felel meg. A szortírozottság igen csekély (maximálisan 50%), ami tipikus sziklás partinak bizonyítja ezt az üledéket. Ez a jel- lemvonás természetes is a kárpáti orogén, illetve annak közeléből szár- mazó kőzetnél. A szemnagysági viszonyok és kövületek alapján a le- rakódás sekély neritikus zónabelinek ítélhető. A vizsgálati eredmények összefoglalása. Az erdélyi eocén vizsgált tengeri üledékeinek invariábilis szemnagy- ság szerinti összetétele meglehetősen változatos. A finomszemű és erő- sen szortírozott üledékek uralkodnak. A vizsgált 17 kőzet közt egy sincs, melynek invariábilis összetétele a legdurvább TnouLET-féle üle- dékcsoportnak, a „sable“-nak felelne meg. Ennek oka egyrészt abban kereshető, hogy az invariábilis összetétel gyakran — különösen a durva kövülethéjakban bővelkedő üledékeknél — finomabb, mint az eredeti összetétel volt. Másrészt az erdélyi eocénüledékek átlagban nagymér- tékű feldolgozottsága, érettsége is szerepet játszhat e tekintetben. (Vonatkozik ez elsősorban az eocénben peneplénné lehordott Gyalui Masszívum peremének üledékeire.) Végül azon körülmény is figyelembe 128 SZÁDECZKY-KA.7DOSS ELEMÉR DR. veendő, hogy a „sable“-csoportba tartozó üledékek, mint rendszerint a legszélső parti zónák lerakódásai, az üledéksor keletkezése közben leg- könnyebben, már csekély oszcilláció hatására is elmosódhatnak. A vizs- gált üledékek invariábilis összetétele leggyakrabban a „sable vaseux“- és ,,vase"-fajokénak felel meg. (\ ilágos, hogy ez az invariábilis össze- tétel annál nagyobb valószínűséggel felel meg a feltételezhető eredeti teljes összetételnek, minél nagyobb az invariábilis elegyrészek százalé- kos mennyisége.) A part-, illetőleg fenéktípus, az analízisek eredménye szerint, nagyobbrészt homokos. Az invariábilis összetétel kilenc esetben erősen szortírozott. A Gvalui Masszívum északi és északkeleti peremének eocén tengeri üledékei, vertikális helyzetüktől függetlenül, csaknem mind homokos part-, illetve fenék jellegűek. Az invariábilis összetételből vont eme következtetéssel tökéletes összhangban állnak a más úton nyert eredmények. Ismeretes Demartonne vizsgálatai óta, hogy a szóban- forgó eocénterületnek megfelelő egykori lehordási terület, a Gyalui Masszívum, az alsó-eocénben peneplénné hordatott le. A peneplénen ter- mészetesen uralkodóan a lapos parttípus alakult ki, ami a homokos partok egyik legfontosabb képviselője. Még inkább homokos jellegű a parttól távolabbi tengerfenék, a felhalmozódó üledéktakarónak meg- felelően. (írod., 28.) A Gyalui Masszívum peremén általánosabb homokos partot fiatal, meredek relieffel bíró partok megszakítják ott, ahol a peneplén kifejlő- dését egykorú eruptivus, illetőleg tektonikus működés zavarta meg. A Masszívum peremének eruptív telér jei — mint többek vizsgálata egybehangzóan bizonyítja — a kréta- és eocénkor határán keletkeztek. Azonban, a tektonikus vonalak, melyek mentén e telérek elhelyezkednek, legalább részben még az eocén után is aktivitásban voltak. A Vlegyá- száról szintén kétségtelenül ismeretes, hogy működését már a krétában megkezdte, de még az eocén után is folytatta. (A reliefre vonatkozó iro- dalom összefoglalását lásd: írod., 28.) E folyamatok természetesen a parti ciklust is befolyásolták és az eocénüledékek invariábilis összetéte- lében is pontosan tükröződnek. Meredek reliefre, sziklás parttípusra utal a kisbányai telérek közelében gyűjtött alsójával, az Egeres — egerbegyi teléres tektonikus vonal és eruptívumok mentén lerakodott egeresi és inaktelki, végül a Vlegyásza peremi üledékek egy része. (Figyelemre méltó, hogy míg a homokos, lapos és másrészt a szik- lás meredek part-, illetőleg fenéktípus tengeri üledékei az invariábilis összetétel alapján világosan megkülönböztethetők, addig ugyanezen két- féle típusú üledékek makroszkopikus jellegeiben lényeges eltérés egy- általán nem tűnik fel.) AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 129 A Gyalui Masszívum peremi üledékeitől észak és északkelet felé a kárpáti orogénhez közeledve, a meredek relief jellegei mindinkább gyakoriakká válnak. E változás az invariábilis összetételből is kitűnik. A Meszes mindkét peremének megvizsgált üledékei kevéssé szortírozot- tak, átmeneti vagy sziklás parti jellegűek. A Mojgrád — Zsibó — Sós- mező-i üledékfelhalmozó tektonikus süllyedésvonal kőzetei, a zavarta- lan szedimentációs térnek megfelelően ismét szortírozottak. Végül a sziklás parti jelleg a geoszinklinális üledékében (a Rodna vidéki 262. ez. kőzet) különösen élessé válik. Ugyanebbe az orogén típusba látszik tar- tozni kövületei alapján is az Erdélyi Medence mediterrán konglomerát- jaiban előforduló eocénmészkövek vizsgált (Sajgó vidéki) példája is. A nagy mértékben szortírozott üledékek invariábilis közepes szem- nagysága alapján a tengermélységeket a következőképen jellemezhetjük. A vizsgált két perforátasorbeli kőzet határozott következtetésre alkal- matlan. Annak valószínűsége azonban már itt is megállapítható, hogy mindkét üledék a legsekélyebb neritikumnál mélyebb tengerben rakó- dott le. A kiskalotai és mojgrádi „ostreás tályag“-szintbeli kőzetek 40 — 45 f.i- os invai iábilis közepes szemnagysága a középső neritikus zónára enged következtetni. A vizsgált alsó-, valamint felső-durvamészkövek nagy részének invariábilis összetétele alapján az előbbieknél sekélyebb, néha talán alig néhány méteres mélységi zónára következtethetünk. E kőzetek kövületei is: foraminiferák (miliolideák, rotalidák, alveolinák), ostracodák és végül a fácies szempontból különösen fontos lithothamniumok — ameny- nyiben a mélység szempontjából nem indifferensek — ugyancsak a sekély-neritikus zónára utalnak. Az egyetlen megvizsgált „intermediaréteg“-szintbeli márga 71 ^-os közepes invariábilis szemnagysága alapján sekély neritikumban lerakó- dottnak tekinthető. A fossziliák (foraminiferák, főleg nummulitidák) hasonló következtetést megengednek. Végül a vizsgált „bryozoa-rétegek“-szintbeli kőzet összetétele mé- lyebb neritikumra (esetleg a neritikumnál is mélyebb tengerre) utal. A kőzet fácies szempontból kisértékű organikus maradványai (plankton foraminiferák) sem állnak e következtetéssel ellenmondásban. Az invariábilis összetételből következtethető tengermélységek tehát a vizsgált esetekben mindig összhangban állnak a kőzet kövületeiből következtethető mélységekkel. Ezek az eredmények továbbá kielégítően megegyeznek a kérdéses szintekre vonatkozó azon felfogásokkal, ame- lyekre eddig más szerzők a faunák alapján jutottak. Koch (írod., 3.) a perforátarétegeket, ostrea-tályagot, valamint az alsó-durvamészkövet általában sekélytengerinek tartotta. A legnagyobb mélységű volt ezek Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930. 9 130 SZÁDECZKY-K ARDOSS ELEMÉR DR. közt az ostrea-tályag szerinte. A felső-durvamészkő lerakódása Koch szerint is sekély tengerben, az intermediarétegeké a felső-durvamészkőé- nél valamivel mélyebb zónában, végül a bryozoarétegeké még az inter- media rétegekénél is nagyobb mélységben történt. Miháltz magyarvalkói tanulmánya (írod., 24.) szerint az ottani perforáta-, ostrea-tályag- és alsó-durvamészkőrétegek a szublit orális, illetőleg a sekély-neritikus zónákba sorolhatók. Ez az általánosnál még csekélyebb tengermélység a kérdéses területnek meglehetősen szedimentációs-tér-széli helyzetéből könnyen érthető és a kifejtettekkel összhangba hozható. Mindezekből kitűnik, hogy az északnyugat-erdélyi tengeri eocén — epikontinentális jellegének is megfelelően — uralkodólag 6ekélytengeri, neritikus lerakódás volt. * Az invariábilis összetétel vizsgálata tehát az erdélyi eocén eseté- ben minden tekintetben olyan következtetésekre vezetett, amelyek más úton nyert ismereteink szerint helyeseknek tekinthetők. Ez a példa arra mutat bár magában természetesen még nem elegendő bizonyíték — , hogy az invariábilis összetételre vonatkozó fent összefoglalt felfogás, melynek főleg a jelenkori üledékek vizsgálata szolgált alapul, a geoló- giai múlt üledékeire is érvényes. Ez esetben pedig az invariábilis össze- tétel megállapításával nemcsak a kőzettani jellemzéshez járulunk hozzá, hanem ennek alapján sok esetben néhány fontos fácieskérdést is meg- oldhatunk. AZ IDÉZETT IRODALOM. 1. J. Murray and A. F. Renard: Deep-Sea Deposits, Challenger Reports, 1891. 2. J. Walther: Einleitung in die Geologie als historische Wissenschaft, 1893 — 1894 3. Koch A.: Az Erdélyrészi Medencze- Harmadkon képződményei. I. Paleogón- csoport. Földt. Int. Évk. X — 6, 1894, pp. 159 — 357. 4. J. W. Retgers: Éber die mineralogische und chemische Zusammensetzung dér Dünensande Hollands und über die Wichtigkeit von Fluss- und Meeressanduntersuehungen im Allgemeinen. N. Jb. f. Min. etc. 1895, I. pp. 16 — 75. 5. A. Rosiwal: Über geometrische Gesteinanalysen, etc. Verh. d. k. k. Geol. R. A. 1898, pp. 143—175. 6. J. Thoulet: Analyse mécanique des sols sous marins, Ann. des Mines, IX. série, t-ome XVII. 1900, pp. 401 — 447. 7. Boeggild: The Deposits of the Sea-Bottom. (The Danish Ingolf Expedition.) 1-3, 1900. 8. Thoulet: Précis d’analyse des fonds sous-marins actuels et anciens, Paris, 1907. 9 J. Sudry: L’Étang de Bérré, Ann. de l’Inst. Océanographique, törne I., fasc. 10. Paris 1910. 10. E Haug: Traité de Géologie, törne I., Paris 1911. 11. J Thoulet: Étude bathylithologiquo des Cőtes du Golfé de Lion, Ann. Inst. Óceán. IV— 6., Paris 1912. AZ ERDÉLYI TENGERI EOCÉNÜLEDÉKEK MECHANIKAI ÖSSZETÉTELÉRŐL. 131 12. Thoulet: Mémoirs de lithologie maríné. Ann. Inst. Océan. III— 7., Paris 1912. 13. K. Andrée: Über Sedimentbildung am Meeresboden. Geol. Rundschau, III, 1912 p. 338, VII— 1916, p. 123, VII— 1917, p. 277, VIII— 1917, p. 48, XI— 1920, p. 119. 14. A. Chevallier: Étude bathvlithologique des Cőtes de la Méditerranée d’Antibes a Mentőn. Ann. Inst. Océan. VII — 1. 1914. 15. J. A. Udden: Mechanical composition of clastic sédiments. Bul. Geol. Soc. Amer. vol. 25. pp. 655 — 744, 1914. 16. L. Cayeux: Introduction á l’étude pétrographique des roches sédimentaires. Paris, 1916. 17. A. Chevallier: L’Étang de Bérré. Ann. Inst. Océan. VII — 4. 1916. 18. L. Déverin: Note sur la sable du port de Monaco et eur quelques sédiments arónacés de la région. Bul. Inst. Océan. Monaco. No. 371., 1920. 19. C. K. Wentworth : A scale of grade and eláss terms fór clastic sédiments. Journ. Geol. vol. 30. 1922, pp. 377 — 392. 20. J. Lapparent: Legons de pétrographie, 1923, Paris. 21. C. Diener: Grundzügo dér Biostratigraphie, 1923. Leipzjg — Wien. 22. Rozlozsnik P. : Bevezetés a Nummulinák és Assilinák tanulmányozásába. Földt. Int. Évk. XXVI. 1. 1924, Budapest. 23. Szádeczky E. : Az erdélyi eocén petrogenezise. Földt. Közi. LVI. 1926, pp. 83—118, Budapest. 24. Miháltz I.: Magyarvalkó környékének földtani viszonyai. Acta lit. scient. univ. Hung. Franc. Jós. II. — 2. 1926, Szeged. 25. W. H. Twenhofel and collaborators: Treatise an sedimentation, 1926. 26. Szádeczky E.: Adatok a szénkeletkezés elméletéhez. Szénkópződés az erdélyi paleogénben. Bány. és Koh. Lapok. LX. pp. 485 — 491, 1927, Budapest. 27. L. Strausz: Geologische Fazieskunde. Jb. d. k. ung. Geol. A. XXVIII.— 2. 1928, Budapest. 28. Szádeczky E. : Die petrographischen Faziesgebiete des nortwestsiebenbürgischen Eozans, etc. Mitt. d. berg- u. hüttenmannischen Abt. an d. k. ung. Hochschule für Berg- und Forstwesen. Sopron, 1930, pp. 353—366. 29. Szádeczky E. : Az üledékes kőzetek struktúrájáról. Mát. Term. tud. Ért. XLVII, pp. 677—691, 1930. Budapest. 30. E. Szádeczky : Sur la structure des roches sédimentaires. Bul Soc. Geol. de Francé, XXX, pp. 239—251. 1930. Paris. 31. A. Vendl: Dér Kiseeller (Kleinzeller) Tón. Ann. Inst. Reg. Hung. Geol. XXIX.— 2, 1931, Budapest. 9 ISMERTETÉSEK Dos Erdői, seine Physik, Chemie, Geologie, Technologie und sein Wirtschaftsbetrieb. In fiinf Bánden. Begriindet von C. Engler u. H. Höfer. Zweite, völlig neubearbei- tete Auflage. Horausgegeben von Dr. J. Tausz. II. Bd. 2-ter Teil: Spezielle Geologio des Erdöls in Európa ausschliesslich Russland. Verlag von S. Hirzel in Leipzig. 1930. 459 oldal. Ára fűzve 62 márka. Engler és Höfer nagy kézikönyve, a földolajjal kapcsolatos összes tudnivaló kompendiuma, immáron a második kiadásban jelenik meg. Az új kiadás új beosztása (5 kötet a régi 4 helyett) lehetővé tette, hogy a 2-dik kötetet teljesen a földolaj geoló- giájának szenteljék. Hogy a még így is nagyon vaskos kötet könnyebben kezelhető legyen, 3 részben jelenik meg. Az első rész a földolaj általános geológiáját tárgyalja, a szóbanforgó második rész az oroszországnélküli Európa földolajmezeinek különleges geológiájával foglalkozik, míg a többi földolajmező leírása a befejező harmadik részre maradt. Európa földolajtermelése 1928 évben 17.54 millió tonnára rúgott, s ebben a ter- melésben Oroszország 70.7, Románia 24.1, Lengyelország 4.15, Németország 0.52, Fran- ciaország 0.42, Csehszlovákia 0.08 és Olaszország 0.03 százalékkal részesedtek. A 2-dik rész bevezetésében A. Moos, a földtani szerkezet alapján, az európai olajmezők három főtípusát különbözteti meg, ú. m. a legmozgékonyabb mesozoós partiövekhez, a har- madkori mély ároksüllyedésekhez és az alpida lánchegységekhez kötött olajmezőtípust. Az elsőnek iskolapéldája a hannoveri olajmező, a másodiké a magyar-morva-bécsi me- dence (Egbell!), a harmadiké pedig a lengyel-román földolajmezők. Európa többi, más felépítésű területeiről eddigelé inkább csak bitumennyomok ismeretesek; felemlíti azon- ban, hogy újabban az orosz táblán, az Ural elővidékén, Tschussovaya karbonjában is mélyesztettek egy eredményes olajfúrást, mely körülmény a hasonló felépítésű terüle- tekre nézve esetleg egészen új kilátásokkal kecsegtet. Az európai földolajtermelés túl- nyomó része az Alpidákból kerül ki, de — mint ismeretes — ezeknek csak bizonyos részletei produktívak s például a tulajdonképeni Alpesek területéről is csak inkább földolajnyomokat ismerünk. Ezeknek a körülményeknek latolgatása alapján Moos a földolajelőfordulások keletkezésének az előfeltételeit a következőkben szögezi le. A földolaj mindig a több ezer méter vastag, elsősorban harmadkori, másodsor- ban mesozoi korú üledéksorozatokat kíséri. Az erős lesüllyedés következtében a föld- olaj anyakőzete oly mélységekbe kerül, ahol a bitumenek mobilizálása lehetséges. A cseppfolyós bitumenek mélyreható hasadékokon szállanak fel s nagyobbmérvű táro- lásuk kedvező tektonikai alakulatokban: kupolákban, zárt antiklinális vonulatokban, jól eltömített rögökben s meredeken felnyomult sótestek mellett következik be. Ilyen tektonikai formák nem találhatók az Alpidák erősen zavart központi öveiben, hanem csak azoknak külső szegélyén és elővidékükön, hol a régebbi hegyképződések által meg- merevedett alaphegység már csak germanotípusú tektonikai formák kialakulását en- gedte meg. A munka főrésze a különböző országok olajelőfordulásainak földtanával, bányá- szatával s az olajra való kutatások történetével foglalkozik. Tárgyalja azokat a terű- 134 ISMERTETÉSEK. leteket is, ahol eddigelé csak olajnyomokat ismerünk s amelyek esetleg csak a jövő- ben fognak jelentőségre szert tenni. Az egyes országok feldolgozására igyekezett a szer- kesztő oly szakemberek közreműködését megnyerni, akik a helyszíni viszonyokkal jól ismerősök s így a legmodernebb részletes adatokat szolgáltathatják. A csonkamagyar- országi olajkutatások történetéről és eredményeiről Pávay Vájná F. tagtársunk nyújt kimerítő, ismeretes egyéni nézeteivel aláfestett, eleven képet. Csonkamagyarországgal új tektonikai egységhez, az Alpidák közbenső tömegének iskolapéldájához érkeztünk. A közbenső tömegnek a lánchegységekhez való csatlakozási körülményeire s földolajtartalmára a most ismét nagyobb erővel megindult magyar föld- olajkutatások vannak hivatva fényt deríteni, s csak reméljük, hogy ezeket a kutatáso- kat is oly szép eredmények fogják koronázni, mint amilyenek az erdélvrészi, magyar - morva és horvát medencékben a múltban eszközölt kutatásokat oly nevezetessé tették. Aki a földolaj geológiájával foglalkozni óhajt, fenti munkát aligha nélkülözheti. Rozlozsnik Pál. Lörenthey I.— Beurlen K.: Die Fossilen Decapoden dér Lánder dér Ungarischen Krone. (Geologica Hungarica. Ser. Paleontologica: Fasc. III. P. 1 — 420. Tabel. 1 — 12. Taf. I — XVI. M. Kir. Földt. Int. Kiadványa. Budapest. 1929.) 1917 őszén, erejének és munkabírásának teljében, végzetes, hirtelen halállal elhunyt, kiváló paleontológus professzorunknak félbeszakadt, idevágó munkásságának eredményeit, a magyar föld fossilis, tízlábú rákjainak monographiáját nyújtja e hatalmas kötet. Közel egy évtizedes várakozás után vállalta végre e posthumus munkának az új hala- dás alapján, sajtó alá rendezését és a teljesség kedvéért az újabban előkerült anyag- gal való kiegészítését a buzgó, fiatal königsbergi paleontológus, Beurlen — és emelt önzetlen fáradozásával — magának is jó nevet víván ki — pótolhatatlan nagybuz- galmú elődjének, a magyar föld fáradhatatlan kutatójának — emléket — igazán „aere perenniust" ! A fossilis decapodák maradványai hazai képződményeinkben kezdve a Tithontól, sőt elszórtan már a Felső-triásztól találhatók. Nagy faj- és alakgazdagságban és jó megtartású példányokban különösen a budai Felső-eocén mészkövekből és márgákból, valamint a Középhegység Tortonien lajtamészkő facieseiből kerültek ki, szorgos gyűj- tések és állandó szemmel tartások következtében; amely réven egyedül lehet igazi tudo- mányos értékű ősfaunákat és flórákat kapni. Az észlelt és leírt fajok zöme új alak: a 134-ből 67. Köztük több genusát tekintve is új (Microcorystes, Pisomaia, Notopora- nina, Notopella, Colneptunus, Telphusograpsus, Darányia, Andorina, Lörentheya). 26 faj Lörentheyó és 41 Beurlené. 12 volt a csak genusig meghatározható alak. Magyar földünk alakgazdagságát e tekintetben a III. és V. összehasonlító táblá- zat mutatja .A 16 terjedelmes, élesrajzú kövülettábla révén pedig úgy az érdeklődő, mint a specialista igen jó vezérfonalat kap hazai földünk enemű őséletének megisme- réséhez. Csupán oligocénünk van a két gazdag csoport közt szegényesen képviselve, ugyan a külföldé sem gazdag (1. a IV. táblázat), melyet azonban a szerző remélhető- leg mielőbb ki fog egészíthetni — a miocénnel együtt, Harmat I. tagtársunk újabb, idevágó gyűjtéseiből kikerült anyag révén: s így a hézag áthidalható lesz. A leírások kimerítőek és pontosak; az áttekintést számos, magyarázó ábra, a fejlődéstani összefüggéseket pedig 7 grafikus táblázat teszi világossá. Csak egy fáj szívünknek, látva e hatalmas munkát: az, hogy csak németül jelent meg. Magyar ki- adása nehéz anyagi helyzetünkben vajh ki tudja, napvilágot lát-e még — mint annyi ISMERTETÉSEK. 135 sok más magyar munka nem — az utóbbi időben. Így megint csak a dúsgazdag német- nyelvű irodalmat voltunk kénytelenek gazdagítani ezzel is — mi, az igazán szegények. Noszky Jenő. Fr. Drevermann: Dér Sinn dér Museen. (Paleontoligische Zeitschrift B XIF. 1930. p. 156—164.) Az 1928-ban nálunk is ülésezett Paleontologische Gesellschaftnak (mely a német- angolszász paleontológusokat és a köréjük csoportosuló, nem latin-szláv nemzetekéit egyesíti valamennyire) ezidei, drezdai nagygyűlésén tartott, elnöki előadása ez a frank- furti egyletem kiváló agilis, geológus és paleontológus professzorának és a Senckenberg Museum geo-paleontológiai osztálya vezetőjének, amelyben a modem múzeumok céljáról szól — a természettudományiakra célozva elsősorban. összefoglalóan precizírozza itt azokat az elveket, melyeket már több helyen, köz- tük a „Naturenkenntnis“ című (Orell — Fiissli, Zürich 1927.), részletesebb munkájában ki fejtett. Ez utóbbiból számos dolgot ismertetett már Szalai (A XX. század természet- tudományi múzeuma. Debreceni Szemle, 1930. IV. évf. p. 165 — 177.). Lényege, hogy ő az egységes és összefüggő felállítású természettudományi múzeumban, ill. múzeumi kiállításban (amely az „összességnek", vagyis a természettudományok iránt érdeklődő, bizonyos, legalább közepes műveltségi fokot elért, tanulni vágyó nagy-közönség számára való — és nem a specialista szakembereknek — , természetesen még kevésbbé a telje- sen laikus tömegeknek), a müncheni Deutsches Museum-ban (ez technikai múzeum) meg- próbált elvek alapján, de azok jelentős továbbfejlesztésével, a föld- és őslénytani alapok erős kidomborításával, vagyis a történeti fejlődésmenet és magasabb összefüggések szer- ves felhasználásával óhajtja keresztülvinni az igazán érdeklődést keltő, ill. kielégítő, szemléltető felállítást. Tehát a megérttetós nagy problémáját akarja a megoldáshoz köze- lebb vinni. Fenti előadásában azt emeli ki elsősorban, hogy a múzeumoknak — az emberi- ségnek (különösen Európának, ill. a németségnek) mai nagy elesettségében és szétforgá- csoltságában — az igazán összekötő, vezérlő szerepet kell magukra venniök: még pedig az objektív, reális, érdek- és politikamentes „világkép" tényleges felállításával, mely a meggyötört emberi lélekben az oly szükséges megnyugvási érzést megadja és felkelt- hesse a reményt a további haladásra s jobb jövőre. A mai múzeumoknál legélesebben azt kifogásolja, hogy tulajdonképeni céljukat szem elől tévesztik s voltaképen luxurió- zusak: hogy még az egy és ugyanazon városban levők is többé-kevésbbé ugyanazokat a dolgokat mutatják csak be; hasonló megállapításra jutott Ábel is ugyan e helyt tar- tott előadásának bevezetésében: (Ibidem p. 142 — 145.) legtöbbnyire valami kényelmes, de a nem szakembereknek érthetetlen, szisztématikai elv alapján, sőt nem egyszer holmi zavaros ajándékozási, vagy ritkasági alapon is. Az igazi specialistának meg persze édes-kevés lesz az, amit ott láthat. Vagyis jóformán elpocsékolódnak a tér, a ráfordított munka, idő és anyagi eszközök. Erősen hibáztatja a makacsságot és maradiságot, mely egyrészt az egyszer fel- állított gyűjteményeken — néha még kényelemszeretetből is — nem akar semmit se változtatni; másrészt pedig az elődök munkájának lebecsülésével, mindent szétdobál és „egészen újat akar teremteni". Holott különösen a természettudományokban fontos a lassú, de fokozatos evolúció, a romboló revoluciók helyett, amelyek azután évekre ter- jedő „rendezési szüneteket" szoktak teremteni a múzeumokban — igazán nem javára hírnevüknek. Hangsúlyozza továbbá, hogy mily veszedelmek származnak abból, hogy a felső oktatás, a rendszeres analitikai kutatás és az összefoglaló, széles körök igé- nyeire szolgáló szemléltetésnek nagyfontosságú, de egymástól eltérő jellegű s azokra 136 ISMERTETÉSEK. teljes erőket kívánó munkáknak egyesítését, összehalmo zását forszírozzák, kivált náluk; úgy a személyekben, mint az intézményekben. Ami azután nemcsak attól a céltól vonja el a szétforgácsolás által az erőt és a meglevő lehetőségeket, amelyet tényleg és való- sággal tudnának munkálni az illetők, hanem a többi ágazat egyenesen szomorú vissza- esésbe sodródik. Drevermann tehát a megoldás mikéntjére nézve a logikus elválasztás híve. A tanítómúzeumokat — a Schausammlungokat — el akarja választani a tudományos kutatásokkal és gyűjtésekkel foglalkozó múzeumrészektől is. Az előbbiek élére nem az egyoldalú specialistákból és analitikus, kutató munka embereiből, hanem széles látó- körű, igazi pszichológiával és magasabb pedagógiai belátással, ill. érzékkel rendelkező, nagyagilitású embereket akar a nagy cél érdekében állítani. Ezeknek azután maguknak kell kiválasztaniok munkatársaikat. Elsősorban a felnövekedő, ifjú erőkből, a rugékony, dolgozni, tűrni tudó, még ideálizmusukat el nem veszített fiatal embereket, akik a nagy perspektívákkal dolgozó „közös munkában" a szintetizáló áttekintéseket és össze- foglalásokat meg tudják tanulni. Miért is azután ezen fontos tényezőt, mint önkritikái erőt, későbbi analitikus munkájukban is érvényesíteni tudják s így a szorosan vett szak- tudományi részletkutatásaikban is kevesebb tévedéssel haladhatnak előre. Az ezirányú angol és amerikai törekvésekről is beszámol. Előadását követő vita során felhangzott érvekre és ellenvetésekre, melyek főképen utópisztikusnak mondották céljait, ill. módozatait, azt válaszolta, hogy: utópiának tar- tották— ezer más dologgal együt — valamikor nemcsak a telefont, rádiót, repülőgépet, hanem még a népiskolát is. A gondolatokban gazdag, nagy és nemes perspektívákat nyújtó előadásnak, vala- mint Drevermannak épen a mi tárgykörünkbe, a tágabb értelemben vett geológiába tar- tozó, egyéb idevágó munkáinak tanulmányozása és megszívlelése igazán nagyfontoseágú és szükséges — úgy az általános előbbrehaladás szempontjából, mint szorosabban vett tudományszakaink céljai érdekében is. Noszky Jenő. A Pilis-hegység 1 : 50.000 arányú turistatérképe. (Tervezte és kiadta a M. kir. Állami Térképészet. Hétszínnyomású lap. Ára: 2.— P.) Mindjobban ismertté váló újonnan kiadott térképsorozatából küldötte be hozzánk az Állami Térképészet a Pilis-hegység eme új térképét, mely az Újpesttől Esztergomig és Váctól Piliscsabáig terjedő területet ábrázolja. Az új térkép rendkívül jól áttekint- hető és könnyen olvasható. A domborzat ábrázolását szintvonalakkal oldja meg s a hegyek lejtőit sraffozás helyett barna árnyékolással teszi plasztikussá. Feltűnően (piros színnel) jelzi a turistautakat, amivel a tájékozódást könnyíti meg. Az erdőket, réteket, kerteket különböző zöld, a szőlőket és szántóföldeket pedig sárga színekkel tünteti fel. Mindezek a tulajdonságok a térképet a geológus számára is különösen alkalmassá és használhatóvá teszik. A régebben használt idegen nevek helyébe bevezetett, rendesen tör- téneti vagy népi eredetű magyar elnevezéseket pedig csak a legnagyobb örömmel és helyesléssel fogadhatjuk. Így a szakmunkákban a pontos helymegnevezés a jövőben már helyes magyar kifejezésekkel történhetik, anélkül, hogy esetleg félreértésekre adna alkal- mat. A pilisi uradalmak nagyobb erdőbirtokait külön 1 : 20,0.000 méretű melléktérkép tünteti fel. Ez viszont hasznos útbaigazítással szolgálhat a geológusnak, akinek ren- desen még az uradalmak külön engedélyét is meg kell — sajnos — szereznie, hogy a terepen hivatalos és tudományos jellegű munkáját zavartalanul és akadékoskodások nélkül végezhesse. — Az ország többi részének hasonló térképeken való feldolgozását és ezeknek sorozatos kiadását a szakkörök az Állami Térképészettől szívesen várják! Reichert Róbert. ISMERTETÉSEK. 137 Das Alpenbuch. 1930. (Oberpostdirektion Bern, Schweiz. Postacsekksz. III. 6443. 78 oldal. Egy darab 1 : 750.000 arányú térképmelléklettel. Ára: 3-50 Fr.) Ennek a szépen kiállított és pompásan illusztrált könyvnek a fejezetei az Alpok szépségeit és nagyszerűségét varázsolják elénk. Megismertetnek az Alpok földtani fel- építésével, közlekedési történetével, kultúrájával, művészetével stb. Figyelmünket azon- ban elsősorban az Alpok keletkezését tárgyaló fejezet köti le. Ez a cikk Heim Albert, zürichi professor tollából származik s megírására a kiadó aligha találhatott volna hiva- tottabb és a kérdésben járatosabb szakembert a szerzőnél. A dolgozat először az Alpok geológiai kutatásának történetét, majd az azokat felépítő kőzetkomplexumokat ismer- teti (1. az ú. n. „Altkristallin“-komplexum, és 2. a mesozoikum rétegkomplexuma). A diszlokáció fogalmának magyarázata után az Alpeseket mint lánchegységet tárgyalja, mely a földkéreg hatalmas gyűrödéseképen, egy délről északra irányuló horizontális eltolódás következtében jött létre. A továbbiakban a palásság keletkezésének, a kőzet- metamorfózisnak (főleg diszlokációs— metamorfózisnak) és a rétegmozgás jelenségeinek rövid, világos leírását találjuk. A redők különböző fajtáinak és a rátolás folyamatának megértését igen tanulságos ábrák is megkönnyítik. A Keleti- és Nyugati-Alpok szer- kezeti különbségét ugyancsak egyszerűen és világosan fejti ki. A következő alfejezetben a 10 zónát sorolja fel, amelyekkel találkozunk, ha az Alpokat É-ról D-nek átszeljük (az alpin molasse zónája, a helvétiai takarók zónája, a keletalpesi takarók maradványai, az „autochton központi masszívum11 zónája, a helvétiai takarók gyökérrégió zónája, a pennin-, majd keletalpesi takarók, továbbá ezek gyökérrégiójának zónája, az insubriai zóna, végül a gránit- és tonalitmasszívumok zónája). Egy-egy alfejezet a diszlokáció főirányát és az elmozdulás méreteit, az Alpok geológiai korát és rajtuk ma is működő romboló erők hatását tárgyalja. Teljessé teszi a gondolatmenetet az isostatikus föld- kéreg-mozgásról szóló fejezet („a hegyek úsznak"), mely egyúttal mélyebb betekintést enged azokra a fizikai okokra, melyekre a földkéregmozgás bonyolult folyamatai vissza- vezethetők. Bár az Alpenbuch eme ismertetett fejezete a nagyközönség számára íródott, mégis ki kell emelnünk, hogy feladatát tudományos szempontból is tökéletesen oldotta meg. A szakember, aki tisztában van azokkal a nehézségekkel, amelyeket a tudományos kutatásnak le kellett győznie, hogy az Alpok szerkezetének kérdését a lehetőség szerint tisztázza, Heim ALBERT-nek ezt a világos fogalmazású és jól áttekinthető kis művét meg fogja becsülni és szívesen fogja kezébe venni. Reichert Róbert. ZsiVNY V. dr.: A XV. Nemzetközi Földtani Kongresszus és Afrikai Tanulmányutam. (M. Kir. Földt. Int. Alkalmi Kiadványa. Budapest, 1930, p. 1—64., 34 ábra és 6 táblázat.) A gazdag, délafrikai angol domínium rendezte pretoriai, geológiai kengresszust illetőleg a vele kapcsolatos excursiókat ismerteti a szerző. Továbbá azt a külön excur- siót, melyet tovább északra, a belga „Haut Katangai nagy rézbányák" meghívásából tett volt néhányadmagával és folytatólagos útját az equatoriális Afrikán keresztül (Lua- lába, a Felső-Kongó völgye, Tanganyika-tó, Unyamvezi gránitfennsík, Viktória-tó, Kelet- afrikai, fiatal vulkánóriások vidéke: Kilimandzsáró stb.) Mombassába, illetőleg Zanzi- hárba és onnan a Vörös- és Földközi-tengeren, Marseillen s Párizson át haza. (Oda Londonon és az Atlanti-óceánon át ment.) A méreteiben is impozáns kongresszusnak 45 államból — illetőleg gyarmatból — kb. 250 résztvevője volt. A magyarságot — ugyan nem hivatalos kiküldöttekként — öten képviselték: Papp K. és Szádeczky Gy. professzorok, nejükkel és a szerző. 138 ISMERTETÉSEK Szádeczky és a szerző előadásokkal is kivették részüket a kongresszus munkájából. A kongresszus előtt 6, közben 7, utána 8 nagyszabású és nem egyszer sok száz kin re elmenő, hivatalos kirándulás volt, melyekből a szerző egész csomó bányageológiai-mine- ralógiai-petrographiait, melyeken személyesen is részt tudott venni (egyesek u. i. párhuza- mosan folytak le), részletesebben is ismertet. így különösen Dél-Afrika nevezetességeit, a Kimberley- és Pretória-vidéki kimberlit ,,Pipe“-ket, a gyémánttermő, vulkáni kür- tőket (ezekből, felnyúlva egész a Kongó, sőt a Viktória-tó vidékéig, van vagy 200) Továbbá a johannesburgi és rustenbergi hatalmas arany-, illetőleg platinateiületeket, bányászati és geológiai viszonyaival együtt, hasonlóképen Pretoria vidékének, Dél- és Észak-Rhodéziának érc- és egyéb ásványelőfordulásokban gazdag részleteit; köztük a híres Saltpant (beszáradt sóstó a beszakadt, kalderaszerű kráterben) a Victória-vízesé- seket a Zambesin, a Wankie-i szénvidéket, melynek magasabb paleozoikumba sorolt, kitűnő szenét már eddig több mint 6 milliárd tonnára becsülik. Részletes képet rajzol a katangai ,,Rézeldorádó“ viszonyairól és vázolja a nagy. keletafrikai, árkos vetődések és vulkánok viszonyait is — az újabb kutatások meg- v ilágításában. Gazdag térkép- és szelvénvvázlat-anyaggal illusztrálja az ismertetéseket, valamint nem egy, jól sikerült saját felvételű fényképpel is. Nagyon ajánljuk tagtársaink és az érdeklődők figyelmébe e munkát. Már átlapo- zása is mutatja azt a nagy gazdagságot, amit ott a föld nyújt. Valamint azt is, hogy nagyon, de nagyon „megváltozott11 már Afrika és nagyot haladt ott is a világ, úgy- hogy a régebben hangoztatott „sötét világrész“-fogalom ma már nagyon sok tekin- tetben anachronizmus-számba megy. Noszky Jenő. TÁRSULATI ÜGYEK. I. Közgyűlés. Jegyzőkönyvi kivonat a Magyarhoni Földtani Társulat 1930. évi február hó 5-én tartott LXXX. rendes közgyűléséről. Elnök: Mauritz Béla. Jelen van 37 tag, 3 vendég. Elnök a Magyar Hiszekegy elmondása után az ülést megnyitja és a mai közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Löw Márton, Szalai Tibor és Zsivny Viktor urakat kéri fel. A szokásos adminisztratív bejelentések után megtartja elnöki megnyitóját. „Tisztelt Közgyűlés! Társulatunk újra nevezetes fordulóponthoz érkezett. Fennállásának 80. évforduló- ját ünnepeljük. Nyolcvan esztendő nemcsak az egyes ember pályafutásában hosszú idő, hanem egy intézmény, egy erkölcsi, illetve tudományos testület életében is számottevő periódus. Mindörökre büszkék lehetünk arra, hogy a magyar tudományosság világában a geológusok és mineralógusok voltak az elsők, akik átérezték annak szükségét, hogy társulatot alapítva fokozottabb és céltudatosabb munkával segítsék elő a magyar tudo- mány diadalát. A lefolyt 80. esztendő eseményekben gazdag volt és serény munkában telt el. Legkimagaslóbb eseményünk a M. Kir. Földtani Intézet igazgatói állásának betöltése volt. Mindnyájan örömmel értesültünk az ősz folyamán arról, hogy a kor- mány megtalálta a legszerencsésebb megoldást, midőn az igazgatói székbe Böckh HuGó-t ültette. Mikor az első hírek kezdtek szárnyrakelni e megoldás lehetőségéről, nagy remé- nyekkel, do egyúttal nagy kétkedéssel is fogadtuk őket. Reménnyel tekintettünk a jövőbe, mert Böckh Hugó személye teljes biztosítékot nyújtott arra nézve, hogy az ő erős, de biztos kezében a M. Kir. Földtani Intézet kormánvrúdja a legilletékesebb kézbe került. Kétkedéssel fogadtuk a hírt, mert nem hittük, hogy Böckh Hugó otthagyja nagy sikereinek gyümölcsét, megszakítja fényes külföldi összeköttetéseit, lemond nagy- jövedelmű tekintélyes állásáról. Mégis meghozta e nagy áldozatokat. Nem késlekedett, hogy hazájának és a magyar tudománynak segítségére siessen. Nagyon súlyos viszo- nyok között foglalta el az igazgatói széket, melyet néhai édesapja annyi dicsőséggel koszorúzott. Az alkotás lehetősége az ország mai gazdasági viszonyai között a leg- csekélyebbre redukálódott. Mégis bízunk abban, hogy Böckh Hugó bámulatos szívós- sága meg fog küzdeni minden nehézséggel. Ma minden geológus szeme reá tekint és tőle várja, hogy azt a harmóniát, mely régebben fennállott és amelyet az utóbbi évek eseményei többször megzavartak, helyre fogja állítani, a geológusoknak munkalehe- tőséget fog nyújtani és az eredmények közzétételét elő fogja segíteni. Isten áldása kísérje munkáját! örömmel töltött el bennünket az a hír is, hogy a múlt év folyamán a geoló- giának és mineralógiának hazánkban egy újabb bástyája emelkedett. A debreceni Tisza István Tud. Egyetem ásvány-földtani tanszéke csonka hazánk keleti határán fontos vidéki gócponttá növekedett. A kormány itt is megtalálta a legszerencsésebb megoldást, 140 TÁRSULATI ÜGYEK. midőn e tanszékbe telegdi Roth Károly társunkat ültette be. Fiatal erejét a tanszék felszerelése nagy próbának teszi ki, azonban még fiatalosabb lelkesedése és tárgyszere- tete a megpróbáltatásokon diadalmaskodni fog. A kiváló apának nevét a méltó fiú dicsőséggel fogja övezni. Az egyetemi magántanárok száma az év folyamán kettővel szaporodott. A Páz- mány-egyetem Kutassy Endreá a „Föld középkora" című tárgykörből, Koch Sándor-í pedig az „Ásványok physiograpliiája" című tárgykörből magántanárrá képesítette. Az óv folyamán geológiai és mineralógiai tárgyú kisebb-nagvobb munkák szép számmal láttak nyomtatásban napvilágot. Csak néhányat óhajtok felsorolni. Gregory- nak „The Structure of Asia“ című monográfiájában az egyik fejezet, melynek címe „Contribution of the Stratigraphy and Tectonics of Iranian Ranges", Böckh Hugó- nak és két társának a tollát dicséri. Magyarország geológiájáról megjelent az első monográfia, mely minden tekintetben hézagpótló munka. Telegdi Roth Károly igen nagy szolgálatot tett a magyar tudománynak, hogy e nehéz és fáradságos munka megírására vállalkozott, mely összefoglaló képet nyújt Nagy-Magyarország geológiai felépítéséről. Rozlozsnik PÁL-nak „Studien über Nummulinen" című hatalmas mono- gráfiája mindenkor forrásmunka gyanánt fog szolgálni. Schréter ZoLTÁN-nak „A bor- sod—hevesi szén- és lignitterületek bányaföldtani leírása" néven megjelent tekintélyes műve nemcsak az elvont tudománynak, hanem a gyakorlati geológiának is egyik leg- becsesebb alkotása. Yenül Miklós „Die Geologie dér Umgebung von Sopron" címen különösen az Alpok keleti nyúlványainak kristályos paláihoz szolgáltat értékes adatokat. Br. Nopcsa Fereng Albánia geográfiáját és geológiáját ismerteti egy rendkívül tekintélyes monográfiában. Vitális István a hazai barnaszenek vizsgálatával végzett érdemes munkát. Mineralógusaink munkássága folytán Magyarország ásványvilága két új ásvány- nyal szaporodott. Koch Sándor fedezte fel Nagybányán a fülöppit nevű ércet és Zsivny Viktor ismertette Felsőbányáról a rendkívül érdekes összetételű klebels- b e r g i t e t. Hazánk ásványos és földtani kincseinek felkutatása ma is serényen folyik. Külö- nösen ki kell emelnünk az Alföldünk alatt rejlő értékek felismerésére szolgáló mély- fúrásokat, melyek földgáz, földi olaj, esetleg kősó, de legalább is hévvizek feltárására vezethetnek. A torziós ingával való kutatások terén még ma is vezető szerepet ját- szunk. A földgáz és földi olaj geológiájával több kutatónk foglalkozott igen behatóan; a legszebb eredményeket Böckh Hugó tudta felmutatni. Ilynemű kutatások révén Papp Simon tagtársunknak sikerült Földünk legtávolabb eső vidékeire is eljutni. A szikes talajok megjavítását célzó vizsgálatokat a Földtani Intézet állandóan igen behatóan folytatja és megvan a remény arra, hogy a kutatásokat siker is fogja koronázni. Az elmúlt nyáron zajlott le Dél-Afrikában a nemzetközi földtani kongresszus. Tekintve a nagy távolságot, a magyarok szép számmal, t. i. öten voltak jelen. Zsivny Viktor tagtársunk több előadás keretében fogja a kongresszus lefolyását ismertetni. A sok örvendetes esemény mellett azonban helyet kell adni egyes kívánságainknak is. E helyen első helyen áll a Pázmány-egyetemen a paleontológiái tanszék újból való felállítása. Ma a helyzet az, hogy Magyarországon a paleontológiának nincsen önálló tanszéke. Rendkívül sajnálatos körülmény, hogy a létszámcsökkentés alkalmával a Páz- mány-egyetem paleontológiái tanszéke már évek óta be nem lévén töltve, a kormány a tanszéket megszüntette, és pedig azzal az indokolással, hogy a tanszék vagy feles- leges, vagy nincsen reája alkalmas személy, hiszen máskülönben az egyetem gondosko- dott volna betöltéséről. Társulatunk kötelessége, hogy a tanszék újból való felállítását szorgalmazza. A vidéki egyetemeken a mineralógia és geológia ugyancsak elválasztan- TÁRSULATI ÜGYEK. 141 dók egymástól. Ma már nincs olyan szakember, aki a mineralógiát és geológiát, de különösen a geológiához szükséges paleontológiát egyformán tudná uralni és művelni. A legteljesebb elismerés hangján kell megemlékeznünk Társulatunk szakosztályá- nak, a Hydrologiai Szakosztálynak lefolyt évi működéséről. Még rövid idővel ezelőtt a Szakosztály nemcsak anyagi, de teljes erkölcsi csőd előtt állott; ma pedig a Szak- osztályban serény, magas színvonalú munka folyik, a ,, Hydrologiai Közlöny11 késedelem nélkül jelenik meg. Az elismerés elsősorban a Szakosztály elnökségét és titkárságát illeti. Őszinte örömmel üdvözlöm a iokonegyesületeket, a soproni Bánya- és Erdőmér- nöki Főiskolát, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületet, melyek a mai közgyűlésünkön személyesen képviseltetik magukat. A soproni Főiskolát Dr. Vendl Miklós, a Bányászati és Kohászati Egyesületet Schiwetz Ferenc, a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetségét Dr. Emszt Kálmán. a Magyar Barlangkutató Társulatot Dr. Kadic Ottokár képviseli. Végül csekélységem igaz köszönettel tartozik a választmánynak és a titkárság- nak, melyek a Társulat minden ügyét szívükön viselve, fáradságot nem kímélve, sok időt és munkát szenteltek a Társulat felvirágoztatására. A Magyarhoni Földtani Társulat 80. rendes közgyűlését ezennel megnyitom. “ A megnyitóbeszéd elhangzása után elnök felszólítására elsőtitkár felolvassa a tiszteleti taggá való választás tárgyában beérkezett indítványt. Az indítvány tiszteleti tagnak Böckh Hugó dr., h. államtitkárt, a Földtani Intézet igazgatóját ajánlja és részletesen méltatja érdemeit. Az indítványt a közgyűlés egyhangúan magáévá teszi és Böckh HuGó-t tiszteleti taggá választja. Elnök a következő üdvözlő szavak kíséreté- ben nyújtja át az újonnan megválasztott tiszteleti tagnak a díszoklevelet. „Méltóságos Igazgató Úr! A Magyarhoni Földtani Társulat ma egy régi adósságát rója le. Hosszú évek után először van alkalmunk a közgyűlésen Méltóságodat személyesen üdvözölni. A munka elszólította Méltóságodat körünkből. Eltávozott, hogy a magyar geológiának a Föld egész kerekségén becsületet és elismerést szerezzen. Szinte bántó volna, ha ebben a körben akarnám fejtegetni, hogy milyen érdemeket szerzett arra, hogy a Társulat meg- adja a tőle telhető legmagasabb kitüntetést. A Társulat önmagát tisztelte meg, a Tár- sulat büszke arra, hogy Böckh Huoó-t tiszteleti tagjának mondhatja. A BöcKH-név szorosan összeforrott a magyar geológiával. Hatvan esztendő óta állandóan ott látjuk e nevet számos geológiai szakmunkán. A magyar földgáz- és petró- leumkutatás pedig szinte egyet jelent a BöCKH-névvel. Nemzetközi vonatkozásokban a magyar geológusok közül csak kevesen értek el oly eredményeket, mint Méltóságod. Mi még sokat várunk Igazgató Űrtói, illetve tud- juk azt, hogy még sokat fog alkotni az életben. Az a kitartás, az a vasakarat, az a mozgékonyság, az a szellemi erő, mellyel az Isten kegyelme megáldotta Méltóságodat, csak keveseknek jut osztályrészül. E rendkívüli képességeket Méltóságod eddig is a magyar geológia felvirágoztatásának szentelte és hisszük, hogy a jövőben még nagyobb mértékben ennek fogja szentelni. Fogadja a Társulat elismerését olyan szeretettel, mint amilyennel mi azt átnyújt- juk! Kérjük, vegye Társulatunkat jóindulatú pártfogásába. “ Böckh Hugó őszinte hálával és mély megindultsággal köszöni meg a közgyűlés bizalmát és kitüntetését. Szemei előtt megjelennek a Magyarhoni Földtani Társulat nagy alakjai: Krenner József, Koch Antal, Lóczy Lajos, akik tanárai is voltak. Közülük Ilosvay Lajos és Szontagh Tamás ma is körünkben vannak. És ezeknek a tiszteletreméltó, nagvrabecsült körébe választotta most be a közgyűlés. ígéri, hogy 142 TÁRSULATI ÜGYEK. minden erejével azon lesz, működése oda fog irányulni, hogy a Magyar Hiszekegy vágya valóra váljon. Elnök ezután bejelenti, hogy Böckh Hugó tiszt, taggá történt megválasztása követ- keztében egy hely a választmányban megürült s ezt a helyet Vigh Gyula fogja betöl- teni, mint aki a legutóbbi választás alkalmával sorrendben a legtöbb szavazatot kapta. (Tudomásul szolgál.) Ezután elsőtitkár felolvassa Ascher Antal -nak levelezővé választása tárgyában beadott indítványt, melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogad. Elnök meleg szavakban méltatja Ascher Antal érdemeit, aki két évtizeden át volt a Társulat pénztárosa és ebben a minőségében fáradhatatlan odaadással működött. Üdvözlő-beszéde kíséretében átnyújtja a levelezővé történt megválasztásról szóló dísz- oklevelet. Ascher Antal a kitüntetést megilletődötten köszöni meg. Elnök felszólítására elsőtitkár felolvassa a „Szabó emlékérembizottság“ jegyző- könyvét, mely szerint az emlékéremmel való kitüntetésre Zimányi Károly tiszteleti tagot terjeszti fel és az éremmel „Kristálytani vizsgálatok Krassó-Szörény vármegye piritjein“ című munkáját kívánja jutalmazni. Elnök méltatja Zimányi Károly munkásságát és tudományos érdemeit. „Zimányi Károly neve a mineralógusok körében nemcsak szűkebb hazánkban, hanem az egész világon közismert. Kristálytani vizsgálatainak száma kötetekre rúg. Minden munkáját a megbízhatóság, az adatok hűsége jellemzi. E jellemvonást a szer- zőnek egyetlen tulajdonsága múlja felül, a szerénysége, mely minden ünnepléstől mene- kül. A számos tudományos monográfia közül is kimagaslik a legutóbbi, mely mintegy megkoronázza az egész eddigi munkásságát. Társulatunk örömmel ragadta meg az alkal- mat, hogy a hosszú kutatásoknak értékes gyümölcsét a „Szabó -éremmel11 tüntesse ki. Olyan tudósnak szól a kitüntetés, aki az életben sohasem keresett sem erkölcsi, sem anyagi elismerést, aki szerényen félrevonulva a világ zajától és minden tülekedéstől, életének egyetlen célját a komoly és odaadó tudományos munkában találta. Fogadja Zimányi Károly az elismerésnek e csekély jelképét azzal a tudattal, hogy mindnyá- jan meg vagyunk arról győződve, hogy érdemesebb munkát nem érhetett volna e kitün- tetés. Igaz szívből kívánjuk, hogy az elismerést még sokáig jó egészségben élvezhesse.11 Mivel a kitüntetett betegsége miatt a közgyűlésen meg nem jelenhetett, elnök bejelenti, hogy az emlékérmet személyesen fogja hozzá elvinni. Ez alkalommal az érmet a közgyűlésnek bemutatja. A következőkben Zeller Tibor elsőtitkár olvassa fel jelentését: „Tisztelt Közgyűlés! Alapszabályaink értelmében a titkár köteles minden közgyűlésen beszámolni a Tár- sulat múlt, é\i munkásságáról. E beszámolók mintegy igaz tükrei az előző év társulati eseményeinek. Ez évben betölti Társulatunk fennállásának 80. esztendejét. E kor hosszabb három emberöltőnél s igen jelentős és tiszteletreméltó dátum minden egyesület történetében különösen ma, mikor már az igen elszaporodott egyesületek 5 — 10 évi fennállásukat is nagy ünnepségekkel ülik meg. Mi azonban, a Társulat ősi hagyományaihoz híven e je- lentős évfordulót is épp oly csendben, meghitt családi körben, a Társulat komolyságához méltóan ünnepeljük, mint annakidején az 50 és 75 éves évfordulót. Álljunk meg tehát az idők rohanásában egy kissé, pillantsunk vissza erre a tisz- teletet parancsoló múltra, idézzük fel emlékezetünkben a már elmosódott emlékeket s akkor a mai mostoha időkben sem csügged el lelkünk s bizalommal tekinthetünk a jövő elé, annál is inkább, mert már súlyosabb megpróbáltatásokat, nehezebb időket is élt át megrázkódtatás nélkül Társulatunk. A 80 éves, küzdelmekben, munkában és esemé- TÁRSULATI ÜGYEK. 143 nyékben, gazdag múlt oly erős alap , hogy erre a következő generáció nyugodtan épít- heti a Társulat jövőjét * biztos záloga lesz a Társulat bekövetkezendő felvirágzásának és boldogulásának! Tisztelt Közgyűlés! Mai titkári beszámolómban óhajtok rövid visszapillantást vetni Társulatunk eseményekben gazdag 80 éves múltjára. Teszem ezt annál is inkább, mert ez a szokás már mintegy hagyományossá lett a jelentősebb évfordulók alkalmával. Így például 1856-ban Kubinyi F. beszámolt a Társulat 16 évi, 1880 bán Schmidt Sándor a 30 évi s végül 1900-ben Kocn Antal az 50 éves munkásságáról. Természe- tesen a rendelkezésre álló rövid idő miatt ez csak szűk korlátok között történhet s így inkább a statisztika tükrében óhajtom visszaadni mindama mozgalmakat, melyek e múlttal kapcsolatban említésre érdemesek. A Társulat alapítása 1850-be esik. Zipser Endre kezdeményezésére alakult. Július 6-án tartotta első közgyűlését. Néhány a földtanért lelkesedő és rajongó ember kitartó munkásságának köszönhető, hogy Társulatunk életre kelt. E kitartó munka ma is elismerésünket érdemli meg, ha visszaemlékezünk azokra az időkre. A szabadságharc leverése után mély lelki depresszió ülte meg az embereket, .s mindenki visszavonult s akkori közéletünk sivár képet mutatott. És mégis ekkor is akadtak lelkes hazafiak, kik a kultúrának újabb mesgyéjét taposták ki az utókornak. De a munka nehezen ment előre. A Társulat ugyan megalakult, de részben a tagok hiánya és érdektelensége, rész- ien az abszolutizmusnak nyomasztó súlya ránehezedett a Társulat működésére is és éppen csakhogy prosperált, amit az is igazol, hogy 1851 — 1866-ig csak 49 szakülést tartottak. — Illendő, hogy ez alkalommal megemlékezzünk Társulatunk első szakülé- séről, mely 1851 július 15-én volt, melynek előadói Haidinger Vilmos, Kovács Gyula és Mednyánszky Dénes voltak. De változnak az idők. 1866-ban már a mindent megbénító nyomás engedni kezd, a kiengesztelődés szelleme új vérkeringést hoz a Társulat életébe is és a kiegyezés után pezsgő tudományos munka indul meg, amit az is igazol, hogy rövid hat év múlva. 1S72 január 24-én Társulatunk már a 100. szakülését tartja. A tagok száma növekszik, a Társulat vagyona gyarapodik s lehetővé vált a Társulat mai folyóiratának, a Földtani Közlönynek megindítása 1870-ben. így a Közlöny a mai évvel immár 60. évfolyamába lép. Nem óhajtom a további idők eseményeit részletezni, hiszen ez mind megtalálható Koch Antal 50 éves beszámolójában, csak azt akarom kiemelni, hogy az 18S3. évi orsz. kiállításon a Társulat is méltóan szerepelt s bronzéremmel lett kitüntetve. 1894-ben a Társulat fáradhatatlan és 12 éven át buzgó elnökének, Szabó JózsEFnek emlékét megörökítendő, Szabó József ezüst emlékérem-alapot létesített eredeti önálló vizsgálaton alapuló tudományos munkák jutalmazására. A millenium-évben kiadta a Társulat Magyarország első magyar geológiai térképét s résztvett az országos kiállításon, hol érmet és oklevelet nyert. 1990-ban ünnepelte 50 éves fennállását s adta ki először a SzABÓ-érmet akkori érdemes elnökének, Böckh JÁNOS-nak, a magyar geológia kiváló művelőjének. A mai alkalommal a Társulat a XI. Sz. J. -érmet adja ki Zimányi K.-nak. A Társulat tudományos élete, munkássága és vagyonának gyarapodása fokozatosan emelkedő tendenciát mutatott az 1914. éti háború kitöréséig. Ekkor természetes okok- ból visszaesés állott be a Társulat tudományos életében; de ez még elviselhető lett volna. 1918-ban elvesztettük a háborút, kitört a vörös forradalom s a Társulat tudományos élete teljesen megbénult. (Csak egy szakülés 1919 ben!!) Végezetül minden bajnak betetőzéséül jött Trianon s a megszállással elvesztettük tagjainknak felét. De még nem telt be a keserű pohár! A szellemi összeroppanást követte a gazdasági és a pénz elértéktelenedése folytán beállott anyagi krízis, mely e nehéz időkben Társulatunkat pusztulással fenyegette s a békeévekben, a régi vezetőségek által hangyaszorgalommal 144 TÁRSULATI ÜGYEK. gyűjtött társulati alaptőke, mely értékpapírokban volt lefektetve — értéktelen papír- halmazzá változott. — Hogy e súlyos csapások, megpróbáltatások ellenére Társulatunk e nehéz tűzpróbát is kiállotta s ma itt áll újra virágzásnak indulva, ez tisztán tag- jaink áldozatkészségének és kitartásának köszönhetjük. E nehéz idő 1926-ig tartott, mikor is a pénz értékállósága fixíroztatott s meg- kezdődött a romok eltakarítása s a Társulat életének új alapokra fektetése, reális költségvetések készítése, bár szerény keretek között, de, hála tagjaink és a megértő hatóságok támogatásának, anyagi helyzetünk ha nem is javult, de nem is rosszabbodott. Tisztelt Közgyűlés! E rövid kis visszapillantás után engedtessék meg, hogy átadjam a szót a statisztikának és a számoknak, melyek mindennél ékesebben mutatják majd meg azt a hatalmas kultúrmunkát, melyet Társulatunk 80 éves fennállása alatt végzett! — Tehát beszéljenek a számok. Társulatunk 1850 — 1930-ig tartott: 80 közgyűlést, 527 szakiilést és 485 vál. ülést. Az 527 szakülésen 645 előadó 1703 dolgozatot mutatott be. 1870— 1929-ig a Földtani Közlönynek megjelent 58 kötete, összesen 1639 ív ter- jedelemben, 276 táblával és 1044 ábrával. A legterjedelmesebb az 1912. évi kötet 64 ív terjedelemmel, a legkisebb az 1921 — 1922. évi kötet 8 ívnyi terjedelemmel. (A Társulat anyagi helyzetének hű tükre!) A Társulat tisztikarában a 80 év alatt a következő változások állottak be. 1850 — 1930-ig volt a Társulatnak 12 elnöke, 13 alelnöke, 13 elsőtitkára, 16 másodtitkára és 5 pénztárosa, tehát átlagban 614 évre 1 elnök, 6 évre 1 alelnök, 6 évre egy elsőtitkár es 5 évre egy másodtitkár és 16 évre egy pénztáros. Leghosszabb ideig elnökölt, 1850 — lS66-ig Kubinyi Gy. és 1883 — 1894-ig Szabó J., 4 trienniumon át. Az alelnöki tisztet leghosszabb ideig Kubinyi Ferenc, 1850— 1866-ig és Szabó J. 1871— 1882-ig viselte. Az elsőtiikári tisztet Staub Móric viselte 5 trienniumon át (1866— 1900-ig). Másod- tilkári tisztet Zimányi K. 3 trienniumon át viselte, 1892 — 1900-ig. A pénztárosi tisztet leghosszabb ideig Asciier Antal látta el (1907 — 1928). A Társulat szellemi működésének statisztikáját ezzel lezárva, áttérek az anyagi viszonyok ismertetésére. Az első 50 év bevételeinek összege 108.593 frt-ot tett ki, kiadásai 98.018 frt.-ot. 1900 — 1918-ig a Társulat bevételei örvendetes módon gyarapodtak, de kiadásai is nagy mértékben emelkedtek a Közlöny terjedelmének tekintélyes növekedésével. 1918 után megindult a pénz romlása és tartott 1927-ig; 1927 után a helyzet megjavult, de elvesz- tettük összes alapítványaink és értékpapírjaink értékét, úgyhogy tisztára szűkös bevételeinkre vagyunk utalva, ami meg is nyilvánul a Közlöny terjedelmében. Tisztelt Közgyűlés! Ezekután engedtessék még meg, hogy egészen röviden beszámoljak az 1929. óv eseményeiről. Tagjaink tudományos munkásságáról már beszámolt m. t. Elnökünk, én csak az adminisztratív dolgokról óhajtok egyet-mást megemlíteni. 1929 nyarán megjelent a Földtani Közlöny 58. kötete, 17 ív terjedelemben. Az el- múlt év során összesen 6 szakülést tartottunk és 2 kirándulást. E szaküléseken 12 előadó 15 dolgozatot mutatott be, melyek szakágazatok szerint a következőkép oszlanak meg. Geol. tárgyú volt 4, paleont. 2, kőzettani 3, ásványtani 3, talajchémiai 1, ismer- tetés 2, = 15. 4 előadást tartott Mauritz B., 2-t Noszky J. Egy-egv előadással sze repeltek: Ferenczi I., Lengyel E., Papp F., Reichert R., Scherf E., éhik Gy., Sümeghy J., Endrédy E., Szalai T. és ifj. Finály István. Közgyűlésünket február 6 án tartottuk, melyen Schréter Z. megemlékezett tel. Roth Lajos tiszt, tagunkról és megválasztották a tisztikart és a Választmányt az 1929 — 1931- i trienniumra. TÁRSULATI ÜGYEK. 145 A Választmány az elmúlt évben hétszer ülésezett. Tagjaink sorában jelentős változás nem történt. Űj tagok: J3elitzky János b. halig. Bpest. Csillaghegyi Árpádfürdő Igazgatósága. Bp. Földrengési Obszervatórium, Bp. Dr. Herczegh József M. á. K. közp. főfelügy. Bp. Honvédelmi Minisztérium 3/d. o. Polg. isk. Tanárk. Főiskola Földrajzi Int. Szeged. Ray Lajos b. főmérnök, Tatabánya. Sándor Ilona b. halig. Bp. Ifj. Szentiványi Ferenc b. halig. Kispest. A múlt év folyamán meghalt 2 tagunk, kilépett 7, töröltünk 3 tagot, ezek tekin- tetbevételével a tagjaink szájna jelenleg: 361. Belföldi tag 331, külföldi tag 14, elő- fizető 16, összesen 361. Jelentésem végén kötelességemnek tartom ama tiszttársaimnak és tagjainknak, kik munkámban támogattak, köszönetét mondani. Kérem a t. Közgyűlést, szíveskedjék jelentésemet tudomásul venni. “ A közgyűlés az elsőtitkár jelentését elfogadja. Elnök felszólítására Reíchert Rórert másodtitkár felolvassa a Hydrológiai Szakosztály jelentését (lásd bővebben a Ilydrol. Közlöny X. 193,0. évi kötetét), továbbá a pénztárvizsgáló bizottság jelentését. Ez utóbbi szerint a Társulat 1929. évi bevételei- nek összege 5240 P 53 f, a kiadásoké pedig 3916 P 57 f volt. A bizottság a pénz- tárt rendben találta és indítványt tesz a pénztáros felmentésére. A közgyűlés a jelen- tést elfogadja, a felmentést megadja és a pénztárosnak, valamint a pénztárvizsgáló bizottság tagjainak köszönetét szavaz. A folyó 1930. évre a pénztárvizsgáló bizott- ságba ismét Koch Sándor, Maros Imre és Timkó Imre urakat küldi ki. Első- titkár bemutatja az 1930. évi költségvetést, melyet a közgyűlés elfogad. A tárgysorozat kimerülvén, elnök kérdésére, van-e valakinek indítványa, Szon- tagh Tamás tiszt, tag kíván felszólalni. Szontagh Tamás a közgyűlés nevében szeretne felszólalni, hogy az elnökségnek köszönetét mondjon az odaadásért s főleg a szeretetért, mellyel a Társulat ügyeit vezeti és előbbre viszi. Ennek az odaadó, lelkes szellemnek köszönheti a Társulat 80 éves fennállását. Kívánja, hogy a nehéz idők múltával még több eredményt, anyagi fellen- dülést sikerüljön a vezetőségnek elérnie. A továbbiakra hosszú, szerencsés működést kíván. (A felszólalás a közgyűlés élénk helyeslésével találkozik.) Elnök az elismerést és szerencsekívánatokat megköszöni és Ígéri, hogy a vezető- ség tőle telhetőleg ezután is teljesíteni iparkodik majd a kötelességét. Egyéb indítvány nem lévén, elnök a közgyűlést berekeszti. II. Szakülések. 1930 január hó 8-án: 1. Zsivny Viktor dr. : A délafrikai, XV. nemzetközi földtani kongresszus. I. A kongresszus története. 2. Szádeczky-Kardoss Elemér dr. : A sóképződés intenzitásváltozásai (34. o.). A szerző távollétében bemutatta: Reíchert Róbert dr. Hozzászólt: Böckh H. 3. Pávai Vájná Ferenc dr. : A lillafüredi kutató mélyfúrás eddigi története és geológiai viszonyai. Hozzászólt: Böckh H. Földtani Közlöny. LX. kötet 1 930. 10 146 TÁRSULATI ÜGYEK. 1930 március hó 5-én: 1. Vendl Miklós dr.: Sopron környékének földtani viszonyai. I. (Kristályos palák.) Előadó előadásában különösen kiemeli, hogy Sopron környékének kristályos palái közül a gneiszek eruptív származásúak. A továbbiakban reámutat arra is, hogy a Rozália-hegység és a Soproni-hegység leukofillit jei ugyanannak a képződési periódusnak a kőzetei, mint az alpesi híres magnezittelepek. Megállapítja és ki- fejti, hogy a tárgyalt kőzetek a magnezittelepek származásának eldöntésében fontos szerepre hivatottak. Hozzászólt: Szentpétery Zs. 2. Kutassy Endre dr.: Triaszkorú kövületek Timor szigetről. (81. o.) Hozzászólt: Lóczy L. 1930 április hó 2-án: Benda László dr. : Az éleskavicsok keletkezésének mechano -dinamikai törvényei. (95. o.) É Hozzászóltak: Sümeghy J., Pálfy M., Szalay T. 1930 május hó 7-én: 1. Lengyel Endre dr. : Alföldi homokfajták ásványos összetétele. (67. o.) Hozzászóltak: Vendl Aladár, Treitz P. 2. Sümeghy József dr. : Adatok a Tisza-völgye geológiájához. Hozzászóltak: Pávai Vájná F., Böckh H., Treitz P., Szentpétery Zs. 1930 november hó 5-én: 1. Szádeczky-Kardoss Elemér dr.: Az erdélyi marin eocén mechanikai össze- tételéről. (109. o.) Hozzászóltak: Vitális I., Mauritz B. 2. Zsivny Viktor dr.: Belga-Kongó bányászata. 1930 december hó 3-án: 1. Maier István dr. : A Tokaji-hegység DNy-i, a Hernád- és Szerencs-patak közötti területének földtani felépítése. Hozzászólt: Mauritz B. 2. Szentpétery Zs. dr. — Emszt K. dr.: Kőzettípusok Szarvaskőről. (57. o.) Hozzászólt: Mauritz B. 3. Beichert Bőrért dr.: A Szanda hegy pyroxenandezitje. (76. o.) (A szerző távollétében bemutatta: Mauritz Béla dr.) III. Választmányi ülések. A Választmány a folyó évben ülést tartott: január hó 8-án és 29-én, március hó 5-én, április hó 2-án, május hó 7-én, november hó 5-én, december hó 3-án. A választmányi ülések jegyzőkönyveit a nyomdaköltségek megtakarítása végett nem közöljük, de azok a titkárságnál betekintés végett a t. tagok rendelkezésére állanak. Az 1930. évben befolyt nagyobb adományok: Vallás- és közokt. m. kir. minisztérium államsegélye 500 P M. Kir. Állami Vas-, Acél- és Gépgyár, Budapest , 40 P SUPPLEMENT ZUM FÖLDTANI KÖZLÖNY LX. Bánd. Januar— Dezember 1930. 1 — 12. Hefte. Dér Ausschuss dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft gibt tief betrübt bekannt, dass Herr Dr. MORITZ v. PÁLFY kgl. Oberbergrat, emerit. Direktor dér kgl. ung. Geo* logischen Reichsanstalt, korrespondierendes Mitglied dér Ungarischen Akademie dér Wissenschaften, Aus* schussmitglied mehrerer wissenschaftlichen Vereini* gungen, seit 1894 ordentliches Mitglied, dann erster Sekretár, seit 1907 Ausschussmitglied, Vizeprásident, Prasident und seit 1928 Ehrenmitglied dér Ung. Geolo* gischen Gesellschaft usw., am 16. August 1930, in seinem 59. Lebensjahre in Budapest verschieden ist. Éhre seinem Gedanken ! 10' SKIZZE DES BAUES DÉR GEBIRGE UNGARNS. Von Franz v. Pávai Vájná.* — Mit Fig. 1—3. — Hinsichtlich des Baues dér Gebirge des altén Ungarns ist — den ausseren Bogén dér Kárpátén betreffend — die Tektonik dér mit densel- ben organisch zusammenhángenden Alpen massgebend. Die Genese und dér Bau dér sogenannten Kerngebirge dér Kárpátén und dér innerhalb dieser gelegenen mesozoischen Inselgebirge stehen aber heute in einer derartigen, ganz abweichenden Beleuchtung vor uns (Uhlig, Pompeckij, Lóczy, Prinz), dass sie sich organisch in den Alpin-Karpatischen Gebirgszug nicht einfügen lassen. sondern innerhalb des let.zteren ein fremdartig abstechendes Exotikum darstellen. Mit Ausnahme Uhlig’s, dér z. B. auch das Bakony-Gebirge aus gros- ser Entfernung dahingeschoben dachte, stimmen die übrigen Autoren fást ausnahmslos darin überein, dass die erwahnten Gebirge an Őrt und Stelle zűr Ausbildung gelangten, und obztvar die meisten in dér Struktur derselben die Faltung erkannten oder zumindest nicht in Abrede stellen, ist doch die Ansicht allgemein durchgedrungen, dass die Umgrenzung durch Bruchlinien den fundamentalen Charakterzug des Baues dieser Gebirge darstellt und dementsprechend auch die innere Struktur dersel- ben eine einfache Bruch-Tektonik reprásentiert. Dies steht im Gegen- satz zűr zweifellos anerkannten alpinen, durch Faltung, Schuppenbil- dung, Überschiebung gekennzeichneten und nur in dér letzten Phase zűr Zertrümmerung führenden Tektonik, was in Anbetracht dér engen Nach- barschaft und des offenbaren Zusammenhanges dér Gebirge umso mehr in die Augen falit. Um die Ableitung des fást ausschliesslich brüchigen Gebirgsbaues zu ermöglichen, tauchte in den Hypothesen als Basis des ungarisch-kroati- schen Beckens das einheitliche Fundament: das „Orientalische Festland“ und die vergrösserte, magyarisierte Form desselben: die „Tisia“ auf, welche am Alföld (ungarische Tiefebene) im Pliozán, im Becken von Győr (Raab) sogar im Pleistozan versünkén sein soll — zerbrochen natürlich — so dass auch die dariiber gelagerte dünne Decke nur eine brüchige, aber keine gefaltete Tektonik aufweisen kann.1 * Vorgetragen in den Faehsitzungen dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft ara 3. Nov. 1926 und am 2. Marz 1927. 1 Prinz Gy.: Magyarország földrajza (Geographie Ungarns) I. (Danubia, 1926.) 150 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ In ineinen neueren Studien2 habé ich darauf hingeviesen, dass ara Alföld sogar in dér Nahe des Gebirges von Pécs, bei Baja und jenseits dér Donau bei Kurd nach dem Zeugnis dér Tiefbohrungen zumindest vielerorts die salzigen Sedimente des oligozánen und des mediterránén Meeres in dér Tiefe vorhanden sind. Darauf veist übrigens auch das sal- zige Wasser dér 1737 m tiefen Bohrung bei Budafapuszta, dér Bohrun- gen am Nagyhortobágy, ferner in Hajdúszoboszló, Debrecen, Kalocsa, Karcag, und noch vieler anderer hin. Es ist übrigens allgemein bekannt, dass am Budapestéi’ Teil des Alföld, im 971 m tiefen artesischen Brun- nen des Városliget (Stadtwáldchen) unterhalb dér ganzen neogenen Serie auch das Palaogen durchbohrt wurde, bis zűr eozánen Kohlé, die in einer Tiefe von 916 m auf dem Triasdolomit lágert. Die Bohrung bei Budafa im Komitat Zala brachte den Nachweis, dass die Süsswassersedi - mente des Pliozáns alléin eine Máchtigkeit von 2000 — 2200 m besitzen und1 dass mán folglich im ungarisch-kroatischen Becken bezüglich dér Schichtenserie des Neogens stellemveise mit einer Máchtigkeit von 3 — 4000 m zu rechnen hat. Die Bohrung bei Friedau (Ormos) bewegte sich in miozánen Schichten und ist 960 m tief. Auch das Palaogen macht einige hundert Meter aus, \vo es in dér Tiefe vorhanden ist. Diese Daten beweisen, dass die Basis des ungarisch-kroatischen neogenen Beckens nicht im Pliozán versank, zumindest nicht einheitlich, und dass die tertiáre Sedimentreihe schon an und für sich hinreichend máchtig ist, um eine selbstándige Tektonik, namentlich Faltung aufwei- sen zu können. Letztere hat sich an dér Hand dér in tertiáren Ablage- rungen unternommenen Schiirfungen auf Kohlenwasserstoffe in Bezug auf die sámtlichen mittel- und südeuropáischen neogenen Becken klar erwie- sen. Heute wissen wir, dass im Gegensatz zu dér vor ein-zwei Jahrzehn- ten bestandenen Überzeugung nicht nur das rumánische, sondern auch das siebenbürgische, ungarisch-kroatische, Wiener, österreichisch-bayri- sche, südfranzösiche, italienische und albamsche neogene Becken eine generale Faltung aufweist, ja es gelang mir sogar nachzuweisen, dass die tektonischen Beuegungen dér Faltung auch in den pleistozanen Schichten festgestellt werden können und sich bis zum heutigen Tag langsarn fortsetzen. Angesichts dieser Tatsaehen, die durch morphologische, stratigra- phische, geophysische Beobachtungen, durch Ánderungen des Niveaus von Fixpunkten, durch praktische Resultate gelegentlich dér Schürfun- 2 Pávai Vajna: Über die jüngsten tektonischen Bewcgungen dér Erdrinde, Föld- tani Közlöny. Bd. LV. 1925, und Zeitschr. d. Internationalen Bohrtechnikerverbandes (I. B. V.), 1928. Pávai Vajna: Die wissenschaftlichen Ergebnis«e dér ungarischen Kohlcnwasser- stoff Forsclmng; Petroleum, 1927. SKIZZE DES BAUES DÉR C.EB1RGE UNGARNS. 151 gén auf Kohlenwasserstoffe gerechtfertigt wurden,3 ist es schwer anzu- nehmen, dass diese gefaltete Struktur des ungarisch-kroatischen (pan- nonischen) tertiar-pleistozanen Beckens gar keinen Zusammenhang mit dér Tektonik seines Liegenden und dér benachbarten Gebirge zeigen, sondern über und neben derselben eine gánzlich abweichende sein sollte. Es kann besonders nicht angenommen werden, dass diese Bewegungen, die zűr Autíaltung dér tertiar-pleistozanen Erdschicbten fübrten und fübren, keine Wirkung auf die alteren mesozoischen Gebirge dér Umge- bung ausgeübt hatten. Mán muss im Gegenteil daran denken, dass diese Bewegungen durch jene dér umgebenden Gebirge ausg^elöst wurden. Die Beweise Hegen auf dér Hand! Die Flyschzone dér Alpen reicht bis zum österreichisch-bayrischen Neogenbecken. Die 1037 m tiefe Bobrung von Wels zeigte, dass das Neogen umnittelbar auf dem versunkenen böhmisch-mahrischen Granit- massiv liegt (das Oligozan ist fraglich!), letzteres bildete alsó nocb das Ufer des Palaogens gégén Norden. Dieses Granitufer versank im Neogen und an se mer Stelle begann das vordringende neogene Meer zu sedimen- tieren. Durch den sinkenden Streifen des Massivs wurde aber die neben den Alpen abgelagerte Zone des Flyscb vöm Norden her gedrückt und unterschoben, so dass sie in dér Richtung des Druckcs, alsó gégén Nor- den zu in umgelegte Faltén, Schuppen, Decken, das Neogen aber in flache Faltén gepresst. wurde, wie dies gerade durch unsere Untersuchun- gen (Pávai, Bückh, Ferenczi, Petraschek) heute schon allgemein bekannt ist. Die beskidischen und subbeskidiscben Decken dér Kárpátén sind gleichfalls in ahnlicher Weise auf die durch das Sinken des galizischeu Buchtstreifens verursacbte Unterschiebung zurückzufiibren. Wesentlicb ist nur, dass zűr Zeit, als im Neogen und spater das junge Tertiar ge- faltet wurde, aucb in den alteren Gebirgen dér Umgebung abnlicbe Be- wegungen stattfinden mussten und tatsacblich stattfanden, wie dies z. B. an dér rumanischen Seite dér Kárpátén deutlich sichtbar ist, wo die ru- mánischen Geologen postpliozane Decken beschrieben. Wenn aber in dér ausseren Zone dér Kárpátén derartige junge Fal- tungsbewegungen erfolgten und erfolgen, so müssen solcbe auch in dér inneren Zone zu gewartigen sein, falls diese Gegend zu demselben Ket- tengebirgssystem gebört, sie müssen aber fehlen, wenn die Gegend zu 3 Pávai Vájná: Die wissenschaftlichen Ergebnisse dér ungarischen Kohlenwasser- stoff-Forschung; Petroleum, 1927. Pávai Vájná: Das Vorkommen von Erdői, Asplialt und Erdgas in Ungarn, (Engler-Höfer : Das Erdői, II. Auflage, Bd. II., 2. Teil, 1930.) Köbér. L. : Bau dér Erde, II. Aufl., pag. 446—449. 152 FItANZ V. I'ÁVAI VÁJNÁ. einem altén Massiv von verschiedenem Charakter: zum brüchigen „Tisia“-Block gehörig ist, respektive auf diesen liegt. Wir sehen, dass das Neogen im Inneren des Beckens eine gefaltete Tektonik aufweist und mehrere tausend Meter machtig ist, eine Eigen- schaft, die mit den Erfahrungen bezüglich des Neogens dér ausseren Zone tibereinstimmt. Was aber die mit dem Neogen in Kontakt befind- lichen alteren Gebirge anbelangt, so kann mán beim besten Willen nicht behaupten, sie waren im allgemeinen ruhig gelagert, oder gar von glei- cher Beschaő'enheit. Von dem zu Grus zerfallenden Gránit des alteren Typus über die verschiedenen kristallinischen Schiefer, Devon, Karbon, Perm, Trias, Jura, Kreide bis zum Eozan-Oligozan sind hier die ver- schiedensten Gesteine ausgebildet, genau wie m den Alpen. Stellenweise, wie z. B. im Gebirge von Pécs, im Bakony- und Bihar-Gebirge ist diese Sene nahezu vollstandig, nur hier und da sind Étieken vorhanden. Das eine steht fest, dass vöm Karbon angefangen zumindest innerhalb des ausseren Bogens dér Kárpátén in jedern geologischen Zeitalter irgendwo ein Meer vorhanden war, das ganze alsó niernals ilberall gleichzeitig ein Fesiland war , wie heute. Untersuchen wir nun etwas naher die Insel- und Kerngebirge! Betrachten wir die derzeit als Manuskript fertige Karte von Ele- mér Vadász über das Pécser Gebirge, die selbstredend auch allé frühe- ren Angaben berücksichtigt, so sehen wir in dér Gegend von Mórágy- Fazekasboda. einen abgehobelten Gramtmassiv in mehr-minder grossen Flecken unter ganz jungen Bildungen hervorragen. Dieser wird von allén Seiten durch obermediterrane, sarmatische und pannonische Ablagerun- gen, sowie durch die Bildungen des Pleistozans bedeckt, wogegen die alteren Sedimente des Gebirges von Pécs im Hangenden des Massivs voll- standig fehlen. Dieses alté Gebirge ist alsó erst im Neogen versünkén. Im Nordwesten, langs dér Linie Pécs — Pécsvárad — Zsibrik leimen sich die Schichten dér unteren und mittleren Trias und des Lias an diesen im Neogen sinkenden Gebirgskern, jedoch so, dass zwischen dem Gránit und diesen Schichten nur bei Ófalu ein unmittelbarer Kontakt zu be- obachten ist, aber auch hier tritt dér Lias nur mit dem den Gránit nur an dieser Stelle umhüllenden Phyllit in Berührung, weiter gégén SW tre- ten überall nur die Bildungen des oberen Mediterrans, dér sarmatischen und schliesslich dér pannonischen Stufe mit dem vorhin erwahnten Mesozoikum in Berührung. Bezüglich dieses Gebirgszuges ist zu bemerken, dass er vollkom- men mit dér tektonischen Linie Balatonsee — Budapest — Bükkgebirge parallel verlauft, und dass sich langs dieser Linie eine Partié einer ge- falteten mesozoischen Sedimentation an den altén, aus Gránit und Phyllit bestehenden Gebirgskern schmiegt, jedoch so, dass die im Ge- SK1ZZE DES BAUES DEI1 GEBIUOE UNGARNS. 153 birge bekannten álteren Glieder: Perin und Trias langs dér Berührungs- linie nordostwarts an dér einen Seite sukzessive ausbleiben, wogegen sich gégén S’W zu nach dem unmittelbaren Kontakt bei Őfalu zwischen den Granitkern und das mesozoische Gebirge ein immer breiter werdender Streifen von mediterránon, sarmatischen und pontischen Ablagerungen einschaltet, bei Pécs aber unmittelbar iiber dem versunkenen Gránit wie- der nur die pannonischen Schichten durch Bohrungen erschlossen wur- den. Hieraus ist es zu ersehen, dass dér Granitkern des Gebirges im NO am wenigsten sank, im SW hingegen ganzlich unter die Oberfláche tauchte und dass bei Ófalu vöm mesozoischen Gebirge nur dér obere Lias emporgehoben ist, wogegen bei Pécs auch die untere und mittlere Trias, sowie das Perm mit den pannonischen Ablagerungen in tektonische Beriihrung treten. Am westlichen Ende dér Stadt Pécs, m dér Sandgrube neben dér sogenannten Kadettenschule ist dér unter cca 45° gégén die pannonischen Schichten vorgeschobene, stark gefaltete, zerbrochene Kalksteinkom- plex dér mittleren Trias nicht nur sichtbar, sondern mán kann sich direkt unter denselben hinstellen. Offenbar lasst sich demnach langs dieser Linie eine ganz junge Be- vcegung konstatieren, die im Mediterrán einsetzte und auch nach dér Ab- lagerung dér pannonischen Schichten fortdauert. Offenbar war es dér Granitkern des Gebirges — das alté Gebirge — das samt den darüber gelagerten Sedimenten des jüngsten Tertiárs bis zum Ende des Neogens versank, wahrend die Gesteine im Flügel dér früher gefalteten mesozoi- schen Geosvnkl inaié dieser Unterschiebung ausweichend, noch starker gefaltet und langs dér Linie des Ufers dér Geosynklinale, auf dér Be- rührungsflache, von Nord nach Süd verschoben wurden .* Dórt aber, wo dér alté Granitkern des Gebirges durch die machtige Schichtenserie des Perm iiberdeckt wurde, alsó nicht aus dem Gebiet dér Sedimen tation beiausragte — wie gerade zwischen Pécs und dér Gemeinde Cserdi — verlauft die tektonische Trennungslinie von 0 gégén W und bcdeutet hier schon nicht bloss eine Berührungslinie zwischen dem Urgebirge und dér mesozoischen Geosynklinale, sondern es offenbart sich in ihr wahr- scheinlich die Verquetschung des südlichen Fltigels einer Falté mit per- mischem Kern und triassischer Hiille durch die Einwirkung eines von Nord gégén Síid gerichteten Faltungsprozesses. Hierauf wollen wir bei dér Besprechung des Villányer Gebirges und dér dazwischen gelegenen mesozoischen Gebirgsreste nocli zurückkehren. Einstweilen wollen wir auf Grund dér den Karten entnehmbaren Daten 1 Die von Vadász am Siidrand dieses Gebirges gezeichneton neueren Profilé spre- cben durchwegs hierfür. 154 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. feststellen, dass zmschen Bükkösd und Pécs eine triassische Brachyanti- klinale mit permisekéin Kern vorhanden ist, dérén südlicher Flügel ver- quetscht ist und hierdurch eine von N gégén S gerichtete junge Verscliie- bung andeutet. Ein über Boda— Komló — Szászvár in SW — Nö-licher Richtung konstruiertes Generalprofil zeigt auf Grund bergmánnischer Angaben und allgemeiner Beotachtungen am Tagé, dass nach dér Brachyantiklinale des Jakab-Berges eine grosse, spáter ebenfalls gefal- tete Synklinale, eine Vertiefung folgt, die aus Lias-, Dogger-, Jura- und Kreide-Sedimenten, alsó jüngeren Ablagerungen besteht, wie die Brachy- antiklinale. Nach den Angaben des árarischen Kohlenbergwerkes bei Komló bil- deten die Liasschichten eine Falté mit verháltnismássig flachem, südli- chem und steilem nördlichen Flügel, auf welch letzterem die erwáhnten Hangendschichten dér liassischen Kohlé und die übrigen sonstigen Bil- dungen in grosser Máchtigkeit lagern, wobei sie durch Eruptivgesteine durchsetzt werden. Wie erwáhnt, zeigt diese Yertiefung auch weiterhin Faltén. So z. B. ist auch in dér Gegend vöm Szerecsenhegy eine Anti- kl inaié festzustellen und an dér Nordseite des Somlyóhegy erfolgte am Rand dér mediterránén Bucht eine derartige Aufwártsbiegung, dass segar auch die unmittelbaren liassischen Hangendschichten dér Kohlé in ziemlich steiler Lage an die Oberfláche gelangen und in einer Tiefe zwischen 400 — 600 m auch die Kohlenformation angebohrt wurde. Bei Szászvár wurde dér Schacht des Bergwerkes — wie allgemein bekannt — im Lias begonnen und gelangte in das Mediterrán, so dass die gégén N einfallenden liassischen Kohlenflöze in den verschiedenen Horizontén nur durch nordwárts getriebene Querstollen abgebaut werden konnten. Hierdurch ist es alsó erwiesen, dass bei Szászvár die in einem steil aufgerichteten, gefalteten Schichtenkomplex enthaltenen liassischen Kohlenflöze durch das Mediterrán, — auf welches nach den bisherigen Daten die Liasschichten von N gégén S auf eine Entfernung von etwa 200 m iiberschoben wurden — abgeschnitten werden.5 Diese Erscheinung steht an dér Linie Magyaregregy — Nagymányok nach den Angaben des Bergbaues nicht alléin, sondern kann als ganz allgemein betrachtet wer- den, weil die von Trachydolerit durchsetzten. gefalteten Trias- und Lias- schichten schuppenartig von N gégén S auf die mediterránén Ablagerun- gen überschoben wurden, welch letztere, von wenigen Ausnahmen abge- sehen, tatsáchlieh gégén Norden unter den erwáhnten láaszug von Magyaregregy — Nagymányok einfallen. Gégén den Ursprung des Mázai Patak-Tales, zu Ftissen des Somlyó- 5 Siehe: K. v. Papp: Die Eisen- und Kohlenvorrate des ungarischon Reiches, 1915, pag. 620, Profil Y. (Nur ungarisch.) SKIZZE DEí BAUES DÉR GEBIRGE UN(-AHN«. 155 Berges ist sowohl das Mediterrán, wie auch dér Lias des südlichen Koh- lenreviers gut aufgeschlossen. Ich fand dórt, \vo die beiden Formationen zusammentreffen, die Hangendsandsteine dér Liaskohle und das Medi- terrán in steiler, entgegengesetzt einfallender Lagé. Aus dem Umstand, dass zwischen dem Magvaregregy — Nagymányoker Zug und dem Pécser Gebirge in breiter Zone vöm ö-lichen bis zum W-lichen Ende des Ge- birges Mediterrán lágert, kann mán nach dér ervahnten südlichen Ana- logie nur an ein sinkendes Gebiet denken, das nach dér an beiden Seiten erfolgten, kohlenführenden Liassedimentation sukzessive immer tiefer und tiefer sank und im Mediterrán aufgeschüttet wurde. Wenn mán sich aber vergegenwártigt, dass das Granitufer dér meso- zoischen Geosynklinale von Pécs — Mórágy im Neogen allmahlich ver- sank, wáhrend es doch im Mesozoikum und im Paláogen ofFenbar ein Fest- land war, und wenn mari nicht vergisst, dass das ganze Gebirge von Pécs aus dér Jakabhegyer Brachyantiklinale und dér Újbányáéi' mesozoischen Vertiefung besteht, die beide nachtráglich wiederholt gefaltet wurden, so kann mán auf dem mediterránon Gebiet zwischen Hidasd — Jánosi wie- der nur einen parallelen Grat annelmien, dér áhnlich beschaffen ist, wie die variszische Erhöhung von Pécs — Mórágy. An den beiden Seiten dieses Grates als Ufern gelangten die kohlenführenden Sedimente des Mesozoikums zűr Ausbildung, wonach dann dér zwischen diesen Ufern gelegene Teil des Grates selbst — besonders im Mediterrán — stark sank, und somit dem tiefer gelegenen mediterránén Meer Gelegenheit bot, die entstandene Vertiefung zu überfluten. Durch das Sinken dieses beider- seitigen, dér Trias — Eias — Jura — Kreide-Sedimentation gedienten Ufers lásst sich nicht nur die Hineinschiebung des Szászváréi- Liaszuges von N gégén S auf das sinkende Mediterrangebiet erklaren, sondern es berecli- tigt auch zűr Annahme, dass auch das südliche Kohlenrevier von Szász- vár, d. h. dér Nordrand des Pécser Gebirges in das gesunkene, durch Mediterrán ausgefüllte Gebiet vordrang. Auf diese hier nunmehr von S gégén N gerichtete Verschiebung verweist besonders das oft steile Auftauchen dér mesozoischen Sedimente lángs des südlichen mediterrá- nén Ufers und das generale südliche Einfallen dieser Schichten, die am gegenüberliegenden nördlichen Ufer des mediterránén Meeres im allge- meinen gégén N einfallen. Besonders überzeugend ist aber die Angabe Professor Vitális’, wonach die abgeteuften Bohrungen unterhalb dér Kohlenformation abermals in die Grypheen führenden Schichten des Piangenden eindrangen und somit die Bildung einer von S gégén N um- gelegten Falté oder Schüppe als erwiesene Tatsache vor uns steht. (Dr. Vitális junior denkt — wie er mii mündlich mitteilte — an eine schuppenartige Struktur.) 156 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. Nach alldem kann mán das mesozoische Gebirge dér Gegend von Pécs als ein zwischen zwei variszischen Ufern geleg,enes mesozoisches Sedimentationsgebiet auffassen, das schon im Mesozoikum in je eine grosse Brachyantiklinale und Vertiefung gefaltet zűr Ausbildung ge- langte und spater infolge des Zurücksinkens dér Ufer und des variszi- schen Fundamentes zusammengepresst, emporgehoben und auch in seinen Details mehrfach gefaltet wurde, dann in dér letzten Phase dieser Fal- tung zerbrach und an den Randern in dér Richtung gégén die altén Ufer schuppenförmige Überschiebungen erlitt. Dér mesozoische Zug von Magyaregregy — Nagymányok kann dem- nach als dér Überrest eines Gebirges betrachtet werden, das in einer mit dér früher besprochenen vielleicht garnicht zusammenhángenden, jedoch ahnlichen Synklinale zűr Ausbildung gelangte, dérén nördliches Ufer in dér langs des Balatonsees versunkenen variszischen Falté zu suchen ist, dcch halté ich es nicht für ausgeschlossen, dass das dazwischen auftau- chende Eruptivum von Sárszentmiklós an einer mit dér vorigen parallel verlaufenden Linie liegt, in welchem Fali zwischen dieser und dér balato- nischen Urfaltung noch ein mesozoischer Trog vorhanden sein musste, dér jedoch iim Tertiar ganzlich versank. Dér gégén S hinausgedrangte rand- liche Teil des náchst südlichen Troges tritt heute im Magyaregregy — Nagymányoker Zug an die Oberflache. In ahnlichen, zwischen im giossen ganzen von WSW gégén ONO verlaufenden variszischen Faltén gelegenen, zeit- und stellenweise zusam- menhangenden, langgestreckten mesozoischen Geosynklinalabschnitten dürften auch die östlich von dér Mórágy — Fazekasbodaer Aufwölbung auftauchenden mesozoischen Gebirgsreste bei Bata, Szabár und Monyo- ród, ferner die Basis dér Villányéi- und Báner Gebirge, sowie auch die Fruska Gora zűr Ausbildung gelangt sein, wobei als südlichstes variszi- sches Ufer die kristallinischen Gebirge Serbiens in dér Avola- und in dér Cer-Planina anzutreffen sind. Die Reste des letztgenannten FTrge- birges lassen sich gégén NW in dér Matajica langs dér Száva und in dér Prosopa Planina, sowie in den kristallinischen Massen des Zrinyi- Gebirges bei Glina verfolgen, von denen SW-lich dann die von Báron Franz Nopcsa festgestellten, gégén SW verschobenen Decken- zonen dér dinarischen Geosvnklinale folgen. (Földtani Szemle, Bd. I., Heft 1, 2.) Dies wáre alsó die variszische Auffaltung, die sich vöm Balkan gégén NW keilförmig zwischen die ungarische und die dinarische Geosynklinale vorschiebt und über die Inselgebirge zwischen Száva und Dráva in den zentralen Teil dér Alpen einschaltet. Wie Köbér und Báron Nopcsa, vertrete auch ich die Auffassung, dass die südlichen und die nördlichen Alpen aus zwei, zeitweise zwar Kommunizierenden, aber trotzdem — besonders gégén das Ende des Mesozoikums — getrennten SKIZZE DES BAUES DÉR GEBIRGE UNGARNS. 157 Geosynklinalen lángs des zentralen variszischen Ufers emporgefaltet vvurden. Wahrend im zentralen Teil dér Alpen, die auf einen verhaltnismas- sig engen Ralim zusammengedrangte variszische Falié, die das Ufer zwischen den beiden Geosynklinalen bildete , einheitlich und schmal war, iöste sie sich auf dem ungarisch-kroatischen Gebiet ostwarts in zahl- reiche flache Faltén auf und ermöglichte es, dass neben dér nördlichen und südlichen mesozoischen Geosynklinale auch noch eine mit dieser oft, in V erbindung tretende und noclt labilere, stark gegliederte, zentrale mesozoische und tértidre Geosynklinale zűr Ausbildung gelange, was dann nicht nur zűr V ermischung dér Faunén , sondern spdter zum Zu- standekommen von komplizierten geologischen V erhaltnissen Gelegen- heit bot. Wahrend alsó die nördliche Zone dér Alpen und dér Kárpátén aus dér nördlichen Geosynklinale hervorging und die südlichen Alpen und Dinariden samt ilner Fortsetzung Abkömmlinge dér südlichen Geo- synklinale darstellen, muss innerhalb des Ringes dér Kárpátén, zwi- schen diesem und dem Festland lángs dér Száva eine dritte, stark geglie- derte, mesozoische Geosynklinale unterschieden werden, die zwar umleug- bar zeitweise an verschiedenen Stellen mit den beiden anderen kommu- nizierte, aber trotzdem insofern von denselben scharf zu unterscheiden ist, da die beiden ersten bis zum Ausgang des Tertiárs einheitlich waren und die südliche bis zum heutigen Tag beinahe ununterbrochen ein Sedimentationsgebiet darstellt, wogegen die dritte eine stark in paral- lelé Teile, Streifen gegliederte Inselwelt mit schwankendem Wasser- niveau reprásentiert, die in ihrer Gesamtheit aufgeschüttet wurde und hetit e sich im Stádium dér generellen Emporfaltungf d. h. Gebirgsbil- dung befindet. Wenn mán die kristallinischen Massen dér Gebirge zwischen Száva und Dráva, jenseits dér Donau (Transdanubien), in Oberungarn und Siebenbürgen mit Aufmerksamkeit untersucht, kommt mán zűr Erkennt- nis, dass dér Kern derselben aus den gleichen altén Gesteinen besteht, wie dér Zentrale Teil dér Alpen und Kárpátén, oder die Urgebirge lángs dér Száva und dass auch dér Mantel dieses Kerns im allgemeinen mit den nördlichen und südlichen mesozoischen Zonen dér ersteren übereinstimmt. Wenn mán hierzu noch in Betracht zieht, dass dér Bau dieser altén Gebirgskerne — zumindest überall, wo ausser Eruptiv- gesteinen auch kristallinische Schiefer, karbonische und permische Bil- du.ngen vorkommen — stets ein gefalteter ist (Gebirge von Zagreb, Pozsega, Pécs, Tátra, Szepesgömörer Gebirge, Bükk-, Meszes-, Bihar- Gebirge, etc.), ferner dass das Streichen dieser Faltén im allgemeinen mit dér Richtung dér einheitlichen Faltung dér Alpen und Kárpátén übereinstimmt und dass sie trotz ihrer Zerrissenheit einen identischen 158 KRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ Charakter zeigen, dann erhált mán innerhalb dér Kárpátén und des Gebirges langs dér Száva mit dem Bogén dér Kárpátén parallel verlau- fende Zíige mehrfacher altér Faltungen, die in dér Gegend dér Dráva — Mura gleichsam aus dér zentralen variszischen Zone dér Alpen aus- strahlen, um an dér Linie des unteren Donaulaufes sich abermals ver- einigend, im Balkan und in den asiatischen Gebirgsketten ihre weitere Fortsetzung zu finden. Es steht alsó im zentralen Teil dér Alpen und Kárpátén, im Gebirge langs dér Száva, sowie in den lnsel- und Kern- gebirgen des ungarisch-kroatischen mesozoischen Beckens eine varis- zisehe Emporfaltung vor uns. dérén Seiten und Intervalle die Ufern darstellten, zwischen denen die Sedimente dreier mesozoischer Synkli- nalen von verschiedenem Typus abgelagert und sukzessive emporgefaltet ioerden, wodurch in den Intervallen dér friiheren variszischen Gebirge gleichfalls gefaltete mesozoische, dann spdter tértidre Zonen zustande kamen, die in dér Endphase dér Emporfaltung überall in schuppenarti&e Decken zerrissen und stark zertrümmert wurden, so dass heute beson- ders das flach gefaltete Mesozoikum in vielen Fallen als stark zertrüm- mertes Gebirge vor uns steht. Die Zertrümmerung lasst sich jedoch bei genauerer Untersuchung stets auf eine sich an die gefaltete variszische Tektonik anlehnende, allgemeine, bis in unsere Tagé andauernde Fal- tungstektonik zuriickführen, die auch heute und auch in den jungen Ablagerungen Faltungen zustande bringt, wodurch diese wahrenct unend- íicher geolog,ischer Zeiten langsam und allmahlich zu Gebirgen empor- gehoben werden. Im bisher gesagten erbrachte i eh den Nachweis, dass die altén Gebirgsteile dér Gegend von Pécs, sowie die Inselgebirge Kroatiens und Slavoniens ebensolehe gefaltete paláozoische und mesozoische Gebirgs- reste sind, wie dér zentrale Teil des Alpin-Karpatischen Gebirgszuges. Auf Grund dér seit langem bekannten Qualitát dér Gesteine und des angedeuteten Baues lassen sich diese altén Gebirgsrelikte organisch in den genannten Gebirgszug einschalten. Die karbonischen und permischen Gesteine lehnen sich bereits an zahlreichen Stellen, so z. B. im Szlemen bei Zagreb und anderen Insel- gebirgen derart an die kristallinischen Massen, dass mán sie auch als in den Becken eines durch áltere Faltungen gegliederten Gebietes zűr Ausbildung gelangt betrachten kann. Dem gegenüber Hegen die Gesteine dér Trias in dér grossen Ver- tiefung dér Brachyantikl inaié des kristallinischen Gebirges und des Jakabhegy entschieden derart, dass keine Zweifel aufkommen können, dass die permischen Ablagerungen des Jakabhegy bereits durch einen neuen gebirgsbildenden A organg vor dér Ausbildung dér J riasgesteine SIvIZZE DES BAUES DÉR GEBIRGE UNGARNS. 159 emporgefaltet wurden, was librigens auch an anderen Orten eine erwie- sene Tatsache ist (Permokarbonische Faltung). Aber auch im Mesozikum ist gerade im Pécser Gebirge eine der- artige Anordnung dér Sedimente anzutreffen, bei welcher die jurassi- schen und kretazischen Ablageiungen des jüngeren Mesozoikums in den Intervallen dér sich allmahlich weiterentwickelnden Brachyantiklinalen, in dér grossen Vertiefung von Újbánya konzentriert werden. Diese An- ordnung lasst sich sehr gut mit den zwar nicht grosszügigen, aber oft konstatierten sukzessiven Faltungsbewegungen vereinbaren, denen mán auch in unseren übrigen gleichalten Gebirgen, begegnet. Im Tertiar erfolgten fást überall auf unserer Erde abermals grosse orogenetische Faltungsbewegungen. Ich habé darauf hingewiesen, dass in dicsem Zeitalter die altén Ufer- regionen dér áusseren und inneren Zonen des Alpin-Karpatischen Zuges ein hochgradiges Weitersinken dér palaozoischen und kristallinischen Gebirgsmassen erkennen lassen und dass durch diese seitlichen Unter- schiebungen nicht nur dér Alpin-Karpatische Flyschzug in klassischer Weise emporgefaltet, sondern auch die altén, mesozoischen Gebirgsteile gründlich mitbewegt wurden. Walirend sich diese Bewegung in den Kár- pátén durch die Tektonik dér Juraklippen in frappanter Weise zu erken- nen gibt, konnte ich im Innern des ungarisch-kroatischen mesozoischen und tertiar-pleistozanen Beckens auf das Untertauchen des Fazekas- boda — Mórágyer Granitzuges und des Hidasd — Jánoser Urgebirges im Mediterrán und im Zusammenhang mit dieser Bewegung auf die jungen, schuppenförmigen Überschiebungen bei Szászvár und Pécs hinweisen. Es ist deutlich zu sehen, dass im Neogen die altén mesozoischen, flachen Faltén weitergefaltet und hierbei einzelne zerrissen und iiber einander und die jüngeren Sedimente gestaut wurden. Es erleidet alsó keinen Zweifel, dass die kontinuierlichen neogenen Faltungsbewegungen, welche unsere jungtertiaren und quartaren Schichten zu faltén began- nen, gewiss auch unsere mesozoischen Gebirgsreste betroffen habén, wobei die dórt vorhandenen altén Faltén bis zu schuppenförmigen Über- schiebungen weiter gesteigert, ja stellenweise vielleicht sogar auch neue Faltén hervorgebracht wurden, wie z. B. in dér Vertiefung von Újbánya und in dér Gegend von Komló, wo sich diese Faltén auch in jenen dér Neogensehichten fortzusetzen scheinen, was aber von den altén, permo- karbonischen Faltén des Jakabhegy nicht gesagt werden kann. [Anmerkung. Aus dem gesagten geht hervor, dass ich im wesent- lichen die Auffassung jener álteren Autoren teile, die an dér Stelle des Alföld (grosse ungarische Tiefebene), oder richtiger des ungarisch-kroa- tischen tertiar-pleistozanen (Pannonischen) Beckens ein uraltes Fest- land voraussetzen, ja ich náhere mich sogar dér Auffassung Lóczy seniors 160 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. und Dieners (1903; siehe H. v. Böckh: Lóczy und die ungarische Geologie, Földrajzi Közlemények, 1930), laut welcher „die zentrale Zone dér östlichen Alpen wahrscheinlich in dem Mass, als sie sich gégén Osten verbreitert, ohne scnarfe Grenze in diese alté Masse über- geht, und zwar dadurch, dass die Faltung allmahlich abflaut. Die Region dér Ausglattung wird aber durch die am Ostrand dér Alpen befindli- chen jungen Einbrüche dér Beobachtung entzogen.“ Ich muss auf Grund dér angeführten Argumente über diesen bequemen Standpunkt hinaus- gehen. Die heutige Lage des Palaozoikums, besonders aber des Meso- zoikums im Ungarisch-Kroatischen Tertiárbeeken spricht — besonders wenn mán die Umstande dér Ausgestaltung dér liassischen Kohlen- becken in dér Gegend des Pécser-Gebirges nicht aus dem Auge lásst — fíir eine Sedimentation zwischen parallelen altén Gebirgsstreifen, und keinesfalls für die Ausgestaltung eines einheitliehen Senkungsbeckens. Die zentrale Zone dér östlichen Alpen löste sich infoige dér grossen siebenbürgischen Südwártswendung an dér Stelle des heutigen Unga- risch-Kroatischen Beckens breit ausladend in isolierte Faltén auf und in den zwischen diesen gelegenen, parallelen — vermutlich zeitweise mit einander, sowie auch mit dér nördlichen und südlichen Geosynklinale zusammenhangenden — Sedimentationsbecken gelangten dann besonders die mesozoischen Ablagerungen dér ungarischen und kroatischen Becken zűr Ausbildung, die im Laufe dér fortsehreitenden orogenetischen Pro- zesse emporgefaltet zu Gebirgén heranwuchsen, dérén Reste auch heute noch in den Inselgebirgen vor uns stehen. Die im alteren Mesozoikum noch als Ufer dér Sedimentation fungierenden kristallinischen Gebirgs- streifen (die Fortsetzung des zentralen Teiles dér östlichen Alpen: das Orientalische Festiand oder die Tisia) tauchten schon im Mesozoikum, besonders aber im Neogen unter, was zűr Ausgestaltung neuerer Becken führte, wobei dann — wie an den beiden Seiten des Pécser Gebirges und langs des Balatonsees, aber auch anderswo — die seither zu Gebir- gen erhobenen Gesteine dér mesozoischen Sedimentation die Ufer dér neogenen Sedimentation abgaben. Die Weiterentwieklung dieser Senkungen brachte dami die Depres- sionen dér Balaton-, Férte- und Velenceer Seen, sowie auch andere junge ungarische Depressionen zu Füssen dér Gebirge zustande, doch waren es offenbar eben dieselben, streifenweise erfolgten Senkungen, durch welc-he auch die junge, flache Faltung dér gégén das Innere des Beckens früher untergetauchten Ablagerungen verursacht wurde, u. zw. dadurch, dass sie die Faltén und zerbrochenen Schollen dér ihnen als Fundament dienenden mesozoischen Sedimente oder gar variszischen Streifen zusammenpressten und übereinander stauten. Diese in Tiefen von 1000 — 2000 Metern stattfindenden Bewegungen verlieren nach oben SKIZZE DES BAUES DÉR GEBIRGE UNGARNS. 161 allmahlich an Intensitat und lösen schliesslich in den quartaren und rezenten Schichten nur mehr kaum messbare und nur für das geübte Auge wahrnehmbare flache Faltungen aus, die aber durcli die strati- graphische Orientation dér Schichten und die Orographie empfindlich registriert werden. Nur so, auf Grund dieser Vorstellung ist es zu ver- stehen, dass im Kern einer in den pleistozanen Schichten von Hajdú- szoboszló erkannten, flachen Brachvantiklinale, nach dem ein altér, aus Kalkstein, Dolomit, Quarzit und farbigen Schiefern bestehender Gebirgsteil und seine klastischen Gesteine zwischen 1619*6 und 1770 m durchbohrt wurden, in dem darunter folgenden, gepressten, schieferigen Gestein bei 2031 m wieder eine Quarzsandschichte ohne Bindesubstanz, mit stark salzigem Wasser, Gas und einer Temperatur von 127*5 C° -angebohrt wurde. In dér östlichen Fortsetzung dér „zentralen Zone dér Ostalpen“ „verflauen“ alsó die „Faltungen“ nicht, und die „jungen Brüche“ „enl- zíehen dieselben dér Beobachtung“ nicht, sondern die Ablagerungen des ungarisch-kroatischen mesozoischen und tertiar-pleistozánen Beckens veranschaulichen eine bis zum heutigen Tag fortdauernde, sukzessive Faltungsbewegung, d. h. die Umgestaltung dieses Beckens in ein Gebirge.] Und nun, nach alldem sei es auch mir gestattet, mich über den Bau eines dér am eingehendsten studierten Gebirge LTngarns: des Balaton- hochlandes auf Grund meiner Beobachtungen, besonders aber dér Lite- ratur (L. v. Lóczy sen. und jun.), sowie dér detaillierten geologischen Karte Lóczy seniors zu áussern. Langs dér Linie- des Balatonsees versank ein aus Phylliten beste- hendes, gefaltetes Urgebirge, dessen Reste am nördlichen Ufer des Bala- ton ebenso sichtbar sind, wie in dér nordöstlichen Fortsetzung des Sees, hei Balatonfőkajár, oder Polgárdi und Urhida, aber auch das Gebirge von Velence kann als Fortsetzung dieses Gebirges betrachtet werden, oder ist zumindest eine hinsichtlich dér Emporfaltung gleichalte, varis- zische Falté. Dieses langs des Balaton gelegene kristallinische, stark gefaltete Gebirge bildete — wie sich das auch heute genau feststellen lasst — mit seiner nördlichen Seite das südöstliche Ufer eines Geosyn- klinalabschnittes, eines Sedimentationsgebietes. das vöm Perm angefan- gen mit geringfügigen Schwankungen bis zu unseren Tagén, alsó über das Mesozoikum, Palaogen und Neogen fortdauerte, ohne dass dér Grat des ITfers bis zum Neogen überflutet worden ware. In diesem Becken wurden nacheinander die Ablagerungen des Perm, dér Trias, Jura, Kreide, des Eozans, Oligozans, Mediterrans, dér sarmatischen mid pannonischen Stufe, sowie des Pleistozans sukzessive übereinander gela- ^ert, jedoch nachtraglich stark gestört. Wird es uns wohl gelingen, die Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930. 11 162 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. Ursache dieser Störung zu erweisen und zu erklaren, um dieses Gebirge,, in Bezug auf dessen Bau schon, so abweichende Ansichten, wie jene- Uhligs und Lóczys aufgetaucht sind, in das vorhin beschriebene System einfügen zu können, in welches — wiewirsahen — die übrigen Inselberge Transdanubiens ganz gut hineinpassen? Ich will es versuchen! (Die föl- gend'en Ausführungen lassen sich auf dér von dér Balaton-Kommission dér Ungarischen Geographischen Gesellschaft herausgegebenen detail- lierten geologisehen Karte dér Umgebung des Balatonsees verfolgen.) Die Daten dér Bohrungen von Siófok und Balatonföldvár beweisen,. dass langs dér Linie des Balaton ein kristallinisches Gebirge, das einst bedeutend hóhér emporragte, wie das Mesozoikum, im Laufe des mediter- ránén, sarmatisehen und pannonischen (pontischen) Zeitalters in eine Tiefe von 71 m, respektive 285 m unter die heutige Oberflache versank. Auf wenigstens einige hundert Meter müssen ívir demnach das Sinken des Ufers dér einstigen mesozoisch-tertiaren Geosynklinale schatzen und die Auswirkungen des hierbei entstandenen tektonischen Druckes müssen- an den Áblagerungen dér mesozoischen und neogenen Sedimentations - becken zu erkennen sein. Die langsame Bewegung des variszischen Fun- damentes dürfte sich anfangs in einer Hebung dér Ufer dér Geosynkli- nale geoffenbart, habén, da ja die obere Trias, dér Lias und die Kreide' sukzessive immer weiter und weiter vöm altén Ufer entfernt anzutreffen sind, dann meldeten sich in dér Geosynklinale einzelne Emporfaltungen,. wie z. B. im Triasdolomit bei Városlőd, und in dér so entstandenen Synklinale gelangten dann in dér Linie Csékút, — Zire — Balinka, so wie auch bei Sümeg, anseheinend in dér südwestlichen Fortsetzung dieser Synklinale Lias-, Kreide- und Eozan-Sedimente zűr Ablagerung. Eine mit dieser parallelé Aufwölbung erwahnt Lóczy im obertriassischen Dolomit bei Veszprém und auch seine Karte veranschaulicht deutlichT wie von NO gégén SW die tiefere karnische Serie aus dem Liegenden des Hauptdolomits zutage gelangt. Bei Hidegkút beschreibt, zeichnet und kartiert er eine Triaswölbung mit permischem Kern. Nach alldem glaube ich meine Annahme gerechtfertigt zu sehen, wonach im Bakonyer Abschnitt dér Geosynklinale die V erteilung dér jüngeren Sedimente bereits nach dér Ausbildung des Hauptdolomits, jedoch vor dér Ablage- rung dér Liasschichten durch sanfte Aufwölbungen ger egeit wurde. Als dann — wie dies beim Pécser Gebirge, am ausseren Rand dér Kárpátén in Galizien und Rumanien, sowie am inneren im Isa-Tal und nocli sehr vielen anderen Stellen zu sehen ist, und auch durch die Bohrun- gen langs des Balatonsees erwiesen wird — grosse Senkungen und1 als Folge derselben gégén die Senkungen gerichtete schuppen- und deckenför- mige Überschiebungen zustande kamen, rührte sich auch das Balatonhoch- land. Die Unterschiebung des rapid sinlcenden variszischen Ufers zog SKIZZE DES BAUES DÉR GEBIP.GE UNGABNS. 163 eine intensive Weiterfaltung besonders dér ufernahen Aufwölbungen und Faltén nach sich, dann wurden die Faltén dér Richtung des Druckes entsprechend gégén das sinkende Ufer, alsó gégén SO umgelegt und schuppenförmig übereinander gestaut, gerade so, wie wir es bei Szász- vár sahen. In den umgelegten Faltén sind dann entweder noch die Reste dér südöstlichen Flügel zu erkennen, oder sie werden zerrissen und die nordwestlichen Flügel bilden Schuppen, in denen sich die Schichtenserien einfach wiederholen. Für den ersteren Fali liefert das Faltengewölbe mit permischem Kern bei Hidegkút ein gutes Heispiel (Siehe Fig. 1.).® Hier ist am Recsek- und Torma-Berg noch dér aus unterer und mitt- lerer Trias aufgebaute Teil des südöstlichen Flügels vorhanden, dieser wird aber dann lángs dér „Bruch von Liter “ genannten tektonischen Linie bis zűr Ortschaft Szentkirályszabadja gánzlich eingerollt und ausgewalzt, so dass bei Szentkirályszabadja und Liter vöm ganzen südöstlichen Flügel nur noch dér permische Kern erhalten bleibt, ja sogar auch dér Phyllit — gleichsam auf dem Hauptdolomit des Mogyo- róshegy geschmiert — zu Tagé tritt. Somit ist alsó bei Liter kein ganzes Gewölbe mehr zu seben, wie bei Hidegkút, sondern bloss ein wirklich schönes, am SW-lichen und Nö-lichen Ende regelrnassig geschlossenes halbes Getcölbe dér Trias. Parallel mit dieser doppelt. gewölbten Falté erwáhnt Lóczy sen. von dér Balatonlinie wiederholt noch zwei triassische Brachyantiklinalen mit aus Phyllit und Perni bestehendem Kern, u. zw, von Alsóörs und Révfülöp. Die beiden sind — wie auf dér Karte deutlich sichtbar — durch eine regelmássige unter- triassische relatíve Synklinale verbunden, in welcher — da ja hier noch imrner eine Falté vorhanden ist — aus dér mittleren Trias nur das álteste Glied, dér Megyehegyer Dolomit auf einem grösseren Gebiet oberhalb dér Gemeinde Akaii anzutrelfen ist. Von hier gégén N sitzen die Sedimente dér mittleren und oberen Trias zwischen Pécsely und Barnag in dér Synklinale, mán könnte sagen in dér Vertiefung zwischen den beiden vorhin genannten Brachyantiklinalen und jener von Hidegkút. Hier sitzt, wie uns die Karte Lóczys deutlich vor Augen führt, in dér aus döm karnischen Sándorhcgyer und Jeruzsálemhegyer Kaik und Mergel gebildeten Periklinale dér norisehe Dolomit als jüngstes Glied. Die Nö-liche Fortsetzung dieser Synklinale sehe ich im obertriassischen Dolomitstreifen zwischen dem Káptalanerdő und dér Ortschaft Király- szentistván, gégén SW lásst. sie sich bis Balatonhenye verfolgen, doch ist hier dér nordwestliche Flügel bereits durch den untertriassischen Plattenkalk und durch die mittlere Trias verdeckt. Untersucht mán gründlich die Gegend von Kisbükkhegy und Fenyves, 9 S. S. 19. im ung. Text (Fig. 1.) Geologische Profil durch Nagyhidegkút — Balatonfüred. 11 164 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. gewahrt mán bis Mencshely drei kleine, yerkümmerte Tröge, die aus diesen alteren Schichten bestehen und auf das karnische Glied, auf den Hauptdolomit so zu sagen hinaufgeschmiert sind. NÖ-lich von bier, bei Yöröstó und Barnag ist diese Svnklinale bereits arg zertrümmert, ihr südöstlicher Flügel infoige dér gégén SO gerichteten Yerschiebung ausgezwickt, so dass hierdurch auch die Achse dér Synklinale von Nagy- galla — Hegyesmái — Pécsely- — Barnag bedeekt wird und nur mehr dér mitteltriassisohe Muschelkalk des NW-lichen Flügels mit den tieferen Karnischen Mérgein in Berührung tritt. Iliermit gelangten wir in die Gegend von Hidegkút, wo noch beide Flügel dér untertriassischen Wöl- bung mit permischem Kern vorhanden sind, aber bereits dér Südflügel dér weiter slidöstlich gelegenen Synklinale fehlt, da wegen dér immer weiter fortschreitenden Überschiebung - — wie wir bei Szentkirályszabadja und weiter, bei Liter sahen — auch dér Südflügel dér Falté reduziert wird, so dass an dér „Bruch von Litér“ genannten Linie dér Kern dér Antikli- nale an die Oberfláche gelangt und nur dér nördliche Flügel dér Wöl- bungen und überhaupt dér Falté schön ausgebildet ist, wogegen dér süd- liche — wie wir bei dér Brachyantiklinale von Kitér sahen, nur an -den beiden Enden in rudimentarem, eingerolltem Zustand erhalten blieb. Auf Grund dér hier skizzierten Tekto7iik kann ich in dér Linie von Liter keinen einfachen Bruch, sondern nur eine wirkliche Überschiebungs- linie erblicken, die sich über Pétfürdő, Liter und Szentkirályszabadja an dér Südseite des Tormahegy, Hegyesmái und Nagygalla bis Gyula- keszi verfolgen lasst. Wenn es sich auch im SW-lichen Teil nicht ohne weiteres feststellen lasst, wie breit die Zone ist, welche durch die lángs dieser Linie gégén SO verschobene, ganz oder halb eingerollte, gefaltete Decke iiberdeckt wurde, so kann mán immerhin im NW-lichen Teil, an dér Linie Barnag — Tormahegy die dórt sichtbare Überschiebung auf etwa 4 — 5 km schátzen. Diese rneine Auífassung wurde im Wesent- lichen auch von Herrn Unterstaatssekretár Dr. Hugó v. Böckh mehr- fach initiativ befürwortet und kann auch von dér Ivarte Lóczys abge- lesen werden. Meine Auffassung bezüglich des Baues dér Gebirge wird auch von einzelnen auslandischen Geologen geteilt und wie ich erfuhr, auch durch die neuesten, genau konstruierten Profile meiner Kollegen Herrn, Ferenczi und Rakusz bekraftigt. Ich will nur noch darauf hinweisen, dass ich parallel zűr Überschie- bungslinie von Liter, zwischen Kádárta und Hajmáskér, wo sich aber- mals nur dér untertriassische Plattenkalk und die mitteltriassische Serie auf den Hauptdolomit stützt, das Aufreissen dér Falté von Veszprém zu erblicken geneigt ware, wodurch bei Hajmáskér dér Dolo- mit so weit überdeckt wurde, dass er sich hier — tr'otzdem er zwischen SKIZZE DES BAUES DÉR CEBÍRGE UNGARNS. 165 den Brachyantiklinalen von Veszprém und Litér in breiter Ausdehnung vorkommt — ganz auskeilt. leli bedauere, dass mir die geologischen Kaidén des übrigen Teiles des Bakony-, sowie de-s Vértes-Gebirges vöm kartierenden Geologen bisher nicht einmal zűr Einsichtnahme überlassen wurden, so dass ich nicht in dér Lage war, diese Tektonik weiter zu studieren, und dies eine Aufgabe dér Zukunft bleibt. Ich bin — auf Grund meiner Erfah- rungen bei Tatabánya — überzeugt, dass wir dórt noch viele beweis- kráftige Daten finden werden. Über den SÖ-lich von dér Litérer Linie gelegenen Hauptdolomit- streifen sprechen Lóczy sen., besonders aber Lóczy jun. in dér zitier- ten Arbeit als eine Dolomitdecke, besonders in dér Gegend von Balaton- í'üred, und wenn mán die geologische Kaidé dér Umgebung des Balaton- sees betrachtet, falit es einem sofort in die Augen, dass dér Hauptdolo- mit sein natürliches Liegende verlassend und über dasselbe binweg geschoben, lángs einer scharfen tektonischen Linie mit den álteren Trias- gliedern in Berührung tritt. Süülich von Liter und bei Szentkirály- szabadja bildet dér Megyehegyer Dolomit, SW-lich von Szentkirály- szabadja dér untertriassische Plattenkalk das Liegende des Hauptdolo- mits, d. h. mán sieht, dass dér máchtige, starre, zertrümmerte Haupt- dolomit zwischen Balatonfüred und Pétfürdő ganz den Eindruck einer selbstándigen Decke erweckt. Dem gegenüber ruht dieses Gestein zwi- schen Pécsely und Barnag ungestört in dér von seinem Liegenden gebil- deten Vertiefung. Was kann überbaupt dér Grund dafür sein, dass am Balatonhoch- land NÖ-lich von dér Linie Balatonfüred — Tóvázsony vier grössere Überschiebungen, namentlich jene des Dolomits, dann jene bei Litér, Nemesvámos und Hajmáskér, konstatiert werden kömén, NW-lich von derselben jedoch bloss eine bei Gyulakeszi (Fig. 2.).7 welche die Fort- setzung jener von Litér bildet. Ich bin geneigt, diese Erscheinung auf zwei Umstánde zurückzuführen, erstens auf den im südwestlichen Teil aufgetretenen intensiven Basaltvulkanismus, dessen didit- gestellte Basaltschlöte und Dykes als feste Pfeiler dér aus dér Richtung des Bala- tonsees kommenden jungen Unterschiebung widerstanden, zweitens darauf, dass im Absehnitt Tihany — Kenese— Balatonföldvár das inten- sive Sinken — nach den Angaben dér Bohrung bei Siófok — am Ende des Neogens erfolgte, so dass die aus früheren Senkungen dér Ufer her- vorgegangenen Faltungen und Schuppenbildungen Gelegenheit liatten, sich am Ende des Tertiars deckenartig weiter zubewegen. Ich halté alsó die erwáhnten Überschiebungsbewegungen im Balatonhochland für 7 S. S. 21. im ung. Text. (Fig. 2.) Karteskizze dér Überschiebungen am Balaton- hochlande. 166 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. ebenso jung, wie jene zwischen Szászvár und dér Gegend von Pécs, d. h. sie bellimen im oberen Mediterrán und setzen sich — sagen vár mit abnehmender Intensitat — bis zum heutigen Tag fórt. Nun muss ich aber noch etwas besprechen. Es ist nicht nur aus den detaillierten Beschreibungen und Karten Lóczy seniors und seiner Mitarbeiter zu entnehmen, sondern auch eine Tatsache, dass die Gesteine des Balatonhoehlandes grasslich zertrümmert sind und dass ausser den erwáhnten, iiber das ganze Gebirge ausgedehnten Faltungsbewegungen auch noch betrachtliche und augenfállige, vertikale und horizontale Ver- schiebungen Schritt für Tritt anzutreffen sind. Besonders auffállig sind diese in den permisében, unter- und mitteltriassischen Schichten lángs des Bálát onsees. Uie erwáhnten Autorcn befassen sich sehr eingehend mit denselben. Was kann die Ursaehe dieser Zertrümmerung sein? Ich sehe aber- mals zweierlei Gründe. Dér erste ist, dass — wie allé namhaften Tek- toniker: Suess, Heim, Rothpletz u. a. m. annahmen — die Zertriim- merung die letzte Phase dér Faltung darstellt. Dér zweite und meiner Ansicht nach im vorliegenden Fali sehr schwerwiegende Grund besteht darin, dass das variszisehe kristalline Gebirge, das lángs des heutigen Balatonsees die uralten Ufer bildete, früher unzweifelhaft höher empor- ragte, wie die Sedimente dér mesozoischen Geosynklinale, heute aber auch unter dem NÖ-lichen Teil des Balatonsees beinahe 100 m tief liegt, d. h. die perm-mesozoischen Bildungen, die früher untén und auch seit- lich feste Stützen fanden, sind seitlich überhaupt nicht, und auch untén nur durch einen Pfeiler gestützt, dér ihnen allmáhlich nachgibt. Wir wollen sehen, ob diese Behauptung ausser dér Bohrung von Siófok auch noch durch andere Argumente gerechtfertigt werden kann. In dér Synklinale des Hauptdolomits zwischen Veszprém und Városlőd ragén dér Dolomit und dér Dachsteinkalk bis zu Höhen von 4 — 500 m und sogar noch bedeutend darüber hinauf und sind bei 400 m ü. d. M. ganz allgemein verbreitet. In dér Synklinale östlich von Barnag steigt dér Hauptdolomit nur mehr bis circa.350 m hinauf und bleibt im Zugé von Balatonfüred — Pétfürdő stark unter 300 m. Dieselben Glieder dér mittleren Trias, die am Nagygalla und am Recsekhegy bei Hidegkút über 400 m hegen, wie z. B. dér Megyehegyer Dolomit am Faltenflügel Révfülöp — Alsóörs, am Keresztfatető, oder am Megyehegy, erreichen hier kaum die 350 m, kurz, die obere Trias liegt — trotzdém sie am Ufer lángs des Balatonsees niemals über die untere Trias transgre- dierte — heute um 2 — 300 m höher, wie die letztere, u. zw. umso höher, je mehr mán sich vöm Bálát onufer gégén NW entfernt. Die Falté am Balatonufer, besonders aber dérén Wölbung bei Alsóörs muss seit de^ Ablagerungen und Emporfaltungen — auch wenn mán die Abrasion und SKIZZE DES BAUES DÉR C.EBIRGE UNGARNS. 167 Erosion in Betracht zieht — sehr stark gesunken sein, woraus folgt, dass mán im Balatonhochland neben dem Zerreissen und dér Zertrüm- merung als Folge dér Faltung auch noch mit einer weiteren Zerstücke- lung und mit V erschiebungen zu rechnen hat, die mit dem Fehlen oder Nachgeben dér Stützen zusammenhangen. Letztere sind so intensiv und neuzeitig, dass es gar kein Wunder ist, dass sie in dér nahen Vergangen- lieit die ganze Aufmerksamkeit dér Forscher für sich in Anspruch nah- men und von dér eine Übersicht grosser Gebiete erfordernden, altén, stark verwischten Faltungstektonik fernhielten die aber— meiner Ansicht nach — nicht nur nach den vorhandenen Analogien, sondern auch auf Grund ■dér angeführten Daten heute schon als bewiesen betracht et werden kann. Und nun, da wir das viel umstrittene Problem dér Tektonik des Balatonhochlandes im allgemeinen gelöst habén, komimén wir zum Résül- tat, dass allé Forscher recht habén, denn das Gebirge liegt tatsachlich dórt, wo es zűr Ausbildung gelangte, doch ist es zugleich auch gefaltet, geschoben und zertrümmert, und die friiheren Forscher waren nur inso - fern im Irrturn, als sich jeder Naturforscher meist irrt, dér irgend eine N aturerscheinung auf eine einzige JJrsache zurückführen will. Nach alldem können wir aber auch die grosse tektonische Linie langs des Balatonsees nicht für eine einfache Bruchlinie ansehen, da sie ja garnicht aus einern Bruch hervorging, sondern aus dér weitergerückten Uferlinie dér Sedimente, gerade so, wie wir es bei Szászvár oder Pécs sahev. Gehen wir nun einen Schritt weiter! Wenn wir das langs dér Bala- tonlinie versunkene kristallinische Gebirge weiter zu verfolgen suchen, gelangen wir über den Phyllit von Balatonfőkajár, dann über die aus kristallinischem Kaik und aus Perm bestehenden Inselberge in dér Ge- gend von Füle und Polgárdi in das Gebirge von Velence, das mit seinen auch heute noch hoch emporragenden, aus Gránit, Devon und Perm be- stehenden Gliedern den Kern dér besprochenen variszischen Faltung dar- zustellen scheint. Die Fortsetzung dieses Urgebirges ist auch im Kern des Budaer Gebirges zu suchen. Da aber die 97048 m tiefe Bohrung im Stadtwaldchen nichts dergleichen, sondern cbenfalls den triassischen Hauptdolomit nachwies, ist liier, im weitesten Abschnitt dér ungarisch- kroatischen mesozoischen Geosynklinale- tatsachlich die geringste empor- íaltende Kraft zu erwarten und mán kann somit ruhig annehmen, dass dieser aus Urgesteinen gebildete Kern nicht aus dem Meer dér Trias, — zumindest nicht aus jenem dér oberen — herausragte, sondern dass hier die nördlichere Triassedimentation auch mit den stidlichen Trögen kommunizierte. Es ist aber auch möglich, dass dér am Bódén dér Bohrung des Brunnens im Stadtwaldchen befindliche Dolomit auf eine andere tek- tonische Erscheinung zurückgeführt werden, kann, doch will ich jetzt un- seren Gedankengang nicht damit komplizieren, immerhin kann ich aber 168 FRANZ V. PÁVAI YAJNA. die Tatsache nicht unerwáhnt lassen, dass weiter gégén S, in dér Linie Dömsöd — Sári, gleichsam in dér Fortsetzung dér Rhioliterupfion von Sárszentmiklós auch die geophysischen Messungen eine starke unter- irdische Erhöhung schwerer Gesteine andeuten. Wenn wir nun die Fortsetzung des Jura-, Kreide-, Eozán-Troges von Sümeg — Móor suchen, gelangen wir in die Depression zwischen dér Dolomit- Anhöhe des Vértes- und dem Velenceer Gebirge und in das eozane Kohlenbecken zwischen dem eigentlichen Budaer- und dem Pilis- Gebirge. In dem vöm Pilis — Vértes — Bakony-Zug NW-lich gelegenen Becken treffen wir das Kohlenrevier von Tokod — Dorog zwischen dem vorhin genannten und dem Gerecse-Gebirge, wo in Fetzen auch dér Jura. vorhanden ist. In den triassischen Gebirgsruinen von Vác und Csővár kann mán die zwischen den beiden Becken gelegene Erhöhung suchen, dérén Fortsetzung die Kohlenbecken von Salgótarján — Sa jóvölgy und Gyöngyös— Egervidék von einander trennt und — wie ich vermuté — in dér palaozoisehen Gebirgsruine in dér Gegend von Uppony zutage tritt, wo sich die ganze bisher verfolgte, in Emporfaltung begriffene Geosynklinale gégén S wendet. Infolge dieser Wendung wurden die gefalteten Schiefer des Btikk- Gebirges nicht mehr vöm Meer tifcerflutet. Aus dér allgemeinen Tektonik gewann ich den Eindruck, dass dieses Gebirge ursprünglich wenigstens aus zwei Faltenzügen bestand, von denen dér eine das Ufer bildete, dér andere in Nö-licher Richtung verlief. Dér SW-liche kristallinische Pfei- ler des ersteren versank zum Teil und brachte durch seinen von dieser Seite wirkenden unterschiebenden Druck die heutige, gégén SSW gerich- tete, schuppig deckenförmige Struktur zustande.8 (Fig. 3.)9 Dér Bakony — Bükk-Gebirgszug wandte sich — wie dies aus dér Tektonik des Bükk auch heute deutlich ersichtlich ist — im Bükk von SO gégén S und bildete sowohl im Eozán, wie auch im Mediterrán eine Scheidewand durch das Alföld hindurch. Die Unterschiede des Eozáns- vöm asiatischen Typus mit Gryphea Eszterházyi Pávai, des Salzstöcke enthaltenden Mediterrans vöm Mármaroser, Siebenbürger, Galizi- schen etc. Typus, gegenüber dem Eozan und Mediterrán vöm westlichen 8 Siehe den Vortrag Z. Schréters über die Schiefer von Kiegyőr und das Profil in meiner Studie über die Bohrung von Lillafüred. 9 S. S. 25. im ung. Text. (Fig. 3.) Skizze dér orogenetischen Verhaltnisse iin Bükk- gebirge. 1. Grundgebirge. 2. Paleozoische Schifer. 6. Eoc, Kalkstein u. Konglomerate. Álter 7. Mioc. Sedimente. II. 3. Paleozoische Kalksteine. 8. tlberschiebungslinie. 4. Dolomit. 9. Schuppenlinie. 5. Eruptiven. 10. Verwerfungslinie. Jiinger III. Tektonische Richtungen Tekt. Wasser SKIZZE DES BAGF.S DÉR GEBIRGE UNGARNS. 169 Typus sind allgemein bekannt und die Trennungslinie dér beiden falit gerade mit dér Lin.ie des Bükk — Réz-Gebiiges zusammen. Diese Tren- nung spricht für ein Gebirge, das bis nach dem Mediterrán an dér Ober- flache war, worauf schon viele Autoren in dér Vergangenheit hingewie- sen habén und was durch die Bohrung II in Hajdúszoboszló in einer Tiefe um 1700 m auch tatsachlich erwiesen wurde. Trotzdem glaube ich die Fortsetzung des Bakony — Bükk-Zuges nicht im Réz-Gebirge zu finden, wie es Popescu zeichnet, — da ja die kristallinischen Schiefer des Letzteren eher auf den Szepes-Gömörer und den Szomolnoker Zug hinweisen, — sondern in dem stratigraphisch viel naher verwandten Királyerdő- und Kodru-Moma-Gebirge, wo dér Gránit, das Karbon, Perm, die Trias, dér Jura und die produktive Kreide gerade so vertreten sind, wie wir das in diesem Zug bisher sahen, selbstredend mit den auch bis- her konstatierten Lücken und Schwankungen. Das Királyerdő-, Bihar- und Ples — Kodru-Gebirge mit seinen durch H. v. Böckh, Pálfy und Rozlozsnik festgestellten Decken, die gleich- sam aus dem Tál des Fekete-Kőrös gégén 0 und W ausgehen, ist eigent- lich ebenfalls nichts anderes, als ein zwisehen zwei altén, aus Gránit und kristallinischen Schiefern bestehenden, Gebirgen zűr Ausbil- dung gelangter Abschnitt einer Oberkarbon — Perm — Trias — Jura — Kreide-Geosynklinale, die sich im Hegyes-Drócsa-Gebirge verfolgen lásst, wo aber, gerade wegen dér breiten Wendung, die Sedimentation bereits im Karbon zum Abschluss und das Perm nebst- den noch jünge- ren Gliedern nur mehr sukzessive nordostwárts zűr Ausbildung gelang- ten. Wir treffen hier eigentlich die parallelé Sedimentationszone des gleichlaufenden Bogens dér östlichen und südlichen Kárpátén an. Nun gelangen wir aber wieder auf das Alföld hinaus, wo uns jeder Anhalts- punkt, dafür fehlt, wo sich dieses Gebirge am linken Ufer dér Tisza (Theiss) fortsetzt. Mán kann höchstens annehmen, dass in dér Rich- tung gégén Temesvár die kristallinische Insel von Versec die westliche Grenze dieser Sedimentationszone bezeichnet. Parallel mit dieser verláuft im Süden dér Geosynklinalzug Torda — Erdélyi Érchegység (Siebenbürg. Erzgebirge) — Kápolnás, und genau parallel ist auch die Faltung dér pleistozán-neogenen Sedimente in dér Richtung Gyula — Orosháza — Mezőhegyes. Aus dem Sedimentationszug des Erzgebirges kam nach seiner Emporfaltung die Antiklinale, besser gesagt dér Faltenzug Nopcsas zwisehen Kápolnás — Torda zustande.10 10 Pávai Vájná, F. v.: Az erdélvrészi medence gyűrődésének okai. (Die Ursaehen dér Faltung des Siebenbürgischen Beckens), Bányászati és Kohászati Lapok 1917 (Nur ungarisch) und Geol. und Tekton. Karte des Komitates Hunyad etc. Herausg. Kgl. Ung. Geol. Anst., 1929. 170 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. Das Sitiken des uralten kristallinischen Ufers erklart auch in diesem lángé Zeiten hindurch aufgeschiitteten Sedimentationsbecken-Abschnitt soicohl die Emporfaltung dér Sedimente, wie auch das Zerreissen und die Auflösung dér Faltén in schuppenartige Decken in dér Richtung dér dús Sinken begleitenden Unterschiebung. Die hier entwickelte tektonische Skizze führt uns nicht nur am jugendlichen Hügelland Transdanubiens, ferner am nördlichen und östli- chen Rand des Alföld entlang, wo sie vor unseren Augen ein mit dem Bogén dér Kárpátén übereinstimmend verlaufendes, in mancher Hinsicht ahnlich aufgebautes Gebirge entrollte, sondern zeigt uns auch, dass als Ufer dér palaozoischen und mesozoischen Sedimentation überall Reste des gefalteten kristallinischen Urgebirges anzutreffen sind, wie wir das beim Gebirge von Pécs, oder gleichwohl am Nordrand des Alpin — Kárpát 1- schen Flyschzuges sahen. In den mehr-minder breiten Zuischenraumen dér bogenförmigen Streifen dér von West gégén Őst, Nordost, dann wie— dér Síid, Südwest und abermals gégén Síid umbiegenden Faltén dieses Urgebirges und dér sich derűseiben anschliessenden permo-karbonischen Emporfaltung karnen unsere mesozoischen und tertiaren Beckenteile zűr Ausgestaltung. Die Sedimente dieser streifenf ormi gén Becken wurden durch die miteinander harmonisierenden Bewegungen dér zwischen ihnex gestandenen Streifen des Urgebirges nicht nur hinsichtlich ihrer Vertei- lung an dér Oberflache ger egeit, sondern durch von untén und seitlich icirkendem Bruck allmahlich auch in Faltén zusammenge schoben. Diese anfangs sicher flachen Faltén wurden in den Zeiten, als die tektonischen Spannungen in grösserem Masstab zűr Ausgleichung gelang- ten, wie z. B. im Paláogen und im Miozan, gelegentlich des Sinkens dér uralten Gebirgsstreifen nicht nur weitergefaltet, sondern stellenweise schuppenförmig iibereinandergestaucht und lokál sogar in dér Gestalt kleinerer Decken übersehoben (Szászvár, Liter, Lillafüred, Bihar), wobei sie dann in dér letzten Phase dér Faltung selbstverstándlich auch zer- trümmert wurden. Durch diese letzten tektonischen Faltungsbewegungen wurde dann auch die langsame, allmáhliche Emporfaltung dér Neogenschichten aus- gelöst, und dass die beiden auf eine gemeinsame Ursache zurückzuführen sind, ist auch daraus ersichtlich, dass sich diese jugendlichen Faltungen über die neuerlich bewegten und aufgerissenen Faltén des Mesozoikums weiter verfolgen lassen, wie dies bei Komló oder im Fali dér Schuppe von Nagymányok — Szászvár — Magyaregregy zu seben ist, aber auch aus dér Fortsetzung dér lángs des Bálát onsees erkannten tektonischen Linien hervorgeht. Gleichzeitig mit dem endgültigen Versinken dér gefalteten Streifen des Urgebirges verschwanden auch die abgenutzten, altén Unebenheiten SKIZZE DES BAUES DÉR GEBIRGE UNGARNS. 171 Transdanubiens und des Alföld, und die Ablagerungen des Pleistozáns nivellierten alles. Die Ebene des Alföld verbirgt aber die Ruinen mehre- rer versunkener, streifenförmiger Urgebirge und zwischen diesen einige vollstándig aufgeschüttete mesozoische Tröge vor unseren Augen. Die Tiefbohrungen und die geophysischen Messungen weisen wie mit Fingern auf die Gebiete hin, wo die Ruinen dér einst gégén den Hímmel empor- ragenden Gipfel begraben sind. Südlich von Budapest, in dér Linie Döm- söd — Sári — parallel mit dér Richtung unseres vorhin besprochenen Gebirges — ergaben die geophysischen Messungen eine so betrachtliche Hebung dér altén Gesteine mit bohém spezibschem Gewicht, dass diese gar nicht tief unter dér Oberflache liegen können. Zwischen dem unter Pest gelegenen palaogen-neogenen Trog und dem bei Baja in einer Tiefe von 1369 m angebohrten mediterránén Becken taucht vor unseren Augen vorláufig ein, die beiden trennender, uralter Grat auf, dessen Richtung verfolgend, wir wahrscheinlich nicht zufallig zűr eruptiven Scholle von Sárszentmiklós gelangen. Nur oben ist das Alföld flach, und nur ein kleiner Teil desselben ist erst jetzt, unlangst versünkén, das übrige war zum Teil im Tertiar, zum Teil schon im Mesozoikum, ja stellenweise sogar bereits im Palaozoikum ein Meeresboden. Wie kann mán hier von einem Orientalischen Festland, oder gar von einer „Tisia“ sprechen? All dies kommt. davon, dass unsere Vor- gánger — sich nicht in die Details einlassend — annahmen, unter dem ebenen Alföld und dem hiigeligen Transdanubien wáre ein unlangst ver- sunkenes, gleichartig aufgebautes, abgenutztes, altes Gebirge mit gleich- artiger Oberflache zu suchen. Die neueren Beobachtungen, Messungen und Bohrungen, sowie die aus denselben abgeleiteten , berechtigten Schlüsse fiihren uns von diesem vereinfachten, geistreichen Gedanken Tag für Tag immer weiter und weiter fórt, zűr Annahme eines überaus kompliziert aufgebauten, vöm Palaozoikum bis zum Pleistozan sukzes- sive aufgeschütteten und emporgefalteten, geosynklinalen Beckens, das seit lángén geologischen Zeiten niemals in seiner ganzen Ausdehnung gleichzeitig, sondern immer nur in streifenförmige Teile gegliedert, ge- hoben uurde oder gesunken ist. Dem ist auch heute noch so! Das Alföld als Ganzes sinkt nicht, wie es auch nicht in seiner ganzen Ausdehnung gehoben wird, sondern nur im grösseren Teil, dér sich langs dér Sedimentationsstreifen des Neogens erstreckt. Die Teile, uo die Streifen des Urgebirges begraben liegen, sin- ken — wenn auch oszillierend — auch heute und zeigen bestandig eine allgemeine sinkende Tendenz. Diese Teile sinken, denn an einer solchen Stelle gelangten die Becken des Balaton- und des Velenceer-Sees, sowie zwischen diesen die grosse, torfbedeckte Depression des Sárrét seit dér Mitte des Pleisto- 172 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. zans zűr Ausgestaltung. Etwas áhnliches lásst sich auch am SW-Fuss des Borsodéi- Bükkgebirges vermutén, doch auch die Sumpfwelt des Ecsedi Láp und des Érmellék, oder die Vertiefung des Fertő-Sees dürfte nichts anderes sein. Erst jetzt beginnt sich die komplizierte Tektonik des Alföld und des ganzen Ungariseh-Kroatisehen Beckens langsam zu entpuppen, die noch gestern im Tisia-Massiv eine ganz einfac-he Lösung zu habén schien. Wie in dér Oszillation dér skandinavischen Fjorde die sich abwech- selnden Horizonté dér Ostsee mit Földia, Ancylus und Litorina, sowie auch die Bohrungen in dér Gegend von Pécs nach den Angaben von Vadász beweisen, gehen die Untertauchungen und Senkungen nicht ohne zeitweisem Stillstand und nicht ununterbrochen in einer Ric-htung vor sich, sondern oszillieren infoige kürzerer Hebungen dér Gebiete, die aber im geologischen Sinne keine Umstellung in dér Tendenz dér Periode bedeuten. Dér allzu kurze menschliche Massstab darf uns hierbei nicht irreleiten. Das Untertauchen dér uralten Gebirgsstreifen führt letzten Endes wieder zűr Entstehung einer Serie von Depressionen, Sümpfen und Teichen, die sich im Verlauf geologischer Zeiten zu langgestreckten Biimenseen mit süssem, dann spáter brac-hischem Wasser entwickeln und schliesslich sedimenteren wieder salzige Meere an dér Stelle, wo die altén Gebirge standén, wáhrend unterdessen die Sedimente junger Gegenden emporgehoben und zu Bergen aufgetürmt werden, genau so, wie es seinerzeit mit dem Urgebirge geschah. Dies ist die Regei dér Bestandigkeit dér Sedimentationsbecken. Aus diesem Grund suche ich auch in den tiefen Seen dér Alpen die Wiege dér zukünftigen Meere, welche die versinkenden Gebirgsteile überf'luten wer- den. Deshalb rechne ich bei den Yeranderungen des Klimas im Pleistozán und allén anderen geologischen Zeitaltern in erster Linie mit den ver- tikalen Bewegungen dér Gebirge, ihrer Hebung, besonders aber ihrem Versinken, weil diesel* Faktor viel eífektvoller ist, wie die besser in die Augen fallende Erosion, welche dem ersteren höchstens behilflich ist bei dér Abtragung dér Gebirge, jedoch für sich alléin niemals zűr Ent- stehung neuer Becken, sondern besten Falls bloss zu einer einfachen , totálén Nivellierung, fiihren könnte, icofilr aber in dér Geschichte dér Erde bisher noch kein einziges Beispiel zu fiúdén ist. Die grosse, 3 — 400 m er- reichende Tiefe dér an den Fiánkén dér Alpen befindlichen Seen dürfte auch wohl viel elier auf das Sinken dér Alpen und auf die Querfaltung des Vordergrundes zurückzuführen sein, — was eine erfahrungsgemásse Tatsache ist — als auf eine Stauung durch Endmoranen. Diese Auffas- sung ist eine Weiterentwicklung dér gleichlautenden Theoric des schwei- zer Professors Heim. Nach diesen Erwágungen und Überlegungen ist es leicht begreiflich. SKIZZE DES BAl'ES DÉR GEB1RGE UNGARNS. 173 warum diejenigen Recht habén, die im ausseren und inneren Bogén dér Kárpátén die Fortsetzung des Bogens dér Alpen sehen, und warum ich die Ansicht vertrete, dass das Ungarisch-Kroatische Becken das dritte grosse Sedimentationsgebiet des Alpin-Karpathischen Zuges darstellt, das zwisehen den verzweigten und im Osten umschwenkenden Falten- streifen dér zentralen Alpen scbon seit dem Palaozoikum zűr Ausgestal- tung gelangte, keinesfalls aber ein zusammenhangendes Festland, ein Massiv an dieser Stelle bestanden habén kann, da ja dieses Stück dér Erdkruste vielleicht niemals in dér geologischen V ergangenheit auch nur in dér heutigen Ausdehnung gleiclizeitig trocken lag. Wir begreifen nun, warum die Bewegungen dér Faltén, Schuppen, Decken im ausseren Flysch dér Kárpátén, sowie auch in dér sogenannten „Kerngebirgszone“, die in dem randlichen Gürtel des oben abgeleiteten neogen-pleistozánen Beckens eingeschaltet ist, und auch niehts anderes, als drei-vier parallelé Streifen darstellt, immer in dér Richtung gégén die altesten kristallini- schen Massen erfolgten, eine Tatsache, die gerade durcb die letzten Auf- nahmen dér ungariseben Geologen in Oberungarn unter dér Leitung des verstorbenen Direktors dér Kgl. Ung. Geologischen Anstaít, Ludwig v. Lóczy ebeníalls konstatiert wurde. Es befanden sich bier lauter lang- gestreckte, oft auf paláozoischem Fundament rubende, mesozoische Tröge zwisehen gefalteten Streifen aus Gránit und kristallinischen Schiefern, und als spáter die parallelen Züge des Urgebirges nacb dér Reihe, periodisch untertaucbten, eroberte sich das Mesozoikum und das Tertiar immer grössere und grössere Flacben auf Unkosten dér unter- tauchenden Gebirge. Das Sinken führte aber gerade so, wie wir es bei den inneren Streifen sahen, auch in den dazwischen gelagerten mesozoi- schen Sedimenten zűr Faltung und zuletzt zu einer schuppenförmigen, überschobenen Struktur. Es ist egál, ob wir die Kleinen Kárpátén, das Zobor-, Tribecs-, Ino- vec-, oder die Fátra-, Tátra- und Szepes-Gömörer Erzgebirge betrach- ten, das allgemeine Prolii ist überall das gleiche: in den Ufern dér paláo- zoischen, mesozoischen Tröge offenbaren sich Verschiebungen in dér Richtung gégén die Streifen des Urgebirges. Die Faltén und Schuppen fallen immer gégén den Gránit ein und wo Decken vorhanden sind, sind selbstverstándlicb auch diese streifenweise in derselben Richtung vor- gedrungen, genau so, wie wir es bei Szászvár, lángs dér Linie von Litér, im Bükk- oder im Királyerdő-Gebirge sahen. Die Gesteine dieser Decken sind übereinstimmend im gleichen Sedimentationstrog zűr Ausbildutig gelangt, sie wurden an den Rándern dér Becken über mehr-minder kurze Strecken verschoben, sie besitzen keine weit entfernten Wurzelregionen, da sie nicht bunderte von Kilometern, sondern höchstens einige, und auch diese nicht auf einmal zurücklegten. 174 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. Wir kommen zűr Erkenntnis , dass wenn mán die Sedimente dér Kárpátén — dér Wirlclichkeit entsprechend — als streifenweise, zwi- schen den parallelen Bögen dér uralten Gebirgsfalten entstanden auf- fasst und ikre Tektonik — in logischer Weise — auf die Beuegungen des ihre Ufer bildenden Urgebirges zurückführt, die ganze, bisher in ikren Details iiberaus kompliziert erscheinende Tektonik dér Kárpátén unendlich vereinfacht wird und sich gerade so auf einen ganz einfachen gemeinsamen Nenner bringáén Icisst, wie dér Bau des Ungarisch-Iiroati- schen Beckens. Alles lásst sich ohne Anstrengung oder Künstelei erkla- ren, es sind keinerlei Komplikationen, exotische Abnormitaten vorhan- den, das ganze ist eine einfache, lüc-kenlose Kette von Vorgangen, durch welche die mehr-minder selbstándig entwickelten Mitglieder einer ge- meinsamen grossen Familie auf Grund eines gemeinsamen Prinzips in eine grosse Einheit: in den Stamm des Alpin-Karpatischen Gebirgszuges zusammengeschweisst wurden. Aus diesem einheitlichen Stamm könnte mán das Ungarisch-Kroatische Becken nicht einmal willkührlich aus- schliessen, es passt in denselben binein, wie dér Stamm in die Achse einer Baumkrone, dieser Stamm ist aber kein Ebenholz inmitten von Tannen- zweigen, sondern Tannenholz von dér gleichen Herkunft imd Entwick- lung, wie die Zweige selbst. Das ganze gleicht einem üppigen Strauch , dessen verzweigte Triebe aus dem Stumpf eines altén Baumes nahezu gleichzeitig hervorbrachen, sich nach dem gleichen Lebensprinzip, aber selbstándig entwickelni, immer dicker. umfangreicher wurden, um schliesslich dér Beihe nach in eine grosse Holzmasse zusammenzuwach- sen, mit dér zuletzt — als aussere Flyschzone — auch die benachbarten blutsverwandten Stamme ringförmig verschmolzen und so ein grossesT abgeschlossenes Ganzes zustandebrachten. Einzelne schwachere, alté Áste fangen aber schon an sich abzu- bröckeln, dér Baumkoloss wird stellenweise hold und mán sieht schon den Weg des Veri alles, den auch er wandeln muss, um neuem Leben Raum, Nahrung an Kralt zűr Entwicklung zu gébén. Er wird im Síiden durch die Adria unterwaschen, in seinom Inneren überflutete das Was- ser die Höhlungen dér Sümpfe und Seen, in denen neues Leben Fuss fasste und irgendwo, in dér Férné, am Grenzpfad eines grossen geolo- gischen Zeitalters dér Zukunft dammert abermals das Bild zahlreicher sedimentierender Binnenmeerstreifen und neuer Gebirge, die an dér Stelle des Ungarisch-Kroatischen Beckens durch die Emporfaltung des heute jungen, hügeligen und flachen Gebietes zustandekamen. Dér Álpin-Karpatische Gebirgszug, oder in weiterer Fassung das Eurasiatische Kettengebirge liefert alsó ein glanzendes Beispiel für die Bestandigkeit dér sedimentierenden Geosynklinalen. In ferner Vergangenheit, noch vor dem Paleozoikum verheilte langs SKIZZE DES BAUES DÉR GEBIRGE UNGARNS. 175 dieser Linie eine Wunde dér uralten Erdkruste in mehr-minder paralle- len Streifen, mit gewaltig aufgetürmten vulkanischen Massen. Zwischen diesen Gebirgsstreifen fand vielfaeh primare Sedimentation und im An- schluss daran sekundare und tertiare Sedimentbildung statt, bis zűr vollstándigen Aufschiittung oder Austrocknung dér Becken. Unterdes- sen wurden die dazwischen stehenden altén Gebirgsstreifen abgenutzt, sie versanken oszillierend sukzessive, wobei sie die zwischen ihnen liegen- den Sedimente ununterbrochen drückten und in Faltén zwangen, bis sie als gefaltete Gebirge emporgehoben wurden, wahrend an dér Stelle dér untertauchenden kristallinischen Massen heute neue Seen, neue Becken geboren werden, docli greift die Sedimentation seitlich nur wenig um sich, sie bleibt vielmehr im grossen Ganzén bestándig an den altén Wun- den dér altén Erdkruste haften. An diesen Stellen spielen sich die L eb ensvor gangé dér Erdkruste langsam, bestándig und periodisch ab. Die Bewegungen sind bestándig, aber langsam und nehmen nur in solchen Zeiten — aber auch dann im Zeitraum von geologischen Stufen — einen Anlauf, wenn durch die lang- samen, allmahlichen Bewegungen grosse Spannungen akkumul iert wur- den. Hierbei wurden die steil aufgerichteten Faltén in dér Richtung des grösseren Druckes umgelegt oder iiberschoben, oder sie gelangen durch den Verlust ihrer sinkenden Stützpfeiler auf einen Abhang, auf dem sie abwarts rutschend zerrissen, zertrümmert wurden. An solchen Stellen erfolgten und erfolgen die grossen, katastrophalen Erdbeben, sowie auch die grossen orogenetischen Veranderungen, dérén verhaltnismassig lang- sames Vorbereitungsstadium nicht mit den epirogenetischen Bewegun- gen verwechselt werden darf, obwohl die letzteren eigentlich gleichfalls nichts anderes sitid, als Embryonen dér spateren Orogenese, die an dér Stelle dér endgültig veralteten, abgetragenen Gebirgtsmassive das Fun - darnent eines neuen, ausgedehnten Sedimentationsbeckens vorberei- ten kann. Wir sehen , ide untergeordnet diesen grosszügigen tektonischen Bewegun&en gegenüber die Rolle ist, wélche die Abtragung dér Derge spielt . die — jenen Bewegungen entgegenarbeitend — bisher noch nie im Standé ivar, die Oberflache dér Erde einzuebnen. Die orographischen Veranderungen sind demnach in erster Linie auf Grund dér tektonischen Veranderungen zu erklaren, neben denen die übrigen, von diesen abhan- gigen Erscheinungen nur nebenbei in Betracht kommen. Es ist nun wohl schon als erwiesen zu betrachten, dass den verschiedenen grossen Empor- faltungen — wegen dér Flachenzunahme dér über die Grenzen des ewigen Schnees gehobenen Gebiete — stets eine Verschlimmerung des lokálén Klimas und Hand in Hand mit dieser, Veranderungen in dér Fauna und Flóra folgten. Andererseits wird durch das allmahliche, oszillierende 176 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. Zurücksinken dér vereisten Gebirge die Ausdehnung dér die Grenzen des ewigen Schnees überzogenen Flache verringert, folglich das Kiima ver- bessert und die Entwicklung reicherer Flórén und Faunén ermöglicht. Nach alldein wird es niemand wundernehmen, wenn ich auch die uns am nachsten gelegenen Gebirge von Buda als eine in den Alpin- Karpatischen Gebirgszug organisch hineingehörige und nicht nur strati- graphisch, sondern auch tektonisch hineinpassende gefaltete mesozoische Gebirgsruine betrachte. Einzelne Autoren, wie Schafakzik und Ferenczi habén bezüglich einzelner Abschnitte bereits auf diese Möglichkeit hingewiesen. Zwischen den im allgemeinen gégén NNW einfallenden Dolomitschichten des Gel- lérthegy und Sashegy einesteils und dem Dolomit an dér Basis des Lucken- berges bei Budaörs, sowie des Ördögorom und des Rózsadomb anderer- seits liegt ohne Zweifel eine zertrümmerte Synklinale, die durch eozane und oligozane Schichten ausgefüllt ist. Diese Synklinale ist naturgemáss in Tröge gegliedert, von denen sich einer nordöstlich vöm Friedhof am Farkasrét schliesst und gégén Budaörs öffnet. Die auf dem ostwarts, in dér Richtung auf Buda abfallenden Gelande abfhessenden Niederschlags- wásser sickern in den Bódén und fiiessen — dér Schichtung folgend — wieder in den synklinalen Trog im Untergrund des Farkasréter Fried- liofes zurück. Dies ist die Ursache dér oft beanstandeten Tatsache, dass die in den wasserleitenden Schichten des Friedhofes gelegenen Graber und Gruften nass sind. Dér zweite Trog öffnet sich mit den Mérgein des Budaer Várhegy gégén NO. Dér Gellérthegy und Sashegy sind demnach nichts anderes, als zerbrochene Stücke des nordwestlichen Flügels einer von SÍT gégén NO verlaufenden Dolomitfalte. (Im Laufe meiner neueren Untersuchungen gelang es mir bei dér Haltestelle dér elektrischen Strassenbahn unterhalb dér Felsenkapelle auch den östlichen Flügel dér Dolomitfalte, ja im Liegenden derselben sogar auch den wahrhaft chaotisch gefalteten Rest einer Raibler Kalk- schuppe nachzuweisen,, gleichsam ein Analógon des im Szépvölgy empor- tauchenden, gleichfalls stark hornsteinführenden Ivalkes.) Die Csiker Berge hegen am NW-lichen Flügel dér nachsten Dolo- mitfalte, die gégén NO, am Kissvábhegy und am Rózsadomb durch die zertrümmerten Schichten des eozanen Kalkes und des Budaer Mergels gewölbeartig überdeckt wird. Bei dér Óbudaer Zementfabrik bilden die letzteren gleichfalls eine Falté mit einem neuerlichen Auftauchen des Dolomits. Zwischen den beiden Faltén ist eine abgeschnittene Synkli- nale anzutreffen. Bei dér Höhle im Pálvölgy zeigt dér eozane Kalkstein eine schöne Falté, die sich in den kaik igen oligozanen Ablagerungen des gegenüberliegenden Mátyáshegy weiter verfolgen lásst. Im Graben des SKIZZE DES BAUES DÉR GEBIRGE UNGARNS. 177 •zwischen den beiden Faltén gelegenen Tales ist aber ein höchst bemer- kenswerter Aufschluss anzutreífen, in welchem dér vielumsírittene horn- steinführende Kaik des Szépvölgy emportaucht. Dieser entspricht einer chaotisch gefalteten und zertrümmerten Triasschuppe, die nach dér Ablagerung dér Eozánschichten, jedoch vor dér Entstehung des Budaer Mergels aus dér Tiefe emporgehoben wurde, eine Tatsache, für die sich handgreifliche Beweise finden. Die Triasschuppe bringt an ihrer Süd- seite — obwohl an dér Oberflache auch hier die obereozanen Nummu- linenkalke anstehen - — sozusagen auf die Wand dér Schuppe aufge- .schmiert, die tiefer gelegenen und filteren eozanen Kohlenschiefer mit sich herauf, eine Tatsache, auf die midi Herr Direktor Hugó v. Böckh aufmerksam machte. Demnach wurde alsó die Triasschuppe nach dér Ausbildung dér Eozánschichten aus dér Tiefe emporgedrfingt, wobei sie die Eozánschichten gleich einem schiefen Diapirkern durchbrach. Diese Bewegung spielte sich aber ohne Zweifel vor dér gánzlichen Ablage- rung des Budaer Mergels ab, da dieser das ganze Profil gewölbeartig ■einliüllt. Ein ahnlicher Aufbruch des Dolomits mit Kohlenschiefer ist auch im Aufschluss dér óbudaer Zementfabrik sichtbar. Dér Dolomit ist auch am Südost.fuss des Mátyáshegy an dér Oberflache anzutreífen. In dér Linie Nagykovácsi — Borosjenő finden wir eine weitere, jedoch breite Triasfalte, die sich wahrscheinlich in dér Richtung Tök — Felső- galla weiter verfolgen lásst, und bei dér das Kohlenbecken von Tata gerade so an dér Stelle des eingesunkenen Kerns liegt, wie das Kohlen- becken von Vörösvár. Die Dachsteinkalke des Pilis-Gebirges bezeichnen vermutlich — wie auch die übrigen Dachsteinkalke dér Budaer Gebirge — bis nach Bánhida die zwischen den Triasdolomit-Falten gelegenen Synklinalen. Es lásst sich kaum mehr bezweifeln, dass nach den Angaben des Aufschlusses im Szópvölgy auch im Budaer Gebirge nicht bloss ein zer- trümmertes, mesozoisches Faltengebirge vor uns steht, sondern dass gégén den Ausgang des Eozáns auch schuppenartige Übereinanderschie- bungen stattfanden. Einzelne Anzeichen sprechen aber dafür, dass diese Faltungsbewegungen auch nach dem Oligozán, alsó im Neogen wieder auflebten, genau so, wie auch in unseren übrigen Gebirgen. Als Hin- weis hierauf sei vorláufig nur die Tatsache hervorgehoben, dass am NO-Fuss des Sashegy die Schichten des Budaer Mergels fást konkor- dant gégén die durchschnittlich gégén WSW geneigten Dolomitschich- ten des Sashegv einfallen. Die Budaer Berge eriimern mit ihrem gefalteten, schuppigen Bau und ihrem zertrümmerten, zerrissenen eozanen und oligozánen Mantel sehr an die áhnlich aufgebaute Gegend dér Kohlenreviere von Salgótar- ján und des Sajótales, was auch garnicht überraschen kann, da ja das Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930, 12 178 FRANZ V. PÁVAI VÁJNÁ. eine die organisch zusammengehörige Fortsetzung des anderen bildet, mit dem einen Unterschied, dass im letztgenannten Teil die Sedimen- tation langer anhielt, wie im ersteren. Ihre Sedimente gelangten im Trog eines und desselben Gebirgszuges zűr Ablagerung, dieser Trog wurde in seinen verschiedenen Abschnitten durch nahezu identische Wirkungen zustande gebracht, so dass nur in den Details Unterschiede vorhanden sein können, die Haupt- und Leitprinzipien dér Struktur de& Gebirges jedoch identisch sein inüssen. Ich glaube zuversichtlich, dass die hier entwickelte Skizze des geologischen Aufbaues dér ungarischen Gebirge durch die Detailstudien — u. zw. vielleicht sogar nicht nur in ihren Hauptzügen — gerecht- fertigt wird, wodurch sich dieselben als organisches Ganzes in das Alpin-Kaipatische System einfügen, lassen und dieses System — als umfangreicher, zentraler Teil desselben — erganzen. Das abstechende. Exotikum des in dieses System auf keinerlei Weise hineinpassenden Orien- talischen Festlandes und Tisia-Massivs verschwindet, mit denen die rein brüchig gedachte Tektonik dér dieselben bedeckenden Sedimente nur gewaltsam in Einklang gebracht werden konnte. Diese Tektonik wurde dadurch, dass sie sich an die Vorstellung dieser Basis schmiegen musste, etwas fremdartiges, ganz anderes, als was mán innerhalb des Alpin-Karpatischen Zuges erwarten konnte. Ich habé kehi neues System aufgestellt, sondern bloss auf dér Grundlage einer einheitlichen Vorstellung stehend, nach den Beschrei- bungen und Iiarten dér ungarischen Geologen, söreié auf zahlreicheT wiederholte und erganzte, übereinstimmende Detailbeobachtungen ge~ stützt, die Alpin-Karpatische Tektonik auch auf die Bildungen des Ungarisch-Kroatischen mesozoisch-tertiaren Beckens ausgedehnt. Neu ist darin vielleicht nur die Begründung dér orogenetischen Yorgánge, namentlich die Annahme, dass die Sedimente in erster Linie gefaltet sind und dass ihre Faltung hauptsachlich auf das Sinken und die damit verbundene seitliche Unterschiebung dér die Ufer dér Sedi- mentationsgebiete bildenden altén Gebirgsstreifen zurückzuführen ist, ferner dass solche Streifen parallel mit dem Bogén dér Kárpátén in Transdanubien und im Alföld wiederholt anzutreffen sind, — doch auch dies nur in den Details, denn dér Gedanke selbst ist bereits in einer Karte Ludwig v. Lóczy seniors11 und unter dérén Einfluss bei Popescu Yoitesti niedergelegt. Wir besitzen kein einziges Gebirge, bezüglich dessen irgend einer unserer Geologen nicht den Nachweis erbracht hatte, dass dórt die Sedi- 11 L. v. Lóczy, sen.: jMagvarország földrajzi szerkezete. (Dér geologische Bau Ungarns.) A mag}-ar szent korona országainak földrajzi, társadalomtudományi, köz- művelődési és közgazdasági leírása, 1918. (Nur ungarisch.) SKIZZE DES BAUES DÉR GEBII'.GE UNGARNS. 179 mente gefaltet, geschuppt und sogar übersehoben sind. Doch hat es bisher vielleicht noch niemand hervorgehoben, dass gerade diese Fal- tungen den Grundcharakter dér Tektonik unserer sámtliehen Gebirge bestimmen und dass die gewiss augenfalligen und unausbleiblichen Brüche nur die Folge, die letzte Phase, aber keinen selbstándigen tek- tonischen Charakterzug dieses gefalteten Gebirgsbaues darstellen. Die Brüche könnten nur in dem Fali die Grundlage des Gebirgs- baues abgeben, wenn unter Transdanubien und unseren Tieflandern ein einlieitliches „Orientalisches Festland“, oder innerhalb dér ganzen ausseren karpathischen Flvschzone ein nach dem Karbon nicht einmal mehr in seinen Details gefaltetes, sondern bloss zerrissenes „Tisia- Massiv“ vorhanden ware. Diese Annahme ist aber — wie wir sahen — unhaltbar, da innerhalb des Bogens dér Kárpátén, parallel mit derűsei- ben zahlreiche so zu sagen lebendige gefaltete Gebirgsstreifen anzu- treffen sind, in denen die Faltung bis zum heutigen Tag fortschreitet und vöm Palaozoikum beinahe bis zum heutigen Tag nicht bloss die Sedimentation im Gangé war, sondern die Sedimente aucli dér Reihe nach emporgefaltet und weitergefaltet, gehoben wurden, wahrenddem einzelne alté Streifen zurücksanken. Das Sinken und Emporsteigen dieser Streifen reprásentiert, da sie Zugehörige dér Alpin-Karpatischen Geosynklinale sind, keine epirogenetischen, sondern naturgemass oro- genetische Bewegungen. Sie dürfen nicht mit den ausgedehnte, geolo- giseh verschieden aufgebaute Gebiete einheitlich betreffenden Bewegun- gen verwechselt werden, wie sie uns im Sinken des ganzen Frankreichs, dér Niederlande, Belgiens und Norddeutschlands, oder in dér allgemei- nen Hebung Südskandinaviens und dér Gegend des Baltisehen Meer- busens bekannt sind. Diese sind echte epirogenetische Bewegungen, die unsrigen sind es aber nicht, sondern sie sind ebensolehe orogenetische Bewegungen, wie jene, die im Miozan und früher haufig stattfanden. Ich glaube fest und zuversichtlich, dass mán die hier niedergeleg- ten Leitlinien verfolgend, sich ein einlieitliches und klares Bild über den Bau dér Gebirge dér Alpin-Karpatischen dritten, inneren Geosyn- klinale: des historischen Ungarns wird entwerfen können. Diese Studie ist zugleich eine kritische Beleuchtung jener neueren Arbeiten, in denen dér Bau und die Tektonik dieses Gebietes von ande- ren Gesichtspunkten behandelt werden. \2 180 E. V. SZÁDECZKY-KjiRDOSS. DIE INTENSITÁTSVERÁNDERUNGEN DÉR SALZBILDUNG. Von: E. v. Szádeczky-Kardoss.* — lm Auszuge mitgeteilt. Dér vollstandige deutsche Text wird kürzlich erscheinen. — Auf Grund dér gégén wartig bekannten sedimentogenen Salz-, Gips- ablagerungen wurden annahernd die relativen Mengen dér sedimento- genen Salzvorrate (im weiteren Sinne) dér Erde nach Bildungsalter be- stimmt. Das Salzvorratdiagramm kann als die resultierende Kurve zweier Faktorén betrachtet werden. Einerseits nehmen die Mittelwerte dér Salzmengen von Kambrium bis zűr Gegenwart allmáhlich zu, (Folge dér diagenetischen Auswaschung) . Anderseits zeigen die Salzmengen eine - — im geologischen Sinne schnelle — Schwankung (Folge dér ur- sprünglichen Schwankung dér Salzbildungintensitáten wahrend dér geo- logischen Epoche). Die beiden Faktorén wurden getrennt und sie gébén einerseits die Kurve dér diagenetischen Auswaschung, anderseits die Salzbildungintensitatskurve an. Aus dér Salzbildungintensitatskurve ist festzustellen, dass die Gesamtsalzbildungsintensitat dér Erde sich annahernd mit den Ge- samtintensitaten dér Orogenese gerade proportional verándert. (Die orogenetische Intensitaten sind nach Dacqué, Stíllé und Schuchert dargestellt.) Ferner sind die Gesamtsalzbildungsintensitaten wahrend Perioden voiherrschender Regressionen Grösstwerte, dagegen wahrend Perioden vorherrsehender Transgressionen Kleinswerte. Im allgemeinen schwanken die Salzbildungsintensitaten in umgekelmten Sinne, wie die — geologisch feststelltaren — Gesamtmeeresausdehnungen. (Trans- und Regressionen nach Stíllé dargestellt.) Dér Zusammenhang dér Salz- bildungsintensitaten und dér Orogenese ist hauptsachlich auf palaokli- matische Veranderungen zurückzuführen. In diesem Sinne wirken: 1. morphologische Faktorén, 2. Faktorén des Vulkanismus (Wasserdampf, Kohlendioxid, ,,Staub“), 3. Veranderungen dér astronomischen Konstel- lation, 4. Veranderungen dér Sonnenfleckenaktivitat, bzw. dér solaren Konstante. Schliesslich kann dér Zusammenhang dér Orogenese und Salzbildung teils auch auf die allgemeine Veranderung dér dér Orogenese entsprechenden Abtragungen zurückgeführt werden. ERKLaRUNG dér abbildungen im ungarischen text. Fig. 4. Die relativen Mengen dér Salzvorrate dér Erde nach Bildungsalter. Fig. 5. Ausgleichung des Diagramms Fig. 4. Fig. 6. und 7. Korrektions- und Auswaschungkurve. Fig. 8. Salzbildungintensitatskurve. Fig. 9. A: Kurve dér Transgressionen und Regressionen nach Stíllé. B: Kurve dér Salzbildungsintensitaten. C : Die orogenetischen Perioden nach Stíllé. D: Kurve dér nordamerikanischen Gebirgsbildungen nach Schuchert. * Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellsehaft den 8. Januar 1930. EINIGE GESTEINSTVPEN VON SZARVASKŐ. 181 EINIGE GESTEINSTYPEN VON SZARVASKŐ. Von S. v. Szentpétery und K. Emszt. — Mit einer Tafel. — lm vergangenen Jahre 1929 habé ich in dér Szarvaskőer gabbroida- len Masse hauptsáchlich die petrologischen Verháltnisse dér sauersten und basischesten DiíTerenzierungsprodukte erforscht. Herr Emszt, kgl. ung. Obergeologe, war so liebenswürdig einige dér naher untersuchten Gesteinen zu analysieren, weshalb ich ihm aucb hier meinen Dank aus- spreche und als Zeichen meiner Dankbarkeit veröffentliche ich diese Ab- handlung — da sie aucb die Analysen behandelt — unter unser beider Namen. lm ursprünglichen gabbroidalen Magma war die Differentiation grosszügig, was mán am besten dadurch beweisen kann, dass aus diesem verhaltnissimássig basischen Magma aucb solche sauere Gesteine entste- hen konnten, wie jene Gangé, dérén Gesteine ich am treffendsten Quarz- dioritaplit nennen kann. Ein vorhergehender Prozess dieser Entstebung war natürlich, dass vöm Magma betráchtliche ultrabasische Teile abge- spaltet sind und das Ergebnis derer Kcnzentrierung ist dér Peridotit- Pyroxenitrand. Die überwiegend vorherrschenden Gesteine des Zuges, die Gabbro- und Diabasarten sind ziemlich basische Gebilde; dér durch- schnittliche Kieselsauregebalt ibrer bisber analysierten Arten betragt nur 47%, dér dér Peridotitarten durchechnittlich 32%, wabrend dér Kieselsauregebalt dér Quarzdioritaplitarten durchscbnittlich 73% be- tragt. Trotzdem zeigen sie so viele gemeinschaftlicbe Eigenschaften, dass ihre Entstehung aus einem gemeinsamen Magma unzweifelhaft ist, was aucb von den vollkommen graduellen Übergangen bewiesen wird. Den grössten dér Quarzdioritaplitvorkommen, welcher sicb in dér Majorlápa, süd'östlich von Szarvaskő befindet, kenne ich schon lángé.1 lm vergangenen Jahre konnte ich im Laufe dér petrologischen For- schungen den gewöhnlich bedeckten Vorkommungsort unter günstigen Verhaltnissen untersuchen, ferner gelang es mir, an mehreren Stellen des Eruptivzuges, in dér Masse selbst, identisch ausgebildete Gangé zu finden. Auf Grund dieser Erfahrung konnte ich zweifellos bestimmen, dass diese sauere Gesteinsart organiscb zűr gabbroidalen Masse gehört. Dér sauere Aplit von Majorlápa bildet an dér Grenze dér dortigen gabbroidalen Masse und des Karbonsedimentes ein Gang von betracht,- licher Starke, den mán ober dér grossen Wand, in einer Lángé von cca 15 m im engen Bette des Baches sehen kann. Er dringt als Lagergang in das Karbonsediment tief ein. Seine Richtung kann mán nicht genau 1 Jahresbericht d. k. ung. Geol. Anstalt für 1917 — 19. p. 86. Budapest. 182 S. V. SZENTPÉTERY UND K. EMSZT. ausnehmen, aber wenn mán allé Umstánde in Betracht zieht, ist seine Richtung höchstwahrscheinlieh OSO, sie stimmt alsó mit dér allgemei- nen Richtung dér saueren Gangé dér Masse überein, welche die Haupt- diabasgange des Zuges, alsó die Hauptrisslinien dér Gegend unter ver- schiedenen Winkeln kreuzt. Dér Gang kommt direkt mit Sandstein in Berührung, aber ober ihm ist toniger Schiefer. Nahe zu seiner Vorkom- mensstelle beginnt die Diabasmasse des Majorberges, so, dass das Vor- kommen dér Karbonablagerung als ein zurückgebliebenes Stüek dér ein- stigen Sedimentdecke betrachtet werden kann, welches sich als ein schmaler und dünner Streifen zwischen dem Diabas und dem Gabbro hin- zieht. Dér Diabas und dér Gabbro hangén nicht nur miteinander zusam- men, sondern sie gehen auch stufenweise in einander über, was mán in den tieferen Aufschlüssen gut sehen kann. Das Gestein des Ganges ist abwechslungsreich, und zwar teils nach dér Menge und Substanz dér Sedimenteinschlüsse und dem Grad dér Assimilation, teils wegen dér Mannigfaltigkeit dér Struktur. Die aus ver- schiedenen Stellen und verschiedenen Höhen des Ganges stammenden, Ge- steine zeigen vielerlei Varietáten dér Struktur und dér Korngrösse, vöm beinahe gleichmassig grosskörnigen durch die gránit oporphyrische Struktur hindurch einesteils bis zűr grosskörnig pegmatitischen, andern- teils bis zu den feinkörnigen, aplitischen Arten. Die Struktur variiert alsó ebenso, wie in den samtlichen grösseren leukokraten Gangén des Zuges. lm Gangé kommen feiner mit Einschlüssen überfüllte, aber auch scheinbar ganz einschlussfreie Gesteine ver. Beim Vergleichen dér Ein- schlüsse mit dem angrenzenden Sandstein stellte es sich heraus, dass sie von gleicher Substanz sind. Samtliche Yorkommenverhaltnisse und die Cntersuchungen beweisen, dass dieser sauere Rest des gabbroidalen Magmas auch durch die Sandsteinschichten, welche die Masse auf dieser Stelle bedecken, teilweise durchgedrungen ist und daraus viele entrissene Teile aufgelöst hat, wodurch er noch sauerer wurde. Dér analysierte Quarzdioritaplit aus Majorlápa ist scheinbar ein- schlussfrei, er enthált nicht einmal Relikte. Seine Zusammensetzung: ein gelblichgraues kleinkörniges Gestein mit einer duichselinittlichen Korngi’össe von 0'4 mm. Dér cca 2/3 des Gesteinsmaterials bildende Feld- spat ist vorherrschend Albitoligoklas, dér kleinere, manchmal sich dér idiomorphen Form nahernde und zwillingsstreifige Prismen bildet, wie auch dér Oligoklas; dér Álbit hingegen besitzt in den meisten Fallen nur eine zwisehenraumausfüllende Rolle, seine perthitischen Körner aber besitzen oft die Grösse 1 mm-s und sind keine Zwillinge. Die Körner des etwas weniger als Vs des Gesteins ausmachenden Quarzes sind ebenfalls xenomorph, besitzen aber im allgemeinen eine bessere Form wie dér Albit und sind auch teils altér als dieser. Die gesammte Menge dér übri- EINIGE GESTEINSTYPEN VON SZARVASKŐ. 183 gén Gemengteile ist sehr gering. Ein charakteristisches femisehes Matériái íst dér rostbraune, rotbraune Biotit, minimál ist dér braune Amphibol, ein háufiger Einschluss dér Zirkon , beinahe immer mit einem pleochroiti- schen Hof, dann dér Magnetit und dér Rutil. Dér Apátit kommt auch frei vor. Dér braune Turmalin bildet an manchen Stellen ziemlich grosse Kristalle. Eine geringere Kataklase ist im ganzen Gangé eine allge- meine Erscheinung. In neuerer Zeit habé ich dieses sauere Ganggestein an mehreren Orten gefunden. So im Ujhatártal, im Agrársteinbruc-h, in schönster Ausbildung aber am Fusse des Tóbérc im Forgalmi- Steinbruch, wo es mir gelang, mehrere Gangé nachzuweisen. Ein solcher Gang befindet sich im mittleren (nördlichen) Teile des Stein- bruchs in grobkörnigem Gabbrodioritpegmatit. Seine durchschnittliche Dicke betragt 16 cm, aber sein Verlauf ist sehr launenhaft und auf dér Seite des Pegmatits ist seine Grenze an mehreren Stellen verwaschen. Aus dem Hauptgangast geht eine ganze Serie dünner Apophysen in den Pegmatit, die aber nach einer kurzen Strecke enden und nur selten ge- langen sie weiter, bis durch den Pegmatit. Neben dem Hauptgangast auf dér einen Seite zieht sich im Gabbrodioritpegmatit auch ein starker ■Quarzitgang hin, in welchem stellenweise auch Turmalin und Feldspat vorkommt. Diesen Quarzit halté ich für das sauerste Spaltungsprodtrkt des Zuges; er kommt an mehreren Stellen des Zuges gemeinschaftlich mit sauereren Gangén, manchmal in dér Mitte dér Gangé, aber auch selbstandig vor. Erwahnenswert ist, dass das Muttergestein, dér Gabbro- dioritpegmatit, in dér Wand des Steinbruches als ein unregelmassiger Schlier von abwechselnder Starke (1 — 10 m) mit verwaschenen Rán- dern erscheint. Er berührt sich im oberen Teil des Steinbruchs auch mit dér Karbonsedimentdecke, welche langs des Kontaktes mit ihm und sei- nem Muttergestein, dem Gabbrocliorit, sich in Granatmuskovithornfels von verschiedener Korngrösse umgewandelt hat, dér stellenweise auch in Granatgestein übergeht. Jene abgerissenen Sedimentstücke, die sich bereits im Eruptivum befinden, habén sich oft in grosskörnigen, hauíig auch viel Biotit, ja sogar Feldspat enthaltenden Glimrnerhornfels umgewandelt. Die Erscheinung des Quarzdioritaplits ist an verschiedenen Stellen des Ganges verschieden. Im mittleren Teile des Ganges ist er lichtgrau, an dér Grenze des Nebengesteins übergeht er stufenweise in dunkelgrau und hier enthalt er viel gabbrodioritische Gemengteile und etwas mehr Eisenerz. Dies ist die Ursache dessen, dass dér Gang keine scharfe Grenzlinie besitzt. Dér analysierte Quarzdioritaplit von T ó b é r c stammt aus dem mittleren Teile des Ganges. Seine Zusammensetzung stimmt mit dem identischen Aplit von Majorlápa ziemlich gut überein, aber es 184 S. V. SZENTPÉTERY UND K. EMSZT. gibt auch Unterschiede: dér Feldspat dieses Aplits ist Oligoklas und Oligoklasalbit und sein femisches Mineral (ebenfa.lls Biotit, Amphi- bol und Turmalin) ist in grösserer Menge vorhanden, wie im vorigem Die Kataklase ist etwas grösser. Die chemische Zusammensetzung dieser zwei ahnlichen Gesteine ist ebenfalls ahnlich: Neue Analyeen: Quarz- Quarz- dioritaplit dioritaplit Majorlápa Tóbérc Si02 7460 72-95 Ti02 0 24 0-67 A1 203 13-15 1311 Fe203 0-42 093 FeO 1-21 2-54 MnO — Spur MgO 0-47 062 CaO 1-39 2-01 Na20 6-71 6-13 K20 0-31 0-14 PA 0-16 Spur + HA) roo 1-28 -H20 0-44 0-22 100-40 100-60 Spez. Gew. . . . 2-669 2-681 Dér Unterschied ist sehr gering, aber mán bemerkt doch, dass dér Aplit von Tóbérc ein etwas weniger saueres Gestein ist. Die zweite Serie dér Analysen wurde aus den basischesten Gestei- nen des Zuges, aus den Peridotiten, angefertigt. In einer früheren Ab- handlung2 habé ich bereits darauf hingewiesen, dass die Peridotitmasse des Waldteils Kecskefark beim Eisernen Tor petrologisch bei weitem nicht einheitlich ist. lm allgemeinen kann mán zwei Haupttypen unter- scheiden: dér eine ist ein amphibolhaltiger Diallagperidotit, in dem manchmal auch Augit erscheint. Dies ist dér vorwiegend vorherrschende Typus. Dér zweite ist dér Amphibolperidotit, in welchem die Menge des Amphibols grösser ist, als die des Olivins, wahrend dér Diallag ganzlich in den Hintergrund gedrangt wird. Dér Ubergang zwischen diesen zwei Typen ist stufenförmig. Nahe zu dieser Stelle, aber bereits in dér Major- lápa, kommt auch ein dritter Typus vor: dér Magnetitperidotit, in dem dér Titanmagnetit und dér Olivin vorwiegend vorherrschende Bestand- teile sind1. Ebenfalls hier kommt auch eine solche Gabbroart vor, die wir am entsprechendsten Magnetitgabbro nennen können. Zwischen dem 2 Acta scient. u. s. w. Tóm. I., p. 118. Szeged, 1923. EINIGE GESTEINSTYPEN VON SZARVASKŐ. 185 Gabbro und dem Peridotit besteht ein ebenfalls stufenweiser, aber schneller Übergang, ein solcher Typus ist dér Magnetitgabbroperidotit, den ich spáter besprechen werde. Von diesen war — abgesehen von den altén und nicht vollstandigen Analysen (John und Lengyel) — nur vöm Diallagperidotit eine voll- standige Analyse vorhanden, welche K. Emszt im Jahre 1906 bereitete. Diese Analyse, dérén Gestein ich detailliert untersuchen konnte, werde ich behufs Vergleichung hier auch anführen. Die mineralische Zusammensetzung dér neu analysierten Peridotiten ist folgende: Magnetitperidotit, Majorlápa. Ein schwarzes, sehr glitzerndes, gleichmassig körniges (2 — 4 mm) Gestein. Zirka seine Halfte besteht aus Olivin, im allgemeinen etwas weniger, manchmal aber herrschender Menge konunt T itanomagnetit vor, dér stellenweise eine sideronitische Struktur hervorbringt; in einzelnen Maschen des sich gebildeten Netzes befinden sich rundliche Olivinkörnohen. Die gemeinsame Menge dér übri- gen Gemengteile ist gering, ja hie und da kann sie minimál genannt wer- den. Dér Diallag ist ahnlich abgerundet, wie dér Olivin, dér braune Arnphibol besitzt nur eine raumausfüllende Rolle. Beide sind haufig Zwillinge. Die Lamellen des rotbraunen Biotits sind polysynthetische Tschermak-Zwillinge und schliessen viel Eisenerz ein. Erwahnens- wert sind noch Rutil , Titanit, Apátit, Pikotit. An einzelnen Stellen dér Gesteinsmasse, wo sie in Gabbroperidotit übergeht, erscheint auch hie und da ein Feldspatkorn. Die in dér Analyse vorkommende grössere Menge dér Alkálién (1'33%) zeigt den Übergang, so, dass mán selbst bei dér genauesten Untersuchung nur sehr schwer reines Matériái zűr Analyse vorbereiten kann. Die Kataklase ist am besten am Biotite sicht- bar, aber auch an den Olivinen kann mán sie nachweisen. Magnetitgabbroperidotit, Majorlápa. Er besitzt ein ahnliches Áus- sere, wie das vorige Gestein, nur kann mán in ihm makroskopisch kleine sparliche Feldspatkiistalle wahrnehmen. Im Gesteine sind übrigens viele Titanomagnetit-Ausscheidungen in dér Fönn von Schnure oder kleineren- grösseren Nester. Sein mikroskopisches Bild ist sehr veranderlich. In jedem Dünnschliff ist das Verhaltnis dér Bestandteile zu einander ver- schieden. Auch dies zeigt seinen Übergangsgesteinscharakter. Im allge- meinen herrscht dér Olivin vor, etwas weniger ist dér T itanomagnetit, wahrend die gemeinsame Menge des Plagioklas (um Ab50) des rotbrau- nen Biotits, des braunen Amphibols und des Diallags, mit dér Olivin- menge so ziemlich iibereinstimmt. Die Vorkommensverhaltnisse sind im allgemeinen so, wie beim vorigen Peridotite. Amphibolperidotit. Inneres des Vaskapuer Steinbruchs. Ein schwarz gefárbtes, an manchen Stellen den Eindruck eines derben Eisenerzes her- 186 S. V. SZENTPÉTERY UND K. EMSZT. vorbringendes, glanzendes-glitzerndes Gestein, in dóm hie und da sich bis zu 15 mm erhebende breite Amphibol-Spaltfláchen sichtbar sind. Seine Struktur ist poikilit iscli. In den einzelnen rundlichen Netzmaschen des in grossen Fláchen zusammenhangenden, aber ganz unregelmássigen Amphibols beíinden sich die übrigen Mineralien. Dér Arnphibol herrscht vorwiegend vor, bedeutend geringer ist die Olivinmenge, ziemlich gleich mit dieser ist dér Titanomagnetit, minimál dér Diallag und dér rot- braune Biotit. Die akzessorischen Gemengteile sind dieselben, wie in den vorigen Gesteinen. Feldspat habé ich in dér ganzen Gesteinsmasse keinen gefunden, weshalb es mir nicht bekannt ist, an was die in dér Analyse vorkommenden Alkálién gebunden sind. Neue Analyeen: Magnetit- Magnetit- Arnphibol- Diallag- peridotit gabbroperidotit peridotit peridotit3 Majorlápa Majorlápa Vaskapu-Stbr. Vaskapu-Stbr. Si02 . . 29-62 3352 32-21 32-58 Ti02 8-73 7 71 9-29 6-07 A1203 . 3-21 4-68 2-95 1 51 Fe203 . 8-14 7-12 3-79 7-88 FeO • 3384 2861 28-55 29-85 MnO . 0 37 0-40 030 029 MgO . 12-90 12-25 15-28 14-46 CaO 118 2-92 4-90 5-60 Na,0 . 1*33 1 39 157 0-45 K20 . Spur Spur Spur Spur p2o5 . 0 14 0 09 0 11 — d-H20 . 0-81 0-99 109 1-08 — H..0 . 0-12 015 009 — 10039 99-83 íoo-io 99-77 Spe: z. Gew. . 3-596 3-350 3-422 3410 In, erster Dinié falit uns die grosse Áhnlichkeit dér Analyí daten auf, zu den die Verschiedenheit des Verhaltnisses dér Mineralien zu einander in einem interessanten Widersprueh steht. So müssen wir annehmen, dass die die Ausscheidung dér Mineralien lenkenden physiko- chemischen Verhaltnisse an einzelnen Teilen des Magmas bei dér Erstar- rung verschieden waren, was bei einem so kleinen Gebiet eigentlimlich ist. Bei jedem ist die grosso Menge des Ti02 auffallend. Diese Frage beschaftigt mich schon lángé. Ich habé eine ganze Serie dér umgewan- delten Peridotitarten untersucht, um an den Zersetzungsprodukten fest- zustellen, an welches Mineral dter Titanoxyd gebunden ist. Ich habé er- fahren, dass die meisten Ti-haltigen Zersetzungsprodukte im Eisenerze 3 Diese Analyse hat bereits PAlfy mitgeteilt: Földtani Közlöny, XL. Bd., pag. 521. Budapest, 1910. EINIGE GESTE1NSTYPEN VON SZARVASKŐ. 187 sind, bedeutend weniger sind im Amphibol und im Biot it, sehr wenige im Diallag. In einigen Fallen habé ich auch im umwandelnden Olivin solche Zersetzungsprodukte bemerkt. Die Schwierigkeit besteht hier natürlich darin, dass in jedem dieser Mineralien Eisenerz-Einschlüsse vorhanden sind, weshalb mán sehr schwer festellen kann, ob dér Ti-Gehalt in dér Substanz des Minerals, oder im Einschlusse vorhanden ist. Hier kann ich mich nur auf jene Be- obachtung ein wenig stlitzen, dass in einzelnen ganz zersetzten Amphibol- und Biotitkristallen, das infoige dér Umwandlung aus ihnen ausgeschie- dene Eisenerz sich ebenfalls titanitisch, resp. leukoxemsch umgewandelt hat. Dies scheinen auch die im zersetzten Amphibol auftretenden Titanit- körnchen und das im zerfallenden Biotit haufig auftretende Rutilnetz zu beweisen. Mán kann alsó als sicher annehmen, dass ein Teil des Ti02 an die erwáhnten femischen Mineralien (Amphibol, Biotit, Diallag, Oli- vin) gebunden ist. Sonst könnte mán sich auch schwer vcrstellen, dass sich dér im Magma des Gesteins befindende Ti-Gehalt nur an jenes Eisen ange- schlossen hatte, welches als Eisenerz ausgeschieden ist, wáhrend dér in den erwáhnten femischen Mineralien befindliche grosse Eisengehalt Ti- frei geblieben ware, abgesehen davon, dass die Angliederung dér Titan- sáure zűr Verbindung dér femischen Mineralien auch auf andere Arten gedacht werden kann. In neuerer Zeit habén wir das Eisenerz eines an solchem Eisenerz sehr reiehen Gabbros sehr vorsichtig abgesondert und analysiert. und aus dér Analyse sind wir zu dér Erfahrung gekommen, dass ein grosser Teil des TiCk zwar im Eisenerze ist, aber an den femi- schen Mineralien ist auch ziemlich viel gebunden. Die dritte Serie dér analysierten Gesteine besteht aus Diabasen. Quarzdiabas bildet den südöstlichen Abhang des Kecskefarkberges und übergeht gégén Majorlápa stufenweise in Gabbro. Sonst ist er ein grosskörniger (1'5 mm) Ophit. Er besteht wesentlich aus langlichem lamellen- oder leistenförmigen, selten vollstandig xenomorphen Pla- gioklas (Ab,;o — Ab54) und aus verhaltnismassig stark gefarbtem Augit mit starker Dispersion. Dér Quarz füllt ihre Zwischenraume aus, in peg- matitischer Verwachsung mit dem ebenfalls zwischenraumausfüllenden Plagioklas (Ab,;o) von unregelmássiger Gestalt; seine Verteilung ist sehr ungleich, an manchen Stellen ist wenig vorhanden — ein solcher Teil seheint zűr Analyse verwendet worden zu sein ■ — anderorts aber hauft er sich an. Eine betrachtliche Rolle spielt dér rotbraune Biotit und dér Ilmenit , die gewöhnlich zusammengewachsen vorkommen, ob- zwar dér Ilmenit mit dem Augit auch haufig verwachst. Die Feldspat- kristalle durchziehen samtliche wesentlichen Gemengteile, so auch die Ilmenitlamellen. Die Reihenfolge dér Mineralienausseheidung ist daher 188 S. V. SZENTPÉTERY UND K. EMSZT. genug eigentümlich. Z u erwahnen sind noch dér Zirkon, dér Rutil und dér Apátit. Basischer Spilitdiabas kommt neben dem Tardosrücken vor. Er ist ein Typus des basischen Spilites des Zuges, dér den südwestlichen Teil des Eruptivzuges bildet. Dér Spilit des nördlichen Teiles des Zuges (Homonnatető) ist bedeutend sauerer, was ich bereits mitgeteilt habé.4 Dieser basische Spilit ist ein dunkelgraues, dichtes Gestein, zűr Halfte Angit, cca die Halfte Plagioklas (Ab7J — Abuc), Ilmenit, Magnetit und Haematit. Seine Korngrösse betragt durchschnittlich 0'4 mm, sparlich kommen aber auch grössere Körner dér erwahnten Mineralien vor, wie bei den Spiliten im allgemeinen. Besonders dér Ilmenit ist manchmal sehr gross gewachsen. Die Form des Augits weicht von dér gewöhnlichen spilitisehen Form ab, sie ist ein Korn oder eine gedrungene Saulé, oft Zwilling. Basischer Ophitdiabasporpliyrit ist das Gestein des Benicky-Stein- bruches, unter Tardosbérc. Ober ihm ist Spilit; unter ihm, ga.nz untén im Tale, kommt eine sich zum Gabbrodiabas neigende Art vor. In diesem dunkelgrauen Gesteine erhebt sieh die Grösse dér Feldspateinsprenglinge und dér Ilmenittafeln bis zu 2 mm. Seine ophitische Grundmásse betragt durchschnittlich die Korngrösse von 06 mm, vovon 2/a Feldspat, und zwar basischer Plagioklas ist (Ab50 — A.b3G); circa 1/3 falit auf die far- bigen Mineralien. Dér grösste Teil derselben ist sehr blasser Angit, ein kiéin, erer Teil ist brauner Amphibol, Ilmenit, Titanomagnetit, Haematit, Apátit. Die Korngrösse dér Mineralien dér Grundmásse übergeht stufen- weise in die dér porphyrischen Mineralien; von voneinander scharf ge- sonderten zwei Generationen kann übrigens auch aus anderen Gründen keine Rede sein. Neue Analyeen: Quarzdiabas, Spilitdiabas. Ophitporphyrit Kecskefark Tardos Benicky-Stbr. Si02 56-06 48-52 48-48 TiO 1-55 1*73 1-77 A12Ö3 14-39 10-61 1631 Fe203 2-40 601 5-76 FeO 8-37 912 6-72 MnO 0-09 0-18 0-24 MgO 6-02 6-82 5-87 CaO 10-40 10-81 8-25 Na-0 3’48 4-27 311 K,0 0 07 Spur 003 PoO, 011 0-04 o-io + H.,0 091 2-22 2-59 — h2o o-ii 0-20 031 100-76 100-53 99 54 Spez. Gew.. 2-799 2 906 2-895 4 Földtani Közlöny, Bd. LVI., p. 216. Budapest, 1927. EINIGE GESTEINSTYPEN VON SZARVASKŐ. 189 lnteressant ist die grosse chemische Áhnlichkeit zwischen den Spilit und Ophit, die in dér Beziehung dér Art dér Feldspate so verschieden sind. Dér zunachst erwáhnende Diallaggabbro ist im Vergleiche mit dem schon lángst aufgestellten Gabbrotypus von Szarvaskő (Diallaghyper- sthenamphibolgabbro) 5 ein sehr gutes Beispiel dafür, dass bei áhnlicher chemischer Zusammensetzung sich aueh verschiedene Gesteine bilden können, wenn ihr Magma unter verschiedene Verhaltnisse gelangt. Dieser Diallaggabbro stammt aus dér Majorlápa, wo er in dér unteren Hálfte des Baches sich aus Hypersthendiallaggabbro entwickelt, infoige dér Verminderung des Hypersthens, wahrend er aufwarts olivin- haltig und immer basischer wird, so, dass aus ihm auf kurzer Strecke Gabbroperidotit wird. Ungefahr die Halfte des Materials des Gesteins von durchschnittlich 2 mm-iger Korngrösse ist Plagioklas (Ab52 — Ab23), circa 1/3 ist Diallag, dér übrigbleibendfe geringe Teil ist in abnehmender Reihenfolge Titanomagnetit, Amphibol, Haematit, Ilmenit, Biotit, Apá- tit und Rutil. Die Textur ist gabbroidal. Neue Analysen: Diallag- Gabbro von gabbro Szarvaskőer Typ.,- Majorlápa Űjhatártal Si02 45-01 44-39 Ti05 3-55 4-40 ai2o3 15-36 16-71 Fe,03 4'61 428 FeO 9-83 911 MnO 0-21 0-12 MgO 4-48 7-48 CaO 10-74 10-15 NaoO 2-99 291 K,0 Spur 014 PA 0-05 Spur + h2o 2-40 0-27 — H,0 0-23 022 99-46 100-21 Spez. Gew. . . . 2-991 2-960 Dér Unterschied liegt alsó eigentlich nur in dér Menge des MgO. Zuletzt erwahnen wir zwei interessante Gesteine. Das eine ist eine Plagioklasit-art, das andere ist granitoporphyrischer Gabbrodiorit, Eigentlich ist dér letztere ebenfalls ein Differentiationsprodukt, wozu 5 Seine Analyse habén wir bereits mitgeteilt: Földtani Közlöny, LVI., p. 213. Budapest, 1927. 190 S. V. SZENTPÉTER Y UND K. EMSZT. wir den Gabbrodiorit des Zuges auch rechnen können (manchmal bildet cr ausgesprochene hysterogenetische Schliere: Ausschwitzungen), dessen bereits fiüher stattgefundene Analyse wir behufs Vergleichung auch bringen. Andesinit, Agrarsteinbruch. Je háufiger das sauerere PlagioklaE- gestein, dér Oligoklasit, resp. sein Aplit und Pegmatit vorkommt, desto seltener ist dér Andesinit in seiner reinen Ausbildung, welcher am Grund des Agrarsteinbruchs einen Schlier mit sehr verwaschenem Rand bildet. Die Zusammensetzung des Schliers ist sehr veránderlich: aufwárts über- geht. er in sauereren Plagioklasit, gégén seinen Rand in an femischen Mineralien reicheres Gestein, endlich in grosskörnigen Gabbrodiabas. Mán kann alsó nur einzelne seiner Stellen reinen Andesinit nennen, hauptsachlich in seinen inneren Teilen. Seine Bildung ist sehr einfach. Mehr als % seines Materials ist Feldspat aus dér Andesin reihe (Abfi4 — Ab58) ; sein farbiges Mineral ist gemeiner Augit, Titanomagnetit und Magnetit. Er enthalt noch Titanit (Grothit), Zirkon, Apátit und einige Körner ursprünglichen Kalzit. Seine Struktur sit wechselvoll. Stellen- weise besteht er gleiehmassig aus 3 — 5 mmigen Körnern, hier ist die Gestalt des Feldspates im Grossen und Ganzén isometrisch, an an, dérén Stellen aber náhert sie sich dem pegmatitischen, anderorts wieder dem granitoporphyrischen, wo die Gestalt des Feldspates teilweise eine lang- liche Saulé ist, unter dérén Kiistallen auch 7 mmige vorkommen. Auch im Allgemeinen ist er jenem granitoporphyrischen Oligoklasit sehr áhn- lich, welchen ich ebenfalls aus dem Agrarsteinbruch besprochen habé,'1 sogar in jener Hinsicht, dass er dieselben dynamischen Wirkungen zeigt. Besonders charakteristisch ist die Krümmung, Knickung dér zwillings- streifigen Feldspatlamellen. An manchen Teilen des Schliers ist die Zer- malmung gross. Gabbrodioritporphyrit. Im Jahre 1923 hat mán im Agrarsteinbruch wahrend des Schürfens diesen máchtigen Schliergang aufgeschlossen, dessen Gestein sowohl vöm ebenfalls grosskörnigen Gabbrodiabas, als auch vöm dortigen Gabbro scharf absticht. Áusserlich áhnelt er in mehrerer Hinsicht dem Gabbroporphyrit von Alsórákos7 (Siebenbürgen), nur ist sein femisches Mineral frischer. Er ist ein graulichbraunes granitoporphyrisches Gestein, mit sich bis zu 12 mm erhebenden, etwas lánglichen Feldspat und Pyroxenkristal- len, die Grundmasse ist untergeordnet. Die Farbe des Feldspates ist graulichweiss, an manchen Stellen grünlichweiss. Dér Plagioklas (AbT0 — Abtí2) herrscht vor, das Gestein enthalt aber auch eine betrácht- 8 Math. u. Naturwissenschaftlicher Anzeiger d. ung. Akad. d. Wiss. Bd. XLVI., p. 5., 21. Ungarisch. Budapest, 1930. 7 Naturwissenschaftliche Museumshefte. Bd. I\ ., p. 46. Kolozsvár, 1910. EINIGE GESTEINSTYPEN VON SZARVASKŐ. 191 hehe Menge Diallag und Augit, wenigen llmenit und minimalen braunen Amphibol, dér immer mit Pyroxen verwoben ist. In dér kleinkörnigen Grundmasse finden wir ausser den bereits erwahnten Mineralien noch Biotit, Apátit, Titanit und Rutil. Neben dér granitoporphyrischen Struk- tur hat sich an manchen Stellen auch eine diabasische Struktur aus- gebildet. Originalanalysen; Gabbro- Gabbro- Andeeinit dioritporphyrit diorit8 Agrár- Agrár- Forgalmi Steinbruch Steinbruch Steinbruch Si02 53-65 51 34 5F31 Ti02 0‘48 203 2-68 ai2o3 2017 16-34 13-92 Fe203 1-37 4-08 4’49 FtO 2-31 8-91 10-31 MdO — 014 0-15 MgO 1-98 3-82 3-20 CaO 12-49 5-49 6-11 Na20 5-11 6-17 6-12 K20 0-08 0-06 0 53 p2o5 Spur 0-07 0-40 + H20 2-33 1-39 0-99 — H.,0 0-51 O'll 0 22 100-58 100-12 10043 Spez. Gew. . . . 2715 2806 2-832 Dér analysierte Andesinit zeigt wirklich eine grosse Áhnlichkeit zu den Oligoklasgesteinen des Zuges,9 sein Feldspatgesteinscharakter ist in ihm ebenso scharf, wie in jenen, weil seine Feldspatmenge eben- falls circa 80% betragt. Ebenso sind auch jene Andesinite, die im For- galmi-Steinbruche und im Ujhatártal vorkommen. Allé sich auf diese Gesteine beziehenden petrologischen und physio- graphischen Ergebnisse, sowie auch die umgerechneten Werte dér Ana- lysen und dérén Würdigung werde ich spater mitteilen. TAFELERKLáRUNG. 1. Quarzdioritaplit, Maiorlápa. Im Albitperthit Oligoklas, Albitoligoklas und Quarz. 52-fache Vergrösserung, + Nic. 2. Magnetitolivinit, Majorlápa. Sideronitische Struktur: im Titanmagnetit Olivin- kömer. 10-fache Vergrösserung, 1 Nic. 8 Diese Analyse habén wir bereits mitgeteilt: Földtani Közlöny, LVIII. k., p. 216. Budapest, 1929. 9 Cit. ad 6. 192 E. LENGYEL. 3. Amphibolperidotit, Yaskapuer Steinbruch. Poikilitische Struktur: lm Amphibol Olivin- und Titanmagnetitkörner. 16-facher Yergrösserung, 1 Nic. 4. Quarzdiabas. Abhang des Kecskefarkberges. Ilmenitanhaufung mit Feldspat- und Augiteinschlüssen. 20-fache Yergrösserung, 1 Nic. 5. Dasselbe. Zwischen Plagioklasleisten raumausfüllender Mikropegmatit. 32-facbe Yergrösserung, + Nic. 6. lm Spilitdiabas eine grosse Ilmenitanhaufung mit Feldspat und Augiteinschlüssen. 5,0-fache Yergrösserung, + Nic. DIE MINEK ALOGISCHE ZUSAMMENSETZUNG VERSCHIEDENER SANDE VÖM ALFÖLD. Von E. Lengyel. * In dem vorliegenden, kurzgefassten Aufsatz möchte ich Beitrage zűr Kenntnis dér mineralogischen Zusammensetzung dér Sande des Alföld (grosse ungarische Tiefebene) liefern. Von den dringend zu lösen- den Problemen des grossen ungarischen Alföld stellt das erste und viel- leicht wichtigste dér Bódén dar, in welchem die Keime jedes wirtschaft- lichen, kulturellen und nationalen Fortsclirittes schlummern. Dér Bódén ist auf dem hier besprochenen Gebiet durch 3 Hauptarten vertreten: durch den L ö s s, diesen reiche Ernten abgebenden, gelben Bódén und seine Abkömmlinge, dann durch den S a n d, dessen zügellose Natúr durch die Jahrtausende alté Kultur schon so gut wie gebandigt wurde und durch die S z i k b ö d e n, die dér intensiveren Landwirtschaft über iy2 millionen Katastralmorgen Ackerboden entziehen. Mit dér eingehenderen Untersuchung dér Sande unseres Alföld hat sich bisher noeh niemand befasst. Prof. A. Yenül besprach in seinen bahnbrechenden Aufsátzen irn Laufe des Jahres 1910 den Sand dér Donau. Durch den Ausbruch des Weltkrieges wurden dann die derartigen Ilntersuchungen lángé Zeit hindurch lahmgelegt. Durch die Umsicht erfordernde Untersuchung und den, Vergleich dér verschiedenen Sandarten hatte ich es darauf abgesehen, ein allge- meines Bild über die mineralogische Zusammensetzung und die physika- lischen Eigenschaften dér grosse Gebiete bedeckenden Flugsande zu geuinnen, das mit den Resultaten anderwartiger Untersuchungen er- ganzt, Rüekschlüsse auf die praktische Bedeutung und den W ért dér Sandarten als Varietaten des Kulturbodens gestattet. Mit dem geologischen Bau dér Sandgebiete, sowie mit den zahl- reichen Methoden zűr Praparierung dér Sande für die Untersuchung kann ich mich hier nicht eingehender befassen. * Yorgetragen in dér Fachsitzung dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft am 7. Mai 1930. D1E MlNER ALOGISCHE ZUSAMMENSETZUNG VERSCHIEDENKR SANDE VÖM ALFÖLD. 193 Den Gegenstand dér ersten Gruppé meiner Untersuchungen bildeten Sandarten aus dér Gegend von Szeged, hauptsachlich aus dem zusam- menhángenden Sandgebiet südlich von Kiskunfélegyháza. Von den vorbereitenden Untersuchungen wurde die mechanische Ana- lyse zum Teil mit Hilfe des Siebverfahrens nach Wahnschaffe, zumTeil mittels Schlámmens durchgeführt. Durch Sieben erhált mán Fraktionen mit fiinferlei Korngrössen: >* 1 mm, 1 — 0’5 mm, 0'5 — 0'25 mm, 025 — - 01 mm und ■< 01 mm. Bestandteile über 1 mm sind nur in den Sanden dér Donau, dér Maros und dér Kőrös enthalten, die übrigen Sande sind feinkörnig. Die Feststellung des Prozentsatzes dér gröberen und feineren Sandkörner ist aueh vöm Gesichtspunkt dér Wármeleitung, Wasserkapa- zitát etc. wichtig. Die annáhernd gleiche Korngrösse dér Flugsande bezeugt, dass als Folge dér stattgefundenen Vermischung dér Bestand- teile ein Zustand des physikalischen Gleiehgewichtes eingetreten ist. (Siehe Tab. 1.) 'l'abel'e 1. fíesultate dér mechanischen Aualyse von Sandarten aus dér Gegend ion Szeged. e_ (D S s 3 55 o Őrt dér Sammlung G e s i e b t Ge6chlámmt l mlm II. grob > 0 5 m/m in. mittel- körnig > 0 25 mlm IV. fein >0 1 mlm V. sehr fein <0 1 m/m >005 mlm Sand h < 0 05 m lm Schlamm i í Duna 0096 0-899 7-251 79-328 12-426 95-605 4-395 27-1 2 Tisza — — 4-194 74-102 21-704 97-660 2 340 42-4 3 Maros 8-357 44-734 29-370 11352 6-187 98-316 1-684 57-7 4 Kőrös 4-623 21-419 57-627 13-221 8-110 98-423 1-577 61-5 5 Csengele — — » 3-174 57-105 39-721 97-360 2-640 374 6 Pusztaszer — — 1-422 62-146 36-432 98-890 1-110 89-9 7 Kapitányság — — 7-026 63331 29-623 93-782 6-218 151 8 Szatymaz — — 0-534 61-925 37-541 94-984 5-016 18-9 9 Sándorfalva — — 3-894 64-685 31-421 96-904 3-096 31-2 10 Dorozsma . . — — 1-506 41-971 56-523 89-440 10-560 8-1 11 öthalom — — 2-786 66'067 29-547 97-366 2-634 37-4 12 Alsótanya — — 0-788 78-181 20-931 98-890 1-110 89-9 13 Szentmihálytelek .... — — 3-572 77 002 19-426 88-346 11-714 7-4 14 Ószentiván — — 1-542 77-729 20 729 97-310 2-690 36’- Die Schlámmung hatte ein doppeltes Ziel: erstens die Gewinnung reiner, von ihren Krusten befreiter und' somit zűr optischen Unter- suchung geeigneter Ivörner für die Bestimmung dér mineralogischen Zu- sammensetzung dér verschiedenen Sandarten, zweitens die Erlangung emes weiteren Einblickes in das phvsikalische Verhalten dér Sandarten durch die Trennung dér Bestandteile über und unter 0*05 mm. Die Korn- grösse 005 mm stellt nach den eingehenden Untersuchungen Schöne’s Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930. 13 194 E. LENGYEL und Kleine — Möllhoff’s vöm Gesichtspunkte des physikalischen Cha- rakters, dér individuellen Eigenschaften und somit auch des landwirt- schaftlichen Wertes dér Bődén einen wiehtigen Grenzwert dar. Die Mine- ralkörner unter 0’05 mm sind nur mehr gewissen optischen Untersuchun- gen zuganglich. Betrachtet mán in unserer Tabelle das Resultat dér Schlammung, so gewahrt mán, dass unsere Bődén nach dér Terminologie Atterbergs2 fást ausnahmslos ausgesprochene Sandböden darstellen, weil dér Tón-,, resp. Schlammgehalt in keinem derselben 10% überschreitet. Nur dér Sand von Szentmihálytelke kann in diesem Sinne als toni- ger Sandböden bezeichnet werden, da sein Schlammgehalt 11'71% betragt. Das Verháltnis und den Zusammenhang dér sowohl vöm mineralo- gisc-hen, wie auch vöm bodenkundlichen Gesichtspunkt wiehtigen gröberen und feineren Fraktionsgruppen suchte ich im Sandindex zu veranschau- lichen, den mán erhalt, wenn mán die perzentuellen Werte dér Bestand- teile über und *unter 0'05 mm einander gegenüberstellt: Sandindex = — i wo h den perzentuellen Wert dér Bestandteile über 0*05 mm, i jenen dér Bestandteile unter 0'05 mm bedeutet. Dér Sandindex stellt somit die V erhaltniszahl dér Fraktionsgruppen ^ 0'05 mm dar. lm Sandindex gelangt die schon seit langer Zeit festgestellte prak- tische Tatsache, dass je grösser dér Wert des Tongehaltes ist, dér Sand umso schiverer. gebundener und somit im nirtschaftlichen Sinne brauch- barer wird, zahlenmassig zum Ausdruck. Dér grobkörnige Sand lasst in seinen oberen Schichten die Niederschlage ausserordentlich rasch durch, trocknet bald aus, wird vöm Wind leieht angegriffen und fort- geführt. Die Vegetation kann auf demselben nicht Fuss fassen und ge- deihen. Diese groben Sande sind besonders im Frühjahr und am Anfang des Sommers zűr Bewegung geneigt, wenn dér Sand trocken, die Vege- tation noch kraftlos und die bestandigen Winde am aktions- fáhigsten sind. Im Laufe des Schlammens stellte es sich heraus, dass die Farbe dér Flugsandarten nur in geringem Masse von dér relativen Verteilung dér hell und dunkel gefarbten Minerale abhangig ist. In gereinigtem Zustand zeigen die meisten Flugsandarten nahezu die gleiche Farben- tönung. Die allgemeine Farbe dér Sandarten hángt alsó von dér An- wesenheit und dem Quantum dér die Körner inkrustierenden, auf natür- 2 J. Kökig : Die Untersuchung landwirtschaftlich wichtiger Stoffe etc. Boriin, 1923. Dl E MINERAI OGISCHE ZUSAMMENSETZl’NG VERSCHIEDENER SANDE VÖM ALFÖLD. 195 lichem oder künstlichem Wege angeháuften Matériáié wie Tón, Löss, Humus, Szik etc. ab. Auf eine eingehendere Schilderung derselben mnss ich hier wegen Raummangel verzichten. Die Trennung dér Mineralkörner nach ihrer Dichte ist die wichtigste Vorbedingung dér weiteren mineralogischen Untersuchung. Die Methode ist seit langem bekannt. Sie hat den Zweck, die Sandkörner nach ihrer Dichte in Gruppén zu trennen. Vöm bisherigen Brauch abweichend, fiihrte ich die Trennung nach den folgenden Grenzw értén durch: 2'60, 2-75, 3T1, 3T8 und > 3-18. Mit dér Aufstellung dieser Grenzwerte hatte ich die Absicht, möglichst charakteristisehe, auch genetisch einander nahe stehende oder sogar ver- wandte Mineralgruppen zu erzielen. Betrachtet mán námlich die im Bucii Rosenbusch — Wülfing’sI. * 3 mitgeteilte, nach dér Dichte geordnete Tabelle dér Minerale, so erkennt mán, dass die Dichte dér petrographisch wichtigen Minerale zwischen 2-20 — 6’82 schwankt. Die Dichte dér Hauptgemengteile ist 2-20 — 3’32. Innerhalb dieser Grenzen war ich nun bestrebt, eine Einteilung zu treffen, bei dér die leichteren, farb- losen und die schwereren farbigen Minerale in gesonderte Gruppén gelangen. Die Trennung erfolgte nach dem folgenden Schema: 2G5 II. / \ III. 260 311 I. / \ IV. <2-60 3 18 \ V. >3T8 Durch diesen Trennungsgang lassen sich die nachstehenden durch- sclinittlichen Mineralgruppen, gewinnen, die einfachheitshalber auch mit Buchstaben bezeichnet iverden können: I. ( > 2-60) : Opal-, Orthoklas-, Serpentin-, etc.-Gruppe ... OS II. (2-60 — 2-75): Feldspate (Plagioklas), Quarz (Chalzedon), Kalzit-, Chlorit-, etc.-Gruppe qcpl III. (2-75 — 3T1) : Glimmer. (Biotit, Muskovit, Lepidomelan etc.) -Gruppé cs . IV. (3T1 — 3T8) : Pvroxen-, Amphibol-, Turmalin-, Apátit-, Oli- vin-, Sillimanit-, Epidot-, etc.-Gruppe pae 3 P. H. Rosenblsch — E. A. Wülfing: Mikroek. Physiogr. d. petrogr. wicht. Mineralien, Stuttgart. 1905. 13 196 E. LENGYEL. V. ( > 3- 18): Gránát-, Magnetit-, Zirkon-, Spinell-, Baryt-, Kassiterit-, Disthen- etc.-Gruppe gmz Die Dichtigkeit dér XHOULET’schen Lösungen kontrollierte ich mit dér LiNK’schen Kontrollskala, die verlasslicher ist, wie die STOE’sche Mineralserie. Das hier befolgte Trennungsverfahren. ergab bei den samt- lichen untersuchten Sandarten sehr gute Resultate. Wie aus dér Tabelle 2 ersichtlich, besteht zwischen den Fluss- und Flugsanden hinsichtlich ihres Mineralreichtums ein wesentlicher Unter- Tabelle 2. Die nach ihrer Dichte getrennten Mineralfraktionen dér Sande aus dér Gegend ion Szeged- Fortl. Nummer 1 Őrt dér Sainmlung %-Werte dér Mineralfraktionen Quarz-Quotienti q I. <2-60 OS II. 2-60— 2'75 qcpl III. 2-75—311 cs IV. 3 11—3-18 pae V. >318 gmz 1 Duna 0-67 89-20 503 3-97 1-13 8-8 2 Tisza 1-09 86-19 5 43 5-97 1-32 6-9 3 Maros 231 84-88 6-11 4-15 2-55 6-9 4 Kőrös 3-07 83-07 6-42 4-32 3-12 6-2 5 Csengele 063 82-66 4-29 10-75 1 67 51 6 Pusztaszer 112 9020 4-43 2-09 2-16 10-5 7 Kapitányság 0'83 9P08 1-89 2‘99 3-21 11-3 8 Szatymaz 1-30 89-01 5-26 2 89 1-54 93 9 Sándorfalva 023 75-51 0-99 1-91 1 36 20-1 10 Dorozsma 011 97-94 0-21 1-29 045 50-2 11 Öthalom 1'52 82-69 3-72 8-37 3-70 5-3 12 Alsótanya 0'32 93-31 1-98 3-96 0-43 14-6 13 Szentmihálytelek . . 0-54 9P39 3-77 3 69 0-61 11-3 14 ószentiván 012 85-91 3-89 8-77 131 6 1 schied. Die Flussande enthalten einen grösseren Prozentsatz farbiger Minerale und Alkali-Feldspate, wie unsere Flugsande. Ara quarzreichsten sind dér Donausand und dér Sziksand von Dorozsma (89‘20, 97'94%). Dér Quarzgehalt dér Flugsande bewegt sich durchschnittlich an dér Grenze von 90%. An farbigen Mineralen ist dér Dünensand am reichsten, dann folgen die rezenten Flussande, wahrend unsere Flugsande am armsten sind. Das eigentümliche und charakteristische Verhaltnis dér farbigen und farblosen Minerale in unseren einzelnen Sandarten wünschte ich durch den Quarz-Quotienten (q) zu veranschaulichen, den mán erhalt, indem mán die Summe dér perzentuellen Werte dér quarzreichen Frak- tionen (I — II.) durch die Summe dér Werte dér farbigen Mineralfrak- tionen (III — V.) dividiert. DIE MINERALOGISCHE ZUSAMMENSETZUNG VERSCHIEDENER SANDE VÖM ALFÖLD. 197 Durch die Einführung dieser Rechnungen und Werte beabsichtigte ich zu zeigen, das wievielfache dér hinsichtlich seines W értés negative Quarz dér in unseren Sanden f igurierenden farbigen Minerale reprasen- tiert. Je höher dér q-Wert ausfallt, desto reicher ist dér Sand an Quarz und desto armer ist er an anderen Mmeralen, die vöm Gesichtspunkte dér primaren Fruchtbarkeit des Bodens einen positiven Wert besitzen. Die Kenntnis des q-Quotienten leistet bei dér Orientierung über die mineralogische Zusammensetzung dér Sandáidén recht gute Dienste. Die breite Skala, die sich in dem Schwanken des q-Wertes bei unseren Flugsanden zeigt (5*1 — 50"2), macht sofort die verschiedene landwirt- schaftliche Brauchbarkeit derselben begreiflich. Dér Quotient orientiert uns über die gegebene mineralogische Zusammensetzung und den natür- lichen Energievorrat des Sandes, dér auch neben dér Bedeutung dér klimatischen Faktorén als zweifellose Nahrstoffquelle in Betracht kommt. Doch zeigt dér hohe Wert des q-Quotienten auch die im Zusammenhang mit dér Wanderung des Sandes erfolgte physische und chemische Ent- wertung, die Verringerung des Gehaltes an farbigen Gemengteilen und somit gleichzeitig dér chemischen Energievorrate deutlich an, wodurch auch Schlüsse auf das relatíve Altér des betreffenden Sandes ermöglicht werden. Wegen Knappheit des Raumes konnte ich die Resultate dér viel Umsicht erheischenden Untersuchungen nur kurz berühren. Vöm mineralogischen Gesichtspunkt war die wichtigste Aufgabe festzustellen, wie sich die einzelnen wichtigeren und bezeichnenderen mineralischen Gemengteile auf die verschiedenen Sandarten verteilen, welche Minerale als indifferent bezeichnet werden können, und welche zuerst zugrunde gehen? Die Untersuchung dér rezenten Flussande war wichtig, da es sich aus dérén mineralogischer Zusammensetzung feststellen lasst, wie die vöm Fluss durchquerten Gebiete petrographisch beschaffen, sind, beson- ders aber welche Gesteinsarten es sind, in denen dér einschneidende obere Lauf des Flusses durch seine Nebenflüsse seine zerkleinernde Tatigkeit austibt. Dér Sand dér Maros erhalt z. B. besonders durch die Mineral- welt unserer tertiaren Eruptivgesteine ein charakteristisches Geprage. Dér mineralogische Charakter des Donau — Tisza-Sandes ist hingegen bereits viel verschwommener, da das enorme Wassernetz des Einzugs- gebietes dieser Ströme heterogene Gesteinsprovinzen umfasst. Die Resultate meiner mineralogisch-petrographischen Untersuchun- gen kann ich im folgendien zusammenfassen: Es gelang mir in unseren Sanden über 50 Minerale zu bestimmen, doch dürfte die Zahl dér vor- kommenden Minerale aller Wahrscheinlichkeit nach erheblich grösser 19S E. LENGYEL. sein. Alá allgemeine Geset zmassigkeiten lassen sich die folgenden Tat- sachen ableiten: 1. Die Flussande enthalten mit Ausnahme des Quarzes allé übrigen Gemengteile in grösserem Prozentsatz, als die Flugsandarten. 2. Die bestandigsten Gemengteile sind: Quarz, Gránát, Pyroxen und Amphibol, sc.hwankend ist die Menge des Glimmers, Feldspats, dér Karbonáté und Erze. Es sind nicht immer die den zersetzenden Einwir- kungen am starksten widerstehenden Minerale int grössten prozentuellen \erhaltnis vertreten. Bei einzelnen weniger mitgenommenem Sandarten kommt auch die primáre mineralische Zusammensetzung noch zum Aus- druck. 3. Dér im absoluten Übergewicht vorhandene Gemengteil ist in allén Sandarten dér Quarz (85 — 98%), dér — trotzdem er hinsichtlich semer Fönn und Dimensionen überaus abwechslungsreich auftritt, . — für den Sand als Kulturboden vöm Gesichtspunkte des chemischen Ener- gienachschubes betrachtet einen negativen Wert besitzt. 4. Ein charakteristisches Mineral dér Sande im allgemeinen, be- scnders aber einzelner Flugsande ist dér Glimmer, dér als Biotit oder Muskovit vorhanden sein kann. In den Flugsanden ist es hauptsachlich dér letztere. Dér grosse Glimmergebalt bedeutet jedoch nur dann einen uníruchtbaren Bódén, wenn er nicht durch reichliche Mengen anderer Minerale begleitet wird. Sehr interessant ist dér Zusannnenhang zwischen dem Glimmer und den übrigen vorkommenden Mineralen. Von unseren Flussanden ist jener dér Donau und Tisza reich, jener dér Maros und Kőrös arm an Glim- mer. In allén diesen Flussanden sind jedcch allé übrigen charakteristi- schen sandbildenden Minerale reichlieh vorhanden. Álmlich verhált es sieh mit den Díinensanden. Bei den Flugsanden bedeutet hingegen dér Glim- merreichtum in den meisten Fallen eine sehr untergeordnete Rolle dér übrigen Minerale. In manchen allgemein als wüst bekannten Flugsan- den deutet dér reichliche Glimmer ( Muskovit )-Gehalt Hand in Hand mit dem Übergewicht des Quarzes auf eine absolute Armut an Mineralen hin. 5. Die Abarten des Pyroxens und Amphibols sind bestandige und wesentliche Gemengteile unserer samtlichen Sande, ein Umstand, dér mit dér petrographischen Beschaffenheit dér das Alföld umschliessenden, hauptsachlich aus dem jtingeren Tertiar stammenden Gebirge zusammen- hangt. Ilire Rolle wird nur in manchen Flugsanden untergeordnet, eine Tatsache, dérén Grund meistens in dér guten Spaltbarkeit, die zűr raschen mechanischen Zerkleinerung und in dér relativ leichten Zersetz- lichkeit, die zum frühzeitigen Verfall derselben führt, zu suchen ist. 6. Gránáté (Pyrop, Almandin) kommen in allén Sanden vor. Ilire DIE MINERALOGISCHE 7.US AMMENSETZUNG VERSCHIEDENER SANDE VÖM AI.FÖLD. 199 hochgradige physische und chemische Widerstandsfahigkeit verbürgt ihre lángé Lebensdauer. Sie spielen in allén Fluss- und Flugsandön eme wesentlich grössere Rolle, als bisher angencmmen wurde. Einzelne öde Flugsandvorkommen beweisen, dass die Gránáté neben dem Quarz und Muskovit mit zu den indifferentesten Gemengteilen gehören. 7. Von den Erzen kommt dér Magnetit am haufigsten vor. Verhált- nismassig das meiste davon enthalten die Flussande, das wenigste die viel gewanderten Flugsande. Er ist im allgemeinen sehr feinkörnig, wie er denn auch im grössten Teil dér Eruptivgesteine, Kristalle oder Grup- pén von sehr geringen Dimensionen bildet. Er lásst sich mit einem Magneten sehr gut absondern. Seine Menge steht immer im geraden Verhaltnis zum Pyroxen imd Amphibol, aber im verkehrten zum Glimmer und Gránát, eine Tatsache, die für seine relatív leichte Zersetzliehkeit spricht. 8. Kalzit und im allgemeinen primáre Karbonáté erlangen nur in einzelnen Sandarten eine charakteristiche Rolle (Donau, Kőrös, Csen- géié, Pusztaszer). Sekundáre Karbonáté — als Anhaufungen von Kör- nern oder als Krusten — spielen oft eine bedeutende Rolle. 9. Die Menge dér Feldspate ist meist geringer als vorausgesetzt. Dér Grund hiefür ist wahrseheinlich in ihrer leichten Zersetzliehkeit zu suchen. Sie beteiligen sieh an dér Zusammensetzung dér Flussande mit einem verháltnismassig bedeutend höheren Prozentsatz wie bei den meisten Flugsanden. Von den letzteren fehlen, sie dórt, wo die Soda einen natürlichen Aufschluss bewirkte, vollkommen. Im oben gesagten habé ich die Resultate dér an dér ersten Gruppé verschiedener Sandarten aus dér Gegend von Szeged durchgeführten Untersuchungen zusammengefasst. Die physikalischen Untersuchungen zeigten, dass unsere grosse Gebiete bedeckenden Sande im allgemeinen feinkörnige, quarzreiche, an Náhrstoffen arme, keine Trockenheit vertragende Bodenarten darstellen, und dass nach dem Binden des Sandes und dér Sicherstellung seines nöti- gen Wassergehaltes — wie aus dér mineralogischen Untersuchung er- sichtlich — erst durch eine künstliche Aufbesserung derselben eine vor- teilhafte Anderung des öden Bildes dér Sandwüsten und hierdurch ein günstiger Aufschwung in dér mühevollen Existenz dér am sandigem Alföld lebenden Ungarn zu erhoffen ist. TAFELERKLARUNG. Dió nach dér Dichte separierten Mineralfraktionen des Dünensandes von Öthalom. I. I. Fraktion < 2’60SOS. Schwach iichtbrechender Alkalifeldspat und aus Pyroxenen hervorgegangene Serpentinvarietaten || Nic., 50 X. 200 E. KDTASSY. 2. II. Fraktion: 2’60 — 2-75 = qcpl. Überwiegend schwaeh lichtbrechender Quarz, etárker lichtbrechender Kalzit und eine Anhaufung von Plagioklasen. || Nic., 50 X. 3. II Fraktion zwischen + Nic. Dér Quarz zeichnet sich durch seine charakteri- stischen Interferenzfarben aus. 4. III. Fraktion: 2'75 — 3*11 =cs. Vorwiegend aus Biotit und Muskovit bestehende Glimmerfraktion. Die dunkler Tafeln eind Spaltungsblatter parallel zűr Flache (001). 5. IY — Y. Fraktion vereinigt: > 3’llnrpae. Sehr stark lichtbrechende, vorwiegend farbige Minerale: Pyroxene, Amphibole, Gránáté, Epidotkörner, Olivin- und Zirkonkristalle in dér Begleitung verschiedener seltenerer Minerale. II Nic., 50 X. 6. Gruppé von Erzkörnern, die mittels eines Magneten separiert wurden. Die in die Erz-Fraktion geratenen, stark lichtbrechenden blassen Minerale eind Pyroxene, die dunkel- grünen Amphibole. Allé enthalten mehr-minder grosse Magnetiteinschlüsse, durch dereu Yermittlung sie in diese Gruppé gelangten. || Nic., 50 X- ÜBER EINEN PYROXENANDESIT VÖM CSERHÁTGEBIRGE (UNGARN). Von R. Reichert.* Yerfasser beschreibt den Augitandesit vont Szanda-Berge, dessen geologische Lage und mineralogische Zusammensetzung, veröffentlicht seine neue Analyse und die daraus berechneten Gesteinsparameter und Normen; sehliesslich weist er auf die petrographischen Beziehungen dér Pvroxenandesite des Cserhát- und Mátra-Gebirges hin. Ausführlich erschienen in Tschermak’s Mitteilungen (Zeitsehr. f. Krystallographie B.) Bd. 41. 1931. Heft 3. TRIADISCHE FOSSIL1EN VON PORTUGIESISCHEN TIMOR. Von E. Kutassy.** Mit einer Tafel. Das hier beschriebene Matériái stammt aus dér Sammlung dér vöm Prof. L. v. Lóczy jun. im Jahre 1922 auf das portugiesische Gebiet dér Insel Timor geführten Expedition, dem ieh für die Überlassung dessel- ben, sowie für den ehrenvollen Auftrag aueli an dieser Stelle meinen besten Dank ausspreche. Ein Teil dér mir zűr Bearbeitung überlassenen Gesteinsexemplare enthált ziemlich gut erhaltene Fossilien, mit dérén Hilfe ich einige neue Angaben zűr Kenntnis des stratigraphischen Aufbaues dér Insel Timor * Yorgelegt dér Faehsitzung dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft am 3. Dezember 1930. ** Vorgetragen in dér Faehsitzung dér Ung. GeoL Gesellschaft am 5. Marz 1930. TRIADISCHE FOSSIL1EN VON PORTUGIESISCHEN TIMOR. 201 beitragen konnte. Das bearbeiteto Matériái stammt aus dem Mesozoi- kum, speziell aus dér Triasformation. Wie aus den, detaillierten Arbeiten von Diener,1 Bülow,2 Gerth,3 Hirschi,4 Kieslinger,5 Wanner,6’ 7 Welt,er,8 Vinassa de Regny9 Krumbeck1" und aus dér zusannncnfassenden Monographie Ruttens11 iiber das malayische Inselmeer bekannt, komimén die Scdimente dér Triasformation auf dér Insel Timor sowohl auf den hollándischen, wie auch auf den portugiesischen Gebieten vor. Wie besonders aus dér von hollándischen Gebieten herstammenden ausserordentlich reichen Fauna ersichtlich, gehört die Trias dér Insel Timor in die von Diener fest- gestellte hima-malayische Meeresprovinz und zeigt in ihrer Fauna viele Áhnlichkeit mit dér mediterránén Triasregion dér Alpen, indem sie zahl- reiche identische Gattungen und sogar Arten aus dér Reihe dér Korai- len, Brachyopoden, Muscheln, Schnecken und Ammoniten enthalt. Von den portugiesischen Gebieten dér Insel Timor kennen wir die obere Trias bis jetzt aus dem Werk Wanners. Das von ihm bearbeitete Matériái stammt aus dér Gegend des Meta-Flusses (vöm nördlichen Ufer dér Insel Timor), von dér Umgebung des Dorfes Fato-Hada (Proviriz Viqueque), ferner von Quiarida (Südufer von Timor). Die dunkel ge- farbten Schiefer und mergeligen Kaiké enthalten Ammoniten (Dinarites Hirschii Wanner, Phylloceras, Arcestes) und hauptsachlich Halobien, 1 Diener C.: Ammonoidea trachyostraca a. d. mittl. Trias v. Timor. (Jaarboek v. h. Mijnwezen etc. 1920. Haag). 2 Bülow E.: Orthoceren u. Belemniten v. Timor. (Paláontologie v. Timor. L. IV.. 1915). 3 Gertii: Die lleterastidien von Timor (Palaontologie v. Timor, L. II. 1915.). 4 Hirschi, W. H.: Zűr Geologie u. Geographie v. portiig. Timor. (Neues Jalirb. f. Min. etc., Beil. Bd. XXIV., 1907). 5 Kieslinger, A.: Die Nautiloiden dér mittleren u. oberen Trias v. Timor. (Jaar- boek v. h. Mijnwezen v. Ned. Oost-India, 1922, s’Gravcnhagen). 6 Wanner, J.: Triaspetrefakten d. Molukken u. d. Timorarchipels (Neues Jahrb. f. Min etc., Beil. Bd. XXIV., 1907). 7 Wanner, J.: Triascephalopoden v. Timor u. Rotti (Neues Jahrb. f. Min. etc., Beil. Bd. XXXII., 1911). 8 Welter, 0.: Die obertriad. Ammoniten u. Nautiloiden v. Timor. (Palaont. v. Timor, Lief. I., 1914). Welter, 0.: Die Ammoniten u. Nautiloiden d. ladinischen u. anisischen Trias v. Timor, (Palaont. v. Timor, Lief. V., 1915). 9 Vinassa de Regny, P.: Triad. Algen, Spongien, Anthozoen u. Bryozoen aus Timor. (Palaont. v. Trnor, L. IV., 1915). 10 Krumreck L. : Dió Brachiopoden, Lamellibranchiaten und Gastropoden dér Trias v. Timor II. Palaontologiseher Teil (Palaontologie von Timor Lieferung XIII.). 11 Rutten, L. M. R.: Vordrachten over de Geologie von Nederlandsch Oost-Indie (s’Gravenhagen 1927). 202 E. KUTASSY. wodurch sie am meisten an die alpine St. Gassianer Fauna erinnern (Halobia fluxa, Ií. superba). Das Trias-Material dér Lóczv-schen Expedition stammt vöm siid- westlichen Teil des portugiesischen Timor, aus dem Umkreis dér Festung Suai. Am Ufergebiet nördlich vöm Fort Suai kommen graue mergelige Kaiké mit Daonellen in stark gefaltetem Zustand, mit gipsliáltigen Keupersedimenten in ihrem Hangenden vor. Auf den Schichtfláchen die- ser grauen Kalksteine kommen zahllose Daonellen vor, von denen Daonella indica Bittn. die haufigste Art ist. Von den unzaldigen schlecht erhaltenen Daonellen-Exemplaren bestimmte ich noch Daonella sp. ex aff. D. cassiana Mojs. Daonella indica Bittn. ist eine dér weltverbreiteten Arten. Sie kommt an ihrem ursprüngliehen Fundort, in dér Himalaya im Hangenden des Muschelkalkes, im hollandischen Timor in dér karnischen, in Európa aber gleichwohl in dér ladinischen und in dér karnischen Stufe vor. Nach alldem glaube ich, dass es am richtigsten ist, wenn mán das Altér unse- rer Daonellenkalke nach dér Analogie des am nachsten gelegenen Vor- kommens auf hollándiscli Timor ebenfalls in dér ladinisch-karnischen Stufe fixiert. Dér zweite Petrefaktenfundort liegt ebenfalls nördlich von Suai am Üfer des Carauulum-Flusses, wo eine graue Halobien-Lumachelle mit ausserordentlich vielen Halobia- Embryonen vorkommt. Aus diesen Schichten bestimmte ich Halobia stpriaca Mojs. Die samtlichen bisher bekannten Fundorte dieser Spezies gehören sowohl in Európa, wie auch auf den Inseln des malayischen Archipels in die karnische Stufe, es ist alsó iiber allé Zweifel erhaben, dass auch die oben erwahnten Sedimente hieher einzureihen sind. Dér dritte Fundort liegt nördlich vöm Fort Suai bei dem Metan- Biff, wo vollkommen an den rőten Hallstatter Marmor erinnernde, rote Ammoniten-Kalke anzutreffen sind. Diese sind voll von Ammoniten, die zumeist sehr Idein sind. Ihr Erhaltungszustand ist so schlecht, dass sich kein einziges Exemplar herauspráparieren lásst. Im Querschnitt ist das Innere dér Schalen hold und die Hohlraume sind von Kalzitkristal- len ausgefüllt. Unter den sehr schlecht erhaltenen Exemplaren sind aber die Bruchstücke von triadischen Juvaviten oder Anatomiten deutlich erkennbar, mit denen auch eine neue Art vorkommt: Aulacoceras stria- tns n. sp. Das Vorkommen dér Aulacoceras- Arten ist nach unseren bisherigen Kenntnissen auf die Trias-Formation beschránkt. Bülow bearbeitete in seiner zitierten Monographie mehrere Tausend Exemplare von Aula- coceras vöm hollandischen Timor, die allé aus obertriadischen, karni- TRI4DISCHE FOSSILIEN VON PORTCGIESISCIIEN TI MÓR 203 seben Sedimenten herstammen. Nach dieser Analogie kann mán alsó annehmen, dass auch diese Ablagerungen die karnische Stufe reprasen- tieren. Ausser den obenerwalmten kommen noch in den grauen Kalksteinen bei Ranoco einige Bruchstücke von Anatomites odor Malayites vor. Paláontologischer Teil. Daonella indica Bittn. Taf. III, Fig. la, b, c, d. 1899, Daonella indica Bittn. — Bittner: Trias. Brach. u. Lamellibr. (Bal. Indica, Ser. XV, Himalaya Foss. vol. III, pt. 2, pag. 39, pl. VII, 4—11. 1907. „ „ „ ■ — - Wanner: Triaspetref. d. Mollukkenu. d. Timorarchipels (Neues Jahrb. f. Mineralogie etc. Beik Bd. XXIV. p. 202. Taf. IX. Fig. 8—9. u. Taf. X. Fig. 2-3.). 1912, „ „ ,., — Kittl: Monogr. d. Halobidae u. Mo- notidae d. Trias. (Result. d. wiss. Er- forscli. d. Balaton-Sees. Bd. I, Pál. Anhang, pag. 48, Taf. IV, Fig. 10 — - 11. u. Taf. IX, Fig. 23.) 1915, „ ,, „ — Artiiaber: Trias v. Bithynien. (Beitr. z. Geol. u. Palaont. Öst.-Ung. Bd. XXVII.) 1917, „ „ „ — Tr.echmann: Trias of New-Zealand. (Quart. Journ. Geol. Soc. LXXIII, pag. 196, pl. XX, Fig. 7, pl. XXI, Fig. 5.) 1924, „ „ „ — Krumbeck: Lamellibranchiaten etc. dér Trias von Timor. II. p. 113. (255). Taf. CLXXXVI. (8.) Fig. 21—22. Taf. CLXXXVI I. (9.) Fig. 7. 1925, „ „ „ — Simionescu J.: Les Couches a Dao- nella de Dobrogea. (Accad. Román. Publ. Fond. Vas. Adam. T. IX, No. XLIII, p. 5, T. II, F. 6.) 204 E. KUTASSY. Diese in dér ganzen Welt verbreitete Art kommt im aufgearbeite- ten Matériái in sehr zahlreichen Exemplaren vor, die trotzdem sie nicht vollstándig sind, die Artcharaktere in dér Ausgestaltung dér Rippen unzweifelhaft zűr Schau tragen. Die Sehale ist flach gewölbt, mit annahernd mittelstandigem Wir- bel, dér den Schlossrand etwas überragt (Fig. la). Die Ausbildung des Sehlossrandes lasst sieh an keinem dér Exemplare genau beobachten, umso deutlieher ist aber die Lage und Form dér Rippen siohtbar. Die Zahl dér Rippen lasst sich durchschnittlich zwischen 32 — 34 festlegen. Die Breite dér flachen Rippen ist sehr verschieden, sie sind gewöhnlich zweigeteilt und nur sehr selten dreigeteilt. Die Furchen dér sekundáren Rippen sind immer schmáler, wie die die Hauptrippen trennenden Fur- chen, die ganz ahnlieh, wie die Hauptfurchen dér aus dér Himalaya be- schriebenen Originale, verhaltnismassig sehr tief und breit sind. Durch dieses Merkmal nahern sich besonders die in Fig. lb. und le. abgebilde- ten Exemplare den Üriginalen aus dér Himalaya viel mehr, wie die durch Wanner von den südlichen Ufern hollandisch Timors beschriebe- nen Formen. Die von Kittl nachdrücklich hervorgehobene Verwandt- schaft mit Daonella tyrolensis wird durch diese Exemplare neuerlich bekraftigt, die sowohl durch die Rippenbreite, wie auch durch die Tiefe und Breite dér Hauptfurchen von allén bisher beschriebenen Formen dér D. tyrolensis am nachsten stehen. Trotz alldem unterscheidet sich meiner Ansicht nac-h D. tyrolensis durch die bestandige Dreiteilung dér Rippen scharf von D. indica. Das in Fig. ld dargestellte Exemplar zeigt infoige dér dichteren Anordnung und gleichzeitigen Verschmalerung dér Rippen eine interes- sante Áhnlichkeit mit den von Kittl aus Bosnien, sowie aus Ungarn, aus dem Bakony-Gebirge, von Felsőörs abgebildeten Exemplaren. Die Verzweigung dér Rippen beginnt auch bei diesem Exemplar hoch oben, in dér Nahe des Wirbels, ganz ahnlieh, wie bei den oben erwahntcn Exemplaren Kittls (siehe Kittl: Taf. IV., Fig. 10 — 11). All diese Abweichungen machen aber bei den so überaus variablen Daonellen keinerlei Trennung notwendig. Die von Kittl angegebene Zone dér horizontalen Verbreitung (von den Alpen bis zu den malayischen Inseln) kann noch weiter ausgedehnt werden, indem Daonella indica seither durch Trechmann auch von Neu- seeland beschrieben wurde. Fundort: Südwestlicher Teil von portugiesisch Timor, Ufer nörd- lich des Fort Suai. TRIADISCHE FOSSILIEN VON PORTUGIESISCHEN TI MÓR. 205 Halobia styriaca Mojs. Taf. III., Fig. 2. 1874, Daonella styriaca Mojs. — Mojsisovics: Die triad. Pelec. Gatt. Daonella u. Halobia. (Abh. d. K. K. Geol. R.-Anst. Wien, Bd. VII., Heft 2., pag. 10.. Taf. I., Fig. 4—5., in- dus. D. cassiana Mojs. loc. cit., Taf. 1., Fig. 2-3.) 1882, „ „ „ — Gemmelaro: Sül Trias d. reg. occ. d. Sicilia. (Mem. R. Acc-., 3 ser., pag. 467, Taf. I, Fig. 1—2.) 1899, „ „ „ — Voltz: Beitr. z. geol. Kenntn. v. Nordsumatra. (Zeitschr. d. Deutsch. Geol. Ges, Bd. 51, pag. 27, Taf. I, Fig. 1.) 1906, „ „ „ — Renz: Über Halobien u. Daonellen aus Griechenland. (Neues Jalub. f. Min. etc. 1906, I, pag. 30, Taf. III, Fig. 1-2.) 1907, „ „ „ — - Wanner: Triaspetref. d. Molukken u. d. Timorarchipels. (Neues Jahrb. f. Min. etc, Beil. Bd. XXIV, pag. 196, Taf. IX, Fig. 6.) 1912, Halobia styriaca Kittl. — Kittl: Monographie d. Halobiidae u. Monotidae d. Trias. (Result, d. wiss. Erforsch. d. Balaton-Sees in Ungarn. Bd. I, 1. Teil, Pál. Anh. pag. 91, Taf. VI, Fig. 3—7.) 1924, „ „ „ — Krumbeck: Lamellibranchiaten dér Trias von Timor. II. CLXXXVII. (9.) Fig. 8. u. Taf. CLXXXVIII. (10.) Fig. 1—6. 1925, „ „ „ — Simionescu J.: Les Couches a Dao- nella de Dobrogea. (Accad. Román. Publ. Fond. Vas. Adam. T. IX, No. XLIII, p. 6, T. II, F. 3.) In einem grauen Kalksteinexemplar bilden die Individuen dieser Art eine wahrhaftige Halobien-Lumachelle. Die gut erhaltenen Exemplare weichen zwar hinsichtlich ilirer Grösse von den meisten bekannten For- men dér Halobia styriaca stark ab, ihre morphologischen Merkmale 206 E. kutassy. bieten aber einen sicheren Anhaltspunkt. Es ist. auch sonst wahrschein- lich, dass unsere Exemplare jugendliche Formen sind, andererseits lásst es sich an einzelnen Stellen gut beobachten, dass die Verháltnisse der Erhaltung der diekeren Schalenpartien giinstig waren, wogegen die dün- neren, mehr ausgebreiteten Teile abgebröckelt wurden. Es wird zwar seben durch die alteren Autoren erwahnt, dass diese Art ein stark entwickeltes Ohr besitzt, so dass sie deshalb von Kittl bereits in 1904 (Geol. d. Umgeb. v. Sarajevo, Jahrb. d. K. K. Geol. R.-Anst. Wien, Bd. 53, pag. 733.) zu den Halobien gestellt wurde, immerhin wurde sie bis zu den neuesten Zeiten von samtlichen Autoren unter den Daonellen erwahnt. Das gut differenzierte, f'lache Ohr, das — wie Wanner richtig bemerkt — besonders bei den jugendlichen Exemplaren stark in die Augen falit, ist auch bei unserem Exemplar deut- lich sichtbar. Ein zweites auffalliges Merkmal ist die sehr kraftige Ausbildung der konzentrisehen Furehung, die auch bei den Exemplaren von Timor scharf zum Ausdruck kommt. Die Bippen sind im Verhaltnis zum übriggebliebenen Teil der Schale sehr breit und die trennenden Furchen schmal. Die Rippen sind haufig zweigeteilt, sie werden gégén die Rander zu dichter und schmáler. Zwischen das Ohr und die Rippen ist eine ungefurchte Partié in der Form eines Dreieckes eingeschaltet. Allé diese Merkmale verweisen zweifellos auf Halobia styriaca Mojs. Überdies zeigt diese Ari noch ein auffalliges Merkmal, das besonders auf den Figuren 3., 5., 7. Kittl’s gut sichtbar ist. Namentlich dreht sich der Wirbel oberhalb des Schlossrandes stark vorwárts und bildet einen vöm iibrigen Teil der Schale abstechenden, spitzen Höcker. Ein ahnliches Merkmal ist auch bei vielen anderen Halobien sichtbar, doch ist meiner Ansicht nach die Vorwartsdrehung des Wirbels bei keiner anderen Art so auffallend. Das Verhaltnis der Höhe der Schale zűr Breite konnte wegen der mangelhaften Erhaltung des unteren Randes nicht festgestellt werden, doch ist dies — wie aus samtlichen bisherigen Abbildungen ersichtlic-h — ohnehin ein sehr veranderliches Merkmal. Nach alldem sehe ich keinerlei Grund dafür, unsere Exemplare von Halobia styriaca Mojs. zu trennen. Die Rippen beginnen in einer Ent- fernung von 4 mm vöm Wirbel, ein Umstand, der, wie bereits von Kittl erwahnt wurde, mit sich brachte, dass sie A*erhaltnismassig sehr dicht stehen, im Gegensatz zu jenen Individuen, bei denen ihr Anfang in grösserer Entfernung vöm Wirbel gelegen ist. Zusammen mit H. styriaca kamen zahllose, in der Grösse zwischen 1—2 bis 5 — 6 mm wechselnde, mit aussergewölmlich kraftigen konzen- trischen Rippen versehene, beim Wirbel stark vorwárts gedrehte, spitze, mützenförmige Schalchen vor. Diese winzigen Schalen stehen hinsicht'- TRIAD1MTHE FOSSILIEN VON PORTUGIESISCHEN TI MÓR. 207 lich ihrer Form dér Art Damesiella torulosa Tornqu. nahe (Torn- quist: Neue Beitrage z. Geologie u. Paláontologie von Recoaro m Schio, im Vicentin; II. die Subnodosus-Schichten. Zeitschr. d. Deutsch. Geol. Ges., Bd. L., pag. 676., Taf. XXXIII., Fig. 7.), die Tornquist aus den Subnodosus-Kalken dér ladinischen Stufe besc-hrieben hatte. Die Exemplare von Tornquist kamen mit zahlreichen ausgewac-hsenen Halo- bien zusammen im Horizont dér Cassianer Schichten vor. Trotzdem Kittl in seiner Monographie dér Halobien (1. cit.) den Nachweis er- brachte, dass Damesiella torulosa Tornqu. samt anderen áhnlichen For- men, wie z. B. Aricula globulus Wiss.vi. niehts anderes sind, als embryo- nale Formen dér Halobien, stellte Diener in seiner Arbeit: „Fossilium catalogus, I. pars 34., Glossophora triadicail die Art Damesiella torulosa Tornqu. dennoch, dér Deutung Tornquists entsprcchend, zu den Schnecken und es würde nach seiner Ansicht sogar die von Kittl von St. Cassian besehriebene Naticella anomala (Kittl: Gastropoden v. St. Cassian II. T., Annál. d. Natúrhúst. Hofmus., Wien, Bd. VII., pag. 71., Taf. VI, Fig. 28, Taf. IX, Fig. 7) hierher gehören. Dass Damesiella überhaupt keine Schnecke ist, steht seit dér Beschreibung Kittls über allé Zvveifel. Naticella anomala Kittl ist aber auch weiterhin bei den Gastropoden zu belassen und meiner Ansicht nach kann diese Art — wie dies übrigens auch bereits aus den Abbildungen Kittls deutlich sichtbar ist — in keiner Weise mit den unter dem Namen Damesiella beschriebenen Resten in Zusammenhang gebracht werden. Die Halobien-Embryonen von Timor zeigen mit ihrer etwas lmks gedrehten Wirbelpartie, íhren starken konzentrischen Furchen, ihrer vollkommen glatten Schale, besonders aber clurch die Capulus-artige Vorwartsneigung des Wirbels ein Bild, das mit den Damesiellen Torn- quists fást vollkommen identisch ist. Ein Unterschied zeigt sich viel- leicht nur insofern, als hier die konzentrischen Furchen dem Anscheine nach dichter auf einander folgen. Im Matériái von Timor sind) von den jüngsten embryonalen Exemplaren bis zu den jugendlichen Individuen samtliche Übergangsformen anzutreffen, so dass durch diesen, Fund die strittige Seite dieser Frage vollkommen geklart wird. Die urspríinglich abgesondert stehenden. durch tiefe Furchen getrennten Teile nehmen námlich infoige des Waehstums dér Schale eine völlig veranderte Form an, da die Schale mit dér Zeit dér Breite nach immer starker zunimmt, wogegen die embryonalen Exemplare mehr láng als breit sind. Die Fest- stellungen Kittls wurden daher durch diese Funde zweifellos bekraf- tigt. Dies wurde übrigens auch bisher durch den Umstand sehr wahr- scheinlich gemacht, dass ahnliche Reste auch in den Triassed imént en dér Alpen immer ausschliesslich nur mit Halobien zusammen vorkommen. 208 F.. KUTASS V. Aus obigen Ausfühiungen geht gleichzeitig auch hervor, dass die embryonalen Exemplare dér Halobien und Daonellen auch bei den ver- schiedenen Arten sehr ahnliche Formen zeigen. Fundort: portugiesiech Timor, Ufer des Carauulum-Flusses. Daonella sp. ex aff. D. cassiana Mojs. Zusammen mit Daonella indica Bittn. kommen mehrere Daonellen- Fragmente mit geradem Schlossrand vor. Die dicht gestellten, bogen- förmig verlaufenden Rippen mit selten auftretender Zweiteilung ver- weisen am meisten auf diese Art. Fundort: Südwestteil von portugiesisch Timor, Ufergebiet nördlich vöm Fort Suai. Aulacoceras striatus n. sp. Taf. III., Fig. 3, 3a. Das im rőten Ammonitenkalk erhalten gebliebene Belemnoideen- Bruchstück stel 1 1 ohne Zweifel das Rostrum und das Phragmokon eines Aulacoceras dar. Die eine Seite des stellenweise gánzlich durchkristalli- sierten Petrefaktes ragt aus dem Gestein frei heraus und ist stellen- weise stark abgewetzt, die andere konnte wegen dér Zerbrechlichkeit des Restes nicht befreit werden. Dieses Exemplar weicht von den samtlichen bisher bekannten Aula- coceras- Arten auch schon in seiner Grösse scharf ab, indem die Lángé 16'5 mm, dér grösste Querschnitt 7 mm, dér kleinste Querschnitt 4 mm betiagt. Am Rostrum laufen longitudinale Linien in aussergewöhnlicher Anzahl entlang. Es hat den Anschein, als ob bis zűr Mitte des Rostrums diese Linien die einzigen dekorativen Elemente darstellen würden, liier aber stellt, es sich heraus, dass die Langslinien nur durch die auf den Rippen und in dbn Intervallen verlaufenden sekundaren Skulpturelemente hervorgerufen werden. Am unteren Querschnitt ist es namlich deutlich sichtbar, dass die den für die Aulacoceras-Avten so charakteristischen, zahnradartigen Querschnitt hervorbringenden, starken Langsrippen auch hier vorhanden waren, jedoch infoige dér starken Deformation gégén den oberen Teil hin allmahlich verflachten und schliesslich oben fást gánzlich zerdrückt und abgewetzt wurden. Am unteren Quersclmitt sind im ganzen drei Rippen deutlich wahrnehmbar. Diese Rippen stehen so weit voneinander, respektive die Intervalle dér Rippen sind so breit, dass dieses Merkmal unser Exemplar von allén bisher bekannten Aula- coceras- Arten sehr stark unterscheidet. Wie aus dér gegenseitigen Ent- fernung dér Rippen geschlossen werden kann, dürften am Rostrum maxi- INTERMITTIERENDE QUEI.LEN, PSEUDOGEYSIRE. 209 mai 12 — 14 Lángsrippen vorhanden gewesen sein, wogegen die Anzahl derselben bei allén bisher bekannten Arten durchschnittlich zwischen 30 — 45 wechselt. Ausserdem ist auch die starke und regelmassige Aus- bildung dér Langslinien ein auffalliger Charakter. Beim grössten. Quer- schnitt wird das Rost rum durch die von den beiden Seiten des zentralen Phragmokons strahlenförmig ausgehende Trennungslinie in zwei nahezu gleiche Teile geteilt. Die Lage des Sipho ist unbekannt, sehr deutlich ist aber die innere radiale Struktur sichtbar. Jeder einzelnen kleinen Iiángslinie des Rostrums entspricht eine Lamelle im oberen Querschnitt. Auf Grund all dieser Merkmale sehe ich es für gerechtfertigt, diese Art trotz ihres schlechten Erhaltungszustandes von den bisher bekann- ten Aulacoceras-KY\Qx\ zu t fennen. Fundort: portugiesisch Timor, roter Ammonitenkalk am Metan- Riff nördkch vöm Fort Suai. INTERMITTIERENDE QUELLÉN, PSEUDOGEYSIRE. Von: St. von Pazar. Es tauchen wiederholt Bestrebungen auf, um die Probleme dér natürlichen intermittierenden Quellén und dér künstlich abgeteuften Pseudogeysire einheitlich zu lösen. Ein reelles Resultat schliesse ich voll- standig aus, nachdem wir bei dieser Frage, — infoige geologischer und mechanischer Gründen, — den seltenen Fali treffen, wo die Gründe der- selben, oder ahnlichen natürlichen Vorkommnisse wesentlich von ein- ander abweiehen. Zűr Erlauterung dér Wirkung dér künstlichen, meist mittels Tief- bohrungen gefassten Pseudogeysire, und zűr Erganzung dér Bunsen- Theorie, stelle ich folgende Regei auf: die beiden notwendigen und ge- nügenden Bedingungen eines intermittierenden Pseudogeysirs sind: 1. eine Proportion von mindestens 1 : 7, zwischen dér standig nachbil- denden Flüssigkeit und Gas; 2. mindestens eine solche Menge dér nach- bildenden Flüssigkeit, welche dem natürlichen Drucke des Gases zeit: weise eine entsprechende Gegenwirkung auszuüben im Standé ist. Diese minimale Menge hangt fallweise von dem natürlichen Drucke des Gases. Zu diesem Ergebnisse bin ich wahrend Versuchen mit Luftdruck- pumpen (Debrecen, 1899) gekommen, wo ich in dér Lage war festzu- stellen, dass die Wasserförderung in jenem Falle die wirtschaftlichste war, wenn ich zu 1 m3 Wasser nahezu 7 m3 Luft verbrauchte. War das Luftquantum weniger, so hat es relatíve weniger Wasser gefördert; war es dagegen mehr, so hat es die Wassersaule aus dem Bohrloch intermit- tierend, explosionsweise emporgeschleudert. Földtani Közlöny. LX. kötet. 1930. 14 210 ST. V. PAZAR. Bald hatte ich die Gelegenlieit, meine Regei bei dér Málnáser „Sicu- lia“ und Előpataker „Elisabethquelle“ zu kontrollieren. Beide Quellén sind künstlich gebohrte Mineralquellen, von über- schüssiger freien Kohlensaure, und nachdem die Proportion des Wasser- zuflusses zu dér Kohlensaurebildung bei beiden Bohrungen kleiner, als 1 : 7 ist, wirkten beide intermittierend, solange, bis die überflüssige freie Kohlensaure entnommen und abgeleitet wurde. Was die Rankherlányer Bohrung anbelang, stinime ich vöm geologi- schen Standpunkte mit Herrn J. Noszky überein,1 und halté die Theorie vöm Herrn Buchtala für eine praktisch unmögliche. Luft- und wasser- dichte Doppelheber können sidi veder in Kalkgebirgen, nodi in kom- paktén Sedimenten bilden. Die theoretische Erklarung meiner Regei ist die folgende: Das, in das Bohrloch strömende Wasser erreicht oben, infoige seines natürlichen Druckes, worin audi dér Druck des Gases teilnimmt, — die obere öff- nung des Bohrloches, und beginnt auszufliessen. Dér Ersatz des Was- sers ist minderer, als derselbe des Gases, die Hőbe dér Wassersaule nimmt alsó gleichzeitig ab und dér Druck des Gases gleichzeitug zu; die Differenz beider, und damit die von dér Diíferenz erzeugte Geschwindig- keit des Wassers steigt rapid bis zu dér Explosion. Mit dér Explosion hört dér machtige Überdruck des Gases auf und die Ansammlung des, durch den Schlitzen des Bohrrohres hineinsickernden Wassers fangt von neuem an. Bei dér grafischen Darstellung bekommen wir aus den Punkten dér Geschwindigkeiten eine wagrecht angehende und aufwarts steigende Parabel. Aus dér obigen Regei folgt, dass sie nicht bloss auf Wasser und Kohlensaure, sondern auch auf andere Flüssigkeiten und Gase (Erdői, Methan, Dampf) gült ig ist. Je kleiner relative dér Zufluss dér Flüssig- keit, desto grösser ist das Intervall zwischen den Explosionen. (In Rankherlány war ursprünglich das Intervall 8 — 9 Stunden, in Élőpatak 3 St.) Ist das Quantum dér einsickernden Flüssigkeit so kiéin, dass es dér zweiten Bedingung nicht mehr entspricht, so virít sie das Gas nebel- förmig, — olme zu intermittieren — aus (Kissármás); ist es grösser, wie die Grenze in dér ersten Bedingung aufgestellter Proportion, so ströint, die Mischung von Gas und Flüssigkeit kontinuierlich empor (Élőpatak II. Bohrung, Búziás, Székesfehérvár, Moha, Hontszántó, Kálnó, Paptamási, Gyügy, Eger, usw.). Die Wasserergiebigkeit über dem Terrain dér Geysire in Búziás, Gyügy und Eger betragt 180 — 200 Sekundenliter, daher die dynamische, springbrunnenartige Wirkung. Föleit. Közlöny, LIX. Bánd, p. 116 — 119. (1929.) Budapest. INTERMITT1ERENDF. QUELLÉN, PSEUDOGEYS1 RE. 211 Das dió Lebensdauer dér Petroleum-Pseudogeysire kleiner, als die- selbe dér Wassergeysire ist, hat auch seine einfache Erklarung. In den Antiklinalen dér Buntsandsteine vorkommend© Sammelhöhlen, Wasser- ráume dér Sand- und Kiesschichten sind meistens nicht so gross, dass die hier angesammelte Gasmenge für lángere Zeitdauer zűr Erzeugung dér periodischen Ausbrüche ausreichen würde. Selbst die Wassergeysire sind (aus technischen Gründen) auch dem Aufhören dér Wirkung aus- gesetzt, Verrosten dér Futterrohre, Sinken, Zusammenstürzen dér Ton- schichten auf die wasserführende. Die Verlángerung des Intervalles deutet schon auf die Verschlammung und damit auf die Verminderung des Wasserzuflusses. (Rankherlány, Élőpatak, Ipolynyitra.) Wo das Bohrloch mit Köhren von widerstandsfáhigem Matériái gefüttert, ist (in Élőpatak mit Lerchenröhren), dórt genügt meistens die sorgfáltige Ent- schlammung, — habén sicli aber Wasser und Kohlensáure einen Weg an dér áusseren Flache des Rohres gefunden und ausgewaschen, so kann zum gíinstigen Resultate dér Rekonetruktion wenig Hoffnung ernahrt werden. Wie leichtbegreif'lich und auch versuchsweise nachweisbar die Regei für die, in kompaktén Sedimenten abgeteuften künstlichen Pseudogeysire ist, so weniger kann eine allgemein gültige, einheitliche Erklarung dér Wirkung dér intermittierenden natürlichen Quellén gegeben werden. Solche Quellén kommen — nach den bisherigen Erfahrungen — - aus- schliesslich nur in Kalkgebirgen von Karstcharakter, — - auch in sol- chen nur sehr selten vor. Die Wirkung dieser (Quellén ist, — nach meiner Überzeugung — wedfer mit dér Theorie dér Heber, no eh dér Gase, sondern nur mit dér Analogie dér selbstwirkenden Dosierapparate rationell zu erkláren. Cha- rakteristisch für die Kalkformationen sind die in den oberen Schichten befindlichen, ausgelaugten Risse, Spalten, Aushöhlungen; die Bedingung eines unterirdischen Reservoirs ist alsó vorhanden. Es ist nun genügend, wenn, — infoige eines zufalligen Spieles dér Natúr-, die Bodenöffnung des Reservoirs durch einen grösseren Stein von labilem Gleichgewicht abgesperrt wird, welcher als ein Ventil wirkt, und die Öffnung bei einem gewissen Wasserstand öffnet, in seine ursprüngliche Lage jedoch infoige dér Strömung des Wassers, nur nach dem Ablaufe einer Wassermenge. alsó nach einer gewissen Verminderung dér Geschwindigkeit und Was- sersaule zurückkommen kann. Die Kalkformationen erzeugen standig Tón, die Möglichkeit dér wasserdichten Sperrung steht ohne Zweifel, ich halté sogar auch die Wirkung mit dem Schwimmer für eine akzeptabile Erklarung, nachdem eine Tatsache ist, dass durch die grösseren Spalten, Tnchter in die unter- 14' 212 L. BENDA. irdischen Höhlen auch grössere Holzstücke, Baumáste eindringen können. Je begreif'licher, und mit je einfachem Experiment ein Naturvor- kommnis zu beweisen ist, desto náher kommen wir zu dér riehtigen Lösung dér „Wunder“. Die periodische Bewegung dér Simplegaden lasst sich auch mit dem labilen Gleichgewicht dér beiden Felsen und mit dér Strömung des Meerwassers (Ebbe und Fiút) rationell erklaren. DIE MECHANO-DYNAMISCHEN ENTSTEHUNGS-GESETZE VON DREIKANTER. Von L. Benda.* — Figuren im ungarisehen Text. — In dér zweiten Halfte des XIX. Jahrhunderts wurden die wüsten- lándischen Dreikanter zuerst bekannt. lm Jahre 1926 beobachtete E. Lengyel die Entstehung von küstenlandischen Dreikanter. Die Resultate seines — in Italien betriebenen — Forschungen publizierte dér Verfasser in den Geographischen Milteilungen (LVI. Bd. V — VI. Heft, pg. 102 — 105. 1928. )\ Die — hier schon publizierten Feststellungen will ich nicht nochmals repetieren. Die Dreikanter teile ich in zwei Klassen und jede Klasse in zwei Sektionen, und zwar : Wüstenlandische \ recente (terrestrische) I fossile Dreikanter [ | Küstenlandische | recente | (lithoralische) | fossile I. Wüstenlandische Dreikanter können überall entstehen, wo in dér Natúr eine gewisse bestandige, abscldeifende Kraft erscheint. Unbedingt notwendig ist das abschlei- fende Matériái und das sich bewegende Médium, welches den tótén Sand in eine lebendige Energie umwandelt. 1. Dér Charakter dér Bewegung des Sandes. Den Weg des Sandes charakterisiert die Winkeldrehung (uu), mit welcher dér Punkt A (Fig. 11.) sich in einer Kreislinie bewegt. Bezeichnen wir die Geschwindigkeit dér Luftströmung mit vi, den sehr kleinen Zeitraum A t, welcher notwendig ist, dass dér Schwerpunkt * Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellschaft am 2. April, 1930. 1 Budapest. DIE MECHANO-DYNAMISCHEN ENTSTEHUNGS-GESETZE VON DRE1K ANTER. 213 des Sandkornes sich mit einer As Distanz fortbewege. As bedeutet den Weg, welchen dér Punkt A im Zeitraume A t hinterlegt. Den Zeitraum At definieren wir so, dass At so lángé dauert, bis dér Weg As eben r gleich wird, wo r dér gröeste Durchmesser des Sandkornes ist. Weiter ist As (=) r V V — — , alsó At = At vi Aber wir können dies auch folgend aufschreiben. UJ = Aqp a AÍ = ~At' wo Aqp = cc, a ist heute noch ein unbekannter Wert, doch es ist bestimmt, dass a max = 90° und a min = 0° ist. Alsó a Vi r Alsó wir können aufschreiben : folgendlich: s = vit, ... Sj = uuű, a r = — , alsó S— a s 1 J a oder in einer anderen Form: I. Hauptgesetz. Ein numerisc-hes Beispiel: s — 1 m, 2r = 00001 m, a = 3-14.ro amax-f-amin ci — 45 > TUS Sl - 17 ~ 00002 — - = 15.700 Meter. 2. Die kinetische Energie (E) dér Sandkörner. Ohne ein mathematisches Ableiten schreibe ich hier nur das End resultat auf: 214 L. BENDA. wo m (vi — Ar) + Jn II. Hauptgesetz, 3. Die Arbeit (L) der Sandkörner besteht aus zwei Eleraenten. Sie ist die Sumrae der Arbeit (L/,), welche entsteht, wenn die Sandkörner nur mit einer echliefenden Bewegung fortschreiten wurden, anderseits dérén Arbeit (L/), welche daraus besteht, dass die Sandkörner sich nur in einer drehenden Art bewegen. Alsó: wo L = Lh + Lf = pfvit + (pf2a2 — pf — vit r L=pnt f+ifcia d) v r . . . . III. Hauptgesetz, (fiiad) = U2a2 — /jűJ. * Die Umstande sind alsó dann am günstigsten, wenn 1. die Geschwindigkeit der Luftströmung ein Maximum; 2. das spezifische Gewicht der Sandkörner je grösser; 3 das Matériái des Schotters je lockerer; 4. der Durchmesser der Sandkörner je kleiner; 5. die Oberflache der Sandkörner aber relatíve je grösser ist. Fig. 14. zeigt einige Dreikanter, welche ich neben Budapest, in der Kiesgrube von Pusztaszentlőrinc und Pesterzsébet gefunden habé. II. Küstenlándische Dreikanter. Von den Küstenlandischen Dreikanter schrieb E. Lengyel zuerst. lm Sommer 1929 fand ich fossile lithoralische Dreikanter in einer Kiesgrube neben Zimándújfalu (Kom. Arad). Diese litho- ralische Schotter sind wahrscheinlich an den pontischen Küsten ent- standen. (Fig. 15.) 1. Der Bewegungscharakter des Sandes. An.windigen, wellenbewegten, sandigen Strandén wo eine Gesteins- zufuhr möglich ist, können unter günstigen Verháltnissen auch an DIE MECH ANO-D YNAMISCHEN ENTSTEHUNGS-GESETZE VON DRE1KANTER. 215 Meeresküsten Dreikanter entstehen. Schleifender Faktor: dér in den Wellen sich befindliche Sand. Beobachten wir die Geschvvindigkeit dér einlaufenden Wellen ( v0 ) und mit dér Hilfe dér in Fig. 16. verwendeten Zeichen schreiben wir folgende Formeln auf: a cos P Vo Doch ist: = t1 . . . sofolglich: a = *lV° • 1 & cos p a cos $ — a' = t{c0. Wenn die Geschwindigkeit dér zurückkommenden Wellen (vv) ist, so ist: a cos (3 = a' = t2vv alsó: Vo 4- Vv und ta ■ ti 4 G a' = tava. Die im Zeitraume von 2 — 3 Sekunden kommenden, in ihrem un- teren Teile mit Sand beladenen Wellen laufen schief (50 — 60°) auf ■die sanft ansteigende. sandige Küste. Das bedeutet wáhrend einem Tagé (etwa i — 6 Millión) Wellen, alsó die tágliche Bewegungsmenge (ilí) ist, M = ia' = itava. Fig. 17. erklart das Gesetz, dass die inneren Kantén des Schot- ters einen y=180° — Ox —1— p2) Winkel erschaffen. . . IV. Hauptgesetz. .2. Die kinematische Energie und Arbeit des kiistenlandischen Sandes. Einfache hydrologische Sátze erklarten die folgenden Formeln (Fig. 16.): Tj = bk\ und wo Weiter k1 (=) k2 + h', alsó h' (—) h. T T1i\ = T2v2, alsó v2 = -^v i. Die Differenz dér kinetischen Energie zwischen zwei Punkten liefert die effektive Arbeit (L) : mv^ mv2 2 9 = I. 216 E. V. SZÁDECZKY-K ARDOSS. Wenn wir m ausdrücken wollen, so müssen wir in kx und k2 Durchschnitten je einen einheits breiten Streifen aufnehmen, dessen spezifisches Gewicht h sein wird. Dann wird L = T1riiV* T2}hT12v12 2 T, alsó sein. . . V. Hauptgesetz. Die tagliehe Arbeit: Lfiigl. iLta • Wüstenlandische und kiistenlandische Dreikanter können nur dann entstehen, wenn die folgende Gleichgewichts-Bedingung besteht (Fig. 21.): Rr < Gg VI. Hauptgesetz. LJBER DIE MECHANISCHE ZUSAMMENSETZUNG UND DIE FACIESVERHÁLTNISSE DÉR MARÍNÉN EOZÁN- ABLAGERUNGEN VON SIEBENBÜRGEN. Von E. v. Szádeczky-Kardoss.* Mit dér Petrographie des siebenbürgischen Eozans habé ich mich in dieser Zeitschrift bereits wiederholt befasst. (Literatur 23.) lm fol- genden möchte ich die bisherigen petrographischen Kenntnisse mit An- gaben erganzen, die sich auf die Zusammensetzung dér mechanischen Gemengteile nach ihrer Korngrösse, dann auf die gesteinsbildenden Organismen und1 dérén quantitative Verhaltnisse und schliesslich auf emige bisher petrographisch überhaupt nicht beschriebene Vorkommnisse beziehen. Die Untersuchung, respektive Deutung dér Zusammensetzung nach dér Korngrösse erfolgte nach einigermassen neuen Gesichtspunkten. Ich sehe mich demnach veranlasst, diese Gesichtspunkte auch hier kurz zusammenzufassen.1 * Vorgetragen in dér Fachsitzung dér Ung. Geol. Gesellschaft am 5. November 1930. Die Angaben hízüglich dér gesteinsbildenden Fossilien sind die Resultate neuerer Untersuchungen. 1 Die detaillierte Erörterung dieser Frage wird demnáchst erscheinen. Dér vor- liegende Bericht ist eine Vorstudie dazu. Obei; die mechamsche zusammensetzung usw. 217 Die Struktur dér Sedimentgesteine bildet sich im wesentlichen wahrend dér Diagenese aus und im Zusamimenhang hiermit erleidet. die ursprüngliche Zusammensetzung nach dér Korngrösse mehr oder minder wesentliche Ánderüngen. Das Resultat, das die vollstandige mechanische Analyse eines (diagenetischen) Gesteins ergibt, bezieht sich demnach auf ein genetisch heterogenes Matériái. Die Zusammen- setzung nach dér Korngrösse wird namlich einesteils bei den im Verlauf dér Diagenese keinen Ánderüngen unterworfenen, invariablen Gemeng- teilen durch die ursprüngliche Zusammensetzung des Sedimentes, respek- tive die Vorgange dér Sedimentation im weiteren Sinne, anderenteils bei den gegenüber den diagenetischen Vorgangen empfindliohen, variablen Gemengteilen durch die Faktorén dér Diagenese bestimmt. (Lit. 29, 30.) Die vollstandige mechanische Analyse eines derartigen Gesteines ist alsó vöm genetischen Gesichtspunkt zwecklos. Statt einer vollstándigen Analyse sind die invariablen Gemengteile gesondert zu untersuchen. Die getrennte Analyse verdient von genetischem Gesichtspunkt be- sondere Beachtung. Die invariable Zusammensetzung gestattet namlich Rückschlüsse auf die ursprüngliche Zusammensetzung des Sedimentes, wodurch dann auch genetische Probleme zuganglich werden. Im nach- folgenden werden diese Fragen nur in Bezug auf maríné Sedimente be- handelt. Ausser den zerstreuten Angaben alterer Autoren ist es besonders seit den systematischen Untersuchungen Thoulets und seiner Schüler bekannt, dass die Korngrösse dér rezenten seichtmarinen Sedimente in dér Regei mit zunehmender Tiefe des Meeres mehr oder minder regel- massig abnimmt, (Lit. 9, 11, 12, 13, 14, 17.) Dieser vöm Gesichtspunkt des Faciesproblems bedeutsame Umstand wurde jedoch in dér Sediment- petrographie bisher kaum beachtet, respektive bloss in dér Form sehr allgemein bekannter. aber wenig genauer Hinweise erwahnt. Die genauere Feststellung dér Zusammenhange für petrographische Zwecke, die syste- matische Abgrenzung dér verschiedenen Sedimentationsverhaltnisse ist jedoch unterblieben. sicherlich nicht in letzter Reihe deshalb, weil infoige dér diagenetischen Umwandlungen die ursprüngliche Zusammensetzung nach dér Korngrösse beim grössten Teil dér marínén Sedimente nicht bekannt war. Von dér Bedeutsamkeit dér invariablen Gemengteile ausgehend, be- gann ich anfangs 1930 im Ozeanographischen Institut von Monaco die Frage zu untersuchen, ob sich ein Zusammenhang zwischen dér Zusam- mensetzung dér rezenten seichtmarinen Ablagerungen nach ihrer Korn- grösse und den Umstanden ihrer Sedimentation feststellen liesse. Es stellte sich bezüglich dér untersuchten Gebiete heraus, dass die invariable Zusammensetzung gewisse Zusammenliange mit den Umstanden dér 218 E. V. SZÁDECZKY-K ARDOSS. Sedimentation viel deutlicher zum Ausdruck bringt. wie die vollstándige Zusammensetzung des ganzen Sedimentes. In dér gesamten Zusammen- setzung können námlich auch solche Gemengteile flgurieren, die von dér Tiefe des Meeres unabhangig sind. Nach meinen Untersuchungen erlaubt die invariable Zusanunensetzung in vielen Fallen Rückschlüsse 1. auf die ursprüngliche Zusammensetzung des Sedimentes, respektive bei fos- silen Sedimentgesteinen auf das rezente Analógon, 2. auf den Typus des Ufers, respektive des Grundes und somit darauf, ob das Sediment seinen Ursprung dér Abrasion am Meeresstrand oder dér kontinentalen Erosion fliessender Gevasser verdankt, schliesslich 3. bei dér Mehrzahl dér Sedi- mente auf die annahernde Tiefe des Meeres. Bei den Sedimenten dér im allgemeinen sandigen flachen Ufer- und Bodentypen sind die invariablen Gemengteile hinsichtlich ihrer Korngrösse stark sortiert, ihre Zusam- mensetzung nach dér Korngrösse ist alsó homogén. Dem gegenüber sind bei den Sedimenten dér steilen, im allgemeinen felsigen Ufer- und Boden- typen die invariablen Gemengteile nur in geringem Mass sortiert, ihre Zusammensetzung nach dér Korngrösse ist alsó heterogén. Wahrend bei den vénig sortierten Sedimenten dér felsigen Strand-, respektive Boden- typen die Korngrösse in erster Linie von dér Entfernung dér die in- variablen Gemengteile liefernden Felsen des Strandes, respektive Bodens abhangt, zeigt die mittlere Korngrösse des invariablen Teiles dér für den sandigen Strand-, oder Bodentypus bezeichnenden sortierten Sedimente einen deutlichen Zusammenhang mit dér Tiefe des Meeres, und zwar nimmt sie mit dér Zunahme derselben ab. Die mittlere Korngrösse des invariablen Teiles dér stark sortierten Sedimente erlaubt somit Rück- schlüsse auf die Tiefe des Meeres. Von unserem Gesichtspunkt brauehbare Daten stehen mir aus dem Gebiet des Mittellandischen Meeres langs dér französischen Küste zwischen dér spanischen und dér italienischen Grenze zűr ^ erfügung. Die von einem so abwechslungsreichen Gebiet und einer grossen Anzahl von Daten gevonnenen, übereinstimmenden Resultate dürften ein an- nahernd genaues Bild dér auf die vichtigsten ufernahen Sedimente dér analógén (nicht glazialen), mediterránén Meere bezüglichen allge- meinen, d. h. haufigsten Verhaltnisse liefern. Wenn diese empirisch fest- gest eliten und auch theoretisch begründeten Zusammenhange als auch für die ahnlichen Sedimente dér alteren geologischen Zeitalter annahernd gültig betrachtet werden können, so darf mán aus dér invariablen Zu- sammensetzung dieser Sedimente auf die Faciesverhaltnisse schliessen. Die invariablen Gemengteile scheinen somit vöm Gesichtspunkt dér Faciesfrage eine gleiche Bedeutung zu habén, wie die Fossilien. Wahrend aber die brauchbaren Fossilien verhaltnismassig selten sind, enthalt fást jedes Stück dér Sedimente von diesem Gesichtspunkt verwendbare in- ÜDER DIE MECHANISCHE ZUSAMMENSETZUNG USVV. 219 variable Gemengteile in ausreichender Menge. Die Analyse dér rezenten eeichtmarinen Sedimente zeigte námlich, dass die invariable Zusammen- setzung auch in solchen Fallen Fingerzeige hinsichtlich dér genetischen Fragen liefert, wenn die invariablen Gemengteile nur einen geringen Teil des Sedimentes ausmachen. Es liegt auf dér Hand, dass (einstweilen wenigstens) bei Rück- schlüssen von dér invariablen Zusammensetzung auf die Faciesverhalt- nisse grosse Vorsicht angebracht ist und dass diese Methode nur in solchen Fallen angevvendet. werden darf, die mit den untersuchten Ver- háltnissen Analogien zeigen. Bis zu cinem gewissen Grad abweichend sind die Ablagerungen dér Buchten und Deltas zu beurteilen (siehe Diagramm). Weiters sind die Verhaltnisse dér invariablen Korngrösse bei den tiefmarinen, uferfernen und überhaupt den ozeanischen Sedimen- ten sehr ungenügend bekannt. (Für die Sedimente dér durch grosse Un- terschiede zwischen Ebbe und Fiút ausgezeichneten ozeanischen Küsten lasst sich z. B. auf Grund theoretischer Erwagungen eine von dér hier untersuchten abweichende invariable Zusammensetzung voraussetzen.) Bei dér Verwertung dér invariablen Zusammensetzung für geologische Folgerungen sind alsó auch die übrigen Umstande, besonders die palao- geographischen Verhaltnisse und dér Facieswert dér Fossilien in Be- tracht zu ziehen. Den ersten Versuch die obigen Erkenntnisse in dér Geologie prak- tisch zu verwerten, machte ich mit dem siebenbürgischen Eozan, erstens, da die Ablagerungsverhaltnisse dieser Sedimente als den untersuch- ten rezenten Verhaltnissen hinreichend ahnlich betrachtet werden kön- nen (mediterranes, respektive tropisches Kiima, mehr-minder abgeschlos- senes Meer, ufernahe Sedimentation). Andererseits habé ich mich bisher gerade mit dem siebenbürgischen Eozan am meisten besehaftigt, ein Umstand, dér mir auch zűr Kontrollierung dér Rückschlüsse Gelegen- heit bietet. Da es sich um einen ersten Versuch handelt, bin ich vielleicht bei den Rückschliissen auf die Meerestiefen in einzelnen Fallen mit zu gros- ser Vorsicht vorgegangen. Ich habé die Tiefen nicht in Metern, sondern in dér gebrauchlichen Zoneneinteilung angegeben. Eine Genauigkeit bis auf den Meter anzustreben hatte vorlauűg auch schon deshalb keinen Simi, weil auch die alteren, auf dér Palaontologie beruhenden Methoden keine so genaue Kontrolié ermöglichen. Die Einteilung dér Tiefenregionen, respektive Zonen habé ich in dér von den meisten Forschern angenommenen Haug etc.-schen Auslegung gebraucht. (Neritikum, die litoralen Zonen inbegriffen, bis ungefahr 200 m, bathyale Region ungefahr bis 900 — 1000 m. Literatur 2, 10, 21, 27.) 220 E. V. SZÁDECZKY- KARDOS . Die Methoden. Dér Zweek und somit bis zu einem gewissen Mass auch die Aus- führung dér mechanischen Analyse ist bei den invariablen Gemengteilen anders, wie bei dér Untersuchung dér Bódén. Einer dér wichtigsten Unter- schiede besteht darin, dass bei den Sedimentgesteinen die mechanische Analyse dér feinsten Gemengteile vöm genetischen Gesiehtspunkt nicht notvendig ist. Diese feinsten Gemengteile können sieh namlich verhalt- nismassig im grössten Mass diagenetisch verandem. Bei dér Bestimmung dér invariablen Zusammensetzung diente mir als Leitprinzip, dass nur solche Gemengteile zu analysieren sind, die als ursprüngliehe, unveranderte mechanische Gemengteile sicher agnosziert werden können. Aus diesem Grund habé ich die auch unter dem Mikro- skop zveifelhaften kleinen Gemengteile unter 5 — 10 fi nicht weiter separiert, respektive diese Klasse bei dér Berechnung dér invariablen Zusammensetzung überhaupt nicht beachtet. (Die Zusammensetzung dér rezenten Sedimente wurde ebenfalls in dér gleichen Weise berechnet.) Die mechanische Analyse dér invariablen Gemengteile erfolgte im allgemeinen unter dem Polarisationsmikroskop. Die üblichen Schlam- mungs-, respektive Siebungsmethoden konnte ich auch schon deshalb nicht anvenden, weil mir vöm grössten Teil meiner Gesteine nur mehr beschrankte Mengen zűr Verfügung standén. Die gewormenen Resultate bedeuten alsó Yolumprozente. Zum Messen des Volumquantums dér einzelnen Korngrösse-Klassen gebrauchte ich cinen LEiTZschen Integ. rationstisch mit 6 Komponenten. Von den 6 Schrauben ist eine immer für die nicht invariablen Gemengteile, respektive für die Lücken zu reser- vieren. Wenn im Sedimentgestein mehr als 5 Klassen vertreten sind, so ist es zveckmassig, die Klassen mit den grössten Durchmessern gemein- sam zu messen, und sodann durch eine besondere Messung das Yerhaltnis dieser Klassen zu einander zu bestimmen. Bei den an mechanischen Gemengteilen reichen fc-inkörnigen Ge- steinen lassen sich zűr Analyse auch normale Dünnschliffe verwenden. Bei den an invariablen Gemengteilen armen Gesteinen ist es zweckmássig, die fraglichen Gemengteile vor dér mechanischen Analyse auf chemischem Wege zu separieren. Hier kann ich nur darauf hinweisen, dass die wider- standsfahigen invariablen Gemengteile annahernd mit dér in verdünnten Sáuren unlöslichen, tonfreien (geschlammten) Fraktion zusammenfallen. In einzelnen Fallen kann dieser in Sauien unlösliche Teil dér (fossilen) Sedimentgesteine ausser den invariablen Gemengteilen auch solche variable Gemengteile enthalten, die im iLaufe dér Diagenese in unlösliche Modiíikationen überführt wurden (z. B. ursprünglich kolloidé Modifika- tionen des Si02). Diese Gemengteile kann mán aber unter dem Mikroskop ÜBER DIE MECHAXISCHE ZUSAMMEN^ ETZUNG USVV. 221 erkennen und aus dér Analyse eliminieren. Aus diesem Gr und ist auch bei dér Anwendung dér Schlammungs- und Siebungsverfahren die mikro- skopische Kontrolle notwendig, falls mán die invariable Zusammen- setzung feststellen will. Als Folge des chemischen Verfahrens kann ohne Zweifel eine gewisse L’ngenauigkeit entstehen, indem die zum Lösen dér variablen Gemengteile verwendete Saure selbstverstándlich auch die invariablen Komponenten angreifen kann. Dér hierdurch entstehende Verlust ist aber im allgemei- nen gering, und zwar umso geringer, je reifer das sedimentierte Matéria! ist. Zűr Verringerung des Fehlers ist die Saure unbedingt verdünnt an- zuwenden. lm gegemvartigen Fali gebrauchte ich 1 n Salzsaure. Bei dér chemischen Trennung dér invariablen Gemengteile ist es zweckmassig, auch die Menge dér in Saure löslichen Gemengteile, sowie des schlammbaren Tones festzust ellen. Zu diesem Zweck sind in dér Sedimentpetrographie mehrere, für Serienarbeiten geeignete Methoden üblich, namentlich die ursprünglich für batilitologische Zweeke ausge- arbeitete nach Murray-Renard, A. Delf.sse, J. W. Retgers, 0. B. Boeggilt und A. Thoulet, ferner die direkt nach scdimentpetrographi- schen Gesichtspunkten ausgearbeitete von L. Cayeux. (Literatur: 1, 4, 7, 6, 8, 16.) Ich arbeitete zumeist nach dér zuletzt ervvahnten Methode. lm separierten Teil wurde die Zusammensetzung nach dér Korn- grösse an mehreren Pulverpraparaten mit Hilfe des Integrationstisches bestimmt. Bei feinkörnigen Gesteinen ist für dieses Verfahren auch weniger als ein zehntel Gramm des Materials ausreichend. Auf diese Weise kann mán auch bei Sedimenten, die in beschrankter Menge zűr Verfügung stehen, z. B. bei Bohrungsproben parzielle mechanische Analvsen bezüglich dér in geringem .Prozentsatz vorhandenen Gemeng- teile bewerkstelligen. Zűr Berechnung dér Yolumprozente sind die für die einzelnen Klassen gewonnenen Werte des Langenmasses (Massenindi- katrix Rosiwal’s, Lit. 5) mit Koeffizienten zu multiplizieren, die im umgekehrten Verhaltnis zűr mittleren Korngrösse dér betreífenden Klassen stehen. (Die Einzelheiten dieses Mikro-Yerfahrens sollen an anderer Stelle mitgeteilt werden.) Im Falle solcher an invariablen Gemengteilen armen Gesteine, von denen mir nicht einmal für die vorherige chemische Trennung ein hin- reichendes Matéria! zűr Verfügung stand, konnte ich die Zusammen- setzung nach dér Korngrösse bloss annahernd, auf Grund des mikro- skopischen Piaparates bestimmen. Dünnschliffe an invariablen Gemeng- teilen armer Gesteine sind zum Ausmessen nach dér oben erwahnten Methode am Integrationstisch nicht geeignet. In solchen Fallen habé ich alsó die samtlichen im Schliff enthaltenen invariablen Gemengteile nach 222 E. V. SZÁDECZKV KARDOSS. Korngrösseklassen abgezahlt und hieraus die Volumprozente berechnet. Bei dér Bereehnung des Volumprozentes ist es zu berücksichtigen, ob die Anzahl dér zu den versehiedenen Klassen gehörigen Gemengteile in einem Dünnschliff festgestellt, oder aber die samtlichen, in einem ge- wissen Volumen des Gesteins enthaltenen Körner abgezahlt wurden (Pulverpraparat) . lm ersteren Fali ist bei dér Bereehnung des Volum- prozentes das Quadrat dér für die einzelnen Klassen gefundenen Durch- messer, im letzteren die dritte Potenz derselben in die Rechnung zu stellen. Bei dér praktischen Durchführung iasst sich die Reclmung natürlieh vereinfachen: die für die hier gebrauchte Einteilung dér Korn- grösseklassen (siehe weiter untén) in Betracht kommenden Multiplika- tionszahlen sind im ersteren Fali 1, 4, 16, 64 etc., im zweiten 1, 8, 64, 512 etc. Ich muss hier bemerken, dass die auf dér Ausmessung dér Körner des Düimschliffes am Integrationstisch, besonders aber die auf dem ein- fachen Abzahlen derselben beruhenden Methoden das quantitative Ver- haltnis dér grossen Körner mit einer geringeren Genauigkeit ergeben, wie jenes dér kleinen Körner. Kommen namlich von den grossen zufallig nur 1 — 2 Körner mehr oder weniger auf das Praparat, so kann dieser Unterschied bereits eine vesentliche Veranderung im Zahlenwert des Volumprozentes verursachen. Bei dér Einteilung dér Korngrösseklassen (dér Grade Udden’s) folgte ich den Amerikanern. Im System dér Amerikaner ist namlich das Verhaltnis dér Durchmesser dér benachbarten Klassen konstant, so dass diese Klassen bis zu einem gevissen Grad als gleichwertig angesehen werden können. In dér hier gebrauehten Einteilung ist dér Durchmesser einer jeden Klasse das Doppelte des Durchmessers dér nachst kleineren. Die Masseinheit für die Grenzen dér Korngrössen ist 1 mm. Die versehiedenen Kategorien dér Korngrösse gebe ich nach dér Einteilung Thoulet’s. (Lit. 6, 8, 11.) Thoulet nennt die Gemengteile, die durch das Sieb No. 200 gehen, alsó Durchmesser von weniger als cca 60 (i besitzen: „vase“ (Schlamm). Die auf dem Sieb No. 200 zurück- bleibenden Gemengteile (mit Durchmessern über 60 //) nennt er „sable“ (Sand). Je nach dem Verhaltnis von Sand und Schlamm unterscheidet Thoulet die folgenden Sedimentarten: Sable, mit einem Sandgehalt von 95 — 100% Sable vaseux, mit cinem Sandgehalt von 75— 95% Vasé trés sableux, mit einem „ „ 50 — 75% Vasé sableux, ,, ,, „ „ 10 — 50% Vasé, mit einem Sandgehalt von 0 — 10% I' BEK D E MECHANISCHE ZUSAM MENSETZUNG USW. 223 Die Resultate dér Analvsen gab ich auf ganze Prozente abgerundet, respektive mit Rüeksicht auf die durch geringe Mengen vertretenen Klassen bis auf eine Dezimale (dérén Wert allerdings meist illusorisch ist). Wir sahen, dass dem Grad dér Sortiertheit vöm Gesichtspunkt dér Genese eine hőbe Wichtigkeit zukommt. Das Mass dér „Stabilitat“, die in dér Lehi“e dér Kollektivmasse dem Begriíf dér Sortiertheit entspricht, pflegt. mán durch die Werte dér Streuung oder dér mittleren Abweichung auszudrücken. Da aber in unserem Fali die Zahl dér Korngrössenklassen eine geringe ist, kann keine reale mittlere Abweichung berechnet werden. Aus diesem Grund suchte ich die Sortiertheit durch die Summe dér per- zentuellen Mengen dér drei benaohbarten, durch die grössten Quanti tatén ausgezeichneten Klassen, respektive, falls diese Klassen z. Teil unter 15 sind, durch die Summe dér perzentuellen Mengen dér vier reichlichsten benachbarten Klassen annáhernd zum Ausdruck zu bringen. Zűr Schátzung dér Meerestiefe ist die Kenntnis dér mittleren in- variablen Korngrösse dér stark sortierten Sedimente nötig. Zu diesem Zweck berechnete ich den arithmetischen Mittelwert auf Grimd dér Formel m wo x die mittleren Korngrössen dér Korngrösseklassen (das Argument des kollektiven Gegenstandes), v die zu den verschiedenen x-en gehöri- gen Haufigkeiten, respektive %-ellen Mengen und schliesslich m die Anzahl dér Glieder des kollektiven Gegenstandes (bei %-ellen Werten 100) bedeutet. Als Korngrösse-Mittelwert dér Klassen stellte ich dem bei rezenten Sedimenten üblichen Brauch entsprechend Werte in Rech- nung, die etwas grösser sind, wie das Mittel dér Korngrössegrenzen. Die für die Berechnungen verwendetén Mittelwerte sind die folgenden: bei dér Klasse von 15 — 31 g.... „ „ „ „ 31— 62 g „ „ „ „ 62—125 g „ „ „ „ 125-250 g.... „ „ „ „ 250—500 g 25 g 50 g 100 g 200 g 300 g usw. Falls die Körner dér grösstkörnigen Klasse die in dér Einteilung festgestel'lte obere Grenze nicht erreic-hen, ist selbstredend ein Durch- messer als Mittelwert zu nehmen, dér kleiner ist, wie die angegebenen Werte. 224 E. V. SZÁDECZKY SARDOSS. Die detaillierten Resultate dér U ntersuchungen. Detaillierte Analysen führte ich an 17 Gestemen durch. Ich trach- tete hierbei eine Auswahl zu treffen, in dér das maríné Eozan Sieben- bürgens sowohl hinsichtlich dér Horizonté, wie auch dér Ablagerungs- gebiete möglichst abwechslungsreich vertreten sei. Aus diesem Grund habé ich auch einige bisher petrographisch noch nicht bearbeitete Vor- kommen (Rodna, sekundare Fundorte, wie Sajgó vöm zentraleren Teil des siebenbtirgischen Beckens) herangezogen. Die mineralogische Beschreibung eines Teiles dieser Gesteine habé ich bereits in dieser Zeitschrift mitgeteilt (Lit. 23), bei den übrigen ist die ganze Beschreibung neu. Ferner behandle ich hier zum erstenmal auch die gesteinsbildenden organischen Reste. Da ich es auf eine Orientierung bezüglich dér approximativen quantitativen Rolle dér Organismen, nicht aber auf die Bestimmung dér Arten abgesehen habé und es sich überdies vorwiegend um feste, nicht schlammbare Gesteine handelt, wurden die auf die Organismen bezüglichen Untersuchungen hauptsachlich in Dünn- schliffen durchgeführt. Unter dem Quantum dér Petrefakte verstehe ich das vollstandige Vclum derselben samt ihrer inneren Ausfüllung u. zw. auch in dem Fali, wenn das Matériái, welches das Innere des Fossils impregniert, mit dem zwischen den Fossilien befindlichen Zement iden- tisch ist. Bezüglich dér Quantitat dér Minerale muss ich hier folgendes be- merken: von den in die Bábelien meiner Arbeit .,Az erdélyi medence petrogenesise, I. petrographiai rész“ (Petrogenese des siebenbtirgischen Beckens, I. Petrographischer Teil) eingestellten Mengen bedeutet die dórt mit einem Strich bezcichnete hier „sehr wenig“; zwei Striche dórt bedeuten hier „wenig“, drei Striche ,,viel“, vier Striche „sehr viel" und dem Zeichen oo entspricht hier ,,vorherrschend“. Auch hinsichtlich dér Gesteinszahlen kann ich auf das dórt gesagte verweisen. No. 100 — 3, Grüner Mergel aus dér Num. perforata-Schichten,- serie. Fundort: ungefahr 1'8 km nördlich Oláhléta, neben dér Kreuzung dér Landstrassen, in 12 m Tiefe unterhalb dér „Perforata-Bank“. Wich- tigere Gemengteile: Kalzitzement, mit wenigen Pyritkügelchen und sehr untergeordnetem spharoidischem Limonit, geringe Mengen toniger Gemengteile (hauptsachlich Serizitfasern), sehr wenig Glaukonit, Als mechanische Komponenten Quarz, weniger Feldspat, sehr wenig Purma- lin und Gránát. Maximaler Durchmesser dér mechanischen Gemengteile 80 a. (Das Zement besteht aus Kalzitkörnern von 2 — 35 diese sind z. T. rund 1 ich und event. organischen Ursprunges.) Das Résül tat dér am Integrationstisch durchgeführten Analyse ist ÜBER DIE MECHANISCHE ZUSAMMENSETZUNG USW. 225 das folgende (I. vollstándige Zusammensetzung, II. die auf 100 um- gerechnete invariable Zusammensetzung) : Karbonatisches Zement Pyritkügelchen und andere náher nicht be- stimmbare opake Gemengteile Glimmerschuppen (Durchm. meist. 15 — 30 g) X> 5 S— i ed > G SS o "o O a> jC g o G aj cu j ÖC v G 1 o> 62 g < . . 31—62 g 15—31 g 15 g>2 I. II. 95-0% — 1-4% — 0’4% — Spuren Spuren 0'1% 3% 1'2% 38% 1-9% 59% Diese Zusammensetzung (100% Schlamm) entspricht dér Abart ,,vase“ von Thoulet. Die Sortiertheit ist hochgradig (100%), woraus mán auf einen sandigen Strand-, resp. Bodentypus schliessen kann. Auf die Richtigkeit. dieses Schlusses weisen auch die palaogeographischen Verháltnisse hin. Dieser Mergel gelangte in dér Mitte des Sedimentationsraumes von Alsójára — Fenes, im Zusammenhang mit einer peneplainartigen Ab- tragungsfláche, als Glied einer máchtigen Sedimentreihe zűr Ablagerung. Die invariable mittlere Korngrösse betrágt 17 — 18 (U. Bei dér Beur- teilung dér Meerestiefe ist es noch in Betracht zu ziehen, dass mán es hier mit dem Sediment einer von drei Seiten geschlossenen Bucht zutun hat. In solohen Buchten kann die kleine sortierte invariable mitt- lere Korngrösse béréi ts in verháltnismassig geringer Tiefe auftreten. No. 221 — 4. Grüner Mergel aus dem Horizont über dér Perforata- Bank, 4 km OSö-lich von Gurzófalva, im südlichen Quellenast des Pál- kert-Baches (am NO-Abhang des Meszes-Gebirges). Das reichliche, Num- mulitiden führende, kalzitische Zement enthalt geringe Mengen fein- körniger, verkohlter Bestandteile (z. Teil auch Magnetit), sowie etwas spharolit.ischen Limonit, Sphen, Serizit, Biotit, resp. Chlorit. Die Menge dér Pyritkügelchen, sowie des Rutils und Glaukonits ist sehr gering. Als mechanische Gemengteile sind hauptsáchlich viel Quarz, ferner sehr wenig Turmalin, Epidot und Gránát anzutreffen. Die Nummulitiden 2 Die invariablen Gemengteile können je nach dér Dicke des Schliffes und dér angewendeten Vergrösserung (stárkere Objektíve als No. 5 sind beim Integrationstisch nicht zu gebrauchen) bis zűr Korngrösse 5 — 10 g gemessen werden. Die feinsten Gemeng- teile (Tón) sind demnach auch in dór mit 15 g > bezeichneten Klasse nicht enthalten. Kalls solche feinstkörnige Teile im Gestein vorkommen, wurden sie mit dem Zement .zusammen gemessen. Földtani Közlöny, LX. kötet. 1930. 15 226 E. V. SZÁDECZKY-K ARDOSS. mit Durchmessern von 2 — 8 mm bilden ungefahr ein Drittel des Gesteins. Die Zusammensetzung wurde auf dem Integrationstisch bestimmt. Aus dem insgesamt 8% erreichenden invariablen Sandgehalt kann mán auf eine ursprüngliche Zusammensetzung schliessen, die dér Abart nahe steht, welehe Thoulet bei den rezenten Sedimenten ,,vase“ nennt. Die Sortiertheit ist gering (92‘4%), was auf einen felsigen Strand-, resp. Bodencharakter hindeutet. Hiermit stimmt ein früher, nooh bevor dér Kenntnis dér mechanischen Zusammensetzung und ihrer Bedeutung. gewonnenes Resultat vollkiommen überein, namentlich dass mán aus- dér gipsfreien, kohlenführenden Facies dér Schichtenserie, welehe dieses- Gestein enthalt, im Zusammenhang mit einem Teil des SedimentationS' raumes auf ein steiles Relief des Abtragungsgebietes schliessen muss- (Lit. 28). Als invariable mittlere Korngrösse ergeben sich 42 fi. In An- betracht dér geringen Sortiertheit kann mán auf die Meerestiefe kaum schliessen. Dieses Gestein entspricht seiner Lage zufolge ungefahr dem 1 cc í kelen „mittleren Mollusken-MergelA Vem mittleren Mollusken- Mergel dér Umgebung von Magyarvalkó erbrachte Miháltz (Lit. 24) den Nachweis, dass er das tiefste Sediment des mitteloligozanen Meeres- reprasentiert, in dér Gegend von Magyarvalkó aber noeh in das seichte Neritikum gehört. No. 231 — 5. Grüner Mergel. Dieser gehört in den unter den Tur- bucaer Schiehten (oberer bunter Tón) befindlichen, wahrscheinlich dem „Ostreen-Tegel“ entsprechenden Horizont. Fundort: Mojgrád, Abhang des WSW-lichen Auslaufers des Gyalu Corniste. Enthalt in einem Kalzit- Zement wenige Pyritkugeln, Magnetit (?), Serizitschuppen, Rutil, sehr wenig Limonit mit wolkenartiger Struktur, Sphen und Glaukonit. Seine mechanischen Gemengteile sind: Quarz, Feldspat (?), sehr wenig Tur- malin, Epidot, Gránát, Hamatit, Zirkon, chloritisierter Biotit und Muskovit. Auch kleine Foraminiferen (Lagena?) sind in sehr geringer Anzahl zu erkennen. Das Resultat dér Analyse auf dem Integrations- tisch ist folgendes: Karbonáté etc Schwarze opake Gemengteile (Kohlé etc.) . . I. II. 77’5% — 2-9 % — 1‘5% 8% 10'0% 51% 5M% 26% 2'9% 15% ÜBER Dl E MECHANISCHE ZUSAMMENÍ ETZUNG l'SW. 227 I. II. Karbonáté etc 849% — Limonit 2‘2% — £ i [ 62 g < B8% 14% « 2 'S 5 ! 31-62 M 5G% 44% g | 1 | | 15-31 M 4’2% 33% ! 1 1 ír. u> 1-3% 9% Die Menge dér invariablen mechanischen Gemengteilc betragt 12-9 %, die maximale Rorngrösse 80 // (Durchmesser) . Auf Grund des 14%-igen invariablen Sandgehaltes dürfte die ursprüngliche Zusammensetzung dér Abart „vasé sableux“ nahe gestanden habén. Die Sortiertheit ist hoch- gradig, was dem sandigen Bodentyp entspricht. Tatsáchlich erfolgte die Ablagerung auf einern tektonischen Senkungsgebiet, das bereits ím flozán ein Tiefpunkt des Sedimentationsraumes und dér Schauplatz dér intensivsten Sedimentanháufung war. (Lit. 28.) Mittlere invariable Korn- grösse 45 //, woraus mán auf die mittlere oder tiefere neritische Zone echliessen kann. No. 83 — 1. Grüner Mergel aus dér „Ostreen-Tegel“-Serie. Fundort: Kelecel (= Kiskalota), Csetatye-Berg (am NW-Rand des Gyaluer Mas- sivs). Kalzitzement mit mikroskopischen Pyritkugeln und Magnetit, sehr wenig spliarolitischem und wolkigem Limonit, Sphen, Serizitschuppen und Glaukonit. Organogene Gemengteile: Textulariden und einige grös- sere Fragmente von Molluskenschalen. Mechanische Gemengteile: Quarz, geringere Mengen von Feldspat und Turmalin, sehr wenig Apátit und Gránát. Auf dem Integrationstisch festgestellte Zusammensetzung ist: Kalzitzement Limonit . . . . JD Xi ctí f-. cd > C 125 g < . 62—125 g 31— 62 g 31 g>... L II. 94 '2% — 0‘9% — Spur Spur 0-2% 4% 3-0% 60% B8% 36% Auf Grund des 100%-igen Sehlammgehaltes ist das rezente Ana- lógon des Sedimentes am ehesten bei dér Abart „vase“ zu suchen. Die bochgradige Sortiertheit deutet auf sandigen Charakter des Strandes, resp. Bodens. Dies wird aueh durch die Art des Vorkommens dieses Gesteins bekraftigt (an ein flaches, peneplainartiges Abtragungsgebiet anschliessende Küste, gleichmassiger Sedimentkomplex von grosser 15 228 E. V. SZÁDECZKY KARDOSS. Máchtigkeit) . Invariable mittlere Korngrösse 41 (/, die Tiefenzone dürfte alsó derjenigen des vorhin beschriebenen Gesteins ahnlich gewesen sein. A'o. 180 — 3. Gelblichgrüner, satidiger Mer gél. Fundort: zwischen Alsójára und Ruhaegres, in einer Hőbe von ungefáhr 575 m ü. d. M. (an dér Ostseite des Gyaluer Massivs, am Rand dér Bucht von Alsó- jára). In kalzitischem Zement wenig Limonit mit wolkiger und sphá- roidischer Struktur, selír wenig Sphen, Glaukonit, Serizit, Muskovit, Biotit und Chloritschuppen. Das Gestein besteht bis zu ungefáhr einem Drittel aus Nummulitiden. Als mechanische Gemengteile enthált es Quarz, sehr wenig Feldspat, Turmalin, Epidot und Gránát. Maximale Korngrösse 2'5 mm. Auf dem Integrationstisch stellte ich die folgende Zusammensetzung fest (die %-e dér Körner über 250 // wurden aus einer besonderen Messung berechnet) : I. II. Karbonatisches, limonitisches Zement 1000 p< 500—1000 p 250— 500 p 125— 250 p 62— 125 p 31— 62 p 31 p> CD ’S ti G CD s CD o CD pG o GO *G 89 0% ► 11-0% 29% 7% 7% 9% 25% 19% 4% Aus dem 77%-igen invariablen Sandgehalt kann mán auf eine dér Gruppé „sable vaseux“ entsprechende, oder derselben nahe stehende ur- sprüngliche Zusammensetzung schliessen. Es ist von allén untersuchten Sedimenten am wenigsten sortiert. In seiner mechanischen Zusammen- setzung zeigen sich — vöm grössten Teil dér marinen Sedimente abwei- e.hend — zwei Maxima. All dies spricht für die Nahe eines Ufers von felsigem Tvpus. Dies lásst sich aus den benachbarten Erupt.ionen von Kisbánya, aus dér kristallinischen Schieferinsel von Lunkapeterd, sowie aus dér Nahe dér Grenzen dér verschiedenen tektonischen Einheiten hin- reichend erkláren. Infolge dér geringen Sortiertheit kann mán auf die Tiefe des Meeres nicht schliessen. No. 87. Unterer Grobkalk. 0*5 km nördlieh vöm Nordende dér Ge- meinde Meregyó, aus einer ungefáhr 770 m ü. d. M. gelegenen Kalkstein- bank, (Nordrand des Gyaluer Massivs). lm vorherrschenden, foramini- ferenhaltigen, in geringem Mass limonitischen Zement kommt als me- chanischer Gemengteil sehr wenig Quarz vor. Maximale Korngrösse des Quarzes 300 fi. Seine Menge bleibt unter 1%. Etwa die Hálfte des Ge- steins besteht unzweifelhaft aus organogenen Gemengteilen, wenigen Fragmenten von Molluskenschalen und aus den eine grössere Rolle spie- ÜBER DIE MECHANISCHE ZUSAMMENSETZUNG USW. 229 lenden benthonischen Foraminiferen, namentlich Miliolideen und Alveoli- nen. Die Zusammensetzung nach dér invariablen Korngrösse wurde annáhernd aus dér Anzahl dér im Dünnschliff vorhandenen Gemengteile berechnet: 250 g< 25% 125—250 g 45% 62— 125 g 17% 31— 62 g 11% 15— 31 g : 2% 15 g >* Spur. Dér invariable Sandgehalt ist 87%, die ursprüngliche Zusammen- setzung des Sedimentes diirfte alsó mit dér Abart „sable vaseux“ iden- tisch gewesen sein, od’er derselben nahe gestanden habén. Die Sortiert- heit erreichte nur einen ger ingen Grad: 87%, wonach die Annahme eines felsigen Charakters sowohl für den Strand, wie auch für den Meeres- grund bereeihtigt erscheint, was übrigens in dér Nahe dér z. T. gleich- alterigen eruptiven Masse des Vlegyásza-Gebirges auch zu erwarten ist. No. 199 — 1, Gelblich grauer, sandiger Hergel aus dem Horizont des unteren Grobkalkes. Fundort: Vármező, Valea Raguluj (SO-Rand des Meszes-Gebirges). In sehr geringem Mass limonitisches Kalzitzement mit wenigen mikroskopischen Pyritkugeln und Magnetit, wenigen Seri- zit-Muskovitschuppen, sowie auch Biotit und Muskovit. Sehr wenig Rutil, Sphen, Glaukonit (?) Hámatit, viel Quarz, etwas weniger Feldspat. Die organogenen Gemengteile machen ungefáhr die Hálfte des Gesteins aus. Als Gesteinsbildner treten Foraminiferen (Milioliden) und Algen (Lithothamnium?) auf. Maximale Korngrösse dér mechanischen Gemengteile 190 /z, ihre Menge 25‘3%. Die Untersuchung am Integrationstisch ergab die folgen- den Resultate: I. II. Z. T. organogene Karbonáté, limonitisches Zement 74‘7% — 62- -125 g 16-0% 64% a í-4 "2 a bO G 31- - 62 g 6'9% 27% a > a o CD 15- - 31 g ro% 4% s o 15 ü> 0‘2% 1% Aus dem 68%-igen invariablen Sandgehalt kann mán auf eine ur- sprüngliche Zusammensetzung schliessen, die dér Gruppé „vasé trés sableux“ entspricht. 230 E. V. SZÁDECZK Y-K ARDOSS. Dér Grad dér Sortiertheit (96%) ist mittelmassig, Strand und Meeresboden besassen demnach einen überganglichen Charakter. Mittlere invariable Korngrösse 86 //, wonach eine geringe Tiefe des Meeres (seich- tes Neritikum) wahrscheinlich ist. Obzwar wegen dér mittelmassigen Sortiertheit die Folgerung auf die Tiefe nicht verlasslich ist, scheint die Annahme des seiohten Neritikums auch auf Grund dér Fossilien berech- tigt zu sein. No. 7 — d. Gelblicher, díchter mariner Kalkstein mit w énig e ti Muschelfragmenten aus dér Serie dér zwischen dem oberen bunten Tón und dem oberen Grobkalk befindlichen Gipsbanke. Fundort: östlich ne- ben Inaktelke, am Abhang des Szőlőfő-Berges (Nordrand des Gyaluer Massivs). Das Gestein stammt aus dér unter dér obersten, insgesamt 5 m machtigen Gipsbank gelegenen, T5 m machtigen, dichten Kalkstein- bank, unter welcher noch 3-5 m eines Kalksteins mit Anomya, dann nach weiteren 4 m eine neue Gipsbank folgen. (Das vollstandige Profil dér Schichtenserie siehe Lit. 28, Tab. III. No. 16.) Das Gestein ist fást ganzlich fossilleer, makroskopiseh konnte ich nur Muschelfragmente darin beobaehten. Die Zusammensetzung dér mechanischen Gemengteile nach dér Korngrösse bestimmte ich annahernd aus dér Zahl dér im Dünn- schliff fcefindlichen Gemengteile: 125 g< T'0% 62—125 g Tl‘0% 31— 62 g 18'0% 15— 31 g 4-0% 15 g> ca. 0‘4% Diese Zusammensetzung (78%) entspricht dér Gruppé „sable vaseux“. Dér Grad dér Sortiertheit ist mittelmassig (95*9%), Strand und Bódén besassen demnach einen überganglichen Charakter. (Dér Fundort dieses Gesteins liegt in dér Nahe dér Bruchlinie Egerbegy — Gyerővásárhely, die sowohl vor, wie auch nach dem Eozan aktív war.) Mittlere invariable Korngrösse 86 //, ein Wert, auf Grund dessen — mit Rücksicht auf die mittelmassige Sortiertheit nur unter Vorbehalt — auf eine geringe Tiefe des Meeres zu schliessen ist. No. 7047 — 2, poröser. nahezu iceisser, oberer Grobkalk. Fundort: Sö-lich Szászfenes, NW-lich von dér -0- 646 des Dombravatető in einer Höhe von 540 m ü. d. M. Das vorwiegend organogene Zement ist sehr schwach limonitisch. Als Gesteinsbildner treten Ostracoden, grosso Foraminiferen und vielleicht Liihothamnien auf. Das Gestein enthalt ausser Quarz sehr wenig Feldspat, Serizit, resp. Muskovit-Schuppen und Sphen. Die Menge dér mechanischen Gemengteile ist beilaufig 1%, ihre ÜBER DIE MECHANISCHE ZUSAMMENSETZUNG USW. 231 maximale Korngrösse 200 //. Auf Grund dér Zahl dér im Dünnschliff ent- haltenen, zu den verschiedenen Klassen gehörenden Körner ergab sich ílie folgende annahernde Zusammensetzung: 125 g< 29% 62—125 n 50% 31— 62 g 20% 15— 31 g 1% 15 |u> Spur. Nach dem 79%-igen Sandgehalt entspricht die Zusammensetzung ■dér Gruppé „sable vaseux“. Die Sortiertheit ist hochgradig (99%), dér Bodentypus kann daher als sandig angenommen werden, was übrigens .auch auf Grund dér palaogeographischen Verháltnisse zu erwarten ist. Mittlere Korngrösse 115 // (bei dér Rechnung stellte ich die mittlero Korngrösse dér grösstkörnigen Klasse mit 150 /t ein, weil die maximale Korngrösse bloss 200 // erreicht). Die mittlere Korngrösse von 115 fj dürfte einer ganz geringen, einige Meter betragenden Meerestiefe ent- sprechen. Infolge dér geringen Menge dér invariablen Gemengteile sind übrigens unsere Folgerungen unsicher. No. 9, braunlir.hgelber , fleckig gefiirbter, oberer Grobkalk. Fundort: westlich von Egeres. Nach ehemischer Behandlung und Schlammung habé ich den in Saure unlöslichen, tonfreien Teil auf dem Integrations- tisch analysiert. In 1 n Sa CaC03) ® ~ *3 o « co cö -g 60 S J I > o e C

T4% 14% „ ' ,, Tón (grössten- aus dér Schlammung) 2-8% Invar iabler Sandgehalt 33%, was auf die Gruppé „vasé sableux“, Sortiertheit hochgradig (98%), was auf den sandigen Typ des Strandes und Meeresbodens hinweist. Invariable mittlere Korngrösse 57 (i, wonach für das Sediment die Zugehörigkeit zűr seichten neritischen Zone ange- nommen werden kann. No. 17 — 4, gelber, fleckig gefarbter, oberer Grobkalk. Südlich von 232 E. V. SZÁDECZKY-KARDOSS. Egeres. Analyse wie beim vorher besprochenen Gestein (Kombination ehemischer, Schlamm- imd Integrationsverfahren) . I. II. In 1 n Salzsaure lösliche Gemengteile (hauptsachlich CaC03 77'3% In 1 n Salzsaure unlöslich, 125 g< .... 10% 8'0% o> O 0^ 95 „ 62—125 g . . 4’8% 36-5% — CG w -+-> c “ 99 „ 31— 62 p . . 3'6% 27-5% cd > «s § '■§ g 9 9 „ 15— 31 p . . F3% 18'0% a> g o 99 „ 15 p> 2-3% 10‘0% 99 „ Tón (Geschlammt) 9-7% — Invariabler Sandgehalt 44%, d. h. die ursprüngliche Zusammen- setzung dürfte dér Gruppé „vasé sableux“ entsproohen habén. Die mittel- massige Sortiertheit (92%) verweist auf den überganglichen Charakter des Strandes, was iibrigens auch durch die tekton ischen Verhaltnisse,. namentlich dürcli die Nahe dér tektonischen Linie Gyerővásárhely — Egerbegy bekraftigt, wird. Mittlere invariable Korngrösse 72 fi, woraus mán aber in Anbetracht dér nicht ausreichenden Sortiertheit auf die Tiefe des Meeres nicht schliessen kann. No. 84 — 6, oberer Grobkalk. Fundort: Südlich neben Bocs, in dér Nahe dér das Eozangebiet und das Vlegyásza-Eruptivum trennenden kristallinischen Schieferzunge. Neben vorher rschendem Kalzit enthalt es sehr wenig, hauptsachlich spharoidischen Limonit und Quarz. Das Gestein ist diagenetisch ziemlich stark verandert. Die noch erkennbaren organogenen Gemengteile machen etwa ein Drittel des Gesteins aus, Ausser an Ostracodenschalen gemahnenden Resten sind darin noch F ora- miniferen (Rotalida und vielleicht Miliolida) zu erkennen. Die Grösse dér invariablen Körner reicht bis 100 fi, ihre Menge betragt ungefahr 1%. Die Zusammensetzung nach dér Korngrösse bestimmte ich aus dér Anzahl dér verschiedenklassigen Körner approximativ. 62 jn < 3% 31—62 n 70% 15—31 n 25% 15 g > 2% Infolge dér geringen Menge dér invariablen Gemengteile sind die aus dér Zusammensetzung nach dér Korngrösse abgeleiteten Schlüsse un- sicher. Auf Grund des 3%-igen Sandgehaltes scheint die ursprüngliche Zusammensetzung dér Gruppé „vase“ zu entsprechen. Die Sortiertheit Ober die mechanische zusammensetzung usw. 233 ist hochgradig (100%), was aber auch nur scheinbar sein kann und darauf zurückzuführen ware, dass wegen dér geringen Menge dér in- variablen Gemengteile die extremen, grosskörnigen Klassen nicht be- obaohtet werden konnten. Aus dem gleichen Grund ergibt sich auch für die mittlere invariable Korngrö&se ein Wert (44 //), dér wahrscheinlich zu kiéin ist. No. 260 — 2, obereozaner, heller, kompakter Kalkstein, aus dem un- teren, 10 m machtigen, sehr reinen, weissen Teil dér obereozanen Kalk- steinserie in dér Antiklinale von Sósmező (Nordsiebenbürgen). Ausser dem überwiegend organogenen, jedoch diagenetisch stark veranderten Karbonát enthalt das Gestein sehr wenig Quarz (unter 1%). Von den stark umgewandelten gesteinsbildenden Fossilien sind Foraminiferen bestimmt, Ostracoden und Lithothamnien nur mit Wahrscheinlichkeit zu erkennen. Aus dér Anzahl dér zu den verschiedenen Klassen gehöri- gen Körner ergibt sich die folgende annahernde invariable Zusammen- setzung: 125 g < 2% 62 — 125 ja 90% 31 — 62 )u 7% 31 |u > 1% Infolge dér geringen Menge dér invariablen Gemengteile sind die Rückschlüsse auch in diesem Fali unsicher. Auf Grund des 92%-igen Sandgehaltes dürfte die Zusammensetzung dér Gruppé „sable vaseux“ entsprechen. Die Sortiertheit ist hochgradig (99%), was zűr Annahme des felsenfreien, sandigen Meeresbodentypus berechtigt. Mittlere Korn- grösse ungefahr 95 fi, was auf die seichte neritische Zone hinweist. Die gleiche Tiefe kann auch auf Grund dér erwahnten organischen Reste angenommen werden. No. 7061, hellgrauer, von kleinen Nummulinen erfüllter Mergel aus dér Schichtenserie dér Nummulina intermedia. Fundort: Westlich neben Rács. Neben vorherrschendem Karbonát enthalt das Gestein sehr wenig wolkig- und etwas mehr spharoidisch ausgebildeten Limonit, sehr wenig opake, schwarze Gemengteile (Magnetit etc.), Pyritkügelchen, Glau- konit, wenig Quarz und vielleicht auch Feldspat. lm Aufbau des Gesteins spielen die Foraminiferen, besonders Nummulinen mit Durch- messern von 2 — 3 mm eine vorherrschende Rolle. Menge dér mechani- schen Gemengteile 7%, Grösse bis 150 fi, háufigster Durchmesser 70 //. Resultat dér Analyse a.uf dem Integrationstisch ist: 234 E. V. SZÁDECZKY-K ARDOSS. o> 0) js .5 ■£ írt « > C o E ÖO c CD E © O I. II. etc 90-0% — 3‘0% 125 g < 01% 2% 62—125 g 3’4% 47% 31— 62 g 2-3% 32% 15— 32 g 0-8% 13% 15 g > 0‘3% 5% Auf Grund des 49% -igen Sandgehaltes kann mán die ursprüngliche Zusammensetzung als dér Gruppé „vasé sableux“ nahestehend anneh- men. Die Sortiertheit ist hochgradig (98%), was — im Einklang mit den paláogeographischen Verháltnissen — auf den sandigen Strand-, resp. Bodentyp hindeutet. Die berechnete mittlere invariable Korngrösse betragt 71 //. Die hieraus folgende geringe Tiefe des Meeres wird auch durch die in den Intermediaschichten enthaltenen Fossilien bekráftigt. No. 7038, hellgrüner Mergel aus dem Horizont dér Bryozoenschich- ten. Fundort: Magyarnádas, erster von Tárnok daherführender Graben. Das Gestein besteht aus einer grossen Menge Kalzit, veniger Quarz, Muskovit-Serizitschuppen, Glaukonit, volkigem und sphároidischem Limonit und vielleicht noch sehr venigen Pyritkügelchen. Die Fossilien bilden bloss einige prozente dér Gesteinsmasse. Es kommen darin haupt- sáchlich Planktonforaminiferen, am háufigsten Textularidendurch- schnitte von 10 — 100 // vor, die mit sehr dunklem Limonit ausgefüllt sind. Menge dér mechanisehen Gemengteile 8%, maximale Korngrösse 120 /(, die háufigste Korngrösse ungefáhr 40 fi. Resultate dér Analyse auf den Integrationstisch: I. II. Karbonáté etc 90-0% — Limonit . . . . L3% — 42 , i ® ( 62 g < 01% 1% t s ? |J 31— 62 g 3-6% 41% © - bC \ 5 ! s S 15— 31 g 3'6% 41% .s = e 1 15 g > 11% 17% Auf Grund des l%;-igen Sandgehaltes kann die ursprüngliche Zusammensetzung als dér Gruppé „vase“ nahestehend angenommen verden. Die hoc.hgradige Sortiertheit deutet im Einklang mit den paláo- geographischen Verháltnissen auf den sandigen Meeresbodentyp hin. Mittlere invariable Korngrösse 34 /(, woraus auf ein über 100 m tiefes Meer, wahrscheinlich auf das tiefere Neritikum zu schliessen ist. Dieser ÜBER DIE MECHANISCHE ZUSAMMENSETZUNG USW. 235 Rückschluss wird auch durch die hauptsachlich aus klemen Plankton- Foraminiferen bestehende Fauna des Gesteins bestatigt. No. 8563, graubrauner Nummulinenkalk (Lutetien) aus miozanem Konglomerat. Fundort: Sajgó, Bolován-Graben (Nordwestsiebenbür- gen). Nach dér freundlichen Bestimmung des Herrn Chefgeologen Paul Rozlozsnik enthalt das Gestein Assilina exponens (A) Sow. (= A. mamillata d’Auch.), Assilina granulosa d’Arch., eine kleinere, punk- tierte Num.mulina (N. Deshayesi?) und eine Alveolina sp. Die Nummulinen bilden ungefahr 30 — 40% des Gesteins. Ausser diesen sind im Dünnschliff noch cca 4% Lithothamnien und 1 — 1’5% andere organische Reste, grösstenteils perforierte Foraminiferen, na- ment lich Rotaliden anzutreffen. Die ursprüngliche Menge dér organi- schen Reste dürfte grösser gewesen sein, wie die hier angegebenen Werte, weil das Gestein diagenetisch einigermassen verandert ist. Die Menge des karbonát isehen Zcmentes betrágt 35 — 45%, es besteht hauptsachlich aus Kalzitkörnern mit Durchmessern von 10 und 65 f(. Spharischer Limo- nit kornrnt in wolkiger und sehr geringer Menge vor. Menge dér meohanischen Gemengteile 18*7% , maximale Korngrösse V2 mm. Selten sind die klastischen Körner abgerundet, u. zw. nur die grössten. Die wichtigsten klastischen Gemengteile sind: viel Quarz, wenig Quarzit (oder quarzitische Fragmente kristalliner Schiefer), wenig Muskovitschuppen und schwarze, opake Erze (Magnetit etc.) mit maximai 90 // Durchmesser, sehr untergeordnet chloritisierte Biotit- schuppen, Gránát und Turmalin (mit gelb-farblosem Pleochroismus) . Am Integrationstisch wurde im Dünnschliff die folgende invariable Zusammensetzung festgestellt : 250 p < 4% 125—250 g 8% 62 — 125 g 49% 31— 62 g 30% 31 g > 9% Auf Grund des 61%-igen Sandgehaltes steht dieses Gestein dér Gruppé „vasé trés sableux“ am nachsten_ Die geringe ■Sortiertheit (88%) deutet auf den felsigen Ty'pus des Strandes, resp. des Meeres- grundes Ilin. Dieser Umstand, ferner die Anwesenheit dér im nordwest- siebenbürgischen Eozan unbekannten Assilinen weist darauf hin, dass — wie auch Herr Chefgeolog Rozlozsnik in seinem Brief erwahnte — dieses sekundar gelagerte Gestein mit den Sedimenten dér karpatischen Geosynklinale verwandt sein dürfte. Infolge des felsigen Strandcharak- ters kann mán nicht mit Sicherheit auf die Tiefe des Meeres folgern, 236 E. V. SZÁDECZK Y-K ARDOSS. doch verweisen sowohl die Grobheit dér mechanischen Gemengteile — - 94 fi ware die mittlere invariable Korngrösse — , wie auch die Fos- silien des Gesteins auf die seichtere neritische Zone. Ich hatte auch Gelegenheit, den Dünnschliff eines aus dem Eozan dér Gegend von Rodna herstammenden Kalksteins (No. 262) zu unter- suchen. Leider ist dér genauere Fundort nicht angegeben. Das Gestein ist grösstenteils organogenen Ursprunges. Zu erkennen sind Nummuli- nen, viele Lithothamnien, Muschelfragmente und vielleicht Bryozoen. Die Korngrösse des wolkigen und spharoidischen Limonit in geringer Menge enthaltenden Karbonatzementes ist sehr verschieden (2 — 130 fi). Menge dér mechanischen Gemengteile gering, unter 2% bleibend. Maxi- male Korngrösse 2-5 mm. Die grössten Körner sind abgerundet. Ausser grossen Muskovitglimmerschiefer- und Quarzitkörnern kommt nocb Quarz, einigermassen zersetzter Feldspat, sehr wenig Biotit in verwit- tertem Zustand im Gestein vor. (Selbstandiger Muskovit felüt aus dem Gestein fást vollstándig!) Das zahlenmassige Verhaltnis dér verschieden grossen Körner er- gibt die nachfolgende annahernde invariable Zusammensetzung: 250—2500 g 50% 125— 250 g 15% 62— 125 g 20% 31— 62 g 12% 15— 31 g 2% 15 g ! 1% Auf Grund des 85%-igen Sandgehaltes entspricht die invariable Zusammensetzung dér Gruppé „sable vaseux“. Die Sortiertheit ist sehr gering (maximai 50%), als Beweis dér Herkunft dieses Sedimentes von einem typisch felsigen Strand. Dieser Charakter ist auch ganz natür- lich bei einem Gestein, das aus dem karpatischen Orogen oder dessen Nahe herstammt. Auf Grund dér Korngrössenverhaltnisse und dér Fos- silien ist das Sediment in die seichte neritische Zone zu stellen. Zusammenfassung dér Resultate. Die untersuchten marinen Sedimente des siebenbürgischen Eozans zeigen hinsichtlich ihrer Zusammensetzung nach dér invariablen Korn- grösse eine ziemliche Verschiedenlieit. Die feinkörnigen und stark sor- tierten Sedimente sind vorherrschend. Unter den 17 untersuchten Gestei- nen ist kein einziges vorhanden, das in seiner invariablen Zusammen- setzung dér gröbsten THOULET’schen Sediment gruppé „sable“ entspre- ÜBER DIE MECH AN1SCHE ZCSAMMENSETZl NG USW. 237 chen würde. Dér Grund hierfür ist einesteils darin zu suchen, dass die invariable Zusammensetzung oft — besonders bei an groben fossilen Schalen reichen Sedimenten — feiner ist, als die ursprüngliche Zusam- mensetzung war. Andererseits kann in dieser Hinsicht auch die im all- gemeinen hochgradige Aufbereitung dér siebenbürgischen eozanen Sedi- mente mit im Spiel sein. Dies bezieht sich in erster Linie auf die rand- lichen Sedimente des im Eozán zu einer Peneplain abgetragenen Gya- luer Massivs. Schlie&slich ist auch noch dér Umstand in Betracht zu ziehen, dass die zűr „sable“-Gruppe gehörigen Sedimente als zumeist Ablagerungen dér aussersten Strandzonen im Laufe dér Entstehung dér Sedimentreihe auch durch die Einwirkung geringer Oscillationen bereits fortgeschwemmt werden können. Die invariable Zusammensetzung dér untersuchten Sedimente entspricht am haufigsten jener dér Gruppén „sable vaseux“ und „vase“. Es liegt auf dér Hand, dass diese invariable Zusammensetzung mit umso grösserer Wahrscheinliclikeit dér annehm- baren urspriinglichen vollstandigen Zusammensetzung entspricht, je grösser die perzentuelle Menge dér invariablen Gemengteile im Gestein ist. Dér Strand, resp. Meeresgrund gehört nach den Ergebnissen dér Analysen grösstenteils zum sandigen Typus. Die invariable Zusammen- setzung zeigt in 9 Fallen eine hochgradige Sortiertheit. Die marinen eozanen Sedimente vöm nördlichen und nordöstlichen Rande des Gya- luer Massivs deuten, unabhángig von ihrer vertikalen Position, nahezu allé auf die sandige Beschaffenheit des Strandes, resp. des Meeresgrun- des Ilin. Mit diesen aus dér invariablen Zusammensetzung abgeleiteten Rückschlüssen stehen die auf anderen Wegen gewonnenen Resultate im vollkommenen Einklang. Es ist seit den Untersuchungen De Mak- tonne’s tekannt,, dass das dem in Rede stehenden eozanen Gebiet ent- spreohende, ehemalige Abtragungsgebiet: das Gvaluer Massiv im unteren Eozan zu einer Peneplain abgetragen wurde. Auf dieser gelangte dann naturgemass vorherrschend dér flache Strandtypus zűr Ausbildung, dér zu den wichtigsten Reprasentanten dér sandigen Strandé gehört. Noch ausgepragter ist — dér sich anhaufenden Sedimentdecke entsprechend — dér sandige Charakter des weiter vöm Strand abgelegenen Meeresbodens (Lit. 28). Dér am Rand des Gyaluer Massivs allgemeiner verbreitete sandige Strand wird an Stellen, wo die Ausbildung dér Peneplain durch gleich- alterige eruptive oder tektonische Vorgange gestört wurde, durch jün- gere Ufer mit steilem Relief unterbrochen. Die eruptiven Gangé am Rande des Massivs sind — wie aus den übereinstimmenden Feststellungen mehrerer Autoren ersichtlich — an dér Grenze zwischen Kreide und Eozan entstanden. Die tektonischen 238 E. V. SZÁDECZKY-K ARDOSS. Dinien aber, an denen diese Gangé auftraten, waren z. T. wenigstensT auch naeh dem Eozan noch aktív. Vöm Vlegyásza ist es auch zweifellos bekannt, dass er seine Tatigkeit bereits in dér Kreide begann, aber auch nach dem Eozan noch fortsetzte. Durch diese Vorgánge wurde natúr- gemass auch dér Cyclus dér Ufergestaltung beeinflusst, so dass sie sich dementsprechend auch in dér invariablen Zusammensetzung dér eozanen Sedimente wiederspiegeln .Auf ein steiles Relief, auf den felsigen Ufer- typ verweisen die unweit dér Gangé von Kisbánya gesammelten Sedi- mente von Alsójára, dann die lángs dér tektonischen Linie und dér Erup- tiva von Egeres — Egerbegy zűr Ablagerung gelangten Sedimente von Egeres und Inaktelek, sowie auch ein Teil dér randlichen Ablagerungen des Vlegyásza. Es ist beachtenswert, dass wáhrend sich die einesteils zum sandi- gen, andererseits zum felsigen Typus des Strandes, resp. Meeresgrundes gehörigen marínén Sedimente auf Grund ihrer invariablen Zusammen- setzung deutlich von einander unterscheiden lassen, in den den makro- skopischen Merkmalen dieser beiden Sedimenttypen überhaupt kein we- sentlicher Unterschied zum Ausdruck gelangt. Wenn mán sich von den randlichen Sedimenten des Gyaluer Mas- sivs gégén Nord und Nordost dem karpatischen Orogen náhert, werden die Charaktere des steilen Reliefs immer haufiger. Diese Veranderung- áussert sich auch in dér invariablen Zusammensetzung. Die untersuch- tcn Sedimente dér beiden Ránder des Meszes-Gebirges sind wenig sor- tiert und sprechen für den übergánglichen oder felsigen Charakter des Strandes. Die Gesteine dér Sedimente aufstappelnden, tektonischen Sen- kungslinie Mojgrád — Zsifcó — Sósmező sind — dem ungestörten Sedi- mentationsraum entsprechend — wieder sortiert. Besonders scharf aus- geprágt ist dér felsige Strandcharakter in dem Sediment dér Geosyn- klinale (Gestein No. 262 aus dér Gegend von Radna). Zum gleichen orogenen Typus scheint auf Grund seiner Fossilien auch das unter- vsuchte Beispiel dér in den mediterránén Konglomeraten des siebenbürgi- schen Beckens vorkommenden eozanen Kalksteine (aus dér Gegend von Sajgó) zu gehören. Auf Grund dér invariablen mittleren Korngrösse dér hochgradig sortierten Sedimente lassen sich die Meerestiefen folgenderweise charak- ter isieren. Die beiden untersuchten Gesteine aus dér Perforata-Reihe erlauben keine bestimmten Rückschlüsse. Soviel kann aber auch hier fest- gestellt werden, dass beide Sedimente in einem Meer zűr Ablagerung gelangten, das tiefer war, wie das seichteste Neritikum. Die in den Horizont des „Ostreentegels“ von Kiskalota und Mojgrád gehörigen Gesteine lassen auf Grund ihrer 40 — 45 / 1 betragenden in- ÜBER DIE MECHANISCHE ZUSAMMENSETZUNG USW. 239 variablen mittleren Korngrösse auf die mittlere neritische Zone schliessen. Die invariable Zusammensetzung des grössten Teiles dér untersueh- ten unteren und oberen Grobkalke verweist auf eine seichtere Zone, dérén Tiefe sich mitunter vielleicht auf kaum einige Meter belief. Auch die Fossilien dieser Gesteine: die Foraminiferen (Milioliden, Rotaliden, Alveolinen), Ostracoden, sowie sehliesslich die vöm Gesichtspunkt dér Facies besonders wichtigen Lithothamnien deuten gleichfalls auf die seichte neritische Zone hin, insofern sie hinsichtlich dér Tiefe nicht mehr oder minder indifferent sind. Dér einzige, zum „Intermedia“-Horizont gehörige Mergel, dér un- tersucht wurde, dürfte nach seiner mittleren invari ablen Korngrösse von 71 // zu urteilen, im seichten Neritikum zűr Ablagerung gelangt seim Ilié Fossilien (Foraminiferen, hauptsachlich Nummulinen) gestatten den gleichen Rückschluss. Das von „Bryozoen“-Horizont herstammende, untersuchte Gestein sehliesslich verweist durch seine Zusammensetzung auf das tiefere Neri- tikum (eventuell sogar auf ein tieferes Meer, als das Neritikum). Die vöm Gesichtspunkt dér Facies nur einen geringen Wert besitzenden organischen Reste des Gesteins (Plankt.on-Foraminiferen) widerspre- chen dieser Annahme nicht. Die aus dér invariablen Zusammensetzung abgeleiteten Meerestiefen stehen alsó in den untersuchten Fallen stets im Einklang mit jenen, auf die die Fossilien des Gesteins hindeuten. Diese Resultate stimmeh fer- ner auch mit den Ansichten in befriedigender Weise überein, zu denen andere Autoren bezüglich dér untersuchten Gesteine auf Cmind dér Faunén gelangten. Koch (Lit. 3) hielt die Perforata-Schichten, den Ostreen-Tegel, sowie auch den unteren Grobkalk im allgemeinen für seichtmarin. Nach seiner Ansicht wurde von diesen Gesteinen dér Ostreen-Tegel in dér grössten Tiefe abgelagert. Die Ablagerung des- oberen Grobkalkes erfolgte auch nach Koch in seichtem Meer, die Inter- mediaschichten gelangten in einer etwas tieferen Zone, wie dér obere Grobkalk und die Bryozoenschichten sogar noch tiefer, wie die Inter- mediaschichten zűr Ablagerung. Nach den Studien von Miháltz (Lit. 24) in dér Gegend von Magyarvalkó sind die dortigen Perforata- und Ostreen-Tegel, sowie auch die unteren Grobkalkschichten in die sublitorale, resp. in die seichte neritische Zone einzureihen. Diese sogar unter dér allgemeinen zurückbleibende, ungewöhnlich geringe Meeres- tiefe lasst, sich leicht aus dér ziemlich randlichen Lage des betreffenden Gebietes in Sedimentationsraum erklaren und mit den obigen Ausfüh- rungen in Einklang bringen. Aus alldem ist es klar ersichtlich, dass das maríné Eozan Nord- 240 E. V. SZÁDECZKY KARDOSS. westsiebenbürgens — seinem epikontinentalen Charakter entsprechend — vonviegend seichtmarine, neritische Ablagerungen umfasst. * Das Stúdium dér invariablen Zusammensetzung führte somit in jeder Hinsicht zu Folgenmgen, die nach unseren auf anderen Wegen gewonnenen Kenntnissen als richtig angesehen werden können. Dieses Beispiel spricht dafür — wenn es an sich naturgemass auch nicht aus- schlaggebend ist — , dass die bezüglich dér invariablen Zusammen- setzung oben zusammengefasste Auffassung, die hauptsáchlich auf dem Stúdium dér rezenten Sedimente beruht, auch auf die Ablagerungen dér Vergangenheit gültig ist. In diesem Fali bedeutet die Bestimmung dér invariablen Zusammesetzung nicht bloss einen Beitrag zűr petrographi- schen Charakterisierung des Gesteins, sondern kann oft auch als Grund- lage zűr Lösung einiger wichtiger Faciesfragen dienen. VERZEICHNIS DÉR ZITIERTEN LITER ATUR. 1. J. Murray and A. F. Renard: Deep-Sea Deposits, Challenger Reports, 1891. 2. J. Walther: Einleitung in die Geologie als historische Wissenschaft, 1893—1894. 3. Koch A.: Az Erdélyrészi Medence harmadkon! képződményei. I. Paleogén. Földt. Int. Évk., X., 6., 1894, pp. 159-357. 4. .1. W. Retgers: Über die mineralogische und chemische Zusammensetzung dér Dünensande Hollands und über die Wichtigkeit von Fluss- und Meeressanduntersuchun- gen im allgemeinen N. Jb. f. Min. etc., 1895, I., pp. 16 — 75, 5. A. Rosiwal: Über geometrische Gesteinsanalysen, etc. Verh. d. k. k. Geol. R. A., 1898, pp. 143—175. 6. J. Thoulet: Analyse mécanique des sols sous-marins, Ann. des Mines, IX. série. törne XVII., 1900, pp. 401 — 447. 7. Boeggild: The Deposits of the Sea-Bottom (The Danish Ingolf Expedition), I., 3., 1900. 8. J. Thoulet: Précis d’ analyse des fonds sous-marins actuels et anciens, Paris, 190 c 9. .1. Sudry: L’Étang de Bérré, Ann. de l’Inst. Océanographique, törne I., fasc. 10. Paris, 1910. 10. E. Haug: Traité de Géologie, törne I. Paris, 1911. 11. .1. Thoulet: Étude bathylithologique des Cótes du Golfé de Lion, Ann. Inét. Óceán. IV — 6., Paris, 1912. 12. Thoulet: Mémoirs de lithologie maríné. Ann. Inst. Océan. III — 7., Paris, 1912. 13. K. AndréE: Über Sedimentbildung am Meeresboden. Geol. Rundschau, III., 1912, p. 338, VII— 1916, p. 123, VII— 1917, p. 277, VHI— 1917, p. 48, XI— 1920, p. 119. 14. R. Chevallier: Étude bathylithologique des Cótes de la Méditeranée d’An- tibes a Mentőn. Ann. Inst. Océan. VII— 1., 1914. 15. J. A. Udden: Mechanical composition of clastic sédiments Bul. Geol. Soc. Amer. vol. 25, pp. 655 — 744, 1914. 16. L. Cayeux: Introduction á l’étude pétrographique des roches sédimentaires, Paris, 1916. ÜBER DIE MECHANISCHE ZUSAMMENSETZUNG USW. 241 17. Chevallier: L’Étang de Bérré. Ann. Inst. Océan. VII — 4., 1916. 18. L. Déverin: Note sur la sable du port. de Monaco et sur quelques sédiments arénacés de la région. Bul. Inst. Océan. Monaco, No. 371, 1920. 19. C. K. Wentworth: A scale of grade and eláss terms fór clastic sédiments. Journ. Geol., vol. 30., 1922, pp. 377 — 392. 20. J. Lapparent: Leqons de pétrographie, Paris, 1923. 21. C. Diener.' Grundzüge dér Biostratigraphie, 1923. 22. Rozlozsnik P.: Einführung in dag Stúdium dér Nummulinen und Assilinen. Pöldt. Int. Évk. (Mittál. a. d. Jahrbücher d. kgl. Ung. Geol. Anst.) XXVI— 1., Buda- pest, 1924. 23. Szádeczk y E.: Az erdélyi eocén petrogenezise, Földt. Közi., LVI., 1926. 24. Miháltz I.: Magyarvalkó környékének földtani viszonyai. Acta lit. scient. univ. Hung. Franc. Jós. II — 2., 1926. 25. W. H. Twenhofel and collaborators: Treatise on sedimentation, 1926. 26. Szádeczk y E. : Adatok a szénkelctkezés elméletéhez. Szénképződés az erdélyi paleogénben. Bánv. és Koh. Lapok, LX., pp. 485 — 491., 1927. 27. L. Strausz: Geologisché Fazieskunde. Jb. d. k. ung. Geol. A., XXVIII — 2., 1928, Budapest. 28. Szádeczky E. : Dió petrographischen Faziesgebiete des nordwestsiebenbürgi- schen Eozans, etc. Mitt. d. berg- u. hüttenmannischen Abt. an d. k. ung. Hochschule für Berg- und Forstwesen, Sopron, 1930, pp. 353 — 366. 29. Szádeczky E.: Az üledékes kőzetek struktúrájáról. Mát. Term.-tud. Ért., XLVII., pp. 677—691., 1930. 30. E. Szádeczky: Sur la structure des roches sédimentaires. Bul. Soc. Geol. do Francé, XXX., pp. 239—251., 1930. földtani Közlöny. LX. kötet. 1930. 16 REFERATE Das Erdői, seine Physilc, Chemie , Geolog'e, Techriologie und sein Wirtschaftsbetricb , In fünf Banden. Begründet von C. Engler u. H. Höfer. Zweite, völlig neubearbeitete Auflage. Herausgegeben von Dr. J. Tausz. II. Bd., 2-ter Teil: Spezielle Geologie des- Erdöls in Európa ausschliesslich Russland. Verlag von S. Hirzel in Leipzig, 1930. 459 Seiten. Preis broschiert 62 Mark. Das grosse Handbucli Engler und Höfer’s, das Kompendium alles Wissenswerten bezüglich des Erdöls erscheint nunmehr in dér zweiten Auflage. Die neue Einteilung dér neuen Auflage (5 Bande statt 4) ermöglichte es, den 2-ten Bánd ganzlich dér Geologie des Erdöls zu widmen. Um den auch so noch sehr umfangreichen Bánd handlicher zu gestalten, wurde er in 3 Teilen herausgegeben. Dér erste Teil behandelt die allgemeine Geologie des Erdöls, dér hier besprochene 2-te Teil die spezielle Geologie dér Erdölfelder Europas ausschliesslich Russland, wahrend die Beschreibung dér übrigen ölfelder auf den 3 fen Teil entfallt. Die Erdölproduktion Europas betrug im Jehre 1928 17-54 Millionen Tonnen, woran Russland mit 707, Rumanien mit 24-1, Polen mit 4*15, Deutschland mit 0-52, Frank- reich mit 0-42, Cechoslowakie mit 0'08 und Italien mit 0-03 Prozenten beteiligt waren. In dér Einleitung des 2-ten Teiles unterscheidet A. Moos auf Grund des geologischen Aufbaues drei Haupttvpen dér europaischen ölfelder, namentlich: 1. den an die beweg- lichsten mesozoischen Uferzonen, 2. den an die tiefen tertiaren Grabensenkungen und 3. den an die alpinen Kettengebirge gebundenen Tvp dér Ölfelder. Schulbeispiele sind: für den ersten das ölfeld von Hannover, für den zweiten das Ungarisch-Kroatisch-Wiener Becken (Egbell!), für den dritten die Polnisch-Rumanischen Erdölfelder. Von den sonstigenr anders gebauten Gebieten sind bisher eher nur Bitumenspuren bekannt, es wird aber erwahnt, dass in neuerer Zeit auf dér Russischen Tafel, im Vorland des Ural, im Karbon von Tschussovaya ebenfalls einc erfolgreiche Bohrung auf Erdői abgeteuft wurde, eine- Tatsache, die hinsichtlich dér ahnlich a.ufgebauten Gebiete eventuell ganz neue Aussichtcn verspricht. Dér überwiegende Teil dér europaischen Erdölproduktion stammt aus den Alpiden her, doch sind bekanntlich nur gewisse Partién derselben produktiv, so dass z. B, auch vöm Gebiet dér eigentlichen Alpon eher nur Erdölspuren bekannt sind. Nach Er- wágung dieser Umstande fixiert Moos die Vorbedingungen dér Entstehung von Erdöl- vorkommen im folgenden: Das Erdői begleitet stets die mehrere tausend Meter machtigen, in erster Linie ter- tiaren, in zweiter Linie mesozoischen Sediinentserien. Infolge dér starken Senkung gelangt das Muttergestcin des Erdöls in solche Tiefen, wo die Mobilisierung dér Bitumina mög- lich wird. Die flüssigen Bitumina steigen durch tiefgehende Spaltcn herauf und ihre ausgiebigere Aufstappelung erfolgt in geeigneten geologischen Góbiidén: Kuppeln, geschlos- serien antiklinalen Zügen, gut isoberten Schollen und in dér Nachbarschaft steil aufge- stauchter Salzkörper. Derartige tektonische Formen sind in den stark gestörten zont- ralen Zonen dér Alpiden nicht, sondern nur im ausseren Saum und im Vorland der- edben anzutreffen, wo das durch die alteren Gebirgsbildungen versteifte Grundgebirge nur mehr die Ausgestaltung germanotyper tektonischer Formen gestattete. REFERATE. 243 Dér Hauptteil des Werkes behandelt die Geologie und Ausbeutung dér ölvorkomm- nisse, sowie die Geschiehte dér Schürfungen auf öl in den verschiedenen Landern. Es wer- den auch jene Gebiete besprochen, von wo bisher nur ölspuren bekannt sind und die even- tuell erst zukünftig eine Bedeutung erlangen werden. Fiir die Bearbeitung dér einzelnen Lánder suchte dér Redakteur die Mitarbeit solcher Fachleute zu sichern, die mit den lokálén Verháltnissen gut bekannt, und somit in dér Lage sind, die modernsten Detail- angaben liefern zu können. Von dér Geschiehte und den Ergebnissen dér Ölforschung in Rumpfungarn gibt unser Mitglied F. von Pávai Vájná ein ausführliches, durch seine bekannten individuellen Ansichten untermaltes, lebendiges Bild. Mit Rumpfungarn gelangen wir zum Schulbeispiel einer neuen tektonisehen Ein- heit : dér medianen Masse dér Alpiden. Auf die Umstande des Anschlusses dér medianen Masse an die Kettengebirge, sowie des Erdölgehaltes derselben sind die jetzt abermals mit erneuter Kra.ft in Angriff genommenen ungarischen Erdölforschungen berufen ein Licht zu werfen, und wir können nur hoffen, dass auch diese Forsehungen durch so schöne Resultate gekrönt werden, wie jene, durch welche die früher im siebenbiirgischen, im ungarisch-mahrischen und im kroatischen Becken durchgeführten Forsehungen eine so hohe Bedeutung erlangt habén. Wer sich mit dér Geologie des Erdöls befassen will, wird das genannte Werk kaum entbehren können. Paul Rozlozsnik. 1. Lörenthey — K. Beurlen: D.e fossilen Decapoden dér Liinder dér Ungarischen Krone. (Geologica Hungarica, Ser. Palaeontologioa, fasc. 3. pag. 1—420, Tabellen 1- — 12, Taf. I— XVI. Herausgegeben von dér Kgl. Ung. Geol. Anstalt, Budapest 1929.) Dieser umfangreiche Bánd gibt die Resultate dér unterbrochenen diesbezüglichen Arbeiten unseres im Herbst 1917 in dér Blüte seiner Kraft und Leistungsfáhigkeit plötz- lich tragisch dahingeschiedenen Professors dér Palaontologie in dér Form einer Mono- graphie. Nach einer Frist von nahezu einem Jahrzehnt übernahm endlich dér eifrige junge Königsberger Palaontolog Beurlen die Drucklegung des posthumen Werkes unter Be- rücksichtigung dér neueren Fortschritte und gleichzeitiger Erganzung durch die neueren Funde. Mit dieser uneigennützigen Arbeit hat er — zuglcieh auch seinen eigenen Namen bekannter machend — dem Andenken Lörentheys, des unermüdlichen und unersatzli- chen ungarischen Forschers ein Andenken errichtet, das wirklich .,aere perennius" ist. Die Reste dér fossilen Decapoden sind in Ungarn vöm Tithon, ja zerstreut sogar von dér Oberen Trias an anzutreifen. Sie kamen besonders aus den Kalksteinen und Mér- gein des oberen Eozans von Buda, sowie aus dér Leithakalkfacies des Tortonien vöm Mittelgebirge in grossem Form- und Artenreichtum zum Vorschein, und zwar durch eifrige Aufsammlungen und bestándiges im Augebchalten dér Fundstellen, was dér ein- zige Weg zűr Gewinnung von wissenschaftlich wirklich wertvollen fossilen Faunén und Flórén ist. Die Mehrzahl dér beobachteten und beschriebenen Arten (67 von 134) repra- sentiert neue Formen, darunter mehrere neue Genera (Microcorystes, Pisomaia, Noto- poranina, Notopella, Colneptunus, Telphusograpsus, Darányin, Andorina, Lörentheya); 26 Arten wurden von Lörenthey, 41 von Beuri.en benannt und bei 12 Formen war die Bestimmung nur bis zum Genus möglich. Den Reichtum Ungarns in dieser Hinsicht zeigen die vergleichenden Tabollen IIP und V. Die 16 scharfgezeichneten Fossilientafeln liefern sowohl dem Interessenten, wie auch dem Spezialisten einen guten Leitfaden zűr Erkcnntnis dér hier in Betracht kom- menden Urwelt Ungarns .Nur unser Oligozan ist zwischen die beiden rei hen Gruppén ánnlich vertreten, es ist aber auch im Auslande nicht besonders reich (siehe Tabelle IV.). Hoffentlich wird aber dér Verfasser dieses, sowie auch das Miozan in náchster Zukunft eiganzen, und zwar an dér Hand des aus den neueren einschlágigen Aufsanunlungen un- 16 244 REFERATE. seres Mitgliedes J. Harmat herstammenden Materials, wodurch sich diese Lücke über- brücken lásst. Die Beschreibungen sind ausführlich und genau, die Übersicht wird durch zahlreiche Textfiguren erleichtert, die entwicklungsgeschiehtlichen Zusammenhánge werden durch 7 graphische Tafeln beleuchtet. Nur das eine ist zu bedauem, dass dieses gewaltige Werk nur in deutscher Sprache erschienen ist. Es ist in Anbetracht unserer schweren wirtschaft- lichen Lage fraglich, ob die ungarische Ausgabe überhaupt erscheinen wird, was ja bei so manchen ungarischen Arbeiten dér neueren Zeit nicht möglich war. E. Noszky. Fr. Drevermann: Dér Sinn dér Maseen. (Palaontologische Zeitschrift, Bd. XII., 1930, pag. 156 — 164.) Prasidialvortrag gelegentlich dér Dresdener Tagung dér Paláonto- logischen Gesellschaft, in dér die deutschen und anglosáchsischen, sowie überhaupt die nicht lateinischen und slavischen Palaontologen ziemlich gut vertreten sind und die 1928 auch in Budapest tagte, gehalten vöm hervorragenden Professor dér Geologie und Paláontologie dér Universitat Frankfurt, zugleich Leiter dér Geo-Paláontologischen Abteilung des Senckenbergischen Museums, Fr. Drevermann, über den Zweck dér Museen mit besonderer Hinsicht auf die Naturwissenschaften. Er prazisiert hier zusammenfassend die Prinzipien, die er schon an verschiedenen Stellen, u. a. in einer detaillierteren Arbeit (Naturerkenntnis, Zürich, Orell Füssli, 1927) ausgeführt hatte. Aus dieser Arbeit wurde bereits vieles durch Szalai (A XX. század természettudományi múzeuma, Debreceni Szemle, Jahrg. IV., 1930, pag. 165—177) be- kannt gemacht. Das wesentliche ist, dass er in einem einheitlichen, zusammenhángenden Naturwissenschaftlichen Museum, respektive einer musealen Ausstellung für die „Gesamt- heit“, in erster Linie für die gebildete Mittelklasse auf Grund dér im Münchener Deutschen Museum (das übrigens ein technisches Museum ist) erprobten Prinzipien, respektive dérén weiteren Ausbaues, unter nachdrücklicher Hervorhebung dér geologischen und palaontologischen Grundlagen, d. h. mit dér organischen Verwertung des histori- schen Werdeganges und dér Zusammenhánge höherer Ordnung eine wirklich instruktive Aufstellung anstrebt, die das Interessé nicht bloss erweckt, sondern auch befriedigt und somit das grosse Problem des Veretandnis seiner Lösung náher bringt. In seinem obigen Vortrag hebt er vor allém hervor, dass beim heutigen zerrütte- ten Zustand dér Menschheit (besonders in Európa, resp. Deutschland) die Museen eine verbindende und führende Rolle übernehmen müssen, und zwar durch Errichtung einer objektiven, von jederlei Politik und Interessen freien Weltanschauung, die dér gequalten menschlichen Seele die so dringend nötige Beruhung zu verschaffen, und die Hoffnung auf weiteren Fortschritt und auf eine bessere Zukunft zu erwecken vermag. Bei den heutigen Museen beanstandet er besonders, dass sie ihren eigentlichen Zweck verfehlen, dass sie luxuriös sind, indem verschiedene Museen sogar in einer und derselben Stadt mehr oder weniger die gleichen Dinge zeigen, und zwar zumeist auf Grund eines beque- men, aber für den nicht Fachmann unverstandlichen systhematischen Prinzips, ja in manchen Falién sogar nach noch weniger rationellen Schenkungs- oder Seltenheits-Prinzi- pien aufgestellt. Am wenigsten wird eine solche Aufstellung den wirklichen Spezialisten befriedigen. Letzten Endes werden alsó hierbei dér Raum, dór Aufwand an Arbeit, Zeit und Mitteln beinahe nutzlos vergeudet. (Siehe auch Abels Vortrag, ibidem, pag. 142—145.) Es. wird die Starrhalsigkeit oder Bequemlichkeit gerügt, die an den einmal aufge- stellten Sammlungen nichts ándern will, aber auch die Geringschátzung dér von den Vor- gangern geleisteten Arbeit, die alles durcheinander wirft und etwas „ganz neues“ schaffen will. Gerade in den Naturwissenschaften ist demgegenüber eine langsame, aber stetige Evolution gut angebracht, ansttat zerstörender Revolutionen, die dann in Museen dau- emde Schliessungen unter dem Titel dér Neuordnung nach sich ziehen, sicherlich nicht REFERATE. 245 zum Vorteil dér Angelegenheit. Verfasser weist auch auf die Gefahren hin, die daraus entstehen, dass (besonders in Deutechland) hochwichtige, aber versrhiedene Gebiete des höheren Unterrichtes, dér systematischen, analytisehen Forschung und dér zusammen- fassenden, zűr Bofriedigung dér Ansprüche weiterer Kreise dienenden Veranschaulichung, die — jedes fúr sich — volle Arbeitsleistung fordern, gewaltsam vereinigt, zusammen- geháuft und einer Institution oder Person aufgebürdet werden. Hierdurch werden nicht nur die zűr Verfügung stehenden Krafte zersplittert und vöm richtigen Gebiet íhrer Be- tatigung abgelenkt, sondern auch die übrigen Gebiete zurückgesetzt. Drevermann bekennt sich alsó hinsiehtlich dér Lösung des Probléma zűr logischen Trennung. Die Sehausammlungen sollen von den mit wissenschaftlichen Aufsammlungen imd Forschungen beschaftigten Abteilungen dér Museen getrennt werden. An die Spitze dér ersteren sind nicht die einseitigen Spezialisten dér Forschungsarbeit, sondern umsich- tigo Personen von hóhér Agilitát zu stellen, die über ein richtiges psvchologisches Urteil, resp. einen höheren padagogischen Sinn verfügen. Diese müssen sich dann selbst ihre Mitarbeiter auswahlen. Er denkt hierbei in erster Linie an die heranwachsenden j vígéiul - lichen Krafte, an elastische, zu Arbeit und Ausdauer befahigte junge Leute, die ihren Idealismus noch nicht verloren habén und die sich den zűr weitblickenden gemeinsamen Arbeit nötigen svnthetisierenden Ubtrblick noch aneignen können. Diesen wichtigen Faktor können sie dann spater zűr Selbstkritik auch bei ihrer analytisehen Arbeit ver- werten, wodurch sie auch in ihren eigentüchen wissenschaftlichen Forschungen mit grös- serer Sicherheit vorwárts konunen. Verfasser erwáhnt hier auch die diesbezüglichen engli- schen und amerikanischen Bestrebungen. Auf den im Laufe dér Diskussion erhobenen Einwand, seine Zwecke und Methoden waren utopistisch, erwiderte Vortragender, dass seinerzeit nicht nur das Telephon, das h'adio und des Flugzeug. sondern auch die Volksschule als Utopie galt. Das Stúdium und die Beherzigung dér gedankenreichen Ausfiihrungen Drever- manns in dem besprochenen Vortrag, sowie auch in seinen sonstigen auf die Geologie im weiteren Sinne bezüglichen Arbeiten ist sowohl vöm Gesichtspunkt des allgemeinen Fortschrittes, wie auch im Interessé dér verschiedenen Zweige unserer speziellen Wissen- schaft wichtig und lohnend. E. Noszhy . Das Alpenbuch. 1930. (Mit einer Reisekarte 1 : 750.000.) Zu beziehen durch die Ober- postdirektion Bern, Schweiz. Postcheck III. 6443. Preis Fr. 3’50. Dieses schön ausgestattete Buch befasst sich in mehreren Kapiteln mit den Alpen, ihren Schönheiten, ihrer Kunst, ihrem Vei'kehr und dessen Geschichte. Unser Interessé wird aber in erster Linie durch das Kapitel „Von dér Entsíehung dér Alpen“ geweckt. Dieses Kapitel sfammt aus dér Feder des Hcrrn Professor Albert Hf.im in Zürich, und es ware dem Verlag gewiss kaum möglich gewesen, dieses Thema von einem vornehmeren Fachmann und besseren Kenner behandeln zu lassen. Das Kapitel gibt uns erst einen kurzen Überblick über die Geschichte dér geologischen Erforschung dér Schweizeralpen, ferner einen über das Baumaterial dér Alpen (1. die tiefere Masse, das sogenannte „Alt- kristallin“, und 2. die Sehiehtensysteme des Mesozoikums). Nach einer kurzen Erklarung des Begriffes Dislokation werden die Alpen als ein Kettengebirge gedeutet, das durch einen horizontalen Zusammenschub, gerichtet S — N, als ein gewaltiger Faltenwurf dér Erdrinde entstanden ist. Im weiteren werden die Entstehung dér Schieferug, die Meta- morphose dér Gesteine (naher die Dislokationsmetamorphose) und die Bewegung dér Schichten besprochen. So werden auch die verschiedenen Faltén erklart, schliesslich dér Vorgang einer Überschiebung an Hand von lehrreichen Figuren klar gemacht. Dér Unter- schied zwischen dem Bau dier Ostalpen und Westalpen wird vöm Verfasser kurz, aber deut- lich beschrieben. In dem Unterkapitel „Zonengliederung dér Alpen“ werden die 10 Zonen 246 REFERATE. aufgezahlt, die in den Schweizei alpen, diese von N nacli S durchquerend anzutreffen sind (Zone dér alpin dislozierten Molasse, dér helvetischen Decken, dér Klippen, dér autochthonen Zentralmassive, Wurzelzone dér helvetischen Decken, Zone dér penninischen Decken, dér ostalpinen Decken, Wurzelzone dér penninischen und ostalpinen Decken, die insubrische Zone, endlich die Gránit- und Tonalit-Intrusivmassive). Die náchsten Unter- kapitel befassen sich teils mit dem Beweis dér bekar.nten Eichtung des Dislokationsschubes, mit dem ungefahren Betrag desselben, mit dem Altér dér Alpen, teils streifen sie die zerstörenden Krafte, die in den Alpen heute noch wirksam sind. Einige Erörterungen über isostatische Bewegungen („die Berge schwimmen“) lassen auch einen tieferen Einblick in die Ursachen gewinnen, die die verwickelten Vorgange dér Erdrindenbewegung bewirken. Wenn auch das besprochene Kapitel des Alpenbuches in erster Linie ein Werk für das Publikum ist, so ware liervorzuheben, dass es auch in wissenschaftlicher Hin- sicht seine Aufgabe vollkommen löst. Dem Geologen, dér sich dér Schwierigkeitcn bewusst ist, die zu bekampfen waren, bis die wissenschaftliche Forschung 'das Problem dér Alpen möglichst gelöst hatte, ist diese klare und übersichtliche Darstellung A. Heim’s eine geschatzte Lektüre. R. Reichert. GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN I. Generalversammlung. Auszug aus dem Protokoll dér am 5. Február 1930 abgehaltenen LXXX-ten •ordentlichen Generalversammlung dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft. Vorsitzender : B. Mauritz. Anwesend sind 37 Mitglieder, 3 Gaste. Vorsitzender eröffnet die Generalversammlung mit dem ungarischen Credo, ersuckt •die Herren M. Löw, T. Szai.ai und V. Zsivny das Protokoll dér heutigen Sitzung zu beglaubigen und halt dann seine Ercffnungsrede: Geehrte Generalversammlung! Unsere Gesellschaft gelangte abermals an cinen gedenkwürdigon Wcndepunkt: wir feiern die 80te Jahreswendo ih rés Bestehens. Achtzig Jahre sind nicht nur im Lobon des einzelnen Menschen eine lángé Zeit, sondern bedeuten auch im Dasein einer Institution, einer wissenschaftlichen Korporation eine ansehnliehe Eeriode. Wir können jederzeit stolz darauf sein, dass in dér ungarischen Gelehrtemvelt gerade die Geologen und Mineralogen als Erste die Notwendigkeit empfunden, durch die Gründung einer Gesellschaft mit or- höhter und zielbewussterer Arbcit den siegreichen Fortschritt dér ungarischen Wissen- :6chaft zu fördern. Das verflossene 80te Jahr wahr ereignisreich und ist in eifriger Arbeit verstrichcn. Die hervorragendste Begebenheit war die Besetzung dér Direktorenstelle iu dér kgl. Ung. Geologischen Anstalt. Wir allé vernahmen im Laufe des Herbstes mit Freude die Nach- richt davon, dass die Regierung die gliicklichste Wahl traf, indem sie Hugó v. Böckh auf diesen Posten stellte. Als die ersten Gerüchte iiber die Möglichkeit dieser Kombina- tion in Umlauf kamen, empfingen wir sie mit grossen HolTnungen, aber auch berechtigtem 'Zweifel. Wir blickten mit Zuversieht in die Zukunft, weil die Persönlichkeit Iluco v. Böckh’s volle Garantie dafür lcistete, dass das Steuerruder elér Kgl. Ung. Geol. Anstalt in die besten Hiinde gelegt wurde. Wir bezweifelten jedoch die Nachrieht, da wir kaum glauben konnten, dass Hugó v. Böc.kh den Schauplatz seinor grossen Erfolge verlassen, seine glanzenden auslándischen Verbindungen abbrechen und von seiner reich dotierten, ansehnlichen Stellung abdanken würde. Und doch brachte er dieses grosse Gpfer. Er zögerte nicht, dér ungarischen Wissenschaft zűr Hilfe zu eilen. Sein Ámt, das sein Vater so erfolgreich bekleidete, übernahm er unter ungewöhnlich schwierigen Yerháltnissen. Die Möglichkeit dér schöpferischen Tatigkeit ist unter den heutigen wirt- fichaftlichen Verhaltnissen auf ein Minimum reduziert. Und doch vertrauen wir darauf, dass die erstaunliche Ausdauer Hugó v. Böckh’s allé Schwierigkeiten siegreich überwinden wird. Allé Geologen blicken heute erwartungsvoll auf ihn, und erhoffen es von ihm, dass er die schöne Harmonie dér früheren Zeiten, die in den letzten Jahren verschie- dentlich getrübt wurde, wieder herstellen, den Geologen Arbeitsmöglichkeiten verschaffen und auch die Mittel zűr Veröffentlichung dér Resultate aufbringcn wird. Gottes Segen begleite seine Arbeit! Aufrichtige Freude brachte uns auch die Nachrieht, dass dér Mineralogie und Geo- logie in Ungam eine neue Festung errichtet wurde. Dér mineralogisch geologische Lehr- 248 GESELLSCH AFTS ANGELEGENHEITEN. stuhl dér Tisza István-Universitát in Debrecen wurde zu einer wichtigen Provinzial- zentrale unserer Wissenschaft an dér Ostgrenze unseres verslümmellen Landes. Die Regie- rung traf auch in ebesem Fali die glückbchste Wahl, als sie nnser Mitglied Karl Roth von Telegd auf diesen Posten erhob. Die Organisation des neuen Lehrstuhles wird eine- schwere Probe für seine jugendlichen Kráfte bedeuten, doch wird seine nocb jugendlichere Begeisterung und seine Liebe für den Gegenstand allé Schwierigkeiten niederringen. Dér Name des hervorragenden Vaters wird durch die Erfolge des würdigen Sohnes weiteren Rubm imd neuen Glanz erhalten. lm Laufe des Jahres wurden zwei neue Privatdozenten und zwar Andreas Kutassy für den Gegenstand „das Mittelalter dér Erde“ und Alexander Koch für den Gegen- stand „die Phvsiographie dér Minerale“ an dér Pázmány Péter-Universitát in Budapest habibtiert. lm Laufe des Jahres ist eine schöne Anzahl mehr-minder umfangreicher Arbeiten auf dem Gebiet dér Geologie und Mineralogie im Druck ersehienen, von denen ich nur einige herausgreifen will. Ein Kapitel in dér Monographie Gregory’s: „The Structure of Asia“, mit dem Titel: „Contribution to the Stratigraphy and Tectonics of Iranian Ranges“ rühmt die Feder Hugó v. Böckh’s und seiner beiden Mitarbeiter. Übor die Geo- logie Ungarns erschien die erste Monographie, eine in jeder Hinsicht wertvolle Arbeitr durch die ein altér Mangel unserer Literatur behoben wird. Karl Roth von Telegd leistete dér ungarischen Wissenschaft hervorragende Dienste durch die schwierige und mühevolle Ausarbeitung dieses Werkes, in dem er ein zusammenfassendes Bild iiber den geologischen Bau Gross-Ungams entwirft. Die gewaltige Monographie Paul Rozlozs- nik’s „Studien über Nummubnen“ wird jederzeit als Quelle geschátzt werden. Zoltán Schréter’s ansehnliche Arbeit, „A borsod-hevesi szén- és lignitterületek bányaföldtaní leírása" besitzt nicht nur für die abstrakte Wissenschaft, sondem auch für die prak- tische Geologie eine nicht zu unterschatzende Bedeutung. Nikolaus Vendl liefert unter dem Titel „die Geologie dér Umgebung von Sopron" besonders zűr Kenntnis dér kristal- linen Schiefer in den östlichen Ausláufern dér Alpen wertvolle Beitrage. Báron Franz Nopcsa beschreibt die Geographie und Geologie Albaniens in einer aussergewöhnlich umfang- und inhaltsreichen Monographie. Stefan Vitális leistete durch die Untersuchung dér ungarischen Braunkohlen eine sehr verdienstvolle Arbeit. Die Tátigkeit unserer Mineralogen bereicherte die ungarische Mineralwelt durch zwei neue Arten. Alexander Koch entdeckte in Nagybánya das neue Erz Fülöppit und Viktor Zsivny beschrieb von Felsőbánya ein Mineral von sehr interessanter Zusam- mensetzung unter dem Namen Klebelsbergit. Die Erforschung dér mineralogischen und geologischen Schatze Ungarns ist auch heute lebhaft im Gangé. Besonders hervorzuheben sind hier die Tiefbohrungen zűr Erfor- schung dér unter unserem Alföld (Grosse Ungarische Tiefebene) verborgenen Schatze, die- zur Erschliessung von Erdgas, Erdői, eventuell Steinsalz oder zumindest von heissen- Thermen führen kann. Auf dem Gebiet dér Untersuchungen mit Hilfe de6 Torsionspen- dels spielen wir auch heute noch eine führende Rolle. Mit dér Geologie des Erdgasee- und des Erdöls befassten sich mehrere ungarische Forscher sehr eingehend; die schönsten Resultate hat jedenfalls Hugó v. Böckh aufzuweisen. Durch derartige Forschungen gelangte unser Mitglied Simon Papp in die entlegensten Gebiete unserer Erde. Die Untersuchungen zwecks Verbesserung dér Szikböden werden in dér kgl. Ung. Geol. Anstalt bestándig und sehr eingehend fortgesetzt und es ist allé Hoffnung vor- handen, dass diese Bemühungen durch Erfolg gekrönt werden. Im verflossenen Sommer wurde dér internationale Geologenkongress in Südafrika abgehalten. Wenn mán die grosse Entfernung berücksichtigt, kann mán sagen, dass- GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN. 249 Ungarn mit 5 Teilnehmern ziemlich gut vertreten war. Unser Mitglied Zsivny wird den Verlauf des Kongressos in mehreren Vortragen schildern. Neben den vielen erfreulichen Ereignissen müssen aber auch unsere Wünsche zum Wort kommen. Vor allém ware die Wiederherstellung des palaontologischen Lehrstuhles an dér Pázmány-Universitát in Budapest dringend erwünscht. Tatsachlich besitzt heute die Palaontologie in Ungarn keinen selbstandigen Lehrstuhl. Es ist sehr zu bedauern, dass infoige dér andauernden Personalreduktion dieser Lehrstuhl Jahre hindurch nicht besetzt und schliesslich abgebaut wurde, mit dér Begründung seitens dér Regierung, dass der- edbe entweder überflüssig, oder aber kein entsprechender Kandidat vorhanden sei, da ja eonst die Universitat die Besetzung desselben vorgeschlagen hatte. Es ist die Pflicht unserer Gesellschaft die Neuaufstellung dieser Lehrkanzcl zu urgieren. Auch an den Universitaten dér Provinz waren die Lehrstuhle dér Mineralogie und Geologie zu tren- ren. Es kann heute keinen Fachmann gébén, dér die Mineralogie und Geologie, besonders aber die zűr letzteren notwendige Palaontologie in gleichem Masse beherrschen und kul- tivieren könnte. Mit dér grössten Anerkennung muss ich hier die Tatigkeit dér Hydrologischen Selction unserer Gesellschaft im verflossenen Jahr erwahnen. Noeh vor kurzem stand diese Sektion nicht nur in materieller, sondern auch in moralischer Hinsicht vor dem ganz- lichen Zusammenbruch, heute aber wird dórt rege und auf einem hohen Niveau gearbei- tet, und die Zeitschrift „Hydrológiai Közlöny" erscheint ohne Verzögerung. Die Aner- kennung hierfür gebührt in erster Linie dem Prasidiuni und den Funktionaren dér Sektion. Ich begrüsse freudig die verwandten Verbánde, die Berg- und Forstakademie Sopron, sowie den Ungarischen Berg- und Hiittenmannischen Landesverein, die sich hier vertreten liessen, u. zw.: die Hochschule Sopron durch Nikolaus Vendi., dér Berg- u. Hüttenm.-Verein durch Franz Schiwetz, dér Nationalverband dér ungarischen Ingenieure und Architekten durch Koloman Emszt, dér Ungarische Véréin für Höhlenforschung durch Ottokár Kadic. Schliesslich möchte ich noch meinerseits dem Ausschuss und den Sekretaren meinen besten Dank aussprechen für ihren Eifer, mit dem sie — keine Miihe scheuend — jeder- zeit im Interessé des Aufblühens unserer Gesellschaft arbeiteten. Hiormit eröffne ich die 80-te Generalversammlung dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft. Nach dér Eröffnungsrede verliest dér erste Sekretar den bezüglich dér Wahl eines Ehrenmitgliedes eingelaufenen Vorschlag. Dieser bezieht sich auf den Unterstaatssekretar Dr. Hugó Böckh von Nagysur, Direktor dér kgl. Ung. Geol. Anstalt, dessen Verdienste eingehend gewürdigt werden. Dér Vorschlag wird von dér Generalversammlung einstimmig angenommen und Hugó von Böckh zum Ehrenmitglied erwahlt. Vorsitzender überreicht ihm das’ Ehrendiplom mit folgenden Worten: Hochgeehrter Herr Direktor! Die Ungarische Geologische Gesellschaft erfüllt heute eine alto Verpflichtung. Seit lángén Jahren habén wir heute zum erstenmal wieder Gelegenheit, Ew. Hochgebo- ren in unserer Generalversammlung persönlich zu begrüssen. Die Arbeit hat Sie aus unse- rem Kreis abberufen. Sie habén uns verlassen, um dér ungarischen Geologie auf dér ganzen Runde unserer Erde Éhre und Anerkennung zu verschaffen. Es ware anmassend, wenn ich hier, in diesem Kreis darüber sprechen wollte, durch welche Verdienste Sie sich dér grössten Auszeichnung würdig erwiesen, die Ihnen unsere Gesellschaft zuerken- nen vermag. Die Gesellschaft hat sich selbst geehrt, und ist stolz darauf, dass sie Hugó von Böckh ihr Ehrenmitglied nennen kann. 250 GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN. Dér Name Böckh ist eng mit dér ungarischen Geologie verschmolzen. Seit sechzig Jahren sehen wir diesen Namen bestandig im Titel zahlreicher Faebschriften. Die unga- rische Erdgas- und Petroleumforsehung aber ist sozusagcn gleichbedeutend mit dem Namen Böckh. lm internationalen Verháltnis habén von den ungarischen Geologen nur wenige so prominente Erfolge zu verzeichnen, wie Ew. Hochgeboren. Wir erwarten noch \iel von Ihnen, Herr Direktor, besser gesagt, wir wissen, dass Sie in ihrem Leben noch vieles schaffen werden. Die Ausdauer, dér eiserne Wille, die Agilitát, die geistige Kraft, mit denen Sie dér Allmachtige gesegnet hat, wurde nur wenigen zuteil. Diese aussergewöhn- lichen Fahigkeiten habén Ew. Hochgeboren auch bisher dér Förderung dér ungarischen Geologie gewídmet und wir sind liberzeugt, dass Sie sich zukiinitig in noch hüherem Mass dieser Auf'gabe widmen werden. Empfangen Sie die Anerkennung dér Gosellschaft so liebevoll, wie sie Ihnen über- reicht wird, und lassen Sie uns hoffen, dass die Gesellschaft stets auf Ihr gütiges Wohl- wollen rechnen darf. Hugó von Böckh dankt tief ergrifl’en für das Vertrauen und die Auszeichnung, die ihm von dér Gencralversammlung bekundet wurde. Vor seinen geistigen Augen crschei- nen die Grossen dér Ungarischen Geologischen Gesellschaft, Josef Krenner, Anton v. Koch, Ludvvig v. Lőczy, die auch seine Proíessoren waren. Von diesen sind Ludwig v. Ilosvay und Thomas v. Szontagh auch heute in unserem Kreise anwesend. In den erhabenen Kreis dieser ehrwürdigen Manncr wurde er nun durch die Gencralversammlung erwáhlt. Er verspricht mit seiner ganzen Kraft dahin zu streben, dahin zu arbeiten, dass ■dér inbriinstige Wunsc-h des ungarischen Credo verwirklicht werde. Vorsitzender gibt bekannt, dass durch die Erwahlung Hugó v. Böckh’s zum Ehrenmitglied eine Stelle im Ausschuss frei wurde und durch Julius Vich bcsetzt wird, dér gelegentlich dér letzten Wahl die meisten Stimmen erhalten hatte. (Wird zűr Kennt- nis genommen.) Hiernach verliest dér erste Sekretar den bezüglich dér Erwahlung Anton Ascher’s zum korrespondierenden Mitglied eingelaufenen Vorschlag, dér von dér Generalversamm- lung einstimmig angenommen wird. Vorsitzender würdigt in warmen Worten die Verdien«te Anton Ascher’s, dér zwei Jahrzehnte hindurch die Kasse dér Gesellschaft führte und in dieser Eigenschaft mit unermüdlicher Hingabe tatig war. Mit dieser begrüssonden Ansprache gleichzeitig überreicht Vorsitzender auch das Diplom über die Erwahlung zum korrespondierenden Mitglied, wofür sich dér Neuerwahlte in bewegten Worten bedankt. Hiernach verliest dér erste Sekretar das Protokoll dér Kommission dér Szabó - Gedenkmedaille, wonach zűr Auszeichnung mit dieser Medaille das Ehrenmitglied Karl Zimányi beantragt wird, als Anerkennung seiner Arbeit: „Kristallographische Unter- suchungen an Pyriten aus dem Komitat Krassó-Szörény“. Vorsitzender würdigt die Tatigkeit und die wissenschaftlichen Verdienste Kari. Zimányi’s: Dér Name K\rl Zimányi’s ist im Kreise dér Mineralogen nicht, nur bei uns, son- dem auf dér ganzen Wclt allgemein bekannt. Seine kristallographisehen Arbeiten belaufen sich auf Bande und sind durch Verlasslichkeit dér Angaben charakterisiert. Dieser Cha- rakterzug wird nur durch eine Eigenschaft des Verfasscrs übertroffen: durch seine Beschei- denheit, die sich vor Ovationen und Feierlichkeiten flüchtet. Von seinen zahlreichen Arbei- ten( ist besonders die letzte hervorzuheben, gleichsam die Krone seiner bisherigen Tatigkeit. IJnsere Gesellschaft ergriff mit Freuden die Gelegenheit, die wertvolle Frucht seiner lán- gén Forsehungsarheit durch die Zuteilung dér SzABÓ-Medaille anzuerkennen. Diese Aus- zeichnung wird diesmal einem Gelehrten zuteil, dér niemals in seinem Leben nach moraj- GESELLSCH AFTSANG ELEGEN HEITEN. 251 lischer oder materieller Anerkennung strebte, sondern sich bescheidcn vöm Larm und vöm Gedrange dér Welt zurückziehond, seinen alleinigen Lebenszweck in dér ernsten und hingebenden wissenschaftlichcn Arbeit gefunden hat. Karl Zimányi möge dieses bescheidene Symbol uneerer Anerkennung in dem Bewusstsein übernehmen. dass nach unserer Überzeugung diese Auszeichnung keinom wiirdigeren Work hiitte zugesprochen werden können. Wir wiinschen ihtn vöm Herzen, dass er diese Anerkennung noch recht lángé in bester Gesundheit geniessen möge. Da dér Gefeierte krankheitshalber an dér Generalversammlung nicht teilnehmen konnte, übornimmt es dér Vorsitzende, ihm die Medaille persönlich zuzustellen Hiernach verliest dér erste Sekretar seinen Bericht. Sehr geehrte Generalversammlung! In diesem Jahre sind es 80 Jahre her, seitdem unsere Gesellschaft besteht. Wir íeiern dieses crnste Dátum ebenso still, wie die 50 und Tőjahrigen Jubileen. Bei dieser Gelegenheit ist es aber doch unsere Pflicht in die vergangene Zeit unserer Gesellschaft einen Rückblick zu werfen, uin von dér VergangenhGt für die Zukunft eine Hoffnung zu erwerben. Diese reiche Vergangenheit ist ein sieherer Grund, auf den die folgende Gene- ration mit ruhigem Gewissen die Zukunft dér Gesellschaft aufbauen kann. Wie im Jahre 1856 F. Kubinyi die löjahrige, im Jahre 1S80 A. Schmidt die 30jahrige und im 1900 A. Koc.h die 50jahrigo Tatigkeit dér Gesellschaft wiirdigten. so möchte ich nun in die erfolgreiche Vergangenheit einen kurzen Rückblick werfen. Die Gesellschaft wurde auf die Initiative A. Zipser’s im Jahre 1850 gegründet. Die erste Generalversammlung fand am 6 -tón Juli statt. Die damaligen Zustande waren für das Gedeihen und die Entwicklung einer Gesellschaft nicht günstig. Und trotzdcm konnte unsero Gesellschaft aufblühen! Die ersten Jahre waren mit vielen Kampfen verbunden. So éehen wir z. B., dass in den Jahren 1851 — 1866 wurden bloss 49 Fachsitzungen gehalten. Die erste Fachsitzung war am 15 ten Juli 1851, wo W. Haidjnger, .1. Kovács und D. Mednyáínszky Vortriige gehalten habén. Nach 1866 kamen gtinstigere Verhaltnisse, so dass im Jahre 1872 die 100. Fach- sitzung gehalten wurde. Mit dér Zunahme dér Mitgliederzahl und des Vtrmögens, kann im Jahre 1870 auch die Zeitschrift dér Gesellschaft: „Földtani Közlönv“ (Geologische Mitteilungen) aus- gegeben werden. In diesem Jahre tritt a'so unsere Zeitschrift in ihren 60. Jahrgang ein. Im Jahre 1883 hat unsere Gesellschaft in dér vaterlandischen Ausstcllung eine vor- nehmo Rolle gespielt. Im Jahre 1894 wird die Josef v. Szabó Gedevkmedaille gegründet. In dem Millenium-.Jahre, 1896 hat die Gesellschaft die erste ungarische geologische Karte ausgegeben. Im Jahre 1900 feiertc die Ungarische Geologische Gesellschaft das 50jáhrige Jubilaum ihres Bestandes. Zu dieser Gelegenheit wurde die SzARó-Gedaíkmedaille zum ersten Malo verliehen, u zw. dem damaligen Prasidcnten dér Gesellschaft, Joh ann v. Böckh. Heute wird die XI. J. Szabó -Gedenk medaille Herrn K. Zimányi verliehen. Die Entwicklung dér Gesellschaft konnte bis zum Ausbruche des Weltkrieges im Jahre 1914 eine steigende Tendenz aufweisen. Nach dem Kriege kam eine schwere Zeit für unsere Gesellschaft. Das Vermögcn dér Gesellschaft wurde infoige dér finanziellen und wirtschaftlichen Verhaltnisse vernichtet. Seit dem Jahre 1926 ist unsere Gesellschaft wieder unter giinstigeren Zustanden. Sehr geehrte Generahereammlung! Es soll nun erlaubt werden die folgenden statistischen Angabcn zu erwahnen: Es wurden 1850 — 1930 80 fíenerahersamndiuigen , hz7 Fachsitzungen und 485 Aus- schuss-Sitzungen gehalten. In 527 Fachsitzungen wurden von 645 Vortragenden 1703 Vor- trage gehalten. 252 GESELLSCHAFTSANGELEGENHEITEN. 1870 — 1929 sind 58 Banda dér Geologischen Mitteilungen in einem ITrafang von 1639 Bogén mit 276 Tafeln und 1044 Figuren erschienen, von denen dér grösste im Jahre 1912 in 64 Bogén und dér geringste in den Jahren 1921—22 in 8 Bogén aus- gegeben wurden. Wahrend dér verflossenen 80 Jahre hatte die Gesellschaft 12 Prásidenten, 13 Vize- prásidenten, 13 I. Sekretare, 16 II. Sekretare und 5 Schatzmeister. Die Einnahme dér Gesellschaft. betrágt in den Jahren 1850—1900 FI. 108 593> die Ausgabe FI. 98.018. Nach 1900 erhöhen sich die Einnahmen, aber auch die Aus- gaben; dér finanzielle Zustand dér Gesellschaft war 1918—1927 sehr traurig. Seit 1927 habén sich die Verhaltnisse verbessert. Nach diesem Rückblick möchte ich noch die Ereignisse des Jahres 1929 kurz echildern. lm Sommer des Jahres 1929 ist das 58 Bánd dér Földtani Közlöny in einem Umfang von 17 Bogén erschienen. In dem verflossenen Jahre wurden 6 Fachsitzungen und 2 Exkursionen gehalten. An den Fachsitzungen beteiligten sich 12 Vortragende mit 15 Vertragén, die sich folgendermassen auf die verschiedenen Facher verteilten: 1. Geologischen Inhaltes waien 4 2. Palaontologischen „ ,, 2 3. Petrographischen „ ,, 3 4. Mineralogischen „ ,. 3 5. Bodenchemischen ,, „ 1 6. Rezensionen waren 1 Vier Vortrage hiclt B. Mauritz, zwei E. Noszky, je einen St. Ferenczi, A. Len- gyel, F. v. Papp, R. Reichert, E. Scherf, J. Éhik, J. v. Sümeghy, A. v. Endrédy, T. Szalai und St. v. Finály jen. Die Generalversammlung wurde am 6-ten Február abgehalten, bei welcher Gelegen- heit Z. Schréter die unvergessliehen Verdiensto unseres verstorbenen Ehrenmitgliedes- Ludwigh Roth von Telegd gewürdigt hat, dann wurden die Funktionare und die Ausschussmitglieder dér Gesellschaft für das Triennium 1929—1931 gewahlt. Dér Ausschuss hielt im verflossenen Jahre 7 Sitzungen. In dér Reihe unserer Mit- glieder brachte das verflossene Jahr keine bedeutende Veranderung. Neue Mitglieder sind: Johann Belitzky stud. phil. Budapest. Direktion des Árpád-Bades in Csillaghegy, Budapest. Observat.orium für Erdbeben, Budapest. Dr. Josef Herc.zegh Oberinsp. dér Ung. Staatsbahnen, Budapest. Abt. 3. d/o. des Landwehrsministeriums, Budapest. Geogr. Inst. d. Hochschule für Lehramtskandidaten dér Bürgerschule, Szeged. Ludwig Ray Oberbergmgenieur, Tatabánya. Helene Sándor stud. phil., Budapest. Franz Szentiványi jun. stud. phil., Budapest. Im verflossenen Jahre wurden durch den Tód 2 Mitglieder unserem Kreis entrissen. Ihren Austritt meldeten 7 Mitglieder, gestrichen wurden 3 Mitglieder; so ist nun die Mitgliederzahl: 361, von hier ordentliche Mitglieder 331, Auslander 14, Abonnements 16. Ich kann nicht versaumen, allén Funktionaren und Mitgliedern, die mich in meiner Árbeit unterstützten, auch an dieser Stelle wármstens zu danken. Ich bitté die geehrte Generalversammlung mcinen Bericht zűr Kenntnis nehmen zu wollen. Die Generalversammlung nimmt den Bericht des ersten Sekretárs zűr Kenntnis. GESELl.SCH AFTSANGELEGENHEITEN. 253 Vorsitzender fordert nun den zweiten Sekretar auf, dcn Bericht der Hvdrologischen Sektion (sieho Hydrológiai Közlöny, Bd. X., 1930), sowie den Bericht der Kassenkontroll- kommission vorzulesen. Laut dem letzteren betrug die Summe der Einnahmen unserer Gesellschaft im Jahre 1930, P 5240*32, die Summe der Ausgabon P 3916*57. Die Kommission fand die Kasse in grösster Ordnung und beantragt die Entlastung des Kassen- führers. Die Generalversammlung nimmt den Bericht zűr Kenntnis, erteilt dem Kassen- führer Entlastung und dankt ihm, sowie den Mitgliedern der Kontrollkonimission für die geleistete Arbeit. Für das nachste Jahr, 1931 werden abermals die Herren Alexander Koch, Emerich v. Maros und Emerich Timkó in die Kontrollkommission delegiert. Hiernach legt der erste Sekretar das Budgel für das Jahr 1931 vor, welches von der Generalversammlung angenommen wird. Da nun das Programm der Generalversammlung erschöpft ist, wirft Vorsitzender dió Frage auf, ob noch jemand einen Vorschlag habé. Thomas v. Szontagh wünseht im Namen der Generalversammlung dem Vorstand für die Hingabe und besonders für die Liebe zu danken, mit der diese Ilerren die Ange- legenheiten der Gesellschaft. führen und fördern. Diesem selbstlosen und opferwilligen Geist verdankt die Gesellschaft ihr 80-jahriges Bestehen. Er wünseht nach dem Ablauf der schweren Zeiten weitere, noch schönere Erfolge und einen matericllen Aufschwung für die Zukunft. Die Worte Szontagh’s erregen lebhaften Beifall. Vorsitzender dankt für die Anerkennung und die Glückwünsche und verspricht, dass die Fiihrer der Gesellschaft auch zukünftig ihr Bestes tun werden. In Ermanglung weiterer Vorschlage schliesst Vorsitzender die Generalversammlung. II. Fachsitzungen. Am 8. Ja-nner 1930: 1. Dr. Viktor Zsivny: Der XV. Internationale Geologenkongress in Südafrika. I. Die Chronik des Kongresses. 2. Dr. Elemér v. SzáJdeczky-Kardoss: Die intensitatsveránderungen der Salz- bildung. In Abwesenheit des Verfassers vorgetragen von Dr. Róbert Reichert. fS. S. $80.) Diskussion: Dr. H. v. Böckh. 3. Dr. Franz v. Pávai Vájná: Die bisherige Geschichte und die geologischen Ver- haltnisse der Tiefbohrung von Lillafüred. Diskussion: Dr. Hugó v. Böckh. Am 5. Mürz 1930: 1. Dr. Nikolaus Vendl: Die geologischen Verhaltnisse der Umgebung von Sopron. I. Die kristallinen Schiefer. Vortragender hebt besonders hervor, dass von den kristallinen Schiefern dieser Gegend die Gneisse eruptiven Ursprunges sind, und dass die Leukophyllite des Rosalia- und des Soproner-Gebirges Gesteine derselben Bildungsperiodc darstellen, wie die berühmten Magnesitlager der Alpen. Er stellt fest, und führt aus, dass den besproche- nen Gesteinen bei der Entscheidung der Herkunft der Magnesitlager ciné w'ichtige Rolle zukommen wird. Diskussion: Dr. S. v. Szentpétery. 2. Dr. Andreas Kutassy: Triasfossilien von portugiesischen Timor (s. S. 200.). Diskussion: Dr. L. v. Lóczy. Am 2. April 1930: 1. Dr. Ladislaus Benda: Die mechano-dynamischen Gesetze der Entstehung der Dreikanter (s. S. 212-). GESELLSCH AFTSANGELEGENHEITEN. 25 4 Diskussion: Dr. J. v. Sümeghy, Dr. M. v. Pái.fy, Dr. T. Szalay. Am 7. Mai 1930: 1. Dr. Andreas Lengyel: Sandarten aus dér Gegend von Szeged (s. S. 192.). Diskussion: Dr. Aladár Vendl, Peter Treitz. 2. Dr. Josef v. Sümeghy: Beitiage zűr Geologic des Tisza (Theiss-)Tales. Diskussion: Dr. F. v. Pávai Vájná, Dr. Hugó v. Böckk, Peter Treitz, Dr. S. v. SzENTPÉTERY. Am 5. November 1930: 1. Dr. Elemér v. Szadeczky-Kardoss: Über die mechanisdie Zusammentsetzung des Siebenbürgisehen marínén Eozans (s. S. 216.). Diskussion: Dr. Stefan Vitális, Dr. B. Mauritz. 2. Dr. Viktor Zsivny: Dér Bergbau im Belgischen Kongo. Am 3. Dezember 1930: 1. Dr. Stefan v. Maier: Dér geologisehe Bau des südwestlichen, zwischen dem Hernád- und dem Szorencs-Bach gelegenen Teiles des Toka jer Gebirges. Diskussion: Dr. B. Mauritz. 2. Dr. S. v. Szentpétery — Dr. K. Emszt: Einige Gesteinstypen von Szarvaskő (s. S. 181.). Diskussion: Dr. B. Mauritz. 3. Dr. Róbert Reichert: Dér Pyroxenandesit d.es Szanda Berges. In Abwesen- heit des Verfassers vorgetragen von Dr. B. Mauritz (s. S. 200.). III. Ausschusssitzungen. Dér Aussehuss hatte im laufenden Jahr Sitzungen am 8. und 29. Janner, am 5. Márz, am 2. April, am 7. Mai, am 5. November und am 3. Dezember. Um die Kosten des Druckes zu sparen, werden die Protokolle dér Aussehussitzun- gen hier nieht publiziert, sie stehen aber beim Sekretariat den geehrten Mitgliedern bchufs Einsichtnahme zűr Verfügung. Grössere Speuden im Jahre 1930: Staatliche Subvention des kgl. Ung. Ministeriums íür Religion und Unterricht 500 P Kgl. Ung. Staatliche Eisen-, Stahl- und Maschinenfabrik, Budapest 40 P A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT SZABÓ JÓZSEF-EMLÉKÉRMÉVEL KITÜNTETETT MUNKÁINAK JEGYZÉKE. VERZEICHNIS DÉR MIT DÉR SZABó-MEDAILLE DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT AUSGEZEICHNETEN ARBEITEN. I. 1900. Adatok az Izavölgy felső szakasza geológiai viszonyainak ismeretéhez, külö- nös tekintettel az ottani petróleumtartalmú lerakódásokra. A háromszékmegyei Sósmező és környékének geológiai viszonyai, különös tekintettel az ottani petróleumtartalmú lerakódásokra. Mindkettőt írta: Böckh János. GESELLSCHAFTSANGEI EGENHEITEN. 255 II. 1903. Die Geologie des Tátragebirges. I. Einleitung und stratigraphischer TeiL II. Tektorik des Tátragebirges. Irta: Uhlig Viktor dr. III. 1906. I. A szonátái meleg és forró konyhasós taxákról, mint természetes hő- accumulátor okról. II. Meleg sóstavak és höaccumulátorok előállításáról. Irta: Kalecsinszky Sándor dr. IV. 1909. Die Kreide-(IIypersenon-)Fauna des Peterwardeiner (Pétervárader) Gebirges (Fruska- Gora). Irta: Pethö Gyula dr. Az utóbbi munka később magyarul is megjelent a következő címen: A Péten áradi Hegység (Fruska-Gora) krétaidőszaki (hipsrszenon) faunája _ Irta: néhai Pethö Gyula dr. V. 1912. Az Erdélyrészi Érchegység bányáinak földtani viszonyai és érctelérei. Irta: Pálfy Mór dr. VI. 1915. A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése. Irta: lóczi Lóczy Lajos dr. VII. 1918. A tokajhegyaljai nyiroktalaj. Irta: Ballenegger Róbert dr. VIII. 1921. A csillámok. Adatok a hazai és külföldi csillámok felismeréséhez és meg- határozásához. Irta: Toborffy Zoltán dr. IX. 1924. Schafarzikit ein neues Mineral. Irta: Krenner József dr. X. 1927. Die Familien dér Reptilien. Irta: br. Nopcsa Ferenc dr. XI. 1930. Kristálytani vizsgálatok Krassó-Szörény vármegye pirít jein. Irta: Zimányi Károly dr. . - Földtani Közlöny. Bánd LX. kötet 1930. SZENTPÉTERY EMSZT : Kőzettípusok Szarvaskőről. Einige Gesteinstypen von Szarvaskő. 3. 4. 5. 6. öthalmi diinehomok. I. fractio: < 2‘60 || Nic. II. fr. 2-60—275 || Nic. OS q c pl 50x. 50x. II. fr. +Nic. III. fr.: 275— 311 cs || Nic. 50x. 5üx. IV-V. ír.: 311 > || Nic. vasérccsoport, mágneses elkülönítés utján. || Nic. 50x. p a e 50x. .•AomortmüU mSmWV öT-2— 09-S if .11 ,oiH || 06'S > : oiloB'il .1 • .oiM II Iq o p 3 0 .xüő .xUö IÍ-8-aT S Ml .III .oiM || 80 .11 .II .OÍVI+ .xüö .xOö ,llOqO8OO1906V .niqíu aéíinöliiill9 8989n§ítra .oM I1 < XI'8 Ml .V-VI .oiM || Földtani Közlöny. Bánd LX. 1930. Alföldi homokfajták ásványos összetétele. LENGYEL E.: Die minerauscfie Zusammensetzung verschiedener Sande von Alföld. Phot. Dr. Miháltz István Földtani Közlöny. Barid LX. kötet 1930. Triaszkorú kövületek Timor szigetéről. •UTASSÁ E.: 'Yr\a(iische Fossilien von portugiesischen Timor. Táblamagyarázat. — Zeichenerklarung. Phot.: a. Kutassy 1. a, b, c, d Daonella indica B1TTN. 2. Halobia styriaca MOJS. 5. 3a Aulacoceras striatus n. sp. Az ábrák az eredeti nagyságot mutatják. — Die Figuren zeigen die natürliche Grösse.