3 1 924 057 302 113 Digitized by the Internet Archive in 2016 https://archive.org/details/foldtanikozlony9119magy FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYAR FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA BíOJIJIETEHb BEHTEPCKOrO rEOJlOrHMECKOrO OBIIÍECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY GEOLOGISCHE MITTEILUNGEN XCI. KÖTET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCI. kötet Budapest, 1961. TARTALOM — CoaepwaHHe _ CONTENU Bevezető — BBegeHHe — Introduction Ballenegger Róbert: Szabó József, a magyar tudományos talajkutatás megalapítója — Le professeur J. Szabó, fondateur de la pédologie hongroise. . . . 264-268- KrivánPál: Szabó József jelentősége a földtörténeti közelmúlt megismerésében és a neotektonikában — Le röle du professeur J. Szabó dans l’exploration du passé récent et de la néotectonique de la Térré 269 — 272 S z á d e c k y-K ardoss Elemér: Szabó József, az ásvány- és kőzettudós. — J. Szabó, minéralogue et pétrographe 251 — 263 Török Zoltán: Dr. Szádeczk y-K. Gyula élete és munkássága — Vie et oeuvre du professeur Gy. Szádeczky-Kardoss 363 — 369 Vadász Elemér: Elnöki megnyitó a Szabó József ünnepi emlékközgyűlésen. . 247 — 250 Értekezések — HayMHbie CTaTbH — Mémoires Báldi Tamás — Kecskeméti Tibo r— N yirő M. Réka: A katti és akvitáni emelet kérdése a Kárpát-medencében Eger környéki új adatok alapján — Le probléme des étages chattien et aquitanien dans le Bassin Carpatique, sur la base de nouvelles données recueillies dans les environs d’Eger 282 — 291 Bárdossy György: Üledékes kőzeteink nevezéktanának kérdései — Problems of the nomenclature of sedimentary rocks 44—64 Bárdossy György: Kovásodott fatörzsek röntgendiffraktométeres vizsgálata — X-ray diffraction study of silicified wood „ 442—444 Bartkó Lajos: Az észak-magyarországi barnakőszéntelepek kora — Über das Altér dér nordungarischen Braimkohlenflöze 143—146 B. Czabalay Lenke: A Déli-Bakony tengeri szenon képződményeinek malakológiai vizsgálata — Malakologische Untersuehungen dér marínén Senonbildungen im süd- lichen Bakony- Gebirge *. 421 — 425 Bogsch László: Az oligocén— miocén elhatárolás bizonytalansága az egri fauna tükrében — Die Unsicherheiten dér Grenzziehung Oligozán— Miozán im Liehte dér Fauna von Eger 136- 142. Csiky Gábor: Az északmagyarországi szénhidrogén kutatások kőolajföldtani ered- ményei — Oil geological results of prospecting fór hydrocarbons in North Hungary 95— 120- id. Dudich Endre: Rovarlelet a szentgáli fás barnakőszénből — Ein Insectenfund aus dem Lignité von Szentgál (Bakonygebirge) 20—31 Fölvári né Vogl Mária: l.Sztrókay Kálmán— Tóin ay Vera— Föld- váriné V o g 1„ Mária Fuchs Hermán: Oséletnyomok az erdélyi középsőmiocén tenger partszegélyi öveze- téből — Fossile Lebensspuren aus dér Litoralzone des transsvlvanischen Mittelmiozán- meeres 73 — 7 T Fuchs Hermán: Adatok a kóródi rétegek ősállatvilágának pontosabb ismeretéhez — Beitráge zűr genaueren Kenntnis dér Tierwelt dér Schichten von Kóród 448 — 449 G é c z \r Barnabás: Cenoceras truncatus vadászi nov. ssp. (Ceph.) a Bakony-hegység középsőliász rétegösszletéből — Cenoceras truncatus vadászi n. ssp. from the mi'ddle Liassic of the Bakony Mountains, Transdanubia, Hungary 325 — 327 Gondozó György: Ásványkiválás a Pusztavám környéki eocén barnakőszénből — Eine mineralogísche Ausscheidung in dér Eozán-Braiínkohle von Pusztavám 228—229 Gyarmati P á 1 : A vulkáni kőzetminősítés problematikája Tokaji-hegységi példákon — Problems of the classification of volcanic rocks by examples from the Tokaj Mountains, North Eastern Hungary — Bonpocbi onpeneneHHa ByjwaHHqecKHx roHbix nopofl 374 — 38 1 Honig Gyula: Trachidolerittelérek a komlói mélyfúrások középsőtriász dolomi tossz - létében — Traehidolerite dikes in the middle Triassic dolomité tra versed by deep boríngs in the environment of Komló (Mecsek Mountains) 223—225 Ilkeyné Perlaki Elvira: Vulkáni hipo- és méta- elváltozások andezit-riolittufa érintkezésen Tokaji-hegységi példákon — Altérations hypo- et métavolcaniques au contact des roches volcaniques, selon l’exemple du contact d’une andésite avec un tuf rhyolitique dans les Montagnes de Tokaj 388—390 Jámbor Áro n— S z a b ó J. : Mecsek-hegységi miocén kavicsvizsgálatok földtani ered- ményei — Geologische Ergebnisse dér Schotteranalysen an Miozánschottem des Mecsek-Gebirges (Südungam) 316 — 324 Kaszanitzky Ferenc: Pirrhotin Gyöngyösorosziból — PyTrhotite from Gyöngyös- oroszi őre occurrenee, Mátra Mountains 452—453 Kecskeméti Tibor: 1. Báldi T a m á s— K e c s k e m é t i Tibor— Nyirő M. Réka Kecskemétiné Körmendv Anna: A várpalotai természetvédelmi terület homok - réteg-összletének finomréteg'tani vizsgálata — FeinstratigTaphisehe Untersuchungen im Natursehutz-Gebiet von Várpalota 426—431 Kopek Gábor: A Bakony-hegység felsőkréta kőszéntelepes összletének ősföldrajzi és hegységszerkezeti vázlata — A paleogeographical and tectonical study of the upper " Cretaceous coal-bearing series of the Bakony Mountains, Central Trans- danubia, Hungary 413 — 420 Kretzoi Miklós: A diósdi gerinces fauna és a miocén— pliocén határ kérdése — Die Wirbeltierfauna von Diósd und die Frage dér Miozán — Pliozán-Grenze 208 — 216 Krivánné Hutter Erika: A dorogi borókás-medencerész középsőeocén barnakőszén- összletének palynológiai rétegtana — Palynologische Stratigraphie des mitteleozánen Kohlenkomplexes im Beckenteil „Borókás” des Doroger Braunkohlenreviers 32—43 Krivánné Hutter Erika: Zátonyépítő vörösalgák (Corallinaceák) az Eger kör- nyéki oligocénből — Reef building red algae (Corallinaceae) from the Ohgocene of the région of Eger 432- 441 Majzon L, á s z 1 ó : Az északmagyarországi ohgocén rétegtani tagolódása foraminifera- tanulmányok alapján — Stratigraphieal subdi vision of the Ohgocene of North Hun- gary by the results of studies on Foraminifera 121 — 125 Méhes K á l m á n : Új Nummulites faj a dorogi eocénből — A new Nummulites species from the Eocéné of Dorog, North Hungary 328 — 331 Moldva}* Lóránd : A Berettyó-völgv és a déli Nyírség-perem felszíni képződményei- nek kifejlődése és kora — ÁYerdegáng und Altér dér oberfláchlichen Bildungen im Tale des Berettyó und am Südrande des Nyírség 292 — 299 Molnár Béla: A Duna— Tisza közi eolikus rétegek felszíni és felszín alatti kiterjedése — Die Verbreitung dér áolischen Bildungen an dér Oberfláche und untertage im Zwischenstromland von Donau und Theiss 300 — 315 Molnár Józse f — M orvai Gusztáv: Eger környéki és néhány külföldi mangán- érctelep összehasonlítása — Vergleichung dér Manganerzlagerstátten von Eger mit einigen auslándischen oligozánen Manganerzlagerstátten 126—135 Molnár József: Tortónai és szarmata képződmények jellege és szerkezeti alakulása a Tokaji-hegység ÉK-i részén — Eigenschaften dér tortonisch-sarmatischen Ablage- rungen und ihre tektonische Entwicklung im nordösthchen Teil des Tokaj er-Gebirges 397—404 Morvái Gusztáv: 1. Molnár József — M orvai Gusztáv Nagy Elemér: Cardinia hofmanni Böckh & Vadász 450—451 Nyirő M. Réka: 1. Báldi T a m á s — K e c s k e m é t i Tibor— Ny irő M. Réka Oravecz Jáno s— V éghné Neubrandt Erzsébet: A Vértes- és Bakony - hegységi triász rétegtani és szerkezeti kapcsolata — Stratigraphische und tektonische Zusámmenhange zwischen den Triasbildungen des Vértes- und Bakonygebirges . ... 162—172 Oravecz János: A Gerecse- és Buda — Pilisi-hegység közötti rögterület triász képződ- ményei — Die Triasbildungen des Schollengebietes zwischen den Gerecse- und Buda— Pilisér Gebirgen 173—185 Ottlik Péter: Vasas konkréció a tatabányai fekiitelepből — Ferrous concretions in the bottom seam of the coal series of the ínining district Tatabánya 445 — 447 Pantó Gábor: A Tokaji-hegység újravizsgálatának célkitűzései — Appredation of volcanic phenomena and théir products in connection with the geological study of Tokaj Mts :... 370 - 373 Radócz Gyűl a— V őrös István: Konkrédókból kiinduló sugárirányú repedések a borsodi agglomerátumos andezittufában — Faiimme paauaJibHbix TpemHH, nponcxoa- huihx H3 KOHKneuHH b armoMepaTHbix aHae3HT0Bbix Ty(j)ax b kom. Eopinoa, BeHrpHH.. 217 — 222 Senes, Jan : A Nyugati Kárpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben — Die paláogeogra- phische Entwicklung dér Westkarpaten im Miozán 147—161 S.tuhl Ágnes: A Balatonfelvidék perm időszaki üledékeiben végzett spóravizsgálatok eredményei — Ergebnisse von Sporenuntersuchungen an den Permbildungen des Bala- tonhochlándes , 405 — 41 2 Szabó J. : 1. Jámbor Áron — Szabó J. Szabó Miklós: A Csiki-medence környékének szerkezetalakulási szemlélete — An- schauung über die tektonische Entwicklung des Beckens von Csik (Transsylvanien) 65—72 Sztrókay Kálmán — T olnay Vera— Földváriné Vogl Mária: A kábái meteorit — Über den Meteorit von Kaba 186—207 Tolna v Vera: 1. Sztrókay Kálmá n— T olnay Ver a— F öldváriné Vogl M á r i a Vargáné Máthé Klára: Kálimetaszomatózis és kálifeldúsulás a Sátoraljaújhely és Vágáshuta közti területen — Métasomatose et enrichissement de potasse sur le territoire, situé entre Sátoraljaújhely et Vágáshuta (Mte Tokaj, Hongrie septen- trionale) 391 — 396 Várszegi Károly: Tevéllábú rák (Phyhopoda) maradványok a mecseki perm összlet- ből — Remains of Phyllopods from the Permian of the Mecsek Mountains 226—227 Végh Sándor: A Bakony-hegység kösszeni rétegd — Die Kössener Schichten des Ba- kony-Gebirges in Ungám 273 — 281 V éghné Neubrandt Erzsébet: * T. Oravecz János— Végh né Neu- brandt Erzsébet Vitális Sándor: Életnyomok a salgótarjáni bamakőszénmedencében — Traces de vie dans le bassin de lignité de Salgótarján (Hongrie du N) 3—19 Vörös István; 1. Radócz Gyula— Vörös István Űtibeszámoló — IlyTeinecTBHe — Compte rendű de voyage Kiss János: Frandaországi tanulmánvutam és a nyugati világ urántermdése — Mon voyage d’étude en Francé et la próduction d’uránium de l’Oeddent 230—232 Hírek, ismertetések — CooömeHHH, peueH3nn — Notices, revue bibliographique 78- 86,233 — 238,348 — 356, 454—463 A magyar földtani irodalom jegyzéke 1960. — BnÖJiHOrpaíjMH JiuTeraTypbi reo'X'rHHeCKHX n cmokhwx Ha vk, nyö.iHKapHOHHbix b BeHrpHH b 1960 r. — Répertoire bibliographique des publications du domaine des Sciences géologiques en Hongrie de l’an 9 i 332 — 347 Társulati ügyek — Aejia CöurecTBa — Affaires de la Société 87 — 92,239 — 244,357 —360,464— 466 FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYAR FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA BK) JlJlETEHb BEHTEPCKOrO TEOJlOrMMECKOrO OBU1ECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCI. KÖTET 1. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCI. kötet 1. füzet 92 oldal Budapest, 1961. január— március ÉLETNYOMOK A SALGÓTARJÁNI BARNAKŐSZÉNMEDENCÉBEN DR. VITÁLIS SÁNDOR* (I— XV. táblával) Összefoglalás: A salgótarjáni bamakőszénmedence nagybátonvi körzetében 1959- ben komplex kőszénföldtani vizsgálatok folyamán világviszonylatban is egyedülálló, új, a medencében ezideig ismeretlen életnyomok kerültek elő. Szerző az életnyomok életföld- tani, paleoökológiai és sztratinomiai viszonyait és az életnyomok rövid leírását ismerteti. Ideírja a Martesites vadászi nov. gén. és nov. sp. fúrókagyló életnyomát, „A” — ,,B " típus- ként két ezideig Rhizocoralliumíiak rendszerezett, de ismeretlen' rendszertani helyű élet- nyomot és ,,C" típusként eg}7 a mai Pholasok járataihoz hasonló életnyomot.' Ötödik életnyomként ismertet megfúrt kavicsokban mutatkozó fúrókagyló életnyomokat s leírja a különleges megfúrt kavicsokat. Az életnyomokat az I — XI. és XIII — XV. táblákon s összehasonlításul egy eredeti Rhizoeoralliumot a XII. táblán mutatja be. Ezideig a medencében 13 bányaüzem földtani vizsgálatát végezte el s jelzi, hogy a folyó évben még 25 bányaüzem földtani vizsgálatára kerül sor. Végleges 'beszámolóját az összes bányaüzem földtani vizsgálatának befejezésével közli. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 1959-ben elkezdtük a salgó- tarjáni bamakőszénmedence komplex kőszénföldtani vizsgálatát. A salgótarjáni bama- kőszénmedencében jelenleg 38 bányaüzem (táró, lejtősakna, akna) tárja föl és termeli az alsóhelvéti bamakőszéntelepeket. Az elmúlt (1959) évben a bamakőszénmedence nagybátonvi és kisterenvei körzetének 13 bányaüzemében végeztük el a barnakőszén- telepek részletes földtam szelvényezését és a komplex kőszénföldtani vizsgálatra kerülő anyag részletes begyűjtését. A bányabeli vizsgálat, megfigyelés, anyaggyűjtés alkalmá- val, a nagybátonvi körzetben az I. sz. (felső) bamakőszéntelep közvetlen fedőjében — az átlag 1 — 5 cm vastag kőszenes palás agyagban — világviszonylatban is ezideig egyedülálló, a bányafeltárásokban, fejtésekben milliószámra látható és gyűjthető, a medencében ezideig ismeretlen életnyomokat figyeltünk meg. A folyó (1960) évben a még hátralevő 25 bányaüzemben folytatjuk vizsgálatainkat, de addig is megfigyeléseink- ről előzetesen az alábbiakban számolunk be. Az 1959. évben vizsgált bányaüzemeket, melyekben az I. sz. bamakőszéntelepet fejtik és a megfigyelt új életnyomok kiterjedésének a helyszínrajzát az 1. ábrán tün- tettük fel. A salgótarjáni bamakőszénbányászat már több mint egy évszázados múltra tekinthet vissza s így a terület földtani, hegységszerkezeti, rétegtani és őslénytani viszo- nyai általában jól ismertek. A bamakőszénösszlet mélyebb fekvője Csepreghyné Meznerics I. [6] újabb vizsgálatai szerint, a burdigalai emeletbe tartozó ún. nagypectenes homokkő: a Pecten pseudobeudanti, P. hornensis, Chlamys holgevi, Ch. palmata, Ch. gigas ősmarad- ványokkal. Erre a tengeri összletre diszkordánsan szárazföldi, durvaszemcséjű kavics- * Készült az Eötvös Koránd Tudomány Egyetem Alkalmazott Földtani Tanszékén. Előadva a Magyar Földtani Társulat 1960. IX. 28-i szakülésén. Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1. füzet 0^N<^ uJlak Kisterenye b telep O Szúpatak ....K Kanyas y j) Q Vác ónk a Nb218. , Maira -"o# verebé/y : : T . ' •r- j^EE] 4Í^<1 / Kossuth .. .• * tKotahny^ y,- Szeptember 6’ \ 5 a S \ '6 ?7Ő Mér lék 0 1 2 3 km i / ■k«L 7. íiöm. A nagybátonyi és kisterenyei körzet bánya- üzemeinek helyszínrajza. Magyarázat: 1 . A bar- nakőszénmedence határa, 2. A bamakőszénmedence valószínű határa (kutató fúrások alapján), 3. Az I. sz. bamakőszéntelep (lefejtett és fejtés alatt álló) kiterjedé- sének határa, ahol az új életnyomok mutatkoztak, 4. Kejtősakna, 5. Akna, 6. Kutató fúrás, melyben a fúró- magon az életnyomok megfigyelhetők voltak. I’ig. 7. Kévé de plán des mines des districts de Nagy- bátony et Kisterenye. K é g e n d e : 1 . Kimite du bassin lignitirére, 2. Kimité probable du bassin lignitifére (sur la base des forages de recherche), 3. Künite de la laie de lig- nité No I (exploitée et en cours d’exploitation) oü les nouvelles traces apparurent. 4. Descenderie, 5. Puits, 6. Forage de recherche oü les traces de vie ont été ob- servables sur les carottes. homok-homokkő, tarkaagyag és riolit- tufa települ, a barnakőszénmedence különböző részein 20 — 200 m vastag- ságban, melyre konkordánsan az alsó- helvéti jellegzetes transzgressziós bar- nakőszéntelepes összlet települ, az I — III. sz. bamakőszéntelepekkel. Az alsó, III. sz. „fő” barna- kőszéntelep közvetlen fekvője a me- dence északi és középső részén (Ka- rancskeszi — Zagyvaróna — Salgótar- ján— Vizslás — Kazár és Kisterenye vidékén) duzzadó agyag, míg fedője agyag és homokos agyag rétegek vál- takozásából álló „szalagos (sávozott) homokos agyag”. Felette 5 — -10 m vas- tagságban homok-homokkő települ s erre a II. sz. barnakőszéntelep, köz- vetlen fedőjében a jellegzetes congé- riás (Congeria cfr. clavaeformis vagy C. brardii héjakat milliószámra tar- talmazó) palás agyaggal, ezért ezt a bamakőszéntelepet congériás telepnek is nevezik. A II. sz. bamakőszénte- lepre átlag 10 m vastag palás agyag, majd ismét 5 — 8 m vastag homok- homokkő települ s erre az I. sz. bamakőszéntelep, melynek fedője az ún. „teredos” bitumenes palás agyag, ezért az I. sz. barnakőszéntelepet „teredos” telepnek is nevezik. Az I. sz. bamakőszéntelepre általánosabb elterjedésben cardiumos-oncophorás, csökkentsósvízi, palás, agyagos ho- mok-homokkő települ Cechovic V. és H a n o V. [5] vizsgálatai sze- rint Oncophora socialis és Cardiunt edule var. avcella-w al, s végül a kifeje- zetten tengeri pectenes homokkő Cs. Meznerics I. és SenesJ. [7] szerint a Chlamys opercularis, Ch. scabrella, Ch: macrotis, Ch. scabriuscula és Ch. fasciculata jellegzetes helvéti ősmaradványokkal. A kőszénösszlet fekvő- és fedő-képződményeinek különböző kifejlődését már ismer- tettük [22] s így erre most külön nem térünk ki. Legúj abban a barnakőszénmedence földtani felépítésének kritikai szintézisét Vadász K. [21] részletesen ismertette s röviden 1 — 2 fénykép közlésével a követ- kezőkben ismertetendő életnyomokra is felhívja a figyelmet. A bamakőszénmedence ez ideig vizsgált délkeleti részén, a nagybátonyi körzet- ben csak az I. és II. sz. barnakőszéntelep fejlődött ki. Itt a II. sz. bamakőszéntelep közvetlen fekvője legnagyobbrészt riolittufa, míg fedője palás agyag, majd szalagos (sávozott) homokkő, melyre az I. sz. barnakőszéntelep települ. Megfigyelésünk szerint Vitális: Életnyomok a Salgótarjáni-medencében az I. sz. bamakőszéntelep közvetlen fedője a nagybátonyi körzetben 1 — 5 cm vastag, „életnyomos”, kőszenes, palás agyag, melyre közvetlenül helyenként durvaszemcséjű, megfúrt kavicsok, majd általánosan durvaszemcséjű pectenes homokkő tengeri összlete települ. Bzzel ellentétben a vizsgált kisterenyei körzetben, bányabeli megfigyelésünk szerint, az I. sz. bamakőszéntelep felett elvétve a teredos, majd általában mindenütt a cardiumos-oncophorás, csökkentsósvízi rétegek települnek, s csak ezek után követ- keznek a kimondottan tengeri pectenes üledékek. Xagybátony környékén az I. sz. bamakőszéntelepet az alábbi bányaüzemekben fejtik s láttuk feltárva : Ménkes-táró, Szeptember 6-, Kossuth-, Katalin-lejtősaknák, Tiribes-, Kányás Béke-aknák (1. ábra). Ezek közül Kossuth-, Katalin-lejtősaknák, Tiribes- és Kányás Béke-aknák területén az I. sz. bamakőszéntelep közvetlen fedőjében a bányabeli szelvényezés alkalmával egyedülálló életnyomokat figyeltünk meg és gyűj- töttünk. Ugyanakkor a Kisterenye környéki vizsgált bányaüzemekben : Csigakút-, Pócsháza- és Új lak-lej tősaknák területén, ahol ugyancsak fejtik az I. sz. bamakőszén- telepet s így jól fel van tárna, egyetlen életnyomot sem figyeltünk meg. Feltűnő, hogy az. életnyomok — eddigi megfigyeléseink szerint — tömegesen kizárólag ott jelentkeznek, ahol az I. sz. barna- kőszéntelepre 1—5 cm vastag kőszenes ajgyag s erre közvet- lenül a tengeri pectenes homokkő települ (Nagvbátony — Mátra- verebély környéke), míg Kisterenye környékén, ahol az I. sz. bamakőszéntelepre köz- vetlenül vastagabb (0,50 — 0,80 m) kőszenes agyag, majd erre csökkentsósvízi ( — cardiu- mos-oncophorás — ) rétegek települnek, az életnyomokat nem találjuk meg. Ugyanígy a nagybátonyi körzetbe Ménkes-táró vagy a Szeptember 6. -lejtősakna területén, ahol az I. sz. barnakőszéntelepre közvetlenül a helvéti slir települ, nem talál- tunk életnyomokat, legfeljebb a helvéti slirben igen rossz megtartású, alig észrevehető fúrókagyló furat kitöltéseket. Kányás Béke-akna területén, az északi mezőben sem találtunk életnyomokat, ahol az I. sz. telepre vastagabb bitumenes palás agyag, majd arra cardiumos palás agyag települ. Természetesen megfigyeléseink nincsenek lezárva, mert még 25 bányaüzem föld- tani vizsgálata hátra van. Mielőtt rátérnénk az líj életnyomok leírására, az alábbiakban röviden ismertet- jük a salgótarjáni barnakőszénmedencében már évtizedek óta ismert és megfigyelt különleges fúrókagyló életnyomokat, főleg azért, hogy a szakirodalomba Ábel O. [1] munkája nyomán bekerült téves megállapításokat kiigazítsuk. A salgótarjáni bamakőszénmedencéből, a kőszéntelepes összletből ez ideig egyet- len életnyomot ismertünk, az I. és III. sz. bamakőszéntelep közvetlen fedőjében elvétve mutatkozó fúrókagyló, régebben T eredő norvegica S p e n g 1.-nek elnevezett, majd Ábel O. [1. p. 483] által Martesia sp.-nek leírt fajt. Ábel O. idézett munkájában Kisterenyéről és Mátranovákról fényképeken is bemutatja a Martesia sp. fafaló járatait, illetve a fúrókagyló fúrásának bevégződő körkörös metszetét s külön két kipreparált kőmagot, melyeken ugyancsak jól látni a körkörös metszeteket. Ábel O. a körkörös metszeteket a megfúrt fa eredeti évgyűrűinek véli. Az I. tábla 1. képén bemutatjuk a Martesia sp. fafaló építményének befejező (bevégződő) körkörös „fúró” nyomait, alulnézetben és a 2. képen oldalnézetben. A II. tábla 1. képén az előbbinek felülnézetét, a fúrókagyló fúrásának kezdő (bejárati) nyílá- saival (fúrásnyomaival), míg a 2., 3. és 4. képen kipreparált kőmagokat, eredeti fek- vésben. A bemutatott fényképeken jól láthatjuk a fúrókagyló „fúrószerszámának” kör- körös „fúró” nyomait. A fúrástechnikában jártas gyakorlati geológus előtt nyilvánvaló s nem kétséges, hogy a fényképeken jól látható fúrókagyló fúrásnyomok teljes mérték- 6 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet ben. megfelelnek a fúrástechnikában alkalmazott különféle magfúró koronák forgási (fú- rási) nyomainak s nem a megfúrt fa évgyűrűjének nyomai, mint ahogy azt Ábel O. [1] véli. Döntő bizonyíték erre a II. tábla 2., 3. és 4. sz. képe, ahol jól látni, hogy a ,,fúró” nyomok az évgyűrűkre, illetve az összelapított uszadékfára, ferdén 45° alatt mutatkoznak. A ma élő fúrókagylók közül a Pholas L. fúrástechnikájával számosán foglalkoztak: Osler. Robertson. Mettenheimer [3. p. 204 — 205.], akik leírják, hogy a fúrókagyló lábával megkapaszkodva, odatapad a fához, majd forogni kezd a tengelye körül - mint ma a forgatva működő fúrókorona, vagy turbinafúró — s a teknője elülső részén levő fogakkal fúrja ki járatát, ,, falóépítményét”. (A fúrókagyló már évmilliók- kal ezelőtt felfedezte” a legmodernebb fúrásmódot a korona, illetve turbina fúrást!) Megfigyelésünk szerint a Martesia sp. (Ábel O.) mindig, a kőszéntelep fedőjé- ben megjelenő, annakidején a vízszínén úszó uszadékfába fúrta falójáratait. A ma élő ..hajófúróféreg”, T eredő navalis L. a leírások szerint [3. p. 207.] legtöbb- ször a víz szintjéhez közel s olyan helyeken tartózkodik, melyek apály idején szárazon maradnak, ami teljesen fedi előbbi megfigyelésünket. Az I. és II. táblákon bemutatott fényképeken jól látni, hogy a Martesia az usza- dékfa darabot csaknem teljesen felfalta, az egyes fafaló járatok, építmények közt alig maradt meg a kőszenesedett fából valami, s a járatok, ,, falóépítmények” agyaggal van- nak kitöltve. A fényképekről jól leolvashatjuk a járatok méreteit, ami felvilágosítást ad az ismeretlen ,, őslakó” fúrókagyló méreteire is. A bejárati (fúró) nyílás átmérete 2 — 4 mm, a befejező, bevégződő fúrási nyom átmérete 10—15 mm, a járat hossza 50 — 70 mm. A fúrókagyló — számos példányon eszközölt megfigyelés szerint — mindig kb. 45° alatt, és sohasem merőlegesen fúrt be az uszadékfába. Amikor a fúrókagylók csaknem teljesen felfalták az uszadékfát, elhagyták falójárataikat, az uszadékfa leszállt a tenger aljzatára, ott ki töltődött agyaggal (iszappal) s a faló járatok közti megmaradt faanyag tőzegesedett, majd kőszenesedett. Ez az oka annak, hogy a falójáratok őslakójának teknőit nem találjuk meg. Az ezideig csak Ábel O. [1] által Martesia sp.-ként fényképeken bemutatott, de részletesen le nem írt különleges fúrókagyló életnyomot Dr. h. c. V a d á s z Elemér akadémikus, professzor tiszteletére, 75. születésnapja emlékezetére mint Martesites vadászi nov. gén. nov. sp.-t vezetjük be a szakirodalomba. Az új életnyomok megjelenése és leírása Áttanulmányozva az életnyomokra vonatkozó — sajnos a háborús és ellenforra- dalmi pusztítás miatt igen hiányosan — rendelkezésünkre álló irodalmat, s látva az egymásnak igen sokszor ellentmondó leírásokat, következtetéseket — előzetes beszámoló- ként iparkodunk kizárólag saját megfigyelésünket, egyelőre még nem lezárt követ- keztetésünket, de főleg magukat az életnyomokat az arra illetékesebb és az ilyen élet- nyomokkal már régen és rendszeresen foglalkozó szaktársainkkal röviden az alábbiak- ban ismertetni. ,.A” típusú életnyomok A vizsgált területen a leggyakoribb, millió számra megfigyelhető és gyűjthet ő általunk egyelőre ,,A” típusúnak jelölt életnyomok, elnyújtott patkó (táska) alakban mindig a rétegzettséggel párhuzamosan, magában a bezáró rétegben (endogén) jelennek meg. Legszebb feltárásban a Kossuth- 1 ejtősaknában (a IY. sz. ereszke jobb osztóvágatában) figyeltük meg, ahol 100 m hosz- Vitális: Életnyomok a Salgótarjáni-medencében í szán a kifejtett barnakőszéntelep közvetlen fedőjét, az 1 — 2 cm vastag, kőszenes, palás agyagot az előváj ásnál visszahagyták, a frissen kihajtott vágatot még nem bordafázták be sűrűn, csak az ácsolatok közt 2 — -3 bordafát építettek be s így a főtében az egész vágatban kitűnően látszottak s begyűjthetők voltak az életnyomok. A főtében meg- jelenő életnyomok bányában készült eredeti fényképeit a III. táblán mutatjuk be. A III. tábla 1. képén (a méret feltüntetésével) látjuk a bordafák közt az életnyomokat, míg a 2. sz. képen egy másik helyről származó részletet. Megfigyelésünk szerint helyen- ként 1 m2 felületen semmi, vagy 1 — 2 életnyom, de legtöbbször helyenként 50 — 100 — -150 életnyom is mutatkozik. A fényképeken jól látni, hogy az életnyomok elhelyezkedésé- ben semmiféle irányítottság, rendszer nem figyelhető meg, az állatok a mocsári iszapba össze-vissza vájták be magukat. Ezt az ,,A” típusú életnyomot Tiribes-aknán helyen- ként 3 — 5 cm vastagságban, sűrűn egymás felett települve figyeltük meg (IV. tábla). Az életnyomok itt is kizárólag a 3—5 cm vastag kőszenes palás agyagban jelentkez- nek, igen ritkán magában a kőszéntelepben, de annak is a felső 1—2 cm vastag részében (V. tábla 8. kép). Az ,,A” típusú életnyom jellegzetes formáit és keresztmetszeteit az V. és VI. táblán mutatjuk be természetes nagyságban. Az életnytopi kissé összefutó bejárati és kijárati nyílása 5 — 10 mm átmérőjű, a bezáró mocsári szerves iszapból (ma kőszenesagyag) kissé felfelé hajlóan eredetileg mindig kiállt s így közvetlen a nyílt tengervízzel összeköttetésben volt (V. tábla 1., 3. kép és VI. tábla 2., 4., 6. kép). Az állat befúrva magát a szerves mocsári iszapba, járatát, ,, falóépítményét” táskaszerűen folyton tágítva, falta az iszapot s amikor végzett, ismét kibújt a vízbe s elkezdte a másik faló- járatát. A járat, ,,falóépítmény” legtöbbször sima, , .kaparó”, ,,vájó” nyom alig, vagy nagyon gyengén, elmosódottan látszik, holott több száz kipreparált példányt átvizs- gáltunk. A kaparó nyomok hiánya az iszap — ma kőszenes agyag — akkori lágy voltá- ban keresendő. Az állat valószínűleg csak igen vékony, ma meg sem figyelhető nyálká- val vonta be falójáratát, hogy amíg benne tartózkodik, az össze ne menjen. A mocsári (lápi) iszapban megjelenő életnyomok falóépítményeit a pectenes ten- geri transzgresszió később teljesen kitöltötte homokkal, aprószemű kaviccsal, míg a jára- tot építő őslakó állat elpusztult. A járatok, ,, falóépítmények” formája, nagysága, méretei közel hasonlók. A meg- figyelt legkisebb falóépítmény hossza 5 cm, legnagyobb szélessége 3 cm és a cső vastag- sága (átmérete) 1 cm. Az eddig megfigyelt legnagyobb falóépítmény hossza 10 cm, legnagyobb szélessége 5 cm és a cső vastagsága (átmérete) 1,5 cm. A leggyakrabban megjelenő formákat s azok méreteit az V. és VI. táblákon természetes nagyságban láthatjuk. Gyakran megfigyelhető abnormális, elkanyarodó, egymás járatába futó, egymás fölé-alá furakodó járat, ,, falóépítmény” életnyom is (VII. tábla 1 — 3. kép, VIII. tábla 1 — 4. kép). Kizárólag mocsári (lápi), nagy szervesanyag tartalmú iszapban (ma kőszenes agyag), elvétve tőzegben (ma barnakőszén) való megjelenése, ,, élettere”, paleoökológiai szempontból — nézetünk szerint — kétséget kizáróan bizonyítja az őslakó állat iszap- faló voltát. Sztratinómiai szempontból nagyon feltűnő, hogy a falóépítmények mindig csak a bezáró mocsári szerves iszapban (endogén) jelennek meg s mihelyt a pectenes tengeri elárasztás (transzgresszió) érte a mocsári iszapot, az állatok nagyrészt elpusztultak, építményeiket a pectenes homok kitöltötte s a tengeri transzgresszió az aljzatot — az életnyomos iszapot — csaknem vízszintesen abradálta, s az iszapból kiálló járatokat, építményeket is mintha késsel vágták volna le, éles határral lenyeste. Feltűnő, hogy az építmények be- és kijárati nyílásai sohasem folytatódnak a fedő pectenes homok- kőben (XIV. tábla 2., 3. kép és a 2. ábra). 8 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1. füzet A rendelkezésünkre álló idevonatkozó szakirodalomban hasonló leirt, ilyen tömeg- ben mutatkozó életnyomokról mégcsak említést sem találtunk. Ezek az életnyomok az ez ideig vizsgált területen a leggyakoribbak, millió számra figyelhetők meg a bányafeltárásokban, sőt a kutató fúrások magmintáiban az 1. ábrán lehatárolt több km2 nagyságú területen. Egy csaknem teljesen hasonló életnyomot töredékes példányban (V. tábla 7. kép) a wieni Natúr historisches Museuni föld- és őslénytárának kiállítási anyagából kaptunk összehasonlításra Bachmayer F. dr. szívességéből, amiért ezúton is köszönetét mondunk. Az életnyom Moravska Ostrava (Csehszlovákia) közelében, a hruschaui Ida- akna karbon időszaki Franciska kőszéntelepének fekvőjéből származik, ugyancsak kő- szenes palás agyagból s a falóépítmény ugyancsak homokkal van kitöltve. Az életnyom építménye teljesen sima; kaparó vájó nyom, támaszték egyáltalán nem látszik. A faló- építményt csakis a bezáró kőszenes agyag veszi körül, ugyanúgy mint az általunk be- gyűjtött és vizsgált példányok legnagyobb részén. A példány nincs leírva, a múzeumi megjelölés szerint Physophycus sp.-ként szerepel. (Eredeti példánya a wieni Na túr - historisches Museum föld- és őslénytárában D. 1004. leltári szám alatt található, 1884. évi szerzemény , ismeretlen gyűjtőtől). A Physophycus sp.-t Schimper [17. p. 56.] növénynek, algának írja le. Lessertisseur J. [9. p. 72 — 78.] rendszerezésében a Physophycus és rokon életnyomokat „endogén” származásúaknak tartja s Legrand R. [8] után a „helio- coides csoportot állítja fel. megjegyezve, hogy az életnyomokat létrehozó állat gyűrűs- féreg (Annelida) és nem növény (alga) volt. Az általa leírt csigavonal-csa varszerű járatokat építő állatok azonban egyáltalán nem hasonlítanak a Physophycus- nak meg- jelölt életnyomhoz s így téves a wieni 1884. évi meghatározás. A wieni „Physophycus” és a leírt ,,A” típusú életnyom véleményünk szerint határozottan „falóépítmény’', a legnagyobb valószínűség szerint .gyűrűsféreg ( Annelida ) falóépítménye, de lehet rovar ( Ephemerida ) lárva, sőt iszaprák (Corophium) építménye is. Áttekintve az idevonatkozó szakirodalom egymásnak ellentmondó állításait, az ,,A” típusú életnyomokra vonatkozólag az alábbiakat emeljük ki; Richter R. [13. p. 223 — 224. és 233.] foglalkozott a legbehatóbban az ,,U” és táska” építményekkel. Szerinte az egyszerű V formájú járatok édes- és csökkent- sós tengervízben egyaránt mutatkoznak. Ezzel szemben a táska építmén}*ek szerinte feltétlen tengeri állatra utalnak. A falójáratok hiánya azt mutatja, hogy az életnyom őslakója nem iszapfaló, hanem planktonhalász féreg volt. Ábel O. '1] és Richter R. 14. p. 138.] megállapítása szerint Ephemerida rovarlárva falóépítménye is lehet, mint a ma is élő fehér kérész (Poly mitar cys virgo Oliv lárvája mely erős első lábaival hasonló járatot épít. U ng e r E. [2. p. 144 — 145.] szerint a nálunk közismert „tiszavirág” (Palingenia longicauda Oliv.) 1 — 3 cm hosszú lárvái csakis víz alatt tudnak megélni, a folyó- meder agyagjába fúrnak sűrűn egymás mellett járatokat, „falóépítményeket”, tehát határozottan iszapevők. Külső alakra az „A” típusú életnyom legjobban hasonlít a ma is élő Poly dór a Polychaeta (soksertéjű féreg) építményéhez, amint az T a u b e r A. F. [20] ábrázolá- sából kitűnik, azzal a különbséggel, hogy míg a ma élő Polydorák csőlakásának átmérete 0,5 — 1 mm s az U- alakú csövet határozott támasztékok kötik össze és a lakója kagyló- csiga héjakba mészkőbe építő planktonhalász, ezzel szemben az „A” típusú életnyom lényegesen nagyobb (1. a fényképeket), támasztékok nincsenek, csak a be- és kijáró nyílás különálló, míg a támasztékok helyett a csőhöz folytatólagosan hozzásimul a két cső közti összeköttetés, amint az állat az iszapot táskaszerűen teljesen kifalta, nyálkájá- val az építményt bevonta, úgy, hogv a teljes falóápítmány töltődött ki később homokkal. Vitális: Életnyomok a Salgótarjáni-medencében 9 B re hm [4. p. 39.] szerint az Oligochaeták jellemző édesvízi képviselői a cső- lakó férgek, Tubificidák, mint a Tubifex tubifex M ü 1 1 e r, melyek lápok iszapos fene- kén is élnek, iszapevők, míg a Polychaeták csőlakó Tubicola csoportja tengeri iszap - evőkből áll. Remane A. és Sclilieper C. [12. p. 75 — 76. és 85.] szerint az Oligochae- ták kifejezetten limnikus állat csoport s hogy a tengerből vándoroltak-e be, vagy for- dítva, nehéz eldönteni. A Tubificidák inkább sósvízben élnek, de édesvízben is. Ugyan- így az Bphemeridák főleg édesvíziek, de van sok csökkentsós vízi alak is. Seilacher A. [18. p. 433.] rendszerezése szerint falóépítmény (Fodinichnia), iszapfaló állat (lehet féreg, rovarlárva vagy iszaprák) lakó-j-falóépítménye. Seilacher A. [19. p. 215.] másik közleménye szerint Rhizocorallium típusú ,, falóépítmény”. LessertisseurJ. [9. p. 19.] ajánlott rendszerezése szerint endogén, hen- geres csőlakás, ,, lakóépítmény”, ugyancsak Rhizocorallium típus. Mü 11 er A. H. [10] legújabb munkája alapján a Rhizocorallium típus nem táskaformájú falóépítmény, hanem csőlakás, tehát az állat nem iszapfaló, hanem fel- tétlenül planktonhalász volt. Amint látjuk, a különböző felfogások, megállapítások egyike sem fedi az „A” típusú életnyomot. Ökológiai és sztratinomiai viszonyok alapján feltétlenül iszapfaló állat falóépítménye, (semmi esetre sem planktonhalász), de dogv édesvízi, vagy tengeri eredetű-e, egyelőre eldönteni véglegesen nem tudjuk. Földtani, ökológiai, sztratinomiai megfigyeléseink szerint a legnagyobb valószínűség szerint tengeri, sekélyvízi, partközeli iszapfaló állatok életnyomai. A rendelkezésünkre álló begyűjtött sokszáz életnyom homok töltelékének mikroszkópos vizsgálata hátra van s reményünk lehet az állat valamiféle kitines ,,f úró- vájó” szerszámának esetleges megtalálására, amelynek alapján talán köze- lebb jutunk az őslakó állat mibenlétének megállapításához. Ezért egyelőre ma — bár véleményünk szerint feltétlenül ismeretlen rendszertani helyű állat — név nélkül „A” típusú életnyomnak jelöljük. „B” típusú életnyomok A megvizsgált területen az ,,A” típusú életnyomok szinte általános elterjedésé- vel szemben igen ritkán, nagyon kis területen, apró foltokban s ott is alig pár példány- ban egy másik, az előbbinél sokkal érdekesebb életnyomot figyeltünk meg.* Ellentétben az „A” típusú életnyommal, ez mindig a rétegzettségre merőlegesen mutatkozik, lényegében ugyanolyan települési, ökológiai, sztratinomiai viszonyok közt> mint az „A” típusú életnyomok. Ez ideig sajnos csak két feltehetően teljesen ép példány került elő Tiribes- aknából, ahol a bamakőszéntelep közvetlen fedője, a kőszenes palás agyag helyenként 7 — 10 cm vastag. A két teljes példányt a X. és XI. táblákon mutatjuk be természetes nagyságban, minden helyzetben. A fényképeken jól láthatjuk, hogy a be- és kijárati nyílások szűkek, 10 — 12 mm átmé- rőjűek, míg a lakócső átlag 25 mm átmérőjű, lényegesen bővebb. Ezt az életnyomot ez ideig kizárólag Tiribes-aknán, Katalin-lejtősaknán és Kossuth-lejtősaknán figyeltük meg. Kossuth-lejtősaknában a feltáró vágatokban, fejtésekben összesen 10 — 20 nyomot figyeltünk meg, míg Katalin-lejtősaknán és Tiribes-aknán alig 4 — 5-öt. A hányókon is alig találtunk 1 — 2 csonka példányt. Érdekes, hogy ezek az életnyomok az egykori mocsári iszap — (ma kőszenes agyag) — alá mélyítik járataikat, mindig pár (3 — 4) cm-re az egykori tőzegbe — (ma barnakőszén). A Kossuth-lejtősaknában készített főte * Az első egy-két életnyomot Tiribes-akna dolgozó vájárjai hozták fel a bányából még 1958-ban s mint problematikumot, ,,lusus naturaet” Joó Tibor főgeológus, illetve Kiss Béla, az akna főmérnöke juttatta el hozzánk, amiért ezúton is köszönetét mondunk, mert ez hívta fel figyelmünket a medencében ez ideig ismeretlen életnyomok rendszeres felkutatására. 10 Földtani Közlöny, A Cl. kötet, I. füzet fényképeken (IX tábla) ez jól látható. Legtöbbször az életnyomoknak. ..csőlakás” nak csak alsó része marad meg. mert a pectenes tengeri transzgresszió a csőlakás felső, nagyobb részét élesen elmetszi (abradálja), úgyhogy a cső folytatása csakis ott maradt meg. ahol a mocsári iszap vastagabb volt. így Tiribes-aknában (X.. XI. tábla), míg ahol az iszap vékonyabb volt. így Kossuth-lejtősaknában (XIV. tábla), csakis a lakócső alsó része maradt meg. Kz a ..B típusú életnyom az ..A” típussal szemben kétségtelenül nem kizárólag falóépitmény, hanem inkább ..csőlakás”, Seilacher A. 13. p. 433.’ rendszerezése szerint lakóépítmény. Domiehnia” csoportba tartozó, Arenicola típus. Véleményünk szerint ez inkább Rhizocorallium típus Müller A. H. [10] szerinti értelmezésben. A táblákon bemutatott fényképek s megfigyelésünk szerint nyilvánvaló, hogy ezek az életnyomok inkább ..csőlakások” az ,,A” típussal szemben tehát nem ^faló- építmények . A szűk be-, kijárati nyílás, a bő, tágas cső azt bizonyítja, hogy az állat lágytestű volt. kaparási, vájási nyom alig látható, ugyanígy a támasztékok sem eléggé élesen látszanak, ami a puha mocsári iszap következménye lehet. Az U-alakú lakócső emlékeztet a Chetopteridák lakócsövére, de nem elágazó, hanem mindig egyszerű U-alakú cső (alig látható támasztékokkal), de azoknál lényegesen kisebb. A rendelkzésünkre álló, idevonatkozóan sajnos nagyon keveset mondó szakirodalom szerint ismeretlen rendszertani helyű élőlénynek a csőháza. Nagyon valószínű, hogy ez a csőlakó szintén féreg s a települési, ökológiai, sztratinómiai viszonyok alapján ugyancsak iszapkedvelő, iszaplakó volt. Annelida. de nem Oligochaeta, hanem soksertéjű, planktonhalász Polv- chaeta. Annak bizonyítására, hogy az eredeti Rhizocorallium típustól mennyire eltér a ,.B” típusú életnyom, a XII. táblán bemutatjuk a wieni Natúr historisclies Mitseum föld- és őslénytárából Bachmayer F. dr. szívességéből kapott eredeti Rhizocoral- lium típust. A wieni múzeum megjelölése szerint Rhizocorallium (Glassofungites ) lomnicki- ként szerepel Pomorzány (Szovjetunió) lelőhelyről, lajtamészkőből Waagen prof. gyűjtéséből. Bezáró kőzete vizsgálataink szerint nem lajtamészkő, hanem kréta márgás mészkő s a lakóépítmény miocén homokkal van kitöltve. A vájó-kaparó nyomok, támasz- tékok jól megfigyelhetők, a csőlakások a rétegzettségre merőlegesen, ferdén és szinte- sen (egyezően) helyezkednek el, de ez a kétséget kizárólag Rhizocorallium jenense Zenk,= Glassofungites lomnicki mégcsak nem is hasonlít a ,,B” típusú életnyomra, tehát a ,,B” típus feltétlen ismeretlen rendszertani helyű őslakó féreg lakócsövének életnyoma. Feltűnő, hogy a Rhizocoralliumok Ábel O. [1], LessertisseurJ. [9], Müller A. H. "10 Richter R. [13, 14], S e i 1 a c h e r A. [18, 19] közleményei szerint mindig mészkőben jelentkeznek és sohasem szerves mocsári iszapban, kőszenes, bitumenes agyagban ! ,.C” típusú életnyomok A B” típushoz hasonlóan ugyancsak egy-egy kisebb foltban, 1 -2 m2 területen mindig a ,.B” típussal együttesen, Kossuth-lejtős- és Tiribes-aknában egy harmadik életnyom típust figyeltünk meg. az ,,A” típusú életnyomokkal egyező települési, ökoló- giai. sztratinómiai körülmények közt. Katalin-lejtősakna területén viszont egyes vága- tokban uraik odólag, milliószámra csaknem kizárólag ezeket az életnyomokat figyeltük meg. Ez az életnyom legtöbbször a rétegzettségre éles ferdeszöggel (10 15° alatt) vagy merőlegesen mutatkozik, egyszerű sima, kaparó, vájó nyom nélküli 1 2 cm átmérőjű, 2 cm hosszú lakó -f- falóépítmény, ugyanúgy kitöltve homokkal mint az ,,A” és . ,B” típus, s ugyanúgy tengeri transzgressziós lenye- séssel (XIII. és XIV. tábla). 11 Vitális : Életnyomok a Salgótarjáni-medencében Ez az életnyom típus legjobban emlékeztet a ma is élő Pholas V., vagy ahogy másképp is nevezik, a csőlakó Tubicolae fúrókagylók csőlakásaira, illetve iszapfaló járataira! A Pholasok mindig a lágyabb kőzetekben, illetve a puha fában fúrnak [2]. Megfigyelésünk szerint a ,,C” életnyom kizárólag a kőszenes agyagban — egykori mo- csári iszap — mutatkozik és sohasem fúrt be a tőzegesedett fába — ma barnakőszénbe. Sacco F. [15] XIII. és XIV. tábláin bemutatott fúrókagyló járatok (cső- lakások) közül még legjobban hasonlít a XIII. tábla 58. képén látható Aspidopholas rugósa B r. életnyomaira, de semmikép sem T eredő fúrásnyom. Sajnos összehasonlító anyag nélkül a kérdést eldönteni igen nehéz, mert az őslakó állat ismerete hiányában csak találgatásokra vagyunk utalva. Legjobb bizonyíték erre az alább közölt két iro- dalmi hivatkozás. Philipp H. és Wehrli H. 11] a fischbachi bányából, lignitből írnak le hasonló fúrókagyló fúrásnyomokat, melyekről később Schenk E. [16] megállapítja, hogy vadméhek, Xylocopa fúrólyukai. Schenk E. tábláján közölt fényképek közül egyesek, formára, méretre csaknem teljesen egyeznek a ,,C” típusú életnyommal. Tekintve azonban az ,,A”, ,,B” és ,,C” típus egyező paleoökológiai és sztratinómiai megjelenését — amit a 2. ábrán tüntettünk fel — a ,,C” típus őslakóját esetleg ugyancsak iszapfaló v. -lakó féreg járat nyomának is tekinthetjük. Megfúrt kavicsok Az előbbiekben ismertetett ,,életnyomos” fedőre a nagybátonyi körzetben leg- többször durvaszemcsés, alján apró kavicsos, pectenes homokkő települ. Kossuth-lejtős és Tiribes-aknán megfigyeltük, hogy az életnyomos fedőre közvetlenül durvaszemcsés tengerpart menti kavicsok települnek 3—5 cm vastagságban. A kavicsok anyaga túl- nyomóan homokos agyag, agyagos homokkő s alárendelten kvarc. A kavicsok közül a homokos agyag, agyagos homokkő kavicsok kevéssé koptatottak, laposak (XV. tábla 5), de általában eléggé legömbölyítettek (XV. tábla 1 — 4), szemcsenagyságuk átlag 5 — 15 cm. Ezek a kavicsok eredeti fekvésükben alul-felül, sőt sokszor oldalt is meg vannak fúrva, míg a kvarckavicsok nem. Nyilvánvaló, hogy a partmenti kavicsok a sikér ten- gerparton ki voltak téve az árapály, hullámverés hatásának s amikor az akkor viszonylag puha anyagú kavicsot — amit a parti erózió vagy a beömlő vízfolyások hordtak be a tengerbe — valószínűleg fúrókagylók (Pholas félék) megfúrták, először az egyik oldalán s amikor a hullámverés a kavicsot megfordította a másik oldalán (XV. tábla 1 — 4). A kavicsok megfúrása után, azok ismételten és hosszabb időre szárazra kerültek (a tenger visszahúzódott) s a kavicsokat bevonta egy ma zöldes színű, kb. 1 mm vastag máz (XV. tábla 7 — 9), csaknem hasonlóan a sivatagi mázhoz. Ugyanekkor a tartósan szárazra került kavicsokat a fúrólyukakkal együtt száradási repedések járták át (XV. tábla 1 — 2). A XV. tábla 7 — 9. képein jól megfigyelhetjük, hogy a ,,máz” a fúrás után keletkezett, mert a máz a fúrólyukakat is ugyanúgy körülveszi, mint a kavicsokat. A száradási repedések legutoljára keletkeztek, mert a fúrólyukak is át vannak metszve száradási repedésekkel (XV. tábla 1 — 2). A kavicsokon a fúrólyukak átmérője 1 — 5 mm s mélysége 1 — 12 mm. A fúró- lyukak keresztmetszete alapján (XV. tábla 7 — 9) fiatal, vagy nagyon kis termetű fúró- kagyló fúrásnyoma, illetve lakó-falójárat nyoma lehet. Sacco F. [15] XIII. tábláján 27 — 35 b) szám alatt ábrázolt fúrókagyló, Gastvochaena dubia Pennt. fúrásnyomaira hasonlít a legjobban. A fentiekben előzetesen ismertetett életnyomokon kívül, még számos más élet- nyomot is megfigyeltünk, melyeknek begyűjtése folyamatban van, de ezekre csak vég- leges ismertetésünkben térünk ki. 12 Földtani Közlöny, X Cl. kötet, 7. füzet összefoglalva az elmondottakat, az ismertetett életnyomokról életföld- tani. paleoökológiai és sztratinómiai szempontból a következőket állapíthatjuk meg: 1. A Martesites vadászi n. g. n. sp. igen ritkán, mindig az I. sz. bamakőszéntelep közvetlen ^esetleg magasabb) fedőjében kizárólag csaknem teljesen felfalt uszadék- fában mutatkozik. 2. Az ismertetett ..A”, ..B” és ,.C” típusú életnyomok földtanilag, paleoökoló- giailag, sztratinóiniailag is megegyezők. Nagyrészt iszapfaló + iszaplakó, esetleg cső- lakó életnyomok, de minden esetre iszapkedvelők. 0 5 10 cm 2. ábra. Sztratinómiai szelvény az életnyomokról. Magyarázat: 1. Barnakőszén, 2. Fedő ko~/.enes palás agyag életnyomokkal, 3. Megfúrt kavicsok száradasi repedésekkel, 4. Pectenes homokkő, 5. Pectenek, A, — B, — C = „A”, ,,B” és ,,C” típusú életnyomok. — Fig. 2. Coupe stratinomique des traees de vie. bégen de: 1. bignite, 2. Argile schisteuse, ligniteuse du tóit, avec des traces de vie, 3. Galets percés, avec des fissures d’exsiccation, 4. Grés á Pecten, 5. Pectens. A, — B, — C — traces de vie des types ,,A”, „B” et ,,C”. 3. Az ,,A” és ,,B’’ típus ámbár Ábel, Richter, Seilacher, Lesser- t i s s e u r szerint Rhizocorallium típus, véleményünk szerint nem tekinthető annak, feltétlen ismeretlen rendszertani helyű állatok életnyoma. (Az őslakó állat lehet féreg, iszaprák vagy rovarlárva, amit a további vizsgálatok fognak eldönteni). 4. A megfúrt kavicsok őslakója a legnagyobb valószínűség szerint feltehetőleg nov. sp. fúrókagyló életnyoma. 5. A sztratinómiai viszonyokról hű képet adunk a részletesen nem tárgyalt 2. ábrán, mert ez önmagában, reméljük kétséget kizárólag minden magyarázat nélkül is érthető, 6. Végleges állásfoglalásunkat, részletes beszámolónkat, a még nem ismertetett- életnyomokat a hátralevő 25 bányaüzem földtani vizsgálata után fogjuk ismertetni. TÁBbAM AGYARÁZAT — EXPbICATIONS DES PbANCHES I. tábla - Planche I 1. Marté ites vadászi nov. gén. nov. sp. alulnézet Martesites vadászi nov. gén. nov*. sp. vue de dessous 2. Martesites vadászi nov. gén. nov. sp. oldalnézet Martesites vadászi nov. gén. nov. sp. vue de cőté belöhely: Mizscrfa Pálhegy I. sz. lejtősakna. I. sz. bamakőszéntelep fedőjéből. I/xalité: Mizserfa, Pálheey, Descenderie No I, du tóit de la laie de lignité No I. Vitális: Életnyomok a Salgótarjáni-medencében 13 II. tábla — Planche II I . Martesites vadászi nov. gén. nov. sp. az I. táblán feltüntetett példány felülnézete. Martesites vadászi nov. gén. nov. sp. vue de dessus de l’échantillon figuré sur la Planche I. 2., 3. és 4. Martesites vadászi nov. gén. nov. sp. kipreparált kőmagok, oldalnézet, eredeti fekvésben. Martesites vadászi nov. gén. nov. sp. moules internes pérparées, en gisement originel. III. tábla - Planche III 1. A bányavágat főtéjében, az I. sz. bamakőszéntelep közvetlen fedőjében 1 — 2 cm vastag kőszene palás agyagban a bordafák között mutatkozó „A” típusú életnyomok. Alulnézet. A 0,60 m2 nagyságú területen közel 100 db életnyomot számláltunk össze. Traces de vie du type ,,A”, apparaissant entre le boisage, dans l’argile schisteuse ligniteuse de 1 á 2 cm d’épaisseur, dans le tóit immédiat de la laie de lignité No I, au ciel de la galerié. Vue de dessous. Sur 0,60 m2, nous avons compté quelques 100 traces de vie. 2. Ugyanaz a vágat más helyéről egy részlet, kissé jobban kinagyítva. Jól láthatók eg}7es rendellenes (abnormális) életnyomok. Détail d’un autre endroit de la galerié, un peu plus grossi. Quelques traces de vie anormales sont bien Adsibles. Telőhely: Nagybátony Kossuth-lejtősakna. Tocalité: Nagybátony, Descenderie Kossuth. I V. tábla - Planche IV 1. ,,A” típusú életnyomok az I. sz. barbakőszéntelep közvetlen fedőjéből a 3 — 5 cm vastag kőszenes agyagból. Fekete = kőszenes agyag, fehér (világos) = „falóépítményeket” utólag kitöltő pectenes homokkő. Alulnézet. Az életnyomokról a kőszenes agyag lepergett s ezért nagyrészt csak a homok- kitöltés látszik. Traces de vie du type „A”, du tóit immédiat de la laie de lignité No I, de l’argile ligniteuse épaisse de 3 á 5 cm. Noir = argile ligniteuse , blanc (clair) = grés á Pecten remplissant ultérieurement les „constructions d’ingurgitation”. Vue de dessous. I/argile ligniteuse dégringolait des traces de vie et pár conséquent ce n’est que le remplissage en sable qui est visible. 2. Az 1. kép keresztmetszete. (Oldalnézet.) — Coupe transversale de la fig. 1. (Vue de cőté.) Telőhely: Nagybátony Tiribes-akna. Tocalité: Nagybátony: Puits Tiribes. V. tábla - Planche V 1. „A” típusú életnyom felülnézet . Trace de vie du type „A”, vue de dessus. 2. Ugyanaz alulnézet. Ta mérne, vue de dessous. 3. Ugyanaz oldalnézet (eredeti fekvésben). Ta mérne, vue de cőté (en gisement originel). 4., 5. és 6. „A” típusú életnyom-keresztmetszetek: Coupes transversales des traces de vie du type „A” 4. be- és kijárati nyílásnál — aux orifices d’entrée et de sortie. 5. középen — au milieu 6. az életnyom legszélesebb részén. — á la partié la plus large de la trace de vie. 7. Physophycus sp. életnyom a wieni Naturhistorisches Museum föld- és őslény tárából. Trace dé vie de Physophycus sp., de la eollection géologique et paléontologique du Naturhistorisches Museum á Vienne. 8. „A” típusú életnyom be- és kijárati nyílása fényes barnakőszénben. Fekete = kőszenes agyag. Fehér = „falóépítményt” kitöltő pectenes homokkő. Orifices d’entrée et de sortie d’une trace de vie du t3^pe „A” en lignité lustrée. Noir = argile ligniteuse. w .. Blanc = grés á Pecten remplissant la „eonstruction d’ingurgitation”. Telőhely: 1 — 6. és 8. Nagybátony, Kossuth-lejtősakna. 7. Moravska Ostrava közelében Hruschau (Cseh- szlovákia) bányából. Tocalités: 1 á 6 et 8. Nagybátony, descenderie Kossuth. 7. Mine de Hruschau, dans les environs de Moravska Ostrava (Tchécoslovaquie) . VI. tábla — Planche VI 1. „A” típusú életnyom alulnézet. Trace de vie du type „A”, vue de dessous. 2. Ugyanaz felülnéz'et. Ta mérne, vue de dessus. 3. „A” típusú életnyom alulnézet. Trace de vie du type „A”, vue de dessous. 4. Ugyanaz felülnézet. Ta mérne, vue de dessus. 5. „A” típusú életnyom alulnézet. Trace de vie du type „A”, vue de dessous. 6. „A” típusú életnyom oldalnézet, ahogyan a bezáró rétegben fekszik. Trace de vie du t_vpe „A”, en gisement originel. Telőhely: Nagybátony, Katalin-lejtősakna. Tocalité: Nagybátony, descenderie Katalin. 14 Földtani Közlöny, XCI . kötet, l . füzet VII. tábla Planche Vll 1. — 3. Rendellenes (abnormális) ..A” típusú életnyomok, alulnézet. Traces d«. vie anormales du type ,.A”, vue de dessous. Lelőhely: Nagybátony’, Kossuth-lejtősakna. Local i te Nagybátony, deseenderie Kossuth. Vili. tábla Planche Vili I. 2. cs 3. A VII. táblán lxunutatott rendellenes (abnormális) ,,A” típusú életnyomok, felülnézet. Vue de dessus des traces de vie anormales du type „A”, figurées sur la planche VII. 4. A 3. oldalnézete, ahogy az életnyomok a bezáró rétegben fekszenek. Vue de cőté de No 3, les traces de vie gisant dans la couche eneaissante. Lelőhely: Nagybátony’, Kossuth lejtősakna. Localite: Nagybátony. deseenderie Kossuth. IX. tábla Planche IX 1 . A bánva vágat fötéjében, az I. sz. barnakőszéntelep közvetlen fedőjében 1 — -2 cm vastag kőszenes pala s agyagiján mutatkozó ..A”. ,,B” és ,,C” típusú életnyomok. Jól látni, hogy a ,,B” típusú élet- nyomok a főtéből erősen kb. 3 — 4 cm-nyire szinte , .kilógnak”. l'races de vie des types ..A ’. ,,B” et ,,C” dans l’argile liguiteuse épaisse de 1 á 2 cm du tóit immédiat de la laie de lignité No I. dans le ciel de la galerié de mine. II est bien visible que les traces de vie du type ..B” pour ainsi dire ,,pendent en dehors” de 3 á 4 cm, du ciel. 2. A 1> un avágat főtéje. A kép bal oldalán „A”, míg a kép jobb oldalán ,,B” és ,,C” típusú életnyomok figyelhetők meg. Le ciel de la galerié. A gauche, on peut observer des traces de vie du type „A”, tandis qu’á droite celles des types ,,B” et ,,C”. Lelőhely: Nagybátony, Kossuth -lej tősakna . Localité: Nagybátony, deseenderie Kossuth. X. tábla Planche X ..B” típusú életnyom, teljes példány’, eredeti állapotában. Trace de vie du type ,,B”, échantillon complet, en état originel. 1. Felülnézet (ki- és bejárati nyílás). Vue de dessus (orifices d’issue et d’entrée). 2. Szemközti nézet. (A támasztékok, kaparó ny’omok jól megfigyelhetők.) Vue d’en face. (Les tra verses, les traces de grattage sont bien visibles.) 3. Oldalnézet. (A ..lakócső” alján , .kaparó” nyomok kissé látszanak!) Vue de cőté. (Ivn bas du ..tűbe de logis”, on voit faiblement les traces ,, de /grattage”.) 4. Alulnézet. Vue de dessous. Lelőhely: Nagybátony. Tiribes-akna. Localité: Nagybátony’, puits Tiribes. XI. tábla Planche XI ,B" típusú életnyom, teljes példány eredeti állapotában. Trace de vie du type ,,B”. échantillon complet, en état originel. I. Fel ilnéz< I \/. összefutó, d külön ílló be- és kijárati nyílásokkal.) Vu d<- df -sus. (Avec les orifices d’entrée et de sortie, cöncourantes mais séparées.) 2. Szemközti nézet. Támasztékok” csak igen gyengén látszanak!) Vu< d’en face. (Les ..traverses” ne sont visibles que faiblement.) 3. Oldalnézet. (Alig* észrevehető „kaparó” nyomok!) Vue de cőté. (Faibles traces de „grattage”.) 4. Alulnézet. Vue de dessous. Lelőhely: Nagybátony, Tiribes-akna. Localité: Nagybátony, puits Tiribes. XII. tábla Planche XII 5 2. Kora cm dia tjungites) lotnnicxki. Lomniczki Rhizocorallium jenense. Z e n k e r. Múl- < t- liiln* /.- t. í 1 látnia kaparó-, vájó nyomokat és az 1. képen a támasztékok kaparó nyomait. Az « lrtnv'imok «-gvp-szt a rétegzettséggel párhuzamosan mutatkoznak, de az I. kép bal oldali alsó i 2. kép fel r< -/• n jól látni a rét< jz merőleges ki- és bejárati nyílásokat, míg a 2. kép jobb felső oldalán egy életnyom alsó részét, mely ferdén mutatkozik a rétegzettségre. cm (01 1 , i tn ; lomnu -Mi. L omniczki RhizocoralHum jenense Z e nker. Vues ntr<- . tandis que sur le cőté droit (de dessus) de la fig. 2 on peut observer la parti'- inférieun- d’unc trac- de vie qui apparait obliquement á la stratification. Lelőhely: Pomorzany (Szovjetunió). Localité: Pomorzany (U. R. S. S.). Vitális : Életnyomok a Salgótarjáni-medencében 15 XIII. tábla - Planche XIII 1. ,,C” típusú életnyomok az I. sz. bamakőszéntelep 1—2 cm vastag, kőszenes palás agyag fedőjéből, alulnézet. Traces de vie du type ,,C” du tóit d’argile schisteuse ligniteuse, épaisse de 1 á 2 cm, de la laie de- lignite No I, vue de dessous. 2. és 3. Az 1 . képen látható életnyomok oldalnézetben. L,es traces de vie de la fig. 1 , en vue de cöté. 4. és 5. ,,C” típusú életnyomok kőmagja, kipreparálva. Moule interné des traces de vie du type ,,C”, préparée. Fekete = kőszenes agyag. Noir = argile ligniteuse. Szürke (világos) = pectenes homokkő. Gris (clair) = grés á Pecten. lelőhely: Nagybátony, Katalin-lejtősakna. Iyocalité: Nagybátony, descenderie Katalin. XIV. tábla - Planche XIV 1. „A”, ,,B” és ,,C” típusú életnyomok együttese a főtéből, alulnézet. Knsemble des traces de vie des types „A”, ,,B” et ,,C”, du ciel, vue de dessous. 2. Ugyanaz felülnézet. A képen jól látni, hogy a kőszenes, palás agyagba bezárt (endogén) életnyomok, ki vannak töltve a fedő pectenes homokkővel s a fedő felé élesen — vízszintesen, el vannak vágva, az építmények nem folytatódnak a fedő homokkőben. Ue mérne, vue de dessus. Sur l’image, il est bien observable que les traces de vie endogénes dans l’argile schisteuse, argileuse sont remplies du grés á Pecten et abrasée horizontalement vers le tóit, les con- structions ne se prolongent pás dans le grés de tóit. 3. Ugyanaz oldalnézet (kissé megdöntve). L,e mérne, vue de cőté (un peu incliné). Fekete = kőszenes palas agyag. Noir = argile ligniteuse, schisteuse. Fehér = pectenes homokkő. Blanc = grés á Pecten. Uelőhely: Nagybátony, Kossuth-lejtősakna. Kocáidé: Nagybátony, descenderie Kossuth. XV. tábla Planche XV Megfúrt kavicsok az I. sz. barnakőszéntelep ,,életnyomos” fedőjére közvetlenül települő tengeri ,,pec tenes” homokkőből. Galets percés, du grés á Pecten, marin, gisant immédiatement sur le tóit ,,á traces de vie” de la laie de lignité No I. 1. Megfúrt kavics száradási repedésekkel, alulnézet. Gaíet percé, avec des fissures d’exsiccation, vue de dessous. 2. Megfúrt kavics száradási repedésekkel, felülnézet. Gálét percé, avec des fissures d’exsiccation, vue de dessus. 3. Megfúrt kavics, alulnézet. Gálét percé, vue de dessous. 4. Megfúrt kavics, felülnézet. Gálét percé, vue de dessus. 5. Megfúrt kavics, felülnézet. Gálét percé, vue de dessus. 6. Megfúrt kavics, felülnézet. Gálét percé, vue de dessus. 7. A 6. képen ábrázolt kavics keresztmetszete (oldalnézet). Coupe transversale du galet figuré sur la fig. 6 (vue de cőté). 8. — 9. Megfúrt kavicsok keresztmetszete. A keresztmetszeteken fehér (világos) kavics eredeti anyaga homokos agyag; fekete (sötét) a kavicsot bevonó kb. 1 mm vastag „máz”. A fúrólyukat a máz teljesen körülveszi, így az állat a kavicsot a máz képződése előtt fúrta meg. A száradási repedések viszont utoljára jöttek létre. Coupes transversales des galets percés. Aux coupes transversales, blanc (clair) = matiére originelle du galet: argile sableuse; noir (foncé) = l’,,enduit” épais de 1 mm environ, incrustant le galet. I/enduit incruste complétement le trou de pergage, ce qui indique que l’animal per 9a le galet avant la forma- tion de l’enduit. D’autre part, les fissures d’exsiccation se développaient finalement. Uelőheb’ : 1 — 5. Nagybátony, Kossuth-lejtős- és 6—9. Tiribes-akna. IyOcalités: 1 á 5. Nagybátony, descenderie Kossuth, 6 á 9. Puits Tiribes. Az I., II., IV., V., VI., VII., VIII., X., XI., XII., XIII., XIV. és XV. táblák fényképeit készítette K 1 i n d a Uajos. Ues photos des planches I, II, IV, V, VI, VII, VIII, X, XI, XII, XIII, XIV et XV ont été prises pár U. Kiinda. A III. és IX. táblák fényképeit a bányában készítette Oravecz János. Ues photos des planches III et IX ónt été prises dans la mine, pár J. Oravecz. Az I. — II. táblán feltüntetett Martesites eredeti példánya az Eötvös Uoránd Tudomány Egyetem Föld- tani Intézetében található K. 91. leltári sz. alatt. U’échantillon original de Martesites figuré sur les planches I et II se trouve dans l’Institut Géologi- que de l’Université Eötvös de Budapest, sous No d’inventaire K. 91. A IV., V., VI., VII., VIII., X., XI., XIII., XIV. és XV. táblákon feltüntetett életnyomok eredeti pél- dányai az E. Iy. T. E. Alkalmazott Földtani Intézetben találhatók. Az V. tábla 7. kép és a XII. táblán feltüntetett eredeti példányok a wieni Naturhistorisches Museum föld- és őslénytárában találhatók. Ees échantillons originaux des traces de vie figurées sur les planches IV, V, VI, VII, VIII, X, XI, XIII Földtani Közlöny, XCI. kötet, 7. füzet 16 XIV. et XV se trouvent dans l'Institut de Géologie appliquée de l’Université Eötvös de Budapest Les echantillous originaux figurés sur la fig. 7 de la plánoké V et sur la planclie XII se trouvent dans la colleetiou géologique ct paléontologique du Xaturhistorisclies Museum á Menne. IRODALOM — BIBLIOGRAPHIE 1. Ábel, O. : Vorzeitliche Lebeusspuren. Jena 1935. (Verlag Gustav Fischer). — 2. Brehm A. E.: Az állatok világa 15. k. ízeltlábúak I. Guttenberg kiadás. Budapest, ■ — 3. Brehm, A. E.: Az állatok világa 17. k. Alsórendű állatok I. Guttenberg kiadás. Budapest. — 4. B rehm, A. E-: Az álla- tok világa. 18. k. Alsórendü állatok II. Guttenberg kiadás. Budapest. — 5. Ö e c h o v i í V. ésHano V.: Oncophorás rétegek a salgótarjáni kőszénmedencében. Földtani Közlöny 84. k. 4.’f. 1954. — 6.’ Cseprcghyné Meznerics I.: A hazai miocén rétegtani taglalása az újabb faunavizsgálatok alapjan. Annales Historico-Xaturales Musei Nationalis Hungarici (Series Nova) Tomus VII. 1956. — - 7. Csepreghyné Meznerics, I. — Senes, J.: Neue Ergebnisse dér stratigraphisch’en Uiiter- suchungen miozáner Schichten in dér óiidslowakei und Nordungarn. Neues Jahrbucli fúr Geologie und Palaontologie. Monatshefte 1957. l. — 8. Legrand, R.: Observations á propos des Spirophyton du Tournaisis. Bull. Soc. belge Geol.. Pál., Hydr., 57. k. 1948. — 9. Eessertisseur, J.: Traces fossiles d activité animale et leur siguification paléobiologique. Mémoires de la Société géologique de Francé. Nouvelle série — Tome XXXIV. Fasc. 4. Mémoire No 74. 1955. — 10. M ü 1 1 e r, A. H.: Weitere Bei- tráge zűr Ichnologie, Stratinomie und ökologie dér gemianischen Trias. Teil II. Geologie. Zeitsckrift für das Gesamtgebiet dér Geologie und Mineralogie sowie dér Angewandten Geophysik Jahrgang 8, Heft 3. 1959. Akademie Verlag Berlin. — 11. P h i 1 i p p, H. — Wehrli, H.: Bohrlöcher von Pholadiden in Ligniten aus dem Dach und Hangenden dér Grube Fisclibacli (Vilié). (Mitteilung aus dem Geologisch- inincralogischen Institut dér Universitát Köln.) Zentralblatt für Mineralogie Geologie und Paláonto- logie. 1936. Abt. B. — 12. Remane, A. — S chlieper, C.: Die Biologie des Brackwassers. Die Bin- nengewásser von Prof. Dr. August Thienemann Bánd XXII. Stuttgart 1958. — 13. R i c h t e r, R.: Die fossilen Fáhrten und Bauten dér Würmer, ein Überblick über ihre biologischen Gruudformen und dérén geologische Bedeutung. Paláontologischc Zeitschrift IX. Bánd. 1928. Berlin. — 14. R i c h t e r, R.: Flachseebeobachtungen zűr Palaontologie und Geologie. VII — XI. Senckenbergiana VI. Bánd. 3/4 Heft. 1924. -- 15. Sacco, F.: I Molluschi etc. Parte XXIX. Torino 1901. — 16. S c h e n k, E.: Insek- tenfrassgánge oder Bohrlöcher von Pholadiden in Ligniten aus dem Braunkohlenflöz bei Köln. Neues Jahrbuch für Miner. Geologie und Palaontologie 77. Beilage-Band. Abt. B. 1937. Stuttgart. — 17. S c h i m p e r — Z i 1 1 e 1: Handbuch dér Palaontologie II. Abt. 1890. — 18. Seilacher, A.: Studien zűr Palichnologie I. Über die Methoden dér Palichnologie. Neues Jahrbuch für Geologie und Paláonto- logie Bánd 96. 1952. • — 19. S e i 1 a c h e r, A.: Die geologische Bedeutung fossiler Lebensspuren. Zeitschr. deutsch. geol. Ges. Bd. 105. 1954. — 20. Tauber, A. F.: Über prámortalen Befall von rezenten und fossilen Molluskenschalen durch Tubicola Polychaeten. Paleobiol. Bd. VIII. H. 1 — 2. 1944. — 21. Vadász E.: Magyarország földtana II. kiadás. Akadémiai Kiadó Budapest, 1960. — 22. Vitális S.: Földtani megfigyelések a salgótarjáni szénmedencében. Földtani Közlöny JyXX. k., 1 — 3. f. 1940. Traces de vie dans le bassin de lignité de Salgótarján (Hongrie du N) DR. S. VITÁLIS Au cours des examens complexes de la géologie des gisements du bassin de lig- nité de Salgótarján, en 1959, nous avons observé, dans la région de Nagybátony, des traces de vie, inconnues jusqu’á présent et uniques sur le plán mondial. Ces traces se présentent pár millión, dans le tóit á argile schisteuse, ligniteuse, épaisse de 1 á 5 cm, de la de lignité No I (supérieure) . Nous avons tracé la limité de la propagation des nouvelles traces de vie sur la fig. No 1. II est apparent que les traces de vie se présentent exclusivement aux endroits oú la laie de lignité No I est immédiatement recouverte pár l’argile ligniteuse de 1 á 5 cm d’épaisseur á laquelle se superpose le grés marin á Pecten (dans les environs de Nagybátony — Mátra verebély), tandis qu’aux environs de Kisterenye óit le tóit immédiat de la laie de lignité No í consiste en argile ligniteuse plus épaisse (de 0,50 á 0,80 m), recouverte de couches saumátres (á Cardium et Onco - phora j, on ne trouve pás ces traces de vie. Dans le bassin lignitifére en question, on a observé depuis quelques décades les traces sporadiques d’un tarét, considéré coinine Tevedo norvegica Spengl., dans les toits des laies Nos I et III. En 1935, O. Ábel [1] décrit briéveinent et figure ces traces de vie sous le nőin de Martesia sp. et il souligne que les coupes concentriques du pergage du tarét correspondent aux cemes de l’arbre. Nous décrivons d’une maniére détaillée la trace de vie du tarét et nous pouvons constater que les coupes concentriques ne sont pás les traces des cemes, comme Ábel le pensait, mais celles du pergage, de la rota- tion. produites pár l'appareil de pergage du tarét, semblable aux couronnes de fórét dönt on se sert dans la technique de forage actuel. (Planches I et II). Cette trace de tarét est sporadique dans les toits des laies de lignité et elle ne se présente qu'aux bois flottés. Nous avons décrit les traces de vie de ce tarét employant une technique de fo- rage particuliére sous le nőm de Martesites vadászi nov. gén. nov. sp., en l’honneur du Prof. Dr. h. c. E. Vadász. Vitális: Életnyomok a Salgótarj áni-medencében 17 Apparition et description des nouv elles traces de vie Tvpe „A” des traces de vie Les traces de vie les plus abondantes, observables et récoltables pár millión sur le territoire examiné, marquées de tvpe „A” pour le moment, se présentent en facon de sacs allongés, toujours parallélement á la stratification, d’une maniére endogéné (Planche III). Aux photos, on voit bien qu’il n’y aucime régularité dans la disposition des traces de vie. Ces traces de vie du type „A” ont été observées dans le puits Tiribes ou elles apparaissaient d’une maniére serrée les unes au-dessus des au trés, pár endroit dans nne épaisseur de 3 á 5 cm (Planche IV); c’étaít trés rarement qu’elles se présentaient dans la laie de lignité mérne et, en ce cas-ci, seulement dans la partié supérieure de la laie, épaisse de 1 á 2 cm (Planche V, fig. 8). Nous présentons les formes caractéristiques et les coupes transversales des traces de vie du type „A” aux planches V et VI, en grandeur naturelle. On observe souvent des traces de vie anormales, en galeries faisant des détours, entrecroísées ou creusées les unes au-dessous et au-dessus des autres, que nous appelons ,,constructions d’ingurgitation” (Planche VII, figs. 1 á 3; Planche VIII, figs. 1 á 4). Le fait que les traces apparaissent exclusivement dans la vasé palustre á haute teneur en substance organique (actuellement: argile ligniteuse) ou sporadiquement dans la tourbe (actuellement: lignité), c’est-á-dire són miheu, prouve sans doute au point de vue paléooecologique — á notre avis — que l’animal qui y vivait fut limnivore. Au point de vue stratinomique, il est bien apparent queles,,constructions d’íngur- gitation” ne se présentent que dans la vasé organique, palustre, endogéné, et dés que la vasé palustre avait été affectée pár la transgression á Pecten, les animaux périrent pour la plupart, leurs constructions ont été remplies pár le sable á Pecten, le soubassement — la vasé á traces de vie — fut ábrásé pár la transgression. II est apparent que les orifices d’entrée et de sortie des constructions ne se prolongent nulle part dans le grés á Pecten du tóit. (Planche XIV, fig 2 et 3; Fig. 2.) Nous avons recu un échantillon fragmentaire d’une trace de vie bien semblable, de la collection géologique et paléontologique du Naturhistorisches Museurn á Vienne (Planche V, fig. 7), pour une étude comparative, pár la complaisance du Dr. F. Bach- mayer dönt nous le remercions vivement. L’échantillon n’est pás décrit, sur l’éti- quette du Musée il figure conime Physophycus sp. S c h i m p e r [17, p. 56] décrit Physophycus sp. en plante, notamment en algue. Dans le systéme dej. Lessertisseur [9, p. 72 — 78], les traces de Physo- phycus et des formes voisines sont considérées comme endogénes et, d’aprés R. íe- g r a n d [8], cet auteur étabht le groupe des ,,Hélicoides”, tout en remarquant que Pétre produisant les traces de vie était un animal, notamment un Annélide et non pás mié plante (algue). Ces animaux constructeurs des galeries hélicines ne ressemblent point á la trace de vie marquée comme Physophycus , pár conséquent la détermination de 1884 (Vienne) est erronée. A notre avis, le „Physophycus" de Vienne et la trace de vie du type „A” que nous venons de décrire, sont nettement des „constructions d’ingur- gitation”, selon toute probabilité celles des Annélides, mais peut-étre sont-elles des constructions des larves d’Bphéméridés ou de Corophium. Dans la littérature y relatíve [1, 2, 4, 9, 10, 12, 13, 14, 18, 19, 20] on trouve autant de contradictions que l’évaluation des données exige íme précaution spéciale. A notre avis et d’aprés nos observations géologiques, oecologiques, stratinomiques, les traces de vie du type „A” sont — selon toute probabilité — celles des animaux hmnivores, marins, néritiques, sublittoraux, dönt le classement taxínomique est inconnu. Tupe „B” des traces de vie En regard de la propagation presque générale des traces de vie du type „A”, nous avons observé un type beaucoup plus intéressant de traces de vie, mais sur un terrain bien limité, en quelques petites taches et et en quelques échantillons, sur la terri- toire examiné. A l’opposé du type „A”, ces traces-ci se présentent toujours perpendiculairement á la stratification, en essence dans les mémes conditions de gisement, d’oecologie et de stratinomie que les traces de vie du type „A”. Jusqu’á présent nous n’en avons récolté que deux échantillons, probablement d’une parfaite conservation, du puits Tiribes oü le tóit immédiat de la laie de lignité consiste en argile schisteuse ligniteuse, pár endroit épaisse de 7 á 10 cm. Les deux échantillons sont représentés aux planches X et XI, en o Földtani Közlöny 18 Földtani Közlöny, XC I . kötet, 1. füzet grandeur naturelle et de tous les cótés. II est intéressant que les galeries de ces traees de vie sont creusées au-dessous de la vasé palustre d’autrefois (actuellement : argile ligniteuseV toujours á quelques cin (3 ou 4) dans la tourbe d’autrefois (actuellement: lignité Cela est bien visible aux photos de tóit. prises dans la descenderie Kossuth Planche IXb Pour la plupart, ce n’est que la partié inférieure des traees de vie, nótám - inent du ..tűbe de logis” qui est conservée, cár la transgression maríné á Pecten abrase la partié supérieure, plus grande. du tűbe de logis. pár conséquent le prolongement du tűbe ne se conserve qu’aux endroits ou la vasé palustre fut plus épaisse, p. e. dans le puits Tiribes (Planches X et XI), tandis que la oü la vasé avait été plus rnince, p. e. dans la descenderie Kossuth (Planche XIV), ce n’était que la partié inférieure du tűbe de logis qui fut conservée. A l'opposé du type ..A”, cette trace de vie du type ,,B” n’est pás exclusi vemen t íme construction d'ingurgitation mais plutöt un tűbe de logis. Selon le systéme de A. Seilacher 18. p. 433 . c’est une construction de logis d’un arénicole appartenant au groupe des . . Domichnia ” . A notre avis. c’est plutőt un type de Rhizocoralliaire, selon le systéme d’A. H. M ü 1 1 e r [10]. Selon les domiées djsponibles, mallieureusement peu significatives. de la littérature y relatíve, c’est le tűbe de logis d’un étre dönt le clas- sement taxinomique est inconnu. II est bien probable que ce tubicole était aussi un Ver, notamment d’aprés les conditions de gisement, d’oecologie et de stratinomie — un Annélide limnicole, limnivore, mais un Polychéte á soies touffues, vivant du plancton et non pás un Oligoehéte. Afhi de mieux démontrer la différence entre le type de Rhizo- coralliaire et le type ,,B” des traees de vie. la Planche XIII représente le type original #du Rhizocoralliaire. rec^u de la collection géologique et paléontologique du Naturhis- torisches Museum á \Tienne, pár la complaisance du Dr. P. Bachmayer. T y’p e ,,C” des traees de vie Sur quelques taches petites de 1 á 2 m2 — tout comme dans le cas du type ,,B” — nous avons observé un troisiéme type des traees de vie qui se présen te toujours ensemble avee le type B”, dans la descenderie Kossuth et dans le puits Tiribes. Ees conditions de gisement, d’oecologie et de stratinomie de ce type sont identiques á celles des traees du type , A”. D’ailleurs, dans certaines galeries de la descenderie Katalin ce sont pres- que exclusi vement ces demiéres traees de vie qui sont dominantes et qui s’y présentent pár millión. Ce type des traees de vie apparait pour la plupart en angle aigu (10 á 15°) ou perpendiculairement á la stratification; ce sont des constructions d’ingurgitation -f logis de 1 á 2 cm en diamétre et de 2 cm de longueur, simples, sans traees de grattage ou creusage, remplies de sable comme dans le cas des types ,,A” et ,,B” et abrasées de la mérne faípon (Planches XI H et XIV). Ce type des traees de vie rappelle surtout les tubes de logis ou les galeries percées pour ingurgiter la vasé pár le Pholas L. ! De parmi les tubes de logis des pholades, représentés aux Planches XIII et XIV de F. Sacco [15. ce type ressemble avant tout aux traees de vie d’Aspidopholas rugósa Br. de la fig. 58 de la Planche XIII. H . P h i 1 i p p et H. W e h r 1 i [ 1 1 ] décrivent pareilles traees de percage de pholades de la lignité de la mine de Fischbach, mais E. Schenk [16] a plus tárd constaté que c etaient les traees de percage des Xylocopes. Ouelques unes des photos de la planche d’E. Schenk sont presque conformes au type ,,C" des traees de vie, quant á leursformes et dimensions. Cependant, en tenant compte du fait que les conditions paléooecologi- ques et stratinomiques des types ,,A”, ,,B” et ,,C” sont presque identiques — ce que nous avons fait figurer á la fig. 2 — le type ,,C” peut-étre est-il aussi la trace d’un Ver limnivore ou limnicole. Galets percés Autóit ,,á traees de vie” susmentionné se superposent des grés pour la plupart gros» siers, a Pecten, á petits graviers dans leur partié inférieure, aux environs de Nagybátonv. Des galets se composent pour la plupart d’argile sableuse, grés argileux et — d’une maniére subordonnée — - de quartz. De parmi ces galets, ceux consistant en argile sableuse et grés argileux sont peu émoussés, plats (Planche XV, 5) mais en général bien arrondis Planche XV, 1 á 4), leur granulométrie moyenne étant de 5 á 15 cm. Dans leur gisement originel, ces galets sont percés de dessous et de dessus, parfois mérne de cóté, tandis que les galets de quartz ne présentent pás ce phénoméne. II est évident que les galets littoraux furent exposés aux actions de la marée et de la houle Vitális: Életnyomok a Salgótarjáni-medencében 19 au bord de la mer; les galets de substance relativement molle — transportés dans la mer pár rérosion littorale ou pár les cours d’eau affluents — étaient percés d’abord d’un eőté, probablement pár des pholades, puis quand les galets furent toumés á l’enver s pár la houle, les pholades les percaient de l’autre cőté (Planche XV, 1 á 4). Les galets, aprés avoir été percés, étaient mis á sec plusieurs fois et pour longtemps (la mer ré- gressait) et ils étaient incrastés d’un enduit de quelque 1 ram d’épaisseur, actuellement vert (Planche XV, 7 á 9), presque semblable á l’enduit désertique. En mérne temps, les galets mis á sec pour une période assez longue furent pénétrés de fissures d’exsiccation, ensemble avec les trous de percage (Planche XV, 1 á 2). Aux figs. 7 á 9 de la Planche XV, on peut bien observer que ,, l’enduit” se produisit aprés le percage, cár l’enduit incruste les trous de pergage de mérne que les galets. C’étaient les fissures d’exsiccation qui se produisirent les demiéres, cár les trous de percage sont aussi traversés pár les fissures d’exsiccation (Planche XV, 1 á 2). Aux graviers, le diamétre des trous de percage est de 1 á 5 mm, leur profondeur étant de 1 á 12 nmi. A en juger sur les coupes transversales des trous de percage (Planche XV, 7 á 9), il s’agit des traces du percage ou, proprement dit des galeries d’ingurgitation et de logis des pholades jeunes ou de trés petite taille. Pour résumer ce que nous venons d’exposer, nous pouvons tirer les conclusions biogéologiques, paléooecologiques et stratinomiques concernant les traces de vie sus- mentionnées, en ce qui suit : 1° Martesites vadászi n. g. n. sp. se présente trés rarement, toujours dans le tóit immédiat (ou supérieur) de la laie de lignité No I, exclusivement dans le bois flotté, presque entiérement dévoré. 2° Les traces de vie des types ,,A”, ,,B” et ,,C” exaininés plus haut, sont confor- mes, en ce qui conceme leurs conditions géologiques, paléooecologiques et stratinomi- ques. Pour la plupart ce sont des traces de vie des étres limnivores-linmicoles, éventuel- lement tubicoles, mais selon toute probabilité linmophiles. 3° Les types ,,A” et ,,B”, considérés comme types de Rhizocoralliaires pár Ábel, Richter, Seilacher et Lessertisseur, sont á notre avis les traces de vie des animaux dönt le classement taxionomique est inconnu. (Peut-étre s’agit-il des Vers, Corophium ou des larves d’un Éphéméridé; le Probléme sera résolu au cours des recherches ultérieures.) 4° L’étre qui a percé les galets fut probablement un pholade nov. sp. 5° Nous donnons une image fidéle des conditions stratinomiques sur la fig. 2 que nous ne traitons pás en détail parce qu’elle s’explique pár elle mérne. 9* ROVARLELET A SZENTGÁLI FÁS BARNAKŐSZÉNBŐL ID. DR. DUDICH ENDRE* (XVI— XXI. táblával) összefoglalás : A szentgáli alsótortónai barnakőszén telep küífejtéses bányaműve- léséből származó xilites darabban rágott járatok mutatkoztak. Ezek egy része üres, másik részüket rágcsálék tölti ki, amely rovarmaradványokat tartalmazott. A szerző a leletet egy kaparódarázs (Sphegida) ivadékgondozási művelete maradványának tartja. A Sequoi- oxylon reves fájába a darázs nősténye járatokat rágott. Ezeknek a végén „bölcsőt” készí- tett, amelyet megbénított vagy megölt legyekkel töltött meg. Rájuk egy petét rakott. A lárva fölemésztette a légytetemek lágy szerveit, míg az erősen kitines részek megmaradtak. A leletek a jelenkori kaparódarazsak szokástani adatai szerint igazolják a szerző föltevését. A lelet egykorúsága geológus-vélemény szerint földtanilag kétségtelen. A lelet ismertetése Dr. Vadász Elemér egyetemi tanár felkért, hogy a dr. Vitá lis Sán- dor egyetemi tanár, majd Kasza p András egyetemi tanársegéd által Szentgálon gyűjtött rovarleletet vizsgáljam meg. Az alábbiakban csupán a lelet vizsgálatából adódó biológiai eredményeket közlöm. Közleményem már elkészült, amikor K a s z a p A. újabb leletekkel örvendeztetett meg. Ezek, hihetőleg, további részletek megállapítására fognak vezetni. A leletek részletes szervezettani és rendszertani feldolgozásának ered- ményét később fogom közzétenni. A rendszertani munka azért megy lassan, mert a több- ségükben szétszórt, összefüggéstelen testrészek, szárnyak és végtagok értelmezése és netán összekombinálása igen lassú ütemű alaktani tanulmányokat tesz szükségessé. A maradványokat természetesen nemcsak jelenkori, hanem főképpen trópusi alakokkal kell összevetnem, már pedig az Országos Természettudományi Múzeum Állattárának légygyűjteménye csaknem teljesen elpusztult. A lelet termőhelye: Szentgál, a barnakőszénbánya küífejtéses föltárása, és mélyművelése. Kora: Alsótortonai emelet. A fás barnakőszén anyagá- nak fa neme: Sequoioxylon dr. G reg üss Pál, a .szegedi tudományegyetem botanikus professzorának meghatározása szerint. Az először kézhez kapott fás barnakőszén-darab (XVI. tábla, 1) erősen morzsa- lékos, porlékony és töredező. Még valóban „fás". Mind a fődarabban, mind pedig a róla levált szilánkokon és belsejükben több, hajladozó és elágazó, a fatestben felismerhető rendszer nélküli járat található (XVI. tábla, 2, 3). A járatok átmetszete kerek, átmérő- jük 4,5 — 6 mm. Részben üresek, részben pedig fűrészporszerű töltelék, rágcsálék tömi el őket. A fődarab felületén egy, nyilván a hasítás által föltárt, járatban feküdt a rovar- lelet, amely a figyelmet eredetileg magára vonta. Ezt, három különböző megvilágítás- ban a XVII. tábla 1 — 3. képe mutatja. Már kézi nagyítóval is megállapítható volt, hogy több rovartest van benne összezsúfolva és kiáll belőle egy rovarszárny. * Készült az Eötvös Dórán d Tudományegyetem Állatrendszertani Intézetében. Előadva a Magyar Földtani Társulat 1960. IX. 28-i szakülésén. id. D u d i eh : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből 21 A lelet fényképi rögzítése után a lignitdarab óvatos forgácsolásával további járatokat sikerült feltárnom. Ezek egy részében szintén volt rágcsálék és leltem egy második rovarcsomót is (XVUJL. tábla, 1 — 3). A járatokat kitöltő rágcsálék csak kevéssé összeálló. Legtöbbször darabokra hullik szét, ha csipesszel megérintjük. Bontótűvel meg- szúrva szétmorzsolódik. Egészében csak kivételesen, puha csipesszel emelhető ki. Ré- szecskéi a mikroszkóplámpa fényében kissé fémesen csillognak. A rovarcsomókat egyelőre nem bontottam szét. A másodikat három különböző helyzetben lefényképeztettem (XVIII. tábla, 1 — 3), továbbá a 3 helyzetnek megfelelően erősebb nagyítás alatt lerajzoltattam. E képek (XIX — XXI. tábla) világosan mutatják, hogy a csomóban rovarok, még pedig legyek vannak összezsúfolva. A figyelmes szem- lélő több tort, sok szárnyat és néhány lábat állapíthat meg rajtuk. A rágcsálék vizsgálata során abból több rovarfej, tor és potroh, a torok szárnyak- kal vagy nélkülök és legtöbbször lábak nélkül, levált szárnyak, lábak (comb + lábszár, vagy külön-külön) kerültek elő. Sajnos, teljes állatot eddig nem találtam. Csápízeket vagy lábfej ízeket nem leltem. Lehet, hogy csak azért, mert ezek ízeikre estek szét- és parányiságuk miatt a figyelmemet elkerülték. Találtam még két — kérdéses — pete- burkot, három lárvabőrt és valami hártyaszerű burkolóanyagot, részben foszlányok- ban, részben pedig eléggé épen (XVIII. tábla, 4 — 6). A rovarimágó-maradványokról azonnal megállapítható volt, hogy a kétszárnyúak (Diptera) rendjébe tartozó legyekről van szó. A szárnyak erezetének és a torok sertézeté- nek különbözőségei nyilvánvalóvá tették, hogy több faj van előttünk, melyeknek egy részére a bögölyfélék (Tabanidae), a másikra pedig a zengőlegyek (Syrphidae) család- jába való tartozás valószínűsíthető. Rendkívül feltűnő, mondhatnám csodálatos e ma- radványok megtartási állapota. Csaknem tökéletesen jelenkoriaknak látszanak. Puhák, hajlékonyak voltak, megvan a színük, finom vésményük, esetleg a fémes fényük, rajtuk van a sertézet, illetve a finom szőrözet. A szokott rovarfelpuhítási módszerrel fellágyít- hatók voltak. Mikroszkópi preparátumokat készítettem belőlük. Az eddig ismert járatokról és rovarrágatokról Anélkül, hogy teljességre törekednék, fölemlítek az irodalomból néhány esetet, amely példázza, hogy hasonló fosszilis járatok és rágatok értelmezésekor mennyire aján- latos az elővigyázatosság és hogy milyen tévedések lehetségesek. Ezek arra vezethetők vissza,' hogy csak járatokat találtak, állatmaradványok nélkül. így azután a leletet a tettes ismerete nélkül értelmezték, ami bizony csak ritkán vezethet biztos eredményre. Kőibe H. J. [1888] leírt fából egy járatot, melynek tettese szerinte egy ormá- nyosbogár (Curculionida) lett volna. El is nevezte Curculionites senonicus- nak. Hand- 1 i r s c h [1908, p. 665] átkeresztelte Curculidium senonicum (Kőibe) névre. O u e n- stedt [1932] viszont azt állítja, hogy ez a lelet nem egyéb, mint egy fejlábú (Ce- phalopoda) tintazacskójának az ürege. Philipp és Wehrli [1936] fúrókagyló- járatokat írtak le. S c h e n k [1937] szerint ezek egy magános méh (Xylocopa ) bölcsői. Brown R. W. [1934, 1935, 1941] Celliforma genusz-név alatt több, aknázó méhnek tulajdonított lárvabölcsőt ismertetett. Gonzales és Roselli [1939, p. 73 — 86] Uruguayból írtak le fosszilis, hártyásszámyú rovaroktól (Hymenoptera) származó fészkeket. Ezekről Piveteau [III, p. 500] ezt írja: ,,restent des traces d’attribution douteuse”. Ezekkel szemben biztosnak látszanak Handlirsch [1910] fosszilis darázs- fészke, Ábel [1933] termeszfészke, valamint Brues Ch. T. [1936] által leírt bogár- rágások és hangyagalériák. 22 Földtani Közlöny, XCf. kötet, 1 . füzet A lelet problematikája A szentgáli lelet rendszertani feldolgozása nélkül is felvetődnek kérdések, melyekre feleletet kell keresnünk anélkül, hogy a fajokat ismernénk. Ezek: Milyen körülmények közt és hogyan kerültek a legyek a fa belsejébe? Mi készítette a járatokat? Mit jelente- nek a csomókba összezsúfolt legyek ? Miért vannak mások szétdarabolva ? Mik a lárvák ? Micsoda a hártyás képlet és foszlányai ? Az alábbiakban a jelenkori rovarok szokástana (ethologia) és környezettana (ökológia) alapján Kíséreltem meg felelni e kérdésekre. A fenyők friss, élő állapotban sem kemény fák. revesedve pedig igen puhák. Az erdészek és minden rovarász előtt ismeretes, hogy a sebesült és beteg fákat a romlás- nak indult részeken különböző rovarok, ún. másodlagos kártevők támadják meg. Ezek a fában, részben a kéreg alatt, részben pedig a fatestben petéik elhelyezésére, lárváik élete számára vagy saját táplálkozásukra járatokat rágnak. Föltehető tehát, hogy a Sf.juoioxylon törzse már korhadásnak indult. Állhatott még lábon, de dőlve is lehetett, amikor valamilyen rovar a maga vagy utódai számára belerágta a járatokat. Hogyan jutottak be a fába a legyek? Kifejlett alakokról (imago) lévén szó, nem tételezhetjük föl. hogy azok önként bújtak volna be egy előre elkészült járatba, mondjuk, talán, nyári álomra. Ilyen csoportosulást, ennyire szűk helyen, nem ismer a kétszárnyúak biológiájának irodalma. Vagy talán a korhadó fában éltek volna a legyek lárvái, mégpedig csoportosan és ezekből egyszerre fejlődtek volna ki a legyek, de nem tudtak volna kiszabadulni? Vannak ugyan korhadó fában fejlődő kétszárnyúak is, mint a Xylophagidae család tagjai, ezek azonban egészen más szabásúak, mint a bögöly- félék és a zengőlegyek. így arra a gondolatra jutunk, hogy ezek a legyek nem saját jószántukból kerültek a fába, hanem előre elkészített járatok b-a valami becipelte őket. Mi készíthette a járatokat? Ebből a munkából eleve ki kell zárnunk az összes vízi rovarokat. Nem jöhetnek tekintetbe olyan rovarrendek, melyeknek a szájszervei nem rágok. Csakis rágó szájszervű rovarok, illetve rágásra képes lárvák lehettek a tettesek. Kétségtelen előttem az is, hogy a fatörzs szárazföldön állt vagy feküdt. Legfeljebb egy kis része lehetett vízben, ha abba beledőlt. Szárazföldi rovarokról sem a víz alatt fekvő farészbe való belerágás, sem pedig a zsákmányolt legyek vizen át való becipelése nem képzelhető el. Mint tettesek a járatok készítésében, gyanúba foghatók egyenesszárnyúak (Orthoptera), termeszek (Isoptera), bogarak (Coleoptera), hártyaszárnvúak (Hymenoptera) imágói és lepkék (Lepidoptera) lárvái. A lepkék ugyan szívó szájszervűek. de a lárváik, a hernyók rágok, és vannak köztük fában élők. Az egyenesszárnyúak között a trópusi csótányok (Blattidae) sorából ismerünk fában rágó és lakó fajokat. A termeszeknek több faja fészkel fatör- zsekben, de a termeszfészek tagoltsága és szerkezete egészen másféle. Sokféle bogár van, amelynek lárvája vagy imágója fában él és rág, pl. szúfélék (Ipidae), álszúfélék (Anobiidae), cincérfélék (Cerambycidae), farontóbogarak (Lymexylonidae), diszbogarak (Ruprestidae) stb. Egy részük a kéreg alatt működik, a másik pedig a fatestben. Sok közülök eléggé hasonló járatokat rág [G y ő r f i, 1936], de megnyugtató módon nem merném egyikkel sem párhuzamosítani a leletet. A hártyás szárnyúak közt három csoportot kell figyelembe vennünk. A fadarazsak (Siricidae) lárvái fenyőkben rágódnak és nagyon hasonló járatokat rágnak Cx y ő r f i, 1936, 1940]. Hogy bizonyos fosszilis leletek értelmezésekor ezekről nem szabad megfeledkeznünk, bizonyítja Schenk [1937, p. 400], aki már fölvetette a S ír ex nevet. Leletünkben azonban semmiféle olyan testrészt vagy lárvabőrt sem talál- tam. amely a magyarázatot ebbe az irányba terelte volna. id: D u d i c h : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből 23 Bizonyos hangyafajok, mint a lóhangyák (Camponotus) előszeretettel vájják- építik bolyaikat, galériáikat romlásnak indult vagy elhalt fenyőtörzsekbe és rönkökbe. B r u e s [1936] ismertetett fosszilis hangya-galériákat. Azonban mind ezek, mind pedig a Campono‘tus-ok mai bolyépitményei egészen mások, mint a leletünkben észlelhető járatok. Egyes magános méhek, pl. Xylocopa- fajok, elhalt, száraz vagy korhadt fában járatokat rágnak és ezekben készítik el a petéik, illetve az ezekből kifejlődő lárvák számára a táplálékkal felszerelt ,,bölcső”-t. Ilyen magános méhek által készített böl- csőkre van már utalás az őslénytani irodalomban [B r o w n, S c h e n k], azonban a leletek ilyen természete nem látszik kétségtelennek. A lepkék közül a farontó lepkéket (Cossidae) és az üvegszárnyú lepkéket (Aegeriidae) említjük mint olyanokat, melyeknek hernyói többnyire, vagy részben fák- ban élnek. Különösen a farontó lepkék jönnének tekintetbe, melyeknek hernyói egye- nesen kártevőkké váltak. Ezek a hernyók azonban sokkal termetesebbek (a ma élő fajoké!), semhogy az adott járatokkal egyeztethetők volnának. Egyesek közülök még arról is ismertek, hogy a rágcsálékukat állandóan eltávolítják, kiszórják a járatukból, tehát az nem is tömődhetik el, mint a mi leletünkben ez megállapítható volt. A felsorolt lehetőségek némelyike talán megmagyarázná a járatok létrejöttét, de nem a lelet minden sajátságát. Legfőképpen nem adhatnak felvilágosítást arról, hogyan kerültek a legyek a fába, miért vannak olykor összezsúfolva, máskor részekre darabolva* Csakis olyan magyarázat lehet kielégítő és találó, amely a járatok készítését, a legyek becipelését és feldarabolását egyetlen tényezőre képes visszavezetni és az egész leletet egységes jelenségnek tudja feltüntetni. Ilyen munkahipotézis az, hogy itt egy kaparódarázs-féle (Sphegidae) hártyásszárnyú rovar ivadékgondozási életművével van dolgunk. A rovamiaradványok között ugyan egyetlen testrész sincs, amely hártyás- szárnyúra vallana, azonban az egész életmű, a járatok, töltelékük, felszereltségük, a kétszárnyúak maradványai mind erre utalnak. Ilyen típusúak a lárvabőrök, a talált hártyás képletekben pedig talán a lárva által szőtt gubó (kokon) maradványát sejt- hetjük. A család jelenkori fajairól szóló irodalom átnézése, valamint az Országos Ter- mészettudományi Múzemn dipterológusával, dr. S o ó s Árpáddal és hvmenopterológusá- val, dr. Móczár Lászlóval való tanácskozásom elgondolásomat teljes mértékben megerősítette. A továbbiak célja most már az, hogy a fenti munkahipotézist a jelen- kori fajok szokás- és környezettanából vett megegyezésekkel, vagyis a m a i s á g elve (aktualizmus) alapján igazoljuk. A kaparódarazsak és életmódjuk A kaparódarazsak érdekes életmódjuk miatt már régen közismert állatok, melyek- kel bőséges irodalom foglalkozik. Ebből merítettem a leglényegesebb tudnivalókat. Rendszertanilag a fullánkos hártvásszárnyúak közé tartoznak, mégpedig a darázs- alkatúak (Fossoria) osztagába (sectio). Ezen belül vagy egy családnak (= Sphegidae) veszik őket és több alcsaládjukat különböztetik meg, vagy pedig az alcsaládokat családi rangra emelik és más rokon családokkal együtt öregcsaládba (subsectío) foglalják össze őket, Sphegidea vagy Sphecoidea névvel. Legfontosabb hazai fajaikról az ,, Állathatá- rozó” [Móczár és Társai. 1950, I. p. 406 — 420] tájékoztathat, míg összes hazai fajukat Móczár [1958, 1959] ismertette. Szokástanukról egyrészt a két magyar B reh m-kiadás rovarkötetei, másrészt pedig Bischoff [1927] összefoglaló munkája adnak felvilágosítást. Nálunk Móczár 24 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet László kutatta életmódjukat. Lnnék leg- feltűnőbb mozzanata az Ivadékról való gondoskodás, amelynek három részakciója van: fészekkészítés, bölcsőformálás és a bölcső felszerelése. Az egyes fajokra nézve a műveleteket már sokan észlelték, fény- képezték. Nemrégiben a „Bölcsők’’ c. ma- gyar filmen is sok részletet láthattunk ezekből. (Ez a film az 1957-es cannesi filmfesztiválon technikai nagydijat nyert. Tudományos irányítója Móczár László volt.) A fészket a nőstény készíti egyedül. Ennek öt esete lehetséges. 1. Laza földbe, homokba, agyag- vagy löszfalakba aknát, illetve tárnát ásnak, kaparnak (imiét a „kaparódarázs” név!). — 2. Puha, korhadó, reves fába járatokat rágnak. — 3. Üreges belsejű növényszárakba vagy laza bélszö- vetű cserjeágakba (Rubus ) rágnak bele és azt kitisztítják. — 4. Más rovarok vagy rovarlárvák által készített, tehát ■ készen talált járatokat használnak fel és módosí- tanak. — 5. Külön építményt készítenek. Az aknák, tárnák, járatok lehetnek egyenesvonalúak („Lineartypus”) vagy pedig elágazók („Zweigtypus”). Az egye- nesvonalú, el nem ágazó járatok végén, vagy annak hosszában készíti el a nőstény a bölcsőket. Az elágazó járatok ese- tében az oldalágak végén készül a bölcső. Ez a járatnál rendesen valamivel tágasabb, hengeres, ellipszoidális vagy toj ásdad üreg, amelyet az anyaállat különlegesen fel- szerel. A kaparódarazsak, szemben a böl- csőkészítő magános méhekkel, a bölcsőt n e m bélelik ki levél- vagy sziromdara- bokkal. A felszerelés abban áll, hogy az anyadarázs a leendő lárva számára táp- lálékot tárol a bölcsőben. Táplálékul különböző rovarok és rovar- lárvák. olykor pedig pókok szolgálnak. Az anyadarázs fullánkja szúrásával megbénítja vagy megöli a zsákmányállatokat, becipeli a bölcsőbe és ott összezsúfolja őket. A táplálékfajok tekintetében vannak nem-válogatós (euryphag) és válogatós (stenophag) darázsfajok. Ez utóbbiak csak egy bizonyos rovarrend, egy meghatározott család, sőt olykor egyetlen genusz fajainak példányait zsákmányolják bölcsőik számára. Az anyadarázs a bénult vagy holt, de még friss zsákmányállatok egyikére egyet- len petét rak le. Azután lezárja a bölcsőt, vagyis a fészek közegének anyagából (föld, homok, agyag, íarágcsálék) készült dugóval eltörni a bölcsőbe vezető járatot. A kikelt 7. ábra. Egy szitásdarázs bölcsőjének vázlata [E i d m a n'n nyomán). 1 . A gubó csúcsképlete, 2. A bábozódó' lárva, 3. A bölcső ürege, 4. A gulv» ürege, 5. Táplálékmaradványok, 6. ürülék, 7. A rágcsálékdugó, 8. Fatest Ftg. 7. Schema dér Wiege einer Crabro-Art (nach Eidmann . l. Spitzengebilde des Kokons, 2. Die einpuppcndc Larve, 3. Hohlraum dér Wiege, 4. Hohlraum des Kokons, 5. Überreste dér Nah - rung, 6. Kot, 7. Genagselpropf, 8. Holzkörper id. D u d i eh : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből 25 lárva a táplálékállatok egyikét a másik után fogyasztja el, majd bebábozódik. A fiatal ímágó a dugón át rágva-kaparva jut ki a szabadba. Az itt vázolt általános kép fajok szerint sokféle módosulatot mutat. Bár az alap- gondolat mindenütt ugyanaz, a kivitelezés fajok szerint változhatik. így azután a fészek- építés és a bölcső felszereltsége sokszor a fajra is jellemző lehet. A lelethez illő bölcsőkészítési esetek A bőséges irodalomban keresve az analóg eseteket, a lehetőségeket három tényező leszűkítette: 1. A puha, korhadó fában való fészkelés. — 2. A járat átmérőjének meg- felelően aránylag nagy termet. — 3. A bölcsőnek legyekkel, mégpedig túlnyomóan zengőlegyekkel (Syrphidae) való megtöltése. Csakhamar a Cra6ro-genuszra terelődött a figyelmem, különösen a G r a s s é-féle francia zoologia [X, 1951, p. 1196, fig. 164. B] egyik képe alapján. Az a Crabro cephalotes fészekjáratait és bölcsőit mutatja be korhadó fában, M arc hal [1893] eredetije után. A leletünkkel való megegyezés valóban meglepő ! A Cvabvo- nem fajait az ,, Állathat ározó” [p. 414 — 416] ,, szitásdarazsaknak” nevezi. Az egyre szaporodó fajokat előbb alnemekre, majd nemekre tagolták szét. Ösz- szességüket vagy a Sphegidae család alcsaládjának (Crabroninae) veszik, vagy pedig önálló családnak (Crabronidae) tekintik. Legújabb monográfusok [L e c 1 e r c q, 1954] mint alcsaládot tárgyalja őket. Fajaikról terjedelmes és részletes monográfiát írt Kohl [1915]. A hazai leletekkel Móczár [1958] foglalkozott. Szokást ani irodalmuk eléggé bőséges. Már Kohl összegyűjtötte a fajok akkori- ban ismert szokástani, főképpen fészekkészítési adatait. Bár, amit ebben olvashatunk, teljesen elegendő leletünk értelmezéséhez, mégis megemlítem, hogy Kohl után még sok szerző járult hozzá az egyes Craűro-í aj ok biológiájának ismeretéhez. Számunkra adataik és irodalmuk miatt különösen fontosak Warburton [1920], Hamm [1926], Kidmann [1928], Ni e lsen [1932] és Hachfeld [1945] munkái. Leclercq monográfiájában röviden összefoglalta a Crabroninae-alcsalád szokásai- ról szóló ismereteinket [p. 81 — 90] és táblázatos összeállításban [p. 297 — 324] feltün- teti a fajok fészkelési módját, a zsákmány állatok rendi és családi hovátartozását. Terje- delmes irodalmi jegyzékében bennfoglaltatnak a szokástani munkák is. A Crabro-ío]6k. között vannak földben, korhadó fákban és Rubus- okban fész- kelők. A genusz, mint olyan, eléggé euryphag, mert a fajok táplálékállatai között kéré- szek (Bphemeroptera), fatetvek (Copeognatha), bogarak (Coleoptera), hártyásszárnyúak (Hymenoptera), kétszárnyúak (Diptera), lepkék (Lepidoptera) és szipókások (Rhyn- chota) szerepelnek. Leletünk értelmezésével kapcsolatban minket leginkább a fában fészkelő és legye- ket gyűjtő fajok közül a Crabro cavifrons T h o m s. [ma = Ectemnius cavifrons Thoms., lásd Leclercq, p. 286] és a Crabro chrysostomus Lep. [ma = Ectemnius lapidarius P z., lásd Leclercq, p. 285] érdekelnek, mert mindkettő főképpen zengőlegyeket gyűjt. A részletek tekintetében Koh 1-ra [p. 360 — 367, fig. 30 — 37, illetve p. 368 — 373, fig. 38 — 50] és Leclercq-re [p. 320, 321] utalok. Szokástanukból csak azokat a részleteket emelem ki, amelyek a fosszilis lelet értelmezésére nézve lényegesek: 1. A Crabro cavifrons nősténye 11 — 16,5 mm, a Crabro chrysostomus-é pedig 9 — 12 mm. — 2. Korhadó fában kevéssé vagy bőven elágazó járatok. A főnyílás és a járatok átmetszete kerek. — 3. A bölcsők a járat, illetve az oldalágak végén vannak. — 4. A böl- csők nagysága a Crabro cavifrons esetében 15 (hím), illetve 22 (nőstény) mm, a Crabro chrysostomus-néd pedig 1 1—13, illetve 18 — 20 mm. — 5. A bölcső falai nincsenek lesimítva sem pedig nyálkaréteggel bevonva. — ■ 6. A táplálék főképpen zengőlegyekből áll. Ezek 26 Földtani Közlöny, X 'Cl. kötet, 1. füzet száma bölcsőnkül t általában 10 — 12. de olykor csak 5 — 6. A legyeket fejjel lefelé, hátuk- kal a falnak helyezi a bölcsőbe. — - 7. A lárva nem falja fel maradék nélkül a legyeket, hanem ezeknek darabjai, erősen kitines testrészei, végtagjai megmaradnak és a bölcső alján gyűlnek össze. — 8. Az érett lárva kokont sző magának és ebben bábbá alakul. A kokon alján sokszor tapadnak táplálékmaradványok. — 9. Vannak élősködőik. Ezek közül a fürkészdarazsak (Ichneumonidae) lárvái a Crabro-b&bot, a fiirkészlegyek (Larvae- voridae) lárvái pedig a tápláléklegyeket fogyasztják el. A bebábozó lárvát, a bölcső egész berendezésével együtt igen jól mutatja E i d- m a n n L 1928] rajza (1. ábra). Ha az elmondottakat leletünkre vonatkoztatjuk, akkor a következő eredményre jutunk: 1. A járatok közege, alakja és méretei Crabroiünára vallanak. — 2. A bölcsők elhelyezése, belső falának kezeletlensége is Crabroninára utal. — 3. A táplálékállatok legyek, mégpedig főképpen zengőlegyek, amelyek egyes jelenkori Cra&ro-fajokra jel- lemzők. 4. A tettes a bölcsőben több legyet halmozott fel és azokat szorosan össze- gyömöszölte. — 5. A lárvák a táplálékállatokat nem rágták szét apróra. - 6. A járatok- ban. illetve bölcsőkben talált hártyanemű képletek a lárva által készített gubó (kokon) maradványai. — 7. Az egészben kiszedett bölcsőtartalom oldalán található kerek nyílás valószínűleg egy parazita távozásának a helye. Mivel a jelenkori alakok szokástanának egyes részletei a leleten talált sajátságok- kal és részletekkel jól megegyeznek, még imágó hiányában is rendkívül valószínűnek mondható, hogy leletünk egy Crabro-alakú (Crabronina, szitásdarázs) kaparódarázs ivadékgondozását tárja elénk. A lelet értelmezése Az elmondottak alapján a leletről a következő képet alkothatjuk meg: A Seqnoioxylon törzse romlóban volt. Lehet, hogy korhadtan bár, de még állott, vagy már le is dőlt. Esetleg mocsárláptőzegbe dőlten felszíne kiállt a vízből. Ebbe a törzsbe Cra&ro-alakú kaparódarázs készítette el ivadékgondozási járatait. Vagy készen talált járatokat módosított, vagy aktíve rágta ki a járatokat, oldalágakat készített és ezek végére bölcsőt formált. Ebbe legyeket hordott be lárvája számára. A peték lerakása után a bölcsőkhöz vezető járatokat rágcsálékdugóval zárta le. A bölcsőben kifejlődött darázslárva, amikor megérett, kokont szőtt magának és bebábozódott. A kikelt fiatal imágó a dugón keresztül rágva-kaparva dolgozta ki magát a bölcsőjáratból a főjáratba és ennek nyílásán át jutott a szabadba. Mivel a táplálék maradványai a bölcső alján, a dugónál gyűltek össze, amikor a darázs a dugó anyagát rágóival morzsolta és a mor- zsalékot lábaival hátrafelé kotorta, a táplálékmaradványok összekeveredtek a rágcsálék- kal úgy, ahogyan most jórészt meg is találhatók. A kokon foszlányai, részben ugyancsak hátrakotort rágcsálékkal összekeveredve, visszamaradtak a bölcsőben. Nem minden bölcsőből kelt ki darázs, mert bizonyos élősködők lárvái vagy magát a darázslárvát, illetve bábot, vagy pedig a táplálékát felfalták. Valószínűleg az első eset lehetett az oka annak, hogy egyes esetekben a bölcsőben felhalmozott légytáplálék összeállóan, mumi- fikálódva megmaradt. A darazsak kirepülése után a Seqnoioxylon- törzs fossziüzációs helyzetbe került. Talán villám, talán szélvihar törte derékba vagy döntötte ki a korhadt fát. Bidman n [1928, fig. 2' bemutatja egy fa keresztmetszetét, amely szemléletesen mutatja, hogy egy Crabro-i aj tömeges fészkelése mennyire képes megrongálni a fatest szerkezetét. A fatest úgy össze-vissza át van járva Tágatokkal, hogy szinte szivacsos szerkezetűvé vált. Sem- miképpen sem mondható viharállónak ! Beledőlt a mocsárba, vagy elsodorta a folyó árja id. D u d i c h : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből 27 és sok más uszadékfával együtt végre kikötött a deltában.* Itt megállapodott, víz alá került és befedte az üledék. Hogy a fatest belsejében levő bölcsők tartalmával mi lett, erre vonatkozólag teljesen képzeletünkre vagyunk utalva. Mindenesetre szokatlan körülményeknek kellett kialakulniok, hogy a bölcsők tartania olyan állapotban marad- hasson meg, amely csaknem jelenkorinak látszik. A nyílások kis mérete, a járatok eldugaszolt volta, valamint a rágcsálékdugók mögötti levegőembolus megakadályozta, hogy a bölcsőbe víz hatoljon be. A fa belsejé- ben elhelyezkedő bölcsők tartalma teljesen el volt zárva a külvilágtól, az akkor még — nyilván — némi levegőt is tartalmazó szűk üregben. Sem légköri, sem pedig vízi hatások nem érhették azokat, sem pedig kitinbontó baktériumok nem férkőzhettek hozzájuk. A bezáró közeg, a faanyag és a farágcsálék közben fosszilizálódhatott, humi- nitesedett. Ez a folyamat azonban, úgy látszik, a közismerten rendkívül ellenálló kitint nem érintette. Tudjuk, hogy a virágporszemcsék (pollen) falának anyaga sokkal régibb földtani koroktól kezdve üledékképződés közepette változatlanul megmaradt. Az olyannyira ellenálló kitin is megmaradhatott anhidrikus és később nyilván anaerob viszonyok között. Annál is inkább, mert Armbruster [1939] közleményéi )ől tudjuk, hogy a Randecker Maar ugyancsak miocénkorú rovaraiban a kítinanyag megvan, sőt a fosszilis méhekből lágy részek is kipreparálhat ók voltak, mintha mumifikálódtak volna. Pedig ott üledékbeni fosszilizáció esete forgott fenn. Geiseltal csodálatos esetei és különleges leletei csak kedveznek a fenti elgondolásnak. A rovarleletek rendkívülien jó, szinte jelenkori jellege ilyen módon megérthető és nincs ellentétben geológusaink azon nézetével, hogy fás kőszéndarab és a benne fog- lalt rovarleletek egykorúak (szingenetikusak) . Az ivadékgondozási életmű tárgyi feltételei a miocénben Vajon megvan-e az elégséges tárgyi alapunk arra, hogy kaparódarazsak és legyek közti ilyen konfliktusról beszélhessünk a miocénben? Handlírsch [1908, p. 886 — 888] felsorolja a harmadkorból ismert Sphegi- dákat. Bzek különböző genuszokba tartoztak és részben az oligocénből (borostyánkő, Green River), részben pedig a miocénből (Radoboj, Oeningen, Florissant) származtak. A miocénben tehát a kaparódarazsak családja már megvolt. A minket közelebbről érdeklő Crabroninák is feltűntek már a harmadkorban, mert ugyancsak Handlirsch- nál látjuk ezt: ,,(Crabronidae). M e n g e, 1856, Balt. Bernstein.” Piveteau [III, p. 500] szintén ismerteti a Sphegidákat. Említi a borostyánkőből a ,,Crabro”- 1, a mio- cénből pedig a Crabronidák közül a Tracheliodes Morav. genuszt. így tehát a miocén- ben a Crabroninák már jelen voltak. Megvoltak a harmadkorban már a Syrphida-legyek is. Handlirsch [1908, p. 1022' — 1026] 45 harmadkori fajt sorolt fel. Specialistájuk, Hull [1949] 36 genuszba tartozó 72 biztos fajt említ. Ezek közül eocénkori 9, oligocénkori 40, niíocénkori 23. Ma a családnak 4600-nál több faját ismerik. így tehát a Crabro- alakú kaparódarazsak és a zengőlegyek közti ivadékgondo- zási kapcsolat kialakulására a miocénben már megvoltak a tárgyi feltételek. Figyelemre méltó, hogy az ivadékgondozásnak ez a módja lényegében azóta változatlan maradt. * Földtani megállapításunk szerint a szentgáli fás-földes lágy barnakőszén telep jellegzetes alloch- ton deltaképződmény, v. e. 28 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet Az egyidejűség kérdése E közlemény 1958 nyarán már készen volt ebben a formában, amikor hozzá- láttam a légymaradványok közelebbi megállapításához. Kikértem dr. M i h á 1 y i Ferencnek, az Orsz. Természettudományi Múzeum Állattára dipterológusának vélemé- nyét erre vonatkozólag. Ő a preparátumok alapján szinte azonnal megállapította, hogy az egyik faj a hazánkban ma is közönséges zengőlégy, a Syritta pipiens L. A meghatá- rozást a mai példányokkal való összehasonlítás kétségtelenül igazolta. Ez a meglepő megállapítás teljes élességgel vetette fel a kérdést, hogy a fás bama- kőszéndarab és a benne talált rovarmaradványok valóban egyidejűek, egykorúak-e. Tekintve, hogy az eredeti darabot a tárnán kívül, a hányon találták, felmerült az a fel- tevés. hogy valamely i elenkori kaparódarázs készítette a bölcsőt akár a saját- maga. akár más rovarok által készített és némileg módosított járatok végén és hordotta bele a legyeket. Ebben az esetben tehát nem fosszilis leletről volna szó, hanem csupán arról, hogy egy jelenkori kaparódarázs különleges fész^eképítési helyet választott ki magának: egy felszínre került fás barnakőszéndarabot. Ebben a helyzetben az látszott részemről a követendő eljárásnak, hogy mind a leletet, mind pedig a közleményt félretettem, amíg a helyzet valahogyan nem tisztázódik. Mert, a recens légyfaj döntőnek látszó jelenléte ellenére is, nem csak ez az egy magyarázat és lehetőség látszott fennforogni. Ugyanis a következő lehetőségekkel kell számolnunk: 1. A lignitdarab és a rovarlelet egykor úak: a ) A kaparódarázs maga rágta a járatokat. b ) A kaparódarázs készen talált járatokat használt fel. 2. A lignitdarab és a rovarlelet nem egykorúak. A lignit darab miocén- kori, a lelet pedig jelenkori. c) A kaparódarázs maga készítette a járatokat. d) A kaparódarázs készen talált járatokat módosított. A recens légyfaj előfordulása és a rovarmaradványok feltűnően jó megtartása határozottan a második lehetőség javára szólnak. Azonban nem olyan ki- záró módon, hogy az első lehetőséget teljesen el lehetne vetni. Ugyanis: 1 . Annak ellenére, hogy a légyfaj jelenkori, mai alak, a rá vonatkozó lelet lehet miocénkori; mert tudvalevő, hogy rovarfaunánk genuszainak, sőt fajainak jó része már a hannadkorban megvolt. A Syritta pipiens L. faj is meglehe- tett már a miocénben, átvészelte a pliocént, a jégkorszakot és mai faunánknak, ha ügy akarjuk, reliktumnak minősíthető faja. Vagy a jégkorszak ugyan délre szorította, de az interglaciálisokban ismét felnyomult és postglaciálisan teljesen visszafoglalta régi elterjedési területét. A faj tehát ma él, de a vakszerencse egy, a fajöltő elején élt példányának maradványait vetette elénk. 2. A lelet rendkívül jó megtartási állapota nem abszolút értékű bizo- nyíték kormeghatározás szempontjából, mert a) a fosszilis leleteknek nem szükségképpeni sajátossága a rossz megtartás, és mert b ) A r m b r u s t e r-nek fentebb említett rovarleletei igazolják, hogy ilyen jó- megtartású, de kétségtelenül fosszilis leletek lehetségesek. A helyzet tehát úgy alakult, hogy bár a légyfaj ma is él, a rá vonatkozó leletnek sem miocénkori, sem pedig jelenkori voltát kétségtelenül igazolni nem tudjuk. Döntő bizonyíték csak az volna, ha ma a helyszínen megfigyelhetnénk valamely kaparódarázs- faj fészeképítését a fás barnakőszénben. Ugyanez áll az egyelőre ismeretlen és névtelen id. D u d i c h : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből 29 kaparódarázs-fajra is, amelynek imágójából nem került elő semmi maradvány, de egész életműve előttünk áll. Dr. Vadász Elemér kartársam ismételt ösztönzésére mégis jónak láttam ezek- nek az adatoknak közlését, mert mostanában került kezembe G. R o s e 1 1 és H. F e u s- tel közleménye,* amelyben a zoológus Feustel teljesen hasonló leletet ismertet. A KLassel melletti Frielendorf felhagyott felszíni barnakőszén fejtésében a feküben gyökerező felálló farönköt (Stubben) találtak, amelyet G. Roselt Taxodioxylon taxodii Gotha n-nak határozott meg. A fában járatok voltak, farágcsálék-dugókkal és rovarmaradványokkal. Ezeket Feustel a recens Lasiophthicus pyrastri L. zengő- légy-fajnak (Syrphidae) határozta meg. Talált lárvabőröket és kokonburkot is. A marad- ványok teljesen mai jellegűek. Feustel, úgy véli, hogy mai kaparódarazsak élet- művéről van szó, amelyek a kiszabadított fosszilis fába rágták járataikat. Legfeljebb annyit enged meg, hogy a járatok a fosszilis fában már megvoltak. Végeredményben azonban ő sem foglal el határozott álláspontot. Számunkra sem marad hátra más, mint megvárni, amíg valamelyes döntő bizo- nyíték kerül elő.** TÁBLAMAGYARÁZAT — TAFETERKTARUNG XVI. tábla - Tafel XVI. 1. A szentgáli lelet eredeti darabja járatokkal és rovarcsomóval. — - Das Originalstiick des Szentgáler Fundes mit Frassgángen und mit dem Insektenfund. Etwas verkleinert. 2. — 3. Az eredeti darabról leválasztott részek járatokkal. — Vöm Originalstiick abgetrennte Splitter mit Frassgángen. Etwas verkleinert. XVII. tábla - Tafel XVII. 1 — 3. Az eredeti darabon talált rovarlelet három különböző megvilágításban. Tőle balra az eltömött bölcsőjárat. Nagyítás kb. 2,5 x . — Dér Insektenfund auf dem Originalstück indreierlei Belichtung- Links von ihm dér verstopfte Wiegengang. Vergrösserung: cca. 2,5 x . XVIII. tábla - Tafel XVIII. 1. A második rovarlelet a maga egészében. 7-szeres nagyítás. - — Totalansicht des zweiten Insekten- fundes. Vergrösserung: 7 x . 2. Ugyanaz, körülbelül 80°-kal elfordítva. — Derselbe, ungefahr um 80° verdreht. 3. Ugyanaz, az 1. képhez viszonyítva 180°-kal elfordítva.^ — Derselbe, zu Fig. 1 um 180° verdreht. E három fénykép részleteit vázlatosan a XIX — XXI. táblák mutatják. — Die Oberfláchendetails dieser drei Iáchtbilder sind auf den Tafeln XIX — XXI entworfen. 4 — 6. A kokonburok három különböző nézetben. 7-szeres nagyítás. — Die Kokonhülle in drei ver- schiedenen Ansichten. Vergrösserung: 7 x . XIX. tábla - Tafel XIX. A második rovarlelet felületén megfigyelhető részletek vázlatos rajza. A lelet helyzete körülbelül a XVIII. tábla 1 . képének felel meg. — Auf dér Oberfláche des zweiten Insektenfundes sichtbare Details. Die Tagé des Fundes entspricht ungefahr dér Fig. 1 dér Tafel XVIII. XX. tábla - Tafel XX. A második rovarlelet felületén megfigyelhető részletek vázlatos rajza. A lelet helyzete körülbelül a XVIII. tábla 2. képének felel meg. - — Auf dér Oberfláche des zweiten Insektenfundes sichtbare Details. Die Tagé des Fundes entspricht ungefáhr dér Fig. 2 dér Tafel XVIII. * G. Roselt und H. Feustel: Ein Taxodiazeenholz aus dér Mitteldeutschen Braunkohle mit Insektenspuren und -resten. Geologie 9, p. 84 — 91, 1960. ** Örömmel közöljük ezt az alapvető paleoökológiai tanulmányt azzal a biztos tudattal, hogy földtani vizsgálataink szerint itt kétségtelen egykori, a kőszéntelep képződésével egyidejű (alsótortónai) lelettel, illetve életműködéssel van dolgunk. A jogos aggálv és bizonytalankodás ezúttal túlzottnak mond- li ató. Vadász Elemér. 30 Földtani Közlöny, XCT. kötet, 1. füzet XXI. tábla Tafel XXI. A masniik rovarlelet felületén megfigyelhető részletek vázlatos rajza. A lelet helyzete körülbelül a XVIII. tábla 3. kepcnek felel meg. — Auf dér Oberfláche des zweiten Insektenfundés sichtbare Details. Die Lage des Fundes entspricht ungefáhr dér Fig. 3 dér Tafel XVIII. A fényképeket a Magyar Állami Földtani Intézetben D ö m ö k Teréz és Pellérdi Lászlóné készítették, áz ábrákat pedig Csiby Mihály rajzolta. Valamennyiüknek e helyen is köszönetemet fejezem ki. IRODALOM — LITERATUR I. Ábel. O.: lan fossiles Termitennest aus dem Unterpliocán des Wiener Beckens. VTerli. zool.- bot. Ges. Wien. 83. p. 38 — 39, 1933. — 2. Armbruster, I,-: Kine miocaene Iusektenfauna. Verh. 7. internat. Kongr. Eutomol., Berlin, 2, p. 1365 — 1371, 1939. — 3. Bischoff, H.: Biologie dér Hymen- opteren. Berlin, pp. VII + 598, 1927. — 4. Brow n, R. W.: Celliforvui spirifer, the fossil lárvái cham- ber of mining bees. Joum. Wash. Acad., 24, p. 532 — 539, 1934. — 5. B rown, R. W.: Fnrther notes on fossil lárvái chambers of mining bees. Joum. Wash. Acad., 25, p. 526 — 528, 1935. — 6. Brown, R. W.: Cclliforma favosites sp. n. Amer. Joum. Sci. 239, p. 54, 1941. — 7. B r u e s, Ch. T.: l'vidences of inseet activity preserved in fossil woods. Joum. Palaeontol., 10, p. 637 — 643, 1936. — 8. E i d m a n n, H.: Crabronidae als Bewohner altér Stamine. Forstwiss. Centralblatt, 50, p. 485 — 496, 1928. — 9. Gon za les. A. J. 6c Roselli, F. L.: Apuntes de geológia y paleontologia Uruguayas. Bol. Soe. Amer. Ci. Xat. ..Kraglievich- Fon tana”, Nueva Palimra," 1. p. 32—102, 1939. — 10. Grassé, P. P.: Traite de Zoologie. Paris, X, 1, p. 976 — 1948, 1951. - - 1 1. G y ő r f i, J.: Műszakilag káros rovarok. Erdé- szeti Lapok. 75. p. 514 — 531, 611 — 621, 1936. — 12. G y ö r f i, J.: A fadarazsak és kártételük. Erdészeti Lapok. 79, p. 77 — 95, 1940. — 13. II a ch féld, G.: Ökologische und morphologische Beobachtungen an mitteleuropáischen Crabronen, I. Zoolog. Jahrb. Syst., 77, "p. 49 — 80, 1945. — 14. Hamm, A. H. & R i c h a r d. B. A.: The biology of the british Crabronidae. Trans. Eut. Soc. London, p. 297 — 331 , 1926. — 15. II andlirsch. A.: Die fossilen Insekten und die Phylogenie dér rezenten Forrnen. Leipzig, pp. VI - 1430, 1908. — 16. Handlirseh, A.: Fossile Wespennester. Senckenberg. Bér., p. 265 — 266, 1910. 17. H u 1 1, F. M.: The morphology and iuter-relationship of the genera of Syrphid flies, recent and fossil. Trans. Zool. Soe. London, 26, p. 257 — 408, 1949. — 17. Kohl, F. F.: Die Crabronen (Hymen- opt. dér palaarktischen Region. Ann. nat.-hist. Hofmus., Wien, 29, p. 1 — 453, 1915. — 18. Kőibe, H. J.: Zűr Kenntnis dér Insektenbohrgánge in fossilen Hölzem. Zft. deutsch. Geol. Ges., 40, p. 135 — 136. 1888. — 19. Krejci-Graf. K.: Definition dér Begriffe Marken, Spuren, Fáhrten, Bauten, Hieroglvphen und Fucoiden. Senckenbergiana, 14, p. 19 — 39, 1932. — ’20. Leclercq, J.: Monographie systematique. phylogénique et zoogéographique des Iíyménoptéres Crabroniens. Liége, pp. 371, 1954. — 21. L i n e k, O.: Fossile Bohrgánge an einem Keuperholz. Neues Jahrb. f. Min., 91, B, p. 180 — 185, 1949.— 22. Marchal. P.: Observations biologiques sur les Crabronides (1). Ann. Soc. entomol. Francé, 62. p. 331 — 338, 1893. - 23. Mágdef rau, K.: Lebensspuren fossiler ,,Bohr”-Organismen. Beitr. z. naturk. Forsch. in SW-Deutschland, 2, p. 54 — 67. 1937. — 24. Móczár, L-: Kaparódarazsak ivadék- gondozásáról. Természet tud. Közlöny, 74, p. 242—247, 1942. — 25. Móczár, L- & t á r s a i: Állathatá- rozó, I. Budapest, pp. 798, 1950. — 26. Móczár, L.: A Crabro s. lat. nem revíziója. Állattani Köziem., 46, p. 261- 272. 1958. - 27. Móczár, I,.: Kaparódarázs alkatúak II. Sphecoidea II. Magyarország Állatvilága. 44. fűz. pp. 87, 1959. — 28. X’ i e 1 s e n, E. T.: Sur les habitudes des Hvménoptéres aculéates solitaires. III. Hntom. Medd., Kjöbenhawn, 18, p. 250 — 336, 337 — 348, 1932. — 29. P h i 1 i p p, H. & W e h r 1 i, II.: Bohrlöcher von Pholadiden in Ligniten aus dem Dach und dem Ilangenden dér Grube Fischbach (Vilié). Zentralbl. f. Miner., B, Nr. 1, p. 15—20, 1936.— 30. Piveteau, J.: Traité de Palé- ontologic. Paris, III, pp. 1063, 1953. - — 31. Quenstedt, W.: Zufall, Gunst und Grenzen paláozoolo- gischer Überliefening. Sitz.-Ber. Ges. naturforsch. Freunde Berlin, p. 131 — 192, 1932. — 32. Schenk, 7'.: Inscktenfrassgange oder Bohrlöcher von Pholadiden in Ligniten aus dem Braunkohlenflöz bei Köln. Neues Jahrb. f. Miner. 77, B, p. 392 — 401 ,1937. — 33. Warburton, C.: Note on the solitary wasp Crahro cephalotes. Proc. Cambr. Phil. Soc., 19, p. 296 — 299, 1920. Eln Insektenfund aus dem Lignité von Szentgál (Bakonygebirge) Von I)R. ENDRE DUDICH SEN. In dér miozánen Lignitgrube (Tortonien) von Szentgál wurden Stücke gefunden, welche mit Frassgángen durchsetzt sind. In einem aufgeschlossenen Gang befand sich ein Insektenfund, welcher aus zusammengepressten Fliegen besteht. Die Práparation hat noch weitere Gangé und einen zweiten Insektenfund zum Vorschein gebracht. lm Genagsel dér verstopften Gangé waren verschiedene Insektenreste (Köpfe, Brustteile, Hinterleibe, Flügel, Gliedmassen, Ivierschalen [?], Larvenháute und Kokonhüllen) gefunden. Xaeh einem kurzen Überblick auf mehr oder rninder problematische, áhnliche Gangfunde bespricht dér Yerfasser die Problematik des Befundes und er kommt zűr Folgerung. dass es um ein Lebenswerk dér Brutpflege einer Grabwespe (Sphegidae), undzwar einer Crabroninen-Art handelt. Es wird kurz die Lebensweise dér rezenten Sphegiden und speziell die dér Crabroninen besprochen und die zutreffenden Befunde und Rjgenachaften zűr Kldrung des Fundes herangezogen. Dér Verfasser kommt zum Krgebnis, dass dér Befund zweierlei Zustánde dér ,, Wiegen” darstellt. Erstens: Wiegen, aus welchen die Wespen herausgeflogen sind, in dér Wiege die Kokonhülle, Earvenhaut und rlie Keste dér verzehrten Insekten hinterlassend. Zweitens: Wiegen, in welchen id. D a d i c h : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből 31 die Wespenlarve, bezw. Wespenpuppe durch Parasiten (Schlupfwespen) abgetötet wurd^ und infolgedessen dérén Inhalt in kompakter Forrn zurückblieb . Nach einer solchen Deutung des Befundes wird die Möglichkeit des Fossilisations- prozesses auseinandergesetzt. Dér Verfasser spricht dieAnsicht aus, dass eine Murni- fikation sich in den hermetisch abgeschlossenen Wiegen abspielte, vorausgesetzt, dass das Lignitstück und die Insektenfunde syngenetisch, gleichaltrig sind. Es handelt sich uin einen Parallelfund zu demselben von Roselt & Feustel (1960), da eine Ausbeute-Fliege als Syritta pipiens L., alsó eine rezente Syrphidenart detemiiniert wurde. Obwohl die ausgezeichnete, fást rezent aussehende Erhaltung dér Insektenteile und die Anwesenheit einer rezenten Fliegenart für die rezente Natúr des Insektenfundes spricht, lásst dér Verfasser die P'rage dér Gleichaltrigkeit dahingestellt. Er weist darauf hm, dass obwohl die Fliegenart heutzutage als rezent angesehen wird, ihre Reliktennatur, aus dem Tertiár stammend, gar nicht von dér Hand zu weisen ist. Die ausgezeichnete Erhaltung dér Insektenreste ist kein absoluter Beweis für die rezente Natúr des Fundes, da fossile Insekten áhnlicheu Erhaltungszustandes aus derű Miozán bekannt sind (Armbruster, 1939). Sollte die Gleichaltrigkeit des Lignites und des Insekten- fundes einwandfrei bewíesen werden, so würde dér Fund dafür sprechen, dass die Aktion und Methode dér Crabronen seitdem sozusagen keine Veránderung erlitten. A DOROGI BORÓKÁSI-MEDENCERÉSZ KÖZÉPSŐEOCÉN BARNAKÖSZÉN- ÖSSZLETÉNEK PALYNOLÓGIAI RÉTEGTANA KRIVÁNNÉ HUTTER ERIKA* (XXII— XXVI. táblával) összefoglalás : A közreadott tanulmány a Dorogi-medence palynológiai alap- szelvényét célzó munka része. Benne szerző a Borókási-medencerész középsőeocén kőszén - telepes összletének 72 fajt, közöttük 6 új alakot tartalmazó mikroflóráját mutatja be. A flóra rendszertani bemutatásán túl azonban szerző törekedett arra, hogy a vizsgált kozépsőeocén bamakőszén-összlet rétegtani helyét palynológiai alapon is megjelölje. Ehhez, a magyarországi eocén bamakőszén-összletek palynológiai alapszelvénye híján, a németországi palynológiai rétegtan harmadidőszaki eredményeit használta fél [30, 9, 10, 12]. Az összehasonlításból kitűnt, hogy a vizsgált középsőeocén rétegösszlet, ill. annak flórája a geiseltali bamakőszén-összlet flórájával azonos rétegtani szintbe, a középső- eocen felső részébe tartozik. Ez a palynológiai úton nyert rétegtani besorolás teljesen egy- értelmű Vadász E. összefoglaló munkáiban talált állásfoglalással. Az 1959. év során a tágabb értelmű Dorogi-medence egyik részmedencéjének, a Borókási -medence középső eocén, ún. ,,striatás” kőszéntelepes összletének palynológiai feldolgozása készült el. A bemutatott feldolgozás a Dorogi-medence palynológiai alap- szelvényét célzó munka része, amely ugyanakkor szervesen kapcsolódik a Dorogi- medence egészére kiterjedő komplex, a M. Áll. Földtani Intézet munkaegyüttese által végzett üledékföldtani-őslénytani anyagfeldolgozáson alapuló összesítő munkához. A közreadott tanulmány önálló bemutatását az elért rétegtani eredmény indokolja, vagyis az a többlet, melyet a németországi palynológiai rétegtan eredményeivel való egybevetés során e feldolgozás a szokványos őslénytani adatszolgáltatáson túl a dorogi földtani vizsgálatoknak adott. A Dorogi-medence eocén kőszénösszletének első palynológiai adatai P o t o n i é, R. — Gelletich, J. [22] 1933-ban közölt úttörő vizsgálataiban találhatók. Újabban a szegedi Tudományegyetem Növénytani Tanszékén Kedves Miklós is foglalkozik a medence palynológiai vizsgálatával, különös tekintettel a szparnakumi emelet képződ- ményeire 34 . A medence rendszeres palynológiai tanulmányozása 1958-ban vizsgá- latainkkal indult meg, melyek segítségével, a gyarapodó ismeretek birtokában, nemcsak az egyes kőszéntelepek flóra-együtteséről kaphatunk képet, hanem a flórakép telepen belüli változásáról is, valamint a kőszenes összlet egészét tekintve az adott terület eocén flórájának alakulásáról is, melynek változását a klíma változásán kívül főként a föld- tani időtényező eredményezte. Vizsgálatainkban a palynológiai módszer általánosan használatos statisztikai eljárását alkalmaztuk. Az észlelt formák meghatározására Thomson, P. W. — Pflug, H. [30" , Krutzsch, W. [9, 10], Potonié, R. [20, 21], Mürriger, F. — Pflanzl, G. [13], Mürriger, F.— Pflug, H. [14], Pflanzl, G. [15], * Ke. -/.ült a M. Áll. Földtani Intézetben. Elhangzott a Magvar Földtani Társulat 1960. szeptem- ber 28-i előadóülésén. 4 Kívánná: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana 33 / Telep iOA-es S2in! IX. Akna Te ep között, quritó II. Telep 104 -es szint XtV.Akna föereszKe XIII. Lejt akna folyt fekute, ep XtV.Akna 5. szí ni XIV Akna C. 3i kló III. Telep XIV. Akna XII. Eresz ke 7. ábra. A dorogi Borókási-medence- rész középsőeocén barnakőszén össz- letének összevont szelvénye a minta- vételi helyek megjelölésével. A jel- kulcs egyezményes. A baloldalon fel- tüntetett méterbeosztás csak a tele- pek vastagságáról ad közvetlen tájé- koztatást, a meddő rétegek esetén 2-szeres kicsinyítést alkalmaztunk. Fig. 7. Zusammenfassendes Profil des mitteleozanen Braunkohlenkom- plexes ausdem Beckenteile „ Borókás” im Doroger Bergrevier. Die Zeichen sind die allgemeingültigen. Die links angegebenen Meterwerte beziehen sich nur auf die Flöze; beiden steri- len Einsehaltungen ist eine zweifache Verkleinerung angewendet worden C o u p e r, R. A. [3~, Erdtman, G. ~4, 5, 6] és mások munkáit használtuk fel. Törekedtünk a ma élőkkel való összehasonlításra is. A vizsgálati anyagok tanulmányozása, tekintetbe véve a borókási középsőeocén telepek vastagságát, nem mindenütt, csak a szükséges- nek mutatkozó helyeken történt a szokásos 10 centiméterenkénti sűrűséggel. A minták begyűj- tését Gidai László és G ó c z á n Ferenc vé- gezte, az anyagokat Nagylaki Miklósné tárta fel. A Borókási-medencerész középsőeocén bamakőszén-összletének összevont szelvényét Gidai László adatai nyomán az 1 . ábra mu- tatja be. A vizsgálatok a IX. akna I. és II. tele- pére, valamint a XIV. akna 5. szinti fekütele- pére és 12. ereszke-beli III. telepére terjedtek ki. A szorosabb értelemben vett kőszéntelepeken kívül a közbetelepült meddőrétegek és a köz- vetlen fekvő-fedő rétegek palynológiai feldolgo- zását is elvégeztük. A vizsgálati eredmények részletezése (rétegtani sorrendben) \ A XIV. akna, 12. ereszke III. telepe, va- lamint ugyanazon akna 5. fejtési szinti, ún. fekü- telepe palynológiailag jól értékelhető, faj és egyedszámban egyaránt gazdag anyagot szol- gáltatott; ezzel szemben a IX. akna II. telepe csak két alsó kőszénpadjában tartalmazott spóra- pollenanyagot, az előzőknél kisebb fajszámban. A II. telep felső padjában spóra-pollenanyag nem mutatkozott. A IX. akna I. telepének úgy- szintén csak a két alsó kőszénpadja adott sta- tisztikusan értékelhető mennyiségű pollenanya- got a spórák teljes hiányával. Az I. telep csak- nem 3 méteres felső rétege egy-egy Inaperturo- pollenites cf. dubiiis kivételével lényegében meddő. Megjegyezzük, hogy ugyanezen bama- kőszénréteg gombaspórák és gombamaradványok tömeges megjelenésével tűnt ki. A Borókási-medence középsőeocén kő- szénösszletében 72 fajt, közöttük 6 új ala- kot ismertünk fel. A fajok felsorolását és telepenkénti százalékos eloszlását grafikus szemléltetésben a 2. ábra mutatja be. 3 Földtani Közlöny Forókasi-medenceresz közepsoeocen barnakőszén összletéuek spóra pollen diagramja a formák százalékos megoszlásának szemléltetésére. A nnnmk jelölése (az ábra bal oldalán) megegyezik az 1. ábrán feltüntetett jelöléssel. A formák megjelölésére a dolgozat szöveges részében adott felsorolás szamait tüntettük tel. — b tg. 2. Sporen-Pollendiagramtn des mitteleozánen Braunkohlenkomplexes aus dem Beckeuteil ,, Borókás” von Dorog, zwecks arstellung dér prozentualen Verteilung dér Formen. Die Kennzeidinung dér Proben (an dér linken Seite dér Abb.) stimmt mit den Kennzeiclmungen von Abb. 1. überein. Znr Bezeichnung dér Formen habén wir die Serialnummer dér Anfzalilung im Text angegeben K r i v á n n é : A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana 35 A fajok rendszertani felsorolása* SPORITES H. Potonié 1893 Formagenus: Leiotviletes (N a u m o v a 1937) R. Pót. & K r p. 1954 1. Leiotviletes adriennis (R. Pót. & G e 1 1. 1933) Krutzsch 1959 sfsp. adriennis Krutzsch 1959 (XXIII. tábla, 1. ábra) 2. Leiotviletes adriennis (R. P o t. & G e 1 1. 1933) Krutzsch 1959 sfsp . pseudomaximus (Pf. & Th. 1953) Krutzsch 1959 Formagenus: Punctatisporites Ibrahim 1933 3. Punctatisporites luteticus Krutzsch 1959 (XXIII. tábla, 2. ábra) Formagenus: Mediobaculisporis Krutzsch 1959 4. Mediobaculisporis mediobaculus Krutzsch 1959 (XXII. tábla, 8. ábra) P'ormagenus: Triplanospoéites P f. 1952 jav. P f. á T h. 1953 5. Triplanosporites sinuosus (Pf. 1952) Pf. & Th. 1953 (XXIII. tábla, 5. ábra) Formagenus: Toroisporis Krutzsch 1959 6. Toroisporis (Toroisporis ) postregularis Krutzsch 1959 (XXII. tábla, 5 — 6. ábra) 7. Toroisporis (Toroisporis) longitorus Krutzsch 1959 (XXII. tábla, 10 — 13. ábra) 8. Toroisporis (Toroisporis) borókásensis n. fsp. (XXII. tábla, 9. ábra, Holotypus) Leírás: a proximális oldalán torusszal rendelkező mikrospóra, lekerekített három- szögletű ekvátorkontúrral. A spórafal többé-kevésbé sima, kétrétegű, 3,5 fi vastag. Az Y-vonal kifejezett, a laesurák a rádiusz 5/4 részéig terjednek. A torusz élesen elkülö- nül és követi az Y-vonal lefutását. A spóra nagysága 62 //. 9. Toroisporis fsp. A. (XXII. tábla, 7. ábra) Formagenus: Concavisporites P f. 1953 10. Concavisporites (Concavisporites ? ) praeobtusangulus Krutzsch 1959 Formagenus: Hamulatisporis Krutzsch 1959 1 1. Hamulatisporis hamulatis Krutzsch 1959 (XXII. tábla, 3 — 4. ábra) Formagenus: Cicatricosisporites R. Pót. & Gell. 1933. 12. Cicatricosisporites dorogensis R. Pót. & Gell. 1933 (XXII. tábla, 1 — 2. ábra) Formagenus: Laevigatosporites Ibrahim 1933 13. Laevigatosporites pseudodiscordatus Krutzsch 1959 (XXIII. tábla, 4. ábra) Formagenus: V errucatosporites P f. & T h. 1953 14. V errucatosporites secundus (R. Pót. 1934) Krutzsch 1959 (XXIII. tábla, 3. ábra) POLLENITES R. Potonié 1931 Formagenus: Monocolpopollenites P f. & T h. 1953 15. Monocolpopollenites tranquillus (R. Pót. 1934) Pf. & Th. 1953 (XXIII. tábla, 6—8. ábra) 16. Monocolpopollenites areolatus (R. Pót. 1934) Pf. & Th. 1953 sfsp. areolatus R. Pót. 1934 (XXIII. tábla, 9. ábra) 17. Monocolpopollenites elegáns n. fsp. (XXIII. tábla, 10. ábra, Holotypus) Leírás: 34 fi nagyságú, monocolpát pollen, bilaterális szimmetriával. A colpus kifejezett, a széleken megvastagodott, a pólusok felé súlyzószerűen kiszélesedő. Az exine kétrétegű, intragranulált, 2 fi vastag. 18. Monocolpopollenites aff. zievelensis P f . 1953 (XXIII. tábla, 11. ábra) * A fajok előtt feltüntetett számok a 2. ábra magyarázatául szolgálnak. 36 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet Fonnagenus : Inaperturopollenites P f. & Th. 1953 19. Inaperturopollenites magnus (R. Pót. 1934) P f. & T h. 1953 (XXIII. tábla, 14. ábra) 20. Inaperturopollenites dubius (R. Pót. & Ven. 1934) P f. & Tli. 1953 (XXIII. tábla, 12 — 13. ábra) 21. Inaperturopollenites heskemensis n. fsp. (XXIV. tábla, 1. ábra, Holotypus) Leírás: 25 // nagyságú, ellipszis alakú pollenfonna, foveolát skulpturával. A göd- röcskék átmérője 1.3 — 1,5 //. Megjegyzés: a hozzáférhető irodalmat áttanulmányozva hasonló fonnát talál- tunk Mürriger — Pflanzl [13] munkájában [5. tábla, 6. ábra]. Szerzők a hes- keini oligocén rétegekből származó formát Inaperturopollenites sp.-nek jelölik, s csak az alábbi rövid jellemzést írják róla: ,,Rundliche bis unregelmássig ellipsoidische Pollen mit netzfönniger Skulptur.” Nagysága a közölt fénykép alapján 34 /u körüli. Fonnagenus: Pityosporites Seward 1914 (= Vesiculatopollenites P f. & T h.) 22. Pityosporites microalatus (R. Pót. 1931) P f. & Th. 1953 f. major (R. Pót.) P f. & T h. 1953 (XXIV. tábla, 2. ábra) 23. Pityosporites microalatus (R. Pót. 1931) P f . & T h. 1953 í.minor (R. Pót. 1934) P f. & Th. 1953 Formagenus: Triatriopollenites P f. 1953 24. Triatriopollenites excelsus (R. Pót. 1943) P f. & T h. 1953 sfsp. minor P f. 1953 (XXIV. tábla, 3. ábra) 25. Triatriopollenites excelsus (R. Pót. 1934) P f. & T h. 1953 sfsp. semiturgidus P f. 1953 (XXIV. tábla, 4 — 5. ábra) 26. Triatriopollenites rurensis P f. & T h. 1953 (XXIV. tábla, 6 — 7. ábra) 27. Triatriopollenites myricoides (Kremp 1949) P f. & T h. 1953 f. tetraexituum (XXIV. tábla, 8. ábra) 28. Triatriopollenites corypliaeus (R. Pót. 1931) P f. & Th. 1953 sfsp. microcoryphaeus (R. Pót.) P f. & T h. 1953 (XXIV. tábla, 9 — 10. ábra) 29. Triatriopollenites plicatus (R. Pót. 1934) P f. 0*0 wryn&jo i/0d0J0d/03UX taj in o idafojo n/atnj)f uodojod/ooiji tn/jojuoo tqotnjy //odOJOd/OOUj atsuanjnjQ mpcraoűew i/odojod/ooui pruaja/ianyosa //odojod/oom tn/iitnd wn/n6uo nodojod/oo ji íoaoJ ta/uodso/Ddojja/\ tnufiou i i/odojnjjadoui topifijniiuat tnt/aoxa iiodouioui ijcdoto ■ tnaoqdfijo oojoiui dt dujjoJ - piotnj dt owjoI pioaoojodos uodoio - tneonuií uai>odowipd,DWis‘ un niuaBoxip saiuodtiPOOUfDOiJ jounu tnt/aoia //odou/oui 3. ábra. A dorogi Borókási-mcdenccrész középsőeocén barnakőszén összletének rétegtani értékelő diagramja. Jelmagyarázat: 1. kérdéses vagy nagyon ritka, 2. ritka; egyes példányok, 3. mérsékelt, 4. több, 5. gyakori, 6. nagyon gyakori, 7. formák elterjedése gyakorisági értékelés nélkül. Fig. 3. Stratigraphisches Wertnngsdiagramm des Braunkohlenkomplexes auf dem Beckenteil „Borókás” von Dorog. Ivrklá rungen: 1. Fraglich odér sehr selten, 2. Selten; einzelne Exemplare, 3. Mássig verbreitet, 4. Háufig, 5. Háufiger, 6. Sehr hánfig, 7. Verbreitung von Formen, ohne Wertung dér Háufigkeit Krivánné: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana 39 62 — 67. Tricolporopollenites fsp. A — F. (XXVI. tábla, 8. ábra: Tricolporopoll. fsp. B.) Formagenus: Tetracolporopollenites P f. & T h. 1953 68. Tetracolporopollenites kirchheimeri (R e i s s. 1951) P f . & T h. 1953 69. Tetracolporopollenites sapotoides P f. & T h. 1953 (XXVI. tábla, 15. ábra) 70. Tetracolporopollenites fsp. A. Formagenus: Tetradopollenites P f. & T h. 1953 71. Tetradopollenites ericius (R. Pót. 1931) P f. & T h. 1953 72. Tetradopollenites callidus (R. Pót. 1931) P f . & T h. 1953 (XXVI. tábla, 16—17. ábra) Megjegyzés: A rendszertani felsorolásban a spóráknál a Krutzsch, W. [10] által felállított rendszert, a polleneknél pedig Thomson, P. W. — P f 1 u g, H. [30] rendszerét követtük. A Borókási-medence középsőeocén barnakőszén összletének rétegtani helye palynológiai vizsgálatok alapján A vizsgált telepösszlet rétegtani besorolását, középső eocénbe helyezését a meddő, rétegek faunisztikai vizsgálata tette lehetővé. A palynológiai módszer segítségével ma- gukat a bamakőszéntelepeket tesszük a kormeghatározás alapjaivá. Mivel a magyar- országi eocén barnakőszén-összletek palynológiai alapszelvénye még a Dorogi-medencére vonatkozóan sem készült el, rétegtani besorolásukhoz a németországi harmadidőszaki adatokat használtuk fel. A rétegtani értékelésben Thomson.P. W. — P f 1 u g, H. [30] és Krutzsch- W. [9, 10, 12] munkáira támaszkodtunk. Idézett munkák szerzői a németországi barna, kőszén kifejlődések vizsgálata során észlelt fajok gyakoriságát az idő függvényében ábrázolták. Adataik közül a Borókási-medence középsőeocénbe sorolt telepösszletéből is észlelt közös formákat emeltük ki és megjelenésük, ill. fellépésük sorrendjében táblá- zatosán ábrázoltuk (3. ábra). Amint az a 3. ábrából világosan kitűnik, a Borókási- medence középsőeocénbe sorolt teleposszlete ill. annak flórája a geiseltali barnakőszén- összlet flórájával azonos rétegtani szintbe, a középsőeocén felső részébe tartozik. Ez a palynológiai úton nyert rétegtani besorolás teljesen egyértelmű Vadász E. [32, 33] összefoglaló munkáiban talált állásfoglalással. Rétegtani besorolásunk azonossága a palynológiai eredmények felhasználható- ságát bizonyítja. Már ennek alapján is kívánatos a vizsgálatok horizont ális és vertikális irányba való kiterjesztése, hogy a Dorogi-medence palynológiai alapszelvényének elkészí- tésével a magyarországi eocén barnakőszéntelepek távolsági párhuzamosítását új ala- pokra helyezhessük, s ezzel a faunisztikai tagolás, ill. besorolás helyességének egyfajta ellenőrzését is kidolgozhassuk. IRODALOM — EITERATUR 1. Andreánszky G.: Ősnövénytan. Budapest, 1954. — 2. C o o k s o n, I. C. — P ike, K. M.: A contribution to the Tertiáiy occurence of the genus Dacrydium in the Australien region. Repr. Austr. Jouro. Bot. Vol. 1. No. 3. 1953. — 3. C o u p e r, R. A.: Upper Mesozoic and Cainozoic Spores and Pol- len grains from New Zealand. New Zealand Geol. Surv. Paleont. Bull. 22. 1953. — 4. E r d t m a n, G.: Pollen morphology and Plánt taxonomy. Angiosperms. (An Introduction to Palynology. I.) Uppsala, 1952. — 5. Erdtman, G.: An Introduction to Pollenanalysis. Stockholm, 1954. — 6. Erdtman, G. : Pollen and Spore Morphology (Plánt Taxonomy. Gymnospermae, Pteridophyta, Bryophyta.) Stock- holm, 1957. — 7. Hunger, R.: Mikrobotanisch-stratigraphische Untersuchungen dér Braunkohlen dér südlichen Oberlausitz und die Pollenanalyse als Mittel zűr Deutung dér Flözgenese. Freib. Forschungsh. Reihe C. H. 8. Berlin, 1953. — 8. Krivánné Hutter E.: A lábatlani növénymaradványos középső eocén agyaglencse spóra-pollen vizsgálata. Kézirat, 1958. — 9. Krutzsch, W.: Sporen- und Pollen' gruppén aus dér Oberkreide und dem Tertiár Mitteleuropas und ihre stratigraphische Verteilung. Zeit' «chr. f. angew. Geol. 3. H. 11/12. Berlin, 1958. — 10. Krutzsch, W.: Mikropaláontologische (sporen- 40 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet ualaontologischc Uutersuchungen iu dér Braunkohle des Geiseltales. Geologie, Jg. 8. Beilit. 21- — 22. Berlin. 1959. — 11. Krutzsch, \V.: Einige neue Formgattungen und -arteu von Sporen und Pollen a us dér mitteleuropaischen Oberkreide und dem Tertiár. Paleontographica Abt. B. Bd. 105. I„ief. 5 — 6. Muttgart. 1959. — 12. Krutzsch, \V. — I, o t s c h, D.: Zűr stratígraphischen SteUung dér Eatdorf- stufe im Palaogen. Geologie. Jg. 6. H. 5. Berlin, 1957. — 13. Mürriger, F. — Pf lanzl, G.: Pollcn- analvtische Daticruug einiger hessischer Braunkohlen. Notizbl. hess. E.-amt Bodenforsch. Bd. 83. Wies- badén. 1955. -14. Mürriger, F.— P f 1 u g, H.: Über eine palynologische Uutersuchungen des Braun- kohlenlngers dér Grube Emma bei Marxheim (Untemiaingebiet). Notizbl. hess. E.-arnt Bodenforsch. VI. 3. Wiesbaden, 1952. — 15. P f 1 a n z 1, G.: Das Altér dér Braunkohlen des Meisuers, dér Flöze 2 und 3 ies Hirschberges und eines benachbarten Kolilenlagers bei Eaudenbach. Notizbl. hess. E.-amt Boden- iorscli. Bd. 84. Wiesbaden. 1956. — 16. P f 1 u g, H.: Palynologie und Stratigraphie dér eocáuen Braun- kohlen von Helmstedt. Paláont. Zeitschr. Bd. 26. Nr. 1/2. Stuttgart, 1952. — 17. Pflug, H. D.: Zűr Untstehung und Entwicklung des angiospemiiden Pollens in dér Erdgeschichte. Paleontographica Abt. B. Bd. 95. Stuttgart. 1953. — 18. Pflug, H. D.: Zűr Altersfolge mid Faziesgliederung mitteleuropai- scher insbesonders hessischer) Braunkohlen. Notizbl. hess. E.-amt Bodenforsch. Bd. 85. Wiesbaden, 1957. — 19. P o t o n i e. R.: Pollenformen dér miozánen Braunkohle. Sitz. Bér. Ges. nat. Freunde, Ber- lin, 1931. — 20. Potonié, R.: Zűr Mikrobotanik des eocanen Humodils des Geiseltals. Arb. Inst. Talaob. u. Petr. Brennsteine 4. Preuss. Geol. E. A. Berlin, 1934. — 21. Potonié, R.: Revision stratigraphisch wichtiger Sporomorphen des mitteleuropaischen Tertiars. Paleontographica 41. Abt. B. Stuttgart, 1951. — 22. Potonié. R. — G e 1 1 e t i c h, J.: Ueber P teridophv ten -Sporen einer eocanen Braunkohle aus Dorog in l’ngam. Sitz. Bér. nat. Freunde Jg. 1932. Berlin, 1933. — 23. Potonié, R. — T homson, P. W. — Thiergart, Fr.: Zűr Nomenklatur und Klassifikation dér ueogeneu Sporomorphae. Geol. Jb. Bd. 65. Hannover/Celle, 1950. — 24. Potonié, R. — Venitz, H.: Zűr Mikrobotanik des mio- canen Humodils dér niederrheinischen Bucht. Arb. Inst. Paleobot. u. Petr. Brennsteine Bd. 5. Preuss. Geol. L. A. Berlin, 1934. — 25. Szádeczkv-Kardoss E.: Szénkőzettan. Budapest, 1952. — 26. S z <5 t s E.: Magyarország eocén (paleogén) képződményei. Geol. Hung. Tóm. 9. Budapest, 1956. — 27. Thiergart. Fr.: Die Mikropalaontologie als Pollenanalyse im Dienst dér Braunkohlenforschung. >chr. Brennstoffgeol. 13. Stuttgart, 1940. — 28. Thiergart, Fr.: Eeitpollen dér untermiozánen und oberoligozánen Braunkohle und ihre svstematische Stellung. Zeitschr. deutsch. geol. Ges. Bd. 97. Stutt- gart, 1947. — 29. Thomson, P. W. — Pflug, H.: Die alttertiáre Braunkohle dér Tungrube Zievel im Antweiler Graben bei Satzvey.Bl. Euskirchen. Neues Jb. Paláontol. Abh. Bd. 96. Stuttgart, 1952. — 30. Thomson, P. W. — Pflug, H.: Pollen und Sporen des Mitteleuropaischen Tertiars. Paleonto- graphica Abt. B. Bd. 94. Stuttgart, 1953. — 31. Vadász E.: Kőszénföldtan. Budapest, 1952. — 32. Vadász E.: Magyarország földtana. Budapest, 1953. — 33. Vadász E.: Földtörténet és föld- fejlődés. Budapest, 1957. — 34. Kedves, M.: Études palynologiques dans le bassin de Dorog, I. Pollen et Spores Vol. 2, No. 1. 1960. TÁBEAMAGYARÁZAT — TAFEEERKEARUNG XXII. tábla - Tafel XXII. 1 — 2. C ica.tr icosis por itcs dorogensis R. Pót. & G e 1 1. 3 — 4. Hamulatisporis hamulatis Krutzsch 5 — 6. Toroisporis ( Toroisporis ) postregularis Krutzsch 7. Toroisporis fsp. A. 8. M ediobaculisporis mediobaculus Krutzsch 9. Tioroispor is (Toroisporis) borokásensis n. fsp. 0 — 13. Toroisporis (Toroisporis) longitorus Krutzsch Nagyítás: lOOOx , 9. ábra: 500 x XXIII. tábla - Tafel XXIII. 1 . Leiotriletes adriennis (R. Pót. & Gell.) Krutzsch sfsp. adriennis Krutzsch 2. Putictatisporites luteticus Krutzsch 3. V'errucatosporites secundus (R. Pót.) Krutzsch 4. Lac, igatosporites pseudodiscordatus Krutzsch 5. Triplanosporites sinuosus (Pflug) Pf. & T h. 6 — 8. M onocolpopollenites tranquillus (R. Pót.) Pf. & T h. 9. M onocolpopollenites areolatus (R. Pót.) P f. & Th. sfsp. areolatus R. Pót. 10. XI onocolpopollenites elegáns n. fsp. 1 1 . M onocolpopollenites aff . zievelensis P f . 12 — 13. I tiaperturopollenites dubius (R. Pót. & Ve n.) P f. & T h. 14. Inaperturopollenites magnus (R. Pót.) P f. & Th. Nagyítás: 1 000 X , 14. ábra, 500 x XXIV. tábla - Tafel XXIV. 1. Inaperturopollenites heskentensis n. fsp. 2. Pityosporites mxcroalatus (R. Pót.) P f. & T h. f. tnajor (R. Pót.) P f. & Th. 3. Triatriopollenites excelsus (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. minor P f. 4 — 5. Triatriopollenites excelsus (R. Pót.) P f. & Th. sfsp. semiturgidus P f . Krivánné: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana 41 6 — 7 . Triatriopollenites rurensis P f. & Th. 8. Triatriopollenites myricoides (Kremp) P f. & T h. f. tetraexituum 9 — 10. Triatriopollenites corvphaeus (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. fnicrocoryphaeus (R. Pót.) Pf. & Th. 11. Triatriopollenites plicatus (R. Pót.) Pf. & Th. 12 — 14. Triporopollenites sedatus n. fsp. 15. Subtriporopollenites scissus P f . 16. Intratriporopollenites rizophorus (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. geiseltalensis P f. 17. Tricolpopollenites henrici (R. Pót.) P f. & T h. 18 — 24 . Tricolpopollenites microhenrici (R. Pót.) P f. & T h. (22 — 24. poláris helyzet) 25 — 26. Tricolpopollenites parmularius (R. P o t.) Pf. & T h. f. cylindrior P f. 27. Tricolpopollenites spinosus (R. Pót.) P f. & Th. 28 — 29. Tricolporopóllenites confinis (R. P o t.) n. comb. 30. Tricolpopollenites asp . laesus R. Pót. Nagyítás: 1000X XXV. tábla - Tafel XXV. 1 — 4. Tricolpopollenites cavernosus n. fsp. 5. Tricolpopollenites fsp. A. 6 — 8 . Tricolporopollenites pseudocingulum (R. Pót.) P f. & Th. 9 — 13 . Tricolporopollenites cingulurn (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. fusus (R. Pót.) P f. & Th. 14 — 15. Tricolporopollenites cingulurn (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. pusillus (R. Pót.) P f. & T h. 16. Tricolporopollenites cingulurn (R. Pót.) P f. & Th. sfsp. oviformis (R. Pót.) Pf. & T h. 17 — 18 . Tricolporopollenites megaexactus (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. brühlensis (Th.) Pf. & T h. 19 — 21. Tricolporopollenites megaexactus (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. exactus (R. Pót.) P f. & T h. 22 — 23. Tricolporopollenites cingulurn (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. ovális (R. P o t.) n. comb. 24 — 25 .Tricolporopollenites edmundi (R. Pót.) P f. & Th. Nagyítás: lOOOx XXVI. tábla - Tafel XXVI. 1. Tricolporopollenites eschweilerensis P f. & T h. 2. Tricolporopollenites satzveyensis P f. 3 — 4. Tricolporopollenites kruschi (R. Pót.) P f. & T h. sfsp. analepticus (R. Pót.) Pf. & T h. 5. Tricolporopollenites kruschi (R. Pót.) Pf. & Th. sfsp. accessorius (R. Pót.) P f. & T h. 6 — 7. Tricolporopollenites kruschi (R. Pót.) Pf. & Th. sfsp. contortus P f . & Th. 8. Tricolporopollenites fsp. B. 9 — 10. Tricolporopollenites iliacus (R. Pót.) P f. & T h. "f . medius P f. & Th. 1 1 — 13. Tricolporopollenites globosus n. fsp. 14. Porocolpopollenites stéreoformis P f. 15. Tetracolporopollenites sapotoides P f. & T h. 16 — 17. Tetradopollenites callidus (R. Pót.) P f. & Th. Jogvitás: 1000 x Palynologische Stratigraphie des mitteleozanen Kohlenkomplexes im Beckenteil „Borókás" des Doroger Braunkohlenrevieres Frau E- Kriván Die vorliegende Mitteilung ist ein Teil einer Arbeit. die die Festlegung eines palynologischen Grundprofils für das Becken von Dorog bezweckt. Verfasserin beschreibt darin die 72 Arten, darnnter 6 neue. enthaltende Mikroflora des mitteleozanen Braun - kohlenkomplexes aus dem Beckenteil ..Borókás”. Neben dér systematischen Kenn- zeichnung hat Verfasserin auch die Festlegung dér stratigraphischen Eage des Kom- plexes auf palynologischer Grundlage angestrebt. Dazu wurden. inangels eines palynologi- schen Grundprofils dér ungarischen eozánen Braunkoh lenkomplexe, die Ergebnisse dér 42 Földtani Közlöny, XCf. kötet, 1. füzet deutsclien Palynologie aus dér dortigeii Tertiárstratigraphie angewendet [30. 9, 10. 12]. Die Yerfasser dér zitierteii Arbeiten habén die Haufigkeit dér un Laufe ihrer Unter- sudiungen über die deutsclien Braunkohlenfazies erkannten Arten als Punktion dér Zeit dargestellt. In dér vorliegenden Arbeit sind die mit dem mitteleozánen Komplex von Borókás gemeinsamen Arten liervorgelioben und in dér Reikenfolge ilires Auftretens tabellariscli dargestellt worden (Abb. 3.). Wie es aus Abb. 3. klar liervorgeht. gehört dér in das Mitteleozán eingefügte Braunkohlenkomplex des Beckenteils ..Borókás” bzw. ilire Flóra in den oberen Teil des Mitteleozáns, in den stratigrapliisclien Horizont dér Geiseltaler Braunkohlen. Diese Feststellung auf palynologiseher Basis ist mit dem Standpunkt E. Yadász’s [32, 33] in völligem Einklang. Beschreibung dér neuen Arten. Formgenus: Toroisporis Krutzsch 1959 Toroisporis (Toroisporis) borókásensis n. fsp. Tafel XXII. Abb. 9. (Holotypus) B eschreibung: Mikrospore mit einem Torus an dér Proximalseite, mit einer abgerundet-dreieckigen Áquatorkontur. Die Sporenwandung ist melír oder min- der glatt. zweischichtig, von 3,5 fi Máchtigkeit. Die Y-Linie ist ausgeprágt, die Lásuren reichen bis zu 5/4 des Radius. Dér Torus ist seharf abgesondert und folgt dem Ablauf dér Y-Linie. Die Grösse dér Spore ist 62 fi, ihre Farbe hellbraun. Formgenus: Monocolpopollenites P f . & T h. 1953 M onocolpopollenites elegáns n. fsp. Tafel XXIII. Abb. 10 (Holotypus) Beschreibung: Monocolpater Pollen von bilateraler Symmetrie. Dér Col- pus ist ausgeprágt, an den Rándem verdickt, den Polen zu hanteíartig erweitert. Die Kxine ist zweischichtig, intragranuliert, 2 fi máchtig. Formgenus: Inaperturopollenites P f . & T h. 1953 1 naperturopollenites heskemensis n. fsp. Tafel XXIV. Abb. 1. (Holotypus) Beschreibung: Elhptisclie Pollenform von 25 fi Grösse, von foveolater Skulptur. Dér Durchmesser dér kleinen Vertiefungen betrágt 1,3 — 1,5 //. Die Farbe ist hellgelb. Bemerkung: lm Laufe dér Durclisuchung dér zugánglichen Literatur habén wir in dér Arbeit von M ü r r i g e r — P f 1 a ti z 1 [13] (Tafel 5, Abb. 6.) eine áhnlicke Form vorgefunden. Die Yerfasser bezeichnen die aus den Heskemer Oligozánschichten her- stammende Fönn als Inaperturopollenites sp. und gébén dariiber bloss die folgende kurze Kennzeichnung: ,,Rundliche bis unregelmássig ellipsoidisclie Pollen mit netz- förmiger Skulptur”. Die Grösse mag anhand dér mitgeteilten Abbildung etwa 34 fi bet ragén. Formgenus: Triporopollenites P f. & T h. 1953 Triporopollenites sedatus n. fsp. Tafel XXIY, Abb. 12—14 (Holotypus) Beschreibung: Dreiporige Pollen, mit dreieckigem Áquator, stark gewölb- ten Fiánkén. D’e Porén sitzen an den Ecken, sind gross, ohne Vestibulum und Átrium. Dér Index des Porenkanals liegt unter 0,3 fi. Die Kxine ist 2,0 — 2,5 /i dick. Die flaclie, skulpturlose Ektexine wird den Porén zu etwas dicker. Formgenus: Tricolpopollenites P f. & T li. 1953 Tricolpopollenites cavernosus n. fsp. Tafel XXV. 1. — 4. (Holotypus) Beschreibung: Tricolpate Pollen von 43 -46 fi Grösse in polarer bzvv. halbpolarer Lage. Die Colpi ziehen bis zu den Polen hinauf. Die F)xine ist 3 — 4 fi mách- tig, von foveolater Skulptur. Formgenus: Tricolpor pnllenites P f. & T li. 1953 T ri colpor opollenites cingulum (R. Pót. 1931) P f. & T h. 1953 subfsp. ovális (R. Pót. 1934) n. comb. Tafel XXV. Abb. 22 23. Krivánné: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana 43 Beschreibung: R. Poton ié [20] kennzeichnete die Pollenform von überaus unregelmássigem welkgem Umriss mit Vorbehalt als Erhaltungszustand . Br beschrieb sie aus dem Eozán von Geiseltal und aus dér Miozánkohle von „Beissels- grube”. Dagegen sind die Individuen in unserem Matériái wohlerhalten und durch- wegs von gut bestimmbarer Struktur. Die Grösse ist 21 fi. Tricolporopollenites globosus n. fsp. Tafel XXVI. Abb. 1 1—13. (Holotypus) Bes chreibung: Mehr oder minder spháriscke Pollen von dér Grösse von 40bis47 fi. Die Colpi tiefen sicb áquatorial ein, sind von welligem Ablauf. Die Porén Hegen am Áquator, sind kreisrund, von 3 // Durchmesser; die Exine ist intragranuHert, von welliger Oberfláche. ÜLEDÉKES KŐZETEINK NEVEZÉKTANÁNAK KÉRDÉSEI DR. BÁRDOSSY GYÖRGY* Összefoglalás: Munkája bevezető részében a szerző az eddigi rendszerezések alap- vető elvi kérdéseivel foglalkozik. Javasolt rendszere a kőzetek kézipéldányán meghatá- rozható jellegeken alapszik. Ezen felül a genetikai szempontokat is figyelembe veszi. A piroklasztikus kőzeteket a vulkanogén anyag mennyisége szerint vulkáni tufára (> 80°o), tufitra (80 — 30%) és tufás kőzetre (30 — 5%) osztja. A törmelékes kőzeteknél durvatörmelékes, homokos és finomtörmelékes kőzeteket különböztet meg. Különösen a finom törmelékes kőzetekkel foglalkozik részletesebben, mert ezek beosztása terén eddig igen sok volt az ellentmondás. Az agyagkőzeteket az agyagásványok és nem a szemnagyság alapján csoportosítja. A bauxitot is az agyagkőzetek közé sorolja. A vegyi és biogén kőzeteket geokémiai alapon csoportosítja. Megkülönböztet: 1. üledékes vasérceket (Fe > 20%) és vasas kőzeteket (Fe 6 — 20%), 2. üledékes mangán- érceket (Mn > 8%) és mangános kőzeteket (Mn 1 — 8%)> 3. foszfátos kőzeteket (P2Os > 10%), 4. karbonátos kőzeteket, 5. kovás kőzeteket (kovasav > 80%), 6. só kőzeteket, 7. nitrátos kőzeteket, 8. szénkőzeteket, 9. kőolajat és bitumenes kőzeteket. A törmelékes, agyagos és vegyi-biogén komponensekből álló elegykőzeteket ,, vegyes eredésű kőzetek” néven külön csoportba foglalja össze. Ezeket egy háromszög-diagram segítségével határolta el egymástól. Az üledékes kőzetek beosztásában két alapvető szempont szerint járhatunk el. Az egyik esetben a kőzeteket keletkezésük földtani folyamatai szerint osztályozzuk íún. , .földtani - genetikai osztályozd s”). Ennek előnye a földtani folya- matok messzemenő figyelembevétele, hátránya viszont, hogy egy és ugyanazon össze- tételű kőzet keletkezésétől függően a rendszer különböző részein egyaránt szerepelhet [101]. A rendszerezés egy másik fajtája kizárólag az üledékek kőzettani jellegeit tartja szem előtt, bizonyos mértékig függetlenül azok keletkezési körülményeitől (,,1 e í r ó kőzettani osztályozás”). Ez lehetőséget ad a különböző kőzetfáciesek kimu- tatására, hátránya viszont, hogy könnyen elszakadhat a földtani valóságtól és üres formalizmussá válhat — mint ahogy erre nem egy példát találunk a külföldi szakiro- dalomban '96'. E rendszerezés speciális válfaja a mérnökgeológiai kőzet- rendszer '35 . Hasonlóképpen speciális jellegű a talajtani osztályozás is, mely a kőzeteket talajfizikai sajátságaik szerint osztja be [2]. Ez a két utóbbi osztá- lyozás nem öleli fel az üledékes kőzetek egészét, hanem elsősorban a laza törmelékes kőzetekkel foglalkozik. Az utóbbi évtizedekben a leíró kőzettani felosztásokon túl egy merőben új geo- kémiai kőzet rendszer kezd kialakulni. Ilyen a Goldschmidt [82] által kialakított ionpotenciálos felosztás, mely a kőzeteket alkotó elemek belső sajátságaira épít. A külső fizikai-kémiai tényezőket veszi figyelembe a S c s e r b i n a-féle [71], a Puszta való v-féle 62], továbbá a K r u m b e i n — G a r r e 1 s-féle [40] csoporto- sítás. Az előbbiek a redoxpotenciált, az utóbbiak a redoxpotenciált és a p H-t veszik osztályozásuk alapjául. A belső és külső geokémiai tényezőket egyaránt figyelembe veszi Szádeczky-Kardoss E. 1 955-ben kidolgozott új geokémiai kőzetrendszerében Előadta a Magyar Földtani Társulat 1959. I. 1. és IL 4-i szakülésein. Bárdossy: Üledékes kőzeteink nevezéktana 45 [82], amennyiben az osztályozás két alapvető tényezőjéül a redoxpotenciált és az általa levezetett vegyületpotenciált teszi. A most kidolgozott nevezéktanban olyan jellegeket választottam ki a csoporto- sítás alapjául, melyek a kőzet kézipéldánya alapján meghatározhatók. Mindaz, ami kézipéldányból nem olvasható le — ilyen a települési forma, kor, ősmaradvány társaság, érintkezés a fedő és fekvő rétegekkel stb. — a földtani jellemzés kereteibe tartozik. A kézipéldányban meghatározható kőzetjellegek bizonyos mértékig a kőzet keletkezési körülményeit tükrözik és így a beosztás nem pusztán leíró, hanem a gene- tikai szempontokat is figyelembe veszi. A beosztás elkészítésénél nem törekedtem arra, hogy a jelenleg használt talaj- tani és talajmechanikai osztályozásokkal egyező eredményt kapjak. Olyan osztályozás készítése ugyanis, mely mind földtani, mind talajtani, mind talajmechanikai szempontok- nak megfelelne, lehetetlen. Ennek oka az, hogy mindegyik osztályozás alapvető célja más és a cél elérése érdekében szükségszerűen a kőzetek más és más tulajdonságait használjuk fel értékmérőül. Az egyes értékmérők között ^viszont nincs közvetlen függ- vényszerű kapcsolat [99]. Ezért azt javasolom, hogy tartsa meg mindegyik szakterület továbbra is saját céljainak legjobban megfelelő beosztását. Viszont közös munkával egy összehasonlító kulcsot kellene kidolgoznunk, melynek segítségével az egyes beosz- tások elnevezéseit közelítően azonosítani lehet. Ehhez jól kiinduló alapul szolgálhatnak az U n g á r T. által éppen ilyen célból készített összehasonlító vizsgálatok [99] . A fenti szempontok alapján az alábbi fő csoportokat különböztettem meg: 1. Piroklasztikus kőzetek, 2. Törmelékes kőzetek, 3. Agyag kőzetek, 4. Vegyi és biogén kőzetek, 5. Vegyes kőzetek. l.A piroklasztikus kőzetekhez tartoznak a vulkáni törmelékanyag és az üledékes eredetű kőzetanyag elegyéből álló kőzetek. 2. A törmelékes kőze- te k a kiinduló kőzet kémiailag változatlan kőzetdarabjaiból vagy ásványszemcséiből állanak. 3. Az agyag kőzetek a kiinduló kőzet ásványainak kémiai mállása, átalakulása révén keletkezett, vagy kolloid oldatból kivált ásványokból állnak. 4. A vegyi és biogén kőzetek a kiinduló kőzet mállása során valódi oldatba ment anyagokból keletkeznek közvetlen vegyi kicsapódás útján, vagy élő szervezetek hatására. 5. A vegyes kőzetek a 2., 3., 4. csoportok ásványait együttesen tartalmazzák. Nem önálló rendszertani egység; megkülönböztetését a jobb áttekinthetőség indokolja. Különösen a márgás kőzetek esetében az egymáshoz kapcsolódó átmeneti kőzetfajták összefüggései sokkal jobban megérthetők így, mintha külön-külön széttagolva tárgyal- nánk őket. Határt kellett vonni a kőzetleírás és a kőzetnév között is. A kőzet- név az illető kőzetfajta tömör, egyértelmű megnevezése. A kőzetleírás viszont mind- azoknak a kőzetjellegeknek a felsorolása, melyeket a vizsgálatok során megfigyeltünk. A kettő között a határ nem éles, mert több általánosan használt kőzetnév jelzős felépí- tésű (pl. meszes homokkő) és ugyanakkor a kőzetleírás is jelzős formában történik. Az alapvető kőzetnevek száma viszonylag nem nagy (15 — 20 db) és ezek összetételével, valamint jelzők alkalmazásával alakíthatók ki a többiek. Lehetőleg olyan kőzetneveket használtam, melyek összetétele egyszerű, maximálisan 2 — 3 szóból áll. Ennél hosszabbak használata nehézkes és amellett félreértésekre is lehetőséget nyújt. A földtani térképezésnél a földtani fáciesek megjelölésére szolgáló neveket sok- szor összekeverik a kőzetne vekkel. Ebből sok zavar és félreértés származik. Különösen az alföldi térképezésnél fordultak elő ilyen esetek (,, alföldi-lösz”, ,, vörös agyag”). A jövő- ben arra kell törekednünk, hogy a földtani fáciesek megjelölésére kizárólag fáciesne veket használjunk (slir, flis), a kőzetneveket pedig az őket megillető kőzettani értelemben használjuk. 46 Földtani Közlöny, XC] . kötet, 1. füzet A beosztás kvantitatív jellegű, amennyiben minden egyes kőzetfaj tához adott százalékos kőzettani összetétel tartozik. Ennek viszont csak akkor van értelme, lia a kőzethat ározás pontos laboratóriumi mérésekkel történik. Ma még sajnos olyan kicsi az ország üledékkőzettani laboratóriumi kapacitása, hogy a begyűjtött kőzetminták kisebb része nyerhet csak pontos laboratóriumi meghatározást. Ezért fő célunk az kell hogy legyen, hogy a terepen történő kőzethatározás pontosságát maximálisra fokozzuk. A terepi határozás núnimális követelményéül a nevezéktan egyes kőzettani csoportjait tekintjük. Ezen felül minden egyes geológus a terepi határozásnál addig a részletességig menjen el, ameddig arra felszerelése és gyakorlati felkészültsége alapján lehetőség van. A meghatározott kőzetanyag főbb típusos mintáit célszerű laboratóriumban is megliatá- roztatni. részl>en a terepi határozás ellenőrzésére, részben annak megfelelő kiegészí- tésére. Célszerű lenne, ha a jelentésekben, fúrónaplókban stb. a jövőben azt is feltün- tetnénk, hogy a kőzetnevet csak makroszkópos megfigyelés, vagy laboratóriumi vizs- gálatok alapján határozták-e meg. A javasolt kvantitatív határok nem lehetnek merev sorompók, melyek közé bármely kőzetfajtát be kell kényszeríteni. Lehetnek olyan esetek is, amikor kivételt kell tenni a kőzet sajátos kifejlődésének megfelelően. A javasolt határértékek az átlagos, a leggyakrabban előforduló kőzetkifejlődésekre vonatkoznak és felhasználásuk is csak ebben az értelemben indokolt. Az egyes laboratóriumi vizsgálati eredmények sem abszolút értékűek. Különö- sen a törmelékes kőzetek szemcseelemzésére vonatkozik ez, ahol a használt diszper- gálási és szemcseelemzési módszertől függően többé-kevésbé eltérő eredményt kapunk. Jövőben ezért az országban működő összes üledékkőzettani laboratórium vizsgálati módszereinek összehangolását is el kell végezni. 1. Piroklasztikus kőzetek Beosztásuk alapja a vulkanogén és az üledékes eredetű ásványok aránya a kőzetben. Az összes fontosabb külföldi beosztás ezt a felosztást követi, határértékeik azonban eléggé eltérők [31, 45, 46, 53, 59, 89]. Gyakorlati tapasztalataink alapján hazai kőze- teinkre az alábbi csoportokat különböztetjük meg: 1. Vulkáni tufák. (A vulkanogén anyag mennyisége 80%-nál több) 2. T u f i t o k. (80 — 30% a vulkanogén anyag mennyisége) 3. Tufás kőzetek. (30 — 5% a vulkanogén anyag mennyisége). A vulkáni tufák osztályozását hazai vonatkozásban P a n t ó G. készítette el 55, 56^. A tufitokon belül az alcsoportokat az üledékes rész kőzettani összetétele alapján választjuk szét: homokkőtufit, márgatufit, agyagtufit stb. A ho- mokköves tufit. márgás tufit, agyagos tufit helytelen névhasználat, mert a tufit elneve- zés már eleve keverék kőzetet jelent, melynek éppen az illető üledékes kőzet az egyik komponense. A tufás kőzeteknél a megfelelő üledékes kőzetnév elé a ,, tufás" jelzőt tesszük: tufás homokkő, tufás márg a, tufás agyag. 5% alatti tufatartalom a kőzetnévben nem kerül kifejezésre, hanem részletes kőzetleírásban kell róla említést tenni. 2. Törmelékes kőzetek A törmelékes kőzeteket szemnagyságuk alapján osztályozzuk. Ez az a kőzet- fizikai sajátság, mely legtöbb következtetést nyújt a kőzet keletkezési körühnényeire. A talajmechanikában és a talajtanban használt kőzetfizikai állandóknak jóval nehezebb földtani értelmezést adni (plasztikus határ, folyási határ, plasztikus index. Arany- f éle kötöttségi szám, Kuron szerinti higroszkóposság, 5 órás kapilláris vízemelés). Bárdossy: Üledékes kőzeteink nevezéktana 47 Sajnos, mind a hazai, mind a külföldi szemnagysági beosztások sok tekintetben eltérnek egymástól. Sőt még olyan javaslatok is napvilágot láttak, hogy külön szem- nagyságbeosztást kell használni a vékonycsiszolati szemnagyságmérés és a laza kőzetek szemcseelemzési eredményeinek kiértékelésekor [1]. Az ilyen beosztás áttekinthetet- lenül bonyolulttá tenné az üledékkőzettani osztályozást. A szemnagysági határok felvétele eddig szinte kivétel nélkül tetszőlegesen kivá- lasztott számsorokon alapul (pl. Atterberg 10-es alap, kiinduló szám 2; Vas- /. ábra. Szemcsenagyságú beosztások összehasonlítása. Fig. 1 . Comparison of classifications according to grain size szojevics y 10-es alap, kiinduló szám 1; Wentworth ]í 2-es alap, kiinduló szám 2. Csak a legutóbbi időben jelentek meg olyan munkák, melyek a törmelékes kőzetek ásványkőzettani összetételét a szemnagyságtól függően vizsgálták [39, 27, 54, 68, 86, 109]. A főbb hazai és külföldi beosztásokat az 1. ábrán foglaltuk össze. Mind- egyik kivétel nélkül három csoportra osztja fel a törmelékes kőzeteket: 1. durvatörmelé- kes kőzetek, 2. homokos kőzetek, 3. finomtömielékes kőzetek. Nehezebb az egyes csoportok elhatárolásának kérdése. A legkisebb eltéréseket a homok-durvatörmelékes kőzethatámál találjuk. Itt az eddig is érvényben levő [87] 2,0 mm-es határértéket tartjuk legelfogadhatóbbnak, mert ez kőzettanilag az önálló ásványszemcsék és a kőzettörmelékből álló szemcsék határát jelenti. A homokos kőze- teknél lefelé nincs éles ásványtani határ. Az Atterber g-féle és a nálunk használt (Hajós M., Miháltz I.) beosztás 0,02 mm-nél vette fel a határt. A külföldi be- osztásokban viszont 0,05, 0,06, 0,063, sőt 0,1 mm-nél van a határ. Leghelyesebb a 0,06 mm-es határérték. Ez a fent említett beosztások középértéke, földtani szempontból pedig az indokolja, hogy a 0,06 mm-nél kisebb szemcséket a még nyugodtfolyású folyó- vizek sem görgetve, hanem lebegtetve szállítják [S a m o v 1954\ Végül a laborató- tiumi gyakorlatban épp ez a szemnagyság jelenti az ülepítő elemzés (K ö h n, Atter- berg) és a szitaelemzés határát. A finom törmelékes kőzeteket az agyag kőzetek csoportjától szintén szem- nagyság alapján szokták elválasztani, holott az agyag kőzeteket elsősorban az agyag- ásványok fellépése és uralkodó mennyisége jellemzi. Ezért szükséges a nálunk 48 Földtani Közlöny, X Cl. kötet, 7. füzet évidig használt 0,002 mm-es határ megváltoztatása.. A legújabb külföldi [68, 69, 84, 94. 1 09 vizsgálatok szerint agyagásványok a 0, 002 mrn-nél nagyobb szemnagyságú frakciók- ban is megtalálhatók. Ezért a határértéket 0,039, 0,005, sőt 0,01 min-nél veszik fel Hazai agyag kőzetek vizsgálata alapján 0,005 mm-es érték a leghelyesebb. Az egyes szemnagysági határokat sem egyértelműen használják. Az U n g á r T. .iltal javasolt mintagörbés beosztásnál [99] például a kőzetnevet az a mező adja, mely- ben a kőzet összeggörbéjének leghosszabb része fut. E beosztási elv előnye, hogy a J. abrii . Különböző osztályozottságú, de egyező módusú törmelékes kőzetek szemcseeloszlási görbéi 1. 2. Grain size distributiőn curves of detritic rocks of different degree of sorting bút of identical mode szemnagysági határokon kívül az osztályozottságot is figyelembe veszi. Hátránya viszont - hogy nevezéktani határok nem jellemezhetők meghatározott határértékekkel. A talajmechanikában az ún. „mértékadó s z e m c s e á t m é r ő v e 1’ ’ (Dm) dolgoznak. Ez statisztikailag nem más, mint a m ó d u s, vagyis a gyakorisági görbe maximumának helye. Ismét más esetekben [96] mediánnal (D50) [42], m ártani középpel (D^), vagy számtani középpel (DSJr) számolnak. Mindezek sta- tisztikailag mást és mást jelentő értékmérők. Összefüggéseiket egy korábbi tanulmá- nyunk ismerteti [3]. A médián, módus és a számtani közép használata azért nem helyes, mert különböző osztályozottságok esetén is ugyanaz a számérték jöhet ki. Tehát egy tiszta homok ugyanazt a középértéket adhatja, mint egy vegyes kőzetlisztes, kavicsos homok (lásd 2. ábra). E körülményt Sztrahov [1954] úgy próbálta figyelembe venni, hogy a médián mellett az osztályozottsági együtthatót is felhasználta. Ez viszont igen bonyolulttá tette az egész osztályozást. Az osztályozottságot N i g g 1 i is meg- próbálta figyelembe venni 1938 , mégpedig a quartilisek (Qt és Q3) felhasználásával. T’tóbb Pettijohn a \V entworth skála szerint módosította a N i g g 1 i-féle be- osztást 59 . Lényege az. hogy ha mindkét quartilis ugyanabba a szemnagysági frak- < ióba esik. akkor az a kizárólagos kőzetnév, amennyiben nem, úgy a kőzetnevet azok- ból a frakciókból kell összetenni, melyekbe a quartilisek beleesnek. Egyszerű és jól áttekinthető ez a beosztás, mégsem volna helyes minden további nélkül átvenni, mert különösen aszimmetrikus és kétmaximumos gyakorisági eloszlás esetén a kiadódó kőzet- nevek nem helytállók. Leghelyesebbnek tartjuk a külföldön is legáltalánosabban hasz- nált gyakorisági eloszlásra épülő rendszerezési elv használatát, mely az egyes kőzet- frakciók súly %-os mennyiségét veszi alapul. Bárdossy: Üledékes kőzeteink nevezéktana 49 2/A. Durvatörmelékes kőzetek Az osztályozás a szemnagyság, az egyes törmelékdarabok alakja, továbbá a kőzet megszilárdulásának foka szerint történik. Alszempontok a törmelékszemcsék anyaga, valamint a kötőanyag mennyisége és összetétele (I. táblázat). I. táblázat Megszilárdulás foka nagyság cm 1 . kötetlen üledék 2. laza kőzet 3. tömör kőzet 20—100 ; j kőzettömbök GÖRGETEG laza durva breccsa tömör durva breccsa 2— 20 durva kőzettörmelék LAZA DURVA TÖMÖR DURVA, DURVA KAVICS KONGLOMERÁTUM KONGLOMERÁTUM 0,5— 2 apró kőzettörmelék APRÓ KAVICS laza finom breccsa tömör finom breccsa 0,2— 0,5 kőzetdara LAZA FINOM , TÖMÖR FINOM , DARAKAVICS KONGLOMERÁTUM KONGLOMERÁTUM Szemcsealak : szögletes KOPTATOTT A kőzet megszilárdulásának mértéke szerinti első csoport a teljeseit kötetlen szemcsék- ből álló üledékeket foglalja össze. A laza kőzetek csoportjában a kőzet kötőanyaga még gyenge, úgyhogy a szemcsék kézzel vagy ráütéssel a kőzetből kiszabadíthatok. A tömör kőzeteknél a kőzetanyag oly szilárd, hogy ráütésre a szemcsék a kötőanyaggal együtt törnek, tehát a kötőanyagból nem szabadíthatok ki. A megszilárdult kőzeteknél a két finomabb szemnagysági csoportot összevontuk (0,2 — 0,5 és 0,5 — 2,0 cm) a szemnagyság meghatározásának nehézsége miatt. A szemcsék alakja szerint kavicsról beszélünk, ha az lekerekített; kőzettörmelék- ről, ha szögletes. Helyesebb, ha a megkülönböztetést kvantitatív mérések alapján vé- gezzük. Dapples, Krumbein és Sloss a koptatottsági index 0,2 .értékét veszik határul [13]. Kavicsról beszélnek, ha a szemcsék több, mint 50% -a 0,2-nél nagyobb koptatottságú, ellenkező esetben pedig kőzettörmelékről. Ezt az elválasztási elvet hazai nevezéktanunkban is be lehetne vezetni, azonban Szádeczky-Kardoss E. CPV-mérési módszerének felhasználásával, mely erre a célra sokkal inkább megfelel [80]. A megszilárdult kőzeteket alak szerint konglomerátumra és breccsára osztjuk fel. Magyar megfelelőjük a kavicskő és a törmelékkő. A murva leginkább az iparban használatos kőzetnév, pontos tartalmi fogal- mazás nélkül. Egyesek murva alatt 2 — 5 mm nagyságú apró kavicsot értenek, mások ugyanakkor dolomitmurváról beszélnek, ami kőzett anilag egészen mást jelent. Vadász E. megfogalmazásában a ,, murva” földtanilag főként a gránit fizikai mállása útján keletkezett, 5 — 20 mm nagyságrendű, helybenmaradt, szögletes törmeléket jelent [101]. A jövőben a földtani leírásban és a fenti értelemben való használatát javasoljuk. A 1 e j- tőtörmelék földtani elnevezés, mely a nehézségi erő hatása alatt felhalmozódott, nem szállított, osztály ozatlan, mechanikai kőzettörmeléket jelez. A patakhordalék is földtani elnevezés, meghatározott kőzettani tartalom nélkül. A nagy szemnagyság miatt a durvatörmelékes kőzetek nem különálló ásvány- szemcsékből, hanem főleg kőzetdarabokból állnak. Három alcsoportot különböztetünk meg a kőzetanyag alapján: 1. A monomikt (egyanyagú) alapcsoportban egy kőzet- fajta uralkodik (> 90%). Ilyenkor az uralkodó kőzetanyagot jelzőként a fő elnevezés elé tesszük: kvarcitkonglomerátum, tűzkőbreccsa, dolomitbreccsa, durva gránitkavics. 2. Az oligomikt (többanyagú) alapcsoportban az uralkodó kőzetanyag (50 — 90%) mellett más anyagú szemcsék is észrevehető mennyiségben találhatók. 3. A polímikt (vegyes anyagú) alcsoport különböző kőzetfajták szemcséiből áll, melyek egyike sem 4 Földtani Közlöny 50 Földtani Közlöny, XCI. kötet, I. füzet haladja meg az 50%-ot. Az ilyen változatos összetétel a kőzetnévben már közvetlenül nem fejezhető ki. túl hosszúvá tenné azt (pl. kvarcitos. gránitos. csillámpalás durva kavics Helyesebb, ha csak a polimikt jelzőt tesszük a kőzetnév elé (pl. polimikt breccsa) és a kőzet összetételét a részletes kőzettani leírásban ismertetjük. A megszilárdult durvatönnelékes kőzetekben a kötőanyag összetételét és mennyi- ségét is figyelembe kell venni. Ha a kötőanyag 20%-nál kevesebb, nem kell a kőzet- névben megemlíteni; 20 — 50° 0 kötőanyag esetén jelzőként tesszük a kőzetnév elé (pl. meszes-, márgás-. agyagos-, kovás-, limonitos-). Ha a kötőanyag 50%-nál több. akkor már az a jellemző és a kőzet a kötőanyagának megfelelő kőzetcsoportba tartozik. 2/B . Homokos kőzetek A felosztásnál figyelembe vesszük a kőzet szemnagyságát, megszilárdulásának fokát, valamint a szemcsék anyagát. A szemcsék alakja csak egyes kőzetfajtáknál kerül számításba. A szemnagyság szerint a különböző kőzettani rendszerekben a homokos kőzete- ket 2 — A — 4 — 5 csoportra osztják fel (1. ábra). Hazai kőzeteinkre a négy csoportra való felosztás a leghelyesebb (II. táblázat). II. táblázat Szem- nagyság mm Megszilárdulás foka 1 kötetlen üledék 1 2 kötött üledék 3 laza kőzet 4 tömör kőzet 0,5— 2,0 0,2— 0,5 0,1— 0,2 0,06 — 0,1 durva homok középszemcsés homok apró homok finom homok kötött durva homok kötött középszem- csés homok kötött apró homok kötött finom homok laza durva homokkő laza középszem- csés homokkő laza apró homokkő laza finom homokkő durva homokkő középszemcsés homokkő apró homokkő finom homokkő Amennyiben egyik frakció sem éri el az 50%-ot, akkor a kőzetet osztályozatlan homoknak (homokkőnek) nevezzük. A megszilárdulás fokától függően 4 csoportot különböztetünk meg [78]: 1. kötet- len homok, 2. kötött homok, 3. laza homokkő, 4. homokkő. Egyesek a kötött homok helyett tömött vagy kemény homok kifejezést használnak; a laza homokkövet pedig puha vagy lágy homokkőnek nevezik. A jövőben ezek helyett a fenti egységes nevek használatát javasolom. E négy fokozat megkülönböztetésére nincs megfelelő mérési módszerünk. A leg- alkalmasabb talán a nyomószilárdság mérése lenne. Többezer minta nyomószilárdságát kellene megmérni, hogy számszerű határértékeket kaphassunk. Amíg ez nincs, meg- közelítő makroszkópos meghatározással kell a négy csoportot elkülöníteni: 1. kötetlen homok: A kőzetanyag teljesen széteső, a szemcséket semmiféle kötőanyag nem ragasztja össze, 2. kötött homok: A kőzetanyag falban megáll, azonban fejtés- kor saját súlya alatt szétesik. Vízbe téve magától szétfolyik. A szemcsék csak gyengén tapadnak egymáshoz; ujjak között teljesen szétmorzsolhatók, 3. laza homokkő: A kőzet vízben nem folyik szét. Körömmel karcolható, kalapáccsal apró darabokra könnyen szétüthető; a kalapácsütés elfullad benne, mozsárban gumitörővel szétnyom- ható, 4. tömör homokkő: kalapáccsal éles szögletes darabokra törik szét, törés- kor részijén a szemcsék is eltörnek; körömmel nem, vagy csak alig karcolható. A törmelékes szemcsék anyaga alapján a homokköveket a következő alcsopor- tokra osztjuk: a) monomikt anyagú (az uralkodó ásványszemcsék mennyi- Bárdossy: Üledékes kőzeteink nevezéktana 51 sége > 90%) kvarchomokkő, ortokvarcit. b ) oligomikt anyagú (az uralkodó ásványszemcsék mennyisége 75 — 90%) csillámos homokkő, földpátos homokkő, glau- konitos homokkő, c ) polimikt anyagú (az uralkodó ásványszemcsék mennyi- sége <75%) arkózás homokkő, grauvake. A kvarchomokkő és az ortokvarcit mikroszkópi vizsgálattal különböztethető meg. Az ortokvarcitban kovás kötőanyag irányított átkristályosodása miatt az eredeti tör- melékszemcsék már nem ismerhetők fel (regenerációs szövet) [59]. Az ,,orto” jelző kitétele szükséges, mert ismerünk vegyi eredésű „limno” kvarcitot, hidrotermális ,,hidro” kvarcitot. metamorf ,,meta” kvarcitot és magmás ,, telér” kvarcitot. Az ortokvarcit helyett kvarcos homokkő helytelen elnevezés, mert a kvarchomokkő is kvarcos ! A kvarcitos homokkő szemcséi pedig valamelyik fentemlített kvarcitfajta darab- jaiból állnak. A földpátos-, csillámos- és glaukonitos -homokkövekben az uralkodó kvarc- szemcsék mellett a földpát, csillám, ill. a glaukonit 10 — 25%-ig feldúsul. Az arkózás homokkőben a földpátok mennyisége a 25% -ot is meghaladja. Hazánkban ritka kőzet a grauvake. Túlnyomóan magmás és metamorf kőzetek tönnelékszemcséiből áll. A kvarc szerepe egészen alárendelt lehet. Jellemző még a szemcsék nagyfokú osztályo- zatlansága. Kötőanyaga leginkább agyagos, kloritos. Ez a felosztás törmelékes ásványszemcséken alapszik, tehát a kötőanyagot nem veszi figyelembe. Amennyiben a kötőanyag mennyisége 20 — 50° G, úgy a kőzetnév- ben ezt is feltüntetjük: meszes-, márgás-, agyagos-, kovás-, hmonitos-homokkő. A kvarchomokkőnek megfelel a kvarchomok. Gyakori a csillámos és glaukonitos homok is. Kivételes esetekben mészkőszemcsékből álló mészhomok, vagy dolomit - szemcsékből álló dolomit homok is van. Fenti homokfajták vízi úton kerültek elszállításra, a szemcsék élesek, szögletesek. Az eolikus eredésű futóhomok viszont erősen koptatott, tompa zsírfényű és gyöngy- házfényű szemcsékből áll. Kőzettani megkülönböztetése M i h á l t z I. módszerével [50] pontosan elvégezhető. A folyami-, ártéri-, tavi-, és a tengeri-homok viszont földtani — genetikai körülményeket jelző elnevezések. Feltüntetésük nem kőzetnévként, hanem a képződmény földtani leírásában történhet. A bányászatban használatos úszóhomok és folyós homok elsősorban műszaki tulajdonságokat jeleznek és ezért szintén nem kőzetnevek. L 2/C. Finom törmelékes kőzetek Mindmáig nem sikerült megfelelő magyar kifejezést találni a kőzetcsoport jelö- lésére, holott ez külföldön már mindenütt megtörtént (aleurit, silt, Schluff, poussiéres). Sokan az iszap elnevezést használják, holott ez a magyar nyelvben vízzel átitatott, egészen finomszemcsés, leginkább agyagos üledéket jelent. A földtanban pedig iszap- nak tengerek és tavak vízzel átitatott, még nem diagenizálódott recens üledékeit nevezik, függetlenül azok anyagától, vagy szemcsenagyságától (globigerinás iszap, radioláris iszap, vörös iszap, kék iszap) [101]. Az iszapnak kőzettani névként való használata tehát már ezért is helytelen, mert egy nevet egy tudományágon belül nem lehet két fogalom meg- nevezésére használni. A talaj mechanikusok a homokliszt és az iszap elnevezést használják e csoport jelölésére (MNOSZ 4487 — 51 és 4487 — 51/K szabvány szerint homokliszt 1 — 7, iszap 7 — 15 plasztikus indexű, illetőleg 0,1 — 0,02 mm és 0,02 — 0,006 mm szemnagyságú anyagnak felel meg) . U n g á r T. osztályozásában [99] iszapot és kőzetlisztet különböztet meg. A finomtömielékes kőzetek e kettéosztása Terzaghi K. 1925-ös beosztásának másolata (,, Schluff” és „Mo”) [33]. Később a DIN 4022 sz. német ipari szabványban ,,Mehlsand”-nak nevezték el Terzaghi „Mo” frakcióját. A Mehl- 4* 52 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 7. füzet saiid szolgai fordítása a homokliszt. A kettéosztást azóta maguk a német mérnök- geológusok is megszüntették. K. K eil 1954-ben már egységesen ,,Schluff”-nak nevezi a finomtörmelékes kőzeteket [53]. A nevezéktant véleményező szakemberek a következő neveket javasolták: laza ül e d é k: kőzetpor, por. lisztkomok, kőliszt, kőiszap, kőzetliszt; megszilárdult kőzet: porkő, lisztkő, kőzetlisztkő, iszapkő, aleurit, alfitit. A fenti nevek közül a kőzetliszt — aleurit neveket tartjuk legmeg- felelőbbnek. Az aleurit nemzetközileg általánosan használt név, a kőzetliszt pedig igen jól kifejezi az anyag igen finom szemnagyságát. A laza finomtörmelékes kőzeteket szemnagyság szerint három csoportra osz- tottuk fel: 1. durva kőzetliszt: szemnagyság több mint 50%-a 0,02 — 0,06 mm 2. finom kőzetliszt: szenmagyság több mint 50%-a 0,005 — 0,02 ,, 3. osztály ozatlan k őz e 1 1 i s z t: szemnagyság több mint 50%-a 0.005—0,06 „ Ezek tulajdonképpen a homokos kőzetek ,, kötött iiledék”-eivel egyenértékűek. Ásványos összetételük és szemnagyságukból adódó konzisztenciájuk miatt ugyanis sohasem teljesen kötetlenek. A megszilárdult finomtörmelékes kőzeteket szemnagyság szerint nem osztjuk fel, hanem egységesen aleuritról beszélünk. Megszilárdulásuk fokától függően „laza aleuritra” és „tömör aleuritra” oszlanak. A finomtörmelékes kőzetekhez tartoznak a löszös kőzetek is. Osztá- lyozásunk alapjául az 1952-ben, az ,, Alföldi kongresszus ”-on kidolgozott anyag szolgált [48] . A típusos lösz szemnagyságát tekintve durva kőzetliszt (0,02 — 0,06 mm) és attól abban különbözik, hogy a szemcsék uralkodó része légi úton szállított, jól osztá- lyozott hullóporból származik. E keletkezési mód eredményeképpen jellegzetes lösz- szerkezet alakult ki. A kőzet porózus és rétegzetlen. A szemcséket vékony kalcium- karbonát hártya vonja be (karbonátt art alom átlagosan 10 — 25%). Ezért helytelen az egyesek által használt meszes lösz elnevezés, mert a lösz fogalmába már eleve beletar- tozik a mészt art alom. A homokos löszben a hullópor mellett a helyi eredésű és a görgetett szemcsék feldúsulnak (25— 40%), azonban még kevesebbek a löszrészlegnél. A löszös (futó) homokban a homokrész már meghaladja a löszrészleget. Ez felel meg a M i h á 1 1 z I. által megkülönböztetett löszhomoknak [50]. A p e 1 i- tes löszben a pelitfrakció 25 — 30% -ot is elérhet. Ide tartoznak az eddig iszapos lösznek és löszszerű iszapnak nevezett kőzetfajták. Negyedkori képződményeink térképezésénél zavart kelt a kőzettani neveknek a genetikát jelző fáciesnevekkel való összecserélése (,, alföldi lösz”, ,, dunántúli lösz”, ,, infúziós lösz”). E zavarból úgy találunk kiutat, ha a fenti 4 löszös kőzetfajtát szigorúan kőzettani értelemben használjuk. A hullóporos fáciesek jelzésére pedig a Földvári A. által kidolgozott beosztást [18 kellene használni: 1 . száraz térszíni hullóporos képződmények (aerolit) 2. vízi hullóporos képződmények (hidroaerolit) a ) nedves térszíni — (pratoaerolit) b ) pocsolyás ,, — (lacunoaerolit) c) mocsári ,, — (stagnoaerolit) d ) tavi , , — (limnoaerolit) e ) folyóvízi-ártéri térszíni — (potamoaeroüt) Bárdossy: Üledékes kőzeteink nevezéktana 53 A nyirok egyesek szerint eruptív kőzetek agyagos kőzetlisztes málláster- méke, mások az ún. vörös agyagok csoportjába helyezik és részben hullóporos eredé - sűnek tartják. A nyírok nem önálló kőzetfajta, helyette a szemnagyság! elemzésből kiadódó megfelelő vegyes törmelékes kőzetnevet kell használni. Mint fácíes név azon- ban továbbra is használható — földtani leírásban — Szabó J. eredeti megfogalma- zásában. E szerint a nyirok vulkáni kőzetek nedves éghajlaton keletkezett mállási ter- mékeit foglalja össze [101]. A vályog egyesek szerint az agyagos löszhöz hasonló összetételű, mások a német ,,Eehm”-mel azonosítják és finomhomokos iszapos agyagot értenek alatta. Ismét mások a 0,02 — 0,1 mm-es szemnagysági frakciót nevezik vályognak. Tulajdonképpen a talajok összefoglaló csoportjába tartozik és ezért használata csak talajtani értelemben indokolt. Ugyancsak a talajok csoportjába tartozik szikes agyag, szikes homok, szikes lösz, valamint a réti agyag. A Sümeghy által vörösagyagnak nevezett képződmények az újabb vizsgálatok szerint csak bizonyos fáciest fejeznek ki. Különböző kőzetfajtákból tevőd- nek össze (finom kőzetliszt, pelítes lösz, finom kőzetlisztes lösz stb.), de éppen az agyag az, ami a legkisebb mennyiségben található bennük. Ebbe a csoportba tartozik a barna- föld és a vörösföld is; a sárgaföld pedig a lösszel azonos. Az 5 /u-ná 1 kisebb szemnagyságú kőzetanyagot összefoglalóan p e 1 i t-nek nevez- zük. Az agyagásványokból állókat argílo-peliteknek — magyarul agyag- kőzeteknek nevezzük. Uralkodóan törmelékes szemcsékből állnak a k 1 a s z t o- p e li t e k. A. W. Grabau már 1911-ben felismerte e csoport különállóságát és pulveritnek nevezte el őket [24]. E találó kőzetnév felelevenítése különösen a negyedkori képződményeinknél lesz hasznos, melyek között a klasztopelitek eléggé gyakoriak. 3. Agyag-kőzetek (argilopelitek) Az agyagásványok uralkodó mennyisége jellemzi őket. Megkülönböztetésük a törmelékes kőzetektől mégis szemnagyság alapján történik, mert az agyagásványok bizonyos szemnagyságnál nem nagyobbak (kb. 0,005 mm). Az agyag-kőzeteken belül a szemnagyság helyett az kerül előtérbe, hogy a kőzet milyen agyagásványokból áll. Egyes kutatók mégis [68] az agyag-kőzetek szem- nagyság szerinti felosztása mellett foglalnak állást. Pedig a szemcseelemzéskor kapott eredményeket lényegesen befolyásolja a diszpergálás módja és mértéke, továbbá az agyag- részecskék koagulációja az ülepedés során. Ezek főleg az agyag ásványtani összetételé- től függenek és ezért nem is lehet a szemcseelemzéskor tökéletesen összehasonlítható körülményeket teremteni. Kőzettanilag nem felel meg a talajmechanikusok plasztikus indexe sem, mert az is több tényező (ásványos összetétel, szemnagyság) függvénye. Helyesebb tehát, ha magát az ásványtani összetételt tesszük meg az osztályozás alapjául. E szerint a magyarországi agyagok hat csoportra oszthatók. (III. táblázat) A vegyes agyagban egyik agyagásvány sem dúsul 50% fölé. Ugyanakkor feleslegessé válik a régebbi, makroszkópos megfigyelésre alapított beosztás (sovány agyag és zsíros agyag). A zsíros agyagot tályagnak is nevezték. Ez a német ,,Tegel” névből ered és természetesen szintén feleslegessé válik. Az agyag-kőzetek felosztásának másik szempontja a kőzetkonszolidáció, ill. a dia- és epigenetikus átalakulás mértéke. A laza törmelékes üledékekkel analóg közön- séges agyag jellegzetessége a nagyfokú képlékenység, gyúrhatóság. A megszilárdult, diagenizálódott agyagot agyagkőnek nevezzük (Szádeczky-Kardoss E és Kertai Gy.). Vízben áztatva sem válik képlékennyé, hanem éles szögletes dara- 54 Földtani Közlöny, XCl. kötet, 1 . füzet 111. táblázat Kűzetósszetétel szerint A) Tiszta agyagfajták (agyagásványok > 75%) B) Átmeneti agvagfajták (agyagásványok 50 — 7 5 % ) megszilárdulás szerint I. II. III. IV. agyag agyag- palás agyag- kő agyag pala I. II. III. IV. agyag agyag- palás- agyag- kő agyag pala kőzetalkoto ásványok mennyisége szennt [> 50% ] 1. kaolinos- 2. montmorillonitos- 3. illites- 4. glaukonitos- 5. szeriéit es- 6. vegyes- 1. meszes- 2. dolomitos- 3. kőzetlisztes- 4. homokos - 5. kavicsos- 6. kovás- 7. bauxitos - 8. pirites- 9. limonitos- 10. hematitos- 1 1 . mangános- 12. szenes- 13. sós- 14. vivianites- 15. bitumenes bokra esik szét. Ezt részben az agyagásványok átkristályosodása, részben néhány szá- zalék kovás vagy niás kötőanyag jelenléte okozza. A palás agyagban a fokozódó nyomás hatására a palásság jelei mutatkoznak. Az agyagpala a metamorf kőzetek felé való átmenet erős palássággal, továbbá az agyagásvány átalakulás kezdeti jeleivel i szeneit, muszkovit képződés). Mindezeken a csoportokon belül további alcsoportokat különböztethetünk meg az uralkodó agyagásványtól függően, ugyanúgy, ahogy azt a közönséges agyagoknál tettük (III. táblázat). A táblázaton átmeneti agyagfajtákat is feltüntettünk, melyeket összetételüktől függően a vegyi üledékek és a vegyes kőzetek csoportjában ismertetünk. A fenti beosztás nem teszi feleslegessé a földtani fácies elnevezéseket (tengeri-, tavi-, lagunáris-, glaciális-, mocsári-, reziduális-agyag). Az agyagkőzetekből sziallitokból — folytonos átmenettel juthatunk el a bauxit kőzetekhez, az allitokhoz. A bauxitos agyag olyan agyagfajta, mely az uralkodó agyagásványok mellett kevés alumínium ásványt (bőhmit, liidrargillit, diaszpor) is tartalmaz. Az egyesek által használt ,,alumíniumdús agyag” elnevezés felesleges, mert tulajdonképpen a bauxitos agyag fogalmát fedi. Az agyagos bauxitban közel egyenlő mennyiségben találunk allitos és sziallitos ásványokat. Végül a b a u x i t uralkodóan allitos ásványokból áll. A bauxit kőzetek mennyiségi szétválasztása a kova- hányados (AljCySiOg) alapján végezhető el: bauxit kovahányados 3,4 felett agyagos bauxit ,, 1,14 — 3,4 bauxitos agyag ,, 0,86 — 1,14 A terra rossza Vadász E. vizsgálatai szerint [103] nem önálló kőzet, hanem a fenti bauxitfajtákból származó áthalmozott, elváltozott anyagból áll. A tűzálló agyag olyan vasszegény agyagfajta, melyet nagyfokú tűz- ál lóság jellemez (MNOSZ 5901 51 szabvány szerint 26 Seger kúpnál — azaz 1580 C°- nál nagyobb olvadáspontú). Különböző ásványos összetételű (kaolinos, illites) agyag- félék lehetnek jó vagy rossz tűzállóságúak. A tűzálló agyag kifejezést azért a jövőben csak technológiai vonatkozásban javasoljuk, önálló kőzetnévként azonban nem. Ugyanez vonatkozik a porcelánföldre, a fullerföldre, a csapóföldre, a kallóföldre, a derítőföldre, fazekasagyagra, a pipaagyagra. Bárdossy: Üledékes kőzeteink nevezéktana 55 az okkerföldre, a festékföldre, kővelőre, és a bóluszr a. Mind- ezek a nevek egy-egy technológiai szempontból jellemzik az illető kőzeteket, de nem önálló kőzetnevek. Hasonlóképpen elvetendő a fedőpala és pala elnevezés is, mely egyes könnyen lemezekre hasítható agyagpalafélék felhasználási módjára vonat- kozik, a kőzettani felépítéshez azonban semmi köze nincs. 3/A. Vegyes törmelékes-agyagos kőzetek Bzekben a különböző szemnagyság! frakciók együttesen fordulnak elő. Össze- függéseiket legjobban háromszögdiagramon lehet bemutatni. Nem vettem figyelembe a kavics — homok — agyag alaptípusokra épülő felosztást, melyet 1952-ben S z u r o v y- t homok agyag közethszt 3. ábra. Vegyes törmelékes és agyagos kőzetek szemcsenagysági viszonyai. Magyarázat: 1. Homok 2. Agyag, 3. Kőzetliszt, 4. Agyagos homok, 5. Kőzetlisztes homok, 6. Homokos kőzetliszt, 7. Agyagos kőzetliszt, 8. Kőzetlisztes agyag, 9. Homokos agyag, 10. Agyagos, kőzetlisztes homokos üledék — Fig. 3. Grain size distribution relations of mixed detritic and clayey rocks. Symbols: 1. Sand, 2. Clay, 3. Silt, 4. Clayey sand, 5. Silty sand, 6. Sandy silt, 7. Clayey silt, 8. Silty clay, 9. Sandy clay, 10. Sandy sediment containing clay and silt né Hajós M. alkalmazott [87]. Sokkal gyakoribbak ugyanis hazánkban a hornok- kőzetliszt és agyag közötti átmeneti kőzetfajták. Az új diagram hét kőzetfajtát különböztet meg: (3. ábra) A Trefethen— Hajós M.-féle diagrammal szemben előnye, hogy a központi mezőt leegyszerűsíti, melynek három kőzetfajtája amúgyís nehezen volt megkülönböztethető. Megszilárdult kőzetek esetén a felosztás analóg, csak a megfelelő szilárd kőzetnév használandó: agyagos homokkő, kőzetlisztes homokkő, homokos aleurit, agyagos aleurit, homokos agyagkő, kőzetlisztes agyagkő, homokos-aleurites-agyagos kőzet. Ide tartozik még a homokos kavics és a kavicsos homok is. Jóval ritkább a kavicsos agyag és az agyagos kavics. Bz ugyanis kétmaximumos gyakorisági eloszlásnak felel meg, aminek létrejöttéhez különleges üledék- képződési körülmények szükségesek. 4. Vegyi- és szerveseredésű kőzetek Kémiai összetételük alapján csoportosítjuk őket. Bzen belül részben ásványtani, részben pedig szöveti és morfológiai tényezők szolgálnak az osztályozás alapjául. A szem- nagyság szerinti csoportosítás itt jelentőségét veszti, mert a rekrisztallizáció, mely- 56 Földtani Közlöny, X 'Cl. kötet, 1. füzet nek szerepe e csoportban igen jelentős, az eredeti szemnagyság megállapítását nagy- részt lehetetlenné teszi. A kőzetcsoportokat átlagos vegyiiletpotenciáljuk csökkenő sorrendjében tár- gyaljuk: 1. Üledékes vasércek (vegyiiletpotenciál 1,57 — 3,8). Hazai vonatkozás- ban önálló telepeket csak néhány helyen alkotnak. Fém vas-tartalmuk a 20%-ot (Fe203- ban megadva 28,6%) meghaladja. Ez az érték az ipari hasznosíthatóság jelenlegi alsó határát jelenti a hazai viszonyok között. Felosztásuk az uralkodó vasásvány szerint történik (IV. táblázat). Vas- Üledékes vasércek tartalom nagvsága szerint Fe > 20% uralkodó 1 . oxidos vasércek vasás- hematitos-, limonitos-, vány goethites-, lepidokrokitos-, szennt 2. karbonátos vasércek sziderites-, ankerites-, 3. szilikátos vasércek 4. vasszulfid kőzetek pirites-, markazitos-, IV. táblázat Vasas kőzetek Fe = 6—20% 1. hematitos- 2. limonitos- 3. goethites- 4. sziderites - 5. ankerites- 6. pirites- 7. markazitos- agyag márga homokkő stb. 8. vasdús bauxit (hematitos goethites) (25% Fe303 felett) Az első csoport oxidit, az utóbbi három reducit jellegű kőzet. Az oxidos vas- ércekhez tartozik a földes, porózus szerkezetű mocsárérc (gyepvasérc) is. Kar- bonátos a szénsavkő, mely egyes kőszénösszletekben gumók, fészkek formájában dúsul. Az agyagvaskőben a sziderit mellett az agyagásványok jelentősen fel- dúsulnak (50 — 70%). Üledékes szilikátos és szulfidos vasérceink nem lévén, osztályozá- sukkal nem foglalkoztunk. A vasércek felé átmenetül szolgálnak azok a vasas kőzetek, melyekben a fémvas- tartalom 6%-nál (Fe203-ban megadva 8,5%-nál) nagyobb. Ezeknél a kőzetnévhez jel- zősen hozzátesszük az uralkodó vasásványt: hematitos homokkő, pirites agyag, sziderites márga, limonitos mészkő stb. A 6%-os határ- érték az üledékes kőzetfajták átlagos fémvas-tartalmának felel meg. (K u e n e n, 1950) . A magyar bauxit az alumínium mellett vasban is dúsult kőzet: átlagosan 15 — 25% Fe203-at tartalmaz. A fenti határértéket alapul véve így minden bauxitfajtánk a ,, vasas kőzetek” csoportjába kerülne, holott csak az átlagon felüli vasdúsulásra külön- böztettük meg a csoportot. Ezért a bauxit esetében 25% Fe203-nál vesszük fel a határt, mely felett vasdús bauxitról beszélünk. Az üledékes vasércek közé jelenleg egyetlen bauxitfajtánk sem sorolható (,,b auxitvasér c”). 2. Üledékes mangánércek (vegyületpotenciál 1,7 — 3,6) . Részben oxiditek, részben reducitok. 8% fém Mn-tartalom (MnO-ban megadva 10,3%) az a határ, ami felett ma üledékes mangánércről beszélünk. Ezen belül mangánásványok alapján osztályozunk (V. táblázat). V. táblázat Mangántartalom nagysága szerint üledékes mangánércek Mn > 8% Mangános kőzetek Mn = 1—8% uralkodó 1 . oxidos mangánérc 1. mangánoxidos 1 agyag mangánásvány 2. oxikarbonátos mangánérc 2. mangánkarbonátos / agyagmárga szerint 3. karbonátos mangánérc marga stb. Bdrdossy: Üledékes kőzeteink nevezéktana 57 Oxídos (piroluzit, pszilomelán, wad) és karbonátos mangánércet (ro- dokrozit), továbbá oxidkarbonátos ércet különböztetünk meg. Utóbbi egy- aránt tartalmaz mangánoxidokat és mangánkarbonátokat. Átmeneti kőzetfajták a mangános kőzetek, melyek fém Mn-tartalma 1 — 8%. (MnO-ként 1,3%.) Ehhez az üledékes kőzetek átlagos MnO-tartalmát vettük alapul. Ez K u e n e n szerint 0,64% [1950]. 3. A foszfátos kőzetek a reducitok csoportjába tartoznak (vegyület- potenciál ^1,5). A foszforitban több mint 10% P205 van. Hazánkban ritka kőzet (Pécsely) [37]. Átmeneti kőzetfajták a ,, foszfátos” kőzetek: foszfátos mészkő, — dolomit, — márga, melyek P205-tartalma 0,5 — 10%. A határértékeket az üle- dékes kőzetek átlaga alapján vettük fel. Ez Kuenen [1950] szerint 0,26%. A v i- vianitos agyag átmenet a vasas és a foszfátos kőzetek között (Bagamér és Nagyiéta). Kékföldnek is szokták nevezni. 4. Karbonátos kőzetek (vegyületpotenciál 1,33 — 1,48). A tisztán kalciumkarbonátból álló, laza nem diagenizálódott mészüledékeket mészlisztnek nevezzük. Helytelen név a tavi kréta, mert az a inészliszttel meg- egyező összetételű, legfeljebb kissé összeállóbb jellegű kőzet. A megszilárdult inészlisztet mészkőnek nevezzük. Osztályozása a VI. táblázatban látható. VI. táblázat Ásványos összetétel szerint Tiszta mészkő fajták CaC03 > 90% Átmeneti mészkő fajták CaC03 50— 90% szerves vázrészek mennyisé- ge szerint .Szervetlen szövetű (ősmaradvány vázak < 50%) Biomorf szövetű (ősmaradvány vázak > 50%) kőzet szövete szerint A) Helyben keletkezett 1 . homogén szemcsés szövetű a) tömött (mikro- kristályos) b) durvaszemcsés (makrokristályos) 2. oolitos, pizolitos- 3. konkréciós- 4. üreges, likacsos- 5. gumós mészkő B) Átmosott 6. törmelékes mészkő A) Helyben keletkezett 1 . kövületes mészkő (pl. nummulinás- krinoideás- stb.) B) Átmosott 2. törmelékes kövületes- 3. lumasella 1 . agyagos mészkő 2. glaukonitos ,, 3. kőzetlisztes ,, 4. homokos ,, 5. kavicsos ,, 6. dolomitos ,, 7. limonitos ,, 8. hematitos ,, 9. sziderites ,, 10. mangános ,, 11. foszfátos ,, 12. kovás ,, 13. tűzkő vés ,, 14. bitumenes ,, 15. szenes agyagos mészkő Amennyiben a mészkő nagyobb része (> 50%) ősmaradvány vázakból áll, „bio- morf”, ellenkező esetben „szervetlen jellegű”. Ez csak szöveti jellegre és nem magára az eredetre vonatkozik. A mészkő diagenetikus és epigenetikus át kristályosodása során ugyanis a kövületvázak feloldódhatnak és helyüket „szervetlen jellegű” szövet válthatja fel. A szövet alapján helyben keletkezett és másodlagos helyzetű (átmosott) mészköveket különböztetünk meg. Az utóbbiaknál az eredetileg leülepedett kőzetanyag magában az üledékgyűjtő medencében a tenger hullámzásának hatására felaprózódott és a víz alatt kisebb távolságra átmosódott. Ezeket nevezzük „törmelékes mészkőnek”. Helyben keletkezett „szervetlen jellegű”, szemcsés szövetű mészköveket szemnagyságuk alapján osztályozzuk [25, 64]: A 0,1 mm-nél finomabb szemcséjűeket „tömött” vagy mikrokristályos mészkőnek nevezzük, ellenkező esetben durva- 58 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 7. füzet szemcsés (makrokristályos) mészkőről van szó. Az utóbbira a kris- tályos mészkő név nem helyes, mert a tömött mészkő is kristályos anyagú. Ooidok összecementálódott halmazából áll az colitos mészkő. Oolitokról csak 2 mm- nél kisebb szemnagyság!! ooidok esetében beszélünk, az ennél nagyobbakat borsókőnek, pizolitnak nevezzük. A konkréciós mészkő lazán cementált kisebb-nagyobb mészkőkonkré- dókból épül fel. Az üreges-likacsos mészkő igen porózus, számos üreg- likacs járja át. Általában növények (nád, sás) bekérgezett szárából és egyéb kioldódott ősmarad vány vázakból alakulnak ki ezek a járatok. Mésztufának és travertinónak is nevezik. Mindkettő helyett jobb az üreges-likacsos mészkő elnevezés. A travertinó idegen szó, a mésztufa pedig könnyen összetéveszthető valamilyen meszes, tufás (piroklasztikus) kőzettel. A gumós mészkő néhány cm-es mészgumókból áll, melyeket vékony agyagos vagy vasas bevonat választ el egymástól. A ,, biomorf ” szövetű mészköveknél a helyben keletkezetteket az ősmaradványaik szerint nevezik el (nummuliteszes mészkő, krinoideás mészkő). Ezek a kövületes mészkövek. Az átmosott anyagúakat „törmelékes kövületes mészkőnek” nevezzük. Alumasella lazán összecementált ős- maradványvázak (főleg Molluscák), váztöredékek összehordott halmazából áll. Az édesvízi-, forrás-, réti-, tengeri- és zátony (szirt) mészkő nem kőzetnevek, hanem genetikai körülményt jelző fácies nevek. Ugyancsak fáciest jelent a „durvamészkő”. Kizárólag középsőeocén és szarmata korú zoogén mészköveket értenek alatta. A mészkőből a dolomitba a dolomitos mészkő és a meszes dolo- mit az átmeneti kőzetek. A dolomitos mészkőben a dolomit ásvány a teljes karbonát- tartalom 10 — 50% -a, a meszes dolomitban 50— 90% -a. Ez az arány a vegyelemzésből is leolvasható, ha a CaO és az MgO súly % -os mennyiségét elosztjuk egymással. Ha ez 24-nél nagyobb mészkőről, 24 — 4-ig dolomitos mészkőről, 4 — 1 , 7-ig meszes dolomitról beszélünk. A dolomit ur alkodban dolomit ásványokból áll. Utólagos hatásokra elváltozott, 1 — 3 cm-es darabokra széteső dolomitot dolomitmurvának nevez- zük. Még erősebb elváltozás hatására keletkezik a teljesen laza, szemcsésen széteső dolomitliszt. 5. Kovás kőzetek (vegyiiletpotenciál ^ 1,04). Tiszta és átmeneti kőze- tekre osztjuk fel őket, a vegyi és a biogén eredésű kovasav súly %-os mennyiségétől függően. Az utóbbiaknál két alcsoportot különböztetünk meg. Az első alcsoport kőzetei 10 — 50% vegyi és biogén eredésű Si02-t tartalmaznak (VII. táblázat). Tűzköves mészkőről (ill. dolomitról) beszélünk, ha a kovasav gumók és fészkes kiválások alakjában van jelen. Kovás mészkőről (ill. dolomitról) pedig akkor, ha a kovasav egyenletes eloszlásban itatja át a kőzetet. Ez történhet akár szervetlen kovakiválások, akár radiolária vázak vagy szivacstűk formájában. Gyakran találkozunk a szarukő kifejezéssel is: (szaruköves dolomit). Sztratigrá- fusaink a triászkorú és még idősebb kovagumókat szarukőnek, a júra és krétakorúakat tűzkőnek szokták leírni. A szarukő és a tűzkő között sem összetétel, sem szerkezet, sem a fizikai tulajdonságok tekintetében nem lehet határozott különbségeket kijelölni [32]. Ezért a két elnevezés közül csak a tűzkő megtartását javasolom. Az átmeneti kovakőzetek második csoportját 50 — 80% vegyi és biogén kovatar- talom jellemzi. Ezeket a kőzet szövete alapján 5 csoportba osztjuk: 1. A meszes (márgás- stb.) radiolaritban a kovaanyag több, mint 50% -a radiolária vázakból áll. 2. A meszes (márgás- stb.) spongiolitban ugyanilyen arányban szivacs- váz elemek találhatók. Bdrdossy: Üledékes kőzeteink nevezéktana 59 3. A meszes (agyagos- stb.) diatómaf öldben a diatómák alkotják a kovás kőzetanyag több mint 50% -át. 4. A meszes (dolomitos- stb.) tűzkő kovaanyaga több mint 50%-ban abiomorf (szervetlen) szerkezetű kalcedonból és kvarcból áll. 5. A meszes (dolomitos- stb.) limnoopalit és limnokalcedonitban az opál, ill. a kalcedon uralkodik. A tiszta kovakőzetek vegyi és biogén kovatartalma 80%-nál nagyobb. Ezeket -szövetük alapján biomorf és abiomorf kőzetekre osztjuk. A biomorf szövetűekben a VII. táblázat Tiszta kovakőzetek (vegyi és biogén Si O* > 80%) Átmeneti kovakőzetek (vegyi és biogén Si02 10—80%) vegvi és biogén Si02 50— 80% vegyi és biogén SiO. 10—50% Kőzet szövet és ásványos össze- tétel szerint I A ) Biomorf szövetű kőzetek: C ) Palás szerkezet: 1 . radiolarit (>50% radio- lária váz) -> radioláriapala 2. spongolit (>50% szivacsváz) spongolitpala 3. diatómaf öld (> 50% diatomaváz) -> diatómapala B) Abiomorf szövetű kőzetek: 4. tűzkő (> 50% szervet- len kvarc és kalcedon) 5. limnoopalit (> 50% opál) 6. limnokalcedonit (> 50% kalcedon) kovapala 1 . dolomitos- meszes- márgás- 2. dolomitos- meszes- márgás- 3. agyagos- tufás- meszes- márgás- 4. dolomitos- meszes- márgás- 5. dolomitos- meszes- 6. dolomitos- meszes- dia 1 . finomdiszperz eloszlás esetén: kovás mészkő, -dolomit stb. 2. konkréciós el- oszlás esetén: tűzköves mészkő., -dolomit torna- 3. diatomás márga, föld -agyag, -tufit, -mészkő radio- larit spon- golit tűzkő limno- opalit limno- kalce- donit kötőanyag több mint 50% -a ősmaradvány vázakból áll. A kőzet nevét az uralkodó mennyiségben található ősmaradványok adják: radiolarit, spiongiolit, dia- tomaföld. A radiolarit és a spongiolit tömör, tömött kőzetek, porozitásúk 20% -ot sohasem haladja meg. Ezzel szemben a diatómaföldet nagy porozitás jellemzi (40 — 70%). Az abiomorf szövetű kőzetekben a kovás ősmaradványvázak vagy egyáltalán nem, vagy, csak kis mennyiségben találhatók. Ez részben szervetlen kovakiválásra vezethető vissza, de leginkább az eredeti kovavázak anyagának diagenetikus feloldódása és új ráki válása révén jön létre. A tűzkő a spongiolitból és a radiolaritból vezethető le, ha ezekben az ős- maradványvázak mennyisége 50% alá esik. Uralkodóan kvarcból és kalcedonból áll. Limnoopalit és limnokalcedonit édesvízi eredésű, uralkodóan opál, ill. kalcedonból álló kőzetek. Régebben igen használatos volt a limnokvarcit elne- vezés. Kőzettani vizsgálataink során kiderült, hogy ezek uralkodóan opálból, ritkábban kalcedonból állnak, kvarcot nem, vagy csak alárendelt mennyiségekben tartalmaznak. E név használatát ezért feleslegesnek tartjuk. Ugyanez mondható a h i d r o k'v a r- c i t r ó 1, mely a kovás hévforrások vizéből csapódik ki, tehát tulajdonképpen nem is üledékes kőzet. Helyesebb geiziritnek vagy kovazsugoréknak nevezni. A ftanit, szilexit, szilézit, gaizít, porcelánit és novakulit jelentése nincs pontosan meghatározva. Az előzőkben ismertetett kőzetfajták valamelyikébe beilleszt- 60 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet hetők. Használatukat azért feleslegesnek tartjuk. Ugyancsak feleslegessé vált kőzet- nevek a diatomit, az infuzóriaföld, csiszolópala és tripoli. Mindezeknek a diát ómaf öld felel meg. Palás kőzetszerkezet esetén a biomorf kovakőzeteket r a d i o 1 á r i a-, spon- g i o 1 i t-, ül. diatóma palának, az abiomorf szövetűeket pedig összefoglalóan kovapalának nevezzük. A kovapala fokozódó metamorf hatásra a liditbe vezet át, mely átmeneti tag az üledékes és metamorf kőzetek között. A j áspis nem kőzet, hanem egy kvarc vált ozat. A jaspilit pedig olyan vöröses színű kovakőzet, mely jelentős mennyiségű hematitot tartalmaz. 6. A sókőzetek (evaporit fácíes, vegyületpotenciál 0,7 — 1,3). Legfontosab- bika a kősó, melyben a halit (NaCl) mennyisége uralkodik. Gipsz kőzet ill. anhidrit kőzetről beszélünk, ha a víztartalmú, vagy vízmentes CaS04 mennyi- sége a kőzetben 50%-nál nagyobb. A vegyes sókőzetek különböző szulfát és klorid ásványokból tevődnek össze. Az átmeneti sókőzetek 10 — 50% idegen kőzet- anyagot tartalmaznak. Ilyenek az agyagos gipsz és a dolomitos gipsz, illetőleg az agyagos anhidrit, agyagpalás anhidrit, dolomitos anhidrit (Perkupa) . 7. A nitrátos üledékek (vegyületpotenciál 0,4) különleges kőzet- fáciese hazánkban nem ismeretes. 8. Szénkőzetek. A szénülés fokozódása szerint tőzeg, barnakőszén és feketekőszénre oszlanak: A bamakőszénfajták Szádeczky-Kardoss B. beosztása szerint a követ- kezők: a) földes, lágy barnakőszén, b) fás, lágy barnakőszén, c) fénytelen, kemény barnakőszén, d) fényes, kemény bar- nakőszén [81]. Az ENSz Európai Gazdasági Bizottsága kidolgozta a feketekőszenek egységes nemzetközi osztályozását. Ezt Wahler A. részletesen ismertette [110], azért itt csak a fő csoportok felsorolását adjuk: a) lángkőszén, b) gáz-láng kőszén, c) gázkőszén, gázkoksz kőszén, kokszkőszén, félkokszkő- szén. d) zsíros kőszén, e) gyengén zsíros kőszén, f) sovány kőszén, g) antracit. Mindezeket a kőszénfajtákat meghatározott kémiai és technológiai tulajdonságok jellemzik, melyek a kőzet összetételével és a szénülés fokával függenek össze. A szénkőzetek az agyagos kőzetek felé folytonos átmenetet adnak. Ezek a barna- kőszénnél az agyagos kőszén és a kőszenes agyag. Az előbbit b a g os- sz é n n e k vagy bagónak is szokták nevezni. Mindkettő bányász elnevezés, helye- sebb, ha a szabatos agyagos kőszén elnevezést használjuk. A kőszén és az agyagos kőszén határát 30% hamutartalomnál vesszük fel. Kőszenesnek akkor nevezzük az agyagot, ha a kőszénfrakció mennyisége 10%-nál nagyobb. A szenes agyag és az agyagos szén határát 50% kőszénfrakcíónál vesszük fel. A fekete kőszeneknél leginkább kőszenes palás agyag és égőpala a kísérő kőzet. Ritkább kísérő kőzetek a kőszenes homokkő és a kőszenes aleurit. Ezekben is 10 — 50% kőszéntartalmat találunk. Az utóbbit helytelenül homokos palának szokták nevezni. Még ritkábbak a kőszenes márga, kőszenes mészmárg a, kőszenes agyagos mészkő. A barna- és fekete-kőszénfajtákat kőzettani felépítésük figyelembevételével (liptobíolit, humolit, jüttja és szaprolit kőzet) genetikai alcsoportokra oszthatjuk fel. Ezek Szádeczky-Kardoss E. beosztása szerint a következők [81]: a) mélyebb vízi (tavi és delta) kőszén, b ) mélylápi kőszén, c ) sekélylápi kőszén, d ) láperdői kőszén,. e ) kiszáradó lápi kőszén . Mészkő 90% 80% 70% 60% 50% jO% 30% 20% 10 % Agyag Bár dossy: Üledékes kőzeteink 'nevezéktana 61 \T. 50 62 Földtani Közlöny, X 'Cl. kötet, 7. füzet A szerves eredésű üledékek különálló csoportja a kőolaj. Ez cseppfolyós halmazállapota miatt önálló telepeket nem alkot, hanem más kőzetek pórusait, hasa- dékaít tölti ki. Részletesebb osztályozását azért a jelen nevezéktan keretében nem láttuk indokoltnak. Átmeneti kőzetfajták a bitumenes mészkő, -homokkő, -agyag. Ezekben a bitumenes szerves anyag mennyisége 0,5%-nál nagyobb. Homokkő A leürít Mészkő Agyag 5. ábra. Vegyes törmelékes, vegyi és agyagos kőzetek beosztása. (Megszilárdult kőzetek.) Magyarázat: 1 • Agyag, 2. Meszes agyag, 3. Homokos (kőzetlisztes) agyag, 4. Agyagmárga, 5. Homokos (kőzetlisztes) agyagmárga, 6. Márga, 7. Homokos (kőzetlisztes) márga, 8. Mészmárga, 9. Homokos (kőzetlisztes) márga, 10. Mészkő, 11. Agyagos mészkő, 12. Homokos (kőzetlisztes) mészkő, 13. Homokkő-mészaleurit, 14. Agyagos homokkő, -aleurit, 15. Márgás homokkő, -aleurit, 16. Meszes homokkő, -aleurit, 17. Erősen meszes homokkő, -aleurit Fig. 5. Classification of mixed detritic, Chemical and clayly rocks (Consolidated). Symbols 1. Clay, 2. Iámy clay, 3. Clay containing sand or silt, 4. Clayly mari, 5. Clayly mari containing sand or silt, 6. Mari, 7. Mari containing sand or silt, 8. Timy mari, 9. huny mari containing sand or silt, 10. Eimestone, 11. Clayey limestone, 12. Iámestone containing sand or silt, 13. Sandstone - aleurite, 14. Clayly sandstone, -aleurite, 15. Marly sandstone, -aleurite, 16. Iyimy sandstone, -aleurite, 17. Highly carbonatic sandstone, -aleurite 5. Vegyes eredésű üledékes kőzetek Ezek a három fő üledékes kőzetcsoport (törmelékes, agyagos, vegyi-szerves) különböző arányú elegyei. Részletes osztályozásukkal hely hiányában nem foglalkoz- hatunk, csupán a mészkő agyag sorozatra javasolt különböző beosztásokat mutatjuk be (4. ábra), továbbá egy háromszög diagramot közlünk, melyet több ezer vegyes eredésű kőzet átvizsgálásának eredményeképpen alakítottunk ki (5. ábra). IRODAIyOM — REFERENCES 1. A 1 1 i n g, H. Iy.: A metric grade scale fór sedimentary rocks. Joum. of Geol. 51. No. 4. 1943. — 2. Ballenegger R.: Talaj vizsgálati módszerkönyv. Budapest, 1953. — 3. Bárdossy Gy.r Statisztikai módszerek alkalmazása a földtanban. Földt. Közi., 1957. — 4. Barth, T. F. W. — Cor- rens, C. W. — Eskola, P.: Entstehung dér Gesteine. Berlin, 1939. — 5. Boswell, P. G. M.: The term graywacke. Joum. Séd. Petrology No. I. Vol. 30. 1960. — 6. Carozzi, A.: Petrographie des roches sedimentaires. Tausanne, 1953. — - 7. C a y e u x, Iy.: Ees roches sédimentaires de Francé. Roches siliceuses. Paris, 1929. — 8. C a y e u x, Iy.: Tntroduction á l’étude pétrographique des roches sédimentaires. Paris, 1931. — 9. Chilingar, G. V.: Classification of limestones and dolomites on B ár d o s s y : Üledékes kőzeteink nevezéktana 63 basis of Ca.Mg ratio. Joum. Séd. Petrology No. 2. Vol. 27. 1957. — 10. Chili i ugar, G. V.: Notes on classification of carbonate rocks on basis of Chemical composition. Joum. Séd. Petrology No. 1. Vol. 30. 1960. — 11. Conger, P. S.: Accumulation of diatomaceous deposits. Joum. Séd. Petrology No. 12. 1942. — 12. Crowell, J. C.: Origin of pebbly mudstones. Bull. Geol. Soc. Am. 68. No. 8.' 1957. - — 13. Dapples, E. C. — Krumbein, W. C. — S 1 o s s, E- E-: Organization of Sedimentary Rocks. Joum. Séd. Petrology Vol. 20. 1950. — 14. Ernst, Th. — F o r k e 1, W- — G ehlen, K.: Zűr Nőmén- klatur dér Tone. Bér. Dt. Keram. Ges. 35. 1938. — 15. Ernst. Th. — Forkel, YV. — Gehlen, K.: Vollstandiges Nomenklatursvstem dér Tone. Bér. Dt. Keram. Ges. 36. 1959. — 16. Főik. R. E.: The distinction between grain size and mineral composition in sedimentary rock nőmén clature. Joum. Geol. Vol. 62. 1954. — 17. Főik . R. E-: Practical petrographic classification of limestones. Bull. Am. Áss. Petr. Geol. No. 21. 1959. — 18. Földvári A.: ,,Hidroaerolit” kőzetek a magyarországi negyedkor lerakódásaiban. Földt. Közi. 1956. — 19. Frolova, E. K.: O klasszifikacii karbönatnüch porod rjada izvesztnyak-dolomit-magnezit. Nov. nyeft. tyechn. szer. geol. 1959. -- 20. Füchtbauer, H.: Zűr Nomenklatur dér Sedimentgesteine. Erdői und Kohlé. 12. No. 8. 1959. — 21. Gimmelfar, B. M. — Kraszilnyikova, N. A. — T u s i n a, A. M. : Klasszifikacia foszforitov. Dokladii Akad. Nauk Sz. Sz. Sz. R. Tóm 128. 1959. — 22. G o 1 o v e n o k, V. K.: O terminologii i klasszifikacii kvarceviich peszcsanüch porod. Vesztnydk Eeningradszkovo Univ. No. 6. 1960. — 23. Grabau, A. YV. : On the classification of sedimentary rocks. Am. Geol. Y’ol. XXXIII. 1904. — 24. Grabau, A. \\r.: On the classification of sand grain s". Science N. S. Y'ol. XXXII. 1911. — 25. Grabau, A. YY\: Principles of stratigraphy. New York, 1913. — 26. H a t c h, F. H. — R a s t a 1 1, R. H. — B 1 a c k, M.: The petrology of the sedimentary rocks. Eondon, 1957. — 27. Hj ulström, F.: Transportation of detritus bv moving water. ,,Recent Maríné Sediments” a Symposium. Eondon, 1939. — 28. Horusitzkv F.: A , .mo- csárlösz” terminológiájáról. Földt. Közi. 1932. — 29. Iszledovanyie i iszpolzovanyie glin. Materiali szoves- csanyija vo Evővé V. — VI. 1957. Evov, 1958. - — 30. K a i n e r, F.: Kieselgühr. .Stuttgart, 1951. — 31. Karolusova-Kociscakova, E-: Beitrag zűr Problematik dér Pvroklastischen Gesteine. Geol. práce Zosit 49. Bratislava, 1958. — 32. Károly E.: Szarukövek a Budai hegységben. Földt. Közi. 1936. — 33. Keil, K.: Ingenieurgeologie und Geotechnik. Halle, J954. — 34. Keilhack, K.: Eehrbuch dér praktischen Geologie. Stuttgart, 1908. — 35. Kézdi Á.: Talajmechanika. Budapest, 1952. — 36. Kirszanov, N. YV — Szementovszki j, Ju. YV: O klasszifikacii terrigennüch i terrigenno karbonatiich porod. Izv. Kazanszkovo filiala Akad. Nauk. Sz. Sz. Sz. R. szeg. geol. No. 5. 1 956. • — 37. Kiss J. — Yr i r á g h K.: ETrántartalmú foszfátos kőzet a balatonfelvidéki triász összletben. Földt. Közi. 1959. — 38. Krumbein, YV. C. — P e 1 1 i j o h n, F. J.: Manual of sedimentary petro- graphy. New York, 1938. — 39. Krumbein, YV. C. — S 1 o s s, E- E-: Stratigraphy and Sedimentation 1951 . — -40. Krumbein, YYV C. — G a r r e 1 s, R. M.: Origin and classification of Chemical sediments in terms of Ph and oxidation-reduction potentials. Joum. Geol. No. 1 . Yrol. 60. 1952. — 41. Krynine, P. D.: The megascopic study and field classification of sedimentary rocks. Joum. Geol. Vol. 56. 1948. — 42. E a n e, E. YV.: Report of subcommitee on sediment terminologv. Am. Geophvsical Union Trans. Vol. 28. No. 6. 1947. — 43. Leitmeier, H.: Einführung in die Gesteiuskunde. YYTen, 1950. — 44. Eombard, A.: Géologie sédimentaire. (Ees séries marines.) Paris, 1956. — 45. Malej ev, E. F.: Osznovnüe principü klasszifikacii piroklaszticseszkich porod. Géol. práce Zosit 49. Bratislava, 1958. — 46. Malej ev, E. F.: Jiscso o klasszifikacii piroklaszticseszkich porod. Zapiszki Vszesz. Minerolo- gicseszkovo Obcsesztva. Moszkva. 1958. — 47. M a t h e r, K.: Terminologv of limestone and related rocks: an interim report. Joum. Séd- Petrology*. Vol. 25. 1955. — 48. Mihály iné Eányi I.: A magyarországi löszváltozatok és egy*éb hullóporos képződmények osztályozása. Alföldi Kongr. 1953. — 49. Mihál tz I.: A Duna — Tisza köze déli részének földtani felvétele. Jelentés kézirat 1950-ről. — 50. Miháltz, I.: Homok szemnagyság helyszíni meghatározása. Földt. Közi. 1952. — 51. Milner. H. B.: Sedimentary petrography. Eondon 19*40. — 52. Misik, M.: Entwurf einer einheitlichen Klas- sifikation und Terminologie von gemischten karbonatischen Gesteinen. Géologické Práce 1959. — 53. Nakovnyik, N. I.: Klasszifikacija i terminologija piroklaszticseszkih porod. Zapiszki Y'szesz. Mine- ralogicseszkovo Obscs. 1955. No. 3. — 54. N i g g 1 i. P.: Gesteine und Minerallagerstátten, Basel. 1952. — 55. Pantó G.: Vorschláge zűr Schaffuug einer einheitlichen Terminologie für vulkanische Gesteine. Geologie 1959. — 56. Pantó g. ; Beszámoló a vulkáni hegységek kutatásának időszerű kérdéseiről tartott vitaülésről. Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentései 1957 58. évekről (nyomdában). — 57. Papp.F.: A kőzetek beosztása. Bány. és Koh. Eapok 1930. — 58. Papp F. — M*eisel J. — Ker- tész A.: Kőzethatározó. Tankönyvkiadó, 1953. — 59. Pettijohn. J.: .Sedimentary rocks. New York, 1949. — 60. Pettijohn' J.: A preface to classification of sedimentary rocks. Joum. Geol. vol. 56. 1948. — 61. Pettijohn, J.: Classification of sandstones. Journal of Geology v. 62. 1954. — - 62. P u s z t o v a 1 o v, E. YV: Petrografija oszadocsniih porod. 1940. Moszkva. — 63. Prokin, V. A.: K voproszu o klasszifikacii i nomenklature vulkanicseszkich oblomocsnüh porod. Razvedka nyedr . No 1. 1953. — 64. Rogers, J.: Terminology of limestone and related rocks. Tournal of Séd. Petr. 1954 No. 4. — 65. R o g e r s, J.: The nomendature and classification of sedimentary rocks. American Journal of Science 1 950. — 66. E e R o v, E- YYV : Comments on Sedimentarv Rocks. „Subsurface geologie methods Colorado School of Mines Goíden, Colo, 1950. — 67. Ruhin, E. B.: Osznovü litologii. 1953. — 68. R u h i n. E. B.: O klasszifikaciji oblomocsnüh csasztic i szlagaemüh jimi porod. Vesztnyik E- G. U. 1956. No. 24. — 69. Ruhin, E- B.: Gmndzüge dér Eithologie. Berlin 1958. — 70. Sanford, J-: Sedimentary rocks of the Niagara Gorge. Journal of Séd. Petr. Y'ol. 9 1939. — 71 . Scserbina, Y. Y Okiszlityelno-vossztanovityelnüe potenciali v primeuyenyiji k izucsenyiju paragenezisza mineralov. Doki. Ak. Nauk. 22. No 8. 1939. — 72. S h e p a r d, F. P.: Nomendature based on sand-silt-clay ratios. Joum of Séd. Petr. 1954. Sept. — 73. S h r o c k, R. S.: A classification of sedimentary rocks. Joum. of Geol. 1948. No. 2. - — 74. Shrock, R. S.: Sequence in lay*ered rocks. New York 1948. — - 75. S m u 1 1- ^ o w s k i , K.: Schemat ilosciowej klasyfikacji najpospolitejszych skal osadowych. Przeglad geologicznv 1954. No 4. YY^arszawa. — 76. S v e c o v, M. Sz.: Petrografija ószadocsnüch porod 1948. Moszkva. --77. S z a d e c z k y - K a r d o s s E.: Az üledékes kőzetek stmktúrá járói. A M. Tud. Ak. Mát. és Temi. tud. Értesítője 1930. XEVII. kötet. — 78. Szádeczky-Kardoss E.: Geologie dér mmpf tmgar- landischen Kleinen Tiefebene. Sopron 1938. — 79. Szádeczky-Kardoss E.: Újabb irány- zatok az üledékes kőzetek rendszerezésében. Földtani Közlöny, 1952. — 80. Szádeczky-Kardoss E-: Kőzettan. Egyetemi jegyzet 1954. — 81. Szádeczky-Kardoss E.: Szénkőzéttan 1952. _ — ; 82. Szádeczky-KardossE.: Geokémia. 1955. — 83. Szedov, A. G.: O klasszifikacii í nomenklature peszcsanüch, alevritovüch, glinisztiich i karbönatnüch porod. Bjull. Mock. Obscs. Iszp. Prirodü. 1959. No. 5. — 84. Sztadnvikov, G. E-: Glinisztüe porodi. Moszkva 1957. — 85. Sz tra- c h o v N. M. — B rodszkaja N. G.: Obrazovanyie oszadkov v szovremennüch vodojomach. Izd. A. N. SzSzSzR. 1954. — 86. Sztrachov, N. M. és kollektívája: Metodi izuesenyija oszadocsuüh porod. Moszkva 1957. — 87. Szurovyné Hajós M.: Üledékes kőzetek nevezéktana és leírásmódja. MAFl 64 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1. füzet Évi jelentései 1952. — 88. T a r r, W. A.: Terminology of the Chemical siliceous sediments. Nat. Re?. Council Report of Com. on Sedimen tation 1937 — 38. • — 89. T a t a r s z k i j, V. B. és kollektívája: Szpravocsnoe rukovodsztvo po petrografii oszadocsnüh porod. Gosztoptyehizdat. Eeningrad 1958. — 90. Tatarszkij, V. B.: O nomenklature i klasszifikacii karbonatnovo materiala po razmeru zeren. Vesztnyik leningradszkovo Univ. szer. geol. 1959. No. 24. — 91. Teodorovics, G. I.: O klasszi- fikacii 'peszcsanvikov po vescseszt venn omu szosztavu. Razvedka i ochrana nyedr 1956. No. 12. ■ — 92. Teodorovics, G. I.tO klasszifikacii kremnyiszto karbonatno-glinyisztüch porod. Razvedka i ochrana nyedr 1958. No 6. — 93. Teodorovics, G. I.: Ucsenyie ob oszadocsnüch porodach. Gosz- toptyechizdat. 1958. — 94. T r a s k, P. D.: Applied sedimen tation. New York, 1950. • — 95. Tokár- szk’i, J.: A new quantitative dassification of clastic rocks. Bull. de l’Acad pólón, des Sciences d. 3. No 6. Warszawa 1955. • — 96. Travis, B. R.: Classification of Rocks. Col. School of Mines Golden Colo. Vol. 50. No 1. 1955. — 97. Trefethen, J. M.: Classification of Sediments. American Journal of Sdence 1950. - — 98. Twenhof el, W. H.: Principles of sedimen tation. New York, 1950. — 99. Ungár T.: Üledék és talaj osztályozások összehasonlítása. Hidrológiai Közlöny, 1957. - — 100. Vadász É.: A vulkanogén megjelölés értelmezése. Földtani Közlöny, 1952. — 101. Vadász E.: Elemző földtan. 1955. — 102. Vadász E.: Földtani irodalmunk hagyomány terheltsége. Földtani Közlöm*, 1955. — 103. Vadász E.: Bauxit és terra rossza. Földtani Közlöny, 1956. — 104. Vadász E. : Az ..apoka” név jelentése. Földtani Közlöny, 1956. • — 105. Vadász E.: A földtani ,, zátony” és ,, szírt” fogalma. Földtani Közlöm*, 1956. — 106. Vatan, A.: „Dolostone”. J. Sediment Petrol. 28. 1958. No 4. — 107. Vendel M.: Kőzet-, szén- és ércmeghatározó módszerek. Sopron 1935. — 108. V e n d 1 A.: Geológia. 1957. III. kiad. — 110. Wahler, A.: A feketeszén fdeségek rendszerezése és a nemzet- közi feketeszén klasszifikáció. Bám'ászati Eapok, XC. évfolyam 7 — 8. sz. Problems of the nomenclature of sedimentary rocks DR. GY. BÁRDOSSY In the mtroductory part of his paper the author deals with the principles of the Systems of sedimentary rocks proposed up to now. The system proposed here is based on features of the rocks which can be determined on a hand specimen. Moreover, genetícal points of view are taken intő consideration, too. The pyroclastics are grouped, according to the amount of volcanogenic matériái, intő volcanic tuffs (above 80 per cent), tuffites (80 to 30 per cent) and tuffaceous rocks (30 to 5 per cent) . Among the detritic rocks, coarse detritic, arenaceous and fine detritic groups are distinguished. The author deals in more detail with the fine sedimentary rocks, because the systematization of these has led up to a number of contradictions. The clayey sediments are classified according to the natúré of the clay minerals and to the grain síze. Bauxite is classed with the clayey sediments, too. The Chemical and biogenic sediments are classed on a geochemical basis. The following groups are distinguished: 1. Sedimentary iron ores (Fe above 20 percent) and ferrugíneous rocks (Fe 6 to 20 per cent) 2. Sedimentary manganese ores (Mn above 8 per cent) and manganiferous rocks (Mn 1 to 8 per cent) 3. Phosphatic rocks (P204 above 10 per cent) 4. Carbonatic rocks 5. Siliceous rocks (silica above 80 per cent) 6. Salt rocks 7. Nitratic rocks 8. Carbonaceous rocks 9. Oil and bitumenous rocks. The rocks consisting of detnt c, clayey and chemical-biogenetic components are related to a separate group under the heading "rocks of mixed origin". Their distin- guishing was períormed by the aid of a tríangle diagram. A CSÍKI-MEDENCE környékének szerkezetalakulási SZEMLÉLETE SZABÓ MIKLÓS Összefoglalás: Ha a süllyedéses mozgások időbeli elemzésével nyomon követjük az orogén kialakulásával kapcsolatos egyidejű húzási jelenségeket, s az ezek által az oro- gén előtérben és a köztes hegységben létrehozott kéregszerkezeti dilatációt, felvetődik az olyan helyi erőhatások feltételezésének szükségessége, melyek a magmaáramlásokhoz hasonló hatásmechanizmussal rendelkeztek. A Csíki-medence kialakulását és a környező terület szerkezeti felépítését a har- gitai vulkánosság anyagszolgáltatása következtébembeállott magmaáramlást követő kéreg- szerkezeti lazulásból eredő huzamos besüllyedés idézte elő, az elsődleges húzási övhöz tartozó törésvonalak mentén történt bezökkenésekkel együtt. A Keleti-Kárpátok harmadkon vulkánkoszorúj ához tartozó Hargita újszerű vul- kanológiai vizsgálata során felmerült magmatektonikai tényezők tanulmányozása nem- csak a Csíki-medence és környéke kialakulására és szerkezeti felépítésére vonatkozó eddigi ismereteink felülvizsgálását tette szükségessé, hanem a kainozóos magmatektoniz- mushoz is új adatokat szolgáltatott. A Csíki-medence területének mélyföldtani viszo- nyairól — mélyfúrások és geofizikai mérések hiányában — csak a környező területek újabb geológiai felvétele alapján alkothatunk átfogó képet, a medencekeret szerkezeti felépítésének és a vulkánossággal összefüggő tektonikai hatásoknak figyelembevételével. A Csíki-medence kialakulásának geomechanikai tényezőit a Keleti-Kárpátok kratogén és orogén tömegeit ért regionális szerkezeti hatásokkal kapcsolatban kell vizsgálnunk. Az egész magyar medencecsoportra jellemző egy idősebb, ÉK — DNy-i és erre merőleges törésrendszer, valamint egy fiatalabb, É — D-i és K — Ny-i törésvonalhálózat jelenléte. E rendszerek a Csíki-medence és környékének szerkezetében is felismerhetők, jóllehet ezeket a későbbi — főleg a Hargita vulkánosságával összefüggő — tektonikai hatások lényegesen módosították. A Keleti-Kárpátok belső vonulatának aljzatát paleozóos metamorf kőzetek alkot- ják, melyek a központi részen szigetszerűen kiemelkednek. Ezek az ún. Hercínidák a mezozoikum elején összetöredeztek és nagyrészt lesüllyedtek, s a mezozóos geoszinkli- nális aljzatát képezték. Az alpi orogenezis során egyes kristályos rögök ismét kiemelkedtek s ma a hercini redők maradványait több kisebb-nagyobb tönk formájában találjuk meg. A paleozóos varisztida elemek az alpi hegységképződés idején már konszolidálódott, kratogén tömegként viselkedtek; keletkezésükkor azonban bennük szintén keletkeztek az orogénekre jellemző csapásirányú törések. Előterükben pedig átlós törések léptek fel, melyek iránya azonos az alpi orogén ciklus folyamán kialakult fő csúsztató felületek irányával (ÉNy — DK és ÉK — DNy); utóbbiak a régi tektonikai vonalak kiújulásával képződhettek. A varisztikus szakasz kristályos alapkőzeteit képviselik a Csíkszentdomonkos környékén felszínre bukkanó gneisz- és kristályospalarögök. A kristályos kőzetek kelet felé a hosszanti törésvonalak mentén lépcsőzetesen a mélybe süllyednek, a vastag fiatal üledékburok alá. A központi magtól keletre levő törésvonalak mentén azonban a kris- 5 Földtani Közlöny 66 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet tályos kőzetek sehol sem bukkannak a felszínre, így a talapzatot ért diszlokációk köz- vetlenül nem bizonyíthatók. A kristályos öv belső szélének pontos kijelölését megnehe- zítik azok a törésvonalak, melyek mentén az Erdélyi-medence harmadkori bezökkenését követő vulkáni tevékenység jelentkezett. A kristályos övét metamorf és vulkáni kőzetek alkotják. Az epizónás kristályospala-csoportban a zöld kloritpalák és szericitpalák ural- kodnak, melyeket fillit, kloritos-grafitos fillit, valamint fekete és fehér kvarcitpala DNy Veresko EK Naskalat 7[0 ÜL K T Bukkhavas v -n 7. ábra. A Naskalat földtani szelvénye (B á n c i 1 á nyomán) . Magyarázat: 1. Gneiszdiorit és biotitos ortogneisz, 2. Felsowerfeni dolomitos mészkő, 3. Dog- ger, 4. Felsőjúra — alsókréta fehér mész- kő, 5., 7. Albai — cenomán konglomerá- tum, 6. Diabáz. Abb. 7. Geologisches Profil von Naskalat (nach Bán cila). Erklárungen: 1 . Gneissiger Diorit und biotitführender Orthogneis, 2. Oberwerfen-Dolomitkalk, 3. Dogger, 4. Oberjura — Unterkreide- kalke, weiss, 5., 7. Alb — cenomanischer Konglomerat, 6. Diabas 2. ábra. A Bükkhavas patak völgyének szelvénye (B á n'c i 1 á nyomán). M a- gyarázat: 1. Kvarcit és fillit, 2. Dog- ger, 3. Neokom — portlandi, 4. , Valan- gini — hauterivi, 5. Albai — cenomán konglomerátum, 6. Szerpentin, 7. Törés. Abb. 2. Profil durch das Tál des Bükk- havas-Baches (nach B á n c i 1 á). Er- klárungen: 1. Quarzit und Fillit, 2. Dogger, 3. Neokom-Portland, 4. Va- langin-Hauretiv, 5. Alb — cenomanischer Konglomerat, 6. Serpentin, 7. Bruchlinie. kísér. Az epizónás kristály ospala-csoportot — különösen a kristályos öv középső és dél- részén (Besztercei-, Gyergyói- és Csíki-havasok) — met amorf izált, magmás eredetű kőzet i telérek járják át. E telércsoportban gabbró, diabáz, gneisz-injekciók, zöldkőpala-telérek és porfiroidok mutatkoznak. A telérek gyakran hidrotermális utóhatásra — környeze- tükkel együtt — átalakultak, ércesedtek is. A diabázból dinamómét amorf ózis hatására képződött zöldkőpala- és a porfiroid-telérek szomszédságában helyenként hídrotermás szulfidos ércesedés mutatkozik. A Balánbánya-kömyéki mezozónás kristályospala-csoportban az injekciós gránit- gneisz mellett dioritgneisz is van, a metamorfózissal egyidejű intruzióként. Erre vall az, hogy környezetében kontakt jelenségek nem mutatkoznak. A Gyergyói- és Csíki-havasok gneiszét a metamorfózis után fekete diabáz-telérek törték át, melyek egyidősek a triász képződményeket átszelő szerpentinésedett diabáz- és melafir-telérekkel. Túlnyomólag mezozónás képződményekből áll a hagymási kristályos sorozat is;, a Nagyhagymás déli részén nagyobb granodiorit-tömzs is található. Meg kell jegyez- nünk, hogy a Persányi-hegységben a diabáz, gabbró és szerpentin-előfordulások a triász hallstatti mészkőhöz kapcsolódnak. A triászba sorolt bázisos magmás kőzetek a hercini orogenezis zárószakaszának magmás ciklusához tartoznak; találunk azonban ezeknél fiatalabb bázisos erupciókat is, melyek a szinajai rétegekkel egyidejűek. A Nagyhagymás és Tölgyes vidékén a krétabeli vulkánosság az ausztriai és larami fázisokkal kapcsolatosan jelentkezik. Itt a diabáz- és. szerpentin-telérek a neokom mészkőrétegeket törik át. Szabó M. : A Csíki-medence szerkezetalakulása 67 A mezozóos magmatizmus az elsődleges diszlokációs övhöz tartozó, kisebb ellen- állású kéregrészekben jelentkező, a mélyreható törésvonalakhoz kötött magmás működés típusához tartozik. A fiatal-mezozóos, krétabeli vulkánosság — melyhez többnyire érc- képződés is csatlakozik — az alp-kárpáti hegységképződés korai szakaszának preorogén töréseihez kötötten jelentkezik. A tektonikai irányok és az ércesedés közötti szoros kapcsolatra jó példa a B alán- bánya környéki kalkopirites-pirites ércesedés, mely az ÉNy — DK-i irányú fő csúsztat ási sík mentén jelentkezik. Az érchozó oldatok elsősorban az említett irányban húzódó 113 3 ,0MM 3. ábra. Földtani szelvény a felcsíki kristályos mezozóos övön át (Földvári nyomán). Magyará- zat: 1. Andezit, 2. Harmadidőszaki medenceüledék, 3. Békási apti-vonulat, 4. Flis-vonulat, 5. Hagymási mezozóos vonulat, 6. Nefelinszienit, 7. Kontaktpalák, 8. Kontakt márvány, 9. Gneisz, 10. Fillit. Abb. 3. Geologisches Profil durch die Kristallin- und mesozoische Zone von Felesik (nach Földvári). Erklárung: 1. Andesit, 2. Tertiáre Beckenablagerungen, 3. Apt-Zug von Békás, 4. Flyschzug, 5. Zug des Hagymáser Mesozoikums, 6. Nephelinsyenit, 7. Kontaktschiefer, 8. Kontaktmarmor, 9. Gneis, 10. Phyllit nyitott törésrendszerhez kötött járatokat használták fel, s a kloritpalát a palásodási síkok mentén impregnálták. A későbbi, NyDNy — KÉK irányú vetődések és mikro- tektonikai elemek befolyásolták az érces zóna elhelyezkedését. Az eddigi bányaművele- tekkel négy, egymással párhuzamos, K felé 40— 80°-kal dőlő, egymástól törésekkel elválasztott, lépcsősen lezökkentett érces zónát sikerült kimutatni. A zónák közötti távolság 15 — 40 m; maximálisan 110 m. Az érces terület az ÉK — DNy-i csapású nagy törésvonalak mentén fokozatosan lezökkentett részekből áll. A kristályos alaphegység pemi folyamán lepusztított, tönkösödött felszínére transz- 1 gressziósan települ a mezozoikum. A legalsó üledékösszletnek csak töredékei vannak a . felszínen, a diszlokációk és a lepusztulás következtében. Az üledéklerakódás második j ciklusához tartozó. Gyilkos — Hagymási triász és júra képződmények a Bistritioara [völgyétől északra kezdődnek és csaknem a gyímesi átjáróig tartanak. Ezt az üledék - teknőt É-ról a tengelyirányban kiemelkedő kristályospala-gerinc választja el a Raráu-i mezozóos üledékgyűjtőtől. A csíki mezozóos medencétől délre a kristály ospalák a kár- páti flis alá buknak. A hercini fázis során mélyrehatóan metamorfizált idősebb kőzetekre transzgredáló werfeni sorozatot fedő későbbi üledéksorozat miatt nehezen állapítható meg, hogy a transz- gresszió a hegységképződést követő lokális süllyedő epirogén mozgásokkal állt-e össze- függésben ? A kristályos öv és a mezozoikum hosszanti- és harántirányú törésvonalak menti lesüllyedéséből a júravégi újkimmériai mozgások nyomaira következtethetünk. A kréta 5* 68 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 1. füzet előtti törésvonalak mentén többnyire továbbfolytatódó süllyedés miatt az üledékek helyenként tetemes vastagságot érnek el (Szép víznél) . A geoszinklinális-periódus vége felé, az orokinezis kezdetén főleg a jelentős disz- lokációs vonalak mentén fellépő magmás működés termékei, a zöldköves kőzetek, s a különféle effuzív és intruzív anyagok jelentkeznek, melyek csapásirányban végigkövetik az orogéneket. A kratogén területeken a nyomás irányára átlós törésrendszerek kelet- keztek ÉNv — DK és ÉK — DNv irányban, az orokinetikus erőhatások következtében. — Ny resiö-tető 4. ábra. Az Északi Hargita földtani szelvénye (Treiber nyomán). Magyarázat: 1. Kristályos talapzat, 2. Alsó láva: mállott amfibol-piroxén-andezit, 3. Középső láva: piroxénandezit és bazaltandezit, 4. Felső láva: amfibol-piroxénandezit, 5. Andezitbreccsa, 6. Tufit és tufoid-konglomerátum, 7. Agglo- merátum, 8. Pliocén és negyedkori medenceüledék, 9. Törésvonal. Abb. 4. Geologiscbes Profil des Nördlichen Hargita (nach Treiber). Erklárung: 1. Kristallines Grundgebirge, 2. Untere Távén: verwitterter Amphibol-Pyroxenandesit, 3. Mittlere Távén: Pyro- xenandesit und Basaltandesit, 4. Obere Távén: Amphibol- P37roxenandesit , 5. Andesitbreccie, 6..Tuffit und Tuffoid-Konglomerat, 7. Agglomerat, 8. Pliozáne und quartáre Beckenablagerungen, 9. Bruchlinie A mezozóos üledékek a kárpáti tömeget nem összefüggően borították, hanem különálló, változó kiterjedésű pásztákban rakódtak le. Az, üledékgyűjtőket elválasztó gátak magvában mindenütt az ősi, hercini hegységrendszer fennmaradt tönkjeit talál- juk, míg ennek lesüllyedt részei az üledékgyűjtő aljzatát alkották. A mezozóos süllye- dékek alatti kristályospala-övet ÉK — DNy irányú haránttörések tagolják. E törésrend- szer nyitott repedései széthúzó erők fellépéséről tanúskodnak, melyek hatására a kris- tályospala-vonulat elvékonyodott, sőt szét is szakadozott. A transzverzális törések tehát az ún. húzási-övet is jelzik. A kristályos paleo- mezozóos vonulat a Tisza forrásvidékétől Csíkszentmiklósig terjed, ahol hirtelen lesüllyed, s a pliocén üledékek, valamint a vulkáni képződmények alá húzódik. Újabb előbukkanását csak 40 — 50 km-rel délebbre ismerjük, ahol — a Háromszéki havasok oligocén rétegei alól — Sósmezőnél bukkan a felszínre paleozóos fillitrögök alakjában. A Persányi-hegységben szintén ismeretes. Alsórákos és Felvinc környékének elszigetelt foltjaiban. A kristálvos-mezozóos alaphegység északi és déli szárnya fennmaradt; a közbeeső , rész feltehetően az alsókréta előtt zökkent le, mivel csupán itt találunk alsókréta üle- Szabó M. : A Csíki-medence szerkezetalakulása 69 dékeket, a fennmaradt szárnyakon ezek hiányoznak. A kristályos-mezozóos peremet a süllyedékektől elhatároló tektonikai vonalak aktív mozgási zónák maradtak hosszú időn át, s ezek mentén a neogén végén is újabb süllyedések történtek. A középső (Persányi) vonulatrész nyugati irányú visszahúzódása nem magyarázható meg egy szélesebb, tengely- irányú lehajlás feltételezésével, hanem inkább a besüllyedéssel kapcsolatosan fellépő transzverzális törésvonalak menti Szökkenésekkel. A fennmaradt kristályos-mezozóos szígetrögök élesen határolódnak el a lábaik- nál elterülő fiatal harmadkon medencéktől. Az elhatároló törésvonalak iránya (ÉNy — DK és ÉK — DNy) megegyezik a Pannóniai-medence és az alpi orogén törésrendszerének főirányaival. Az a tény, hogy a geoantiklinálist képező kristályospala- vonulat tengelye a mezo- zóos szirtvonulat összetöredezett rögeivel együtt dél felé egyre mélyebbre süllyedve, a Felcsíki-medence körül eltűnik a flisrétegek alatt, alátámasztja a húzási öv jelenlétére vonatkozó elképzelésünket. Bz az öv valószínűen a kimmériai kéregmozgásokkal kap- csolatosan alakult ki. A húzási öv tektonikai vonaláig tartanak a csillámpalák, s a felet- tük elhelyezkedő f ülitek. A mezozóos vulkánosság is ezzel az övvel áll összefüggésben; főleg a telérek helyzete utal a diszlokációs vonalak irányára. A húzási öv déli határa a Barcasági-medencének a Keresztényhavas — Nagykőhavas lábánál húzódó törésvonalá- val esik egybe. Ha a Sósmezőnél felszínre bukkanó fillitrögöket a kristályos övhöz tar- tozónak vesszük, úgy a húzási öv déli tektonikai vonala az északi vonallal párhuzamos- nak adódik. A húzási övvel elválasztott két mezozóos terület — fácies- és üledéklerakó- dási viszonyaik alapján — kétségtelenül azonos üledékgyűjtőben képződött. A felcsíki mezoeruptív vonaltól délre, azzal mintegy párhuzamosan fekszik a Ködtető eruptívuma és a zsögödi telér-kifejlődésű tönkök, melyek már az újabb kéreg- szerkezeti hatásoknak is ki voltak téve. A Közép- és Alcsíkí-inedencerész közötti terü- leten a kiömlés előtti szubvulkáni hasadékkitöltések (dyke) és a rátelepült effuzív ciklus együtt jelenik meg. A hegységet átszelő törésvonalak mentén a zsögödi telér apró részekre tagolódik. A tönkdarabokat átjáró para- és diaklázisokból következtethetünk a mozgási részjelenségekre, melyek a kőzetben részben szerkezeti elváltozásokat is előidéztek. A Közép- és Alcsíki-medencerészek közötti szorulatban az említett tönköket feldaraboló töréshálózat iránya ÉK — DNy és ÉNy — DK; s a mintegy 2 km szélességű, dioritpor- firites hasadékkitöltést a Nagysomlyó (1035 m) és a Nagyharom (1080 m) között két- két törésvonal osztja nyolc morfológiai egységre. A dioritporfirit mellett amfibolandezit és biotitos amfibolandezit is mutatkozik vulkáni tufa nélkül. Az endometavulkanitos dioritporfirit szövete holokristályos-porfiros, granito-porfiros, exogén zárványokban gaz- dag. A magma transzvaporizációja, valamint az utó vulkáni hatások révén igen válto- zatos kőzetfajták képződtek (oxi vulkánit, leuko vulkánit) . Valószínű, hogy ez a hasadékkitöltés a Kelemen-havasok intrúziós tömegénél fiatalabb, de a .,lucsi-fácies”-nél idősebb, mivel ez utóbbi képződményei borítják. Az Alcsíki-medence ÉNy-i szegélyén is megtaláljuk a morzsolódási övhöz kötött vulkánitokat. Az Előhargita intruzív tömegét, valamint a Felcsíki-medencerészt szegélyező mezozóos tönköket átszelő para- és diaklázisok irányából és jellegéből a Csíki -medencét és környékét érintő tektonikai hatásokra és a magmás működéssel összefüggő mozgási rész j elenségekre következtethetünk . Ha a süllyedéses mozgások időbeli elemzésével nyomon követjük az orogén kialakulásával kapcsolatos egyidejű húzási jelenségeket, s az ezek által az orogén elő- térben és a köztes hegységben létrehozott kéregszerkezeti dilatációt, felvetődik az olyan helyi erőhatások feltételezésének szükségessége, melyek a magmaáramlásokhoz hasonló hatásmechanizmussal rendelkeztek. 70 Földtani Közlöny, XCí. kötet, 7. füzet A Kárpátok homokkő-övének felgyűrődése során a DNy — ÉK irányú hatóerők következtében létrejövő ÉNy — DK irányú szekundér húzási öv kialakulása összefüg- gésben állt a Kárpátokhoz támaszkodó kratogén tömegek mélybesüllyedésével , vagyis az Erdélyi-medence bezökkenésével együtt járó tektonikai hatásokkal. A régi tektonikai irányokkal ellentétben, az új irányok csak a kárpáti flis-t erülettel közvetlen összeköttetésben levő területrészeken bírnak általános jelleggel. Ezek az ÉNy — DK irányú törések határolják a Kárpátok belső medencéit. Határozott és erőteljes kifejlődésüknek az a magyarázata, hogy a Kárpátok és aTiszia határán az utóbbi terü- letének eredeti ÉNy — DK-i törésvonalaival egybeestek a későbbi szekundér irányok, s Csicsoi Hargita 5. ábra. A Központi-Hargita földtani szelvénye (Csicsón — Hargitán át), (Nagy Iy. nyomán). Ma gyarázat: 1. Amfibolandezit, 2. Augit-hiperszténandezit, 3. Hipersztén-augitandezit, 4. Breccsa é tufa, 5. Agglomerátum, 6. Vető. Abb. 5. Geologisches Profil des zentralen Hargita (durch Csicsó und Hargita), (nach Iy. Nagy). Er- klárungen: 1 . Amphibolandesit, 2. Augit-Hypersthenandesit, 3. Hypersthen-Augitandesit, 4. Brec- cien und Tuffe, 5. Agglomerat, 6. Verwerrung fokozták azok méretét. Ezt a geofizikai maximumok és minimumok elrendeződése is bizonyítja. A másodlagos (ÉNy — DK) törésvonalak mentén süllyedt mélybe a Csíki- medence is, vagyis ezek a mozgási zónák már a kárpáti paleogén-neogén orogenezissel is kapcsolatban állottak. így tehát a másodlagos (szekundér) húzott öv kialakulását az orogenezis kísérőjelenségének tekinthetjük. A szenon végével meginduló mozgások során a magma a lesüllyedő Erdélyi- medence aljából feltehetően az orogén övék felé vándorolt, s a gyűrődéssel párhuzamos hasadékok mentén felnyomult. A harmadkor folyamán meginduló vulkáni működés magmás tömegei tehát az orogenezis során felgyűrt, és a mélység felé a magmába „gyö- kerező”, megvastagodott kéreg nyitott hasadékain át törtek fel. A felnyomulás során viszonylag sok szili kátos és karbonátos (meszes) kőzetanyagot liarántoló magma a kör- nyezettel transzvaporizációs kapcsolatba lépett és túlnyomólag andezites kőzetanyagot szolgáltatott. A Hargita eruptív tömegének kialakulása a szarmata végén kezdődött meg. A vul- káni tevékenység során felszínre jutott eruptív kőzet anyag számottevő vastagsága folytán igen nehéz a kristályos öv északi szárnyának D-i szegélyét érintő régebbi törés- vonalak nyomonkö vetése. A Felcsíki-medencerész nyugati szélén a Nyárhegy, a madarasi Nagyhegy és a jenőfalvi Kápolnahegy andezittufája alatt megvan vagy, valószínűsíthető a kristályospala-sorozat. Jelenléte a Kápolnahegy alatt biztos, a Nagyhegy és a Köd patak alluviuma felett jelentkező pliocén kvarckavics is arra utal, hogy a Nagyheg Szabó M. : A Csíki-medence szerkezetalakulása 71 és Nyártető andezittufa-leple alatt szintén kristályos alaphegység lehet. Ez a kristályos- pala a Csíkszentdomonkos és Csíkszenttamás között felszínrebukkanó képződmény folytatása. Ha ezeket a tényeket morfológiai szempontból értékeljük, megállapítható, hogy a Felcsíki-medence a pliocén folyamán, a tufaszórás előtt süllyedt be. A süllyedés egyen- lőtlensége folytán egyes rögök (Kápolnahegy, Nagyhegy, Nyártető) viszonylag magasabb helyzetben maradtak. A mélyebb öblözetekből az Olt és mellékvizeinek eróziója a tufa- anyagot kimosta, s helyére pleisztocén folyóvízi hordalékot, törmelékkúpot rakott le. A Hargita vonala nagyjából követi a másodlagos (szekundér)* öv irányát; ettől csak az É-i Hargita tér el kissé, ÉÉNy — DDK-i irányával. A Déli Hargitára merőlegesen futó Csornád — Büdöshegy vonulat az ÉK — DNy-i irányban húzódó (primér) elsődleges húzási övhöz tartozó törésvonalon át kapta magma- anyagát. A kréta alaphegységet átszelő törésvonal a larami mozgási fázis előtt kelet- kezett. A vulkáni tevékenység nemcsak a gyűrt övvel párhuzamosan, hanem az elsőd- leges szerkezeti vonalak esetében is, dél felé haladva, időbeli eltolódást, késést mutat. Habár a Keleti-Kárpátok belső vulkánkoszorújának egyes kitörési központjai között — működési fázisaikat és aktivitásukat illetően — időbeli eltolódás mutatkozik is; mégis a többé-kevésbé azonos összetételű lávaanyag-szolgáltatásuk alapján ezeket egy nagy, közös magmafészekből származónak vehetjük. Ennek aktiyálódását feltehetően a kárpáti orogenezis paleogén-neogén szakaszához kapcsolódó kéregmozgások követ- keztében fellépő nyomáscsökkenés okozta, mely a hőmérséklet egyidejű növekedésével járhatott együtt. Az andezit-kitörések megszakították a mezozóos zónának a primér kéregmozgá- sok során fennmaradt nyugati szárnyát, s az áttörés során a triász-júra mészkő- és dolomit- tömegekből alkálimész-asszimilációval fokozták a magma explóziós képességét. Az eruptívumok közötti területek a pliocén-pleisztocén elején, a fő süllyedési fázisban tovább süllyedtek, megtartva eredeti (ÉNy — DK-i) tengelyirányukat, kialakí- tották a másodlagos diszlokációs övhöz tartozó, hasonló irányú szerkezeti vonalakat, melyek a Csíki-medence mai morfológiai képét is jellemzik. A harmadkori vulkáni működés és a Csíki-medence besüllyedése közötti össze- függésre utal az Alcsíki-medencerésznek a vulkáni tevékenység déli irányú eltolódását követő, a pleisztocén végéig tartó szakaszos besüllyedése. Az ÉÉNy — DDK-i tengely- irányú medencerész kialakulása a hargitai vulkánosság formájában felszínre törő mag- más anyagok pótlására a mélyben áramlásba jövő magma által okozott kéregszerkezeti változások (lazulás) fellépésével függ össze. A magmaáramlás folytán huzamos ideig süllyedő mozgások uralkodtak a területen. A medence besüllyedése kihatott a csík- szentgyörgyi medencerészre is, illetve érintette a kréta füst átszelő ÉÉK — DDNy-i törésvonalat, mely a primér húzási övhöz tartozik és így a korábbi kéregmozgási sza- kaszokban is igénybevételt szenvedett. Az Alcsíki-medence teljes egészében a kárpáti fhs képződményei közé süllyedt be. A medence két, völgykapuban kialakult törmelékkúpjának csak részei maradtak meg a felszínen, a pleisztocén-eleji továbbsüllyedés folytán. A medencét feltöltő pannóniai és ennél fiatalabb, folyóvízi-tavi üledékekben sok vulkáni eredetű anyag is van; az üledék- vastagság eléri a 240 — 260 m-t. A Középcsíki -medencéhez viszonyítva tehát az Alcsíki- medence mintegy 100 m-rel mélyebbre süllyedt. A Hargita vulkáni működésével kapcsolatosan kialakult másodlagos törésrend- szer vonalainak iránya a Felcsíki-medencében ÉÉK — DDNy-i, míg a Közép- és Alcsíki- medencék tengelyirányában és az azzal párhuzamos Központi- és Déli-Hargita terü- letén ÉÉNy — DDK-i. A medencék mélyebbre süllyedt részeit határoló kisebb, pleisztocén- kori törésvonalak szintén párhuzamosak a Hargita vonulatával. 72 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 7. füzet A Csíki-medence pliocén-pleisztocén tektonikai mozgásai az Olt teraszainak kiala- kításában is hatottak. Az elsődleges és másodlagos tektonikai vonalak találkozásánál, vagyis a Közép- és Alcsíki-medencerészek közötti szakaszon a teraszképződmények teljesen hiányoznak, amiből e területnek a pleisztocén végéig tartó, egyenlőtlen, de állandó süllyedésére következtethetünk. Az Alcsíki-medencének a pleisztocén végéig tartó sülv- lyedése a Csornád vulkánosságával függ össze. A Csíki-medence kialakulását és a környező terület szerkezeti felépítését tehát végeredményben a hargitai vulkánosság anyagszolgáltatása következtében beállott mag- maáramlást követő, kéregszerkezeti lazulásból eredő huzamos besüllyedés idézte elő, az elsődleges húzási övhöz tartozó törésvonalak mentén történt bezökkenésekkel együtt. Eine Anschauung über die tektonische Entwicklung des Beckens von Csik (Transsylvanien] M. SZABÓ Wenn mán mit dér erdgeschichtlichen Analyse dér sinkenden Bewegungen die mit dér Entwicklung des Orogens gleichzeitige Dilatationserscheinungen verfolgt, und die durch diese im Vorland des Orogens und im Zwischengebirge erzeugten tektoni- schen Zugerscheinungen analysiert, so scheint es, dass mán lokálé Zugkraftquellen, mit einem den Magmaströmungen áhnlichen Wirkungsmechanismus, annehmen soll. Die Entwicklung des Beckens von Csik und des umgebenden Gebietes wurde bestimmt durch die Auflockerung dér Krustenstruktur infoige dér Magmaströmung, die durch die Matenalförderung dér Hargitaer Vulkáné ins Leben gerufen worden ist. Dazu gesellten sich Abbrüche entlang dér Brüche dér primáren Zugzone. ŐSÉLETNYOMOK AZ ERDÉLYI KÖZÉPSŐMIOCÉN TENGER PARTSZEGÉLYI ÖVEZETÉBŐL FTJCHS HERMÁN* Összefoglalás: A Kolozsvár környéki középsőmiocén, flis-szerű képződmények- ből újabb ősmaradványok kerültek elő. 1. Egy Palaeodictyon faj, mely a P. tellini S a c c o- fajhoz áll közel (esetleg új fajnak is tekinthető, ez esetben számára a Palaeodictyon mio- cenicum nevet javasoljuk). 2. Ismeretlen lelőhelyről, valószínűleg szintén Kolozsvár kör- nyékéről származó lelet, egyik felén Palaeodictyon, másik felén pedig egy Bullia csiga faj mászási nyoma látható. Ez utóbbi arra utal, hogy a Palaeodictyon a tenger partszegélyi övezetében keletkezett lenyomat öntvénye. 3. Egy Corophioides-szerű. maradvány, melynek jellegei elég jól kivehetők, bizonyos mértékig mégis kérdéses. 4. Egy csillagalakú képződ- mény, valószínűleg egy Eteone- hoz (Annelida Polychaeta) hasonlóan táplálkozó, iszapevő tengeri féreg nyoma lehet. Mindhárom faj új Kolozsvár (Cluj) ősállatvilága számára, sőt a két utóbbi valószínűleg az RNK. ősállatvilága számára is. A fentebb leírt életnyomok az illető tenger partszegélyi övezetére vallanak." A Kolozsvár környéki középsőmiocén tenger partszegélyi övezetében élt maga- sabbrendű szervezeteknek szinte kizárólag csak életnyomait találjuk meg e tenger üle- dékeiben. E nyomok — amint azt a nemrég leírt [5] Bullia mászási nyomok is bizonyít- ják — éppen olyan értékesek lehetnek, mint akár a legtökéletesebb megtartási alakban fennmaradt ősmaradványok. Az alábbiakban egy újabb Palaeodictyon- féleséget, egy Corophioides- szerű, marad- ványt és egy féreg táplálkozási nyomot (?) írunk le e képződményekből. 1. A Palaeodictyon lelőhelye a kolozsvári Plecska patak jobb oldala, fenn az erdő széléhez közel. Anyakőzete opálosodott, tufás (?) homokkő. Nagysága mindössze pár cm2 (1. ábra). A hálószemek (cellák) többé-kevésbé hatszögletűek; a lécecskék anyaga ugyanaz, mint az anyakőzeté. A cellák mélysége kb. 0,5 mm, a szembeni ekvő szögek közti nagyobbik átmérő 3 — 4 mm, a párhuzamos oldalfalak távolsága 2 — 2,5 mm, a hálószem (cella) kerülete 8 — 10 mm. Ilié M. [3] és Bányai J. [2] adataival és ábráival egybevetve leletünket a Palaeodictyon minimum S a c c o és a Palaeodictyon tellini S a c c o közt álló alaknak kell tekintenünk, mely mégis az utóbbihoz áll közelebb. (Amennyiben új alaknak volna tekinthető, úgy számára a Palaeodictyon miocenicum nevet javasoljuk.) E maradvány, ha nem is új alak, mint Palaeodictyon tellini S a c c o faj is új Kolozsvár őslényvilága számára. Ez tehát már a második Palaeodictyon típus az ősmarad- ványokban egyébként rendkívül szegény kolozsvári középsőmiocén képződmé- nyekből. Érdemes itt megemlékezni arról az ismeretlen eredetű, cédulázatlan leletről, mely minden valószínűség szerint ugyancsak a kolozsvári középsőmiocén képződményekből való. E pár négyzetcentiméteres, opálos homokkő darab egyik felületén Palaeodictyon * A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Földtani Tanszékének 1954. évi november havi rendes- ülésén tartott előadás módosított és kiegészített szövege. 74 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1. füzet elmosódott hálózata látható (2. ábra), másik felén pedig Bnllia sp. csigának mászásia nyoma (3. ábra).* Tekintettel arra, hogy ez utóbbi nyomok a kőzet felső lapját jelzik^ 1, 5 , az alsó lapon levő Palaeodictyon tehát hálószerű bemélyedések öntvénye, pozi- . tivuma. Ebben az esetben mindazok a magyarázatok elesnek, melyek a Palaeodictyon j keletkezésénél abból a szemléletből indulnak ki, hogy a kiemelkedő hálószerű képződ-J mény közvetlenül a tengerfenék felületén jött létre. így a tenger enyhe hullámainak}! interferenciái nem hozhatták létre e képződményeket. Az az elgondolás, hogy a Palaeodic- 1 tyon keletkezését kiszáradási repedésekkel magyarázza, vagyis, hogy a később megszilár-fl dúló homok a kiszáradó iszap repedéseit töltötte volna ki. Azonban nem tartjuk való-fl szinűnek, hogy kiszáradás révén ilyen szabályos és meglehetősen állandó jellegekkel bírói repedések jöttek volna létre. Ez a Bullia mászási nyommal való együttes előfordulási! lehetővé teszi azt, hogy pontosabb megállapításokat tehessünk a Palaeodictyon marad-| ványok keletkezési körülményeire vonatkozólag. A mi szóban forgó Palaeodictyon maradj ványunk ugyanis enyhe lejtésű, lapos tengerpart árapály övezetében keletkezett (hogy! apály vagy dagály idején, vagyis szárazon vagy víz alatt, azt nem lehet eldönteni). Az] éghajlat a mainál valószínűleg enyhébb volt s a tengervíz sótartalma normális le 41 hetett. 2. A Corophioides- szerű maradvány ugyancsak a kolozsvári Plecska patak völ-i gyéből került elő; annak jobb oldaláról, az Erzsébet-f orrás és a tanya közt levő hosszú,! mély vízmosás tájékáról. A Corophioides [S m i t h, 1895] egyik formája azon U-alakú, vagy zacskó alakúi képződményeknek, melyeket különféle szervezetek, férgek, rákok lakás céljaira az aljzatba] mélyítettek. E képződmény nevét a Corophium nevű tengeri rákocska után kaptat melynek a tengerparti fövénybe mélyített zacskó alakú építménye van. Seilacher AJ ]Studien zűr Palichnologie. Neues Jb. Geol. u. Paláontol. Abh. Bd. 96. 1953. p. 429]j legújabb vizsgálatai szerint a ma élő kis iszaprák Corophium valutator B a t. iszapban! szétágazó U csövet épít támasztékok nélkül. A Corophioides lényegileg a kőzetbe mélyített, annak réteglapjára merőlegesen álló U alakú csőből áll, melynek szárait azi ún. támaszték köti össze. Ez az U alakú cső hajlatát követő ívekből áll és R i c h t e r> szerint [1. Ábel, 453. old. úgy jön létre, hogy az állat az U alsó, összekötő részéi!; egyre lejjebb viszi. A támaszték ívei tehát nem egyebek, mint a régi, elhagyott és össze-l szűkült összekötő ágai az U alakú csőnek. E képződmény megmaradását az állat teste által kiválasztott nválkaburok segíti elő.** A kolozsvári Corophioides -szerű maradvány egy 7x5 cm-es dacittufa darab egyilsl felületén, illetőleg annak belsejében látható. Egy 3 cm átmérőjű és 6 cm hosszú középső részből áll, melynek alsó része meghajlott, akárcsk a Corophioides devonicus (H e c k e r)3 melyet H e c k e r a Volchov folyó menti devon korú üledékekből írt le [1. A b e 1, i. ml 455. o. 381. ábra]. (4., 5. ábra.) Az U alakú csatorna teljes lefutásában nem vehető ki egészen jól, a támaszték ívei viszont jól látszanak. Ez utóbbiak az U csatorna aljávalj és egymással nagyjából párhuzamosan és sűrű egymásutánban helyezkednek el. Ezeil U alakú képződmény bal szárának felső része mellett mintha egy másik Corophioides is; volna, mely egy mélyebb síkban helyezkedik el — a kőzet belsejébe fut. A kőzetet a külső felülettel nagyjából párhuzamos irányban elhasítva láthatóvá vált e maradván}! belső lefutása is (5. ábra). A sajátságos ezen a leleten az, hogy a felületen látható, középsd Corophioides- szerű képződmény U csatornájának jobbfelőli ágán túl is, kívül, egészen a kőzet darab széléig azzal párhuzamos barázdák láthatók. Ez azt a benyomást kelti, mintha egy jóval nagyobb Corophioides- nek csak egy részlete volna látható a kőzet} * A kőzet tele van Globigerina-íélék. héjaival és egy-két szivacstű is látható benne. I ** Meg kell itt említeni, hogy Schmidt [6] könyvében az áll, hogy ezek a zacskóalakú képződj mények bizonyos férgek hurokalakü testének mozgatása által jöttek létre, tehát nem a feji részével vájt magának csatornákat az állat. F u c h s : Óséletnyomok az erdélyi középsőmiocénből 75 darab felületén. így e maradványt csak bizonyos fenntartással tudjuk Corophioides- nek minősíteni. 3. A fent leírt két életnyommal azonos lelőhelyről és azonos képződményekből egy sajátságos, csillag alakú életnyom is előkerült. A törmelékben talált finomszemű homokkő darabka enyhén domborodó, elég sima felületén található e sajátságos, csillag- alakú, vagy virágra emlékeztető képződmény. Ennek középpontjában egy, a kőzetbe közel merőlegesen befutó csatorna és a körül többé-kevésbé sugár irányban elrendeződő hat árkocska található (6. ábra). A központi csatorna a vízszintessel mintegy 75°-os szöget zár be, 2,4 mm mély, befele orsóalakúan elkeskenyedő. Külső metszete meg- közelítőleg kör alakú, 1,6 mm-es átmérővel. A sugár irányban elrendezett, vízszintes csatornák orsó alakúak, külső végük mindig kihegyesedő, olykor enyhe hajlattal a kőzet belsejébe futó; nagyjából egyenes tengelyűek, mégis, egyeseknél észrevehető, sőt jelen- tékeny hajlattal, töréssel. Belső felületük nagyjából egyenletes, sima. Mélységük változó: az egész sekélytől a % mm-ig. A mélyebb csatornáknak lapított köralakú átmetszete van és oldal irányban enyhén mélyítettek; ezek külső csúcsa is kissé a kőzet felszíne alá fut, sőt a legrövidebbé 10— 15°-os szög alatt a kőzet belsejébe irányul, tehát zárt csatorna. Szélességük nagyjából azonos, hosszúságuk azonban elég eltérő. 1. 2. 3. 4. 5. 6. Hosszúság 7,2 mm 9,3 mm 4 mm 11,7 mm 10,9 mm 7,5 mm Legnagyobb, külső felületen mérhető átlagos szélesség . . 1,4 „ 1,2 „ 1,6 „ 1,6 „ 1,7 „ 1,5 ,, Érdemes talán még azt is megemlíteni, hogy a 6 csatorna közül 4, a rövidebbek, de mélyebbek, e csillag alakú képződménynek abban a felében van, amerre a központi csatorna dől. Ezek belső vége általában jóval távolabb, 2,5 — 5,5 mm-re esik a központi csatornától. Ezek közül egyik sem tökéletesen sugárirányú s a legrövidebb mellett levő- nek belső vége erőteljesen megtörik, felülete gidres-gödrössé válik s úgy fut neki a köz- ponti csatornának. A képződmény másik felébe esik a két leghosszabb csatorna; a leg- hosszabb s egyben a legsekélyebb pontosan a központi csatorna szájába torkollik, a másik már nem egészen sugárirányú s vége enyhe hajlattal fut neki a központi csatornának, annak peremét szintén elég jól megközelítve. Hasonló csillagalakú képződményeket iszapevő tengeri rákok, mint amilyenek a D otilla, Scopimera (Decapoda Brachyura), Corophium (Amphipoda) és férgek, mint amilyen az Eteone (Annelida Polychaeta), hoznak létre a tenger homokos, iszapos part- szegélyi, illetőleg árapály övezetében. A rákok létrehozta ilyen nyomok szabályosabbak, a férgek által létrehozottak szabálytalanabbak. Hasonló képződményeket földtörténeti korok üledékeiből is írtak le. Ezek közül a Wetters [1. Ábel í. m. 392. o.] leírta, Capodistria oligocén flis képződményeiből származó képződmény nagyon hasonlít a kolozsvári lelethez. Wetters a capodistriai képződményt, mely egy homokkőlap felületéről emelkedik ki az Arenicola (soksertéjű tengeri féreg) által létrehozott képződ- ményekhez hasonlítja. Ábel [1] valószínűnek tartja, hogy ez a képződmény nem közvetlenül az illető élőlény által létrehozott maradvány, hanem annak öntvénye, melynek megfelelő bemélyedéseket valami olyan szervezet hozhatta létre, mint amilyen a fentebb már említett Phyllodocidae családba tartozó, soksertéjű, iszapevő Eteone tengeri féreg. E féreg által létrehozott sugárirányú váj átok, csatornák, Richter szerint úgy jönnek létre, hogy az aljzatból előbújó állat táplálkozása során, maga körül, nagyjából sugár irányban, szerves anyagokat is tartalmazó finomszemű üledéket kebe- lez be. Ábel szerint az isztriai maradvány, szerintünk a kolozsvári is, elüt az eddig leírtaktól a sugár irányúi csatornák orsó alakjával, bár sugárcsatomái nem mondhatók 3 1. ábra. Palaeodictyon cf. tellini Sacco (Palaeodictyon miocenicum sp. nov.?), Kolozsvár, Plecska patak I völgye, középsőmiocén. — Fig. 7. Palaeodictyon cf. tellini Sacco (Palaeodictyon miocenicum sp. nov.?), Cluj (Kolozsvár — Klausenburg), Tál des Plecska-Baches, Mittelmiozán 2. ábra. Opálosodott homokkő darab, alsó lapján Palaeodictyon hálózat foszlányai (a kőzet jobboldalán, a nyilak irán3rában) . — Fig. 2. Opalisiertes Sandsteinstück; auf dér unteren Fláche die Fetzen eines ■' Palaeodictyon Netzes (auf dér rechten Seite, in dér Richtung dér Pfeile) 3 4 3. ábra. A második ábrán látható opálosodott homokkő darab felső lapja, Bullia mászási nyomokkal (a kőzet bal alsó sarkán, a nyíl irányában). • — Fig. 3. Obere Fláche des in Fig. 2 gezeigten opalisierten - Sandsteinstückes. Kriechspuren von Bullia (links untén, in dér Richtung des Pfeiles) 4. ábra. Corophioides (?) sp. Középen a lefele hajló U alakú képződmény, szárai közt a támasztékkal. Fent felül az U szárán kívül is, ezzel nagyjából párhuzamos lefutású barázdák látszanak. A jobb felső sarokban (x-el jelölve) egy másik U alakú képződmény részlete vehető ki. Kolozsvár, Plecska völgy, középsőmiocén. — Fig. 4. Corophioides (?) sp. In dér Hitte das nach untén verbogene U förmige Gebilde, mit Spreiten zwischen den Röhren. Untén sind auch ausserhalb dér Röhren annáhemd parallel dazu verlaufende Rillen sichtbar. Rechts oben (mit einer X bezeichnet) ist ein Teil eines zweiten U förmigen Gebildes wahrzunehmen. Cluj (Kolozsvár - — Klausenburg), Plecska-Tal, Mittelmiozán 6 5. ábra. A 4. ábrán látható kőzet darab belső, törési felülete, mely a jobb felső sarkon (x-el jelölt) Corophio- id.es- szem képződménynek a kőzet belsejében futó folvtatását tárja fel. Kolozsvár, Plecska völgv, közepso-miocén. — Fig. 5. Innere Bruchfláche des in Fig. 4. sichtbaren Gesteinsstückes, die die Fort- setzung im Gestem dér Corophioides- artigen Bildung rechts oben (mit dem Zeichen X bezeichnet) dar- stellt. Cluj (Kolozsvár — Klausenburg), Plecska-Tal, Mittelmiozán 6. ábra. Csillag alakú képződmény, valószínűleg iszapevő tengeri féreg zabálási nyoma (homokkő darab felületén). Kolozsvár, Plecska völgy, középsőmiocén. — Fig. 6. Sternförmiges Gebilde, vermutlich Fress- spur eines schlickfressenden Meereswurmes (an dér Oberfláche einer Sandsteinprobe) . Cluj (Kolozsvár — Klausenburg), Plecska-Tal, Mittelmiozán F u c h s : Őséletnyomok az erdélyi középsőmiocénből l t mind orsóalakúnak. Ez a lelet támogatja Ábel felfogását a Wetters -féle képződ- mény értelmezését illetőleg. Ugyanis ez éppen olyan bemélyedésekből álló képződmény, melyhez hasonlóban, Ábel feltételezése szerint, mint öntvény, az isztriai képződmény is keletkezett. Egyelőre nem tudjuk pontosan megállapítani azt az állatot, mely ezt az élet- tevékenységnyomot létrehozta, annyi azonban nagy valószínűséggel már most is meg- állapítható, hogy az egy Eteone- hoz hasonlóan táplálkozó tengeri féreg lehetett. így, a szóban forgó középsőmiocén képződményekben található életnyomok paleobiológiai elem- zése alapján, csigák és rákok mellett most férgek létezését is valószínűsíteni lehet. A Bullia csiga mászási nyoma mellett, melyet ugyaninnen egy előbbi közle- ményünkben [5' írtunk le, ez az iszapevő féregnyom is jelzi a középsőmiocén tenger itteni partszegélyi övezetét. Az ökológiai viszonyokat illetőleg további pontosabb meg- állapításokat nem tehetünk, eddigi ismereteink nincsenek ellentétben a Bullia nyomok tanulmányozása alapján adott megállapításokkal. B közleményben leírt életnyomok a szerző őslénytani gyűjteményében találhatók. IRODALOM — LITERATUR 1. Ábel, O.: Vorzeitliche Lebensspuren. Jena, 1935. — 2. Bányai J.: Kövesedett halikra - lenyomatok. Erdélyi Múzeum, 44. k. 1939. - — 3. Ilié, M.: Asupra prezenfei eátorva spécii de Palae- odictyon ín Románia. Dári de seamá ale §edintelor Inst. Geol. al Romániei. vol. 18. 1929 — 30, Bucuresti, 1931. — 4. Fuchs H.: Palaeodictj'on az erdélyi középsőmiocénből. Földt. Közi. EXXXVI. 3. Buda- pest, 1956. — 5. Fuchs H.: Bullia mászási nyomok a Kolozsvár környéki középsőmiocénben. A kolozs- vári V. Babe§ és Bolyai egyetemek Közleményei. Termtud. sorozat II. évf. 1 — 2. sz., Kolozsvár, 1957. — 6. Schmidt, H.: Einfiihrung in die Palaeontologie. Stuttgart, 1935. Fossile Lebensspuren aus dér Litoralzone des transsylvanischen Mittelmiozsnmeeres H. FUCHS Aus den mittelmiozánen flyschartigen Bildungen um Cluj (Kolozsvár — Klausen- burg) sind neue Fossilien zum Vorschein gekommen. 1. Eine Palaeodictyon Art aus dér Verwandtschaft von P. tellini S a c c o (eventuell als n. sp. anzusehen, in welchem Falle dér Namen Palaeodictyon miocenicum vorgesclilagen wird). 2. Ein Fund von unbe- kaimter Státte, vermutlich gleichf alls aus dér Umgebung von Cluj ; auf dér einen Seite findet sich ein Palaeodictyon, auf dér anderen die Kriechspur einer Bullia Schnecken- art. Letztere weist darauf hin, daB dér Palaeodictyon die Ausfiillung eines in dér litoralen Zone des Meeres entstandenen Abdruckes ist. 3. Ein Coropliioides- artiger Überrest, dérén Eigenarten recht gut erkennbar sind, welcher zu einem gewissen Grade nichts- destoweniger fraglich ist. 4. Ein sternartiges Gebilde dürfte eine Lebensspur eines schlick- fressenden Meereswurmes (AnneUda Polychaeta) áhnlich sein, dér sich dem Eteone áhnlich emáhrte. Allé drei Arten sind für die fossile Lebewelt dér Umgebung von Cluj (Kolozsvár — Klausenburg), die beiden letzteren vermutlich sogar für diejenige fder ganzen Volksrepublik Rumánien vollkommen neu. Die soeben beschriebenen Lebens- spuren stammen aus dér Litoralzone des betreffenden Meeres ab. HÍREK — ISMERTETÉSEK Dr. László Gábor élete és munkássága (1878—1960) László Gábor László Zsigmondinak Hoffmann Ilonával kötött házasságából hetedik gyermekként született Budapesten 1878. december 14-én. A gyenge szervezetű László Gábor, a család legfiatalabb sarja, elemi iskolai tanulmányait a szülői házban, magánúton, a középiskolai tanulmányokat pedig részben Bécs közelé- ben. részben pedig Budapesten végezte. A gimnáziumi érettségi letétele után beiratko- zott a budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karára s ott 1897 — 1901 között a természetrajz-földrajzi szak- tárgyakat szorgalmasan tanulta. Az abszolutórium meg- szerzése után Török Aurél antropológus professzor előadásainak hatása alatt álló László Gábor bölcsész- doktori értekezésének témáját az embertan területéről választja. ,,Az emberi agykoponya nyolc szélességi mé- retéről” írott értekezésével azonban el is búcsúzott az embertan művelésétől, s mivel az alapításának 30. év- fordulóját ünneplő M. Kir. Földtani Intézet agrogeoló- giai osztállyal egészült ki, s oda a távozó B ö c k h Hugó helyére, B ö c k h János igazgató László Gábor ki- nevezését szorgalmazta, hamarosan áttért az agrogeoló- gia művelésére. László Gábor kinevezésének idején az agro- geológiai osztályt I n k e y Béla főgeológus vezette. Tagjai voltak: Treitz Péter, Horusitzky Hen- rik, T i m k ó Imre, L i f f a Aurél, G ü 1 1 Vilmos, László Gábor és Kmszt Kálmán. Kinevezését követően László Gábor, kartár- saihoz hasonlóan, a talajtani ismeretek elsajátítása ér- dekében egy évet töltött a magyaróvári Gazdasági Akadémián. B ö c k h János igazgató azonban szüksé- gesnek tartotta, hogy az ún. hegyvidéki geológiába is betekintést nyerjen. E célból az Erdélyi Érceshegység megismerését tűzte ki szá- mára. A hegyvidéki térképezés módszereit Telegdi Roth Lajos mellett sajátí- totta el. Az agrogeológiai térképezésben való jártasság alapjait szintén 1902 nyarán tette magáévá, a Komárom megyében térképező T i m k ó Imre vezetésével. Ettől kezdve évről-évre jelentések alakjában számolt be térképezési eredményeiről. 1905- ben E m s z t Kálmánnal együtt hozzákezdtek a magyarországi tőzeglápok tanul- mányozásához. Vizsgálati eredményeik összefoglalását 1915-ben „A tőzeglápok és elő- fordulásuk Magyarországon’ ’ címmel önálló kötetben jelentetik meg. Ez az egy évtize- des, alapos vizsgálódásokat, megfigyeléseket tartalmazó monográfia a magyarországi lápkutatásban korszakot nyitott s alapvető jelentőségét napjainkban is megőrizte. Az Intézet alapításának 40. évfordulója alkalmából rendezett I. Nemzetközi Agrogeológiai Kongresszus id. L ó c z y Lajos elnöklete alatt végezte munkálatait. Ennek sikeréhez László Gábor is hozzájárult nemcsak nyelvtudásával, hanem a kiadványok sajtó alá rendezésével is. 1909-ben szerzett érdeméire emlékezett vissza a Magyar Tudományos Akadémia, amidőn a Talajtani és Agrokémiai Intézet fennállásá- nak 10 éves alapítási évfordulója alkalmával, az ,,Első Nemzetközi Agrogeológiai Kong- resszus 50 éves emlékére” címen aranyéremmel tüntette ki. Hírek, ismertetések 79 László Gábor két Nemzetközi Földtani Kongresszuson vett részt: 1910-ben Stockholmban a XI. -en és 1926-ban Madridban a XlV.-en. Az első világháborúban töltött négy esztendőt követően mint főgeológus agrogeológiai munkakörben dolgozott 1936-ban történt nyugdíjazásáig. Felvételi munkái mellett nagy buzgalommal látta el az intézeti kiadványok szerkesztésével, a könyvtár fejlesztésével, az igazgatóság ad- minisztratív ügyeinek intézésével reá háruló tennivalókat. Többek között neki és roko- nának, Szontágh Tamásnak köszönhető, hogy az első világháborút megelőző idők- ben id. L ó c z y Lajos igazgató teljesen tudományos kutatásainak élhetett. A világ- háborút követően pedig az igazgatói teendőkkel megbízott Szontágh Tamás mun- kájának megkönnyítésével szerzett érdemeket. László Gábor 1906-ban nősült. Zsembery Máriával kötött házasságából három fiú.- és egy leánygyermek született. Másodszülött fia László Mihály a buda- í pesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1936-ban földtanból, ásványtan- ból és állattanból doktorált. Doktori értekezése: „Memye és környékének geológiája” címmel a Földt. Közi. 66. köt. 4 — 6. füzetében, 1936-ban jelent meg. László Gábor helyettes igazgató nyugdíjbavonulása óta a Szentendre melletti ízbégen élt. 1959 tavaszán kelt utolsó levelében ekként búcsúzott: ,,A Földtani Intézet- ben egy emberéletet töltve, mint a geológusok családjának egyik tagja, csak szépet és jót tapasztaltam, amiért hálás köszönetét mondok. Csak azt sajnálom, hogy az utolsó évtizedben szétszóródva az országban, nem találkozhattunk.” 1950. március 5-én húnyt el László Gábor, életének 82., házasságának 54. évében. Hamvait az izbégi római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Mint Magyarország legöregebb geológusa búcsúzom Tőled örökre. Századunk első évétől kezdve 1936-ig voltál a Földtani Intézet geológusa. Ez idő alatt hét különböző felfogású és lelkületű igazgató alatt működtél és mindegyik alatt egyforma lelkesedéssel dolgoztál hazánk földjének kutatása terén. Ezen hosszú idő alatt senkivel semmiféle összetűzésed nem volt, mert embertársaid megbecsülését tartottad szem előtt. A geoló- gusok családját éppúgy megbecsülted, mint saját szűkebb családodat, akiket szeretettel öveztél körül. Mindezen jóságodért mindannyiunk nevében hálás köszönetét mondok. Dr. P a p p Károly László Gábor irodalmi munkáinak jegyzéke 1. Az emberi agykoponya nyolc szélességi méretéről. Bölcsészdoktori értekezés. 1 — 35 o. Budapest, 1903. 2. Érsek — Lél, Kis-Keszi, Nagy-Keszí, Nagy-Tany, Alsó-Gellér, Csicsó, Füss és Kolos- Neina községek (Komárom m.) környékének agrogeológiai viszonyai. M. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1902-ről. 175 — 179. o. Budapest, 1903. Ugyanez németül is. 3. Jelentés az 1903. évben végzett agrogeológiai felvételről. M. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1903-ról. 280 — 282. o. Budapest, 1904. Ugyanez németül is. 4. A Kis magyar alföldön, a pandorfi fennsíktól a Hanságig. M. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1904-ről. 273 — 276. o. Budapest, 1905. Ugyanez németül is. 5. Jelentés a magyar Kisalföld DNy-i részén 1905-ben eszközölt agrogeológiai felvétek munkáról. M. Kir. Földt. Int. Évijei. 1905-ről. 209 — 211. o. Budapest, 1906. Ugyanez németül is. 6. Tőzegek kiállítása a M. Kir. Földtani Intézet Múzeumában. Vezető az Intézet 40 éves fennállásának emlékére. 200 — 201. o. Budapest, 1909. Ugyanez németül is. 7. Kövesedett növények gyűjteménye. Vezető a M. Kir. Földt. Int. 40 éves fennállá- sának emlékére. 138 — 150. o. Budapest, 1909. Ugyanez németül is. 8. Jelentés az Alföld ÉK-i részén eszközölt átnézetes talaj felvételről. M. Kir. Földt. Int. Évijei. 1911-ről. 191 — -199. o. Budapest, 1912. Ugyanez németül is. 9. A M. Kir. Földtani Intézet könyvtárának címjegyzéke. 1 — -483. o. Catalogus orte conclusus Bibliothecae Instituti Geologici Regni Hungáriáé. 1 — -316. o. Budapest, 1911. 10. Jelentés az 1912. év folyamán eszközölt átnézetes talajismereti felvétek munkámról. M. Kir. Földt. Int. Évijei. 1912-ről. 254 — 258. o. Budapest, 1913. Ugyanez néme- tül is. 11. Jelentés az 1913. év nyarán eszközölt átnézetes talaj térképezésről. M. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1913-ról. 414 — 416. o. Budapest, 1914. Ugyanez németül is. 80 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1. füzet 12. A Balaton melléki tőzeglápok és berkek. A Balaton Tudományos Tanulmányozásá- nak Eredményei. II. köt. 2. rész. 1 — 10. o. Budapest. 1915. 13. Részletes újrafelvételek Pest- és Fejérmegyében. M. Kir. Földt. Int. Évijei. 1920 — 1923-ról. 117 — 122. o. Budapest, 1925. Ugyanez németül is. 14. Jelentés a fejérmegyei Váli- völgy környékén eszközölt geológiai új raf elvételről. M. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1924-ről. 17 — 18. o. Budapest, 1928. 15. Jelentés a Paláontologische Gesellschaft budapesti vándorgyűléséről. M. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1925 — 28-ról. 55 — 58. o. Budapest, 1935. Ugyanez németül is. 16. Reambuláció Székesfehérvár környékén. M. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1925 — 28-ról. 109 — 113. o. Budapest, 1935. Ugyanez németül is. 17. Megemlékezés Darányi Ignácról, a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagjáról. Földt. Közi. 58. köt. Budapest, 1928. 18. Iglói Szontagh Tamás dr. emlékezete (1851 — 1937). Földt. Közi. 67. köt. Budapest, 1937. 19 — 24. E m s z t Kálmánnal együtt: Jelentés az év folyamán eszközölt geológiai tőzeg- és lápkutatásról. M. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1905 — ről: 212 — 232. o. 1906-ról: 215—235. o. 1907-ről: 220—240. o. 1908-ról: 187—203. o. 1909-ről: 188—199. o. 1910-ről: 277—290. o. 25. E m s z t Kálmánnal együtt : A tőzeglápok és előfordulásuk Magyarországon. A M. Kir. Földt. Int. kiadványa. 1 — 155. o. Budapest, 1915. Tudományos minősítés 1960. október 21-én rendezték meg Soós László aspiráns „A melanorezinit kőszénkémiai és kőszénkőzettani vizsgálata” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitáját. Az opponensek véleménye és a kialakult vita eredményessége alapján az elnökség Soós László disszertációját megvédettnek nyilvánította s a kandidátusi fokozat oda- ítélése érdekében javaslatot terjesztett a Tudományos Minősítő Bizottság elé. A disszer- táció opponensei Vitális Sándor egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok doktora és Schlattner Jenő, a kémiai tudományok kandidátusa voltak. 1960. december 15-én volt dr. Tasnádi-Kubacska András, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusának disszertáció-megvédése. A doktori disszertáció címe: „Az ősállatok paleopatológiája”. Az opponensek véleménye alapján az Elnökség Tasnádi-Kubacska András értekezését érdemesnek tartotta a doktori magas- fokozat elnyerésére, s ily értelmű javaslatát a Tudományos Minősítő Bizottság elé ter- jesztette. Az értekezés opponensei Kolosvárv Gábor akadémiai levelező tag. Farkas Károly az orvostudományok doktora, és Kretzoi Miklós a föld- és ásvány- tani tudományok doktora voltak. Helyreigazítás A Földtani Közlöny XC. kötetének 1. füzetében a 13 — 14. oldalon közölt kimuta- tásból, mely Dr. h. c. Vadász Elemér professzor tanítványainak névsorát tartal- mazza, sajnálatosan kimaradt Dr. Hegedűs Gyula, aki egyetemi doktori fokozatát, Edvi Illés Gyula és Juhász Árpád, akik geológusi diplomájukat (1951. ill. 1958.) az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Vadász professzor tanítványaiként szerezték. Kitüntetés 1960. december 10-én, a MTESz V. Közgyűlésének második napján Dr. Vitális Sándor egyetemi tanárt, a föld- és ásványtani tudományok doktorát „Szocialista Mun- káért Érdemérem”-mel tüntették ki. A kitüntetésre Vitális Sándor tagtársunkat a Magyar Hidrológiai Társulat javasolta. A javaslat indokolásában a Magyar Hidroló- giai Társulat hivatkozott Vitális Sándor professzornak a Hidrológiai Közlöny szer- kesztőbizottsága elnökeként, a kiadvány nemzetközi szintre emelésében kifejtett lanka- datlan fáradozásaira, a Társulat elnökségében végzett kiterjedt, hosszú éveket átfogó társadalmi munkájára, valamint arra a kiemelendő körülményre, hogy a [Magyar Hidro- lógiai Társulat Vitális Sándor személyében első elnökét is tiszteli. Hírek, ismertetések 81 A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének V. Közgyűlése 1960. december 9 — 10-én volt a MTESz V. Közgyűlése a „Technika Házá”-ban. A korábbi Közgyűlés 1956. szeptemberében került megrendezésre, így az elmúlt négy év eredményeit — hiányosságait sommázó s a jövőbe tekintő V. Közgyűlést nagy érdeklő- dés előzte meg. A Közgyűlés rendezése mintaszerű volt. Időpontját megelőzően az egye- sületi küldöttek mindegyike megkapta a MTESz közgyűlési „Jelentés” -ét, melyben áttekintést kaptak a Szövetség eddigi fejlődéséről, a Szövetséghez tartozó egyesületek tagságának alakulásáról létszám, képzettség és munkaterület szerint, az egyesületek- nek az ipar és a mezőgazdaság fejlesztése érdekében végzett munkájáról, a természet- és alap tudományi egyesületek munká járói, a MTBSz és az egyesületek vezetőszerveinek tevékenységéről, a MTESz nemzetközi kapcsolatairól, részvételéről nemzetközi szerveze- tekben. az egyesületek tevékenységéről a műszaki (agrár)- és tudományos ismeretek terjesztése terén, a vidéki intézőbizottságok munkájáról, a MTBSz központi bizottságai- ról, központi szakosztályairól, valamint a Szövetség rendelkezésére álló anyagi eszközök- ről és azok felhasználásáról. A „Jelentés” kellő időben történt kézbeadása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Közgyűlés az előírt időkeretek sikeres betartásával folyt le. A Közgyűlést Hevesi Gyula akadémikus nyitotta meg. Ezt követően V a 1 k ó Endre, a MTESz főtitkára mutatta be a MTESz Elnökségének jelentését a Szövetség eddigi fejlődéséről és további feladatairól. A főtitkári beszámolót az első napi ülésszak hátralevő részében s a második nap kezdetén részletekbe hatoló vita követte. Ezután került sor az új vezetőség megválasztására, az alapszabálymódosító vitára, a kitünteté- sekre, s az elnöki zárszót követően az új elnökség első ülésére is. A Közgyűlésre Társulatunk 9 küldöttet delegált: Benkő Ferenc, Bogsch I, ászló, F ü 1 ö p József, K e r t a i György, K r i v á n Pál, M e i s e 1 János, Mor- vái Gusztáv, Sztrókay Kálmán és Tasnádi-Kubacska András elnök- ségi, ill. választmányi tagokat. A MTESz Országos Vezetőségének tagjává választották Tasnádi-Ku- bacska András eddigi vezetőségi tagot, az új MTESz alapszabály szerint pedig hivatalból tagja lett az új Országos Vezetőségnek a Társulat elnöke és főtitkára: Kertai György és Morvái Gusztáv is. Liász konferencia Franciaországban A 85. -ik Francia Tudományos Kongresszus keretében 1960. április 7 — 12. között Chambéryben nyílt lehetőség a liász kérdések több szempontú megvitatására. A kon- ferencia résztvevőinek száma meghaladta a nyolcvanat. A helyi részletkérdéseken túl- menően a konferencia eredeti célkitűzésében is figyelmet szentelt az általános őslénytani és rétegtani kérdéseknek. Április 7-én Horn és Eefavrais a Párizsi Medence, majd Gottis és Barbier az Aquitáni Medence liász képződményeit ismertette 8-án Mouterde és Sigal a liász növény- és állatvilág fejlődését tekintette át. majd Mouterde a rétegtani eredményeket foglalta össze. A dolgozatok előrelátha- tóan ez év végén, a kongresszus beszámolói közt (Compt. Rend. Cong. Soc. Sav. 85) külön kötetben látnak napvilágot. Rétegtani eredményeit tekintve a konferencia rendkívül gazdagnak mondható. A liász sztratigráfia múlt századi laalakításában a francia geológusok vezérszerepet vittek. R e n e v i e r-nek a hettangi, d’O r b i g n y-nek a szinémuri és toarcí, Mayer- Eima r-nak a charmouthi, H a u g-nak a lotharingiai emelet elkülönítése köszönhető. E nemes hagyományok legszebb gondozását bizonyítják azok a dolgozatok, melyek az egyes emeletek típusszelvényeit vizsgálják felül. Guérin és L a u g i e r Hettang (hettangi) és Torraine (lotharingi). Mag né és Seronte - Vivien, valanúnt Malmoustier Thouars (toarci) alapszelvényeinek korszerű júra értékelését nyújtja. Olasz részről munkájukat szerencsésen egészítette ki Cita, Cassinis és Pozzi domérienről nyújtott bevezetője,. A konferencia sikerét az előadások után a Nyugat- Alpi és Ellőne völgyi júra lelőhelyek megtekintése tette teljessé. A konferencia és a kirándulás R o g e r és Mouterde kitűnő szervező mun- káját dicséri. Személy szerint is R o g e r szívességének köszönhető a konferencia befeje- zése után Guillaume értékes vezetése mellett Normandia júra képződményeinek megtekintése. G é c z y 6 Földtani Közlöny 82 Földtani Közlöny , XCI. kötet, 7. füzet A Nemzetközi Földtani Kongresszus mediterrán mezozóos bizottságának 1. sz. körlevele I. Történeti ismertetés. A Magyar Állami Földtani Intézet fennállá- sának 90. évfordulóján, 1959 szeptemberében, Budapesten a földközi-tengeri kifejlődés- területek mezozoikumával foglalkozó konferenciát tartott.* All nemzet képviseleté- vel megtartott konferencia záróközleménye javasolta, hogy a Budapesten megkezdett munkát a Nemzetközi Földtani Kongresszus Rétegtani Bizottságának keretében és a Kárpát-Balkáni Egyesüléssel együttműködve folytassák tovább. Az 1960 augusztusában Kopenhágában összehívott XXI. Nemzetközi Földtani Kongresszus határozataiban elfogadta ezt a gondolatot és a Rétegtani Bizottságon belül Mediterrán Mezozóos Bizottság alakult. II. Vezetőség: A Bizottság munkájának irányításával a következő össze- tételű vezetőséget bízták meg: Elnök: Fülöp J. kand., a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, Budapest XIV. Vorosilov út 14. (Magyarország). Alelnök: Dr. D. V. A g e r, főiskolai tanár, Department of Geology, Imperial College of Science and Techno- logy, Prince Consort Road, London, S. W. 7. (Nagybritannia) . Dr. M. M a h e 1, a Dionyz Stúr Földtani Intézet igazgatója, Mlynska dolina, Bratislava (Csehszlovákia). Titkárok: Dr. Balogh K. kand., a Magyar Állami Földtani Intézet osztályvezetője, Budapest, XIV. Vorosüov út 14. (Magyarország). Dr. J. Ri c o u r, főgeológus, Bureau de recher- ches géologiques et miniéres 74. rue de la Fédération Paris 15° (Franciaország). A megalakult vezetőség 1960. augusztus 23 — 24-én Kopenhágában ülést tartott; megszerkesztette a jelen körlevelet, amelyet a következő országok kongresszusi delegáció- vezetőinek küldtünk meg azzal a kéréssel, hogy szíveskedjenek kijelölni megbízottaikat a Bizottságba: Albánia, Anglia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprusz, Csehszlovákia, Dánia, Egyesült Arab Köztársaság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Izrael, Jordánia, Jugoszlávia, Lengyelország, Libanon, Líbia, Luxemburg, Magyarország, Marokkó, Német Demokrat ikus Köztársaság, Német Szövetségi Köztrásaság, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szovjetunió, Törökország, Tripolisz, Tunisz. Egyúttal további közreműködésre kérjük fel azokat, akik a budapesti mezozóos konferencia munkájában résztvettek. III. Általános célok: A Bizottság célja összehangolni és egyeztetni a földközi-tengeri kifejlődésű mezozoikum kutatásában különböző országok által elért rétegtani, szerkezeti és ősföldrajzi eredményeket és eszmecseréket folytatni ilyen irányi! további, egységes szempontú vizsgálatok lehetőségeiről. Ez a Bizottság szorosan együttműködik a Felsőkréta (maestrichti) Bizottsággal, a Nemzetközi Földtani Kongresszus többi bizottságával (Földtani Világtérkép) és a Kárpát-Balkáni Egyesüléssel. IV. Munkaprogram: Előzetesen a következő munkaprogramot állítottuk össze : 1) Franciaország és a szomszédos területek triász képződményeinek megbeszélése. Erre a kirándulásokkal egybekötött kollokviumra 1961 áprilisában Montpellierben (Franciaország) kerülne sor. A kollokvium iránt érdeklődők szíveskedjenek egyenesen R i c o u r professzorhoz fordulni. . 2) A Bizottság a ■ Kárpát-Balkáni Egyesülés 1961 szeptemberében Bukarestben tar- tandó tanácskozása során ülést tart. A tervezett ülésen tanulmányozni fogjuk az alsó- triász új beosztására vonatkozó szovjet javaslatot. 3) Nyugat-Európa júra képződményeinek megbeszélése. Ezt a kollokviumot L u c i u s és M a u b e u g e professzorok rendezik. Helye Luxemburg lesz. Időpontját az egyes érdekelt országokban folyó munkák előrehaladottságától függően állapítják meg. A nyugat-európai júrával kapcsolatban felmerülő kérdésekről levelezés útján előzetes kon- zultációra kerül sor. A sztratotípusok általános revízióját tervezik. A Bizottság munkája iránt érdeklődőket kérjük, levél útján vegyék fel a kapcso- latot a vezetőség valamelyik tagjával. Budapest, 1960. október hó. Fülöp József, a Mediterrán Mezozóos Bizottság elnöke A konferencia anyagát a Magyar Állami Földtani Intézet hozza nyilvánosságra . Hírek, ismertetések 83 Kitaibel Pál és Tomtsányi Ádám: Dissertatio de terrae motu Morensi anno 1810 (Az 1810. évi móri földrengés leírása), facsimile-kiadás. Rét hív Antal utó- szavával, német, angol, francia és orosz nyelven; Akadémiai Kiadó, 1960. A móri nagy földrengés 150. évfordulója alkalmából a Tudományos Akadémia geofizikai főbizottságának határozatára az Akadémiai Kiadó szép kivitelű kiadásban jelentette meg az első magyar földrengéstani munkát, Kitaibel és Tomtsányi földrengés-leírását . A facsimile-kiadást indokolta, hogy az írásmű, melyben a két szerző, és társuk, Ludovicus Fabrici, a pesti Egyetem tudós professzorai, a földrengés után végzett megfigyeléseiket és tanúkihallgatásaik eredményét közlik. Általában a föld- rengések természetét és a keletkezésük akkor vélt okait ismertetik. A mű a korai magyar tudományos irodalom kiváló terméke, mely ugyan számos ma már meghaladott nézetet tartalmaz, elsősorban a földrengések keletkezését illetőleg, de semmiben sem marad el a világ földrengéstudományának akkori élvonalától, sőt egy ma is igen fontos földrengés- tani fogalomnak, az izoszeisztának elsőízben való bevezetésével meg is előzte azt. A mű az akkori igényeknek megfelelő igen kis példányszámban készült, és természetesen elfo- gyott, sőt ritkaságszámba megy, iránta külföldről is nyilvánult meg érdeklődés az érde- kelt szakemberek részéről. A mű három részre tagolódik: 1. A földrengésekről általában; a földrengés fogalma és különböző hatásai; a földrengés előjelei; a földrengések fajtái; 2. A móri földrengésről; a földrengéssújtotta terület természete; helyszíni megfigyelések; észrevételek a föld- rengéssel kapcsolatban; 3. A földrengések okairól általában és a móri földrengés okairól különösen; a régebbi és újabb filozófusok véleménye a földrengések okairól; A föld- rengéseket okozó erőkről; hogyan idézik elő a nevezett erők a földrengést. A földrengések okainak szemlélete mai nézeteink szerint naivnak tűnik, a szer- zők véleménye szerint ugyanis elsősorban földalatti elektromos kisülések (a villámlás és mennydörgés mintájára) okozzák a rengéseket. Érdekes és akkor új megállapítás viszont, hogy a földrengés fészkének nagy’ mélységben kell lennie, mert csak akkor mozgathat meg nagyn területet a felszínen. Éz a felfogás egészen korszerű erőművi szem- léletre vall. Az értékes kiadványt R é t h 1 v Antal utószava zárja, melyében számos érdekes tudománytörténeti adatot és gondolatot találunk. B alkay Tasn ád i Kubacska András: Palaeopathologia. Medicina, Bp. 1960, 230 o. Hazai szakirodalmunkban hézagpótló és szemlélet jelző, összefoglaló munka. Nem lép fel a szintetikus összefoglalás igényiével, de ebbe az irányba mutat. Tárgyalja mind a gerinctelen, mind a gerinces állatok őskórtanát. Anyagát a gerincteleneken belül rendszertani egységek szerint, a gerinceseknél pedig a kóros elváltozások fajtái szerint csoportosítja, mivel a gerinctelen és gerinces ősmaradvány’anyag e tudományág területén is lényegesen különböző feladatok elé állítja a kutatót. Jellemző a könyvre a korszerű földtani és biológiai szemlélet egysége, amit az aktualizmus elve biztosít. Kiemeli a szerző, hogy egyes kérdésekben a bizony- talanság abból ered, hogy’ ,,a ma élő alaesonyubbrendű állatok betegségeit és belső elváltozásait alig ismerjük." (32. o.) A szerző, e tudományterület együk úttörője, határozott kritikai felfogásban ismer- teti az irodalomban eddig megjelent magyarázatokat. Több esetben nem ért egyTet azokkal. Gondolatmenetéi mindig jól megalapozottak és óvatosak. Amikor nincs kielé- gítő alap a biztos magyarázathoz, megelégszik azzal, hogy’ utal bizonyos lehetőségekre. A fosszilis, feltehetőleg patogén baktériumokról szóló fejezetben bírálja az első összefoglaló paleopatológiai mű szerzőjét, Moodiet. Tasnádi-Kü- bacska A. abból indul ki, hogy az élőlénynek a földtörténeti múltban is mindig ki voltak téve kórokozó baktériumok támadásainak. A Foraminiferákról szóló fejezetben kiemeli Rozlozsnik P. úttörő munkáját, s az ő gondolatait a protoplazma fizikai kémiájának korszerű ismeretében fejleszti tovább. Csak sajnálhatjuk, hogy a szerző a kor állok gazdag anyagot ígérő csoport- jából — szándékos önkorlátozással — csupán a Cyclolites nemzetséget tárgyalja, G é c z v B. vizsgálatai alapján. Reméljük, hogyr a könyv bizonyára soron következő további kiadásaiban e mérséklettől el fog tekinteni. 84 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1. füzet A Brachiopodák paleopatológiáját N o s z k y J. anyagán végzett saját vizsgálatainak eredményeivel gazdagítja a szerző. Itt hivja fel a figyelmet arra, hogy a vázak utólagos, tektonikus torzulása téves következtetésekre adhat alkalmat. A kagylók és csigák őskórtanából különös figyelmet érdemel a sérülést követő díszítésváltozás esete. Ennek ősállatrendszertani jelentősége is van, mert ,,azt mutatja, mennyire megbízhatatlanok bizonyos csoportokon belül a megkülönböztető bélyegek végletekbe vitt elemzései” (42. o.). Ezzel kapcsolatban, szerintünk teljes joggal, bírálja Korobkovnak egy nem teljesen megalapozott törzsfejlődéstani következ- tetését (48. o.). Igen korszerű gondolata, hogy e problémák megoldásához élő állatokon végzendő, élettani kísérleteket javasol. Ez is olyan eset, amikor őslénytani probléma ,,neobiológiai” vizsgálatot igényel. — Eredeti gondolat, hogy egyes egyedi rend- ellenességek okát nem a külső környezeti tényezők megváltozásában keresi, hanem — bizonyos fenntartással — belső tényezőre (parazitás kasztráció?) utal. A lábasfejűek fejezetében éles kritikával illeti a szerző a ,, szenilitásra” és „degenerációra” vonatkozó spekulációkat. Általános érdeklődésre tarthat számot ezenkúüil az Ammonite s-félék gázkamraregenerációjáról és a Belemnites- rostrumnak az állat lágytestében elfoglalt helyzetéről szóló rész. A tüskésbőrűek tárgyalásánál a parazitizmus és a regeneráció jelenség- csoportjain van a hangsúly. Itt is, akárcsak az Annnoniteseknél, nagy jelentőségüknek megfelelően méltatja a szerző Vadász E. idevonatkozó alapvető, korát megelőző dolgozatait. — Eredeti és rendkívül figyelemreméltó az a mód, ahogy az Amphiope lyukainak kimúlását a törzsfejlődés szempontjából értékek. A rovarokról szóló rövid rész olyan izgató problémákkal foglalkozik, mint pl. a rmak a feltevésnek a kritikája, hogy a Titanotheriumok csecse-legyek terjesztette álomkórban pusztultak volna ki. Logikailag azonban bizonyos zökkenőt jelent, hogy eddig (kivéve a baktériumokat és részben a férgeket) a kóros elváltozást elszenvedő élőlények rendszertani egymásutánja szerint osztotta be az anyagot, itt viszont a kóros elváltozást okozó (pontosabban: kórokozó átvitellel előidéző) állat- csoport a tárgyalás alapja. — Egyébként is kérdéses, hogy pl. „az eocén dongólégy lárvája, amely a rothadó tetemben élt” (81. o.), paleopatológiai téma-e. Ez azonban semmit sem von le a fejezet rendkívüli érdekességéből. A gerincesek paleopatológiájának elején külön történeti bevezetést találunk, amely hazai vonatkozásai mellett elvi és problémafelvető szempontból is rendkívül tanulságos. A továbbiakban a szerző következetesen meg is valósítja célkitűzését, hogy „tárgyilagos kritikával különválasszuk a meglehetősen nagy irodalmi anyagból azt, ami a további kutatásokhoz használható és alkalmas alapnak látszik, s az így nyert helytálló adatokat újabb megfigyelésekkel megerősítsük.” (88. o.) Szakszerűen, számos területen saját vizsgálatai alapján tárgyalja a szerző a cson- tok és fogak legkülönbözőbb eredetű sérüléseit, gyulladásait és egyéb megbetegedéseit. Mindvégig igen lebilincselő olvasmány a nem-geríncespaleontológus olvasó számára is. Igen tanulságos az a mód, ahogyan a szerv, működés, környezet, életmód egységében fényt derít számos jelenség eddig homályban maradt okaira (pl. a táplálkozás vált ozással és öregedéssel járó fogtörések). Általános érdekű megállapításokat is tesz (pl.: „tévedés, hogy a permi időszakban az őshüllők csonttörése egyszerűbben és gyorsabban gyógyult, mint ma az emlősállatoké” (99. o.). Meglepő, hogy milyen feltűnően sok különböző típusú sérülés vezethető vissza párzási harcokra a gerincesek különféle csoportjainál. — Nagyon fontos, hogy cáfolja a 128. oldalon Ábel, a 172. oldalon pedig X o p c s a elgondolását, amely szerint sorozatosan ismétlődő csontsérülések végül a csontrendszer öröklődő átalakulását eredményeznék. Ez törzsfejlődéstani szempontból igen lényeges kérdés. Paleontológusok számára inkább csak kuriózum, de nagyon szellemes az ősember jobbkezességének bizonyítása (129. o. és köv.). A legérdekesebb részek egyikében a szerző a barlangi medvék csontjain észlelhető kóros elváltozásokat a faj „degenerációja” és kihalása szempontjából értékek. Az aktua- lizmus elve alapján az idevonatkozó spekulációkat reális értékükre szállítja le és a követ- keztetéseket szilárd alapra helyezi. Ősmaradványgyűjtők számára fontos tanulság, hogy nemcsak az ép, teljes pél- dányok értékesek, hanem — szakember kezében — nagy jelentőségre tehetnek szert torz, szokatlan formájú darabok is. A szöveget fejezetenkint csoportosított gazdag irodalomjegyzék és 278 ábra egészíti ki. Kár, hogy a nagy gonddal kiválasztott fényképek — nyilván nyomdatechni- kai okok folytán — túlkemények, élesen fekete-fehérek. Hírek, ismertetések 85 A szakkifejezések helyesírása — az orvosi szakirodalom szokásának meg- felelően — latinos (pl. már a cím is: , , Palaeopathologia”) . A klasszikus írásmód alkal- mazása elírásra is vezetett (a helyes „palaeontologus” helyett , , palaeont /zologus ”). Reméljük, hogy T asnádi-Kubacska András könyve nyomán az egyes ősállatcsoportokkal foglalkozó kutatók egyre több figyelmet fognak szentelni a kóros elváltozások vizsgálatának, leírásának és körültekintő értelmezésének. Ehhez e könyv hathatós buzdításként és kitűnő útmutatásként fekszik előttünk. If j . D u d i c li Bell, W. A.: Mississippian Horton Group of Type Windsor-Horton District, Scotia. Geol. Surv. oí Canada. Mem. 314. 1960. A meglehetősen terjedelmes, elsősorban ősnövénytani tanulmány palaeozóos (alsó- missisippian) estheria-féléket is ismertet. A Raymond Conchostraca-tanmmányára ala- pozott munka egyik hibája az, hogy jóllehet a legfrissebb Phyllopoda- vizsgálatok (Kobayashi, stb.) közül többre is hivatkozik, szerzőjének nyilván elkerülte figyel- mét Bock nevezéktani és prioritási kérdéseket tisztázó munkája. A szakkönyvtáraink- ban oly ritka palaeozóos Phyllopoda-irodalom gyarapodása okozta lelkesedésünket nagy- mértékben lehűti, hogy a meghatározások minősége is szemlátomást kívánnivalót hagy maga után (például az egyik új faj -lirella- mind a leírása, mind az ábrája alapján töké- letesen azonosítható Goldfuss minutá jávál. Nagy E. MaraKTíflH, W. Y. OcHOBbi MCTajuioreHHH MaTepHKOB (Magakjan, I. G. A szá- razföldek ércképződésének alapjai.) Az Örmény Sz. Sz. K. Tudományos Akadémiájának kiadásában, Jereván 1959. Az ércképződéstan a telepképződés tér- és időbeli elosztását tanulmányozza a földkéreg egyes nagyszerkezeti elemei fejlődésének függvényében. Ennek megfelelően szerző egyértelműen meghatározza az ércképződési provincia és időszak fogalmát. Előbbi szerkezeti, földfejlődési és így ásványképződési területegység, utóbbi a földtörténet meghatározott ásványtársulással jellemzett szakasza. Az egyes hegységképződési sza- kaszok az endogén ásványképződés időszakai. Ezt követően szerző jellemzi az egyes pajzsok, valamint a különböző időben keletkezett gyűrthegységek ásványképződését, utóbbit táblázatosán is szemléltetve. Mindezek a táblázatok, mind pedig az érctelepek országok és elemek szerinti összefoglalása igen szemléletes és a tanításban is segítséget nyújthat. A mű jelentősége, hogy bizonyítja az ércképződés szerves összefüggését a föld- fejlődés egyéb folyamataival, buzdít ez összefüggésnek az egyes szerkezeti elemeken belül történő helyi tanulmányozására és így lehetővé teszi valamely terület adottságait legjobban figyelembevevő távlati érckutatási program kidolgozását. Z. Termier, H. et G.: Paléontologie stratigraphique (Rétegtani őslénytan). I — III, fasc. Masson et Cie, Paris 1959 — 1960. A földtörténet másfél évszázad alatt fölszaporodott s egyre szaporodó leíró anya- gának a századforduló óta oknyomozó és földfejlődési vizsgálata óta mindinkább elő- térbe jut a hatalmas* ismeretanyag tárgyköri tagolási és elhatárolási kérdése. A Föld és a szerves élet történetének és fejlődésmenetének összefüggő együttese a földtan Olda- láról az őslénytani rendszeres élettudományi tárgyalást mellőzni kénytelen, mivel ez a már elkülönült őslénytan biológiai irányának föladata. A szerves élet földtörténeti alakulása hosszú időn át a földtani kormeghatározás kizárólagos eszköze volt, ami a századfordulóig a ,,vezérkövületek” nyomozásában merevedett meg. A szakirodalom- ban több ilyen, ezt az irányt címében is viselő tankönyv is megjelent, az őslények rend- szertani leírásával. Az idők során kialakult földtani vizsgálati módok és eszközök lehe- tővé tették a Föld szervetlen anyagának, az üledékes kőzeteknek, a földtani folyamatok- nak rendszeres oknyomozását, fejlődésmeneti vizsgálatát, amiben a szerves élet mint biológiai adottság, az életkörülmények, élethelyek, ősföldrajzi, éghajlati viszonyok meg- ismerésének egyik eszköze jut szerephez. A földfejlődés szerves élet nélküli kezdeti szakaszában a vizsgálat teljesen nélkülözi az őslénytani módszert, s mégis korszerű 86 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet anyagvizsgálattal , kizárólagos földtani módszerekkel jelentős földfej lődésí folyamatok (magmatizmus, hegységképződés) fölismerését végzi. Vannak már olyan törekvések is, amelyek a földfejlődés időrendi folyamataiban csak a Föld szerves anyagának történeti nyomozását veszik, s a szerves élet fejlődését különálló vizsgálati ágnak, önálló tárgy- körnek tekintik. A kétféle felfogás és irányzat összekötő, átmeneti tárgyköre a rétegtani őslénytan (sztratigráfiai paleontológia) . A sokoldalú és rendkívül termékeny szerzők most megjelent munkája ezt a címet viseli és négy részben ezt a tárgykört tartalmazza. Az eddig hozzánk jutott három rész nagy negyedrét alakban, 12 + 17 -f 17, összesen 46 táblával, 667 -f- 764 -f- 1191, össze- sen 2622 ábrával, nagyon szép kiállításban az oktatás szolgálatában rövid és jól áttekinthető foglalatot ad a földtörténet 500 millió évének szerves életéről. Az első rész bevezetőjében vázolja a rétegtani őslénytan tárgykörét, ami szoros kapcsolatban van az életföldt annal. Ezt teljes egészében elfogadjuk azzal, hogy az előbbiben a szer- ves élet a cél, az utóbbiban a szerves élet eszköz a létkörülmények tisztázására. A fácies fogalma a szerves élet ökológiai és korológiai jellegének rövid ismertetése után, a kambrium előtti, kambriumi, ordoviciai és szilur jellemzését és szemléltetését kapjuk. A második rész a devon, karbon és perm, a harmadik a triász, júra, kréta jellemző életformáit, növényi és állati alakjait szemlélteti. Minden időszakot a földtörténeti kifejlődések és azok területi és időbeli egyeztető táblázatával vezet be. A negyedik részre a kainozóikum (hibásan coenozóikum) marad. Ebből az elosztásból kitűnik, hogy a tárgyalás súlypontja a paleozoikumra esik, ami annyiban indokolt, hogy a régebbi teljesen kihalt életformák behatóbb ismertetést igényelnek. A rétegtani táblázatok többnyire az általánosan ismert és használatos nevezék- tant követik. A rétegtani őslénytant egyes jellemző állatcsoportok szerinti összehasonlító táblázatok szemléletessé teszik. A szakaszhatárokat jelző orogén folyamatok és disz- kordanciák is föl vannak tüntetve. Figyelmet érdemel, de egyben erősen vitatható, hogy a tengeri kifejlődésű keleti és észak- amerikai, valamint a nyugat-európai szárazulati alsópermet (szakmarai — wolfkampi; artinszki — leonardi; autuni) a felső-karbonba (uráli — felsőpennszilvániai) helyezi. Főként a Szovjetunió szakmarai emeletének Omphalotrochus, valamint az artinszki Pseudofusulina moelleri, Uvalocevas-öve és a Pseudofusulina, Parafusnlina, A.kinskia, Helicoprion-öv alapján. Ez a beállítás a bükk- hegvségi perm kifejlődésében bennünket is érint. Téves a kunguri — c kazání — tatár emeletek egyetemleges kontinentális kifejlődésként való feltüntetése, mert az őslénytani övékben Parafusnlina, Neoschwagerina, Waagenocevas és Timorites félék is vannak. A rétegtani áttekintő táblázatokban erősen zavar, hogy az egymásrakövetkezés néhol rendesen felülről-lefelé (alul idősebbel), másutt fordítva olvasható. Vannak egészen hibás sorrendek is (permi növények). Mindezek nem befolyásolják a könyv használ- hatóságát, de föltétlenül javítást igényelnek. Nem tartjuk szerencsésnek az ilyen munka hosszú időre elosztott részletekben való megjelenését, mert hátráltatja az egységes áttekintést. Ez vonatkozik a szerzők egyéb jelentős munkáinak évek óta várt folyta- tására is. Dr. V. E. TÁRSULATI ÜGYEK 1960. őszi ülésszakon elhangzott előadások Szeptember 20. Előadóülés de. 9 óra: Elnök: Kertai György Matvejev, A. K.: Kőszén-metamorfózis Vita: Horusitzky F„ Kertai Gy., M a t v e j e v, A. K. du. 15 óra: Elnök: Szádeczky-Kardoss Elemér Matvejev, A. K.:A Szovjetunió kőszénkészletei és megoszlásának törvény- szerűségei Vita: Szádeczky-Kardoss E., Sztrókay K., Matvejev, A. K., Szádeczky-Kardoss E. Résztvevők száma : 56 Szeptember 28. Előadóülés Elnök : Kertai György Kertai György: Megemlékezés Satszkij, N. Sz. tiszteleti tag, valamint E á s z 1 ó Gábor és Edvi Illés Gyula tagtársaink elhúnytáról Vitális Sándor: Életnyomok a salgótarjáni bamakőszénmedencében Vita: Bartkó E., Kertai Gy., Vitális S., Kertai Gy. id. D u d i c h Endre: Rovarlelet a szentgáli fás barnakőszénből (Bemutatta: Bogsth Eászló) Vita: Vadász E., Gedeon T., Kertai Gy., Bogsch E. Kriván Pálné: A dorogi Borókási-medencerész középső eocén bamakőszén- összletének palynológiai rétegtana Vita: Kedves M., Nagy E.-né, Kertai Gy. Rákosi Eászló: Kőszenesedett autochton fatörzs a dorogi barnakőszén- medencében (Bemutatta: Soós Eászló) Vita: Vadász E., Kertai Gy. Résztvevők száma: 58 Október 3. Agyagásvány tani Szakcsoport vezetőségi ülése Elnök: N e m e c z Ernő Napirend: 1. 1960. őszi ülésszak programjának összeállítása. 2. A „Magyar- országi agyagásványok” c. monográfia összeállítására vonatkozó irányelvek megvitatása. 3. 1961. évi kiküldetések és meghívások. 4. Titkári bejelentések és egyéb kérdések. Résztvevők száma: 7 Október 12. Választmányi ülés Elnök: Kertai György Napirend: 1. Beszámoló a Társulat 1960. első félévi működéséről. 2. 1960. őszi ülésszak programjának összeállítása. 3. Beszámoló a XXI. Nemzetközi Földtani Kong- resszus munkálatairól. 4. Egyéb aktuális kérdések. Résztvevők száma: 32 88 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1. füzet Október 21 — 23. Egri vándorgyűlés Október 21. 7 óra: Indulás külön autóbuszokkal Budapestről Egerbe. Gyülekezés a „Technika Háza” előtt. 1030 óra: érkezés Egerbe. A szálláshelyek felkeresése után tésztvevők a Heves Megyei Tanács Dísztermében meghallgatták K e r t a i György elnöki meg- nyitóját: Tisztelt és kedves Vendégeink ! Kedves Kartársaim ! Tisztelt Földtani Társulat! Nem kevés megillet őciéssel nyitom meg Eger városa történelmi falai között a 1 12 esztendős Magyarhoni, majd Magyar Földtani Társulat 1960. évi vándorgyűlését. A Magyarhoni Földtani Társulat 1870. november 9.-i közgyűlése H a n t k e n "Miksa társelnök javaslatára határozta el vándorgyűlések rendezését, kettős céllal: 1. Alkalom nyújtása hazánk jobb megismerésére 2. Az egymásközti barátság és az egyesített tevékenység előmozdítása A Selmecbányái első vándorgyűlést azóta sok helyen követték eredményekben és jókedvben gazdag találkozások. Miért választottuk ezúttal Eger városát? Nemcsak azért, mert hazánk egyik legszebb tája ez, nemcsak azért, mert Tinódi Lantos Sebestyén soraival értünk egyet, melyben írja: „Csudaszép helyen Eger vára vagyon Az völgyre fekszik egy hegyorozaton Északra ellenben Királyszéki vagyon Napkeletre pedig egy magas hegy vagyon !” Valóban megkapóak a 300 éves költői sorok, de mi, a magyar föld kutatói ma már ennél többet látunk. Időszerűvé tette az egri vándorgyűlést, hogy ezekben a napokban kezdjük meg a 100. olajkút fúrását Eger határában. Eger városa a szocializmus építésének útján a szocializmust szolgáló geológiai munka eredményeként saját határából kapja már a földgázt, s a város egyre több üzeme, majd otthona kezdi meg a legkorszerűbb, s leg- kényelmesebb tüzelőanyag felhasználását. S ahogyan e város a magyar történelem kezdeti, közép- és újkorának legszebb emlékeit őrzi, úgy a földtani múlt széles távlatai is megnyílnak itt szemünk előtt. Aho- gyan itt áll István király püspökségének XII. századbeli román temploma, majd a magyar középkor pompás gótikus székesegyházának oszlopát díszíti Casagrande szobra, a magyar barokk legszebb emléke, a földrengés-repesztette Ferences templom pompás hajója, s e ház, hol összegyűltünk, a XVIII. századbeli rokokó vaskovácsainak remekét mutatja, az újkor neo-klasszikus alkotásai, a Lyceum és a Székesegyház teszik teljessé a modern építészet számára megnyíló magyar műtörténeti múltat. Ugyanígy > ha Eger várából széttekintünk, a földtörténeti múlt év-százmillióiról szólnak a hegyek és völgyek. A föld ókorának a karbonnak öreg szír tjei felé látunk a déli Bükk lejtőin, a geológiai középkor, a triász mészkő és dolomit ormai tekintenek ránk a bükki bércek csúcsairól. A paleogén agyagban született meg, s homokköveiben tárolódik az Eger környéki kőolaj, a neogén vulkáni tufákban rejtőzködő pincékben érik az egri bor és az utolsó jégkorszak ősembere kezdte meg a bükki és aggteleki barlangok- ban kőbaltájával azt a munkát, amit mi kalapácsunkkal és mikroszkópunkkal foly- tatunk. Öröm számmikra a tudat, hogy a hejőcsabai cementgyár a napokban kezdi meg a bükki dolomit felhasználását, a drága import magnezit helyett és, hogy sok egri gyár kazánjában ma már a mi földgázunk ég. Geológus munkánk még merész fantáziával is nehezen látható perspektívákat nyit meg. Ki hitte volna valaha, hogy a szépséges egri tornyokból fúrótornyok erdeje is látható lesz és ki tudná ma felmérni, hogy a Bükk környéki barnakőszén, az egri man- gánérc, a szarvaskői bázisos magmatit ritka elemei, vagy a felnémeti kaolin milyen újl fejlődésnek elindítói ... A környék korszerű földtani feldolgozói, elsősorban Schréter Zoltán, Balogh Kálmán, P a n t ó Gábor a paleogén medence olajterületén pedig Majzon László, C s i k y Gábor és a mangánkutatásban fontos szerepet játszó Molnár József munkál Társulati ügyek 89 nyomán sok újat tudunk legutóbbi bükki vándorgyűlésünk óta, de még sok a vitatott kérdésünk. Szolgálja ez a vándorgyűlés e kérdések megoldásának előbb re vitelét. Tisztelt egri Vendégeink, tisztelt Kartársaim ! Engedjék meg nekem, hogy ha már a történelem és földtan kapcsolatáról beszél- tünk, felvessek egy számunkra igen kedves és éppen itt, Egerben érdekes kérdést: az egri hősök és egri nők törökűző szurok jának ügyét. Tudjuk, hogy a másfélezerötvenkettőben történt ostrom a magyar történelem egyik legcsodálatosabb hőstette volt. A magyar hősök száma ,, hatvanöt híján kétezer vala” s ez az 1935 ember megverte a 70 ezer főnyi török sereget. Minden egykorú króni- kás szerint a harcok döntő tényezői többek között a nagytudományú Bornemissza Gergely diák csodálatos tűzszerszámai voltak. Gyárfás István írása szerint az egy- kori krónikás azt írja, hogy ez a tűzeszköz: ,, Mirum nec antea visum artificium”, „Soha nem látott csodálatos alkotás”. Szurokról hallottunk eddig, mint e tűzszerek egyik fő gyúanyagáról. Közölnünk kell azonban, hogy gondos utánjárással megállapítható, hogy a vár védői nem fenyőszurkot, hanem első ízben a magyar hadtörténelemben, kőolajat használtak. Ortelius Jeromos német történetíró leírja, hogy a magyarok ,, olyan tűz- golyókat dobáltak, amelyeket sem vízzel eloltani nem lehetett, sem eltaposni nem tud- tak. Ahova freccsent, legyen az emberi bőr, vagy faalkotmány, ott hevesen tovább égett”. A kőolaj kifejezés a Tudományos Akadémia nyelvtörténeti szótára szerint 1807- ben található meg először a magyar nyelvben. Mindeddig a természetes olaj kibúvásokat szurok, földi szurok névvel illették. B e n k ő Ferenc ,,A köveknek és értzeknek megesmertető jegyeiről” készült és Göttingában 1782-ben megjelent könyvében még csak termés-földi szurokról ír. Ugyanígy Tóth Mike a múlt században még a pekle- nyicai olaj kibúvásokat is földi szuroknak nevezi. A Magyar Oklevéltárban fellelhetően már két alkalommal: 1075-ben és a hiteles- séget megerősítve 1358-ból találunk említést egy patakról, amelyben szurok folyik: „Per silvam hontensem quae Hungaricae surkoscher vocatur”. A honti erdőkön átfolyó olajszennyezésű patakról lehet itt csak szó. Ilyen olajszennyezéses patak ui. Eger kör- nyékén, ahol ma már 150 m-ben olajat találunk, bőven lehetett. Gyárfás István művében olvashatjuk, hogy Dobó 5000 Ft-ot fordított az ostrom megkezdése előtt kőgyűjtésre. A kőgyűjtők szerte-járták a Mátra és Bükk lejtőit és tudjuk, hogy Recsk, Párád, Tárd vagy Tibolddaróc vidékén ma is vannak felszín- közeli olaj nyomok. Fenyőszurok ilyen nagy mennyiségben való beszerzése igen nagy gondot okoz- hatott vohia az ostromra felkészülőknek. A fenyő — tudjuk, nem őshonos e vidéken. Estei Hyppolit „számadó könyvéből” kiderül, hogy amikor 1805-ben leégett az egri Székesegyház, milyen rendkívüli anyagi áldozatot és nehézséget jelentett a szükséges fenyőfák beszerzése. Azokat Budáról vásárolták és Máramarosból úsztatták le a Tiszán. Ennyi ideje Dob ó-nak az ostromra való felkészülés során nem volt. Az egri hősök, az egri nők „csodája” tehát az akkori „csodafegyvernek” volt köszönhető, a nagyszerű stratéga és a kiváló védők hősiességén kívül. Ez a „csodafegy- ver” éppen itt volt hozzáférhető Eger környékén és annak leküzdését az ellenséges török nem ismerhette. Eger történetében tehát nemcsak a jövőben lesz egyre nagyobb szerepe az olaj- nak, hanem már a múltban is fontos szerepű volt egyszer ez, a mai hadászat egyik leg- fontosabb nyersanyaga. Tisztelt Hallgatóim ! ^ Induljon hát Vándorgyűlésünk a múltnak e szép nyomain, szolgálva a jövő tudományát és ígv az újvilágot építő magyar nép boldog jövőjének kívánalmával vándor- gyűlésünket megnyitom. Az elnöki megnyitót követően Hevesi Sándor Eger város főmérnöke avatott vezetésével a Vándorgyűlés résztvevői Eger műemlékei közül a Székesegyházat, a Lyce- umot és a Vár felszín feletti részét tekintették meg. Délután 3 órakor a Megyei Tanács Dísztermében került sor a meghirdetett elő- adások bemutatására. Elnök : K e r t a i Györg}^ Csiky Gábor: Az észak-magyarországi szénhidrogénkutatások kőolaj földtani eredményeinek összefoglalása Vita: Balogh K., R a dó ez Gy., Csiky G., Kertai Gy. 90 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 7. füzet Majzon László: Az észak-magyarországi oligocén tagolódása Foraminifera- tanulmányok alapján Vita: Balogh K., Cs. Meznerics I., Majzon L., Kertai Gy. Molnár József — M orvai Gusztáv: Hazai és néhány külföldi oligocén man- gánérctelep összehasonlítása Vita: Sztrókay K., Földvári A., M a j z o n L., Varjú Gy., Szna- gyik L., Bartkó L., Kertai Gy. Bogsch László: Az oligocén-miocén határmegvonás bizonytalansága az egri fauna tükrében Vita: Nagy L.-né, Báldi T., Nyirő R., Kecskeméti T., Senes J., Balogh K., Földvári A., Pálfalvy I., C s. Meznerics I., Maj- zon L., Hegedűs Gy., Kertai Gy. Bartkó Lajos: Az észak-magyarországi bamakőszéntelepek kora Senes, Jan : A Nyugati Kárpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben Vita (mindkét előadáshoz) : Bogsch L., Balogh K., Alföldi L., S c h r é- ter C., Majzon L., Alföldi L., Balogh K., Knauer J„ C s. Mez- nerics I., Radócz Gy.. Senes, J„ Schréter Z., Senes, J„ Bartkó L., Schréter Z., Kertai Gy. Október 22. Az egri Vár földalatti részének megtekintése után kirándulás az Eger környéki kőolaj és mangánkutatási területre, valamint a Wind-téglagyárba. Kirándulásvezetők: C s i k y G., Kovács Zs., Molnár J., Morvái G. és Bogsch L. Október 22. du. Indulás Aggtelekre. Az utazás során érintett területek földtani bemutatását Balogh K. és Schréter Z. végezte. A megérkezést követően a Vándorgyűlés résztvevői J a k u c s L. avatott vezetésével megtekintették az Aggteleki-barlangot, ahol Jakucs L. a barlangrendszer keletkezésének menetét ismertette. J a k u c s L. genetikus okfejtéséhez többen hozzászóltak, így Kulcsár L., Kertai Gy. és Sztrókay K. A Vándorgyűlés résztvevői Aggteleken, ill. Jósvafőn szálltak meg. Október 23. Reggel 7 órakor az érdeklődők egy csoportja P a p p F. vezetésével megtekin- tette az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem jósvafői kutatóállomását, majd 830 órakor előadás hangzott el az aggteleki Turistaház teraszán, melyben P a p p Ferenc Jósvafő és Aggtelek mérnökgeológiai problémáival foglalkozott. Ezt követően a részt- vevők Jakucs L. vezetésével kirándultak az Aggtelek — jósvafői karsztra, később pedig — - mindvégig autóbuszokkal — -Balogh K. és Schréter Z. vezetésével kaptak áttekintést az érintett útvonal földtani felépítéséről, Jósvafőtől Nagyvisnyóig. Délután 5 órakor, az Egri Állami Borpíncészet riolittufába vájt pincéinek egyik csarnokában, az egri bor minőségi ellenőrzésével s a nyomában felfakadt vidám nóta- szóval, a ,,Gaudeamus igitur” hangjaival zárult a Vándorgyűlés programja, melynek résztvevői az esti órákban, tartós jókedvvel érkeztek meg a kiindulás helyére, Budapestre. Résztvevők száma: 120, az egri ülésszakon: 179 Az Egri Vándorgyűlés előadásainak anyaga a Földtani Közlöny 91. köt. 2. füze- tében jelenik meg. Október 31 . Agyagásványtani Szakcsoport előadóülése Elnök: N e m e c z Ernő Sztrókay Kálmán: A kopenhágai XXI. Nemzetközi Földtani Kongresszus Agyagásványtani Bizottságának munkájáról Vita: Varjú Gy., Szepesi K., Sztrókay K., N e m e c z E., Náray- Szabó I. Varjú Gyula: Magyarország termelésben levő nemes agyagjai Vita: Grofcsik J., Richter V., 1/ e h m a n n E., Kovács B. Varjú Gy., N e m e c z E. Résztvevők száma : 5 1 Társulati ügyek 91 November 2. Klubest Elnök: Fülöp József G é c z y Barnabás: A dél-franciaországi liászkonferencia tanulságai Szabó Imre: Beszámoló a berlini ifjúsági geológus konferenciáról Résztvevők száma: 37 November 14. Agyagásványtani Szakcsoport előadóülése Elnök: N e m e c z Ernő K 1 é h György: Közös szempontok az agyagásvány-kutatásban és a talajtanban Vita: Kiss E., Szepesi K., Nemecz E., Kléh Gv. Bárdossy György : A Sümeg-kömyéki bauxit v Vita: Földvári né Vogl M., B á r d o s s y Gyv Varjú Gy., Bár- dossy Gy., Sztrókay K., Bárdossy Gy., Takács T., Bárdossy Gy. Nemecz E. Résztvevők száma: 38 November 16. Szerkezetföldtani előadóülés Elnök: Fülöp József Fülöp József: Tájékoztató a XXI. Nemzetközi Földtani Kongresszus Tek- tonikai Világtérkép Bizottságának munkájáról s a Kongresszus szerkezetföldtani elő- adásairól Egyed László: A földköpeny felső részének kialakulása és annak földtani következményei Vita: Szalay T., Gedeon T., Kertai Gy., Egyed E., Fülöp J. B a 1 k a y Bálint: A magyarországi szerkezeti mozgások. Kéregszerkezet és vul- káni működés közötti összefüggések Vita: Szalay T., Fülöp J., Egyed E., Vadász E., Balkay B., Fülöp J. Résztvevők száma : 9 1 December 5. Agyagásványtani Szakcsoport előadóülése Elnök: Nemecz Ernő Nemes né Varga Sarolta — S z é k e 1 v Ágnes: Sósavval kezelt agyagásvá- nyok szerkezet-állandóságának vizsgálata Vita: Szepesi K., Csaj ágii y G., Kiss E-, Nemecz E., Bár- dossy Gy., S z é k e 1 y Á. Kiss Eajos: Az istenhegyi kaolin ásvány-kőzettani vizsgálata Vita: Varjú Gy., Nemecz E., Kiss E. Résztvevők száma: 35 December 7. Negyedkorföldtani előadóülés Elnök: Fülöp József M i h á 1 1 z István: Az Alföld negyedkori üledékei az újabb vizsgálatok alapján Molnár Béla: A Duna — Tisza-közi eolikus üledékek felszíni és felszín alatti kiterjedése Vita (mindkét előadáshoz) : Fülöp J., Bacsák Gy., Molnár B„ M i- háltz I., Bacsák Gy., Scherf E., Rónai A., Eáng S., S c h e r f E., Bárdossy Gy., Nagy E.-né, Fülöp J., Bacsák Gy., M i h á 1 1 z I., Fülöp J. December 14. Előadóülés Elnök: B o g s c h László Ezalkalommal került másodízben kiosztásra a Magyar Földtani Társulat 1000 — 1000 forintos jutalma, melynek évről-évre történő kiadását a Társulat Választmányának 1959. nov. 11-i ülése határozta el. A jutalmazottak a határozat értelmében az utolsó három év során végzett geológusok közül kerülhetnek ki, közülük is azok, akik dolgo- zataikkal, előadásaikkal már a pálya kezdetén figyelmet érdenüő munkaeredményekről, elmélyülő problémalátásról és hivatástudatról tettek tanúbizonyságot. Társelnök ezúttal B á 1 d í Tamásnak és Zelenka Tibornak nyújtotta át méltatás és jókívánságok kíséretében Társulatunk 1960. évi jutalmát. 92 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 1 . füzet Znosko, Jiry: A lengyelországi júra rétegtanának és ősföldrajzának jelenlegi alapvető problémái Vita: Xoszky J., Balogh K ., Znosko, J., Bogsch L. Alföldi László : Lefolyástalan területek üledék- és vízföldtam kérdései a Mongol X. K. sivatagi és félsivatagi területein Vita: Balogh K., Bogsch L. Résztvevők száma: 25 A Magyar Földtani Társulat Mecseki Csoportjának előadóülései: Augusztus 16. Geofizikai kirándulás A Magyar Földtani Társulat Mecseki Csoportja egynapos kirándulást szervezett a szigetvári szeizmikus mérések megtekintésére. A kiránduláson 38 tagtársunk vett részt. Szeptember 23. Előadóülés X a g y Elemér: Mecseki felsőwerfeni faima Jámbor Áron — S o ó s István — T ő z s é r Ottq — -W éber Béla: Északnyu- gati Mecsek földtani problémái Résztvevők száma: 41 Október 28. Előadóülés F íi 1 ö p József : Beszámoló a XXI. Xemzetközi Földtani Kongresszusról Résztvevők száma: 49 November 24. Előadóülés Láda Aprád: A mecseki liász kőszéntelepes összlet kőzettani felépítése és ős- földrajzi kérdései Csalogovits István: A mecseki alkáli kőzetek transzvaporációs genetikai problémái. Hipoatlanti kőzetgenezis Résztvevők száma: 37 Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1 .) és bármely postahivatalnál Csekszámla szám: egyéni előfizetésnél 61.257, közületi 61 .066 (vagy átutalás az MNB. 8. sz. folyószámlájára.) A kiadásért felel az Akadémiai Kiadó igazgatója Műszaki felelős: Pataki Ferenc Kázirat beérkezett: 1960. XII. 20— Példányszám: 1250. — Terjedelem : 8 (A/5) ív + 26 oldal tábla 61.52642 Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bernát György í. tábla Vitális: Életnyomok a Salgótarj áni-medencében II. tábla V i t d l i s : JUetnyomok a Salgótarjáni-medencében Hl. tábla V i t ál i $ ; Életnyomok a Salgótarj áni-medencében IV. tábla Vitális : Életnyomok a Salgótarjáni-medencében V. tábla V i t á l i s : Életnyomok ■ a Salgótarjáni-medencében VI. tábla V ital i s : Életnyomok a Salgótarjáni-medencében VII. tábla V ital i s : Életnyomok a Salgótarjáni-medencében VIII. tábla Vitális: Életnyomok a Salgótarjáni-medencében IX. tábla X. tábla Vitális : Életnyomok a Salgótarjáni-medencében XI. tábla Vitális: Életnyomok a Salgótarjáni-medencében XI I . tábla Vitális; Életnyomok a Salgótarjáni-medencében XIII. tábla V i l ál i s : Életnyomok a Salgótarjáni-medencében XIV. tábla Vitális: Életnyomok a Salgótarjáni-medencében XV. tábla XVI. tábla id. D u d i eh : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből XVII. tábla id. D u di cli : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből XVIII. tábla id. D u d i c h : Rovarlelet a szent gáli barnakőszénből XIX. tábla id. D u d i c h : Rovat lelet a szent gáli barnakőszénből XX. tábla id. D u d i c h : Rovavlelet a szentgáli barnakőszénből XXI. tábla id. D u d i c h : Rovarlelet a szentgáli barnakőszénből XXII. tábla Krivánné: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana XXÍII. tábla Krivanné: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana XXIV. tábla 26 Krivánné: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana XXV. tábla Krivánné: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtana XXVI. tábla Krivánné: A dorogi barnakőszén palynológiai rétegtznz W FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYAR FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA BfOJIJlETEHfa BEHTEPCKOrO TEOJlOrMMECKOrO OEIBECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCI. KÖTET 2. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCI. kötet 2. füzet 152 oldal Budapest, 1961. április— június ,,A 75 éves Vendl Aladárnak ajánlom* ’ AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI SZÉNHIDROGÉN KUTATÁSOK KŐOLAJFÖLDTANI EREDMÉNYEI DR. CSIKY GÁBOR* Összefog'.a’.á;: A dolgosat első, bevezető fejezetében visszapillantást nyújt a meg- előző kutatásokra. A második fejezetben területenként ismerteti az 1950 — 60 években végzett újabb kőolaj- és földgázkutatások földtani rétegtani, hegységszerkezeti és kőolaj- földtani eredményeit. Végül a harmadik fejezetben az eddigi kutatások eredménye alapján a paleogén medence földtani képét és kőolaj földtani értékelését adja. I. Az előző kutatások összefoglalása Az Északi-Középhegység területén a Bükk-hegység közeli és távoli környékén, a Bükkalján 1949-ben kezdődtek a szénhidrogén kutatások a „MÁSZOL AJ” ül. annak utódai a Kőolajkutató és Feltáró Vállalat és a Kőolajipari Tröszt által. Ezek eleinte előkutatás (prospekció) jellegűek voltak, sekélyszerkezet -kutatási módszerrel, később azonban a kedvező eredmények következtében tevékenységünk kismélvségű szénhidro- gén kutatással, sőt termelőfúrási tevékenységgel is párosult. Az országnak ez az északi területe a földtani kutatások módszerének a területe, a sekélyfúrási kutatás klasszikus földjének mondható, ahol zömmel a földtani térképezési módszerrel kimutatott szerkezetek megvizsgálását végeztük. A Bükk-hegység környékét a régóta közismert Bogács, Tárd, Sály, Latorut, Nagy- bátony és recski aszfalt és kőolaj szivárgások és nyomok tették érdekessé a hazai kőolaj- kutatás számára. Majd a bükkszék! (1937) kis olajmező, újabban pedig a mezőkeresztesi (1951), demjéni (1953 — 1956) olajmezők és a fedémesi (1958) gázmező felfedezése hazánk fontos kőolaj körzetévé tették. A Déli-Bükkalján a szénhidrogén nyomok már a század eleje óta ismeretesek a kőszénkutató fúrásokból, melyeket Münnich Kálmán (1908) és a „Salgótarjáni Kőszénbánya RT” mélyített Bogács és Tárd között (1926). A Sály melletti latorvízfői alsóoligocén rétegekből származó sűrű olajszivárgás szintén fontos indikációt jelzett (1883). Az 1932. évben megindult földtani térképezés keretében kiváló geológusaink a Bükkalján és Mátraalján több antiklinális szerkezetet mutattak ki: Szekrényvölgy, Osto- ros-Szomolya, Bükkszék, Fedémes, Ózd, Nagybátony. ASchréter Z. által 1932 — 34. években a déli Bükkalján földtani térképezéssel kimutatott szekrényvölgyi rögboltozaton a Tard-1. sz. kincstári mélyfúrást 1934 — 35. évben mélyítették le 1830 m-ig. A fúrás miocén vulkáni tufában 125 — 320 m között aszfalttal és kőolajjal jól impregnált réteg- összletet tárt fel, az oligocénben már csak igen gyenge olajnyomok jelentkeztek, úgyszin- tén a triász mészkő alaphegységben is. A fúrás a várt ipari mennyiségű kőolajat nem találta meg. • Előadta a Magyar Földtani Társulat egri vándorgyűlésén 1 960. október 2 1 -én 1* 96 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A szintén Schréter Z. által kinyomozott bükkszéki boltozaton 1936-ban megkezdődött fúrási tevékenységet végre is siker koronázta és 1937-ben feltárták a Bükk- alja ül. Kelet-Magyarország első ipari kőolaját. A Magyar Kincstár ezenkívül lemé- lyített 1936 — 4 1 között még néhány szénhidrogénkutató mélyfúrást, így Mezőköves- den kettőt, Nagybátonyban egyet, Recsken négyet. Száj Ián egyet. Párádon kettőt, de ezek szénhidrogén nyomokon kívül többet nem adtak. A háború befejezése után megkezdtük a további kutatások előkészítését. Az 1946 — 47. években Reich L. ésBemB. folytatták Schréter Z. munkája alapján a Déli- B ükkai ján a földtani térképezést. Az addigi felszíni földtani kutatások alapján a Bükk déli pereme harmadkori képződményekből álló övezetét két egymástól elkülönít- hető részre oszthattuk. Az északi övben az idősebb, oligocén és miocén rétegek és vulkáni képződmények uralkodnak. A déli övben a fiatalabb pliocén medence üledékek vannak a felszínen. Ezek a kutatások azt is kimutatták, hogy a B ükkai ja töréses, gyűrődéses szer- kezetű és a nagyobbik szerepet a vetődések játsszák. Két egymásra merőleges fő tektonikai irány uralkodik: az idősebb ÉK-DNy-i a száva-stájer, a fiatalabb ÉNy-DK irányú és az attikai mozgással kapcsolatos. A harmadkori üledékek, bár enyhén, hajlítottak is. A két öv a haránt és hosszanti vetők mentén érintkezik ott, ahol az északi öv idősebb képződményei a tufa takaróval együtt eltűnnek a pannóniai rétegek alatt. Reich L. és Bem B. a déli pliocén területen mutattak ki több egész fiatal rodáni gyűrődésű antiklinálist ÉK-DNy-i csapásiránnyal, Tardtól Bükkaranyosig. Akkor érthetően az volt a feltevésünk, hogy ezek a pliocén boltozatok a kőolajkutatás szempontjából értékesebbek lesznek, az északi öv miocén vulkáni tufa felszínű, vagy igen vékony pannon takarójú szerkezeteivel szemben, mint Ostoros-Szomolya és Szek- rényvölgy. A végzett kutatások azonban ezt a feltevést egyelőre nem igazolták. Először is a feltételezett pannon szerkezetek nem bizonyultak boltozatoknak, másodszor pedig éppen a nyitott oligocén felszínű, vagy helyenként vékony miocén vulkáni tufa takaróval fedett oligocén szerkezetek bizonyultak olajtárolóknak. Ezeknél ugyanis a fedő szerepét a rupéli agyagmárga töltötte be. Az Északi-Középhegység területén az Eötvös Geofizikai Intézet több ízben végzett gravitációs méréseket. Az 1933 — 34 — 36 — 37. években Mezőkövesd, Füzesabony, , Párád, Recsk, Bükkszék és Verpelét vidékén, majd 1947. évben Mezőkeresztes környékén és attól keletre eső területeken. Végül az 1952 — 53. .továbbá 1955— 57. és 1959. évi mérések kiterjedtek a terület többi részére is és ezek nyomán kirajzolódott az észak-magyarországi terület majdnem teljes izogamma képe. Ezek szerint mind a Bükkalján, mind a többi i középhegység körül számos gravitációs maximum terület mutatkozik. Ezek közül a í legfigyelemreméltóbb a Déli-Bükkalján Démjéntől Cserépváraljáig 20 km-es szakaszon húzódó kis maximumokból álló vonulat, mely a Bükk -hegy ség ÉK-DNy-i csapásirányával • párhuzamosan halad. Ezek a demjéni, ostorosi, szomolyai, bogácsi és cserép váraljai kis maximumok. Ettől a vonulattól délre, már az alföldi neogén medence peremén húzódó j Mezőkövesd — mezőkeresztesi gravitációs maximum vonulatot a köztük levő Vatta — 1 makiári minimum zóna választja el. A Geofizikai Intézet geokémiai csoportja szintén i végzett kísérleti méréseket a demjéni és ostoros-szomolyai területen 1953. és 1954. évek- | ben és több kedvezőnek vélt indikációt jelzett. Megjegyezzük azonban, hogy az Északi-Középhegység területén a geofizikai j méréseknek csak másodrendű, kiegészítő szerepe lehet, döntő szerepe a földtani és sekély- 1 szerkezet kutatási módszernek van. Mindezek után a Bükk-hegység déli peremén megkezdtük a szénhidrogén kutató j fúrási tevékenységet éspedig a kilátásosabbnak vélt Reich és Bem által kimutatott tibolddaróci antiklinálison. Emiek sikertelensége után csak a demjéni kőolaj feltárására j tértünk vissza a Déli-Biikkaljára és végeztük el annak tervszerű megkutatását. C s i k y : Észak-magyarországi szénhidrogén kutatások 97 A Bükk-hegység déli peremén Demj énből kiindulva 1950 óta a következő terüle- teken végeztünk kutatásokat: Demj én, Egerszalók, Eger, Andomaktálya, Ostoros, Szomolya, Bogács, Cserépváralja, Kács, Sály, Szekrényvölgy, Tard-Tibolddarc és Noszvaj. A Bükkalja nyugati és északi részén Egerszolát, Fedémes és Hangony-Ózd területén. Végül a Bükk-hegység távolabbi környékéhez tartozó, a Középhegység területén kívüli területeken Mezőkeresztesen és Sajóhídvégen. Az utóbbiakra ezúttal nem fogok kitérni. szépé01 l-lbOhoni SajOhiűvec ,0iosjen@ A/sogöa? Jászberény BUDAPEST I lOgémeúj. SZOL NŐK 1. ábra. Az észak-magyarországi és dél-szlovákiai paleogén medence földtani és üledékvastagság térképe. .Szerkesztette: Dr. C s i k y Gábor. Magyarázat: 1. Pliocén és fiatalabb képződmények, 2. Miocén, 3. Oligocén, 4. Eocén, 5. Mezozoikum, 6. Paleozoikum, 7. Harmadkori vulkáni képződmények. 8. Medence aljzat és tengerszint alatti mélysége, 9. Kutató fúrás, 10. Kőolaj és földgázmező, 1 1. Tektonikai vonalak, 12. Mezozoósnál fiatalabb üledékek vastagság vonalai Fig. 7. Geological and sediment thickness map of the North Hungárián and South Slovakian Palaeogene basin. Constructed by Dr. G. Csiky. Symbol s: 1. Pliocene and younger formations, 2. Miocéné, 3. Oligocene, 4. Eocéné, 5. Mesozoic, 6' Palaeozoic, 7. Tertiary volcanics, 8. The basement and its depth below sea level, 9. Exploratory well, 10. Oil and gas field, 11. Tectonic lines, 12. Isopachs of sediments younger than Mesozoic Puc. 7. Kapra no reojiornn h moiuhocth ocaAOHHbix nopoA naneoreHOBoro SacceüHa b CeBepHon. BeHrpnn h K)>khoh CxioBaKHH. CocTaBHn : h — p V a6op Hhkh. 06^HCHeHHe:l .OTJioweHHH nnnoueHa h 6onee MOJionoro B03pacTa, 2. MnopeH, 3. OanroueH, 4. SoueH, 5. Me303oü, 6. najieo30H, 7. ByjiKaHHnecKHe o6pa30BaHHH Tpemn- Horo B03pacTa,8. öyHAaMeHT öacceüHa h erő rjiyöHHa noA ypoBHeM Mopa 9. Pa3BeA0MHbie CKBawnHbi. 10. H$- THHbie h ra30Bbie MecropowAeHHa, 11. TeKTOHHaecKne jihhhh, 12. H3oruncbi no moiuhocth omoweHHH őonee MonoAoro B03pacTa Me303oa 98 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet C s i k y : Észak-magyar országi szénhidrogén kutatások 99 II. Az újabb kutatások eredményei Demjén A déli B ükkai ján Demjéntől északra a miocén vulkáni tufa koszorúból a felszínre bukkanó hangácsvölgyi oligocén folt Schréter Z. földtani térképezése folytán már régóta ismeretes. Ez az oligocén szerkezetileg kiemelt helyzetre utalt. A felszínen levő oligocén rupéli agyagmárga részben mangánkarbonát tartalmú, mely oxidálva Mn02-os rétegekké dúsult. Külszíni fejtéseket már az 1930-as években végeztek. Az Állami Földtani Intézet által (P a n t ó G. — M o 1 n á r I.) 1952. évben újabban telepített mangánkutató fúrások tárták fel az oligocén rupéli emelet kőolajjal impregnált tufa- tufit rétegeit, sőt az egyik fúrás az olajos homokköveket is elérte. Ezek nyomán kezdtük meg 1953. évbenademjéni terület megkutatását és feltárá- sát, mely két lépcsőben történt. 1953. és 1954. évben 16 szerkezetkutató fúrást mélyí- tettünk le, 300-600 m közti mélységig. A szerkezetkutatás eredménye alapján 1954 — 55-ben 9 kismélységű olajkutató fúrást mélyítettünk, melyek több ipari mennyiségű kőolajat adó kutat eredményeztek. Majd 1956-ban több termelő-fúrást fúrtunk. így alakult ki a Demj én-nyugati kis olajmező. Még szerkezetkutatás közben 1954-ben a hangácsvölgyi oligocén folttól ÉK-re kb. 1 km távolságra egy másik kisebb oligocén foltot találtunk, szintén miocén vulkáni tufa környezetben, melynek felderítésére a szerkezetkutatást 1955. év végén kezdtük meg. Ez a kutatás vezetett a Demjén-keleti olajmező feltárására, melynek körülhatárolása még folyik és jelenleg fúrjuk a 100-ik fúrást. Megjegyezzük, hogy a múlt évben folytattuk a Demj én-nyugati olajmező be nem fejezett körülhatárolását is és jelenleg a 35-ik fúrás- nál tartunk. A lemélyített kutatófúrások miocén, oligocén-katti, rupéli és lattorfi képződmé- nyeket harántoltak. Néhány fúrás elérte a felsőeocén mészkövet is, sőt a középsőeocént is harántolta és belefúrt a középsőtriász korú mészkőbe. A fúrások alapján a terület rétegtanát az alábbiak szerint foglaljuk össze: Legidősebb képződmény a középsőtriász ladini mészkő, melyben néhány mész- alga, korall, Crinoidea és Nodosaria metszet ismerhető fel, 68 m vastagságban tártuk fel az 1. sz. fúrásban 776 — 844 m közt. A triász felett középsőeocén tarka agyag települ, partszegélyi kőszénképződési nyomokkal, szenes agyaggal, felette szintén középsőeocén korú homokos márga Triloculina és Quinqueloculina tömeges előfordulásával. A felsőeocént lithothamniumos, nummulite- szes, briozoás mészkő képviseli milioliteszes márga-mészmárga betelepülésekkel. Ennek legfelső tagja (ludi alemelet) az agyagmárga-márgából álló alsó globigerinás-buliminás szint (azelőtt alsó-lattorfi, 6. foraminifera szint). A középsőeocén vastagsága 35 m, a felsőeocéné 65 m. Az eocén felett az oligocén képződmények következnek. Az alsóoligocén lattorfi emelet jellegzetes halmaradvány os, piritszemcsés agyagmárgából áll, mely Foraminifera- szegény ill. -mentes. Ezek a Foraminifera-meddő , , t ar di ' ’ rétegek . A lattorfi emelet 40 — 80 m vastagságot tesz ki. A lattorfi üledékek felett a rupéli emelet képződményeit találjuk, melyek leg- nagyobb vastagsága 1000 m körül van. Itt megtaláltuk mind az 5 M a j z o n-féle Foramini- fera-szintet. A legalsó, a középső globigerinás-cassidulinás szint (azelőtt 4. szint) agyagmárgá- ból áll, homokkő betelepülésekkel, gazdag Globigerina bulloides és Cassidulina vitálisi faunával. A felette levő rhabdamminás-cyclamminás szint (volt 3. szint) felső része agyag- márgából áll, mangánkarbonátos agyag- agyagmárga csíkokkal, foltokkal, tufa-tuEt 100 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet (andezit-dácittufa) betelepülésekkel, alsó részében pedig változó vastagságú homokkő betelepülések vannak. A homokkő rétegek alapján a szintet gyakorlatilag két részre tagoljuk: felső „fedő agyagmárga” rétegcsoportra, ez a 3/a szint és az alsó homokköves agyagmárga rétegcsoportra, ez a „demjéni, vagy 3/b szint”, melyhez hozzátartozik az alatta levő középső globigerinás szint is. E szintre jellemző a gazdag agglutinált Forami- nifera-fauna. A következő felső globigerinás (volt 2. szint) és legfelső clavulinoideszes szint (volt 1. szint), melyek homokos agyagmárgából állnak és a fedő agyagmárga összlet legfelső részét képezik, már kisebb vastagságban vesznek részt és inkább a boltozat keleti részén találhatók. A felső rupéli heterosteginás-lepidocyclinás (volt O.-ás) szint csak a Demjén-keleti terület egyik fúrásában volt kimutatható. A felsőoligocén katti emelet jelenléte kérdéses, csak a terület északi részén levő 16. sz. fúrásban volt biztosan kimutatható. Ezenkívül a terület déli részén felszíni katti foltok találhatók. Az oligocén képződményeket a miocén, főleg vulkáni képződmények igen változó, 0 — 320 m közti vastagságban takarják, így azok helyenként a felszínre bukkannak a vulkáni takaró alól. A miocén összlet alsó része vékony, maximum 10 m vastagságot kitevő burdigalai- helvét határt jelző szárazföldi homokos, kavicsos tarka agyag. Erre települ a horzsaköves helyenként kovás, bentonitos riolittufa, melyet az alsó riolittufa szintbe sorolunk. A fedő agyagmárga és a homokköves agyagmárga csoport közti határt az első kőolajtároló homokkő, úgyszintén az elektromos karottázs szelvény meglehetősen élesen jelzi és ez mint biztos réteghatár, jó azonosítási szintet adott a szerkezetnyo- mozáshoz. A rupéli 3. szint homokkő rétegei finom-középszeműek, felső részén lazák, agyagos kötésűek, lefelé meszes kötésűek és kemények. Porozitásúk átlagban 25%, permeabili- tásuk 40 — 100 milidarcy, vastagságuk néhány cm és 2 m között váltakozik. A kutatások eredménye alapján a demjéni terület fedőhegység, mely a Bükk-hegy- ség mezozóos-paleozóos tömege és a mélybe zökkent pannon medenceüledékek között foglal helyet. A terület alaphegysége, a bükki triász mészkő, kiemelkedett, lepusztult és rögökbe töredezve lesüllyedt. A demjéni szerkezet tehát kiemelt helyzetű triász sasbérc, az oldalán röglépcsőkkel. Az eocén, majd oligocén tenger üledékeivel befedett triász sasbérc az oligocén végén a szávai orogén szakaszban kiemelkedett és ez az oligocén képződményeket enyhén meghajlította. Az oligocén végi regresszió után kiemelt oligocén rétegek egy része lepusztult. A miocén stájer hegységképződés és ezzel kapcsolatos vulkáni működés alakította ki a terület végső szerkezeti képét. A demjéni szerkezet összetört boltozat, mely északi részén ÉK-DXy irányú csapásmenti, hosszanti nagy vetőhöz támaszkodik és számos harántvető tagolja. Ezek a vetők a szerkezetet több boltozatrög darabra, tömbre és az északi nagy- vető mentén lesüllyedt északi szárnyra tagolják. A szerkezet nyugati szárnya és tetővidéke a dernjén- nvugati mező, a keleti nagyobbik szárnya pedig a demjén-keleti mező. A demjéni olaj- előfordulás szerkezeti formája tehát boltozatrög, a kőolaj pedig főleg vetődéses csap- dákban, továbbá kiékelődő homokkőrétegekben, tehát Etológiái csapdákban halmozódott fel. így mind a szerkezeti, mind az olajtárolási viszonyok kinyomozása elég nehéz föl- adat volt. A kőolaj a fedő agyagmárga csoport tufa-tufit betelepüléseiben és a homokköves a§yagmárga csoport homokkő rétegeiben halmozódott fel. A felső kőolajelőfordulás nem számottevő. Az ipari jelentőségű kőolaj a homokköves agyagmárga. a demjéni szint felső homokkő rétegeiben a produktív zónában halmozódott fel. Ebben több homokköves rétegcsoportot különítettünk el és az a, b, c betűivel jelöltük meg. Lefelé a kőolajjal való C s i k y : Észak-magyarországi szénhidrogén kutatások 101 átitat ottság csökkent, a 4. Foraminif era-szint homokkőrétegei már csak elvétve foltokban impregnáltak és csak gyengén olajos vizet adnak, tehát az olaj -víz határ alatti alsó vizes zónába esnek. A záróréteg szerepét a rupéli fedő agyagmárga töltötte be. Egerszalók A demjéni boltozattól északra levő egerszalóki gravitációs maximumról feltételez- tük, hogy az a demjénihez hasonló szerkezetnek felel meg. Az 1955. évben lemélyített 2 fúrás eredménye alapján a rétegtani viszonyok hasonlóak a demjénihez. Az 1. sz. fúrás a tetővidéken a felsőeocén mészkő, márga és mészmárga ( Lithothamnium , Miliolina és Elphidium ) alatt középsőeocén szárazföldi tarka agyagot ért el, konglomerátum betele- pülésekkel (kvarc, dolomit, mészkő). Ezen utóbbiban fauna nem volt. Az eocén vastagsága 116 m volt (középső eocén 72 m, felső eocén 44 m), de még nem értük el a triász mészkő aljzatot. A kőolajnyomok hiánya igazolni látszik azon feltevésünket, hogy a kőolaj dél felől származik és a demjéni szerkezet északi szárnyát harántoló törésvonal menti vető- dések az olajtároló rupéli homokkő rétegeket lezárták. Eger Eger városa déli szélén a vincellér iskolánál az oligocén katti rétegek a felszínhez közel találhatók. Ezt az előfordulást még Telegdi RóthK. ismertette ( 19 12) . A gravi- tációs izogal értékek a demjéni maximumtól ÉK-i irányban Eger város és a Bükk-hegység felé emelkedést mutatnak, s ennek alapján lépcsőzetesen emelkedő, vetődésekkel tagolt triász alaphegységű harmadkori rétegsor volt várható. Ennek a kiemelt területnek kíván- tuk megismerni a rétegtani és szerkezeti viszonyait, továbbá a Demjén-keleti olajmező közelségére való tekintettel megvizsgálni az esetleges kőolaj felhalmozódási és tárolási lehetőségeket. Ezen elgondolás alapján 3 fúrást mélyítettünk le, a vincellér iskolán keresztül fektetett ÉÉK-DDNy-i irányú szelvény mentén az 1958. évben. A fúrások közül az 1. és 2. érték el a felsőeocén lithothamniumos, nummuliteszes, briozoás mészkő felszínét. A 3. fúrás lattorfinak vett kemény konglomerátumban ért véget, mely az 1. és 2. fúrásban nem volt kifejlődve. Az 1. fúrásban csak a Foraminif éra meddő szint, a 2. fúrásban pedig ezenkívül az alsóglobigerinás szint is megvan. A rupéli emelet nagyjából egyöntetű kifejlődésű, annyi eltéréssel, hogy az 1. és 2. fúrásban harántolt felsőrupéli glaukonitos homokkövet a 3. fúrásban már nem találtuk meg. A katti rétegeket biztosan csak az 1. fúrásban harántoltuk, feltételezhető azonban, hogy a 2. fúrásban a felsőrupéli glaukonitos homokkő feletti rétegsor 2 — 13 m között szintén katti, éspedig azonos a vitatott katti-akvitáni Wind-téglagyári rétegsorral. Ezt azonban kőzetanyag hiányában nem tudjuk biztosan megállapítani. A fúrások tanúsága szerint a Bükk-hegység triász mészkő tömegének törések mentén levetett röglépcsői süllyednek D-DNy irányban, a Demjén-keleti kiemelkedéstől É-ra levő mélyedés felé, mely a noszva ji ároknak DXy-i egerszalóki meghosszabbítása. A fúrások közül a 3. fúrásban észleltünk gyenge gáznyomokat rupéli homokkő rétegben, a végzett rétegvizsgálat azonban csak vizet adott. A vincellér iskolai 2. sz. fúrásban megvizsgált felsőeocén mészkő 56 l/perc hozamú 32 C° hőmérsékletű vizet adott. A kutat átadtuk Eger városának. A város területén lefúrt 3. sz. fúrással azt reméltük, hogy7 a nyert adatok alapján sikerülni fog elsősegíteni a több évtizedes akvitáni-katti határkérdés megoldását. Sajnos nem sikerült. bemjén - Nyugat Demjén - Kelet Ny Dny Ds-15 Ds-13 De-28 De-27De-26 De-6 DK-15 DK-11 DK-35 DK- 9 DK- 23 DK- 3 DK- 22 DK-A- DK- 21 DK- 5 DK-30 DK-8 DK-13 KEK 102 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet C s i k y : Eszak-magyarországi szénhidrogén kutatások 103 Mint Egerszalók esetében, itt is megemlítjük, hogy úgy látszik a demjéni törés- vonaltól északra eső területekre olajvándorlás nem történt. Bükk déli pereme (Ostorostól — Sályig) A demjéni kőolaj a Déli- Bükkalj ára terelte a figyelmet és 1954-ben megkezdtük annak alapos megkutatását. A kutatás célja volt a megismert demjéni boltozatból kiin- dulva az említett Bükk-déli peremi északi öv mentén feltételezett paleogén-triász kiemelt vonulat, gerinc szerkezeti és szénhidrogén tárolási viszonyainak a nyomozása É-ÉK-i irányban az általános csapásiránnyal párhuzamos felderítő, regionális szelvény mentén. A gravitációs mérések szerinti Demj éntől Cserépváraljáig kis maximumokból álló vonu- lat nagyjából egybeesik a fent jelzett triász gerinccel. A szerkezet nyomozását Demj énből kiindulva Ostoros-Szomolya, Bogács, Cserép- váralja és Kács területeken keresztül egészen Sályig végeztük, Demj éntől 27 km távol- ságra. A regionális szelvényre az egyes területeken telepített harántszelvények mentén is mélyítettünk le fúrásokat. A kutatás 'eredménye alapján a felderítő szelvény menti területet haránt és hosszanti vetők tagolják és az egyes rögök szerkezetileg eltérő hely- zetben vannak. Demjéntől K-ÉK felé haladva a szerkezet mélyül, majd ismét emelkedik. Ostoros és Szomolya között kiemelkedés van, mely nagyjából megfelel Schréter Z. Ostoros- szomolyai boltozatának. Innen kissé mélyül a szerkezet és a szomolyai terület terasz- szerű alakulatnak bizonyult. Ettől keletre levő mélyedésből hirtelen emelkedik ki a bogácsi boltozatrög. Az ezután következő mélyedés után a cserép váraljai maximum területén szintén hirtelen emelkedik ki a triász mészkő sasbérce, éspedig a felderítő szelvény mentén a legmagasabbra. A következő kácsi és sályi terület szerkezetileg már mélyebben van és ezen a területen az előzőktől eltérően már a Bükk-hegység felé emelkedő röglépcsős szerkezet mutatkozott. Mindezek alapján a feltételezett oligocén gerinc igazolódott. A gravitációs izo- gamma és földtani szerkezeti kép nagyjából összhangban van. A rétegtani viszonyokat összegezve: a fúrások az ostorosi szerkezeten elérték a felsőeocén lithothamniumos, nummuliteszes, mészkövet és a középsőtriász ladini mészkövet (Ot. 1. fúrás). A bogácsi és cserép váraljai szerkezeten szintén a triász ladini mészkőbe hatoltak, (Bo. 1. Bs. 6., Csv. 4-6.) a szomolyai területen azonban a lattorfinál mélyebbre nem jutottak. Végül a kácsi és sályi területen a felsőeocén mészkövet érték el. Az eocén, illetve triász képződményeket az említett területeken oligocén lattorfi és rupéli üledékek takarják, helyenként az északi szárnyakon katti rétegeket is találtak. Az oligocént általában foltokban, az északi szárnyon viszont vastagabb alsómiocén terresztrikum fedi, mindezeket pedig a változó vastagságú helvéti-tortónai vulkánit összlet. A bogácsi területen mindkét szárnyon pannon és szarmata képződmények is találhatók. Megemlítjük, hogy a bogácsi és ostoros-szomolyai fúrásokban (Bs. 1.— D.Sz. 5.) a felsőrupéli rétegsor alján új szintet találtunk: heteroszteginás-lepidocyclmáslithotham- niumokat is tartalmazó glaukonitos laza homokos mészkövet, meszes homokkövet és glaukonitos agyagmárga réteget, mely hazai és külföldi viszonylatban ez idáig ismeret- len volt. Ezt az új szintet M a j z o n L. a rupéli emelet legfelső részébe helyezte.* * A folyamatban levő újravizsgálatok európai analógiák nyomán katti emeletbe tartozónak igazol- ják. (Szerkesztőség) 104 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Megjegyezzük, hogy míg az ostorosi és szomolyai területen a rupéli fedő agyag- márga mindegyik fúrásban megtalálható. Bogácson már csak a szárnyakon van meg, a cserép váraljai területen pedig hiányzik. Valószínű, hogy a kiemelt bogácsi és cserép- váraljai területen a rupéli emelet felső fedő agyagmárga rétegsora lepusztult, s így a miocén alatt a rupéli emelet homokköves agyagmárga rétegcsoporttal kezdődik, amit az elektromos karottázs szelvények is jeleznek. Ami a kőolajtárolási viszonyokat illeti: a bogácsi fúrások vékony olajos rupéli homokkő rétegeket harántoltak, a lattorfi márga repedéseiben sűrű aszfaltos olajat, a triász mészkőben pedig igen gyenge olajnyomokat találtak. A megvizsgált olajnyomos rétegekből azonban csak vizet nyertünk. Ezen kívül a Bogács-6. fúrás bőhozamú kb. 300-400 l/perc 65 C°-os vizet adott a triász mészkőből. Az ostorosi fúrások közül az egyik (7. sz.) talált olajnyomos lattorfi homokkő csíkokat, rétegvizsgálatkor azonban csak gyengén olajnyomos vizet kaptunk. A szomo- lyai területen csak gyenge gáznyomok jelentkeztek. Cserépváralján a 4. sz. fúrásban szintén csak gyenge gáznyomokat észleltünk, a megvizsgált triász és rupéli rétegek azonban csak bő vizet szolgáltattak. A Kács-2. fúrás olajos rupéli rétegét megvizsgáltuk, de csak vizet nyertünk. Az ostorosi és bogácsi szerkezeten egy-egv kutató mélyfúrást mélyítettünk le 758, ill. 651 m mélységig. Ezek a fúrások az olajtárolási viszonyokról azonban újabb és jobb eredményeket nem szolgáltattak. Mindezen vizsgálatok alapján úgy látszik, hogy a Bükk -hegy ség déli pereme Ostoros — sályi szakaszán a kimutatott földtani alakulatokban a demjéni területhez hasonló ipari mennyiségű kőolaj nem halmozódott fel. N o s z v a j Az Ostoros — cserépváraljai vonulattól északra, azzal párhuzamosan gravitációs minimum öv húzódik, melynek szerkezetileg mélyebb voltára már a kiemelt szerkezetek északi szárnyán Bogácson és Szomolyán lemélyített fúrások is utaltak. Ettől a mélye- déstől É-ÉXy-ra a Bükk-hegység felé lépcsőzetesen emelkedő, vetődésekkel feldarabolt harmadkori rétegsor volt várható, hasonlóan az Ostoros — cserép váraljai triász gerincnek a Vatta — makiári árok felé eső déli szárnyához. Ezek a vetődések és esetleges kiékelődések mint csapdák szénhidrogéneket zárhatnak le. Ezen elgondolás alapján két fúrást mélyí- tettünk le 1957-ben Xoszvajtól keletre eső területen. A két fúrást vető választja el egymástól és azok egy -egy röglépcsőn helyezkednek el. Az északi 2. sz. fúrás vékony vulkáni összlet alatt átharántolta az oligocén rupéli rétegsort és lattorfi emeletben állt meg. Az ettől délre levő 1. sz. fúrás mélyebb helyzetben vastag vulkáni tuía-összlet alatt liarántolta az oligocén rétegsort és a rupéli emeletben ért véget. Megjegyezzük, hogy a 2. sz. fúrástól É-ra ill. ÉXy-ra kb. 2 km távolságra 1927. évben 290.6 m mélységig lemélvitett Xagyvölgy-3. sz. kőszénkutató fúrás oligocén és eocén rétegsort harántolt. a Sikkút-1. fúrás pedig 359 m-ig eocént. Szénhidrogén nyomokat egyik fúrásban sem találtunk. Tárd -Szekrényvölgy Ezen a területen a szerkezetkutatás két részletben folyt le. Először 1950-ben a Tardtól keletre eső Reich-Be m-féleTard — tibolddaróci feltételezett pannóniai bolto- zatot vizsgáltuk meg 5 fúrással. C s i k y : Észak-magyarországi szénhidrogén kutatások 105 A fúrások közül 3 pleisztocén és pannóniai rétegsort harántolt 600 m körüli mély- ségig. Két fúrás viszont vékonyabb pannon-összlet alatt belefúrt a helvéti-tartóniai riolittufa és dácitból álló vulkánit összletbe. Sűrű aszfaltos olaj nyomokat a dácit repedé- seiben találtunk. A szerkezetkutatás a Tárd — tibolddaróci antiklinálist nem igazolta és kimutatta, hogy a pannóniai rétegek nem boltozódtak fel a feltételezett antiklinális tengely mentén, hanem D-DK-i irányban lejtenek az Alföld felé 5 — 10°-os dőléssel. A 4. és 5. sz. fúrásokhoz képest, melyek a vulkáni tufát elérték, az 1., 2. és 3. sz. fúrás vetők mentén lezökkent mélyebb röglépcsőn helyezkedik el. Másodízben a kutatásokat a Tardtól ÉNy-ra levő szekrényvölgyi területen végez- tük 1955 — 56. években. A szekrény völgyi területen a kutatás célja a Schréter Z. által kimutatott boltozaton lemélyített Tard.-l. sz. kincstári mélyfúrás és a régi szénkutató sekély- fúrások által feltárt aszfaltos, olajos miocén vulkáni tufa szintek tárolási viszonyai- nak és egyúttal a szerkezeti viszonyoknak a megvizsgálása volt. A lemélyített 4 fúrás pannóniai, szarmata és miocén vulkánit képződményeket harántolt. A fúrások által feltárt dácit-dácittufa pad a miocén vulkánit összletet, meg- győzően egy felső és alsó csoportra osztotta. Ez döntő jelentőséggel bír, mert az összes Bükk-déli peremi fúrásokban ezt a tagolást végig lehetett vinni. A szerkezeti viszonyok ÉNy-felé való emelkedést jeleztek záródás nélkül. Való- színű, hogy a fúrások a tibolddaróci 4. és 5. fúrásokkal együtt ugyanazon röglépcsőn helyezkednek el. A fúrások több aszfaltos-olajos réteget harántoltak. A kőolaj a horzsköves riolit- tufa repedéseiben tufás homokkövekben és a dácit repedéseiben gyűlt össze. A réteg- vizsgálatok azonban csak vizet eredményeztek. Megjegyezzük, hogy a kincstári mély- fúrásban talált és leírt aszfaltos rétegeket nem találtuk meg. A tardi és szomolyai mélyszerkezet kutatás Tekintettel arra, hogy az eddigi kutatások alapján az Ostoros — cserép váraljai kiemelt vonulat szerkezeteiben ipari kőolaj felhalmozódást nem találtunk, továbbá hogy a bükkaljai kőolaj dél felől származhatott, indokoltnak láttuk a kutatásokat a kiemelt vonulattól délre a Vatta — makiári árok északi oldalán, az ún. tardi medencében folytatni, ahonnan feltevés szerint a kőolaj felvándorolhatott. Feltételeztük, hogy a Demjén — cserép váraljai vonulattól délre szerkezetileg mélyebb helyzetben levő rög- lépcsőkben a vastagabb pannon fedő alatt vetővel lezárt csapda helyzetben több kőolajat találunk. Ennek tisztázására mélyítettük le a Tard-1. sz. kutatófúrást, a szekrény völgyi területtől délre és a Szomolya-1. fúrást a szomolyai boltozattól délre. Ezen utóbbit kedvező geokémiai indikációk is indokolták. A két fúrás a hozzáfűzött reményt nem váltotta be. A Tard-1. sz fúrás a vártnál szerkezetileg mélyebbnek bizonyult, az átharántolt miocén tufaösszletben olajnyomokat nem talált és az oligocén rupéli homokköves csoportot 1301 m-es talpmélységig nem érte el. A szomolyai mélyfúrás a lattorfi képződményekben fejeződött be 1250 m-ben és az átharántolt rupéli homokkövekben szénhidrogéneket még nyomokban sem talált. Ennek a két fúrásnak az eredménye nem adott kielégítő és végleges választ fent jelzett feltevésünkre. A továbbkutatás előtt ajánlatosnak tartottuk szeizmikus mérések végzését, főleg a demjéni olajmezőtől délre, Kerecsend és Makiár környékén, dőlés irányában néhány refrakciós szelvény mentén. Ezek a mérések folyamatban vannak. 106 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A n d o r n a k t á 1 y a # A Bükk déli peremén végighúzódó Demj én — eserép váraljai nagy vetővonalnak igen fontos szerkezet- és csapdaképző szerepe van az eddigi kutatások eredménye szerint. Ennek mentén helyezkedik el a demjéni olaj mező, továbbá az ostorosi, szomolyai, bogácsi és cserép váraljai szerkezetek, mely utóbbiak azonban Demjénnel szemben az eddigi kutatások eredménye alapján nem tartalmaznak ipari jelentőségű szénhidrogén kincset, amint azt már említettük. Ezek után sor került a demjéni olajmező és az ostorosi szerkezet közti andomak- tályai terület szerkezetkutatására. Feltételeztük, hogy a Deinjén-keleti olajmezőtől K-ÉK-re a nagy vető mentén, ahhoz hasonlóan kőolaj fel halmozódásra alkalmas csapda alakult ki az oligocén rupéli összletben. Ennek megvizsgálására 4 fúrást mélyítettünk le 1959-ben. A kutatás jelenleg szünetel, de folytatni fogjuk. A fúrások alapján a terület rétegtani és szerkezeti viszonyai hasonlóak a demjéni- hez. A szerkezetet északról a demjéni nagy vető határolja. A vetőtől északra mélyült fúrás vastag miocén összletet harántolt, melynek felső része helvéti riolittufából áll (alsó riolittufa szint), alsó része pedig burdigalai-helvéti határt jelző kavicsos tarkai agyagból homokkő betelepülésekkel. A miocén alatti oligocén rétegsor felső része katti emeletbe tartozik. Ez a fúrás tehát a demjéni törésvonaltól északra húzódó egerszalók — noszvaji mélyedésbe esik, mely azt végig kíséri egészen Cserépváraljáig. A mélyedést helyenként, így ezen a területen, de Szomolyán is feltűnően vastag alsómiocén szárazföldi képződ- mények töltik fel, úgyszintén katti rétegek is, amelyek a Bükk déli peremén általá- ban szórványos és kérdéses foltokban találhatók. A vetőtől délre levő kiemelt helyzetű fúrások már az oligocén rupéli emelet köz- ismert fedőmárga és homokköves agyagmárga (demjéni szint) rétegsorát harántolták. A rupéli emelet homokköves rétegsorában jó tárolókőzeteket találtunk, de szén- hidrogén nyomok nem voltak. Ege rszólát A bükkaljai kutatások továbbfejlesztése céljából az egerszalóki gravitációs maxi- mumtól ÉNy-ra levő egerszóláti maximumon egyetlen fúrást mélyítettünk le azzal a feladattal, hogy a demjéni és bükkszéki olajtároló szerkezetek közti területen az oligocén rétegek jelenlétéről felvilágosítást nyerjünk. Az Egerszólát-1. sz. fúrás azonban 330 m vastagságot kitevő tengeri szarmata (agyag, meszes agyag) és miocén vulkáni tufa és agyagos képződmények alatt kérdéses korú triász vagy perm kalciteres mészkő, agyagpala és breccsából álló alaphegységbe hatolt, tehát oligocén rétegeket nem talált. Valószműnek tartjuk, hogy a fúrástól északra evő egerbaktai felszíni triász-perm korú képződményeknek lezökkent részét értük el. ^ F e d é m e s Schréter Z. és Szentes F. munkája nyomán vált ismeretessé a bükkszéki boltozat szárnyán elhelyezkedő fedémesi, kerekaszói brachiantiklinális, mely kőolaj- kutatás szempontjából érdekesnek mutatkozott a bükkszéki olajmező közelségére való tekintettel és Szentes F. mélyfúrás telepítését javasolta is 1947-ben. A szerkezeti viszonyok kivizsgálására 1956-ban megkezdtük a kutatást. Ez idáig 20 sekélyfúrást mélyítettünk le 450 — 709 m közti mélységig és két mélyfúrást, melyek közül az egyik 1500 m-ig mélyült. Ez a fúrás tárta fel a terület harmadkori képződményeit. C s ik y : Észak-magyarországi szénhidrogén kutatások 107 sajnos azok feküjét a feltételezett mezozóos aljzatot műszaki okok miatt nem érte el. Ezt a feladatot újabb mélyfúrással tervezzük elvégezni. A fúrások alapján a terület rétegtani viszonyait az alábbiak sze- rint foglalhatjuk össze. A megfúrt legidősebb képződ- mény a lattorfi emelet Foraminifera- mentes rétegsora volt (100 m vastag). Ezt kb. 800 m vastagságban a rupéli emelet foraminiferás képződményei takarták, agyag, agyagmárga, homok- kő betelepülésekkel, helyenként vul- káni tufa (andezittufa) betelepülések- kel. A rupéli rétegsort nem mindig lehetett Foraminifera-szintjeire ta- golni, kivéve a felsőrupéli szintet, mely kb. 200 m vastagságban van kifejlődve. A sekélyfúrások általában ebben álltak meg. A rupéli emelet felett 400 m átlag vastagságban a katti emelet képződményeit találtuk: agyag, agyagmárga rétegek, főleg a felső részén glaukonitos homokkővel, helyenként konglomerátum betelepü- lésekkel. Elég gazdag mikrofaunája van. A fúrások egy része alsómiocén- burdigalai korúnak vett rétegeket is harántolt 250 m maximális vastag- ságban, melyek főleg homokkő és agyag, agyagmárga rétegekből álla- nak, riolittufa és konglomerátum betelepülésekkel. A homokkő kissé glaukonitos. Foraminifera-szegény vagy -mentes rétegsor. Az egyik fúrásban (19. sz.) 40 cm-es fás barnakőszén betelepülés is volt. A miocén korú rétegeket általában a szerkezetnek a vetőtől keletre eső részén, vagyis a Damó szerkezeti övbe eső fúrásokban harántoltuk. Az eddigi kutatások alapján a S z e n t e s-féle kerekaszói antikli- nálistól ÉK-re rajzolódott 4ki a fedé- mesi boltozat, melyet ÉK-DNy-i és ÉNy-DK-i vetők tagolnak. A bolto- zat DK-i szárnyának a képe, mely a Damó zónába esik, még tisztázat - 5. ábra. Földtani szelvény a bükkszéki és fedémesi boltozaton keresztül. 1. Miocén, 2. Eocén, 3. Triász és újpaleozoikum Fig. 5. Geological profile through the Bükkszék and Fedémes anticlines. 1. Miocéné, 2. Eocéné, 3. Triassic and newpaleozoic Puc. 5. reo-nornHecKHH npocjmjib Mepe3 aHTHKJiHHanH Biokcck h ^egeMeui. 1. MnopeH, 2. 3onen, 3. Tpnac h na/ieo30H 108 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet lan. Itt .szükségesnek látszik egy mélyebb fúrásnak a lemélyítése, mely a bükk- széki 51-hez hasonlóan tisztázná a földtani viszonyokat. A csapásmenti szelvényből kitűnik, hogy a fedémesi boltozattól délre levő buja- hegyi területen, ahol a kutatás jelenleg folyik, erőteljes szerkezeti emelkedés mutatkozik Bükkszék felé. A Fedémesnél szerkezetileg jóval kiemeltebb Bükkszéken, amint ismeretes a tetővidéken a katti és felsőrupéli rétegek hiányoznak, tehát a gáztároló fedémesi szin- tek is. A fedémesi fúrások a boltozat tetővidékén két kis gáztelepet tártak fel az oligocén rétegekben. A felső gázos szint katti homokkőben képezi a ,, felső fedémesi” szintet. Ez a telep, melyet két fúrás tárt fel, nem számottevő. Az ,,alsó fedémesi” szint gázát felsőrupéli homokkő rétegek tárolják. Ezt 4 fúrás tárta fel (9, 12, 14, 19.). Az eddigi eredmények alapján indokoltnak találjuk Fedémes és Bükkszék közvet- len, úgyszintén távolabbi környéke szerkezeti és szénhidrogén tárolási viszonyainak megismerése céljából a kutatásoknak a kiterjesztését. Ennél a kutatásnál feltétlenül figyelembe vesszük Schréter Z., továbbá Majzon L. és Szentes F. által javasoltakat, ami az irodalomban ismeretes. Jelenleg Fedémes felől közeledünk Bükkszékhez, a Buja-hegyen át. Ez után sorrakerül Bükkszék északi, majd annak nyugati tamavölgyi része. Ezen kívül a távolabbi környéken mindazon területek, ahol a földtani térképezés kutatásra alkalmas földtani alakulatokat sejttet. Ózd — Hangon y Az Ózdtól nyugatra levő kiterjedt lapos félboltozat J a s k ó S. és mások munkája alapján vált ismeretessé. J a s k ó S. szénhidrogén kutató fúrás lemélyítését is javasolta. Az oligocén katti felszínű vetőkkel mérsékelten tagolt félboltozat a fedémesihez hason- lóan a Damó-vonal ÉÉK-i meghosszabbításának az ,,arló vonal’ ’-nak támaszkodik. Hiányzó keleti szárnya az Ózdtól keletre eső vetőkkel erősen tagolt, kőszéntelepes, miocén felszínű területre esik. A szerkezeti viszonyok felderítésére 1953-ban 5 fúrást mélyítettünk 430 — 750 m közti mélységig, továbbá egyet 1141 m-ig (Ózd-2.). A fúrások vastag oligocén katti és rupéli rétegsort harántoltak. Csak az Ózd-2. sz. fúrás harántolta át a kb. 800 m vastag egyhangú kőzettani kifejlődésű homokos-agyagos, slires fáciesű alsókatti rétegsort. Alatta felsőrupéli rétegek következtek, melyeket 330 m vastagságban tártunk fel. A katti rétegekkel való szintezés nem volt megbízható, így a nyert szerkezeti kép is csak tájékoztató jellegű. Elfogadható vezető szintnek csak a rupéli felszín mondható, ezt viszont csak egyetlen fúrásban értük el. A kutatás közben 1953-ban végzett gravitációs mérések eredménye alapján fel- tételezhető volt, hogy az ózdi terület nem kiemelt, hanem mélyebb szinklinális terület és a szerkezeti kiemelkedés ettől nyugatra, Hangony és Domaháza között várható. Megjegyezzük továbbá, hogy az akkor nyert értesülések szerint Ózdtól kb. 12 km-rel É-ra a Csehszlovákiában levő Czakó melletti két fúrás a triász alaphegységet magasan (430 ill. 815 m)érte el, anélkül, hogy a felsőrupélinál idősebb oligocén rétegeket harán- tolták volna. Ezek után felmerült a kérdés, hogy az idősebb rupéli rétegek területünkön egyáltalán ki vannak-e fejlődve. Mindezek figyelembevételével 1956-ban Ózdtól nyugatra lemélyítettük a Hangony- 1. sz. mélyfúrást, az ózdinál szerkezetileg magasabban várható helyzetben, a teljes oligocén rétegsor feltárása és a medencealjzat elérése céljából. Célunkat azonban nem tudtuk elérni, mert a fúrás átharántolva az oligocén katti és rupéli rétegsort, a rupéli középső globigerinás szintben állt meg és fejeződött be műszaki okok miatt 1505 m talp- C s i k y : Eszak-magyarországi szénhidrogén kutatások 109 mélységben. A nyert adatok alapján kiderült, hogy a Hangony-1. fúrás az Ózd-2. fúrással, mely 1141 m-ig mélyült, szerkezetileg kb. egymagasságban van, mely tény a gravitációs izogamma képpel nincs összhangban. Ezek után feltételezhető a nyugat felé való elmélyülés is, amennyiben a J a s k ó S. által kiemeltnek vélt ózdi boltozat mélyén a czakói fúrásokhoz hasonlóan, a mélyebb rupéli szintek hiányoznának a hangonyi területtel szemben, ahol a fúrás azokat feltárta. Ellenkező esetben kérdés, hol van a kiemelkedés. Minderre persze egy a medence aljzatig lemélyített földtani alapfúrás jellegű kutatófúrás könnyedén választ adna. III. Mélyföldtani és kőolajföldtani összefoglalás A szénhidrogén kutatások vázlatos ismertetése után vegyük most kissé szemügyre az egész Északi-Középhegységi területet az olajgeológus szemüvegén keresztül. Lássuk vázlatosan rétegtani viszonyait, problémáit, hegységszerkezeti felépítését, fejlődéstör- ténetét, majd olajföldtani adottságait és értékelését főleg a már némileg ismert bükkaljai területen. Amint az már ismeretes, gyakorlati, olajkutatási szempontból hazánk területét K e r t a i Gy. elgondolása alapján 7 medencerészre különítjük el. Az észak-magyarországi Középhegység és annak déli peremi ill. a Nagy alföld északi peremi része képezi az északi paleogén medencét. Déli határát a Bugyi— Sajóhidvég között megállapított ,, paleogén határ" jelzi. Északról a csehszlovák határon túli paleozóos- mezozóos Osztrovszki-Vepor és Szepes-Gömöri hegység vonulatok szegélyezik, keleten a ,,Hemád vonal", nyugaton pedig a Börzsöny-, a Dunazug-és Budai -hegység. A medencét nagyjából két részre oszthatjuk: az északi középhegységi részre és a déli Alföld-peremi lezökkent részre. A kettő közötti határt nagyjából a pannon határ vonná meg. A medencével kapcsolatban néhány számadatot közlök. Az egész paleogén medence 12 960 km2-t tesz ki, ebből a tárgyalt középhegységi rész 6750 km2. Ennek kb. 36% -át, vagyis 2430 km2-t a felszíni paleozóos, mezozóos és vulkáni középhegységek foglalják el, marad tehát 4320 km2-t kitevő paleogén-miocén üledékes terület, melynek ez ideig kb. 4%-át (175 km2-t) kutattuk meg kőolajra és földgázra. Ez a megkutatott terület a Bükkalját és a Budapest környék dunabalparti részét. Cserhátalját foglalja magába. Alig ismert a nyugati nógrádi medencerész, mely jelentős kiterjedésű, továbbá az ÉK-i kisebb borsodi medencerész. Ez a tény a további kutatások, perspektívák szem- pontjából fontos. A paleogén medence aljzatát túlnyomórészt mezozóos-triász üledékek képezik az Alföld peremi részen és a Bükkalján. Az ÉK-i Sajó-Hemád közti részen új paleozoikum (karbon és perm) van, a nógrádi medencerész északi részén (Balassagyarmat, Szécsény, Sóshartyán és Salgótarján) pedig metamorf pala (fillit, csillámpala)' tételezhető fel (az oligocént áttörő bazalt és andezit zárványai, továbbá a balassagyarmati és losonci fúrás alapján) elszórtan, főleg dél felé mezozóos mészkő-dolomit szirtekkel, melyek az őrszent- miklósi területen már összefüggő aljzatot adnak. Ezek a képződmények alkotják össze- függő vonulatként medencénk északi keretét is, úgyszintén a medencén belüli elszórtan levő szigethegységeket, így Uppony-, Bükk-hegység, és kisebb rögöket Vác, Romhány, Csővár környékén és Síroknál. A medence aljzatát (triász, permo-karbon) csak néhány fúrás tárta fel a Bükk- alján (Demjén, Ostoros, Bogács, Cserépváralja, Egerszólát, Recsk, Bükkszék) és a Cser- hát-alján (Göd, Őrszentmiklós), továbbá az Alföld-peremi sávban (Városliget, Mátyás- föld, Gödöllő, Túra, Mezőkövesd, Mezőkeresztes, Ernőd, Sajóhidvég). Az a néhány fúrás pedig, mely főleg a nyugati nógrádi területen egyáltalán mélyült, így Balassagyarmat, Szécsény, Sóshartyán, Nagvbátonv, Salgótarján, sajnos nem érte el a medencealjzatot. 2 Földtani Közlöny 110 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet Az eocén képződmények viszonylag (az oligocénhoz képest) alárendelt szerepűek. A legnagyobb vastagságot 150 m-t Recsken érték el, továbbá Egerszalókon 116 m-t, de itt nem harántoltuk át teljesen. Tóalmáson az eocén vastagsága 171 m. Kivételes esetként említjük meg a Cinkota-6. sz fúrásban kb. 850 m Vastagságot kitevő eocén összletet. A medencealjzat denudált felszínét helyenként középsőeocén szárazföldi képződ- ményekből álló foltok borítják (Demjénben 35 m, Egerszalókon 72 m vastagságban). A felsőeocén tenger viszont majdnem teljesen elborította területünket, de általában vékony üledékes összletet hagyott hátra, mely helyenként le is pusztult. így Mezőkeresz- tesen 90 m, Demjénben 65 m, Egerszalókon 44 m, Örszentmiklóson 83 m. Bükkszéken pedig 67 m-t ért el. A felsőeocén tenger helyét elfoglaló kiterjedtebb, mélyebb és állandó jellegű oligocén tenger által lerakott vastag üledékösszlet adja meg ennek a medencének jellegét és szénhidrogének szempontjából a jelentőségét. Az alsóoligocén felső részében kialakuló geoszinklinális mélysége a rupéli emeletben kulminált, majd a katti emeletben megkez- dődött a terület kiemelkedése és a tenger regressziója. Az oligocén legnagyobb vastagságban a nagybátonvi fúrásban volt ismeretes, 1524 m, a legújabb adat szerint azonban a sajgótarjáni fúrásban 2232 m-es talpmélységig végig oligocén rétegsort harántoltak, sajnos nem érték el a medencealjzatot. A déli peremi sávban Cinkotán 1400 m, Gödöllőn pedig 880 m vastag oligocén rétegsort harán- toltunk. Valószínűnek tartjuk, hogy az oligocén rétegek legnagyobb vastagságával Nagv- bátony és Salgótarján között és attól keletre eső medencerészben lehet számolni. Az alsóoligocén, lattorfi emelet vastagsága viszonylag a legkisebb, így Recsken 115 m, Tardon 386 m. Mezőkeresztesen eléri a 427 m-t, Demjénben 40-80 m között van, Örszentmiklóson 37 m, Cinkotán 76 m, Balassagyarmaton 7 1 m vastagságban tárták fel. A rupéli emelet képződményei érik el a legnagyobb vastagságot. így Xagybátony- ban 1055 m-t, Fedémesen 1000 m körül, Salgótarján 1 130 m, Demjénben 400 — 1000 m között. Mezőkeresztesen 600 — 800 m között, Örszentmiklóson 800 m körül, Cinkotán 1000-1 100 m közti vastagságot, Balassagyarmaton viszont alig 200 m-t. A felsőoligocén, katti rétegek főleg észak felé dominálnak és a Hangonv, Doma- háza, Borsodnádasd közötti medencerészben érik el legnagyobb vastagságukat, közel 800 m-t, főleg az alsókatti slires fáciesben. A nógrádi medencerészben (Balassagyarmat, Sóshartyán) 200 — 600 m vastagok. A déli területen Veresegyházán 350 m, Cinkotán és Gödöllőn pedig 170 — 180 m vastagságban harántoltuk. Legújabban a salgótarjáni mély- fúrásban a felsőoligocén összlet vastagságát Vitális S. 1085 m-ben állapította meg. A katti tenger az előzőhöz képest nagyjából ÉK-felé keskenyedve rakta le üle- dékeit, de fúrásaink megtalálták Egertől keletre is a déli Bükkalján a noszvaji kis mélye- désben, úgyszintén foszlányait Demjénben is. A miocén kor képződményei a kőolajkutatók számára nem sok érdekességet rejtenek, — annál többet a szénkutatóknak. A váltakozó miocén tengerek üledékei a Bükk-hegységtől északra a borsodi medencében, a Sajó- völgy ében, továbbá a Cserhát hegység környékén és északi Mátraalján találhatók nagyobb vastagságban (300 — 500 m). A Bükk déli peremén a miocént feltűnő vastagságú szárazföldi és vulkáni képződ- mények képviselik. Az oligocén után a terület kiemelkedett, szárazföldi időszak követ- kezett, melynek következtében az oligocén rétegek egy része lepusztult. így a mező- kövesdi fúrások vékony oligocént (Mk-2. 84 m-t), a Mezőkeresztes- 2 3. sz. fúrás pedig alig talált oligocént. A Bükk-hegység előtti mélyedésekben, árkokban vastag terreszt- rikus üledék halmozódott fel a miocén elején. így a noszvaji árokban az Andomaktálva- 1 . sz. fúrás szerint 200 m körüli vastagságban, aVatta — makiári árokban pedig a Mezőnyárád- 111 112 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet 2. fúrás szerint 500 m vastagságú. A terresztrikumra a helvéti és tortónai vulkanizmus termékeinek vastag takarója borult, mely a Vatta-maklári árokban elérte az 1000 m-t is. A szarmata és pliocén rétegek csak az Alföld felől benyúló öblökben mutatkoz- nak és vastagságuk az Alföld felé fokozatosan növekszik (pásztói, verpeléti és bogácsi I öböl). Az észak-magyarországi paleogén medencében a felsőeocéntől egészen a pliocén végéig majdnem minden emelet üledékeiben megtaláljuk a vastagabb-vékonyabb vulkánit képződményeket. Legnagyobb területet azonban a miocén vulkanizmus ter- mékei, lávák, tufák takarnak. Ezek az irodalomból jól ismertek, igv csupán azokra az újszerű megállapításokra utalok, melyeket a déli-bükkaljai fúrásaink vulkáni kőzet- anyagának DubayL. ésCzimborai L. által végzett vizsgálatai alapján teszünk. D u b a y megállapítása nyomán némileg egyszerűsödött Schréter Z. immár klasszikussá vált, finomabbnak mondható felszíni vulkáni tagolása, hármas vulkáni tagolódásra. A Bükk déli peremi fúrásokban Demjéntől Sályig mindenütt jól felismerhető és megkülönböztethető az alsóhelvéti alsó riolittufa (max. 500 m vastag), a tortónai hiperszténes dácit és dácittufa (30 — 50 m vastag) és szarmata felső riolittufa (100 m vastag). Az alsó riolittufa a burdigálai kavicsos tarka agyag rétegekkel kapcsolatos szárazföldi képződmény. Ez képezi a Demjén és környéke, Egerszalók, Andomaktálya, Ostoros és Szomolya tufa-takaróit. Kelet felé a vulkánit összlet vastagszik és mindinkább teljesebbé válik. Szomolyán túl megjelenik a szintjelző dácit-dácittufa, továbbá az erre települő felső riolittufa szint, melynek korát már faunás szarmata rétegekkel való kap- csolata is igazolja. Megemlítve a sajóhídvégi fúrásainkban feltárt újszerű és egyelőre egyedülálló trachitos vulkánitokat, melyek M a u r i t z B. vizsgálatai révén váltak ismeretessé, mondhatjuk, hogy a biikkalji medencebeli miocén vulkáni összlet kelet felé fokozódó vastagsággal különleges helyzetet foglal el a Mátra és a Tokaj vidéki vulkánosság között. Eltekintve ez alkalommal a mezozóos-paleozóos alaphegységi képződményektől, melyeknek tektonikája az irodalomból jól ismeretes, néhány szót a harmadkori képződ- mények szerkezeti viszonyairól. A Bükkalja legfontosabb szerkezet-alakító tektonikai eleme, tényezője a T e 1 e g d i Róth K. által 1937-ben a bükkszéki fúrásokban kimutatott ÉÉK— DDXy irányú ,,Darnó-vonal” melynek nyugati oldalán Recsktől Csízig az oligocén rétegek brachianti- klinális vonulatot alkotnak. A Damó- vonal mentén XvÉXv irányban végbement való- színű horizontális kéregmozgás következtében pikkelyes rátolódás is történt, mely miocén előtti szávai mozgás lehet. A déli Bükkalja fontos szerkezet-alakító tényezője a demjén — bogácsi, úgyszintén a vele párhuzamos mezőkövesd - mezőny árádi törésvonal. Ezek mentén valószínűleg beszakadás történt a miocén elején, ainikoris az előbbitől északra a kis egerszalók — noszvaji árok, attól délre pedig röglépcsőkkel a nagy Vatta — makiári árok alakult ki. A nógrádi és borsodi medencerészben a hosszanti és haránttörések rendszere szabja meg a szerkezetet. Id. Xoszky J. mutatta ki ezeknek a töréseknek rendszerét s a hosszanti ÉK— DXy-i irányokat pannóniai emeletbeli attikai mozgási szakaszba tartozónak, az ÉXv — DK-i harántirányokat pedig pannóniai utániaknak, a romániai mozgási szakaszba tartozóknak minősítette. Megjegyezzük, hogy a borsodi medence- részben, a Bükkalján a hosszanti ÉK— DXy-i törések uralkodnak, a nógrádi — salgótarjáni medencerészben pedig a haránt törések. Schréter Z. szerint a Bükk déli peremén az óharmadkori képződmények az oligocén végén a szávai gyűrődési fázisban valószínűleg enyhe gyűrődésnek voltak alávetve. A vastag miocén vulkáni összlet pedig a középsőmiocén stájer fázisban való- színűleg szintén gyengén gyúródott, de mint merev kőzet főleg törésekkel mozgott. C s i k y : Észak-magyarországi szénhidrogén kutatások 113 A déli pliocén övben fiatalabb gyűrődések nyomai mutathatók ki, melyek a pannon utáni, rodáni gyűrődési fázisban történhettek. Ezen utóbbit fúrásaink nem igazolták. Schréter Z. a bükkszéki boltozatot összetört, felpikkelyezett alakulatnak tartja. Szentes F. a medence Salgótarján és Pétervására közti részén a katti emelet végén a szávai mozgási szakasznak megfelelő általános gyűrődést állapított meg. Ennek nyomán az oligocén itt lapos részarány tálán, ,, féloldalas” redőkbe gyűrődött, melyek a Bükk-hegység felé erősödve pikkelyes f eltolódásig fokozódtak. így szerinte a bükkszéki boltozat a Bükk-hegység irányából eredő féloldalas nyomás hatására kialakult aszim- metrikus pikkelyes feltolódás. Megállapítása nyomán ezt érvényesnek tarthatjuk a többi Bükkszéktől E-ÉK felé több hullámban emelkedve és süllyedve folytatódó szerkezetre a Darnó-öv mentén, így Fedémesen, Ózdon, Susán, Urajon, Csíz környékéig. K u 1 h a y Gy. szerint az Osztrovszki — Vepor, a Szepes — Gömöri- és a Bükk- hegység paleozóos-mezozóos tömegeinek eltérő irányú és sebességű mozgásai (közeledése) a paleogén üledéksort ÉK— DNy-i redőnyalábokba gyűrte, majd később töréseket hozott létre. Id. Noszky J. a Cserhát-hegységben a ,,felboltozódás féléket” nem tartja általános regionális gyűrődésnek, mert ,, hiányzik belőlük a rendszer”. Az epirogenetikus süllyedéssel járó helyi okokra vezeti vissza. Bartkó E. a nógrádi-medencebeli sóshartyáni boltozattal kapcsolatban meg- j egyzi, hogy a szávai orogén fázisba tehető gyűrődéssel egy időben és utána törések dara- bolták fel az egész területet. J a s k ó S. nyomán a paleogén medence oligocén és miocén képződményeinek hegységszerkezetéről a következőket mondhatjuk. Megismételve azt, amiben minden szerző egyetért: a gyűrődések mellett a vetődések igen gyakoriak. A vetődéses és gyűrő- déses formák egymáshoz való viszonya változó. A két elem együtt olyan kiemelkedő és besüllyedő formákat eredményezett, melyek átmenetet képeznek a sasbérc (rögboltozat) es antiklinális boltozat ill. tektonikai árok és szinklinális között. Tény az, hogy területün- kön nincsenek egységes regionális gyűrődések, hanem valószínűleg az alaphegység rögök töréssíkok menti elmozdulásai okozták a harmadkori fedőhegység részek meghajlásait. A paleogén medence hegységszerkezetéről alkotott nézetekkel kapcsolatban az alábbi megjegyzést tesszük. Hazánkban a hegységszerkezeti szemlélet az idők folyamán változott. A századfordulóig kialakult hegységszerkezeti szemléletről nem beszélhetünk. Egyedül Hoffmann K. Budai-hegységi klasszikus szelvényében jut kifejezésre e korszak hegyszerkezeti szemlélete. Ebben egyrészt a Magyar Középhegység röghegység jellegét állapította meg, másrészt a magyar geológus nemzedékeknek a töréses hegység- szerkezetre vonatkozó szemléletét is hosszú időre megszabta. U h 1 i g V. századforduló körüli nagyvonalú hegységszerkezeti szintézise a magyar geológusokat a szerkezeti kérdések fokozottabb vizsgálatára serkentette. Erre az erdélyi földgázkutatás kiváló lehetőséget nyújtott. B ö c k h Húgónak az Erdélyi-medencére vonatkozó nagyvonalú szintézise, gyűrődéses elmélete nagy jelentőségű a magyar hegységszerkezeti szemlélet fejlődésében, melynek egyenesen életrekeltője és kialakítója volt. Ez a felfogás azonban táptalaját rövidesen elveszítve átadta helyét a rögös tektonikai szemléletnek. Ez a fel- fogás valószínűleg a klasszikus gyűrődéses területek hiányában (Kárpátok, Erdélyi- medence) középhegységeink szemléletében alakulhatott ki és honosodott meg a továbbiak folyamán. Az 1940 — 44 között végzett erdélyi, mezőségi felvételek az ott dolgozó geológusok tektonikai szemléletére hatással volt és arra a meggyőződésre jutottak, hogy az addig uralkodó töréses szerkezeti felfogást egy gyűrt-töréses felfogássá kell módosítani. Ez a szemlélet főleg a középhegységi paleogén medencebeli szerkezetekkel kapcsolatban vált 114 Földtani Közlöny , XCI . kötet, 2. füzet uralkodóvá. Ez a fenti szerzők megállapításaiban kifejezésre is jut, sőt mondhatjuk, a gyűrődéses jelleg kidomborítása mellett, így Bartkónál, Jaskónál, Kulhav- nál és Szentesnél. Két dologban a szerzők mindnyájan megegyeznek. Az oligocén végén a szávai orogén szakaszban létrejött általában ÉK — DNy-i csapásé paleogén boltozatokat a fiata- labb, főleg miocén mozgások törésekkel feldarabolták olyannyira, hogy azok szerkezeti forma jellege sokszor alig ismerhető fel. Továbbá tény az, hogy az Erdélyi-medencéhez hasonló regionális gyűrődésé antiklinális vonulatok területünkön nem mutathatók ki. Feltételezzük azonban, hogy az epirogén mozgási szakaszban lokálisan fellépő orogén jellegű oldalnyomás hatására jöhettek létre gyűrődések. A gyűrődéses jelleg kihangsúlyozása mellett tehát a paleogén medencebeli földtani alakulatokat ,, paleogén redők" névvel jelölhetjük utalva ezáltal azok különleges átmeneti még tisztázatlan voltára. Még további vizsgálatokra van szükség, melyeknek a település redőformáira és a gyűrődési folyamatokra külön-külön kell kiterjednie. Ezek után lássuk a paleogén medence kőolajföldtani viszonyait, különös tekintettel a Bükk-hegység déli peremére, ahol két oligocén olajmezőt tártmik fel, Demjént és Mezőkeresztest. Ez a két mező jelenleg az ország keleti része olajtermelésének kb. az 50% -át adja. A medence felépítésében döntő szerepű oligocén üledékösszlet általános elterjedé- sében kőolajnyomos. Valószínű, hogy itt amiak idején jelentős kőolaj és földgáz keletkez- hetett. A kőolajtelepek kialakulását és megmaradását a paleogén képződményekre jellemző erős diszlokáltság, kis szerkezeti egységekre való tagolódás azonban kedvezőt- lenül befolyásolta, s így az eredeti szénhidrogén tömegnek valószínűleg csak kisebb része, az is meglehetősen megosztva tudott viszonylag kisebb előfordulásokban megmaradni. Ugyanakkor a fentiek alapján valószínű, hogy nagyobb szénhidrogén tömeg maradt szétszórt állapotban. A telep-képződést a tektonikai feldaraboltságon kívül megnehezí- tette a tároló homokkőrétegek lencsés kifejlődése, úgyszintén azok mérsékelt porozitás és pemieabilitás viszonyai. Valószínű, hogy a nagy területen és tömegben jelenlevő anyakőzetből nyugodt települési viszonyok mellett kialakulandó nagyobb csapdákban a meglevőknél jóval nagyobb szénhidrogén telepek alakulhattak volna ki. így csak viszonylag kisebb, de való- szműleg több szénhidrogén előfordulással számolhatunk, ami a további kutatást a meden- cében mindenképpen indokolja. Az oligocén telepekben a tároló rétegek zömét a rupéli emelet homokkő rétegei (Deinjén, Mezőkeresztes, Őrszen tmiklós, Fedémes) továbbá a lattorfi emelet homokkövei képezik (Mezőkeresztes). Kevés kőolajat tárolnak a rupéli és lattorfi agyagmárgában levő tufa — tufit betelepülések (Bükkszék, Demjén), úgyszintén a rupéli és lattorfi agyagmárga repedései (Bükkszék, Déli- Búkkal ja). Kivételesen a katti emelet homokkő rétegei is tárolnak gázt, éspedig Fedémesen. K e r t a i Gy. nem régen (1957) ismertetett kőolaj teleptani rendszerében élesen elválasztja a szénhidrogén előfordulások osztályozásánál a szerkezettani és teleptani szempontot. Szerinte a földtam szerkezet, alakulat jellege nem határozza meg a szénhidro- gének felhalmozódásának módját, vagyis a telep típusát, így a szerkezet jellege és a telep típusa külön osztályozandó. A fentiek alapján a paleogén medence kőolaj és földgáz előfordulásai (Bükkszék, Mezőkeresztes, Őrszentmiklós, Demjén, Fedémes) gyűrődéses- töréses szerkezetek, vetőkkel tagolt boltozatok. Ezeken belül a teleptípus lehet tekto- nikai (vetővel lezárt), vagy kőzettani (kiékelődő homokkőlencsék), kivételesen halmaz- csapda (mezőkeresztesi triász kőolaj). A Bükk-hegység környékén levő legidősebb képződményekkel kapcsolatos kőolaj- nyomokat a kisgyőri karbon-kori (újabban alsótriász) pala bányából említenek. Ez a C s i k y : Észak-magyarországi szénhidrogén kutatások 115 fekete színű agyagpala, Böckh H. vizsgálata szerint kőolaj anyakőzet lehetett. Ipari jelentőségű kőolaj tárolására ilyen régi képződmény nem alkalmas, mert a nagyfokú diagenezis következtében nincs megfelelő porozitása, csak esetleg némely paleozóos mészkő karsztosodott felszíne lehet alkalmas tárolásra. Általában az erősen tektonizált, zavart településű paleozóos képződményekben olyan nagyobb tektonikai egységet, amely- ben ipari jelentőségű kőolaj is felhalmozódhatott, nem remélhetünk. A kis egységek kutatása pedig nagy bizonytalansággal jár. Az alsótriász werfeni agyagpala fúrásokból kikerült kőzetanyaga szintén nem alkalmas kőolajtárolásra. A középsőtriász mészkő, mely eredetileg szintén tömött kőzet, karsztosodott üreges felszíne alkalmas tektonikai helyzetben s jól lefedve, mint halmaz- csapda tárolhat ipari jelentőségű kőolajat, amint azt Mezőkeresztesen tapasztaltuk. A triász mészkő kőolaj tárolási lehetősége szempontjából kissé kedvezőtlen benyo- mást keltett az, hogy a mezőkövesdi szerkezet tetővidékén lefúrt Mk.-l. sz. kutatófúrás bőséges karsztvizet tárt fel benne. A mezőkeresztesi szerkezeten viszont már kedvezőbb helyzetet találtunk. Az itt lemélyített Me.-24. sz. mélyfúrás eredménye ebből a szempont- ból nagyjelentőségű, mert ez az első alföldi fúrás, mely a triász-eocén mészkő rétegekből kőolajat termelt. Ez fontos adat a triász mészkő aljzatú medencerész értékelése szempont- jából. Sajnos ugyanezt nem állíthatjuk a demjén — cserép váraljai triász vonulatról, ahol a kiemelt triász mészkövet több ízben megvizsgálva csak vizet nyertünk. Megjegyez- zük azonban, hogy a mészkő tároló üregrendszere általában nem egységes, így a felfelé vándorló kőolaj a szerkezeti helyzettől függetlenül kerülhetett csapdába arra alkalmas helyen. így nem a sasbérc tetején, hanem annál mélyebb helyzetben, esetleg röglépcsőben. A triász-eocén rétegekben felhalmozódott kőolaj, valószínűleg máshonnan ván- dorolt oda. Anyakőzetként számításba jöhetnének a paleozóos bitumenes palák, de ezeket Mezőkeresztes közvetlen közelében nem találtuk meg és a Me.-29. sz. mélyfúrás sem ért el ilyen kőzetet, bár 717 m vastagságban (1473 — 2190 m) tárta fel a triász mészkövet. A bitumenes palának az elterjedése ismereteink szerint nem nagy, így nem valószínű, hog)7- a Bükk-hegység környéki kőolaj anyakőzeteként számításba jöhetne. A triász mészkövet sem tekinthetjük kőolaj anyakőzetnek, még kevésbé a felsőeocén lithotham- niumos mészkövet, mely sekélytengeri partközeli képződmény. Legvalószínűbb az oligocén képződményeknek anyakőzet volta. Ennek tudatában feltételezhetjük, hogy a kőolaj az oligocén utáni hegységképződési mozgások útján viszonylag nagyobb mélységbe került oligocén rétegekből vándorolt az aránylag maga- sabban maradt triász és eocén üledékekbe. A Mezőnyárád-2. sz. mélyfúrás a Mezőkeresztes — mezőkövesdi sasbérc vonulattól északra levő Vatta — makiári árok mélyén feltehetően elérte az oligocén rétegeket. Nincs kizárva az sem, hogy ettől D-re levő nagy gravitációs minimum terület által jelzett geleji mélyedésben is megvan az olajképződésre alkalmas fáciesű oligocén, esetleg annál idősebb üledékek. Ebből a mélyedésből vándorolhatott kőolaj a kiemelt sasbér- cek tárolásra alkalmas rétegeibe, így az üreges mészkőbe is. A Vatta — makiári árok, ill. tardi medence oligocén képződményeiből a kőolaj egyrészt észak felé vándorolt és itt a demjéni olajmező és a Bogács, Tárd, Sály környé- kén jól ismert kőolaj és aszfalt nyomok képében jelentkezett. Másrészt dél felé vándo- rolt és a mezőkeresztesi és mezőkövesdi kiemelkedés olaj csapdára alkalmas helyzetű és kifejlődésű rétegeiben halmozódott fel. AVatta — makiári árok északi oldalán, a tardi medencében felfelé vándorló kőolaj egy része kétségkívül eltávozott már, csak az aszfalt-aszfaltos olaj maradt vissza belőle a Tárd — Bogács környéki miocén vulkáni képződményekben. Más része viszont csapdába kerülhetett a mélyebb oligocén esetleg triász-eocén röglépcsőkben, melyeknek a kutatása fontos és 116 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet nehéz feladatot jelent. Feltehető azonban, hogy ezen a területen nagyobb tektonikai egységeket nem találunk mert diszlokált vetőkkel tagolt röglépcsős szerkezetekről van szó. Lássuk most mi a helyzet a Bükk- és Mátra-hegységtől északra eső Damó-övön túli területeken, ahol egy oligocén kőolaj és földgáz mezőnk van. Bükkszék és Fedémes. Valószínű, hogy az oligocénnek mint anyakőzetnek itt is döntő szerepe van, bár itt sincs kizárva a mezozóos és paleozóos anyakőzet lehetősége, hisz ezen a területen is ismerünk olyan kőzeteket, így agyagpalákat, melyek anyakőzetként számításba jöhetnek. Az előbb említettek azonban ezekre is vonatkoznak. Közelfekvőbb. minden esetre az a feltevés, hogy a Damó-öv menti bükkszéki és fedémesi boltozatokban felhalmozódott kőolaj és földgáz ezektől nyugatra és ÉXy-ra levő szinklinális területről migrált fel, ahol a nagybátonyi és salgótarjáni fúrások tanú- sága szerint az oligocén rétegek valószínűleg a legnagyobb vastagságot 2500 m-t, esetleg többet is elérnek. Ha szemügyre vesszük ugyanis az eddigi kutatások alapján szerkesztett tercier üledékvastagság térképet, a középhegységi részen azt látjuk, hogy a Mátrától északra eső középső részében nagyjából a salgótarjáni medencében (Sóshartván és Pétervására között) az üledékek a lég vastagabbak. Ettől keletre levő borsodi részben, mely nagy- jából a Bükkalját foglalja magába, az üledékek vastagsága már kisebb. A nyugati, szoros értelemben vett nógrádi medencében, az Északi Cserhát-alján az üledékek vastagsága alig haladja meg feltehetően az 1000 m-t. Ezen a kiemelt területen kimutatott boltoza- tokban (Sóshartván) szintén vándorolhatott fel kőolaj és földgáz a salgótarjáni mélye- désből. Visszatérve a biikkaljai kőolajra, valószínű tehát, hogy az legfeljebb oligocén korú, ennél fiatalabb nehezen képzelhető el. Az elvétve miocén képződményekben tapasz- talt kőolaj, így Miklósvölgy, Sulyomtető, Tárd. Szekrény völgy migráció útján jutott bele. Ennél idősebb kőolaj is keletkezhetett, de nem valószínű, hogy megmaradha- tott ősföldrajzi okok következtében. A kőolaj anyakőzete több mint bizonyos, hogy a lattorfi emelet felső része, az 5. sz. Foraminifera-szint halmaradvánvos agyag-agvagmárga üledéke, de nincs kizárva, hogy’ a rupéli emelet alsó része agyagos rétegei is anyakőzet jellegűek (L ó c z v L. ,,kiscelli agyag” anyakőzete). Megjegyezzük, hogy a lattorfi halpikkelyes agyagmárga talán az egyedüli oli- gocén kifejlődés, mely végig követhető kelet felé az északerdélyi paleogén medence epikontinentális. medence-fáciesű nagvilondai halpaláin keresztül a máramarosi medence belső kárpáti átmeneti, flisoid fáciesű (..diszodilifonn”) alsó oligocén rétegein, egészen a külső kárpáti igazi flis paleogén diszodil palákig, mely Macovei szerint a külső kárpáti paleogén flis-kőolaj bizonyított anyakőzete. Ez fontos megállapítás mert az egyedüli és biztos támpont egyelőre a Kárpát-medencék különböző oligocén fácieseinek nehéz összehasonlítási, párhuzamosítási kísérletéhez, amit a közeljövőben tervezünk megvalósítani román, lengyel és cseh geológusokkal. Tény az. hogy a középhegységi paleogén medencében, amely a két világháború között a Magyar Állam szénhidrogén kutatási tevékenységének a fő tere volt, ezek a kuta- tások meglehetősen rendszertelenül folytak, egy -egy érdekesebbnek kínálkozó részt kiemelve, egv-egv szénhidrogén indikációs területet vizsgálva meg. A rendszeres kutatás szempontja vezetett bennünket az 1949-ben megkezdett bükkaljai tevékenységünk során és az eredmény jelentkezett is. Mmdenkor figyelembe vettük és vesszük ezen a területen a megelőző kutatások eredményeit, melyeket a Földtani Intézet kiváló geológus gárdája ért el felszmi térképezéssel, mert ezek becses adatot, jó kiindulási alapot szol- gáltattak kutatásainkhoz. A Déli-Bükkalján a kutatás még folyamatban van. de már javában folyik a tevé- kenység a Bükk-hegvség ÉXy-i peremén is és a munkálatok súlypontja a közeljövőben C s i k y : Észak-magyarországi szénhidrogén kutatások 117 ide helyeződik át. Innen haladunk nyugat felé a Nógrádi-medencébe, a cserhátalji terü- letre. A nógrádi rész kevéssé felkutatott, kiemelt szerkezetű oligocén terület, mely a többi medencerészhez képest kevésbé diszlokált és benne számos gázindikáció ismeretes. Mindezért e medencét szénhidrogének szempontjából reménybeli területnek tekintjük. B a r t k ó L., a Nógrádi-medence legjobb ismerője, már 1946— 47-ben a terület szerkezetkutatását, több fúrás lemélyítését javasolta és néhány szerkezetet is megjelölt, így Sóshartyán és Szécsény vidékén, továbbá a Vác — Csővár — romhányi rögök és az Ipoly közti területen.* Megjegyezzük, hogy ugyanezen medencerészben a déliCserhátalján levő őrszentmiklósi gáztelep szintén nyugodtabb települési viszonyokat mutat. A fen- tieken kivül sokat ígér a mélyebb szerkezetű nagybátonyi boltozat megfúrása is. A déli Alföld-peremi övben néhány mélyfúrás lemélyítését tervezzük a Vatta — makiári árok északi oldala röglépcsőin, a tardi medencében a mezőkövesdi szerkezeten annak újraértékelése céljából, továbbá a Mátra-hegység déli előterében az oligocén jelenléte tisztázására, úgyszintén a Cserhát déli előterében az őrszentmiklósi területtől keletre a Galga mentén. Végül szükségesnek látjuk néhány földtani alapfúrás jellegű kutatófúrás lemélyí- tését a medence aljzatig a Vatta — makiári árokban, továbbá a Damó-öv nyugati előteré- ben Péter vására környékén és Domaházától délre. Mindezek a fúrások a paleogén kép- ződmények rétegtani, hegységszerkezeti, ősföldrajzi, s üledékképződési viszonyainak pontosabb megismerését célozzák, ami végső fokon a szénhidrogén kutatás és feltárás érdekeit szolgálja. Ha befejezésül mérleget készítenénk több mint 10 esztendős szénhidrogénkutatá- sunk tisztán földtani eredményeiről, azt hiszem bátran elmondhatjuk, hogy azok sok új értékes adattal gazdagították hazánk földtani felépítéséről való ismereteinket. Hazai viszonylatban is azt tapasztaljuk, mint szerte a világon, hogy a nyers- anyagkutatás, főleg a szénhidrogénkutatás által elért földtani erdmények döntő jelen- tőségűek. Ez meg kell győzzön mindnyájunkat afelől, hogy az eddigi felszíni földtani szemlélet már nem elegendő ahhoz, hogy megoldja mélyreható földtani problémáinkat. Csak a mélyföldtani szemlélet képes feleletet adni sok, főleg alapvető problémáinkra és közelebb vinni hazánk földtani megismeréséhez. A fúrások üzemi földtani szolgálatát Czimboray L. (195 1 — 1956) ésKováts Zs. (1952-től) geológusok látták el. A fúrási kőzetanyag laboratóriumi feldolgozását a Kőolajbányászati Tudományos Laboratórium geológusai végezték. (Lásd irodalom.) IRODALOM — JIHTEPATYPA — REFERENCES 1 . B a r t k ó L-: Beszámoló az 1946. és 1947. évben Sóshartyán-Szécsén környékén végzett kutatá- sokról. Jelentés a jövedéki mélykutatás 1946 és 1947 — 1948. évi munkálatairól. 1947 — 1948. — 2. B a r t k ó L-: Előzetes jelentés a Romhány környékén végzett földtani kutatásokról. Jelentés a jövedéki mélykutatás 1947 — 1948. évi munkálatairól., 1948. — 3.B artkó L.: A salgótarjáni barna-kőszén medence ÉNY-i részének! földtani viszonyai. MÁFI. Évi jelentések 1948. — 4. Csiky G. : A magyarországi kőolaj- és föld- gáztároló sekélyszerkezet-kutatások földtani eredményei. Bányászati lapok 1956. 5. sz. - — 5. C s í k y G.: A Budapest környéki újabb szénhidrogén kutatások és azok földtani eredményei. Földtani Közlöny 1956. 4. f. — 6. C s i k y G.: A szerkezetkutató fúrások gyakorlati jelentősége a kőolaj -kutatás szempontjából. (Kézirat) Pályamű. Bányászati Egyesület. 1957. — 7. Csiky G: Beszámoló a mezőkeresztesi, tardi és ózdi szerkezetkutatásokról. Vállalati jelentések 1949 — 1955. — 8. Csiky G.:A sekélyfúrási kutatások földtani jelentései. Vállalati jelentések 1949 — 1960. — 9. Csiky G.— C zimborai L-- Beszámoló a demjéni területen végzett kutatásokról. Vállalati jelentés 1955. — 10. Hegedűs Gy.: Jelentés Hangony — Domaháza — Borsodnádasd környékén végzett felvételről. MÁFI Évi jelentései 1948. — ll.Jaskó S: A Darnó-vonal. MÁFI ,Évi jelentései. Beszámoló a vitaülésekről. 1946. - — 12. J a s k ó S.: Ózd környéké- nek földtani leírása. MÁFI Évi jelentései. 1948. — 13. Kertai Gy.: A magyarországi medencék és a kő- olaj-telepek szerkezete a kőolajkutatás eredményei alapján. Földtani Közlöny 1957. 4. f. — 14. Körössy L-: Kőolaj- és földgázkutatások Magyarországnak a Dunántól K-re fekvő területein. A kőolajkutatás és feltárás módszerei Magyarországon. 1957. — 15. K u 1 h a y Gy.: Jelentés a csízi medencében végzett föld- tani felvételről. MÁFI Évi jelentései 1 941 — 1942. - — 1 6. L ó c z y L- : A bükkszéki ásványolaj feltárás és az Alföld É-i perem -hegységeiben folyó kincstári, geológiai kutatások. Ásványolaj. 1937. 13 — 14. sz. ■ — 17. Majzon L.: A bükkszéki mélyfúrások. MA FI, Évkönyve XXXIV. k. 1940. - — 18. Máj zon L.: Bükkszéken és környékén javasolt fúráspontok. MÁFI. Évi jelentései 1945 — 1947. II. k. — 19. M a j z o n L.:. Az újabb bükkszéki mélyfúrások. MÁFI. Évkönyve XXXVII. k. 1 948. — 20.M a j z o n J— Sz epes- h á z y K. — D u b a y L- — K óvári J. — N y í r ő R. — K iss Kocsis I.-né — C songrádi B.-né — 1 18 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Széles M.:A Kőolajipari Tröszt Tudományos Kutató laboratóriumának jelentései 1949—1960. — 21. Majzon I*.: Kőolaj fúrásaink újabb rétegtani eredményei. Földtani Közlöny 1956. 1. sz. — 22. Majzon L,.: A magyarországi oligocén mikropaleontológiai rétegtana 1957 (kézirat;. — 23. M a j z o n T.: Magyarországi paleogén Foraminifera-szintek. Földtani Közlöny 1960. 3. f. — 24. id. Noszk y J.: A Cserháthegj’ség földtani viszonyai. Magyar tájak földtani leírása 1940. — 25. Rozlozsn ik P.: Geológiai tanulmányok a Mátra északi oldalán Párád, Recsk, és Mátraballa községek kozott. MAIT Évi jelentései 1933 — 1935. ,11. k; — 26. S c h m i d t E. K : A kincstár csonka-magyarországi szénhidrogén- kutató mélyfúrásai. MÁFI Évkönyve XXXIV. k. 1939. — 27. S c h r é t e r Z.: Nagybátony kornyékének földtani viszonyai. MÁFI Évi jelentései 1933 — 1935. III. k. — 28. Schréter Z : A Bükkhegység dél- keleti oldalának földtani viszonyai MÁFI Évi jelentései 1933 — 1935. - — 29. Schréter Z: Bükkszék környékének földtani és hegyszerkezeti viszonyai. MÁFI Évi jelentései 1936 — 1938. II. k. - 30. Schrt- tér Z.: Jelentés a további ásványolaj feltárások irányítása érdekében Bükkszék környékén végzett föld- tani vizsgálatokról. MÁFI Évi jelentései 1945 — 1947. II . k. — 31. Schréter Z.: Újabb földtani vizsgá- latok a Sajó-völgyi barna-kőszén medencében. MÁFI. Évi jelentései 1949. — 32. Senei J.: Oligocén medzi sahami a I/uceneom . Geologiczky Sbomik. 1953. Bratislava. — 33. Szenes F.: Jelentés az 1934 — 35. években a Mátra északi oldalán végzett földtani felvételről. MÁFI. Évi jelentései 1933 — 35 II. k. — 34. S z e n t e s F.: A Salgótarján és Pétervására közötti terület. Magyar tájak földtani leírása. 1 943.— 35. Szentes F.: Fedémes környékének hegyszerkezeti viszonyai. MÁFI Évi jelentései 1945—1947. II. k. — 36. Telegdi-Roth K.: A bükkszéki ásványolaj -kutatás és termelés földtani tanulságai. MÁFI Évkönyve XE. k. 1951. — 37. V a d á szE.: A magyar hegyszerkezeti szemlélet fejlődése. Föld- tani Értesítő 1942. 4. $z. — 38. Vadász E.: Magyarország földtana. 1960. — 39. Vitális S.: Földtani megfigyelések a salgótarjáni szénmedencében. Földtani Közlöny. 1940. Oil geological results of prospecting fór oil and gas in North' Hungary DR. G. CSIKY The Palaeogene Basin of North Hungary is situated on and north of the northem margin of the Great Hungárián Basin, in the areas of the mountain chain beginning with the Börzsöny and Dunazug Mountains and ending with the Eperjes— Tokaj Mountains, and it is bordered in the North on Czechoslovakian territory by the Ostrovski-Yepor and Gömör-Szepes Mountains. Its Southern borderline is the so-caUed Palaeogene line, pre- srnned fór a long time to represent the Southern limit of extension of Palaeogene sediments. The basin consists of two parts: the northem, mountainous territory and the Southern one situated on the rim of the Plains, above a foundered basin basement. The part of the basin situated in the mountainous territory is a classieal field of small-depth hydrocarbon prospecting, where it was possible to find and investigate oil structures by methods of geological surveying. The first, introductory chapter of the present paper deals with older prospecting work prior to 1945. In the environment of the Bükk Mountains traces of oil were known as early as 1883. mainly írom coal-prospecting borings. Prospecting commenced in 1932 by the Hungárián State resulted in 1937 in the discovery of the Bükkszék oil field. The second chapter reviews the prospecting work carried out since 1945. fór each prospective area separately, as well as the geological, stratigraphical, tectonical and oil geological results of the same. The prospective areas are situated in the closer and wider environment of the Bükk Mountains. The economic results were the discovery of the Mezőkeresztes oil field in 1951, of the Demjén oil field in 1953—56 and of the Fedémes gas field in 1 958. These two oil fields yield about 50 per cent of the production coming írom Hungárián territory east of the Danube. The first part of the third chapter gives, on the basis of all of the borings performed hitherto, a summary picture of the subsurface geological relationships of the Northem palaeogene basin. The basin basement consists chiefly of Triassic deposits, wliile in the northeastem part there occur alsó Laté Palaeozoic (Permo-Carboniferous) deposits in the basement. The northem mountainous frame and the mountain islands emerging írom the basin likewise consist of rocks of similar age. The ancient relief of the basin basement is unconfomiably overlain by Eocéné sediments. The main feature, as well as the most important one írom the point of view of oil geology, is the Palaeogene maríné series of great thickness. The depth of the Oilgocene geosyncline reached its maximum in the Rupelian stage; in the Chattian there commenced already the emergence of the area and the regression of the sea. The Oligocene sediments have their great est thickness in the Salgótarján Basin (2500—3000 metres). The deposits of the rapidly changing Miocéné seas overline the Oligocene in patches of fnuch sinaller thickness (300— 500 metres). On the other hand, the terrestrial and vol- canic formations are locally developed in remarkable thieknesses. Thus, in the troughs and depressions in the foreland of the Bükk Mountains there occur early Miocéné terrestrial deposits of as much a 500 metres thickness, overlain by a thick cover of H elveti an-Torto- C s i k y : Eszak-magyarországi szénhidrogén kutatások 119 nian volcanics, occasionally 1000 metres thick. The Sarmatian and Pliocene deposits occur exclusively in ancient embayments reaching towards the north from the then sea-covered Hungárián Piain. The most important stmctural feature of the basin is the Darnó line north of the Bükk Mountains, which is a line of overthrusting activated by horizontal tectonic forces. There are two other structural lines of parallel, i. e. NB-SW trend, namely the Demjén and Mezőkövesd faults along the Southern margin of the Bükk Mountains. Along these, horst-and-graben structures were formed at the beginning of the Miocéné. The Palaeogene formations underwent folding in the Savian phase of orogeny: the folds were, however, considerably broke up later, mainly by Miocéné tectonism. So the structural features of the basin, whose földed natúré is to be stressed, can with good reason be called „Palaeogene folds”. The second part of the third chapter deals with the oil geological relationships of the basin. The oil and natural gas occurrences of the Palaeogene basin (Bükkszék, Mező- keresztes, Őrszent miklós, Demjén, Fedémes) occur in földed and faulted structures, in domes divided by faults. Within these structures, the reservoir type can be tectonic (fault- dosed), or stratigraphic (lensing-out sandstone layers), and exceptionally of the aggregate type (Triassic oil of Mezőkeresztes). The exploitable oil of the area is held by the sandstone layers of the Rupelian and of the Lattorfian stages of the Oligocene. There occurs somé oil in the tuffaceous inter- beddings of the Rupelian and Lattorfian clay maris, in pores and fissures. The mother rock of the oil is presumably the clay and clay mari complex of the lower Oligocene (Lattorfian stage) , with fish remains and without Foraminifera. This is the only Oligocene facies which can be traced uninterruptedly towards the east, through the fish shales of Nagyilonda of the North Transylvanian Palaeogene basin and the lower Oligocene of inner Carpathian flyschoid facies of the Maramures Basin, up to the Oligocene dysodil shales of the outer Carpathian Flysch which, according to M a c o v e i, is the proven mother rock of the outer Carpathian Flysch oil. This is an important statement inasmuch as it is the onty certain basis fór attempts at parallelizing and comparing the different Oligocene facies of the Carpathian basins. At the end of the chapter the perspectives of the f uture prospecting work are sketch- ed and it is stated that the results of prospecting fór raw materials and especially fór hyd- rocarbons is of a decisive significance. The hitherto employed way of looking at geology exclusively as a surf ace Science is nőt sufficient anv more to solve the problems of the deep. Only the subsurface aspect of gelogy may clear a lót of problems, somé of which are of the utmost import ance, and bring us nearer to the better recognition of facts. HetirrereojionmecKHe pe3>JibTaTbi pa3Be^0MHbix paöoT Ha He(})Tb h ra3 b ceBepHGií BeHrpwH AP. TABOP MHKH CeBepHan nacTb BeHrpnn — ceBepHan OKpaiiHan oőJiacTb Eojibmon BeHrepcKon Hh3- MeHHomi h oőJiacTb CeBepHbix CpeAHHX Top Aie>KAy ropaMH Bép>KéHb— ,IJyHa3yr h Bneptem— Toicait oőpa3yioT ceBepHbiü najieoreHOBbiií őacceiín, KOTopbin Ha ceBepe orpaHinuiBaeTCH rop- HbiMH xpeőTaMii OcTpoBCKHH— Benop ii TéMép— Cenern, a Ha iore JiHHHeü naneoreHa. BacceiiH Aio>KeT őbiTb noApa3ACJieH Ha ABe nacTH: Ha ceBepHyio oőJiacTb CpeAHHx Top h Ha io>KHyio norpy>KeHHyK) nacTb őacceÜHa Ha Kpanx EoJibuion BeHrepcKoií Hii3AieHH0CTii. MacTb őacceÜHa b 30Hé CpeAHiix r op HBJiHeTCH KJiacciiHecKOH noMBoií j\j\5í pa3BeAKH Ha He(|)Tb h ra3 Ha Heőojibmyio rjiyőHHy, TAe npoBOAHjincb paőoTbi no H3yMeHmo h BCKpbiTHio CTpyKTyp, BbiHBJieHHbix AieTOAOAi reojionmecKoro KapTorpa^npoBaHnn. nepBbiií BBOAHbia pa3Aea AHHHoro TpyAa AaeT KpaTKHH oő3op o npe>KHiix pa3BeA0MHbix paőOTax, npomeAiHHx b stoh 30He ao 1945 roAa. B panoHax, OKpywaioiHHx ropbi Biok cjieAH He$Tii H3BecTHbi y>Ke c 1883 roAa, rjiaBHbiAi oőpa30Ai b CKBa>KiiHax, 3ajio>KeHHbix c neabio pa3- BeAKH Ha KaMeHHbin yronb. Pa3BeAKa, HanaTan BeHrepcKHAin rocyAapcTBeHHbiAiH opraHH3anHH- mh b 1932 roay, npiiBena k bckputhio He(J)THHoro MecTOpo>KAeHHH BioKceK — b 1937 r. BTopoií pa3Aea AaHHoro TpyAa oxBaTbmaeT pa3BeA0MHbie paöoTbi, npOBeAeHHbie Ha yrne- BOAopoAbi no paiíoHaM nocne 1945 roAa, c H3Jio>KeHHeAi iixreoJiornnecKiix, cTpaTiirpaiíinHecKHx, Te KTOHHHecKHx h He(J)TereoAoriiHecKHx pe3yjibTaT0B. 3th pa3BeA0HHbie paHOHbi pacnojio>KeHbi Ha ŐJ1H3KHX h OTAaneHHbix Kpanx rop Biok. Pe3yjibTaT0Ai pa3BeA0HHbix paöOT HBJineTCH BCKpbi- Tiie He(J)THHoro AiecTopo>KAeHnH Me3éKepecTem (b 1951 roAy), He(J)THHoro Aiectopo>KAeHHH Ba^teH (b 1953— 1956 roAax) n ra30Boro AiecTOpo>KAeHHH OeA3M3BJ (b 1958 roAy). VKa3aHHbie 120 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet ABa He(J)TflHbie MecTopo>KAeHHfl oöecneHHBaioT 50% ot Ko;iH4ecTBa Hekhh AaeT CBOAHyio KapTHHy o reojiornHecKHx ycjiOBHHx hmcioiuhxch b HeApax ceBepHoro naJieoreHOBoro öacceHHa. OyHAaMeHT öacceÜHa cjiaraeTcn raaBHbiM oöpa- 30m H3 otjio>kchhh TpnacoBoro B03pacTa, erő ceBepo-3anaAHaH wacTb — H3 MeraMop^HHecKHx cjiaHueB naJieo30H, a ceBepo-BOCTowHan iacTb — H3 otjiowchhíí H0B0najie030H (nep.MCKoro-Ka- MCHHoyroJibHoro nepHOAa). Sra-rn* otjiowchhh oöpa3yioT h OKOHTypHBaKjmne ropw na ceBepe, a T3K>Ke ocTpoBHbie ropw BHyTpH öacceHHa. OrjioweHHH aoneHa HecorjiacHO pe3K0 mchhioiiuimh- ch molhhocthmh noKpbmaiOT BbiBeTpHBuiyiocH no.BepxHocTb (|)yHAaMCHTa öacceHHa. XapaKTep AaHHoro öacceHHa h 3HaneHHe erő c tohkh 3peHHH Hec|)Tera30H0CTH0CTn onpeAe;ifleTCH moluhum KOMnjieKCOM ocaAOMHbix nopoA, 3ajio>KeHHbix OJinroueHOBbiM MOpeM, KOTopoe 3aHiiMa:io mccto SOHCHOBOrO MOpfl. MaKCHMyM TeOCHHKJlHHaJIbHOH TAyÖHHbl OJJHTOneHa ŐblJI AOCTHrHVTbl.M B pyneJibCKOM npyce, a noTOM b x3ttckom npyce Hawajiocb noAHHTiie 30Hbi, T.e. OTCTyn.ieHiie (perpeccHH) Mopn. MaKCHMaJibHan MOiuHOCTb yaTHx otjio/kchhíí OJinroHCHOBoro B03pacTa iimcct MecTO b lilajiroTapbHHCKOH m3Cth öacceHHa (b 2500 — 3000 mctpob). OtJIOHíCHHH OT MepeAyiOIHHXCJl MHOHeHOBblX Mopefí y>Ke ÖOJiee tohkhmh cjiohmh (.MOUi- HOCTbio b 300—500 m), MeCTaMH 3ajieraioTCH na ot.iohíchiih OAHrouena. C Apyroft cropoHbi, KOHTHHCHTaJIbHbie H ByJIKaHHMCCKIie OTAO/KCHIIH Mlionena MCCTa.MIl p33BHTbl AO BblAeJIHIOimiXCH öojibuiHx molhhoctch. TaKHM oöpa3o.M, bo BnaAHHax h b rpaöeHax nepeA ropa.Mn Ek>k b Hana-ie MHOHeHa HaKOnHJlHCb MOlMHbie KOHTH He HT3 J1 bH blC OTJlOJKCHHfl AOXOAHBUlIie AO 500 MCTpOB moihhocth, a Ha 3THX3ajierajicH molhhi>iíí noKpoB npoAyKTOB reJibBcTO-TopTOHCKoro By.iKaHio- Ma, KOTopbiíí aoxoahji Aa>Ke h ao 1000 MeTpoB moihhocth. OTJio>KeHHH cap.MaTa ii njiHOueHa MoryT öbiTb HafÍACHbi TOJibKo b 3ajniBax, BKJiiiHHBaiouBixcH co CTopoHbi Bo.ibmon BeHrepcKofi HH3MeHH0CTH. CaMbIM Ba>KHblM (JjaKTOpOM, BJIHHIOIUHM Ha CTpyKTyp0-0Öpa30BaiUIH ÖacceHHa JTBJIHCTCH JIHHHH «^apHO»). BAOJlb 3T0H JIHHHH IIMCJIO MCCTO ABIDKCHHC 3CMH0H KOpbl B ropil30HTa.lbHOM HanpaBJieHHH, kotopum öbui Bbi3B3H ii Me HiyHMaTbiH HaABiir. KpOMe yKa33HHoft, luyT eme ABe Ba>KHbie CTpyKTypHbie jihhhh b ccbcpo-boctomhom — ioro-3anaAHOM HanpaeJiemiHX napa.i.ieJib- ho Apyr Apyry, a hmchho jihhhh pa3.Tio.Ma ,Q3MT>eHa 11 Me3éKéBemAa Ha k»khom Kpbuie rop Biok, BAOJib KOTOpbix oöpa30Bajincb CHCTeMa ropcTOB 11 cöpocu c rpaöenaMii b Hanajie MHoueHa. Otjio>kchhh naJieoreHa noABeprajincb CKJiaAK00öpa30Banmo b oporenno.M nepiiOAe CaBa, ho 0öpa30BaBuinecH npn 3T0M aHTiiKjumaJiH pe3K0 pa3Apoön.iHCb cöpoca.Mii, Bbi3BaHHbiMii r.iaB- HbiM oöpa30M ABHweHiiHMH b MiiOHCHe. Ht3K, KpoMe noAHepKiiBamiH cK.iaAnaToro xapaKTepa, reojiorimecKHM (jjopMaunnM b ashhom öaccei'me mo>kho AaTb Ha3BaHiie KeHbi HeitiTereoJioniMecKiie yc.ioBiiH öacceHHa. He(J)THHbie ii ra30Bbie mccto po>KAe huh naJieoreHOBoro öacceHHa (Biokcck, Me3éKepecTem, EpceHTMHKJIOIH, J53MT>eH, OcACMCUl) HBJlHIOTCfl CK-iaAHaTO-CÖpOCOBbIMII CTpyKTVpaMII, 3HTH- KJ1HH3J1HMII, paCMJICHCHHblMII CÖpOCaMII. B ripCAC-iaX TaKIIX CTpyKTVp .MoryT HMCTb MCCTO .10- ByuiKii TaiKeHiin b paíiOHe Me3e Kepe ctc m). npoMbiuuieHHafl HeiJiTb y 3Tiix3aAe>KeH coacp>kiitch b necMaHiiKax pyneJibCKoro 11 -iaT- TOp(|)cikiitch Taw>Ke n b Ty(})OBbix n tvh- tobwx nponjiacTKax TAiiHiiCToro Mepre.iH n b erő TpeuuiHax pyneAbCKoro n .iaTTop<|>CKoro npycoB. MaTepiiHCKon nopoAon hcíJitii no bcch bcpohthocth hb.ihctch CBirra r.uiHbi n r.uiHiiCTO- ro Meprejin c ocTaTKaMii pbiö JiaToptJiCKoro npyca Hii>KHeroo.iiiroHeHa, HecoAep>KamaH (|)opa.Mii- HiKjiepbi. 3to ecTb eAHHCTBeHuan (jiopMamiH ojiiironeHa 3a KOTopoií mo>kho c.ieAHTb Ha boctok, ao caMoro KOHua wepe3 pbiöHbie CJiaHimi BCTpeMaeMbie b na.ieoreHOBOM őacceíiHe CeBepHOíí TpaHCHJibBaHim y mccthoctii HaAbiuiOHAa, Mepe3 caoh Hii>KHero o/mroneHa c (Juiiwoiíahoh faunén BHyTpinKHbIHM0MeHT A-1H IICnblTaHIIH no COnOCTaB.leHIIK) II KOppe.lHHIIII pa3.1IIMHbIX(}>aHHÍÍ, ímeiomnx mccto b KapnaTCKiix őaccefiHax. B KOHue pa3ACJia aBTop pncyeT nepcneKTiiBbi Aa.ibHeHimix pa3BeA0MHbix paőoT 11 noA- nepKiiBaeT, hto reOAoriiHecKiie pe3y.ibTaTbi, AOCTiirHVTbie b oöjiacm pa3BeAKii Ha no.ie3Hbie ncKonaeMbie n TAaBHbiM oöpa3o.M Ha yr.ieBOAopoAbi, n.MeioT pemaiomee 3HaH0Hiie. npiiHHTbiH AO cnx nop noAxoA reoAormi noBepxHocTii vnce HeAOCTaTOMCH aih pemeHim npoő.icM reo.iornii őoAbmnx rjiyöiiH. ToAbKO iicxoah 113 reo.ionm oojibimix tavöiih mo>kho no.ívmiTb otbct Ha ue.ibin pHA BonpocoB ii rjiaBHbiM oöpa30M no ochobhum npoö.ie.Ma.M, mto b kohcmhom CMere — AioweT npiiBecTH k AyHme.MV no3HaHino AeHCTBirre.ibHoro nojio>KeHiiH. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI OLIGOCÉN RÉTEGTANI TAGOLÓDÁSA FORAMINIFERA-TANULMÁNYOK ALAPJÁN DR. MAJZON PÁSZTÓ* Összefoglalás : Észak-Magyarország területén a szénhidrogénkutató fúrások anyagá- nak vizsgálata alapján ismertük meg az idősebb oligocén üledéksorát (Tárd, Bükkszék, Recsk, Mezőkeresztes és Demjén). Változatos Poramin ifera-faunájuk révén szintezhető réte- gek az ország nyugati részén is megfigyelhetők. Az adatok egyébként egyes területekre vonatkozóan az irodalomban már ismeretesek. A felsőoligocén rétegei még nincsenek ennyire részletesen tanulmányozva. Az egri volt Wind-féle agyagfejtő rétegeit a szerző a mikro- paleontológiai kiértékelésen kívül a települési viszonyokat is figyelembe véve, a katti emeletbe helyezi. Az észak-magyarországi oligocén rétegek felszíni elterjedését és kifejlődését igen gazdag irodalmi adatokból jól ismerjük. Szabó J., id. FT o s z k y J., T. R o t h K., Rozlozsnik P. , Schréter Z. mellett Bartkó L., Ferenczi J., Horu- s i t z k y F., J a s k ó S., Majzon L., Szentes F. és mások foglalkoztak az északi országrész területén ezeknek az üledékeknek tanulmányozásával. A vizsgálatokon belül számos megjelent értekezés nagy mértékben bővítette az oligocén rétegekre vonatkozó ismereteinket. Azonban főleg éppen ezen a területen 1933-ban megindult és azóta is folyamatban levő szénhidrogén kutató fúrások (Tárd, Bükkszék, Szajla, Recsk, Nagy- bátony. Ózd, Mezőkeresztes, Demjén), melyekből előkerült rétegminták vizsgálatainak adataiból nyert általános megismerések révén nyílott módunk az oligocén rétegsorozat kifejlődésének és taglalásának az eddiginél jóval nagyobb arányú kritikai szemléletére. Ebben pedig nagy segítséget nyújtottak a rétegekből előkerült Foraminiferák, melyeknek sztratigráfiai értékét és fontosságát H a n t k e n M. már 1862-ben hangoztatta. Éppen ezekből a fúrásokból előkerült egyes Foraminifera-fajok és faunatársaságok korszerű tanulmányozása révén értük el azokat az eredményeket, melyeknek segítségével oligocén üledékeinket finomabban is szintezni tudtuk. Szemléletünkben mondhatnók kizárólag a mikrofaunisztikai szempontokat vettük figyelembe, meg kell azonban jegyeznünk, hogy rétegeinkben található Foraminiferák Budapesttől Ernődig, sőt Rudabánváig jóval részletesebben vannak tanulmányozva, mint litológiailag az egyes rétegféleségek. * * * Külföldi és magyarországi foraminifera-vizsgálatok eredményeképpen megálla- píthatjuk, hogy az oligocén tenger lassú, fokozatos transzgressziója hazánk területére ÉK-K felől hatolt előre. A fúrások anyagának vizsgálatából kiderült a fekürétegek rendszerint a felsőeocénbe sorolt és a ,,budai”-bryozoás márgával megegyező, plankton Foraminif érákban gazdag lerakódások, lithothamninmos mészkő, ritkábban a triászba tartozó képződmények. Ezek felett, de mindig csak a kiemelt hegységek szegélyén jelenik * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1960. okt. 21-én tartott vándorgyűlésén Egerben 122 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet meg, mint transzgressziós lerakódás az úgynevezett ,, hárshegyi" homokkő és konglome- rátum, melynek alapanyaga főleg finomabb-durvább kvarcszemekből tevődik össze, de a mélyebb szintjében, vagyis a fekürétegekhez közelebb, akad benne koptatott mészkő- kavics is. B a r t k ó E. a ,, hárshegyi" homokkő összletében tengeri, lakusztris és térrészt - rikus eredetű lerakódásokat is feltételez. A „hárshegyi" homokkő, illetve konglomerátum egyenértékű képződménye, mely az alaphegységtől távolabbeső részekben rakódott le, egy sötét, vagy bamásszürkés agyag, palás agyag, mely a barnás színeződéseknél kevés kaleiumkarbonátot is tartal- mazhat. Fúrásaink, melyek az oligocént harántolták, mindig csak az egyik képződményt tárták fel. így a balassagyarmati és Nógrádszakállal szemben, Csehszlovákiában a busincei fúrás a „hárshegyi" homokkövet, míg a többiek az agyagos, palás, néhol, mint Nagybátonynál kovás lerakódásokat fúrták át. A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy egyes mezőkeresztesi fúrások (38., 49., 50. és 78. számú) vékonyabb konglomerátum betelepülései az agyagos, palás rétegösszletben réteg- és kőzettanilag megfelelnek a „hárs- hegyi" homokkőnek. Vagyis itt ez a kétféle alsóoligocén fácies együtt fejlődött ki. Mind- két rétegféleség igen jól megkülönböztethető nemcsak litológiailag, hanem azáltal is, hogy Foraminifera-faunát nem, vagy csak néhány bemosott, töredezett példányt tar- talmaz. Az agyagos, palás rétegek keletkezési helye mangrovés. lapos és szélespartok öve lehetett, mely partnak a környéke csak finomabbszemű kőzetekből épült fel. Sikér, szapropelszerű, iszapos, időnként szárazzá-váló partra utal a benne található igen sok növény- és halmaradvány. A középsőül igocén idején a tenger a mikrofaunisztikai vizsgálatok szerint egységes lehetett nemcsak Magyarország területén, hanem azon túl is. így észak felé Przemvsl vidékéig, esetleg még távolabb; kelet felé pedig az észak-erdélyi Kovás, Rohi. Nagyilon- dán keresztül Tinteáig. Az erre való összeköttetést igazolná a debreceni állami mélyfúrás rupéli adata. Az oligocén folyamán a rupéli emeletben a legmélyebb a tenger és az egyező vélemények (Bogsch L., V e n d 1 A.) szerint ez 150 — 200 m mélység körül lehetett. A lerakodott kőzetanyag tömött agyaginárga és meszes agyag. Bizonyos fenékingado- zásra utalnak azok a finomszemű, néhol tufás homokkő betelepülések, melyek ebbe az igen vastag agyagmárgás rétegösszletbe települnek. A rupéli vége felé a homokkövek gyakoribbá válnak és kifejlődésük is vastagabb, ami már arra utal, hogy a felsőoligocén állandóbb, fokozottabb jellegű kiemelkedő tendenciát mutató időszakához közeledünk. A középsőoligocénbe sorolt lerakódásoknak a hegység felépítésében is jelentős szerepük van, Foraminifera-faunájuk révén Háring, a Przemvsl melletti Kruhel-maly, az észak- erdélyi Rohi, Hollóniező rupéli rétegekkel mutatnak egyezőséget. Mikrofaunájukat összehasonlítva az északi kifejlődésű Berlin melletti hermannsdorfi szeptáriás agyag, a Mainzi-medencei rupelton, vagy az elszászi hasonlókon üledékekével nagy különb- ségeket tapasztalhatunk. Foraminifera-f aunája révén az eddig „kiscelli agyag’ -nak vett. meglehetősen izopikus fáciesben kifejlődött rétegsorozatot sikerült szintekre tagolnunk, mely szintek elég jól kivethetők Budapesttől egészen Rudabányáig. E szintek jellemző fajtársasága és egyes szintálló fajai alapján, melyek a fúrások vertikálisan vizsgált rétegeiből sok hely- ről már ismeretesek, a felszíni előfordulások beosztását is meg tudjuk oldani. így a fel- szabadulás után derült ki, hogy a budai Farkasréti temető agyagmárgája. melyet egyes kutatók budai márgának is vettek, a rupéli emelet alsó szintjébe tartozik. A rupéli emelet foraminiferás szintjeiről újabbat nem igen tudunk mondani. Ezeknek kiegészítő és átértékelő beosztását legutóbb ( 1960) Majzon L. ésVadászE. M a j z o n : Eszak-magyarországi oligocén rétegtana 12^ ismertette. Meg kell említeni, hogy Eger — Demjén környékén néha az oligocén egyenlőtle- nül erodálódott felszínére rakódtak le a miocén riolittufa rétegek. Ez utóbbiakat hol a felsőoligocén, hol pedig a rapéli emelet agglutinált, homokos házú Foraminiferákkal jellemzett szintjére települve találjuk, vagy pedig a negyedkori lerakódások alatt köz- vetlenül a rupéli emelet szintjei következnek. Ilyen üledéksorozatot tártak fel az tegri strandfürdő vízellátása érdekében lemélyített fúrások is ( 1955) . Ezek közül a Népkertben, a fürdőtől nyugatra fekvő fúrás rétegmintáit alkalmunk volt tanulmányozni, és nem lesz érdektelen, ha a rétegtani beosztást közöljük. 0 — 1 3, 7 m holocén, pleisztocén, 13,7 — 116,2m rupéli agglutinált Fór aminif érák szintje, 1 16.2 — 144/6 m rupéli középső globigerinás szint, 144,6 — 167,3 m lattorfi foraminiferamentes, halmaradvány os szint és 167.3 — 182,0 m ludi, alsó globigerinás szint, mely alatt, mint a 3. és 7. számú. fúrások igazolják, eocén lithothamniumos mészkő, vulkáni tufa, majd triász mészkő következett. Ezeket a rupéli szinteket térképen ábrázolni nehéz, hiszen egyrészt egymás felett fekszenek, másrészt a felszínen találhatókról még nincsenek meg a teljes vizsgálati adatok. Ismerünk olyan esetet is a Damó áttolódási öv folytatásában fekvő upponyi részen, ahol a 8. számú fúrás a triász guttensteini mészköve alatt 260 m-es vastagságban harántolta a rupéli emeletbe tartozó agyagmárga rétegeket. A rupéli emelet képződményeihez hasonlóan Észak-Magyarországon szintén nagy szerepűek a katti emeletbe sorolható lerakódások. Ezeknek részletes, korszerű vizsgálata, pontosabb rétegtani besorolása és ismertetése tudományos és gyakorlati szempontokból is igen nagy fontosságú. Eléggé nehéz ez a feladat, különösen a nagy változatosságban fellépő fácies-változások miatt. A katti üledékek rétegtani beosztásánál mindenre kiter- jedő földtani szemléletre és részletes anyagvizsgálatra van szükség. Egyébként ez a fel- adat azért is nehéz, mert legtöbbször a katti emeletbe tartozó lerakódások helyileg még tovább tagolhatok. Igen sokszor izopikus fáciesben fejlődtek ki az alsókatti rétegek a rupéli emelet felső részébe soroltakkal. Ezeket az üledékeket nevezi az irodalom katti ,,slir” rétegeknek. A litológiai kifejlődés az idősebb lerakódásokkal megegyező s csak az újabb kutatások alapján derült ki, hogy a mikropaleontológiai vizsgálatok megegyező eredményeket adtak a határ megvonására. A katti lerakódásokból már hiányoznak a jellegzetes paleogén formák s helyet adnak egy újabb, fiatalabb összetételű faunának, mely azután virágkorát a tortónai lerakódásokban éri el. A slires kifejlődés Foraminifera-faunájára jellemzők a kőzetek felszínén szabad- szemmel is megfigyelhető Bathysiphon- félék, a nagytermetű Cyclammina cancellata és a Marginulina cristellaroides , ezenkívül Reophax és a gyakori spatangida-tüskék. Szükséges volna a nagy vastagságú slires kifejlődés anyagának a rupélihez hasonló részletes mikropaleontológiai vizsgálata. Ennek segítségével valószínűleg itt is finomabb rétegtani beosztásokat nyernénk. Agyagos fáciesben kifejlődött katti rétegek az Ipoly-völgyében és a Mátra EK-i részén figyelhetők meg. Az előbbi területen vékonyabb kifejlődésűek, mint a Cserhát ÉNy-i telér vonulatánál, hol a kissé homokos, slires agyagot a telér kontakthatása olyan erősen megpörkölte, hogy makroszkóposán szinte bazaltszerű (Szécsénv). A Zagyva és Tama forrásvidékén a rétegek körülbelül 300 m vastagságot is elérnek. Ugyanez a helyzet a Mátrától ÉK-re eső részeken is, Recsktől Bükkszenterzsébetig. Az ózdi területen lemé- lyített Bolyok-2. számú fúrás 804 m-es kifejlődésben tárta fel és alatta a felsőrupéli agyagmárgába jutott. Legújabban a salgótarjáni fúrás még nagyobb vastagságban 124 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet harántolta. Pétervására — Fedémes között már komolyabb vastagságú homokos betele- pülések is vannak az agyagban. Itt kell megemlékeznünk az egri, volt Wind-féle agyagfejtő rétegeiről. Ennek eddigi korkérdéseivel foglalkozó irodalmat B e n k ő n é jól foglalta össze. A magunk részéről mikrofauna vizsgálataink alapján a kor tekintetében újból a felsőoligocént (= katti emelet) vagyunk kénytelenek hangoztatni. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy az agyag- fejtő baloldali, kimondottan agyagmárga rétegei már néhány rupélire utaló Foramini- ferát is tartalmaznak, melyeket újabban N y i r ő R. is megfigyelt. Az itteni feltárásból és a novaji glaukonitos rétegből is előkerült Miogypsina fajok ennek nem mondhatnak ellent, mivel a Buja-hegy-4. számú fúrás 272 m mélységben harántolt felsőrupéli agyag- márgából, Budapest környéken több fúrás (Cinkota, Rákosszentmihály, Mátyásföld) katti rétegéből is különböző fajok ismeretesek. A nemzetség elterjedése egyébként a rupéli-burdigalai emeletek között mozog. De eltekintve a Foraminifera-faunától és az ebből levont — már ismert — követ- keztetésektől, a Wind-féle feltárás rétegeinek távolabbi kapcsolatai is inkább a katti emelet mellett döntenek. így a Telegdi Roth K. ésBenkőnétől is emlitett mytilusos rétegek mását is megtaláljuk a budai Sashegy északi oldalán (Földvári A. 1929), Leányfalun (M a j z o n L., 1933), az uniós édesvízi rétegeket Szentendrén (W e i n Gy., 1939) és hasonlót ezekhez Mohorán (F e r e n c z i I., 1937). Mindezek a katti emelet legfelső részében települnek, akárcsak Egerben. De a fedő eruptivumra is találunk példákat. A szlovákiai Helembán (bár Senesék a pectunculuszos rétegeket a kattival ekvivalens akvitáninak mondják) és a dunabogdáuvi pectunculuszos homokon is mállott biotitos-amfibólandezit fekszik. Ezeket a megegyező, szinte konvencionális adatokat is figyelembe kell hogy vegyük, mert így a földtörténeti szakasz, itt a katti emelet kategóriája, nagyobb területre vonatkoztatva is megegyezően alkalmazható, nem is említve azt, hogy jobban beil- leszthető a földtörténeti folyamatok menetébe. Ezenkívül számolnunk kell azzal is, hogyha az egri fauna miocén és ha, mint a leningrádi Korobkov professzor írja a budaujlaki rupéli fauna felsőeocén, úgy végül is nem akad kimondottan oligocén makrofaunát tartalmazó lerakódásunk. E kis kitérés után visszatérve az észak-magyarországi oligocén rétegekre, meg- állapítható a felszínen is és a fúrásokban, is a slires kifejlődésre közvetlenül a glaukonitos homokkő települ, mely igen változatos szemnagyságú, muszkovitos kőzetféleség. Érde- kessége, hogy helyenkint. de különösen a Zagyva és Tárná vidékén fej vagy cipó alakú konkréciókat is zár magába és szerkezete gyakran diagonális ál rétegzettséget mutat. Ez partközeli származásra utal, ahol a tengerjárás és a szél egyformán hatottak reá. A benne előforduló zöldesbamás glaukonitszemeeskék néhol egész sötétzöldszínűvé festik az egyes padokat (pl. Ságujfalu, Xógrádmegyer) . Rétegvastagsága a zagyvarónai fúrás adatai szerint 500 m körül mozog, míg a szélei felé, vagy az átmenetekben termé- szetesen már kisebb a többi katti larakódás javára. A Cserhátban Sós- és Kishartyán, Pilinv, valamint Mátrabérc, Bodony környékén, magasabb tagjait a Párád vidéki Vár- hegy, Hársastető és Pálbiikk felső részein találjuk. Megjegyzendő, hogy a glaukonitos homokkőben akadnak helyenként agyagos közbetelepülések is. Ebben a rétegféleségben, még az agyagos részekben is, csak igen ritkán találunk Foraminif érákat. Ezek is koptatott, kozmopolita formák, mint Orbulina universa, Cibi- cides dutemplei és Gyroidina soldanii. Ezekben vázoltam észak-magyarországi oligocénünk mikropaleontológiai kifejlő- dését és elterjedését. A kép a katti emelet magasabb részére vonatkozóan nem teljes és ezért az általánosítások még módosításra szorulnak. Ellentmondások is lehetségesek az M ajzon : Észak-magyarországi oligocén rétegtana 125 egyes részletmegállapításokkal kapcsolatban és éppen emiatt szükséges az eddig elért földtani eredményeket és összefüggéseket mindig és minél hamarább közzétenni s az ekkor felmerülő problémákat, esetleges ellentmondásokat, megvitatni. Ezek viszik előre nemcsak a földtan tudományát, de a gyakorlati kutatásokat is. IRODALOM — REFERENCES Benkőné C z a b a 1 a jr B-: Az egri téglagyári rétegösszlet faunaképe. Földt. Közi. RXXXVIII. p. 344. 1958. — M a j z o n B- : Fúrólaboratóriumi foraminif éra- vizsgálatok. Földt. Int. Évi Jel. 1933 — 1935. évekről, p. 1026. — M a j z on B.: A mélyfúrási laboratórium Foraminif éra vizsgálatai. Földt. Int. Évi Jel. 1939—40. évről, III. P- 285. - — M a j z o n B.: Újabb adatok az egri oligocén rétegek faunájához és a paleogén-neogén határkérdés. Földt. Közi. BXXII. p. 40. 1942. — Majzon B.: A legújabb bükk- széki mélyfúrások. Földt. Int. Évk. XXXVII. 1948. — M ajzonB.: Magyarországi paleogén foraminif era- szintek. Földt. Közi. 90. p. 355. 1960. — Telegdi-Roth K.: Felső-oligocén fauna Magyarországról. Geol. Hung. I. 1914. — Vadász F.: Magyarország földtana. II. kiadás, 1960. Stratigraphical subdivision of the Oligocene of North Hungary by the results of studies on Foraminifera DR. B. MAJZON The older Xorth Hungárián Oligocene became known by hydrocarbon-prospecting deep borings (Tárd, Bükkszék, Recsk, Mezőkeresztes and Demjén). These formations can be subdivided on the basis of their abundant Foraminifera fauna which permits alsó their parallelization with somé of the Oligocene in the western part of the country. The data conceming the individual regions of occurrence were already pubHshed in literature. The strata of the upper Oligocene are nőt yet known as thoroughly. — The strata of the clay pit of theformer Windt brickyard are relegated by theauthor, — on micropaleontological evidence as well as considering the geometry of the deposits, — to the Chattian stage. 3 Földtani Közlöny EGER KÖRNYÉKI ÉS NÉHÁNY KÜLFÖLDI OLIGOCÉN MANGÁNÉ RCTELEP ÖSSZEHASONLÍTÁSA MOLNÁR JÓZSEF— MORVÁI GUSZTÁV Összefoglalás: Az öt oligocén mangáné re telep megvizsgálása után azt a következte- tést kell levonnunk, hogy ipari felhasználhatóság szempontjából, a jelenlegi technológia állása mellett, csak az öxidos ércek jelentősek. Az elsődleges kifejlődést! oxidos ércek már keletkezésüknél fogva magukon hordozzák azokat a jellemzőket (nagyobb fémtartalom, könnyű dúsíthatóság), amelyek ipari szempontul előnyt jelentenek. Esek a telepek part- közeli kifejlődésűek. Ezzel szemben a karbonátos telepek mindig sekélytengeri kifejlődésben jelennek meg. A felszínre kerülő, vagy felszín közelében levő oxidált és dúsultabb teleprészek rend- szerint kis vastagságuknál és elterjedésüknél fogva nem jelentősek. A karbonátos telepek- nek hátránya a viszonylag kicsiny mangántartalom mellett, hogy olcsó fizikai módszerekkel nem dúsíthatok. Ezek a nehézségek a hazai oligocén korú karbonátos mangántelepek fel- használásánál, úgyszintén a szlovákiai és bulgáriai telepeknél is fcnnállanak. A karbonátos mangántelepek elektroUtmangán előállításihoz a kémiai ipar nyersanyagaként ugyan számításba jöhetnének, azonban a hidrometallurgiai módszerek hagy energiaigénye* és nagy önköltsége, valamint a vékony telepkifejlődés és tektonikai elszabdal tság miatt fenn- álló bányászati problémák következtében erre legalább is hazánkban belátható időn belül nem kerülhet sor. A Magyar Földtani Társulat Elnökségének az az elhatározása, hogy szokásos évi vándorgyűlését az egri oligocén. illetve az észak-magyarországi miocén problémájának szenteli, vetette fel a gondolatot, hogy az 1950-53 között megkutatott Egér-környéki mangánérc kérdésére visszatérjünk. Az utóbbi években e területen lemélyült szénhidrogénkutató fúrások a mangán- kutatások maximális 200 111-es mélységét jóval túlhaladták s így a telepek mélységi tagozódása, továbbá a fekii és az alaphegység kifejlődése is ismertté vált. Időszerűnek tartjuk, hogy kibővült adatok birtokában a hazai oligocén mangánércterületet a hasonló korú külföldiekkel összehasonlítsuk. Teleptani jellemzés Az oligocén időszak képződményei jórészt folyamatos üledékképződéssel követ- keznek az eocén felett, de egyes medencerészekben diszkordáns települési formák is találhatók. Az eocén és oligocén rétegek faunisztikai és üledékképződési szempontból lénye- gesen eltérnek egymástól, elhatárolásuk aránvlag egvszerübb feladat. Az oligocén felső határa azonban még sok tekintetben vitás. A Kárpátok belső övében az oligocén tenger összefüggéseit szigethegységek szakították meg, amelyek kifejlődésbeli különbségeket eredményeztek. A Kárpát -medence E-i és ÉK-i részén az eltérések alárendeltebbek, üledékhézag alig jelentkezik. A Kár- pátok külső övében a változatosabb kifejlődés ellenére a rétegek jól követhetők. * Előadva a Migyar FMdla ii Tirsulat egri vándorgyűlésen, 1950. október 21-én Egerben i M o l n ár — M orvai : Eger környéki oligocén mangánérctelepek 127 A medencerészeket az üledékképződés menetére is kiható gyorsabb és lassúbb fenékigazodások jellemzik. A képződmények partközeli legfeljebb sekélytengeri keretbe illeszthetők. E földtani keret határozta meg a mangános üledékek felhalmozódásának körülményeit. Az egyes előfordulások rétegtani és általános teleptani jellemzését a következőkben adhatjuk meg: 1. Kisovce — Svabovce a szlovákiai poprádi medencében található. A medence belsejében árkos szerkezet alakult ki. Az előfordulás alapja triász mészkő. E mészkőre alsóoligocén korú durva konglomerátum és homokkő települ. A középső- oligocént márga, agyag és márgás mészkő alkotja. E rétegcsoportban két 1 m-en aluli mangánkarbonátos telep fejlődött ki. Az összlet vastagsága 200 — 250 m. A felsőoligocén emelet homok, homokkő, amely fokozatosan, közel hasonló kifejlődéssel a miocén réte- gekbe megy át. A mangánkarbonátos érc színe szürkésfekete, kifejlődése tömör, pados, a kül- színi kibúvások mentén enyhén oxidált, K o n t a J. vizsgálatai alapján rodokrozitot, mangánokalcitot, kalcitot, dolomitot, opált, piritet, melnikovitot és szerves anyagot tartalmaz. Az oxidos teleprészekben piroluzit és manganit található. A telepek mangán - tartalma átlagosan 14 — 15%. A Mn : Si02 arány a termelés adatai szerint 1 : 1, a Fe- tartalom a Mn-t ártalom 1/6-od része. Az ércet csekély mangán- és vastartalma ellenére nagy CaC03-tartalma miatt nagyolvasztókban dolgozzák fel. A viszonylag nagy vasszul- fid tartalom (6 — 8%) a hidrometallurgiai feldolgozást is lehetővé teszi. 2. Eger — Demjén. A mangános telepek Noszvajtól Egeren át Demjénig, közel 20 km-es szakaszon követhetők. Az alaphegység a szlovákiaihoz hasonlóan triász mészkő (ladin), azzal a különbséggel, hogy e fölé vékony középső- és felső eocén márga, lithothamniumos mészkő is települ. Az alsóoligocént durva homokkő, konglomerátum és lemezes márga rétegei alkotják. A mangántelepeket is magába záró középsőoligocén uralkodóan agyagból és márgából áll. Nem ritkák a laza homokkő és homokpadok. A felsőoligocén glaukonitos homok és márga. Az üledékképződésben vulkáni képződmények is részt vesznek a rétegösszlet közé települt 30-nál is több, vékonyabb- vastagabb andezittufa réteggel. A tufarétegek — néha bentonitosak — vastagsága pár cm-től 1 — 2 m-ig változhat. A mangántelepek a Máj zo n-féle 3., alárendeltebben pedig a 4. Foraminifera- szintben fejlődtek ki. A telepek elsődleges kifejlődése — Pantó G. és Molnár J. 1952. évi vizsgálatai szerint — mangánkarbonátos, amely a felszín közelében oxidá- lódott. A telepek vastagsága 0, 1 és 2,0 m között váltakozik, számuk a 30-at is meghaladja, leggyakoribb a félméteres telep. A telepek dőlése DK-i irányban 30 — 40°. Gyakori a kiékelődés, kisebb szerkezeti vonalak melletti elvonszolódás és lezökkenés. A telep vastag- ságok ingadozása és tektonikai szétdarabolódása a telepek azonosítását gátolja, sokszor lehetetlenné is teszi. Jellemző, hogy a mangános szintek mangántartalma következetesen fordított arányban áll a Foraminiferák gyakoriságával, vagyis ha a mangántartalom emelkedik, a Foraminifera-fajok megritkulnak. A produktív összlet vastagsága 400 m. Az oligocén összlet felett vékony miocén tarkaagyag, majd közel 200 m-es vastagságban az alsó riolittufa fejlődött ki. A mangánkarbonátos kifejlődésű telepek színe szürke, alig megkülönböztethető a közbetelepült meddő rétegektől. Uralkodóan halványan sávozottak, szerkezetük földes, vízben könnyen szétáznak, jól iszapolhatók. Mangántartalmuk ritkán emelkedik 20% fölé. Az oxidált telepek másodlagos kifej lődésűek, színük a sötétbarnától a bamássár- gáig változhat. Mangántartalmuk néha a 40%-ot is eléri. A képződmény színéből jó közelítéssel a mangántartalom megbecsülhető. A sötétebb szín a mangántartalom nőve- 3* 128 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet kedését jelenti. Egyenletesen barna telep ritka. Szerkezetük ugyancsak földes, a magasabb fémtartalmúak kevésbé szétázók, nehezen iszapolhatók. A karbonátos telepek rendkívül finom sávozottságát a mangánkarbonát, agyag, agyagmárga és márga váltakozása adja. A karbonátos összletben, különösen az egri feltárásokban vannak olyan rétegek is, ahol a fehér mangánkarbonát sűrű egymás melletti lencsékben, fészkekben halmozódott fel. E kifejlődés mangántartalma rendszerint 10% alatt marad. A bizonyos szemnagysághoz kötött mangántartalom megoszlásának vizs- gálatából az tűnt ki, hogy az agyagos és iszapos frakcióhoz aránylag a legkevesebb man- gántartalom van kötve. A durvább frakciók mangántartalma valamivel nagyobb, de szemcseosztályonként közel azonos értékű. 7. ábra. Oligocén maugánérctelepek elterjedésének vázlata Abb. 1 . Skizze dér Verbreitung oligozaner Manganerzlagerstatten A karbonáttartalom a megvizsgált rétegsoron keresztül szabálytalanul változik, általában az agyagmárgának megfelelő összetétel alatt ingadozik. A mangánkarbonátos telepeket természetesen a nagyobb karbonáttartalom jellemzi. A kémiai elemzésekből kitűnik, hogy a karbonáttartalom 1/2 — 1/3-a mangánhoz, illetve a vashoz kötött. K o c h S. — G rasselly Gy. ásványtanilag meghatározhatatlan vashidroxid- dal szennyezett gélként jellemzi az egri oxidos ércet. Grasselly Gy. teljes elemzéséből a szennyezések levonása után a visszamaradó anyag tiszta piroluzitnak adódik. Látszólag ellentmond ennek a megállapításnak Székely Á. DTA-vizsgálata, amelyen a piroluzitra jellemző csúcs nem jelentkezik, valószínűleg a kolloidális szemcseméret akadályozza az endoterm csúcs megjelenését. A sósavas kezelés közben jelentkező klórgáz viszont piroluzitra utal. Mind a meddő, mind pedig a mangánkarbonátos szakaszokon eléggé elterjedtek a piritkonkréciók. 3. Várna. A bulgáriai mangánérc előfordulás a Fekete-tenger partjáról kiin- dulva, félkörben körülöleli Várnát. Az érctelepeket tartalmazó agyagos, tufás és homokkő- Molnár — Morvái: Eger környéki oligocén mangánérctelepek 129 vés kifejlődésű oligocén képződmények a felsőkréta meszes, márgás összletén levő eocén márgára települnek. Az oligocén rétegösszlet teljes vastagsága 50 — 100 m között vál- tozik. Az oligocén képződmények felett uralkodóan homokból és konglomerátumból álló miocén képződmények következnek. A terület a Fekete-tenger felé dől és lépcsőzetesen lezökkent szerkezetű. A pliocén mozgások enyhén gyűrt formákat eredményeztek, ennek folytán a D-i teleprészek dőlése változó. Az északi telepes összlet törmelékes vulkáni anyaggal kevert. Elsődleges kifej- lődésű a szürkésfehér, oolitos, réteges, mangánkarbonátos érctelep, amelyben 0,5 — 10 cm nagyságú fekete színű oxidos mangánkonkréciók vannak. A karbonátos érctelep Zaprjanova N. vizsgálatai szerint rodokrozitból, mangánokalcitból, agyagásványokból, galukonitból, piritből, kalcedonból és gipszből áll. Az oxidált érc pszilomelánt, vashidroxidot, opált, kalcitot és törmelékes anyagot tartalmaz. A karbonátos érc mangántartalma széles határok között (5 — 35%) változik. A Si02-tartalom a Mn-t ártalommal fordítva arányos. A Fe- és a P-t art alom az oxidált ércekben tetemes. Az oxidált telepek mangántartalma aránylag kis ingadozással közepes minőséget mutat (30 — 40%). Az érc termelése a kremikovci nagy mangántartalmú vasércek feldolgozásánál melléktermékül kapott olcsóbb mangán miatt háttérbe szorul. 4. Nikopol. A nikopoli előfordulás a Dnyeper jobb partján több négyzetkilo- méternyi területet foglal el. Az alaphegységet a podoliai — azovi kristályos (gránit, gneisz, amfibolit) tömb alkotja. Erre az aljzatra agyagból és homokból álló oligocén rétegsor települ. A mangántelepes összlet vastagsága 20 — 80 m. A fedőképződménye glaukonitos agyag. Erre homok, miocén, mészkő és agyag következik. A nikopoli terület É-i részén az egykori szárazföldhöz közelebb elsődleges oxidos, D-en pedig a sekély- tengeri zónában mangánkarbonátos érc képződött. A telepvastagság 0,5 — 3,0 m között változik. Az oxidos érc laza, üreges, konkréciós, gyakran terrigén anyaggal keveredett. Jellemző ércásványok: piroluzit, manganit, pszilomelán és wad. A nikopoli oxidos érc egy laza széteső típus kivételével a legjobb minőségű man- gánérc, természetes állapotban 17 — 43° 0 közötti mangántartalommal. A ferromangán előállításához szükséges Mn — Fe arány kedvező, további felhasználhatósági előny a könnyű, mechanikai úton történő dúsítási lehetőség. A karbonátos érc szürkésfehér oolitos, vagy laza tömegek formájában mutatkozik. Minősége a kis vastartalom kivételével (3 — 4%) az úrkúti karbonátos érccel azonos. Ásványtanilag rodokrozitból és manganokalcitból áll. Felhasználása nyers állapotban egyelőre csak a nagyolvasztókra korlátozódik. 5. Csiatura, a Föld egyik legjelentősebb üledékes mangánérc lelőhelye. Az előfordulás mintegy 35 km2-nyi területet foglal el Új -Grúziában a Fekete-tenger partján. Aljzatát a nikopolihoz hasonlóan, kristályos kőzetek alkotják (kvarcporfir, ortofir). A kristályos alapra felsőkréta mészkő települ, majd oligocén korú agyagos, homokos rétegsor következik. Az igen nagy kiterjedésű oligocén képződményeket fiatal- korú mozgások (pliocén) táblákra tagolták. Az érctelepek az oligocén alján fejlődtek ki. Fedőjük tarka agyag és homokkő. Az oligocén rétegek felett miocén képződmények találhatók. Az összlet et helyenként fiatal bazalt töri át. A 2—5 m vastag mangános összletet vékony meddő homokkő közbetelepülések szakítják meg és azt két alösszletre osztják. Az alsó jobb minőségű, a felső pedig mangánban szegényebb oxidos telepeket tartalmaz. A lelőhely ÉK-i részét fokozatos süllyedés, a meddő közbetelepülések meg- növekedése és a karbonátos érc megjelenése jellemzi. A telepek partközelitől a sekélytengeriig nyomozható keletkezési körülményeit a piroluzitos. manganitos, majd karbonátos övék kifejlődése tükrözi vissza. 130 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Kisovce-Svabovce (Csehszlovák to) ÉK DNy Miocén Oligocén Triász 4 Csiatura (Szovjetunió) C Ny DK Miocén Oligocén Kréta 2. ábra. Oligocén maugánérctelepek áttekintő földtani szelvényei. Magyarázat: 1 . Homok, 2. Homok- kő, 3. Konglomerátum, 4. Agyag, 5. Tarka agyag. 6. Márga, 7. Tufa. 8. Mészkő, 9. Gránit, gneisz, kvarcporfir stb., 10. Oxidos mangánérc, 11. Karbonátos mangánérc, 12. Pleisztocén takaró Molnár — Morvái : Eger környéki oligocén mangánérctelepek 131 2 3 ° o a © 4 O ° o ° ö o — — — T" T* "T" V V 8 T" “r ~r 6 7 < < < < < io\ =d tí\ í 1 1 Abb. 2. Geologische Übersichtsprofile oligozáner Manganerzlagerstatten. Erklarung: 1. Sand, 2. Sandstein, 3. Konglomerat, 4. Tón, 5. Bunte Tone, 6. Mergel, 7. Tuff, 8. Kalkstein, 9. Gránit, Gneis, Quarzporphyr usw. 10. Oxydisches Manganerz, 11. Karbonatisch.es Manganerz, 12. Pleistozáne Bedeclaing. 132 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Az oxidos érc színe, mangántartalmától függően, a barnától a feketéig változhat. Az érctelep kifejlődése oolitos pados. Vegyi összetétele a nikopolitól a nagyobb Mn- és a kisebb Si02-tartalommal különbözik. A telepek alsó részén alacsony hőmérsékletű hidro- termális tevékenység nyomai mutatkoznak, a bazalt áttörések és benyomulások környé- kén kontakt hatásra átalakult teleprészek ismeretesek (braunit). A karbonátos telepek külszíni kibúvásai intenzíven oxidálódtak. A különböző érctípusok a legkülönbözőbb kohászati és vegyi feldolgozásra kerülnek. * * * Amint az egyes előfordulások ismertetéséből kitűnik, általában az alaphegység fölé durvaszemű homok, homokkő és konglomerátum települ, amely már az oligocén transzgressziót vezeti be. A durvatörmelékes anyagot fokozatosan finomabb homokos, agyagos, múrgás üledékek váltják fel, jelezvén a medence lassú süllyedését és a nyugod- tabb üledékképződést. A finomabb üledékek túlsúlyra jutása egyúttal már a középső- oligocén kezdetét, majd kifejlődését és a mangános telepek kialakulását is jelenti. E hatás főként a Kárpát-medencében több száz méteres rétegvastagságban jut kifejezésre. A Kár- pátok külső övében az üledékképződés közel azonos. A tárgyalt előfordulások telepeinek kifejlődése nem egységes. A mangánfelhal- mozódás, főként a finomabb agyagos, márgás kőzetekhez kötött. Vannak laza homokos és oolitos kifejlődésű telepek is. A keletkezési körülmények kivétel nélkül üledékes eredetre utalnak. Az előfordulások többtelepesek. Míg a szlovákiai, magyarországi és bulgáriai telepek elsődleges kifejlődése karbonátos, addig a szovjet unióbeli telepek az elsődleges karbonátos érc mellett elsődleges oxidos érckifejlődést is mutatnak. A szlovákiai, bul- gáriai és a hazai területeken az oligocén mindhárom emelete biztosan kimutatható, ezzel szemben a Szovjetunióban csak az alsó- és középsőoligocén kifejlődése látszik valószínűnek. Az első három előfordulás karbonátos kifejlődése kifejezetten a sekély- tengeri, a Szovjetunió telepei pedig emellett a partközeli képződés jellegeit is magukon viselik. Vegyi összetétel szempontjából a szovjet lelőhelyek karbonátos ércei kisebb SiO,2- és nagyobb CaO-tartalommal tűnnek ki. Az Eger — demjéni terület nagy A1203- tartalmával az összes többitől különbözik. A több elemzésből számított Mn-tartalom alapján a csiaturai érc minősége a legjobb. A legkisebb Mn-tartalmúak az Eger — demjéni előfordulások. A Fe-tartalom az összes tárgyalt oligocén telepekben általában csekély. A káros komponensek (S, P) mennyisége közel megegyező. Ásványtani szempontból lényeges eltérés nem tapasztalható. A mangán felhalmozódás körülményei A települési és ősföldrajzi viszonyokból a telepek üledékes jellege kétségtelenül megállapítható. Az elsődleges oxidos telepek parközeli képződményeknek foghatók fel, ahol a tengervíz átszellőzése adott volt. A karbonátos telepek mélyebb, de még a sekély- tenger kereteit túl nem lépő földtani környezetben alakultak ki. ahol redukciós közege- ket is fel kell tételeznünk (szerves anyag, pirít). Kézenfekvő lenne, hogy a bulgáriai és a hazai előfordulásokat a telepek közé zárt vulkáni piroklasztikumokból halmirolízis útján vezessük le, hiszen a Keleti Alpokból (Tennengebirge) erre példát is ismerünk, így azonban nem tudnánk megmagyarázni az Eger környéki telepek keletkezését, főként a mélyebb szintekét, ahol még a vulkáni termékeknek nyoma sincsen. Bár a bolgár kutatók általában hajlanak a halmirolízis útján levezethető genetikához, mivel azonban a Várna környéki telepek csaknem pontosan az egykori oligocén partvonalat követik. M o l n á v — M orvai : Eger környéki oligocén mangánérctelepek 133 maguk is arra a következtetésre jutottak, hogy inkább szárazföldi lepusztulást kell feltételezni. Elképzelésünk szerint a mangánionok mind az öt előfordulás esetében szárazföldi lepusztulásból, oldat, illetve szól formájában jutottak az oligocén üledékgyűjtőbe. Az üle- dékgyűjtőbe került mangánionokat az alacsony £H-jú áramlatok mindaddig szállították, amíg a mangánkiváláshoz szükséges lúgossági fokot el nem érték. Az Eger-kömyéki mangántelepek megvizsgált mintaanyagának pn-]a 7,5— 9,5 szélső értékek között vál- tozott. Ezek az értékek jól egyeznek a mangánkiválás optimális ^"értékeivel. A szárazföldi lepusztulás mellett szól az Eger környéki telepeknek az a vizsgálati eredménye, hogy az egymás alatt levő telepek és azok Mn-tartalma csaknem periodi- kusan megismétlődő változást mutat. Ennek okát a szárazföldi lehordási terület „évsza- konkénti” intenzitásváltozásában, esetleg szabályos időközökben működő tengeráram- lásokban kereshetjük, amikor a víz hőmérsékleti- és p-R-xiszonyai elősegítették, vagy lefékezték a mangánionok kiválását. Az elsődleges karbonátos ércek a felszín közelében mangánoxidokká alakulnak át. Az oxidációt a kőzetpórusok és repedések mentén beszi- várgó nagyobb redoxpotenciálú oldatok segítik elő, illetve hozzák létre. Délkelet-európai oligocén mangánércelőfordulások kifejlődésének rétegtani áttekintése I. táblázat Előfordulás helye: t j " i Kor, Időszak emelet Kisovce — Ővabovce (Csehszlo- vákia) Eger— Dem- jén (Magyar- ország) Várna (Bulgária) Nikopol (Szovjet- unió) Csiatura (Szovjet- unió) Miocén homok, kavics riolittufa, tarka agyag homok, konglo- merátum agyag, luma- sellás mészkő, szürke homok homokos agyag, lumasellas mészkő, homok F. oligo- cén márga, homokkő glaukonitos homok, agyag, márga agyag, márga, bentonitos agyag glaukonitos agyag oxidos és karbonátos mangán- érc homok, agyag homokkő, tarka agyag, kar- bonátos mangán- és oxidos érc homokkő közbe- településsel 0 M 2 K. oligo- s cén kJ H mangánkar- bonátos agyag agyag, márga homok, laza homokkő, andezit-tufa, bentonit, man- gánkarbo- nátos agyag mangánkar- bonátos agyag A. oligo- cén márga, homokkő, konglome- rátum homokkő, lemezes, kovás márga konglo- merátum tufás márga, homokkő F. eocén . - mészkő agyagmárga - F. kréta mészkő. mészkő Mezozoi- márga kum Triász mészkő- mészkő — — _ 1 — 1 gránit, gneisz amfibolit Prekambrium kvarcporfir, ortofir 134 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A sok vagy a kevés telepet tartalmazó összletek kifejlődésének okát a konszoli- dált, vagy kevésbé konszolidált aljzattal magyarázzuk. A kevésbé konszolidált aljzat gyorsabb süllyedése az üledékösszlet vastagságát és ezen belül a telepek számának kiala- kulását határozza meg. A hazai telepeket a fémtartalom hirtelen változása jellemzi, e változás nem a hosszú földtani idő megváltozott körülményeivel, hanem ezen belül a gyorsan ható fiziko-kémiai viszonyokkal hozható kapcsolatba. Az elsődleges mangánkarbonátos telepek csak akkor válnak ipari jelentőségűvé, ha a kétértékű mangán négy vegyértékűvé oxidálódva piroluzit, ill. mangánomelán alakjában koncentrálódik. Ez a jelenség az összes előfordulások telepeiben megtalálható. Előfordulás megnevezése: Kiftovce — Svabovce Eger — Dem- jén Várna N i k o p o 1 Csiatura Az érc típusa: karbo- nátos oxidált karbo- nátos oxidált karbo- nátos oxi- dos oxi- dos karlxj- nátos oxi- dos karbo- nátos Ásványtani jelleg: rodokro- zitos pirolu- zitos rodo- krozi- tos pszilo- Tin kí- nos rodo- krozi- tos pirolu- zitos pszilo- melá- nos rodo- krozitos nian- gani tos rodo- krozi- tos Si02 12,46 9,54 24.61 8,2 19,3 3,32 19,22 9,00 8,42 7,31 Ál2Oa 3,72 3,50 16,45 2,5 3,1 1,23 4,12 2,09 0,80 1,47 Fe.O, 3,60 3,62 7,92 4,8 1.36 0,47 4.00 5,42 0,13 1,56 FeO - - - - 0,7 - - ny — ny CaO 13,62 5,84 1 1,84 6,2 7,5 0,61 3,0 13,78 0.32 22,65 MgO 3,51 2,09 4,89 0,8 1,0 0,18 2,10 2,88 2,00 - MnO 28,66 1,05 7,67 4,9 35,1 1 18,62 13,77 32,01 29,30 30,72 MnOa - 54,71 8,22 55,9 - 64,01 39,01 - 37,60 - P*Os 0,26 0,38 0,08 0,75 0,15 0,58 0,57 1,67 0,37 - so3 0,53 - - 0,03 - 0,08 0.59 0,69 - | 1,01 COa 30,19 ' - - v 0,3 28,5 - j - 28,35 0,15 33,31 HaO - - 0,78 - ! 0,90 8,41 1,79 Ízzítási veszte- ség 17,03 15,98 17,08 10,22 13,32 Ha az oligocén időszak magyarországi ősföldrajzi viszonyait vizsgáljuk és ezen keresztül esetleg partközeli primér oxidos kifejlődését megállapíthatnánk az minden bizonnyal ipari érdeklődésre is számot tarthatna. Jelenleg azonban ilyen adottságok feltételezésére nem rendelkezünk elegendő adattal. Az oligocén rétegösszlet olajtartalmánál fogva az utóbbi években beható vizsgálat tárgyát képezi, ezen keresztül minden remény meg van arra. hogy az oligocén képződ- Molnár — Morvái : Eger környéki oligocén mangánérctelepek 135 mények elterjedését és pontos szintezését a jövőben nemcsak a kőolajkutatás, hanem esetleges további mangánkutatásnál is eredményesen fel tudjuk használni. Ennek segít- ségével nem tartjuk kizártnak, hogy a magyarországi oligocén képződményekben esetleg az elsődleges oxidos mangántelepek kifejlődését is megismerhetjük. IRODALOM — RITERATUR 1. A valiani, G. A.: Mineralogija csiaturszkih karbonatnüh margancevük tud. Geologicseszkij szbomik Kavkazszkogo Insztituta Mineralnogo szúrja. No 1. Moszkva, 1959. — 2. A valiani, G. A. Marganec. Moszkva, 1953. - — 3. B e t e h t i n, A. G.: Promüslennüe margancevüe rudüSZSZSZR. Moszkva - — Reningrád, 1946. • — 4. Betehtin, A. G.- — G enkin, A. D.— F ilimonova, A. A.- — S adlun, T. N.: Tekszturü i sztrukturü rúd. Moszkva, 1958. — 5. Jantsky B.:A demjéni limonitos mangánérc települési viszonyai. MÁFI. Évi Jel. 1950. — 6. K o c h S. * — G rassell}^ Gy.: Magyarországi mangánérc- előfordulások ásványai. M. Tud. Akad. Közi. Bp. 1952. - — 7. K o n t a J.: Theimieké stúdium sedimento- vámi manganové hominy od Svábovcu. Sbornik Ústredniho Űstavu Geologického. 1951. XVIII. • — 8. Pantó G.- — Molnár J.: Az eger-demjéni mangánérc. MÁFI. Évi Jel. 1953. - — 9. R o d e, E Ja.: Kiszlorodnüe szoedinenija marganca. Moszkva, 1952. - — 10. Satszkij, N. Sz.: O margancenosznüh formáéi jah i metallogenii marganca. Izvesztija Akademii Nauk SZSZSZR Szerije geokgicseszkaja 4. Moszkva, 1954. — 11. Schréter Z.: Eger környékének földtani viszonyai. MÁFI. Évi Jel. 1912. — 12. Szádeczk y-K a r d o s s E.: Geokémia, Akad’. Kiad. Budapest, 1955’. — 13. S z t r a h © v, I. M.: Osznovü isztoricseszkoj geologii. 1948. • — 14. Vadász E.: Földtörténet és földfejlődés. Akad. Kiadó, Budapest, 1957. — 15. Vadász E.: Magyarország földtana. Akad. Kiadó, Budapest, 1960. - — 16. V a s z i 1 j e v, R. — Z aprjanova, N. — N ikiforov, N.: Izledovanija v” rhu manganovite rudi i vkljucsvascsija gi kompi eksz ot Vamenszko. Godisnik na Upr. za Geol. Prucsivanija tóm VIII. 1958.- — 17. V e r n a d s z k i j, V. I.: Geohimija marganca v szvjazi sz ucseniem sz poleznüh iszkopaemüh. Izbrannüe szocsinenija tóm I. 1937. Vergleichung dér Manganerzlagerstátten von Eger mit einigen auslándischen| oligozánen Manganerzlagerstátten J. MORNÁR — G. MORVÁI Nach einer vergleichenden Untersuchung dér besprochenen fünf Manganerzlager- státten lásst sich feststellen, dass bei dem heutigen Stand dér Technologie vöm Gesichts- punkte dér industriellen Anwendung alléin die oxydischen Eagerstátten von Belang sind. Die primáren oxydischen Lagerstátten verfügen schon als Folge ihrer Entstehung über industriell vorteilhafte Eigenschaften (höherer Metallgehalt, bessere Anreicherungsmög- lichkeiten). Diese Lagerstátten sind ufernahe Bildungen. Demgegenüber liegen die karbonatischen Lagerstátten durchweg in Fazies des seichten Meeres vor. Die ausbeissenden bzw. oberfláchennahen oxydierten und metall- reicheren Lagerstáttenteile sind meistens infoige ihrer geringen Máchtigkeit bzw. Ver- breitung unbedeutend. Ein Nachteil dér karbonatischen Lagerstátten besteht neben dem verháltnismássig kleinen Mangangehalt darin, dass das Erz nicht durch biliige physi- kalische Verfahren angereichert werden kann. Diese Schwierigkeiten treten sowohl bei dér Nutzbarmachung dér einheimischen oligozánen karbonatischen Manganerzen als auch bei den tschechoslowakischen und bulgarischen Lagerstátten auf. Obwohl die kar- bonatischen Manganerze als Rohstoff für die chemische Industrie, zűr Herstellung von Elektrolytmangan in Betracht zu ziehen wáren, kann mit dér Verwendung des Érzés — wenigstens in Ungarn — wegen dér hohen Unkosten und des hohen Energiebedarfs dér hydrometallurgischen Methoden, sowie dér infoige dér geringen Flözmáchtigkeit und dér tektonischen Zerstückelung dér Flöze bestehenden bergbautechnischen Probleme — in absehbarer Zeit nicht gerechnet werden. AZ OLIGOCÉN-MIOCÉN ELHATÁROLÁS BIZONYTALANSÁGA AZ EGRI FAUNA TÜKRÉBEN DR. BOGSCH LÁSZLÓ* összefoglalás : Az egri fauna korának meghatározásában tükröződő bizonytalan- ságok okai: nem rétegenként történt anyagbegy üjtes, nem eléggé részletes feldolgozás és az orto- és parakr biológia figyelmen kívül hagyása. Módszeres gyűjtés és feldolgozás, továb- bá aprólékos, törzsfejlődési jelenségeket is figyelembe vevő őslénytani munkával érhető csak el biztos korhatározás. Amidőn Társulatunk Elnöksége az egri vándorgyűlés programját összeállította, azzal bízott meg. hogy korreferátumban ismertessem az egri faunára vonatkozó őslény- tani irodalmat, illetőleg a fauna korát tárgyaló nézeteket. Szorosan összefügg ezzel az oligocén-núocén határ kérdése is. Nem lehet célom itt az egri faunával kapcsolatban, amelyet annyi kiváló kutatónk tárgyalt már, s köztük Csepreghvné Meznerics I. a puhatestűek. M a j z o n L. pedig a Foraminiferák oldaláról a legutóbbi időben is megvilágított, valamilyen vég- legesnek tűnő álláspontot nyilvánítani. A kapott feladatot viszont felhasználom arra, hogy az oligocén-miocen határkérdés- sel kapcsolatban az élettörténeti és földtörténeti időhatározás elvi kérdéseit is korre- ferátumszerűen összefoglaljam. A világszerte napirenden levő határkérdések igazolják ennek időszerűségét. A kérdés sok nehézsége különösen világossá vált a Nemzetközi Geológus Kongresszus 21. ülésszakán is, ahol igen sok szekció és bizottság foglalkozott e hálátlan feladattal. Ott is nyilvánvaló volt, hogy nagy nemzetközi együttműködés, szoros kollektív munka szükséges a sztratigráfiai kérdések kibogozásához. Ezekben az őslény- tannak nagyon jelentős szerep jut s örülnék, ha korreferátumommal a magyar paleonto- lógüsok munkájának fontosságát, eddigi szép eredményeit, de a nehézségeket is feltárva, számukra az eddiginél még nagyobb megértést sikerülne nyerni. * * * 1914-ben jelent meg Telegdi-Roth K. ..Fels^-oligocén fauna Magyar- országból” c. munkája. Ez foglalkozik első ízben őslénytani monográfia formájában az azóta már ugyancsak sokat vitatott és valóban világhírnévre s*ert tett egri faunával. Telegdi-Roth K. [1912]ésSchréter Z. 1913, sőt korábban már B ö c k h J. [1867 is röviden megemlítik az ..egri faunát”, de az őslénytani feldolgozás eredményeit csak Telegdi-Roth K. 1914] említett munkája közli. A dolgozat az egri fauna csigáit és kagylóit ismerteti s ezek alapján a szerző megállapítja 19. p. 66' hogy az egri fauna egyrészt az oligocént és miocént, másrészt az északi és déli fiatalabb harmadkori faunákat áthidaló, kevert faunának kitűnő példája”. * Előadva a Magyar Földtani Társulat egri vándorgyűlésén 1960. október 21-én, Egerben B o g s eh : Oligocén-miocén határkérdés 137 1936-ban Gábor R. (munkáját id. Noszky közli) 3 már ismert alak mellett 14 új csigaformát írt le Egerből. Azt a következtetést vonj a le [7, p. 8], ..hogy az egri, felső oligocén fauna phylogenetikailag is, tipikus áthidaló faunája az oligocénnek és miocén- nek A miocén fajokkal való erős rokonság pedig azt mutatja, hogy ezeket a mio- cén bázisán levő rétegeket kell tekinteni a mi miocén fajaink fejlődési bölcsőjének; ameny- nyiben másutt ehhez hasonló tények még nem voltak észlelhetők, innen látszik kiindulni — területünkre nézve, - — a miocén fajok fejlődése. Vagyis az egri fauna, számos új alak- jánál fogva, az oligocénhez képest már új faunának tekinthető.” Ugyanazon évben X o s z k y J. (id.) foglalkozik az egri faunával. Megemlíti, hogy ,, számos Foraminifera, Coelenterata, Echinodermata, Vermes, Bryozoa, Crustacea, Vertebrata és fosszilis növénymaradvány is” előkerült. A Cephalopodák közül 2, a Gast- ropodák közül 228, a Scaphopodák közül 6, a Pteropodák közül 1 és a Pelecypodák közül 87 alakot ismertet és felsorol néhány egyéb, nem a puhatestűek közé tartozó alakot is, többnyire csak nemzetségre meghatározva. Noszky megállapítja [11, p. 95], hogy a ,, fajok zöme körülbelül egyforma arányban oszlik meg az oligocén és miocénban gyakori formák között Az oligocén jelleg azonban mégis túlnyomó benne”. G a á 1 I. [1937 — 38] a balassagyarmati faima feldolgozása alkalmával megálla- pítja, hogy ez az állattársaság egykorú az egrivel. Az egri fauna Noszky tói közölt adatait átértékelve, kimutatja, hogy az egri faunában a miocén faunaelemek gyakoribbak, mint az oligocénbeliek. ,, Mindent egybevetve oda jutunk tehát, hogy az Eger és Balassa- Gyarmat közelében napfényre került, minden tekintetben érdekes és tanulságos tengeri puhatestűek a miocén emelet idejének kezdetét jelzik minden nagyobb földtör- téneti szakasz kezdetének jellemző vonása az, hogy a szerveződés föltűnő lendülettel csak úgy ontja kohójából az új alakokat” [6, p. 16 — 17]. 1942-ben M a j z o n L. az egri Foraminiferák vizsgálatával foglalkozott. Mun- kájában [9] összefoglalást ad az eddigi felfogásokról részletes irodalomjegyzékkel s közli — rétegek szerint — a Wind-gyári feltárásból előkerült Forammiferák listáját. Ebből kiderül, hogy a legtöbb puhatestű ősmaradványt szolgáltató réteg Foraminifera-f a jók- ban igen szegény s a Foraminiferák többsége mélyebb rétegből származik. Benkőné Czabalay L. 1958-ban id. Noszky Jenőnek a puhatestűe- ket tárgyaló hátrahagyott kézirata és saját vizsgálatai alapján a téglavetőben feltárt réteg- sort egészen a tarka agyag és riolittufa rétegcsoportig akvitáni korúnak mondja. [1]. Hivatkozik Kolosváry G.-ra, aki a Balanusokat akvitániaknak minősíti, valamint Hegedűs Gy.-ra, aki szerint a korallok miocén jellegűek. Flóra vizsgálatok (Andreánszky G., Pálfalvy I. — amelyekkel itt most nem kívánunk foglalkozni — részben oligocén, részben vegyes oligocén-miocén, részben miocén flórákat mutattak ki innen a különböző rétegekből . Részben a felsorolt szerzők, részben a rendelkezésre állt munkák alapján más kuta- tók is részletesen foglalkoztak az egri faunával s annak korával. Hazai kutatóink közül legutóbb Csepreghyné Meznerics I., a kül- földiek közül — hogy csak kettőt említsek — mintegy 20 évvel ezelőtt Sorgenfrei, Th., [ 1940], a közelmúltban pedig Senes J. [ 1958 a] foglalkozott a puhatestűek alapos analízise kapcsán az egri faunával s annak korával. Mind ők, mind Vadász E. is Magyarország földtana c. könyvében (az 1. kiadásban csak utalásszerűén, a 2. kiadásban már határozott állásfoglalással) az egri fauna korát akvitániainak mondják. Ugyancsak nem kívánok itt azokkal a megállapításokkal sem foglalkozni, amelyek elsősorban földtörténeti szempontból vizsgálták az oligocén-miocén határkérdést. Nálunk Schréter Z., Horusitzky F., Csepreghyné Meznerics I. munkái és a Földtani Közlöny 90. kötete 3. számában M a j z o n E. sorai tárgyalják behatóan a problémát, a külföldiek közül pedig éppen csak a francia tudósok 1958. évi miocén kol- 138 Földtani Közlöny, XCJ . kötet, 2. füzet lokviumán elhangzott Denizot G. előadásra utalok, mint egyik legújabbra, vala- mint ismét Senes J. munkaira. A felsorolt faunafeldolgozások, a belőlük leszűrt rétegtani kiértékelések s a tény, hogy az oligocén-miocén határkérdés ma is állandóan visszatérő téma, mind azt igazolja, hogy a probléma még nem nyer t végleges és megnyugtató megoldást. Az irodalom szemmel követése arról győz meg, hogy más határkérdések is állandóan vitásak s általában egész ,,sztratigráfiai” rendszerünk fölöttébb ingatagnak tűnik. Vizs- gáljuk meg, hogy honnan adódik a bizonytalanság s van-e mai ismereteink birtokában mód arra, hogy ezt a bizonytalanságot kiküszöböljük. Az idő kontinuum. S ebben a kontinuumban a földtörténet folyamán Földünk egészén és egészében állandóan mozgás volt, változások következtek be. E történések gyakran csak apró mennyiségi változásokban mutatkoztak meg, sokszor azonban jelentős minőségváltozással együtt jelentkeztek mind az élettelen, mind pedig az élő anyagban. A változások a földtörténet okmánytárában többnyire jól felismerhetők s végered- ményben lehetővé teszik, hogy a Föld történetének rendkívül hosszú idejét részekre tagoljuk. Mind a földtörténeti és élettörténeti alapkutatásoknál, mind pedig ezek gyakorlati kivetítésénél, ami sokszor a népgazdaság szempontjából is messzemenően hathat ki, állandóan visszatérő kérdés a „mikor?” kérdése. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a kérdés megválaszolása ma sokszor még komoly nehézségekbe ütközik. Gondolnunk kell arra, hogy míg a fizika több ezer éves múlt, s a kémia is igen hosszú fejlődés után érte el mai ragyogó eredményeit, addig a többi termé- szettudomány művelése adott társadalmi viszonyok mellett, csak jóval később indul- hatott meg. A földtörténet tagolásának kutatását legfeljebb 200 egynéhány éves múltra vezethetjük vissza (L e h m a n n, 1756), Werner előadásai Freibergben még később indultak meg és Smith W. 1799-ben már összeállított kézirata csak 1816-ban vált közismertté. Az azóta eltelt idő azonban mégis igen jelentős eredményeket hozott. Közismert, hogy a földtörténeti idő tagolása abszolút vagy relatív lehet. Talán nemsokára elkövetkezik az az idő, amikor abszolút mértékben adhatjuk meg a földtörté- neti múlt egyes eseményeinek időpontját. Ma azonban az abszolút időszámítást még csak igen korlátozott mértékben alkalmazhatjuk s egyelőre meg kell elégednünk a relatív, azaz viszonylagos földtörténeti időszámítással. Közismert az a tény is. hogy a viszonylagos időszámítás újabban főleg két irányban folyó kutatásokkal igyekezett elérni célját. Az egyik módszer elsősorban az élettelen anyag változásainak figyelembevételével diasztrófikus alapon, a másik pedig az élővilág fejlődésére épülve biosztratigráfiai alapon tagolta a Föld történetét. A két módszerrel végzett viszonylagos földtörténeti kormegállapítás nagy vonások- ban egyezik, hiszen a dialektikus kölcsönhatások következtében — a két irány művelői- nek sokszor igen éles harca ellenére is — összevágó eredmények alakultak ki. A viszonylagos kormegállapítás fontosságát a Nemzetközi Geológus Kongresszu- sok is kezdettől fogva elsőrendűnek tartották. Kialakították a térbeli és időbeli kategóriá- kat. Az Észak-amerikai Egyesült Államokban az utolsó 20 évben — amint azt Horu- s i t z k y F. [ 1955J ismertetéséből is tudjuk — , először a térbeli fogalmak kettétagol ásá- val litogenetikus és kronosztratigráfiai rendszert építettek ki, s ezen a vonalon tovább- haladva a nominalizmus reménytelen útjára léptek. Schindewolf, O. H. (1943) is igen érdekes munkában foglalkozik a föld - történeti események időmeghatározásának kérdésével. Legfőbb érdeme, hogy okfejtésé- ben szigorúan követi a logika követelményeit. Világosan kimutatja, hogy a földtörténeti idő viszonylagos tagolására egyedül az élővilág fejlődése alkalmas. A diasztrófikus jelen- ségek a fejlődés folyamán természetesen, minden ciklicitásuk mellett, ugyancsak mindig Bogsch : Oligocén — miocén határkérdés 139 magasabb fejlődési síkon mennek végbe, de valamely diasztrófikus jelenségből egymagá- ban annak történési idejére nem következtethetünk. Ha azonban az egykori élővilágnak képviselője kerül kezünkbe, az mindig eligazít bennünket abban az irányban, hogy az élet fejlődéstörténetének melyik szakaszában járunk. Schindewolf ezért azt hang- súlyozza, hogy az őslénytan adhatja meg a maga kronológiájával az egyetlen logikai alapot az élet történetének s így a földtörténetnek tagolásához. Szószerinti fordításban a következőket írja: „A földtörténeti időszámítás egyetlen járható útja, amely a tudomá- nyos és alkalmazott földtan részéről felállított követelményeknek megfelel, a szerves anyag fejlődésének időbeli kiértékeléséből áll". (Hangsúlyozza, hogy nem ez a paleontológia főfeladata, hiszen az őslénytan anyagával és kutatási módszerével a biológiai tudomá- nyokhoz áll közelebb.) Schindewolfnak.ez az állítása egyébként a földtörténeti időtagolásban gyakorlatilag már réges-régen alkalmazott. Hiszen elég, ha arra utalunk, hogy a föld- történeti idők (pale ozóikum stb.) neve is erre vonatkozik s általánosan elterjedt. E nevek egyébként, amelyeket J. Phillips javasolt a primer stb. megjelölés helyett s immár közel másfélévszázados múltra tekintenek vissza, arra is utalnak, hogy z o o paleontológiái kronológia alapján történt a földtörténeti idők tagolása. A gyakor- lat tehát — ha nem is ebből indult ki — mindenesetre igen régen ezen az alapon dolgozik. Megállapíthatjuk tehát, hogy a földtörténeti idő viszonylagos tagolása elméle- tileg csak a paleontológiái kronológia (mondhatnánk egyszerűen : őslénytani időszámítás) módszerével vezethet megfelelő eredményre s megállapíthatjuk azt is, hogy a gyakor- lat valóban ezen az úton is jár jó másfélszázada. Az elmélet és gyakorlat ilyen jó összhangja mellett meglepőnek tűnhetik, hogy mégis oly sok bizonytalansággal küszködünk a relatív kronológiában. Ha megvizsgáljuk az okokat, azt látjuk, hogy a módszertani hibák mellett egész sora merül föl olyan kérdéseknek, amelyekre ma részben még nem is tudunk feleletet adni. A módszerbeli hibák az ,,egri fauna” esetében onnan is adódnak, hogy már T e- legdi-Roth K. alapvető munkája is együttesen tárgyalja az x és k réteg faunáját. Még 50 évvel ezelőtt is megtörtént tehát, hogy az anyag feldolgozása nem a legaprólé- lékosabban, a rétegek szerint történt. A faunalista egységes, annak jeléül, hogy a rétegen- kénti értékelés akkor még nem volt követeimén}". T e 1 e g d i-R o t h K. pedig igazán közismerten pontos és megbízható kutató volt, amit igazol az is, hogy az őslénytani leíró részben az egyes fajoknál szabatosan megírja, melyik rétegből hány példány került elő. Ennek alapján az x és k réteg faunája különválasztható. N o s z k y J. ugyancsak az egész feltárás puhatestűit dolgozta föl. M a j z o n L. értekezésében [ 1942] érvényesül már a rétegenként történő, pontos gyűjtés és feldolgozás elve. Munkája nem a puhatestűeket, hanem a Foraminif érákat tárgyalja, amelyek éppen abban a k rétegben alig fordulnak elő, amely a puhatestűek- nek gazdag maradvány anyagát szolgáltatta. A kutatók egyik csoportja tehát nagyrészt a k rétegből származó puhatestűek, a másik viszont nem a k rétegből előkerült Foraminif érák alapján igyekezett a kort meg- határozni. Tegyük még hozzá, hogy Benkőné Czabalay E. szerint Kolos- v á r y G. a feltárásból előkerült Balanusok, Hegedűs Gy. pedig a korallok alapján határozott kort. Ezzel megint egy gyakorlati kérdéshez jutottunk, amely a rétegenkénti gyűjtésen túl Schindewolf, O. H. ,,orthochronológia” és ,,parachronológia” fogalmaival áll összefüggésben. Schindewolf azt mondja [ 1950. p. 85], hogy minden nagyobb földtörténeti szakasz számára először empirikusan meg kell találni azt a jellemző állat - csoportot, amely a szóban forgó földtörténeti szakasz finom tagolásához a legtöbb ered- ményt nyújtja. Gyors fejlődésű állatcsoportok természetesen sokkal több eredménnyel 140 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet kecsegtetnek, mint azok, amelyeknél az evolúciós tempó lassú. Ennek a megítéléséhez szükség lenne nagyvastagságú, az egymásutániság tekintetében világosan áttekinthető rétegsorokra, ahol az egymásutánisághoz semmi kétség nem férhet. Gyakorlatilag ez harmadidőszaki üledékeinkben csaknem elérhetetlen. A harmadidőszak tagolásában azonban már megtörtént az ortokronológiát meg- szabó csoport kiválasztása akkor, amikor L y e 1 1 az egész kainozóikumot a puhatestűek alapján tagolta. Nem kétséges, hogy ez a választás nem volt a legszerencsésebb, de vég- eredményben a 1 30 év előtti ismeretanyag birtokában L v e 1 1 nem cselekedhetett más- ként. Ezen adottság mellett minden más állatcsoportra alapozott kronológia egyelőre csak parakronológiaként értékelhető mindaddig, amíg akkora ismeretanyag nem áll rendelkezésünkre, hogy az egész élővilág fejlődésmenete alapján, most már orto- és parakronológia megkülönböztetése nélkül, állapíthassuk meg az élettörténet egyes szaka- szait s így alapot nyújthassunk a földtörténeti idő tagolásához is. A rétegenként történő gyűjtés és feldolgozás módszere ma már általános. Az orto- és parakronológia megkülönböztetése — bár elvileg nem tartjuk helyesnek, de mint ki- egészítő munkamódszert átmenetileg szükségesnek látjuk — a legtöbb esetben figyelmen kívül marad s így gyakran okozhat zavart. Az ismeretek hiányossága, az anyag elégtelensége és a feldolgozott területnek a hézagossága, ősmaradványokban való szegénysége további nehézségeket okoz. A finomabb időbeli tagolás legtöbbször ,,sztratotípusok” alapján történik. A dolog természetéből következik, hogy a sztratotípusok nem mindig szolgáltatnak időben meg- szakítatlan, üledékfolytonossággal jellemzett sorozatokat. Az egyes sztratotípusok — mint térbeli fogalmak — nem mindig, (sőt elég ritkán !) esnek egybe valamely fajöltővel — amely időbeli fogalom. Azonkívül az egyes emeletek típusául megadott rétegsorok mind üledékkifejlődés, mind ősinaradványtartalom szempontjából, tehát mind lito-, mind biofaciológiailag szűkebb keretekre korlátozottak. A megfelelő, időben velük pontosan egykorú lieteropikus fáciesek csak ritkán mutathatók ki közvetlen, biztos összefüggésben. Senes J. [ 1958 b, c] is hangsúlyozza, hogy az utolsó pár évben éppen az oligo- cén-miocén határon is annyi ,, átért ékelés” történt, hogy a típusosnak hitt kifejlődések ős- maradványaikkal hova-tovább elvesztik világviszonylatban elismert sztratigráfiai jelentő- ségüket. Kitűnő táblázatos összeállításban szemlélteti a sztratigráfiai egységek típusait. Gondolatsoraink — ezen a területen — teljesen egyeznek. Javasolja neosztratotípusok felállítását biokronológiai alapon. A kiindulás részletes őslénytani viszgál átokból kell, hogy megtörténjék. Ebben a munkában Senes J. jelentős szerepet szán a nehány éves Nemzetközi Paleontológiái Uniónak, de hozzá kell tennem, hogy a Nemzetközi Geológus Kongresz- szusok Sztratigráfiai Bizottsága számos albizottságával együtt ugyancsak hatalmas mun- kát végzett eddig s vállalt a jövőre vonatkozóan is. A Mediterrán Neogén Komisszió 1960-ban tartotta 2. ülését a Nemzetközi Geo- lógus Kongresszus 21. ülésszakának keretében. Az 1959-i 1. ülésén leszögezte, hogy az oligocén a katti emelettel végződik, a miocén pedig az akvitánival kezdődik. A Senestől kívánt nagy nemzetközi együttműködés elvileg fennáll, csak persze — türelmetlenségünkben úgy érezzük — lassú az eredmények megérése. Ez azon- ban nem csodálatos, ha a különböző országok sztratigráfiai bizottságainak elvi állás- pontját ismerjük s látjuk a nehézségeket ezek összehangolásához. Az amerikaiak nominalizmusával szemben a szovjet sztratigráfiai bizottság el- gondolásai jóval áttekinthetőbbek és a gyakorlatnak is jobban megfelelnek. A szovjet sztratigráfiai rendszer a meglevő nemzetközi tagolás mellett regionális és helyi tagolást ismer. Leglényegesebb sajátossága, hogy az univerzális és a regionális B o g s eh : Oligocén— miocén határkérdés 141 tagolás őslénytani alapon kötelező. A helyi tagolásnál pedig, a lehető- séghez képest, ugyancsak az őslénytani alapon megadott kormegállapítás kívánatos. Mindezek után nem lehet számunkra kétséges, hogy a földtörténeti viszonylagos kormeghatározás alapjául elméletben és gyakorlatban az őslénytani időhatározás a meg- felelő módszer. Az elvi alap tehát világos. Csak a gyakorlati kivitelben vannak gyakran nehézsé- gek, mert sok paleontológus alapos, elmélyült irodalmi ismereteken és összehasonlító anyag felhasználásával történt munkáján kívül gyakran találkozunk az irodalomban felü- letes meghatározásokkal is, gyors munka alapján odavetett faunalistákkal, amelyekben gyakoriak a tévedések. Tévedések alapján levont következtetések természetesen a leg- többször hibás eredményre vezetnek időtagolás szempontjából is, és arra hajlamos lel- kekben megingatják a bizalmat a paleontológiái kronológiai módszer iránt. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a magyar irodalomban már sok kitűnő, a korszerű követelményeknek megfelelő munkával találkozunk; de kétségtelen az is, hogy ezen a téren további fejlődésre is szükségünk van még. Az őslénytani anyagfeldolgozásnak ma rengeteg nehézséggel kell megküzdenie, már csak az anyag óriási mennyisége és minőségileg igen különböző értékűsége miatt is. Ezen a téren az őslénytani dokumentáció kiterjesztése rendkívül kívánatos volna. El- képzelhetetlenül súlyos az a munka, amelyet a tiszteleti tagunk, R o g e r J. vezetése alatt működő intézet kifejt. A nevezéktani szabályok pontos betartásával, az ősmaradványok leírási szabályai- nak lelkiismeretes alkalmazásával és a Magyarországról leírt fajok dokumentációjának kiadásával mi is nagymértékben megkönnyíthetnénk a nemzetközi dokumentáció munkáját. Ezeken a módszertani problémákon túlmenően egész sereg elvi nehézség is fennáll. Ezek egy része abból is adódik, hogy az őslénytani munkából sokszor hiányzik a megfelelő biológiai szemlélet. Egykori élőlényekkel biológiai szemlélet nélkül nyilvánvalóan nem lehet korszerűen foglalkozni ! Óriási nehézségeink vannak az őslénytanban taxionómiai vonalon is, aminek egyik főoka az őslénytani fajfogalom meghatározásában van. Hadd idézzem itt Vadász E. [1912. p. 139] következő mondatát: „ . . . az őslénytani rendszer csak a legújabb idők óta közeledik a ma élők rendszeréhez, aminek főoka abban az ismert tényben rejlik, hogy csak a közelmúltban tért reá — eddig követett különböző irányai után — az élettudományi útra, mely hivatva van a kihalt és ma élő szervezetek között meglevő eddigi hézagokat áthidalni, sőt az ezekkel foglalkozó tudományokat leg- célszerűbben együvé foglalni”. Meggyőződésem, hogy ezeknek a nehézségeknek a leküzdése rövidesen bekövet- kezik. Ehhez azonban szükség van arra, hogy újra és újra próbálkozzunk új módszerekkel, új irányokkal, amelyek a tudomány dialektikus egységének szemléletében viszik előre ismereteinket. Ha ősfaunáink feldolgozásában nagyon alapos morfológiai megfontolásokkal, bio- metriai módszerekkel és lehetőleg mennyiségi anyagvizsgálattal helyes taxionómiai érté- keléshez jutunk, majd továbbhaladva paleoökológiai (őskömyezettani), paleocönológiai (őstársulástani), paleobiogeografiai (őséletföldrajzi) adatainkat megfelelően analizáljuk, eljutunk olyan evolúciós sorokhoz, amelyek időtagolásra alkalmasak lesznek. S ha mind- ehhez a megfelelő biológiai szemlélettel fogunk hozzá, amint azt a szovjet irodalom is példázza, akkor majd az egri fauna újraértékelése is olyan monográfia alakjában történ- hetik meg, amelyik nemcsak az oligocén-miocén határkérdés szempontjából ad meg- nyugtató választ, hanem megfelel X alivkin akadémikus óhajának is, aki a Mezozoós Konferencia alkalmából minél több és jobb őslénytani monográfia kiadásában jelölte meg egyik kívánságát. 4 Földtani Közlöny , 142 Földtani Közlöny, ~KCI. kötet, 2. füzet Meggyőződésem, hogy N a 1 i v k i n akadémikus ilyen természetű monográfiákra gondolt. IRODALOM — UTERATUR l.Benkőné Czabalay E-: [1953]: Az egri téglagyári rétegösszlet faunaképe. Földtani Közlöny 88. — 2. Böckh, J. [1867] : Die geologischen Verhaltnisse des Bükk Gebirges und dér angren- zenden Vorberge. Jahrbuch d. k. k. geol. Reichsanst. 17. — 3. Csepreghyné Meznerics I. [1956] : Stratigraphische Gliederung des Ungarischen Miozáns im Eichte dér neuen Faunauntersuchungen Acta Geol. Tóm. IV., Fasc. 2. — -4. Csepreghyné Meznerics I. [1956] : A hazai miocén réteg- tani taglalása az újabb fauua vizsgálatok alapján. Annales hist. — nat. Musei Nat. Hung. (Series Nova) Tóm. VII. — 5. D e n i z o t , G. [1953]: I/étage aquitanien et la limité oligo-miocéne. Comptes Rendus du Congrés des Soc. Savantes de Paris et des Départements. Colloque Sur Ee Miocéné. — 6. G a á 1 I. [1937 — 1938]: Az egriekkel azonos harmadkori puhatestűek Balassa-Gyarmaton és az oligocén -kérdés. Ann. hist. nat. Mus. Nat. Hung. Pars min., geol., pal. — 7. Gábor R. r1936]: Újabb felső oligocén Gastropodák. Ann. hist. -nat. Mus. Nat. Hung. Pars min., geol., pal. 30. — 8. Horusitzky F. [1955]: Geokronoló- giánk mai problémái. Földtani Közlöny. 85, — 9. M a j z o n 1,.: [1942J újabb adatok az egri oligocén fau- nájához és a paleogén-neogén határkérdés. Filitani Közi. 72. — 10. Máj zon I,. [1960]: Magyarországi paleogén Foraminifera szintek. Földtani Közi. 90. — 11. Noszky J. id. [1936]: Az egri felső cattien molluszkafaunája. Ann. hist. nat. Mus. Nat. Hung. Pars min., geol., pál. 30. — 12. S c h i n d e w o 1 f, O. H. [1950]: Grundlagen und Methoden dér paláontologischen Chronologie. (3. kiadás, 1. kiadás 1943. — 13. Schréter, Z. [1913]: Eger környékének földtani viszonyai. A M. Kir. Földt. Int. Évi jelentése 1912-ről. — 14. S e n e §, J. [1958 a\: Pectunculus-Sande und Egérer Faunentypus im Tertiár bei Kováőov im Karpatenbecken. Geologick^ Ústav Dionyza Stura. Geologické Pr ice *— Monografická séria 1—15. SeneS, J. [1958 b]: Considération sur la nécessité de créer des stratotypes nouveaux du Tertiaire de l’Europe (raisons et critéres). Ertrait du C. R. Sommaire des seances de la Société Géologique de Francé. — 16. S e n e 3, J. [1958 :]: Kritické p »zn imkv k stratotypom oligocénu a miocénu a k otázke neostratotypov (Kritische Bemerkungen zu denStratotvpén des Oligózáns und Miozáns und zűr Frage dér Neostratotypen). Geologicky Sbornik Rocnik IX. Cislo 1. — 17. Sorgenfrei, Th. [1940 : Marint Nedre-Miocaen i’Klin- tinghoved paa Als. — Danmarks Geol. Undersog. II. R. Nr. 65. — 18. Telegdi-Roth K. [1912]: A Magyar Középhegység északi részének felső oligocén rétegeiről, kálón js tekintettel az Eger vidéki felső oligocénra. Koch emlékkönyv. — 19. Telegd i-R o t h K. [1914 : Felső-oligocén faunaMagvar országból. Geol. Hung. 1. 1. — 20. Vadász E. 1912 : Fajfogalom az oslllattauban. Koch emlékkönyv. — 21. Vadász E. [1953]: Magvarororszig föl ltana l.kiad. Akadémiai Kiadó. — 22. Vadász E. [1960]: Magyarország földtana 2. kiad. Akadémiai Kiadó. Dié Unsicherheiten dér Grenzziehung Oligozán-Miozán im Lichte dér Fauna ven Eger L. BOGSCH Die Ursachen dér Unsicherheiten in dér Altersbestimmung dér Fauna von Eger (Erlau) sind: die Fauna ist nicht Sehicht fürSchicht eingesatnmelt worden; die Bearbei- tung ging nicht genügend in die Einzelheiten; die Begriffe dér Ortho- und Parachronologie und dérén Konsequenzen wurden ausser acht gelassen. Eine genaue Altersbestimmung lásst sich alléin durch methodische Sammlung und Bearbeitung, sowie durch minutiöse. auch die entwicklungsgeschichtlichen Tendenzen berücksichtigende paláontologische Arbeit venvirklichen. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI BARNAKÖSZÉNTELEPEK KORA DR. BARTKÓ BAJOS* Összefoglalás : A Börzsöny -hegység K-i oldalától Miskolcig húzódó kisebb megszakí- tásokkal 130 km hosszúságban, egyidőben, paralikus kifejlődésben keletkezett miocénkori barnakőszénösszletet, amit akvitáni majd burdigalai emeletbe helyeztek, az újabb kutatások szerint a helvéti emeletbe kell sorolni. Magyarország összes megkutatott (földtani) kőszénkészletének egyharmad részét az észak-magyarországi, asajóvölgyi — ózdi és nógrádi miocénkorú bamakőszénterületek adják. A bamakőszéntelepes összlet a Börzsöny-hegységtől a Sajó5- völgy ének miskolci szakaszáig — kisebb megszakításokkal — 130 km-en keresztül az észak-magyarországi - dél-szlovákiai nagy geoszmklinális pereme mentén követhető. Kutatási, bányászati és természetes feltárások alapján a terület általános földtani képe tisztázódott, azonban a sokat vitatott barnakőszéntelepes összlet keletkezési idejének kérdése még mindig nem jutott nyugvópontra. Az újabb őslény tani-rétegtani kutatások eredményeit felhasználva, az alábbi rövid összefoglalásban, főképpen üledékföldtani és teleptani alapon ismertetem az észak- magyarországi miocén barnakőszén rétegtani helyzetéről alkotott véleményemet. Tekintettel arra, hogy az üledékképződés jellege, a kőzetkifejlődés az őslénytani kép, sőt nagyrészben az ásványi nyersanyagok keletkezése is szoros összefüggésben áll az ősföldrajzi körülményekkel, szükséges a nagy üledékgyűjtő medence harmadkori fejlődéstörténetének ismerete. A felszíni kutatások és a mélyfúrások alapján részben, főképpen a K-i egységben (Borsod) ismerjük az aljzat paleozóos-mezozóos rétegsorát, amelynek jellegzetessége a júra és a kis Bükk-hegységi előfordulástól eltekintve, a krétaüledékek hiánya. Ismeretlen az alsó- és középeocén rétegsora is. Egészében tekintve, a terület a triásztól kezdve szárazulatként, erősen tagolt, ÉNy — DK-i csapású röghegységként emelkedett ki, egé- szen a középsőeocén végéig. A felsőeocénben a Dunántúli Középhegység csapásában, a Nagyszál — Csővári rögök, a jelenlegi Mátra-aljzat D-i peremén, a Bükk D-i előterén át, mint déli szegélyi, az É-i részen pedig a Dél-szlovákiai Érchegység peremi leszakadása mentén nagy üledékgyűjtő medence keletkezett. Semmi esetre sem szabad ezt ,,a medencét” tálszerű egyenletes aljzatú süllyedéknek tekinteni. A hosszanti és haránttörések rendszere a különböző magasságú kristályos és mészköves rögöket különböző szintbe, nagy általánosságban mégis ÉNy — DK-i irányú lépcsősen levetett árkokká, illetőleg sasbércekké formálta. Az első harmadkori üledék, a felsőeocénkori lithothamniumos — nummuliteszes mészkő tengere még csak a legmélyebb árkokba nyomulhatott be. A további folyamatos süllyedés, mely az oligocénben meggyorsult, eleinte szigettengerré alakította a medencét, majd a legmagasabb, egykori hegycsúcsok kivételével — ami elsősorban a Bükk-hegység * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1960. október 21.-i egri vándorgyűlésén. 4* 144 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet környékére és a Ny-i részen a Vác — csővári rögök környékére vonatkoztatható — majd- nem teljesen feltöltődött. A nagy jelentőségű, új salgótarjáni 2230 m-es mélységű kutatófúrás szerint a teljes oligocén rétegsor a Nagybátony — salgótarjáni árokban a 2000 m-t is meghaladja. Feltöltődés következtében a felsőoligocénben és az alsómiocénben a meglassult süllyedés relatív területemelkedéshez vezetett, az alsó- és felsőmiocén határát már szárazföldi időszak jelzi. Ki kell emelnünk, hogy mindeddig a felsőoligocén és alsómiocén közötti határt csak elméletileg tudjuk rögzíteni. Gyakorlatilag (térképezés), a stampiai üledékfoly- tonosság a bamakőszéntelepek fekvőjében kimutatott burdigalai nagy-pectenes rétegeket képviselő márga és glaukonitos homokkőösszlet lerakódásának befejezéséig tartott. A következő regressziós időszakban gyenge regionális gyűrődés és a paleozóos- mezozóos törésvonalak megújulásának hatására kiemelt térszínen megindult a lepusz- tulás. A mélyebb területek kaviccsal és málladékkal, tarkaagyaggal töltődtek fel, amit a 10 — 90 m vastagságú alsóriolittufa felhalmozódása fedett le — kitűnő vizettartó, tápdús aljzatot teremtve a mocsár-lápképződéshez. Eddig az egész geoszinklinális fejlődéstörténete egységesnek mondható. A keleti és nyugati rész között a süllyedés mértékében mutatkozik csak különbség. Feltűnő módon eddig a keleti, sajóvölgyi területen volt lassúbb a paleozóos-mezozóos rögök lefedése, a nyugati, a nógrádi medencerész már teljesen feltöltődött. A következőkben a riolittufával jelzett orogén-szárazföldi időszakot (steier I.) követő üledéksorrendet kell megismerni, amihez a nógrádi, helyi fáciesváltozásoktói mentes részmedence üledéksorát vesszük alapul. Az alsóriolittufára a salgótarjáni medencétől K felé az Egeresein — ózdi területen át a Sajó-völgyön keresztül Miskolcig, a pétervásárai megemelt terület lepusztulásától eltekintve, összefüggően követhető a bamakőszéntelepes összlet. Az általánosan ismert nógrádi, kisterenyei háromtelepes kifejlődés Schrétef Z. és V a d á s z E. munkájából ismert fácies -el térések ellenére a sajóvölgyi fáciesben kifej- lődött bamakőszéntelepes összlettel jól azonosítható. A nógrádi háromtelepes kifejlődéséi és a sajóvölgyi fáciesű öttelepes összlet alsó három telepének egyidejűsége bizonyítottnak tekinthető. Továbbiakban nagyon fontos Vadász E. azon megállapítása, hogy a bamakőszéntelepek paralikus képződésűek, vagyis valamilyen tengerniedence partján élt a barnakőszén anyagát szolgáltató egykori növénj’zet. Xógrádban a kőszéntelepes összletet csökkentsósvizi cardiumcs-cncophcrás-cor- bulás réteg fedi, amely fokozatosan, átmeneti üledékképződéssel a chlamysos homokkőbe, ez pedig a nyílt, de sekélytengeri homokos márgában-agyagmárgában ia slirben) foly- tatódik. Nógrádban, ahol a miocén üledékképződés idején az alaphegység regei már nem zavarták gyors fáciesváltozásokkal az üledékképzedés szabályszerűségét, a nyílttengeri medence felé igen jól követhető a rétegsor. Megállapítható, hogy a fedő üledékcsoport csökkent sósvízi lagunáris üledéke a cardiumos-corbulás agyag és homok, s a tengerpart menti normál scsvízi chkmysos homokkő ( = mangános rétegek), a nyilttengeri márgacsoport felé (slir fckczatcsan kivékonyodik, majd szétnyílva beleolvad az agyagos-márgás üledékcscpcrtla. mielőtt még a kőszéntelepes összlet elmeddülne. így a déli bányaterületeken a helvéti tengeri homokos márga (slir) a barnakőszéntelepes csszlet közvetlen fedője lesz Kányás-aknab Északról dél felé a homokos márga egvre vastagabb, a Mátra andezittakarója előtt a slirfáciesű üledékcsoport vastagsága az 500 m-t is meghaladja. Települési eltérés a kó- széntelepes összlet és a fedőrétegek között nincs. B a r t k ó : Észak-magyar országi barnakőszéntelepek kora 145 A barnakőszéntelepes összletet fedő, parti kifejlődésű üledékcsoportnak folya- matos, megszakítás nélküli kialakulása, a fedő homokos márgába való átmenete, feloldó- dása üledékföldtani bizonyíték a kőszéntelepek helvéti idejű keletkezése mellett. A barnakőszenes összlettől követhető folyamatos üledékképződés, mint vertikális bizonyíték mellett, figyelemmel kell kísérni az összlet, de elsősorban a telepek horizon- tális irányú változását is. A nógrádi terület kutatásának vezetőit a felszabadulást követő hatalmas termelés arra kényszerítette, hogy a barnakőszéntelepektől, vagyis az egykori lápzónától kiin- dulva a kivastagodó slir, illetőleg a paleogeografiailag kimutatható nyíltvizű tenger felé is kutatásokat kezdjenek. így Salgótarjántól ÉNy-ra és Kisterenyétől Ny-ra húzódó területeken nagymennyi- ségű fúrás mélyült. Az eredmény mindig egyforma volt, a bamakőszéntelepek fokozatosan elmeddüitek. Az elmeddülést a telep szétnyílása vezeti be, majd lencsés település vezet át a kőszenes agyagba, vagy homokba, ez végül ujjas szétseprűzéssel beolvad a slirbe. Ilyen esetben a fúrások a fedő helvéti homokosmárgából közvetlenül a fekvő riolittufába jut- nak. A sekélyláp és a nyílttenger határán gyakorlatilag, a bányászat szempontjából a telepek eltűnnek. A D-i területen, a Mátra-hegység felé, a kibúvási vonaltól 3 km-re a telepek hasonló rendellenességet kezdenek mutatni. Várható, hogy az andezittakaró alatt 1 km-en belül a lápöv képződményeit tengeri üledékek váltják fel. A barnakőszéntelepek a parti zónától a nyílttenger felé történő, ismertetett válto- zásai ismét azt bizonyítják, hogy a bamakőszéntelepes összlet nem állandó szint, hanem csak a helvéti slir fáciese. A bamakőszéntelepes összlet horizontális vizsgálat során is helvéti korúnak bizonyult. Végig követve az üledékképződést, megállapítható, hogy a barnakőszéntelepes összletnek mint paralikus képződménynek nyílttengere a helvéti „slir-tenger”. Az észak- magyarországi kőszéntelepek keletkezését az elmondottak szerint nem egy regressziós időszak (burdigalai) záró tagjaként, hanem ellenkezőleg a helvéti transzgresszió kezdő- tagjaként kell tekinteni. Őslénytani vizsgálatai során erre az eredményre jutott 1928-ban az Bgercsehi — bor- sodi területen Schréter Z. is. Felismerte a fekvő tengeri-rétegek burdigalai korát és a kőszéntelepeket közvetlenül fedő corbulás rétegek helvéti idejét. Királd-Bánszállás kör- nyékén a bamakőszéntelepet helvéti tengeri rétegekbe települve figyelte meg. Később, nagybátonyi munkájában Schréter Z. a bamakőszéntelepek keletkezését több okból, elsősorban a kevés mélyfúrási adat és a kövületszegénység miatt mélyebbre a burdigalai emeletbe helyezi, de hangsúlyozza a borsodi barnakőszenes összlettel való egyidejűséget. Újabban Csepreghyné Meznerics I. őslénytani dolgozatai elősegí- tették a helyes korbeosztás megállapítását. Különösen a kőzetfedő rétegek, a cardiumos- oncophorás és a chlamysos homokok, homokkövek helvéti idejű keletkezésének felismerése volt fontos lépés a kövületszegény bamakőszéntelepes összlet korának tisztázásában. SimoncsicsP. spóra-pollen vizsgálatai a helvéti idejű barnakőszén-keletkezés mellett bizonyítanak. A nógrádi terület legkiválóbb ismerőjének, N o s z k y Jenőnek az a felfogása, amely szerint a barnakőszén akvitánkorú, módosul olyan értelemben, hogy a tényleges oligocén és az általa is helvétinek meghatározott slir közötti üledékcsoportot magasabb emeletekbe kell átsorolni. Kutatástörténet és kutatásmetodikai szempontból is érdekes adatokat szolgáltat az észak-magyarországi barnakőszénterület. Előnyös földtani helyzeténél fogva a magyar 146 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet rétegtani kutatások legnehezebb problémáját a fácies kutatás fontosságát itt lehet a legjobban érzékelni. Azt az alapot, amit Strausz L. 20 évvel ezelőtt fácies-kutatásaival lefektetett, tovább kell fejleszteni. Azok a paleogeográfiai különbségek, amik a nógrádi. Ózd — sajó- völgyi területek között mutatkoznak, még érdekesebbé teszik a kutatást. A megváltozott miocénkori kőszénképződési idő alapján, kellő paleogeográfiai ismeretek birtokában, az észak-magyarországi területen új lehetőségek nyílnak a barna- kőszéntelepek kutatására. IRODALOM — UTERATUR l.Csepreghvné Meznerics I.: Az egercsehi — ózdi kőszénfekvő burdigalai faunája Földtani Közlöny, 1959. GXXXIX. k. — 2. Noszky J.: A Cserhát hegység földtani viszonyai. Magyar Tájak Földtani beírása. III. k. Magyar Állami Földtani Intézet kiadása 1940. — 3. Simon esics P.: Salgótarjánvidéki miocén barnakőszén paliuológiai vizsgálata. Földtani Közlöny, 1959. LXXXIX. k. — 4. Schrétcr Z.:A borsod-hevesi szén és lignitterületek bányafoldtani leírása. Magyar Állami Földtani Intézet Kiadványai 1929. — 5. S c h r é t c r Z.: Nagvbátouy kornyéke. Magyar Tájak Földtani Tárása, 1940. II. k. — 6. Strausz L,.: Az Északkeleti Cserhát mediterrán fáciesei. Eötvös- füzetek, Budapest, 1925. I. k. — 7. Strausz I,.: Gcologische Fazieskunde. Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve 1927 — 1929. XXVIII. k. — 8. Szádeczkv-Kardoss E.: Szénkőzettan. Budapest, 1952. — 9. Vadász E.: A borsodi szénmedence bányafoldtani viszonyai. Magyar Állami Földtani Intézet Kiad- ványai, Budapest, 1929. — 10. Vadász E.: Kőszénföldtan. Akadémiai Kiadó. Bp. 1952. — 11. Vitális S.: Kőszén és tőzegkészletünk felkutatása. MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közle- ménye, 1951. I. k. Über das Altér dér nordungarischen Braunkohlenflöze DR. E. BARTKÓ Die Braunkohlenflöze von Xordungarn sind zweifellos miozán, es wird nunmehr um die feinere stratigrapliische Hinteilung diskutiert. lm weiten Kohlengebiet gibt es eine Zahl von Faziesánderungen; diese, sowie die uneinheitliche Inkohlung dér Flöze habén die Entwicklung eines einheitlichen Standpunktes erschwert. Anhand einer Übersicht des ganzen Kohlengebietes und anhand dér neuen zahl- reichen Bolirungsangaben vertritt Yerfasser den Standpunkt, dass ein Teil dér bislang übereinandergereihtcn Flöze parallelé, isopische Entwicklungen darstellt. Dér erste, wichtige Beweis ist die Nachweisung dér Kontinuitát dér Ablagenmg. Eine Reilie von neuen Kembohrungen beweist, dass zwischen dér flözführenden Reihe und dem Cardien-Oncopliorensand keine Diskordanz besteht, dér Übergang als voll- kommen kontinuierlich angesprochen werden muss. Das umnittelbare brackische Han- gende und dér scheinbar höhere litorale Chlamyssandstein verjüngt sich in südlicher Richtimg und gelit in die nunmehr allgemein als lielvetisch anerkannte Schlierserie über. Auch die paláogeograpliische Lage hat sich geklárt, lieute kann die Grenze dér Moorzone und des offenen Meeres béréi ts gezogen werden. Die Yerkümmerung dér flöz- führenden Serie kann in dér Richtimg zum offenen Meere klar erfasst werden : Spaltung dér Flöze, linsenartige Lagerung, verzahnte Übergánge usw. Dér Komplex ,,löst” sich überall im Schlier auf. Es ist seit jeher bekannt, dass die nordungarischen Braunkohlenflöze paralische Bildungen darstellen, es ist jedocli nicht die Frage untersucht werden, zu welchem Meere sie gehören moehten. Nach dem obigen dürften sie die litorale Fazies des helvetischen ,,Schlienneeres,’ vertreten, und demnach im Gegensatz zu dér bisherigen Altersbestim- mung (Aquitan oder Burdigal) ins Helvet gehören. Auch die paláontologischen Belege (Makrofauna, Sporen, Pollen) spreehen für das helvetische Altér dér Braunkohlenflöze. Die ungarischen Miozánablagerungen inüssen in Hinsicht auf ihre Faziesverhált- nisse einer Revision unterworfen werden. Diese soll nicht nur die wissenschaf tlichen . son- dem auch die praktischen Untersuchungen fördern. A NYUGATI-KÁRPÁTOK ŐSFÖLDRAJZI FEJLŐDÉSE A MIOCÉNBEN DR. JÁN SENE§* Összefoglalás: A Magyar Földtani Társulat vezetőségének felkérésére az 1960. évi egri vándorgyűlésen tartott előadásomat az alábbi munkában hozom kivonatosan nyilvános- ságra. Célom, hogy a magyar geológus társadalommal megismertessem a csehszlovák geo- lógusok nézeteit a Nyugati Kárpátok ősföldrajzi fejlődésére vonatkozóan a miocén folya- mán, ill. a nevezett területrész helyzetét az Eo-, Mező- és Neoparatethysben. Részletesebben foglalkozom azokkal a területekkel, rétegekkel és problémákkal, amelyek szorosabban függ- nek össze a magyarországi miocénnel. A Nyugati-Kárpátokon a hegységláncnak a Dunától a kárpátukrajnai Polanáig terjedő részét értjük. A Kárpátoknak ezt a területét, beleértve a hegységláncon kívüli előteret és a láncolaton belüli medencerészeket is, a miocén folyamán többször öntötte el a tenger vagy a tengerágak és a terület több fázisban kiemelkedett és felgyűrődött. A Nyugati-Kárpátok fiatal üledékgyűjtő medencéit, amelyek nagy részben a miocén folyamán keletkeztek és váltak ismét szárazulattá, három csoportba osztjuk. A Kárpá- tok ívétől nyugatra, Morvaország területén van a kárpáti előtér (Őelná hlbina, Vortiefe) üledékgyűjtő területe, amely a hegység fokozatos felgyűrődése következtében mind- inkább az ív külső oldala felé tolódott el. A kárpáti előtér morvaországi része délen az alpi előtérhez (Molassezone vagy Ausseralpiner Wiener Becken és a perialpi depresszió), észak felé a lengyelországi és ukrajnai kárpáti előtérhez kapcsolódik. Az üledékképződési területek második csoportját magában az ívben levő medencék alkotják. Ezekhez tar- tozik elsősorban a Bécsi-medence, amelynek nagy része a Morva-síkságon és Nyugat- Szlovákiában csehszlovák területen van, déli része (Inneralpines Wiener Becken) Ausztria területére esik. Az ívbeli medencékhez tartoznak a közép-szlovákiai túróci, felsőnyitrai, Besztercebánya — zólyomi, breznói medencék is (Túrcianská, Homonitrianská, Bansko- bystricko — zlovenská, Breznianská kotlina) . A harmadik csoportba az észak-magyaror- szági miocénkorú üledékgyűjtő területekkel jórészt határos belsőkárpáti (intrakárpát) medencerészek tartoznak, a nyugat-szlovákiai (a Kisalföld északi folytatása), a dél- szlovákiai és a kelet-szlovákiai neogén medencékkel. Az egyes medencék ősföldrajzi fejlődése a miocén kor folyamán a Kárpátok foko- zatos felgyűrődésének a függvénye volt. A főleg törésvonalakból és részben fiatal miocén takarókból álló hegységszerkezeti mozgás, az ezekkel kapcsolatos peremi letörések, a medenceképződés és a vulkáni tevékenység nem egyidejű jelenségek. Ezért az egyes medencék fejlődése időben és térben egymástól különbözött. így az ívbeli medencék kialakulása csak a tortónai emelettel vette kezdetét. Ugyanakkor a kárpáti előtér Morva- ország területén már fokozatosan szárazulattá vált. A dél-szlovákiai üledékgyűjtő meden- cének a tortonban és a szarmatában való kiemelkedésével szemben áll a nyugat-szlovákiai medence fiatal központi részének, főleg a pliocénben való óriási besüllyedése. Az egyes medencék rétegeinek geokronológiai értékelését az utóbbi öt évben a puhatestűek és az egysejtűek alapján, rétegtani hovátartozóságukat pedig a sztrato- Előadta a Magyar Föl dtani Társulat 1S60. október 21. -i egri vándorgyűlésén. 148 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzei típusok részbeni revíziója alapján, ill. egy új sztratotípus beiktatásával értük el. A parti és főleg medencefáciesben nagyszámú mélyfúrás anyaga alapján végzett korrelációk a Nyugati Kárpátok mozgékony területén általában arra mutatnak, hogy a korhatárokat csakis biosztratigráfiai alapon és nem a diasztrofizmus alapján kell megállapítanunk. A letárolásoknak és a transzgresszióknak az egyes medencékben való időbeli eltolódása nagy vonalakban a hegységképző szakaszoknak nyugatról kelet felé való vándorlását mutatja. * * * A mezozoikumban és részben még az eocénben is egységes Tethys-geoszinklinális fejlődésében az oligocén folyamán, de főleg a miocén elején hatalmas változás állott l>e. A geoszinklinális vályúja fokozatosan felgyűrődött és ennek előterében, valamint magá- ban a gyűrődési vonulatban is üledékképző medencék keletkeztek. A paleogén folyamán a felgyűrődés következtében a Himalája területén teljessé válik a regresszió és Európában a Tethys két tengersávra oszlik. A délire, amelyet továbbra is Tethysnek nevezünk (Mediterrán) és az északi transzeurópai sávra, amelyet Laskarew Paratethysnek nevezett el. A kettőt az Alpok, a Balkán-hegység, Kisázsia, Középirán és Afganisztán hegy vonulatai választják el. A két tengersáv fejlődése lényegesen különbözött egymástól. Míg a Tethys csaknem az egész miocénben összeköttetésben volt az akkori világtenge- rekkel, addig a Paratethys a Tethysnek csak egy tengerága, koronként csak öble, vagy öbölsorozata volt. Maga az összeköttetés a Tethysszel nem volt állandó, minek következ- tében a Paratethys fejlődési szakaszai a nyugati Rlióne — perialpi vonulattól egészen a keleti Euxin — káspi tengerágig igen változatos képet mutatnak. A Paratethysnek az állandóan változó ősföldrajzi és fáciesbeli viszonyai az Alpoktól a Kaukázusig terjedő hegységképződési fázisokat tükrözik vissza. A fácieseknek ebben a másodrangú ,, marad- vány geoszinklinálisban” való állandó változása és a faunaelemeknek a Tethysszel való összeköttetés szerinti keveredése megnehezíti a párhuzamosítást a tethysbeli, atlanti vagy boreális bio-provinciák sztratotípusaival. A Nyugati-Kárpátok területe a miocénben tehát a Paratethys tengersávjának üledékgyűjtő területéhez tartozott. Az utóbbi tiz évben itt végzett kutatások és a szom- szédos területek geológusaival való együttműködés eredményeként, főleg mélyfúrások biosztratigráfiai feldolgozása alapján, összefüggő ősföldrajzi képet kaptunk a terület fejlődéséről a miocénben. Ismereteink mai állapota már bizonyos lehetőségeket nyújt a Paratethys és a Tethys egyes rétegeinek a korrelációjához, sőt a faunaelemek bio- provinciális hovatartozósága alapján a transzgressziók irányának a megállapításához is. E munka témáját érintő kimerítő irodalomjegyzéket lásd J. Senes: Súöasne znalosti o paleogeografii centralnej Parat ethvdy. Geol. Práce, 55. Bratislava. c. mun- kájában. * * * Az akvitáni rétegek legtípusosabb kifejlődését az intrakárpáti depresszióban a nyugat-szlovákiai medence délkeleti részén, Párkány (Sturovo) vidékén és a dél-szlo- vákiai medencében Ipolyságtól (Sahy) a Gömör — tornai karszt nyugati pereméig terjedő területen találjuk. Mélyfúrási szelvények tanúsága szerint (Sturovo, Muzla, Obid, Kováéov, Busince és cakovi fúrások) az akvitánba helyezett rétegek a medenceperemeken min- denütt transzgredálnak a paleozoikumra és a mezozoikumra, a medencék közepén azonban az oligocén és az akvitán között az üledékképződés megszakítatlan volt. Erre főleg az a körülmény utal, hogy az akvitáni törmelékes alaprétegek a medencékben a rupélinek mindenütt egy és ugyanazon foraminiferás szintjére települnek. Az alábbi két rétegsor kellően bizonyítja az oligocénnek és az akvitánnak az intrakárpáti medencék szlovákiai észében lévő települési viszonyait és kifejlődését. S e n e s : A Nyugati-Kárpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben 149 Sturovo környéke (Az esztergomi medence É-i folytatása) Cyrénás agyag édesvízi betelepülésekkel és széncsíkokkal; főleg az alsóbb rétegekben •w pectunculuszos homokkal és turritellás agyag- éi márgával váltakozva. Osztrigapadok, luci- nás homok. Neritikus, echinoidea tüskés agyagmárga, < miocén jellegű Foraminif érákkal (rupéli > alakok teljes hiánya). X Csillámos homok, homokkő, és kavics- rétegek átmosott, főleg krétakori mikrofauná- val. Dél-Szlovákia (A salgótarjáni és borsodi medencerészek É-i folytatása) Cyrénás agyag édesvízi betelepülésekkel és széncsíkokkal, turritellás agyag és homok (egri és balassagyarmati faunatípus), luci- nás és pectenes rétegek. Neritikus echinoidea tüskés agyagmárga miocén jellegű Foraminif érákkal (rupéli ala- kok teljes hiánya), makrofaunájában ural- kodó az Amussium denudatum. Parti fácies- ben Fepidocyclinák, Miogypsina gunteri és alsómiocén pectenek. Homok, homokkő és konglomerátum gyér miocén jellegű mikrofaunával. 3 ti Agyagmárga. Foraminifera faunájából többnyire már hiányzik a Clavulinoides szabói. Kagylós törésű agyagmárga, típusos rupéli Foraminifera faunával. Amussium semiradi- atum. Csillámos homok és homokkő, átmosott, főleg krétakorú Foraminifera faunával. Csökkentsós- és édesvízi kőszéntelepes rétegsor, cyrénás szenes agyag, tarka agyag. Agyagmárga. Foraminifera faunájából többnyire már hiányzik a Clavulinoides szabói. Agyagmárga típusos rupéli Foraminifera- faunával. Homokos, homokköves rétegsor. Az akvitáni rétegek Foraminifera-f almájában hiányoznak a paleogén alakok (Clavulinoides szabói, Planularia kubinyii), ezzel szemben felvirágzik az az alsómiocén típusú mikrofauna, amelyet a helvéti emelet végéig kísérhetünk. A puhatestű faunák különböző paleocönózisaiban még látunk ugyan északi paleogén elemeket, az alakok túlnyomó többségét azonban már atlanti és mediterrán eredetű alsómiocén fajok alkotják (Chlamys carryensis, Chl. martelli, Chl. rotundata, Galeodes lainei, Turritella venus). Ezek hirtelen megjelenése egy a Tethys és a még kialakulóban levő Paratethys közti közvetlen és újirányú összeköttetés kifejlődésére mutat. Bizonyítja ezt a Miogypsina gunteri megjelenése is az akvitán durva partközeli üledékeiben. A reliktumszerű északi paleogén elemek (Angulus nysti, Pitaria splendida, P. beyrichi, Glycymeris ex. gr. obo- vatus ) valószínűleg a rupéli tenger parti faunájának a maradványai közé tartoznak, az akvitánban t. i. igen nehéz volna közvetlen összeköttetést feltételezni az egyidejű északi bioprovincia katti tengerével. Ilyen, ha volt is, csak a keleti Paratethys vidékén (Euxin — káspi — ustjurt) keresztül lehetett. A Nyugati Kárpátok előterében Morvaországban az akvitáni eineletnek korban megfelelő rétegek egyelőre csak a zdanici flistakaró felső, hustopeci rétegeiben ismerete- sek (Ausspitzi márga) . Itt is a típusos rupéli márgákon ill. a felettük levő részben kiédesedő rétegsoron, látszólag az üledékképződés megszakítása nélkül következnek a már miocén mikro- és makrófaunát tartalmazó hustopeci rétegek. Molluszkafaunájuk Vei. Pavlo vi- cénél teljesen egyező az egri, balassagyarmati, kovácspataki vagy a bajorországi thal- bergi lelőhelyek fajaival. Az eddigiekből világosan kitűnik, hogy a medencék belsejében a miocénkori faunát tartalmazó akvitáni rétegek megszakítás nélkül települnek az oligocénre. Ez az oligocén eddigi faunaismereteink szerint egészben a rupélinek felel meg. Ebből következik, hogy az északi bioprovinciában katti néven ismert rétegek a Tethys és Paratethys jellegű akvitáni időegységnek szinonimái, vagy pedig, hogy a katti északi sztratotípusának időbeli megfelelői nálunk a rupéli rétegek felső szintjeiben keresendők. Ez utóbbi faunisz- tikai okoknál fogva aligha valószínű és ezért jelen tudásunk alapján a katti sztratotípu- sát az akvitáni időbeli megfelelőjének tartjuk. (Figyelemre méltó, hogy a bajorországi katti mikrofaunája igen hasonlít a zdanici flis és néhány szlovákiai rupéli lelőhely felsőbb rétegeinek mikrofaunájához, valószínű azonban, hogy Bajorországban a kattinak vett rétegek a rupéli sztratotípusába tartoznak és nem felelnek meg időben az északi pro- vincia katti rétegeinek.) 150 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A Nyugati-Kárpátok területén lényegében tehát egy nomenklatorikus változás történt; a faunarevíziók alapján a múltban kattinak és így oligocénnek tartott rétegeket ma az akvitánba és így már a miocénbe helyezzük. Ennek az oka elsősorban abban rejlik, hogy a rétegek az akvitáni sztratotípusának atlanti és mediterrán faunáját tartalmazzák és így a sztratotípussal föltétlenül egyidejűek. A prioritás és a Parat ethys bioprovinci- ális helyzete megköveteli az akvitán elnevezés használatát abban az esetben is, ha vég- legesen bebizonyosodik a katti időbeli ekvivalenciája az akvitánival. Ezen időegységnek az oligocénbe vagy már a miocénbe való helyezése konvencionális kérdéssé vált. Ősföldrajzilag az akvitáni üledékgyűjtő területek a Nyugati Kárpátokban, főleg az intrakárpát vidéken még többé-kevésbé a rupeli medencéket követték, a legtöbb helyen azonban bizonyított a medencék kiszélesedése, ugyanakkor kisebb mélysége is. Kérdéses, hogy a flisövben kimutatott oligocén (rupéli) területeket, főleg a krosznoi takaró területét, elárasztotta-e ismét az akvitáni tenger. Erre, eltekintve az előtér morva- országi részétől, nincs bizonyítékunk. A kárpáti előtérből nyugat felé nem kétséges az összeköttetés a perialpi depresszióban egészen a Bajorországig terjedő tengeröböllel (Burgstall, Thalberg) az ausztriai melettás sliren és parti fáciesű pectunculuszos linzi és melki homok fáciesein keresztül. Egyelőre az akvitánnak megfelelő rétegeket a kárpáti előtér lengyelországi szakaszán nem ismerünk s így összeköttetést sem az ukrajnai, valószínűleg akvitáni korú felsőpolianici és alsó vorotiscsen rétegekkel. A közbeeső len- gyelországi szakaszon az akvitáni vagy fedve van az idősebb í listakarókkal, vágj', ami valószínűbb, ebben az időben a Kárpátoknak északon még nem volt üledékgyűjtő előtere. Ebben az esetben az ukrajnai akvitáninak a Keleti-Kárpátok előterén át kellett kapcso- latban lennie nemcsak a keleti Paratethys részben maikopi és szakarauli rétegeivel, de az Anatóliában és Olténia — Munténia területén kimutatott akvitánnal is. Ez utóbbi összeköttetése az intrakárpáti depressziókkal az Erdélyi-medencén keresztül kétségtelen. Ugyanígy kétségtelen az intrakárpáti depressziók közvetlen összeköttetése az észak- olaszországi, tehát Tethysbeli akvitánnal. Erre mutatnak a felső schio és bellunoi rétegek és az egri vagy kovácspataki fauna közös fajai és varietásai. (Protoma cathedralis bellu- nensis, Turritella beyrichi percarinata, Cardium bükkianum, Crassatella carcarensis) . Az észak-magyar — dél -szlovákiai medencék es a kárpáti előtér morvaországi része közötti közvetlen összeköttetés a faunák alapján szintén nyilvánvaló. A Paratethys az akvitánban tehát Bajorországtól K-i irányban a Nyugati-Kárpá- tokon keresztül az Euxin — Káspi — Üst j űrt vidékig húzódott és a Tethysszel valószínűleg Anatolia és Észak-Olaszország felé volt összeköttetésben. A Rhóne-medence az akvitánban még csak a Tethysnek egy zárt öble volt, a perialpi depresszió nagy részén csak édesvízi üledékképződés folyt. Az alsóburdigalai üledékek a Nyugati-Kárpátok területén általában diszkordánsan települnek. Az akvitán és alsóburdigalai között tehát hegységképződéssel kapcsolatos erős kiemelkedést, denudációt, majd rákövetkező süllyedést kell feltételez- nünk. A süllyedés eredményeképpen az alsóburdigalai tenger transzgressziója, bár területi- leg lényegesen nem tér el az akvitán elterjedésétől, egészen más jellegű üledékeket hozott létre, teljesen újtípusú litorális faunákkal. Sokkal több a klasztikus üledék, mint az akvi- tánban volt és ez a Kárpátok egyes részeinek az alsóburdigalai folyamán való erős kiemel- kedettségére és letárolására vall. A kárpáti előtér morvaországi részén Znojmo és Ostrava környékén ismerünk főleg parti üledékeket típusos nagypectenes kifejlődésben. A Bécsi-medence területén az alsóburdigalai üledékek a mai medence északi részén keletkeztek. A mai medence- alak csak a tortónai folyamán jött létre. Az akvitán tói 111. alsóburdigalaitól a helvéti ül. ,, kárpátién” idejéig, a mai medence északi területén egy kelet-nyugati irányú tengerág volt. Ez biztosította az alsómiocén folyamán a tengeri összeköttetést a kárpáti előtér és S en e § : A Nyugati-Kárpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben 151 az intrakárpáti területek között. A Bécsi-medence ezen északi területén a nevezett tenger- ágból az alsóburdigalai alapkonglomerátum és homokkő ülepedett le az ismert nagy- pectenes faunákkal. Mélyebb fáciesben meszes, homokos agyag és agvagmárga keletke- zett gazdag cyclamminás és bathysyphonos mikrof aunával . Az alsóburdigalai folyamán még a nyugat-szlovákiai medence is sokkal északabbra húzódott mint a felsőmiocénben és a pliocénben. Üledékeit a Vág- völgy ében csaknem Zsolnáig, a mai Bánóci- és Felsőnyitrai-medencében találjuk meg. Innen nyugat felé a * Bécsi-medencével az összeköttetés a Kiskárpátoktól északra bizonyított, délnyugat felé, Dél-Szlovákia irányába a Körmöc — selmeci (Kremnicko — stiavnické pohorie) terület és a Vepor vulkáni takarója alatt tételezzük föl. Az utóbbi vidéken azonban valószínű, hogy a burdigalai üledékek a terület tortónait megelőző kiemelkedése folyamán denudálódtak. A nyugat-szlovákiai medencében az alsóburdigalai üledékek részben mészkőkonglomerá- tumokkal, nagypectenes faunával, részben lagunáris csökkentsósvízi üledékekkel, cyrénás és tympanotonuszos, hydróbiás agyaggal kezdődnek. Fedőjükben homokos, homokköyes turritellás és pitáríás rétegek, ill. ezeknek nyüttengeri agyagos fáciesei vannak kifejlődve gyér makrof aunával és cyclamminás agglutinált mikrof aunával. A dél-szlovákiai üledékgyűjtő területen, melynek déli részét a salgótarjáni és bor- sodi kőszénmedencék tágabb területe képezi, az alsóburdigalai rétegek csak sekélytengeri kifejlődésben ismeretesek. A leggyakoribb a cápafogas, nagypectenes, osztreás homok és homokkőfácies igen nagy glaukonit- és biotittartalommal. Ez utóbbi az alsómiocén riolitvulkanizmus megkezdésére utal már az alsóburdigalai folyamán. Tekintve, hogy ezen a területen az alsóburdigalai üledékek főleg a felsőbb akvitáni rétegek anyagának feldolgozásából keletkeztek, aránylag kevés akvitán előtti kőzetanyag behordásával, sok esetben fauna hiányában a burdigalai rétegek elválasztása az akvitántól csak kőzet- tanilag, az említett biotit megjelenése alapján lehetséges. A dél-szlovákiai glaukonitos homokkövek zöme nem az akvitánba, de feljebb, az alsóburdigalai emeletbe tartozik. Kelet-Szlovákiában az alsóburdigalai üledékek egyelőre csak az Eperjesi-medence (presovská kotlma) északi peremén ismeretesek homok, homokkő és homokos agvagmárga kifejlődésében. Mikro- és makrofaunájuk típusos burdigalai, de ugyanúgy mint a nyugat- szlovákiai őausai vagy a kárpátukrajnai burkalowi rétegekben, a nagvpectenek csak gyéren vannak képviselve. Valószínű hogy Kelet-Szlovákia területe az alsóburdigalai emeletben déli irányban a Borsod környéki alsóburdigalaival, kelet felé pedig a kárpát- ukrajnai burkalowi rétegekkel volt tengeri összeköttetésben. Az alsóburdigalai rétegek Foraminifera-faunája eddigi tudásunk szerint alig különbözik az akvitánétól. Parti fáciesben csak az egyes Lepidocyclina és Miogypsina fajok hiánya agyagosabb kifejlődésben az Almena osnabruggensis már csak igen gyér megjelenése, ezzel szemben az agglutinált fajok, főleg a Cyclamminák fejlődése mutat a burdigalaira. Nem sikerült eddig nagyobb különbséget kimutatnunk az akvitáni és burdigalai mélyneritikus és batiális molluszkafaunák között sem. Ez a különbség annál szembetűnőbb a litorális faunák között. Az északi bioprovincia reliktum alakjainak a helyét a valószínűleg indopacifikus eredetű formák foglalják el. Közülük elsősorban az igen nagy méretű Veneridákat, Pektinidákat, Pholadomyákat, nagy méretű Cardiumokat és Mactrákat kell megemlítenünk. Csökkent sósvízi kifejlődésben a rupéli és akvitáni tympanotonuszos és cyrénás rétegekkel ellentétben az alsóburdigalai cyrénás rétegekben a Tympanotonus margaritaceum és Cerithium plicatum mellett már megjelennek fiatalabb alakok is, főleg a Terebralia bidentata, Hydrobia cf. fontannesi, Nassa grondica és Cingula vera. A kárpáti előtérből, hasonlóan mint az akvitánban, közvetlen tengeri összeköttetés létezett az alpi előtérrel. A tenger nyugat felé egészen Bajorországig húzódott (Horn, Eggenburg, Miesbach, Kaltenbachgraben parti fáciesben, az alsó halli slir neritikus 152 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet fáciesben). Innen nyugatra még mindig nem hatolt tovább a Paratethys és a perialpi depresszión át még nem volt meg az összeköttetés a Rhóne-medencével. Hasonlóan mint az akvitánban, az alsóburdigalai kifejlődést sem ismerjük a kárpáti előtér lengyel- országi részein. Az alsóburdigalai megjelenése Ostrava környékén azonban mindenesetre a transzgressziónak az akvitánnal szemben az előtérben való továbbhaladását jelzi. Ugyanezt látjuk az alsóburdigalaiban a Keleti-Kárpátok előterében Ukrajnában és Romá- niában is. Az intrakárpáti területeken nagy vonalakban egy kelet — nyugati tengerág fejlődött ki, amely nyugat felé összeköttetésben volt a mai Bécsi-medencén át a morva- * országi kárpáti előtérrel és nem lehetetlen, hogy keleti irányban az ukrajnai előtérrel is. Valószínű az összeköttetés az Erdélyi-medencén keresztül a Déli-Kárpátok előterével, valamint a pesti és Zágráb környéki lelőhelyeken keresztül az északolasz Tethysbeli alsóburdigalaival is. Kétségtelen, hogy a Nyugati-Kárpátok sem az akvitánban, sem pedig az alsóburdigalaiban nem alkottak még összefüggőbb láncolatot es így nem volt egységes a kárpáti előtér sem. Keleti irányban a Paratethys az Euxin — káspi vidékig terjedt (a felsőmajkopi szakarauli és olgin rétegei) és a fauna alapján feltételezhető főösszeköttetés a Fekete-tenger, Anatólia, Perzsia irányában volt meg a Tethysszel. Teljesen más ősföldrajzi képet mutatnak a Nyugati Kárpátok, de az egész Para- tethys a felsőburdigalai emeletben. Míg ebben az időben az egész alpi előtér besüllyedt és tengerrel volt elöntve, addig a kárpáti előtér morvaországi része és az intrakárpáti területek szárazulattá váltak és denudáció vagy terresztrikus és fluviolim- nikus üledékképződés megy végbe. A perialpi depresszió lesüllyedése következtében a Rhöne-öböl és az északalpi előtér között tengeri összeköttetés jött létre. Ez a nyugatról jövő transzgresszió azonban nem érte el sem az alsóburdigalai után kiemelkedett kárpáti előtér, sem pedig az intrakárpáti területek szárazulattá vált vályúit. Az alpi előtérben a felső halli slir folytatásában a későbbi Bécsi-medence északibb részéig hatolt a transz- gresszió. Itt az ún. luzicei és winterbergi rétegek, tengeri szürke agyagmárgák és parti fáciesben homokkövek alakjában diszkordánsan fekszenek az alsóburdigalai rétegeken vagy az idősebb alaphegységen. Makrofaunájában még a nagypectenek uralkodnak, mikrof almájában a Bathysyphon taurinensis helyét mindinkább a B. filiformis és a Lin- gulina costata foglalják el. Ezek a felsőburdigalai rétegek fokozatosan mennek át ezen a területen a lielvét s. s. üledékeibe, egymástól gyakran alig választhatók el és az irodalom- ban mint egységes felsőburdigalai -helvéti s. s. ún. luzicei rétegek vannak bevezetve. Az intrakárpáti területen a felsőburdigalaiba helyezzük a dél-szlovákiai területen a kontinentális eredetű, kavicsos, tarkaagyagos, riolittufás rétegsort ami diszkordánsan települ a faunisztikailag bizonyított alsóburdigalai és helvéti s. s. közé. A kelet -szlovákiai medencében az eperjesi alsóburdigalai fedőjében csökkentsós- vízi, kőszéntelepes rétegsor, az ún. éelovecká forinácia van kifejlődve Polymesoda brong- niarti, Melanopsis hantkeni és Pirenella horntnsis fajokkal. Nem tartjuk kizártnak, hogy ezek a rétegek már a felsőburdigalaiban keletkeztek és időbeli ekvivalensei a dél-szlo- vákiai kontinentális lerakódásoknak. Eddigi tudásmik alapján tehát a felsőburdigalai emeletben tengeri kifejlődés csak a Paratethys nyugati vidékén a Rliőne-öböltől a Bécsi-medencéig volt. A kárpáti előtér, legalább is annak a nyugati és északi része, szárazulat volt. Keleti részében eset- leg a felső vorotiscseni rétegek, az Euxin — káspi vidéken a felsőmajkopi ritzevi rétegei felelnek meg a felsőburdigalai időszaknak. A belsőkárpáti területen szintén nem ismerünk még olyan tengeri rétegeket, amelyeket a felsőburdigalaiba helyezhetnénk. A keleti Paratethys vidékén az oligocéntól a lielvét s. s.-ig bezárólag a majkopi széria megszakítás nélküli szedimentációs sornak látszik. Ezért valószínű, hogy ebben a rétegsorban az Euxin — káspi vidéken benne vannak a felsőburdigalai időtartamának megfelelő rétegek is. Kérdés most már, hogy volt-e a nyugati és a keleti Paratethysznek egymással a kár- S e n e s : A Nyugati-Kárpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben 153 páti részeken át összeköttetése vagy sem. Ha igen, akkor ezt az összeköttetést valószí- nűleg a kárpáti előtérben át kell keresnünk, ahol a kérdéses rétegek a magurai vagy a krosznoi flis alatt vannak eltemetve. Fúrásadatok hiányában ezt a kérdést egyelőre el nem dönthetjük. Hasonló nehézségekkel, de lényegesen megváltozott ősföldrajzi helyzettel talál- kozunk a helvéti s. s. időszakában. A helvéti s. s. elnevezésen azt az időegységet értjük, ami Mayer ill. Rutsch svájci sztratotípusának rétegeiben van kifejezve. Ez a rétegsor úgy az alpi, mint a kárpáti előtér területén, sőt az Euxin — káspi vidéken is tengeri rétegekkel kezdődik, ill. megy át folyamatosan a felsőburdigalaiból, majd édesvízi, csökkentsósvízi, oncophorás típusú rétegekkel végződik. Ebben az időben volt a Paratethysnek kelet — nyugati irányban főleg a hegységek előtereiben a legnagyobb elterjedése, kezdetben a Rhőne-öböltől egészen az Arai vidékéig. Az újabb magyar kuta- tások alapján (K ó k a y) nem tartjuk kizártnak ebben az időben a Tethysnek déli irányból való transzgresszióját sem az intrakárpáti területek déli vidékeire, valószínűbb azonban a bántapusztai és mecseki tengeri helvéti s. s. jelenlétét az alpi előtér tengerének egy a Nyugat- és Dél-Magyarország vidékén képződött depresszióba való benyomulásával magyarázni. Ami az intrakárpáti terület északi vidékeit illeti, ezeken az előtéri vidékekkel szemben, (amelyek a helvéti vége felé kiemelkedtek), fokozatos süllyedés következett be, amelyik a későbbi ún. ,, kárpáti” emeletben érte el tetőpontját.’ A kárpáti előtér északi, lengyelországi része valószínűleg még szárazulat volt és a keleti Paratethvsszel az össze- köttetést a Dráva — szávai depresszión át tételezzük föl. A kárpáti előtér morvaországi részén hasonlóan mint az alpi előtér molassz zónái- jában a helvéti s. s. rubulus (ottnangi) és vöckla slirrel, feljebb a riedi homokkal, édesvízi és csökkentsósvízi oncophorás rétegekkel van képviselve. A Bécsi-medence területén, mint már említettük, a felsőburdigalai és a helvéti között átmenet van és az utóbbi a felső luzicei és radosovi rétegekkel, esetleg a lábi osztrakódás rétegekkel van képviselve. Nyugat- és Kelet-Szlovákia területén ennek a kornak megfelelő rétegsort nem ismerünk. Itt az alsó burdigalaira települnek diszkordánsan a „kárpáti” korú, ill. a tortónai rétegek. A dél-szlovákiai üledékgyűjtő medencében a helvételeji süllyedés képződményei a Kékkő környéki kőszéntelepek (két telep, egymástól homokréteggel elválasztva), a felettük levő édesvízi agyagréteg és a további kimélyülést, ill. a kárpáti előtérrel a kapcsolat felvételét igazolni látszó oncophorás rétegek. A kőszéntelepek valószínűleg a salgótarjáni alsó telepnek felelnek meg. A salgótarjáni középső telep ekvivalensét Dél-Szlovákiában az édesvízi agyagréteg jelzi, míg a főleg Borsodban erősen kifejlődött felső telep korban már az oncophorás ill. még magasabb tengeri rétegek ekvivalense. Míg tehát az előtérben a helvétben fokozatos kiemelkedést, addig az intrakárpáti depresszió északi részében fokozatos süllyedést látunk. A két mozgás közötti különbség csak a helvéti végén, az oncophorás rétegek megjelenésének idejében egyenlítődött ki. Míg azonban az előterek- ben kifejlődött oncophorás rétegek, mint csökkentsósvízi üledékek egy üledékciklus regressziós végén, addig az intrakárpáti depresszióban mint az üledékciklus transz- gressziót bevezető csökkentsós üledékei jelennek meg. Maga a Paratethys mint tengerág a helveti emelet végén több egymástól izolált csökkentsósvízi és édesvízi medencére esik szét, melyeknek sorozatát az Oncophorák megjelenése és azt követő gyors kihalása alapján Svájctól az Arai vidékéig követhetjük. Az intrakárpáti depresszió északi és Dráva — szávai részeinek a helvétben elkezdődött fokozatos süllyedése adta meg a lehető- séget az Oncophorák regionális elterjedésére azzal, hogy a keleti és nyugati Paratethys között az alsóburdigalai után megszakított összeköttetés ismét helyreállt. Ugyanakkor azonban, amikor a Paratethys a helvéti végén a hegységek előterében szétesett, már meg- kezdődhetett dél felől a Tethys egy új tengeröblének benyomulása a Dráva — szávai depresszió és a Nyugati-Kárpátok területére. A Nyugati- Kárpátok miocénjének rétegtani táblázata (Dr. Scneá J. 1960). 154 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet 3 I 'a b ■fi U ; a. a M 2-aa Sa's 58 q §•! •rt-üds I a .-I &*s •c t: 3 s-o * 3 5 g a o o 9 a a 8 G ~ a tj 5 > 5 £ o a e x C 3 x-13 a 3 3es -* a: * x & IS Pi §p!p fel &.I > 3 a 2 0*3 |.S.3'o5« u a 3 v u - a 2 -* -2 ?a f >Ü >. * •3 S í x # a ®*0'5 = -5'^á-a IS III £-*ací ?rf|s ■a&SPS I le *i a etaíM o a a a ál-, a sS l-glSg u > 8h® la > = X x »il I I Sll •í |I ö6 a'í .2 “a p! ^ X 22 a!2 c a EL 'SS Sf í*a rsi 3 5 II s5 a2 2 2 cf ~ •c53 5 & sas a MN |8 ?! 2 § | = a a T § Sjsí? — ~ jí '-•a t ° °-5 cw *5 = ^.E = =o , c .t: v. s'n 3 c _ * illa ml Ss 5& tf 5a t. c t: - — 5 ’n *5 J g *•= 5 a — x .8 A al!C- u c r_a 5 c 50 8 Hi ~ c x a =>2 >>e.* a a E §H •nlls ll.e-1 >a : ü a. 5£ "a ^ fcS ^ i; be a, VJ U3- ^ U -1 a x a a a a 2 C, 3 ^;vS *3r* í a v.-^. llill! ía£c.í-> 2 8 v;- X s| : r 3 'x = iMa urc: s s rf: a a 'S 5 *12 2 = i> ^ a - áll? — *3 . 1 3 « 1 ; - =2 a. || 1 1 D 25 > F^BUUBZS reuoviox S e n e é : A Nyugati-Kártpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben 155 do , “a <5 jj o 2 “Sí is ta.2 S&g '2 C'g s y S s as CO co H •c8k‘g* &£«*■ 3 w S SjL-'l-S f ögg2 |SJ!| :0 O C« SS .a 2 N & 'V § § 'r*._ n 5s<» &S4S ©•* ‘W M O a &■«* O M-iŐ á£8 ^83 m ^ ■SÍI •a 2^ üSS MOS 3^^ M : •«ö s a o o §* |! to§ |U &®-s 3 § rt § § s ° ® g s- w m .w'S^’C >* ’q m ö w 2 3o«S «> wtía -? ;a-* a Irfl 2So 'SáS m ás i-g fi a § o S xi o g g v w ^ ^ £ MO^ 0-3 a .ti g -g v £^0,0 5-2 -Pl m JS !?-g á-g o s j. PM *1^2 'ÖM -» S . •g I a«|c- Q§|-S a g S-S . O (^, « > « rfi g 3-SfíS t> s « *» M S-fc,* <$ !Ő^Í« « g 2 , SS i0 a Sí §1 ’§>eÖ-$Pg | si-lt ás 5 é §: | S ?-„2 M 0--2 ^ g wPíoo°Q g 8 a o .^M S w -S m > W) a o ^d=Q tn -id'a ^ ^ o N É v§ a o w^cqcj 2 0 s s O g in ~ ' o be J2 "5 y £>>< a'i gsl ■g i I 5 —j •> Sv 5/3 ^ gps Ül á |>(s CJ CX.^ Ma ^ a ~h 11502 Síi alá -a é > s? 11 « a o 'S 2 o a l§ S sp-g.* aass ««S a: n !t' ^ 1 s ö a E^ w ^ m -5 co |I4I •8 -o w ’S < •rexBoip^na: 156 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet Faunisztikailag a helvéti tengeri kifejlődésben igen erős rokonságot mutat a bur- digállal. Ez jól értelmezhető, ha meggondoljuk, hogy egyrészt a Paratethvsben az elő- terek nagy részén a helvéti üledékmegszakítás nélkül fejlődik ki a felsőburdigalaiból, másrészt, hogy a helvéti valószínűleg nem más, mint a Rhóne-öböl ún. burdigalien supérieur-jének egy Paratethysbeli, földrajzilag többé-kevésbé izolált fáciese. Az endemi- kus Oncophora típusú faunák a helvéti végén már a Paratethysnek a Rhóne-öböltől való teljes izoláltságára mutatnak. A mikrofauna típusos alsómiocén, már az akvitánból is ismert képet mutatja. A helvéti emelet végén tehát tulajdonképpen teljesen szétesett a Paratethys és a következő időkben a Kárpátoktól nyugatra, a perialpi vidéken tengeri üledékképződés többé nem volt. A középső ill. felsőtortónai emeletig a Paratethys keleti, Euxin — káspi vidéke is szárazulat volt és a helvéti s. s. és a középsőtortónai emelet között csak a Kár- pátok vidéke volt a Tethysnek egy dél felől benyomuló tagolt öble által elöntve. A Dráva — szávai depresszióban (Nyugat- és Dél-Magyarország, a Gráci-öböl és Észak-Jugoszlávia), a Bécsi-medence egy része, a kárpáti előtér morvaországi részén és az északi intrakárpát depresszióban a helvét ismertetett sztratotípusának megfelelő és a tipikus alsótort ónai rétegek között még egy, faunisztikailag minden fáciesben önálló, helyenként 2000 m vastag üledékcsoport van kifejlődve, amelyik senmiiesetre sem felel meg sem a helvéti, sem pedig a tortónai sztratotípusnak, ill. időegységének. A Bécsi- medencében és Dél-Szlovákiában régebben mint felsőhelvéti rétegesoport szerepelt, ez az elnevezés azonban, eltekintve attól, hogy nem felel meg a helvéti sztratotípusának (sőt a perialpi vidéken egyáltalán nincs is kifejlődve), sok zavart és fölösleges nézetelté- rést okozott. A perialpi vidéken ti. a helvéti sztratotípusának felső rétegeit, főleg a riedi homokot és a csökkentsós- és édesvízi rétegeket nevezték felsőhelvétinek, míg a kárpáti vidéken a korban fiatalabb, az előbbiek fedőjében jelentkező, már említett igen vastag főleg tengeri összletet. Az utóbbi rétegösszletnek sztratotípusát 1959-ben a csehszlovák geológusok a Bécsi-medence északi részén jelölték ki es az akkori tenger ősföldrajzi elterje- dése szerint k árpát ien-nek, vagy kárpáti emeletnek nevezték el. A kárpáti időszakban lerakodott rétegek a legtöbb helyen egységes, záit szedimentációs ciklust alkotnak; a kárpáti előtér és a Bécsi-medence nagy részén, valamint Nyugat-Szlovákiában diszkor- dánsan települnek vagy az alaphegységre és az alsó burdigalaira. vagy pedig a kiédesedett és oncophorás felső helvétire. Az intrakárpáti depresszióban Dél-Szlovákiában az onco- pliorás rétegek felett települnek. Itt a diszkordancia ill. az üledékmegszakitás a helvéti és a kárpáti között a helvéti kezdete óta tartó fokozatos ki mélyülés és a tenger fokozatos benyomulása következtében kétséges. Kelet -Szlovákiában szintén diszkordánsan települ- nek a kárpáti emelet rétegei vagy a burdigalaira vágj’ a flisre és a mezozoikumra. Az előtérben Morvaországban alapkonglomerátummal, kaviccsal és riolittufával, feljebb csaknem 1000 m vastag tengeri homokos márgarétégekkel van képviselve. Tekintve, hogy ebben az időben az alpi előtér már szárazulat volt, ill. ott csak helyi édesvízi üledék- képződés ment végbe, a kárpáti emelet rétegei a kárpáti előtérbe a Bécsi-medencéből, délkelet felől transzgredáló tengerből ülepedtek el. A transzgresszió észak felé majdnem Ostraváig hatolt. Itt fúrásokban találták meg a flistakaró alatt, csaknem 20 km-re a takaró mai eróziós homlokától. Ebből is látható, hogy milyen nagymérvű volt a Kárpátok felgyűrődése a felsőmiocén folyamán. A Bécsi-medencében és a Nyugat-Szlovákiában a vastag, főleg márgás és liomokos-márgás rétegsort négy mikrofaimisztikailag jellemzett szintre oszthatjuk. Dél-Szlovákiában a rétegsor az Észak-Magyarországról is ismert chlamy- szos homokkal, feljebb slirrétegekkel van képviselve. Kelet -Szlovákjában a toplai törés- vonaltól nyugatra főleg tengeri agyagmárgával ill. Eperjes környékén lagunáris sóképződ- ményekkel, a törésvonaltól keletre parti, kiédesedő és édesvízi üledékekkel van jelezve a tenger keleti partvonala az intrakárpáti depresszióban. Kárpátalján és Erdélyben ezek S e n e s : A Nyugati-Kárpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben 157 a rétegek már nem ismeretesek, ott eddigi tudásunk szerint az alsótortónai diszkordánsan települ az alsóburdiga laira . Mikrofaunisztikailag a kárpáti időszak önálló faunatársasággal van képviselve, amelyikben igen jellemző az Uvigerinák felvirágzása. A molluszkafaunában a litorális elemek átmeneti jelleget mutatnak az alsómiocén és tortónai faunaképek között, feltűnő az alsómiocén és tortónai Pecten- fajok hiánya, ezzel szemben a kis termetű Chlamys, főleg a Chl. macrotis csoportjának felvirágzása. Az alsómiocén és a kárpáti emelet batiáb’s faunái közötti különbség eddig még kevésbé ismert. A kárpátihoz hasonló ősföldrajzi képet látunk az alsótortónaiban is. A keleti Paratethys területe ti. még ebben az időben sem volt elárasztva. A Kárpátok területén azonban az alsótortónainak sokkal nagyobb a kiterjedése, mint az előbbi időszak tengeri üledékeinek. Nyugat -Magyarországon, a Gráci- és Bécsi-medencén keresz- tül az alsótortónai tenger a kárpáti előtérben messze Ostraván túl transzgredál és a lengyelországi és ukrajnai előtér besüllyedése következtében elönti a Kárpátoktól északra és északkeletre levő területeket. Az intrakárpáti medencékben megtaláljuk a Dráva — szávai területen, az északi depresszióban egészen Kárpátukrajnáig, de Erdélyben is. Mindenütt diszkordánsan és erős transzgresszióval települ az alaphegységre, ill. a mélyebb miocén rétegekre. A Nyugati-Kárpátok előtere Morvaországban tovább tolódott ki északnyugat felé és az alsótortónai tenger messze benyomult a cseh masszívumra. Üle- dékei a briinni homok, átmosott Oncophorákkal, lithothamniumos mészkő és főleg lagenidás agyagmárga. Az ezeknek korban megfelelő üledékek az előtér lengyelországi részén mint alsó opoli rétegek ismeretesek. Igen típusos az alsótortónai kifejlődése a Bécsi-medencében, ahol zárt üledékciklust látunk. Parti fáciese a grundi lelőhely rétegei- ben, mélyebb kifejlődése a lagenidás slirben jut kifejezésre. Nyugat-Szlovákiában az alsó- tortónai üledékek sokkal délebbre helyezkednek el, mint az alsómiocén rétegei. A medence központjának dél felé való eltolódása tehát már ebben az időben megkezdődött. A medence keleti peremén a fokozatos süllyedéssel kapcsolatban megkezdődött az intrakárpáti területek északi részeit később annyira jellemző andezit- vtükanizmus. Kétségtelen a Börzsöny és a Pilis Csehszlovákia területére áthúzódó részeinek az alsótortónai kora. Ezzel szemben a Körmöc — selmeci vulkáni hegység java valószínűleg csak a felsőtor- tónai folyamán, ill. még később keletkezett. Ugyanígy nincs még kellőképpen bizonyítva a dél-szlovákiai medence északi peremén levő andezitek alsó- vagy magasabb tortónai kora. Kelet-Szlovákiában az andezit vulkánosság csak a szarmatával kezdődik, majd a levanteiben végződik. Az alsótortónai emelet mikro- és makrofaunisztikailag jól jellemezhető, egyrészt a lagenidás fauna és a plankton alapján, másrészt a típusos mediterrán jellegű, az alsó- miocéntől és a kárpátitól főleg sekélytengeri fáciesben eltérő molluszka faunával. Ami a lagenidás mikrofaunát illeti, ez természetesen csak egy fáciese az alsótortonnak, más kifejlődésben sztratigráfiailag indifferens, buliminás faunával is lehet jellemezve. Az alsó- és középsőtortónai a puhatestűek alapján egyelőre nem különböztethető meg egymástól. A Paratethysnek a kárpáti időszaktól tartó közép-európai öböl jellege csak a közép- tortónaival kezdődően változott meg, amikor ismét lesüllyedt és tengerrel lett elborítva az Euxin — káspi vidék. (Az ottan, tarchan, csokraki, karagan és konka üledékek.) A Nyugati-Kárpátok területén az alsó- és a középsőtortónai közti ősföldrajzi változások, hasonlóan mint a kárpátién és az alsótortónai között, a kárpáti ívnek kifelé való fel- gyűrődésével voltak kapcsolatban. Ennnek a felgyűrődésnek a következtében vált szá- razulattá Morvaország nagy részén a kárpáti előtér, zökkentek le a Központi Kárpátokban a belső medencéket alkotó területek (túród, felsőnyitrai), amelyeknek peremein andezit- vulkáni tevékenység indult meg és amelyek a további folyamán édesvízi üledékekkel 5 F öJdtani Közlöny 158 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet lettek kitöltve. Ebben az időben vette fel a Bécsi-medence is a ma ismert alakját. A tor- tónai emeletnek a lagenidás zóna feletti részét a Foraminifera-faunák alapján tagoljuk középső- és felsőtortónaira. A középsőtortónai a Spiroplectammina carinata és az agglu- tinált formák, ill. egyes fáciesekben gazdag pseudotriplásiás vagy globigerinás faimákat látunk, a felsőtortónaiban a Bulimina — bolivinásés feljebb, vagy partközeli kiédesedő fáciesben a szermatához hasonló rotáliás és elphidiumos faunatársaság jelentkezik. Az irodalom egy részében csak lagenidás alsó- és az előbb említett mikrofaunisztikai zónákból álló felsőtortónai emeletet látjuk megkülönböztetve. A különbség csak nevezék- tani, praktikus jelentősége nincsen. Ősföl drajzilag a középsőtortónai kiemelése annyiban indokolt, hogy annak végeztével jelenik meg a Paratethys nagy részén egy lagunás fácies só- és gipszképződéssel. A középső- ill. felsőtortónai új szedimentációs ciklus kereté- ben transzgredál a Bécsi-medence területén és az intrakárpát vidékeken, messze túlhaladva az alsótortónai transzgresszió határait. Morvaországban az előtérben vi- szont megszakad az összeköttetés a Bécsi-medence felé. A középső- és felsőtorton csak Ostrava és Opava vidékén ülepedett le és ellentétben az alsótortonnal, az előtér len- gyelországi, tehát keleti része felől transzgredált. A rétegsor itt agglutinált forami- niferás és pseudotriplásiás slirrel kezdődik, a középsőtorton végén gipsztelepekkel foly- tatódik, majd a felsőtortónaiban buliminás és spiriál’szos márgákkal és homokkal végződik. A Bécsi-medencében a középsőtorton parti fáciesl>en lithothamniumos mészkővel és homokkővel, medencefáciesben agglutinált foraminiferás agyagmárgákkal van kép- viselve. A felsőtortonban az üledékképződés buliminás és rotáliás, mindinkább kiéde- sedő rétegekkel folytatódik és édesvízi, szénnvomos szinttel végződik. A Bécsi-medencé- nek az előtérrel, amint már említettük, ebben az időben közvetlenül összeköttetése nem volt. A kiédesedő felsőtortónai tenger az intrakárpáti területekről jutott a Bécsi-meden- cébe. Az előtér a belsőkárpáti medencékkel csak délkelet felé lehetett összeköttetésben. Ezzel szemben a középsőtortonban még valószínű az intrakárpáti közvetlen kapcsolat déli irányban a Tetliysszel. Ez az összeköttetés még a kárpáti és alsótortónai kor ősföld- rajzi maradványa. A felsőtortónai emelet csökkentsós vízi és édesvízi kifejlődése az egész Kárpát -medence területén nemcsak ennek a közvetlen összeköttetésnek a megszűnését mutatja, de azt is, hogy a Kárpát -medence ebben az időben a Paratethys legnyugatibb, kiédesedő medencerészlete volt. A Bécsi-medencében, s Kelet-Szlovákiában is, a tortónai emelet legfelsőbb rétegeit gyakran nem csak csökkentsós-, de gyakran édesvízi széntelepes üledékek is képviselik. Kelet-Szlovákiában megtaláljuk az Euxin káspi vidék konkai horizontjának jellegzetes endemikus faunáját, köztük a Cardiutu andrusovi alaknak egy variét ását is. Az intrakárpáti területen a középső- es felsőtortónai rétegeket a legtöbb helyen típusos kifejlődésben találjuk, Kelet -Szlovákia területén a középsőtortónai terminális rétegeiben megvannak a száz méternél vastagabb sótelepek is. Ugyanebbe a rétegtani horizontba tartoznak az előtérben a wieliczkai és az erdélyi medencében a dési tufa feletti sótelepek is. A Nyugati-Kárpátok és a Paratethys ősföldrajzi képe alig változott a szarma- tában, amikor a transzgredáló kiédesedett beltenger csaknem ugyanazokat a vidé- keket öntötte el, mint a középső- és a felsőtortonban. Egyedül a kárpáti előtér északi részén jutott a keletről haladó transzgresszió kevésbé messze nyugat felé, mint a torton- ban. A Bécsi- és az intrakárpáti-medencékben félsósvízi kifejlődésben látjuk az alsó. volliynnek, a középső. Irus na vicul átússzál és nonionos mikrofaunával jellemzett, besszarábiainak megfelelő szarmata alemeleteket. A chersonnak megfelelő felsőszarmata általában hiányzik. Eddig egyedül a Bécsi-medencében és Nyugat-Szlovákiában, a meden- S e n e s : A Nyugati-Kárpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben 159 cék legmélyebb részein volt a szarmata és a pannóniai között megszakítatlan üledék- képződés kimutatva. Itt az azelőtt legalsóbb pannonnak tartott, A . P a p p által „A” szintnek nevezett réteg felelhet meg egyedül az Euxin — káspi vidék chersonjának, míg a fölötte konkordánsan települt (csak a medencékben !) pannóniai rétegek a meoti al eme- letnek az ekvivalensei. A Nyugati-Kárpátok földtörténete természetesen korántsem zárul le a szarmata- kor beltengerének regressziójával. Sőt, az egyes medencék, mint például a nyugat-szlo- vákiai medence déli részének kialakulása éppen a pliocénnel veszi a kezdetet. Úgyszintén a kelet-szlovákiai mai medencealak csak a pliocén folyamán fejlődött ki. A Nyugati- Kárpátok kialakulásának tehát igen jelentős fázisai még a pannóniai, pontusi és levantei időkben játszódtak le. Erre mutat nemcsak a több ezer méter vastag pliocén a Bécsi- medencében, Nyugat- és Kelet-Szlovákiában, de a fiatal, még a levanteiban is aktív, nagyméretű andezitkitörés is a Vihorlátban. Vessünk még egy egységes pillantást a Nyugati-Kárpátok helyzetére és szerepére a miocénkori Paratethys fejlődésében. A fejlődés első fázisában, amelyet Eoparatethys- nek nevezünk, az akvitánban a tenger keleti és déli irányból a Kárpát-medencén keresztül hatolt egészen Bajorországig. A Nyugati-Kárpátok még alig voltak felgyűrődve és a hegységtől északra valószínűleg az előtér sem létezett. Nagyjából ugyanez volt a helyzet az alsóburdigalai időben is, azzal a különbséggel, hogy a két időszak között lejátszódó kiemelkedés és az azt követő süllyedés új faunát hozó, új transzgressziónak adott helyet. A felsőburdigalaiban a Nyugati-Kárpátok centrális részeinek kiemelkedése, ezzel szem- ben az egész alpi előtér besüllyedése és a Rhőne-öböllel való tengeri kapcsolat következett be. Az intrakárpáti területek kiemelkedésének következtében a tenger nyugatról csak a Bécsi -medencéig transzgredált, keletről pedig érintetlenül hagyva az intrakárpáti meden- céket, csak a Keleti-Kárpátok előterét érte, el. A Paratethys keleti és nyugati ága tehát két önálló nyúlványa volt a Tethysnek. Ezek egymással a belsőkárpáti vagy kárpáti előtéri területen összeköttetésben aligha voltak. A felsőburdigálban kiemelkedett belső- kárpáti területrész a helvéti időben fokozatosan süllyedni kezdett, elsősorban a déli vidékeken, ahol a Dráva — szávai depresszión keresztül megnyílt az összeköttetés az Eoparatethys alpi és keletkárpáti előterei között. A belsőkárpáti területek süllyedésével egyidőben azonban megindult az előtereknek a fokozatos kiemelkedése, megszakadt úgy nyugaton a perialpi depresszióban, a Tethys Rhőne-öblével, mint pedig keleten a Tethys anatóliai öbleivel való összeköttetés, az Eoparatethys fokozatosan kiédesült, tavakra esett szét és csaknem teljes egészében — kivéve a süllyedő intrakárpáti terüle- teket — szárazulattá vált. A Paratethys következő fejlődési ciklusában, amelyet Mezoparatethys nek nevezünk, tulajdonképpen elvesztette a másodlagos, párhuzamos geoszinklinális hely- zetét és a Tethysnek csak egy, messze a Kárpátok területére benyúló északi öble vagy ága volt. Az előtereknek a helyét végül teljes kiemelkedését és szára zulattáválását az ún. kárpáti időszakban főleg a belsőkárpáti medencerészletek nyugati és északi részeinek további fokozatos süllyedése követte. Ismét lesüllyedt azonban a Kárpátok nyugati előtere is. A Tethysszel az összeköttetés csak déli irányban volt meg. Az előtereknek a helvétvégi szárazulattáválása és a belsőkárpáti részeknek a beszakadása a Nyugati- Kárpátoknak a felgyűrődésével volt kapcsolatban. A helvéti és kárpáti kor határán látjuk tehát magának a Nyugati-Kárpátok ívének első kialakulását. Még erőteljesebben jelentkezik ez a felgyűrődés a kárpáti emelet és az alsót orton határán. A felgyűrődés következtében a morvaországi előtér mintegy rányomódik a Cseh-masszívumra, kialakul a miocén folyamán, valószínűleg először, az előtér a lengyelországi területen is és a tenger még mindig dél felől transzgredálva, mint a Tethys északi öble, elönti a belsőkárpáti területek nagy részét is. A Mezoparatethys idejében, tehát a kárpáti emelettől kezdve. 5* Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet 160 a tengeröblök helyzete a belsőkárpáti területen teljesen más volt, mint az alsómioeénben a helvéttel bezárólag. Míg tehát az Eoparatethysnek teljes kelet-nyugati kiterjedése is volt a Rhóne- öböltől az Arai vidékéig, addig a Mezoparatethys csak egy közép-európai öble volt a Tethysnek. A további fejlődés folyamán a középsőtortontól kezdve ismét lesüllyedt és tenger öntötte el az Euxin — káspi vidéket és a Kárpátok területének tengeröblei kelet felé is összeköttetésbe jutottak úgy a Tethysszel, mint az újonnan kialakult Euxin — káspi tengerrel. A fejlődésnek ebben a legfiatalabb fázisában a tengert Xeoparate- t h y s n e k nevezzük. A kárpáti ív fokozatos kifelé való felgyűrődése következtében kialakultak a Kárpátok ívbeli medencéi; az önálló Bécsi-medence és az édesvízi üledé- kekkel kitöltött központi kárpáti medencék. Az intrakárpáti részben új területek süllyed- tek be (nyugat-szlovákiai medence déli részei). A középső- és felsőtortónai mozgásokkal kapcsolatban megszűnt a Tethysszel a déli irányból való közvetlen összeköttetés. A Xeo- paratethysnek csaknem az egész területén gipsz- és sóképződésre alkalmas helyzet követ- kezett be. A felsőtortónai emelet végén a belsőkárpáti vidék a Xeoparatethys legnyugatibb, leginkább kiédesedő medencerészletét alkotta. Ebben az időben azonban már a Xeopara- tethys keleti, Euxin — káspi vidékei is izolálódtak a Tethystől (a konka rétegek veszei- jani szintje). Annak ellenére, hogy a szarmata kor elején a törtön végén kiemelkedett területek újra igen erősen lesüllyedtek, az Euxin vidéken az összeköttetés a Tethysszel nem lett erősebb és így a szarmata és az utána következő újabb pliocénkori transzgresz- sziók mind csak csökkentsós- és édesvízi üledékeket hoztak létre. Csökkentsósvízi kifej- lődésben az immár másodszor széteső Paratetliys csak az Euxin — káspi vidéken maradt meg a mai 17°/0o sótartalmú Fekete-tenger, 1 1°/^ Azóvi-tenger, 1—14°/^ Káspi-tenger és a 1 1°/00 Aral-tó alakjában. Die paláogeographische Entwicklung dér Westkarpaten im Miozán DR. JÁN SEXES Die vorliegende Arbeit ist eine abgekürzte Yeröffentliehung eines Yortrags, dér auf die Aufforderimg des Prásidimns dér Ungarischen Geologisclien Gesellschaft zűr Gelegenheit dér Wandersitzung zu Eger 1960 abgehalten worden ist. Zweck des Yortrages und dér Arbeit war, die ungarischen Geologen mit den Ansichten dér tschechoslowaki- schen Geologen iiber die paláogeographische Entwicklung dér Westkarpaten im Miozán sowie über ihre Lage imierlialb des Eo-, Meso- bzw. Paratetliys bekanntzumachen. Yer- fasser bescháftigt sich besonders eingehend mit solchen Gebieten, Problemen undSchich- ten, die eine besondere Bewandtnis zum ungarischen Miozán habén. Unter Westkarpaten wird dér Teil dér Gebirgskette verstanden, dér von dér Donau bis zűr Polana in bder Karpatukraine hinzieht. Dieses Gebiet, die ausserhalb dér Gebirgs- kette liegenden Yortiefen und die innerhalb derselben befindlichen Innenbecken iube- griffen, wurde im Miozán wiederholt durch das Meer oder durch Meeresarme über- scliwemmt; inzwischen stieg das Gebiet in mehreren Stufen hoch und erleidete mehrfache Faltung. Die jungen Ablagerungsbecken dér Westkarpaten. die grösstenteils im Miozán entstanden sind, um nocli im Miozán wieder trockengelegt zu werden, können in drei Gruppén eingeteilt werden. Westlich vöm Karpatenbogen, im Raume von Máhren liegt das Sammelbecken dér karpatischen Yortiefe (Celná lilbina), welche durch die alhnálihche Auf faltung des Gebirges immer mehr nach aussen verschoben wurde. Dér máhrische Teil dér karpatischen Vortiefe ist nach dér Süden mit dér alpinen Yortiefe iMolassevortie- oder Ausseralpiner Wiener Becken und perialpine Depression), nach dem Xorden mit den polnischen imd ukrainisclien karpatischen Yorlándem verbunden. Die zweite Gruppé dér Ablagerungsráume besteht aus den Becken im Bogeninnem, voran das Wiener Becken, dessen grosse Teile im Máhrischen Tiefland mid in Westslowakien auf tschechoslowaki- schern Bódén liegen, wogegen sein südlicher Teil (das Inneralpine Wiener Becken) auf Österreich entfállt. Zu den Becken im Bogeninnem gehöreu die mittelslovakischen Turócer, Ober-Xyitraer, Besztercebányaer-Zólyomer und Breznóer Becken (Turcianska, S e n e s : A Nyugati-Kárpátok ősföldrajzi fejlődése a miocénben 161 homonitri ansk á , Banskobystricko— zvolenská, breznianská kotlina). In die dritte Gruppé gehören die grösstenteils an die nordungarischen miozánen Ablagerungsrámne grenzen- den innerkarpatischen Beckenteile mit den westslowakischen (= nördhche Fortsetzung dér Kleinen Ungarischen Tiefebene), südslowakischen und ostslowakischen Becken. Die paláogeographische Entwicklung dér einzelnen Becken gestaltete sicb im Miozán in Abhángigkeit von dér aUmáhlichen Auffaltung dér Kárpátén. Das hauptsách- lich Brüche und teils auch junge Miozándecken zustandebringende tektonische Gesche- hen, die damit verbundenen Randbrüche, die Beckenbildung und dér Vulkanismus sind nicht gleichzeitige Ereignisse. Deshalb war die Entwicklung dér einzelnen Becken in Raum und Zeit voneinander verschieden. So wurden die Becken im Bogeninnem erst in dér Tortonstufe angelegt, zu welcher Zeit die karpatische Vortiefe in Máhren bereits aUmáblich trockengelegt wurde. Dér Heraushebung des südslowakischen Ablagerungs- beckens in Törtön und Sarmat steht die enorme Senkung des jungen zentralen Teiles des westslowakischen Beckens, in erster Reihe im Pliozán, gegenüber. Die geochronologische Wertung dér Schichten in den einzelnen Becken ist in den letzten fünf Jahren durch die Untersuchung dér Mollusken und Protozoen, die Klárung ihrer stratigraphischen Zugehörigkeit dagegen durch eine teilweise Revision dér Strato- typen bzw. durch die Einführung eines neuen Stratotyps ermöglicht worden. Die anhand von zahlreichen Bohrungen in den htoralen und besonders den Beckenfazies dér bewegli- chen Westkarpaten ausgeführten Korrelationen deuten an, dass die Altersbegrenzungen alléin auf biostratigraphischer Grundlage, und ja nicht anhand des Diastrophismus aus- zuführen sind. Die zeithche Verschiebung dér einzelnen Abtragungs- und Transgressions- phasen unter den einzelnen Becken zeigt in grossen Zügen eine Verschiebung dér orogene- tischen Phasen von West nach Őst. A VÉRTES- ÉS BAKONY-HEGYSÉGI TRIÁSZ RÉTEGTANI ÉS SZERKEZETI KAPCSOLATA ORAVECZ JÁNOS — VÉG H NÉ DR. NEUBRANDT ERZSÉBET* (XXVII.— XXXIII. táblával) összefoglalás: 1 . A deli Vértes- hegység és az iszkai terület triász rétegsorozata teljesen azonos, Különbség csak abban van, hogy az iszkai területen az alsótriász tagok is felszínen vannak, a Vértes-hegység felszíni alaphegvségi rétegsora pedig a ladinidiploporas dolomittal kezdő- dik. 2. A Bakonyban megállapítást nyert az eddig itt ismeretlen ladini diplopórás dolo- mit jelenléte. Ezzel egyrészt megszűnt a két hegységrész közötti alapvetőnek látszó kifejlő- désbeli különbség, amely szerint az alsóladini rétegek fölött folyamatosan fődolomit tele- pülne. A ladini diploporás dolomit elterjedési területének ez a kibővítése azonban újabb prob- lémaként veti fel a ladini dolomitos és márgás mészköves fáciesek térbeli kapcsolatát. 3. Meghatároztuk a területen a torlódásos mozgások során létrejött ÉK-DNY -i tek- tonikaiegységek lefutását, és ezek ÉNY-DK-i töréseik mentén bekövetkezett feldaraboló- dásánakés egymáshoz képesti eltolódásának mértékét. A Yértes-hegységi triászképződmények vizsgálatával kapcsolatban V a d á s z professzor felhívta figyelmünket a Vértes- és Bakony-hegység — Balatoniéi vidék triász kifejlődéseinek bizonyosfokú azonosságára és a litéri szerkezeti vonal feltételezhető foly- tatására az Iszka-liegyen keresztül a Vértes-hegység területére. Ezek alapján foglalkoz- tunk a bakonyi — balatonfelvidéki és vértes-liegységi alaphegy ségrész összehasonlító rétegtani és szerkezeti vizsgálatával . A kérdésről érdemben id. L ó c z y L. egykori adatain kívül csak V a d á s z E. emlékezik meg [4., 83. és 452. o. . V a d á s z E. szintézisében felhasználta Vitális S. [5.] idevonatkozó adatait, és megállapításait. Az Állami Földtani Intézet 1957-ben megjelent évkönyvének [1 térkép melléklete az iszakhegyi területet a Lócz y-féle fel- fogással egyezően ábrázolja. Vadász E. így veti fel a problémát: ,,A Vérteshegység mezozóos sorozata, a jura rétegek fokozottabb hiányosságával, egyesíti a balatoni és bakonyi kifejlődést, meg- állapítható tektonikus érintkezés nélkül. A balatoni kifejlődésű triász sorozat felszíni legidősebb tagja, a Csákberénv — Gánt körüli föltörésben jelentkező ladini-kami emelet- beli szürke tűzköves márgás mészkő és diploporás dolomit a hegység zömét adó nóri fő- dolomittal törés mentén érintkezik. Ez a törés esetleg a litéri rátolódásos övnek, az iszka- szentgyörgyi verfeni tagoknak és a megyehegyi dolomitnak az ottani fődolomittal való érintkezésének folytatása. A rátolódás azonban az iszkaszentgyörgyi Baglyashegyen is. a Vértes-hegységben pedig még határozottabban, csak meredek törési síkon, összetorló- dással jelentkezik. Az idősebb triász tagok a verfeni emelettel a Yérteshegység délkeleti előtéréiben mélyfúrásokkal vannak megállapítva. Valószmű, hogy a Velencei hegység gránit- és át- alakult palavonulatához hasonlóan, a balatonmenti érintkezéssel egyező települési mód várható, diszkordáns hozzásimul ássál. Permi üledékek eddig mélyfúrási anyagban még nem voltak. A penn jelenlétének nyomát Jantsky a Velencei hegység szélén, néhány Előadták a Magyar Földtani Társulat 1961. február 1-i szakülésén Tokod C~ f\Doroq ^^~Cso/nok % v^írfíi; Sáriőáf^ Leányvár ftZsámbék 6 km 7. áöra. A Gerecse-, Vértes-hegység és az Iszkahegy-csoport földtani térképe. Magyarázat: 1. Krisályospala, fillit fúrásban, 2. Permi vörös homokkő fúrásban, 3. Verfeni rétegek fúrásban, 4. Verfeni réte- gek, 5. Anizusi megyehegyi dolomit, 6. „Kagylósmészkő”, 7. hadin i 9 / diploporás dolomit, 8. Kami (raibli) márgás mészkő, márgás dolomit, / Q tűzköves márga, 9. Barna, megalodusos kami dolomit, 10. Fehér, fau- namentes kami dolomit, 11. Nóri dolomit, 12. Raeti-nóri dachsteini mészkő, 13 — 14. Júra, kréta üledékek és bauxit Abb. 7. Geologische Karte des Gerecse- und Vértesbegirges und dér Iszkahegy-Gruppe. Erklárun- gen: 1. Kristallinerschiefer und Phyllit untertags, 2. Permischer Rotsandstein untertags, 3. Werfener Schichten untertags, 4. Werfener Schichten, 5. Anisischer Megyehegyer Dolomit, 6. „Muschelkalk”, 7. hadinischer Diploporendolomit, 8. Kamischer (Raibler) Mergelkalk, Mergeldolomit, kieseliger Mergel, 9. Brauner Karndolomit mit Megalodonten, 10. Weisser fossilleerer Karndolomit, 1 1 . Norischer Dolomit, 12. Rhát-norischer Dachsteinkalkstein, 13—14. Jura, Kreideablagerungen und Bauxit 164 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet felszíni konglomerátumrögben kimutatta. A Budai hegység felé a mélyebb triász tagok elnyíródnak, s a Gellérthegynek megfelelő kami-nóri tagok dél felé a Duna balpartján, valószínűleg hasonló idősebb triász tagokra pikkelyeződnek reá az alföldi medenceperem alján.” ,,A Vérteshegység déli előterében, Csákvár határában lemélyített fúrásban a mio- cén medenceüledékek alatt 456 m mélységben az alsóverfeni vörös, agyagos-palás homok- kőrétegek jelenlétét állapítottuk meg. Tovább keletre, Bicskétől délre, közvetlenül a pannóniai rétegek alatt már 87 m mélységben elérték a verfeni rétegösszlet valószínű középsőkampili rétegeit és 174 méterben az esetleg szeizi vörös, agyagos homokkövet is. Ettől délre, a Velencei hegység északi szegélyén a permi konglomerátum maradványait találtuk. A Vérteshegység déli előterében tehát a balatonfelvidéki triász sorozathoz hasonló triász rétegsor várható, ami egyben bizonyítja a vérteshegy ségi és a bakony. triász kifejlődés azonos voltát is.” E problémafelvetéssel kapcsolatos feladatok az alábbi főkérdések körül kristálvo* sodtak ki: 1. Mennyiben azonos illetve hasonló a triász sorozat kifejlődése a Bakony — Baltonf el vidék és a Vértes egymáshoz legközelebb eső területein, s mennyiben módosul Lóczy L. felfogása. Követhetők-e az egyes képződmények csapásban a két hegység átmeneti területein és milyen rétegtani szintekre mutatható ki ez az összefüggés. 2. Milyen szerkezeti jellegű a két terület és van-e szerkezeti összefüggés is közöttük. 1. A dél-vértesi és iszkahegyi triász szelvények rétegtani és f aciológiai összehasonlítása E kérdés azért is fontos, mert a Bakon vnak és a Középhegység ÉK-i tagjainak középsőtriász rétegsorozatai kifejlődésben nagyon különböznek egymástól. A két ki- fejlődés között átmenetre utaló kapcsolatot eddig nem ismertünk. Ezt a különbséget az elválasztó Móri-árok beszakadása nem indokolja. Ikm 2. ábra. Földtani szelvény az Iszka-hegyen keresztül. Magyarázat: 1. Kristályos pala, fillit (fúrásokból ismert), 2. Permi vörös homokkő (fúrásokból ismert) , 3. Szeizi homokkő, 4. Rozsdafoltos mészkő, csigás oolit, dolomitos márga, főleg törmelékben, 5. Kampili tároliteszes marga, jó feltárásokban, gazdag faunával, 6. Demezes márgás dolomit, sejtes dolomit. 7. Felsőkampili lemezes bitumenes mészkő, 8. Amzusi megyehegyi dolomit, 9. Alsóladini ,, kagylósmészkő”, 10. Dadini Diplopora annulatás dolomit, 11. Kami dolomitmárga és aprómegaloduszos, barna dolomit Abb. 2. Geologisches Profil durch den Iszkaberg. Erklárungen : 1. Kristalliner Schiefer. Phyllit (nur aus Bohrungen bekannt), 2. Permischer Rotsandstein (nur aus Bohrungen bekannt ', 3. Seiser band- stein, 4. Rostfleckiger Kalkstein, Gastropodenoolith, dolomitischer Mergel, grösstenteils in Lesestücken, 5. Kampilischer Tirolites-Mergel in guten Auf schlüssen , fossilreich, 6. Mergel iger Plattendolomit. Zellen- dolomit, 7. Oberkampilischer" plattiger bituminöser Kalkstein. 8. Anisischer Megyehegyer Dolomit, 9. Unterladinischer „Muschelkalk”, 10. Iyadin-Dolomit mit Diplopora annulata, 11. Brauner Kamdolomit- mergel und Dolomit mit kleinern Megalodonten. Oravecz — V é g h n é : A vértes- és bakony-hegységi triász kapcsolata 165 A Vérté s-h egység déli részén végzett földtani vizsgálatok során ki- derült, hogy az eddig — néhány kami márgafolt elkülönítésétől eltekintve — egységes fődolomitnak tartott összlet a ladini emelettől kezdve a nóri emeletig bezárólag folytonos rétegsort képvisel és részletesen tagolható (1. ábra). Az egyes emeletek képződményei a hegység csapása mentén összefüggően nyomozhatok. Alsótriász képződmények a felszínen nem ismeretesek. Néhány mélyfúrásban azonban (Tabajd, Csákvár) a werfeni rétegeket is megtalálták (1. ábra). Legidősebb felszínre bukkanó rétegtag a ladini diplopórás fehér dolomit. Ebből fokozatos átmenettel fejlődik ki a kami emelet gazdag faunája dolomitos- meszes-márgás-bitumenes, helyenkint tűzkő vés összlet e. E fölött települ a Megalodus carinthiacus H a u e r, Megalodus triqueter pannonicus Frech., Megalodus hoernesi Frech kőbeleit tartalmazó világosbarna dolomit. Erre fehér, gyér faunájú, kristályos dolomit következik, kevés csigamaradvánnyal. A csákánypusztaihoz hasonlóan gazdag faunával jellemzett, voltaképpeni nagyvastagságú fődolomit települa felső fehér dolomitra. Végül a hegység ÉNy-i részén a nóri, esetleg raeti emelet alját képviselő dachsteini mész- kő foltjai is megtalálhatók. Ez a sorozat hiánytalan egymásutánban jól feltárt a hegység DNy-i részén és csapásban követhető a Móri árok pereméig. A Móri-árok Ny-i peremén a Bakon y-h egység legkeletibb egysége, ként az Iszka-hegy — Baglyas-hegy — Szeg-hegy — Vaskapu-hegy vonulatai emelkedneki E terület triászának földtani kifejlődését Lóczy L. szelvénye és leírása foglalja össze az iszkahegyi területre vonatkozóan [3., 60 — 61. o.]. Lóczy L. iszkahegyi szelvényében (3. ábra) az alsótriász kampili emeletétől kezdődően az alsóladini ,,alpi kagylós mészkőig” teljes rétegsor, ez utóbbi fölött szerinte fődolomit települ. Tekintettel arra, hogy fődolomitot, mint kőzetkifejlődést, legmélyeb- Iszkahegy. Iszkahegyi szőlők. 43. ábra. Átmetszet a fehérvármegyei IszkahegytŐi a Sárrétig, I ; 2SÖÖÖ (1 : 1), /tÍV seisi rétegek, tt'” alsó és közép campiili rétegek, t” lemezes-dolomit, t{ lemezes*mészkő (felső campilli rétegek), ttlv megyehegyí-dolomít, tt(" kagylós-mész (decurtata, tríaodosus és Reitzi szintek nagyon redukáltan), (/" fő-dolomit, mktv paanooiaí rétiek, qH pl&szUsczm kavics, aH mocsár-aliu- 3. ábra. Lóczy Lajos szelvénye az Iszkahegyen keresztül. Abb. 3. L. Lóczy ’s Profil durch den Iszkaberg ben a kami emelet felső részéből ismerünk, a Lócz y-féle szelvényen pedig már az alsóladini fölött van jelölve, felmerül a kérdés, hogy Lóczy L. miként értelmezte szelvényét. A fődolomitképződés megindulását már a ladini emeletben feltételezte-e, vagy az alsóladini kagylósmészkő és a fődolomit között tektonikai érintkezést képzelt-e. A leírás erre vonatkozóan nem mond semmit, a szelvényből az első értelmezés olvasható ki, mivel törésvonalat nem rajzolt bele. A szelvény ezen ellentmondása alapján gondolta Vadász E. [4., 452. o.], hogy az Iszka-hegy É-i részén feltételezhetjük a litéri szerke- zeti vonal folytatását a kagylósmészkő és fődolomit között. 166 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A szelvény újbóli bejárása során id. Lóczy L. leírásával egyezően az Iszka- hegyi-szőlők alatt megtaláltuk a szeizi és alsókampili rétegek törmelékét. A középsőkam- pilinagy vastagságú trioliteszes márga máig is jó feltárásokban nyomozható. A H a u e r, Papp K. és Lóczy által gyűjtött, a Balaton-monográfiában (Lóczy, Frech) leírt gazdag fauna gyakoribb képviselőit nagy példányszámban sikerült újragyűjtenünk : Gervilleia polyodonta palaeotriadica F rech., Gervilleia costata Cred., Gervilleia modiola Frech, Pseudomonotis telleri Bittn., Pecten albertii Goldf., Pederi csopakensis Frech., Pecten discites microtis Bittn., Myophoria praeorbicularis Bittn., Turbo rectecostatus H a u ., Natiria costata Münst., Natiria subtilistriata globulina Frech, Dinarites dalmatinus H a u. Sajnos, az eredeti leírások anyaga már csak nagyon kis rész- ben található meg az Állami Földtani Intézet gyűjteményében. A lelőhelyről előkerült újabb alakok: Mysidioptera sylvatica Frech, Pseudo- monotis inaequicostata B e n., Gervilleia polyodonta Credn., Gervilleia albertii Goldf., Gervilleia cf. albertii Credn, ? Monotis sp., ? Pecten sp., Pseudomonotis sp. és A mmonites töredékek, valamint egy lialuszonylenyomat. A tiroliteszes márga felső rétegeiben különösen tömegesen gyűjthetők a kimállott Natiria costata díszes, héjas példányai. A márga fölé sejtes-likacsos lemezes dolomit települ és nyomozható az Iszka-hegy csúcsáig. A csúcs után észak felé változatos kifej lődésű lemezes mészkő következik. Ennek sorozatában szürke, bitumenes és sárga márga lapok, szürke krinoideás mészkő van, majd néhány méter vastag dolomitpad után ismét szürke és vörös rhizocoralliumos. csigás (Natiria subtilistriata globulina Frech) márgás lemezes mészkő található. Ez a mészkő észrevehető határ nélkül megy át világosbarna, majd fehér megyehegyi dolomitba. Ebben Girvanella? gumók, Teutloporella herculea, egyéb mészalgák és apró csiga átmetszetek találhatók. A L ó c z y -szelvénytől nyugatra, a Hideg-völgy bejáratánál a megyehegyi dolo- mitban különösen sok alga maradvány van, legfelső rétege pedig oolitos. Rajta mindkét helyen kivékonvult ,, kagylós mészkő” található. Ennek egy része behatóbb vizsgálat során dolomitnak nyilvánítható. Típusos kifejlődésétől dolomitos kifejlődésével, fauna- szegénységével, igen kevéssé tűzköves és márgás jellegével is különbözik. Felette fehér kristályos, vastagpados dolomit települ, amelyet Diplopora annulata S c li a f li. tömeges megjelenése jellemez. A diploporás dolomit a ladini emeletet képviseli. Nagy felszíni elterjedésű, igen nagy vastagságú, egyes rétegeit Diplopora mészalgák törmeléke építi fel. Legfelső padjai- ban a mészalgák mellett aprótermetű Megalodusok jelennek meg. A Vértes-hegységben a ladini dolomitban a mészalgák sokkal gyérebbek. A kőzet- kifejlődés azonban teljesen hasonló és az aprótermetű Megalodusok ugyancsak megtalál- hatók a legfelső padokban. Lóczy L. szelvényének folytatásában a megalodusos-diploporás dolomit után a felszínen eocén rétegek vannak, amelyek fedik a triász szelvény közvetlen folytatását. Az eocén süllvedék É.i oldalán lilás és bamaszínű. tömött, kami dolomit következik, jó megtartású Megalodus triqueter pannonicus F r. és M. hoernesi Frech kőbeleivel. Magasabb tagjaiban Sphaerocodium bornetnanni R o t li p. tömegesen jelentkezik. A szomszédos, keletre eső hegy vonulatban, amely Iszkaszentgyörgy falutól északra Kincses felé húzódik, a rétegsor megszakítatlan. A diploporás ladini dolomit rétegei fölött lilás, barna, sötétbarna, dolomitos márgasorozat van. amely a vérteshegységi karai (raibli) márgás dolomittal, márgával kőzettanilag és települését tekintve is azonosít- ható. A L ó c z y-féle szelvény folytatásában ezt a viszonylag vékony sorozatot fedi az eocén. Oravecz— Véghné: A vértes- és bakony -hegy ségi triász kapcsolata 167 A szelvényben a kami-nóri határnak tekinthető Sphaerocodiumot tartalmazó dolomit fölött következik a voltaképpeni fődolomit, majd dachsteini mészkő a vértesi- gerecseihez hasonló kifejlődésben. A Vértessel szembeni különbség az, hogy itt a dach- steini mészkő felsőraeti emeletbeli-része is felszínen van. Ezlsztimér környé- Bakony, Iszkahegy régi beosztás Új beosztás tsz kőhegy- Oéli- c söpört Vértes 15 % 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 o EZC 5 zrz :::r z zz -rn J., -4 zrz a TZJi JZJL HE 2 m Vértes régi beosztás "i — i — r iii i i i ii] T T f III / / / / / / / ' / r 4. ábra. A Vértes-hegység déli részének és az Iszka-hegy-csoportnak a rétegtani tagozódása a régebbi és az új felfogás szerint. Magyarázat: 1. Kristályospala mélyfúrásban, 2. Permi vörös homokkő mélyfúrásban, 3. Verfeni rétegek mélyfúrásban, 4. Szeizí homokkő, dolomit, dolomitos márga, 5. Kampili rozsdafoltos mészkő, csigás oolit, 6. Kampili tiroliteszes márga, 7. Kampili sejtes dolomit, lemezes, márgás dolomit, 8. Kampili lemezes bitumenes, hieroglifás mészkő, 9. Anizusi megyehegyi dolomit, 10. Alsóladini ,, kagylósmészkő”, 11. Padini Diplopora annulata tartalmú dolomit, 12. Kami (raibli) márga, mészmárga, tűzköves mészkő és márgás dolomit, 13. Kami apróinegalodusos dolomit, 14. Kami-nóri „fődolomit”, 15. Nóri-raeti dachsteini mészkő Abb. 4. Die stratigraphische Gliederung des südlichen Vértesgebirges und des Iszkaberges nach dér altén und neuen Auffassung. Erklárung: 1. Kristalline Schiefer in Bohmng, 2. Permischer Rotsand- stein in Bohmng, 3. Werfener Schichten in Bohmng, 4. SeiserSandstein, Dolomit und dolomitischer Mergel, 5. Kampilerrostfleckiger Kaik und Gastropodenoolith, 6. KampilerTirolitesmergel, 7. KampilerZellendolomit und mergeliger Plattendolomit, 8. Kampiler bituminöser Hieroglyphenkalk, 9. Anisischer ,,Megyehegyer” Dolomit, 10. Unterladinischer ,,Muschelkalk”, 1 1. Dadinischer Dolomit mit Diplopora annulata, 12. Kar- nischer (Raibler) Mergel, Kalkmergel, feuersteinführender Kaik und mergeliger Dolomit, 13. Kamdolomit mit kleinen Megalodonten,' 14. Kamorischer ,,Hauptdolomit”, 15. Nor-rhátischer Dachsteinkalk. 168 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet kén, az Alpokban és a Gerecsében nagy elterjedési! oolitos-oncoidos- triasinás, organogén törmelékes mikrofáciesben fejlődött ki. E vizsgálatokból tehát megállapítható, hogy a Vértes-hegység DXy-i és a Bakony- hegység ÉK-i részének triász rétegsora azonos, a jellemező kifejlődések mindkét helyen megtalálhatók. A ív ó c z y-szelvény ellentmondása ily módon egyértelműen tisztázott. A bakonyi rétegsort is teljes üledékfolytonosság jellemzi a triász zárótagjáig, a dach- steini mészkőig, L ó c z y L. azonban a ladini diploporás dolomitot nem különítette el, hanem tévesen a fődolomitsorozathoz csatolta. Az az új megállapítás, hogy a Bakony-hegység területén megvan az ez ideig itt seholsem ismert ladini diploporás dolomit kifejlődés, felveti a Balatonfelvidék elütő ladini fácieseivel való kapcsolat kérdését. Feltehetőleg az összlet DNy felé továbbnyomoz- ható és fokozatosan helyettesíti a ladini mészkő, illetve márgakifejlődés. Erre a feltevésre alapot ad Lóczy L. megjegyzése, hogy a balatonfüredi szelvényben a füredi mészkő dolomitos kifejlődése is ismeretes. Ezzel párhuzamosan a ,, kagylósmészkő" is keleten dolomitos, nyugat felé átmegy a mészkő fáciesbe. A triász kifejlődések folyamatos térbeli fáciesváltozása valószínűleg az egész dunántúli középhegységrészre kimutatható lesz. 2. A déli vértesi és iszkai terület szerkezeti kapcsolatai Mindkét hegységrész szerkezeti alapvonalait az egész Középhegységre jellemző ÉK — DNy-i csapású idősebb. ..meredek törési síkon, összetorlódással jellentkező" ,4] felpikkelyeződési elemek és az erre merőleges, széthúzásos, vetődéses haránttörések jel- lemzik. Az ÉK — DNy-i vonalakkal elhatárolt tektonikai egységek pásztaszeríien csatla- koznak egymáshoz. Ezeket a pásztákat a haránttörések magasabbra-mélyebbre került rögökre tördelték, s a rögöket egymáshoz képest ÉXv — DK-i síkok mentén eltolták. Az eddig megállapított szerkezeti jelleg tehát csak a törésvonalak lefutásában és helyének megállapításában módosul. Mindkét hegységrésztől délre — a medencealjzatot elért fúrások tanúsága szerint — azonos szerkezeti helyzetben sorakoznak egymás mellé a hegység csapása szerint rendező- dött idősebb rétegtagok. A Vértes-hegységtől D-re, a Csákvári mélyfúrás 456 m-ben werfeni rétegeket ért el. Ennek csapásában és ÉK-i folytatásában találjuk a tabajdi (Bicskei medence) mélyfúrásban kimutatott werfeni kifejlődést. 5 . Még idősebb további tagok is feltéte- lezhetők a Velencei-hegység peremén felszínre bukkanó permi vöröshomokkő foszlányok alapján. A Várpalota — Csóri-medencében mélyült fúrások (1. ábra) az iszkai Lóczy- szelvény déli folytatását adják és lehetővé teszik a hegységperemtől délre eső medence- aljzat megismerését. A pannóniai rétegek alatt néhány fúrás a hegység csapásával meg- egyező vonulatban a hegységperem közelében alsótriász rétegeket, attól kissé távolabb permi vörös homokkövet, majd még távolabb karbon mészkövet és kristályos pala összletet ért [2]. Ily módon a medencealjzat kőzetei megadják a kapcsolatot a Bakony- hegység balatoniéi vidéki és a Velencei — polgárdi felszíni ópaleozóos alaphegység- részek között. A medencealjzat egy, de esetleg több ÉK — DXy-i csapású tektonikai övét, pásztát is képviselhet . Nagy tektonikai vonalnak kell tekintenünk a hegységek déli morfológiai peremét; bár ez a leszakadás a vértesi területen a ladini képződményeken belül, az iszkai területen a szeizi és kampili rétegek között szakította meg a kapcsolatot, kétségtelen, hogy mind- Oravecz — Véghné: A vértes- és bakcny-hegységi triász kapcsolata 169 két területrészen ugyanahhoz a tektonikai rendszerhez tartoznak és nem lehetetlen, hogy ugyanazt a törési övét képviselik. A Vértes-hegységben a felszínen nagyon jól nyomozhatok a további tektonikai egységek; a legdélibb egység a Csákberény — Gánt — Csákvár vonalában húzódó, az észa- kabbi egységtől eocén medencékkel morfológiailag is elválasztott egység. Ennek réteg- sorában ladini diploporás dolomit, karni márga, dolomitmárga és kami dolomit sorozat vesz részt. Bakony felé való folytatásának tekinthetjük az Iszka-hegy — Szeg-hegy — Vaskapu- hegy alaphegység tömegét, amelyet ÉNy-on ugyancsak eocén süllyedék határol. Ebben nz egységben ugyan felszínen van a teljes triász sorozat a kampili emelet képződményei- től a kami emelet dolomitjáig. Valószínű, hogy a Vértes-hegység déli peremét jelző törés- vonal itt is megvan s a különben érthetetlen vastagságú ladini diploporás dolomitot szeli át. Észlelése azonban éppen az érintkező kőzetek azonossága miatt nehézségekbe ütközik. A Vértes-hegység területén még további három tektonikai egység mutatható ki. Az első felépítésében a megismétlődő kami márga és dolomit, nóri dolomit, a másodiké- ban a karni-nóri dolomit, a harmadikéban a nóri dachsteini mészkő vesz részt [6]. E szerkezeti egységek bakonyi folytatásának nyomozása újabb vizsgálatokat igényel. A most tárgyalt tektonikai pászták, egységek, haránttörések mentén egymáshoz képest eltolódtak. Ez legjobban a ladini-kami határvonal megfigyelésével tűnik ki. Az iszkai területen ez a Szeg-hegyet szeli át, a Móri árok területén természetesen nem nyomozható, a Móri ároktól keletre levő rögök területén a magyaralmási Szeg-hegy és 168 m-es domb között rögzíthető. A csákberényi Közép-hegy és Gránási-hegy közötti ÉNy — DK-i vető mentén még feljebb kerül, innen kisebb eltolódásoktól eltekintve a Hosszúharaszt és Öreg-hegy közötti vető vonaláig megszakítatlan. Az Öreg-hegyen még inkább ÉNy-ra tolódik, s csaknem eléri a csúcsot, a 290,9/\-t. Innen folyamatosan húzódik át a csákvári Kerek-hegyre. Ezután a medence alá süllyed, de újra felbukkan a Kotló-hegy déli peremén. Itt azután hosszú távolságra eltűnik, hogy Gerecse — Pilis-hegység közti rögök és a Budai-hegység területén bukkanjunk rá újra. IRODALOM — RITERATUR 1 . Barnabás K. — B á r d o s s y Gy. — B e r t a 1 a n K. — C s i 1 1 a g P. — G ő b e 1 E. — Jaskó S. — S z e n t e s F.— S z ő t s E.: Bauxitföldtani kutatások Magyarországon 1950—54 között. Magy. Áll. Földtani Int. évkönyve, XI, VI. kt. 3. 1957. térképmelléklet. — 2. K ó k a y J.: Hegységszerke- zeti mozgásviszonyok Várpalota környékén. Földt. Közi. 1956. 17 — 29. o. — 3. id. E ó c z y E.: A Balaton környékének geológiája és morfológiája. A Bal. tud. tanúim, eredményei, I. 1. Budapest. 1913.- — 4.Vad ász E-: Magyarország földtana, Budapest, 1960. — 5. Vitális S.: Alsó triász a Bicskei medencében. Földt. Közi. 1939. 101 — 108. o. — 6. E. V é g h-N e u b r a n d t — J. Oravecz: Obertriadische Sedimentierung im Raum dér Gerecse- und Vértesgebirge. Annales Univ. Scient. Budapestinensis, Sectio Geol. Tóm. III. 1960. 185—193. o. TÁ BE AMAGYARÁZ AT — TAFEEERKEÁRUNG XXVII. tábla - Tafel XXVII. 1. Középsőkampili tiroliteszes márga. a) Gervilleia costata S c h 1 o t h., b) Pseudomonotis sp. Iszkai- szőlők Mittelkampilischer Tirolitesmergel. a) Gervilleia costata Schloth., b) Pseudomonotis sp. Iszkaer Weingárten 2. Haluszony-maradvány középsőkampili tiroliteszes márgából. Iszkai-szőlőhegy Rest eines Fischflosses aus mittelkampilischem Tirolitesmergel. Iszkaer Weinberge 3. Középsőkampili tiroliteszes márga. a) Natiria costata Mstr., b) Pseudomonotis cf. inaequicostata Ben., c) Dinár ites dalmatinus H a u e r, ... Mittelkampilischer Tirolitesmergel. a) Natiria costata Mstr., b) Pseudomonotis cf. inaeqmcostata Ben., c) Dinarites dalmatinus H a u e r. 170 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet XXVIII. tábla — Tafel XXVIII. 1 . Középsőkampili tiroliteszes márga. a) Natiria costata M ti n s t., b) Gervilleia polyodonta Credn., c) ? Monotis sp., Iszkai-szőlőhegy Mittclkampilischer Tirolitesmergel. a) Xatiria costata M iinst., b) Gervilleia polyodonta Credn., c) ? Monotis sp., Iszkaer Weinberge 2. Gervilleia polyodonta Credn. tiroliteszes márgából. Iszkai-szőlőhegy Gervilleia polyodonta Credn. aus Tirolitesmergel. Iszkaer Weinberge 3. Középsőkampili tiroliteszes márga. a) íurbo rectecostatus H a u e r, b) Pseudomonotis telleri B i 1 1- n e r, c) IPecten sp. Mittelkampilischer Tirolitesmergel. a) Turbo rectecostatus Hauer, b) Pseudomonotis telleri B i 1 1 n e r, c) tPecten sp. XXIX. tábla - Tafel XXIX. 1. Anizusi megyehegyi dolomit vékonycsiszolata Girvanella- gumó átmetszctével. Iszkahegv. 5/. Dünnschliff eines anisisehen Megyehegyer Dolomits mit dem Querschnitt eines Girlanella- KnoUens. Iszkaberg. í>x. 2. Anizusi megyehegyi dolomit vékonycsiszolata esiga-átmetszetekkel. Iszkahegv. 5x. Dünnschliff von anisischem Megyehegyer Dolomit mit Gastropodenquerschnittcn. Iszkaberg, 5 x . 3. Anizusi megyehegyi dolomit vékonycsiszolata mészalga ( Diplopora ? annulatissima) metsze- tekkel. Iszkahegy. 5 x . Dünnschliff eines anisischen Megyehegyer Dolomits mit Querschnitten einer Kalkalge ( Diplopora ? annulatissima). Iszkaberg. 5 4. Anizusi megyehegyi dolomit vékonycsiszolata ? Teutloporella átmetszetekkel. Iszkahegy. 4 Dünnschliff eines anisischen Megyehegyer Dolomits mit (Juerschnitten von ? Teutloporella.' Iszka- berg. 4 x . XXX. tábla - Tafel XXX. 1 — 3. Ladini Diplopora annulata Schloth. tartalmú dolomit kőzetpéldányai. Iszkaszentgvörgytöl É-ra. 1 x . Handstücke eines ladinischeu Dolomits mit Diplopora annulata Schloth. X von Iszkaszent- gvörgy, nat. Grösse. 4 .Ladini Diplopora annulata Schloth. tartalmú dolomit mallott felülete. Iszkahegy. 2 Verwittertc Oberfláche eines Diplopora annulaUi führenden Dolomits. Iszkaberg, 2 x . 5. Nagyobb, hosszúkás gumószerű mészalgák (Sphaerocodium : atmetszetei. Az algák a DiPloporuk- kaí együtt, ugyanazon kőzetben lépnek fel egy -egy lencsécskében. I szkaszen tgyorgytől É-ra. 5 • . Querschnitte von grösseren lánglich-knollenformigen Kalkalgen f Sphaerocodium : . Dicse Algen treten gemeinsam mit Diplopora, im gleichen Gestein in kleinen I.insen auf. N von Iszkaszent- györgy. 5 x . XXXI. tábla - Tafel XXXI. I— 2. Iyadini Diplopora annulata Schloth. tartalmú dolomit vékonycsiszolata. Iszkahegy. 5x. Dünnschliff eines ladinischen Dolomits mit Diplopora annulata. Iszkaberg. 5x. XXXII. tábla - Tafel XXXII. 1 a — c . Megalodus triquetcr pannonicus Frech. 2 a — c. Megalodus triqueter pannonicus Frech kisebb példánya 3 a — d. Megalodus hoernesi Frech. , Valamennyi karúi dolomitból való. Lelőhely : Jszkaszentgvörgy, régi Kincsesi-külfejtéstől ENy-ra. 1 a — c. Megalodus triqueter pannonicus Frech. 2 a — c. Kleineres Exetnplar von Megalodus triqueter pannonicus Frech. 3 a — d. Megalodus hoernesi Frech. Allé aus karnischem Dolomit, aus einer Fundstatte XW vöm ehemaligen Bauxittagebau Kincses. XXXIII. tábla - Tafel XXXIII. 1 — 4. Alsónóri dolomit Sphaerocodium bornemanni Rothpl.-el. l.mállott kőzetfelület. 2 — 4. vékouycsiszolat, 5x. 3. felületi csiszolat. Lelőhely: I szkaszen tgy örgy , Kincsestől ENy-ra. Uutemorischer Dolomit mit Sphaerocodium bornemanni R o t h p 1. 1. Verwitterte Gesteinsfláche, 2 — -4. Dünnschliffe. 5x. 3. Anschliff. Fundort: I szkaszen tgy örgy, N^" vöm Kincses. 5. Raeti dachsteini mészkő biogén fáciesű ooidokkal. foraminif érákkal. Triasinákkal. Régi Hantken- féle csiszolat. Isztimér megjelöléssel. 5x Rhátischer Dachsteinkalk mit biogenen Ooiden. Foraminif eren, Triasinen. Altér Dünnschliff von 1 lantken, bezeichnet Isztimér. 5"x Oravecz — Véghné: A vértes- és bakony -hegy ségi triász kapcsolata 171 Stratigraphische und tektonische Zusammenhánge zwischen den Triasbildungen des Vértes- und Bakonygebirges J. ORAVECZ — DR. E. NEUBRANDT-VÉGH Die Triasserien des Bakonygebirges und dér nordöstlichen Glieder des Ungarischen Mittelgebirges sind recht verschieden entwickelt, Bislang waren keine Aufschlüsse be- kannt, wo ein Übergang zwischen den beiden Ausbildungen zu beobachten war. Dér Unterschied zwischen den beiden Gebieten kann keinesfalls durch den Einbruch des Mórer Grabens zwischen die beiden Gebirgskomplexe erklárt werden. lm Laufe von geologischen Untersuchungen im südlichen Teil des Vértesgebirges hat es sich herausgestellt, dass die bisher als einheitlich aus Hauptdolomit bestehend angenommene Schichtenreihe eine kontinuierliche Ablagenmg vöm Ladin bis zum Nor darstellt, und dass die Bildnngen dér einzelnen Stufen zusammenhángende Streifen im Streichen des Gebirges bilden (Textfigur 1). Das álteste zutage tretende Schichtenglied ist dér weisse ladinische Diploporen- dolomit. Daraus geht allmáhlich dér fossilreiche dolomitisch-kalkig-mergelig-bituminöse, örtlich feuersteinführende Komplex dér Kamstufe hervor. Darüber liegt ein hellbrauner Dolomit mit Steinkernen von Megalodus carinthiacus H a u e r, Megalodus triqueter pan- nonicus Frech, Megalodus hoernesi Frech. Darauf folgt ein weisser kristallkörniger Dolomit mit spárlichen Fossilien, seltenen Gastropodenresten. Über dem oberen weissen Dolomit lágert dér eigentliche Hauptdolomit, dér dér Entwicklung von Csákánypuszta áhnlich auch hier recht fossilreich ist. Endlich treten im nordwestlichen Teil des Gebirges auch Flecken des norischen und vieoelcht auch unterrhátischen Dachsteinkalksteines zutage. Diese Serie ist in einer lückenlseiln Folge im südwestlichen Teil des Gebirges auf- geschlossen und kann bis zum Rande des Grabens von Mór im Streichen verfolgt werden. Am westlichen Rande des Mórer Grabens befinden sich als östliche Ausláufer des Bakonygebirges die Züge von Iszkaberg, Baglyasberg, Szegberg und Vaskapuberg. Im Raume des Iszkaberges sind die geologischen Bildungen dér Trias durch die Beschrei- bungen und Profile von L. L ó c z v d. Á. erfasst worden. Im Iszkaberger Profil von Lóczy (Textfigur 3) ist von dér Kampiler Unterstufe dér Untertrias bis zum unterladinischen »alpinen Muschelkalk« eine lückenlose Serie zu sehen, worüber nach Lóczy dér Hauptdolomit lágert. In Anbetracht dessen, dass die Lithofazies des Hauptdolomits nicht unterhalbdesOberkambekannt ist, und in Lóczy s Profil bereits über dem Unterladin Hauptdolomit liegt, wirft sich die Frage auf, wie dieses Profil von Lóczy gémeint war. Hat er den Anfang dér Hauptdolomitbildung bereits auf die Ladinstufe gesetzt, oder hat er zwischen Ladin und Hauptdolomit eine Lücke oder tektonische Berührung angenonnnen? Seine Beschreibung sagt nichts über diese Frage aus. Eine Neubegehung des Profils hat unter den Weingárten am Iszkaberg in Einver- nehmen mit L. Lóczys Beschreibung Lesestücke des Seisér und unteren Kampiler Schichten ergeben. Dér máchtige mittélkampilische Tirolitesmergel lásst sich heute noch in guten Aufschlüssen verfolgen. Es gelang uns, die háufigeren Vertreter dér durch Hauer, K. Papp und Lóczy eingesammelten und in dér Balaton-Monographie durch Lóczy und Frech beschriebenen Fauna neu einzusammeln (Faunenliste s. 166. S. des ungarischen Textes). Neue Funde aus diesem Vorkommen sind Mysidioptera sylvatica Frech, Pseudo- monotis inaequicostata Ben., Gervilleia polyodonta Credn., Gervilleia albertii G o 1 d f., Gervilleia cf. albertii C r e d n., ? Monotis sp.,? Pecten sp., Pseudomonotis sp. und Bruch- stücke von Ammoniten. In den oberen Schichten des Tirolitesmergels sind die verzierten Schalen von Natiria costata in besonders grossen Mengen zu sammeln. Über dem Mergel liegt ein Plattendolomit von löchrigzeUigem Gefüge, welcher bis zum Gipfel des Iszkaberges verfolgt werden kann. Weiter nördlich vöm Gipfel folgt ein Plattenkalk in abwechslungsreicher Ausbildung. Es kommen darin graue bituminöse und gelbe mergelige Plattén vor, auch graue Krinoidenkalke; nach einer Dolomitbank von etlichen Metern Máchtigkeit folgen erneut graue und rote mergelige Plattenkalke mit Rhizocorallien und Gastropoden (Natiria subtilistriata globulina Frech). Dieser Kalkstein geht ohne eine merkbare Grenze in die hellbraune, weiter oben weisse Schichten des Megyehegyer Dolomits über. Letzterer führt Knollen von Girvanellen, ? Teutlo- porella herculea und Ouerschnitte von kleinen Gastropoden. Über dem Dolomit liegt ein verjüngter Komplex von »Muschelkalk«. Nach einer eingehenden Untersuchung entpuppte sich dieser als Dolomit. Vöm typischen Muschel- 172 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet kaik weicht dieser ausser dem Dolomitgehalt auch noch dureh Fossilarmut, sowie einen geringeren Hornstein- und Mergelgehalt ab. Darüber liegt ein weisser, kristalliner, dick- bankiger Dolomit mit massenhaften Diplopora annulata Schafháutl. Dér Diploporendolomit vertrítt die Dadinstufe. Er ist von grosser oberfláehlicher Verbreitung, von grosser Máchtigkeit; einige Schichten bestehen ganz aus Trümmern von Diploporen. In den obersten Bánken treten neben den Algen auch noch kleinge- wachsene Megalodonten auf. In dér I'ortsetzung von L ó c z y’s Profil treten auf dér Oberfláche Eozánschichten auf, die die unmittelbare Fortsetzung dér triadischen Reihe verdecken Am nördliehen Rande dér Eozánmulde folgt ein lila und brauner massiver Kamdolomit mit wohlerhal- tenen Steinkemen von Megalodus triqueter pannonicus Frech und M . hoernesi Frech. In den höheren Schichten tritt Sphaerocodium bornentanni R o t h p 1. massenhaft auf. Am benachbarten östlichen Gebirgszug, dér nördlich von dér Gemeinde Iszka- szentgyörgy nach Kincses Ilin zieht, befindet sich eine lückenlose Schichtenreihe. Über den Schichten des ladinischen Diploporendolomits liegt eine lila, braune, dunkelbraune dolomitisclie Mergelserie, die sich mit den mergeligen Dolomitén und Mérgein dcr karai- schen (Raibler) Schichten des Yértesgebirges sowohl lithologisch als auch dér stratigra- phischen Lage nach vergleichen lásst. Es liegt im Profil oberhalb dér Grenzsehichten zwischen Karn und Xor, dem Dolo- mit mit Sphaerocodium, dér Hauptdolomit und dér Dachsteinkalkstein, beide in einer dem Vértes- bzw. Gerecsegebirge álinlichen Entwicklung. Dem Yértesgebirge gegen- über tritt kiér auch dér oberrhátiscke Teil des Dachsteinkalkes zutage. In dér Umgebung von Balinka-Bodajk-Isztimér werden die oberrhátischen Bildungen teils dureh weisse massive Kaiké, teils dureh auch aus den Alpen wohlbekannte und auch im Gerecse weit- verbreitete ^likrofazies mit Oolithen, Onkoiden und Triasinen sowie mit organogenem Detritus vertre ten. Es lásst sich folglich als Ergebnis dér beschriebenen Untersuchungen feststellen, dass die triadische Schichtenreihe des südwestlichen Vértes- bzw. des nordöstlichen Bakonygebirges identisch ist, da die kennzeieknenden Fazies in beiden Ráumen vorliegen. Die Widersprüche des Lócz y’schen Profils sind derart eindeutig geklárt worden. Auch die Schichtenreihe des Bakonygebirges wird bis zum Schlussglied dér Trias, dem Dachsteinkalkstein dureh eine kontinuierlielie Ablagerung gekennzei^hnet, jedoch hat L. ív ó c z y d. Á. den ladinischen Diploporendolomit nicht unterschieden, sondem diesen irrtümlicherweise zimi Hauptdolomit gerechnet. Die neue Feststellung, dass dér bislang nirgends vorgefundene ladinische Diplopo- rendolomit auch im Bakonygebirge vorkommt, wirft die Frage dér Zusammenhánge mit den abweichenden ladinischen F'azies des Balatonliocklandes auf. Yermutlich kann die Serie auch weiter SW verfolgt werden, und geht allmáhlich in Ladinkalke bzw. Mergel über. Diese Annahme wird belegt dureh eine Bemerkung L. Lóczy’s, dass im Profil bei Balatonfüred auch eine dolomitische F'azies des F'üreder Kalksteines vorkommt. Ahnli- cherweise geht auch dér östlich dolomitische »MuscheIkalk« im westhclien Gebiet in eine Kalkfazies über. Die stetigen ráumlichen F'aziesándemngen dér Triasbildungen werden vermutlich im ganzen Transdanubischen Mittelgebirge nachweisbar sein. A GERECSE- ÉS BUDA-PILISI-HEGYSÉG KÖZÖTTI RÖGTERÜLET TRIÁSZ KÉPZŐDMÉNYEI ORAVECZ JÁNOS* (XXXIV.— XXXVIII. táblával) Összefoglalás : A Vértes- és Buda — Pilisi-hegység közti területen elkülönithető dolomit kifejlődés a ladini emelettel kezdődik, a fauna alapján megkülönböztethető a kami és nóri tagozat. Az egyes rögökből kikerült ősmaradványok a dachsteini mészkőösszlet részletesebb tagolását is lehetővé teszik. A Dorog környéki terület eltérő szerkezete réteg - tanilag is a nóri emelet képződményeinek többszörös, dőlésmenti megismétlődésével nyomoz- ható. A Pilis-hegységben, a kösszeni kifej lődésűnek ismert rétegek a bitumenes raibli mész- kő fedőjében, ugyancsak bitumenes mészkő és dolomitos rétegekkel váltakozva jelennek meg. A rétegből kikerült ősmaradványok között raeti emeletre utaló alak nincs. Eddigi faunavizsgálat alapján a rétegek kora a kami emelet felső részébe tehető. Dorog környékének földtani felípétéséről szóló ismertetések sorát a múlt század geológus utazója Beudant F. S. nyitja meg. Szabó J., Peters K., Hant- ken M. tanulmányai és Win kiér B. munkái jelentik a terület földtani megismerésé- nek alapjait. Leírásaikban elkülönítették a vidék legrégibb képződményét, a felsőtriász dolomitot és a fölé települő dachsteini mészkövet. A triászképződmények egyhangú ki- fejlődése és meglehetős kövületszegénysége miatt, a kőzettani különbség alapján elkülö- nített nóri dolomit és raeti mészkő további felosztása hosszú ideig nem történt meg. V í g h Gy. [6, 9, 1 1] kísérli meg faunagyűjtései alapján az egy veretű triászösszlet részle- tesebb tagolását. Valószínűsíti a dolomitösszlet alsó részének karai korát és a dachsteini mészkő egy részét a nóri emeletbe helyezi. Bzek az előzmények jelentették közvetlen alapját a további vizsgálatoknak. A Gerecse- és Buda — Pilisi-hegység közötti terület triászidőszaki képződményeit a felszínen csak egymástól elszigetelt rögökben találjuk, ezért teljes, folyamatos rétegsort nem várhatunk. A terület jelentősége abban áll, hogy elszórt, harmadkori medenceüledé- kekből kibukkanó szirtjei összekötik a Gerecse-, Vértes-, Budai- és Pilisi-hegység össze- függő, egymástól bizonyos vonatkozásokban különböző triász rétegsorát. A Dunántúli középhegység rétegeinek általános ÉK-DNy-i irányú csapásának és É-i dőlésének megfelelően a legidősebb triászrétegeket a terület, déli részén találjuk. A déli rész dolomitösszletében kőzettani különbségek és az egyes rögökben található ős- maradványok alapján középsőtriász ladini és felsőtriász kami, nóri dolomitrétegeket különíthetünk el . Az ugyancsak nagy vastagságú dachsteini mészkősorozatot is, főként Megalodus -faunája alapján több szintre lehet osztani. A ladini emeletet a Zsámbék melletti dolomitfeltárás erősen összetört rétegei képviselik. A kockákra széteső, fehér, tömött dolomit egyes rétegeiben kőzetalkotó mennyiségben jelennek meg a mészalgák. Ezekben az algatörmelékből felépített rétegek- ben rosszmegtartású Diplopora annulata S c h a f t h. meghatározható metszeteit talál- tuk. A Diploporák kizárólagos és tömeges megjelenése, az annulata faj jelenléte alapján biztosra vehető a dolomit ladini kora. * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. február 1-i ülésén 6 Földtani Közlöny 174 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet A ladini emelet felső részéhez sorolhatunk még jól rétegzett, sávos és porló dolomit- rétegekkel váltakozó, vastag dolomitösszletet, mely ritka, meghatározhatatlan alganyo- mokon kívül szerves maradványt nem tartalmaz. Ezeket, az ősmaradványmentes réte- geket a szomori Csúcsos-hegy jól feltárt rögében találjuk. Települési helyzetét tekintve a zsámbéki rögtől É-ra, tehát a Diplopora annulata S c h a f h. tartalmú rétegek fölött, valamint a közeli karai rétegektől D-re, azok fekvőjében jelenik meg. V í g h Gy. [9], Vadász E. gyűjtéséből származó diploporás dolomitot említ az innen DNy-ra fekvő Szár község mellől. Ez a diploporás, kövületes dolomit, mint a Gerecse-hegység legdélibb röge, a zsámbéki diploporás dolomittal azonos helyet foglal el a rétegsorban. A két lelőhely a ladini emelet rétegeinek ÉK — DNv irányú, vonulatszerű összefüggését valószínűsíti. K-felé a Csíki-hegyek és a Nagyszénás csoportjának diplo- porás dolomitjával kínálkozik összehasonlítás. A dolomitösszlet következő, elkülöníthető tagja a világosbarna, világosszürke tömött k a r n i korú dolomit. Jól rétegzett sorozatát a somodorpusztai Vörös-hegy és a gyennelyi Góré-hegv viszonylag gazdag faunát tartalmazó rögeiben találjuk. A Vörös-hegy dolomitrögéből elsőízben H a n t k e n M. [2] gyűjtött kövületeket. Anyagát Vígh Gy. [6] dolgozta fel, aki Myophoria sp. (ex. aff. picta?) Leps., Schafháutlia cf . mellingi H a u . Loxonetna sp., Megalodus seccoi Pár. fiatal példányait határozta meg és innen írta le a Megalodus hoernesi rotundatus V í g h változatot. A fau- nából a nóri emelet alsó részére következtet, hangsúlyozva erős karai jellegét. Az újabb anyagból a Schafháutlia mellingi H a u . számos példánya került elő, úgyhogy kőbélállapotuk ellenére a faj jelenlétét biztosra vehetjük. Loxonetna ár padi s Kitti veszprémi márgából leírt, díszített kől>elét és Placodus sp? csonttöredéket, fog- darabkát találtunk. Ezek az ősmaradványok hazánkból eddig csak a raibli. tori rétegek bői ismeretesek, így a rétegek feltételezett karai korát megerősítik. Hasonló, de jobb megtartású fauna került ki a Góré-hegy dolomitjából. Megalodus hoernesi rotundatus Vígh zárlenyomatos példányait, Megalodus vértesensis K u t., Myophoria cf. inaequicostata Klipst., Myophoria sp. kőbél és lenyomattöredékeket, apró csigalenyomatokat sikerült gyűjteni. Az ősmaradványokat tartalmazó sárgásfehér, néha vörös színezettségű dolomitpad kőzetanyaga is megegyezik a Vörös-hegy dolomitjá- val. A Megalodus vértesensis Kút ., M. hoernesi rotutidatus Vígh alakokkal jellem- zett világosbarna dolomit fekvőjében bitumenes, gyengén meszes dolomittörmelék talál- ható, aminek alapján délebbre a karai emelet általános elterjedésű raibli kifejlődésének jelenlétére gondolunk. A karai emelet képződményeivel kapcsolatban azt a népgazdaságilag is fontos megfigyelést említhetjük meg, hogy a Dunántúli középhegység eddig vizsgált bauxitlelőhelyeinek fekvőkőzete karai korú dolomit. Iszkaszentgyörgyön. Gánton határozottan karai faunát tartalmaz Megalodus triqueter pannonicus Frech, ve- zéralakkal. A Góré-hegy déli részén, a bitumenes szürke dolomit közelében is talál- hatók lepusztított bauxitfoszlányok. Faunaegyüttesét összevetve a Vértes-hegység jól feltárt karai rétegsorával az említett lelőhelyek korát a karai emelet felső részébe tehetjük. A rögsorozat fiatalabb dolomitkibúvásai már a nóri emeletet képviselik. A nóri emelet beli dolomit kőzetanyaga alapján nehezen különíthető el a karai dolomittól. Különbséget a karai emelettel szemben csak a tömött dolomitpadok közé települő vékonyréteges, sötétebb színű, márgás küllemű, könnyen aprózódó dolomit- közbetelepülések jelentenek. Ezeket a jellegzetes dolomitrétegeket felfelé csökkenő szám- ban, a dolomitból kifejlődő dachsteini mészkő alsó részében is megtaláljuk. A vékony, közbételepült dolomitrétegek a mészkőkifejlődésben régebbi visszatérő üledékképződési jelleget jelentenek, szorosan összekapcsolva a dolomit és mészkő rétegsorokat. Oravecz : A Gerecse- és Buda— Pilisi-hegység közti rögterület triásza 175 Az Öregnyulas domb jól rétegzett nóri dolomitjából Megalodus seccoi Pár. a vöröshegyinél nagyobb példányai, Megalodus cf. gümbeli F r e c h és Dicerocardium sp. héjas darabjai kerültek elő. A Megalodusok mellett a Perna exilis S t o p p. két pédlánya, Mysidioptera sp. (ex. aíf. ornata) S a 1 o m. kőbeleken kívül Turritella saxorum Kok., Telleriasp., Worthenias p. csigákat találtunk. ADicerocarduim töredék és a fődolomit - bólis ismeretes Perna exilis Stopp. a dolomitösszlet nóri korát bizonyítja, amit a rög végé- ben megjelenő dachsteini mészkődarabkák is megerősítenek. Jól nyomozható a dolomit és a mészkőrétegek érintkezése a Kablás-hegyen és meg- ismétlődő módon a Magos-hegy és a Nagygete vonulatában. A Magos-hegy dőlésirányú szelvényében a fehér, kristályos dolomitrétegek közé sárga, barna, kissé meszes dolomit- 7. ábra. A csolnoki Magos-hegy dőlésirányú szelvénye. 1. Nóri korú, tömöttszövetű dolomit, felfelé sűrű- södő márgás, kissé meszes lemezes, sávos dolomitkőzetbetelepiilésekkel, 2. Fehér nóri dachsteini mészkő, közbetelepült autigén breccsiás dolomitrétegekkel, zöld agyaggal, 3. Fősz Abb. 7. Profil des Magosberges bei Csolnok in Einfallsrichtung. 1. Norischer massiver Dolomit, mit merge- ligen, schwach kalkigen, plattig-gebánderten Dolomiteinschaltungen, die nach oben hin an Háufigkeit zunehmen, 2. Weisser norischer Dachsteinkalk, mit eingeschalteten authigenetisch-brekziösen Dolomit- schichten und grünem Tón, 3. Foss rétegek települnek, fölfelé sűrűsödnek a tömött dolomitpadok kimaradásával. A dolomit- rétegek a hegy K-i magassági pontjában érintkeznek a dachsteini mészkővel, mely azonos dőléssel települ rá. Meghatározható ősmaradványt a Magos-hegyről és a Nagvgetéről nem sikerült gyűjteni, csak a Nagygete mészkővel határos dolomitjából került elő néhány apró csigametszet és lenyomat. Valószínű, hogy az átmeneti rétegösszlet valóban szegény szerves maradványokban. A nóri dachsteini mészkő alsó részét képviselő vastag dolomitpadokat tartalmazó rétegekből nagytermetű Megalodusok; M. böckhi Hoern., M. complanatus Gümb., M. comoplanatus segestanus D i S t e f., Paramegalodus mediofasciatus F r e c h.-t sikerült meghatározni. Az ősmradványokat főleg a sárgásfehér dolomitos réteg szolgál- tatta, a mészkőből egy óriás Dicerocardium töredéke került elő. Fiatalabb nóri emeletbeli összletnek tekinthetjük az előbbinél kevesebb és véko- nyabb dolomitpadot tartalmazó Őr-hegy, Babál-hegy mészkőrétegeit . A két lelőhelyről jómegtartású Megalodus complanatus Gümb., M. complanatus dudarensis Tömör gyakori maradványai mellett Dicerocardium curioni S t o p p. és D. pannonicurrt nov. sp. került elő. Bzekkel az újabb leletekkel egészíthetjük ki V í g h Gy.-nak a Babái szőlő- hegyről felsorolt M. cf. gümbeli Frech és M. cf. böckhi Frech példányait. Magas szintet, amely ősmaradványokkal igazolható, a dorogi Nagykősziklán talá- lunk. K-i részén a diszkordáns településű liászrétegek alatt, 10 — 15 m vastag mészkő- összletben a Paramegalodus incisus cornutus Frech kőbeleit lehet találni. Bddigi ismereteink szerint, bár kőzetanyagát, szövetét és mikrofosszilia tartalmát tekintve nem különbözik az előbb ismertetett nóri dachsteini mészkőtől, a Paramegalodus-fauna, alap- ján a r a e t i emeletbe kell sorolnunk. V í g h Gy. [8] a nóri és raeti emelet határát a K-i kőfejtő vastag zöld agyagrétegével vonja meg. A zöld agyagrétegeket kisebb, nagyobb vastagságban a Nagykőszikla teljes triász szelvényében megtaláljuk, a mészkőpadokat ■ 6* 176 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet elválasztó módon. Zöld agyagrétegek nemcsak a mészkőösszletben jelennek meg, hanem az idősebb dolomitrétegekben is megtalálhatók. Vadász E. Magyarország földtaná- ban a zöldagyag kérdés összesítő fejezetéből ismeretes a pilis vörösvári dolomit zöld agyagrétege. De megtaláljuk a zsámbéki dolomitrögben is vékonyabb közbetelepülés- ként. A dachsteini mészkőben a zöld agyagrétegekkel együtt dolomitközbetelepülés is megjelenik, legtöbb esetben dolomitos mészmárga alakjában, sokszor sajátanyagú breccsia kötőanyagaként. A Dorog környéki felsőtriász raeti emeletének kérdésével kapcsolatban merült fel a határos pilisi triászsorozat összehasonlító bejárása, főleg az irodalomban jelzett kösz- szeni kifejlődésű, ősmarad ványtartalmú összlet településére vonatkozólag. A rétegeket DK ÉNy 2. ábra. Felsőkami lumasellás rétegek településének helyi szelvénye a Feketehegy Xj*-i részén. 1. Szürke simatörésű pados mészkő, 2. Erősen bitumenes, vékonypados mészkő. 3. Lumaséllas rétegek. 4. Világos- szürke, fehér, i vas tagpados mészkő. Abb. 2. EoKales Profil dér Eagerung von oberkamischen I.uma eh ell en schi eh t en im westlichen Teil des Feketeberges. 1. Grauer bankiger Kaik von glattera Bruch, 2. Stark bituminöser, dünnbankiger Kaik, 3. EumacheUenschichten, 4. Hellgrauer, weisser, dickbankiger Kaik. Stache G. [1] említi elsőnek, mint gazdag faunalelőhelyet, majd Schaf arzik F. [3] a Fékét e-hegvről írja le az Avicula, Módi óla, Ostrea féléket tartalmazó lumasellás rétegeket. Szerinte a faunás rétegek a dachsteini mészkő alsó részéhez tartoznak. A további irodalom ezekre a rétegekre, mint Avicula cowfor/a-tartalnm kösszeni kifejlődésre hivat- kozik. A bejárás során az aviculás rétegeket a feketehegyi menedékház alatti sziklafalban, amely valószműleg egyezik Schafarzik F. lelőhelyével, a menedékháztól a Pilis- nyereg felé induló út mellett és a Cserepes-patakban két helyütt sikerült megtalálni. Ezekben a feltárásokban azt észleltük, hogy a faunás rétegek a kami (raibli) sötétszürke, bitumenes mészkő és dolomit rétegsorához tartoznak. A faunás rétegeknek a bitumenes dolomit és mészkő közti ismétlődő megjelenése felvetette az ősmaradványok újra vizsgála- tának szükségességét. A sárgásszürke, erősen bitumenes rétegeket a rétegzéssel párhuzamosan elhelyez- kedő kagylóhéjak tömege építi fel. Schafarzik F., Vígh Gy., Schréter Z. és Vadász E. Földtani Intézetben található anyaga, melyet újabb gyűjtéssel egészí- tettünk ki, gazdag faunát eredményezett. A kövületanyagot az Avicula és Myoconcha fajok nagy egyedszáma jellemzi. A kagylók mellett csigák is szerepelnek és előkerült néhány aprótermetű A mmonites is; Avicula bittneri Wörhin., A. cassiana Bittn.. Ovavecz : A Gerecse- és Buda— Pilisi-hegység közti rögterület triásza 177 3. ábra. A Gerecse-hegység és Buda- Pilisi-hegység közti rögterület felszíni triászképződményeinek föld- tani térképvázlata. 1. Nóri dachsteini mészkő dolomitközbetelepülésekkel 2. Nóri korúi dolomit, 3. Barna, |világosszürke kami dolomit, 4. Pa dini diploporás dolomit, Abb. 3. Geologische Kartenskizze dér zutage liegenden Triasbildungen zwischen Gerecsegebirge und Buda- Piliser Gebirge. 1 . Norischer Dachsteinkalk mit Dolomiteinschaltungen. 2. Norischer Dolomit, 3. Brauner, hellgrauer Kamdolomit, 4. Badinischer Diploporendolomit. 178 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A . sturi B i 1 1 n., A. caudata Stopp., Myoconcha gregaria B i 1 1 n., M. recta B r oi 1 i, Pachycardia cf. plieningeri B r o i 1 i , Mysidioptera angusticostata B r o i 1 i, Gervilleia ensis B i 1 1 n., Megalodus sp. (ex. aff. rimosus) H a u ., Léda sp., Ostrea sp. Eiiomphalus (Phymathifer ) aff. lineatus Kút., Worthenia contabulata Costa, W . escheri Stop p., Neritopsis armata cancellata Münst., N. armata obliqua K u t„ Ptychostoma mojsiso- vicsi Kitti, Coelostylina conica Münst., Naticella sublineata Münst., Turritella saxorum Kok., Chemnitzia sp. indet., Dieneroceras nov. sp.. Arcestes bicornis Hau., Megaphyllites sp. indet., Paraplacites nopcsai (K u t. nőm. nud.) n. gén. n. sp. A kagylók közül triászüledékeinkből a Gervilleia ensis B i 1 1 n. a veszprémi márga legfelső szintjéből ismeretes, és a csővári raibli rétegekből a Myoconcha cf. recta B r o i 1 i fajt említi Vadász E. [4]. A kagyló és csigafauna nagy része a ladini emeletben mduló, kassziani rétegekből leírt alak, mely a kami emeletben tovább élt. A csigák között már kifejezetten nóri emeletre utaló alakokat is találunk. A Worthenia contabulata Costa és Worthenia escheri Stopp. a nóri fődolomit szint jelző kövü- letei. A két faj előkerült egy-egy példánya azonban első fellépésüket jelentheti és nem vonható le belőle végleges következtetés. A nóri fődolomitban, ahol külön szintet kép- visel, tömeges megjelenésű, sokszor egyedüli kövület, mint a Bakony- és Vértes-hegység- ben. A faunában nagy egyedszámukkal inkább a kami, sőt mélyebb szintekre jellemző Coelostylina conica Münst. és Neritopsis armata cancellata Kitti, fajok tűnnek ki. Több szerző rámutat a kagyló és csigafaunával szemben az Ammoniteszek fokozott réteg- tani értékére. A pilisi aprótermetű Ammoniteszek, mint az Arcestes bicornis Hau. a hallstatti mészkő kami és nóri tagozatában is megtalálható, a Paraplacites nopcsai Kút. pedig, a Dieneroceras nov. sp.-vel együtt csak a biharhegységi Kólafalváról ismeretes. Kutassy [10, 13.] a kólafalvai világosszürke gazdag faunatartalmú mészkövét a kami emelet Tropites subbullatus szintjébe helyezi, illetve a kikerült faunát kami-nóri átmeneti jellegűnek tekinti. A cserepes-völgyi lelőhely felsőbb, az előbbiektől némileg eltérő vüágosabb színű rétegeiből előkerült Rhabdoceras suessi Mojs. nóri vezető alak a nóri rétegekbe való átmenetet bizonyítja. A Pilisből sem Avicula contorta, aminek alapján a kösszeni rétegekhez tartozónak vélték a faunás rétegösszletet, sem más raeti emeletbeli alak a gyűjtött anyagból nem került elő. Az eddigi adatok, a települési helyzet és a fauna összképe alapján az avieulás pilisi rétegeket a kami emelet felső részébe helyezzük és a nóri emeletbe üledékfolytonossággal átmenő összletnek tartjuk. A Pilisszentlélek közelében lemélyített Pilismarót-2. jelzésű fúrás oligocén rétegek alatt liarántolt világosszürke, fehér apró avieulás mészkő rétege (Avicula bittneri W ö r h m.) is egyeztethető a felszíni avieulás rétegekkel, azoktól északabbra, mélyebb helyzetet foglal el. A rétegek elterjedésének részletes rögzítését .és az újabb adatokat az Állami Föld- tani Intézet folyamatban levő munkámak eredményeként várhatjuk. A rétegtani eredményekből, a különböző korú és szintű képződmények területi elrendeződéséből, kor szerinti folyamatos egymásrakö vétkezéséből . vagy mint a dorogi részen látjuk, dőlésirányban megismétlődő megjelenéséből közvetlenül adódnak a terület főbb szerkezeti jellegei. Az ÉK — DNy-i irányú hosszanti szerkezeti vonalak, melyek a Vértes-hegységet jellemzik, a Gerecse- és Budai-hegység közötti területen elmosódottab- bak a haránttörések mellett. A haránttörések meredek leszakadásokkal harántolják a rögöket, nyomvonaluk mentén sorakoznak a felszíni triász képződmények. A terület Bajna vonaláig terjedő részére jellemző ÉXy — DK-i lefutású haránt- törések rögsorokat fognak közre és ezen belül folyamatosan nyomozható észak felé az egyre fiatalabb rétegtag. A haránttörések mentén a Középhegység egyéb területein meg- figyelt vízszintes irányú eltolódások itt is kimutathatók. Oravecz : A Gerecse- és Buda— Pilisi-hegység közti rögterület triásza 179 Bajnától északra Csolnok, Dorog területén és a pilisi részen is megváltozik a haránt- törések lefutási iránya. Ennek morfológiai jellegét Schafarzik ismeri föl [3], fel- hívja a figyelmet a Pilis-hegy és a nyugatra levő Fekete-hegy megváltozott vonulat- irányára. S z a 1 a y T. [14, 16] tanulmányai részletesen ismertetik és elemzik a terület szerkezeti fejlődését és a K — Ny-i irányú törésvonalakat a Duna vonaláig kimutatják. A nóri emelet rétegeinek dőlésirányba való többszöri megismétlődése és a szomszédos, folytatásul tekintett Pilis-, Fekete-hegy északi részén a mélyebb, kami rétegek felszínre- kerülése az általa megállapított kiemeltebb helyzetet rögzítik. Vadász E. profesz- szor értékelésében a törésirányok ilyen feltűnő változása a dunamenti övben mélyszerkezeti különbségekre vezethető vissza. Véleményünk szerint a mozgásokat megszabó kristályos alaphegység az ismert ÉK — DNy-i csapásvonalához képest az érintett területen délebbre helyezkedik el. A kristályos alaphegység közelségét Lengyel E. [15] vulkanitzár- vány vizsgálatai is alátámasztják. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Vértes-hegység és Gerecse-hegység déli részén található ladini emelet képződménye a mezozóos retegek ÉK — DNy-i csapása mentén a rögterületen is kimutatható. A kami emelet dolomitfejlődése ugyancsak kapcso- lódik a Gerecse-hegység hasonló rétegösszletéhez. A nóri emelet dolomit és dolomitköz- betelepülésű dachsteini mészköve a Megalodusfauna alapján a gerecseihez hasonlóan szintekre osztható. A dachsteini mészkő raeti emeletbe sorolt kis része csak a dorogi Nagykősziklán található, a tőle északra kibukkanó Fehérszirt rétegsora ugyancsak a nóri emeletet képviseli. A terület ÉK-i folytatása a Vértes-hegység idősebb triásztagokat tar- talmazó, és a Gerecse-hegység felsőbb triászrétegeket képviselő rétegsorozatának. A Budai- hegységhez való viszonyának tisztázására további vizsgálatok szükségesek. A fekete- hegyi faunás rétegek nem a raeti emeletbe tartoznak, hanem a kami emelet felső részét képviselik. Ez az átsorolás megszünteti a Középhegység ÉK-i részén idegen, elszigetelt helyzetű kösszeni kifejlődést. A terület morfológiai jellegét a haránttörések szabják meg. Az északi rész K — Ny-i irányba forduló haránttörései egyben a terület váltós vetődések mentén magasabbra került helyzetét is jelzik. Az eltérő szerkezeti alakulás okát a közeli kristályos alaphegység feltételezett határvonalának délebbre húzódó helyzetével magya- rázhatjuk. Végül a dachsteini mészkőből kikerült jó megtartású Megalodus complanatus dudarensis Tömör leírásának kiegészítését és egy új Dicerocardium faj leírását adjuk. K u t a s s y félbeszakadt munkájának kiegészítése a Paraplacites nopcsai Kút. nov. gén., nov. sp. leírása is. Megalodus complanatus dudarensis Tömör, T. : XXXVI., f: 1 — 4. K u t a s s y: Foss. Cat. pars. 68. 31. o. Cum. syn. Megnyúlt körvonala, rövid búbcsapja, a lunula magas helyzete és a teknők lapos domborodása kétségtelenné teszi a változattal való azonosságot. Az újabban gyűjtött példányok lehetővé teszik a leírás kiegészítését. Oldalnézetben szembetűnő a zárlemez előtt emelkedő magas izombenyomat, mely- nek alsó részéből indul ki és a hátsó peremig követhető a köpenyszegély lenyomata. Ez a befűződés a domború teknőből egy lapos peremi szegélyt választ el, mely a hátsó rész felé a köpenybenyomattal együtt fokozatosan elmosódik. A hátsó peremet lefelé széle- sedő, lapos rész, az izomtartó léc benyomata kíséri. Gyengébben látszik a teknő közép- részéről induló lécecske, mely jóval a búb alatt fordul be, a lunula felső kétharmad részé- től, annak külső peremén folytatódik lefelé. A mellső perem erősen felnyúlik, elölről nézve eléri a búbcsapok magasságát. A hátsó perem éles, egyenes, kissé összetartó vonala lapos, széles scutumot határol. Héjas példá- nyon a scutum szélessége megközelíti a teknő teljes vastagságát. 180 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A fogak lenyomatát sikerült kiszabadítani. A bal teknőben középen egy hajlott, befelé szélesedő háromszögalakú főfogat találunk. A jobb teknő mellső, ívesen hajolt és a hátsó lapos, háromszög alakú mellékfogának megfelelő két fogmeder a főfogat fogja közre. Méretek: magasság: 73 szélesség: 82 vastagság: 40 mm A hatalmas fogakból és a fejlett izombenyomatból nagyon erős zárási készségre következtethetünk. Feltűnő a búbcsapot borító héj rendkívüli vastagsága, ami az egyik példánynál meghaladja a 3 cm-t. Hátrafelé a héj vastagsága jelentősen csökken, a leg- nagyobb domborodásnál 3 mm, a peremi részeken pedig késpengeszerűen kivékonyodik. A teknők ilyen egyenlőtelen vastagsága feltétlenül súlybeli különbséget jelent, ami véle- ményünk szerint az állatnak a búbfelöli részen bizonyos fokú rögzítést eredményezett. A Megalodus complanatus duiarensis Tömör példányait az epöli Babál-hegy északi részéről és a Bajnai Őrhegy dolomitközbetelepüléseket tartalmazó dachsteini mészkövéből gyűjtöttük, a M. complanatus Gümb., Dicerocardium curioni Stopp., D. pannonicum nov. sp. faunaegyüttesből. A holotypus ugyancsak a dachsteini mészkőből került elő, Megalodus complanatus Gümb., M. kutassy Tömör nóri korú [19] és a M. complanatus italicus Kút., M. complanatus segestanus D i S t e f. raetinek tekintett alakjaival együtt. Valószínű, hogy a dudari lelőhely dachsteini inészkőösszlete, mely a közeli fődolomitra települ szintén nóri emeletbeli. Genus: Dicerocardium Stopp. 1865. Dicerocardiutn pannonicum nov. sp. Derivatio nominis: Magyarországi lelőhelye után. Holotypus: Az Egyetemi Földtani Intézetben. Eocus typicus: Epöl, Babálhegy, Cxcrecseh egység. Stratum typicum: nóri emelet. Diagnosis: A hátsó peremmel hegyes szöget bezáró búb éle egyenes lefutású. Kevésbé előrenyúló mellső perem. A teknő hátoldala és a búb mellső éle kb. 50°-os szöget zár be. Az egyenes él a zárosperem végén, a magasság felénél ívben meghajolva záródik a kissé hajlott hátoldal- lal. Meredekfalú, mély lunula jellemzi. A Dicerocardium genusz tagjainál megfigyelhető, a búb belső oldalán futó csatorna fejletlen. A hátoldal széles, lapos felületén a fejletlen scutumot lefelé szélesedő csatorna jelzi a kőbélen. Töredékes zárlenyomatából a bal teknőben egy, a zárosperemmel közel párhuza- mosan futó fogra következtethetünk. A kőbél méretei: magasság: szélesség: vastagság: 53 34 50 mm Közelláll a Diecorocardium dolomiticum mariani Frech alakjához, attól ará- nyaival és a búb egyenes elülső élével különbözik. Frech a leírt változatot maga is új fajnak ismeri el [5] és helyét a Dicerocardium dolomiticum L o r. és a D. jani Stop p. fajok között jelöli meg, ahová az új faj is helyezhető. A jómegtartású kőbélen kívül előkerült egy héjas jobb teknő is. Ezen a hátoldal búbirányba eső kidomborodása szembetűnőbb, és jobban kihangsúlyozódik az élek kivékonyodása. A leülepedő, laza mésziszaphoz alkalmazkodó jelleget tükröz a hátsó peremen körbefutó, a megmaradt részeken 1 cm-t meghaladó szélességű, számyszerű kép- ződménv. Oravecz : A Gerecse- és Buda— Pilisi-hegység közti rögterület triásza 181 A kát példány azepöli Babálhegy nóri korú dolomitrétegekkel váltakozó dach- steini mészkövéből kúrált elő, Megalodus complanatus Giimb., M. complanatus duda- rensis Tomor-t tartalmazó faunatársaságból. Az új fajjal azonosítható példányt gyűjtöttünk a Pilishegy (Simonhalála) dachsteini mészkövéből is. Fám: Pinacoceratidae Mojs. 1879. Paraplacites nov. gén. (= Pár aplacites nov. gén . Kút . 1928. nőm. nud.) Genotyp: Paraplacites nopcsai nov. sp. Derivatio nominis: Placiteshez hasonló. Diagnosis : Tág köldök. Díszítetlen magaskeresztmetszetű háza, lekerekített külső oldala, valamint kamra - varrat vonala Placites jallegű. Tőle tág köldökével különbözik. Knmmel: Treatise on Invertebrate Paleontology 1957. L. 184. a Paraplacites genuszt a Placites genusz synonim- jaként sorolja fel. Tudomásunk szerint a kólafalvai Ammonites fauna Kutassy félbeszakadt munkája után részleteiben sem került újbóli vizsgálatra. így a besorolás alapjául valószínűleg Kutassy 1928-as [10] faunalistája szolgált, ahol a Paraplacites nopcsai nov. gén. nov. sp. több új Placites fajjal együtt szerepel. Paraplacites nopcsai nov. sp. (= Paraplacites nopcsai nov. sp. Knt. 1928. nőm. nud.) Derivatio nominis: Nopcsa F. magyar geológus tiszteletére (Kút). Holotypus: Magyar Állami Földtani intézetben. MÁFI. T, 1766. Paratypoidok: Ugyanott. Iyocus typicus: Kólafalva, Biharhegység, Románia. Stratum typicum: felsőkami, (Tropites subbullatus szint?) Diagnosis: lásd a genusznál. Tágköldökű ház gyorsan magasodó kanyarulatokkal. Külső oldalán tompa él húzódik. Csaknem párhuzamos oldalai sík felületűek. Legnagyobb kanyarulatszélesség a külső peremnél. Az utolsó kanyarulat köldökpereme éles, köldökfala meredek, a belső kanyarulatoké lekerekített. A belső kanyarulatok az előzők % részét fedik, kifelé a be- burkolás nagyobb mértékű, az utolsó fél kanyarulat már teljesen befedi az előzőt. Bár a kólafalvi példányok mind héjasak, kamravarratvonaluk részletesebb vizsgálatát az át- kristályosodott héjkitöltés nem tette lehetővé. Megfigyelhető a külső széles lóba, melyet magas, keskeny, kifeléhajló aszimmetrikus első oldalloba követ. A második oldallobus nagyobb az elsőnél, hátrafelé szűkül. A harmadik még megkülönböztethető a nagyszámú, erősen hátrafelé irányuló vonal mentén sorakozó umbilikális lobáktól. A kólafalvai pél- dányok, a typus a legkevésbé, kissé összenyomott ak. Méretek: Átmérő Kanyarulat - magasság Szélesség Köldökbőség 15,7 7,6 3,3 4 mm 1 1,2 5 2,5 3,5 „ 10,5 4,5 2,4 3,4 „ A Pilis-hegységből kikerült példányok kisebbek a kólafalvainál,bár jobb megtar- tásúak kis méretük miatt behatóbb vizsgálatra nem alkalmasak. Genus: Dieneroceras K u m m e 1 1952. Dieneroceras nov. sp. Holotypus: Egyetemi Földtani Intézetben Paratypoidok: ugyanott Iyocus typicus: Fekete-hegy, Pilis-hegység Stratum typicum: felsőkami 182 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Diagnosis: Evolut forma, igen tág köldökkel. A kanyarulatok összenyomottak, a belsők kevésbé lapítottak. Ventrális része lapos domborodású és tompa élben találkozik az oldalrésszel. A kanyarulat legszélesebb a köldökperemnél. A köldökperem széles ívben lekerekített. A héj felülete sima, díszítetlen. Varratvonala egyszerű. A széles külső lobát rövid, keskeny szifonális nyereg osztja. Az első oldalloba magas, széles, a második már nagyon kicsi és sekély. Semmiféle osztott- ság nem figyelhető meg rajta. Méretek: Átmérő Kanyarulat - magasság Szélesség Köldökbőség 6 2 1,7 2,7 mm 4,1 1,2 1,5 2 5,5 2 1,8 2,3 „ TÁ BEA MAGYARÁZAT — XXXIV. tábla - TAFEEERKE Tafel XXXIV. ÁRUNG 1 — 2. Megalodus hoernesi rotundatus V i g h zárlenvomatos példánya kami dolomitból. Gvermely. Góré-hegy ÉNy-i részéből. Term. nagys. Ein Exemplar von Megalodus hoernesi rotundatus V i g h mit Schlossabdrutk aus kamisehem Dolomit. Gyermely, aus dem KtV-Teil des Góréberges. Kát. Gr. 3. Paratnegalodus mediofasciatus Frech, vastag dolomitpadokkal váltakozó nóri dachstcini mészkőösszletből. Epöli kőfejtő. Term. nagys. Paratnegalodus mediofasciatus Frech, aus einem mit machtigen Dolomitl>ánken abwechseln- den norischen Dachsteinkalkkomplex, Stcinbruch dér Gemeinde Epöl. Kát. Gr. XXXV. tábla - Taíel XXXV. 1 — 2. Paramegalodus mediofasciatus Frech vastag dolomitpadokkal váltakozó nóri dachstcini mész- kőösszletből. Epöli kőfejtő. Tcnn. nagys. Paramegalodus mediofasciatus F r e c h, aus cinem mit machtigen Dolomitunkén abwechseln- dcn norischen Dachsteinkalkkomplex. Steinbruch dér Gemeinde Epöl. Kát. Gr. XXXVI. tábla - Tafel XXXVI. 1 — 4. Megalodus complatiatus dudarensis Tömör. Héjmaradványos, zárlen j'omatcs példány az epöli Babál-hegy nóri dachsteini mészkövéből. Term. nagys. Megalodus complatiatus dudarensis Tömör. Exemplar mit Schalcn resten und Schlossabdruck aus dem norischen Dachsteinkalk des Epöler Babálberges. Kát. Gr. XXXVII. tábla - Tafel XXXVII. 1 — 4. Dicerocardiutn pannonicum nov. sp. Kőbél az epöli Babál-hegy nóri dachsteini mészkövéből. (Holo- typus). Term. nagys. Dicerocardiutn pannonicum nov. sp. Steinkern aus dem norischen Dachstein- kalk des Epöler Babálberges (Holotypus). Kát. Gr. 5 — 7. Dicerocardiutn pannonicum nov. sp. Héjas, töredékes jobb teknő. Epöl, Babái hegy, nóri dachsteini mészkőből. Term. nagys. Dicerocardiutn pannonicum nov. sp. Brüchige rechte Schale. Epöl, Babálberg, aus norische'm Dachsteinkalk. Kát. Gr. XXXVIII. tábla - Tafel XXXVIII. 1 a — d, 3 . Paraplacites nopcsai nov. gén. nov. sp. Kólafalva. Bihar-hegység, felsókarni világosszürke mész- kőből. 2 x . Paraplacites nopcsai nov. gén. nov. sp. Kólafalva, Bihargebirge, oberkarnischer hellgrauer Kaik. 2 x 2 a — c. Paraplacites nopcsai nov. gén. nov. sp. genotvpus, typus. Kólafalva, Bihar-hegység. felsókarni, világosszürke mészkőből. 2 x Paraplacites nopcsai nov. gén. nov. sp. (Genotvpus, Typus). Kólafalva, Bihargebirge, aus oberkar- nischem hellgrauem Kaik. 2 x 4 — 6. Paraplacites ttopcsai nov. gén. nov. sp. Pilis-hegység, Fekete-hegy ÉKy-i részéről, bitumenes, sár- gásszürke felsókarni mészkőből. (6 lenyomat).’ 3 x Paraplacites nopcsai nov. gén. nov. sp. Pilisgebirge, vöm nordwestlichen Teildes Feketeberges, aus bituminösem, gelblichgrauem oberkamischem Kaik. (6 Abdruck). 3 x 7. Dieneroceras nov sp. Kólafalva. Bihar-hegység. felsókarni világosszürke mészkőből. 3 x Dieneroceras nov. sp. Kólafalva. Bihargebirge. Aus oberkamischem hellgrauem Kaik. 3 x 8 — 9. Dieneroceras nov. sp. Pilis-hegység, Fekete-hegv EKv-i részéről, bitumenes, sárgásszürke felső- karai mészkőből. 3 x Dieneroceras nov. sp. Pilisgebirge. vöm nordwestlichen Teil des Pilisgebirges, aus bituminösem, gelblichgrauem Oberkamkálk. 3 x Foto: Kiinda Oravecz : A Gerecse - és Buda — Pilisi-hegység közti rögterület triásza 183 IRODALOM — IJTERATUR 1. Stache G.: Die geologischen Verh. dér Umgebungen von Waitzen. Jahrb. d. k. k- geol. R. A. 1866. — 2. H a n t k e n M.: Az esztergomi bamaszénterület földtani viszonyai. Földt. Int. Évk. I. 1871. — 3. Schafarzik F.: Jelentés az 1883. év nyarán a Pilis-hegységben eszközölt részletes felvételről. Földt. Int évi Jel., 1883. — 4. Vadász E.: A Dunabalparti idősebb rögök őslénytani és földtani viszo- nyai. Földt. Int. Évk. XVIII. 1910. • — 5. Frech F.: új kagylók és brachiopodák a bakonyi triászból. A Balaton tud. tanúim, eredményei II. k. Neue Zweischaler und Brachiopoden aus dér Bakonyer Trias. Resultate d. wiss. Erforschung des Balatonsees I. Bd. K. Th. 2. — 6. Vigh Gy.: Adatok az esztergom- vidéki triász ismertetéhez. Földt. Közi. 44. k. 1913. — 7. Rozlozsik P. — S c h r é t e r Z.— T e 1 e g d i Roth K.: Az Esztergom vidéki szénterület bányaföldtani viszonyai. Földt. Int .Kiadv. 1922. - — 8. Vigh Gy.: Földtani jegyzetek a Gerecsehegységből. Földt. Int. évi Jel. 1920 — 23 évről. 1925. — 9. Vigh Gy.: Adatok a Budai- és Gerecsehegységi triász ismeretéhez. I. r. Földt. Közi. 57. k. 1927. — 10. Kutass^ E-: Die Ausbildung dér Trias im Moma-Gebirge. Zentralblatt f. Min. Gecl. u. Pál. Abt. B. 1928. — -11. Vigh Ga.: Adatok a Dunántúli Középhegység felsőtriászkori kézpődményeinek ismeretéhez. Bány. Koh. Kapok 1933. — 12, Tömör Thirring J.:A Bakony dudar oszlopi „Sűrű” hegycsoport- jának földtani és őslénytani viszonyai. Földtani Szemle melléklete Budapest, 1 934. - — 13. Kutassy E.: Triászkori faunák a Biharhegységből. I. Gastropodák. Geol. Hung. ser. Pál. Fasc. 13. 1937. ■ — 14. Szalai T.: Adatok a Dunántúl hegyszerkezetéhez. Bány. Kapok. 84. k. 10. f. 1951. — 15. Kengyel E.: Duna- zughegységi andezitek zárványai és magmatektonikai jelentőségük. Földt. Közi. 81. k. 4 — 6. f. 1951. 16. Szalai T.: Vázlat Dorog vidékének a Szentendre — Visegrád-i hegység és Nagymaros környékének földtani fejlődéstörténetéhez. Bány. Kapok 1953. 12. f. — 17. Kummel B.: in R. C. Moore: Treatise on Invertebrate Paleontology, Geol. Sóc. of Am. and Univ of Kansas Press. 1957. 18. Vadász E.: Magyar- ország földtana Bp. 1960. — 19. Véghné, Neubrandt E.:A Gerecse-hegység felsőtriász képződ- ményeinek üledékföldtani vizsgálata. Petrologische Untersuchung dér Obertrias-Bildungen des Gerecse- gebirges in Ungarn. Die Triasbildungen des Schcllergetietes zwischen den Gerecse- und Buda-Piliser Gebirgen J. ORAVECZ Die Triasgebiete des Gerecse- und Buda-Piliser Gebirges im Transdanubiscben Mittelgebirge werden durch vereinzelte Triasblöcke verbunden, in denen die stratigraphi- schen Beziehungen dér beiden Gebirge verfolgt werden können. In dér Dolomitfazies werden die ladinischen Schichten durch Dolomit mit Diplopora annulata S c h a f h. ver- treten. Im hellbraunen Dolomit dér Kamstufe konnten Myophoria sp. (ex aff. picta), Leps., M. cf. inaequicostata Klipst., Schafhaiitlia mellingi Hau., Megalodus seccoi Pár., (kleine Bxemplare), M . hoernesi rotundata V i g h., M. vértesensis Kút., Loxonema árpádis Kitti., sowie Knochenreste von Placodus sp.? erkannt werden. Die aus zwei Fundstátten herrührende P' aun a zeugt vöm oberen Teil dér Kamstufe. Dér Dolomit im Liegenden dér bisher untersuchten Bauxitlagerstátten im Trans- danubischen Mittelgebirge ist kamischen Alters. Die Auswertung dieser Brkenntnis in Hinsicht auf die Gesichtspunkte dér Tektonik, Bauxitbildung und -Ablagerung ist im Gangé begriffen. Dér obere Teil des Dolomit komplexes geliört béréi ts in die Norstufe, dérén dér Dolomitfazies dér Kamstufe áhnlichen Schichten nur durch die Binlagerungen von ge- bánderten, mergelig-plattigen Dolomit schichten unterschieden werden können. Die Schichten habén Megalodus seccoi Pár. (grosse Bxemplare), M. gümbeli Frech, Dicero- cardium sp., Perna exilis S t o pp., Mysidioptera sp. (ex aff. ornata ) S a 1 o m., Turritella saxorum Kok., Telleria sp., \\ orthenia sp. hergegeben. Die Überlagerung von norischem Kaik und norischem Dolomit lásst sich in mehre- ren Zügen verfolgen. Die Übergangsschichten sind überaus fossilarm, sie ergaben bloss Gastropodenbruchstücke und -Abdrücke. Bin allgemein auffallender Zug ist, dass die eingelagerten dünnen Dolomitbánke den Kalksteinschichten zu háufiger werden und in dér ganzen Máchtigkeit dér Dachsteinkalkfazies vorkommen, denjüngeren Gliedernent- gegen in Zahl und Máchtigkeit abnehmend. Dér untere Teil des norischen Dachsteinkalkes wird durch grosse Megalodonten gekennzeichnet : Megalodus gümbeli Frech, M. compla- natus Gümb., M. segestanus Di Stef., Paramegalodus mediofasciatus Frech. Die Kalksteinreihe mit weniger Dolomitbánken und mit Megalodus complanatus Gümb., M. complanatus dudar ensis Tömör, Dicerocardium curioni Stopp., Dicerocardium pannonicum nov. sp. werden als ein jüngeres Glied dér norischen Stufe angesehen. Die jüngste Bildung des Gebietes zwischen den beiden Gebirgen ist dér dünne rhátische Dach- steinkalk mit den Steinkernen von Paramegalodus incisus cornutus Frech. Bs kam aus den bisher für rhátische Kössener Schichten gehaltenen bituminösen lumachellenführenden Schichtenreihen des anliegenden Pihsgebirges eine wohlerhaltene Fauna zmn Vorschein. (S.Seite 176., 178.) Neben den auch in die Obertrias hinüberreichen- den Cassianer Formen gibt es unter den Gastropoden auch norische Fossilien. Hier treten 184 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet die Arten W orthenia contabulata Costa und W . escheri Stopp., die spáter im norischen Hauptdolom.it als Leitfossilien massenhaft vorkoinmen, zum ersten Mai auf. Unter den Ammoniten waren Paraplacites nopcsai n. gén. n. sp. (K u t.) und Dieneroceras nov. sp. bislang nur aus den Oberkamschichten um Kólafalva im Bihargebirge bekannt. Anhand dér bisherigen Erkenntnisse setzen wir die Luinachellenschichten in den oberen Teil dér Kamstufe. Die Fauna enthielt keine rhátische Form. Das Gebiet ist von einer reinen Bruchstruktur. Die in den übrigen Gliedern des Mittelgebirges dominierenden Eángsbrüche von XO-SW-Streichen sind hier verschwomme- ner. die morphologische Eigenart des Gebietes wird durch die Querbrüche geprágt. Die Querbrüche streichen im südlichen Teil des Gebietes XW-SO, in den Blöcken zwischen zwei Querbrüchen ist die Schichtenfolge mit nördlichem Einfallen kontinuierlich zu ver- folgen, lm nördlichen Teil schwenken die Querbrüche nach O-W um. Die mehrfache Wiederholung dér norischen Bildungen in dér Richtung des Einfallens, sowie die nördlich, im Pilisgebirge zutagetretenden kamischen Bildungen zeugen von dér gehobenen Lage des nördlichen Teiles. Die Umschwenkung dér Streichrichtungen lásst an tiefentektonische Gründe, an die Xáhe des kristallinen Grundgebirges denken. Beschreibung dér neuen Arten Genus: Dicerocardium Stopp. 1865. Dicerocardium pannonicum nov. sp. Derivatio nominis : Nach dcr ungarischen Fundstátte. Holotypus: lm Institut für Geologie dcr Eötvös-Universitat zu Budapest. Locus* typicus: Epol, Babálberg, Gerecsegebirge. Stratum typicum: Norisch. Diagnosis: die Kanté des Wirbels, die mit dem Hinterrand einen spitzen Wínkel ein- schhesst, ist von geradlinigem Ablauf. Dér Vorderrand ragt schlicht hervor. Die Hinterseite dér Schale und die vordere Kanté des Wirbels schliessen einen etwa 50°-igen Winkel ein. Die gerade Kanté trifft die etwas gebogene Hinterseite etwa in hal- ber Höhe, bei dem Ende dér Schlossplatte. Die Art wird durch eine tiefe Eunula von steiler Wandung gekennzeichnet. Die bei den Arten des Geschlechtes Dicerocardium auftretende Rille an dér inneren Seite des Wirbels ist schwach entwickelt, An dér breiten, flachen Hinterfláche wird das schwach entwickelte Scutum durch eine nach untén hin sich erweitemde Rille angedeutet. Aus dem nur in Bruchstücken erhaltenen Schlossabdruck lásst sich auf einen ein- zigen, mit dem Schlossrand fást parallel ablaufenden Zahn in dér linken Schale folgern. Abmessungen des Steinkemes: Höhe: Breite: Dicke: 53 34 50 mm Die Form, steht dem Dicerocardium dolomiticum mariam Frech nahe; sie unter- scheidet sich davon in den Proportionen und in dér geraden vorderen Kanté des Wirbels. Die beschriebene neue Variante wird von Frech selber als neue Art erkannt [5], und zwischen Dicerocardium dolomiticum Lor. und D. jani Stopp. gestellt, wo die neue Art auch tatsáchlich eingereiht werden kann. Xeben dem wohlerhaltenen Steinkern kain auch eine rechte Schale zum Vorschein. Auf dieser ist die Wölbung dér Rückseite in Wirbelrichtung ausgeprágter, und auch die Verj ün gun g dér Kantén ist ausgesprochener. Eine am Hinterrand umlaufende, an den erhaltenen Teilen mehr als 1 cm breite, flügelartige Bildung diirfte eine Art dér Anpas- sung an den ablagemden weichen Kalkschlamm darstellen. Die beiden Exemplare sind aus dem mit dolomitischen Schichten abwechselnden norischen Dachsteinkalk des Babálberges bei dér Gemeinde Epöl gesaminelt worden, aus einer Faunengesellschaft mit Megalodus complanatus Gümb. und Af. complanatus dudarensis Tömör. Ein dér neuen Art gleichzusetzendes Exemplar ist auch aus dem Dachsteinkalk des Pilisgebirges (Simonhalála) zum Yorschein gekommen. Fám.: Pinacoceratidae M o j s. 1879. Paraplacites nov. gén. (= Paraplacites nov. gén. Kút. 1928 nőm. nud.) Genotvpus: Paraplacites nopcsai nov. sp. Derivatio nominis: Dem Placites áhnlieh. Oravecz : A Gerecse- és Buda— Pilisi-hegység közti rögteriilet triásza 185 Die unverzierte Schale von hóhéra Querschnitt, die abgenmdete Aussenseite, sowie die Sutur sind Placites-ahslich.. Die Abweichung besteht in demweiten Xabel. K u m m e 1 záhlt in seiner Abbéit Treatise on Invertebrate Palaeontology 1957. L. 184. den Genus Pár api acites alsSynonym des Placites auf. Unseres Wissens gelangte die Ammo* nitenfauna von Kólaf alva nach dér abgebrochenen Arbeit von Kutassy selbst teilweise nicht zűr Xeubearbeitung.So diente zu. Moore’s Stellungsnahme vermuthch die ans 1928 herstammende FaunenHste von Kút assy [10] als Grundlage, wo Paraplacites nopcsai nov. gén. nov. sp. mit mehreren neuen Placites- Arten gemeinsam erwáhnt wurde. Paraplacites nopcsai nov. sp. (= Paraplacites nopcsai nov. sp. Kút. 1928. nőm. nud.) Derivatio nominis: Zu Ehren des ungarischen Geologen F. Xopcsa (Kutassy). Holotypus: in dér Ungarischen Geologischen Staatsanstalt, Sammlungsnuínmer MAPI T 1766. Paratypoide: ebenda. Eocus typicus : Kólafalva, Bihorgebirge, Rumanien. Stratum typicum: Oberkam (Horizont des Tropites subbullatus?) Diagnosis: siehe bei dér Beschreibung des Genus Die Schale hat einen weiten Xabel und rasch anwachsende Windungen. An dér Aussenseite zieht eine stumpfe Kanté dahin. Die nahezu parallelen Fiánkén sind eben. Die grösste Breite dér Windung liegt beim Aussenrand. Dér Xabelrand dér letzten Win- dung ist scharf, die Xabelwand steil, die dér inneren Windungen abgerundet. Die inneren Windungen bedecken etwa % dér vorangehenden, wogegen bei den áusseren Windungen Überdeckung kráftiger wird, die letzte halbe Windung überdeckt die vorangehende bereits gánzlich. Obzwar die Exemplare von Kóla^falva sámthch beschalt sind, wurde die Unter- suchung dér Suturen durch die umkristallisierte Schalenausfüllung vereitelt. Es lásst sich die áussere breite Lóba beobachten, die durch eine hohe, schmale, nach aussen hin ge- krümmte erste Seitenloba verfolgt wird. Die zweite laterale Lóba ist grösser als die voran- gehende, nach hinten verjüngend. Die dritte kann auch noch von den zahlreichen, ent- lang einer stark nach hinten strebenden Linie liegenden L^mbüicalloben unterschieden werden. Die Exemplare von Kólafalva sind etwas gepresst, dér Holotypus am mindesten. Die Exemplare aus dem Pilisgebirge sind kleiner als die jenigen von Kólafalva und sind wegen ihrer kleiner Ausmassen trotz ihrer besseren Erhaltung zum eingehenden Stúdium nicht geeignet. Durchmessser W indungshöhe Breite Xabelweite 15,7 7,6 33 4 mm 11,2 5 25 3,5 „ 10,5 4,5 24 3,4 ,, Genus: Dieneroceras K u m m e 1 1952. Dieneroceras nov. sp. Holotypus: lm Geologischen Institut dér Eötvös-Universitat zu Budapest. Paratypoide: Ebendort. Locus typicus: Feketeberg, Pilisgebirge. Stratum typicum: Oberkam. Diagnose : Evolute Form mit einemsehr weiten Xabel. Die Windungen sind gedrungen, die inneren weniger abgeplattet. Dér ventrale Teil ist flach und trifft den lateralen Teil in einer stmnpfen Kanté. Die Windung ist beim Xabelrande am breitesten. Die Schalenober- fláche ist glatt, unverziert. Die Sutur ist einfach. Die breite áussere Lóba wird durch einen kurzen, schmalen siphonalen Sattel zweigeteilt. Die erste Seitenloba ist hoch und breit, die zweite bereits sehr kiéin und seicht. Sie lásst keinerlei Gliederung erkennen. Abmessungen: Durchmesser Windungshöhe Breite Xabelweite 6 2 1,7 2,7 mm 4,1 1,2 1,5 2 5,5 2 1,8 2,3 „ A KÁBÁI METEORIT DR. SZTRÓKAY KÁUVIÁN — TOIyNAY VERA — DR. FÖEDVÁRINÉ YOGL MÁRIA* (XXXIX.-XUV. táblával) összefoglalás: Az 1857-ben hullott kábái karboniumos meteorit újravizsgálata részint az eddigi ismeretek kiegészítését, részint néhány lényeges, a meteoritokra általában újszerű megismerést eredményezett. A meteorkö olivin-piroxén kondrit. Az olivin van túlsúlyban; ennek a rácsállandók alapján Fe1Si04-tartalma 17 — 26%. A „szervesanyag” a kondrumok közötti finomszemű alapanyagot itatja át és az infravörös színképelemzés szerint alifás szénhidrogének együttese; kévé S-t is tartalmaz, UV-lumineszcenciát nem mutat és halogén -tartalma nincsen. Új ásványi elegyrész a spinell, mely ensztatittal vegyes halmazként em-nyi gócok- ban jelenik meg. Az opak ásványok közt a magnetité a főszerep. Két generációja van, az egyik Ni-t tartalmaz, a másik „normál” összetétellel képződött. Új vegyület a pcntlandít. mely mindkét magnetittel, valamint troilittel társul. A fém-Fe csak kis szemekben és 1° -nyi mennyiségben szerepel és láthatólag magnetitből keletkezett. Röntgenelemzéssel a magnetit és ennek Ni-tartalma, valamint a pentlandit is kimutatható. A pentlandit-troilit szetelegye- dés orientált lemezhálózatként jelenik meg. A vizsgálatok alátámasztják a kömeteoritok vitatott, de gyakorta kimutatott NiO- és Fe,0, tartalmának jogosultságát, egyben rámutatnak e komponensek genetikai jelentő- ségére. Atomszázalékos értékeléssel a karboniumos kondritok csoportjában egyértelmű fokozatosság mutatható ki az oxidos vas, a szulfidkötésű vas és a karboniunűartalom változásai alapján. A sorozatban kifejezetten a redukció fokozódása nyilatkozik meg. Ezen belül elkülönülő kisebb szakaszok is jól összeillenek a más úton nyert, pl. a szén- és hidrogénizo- tópokkal jellemzett csoportokkal. Az eredmények és a „közönséges” meteoritokból kimutatható karbonium vagy szénhidrogénnvomok arra engednek következtetni, hogy utóbbiakban a szénhidrogén - tartalom fokozatosan elhasználódott, ezzel fémredukció, ötvözetképzódés járt együtt. A „szerves” kondritok ennek a folvamatnak egyes szakaszait, megakadt fokozatait kép- viselik. Az alkati sajátságok és a fejlődés mozzanatainak megnyilatkozásai szükségszerűen a genezis kérdését is felvetik. Újszerű származás-elmélet kapcsán kísérlet történt a meteoritpályák változatosságának s ebből eredő behatások különbözőségének értelme- zésére. Hozzáfűzve azt a megfigyelést is. hogy a meteoritok általában a kialakulás kezdet- legesebb (..éretlenebb”) állapotát jelzik. Ez a fejlődésbeli lemaradás az eredetileg kis, a bolygókénál esetleg nagyságrendekkel is kisebb tömegek létrejöttét feltételezi . A bihannegyei Kaba község határában 1857. április 15-én sajátos összetételű meteorkő hullott. A meteorit röviddel a fellelése után a debreceni ref. Kollégium gyűjte- ményébe került, ahol jelenleg is őrzik. A meteorkő első ismertetése Török J. debreceni főiskolai tanártól származik, aki 1858-ban a Magy. Tud. Akadémián számolt be a hullás körülményeiről és az alaki leírás kapcsán a külsőleg észlelhető alkati sajátságokról is '19\ A meteorit első vegy elemzését — ugyancsak még 1858-ban — F. WÖhler készí- tette el. Az elemzésből a Fe-Mg-szilikátok túlsúlyára következtetett, felismerte a meteorkő karboniumtartalmát. ennek szénhidrogénalakját is közelítőleg meghatározta. Jóval később, 1928-ban H o f f e r A. foglalkozott ismét a meteorittal [8 . Közle- ménye nagyobb részében levéltári adatok alapján annak történetét ismerteti, hogy * Előadták a Magy. Tud. Akad. Geokémiai Konferenciáján. 1959. okt. 10-én. Sztrókay — T o l n a y — Földváriné: A kábái meteorit 187 miként sikerült a meteorkövet az egykori bécsi császári Hofmuseum többszöri kérése, sőt kemény hangú követelése ellenére is megtartani, ill. a debreceni gyűjteményben meg- őrizni. Hof f er a meteoriten további külső megfigyeléseket végzett, s újból megálla- pította annak kondritjellegét. A fogyatékos ismeretek időszerűvé tették a kő újravizsgálatát, ami Dr. Föld- vári A. kezdeményezésére indult meg. Szíves közbenjárásának eredményeként (a deb- receni ref . Püspökség engedélyével) a kőből vizsgálatra alkalmas mintadarabokat választ- hattunk le s a részleteiben mindezideig ismeretlen meteoritet újabb eljárásokkal vizsgál- tuk meg. Külső sajátságok A kő alakja jellegzetes meteoritforma. Elülső fele tompa kúpalak, melyet enyhén fénylő fekete olvadási kéreg borít. A kéreg átlagosan 0,2 — 0,3 mm vastag és a felszínét sugárirányú barázdál tság tagolja (XXXIX. tábla 1.) A kő alulsó felén és peremrészén több sérülés és kisebb darabok leválasztásának nyoma látszik. Vizsgálataink céljaira két ízben is mintavétel vált szükségessé, amit fűrészeléssel és gépi vágóberendezéssel végez- tünk el. A mintavételek után a meteorkő jelenlegi súlya 2 641,2 gr. Legnagyobb (a kup- peremen mért) átmérője 15,1 cm, a magasság 10,8 cm. A kő olvadási kéreggel nem borított részén a típusosán kondritos alkat jól látható: laza, kissé morzsolódó alapanyagba 1 — 4 mm átmérőjű kondrumok ágyazódnak. Jelleg- zetesség, hogy a sötétszürke-bamásfekete anyagban helyenként szürkésfehér 1 — 2 cm-nyi, elnyújtott, részben szemcsés, részben rostos kristályos halmazzal kitöltött üregek láthatók. A vegyelemzés eredményei A meteorit különleges alkata és anyagi sajátságai folytán sajátos kezelési eljárás alkalmazása vált szükségessé. A meteorkő vegy elemzésekor a szokásos eljárástól, a porí- tott minta mágneses kettéválasztásától el kellett térni, mivel az anyag egészében nagyobb pozitív szuszceptibilitást árult el s középerős permanens mágnes az egész mintát mágne- sezte. Új megoldásként sósavas kezelés nyert alkalmazást. Miként a későbbi (mikroszkópi és röntgen) vizsgálatok is igazolták, a meteoritnak sósavas kezeléssel történt különvá- lasztása mind az oxidos, szulfidos és szilikátos elegyrészek, mind a szerves anyag dúsítása tekintetében sikerült megoldásnak bizonyult. Az 1 : 1 higítású sósavban a meteorit anyagának több mint a fele (54,09%) feloldódott. Az oldhatatlan rész 45,91 %-nak adó- dott, s ez izzítás után 41,70%-ra változott (a súlycsökkenés közelítőleg a szénhidrogén - tartalmat jelezte). E részlegnek Na2C03-as feltárás, majd sósavas oldás után az elemzése előbbihez azonos módon volt elvégezhető. Külön bemérésből történt az összes S és az FeO meghatározása (G r o v e s sz.), továbbá külön bemérések szolgáltak a nedvesség, a P205, a MnO és KsO, Na20 meghatározására is. Külön eljárással történt a ,, szerves’ * szénhidrogén meghatározása, a szenet C02, a hidrogént H20 alakban határoztuk meg. A Co meghatározása spektroszkóppal történt. A vegy elemzésre felhasznált anyag meny- nyisége 2,3 g volt. Az elemzési eljárásokkal nyert eredményeket az I. sz. táblázat foglalja össze. A külön eljárással kimutatott elemi szén (karbonium) tartalom 1,99%. Ugyan- csak külön úton H2S04-el fejlődött hidrogén mennyiségéből meghatározott elemi (metal- likus) vas = 1,22%. Lényeges tapasztalat, hogy a fémvasmeghatározáskor az oldatban Ni nem volt kimutatható. 188 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Egyik karboniumtartalmú meteorit újabb elemzése [14] jelentékeny halogéntar- talmat állapított meg. A kábái meteoritban a halogén elemek egyike sem volt kimutatható. Minőleges színképelemzéssel a következő elemek voltak észlelhetők: Ba. Be, Ge, Bi, V , Ga, Cu. Negatív eredményt adott a Sn, Mo, Zn, Pb, As, Cd, W-ra végzett vizsgálat. A sűrűség hidrosztatikai eljárással: D2oc° = 3,150 I. táblázat Sósavban oldott rész Sósavban oldhatatlan maradék Összesített (teljes) elemzés SiO, 5,75% 26,14% 31,89 TiO* 0,16 0,16 A1,0* 2,49 1,32 3,81 FeO 16,35 2,70 19,05 Fe.O, 5,06 — 5,06 Fe 3,95 — 3,95 S 2,27 — 2,27 Cr 0,1 1 0,24 0,35 Ni 0,74 0,60 1,34 Co — — 0,23 MnO — — 0,09 CaO 1,17 1,65 2.82 MgO 15,67 8,23 23,90 KtO — 0,01 0.01 Na,0 — 0,56 0,56 H,0— 0,53 — 0,53 P,Ot — 0,59 0,09 54.09% 41,70% 96,11% Számított szénhidrogén 4,03 100,14% Ásványtani vizsgálat Minthogy a meteorit vizsgálatok túlnyomó részében — érthető okokból — csak nagyon kevés anyag áll rendelkezésre, az anyagi alkat, ill. ásványos összetétel meghatáro- zására alkalmazott eljárások nem minden esetben fejezik ki a meteorit valódi összetételét. Különösen az ásványos elegyrészek optikai meghatározására erősen korlátozottak lehető- ségeink. Ha pl. a kristályos kondritok körében a fejlettebb elegyrészek definiálása még elvégezhető is, már az apróbb szemű, esetleg erősen repedezett és zárványos komponensek- re, főleg pedig a finom szemcsézettségű alapanyagra vonatkozóan legtöbbször csak hoz- závetőleges megállapításokkal kell beérni. így különösen a sajátosabb meteorit-elegy- részek szerepéről ismereteink számos esetben nem kielégítők. A probléma az utóbbi idők- ben megjelent meteorit-tanulmányokban ismételten felmerül. Egyes kutatók [29] rámu- tatnak azokra a hibaforrásokra is, melyek az ásványos alkat nem kielégítő ismerete foly- tán a szokványos vegyelemzésből adódnak. A kérdésnek a karboniumtartalmú kondritok körében különös jelentősége van, mert itt eddig főként csak vegyelemzéses vizsgálatok történtek, az ásványos összetételről általánosságban is nagyon keveset tudunk, részlet- ismereteink pedig alig is vannak. Mindezek adtak ösztönzést arra, hogy a Kabai-meteorit újra vizsgálat a kapcsán az ásványtani vizsgálatokat ércmikroszkópi. röntgenanalítikai eljárásokkal egészítsük ki, a szervesanyagtartalom közelebbi jellemzésére pedig infravörös spektrometriát alkalmaz- zunk. E vizsgálatok egyrészt a korábbi megfigyeléseket is megerősítve, a meteorit domi- náns elegyrészeinek közelebbi meghatározását eredményezték, másrészt néhány addig a meteoritokban nem ismert kristályos fázis felismerése és közelebbi meghatározása vált lehetővé. Sztrókay — T o l n a y — Földváriné: A kábái meteorit 189 Vékony csiszolati kép. A kábái meteorit típusos kondrit (XXXIX. tábla 2.). Az alapanyag vékony csiszolatban átlátszatlan vagy alig áttetsző üveges-salakos tömeg, melyben finom fi-nyi szilikátszemcsék egyenletes hintésként ágyazódnak (XT,, tábla 3.). Egyes kristályhalmazok helyenként kissé nagyobb szeműek s világosabb fol- tokká-szigetekké csoportosulnak. Nagyobb porfíros kristályok, kristálycsoportok vagy opak elegyrészek csak elvétve mutatkoznak. Az alapanyagot a sötétbarna alifás (1. alább) szénhidrogén felhőszerű foltossággal itatja át, helyenként áttetszőbben, másutt sötétebb töménységgel. Főként a kondrumok körül torlódott meg jobban, ahol is átlátszatlan burokká töményül. De egyes — lazább szövedékű vagy üreges — kristályos-kondrum belsejébe is gyéren beszüremkedik és foltos átitatásokat okoz. A kondrumok átmérője néhány tized mm-től 2 — 3 mm közt váltakozik. Túlnyo- móan szilikátos alkatúak vagy opak és szilikátányagból álló vegyes társulások. A mono- szomatikus szilikátkondrum és a tisztán opak (érces) kondrum viszonylag kis térfogat- arányban van képviselve. Integrációs asztallal végzett térfogatelemzés szerint: vegyes kondrum (poliszomatikus és érces) monoszomatikus szilikát-kondrum alapanyag (opak részlege) (többi) 30,1% 1.6% 4,2% 64,1% | 31,7% | 68,3% 100,00% A meteorit uralkodó ásványi komponensei Mg-Fe-szilikátok : olivin, klinoensztatit és bronzit. A gyakorisági sorrend, ill. az olivin túlsúlya a röntgenvizsgálatok alapján volt eldönthető. Az olivin mikroszkópi sajátságai lényegében megegyeznek mindazokkal az észle- lésekkel, melyek a kőmeteoritok, különösképpen a kondritok olivin-elegyrészeire vonat- koznak. Egyrészt az alapanyagban mint finomszemű hintés és kisebb-nagyobb szemek, töredékes, kevéssé jól kialakult porfíros beágyazások alakjában vizsgálható, másrészt változatos kifejlődéssel a kondrumok felépítésében vesz részt. A monoszomás olivin- kondrum aránylag ritka. Ennek egyik jellegzetes kifejlődése: az azonosan orientált és repedésekkel részekre tagolt olivinkondrumot kívül vékony poliszomás-szemcsés burok övezi, amit már — lazább szerkezete folytán — sötétbarna szénhidrogén itat át. Említhető a több egymásra következő és változó szemcsézettségű burokkal övezett ohvinkondrum is. A poliszomás kondrumok számos variációjával találkozunk. Jellegzetes az a kristálytani tengely sz. megnyúlt olivinkristályok küllőszerű elhelyezkedése, aminek közeit más szili- kátok és opak zárványok töltik ki (XT. tábla 4.). A nagyobb olivinkristályok mindig zárványosak. Az alapanyagba ágyazott olivinkristályok hasadási réseit, áthálózó repedé- seit beszüremkedett szénhidrogén tölti ki. Az olivin szerepének és további sajátságainak megismerése a röntgenelemzés alkalmazásával volt kibővíthető. Ennek eredményeit a többi komponensről nyert adatok- kal együttesen mutatjuk be. Piroxének. Az alapanyag közelebbi megismerését a sötét szénhidrogéntartalom nagymértékben akadályozza. A nagyobb szemcséken vagy kristályos beágyazásokon észleltek szerint az alapanyagban a bronzit és klinoensztatit közel egyenlő arányban van képviselve. A bronzitra kissé legömbölyített vagy töredékes-szilánkszerű alak jellemző, míg a klinoensztatit hosszúra nyúlt, enyhén ferde kioltású lécekként, belsejében földpát- szerűen vékony ikerlemezességgel mutatkozik. A kondrumok piroxénelegyrészein részle- tesebb és kielégítőbb megfigyelések végezhetők. Jellegzetes az olivin- és bronzit alkotta kondrum, melyben a két komponensnek öves (a magrész olivin, külső öv bronzit) elren- 7 Földtani Közlönv 190 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet dezésű. Vannak vegyes kondrumok összetett felépítéssel: a nagyobb gömbön belül egy, esetleg két kisebb kondrum is kialakult (XLI. tábla, 5.). Ilyenkor a külső öv fejlettebben kristályos hosszúra nyúlt plagioklászlécekkel és a hézagokba beszüremkedett szénhidro- génfoltokkal. Mig az olivinkristályokat a gazdag opak és üveges zárványosság, főleg pará- nyi krisztallitok tömege jellemzi, addig a bronzitban e fajta zárványok alig fordulnak elő. Ellenben a kristályok között a barna izotrop üveg a gyakori, melyben apró opak szemecs- kék ágyazódnak. E köztes üvegben a gyenge anizotrópia, ill. a félig kristályos bronzít körvonalai azt jelzik, hogy a kristályosodás ebből az üvegből jött létre. Klinoensztatit a meteorit felépítésében ugyancsak lényeges szerepet játszik. Jelen- tősége, miként röntgenvizsgálataink tanúsítják, a bronzitéval kb. egyező. A vegyes alkatú kondrumokban mindhárom fő-szilikát (olivin, bronzit, klinoensztatit) együtt van. A klino- ensztatit a kondrumok pereme felé képződött gazdagabban, bronzit mindig kíséri. Meg- figyelésünk szerint a klinoensztatit nagyrészt bronzitból keletkezett, ill. bronzitkristá- lyok a növekedéskor klinoensztatitban folytatódtak, ami feltehetőleg a vastartalom helyi változásával, s ez az oxidációs fok viszonylagos módosulásával függ össze. A klinoenszta- tit szintelen, földpátszerűen finom ikerlemezes, gyéren zárványos. A nyúlt termetű kris- tályok kioltása maximálisan 20 — 22°. A vékony lemezeket harántelválás tagolja ízekre' amit a beszüremkedett szénhidrogén esetenként jól kiemel. Az excentrikus-íveit („rnono- szomás”) kondrumban a klinoensztatit bronzit lemezei is hasonló módon kisebb részekre ízekre tagolódnak (XI J. tábla, 6). Néhány vegyes alkatú kondrumban más piroxén változat is megállapítható. Egyes léces termetű bronzitkristályoknak a kissé zavaros belső magrészére keskeny, tisztultabb kéreg borul, mely 30 — 31°-os kioltása alapján inkább a klinobronzit összetételnek minősít- hető. Egyes vegyes felépítésű kondrumban az augit jól fejlett, önálló kristályai illeszked- nek a többi szilikátos elegyrészek közé, amelynek c-tengelyre merőleges metszetében az (100) szerinti ikerlemez is megjelenik. Jól definiálható szilikátelegyrészek közé tartozik még a plagioklász, mely azonban csak nagy ritkán egy-egy vegyes alkatú kondrum külső övében a bronzit- és olivinkris- tályokhoz társul . Kristályai 80 — -100 ^ hosszúak, egy-két ikerlemezből összetettek. Néhány maximális kioltás alapján mért értékből 68 — 78° 0 An -tartalom következtethető. Más esetben a plagioklász finom szemcsés vagy léces beágyazásként az üveglapból félig vagy kevéssé kialakult, inkább kuszáit kristallit-halmazként is megjelenik. A meteorit üveganyaga nemcsak a köztes alapban, hanem a kondrumok belsejé- ben is gyakori, helyenként lényeges alkotórész. Színe barnás, belseje zavaros, finom kris- tallitokat is bőven tartalmaz. Egy esetben igen finom kristallitokkal telített üvegkondnim is észlelhető volt. A szilikátelegyrészek további megismeréséről és a bevezetőben említett üregek fehér, kristályos kitöltéséről ugyancsak a röntgene lenizés eredményei kapcsán szólunk. Ércmikroszkópos vizsgálat Míg az egyszerű mikroszkópos vizsgálat a kondrit egyedi jellegzetességein és a szénhidrogéntartalom szerepének és szöveti elhelyezkedésének megfigyelésén túl más ered- l ményt nem hozott, addig az ércmikroszkópos vizsgálat több újszerű megfigyelést ered- ményezett s a szénhidrogéntartalmú kondritok megismerése néhány lényeges észleléssel gyarapodott. Az opak ásványi komponenseket túlnyomóan a kondrumok tartalmazzák. Kisebb kondrumokat néha teljesen opak fázis tölt ki monoszomás jelleggel. A legtöbb kondrum ! azonban vegyes felépítésű, és a szilikátos és opak elegyrészek öves elrendezése a gyakori . A meteorit nagyon finom szeincsézettségű alapanyagáról kevés a megfigyelésünk, mert a 191 Sztrókay — T o l n a y — Földvárinál A kábái meteorit laza kötésű opak szemcséket műgyantás beágyazás alkalmazásával sem lehet jól rögzíteni, ül. megfényezni. Az opak elegyrészek legjelentősebb és leggyakoribb tagja a magnetit. Túlsúlyát a röntgenelemzés (1. alább) is bizonyítja. Kisebb mértékben van képviselve a szulfidfázis. A fémvas pedig csak parányi cseppekben és nagy ritkaságként mutatkozik. A magnetit részint önállóan magnetitkondrumok alakjában, főrészt azonban a vegyes felépítésű kondrumokon belül kisebb-nagyobb szigetekben avagy gömböcskék koszorúalakú öves sorakozásában vizsgálható. Finom szemcsékben elhintve és egyes nagyobb kerek zárványokként, főleg az olivin kristályaiban, ritkábban a bronzit belsejé- ben is megtaláljuk. A képződésformák változatosságát az is lényegesen gyarapítja, hogy a meteoritban kétféle magnetit jelenléte állapítható meg: 7. , .normál” magnetit, melynek optikai sajátságai a földi magnetittel egyezők. Tömöttebb alkatú és egyenletes felületté fényezhető. Szilikátokkal főleg olivinnel közvetlen kapcsolata van s „hézagkitöltő’ 5 összenövésben is megjelenik. A szulfidfázishoz is sajátosan viszonyul: a belsejében fog- lalt szulfidkomponens összefüggő nagyobb szigetekben, vagy mezőkben vált ki, helyen- ként szabályszerű összenő vési formák (XEII. tábla, 7.) és a két fázis közt növekedési felülethatárok keletkeztek. Ha a szulfid volt túlsúlyban (tekintet nélkül ennek Ni-tartal- mára), az egyensúly elérésére a fölös oxidos vas mindig normál magnetit alakjában vált ki. Ennek egyik jellegzetes megnyilvánulását a XLII. tábla 8. láttatja. 2. A normál magnetit mellett a jelek szerint ennél korábbi képződésű másik mag- netit is lényeges komponens. Reflexióképessége erősebb, reflexiós színe előbbiéhez képest határozottan világosabb szürke, melybe enyhe sárgásbarna árnyalat vegyül. Ugyancsak teljesen izotróp, de belsejét finom szemcsézettség és egyenletes eloszlású, ugyanilyen finomságú, apró szulfid (pentlandit-) zárványosság, valamint parányi lukacsosság jel- lemzi. Csiszolási keménysége némileg kisebb a „normál” magnetiténél. Sósavval mindkét magnetit étethető. De lényeges különbség van a két étetési jelenség között. Míg a normál magnetit felületén gyengén barnás színeződés kíséretében jól kirajzolt szemcsehatárok, ikerlemezesség látható, addig utóbbi magnetit hirtelen és egyenletesen zöldesszürkére-fekétére változik és utánfényezéssel sem lehet benne a finom szemcsézettségen kívül a struktúra egyéb nyomait felismerni. Megfigyeléseink utóbbi esetben mindinkább Ni-tartalmú magnetitre engednek következtetni, amit dimetilglio- ximmal nyert pozitív Ni-reakció (és a röntgenelemzés) is megerősített. A reagens alkalma- zása előtt a kezdeti sósavas oldással sárgás élénkzöld oldat (FeCl3 + NiCl2) keletkezik, a dimetilglioximos kezelés (és semlegesítés) után jellemző ibolyaszíneződés jelent- kezik. A nikkeltartalmú magnetitről a röntgenelemzés eredményei kapcsán újból szólnunk kell. A két magnetit strukturális és optikai sajátságai a képződés szakaszosságára enged- nek következtetni. A legkorábbi kiválást a világosszürke, erősebb reflexióképességű, j aprószemcsés és finom pentlandit-zárványos Ni-tartalmú magnetit-generáció képviseli, Iniely elsősorban is az érces kondrumok belső terét tölti ki (XLJII. tábla 10). Következő i magnetit -generációnak a normál változatot tekintjük, mely kétségtelenül későbbi folya- Imat terméke és viszonylag nagyobb mennyiségben képződött. Egyes korábbi magnetit- Ikondrumot köpenyszerűen borítja (XLIII. tábla, 10. ábra). A magnetitképződés két fő ; szakasza közé rövid szilikátos-gázos fázis iktatódott. Ennek terméke mindenkor megmu- tatkozik vékony amorf szilikáthártya vagy kisebb-nagyobb gázüregek sorából alakult határvonal alakjában (XUII. tábla, 9. kép). Az opak oxidvegyületek közt — bár a vegyelemzés alapján várható volna — a krómit nem került elő. Az újabban más meteoritokon végzett ércmikroszkópos vizsgála- tok a jelenlétet főként a kondritok alapanyagában mutatják ki [7]. A kábái meteoritban észlelt 0,35%-nyi Cr-tartalom bizonyos, hogy krómitként van jelen, de az alapanyag a 7* 192 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet barnásfekete szénhidrogénnel van átitatva, s ez nem kedvez a krómit egyedüli biztos bélyege: a barna belső reflex felismerésének. Szulfidvegyületek. A magnetit ismertetése során több ízben említés történt a vele szoros szöveti kapcsolatban mutatkozó szulfidokról. Vizsgálatuk újszerű megismeréseket eredményezett. A meteoritban kétféle és jól elkülöníthető szulfidfázis jött létre, s ezek egyike a Ni-tartalinú vasszulfid, pentlandit. Gyakorisága általában nagyobb a troiliténél. A pentlandit tudomásunk szerint ezúttal először volt észlelhető meteorit-komponensként. De megjelenése nem volt meglepő, minthogy az egyik magnetiten kívül (mely viszonylag csekély nikkelt tartalmaz) más Xi-hordozó vegyület a kondritban nincsen. A pentlandit optikája megegyezik a földi ásványéval. Olajimmerzióban jelentősen elkülönül a vele összenőtt vagy benne kivált troilittól. Étetési vizsgálat, valamint diinetilglioximmal vég- zett mikroreakciók ill. papímyoinatreakciók* egybehangzóan a Ni-tartalmat, azaz pent- landitösszetételt bizonyították. A pentlandit főként a magnetittel összekapcsoltan jelenik meg. Míg a Xi-magnetit- ben finom hintéses pentlandit-zárványosság, a ,, normál" magnetitben nagyobb össze- függő foltok -szigetek alakultak ki és* az oktaéder szerint rendezett szül fidl emezek is túl- nyomóan pentlanditból vannak (XLH. tábla 7.). Általában a normál magnetit és benne kivált szulfidfázis második szakaszt jelez, melyben már bővebben látható troilit-szétkülö- nülés is. A magnetitkiválás mindenkor megelőzte a szulfidét. A korábbi szakaszban, bál gázokkal telítettebb volt a rendszer, gyorsabb dermedés folytán szegregáció kevéssé fej- lődhetett ki. Emulziószeríí eloszlással a szulfid finom cseppekre tagoltan rekedt meg a (kényszerszerkezetnek minősülő) Ni-magnetitben. A troilit tehát a második szakasz szulfidanyagából vált ki viszonylag jelentősebb mennyiségben. A troilit csiszol ási keménysége egyező, vagy kissé nagyobb a pentlandité- nál. A keménységbeli ingadozás, a reflexiós sajátságok változékonysága részint az S-telí- tettség növekedésével, részint Ni-helvettesítéssel magyarázható. Közvetlenül egymás mellett, lényegileg azonos képződési feltételek közt jöttek létre a gyengülő anizotropiájú fokozatok, ami Ni-gyarapodással a troilittől a pentlandit felé jelez átmenetet. A szilikátfázis kristályosodásakor a Ni-tartalmú vasszulfidolvadék szegregációval különült el, erre mutat a finom filmszerű hártyák hálózata, melynek szálai minden eset- ben nagyobb oxid-szulfidmezőbe torkollnak (XLII. tábla 8). A szulfidnak nagyrészt hézag - kitöltő szerep jutott. Az Fe-(Ni-)dús olvadékrendszerből elsőként nagy kristályosodási energiája folytán a spinellrácsú magnetit vált ki. De a magnetit a Ni-ből aránylag keveset vett fel, így a Xi-tartalom lényegesebb része a szulfidfázisba kényszerült. A troilit önállóan sohasem képződött. Részint egyszerű emulziós szétválással, részint sajátos orientált lemezhálózat alakjában szételegyedéssel különült el a pentlandittól. A pentlandit (111) oktaédersíkjával a troilit (0001) bázislapja esik egybe s a szabályos (110) forma lapjai a hexagonális (1010) lapokkal egyező helyzetűek (XLIV. tábla 11.). Pentlanditban szét- elegyedéssel kivált troilit mindezideig nem volt ismeretes. A kristályszerkezet közti kapcsolattal, és az összenövés szerkezeti lehetőségével H. Ehrenberg foglalkozott [5]. Feltételezése, észleléseink szerint, a szénhidrogénes meteoritok képződésviszonyai közt megvalósulást nyert. Az elemi vas mennyisége egészen jelentéktelen. Elvétve egyes finomszemcsés szili- kátkondrum belsejében apró. átlagosan 5 — 8 /í-os cseppecskékben mutatkozik. Alkata teljesen homogén, s a használatos étető reagensekkel semmiféle struktúra vagy Xi-ötvö- zetre utaló jel sem mutatkozik. Lényeges azonban, hogy a fémvasszemek jelentős része magnetittel nőtt össze, sőt vannak kis magnetitgömbök, melyekben csak parányi, a * Az ellenőrző mikrokémiai vizsgálatokat Dr. Kiss J. adjunktus végezte. Sztrókay — T o l n a y — Földváviné: A kábái meteorit 193 széleken vagy a középpontban kialakult fémvasszemecske látható (XLJV. tábla, 12). A jelenség jól értelmezhetőleg a képződés egy későbbi fázisát, ill. annak redox-egyensúlyát tükrözi. A kérdésre alább visszatérünk. A mikroszkópi képből a fémvas mennyisége hoz- závetőlegesen 1%-nyira becsülhető, ami jól megfelel a vegy elemzéssel nyert értéknek. Röntgenelemzés eredményei A 0,01 — 0,001 mm-es finomságra porított anyag röntgenvizsgálatkor némi dúsítás volt kívánatos s ezért előbb nehézfolyadékkal (metilénjodiddal, D = 3,3) két részlegre különítve a próbát, ezek mindkettőjét középerős permanens mágnessel (az anyaghoz érin- tés nélkül) két részre választottuk. Ezen kívül a vegyi elemzésnél alkalmazott sósavas oldásból visszamaradt részleg, valamint a meteoritban mutatkozó — bevezetőben emlí- tett — szürkésfehér kristályos kitöltésű üreg anyagából készítettünk porfelvételt. A Debye-Scherrer felvételek Fe-csővel, radián kamrában készültek. A vonal- intenzitásokat részben becsléssel, részben Zeiss-féle gyors fotométerrel állapítottuk meg. Korrekciót a kősó egyidejű felvételével ( a0 — 5,6282 kX) eszközöltünk. A vizsgálatsoro- zat lényegesebb eredményei a következők: 1. A meteorit metilénjodiddal elkülönített s ebből permanens mágnessel kivont (tehát ,, nehéz és mágneses”) részlegének röntgenelemzési eredményeit így foglalhatjuk össze: A nehézfolyadékkal és mágnessel dúsított meteoritanyag túlnyomóan magnetit, melyhez olivin, kisebb mennyiségben piroxén és csekély pentlandit társul. A reflexiók kiértékeléséhez földi képződésű kristályos magnetitnek (Greiner, Tirol) és bazaltból származó olivinnek (Vilke, Nógrád m) azonos körülmények közt készült felvétele szolgált. A frakció röntgenogramján minden magnetitvonal megjelent s azok indexelése elősegítette a többi résztvevő meghatározását. A meteorikus és a földi magnetit számított rácsállandója között feltűnő — bár a mikroszkópi tapasztalatok alapján várható — különbség mutatkozott. Az etalonként használt tiroli magnetit #0 = = 8,371 kX rácsállandójához* képest a meteorit magnetitjére a0 = 8,3796 kX érték adódott. A rácsállandó-változás értelmezésére később visszatérünk. A röntgenogram a magnetit mellett az olivin jelenlétét is kimutatta. Számos vonal- fedés ellenére több vonal van, mely csakis az olivintól származik. Ezekből a vonalakból az olivincella méretét meghatároztuk és az kX értékben a következőnek bizonyult aQ = 6,006 b0 = 4,761 c0 = 10,2605 Másik szilikátként a piroxéncsoport mikroszkóppal is definiált tagja, a klinoenszta- tit jelentkezett. Vonalai egy részét a társak reflexei lefedik, de az additív intenzitásokból, főképpen néhány önálló reflexből a jelenléte biztosan kimutatható. A pentlandit a magnetit zárványaként és összenövés folytán került a frakcióba. Koncentrációja csekély, vonalai gyengék, de az önálló reflexiók jelentkezése alapján rész- vétele szintén megállapítható. 2. A „nehéz”, de a kevéssé mágnesezhető részleg összetevőit illetően várható volt, hogy a sorrend, ill. a koncentráció megváltozik. Az olivin jutott túlsúlyra, a piroxének is jelentős arányban szerepelnek, kevés magnetit is jelentkezett és a pentlandit vonalai itt is megjelentek. A klinoensztatit gyarapodását több jellemző és önálló vonal felerősödése * A vegyileg tiszta, mesterséges magnetit rácsállandója Clark, A 1 1 y és B a d g e r [4] vizs- gálatai szerint : a0 = 8,3740 kX. 194 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet bizonyította. A pentlandit részvételét néhány tisztán jelentkező és jellemző: (311), (331) és (511) indexű reflexió jelezte, de mennyisége éppen a kimutathatóság határán mozog. A troilit itt sem észlelhető, ami még csekélyebb mennyiségével (esetleg reflexiói kedve- zőtlen eloszlásával) magyarázható. 3. A további eredményekből a ,, könnyű” és kevéssé mágnesezhető részleget említhetjük. Itt várható volt ismét az olivin túlsúlya és a másik szilikátos főelegyrészként azl ensztatit-bronzit jelentkezése. Ebből következtethetünk arra, hogy a kondrit finom kris- tályos alapanyagában az olivinnek uralkodó szerepe van. Lényeges továbbá, hogy mag-' netit még ebben a „nem” mágneses részlegben is kimutatható. Ezúttal az olivinreflexíók- ból számított rácsállandók (kX-ben) a következők aQ = 6,008 bQ = 4,756 c0 = 10,2501 Ami pedig a magnetit újólagos jelentkezését illeti, említeni kell, hogy ez részint finom, a szilikátokban hintett eloszlásával, részint a gyengébben mágnesezhető (Ni-tar- talmú) változatának részvételével magyarázható. A magnetitre ezúttal is néhány jellemző,* ül. tisztán jelentkező (111, 422, 530, 620 és 533 indexű) vonal alapján rácsállandó számí- tást végeztünk. Ennek eredménye: a0 = 8,3780 kX. 4. Eredményeink közül kiemelésre érdemes még a sósavas oldáskor nyert maradék r öntgenanal ízise . Itt a savas oldás folytán viszonylag feldúsult a szénhidrogéntartalom, ami a príméi sugár közelében széles, amorf állapotra utaló gyűrűt és az egész filmmezőn általános fátyolosodást okozott. Csak a közepes szögtartományban lehetett meghatározásra alkal4 más reflexiókat leolvasni. Uralkodik a két Mg-dús piroxén. első helyen a klinoenszta-j tittal, de alig kevesebb a bronzit mennyisége. Egyéb savban oldhatatlan összetevő nem dúsult fel annyira, hogy jelenléte észlelhető volna. 5. Végül csak érintjük, minthogy erről korábbi tanulmány '24, 25 már beszámolt] a Mg-Al spinell meghatározását. A meteorit hátsó felületén 2 — 3 mm széles és 12 — 18 mid hosszú, elnyúlt rések, üregszerű foltok vannak, amelyeket szürkésfehér, nagyrészt finomszemcsés, részben szálas-rostos kristályos anyag tölti ki. A röntgenelemzés és mikron szkópos vizsgálat egyező eredménye szerint az együttes legnagyobb része Mg-Al spinell*) nek, a meteoritokból eddig ismeretlen kristályos fázisnak bizonyult. A szálas-rostos kisebb részleg pedig ensztatit-klinoensztatit kíséret. (Egy -két kisebb kondruin belsejét is hason- lóan szürkésfehér, kissé omlós anyag tölti ki, azonban ennek közelebbi vizsgálatára a nagyon korlátozott mintalelietőségek folytán nem került sor.) A spinellgócok megjelenése a meteoritban genetikailag is jelentős mozzanat. E kris-; tályos szigeteket összefüggő felületek határolják s így a laza, szemcsés alkat ellenére belJ sej ükben a szénhidrogénnek nyoma sem található. A határfelület körül azonban (a kond-! rmnok környezetéhez hasonlóan) a szénhidrogén tömén védését, megtorlódását lehet tapasztalni. — A spinellképződés tehát a meteoritkeletkezés korábbi szakaszában a szén-j hidrogéntartalom beszármazása előtt ment végbe. Mind az olivinnek, mind a spinellnek legtömöttebb illeszkedésű anionépitménye van, a két szerkezet morfotrópiája a kationpozíciók betöltésének különbözőségén alapulj A kation-anion arány mindkét esetben (A2B04 ül. AB204) ugyanaz. A kationcserével is járó Mg2Si04 — >Al2Mg04 szerkezetváltást Y.M. G o 1 d s c h m i d t kontrapolarizációval magyarázta : a nagyobb rádiuszú és gyengén polarizáló B kation belépése (Si— vMg'i és erő-; sebben polarizáló A kation (Mg— >A1) helyettesítés részleges kötéserő változást okoz. ami Sztrókay— Tolnay — Földváriné : A kábái meteorit 195 koordináció változást von maga után. Az átépülésnek természetszerűleg megfelelő P-/ fel- tételei vannak, vagyis, ha a kevésbé tömör, ill. elasztikusabb olivinszerkezet helyére a ki- sebb kompresszibilitásúspinellrácslép, ez csak a környezeti nyomás jelentős növekedése- kor mehet végbe. Bizonyos tájékoztatást nyerhetünk A. E. Ringwood-nak [17]aföldkö- penyszerkezetekre vonatkozó vizsgálataiból . Ezek szerint az olivin invertációja spinellé a Bullen-féle „C” öv hő- (1500C0) és mélység -(400 km) viszonyai közt mehet végbe. Elvileg e hő-nyomástartományban a piroxén-szétesés (spinellre -f- coesitre) is végbemehet. Minthogy elemzésünk csak két komponens: Mg-spinell és piroxén jelenlétét mutatta ki és együttkeletkezésük is nyilvánvaló, olyan szilárdfázisú átalakulásra lehet ezúttal gon- dolni, melyben az ensztatit nagyobb kovasavigénye folytán az átrendeződés egyensúlyá- nak biztosításához járulhatott hozzá. Ha a spinell (és ensztatit) keletkezésekor (nyilván olvinből) a P-t viszonyok nem is érték el a B u 1 1 e n-féle szintet, a meteoritgenezis korai rövid szakaszán megközelíthették azt. Összesítésül a röntgenelemzés eredményeiből elsősorban is a magnetit szokatlanul gazdag, meteoritokból ilyen arányban eddig nem tapasztalt megjelenése emelhető ki. Legerősebben természetesen a ,, nehéz és mágneses” frakcióban jelentkezett, jelentős intenzitás volt tapasztalható a ,, nehéz és nem mágneses” részlegben, kimutatható volt a „ könnyű és mágneses”, sőt még a ,, könnyű és nem mágneses” részlegben is. így lehetővé vált, hogy egyes frakciókból a magnetit rácsállandóit meghatározzuk. A nyert rács- állandók következetesen nagyobbak mind az irodalmi adatoknál, mind az ellenőrzésül megvizsgált földi (Greiner, Tirol) kristályos magnetit rácsállandójánál. Áttekintésül bemutatjuk a II. táblázatot. II. táblázat Ferritspinell Szerző és eredet a<) tX- Magnezioferrit Magnetit Magnetit Magnetit Meteorit-magnetit Meteorit-magnetit, 1. Meteorit-magnetit, 2. Trevorit Clark, Ally, Badger, 1 939; mesters. Gebhardt 1 933; Greiner, Tirol Sztrókay, 1 958; Greiner, Tirol Clark, Ally. Badger, 1931, mesters. Mikhej ev és Kalinin, 1 958; Mordvinovka Sztrókay, 1 958. Kaba Holgersson, 1927; — Clark, Ally Badger, 1931; mesterséges 8.366 8.367 8,371 8,374 8,370 8,3780 8,3796 8,410 Hogy a kábái frakciókból meghatározott két aQ érték minden eddig ismert rács- állandónál nagyobbnak bizonyult, csakis úgy értelmezhető, hogy a rácsméretnövekedés Ni-kation beépüléséből ered. Természetesen csak az egyik magnetitf éleség, a korábbi kép- ződésű, pentlanditzárványos, finomszemcsés ferritspinell lehet az a szerkezet, mely az R2 helyén részben Ni2-iont tartalmaz. Ez magyarázza a nagyobb reflexióképességet és étetési tapasztalatokat is. Minthogy a rácsméret csak mérsékelten nagyobb az átlagnál és nem közelíti meg a Ni-ferrit (trevorit) aQ-értékét, ebből (a normál magnetit kompenzáló hatásán túl) csak átmeneti jellegre, azaz a Ni-nek részleges szerkezeti behelyezkedésére következtetünk. A Ni-magnetitnek, ill. trevoritnak meteoritban szerepléséről szórványos említés történt már. Az eddigi közlések azonban vagy a külső (olvadt) kéregben észlelték [15], vagy másodlagos termékként feltételezik [3]. A röntgenelemzés eredményei közt további megismerésre vezetett az olivin rács- állandóinak meghatározása. Ismeretes, hogy az olivinrácsban az elegyedés aránya, vagyis az Fe2Si04-tartalom növekedése a rácsállandókban is lineáris értékváltozással jelentkezik. 196 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A rácsállandók közül — miként erre Mikhejev és Kalinin [13] ugyancsak rámutatott — legcélszerűbb a vastartalom függvényében érzékenyen és egyenletesen változó aQ értéket választani. Az aQ definiálására pedig a mindenkor tisztán jelentkező (400) indexű síkhálótávolságot használhatjuk fel. Az ily módon nyert függvény (1. ábra) arra is alkalmas, hogy bármely rácsállandóból az Fe2Si04 mól %-át közelítő pontossággal meghatározzuk. A kábái meteorit olivinje a viszonylag Mg-dús elegykristályok közé tartozik. Ez pedig azt jelzi, hogy az ,,összvas "-tartalomból a szilikátok aránylag nem nagy hányadot kötnek le. Ugyanakkor a szulfid is viszonylag kevés, tehát a vasnak jelentős része oxidos, sőt nagyrészt ferrikation (magnetit) alakban van képviselve. Fe2S,04 % /. abra. Az olivinrács [400] síkháló távolságának változása a Fe»SiO, tartalom függvényében. 1. Forszterit, Vezúv [18], 2. Olivin, bazaltból, Vilke, 3. Olivin Kaba, meteorit. 4. Olivin Kaba. meteorit, 5. Hialoszide- rit (limburgitból). [18], 6. Hortonolit. 7. Fayalit [18]. Abb. 1 . Veráuderung des Netzebenenabstandes [400] im Olivingittcr in Abhángigkeit vöm FejSiO.-Gehalt- 1. Forsterit, Vesuv [18], 2. Olivin aus Basalt, Vilke, 3. Olivin, Kaba, Meteorit. 4. Olivin. Kaba. Meteorit. 5. Hjalosiderit aus Limburgit [18], 6. Hortonolit, 7. Fayalit [18]. A meteorkö szénhidrogéntartalma A meteorit szénhidrogéntartalmát első elemzője F. W ö h 1 e r ismerte fel. Az elem- zés eredményét és az alkalmazott eljárást ismertető közleménye [30], valamint M. H ö r- nes-nek írt levele [31] tanúsítja, hogy a kérdés élénken foglalkoztatta s az ismeretlen „organikus szubsztancia" sajátságait többféle eljárással is igyekezett megismerni. Elemzésében 0.58% karbonium- (Kohlé) tartalmat mutat ki. A szénhidrogén jelenlétének észlelésével kapcsolatos megfigyeléseinek eredményeként nemcsak felismerte, hanem eléggé jól jellemezte is a meteorit „szerves” anyagát, amikor azt az ozokerit-félék közé sorolta. Említhető, hogy G. M u e 1 1 e r [14] a Cold Bokeveld meteorit elemzési eredményei kapcsán arra utal, hogy a szénhidrogénes meteoritok szénhidrogénanyaga a szokásos szűrt UV-fényben nem lumineszkál. Ugyanakkor egyetlen kivételként említi — az észlelés eredetenek megjelölése nélkül — a kábái meteoritot, melynek külső olvadt kérgében j gye nge barna lumineszcencia tapasztalható. Ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy a kábái meteorit az egyetlen, melyben az éteres kivonat vazelin-szerű konzisztenciát mutatott, míg a többi meteoritok kivonatai inkább gyantaszerűek. Saját vizsgálataink szerint azonban a kábái mintadarabokon UV -gerjesztésre a legcsekélyebb lumineszcencia sem jelentkezett. A korábbi megfigyelést kétkedéssel kell Sztrókay— T o l n a y — Földváriné: A kábái meteorit 197 fogadnunk, mert éppen az izzástól megolvadt külső kéregről van szó, melyben szénhidro- gén már alig is maradhatott vissza. Feltehető, hogy az említett gyenge lumineszcencia esetleg valamely későbbi felületi szennyeződésből (pl. kézápoló zsírféle megtapadásából) is származhatott. A kábái meteorit szénhidrogéntartalmát illetően elsősorban a vegyület főcsoport- beli hovatartozásának megállapítása volt célunk. A szénhidrogéntartalom definiálására infravörös spektroszkóppal abszorpciós színkép készült. Erre a célra T% 100 - 80 60 40 20 3500 3000 2500 1500 1000 900 800 \> cm'1 2. ábra. Infravörös spektrogram a kábái meteorit szénhidrogéntartalmáról. (Sósavas kezeléssel dúsítot minta). A görbe a hullámszámot (i») és áteresztési százalékot (T) ábrázolja. (Készült a M. Tud. Akad Fiz. -kém. Kutatólaboratóriumában, Dr. Varsányi Gy. irányításával, 1958.) Abb. 2. Infrarotspektrogramm dér Kohlenwasserstoffe aus dem Meteorit von Kaba. (Durch Behandlung mitSalzsáure angereicherte Probe.) Die Kurve stellt das Durchlássigkeitsprozent (T) in Abhángigkeit von dér Wellenzahl (v) dar. (Aufgenommen im Forschungslaboratorium für Physikalische Chemie dér Unga- rischen Akademie dér Wissenschaften, unter Führung von Dr. Gy. Varsányi, 1958). a porított meteoritanyagnak — vegyelemzés során nyert — sósavas oldási maradékát használtuk, melyben a szénhidrogéntartalom közel kétszeresre dúsult, egyúttal a zavaró szulfidkomponens kioldódott. Az így kezelt anyagról készült spektrogram (2. ábra) minden kétséget kizáróan alifás szénhidrogéntartalmat mutatott ki. A két leghatározot- tabb abszorpciós sáv a 2939 cm-1 és 1455 cm-1-nél, az alifás C — H kötés jellemző frek- venciáinál jelentkezik. Az alifás szénhidrogénláncok kevésbé karakterisztikus C — C vegyértékrezgései 900 — 1000 cm-1 között ugyancsak megtalálhatók. Az 1200 cm-1 körül mutatkozó rejtett maximum a szénhidrogén kéntartalmát jelzi, azaz másodlagosan keletkezett szulfátionoktól származik. Az 1080 cm-1 abszorpció pedig minden bizonnyal a kevéssé stabilis szilikátkötésektől ered. A vizsgálat kétségtelenül meghatározza a meteorikus szénhidrogén nyíltláncú szerkezetét, amihez előző észleléseket is hozzávéve megállapítható, hogy csakis magasabb molekulasúlyú homológ csoportokról lehet szó. A korábbi ,,ozokerit "-jelleg, valamint „vazelinszerű" megjelölés mindezzel összhangba hozható és a paraffin-sorbeli polimeri- záció létrejöttét jelzi. A spektrogram még egy lényeges megállapítást eredményezett : a szénhidrogénből szabaddá váló kén, ill. szulfátion jelentkezésére hívja fel a figyelmet. G. Mueller az ugyancsak savval kezelt és szárított Cold Bokeveld-mintában közel 2%-nyi ként határo- 198 Földtani Közlöny, XCT. kötet, 2. füzet zott meg és szerves oldószerekkel készült kivonatban 8,78% S-tartalmat állapított meg. Az nem valószínű, hogy — miként M u e 1 1 e r véli a kén egy részét elemi állapotban tartalmazta volna a meteorit. Sokkal inkább a magasabb homológokhoz kapcsolt kén- tartalomra kell mindkét esetben gondolni. A szénhidrogéntartalom jellemzéséhez tartozik még, hogy a kábái ineteoritban a halogén-tartalom jelenlétének legcsekélyebb nyomát sem sikerül kimutatni.* Muellera délafrikai meteoritban jelentős halogén-mennyisé- get állapított meg s ebből arra következtet, hogy a halogéntartalom túlnyomóan organi- kus molekulákhoz van kötve, ezt pedig lényegesen elkülönítő bélyegként jelöli meg a földi szénhidrogének, elsőül a bitumenfélékkel szemben. A halogénnyomozó eljárást meg- ismételtük, sőt az erélyesebb Xa-piroszulfátos feltárást is alkalmaztuk s az eredmény minden esetben negatív volt. Tapasztalataink tehát annak megállapítására jogosítanak fel, hogy a halogéntartalom mint a meteorikus szénhidrogénekre jellemző (és egyben a kozmikus eredetet bizonyító) sajátság nem általánosítható. A karboniunitartalmű kondritók néhány sajátsága és a kábái meteorit besorolása Részletezett eredmények, észlelési adatok összesítése szükségszerűen magával vonja a karboniumos kondritokra vonatkozó lényegesebb ismeretek áttekintését. Több kutató rámutatott már, hogy a karboniumos kondritok megismerése jelentős kiegészíté- sekre szorul. A komplett elemzések száma a közelmúltban gyarapodott ugyan 29[ és két korszerű vizsgálat a szénhidrogéntartalom elemzésével (G. M u e 1 1 e r, 1953, G. B o a t o, 1954) is foglalkozott, mégis a vegyelemzések részben ma is hiányosak, avagy nem kielé- gítők. Ennél is nagyobb fogyatékosság, hogy az ásványos összetétel és alkatbeli sajátságok ismerete szinte az egész csoportnál hiányzik. Az utóbbi idők kritikai összesítései közül H. C. U r e v és H. C r a i g 26 tanulmá- nyában a vegyelemzés helyessége és megbízhatósága eldöntésénél egyik követelmény az ásványtani vizsgálattal való összeegyeztethetőség. A probléma H. B. W i i k feldolgozá- sában méginkább felmerül, amikor a kondritok új beosztását vizsgálja és a bevezetett két (H — liigh és L — lovv) főcsoport további tagolására törekszik. Rámutat a hibalehe- tőségekre, melyek főként az ásványos alkat nem kielégítő ismeretéből adódnak s melyek bárminő normatív számítást bizonytalanná tehetnek. Különösen áll ez a karboniumos kondritokra, melyeknek ásványos összetételében - miként már részletesebb megfigyelé- seink bizonyítják — néhány különleges, vagyis az átlagtól eltérő sajátságot is figyelembe kell venni. Ezek egyike a Ni-tartalom kérdése. A Ni a szénhidrogénes kondritokban közelítően állandó, ugyanakkor a fémes vas vagy teljesen hiányzik, vagy olyan csekély mennyiségű, hogy a Ni-tartalom hordozójaként tekintetbe sem jöhet.** A másik lehetőség, a Mg-Fe orto- szilikát Ni-rejtése ugyancsak figyelmen kívül marad, minthogy minden tapasztalat amellett tanúskodik, hogy a meteorikus olivin Xi-mentes, legalább is olyan mértékben, hogy nem lehet a meteorit Xi-tartalmának hordozója. Mindezideig nem merült fel azon- ban a kérdés, hogy a Ni ez esetben hova, ill. melyik kristályos fázishoz kapcsolódik. Az Ere y — C r a i g-féle elvek a nikkelt csakis a fémvashoz tartozó komponensnek tekintik és a NiO meghatározását hibának minősítik, esetleges előfordulását a kondntban mállás- terméknek tartják. H. B. W i i k [29] már enyhébben értékeli a XiO esetleges szerepét és fémvas hiánya esetén már nem tartja kizártnak a XiO lehetőségét. Feltételezése, miként vizsgálataink igazolják, helyes felismerésnek bizonyult, azzal a kiegészítéssel, hogy a Xi kétfelé alakban : mint oxid és mint szulfid szerepelhet egyazon meteoritban. Korábbi másik * A vizsgálatot Dr. Gedeon T. kartársnak köszönjük. ** Kábái kondrit esetében az 1% körüli fémvas teljesen Xi-mentes Sztrókay— T o l n a y — Földvár iné: A kábái meteorit 199 probléma volt a jelentős Fe203-tartalom, a ferrioxid elemzésbeli szerepeltetésének jogo- sultsága. A kérdésben ismét W i i k felismerése bizonyult helyesnek, amikor arra utalt hogy a vas egyazon meteoritban 3 ionizációs fokozatban egyszerre nem szerepelhet: ha a fémvas hiányzik, a vastartalom egyrésze ferrialakban van jelen. Ez teljes összhangban van Szádeczky [22] értékelésével, amikor megállapítja a vas ionizációs fokozatainak exisztenciális mezőit a pH és redoxpotenciál függvényében és kimutatja az antogoniz- must a két szélső állapot között. Ehhez fűzzük azt a lényeges tapasztalatot, hogy a meteo- rit elemzésekor ferrivas csakis a savval nyert oldatban jelentkezett, mint az R203-nak uralkodó részlege, ami azt jelenti, hogy a ferri vasat túlnyomóan a magnetit tartalmazza. Lényegesnek és feltétlenül jogosultnak tartjuk tehát bármely meteorit Fe203-t ártalmának mindenkori meghatározását, azaz a ferrivas esetleges jelenlétének vagy kimutathatóságának megvizsgálását.* Nem helyeselhető tehát U r e y — C r a i g [26] állásfoglalása, mely a Fe203-t aNiO-dal együtt másodlagos, ill. utólagos (terresztrikus) oxidáció termékének minősíti. Rá kell mutatnunk arra, hogy a korábbi elemzésekben gyakori a két összetevő: a Fe203 és NiO együttes jelent- kezése, sőt közöttük bizonyos korreláció megnyilatkozása is nyomozható. Az ilyen meteoritokat tehát utóiag alá kellene vetni (a kevés anyagot igénylő) röntgenelemzésnek, vagy ha lehetséges, ércmikroszkópos vizsgálatnak, még abban az esetben is, ha észreve- hetőbb karbonium- (ill. szénhidrogén)tartalon nem mutatkozott a meteoritban. Ilyen jelek esetén azonban gondos eljárással a karboniumtart álmát is újra meg kellene vizs- gálni. * * * Említettük, hogy H. C. U r e y és H. C r a i g 1953-ban újszerű csoportosítást kísé- relt meg, s ennek kapcsán közel 350 meteoritelemzésből kiválogatta a megbízhatóbbnak vélt elemzéseket. A kondrit oknak mintegy ^-át találta — részben átszámításokkal — alkalmasnak arra, hogy a vegyi alkat sajátságait vizsgálja. A súlyszázalékos értékeléssel számított összvastartalom (,, totál Fe”), alapján a kondritokat két csoportra különítette, olyképpen, hogy az összvastartalomnak a szilikátokban foglalt részét (a P r i o r-szabály nyomán) viszonyba állította a fémes Fe + szulfidkötésű Fe mennyiségével. A diagramon két elkülönülő mező adódott. Az egyik a H (high) jelölést kapta, ez a nagyobb 28,6% vastartalmú csoport, a L (low) -csoportra a kisebb (22,3%) összvastartalom a jellemző. A két csoport pontjai közel 45°-os lejtésűikét párhuzamos egyenes mentén sűrűsödnek. A két kategória — szerzők szerint — azért különül el, mert a vas oxidáltsági állapota erősen különbözik és a két terület közt diszkontinuitás van, amiből a genezist tekintve kétféle meteorit-eredet következtethető. De miként az elemzéseket értékelő szabályok a karboniumos kondritokra nem alkalmazhatók, úgy az ekként nyert kategóriák sem alkalmasak a karboniumos csoport befogadására. A részletek mellőzésével azt emeljük ki, hogy a karboniumos kondritok nem min- dig és nem egyértelműen a H csoport szintjéhez tartoznak, ebből következőleg a sajátsá- gok éppen kontinuitást biztosítanak a két főcsoport között. Egyébként e kondri- tokban az összvastartalom eléggé szűk határok között változik s ez amennyire jellemző, annyira nem alkalmas elkülönítésekre, bárminő genetikai jelleg kifejezésére. Vizsgálódásunkban az összetétel jellemzésére kedvező megoldásnak kínálkozott a W. A. Wahl által korábban alkalmazott atomszázalékos kifejezésmód. Előnye, hogy a fémtartalom anionmentesen értékelhető és így a kondritösszetétel közvetlenül egyben * A kábái meteorit vegyelemzése idején a mikroszkópi és röntgenvizsgálat még nem készült el. így a Ni-t még (a szokásos) fémalakban, az Fe2(Vt azonban már külön határoztuk meg, ill. tüntettük fel. A Ni átszámítását oxidalakra, tekintettel jelentős szulfidos kapcsolatára nem tartottuk célszerűnek. 200 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet vethető. Ha ily megoldásban az Fe-komponensekre irányítjuk a figyelmet (a Si, Mg, Al, Ca elhagyhatók, mint nem jellegzetes résztvevők), s az oxidkötésű és szulfidként sze- replő Fe-atomszázalékokat állítjuk arányba, a III. táblázaton bemutatott sorakozás áll elő. A felsorolás rendjét a szulfidos vas csökkenése, az oxidvas egyenletes növekedése, egyszersmind az oxid-szulfid arány fokozatos értékváltozása szabta meg. A jól elkülönülő három szakasz a vegyialkat változásait csoportosítja. A sorozatba a kábái meteorit a III. szakasz utolsó tagjaként illeszkedik be, és kifejezetten nagy oxidáltsági állapotot képvisel. Látható, hogy a Staroje Boriskino meteo- ritja, melyben K. Kvasa [10] a szilikátelegyrészek közt kloritot állapított meg, annyira oxidált jelleget mutat, hogy csak a sorozat végén, némileg elkülönítve szerepeltethető. III. táblázat Cso- port Szénhidrogén tartalmú kondritok Fe fém Atoms Fe szulfi- dos zúzalék Fe oxi- dos Fe teljes ,, totál | Fe” oxidos Fe Karbonium szulfidos Fe sulyszázalék 1. Ivuna 0,00 16,82 10,59 27,41 0,63 k 4,83 1 2. Tónk 0,48 14,94 10,67 26,09 0,71 1 2,7°| 3. I. Orgueil 0,00 14,20 13,14 27,34 0,921 °*87 3, 10f 3»66 4- Haripura 0,00 12,05 j 14,95 27,00 1,24; 4,00* 5. Mighei 0,00 7,87 18,31 26,18 2, 3 4 1 2,48 1 6. Nogoya 0,00 7,10 19,58 26,68 2,76 7. Cold Bokev. 0,00 6,53 19,75 26,28 3,02| oo, 1,30| 8. II. Santa Cruz 0 00 ! 6,60 19,96 26,56 3,02 1 2>97 2,54 1 2»32 9. 1 Nawapali 0,00 6,62 20,56 26,76 3,31 2,50 10. Murray 0,00 5,97 20,16 26,13 3,38l 2,78) 1 1. Mokoia 0,00 4,41 20,41 24,82 4, 63 1 0,471 12. I Láncé 2,22 4,18 19,57 25,97 4,68 0,46 13. Félix 4,76 3,51 17,90 26,17 5, 10 > 5,34 0,45’ 0,71 14. III. Warrenton 4,07 3,29 18,36 25,72 5,581 0.191 15. Kaba 1,30 I 2,87 19,27 23,44 6,71 ! 1,99| 16. ! Boriskino 0,00 2,16 23,30 25,46 10,78 ? A táblázat adataiban kifejezett fokozatosság, bizonyos irányú fejlődésesvál tozás képe nyilatkozik meg. A karboniumos kondritok ,,total-Fe” szintje 26%-nak adódik (táblázatban szereplő adatokból átlagként 26, 12% számítható). Ez egyúttal arra is rávilágít, hogy említett szerzőknél a 45c-hoz közeli függvényvonal szükségszerű, mert ha a vastartalom korrelát részlegértékeit szerepeltetik a koordinátákon az aritme- tikai középértékegyenes áll elő ! A középértéktől eltérést csak annyiban kaptak, hogy a fémvasat a szulfidvashoz adták. Ha a fémvastartalmat az oxidvassal együtt az abszcisszán szerepeltették volna, tisztán a 45°-os (középérték) vonalat nyerik. így egész kategorizá- lásuk alapja hibás, vagy inkább értelmetlen. A karboniumos kondritok együttese tehát nem lezárt és elkülönülő meteorittípust képvisel. Az elemzési adatok az egyértelmű változások sorát mutatják és az egymásutánban határozott irányzatként a redukáltság foko- zódása nyilatkozik meg. E kondritok mindegyike egy-egy átmeneti álla- potot rögzít. A változások jellegét és viszonylagos fokozatait legjobban a mellékelt para- bolikus (másodfokú) függvény érzékeltetheti (3. ábra). A három szakasz ezúttal is kifejezetten elkülönül. Az első szakasz súlypontja a 3-as (Orgueil) meteorit képviseli. 0,92 arányértékkel, a középső mezőben a 7-es (Cold Bokeveld) meteorit tekinthető típusnak 3,02 hányadosértékkel, míg a legoxidáltabb csoport súlypontját a (13-as) Félix képviselné, melynek hányadosa 5. 10. Ez értékek közel Sztrókay — T o l n a y — Földváriné : A kábái meteorit 201 egyezők a csoportátlagokkal és jó megközelítéssel az 1 — 3 — 5 számsor nyilatkozik meg bennük. Brre az hívta fel a figyelmet, hogy a meteorit átlag karboniumtartalma a hánya- dosértékkel ellentétesen változik. Itt pedig (bár a szakaszon belül ingadozá- sok vannak), a középértékek: 0,7 — -2,3 — 3,6 ugyancsak az 1 — 3 — 5 számsort közelitik meg. Abb. 3. Die Oxidationsgrade dér kohlenstofführenden Chondrite in Abhángigkeit vöm Oxid-Sulfid-Ver- háltnis. 1. Ivona, 2. Tónk, 3. Orgueil, 4. Haripura, 5. Mighei, 6. Nogoya, 7. Cold Bokeveld, 8. Santa Cruz, 9. Nawapali, 10. Murray, 1 1. Mokoia, 12. Táncé, 13. Félix, 14. Warrenton, 15. Kaba. A kifejezetten redukciós folyamat legjobban az Fe kötésformáin és ionizációs állapotán mérhetők le, s minden bizonnyal a folyamat létrejöttében a karbonium, ill. szénhidrogéntartalom lényeges szerepet játszott. A megfigyelt sajátságok genetikai értékeléséről A kábái meteorit vizsgálata során nyert eredmények továbbfejlesztőén alátámasz- tanak genetikai elgondolásokat és a meteoritkialakulás egyes részleteit közelebbről meg- világítják. A szénhidrogéntartalmon és a bemutatott új meteoritkomponenseken kívül egyéb alkati sajátságok nem különböznek lényegesen a kondritokétól. Jogos tehát abból 202 Földtani Közlöny, XC1. kötet, 2. füzet kiindulni, hogy származás tekintetében is velük azonos vagy igen hasonló körülményekre következtessünk . A kábái meteorit szénhidrogéntartalmára vonatkozóan megállapítást nyert, s ez úgy véljük a többi karboniumos kondritra is érvényes — hogy a szénhidrogén a meteoritkialakulásnak csak későbbi szakaszában került az anyagba. Túlnyomóan a finomszemű, laza összeállású, részben üveges ,, alapanyagot" itatja át, a kondrumok körül mintegy megtorlódik és a nagyobb szilikátszemekből összeállt tömöttebb szigetek körül is töményebben mutatkozik. Ez elhelyezkedést figyelembe véve, a szénhidrogéntartalomnak G. M u e 1 1 e r- féle természetes termométerként! alkalmazása csak odáig terjedhet, hogy a meteorit a szénhidrogén felvétele, ill. kondenzációja után már nem került ennek termikus bomlás- hőjénél, 300 — 350 C°-nál nagyobb hőszintre, ill. ennél nagyobb hőmérsékletű környezetbe. Esetleges nyomásnövekedéssel sem emelkedhetett a hőmérséklet 600°-on felül: e hő- határnál a nagy oxigénszámú molekulák — bármily nyomás esetén — felbomlottak volna. Nemcsak a szénhidrogéntartalommal, hanem számos más sajátsággal összefüggés- ben is felmerül a meteoritkeletkezés szakaszossága, ill. esetenként a fejlődés fokozatai- nak megnyilatkozása. A „közönséges” kondritokra vonatkozó újabb vizsgálatok körül hivatkozni lehet H. Hentsche 1-nek [7] sz. 1956. évben hullott breitscheidi meteoriton végzett mik- roszkópos megfigyelésére, melyből elsősorban is a kétszakaszú szulfidképződés érdemel figyelmet. A meteoritkialakulásban határozottan újabb mozzanatként jelentkező második szulfid Hentschel szerint mint finomkristályos halmaz, másodlagosan a fémvas rovására, valószínűleg ennek szulfurálása folytán keletkezett. Újabb példaként a kábái meteorit két jól elkülönülő korai képződés szakaszára utalunk, melyet a magnetitek és szulfidok két generációja jelez (XLIII. tábla, 9). Fel- tűnő mozzanat, hogy az elsődleges magnetitkondrumok és egyéb, ugyancsak kevéssé differenciált szulfid-oxid aggregátumok felületét vékony, szilikátos olvadékhártya borítja, ill. zárja le. Erre következett az azonos anyagú továbbnövekedés (második oxid-szulfid generáció), némileg tartósabb hő- (nyomás) viszonyokra valló, minden jel szerint fél- szilárd fázisban végbement szételegyedéssel. A hőmérsékletre vonatkozóan irányadó lehet a két szakasz között megjelent és üvegesen lehűlt szilikát -olvadék, melynek alap- ján — legalábbis a második — oxidszulfid szakasz hőmérsékletére aj. F. Lovering- féle [11] érték: 1200 K reálisnak mutatkozik, ami feltételezetten nagyobb nyomás, pl. 101 atm. esetén 700 C°-t jelenthet. A megfigyelések alapján feltételezhető, hogy az ős-elsődleges (primordiális) anyag- képződést követően közepes hőmérsékletű, nagyobb nyomású, huzamosabb szakasz követ- kezett.* Ezután került sor a törmelékes, finomabb szemcséjű, porszerű, de vegyileg előbbi- vel közel egyező összetételű anyag tömörülésére, mely jelentősen kisebb hőmérsékleten, a gázfázis kondenzálásával együttesen következett be. A vázolt mechanizmus, ill. megfigyeléseink értelmezése során a meteoritkelet- kezésnek újszerű gondolata merült fel, mely Egyed L. expanziós elméletére alapo- zódik. A feltevés az, hogy a Titius — Bode-szabályból kiindulva a Jupiter és Mars bolygók közötti térben (vagyis a mai aszteroidák övében) egy egykori napgyűrűre (esetleg gyűrű- rendszerre) következtetünk, mely expanziós szétterüléssel fokozatosan felszakadozott és szétszóródott. A napgyűrű anyagában a nagvlobb (legfeljebb szatellita méretű) egységek, de főleg a kisebbek es az apróbbszemű, túlnyomóan finom poranyag együtteséhez bősé- JBurkszer K. S. és Alekszejeva K. X. [9] vizsgálatai szerint az elenovkai kó- meteorit 1180C°-on kezdett megolvadni, éspedig előbb a kondrumok anyaga, míg a finomszemű köztes anyag megolvadása némileg később, kissé nagyobb hőfokon indult meg Sztvókay — T o l n a y — Földváriné: A kábái meteorit 203 ges gázfázis tartozott. Ez utóbbi az expanzió során az akkumulált kis egységekhez, a szilárd fázishoz társult, mely így kondenzált rendszerként kezdte meg pályáját. Természe- tesen a gyűrűanyag szétszóródási termékei elsősorban — az aránylag kis kozmikus tömeget képviselő, de becslések szerint igen nagyszámú — aszteroidák lennének, melyek- nek szabálytalan, erősen lapult és jelentős turbációkkal zavart pályáit gyakran szélső- ségesen kis perihelium és nagy földmegközelítés jellemzi, amihez a nagy bolygók (Jupiter) zavaró hatása folytán a pályáról gyakori kilökődési jelenségek társulnak. Mindez már első megfogalmazásban is kellőleg összehangolható fentebb jellemzett kezdeti szakaszok- kal, a mindmáig problematikus meteoritstruktúrákkal, együttvéve pedig a legnagyobb számban és mennyiségben szereplő kondritok s ezen belül a karboniumos kondritok létrejöttével. A vázolt meteoritpályákon azután a meteorit anyagi és strukturális alkatában különböző változások, ill. azoknak fokozatai jöhettek létre. Ez nyilvánul meg azokban a genetikai jellegű csoportosításokban, ill. típusokban és kategóriákban, melyeket újab- ban a kutatók (korszerűbb eszközökkel végzett vizsgálatok alapján) felállítottak. Figye- lemre méltó, de nem meglepő a különböző eljárásokkal nyert jellemzések alapján előállt csoportok jó egyezése: pl. a Wiik-féle típusok jól megegyeznek a mi sorozatunk szaka- szaival. Ugyanígy a Boát o-féle izotóp-vizsgálatok alapján nyert két kategória egyike a mi első két szakaszunk meteorit jaiból kerül ki, míg az ő második csoportja oxidációs sorunk harmadik szakaszával egyezik. De az alkati sajátságok és újabban az izotóp- és radiogénelemtartalom alapján megállapított változások, ill. fokozatok közt nagyobb szélsőségek is adódnak. Utalnunk kell R. R. M a r s c h a 1 1 [12] két meteorkő kategóriájára, ezek egyikének kora a radio- gén hélium alapján 4 X 109 év, a másik csoport korára pedig 0,5 — 1,0 X 109 év adódott. Minden jel szerűit ez utóbbi csoport erős hélium veszteséget szenvedett, amire abból is következtethető, hogy e meteoritoknak a K/Ar ideje egyértelműen jelzi ugyanezt a veszte- séget argonban. Nem kétséges tehát, hogy a meteoritokat keletkezésük óta és pályájuk során lényeges változások, főként az illékonyabb alkatrészek eltávozását előidéző behatások érhetik. E változások szükségszerűen nem egyenletesek és nem lehet azonos az eredmény sem, A behatások leglényegesebbje az átmeneti, vagy ismétlődő hőnövekedés, ami részint nukleáris, részint periheliumeredetű lehet; fokozott hatást válthat ki a kettő egyidejűsége. De az utólagos hőváltozások — miként a részlet- vizsgálatok tanúsítják — már sohasem növekedhettek a szilikátok olvadáspontja fölé. Elmondottakkal, így a hőnövekedéssel, ill. anyageltávozással szorosan összefügg a kő- meteoritok laza struktúrája, a finom, egész anyagot átjáró üreghálózat, mely a viszony- lag nagy és állandó pórusvolumen-értékben fejeződik ki. A pórustérfogat először a moszk- vai 1956. évi meteoritkonferencián került előtérbe [9] Burkszer és Aleksze- j e v a 6 kőmeteoriton végzett vizsgálatai 7 — 18%-nyi porozitást mutattak ki. Az emlí- tett Breitscheid-meteoriton 12% porustérfogat volt mérhető [7]. A nagy olvadáspontú komponensek hézagos illeszkedése egyértelműen azt jelzi, hogy már e struktúra lét- rejöttekor, helyet kapott a gáz v. folyékony fázis is. Ennek megtapadása, ill. társu- lása az apróbb szemcséjű szilárd részek akkumulációjával közelítően egyidejűnek tekinthető. Mindezek figyelembevételével a karboniumos kondritok kialakulása menetében kezdeti stádiumként nagyfokú oxidációt kell feltételezni. Vitathatatlanul erre utal a fém- fázis helyett jelenlevő, kevés szulfiddal kísért vasoxid-(magnetit-) tartalom és ennek szöveti jellege. Az első stádiumhoz kapcsolhatjuk még a csekély szilikátolvadék képző- dést s ezt követő azonos oxid- és szulfidkiválást eredményező második szakaszt is. A szén- hidrogén-társulásra csak ez után, a kisebb , Törmelék” és finom poranyag összetapadása- 204 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet kor került sor, amikor is a nyílt láncú C — H molekulák a finom (hideg) poranyag felüle- tén megtapadva kerültek a meteoritba. (Ez a folyamat pl . a vázolt elméletben az expan- ziós felszakadás utáni tömörülés szakaszát jelentheti. A tömörüléssel a kondenzált szén- hidrogének polimerizációj a járt együtt.) Mint ismeretes, a csillagközi tér színképelemzései kimutatják, hogy az O, H, N, S elemi alakban vagy egyszerű szénvegyületekhez kapcsolódva vannak jelen, feltehetően a meteoritkialakulás gázfázisa is ezzel egyező vagy hozzá hasonló összetételű. Mint- hogy ez elemek belépése a szénhidrogénláncokba könnyen végbemehet, feltételezésünk szerint a kéntartalmat, vagy legalábbis annak egy részét, e folyamat során veheti fel a meteorit. Lényeges arra rámutatni, hogy az ,, organikus” anyag nyomai ha változó meny- nyiségben is — de jelen vannak minden meteoritban (Boato, W i i k, U r e y). Önként adódik, hogy ezeket immár teljes joggal az egykori nagyobb szénhidrogéntartalom maradványainak tekintsük. Ami továbbmenően azt jelentheti, hogy a nagyszámú ,, normál” kőmeteorit, a pályáján ,, átélt” folyamatok során szénhidro- géntartalma fokozatos, végül esetleg teljes elvesztésével, ill. elhasználódásával bekövet- kezett (redukciós) állapotot jelez. Benne fémoxidok fémvassá, ill. Fe — Ni-ötvö- zetté redukálódtak. A szénhidrogénből felszabaduló kevés kéntartalom esetleg szulfiddá kapcsolódva a troilitképződéshez járult hozzá (szekundér szulfurálás). A redukció, emlí- tett hőnyomás-viszonyok közt, — feltehetőleg nem egyszeri és összefüggő folyamatként — ment végbe, hanem (a pályaelemektől függően) ismétlődő, kisebb vagy nagyobb szakaszok eredményeként. Földünkre jutott (aránylag kisszámú, mintegy 2%-nv\) „szerves” kő- meteoritok tehát ennek a folyamatnak kezdeti szakaszait, ill. korábbi szinteken megakadt fokozatait mutatják be. A meteoritok redukciójának gondolata egyes kutatóknál már felmerült. Minthogy a karboniumos kondritok nem illeszkednek be a felállított merev kategóriákba, U rey arra céloz, hogy talán a szenes kondritok valamely „originálisabb” kozmikus anyagok. Határozottan a redukció lehetősége mellett foglal állást Ringwood, A. E., s a bolygók és meteorit ok képződésében egyaránt a fémoxidok redukciójának lényeges szere- pet tulajdonít. Úgy véli, hogy a redukciós folyamat fokozatait jelzik a bolygók sűrűség- értékei. így pl. a Yénus, a Föld és a meteoritok is közepes fokon redukált anyagok, sűrű- ségük közepes. Bár okfejtése részleges ellenvéleményt [28 váltott ki és e vita részletei témánkon kívül esnek, azt leszögezhetjük, hogy a redukció lefolyásának tényéhez a vizs- gált meteorittal kapcsolatban szinte kétség sem férhet. A táblázatunkban foglalt és diag- ramban is bemutatott, egyértelmű eredményeken kívül utalni kívánunk még a magnetit redukciójának konkrét jeleire (XLIY. tábla 12.). A mikroszkópi készítményekben tisztán észlelhető, hogy egyes magnetit-szemek fém vassá redukálása indult meg éspedig részint a széleken, de főkent a magnetitszemek belsejében, teljesen a kohók redukciós folyamatának megindulásához hasonlóan. A redukció a szilikátállományban lényeges változást alig okoz. Feltételezhetően a szénhidrogének közepes hőfokon és nyomáson lefolyt lebontása során keletkezett víz- gőz egyes szilikátok lűdratációját is előidézheti. Az így keletkezett klorit (és esetleg más hidratált szilikát) jelenléte azonban csak a szenes kondritokban valószínű, ahol mérsékelt hatású és részleges redukció ment végbe. Ha a meteoritban a folyamat teljességgel végbement, ismét deliidrálás következett be. A vázolt genetikai kép talán azzal még kiegészíthető, hogy a meteoritok bár- melyike lényegileg a keletkezés valamely korábbi fázisainak egyikét rögzíti. A szükség- képpen kis tömegek létrejötte után ezek fejlődése nem vezethet a bolygókéhoz hasonló, vagy azok bármelyikével is egyező differenciáltsághoz, s így a Földével analóg anyagi struktúrához sem. Sztrókay — T o l n a y — Földvár iné : A kábái meteorit 205 TÁBLÁM AGYA RÁZ AT — TAFEUER KRÁ RU KG XXXIX. tábla - Tafel XXXIX. 1 . A kábái szénhidrogéntartalmú meteorit. A természetes nagyság fele. Pellérdy L.-né felvétele Dér kohlenstofführende Meteorit von Kaba. Hálfte dér natürlichen Grösse. Aufnahme von Frau E. Pellérdy 2. Vékony csiszolat. Jellegzetes szöveti kéj). A kristályos kondrum nagyobbrészt olivin, hozzá apróbb kristályos bronzit és klinoensztatit társul. A környezet szénhidrogénnel átitatott alapanyag. Nagyítás 80 x Dünnschliff. Kennzeichnendes Strukturbild. Das kristalline Chondrum besteht grösstenteils aus Olivin, vergesellschaftet mit feinerkömigem Bronzit bzw. Klinoenstatit. Die Umgebung besteht aus einer mit Kohlenwasserstoff durchtránkten Gnmdmasse. Vergrösserung 80 x XL. tábla - Tafel XL. 3. Vékonycsiszolat. A meteorit alapanyag erősebb nagyításban. Sötét foltok: töményebb szénhidro- génmezők. Apró szemecskék: üveges alapba ágyazott olivin és piroxénkristáNok. Nagyítás 800 x Dünnschliff. Grundmasse des Meteorits unter stárkerer Vergrösserung. Dunkle Flecken: Felder von angereicherten Kohlén wasserstof fen. Feine Kömer: Olivin- und Pyroxenkristalle in dér glasigen Grundmasse. Vergrösserung 800 x 4. Vékonycsiszolat. Vegyes alkatú kondrum. Sugarasan rendezett kristályok: olivin, a- tengely sz. nyúlt kialakulásban, közbül üveges hézagkitöltéssel. Nagyobb izometrikus szemcsék: bronzát mellette opak ércanyag. Nagyítás 120 x Dünnschliff. Chondrum gemischter Zusammensetzung. Die radial angeordneten Kristalle sind Olivin, entlang dér o-Achse gedehnt, mit glasiger Zuwischenraumausfüllung. Die grösseren isome- trischen Kömer sind Bronzit, daneben opake Erzminerale. Vergrösserung 120 x XLI. tábla - Tafel XLI. 5. Vékonycsiszolat. Összetett, vegyes kondrum. Belső térben két kisebb aprókristályos és üveges kondrum, a külső öv: léces plagioklász, szemcsés bronzit, kevés (opak) magnetit és beszüremkedett szénhidrogénfoltok. Nagyítás 120 X Dünnschliff. Komplexes^ gemischtes Chondrum. lm inneren Raum gibt es zwei feinkristalline und glasige Chondren : die áussere Zone besteht aus lamellarem Plagioklas, körnigem Bronzit, etwas (opakem) Magnetit und eingesickerten Kohlenwasserstoffspuren. Vergrösserung 120 x 6. Vékonycsiszolat. Excentrikus struktúrájú piroxén kondrum. Az ívelt-sugaras klinoensztati + bron- zit kristályok haránt-tagolását a beszüremkedett szénhidrogén jól kiemeli. Nagyítás 120 x Dünnschliff. Pyroxenchondrum exzentrischer Struktur. Die transversale Gliederung dér gebogen- strahlenförmigen Klinoenstatit-Bronzitkristalle wird durch die eingesickerten Kohlemvasserstcffe deutlich hervorgehoben. Vergrössung 120 x XLII. tábla - Tafel XLII. 7. Érccsiszolat . Magnetitben oktaéder szerint rendezett szulfid (pentlandit -f troilit) lemezek. Két- oldalt (korábbi kiválású) Ni-magnetit aprószemű pentlanditzárvánvckkal. Olajimmerzió. Nagyítás 400 x Anschliff. Nach dem Oktaéder orientierte Suliid- (Pentlandit + Troilit) Eamellen in Magnetit. An beiden Seiten Ni-Magnetit (früherer Entstehung), mit winzigen Pentlanditeinschlüs- sen. Ölimmersion. Vergrösserung 400 x 8. Érccsiszolat. Vas-nikkelszulfidban képződött magnetit-vázkristáE'. Világos vonalak: szulfid- szálak, a fémolvadék szeggregációs mozgásának nyomai. Nagyítás"400 x Anschliff. Magnetit-Skelettkristall in Eisen-Nickelsulfid. Helle Dinien: Sulfidfáden, Spuren dér Segregationsbewegung dér Metallschmelze. Vergrössemng 400 X XLIII. tábla - Tafel XLIII. 9. Érccsiszolat. Az oxid- és szulfidásványok két generációjának képe. Balról elnyúlt gömbalak a első kiválású Ni-magnetit, belsejében foltos-szemcsés pentlanditzárvány okkal. A felületét szili- kátolvadék (fekete, buborékos) burkolja. Erre következik az összefüggő, homogén alkatú „normál” magnetit, melyhez csatlakozó szulfidmezőben fehér = pentlandit, szürke foltok = troilit. Ez helyenként rendezett (szételegyedéses) lemezhálózatot formál. Olajimmerzió. Nagyítás 200 x Anschliff. Bild dér beiden Generationen dér oxidischen und sulfidisehenMinerale. Die gedehnte Kugelgestaltlinksist derNi-Magnetit dér ersten Ausscheidung, im Innem’mit fleckig-kömigen Pent- landiteinschlüssen. Die Fláche wird durch eine Silikatschmelze (schwarz, blasig) überzogen. Darauf folgt dér zusammenhángende, homogene , ,Normal” -Magnetit; im anliegenden Sulfidfeld ist weiss = Pentlandit, graue Flecken = Troilit. Stellenweise formen diese ein Netz von orientierten Ent- mischungslammellen. Ölimmersion. Vergrösserung 200 x 10. Érccsiszolat. Nagyobb magnetit-kondrum peremöve. Alul világosabb szürke lukacsos és finom pentlandit-szemekkel hintett Ni-magnetit. Erre üvegszerű (fekete) szilikát-öv borul; majd a külső magnetitburok következik, benne nagyobb szulfid (pentlandit + troilit) kiválásokkal. Olajimmerzió. Nagyítás 200 X Anschliff. Randzone eines grösseren Magnetit-Chondri. Untén liegt ein heller-grauer löchriger und mit feinen Pentlanditkömem übersáter Ni-Magnetit, überzogen durch eine glasige (schwarze) Silikatzone; darüber folgt die áussere Magnetithülle mit grösseren Ausscheidungen von Suliidén Pentlandit + Troilit), ölimmersion. Vergrösserung 200 x 8 Földtani Ktz'iny 206 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet 1 XLIV. tábla - Tafel XLVI. 1 1 . Érccsiszolat. Pentlanditban szételegyedéssel keletkezett troilit-lemezrendszer. A lemezek a pent- landit oktaéder síkjaival egyezően 3 irány szerint rendezettek. Olajimmerzió. Nagyítás 600 x Anschliff. Troilit-Eamellensystem, im Pentlandit durch Entmischung entstanden. Den Oktaeder- fláchendesPentlanditsentsprechend sind die Eamellen nach drei Richtungcn geordnet. Ölimmersion. Vergrösserung 600 x 12. Érccsiszolat. Fémvas (fehér) keletkezése magnetitből. A redukció megindulása a környező kisebb magnetit-szemeken is látható. A fémvas a széleken vagy a szemek belsejében jelenik meg. Olaj- immerzió. Nagyítás 400 x Anschliff. Bildung von gediegenem Eisen (weiss).aus Magnetit. Die Anfange dér Reduktion lassen sich auch an den umgebenden klcineren MagnetUkömem beobachten. Das metallische Eisen tritt an den Randern bzw. im Innern dér Körner auf. Ölimmersion. Vergrösserung 400 x IRODALOM — EITERATUR l.Boato, G.: The isotopic composition of hydrogen and carbon in the carbonaceous chondrites. Geochim. et Cosmochim. Acta, 6, 209, 1954. — 2. B r a g g, W. E. und Brown, G. B.: Die Struktur des Olivins. Zeitschr. f. Kristallogr. 63, 538, 1926. — 3. B u d d h u e, J. D.: The oxidation and weathering of the meteorites. Univ. New Mexico Publ. Meteorities. 1957. In Miner. Abstr., 13. 7, 1957. — 4. Clark, S. E- — -A Ily A b d and B a d g e r, A. E.: The lattice dimensions of spinels. Am. Journ. of Se. 22, 539, 1931. — -5. Ehrenberg, H.: Orienticrte Verwachsungen von Magnetkies und Pentlandit. Zeit- schrift. f. Kristallogr. 82, 309, 1932. — 6. Gebhardt, T.: Prazisionsmessung dér Gitterkonstante von Magnetit vöm Greiner in Tirol. Centralbl. f. Min. 40, 1933. — 7. Hentschel, H.: Dér Meteorit von Breitscheid— III. Pctrographisclie Untersuchung. Geochim. et Cosmochim. Acta. 17, 323, 1959. — 8. II o f f e r, A.: A kabax meteorit története. ,, Debreceni Szemle” kiadv. 1 — 15, 1928. — 9. K r i n o v, E. E.: 7. Meteoritenkonferenz in dér USSR. Chemie d. Erde, 19, 86, 1957. — 10. Kvasha, L. G.: Meteoritika, UvSSR. 4, 83, 1948. — 11. Eovering.I. F.: A typical parent meteorité body. Geochim. et Cosmochim. Acta, 14, 174, 1958. — 12. Marshal, R. R.: Cálculation of the Cosmic Rav Age fór the írón Meteorit „Carbo”. Natúré, 184, 117, 1959. — 13. M i k h c j e v, V. J. — Kálin in, A. J.: ripHMeHeHMe penT- reHOMeTpHMecKoro MeioAa k HccneAOBanmo BeutecTBeHHoro cocTaBa MeTenpuroB. ÁKaneMHH HayK CCCP. MeTe- opuTHKa 15, 156, 1958. — 14. Mueller, G.: The properties and theory of genesis of the carbonaceous complex within the cold bokevelt meteorité. Geochim. et Cosmochim. Acta, 4, 1, 1953. — 15. R a m o- v i C, M.; Növi ieljezni meteorit (oktaedrit Ogg.) GeologoSki Glasnik, Sarajevo, 51. 1956, - 16. Ring- w ood, A. E.: On the Chemical evolution and densities of the planets. Geochim. et Cosmochim. Acta, 15,257, 1959. — 17. Ring wood, A. E.: The constitution of the mantle-III. Consequences of the olivine-spinel transition. Geochim. et Cosmochim. Acta, 15. 195, 1958. — 18.Rinne,Fr. — Leonhardt J. — Hentschel, H.: Die Raumgruppe des Olivins. Zeitschr. f. Kristallogr. 59, 548, 1924. — 19. Török, J. v.: Ueberden Kaba — Debreczin -Meteorit. Poggendorff’s Annáién d. Physik. 105, 329, 1858. — Értesítés a Kaba— debreczeni lebkőről. Magy. Tud. Akad. Értesítője, 1 16, 1858. — 20. Török, J.: A Magyar Birodalom meteoritjai. Term. Tud. Közlöny. 14,508, 1882. — 21. Spielmann, P. K.: Bitumen in Meteorité. Natúré, 1 14, 276, 1924. — 22. S z á d e c z k y K. E.: Geokémia. Budapest, 1955. — 23. Szádeczky K. E.: A genetical system of magmatic rocks iPreliminarv abstract. Geochem. Conference of the Hungárián Academy of Science. 1. 17, 1959. — 24. Sztrókay. K.: Über einige Meteoritenmiueralien des kohlenwasserstoifhaltigen Chondrites von Kaba, Ungam. N. Jahrb. für Min. 94. (Fcstschrift Ramdohr) 1284, 1960. — 25. Sztrókay K.: The application of X ray analysis to the study of meteorites. Annales Univ. Sei. R. Eötvös. Séctio Geologica. 2. 117, 1959. - — 26*. U r e y. H. C. and Craig, H.: The composition of the stone meteorites and the origin of the meteorites. Geochim. et Cosmochim. Acta. 4, 36, 1953. — ‘27. U r e v, H. C.: Primarv and secondary objeets. Journal of Geophysical Research, 64, 1721, 1959. — 28. Ü r e v, H. C.: On the Chemical evolution and densities of the "planets. Geochemical Note. Geochim. et Cosmochim. Acta, 18, 151. 1960. — 29. W i i k. H. B.: The Chemical composition of somé stonv meteorites. Geochim. et Cosmochim. Acta. 9. 279. 1956. — 30. Wöhler, C. M.: Über die Bestandtheíle des Meteorsteines von Kaba in Ungam. Sitzungsber. dér math. Naturw. Cl. d. Akademie dér Wissenschaften. Wien, 33. 205, 1858. — 31. Wöhler. C. M.: Die orga- nische Substanz im Metcorsteine von Kaba. Sitzungsber. dér math. naturw. Cl. d. Akademie dér Wissen- schaften in Wien, 34, 7, 1859. Sztrókay — T o l n a y — Földváriné : A kábái meteorit 207 Über den Meteorit von Kaba DR. K. SZTRÓKAY— V. TOI^NAY — DR. M. FÖI^DVÁRI-VOGI, Die Neuuntersuchung des 1857 zu Kaba gefallenen Meteorits ergab teils die Ergán- zung dér bisherigen Kenntnisse, teils gewisse Ergebnisse, die bezüglich dér Meteoriten im Allgemeinen neu sind. Dér Meteorstein ist ein Olivin-Pyroxen-Chondrit. Olivin ist in Überschuss; sein Fe2Si04-Gehalt betrágt, aus den Gitterkonstanten berechnet, 17— 26%. Die , ,organische Substanz” füllt die feinkömige Grundmasse unter den Cbondren aus und besteht anband einer infraroten Spektralanalyse aus aliphatiscben Kohlenwasser- stoffen; sie enthált auch etwasS, weist keine UV-Eumineszenz auf und enthált keine Halo- gen-Elemente, Ein neuer mineralischer Gemengteil ist dér Spinell, dér in Aggregaten mit Enstatit in Knoten von Zentimetergrösse erscheint. Unter den opaken Mineralien spielt Magnetit die führende Rolle. Er kommt in zwei Generationen vor, eine enthált Ni, die andere besitzt eine „normálé” Zusammen- setzung. Eine neue Verbindung ist dér Pentlandit, dér mit beiden Magnetiten, sowie auch mit Troilit vergesellschaftet auftritt. Gediegenes Eisen kommt nur in kleinen Kömem in einer Menge um 1 % vor und stammt offenbar aus dem Magnetit. Die Röntgenanalyse hat sowohl den Magnetit mid seinen Ni-Gehalt als auch den Pentlandit nachgewiesen. Die Entmischung von Pentlandit und Troilit ergab orientierte Uamellensysteme . Diese Untersuchungen bestátigen die Berechtigung dér öfters nachgewiesenen aber auch bezweifelten NiO- und Fe203-Komponenten dér Meteorsteine, und weisen zűr gleichen Zeit auch auf die genetische Bedeutung dieser Komponenten hin. Bei einer Wertung nach Atomprozenten lásst sich im Kreise dér kohlenstofführen- den Chondrite eine Korrelation dér Gehalte an oxydischem Eisen, sulphidisch gebundenem Eisen und Kohlenstoff nachweisen. In dieser Reihe offenbart sich ausgeprágt eine Zunahme dér Reduktion; auch die innerhalb dieser Reihe sich unterscheidenden kleineren Gruppén lassen sich mit ander- weitig z. B. anhand von Kohlenstoff- und Wasserstoffisotopen definierten Gruppén recht gut vereinbaren. Die Ergebnisse sowie die aus den ,,gemeinen” Meteoriten nachgewiesenen Spuren von Kohlenstoff bzw. Kohlenwasserstoffen lassen vermutén, dass in letzteren dér Kohlen- wasserstoffgehalt allmáhlich verzehrt wurde, mit einer gleichzeitigen Reduktion dér Me- talle und Bildung von Legierungen. Die ,,organischen” Chondrite stellen gewisse Stufen, eingehemmte Phasen dieses Prozesses dar. Die Struktureigenschaften und die Auswirkungen dér einzelnen Entwicklungsstu- fen werfen notwendigerweise auch die Frage dér Genese auf. Anhand einer neuen Ent- stehungstheorie ist eine Deutung dér unterschiedlichen genetischen Effekte in Zusammen- hang mit dér Verschiedenheit dér Meteoritbahnen angestrebt worden. Es lásst sich dazu noch anführen, dass die Meteoriten eine primitivere („unreifere”) Etappe dér Entwick- lung darstellen. Dieses Nachhinken in dér Entwicklung deutet die (ehemaHge) Existenz von kleinen, den Planeten gegenüber vielleicht um Grössenordnungen kleineren Himmels- körpern. 8* A DIÓSDI GERINCES-FAUNA ÉS A MIOCÉN-PLIOCÉN HATÁR KÉRDÉSE IJR. KRETZOI MIKEÓS* összefoglalás : A diósdi homokbánya alsó pannóniai homokfeltárásából gerinces- maradványok kerültek felszínre (hal, Trionyx, orrmányos, Anchitherium, Taptrus, A cera - therium), melyek újabb adatokat szolgáltattak a táblázatban kózólt — a //j ^parton -nem- zetség eurázsiai fellépésére alapított — rétcgtani táv-párhuzamosításhoz. Budapest közvetlen szomszédságában Diósd község határában a pannóniai kép- ződmények öbölszerű kis medencealakulatát félköralakban tektonikus érintkezéssel a Tétényi-fennsík szarmata képződményei határolják. Ezt a pannóniai kifejlődést elsőnek Szabó J. emliti 1873-ban — általánosság- ban — Budapest földtani viszonyait összefoglaló munkájában [10, 47 . Húsz év múlva Schafarzik F. említi innen az első pannóniai feltárást [8, 193 . Csak 1906-ban kerül sor az itteni pannóniai képződmények pontosabb szintezésére, amennyiben Lőrenthey I. a községtől DXy-ra fekvő téglagyári agyaggödrök Congeria partschi és Limnocardium leletei alapján az egész összletet a pannóniai emelet felső részének alsó tagjába, a Con- geria ungulacaprae-s szintbe helyezi [6, 329, 341]. További 25 év múlva, 1931-ben Föld- vári A. az 1893-ban megadott Schafarzi k-féle feltárásból kimutatja a Melanop- sis fossilis G in e 1 i n, M. f. var. rugósa H a n d m., M . sturi F u c h s és M. vindobonensis Fuchs fajokat és ezzel az itteni ,, fehér színű, laza, túlnyomóan kvarcból álló homok és helvenkint ebből összecementálódott homokkő'’ alsó pannóniai korát [1, 51]. Ugyan- ekkor megállapítja, hogy Lőrenthey Congeria partschi-s lelőhelyeitől délre, ,.így György ligetnél a MÁV sínpár déli oldalán levő homokgödörben, valószínűleg a Congeria triangularis Partsch szint rétegei láthatók” [1, 52]. Jó 20 évvel később V i g h Gy. járja be a területet és a községtől NyDNy-ra fekvő Golyóscsapágy-gyár fölött „szarrná- ciai mészkőre települt keskeny, aprószemű kvarckonglomerátumra és homokkőre” bukkant, melyből — Schréter Z. határozása szerint — a Melanopsis fossilis L., M. vindobonensis Fuchs és M. impressa var. bonelli Sism. alakokat [9], a diósdi homok feltárásban pedig a szarmata mészkő közelében vetődés mentén települt alsópan- nóniai, durvaszemű, sárga homokösszletből a Melanopsis decollata Stur és M. fossilis L. példányait gyűjtötte. Munkáját folytatva — öntödei homokkutatási feladattal - , legutóbb Hajós M. foglalkozott a homok feltárásával és ugyanott kutatófúrásokat is mélyesztett [2]. Az eddig lefolytatott feltáró munkák alapján a homokföltárás szelvényében a pannóniai képződmények a következőképpen tagolhatok: 1. „Tavikréta, kiszáradási nyomokat tartalmazó agyag, majd tarka zsíros agyag” [2, 434], 5 — 10 m vastagságban. Faunájában Zalányi B. a Paracypria lobata Z a 1. * A Magyar Földtani Társulat 1955. ápr. 27-i szakülésén elhangzott előadás új adatokkal kibőví- tett anyaga K r e t z o i : A diósdi gerinces-fauna és a miocén-pliocén határ 209 P. halcanica Z a 1., P. labiata Z a 1. és Herpetocypris abscissa (Reuss) Ostracoda-fajokat találta és felsőpannóniai korúnak határozta. 2. A homokkőösszlet a legalsó 1 — 2 m-ben meszes, homok és homokkő, fölötte ,, karbonát- és agyagmentes laza, öntödei felhasználásra is alkalmas” homok, vastagsága 22 — 24 m. Faunája Schwáb M. és Zalányi B. határozásában: Congeria sp., Melanopsis pygmaea P a r t s c h (sic !), M. p. var. eulimopsis Brus., M. avellana Fuchs, M. scripta Fuchs, M. impressa var. bonelli S i s m., M. sp., Hydrobia sp., Valvata sp., Cyprideis torosa ( J o n e s), C. sp., Cythereis sp., halfogak. — Alsópannóniai. 3. „Világosszürke agyag-, agyagmárga” [2, 431], vastagsága ismeretlen. Faunája M a j z o n E. [2, 431] és Z a 1 á n y i B. [1 1, 5 1 1] határozásában: Elphidium aculeatum d ’ Orb., E. striatopunctatum F. M., E. sp., Anomalina sp., Triloculina sp., Quinquelocu- lina sp., Spirorbis sp. kopott és bemosott töredékei, Amplocypris marginata Zal., A. globosa Zal., A. sinuosa Zal., A. villosa Zal., A. subacuta Zal., A. tenuis Zal., Can- dona sp., Herpetocypris aff. abscissa (R e u s s), Cythereis sp. Korát Zalányi felső- szarmatának [2, 432; 11, 511] tartja, míg Hajós M. a települési viszonyok alapján inkább a pannóniai aljára helyezi [2, 432]. A gerinces-fauna A diósdi homokrétegek — gerinctelen faunája alapján kétségtelenül alsópannóniai korú — öntödei homok-összletéből az elmúlt 8 — 10 év alatt folyamatosan kerültek felszínre ősgerinces-maradványok, melyek — néhány darab kivételével — Halász A., dr. Bodnár K., P a n t ó Gy. és H u n y a d i E. ajándékai, ill. Hajós M. gyűjtése révén, legújabban pedig Vadász E. akadémikus szívességéből az E.L.T.E. Földtani tanszéke gyűjtéseként a Magyar Állami Földtani Intézet gyűjteményébe jutottak. Bár további leletek révén a megismert fauna lényeges kiegészítésére számít- hatunk, a gerinctelen faunával rögzített korú lelet kivételes rétegtani jelentősége miatt hasznosnak tartjuk annak ismertetését a gyűjtések várható befejezése előtt is. A fauna jelentőségét e tekintetben a benne képviselt fajok kis száma sem csökkentheti. Az eddig előkerült gerinces-maradványok a következő fajok közt oszlanak meg: 1. Píscis indet. — Dentale- és maxüla-töredék, melyek egy közelebbről nem meghatározott nagyobb ragadozó haltól származnak. 2. Trionyx sp. indet. — A carapax bal felének összefüggő 1 — 6. costális lemeze és egy jobboldali costális lemez, valamint a baloldali pubis. — A lelet fajra való meghatáro- zását gyakorlatilag reménytelenné teszi az a tény, hogy az eddig leírt közel 50 Trionyx- faj közül alig egy tucatot ismerünk jól; legnagyobb részüket a legkülönbözőbb, önmaguk- ban is hiányos váztöredékre alapították, melyek csak abban az esetben hasonlíthatók össze a meghatározandó alakkal, ha véletlenül mindkettőből ugyanaz a vázrész maradt meg, ez pedig ritka eset. így a Kárpátmedencéből 4 pannóniai korú Trionyx -alakot ismerünk, ebből kettő önálló fajt képvisel. Viszont mindkettőből csak a felkarcsontot ismerjük, miközben leletünk hátpáncél-darabokból és egy medencecsontból áll 1 3. Proboscidea indet. — Egy felkarcsont erősen görgetett trochleája méretei és durva csontszövete révén kétségtelenül orrmányost képvisel, további határozásra azon- ban teljesen alkalmatlan. Egyedül orrmányosrok közt kis méretei engednek arra követ- keztetni, hogy nem Deinotheriidával, hanem inkább egy Mastodon-fajjal van itt dolgunk. 4. Anchitherium aurelianense (Cuvier). — Jobboldali harmadik metacarpale, mindkét végén sérült és baloldali harmadik metatarsale, proximális vége, kívül sérült. A spanyolországi és bécskömyéki pannonból kimutatott — korábban kizárólagosan miocénnek tartott — faj második magyarországi előfordulása (a Kárpátmedencéből ezenkívül még két helyről ismerjük: Dé vényúj faluról és Felmenesről) önmagában is 210 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet fontos faunisztikai adat, jelentőségét azonban még sokszorozza az a tény, hogy puhatestű- ekkel szintezett olyan faunában lép fel, melyből a magyarországi pannóniai nagyemlős- maradványok abszolút többségét adó Hipparion hiányzik ! Erre a kérdésre azonban még vissza kell térnünk. 5. Tapirus priscus K a u p. - Baloldali állkapocs-töredék az M2 M3 fogakkal (az Ma elől sérült); jobboldali ulna proximális vége; baloldali tibia, proximális végén sérült; erősen görgetett középső metatarsale, distális vége hiányzik. A vizsgált marad- ványok méretre és alakra jól egyeznek az eppelsheimi Hipparion- faunából ismert nagy- termetű tapirfajjal, melyet felsőpannóniai faunáinkból is ismerünk (Tataros). 6. Acerathevium incisivum K a u p. — Jobboldali M2; Mandibulapár: bal mandi- bula mindkét ág symphysis-f észé vei, a P3 — M3 fogakkal. P2 gyökereivel és I2 alveolusával, a felszálló ág nyúlványai nélkül, jobboldali mandibula-töredék a P4— M2-vel, I2, P3 és M3 gyökereivel; nyakcsigolya töredéke; jobboldali scapula proximális része; sérült jobboldali humerus; baloldali humerus diaphysis-darabja; baloldali ulna, olecranon vége és distális hegye hiányzik; jobboldali femur, végei hiányzanak ; baloldali tibia, proximális epiphysise sérült; jobboldali tibia, diaphysise sérült. Tafonómiai viszonyok Mielőtt a fentiekben röviden ismertetett kis fauna ökológiai és sztratigráfiai viszonyait ismertetnénk, röviden foglalkoznunk kell a lelet tafonómiai viszonyaival is; ugyanekkor azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy bizonyos tekintetben a fordított tárgyalási sorrend volna a helyesebb, miután a tafonómiai kép részben az ökológiai adott- ságok függvénye. Mindezeket figyelembe véve a maradvány-anyag idevágó adatszolgáltatását a következőkben foglalhatjuk össze: 1. Nagyfokú görgetettséget alig egy-két csont mutat, kisebb-nagyobb görgetettség nyomait azonban az emlőscsontok nagyobb részén észlelhetünk. Ezzel szemlxm nyomait sem mutatják a görgetettségnek, a lágyrészek elpusztulása utáni mozgatásnak a hal- és a teknős-maradványok. 2. Az alig, vagy csak kis mértékben görgetett emlőscsontok felszínét kivétel nélkül — ha nem is egyenletes sűrűségben — behálózzák a mm-szélességű, sűrű árok- hálózatok, melyek mind egy-egy centrumból ágaznak ki dentdritszerűen, illetve még inkább a szuj áratokhoz hasonlóan. Ez azt mutatja, hogy e csontok hosszabb ideig feküd- tek beágyazatlanul a nedves parton, ahol Lifhoglyphus-szerü, a csont felületét feloldó és abba árokszerű meneteket vájó csigák tevékenységének lehettek kitéve. Ilyen jára- toknak nyomát sem mutatják a hal-, vagy teknőscsontok, jeléül annak, hogy ezek elpusztulva nem a parton hevertek, hanem beágyazódva, sem nem koptak el, sem a szerves anyagok miatt a csontokat oldó és roncsoló puhatestűeknek nem voltak kité\e. 3. A lelet valamennyi csontja azt mutatja, hogy mind a 6 faj csak egy-egy állattal szerepelt az anyagban. Ha meggondoljuk, hogy' a nem tervszerű gyűjtés, hanem alkalom- szerű beszolgáltatás mellett az üledékben megmaradt csontok milyen kis része kerül a gyűj- teményekbe— és mennyi pusztul el — akkor nyugodtan feltételezhetjük, hogy a lelőhelyen gyakorlatilag a hullák valamennyi csontja nagyjából kis területen együtt volt a bete- metődéskor. Ez viszont kisebb-nagyobb mértékben görgetett csontok esetében csak egy módon lehetséges: ha a görgetés nem folyóvízi szállítás, hanem állóvíz i hullámzás okozta mozgatás következménye. Kizárólag ilyen mozgatás mellett maradhat a hulla csontjainak nagy része aránylag igen kis területen együtt.* * E megállapítással teljes összhangban a faunád bezáró réteg homokjának vizsgálata erősen gör- getett, tengeri homokot ír le innen [2,437- — 438]. K r e t z o i : A diósdi gerinces-fauna és a miocén-pliocén határ 211 Mindezekből nagy valószínűséggel • arra következtethetünk, hogy — a Probos- £Íde#-csonttöredéket itt számításon kívül hagyva — egy hal és egy Trionyx gyorsan beágyazódott hullája mellett egy-egy tapir, Anchitherium és Aceratherium partra vetett, ott feloszlott hullájának egyes csontokra széthullott vázelemeit a partok felé irányuló hullámok játéka koptatta és a nedves parton a csontfelületet megtámadó puhatestűek pusztították, míg be nem ágyazódtak. Ökológiai viszonyok A kis fauna 6 fajából kettő vizi — pontosabban az egyik látszik nyíltvízinek, míg a másik, a Trionyx, lápf, atapir mocsárerdei, a többi pedig aligha állott messze ettől a tájtípustól, legfeljebb szárazabb erdőkedvelő lehetett. Az erdei, sőt mocsárerdei jelleg ilyen mértékű jelentkezése pannóniai faunáknál nem ritka: a diósdi fauna minden egyes eleme megvan Tat ároson, azzal a különbséggel, hogy ott nem az Anchitherium, hanem a Hipparion képviseli a lovakat [4]. De nem áll tőle messze a soproni Bohr-féle homokbánya kis faimája, vagy a Bécsi-medence egyik- másik faunája sem, nem beszélve az eppelsheimi szintén erdei jellegű Hipparion-íaxmóxól. A fauna földtani kora .A pannóniai képződmények klasszikus példája a tengeri és szárazföldi kronológiai rendszerek és szemléletek találkozásának és tegyük hozzá: ütközésének. Ebben az idő- szakban már nem egyeduralkodó a tengeri sztratigráfia, mert összefüggő párhuzamosítási lánca számos kis helyi sztratigráfiai rendszerre esett szét, anélkül, hogy ezek összekap- csolására remény lehetne. Ugyanekkor azonban a szárazföldi rétegtan még nem készült fel arra tudatosan, hogy a reá váró szerepet céltudatosan át is vegye. Ennek a kétoldali bizonytalanságnak az eredménye, a miopliocén rétegtani határ és a pliocén egész krono- lógiai rendszerének kiegyensúlyozatlansága. Fentieket előrebocsátva, kíséreljük meg az egyetlen járható utat követve, a puhatestűekre alapított klasszikus helyi rétegtan tényeinek a gerincesekre alapított távpárhuzamosítás adataival való egyeztetését. A diósdi öntödei-homok komplexum rétegtani helye amalakológiai tagolás rend- szerében jellemző alsópannóniai M elanopsis-ía] ai alapján az alsópannón mélyebb részébe, vagy a P a p p A. révén ismertté vált Bécsi-medencebeli szintezés B szintjébe, illetve az ebből a C szintbe vezető átmenetbe sorolható. Ennek alapján gerinces-faunája valamennyi Hipparion- faunánál idősebb a pannóniai emeletbe sorolt képződmények (Bécsi- és Kárpáti- medence) területén. Ezt a puhatestűekre alapított helyi szintezést teljes mértékben alátámasztják a gerinces-őslénytani adatok. Míg ugyanis a diósdi faunában a Magyarországon oly ritka Anchitherium lép fel, miközben az e területen a Diósdnál fiatalabb pannóniai képződ- ményekben uralkodó fajként tömegesen előforduló Hipparion itt hiányzik — akárcsak a vele egykorú soproni Bohr-féle homokbányában - — addig a pannóniai sztratigráfiai rendszerbe sorolt legidősebb Hipparion- faunáink, mint Csákvár, Gaiselberg, Eassnitz- höhe a Congeria partschi-ungulacaprae-s szintbe, P a p p A. pannon D-jébe sorakoznak és ezeknél idősebb pannóniai képződményből Hipparion- leletet nem ismerünk. Itt meg kell még jegyeznem, hogy Eassnitzhöhe és Gaiselberg Hipparion-f almájából még nem hiányzik az Anchitherium sem. Mindezekből tehát az következik, hogy a Kárpát-medence — Bécsi-medence alsó- pannonjából Hipparion- maradványokat nem ismerünk, ezek mindig csak a Congeria partschi, C. ungulacaprae és még magasabb pannóniai szintekből kerülnek elő. Hozzá 212 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet kell még ehhez tennünk — bár tulajdonképpen a távpárhuzamosítás szempontjából van döntő szerepe — hogy az említett legidősebb Kárpát-inedencebeli és Bécsi- medence - beli Hipparion- ok fejlettségi foka valamennyi ismert óvilági Hip pár ion-lelet közt a leg- ősibb képet mutatja, bár még így is meghaladja az északamerikai alsópliocén (clarendonian) alakokét és az ottani középső pliocén (hemphilli emelet) alakjaival hasonlítható csak össze. Párhuzamosítás Az előző fejezet bevezető mondataira visszatérve, megállapíthatjuk, hogy a legfelső miocén és alsó pliocén párhuzamosítása, illetve elhatárolása területén evről-évre nagyobb zűrzavar alakul ki. Elég lesz itt arra hivatkoznunk, hogy mig Észak- Amerikában a pliocén alsó határát egy minden óvilági fajnál jóval kezdetlegesebb Hipparion-tÁrsaság fellépése mutatja, az óvilági primitív Hipparion-alakoknak fejlődési fok tekintetében megfelelő fajok a középsőpliocénben jelennek meg Észak- Amerikában, addig a kelet-európai sztra- tigráfia — francia példából kiindulva — a Hipparion-nemzetseg európai megjelenését a szarmata emelet közepére (Szevasztopol), vagy legkésőbb annak felső részébe helyezi. Miután pedig ezek Amerikából történt bevándorlását ma már senki sem vonja kétségbe, a Hipparion-hevándorlásnak két emeletnyi idővel előbb kellett Európába megérkeznie, semmint Észak- Amerikából elindult ! Ennek a zűrzavarnak természetesen egész földtani megismerésünkre és földtani 'térképeinkre kiható káros következményei vannak; nem kell itt egyébre utalnunk, mint arra, hogy a mio-pliocén határ körüli véleményeltérés eredményeképpen több millió km1 terület szerepel a földtani térképeken egyik felfogás szerint a miocénben, a másik alapján a pliocénben. Emellett már kis felfogásbeli eltérésnek számít az a Nyugat -Európa és Észak- Amerika geológusai közt fenálló véleményeltérés, melynek eredményeképpen az egyik az egész pennóniai összletet (pontusi néven) a miocénbe sorolja, míg a másik min- denestől a pliocénbe helyezi. Nem célom itt a határvonás különböző eshetőségeit mérlegelni, vagy vitatni. Egyedüli feladatom a diósdi fauna vizsgálata kapcsán felmerült párhuzamosítási lehe- tőséget — és szükségszerűséget — felvetni. Bárhogyan is döntsünk ugyanis az egyes emeletek és korszakok elhatárolásáról, először az egymásnak pontosan megfelelő néhány megállapítható időpontot kell rögzítenünk. A kevés ilyen pont egyikéhez kétségkívül a Hipparion-nemzetség Észak-Ameriká- ból Ázsián át Európába irányult terjeszkedése volt. E terjeszkedés időpontjának megálla- pítására két adatunk van. Az egyik a Hippar ion- fogazat oszlop-magasságának fokozatos emelkedése, melynek alapján a legkezdetlegesebb eurázsiai Hippar ion-leletek az észak- amerikai alsó- és középsőpliocén határán fellépett alakok fejlettségi fokának felelnek meg. Az átterjedésnek tehát e körül az időpont körül kellett végbemennie. A másik adat pedig az a megfigyelés, hogy mig a Hipparion-t kísérő kevés északamerikai bevándorló ezzel egy időben lép fel először Európábati-Azsiában, addig az észak-ame- rikai Hippar ion- faunákat gazdagító néhány európai-ázsiai bevándorló is ez után az időpont után bukkan csak fel Észak- Amerikában, igazolva ennek faunakicserélődési kronológiai jelentőségét. Ha a Hipparion-nemzetség eurázsiai felbukkanását és egyszeriben domináns faunaelemmé való előtörését vesszük párhuzamosítási kiinduló időpontnak, akkor a mellékelt táblázatban összefoglalt egyidejűségek megállapításához jutunk el (1. táblázat a 213. lapon). A táblázatból láthatjuk, hogy a miocén -pliocén határ tekintetében még az elvileg egy vonalon haladók közt is milyen tetemes eltérés volt. azokról nem is beszélve, akik még abban sem tudtak megegyezni, hogy a — nem is mindig azonos tartalommal — A Hipparion első fellépése Eurázsiában. — Erstauftreten von Hipparion in Asien-Europa 213 K v e t z o i : A diósdi gerinces- fauna és a miocén-pliocén határ Miocenico Pliocenico Pleist. XJX p Torto- niense Sarma- tiense Valié- Piker- siense j miense 1 1 Plaisan- j ciense Astiense Villa- franchi- ense a>‘ Miocéné Pliocéne Pleist p Törtön ien Pontién Plaisan- cien i j Astien Villa- fran- chien P W n n t r M i o c a e n Pliocaen m o Tortonien Pontién Unter- (Plai- santien) Ober- (Astien) Pleisto- caen p* 2. n’ Miocéné Pliocene Pleist. M Tortoniano Messiniano Piacen- siano Astiano Vüla- fran- chiano í. n P M i o z á n 1 Pliozán Plist. Wiener Becken Törtön Sarmat Pannon Oberolioz. (Levan- Alt. A B C D E F G H tin) plist. Miocén Pliocén Pleist. Karpathen Becken Tortonai emelet Szarmata emelet Pa nnoniai emelet Alsó : I Felső (Un :ter-) (Ober-) ?Piacsen- zai eme- let Aszti emelet Villányi emelet Miocén Pliocén Südost- Európa Chokrak- Karagan Konka- Schich- ten Sarmatsk ij jarus Meoti- tscheskij jarus Ponti- tsches kij jarus ) Kim- merijs- kij j árus Kuyal- nitskij jarus Aktscha gylskij jarus i®l 1: Cherson- 5kiiP°di- M i o c ene Pliocene Kamlial Chinji Nagri Dhok- Pathan Tatrot Pinjor Miocéné Pliocene Pleist. U p p e r L o w e r ( Pontian) Upper San- menian Miocéné Barsto- wian M i ozáne Törtön (Ober-) Pliocene Pleist. dordan" ! Hemphillian Blancan Unter- M i o z á n Obermiozán Oberes fű n> o Pliozán Mittel- Ober- Pliozán Unterpliozán — Oberpliozán Oberes Pleist. Áltest. Pleist. Áltest. Unteres Unteres A pliocén képződmények korrelációjának vázlata — Entwurf zűr Korrelation dér Pliozán- A blagerungen 214 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet azonos névvel használt emeleteket melyik korszakba sorolják be. Ez azonban már egé- szen más kérdés — mondhatnám másodrendű a kérdések tisztázása szempontjából — főleg azonban nem annyira megismerés, mint inkább megegyezés dolga. Mint ilyen, a nagy kongresszusok vagy ha ez lehetetlen, úgy a kialakuló többségi gyakorlat döntésére tartozik. IRODALOM — SCHRIFTTUM 1. Földvári, A.: Pannonkori mozgások a Budai-hegységben és a felsopannon tó partvonala Budapest környékén. Pontische Bewegungen im Budaer-Gebirge und Strandlinie des oberpontischen Sees bei Budapest. Földt. Közi. 61. 1931. — 2. Sz. Hajós, M.: öntödei homokkutatás Diósd kornyékén. Recherche de sable de fondiere dans les environs de Diósd. M. AU. Földt. Int. Évi Jel. 1953. Pt. 2. 1955. — 3. K r e t z o i, M. ; Die Raubtiere von Gombaszüg nebst einer űbcxsicht dér Gt-samtíauna. (Fin Beitrag zűr Stratigraphie des Altquartars). Ann. Mus. Nat. Hungar. Pars Min. etc. 31. 1938. - 4. Kretzoi, M.: Die Raubtiere dér Hipparion-Fauna von Polgárdi. Aun. Inst. Geol. Hungar. 40. 1952. — 5. Kretzoi, M.: Életföldtani vizsg;ilatok módszertani jclmti - ddigi eredményei (Bedeutung und Ergebnisse biostratigraphischer Untersuchungen. ; MTA Müsz. Tud. Oszt. Közi. 23. 1959. — 6. t.Srcnthey, I.: Budapest pannóniai- és levant -i korú rétegei és ezek faunája. Math. és Term. Tud. Ért. 24. 1906. — 7. P a p p, A. : Das Pannon des Wiener Beckens. Mitt. Geol. Ges. Wien. 39 — 41 . 1951 . - 8. Schaíarzik, F.: Budapest székesfőváros legújabb geológiai térképezéséről. Math. és Termtud. Ért. 39. 1921. — 9. Schréter, Z. in: Budapest természeti képe. 1. 1958. — 10. Szabó, J.: Budapest és kornyéke geológiai tekintetben. 1873. — 11. Zalányi, B.: Kagylósrák ' Oatracod i faunák rétegtani értékelése. Évaluation stratigraphique des faunes d’Ostracodes. M. Áll. Földt. Int. Évi Jel. 1953. 2. 1955. Die Wirbeltierfauna ven Dicsd und die Frage dér Miozán-Pliozán-Grenze VON DR. M. KRETZOI Das Becken von Diósd liegt an dér SW-Grenze des Stadtgebietes von Budap>est. Es wird von pannonischen Ablagerungen aufgebaut, die lialbkreisförmig von sarmatischen Bildungen umgeben werden, an die sie tektonisch diskordant angrenzen. Díq pannonischen Ablagerungen dieses Beckens sind seit 1873 durch J. Szabó [10. 47], F. Schaíarzik 8, 193', I. Lőrenthey '6, 329, 341', A. Földvári [1, 51-52], Gy. Vigh, Z. Schréter [9, 98], M. Sz. Hajós 2, 431-434' und B. Zalányi [11, 511] erörtert. Aus diesen Arbeiten erfaliren wir, dass die paimonisclien Ablagerungen des Diósder Beckens aus folgenden Bildungen aufgebaut werden: Zuunterst liegt ein liellgrauer Tón und Tonmergel von unbekannter Máchtigkeit, dér das Sannat wohl aucli im Untergrund diskordant überlagert. Das Altér dieser Ablage- rung wird von B. Zalányi auf Grund dér Ostracoden-Faima für Obersamiat angese- hen, wáhrend sie M. Sz. Hajós auf Grund dér allgemeinen Lagerungsverháltnisse schon ins Unterpannon stellt. In dér Mitte dér vSchiclitenserie liegt eine 22 — 24 m máchtige Folge karbonát- und tonfreier, nicht gebundener Sandlagen, die aucli als Schweissand Anwendung finden können. Diese Schichtenfolge führt eine Fauna, die (s.~S. 209 des ungar. Textesj fúr ein unterpaimonisches Altér spricht. Zuoberst liegen 5—10 m Seekreide, Tón mit Austrocknungserscheinungen und bunter fetter Tón. Aus dieser Tonserie bestinnnte B. Zalányi Ostracoden-Arten (s. S. 208 — 209 im ungar. Text), die für ein oberpannonisches Altér sprechen. Aus dem für uuterpannonisch bestimmten Schweissand dér Sandgrube von Diósd kantén in den letzten 8—10 Jahren aucli Wirbeltierreste zum Vorschein, die in nachfol- genden erörtert werden sollen. Die Wirbeltie r-F a u n a Das hier berücksichtigte Matériái kam — ausser wenigen Stücken, denen nicht nachgegangen werden konnte — z. T. als Geschenk dér Herren Á. H a 1 á s z, I. B o d n á r, L. Hunvad i, z. T. aber durch die Aufsammlung von Frau M. Sz. Hajós, bzw. durch das liebenswürdige Entgegenkonmien von Akademiker E. V a d á s z als Aufsaminlung des Lehrstules für Geologie dér Universitát Loránd Eötvös zu Budapest in dieSammlung dér Ungarischen Geologischen Anstalt. K r e t z o i : A diósdi gerinces- fauna és a miocén-pliocén határ 215 Obwohl misere Kenntnisse über die Fauna durch zukünftige Fimde wesentlich erweitert werden körmén, gerechtfertigt die ausserordentliche stratigraphisch-chronolo- gische Wichtigkeit des Fundes eine Veröf f entlichung noch bevor die Aufsammlung des Fundmateriales als abgeschlossen betrachtet werden müsste. Das bereits bekannte Fundgut verteilt sich anf folgende Formen: 1. Piscis indet. — Dentale- und Maxilla-Fragmente eines nicht náber bestimmten grossen Raub-Teleostiers. 2. Trionyx sp. indet. — Erste bis sechste Costalplatte dér linken Seite eines Cara- pax und eine rechte Costalplatte, sowie das linké Pubis. — Eine spezifische Bestimmung dér vorhandenen Form wird durch den Umstand, dass von den etwa 50 bereits beschrie- benen Trionyx- Arten kaum ein Dutzend ausreichend definiert werden kann; die Mehr- zahl wurde auf verschiedenste Skeletteile basiert, die auch für sich selbst ziemlich mangel- haft belegt waren, deshalb nur in dem Fali mit einer anderen Art verglichen werden konnten, wenn zufálligerweise beide durch dasselbe Skeletelement belegt waren, was immer ein Zufall war. So kennen wir z. B. aus dem Karpaten-Becken nicht weniger als 4 pannonische Trionyx- Formen, von denen zwei selbstándige Arten vertreten. Doch sind diese ausnahmslos auf Humer, gegründet — Costalia oder Beckenknochen sind von ihnen überhaupt nicht bekannt. Dementsprechend sind sie auch nicht mit unserer Form zu vergleichen. 3. Proboscidea ind. — Die stark abgerollte Trochlea eines Humerus vertritt eine Proboscidier-Form, die höchstens auf Grund dér kleinen Abmessungen eher ein Masto- donte sein kann als ein Deinotheriide. 4. Anchitherium aurelianense (C u v i e r). — Das an beiden Enden etwas beschá- digte rechtseitige dritte Metacarpale und das proximal beschádigte dritte linkseitige Metatarsale. — Das früher für ausschHesslich miozán angesprochene, doch aus spanischem und österreichischem Pannon ebenfalls nachgewiesene Anchitherium war aus Ungarn bisher nur aus einer Fundstelle bekannt (zwei weitere Fundstellen liegen im ausserhalb des Staatsgebietes befindlichen Teil des Karpatenbeckens) . Das Vorkommen dér Art im unteren Pannon ist in diesem Fali von besonderer Tragweite, indem sie in Begleitung einer Fauna auftritt, dér — ebenso wie sámtlichen unterpannonischen Aufschlüssen — Hipparion vollkommen fehlt, wáhrend diese Gattung auch zahlenmássig dominant unter sámtlichen jünger als unterpamionischen Fáimén auftritt. 5. Tapints priscus Kaup. — Unterkieferfragment dér rechten Seite mit M2— M3 (M2 vome beschádigt) , proximales Bruchstiick einer Ulna, linké Tibia, proximal beschá- di^t und stark abgerolltes mittlers Metatarsale, Distalende fehlt. — Das untersuchte Matériái stimmt mit dér grossen Tapirform dér Hipparion-Paxma. von Eppelsheim, die auch im oberen Pannon des Karpatenbeckens vorkam (Tataros), überein. 6. Aceratherium incisivum Kaup. — Rechtes M2, bezahntes Unterkieferpaar, an mehreren St ellen beschádigt, Fragment eines Cervikalwirbels, Proximalteil dér rechten Scapula, beschádigter rechter Humerus, Diaphyse des linken Humerus, beschádigte Ulna dér rechten Seite, beschádigtes Femur, rechte und linké Tibia, beide beschádigt. Allé 6 Arten scheinen bloss durch Überreste je eines Exemplares vertreten zu sein. T a p h o n o m i s c h e Verháltnisse Zűr taphonomischen Beurteilung des Fundes müssen folgende Beobachtungen in Betracht gezogen werden: 1 . Starke Abrollung zeigen bloss 1 — 2 Knochenreste, die Mehrzahl weist nur Spu- ren mássiger Abrollung auf. Dagegen sind nicht die geringsten Spuren einer Abrollung an den Knochen des Fisches und dér Trionyx wahrzunehmen. 2. Die Oberfláche dér nur mássig abgerollten Knochen ist durch ein Geflácht netzartig verzweigter — im Durchschnitt 1 mm weiter — Furchen bedeckt. Das spricht entschieden dafür, dass diese 'Knochen lángere Zeit frei am nassen Ufer herumlagen, wo sie dér Frasstátigkeit dér Eithoglyphen ausgesetz.t waren, die in die Knochenoberfláche verzweigte Gánge einátzten. Dabei ist es natürlich, dass die Spuren einer solchen Frass- tátigkeit an den Knochen dér Fisch- und Sumpfschildkröten-Knochen, die nach dem Verenden wohl sofort in den Schlamm eingebettet wurden, nicht zustande kommen konnten. 3. Wie oben bereits erwáhnt, scheinen sámtliche Knochen einer Art dér Fauna einem einzigen Tier angehört zu habén. Dér Umstand, dass vier Tiere durch mehrere Knochen vertreten sind, beweist, dass es sich hier um, trotz Auseinanderfallen, an einem eng umgrenzten Raum dicht nebeneinander eingebettete Skelete handelt, dérén Knochen 216 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet nur in einem Fali auch Abrollung aufweisen können: wenn sie nicht durch fliessendes Wasser verfrachtet, sondern durch den ab- und aufrollenden Wellenspiel praktisch an Őrt und Stelle abgerollt worden sind. Alléin so können die meisten Knochen eines Skelettes abgerollt und doch nahe aneinander eingebettet werden. Ökologische Verháltnisse Zwei Arten dér kleinen Fauna waren Wasserbewohner (Fisch und Trionyx), eine, namentlich dér Tapir beweist einen Sumpfwaldstandort. welches Biotop auch den übrigen Arten nicht fremd war, höclistens bevorzugten diese einen mehr trockenen Wald. Dér Wald- bzw. Sumpfwald-Charakter dér besprochenen kleinen Fauna verweist auf Verháltnisse, die für Hippari on-Faunen nicht selten sind: weitgehende Übereinstim- inmig besteht zwischen unserer Fauna und dér jenigen von Tataros L4, 29 j, mit dem wesent- lichen Unterschied, dass diese jungpannonische Fauna statt Anchitherium eine Hip - parion-Axt fülrrt. Weitere Faunén gleicher vStandortbedingungen waren noch u. a. die ebenfalls unterpannonisclie Fauna dér vSandgrube Bohr in Sopron (ebenfalls ohne Hippa- rion!), einige Hipparion- Faunén des Wiener Beckens (z. T. auch Anchitherium neben Hipparion), oder ganz besonders die Hipparion- Fauna von Eppelsheim mit ausgeprág- tein Waldcharakter. Geologisches Altér dér Fauna Die Einstufung des Schweissand-Komplexes von Diósd kann ins stratigraphische System dér im Pannonischen- und Wiener Becken gebrauchten Einteilung des Pannon durch ihre Molluskenfauna, speziel durch die Melanopsis- Arten derselben aLs sicherge- stellt betrachtet werden. Demnach ist dieses Komplex ins Unterpannon, bzw. zwischen Horizonté B/C dér Pannon-Stratigrapliie von A. P a p p [7. 152] emgestuft werden. Dem- nach ist ihre Wirbeltier-P'auna altér als sámtliche bekannte Hipparion- Faunén des Kar- paten-Beckens, bzw. des Wiener Beckens, die hier im Horizont dér Congeria partschi — , bzw. dér C. ungulacaprae, dórt im entsprechenden Horizont D derpbenerwálmten P a p p’- schen Chronologie zuerst auftreten (Csákvár, Gaiselberg, Lassmtzhöhe) . Fernkorrelation Aus dér Tatsache, dass einerseits im Unterpannon des Pannonischen Beckens Hipparion noch felilt und erst im mittlereu Pannon erscheint, andererseits, dass diese ersten ////?/?arzo«-Populationen des Pamionischen und Wiener Beckens zugleich die phy- letisch primitivsten unter allén altweltlichen bekanntenFormendarstellen.geht es zwangs- láufig hervor, dass: 1. sámtliche altweltlichen Hippari on-Faunen — gleicli wohin sie bisher eingestuft worden sind (Mittel- und Obersannat, Máot, usw.) — nicht álter sein können, als das Mittel- pannon (Congeria partschi und C. ungiilacaprae-YLonzonte) , bzw. Pannon D dér Pap p'- sclien Stratigraphie. 2. die Unterkante dieses Mittelpannon, bzw. Pannon D mit dér Unterkante des mittleren Pliozán dér nordamerikanischen Stratigrapliie (alsó des Hemphillian) zusain- menf allén muss, da misere primitivsten Hipparion- Formen über den phyletischen Ent- wicklungsgrad dér clarendonischen (unterpliozánen) Hipparionen Xordamerikas hinweg- gekommen sind. Die Korrelations-Tabelle soll einen Vergleich dér terrestrischeu Stratigraphie dér wichtigsten Hipparionführenden Gebiete darst ellen, wobei das Erscheinen dér Gattung Hipparion auf dem Bódén Asiens und Europas zűr Grundlage einer Synclironisierung angenommen wird (s. S. 212 im ung. Text). Was aber bei diesein Korrelations-Versuch nachdrücklich betont werden muss, ist dér Umstand, dass dabei das Gewicht auf die Korrelation selbst gelegt wurde: alles, was sich daraus für die stratigraphische Xomenklatur ereignen würde, ist letzteu Endes eine Frage dér Konvention, die durcli Yereinbarung festgelegt werden kann — und soll. da eiue weiter sich erhaltende Meinungsverschiedenlieit eine Unsicherheit in dér strati- graphisclien Beurteilung von mehreren Millionen Quadratkilometern dér Erdoberfláche auch für die Zukunft aufrecht erhalten würde! KONKRÉCIÓKBÓL KIINDULÓ SUGÁRIRÁNYÚ REPEDÉSEK A BORSODI AGGLOMERÁTUMOS ANDEZITTUFÁBAN RADÓCZ GYUIyA ÉS VÖRÖS ISTVÁN Összefoglalás: A borsodi barnakőszénmedence Sajókaza-felsőnyárádi területén a szarmata agglomerátumos andezittufában limonitkonkrécióktól kiinduló sugárirányú repedéseket figyelhetünk meg. A konkréciók belsejében gyakran találni összeszáradt agyag- magokat., ezeket DT-elemzéssel illit-montmorillonitnak határoztuk meg. A vulkáni működés során a mélyebb szintekről agyagtörmelék került a kirepülő piroklasztikumba. A dehidrált és piroklasztikummal szárazföldre lehulló agyag a gyors törmelékszórás folytán a felszínen nem tudott újra vizet felvenni. Később, a talajvízszint alatt, a már megszilárdult kőzet hajszálrepedésein vizet felvéve megduzzadt, s térigényének megfelelően sugárirányokban megrepesztette a kőzetet. A repedések mentén később le- szivárgó vasas oldatok az agyagrögöket koncentrikus héjas bevonatké nt ellimonitcsították Földtani leírás A sajátos kőzetszerkezeti jelenséget a borsodi barnakőszénmedence Sajókaza és Felsőnyárád közötti területén figyeltük meg az un. ,, andezittufa — agglomerátum”, ill. agglomerátumos andezittufa felszíni feltárásaiban (1. ábra). Az agglomerátumos vulkanitban a fedő anyagának teljes lepusztulásával (Felsőnyárádnál, valamint Sajókaza és Dubicsány között) több természetes feltárás keletkezett. Ezek közül a konkréciós jelen- ségek szempontjából legjobbakat térkép- vázlatunkon is megjelöltük. A kőfejtőkben első pillantásra szem- betűnnek a limonitkonkrécióktól sugár- irányban szétfutó repedések (3. ábra). A konkréciók közös vonása a koncentrikus, sávos felépítés, az egyes limonitcsíkok sötétebbek-világosabbak. Egy-egy nagyobb (20 — 30 cm-es) konkréció belül több kisebb darabból áll. Belsejük gyakran üreges, az üregben összeszáradt és széttöredezett szürke, zöldesszürke, sárgásszürke, agyagos, néha kissé homokos (csillámos) anyag van (4. ábra). Néha az üreget részben, vagy teljesen kalcit tölti ki. A kalcit vékony lemeztöredékek formájában is megtalál- ható. A konkréciók számos esetben tömö- rek, de ilyenkor is el lehet különíteni a * Előadták a Magyar Földtani Társulat 1961 . január 4-i szakülésén. 7. ábra. Az agglomerátumos andezittufa elterje- dési vázlata a konkréciók területén. Jelma- gyarázat: 1 . Az összlet feküterülete, 2. Felszín alatti elterjedése, 3. Felszíni elterjedése, 4. Az agglomerátumos andezittufa feltételezett felszín- alatti elterjedése, 5. A vizsgált feltárások, 6. Mű út Puc 7. CxeMaTH^ecKoe pacnpocTpaHeHHe arrnoMe- paTHblX aHfle3HT0BbIX Ty$OB Ha TeppHTOpHH KOH- KpeuHH. OöiiflCHeHHe: 1. noACTHjiaiomHeciioH CBHTbi, 2. PacnpocTpaHeHHe CBHTbi non noBepx- HOCTbio, 3. PacnpocTpaHeHHe CBHTbi Ha noBepx- hocth, 4. npeAnojiowHTejibHoe pacnpocTpaHeHHe arrnoMepaTHbix aHAe3HTOBbix Ty4>OB Ha noBepx- hocth 5. H3yMeHHbie oöHaweHHH, 6. LUocce 218 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet külső, koncentrikusan sávos, erősen limonitos résztől a belső, egyszínű (sárga, szürkés- sárga vagy zöldesszürke) tömör maganyagot. A konkréciók mérete mogyorónyitól 30 — 40 cm-ig változik. A felsőnyárádi kőfejtőben a nagyobb típusok gyakoriak. Egy-egy konkré- cióhoz 3 — 5, 20 — 25 sugárirányú repedés tartozhat, melyek hossza 0,1 — 3,0 m között változik. A leggyakoribbak 1 m alattiak. A repedések hosszát a repesztőerő és a mellék- kőzet ellenállásán kívül sok esetben a szomszédos konkréciók korábbi kisugárzásai is korlátozzák akként, hogy a későbbi repedések az előzőkig elérkezve megszűnnek. Kor rétegvast. A rétegek rövid megnevezése szélső értékű % VTetsz- tocén 0-15 m • - o — Icav/cs. kavicsos agyag, homokos agyag (szárazföldi, folyóvízi ) Pannóniái 0-(90) Z H V- Homokos agyag, agyagos homok ea homok (be! tavi. szárazföldi ) Miocén Szarmata 5(15) n x n x n x Rio/ittufa (felső) ( szárazföldi ) 20-30 x - £ £ — X_j-_ X ” X X ~ X Riohttufit, tufós agyag, agyag, kőzéptájon barnakőszén telep ( tavi, mocsári, szárazföldi ) 15-25 20 Xo A « ox o a A o X o o A OX x C Ae Agglomerátumos andez/ttufa ( szárazföldi ) 10-30 20 X— X- Riolittufa.tufit.tufás agyag és növény - maradványos agyag (szárazföldi, mocsári, tavi ) i Meszes agyag (agyagma rga). homok, barna- kőszén telep (sekély tengeri, partszegelyi, mocsári ) 2. ábra. Megfigyelési területünk átlagszelvénye a kutatófúrások adatai alapján Puc. 2. CxeMaTimecKHií pa3pe3 H3yMeHHoro paüoHa no aamibiM öypoBbix ckb3>khh A konkréciók eloszlásában rendszerességet nem találtunk, helyenként ritkábban, másutt sűrűbben mutatkoznak. A repedések legtöbb esetben nem szabályos egyenesek, megtörnek, egyenetlen lefutásúak, mindez nyilván a kőzet anyagi minőségével van szoros összefüggésben. A repedések mentén általában csak egészen keskeny rések kelet- keztek (max. 4 — 5 mm), faluk limonitos. A jelenséget feltűnővé teszi az alapkőzet szürke- zöldesszürke színétől élesen eltérő barna szín is. R a d ó c z — Vörös: Konkvéciókból kiinduló sugárirányú repedések 219 Az agglomerátumos andezittufában sok idegen anyag van (idősebb andezit, mészkő és kvarc-kavics, gránit és csillámpalatörmelék, homokkőrög, ritkábban növényi törmelék), azonban ezeket az anyagokat, vulkáni bombákat, lapilliket seholsem vonja be limonitos kéreg és sugárirányú repedések sem indulnak ki tőlük. 3. ábra. Ijmonitkonkrécióktól sugárirányban szétfutó repedések (Sajókaza) Puc. 3. PaAHaJibHbie TpemHHbi, npoHCxoAflmne H3 JiHMOHHTOBbix KOHKpeuHü (r. IIIaH0Ka3a) 4. ábra. I^imonitkonkréció összeszáradt agyagmaggal Puc. 4. JlHMOHHTOBan KOHKpeUHH CO COXHyTbIM TJIHHHCTblM HAPOM A két legjobb feltárás távolsága 4 km, feltételezhető tehát, hogy a jelenség, melyet rosszabb feltárásban távolabbi területeken is megfigyeltünk, nem lokális, hanem az agglomerátumos andezittufa egész elterjedését jellemzi. 220 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Mélyfúrásokból vett agglomerátum-mintákon azonban limonitosodás nem látszik, sőt tulajdonképpen agyagmagot sem találni. Ez azzal magyarázható, hogy részint a fúrás-szelvény olyan kicsi, hogy ritkaság egy konkréció átfúrása, másrészt maga a fúrás éppen ezt a legkevésbé ellenálló anyagot teszi először tönkre. Végül feltételezhetjük, hogy a limonitosodás csak bizonyos mélységig hatolt le. Az agglomerátumos andezittufa, mely a helvéti bamakőszéntelepes rétegcsoport fedő összletének egyik jellegzetes képződménye, kőszénkutató fúrások adatai szerint átlag 20 m vastag. A képződmény korát 1907-ben — S t u r D. növénymeghatározásai alapján — P a p p K. a szarmata emeletbe sorolta. Ettől kezdve a terület ismerőinek egész sora (B ö c k li H., Schréter Z., Balogh K.) szintén a szarmata emeletbe tartozónak jelzi. Vadász E. szerint ,,az egész andezittufa — breccsia — agglomerátum és kavics- konglomerátumos rétegösszlet piroklasztikus anyaga nagymérvű szarmata, sőt törtön lepusztítási termék, teljes egészében folyóvízi szállításból lerakódottnak minősül”. Vizsgálataink alapján ezt a megállapítást legalábbis részben módosítanunk kell, mint- hogy a leírt jelenség csak közvetlen törmelékszórás során alakulhatott ki. Tehát a szar- mata emeletben — területünkön — aktív vulkáni tevékenység volt, legfeljebb a lerakódó piroklasztikmn felső része (kisebb-nagyobb vastagságban és elterjedésben) később lepusz- tult, ill. áthalmozódott. így jöttek létre a „többnyire jólrétegzett, igen gyakran folyami keresztrétegzettségű” összletek. Végül a vizsgált agglomerátumos andezittufa elsődleges származását igazolja anyagának a piroklasztikumokra jellemző teljes osztályozatlan- sága is. Az összlet települési helyzetét, valamint fedő és közvetlen fekü képződményeinek rövid megnevezését a 2. ábra szemlélteti. Szelvényünket a felsőnyárádi területről több kutatófúrás adatának figyelembevételével állítottuk össze. Anyagvizsgálati eredmények Az anyagfeldolgozás folyamán számos mintát vizsgáltunk meg, ezek közül 9-et DTA-módszerrel, 4-et vékony, 1-et pedig felületi csiszolatban. A maganyag DT-vizsgálata (7 minta) illitet és montmorillonitot, ezen kívül vasbidroxid, kalcit, kvarc és piritet mutatott ki. A DT-elemzéseket Pécsin é Donáth É. készítette. Az andezittufa DT-elemzése kevés illit jelenlétét igazolja. Négy minta vékonycsiszolatában kitűnően látszik a koncentrikus sávos limonitkiválás, a maganyag természetesen kripto-kristályos, így optikailag nem határozható meg. A felületi csiszolatban szintén kitűnően látható a sávos kiválás, a limonitos anyagban néhány teljesen ép piritszeincse található. Egy vilá- gos sárgásfehér üregkitöltés kalcit volt. Az agyagmagokat megiszapoltuk, de ősmarad- ványokat nem találtunk bennük. Az iszapolás végén maradt anyag gyakorlatilag kizá- rólag víztiszta töredezett kvarcból állt. A jelenség magyarázata Az eddig elmondottakból már kitűnik, hogy utólagos térfogatnövekedés hozta létre a sugárirányú repedéseket, a térfogatnövekedést pedig a nagy* duzzadóképességű agyagásványok (illit, montmorillonit) vízfelvétele okozta. Véleményünk szerint a következőképpen magyarázhatjuk a leírt jelenségeket: az agglomerátumos andezittufát szolgáltató szarmata vulkánosság kürtői idősebb agyag- rétegeken is áthatoltak. Az áttörés közben kisebb-nagyobb agyagdarabok kerültek bele a felrepülő piroklasztilcumba. A feljutás során az agyagásványok molekulárisán kötött R a d ó c z — Vörös: Konkréciókból kiinduló sugárirányú repedések 22 1 (interlamináris) víztartalmukat leadták, de szerkezetük még nem ment tönkre, azaz a kürtő hőmérséklete itt már nem haladta meg a 4 — 500 C° fokot [3]. A kiszáradt agyagrö- gök a többi piroklasztikummal együtt hullottak le. Ez a leülepedés feltétlenül szárazon történt, különben vízfelvétellel megduzzadva, a jelenség nem alakult volna ki. Mindebből következik, hogy az anyagszórás gyors volt, így a száraz agyagrögöket gyorsan befedte a tufa és agglomerátum, ami megakadályozta azt is, hogy a levegő páratartalmából vegyenek fel vizet az agyagrögök. Az így keletkezett agglomerátumos andezittufa-összle- tet később további lerakódások fedték be, ezzel az agyagrögök is mélyebbre kerültek. A talajvízszint alatt hajszálrepedéseken keresztül fokozatosan vizet tudtak felvenni, térfogatuk megnövekedett, a már diagenetikusan szilárdult kőzetben a nagy feszítő- erővel jelentkező térfogatigény a kőzetet sugárirányokban megrepesztette. A felnyíló repedéseken keresztül természetesen a víz már könnyebben jutott le hozzájuk, így a duzzadás gyorsabban ment végbe. Ha a vízfelvétel még a végső kőzettéválás előtt történt volna meg, úgy repesztés helyett a duzzadás egyszerűen csak megemelte volna az összletet. A sugárirányú repedések mentén vasoxihidroxidos oldatok jutottak le a meg- duzzadt agyagrögökhöz, s azokat adszorpciós dúsulással több szakaszban (ritmikus kivá- lás) limonitosították. A limonitosodás feltétlenül a megduzzadás után történt, mert a limonit-konkréciókon már semmiféle töréses, repesztéses elváltozás nincs, teljesen épek a burkolatok. A limonitosodás egyes esetekben teljesen végbement, ezeknél található a tömör mag, DTA szerint igen kevés agyagásvánnyal (természetesen viszonylag, a vasoxi- hidroxidhoz képest). Más esetekben a limonitosodás már nem érte el az agyagrög belsejét, ezek a limonitkonkréció belsejében található összeszáradt agyagmagok. A kiszáradást a következőképpen magyarázhatjuk: a megduzzadásnál a talajvízszint alatti agyagrög- ben maximális volt a vízfelvétel. Utána az állandó vízszint fölé került (tehát a ma fel- színen levő) magok maximális térfogatukból vesztettek, összezsugorodtak. Ez a magya- rázat még a limonitosodás idejét is viszonylag rögzíti: semmiesetre sem történt a jelenkor- ban, hanem még a talajvízszint alatti állapotban, mert ha a limonitosodás a zsugorodással párhuzamosan ment volna végbe, akkor ma nem találhatnánk ilyen üregben ülő, kiszá- radt agyagmagokat. A limonitos oldatok utólagos, repesztés utáni bejutását igazolja az is, hogy a repedések fala végig szintén limonitos bevonatú. Az agglomerátumos andezittufa-összletben legömbölyített kvarckavicsok is van- nak, ami folyóvízi anyaghozzájárulásra is utalhat. Ennek alapján feltételezhető volna, hogy az agyag is így került a lerakodó piroklasztikumba, viszont így nem magyarázható meg az összlet későbbi megrepesztése, mert ha az agyag vízi úton kerül be a tufás anyag közé, akkor már eleve felveszi a maximális vízmennyiséget, így később már nem jöhet létre duzzadás. Vizsgálatunk során az előbbiekben kifejtett keletkezési magyarázat mellett még egyéb lehetőségeket is figyelembe vettünk. Feltételezhető, hogy a duzzadással kapcsolatos térfogatnövekedéssel ellentétben kis üregek beszakadása hozta létre a sugárirányú repe- déseket. Ennél a keletkezési lehetőségnél magyarázatot kell adnunk előbb az üregek kelet- kezésére is. Erre legkézenfekvőbbnek adódik az az elképzelés, amiszerint a piroklaszti- kumban levő (alaphegységi) mészkő törmelékei oldódnak ki, oldási maradékuk a jelenlegi limonitos konkréciók maganyaga, s a kioldódás eredményeként létrejövő üregek szakad- nak be később a fedőterhelés hatására. Ezt a keletkezési lehetőséget 2 okból is el kell vetnünk: 1. az agglomerátumos andezittufában, mint már említettük, sok ilyen anyag van, közöttük az alaphegység mészkőtörmelékei is ! Ezek azonban épek, nem oldódtak ki, limonitos kéreg nem vonja be őket és sugárirányú repedések sem indulnak ki tőlük. így nyilvánvalóan a leírt jelenség kialakulásában semmiféle szerepet sem játszottak. 9 Földtani Közlöny 222 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet 2. Műszaki földtani szempontból a kis üregek beszakadásával megkísérelt magyará- zat nem állja meg a helyét. Ugyanis a vízfelvétel kapcsán keletkező nyomás feszültség- állapota és a fellépő töredezés, repedezés jól meghatározható. A duzzadási nyomás (belső nyomás) lényegesen nagyobb értékű, mint a zárványt körülvevő külső, geosztatikus nyomás, így az érintőirányú feszültség húzófeszültség, a repedések erre merőlegesen (tehát sugárirányban) alakulnak ki. Felmerülhet egy olyan keletkezési lehetőség is, ami szerint a leülepedő piroklaszti- kumba sok piritet tartalmazó agyag kerül be, ez később a beszivárgó nedvesség hatására elbomlik, az elbomlással kapcsolatos térfogatváltozás okozza a repedések kialakulását, s a bomlás végterméke a liraonit. Amennyiben ez a magyarázat helyes, úgy érccsiszolat- ban az eredeti pirites szövetnek legalább a körvonalait, nyomait kellett volna észlelni (ha piritet magát nem is, feltételezve, hogy mind elbomlott). Ezzel szemben ilyen szöveti képet nem találtunk, ellenben néhány teljesen ép piritszemcsét mutattunk ki, ami eleve a pirit-konkréciók léte, ill. azok bomlása ellen szól. Említettük, hogy a limonitosodás csak az agyagrögökhöz van kötve, az agglomerá- tum többi beágyazása (pl. homokgumók és kavicsok) körül nem alakult ki. Ez annak a következménye, hogy a repesztésnél létrejött sugárirányú ,.utak” mintegy magukhoz szívták a limonitos oldatokat. IRODALOM — JIHTEPATYPA I.Balogh K.: Bodva és a Sajó közötti bamaköszénteriilet földtani viszonyai. Földtani Köz- löny, 1949. - 2. Balogh K.: A Bükk hegység és környékének fedetlen földtani térképe. Mezozoos kon- ferencia kirándulás-vezetője 1959. — 3. Bezuhov: Bevezetés a rugalmasságtanba c-s képlékenyseg- tanba. Tankönyvkiadó, 1952. — 4. Bockh H.: Geológia. II. kot. Budapest, 1909. — 5. Grofcsik J.: A kerámia elméleti alapjai. Akadémiai Kiadó, 1956. — 6. P a p p K.: Miskolc kornyékének geológiai viszonyai. MKFI. Évk. XVI. kot. 1907. — 7. Schréter Z.: A borsod-hevesi szén és lignitterületek bányaföldtani leirása- MKFI Kiadv., 1929. — 8. Schréter Z.: Újabb földtani vizsgálatok a sajóvölgyi barnakőszén -medencében. Földt. Int. Évijei. 1949. évről. 1952. — 9. Timoshcnko — Goodier: Theory of Elasticitv. New York, 1951. — 10. V a d á s z E-: A borsodi szénmedence bányafoldtani viszo- nyai. MFKI. Kiadv. 1929. — 11. Vadász E.: Magyarország földtana. Akadémiai Kiadó. 1960. Ha/iamie pajuaibiibix TpemiH, npo:icxoammx H3 xoH tpemitt b arr.iOMepaTHbix aHae3HT0Bbix Ty(J)ax b kom. Bopuioa, BeHrpHH A- PAAOU — H. BEPELLI Ha TeppiiTopmi ír. LUaftOKa3a n Oe.ibuieHbapaa, b yro.ibHOM őaccefiHe KOMirraTa Bop- woa öbuiii HaőjuoACHbi b arrjio.MepaTHbix aHAe3irroBbix TV^axpaaua.ibHbie TpemiiHbi, nponcxo- Anmue ii3 juiMOHMTOBbix KOHKpeunfi. BHyTpn KOHKpemift MacTO HaxoAHTcn r.iHHHCTbie napa, KOTopbie 0Ka3ajincb no aHaJiiey ZITA HjiJiHT-MOHTMopujuiOHHTaMH. B npouecce ByjiKaHimecKoií aeHTe.ibHocTii c nyőoKiix ropiooHTOB miHiiCTbie oőjiomkh nonaaajmcb b ii3Bep>KeHHbin niipokiiacTimecKiifi MaTepna.i. ZJenupupoBaHHbie, BMecrre c mipo- KJiacTiiMecKiiMMaTcpnajiOM Ha cyiny oinaaaiomuc r.iiiHbi npii öbicTpo.M pacceHHiin He npuHHAtajiH boav Ha noBepxHOCTH. rio3>Ke, npuHHMan boav noa ypoBHe.M rpyHTOBoií boaw nepe3 Bo.iocHbie TpemiiHbi vnpoMHeHHbix nopoA r.uiHbi B3AVBa.mcb n pacKajiiiBa.m ropHbie nopoAbi b paana-ib- ho.m HanpaBJieHim. BaoJib Tpemim CTeKaiomne >KeJie3Hbie pacrBopbi jiiiM0Himf3np0Ba.ni r.in- HIlCTbie KVCKII B (})0pMe KOHIieHTpimeCKOH OÖOjIOMKH. T R ACH IDOLÉ RITTELÉ REK A KOMLÓI MÉLYFÚRÁSOK KÖZÉPSŐTRIÁSZ DOLOMITÖSSZLETÉBEN HONIG GYŰL, A Összefoglalás : A Komló 17/a sz. fúrás a középsőtriász dolomitösszletben karbotra chi - dolerit teléreket harántolt. A Mecsek hegység középsőtriász összletében ez az első eddig ész- lelt trachidolerit benyomulás, aminek krétaeleji korát a tektonikai viszonyok is megerősítik. A trachidolerit karbojellege transzvaporizációs hatásra utal. „Magyarország földtana” első kiadásában említve van a K. 17. sz. fúrásban harán- tolt vastag dolomitösszlet. Azóta a K. 54 sz. fúrásban, valamint a régi K 17. sz. fúrás mel- lett, attól 10 m-re északra a komlói szénosztályozó mögött lemélyített alább ismertetett K 17/a sz. fúrásban is harántolták. Tengerszintfeletti magassága 207 m. A K 17/a sz. fúrás által harántolt rétegsor 0,00 — -318,00 m-ig középsőmiocén, helvéti emelet riolittufás és tufasávos, halpikkelyes agyagmárga, konglomerátum és laza homokkő rétegekkel. 318.00 — 440,00 m-ig alsóliász lotharingi emelet, fedőhomokkő csoport, kemény szürke agyagmárgával és meszes homokkővel. Ez az összlet miocénelőtti lepusztításos egyenetlen térszíni felülettel határolódik a reátelepült diszkordáns képződményektől. 440.00 — 685,00 m-ig terjedő szakasz az alsóliász hettangi — szinémuri emeletet kitöltő kőszéntelepes csoportot foglalja magában, fokozatos átmenettel a lotharingi fedő- homokkő felé. 685.00 — 929,00 m-ig, a talpig, a fúrás középsőtriász felsőanizusi dolomitban haladt, annak átharántolása nélkül. Az alsóliász kőszéntelepes csoport és a dolomitössz- let között tektonikus határ, törési sík mutatkozik trachidolerit telérrel, a kőszéntelepes csoport legalsó szakaszának, valamint annak felsőtriász fekütagjainak hiányával. A dolo- mit pados megjelenésű, tömött, nagyobbrészben kristályos, színe szürkés-sárgás-fehér, helyenként szürkés bamássárga, néhol rózsaszín. Határozott rétegződés a fúrómagokon nem észlelhető. A laboratóriumi elemzés szerint csekély Si02-tartalma is van. Szerves maradványt nem találtunk. Az MgO és CaO tartalom aránya alapján normáldolomitnak minősíthető. A fúrás a dolomitösszletben, illetve közvetlenül felette — nem szólva az alsóliász- ról — nagyobb mélységközökben összesen 7 trachidolerittelért harántolt. A telérek közül fúrás közben csak a legfelsőt sikerült észlelni, mert magfúrás csak gyéren történt s a finomra őrölt furadékmintában lehetetlen volt felismerni a trachidole- ritet. Az alsó hat telér a geofizikai görbén azonban kiütközött, mégpedig a normálisnál kisebb ellenállással és nagy rádióaktivitással. A vizsgált kőzetanyag S. L é d e c z y Erzsébet vizsgálata szerint, típusos karbo- trachidolerit. A nagyobb karbonáttartalom a karbonátos mellékkőzet transzvaporizációs hatásának tulajdonítható. A trachidolerit benyomulása a mecseki krétaeleji vulkanizmus idejére esik. Emel- lett szól az a körülmény is, hogy a legfelső telér az alsóliász és a triász dolomitösszlet szerkezeti határán található. 9* 224 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet A K 17/a sz. fúrás magjain egy 80°-körüli és egy a réteglapokkal egybeeső átlag 35 — 45°-os csúszási felület mérhető. Mindkettő végig mutatkozik a mezozóos rétegsoron belül. A 80°-körüli dőlésű csúszási felület a K 17/a és a K 54 sz. fúráson keresztül szerkesz- tett szelvényen jól kimutatható 160 — 340°-os csapású és 70°-os dőlésirányú törési sikot jelez, amely azonos a fent említett szerkezeti vonallal (1. ábra). Ez a vető az újkimmériai fázisban, a trachidolerit feltörést megelőzően keletkezett. A lezökkent és a fennmaradt Somágtető T\ A i *m v- 7. ábra. Vázlatos szelvény a K 54 és K 1 7/a sz. fúráson keresztül. (Szert.: Hónig Gy.) Magyarázat: 1. Tortónai. 2. Helvéti, 3. Alsóliász (lotharingi) képződmények, 4. Alsóliász kőszén telepes osszíet, 5. Felső- triász (raeti), 6. Középsőtriász (ladini) képződmények, 7. Felsőanizusi dolomit, 8. Trachidolerit, 9. Miocén H ~ dfltti térmdn, 10. Vető Fig. 7. Sketch profile through the borings K. 54 and K. 17/a. (Constructed by Gy. Hónig ) Symbols: 1. Tortouian, 2. Helvetian. 3. Lower Láassic (Lotharingian ) . 4. Lower Liassic co’al-bearing series, 5. Upper Triassic (Rhaetic), 6. Upper Amsian dolomité, 8. Trachydolcrite, 9. Pre-Miocene relief, 10. Fault részben húzási (tenziós) repedések keletkeztek és a trachidolerit ebbe nyomult be. A lezök- kent részben azonban lényegesen nagyobbmérvű anyagfellazulás történt, ezért itt nagyobb tömegű trachidolerit található, mint a vető másik oldalán. Mivel a vető igen meredek és a trachidolerit kitörési centruma távolabb, ÉK-en volt, a magma a vetőbe közvetlenül nem nyomulhatott be, hanem csak a tenziós repedéseken keresztül. A trachidolerit benyo- mulásának itt leírt módja, miniatűr méretekben, jól megfigyelhető egy, a K 132 sz. fúrás lotharingi agyagul árga anyagú, a geológia szempontjából példátlanul szerencsésen fúrt magján. A fentiek megerősítik azt a régebbi megállapítást, amely szerint a trachidolerit, ül. a fonolit feltörését hegységképző mozgások előzték meg és a magma az ezek révén támadt repedésekbe nyomult be. Külön érdekessége ennek a fúrási szelvényben átharán- tolt trachidoleritnek, hogy kétségtelenül szub vulkáni telérként a mélységben nyomult bele az anizusi dolomit összletbe, amelynek külszíni rétegeiben eddig még nem észleltünk Honig : T rachidolerittelérek a komlói középsőtriász dolomitösszletben 225 trachidolerit teléreket, holott a verfeni összletben messze nyugaton Pécs határában is észlelhetők. Fölmerül itt az a lehetőség, hogy a triász — liász szerkezeti határvonalán levő trachidolerit telért a mániái — melegmányi völgyben mutatkozó raeti rétegeknek szerke- zeti pikkelyével kapcsolatos trachidolerit nyomokkal hozzuk összefüggésbe. Az anizusi dolomitösszlet trachidolerit anyagának szub vulkáni voltát transzvaporizációs jellege is kétségtelenné teszi. Trachydolerite dikes in the middle Triassic dolomité traversed by deep borings in the environment of Komló (Mecsek Mountains) GY. HONIG The deep well Komló— 17 a traversed somé trachydolerite dikes in the middle Triassic dolomité series. In the middle Triassic of the Mecsek Mountains, these were the first trachydolerite intrusions to be recognized. Their early Cretaceous age is confirmed by tectonic evidence. The carbodoleritic natúré of the rock is due to transvaporization phenomena. LEVÉLLÁBÚ RÁK (PHYLLOPODA) MARADVÁNYOK A MECSEKI PERM ÖSSZLETBEN VÁRSZEGI KÁROLY összefoglalás: A* Mecsek -hegységben Lakoma bányaterületen Euestberia dawsoui Jones, Eoleaia leaiformis Ravmond és egyén Phyllopoda maradványok k< iiiltek elő a permi homokkőből. A maradványok sötét, csaknem fek'cteakurit -lencsékben jelentkeznek, amelyek vízszintes folytatásában a Phyllopoda maradványok kimaradnak, s helyüket nővén ymarad- ványok veszik át. H e e r említ a mecseki permmel foglalkozó munkájában a növénymaradványok mellett Estheria maradványokat, de ezek a későbbi évek folyamán elvesztek, és így mind- ezideig a mecseki perm összletből növényi maradványokon kívül határozott szerves marad- vány nem került elő. 7. ábra. A bakonyai Phyllcpoda-lelöhely szelvénye. Magyarázat: 1. Vörös homokkő (tarka osszlet edöje), 2. Zöld homokkő’ sok földpáttal, 3. Közbeielepült vörös homokkő lencse. 4. Sötét aleurolit köszene- edett növénymaradványokkal, 5. Sötét aleurolit Phyllopoda maradványokkal 6. Sötétszürke homokkő Fig. 7. Profilé of the Pliyllopod occurrence near Bakonya. Symbols : 1 . Red sandstone (cover of the varicoloured formation), 2. Green sandstone with much feldspar. 3. Interbedded red sandstone lens, . Dark aleurolitewithcarbonized plánt remains, 5. DarkaleurolitewithPhyllopods, 6. Dark grey sandstone 1960. év folyamán a bányabeli kutatásokból és feltárásokból, mélyebb szintekből Bakonyáról, valamint Bakonyától DNy-ra eső területen a külszíni feltárásokból Eues- theria dawsoni Jones, Eoleaia leaiformis Raymondés egyéb Phyllopoda maradvá- nyok kerültek elő. Rétegtanilag a Bakonyai bányaüzemnél a tarkaösszletből, a tőle DXy- ra levő területen a tarka, illetve az alatta levő vörös aleuritból. Legjobban nyomozhatok Bakonya bányaüzemnél, mert az ősmaradványokat tartalmazó rétegek csapásban és dőlésben jól feltártak. Az ősmaradványokat tartalmazó réteg lencsésen települ a zöld színű homokkő- rétegbe. Ez a zöldhomokkő változó szemnagyságú, alig koptatott kvarcszemcséket, rózsa- Várszegi : Levéllábú rák-maradványok a mecseki permből 227 színű földpátokat és helyenként vörös homokkőlencséket tartalmaz. A tarka homokkő- összletbe tartozó zöld színű homokkőre vörös homokkő települ. Az ősmaradványos réteg mélyebb fekvője, közepes szemnagyságú, koptatott szemcséjű, szürke vagy sötétszürke homokkő. A Phyllopoda-maradványokat tartalmazó réteg sötét, majdnem fekete színű aleuritból áll, mely a fedő felé helyenként zöld színűvé és finomabb szeművé válik. Az ős- maradványtartalmú réteg mind csapásban, mind dőlésben kis távolságon belül kiékelődik. Legnagyobb vastagságát a lencse közepe táján éri el (4 — 5 m), csapásban és dőlésben, valamint a lencse fedője felé a Phyllopodák fokozatosan kimaradnak, helyüket a tömege- 2. ábra. a) Euestheria dawsoni (Jones), b) Eoleaia leaiformis (Raymond). Kb. 11 -szeres nagyítás Fig. 2. a) Euestheria dawsoni (Jones), b) Eoleaia leaiformis (Raymond), magnification about 11 x sen megjelenő kőszenesedett növényi maradványok foglalják el. A lencse peremi részein teljesen hiányoznak a Phyllopodák, a növénymaradványok azonban az egész réteget ki- töltik. A tarkaösszlet a bánya területén sok, a fentebb leírt rétegekkel azonos kőzettani felépítésű lencsét tartalmaz különböző szinten. Vastagságuk (5 — 90 cm), kiterjedésük és osztályozottságuk változó, majdnem kivétel nélkül növény maradvány okát tartalmaznak. Ezek szerint lefűződött, illetve tengervisszahúzódás után nyugodt vizű kisebb medencék maradtak vissza, melyek ha kellő mélységűek voltak, úgy a lassú feltöltődés egy bizonyos szakaszáig a bennük élő Phvllopodáknak életlehetőséget biztosítottak. A feltöltődés folyamán azonban elpusztultak és helyüket a partokról mindinkább behú- zódó növények foglalták el. A Bakonyától DNy-ra eső külszíni feltárások szintbeli és területi vizsgálatai is az előbbi feltevést igazolják. Remains of Phyllopods írom the Permian of the Mecsek Mountains K. VÁRSZEGI The Permian sandstone of the environs of the mining locality Bakonya has yielded Euestheria dawsoni (J o n e s), Eoleaia leaiformis (Raymond) and other Phyllopods. The remains cropped up in dark, almost black lenses of aleurite in the horizont al conti- nüations of which the Phyllopods were replaced by plánt remains. ÁSVÁNYKIVÁLÁS A PUSZTA VÁM KÖRNYÉKI EOCÉN BARNAKŐSZÉNBEN GONDOZÓ GYÖRGY összefoglalás: Mór— Pusztavám— Oroszlány kőszénösszletei földtani és szénközet- taui értelemben azonosak a tatabányai kőszénosszlettel. Erre újabb bizonyíték, hogy az eddig csak a Tatabányai-medencéből ismert ásványzsinórok jelenlétét az egész területen sikerült kimutatni. Mindenütt az alsó palás telep felső részében mutatkozik az ásvány- kiválás, állandó szintet jelző, 2 — 3 cm vastagságú, sorokba rendeződött lencsék formájában, s vezérszintként jól alkalmazható. A Vértes-hegység ÉNy-i peremén Mór — Pusztavám — Oroszlány — Tatabánya vonalában triász mészkőre, dolomitra és kréta márgára alsóeocén édesvízi anyag települ. A lassú, eocénkezdeti transzgresszió édesvízi üledékekkel, síkláperdőképződésű barnakő- szénnel indul, majd fokozatos tengerelöntéssel folytatódik. Vadász E. valamennyi alsóeocén kőszénterületet megegyezőnek tart abban, hogy az édesvízi üledékek, a barna- kőszén is közvetlenül a karsztos triász mészkőre települ. így a Mór — Pusztavám — Orosz- lány— Tatabánya kőszénösszletei földtani és szénkőzettani értelemben azonosak. Ezt bizonyítja az is, hogy az eddig csak a tatabányai medencebői ismert ásványzsinór Orosz- lány— Pusztavám újabb bányafeltárásaiból is előkerült. Tehát az ásványzsinór nemcsak tatabányai jelenség. Az ásványkiválás kiterjedése és alakja A telepcsoport alsó II. számú telepének felső métere tartalmazza az ásványzsinórt. A pusztavámi Iker-akna, Diszlejtősakna, az oroszlányi III-as és XVIII-as aknák feltá- rásaiban mindenütt az alsó palás telep felső részében húzódik. Az ásványzsinór apró ooidok alakjában állandó szintet jelző sorokban rendeződött, általánosan 2 — 3 cm vas- tagságú, tömött, a telep rétegeződésével megegyező, kisebb megszakításokkal elnyúlt, lapos lencséket alkot. Megjelenési formája hasonló az eddigiek során leírt ..ásványkiválás”, illetve ,,huszárzsmór” megjelenéséhez. A telepcsoport alsó padja az ásványzsinórig — tehát az alsópad felső méteréig — agyagos, több vékony agyagbetelepül ésű , nagy hamutartalmú; míg az ás vány zsinór feletti teleprészek fényesek, kagylót örésűek, 8 — 12% hamutartalmúak, agyagbetelepülés nélkü- liek. Az összehasonlított tatabányai — oroszlány — pusztavámi minták és a készített vé- konycsiszol átok ásványos jellege P e s t h y L. meghatározása alapján közel azonos. Egyértelműen megállapítható, hogy az ásványzsinór műidig a telepcsoport alsó agyagos „ palás” telepében képződött, a kőszénanyag kocsonyás, géles állapotában és a kőszénné válás folyamatában résztvett. A telepek képződésére a triász mészkő és dolomit hatással volt. A lápmedence vizének, kémiai összetételének közel, vagy majdnem azonosaknak ^ellett lenniük Tatabánya — Oroszlány — Pusztavám területeken, az ásványzsinór képző- désében. Melyik területen volt kedvezőbb és miért, azt a további vizsgálatok határoz- Gondozó : Ásványkiválás a pusztavámi eocén barnakőszénben 229 hatják meg. Szádeczky-Kardoss E. megállapítását véve alapul, a lápok lúgosságának mértékét a fekü kőzetek hatásában kell keresnünk. Küllemre a tatabányai és Oroszlány — pusztavámi elszórt, apró lencsékből álló ásványzsinór végig ismert az egész Vértes-perem alsóeocén kőszéntelepes területén. Földtanilag tehát teljes az azonosság ! Vadász E. hívta fel a figyelmet az ásványzsinór szintezhetőségére, melynek alapján a gyakorlatban igen eredményesen alkalmazták, mint ,, vezet őszintet”. Puszta- vám— Oroszlány — Tatabánya alsóeocén telepcsoportjában az ásványzsinór megjelenése vezértelep jelleget biztosít az alsókőszéntelepnek. Az ásványzsinóros „vezértelep” egyértelmű azonosítása a Vértes-perem egész bányaterületein nagy segítség az egységes telepein evezésekben . Eine mineralogische Ausscheidung in dér Eozán-Braunkohle von Pusztavám GY. GONDOZÓ Die Braunkohlenflöze dér Umgebung von Mór, Pusztavám und Oroszlány sind in geologischer und kohlenpetrographischer Hinsicht mit den Braunkohlenflözen von Tatabánya identisch. Ein neuerer Beweis dafür ist, dass die Anwesenheit dér bislang nur aus dem Tatabányaer Bergrevier bekannten Mineralschnüre im ganzen Gebiet nach- gewiesen werden konnte. Diese mineralische Ausscheidung tritt durchweg im oberen Teil des untersten, schiefrigen Flözes auf, in Forrn von bestándigen, 2—3 cm máchtigen, Linsenschnüren, die sich als Leitschicht anwenden lassen. UT1 BESZÁMOLÓ Franciaországi tanulmányútam és a nyugati világ urántermelése DR. KISS JÁNOS* A Nemzetközi Atomerő Bizottság ösztöndíjasaként mintegy hat hónapon át tanul- mányoztam a franciaországi uránkutatás ércföldtani, bányászati vonatkozásait és mind- azon laboratóriumi vizsgálati módszereket, melyeket a „sugárzó és nem sugárzó ásványok" vizsgálata terén alkalmaznak. Működésében megtekinthettem háron (Bessines, Forez, I/Kscarpicr) uránércdúsító üzemet, a Brouchet-inelletti ,, uránkohót ’ valamint egyik legnagyobb atomkutató telepet és berendezéseit Saclav-ban. Helyszíni bejárások során megismerhettem a francia U-telepek ásványtani, ércföldtani és geokémiai vonatkozásait, s a hazai gyűjteményeink részére hasznos és szép összehasonlító anyagot gyűjtöttem. Franciaország uránban leggazdagabb területei a Vendée, Limousin (Massif Central), Forez és Morván, melyek G e o f f r o v-S a r c i a szerint epihidrotermális jelleggel mag- más eredetűek. Üledékes feldúsulások főleg a Vogézek, Herault (M. Central Dél), Var völgye (fr. Alpok) és a Pireneusok egyes pontjain mutatkoznak. A primér U-telepek bejá- rása során alkalmam volt az irodalomban még kevéssé tanulmányozott olyan urángene- tikai-geokémiai összefüggéseket felismerni, melyek bizonyító értékű adatokat szolgál- tattak a hidrotermális uránércképződés menetére és mechanizmusára. Megemlíthető még, hogy Franciaország első uránkarbonátos ásványának, a liebigitnek felfedezése, vizsgálata és leírása munkálataim egyik kis epizódja volt. Franciaország gyakorlatilag is száinbajöhető uránkészlete és bányászata állami irányítás alatt áll, de Bretagne, Cantal, Corréz stb. egyes (lokális) feldúsulású érctelepeit magánvállalatok művelik, az érc azonban nem exportálható, hanem az államnak kell meghatározott áron átadni. A sugárzóanyagok, elsősorban az urán, Földünk egyik legfontosabb elemévé fejlő- dött, és kutatása az olajkutatások intenzitását is messzemenően túllépte. Termelésének ugrásszerű növekedését elsősorban nem a hasznosítható energia kinyerése és a tudomá- nyos kutatások igénye, hanem a katonai célkitűzések irányvonala szabta meg. Békés cé- lokra, elsősorban energiaforrásul való felhasználását igen sok tényező késlelteti és hátrál- tatja. Franciaország uránérctermelési adatai mellett érdemes összefüggő táblázatban szemléltetni a többi nyugati kapitalista ország urántermelésére és készletére vonatkozó adatokat, amiből világosan kitűnik az aránylag rövid idő alatt megtett hatalmas fejlődés, mely egyben előreveti az urán felhasználásának csökkenő, „hanyatló korszakát" is. A táblázat adatai csupán a termelés méreteit jelzik, és nem fejezik ki a szükséglet nagyságát, melyet az alábbi tényezők szabnak meg: 1. stratégiai célokat szolgáló igény. 2. tudományos kutatásokat szolgáló igény. 3. energiát szolgáltató berendezések üzemeltetésére vonatkozó szükséglet. 4. tengeri járműveket atomenergiával ellátó uránszükséglet. 1. A legutóbbi időkig az urántermelés túlnyomó részét katonai célok emésztettek fel. A termonukleáris fegyverek előállításával a jelek szerint nem jelentkezik további uránigény, így az e célokra előirányzott fémurán mennyisége évi 11 000 t-nál (USA) feltehetőleg (?) nem több, amely a világ évi fémurántermelésének mintegy 70— 80%-át jelenti. Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. I. 19-i klubestén Kiss: Útibeszámoló 231 Franciaország * U -termelésének összehasonlító táblázata Ércterületek Dúsító üzem Évi kapacitás Közepes t/érc t/U-fém összetétel Vendée: a) I/Escarpier b) ba Commenderie b’Escarpier 300 000 300 0, 1 % c) Chapelle bargeau, stb. Crouzille: Margnac, Sagnes, Bessines 600 000 750 0,125% Fanay, Brugaud Forez: Bois— Noiri Bois— Noir 180 000 330 0,185% telepek Morván: Grury Gueugnon 30 000 200 0,6% 1 110 000 1 580 * A felsorolás nem tartalmazza a magánvállalatok és az afrikai gyarmatok termelő üzemeinek adatait, ami összesen 200 — 300 t/évi fémuránt jelent. A fémurán termelésének összesítése a kapitalista országokban ( tonnában * Ország 1958 1959 1960 USA 1 1 500 13 900 15 500 Kanada 10 000 12 000 13 500 Dél-Afrika 4 600 5 350 5 350 Ausztrália 500 800 800 Franciaország 550 750 1 800 1961-ben Afrika bekapcso- lásával 400 t-val nő Belga Kongó 850 850 1 000-2 000 Összesen: 28 150 1 ' 34 000 1 38 450 2. A tudományos kutatások néhány ezer tonna fémuránt, az össztermelés mintegy 10%-át. (kb. 3000—3500 t) emésztik fel, amely az 1975 évi előirányzatnak megfelelően 15— 20% -kai nő. 3. Az elektromos áram előállítására felhasznált urán-mennyiségi adatok még nem teljesek. 1958-ig mindössze két uránbázisú atomcentrálé működött: a szovjetunióbeli 100 MW-os és a shippingporti — USA-ban — . Azóta számos új atomfejlesztőtelep műkö- dik (Angliában, Franciaországban, Olaszországban, stb.). Az uránbázisú atomcentrálé az energia hasznosítása terén még messze alulmarad a klasszikus (kőszén, olaj, nem beszélve a víz energiájáról) energiaforrások mögött, további fejlesztésük — a jelek szerint — nem annyira időszerű. Centrálé típusa Kőszén Kőolaj és 1 pakura Atomenergia Tiszta elektromos áram teljesít- mény MW-ban Az üzem felépítésének ára KWh- 150 150 1. 150 2. l 3. ban kifejezve 135 110 250 300 350 Teljes KWh ára (h=ezer 1/1000$) 10,5 9,8 11,7 12,8 13,9 A kőszén, pakuratüzelésű áramfejlesztő telepekkel szembeni pillanatnyi előnye az ,, alapanyag” szállítási költségében fejeződik ki. Az uránbázisú centrálék fejlesztése a köz- ismert hátrányai miatt (a veszélyes melléktermékek tárolása, ill. megsemmisítése) új ab- 232 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet bán háttérbe szorulnak a termonukleárisán előállítható energia kinyerésének egyre na- nagyobb előrehaladásával. A technika nagymérvű fejlődésével és a háborús veszelv csök- kenő voltával számol azonban az alábbi statisztikai összeállítás, mely az uránbázisú energiaelőállítás tizenötéves tervét tárja elénk. Ország 1 965-Mh 1975-Mh Anglia 5500 V. 30 000 Franciaország 1500 10 000 Hollandia . , 400 3 000 Japán 400 7 000 Kanada 50 250 Ny-Németország Olaszország 750 7 500 900 7 000 Svédország 200 2 000 USA 1600 20 000 l |10 300 Mh 86 700 Mh Ha Mh- (megawatt-) ként kb. 1,3 tonna urán szükséges, ez 1965-ben 13 390 t 1975-ben már 1 12 7 1 0 fémurántonnát jelent, Ha az előző adatokhoz hozzáadjuk a katonai célokra fordított 1 1 000 t a tudományos célokra mintegy lníjmt és a tengeri járművek meghajtására előirányzott 20 000 t fémuránt, az 1975 évi összfelhasználás kereken 1 50 000 1 fémuránt tesz ki. A nyugati kapitalista országok uránkészlete pedig az alábbiak szerint oszlik meg. Kanada Dél-Afrika USA Franciaors/..i- I'gyéb országok = 300 000 U/t - 300 000 - 400 000 - 80 000 „ - 450 000 1 530 000 U/t A fenti számadat tanúsága szerint, ha az urán felhasználása az 1975-évi tervnek megfelelően állandósulna, a kapitalista országok jelenlegi uránkészlete mintegy 10 évre lenne elegendő. A fenti U-készlet a kutatásoldcal még növelhető ugyan, a hasznosítható energiája azonban továbbra is eléggé korlátozott. Ebből következik, hogy a klasszikus energiaforrások mellett (kőszén, olaj, vízienergia, napenergia stb.) nem az urán a távoli jövő elsőszámú energiareménysége, hanem sikeres megvalósulása esetén a termonukleáris energiaforrás, amiből „korlátlan" alapanyag áll rendelkezésre. Ez esetben a kőszén és a szénhidrogének felhasználását a vegyi alapanyagok elő- állítására lehetne fokozni, az urán pedig egyéb felhasználása mellett a termonukleáris energiaelőállítás kisegítő tényezője lenne. HÍREK — ISMERTETÉSEK Elhalálozások 1960, augusztus 1-én hunyt el Satszkij N. Sz. a Magyar Földtani Társulat tiszteleti tagja, a szovjet geológia vezéregyénisége, a Szovjetunió Tudományos Akadémiá- jának elnökségi tagja, az Akadémiai Földtani Intézet igazgatója. Satszkij 1895-ben Moszkvában született. Természettudományos érdeklődése már kora fiatalságában megmutatkozott. Érdeklődésének, lelkesedésének a földtanra való összpontosulása az egyetemi évek során, főként Pavlov, A. P. professzor hatása alatt alakult ki. Az iskola padjaiból kikerült Satszkij azonban csak 1921-ben kezdhette el geológusi pályafutását a Moszkvai Bányászati Akadémián, az első világháborúban való részvétel, a Vörös Hadsereg soraiban való helytállás és szolgálat leteltével. A Moszkvai Bányászati Akadémián töltött évek után Satszkij a Moszkvai Egyetem Földtani Intézetébe került. Kimagasló pedagógusi adottságaival, elhivatottságának tudatában négy évtizeden át szolgálta szakemberek százainak korszerű felnevelődését. Az oktatómunkában töltött évek lehetőséget adtak Satszkij-nak a benne rejlő sokoldalúság teljes kibontakozására. Mint térképező geológus, sztratigráfus, tekto- nikus egyaránt szintetikus éleslátásával tűnt ki. A tektonikában új irányzat alapvetője. 1933-ban A r c h a n g e 1 s z k i j-jel együtt dolgozta ki a Szovjetunió első tektonikai vázlatát. Az összehasonlító tektonikai módszer segítségével a táblák felépítésének több általános törvényszerűségét állapította meg; kidolgozta a táblákat alkotó tektonikai egységek osztályozásának alapjait (anteklizisek, szineklizisek stb.). Életműve a maradan- dóság ismérveit viseli magán: 35 év előtti megállapításai ma is érvényesek. Munkatársaival 1952-ben elkészítette a Szovjetunió első tektonikai térképét. Az ötmilliós méretarányú tektonikai térkép megjelenése nyomán S a t s z k i j-t Lenin-díjjal tüntették ki. Ugyanez a térkép S a t s z k i j-nak nagy nemzetközi tekintélyt is szerzett: a Nemzetközi Tektonikai Térkép Bizottság Európai Elnökségébe való beválasztást, valamint a Brüsszeli Világkiállítás nagy díj át. Satszkij nagy érdeklődéssel kísérte Magyarország nagyszerkezeti térképének összeállítását is, a Mezozoos Konferencián való részvétele során pedig számos alkalommal juttatta kifejezésre a magyar földtan iránti érdeklődését s munkánk iránti rokonszenvét. Mint tudománytörténész behatóan foglalkozott Darwin tanaival. Számos tanulmányt és monográfiát írt az orosz földtani tudomány klasszikusairól. 1946-ban Sztáhn-díjjal tüntették ki. Kitüntetései: két Lenin-díj , a Munka Vörös Zászló érdemrendje és több érdemérem. A Magyar Földtani Társulat 1960. március 9-i Tisztújító Közgyűlése Satszkij, N. Sz. akadémikust a Társulat tiszteleti tagjává választotta, így elhúnytával nemcsak a szovjet földtani tudomány, hanem a magyar földtan is fájdalmas veszteséget érez. 1961. január 26-án, 67 éves korában húnyt el Dr. Hojnos Rezső középiskolai tanár, a Munkaügyi Minisztérium főmérnöke. Társulatunk régi tagja. Hojnos Rezső pályájának derekán földtani tanulmányokkal is foglalkozott: krétaidőszaki ismereteink előbbrevitelével és főként Racholaria- vizsgálatokkal^! vt a fel magára a figyelmet. Vizsgá- lati eredményei részint a M. Áll. Földtani Intézet Évi Jelentéseiben, részint a Földtani Közlönyben jelentek meg. Másirányú elfoglaltságai következtében földtani vizsgálatok- kal az ötvenes években már nem jelentkezhetett. Hojnos Rezsőt 1961. február 1-én a Rákoskeresztúri temetőben helyezték örök nyugalomra. 234 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Dr. Horusitzky Ferenc 6 0 éves Dr. Horusitzky Ferenc professzor, a föld- és ásványtani tudományok dók - tora, a M. Áll. Földtani Intézet tudományos főmunkatársa, a Magyar Földtani Társulat- nak csaknem négy évtizeden át rendes, két évtizeden át választmányi tagja, éveken át társelnöke, majd elnöke, 1961. február 10-én ünnepelte 60. születésnapját. Horusitzky Ferenc 1901-ben, Budapesten született. Apja a M. Kir. Föld- tani Intézet köztiszteletben álló agrogeológusa, Horusitzky Henrik volt. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1 9 1 9 - 1 924 közötti időben végezte el. Pályáját a Budapesti Gyakorló Főgimnáziumban kezdte; természet- rajz-vegytan tanári képesítése mellett azonban megszerezte ,, summa cum laude” minősí- téssel a bölcsészdoktori fokozatot is földtan, kőzettan és vegytan szakcsoportokból. 1925-ben a Budapesti Tudományegyetem Földtani Intézetének tanársegédjévé nevezik ki, majd 1928-ban két évre terjedő állami ösztöndíjjal Franciaországba utazik. A párisi Sorbonne-on B e r t r a n d, h. professzor vezetése mellett az ,, Alkalmazott és Szerkezeti . P'öldtani Intézet ”-ben folytatja tanulmányait. A Franciaországban töltött két év során számos tanulmányúton vett részt a Pireneusokban, a Tengeri Alpokban, az Olasz Alpok- ban és a Párisi medencében. 1934-ben megválik az Egyetemtől. Pályafutása ettől kezdve egészen 1946-ig az Áll. P'öldtani Intézethez köti. Munkahelyén eleinte asszisztens, adjunktus, osztálygeoló- gus, majd főgeológusi feladatkört lát el. Az Intézetben töltött évek során két kongresszu- son vett részt: 1985-ben a párisi Nemzetközi Alkalmazott P'öldtani és 1937-ben az ugyan- csak párisi Nemzetközi Petroleum Kongresszuson és kirándulásain. 1940-ben „Magyarország földtana” tárgykörből a Budapesti Tudományegyetemen egyhangú elismerésről’ szóló minősítéssel egyetemi magántanári képesítést nyert 1946-ban egyetemi tanárrá nevezik ki a Szegedi Tudományegyetem P'öldtani Intézetébe, majd 1952-ben a Soproni Nehézipari Műszaki Egyetem Földtani és Teleptani Tanszékére, a szerkezeti földtan, a történeti földtan és a vízföldtan előadó tanárául. 1953- tól a M. Áll. Földtani Intézet tudományos főmunkatársa. Horusitzky Ferenc a felszabadulást követően a föld- és ásványtani tudomá- nyok doktora fokozatot elsőként kapta meg, jeléül annak a megbecsülésnek, mely buzgó, nagy átfogókészségű, mindenkor a probléma lényegére rátapintó, francia iskolázottságú szellemét, munkásságát körülveszi, s kezdettől fogva a magyar földtan töretlenvonalú szolgálatába állította. Születésnapi jókívánságul tanítványainak hozzáintézett táviratá- ból idézünk: „művei szellemének nem árthat soha a tünékeny idő”. 1961. február 24-én volt a Magyar Hidrológiai Társaság tisztújító közgyűlése a Technika Házában. A leköszönő Dr. P a p p P'erenc műszaki egyetemi tanár, a Társaság eddigi elnöke helyett az új tisztikar élére ismét Dr. V’ i t á 1 i s Sándort, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanárát, a Magyar Hidrológiai Társaság legelső elnökét választotta meg a közgyűlés; az iránta érzett bizalmat és tiszteletet egyaránt kifejező szavazattöbbséggel. Á Társaság főtitkárául ismét B ö z s ö n y Dénest választották. Határozat A Magyar P'öldtani Társulat Elnökségének 1961. január 6-i ülése elhatározta, hogy a Társulat előadóülésein a továbbiak során bevezeti, meghonosítja, később gyakorlattá teszi a néhány mondatban, szelvényben vagy képben összegezhető, tehát kis terjedelmű, de magvas mondanivalójú megfigyelések, helyiszelvények, megoldásra vezető gondolatok bejelentés alakjában történő bemutatását. Százévesek R ójm e rj Fljóris-nak a Bakonyról írott munkái Rómer Flórisnak (1815— 1889), a 1 1 évvel előbb még 48-as hidászfőhadnagynak 1860-ban jelent meg magyarul két jelentős műve a Bakonyról. Az első, a közismert és olvasóitól rajongásig szeretett ,, Bakony, terményrajzi és régészeti vázlat. Győrött, 1860”. A másik pedig a jóformán senkitől sem ismert, még a szaktársaitól, a geológusoktól is teljesen mellőzött, — pedig a száz év előtti magyar geológiában számottevő értekezés: „4 Bakony földtani tekintetbör' című, amely azonban eldugott helyen, a Győri Közlöny 1860-évi IV-ik folyamában (jan. 1., 5., 8. és 12-én) jelenvén meg. talán még kortársai sem igen ismerhették, annál kevésbé a későbbi nemzedék, és így az a teljes feledésbe Hívek, ismertetések 235 merült. így történt, hogy nemcsak a magyar geológusok nem tudtak erről a magyarul megjelent értékes dolgozatról, de még Mohácsi Pál pápai tanár sem, aki pedig még 1895-ben megírta a „Bakony földtani — s palaeontológiai viszonyai és kialakulása” c., 44 oldalas, szintén elfelejtett dolgozatát. R ó m e r Flórisról eddig jóformán senki sem tudta, hogy pályája elején, nemcsak hogy természettudósnak készült — amiről különben mindkét százéves műve is tanúsko- dik — , hanem egyenesen geológusnak csapott fel. Ugyanis mindkét műve tele van az igen értékes természetrajzi, főként geológiai megfigyelésekkel, és csak később tért át kizáróla- gosan a másik kedvelt szaktárgyára, a régészetre, melynek megalapítója is lett nálunk. Életrajzírói: Staub Móric, Kumlik Emil, Szinnyei József, Börzsönyi Arnold, B anner János beszámoltak ugyan földtani és régészeti érdemeiről, kivévén az eddig teljesen ismeretlen ,, A Bakony földtani tekintetből” c. cikkét (Szinnyei éppen csak megemlíti !), amelyet ezért, a századik évfordulón érdemes itt fölidézni, illető- leg egészen vázlatosan ismertetni. A zirci zárdakertben a mammut zápfogait találták, Győr ,, özönvíz ” kavicsában pedig, a mammut mellett, még az óriásszarvas maradványait is. A kisbéri vasúti munká- latoknál kövült fadarabok, a sárkányi átmetszésből pedig kövült lófogak, míg a móri mészkőből cápafogak kerültek elő. Fölkereste a híres fornai kövületlelőhelyet is, de csak apróbb csigákkal kellett beérnie. Csórnál tömérdek Neritát talált, köztük sok még a színét is megtartotta. Sajnos sem ezekből, sem a sok polipjából nem sikerült szereznie gyűjteménye számára, mert azokat hamarosan széthordták az illetéktelenek. Kecskekör- möket (Congeria) a sukorói, pannonhegyi bánki, rédei agyagokból gyűjt, majd Lovász- patona. Gic, Lázi, Teleki, Börcsháza felső agyagjaiból is. Hosszasan értekezik a kecske- körmökről, amiről persze a- legjelesebb szakíróink sem tudnak. Azóta a Congeriák ked- venc tárgyai maradtak növekvő kedvvel folytatott kövületi kutatásainak és Ácstól kezdve Tatán, Szendén, Kömlődön, Császáron, Telekin, a Dunán keresztül találta a felsővidéken is ezen érdekes maradványokat: Legnagyobb töredékeiket a kömlődi és börcsházi határ- ban találta, de északra, Tihanyon kívül, sehol sem akadt, mert ott e kagylók még eredeti helyükön állanak. Összehasonlítja a Congériákat a Mytilus kagylókkal. Némely építészek szerint lajt amész Fenyőfőn és Rendeknél volna található. A bakonybéli apátság lépcsői is, melyek a fenyőfői bányából erednek, lajtamészből épültek. Nagyon elterjedt az eocén-képlet. Bakonybél K-i végén tallémagyságú pénzköve- ket gyűjtött, kisebbek mindenfelé találhatók. R ó m e r a földészeket (geológusokat) erről a helyről, kb. 1856 óta, tenyérnyi nagyságú pénzikékkel lepte meg. Eocén tömegek lépnek föl a Kardosrét — Csesznek közötti országúton, Dudaron és másutt. Az ún. kövült búza- és árpa-követ a Bakonyban minden gyermek ismeri. A kréta-képlethez tartoznak a Rudisták és ezeket Kovács Gyula találta legelőször Úrkútnál; Hippuriteszeket pedig Kornhuber a Feketehegyen, a Gella-sziklaszorosban, a bakonybéli Holományon, azután Zirctől Ny-ra és a Vaskapunál, közel Olaszfaluhoz, de abban téved, hogy Zirc utcáin roppant hippurittömegekkel találkozott volna. A nevezett Kovács Gyula, a Nemzeti Múzeum rendkívül szorgalmas őre is többször járt a Bakonyban, főleg Úrkút vidékén, de a Bakony geológiájáról R ó m e r éhez hasonló terjedelmű munkát nem írt. A „régibb” Bakonyban feltűnő meszek a Lias-képlethez, főképpen pedig a Dach- stein-meszekhez és az ezeket szabályosan burkoló Adnethi-rétegekhez tartoznak. Szerinte minden magasabbra emelkedő hegyen szépen vannak kifejlődve, és mint a Kőris- és Som- hegyen is, számos kövületet tartalmaznak. Meglepték Romért a csernyei vörösmár- vány-bánya adnethi rétegei, mert azokban 70 cm-en felüli Ammoniteseket és kb. 5 cm átmérőjű Orthoceratitheket talált, A csernyei gazdag Ammonites-lelőhely monografusa, P r i n z Gyula is megemlékezik arról, hogy ezeket az Ammoniteseket még R ó m e r Flóris fedezte fel. Ugyanezeket az ammonitdús képleteket, de sokkal kisebb példányok- ban, találta meg R ó m e r Nagyvázsony — Vöröstó között is, Tovább jutva R ó m e r a Balaton felé, az alsó-triászhoz tartozó kagylósmeszet kövületekkel, Köveskál, Nagyvázsonynál találta meg; a tarka homokköveket pedig már Zepharovich is említi 1856-ban. Tűzi eredetűek a bazalt („Somla”) áttörések, a Balaton ÉNy-i partján Sümegtől D-re, Szántónál, és a saj átlagos idomuk által meglepő Somló és Ság dómhegyei. Kornhuber a Bakony D-i lejtőjén: Öskü, Balla-pta, Palo- tától Ny-ra, legújabban felfedezett lelőhelyről értesít. Kövületei: Melanopsis Martiniana, M. Bouéi, M. impressa eddig több sopronvidéki faluból volt ismeretes, továbbá a Fertő melletti Szentmargiton, Alcsúton és Tihanyban. Rövid ismertetésünkből is kitűnik, hogy R ó m e r Flóris. több mint száz évvel ezelőtt, „mente et malleo”. teleírt jegyzőkönyvekkel (mind megvannak), rajztömbökkel (jól tudott festeni, rajzolni), korához mért szakszerű gyűjtőkészséggel, éles megfigyelő- 236 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet képességgel és egyéb lehetőségekkel járta fáradhatatlanul a szép és tanulságos Bakonyt, és vele nevének is, meg a magyar természettudományos kutatásnak is, elismerést, meg- becsülést szerzett. Ezért száz év távlatából, meghajtjuk most előtte az eddig elmaradt földtani elismerés, a kegyeletes emlékezete^ iránt tartozó nagyrabecsülésünk zászlaját mi magyar geológusok is, melyet a szép Északbakonyban, a földrengési vonatkozású nevet hordó Zörögtető (494 m) hatalmas dachsteinmészkő rögére 1958-ban állított Rómer Flóris-kilátótorony emelésével a Yeszprémmegyei Idegenforgalmi Hivatal dicséretremél- tóan már megtett! Szülővárosában, Pozsonyban van ugyan már mellszobra, de ilyent Rómer Flóris megérdemelne itt nálunk, működése színterén, valahol a Bakonyban is. Dr. Darnay (Dornyay) Béla Bolchovitina, N. A.: Szporcvo -pilcevoj kompleksz goteriva Primugodzsarja. (Primugodzsar hauterivi emeletének spóra és pollenegyüttese. ) Xaucsnie Dokladi Yiszsej Skoli, Geologo-Geograficseszkie Xauki. 1958. 4. sz. 108— 114. A primugodzsari kőolajkutató fúrások az apti üledékek alatt neokom rétegeket harántoltak, melyek két részre tagolhatok: felső — kontinentális eredetű, tarka- színű kőzetekkel; alsó — tengeri zöldesszürke homok, homokkő, agyag és mészkő váltakozásából áll. A tengeri kifejlődés az előkerült fauna alapján a hauterivi emeletbe sorolható. E pontosan meghatározott korú üledékek palynológiai vizsgálata a következő eredményekkel zárult: A Mugodzsar-kömvéki hauterivi spóra és pollenegyüttesben uralkodnak az ősi, júraidőszaki, az alsókréta vége felé kihalt tűlevelűek, mint a Podozamites, Brachyphyllum, Pagiophyllum stb. Kisebb példány számban, de mindig jelen van a Lygodium. Ezen kívül képviselve vannak a júrában és neokomban megjelenő Gelichenia, Dicksonia, Anexmia, Selaginella utrigera stb. spórák, melyek továbbfejlődnek az apti és albai emeletben? valamint a hauterivi emeletben megjelenő formák, melyek a felsőkrétában érik el virág-] korukat. A leírt spóra és pollenegyüttes kisebb változással Ny- és É-Szibériában is előfordul. A felsőjúra és barrémi flóraegyüttestől a hauterivi jól elkülöníthető. A barrtmi emelet- ben a Brachyphyllum és Pagiophyllum mellett sok fajjal a Lygodium uralkodik. A jura típusú tűlevelű pollenek teljesen eltűnnek. Deák i H. L. C a n n o n, A. J. F r o e 1 i c h, F. J. Kleinhampl: Botanical prospecting fór uránium on the Colorado Plateau. (Növénytani módszerekkel történő uránérckutatásl a Kolorádó-fennsíkon.) Geological Survey Bulletin 1085, Washington 1960. Az 1953-ban végzett kutatások során kétféle módszer került alkalmazásra: az indikátor- növények segítségével, valamint a növényhamuelemzéssel történő kutatás Előző nyílt, utóbbi zárt növénytakaró esetén bizonyult megfelelőbbnek. Az indikátor-növényekkel való kutatást K-, Ca-, foszfát-, szulfát-, szelenát-sókkalj valamint camotittal különböző arányban műtrágyázott parcellákban alapozták meg] Megállapították, hogy az U és Y, másfelől a S04 ill. Se04 egymás felvételét kölcsönösen elősegítik, a P04, ill. Ca az U és Y felvételét gátolja. Ezért U-telepek jelzésére Se-indikátot növények, elsősorban az Astragalus pattersoni alkalmas. A módszer különösen akkot használható, ha az uránérc több mint 0,001 °Q Se-t tartalmaz és átlagos mélysége kisebb mint 15 m. Sok csapadék a talajoldat koncentrációját és így* a növénytársulások közti különbséget csökkenti. A kutatás a vizsgált terület valamely ismert érctelepére jellemzi 5—6 növényfaj elterjedésének térképi ábrázolásával történik. Ebből a feltárásra érdemei területre a domborzat, szerkezet és talaj vízmozgás ismeretében következtetünk. A növényhamu-elemzéssel történő kutatás alapja a fák és bokrok anomális U-tar* tahnának megállapítása. Lúgos területen az ágvégződések hamujának U-tartahna a külön*] böző fajoknál közel azonos, a talaj, ill. a kőzet U-tartaknára jellemző érték. Ez általában 0,6 milhomodrésznél kisebb, anomália esetén 1,0— 5,4 milliomodrész. Az 1,0-s izogramma általában az érces terület határa. Egyenletes növénytakaró esetén a mintagyűjtés hálózaj tosan történik. Mintavételre egykorú fákat választunk, a mintákat a fa minden oldalán azonos magasságból vesszük. Az elemzési módszerek közül a fluorimetriás módszer a leg-j precízebb, de rendkívül drága. Az alfa-részecskék számolása nem ad helyes képet, mert a kevés U rádióaktivitását a K-é fedi. Az U természetes vizekben való meghatározásán Hírek , ismertetések 237 használt kromatográfiai módszer Marranzino-féle továbbfejlesztése igen olcsó, a terepen is használható, és itt az érces és meddő területek elkülönítésére alkalmas. A növényhamu-elemzés módszere félig száraz területen 21 m-nél kisebb mélység- ben levő érc kutatására alkalmas, a kőzet nedvességtartalma a mélységhatárt csökkenti. A növény által felvett U-mennyiség az érc oxidációs fokával növekszik. Az U- anomáliák térképi ábrázolásából az indikátor-növényeknél alkalmazott módon következtetünk a kutatásra érdemes terület elhelyezkedésére. Szatmári Freiberger Forschungshefte. C 79. Lagerstáttenkunde. 1960. A XI. bányász— kohász-nap 1959. május 21 — 23-án elhangzott előadásainak anya- gát tartalmazza a változatos témájú, érdekes füzet. Különösen érdekes ez számunkra, mivel két magyar kartársunk cikkét is közli. Tartalma: Borchert: Geoszinklinális telepek, ami hozzá tartozik és ami nem tartozik hozzá, és vonatkozásaik a geotektoniká- hoz és magmatizmushoz. Smirnov:A Szovjetunió lehetséges exhalációs- és exhalációs- üledékes kovandtelepei. Dimitrov: A panagjuristei ércterület magmatizmusa és ércképződése. Hentschel: A Lahn-Dill típusú vasércek keletkezési kérdései. Szá- dé c z k y-K ardossE.: Az elemek eloszlása az üledékes és magmás szulfidércekben. Aleksziev: Oligocén üledékes mangánérc Várna mellett Bulgáriában. Mincseva- Stefanova: A nyugatbalkáni Sedmocislenici ólom— cink-ér ctelepek keletkezése. P a n t ó: Egy érces vulkáni terület (Börzsöny hegy ség, Magyarország) kutatásának mód- jai. lebegyev: Magmás keletkezésű ásványok izomorfia viszonyainak törvényszerű- ségei. Lebegyev: A. E. Ferszman geoenergetikai elmélete és annak fejlődése egy negyedszázad alatt. Ekiert: Új nézetek az alsó-zechsteini üledékek réztartalmának eredetére vonatkozóan. Baumann: A freibergi érctelep-körzet teléreinek archívuma. Atanasov: Érctartalmú júra Bulgáriában. de Jekhowsky, B.: Méthodes d’utilisation stratigraphique des microfossiles organiques dans les problémes pétroliers. (Szerves mikrofossziliák rétegtani felhasz- nálásának módszerei a kőolaj problémákban.) Revue de Plnstitut Frangais du Pétrole. Vol. XIII, n° 10, 1958. 1391- 1418 old. Szerző három fejezetre tagolva mutatja be a Francia Kőolajintézet palynológiai és protistológiai laboratóriumában alkalmazott módszereket, melyekkel rétegtani kér- désekben segítik a kőolajkutatást. Az Általános szempontok között történeti összefoglalást, a ,, pollenspórák”, hystrichospheridék, peridinék, chitinozoák főbb jellem- vonásait ismerteti. Az Eredmények elérése c. fejezetben kiemeli, hogy ismerni kell a vizsgálatra kerülő kőzet keletkezési viszonyait, annak minőségét, színét; részletezi a mintavétel módját külszínen és különböző fúrásokból. Tárgyalja a mikrofossziliák minő- ségi analízisének fontosságát egyes formákra és csoportokra vonatkozóan. Bemutatja a spóra és pollencsoportok képzésének előnyeit. A mennyiségi analízis a tanulmány egyik fő része. Képletekben levezetve az abszolút és relatív gyakoriság fogalmát vezeti be, rész- letesen taglalva a gyakoriságokat befolyásoló rétegtani, ősföldrajzi, üledékképződési, fosszilizálódási viszonyokat. Az Eredmények értelmezés e-nél új kiértékelési módszert közöl, melynek segítségével a fúrások rétegazonosítása kb. 5 méteres pontosság- gal végezhető. A cikk példaként 21 magyarázó diagramon mutatja be az azonosítási módszereket és 3 táblát közöl különböző mikrofossziliákról. Deák de J e k h o w s k y, B. et V a r m a, C. P.: Essai de correlation d’aprés cuttings pár voie palytiologique simplifiée dans le tertiaire de MB. 2 et MC. 3 région de Meaux. Revue de l’Institut Frangais du Pétrole. Vol. XIV, n° 6. 1959. p. 827 — 838. Szerzők Meaux környékén mélyített, egymástól 28 km távolságban levő fúrások pa- lynologiai vizsgálatát végezték el. A mintákat egységesen 4 méterenként vették. A munka sürgősségére való tekintettel a polleneket és spórákat a következő morfológiai csopor- 10 Földtani Közlöny Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet 238 tokra bontva számolták ki: Disaccites, inaperturát, triporát, tricolporát, tricolpát, mono* colpát, monoiét, trilét spórák, hystricosphérák. Az egyes csoportok adataiból abszolút és relatív gyakoriságot számítva diagramokat készítettek, melyeken megjelölték a maxi- mumokat, minimumokat, növekedéseket, csökkenéseket és megszakításokat. Ezt az 5 jellemzőt a két fúrási szelvényen a mélység függvényében ábrázolták, és a megfelelő érté- keket összekötve, a rétegeket kb. 5 meteres differenciával azonosítani tudták. A kapott eredmény egyezik a geológusok által megállapított sztratigráf iával. Ez a munka, bizo- nyítékokkal alátámasztva, pozitív feleletet ad arra a kérdésre, hogy képes-e a palynológia valamilyen egyszerű és gyors módon rétegazonosítási problémákat megoldani. Deák H e r 1 i t z i u s, E.: Georgius Agricola seine Welt nschauung und seine Leistung als Wegbereiter einer materialistlschen Naturauffassung. Preiberger I'orscliungshefte Kul- tur und Technik D. 32. Akademie-Verlag, Berlin 1960. Georgius Agricola (Georg B a u e r 1494- 1555) a reneszánsz hajnalán műkö- dött nagynevű német szellemóriás, mint a bányászati és kohászati tudományok megalapo- zója, az ásványok tulajdonságainak, jellegeinek kritikai leírója, a földtanban is korát meghaladó ismeretekkel szerepel. Latin nyelvű alapmunkáiban tőle származik a ,,fossilia” elnevezés (De natura fossilia) az ásványok és a kőzetekben található szerves maradványok együttes értelmezésével, mindent vízből keletkezettnek tekintő, W e r n e r t megelőző neptunista szemlélettel. Az Ammonites, Belemnites és a cápafogak vizes keverékből megkeményedett alakulatok, míg a növényi maradványok, levelek, fák, valamint a cson- tok, halak szerves eredetűek, kövesítő nedv (succus íapideseens) által kővé alakultak. Latin nyelvű klasszikus alapmunkáiban, melyek 1959-ben, a négyszázéves éfvorduló emlékünnep alkalmából német nyelvű teljes fordításban és sokirányú kritikai értékeléssel újra kiadásra kerültek, a megelőző ókori írásokból átvett ismereteken kívül, földtani meg- figyeléseket közöl hideg és meleg forrásokról, földrengésekről, működő és kialudt vulká- nokról, vulkáni kőzetekről is. Ezek nyomán kapta Werner részéről az ,, ásványtan atyja” megtisztelést. Bányaorvosi működése közben gyűjtött természet -megfigyelés- sel alátámasztott bányászati tapasztalatait ebben a vonatkozásban, úttörő módón fog- lalta rendszerbe, s mint a , .bányászat atyja” szerepel a tudománytörténetben. Az előttünk levő köny v humanista materialista oldaláról mutatja be A g r i c o 1 a sokirányú természet vizsgálói tevékenységét. Működése a feudalizmusból a polgárosodás kezdetén nemcsak a természet jelenségeinek és a bányászat folyamatainak leírására szo- rítkozott, hanem a társadalomalakulás, gazdasági éíet, történelem és politikai helyzet összefüggéseire is kiterjedt. Ennek világnézeti és természetfilozófiái értékelését adja ez a munka, ugyancsak a lezajlott négyszázéves megemlékezések alkalmából. Megfelelő kor- történeti beállítás után jellemzi Agricola filozófiai felfogását az erő — anyag, kelet- kezés és ok, anyagéi vűség, valamint ember és társadalom viszonylatában. Megállapítja Agricola korához képest kétségtelen haladó voltát, tapasztalati materialista szemlé- letét, a teológiával és babonákkal szemben álló megismerésre irányuló szellemét. Az ércek, ásványok keletkezésének okát nem a teremtésben keresi; a megismerésre való törekvés szabad akaratát vallja, ami szerinte nincs ellentéttel az isten fogalmával. A megismer- hetőségre irányuló törekvéséből következik a középkorban lábrakapott (ma is sokfelé feltűnő) varázsvessző használata elleni állásfoglalása. „Igazi bányász nem használ varázs- vesszőt, mert a természet dolgaiban járatos és tájékozott lévén, megfigyeli a telérek ismér- veit.” A továbbiakban behatóan fejtegeti Agricola működésének korszerű társa- dalomelméleti és műszaki gazdaságfejlődési jellegét, amiből kitűnik, hogy a nagy termé- szetvizsgáló nemcsak az „ásványtan és a bányászat atyja’,’ hanem valóban a maga ide- jében korát meghaladó világnézetű humanista volt. v. e. TÁRSULATI ÜGYEK 1961. téli ülésszakon elhangzott élőadások Január 4. Előadóülés Blnök: K e r t a i György Vargáné Máthé Klára: Kálimetaszoinatózis és kálifeldúsulás a Sátoralja- újhely és Vágáshuta közti területen Vita: Mauritz B., S z á d e c z k y-K a r d o s s B., Szalay T., Kiss J., Varjú Gy., S z é k y n é FuxV., Vargáné MáthéK., Kertai Gy. R a d ó c z Gyula —V őrös István: Konkréciókból kiinduló sugárirányú repedések a borsodi aggjomerátumos andezittufában Vita: Alföldi B., Kiss J., S z á d e c z k y-K a r d o s s B,. Gedeon T,. Molnár J,. Kertai Gy., Vörös I., Szádeczk y-K ?irdoss B. Honig Gyula: Trachidolerit telérek a komlói középső triász dolomitösszletben mélyfúrások alapján Vita: Szederkényi' T.# S z á d e c z k y-K a r d o s s B., Kertai Gy., Szádeczk y-K ardoss B-, Kertai Gy. Résztvevők száma: 64 Január 16. Agyagásványtani Szakcsoport vitaülése Vitavezető: N e m e c z Brnő A megbeszélés tárgya: Az agyagásványokat tartalmazó kőzetek jellemzése, neve- zék- és rendszertana, Vita: G r o f c s i k J., T a k á t s T., F ö 1 d v á r i n é Vogl M.,SztrókayK., KissJ.,Székyné FuxV., Soha I., Szántó F., Kissh, Vágó B., Barna J., Takáts T., Juhász Z., Székyné Fux V., Richter V., N e m e c z B. A vita eredményeinek leszűrésére, összegzésére alakult Bizottság tagjai: Juhász Z. (elnök), B árdossy Gy., Barna J., GrofcsikJ., Szántó F., Székyné FuxV. Résztvevők száma: 31 Január 18. Klubnap Franciaországi tanulmányút jának vetített képekkel kísért beszámolóját követően Kiss János Beethoven V. szimfóniájának sztereofelvételét is bemutatta a Müncheni Filharmonikusok előadásában. A klubest második részében a Társulat elnökségének kez- deményezésére kötetlen baráti beszélgetés alakiüt ki a magyar földtant s a Társulatot érintő kérdésekről. Résztvevők száma: 97. Január 30. Anyagásványtani Szakcsoport előadóülése Blnök: Földváriné Vogl Mária. Rappné Sik Stefánia: Szerves festékek adszorpciója H-montmorilloniton Vita: N e m e c z B., Gedeon T., Szántó F., Földváriné Vogl M., RappnéSikS. Juhász Zoltán: A diszperzitásfok szerepe az agyagkőzetekben. Fajlagos felület gyors meghatározása 10* 240 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet Vita: Barna J., Nára y-S zabó I., vSzántó F., Kiss L., Varjú Gy., Juhász Z., Földváriné VoglM. Mándy Tamás: Módszer agyagkőzetek frakeionálással egybekapcsolt röntgen- vizsgálatára Vita: Bárdos sy Gy., S z t r ó k a y K., Juhász Z., Szántó F., X á r a y- SzabóL, Mándy T., Földváriné VoglM. Résztvevők száma: 41 Február 1 . Előadóülés Elnök: F ü 1 ö p József Bidló Gábor: Triász mészkövek oldási maradékának röntgenvizsgálata Vita: Bárdossy Gy., Gedeon T.,Szabóné Drubina M., Vadász E., Bárdossy Gy., Vadász E., Székyné Fux V., F ü 1 ö p J., B i d 1 ó G. Oravecz János— Vég h Sándorné: A Vértes- és a Bakon y-hegvségi triász rétegtani és szerkezeti kapcsolata Vita: HorusitzkyF., VéghS., Balogh K., Szentes F., Vadász E., HorusitzkyF., VéghS., FülöpJ., Végh S-né. Oravecz János: Újabb triászrétegtani adatok a Gerecse-hegvség és a Budai- hegység közötti területről Vita: Balogh K., H o r u s i t z k v F., FülöpJ., Horusitzky F., Gó- czánF., Balogh K., Vadász E., FülöpJ., Óra veczj., FülöpJ. Résztvevők száma: 66 Február 22. Választmányi ülés Elnök: K e r t a i György Napirend: 1. Beszámoló a Társulat 1960. évi működéséről és az 1961. első félévi munkaterv ismertetése. 2. A Szabó József Emlékérem Bizottság javaslatának előter- jesztése. 3. Folyó ügyek, javaslatok, indítványok. Résztvevők száma: 21 Február 27. Agyagásvány tani Szakcsoport előadóülése Elnök: Földváriné Vogl Mária Nemecz Ernő— V a r j u Gyula: Na-bentonitosodás-adulárosodás-zeolitosodás a Szerencsi-öböl főszelvényében Vita: P a n t ó G., Székyné Fux V., Szepesi K., KissL, J uhászZ., Földváriné Vogl M., Nemecz E. Árkosi Klára: Agyagásványok elektron-mikroszkópos vizsgálata Vita: időhiány miatt elhalasztva Résztvevők száma: 43 Március 1. Negyedkor földtani előadóülés Ehiök: B o g s c h László Moldvay Loránd: A Berettyó völgy és a déli Nyírségperem felsőpleisztocén képződményeinek települési viszonyai K r i v á n Pál— M o 1 d v a y Loránd — X agy Lászlóné: A Tószeg-kiskőrösi felső- pleisztocén szelvény Vita (mindkét előadáshoz) : Horusitzky F., Scherf E., Szabó P. Z , Wein Gy., LángS., Rónai A., Moldvay L., Kriván P., B o g s c h L. Résztvevők száma: 31 Március 15. Ünnepi közgyűlés ,, Egyetemi tanári működésének 100. évfordulója alkalmából Szabó Józsefre, az első, a legnagyobb magyar geológusra, a nevét viselő érem kiadásával, ünnepi közgyű- lésen emlékezik a Magyar P'öldtani Társulat." Elnök: V a d á s z Elemér Vadász Elemér: Ünnepi megnyitó Szádeczk y-K a r d o s s Elemér: Szabó József az ásvány- és kőzettudós Ballenegger Róbert: Szabó József a magyar tudományos talajtan megalapí- tója Kriván Pál: Szabó József jelentősége a földtörténeti közelmúlt megismerésében és a ueotektonikában Mind a négy előadás a Földtani Közlöny 91. köt. 3. füzetében jelenik meg. 241 Társulati ügyek 1. ábra. Dl*, h. c. Vadász Elemér elnöki megnyitóját olvassa. Az elnökség tagjai: S z á d e c z k y-K a r d o s s E., Ballenegger R., Kertai Gy., Kriván P Az előadásokat követő szünet után Vadász E. elnök felkéri Kriván Pál titkárt a Szabó József Emlékérem Bizottság jelentésének bemutatására. A Szabó József Emlékérem Bizottság jelentése : A Magyar Földtani Társulat Elnökségétől kiküldött Szabó József Emlékérem Bizottság javaslata alapján a Társulat 1961. február 22-re összehívott Választmánya egyhangúlag Szörényi Erzsébet , .Bakonyi kréta Echinoideák” c. munkáját Ítélte a Szabó József emlékéremmel való kitüntetésre. Az említett munka, az aprólékos, pontos és megbízható leíró részeken kívül, széles alapokon tárgyalja anyagát faj elterjedési, törzsfejlődési szempontból; paleopathológiai szempontokat vesz figyelembe, munkamódszerével példát mutat. Rétegtani eredményeit más ősmaradványcsoportok vizsgálati eredményei is alátámasztják. Szemléletében kor- szerű. A magyar szaknyelv terén is kiváló érdeméül kell elismernünk, hogy a régi magyar irodalom szakkifejezéseit pontos körülhatárolással újítja fel. 2. ábra. A Szabó József emlékérem átadása Szörényi Erzsébetnek. 242 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 2. füzet 3. ábra- A Szabó József emlékérem. Mindezek a megállapítások teljes mértékben megfelelnek azoknak a követelmé- nyeknek, amelyeket a Szabó József Emlékérem Bizottság ügyrendje az érem kiosztásával kapcsolatosan a jutalmazandó munkával szemben előír, s ezért a Magyar Földtani Társu- lat Választmánya a ,, Bakonyi kréta Echinoideák” c. tanulmánynak ítélte a kitüntetést, minthogy ez a munka abszolút becsű, önálló kutatások alapján készült, eredményeit szabatosan fogalmazta meg, és új adatokkal gazdagítja irodalmunkat. (A Szabó József Emlékérem Bizottság összetétele: B o g s c h László elnök, B a- 1 o g h Kálmán, Földváriné Vogl Mária, J antsky Béla, M a j z o n László, Nagy Lászlóné, Szentes Ferenc bizottsági tagok.) Az Ünnepi Közgyűlés résztvevői egvhangú tetszésnyilvánítással tették magukévá a Szabó József Emlékerem Bizottság jelentésének a Társulat Választmányától támoga- tott javaslatát. Ezekután az elnöklő V.adász Elemér összehasonlító visszatekintés, ünneplő jókívánságok kíséretében nyújtotta át Szörényi Erzsébetnek a Magyar Földtani Társulat legnagyobb kitüntetését, a Szabó József emlékérmet. A Szabó József emlékérem tulajdonosai: 1. B ö c k János 1900 2. Uhlig Viktor . 1903 Kalecsinszky Sándor P e t h ő Gyula w . . . . P á 1 f y Mór id. L ó c z y Lajos Balle n egger Róbert 1906 1909 1912 1915 1918 Toborffy Zoltán 1921 K r e n n e r József 1924 | 10. Nopcsa Ferenc . . . f 11. Zi mányi Károly: f 12. Lőrenthey Imre f 13. Vendl Aladár . . . . f 14. R a k u s z Gyula . . . . { 15. Rozlozsnik Pál 16. M a j z o n László t 1 7. id. N o s z k y Jenő . t 18. V e n d e 1 Miklós . . . 19. Vadász Elemér 1 954 20. Szádeczk y-K ardoss Elemér 1 958 21. Szörényi Erzsébet 1961 1927 f 1930 f 1933 t 1936 1939 f 1942 t 1946 1948 t 1950 A Szabó József emlékérem átadása után Vadász Elemér elnök felkéri K r i v á n Pál titkárt az Ünnepi Közgyűlés utolsó programpontjának ismertetésére. K r i v á n Pál felolvassa Bacsók György tiszteleti taggá ajánlását: Hírek, ismertetések 243 4. ábra. Vadász Elemér a Társulat örökös diszelnöke bensőséges szavakkal köszönti a 91 éves B ács á k Györgyöt, a Magyar Földtani Társulat új tiszteleti tagját. A Magyaí Földtani Társulat Elnökségének és Választmányának 1961. február 22-i ülése úgy határozott, hogy Dr. B a c s á k Györgynek, Társulatunk doyenjének tisz- teleti taggá választását egyöntetű állásfoglalással terjeszti a mai Ünnepi Közgyűlés elé. Dr. B a c s á k György a poliglacialista pleisztocénszemlélet, az éghajlati alapo- zottságú pleisztocéntagolás, a negyedkori abszolutkronológia magyarországi mestere, a Milankovi c-elmélet megújítója és továbbfejlesztője, a föld- és ásványtani tudo- mányok doktora, a világszerte ismert magyar természettudós a legutóbbi években is — magas korát meghazudtoló lendülettel — műveli tovább a földtan negyedkori tudomány- szakát. Dolgozataival a magyar földtannak tiszteletet, megbecsülést, érdemes hírnevet szerez. B a c s á k György legújabban írott munkái szintén nemzetközi érdeklődésre tart- hatnak számot. Közülük is ,,Az egyenlítői öv és a sarkok besugárzása”, ,,A kedvezményes körnegyed kialakulása és összefüggése az eljegesedésekkel” és az 1961. évi lengyelországi INQUA-ra készített ,,A negyedkorkutatás fejlődése” c. munkák jelentőségére kívánja a Magyar Földtani Társulat Elnöksége és választmánya az Ünnepi Közgyűlés figyelmét felhívni. Mindezek alapján a Magyar Földtani Társulat Elnöksége és Választmánya kéri a t. Ünnepi Közgyűlést, hogy Dr. B a c s á k György tiszteleti tagul ajánlását fogadja el, tegye magáévá. Az Ünnepi Közgyűlés résztvevőinek lelkes és szűnni nem akaró tetszésnyilvánítása nyomán Vadász Elemér elnök elfogadottnak jelenti ki az Elnökség és a Választmány javaslatát, s bensőséges szavakkal köszönti B a c s á k Györgyöt, a Magyar Földtani Társulat új tiszteleti tagját. V adász Elemér a következő szavakkal zárta be Társulatunk valóban ünnepi hangulatú Ünnepi Közgyűlését: „Napirendünk véget ért. Nem mulaszthatom el azonban az alkalmat, hogy még a befejezés előtt az elmúlt év fáradságos munkájáért a Társulat vezetőségének: Elnökségének és Választmányának, valamint az eredményes társulati fejlesztésben való közreműködéséért tagtársainknak erről a helyről ünnepélyes köszöne- tét ne mondjak.” Résztvevők száma: 127. 244 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 2. füzet A Magyar Földtani Társulat Mecseki Csoportjának 1961. évi téli ülésszakon elhangzó tt előadásai: Január 13. Előadóülés Elnök: Hegybíró Béla Pólai György: A komlói kőszénmedence bányaföldtani vizsgálatainak eredmé- nyei a legújabb kutatások tükrében Vita: Hegybíró B., KissJ., Pólai Gy., Kiss J.( Somos L., K i s s Somos L., K i s s J., P ó 1 a i Gy., HegybíróB.,Virágh K., Pólai Gy., Fejér I,., Pólai Gy., báda Á., Somos L., Várhegyi P., Fejér L., K i s s J.» Pólai Gy., Kriván P., Hegybíró B. Résztvevők száma: 29 Február 1 7. Előadóülés Elnök : K e r t a i György J a n t s k y Béla: A baranyai kristályos alaphegység Vita: CsalogovitsI., Varjú Gy., J ámbor Á., GyovaiL., J a n t sky B.( Kert ai Gy. Résztvevők száma: G1 Március 17. Előadóülés Elnök: Virág h Károly Nagy Elemér: Másodlagos dolomit előfordulás a mecseki anisusi képződmények- ben Jámbor Áron -Szabó József: A Nyugati Mecsek miocén kavicsai vizsgálatá- nak földtani eredményei Kaszap András: A Villányi hegység maim rétegeinek mikrofáeies vizsgálata Résztvevők száma: 42 Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Csekkszámla szám: egyéni előfizetésnél 61 .257, közületi 61.966 (vagy átutalás az MNB, 8.sz. folyószámlájára.) Kiadásért felel az Akadémiai Kiadó igazgatója Miiszaki felelős: Pataki Peren*' Kézirat beérkezett: 1961. III. 15. — Példány szám: 1250— Terjedelem: 13.3 (A 51 papíriv — 18 oldal tábla 60.53152 Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bernát György’ XXVII. tábla Oravecz — Véghné : A vértes- és bakony-hegységi triász kapcsolata XXVIII. tábla Oravecz — Véghné : c. 1 vértes- és bakctny -hegy ségi triász kapcsolata XXIX. tábla Oravecz — Véghné : A vértes- és bakony -hegy ségi triász kapcsolata XXX. tábla Oravecz — Véghné : A vértes- és baAony-hegységi triász kapcsolata XXXI. tábla 1 2 Ovavecz — Véghné: A vértes- és bakony -hegy ségi triász kapcsolata XXXII. tábla Oravecz — Véghné: A vértes- és bak ony -hegy ségi triász kapcsolói a XXXIII. tábla Oravecz — Véghné : A vértes- és bakony -hegy ségi triász kapcsolata XXXIV. tábla Oravecz : A Gerecse- és Buda Pilisi-h egység közti rögterület triásza XXXV. tábla Oravecz : A Gerecse- és Buda-Pilisi-hegység közti rögterület triásza XXXVI. tábla Oravecz : A Gerecse- és Buda- Pth s i - h egység közti rögteridet triásza XXXVII. tábla Gerecse- és Buda-PUisi-hegység közti rögterület triásza Oravecz : XXXVIII. tábla Qravecss: A Gerecse- cs B"da-PHisi-hegység közti rögterület triásza Xxxix. tábla 2 Sztrókay — Tolnay — Földváriné : A kábái meteorit XL. tábla Sztrvkay — Tolnay — Földváriné : A kábái meteorit XLI. tábla 6 Sztrókay — Toluay — Földvár iné : A kaVai meteorit XL1I. tábla 7 8 Sztrókay — Tolnay — Földváriné : .-í kábái meteorit XLIII. tábla 10 Sztrókay — Tolnay — Földváriné : A kábái meteorit IHIHH XLIV. tábla 11 12 Sztrckay — Tolnay — Földvárivá : A kábái meteor t FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYAR FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA ElOJIJlETEHb BEHTEPCKOrO TEOJIOrMMECKOrO OBIIJECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ÍEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY £CI. KÖTET 3. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCI. kötet 3. füzet 116 oldal Budapest, 1961. augusztus — szeptember ELNÖKI MEGNYITÓ A SZABÓ JÓZSEF ÜNNEPI EMLÉK-KÖZGYŰLÉSEN Társulatunk működésének egyik jelentős megnyilvánulása a múltak történéseire való emlékezés, elődeink működésének tanulságai és példamutatása tekintetében. Tár- sulatunk történelmi időket áthidaló, száztíz évet meghaladó életében mind sűrűbben adódnak évfordulók, melyek tárgyi és személyi vonatkozásban szakismerettel átszőtt emlékezésre köteleznek. Mai közgyűlésünk ünnepi jellege abban van, hogy Szabó József, a Társulat egyik nagynevű alapítója, minden idők legnagyobb magyar geo- lógusa, száz év előtt kezdte meg egyetemi működését, s ez a százados évforduló egybe- esik a Társulat legnagyobb tudományos elismerését jelképező „Szabó József emlékérem” kiadási időszakával. Ebben az ünnepi alkalomban megtisztelő föladat Szabó József sokirányú, kimagasló munkásságából néhány kiragadott részletet bemutatni, s példa- adó működésének szellemét a földtan mai színvonalának mérlegén szemléltetni. Ennek a föladatnak érdemi része napirendünk előadóira hárul. A magam részéről az évforduló értelmében bevezetőül legyen szabad Szabó Józsefről mint nagy oktatóról egyet s mást szólnom.* Szabó József életútját és eredményes működésének sokoldalúságát Inkey Béla és Koch Antal kiváló méltatása tárja föl előttünk. Mint a kő nélküli Alföld fia, 139 évvel ezelőtt Kalocsán született 1822 március 14-én, s az akkori tanmenet szerint grammatikai, retorikai és poétikai iskoláit ugyanott végezve, a pesti egyetemen két évi filozófiai és két évi jogi tanulmány után Selmecbányán joggyakor- nokoskodott. A bányászattal és az itteni hegyvidék kőzeteivel közvetlen kapcsolatba jutva, négy évi tanulmány után megszerezte a bányamérnöki és kohászati oklevelet s 1846-ban ügyvédi diplomát is. A jogot azért tanulta, mert honpolgári kötelességének tartotta hazájának törvényeit ismerni, s a diploma szerinte „inkább használhat, mint nem”. 1851-ben bölcsészetdoktori diplomát szerzett, hogy magát tudományos munkás- ságában az egyetemi fokozatok elérésével formailag is érdemessé tegye. Ezt a nagy fölkészültséget nyomatékosan hangsúlyoznom kell, mert szakirodalmunkban gyakran találkozunk azzal a téves, leegyszerűsítő megállapítással, hogy Szabó József bányamérnök volt. Ezzel szemben a valóság az, hogy Szabó József korának leg- szélesebbkörű alapozottsággal rendelkező hivatásos természettudós — geológusa, akinek többek között bányamérnöki oklevele is volt. Mellőzhetjük most rögös utakon kezdődő, de Céltudatos munkával fokozatosan emelkedő életpályájának részleteit, melyek a földtan terén a legnagyobb látókörrel juttatták 1861-ben egyetemi tanári tevékenykedéséhez. Egyetemi oktatói működését „A budapesti tudományegyetem földtani tan- székeinek százados története” című ismertetésben** „Szabó József ásvány-földtani ♦Elhangzott a Magyar Földtani Társulat 1961. március 15-i Ünnepi Közgyűlésén. ** A budapesti Eötvös Eoránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Évkönyve 1 952 — 1953. Budapest, 1954. 1* 248 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet időszaka” megjelöléssel vázoltam. Az ott említetteket most csak néhány általános észrevétellel kívánom kiegészíteni. Tanszéki működésének kezdetén már a földtan tárgykörének és irányainak megszabásában a külföldet messze meghaladó világos szem- léletről tesz tanúságot. Többszörös külföldi útjain látottakat mindig a hazai föld megismerésének fölhasználására fordította, sohasem tartotta magának gazdag tapasztalatait, hanem tanításaiban, közleményekben, ismeretterjesztő előadásokban sietett továbbadni, mindenkor a leíró részek rövidre fogásával s az általános földtani törvényszerűségek kiemelésével. Működése idején, a századfordulóig, a tágabb értelem- ben vett földtani ágazatokban túlnyomólag az adatgyűjtő leírás volt előtérben; a mesz- szebb tekintő oknyomozás többnyire előre meghatározott keretekben, a ma működő erőkre való visszavezetéssel történt. Szabó József ennél a szemléletnél távolabb látott. „Geológiai tájékozások” c. közleményében (Földtani Értesítő, 1880) írja: ,,A geológia, melyről mai napság szólunk, az exaet módszerrel dolgozó geológia, nem az, melyet a múlt századoktól vettünk át, hanem az, melyet a megelőző század végétől már némileg előkészítve a XIX. század alkotott meg.” .... ,,A tudomány jelen állá- sában” .... „stratigraphiai geológia s eruptív geológia, melyek közé mint egy össze- kötő kapocs a metamorphusi geológia furakozlk”. „Ami a stratigraphnak a paláonto- lógia, az a vulkanolognak a petrographia ” ... „az ásvány-associatio megállapítása feladattá vált” . . . „Mentői részletesebben mivelünk valamely tudományt, annál inkább kitűnik annak beszövődése más tudomány-ágakba. Ez főleg áll a geológiára nézve, mely míg egyrészt a legszorosabban függ össze a leíró biológiai tudományokkal, másrészt hosszú sora van egyéb oly tudományoknak is, melyekbe egyik-másik fejezetével lehatol. A geographia, a meteorologia, physika, cheinia, a csillagászat viszonya a geológiához nem egy oldalról van már kimutatva; de ez még nem minden. Ismeretes, hogy a tájék geológiai viszonyai az ember foglalkozását, sőt a népek közgazdásza tát, fejlődését befo- lyásolják és ennél fogva felliíva érezem magamat ez alkalommal kitérést tenni azon kapocs ecsetelésére is, mellyel a geológia a közegészségi és földinívelési viszonyokhoz fűződik.” „A földiek nem szabván határt, átcsap a geológia az universumba is, amennyiben a meteoriteket, ezen a világtérből bolygónk felületére hulló asteroidokat, az anyagra nézve szintén kutatása körébe tereli. Ezek a geológ szemeivel tekintve, úgy tetszenek, mint egyszerű vagy összetett kőzetek törmeléke s ha az azokat alkotó ásványokkal, az ásványok társaságával s az egésznek szerkezeti módjával a petrographia útmutatása szerint akként bánik el, mint a földi kőzetekkel, azon végeredményre jut, hogy míg egyrészt az elemek nem térnek el a földi elemektől s azok chemiai rokonsága egészen olyan, mint bolygónkon megszoktuk, végre, hogy az anyag kristályosodása is tökéle- tesen úgy megy véghez, mint nálunk, a geológiai kutatás ezen ága kimondani engedi, hogy a chemia, a physika, a kristallografia törvényei az universumba n is ugyanazok* A geológia ezen érdekes, egyéb világi tes- tek töredékével még azon bolygók szerkezetéhez is hozzá szól, melytől elszakadtak; viszont azok egy osztályának szerkezetét felhasználja földünk belsejének bizonyos olyan régióját elképzelni, mely a közvetlen kutatás tárgyát a hozzáférhetetlenségnél fogva, nem képezheti.” „A cosmogenia megállapításában a csillagászok egy izzónfolyó állapotot vesz- nek fel a földre nézve is mint kezdetet; ez ellen a geológ nem kel ki, de annyi bizonyos, hogy egy ilyen állapot első kihűlési kérgét nem találjuk, a föld szilárd kérgé- nek hozzáférhető részében a kutató geológ nem kezdetet, hanem azon körfolyamatok egyikét találja, melyek a ter- mészet háztartásában k i c s i b e n-n a g y b a n fedeztetnek fel,* * Kiemelés tőlem ! Vadász : Elnöki megnyitó 249 csakhogy e körfolyamat időszaka roppant nagy időt kíván feltenni, a mely azonban az idő végtelenségéből mégis bőven kitelik.” Vagy nézzük az 1883-ban megjelent, S e m s e y Andornak, a magyar természet- tudományok mindenkori legnagyobb mecénásának ajánlott Geológia előszavában fog- laltakat: igyekeztem általában véve is járulni a tudomány előmozdításához az által, hogy a Föld anyagának* nyomozását, az általános Geológia keretébe illesztve, megkíséreltem keresztül vinni a történelmi részen, nemcsak a Föld kérgében, hanem belseje felé is”.^,,A Geológia vagy Földtan foglalkozik a Föld anyagával,* szerkezetével, az anyag változásaival, az ezeket előidéző tényezőkkel, valamint a vál- tozások nyomán követhető korszerű fejlődéssel* és az abban észlelhető biológiai viszonyokkal. ’ ’ A földtan tárgykörét korszerűbben, teljesebben, a kozmogeológiáig terjedően meghatározni ma sem tudnánk. De messzemenően újszerűén hatnak ezek a földtani alapnézetek száz év előtt Szabó Józsefnek E y e 1 1 aktualizmusa nyomán adott „folytonossági elmélet” szellemében. Utaltunk már más helyen Engels nyomán arra, hogy Ly el 1-nél a Föld anyagának mai erőkkel azonos módon létesült válto- zásaiban fejlődés nincs említve. Szabó József az erők folytonos, nem katasztrófa- szerű működésével létrehozott változásaiból, mennyiségileg-fejlődésre (minőség !) mutat reá. A változások folytonos volta az oknyomozással természeti törvényt jelez. A habsburgi abszolutizmusban, a hetvenes évektől kezdődően a legutóbbi időkig, a liberális kapitalizmusban jutott nálunk először szóhoz a földtan társadalomalakító szerepe is. Szabó József ebben a vonatkozásban franciás szellemű, világnézetre nevelő tevékenységével is úttörő volt. Oktatói kötelességének tartotta Budapest környékének földtani ismertetését, aminek első leírása földtani térképpel 1858-ban jelent meg. A tanszék Budapest életé- nek mozgalmas fejlődésében is tevékeny szerepet vitt. S z a b ó József kőzetvizsgálati tanácsai szerint történt az utcaburkoló kövek kiválasztása, s szerepe volt a vízvezeték létesítésében is. A vízvezeték előkészítő munkálataiban állandó földtani tanácsadóként működött. A főváros közművelődési és társadalmi intézményeiben, az Állat- és Növény- honosító Társulatban, a turistaság előmozdításában, a fővárosi tanácsban, mindenütt megtaláljuk Szabó József tevékenységének nyomait. Tudományos és gyakorlati, valamint társadalmi szerepének és alkotásainak részletezése nélkül is kétségtelen, hogy európai hírnevét, valamint nagyszámú hazai és külföldi nagy kitüntetéseit is méltán kiérdemelte. Az egyetemhez és az oktatáshoz való viszonyát haladó szellemű dékáni és rektori beszédei tömören tükrözik. 1883-ban, rektori beszédében írta: ,,A mai Egyetem már nem zárkózhatik el a külvilágtól. Az Egyetem szerves része az állami életnek és főállomás a tudományművelés összes háló- zatában, kihatása van a társadalom egész szellemi valójára.” Tudatában volt az egye- tem osztály jellegének és az osztálytársadalmat kiszolgáló voltának. Foglalkoztatta a „szellemi proletariátus” kérdése is, aminek orvoslását az egyetemi ifjúság jobb felké- szültségében és a hivatástudat nélküli pályaválasztás megszüntetésében látta. Tanári hivatását nagy pedagógiai érzékkel, példamutatóan ellátta. Szakirodalmunkat a maga idejében tökéletes ásványtani és földtani tankönyvekkel gazdagította. Ezek közül az ásványtan négy kiadásban jelent meg, földtani tankönyve 1903-ig ugyancsak első és egyedüli volt. Nevelői szerepére és a hallgatósághoz való viszonyára rávilágítanak az 1867/68. tanévben tartott dékáni beszédének alábbi sorai, amelyek figyelmeztetnek „az egye- temi idő kellő használatának következményeire, úgy az egyesekre, mint az összes hazára * Kiemelés tőlem ! 250 Földtani Közlöny, XCl . kötet, 3. füzet nézve. ” ,,A jövő nem egyéb, mint a gyakorlati élet, melyre az egyetemi pálya után kilépni szándékoznak.” ,,A felső tanintézeteken a tudományt, mint ilyet adják elő a maga teljességében, kilépünk aztán az életbe s állásunkhoz mérve, a gyakorlat fog bennünket tudományunk alkalmazására megtanítani.” Mai oktatásunkban is alig lehetne az egyetem szerepét tömörebben vagy jobban körvonalazni . Legfeljebb azzal, hogy az egyetemi oktatást közelebb hoztuk a gyakorlati élethez. Oktatási készségét széleskörű ismeretterjesztő előadásai és közleményei bizo- nyítják. Akadémiai életrajzírója, Inkey Béla szerint: ,,Aki másokat oktatni akar, annak a gondolatközlés eszközével, a szóval is bánni kell tudnia. Szabó József nyu- godt, kimért előadó volt. Irásmodora úttörőén magyaros, eredeti; stilusát kitűnő nyelvérzékkel, tudatos törekvéssel, a szakkifejezések magyaros használatának han- goztatásával fejlesztette. Az egyetem magyarosító időszakának legerősebb oszlopa volt. Egész munkássága hazafias, cselekvőén magyar irányú és magyar szellemű ’’ Vessünk még egy pillantást Szabó József szaknevelői tevékenységére. Tulaj- donképpeni szaknevelésről, mai értelemben vett szakosításról, rendszeres vegyész-, fizikus-; geológus- vagy biológusképzésről, a budapesti egyetem bölcsészeti és termé- szettudományi karán, a legutolsó évtizedekig nem beszélhettünk Szabó idejében is, egészen a legújabb időkig, csak a megfelelő szakok szerinti tanárképzés folyt, a szabad tantárgyválasztás és tanrend keretében. A középiskolai tanári képesítéshez szükséges vizsgákat a Tanárképző Intézet szabta meg, s a képesítő oklevelet is ez adta ki. A Böl- csészeti Karon a tudományos kutatómunka alapján készült szakértekezés és l>ölcsész- doktori oklevél egymagában azonban még nem jelentett minősítést, még a mai érte- lemben vett szakmabeli tudományos kutatói állásokra sem. Hossszú időn keresztül csak a tanári oklevél megszerzésével lehetett egy -egy tudományszakban specializá- lódni. így volt ez Szabó József egész működése alatt. Ez a módszer a tudományok akkori állása szerint hasznos volt a speciális tudományszak jobb, szélesebbkörű meg- alapozására, de kétségtelenül lassította a specializálódást, és különösen megnehezítette a határozott tudományos iskola kialakulását. Mindeme nehézségek mellett a földtan terén Szabó József az első és egyetlen magyar egyetemi geológus tanár, aki határozott iskolát nevelt A Szabó-iskola széles- körű ásvány-földtani volt. Ebben az iskolában nőttek nagyra a magyar földtan fej- lődő korszakának első mesterei: Kocli Antal, Schafarzik Ferenc, S z á d e c z ky Gyula és több más tanítványa is. Egyetemi oktatásunk mai korszerűsítésével és a folyamatban levő oktatási irányelvek szerinti geológus szakképzésben csakis a már Szabó József által kijelölt széles keretek korszerű kitöltésére törekedhetünk. Szabó József példamutató oktatói tevékenységéhez tartozik napirendünk további előadásaiban szemléltetésre kerülő tárgykörökben való úttörő munkája. Ebből itt csak annak magyaros jellegét kívánom kiemelni. Tisztelt Közgyűlés ! Gyenge szavakkal nehéz fölmérni azt az utolérhetetlen nagyságot, amit Szabó József a magyar földtanban, Társulatunkban és a földtan magyarságában jelent Inkey Béla szerint fájdalmas űrt hagyott maga után. Szabó József szellemében, az általa tört és messzevezetően kiépített utakon kíséreltük meg a földtan oktatását, egyetemi színvonalának emelését és a földtan tár- sadalmi, népgazdasági és világnézeti jelentőségének sokrétű kiépítését, tudatosítását és terjesztését. De az utána maradt űrt mindmáig nem sikerült betölteni. Emlékeztetünk, hogy ne felejtsünk ! Dr. li. c. Vadász Elemér SZABÓ JÓZSEF, AZ ÁSVÁNY- ÉS KŐZETTUDÓS DR. SZÁDECZKY-KARDOSS ELEMÉR* akadémikus Szabó József alakjában az utókor egységesen a magyar geológiai tudomá- nyok úttörőjét, az autochton magyar földtan megalapítóját méltányolta. Valóban érdem a múlt század derekán már az a felismerés is, hogy a magyar népnek szabadsága kivívásá- hoz és megerősödéséhez, az induló műszaki élet alapjaként és világnézetileg is, a geológiai tudományokra, éspedig nem import geológiára, hanem, az ország sajátságos viszonyainak megfelelő, specializált és népünkbe gyökeret eresztő önálló magyar földtanra van szüksége. Akkor, az Ausztriával vívott közjogi csaták idején, nálunk döntőnek a jogtudományokat és a nemzeti önállóság eszméit alátámasztó történeti és nyelvtudományokat tekintették. Nagy szerepe volt már az orvosi tudományoknak is. A matematika, fizika, kémia és a mezőgazdaságot alátámasztó növény- és állattan még háttérbe szorult, az ásvány-földtan pedig az egyetemen még önálló tanszéket sem kapott. Szabó nagy érdeme, hogy ilyen körülmények közt a földtan jelentőségét illető felismerésének érvényt tudott szerezni, a földtani tudományokat a kor legmagasabb szintjén meghonosította, egyetemi intézet, gyűjtemények, laboratóriumok, tudományos nyelv, tanítványok, valóságos Szabó- iskola megteremtésével, a Földtani Társulaton keresztül a magyar földtani élet szervezésé- vel és a földtani ismereteknek különböző módokon, elsősorban a Természettudományi Társulaton keresztül széles körben való népszerűsítésével. Az utókor tehát méltán tiszteli Szabó Józsefben a magyar földtan atyját. De ebben a jelentőségében, tudományunk nemzeti hőseként Szabó József kissé szoborrá is merevedett. Pedig tudományos munkásságának legfontosabb magmás kőzettani része legnagyobb kortársait megelőző, ma is időszerű és döntő alap- vetéseket tartalmaz. De munkásságának éppen ez a korát megelőző, meg nem értett része utódai szemében tévesnek tűnt fel. Szabó szemlélete helyett mindinkább külföldi tantételek váltak uralkodóvá. Nemzetközi tudományos jelentőségének hangsúlyozásáért alig szálltak síkra; sőt életében nemzetközi súlyúvá lett neve** halála után ilyen vonatko- zásában mindinkább elhomályosodott. A következőkben Szabó jelentőségének ezt a jellegét igyekszem kidomborí- tani, megmutatva, hogy a magmás kőzettan legnagyobb úttörőivel, Zirkel, Rosen- busch, Fouqué és Michellévy vei együtt a modem kőzettan megalapítói közé tartozik; tudományos alkotásai a kőzettan hőskorának nemcsak érdekes, de igen lényeges tényezői, sőt vonatkozó eszméi részben annyira előremutatók voltak, hogy kortársai, egy ideig utódai sem fogták fel helyesen. Hogyan volt lehetséges, hogy Szabó hazai szakmai elődök, minden kőzettani iskola nélkül, lényegileg autodidaktaként, a Habsburg gyarmattá süllyedt Magyarország- * Elhangzott a Magyar Földtani Társulat 1961. március 15-i Ünnepi Közgyűlésén. ** S z a b ó tagja volt a M. Tud. Akadémián kívül a hallei, philadelphiai tud. akadémiáknak, tiszte- leti tagja a Soeiété Minéralogique de France-nak, az edinbourghi és bolognai egyetemek tiszteleti doktora, a párizsi egyetem Officier d’Académie-je, stb. 252 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet nak természettudományosán csaknem légüres terében, túlnyomóan egymaga nemcsak megalapította hazánkban a kőzettani, sőt nagyrészt az egész földtani tudománykört, annak minden fontosabb kellékével együtt, de kutató munkásságával a világ legjobbjai- nak sorába került. Ebben S z a b ó különleges egyéni képességein, lényeglátó, friss, gyakorlatias és optimista szellemén kívül a társadalmi viszonyoknak van döntő szerepe. Szabó élete és működése a magyar polgári öntudatra ébredés és az abból folyó természettudományos fejlődés egyik jellemző részlete, amely időben összeesve a modern mikroszkópos kőzettan születésével, Szabó személyében különleges csomóponttá alakul. Szabó születése idején, a Napóleon ellenes háborúk befejeződésével hazánkban is megszűnt a háborús konjunktúra és ezzel együtt az akkori magyar vezető nemesi réteg ideiglenes érdekközössége is Ausztriával. A termés nem volt többé jó áron eladható, sőt a kialakult mezőgazdasági válságot az osztrák kormány a pénz 1/5-ére devalválásával súlyosbította. Miután az ez ellen tiltakozó magyar országgyűlést Ferenc császár retorzió- ként 13 évig nem hívta egybe, sőt nyílt abszolutizmussal idegen katonaságot, titkos rendőrséget, cenzorokat, királyi biztosokat ültetett az ország nyakába, fokozódott az ellenállás a köznemesség körében, amiben néhány nagyobb perspektívájú főúr is részt vett. Az így kikényszerített új országgyűlésen 1 825-ben — Szabó születése után 3 évvel j — a nemzeti nyelvért való harc jegyében felállították a Magyar Tudományos Akadémiát. Széchenyi megindította a küzdelmet a gazdasági fejlődésért, a mezőgazdasági 1 kapitalizmusért, a gőzhajó-közlekedésért, Duna — Tisza szabályozásért, Dánchídért. Az j É-magyarországi paraszt-felkelés után (1831) pedig Wesselényi és Kölcsey már \ a nemzeti függetlenségért szálltak síkra. Szabó ifjú korától kezdve tehát az orszá- J got a Habsburg uralom által fenntartott feudális rendszer elleni küzdelem töltötte be. j Az élet pezsdülni kezdett az egész országban . tért hódítottak a francia forradalom ' testet öltött, majd a szentszövetség általi elnyomás következtében még inkább kiérlelődő ] eszméi. Mindezek eredményeként hazánkban is életre keltek az akkor haladást jelentő ] kapitalizmus első csírái. A nyílt eszű, gyors felfogású és a lényeget felismerő ifjú Szabó József e mozgalmas világban kérdések százaival találta szemben magát. Születési helyéről, Kalo- csáról Budapestre költözve, 1 — 4] az akkori lehetőségeknek megfelelően már 15 éves korában egyetemi hallgató: jogot és bölcsészetet tanul, majd 19 évesen joggyakornokként Selmecre kerül, ahol további sorsára döntő módon megismeri az ércbányászat és kohászat alapkérdéseit. Másodféléves bányász-hallgató, amikor az addig érdektelenül előadott ásványtan tanítását a fiatal Pettkó János veszi át, aki erre a tárgyra és a selmeci ércterület kutatási kérdéseire tereli a figyelmét. Szabó barátságba kerül P e 1 1 k ó - val, a selmeci ércterület egyik kutatójával, később a Magyar Tudományos Akadémián kollégájával, akire félszázad múlva is, Pettkó halálakor, 1892-ben földtani társulati elnöki megnyitójában melegen emlékszik. Selmecen épp úgy, mint az egész országban j addig a geológiai tudományok közül lényegileg csak az ásványtant művelték (B o r n, Scopoli, Ben kő, Zay, Jónás). Jónás halála után a budapesti Nemzeti Múzeumban az ásványtani gyűjtemény is ziillőben volt. Szabó Selinec földjét tanulmányozva megismeri a magyar föld akkori egyetlen geológiai szintézisét, Beu- dant 1822-ben, Szabó születési évében megjelent 4 kötetes művét 13 Hatással van rá a hazai földtani kutatás szükségességének felismerésében a hallgatóként Galícia, Szilézia és Németország ércbányaterületein tett első külföldi útja is. Bányászati tanul- mányai közben az ügyvédi vizsgát is megszerzi. Egyik első dolgozatában ugyanakkor a magyar bányászati nyelvről értekezik. Amikor koliászgyakomokként Zsamócára, majd Felsőbányára kerül, nyílik meg az első magyar vasút Pest és Vác közt (1846b Működik már néhány gyár: a diósgyőri, rimái stb. öntödék, az óbudai hajógyár. Mindez még világo- sabbá teszi előtte a földtan jelentőségét. Szádeczky-K. E. : Szabó József , az ásvány- és kőzettudós 253 Következik 1848; a forradalom éve. Kossuth Lajos mint az első felelős kormány pénzügyminisztere a 26 éves ifjút a pénzügyminisztériumba hivja. A következő évben már a hadianyaggyártás egyik legfontosabb posztján működik megyei salétrom felügyelőként. Ugyanakkor Kubinyi Á- oldalán részt vesz a Földtani Társulat meg- alapításában, ami ugyancsak a forradalom szülötte. Vadász E. így jellemzi a hely- zetet: „A földtan, a hazai föld megismerését célzó tudomány, a magyar létnek egyik legnemzetibb tudománya, a nemzeti függetlenségnek, önállóságra törekvésnek leghatha- tósabb kuturális gyakorlati segítő eszköze. Nem véletlen tehát, hogy a legnagyobb nem- zeti elnyomatás idején a földtan” (mint társulati alapítás világviszonylatban) „nálunk az elsők közt jelentkezik.” [3]. Szabót még a forradalom évében kinevezik az 1849—50 tanévre h. tanárnak a budapesti tudományegyetemen. Ő az „ásványtan” — beleértve nála már a földtant is — első magyar nyelvű professzora : megkezdi a magyar ásvány-földtani nyelv kialakítását,, nagy józansággal a fogalmak magyarosítását nem túlméretezve. A természetismeret c. tárgyba sorvasztott ásványtannak az előző tanárok (Pillér, Schuster, Reisin- g e r) által mindinkább elhanyagolt, végül is mint feleslegeset a Nemzeti Múzeumnak átadott egyetemi gyűjteményt visszaszerzi, azt 4 éven belül kétszer költöztetni kény- szerülve is rendezi. Közben hírlapi felhívásra jelentkezve, nyelvismerete alapján kiküldik kormánytudósítóként 1851-ben Londonba a kristálypalotabeli világkiállításra. Ennek drágakő, szén, cement, agyag és üveg iparáról közérthető dolgozatban számol be a magyar olvasóknak. Itt Szabó már tudatos és hivatott propagálója a hazai földtan ügyének. A forradalom, leverése ellenére sem bizonyult hiábavalónak. A forradalmi eszmék fejlő- dése új utakat talált. Amikor a Bach korszak vad német esítő irányzata 1855-ben elmozdítja egyetemi katedrájáról, mint a budai reáliskola tanára, majd a pesti Kereskedelmi Akadémia fizika és kémia tanára, 2 év múlva pedig annak igazgatója, egyszersmind a Természettudományi Társulat titkára is, folytatja földtani vonatkozású munkásságát. Átdolgozza magyar nyelvre S t ö c k e r Mineralogische Anschauungslehre-jét (1857). Alapos bejárások után elkészíti Budapest környékének első földtani monográfiáját (1858). Amikor a Habsburg nyomás a külföldi balsikerek következtében engedni kénytelen,. 1860-ban Szabót is visszahívj ák az egyetemre ; életében ezzel nagy változás áll be. A 38 éves férfi, aki eddig a legkülönbözőbb posztokon működött és csaknem minden évben más feladattal állt szemben, ettől kezdve kizárólag az ásvány-földtani tudományok művelésére koncentrálja erejét. Már világlátott, sokoldalú tudós, jónevű kutató, a Magyar Tudományos Akadémia 1858 óta levelező (tíz év múlva rendes) tagja, a jogtudományokon kívül szakembere az ásvány- és földtannak, bányászatnak és kohászatnak, sőt többé- kevésbé a kémiának és fizikának is. Három nagy nyugati nyelvet szóban és írásban már csaknem kifogástalanul bír, végül is 8 nyelven beszél; a gyorsírás első magyar művelői közé tartozik; emellett muzsikál, zenét szerez. Nemcsak ismeretei nyugodnak igen széles alapon, de különleges geológiai adottságai vannak: nagyszerű megfigyelő készség mellett kiváló érzéke van a természeti jelenségek tér- és időbeli kapcsolatai iránt. A kérdéseket tehát nem sztatikusan, hanem összefüggéseikben, folyamatokban látja. Munkáit a szelvé- nyek, földtani térképek sorával támasztja alá. Bel- és külföldi útjain sok mindent észre- vesz, megért, feljegyez, gyűjt, intézetében és tudományos működésében felhasználható föld- és ásvány-kőzet mintaanyagot szerez. Nemsokára világviszonylatban is jelentős módon képes beleszólni az ásvány- és kőzettan sokrétű nemzetközi fejlődésének koncert- jébe. Tisztában van azzal, hogy az ásvány-földtani tudományok legfontosabb alapja az anyagismeret. Az első tehát, hogy az ásványtant megfelelő szinten művelje és erre adjon alapot tanítványainak. E téren a már akkor erősen fejlett külföldi kezdeményezéseket 254 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet követheti. Amikor 1861-ben megjelenik 64 oldalas kis Ásványtana kezdők számára, abban még W e r n e r rendszere érvényesül. De ugyanazon évben egyetemi ásványtani tankönyve első kiadásának rendszertani részében már James Dana 4. kiadását, 1893-ban megjelent 4. kiadása pedig már a fiú Edward Dana 1892. évi művét követi. Ez a mű az első magas szintű magyar nyelvű ásványtan, tele hazai adatokkal, amelyeket részben maga fedez fel. Kisebb közleményeiben a hazai ásvány lelőhelyekről számos új adatot szolgáltat, leírja a sajóházai albitot, a szobi Ság-hegy chabasitját, fel- fedezi selineci munkatársaival (1879) B r e z i n á t megelőzve az urvölgyitet (amelyről csak 1940-ben derül ki, hogy azonos a devillinnel), a kapniki helvint, az óhegvi farmakoszi- deritet. Felismeri, hogy az ásványnak tartott szarvaskői wehrlit magmás, éspedig gabb- roidos kőzet (1871, 1877). Sokkal kevésbé kialakult ez időben a kőzettan tudománya. A világhelyzetet Szabó e téren is tisztán látja, és azt egyik dolgozatában 5] egyes vonatkozásaiban ecseteli is. Elemzése ma is helytálló, és kiegészítve, (de részben saját szavaival), a követ- kezőkben foglalható össze. A kristályos kőzetek vizsgálatában az első döntő lépést Cor- dier teszi 1815-ben, amikor ilyen kőzeteket mechanikailag szétválaszt, és összetevőit önálló ásványokként meghatározza, túlnyomóan közönséges nagyító lencsével. Az ilyen kőzettani ásványmeghatározás azonban nehézkes és nem pontos. Mégis e téren csaknem fél évszázadig nem történik lényeges változás. Előtérbe lép egy másik irányzat: a kőzetek kémiai analitikai vizsgálata és rendszerezése. A kőzettan eme ,, kémiai periódusának” főalakjai németek: Abich (1841), Bischoff (1847), Justus Roth (1861), Scheerer (1864) és B u n s e n (1851). Ez az irányzat tulajdonképpen O s a n n o n és X i g g 1 i n keresztül csaknem napjainkig folytatódott. A kémiai elemzés azonban akkor még hetekig tartó, lassú munka volt, egy-egy magmás terület részletes feldolgozá- sát nem tette lehetővé. De 1858-ban Henry Clifton Sorby ,, jeles angol tudo- mánykedvelő” egyes drágaköveket vékony lemezekké köszörülve a mikroszkóp alkalma- zásával kezdi vizsgálni, aminek alapján azok szerkezetéről és zárványairól ,, meglepő dolgokat” közölhet. Sorby 1862-ben rajnai utazása közben megismerkedik a porosz bányaiskola nemrég végzett tanítványával, Z i r k e 1 lel, akinek sokat beszél a mikrosz- kóp ásványtani alkalmazásáról, és megmutatja néhány magával hozott csiszolatát: elmagyarázva annak készítési módját. „Sorby eltávozván. Z i r k e 1 ben egy enthusi- astát hagyott vissza” — állapítja meg Szabó. Ettől kezdve a kőzetleírásban Z i r k e 1 a mikroszkópot rendszeresen alkalmazza, először Becsben a Geológiai Intézetben H a u e r mellett, majd mint lembergi, kiéli és lipcsei professzor. Z i r k e 1 vonatkozó első dolgozata [6] 1863-ban még semmi visszhangot nem keltett”* 1866. évi két kötetes kőzettanában [7] is a mikroszkópos eredmények még háttérbe szorulnak, noha e munkában már a földpátok szerint csoportosítja az összetett kristályos kőzeteket, R o s e és Roth (1861) nyomán felosztva azokat őrt okiász, oligoklász, labrador és anortit-kőzetekre. De 1873. évi könyvében 81 a mikroszkópos szempont már az egész kőzetrendszerben kidomboro- dik. Ugyanakkor jelenik meg Rosenbusch első nagy műve is a kőzetalkotó ásvá- nyokról [9], melyet a magmás kőzetek mikroszkópos fiziográfiája 4 év múlva követ '10'. Ezekben a művekben a két német kutató még kizárólag a leírásra szorítkozik. Kénytelenek megelégedni a kőzeteknek főleg gyűjteményi példányok alapján való mikroszkópos jellem- zésével, mert egy-egy magmás területnek rendszeresebb mélyreható átkutatására és értelmezésére még nincs gyakorlati lehetőség. A magmás kőzetek főásványát, a földpáto- kat, különösen a plagioklászokat, közelebbről meghatározni ui. csak nagyon körülménye- sen, végső fokon csak kémiai elemzés útján lehet. Descloizeaux [11 ugyan leírta már 4 földpát „fajta” optikáját, de ezen az alapon a meghatározás még igen nehéz. * Később maga Hauer is e vizsgálatok pionírja lett. és igy írja le 1864-ben új kőzetfajtaként Erdélyből, Kissebesről a dáeitot. Szádeczky-K. E. : Szabó József, az ásvány - és kőzettudós 255 A terepen tehát csak a legfőbb kőzetfajokat lehet elkülöníteni, a magmatitok pontosabb elterjedésének és összefüggéseinek megállapítására nincs mód. Rosenbusch 1873- ban — Szabó földpát-meghatározási módszereinek világnyelvű közlése évében — is még így nyilatkozik: „Leider aber ist bisher kein Charakteristikum aufgefunden worden, nach welchem mán die verschiedenenSpezies, welche als die háufigst vorkommenden Mischungen dér isomorphen Endglieder Albit und Anorthit angesehen werden, oder auch diese Endglie- der selbst unterscheiden könnte. Auch sind die optischen Eigenschaften bei allén so über- einstimmend, dass mán wohl stets auf die chemische Analyse zu ihrer Unterscheidung angewiesen sein wir d.” [9., p. 349, kiemelés tőlem.] Ezért Rosenbusch 1877-ben is még csak az ortoklász és plagioklász kőzete- ket választja el. Magmás genetikai kérdésektől tartózkodik: az egyetlen genetikai kérdés, amit ez idő szerint érint, az agyagos kontakt képződmény. Rosenbusch a freibergi iskola növendéke volt, ahol Fischer is meg- kezdte a kőzetek mikroszkópiái kutatását, és már évekkel az alapvető Zirkel és Rosenbusch kötetek megjelenése előtt, 1868-ban közölt ilyen dolgozatot. Szabó erre azonnal reagál: levélbeli felvilágosítást kér a módszerről, és Fischer válasza alapján még ugyanabban az évben a budapesti Ásvány- és Kőzettani Egyetemi Intézetben megindítja ,,az új módszer ápolását”. Szabó tehát világviszonylatban is a legelsők közt vezeti be a kőzetmikroszkópiát. A következőkben tárgyalandó alapvető eredményei- vel azután a kőzetmikroszkópia terén is európai nevet szerez, úgyhogy a berlini F u e s s cég egyik mikroszkópos vékonycsiszolat sorozatának kidolgozására kéri fel. Erre vonat- kozó dolgozata a Földtani Közlönyben 1876-ban jelenik meg, Rosenbusch első kőzettana előtt egy évvel. A magyarországi harmadkori andezites kőzetek tanulmányozását Szabó még előbb, 1863-ban kezdte el. Az ilyen magyarországi kőzetekre először B e u d a n t [13] alkalmazta a Hauy által 1813-ban Brogniart művében [12] bevezetett trahit nevet. Szabó felléptéig újabb lényeges haladás a magyarországi vulkáni kőzetek ismeretében csak 1859— 60-ban történt, amikor Richthofen [14] makrosz- kóposán, részben B e u d a n t nyomán, az itteni trahitos kőzetek 4 csoportját : a legidősebbnek tartott zöldkő- trahitot, a szürke trahitot, a még fiatalabbnak minősített riolitot és a legfiatalabb bazaltot különböztette meg. A riolit elnevezést Richthofen ekkor vezette be; a már B e u d a n t nál szereplő ,,zöldkő-trahit”-ot pedig később északamerikai vizsgálatai alapján hasonló legidősebb helyzetben találva propilitnek, azaz ,,előkapú” kőzetnek nevezte el [15]. Szabó már vonatkozó első dolgozatában, 1865-ben [16/] Richthofen szürke trahit j át tovább tagolta, az 1835. évi Buch- féle „andezit” fogalmat használva, amfibol mentes augitandezitre és amfibol-trahitra. Minthogy az andezit kritériumának, a plagioklásznak meghatározása a terepen dolgozó geológus számára elvégezhetetlen volt, azért Szabó az egész genetikailag egységes kőzetcsaládra később a trahit nevet alkalmazta, annak az ásványtani meghatározás mértéke szerinti közelebbi elkülönítését javasolva. Szabó tehát már a 60-as években tisztában volt azzal, hogy a vulkáni kőzetosztályozásnak az ásványtani összetételen kell alapulnia, és hogy ezen belül,, a trahitok osztályozására döntő befolyással bír azok föld- pátjainak meghatározása.” [17. , p. 130.] Ezt az ásványtanilag és kőzettanilag egyaránt alapvető problémát, a földpátok pontos és gyors meghatározását azután 1871-ben neki sikerült világviszonylatban először megoldania [19—21.]. Szabó ásvány-kőzettani munkáiról nyilván maga is tudta, hogy azok nemzetközi jelentőségűek, ezért ezeket rendszeresen világnyelveken is közölte, így 1873 a kőzettan történetében fordulópont: nemcsak Zirkel és Rosenbusch alapvető műveinek sorozata indult meg, hanem világnyelven [21] ekkor jelent meg Szabó nak a trahitok természetes osztályozására vonatkozó dolgozata, amelyben 256 Földtani Közlöny, XCJ. kötet, 3. füzet gyakorlatilag is lehetővé teszi a magmás kőzetek helyes rendszerezését az első főldpát meghatározó gyors módszer feltalálásával. Kiindulásul leszögezi, hogy a magmás kőzetek osztályozásának és értelmezésének kérdése még nincs megoldva, mert a rendszerezésnek nem lehet pusztán a kémiai összetétel az alapja, hanem azt az ennél sokkal többet mondó ásványtani összetételre, elsősorban a földkéreg alkotásában legnagyobb szerepet játszó ásvány csoportra, a magmás kőzeteknek mintegy 60%-át kitevő földpátokra kell építeni Ennek a mostantól kezdve a magmás kőzettan történetében mindinkább általánosan elfogadott elvnek érvényrejutását vS z a b ó módszere: az olvadásfokon és a Bunsen- láng nátrium-kálium színezéseinek intenzitásán alapuló, milliméteres szilánkok meghatá- rozását is biztosító lángkísérleti eljárás tette lehetővé. Ez új korszakot nyitott a kőzettanban. Módszerét nemsokára szerte a világon használják: I' o u q u é 1876, 22] majd T h o u 1 e t 1 880-ban Párizsban, S c h m i d t Jénában, J u d d pedig Ixmdonban (1876) [23] vezeti be. Példáján fellelkesülve mások is megkísérlik a következő években hasonló mikrokémiai jellegű módszerek kidolgozását : így Prágában B o r i c k v , majd Német- országban B e h r e n s . Ezek azonban kétségtelenül nem érik el Szabó módszerének eleganciáját, és nem is kerültek általános használatba. Szabó módszerét viszont még századunkban is eredményesen használták, és azt csak a tökéletesedő optikai mód- szerek tudták kiszorítani. Descloizeaux kristályoptikai alapvetéséből kiindulva [11] Schuster a kioltási szögek mérésén alapuló módszert 7 évvel később vezeti be, de ennek és általában az optikai eljárásoknak alkalmazásához még sokáig orientált metszetekre, legalábbis hasadási lemezekre volt szükség. Szabó objektivitását mutatja, hogy saját módszerének alkalmazása mellett nem zárkózott el az optikai kőzet- meghatározás propagálása elől sem, amikor az fokozatosan használhatóvá vált. Szabó módszerének óriási jelentősége abban áll, hogy a földpátok és általuk a magmás kőzetek gyors, sorozatos, mélyreható meghatározása lehetővé tételével világ- szerte megindulhatott a magmás területek részletes összefüggő vizsgálata és ennek alapján genetikai kiértékelése a magmás kőzettan genetikai korszaka. Ennek eredményeképpen már 6 év múlva, 1879-ben megjelenik az első mikroszkópos genetikai magmás kőzettan, • F o u q u é és Michellévy 24] műve* Ez a Rosenbusch leíró magmás kőzettanánál mindössze 2 évvel fiatalabb könyv lényeges további előrehaladás Mai. elsősorban földpátokra alapított magmás kőzetrendszerünk lényegileg teljes alakjában itt jelenik meg először 24 . p. 156— 157. . A mű alaposan, több oldalon, táblákkal ismerteti Szabó módszerét. Megállapítja, hogy ,,Le procédé Szabó donne des résül tats d’une précision réellement surprenante” [24.. p. 113.] ,, . . . les procédés Szabó et : B o r i c k y s’appliquent spécialment á la distinction des feldspaths entre eux et rendent á ce point de vue les plus grands Services.” [24., p. 208 ] De akinek a kezében a földpát meghatározási módszer elsőként vezet magmás 4 kőzettani rendszerezési kérdés megoldásához, az maga Szabó aki már 1 872 és 1873. évi | dolgozataiban magyarországi vizsgálatai alapján a földpátok segítségével megoldja a vul- _ káni kőzetek egyik legnagyobb és legfontosabb csoportjának, az andezites-dacitos-riolitos, vagyis általa trahitosnak nevezett kőzetek rendszerezésének kérdését. Kimutatja, hogy" [| ezekben a kőzetekben különböző ásványok szabályszerűen társulnak. Egy későbbi (1881) tj dolgozatában erre visszatérve tömören így fogalmaz: .,il y a des minéraux qui sont con- j; stamment associés.” [25]. Felállítja az első részletesebb magmás rendszert, amelynek , egyik igen lényeges vonása, hogy elkülöníti a normál trahitokat, vagyis mai ortomagmás | * A franciak egyébként kezdetben az angolokkal egvütt a tulajdonképpeni ásvány-, ill. kristály- ' optika megalapítói (B io t 1815. F r e s u c 1 181 7, X i c o 1 1825). D e s c 1 o i z e a u x 1857-ben mar szi- gorúan geometriai alapon összefoglalja a legfontosabb átlátszó ásványok optikáját és Rosenbusch ’ első kötete ennek továbbfejlesztése. Szádeczky-K. E. : Szabó József, az ásvány- és kőzettudós 257 kőzeteinket a modifikált kőzetektől, mai hipo- és metamagmatitjaink sorozatától. A nor- mál sorozatot osztja be aföldpátok alapján, és így már 1872— 1873-ban olyan kategóriákra jut [19—21], amilyeneket lényegileg ma is használunk. Azt is fölismeri, hogy a kvarc- tartalom nem befolyásolja lényegesen e kőzetek jellegét és erupció sorozatukat. Hang- súlyozza, hogy a bázisos plagioklásszal együtt a kyarc ritka. Később (1881) az abrud- bányai (Detunáta) bazalt előfordulással kapcsolatban megállapítja, hogy ha a bázisos kőzetben kvarc van jelen, úgy az rendszerint kvarcos mellékkőzetből származó zárvány [25]. A S z a b ónál először gyakorlatilag is alkalmazott földpát-alapú magmás kőzet- rendszerezés így mindinkább uralkodóvá lett szerte a világon, amint azt F o u q u é és Michellévy (1879), majd Geikie (1897—1903), Johannsen (1938—39), Wolff (1951), Rittmann (1952), Nockolds (1954) stb. rendszerei mutatják. (1. táblázatot.) Szaból873 Wolff 1951 Ortoklász (kvarc) trahit Riolit és trahit Ortoklász oligoklász (kvarc) trahit Riodacit Oligoklász (kvarc) trahit Oligoklász dacit, oligoandezit Andezin (kvarc) trahit Andezin-dacit és andezin-andezit kabrador (kvarc) trahit kabrador-andezit Bytownit (kvarc) trahit Anortit (kvarc) trahit Elvileg és az ércteleptani gyakorlat szempontjából is óriási jelentőségűnek bizo- nyult a modifikált trahitok rendszertani-genetikai elkülönítése. Richtofen [15] mindössze 5 évvel Szabó alapvető dolgozata előtt Magyarországon és az USA-ban egyaránt normális első magmás termékként írta le a propilitet. Ezzel szemben Szabó mutatta ki, hogy a propilit a normális vulkáni kőzetekből utólagos H2S - H20 hatásra keletkezik, és az ilyen utólagos képződményeknek egész sora létezik, amely bármelyik trahitos kőzeten kifejlődhet [20—21]. Csak a legújabb értelmezés haladt tovább ezen a téren, elkülönítve a valódi utólagosát és a későit, vagyis a méta- és hipomagmásat, de megerősíti Szabót, hogy ezek a kőzetek nem változatlan eredeti magmás képződmé- nyek. Szabó a modifikált trahitokat a hatóoldatok minősége és a hatás intenzitása szerint mesteri módon a következőképpen osztályozta [20—21]: 1. ,,riolit” (obszidián) perlit+szurokkő, megolvadt trahit (erre visszatérünk), 2. lithoidit: üvegtelenedett riolit, 3. zöldkő-trahit : víz és kénhidrogén hatására átalakult trahit, 4. domit: sósavas hatásra átalakult trahit, 5. alunit: kénsavas hatásra átalakult trahit, 6. kaolinit: az előbbi hatások fokozódásából származó termék, 7. hidro-kvarcit : a felszálló kovasavas oldatok hatásának terméke. 1873-as tanulmányaiban a „trahit-ciklus” fogalmát is tiszázta [20—21], ezalatt értve a területileg összetartozó, egységes eredetű trahitképződmények összességét, vagyis J u d d későbbi (1886— 1890) magmás provincia fogalmát. De megállapította azt is, hogy az idősebb trahitos képződmények magasabb, a fiatalabbak mélyebb képző- dési, ül. erupciós szinthez tartoznak, és hogy a mélyebb tag az anortitosabb és a sorozat időrendi végtagja. Ez utóbbi megáüapításaival tehát vüágosan körvonalazta a mag- más differenciáció folyamatát és a differenciátumok savanyúság, ül. fajsúly szerinti, sőt időbeli elkülönülését is. A differenciáció kifejezést csak később, 1880-ban Loevinson-Lessing vezette be. Szabó korai felismerése annál figyelemre néltóbb, mert akkor még ugyanazon magmás provincia különböző kőzeteit túlnyomóan i nagy tekintélyű B u n s e n elméletével magyarázták, amely szerint azok a (savanyú) 258 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet trahitos és a (bázisos) piroxénes magmák keveredései. Szabó kiemeli azt is, hogy a különböző magmás ciklusok különböző korúak lehetnek, és ezek változását „geológiai körforgalomként” („Kreislauf im geologischen Maűstabe”) ismerte fel. Már ebben a dolgozatban lényegében helyesen megfogalmazta a vulkáni kőzet- fajták időbeli egymásra következésének alaptörvényét is, ezzel leszögezve a gyűrt hegy- ségek — a mai kifejezés szerint szubszekvens magmatizmusának sorrendjét. Vonatkozó tétele abban foglalható össze, hogy a vulkanizmus a savanyú tagokkal kezdődik, és foko- zatosan a bázisosabbak felé tolódik. Richthofen is felvetette már a kérdést ugyan- csak a fajsúly szerinti elkülönüléssel kapcsolatban 14], de minthogy a zöldkő-trahitot legidősebbnek, a riolitot pedig fiatalabbnak vette, a kérdést helytelenül és bonyolult módon csak a trahitoknak a plutonikus kőzetekhez való sorolásával tudta értelmezni, feltételezve, hogy a vulkáni riolitok külön magmakamrából táplálkoznak Hosszú év- tizedek további kutatása alapján Szabó tétele lassanként lényegileg igazolódott, azzal a módosítással, hogy a több alciklusra különülő vulkanizmus minden új fáziskor gyengülő mértékben savanyú taggal kezdődik, és így a legfiatalabb, legbázisosabb végtag- hoz, egyenes vonal helyett periódusosán hullámzó görbével jutunk el Kgy-egy kisebb területrészen a fejlődési görbének csak egy egy részlete figyelhető meg ; ezért a részlet- kutatók sokszor félreértették Szabó nak az egész belső kárpáti vulkanizmusra vonat- kozó megállapítását. Szabó ugyanekkor gondolt már a magmás kőzetek különbözőségére a lepusz- tulási szint függvényében is, megállapítva, hogy a fiatalabb ciklusokban felül rendszerint a leginobilisabb anyag található, lefelé viszont az erősebben átkristályosodott kőzetek folytatódnak. Kiindulva a harmadkori trahitokból, időben előre haladva a jelen- kori vulkánossághoz, visszafelé haladva pedig az erősen lepusztult vidékeken a porfíros és végül a kristályos mélységi kőzetekhez jutunk. Itt tehát ugyanazon magmából kifejlődő kiömlési és mélységi kőzetek mélységi sorozatának felismerése jelentkezik. Szabó tehát 1871 — 1873. évi valóban korszakalkotó dolgozataiban 18—21] a következő döntő jelentőségű eredményekre jutott: 1 . elsőként lehetővé tette a legfonto- sabb kőzetalkotó ásvány csoport pontos és gyors meghatározását; 2. kimutatta, hogy a rendszerezés döntő tényezője nem a kémiai, hanem a differenciáltabb állapotot képviselő ásványtani összetétel, ezt alkalmazta a vulkánitokra; 3. megállapította, hogy* a friss és módosult vulkánitok két genetikailag alapvetően különböző sorozatot alkotnak; 4. egy adott terület összefüggő különböző vulkanitjait genetikailag egységes magmás területből vezette le, mint annak mai kifejezéssel élve — gravitációs differenciációs termékeit; 5. utalt arra, hogy a kőzetek kristályossági foka a lepusztulási mélység függ- vénye; 6. megállapította, hogy a magmás ciklus együttesében az erupciós termékek idő- ben lényegileg fokozatosan bázisosabbá válnak. Szabó nak ezek a zseniális felismerései a magmás kőzettan legmélyreliatóbb, együttesükben legjobb kortársait is megelőző megállapításai közé tartoznak. Szabó rendszerének az utódok számára egyik legkülönösebb és legkevésbé elfogadott eredménye a riolitos kőzeteket illeti. Szabó ..riolit” alatt Richthofen eredeti elnevezésének megfelelően az effuzív kőzetek üveges módosulatait értette 20—21'. Jól ismerve a földpátok olvadási viszonyait, az olvadási termékek üveges jellegét és a savanyú plagioklászok nagyobb olvadékonvságát, feltételezte, hogy ezek az üveges vulkáni kőzetek a savanyú, földpátokban gazdag ortoklásztrahitok utólag megolvadt ; termékei. Tekintettel ezek gyakori kémiai elváltozásaira, hidroszib’kátos összetételére, úgy gondolta, hogy megolvadásuk a tengervíz közbejöttével történt ,.egy öregebb traliittípuson egy fiatalabb trahittípus erupciój aVlk almával. ” 17., p. 131.'. Ezt a folya- matot riolitizmusnak („rliyolitism”) nevezte, és annak 4 stádiumát különítette el a föld- tanilag megfigyelhető kőzetsorrend alapján: obszidián, szurokkő, perlit, horzsakő 25]. Szádeczky-K. E. : Szabó József, az ásvány- és kőzettudós 259 Ebben a ma lényeges módosításra szoruló 'elképzelésben is fontos előremutató meglátás van: a riolitos kőzeteket ily módon nem sorolta a normális, azaz mai nyelven ortomagmás kőzetek sorába, hanem a normális vulkánitok újabb erupciók által kontakt- metamorfizált termékének és utólag szilifikáit módosulatnak minősítette. Ma már köztudott, hogy a 70%-nál több Si02-t tartalmazó, típusos, savanyú, riolitos kőzetek mondhatni rendszeresen tartalmaznak másodlagos kovaásványokat, opált, kalcedont, másodlagos kvarcot, tridimitet. Kortársai és a következő generációk ezeket magából a kőzetből származtatták, Szabó azonban nem esett a filius ante patrem -nek ebbe a hibájába, hanem feltételezte, hogy a nagy savanyúság a környezetből, ill. a mélyből másodlagos folyamatokkal felszállt kovasav folyománya. Egy 1889-ből származó dolgo- zatában [26] a vörösvágási területen az opált aszcendensnek, a hialint deszcendens olda- tokból származónak és a posztvulkanikus kovásodás mindezen folyamatait ma is folyta- tódónak tekintette. Azóta ugyancsak hazai vizsgálatok alapján tudjuk, hogy ez a kova- anyag valóban a környező, ill. mélyebb kőzetek földpátjának agyagos ásvánnyá bomlása- kor felszabaduló Si02-ből, főleg fiatalabb vulkáni, endometamagmás hatásra, de később is, tehát valóban részben hemiaszcendensen, részben laterálszekréciósan, sőt az adott kőzethez képest akár deszcendensen is származik. Viszont kortársai, sőt sokan a legújabb időkig, nemcsak a riolitot, hanem a gráni- tot is a bazaltos-gabbroidális magma szélső savanyú differenciációs termékének tekin- tették. Vezető tudósok is csak jóval Szabó után jöttek rá, hogy a gránitok mennyi- sége ehhez a származtatáshoz túl nagy. Ekkor elfogadták, hogy a differenciációs eredetű grániton kívül, az E s k o 1 a által kimutatott anatektikus és főleg aPerrin és Rou- b a u 1 1 által propagált ún. gránitosodással létrejött metamorf metaszomatikus gránit is van. Ma már a tiszta differenciációs eredetű gránit létezését lehet csaknem teljesen kétségbevonni, pontosan Szabó szellemében. A legutolsó két évtizedben világosodott meg általánosabban az is, hogy a riolit sem tekinthető túlnyomóan a többi effuzív kőzet közönséges differenciációs végtermékének, hanem az gyakran speciális képződmény, ignimbrites származék. Szabó tehát így korát messze megelőzve látta meg a savanyú kőzetek különleges jellegét. Szabó egyik 1881. évi dolgozatában [25] a riolit, trahit és andezit elnevezése- ket tisztán szöveti értelemben használta, amint a riolit név valóban a folyási, az érdességre célzó trahit név pedig ugyancsak szöveti jellegre: porozitásra céloz. A ,, riolit” tehát az üveges, a ,, trahit” a porózus, az andezit pedig a kompakt, tömör szövetű kőzetet jelentette nála, míg az ásványos összetétel szerinti fajokat a már vázolt komplex ásványtani elneve- zéseivel kívánta jelölni. Ezzel igen világos, logikus, de a gyakorlat által el nem fogadott nomenklatúrát alkotott. A geológiai tudományoknak azóta állandóan aktuális témája a nomenklatúra kérdés. E szempontból is figyelemre méltó, hogy Szabó életének utolsó periódusában i letért saját javaslatai útjáról, és maga is a szokottá vált értelemben kezdte használni az an- i dezit, dacit, riolit kifejezéseket. Valószínűleg belátta, hogy a tudományos nyelv rövidségre 1 törekszik, ezért általános használatba inkább az egyszavas elnevezések kerülnek. De szívesebben használják pl. a dacit kifejezést a kvarc-ortoklász-oligoklász-trahit helyett : azért is, mert utóbbi már tovább aligha hosszabítható, pedig a megismerés előrehaladásá- val szükségképp újabb kapcsolatok kifejezésére is szükség van (pl. zöldkő vesedett dacit: klorodacit). A nomenklatúra kérdésben régóta két tendencia harcol egymással: az elv I és a gyakorlat. Az elv: nem terhelni új fogalmakkal a rendszert. A gyakorlat viszont az, hogy állandóan új fogalmak születnek, erősödnek és válnak végül maguk is fő fogalommá. ;Szabó az elvnek hódolt trahit nomenklatúrájával, a gyakorlatnak pedig, amikor azt elhagyta. Nyüván látta, hogy a tudományos nyelvben inkább van logikus fejlődés, mint !■ a hétköznapiban. Az összetett nevek életképesek, ha rövidek és nemzetközileg érthetők. 260 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet Sőt régi fogalmak, mint a „gránit” csoportnevekké válhatnak, ha nem könnyen megkülön- böztethető genetikai alfajai sajátságaiban konvergálnak. A trahit esetében azonban látszólag fordítva: a családnév fajtanévvé szűkült, mert a család tagjai itt könnyen megkülönböztethetők lettek. (A valóságban a fejlődés mindkét esetben azonos. A gránit családnévből is lekopott a hipersztén-gránit, önálló „charnockit” lett, amint annak könnyen megkülönböztethető önálló volta kiderült.) Szabó nak a magmás kőzetekre vonatkozó, messze előre mutató eredményeivel szemben az 1882-ben megjelent magyar nyelvű könyvében '27 praktikus szempontokra tekintettel a teljes kőzetrendszert meglehetősen retrográd módon fejtette ki. Leírja ugyan először a kőzeteknek akkor már meglehetősen elfogadott C o q u a n d (1857), ill. C o 1 1 a (1862) által propagált genetikai rendszerét a magmás mélységi és kiömlési, a dinamó- és kontektmetamorf és üledékes kőzetcsoportokkal, azonban mikor a kőzetek részletes kifejtésére kerül sor, lényegileg Zirkel 1866 évi, túlnyomóan a makroszkópos meg- határozás lehetőségét szem előtt tartó, kezdetlegesebb felsorolását alkalmazza. A kristályos és törmelékes kőzetek elkülönítése után, a kristályosokon belül az egyszerű (egy ásványul és összetett kőzeteket különbözteti meg, az utóbbiakon belül pedig tömeges, réteges, tömzsös és telérképző csoportokat. így összekeverednek a genetikai, ásván vtani és föld- tani szempontok, és helytelen kapcsolatok jönnek létre, mint a mészkő, dolomit, márga, gipsz együvé sorolása a szerpentinnel, vagy a kősóé a smirgellel és a szénkőzetekkel. Itt nyilván a felvevő geológus munkájának megkönnyítése lebegett a szeme előtt és a hazai műszerhiány miatt nem bízott abban, hogy a felvevő geológus munkája rend- szeres és eléggé egyidejű mikroszkópos vizsgálattal támasztható alá. A tényleges fejlődés azonban megcáfolta. A tudomány parancsoló szüksége biztosította a legfontosabb alap- követelményeket, és a mikroszkópos vizsgálatot szükségeid genetikai rendszer néhány éven belül nálunk is uralkodóvá vált. Ez a túlzottan prakticista lépése azután hozzájárul ahhoz, hogy saját előző nagy jelentőségű eredményeit hazánkban is mellőzték, sőt legfontosabb eredményei részben hitelüket vesztették. Az utódok a külföldi sémát fogadták el még abban az esetben is, ha az Szabó felfogásával szemben sokkal kezdetlegesebb volt. Pedig ebben a könyvében is sokszor érvényesült nagyszerű elméleti vénája és lényeglátó kritikája. így a Fold mélyebb öveinek elemzésében 40 évvel hamarabb elérkezik aTamman — Goldschmid t-féle vasmagos földmodell koncepciójáig. Helyesen felismeri továbbá Haughton meggondolásainak használhatóságát, mely szerint a Föld a meteoritokhoz hasonló anyagból, lényegileg tehát hidegszármazással is keletkezhetett. Része lehetett ennek a kevéssé szerencsés könyvnek abban is, hogy később Szabó közvetlen környezetében maga a kőzettani szellem is bizonyos mértékig feladásra került, és így közvetlen utóda, Krenner József az ásványokkal szem- ben a kőzeteknek, mint önálló geológiai képződményeknek a létezését sem ismerte el. Ez a deviáció azonban már következménye volt egy ettől független más hatásnak is: a tudományok fő fejlődési vonala mellőzésének, a részletekben való elveszésnek, a jelentéktelen adatok önmagukért való kultiválásának, a természettudományos helyett a természetrajzi szellem túlhosszú ideig történt fenntartásának, a tudomány nagy kérdései megoldhatóságában való kételkedésnek, általában: a pozitivista szellem túl- tengésének, amely a hazai földtani kutatás egy részét bizonyos ideig uralta. Emiatt a magyar földtan évtizedeken át nem volt képes lépést tartam a tudomány leg- magasabb szempontjaival, így a maximális fizikai pontosság igényeit kérlelhetetlenül érvényesítő Eötvös Loránd munkásságából születő hatalmas új tudományággal: a gyakorlati geofizikával sem. Mindebben döntő az elképzelések és gondolatok harca a társadalmi erők, végső elemzésben a termelési viszonyok függvényében. Ahogy a kapitalista termelés erősebb Szádeczky-K. E. : Szabó József, az ásvány- és kőzettudós 261 lendülete az 1873-ban először kulmináló magyarországi vasútépítést és ezzel kapcsolatban nagyobb térfogatú kőbányászatot, a földtani feltárások mennyiségi növekedését, S zabó- ban pedig és rajta keresztül bizonyos mértékig nemzetközileg is a földtani ismeretek fejlődését idézte elő, úgy Szabó későbbi prakticista megalkuvásában viszont az ugyanígy meghatározott akkori magyar kiegyezéses deákferenci politikai közszel- lem is tükröződik. A kőzetrendszer, mint a kőzettani tudás foglalata és irányítója a dialektikus érzékű Szabót egész élete végéig foglalkoztatta. Öreg korában megjelent egyik németországi dolgozatában [28], nyilván helytelenítve a paleo- és neovulkanitos elkülönítésnek a kőzetrendszerben való szereplését, élesen megkülönbözteti az egyenlő körülmények között keletkezett kőzetekre alapítandó petrográfiai rendszerezést az azonos korú képződ- mények összekapcsolásán alapuló földtani rendszerezéstől. Szabó ebben az időszakban megjelent „Selmec vidéki monográfiá”-jában [29] adott a magmás kőzettan számára újabb értékes megállapításokat. Selmec geológiájával ifjú kora óta, majd intenzívebben 1877 és 1891 közt foglalkozott. Eredményei annál inkább becsülendők, mert akkor születtek, amikor már mint közismert tudományos vezető személyiség az Akadémián (melynek egyik osztálytitkára, végül igazgatósági tagja), az Egyetemen (amelynek 1883— 84-ben rektora) és a Földtani Társulatban (mely- nek kezdettől fogva elismerten legaktívabb tagja, 1886 óta haláláig elnöke) roppantul el volt foglalva. Selmeci monográfiája az akkori Magyarország egyik legfontosabb bánya- vidékének és a selmeci Bányászati Akadémia tanárainak hosszú sora által mintegy félév- százada tanulmányozott terület első mélyenszántó kőzet-, telep- és földtani megvilágítását tartalmazza, amely pontos adatainak nagy tömegével, térképével és szelvényeivel a leg- utóbbi évekig volt a selmeci szlovák kartársak kiindulási alapja, és sok tekintetben ma is megállja a helyét. Ez a hatalmas mű magában foglalja Szabó egész felfogását a kőzet- és ércképző- désről, sőt már geokémizmusról, elemek mélységi migrációjáról is. Érdekes látni ezekből, hogyan jelennek meg mai elképzeléseink csírái és miben állnak tévedései. a lává- nak ... a locomotiót eszközlő része a könnyen olvadó üvegkeverék” [29., p. 436.]. ,,. . . kez- detben minden kristályos összetett szilikátkőzetben volt üvegbázis, mely fokozatosan eltávolodott, s annak eltávoztával a kristályosodási folyamat más irányt kapva eredmé- nyezte a gránitos szövetet.” [29., p. 437.]. ,,Az összes geochemizmus alphája a víz. Ez az első megindítója az anyagi változások hosszú láncolatának, mely a vulkáni kőzet képző- désében találja végső fázisát. A víz a Föld összes felületén hatol-ugyan a mélybe ... de nem minden részén lehet egyenlő ... az Oczeánból ennek nyomása által fokozva képes benyomulni. Innét a vulkáni medencék” (magmakamrák) ,, egyik lényeges feltétele a | közvetlen összeköttetés az Oczeánnal.” [p. 477.]. A vulkáni dinamizmus magyarázata | igen szellemes, de téves, mert a jég térfogatnövekedéséből általánosítva abból a feltevésből indul ki, , ,hogy oldatában az anyag általában kisebb térfogatú, ha megmerevedik, kiterjed” [p. 442]. Ebből a feltételezett magmás kristályosodási térfogatnövekedésből vezeti le az intrúziós mechanizmust, a magma mélységi feltörését „oly mélységből, melyre a tengervíz közvetlenül már nem hatol be”. De a magasabb szintekben „a tengervíz gőzének kell tulajdonítani a robbantó munkát, az ejectiókat mind, kezdve a hamutól, végezve a nagy bombákon” [p. 445.]. A legmaibb szellemben látja az anatektikus körforgalmat és a gránitképződést: „A Gneisz nem egyéb mint a csak még képződési folyamatban levő Gránit, ... a Gneisz pedig közvetlenül kavics meg homok Sedimentből ered” [29., p. 444.] . Ezt a Kárpátok számos területén végzett megfigyeléseiből vezette le. Egyik legutolsó dolgozatában [30] a magmás típuskeveredésekre, vagyis az idősebb , és fiatalabb vulkáni kőzetek határain fellépő asszimilációs kontakt jelenségekre vonatkozó hazai megfigyeléseit foglalja össze, kiemelve az idősebb kőzet erősebb átalakulását az 2 Földtani Közlöny 262 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet érintkezésekben. Legutóbbi megfigyeléseit a Dunazug-hegységben halála után egyik kiváló tanítványa Schafarzik Ferenc közölte [31]. Szabó sokoldalúságát mutatja, hogy már 1877— 78-ban kőzettechnológiával is foglalkozott, és Horváth Ignác műegyetemi tanárral a belföldi bányákban termelt burkolatkövek kőzettani és erőműtani vizsgálatáról értekezett. Ezen dolgozata mind ez ideig egyik legteljesebb nyomószilárdsági (törési határ) adattár a hazai magmás burkoló- | kőzetekről [32]. Figyelemre méltóak Szabó nak földtani társulati elnöki megnyitói is. Ezekben is rendszeresen jelentkezik széles dialektikus perspektívája, a hazai geológiai ,,belélet”-nek a nemzetközi viszonyok szemszögéből való vizsgálata. Mi volt hát a kulcsa Szabó nagyszerű eredményeinek ? Először is az, hogy felismerte saját korának döntő gyakorlati és elméleti szükség- leteit, lehetőségeit, és ezekre koncentrálta erejét. így teremtette meg az iparunk megala- pozásához nélkülözhetetlen ásványi nyersanyagok autonóm tudományos kutatásának feltételét, a magyar földtant. Nagyszerű realitás-érzékével és racionalitásával, született dialektikusként a tudományos kérdéseket sokoldalú vizsgálattal, a helyszíni megfigyelést . változatos laboratóriumi vizsgálattal összekapcsolva oldotta meg. Elsősorban saját hazájának adottságaiból indult ki, de nyelvtudása biztosította a nemzetközi fejlődés j ismeretét is. Itthon olyan kérdések vizsgálatára volt alkalma, részben maga alkotta mód- szerekkel, melyeket külföldi kortársai az akkori színvonal ilyen fokánmégnem dolgoztakfel. így az ország földjének specialitásai éspedig elsősorban az akkor könnyebben hozzáférhető világ legnagyobb összefüggő fiatal szubvulkáni vonulata adott neki módot világviszony- i latban is nagy súlyú felismerésekre. Benne is megvalósult az a gyakori jelenség, hogy a természetkutató legfőbb erőforrása saját hazája, ha ezt a megfelelő szempont kiépítésével, j nem pedig kizárólag átvett idegen sémák alapján vizsgálja. Viszont idegen szemléletek betű szerinti követői legfeljebb új adatokat szolgáltatnak, de nem járulnak a tudomány « szintetikus összefüggésekből álló palotája építéséhez. Fiatal kutatótársaim ! Szabó életének elemzéséből az a következtetés adódik . hogy nem elég egyszerűen,, jó tanulódnak lenni és megtanult elméleteket alkalmazni. Tárgyilagos megfigyeléseket kell feldolgozni, elemezni, önállóan összefüggésekké kapcsolni. De ehhez először sokat kell tanulni, hogy építhessünk az eddigi alapvető adatokra és < összefüggésekre. Nem könnyű és Szabó korában különösen nem volt könnyű össze- , egyeztetni a tanul tságot és tanult sémától kellő alkalommal való függetlenülést . Ma azonban már erre is tudatosan nevelni igyekszik a modem oktatási technika, megmutatva, hogy 1 a tudomány nem lezárt, hanem állandóan fejlődő és megfelelő módszerekkel a további haladás sebességének növelésével fejleszthető rendszer. Legyen Szabó József nagy- . szerű életművének tanulmányozása ilyen módszer: további haladásunk segítője. IRODALOM I.Koch A.: Szabó József 11822-1894). Foldt. Közi. 25. 1895. 273-302. - 2. Inkey ; B. : Szabó József emlékezete. Ak. Ért. VI. 8. 1 895, 1 — 1 6. — 3. V a d á s z E. : A Budapesti Tudományegyetem Földtani Tanszékeinek százados története. ELTE Kiadv. TTK évk. 1952—53. 1954. 79 — 94. — 4. V é n d 1 1 A.: Szemelvények Szabó József levelezéséből. Földt. Közi. 90. 1960, 230. — 5. Szabó J.: Mikroszkóp a geológiában. Term. Tud. Társ. Kiadv. 1881. — 6. Zirkel. F.: Mikroskopische Gesteinsstudien. Sitzber. K. K. Akad. Wien, 47, 1863, 226. - 7. Zirkel, F.: Lehrbuch dér Petrographie I. II. Bonn. 1866. - } 8. Zirkel, F.: Die mikroskopische Beschaffenheit dér Mineralien und Gesteine. Leipzic. 1873. — 9. | Rosenbusch, H.: Mikroskopische Physiographie dér petrographisch wichtigsten Mineralien. Stuttgart, 1 873. — 1 0. R o s e n b u s c h. H. : Mikroskopische Physiographie dér massigen Gesteine. Stuttgart. 1 877. — I 11. Des C 1 o i z e a u x, A.: Manuel de Minéralogié. I. 1862.11. 1874, Paris. — 12. Brogniart. A.: Journal des Mines, 34, 1813, 43. — 13. B e u d a n t, F. S.: Vovage minéralogique et géologique en Hongrie I — IV. 1822, Paris. — 14. Richthofen. F.: Studieu aus’ den ungarisch-siebeubürgischen Trachytge- birgen. Tahrb. d. K. K. Geol. Reichsanst. Wien, 11, 1860. 153. — 15. Richthofen, F.: Mem. Calif. Acad. Sci. 1868. - 16. Szabó. T.: Tahrb. d. Geol. Reichsanst. XVI. 1865, 82-98. - 17. Szabó J.: Selmec környékének geológiai leírása. Mát. Term. Tud. Ért. IX. 1890 — 91, 129— 135. — 18. Szabó J.;* S z á d e c z k y - K. E. : Szabó József, az ásvány- és kőzettudós 263 Földt. Közi. l. 1871, 160. — 19. S z a b ó J.: A trachytok új beosztásáról. Földt. Közi. 2. 1872, 184.— 20. Szabó J.: A trachytok osztályozása a természetes rendszer szerint. Földt. Közi. 3. 1873. — 21. Szabó, J.: Trachyte eingetheilt nach dem natürlichen System. Weltausstellung, Wien, 1873. — 22. Fouque, F.: Revue scientifique. 1876, Nr. 25. — 23. S z a b ó J.: Fouqué munkája San torin vulkáni szigetről, I^rt. Term. Tud. Köréből. MTA. IX. 1879, 1—29. — 24. Fouq fl é, F. et Michellévy, A.: Roches eraptives fran^aises. Mineralogie microscopique. Paris, 1879. — 25. S z a b ó. J. : Assoe. frangaise pour 1’avancement des Sciences. Congr. d’Alger, 1881, p. 11. — 26. S z a b ó, J.: Bes mines d’opales en Hongrie. Assoe. franacrial denudation. Jouru. of. GeoL 14. 1906. 2. Inkey B.: Szabó József emlékezete. Akadémiai Értesítő. 6. köt. Budapest, 1895. — 3. Koch A.: Szabó József. Földt. Közi. 25. kot. Budapest. 1895. — 4. K ríván P.: A Duna ártéri szinlőinek kronológiája. Földt. Közi. 90. köt. I. fűz. Budapest, 1960. — 5. Szabó J.: A budai melegforrások földtani viszonyairól. K. M. Term. Tud. Társ. Évk. 1851 — 56. 3. köt. Pest, 1856. — 6. Szabó J.: Buda Pest kornyékének földtani leírása. Pest. 1858. — 7. Szabó J.: giai alapnézetek a folytonossági elmélet szellemében. Budapesti Szemle 2. kot. Pest. 1858. — 8. S z a b ó J.: Földtani útivázlatok Békés— Csanádból. Gazdas. Lapok. Pest, 1858. — 9. Szabó J.: Jelentés Békés - Csanád megye földtani leírásáról. Gazdas. Lapok, Pest, 1858. — 10. Szabó J.: A békés — Csanádi halmok földtani tekintetben. Budapesti Szemle. 4. köt. Pest. 1859.— 1 1. S z a b ó J.: Jelentés Szolnok, Heves megye és a Nagy-Kúnság földtani leírásáról. Gazda*. Lapok, Pest. 1859. — 12. Szabó J.: A magyar Alföld alakulása földtani tekintetben. Pest. 1860. — 13. Szabó J.: Biulai melegforrasok folytatása Pesten. K. M. Term. Tud. Társ. Közi. 1. köt Pest, 1600. - !4.S»*bÓ T. Gc 1 gW viszonyok és talajnemek ismertetése. 1. fűz. Békés— és Csanád megye. Pest. 1861. — 15.S z a b ó J.: Egy eöntinentális emelkedés- és sulvedésröl Európa délkeleti részén. M. Tud. Akad. Évk. 10. kot. 6. db. Pest, 1862. — 16. S z a b ó J.: On'tlie Pleistoeene and recent Phenomena in the Southeast of Europe. Geol. Memoirs. Vol. 19. Part. 2. 1862. — 17. Szabó J.: Szegzárd kornyékének földtani leírása, egy geológiai térképpel. M. Földt. Társ. Műnk. 2. köt. Pest. 1863. — 18. Szabó J.: Tokaj -Hegyalja talajának leírása és osztályozása. Mát. Term. Tud. Köziem. 4. köt. Pest, 1866. — 19. Szabó J.: Tokaj -Hegyalja és környékének földtani viszonyai. Mát. Term. Tud. Köziem. 4. köt. Pest. 1866. — 2<\ SzabóJ.: Földtani jegyzetek Batina — Bán és a mohácsi szigetről. M. Földt. Társ. Műnk. 3. kot. Budapest. 1867. — 21. S z a b ó J.: Újabb kutatások eredményei a halmok körül. M. Tud. Akad. Ért. 2. évf. Budapest. 1868. — 22. Szabó J.: Heves és Kiilsardic. Pál. Lombarde. Milano, 1860—65. — 24. S t u r, D.: flbcr die Kössener Schichten im nordwestliehen Ungam. Sitz. d. k. Ak. Wiss., XXXVIII. 1859. • — 25. Vadász, E.: Földtörténet és földfejlődés. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1957. — 26. V a d á s z E.: Magyarország földtana. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1960. — 27. Vadász E.: A magyarországi mezozöikum alapvető kérdései. F. I. Évkönyve, XIJX. 1. 1961. — 28. W i n k 1 e r, G.: Die Schichten dér Avicula contorta inner- und ausserhalb dér Alpen. München. 1859. fl Die Kössener Schichten des Bakony-Gebirges in Ungam dr. s. VÉGH Es wurden im alpinen Trias des Bakony-Gebirges zu Beginn dieses Jahrhunderts Dolomit-, Kaik- und Mergelschicliten vorgefunden, dérén Bivalvenfauna dér dér alpinen Kössener Schichten weitgehend ahnlich war. Doch wurde die Auffassung, dass diese wahr- haftige Kössener Sclii eliten seien, durch lángé Zeit bezweifelt, in erster Reihe weil die als Leitfossil betrachtete Avicula contorta nicht nachgewiesen werden konnte. Die Xeimn- tersuchung dér Frage ist min nach langer Zeit wieder angeschnitten worden, tmd die Ergebnisse habén die Zugegenheit von Kössener Schichten im Bakony-Gebirge bewiesen und aueh dérén stratigrapliische Lage geklárt. Mán hat im südlichen Teil des Bakony-Gebirges, in dér Xáhe von Sümeg, bereits ani Anfang dieses Jahrhunderts als Schlussglieder des norischen ,,Hauptdolomits” Dolo- mitschichten vorgefunden, die dann durch F. Frech und L. Lóczy d. Á. [S, 13' anliand des Eeitfossils Cardita austriaca und dér Fossilien Cardita cf. luerae, AvicruJa galcazzi, Modiola minuta, in die Rhátstufe gesetzt worden sind und die mán auch seither als Kössener Dolomit anspricht. V é g h : A Bakony -hegy ség kösszeni rétegei 28! lm westlichen Teil des Bakony-Gebírges, bei dér Gemeinde Szőc, Hegen mit Mergel wechseHagemde dunkelgraue Kalkschichten zwischen dem Hauptdoiomit des Nor und dem megalodontenführenden Dachsteinkalk dér Rhátstufe. Diese wurden bereits durch L. ív ó c z y d. A. als Kössener Schichten bezeichnet [13]. Die in ihnen u. a. gefnndenen Cardita austriaca, Pecten hellii, Placunopsis alpina,Corbula alpina und Anatina praecuvsor machen ihre Einfügung in die Kössener Unterstufe unwiderlegbar. In dér Umgebung von Szentgál liegt zwischen Hauptdoiomit und Dachsteinkalk überall, wo sich diese nicht tektonisch berühren, eine aus dunkelgrauem Kalkstein, Kalk- mergel, dolomitischem Mergel und Dolomit bestehende Schichtenreihe (Abb. 4.). Es ge- lang uns, aus dem Kalkstein und Mergel neben Cardita austriaca und anderer Kössener Bivalvenarten unlángst auch Avicula contorta Porti, einzusammeln. lm Juli 1961 teuften wir eine Kernbohrung bis zu einer Tiefe von 83,30 m ab. Unter dér obersten (0,80 m) Bodenschichte wariierten bis zűr Tiefe von 76,20 m graue, dunkelgraue undgraubraune Mollusken führende kössener Kalksteinschichten mit dunkel- grauen und braunen Mollusken, Foraminiferen, Fischschuppen und Fischzáhne führen- den Tón-, Mergel- und Kalkmergelschichten. In den unteren Teilen kamen auch Dolomit - bánke hervor. In dér Tiefe von 76,20 m erreichte die Bohrung den typischen Haupt- doiomit. Áhnliche Schichten, obzwar von weit ármerer Fauna, kommen noch in dér Náhe von Padrag, Nagyvázsony, Márkó und Lókut vor. Weiterhin gibt es auch im oberen Teil des hangenden Dachsteinkalkes mergelige Einschaltungen, hie und da mit Terebratula gregariaeformis. Diese sind jedoch nunmehr nur lithologisch ,,kössenisch geartete ’ ’ Schichten. Es wurden zűr Gelegenheit dér Mesozoikum-Konferenz zu Budapest, 1959, und auch seitdem öfters Meinungen geáussert, dass mán die Rhátstufe aufheben soll, und die Kössener Schichten nach dér anglo-gallischen Auffassung in die Has, den früher fúr rhátisch gehaltenen Dachsteinkalk einheithch in die Norstufe setzen muss. Es geht je- doch aus dem obigen klar hervor, dass mán dieser Meinung nicht zustimmen kann. Un- seres Erachtens gehören die megalodonten- und korallenführenden oohthischen Bakonyer Dachsteinkalkschichten, die nach oben fást ohne Hthologische Anderungen in die brachi- opodenführende Unterlias übergehen, zusammen mit den liegenden Kössener Schichten zweifellos in die Rhátstufe. A KATTI ÉS AKVITÁNI EMELET KÉRDÉSE A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN EGER KÖRNYÉKI ÚJ ADATOK ALAPJÁN BÁIyDI TAMÁS -KECSKEMÉTI TIBOR -NYÍRÓ' M. RÉKA* összefoglalás : Bevezetésként a katti-akvitáni kérdés jelenlegi állását ismertetjük. Majd a sztratotípusok területéről vett bizonyítékokkal kimutatjuk, hogy a katti és akvitáni emelet egymást követő, önálló kronológiai egységek. Rátérve az Eger mellett i No vaj község határában vizsgált rétegsorra, melynek különös jelentőséget ad a nagyforaminiferák ( Miogypsina és Lcpidocyclina) egy szelvényben való megjelenése az egri típusú faunával, azt bizonyítjuk, hogy Eger környékén a riipéli és akvitáni képződmények között kimu- tatható a katti emelet is. Végül á no vaj i szelvény tanulságai alapján néhány, a Kárpát- medencére vonatkozó általános megállapítást teszünk. Bevezetés A katti és akvitáni emelet kérdése egyike a legvitatottabb problémáknak nem- csak a Kárpát-medence, hanem egész Európa harmadidőszaki rétegtanában. Bevezetés- képpen, a tudománytörténeti részletek mellőzésével pusztán a probléma jelenlegi állását próbáljuk a Kárpát-medencére vonatkoztatva összefoglalni. Az általánosan rupélinak elismert foraininiferás agyagmárga és a burdigalai nagy-pektenes rétegek között helyet foglaló, nagy vastagságú üledékösszlet puhatestű faunája (cyrénás-pektunkuluszos fauna és az egri fauna) az újabb vizsgálatok szerint kronológiailag tagolliatatlan, homogén, és teljes egészében az akvitáni emeletet kép- viseli. Ennek nyomán újabban elterjedt az a nézet, hogy a katti emelet nem önálló kronológiai egység, hanem az akvitáni szinonimája, és mint ilyen a nemzetközi idő- rétegtaui beosztásból törlendő. Ezt a véleményt elsőnek Szőts 15] hangoztatta, és erre hajlik újabban Cs. Meznerics és Senes is 4. Cechovic lénye- gében ugyanezt a felfogást vallja, csak éppen fordítva: ő a katti emelet elsőbbsége mel- lett foglal állást, és az akvitánit tartja a katti emeletbe olvasztandónak 6 . Ezeknek a nézeteknek lényeges vonása az, hogy a katti és akvitáni emelet önál- lóságának és létjogosultságának kérdését a Kárpát-medencei viszonyok alapján akarják el- dönteni. Köztudomású azonban, hogy mindkét emelet sztratotípusa a Paratetliysen kívül fekszik: a katti emeleté ÉNy-Németországbau, az akvitánié DXy-Franciaországban. A két emelet kronológiai átfedése vagy egymásutánisága tehát ez utóbbi területeken ítélhető meg elsősorban és nem a Kárpát-medencében. A továbbiakban tehát arra kell választ kapnunk: 1. a katti és akvitáni emelet önálló, egymást nem fedő kronológiai egységek-e, vagy pedig az egyik a másiknak szinonimája? 2. Amennyiben a katti és akvitáni egymást követő időrét egtani egységek, akkor a Kárpát-medence területén jól elválaszthatók-e, és melyek az elválasztás kritériumai? * Előadták a Magyar Földtani Társulat 1961. június 14-i szakülésén. Báldi — Kecskeméti — Nyíró: A katti és akvitáni emelet kérdése 283 A katti és akvitáni emelet kronológiai egymásutánisága Mint említettük, ez a probléma a sztratotípusok területén oldható meg. A rendelkezé- sünkre álló irodalmi adatok alapján azonban ebben a kérdésben is állást tudunk foglalni. Mivel maga a két sztratotípus sem egyazon medencében található, előtérbe kerül az egymástól távolabb fekvő medencék rétegei korrelációjának problémája. Ez utóbbi megoldására két módszer kínálkozik. Az egyik a már régóta használt klasszikus lyelli módszer, mely lényegében a Molluszka-fajok egyes emeletekben való megjelené- sének statisztikai valószínűsége alapján nyugszik. A másik módszer közvetlenül az evolúcióra épít, amennyiben egyes szűkebb állatcsoportok morfogenetikai soráit hasz- nálja fel a korrelációhoz. Vizsgálatainkat ez utóbbival kezdjük. Az oligocénvégi és miocénele ji üledékek- ben található egy olyan nemzetség, melynek fejlődése jól nyomon követhető. Ennek a nemzetségnek, a Miogypsiná knak morfológiaüag és mennyiségileg jól meg- ragadható, gyors ütemű fejlődése (,,nepionikus akceleráció”), valamint nagy horizon- tális elterjedése kitűnően alkalmas egymástól távol fekvő medencék rétegeinek korrelá- ciójára. A M. complanata s. 1. — > M. gunteri — > M . tani —>M. irregularis — >■ M. inter- media — >7kf. cushmani — > M. mediterranea fajok időbeli egymásrakövetkezése Európá- ban és Amerikában — kivéve az üledékcsuszamlásos geoszinklinálisokat — mindenütt törvényszerűen ugyanaz. Drooger (in Drooger, Kaasschieter & Key) [8]) szerint DNy- Franciaország akvitáni sztratotípusának üledékeiben a M. gunteri és M. tani található. A sztrato típusnál mélyebb szintben a primitívebb M. complanata észlelhető (Saint-Etienne-d’Orthe stb.). Újabban sikerült a katti emelet sztratotípusá- ban is Miogypsinát találni, éspedig a M. septentrionális-t (Drooger [9]). Ez utóbbi annyira közel áll a M. complanata- hoz, hogy Drooger szerint annak boreális helyet- tesítő (vikariáló) fajaként fogható fel. Összevetve a fenti eredményeket világosan lát- szik, hogy a Miogypsinák a katti és akvitáni emelet egymásutániságát, a katti emelet idősebb voltát bizonyítják. De ugyanerre az eredményre jutunk akkor is, ha a problémát a klasszikus lyelli módszer alapján közelítjük meg. DNy-Franciaország P e y r o t szerint katti rétegeiben (Saint-Etienne-d’Orthe, Peyrére stb.), melyek a Miogypsinák alapján is felső oligo- cének, a Molluszka-f a jóknak csupán 8% -a közös az akvitáni sztratotípussal (Coss- mann & Peyrot [7]). Peyrot hangsúlyozta a kérdéses fauna minden ende- j mikussága mellett is idősebb jellegét. Ezzel szemben az akvitáni sztratotípusban, ugyan- | csak Peyrot adataira támaszkodva csak mintegy 3% oligocén elemet találunk. A katti és akvitáni emelet puhatestű faimája tehát igen élesen elválik egymástól DNy- Franciaországban. Ugyanilyen éles különbséget látunk a két fauna között ÚNy-Német- országban. A katti sztratotípusban mindössze 19% a miocén elem (Görges [10]), míg a boreális akvitániban (Klintinghoved, Vierland) legfeljebb 4% vagy annál kevesebb az oligocén (Sorgenfrei [14], Anderson [1]). Összefoglalva a fenti adatokat, világosan kitűnik, hogy a sztratotípusok terü- letén a katti és akvitáni emelet mint jól elválasztható, egymást követő kronológiai egy- ségek vannak jelen. Ebből következik, hogy mint időtartammal, mindkét emelettel számolnunk kell, még akkor is, ha egyes területeken, így a Kárpát-medencében, nem választhatók el jól egymástól. Ez a megállapításunk egyébként összhangban van az 1959-es bécsi neogén konferencia döntésével is. Az a körülmény, hogy a Kárpát-medencében az utóbbi idők kutatásai szerint nem mutatható ki a katti emelet, elvben három okra lenne visszavezethető: 1. üledék- hézag, 2. nem tudjuk a katti faunát elválasztani a rupélitól, 3. nem tudjuk a katti faunát megkülönböztetni az akvitánitól. 284 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet A novaji rétegsor és fauna* A felsorolt három lehetőség megválaszolását elősegítik azok a vizsgálatok, melyeket legutóbb Novaj vidékén végeztünk. A novaji Xyárjastetőn a vízmosásos barázdák a rupélitől egészen a riolittufáig terjedő rétegsort tárnak fel többé-kevésbé összefüggően (2. ábra). "km 7. ábra. a Nyárjastető kornyékének térképvázlata. Délebbre, a térképen már kívül eső részen van Novaj község és 10 km-rel Ny-ra Eger. Fig. 7. Carte esquissée cles environs du Nyárjastető. Au S. au debors de la carte, se situe le viliágé de Novaj et á l’O, á 10 km, la vilié d’Eger. -’EEl 'dH fEZ3 2. ábra. A novaji Nyárjastető szelvénye. Magyarázat: 1. Glaukonitos, homokos marga, lepidocydinas mészkőleucsékkel, 2. Szürke, néhol liinonitos agyag a ..Wind-gyári” Molluszka-faunával, 3. Apróka vicsos, csillámos durva homok, 4. Szürke, néhol limonítos, laza homokkő levéllenj-omatokkal, 5. Riolittufa. — Fig. 2. Coupe du Nyárjastető á Novaj. tégende: l. Mame sableuse, glauconieuse. avec des lentilles de calcaire á Eepidocydines. 2. Argile grise, pár eudroit limonitique, renfermant la fauné de Mollusques ,,de la Briqueterie Wiud” 3. Sable grossier, micacé, á graviers meuus, 4. Grés friable. gris, pár endroit limo- nitique, á "impressions de feüille, 5. Tuf rhyolitique * A rétegsor faunájának részletes leírását és dokumentációját Báldi. T.. Kecskeméti T., N y i r ő M. R. & D r o o g e r, C. W.: Neue Augaben zűr Grenzziehuug z^schen Chatt und Aquitan in dér Umgebuug von Eger (Nordungam) címen, az Aunales Mus. Nat. Hung. 1961. é\*i. sajtó alatt levő számában tesszük közzé. B ál d i — Kecskeméti — Nyíró: A katti és akvitáni emelet kérdése 285 Ennek a szelvénynek j elentőségét egyrészt az adja meg, hogy a rupé- litól egészen a riolittufáig kis hézagokkal nyomon követhetjük a kőzet és fauna válto- zásokat, másrészt pedig az, hogy a már említett, rétegtanilag fontos nemzetség, a Miogypsinák, más nagy foraminif érákkal és az egrihez hasonló puhatestű faunával összefüggésben, Magyarországon először, tömegesen megtalálhatók. A rétegsor a következő: Rupéli. A glaukonitos rétegek legmélyebben feltárt 1 — 2 m-e, a glaukonit- szegény, homokos márga, kizárólag kisforaminiferákat tartalmaz, melyek perzisztens és paleogén fajokból állnak. A paleogén fajokat a Clavulinoides szabói H a n t k e n, C. havanensis Cushman & Bermudez, Marginulina fragaria G ü m b e 1, Uvigerina farinosa H a n t k e n, Eponides budensis H a n t k e n, Cibicides pro- pinquus R e u s s, Planulina costata H a n t k e n képviseli. Katti. Felfelé, fokozatos átmenettel, halvány zöldes-szürke, limonit-foltos, 20 m vastagságot elérő, glaukonitos homokos márga következik, sok szabadszemmel is kivehető koptatott kvarcszemcsével és sok glaukonittal. A glaukonit B o n d o r L. szerint helyben keletkezett (autochton). Xem ritkák a teljesen ép és üde földpát-kris- tálykák sem, melyek vulkáni törmelékanyag jelenlétére utalnak. A mésztart alom nagyon ingadozó, helyenként mészkővé dúsul fel. Ilyen mészkőbetelepülést közvetlenül feltárva nem láttunk, azonban a földmunkálatok során hatalmas tömbök kerültek elő. A helyi adottságok ismeretében nagyon valószínűnek tartjuk, hogy a mészkő lencsésen jelenik meg a glaukonitos rétegek középső és felső szinttájában. A mészkő biogén jellegű, a Lepidocyclinák kőzetalkotó tömegével. Halvány zöldes-sárga és glaukonitos. A fauna a mésztartalom változásainak megfelelően változik. A mészben sze- gényebb szintekben a nagyforaminiferák közül az Amphisteginák és Heterosteginák gyakoriak, ritkák a Miogypsinák , Operculinák és Lepidocyclinák. A kisforaminiferákat itt a Cibicides-, Anomalina- és Robulus-iélék képviselik legnagyobb számban. Pörge- karúak (Terebratula sp., Megathyris sp.), valamint puhatestűek (Arca cfr. conformis v. K o e n e n, Flabellipecten burdigalensis Lamarck, Chlamys n. sp., Lyria sp.) egészítik ki a faunaképet. A lepidocyclinás mészkő faimáját ezzel szemben a Lepido- cyclinák kőzetalkotó tömege jellemzi, továbbá a Miliolidák , Asterigerinák és Discorbis- félék nagy száma. A glaukonitos rétegek legfelső, erősen márgás szintjében a Miogyp- sinák találhatók nagy tömegben, kistermetű Lepidocyclináktól kísérve. A fontosabb nagyforaminifera-fajok a következők: Miogypsina septentrionalis Drooger (C. W. Drooger meghatározása), Lepidocyclina dilatata (M i c h e - lőtt i) , Lepidocyclina tournoueri Lemoine &R. D ou vilié,!, raulini Lemoine & R. D o u v i 1 1 é, L. morgani Lemoine &R. Douvillé, L. n. sp. A leg- gyakoribb, és rétegtanilag fontosabb kisforaminifera fajok az alábbiak: Spiroplectam- mina carinata d’Orbigny, Quinqueloculina seminula d’Orbignv, Trilocu- lina tricarinata d’ O r b i g n y, Pyrgo ringens Lamarck, Bulimina pyrula d’Or- bigny, Siphonina reticulata C z j z e k, Asterigerina planorbis d’Orbigny, Gaud- ryna rugósa d’ O r b i g n y, Clavulinoides szabói H a n t k e n, Dentalina zsigmondyi H a n t k e n, Robulus dimorphus R e u s s, Marginulina behmi R e u s s, Marginulina pediformis Bornemann, Uvigerina farinosa H a n t k e n, Eponides budensis H a n t k e n, Cibicides propinquus, R e u s s, Textularia concava Karrer, Vulvu- lina arenacea B a g g, Quinqueloculina venusta Karrer, Spiroloculina limbata d’Orbigny, Marginulina nana Costa, Saracenaria stavensis B a n d y, Globulina- aqualis d’ O r b ign y, Discorbis allomorphinoides Reuss,!. globularis d’Orbigny, Epistomina concentrica Parker & Jones, Cibicides boueanus d’Orbigny, C. kahlenbergensis d’Orbigny, Asterigerina orbicularis T e r q u e m. 286 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet A glaukonitos rétegek korának meghatározásában irányadó volt a Miogypsina septentrionalis. Ez a faj — mint már említettük — a katti emelet észak -német sztrato- típusában fordul elő, és a Miogypsinák morfogenetikai sorában a M. complanata-val együtt a primitív, katti emeletre jellemző fejlődési fokot foglalja el. A Lepidocyclinák, különösen az oligocénre szorítkozó L. morgani és L. raulini, ugyancsak a glaukonitos rétegek katti korát bizonyítják. De megerősítik ezt a Lepido- cyclinák embrionális apparátusán végzett morfogenetikai vizsgálatok is. Ezek szerint a középsőeocéntől a felsőoligocénig uralkodó két kezdetleges típust (polylepidin és iso- lepidin), vizsgálati anyagunkban nem találtuk meg. A felső oligocénben megjelenik a magasabb fejlettségű nephrolepidin típus. Ennek képviselője, a L. tournoueri — lia kis százalékban ugyan (6%) — de már megvan anyagunkban. A még fejlettebb eule- pidin típus — mely a felső oligocénre jellemző — anyagunkban 94% -bán van képvi- selve, ami arra utal, hogy egy erősebben specializálódott, tökéletesebb felépítésű Lepido- cyclina faunával állunk szemben, melynek filogenetikailag már jelentős múltja van. Ez szinte kizárja egy, a kattinál idősebb kor lehetőségét. A kisforaminiferák már elég sok miocén elemet mutatnak fel, bár az olyan tipikus paleogén fajok előfordulása, mint például a Clavulinoides szabói, ellensúlyozza a neo- gén színezetet. A teljes Molluszka-fauna feldolgozása még a jövő feladata. Az eddigi adatok, a Pectenek feldolgozása, nem vezetett a nagvforaminiferákéval egybevágó eredményre. A Flabellipecten burdigalensis tipikus alsómiocén faj. Cs. Meznerics [5] ugyan- csak a glaukonitos rétegekből, de egy másik lelőhelyről (Eger, ,, vincellér iskola kútja") előkerült fauna Pectenjeit akvitáninak tartja, és nem lát különbséget a glaukonitos rétegek, valamint a fedőben levő, klasszikus egri (,,Wind-gyári”) Molluszka-fauna között. Tekintve azonban, hogy a glaukonitos rétegek teljes Molluszka-faunájának a feldolgozása még nem történt meg, a fenti ellentét a nagyforaminiferák és Molluszkák rétegtani érté- kelése között még elmosódhat. Ős környezettani szempontból a glaukonitos rétegek megjelenése a batiális, vagy legalábbis mélyneritikus rupéli rétegek (..kiscelli agyag”) felett a tenger sekélyebbé válására utal. A glaukonit keletkezése lassú üledékképződést, különböző hőmérsékletű tengeráramlatokat és sekélytengeri körülményeket tételez fel. Ugyanezt igazolja a mésztartalom feldúsulása, sőt mészkőpadok megjelenése. A Chlamys-félék, Ampliisteginák, Heterosteginák, és Operculüiák — amelyek a jelenkorban erősen meg- ritkulnak 100 m alatt — , továbbá a kifejezetten sekélytengeri Lepidocyclinák és Mio- gypsinák szintén a kis tengermélységet igazolják. A környékbeli mélyfúrásokban harán- tolt, a novajival azonos glaukonitos rétegekből M a j z o n 12 lithothamniumos mész- követ is említ, ami kizárttá teszi, hogy e képződmény 80 —100 m-nél nagyobb mély- ségben keletkezett volna. A rupéli ,, kiscelli agyag” lerakódásának tehát a tengerfenék — nyilván regresszióval kapcsolatos — legalább 100 m-t elérő emelkedése vetett véget, bevezetve a katti emelet viszonylag sekélytengeri periódusát. Akvitáni. A glaukonitos rétegek felfelé üledékfolytonossággal sárgásszürke, kagylós törésű, limonit -lencséket tartalmazó, 30—40 m vastag molluszkás agyagba mennek át. Az agyag jó megtartású, puhatestű faunáját a táblázatban közöljük. I. táblázat. A novaji Xyárjas-tető Molluszka-fajainak elterjedése térben és időben. Az időbeli elter- jedés feltüntetésénél figyelmen kívül hagytuk a Paratethys és a Tethys bizonytalan keni ohgocen- miocén határrétegeiben (Eger, Balassagyarmat, Törökbálint. KÖváCov, Erdély, D- Bajorország. Krapina-Rado- boj, scliiorétegek stb.) való megjelenést. Magyarázat: 1. Elterjedés térben és időben. 2. Elterjedés alfaj i eltéréssel, 3. Közelrokon vagy nehezen elválasztható faj elterjedése. — Planchc Xo. I. Propagatiou des espéces de Mollusques de Nvárjastetö á Novai daus le temps et dans l’espaee. En indiquant la propa- gation dans le temps, la présencé de ces espéces dans les eouches limites d’áge ineertain entre l'Oligoeéne et le Miocéné du Paratethys ct Tethys a été négligée. — í, é g e n d e: 1. Propagation dans le temps et dans l’espace 2 Propagation avec divergence de sous-espéce. 3. Propagation d’uűe espéee presque voisine ou á peine distinguable Bálái — Kecskeméti — Nyíró: A katti és akvitáni emelel kérdése 287 I. táblázat-Planche No. I. Egyedszám Elterjedés időben térben O/igocén Miocén 1 Boreá/is | Atlanti kus | Nyugat-Mediterrán \ Kelet- Mediterrán | Lat tor fi | Rupé/i Katii Akvifáni | Burdigalai 1 H elvéli Torfonai Felső miocén P/iocén Negyedkor Crassalella carcarensis MICHT. 1 MathUda schreiberi v. KOEN. 1 -- - — . Crassalella bosqueti n.sp 5 m — Diasloma grateloupi turritoapenninica SACCO 1 9 • • Turrlcu/a felegdi-róthi NOSZKY 1 • ••• Megatylolus crcssal/nus LÁM. 2 Drepanochei/us spec/osus msgapolitana BEYR . 1 — lm «=■ Turris co rónát a MÜNST 3 9 9 0 Nucu/ana psammobiaeformis T.-ROTH 1 Volutilithes permulficoslata TrROTH 1 ► ••C • •• Turricula reguláris DE. KON. 4 Varicorbula gibba ÖLI VI. 3 Cyprina cf. island/ca rotundaia AG. 1 Hinia schlolheimi n.sp 16 — Coróula basteroti HORN. 1 : Po/inices cf. he/icina BROCC. 2 Vexi/lum peyreirensis COSSM.& PEYR. 1 Tűrnie Ha venus margarethae GAAL 6 rno cr* «— — Mangelia n.sp. / 009 Turris trifasciaia HÖRN. 1 Murex paucispinatus T.-ROTH 2 o».< • íi>j i i — Babulonia eburnoides umbilicosiformis T.-ROTH 3 -« — — Atbleta ficulina LÁM. 5 Athleta rarispina LÁM. 2 Melanella s pina GR A T. 1 >tee Conus dujardini egerensis NOSZKY 3 — sct«s; Fusus n.sp., aff. ausfriacus HOERN. & AU ING. 1 ; »«o« Marginella n.sp. 1 — Solarium n.sp. 1 — F/abe/lipecten burdigaíensis LÁM. 1 • •• Ch/amys n.sp 1 Mtt • ••« 1 2 3 288 Földtani Közlöny, XCJ . kötet, 3. füzet A Foraminifera-fauna leggyakoribb vagy rétegtanilag fontos alakjai: Spiro- plectammina carinata d’ O r b i g n y, Bulimina pyrula d’Orbigny, Cibicides dutemplei d’Orbigny, Globigerina div. sp., Marginulina behmi R e u s s, Eponides budensis H a n t k e n, Planulina costata H a n t k e n, Frondicularia alata d’Orbigny, Globulina aqualis d’Orbigny. Nagyforaminiferák a molluszkás agyagból Xovajon nem kerültek elő. Az egri „Wind-féle” téglagyárban feltárt molluszkás agyag legalsó rétegeiből azon- ban előkerült néhány Miogvpsina példány, mely a M. septentrionalis alakkörébe tartozik. A puhatestű fauna kronológiai értékelése az alábbi ada- tokra vezetett: oligocén 28%, perzisztens 27,4%, miocén 38,4%, endemikus 7%. A kro- nológiai értékelésnél figyelembe vettük a rokonsági kapcsolatot is, kiküszöbölve a külön- böző taxionómiai felfogásokból származó hibalehetőségeket (a miocén fajokat közeli oligocén, az oligocén fajokat közeli miocén rokonsággal a perzisztens fajokhoz számi - tottuk). A fentiek alapján kimondhatjuk, hogy a novaji Molluszka-fauna jellegzetesen oligocén és jellemző miocén fajok keveredését mutatja, miocén túlsúllyal. Az ilyen fauna már semmi esetre sem lehet katti, mivel a katti sztratotípusban a 20%-ot sem éri el a miocén. Igaz ugyan, hogy a típusos akvitáni faunákban csak 3— 4% az oligocén elem, és ezért a novaji fauna nem tekinthető típusosán ak vitámnak sem. Valódi ,, határ- faunát” képvisel, mely azonban a miocén elem túlsúlya miatt már az akvitáni emelet legmélyebb, katti val határos részébe tartozhat. Az agyag legmélyebb rétegeiben található Miogypsina cf. septentriotialis, melynek alapján a molluszkás agyag legalsó része még a katti emeletbe tartozna, nincs ellen- tétben a Molluszka-fauna fenti értékelésével, mivel ennek ,, határ”- jellege egyébként | is a katti-akvitáni határ közelségét bizonyítja. Végeredményben tehát a katti-akvitáni, azaz az oligocén-miocén határt a mól- j luszkás agyagon belül, annak alsó részében vonjukmeg. Az agyagra aprókavicsos, csilláinos durvahomok települ, mely kvarcszemcsékből és muszkovitból áll. A szelvényben itt jelentkezik első ízben a muszkovit feltűnő meny- nviségben. A kvarckavicsok nagysága nem haladja meg az 1 — 2 cm-t. Ősmaradványt j nem tartalmaz. Felfelé a durvahomok ságásbama, barna, laza homokkőbe megy át, melynél a kvarcszemcséket és a sokszor tekintélyes nagyságot elérő muszkovitlemezkéket erő- sebben vagy gyengébben agyagos limonit köti össze. Ezekből a rétegekből néhány igen gyenge megtartású levéllenyomaton kívül más ősmaradványt nem sikerült gyűjtenünk. Mind a kavicsos homok, mind pedig a homokkő minden valószínűség szerint még szintén az akvitáni emeletbe tartozik. Fedő-helyzetben, anélkül, hogy a közvetlen érintkezés fel lenne tárva, réteg- zetten, minden jel szerint szárazföldre hullott riolittufa vastag takarója észlelhető. A molluszkás agyag a sekélytengeri, katti glaukonitos rétegek lerakódása után tengermélyülést jelez. Eltűnik a glaukonit, a mésztartalom megcsappan, a faunában nem találhatók meg többé a nagyforaminiferák , viszont uralomra jut egy Globigeri- nákban gazdag mikrofauna, továbbá egy, atortónai emelet badeni agyagjának Molluszka- faunájára meglepően emlékeztető puhatestű-együttes. Ha összehasonlítjuk a novaji agyag j puhatestű-faunáját a szokolyai, badeni fáciesű agyagéval, akkor azt látjuk, hogy a nem- zetségek megoszlása a két faunában nagyon hasonló. A faji összetétel természetesen a nagy korkülönbségnek megfelelően eltér. Ennek ellenére felismerhetők bizonyos helyettesítő fajok, melyek az időben egymástól távol álló, de azonos fáciesben, azonos cönológiai értelemben vett funkciót, illetve azonos ökológiai értelemben vett szűkebb környezetet töltöttek be. így a kagylókat többségükben kistermetű, vékonyhéjú fajok Bálái — Kecskeméti — Nyíró: A katti és akvitáni emelet kérdése 289 képviselik mindkét kelyen, a csigafaunára pedig éppúgy a finom díszítésű, kistermetű Nassák, a Turridae család ( = Pleurotomák) különféle képviselői, a Turritellák, Volu- ta-félék, apró, finoman tüskézett Murexek, kistermetű Mangelia, Vexillum, Eulima és Conus-félék jellemzőek Novajon, mint Szokolyán. A badeni agyag ragadozókból és planktonevőkből álló inf aunája a tengernek már átvilágítatlan, növénytelen, vízmoz- gástól alig háborított, oxigénnel és táplálékkal jól ellátott mélységében élt ( B á 1 d i [3]), ami a szokolyai faima kapcsán 150— 180 m közötti lehetett. A novaji jóval idősebb faima az analógiának megfelelően ezzel azonos körülményeket jelez. A katti emelet felső határát az agyag mélyebb szintjében vontuk meg. A transz- gresszió (itt tengermélyülés, mivel az üledékképződés megszakítatlan volt) tehát már a katti emelet végefelé megindult. Az üledékrétegtani határ így nem esik egybe az idő- Eger, „ Wincf-fé/e ' téglagyár No vaj, Nyárjasfető Demjén -ózomolya 5. sz. fúrás Bogács 1. sz. fúrás tarka- | agyag J. ábra. A novaji rétegsor összefüggése Bger környékéről ismert más szelvényekkel. Az Eger, , , Wmd-féle téglagyár szelvényét T elegd y-R otkK. [16], B. Czabalay k [2] és saját megfigyelések, a mélyfú- rások szelvényeit pedig M a j z o n I*. [12] adatai nyomán állítottuk össze. Magyarázat: 1. Forammi- f erás márga, 2. Glaukonitos, homokos, túrás márga és homokkő, mészkőbetelepülésekkel és nagyforamim- ferákkal, 3. Molluszkás agyag, 4—5. Csökkentsósvízi és szárazföldi durvatörmelékes üledéksorozat, 6. Riolittufa Cs. M e z n e r i c s I. szerint: [5] : 2 — 5. akvitáni; Majzonk szerint [12]: 1 — 3. rupéli; a szer- zők szerint: 1. rupéli, 2. és a 3. alsó része katti, a 3. magasabb része és a 4— 5. akvitani. Fiq. 3. Corrélation de la série de Novaj avec d’autres coupes connues des environs d’Eger. ka coupe de la ,,Briqueterie de Wind” á Egeraété composée d’aprés K. Telegdi-Roth [16], Mme R.Benkő-Czabalaj' [2] et nos observations, les coupes des forages profonds sont tracées d’aprés les données deR. Ma jzou[12]. tégende: 1. Mame á Foraminiféres, 2. Mame et grés glauconieux, sableux, tufacés, á intercalations de calcaire et grands Foraminiféres, 3. Argile á Mollusques, 4 et 5. Série sédimentaire á détritus grossier, sau- mátre et continentale, 6. Tuf rhvolithique; D’aprés Mme I. Csepregh y-M eznerics [5] : 2 á 5. Aqui- tanien; d’aprés R. M a j z o n [12]: 1 á 3. Rupélien; d’aprés les auteurs: 1. Rupélien, 2. et partié inférieure de 3. Chattien, partié supérieure de 3. et 4 á 5. Aquitanien. Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet 290 rétegtani határral, ami — tekintve a sztratotípus-helyek távolságát — nem lehet meg- lepő. Éppen e miatt a távolság miatt volt az időrétegtani határ megközelítésének egyetlen lehetséges módja az életrétegtani korreláció. Mindamellett megállapítható, hogy az akvitáni emelet inkább , ,thalattokrát ” szakaszt jelent a sekélyebb-tengeri „geokrát” kattival szemben, amit az is igazol, hogy D-Szlovákiában az akvitáni rétegek sok helyen közvetlenül az alaphegységre települnek transzgressziós alapkonglomerátummal. A molluszkás agyagot fedő durvatörmelékes összletet az akvitáni emelet későbbi folyamán bekövetkezett regresszió jelének tekintjük. A novaji szelvény oldalirányban elég messzire nyomozható Eger környékén (v. ö. 3. ábra). Lényegében hasonló rétegsort tár fel a ,,Wind-féle” téglagyár agyaggödre. A katti emelet felső határa itt az ,,alsó flóra” szinttájékánál lehet, amint azt az ősnövénytani adatokkal összhangban (v. ö. Andreánszky és Pálfalvy in Vadász [17]) a Miogypsinák is bizonyítják. Az agyag nagy része, az ,,x” és ,,k” jelzésű mol- luszkadús homokbetelepülésekkel együtt már az akvitáni emeletet képviseli. A novaji és a ,,Wind”-gyári agyag Molluszka-faunájának hasonlósága is alátámasztja a fenti azonosítást. A novaji rétegsorral jól azonosítható szelvényeket harántoltak továbbá a Dernjén és Szomolya közötti mélyfúrások (Majzon [12]). A rupéli emeletbe sorolt glauko- nitos, heteroszteginás rétegek az általunk kattinak kimutatott glaukonitos, lepidocye- linás márgával azonosak. A fedőben levő, „rupéli 0.”-ás agyag, települési helyzete alapján nem lehet más, mint az egri és novaji molluszkás agyag, melynek felső része — mint fentebb bizonyítottuk — már az akvitáni emeletbe tartozik. A katti és akvitáni emelet elválaszthatósága a Kárpát-medencén belül Kérdés, hogy a novaji rétegsorral kapcsolatos vizsgálati eredmények mennyiben adnak választ a katti-akvitáni emelet elválaszthatóságával kapcsolatban felvetett három problémára. 1 Üledékhézagról — legalábbis Eger környékén — szó sem lehet, mivel a rupélitől az akvitániig megszakítatlan üledékképződés észlelhető, és a folyamatos rétegsorban határozottan kimutatható a rupéli és akvitáni rétegcsoport között a kattinak megfelelő glaukonitos, nagyforaminiferás márga. Kétségtelen, hogy a Kárpát-medencében mindenütt, ahol a rupéliból folyamatosan fejlődnek ki, akár az egri agyagos, akár a törökbálinti pektunkuluszos típusú rétegek, kronológiai értelem- ben képviselve kell legyen a katti emelet is. 2. A novaji rétegsorban a Miogypsinák és Lepidocyclinák alapján volt kimutatható a katti emelet. A fenti nagyforaminiferák olyan kisforaminifera-fauna kíséretében találhatók, melyet mindeddig rupélinak tar- tottak. Ebből arra következtethetünk, hogy a rupéli és a valódi katti kisforaminifera-fauna megkülönböztetése komoly nehézségekbe fog ütközni. 3. A Mol- luszka-faunával épp fordított a helyzet. Mint korábban tárgyaltuk, a rupéli és a burdi- galai rétegek közötti egyöntetű puhatestű faunát újabban teljes egészében akvitáninak tekintik. Való igaz, hogy ez a fauna nem tekinthető tipikusan kattinak, azonban néze- tünk szerint nem is tipikusan akvitáni. Az eddigi kutatások alapján tehát úgy tűnik, hogy a Kárpát-medencében a katti és akvitáni Molluszka-fauna nehezen különít- hető el. Amennyiben a továbbiakban sem találunk a katti- akvitáni puhatestű fa ima elválasztására megnyugtató kritériumokat, le kell mondanunk arról, hogy a Kárpát- medencében azokon a helyeken, ahol nagyforaminiferák nem fordulnak elő, elválasszuk a két emeletet, és ezzel pontosan kijelöljük az oligocén-miocén határt. Bálái — Kecskeméti — Nyíró: A katti és akvitáni emelet kérdése 29 1 IRODALOM - BIBKIOGRAPHIE 1. Anderson, H.-J.: Die Muschelfauna des nordwestdeutsdien Untermiozán. Palaeontographi- ca, 1 13, Abt. A, 1959. — 2. B. Czabalav, b: Az egri téglagyári rétegösszlet faunaképe. Földt. Közi. 88, 1958. — 3. B áldi, T.: A szokolvai középsőmiocén fauna életföldtana. Földt. Közi., 90, 1960. — 4. Cs. Meznerics, I.ésSenes,J. szíves szóbeli közlése. - 5. Cs.Meznerics, I.: Pectinidés néogénes de la Hongrie et leur importance biostratigraphique. Mém. Soc. Géol. Francé Nouv. Sér., N° 92, 1960. — 6. Cechovic, V.: Quelques remarques sur la valeur stratigraphique de l’Aquitanien. C. R. Sommaire des Séances de la Soc. Géol. de Francé, 1959. — 7. C o s s m a n n, M. & P e y r o t, A.: Conchologie néogé- nique de l’Aquitaine. Act. Soc. Fiún. Bordeaux, 85, 1933. — 8. D r o o g e r, C. W., Kaasschieter, J. P. & K e y, A. J.: The microfauna of the Aquitanian-Burdigalian of southwestem Francé. Verh. d. Kon. Ned. Akad. Wetensch. Afd. Nat.- kund, Ser. 1., 21, 1955. — 9. D r o o g e r, C. W.: Miogypsina in north- westem Germany. Proc. Kon. Ned. Ak. Wetensch., Ser. B., 63, 1960. — 10. G ö r g e s, J.: Die Kamel- libranchiaten und Gastropoden des oberoligozánen Meeressandes von Kassel. Abh. d. hess. Kandesamtes f. Bodenforsch., 4, 1 952. — ll.Horusitzky, F. : A kárpátmedencei alsómiocén földtörténeti tagozódása és ősföldrajzi kapcsolatai. Besz. a Földt. Int. vitaüléseinek Munkálatairól, Budapest 1941. — 12. Majzon, K. : Magyarországi paleogén foraminifera-szintek. Földt. Közi., 90, 1960. — 13. Senes, J.: Pectunculus- Sande und Egerér Faunentypus im Tertiár bei Kováőov im Karpatenbecken. Geol. Práce, Monogr. ser., 1, 1958. — 14. Sorgenfrei, Th.: Marint Nedre-Miocaen i Khntinghoved paa Als. Danm. Geol. Underso- gelse, Rk. II., 65, 1940. — 15. S z ő t s, E-: Kés problémes de la limité entre le Paléogéne et le Néogéne et des étages chattien et aquitanien. Acta Geol., 4, 1956. — 16. Telegd i-R o t h, K.: Eine oberoligozáne Fauna aus Ungarn. Geol. Hungarica, 1, 1914. — 17. Vadász, E.: Magyarország földtana, II. kiad (Budapest, 1960). Le probléme des étages chattien et aquitanien dans le Bassin Carpatique, sur la base de nouvelles données recueilles dans les environs d’Eger Pár T. BÁKDI-T. KECSKEMÉTI -R. NYÍRÓ' Tout d’abord, on expose l’état actuel du probléme des étages chattien et aquita- nien, en ce qui concerne le Bassin Carpatique. D’aprés les recherches récentes, la fauné du bien puissant complexe sédimentaire existant entre les couches rupéliennes et burdi- galiennes est insubdivisible au point de vue chronologique, et elle représente dans són ensemble l’étage aquitanien. A la suite, il s’établit l’opinion que l’étage chattien ne sóit pás une unité chronologique indépendante, mais seulement un synonyme de l’Aquitanien. Ensuite, á l’opposé de cette opinion-lá, nous signalons que sur les territoires des strato- types — notamment en Francé du SW et en Allemagne du NW — les étages chattien et aquitanien se présentent en unités chronostratigraphiques successives, bien distinguables sur la base de la série morphogénétique des Miogypsines et la composition de la fauné de Mollusques. Pár conséquent, il faut tenir compte du Chattien, comme durée réelle. Dans les environs d’Eger, sur la collíné Nyárjastető de Novaj, on trouve des Mio- gypsines et des hépidocyclines, dans la mérne coupe que la fauné de type d’Eger. C’est au dessus de la mame rupélienne á Foraminiféres et immédiatement au-dessous de l’argile renfermant une fauné de Mollusques semblable á celle d’Eger que se trouve la marne glau- conieuse dönt l’épaisseur n’atteint que 20 m et qui renferme Miogypsina septentrionalis (détermination pár C. W. D r o o g e r) et la fauné chattienne de Lépidocycline. La série entiére indique une sédimentation continue. Sur la base des grands Foraminiféres, la marne glauconieuse appartient au Chattien, tandis que l’argile á Mollusques est pour la plupart chattienne. Ainsi, en connexion avec cette coupe-lá, nous avons réussi á démontrer l’exis- tence des couches chattiennes et aquitaniennes, superposées, mérne dans le Bassin Car- patique. Au cours de nos études sur la fauné, il a été avéré que la fauné de petits Fora- miniféres accompagnant la fauné de grands Foraminiféres chattienne, était á peine dis- tinguable de la fauné de petits Foraminiféres rupélienne, sous beaucoup de rapports. En revanche, la fauné peu nombreuse de Pecten, accompagnant les grands Foraminiféres, est plutőt voisine de celle aquitanienne. En général, on peut constater que les faunes de Mollusques de l’argile á Mollusques et de la mame glauconieuse chatienne, bien qu’elles ne soient pás nettement chattiennes, ne présentent pás des caractéristiques typiquement aquitaniennes. Enfin, sur la base de la coupe de Novaj, on a pu démontrer que le Chattien commen- 9a pár une régression intense, aprés le Rupélien, et l’étage chattien représenté pár des dépőts néritiques était plutőt ,,géocrate”, á l’opposé de l’étage aquitanien ,,thalatto- crate”, formánt des sédiments de mer plus profonde. A BERETTYÓ-VÖLGY ÉS A DÉLI NYÍRSÉG-PEREM FELSZÍNI KÉPZŐDMÉNYEINEK KIFEJLŐDÉSE ÉS KORA DR. MOIrfDVAY LORÁND* összefoglalás : A Berettyó- völgy felszínét nagy területen pleisztocén, úu. infúziós' j ártéri lösz borítja, ami a hajdúsági lösz hetcropikus factese. A nyírségi íutóhomok a bemuta' tott szelvények szerint, legalábbis a peremeken, erre a loszfelszinre telepüL A Nyírség felé ■ e löszréteg kiemelkedik, több tíz méterrel nagyobb tengerszint feletti magasságban folyta- I tódik. A Berettyét-völgy infúziós, ártéri löszét csak helyenként borítja vékonyabb, agyagos ] kifejlödésű holocén rétegsor. A Berettyó-volgy elhagvoű medrei a pleisztocénben képződtek. 3 A Berettyó- völgy vidékét Siiineghy 7 vizsgálatai alapján úgy ismerjük,! hogy felszínét holocén feltöltés borítja, ami a Körösök irányában mintegy 80— 1001 méterre vastagszik ki. Ennek a feltöltésnek jellemző felszíni képződménye az ún. lösz-J iszap, amit a térképezők többnyire a holocén folyóvízi képződmények közé soroltak,! minthogy olyan felszínt borít, amin megszámlálhatatlan folvómeander alakult ki. Az országos 100 000-es térképszerkesztés során a területet újra vizsgáltuk. Ezzell kapcsolatban az első említésre méltó eredmény az volt, hogy Mezősasnál holocénnekl ismert löszös homok képződményben tundrazsákokat találtunk ( 1 . ábra) . E területhez csat-1 1. ábra. Löszös homok tundrazsákokkal. Mezösas, homokbánya. Abb. 7. Lössiger Sand mit Timdrenerscheiuungen. Mezősas, Sandgmbe. * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. március 1-i előadóülésén. Készült a M. All. Földtan intézetben. M o l d v a y : A Beretty ó-völgy és a déli Nyírség-perem képződményei 293 lakozóan később Mezőpeterdtől a Nyírség déli széléig fúrási szelvényt is készítettünk azzal a céllal, hogy tisztázzuk a löszös-homokos rétegek kifejlődését a „lösziszap” réte- gek irányában, továbbá, hogy hosszabb szelvényben tanulmányozzuk a Berettyó- völgy és a Nyírség kapcsolatát (2. ábra). Az Anyagfeldolgozó Osztály munkája nyomán négy 100 000-es térképlap területéről feltárásokból és fúrásokból gyűjtött minták szem- cseösszetételét is értékelni tudtuk. 1 2 km S«7!HM ®CHj "OH] «E3 »[v] E m ,110 - 100 190 - 80 100 90 2. ábra. Szelvény Mezőpeterd és Hajdúbagos között. Magyarázat: 1. Durvaszemcsés folyóvízi homok, 2. Középszemű folyóvízi homok, 3. Aprószemű folyóvízi homok, 4. Finomszemű folyóvízi homok, 5. Kőzet- lisztes „iszap”, 6. Fősz (infúziós és száraztérszíni), 7. Erősen agyagos lösz vagy löszös iszap, 8. Vörösesbarna és bamásszürke elváltozott lösz, 9. Futóhomok, 10. Eöszös homok, 1 1. Fúrás száma, helye, 12. Humuszos réteg, 13. Növénymaradvány, 14. Tőzeg, 15. jéglencsés állótundra- jelenség („kovárvány”). Abb. 2. Profil zwischen Mezőpeterd und Hajdúbagos. Svmb öle: 1 . Grobkömiger FluBsand. , 2. Mittelkömiger FluBsand, 3. Feinkömiger FluBsand, A. Schlick, 5. Schíuff, 6. Eöss (Schwemmlöss und trocken abgelagerter) , 7. Stark lehmiger Köss oder lössiger Schluff, 8. Rötlichbrauner und braungrauer umgewandelter Köss, 9. Flugsand, 10. Eössiger Sand, 1 1. Xummer und Őrt von Bohrungen, 13. Pflanzenfossilien, 14. Torf, 15. Éis- linsen einer ehemahgen Flachtundra („kovárvány”). A szemcseösszetételi eredmények arra mutatnak, hogy az ún. lösziszap, továb- biakban: lösz-szerű képződmény, a völgy területén uralkodólag 0,01 — 0,05 mm 0 szemcsékből áll, a típusos löszénél nagyobb értékű „iszap ''-részleggel (4—5. ábra). Anyaga szemcseösszetétel alapján megegyezik a Kőrösök völgyének lösz-szerű anya- gával. Folyóvízi homokból fokozatosan fejlődik ki. Alsó szintje rétegezett és csillámos, felül azonban mindinkább löszszerűbbé és egyneműbbé válik, hasonlóan a Duna- völgy ártéri színlőin észlelt löszréteg felépítéséhez [2]. Azokon a helyeken, ahol lera- kódását megelőzően futóhomokgerincek, dűnék képződtek; a magasabb, víz nem járta településből eredően kevesebb pelitrészleget tartalmazó, inkább „száraztérszíni” jel- legű lösz képződött, amely helyenként löszös homokba megy át. A mezősasi jégzsákos homok is ilyen magas térszínen képződött. 4 Földtani Közlöny 294 Földtani Közlöny, XCI . kötet r 3. füzet A gerincek közötti mélyedésekben a lösz-szerű képződmény lerakódását meg- előzően erősen agyagos állóvízi feltöltés, erősen agyagos lösz vagy agyagos „iszap” keletkezett (9. ábra). Szentpéterszegtől északra ez alatt egy alsóbb lösz-szerű kifej- lődést is észleltünk, kiékelődő, lencsés településben, eróziós maradványként, folyóvízi környezetben. A Berettyó- völgyi lösz-szerű képződmény felső rétegtagjának szemcseössze- tétele a Nyírség és a Hajdúság irányába haladva fokozatosan éri el a jellegzetes lösz szemcseösszetételét. A Nyírség-peremen e lösz-összlet alsóbb részében vörösesbarna 3. ábra. Szelvény Józsa és Apafa v. á. között. Magyarázat: 1. Átmosott lősz, 2. Lösz, 3. Lószös homok, 4. Vöröses barna és barnás szürke elváltozott lösz." 5. Barna elváltozott lösz, 6. Futóhomok, 7. Jéglencsés áUótundra-jclenség (,,kovárvánv”), 8. Fúrás száma, helye. Abb. 3. Profil zwischen Józsa und Eisenbahnstation Apafa. Z e i c h e n: 1. Umgeschlámmter Löss, 2. Loss, 3. Lössiger Sand, 4. Rotlichbrauner und graubrauner umgcwandelter Löss, 5. Brauner umgewandelter Löss, 6. Flugsand, 7. Eislinsen einer ehemaligen Flachtundra (,,kovárvány”). elváltozott löszt is észleltünk ; ez alatt viszont újabb löszréteg volt kimutatható. A be- mutatott rétegsor a hajdúság— nyírség-peremi, józsai, elváltozott löszréteget tartal- mazó szelvény megfelelője (3. ábra). Jogosan merül fel itt az a feltevés, hogy a Szent- péterszegtől északra feltárt erősen agyagos lösz vagy agyagos ,, iszap a peremi elvál- tozott lösz fáciese (8—9. ábra). Említésre méltó, hogy a vörösesbarna elváltozott löszréteg a Nyírség felé haladva redukciós folyamatok eredményeként barnásszürkévé alakult. Ez a színvál- tozás szorosan összefügg azzal a települési adottsággal, hogy a Nyírség területén a talajvízszint emelkedését eredményező futóhomok a lösz rétegsorra települ. A józsai szelvényben (3. ábra) szintén azt tapasztaltuk, hogy a peremi lösz foly- tatódik a nyírségi futóhomok alatt, egyik jól kifejlődött vörösesbarna elváltozott réte- gével együtt, aminek a színe ott is szürkésbarnává alakul a magasabb talaj vizű futó- homok területén. Az anyagvizsgálat és kifejlődési kapcsolat megismerése alapján arra a meg- állapításra jutottunk, hogy a Berettvó-völgyi lösz-szerű képződmény voltaképpen ártéri kiöntések anyagával keveredett, eredeti felhalmozódású hullóporból származó kép- ződmény. A jelek szerint fokozatosan elhaló folyóvíz uralomrajutásával keletkezett, még a pleisztocénben, feltehetően eljegesedési klímaváltozás összefüggéseben. Átlagos típusa gyakran olyan fokozatosan megy át a Nagykunság és Hajdúság löszébe, hogy rövid észlelési szakaszokon nem is lehet közöttük különbséget észrevenni. M old v a y : A Beretty ó-völgy és a déli Nyírség-perem képződményei 295 Igen jellemző ebben a tekintetben a térképezők véleménye: Urbancsek Berettyóújfalu környékéről [8] ezeket írja: „Az Ártánd, Nagykereki, Bojt és Mező- peterd bezárta óholocén löszterület anyagát a Sebeskörös terítette szét” .... „Az itteni löszanyagot meglehetősen nehéz megkülönböztetni a pleisztocén lösztől. Az a lényeges, elválasztó bélyeg, hogy az újabb iszapolódáson átesett óholocén lösz finomabb anyagú, itt nem érvényesül”. % 6f. 15-3,8 m 6f. 4,6 -5.1 m 6f. 5.1 -5,9 m 7/. ő, 0-1.0 m V 1.5 -2 A m 24 f. 3,4 - 5,0 m 4. - 5 . ábra. Inftiziós ártéri lösz görbéi a mezőpeterdi szelvényből. A bb. 4. — 5. Diagrammé eines Infusionslösses aus dem Profil von Mezőpeterd. 4* 296 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet Rónai szerint [5]: ,,.... a határt a holocén és pleisztocén között igen nehéz meghúzni” ... ,,A medrek magas partjainak lösze kétséges korú; lehet pleisztocén végi és holocéneleji. Morfológiai helyzetük eléggé egyezik az elvékonyodó nagykúnsági lösz- tábla felszínével. Anyaguk is hasonlít ehhez.” A jelenkori árterek (szerző kiemelése) lösziszapjától elkülöníthető” .... „Az infúziós lösz, mocsári lösz elne- vezés sokkal inkább illik ezekre a löszanyagokra, mint az alföldi pleisztocén lösztábla % 1/ 3.1 - 4.5 n U 5.4 * 8.0 m 1f 9.0- 10* m 2J 49-535 m 2f. 5.35-6,2 m 21.9.6-11.0 m 121. 0.0-43 m 4f. 2.5 -3.4 w 3.4 -4.7 m 6j 3A .67 m 6.-7. ábra. Lösz görbéi a józsai szelvényből Abb. 6.-7. Diagrammé eines Losses aus dem Profil von Józsa. M o l d v a y : A Bevetty ó-völgy és a déli Nyírség-perem képződményei 297 löszeire (újabban a hajdúsági lösz „száraztérszíni” lösznek minősül. Szerző megj.) „gyakran hiányzik a vízszintes rétegződés is, ami a folyami üledékek sajátossága”. A Berettyó- völgyi lösz -szerű képződményt tehát a térképezők jellemzése szerint is olyan eredeti településű, de kettős eredetű képződménynek lehet tekintenünk, amely eolikus por és aránylag jelentősebb mennyiségű folyóvízi öntés együttes felhalmozó- dásából keletkezik. M i h á 1 1 z [4] rögzített először tájegységeket átfogó szelvényben 0.002 0.01 0.02 0.05 0.1 0.2 0,5 mm <)> 4/. 5,6 - 6.0 m 51 7,9 - 8.3 m 61 7.35- 7,6 m 12 f 4.9 - 5,5 m 12 1. 7,5 - 6.3 m 22f.4,2 - 5,3 m 24 f 6,0 - 6,7 m 8. ábra. Elváltozott lösz görbéi a józsai és mezőpeterdi szelvényből. Abb. 8. Diagrammé umgewandelter Eösse aus den Profilén von Józsa und Mezőpeterd. % 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 0.002 0,01 0,02 0.05 0,1 0.2 mm (fi 5f. 3,4-4, 6m - — 10 f. 4.1 -4.9 m 10 f. 5,7 - 6,6 m 9. ábra. Agyagos „iszap” görbéi a mezőpeterdi szelvényből. A bb. 9. Diagrammé von tonigem Sehluff aus dem Profil von Mezőpeterd. 298 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet ilyen kifejlődési jelenséget. Megállapította, hogy a Duna -Tisza közi hátság lösze több szintben, a Tiszántúl irányában eliszaposodik, ártéri jellegűvé válik. Területünk vonat- kozásában kézenfekvő a jelenség párhuzamosítás. Ha a Hajdúságban és a magasabb területeken a pleisztocénben „száraz térszíni” vagy kevésbé ,, iszapos” infúziós lösz képződött, az öntésekkel borított, jobban süllyedő, mélyebb fekvésű Berettyó— Körösök - völgyében infúziós ártéri lösznek kellett keletkeznie. A jelenkori árterek üledéke, amint ezt Rónai megállapítja, nem hasonló a löszhöz, és ez megegyezik az általános tapasz- talattal; de ma is keletkezne ilyen lösz, ha megfelelő éghajlati feltételek mellett az öntések anyagát hullópor is tetézné. A kettős eredet természetesen önként megmagya- rázza az összetételi eltéréseket, az eolikus és a folyóvízi jellegek együttes jelentkezését is (4—7. ábra). A felszín kialakulásának magyarázata: a lösztérszínt medrek sűrű hálózata ta- golja, olyan kanyargós hálózattal, mintha minden felszíni képződmény folyóvízi át- dolgozásból vagy áttelepítésből, kiöntésből származó anyag lenne. A mederkanya- rulatok azonban nem keletkezhettek oldalozó erózióval. Ellene mond ennek a származás- tani módnak az üledékanyag kifejlődése. így csak az a magyarázat fogadható el, mi- szerint a medrek ,, elsődleges” bevágódási vonalakon futnak a lösszel borított térszínen átütő, átmentett pleisztocén mélyedésvonalak továbbhasználatával. Ezeket a vona- lakat gyakran kimagasló ,, száraztérszíni” lösz vagy löszös homok vonulatok kísérik, amikről Rónai állapította meg először, hogy kétséges korúak, mégpedig holocén voltukban. Ilyen ,,álmeanderek”, felújított vagy éppen csak átmentett pleisztocén eredetű medrek veszik körül a mezősasi jégékes löszös homokot is. A felszínalakulásnak ezt a módját a Tisza- völgyben [3] és a dél-tiszántúli löszhát területén is nem egy helyen megf igyelliet j ük . Az ártéri löszréteg követése során Konyámál sűrített fúrássorozattal 3 m-es, flexurával kísért süllyedést sikerült kimutatnunk. Több adatra lenne szükségünk ahhoz, hogy a jelenségből messzemenő szerkezeti következtetéseket vonhassunk le: a térszín általános lejtése arra mutat, hogy egymástól hajlatokkal elválasztott, enyhén D-i irány- ban dőlt táblák jöttek létre. A fúrással kimutatott konyári flexura első közelítéssel ilyen rendszerbe illeszkedő, külsőre egyes hegységperemi táblás löszvidékeken észlelt szerkezetalakuláshoz hasonlítható jelenségnek látszik. A 2. ábrán a térszín általános helyzetét tüntettük fel. A Nyírség-peremen a futóhomok a lösz-összletre települ, előbb szigetekben, majd összefüggő takaróként. Hajdúbagosnál a futóhomok teteje jéglencsés, leveles állótundra kialakulással kapcsolatos ún. kovárványos települési elváltozást mutat (2. ábra). A 10. ábra bemutatja az állótundra kialakulásra visszavezetett települési elváltozást, ami Kriván [1] értelmezése szerint Közép-Európában eljegesedési szakaszokat bevezető és záró jelenségként fogható fel. A futóhomok területeken megjelenő löszös homok a szelvényekben nem mutat- kozik általános elterjedésűnek. Gyopáros-halomnál a viszonylag vékony löszös homok- réteg a kibúvó lösztábla humuszos felső szintjével egyesül, majd kiékül. Sűrű fúrás- sorozatunk lehetővé teszi azt a megállapítást, hogy ez a képződmény fiatalabb a Berettyó-völgyi rétegcsoportnál, a futóhomokhoz hasonlóan. Kétségtelennek vehető, hogy mind a Hajdúbagosnál, mind a Józsánál feltárt elváltozott lösz egyenértékű, a pleisztocén ,,inter” szakaszokkal párhuzamosított ún. vályogszalagokkal. A Szentpéterszegtől É-ra települt kettős löszréteg azonosítása ilyen értelemben, feltételesen a vályoggal azonosított agyagos iszap szintjével együtt további tanulmányozást kíván. Mindenesetre tapasztalhattuk, hogy a típusos vörösesbarna elváltozott löszt heteropikus fáciesként igen eltérő külsejű és összetételű képződmé- nyek helyettesíthetik (8. ábra). M o l d v a y : A Beretty ó-völgy és a déli Nyírség-perem képződményei 299 A lösz-összlet szintje a Nyírségben É-felé fokozatosan emelkedik. A legközelebbi pontnál Nyíradonynál 1959-ben már mintegy 40 m-rel magasabban tártuk fel a szerin- tünk azonos korú összletet, elváltozott löszrétegével együtt, futóhomok alatt. Ez a kiemelkedés a würmi szakasz eleje óta jöhetett létre. A Szatmári-síkság és a Berettyó- völgy így süllyedéses eredetű, Sümeghy eredeti megállapításának megfelelően; felszínén azonban a holocén üledékképződés viszonylag jelentéktelen volt, különösen a Berettyó- völgyben, ahol a Sárrétek vidékén is csak 5— 6 m vastag agyag rakódott le, a túlnyomólag würmi felszín lapos mélyedéseiben. 10. ábra. ,, Kővár ványos” futóhomok, felfagyó sós töredezés következtében kialakult limonitos kitöltési formákkal. Hajdúbagos, homokbánya. Abb. 10. Flugsand mit Eislinsen, mit infoige von Aufbruch durch Gefrieren entstandenen limonitischen Ausf üllungsf ormen . Hajdúbagos, Sandgrube. IRODALOM - IylTERATUR l.KrivánP.: Jéglencsés-leveles állótundra jelenségek Magyarországon. Földt. Közi. 88. k. 2. f. Budapest, 1958. — 2. KrivánP.:A Duna ártéri színlőinek kronológiája. Földt. Közi. 90. k. 1. f. Buda- pest, 1960. — 3. Báng S.: A Délkelet-Alföld felszíne. Földr. Köziem. 1. sz. 1960. — 4. Mi hált z I.: A Duna— Tisza köze déli részének földtani felvétele. M. Áll. Földt. Int. Évi Jel. 1950-ről. Budapest, 1953.,— 5. R ó n a i A.: Bihamagybajom és Pusztaecseg környékének földtani térképezése. M. Áll. Földt. Int. Évi Tel. 1954-ről. Budapest, 1956. — 6. Sümeghy J.: Újabb földtani adatok a Tiszán, túl északi részéről. M. All. Földt. In t. Évijei. 195,3-ról. Budapest, 1955. — 7. Sümeghy J.: A Hármas-Körös-közi holocén medence. M. áll. Földt* Int. Évi Jel. 1 954-ről. Budapest, 1956. — 8. Urbancsek J.: Berettyóújfalu környékének földtani leírása. M. áll. Földt. Int. Évi Jel. 1953-ról. Budapest, 1955. Werdegang und Altér dér oberfláchlichen Bildungen im Tale des Berettyó und am Südrande des Nyírség DR. I,. MOIyDVAY Das Tál des Berettyó ist auf grosser Fláche von pleistozánem sog. Infusionslöss, Schwemmlöss bedeckt. Dieser ist ein heteropischer Fazíes dér Főssé des Hajdúság. Nach den dargestellten Profilén ist dér Flugsand des Nyírség, wenigstens an den Rándem, diesem »L,össplateau« übergelagert. Nach dem Nyírség hin steigt diese Lösschicht an, und setzt sich um mehrere zehn Meter höher fórt. Dér Infusions- oder Schwemmlöss des Berettyó-Tales wird nur örtlich von einer dünneren holozánen Schichtenreihe von toniger Fazies iiberdeckt. Die verlassenen Betten des Berettyó sind im Pleistozán entstanden. A DUNA— TISZA KÖZI EOLIKUS RÉTEGEK FELSZÍNI ÉS FELSZÍN ALATTI KITERJEDÉSE I)R. MOLNÁR BÉLA* Összefoglalás: A Duna— Tisza köze colikus üledékei 140— 150 m korüli legnagyobb vastagságukat a Duna— Tisza koz ma legmagasabban levő területétől kissé keletre érik el. Innen mind É-ra, mind K és Ny felé a széJhordta rétegek vastagsága csökken. Az e réteg- sorban található futóhomok rétegek nehézásvány összetétel alapján dunai származásüak. A Tiszához közel eső részeken az eolikus rétegek köze tiszavizvidéki folyóvízi rétegek tele- pülnek be, amelyek kozott tovább K felé a Tiszántúlon a Duna— Tisza közi szélhordta homokrétegek kiékelődnek. Mind a Duna— Tisza közi eolikus, mind pedig a Tiszához közel eső dunai eolikus és ezzel váltakozó tiszai folyóvízi rétegek alatt dunai származású folyó- vízi rétegek vannak, amelyek a Tiszántúlon is nagy mélységig folytatódnak. Az eddigi ada- tok szerint a Duna -Tisza közi eolikus rétegsor az' egész pleisztocént magában foglalja; az ez alatti folyóvízi lerakódások már plioeén koriak. Eszerint a Duna utoljára a felsöpliocén- ben haladt DK ininyában, a pleisztocénben szélhordta felhalmozódás K fele elgátolta, és ettől kezdödőleg csak a mai völgye mentén folyt. Az eolikus rétegsor a pleisztocén folyamán több szakaszban mélvre süllyedt, Ny és É felől valószínűleg toréses elmozdulásokkal. Cholnoky J. '6 szerint a Duna — Tisza köze futóhomok és lösztábla, amelybe a folyók a holoeénben vágták be medrüket. Ezzel az elképzeléssel szemben Treitz P. [26] a Duna - Tisza közi hátságot a Duna törmelékkúpjának tekintette. Ezt a felfogást később Bulla B 3, 4, 5] fejlesztette tovább morfológiai meggondo- lások alapján. Felfogása szerint a Duna— Tisza közén észlelhető ÉXv — DK-i mélye- dések nagyrészt elhagyott Duna-medrek. Scher f E. 20 a Kecskemét és Kiskun- félegyháza környékén telepített fúrások alapján a felszíni lösz és futóhomok alatt közvetlenül folyóvízi rétegeket, ezek alatt ismét szélhordta képződményeket észlelt. A Duna— Tisza köze folyóvízi törmelékkúp eredete mellett szállt síkra a Tószeg — szekszárdi szelvény alapján Sümeghy J. is [22]. Előzőekkel ellentétben Mihált z I. a Szentes — bajai sekély fúrás-szelvény (1950), valamint a kecskeméti és kiskunfélegyházi fúrások alapján megállapította, hogy a Dunához és a Tiszához közel eső részeket kivéve az átfúrt mélységig folyóvízi üledékek nem észlelhetők 15 . A felsőszentiváni kutatófúrással egyidőben (1954) ugyanott létesített, a kutatófúrásnál mélyebbre hatoló artézikút fúrásmintái alapján Miháltz I. a szélhordta üledékek mélységi kiterjedését Felsőszen ti vánon 124 m-ben vonta meg. A felsőszentiváni eolikus rétegsor Miháltz I korszerű anyagfeldol- gozásra alapított véleménye szerint a pleisztocén egészét magában foglalja [16]. A réteg- sor eolikus eredetét a lösz rétegekből végzett szemcseösszetétel meghatározások, a homokrétegekből végzett szemcsealak vizsgálatok [7, 13, 15], valamint Horváth A. [9, 10] csigafauna vizsgálatai tanúsították. Szabó P. nehézásvány vizsgálatok alapján úgy vélte, hogy a felsőpleisztocénben a Duna vízvidéke elkülönült a Tiszáétól. Később ezt a megállapítást az egész pleisztocén tartamára kiterjesztette [24[. * Rlőadta a Magyar Földtani Társulat 1960. dec. 7-i előadóülésen. Készült a Szegedi Tudomány- egyetem Földtani Intézetében. Molnár B. : A Duna— Tisza közi eolikus rétegek elterjedése 301 B megállapítások ellen főleg a geomorfológusok emeltek kifogást. Közülük Pécsi M. újabban [19] a M i h á 1 1 z -féle régebbi fúrások alapján megállapított 30—40 m-es eolikus összletvastagságot már elismeri, de a „középső pleisztocén” fek- vőjében folyóvízi lerakódásokat tételez fel. Mivel korábbi vizsgálatok arra mutattak, hogy a Hátság területén a tapasz- taltnál is nagyobb az eolikus lerakódások vastagsága, a Duna— Tisza köz területének egészére kiterjesztettük vizsgálatainkat. Vizsgálatainkkor Miháltz I. véleménye szerint (1954), kutatófúrások hiányában, a vízkutató fúrások mintáit is felhasználtuk, mivel az öblítéses eljárás sem a homok szemcsealakját, sem ásványos összetételét nem változtatja meg. Hibalehetőség azonban: 1. a nem mindig megbízható mintavétel 2. a rétegek anyagának keveredése. Utóbbi a tapasztalat szerint eolikus és folyóvízi rétegek határán mutatkozik. Nagyobb települések, városok fúrásai közül esetenként 2—3 vízkutató fúrás anyaga került feldolgozásra. Szemcsealak vizsgálatok Az egyes rétegek folyóvízi, illetőleg szélhordta származását szemcsealakvizs- gálatokkal döntöttük el. E vizsgálatok kiindulási alapja az az ismert tény, hogy a folyó- vízi homok szemcséi uralkodólag szögletesek, élesek, a szél útján görgetett homok szemcséi pedig nagyobb részt koptatottak. A vizsgálatok módszertani alapja a Miháltz I.— Ungár T. által kidolgozott koptatottsági statisztikus eljárás volt |[13]. Az általuk megkülönböztetett 3 szemcsetípus helyett azonban a pontosabb jellem- zés érdekében már évek óta 4, újabban 5 szemcsetípust különböztetünk meg [7, 16, 17].* Ez lehetővé tette egyúttal az 5 típussal dolgozó egyéb módszerek eredményeivel való összehasonlítást is. Az 1. és 2. szemcsetípus uralkodó volta, ezen belül pedig a 2. szemcsetípus ural- kodása a folyóvízi lerakodások jellemzője. A 3., 4., 5. szemcsetípus uralkodása pedig az eolikus üledékek jellemzője. Eolikus üledékekben az 1. szemcsetípus nem észlelhető. A 3. szemcsetípus a 2. szemcsetípussal szemben mindig többletben mutatkozik. 4. tí- pusú már kevesebb, az 5. szemcsetípus pedig teljesen el is maradhat. Mindkét esetben a 2. és 3. szemcsetípus mutatkozik a legnagyobb mennyiségben. A homokszármazás jól jellemződik a két szemcsecsoport viszonyában. Folyóvízi szárma- zás esetén a 2., a szélhordtánál a 3. szemcsetípus uralkodik. A szemcsealak-vizsgálatokra előkészített, szitálással elkülönített 0,125—0,250 mm 0 részlegből esetenként kb. 200 szemcse alaktani jellemzését végeztük el. így el- jutottunk a folyóvízi, illetve a szélhordta homokrétegek megbízható elkülönítéséhez. Fúrási rétegsorok szemcsealakvizsgálati eredményeinek grafikus ábrázolása nyomán a származási különbségek még jobban kihangsúlyozódnak, éppúgy mint malakológiai vizs- gálatok alapján. A malakológiai feldolgozásból és a szemcsealakvizsgálatból levont szár- mazástani következtetések egymással jól egyeztek. Az artézi fúrások mintáin végzett vizsgálatok eredményeit grafikusan ábrázoltuk, az egyes fúrások diagramjait pedig szelvények formájában csoportosítottuk. A rendel- * 1. típus: teljesen szilánkos, minden kopástól mentes, ép törési felületű és élű szemcsék változatos alakkal. Nagy formájuk legtöbbször szabálytalan. 2. típtis: csúcsok hiányoznak, élek kissé tompítottak. A nagyforma ugyanolyan, mint az 1. típusnál. 3. típus: élek letompítottak, a felületi megmunkáltság jól észlelhető, a szemcsék eredeti alakja még felismerhető. 4. típus: élek hiányoznak, a felület sima. A szemcsék nagyformája kissé változatos, az előzőnél kerekdedebb. 5. típus: sima, félfényesre csiszolt felület, teljesen gömbölyű vagy ovális alak. 302 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet Lelőhely Mélység Össz. nehéz ásvány > ír. *C3 Amfibol tn q g — OS £ 32 3 \ * Staurolil Cianit 1. Cegléd bércéi .... 7,0- 9,6 5,2 29,2 1,3 7,8 1 3,9 4-5 15,6 7,8 1.3 3,3 2. Cegléd 129,0- 140,0 4,8 27,2 2,6 7,0 3,8 1 19,0 21,0 1,8 3 2 1,8 3. Galgahévíz felszín 2,4 33,0 1,3 4,0 0,7 8,0 14,5 17,1 1,3 _ 4. Petofiszállás . . . 0,8- 4,0 8,2 17,3 20,0 9,3 8,7 27,3 3,3 1 3 0,7 5. Ugyanott 4,0— 9,0 3,1 15,1 21,0 13,2 3,3 ' 19,7 5,9 2,6 0,7 6. Ugyanott 15,0- 58,0 7,1 17,3 17,3 9,6 5,8 25,0 2,6 1,3 1,3 7. Ugyanott 1 16,0- 148,0 15,0 19,7 19,1 5,0 8,7 24,7 2,5 0,6 3,1 8. Ugyanott 154,0— 178,0 4,1 25,5 17,6 6,6 6,6 12.4 1,9 — { 3,3 9. Tószeg 17,0- 23,0 1,1 26,5 10,0 11,2 4,6 6,6 , 1 1,9 2,0 — 1 0,7 10. Ugyanott 154,0- 165,0 2,7 22,8 9,6 11,0 1,4 18,0 19,3 1,4 0,7 0,7 1 1. Pálmonostora . . 0,5- 7,5 2,7 19,3 6,3 7,9 5,7 6,8 24,4 0,6 — 0,6 12. Ugyanott 21,0- 28,0 2,2 23,8 10,4 15,2 16,6 5,5 13,4 1,2 1,2 0,6 13. Ugyanott 44,0- 54,0 3,6 27,0 7,5 10,0 10,0 5,0 19,4 3,1 3,8 1,2 14. Ugyanott 82,0— 87,0 105.0- 108,0 147.0- 154,0 28,8 20,1 8,9 7,1 4,3 9,2 40,2 1,6 1,6 1,6 15. Ugyanott 3,3 22,2 9,8 6,6 24,0 5,7 4,4 1,9 1,3 0,6 16. Ugyanott 6,1 35,9 8,9 10,7 ! 3,1 6,2 18,0 — 1,2 1,8 17. Ugyanott .;.... 163,0-174,7 22,8 43,3 12,9 11,8 4,5 5,6 10,7 — 1,1 1,1 18. Ugyanott 174,7— 176,5 18,6 32,4 3,3 1,7 , 2,8 12,1 35,7 1,7 1,7 0,5 19. 1 Ugyanott 202,0 — 212,0 25,9 23,4 11,2 8,7 2,3 19,3 21,0 1,2 2,9 i — 20. Szentes 4,3- 4,6 1 1,2 17,0 18,7 14,0 5,3 25,1 2,3 1,2 0,6 21. Ugyanott j 19,3— 21,2 3,9 16,3 12,4 15,5 1 1,2 25,5 2,5 3,7 0,6 22. Ugyanott 33,4- 36,9 5,1 9,3 6,2 7,7 23,3 38,4 1,5 2,6 2,1 23. Ugyanott 43,0- 43,5 8,8 15,4 20,7 5,2 5,7 32,6 4,6 3,4 0,6 24. Ugyanott 56,0— 56,5 1,9 22,8 4,0 18,6 6,0 14,6 8,0- 3,3 — 1 25. Ugyanott 69,0— 69,5 4,4 21,6 15,2 8,8 16,9 17,5 1,2 1,2 — 26. Ugyanott 101,0- 102,0 14,2 19,4 10,7 13,0 1 1,3 23,7 3,6 2,4 0,6 27. Ugyanott 115,0-118,0 2,6 23,0 , 9,9 17,1 1,9 1 1,8 19,1 4,6 — ' 1,3 28. Ugyanott 139,7- 145,7 8,1 16,7 14,4 26,5 11,4 19,9 3,1 i — — 29. Ugyanott ! 163,5-166,8 4,3 22,5 17,1 4,2 6,9 29,4 2,7 1,6 1,0 30. Ugyanott 246,2-251,7 4,5 25,0 2,6 20,5 1 3,2 14,1 14,7 5,6 0,6 1,2 31. Csépa 11,0- 20,0 20,0— 24,0 2,1 29,4 8,5 11,1 2,0 9,1 22,2 1 2,6 1,3 0,7 32. Ugyanott 3,1 1 24,5 5,3 11,4 3,8 13,7 19,9 3,8 0,8 0,8 33. Ugyanott 52,0- 54,0 13,4 15,4 4,5 12,2 7,2 19,2 30,1 4.4 1,9 1,3 34. ' Ugyanott 187,0-202,0 3,9 39,8 3,8 23,3 5,3 6,0 9,8 2,2 j — 0,7 35. : Felsőszen tiván . ! 15,5— 16,0 7,7 26,0 8,2 14,4 3,3 8,9 24,7 4.1 2,7 0,7 36. 1 Ugyanott 68,8- 69,0 6,3 34,1 5,4 23,9 3,6 3,6 10,8 2,4 0,6 0,6 37. Ugyanott Dabas 1 18,0- 124,0 4,1 25,0 1,9 12,2 , 2,5 16,0 23,1 3,2 1,9 0,7 38. 17,0- 29,6 6,8 33,6 7,4 13,1 2,5 4,3 18,0 8,7 1,9 1.2 39- Nagykőrös 170,1-184,5 18,2 27,6 4,4 12,7 í 5,1 19,1 15,3 1,8 2,6 0,6 4O. Kecskemét 166,0-171,0 7,9 1 35,2 5,8 19,1 4,1 3,4 2,9 3,4 — 0,6 4I. Kiskörös 28,7— 36,6 5,6 39,2 2,7 9,8 I 2,0 13,1 15,0 0,6 0,6 1 — I 42. Kiskunmajsa . . . 171,0- 174,0 5,7 29.4 5,1 7,0 3,8 13,9 22,1 2,5 0,6 1 — J 43. Kiskunhalas . . . 134,0- 147,0 4,5 , 31,4 10,1 10.7 6,3 10,7 17,0 2,5 1,9 0,6' 44* Katymár 68,0— 72,0 21,8 20,9 6,1 8,6 3,7 13,5 37,4 1,2 1,2 0,6 A5- 1 Tompa , 154,0- 160,0 5,9 34,8 5,8 10,9 2,9 3.4 7.5 1,7 — 0,6, 46. Sándorfalva .... 1 1 5,0 m-röl 5,4 20,5 6,8 11,5 7,5 7,1 31,0 3,2 1,9 0,7 í7- Margitsziget .... 29,1 16,2 9,6 15,6 2,4 12,0 31,1 2,4 1,2 1.8 48* 1 Gerjeni rév ! (Kalocsa) — 1 1,5 25,0 2,1 25,7 , 4,3 . 5,0 20,0 2,2 0,7 0,7, kezésre álló, megbízható fúrások adta lehetőségeken belül közel Ny- K-i és É — D-í irányú szelvényeket szerkesztettünk, néhol azonban meg kellett elégednünk kissé zeg- zugosan haladó irányokkal is. Nehézásvány-vizsgálatok A vizsgálatok másik, jelentős részét a nehézásványösszetétel meghatározásod jelentették. Bromofonnos szétválasztás után a 0,1 — 0,125 mm 0 részlegből esetenként 160—170 szemcsét határoztunk meg. Az Alföld folyóvizei a Dunának, valamint a Tisza és mellékfolyóinak vízgyújtó területéről származnak. Fontosabb alföldi folyóink mostani homokjának nehézásványa összetételét elsőnek Szabó P. [23] vizsgálta meg.* •Szerk.megj. Szerző figyelmét e'kerülte Lengje! E.: Alföldi homokfajták ásványos összetétele Földt. Közi. 60. köt. 1931. e. niáig elc'rcmutató kezdeményezése és eredményei. Molnár B. : A Duna— Tisza közi eolikus rétegek elterjedése 303 Andaluzit Turmalin Titanit Apátit Olivin Zoizit Rutil Cirkou j Csillám Karbonát Ilmenit Hematit í 4J 1 Pirit Származás 1,9 1,9 1,3 0,7 _ 6,5 ! _ 13,0 EA — — — — — 0,6 0,6 0,6 7,6 0,6 — 2,6 — — da 0,7 0,7 — 0,7 — — 1,3 2,8 3,3 — 1,3 9,3 — EA 0,7 4,7 — 0,7 — 1,3 - — 2,7 0,7 1,3 — — DQ — 0,7 — 1,3 — 1,3 0,7 7,9 5,9 0,7 — — - dó — 0,6 — — — 1,3 1,3 12,2 3,8 0,6 — — DQ — 1,8 — — — 1,2 0,6 — 1 1 6,8 6,2 — — — — da — 2,6 — — — - — 9,1 14,4 — — — — da — 2,6 — 0,7 — 0,7 0,7 — 11,9 6,6 — — 3,3 — ? A — 2,7 — — — 1,4 0,7 0,7 I 8,2 0,7 ' — — 0,7 — da — 0,6 — 1,7 — — — 0,6 1 2,8 21,0 — — 1,7 — DQ — 1,2 0,6 — — — l 4,3 4,8 — — 1,2 — ta — 1,2 — 1,8 — — 0,6 — 0,6 6,3 — — 2,5 — DO — 1,1 — 2,2 — — — 0,5 0,5 1,1 — — — DQ — 3,8 — 1,9 — — 0,6 — 14,1 3,1 — — — — ta — 0,6 — 1,8 — — — 3,7 5,6 — — 2,5 — DO — 1,7 — — — — - 1 — 2,8 3,9 — — 0,6 — da — 0,5 — . 0,5 — — — ; 0,5 0,6 5,5 — — 1 0,5 — Da — — 0,6 0,6 — - — 1,2 4,1 3,5 — — — — da — 1,2 0,6 4,1 0,6 — 1,2 3,5 2,3 2,3 — — tdaO — 2,5 0,6 — 0,6 1 0,6 0,6 4,3 1 3,1 — — — — TDAO — 0,6 í — — 0,6 — 1,0 2,1 3,6 — — 1,0 tdao — 0,6 0,6 1,2 0,6 — 0,6 — 5,9 2,3 — — — — DO 0,7 2,8 1,3 — — — 1,3 — 14,0 1,3 — — 1,3 — ? A — — 1,2 0,6 0,6 0,6 10,0 2,3 — 2,3 — — tdao — 2,9 — . — — — — 0,6 7,1 4,7 — — — ■ — tdao — 1,4 — 0,7 — — — 5,2 1,4 0,7 — 1,9 — ?A — — 0,5 0,5 — 0,5 — 3,6 0,5 2,4 — — — ■ ta ■ — 1,0 0,5 1,6 — 1,0 0,5 0,5 6,4 2,1 — — 1,0 — DO 5,7 5,6 — — 1,2 — DA — 0,6 0,7 0,7 — — — — 5,9 3,9 — — 1,3 — DO — 0,8 0,8 0,8 — — — — 8,3 1,5 — 3,8 — ? A — — — 1,3 — — — — 1,9 0,6 — — — — DQ — 0,7 — — — 1,6 - - 3,8 3,0 — — — — da 1,4 1,4 — 1,4 — 0,7 1,4 0,7 — — — — DO 0,6 1,8 — 1,2 — — — i 0,6 7,2 2,4 — — 1,2 — DO — 0,7 — 1,2 — 0,6 i 0,7 0,7 7,1 1,9 — 0,6 — da — 0,6 — ‘2,5 — — — — 3,1 2,5 — — 0,6 — da — — — — — 1,8 — 0,6 5,8 2,6 — — — — da — — — — 0,6 — . — 8,1 16,8 — — — — da — 1,3 — — 0,6 — 0,6 — 2,6 11,9 — — — — DA — 0,6 — 0,6 0,6 — 0,6 0,6 7,6 5,0 — — — — DA — 0,6 — 1,9 — 0,6 0,6 — 3,7 1,4 — — — — DA 0,6 — — — — 0,6 0,6 — 1,9 1,9 — — — 1,2 da 0,6 — — — — — 0,6 4,0 27,2 — — — — DA — 1,9 — 1,3 — 1,9 0,7 — 0,7 2,6 — — 0,7 — DA — — — — — — — 0,5 2,4 4,2 — 0,6 — — DA 0,7 1,4 0,7 — 0,7 0,7 0,7 2,2 5,0 — — 2,2 “ * DA ÉA = északi származású folyóvízi, Da = dunai folyóvízi, Ta = tiszai folyóvízi, ?A = ismeretlen származású folyóvízi, DTaO — dunai eolikus és tiszai folyóvízi keveréke, DQ = dunai eolikus, ÉA = fluviatil, aus dem Norden herstammend, Da = fluviatil, danubisch, T A = fluviatil, aus dér Theiss, ?A = fluviatil, unbekannter Herkunft, DTaO — Gemisch von danubisch-áolischem und aus dér Theiss stammendem fluviatilem Matériái, DQ = áolisch, aus dér Donau herstammend. Megállapításait saját vizsgálatokkal kiegészítve az egyes folyók homokjának ne- hézás vány-összletét a következőkben adhatjuk meg: a dunai homokra jellemző a grá- nát és az amfibol csoport nagy mennyiségben való jelentkezése. Az amfibol csoportból a tremolit, aktinolit, antofillit és a kék amfibólok jelentősége volt felismerhető. A piroxén 304 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet csoport mennyiségileg mindig alatta maradt az amfibol csoportnak. A kísérő ásványok közül jellemző a turmalin és a cianit. A tiszai homokra jellemző a piroxének, közülük is a hipersztén dominanciája. A Duna Tisza közén hipersztén csak a tiszavízvidéki leliordási területtel jellemzett rétegekből került elő. Az amfibol csoport mennyiségét a piroxének mennyisége meghalad- ja. A gránátok jelentősége lényegesen kisebb, mint a dunai homokban; a magnetit meny- nyisége is csekély. A Tisza keleti mellékfolyói homokjának összetétele hasonlít a Tiszáéhoz. Ettől a marosi homok összetétele tér el a legjobban nagyobb gránát és magne- tit tartalmával. Ásványos összetétele azonban így is sokkal közelebb áll a Tiszáéhoz (keleti lehordási terület), mint a Dunáéhoz (nyugati lehordási terület). A fúrásokból előkerült egyes homokszintek hovatartozását szemcsealak vizsgá- latokkal és nehézásvány-összetétel meghatározásokkal sikerült megadni. Az 1. ábra a pálmonostori artézikul fúrás homokmintáinak koptatottsági és nehézásvány vizsgálati eredményeit tünteti fel. A baloldali oszlop a szemcsealak, a jobb- oldali pedig a nehézásvány vizsgálatok m 100 50 50 - 100 ura i nr i m ~jl i eredményeit mutatja. Vízszintesen ábrá- zoltuk az egyes homokszintekben elő- forduló szemcsealak típusok százalékos mennyiségét, valamint az uralkodó nehéz- ásványok megoszlását A homokrétegek a lehordási terület változásából eredően a következőképpen tagolódnak: /. úhra. A szemosealak és a nehézásványos össze- tétel változásai a pálmonostori fúrásban. Szemcsealak-osszctétel : 1. Kles-szilánkos. 2. Kissé tompított élű, 3. Kop- tatott. 4. Frösen koptatott szemcsék Xehézásvánv-össretétel: 1. Mallott ásvány, 2. Magma tikus amfil> >1. 3. Me- tamorf amfibol, ’4. Piroxén, 5. Gránát, 6. Csillám. 7. Karbonát, 8. Magnetit. 9. Egyéb Abb. 1. Die Veránderungen dér Korogestalt und dér Schwermineralien-Zusammensetzung in dér Bohrung von Pálmonostor Komgestaltsverteilung : 1. Sctiarf kantig. 2. Kantengerundet, 3. Abgerollt, 4. Starkabgerollt Sehwermineralien - Zusammensetzung : 1 . Yerwitterte Mineralien, 2. Magmatischer Am- fibol. 3. Metamorphcr Amfibol, 4. Pyroxen. 5. Gránát, 6. Glimmer. 7. Karbonát. 8. Magnetit, 9. Rest Szemcsealak Hehez ásvány összetétel 12 3 4 12 3 4 5 6 7 8 9 Molnár B. : A Duna — Tisza közi eolikus rétegek elterjedése 305 A 0,5— 7,5 m közötti homokréteg szemcsealak összetétel alapján jellegzetes szél- szállította homok. (Megjegyzés: a 4-es és 5-ös szemcsetípust mindegyik ábrán összevontan tüntettük fel.) Nehézásványos összetétel alapján dunai folyóvízi lerakódás- ból származó eolikus képződmény. A 21 — 28 m közötti homokréteg: szemcse- alak vizsgálat alapján kevert, kettős származású. Anyaga uralkodólag folyóvízi, eolikus homok hozzákeveredéssel. A nehézásvány vizsgálat is megerősítette ezt a megállapítást. A gránát mennyisége az előbbi homokénak felére csökken. Az amfibolok összes mennyi- sége nagyobb, mint a piroxéneké. Az amfibolokon belül azonban már a barna amfibolok uralkodnak. A piroxének mennyisége 16,6%. Dunai homoknál akár folyóvízi, akár eolikus szállításon esett át, ilyen nagy érték soha sem mutatkozott. Lényeges körülmény, hogy a piroxének mennyisége legnagyobbrészt hiperszténekből adódik. A Duna— Tisza közén egyetlen eolikus, tehát nyugati származású mintában sem észleltünk hipersztént. Duna — Tisza közi szelvényekben a hipersztén mindenkor a keleti lehordási területű, tiszavíz- vidéki folyóvízi lerakódások jellemzője. Anyagának származását tekintve tehát a 21 — 28 m közötti homokréteg tiszai folyóvízi homok dunai származású szélhordta homok hozzákeveredéssel. A 44—54 m közötti homokrétegek származása szemcsealakvizsgálat alapján jel- legzetesen eolikus. Nehézásvány összetétel alapján a dunai lehordási terület jellemzőit észlelhettük. A 82—87 m közötti homokréteg jellemzői az előbbié- vel teljesen megegyeznek. A nehézásvány összetételben a gránátok dominanciája: 40%- kal jellemezhető. A 105—108 m közötti homokréteg szemcsealak vizsgálat alapján jellegzetesen folyóvíz inek mutatkozott. Nehézásványos összetétele a tiszai lehordási területről származó folyóvízi homokrétegek nehézásványos összetételével meg- egyező. A 147—154 m közötti réteg szemcsealakvizsgálat alapján eolikus szár- mazásúnak mutatkozott. Nehézásványos összetétele megegyezik a dunai lerakó- dások összetételével. A 163—174,7 m közötti réteg jóllehet folyóvízi jellegű, nehézásványos összetétele azonban már dunai származásra vall. Az eddigi tárgyalt rétegsorban ez az első dunai folyóvízi homok. (Megjegyzés: a gránátok mennyisége e rétegben nem éri el a hátsági futóhomokban észlelt viszonylagos mennyi- séget. Ez a különbség azonban megmagyarázható a gránátoknak más nehézásványoknál nagyobb ellenállókészségében.) Mindezek alapján e réteg és az előző réteg között jelölhetjük ki a dunai folyóvízi és az eolikus úton áthalmozott dunai lerakó- dások határát. A 147,7—176,5 m-ig tartó réteg az előzőnek közvetlen folyta- tása, észrevehető mind a szemcsealak, mind a nehézásvány vizsgálat alapján kevés eolikus hozzákeveredés. 202— 21 2 m között ismét folyóvízi homok mutatkozik, melynek nehézásványos összetétele dunai lehordási területre mutat. A szemcsealak, valamint a nehézásvány vizsgálat alapján megállapítható tehát, hogy a pálmonostori fúrásban 163 m mélységig az eolikus rétegek közé két, tiszai lehordási területtel jellemzett folyóvízi réteg települ, 163 m-től 212 m-ig pedig folytató- lagosan dunai folyóvízi lerakódások észlelhetők. A többi fúrás anyagát a pálmonostoriéhoz hasonlóan dolgoztuk fel. A nehézásvány vizsgálatokat a Hátság keleti része felé sűrítettük. Az így kapott eredményeket szelvé- nyekben ábrázoltuk. Az a nagy különbség, ami a Hátság középső része, valamint a K-i és Ny-i pereme között a kis mélységű fúrások alapján közölt megállapításokból is nyilván- való volt, szükségessé tette, hogy elsősorban Ny — K-i irányú szelvényekké állítsuk össze a rétegsorokat. Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet 306 A legészakibb Ny-K irányú szelvény ben (2. ábra) legvéko- nyabb a Duna— Tisza közi eolikus rétegsor. Ny K 2. ábra. Ny-K iráiivú szelvény a Duna-Tisza koz északi részéről. (f- szehén\ | típusok. Fehér felületek: Eolikus képzödméuyek, 5. Dunai szarmazasú foh ö' Tiszai 0 P egyéb folyóvízi közbetelepülések, 7. A folyóvízi és eolikus képződmények hatara. A bb. 2. W — O-Profil durch deu nördlichen Teil des Zwischenstromlandes von Donau Jhei^(ProfilNr. I). l bis 4- Komgestaltstvpen. Weisse Fláehen : Áolisehe Bildungen. 5. Fluviatile Bildungen dér Donau, 6 Fluviatile Bildungen dér Theiss und anderer Fiüsse, 7. Grenze dér fluviatilen und aohschen Ablagerungen A Hátság Ny-i részén az eolikus rétegek vastagsága kicsiny. Dabasnál mindössze 22,5 m. Ott ahol jellegzetes eolikus és jellegzetes folyóvízi rétegek között átmeneti típus is van, a határ a kettő között húzható meg, mint Dabasnál. Kelet felé haladva Dánszent- miklósnál már 69 m az eolikus rétegsor vastagsága, a rövid távolságon bekövetkezett nagy különbség oka valószínű egy közel É-D-i irányú törés. Eddig is ismeretes, hogy a Molnár B. : A Duna— Tisza közi eolikus rétegek elterjedése 307 Duna-völgyhöz közel eső részeken a pannóniai üledékek szerkezetileg magasan vannak, míg távolabb K felé csak sokkal nagyobb mélységben találhatók meg. Keletebbre az eolikus rétegek alsó határa enyhe lejtéssel követhető, Tószegnél pedig már tiszai folyó- vízi közbetelepülés is található. Sajnos igen hiányosak ennek a fúrásnak a rétegmintái, a következő mintát csak 154 m mélyről kaptuk. Innen 276 m-ig dunai folyóvízi lerakódá- sok találhatók, ezek felső határát csak a legközelebbi (abonyi) fúrás adataiból extra- Soltrndkprf 3. ábra. Ny — K irányú szelvény a Duna— Tisza köze középső részén át (III. szelvény). A bb. 3. W — O-Profil durch den mittleren Teil des Zwisehenstromlandes von Donau und Theiss. (Profil Nr. III.) polálhatjuk. Dabasról és Ceglédről a fúrással elért legelső folyóvízi rétegekből nehéz- ásvány vizsgálatokat is végeztünk (1. táblázat). Ennek alapján megállapítható, hogy az itt talált folyóvízi rétegek anyaga dunai lehordási területről származik. A II. szelvény* a Hátság középső részén halad át. Ennek megfelelően a szelvény nyomvonalában az eolikus rétegek már jóval nagyobb vastagságot is (113 m) elérnek. K felé az eolikus rétegek a térszín lejtését követve dőlnek az előző szelvényhez * A II. szelvény ezúttal csak leírásos alakban kerül közlésre. (Szerk.) 108 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet hasonlóan. A szelvény K szélén Csépánál 20- 24 in között folyóvízi betelepülés található. Nehézásvány vizsgálat alapján e folyóvízi közbetelepülést sem a Duna, sem a Tisza nem rakhatta le. Az amfibolok mennyisége nagyobb a dunai homokénál, a tiszai homoktól pedig a hipersztén hiánya különbözteti meg. Jelenleg még ismeretlen, hogy milyen irány- ból, milyen lehordási területről származott az anyag; valószinűleg a Tisza valamelyik északi mellékfolyójának lerakódása. Ugyanez a réteg a szentesi fúrásban is megtalálható 4. ábra. Nv — K-i irányú szelvén}’ a Duna— Tisza köze déli részén át (I\ . szelvény). A bb. 4. W— O-Profil durch den südíichen Teil des Zwischenstromlandes von Donau und Theiss. (Profil Xr.I\ ) Az összefüggések felismeréséhez a tiszai lehordási terület mai folyóvízi homokjainak további vizsgálata szükséges. A leghosszabb Ny — K irányú szelvényben (3. ábra) észlelhető legjobban az az ál-; talános Duna - Tisza közi törvényszerűség, mely szerint a szélhordta, ill. a fol\ óvízi szár- mazású üledékek határa Nv-ról K felé süllyed. Kiskőrös és Soltvadkert között a süllyedés az előző szelvénybeli helyzethez hasonló. Soltvadkerttől K-felé haladva az eolikus rétegek közé több folyóvízi betelepiüés illeszkedik. Ezek közül a legmagasabban levő 25 kilo- méteren át követhető, közel azonos mélységben. M olnáv B. : A Duna — Tisza közi eolikus rétegek elterjedése 309 A szemcsealak vizsgálatok eredményeit ezúttal is megerősítették a nehézásvány összetételi vizsgálatok, ahogy azt a pálmonostori fúrás szelvényéből is láthattuk ( 1 . ábra) . A IV. szelvény (4. ábra) a Duna— Tisza koz D-i részén halad. Sükösdnél az eolikus üledékek csak löm vastagságúak, innen Felsőszenti ván felé haladva hirtelen 124 m-ig vastagszanak ki, hasonlóan a Hátság Ny-i szélén, az északibb szelvényekben tapasztaltakhoz. Felsőszentivántól kiindulva a szélhordta rétegek nagyjából azonos vastagságban lejtenek K felé. Felsőszentivánnál közel 80 m-ig az említett kutatófúrásunkból '16] a legrészlete- sebben ismerhettük meg a rétegsort, amelyet egy artézikút fúrás adataival kiegészítve 124 m-ig találtunk eolikus származásúnak. A szemcsealak alapján megállapított szárma- zást itt a puhatestű fauna vizsgálata is megerősítette. Horváth A. [10] csak a 124 m-ig tartó igen gazdag faunájú rétegek alatt, a szemcsealak vizsgálatok szerint is folyó- vízi eredetű rétegekben talált folyóvízi molluszkumokat. t VII. 5. ábra. É — D irányú szelvény a Duna- Tisza közi Hátság nyugati részéről (VII. szelvény). Abb. 5. N— S-Profil durch den westlichen Teil des Sandgrats zwischen Donau und Theiss. (Profil Nr. VII.) Az előadáson bemutatott, a Duna— Tisza közi Hátság DNy-i szélére kiterjedő V. és VI. sz. szelvényt ezúttal mellőzzük, adataikat a 8. és 9. ábrába bedolgoztuk. É— D-i irányban három szelvényen tüntettük fel a Duna— Tisza közi eolikus réte- gek vastagságának változásait. Ezek közül a Hátság Ny-i pereméhez közel eső részen húzódik a VII. szelvény (5. ábra). Kissé zegzugos lefutása ellenére a Hátság magasabb részén az eolikus üledékek vastagság-különbség változásában csak csekély ingadozások mutatkoznak. Ezzel szemben a szelvénynek mind az északi, mind a déli végénél a Duna-völgy közelsége következtében a harántszelvényekben tapasztaltakkal megegyezőleg, rohamos csökkenést mutat az eolikus üledékek vastagsága. Kiskunhalastól Katymárig egy rövidebb É — D-i szelvényben is feltüntettük az eolikus üledék vastagságának változását (VIII. szelvény), (6. ábra). Hasonlóan az előző- hez, itt is DNy felé, a Hátság közepétől a Duna-völgy irányába haladva csökken a szél- hordta üledékek vastagsága. A Hátság középső és K-i felén húzódik végig a legtöbb fúrást magába foglaló IX. szelvény (7. ábra). A folyóvízi rétegek Ceglédbercelnél a felszínen, Cegléden pedig már 71,5 m mélységben mutatkoznak, törés menti süllyedés eredményeként [1, 19]. A Ceglédbercelnél felszínen levő folyóvízi homok és a ceglédi fúrásban elsőnek elért 5 Földtani Közlöny 310 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. fiizet folyóvízi homokréteg nehézásványos összetétele azonban eltér egymástól. A ceglédi folyóvízi homok dunai származású, a ceglédberceli viszont már átmenetet mutat a tőle északabbra elterülő homokterületek felé. A Galgahévízről származó mintában igen jelen- tős az epidot mennyisége, 1 7, 1 %, a ceglédbercelinél is eléri a 7,8%-ot, a ceglédiben viszont mindössze 1,8% értékkel jelentkezik. Megállapítható tehát, hogy a törésvonaltól É-ra idősebb folyóvízi homokrétegek mutatkoznak a felszín közelében; ezeket viszont a ceg- lédi fúrás már nem érte el. I Vili D /V'/ M H-+OC 20 km K szállás Bácsalmás Katymár 6. ábra. IC — D irányú szelvény a Duna— Tisza közi hátság déli részéröl (VIII. szelvény.). Abb. 6. N — S-Profil aus dem südliehen Teil des Sandgrats zwischen Donau und Theiss. (Profil Nr. VIII.) D-felé Nagykőröstől Tompáig az eolikus rétegek közel azonos vastagságúak, a kisebb 20—25 m-es ingadozásokat főleg a szelvényirány megtörése okozza. K-i, Tisza vidéki folyóvízi közbetelepülés ebben a szelvényben sehol sem tapasztalható, a szelvény a Hátság legvastagabb eolikus üledéksorának területén halad végig. A szélhordta üledékek felszíni és mélységi kiterjedését a bemutatott szelvé- nyek adatai alapján készült térkép tünteti fel a legvilágosabban (8. ábra). A Duna- völgyben és a Monor — Ceglédbercel — Tápiószele közti vonaltól É-ra a folyóvízi üledékek a felszínen, ill. vékony szélhordta lepellel borítva a felszín közelében vannak. A Duna- völgy és a Hátság határától távolodva a folyóvízi lerakódások K-felé Molnár B. : A Duna — Tisza közi eolikus r étegek elterjedése 311 süllyednek, a föléjük települt eolikus lerakódások pedig vastagszanak. Mind a hátság- peremi kivastagodás, mind a legvastagabb eolikus üledéksor zónája ÉÉNy— DDK irányú. A legnagyobb vastagság a Hátságnak nem mai legmagasabb térszínén van, hanem annak a középvonalától valamivel keletebbre. Az egész eolikus rétegsor nagyjából K-felé dől, a Tisza-völgy felől pedig Ny-felé kiékelődő folyóvízi közbetelepülések iktatódnak közéje. Az eolikus képződmények összes vastagságát feltüntető térképen — magától értetődően — a folyóvízi közbetelepülések vastagságát nem vettük tekintetbe. 7. ábra. É — D irányú szelvény a Duna— Tisza közi Hátság középvonalában (IX. szelvény). Abb. 7. N— S-Profil entlang dér Mittellinie des Sandgrats zwischen Donau und Theiss. (Profil Nr. IX.) A tiszavízvidéki közbetelepülések Ny-i határát szaggatott vonallal jelöltük meg. Megszerkesztettük a Duna— Tisza közi eolikus összlet folyóvízi üledé- kekből álló fekvője felszínének tengerszinthez viszonyított magasságát fel- tüntető térképet is (9. ábra). A szélhordta rétegsor fekvőjének felszíne egyértelműen K felé süllyed, a legmélyebbre süllyedt rész a középső Tisza- völgyben, kb. Szentes közép- pont körül mutatkozik. A medencekitöltésként megjelenő eolikus képződmények északi határa az említett Monor — Ceglédbercel — tápiói-hátság. Ettől D-re meglehetősen gyorsan süllyed a fekvő, illetőleg vastagszik az eolikus üledéksor. Az északi peremvidék felszínközeiben maradt idősebb folyóvízi üle- dékei északi — északnyugati folyók lerakódásai, a medencében ezideig nem 5* 3J2 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet voltak kimutathatók. A Duna-Tisza közi eolikus képződmények fekvője, az eddig tanulmányozott legnagyobb (500 m-es) mélységig minden jel szerint d u n a i 1 e h o r- dási területről származik, ugyanúgy dunai üledékekből halmozódott at a szel- hordta homok is, az egész Duna-Tisza köz területén a legmélyebben feltárt rétégig. A Tisza- völgy felőli folyóvízi közbetelepülések tiszai származásúak. Molnár B. : A Duna — Tisza közi eolikus rétegek elterjedése 313 A terület kialakulástörténetére a fenti adatok, valamint Miháltz I., M. Faragó Mária tanulmányai és az előbbi megállapítások alapján az alábbi következtetéseket tehetjük: A legmélyebb vizsgált rétegek lerakódása idején a Duna medencefeltöltő szerepe a Duna— Tisza közén és a Tiszántúlnak legalábbis a középső részéig terjedően hosszú 9. ábra. Az eolikus üledékek alsó határának felszíne a tenger szintjéhez viszonyítva, 1. A Ceglédberceli- hát- ság mentén feltételezett törésvonalak, 2. A Tisza vízvidéki folyóvízi közbetelepülések Ny-i határa. A bb. 9. Meereshöhe dér unteren Grenzfláche dér áolischen Ablagerungen. 1 . Die entlang des Grats von Cegléd- bercel vermuteten Briiche, 2. Die Westgrenze dér fluviatilen Ablagerungen dér Theiss und ihrer Nebenflüsse 314 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet időn át kizárólagos volt. Ez a vastag rétegsor utólagosan süllyedt, legerősebben a Tisza- völgy közepe táján. A dunai származású folyóvízi és tavi lerakódások fölött eolikus lerakódások tele- pülnek, ugyancsak dunai származású futóhomok rétegekkel megosztva. A szélhordta üledéksor a Duna — Tisza közi hátság Ny-i és középső részén folytatólagos, a Tisza közelé- ben folyóvíziedé sohasem dunai) lerakódások iktatódnak közéje. A Tiszántúlon az eolikus rétegek a folyóvízi rétegek közt kiékelődnek. Mindezen települési körülmények arra mutatnak, hogy a Duna — Tisza közi hátság területén ekkor a Duna már nem járt át, magasabban fekvő eolikus képződmények gátolták el útját K felé. A medence süllyedése folyamán az eolikus feltöltődés lépést tartott a süllyedéssel. A keleti viz- vidék betörései a Hátság alacsonyabban fekvő részeiig a medence süllyedési szakaszai idején történtek. A földtani kor kérdésében támpontot nyújt a felsőszentiváni fúrás eolikus rétegsora, amelyben úgy látszik, hogy a pleisztocén valamennyi szakasza képviselve van [15]. Az itteni eolikus képződmények alatti folyóvízi rétegekben M. Faragó M. pliocénre jellemző pollenegyüttest ismert fel, ugyanúgy mint a szentesi fúrás alsó részé- ben, amelynek rétegeiben eolikus képződmények már nincsenek. Ezzel ellentétben B a r t h a F. szerint a szentesi fúrás plioeén pollent tartalmazó részének puhatestű faunája részben idősebb képződményekből átmosott, s így annak pollenanyaga is ugyanilyen lehet. A földtani kor kérdésében tehát még további bizonyítékok szükségesek, azonban az eolikus képződményeknek a Duna— Tisza köze, sőt a Dél-Tiszántúl területén való szerepe vizsgálatainkkal lényegesen kibővült, ezek az eredmények viszont teljesen meg- egyezők Mihált z I. korábbi, kisebb mélységű kutatófúrások adatai alapján készült megállapításaival, úgyszintén újabb közös vizsgálati eredményeinkkel IRODALOM - LITKRATUR 1. BaIIa,Gy.: Rollc (ler jungen Strukturbewegungcn in dér Reliefgestaltung des Lóssrückcn^ von Monor-Cegléd bércéi. A. Geographica, 1956. — 2. Bartha F.-KroloppF..: A délalföldi perspek tivikus fúrások puhatestű faunájának vizsgálata (kéziratban!. 1960. - 3. Bulla B. A Kiskunság kiala kulása és felszíni formái. Foldr. Könyv- és Térképtár Ért. 2 évf. !0— 12. sz. Budapest. 1951. — 4. Bulla B.: Az Alföld felszínének kialakulása. Alföldi Kom;. Budapest. 1953. — 5. Bu 11a B.: A magvar földrajz tudomány útja a felszabadulás óta. Foldr. Köziem. 3. k. Budapest. 1955. — 6. C h o 1 n o k y T. : Az Alföld felszíne. Foldr. Köziem. 38. k. Budapest. 1910. — 7. D á v i d P.: A Duna— Tisza közi futohomok kopta tottsága. (Előadta a M. Földtani Társulat 1955. V. 30-án tartott szaküléséu.) — 8. Hálává ts Gy. Az Alföld Duna -Tisza közötti részének földtani viszonyai. M. K. Foldt. Int. Évk. 11. k. Budapest. 1895. 9. Horváth A.— Antalfi S.. Malakológiai tanulmány a Duna— Tisza köz déli részének felső pleisz toeén rétegeiről. Annales Bioi. Hung. 2. k. 1952. — 10. H o*r váth A.: A délalföldi eolikus réteg«or puha testű faunája. Előadta a M. Földtani Társulat Szegedi Vándorgyűlésén . Szeged,, 1958. — II. Kriván P.: A középeurópai pleisztocén éghajlati tagolódása es a paksi alápszelvény. M. All. Fóldt. Int. Évk. 43. k. Budapest. 1955.'— 12. Mihá lt z I.: A Duna -Tisza csatorna geológiai viszonyainak tanulmányozása. A Duna— Tisza csatorna. Földműv. Min. Kiadv. Budapest. 1947. — 13. Mi hált z I.-l'ngárT.: Folyóvízi és szélfújta homok megkülönböztetése. Földt. Közi. 84. k. 1 — 2. f. Budapest, 1954. — 14. M i hálta I.: Az Alföld negyedkori üledékeinek tagolódása. Alföldi Kongresszus. Budapest, 1953. — 15. M i h á 1 1 z I.: A Duna— Tisza köze déli részének földtani felvétele. M. All. Foldt. Int. Évi Jel. 1950-ról. Budapest. 1 953. — 1 6. M i h á 1 1 z I.: A délalföldi eolikus rétegsor. Előadás a M. Földtani Társulat Szeged; Vándorgyűlésén. 1958. — 1 7. M i h á 1 t z I. — M. Faragó M. — Molnár B.: Ej eredmények az Alföld üledékeinek kormeghatározásában. Előadás a Szegedi Tud. Egyetemen a Tanácsköztársaság 40. évfordu lója alkalmából. 1959. — 18. Mi hált z. I.: Erosionzyklen - Anháufungszyklen. Acta Min. — Petrogr. Tóm. 8. Szeged, 1955. — 19. Pécsi M.: A magvarországi Duna-völgy kialakulása és fel szí nalak tan a. Budapest. 1959. — 20. Scherf E.: Alföldünk pleisztocén és holocen rétegeinek geológiai és morfok eiai viszonyai és ezeknek összefüggése a talajalakulással, különösen a szik talaj képződéssel. M. K. Földt. Int. Évijei. 1925— 28-ról. Budapest. 1935. — ' 21. S c h e r f. E.: Versuch einer EÜnteilune des ungarischen Plcis tozans auf modemer polyglazialistischer Grundlage. Verhandl. d. III. INQUA Konferenz. Wien. 1936. — 22. S ii m eghv J.: A Duna— Tisza-közének földtani vázlata. M. All. Földt. Int. Évi Tel. 1950-ről. Buda pest, 1953. - 23. Szabó P.: A Duna— Tisza közi felső pleisztocén homokrétegek származása ásványos összetétel alapján. Földt. Közi. 85. k. 4. f. Budapest. 1955. — 24. S z a b ó P.. A szegedi városi fürdői mély- fúrás homokrétegeinek vizsgálata. Előadás a M. Földtani Társulatban 1956. — 25. S z á d e e z k y-K a r d o s s, E.: Die Bestimmung des Abrollungsgrades. Zentralbl. fiir Min. etc. 1953. — 26. T r e i t z P.- Szeged és Kistelek vidéke. Magyarázatok az agrogeológiai térképekhez. Budapest. 1905. 315 Molnár B. : A Duna — Tisza közi eolikus rétegek elterjedése Die Verbreitung dér áolischen Bildungen an dér Oberfláche und untertags im Zwischenstromland von Donau und Theiss DR. B. MOLNÁR Anhand von zahlreichen 10 — 30 m tiefen und von einer 80 m tieíen Schurfbohmng gelang es uns nachzuweisen, dass die áolische Schichtenfolge des Zwischenstromlandes von Donau mid Theiss aus máchtigem Löss, humösem Lehm, und Flugsand besteht und auf Grund dér Fazies verán derungen stratigraphisch recht gut gegliedert werden kann. Die Teufe dér Schurfbohrungen ist begrenzt, weshalb die volle Máchtigkeit dér áolischen Reihe aus den Proben von artesischen Brunnen festgestellt werden musste. Diese Brun- nen wurden jedoch unter Spülung durchteuft, sodass sie für eine stratigraphische Gliede- rung ungeeignet sind. Jedenfalls konnte mán die áolische bzw. fluviatile Entstehung dér Ablagerungen mittels Komgestaltsanalysen, ihre Herstammung mittels Schwermineral- analysen bestimmen. Die Methode dér Korngestaltsbestimmung beruht auf einer Yergleichung mit rezenten fluviatilen bzw. áolischen Sanden. lm fluviatilen Sande sind die scharfen (Nr. 1.) und leicht kantengerundete (Nr. 2.) Typen in Überschuss, wogegen im áolischen Sand dér Typ 1. vollkommen fehlt und auch Nr. 2. seltener ist als dér recht stark abgerollte Typ 3., welcher hier in dér grössten Menge auftritt; es gibt auch Kömer von den noch stárker abgewetzten Typen 4. und 5. in grösserer Zahl als in den fluviatilen Sanden. (S. Zeichenerklárung von Abb. 3.) Mán konnte derart feststellen, dass die Schichten áolischer Bildung im östlichen Teil des mittleren Abschnittes dieser Gegend in einer Máchtigkeit über 140 m vorliegen, von hier aus jedoch sowohl nach dem W als auch nach dem O sich verjüngen und in dér letzteren Richtung zwischen den fluviatilen Ablagerungen dér Theiss und ihrer Neben- flüsse auskeilen. Anhand ihrer schwernhneralischen Zusammensetzung sind die Flugsandschichten zwischen Donau und Theiss von danubischer Herkunft, wogegen die sich aus dem Theiss- tale stammenden zwischen ihnen einkeilenden FluB-sande vöm Wasserfassungsgebiet dér Theiss herstanunen. Dér ganze áolische Komplex sank im Laufe des Pleistozáns in mehreren Phasen in die Tiefe ; die Senkungsphasen werden durch die von Osten her einkeilenden fluviatilen Ablagerungen bewiesen. Im mittleren und westlichen Teil des Sandgrates zwischen Donau und Theiss enthált die Schichtenreihe ein vermutlich vollstándiges Pleistozánprofil, das ausschliesslich aus áolischen Bildungen besteht. Die hiesige áolische Auffüllung war imstande, dér jeweiligen Senkung Schritt zu haltén und spielte seit dem Anfang des Pleistozáns die Rolle einer Wasserscheide zwischen den Wasserfassungsgebieten dér Donau und Theiss. Unterhalb dér áolischen Serie sowie dér östlich dazwischengelagerten Theissablagerangen finden sich bis zűr untersuchten Teufe von 500 m fluviatile Ablage- rungen danubischer Abstammung. Mehrere Zeichen deuten an, dass diese bereits pliozánen Alters sind. Denmach lief die Donau zum letzten Mai im Pliozán durch das heutige Zwi- schenstromland von Donau und Theiss. MECSEK-HEGYSÉGI MIOCÉN KAVICSV1ZSGÁLATOK FÖLDTANI EREDMÉNYEI DR. JÁMBOR Á. - SZABÓ JÓZSEF* összefoglalás : A Ny-i Mecsek alsóhelvéti kavicsainak vizsgálatából ezeknek a réte- geknek déli fekvésű lepusztulási területről való származása volt megállapítható. Az üledékek szállítási távolságának kiszámítására olyan új módszerrel történt kísérlet, amelynek adatai a terület földtani tényeivel összhangban állónak látszanak. Valamely üledékes összlet lepusztulási területének jellemzésére a nehézásvány- vizsgálat és a kavicsvizsgálat a két leggyakrabban alkalmazott módszer. Ezek közül elméletileg a kavicsvizsgálat helyesebb, mert közvetlenül a lepusztulási terület kőzeteiről ad képet, míg a nehézásvány- vizsgálat csupán a pusztuló vagy már lepusztult kőzetek ás- ványairól nyújt felvilágosítást. Kavicsokból többnyire a lepusztulási terület kőzeteinek szövete is megállapítható, míg ásvány vizsgálatokból nem. A Mecsek-hegvség nyugati részének helvéti összlete igen kedvez a kavicsvizsgá- latnak. Ezért — Barabás A. és Wéber B. javaslatára — nagy* mennyiségű kavi- csot vizsgáltunk meg a kishajmási völgytől nyugatra levő feltárásokból. Célunk e kavics- rétegek lepusztulási területe kőzettani kifejlődésének, valószínű helyzetének és a szállí- tási irányoknak a megállapítása volt. Vizsgálati módszereink munka közben alakultak ki. A kavicsréteg legdurvább részéből (de ha vékony volt, akkor teljes szelvényéből) 80— 100 db kavicsot gyűjtöttünk úgy, hogy egy-egv kavicsszem kiemelésekor lehulló összes kavicsot a vizsgálandók közé raktuk. Célszerűségi okokból azonban csak az 1 cm feletti nagyságúakat vizsgáltuk meg. Megállapítottuk a kavics legnagyobb átmérőjét, legnagyobb szélességét és kőzettani minőségét. Ezt a vizsgálatot azután a terület feltárásainak összes látható kavicsrétegében elvégeztük. Vizsgálataink száma 130; összesen mintegy 10 000 kavicsszemet mértünk meg. Kőzettani megoszlás: A kavicsrétegek anyaga részben a kristályos, részben a paleo-mezozóos alaphegységből származik, s jellegzetesen polimikt összetételű. E két főcsoporton belül mintegy 17-féle kőzet kavicsa gyakran előfordult. Egyes kőzet- féleségeket azonban csak 1 — 2 példányban találtunk. A gyakoribb kőzetfajták kor szerinti csoportosítása: I. Kristályos alaphegységből származók: A) Metamorf kőzetek: a) Kata-metamorfitok: 1. halványvörös paragneisz 2. szürke gneisz b) Mezo-metaraorfitok : 1. muszkovitos csillámpala 2. muszkovitos — biotitos csillámpala c) Epi-metamorfitok: 1. zöldesszürke szericitfillit 2. halványlila homokkő B) Kvarc: a) metamorf b) magmás C) Gránit! éleségek: a) vörös (körpádi típusú) gránit b) fehér gránit II. Paleo — mezozoós alaphegy ségböl származók: a) karbon szenei tes pala és homokkő b) kvarcporfir- féleségek: 1. szürke kvarcporfir 2. lila kvarcporfir 3. vörös kvarcporfir c) anizuszi szürke mészkő d ) felsőtriász világosszürke földpátos homokkő e) vörös és szürke júra tűzkő {) fehér és halványvörös júra mészkő •Elhangzott a M. Földtani Társulat Mecseki Csoportjának 1961. március 17-i előadóülésen. Jámbor — Szabó: Mecsek-hegységi miocén kavicsvizsgálatok 317 Az 1 . ábra összevontan e kőzetfajták százalékos megoszlását szemlélteti a helvéti összlet különböző, kavicsos rétegtagjaiban. A diagramok a vizsgálati átlagok alapján készültek. Az I. sz. diagram 41, a II. sz. 38, a III. sz. 47, a IV. sz. pedig 10 vizsgálat átla- gán alapul. Az I. sz. diagram a helvéti folyóvízi összlet, a II. sz. a tarkaagyagos, a III. sz. a kongériás, végül a IV. sz. az osztreás rétegek kavicsait szemlélteti. A körök átmérője az egyes rétegtagokban észlelt legnagyobb kavicsátmérők átlagaival arányos. Látható, hogy minden rétegcsoportban lényegileg ugyanazon kőzetek kavicsai szerepelnek, alulról fölfelé azonban az egyes kőzetcsoportok részaránya erősen megváltozik. Feltűnő a legnagyobb kavicsátmérők foko- zatos csökkenése. Legdurvábbak a legalsó szint kavicsai. Elég hirtelen csökken le a nagyság a következő rétegcsoportnál; a kongériás összlet - ben kisebb a csökkenés, míg az osztreásban ismét jelentősebb. Ugyanakkor anyagi összetétel tekintetében az első két rétegcsoport hasonlít inkább egymásra, s a felső két rétegtag között hirtelenebb a változás. Az üledékképződés meg- indulásakor tehát még felső-szakasz jellegű folyó- vizek szállították a kavicsot a hegylábi süllye- dékbe. A tarkaagyagos rétegcsoport idejében a kezdeti nagymértékű letárolás és feltöltődés miatt a domborzati energia már kissé csökkent, így valamivel kisebb, de még mindig jókora kavicsszemek jutottak az üledékgyűjtőbe. Bár a lepusztulási terület ugyanaz maradt, a jelleg- Kábra. A helvéti kavicsrétegek kavicsainak kőzetanyag- megoszlása rétegcsoportonként. I. Folyóvízi, II. Tarka- agyagos, III. Kongériás, IV. Osztreás rétegcsoport. A körök nagysága a rétegcsoportokra jellemző legnagyobb kavicsátmérők átlagaival arányos. — Kőzetféleségek: 1. Gránit, 2. Metamorf kőzetek, 3. Kvarc, 4. Karbon szericitpala és homokkő, 5. Kvarcporfir, 6. Triász mészkő, 7. Felső-triász homokkő, 8. Júra mészkő és tűzkő. A számozatlan sáv a meghatározhatatlan és bizonytalan kőzetfajták részarányát jelöli. Abb. 1. Die petrographische Zusammensetzung dér einzelnen Schichtengruppen dér helvetischen Schotter- schichten. I. Fluviatile, II. Bunttonige, III. Kongerien-, IV. Ostreen-Schichtengruppe. Die Durchmesser dér Kreise sind dér in den einzelnen Schichtengruppen ermittelten Durchschnittswerte dér gröGten Gerölldurchmesser pro- portionell. — Gesteinsarten : 1. Gránit, 2. Metamorphe Gesteine, 3. Quarz, 4. Karbonischer Serizitschiefer und Sandstein, 5. Quarzporphyr, 6. Triaskalk, 7. Obertriadi- scher Sandstein, 8. Jurakaik und Feuerstein. Dér Bánd ohne Nummer entspricht den unbestimmbaren oder ungewissen Gesteinstypen . € 5 W írni 318 Földtani Közlöny, XCl . kötet, 3. füzet változásból adódó folyási távolságnövekedés következtében kissé megváltozott a kavicsok összetétele. Ez a változás elsősorban a szilifikációs fok (6, 8-ról 9,8-ra) növe- kedésében jelentkezik. Alii. rétegcsoport diagramját a következőképpen értelmezhetjük: Az üledékgyűjtő és a lepusztulási terület közötti szintkülönbség kismértékben tovább csökkent, de a db°/o 2—3. ábra. A helvéti kavicsrétegek kavicsainak kőzetanyag szerinti megoszlása. I. Folyóvízi. II. Tarka- agyagos, III. Kongériás, IV. Osztreás rétegcsoport. Kózetf éleségek: 1. Gránit. 2. Metamorf kőzetek. 3. Kvarc, 4. Karbon kőzetek, 5. Kvarcporfir, 6. Triász mészkő, 7. Felső-triász homokkő. 8. Jura mészkő és tűzkő Abb. 2.-3. Die Vert eilung dér Gerölle dér Helvetschotter nach Gesteinsarten. I. Fluviatile. II. Bunttonige. III. Kongerien-, und IV. Ostreen-Schichteugruppe. Gesteinsarten: J. Gránit, 2. Metamorphe Gesteine. . 3. Quarz. 4. Karbonisehe Gesteine, 5. Quarzporphyr, ö.Triaskalk. 7. ObertriadischerSandstein. 8. Turakalk und Feuerstein. szállítási távolság nem növekedhetett, mert a szilifikációs fok változatlan maradt. A kvarcporfir- és a triász mészkőkavicsok mennyiségének lényeges csökkenéséből ellen- ben a lepusztulási terület megváltozására gondolhatunk. Valóban : az egyelőre még csök- kentsós-vízű tenger transzgressziójának nyomai a nyugat-mecseki medencerész keleti peremén is jelen vannak (Abaliget, Orfű, Mecsekrákos, Hetvehely) A IV. sz. (osztreás) rétegcsoport keletkezésének idején a tenger transzgressziója további alaphegységrészeket hódított meg. mert a triász mészkő- és a kvarcporfir-kavi- Jámbor — Szabó : Mecsek-hegységi miocén kavicsvizsgálatok 319 csők igen megfogyatkoznak. E kavicsok származási helye tehát nagyrészt már víz alá kerülhetett. Ugyanakkor a domborzati energia csökkenése és a szállítási távolság növe- kedése miatt a kavicsátmérő is kisebb lett. A szüifikációs fok 9, 8-ról 13,5%-ra növekedett, bár ezt a metamorf rész nagymértékű (mintegy 30% -os) növekedésével is magyaráz- hatjuk, mert a kvarc jó része metamorf kőzetekből származik. cm 20 15 4.-5. ábra. A helvéti kavicsrétegek anyagi összetételének átlaga és az egyes vizsgálatokban észlelt legna- gyobb átmérők átlaga közötti összefüggés. Rétegcsoportok, I— IV., és kőzetféleségek, 1 — 8., mint az előző ábrákon. Abb. 4—5. Zusamm enhang zwischen dér durchschnittlichen petrographischen Zusammensetzung und den Durchschnitten dér bei den einzelnen Untersuchungen ermittelten gröBten Durchmesser. Schichtengruppen I— IV. und Gesteinsarten 1 — 8. wie in den vorangehenden Abbildungen A 2. és 3. ábra a kavicsok genetikai osztályozását teszi lehetővé. Eszerint 3 csoportjuk különböztethető meg. Az első csoportba tartozó karbon, metamorf és kvarckavicsok mennyisége a rétegsorban fölfelé növekszik. A második csoportba tartozó kvarcporfir-, triász mészkő- és fehér gránitkavicsok mennyisége viszont fölfelé csökken. Alig változik ellenben a harmadik csoportot alkotó jura-, és triász homokkő- kavicsok, valamint az itt nem ábrázolt járulékos alkotók mennyisége (eruptívum[?], tufa [?], trachidolerit [?], márga [?], mészmárga) és felismerhetetlen kőzetek. 320 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet A 4. és 5. ábra azt szemlélteti, hogy amelyik kavicsfajta nagyobb meny- nyiségű a kavicsréteg felépitésében, annak általában a legnagyobb átmé- rője is nagyobb. A százalékos részarány növekedése vagy csökkenése tehát az illető kavicsfajta legnagyobb átmérőjének növekedését, illetve csökkenését vonja maga után; mégpedig 10% mennyiségnövekedésre 1 cm legnagyobb átmérőnövekedés esik. Végezetül megállapíthatjuk, hogy: 1. a Ny-i Mecsek helvéti összletéilek durva, polimikt kavicsrétegei rövid szállítási távolságra utalnak; 2. a Ny-i és a K-i Mecsek helvéti kavicsrétegeinek kőzettani összetétele lényegesen eltér egymástól. Végh S. vizsgálatai szerint ui. a K-i Mecsek kavicsrétegeiben a vörös gránit 0—20 % kvarc 0—1 2 % kvarcporfir 0-50 % perm homokkő 0-41 % wcrfeni dolomit 0-41 % triász mészkő 0 — 53 % iára homokkő jura mészkő trachidolerit fonolit júra tűzkő 0— 40 % 0— 35 % 0-100 % 0-100 % 0- 13 % mennyiségben szerepel. A K-i Mecsek helvéti kavicsai tehát elsősorban mezozóos rétegekből származnak , míg a hegység Ny-i részének egykorú kavicsanyagát karbon szericitpala és homokkő, felsőtriász homokkő, muszkovitos fehér gránit, kvarc és metamorf kőzetek jellemzik. Ez a hat kőzetfajta a megvizsgált kavicsrétegek egyikéből sem hiányzik. — Míg tehát a K-i Mecsek helvéti kavicsai a közeli alaphegységkibúvásokból származtathatók, a Xy-i Mecsek metamorf, karbon és fehér gránit kavicsainak anyakőzetei sehol sincsenek fel- színen. A mecseki paleo — mezozoikumot tehát vagy észak, vagy dél felől metamorf, ópaleozóos, illetve karbon képződ- ményekből álló hegységnek kellett öveznie a helvéti eme- let kezdetén, amely a későbbiek során megsüllyedt és a tortónai emeletben már legnagyobbrészt víz alá került. A helvéti emeletben tehát a Mecsek - hegy ség egyik oldalá- nak morfológiája éppen ellenkezője volt a mainak. A helvéti üledékgyűjtő medence a mai mecseki pászta peremein alakult ki, míg az azóta elsüllyedt metamorf pászta pusztító erőknek kitett hegység volt. Perm anyagú kavicsoknak a Xy-i Mecsek helvéti rétegeiben tapasztalt hiányzásá- ból arra következtethetünk, hogy a pernú rétegek, ha egyáltalán lepusztulási helyzetben voltak is, nem északi irányba hordódtak le. Végh S. szerint a nyugat-mecseki perm kőzetanyaga a kelet-mecseki miocén medencerészekbe szállítódott. Valószínű azonban, hogy a nagy perm antiklinális nyugati része már nem volt lepusztulásnak kitéve, legalább- is nem olyan mértékben, hogy onnan kavicsok kerülhettek volna az üledékgyűjtőbe. A kavicsaink között csak néhány °0-nyi mennyiségben szereplő fehér gránit tulaj- donképpen granulit. Francia geológusok szerint a Massif Central gránitjainak granulito- sodása pneumatolitos szurokérc-telérek keletkezésével kapcsolatos, minek során a gránit biotitja és földpátja részben vagy egészben muszkovittá alakul át. Föltehetően a mecseki graniúitban is lehettek pneumatolitos szurokérces telérek, s a permi rétegekben levő urán- feldúsulás esetleg ezek áthalmozódása révén keletkezhetett. Fontos tehát annak megállapítása, milyen irányból és mekkora távolságból szállítódott a helvéti kavicsok anyaga. A folyóvízben szállított polinúkt kavicsok között a szállítási távolság növekedésé- vel a keményebb szemek kerülnek túlsúlyba, a puhább kőzetek kavicsanyaga ellenben mindinkább háttérbe szorul, s egyúttal a kavicsok átmérője is egyre jobban csökken. A szállítási irány meghatározása céljából az egyes kőzetfajtáknak az egyes vizsgálatok- ban talált százalékos részarányának és legnagyobb átmérőinek, a három mélyebb helvéti Jámbor — Szabó : Mecsek-hegységi miocén kavicsvizsgálatok 321 szintre kiszámított átlagértékektől való eltéréseit térképre vittük. (A IV. osztreás réteg- összletből feltárás hiányában nem lehetett kellő számú vizsgálatot készíteni.) így az esetek 50%-ában értékelhetetlen eredményt kaptunk ugyan, az esetek másik fele azonban jól vagy gyengén látható É-i, ÉK-i irányítottságot mutat. Ezen az alapon feltehető tehát, hogy a folyóvízi szállítás a három alsóhelvéti réteg- összlet keletkezésekor lényegében D-ről É-ra irányult. A szállítási távolságot a 4. és 5. ábrán szemléltetett összefüggés segítségével igyekeztünk meghatározni, miszerint a legnagyobb kavicsátmérők a kavics- fajták százalékos arányával együtt növekednek. A 6—9. ábra szerint ez az összefüggés 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 db % 6. ábra. A karbon szericitpala és homokkő-kavicsok legnagyobb átmérőinek átlagai és darab-százalékos előfordulásuk közötti összefüggés a helvéti kavics- rétegekben. A bb. 6. Zusammenhang zwischen den Durchschnitts- werten dér grössten Durchmesser und dér prozen- tualen Háufigkeit (in Stückzahl) dér karbonischen Serizitschiefer- und Sandsteingerölle in den helveti- schen Schottem. 18 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 db % 8. ábra. A triász mészkőkavicsok legnagyobb át- mérőinek átlaga és darab-százalékos előfordulása közti összefüggés a helvéti kavicsrétegekben. Abb. 8. Zusammenhang zwischen den Durchschnitts- werten dér grössten Durchmesser und derprozentu- alen Háufigkeit (in Stückzahl) dér Triaskalk- Gerölle in den helvetischen Schottem. 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 db % 7. ábra. A kvarcporfír-kavicsok legnagyobb át- mérőinek átlagai és darab-százalékos előfordulása közti összefüggés a helvéti kavicsrétegekben. A bb. 7. Zusammenhang zwischen den Durchsehnitts- werten dér grössten Durchmesser und dér prozen tu- alen Háufigkeit (in Stückzahl) dér Quarzporphyr- geröÜe in den helvetischen Schottem. é. 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 db % 9. ábra. A felső-triász homokkő-kavicsok leg- nagyobb ' átmérőinek átlaga és darab- százalékos előfordulása közötti összefüggés a helvéti kavics- rétegekben. Abb. 9. Zusammenhang zwischen den Durchschnitts- werten dér grössten Durchmesser und dér prozentu- alen Háufigkeit (in Stückzahl) dér Obertrias Sand- steingerölle in den helvetischen Schottem. Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet :í22 exponenciális jellegű. Azt a legnagyobb kavicsát mérőt, amely a törmelék- anyagban közvetlenül annak folyóvízbe kerülése után dominálhatott, a tapasztalati görbék 100%-ig való meghosszabbításával kapjuk meg. Az egyes szintek kavicsfajtái legnagyobb átmérőinek átlagát ismerve, a szállítási távolság Sternberger -képletének segítségével számítható ki : P = Po ' e_c'S ahol ,,p” a kavics jelenlegi súlya, ,,p0” a kavics súlya a gördülés megkezdésekor, ,,eM a természetes logaritmus alapszáma, ,,s” a megtett út (m-ben), ,,c” a kopási együttható, amely megmutatja hogy 1 m-nyi, gördüléssel megtett úton mennyit veszít súlyából az 1 kg súlyú kavics. Bár a képletben nem kavicsátmérők, hanem kavics-súlyok szerepel- nek, ez nem túl nagy akadály, mert fajsúlyúk ismeretében a kavicsok súlya közelítőleg könnyen kiszámítható. Ezután Sternberger képletéből kifejezve: s = jnPo 7 lnP C képlet alapján a következő szállítási távolságértékek adódtak: Karbon pala és homokkő c = 0,0000 1 6 R, sss 15 cm Rí = 11,1 cm Ru = 8,3 cm Riii = 8,6 cm Riv = 5,0 cm Kvarcporfir: c = 0,000007 tfs R« = 12 cm P. Rí = 8,9 cm Pl Rn = 8,0 cm Pii Rm 9,4 cm Pm Riv = 3,0 cm Prv tfs = 2,83 P. =2 kg Pl = 1 kg sí = 43 km Pll — 0,68 kg su - 66 km Plll = 0,76 kg siii = 60 km piv = 0,10 kg srv = 187 km = 2,67 = 1,3 kg 0,52 kg Sí = 131 km = 0,38 kg sn = 175 km = 0,63 kg sni = 103 km = 0,05 kg srv = 580 km Triász mészkő: c R. Rí = 0,00001 9,0 cm 8,7 cm tfs P. Pl = 2,83 = 0,6 kg = 0,53 kg Sí 13 km Rii = 8,0 cm Pn — 0,40 kg sn = 41 km Rm = 5,9 cm Pm = 0,16 kg siii = 138 km Riv = 5,4 cm Prv -= 0,024 ke srv — 300 km Raeti homokkő: c R. Rí = 0,0000 1 2 1 1 cm 12,8 cm tfs = 2,74 p, = 1,02 kg értelmezhetetlen értelmezhetetlen Rn = 10,2 cm Pn = 0,81 kg sn — 17 km Rm s= 7,6 cm Piii = 0,34 kg sin = 90 km Riv — 5,6 cm Prv = 0,13 kg srv = 170 km c = kopási együttható tfs = a kavicsok térfogatsúlya R0 = legnagyobb átmérő a gördülés megindulásakor Rí — Riv = áz egyes helvéti rétegcsoportok kavicsainak legnagyobb átlagátmérői Po = a kavics számított súlya a göidülés megindulásakor Pl — Prv = a z egyes rétegcsóportok legnagyobb kavicsainak súlya sí — siv = a h elvéti rétegcsoportokon belül a szóban forgó kavicsfajtára kapott szállítási távolság. A legmélyebb helvéti rétegcsoportra (I) kapott értékek általában jól megegyeznek a becsülhető légvonalbeli távolságokkal. A számított értékeknek a rétegsor magasabb tagjaiban észlelt növekedését a folyó közép-, illetve alsószakasz jellegűvé válásával és a mállási tényező ismeretlen voltával magyarázhatjuk. A kvarcporfirra adódó igen nagy szállítási távolságok e kőzet kavicsainak többszöri áthalmozódásával vagy a használt kopási együttható meg nem felelő voltával magyarázható. A kopási együtthatót Stern- berger ui. csak a következő kőzetekre adta meg: márgás mészkő 0,0000167 kvarc 0,0000033 mészkő 0,0000100 gneisz, gránit 0,000035 — 33 dolomit 0,0000083 ámfibolit 0,0000025 Jámbor — Szabó : Mecsek-hegységi miocén kavicsvizsgálatok 323 Ezek alapján a kvarcporfírra általunk fölvett c = 0,000007 érték mérsékeltövi viszonyok között elfogadhatónak látszik; nem tudhatjuk azonban, mennyire növekszik meg az a miocénre jellemző meleg és nedves klímában. A hőmérsékleten felül más, az egyes kavicsfajták mállásos kopását erősen befolyásoló tényező is közreműködhetett. Mállás különösen a magasabb szintek kavicsainál érvényesülhetett, amelyek rövid meg- szakításokkal sokat heverhettek mozdulatlanul, mállásnak kitett helyzetben az egyes árhullámok közötti időben. Ezért bármelyik kavicsfajta szállítási távolságára a legalacsonyabb érték tekinthető reálisnak. A vizsgálatnak további gyengéje, hogy nem mindegyik kavicsfajtánál tapasztal- ható összefüggés a kavicsdarab-százalékok és a maximális átmérők között. Esetünkben ilyen volt a kvarc, a metamorf kőzetek és a gránit. Ezen kőzeteknél csak valószínűsít- hetjük a többi kavicsfajtához hasonló nagyságviszonyokból, hogy azokéhoz hasonló hosszúságú úton kerültek az üledékgyűjtőbe. Mindent összevéve :a nyugat-mecseki helvéti rétegek kavics- anyagának anyakőzeteit a Mecsektől D-re 15 — 35 km távol- ságban, a mai medence-aljzaton kell föltételeznünk. IRODALOM - UTERATUR 1. Andreánszkv G.- Kovács É. : A hazai fiatalabb harmadidőszaki flórák tagolódása és ökológiája. M. Áll. Földt. Int. Évk. XUV. 1. f. 1955. — 2. B a r a b á s A.: A mecseki perm-időszaki kép- ződmények. Kézirat 1 956. — 3. Fazekas K.: Vízfolyások természetes kialakulása és mesterséges beavat- kozás a vízfolyások kialakulásába. Mérnöki Továbbképző Intézet 1953 — 54. évi előadásaiból 2870. — 4. Jantsky B.: A mecseki kristályos alaphegység földtani viszonyai. M. Áll. Földt. Int. Évi. Jel. 1950- ről. — 5. Soósl.— Jámbor Á.: Növénymarad ványos felsőkarbon kavicsok a Mecsek-hegvség helvéti kavicsösszletéből. Földt. Közi. 90. k. 1960. 4. f. 1960. — 6. V a d á s z E.: A Mecsekhegység. Magyar tájak földtani leírása. I. 1935. — 7. VéghS.: A keleti Mecsekhegység helvéti képződményeinek üledékföldtana^ M. Áll. Földt. Int. Évi Jel. 1955 -56-ról. Geologische Ergebnisse dér Schotteranalysen an Miozánschottern des Mecsek-Gebirges (Südungarn) DR. Á. JÁMBOR -J. SZABÓ lm Laufe des Pleistozáns ist die ehemalige Rumpffláche des Westlichen Mecsek- Gebirges von steilen Tálem zerfurcht worden, sodass gute Aufschlüsse dér unterhelve- tischen Ablagerungen zustandekamen. Eine eingehende Untersuchung hat die Vierteilung dieses unterhelvetischen Komplexes ergeben, undzwar auf fluviatile, bunttonige, Kon- gerien bzw. Ostreen führende Schichtengruppen. lm ganzen Unterhelvet gibt es recht háufig lockere Geröllschichten, die wei térén Untersuchungen gut zugánglich sind. Unsere Untersuchungen, die wir auf den Vorschlag von A. Barabás und B. Wéber vomah- men, gingen dahin, die petrographische Aufbauung, sowie die Lage dér Abtragungsgebiete dér unterhelvetischen Ablagerungen und die Richtungen des Transports zu bestimmen. Zu diesem Zwecke habén wir aus einer jeden Schotterschicht eines jeden Aufschlusses 100 Gerölle statistisch ausgewáhlt und dérén petrographische Natúr und grösste Durch- messer bestimmt. Die petrographische Zusammensetzungergab, dass das Abtragungsgebiet z. T. aus Grundgebirgsteilen bestand, die von den heutigen verschieden sind, da neben Trias- und Juraschott^r auch aus kata-, meso- und epimetamorphen Gesteinen, aus schwar- zem Serizitschiefer und weissem, mehr oder minder muskovitisiertem Biotitgranit be- stehende in grosser Menge vorkamen (s. Fig. 1.). Aus den Ánderungen von Schicht zu Schicht dér durchschnittlichen Zusammensetzung bzw. dér grössten Durchmesser dér Gerölle liess sich eine Abnahme dér Reliefenergie und eine gleichzeitige Transgression des Meeres feststellen, da einerseits die Durchschnittswerte dér grössten Durchmesser im Eaufe des Unterhelvets stetig abnehmen, und andrerseits die Gerölle aus Triaskalk bzw. Quarzporphyr, offenbar infoige dér teilweisen Überschwemmung des Abtragungsgebietes „ fortblieben. Folglich war im Unterhelvet das Abtragungsgebiet in einer fortwáhrenden Senkung begriffen und das Meer transgredierte über immer neuere Teile desselben. Aus 324 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet dér ráumlichen Verteilung dér grössten Gerölldurchmesser sowie des Yerkieselungsgrades lásst sich auf einen Transport von Síid naeh Nord folgern. Die Verfasser versuchten, die Lángé des Tran sport weges anhand dér durch Abb. 4 und 5. dargestellten Zusammenhánge zu ermitteln. Xámlich stehen die grössten Geröll- durchniesser mit den prozentualen Yerháltnissen dér Geröllarten im direkten Yerháltnis. Dieser Zusammenhang ist nach den Abb. 6—9 von exponentieller Natúr. Durch Extra- polation dér Kurve auf 100% erhált mán den grösstmöglichen Durchmesser am Orte, wo das Geschiebe in den Elüss eintrat. In dér Kenntnis dieses Wertes und des Raumgewich- tes dér Gerölle konnte maii die anfánglichen Gewichte dér Gerölle (p ) annáhemd bestim- men. Nun kaim mán daraus nach dér Főnnel von Sternberger (p = po.e- c s) dieTrans- portlánge »s« für einen jeden Horizont und Gesteinsart bestimmen. Als reelle Werte kann mán die für den untersten fluviatilen Komplex erhaltenen betrachten, da bei den oberen drei maii mit einer Yergrösserung dér Transportlánge durch nachtrágliche Abrollung in einem anderen Médium reclmen muss. Für die Gerölle dér fluviatilen Gruppé erhielten wir Entfemungen von 13 bis 131 km. Südlich vöm westliclien Mecsek liegt in diesem Abstaud heute cin mit über 1000 m pannoniscliem Sediment gefülltes Becken, folglich lassen sich unsere Ergebnisse zűr Zeit nicht direkt kontrollieren. Jedenfalls stehen unsere Angalien in F'inklang mit dér Erfah- rung, dass im Karpatenbecken auch seit dem Miozán bedeutende, háufig die 1000 m überschreitende vertikale Krustenliewegungen zwischen den Gnmdgebirgsstreifen von verschiedener geologischer Aufliauung vor sich gingen. CENOCERAS TRUNCATUS VADÁSZI NOV. SSP. (CEPH.) A BAKONY-HEGYSÉG KÖZÉPSŐLIÁSZ RÉTEGÖSSZLETÉBÖL DR. GÉCZY BARNABÁS Összefoglalás : A szentgáli Tűzköves-hegy középsőliász mészkövéből Vadásztól leírt Nautilus subtruncatus a Cenoceras truncatus faj új alfajának: Cenoceras truncatus vadászi nov. ssp.-nak tekintendő. A szentgáli Tűzköves-hegy (Déli-Bakony) középsőliász, vörös mangángumós mészkövéből Vadász E. [1911] Nautilus subtruncatus Sow. néven egy kisméretű Nautilust ír le. A leírás és az ábra alapján Pia [1914] e példányt önálló fajnak tekinti, mely a Nautilus anomphalus Pia ( = N. subtruncatus P r i n z, 1906 p. 228, non N. subtruncatus Morris et Lycett, 1850 I. f. 2.) fajtól gyorsabb kanyarulatnöve- kedésével, közel párhuzamos oldalaival, domború külső oldalával, a külső- és köldöksarok hiányával, domború köldökfalával, távoli, kívül nyergetformáló, a köldöknél pedig hátra- hajló szeptumaival különbözik. A szifó, héj és belső lobus ismeretének hiánya miatt azonban Pia tartózkodik az új faj elnevezésétől, és a szentgáli példányt mint Nautilus spec. ind. No. 9. határozza meg. Kummel [1956] kitűnő monográfiájában Pia nyomán ugyanezzel a megjelöléssel közli az alak vázlatos keresztmetszetét. Vadász E. professzor megtisztelő bizalma lehetővé tette ez érdekes Nautilus újra vizsgálatát. A pél- dány továbbpreparálásával a köldök és a szifó helye is megfigyelhetővé vált, lehetőséget nyújtva a pontosabb rokonsági helyzet tisztázására. Cenoceras truncatus vadászi nov. ssp. ? 1909. Nautilus cfr. truncatus Sow. Rosenbergp. 199. T: X., f:6. 1911. „ subtruncatus S o w. Vadászp. 50. T:I., f:5-6. 1914. ,, spec. ind. Nr. 9. P i a p. 77. T: X., f. 9. 1956. Cenoceras spec. ind. Nr. 9VK u m m e 1 p. 366. f. 10/j. Typus: J. 1037. sz. példány az Állami Földtani Intézet Múzeumában. Iyocus typicus: Szentgál, Tűzköves-hegy. Stratum typicum: pliensbachi mészkő. Diagnosis: széles, közel téglalapalakú keresztmetszet, sekély külső lóba. Méretek: átmérő: 36,2 mm magasság 24,6 mm szélesség 21,0 mm kb. köldök: 1,0 mm kb. Leírás: egyetlen, kisméretű, rosszmegtartású példány. A részben megőrzött héjon díszítés nem látható. A gyorsan növekvő kanyarulatok magassága meghaladja a szélességet. A kanyarulatok keresztmetszete csaknem téglalapalakú, a közel párhuzamos oldalak azonban a köldök felé kiszélesülnek. így a kanyarulat legnagyobb szélességét a köldök felé eső oldalharmadon éri el. A köldök rendkívül szűk, meredek köldökfallal és lekerekített köldökperemmel. A külső oldal enyhén domború és lekerekített sarkot for- málva érintkezik az oldalakkal. A szifó megközelítően középsőállású, a szif ónyílás kissé ovális. A kamraválaszfalak távolállók. Az oldallobus nagyon széles és sekély, a külső lobus kevéssé fejlett, de kimutatható. A belső lobus jelenléte nem bizonyítható. 6 Földtani Közlöny 326 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet Megjegyzés: Az új alfaj a Cenoceras truncatus (Sowerby) típusának Sowerby által [1816, p. 49, T: 123] adott leírásától nagyobb szélességével és kissé domború külső oldalával tér el. G i e b e 1 [1852, p. 160] a Cenoceras truncatus csaknem hatszögletű keresztmetszetét emeli ki, és a külső oldalon egyenes lefutású kamravarrat- vonalra utal. G e y e r [1890, p. 63, T: IX f. 8] a Cenoceras truncatus részletes leírását adja, azonban egy Sowerby típusától kissé eltérő példány alapján. Ugyancsak utal a külső lobus hiányára, valamint a sűrű szeptumokra, mely bélyegek az új alfajától el- térőek. A kanyarulat keresztmetszete alapján a szentgáli alak szorosabb kapcsolatot csak a Rosenbergtől [1909] leírt Cenoceras cfr. truncatus-sal mutat. A d’Orbigny- t ó 1 [1842, p. 153, T. 29] leírt Nautilus truncatus, mely a Cenoceras anomphalus (P i a) típusa, zárt köldökével messzemenően eltér a Cenoceras tnowatus-tól. A többi, Cenoceras truncatus-hoz közelláló faj elkülönítő jellegeit részletesen Pia [1914, p. 75] ismerteti. IRODALOM - UTERATUR I. Geyer, G.: Die mittelliassische Cephalopodenfauna des Hinter-Schafberges in Oberosterreich. Abh. K. K. Geol. Reichsanst. 15, Wien. 1893. — 2. Giebel, G.: Die Fauna dér Vonvelt mit steter Bérűek - sichtigung dér lebenden Tiere. III. Mollusken I. Abt.: Cephalopoden. Leipzig. 1852. — 3. K u m m e 1. B.: Post-Triassic Xautiloid Genera. Bull. Mus. Comp. Zool. Harvard College Vol. 1 14. No. 7. Cambridge, 1956. — 4. Morris, J. et lycett. L.: A monograoh of the Mollusca from Great Öolite, chiefly írom Min- chinhampton and the Coást of Yorkshire. Pál. Soc. Mon. 4. London. 1850. — 5. O r b i g n y. A. d’: Paléon- tologie Franv,aise. Terrains Jurassiques I. Paris, 1842. — 6. Pi a. J.: Untersuchungen über die liassischen Nautiloidea. Beitr. Palaont. Geol. Österreich-Uugams und des Orients. 27. Wien — Leipzig, 1914. — 7. Prinz, J.: Die Xautiliden in dér unteren Juraperiode. Ann. Hist. Xat. Mus. N'at. Hung. 4. Budapest, 1906. — 8. R o s e n b e r g. P.: Die liassische Cephalopodenfauna dér Kratzalpe im Hagengebirge. Beitr. Palaont. Geol. Österreich-Ungarus und des Orients. 22, Wien — Leipzig. 1909. — 9. Sowerby. J.: The Mineral Conchyliologie of Great Britain. London, 1812 — 1846. — 10. Yadásr, E.: Die Juraschichten des Südliclieu Bakony. Resultate Wiss. Erforsch. des Balaton9ees. Vol. I, Pál. Anh. 3.. Budapest. 1911. Géczy : Cenoceras truncatus vadászi n. ssp. 327 Cenoceras truncatus vadászi n. ssp. írom the middle Liassic of the Bakony Mountains, Transdanubia, Hungary DR. B. GÉCZY The Nautilus subtruncatus described by V a d á s z írom the middle Liassic li- mestone of the Tűzköves Hill of Szentgál is to be considered a new subspecies, Cenoceras truncatus vadászi, of the species C. truncatus. Typus: Specimen No J. 1037 of the Museum of the Hungárián State Geological Institute. Gocus typicus: Szentgál. Tűzköves Hill. Stratum typicum: Pliensbachian limestone Diagnosis: broad, almost rectangular cross section with a shallow outer lobé Dimensions: Diameter : 36,2 mm. Height : 24,6 mm. Width : about 21,4 mm. Umbi- licus: about 1,0 mm. Description: A single specimen of small dimensions and poor preservation. On the partly preserved shell no omamentation is visible. The height of the rapidly increasing whorls exceeds their width. The cross section of the whorls is nearly rectangular, bút the almost parallel sides diverge towards the umbilicus. Thus, the whorl reaches maximai width in the third of its height on the umbilical side. The umbilicus is exceedingly narrow, with a steep wall and a rounded margin. The outer side is slightly convex and forming a rounded corner joins the parallel sides. The syphon is approximately Central, its aperture is slightly óval. The septa are rather far between. The lateral lobé is very broad and shallow, the extemal one is poorly developed bút demonstrable. The presence of an inner lobé could nőt be ascertained. Re mark: The new subspecies differs from the type of Cenoceras truncatus (S o w e r b y) as described by that author [1816, p. 49, T : 123] by its greater width and slightly convex outer side. Giebel [1852 p. 160] emphasizes the almost hexagonal cross section of Cenoceras truncatus and remarks on a suture almost straight on the outer side. G e y e r [1890, p. 63, T: IX, f:8] gives a detailed description of Cenoceras truncatus, bút on the basis of a specimen slightly different from the type specimen of S o w e r b y. He alsó refers to the absence of the extemal lobé, as well as to the close-spaced septa, both features diff ering from those of the new subspecies. As regards the cross section of the whorl, the specimen from Szentgál shows somé resemblance only to the Cenoceras cfr. truncatus described by Rosenberg [1909]. The Nautilus truncatus described by d’ O r b i g n y, [1842, p. 153, T. 29], that is the type of Cenoceras anomphalus (P i a), differs with its convolute umbilicus widely from Cenoceras truncatus. The specific diffe- rences of the rest of the species resembling Cenoceras truncatus are described in detail by Pia [1914, p. 75.]. 6* ÚJ NUMMULITES FAJ A DOROGI EOCÉNBŐL DR. MÉHES KÁEMÁN A Magyar Állami Földtani Intézet nagyforaminifera gyűjteményének rendezése során egy még le nem írt Nummulites originálist találtunk, amelyet Rozlozsnik Pál 1919-ben gyűjtött a dorogi Xagvkőszikla DK-i végén levő kőfejtőtől keletre levő liányóról. A begyűjtött anyag a kőszéntelepes összlet fedőjéből, a londoni (yprési) emeletbe sorolt operculinás agyagmárgából származik, amelynek eddig ismert szint jelző nagyfora- ! miniferája a Nummulites subplanulatus H a n t k. et M a d. faj volt. Rozlozsnik a maga készítette preparátumon megjelölte az általa Nummulites i dorogensis- nek nevezett n. sp. megaloszférás (A) és nűkroszférás (B) alakját, de leírni már nem volt módjában. Nummulites rozlozsniki n. sp. Holotvpus: 501/1961 számú R o z 1 o z s n i k fele preparátum. Makroszferás és mikro szférás gene- ráció főmetszete. Magyar Állami Földtani Intézet Múzeuma. Budapest. Paratypusok: 502 -508' 1961 számú preparátumok, ill. vekonycsiszolatok. Magyar Állami Föld- tani Intézet Múzeuma, Budapest. Dcrivatio nominis: Rozlozsnik Pálról, a faj gyűjtőjéről és új fajkent való felismerőjéről. I.ocus typicus: Dorog. Stratum typicum: operculinás agvagmárga az alsó eocén londoni (yprési) emeletéből. Diagnosis: kistermetű, vonalozott faj. Külső bélyegek: a válaszfalcsíkok a szegélylécből kis görbülettel kiindulva többé-kevésbé egyenesen haladnak a kistengely felé. Egyes példányokon egy-egy válasz- falcsík egyesül a szomszédos válaszfalcsíkkal és együttesen haladnak a központi pillér- kúp felé. A rendelkezésünkre álló 100 példányból kiszámítottuk az átmérő variációs szélességét. Ezt az 1. ábra görbéje szemlélteti. Belső szerkezet. Főmetszet. A kezdőkamra kör alakú, de a kör kissé lapult ott, ahol a második kamra csatlakozik hozzá. A második kamra félkör alakú, de a félkör kissé lapult ott, ahol az első kamrához csatlakozik. A nagy kezdőkamra átmérője 0,05 — 0,07 mm. A spirális, amely a makroszférás generációnál már az első kanyarulatnál kinyílik, egyes példányoknál elég szabályos, túlnyomórészben azonban szabálytalan. A spirális vastagsága kanyarulatonként, sőt az egyes kanyarulatokon belül is gyakran eltérő. A kamraválaszfalak dőltek, felső részük visszahajlik. Távolságuk nem állandó. A kamrák alakja megközelítőleg rombikus. A kamrák magassága általában másfélszerese a hosszúságnak. Keresztmetszet. A héj közel szimmetrikus. A kamraszámyak jól fejlettek. Összehasonlítás. A Nummulites rozlozsniki n sp. legközelebb a Nummu- lites subplanulatus H a n t k. et M a d. fajhoz áll, de eltér attól méreteiben, kamraszár- i Nummulites vozlozsniki n. sp. és a Nummulites subplanulatus Haulkcn ct Madarász faj szerkezeti adatai. (A méréseket Oravecz János né végezte.) Structural dimensions of Nummulites rozlozsniki n. sp. and of Nummulites subplanulatus H a n t k c n et Madarász. (The measurements were performed by Mrs. j. Oravecz.) Méhes: Új Nummulites faj a dovogi eocénből 329 330 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet nyainak számában és abban, hogy a kamraszárnyak jól fejlettek, míg a Nummulites subplanulatus H a n t k. et Mad. fajnál nem fejlődtek ki tökéletesen, és így a kamraüreg közvetlenül átmegy a kamraszárnyakba. Előfordulás. A Nummulites rozlozsniki n. sp. együtt fordul elő a Nummulites subplanulatus Hantk. et Mad. fajjal Dorogon Más lelőhelyről és szintből eddig nem ismert. % 1. ábra. Az átmérő variációs szélessége. Fír. /. Rangé of variabilitv of diameter IRODALOM - REFEREXCKS 1. E 1 1 i s, B. F. and M e s s i n a, A. R.: Catalogue of Foraminifera. Yol. 24 and 25. New York 1940. — 2. Kopek, G. — Kecskeméti, T.: A bakonyi eocén szintezése Nagyforamiuiferák alapján Földtani Közlöny. 90. kötet. 4. füzet. 442 — 455. old. Budapest. 1960. — 3. N e m k o v, G. I.: Nummuliti i Orbitoidi pokutszko Mamiarosszkih Kárpát i szevemoj Bukovini. Materiali po biosztratigrafii zapadnih oblasztyei Ukrainszkoj Sz. Sz. R. Moszkva, 1955. — 4. R o z 1 o z s n i k I\: Bevezetés a Nummulinák és Assilinák tanulmányozásába. A m. kir. Földtani Intézet Évkönyve. XXVI. kötet, 1. füzet. Budapest, 1923. — 5. R o z 1 o z s n i k P.: Studien über Xummulinen . Geol.’ Huugarica. Ser. Palaeontologica. Faso. 2. Budapest, 1929. — 6. S c h a u b, H.: Stratigraphie und Paláontologie des Schlirenflisches, mit besondercr Berücksichtiguug dér paleoeaeuen und untereocaenen Xummuliten und Assilinen. Sclnveizerische Palaeon- tologische Abhandlungen. VoL 68. Basel, 1951. TÁBLAMAGYARÁZAT - EXPI.AXATIOX OF PLATE XLIV. TÁBLA — PLATE XLIV Xummulites rozlozsniki n. sp. 1. Holotypus. Xo 501 1961. Makroszférás generáció fömetszete. Nagy; - tás 9 x . — Principal sectiou of macrospheric generation. 9 x . 2. Holotypus. Xo 501 1961. Mikroszférás generáció főmetszete. Xagyítás: 9x. — Principal section of microspheric generatiou. 9 x . 3. Paratypus. Xo. 506 1961. Makroszférás generáció keresztmetszete. Xagyítás: 16 x. — Cross section of macrospheric generatiou. 16 x. 4. Paratypus. Xo 506/1961. Mikroszférás generáció keresztmetszete. Xagyítás: I6x. — Cross sectiou of microspheric geueration. 16 x . 5. Paratvpus. No 507/1961. Felülnézet a válaszfalcsíkokkal. Nagyítás: I4x. — Plán view with the septal striae. 14x. 6. Paratypus. Xo 504/1961. Makroszférás generáció fömetszete vékonycsiszolatban. Xagyitas: 16 x. — Thin section of the Principal section of the macrospheric geueration. 16 x. 7 . Paratypus. No 505'/ 1961. Mikroszférás generáció fömetszete vékony csiszolatban. Nagyítás: 1 4 x . Thiu section of the prineipal section of the microspheric generation. 1 4 x . 8. Paratypus. No 502/1961. Kissé csiszolt felület a válaszfalesikokkal. Nagyítás: 29 x. — Slightly polished surface'with the septal striae.1 29 x . 9. Paratypus. No 503/1961. Makroszférás generáció fömetszetének vékonycsiszolata . Részlet. Nagyítás: 34 x.’— Thin section of the prineipal section of the macrospheric generation. DetaiL 34 x. — Áz itt ábrázolt típusok eredetije megtalálható a Magvar Állami Földtani Intézet Múzeumában. Buda- pesten. The originals of the types represented here are kept in the Museum of the Hungárián State Geological Institute, Budapest. M éhes : Új N ummulites-faj a dorogi eocénből 331 A new Nummulites species from the Eocéné of Dorog, North Hungary DR. K. MÉÍHES The author describes from the Operculina clay mari of the Londonian (Ypresian) stage of the lower Eocéné around the town Dorog, North Hungary, a Nummulites n. sp. found in the collection from the vear 1919 of P. R o z 1 o z s n i k. The new, striated species of small dimension is compared with the most closely related species, Nummulites subplanulatus Hantken et Madarász, which is a diagnostic fossil of the Londo- nian (Ypresian) in Hungary The stratigraphic habitat of Nummulites rozlozsniki is iden- tical with that of N. subplanulatus. Description of the species Nummulites rozlozsniki n. sp. Diagnosis: a striated species of small size. External characteristics: The striae of the septa, starting from the marginal chord with a slight curvature, head more or less straightly fór the short axis. On somé of the specimens, somé septal striae may merge with the adjacent ones and approach the Central umbilical mass together. Króm the 100 specimens at our disposal we have calculated the rangé of variation of the diameter, as shown by the figure in the text. Internál structure. Principal section. The initial chamber is circular, bút the circle is slightly flattened along the contact with the second chamber. The diame- ter of the large initial chamber is 0,05 — 0,07 mm. The spirál, which in the macrospheric generation opens up already in the first whorl, is in somé specimens quite regular, bút in generál it is irregular. The thickness of the spirál is different in each whorl, and even within the same whorl there may arise differences. The septa are inclined, with recurved upper parts. Their spacing is nőt equal. The shape of the chambers is approximately rhombic. The height of the chambers is in generál roughly 1,5 times their length. Cross section. The test is roughly symmetrical. The lobes of the chambers are well-developed. Comparison. The species Nummulites rozlozsniki n. sp. stands closest to Nummulites subplanulatus H a n t k. et M a d. , diff ering, however, from the latter in its dimensions, in the number of its chamber lobes and in the considerable development of the latter. In Nummulites subplanulatus H a n t k. et Mad. the lobes are nőt wholly developed wherefore the chamber cavities pass directly intő the lobes. Occurrence . Nummulites rozlozsniki n. sp. occurs togéther with the species Nummulites subplanulatus H a n t k. et Ma d. in Dorog. It is nőt known hitherto from any other horizons or localities. A MAGYAR FÖLDTANI IRODALOM JEGYZÉKE 1960 Répertoire bibliographique des publications du domaine des Sciences géologiques en Hongrie de l’année 1960 Bn6/Hiorpa(l)Mfl .nnepaTypbi reojionmecKHX h cmokhux navn, ny 6 jiii Kamion Hbi x b Bem pun b 1960 r. A jegyzék összeállításánál a következő folyóiratokat és kiadványokat vettük figyelembe: 1. Acta Archaeologica Academiac Scientianim Hungaricae, Budapest 2. Aeta Archaeologica Carpathica, Kraków 3. Acta Biologica, Acta Universitatis Szcgediensis, Szeged 4. Acta Botanica Academiac Scientiarum Hungaricae, Budapest 5. Acta Mineralogica Pctrographica, Acta Universitatis Szcgediensis, Szeged 6. Acta Tecbnica Academiac Scientiarum Huncaricae, Series Geodaetica et Geoptaysica, Budapest 7. Agrokémia és Talajtan. Budapest 8. Annales Historieo-Naturales Musei Nationalis Hungarici, Budapest 9. Annales Universitatis Budapestinensis de R. Eötvös nőm., Sectio geologica. Budapest — Annales de l’Institut Géologique de Hongrie, lásd: Magvar Állami Földtani Intézet Évkönyve 10. Archaeologia Austriaca, Wien 11. Archeológiái Értesítő, Budapest 12. Atomki Közlemények, Debrecen 13. Bányászati Kutató Intézet Közleményei, Budapest 14. Bányászati Eapok, Budapest 15. Borsodi Szemle, Miskolc 16. Bulletin de la Société Préhistorique Fran^aise, Párizs 1 7. Chrouique de la Recherehe Miniére. Párizs 18. Current Anthropology, Chicago 19. Études sur les Sciences Géographiques Hongroises, Budapest 20. Felsőoktatási Szemle, Budapest 21. Fizikai Szemle, Budapest 22. Fólia Archaeologica, Budapest 23. Földrajzi Zsebkönyv, Budapest 24. Földrajzi Értesítő, Budapest 25. Földrajzi Közlemények, Budapest 26. Földtani Közlöny, Budapest 27. Freiberger Forschungshefte, Berlin 28. Geofisica púra e applicata. Milano 29. Geofizikai Közlemények, Budapest 30. reoxuMua, MocKBa 31. Geologica Hungarica, Series geologica, Budapest 32. reojioruMHbiü >KvpHaJi, KiieB 33. Geologické Práce, Bratislava 34. Geologie, Berlin 35. reonorun PyaHbix MecTopoKflemiií, MocKBa 36. Gheopliysica, Helsinki 37. Hidrológiai Közlöny, Budapest 38. Die Höhle, Zeitschrift fiir Karst- und Hölilenkunde, Salzburg 39. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató. Budapest 40. A Magyar Állami Földtani Intézet Évkönyve (Annales Instituti Publici Hungarici — Annales d< l’Institut Géologique de Hongrie), Budapest 41. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Évkönyve, Budapest 42. Magyar Tudomány, Budapest 43. A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei, Budapest 44. MaTepu'ajibi KapnaTo'-BanKaHCKOü Accounamm AH VCCP, Kiies 45. Mémoires de la Société Géologique de Francé, Páris 46. Mitteilungen dér Geologischen Gesellschaft in Wien 47. Natúré, London 48. Népszabadság, Budapest 49. Neues Jahrbuch für Mincralogie, Festband Ramdolir. Stuttgart A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1960. 333 50. Proceedings of the Prehistoric Societv, Tondon 51. Quartar, Bonn 52. Rassegna Speleologica Italiana, Como 53. Reports of the International Geological Congress, XXI. Session, Kopenhága 54. Senckenbergiana lethaea, Frankfurt a/M. 55. Természettudományi Közlöny, Budapest 56. Vertebrata Hungarica Musei'Historico-Naturales Hungarici, Budapest 57. Veszprémi Vegyipari Rgvetem Közleményei, Veszprém 58. Wissenschaftliche Zeitschrift dér Karl-Marx-Universitát, Beipzig 59. Zeitschrift fiir Geophysik, Teipzig 60. Zeitschrift für Angewandte Geologie, Berlin 61. Zoologiseher Anzeiger, Teipzig Á d á m ív. : A tolnai Hegyhát kialakulása — Die Entstehungsgeschichte des Hegyhát im Komitat Tolna — 0(J)opMJiemie XeAbxaTa b oojiacTii TojibHa. Földrajzi Érte- sítő 9, 1960, 143— 176, 10 ábra, 2 táblázat, ném., or. R. Alföldi L. : Szomjazó sivatag — Ée désert a soif — >Ka>KAymafl nycTbiHH. Ifjúsági Kiadó, Budapest, 1960, 1 — 220. Alföldi L. : Magyar vízkutatók a Góbiban — Explorateurs d’eau hongrois dans le désert Góbi — BeHrepCKiie uccjieAOBaTejin Ha BOAyBroöii. Természettudományi Közlöny IV(91), 249-251, 6 ábra. Andreánszky G. : Calamites-Rest vöm Bányahegy bei Füle (Westungam) — Oc- TaTKH Calamites H3 BaHbaxeAb y c. Oiojie (3-BeHrpHH). Acta Biologica, VI, 1960, Szeged, 7 — 8, 1 ábra, németül. Babos Z.: A Felső-Szinva vízgyűjtőjének vízrajza — The hydrology of the Upper- Szinva basin — Hydrographie des Niederschlagsgebietes dér oberen vSzinva — . — rnAporpa(J)HH őacceiÍHa BepxHero CiiHBa. Hidrológiai Közlöny, 40, 1960, 257—267, 3 ábra, 6 táblázat, ném., ang. R. Bachinaver F. (Wien) : Me3030Ü Hii>KHe-aBCTpHHCKHx yTecoB (BamőeprcKOÜ 30Hbi) Das Mesozoikmn dér niederösterreichischen Klippen (Waschbergzone). Annales de l’Institut Géol. de Hongrie, Matériaux de la Conférence sur le Mésozoique, 49, fasc. 1, 1960, 299—304, 1 táblázat, or., ném. R. B á 1 d i T : A szokolyai középsőmiocén fauna életföldtana — Paláoökologie dér mittel- miozánen Fauna von Szokolya (Börzsönygebirge) — Paleoecology of the middle Miocéné fauna of Szokolya (Börzsöny Mountains) — naJieoeKOJioriiH cpeAHeiuno- ueHCKOH (JíayHbi H3 c. CoKOiía (ropbi EépwéHb). Földtani Közlöny, 90, 1960, 27 — 47, 4 ábra, 4 táblázat, ném., ang. R. B á 1 d i T.: Tortonische Molluskenfauna von »Badener Tegelfazies« aus Szokolya, Nord- ungarn — OayHa MOJiJiycKOB ii3 toptohckhx OTJio>KeHHH (Jjauiin «BaAeHep Tereji» b c. CoKOiía b BeHrpHii. Annales Hist.— Nat. Musei Nat. Hung. 52, 1960, 51-99, 3 tábla. Báldiné Beke M. : Magyarországi miocén Coccolithophoridák rétegtani jelentősége — Die stratigraphische Bedeutung miozáner Coccolithophoriden aus Ungam — CTpaTiirpa(J)HHecKoe 3HaHeHiie Coccolithophoridae H3 MHOiieHa BeHrpiiH. Földtani Közlöny, 90, 1960, 213—223, 2 táblázat, 1 tábla, ném. R. B a 1 k a y B. : Mikrotektonikai megfigyelések a Bükk-hegység északi részében — Mikro- tektonische Beobachtungen im Norden des Bükkgebirges, N-Ungam — MiiKpo- TeKTOHHHecKHe HaÖJiiOAeHiiH Ha ceBepHOÜ HacTH rop Biokk. Földtani Közlöny, 90, 1960, 120-124, 5 ábra, ném. R. Balkay B.: On somé rift-like features of the Little Hungárián Piain — HeKOTOpbie rpaőeHOBHAHbie nepTbi Majioü BeHrepcKOH Hh3M6hhocth. Annales Univ. Se. Buda- pestinensis, III, 1959, 1960, 3— 6, 3 ábra, ang. Balkay B.: The tectonics of the Cenozoic volcanism in Hungary — TeKTOHHKa CeH030HCKoro ByjiKaHH3Ma b BeHrpHii. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 7—14, 3 ábra, ang. Balkay B.:A magyarországi földkéreg szerkezete — Crustal structure below Hungary — CTpoemie 3eMH0H Kopbi b BeHrpnii. Geofizikai Közlemények, IX, 1 — 2, 1960, 5—21, 6 ábra, 4 táblázat, ang. R. Bányai J. : Újabb liásznyomok a homoródalmási-Meresti (Románia) „Orbán Balázs” barlang mellett — Neuere Eiasspuren neben dér Orbán Balázs-Höhle (Homoródal- más-Meresti, Rumánien) — HoBbie cjieAbi Jiiíaca okojio neniepbi «Op6aH Bajia>K» b PyMbiHHH. Földtani Közlöny, 90, 1960, 462—463, ném. R. Bárdossy Gy. — Bőd M.: — HoBbiü MeTOA H3MepeHHH OKHCJiiiTenbHO-BOCTaHOBH- TejibHbix cbohctb ocaAOHHbix nopoA — Une nouvelle méthode de mésurage des propriétés des roches sédimentaires. T eoxiiMHH, MocKBa, 1960, 247 — 250. 334 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet B a r t a G y. ; Report on geomagnetic and earth current research done in Hungary in the period 1957 through 1959 — ^OK.iaA oő HCC.ieAOBaHHHX, npoBeaeHHbix b oő.nacTH reo.MarHeTM3Ma h 3e*MHoro TeneHHH 1957 — 1959. Acta Technica, XXX, vSeries geodaetica et geophysica, 2, 1960, 53— 58. Benedek Z. : Geomorfológiai tanulmányok az Érmelléken és Cáréi -Nagykároly vidékén — Geomorphological studies in the region of Érmellék area and around Cáréi (Nagykároly) — reOMopJioniHecKHe nccjiejOBaHH« b 3p.Meji.ieKe h b ok- pecTHOCTHX Kapefi (HaAbKapofi). Földrajzi Közlemények, 8 (84), 1960, 141 — 158, 1 ábra, 4 kép, ang. R. Benkő I.: Bauxitok nyomelemeinek spektrográfiai meghatározása — Spektrographi- sche Bestimmung dér Spurelemente dcr Bauxite — CneKTporpa<}>HHecKoe onpeae- jieHue ajieMCHTOB, npncyTCTByfomnx b őoKCHTax b He3HaM»Te.ibH0M KO.umecTBe. A Veszprémi Vegyipari Egyetem Közleményei, Veszprém, 4, 1960, 133—139, 3 ábra, 1 táblázat, néni., or. R. Be se V.: Megemlékezés hazánk felszabadulásának 15-ik évfordulójáról — En mémoire du 15-iéme anniversaire de la libération de notre patrie — BocnoMimaHiie o 15-.1CTH0H roAOBmnHe ocboöo>kachiih Haiuefi poAHHbi. Földtani Közlönv, 90, 1960, 403-405. B i d 1 ó G. : Balatoni aragonit-kiválás — Aragonitausscheidung aus dem Wasser des Balaton-Sees - BbiAe.ieHiie aparomiTa 113 boau 03. Ba.iaTOH. F'öldtani Közlönv, 90, 1960, 224-225, 1 táblázat, ném. R. Bisztricsány E. : On the problem of magnitude determination — O npoő.ie.Me onpeACMeHHfl bcaiimiihw. Zeitschrift für Geophysik, 24, 1960, 153—160, lábra, 2 táblázat. B od a J : Az utolsó tenger Magyarországon — La demiére mer en Hongrie — I"Io- c.neAHee .MOpe b BeHrpiiii. Természettudományi Közlöny, IV(91), 1960, 66 — 68, 6 ábra. Bogsch L.: Ősmaradványok gyűjtése — La eollection des fossiles — CoonpaHiie HCKOnae.Mbix. Földrajzi Zsebkönyv, XII, Budapest, 1960, 3—11. Boldizsár T. : Geotermikus vizsgálatok a Nagy* Magyar Alföldön — Examinations géothemiiques dans la Grande Plaine Hongroise — reoTepMimecKiie iicnbrraHHH Ha Eo.ibiuoii BeHrepcKoií PaBHHHC. Bányászati Lapok, 93, 1960, 306 — 309, 5 ábra. Bondor L i v i a : Magyarországi glaukonitos kőzetek üledékföldtan i vizsgálata — Investigations of sedimentary geology on Hungárián glauconitic rocks — CeAii- MeHTneTporpa^imecKiie iiccneAOBaHiifl Ha r.iayKOHiiTOBbix ropHbix nopoAax BeHrpiiii. Földtani Közlöny, 90, 1960, 293 — 302, 1 táblázat, ang. R. Codarcea Al. — Ráileanu Gr. (Bucure$ti) : La Mésozoique des Carpates méri- dionales — Me3030HCKaH CHCTe.Ma IO>KHbix KapnaT. .\nnales de l’Institut Géol. de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoique, 49, fasc. 1, 1960, 155—176, 1 melléklet, fr., or. R. C s a j á g h v G. : A felszín alatti vizek szerves anyagai — Organic content of subsurface waters — Die organischen Stoffe von unterirdischen Gewüssem — OpraHimecKoe C0Aep>KaHne noA3eMHbix boa- Hidrológiai Közlöny, 40, 1960, 324—329, ang., ném. R. Csepreghyné Meznerics I.: Pectinidés du Néogéne de la Hongrie et leur im- portanee stratigraphique — neKTiiHHAbi HeoreHa BeHrpiiii n hx 3HaHeHiie c tohkh 3peHiiH CTpaTiirpa(|)Hi!. Mémoires de la Soc. Géol. de Francé, Nouv. Série, 39, Mém. No 92, 1960, 1-58, 34 tábla. Csepreghyné Meznerics I.: Das maríné Neogen Ungaras in seiner Beziehung zuni Wiener Becken — MopcKiin HeoreH BeHrpiiii h erő CBH3b c Bchckiim Bac- ceilHOM. Mitteilungen dér Geol. Gesellsehaft in Wien, 52, 1959, 1960, Verhand- lungen des Comité du Néogene Méditerranéen, 1. Tagung in Wien, 10 — 20. Juli 1959, 87-91. C s i k y G.: A Föld 1958. évi kőolajkészlete — Les réserves d’huile minérale du inonde en 1958 — . 3anacbi Hetjrm Miipa b 1958 r. Bányászati Lapok, 93, 1960, 282— 283, 1 táblázat. C s i k y G. : A Föld 1959. évi kőolajtermelése — La production d'huile minérale du monde en 1959 — npoii3BOACTBO Henrii Miipa b 1959 r. Bányászati Lapok, 93, 1960, 553 — 554, 1 táblázat C s i k y G. : A Föld 1959. évi kőolajkészlete — Les réserves d’huile minérale du monde en 1959 — 3anacbi Hetjmi Miipa b 1959 r. Bányászati Lapok, 93, 1960,785 — 786, 1 táblázat . A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1960. 335 Darányi F. lásd V i g h F. Deák Margit: A Bakony-hegység bauxittelepeinek palynologiai vizsgálata — Paly- nologische Untersuchung dér Bauxitlagerstátten im Bakony-Gebirge — Flajin- HOJioruMecKoe uccjieAOBaHue őoKCHTOBbix MecTOpo>KAeHHH rop BaKOHb. Földtani Közlöny, 90, 1960, 125—131, 1 tábla, ném. R. D e s i o A. (Milano) : Me3030HCKan CHCTe.Ma HTajiHH. Das Mesozoikum in Italien. Annales de l'Institut Géol. de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoique, 49, fasc. 1, 1960, 263 — 291, 1 melléklet, or., ném. R., bibliográfia. Dobosi Z. : Untersuchung dér Representativitát einer Mikroklimastation — HccJieAO- BaHHe penpe3eHTaTHBH0CTii MHKpoKjin.\taTHHecKOH CTaHij,HH. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 19 — 26, 6 táblázat. Egyed L. : The expansion of the Earth in connection with its origin and evolution — YBejmneHHe oÖT>eMa 3eMJin b cba3h c ee nponcxo>KAeHHH h P33bhthh. Geophysica, 7, Helsinki, 1959, 13-22. Egyed L. : A hegységképződés és gyűrődés mechanizmusáról — On the mechanism of mountain building and folding — O MexaHH3Me oőpa30BaHHfl CKJiaAOK h rop. Földtani Közlöny, 90, 1960, 322—330, 5 ábra, ang. R. Egyed L. : Investigations on seismology and the physics of the interior of the Earth in Hungary 1957—1959 — CencMOJiorHMecKHe HCCJieAOBaHHH n (})ii3HKa BHyTpeHHeh nacTH 3eMJiH b BeHrpHH c 1957 no 1959 rr. Acta Technica, XXX. Series geodae- tica et geophysica, 2, 1960, 15—27, 3 ábra. Egyed L. : Somé remarks on Continental drift — 3aMeMaHnn k Bonpocy o nepeMe- meHHH MaTepHKOB. Geofisica púra e applicata, 45, Milano, 1960, 115—116. Egyed L. : Zűr Frage dér Schweremessungen in Bohrlöchern — H3MepeHnn Tn>KecTn b őypoBbix CKBa>KHHax. Freiberger Forschungshefte, C 81, 1960, 167—170. Egyed L. : A Föld dinamikája és kialakulása — E^HaMHKa h 0(j)opMjieHne 3eMjm. A MTA Műszaki Tud. Oszt. Közleményei, 27, 1960, 133—162, 10 ábra, hozzá* szólásokkal. Egyed L. : Hozzászólás Szádeczky-Kardos E. : A merogeológiától a hologeo- lógia felé c. előadásához — Remarques á la conférence du Professeur E. Szádé cz- ky-Kardoss — 3aMeHaHnn k AOKAaAy npo$eccopa 3. CaAenKH-Kap- A o ni. A MTA Műszaki Tud. Oszt. Közleményei, 27, 1960, 63—65. Egyed L. : Die Erdausdehnung und ihre Verbindung mit dér Entstehung und Ent- wicklung dér Erde — yBem mernie o6T>eMa 3eMAii b CBn3bi c ee nponcxcoKAeHH# n pa3BHTnn. Wissenschaftliche Zeitschrift dér Karl-Marx-Univ. Eeipzig, 9, 1959/60, 485-488, 1 ábra. Egyed L. : Dirac’s cosmology and the origin of the solar system — Ko3MOJiornn E n p a k a h nponcxo>KAeHiie cojihchhoh CHCTeMbi. Natúré, London, 186, 1960, 621-622, 1 ábra. ^ Egyed L. : A földrengések és az újabb geofizikai kutatások — 3eMAeTpnceHHH h nocjieAHne reo(j)H3HMecKne nccjieAOBaHiin. Magyar Tudomány, 1960, 681 — 687. Egyed L. : On the origin of the Red Sea. — nponcxoKAenne KpacHoro Mopn. Anna- les Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 27 — 34, 8 ábra. Egyed L.: K Bonpocy oő 0öpa30BaHHH cojiHeMHoií CHCTeMbi. — Contribution á la question de la formation du systéme solaire. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 35-40, 1 ábra. Egyed L. — Stegena L.: Physical background of a dynamical Earth model — On3HHecKoe ocHOBamie AHHaMHHecKoii moagah 3eMAH. Zeitschrift für Geophysik, 24, 1960, 260-267, 1 ábra. Egyed L. — S t e g e n a L. : A Föld tágulásának fizikai megalapozásához — On the physical foundation of the Earth's expansion. — 0H3imecKoe ocHOBaHHe Teopmi 06 yBejiHMeHHH o6T>eMa 3eMJiH. Geofizikai Közlemények, IX, 1 — 2, 1960, 23—30, ang. R. Egyed L. — Szemerédy P. : Eszköz törésirányok eloszlásának mechanikus meghatározásához és annak alkalmazása — A device fór mechanically determining the direction-distribution of faults. — Cnocoö ajih Mexam-mecKoro onpeAeAeHHH HanpaBAeHHOCTH cöpocoB. Geofizikai Közlemények, IX, 1960, 31 — 34, ang. R. Erdélyi M.: A Hajdúság vízföldtana — Hydrogeologie dér Hajdúság — rnAporeo- Jionifl TeppHTopHH XaHAymar. Hidrológiai Közlöny, 40, 1960, 90— 105, 6 ábra, 2 táblázat, or., ném. R. % Erdélyi M.: Geomorfológiai megfigyelések Dunaföldvár-Solt és Izsák környékén — Geomorphologische Beobachtungen in dér Umgebung von Dunaföldvár, Solt 336 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet und Izsák. re0M0p(J)0Ji6rHMecKne HaőjnoAtHHH b OKpecrHOCTH XlyHa^é.ibABapa, HIojibTa h H>KaKa. Földrajzi Értesítő, 9, 1960, 257 276, 6 ábra, of, néni. R F a c s i n a y L. Mészáros M. : A perkupái gipsz-anhidrit terület geofizikai újra- értékelése — Geophysical revaluation of the gypsum-anhydrite area of Perkupa — O nepepaöoTKe reo-a 3. C a a e n k » - K a p A 0 in iü. A MTA Műszaki Tud. Oszt. Közleményei, 27, 1960, 61-62. F r i s n y á k S. : J a k u c s László, a borsodi barlangok kutatója — László J a k u c s, l'explorateur (les grottes de Borsod. J1 a c a o H k y H, hccacao- BaTejib neuuep b KOMHTaTe BopiuoA- Borsodi Szemle, 1959, 52—54, 1 képpel. I' ü 1 ö p J.: 90 années de l'Institut Géologique de Hongrie. — KpaTKiift oŐ3op 90- jicthcto pa3BiiTiiB BeHrepcKoro reojionmecKOro HHCTHTyra. — Neun Jahrzehnte dér Ungarischen Geologischen Anstalt. Annales de l’Institut Géologique de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoique. 49, fasc. 1, 1960, 17 — 51, fr , or. ném. F ü 1 ö p J. : a d á s z Elemér 75 éves — Au soixante-quinziéme anniversaire du Professeur Elemér V a d á s z 75-JieTHiiir npo(f>eccop 3aeMt p Ba^ac. Földtani Közlöny, 90, 1960, 3 - 7, 1 fénykép, bibliográfia és tanítványok névsora. Fülöp J.: A Vértes-hegység jura időszaki képződményei Über die Jurabildungen des Vértesgebirges. O lopckiix OTJio>KeHiiflX rop BepTeiu. Földtani Közlöny, 90, 1960, 15 -26, 5 tábla, <>r , néni. R. F' ü 1 ö p J. — Kenyeres L. : Őstengerek állatvilágának maradványai a Dunán- túlon — Restes des animaux fossiles marins en Transdanubie. - ÜCTaTKii iícko- naeMbix MopcKiix >KiiBOTHbix b TpaHCAaHvöiui. (in: Kenyeres L - Tildy Z.: \’édett tennészeti ritkaságaink), Mezőgazdasági Kiadó, 1960, 113 120. Gábori M.: A ságvári paleolitikus telep újabb ásatásainak eredményei — íves résul- tats des fouilles réce mment effectuées dans la station paléolithique de Ságvár — Pe3yjibTaTbi hobwx pacKOnoK naacoAimmtCKoií ctohhkh b LllaiBape. Archeológiái Értesítő, 86, 1959, 3— 19, 3 ábra, fr., or. R. Gábori M. : Dér heutige Stand dér Paláolithforschung in Ungam — CoBpe.MeHHoe nojiOHvCHiie iiccjicAOBaHiiií na na.ieo.niiTe b Beurpim. Archaeologia Austriaca, Wien, 27, 1960, 57-75. G á b o r i n é Csánk V. : A ságvári telep abszolút kormeghatározása — La détemii- nation de l’áge absolu de la station de Ságvár. OnpeACJieHiie aőco.iioTHOro B03pacTa CTOBHKii ILIarBapa. Archeológiái Értesítő, 87, 1960, 125 129. 1 ábra, fr. R. Gál E. — Kovatsits Máté né: Szeneink ásványi anyagtartalmának újabb vizs- gálati módszerei. - HoBbie MeTOAbi aHa.ni3a MiiHepa.ibHoro coAep>KaHMH BtHrep- ckhx yrjieií. Bányászati Kutató Intézet Közleményei, 1960, 96— 103, 4 táblázat. Gálfi J. — Pálos M.: Refrakciós kéregkutató szelvény a Magyar Medencében — Refraction profile fór earthcrust-research in the Hungárián basin Ilpo^iiAb petjjpaKmni a-ih n3yMCHiiB 3cmhoh xopbi b BeHrepcKOM őaccenHe. Geofizikai Közle- mények, VIII, 1960, 177—187, 3 ábra, ang. R. Gálfi J. — Stegena K.: ByAOBa 3cmhoü xopbi b VropmiHii. reOAoriiMHbin ‘/KypHa.i, Kiicb, XX, 1960, 42 -46, ukránul. Gálfi J . — Stegena L. : Mélységi reflexiók és a földkéreg szerkezete a Magyar medencében Deep reflections and the structure of the Earth’s crust in the Hun- gárián piain. — r.nyőiiHHbie pe^.ieKCifii u crpoeHiie 3cmhoh KOpbi b BeHrepcKOM öacccÜHe. Geofizikai Közlemények, VIII, 1960, 189—195, 4 ábra, ang. R. Gálfi J. -Stegena L. . Deep reflections and the crustal structure in the Hungá- rián basin nnyőOKiie pe(J)AeKCiin n CTpoemie 3CMH0M Kopbi b BeHrepcKOM őaccenHe. Annales Univ. Se. Budapest inensis, III, 1959, 1960, 41 — 17, 4 ábra, 3 táblázat. Oéczv B.: Die zeitliche Verbreitung von Paleotrrx in den jurassischen Schichten des nördlichen Bakony-Gebirges. — Bpe.MeHHOe pacnpeACACHHC Biua Pateotnx _ b wpcKiix OTjioweHMBX C-BaKOHbH. Annales Univ. Se. Budapest inensis, III, 1959, 1960, 49-53, 1 tábla. A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1960. 337 G é c z y B. : A Neoammonoideák életmódjáról — On the way of life of the Neoammono- ids — 0öpa3 >KH3HH Neoammonoidae. Földtani Közlöny, 90, 1960, 200 — 203, ang. R. Gondos G y. — Schultheisz Z. : Adatok az ajkai felsőkréta-kori szénmedence ismeretéhez I. — Beitráge zűr Kenntnis dér Ajkaer Kohlenmulde aus dér Oberen Kreide I. — XlaHHbie k xapaKTepucTHKe yrojibHoro őaccenHa BepxHe-AiejiOBoro npoHCXo>KAfcHHH y c. Anna. A Veszprémi Vegyipari Egyetem Közleményei, 3, 1959, 99—132, 10 táblázat, 29 ábra, néni., or. R. Gr asse Ily Gy. lásd K o c h S. Grasselly Gy. — Kiivén yi E.: Data on the phosphorus content and organic remains of manganese oxide ores from Úrkút. — JfaHHbie k C0Aep>KaHHK) $oc- 4>opa h opraHHHecKiix ociaTOK MapraHneBbix OKHCHbix pyA ii3 VpKyTa. Acta Mine- ralogica-Petrographica, Acta Univ. Szegediensis, XIII, 1960, 3 — 8, 2 táblázat. Haraszty Á.: Xylotomie dér pannonischen Braunkohlen von Rudabánya. — Kcn- jiotomhh naHHOHCKHx öypbix ymeii b PyAaöaHbH. Acta Biologica, VI, 1960, 9—22, 15 ábra. Hédervári P.: Mágneses módszer a földtörténeti kutatás szolgálatában — Teo- MarHHTHbiH MeTOA b H3yHeHMii ncTopnii 3eMJiH. Fizikai Szemle, X, 1960, 114—117. Hegedűs Gy. : A magyar kőszénkutatás 15 éve (1945—1960) — 15 Jahre Kohleh- prospektion in Ungam (1945—1960) — 15 jieT nccjieAOBaHnü Ha yroab b BeH- rpHH (1945 — 1960). Földtani Közlöny, 90, 1960, 424 — 427, ném. R. J a k u c s L. : Az Aggteleki barlangok genetikája a komplex forrás vizsgálat ok tükré- ben — Die Genetik dér Höhlen des Aggteleker Gebirges im Spiegel komplexer Ouellenuntersuchungen. — TeHeTHKa nemep rop ArrTeAeK Ha ocHOBaHHii kom- njieKCHbix HCCJieAOBaHHH hctohhhkob. Karszt- és Barlangkutatás. I. 1959. 1960, 37 — 65, 10 ábra, ném., or. R. Jakucs L. : A mészkőhegyek születése — La naissance des monts calcaires. — 3a- po>KA6HHe H3BecTHHK0Bbix rop. A TIT Földtan-geofizikai választmányának kia- dása, 1960, 1 — 19. Jakucs L.: Neue Methoden dér Höhlenforschung in Ungarn und ihre Ergebnisse. — HoBbie MeTOAbi pa3BeAKH nemep b BeHrpnn ii nx pe3VJibTaTbi. Die Höhle, Salzburg, 10, 1959, 88-98, 3 diagram, fr. R. Jakucs L. : Nuovi metodi di stúdió e risultati déllé ricerche nelle grotte d’Ungheria. — HoBbie MeTOAbi HCCJieAOBaHnn h pe3yjibTaTbi pa3BeA0K nemep b BeHrpnn. Rassegna Speleologica Italiana, Como, XII, 1960, 3—10, 3 ábra. Jakucs László, a borsodi barlangok kutatója lásd Frisnyák S. Jámbor Á.: Jarosit kötőanyagú homokkő a Szendrői hegység DK-i peremén — Grés á ciment de jarosite sur la péripherie SE de la montagne Szendrő en Hongrie — necHaHHK c npo3HTOBbiM neMeHTOM b ropax CeHApe, BeHrpim. Földtani Közlöny, 90, 1960, 363-368, 4 ábra, or. R. Jámbor Á. lásd S o ó s I. Jánossy D.: Extrémé Varianten des Mx dér Feldmaus (Microtus arvalis Pállj in Ungam — Hazai mezei pocok (Microtus arvalis Pali.) populációk M1-ének szokatlan változatai — HeoöbiHHbie pa3H0BHAH0CTii 3yőbi Microtus arvalis Pali. b BeHrpnn. Vertebrata Hungarica, 2, 1960, 137—142, 1 ábra, németül, magyar R. Jánossy D.: Steinadler (Aquila chrysaetos L.) und Bartgeier (Clypaetus barbatus L.) aus dem Pleistozán Ungams — Szirti sas (Aquila chrysaetos L.) és saskeselyu (Clypaetus barbatus L.) hazai pleisztocénünkből. Vertebrata Hungarica, 2, 1960, 133—136, németül, magy. R. Jánossy D.: Nacheiszeitliche Wandlungen dér Kleinsáugerfauna Ungams. — nocTrAHnnajibHbie n3MeHemiH (JiayHbi Majibix MJieKonuTaiomiix BeHrpnn. Zoolo- gischer Anzeiger, Leipzig, 1960, 164, 114—121, 2 ábra. Jantsky B.: Geológus kalapáccsal az ércek nyomában — Avec le marteau géologique á la recherche des minerais — C mojiotom reoaora BCJieA 3a pyASMn. Gondolat Kiadó, Budapest, 1960, 1^1 82, 16 kép. J a s k ó vS. : Pliocén korú kéregmozgások a borsodi bamakőszénmedencében — Pho- záne Kmstenbewegungen im Borsoder Braunkohlenbecken. — JjBn>KeHHH 3eMH0H Kopbi njinoneHOBoro B03pacTa b yrojibHOM őaccenHe BopmoAa. Földtani Közlöny, 90, 1960, 184—191, 4 ábra, ném. R. Juhász Á.: Bálát onfelvidéki paleozóos magmatitok kőzettani vizsgálata — Examen pétrologique des magmatites paléozoiques de la montagne du bord N du Lac 338 Földtani Közlöny, XC1 . kötet, 3. füzet Balaton. — neTpojiorimecKHii aHa/iH3 na.ieo3oficKHX Mar.MaTiiTOB OKpccTHOcni 03epa BajiaTOH. Földtani Közlöny, 90, 1960, 1 57 - 171, 4 ábra, 1 tábla, fr. R. Juhász Á.: Petrographische Untersuchung paláozoischer Magmatité aus dem Bala- tonhochland rieTporpa4)iiHecKoe H3yMeHHe naJieo30MCKHX Mar.MaTMTOB n/iocKoropba okojio 03epa BajiaTOH. Annales Historieo-Naturales Musei Xat. Hung., 52, 1960, 5 -20, 4 ábra, 7 táblázat, 1 tábla, 4 mikrofoto. Kád á r L.: Elnöki megnyitó előadás a Magyar Földrajzi Társaság gyulai vándorgyűlé- sén az Alföld-kutatásról és az Alföld felszínének kialakulásáról - Opening address on the researches in the Alföld (Great Hungárián Piain) and on the formation of its surface — BcTynHTejibHoe cjiobo npeACCAaTe.ifl BenrepcKoro Teorpa^nMecKoro OőmecTBa b 3aceAamin b r. Jlbio.ia, oö iicc.ieAOBaHmi A.ntpé.ibAa h o 4>opMamieií erő noBepxHOCTH. Földrajzi Közlemények, 8(84), 1960, 3— 10. Kaptarenko-Csernouszova O. K. (Kiev) : — CTpaTMrpa4)iiH Me3030H YKpanHCKOM CCP, n.iaT4)op.MeHnaH oő.iacTb. — Stratigraphv of the Mesozoic in the platforni-type areas of the Ukrainian Soviet Socialist Republie. Annales de l’Institut Géologique de Hongrie. M atéri aux de la Conférence sur le Mésozoíque, 49, fasc. 1, 1960, 109—122, 5 táblázat, or., ang. R. Károlyi Z. : A hordalékmozgás jellegzetességei folyók medrélxm Die Charakte- ristiken dér Geschiebeführung in I'lussláufen XapaKTepHOCTM HaHOCHoro abm- >KeHiifl b pycaax. F'öldrajzi Értesítő, 9, 1960, 90 96, 6 ábra. K a s z a p A.: Fotométeres szín vizsgálat ok a lábatlani júraszel vényen Photometrisehe F'arbenanalyse am Juraprofil von Lábatlan (Gerecsegebirge) — AHa.ni3 UBeTa (JjOTOMeTpimecKUM cfiocoöom na wpcKOM npo(})n;ie okoao c. JlaöaT.iaH, ropu Te- peMe. Földtani Közlöny, 90, 1960, 114—119, 3 ábra, ném. R Kecskeméti T. — K o p e k G. : A bakonyi eocén szintezése nagyforaminiferák alapján — Gliederung des Bakonyer Eozáns auf Grund von Grossforaminiferen. — PacMjicHeHiie aoueHa b ropax BaKOHb Ha ochobc (|>opaMHHH(|)ep. Földtani Közlöny, 90, 1960, 442 — 455, 4 ábra. ném. R. Kedves M.: Palvnologische Untersuchungen an Braunkohlen von Várpalota — riajiiiHOJionmecKnii aHajui3 neKOTopbix őypwx yrnett mccthocth Bapnajioia. Acta Biologica, VI, 1960, 43—56, l ábra, 4 tábla. Kenyeres L. — T i 1 d y Z. : Védett természeti ritkaságaink — Nos raretés naturel- les protégées — Hauin 3anoBeAHbie npitpoAHbie pcakocth. Mezőgazdasági Kiadó, 1960. Kertai G y. : A magyarországi szénhidrogénkutatás eredményei 1945- 1960-ig — The results of prospeeting fór hydrocarbons in Hungary in the years 1945 through 1960. — YcnexH noncKOB Ha yr.ieBOAopoAbi b BeHrpim b nepiiOAe c 1945 no 1960. Földtani Közlöny. 90, 1960, 406—418, 2 ábra, or., ang. R. Kertai G y. : Kőolaj és földgáz — Huile minérale et gas natúréi Hc(|)Tb H npii- poAHbin ra3. Népszabadság, 1960, február 16, 9. o. Kertai Gy. : BbiCTynACHiie b npcHiwx o nponcxo>KAeHHii hccJítm h ra3a (in: nponc- xo>kachiic HC(|)Tn u ra3a), rocTonTexii3AaT, MocKBa, 1960, 303 — 305 — Hozzá- szólás a kőolaj keletkezésének kérdéséhez. Kertai Gy. : Hozzászólás Szádeczky-Kardoss E.: A merogeológiától a hologeológia felé c. előadásához — Remarques á la conférence du professeur E Szádeczky-Kardoss — 3a.MeMaHiiH k AOKJiaAy npo(J»-a 3. C a j e u k h - K a p a 0 ni in. A MTA Műszaki Tud. Oszt. Közleményei, 27, 1960, 65—66. Kertai Gy. : Vadász E.: Magyarország földtana. Könyvismertetés — B a A a c 3. : reojionifl BeHrpim. PeueH3iin. Magyar Tudomány, 1960, 770—771. Kessler H. : A barlangkutatás módszerei és az eredmények tudományos felhaszná- lása — Méthodes de l’exploration des grottes et l’emploi des résultats scientifi- ques. MeTOAbi HCCACAOBaHiin nemep n HavMHoe npiiMeHeHiie pe3\MbTaT0B. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1960,537—546. Kiss J. : Az urán-króm-vanádium eloszlása és az epigén krómcsillám szerepe a mecseki permi összletben — Die Verteilung von LT-Cr-V und die Rolle des epigenetischen Chromglinnners im Permkomplex des Mecsekgebirges. — PacnpeA^ACHiie ypaHa- xpo.Ma-BaHaAUH ii poAb annreHenmecKoro (JiyKCiiTa b nep.MCKOH CBirre rop MeMen. Földtani Közlöny, 90, 1960, 73 — 82, 2 ábra, 1 tábla, ném. R. Kiss J. : A new őre occurrence in the environment of Nagygalya, Nag>’lipót and Arany- bányafolj’ás, Mátra Moimtains, NE-Huugary. — Hoboc wecTOpOKAeHiie pyA b OKpecTHOCTHx cc. HaAbraiia, HaAb.mnoT ii ÁpaHböaHbfKjio.ibaiii. b ropax MaTpa, CB-BcHrpiin. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 55 — 31, 2 ábra, 13 kép. A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1960. 339 Kiss Z.: Az 1957. évi magyarországi földrengések — Les tremblements de térré en Hongrie en 1957. — 3eMJieTpnceHHH b BeHrpHH b 1957 r. Az Országos Földren- gésvizsgáló Intézet kiadványai, B. sorozat, 1960. Klivényi E. lásd Gr asselly Gy. Koch S. : Ludwigite from Ocna de Fér (Vaskő, Bánát, Rumania). Acta Mineralogica- Petrographica, Szeged, XIII, 1960, 9—16, 8 ábra. Koch S. — Grasselly Gy. — Pad éra K. (Prága) : Contributions to the Jame- sonite problem — ,IJaHHbie k npoÖJieMe Hwe30HHTa. Acta Mineralogica-Petrog- raphica. Szeged, XIII, 1960, 17—32, 13 ábra, 3 táblázat. K ó k a y J. lásd Somos L. Kopek G. lásd Kecskeméti T. K ö 1 b e 1 H. (Berlin) : Zűr Paláogeographie des Mesozoikums im Flachiandgebiet dér DDR unter Berücksichtigung angrenzender Gebiete. — K najieoreorpa(j)Hn Me3030H b paBHHHHOH oönacTH TÉP c yneTOM npHjieraEomnx k Heh oÖJiacTen. Annales de l’Institut Géol. de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoíque, 49, fasc. 1, 1960, 305-319. Kölbel H. (Berlin): Internationale Konferenz über das Mesozoikum in Budapest vöm 15, bis 23. September 1959. — Me>KAyHapOflHafl KOH^epeHunH Ha .\te303oe b Ey- AaneuiTe c 15 no 23 ceHTbflőpH 1959 r. Geologie, Berlin, 9, 1960, 701 — 703, 1 tér- kép, szerk. : T o m o r J. Krcméry I : Ósorrszarvú- és masztodonleletek Szlovákiában — Découverte des restes de Rhinocéros et Mastodon fossiles en Slovakie. — HaxoAKH iiCKOnaeMbix HOCoporoB h MacTOAOHOB b CjiOBaKHH. Természettudományi Közlöny, IV(91), 1960, 276, 1 ábra. Kriván P.: Bacsák György 90 éves — 90-iéme anniversaire du Dr. György B a c s á k . — 90-JieTHHH ,0, b é p a b E a m a k. Földtani Közlöny, 9Ó, 196Ó, 467 — 469, 1 fénykép Kriván P. : Parallelisierung dér unterpleistozánen Bildungen von Paks und Villány anhand dér diastrophischen Anschauung. — IlapajiJiejiii3auHH HH>KHenjieHCTOAe- HOBbix oőpa30BaHiiH b nanui h BiLiiiaHb Ha ocHOBamin AHacTpo(j)H3Ma. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 83—102, 12 ábra. Kriván P. : A paksi és villányi alsópleisztocén kifejlődések párhuzamosítása — Corré- lation de faciés du Pleistocéne inférieur de Paks et de Villány. — napajuiejiH3aiíHH HH>KHenjieHCTOueHOBbix (JiopMauHH b ílaKin h Bnji.naHb. Földtani Közlöny, 90, 1960, 303-321, 8 ábra, 1 táblázat, fr. R. Kriván P. : A Duna ártéri színlőinek kronológiája — Chronologie dér alluvialen Donauterrassen in Ungarn — XpOHOJionin ajunoBHajibHbix Teppacc flyHan b BeHrpnn. Földtani Közlöny, 90, 1960, 56—72, 7 ábra, ném. R. Krutzsch W. (Berlin) : Present State of spore stratigraphy of the Germán Mesozoic — nojioweHHe cnopoBoh CTpaTnrpa(j)HH Me3030H b r epMaHHH Annales de l’Institut Géol. de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoíque, 49, fasc. 1, 1960, 327 — 329, ang., or. Kubovics I.: A Velencei-hegységi utómagmás képződmények nyomelemvizsgálata — Trace element analvsis of the post-magmatic formations of the Velence-Moun- tains. — AHajiH3 peAKiix ajieivieHTOB, HaxoAHmnxcH b nocTMarMaTHMecKHx oöpa- 30BaHHHX rop BejieHue. Földtani Közlöny, 90, 1960, 273—292, 10 ábra, 7 táblá- zat, 1 tábla, ang. R. Küpper H. (Wien): Neuere Probleme im Mesozoikum des ungarischen, slo- wakischen und österreichischen Raumes — O HeKOTopbix npoojieMax Me30- 30H BeHrpHH, CjiOBaKHH h Abctphh. Annales de l’Institut Géol. de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoíque, 49, fasc. 1, 1960, 293 — 298, ném., or. 1/ áng G. : Hegységszerkezeti és vízföldtani megfigyelések a Budai hegységben — Ob- servations on tectonical structure and hydrogeological conditions of the Buda ran- gé. — r eoTeKTOHHMecKiie h rHApojiornnecKHe HaöjnoACHHH b ropax EyAa. Hidro- lógiai Közlöny, 40, 1960, 396 — 397, 1 ábra, or., ang. R. Láng S. : A Délkelet- Alföld felszíne — The surface of the South-Eastern Alföld — noBepxHOCTb íoro-BOCTOMHoro paftOHa Aji(J)éJibAa. Földrajzi Közlemények 8 (84), 1960, 31 — 43, 8 ábra, or. R. Lányi J. : A Magyar Kisalföld mélyszerkezete a geofizikai mérések alapján — Die Tie- fenstruktur dér Kleinen Ungarischen Tiefebene auf Grund geophysikalischer Messungen — UnyöHHHoe CTpoeHHe Manói! BeHrepCKOÜ Hiismchhocth Ha ocho- 340 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet BaHiiH reo(J)H3HMecKiix H3MepcHiiíí. Geofizikai Közlemények, VIII, 1960, 219—240, 8 ábra, ném. R. Leél-ŐssyS.: Magyarország karsztvidékei Die Karstgebiete Ungarns — KapcTOBbie oőJiacTii BeHrpHH. Karszt- és Barlangkutatás, I, 1959, 1960, 79—88. Mahel’ M. (Bratislava) : Neue Gliederung und erdgeschichtliche Faitwicklung des zentralkarpatischen Mesozoikums — HoBoe pacM.ieHeHiie .\ie3030fl n HCTopimecKoe o6o3peHiie erő pa3BHTHH b UenTpa.ibHbix KapnaTax. Annales de l’Institut Géolo- gique de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozolque, 49, fasc. 1, 1960, 75— 100, 2 melléklet, ném., or. M a j z o n L. : Magyarországi paleogén foraminifera-szintek — Paleogene Foraminifera horizons of Hungary — Oopa\umM(|)epoBbie ropii30HTbi na.ieoreHa b Beurpnn. Földtani Közlöny, 90, 1960, 355 -362 1 tábla, 2 táblázat, ang. R. M a j z o n L. : A magyarországi Hantkeninák Hantkeninae of Hungary Hant- keninae b BeHrpiin. Földtani Közlöny, 90, 1960, 428- 441, 2 ábra, 3 tábla, ang. R. Mándy T. - Öt v ö s E. : A nyirok kérdés és a felszíni mállás — Die Terra lympha- I'rage und die oberfláchliche Yenvitterung Flpo6.ie.Ma Teppa .in.M(J)a n riOBepx- hocthoc BbiBeTpiiBaHiiji. Földtani Közlöny, 90, 1960, 192— 199, 4 ábra, ném R Hozzászólás: P a n t ó G. Maucha L. : Das Nachweisen von Höhlensvstemen — Indication de l'existenee des svstémes de grottes BbiHB;ieHiie neuiepubix ciictcm. Karszt- és Barlangkuta- tás, I. 1959, 1960, 89 -96, ném., fr., or. R Mészáros M. lásd Facsinay L. Mezősi J.: Data on the fonnation of the kaolin of the Tokaj-Mountains — JXanHbie k B03HHKH0BCHIIIO Kao.uiHa b ropax Tok art. Acta Mineralogica-Petrographica, Acta Univ. Szegediensis, XIII, 1960, 33—57, 14 ábra, 6 táblázat. Murgeanu G. — Patrulius D. (Bucure$ti) : Ix?s formations mésozoíques des Carpates roumaines et de leur avant-pays Me3030iicKne oöpa30BaHHM py.Mbm- ckiix KapnaT u nx npeano.m Annales de l’Institut Géologique de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozolque, 49, fasc. 1, 1960, 177 185, 1 mell. fr., or. Nagy Elemér: A Mecsek-hegység mezozóos Phyllopodái Mesozoic Phyllopoda írom the Mecsek Mountains Me303oncKiie Phyllopoda b ropax Mcmck. Földtani Közlöny, 90, 1960, 137 141, 2 ábra, 1 tábla, ang. R. Nagy Eszter: The application of a method of rapid evaluation in Hungárián Palv- nology ripuMCHLHiie MCToaa őbiCTpoií ouchkm b BeHrepcKon na.iiiHO.ionui. Acta Biologica, YI, 1960, 91 — 97, 1 diagram. Nagy Eszter — Pálfalvy I : Neuartige Anwendung paláobotanischer Methoden in dér Stratigraphie Hoboc npii.MeHemte na.ieoőOTammecKHx mcto^ob b CTpa- Tiirpa^Hiu. Acta Botanica, YI, 1960, 383 — 388. Nagy I. Z : F'gy újabb mélytengeri puhatestű — Une nouvelle espéce de Mollusque abvssale Hobbim bha r.ivőoKOBOAHbix mo.i.iiockob. Tennészettudománvi Köz- löny, IY(91), 1960, 422- 423' Németh Ív: Les recherclies hydrologiques en Hongrie 1957 1959 — rnapo.ioni- MecKiie MCC.ieaoBaHMH b BeHrpnu c 1957 no 1959. Acta Technica, XXX, Series Geodaetica et geophysica, 2, 1960, 59—87, 6 ábra. N o s z k y J. : V i g h Gyula emlékezete Mémoire deGyula Vigh na.MHTb Xlb. Bura. Földtani Közlöny, 90, 1960, 151-156, 1 fénykép, bibliográfia. N o v á k M. — B á n M Thechange of the electrode potential of sphalerite - pyrrhotite Systems and its role at the weathering of sulphide őre deposits lÍ3MCHeHne ajieKTpoAHoro noTCHiuia.ia cncTeMbi c^a.iepnTo-nuppoTHTa n erő po.ib b BbiBCTpiiBaHmi MeCTopO/KaeHMM cy.ibíjmaHbix py,i. Acta Mineralogica-Petrograpliica, Acta Univ. Szegediensis, XIII , 1960, 59—65, 2 táblázat. Nvírő M. Réka: Adatok a dunántúli medencerészek tortóniai üledékeinek mikro- faunisztikai jellegéhez Beitráge zűr mikrofaunistischen Kennzeichnung dér Tortonablagerungen in den transdanubischen Beckenteilen HaHHbie k mmk- pO(J)ayHucTMMecKon xapaKTepncTMKe toptohckux OT.io'/KeHiin őaccenHa TpaHC.iaHyőiin. F'öldtani Közlöny, 90, 1960, 204—212, 3 ábra, ném. R. Nyíró M. Réka: Auswertung dér Foraminiferen aus den transdanubischen torto- nischen Beckenablageruiigen OutHKa (J)opa.MHHn4)ep, nponcxo.i«mnx H3 toptoh-- ckmx OT.iO/KeHiin OacccilHa TpaHC.iaHyöim. Annales Historico-Naturales Musei Xat. Hung., 52, 1960, 33—50, 2 tábla. A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1960. 341 Oravecz J. lásd Véghné Neubrandt E. Ozoray Gy. : Nemkarsztos üregek genetikája magyarországi példák alapján. — FIponcxo>KAeHne HeKapcTOBbix nemep. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1960, 4-15. Ózoray Gy. : A mátrai (gyöngyösi) Remetebarlang. — Eíemepa Pe.MeTe b ropax Maipa okojio r. ,JHbéHAbém. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1960, 290 — 292. Ozoray Gy. : A budapesti hé wiz^s barlangok ásványos kitöltése. — MiiHepajibHbie 3anojiHeHHfl TepMa.ibHbix nemep b r. EyAanennr. Karszt- és Barlangkutatási Tájé- koztató, 1960, 471 — 487, és 533—534. Ozoray Gy.: Újonnan megismert hévforrásnyom Budapesten — Neuerlich erkannte Thermalquelíenspuren in Budapest. — He^aBHO oŐHapymeHHbie c.ieAti jieneŐHbix hctohhhkob b EyAaneinTe. Földtani Közlöny, 90, 1960, 369—372, 1 tábla, néni. R. Ötvös E. lásd M á n d y T. P a d e r a K. lásd Koch S. P álfal vy I. lásd Nagy Eszter. Palik P. : A barlangok algavilágáról — Über die Algenwelt dér Höhlen — Study intő the Alga flóra of caves. — H3y nemie BOAopocjien b nemepax. Hidrológiai Köz- löny, 40, 1960, 417 — 422, 23 ábra, ném., ang. R. Pantó Gy.: Perőcsény környékének kőzetföldtani vizsgálata — Petrogeological study of the Perőcsény area (Börzsöny Mountains). — neTpojiorimecKoe iiccjieAO- BaHue OKpecTHOCTH c. nepéneHb, ropbi EépméHb. Földtani Közlöny, 90, 1960, 103—113, 6 ábra, 1 tábla, ang. R. Pantó G. : Investigations in connection with volcanology in Hungary 1 957 — 59 — — HccjieflOBaHiiH b cbh3h c ByjiKaHOJiorMen b BeHrpnn b 1957—59 ír. Acta Tech- nica, XXX, Series geodaetica et geophysica, 2, 1960, 89—97. Pantó G. : Hozzászólás M á n d y T. — Ötvös E. : A nyirokkérdés és a felszíni mállás c. dolgozathoz. Földtani Közlöny, 90, 1960, 199. Pantó G. : HeKOTopbie ocoőeHHOCTii reojiornnecKoro CTpoemiH AiecTopomAemifl me- jie3Hbix pyA PyAaöaHbn b BeHrpnn. — Ouelques propriétés de la construction géologique des gites de minerai dér fér á Rudabánya en Hongrie. reoJiornn PyAHbix MecTopoKAeHnn, MoCKBa, 1960, 30 — 37, 7 ábra. Pantó G. : Wege und Umwege dér Erforschung eines erzführenden Vulkangebietes (Börzsöny-Gebirge, Ungarn) — . MeTOAbi pa3BeAKii pyAOCOAepmameii ByjiKammec- koh oŐJiacTn rop EépméHb, BeHrpnn. Freiberger Forschungshefte C 79, 1960 148-156, 12 ábra. Pantó G. lásd Szádeczky-Kardoss E. Patrulius D. (Bucuresti) : La couverture mésozoi'que des massifs cristallins des Car- pates orientales — Me303oncKiie 0őpa30BaHiin, 3a.ieraiomne Ha KpHCTajunmecKnx Macamax BocTOHHbix KapnaT. Annales de l’Institut Géologique de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoi'que, 49, fasc. 1, 1960, 123—154, 7 táblázat, ír., or. , Patrulius D. (Bucuresti): Le Mésozoique du Massif moesien dans le cadre de la plaine roumaine et de la Dobrogea centrale et méridionale — Me303on Me3nü- CKoro AiaccnBa b npeAenax PyMbiHCKon husmchhocth, CpeAHen ii IOmíhoh ^oöpyA>KH. Annales de l’Institut Géologique de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozcique 49, fasc. 1, 1960, 187—200, 2 táblázat, fr., or. Pécsi M. : Dér Schuttkegel dér Donau in dér Grossen Ungarischen Tiefebene — . — TeppiiKOHHK ^fyHan b Eo.ibmon BeHrepcKon Hn3MeHH0CTii. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 103—134, 10 ábra. Pécsi M. : A Duna— Tisza köze geomorfológiai problémái — Geomorphological prob- lems of the area between the Danube and Tisza rivers, Hungary — . reoAiopKAypeHbn ^yHaií — Tnca. Földrajzi Közlemények, 8(84), 1960, 23—29, 1 ábra, ang. R. Pécsi M. . A magyarországi Drma-völgy kialakulása és felszínalaktana — La formation et la géomorphologie de la vallée du Danube en Hongrie — . O(J)0pMJieHiie aojihhh JíyHan b BeHrpnn n ee reoMop^o.iornn. Földrajzi monográfiák III. . kötet. Aka- démiai Kiadó, Budapest, 1959, 1 — 346, 3 térkép, 12 melléklet, 109 ábra, 56 kép, 10 tábla, 17 táblázat. Pécsi M. — Pécsiné Donáth É.: Méthodes de recherche d’histoire de l’évo- lution des vallées et des terrasses — MeTOAM nccjieAOBaHnn ncTopnu pa3BHTnn AOjihh n Teppacc. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 135— 169x 6 táblázat, 10 tábla. 7 Földtani Közlöny 342 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet Pesthy L.: Vulkáni katasztrófák Földünk életében — Des catastrophes voleaniques dans la vie de notre Térré — ByjiKaHimecKne KaTacTpo({>bi b >kh3hh Hamefi 3eMJiH. TIT Földrajz-földtani-geofizikai országos választmánya kiadása, 1960, 1—16, soksz. Pesthy L. : Katasztrófák Földünk életében — Catastrophes dans la vie de notre Térré — KaTacTpo(J)bi b >kh3hh Hameft 3eMJiH. TIT Földrajz-földtani-geofizikai országos választmánya kiadása, 1960, 1 17, soksz. Petkovic K. V. — Markovié B. Veselinovic D. — Andjelkovic M. — Pej ovié D. Pasic M (Beograd) : Das Mesozoikum Jugoslawiens — Me3030HCKan CHCTe.\ta lOrocJiaBHH. Annales de l’Institut Géologique de Hong- rie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoíque 49, fasc. 1, 1960, 201 — 261, 17 ábra, 4 táblázat bibliográfia, néni., or. Pinczés Z.: A tönkösödés kérdése a Zempléni-hegység déli részén — Zűr Frage dér Rumpfbildung auf dér Südseite des „Zempléni” Gebirges — Bonpoc 4>opMnpoBa- Him öjiokob b io>KHofi nacm ropHoro MacciiBa <3eMn:itHii >. Földrajzi Értesítő, 9. 1960, 463—477, 3 ábra, 4 kép, 1 táblázat, or , néni. R. P ó k a T. : Hipovulkanitok a nagvbátonyi bamakőszén-piroxénandezit kontaktusból — Hypovulkanite aus dér Kontaktzone zwischen Braunkohle und Pyroxenandesit im Nagybátonyer Bergrevier — runoBy.iKaHHTU 113 KOHTaKTa Gyporo yrjw n mi- poKceH3HAC3HTa b yroAbHOM MecTopo/KACHiin Ha^bOaTOHbH. Földtani Közlöny, 90, 1960, 172—183, 4 ábr, 4 táblázat. 1 tábla, ném. R Radócz Gy.: A borsodi barnakőszénkutatás új eredményei New results of pro- specting fór coal in the Borsod eoal basin, NE Hungary HoBbie pe3y:ibTaTbi pa3BCAKii Ha öypoBbiií yro.ib b yrojibHOM öacceriHe BopmŐA, CB-BeHrpiin. Földtani Közlöny, 90. 1960, 48 — 55, 3 ábra, ang. R. Rákosi L. . Kőszenesedett autocliton fatörzs a Dorogi bamakőszénmedencébcn — A carbonized autoclitonous tree stump in the Dorog brown eoal basin — OGyr- jieHHbin aBTOXTOHHbiü ctboji Aept'Ba b yro.ibHOM öacceiiHe Jlopor. Földtani Köz- löny, 90, 1960, 459 — 461, 1 ábra, ang. R. M. R á s k y Klára: Trópusi növények megkövesedett maradványai Óbudán — Restes fossiles de plantes tropiques á Óbuda OKaMCHe.ibie oCTaTkii TponiíMCCKiix pacTeHiin b Oővac- Tennészettudományi Közlöny, 4(91), 1960, 197 — 200, 19 ábra. M. Ráskv Klára: Pflanzenreste aus dem Obereozán Ungarns — PacniTe^bHbie ocTaTKii BepxHero aoucHa b BeHrpmi. Senckenbergiana lethaea, Kráusel-Fest- schrift, 41, 1960, 423 449, 4 tábla, 5 ábra. Ravasz Cs.: Petrographical study of the biotite pyroxene andesite of Gyöngyös- tarján — neTporpa^imecKoe ii3y Mernie GiioTHTO-nnpokceHaHAe3iiTa 113 c. /IbéH- AbéuiTapHH. Annales Historico-Naturales Musei Xat. Hung , 52, 1960, 23—32, 1 tábla, 4 mikrofoto. Rónai A. : Magyarország felszínalatti vizei - Das unterirdische Wasser von Ungaru — noA3e.MHbie BOAbi BeHrpmi. Földtani Közlöny, 90, 1960, 419 - 423, ném R Rónai A : Hvdrogeologie dér Ouartárseliichten in dér Kleinen Ungarischen Tief- ebene — riiAporeojioriiH MeTBepniMHbix OT.io>KeHHn b Ma.ion BcHrepcKOft Hii3MeH- hoctii. Geologické Prácé, 59, 1960, 200 — 254, szlovák R Rónai A. : Vízföldtani tanulmány a Kisalföldről Hydrology of the Kisalföld re- gion — niAporeojionifl HH3MeHH0CTii Knuia.i(J)é.ibA. Hidrológiai Közlöny, 40, 1960, 470 — 484, 13 ábra, 3 táblázat, or , ang. R. Schef fér V. : A magyar „közbülső tömeg” kérdéséhez — Über die Frage des „Zen- tralmassivs” des Karpatenbeckens — K Bonpocy BeHrepcKoro npo.MOKVTOMHoro MacciiBa. Geofizikai Közlemények, IX, 1960, 56—68, 7 ábra, or., ném. R. Schef fér V. : vSome contributions to the geophysical knowledge of the Carpathian basins — Angaben zűr regionalen Creophvsik des Karpatenbeckens — Contribu- tion á la géophysique régionále des Bassins Karpatiques — Xlono.iHiiTe.ibHbie CBe- AeHHH k peniOHa.ibHOH reo(J)H3iiKe KapnaTCKiix GaccenHOB. Acta Techniea XXX, Series geodaetica et geophysica, 2, 1960, 423 — 461, 11 ábra, néni., fr., or R S c h e r f E. lásd Szál a y S. Schmidt E. R. : Geomechanik im Tiefbau — TeOMexaHiiKa b CTpoiiTe.ibCTBe noAse.M- Hbix coopy>KeHi!H. Zeitschrift für Angewandte Geologie, 6, 1960. 428 — 430, 6, ábra. Schréter Z.: Die geologisclien Verháltnisse des Bükk-Gebirges reo.ioníMCCKne ycJiOBHH rop Biokk. Anhang : Die wichtigsten Höhlen des Bükk-Gebirges — A A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1960. 343 Bükk-hegység nevezetesebb barlangjai. Karszt- és Barlangkutatás. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Évkönyve, I, 1959, 1960, 7—36, 2 mellékl., or. R. Simoncsics P.: Palynologische Untersuchungen an den miozánen Braunkohlen des Salgótarjáner Kohlenreviers II. Sukzession dér Pflanzenvereine des Miozán- moores von Katalinbánya — IlajiHHOJiorHMecKHH aHajiH3 MHOReHCxnx 6ypbix yrjien U3 ropHoro pancma IIIajiroTapAHa. IlocjieAOBaTejibHOCTb pacTHTejibHbix cooömecTB MHOiteHCKoro öojiOTa KaTajmHÖaHbH. Acta Biologica, VI, 1960, 99—106, 3 ábra. Somos E. — Kókay J.: Földtani megfigyelések a mecsekhegységi liászban és mio- cénben — Geologische Beobachtungen im Eias und Miozán des Mecsekgebirges — TeojionuiecKHe HaőjnoAeHHH b jienace h MnoueHe rop Menex. Földtani Közlöny, 90, 1960, 331 — 347, 10 ábra, 2 tábla, ném. R. Soós I. — Jámbor Á.: Növénymaradványos felsőkarbon kavicsok a Mecsek-hegy- ség helvéti kavicsösszletéből — Oberkarbonische Pflanzenreste aus den Helvet - schottem des Mecsekgebirges (Südungarn) — PacTHTejibHbie ocTaTxn BepxHexa- MeHoyrojibHoro B03pacTa H3 rpaBHií rejiBeTa b ropax Menex, K)-BeHrpnfl. Földtani Közlöny, 90, 1960, 456—458, 3 ábra, ném. R. Stegena E.: BbiHBJieHHe cöpocoB reoxuMHHecxHM MeTOAOM (in: reoxHMHHecxne MeTOAH noHCxOB He(j)THHbix h ra30Bbix MecTopo>xAeHHH). H3AaTejibCTB0 AH CCCP, MocxBa, 1960, 169—170. Stegena E. lásd Egyed E. Stegena E. lásd G á 1 f i J. S t r a u s z E. : Új nevek és alakok a miocén-puhatestűek között (III. rész) — Neue Na- mén und neue Formen unter den Miozánmollusken (III. Teil) — HoBbie HanMe- HOBaHHH h HOBbie (j)0pMbi cpeAH MHOijeHCXHX MOJiJiiocxoB III. Földtani Közlöny, 90, 1960. 348-354, 2 tábla, ném. R. Szabó P. Z. : Karstic landscape forms in Hungary in the light of climate history — KapCTOBbie (j)0pMbi &eHrpHH b HCTopHxo-xJiHMaTHMecxoM ocBemeHHH. Études sur les Sciences géograpliiques hongroises, Budapest, 1960, 39 — 55, 1 térkép. 10 ábra. or. R. Szádeczky-Kardoss E. : A geokémiai tudományok fejlődésének néhány új iránya — Nouvelles tendances dans l’évolution des Sciences géochimiques — HoBbie HanpaBjieHHH b pa3BHTHii reoxHMHHecxHX Hayx. Magvar Tudománv, 1960, 609-621. Szádeczky-Kardoss E. : A merogeológiától a hologeológia felé — De la méro- géologie vers la hologéologie — Ót Meporeojiormi x rojioreojiorHH. A MTA Műszaki Tud. Oszt. Közleményei, 27, 1960, 35—59 (68), hozzászólásokkal, 11 ábra. Szádeczky-Kardoss E.: Hozzászólás Egyed E. : A Föld dinamikája és kialakulása c. előadásához — Remarques á la conférence du prof. E. E*g y e d — 3aMe^aHHH R AOXJia^y npo-a JI. 3 « b e a. A MTA Műsz. Tud. Oszt. Közlemé- nyei, 27, 1960, 152-155. Szádeczky-Kardoss E. : npoöjieivia ByjixaHHMecxnx KapnaT b CBeTe hoboíí xjiac^- CM(J)HxauHH H3Bep>xeHHbix nopOA- — Ee probléme des Karpates volcaniques du point de vue de la nouvelle classification des roches magmatiques. MaTepnajibi KapnaTO- BajixaHCXoií AccounaijHH, AH YCCP, KneB. 1960, 40 — 59. Szádeczky-Kardoss E. — Pantó G. — Székyné Fux V. : A prelimi- nary proposition fór developing an uniform nomenclature of igneous rocks — npeAJio>xeHHe pa3paöoTXH cauhhoh HOMeHXJiaTypbi H3Bep>xeHHbix ropHbix nopog. Reports of the International Geol. Congress, XXI. Session, 1960, XIII, 287—292. Szádeczky-Kardoss E. : A genetical system of igneous rocks — T eHeTHMecxa^i CHCTeMa H3Bep>xeHHbix ropHbix nopoA- Reports of the International Geol. Con- gress, XXI. Session, 1960, XIII, 260-274. Szádeczky-Kardoss E.: Éléments rares et géochimie — Pe^xiie sjieMeHTbi h reoxHMHH. Chronique de la Recherche Miniére, 1960, No 288, 165—172. Szádeczky-Kardoss E. : Zűr Verteilung dér Elemente in den sedimentáren und magmatischen Sulfiderzen. Ein Beitrag zűr Frage dér Oxy- und Sulfophilie — PacnpeAejieHue a^eMeHTOB b ocaAOMHbix h MarMaraHecxHx cyjib(J)HAHbix pyaax. Freiberger Forschungshefte C 79, 1960, 106—125, 7 ábra, 1 táblázat. S z a 1 a i T.: A Kárpátok keletkezése. Tisia — The genesis of the Carpathians. Tisia — B03HHXH0BeHHe KapnaT. Thchh. Földrajzi Értesítő, 9, 1960, 439—461, 4 ábra. S z a 1 a i T. : Praealpi építőelemek szerkezete a K-i Alpok és a Ny-'i Kárpátok között — Struktur dér práalpinen Bauelemente zwischen den Ostalpen und Westkarpaten — 344 Földtani Közlöny, XCJ . kötet, 3. füzet OrpoeHHe npefla.iriHMCKHx mjichob mok Ay boctomhli.mh A.ibnaMii n 3anaAHUMH Kapna- TaMH. Geofizikai Közlemények, VIII, 1960, 241 — 253, 2 ábra, németül, magv. R. Szalay S. — Scherf E.: Az Eperjes-Tokaji-hegvség és előtere vizeinek urán- nyomtartalmáról — Le contenu d 'uránium en traces des eaux dans la région de la montagne d’Eperjes-Tokaj — Caeau ypaHa b BOAax rop Snepeui — ToKafi h hx npeArope. ATOMKI Közlemények, II, 1960, Debrecen, 71 - 98, 4 táblázat, 2 ábra. Székely A.: A Mátra nyugati részének kialakulása és formakincse — Die Entsteh- ung und dér Formenschatz des westlichen Mátragebirges — 0(J)op.MJieHHe h reo- MopcJ)OJiorHH 3-oh nacTH rop MaTpa. Földrajzi Köziemén vek, 8 (84), 1960, 251 — 278, 8 ábra, 8 kép, ném. R. S z é k y n é F u x V.: A Természet világa (A Föld), 1 34 — 210, Gondolat Kiadó, Buda- pest, 1960. Székyné Fux V. — Szepesi K.: The role of Ca compounds vielding bases of hydrolisis in the formádon of sedimentary rocks and soils — Po.íb coeAHHeHHft Ca jiewaiomHx b ochobc rHApojin3iica b oőpa30BaHnn ocaAOMHbix ropHbix nopoA H noMB. Reports of the International Geol. Congress, XXI. Session, 1960, 27—28. Székyné F u x V. lásd Szádeczkv-Kardoss E. Széles Margit: Az Ostracodák morfológiai és ökológiai kapcsolatai — Zusammen- hang zwischen dér ökologie dér Ostracoden und dér Morphologie ihrer Schalen — CooTHOineHHfl Me>KAy 3KO.norHefl h Mop^o-iornefi paKOBHH OcTpaKOA- Földtani Közlöny, 90, 1960, 132—136, 2 ábra, ném. R. Szemerédy P. lásd Egyed L. Szénás Gy.: A szeizmikus módszer kifejlődésének és alkalmazásának egyes kérdései — Einige Fragen dér Entwicklung und dér Anwendung dér seismischen Methode — Somé questions of the development and application of the seismic method — HeKOTopue Bonpocu pa3BMTiifl n npn.weHeHHfl cefiCMHMecKoro MeTOAa. Geofizikai Közlemények, VIII, 1960, 255—278, 8 ábra, ném., ang. R. Szepesházy K.: Az öblítőiszap elgázosodásának okairól — Sur les motifs de la saturation avec des gases de la boue de forage O npimnHax Hano.iHCHHH ra3aMii npoMbiBOHHOro pacTBopa. Bányászati Lapok, 93, 1960, 341 — 350, 4 ábra, 2 táb- lázat. Szepesi K. lásd Székyné Fux V. Szilágyiné Cziffery G.: Sur la végétation et le climat sannatiens de Erdőbénye (Hongrie) — 0 pacTirre.ibHOCTH h Kjni.MaTe capnaTa c. SpAéőeHbe. Acta Bota- nica, 6, 1960, 209-210. Szörényi E. : Échinodermes mésozoiques de la Hongrie — Me3030HCKne Hr.iOKO- >Kiie BeHrpmi. Annales de l’Institut Géol. de Hongrie, 49, fasc. 1, 1960, 331 — 337, fr„ or. Sztrókay K.I.: On an up-to-date modification of the concept of mineral species — O coBpeMeHHOM n3.MeHeHMH noHHTHH MiíHcpa.ibHoro BHAa. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960. 181—184. Sztrókay K. I.: Über einige Meteoritenmineralien des kohlenwasserstoffhaltigen Chondrites von Kaba, Ungani — O HeKOTopux MHHcpajiOB weTeopirra U3 c. Kaőa, BeHrpuH. Neues Jahrbuch f. Mineralogie, Abhandlungen, Festband Ram- dohr, 94, 1960,1284-1294. Szűcs L.: Adatok a Dél-Tiszántúli -löszhát talajföldrajzához — Matériái to the soil- geography of the loessridge east from the Tisza — /JaHHbie k noHBeHHOH reo- rpa$nw Jiecccmoro njiaTO w>KHoro 3aTiica5i. Földrajzi Közlemények, 8(84), 1960, 65—75, 3 ábra, or. R. Tasnádi Kubacska A. szerk. : A Föld — La Térré — 3eM.ifl. (Munkatársak: Béli B., Dániel Gv., Egyed L., Kocli N., Róka G., Székemé Fux V., Tasnádi Ku- bacska A.) A Természet Világa-sorozat, 1 — 503, Gondolat Kiadó, 1960. Tasnádi Kubacska A.: Élő ősvilági növények és állatok Bátorligeten — Plan- tes et animaux antiques vivants á Bátorliget — XlpeBHHe pacTCHHH n >KHBOTHbie, >KHByiomHe b 3anoBeAHHKe BaTop.inreTa. (ín: Kenyeres L. — Tildy Z.: Védett természeti ritkaságaink), 173—181, Mezőgazdasági Kiadó, 1960. Tasnádi Kubacska A.: Az ipolytarnóci ősvilágí strand — Une plage antique á Ipolvtaraóc — riepBOÖbiTHbni n.iH>K b c. UnoÜTapHOU. (in : Kenyeres L. — Tildy Z.: Védett természeti ritkaságaink), 215—223, Mezőgazdasági Kiadó, 1960. Tasnádi Kubacska A. : Palaeopathológia I. Az ősállatok pathologiája. — Paléopathologie. La pathologie des animaux antiques. — ria.iconaTO.ioriifl. ria- TOJioniH ApeBHHx >KHBOTHbix. Medicina Kiadó, Budapest, 1960. 1 — 230, 278 kép. A magyar földtani irodalom jegyzéke, 196.0. 345 Tasnádi Kubacska A.: Ősállatok betegségei — Maladies des animaux anti- ques — Eojie3HH ApeBHiix >KHBOTHbix. Természet tudománvi Közlöny, IV(91), 1960, 122- 124, 5 ábra. Tasnádi Kubacska A.: Vlagyimir K o v a 1 e v s z k i j — . BjiaAHMHp K o - b a ji e b c k h h. Természettudományi Közlöny, IV(91), 1960, 417, 1 kép . Tatár J.: Radiometrische Analyse des Velenceer Granitplutons — . MccneAOBaHiie paAHOMeTpHHecKHM MeTOAOM CTpyKTypbi (JjyHAaMeHTajibHoro rpamiTa ropbi BejieHue. Acta Technica, XXX, Series geodaetica et geophysica, 2, 1960, 319—336, 7 ábra, ang., fr., or. R. Tokody L. : Kristallographische Beobachtungen — KpiiCTaJUiorpa(J»iiHecKiie HaÖJiíOAe- hhh. Acta Mineralogica-Petrographica, Acta Univ. Szegediensis, XIII, 1960, 67—72, 3 ábra. Tömör J.: Karte dér Grosstrukturen Ungams — TeKTOHiiMecKan KapTa BeHrpHH (in: K ölbei H. : Internationale Konferenz über das Mesozoikum . . .), Geologie, Berlin, 9, 1960, 702-703. Tusnádi L. lásd V i g h F. U n g á r T. : Homokszemcse-csoportok vízáteresztő képességéről — On the water per- meability of sands with different partiele sizes — O BOAonpoHimaeMOCTH pa3JiHH- Hbix necMaHbix (JjpaKUHH. Agrokémia és Talajtan, 9, 1960, 189—200, 10 ábra, 2 táblázat, or., ang. R. Vadász E.: Magyarország földtana — Géologie de la Hongrie — TeojiornH BeHrpiíH II. kiadás, Akadémiai Kiadó, 1960, 1 — 646, 213 ábra, 51 tábla. Vadász E.: Emlékezések — Souvenirs — BcnoMHHaHHH. Földtani Közlöny, 90, 1960, 226-229. Vadász E. : Természetrajz — természettudomány — természetismeret — EcTecT- B03HaHHe — ecTecTBeHHbie HayKH — no3HaHne Haivpbi. Magvar Tudomány, 1960, 411-413. Vadász E. : Ouestions fondamentales du Mésozoique Hongrois — Grundf ragén des Ungarischen Mesozoikmns — OcHOBHbie Bonpocbi Me3030H BeHrpHH. Annales de l’Institut Géologique de Hongrie, Matériaux de la Conférence surle Mésozoique. 49, fasc. 1, 1960, 55 — 73, 1 melléklet, fr., or., ném. Vadász Elemér professzor 75 éves — Le 75-iéme anniversaire du professeur E 1 e m é r V a d á s z — 75-JieTHHH npo(J>eccop 3 ji e m e p Basac. Felsőokta- tási Szemle, 1960, 161, 1 kép. Vadász E. irodalmi munkáinak jegyzéke — Bibliographie des travaux du professeur E. Vadász — BHÖJiHorpatJjiiH TpyAOB npo(J)-a 3. B a a a c a. Földtani Köz- löny, 90, 1960, 7-13. Vadász E. professzor tanítványainak névsora — Liste des éléves du professeur E. Vadász — nepeneHb yneHiiKOB npoKeHHe H3BecT- hhkob b ropax BaKOHb. Földtani Közlöny, 90, 1960, 373 — 375, 1 ábra, ném. R. Véghné Neubrandt E.: A Gerecsehegység felsőtriász képződményeinek üle- dékföldtani vizsgálata — Petrologische Űntersuchung dér Obercrias-Bildirngen des Gerecsegebirges in Ungam — CeAHMeHTreojiorHMecKoe H3yneHne BepxHeTpua- coBbix. oőpa30BaHHÍí rop TepeMe. Geologica Hungarica, Series geologica, 12,1960, 50 ábra, 1 1 táblázat, ném. R. Véghné Neubrandt E. — Oravecz J. : Obertriadische Sedimentbildung im Raum des Gerecse- und Vértesgebirges — BepxHeTpnacoBoe ocaAKOHaKoruieHiie Ha TeppmopnH rop Tepene w BepTem. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 185-193, 1 táblázat. Véghné Neubrandt E.: — Oő onpeAejieHHH oübeMHoro Beca OTAejibHbix pa3H0- BHAHOCTeü BeHrepCKoro őOKCHTa. — La détermination du poids spécifique des bauxites hongroises. Annales Univ. Se. Budapestinensis, III, 1959, 1960, 195 — 196. Vendel M. : Über die Beziehungen des KristaUinunterbaues Transdanubiens und dér Ostalpen — CooTHomeHHH ivie>KAy (J)yHAaMeHTOM TpaHCAaHyömi u BocTOHHbiMH Anb- naMH. Mitteilungen dér Geol. Gesellschaft in Wien, 51, 1958, 1960, 281 — 294, 1 tábla, 2 táblázat. 7 346 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet V e n d 1 A.: Szemelvények Szabó József levelezéséből Morceaux choisis de la correspondance de József Szabó — OrpbiBKH H3 KoppecnOHACHUHH Plo>Ke<|)a Caőo. Földtani Közlöny, 90, 1960, 230 — 236, 9 ábra V e n d 1 A. : Über einen Apátit Oő anaTHTe. Acta Mineralogica-Petrographica, Acta Univ. Szegediensis, XIII, Szeged, 1960, 73—74. Venkovits I.: Karsztnevezéktani vita — Diskussion über die Karstnomenklatur — JlncnyT no TepMHHOJiorHH napéra. Kgrszt- és Barlangkutatás, I, 1959, 1960, 67- 77, 10 ábra, ném., or. R. Vértes L. : Aus Polen stammendes Silexmaterial im ungarischen Paláolithikmn und Mesolithikum — Surowiec krzemienny pochodzenia polskiego w wegierskim paleolicie i mezolicie - Kpe.MHeBoe cwpbe nojibCKoro nponcxo>KAeHMfl b BCHrepcKOM najieojiHTe u MC30JiHTe. Acta Archaeologica Carpathica, Kraków, I, 1960, 167— 172, 1 ábra, lengyel, or. R. Vértes L. : Die Rolle des Höhlenbáren im ungarischen Paláolithikum — Pojib nemep- noro MeABeAbn b BeHrepcKOM najieo.iHTe. Quartár, Bonn, 10/11, 1958 59, 151—169 5 ábra, 1 tábla. Vértes L. : Beitráge zűr Technologie des Paláolithikums — JJaHHbie k TexHOaonm nepHOAa najieojurra. Acta Archaeologica Hung., 11, 1959, 3—6, 7 ábra. Vértes L. : Churinga de Tata, Hongrie. Bulletin Soc. Préh. Frangaise, Paris, 56, 1959, 604 -611, 2 tábla. Vértes L. : Az őskőkor és átmeneti kőkor magyar szakkifejezései La terminologie hongroise du Paléolithe et Mésolithe — BenrepCKan TepMHHonomn na.ieo.iHTa h Me30JiHTa. Archaeologiai Értesítő, 87, 1960, 68 83, 9 ábra. Vértes L.: Őskőkor, a Magyar Nemzeti Múzeum— Történeti Múzeum kísérleti ki- állításának vezetője — I^e Paléolithe, guide de l’exposition expérimen téllé du Musée National Hongrois — najieojiirr, nyTeBOAHTe.ib 3KcntpuMeHTa.ibH0H BbieraB- kh BeHrepcKoro Toc. My3en. Budapest, 1960, 5 tábla. Vértes L. : Die Wandgravierungen in dér Hillebrand-Jenő - Höhle CTeHOBbie rpaBiipoBanun b nemepe hm. X im e ö p a h a. I'oha Archaeologica, 12, 1960, 3-14, 3 ábra, 1 tábla, 2 táblázat. Vértes L. : Comment to H. L. Movius: Racüocarbon dates and upper palaeoli- thic archeologv in Central and Western Kurope — 3a.MeMaHnn k crraTbe X. Jl. M o b h y c a *PaAnoKapöoHOBbie AaTbi ii BepxHena.ieoAHTimecKaH apxeo.iornn b CpcAHeií ii 3anaAH0H EBpone». Current Anthropologv, Chicago, 1960, 381-382. Vértes L. : Observations on the technique of production of Szeletian fiint implements — HaöjnoAeHim na TexHHKe npon3BOACTBa ce.ieTHCBbix Kpe.MHtBbix opyAHH. — Proceedings of the Prehist. Societv, London, 26, 1960, 37 — 43, 1 táblázat, 9 ábra. Vértes L. — V r i e s , H 1. de: Az Istállóskői barlang aurignaci II kultúrájának radio- karbon kormeghatározása Radiokarbonbestimmung des Aurignacien II aus dér Istállóskőer Höhle OnpeAejiemie paAHOKapöOHOBbi.M mctoaom nepnoAa Aurignacien II 113 nemepbi HuiTa.i.iouiKé. Archeológiái Értesítő, 86, 1959, 195, ném. R. V i a 1 o v O. S. (Lwów) . Das Mesozoikum dér Sowjetkarpaten — Me3030Ö coBeTCKiix KapnaT. Annales de l'Institut Géologique de Hongrie. Matériaux de la Conférence sur le Mésozoique, 49, fasc. 1, 1960, 101—108, ném., or. V i g h F. — T u s n á d i L. — Darányi F. : A dudari barnaszénmedence hidroló- giai viszonyai és a vízveszély elleni védekezés irányelvei — Les conditions hvdro- logiques du bassin houillifére de Dudar et les principes de la protection contre les eaux miniéres — rnApojionmecKne yc.iOBiin yro.ibHoro őaccenHa JlyAapa n npim- Uimbi 3amnTbi npoTHB maxTHoif boaw. Bánvászati Kutató Intézet Közleményei, III, 1958, 78-94, 3 térkép. Vitális Gy.: A Salgótarján környékén tervezett víztározások földtani lehetőségei — Geologische Mögliclikeiten dér in dér Umgebung von Salgótarján geplanten Spei- cher — reojionmccKiie bo3.mo>khoctii co3AaHiin BOAOxpaHu.imn. npoeKTiipyeMbix b OKpecTHOCTH LUa.iroTapflH. Hidrológiai Közlöny, 40, 1960, 208—223, 16 ábra, 2 táblázat, 2 kép, or.,ném. R. Vízrajzi Évkönyv, 63, 1958, Budapest, 1960 — Annuaire du Service Hydrographique de Hongrie — E>KeroAHHK BeHrepcKOii rnAporpa^imecKon C.iy>K6bí. Vörös I. : A Koreai-félsziget földtani képe. Tanulmányúti beszámoló — Geological relations of the Koreán peninsula — TeoJioruMecKaH KapniHa KopeiíCKoro no.iv- ocTpoBa. Földtani Közlöny, 90, 1960, 237—242, 2 ábra, 1 tábhizat, ang R A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1960. 347 Wein G y. : Karbon kőszén kutatásának kilátásai Magyarországon — Les perspectives de la prospection á houille carbonifére en Hongrie — FlepcneKTHBbi pa3BeAKH Ha yrjin KaMeHHoyrojibHoro nepHOAa b BeHrpHH. Bányászati Lapok, 93, 1960, 604— 607, 1 ábra, 1 táblázat. Wienholz R. (Berlin) : Über einige Besonderheiten dér mesozoischen Sedimentation im nordostdeutschen Raum — O HeKOTopbix ocoöeHHOCTHX Me3030HCK0r0 ocaflKO- 0Őpa30BaHHH b CB-oh TepMaHHH. Annales de l’Institut Géol. de Hongrie. Matéri- aux de la Conférence sur le Mésozoique, 49, fasc.' 1, 1960, 321 — 325, ném., or. Zajícek V. — Gyalokay M. (Prága) : A Kisalföld csehszlovák részének talaj- vizei — Grundwasser in den Niederungen des tschechoslowakischen Donauraumes — rpyHTOBbie boám b HexocjiOBanKOH nacTH Majioií hh3M6hhocth. — Földrajzi Értesítő, 9, 1960, 31 — 53, 6 ábra, 6 kép, ném. R. Zelenka T.: Kőzettani és földtani vizsgálatok a Dunazug-hegység DNY-i részén — Petrologische und geologische Untersuchungen im SW des Dunazug-Gebirges — neTpojiornnecKHe h reojionmecKHe HccneAOBaHHH K)3-oh Macin rop flyHa3yr. Föld- tani Közlöny, 90, 1960, 83— 102, 11 ábra, 2 táblázat, ném. R. Z s i 1 á k G y. L. : A szilvásváradi Szalaj ka- völgy hidrológiai és hidrogeológiai vizs- gálata — Hydrologische und hydrogeologische Untersuchung des Szalajka-Tals bei Szilvásvárad — rHApojioniHecKoe u rHAporeoJiornnecKoe HCCJieAOBaHHe aojihhbi CauaHKa h CHJibBauiBapaA. Hidrológiai Közlöny, 40, 1960, 58—65, 3 ábra, 6 táblá- zat, 1 kép, or., ném. R. Összeállította : Kilény iné HÍREK — ISMERTETÉSEK Kitüntetések Csepreghyné Meznerics ílona választmányi tagunkat, a föld- és ásvány- tani tudományok doktorát a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kimagasló múzeumi és tudományos munkásságáért, a Magyar Nemzeti Múzeum Föld- és Őslénytárának veze- tésében s vele a Természettudományi Múzeum legeredményesebb tudománvos munkássá- got folytató szocialista kollektívájának kialakításában kifejtett tevékenységéért Munka Érdeméremmel tüntette ki. A kitüntetést A c z é 1 György, a művelődési miniszter első helyettese nyújtotta át Hazánk felszabadulása alkalmával rendezett vigszínházi ünnep- ségen. A Prágai II. Agyagásványtani Konferencia elnöksége Földváriné V o g 1 Máriát, a föld- és ásványtani tudományok doktorát, választmányi tagunkat 1961. május 10—16. között megrendezett ülésszakának vendégelőadóját, s az agyagásványok kvanti- tatív meghatározásával foglalkozó szekció („A") május 1 1-i ülésének elnökét eredményes munkássága és közreműködése elismeréseként a Prágai Károly Egyetem emlékérmével tüntette ki. Megemlékezés Hantken Miksáról A Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi csoportja március 27 -én a dorogi Technika Házában arcképleleplezési ünnepségen emlékezett meg Hantken Mik- sáról, a bányamérnökről és a nemzetközi nevet szerzett geológus-paleontológusról Az ünnepséget Kanovszky Ferenc a szénbányászati tröszt igazgatója nyitotta meg Ezután D e r s z i b Jenő bányamérnök méltatta Hantkennek a kőszénbányászat terén úgy Doroggal, mint az ország egyéb területével kapcsolatos munkásságát. Majd részletesen ismertette H a n t k e n földtani és főleg őslénytani eredményeit, különösen a Foraminifera-kutatásaira vonatkozólag, melyeket mindmáig a külföld is elismer. Az ünnepség végén Kanovszky igazgató leleplezte H a n t k e n Miksa olaj- portréját, Gáspár Sándor alkotását. A megemlékező ünnepségen a Magyar Földtani Társulatot Dr. M a j z o n László, a Magyar Állami Földtani Intézetet pedig Dr P ál- fa 1 v y István választmányi tagok képviselték. Tudományos minősítések 1961. április 20-án rendezték meg Mészáros Mihály tagtársunk „Az észak - magyarországi anhidrit-gipsz terület földtani viszonyai” c. kandidátusi disszertációjának nyilvános vitáját. Az opponensi vélemények alapján a Bizottság Mészáros Mihály értekezését a kandidátusi fokozat elnyerésére alkalmasnak tartotta, ilyen értelmű állás- foglalását pedig továbbította a Tudományos Minősítő Bizottsághoz. Az értekezés oppo- nensei Dr. Horusitzky Ferenc és Dr. Vitális Sándor egyetemi tanárok, a föld- és ásványtani tudományok doktorai voltak. Aspiránsvezető : Dr. Balogh Kálmán, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa. 1961. május 25-én rendezték meg Dr. K r i v á n Pál „A paksi pleisztocén alap- szelvény” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitáját. Az opponensek véleménye és a kialakult vita, a jelölt vitakészsége alapján a kiküldött Bíráló Bizottság Dr. K r i v á n Pál disszertációját megvédettnek nyilvánította, s a kandidátusi fokozat odaítélése érde- kében javaslatot terjesztett a Tudományos Minősítő Bizottság elé. Az értekezés opponensei Dr. K r e t z o i Miklós, a föld- és ásványtani tudományok doktora és Dr. Scherf Emil, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa voltak. Aspiránsvezető: Dr. h c. A' a d á s z Elemér akadémikus. • Hírek, ismertetések 349 1961. május 31-én volt Kaszanitzky Ferenc „A nyugatmátrai ércesedés genetikai viszonyai”, c. kandidátusi disszertációjának megvédése. Az opponensek véle- ménye és a kialakult vita alapján a Bizottság Kaszanitzky Ferenc értekezését alkalmasnak tartotta a kandidátusi fokozat elnyerésére, s ilyen értelmű javaslatot ter- jesztett a Tudományos Minősítő Bizottság elé. Az értekezés opponensei Dr. Koch Sán- dor és Dr. Sztró-kay Kálmán egyetemi tanárok, a föld- és ásványtani tudományok doktorai voltak. Aspiránsvezető: Dr. Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikus. Külföldi utak A Német Demokratikus Köztársaság Földtani Társa- ságának Lipcsében, 1961. április 24— 28. között megrendezett 8. ülésszakán és kirándulásain a Magyar Földtani Társulatot Barabás Andor és Szabó Nándor Tagtársunk képviselték. Az NDK Földtani Társaságának tagjaként Krivánné Hut- t e r Erika, a Nehézipari Minisztérium kiküldetésében pedig Hegedűs Gyula és Varjú Gyula tagtársaink vettek részt az ülésszakon. A Prágai II. Agyagásványtani Konferencián, 1961. május 10—16. között a magyar geológusok közösségét hét tagtársunk képviselte. Közülük Földváriné Vogl Mária a rendezőbizottság vendégeként, a Magyar Földtani Társulat képviseletében Juhász Zoltán, M á n d y Tamás és Székyné Fux Vilma, a Művelődésügyi Minisztérium kiküldetésében N e m e c z Ernő és Sztró- kay Kálmán, a Szilikátipari Tudományos Egyesület részéről pedig T a k á t s Tibor vettek részt a Konferencián. A magyar küldöttség 1961. május 12— 13-án, időrendben a -'következő előadásokkal szerepelt: Földvár iné Vogl Mária: Agyagásványok dielektromos vizsgálata. B árdossy György : Az agyagásványok szerepe a magyarországi mezozóos képződményekben (bemutatta: Földváriné Vogl M.). Sztrókay Kálmán — Kiss János: A radioizotópok alkalmazása agyagás- ványok vizsgálatánál. Gerei László — B i d 1 ó Gábor — Székely Árpád: A magyarországi al- káliás és erdőtalajok kolloidfrakcióinak vizsgálata. Székyné Fux Vilma: Az alkálikusan hidrolizáló kalciumvegyületek szerepe agyagásványok képződésében és lebontásában. Juhász Zoltán — Mándy Tamás: Agyagásványok fajlagos felületének meg- határozása röntgenvizsgálatok alapján. 1961. május 25-én, a Freibergi Bányásznapok alkalmával a Frei- bergi Egyetem Földtani Intézetének vendégeként K e r t,a i György, Társulatunk elnöke ,,A kőolajtartó szerkezetek, telepek és tárolók fogalmának jelentőségéről” címen tartott előadást. Két héttel később, 1961. június 8-án, ,,A mezozóos kőolaj és földgáztelepek típusai Magyarországon” címen meghirdetett bécsi előadását elnökünk az Osztrák Kőolajtudományi Társaság vendégeként és felkérésére a Társaság kétnapos tavaszi ülésszakán mutatta be. Elhalálozás 1961. április 27-én, életének 76. évében váratlanul elhunyt Dr. Koch Nándor egyet, magántanár, a Magyar Földtani Társulatnak több mint fél évszázada, 1908 óta rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem arany diplomával kitüntetett geoló- gusdoktora. Fél éve múlott, hogy 75. születésnapját ünneplő soraink a Földtani Közlöny hasáb- jain megjelentek róla, s alig haladjuk túl születésének 76. fordulóját, mire ugyanezek a lapok a halála hírét hozzák. 1961. május 2-án, a Farkasréti temetőben a ravatalon találkoztak vele utoljára a hozzátartozók, a munkatársak, a Társulat tagjai. Utolsó munkahelye, a M. Áll. Földtani Intézet részéről Dr. Szebényi Lajos, a Magyar Földtani Társulat nevében Dr. K r i v á n Pál, a tanítványok közül Dr. Horusitzky Ferenc, a barátok, sport- társak részéről Dr. Földessy János és Király Dezső vettek búcsút tőle. 350 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet A montpellieri triász kollokvium A kollokvium, amelyen magyar részről szerzőn kívül Yéghné Neubrandt "Erzsébet is részt vett, 3 napos lotharingiai kirándulás után f. évi március 23. és 26. között az ősi egyetemi város növénytani intézetének előadótermében ülésezett. 135 főnyi tagságából 127 fő személyesen is jelen volt, s a 106 főnyi francia többség 10 más ország 21 geológusát üdvözölhette (NSZK: 3, NDK: 3, Itália: 3, Spanyolország: 3, Svájc: 3, Algéria: 3, Líbia: 1, Tunisz: 1, Szovjetunió: 1, Magyarország: 2). A kollokviumot és kirándulásait a l'rancia Rétegtani Bizottság és a BRGM a Tudományos Társaságok 86. Nemzeti Kongresszusa keretében és a Mediterrán Mezozóos Bizottság égisze alatt, a montpellieri, marseillesi és grenoblei egyetemek professzorainak és tudományos személyzetének, továbbá az olajtársaságok geológusainak közreműködé- sével szervezte. A tudományos szervezést J. Ricour, a BRGM főgeológusa, a Me- diterrán Mezozóos Bizottság titkára irányította A 19 előadás sorát J. Ricour -nak a francia triász rétegtani jellegzetességeit felölelő rövid összefoglalója nyitotta meg, mely után először valamennyi francia triász terület alapszelvényeinek bemutatása következett (Laugier, \V a t e r- lot, Avias, Corroy, Gou vemet, Sérv a t, Sarrot-Reynauld, Ellen berger, Lemoine és Vigneaux). Laurentiaux és Sigal őslénytani beszámolói után a gazdaságföldtani problémák kerültek sorra (Castany és Bertraneu), majd Miliőt adott üledéktan i- összesítést. Befejezésül a Franciaországgal szomszédos területek triászának ősföld- rajzi képét T r u m p y (Svájc) vázolta föl Többen, nünt pl. a német R i c h t e r is az élénk viták során tartott külön előadásokban mutatták be nézeteiket és tapasztala- taikat. A kollokvium alkalmából 49 cikket kéziratban adtak a résztvevők kezébe, emellett kedvezményesen árusították Carmina V i r g i 1 i ,,E1 Triasico de los Catalanides ' c. hatalmas munkáját. Rövidesen várható továbbá Jean Ricour ,,Contribution á une révision du Trias fran9ais” c. nagy műve is a ,,Mémoires du Service de la Carte géologique de la Francé ”-ban. A kollokviumot követő ötnapos kirándulás résztvevői Languedoe, Provence, a Cóte d’Azur és a Francia Alpok felejthetetlen szépségű tájain, F. S p e r b e r. G. Corroy, J. Debelmas, Cl. Gou vemet, J Ricour, J Sarrot- Reynauld és E. Servat vezetésével, a triász szelvényeket tanulmányozták. A montpellieri kollokvium nagyjelentőségű lépés a germán fáciesű triász kérdé- seinek egységes értékelése felé, modern finomrétegtani, üledéktani és ősföldrajzi módsze- rek alkalmazásával, a francia álláspont leszögezésével. Ugyanakkor ismét fölveti az alpi kifejlődésterülettel való összefüggés és rétegtani párhuzamosítás kérdését (különösen a raeti emelet besorolása tekinteteben). Munkálatainak megjelenése tehát általános ér- deklődésre tart számot. Balogh Kálmán A ,, Hidrológiai Tájékoztató megjelenése A Magyar Hidrológiai Társaság új, nekünk geológusoknak rokon, időszakos ki- adványa a közelmúltban megjelent „Hidrológiai Tájékoztató”. A Tájékoztatónak — a beköszöntőben is vázolt — célkitűzése, ht)gy a magyar hidrológia egész területén egyre nagyobb számban megjelenő tanulmányokat és azokat az eredményeket, amelyek a gyakorlati munka szempontjából a szakemlx?rek és a szakterületen dolgozók érdeklődé- sére nagy igényt tartanak, ismertesse. A magyar hidrológusok és a politechnikai érdeklődésűvé nevelt ifjúságunk részé- ről nagy az igény arra, hogy az országunkban folyó számos vízkutatási, vízépítési, víz- hasznosítási munkáról, tervezésről és a rokonszakmák művelőinek eredményeiről, kísér- leteiről, gondolatairól rövid közlemények, ismertetések és hírek formájában tájékoztatást nyerjenek. A „Hidrológiai Tájékoztató” főleg ezeknek az elképzeléseknek akar eleget tenni Helyet akar biztosítani a vidéki, gyakorlati szakemberek sokszor esetleg elfekvő értékes tapasztalatokat és megfigyeléseket tartalmazó feljegyzéseinek, amit szerzőjük ezideig nem tudott hol megjelentetni. Diplomatervek, egyetemi pályamunkák kivonatos közlésé- vel helyet kíván adni a fiatal szakemberek cikkeinek. A Tájékoztató az országos jelentőségű vizi létesítmények tervezéséről és kivite- lezéséről, a nagyobb kutató és tervező intézetek munkájáról, eredményeiről, kiadványai- Hírek, isnerteíések 351 ról a dismertetéseket. Beszámolókat, híreket hoz a Magyar Hidrológiai Társaság életéből, terveiről és eredményeiről. Közli a Balatoni Intéző Bizottság híreit, a Tudományos Ku- tató Bizottságok terveit — a magyar h: Irológus szakemberek külföldi munkáit — , ugyan- akkor felhívja a figyelmet az előkészületben levő és újonnan megjelent irodalomra. Tájé- koztat az időszerű kérdésekről. A megjelent márciusi példány mindezeket a célkitűzéseket egyesíti, s igen sokoldalú feladatot valósít meg. Stelczer Károly cikke átfogó képet ad a Vízgazdálkodási Kutató Intézet feladatairól, felépítéséről, jelenleg folyó munkáiról. Megtaláljuk az Intézet kiadványainak listáját. Dk. Mosonyi Emil: ,,Új elgondolások vízi erőink kihasználásában” címen a Magyar — Csehszlovák Duna- szakasz kihasználásának korszerű problémáját, a hidraulikus energiatározók tanulmányo- zását tárgyalja. Igen érdekes dr. Entz Béla cikke a balatoni ,, Hevesekéről. Ketten foglalkoznak Hévíz gyógyfürdőjével kapcsolatos eredményekkel. Ismertetés számol be^ ’a Balatoni Intéző Bizottság és a Fertő-tó Kutató Tudományos Bizottság munkájáról. Külön cikkek foglalkoznak az épülő rakacavölgvi és a tervezett lázbérci tározóval. Hidrogeológiai vonatkozásban érdekes, gyakorlati eredményeket szolgáltat Gerber Pál ,,A tatabányai barnakőszén medence karsztvíz térképe” című cikke. A cikkhez mellékelt térkép az 1960. évvégi állapotot tükrözi. Érdekes kérdést vet fel P. Vendl Anna dr.:A budapesti melegvíz források fejlődésétől és helyzet változta- tásáról írt ismertetése. Dr. Ferencz Károly a mongóliai magyar vízkutató és kútfúró expedíció értékes munkájáról számol be. Az első szám tartalmából még sok értékes és igen érdekes cikket sorolhatnánk fel. Örömmel tölt el bennünket az a lehetőség is, hogy újabb szakmai kiadvány indult meg, ahol a magyar geológusok cikkei is napvilágot látnak. A kiadványnak ez az igen szépen és változatosan szerkesztett első példánya népes olvasótábort fog biztosítani magának — messze a Hidrológiai Társaság tagságán túl- menően. A több mint száz gépelt oldalnak megfelelő, nyomdatechnikaiiag igen szépen kiállított, közel 50 oldal terjedelmű szöveg és az ábrák a VITUKI házinyomdájának, Névai József igazgatóhelyettes irányításával, gondos, szakmaszeretettel áthatott munkáját bizonyítja. Ez az időszakos kiadvány előreláthatóan negyedévenként fog megjelenni, de biztosak vagyunk benne, hogy az olvasókör a sűrűbb megjelenést is örömmel venné. Rásonyi E. B a d g 1 e y, P. C.: Structural Methods fór the Exploration Geologist (Szerkezeti mód- szerek a kutató geológus használatára). Harper and Brothers, New York, 1959. A könyv igen sok gyakorlatilag hasznosítható módszert, hasznos tanácsot ad a kutatógeológus, olajgeológus, geofizikus, bányamérnök és kutatómérnökök számára. Egyszerűen, világosan magyarázza meg a szerkezeti geológia összes ismert és gyakorlati- lag használt módszerét. A szerző szemléletesen mutatja be, hogy egy egyszerű szerkezeti 'problémát, amivel a kutatógeológus esetleg naponta találkozik, milyen sokféleképpen lehet magyarázni és megoldani. Kellően világít rá annak a fontosságára, hogy mennyire gondosan kell megválasztani a szerkezeti analízis szempontjából a helyzetnek legmeg- felelőbb, legalkalmasabb módszert. A magasabb matematika minimálisra van csökkentve, ellenben számtalan ábra és egyszerű matematikai levezetések magyarázzák a nehezebb ábrázoló geometriai kérdéseket. Mindez az olvasó három dimenzióban való gondolkozá- sának a fejlesztésére szolgál. A könyv tartalma 41 feladat megoldása köré csoportosul. A legegyszerűbbtől — amilyen például dőlés, csapás meghatározása egy síkban elhelyezett három pont alap- ján — a nehezekig. Földtani szelvény interpretációja, kőolaj, érckészlet számítási fela- datok vagy olyan komplex feladat, mint egy kanadai terület, a Yellowknife körzet, teljes tektonikai analízise, amelynek a megoldása a könyv tartalomjegyzéke alapján, több órát vesz igénybe. Az egyes feladatok a következőképpen tagolódnak: a feladat száma, rövid ismer- tetése. A rendelkezésre álló adatok, térképek ismertetése. Meghatározandó feladat. Használandó módszer, illetve módszerek. Ezek előrebocsátása alapján teszi fel a szerző a kérdéseket. Minden feladatcsoporthoz alapos irodalomjegyzék társul. A feladatok alapjául minden esetben a szerző bő tapasztalatai, nem elvont, kép- zeletbeli, hanem valóban meglevő földtani megoldásra váró problémák szolgálnak. A szer- ző sok éves kutatógeológusi gyakorlattal rendelkező egyetemi tanár. Az egyes fejezetek többnyire önállóak, nem szükséges az első fejezetnél kezdeni a könyvet. 352 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet A könyvet 329 ábra, ábra sorozat (mely folyamatosan mutatja be egy szerkesztés megoldását), térkép és szelvény teszi szemléletessé. Praktikus táblázatok és 16 egész oldalas légi fénykép, valamint részletes tárgymutató zárja a könyvet. Rásonv i Becker, F. Hermán: Oligocene plants from the Upper Ruby River Basin, south- western M ontana (Oligocén növények a felső Ruby River medencéből, délnyugat Mon- tanában). Geol. Soc. Amtr. Memoir 82. p. 1 123, Pts. 1 — 32, New- York 1961. Móntana állam délnyugati részében a Rubv-medence harmadidőszaki rétegedből, 10 egymáshoz közeleső lelőhelyről ismerteti Becker az előkerült fosszilis növénye- ket, valamint rovar- és halmaradványokat. A Ruby flóra korát a felsőoligocénbe helyezi, amellyel* majdnem azonos korúnak tartja a Bridge Creek flórát és valamivel idősebbnek a Florissant flórát. A Ruby és a Florissant flórákban a közös fajok alapján feltételezi, hogy a két flóra botaúikailag egy egységes területnek a részeit képviseli A Ruby flóra specieseinek 40%-a közös a közép- oligocén Florissant flóráéval Koloradóban, és 13%-a a fajoknak közös a késői felső - oligocén Bridge Creek flóra speciesekkel Oregonban, viszont csak 4,5% -a a fajoknak egyezik a középsőeocén Green River flóra elemeivel. A felsőoligocén Ruby River flóra 37 családba 61 nemzetségbe sorolható, és 82 meghatározható fajt foglal magába. A növénymaradványok között 25 a leírt új fajok szá- száma, és néhány az incertae sedis között is szerepei. Megközelítőleg 1 2° , , a Gymno- spermac és 85% az Angiospemiae megoszlása a Ruby flórában. Az arcto-tertier és a madro-tertier flóra elemek egyenlő arányban vannak jelen. Az arcto-tertier növénymarad- ványok a Ruby flórában: Ailanthus, Cercidiphvllum , Dipteronia, Glyptostrobu.s . Holm- skioldia, Koelreuteria. Metasequoia, Zelkova, Fagopsis, Populus crassa és néhány Quercus species. vSzerző különböző asszociációkba próbálta csoportosítani a fosszilis növénymarad- vánvokat. A felsőoligocénlxm a folyóparti Certidiphy Hun,- Fagopsis-Zelkova asszociációt a ma élő flórában az Alnus-Poptilus-Salix együttes képviseli. A Ruby flóra iosszilis maradványai közül egyes fajok a felsőoligocén nedvesebb klímájára utalnak, nagyobb csapadékkal. Általában a hőmérséklet is melegebb volt, de nem szélsőséges, a kiemelkedések viszont alacsonyabbak lehettek, mint a mai Ruby medencében . A szép kiállítású könyv 32 tábláján kitűnő fényképek szemléltetik a leírt fosszilis fajokat és az összehasonlításul felhasznált élő növényeket. 4 Rásky Becker, F. Hermán: The Tertiary Mormon Creek flóra from the Upper Ruby River Basin in southwestern Montana. (Harmadidőszaki Mormon Creek flóra a felső Ruby folyó medencéjéből, délnyugat Montanában.) Palaeontographica, Abt. B , Bd. 107. Lief. 4 — 6, p 83—126, Taf. 18—35, Stuttgart 1960 Az előkerült 400 fosszilis növényfajból csak 54 species volt meghatározható, ame- lyek 45 genuszba és 34 famíliába nyertek besorolást A fosszilis növények legnagyobb része levélmaradvány, a termések száma kevesebb. Előkerültek Coleoptma, Dipiera és Hymenoptera maradványok is. A flóra és fauna maradványok az alsóeocén legfelső szint- jét jelzik. A Gyninospermákat egyetlen faj, a Glyptostrobus dakotensis képviseli Ugyancsak egyetlen faj, a Cyperacites angiistifolius képviseli az egvszíkúeket. A zsurlók közül az Equisetum arcticum fordul csak elő. A fenyők ritkák, pálmák maradványa egyáltalán nem került elő. A kétszikűek 51 fajjal szerepelnek A kétszikűek közül gyakoriak Sahx, Populus, Cercidiphylluni és Quercus fajok. Több családot csak egy-egy faj képvisel. Szerző a Mormon Creek flórát florisztikailag a Wilcox (alsóeocén) és a Clialk Bluff (középeocén alja) flórákkal hasonlította össze, és sztratigráfiai vonatkozásban a két flóra közé helyezte: az alsóeocén tetejére. A Mormon Creek flórából leírt fajok általában az alsó- és középsőeocénből ismertek, és közülük csak kevés faj nyúlik fel a felsőeocénbe is. A ma élő fajokkal való összehasonlítás után megállapította, hogy általában sok az ázsiai fajok- kal való rokonsági kapcsolat Valószínűnek tartja, hogy a flóra mérsékelt klímát igénylő elemei a magasabb kiemelkedéseken éltek, míg a szubtrópusi klímát igénylő elemek az alacsonyabb és melegebb síkvidéki területeket foglalták el Klímagörbe szerkesztéssel mutatja be B e c k e r az Egyesült Államok nyugati részén (40 —543' é sz. között) az eocén- és oligocénben feltételezett hőmérsékletet a meghatározott fossziliák alapján. 18 táblán kitűnő fényképekkel és kitűnően sikerült vonalas rajzokkal is szemlél- teti a leírásra került fosszilis maradványokat. Rásky Hírek, ismertetések 353 Boji(j)c oh O. H. — J1 y k h h Jl. H. m n p. : OcHOBHbie EOnpocti h MeTO^bi H3yqeHMji CTpyKTyp pygHbix nojieü w wecTopowfleHHH. (Ercmezők és érctelepek szerkezeti tanulmányozásának alapkérdései és módszerei.) Hhct. V eojiorun py^Hbix MecTopo>K- AeHHH A. H. CCCP. H3 a. JImt. no reojiorwi h oxpaHe He«p. MocKBa, 1960. pp. 1—624. Az ércföldtan legkiválóbb szovjet kutatói alkotják azt a 25 tagú szerzői kollektívát, melynek tollából igen érdekes, az érckutatás legfontosabb és legnehezebb kérdéseit újsze- rűén megvilágító kézikönyv látott napvilágot. A munka első része a kutatás módszereit tárgyalja, a második rész egyes érctelepek példáin mutatja be az elvek és módszerek alkal- mazását. A könyv kiváló példája annak, hogyan lehet egy ennyire specializált tárgykört szerves egységben, a prakticizmus hibája nélkül, széleskörű tudományossággal, élvezetes, világos és szemléletes tálalásban bemutatni. A munkán magas tudományos színvonala mellett is érezhető, hogy írói gyakorlati szakemberek; tárgyalásán, példáin pontos, biz- toskezű kutatásvezetés és az élettel való szoros kapcsolat tükröződik. A tárgyalásban a részletes ércföldtani térképezés vezérvonala köré csoportosítva ismerjük meg az érces összletek és érctestek szerkezeti elemzésének problémáit, a terület szerkezeti és felépítés- beli sajátosságai szerint tagolva. Mind a közvetlen, mind a közvetett (légifényképezés, mikroszerkezetelemzés, geofizika) módszerek alkalmazása új, eredeti példákon kerül bemutatásra minden megszokott kézikönyvi sablontól eltérően. A második rész példatára igen ügyes kézzel válogatott gyűjtemény, az ismertetett telepek mindegyike a Szovjetunió egy-egy érdekes, modern szemléletben eddig alig tár- gyalt ércesedése, melyek együttese a kutatás minden problémáját találóan szemlélteti. A könyv ábraanyaga szép, könnyen áttekinthető, a megértést nagy mértékben meg- könnyíti. P a n t ó K é z d i Á. : Talajmechanikai praktikum. Egvetemi tankönvv. Tankönyvkiadó, 1961. 208 oldal. A hazai és külföldi talajmechanikai vizsgálatokat ismerteti Kézdi Árpád most megjelent könyve. A könyv célja kettős: egyrészt az egyetemi oktatáshoz segéd- könyv, másrészt a hazai laboratóriumok ma még sokszor eltérő vizsgálati módszereit igyekszik összehangolni és az egységes munkamódszerek kialakítását elősegíteni. A könyv első része a laboratóriumi vizsgálatokat tárgyalja. Ismertetése a teljességre törekszik, igen alapos és szabatos. Ábraanyaga is igen szemléltető. Hiányol- ható a fajsúlymeghatározás kapcsán a gyakorlatban újabban előnyösen alkalmazott lég- piknométeres eljárás kihagyása és az, hogy a meghatározások hibaforrásaival és azok kiküszöbölésével viszonylag keveset foglalkozik. A szemcsenagyság meghatározásnál csak az areométeres módszert ismerteti. Itt a koagulálás elleni védekezés, a kémiai hatások figyelembevétele bővebb tárgyalást érde- melt volna. A szilárdságvizsgálat-fejezetben a húzó-hajlító vizsgálatok teljés elmaradását hiánynak érezzük, talán a ma már kissé túlhaladottnak tekinthető összenyom ódási (kompressziós) vizsgálat lerövidítése árán is helyet kellett volna kapniuk. A második rész a munkahelyi vizsgálatokat tárgyalja. Ez a fejezet példa- mutató módon foglalja össze a hazai fejlődés szempontjából kívánatos, de ma még nagyobbrészt csak kísérletileg alkalmazott módszereket. A felsorolt kisebb észrevételek a könyv értékét és használhatóságát egyáltalában nem csökkentik. Meggyőződésünk, hogy mind egyetemi, mind gyakorlati célra kiválóan használható lesz. A tartalmi részeken túlmenően tetszetős kiállítása külön dicséretet érde- mel, a legszebb külföldi kiadványokkal is felveszi a versenyt. Szilvágyi I. Michal Krajcik: Priemyselná televizia v geológii (Ipari televízió a geológiá- ban). Geologicky pruzkmn, 1960. 5. sz. Örömmel üdvözölhetjük a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság kezdemé- nyezését, amely a televíziót — nem kevés kezdeti sikerrel — a geológia szolgálatába igyek- szik állítani. A problémával közelebbről a bratislavai Technika Háza foglalkozik, ahol a fúrólyukak vizsgálatához alkalmazható televíziós készülék prototípusát alakították ki. A készülék a televíziós kocsiból és a televíziós szondából áll. A vizsgálat lefolyta- tása a szondának a fúrólyukba való lassú lebocsátásával történik. Ahogy a szonda lefelé halad, a lyuk képe a televíziós kocsiban levő képernyőn kinagyítva megjelenik a geológus előtt. 354 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet Az érdekesebb rétegszakaszokból fényképfelvételek is készíthetők. Észleléseit a geológus magnetofon szalagra mondja, amely később írásbeli dokumentációba áttehető. A szondában levő forgatható tükör lehetővé teszi a fúrólyuk körszelvényének teljes leképzését. Ez nagy előny, mert így kavemák, karsztos üregek szegélyeinek pontos meg- határozására is mód nyűik. A képernyőn megjelenő kép nélkülözi a harmadik dimenziót, de a közlemény szerint ez számítással kiküszöbölhető. A televíziós készülékkel az Őrlik-várán mélyített fúrás kiértékeléséről — mint első kísérletről — Milos Stepánek ugyanebben a folyóiratban „Televíziós szondákkal végrehajtott első kísérletek” c. (Prvni zkouskv hustoty vrtnej siete) alatt számol be. E fúrást műszaki célból granodioritban magfúrással mélyítették. A magnyerés 95% volt. A kifúrt anyagot a szokásos geológiai módszerekkel feldolgozták. A sűrűn repe- dezett magok szétestek, fés így azokon a repedések helyzete nehezen volt észlelhető. A televíziós szonda segítségével a kőzetrepedések irányát, azok nyitott vagy kitöltött voltát pontosan meg tudták állapítani. Egyelőre széleskörű kísérletek stádiumában van ez az új, de mindenesetre nagy jövőjű vizsgálati módszer. Reméljük, hogy ez az eljárás a geológusok számára lehetővé teszi, hogv az eddiginél könnvebben „nézhessenek a Föld belsejébe”. Molnár J- Krynine, P. D.: On the antiquity of „sedimentation” and hydrology (Az „üledék- képződés” és a hidrológia antikvitása). — Bulletin of the Geol. Soc. of America, vol. 71. No. 11. pp. 1721- 1726. 1960. A szerző a rövid tanulmányban három ógörög filozófustól közöl egy -egy rövid szemelvényt, olyan részleteket, amelyekre eddig nem figyeltek fel a földtan történetírói Az első, Demokritosztól származó töredék a tengerparti kavicsok alak szerinti elrendeződését, mai nyelven a törmelékes üledékek alakszerinti osztályozottságát mondja el világos és mai szemmel is szabatos formában. A második szemelvény Arisztotelész Mechanicá-jából való. A tengerpart kavicsainak koptatását magyarázza, a tárgynak igen dinamikus megközelítésével részle- tezve a folyamatot, amint a megnyúltabb alakú kavics nagyobb rádiuszánál fogva nagyobb sebességgel forduló — középponttól legtávolabb eső — része az erősebb ütközés követ- keztében törvényszerííleg letörik. A kavicsoknak tehát a tengerparton szükségszerűen gömbölyűekké kell válniok, noha „eredetileg kődarabokból és kagylókból formálódtak, amelyek alakjukat tekintve megnyúltak”. A harmadik idézetet a szerző Platón Kritias című dialógusából közli. Közbe- vetőleg meg kell jegyezni, hogy’ Plató ntóla természettudományok gyökereinek kuta- tói általában idegenkedtek, így a földtan történetében ez a kiváló stílusú filozófus nem kapott helyet. Napjainkban két Xobel-díjas fizikus — Schrödinger E. és Hei- senbergW. — nyúlt vissza az antik görög filozófiához, hogy a fizika mai túlspeciali- zálódásához és szétdarabolódásához vezető úton elveszett alapvető elveket rendre meg- keresse. Az utóbbi — talán kissé túlozva — a szubnukleáris fizika védőszentjének nyilvá- nította P 1 a t ó n t. • Az idézet kitűnő stüusú leírásában Platón az antik Görögország felszínének változásait boncolgatja a dialógus időpontja előtti 9000 év folyamán. Megragadja a figyel- met az esővíz lemosásának és az ebből keletkezett üledék létrejöttének szabatos leírása és az éghajlati és felszíni feltételeknek az előzőkre gyakorolt hatása. A források és folyók eredetére vonatkozóan helyesen következtet, amit különösképpen ki kell hangsúly’ ózni. hogy ellensúly’ozzuk Platónnak a Timaeusban kifejtett és széliében ismert, az előb- bieldcel homlokegyenest ellenkező leírása nyomán keletkezett lekicsinylést. A szerző rámutat, hogy’ a Platónnál lefektetett két ellentétes nézetből, Arisztotelészt és Vitruviust kivéve, a későbbiek biztos kézzel ragadták ki a rosszabbat, és kifejlesz- tették belőle az alvilág Kircher Athanasiusszal betetőzött modelljeinek sokaságát. Az egyetlen — a Kritiashoz közeledő — nézet Leonardo da Vinci jegyzetei- ből ismeretes. A szerző végül javasolja, hogy D e m o k r i t o s z, Platón és Ariszto- telész munkáinak új ratanuhnány ozásával végre kell hajtani azt a fizika és filozófia terén már elkezdett pókhálózást, ami az első földtani megfigyeléseket és a L y e 1 1 előtti összegezéseket lesz hivatva napvilágra hozni. Kaszap Hívek, isnertetések 355 Muir-Wood, H. — Cooper, G. A.: Morphology, classification and life habits of the Productoidea (Brachiopoda) — (A Productoideák [Brachiopoda] alaktana, osztá- lyozása és életmódja). Geol. Soc. A., Memoir 81, 1960. 433 oldal. A két szerző az alrend átfogó revízióját adja. A részletes terminológia, valamint a külső és belső alaktan beható tárgyalása után 7 oldalon foglalkoznak az életmóddal. Saj- j nos, ez a rész bizonyos csalódást okoz. Ugyanis kizárólag két problémával foglalkozik: az állat rögzítettségével és táplálkozásmódjával. Az első szempont szerint három csoport különböztethető meg: egész egyedi életük folyamán helyhezkötött, az egyedfejlődés során felszabaduló és mindvégig szabadon élő alakok. A táplálkozás úgy történt, mint a ma élő Brachiopodáknál; valószínűtlen a tüskéken át feltételezett táplálékfelvétel. — Kár, hogy a környezet egyes tényezői említésre sem kerültek ebben a részben. A szerzők a Productoi- deák ősét a Leptaenisca rokonsági körében vélik megtalálni, és két fő fejlődési vonalat különböztetnek meg (Strophalosiacea és Productacea) . — A rendszerezést történeti bevezetéssel kezdik, és nagy figyelmet fordítanak a homeomorfia jelenségének elemzésére. I A munka túlnyomó részét a leíró rendszertani fejezet alkotja. Jóllehet kiterjed az összes leírt genuszokra és azok rétegtani elterjedésére, a monográfia nem tart igényt teljességre, különösen az újabb szovjet és kínai irodalom tekintetében. A művet néhány szövegközti • ábra és táblázat mellett 135 tábla illusztrálja. ifj. Dudich Stoica, C. — Manilici, V. — Filipescu, M. - — C o r b u, M.: Practica geologica (Földtani praktikum). Bukarest. Technikai Kiadó, 1960. 254 oldal. 131 ábra. A három kötetre tervezett munkának ez az első része. A második kötet az egyéb kutatási módszereket, a harmadik kizárólag a mélyfúrási kutatómódszereket kívánja tárgyalni. Jelen munka magában foglalja mindazokat a földtani vizsgálati módszereket, amelyek a hasznosítható földkéregbeli nyersanyagok felismerésére és kutatására szüksé- gesek: a tervezést, a területen való előkészítést, a külszíni munkálatok vezetését és kivi- telezését, a laboratóriumi és irodai munkák megszervezését. A könyv első része foglalkozik azokkal a földtani kutatási módszerekkel, amelyek a térképezés, fúrások, bányászati munkálatok, fémes és nemfémes ásványok, valamint negyedkori üledékek kutatása alapján történnek. A könyv második része ásványok és szénhidrogének kutatására vonatkozik geo- kémiai módszerekkel. A munka hasznos segítője a geológusoknak, geológus mérnököknek és techniku- soknak, valamint az ilyen jellegű hallgatóknak is. Magyar szakirodalmunkból az ilyen tárgyú könyv hiányzik s évek óta várjuk. B n é H. M. CTpaxoB: Ochobm TeopHH JiHToreHe3a. (N. M. Sztrahov: A kőzetképződést elméleti alapjai.) A Sz. U.Tud. Akadémiájának kiadásában, Moszkva, 1960. — A tervezett három kötetből megjelent kettő; 212 -f- 574 oldal. „Jelenleg az üledékes kőzetek kőzettanának legfontosabb feladata a rendelkezésre álló és állandóan növekvő adathalmazt az üledékképződés általános elméletébe foglalni, azaz megérteni az üledékfelhalmozódást mint törvényszerűen fejlődő földtörténeti folyamatot.” Miközben ,,. . . alapvető, legcélravezetőbb út ennek elérésére az összehason- lító — litológiai kutatások útja”. Sztrahov 1945-ben így fogalmazta meg elképzelését a litológiai kérdésekkel kapcsolatos munkáról. Több mint három évtizedes, eredményekben bővelkedő, kutató munkásságának középpontjában az üledékes kőzetképződés összehasonlító-litológiai elméletének többoldalú megoldása állt (szemben az üledékes differenciáció elméletével). A megjelent monográfia ezen munka során elvégzett korszerűen sokoldalú természeti megfigyelések, laboratóriumi körülmények között végrehajtott vizsgálatok és nagy- számú, kritikusan kiválasztott irodalmi adat összefogott eredménye. A könyv a kőzetkép- ződés szakaszaira vonatkozó, jól kiválasztott bizonyító adatokat és megbízható össze- hasonlítások halmazát tartalmazza anélkül, hogy túl lenne terhelve részletekkel. A szerző mindezeket célszerűen, a szükséghez mérten, a levont következtetések bizonyításaként és a meggyőző érvelés érdekében adja közkézre. A monográfia első kötetében az üledékes kőzetek képződésének szakaszait a törté- nés sorrendjében tárgyalja; az anyagok mozgásba jövetele -> vándorlása -> üledékgyűj- tőbe jutása és lerakódása -*- üledékek kőzetté válása. Minden egyes szakasznak külön fejezetet szentel. Ezek közül különösen kiemelendő a legutóbbi évek kutatási eredményei- nek alapján tárgyalt anyagszállítás és az eközben létrejövő differenciálódás folyamatának újszerű felfogása, melyben az egyes elemek migrációképességét azok fiziko-kémiai saját- ságán kívül a fizikai-földrajzi körülményektől függő változójaként mutatja ki. 356 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet Az üledékképződés összefüggéseinek és előfeltételeinek kimutatása után általános jelentőségű, elméletileg kiválóan megalapozott megállapításokra jut a kőzettéválás és a másodlagos változások fiziko-kémiai lényegével kapcsolatiján; miközben több, az iroda- lomban is elterjedt kőzettani fogalmat is tisztáz Az üledékes kőzetek nedves klíma alatti kialakulásának folyamatát és további változásait sorrendijén az alábbi szakaszokra osztja: szedimentogenezis, diagenezis (együttvéve a biogenezis), katagenezis, protometa- morfózis (együttvéve metagenezis) . A különböző fizikai-földrajzi feltételektől függő, egymásba fokozatosan átmenő, S z t r a h o v által elkülönített, négy önmagában különálló: nedves (humid), jeges-, száraz- (aridl klímában létrejövő és effuzív-üledékes kőzetképződési tipust jellemez! Legnagyobb figyelmet a legelterjedtebb és legjobban tanulmánvozott, nedves klímakörülmények között létrejött kőzetek keletkezési feltételeinek ismertetésére fordítja, melynek keretein belül litológiai kérdéseket is érint A kőzetképződést a földkéreg fő szerkezeti elemeinek tükrében is tárgyalja, ami egyenes folyománya, sőt eredinénve vizsgálati módszereinek és kutatási szemléletének. A könyv méreteihez mérten aránylag röviden foglalkozik a jég munkája által létre- hozott és a száraz klímában létrejövő üledékes kőzetek képződésével. Eredeti szemlélet- tel bizonyítja azok szükségszerinti megkülönböztetését , melyek mint típusok végsősoron a Földnek mint égitestnek általános csillagászati okokra visszavezethető elkerülhetetlen velejárói Hiányérzetet hagyó rövidséggel ismerteti az általa három fő csoportra osztott, a klimatikus típusok közé intrazonálisan beépülve felhalmozódó, effuzív-üledékes kőzetek keletkezését a vulkáni működés folyamatának kizárólagos vagy uralkodó mértékl>en alá- vetett területeken. Az első kötet utolsó fejezetében 13 világtérképen a Föld proterozoikum utáni fej- lődéstörténetében a változó elhelyezkedésű, főbb éghajlati övék bemutatásán kívül fel- tünteti az azok által elsősorban befolyásolt főbb üledéktípusok és a legfontosabb üledékes ércek elterjedését, mely egyben az utóbbiak klímától és földrajzi feltételektől függő meg- közelítő provinciáit is jelenti. Paleokliniatológiai következtetéseit széleskörű kőzettani bélyegek ismeretanyagából vonja le, csaknem teljesen mellőzve az őslénytani adatokat. Azon célját, mely szerint a klímától és fizikai-földrajzi feltételektől függő üledéktípusok elosztását, a földkerekség általános fejlődésével fennálló, megbonthatatlan egységes kap- csolatát, valamint a fejlődés megfordíthatatlan jellegét kimutassa — teljes mértékben eléri. Ali. kötetben részletesen analizálja az egyes elemek elterjedésének és felhalmozó- dásának törvényszerűségeit főleg a nedves ktiínájú övék képződményeiben Különös figyelmet fordít eközben az A! — Fe — Mn ercek, kőszén és égőpala. foszforitók, karbonátos és sziíikátos kőzetek anyagi összetételének, képződési körülményeinek megvilágítására és azok, valamint a kis koncentrációban megjelenő elemek elterjedésének törvényszerűségére az egykorú tektonikai nagyszerkezeteken és a befogadó üledékes összleteken belül. Mivel az utóbbiak az ércfelhalmozódás geokémiai hátterét adják meg, az érintett kérdések tár- gyalása geokémiai és fiziko-kémiai adatok széleskörű bevonásával történt, így e munka jelentős mértékben geokémiai jelleget is öltött. A kőzetalkotórészek szállítását, felhalmozódását és az elegyrészek egymáshoz való viszonyát mind mechanikai, mind kémiai oldalról tárgyalja, alátámasztva számos bizo- nyító erejű, mai üledékgyűjtőben végzett vizsgálati eredmény térképes anyagának fel- használásával. Az üledékes kőzetek geokémiájában újszerű felfogásban veszi vizsgálat alá az Al — Fe Mn triád genezisét, ércfelhalmozódását és a nedves klímaövön belüli eloszlását. Az előbbi elemcsoporthoz hasonlóan a P- CaC03 — MgC03- Si02 nem fémes tetrád e gyedéinek felhalmozodási körülményein kívül részletesen ismerteti az egyedek egymásközötti faciális és genetikus viszonyait a nedves klímaövben, miközben a karboná- tos és kovás kőzetek példájával itt is bizonyítja a föld fejlődéstörténetében kimutatható, megfordíthatatlan fejlődést. Az összeliasonlitó-Htológiai vizsgálati felfogás bő lehetősé- get adott a szerzőnek a földtörténet folyamán kimutatható organikus anyagfelhalmozódás típusainak részletes vizsgálatára és eHerjedésére az egyes jellemző korokban a klimatikus és nagyszerkezeti viszonyoktól függően. Ezen kötet zárófejezeteiben több mint 50 oldalt szentel az üledékgyűjtők felhalmozódott anyagában mint fiziko-kémiai rendszerijén leját- szódó folyamatok ismertetésére. Ezen belül a legfőbb súlyt a diagenezis során lejátszódó kémiai folyamatokra és ásvány képződésekre helyezi. Összefoglalva, ez a méltó kiállítású, hatalmas ismeretanyagot összefogó és egyljen az üledékképződéssel kapcsolatos irodalomban egyedülálló összefoglaló monográfia, min- den bizonnyal hosszú éveken keresztül egzakt adataival nélkülözhetetlen forrásmunkája, dialektikus szemléletével és modem vizsgálati módszereivel tanítója lesz az üledékes kőze- tek képződési folyamatait tanulmányozó kutatóknak. V i r á g h K á r ol v TÁRSULATI ÜGYEK 1961. tavaszi ülésszakon elhangzott előadások Március 20. Agyagásványtani Szakcsoport előadóülése Elnök : N e m e c z Ernő T a k á t s Tibor: Az infravörös spektrográfia N e m e c z Ernő — Bélafiné Réthy Klára : Az infravörös spektrosz- kópia alkalmazása szilikát ás vány ok vizsgálatára. I. rész Vita (mindkét előadáshoz) : Sztrókay K., Náray - Szabó I., Szántó F., Székyné Fux V., Takáts T.f Neme ez E. Résztvevők száma: 38 Április 5. Előadóülés a Magyar Mezozóos Bizottsággal közös rendezésben Elnök : F ü 1 ö p József Fülöp József — Knauer József — Vigh Gusztáv: Teljes j úr aszelvény a Vérteshegységből Vita: Kaszap A., Knauer J., Fülöp J., Bárdossy Gy., Vadász E., Vigh G., Fülöp J. N o s z k y Jenő: A bakonyi malin Aspidocerasok vizsgálatának eddigi eredményei Vita: Tasnádi-Kubacska A., Vadász E., Fülöp J., Noszky J., Fülöp J. v Résztvevők száma: 52. Április 10. Agyagásványtani Szakcsoport előadóülése Elnök : N e m e c z Ernő Barna János: Vizes bentonit diszperziók Teológiai vizsgálatának újabb ered- ményei Vita: Neme ez E., Szántó F., Juhász z> Náray-Szabó I., Sztrókay K., Varjú Gy., Barna J., Nemecz E. Szántó Ferenc: Agyagásványszuszpenziók ülepedési sajátságairól Vita: Nemecz E, Varjú Gy., Barna J., Szántó F., Nemecz E. Résztvevők száma: 34. Április 12. Előadóülés a Magyar Tudományos Akadémia Geokémiai Bizottságával- közös rendezésben Elnök : Szádeczky-Kardoss Elemér „Kristallchemie des Kupfers” címmel Z e m a n n, J. professzor, a Göttingai Egyetem kristálytan tanára tartott előadást. Vita: Náray-Szabó I., Zemann, J., Szádeczky-Kardoss E. Résztvevők száma: 58 Április 19. Előadóülés a Magyar Mezozóos Bizottsággal közös rendezésben Elnök: Fülöp József Balogh Kálmán : Beszámoló a Montpellier-i triász konferenciáról Vita: Fülöp J., Balogh K. Horusitzky Ferenc : A felsőtriász kronológiai problémái Végh Sándor: A Bakony hegység kösszeni rétegei Vita (mindkét előadáshoz) : Noszky J., Balogh K., Végh S-né, G ó- c z á n F., Végh S., F ü 1 ö p J. Résztvevők száma: 31. 8 Földtani Közlöny 358 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 3. füzet Április 26. Előadóülés Elnök : Szádeczky-K ardoss Elemér Pantó Gábor: A Tokaji-hegység földtani újra vizsgálatának célkitűzései Gyarmati Pál: Vulkáni kőzetminősités problematikája Tokaji hegvségi példákon Ilkeyné Perlaki Elvira: Vulkáni hipo- és meta-elváltozások andezit- riolittufa érintkezésen Tokaji hegvségi példákon Molnár József : Törtön ai és szarmata képződmények jellege és szerkezeti ala- kulása a Tokaji hegység ÉK-i részén Vita (mind a négy előadáshoz) : Lengyel E., V i d a c s A., Varga Gv., Csepreghyné Meznerics I., Balogh K., Pantó G., Gyarmati P., Molnár J., Szádeczky-Kardoss E. Résztvevők száma: 56. Május 13. Várpalotai kirándulás az Országos Természetvédelmi Tanáccsal közös rende- zésben 7 óra: Indulás külön autóbusszal, ill. személygépkocsikkal Budapestről Gyülekezés a „Technika Háza" előtt. 930 óra: érkezés Várpalotára. Ezt követően a résztvevők a Társulati programhoz csatlakozott, külön autóbusszal érkezett egyetemi geológus és geofizikus hallgatókkal együtt előadóülésen vettek részt a „Jó szerencsét!" Művelődési Házban. Elnök : K e r t a i György Kertai György: Elnöki megnyitó. A Magyar Földtani Társulat Középdunán- túli Csoportjának alakulásáról szóló bejelentés. Kókai József: A várpalotai bamakőszmmedence rétegtana Vita: Miháltz I., Gedeon T. Radnótii v E.t Kókay J., Gede- on T. , Kertai G y. Kecske ni étiné Körmendi Anna : Finomrétegtani vizsgálatok a ter- mészetvédelmi területté nyilvánított várpalotai Szabó-féle homokbányában Vita: Kertai Gy., Vad á's z E., Kertai G y. Résztvevők száma: 117. Az előadóülést követően a résztvevők megtekintették az ez alkalommal, Kenye- res Lajos, az Országos Természetvédelmi Tanács főtitkára által megnyitott természet- védelmi területet, a Szabó-féle homokbányát. Ebéd után a kirándulás résztvevői Kókay József vezetésével a bántapusztaí miocén szelvényt tekintették meg. Visszaérkezés Budapestre: 20 óra 30 perckor. Június 2. Választmányi ülés Elnök: Kertai György Napirend: 1. Titkári tájékoztató az elmúlt negyedévről, az évadzárásig hátrama- radt feladatokról, a Zalai Vándorgyűlésről. 2. Az 1961. második félévi munkaterv be- mutatása és megvitatása. 3. Az Oktatási Bizottság jelentése. Résztvevők száma: 25 A Választmányi ülés után a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága is ülést tartott. Június 7. Előadóülés a Magyar Mezozóos Bizottsággal közös rendezésben V a d á s z Elemér elnöki bevezetője után az ülés levezetését F ü 1 ö p József vette át. F ii 1 ö p József: Bevezető előadás Kuruczné Sidó Mária: A bakonyi szenon rétegtana Foraminifera- vizsgá- lat ok alapján G ó c z á n Ferenc: A bakonyi szenon rétegtani palynológiájn Benkőné Czabalay Lenke: A Déli- Bakony szenon képződményeinek malakológiai vizsgálata Kopek Gábor: A Bakonyhegység felsőkréta kőszéntelepes összletének ősföld- rajzi és tektonikai vázlata B a r t h a Ferenc: A Déli- Bakony kőszénösszletének biosztratigráfiai vizsgálata Dubav László: A felsőkréta kifejlődése az Észak-Zalai medencében Vita (mindegyik előadáshoz) : F ü 1 ö p J. , Horusitzky F. , M a j z o n L. , Társulati ügyek 359 Benkőné Czabalay L., Gondos Gy., Vadász E.; Benkőné Cza- balay L., Dubay L., Bárdossy Gy. , Nagy L-né, Góczán F., K u- ruczné Sidó M., Vadász E., Majzon L., Kuruczné Sidó M.„ Majzon L., Dubay L-, Vadász E., Horusitzky F., Paál Á-néA Kopek G., Horusitzky F., Fülöp J. Résztvevők száma: 73 Június 12. Agyagásványtani Szakcsoport klubestje Beszámoló a prágai II. Agyagásványtani Konferenciáról. A beszámolót N e m e c z Ernő vezette le. Résztvevők száma: 19 Június 14. Előadóülés Elnök: B o g s c h Eászló Góczán Ferenc — Krivánné Hutter Erika — Tengeri mikroplankton a dunántúli krétából és paleogénből Vita: Báldiné Beke M., Majzon L., ifj. Dudich Góczán F., Bogsch L. Krivánné Hutter Erika: Zátony építő Corallinaceák Eger környéki oligocénből Vita: Góczán F., Kertai Gy., Nyirő M. R ., Kókay J., Kri- vánné Hutter E., Bogsch E. Báldi Tamás — Kecskeméti Tibor — Nyíró M. Réka: A katti és. akvitáni emelet kérdése a Kárpátmedencében Eger környéki új adatok alapján. Vita: Nagy L-né, Sípos s Z., Kertai Gy., Cs. Meznerics I., Majzon L., Bogsch L., Majzon L., Dubay L., Báldi T., Góczán Rákosi László : E., Bogsch L., (vörösalgák) az F., Cs. Meznerics I., Majzon L., L., Nyíró M. R., Kecskeméti T., méti T., Báldi T., Balogh K., Báldi T., Bogsch L. Résztvevők száma: 47 Balogh K., Nyíró M. R., Majzon Balogh K., Bogsch L., Kecske- Bogsch L., Báldi T., Dubay L., A Magyar Földtani Társulat Mecseki Csoportjának 1961 . tavaszán Pécsett tartott előadó- ülései : Március 29. Klubest A Technikus klubé st”-et a Pécsi Szénbányászati Tröszt kultúrtermében rendez- ték meg. Résztvevők száma: 27 Április 21 . Előadóülés Elnök: S^ztrókay Kálmán S t u h 1 Ágnes: A balatonfelvidéki perm palynológiai vizsgálatának eredményei Majoros György: A badacsonyörsi uránásványelőfordulás ásványtana és genetikája Résztvevők száma: 54 ‘ Május 19 — 20. Továbbképző tanfolyam Elnök : Morvái Gusztáv Május 19. Morvái Gusztáv : Elnöki megnyitó Bárdossy György: Az üledékkőzettani vizsgálatok mai módszerei és gyakor- lati alkalmazásuk Kubovics Imre: Gebkémiai vizsgálati módszerek Sebestyén Károly: A korszerű, lyukgeofizika módszerei Résztvevők száma: 90 20 órakor társasvacsora az Olympia étteremben családtagok részvéte- lével. Résztvevők száma: 108 360 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 3. füzet Május 20. B e n k ő Ferenc: A statisztikai módszer alkalmazása a földtani munkákban R i c h t e r Riehárd: Védőpillérek tervezése Az előadások időtartama mindkét napon 2 2 óra volt. Résztvevők száma: 114 Június 23. Előadóülés Elnök : J a n t s k y Béla Csalogovits István: Adatok a mecseki kristálvos alaphegység genetikai problémáihoz Szabó Imrét Beszámoló a Német Demokratikus Köztársaságban megtartott fiatal geológusok találkozójáról Résztvevők száma: 37 A kiadvány előfizethető vagy példányonként megvásárolható: az AKADÉMIAI KIADÓNÁL. Budapest V. Alkotmány u. 21. telefon: 111-010. MNB egyszámlaszám: 46 csekkbefizetési számla szám: 05. 915. 111-46 az AKADÉMIAI KÖNYVESBOLTBAN. Budapest V. Váci u. 22. telefon: 185-612 a POSTA KÖZPONTI HÍRLAP IRODÁ-nál. Budapest V. József nádor tér 1. telefon: 180-850 Csekkszámla: egyéni 61. 257. közületi 61. 066 Példányonként megvásárolható a Posta nagyobb árusítóhelyein is Kiadásért felel az Akadémiai Kiadó igazgatója Műszaki felelős: Pataki Ferenc Kézirat beérkezett: 1961 VI. 27. — Példányszám: 1250 — Terjedelem: 10 (A/5) ív + 2 oldal tábla. 53680/61. Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bernát György XLIII. tábla XLIV. tábla 8 ) Méhes: Űj Nummulites faj a dorogi eocénből FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYAR FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA BIOJIJlETEHb BEHTEPCKOrO rEOJlOTHMECKOrO OEIIIECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCI. KÖTET 4. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCI. kötet 4. füzet 112 oldal Budapest, 1961. október — december DR. SZÁDECZKY-KARDOSS GYULA ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA Dr. TÖRÖK ZOLTÁN 1960. december 27-én volt 100 éve annak, hogy Szádeczky Gyula az erdélyi föld eruptívumainak kiváló kutatója, a Tokaji-hegység szívében fekvő Pusztafalun megszületett. Ugyanekkor negyedszázados fordulója annak, hogy Cluj — (Kolozsvár) házsongárdi temetőjében pihen. Ezeknek az évfordulóknak megünneplésére gyűltünk Clujon — (Kolozsváron) össze abban a teremben, ahol Szádeczky Gyula 23 éven át tartotta előadásait, mint a geológiai tudományok professzora. Geológiai ismereteinek alapjait Szabó József professzortól kapja a Budapesti Egyetemen, mint természetrajz — vegytan szakos egyetemi hallgató. A kiváló előmeneteld diák egyetemi tanulmányainak sikeres befejezése után a Szabó József vezette geológiai intézetben lesz gyakornok, majd tanársegéd és szerzi meg a bölcsészetdoktori tudományos címet ,, summa cum laude” minősítéssel, az ásvány-földtani tudományokból. 364 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet Az 1889 — 90. tanévet Párizsban tölti (állami ösztöndíjas), a Collége de F ráncé laboratóriumaiban, mint a tudós petrográfus F o u q u e tanítványa. Ekkor létesít baráti kapcsolatot két fiatal francia kortársával, a későbbi neves kutatókkal, Lacroix- val és Termier-vel. Külföldi tanulmányai és utazásai után hazatérve megszerzi az egyetemi magán- tanári képesítést a kőzettanból a Budapesti Egyetemen. A középiskolai tanári elfog- laltsága mellett az egyetemen is rendesen megtartotta előadásait, sőt gyakorlatokat is vezetett. Ugyanakkor rendkívüli szorgalmát, munkabírását és tárgyszeretetét bizonyítják ütemesen megjelenő dolgozatai. Különböző folyóiratokban jelentek meg 1887—1899 közötti időszakban, amint ezt időrendben az alábbi jegyzék feltünteti, önálló könyvként jelent meg nagy tanulmánya: ,,A Zempléni Szigethegység geológiai és kőzettani tekintet- ben”, 1897-ben. 1. A magyarországi obszidiánok, különös tekintettel geológiai viszonyaikra (1887). 2. A Tokaj-Eperjesi hegység Pusztafalu körül levő centrális részének petrográfiai és geológiai viszonyairól (1889). 3. Adatok Munkács vidékének geológiájához (1890). 4. A magyarországi rhyolitokról (1890). 5. A Magas Tátra gránitjáról (1892). 6. A szobi Ságliegy andezit járói (1895). 7. A Zempléni Szigethegység geológiai és kőzettani tekintetben (1897). 8. A Sátoraljaújhelytől ÉNY-ra Ruda-Bányácskaés Kovácsvágás közé eső terület geológiai és kőzettani tekintetben (1897). 9. A magyarországi korund előfordulásokról (1899). Szádeczky Gyula életének ezen bevezető szakasza folyamán a kőzettan nagy tudású, élenjáró kutató szakemberévé fejlődött Szabó József intézetében és külföldi tanulmányútjain. Erdélyben 1896-ban 36 éves korában, a tudós professzor Koch Antal örökébe lép, a kolozsvári egyetem ásvány- és földtani tanszékére egyetemi ny. r. tanárnak. Első tevékenységként az a nehéz feladat hárult rá, hogy az új egyetemi épület Farkas utcai részlegében, vagyis a mai ásvány-kőzettani tanszék helyiségeibe beköltöztesse a K o c h -tói örökölt intézet felszerelését, bútorzatát s a teljes ásvány- kőzet és őslénytani gyűjteményt, amely már akkor több mint húszezer darabból állott. Az átköltöztetés és újrarendezés kényes és fárasztó munkálatai közben a tanszék előadá- sainak és gyakorlatainak megszervezése, azok anyagának kiválasztása és feldolgozása jelentette a leglényegesebb, komoly professzori munkát. Kiváló pedagógiai érzékkel, nagy gonddal és körültekintéssel úgy állította össze előadásainak anyagát, hogy a geoló- giai tudományok minden részéből helyes és lehetőleg teljes képet kapjon minden hallga- tója, 6 félévre tagolt részletekben. Minden tanév első felében az ásványtan egy részét ismertette, míg a hosszabb második félév a földtan többi tárgyainak volt szentelve Előadásait leírta és állandóan tovább fejlesztette. A geológiai szakirodalomnak minden fontosabb nagy tanulmányát azonnal beszerezte, és a hazai és külföldi folyóiratokat állandóan olvasta, előadásaiban ismertette tudományának minden jelentősebb ered- ményét. Az előadásaihoz hasonló nagy gonddal és szakértelemmel, kiváló pedagógiai ér- zékkel állította össze az előadásokhoz szorosan kapcsolódó gyakorlatok anyagát. A gyakor- lati munkák állandó ellenőrzésével elérte, hogy azokon igen lelkiismeretes munkát fejtse- nek ki, úgy a tanszemélyzeti tagok, mint a hallgatók. A diákok gyakorlati munkafüzetéit állandóan felülvizsgálta, és a gyakorlati munkák irányítását is állandóan és következete- sen kézben tartotta. A gyakorlatok ellenőrzése és irányítása közben diákjaival közvetlen kapcsolatot létesített. A legnagyobb súlyt azonban a kirándulásokra helyezte. Török : Szádeczky Gy. élete és munkássága 365 Minden szombat délután a város környéki kirándulások, kettős ünnepeken távo- labbi részek s évvégén két hetes nagy kirándulás tették teljessé a földtani oktatás menetét. Itt sajátította el a diákság a földtani kutatás módszertanát és gyakorlati fogásait. így létesült aztán közvetlen és bensőséges kapcsolat professzor és diák között. Intézetében rend, tisztaság és szigorú fegyelem uralkodott. Mint nevelő nem szóval, hanem példaadással hatott úgy a diákságra, mint a tanszemélyzet s az adminisztráció tagjaira, hisz ő maga a fegyelmezett magatartás, a pontosság és lelkiismeretesség mintaképe volt. Igazságszeretete magas fokú volt, sem a protekció- zást, vagy bármiféle kivételezést, sem a nemzetiségi vagy vallási megkülönböztetést nem tűrte, élesen elítélte annak bármilyen megnyilvánulását. Nemcsak a francia kutatókkal tartott fenn szoros kapcsolatokat, hanem a román geológusokkal is. M u r g o c i -val és M r a z e c -kai való kapcsolatai a nemzetközi geoló- giai kongresszusokon alakulnak ki, ahol megbeszélte velük egy közös geológiai kirándulás tervét a Déli-Kárpátokba. 1907. május 23-án indult el Szádeczky professzor diák- jaival és a kísérő intézeti személyzettel Petrozsényba. Május 25-én a Szurduki-szorosban levő határőr háznál léptek át Románia területére, ahol már várták őket a bukaresti geológus hallgatók Murgoci és Mrazec professzorok vezetése alatt. Közösen járják be a Déli-Kárpátok vonulatát, majd Bukarest és Cemavoda megjárása után Predealnál átlépik a magyar határt, és bejárják a Brassó-kömyéki hegyeket. Június 4-én válik el és mond búcsút egymásnak a román és magyar geológusok baráti csoportja a brassói vasútállomáson. Később 1912 nyarán az olaszországi működő vulkánokat járja végig diákjaival, és újítja meg baráti kapcsolatait Marcelli olasz vulkanológussal. Az évvégi nagy kirándulások azonban főkép hazai érdekes területek geológiai megisme- rését szolgálták, így többek közt a Tokaji-hegység, Kassa vidéke, a Magas Tátra és a Gömöri Érchegység, a Székelyföld, a Cserhát, Mátra, Bükk -hegységek, a Balaton vidéke a Bihar és Királyerdő tanulmányozását. Tudományos munka területén a kolozsvári professzorságának első idejében, a pedagógiai tevékenység, az átvett intézet átköltöztetése, felszerelése és berendezése annyira igénybe vették, hogy csupán a Tokaj i-hegységi területre vonatkozó magyar- országi anyag feldolgozási eredményeinek publikációs munkáit tudja elvégezni, ebben is csak rendkívüli munkabírása és szívós akarata segíti. A geológiai kutatás régi munkaterü- letétől, a Tokaji-hegységtől elszakadva az új, erdélyi környezet megismerésével kellett foglalkoznia, és itt megkeresnie új munkaterületét és annak problémáit. Számba véve régi kutatók és elődje, Koch Antal által feldolgozott geológiai problémákat és áttekintve a reá váró sok megoldatlan kérdést, a Kolozsvár közelében fekvő Nyugati Határhegység területéből választása a Bihari-havasokra és a Ylegyásza eruptívumára esett. Az 1898-ik évtől 1928-ig terjedő 30 év tudományos tevékenységének homlokteré- ben a Bihar- Vlegyásza hegyvidéke állott. E tárgykörben 25 tanulmánya és értekezése jelent meg. Ebből 16 magyarul és teljes német fordításban a budapesti és kolozsvári szakfolyóiratokban jelent meg. Igen részletes kőzettani, vulkanológiai és sztratigráfiai vizsgálatainak eredményei helyes irányba terelték a Nyugati Határhegység bonyolult szerkezeti elemeinek kialakulási módjára és idejére vonatkozó fölfogást. A központi gránittömegről, amelyet addig archaikunmak tartottak, kimutatja annak felsőkréta korát, s ugyanerre az időre rögzíti a kristályos palák met amorf it köpenyének kialakulását is. Míg P á 1 f y -ék az Erdélyi medence dácittufáit a Vlegyásza dácitvulkáni működéséből származtatták, Szádeczky beható vizsgálatai kimutatják a Vlegyásza eruptívumá- ban a dácit és andezit alárendelt szerepét a riolittal szemben. Megállapítja felnyomulási sorrendjüket és azt a vulkanológiai tényt, hogy az egész Vlegyásza tömeg felnyomulása is a felsőkréta végén játszódott le, és az egész eruptívum nem egy felszíni vulkáni hegység. Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet 366 hanem egy fedő alatt megmerevedett hipabisszális magmatömeg, amelyből a neogén rétegek dácittufái akkor sem származtathatók, ha valódi vulkáni hegység volna is. Kimutatta a Vlegyásza tömeg szubvulkáni (bánátit) intruzív jellegét, amely a felsőkréta időszak végén alakulhatott ki. E korok irodalmi tevékenysége: 1. Adatok az Erdélyi Érchegység eruptív kőzeteinek ismeretéhez (1892). 2. Sztolnai andezittelérről (1898). 3. A Vlegyásza félreismert kőzeteiről (1905). 4. A Vlegyásza- Biharhegységbe tett földtani kirándulásaimról (1903). 5. A nagybáródi riolitokról (1903). 6. Adatok a Vlegyásza -Biharhegység geológiájához (1904). 7. A Biharhegység Rézbánya Petrosz Szkerisora közötti részének geológiai szerkezetéről (1906). 8. Jelentés a Biharhegység középső részében az 1905. évl)en végzett földtani felvételekről (1906). 9. A Szárazvölgy geológiája Rézbánya vidékén (1906). 10. A Bihar hegységben és a Vlegy ászán az 1906-ban végzett geológiai reambulá- cióim (1907). 11. A Biharhegység középső részének kőzettani és tektonikai viszonvairól (1907). 12. Adatok a Hidegszamos kristályos paláinak ismeretéhez (1908i. 13. Verespatak kőzeteiről (1909). 14. A Ylegyásza-Biharhegység eruptívus kőzetei újabb irodalmának kritikai át- nézete (1915). 15. Kissebes, Hodosfalva, Sebesvár, Marotlaka, Magyarókereke geológiai viszo- nyairól (1915). 16. Felsőkréta eljegesedés és rátolás kérdése Erdély nyugati hat árkegy ségében (1919). 17. Yirsta §isturilor eristaline din Yalea Dráganului (1922). 18. Asupra originei si virstei $isturilor eristaline din tinutul Arie^ului (Muntii Giláu) (1923). 19. Studii geologice in Muntii Apuseni cu privire specialá asupra formárii siStu- rilor eristaline (1924). 20. Insula eristaliná dintre eomunele Petridul de Jós, Buru si Oeolisul (Jud. Turda) (1925). 21. Partea de Xord a Masivului Cristalin al Giláului < 1925). 22. Roeile eristaline ale insulelor de sisturi eristaline Cieáu §i Preluca (1926). 23. Mun(ii aseunsi ai seriei eristaline mai veehi (seria intiia) din Xordvestul Ar- dealului (1926). 24. Erdélyi nyugati határhegységeinek képződése és kora (1927). 25. Asupra virstei eruptivului de la Yládeasá (1923). Bányageológiai felvételek új hasznosítható kőzetek felkutatása: 1. 'Az Egeres vidéki gipsz és barnaszén képződéséről (1900). 2. A Remec vidéki alumínium kőzet geológiai viszonyairól (1904). Külön kis könyv. 3. A Bihar hegység alumínium érceiről (1905). 4. Bemerkungen zu ,,Xeue ostungarische Bauxitkörper und Bauxitbildung über- haupt” (1908). Török : Szádeczky Gy. élete és munkássága 367 5. Relatiile geologice ale unor roce utilizabile in industria ceramicá aflate in muntii din marginea apuseaná a Ardealului (1922). Ez időszak bányageológiai kutatási eredményeiből legfontosabb a Bihar-hegység alumínium érceinek felkutatása és a tartalékok jelentős részének felmérése volt 1900 és 1908 között. Az 1919-ik év az első világháború vége s a Habsburg-monarchia széthullása Szá- deczkytis válság elé állította. Professzorsága 30 éve alatt az erdélyi föld kiváló ku- tatója lett. Kolozsváron maradt, s az új román tannyelvű egyetem professzorával, I. Popescu Voites t-tel meleg kollégiális és baráti viszony alakult ki, úgy, hogy Szádeczky a szobáját, mint munkahelyét haláláig használta az intézetben. A két kolléga és jó barát, Voitesti és Mrazec előterjesztésére 1920-ban főgeológusnak nevezték ki a bukaresti intézethez kolozsvári székhellyel, s ebben a minőségben folytatta további kutató munkáját. A Nyugati Határhegységre vonatkozóan még 9 dolgozatot közölt román nyelven, amelyek főkép a kristályos palákra vonatkozó ismereteinket gazdagították, megvilágítva azok származását és korát. Mint végkövetkeztetést írja le: „Ezek az összhangzó bizonyítékok kétségtelenné teszik Erdély Nyugati Határhegységei- nek az Alpes-Kárpáti hegyrendszerhez való tartozását”. Az 1910-ik évtől kezdve, amikor megindult a földgázkutatás az Erdélyi medencé- ben, figyelmét ide koncentrálja anélkül, hogy a Nyugati Határhegység problémáit cserben hagyná. Eleinte a medence rétegekben elhelyezkedő vulkáni tufák vizsgálatával foglal- kozik, igen behatóan 1912 és 1917 között. Ezek eredményeit 6 nagyobb tanulmányban teszi közzé. A dacittufa probléma megoldásával foglalkozik sokat, s a rég ismert csicsói centrumon kívül a medence Kolozsvárral szomszédos részein még 4 hamuvulkáni dácit- centrumot mutat ki Bács, Kolozs, Vista és Solyomkő mellett. Majd a medence szerkezeti problémáinak nyomozásához járul hozzá értékes ada- tokkal — főkép a konglomerátumok vizsgálatából kihámozott, a rejtett hegyekre vonat- kozó eredményeivel. Erre utalnak román és magyar nyelvű publikációi 1925 és 1935 között. 1. Földgáz és petróleum az Erdélyi Medencében (1911). 2. A kissármási metángáz kitörése és Erdélyi Medencének régibb iszap vulkánjai és fortyogói (1911). 3. Amfibol andezit és ásvány tufák az Erdélyi Medence DNy-i felében (1912). 4. Adatok az Erdélyi Medence tektonikájához (1913). 5. Jelentés az 1912. évi felvételről (1913). 6. Tufatanulmányok Erdélyben I. rész. Kolozs tufavonulatai (1914). 7. Tufatanulmányok Erdélyben II. rész. Kolozsvár környékének tufás rétegei (1916). 8. Tufatanulmányok Erdélyben III. rész Kolozsvár, Kolozs, Visa közötti terület tufái (1917). 9. Muntii ascunsi din Nordvestul Transilvaniei (1925). 10. Muntii ascunsi din Transilvania de Est (1927). 11. Eltakart hegyek az Erdélyi Medence ÉNy-i részében (1928). 12. Adatok Kolozsvár környékének geológiájához (1931). 13. Oligocénkori trahitvulkán nyoma Kolozsvár határában (1932). 14. A helvetien transgressio konglomerátja és sarmatien kavicsok Kolozsvár- kömyékén ( 1 932) . 15. A szamosfalvai sósfürdő geológiája. Várhatunk-e ipari földgázt Kolozsvár környékén? (1933). 16. Kolozsvár környéki elpusztult hegy részek (1934). 17. Újabb adatok városunk geológiájához (1935). Utolsó megjelent dolgozata. 368 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 4. füzet A Kelemen — Hargita-lánc kutatásával foglalkozott életének utolsó 10 esztendejé- ben ( 1 925 — 1 935) . Előrehaladott kora ellenére rendkívüli munkabírásával és szívós ki- tartással dolgozik a fiatal neogén eruptívum kőzettani és vulkanológiai kérdéseinek fel- tárásán és megoldásán. E tárgykörben már csak 5 dolgozata jelent meg. 1. Petrografia $i virsta rocelor cristaline din regiunea Borsec (1927). 2. Murién vulcanici Hárgita — Cálimani (1928). 3. Assimilations-Erscheinungen in dem Hargitazuge dér Ostkarpaten (1929). 4. Borszékfürdő forrásairól geológiai tekintetben (1930) 5. Adatok Sepsiszentgyörgy és környékének geológiájához (1934). Sajnos, hogy sok megfigyelési anyagát és vizsgálati eredményét nem tudta publi- kálni és elvesztek számunkra, mert a jegyzőkönyveibe írt feljegyzéseket, egyéni gyorsírási jelrendszere miatt nem tudjuk kiolvasni. A föntebb említett külföldi kapcsolatait rendkívül kiszélesítették a nemzetközi geológiai kongresszusok. Már 1897-ben ott van a Szentpéterváron tartott kongresszuson Ez alkalommal utazta be Finnországot és Kaukázust. A párizsi kongresszus alkalmával 1900-ban a Pireneusokat járja be, a stockholmi kongresszuson Skandináviát, míg a toron- tói (kanadai) kongresszuson, amelynek egyik alelnöke is volt, a Sziklás-hegységet utazta be. Már előrehaladott korában is részt vett 1926-ban a madridi, 1929-ben a pretoriai és 1933:ban a washingtoni nemzetközi geológiai kongresszusokon Ez utóbbi alkalmakkor a Castiliai választó hegység és a Sierra Moréna hegyeit, majd Dél-Afrika érctermő hegy- vidékeit és végül az Egyesült Államok gázmezőit járta be és tanulmányozta. Külföldi utazásai közül fontosabbak az olaszországi tanulmányútjai voltak. A Ve- zúv nagy 1906-i kitörése alkalmával tanulmányozta ezt a rendkívüli vulkanológiai jelenséget, míg az 1908-i katasztrofális messinai földrengés területét járta be, 1909-ben, ugyanakkor a Lippari-szigetek vulkánjait is tanulmányozta. Ezekről az útjairól írt be- számolói megjelentek nyomtatásban is, ezenkívül egyéb általános érdekű geológiai cikkek, kisebb értekezések, népszerűsítő írások és az általa vezetett intézet tárainak állapotáról szóló beszámolók jelentek meg a kolozsvári vagy budapesti szakfolyóiratokban Az emlí- tett tudományos értekezések száma összesen kitesz 61-et, míg egyéb közleményeinek száma 74-et. A Balog h Ernő által összeállított teljesnek minősíthető irodalmi jegy- zék 135 nyomtatásban megjelent munkáját tartja nyilván. A tári beszámolókból megállapíthatjuk, hogy mai ásvány -kőzettani és földtan- őslénytani tanszékek múzeumi anyagának és felszerelésének tekintélyes részét a Szá- deczky-Kardoss Gyula szorgalmának és ügyszeretetének köszönhetjük. Tanítványainak túlnyomó többsége középiskolai tanárként működött, de kerültek ki közülük ismert nevű geológusok: Szentpéterv Zsigmond, Papp Simon, S ü m e g h y József, vagy egyetemi tanárok: Balogh Ernő, Ferenczi István, H o f f e r András, Lengyel Endre, M i h á 1 1 z István, Török Zoltán, T u - 1 o g d i János. Közvetlen és szoros munkatársi viszonyt tartott fenn Bányai János- sal. Fia, Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikus, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen a kőzettan és geokémia professzora. Személyes kapcsolataim Szádeczkv professzorral 1912 szeptemberében kezdődtek, s az egyetemi évek alatt mind jobban kimélyültek, s a gyakornoki és tanár- segédi éveim alatt még szorosabbá váltak. De kapcsolataink a középiskolai tanárkodás ideje alatt sem szakadtak meg. Eleinte Déván látogatott meg, majd Segesváron és buka- resti útjai alkalmával a segesvári állomáson is találkoztam egypárszor az átutazó Szá- dé c z k y Gyulával. A Bukaresti Földtani Intézethez beküldött német nyelvű jelenté- seinek szövegét először nekem küldte el áttanulmányozás végett. Ő buzdított a tudo- mányos munkára és támogatott minden rendelkezésre álló eszközzel. Mintegy örökségül hagyta rám a Kelemen Hargita lánc vulkanológiai kutatásának folytatását és a dácit- Török: Szádeczky Gy. élete és munkássága 369 tufa probléma megoldására törekvő tanulmányok továbbvitelét. A centenárium évére elkészült a Kelemen-havasok eruptívumainak monografikus feldolgozása, amit kiváló mesterem és vezetőm emlékének szántam. A házsongárdi temetőben levő sírja a cente- nárium évében végig virágdíszben van, sírkövén a következő emléksor okkal : Születésének századik és halálának 25-ik évfordulóján hálával és szeretettel emlé- keznek professzorukra és tudós irányítójukra volt tanítványai és munkatársai. A TOKAJI-HEGYSÉG FÖLDTANI ÚJRAVIZSGÁLATÁNAK CÉLKITŰZÉSEI Dr. PANTÓ GÁBOR* összefoglalás : A Tokaji -hegység új rendszerű térképezéséhez kapcsolódó földtani vizsgálat célja — többek közt — , hogy a kárpáti vulkanizmus folyamati egységéhez kap- csolva adjon a hegység kialakulásáról korszerű vulkanológiai képet. A vulkáni folvamatok időrendjét nem a helyi települési viszonyokból adódó egymásután szerint kívánjuk meg- ítélni, hanem a nagy „riolittufa” leplek ([helvéti] tortónai „középső” és szarmata. .felső” riolittufa) felhalmozódásával induló két nagy vulkáni működési szakasz folyamatsorába illesztjük őket. Jelenkori vulkánosság példáival összevetve számolunk azzal, hogv egy-egy szakasz igen sok (30 — 50) ütemből is állhatott, melyek váltakozva szolgáltattak riolitos- dacitos-andezites terméket. Felbontásunk nem teszi lehetővé valamennyi ütem külön- választását, ezért számolunk azzal, hogy egy szakaszon belül észlelt képződési sorrend helyi fluktuáció is lehet, ha néni nagyszabású vulkano-tektonikai folyamattal áll kapcsolatban. A belső kárpáti öv geoszinklinális-jellegű harmadkori vulkánossága Európában a legváltozatosabb, legjellegzetesebb, s legkönnyebben tanulmányozható. Érthető, hogy a földtani kutatás hajnala óta bel- és külföldi kutatók részéről igen élénk érdeklődést vál- tott ki, és igen sok klasszikus földtani (kőzettani, ércföldtani) megismerés forrása lett. A Tokaji-hegységet ezek között nemcsak bora tette világhírűvé, de rendkívül gazdag - savanyú vulkanizmus tekintetében szinte páratlan kőzetkifejlődései is. Az első klasszikus vizsgálatok, melyek Richthofen [9], Szabó 10, 1 \ és Szádeczky Gy. [12, 13] nevéhez fűződtek a múlt század második felében, meg- lepő mélyen hatoltak a hegység alapvető problémáinak megismerésébe, és nemzetközi feltűnést keltettek. Sajnos petrológiai- vulkanológiai beállítottságuknál fogva megálla- pításaik messze előremutató lényegét - amit közülük a legnagyobbnak, Szabó Jó- zsefnek centennáriuma alkalmából Szádeczky-Kardoss E. tiszteleti tag köz- gyűlésünkön ismertetett — sem kortársaik, sem közvetlen utódaik nem értették meg. A hegység vizsgálata 1920 óta rengeteg megszakítással és személycserével a magyar földtani kutatás programján szerepel. A vizsgálatokat szétdaraboltság, módszer- és beállítottságbeli összehangolatlanság jellemezte, ami a földtani kutatás más területein is gyakori jelenség volt. Az egyes kutatók a ráfordítható idő és egyirányú megbízatás szűk korlátái között átfogó szintézist nem nyújthattak. Érdemük a pontos és ma már nagyrészt pótolhatatlan részletmegfigyelések elvégzése, és a kutatás ezen időszakát jellemző három uralkodó szempont szerinti kiértékelése: 1. Részletes petrográfiai megismerés 2. A vulkáni működés időhatárai, időbeli tagolása, sorrendje 3. Hasznosítható ásványi nyersanyagok. Amikor 1958-ban a hegység 10000-es alapú térképezésével a MÁFI tokaji csoportja a földtani újra vizsgálatot megindította, a közvetlen elődök eredményeit használva, érté- kelve és részben továbbfejlesztve, az átfogó vulkanológiai-petrológiai megismerést tűztük magunk elé. Ezt elsősorban az tette parancsolóan szükségessé, hogy hegységünk föld- tani megismerése petrográfiai, a települési és teleptani adatok sokasága ellenére is, messze elmaradt az ország többi részéhez képest, s ezt az ismere thiányt külföldi szerzők (B u r r i [2], Kuthan [5], Kosztjuk [4], Malejev [6]) a helyi adottságok ismerete nélkül idegen sémák ré illesztésével kívánták áthidalni. Ugyanakkor Szádecz- ky-Kardoss E. geokémiai alapon kidolgozott genetikai kőzetrendszere [14 a vul- * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. ápr. 26-i szakülésén. P a n t ó : A Tokaji-hegység földtani újravizsgálatának célkitűzései 371 káni jelenségeket és folyamatokat egészen új megvilágításba helyezte, melynek a Tokaji- hegység vulkáni képződményeire való következetes alkalmazásától joggal várhattuk egy új, egészségesebb petrológiai-vulkanológiai kép kialakítását. Szádeczky-Kar- doss K. [14] és Vadász E. [15, 16] a kárpáti magmatizmusról adott szintézisében nemcsak a folyamati keret és elméleti alapvetés állt rendelkezésre, de illetékességünk és kötelezettségünk bizonysága is, hogy a kárpáti vulkanizmus alapkérdéseit magyar földön kell megoldanunk. Három év alatt F r i t s József, Gyarmati Pál, Ilkeyné Perlaki Elvira, Lengyel Endre, Molnár József és Vargáné Mát hé Klára közre- működésével elkészült a hegység egységes szempontú részletes térképe. Munkánk ered- ményét úgy jellemezhetem, hogy tudjuk, mi van és hol van a hegységben. Nemzetközi bemutatás céljára készült előzetes és általános összefoglaláson [8] kívül nem adtunk eddig számot arról, hogy ez a munka hol és miben hozott újat. A munka során nemcsak ismere- tünk, de szemléletünk is fejlődött, Képződményenként, folyamatonként végzett átte- kintéssel most alakítjuk azt az egész hegységre érvényes összefüggő képet, mely már nem mozaikkockák egymás mellé illesztése, hanem szervesen kapcsolódó ábrázolás. Ez alkalommal rövid bemutatót adunk arról, hogyan keressük az alapvetően közöset, képződési alapjelenségekben gyökerezőt, átfogó tájékozódásra, viszonyításra alkalmasat, amire megnyugtató módon építhetjük az újat, időállót. Magmagenetikai szakaszok Vulkáni hegységeinkben épp úgy, mint minden más területen, a földtani tájé- kozódás első lépése a képződmények keletkezési időrendjének megállapítása. Kétségtelen, hogy enélkül sem a szerkezeti, sem a fejlődéstörténeti értékelés nem támaszkodhatik biztos alapokra. Sajnos a kérdés a vulkáni képződmények anyagvizsgálata (ásványos összetétel, liipo-metaelváltozások) és elhelyezkedése (fekü-fedőviszonyai) alapján nem dönthető el. A régebbi magyar és a legutóbbi külföldi irodalom ciklus- vitájában jelentős megfigyelési adattömegünk ellenére ( — sőt éppen amiatt — ) nem kívánunk állást foglalni. Az időrendet világosan tükröző települési adatok és kifejlődésbeli analógiák tizeire sem kívánunk új ciklusbeosztást alapozni, sem a régebbiek vagy újabbak felett pálcát tömi. A negyedkorból jelenkorig átnyúló aktivitású vulkáni területeken az egymásra- következés egyetlen vulkáni szakaszon belül is világosan és jól megfigyelhető, s így a vulkáni működés ütemei termékeikben is különválaszthatok. Ezek száma pl. az új- zélandi Taupo-tó környékén a pleisztocén-holocén során 44. Időben távolabbi vulkáni működés termékeinek sorrendjéről szerkezeti elmozdulások, mállás és erózió folytán homályosabb a képünk, a felbontásnak ezt az élességét el nem érhetjük, és egymásra következő ütemek termékei között település és kifejlődés alapján könnyen hajlan- dók vagyunk szakasz -elválasztást vonni. Szakaszok elhatárolására az időrendi egymásután megállapítása egyedül nem alkalmas, ezeknek a földtörténeti események nagyobb állomásaihoz kötve lehet csak értel- mük. A magmás történéseknek azonban önálló ritmusuk van, és a magmás működési szakaszok határai rétegtani vagy hegységszerkezeti választóvonalakkal pontosan nem egyeznek, s így kisebb-nagyobb fáziskülönbséget figyelmen kívül hagyó párhuzamosítás eltorzítja a valódi összefüggéseket. Balkay [1] világosan rámutatott a harmadkori magmatizmus folyamati egységére, melynek jelentősebb felélénkülései éppen váltakoz- nak a gyűrődéssel — feltolódással jellemzett orogén szakaszokkal. A vulkáni történések természetes beosztása csak a földkéregben lejátszódó magmás folyamatok menete és iránya szerint lehet helyes. Harmadkori vulkánosságunk termékeit szolgáltató magmagenetikai folyamatokat a geoszinklinális-magmatizmus általános 372 Földtani Közlöny, XC1. kötet, 4. füzet fejlődésmenetének megfelelően a nagyobb (40 — 60 km) kéregmélységből feltörő bázisos magmának felszínhez közelebb talált szial-anvaggal va]ó kontaminációja jellemzi. E keveredés több ágon, különböző mélységközökben, igen változatos fizikokémiai fel- tételek között megy végbe, így a kombinációk gazdag sorozatát hozza létre. Felszín - közelben (5 km-nél kisebb mélységben) a mellékkőzet jelentősebb nedvességtartalma transzvaporizáció útján különösen megnöveli a magma reakcióképességét, és a keveredés szélsőséges összetételeltolódásokat eredményezhet. A láva földtani idővel mérten is hosszú magmafejlődés, , .érlelés" után lép a fel- színre. A belső kárpáti öv kéregfelépítése sekélymélységű magmafészkek kialakulásának különösen kedvezett, ezekben az összetétel szóhasználatunk szerinti riolitosig tolódott el, nagy illóanyagtartalmú, rendkívüli feszítőerejű hipomaginaképződés közben A „rio- litos" hipomagma újabban világszerte elismert viselkedésének megfelelően gigan- tikus méretű (100 kin3 nagyságrendű anyagszolgáltatású) robbanásokban szabadult fel, és lávát (perlit, obszidián), hablávát (ignispumit), ,,nuée ardente”-t (összesült rio- littufa) szolgáltatva sokszáz km2-t terített be riolitos vulkáni termékekkel 7 . Kétségtelen, hogy ezek az óriási riolitexplóziók voltak a harmadkori vulkánosság legmesszebb kiható és legszaporább anyagszolgáltatású mozzanatai, melyek a magma- fészek hirtelen kiürülése révén a mélyebb kéregrészek magmarendszerét is lendületbe hozták. A mi esetünkben helyesebb Szabó J. 10, 11], Szádeczky 14] meg- gondolásaival egyetértve ezektől a nagyarányú paroxizmusoktól számítani a vulkáni működési szakaszok kezdetét és nem a differenciációs sor elméletileg helyes legbáziso- sabb kiinduló tagjának (piroxénandezit) felszínre lépésétől, mert ezek, még ha talán nem is teljes vulkáni csend után következtek be, megújulást hozva a kitörések egész lánco- latát vezették be. Az egymást követő kitörések a maginautánpótlódás— differenciáló- dás szövevényes hálózata miatt nem adnak összefüggő differenciációs sort Egy -egy sza- kaszon belül átlagosan a bázisosabb felé halad a lávaszolgáltatás mélyebbről csa- pódó, kevésbé kontaminált magma belépése révén, azonban a helyi magmatartókban. sőt kürtőkben végbemenő differenciáció 6a és transzvaporizáció szélsőségesen savanyú , .visszaüt éseket is eredményezhet, amint az újzélandi negyedkori vulkánosság idézett példáján a 44 ütem a bázisos vulkánosságnak tizszeri savanyúba való át csapását mutatja. A fő riolitparoxizmusok szerinti szakasztagolás, a Tokaji-hegység kereteit átlépve, jól csatlakozik a medenceüledékek vezető riolittufaszintek szerinti tagolásához, s egy nevezőre hozza a hegységbeli és medencebeli vulkáni képződmények megítélését A hegy- ségben eszerint két fő vulkáni szakasszal dolgozunk: a (helvéti) -tort ónai „középső" riolittufa kitörését és a szarmata „felső" riolittufa kitörését követő vulkáni sorozatokkal. Ezek termékei az aktivitás térbeli eltolódása, időközi lepusztulás — áthalmozás és l^enyo- mulások (lakkolitképződés) folytán nem a rétegtani sorrendnek megfelelően következnek egymás felett. A vulkáni történések időbeosztásán túl célunk a kőzetkémizmus genetikai értel- mezése. a kőzetminősítés következetes átformálása az új rendszertani elveknek meg- felelően és ősföldrajzi-szerkezeti rekonstrukció. E téren a részletvizsgálatokból eddiu kielemezett eredményekről munkatársaim számolnak be. IRODALOM REFEREXCES 1. Balka y R. : Adatok Magyarország mezozóos magmatektonikajaról. »On the mesoaoic magma teetonics of Hungary.) ■ Aeta Geol. Aead. Se. Hung. VII. In print. — 2. Burri, C— X i g g 1 i. P. : Die j un gén Eruptivgesfeine des mediterránén Orogens. - I— II. Zürich. 1 945 — 49. — 3. Grindley. G. W . : Geological Mapof Xew Zealand 1 : 250.000. — Sheet 8. Taupo. Wellington. 1960. — 4. Koszt- juk. V. P. : Problcmü vulkanizma. 1959. — 5. Kút ha n. M. : Undacny vulkanizmus Karpatskth< • orogénu a vulkanologieké studia v sev. eásti Presovskyeh hor. Práce Stát. Geol. Ustavu Zosit 17. 194&. P a n t ó : A Tokaji-hegység földtani újvavizsgálatának célkitűzései 373 — 6. M a 1 a j e v, E. F. Novüje dannüje o fazah vulkanizma v Szovjetszkih Karpatah. Doki. Akad. Nauk. SzSzSzR. 133. 5 : 1 165— 1 168. 1960. — 6a. N a b o k o, Sz. I. : Csetverticsnüj i szovremennüj vulkanizm Kamcsatki i petrohimicseszkije oszobennoszti lav. Mezsdunarodnüj Geol. Kongr. XXI. Szesszija. Dokladü Szovjetszkih Geologov 13 : 325 — 333. 1960. — 7. Pánt ó G. : Az ignimbritkérdés alakulása és magyar - országi vetülete. MTA Műsz. Tud. Oszt. Közi. 29. 1 — 4, 1961. — 8. PantóG.-SzékynéFux V. : A Tokaj -hegység harmadkori vulkáni tevékenysége. — Dér tertiáre Vulkanismus im Tokajgebirge' Acta Geol. Acad. Se. Hung. VII. (In print.) — 9. Richthof en, F. : I. Studien aus den ungarisch- siebenbürgischen Trachytgebirgen. Jahrb. k. k. Geol. Reichsanst. II : 153—278. 1861. — 10. Szabó, J. : Die Trachyte und Rhyqlite dér Umgebung von Tokaj. Jahrb. k. k. Geol. Reichsanst. 16 : 82—97. 1866. — 11. Szabó, J. : IJtude pétrographique et géologique du terrain trachytique de Tokay dans le nord-est de la Hongrie. — Assoc. Franc, pour l’Avancement des Sciences. Congrés d’Alger, pp. 1 — 35. Paris, 1881.,— 12. Szádeczky Gy. : A magyarországi obsidiánok, különös tekintettel geológiai vi- szonyaikra. Értekezések a Terin. tud. köréből. 1 6. 6 : 1 — 64. 1 886. — 13. Szádeczky Gy. : A magyar- országi rhyolitokról. Pótfüzetek a Term. Tud. Közlönyhöz. 22. 2: 71 — 77. 1890. 14. Szádeczky- KardossE. : A kárpáti közbenső tömeg magmás mechanizmusáról. — On the mechanism of the magmatic activity in the Carpathian ”median mass”. Acta Geol. Acad. Se. Hung. VII. (In print.) — 15. Vadász E. : Magyarország földtana. II. kiad. 1960. 1 6. V a d á s z E. : A magyarországi magma- tizmus térbeli és időbeli eloszlása és magmatekontikája. — Spatial and temporal distribution of the mag- matism in Hungary and its tectonics. Acta Geol. Acad. Se. Hung. VII. (In print.) Appreciation of volcanic phenomena and their products in connection with the geological study of Tokaj Mts. Dr. G. PANTÓ By the last three years mapping teamwork carried out by the Hungárián Geolo- gical Survey the study of Tokaj Mts. reached a new stage of volcanologic synthesis. Volcanic events of the Tokaj Mts. represented by their lava and pyroclastic products were inserted in the generál scheme of Carpathian volcanism. Two principal volcanic cycles of this activity were manifested here ; the older beginning in the Tortonian, the younger in the Sarmatian. Both cycles have been introduced by gigantic volcanic outburslts yielding thick rhyolitic (dacitic) welded tuff sheets extending throughout the Hungárián Basin („intermediate” and ,,upper” rhyolite tuff). Differentiation during the cycles tended generally from rhyolitic to andesitic composition. Each cycle includes a number of stages fumishing alternating rock types of wide and/or local distribution according to the actual fluctuating course of differentiation. VULKÁNI KŐZETMINŐSÍTÉS PROBLEMATIKÁJA TOKAJI-HEGYSÉGI PÉLDÁKON GYARMATI PÁT* Összefoglalás : Tokaj -hegyaljai vulkáni kőzetek meghatározása és elnevezése eddig a szövet és fenokristályok álapján történt. Mivel azonban ezek a kőzetek 50 — 9u térfogat -százalékban mikroszkóposán meghatározhatatlan alapanyagból állnak, helytelen a kőzet alárendeltebb részén nyugvó rendszerezés, helyesebb a kőzet egészére kiterjedő kémiai elemzés figyelembevétele. Szádeczky-Kardoss E. új magmás kőzetrend- szere alapján az orto- és hemiorto vulkáni kőzetcsoportokat megkíséreltük beilleszteni a kémiai elemzésen alapuló R i 1 1 m a n n-féle vulkáni kőzet rendszerbe. Kitűnt, hogy a korábban andezitnek vélt kőzetek nagy része kémiailag a ri odáci toknak és dád toknak, a plagioklászriolitok egy része periig a kvarclatitoknak felel meg. Mivel a K ittmann- nevezéktan alapján kapott kőzetnevek az átmeneteket és változatokat gazdagabban fe- jezik ki, és a természeti viszonyokkal is szorosabb a kapcsolatuk a jövőben ezekre is tekin- tettel kell lennünk. A modern kőzettani kutatás ma is egyik legfontosabb kérdése a magmás kőzetek, különösen a vulkáni kőzetek nevezéktana. A kőzetrendszertan alapját meghatározó három tényező az ásványos, a szöveti és kémiai összetétel eddig még nem általánosan elfogadott határok alapján határoz meg egy kőzetet, tehát a leíróktól függően változik az illető kőzet neve. A legnagyobb eltérések a vulkáni kőzetek meghatározásában lehetnek Míg a holokristálvos mélységi kőzeteket az ásványos összetételük egyértelműbben határozza meg, addig a vulkáni kőzetek osztá- lyozásához, amelyek alapanyagukban üveget vagy mikrolitokat tartalmaznak, a kémiai elemzésre is szükség van. így például sok dácitot és riodácitot andezitnek véltek, mivel az alapanyagban rejtett kvarc és szanidin mennyiségét nem vették figyelembe. Ez az oka annak, hogy az andezit közepes összetétele savanyúbb, mint a mélységi megfelelőjéé, a diorité. 108 szövete és mikroszkóppal meghatározható ásványos összetétele alapján andezitnek mondott Tokaji-hegvségi kőzet közepes összetétele is ezt mutatja. Összehasonlitásképpen közöljük a Tokaji-hegvségi (1), dunazugi (2), börzsönyi (3), mátrai (4), cserháti (5) andezitek középértékét is (I. táblázat). I. táblázat .. 5. 4. 5. SiO, 60,31 58,15 57,38 55,90 54,70 Al,Oj 17.00 17,99 18,60 18,51 18,09 FefO, 2,57 3,76 3,86 2,27 2,76 FeO 3,04 2,72 3,05 4,81 5,79 MnO 0,10 0,15 0,14 0,16 0,10 MgO 3,07 2,08 1,61 2,83 2,66 CaO 6,26 6,81 6,26 7,70 8,08 Na,0 2,58 3,02 3,17 3,01 3,37 K.O 2,06 2,42 2,22 1,69 1,75 TiO, 0,67 0,66 0,83 0,95 1,05 Egy vulkáni kőzet meghatározásához tehát az ásványos összetétel és szöveti jelleg mellett még kémiai elemzésre is szükség van. A magmából kristályosodó ásványok minő- sége és mennyisége azonban nemcsak a kémiai összetételtől, hanem a gáztartalomtól és nyomástól is függ. Ugyanazon kémiai összetételű magma különböző körülmények között megszilárdulván különféle kőzeteket hozhat létre (L a c r o i x heteromorf kőzetei ) * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. ápr. 26-i szakülésén. Gyarmati : Vulkáni kőzetminősítés problematikája 375 Meg kell különböztetnünk tehát egy kis nyomáson, általában kevés gáz kíséretében kelet- kezett vulkáni fáciest és egy nagy nyomáson, sok gáz kíséretében keletkezett (szubvulkáni) fáciest. Mindkettő speciális ásványokkal jellemezhető. A vulkáni fáciesben találkoz- hatunk pigeonittal (a diopszid és klinohipersztén izomorf keveréke), anortoklásszal, meli- littel és leucittal, ezek azonban a nagy nyomású, szubvulkáni fáciesben hiányzanak. Az intratellurikus ásványok, mint az ensztatit, hipersztén és sok amfibol a vulkáni fá- ciesben instabil, megtalálhatók azonban mint fenokristályok a szubvulkáni feltételek mellett keletkezett effuzív kőzetekben, de sohasem az alapanyag mikrolitjaiban. így a kevert fáciesekben keletkezett kőzeteknek jellemző, sajátos összetétele van a tisztán vul- káni feltételek mellett kristályosodott kőzetekkel szemben. Ha csak a fenokristályokat ismerjük . és nincs kémiai elemzésünk a kőzetről, nem adhatunk pontos meghatározást. Rittmann a kőzet neve elé tett és Niggli által bevezetett ,,feno” jelzőt javasolja, mivel meghatározásuk a fenokristályok alapján tör- tént. Ily módon egy vulkáni kőzet, amely sok plagioklászt és kevesebb sötét ásványt tartalmaz, egy meghatározhatatlan alapanyagban ,,feno-andezitnek” nevezhető, jelezvén evvel az ismeretlen alapanyagot, amely tartalmazhat azonban kvarcot és szanidint, tehát valójában dácit vagy riodácit. Az andezitek legnagyobb része fenoandezit és kémiailag a dácitoknak és riodácitoknak felel meg. Ajánlatos tehát a kémiai összetételből kapott név mellé zárójelben odatenni a móduszból nyertet. Pl. labradorit riodácit (hiperszténaugit- andezit) . Az eddig elmondottak általánosan és sajátosan érvényesek a Tokaji-hegységi vul- káni kőzetek esetében is. Ásványos összetételük alapján a korábban andezitnek, dácit- nak vagy riolitnak határozott kőzetek 50— 90%-át üveges vagy mikrokristályos alap- anyag alkotja, melynek közelítő összetételére csak a törésmutatójából következtethetünk. Ilyen esetben helytelen tehát a kőzet alárendeltebb részét alkotó, mikroszkóposán is meghatározható ásványokon alapuló kőzetnév használata, helyesebb a kőzet egészére kiterjedő kémiai elemzés figyelembevétele. A vulkáni kőzetrendszerezések közül a Tokaji-hegységi viszonyoknak leginkább megfelelő 1 95 1-es Rittmann [l]ésl 959-es Szádeczky - féle [5] rendszert vettük alapul. A kémiai elemzésből számított (normatív) ásványtani összetételen nyugvó rend- szerezéseknél (Niggli- egy énért éknormák, CIPW, részben Zavarickij) egy- szerűbb, pontosabb, logikusabb és a természeti viszonyokkal jobban számol mindkét kőzetrendszerezés. Rittmann nevezéktanát a Szádeczky - féle értelemben hasz- nált orto- és hemiortovulkanitok csoportjára alkalmaztuk, a hipo- és metavulkáni főcso- portok kőzetneveit pedig a kis hőmérsékletű ásványokra utaló megjelöléssel használtuk. Mivel az említett Rittmann - nevezéktan még kevéssé ismert, szükségesnek tartjuk annak rövid ismertetését. Rittmann, mivel az általánosan használt kőzet- tani nevezéktan helynevekkel terhelt, csak a klasszikus, jól ismert neveket használja, mint riolit, dácit, trachit, andezit, fonolit, tefrit, bazanit, leucitit, nefelinit és kombiná- cióikat, mint riodácit, trachiandezit, vagy jelzős formában, mint fonolitos tefrit, az át- meneti típusok jellemzésére. A trachit és trachiandezit közötti átmeneti kőzettípusra a ; speciális latit, a labradorit dácit és bytownit dácit közötti kőzettípusra a nálunk kevésbé I ismert bandáit nevet használja. Ugyanazon kőzettípuson belül a színes ásványok mennyisége alapján megkülön- böztet sötét és világos változatokat. További megkülönböztetést tesz az uralkodó ásvány szerint, például olivinbazalt, vagy alkáliatartalom szerint, mint alkáliriolit, alkálitrachit, jelezvén, hogy a földpátok V8-a alkáliföldpát (szanidin, anortoklász, albit). Ezek a jelzők azonban a kőzetben való- ban jelenlevő ásványokra kell, hogy vonatkozzanak, nem pedig a norma szerint számí- tottakra, amelyek csak feltételezettek. 376 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet Ily módon megszüntethető a speciális kőzetnevek nagy része, amelyeket érthetőbb meghatározásokkal helyettesíthetünk . A kőzetek meghatározásához és elnevezéséhez három kulcsot ad, amelyek között ismereteink tökéletessége szerint választhatunk. I. kulcs: amikor az ásványtani összetétel (modusz) pontosan ismert, II. kulcs: amikor az ásványtani összetétel csak közelítően ismert, vagy csak a fenokristályokat ismerjük, III. kulcs: amikor kémiai elemzésünk van. Az I. és 1 1 1 . kulcs együttes használata ellenőrzési lehetőséget, ezenkívül pedig módot ad heteromorf kőzettípusok elkülönítésére is. Tekintettel a jelentős mennyiségű (50 — 90%) üvegtartalomra, a Tokaji-hegységi vulkáni kőzetek esetében még a fenokristályok pontos meghatározása és térfogat %-ának kimérése esetén is csak a II., főképpen azonban a III. kulcsot alkalmazhatjuk. Mivel a vulkáni fáciesekben a kémiai elemzésből az ásványos összetétel számítása igen összetett, Rittmann néhány diagramot szerkesztett, amelyek lehetővé teszik a probléma grafikus megoldását, és egyben közvetlenül a kőzet nevét is megadják Ezeknek a diagramoknak a használatához a kémiai elemzés súlyszázalékos ered- ményeit részben átalakítjuk, és a következő módon csoportosítjuk: SiO, súlyszázalékos értékét nem változtatjuk, A1 A1203 súly százalékos értékét 1/10-el csökkentjük, Alk K20 + 1,5 Na*!), CaO súlyszázalékos értékét nem változtatjuk, FM Fe2Oa + 1,1 FeO -j- 2MgO, az MnO értékét hozzáadjuk az FeO értékéhez. Azután elvégezzük a következő osztásokat két tizedes pontosságig , K,P Alk és an A1 - Alk A1 -f Alk majd a fenti értékek alapján a diagramok és táblázatok segítségével megkapjuk a kőzet nevét. Ezekután nézzük meg, melyek azok a kémiai jellegek, amelyek a Tokaji-hegységi kőzeteket jellemzik. Eddig csaknem 400 teljes elemzés készült el.* A már említett mód- szerek alapján ebből 89 riolitnak, 26 riolittufának, 172 andezitnek, 12 dácitnak, illetve rioandezitnek, 12 trachitnak, 15 bentonitnak, 45 kaolinnak, 21 pedig egyébnek (kvarcit és alunit) bizonyult. A kőzetelemzések eredményeit a jobb áttekinthetőség és összehasonlítási lehetőség érdekében variációs diagramon ábrázoltuk. Az átszámított Zavarickij - értékek alapján megszerkesztettük a Zavarickij - diagramot. A már ismertetett módon kiszámítottuk a R i 1 1 m a n n - értékeket is a III. kulcs alapján, majd a diagramok segítségével meghatároztuk a kőzet Rittmann javasolta nevét. A kőzetkémiai tulajdonságok ábrázolására a legegyszerűbb és legvilágosabb mód- szer a variációs diagramok szerkesztése (1. ábra). Ezek vizszintes tengelyére az SiOt értékeket, függőleges tengelyére pedig a többi komponens értékeit visszük fel. Mi a va- ) riációs diagramoknak ezt az általánosan használt formáját két kisebb változtatással al- kalmazzuk. A vízszintes tengelyre az SiOa csökkenő értékének megfelelően magukat az ♦Barabás b.-né 47. Barna J. 2, Bernáth 2, Bicske y I. 3, Bucsy I. l.Buzágh A. 1, Csajághy G. 4, Emszt K. 42, E m s z t M. 22, F i n á 1 y I. 9, G á 1 d i G. I, Gedeon T. 2, G u z v K.-n é 58, Jankovits L. 16, Marschek Z. 2. M i k a S. l. N e m e s L.-n é 60, Serly G. 2, S i m ó B. 9. S ii r ü J. 20, T a k á t s T. 1 8, T o 1 n a y V. 33, Újhelyi S. 3, V e n d 1 A. 2 1 , V e c s e y T. 2, V o t i s k y Z. 2 kőzet teljes elemzését végezte el. 78,85 Gyarmati Vulkáni kőzetminősítés problematikája 377 2 Földtani Közlöny 7. ábra. Tokaj i-hegységi kőzetelemzések variációs diagramja Fig. 1. Variation diagram of rock analyses on Tokaj Mountains samples Puc. 7. BapnaijHHOHbiií gnarpaMM aHann30B ropHbix nopoA, npoHcxoAflmnx H3 rop ToKaft 378 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet egyes kőzeteket rakjuk fel egyenlő távolságban, a többi oxidot pedig a nem közös, alapú függőleges tengelyen külön-külön ábrázoljuk. így a kőzet egyéni jellegei pontosab- ban tükröződnek Ezen a variációs diagramon a 78,85 — 51,57% közötti SiOz értékű kőzeteket áb- rázoltuk. A diagram baloldalán a riolitok 78,85 (382. ignimbrit, Pálháza, Xagyvérhegy) 71,48 (276. ,, kőporos” riolittufa, Tállya, Törökmáj) jobboldalán az andezitek 66,96 (333. andezit, Sárospatak, Hosszú-hegy) 51,57 (379. andezit, Hollóháza, Kisadorjám % SiÜ2 értékkel, a diagram középső részén pedig a dácitok, rioandezitek és a bontott kőzetek helyezkednek el. Az Si02 függvényében vizsgálva a többi oxid viselkedését, a következő szembe- tűnő jellegzetességeket állapíthatjuk meg: a diagram jobb oldalán az andezitek nagyobb A1203, Fe203, FeO, MnO, MgO, CaO és Ti02 értékkel, de kisebb NaX), K,0 értékkel szere- pelnek. Az Al203-görbe kiugró csúcsain hidrotermálisán elbontott kőzetek, bentonit (pl. 181. Végardó) és kaolin (pl 206. Rátka), mélypontjain pedig alunit (257. Telkibánya) és kovaföld (248. Füzérkajata) vannak. Az Fe203 és FeO fokozatosan növekvő értékkel általában ellentétesen viselkedik, párhuzamosan csökkenő a kaolin, bentonit, kovaföld és alunit elemzéseknél. A riolitos tartományban a meg nem bízható Bernáth elemzések adják a kiugró Fe203-csúcso- kat (122, 121, 120, 117, 1 18). A hegység déli részének néhány riolitos összetételű kőzete Szintén nagyobb Fe203-értékkel szerepel, (185. riolittufa, Monok; 352 plagioklászriolit szőllő -hegy) . A diagram átmeneti részén nagy Fe203-ért ékkel bontott, káli-metaszomati- zált andezitek (146, 147. bontott andezit, Mád, Pipiske; 233. trachit, Rudabánvácska, Nagy Szava; 341. pszeudotrachit, Regéc, Serfőző patak; 100. zöldköves andezit, Telki- bánya, Andrásbánya; 268. pszeudotrachit, Rudabánvácska, Éheskút; 269 pszeudo- trachit, Rudabánvácska, Kis Szava) és néhány oxidáltabb átmeneti jellegű kőzet helyez- kedik el (48. andezit. Erdőhorváti, Hosszúcsere; 357. andezoriolit, Zsebrik; 49. andezit. Erdőhorváti, Eperjeskepatak ; 71. andezit, Bodrogkisfalud, Nyerges-hegy). Az andezites tartományban 5- 6%-os Fe2Oa-t art alommal az oxi-típusok (272. andezit, Sátoralja- újhely, Magos-hegy; 369. biotitos andezit, Füzér, Magos-hegy; 42. andezit, Pálháza, Róka- árok; 359. andezit, Nagy Répás; 378 andezit, Hollóháza, Kisadorján), az 54 — 51% Si02-tartalmú, valódi andezitek (308. andezit, Telkibánya Fehér-hegy; 278. andezit, Tállya, Kopasz-hegy) és néhány káli-metaszomatikus kőzet (338 pszeudotrachit, Regéc, Vár-hegy gerinc; 235. Rudabánvácska) tartozik. Az MnO értéke az andeziteknél sem éri el a 0,2% -ot. A MgO és CaO tökéletesen párhuzamosan váltakozó növekvő értékkel szerepel. A két oxid görbéjén levő mélypontok minden esetben a K20-csúcsaival esnek egybe. A Na20 csak 2 — 3%-os ingadozást mutat, a KaO váltakozása 8— 10%-ot is elér. A két alkália viselkedése a ferro-ferri vashoz hasonlóan csaknem mindig ellentétes, kiugró K20-értékhez néhány tized százalékos Na^O-tartalom tartozik. Mindkét alkália 1%-nál kisebb értékű a kaolinok nagy részénél. Érdekes kapcsolat figyelhető meg a K,0 és FejO* között. Az elemzések nagy részénél párhuzamosan, másik részénél ellentétesen viselkedik a két oxid. A különbség valószínűleg a káliumban való dúsulás folyamatának különbségé- ből adódik. Egyik esetben a káli-metaszomatózis nagyobb hőmérsékleten, oxidációs kö- rülmények között ment végbe, amikor a vas nagyrésze ferri-vassá oxidálódhatott (352. Szőlő-heg}’; 146. Pipiske-tető; 154. Rudabánvácska; 233. Nagy Szava; 34 1 . Sérfőzó-patak ; 391. Pányok; 268. Éhes-kút; 269. Kis Szava; 359. Nagy Répás; 237 Kánya-heg}-; 338. Regéc, Vár-hegy) másik esetben pedig reduktív közegben (384. Somlyód; 157. Lóhalál; 124. Tolcsva, Szőlő-hegy; 390. Gyepű-hegy; 236. Gyepű-heg}*; 144. Csető; 87. Ciróka- árok; 204. Zsolnay-bánva; 377. Éhes-kút; 201. Zsolnay-bánya ; 217. Zsolnay-bánya.) Gyarmati Vulkáni kőzetminősítés problematikája 379 A Ti02 görbéje a bázisos kőzetek tartománya felé nő, azonban ezeknél is csak rit- kán éri el az 1%-ot. Legkisebb Ti02-értékkel a kaolinok (226. Sárospatak, Zsolnay-bánya; 210. Sárospatak, Megyer-bánya; 205. Felsőkéked; 201. Sárospatak, Zsolnay-bánya; 177. Bodrogszegi) bentonitok (184. Végardó; 228. Tolcsva, Szőlő-hegy) és alunitok (257, 259. Telkibánya, Kánya-hegy) szerepelnek. A Ti02-csúcsokat tekintve szembetűnő azok egy- beesése a K20-csúcsokkal (146. bontott andezit, Mád, Pipiske-tető; 124. riolit, Tolcsva, Szőlő-hegy; 236. trachit Telkibánya, Gyepű-hegy; 87. bontott andezit, Tolcsva, Ciróka- 0,1 0.2 0.3 ° 0,4 0,5 0.6 0.7 an 2. ábra. Tokaji -hegy ségi kőzetelemzések Rittmann an-k A-B diagramja Fig. 2. The Rittmann an— k A — B diagram of analyses on Tokaj Mountains rock samples Puc. 2. an-k A — B zmarpaMM no PumMQHy aHaJin30B ropHbix nopoa, npoHexoflflmHx H3 rop Tonaíí , árok — utóbbi három kis Fe203, FeO-értékkel — 247. trachit, Telkibánya, Nagy Oszró; 279. trachit. Telkibánya, Kánya-hegy). A kémiai összetétel és ugyanakkor az abból számított lehetséges (normatív) ás- ványtani összetétel leglogikusabb ábrázolásmódját Zavarickij adta. Diagramján a 8 főkomponenst 4 alapértékkel és 5 kisegítő értékkel ábrázolja. Ezen, az átmeneti jellegű kőzetektől eltekintve, jól elkülönül az andezitek és riohtok csoportja. A két csoport között elhelyezkedő kőzetek kémiai összetételében mutatkozó szabálytalanságok leginkább hipo- és metamagmatitos elváltozásokra vezethetők vissza. Ezek is elsősorban a bázisos, andezites 2* 380 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet összetételű kőzeteket érintik. Leggyakoribb ilyen jelenség, amikor a CaO, MgO csökke- nésével az AI0O3, Si02 és gyakran a K20 növekedésével a kőzet kémiai összetétele riolitos, alkálitrachitos összetételt nyer, szövete azonban felismerhetően andezites marad. A diagram átmeneti területére a hipomagmásan elváltozott, valójában riodácitos, kvarclatitos összetételű andezitek esnek. így a tokaji Nagy-hegy kőzetei (325.,. 326. Nagy -kegy; 59. Tárcái; 322. Tokaj, vasútállomás; 321. Patkó-bánya; 317. Lencsés- völgy; 319. Tarmag-bánya) , az északi, határmenti rész kőzetei (369. Füzér, Magas-hegy; 365. Nagy Hrabov; 363. Tolvaj-hegy; 361. Füzér, Vágott-hegy; 362. Nyerges-tető; 90. Hrabov- hegy) és a hegység déli részének riodácitos, dácitos jellegű kőzetei (39. Mád, Diós; 35. Őr-hegy; 37. Erdőbénye, Hidegkút; metamagmatitosan elváltozott a 146., 147. Mád, Pipiske-tető; és egészen a riolitos tartományban a 71. Bodrogkisfalud, Nyerges; 60, 72. Cigány-hegv). Kis A (K20 -f- NaaO) értékkel szerepelnek a hegység déli részének riolit- tufái (150., 151., 159. Bodrogkeresztúr; 148. Mád). A diagram körülhatárolható részén nagyobb A értékkel tűnnek ki a tállyai andezitek (277. Kopasz-hegy; 75. Kopasz-hegy; 74. Sas-tető; 126. Sas-hegy; 36. Hollós-tető; 65. Tállya-bánya). A regéci Vár-hegy dácitos (kvarclatitos) összetétele, átmeneti jellege az elemzések egy részénél hipomagmás elválto- zásra vezethető vissza (230., 229., 349. Vár-hegy), másik részük azonban kétségtelenül metamagmatitos folyamat végeredményét tükrözi (348. nagyobb B értékkel, amit elsősor- ban az Al203-felesleg ad; 232. nagy Al203-felesleggel, egészen kis C (CaO) értékkel; 346. nralkodóan nagy Al203-felesleggel, kis A és C értékkel; 347. még nagyobb B, még kisebb A és C m! = O értékkel). A diagramról leolvasható, hogy a Tokaj i-hegységi andezitek nagy része közelebb esik az S tengelyhez, tehát savanyúbb, mint az igazi andezitek, melyek projekciópontja a 277. (Tállya, Kopasz-hegy) és 62. (Szokolya) közé kellene, hogy essék. Az ismertetett Rittmann -féle harmadik kulcs alapján 280 kőzetkémiai szempontból értékelhető kőzet közül 76 riolitnak, 35 karclatitnak, 24 riodácitnak, 91 labradorit riodácitnak, 8 dácitnak, 24 labradorit dácitnak, 7 trachitnak illetve lamproitos trachitnak, 2 latitnak, 2 trachiandezitnek, 6 labradorit trachiandezitnek, 2 andezitnek, 3 labradorit andezitnek adódott. A 2. ábrán az említett kőzetek an-k diagramja látható. A korábban riolitnak mondott kőzetek projekciópontjai a riolit és kvarclatit mező át- meneti részére esnek, az andeziteké pedig a riodácit, labradorit riodácit területére. Míg a korábbi meghatározások alapján a riolitok 78,85—71,48, az andezitek pedig 66,96— 51,57% közötti Si02-értékkel szerepeltek, a Rittmann -nomenklatúra alapján kapott kőzetnevek lehetővé teszik, hogy az említett, 78,85 — 51,57 % Si02-értékek közé eső kőzettartományt árnyaltabb, az átmeneteket pontosabban kifejező és a természeti vi- szonyokat jobban tükröző kőzetnevekkel tagoljuk. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a fenti megállapítások csak a Szádeczky- féle értelemben használt orto- és hemiortovulkanitokra érvényesek, tehát azokra a kőze- tekre, amelyek alárendelt (< 5) százalékban tartalmaznak könny enillókat. A korábban készült és jelenleg készülő elemzések csaknem kivétel nélkül ilyennek minősíthetők. Ennek magyarázata a még ma is uralkodó szemléletben található, miszerint teljes ké- miai elemzésre csak ,,ép” kőzetek érdemesek. Vulkáni területeinken, mint ismeretes, fel- színen ezek a legritkábbak. A hipo- és metavulkanitok minősítésére e dolgozatban nem tértünk ki. Gyarmati : Vulkáni kőzetminösítés problematikája 381 IRODALOM - REFEREXCES - JIHTEPATYPA 1. Rittmann, A. : Xomenclature of Volcanic Rocks. Bulletin volcanologique. 1952. — 2 Sawaricki, A. N. : Einfuhrung in die Petrodiemie dér Eruptivgesteine. Berlin. 1954. — 3. § a 1 át’ J. ; Nomenklatúra vulkanitov niektorych vulkanickych pohori Zapadnych Kárpát a Vihorlatu podl’a Rittmana. Geologicke prace. Bratislava, 1956. — 4. S alát, J. : Petrochemia vulkanitov Presovsko — Tokajskélio pohoria. Geologicke prace. Zosit 46. Bratislava 1957. — 5. Szádeczk y-K a r d o s s, E. : Pantó, G., Szék y-F u x, V. : A preliminary proposition fór developing a uniform nomenclature of igneous rocks. International Geological Congress : Report of the Twenty-First Session Norden 1960. Part XIII. — 6. O n c á k o v a. P. : Petrochémia kj^slych neovulkanitov v Zemplinskom Ostrove. Sbomik Vedeckych Prac Vysokej Skoly Technickej v Kosiciach, 1960. Problems of the classification of volcanic rocks, as revealed by examples from the Tokaj Mountains, Northeastern Hungary P. GYARMATI The determination and classification of the volcanic rocks from the Tokaj Moun- tains was performed up to now on the hasis of their texture and phenocrvsts. Since, how- ever, these rocks contain from 50 to 90 percent of microscopicallv unidentifiable ground mass, a classification based solely on the minor fraction of the rock is unjustified and it is more correct to consider the Chemical analysis results which characterize the rock as a whole. The author has made an attempt at fitting the ortho- and hemiorthovolcanic rock groups (in the sense of the new classification of magmatic rocks by E. Szádeczky- Kardoss) intő Rittman n’s Chemical System of volcanic rocks. It was found that the greater part of the rocks formerly classified as andesites are chemicallv rhyodacites or dacites, whereas part of the plagioclase rhyolites belongs to the quartz latite group. Since the nomenclature of Rittmann offers a greater abundance of names fór rock varieties and transitions and seems to be better fitted to natural processes, it will be necessary in the future to take intő account alsó this System of classification and nomenclature. BOnPOCbl OnPE^EJlEHIIH BVJ1KAHHMECKHX TOPHblX nOPOfl TlaA flbapMcimu OnpeAeJieHtie h HaiiMeHOBamie By.iKaHHHecKiix nopoA ToKaflcKHH rop ao chx nop npo- H3B0AHJ10Cb Ha OCHOBaHÍIII TeKCTypbl H (j)eHOKpHCTaJlJIOB. OAHaKO BBHAy Toro, HTO 3TH nopOAbl cjio>KeHbi Ao 50-90 °/o Hx oobe.ua MiiKpocKOmmecKH HeonpeAeJiHMon ochoboh Aiaccoii, Hejib3H CHCTeMaTii3aiiHK), omipaiomyiocH Ha hoahhhchhoh nacTii o6i>eMa nopoAbi c^iiiTaTb ooocHOBaH- hoh; őonee npaBHJibHbLM HBjineTCH noaTOMy yneT xHMHHecKoro aHajiH3a, oxBaTbiBaiomero nopoAy b uenoM. Abtop, Ha ocHOBaHHii hoboií AiarMaTiiqecKon CHCTeMbi 3. CaAeiiKH- Ka pAOiua, nonbiTajicn rpynnbi opTO- h reMnopTOAiarAiaTiiHecKiix nopoA bkjuohiitb b Byji- KaHHMecKyio ciiCTeAiy P n t ai a h a, ocHOBbmaiomyiocH Ha xhmmhcckom aHajiii3e. OKa3biBanocb, hto oojibiuan nacTb nopoA, CHHTaBmnxcH paHbine aHAe3HTaMH, coot- BeTCTByeT xhmhhcckh piiOAaifHTaM h AamiTaAi, nacTb >xe njiani0KJia30Bbix pnojiiiTOB KBap- ReBbiM jiaTHTaM. Tax Kax HanMeHoaHHH no HOAieHKJiaType PuTMaHHa ropa3AO coAep>xaTejib- Hee Bbipa>xaK)T pa3JiiiHHbie nepexoAbi h pa3H0BHAH0CTii ByjiKaHiiHecKiix nopoA h k TOMy >xe ohh TecHee CBH3aHbi c npiipoAHbiMii ycJiQBMHAiir, HeoöxoAiiAio b öyAyiue.M, npn perne- hhh Taxnx npoÖJieM, cnirraTbCH n c hhmh. VULKÁNI HIPO- ÉS META-ELVÁLTOZÁSOK ANDEZIT-RIOLITTUFA ÉRINTKEZÉSEN TOKAJI-HEGYSÉGI PÉLDÁKON ILKEYNÉ PERLAKI ELVIRA* (XLV-XLVII. táblával) összefoglalás : Tokaji- hegységi andezit-riolittufa érintkezéseken az andeziten el- változások tapasztalhatók, melyek kristályossági fok csökkenésben, a piroxén víztartalmú ásvánnyá — amfibol, biotit — átalakulásaiban, az alapanyag üvegének horzsakövesedésében . sőt ttifásodásában, gyakran perütes szerkezetében összegezhetők. Áttörések, ill. lávaárak esetében e jelenségek egyaránt megfigyelhetők, de a kétféle érintkezési mód hatása kozott fokozatbeli eltérések tapasztalhatók. A transzvaporizació elmélete megadja az eltérések magyarázatát. A szegéi yfácics szélessége és az elváltozás mértéke függ a magma (híva) hőmérsékletétől, a magmatömeg nagyságától, a mellékkőzet nedvességtartalmától és az érintkezés módjától. Áttörések eseté ben nagyobb hőmérséklet hatására a nedves mellékkőzet több vízgőzt ad le, mint a nagyobb hűlési felülettel rendelkező és ezért kisebb hőmérsékletű lávaár érintkezésén. Előbbi esetben a kristályossági fok csökkenésén kívül nagyobb mennyiségben szerepelnek víztartalmú ásványok és az érintkezéshez közel horzsaköv ésedés is tapasztalható a kőzetolvadék hirtelen vízvesztése következtében. Lávaáraknál mindez gyengébb fokon mutatkozik és leggyakrab bán csak a kristályossági fok csökkenése vehető észre. A szc*gélyfácies kőzetüvegének fény- törése az andezit- és riolitüvegeké közé esik, így dácitos jellegre vall. I ízeken kívül az érintkezés mentén pszöudoagglomerátum képződése is megfigyel- hető, mely endo- és a felszínhez közel — exoinetamagmatitos folyamatok eredménye. Az érintkezési öv kedvező pszeudoagglomerátumképződéshez, egyrészt . mert kőzethatáron az oldatok könnyebben vándorolnak, másrészt az üveges alapanyagú kőzet kisebb ellen állású a kristályosnál. A Tokaji-hegységben nagy szerepet játszó szarmata riolittufa, illetve vegyes tufa és a nála fiatalabb andezit-lávaárak és intrúziók érintkezése különösen a hegységperemi részeken gyakori. A kontakthatás mindenütt észrevehető, de különböző fokozatú lehet A különbségek oka feltehetően a hőmérséklet nagysága, a hatás időtartama (az andezit test nagyságával arányosan) és a mobilizálható vízmennyiség különbsége (mellékkőzet víztartalma) lehetett. A hegység nyugati részén — a Hemádhoz közeleső Fony község határában az ún. Kukucska oldalon van feltárva a 800 in magas Gergely-hegynek a hegységperemet alkotó vegyes tufára ömlő lávaára. Ebben az esetben az augitot és hipersztént tartalmazó piroxénandezitár újjasan szétágazó, tömbökre széteső végét látjuk a közötte kibukkanó világosabb tufával. Fel- tehetően az andezitkitörés a megelőző tufaszórással azonos kitörési központból szárma- zott, és a mai morfológiához hasonló eredeti tufatérszínen folyt le. Ebben az esetben tehát a lávaár alsó részének érintkezését látjuk a vegyes tufával. Folyása közben a láva magábagyűrte, felszívta a tufadarabokat, és mintegy 10 20 cm-es vastagságban mecha- nikusan is összekeveredtek Az érintkezéshez közeli andeziten helyenként szabad szem- mel látható elnyúlt üregesedés, ..szálasodás” figyelhető meg. Sok helyen oxi- illetve erős hidroandezites lebontást szenvedett. Mikroszkópi vizsgálat szerint a piroxénandezit erősen üveges, néhol szferolitos alapanyagú, melyben a liipersztén túlsúlyban van az augit felett. Több esetben az augitban, néha a hipersztéuben is, biotitzárványt találni Az üveg barna színű. Az alapanyag tiszta üvegtartalma 36,9%, a szferolitesomók 28,9 százalékot tesznek ki. Ezek és a következőben megadott számadatok térfogatszazalékos mennyiségek, melyek pontszámlálóval történt mérés eredményeként adódtak. Ha a szferolitot szintén az üvegtart alomhoz számítjuk, amit núnd az elsődleges (kihűlési', mind a másodlagos (devitrifikációs) szferolitképződés módja indokolttá tesz, az üveg 65,8-ra növekszik, összehasonlításképpen kimértem a Gergelv-hegy csúcsához közel - * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. ápr. 26-i szaküléscn. 1 1 k e y n é Perlaki E. : Vulkáni hipo- és méta- elváltozások 383 eső andezit üvegtartalmát is, ahol az üveg 26,8 százaléknak adódott, az utólag átkris- tályosodott csomókkal (14,3%) együttesen 41,1%-ra nőtt. Az érintkezés menti ande- zithez képest tehát 24, 7% -kai kevesebb a kőzetüveg. A Boldogkőváraljától DK-re levő Tekeres-patak a Magoska andezitlávaárának a fekü riolittufával való érintkezését tárja fel. Az előző feltárásnál említett elváltozások tehát szálas, horzsakő vés megjelenés és üvegesebb alapanyag — ebben az esetben is megfigyelhető. Szferolitos csomókat nem találtam, a kőzetben a kimért tiszta üveg- tartalom 53,7, a mikrolittartalom 8,5 szá- zalék. A völgy feletti gerincről vett andezit - mintának összehasonlításul kimért üvegtar- talma 28,5 térf. %, és 38,1 térf. % mikrolitot tartalmaz. Tehát 25,2 térf, %-kal kevesebb benne a kőzetüveg. A Kukucska feltárástól eltérően a riolittufa és az andezit között pszeudotufa jelentkezik, mely 5 mm-nél kisebb hidroandezitszemekből áll, kötőanya- ga mikroszkóp alatt halványzöldes agyag- ásvány. Szabad szemmel nehéz elkülöníteni a valódi tufától (XLV. tábla 1.). A természetvédelmi területté nyilvá- nított boldogkőújfalui kőtenger szintén egy lávaár legalsó részeként fogható fel. A tufa csak elvétve bukkan elő, feltehetően a lávaár vastagabb volta miatt. A tömbök között he- lyenként pszeudoagglomerátumos lebontás figyelhető meg. A kőzet üveges piroxénan- dezit, az alapanyagban mért üvegtartalom 58, 1 % , mikrolit 1 9,8% . Szferolitot feltűnően nem tartalmaz, elvétve kristályosodásig el nem jutott csomók emlékeztetnek rá (2. ábra). Áttörés jellegű andezit-riolit, ill. ve- gyes tufa érintkezés található a Nagypatak — Gönchöz közeli — alsó szakaszán, ahol andezitlapillis vegyes tufán tör át egy kis- méretű, kb. 3 — 4 m átmérőjű piroxénandezittömeg, mely elvétve hiperszt énjében bio- titot tartalmaz. A piroxénandezit, üveges alapanyagú és szferolit csomós. Mért üveg- tartalma 62,4 térf. %, mikrolit 2,9 térf. % (4. ábra). Ugyancsak riolittufán tör át Sátoraljaújhelytől DK-re levő Néma-hegvi kőbánya andezitje. Az útbevágás feltárja a közvetlen érintkezést is. Amíg a kőbányából gyűjtött minta kloritosodott, durvaszemű piroxénandezitnek bizonyult, addig az érintkezés menti jóval kisebb kristályossági fokú, jelentős amfibóltartalmú kőzet, mely utólag finoman kovásodott is. Mért üvegtartalom a bányabeli kőzetnél 38,6%, az érintkezésnél 64,3%. Kbben az esetben az amfibolok zöldek. Az andezittest szélén a lehűlés miatti hirtelen víz- vesztés következtében az üveganyag összetörhetett, és így tufajellegű részek képződtek. Hogy nem mechanikai keveredésről van szó, bizonyítja, hogy a lávában található tufa nem egyezik meg az érintkezés melletti kristálytufával (3. ábra) . Pálházától Ny-ra levő Tanorok kőfejtőben riolittufa és vegyes tufit közé nyomul- ■andezittestet látni. A kőfejtő tetején indított fúrás 8 m vastagságú tufit után 40 cm pert 1. ábra. Tömbökre darabolódott andezit-lávaár vége riolittufán. Fony — Kukucska oldal Fig. 7. Partié terminálé d’une coulée d’andésite gisant sűrűn tuf de rhyolite. L,a coulée est frag- mentée en blocs. Fony, Pente Kukucska 384 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 4. füzet i. ábra. Andezitáttörés riolit tufán. Sátoraljaújhely, Néma-hegy J'itf. J. Percemen t du tuf de rhyolitc pár l'andésitc. Sátoraljaújhely, Mont Néma I l k e y n é Perlaki E. : Vulkáni hipo- és meta-elváltozások 385 6. ábra. Amfibollá átalakuló hipersztén andezitből. Makkos- hotyka — Sóhelygödör. 30 x, II N. (Foto: Pellérdy I<.-né) Fig. 6. Hypersthéne en traiu de se transformer en amphibole, pris d’une andésite. Makkoshotyka, Sóhelygödör. Nicols paraUéles, magnification 30x. (Photo Mme Pellérdy.) 386 Földtani Közlöny, XCÍ. kötet, 4. füzet liten haladt keresztül, és úgy jutott bele az andezitbe, majd 24 in-nél az alatta levő vegyes- illetve riolittufába. Az andezit piroxéntartalmú, vörösesbarna színű, üveges alapanyaggal Az alsó érintkezési határa mentén pszeudagglomerátumosodott sáv húzódik a kőfejtőn túl is. Kimért üvegtartalom az alsó határon 61,8%, mikrolittartalom 9,9%, a felső érint- kezési övben 44,7%, 20,7% mikrolittartalommal (5. ábra). Riolittufába való benyomulásra utal a makkoshotykai futballpálya melletti ain- fibolos andezit is. Mért üvegtartalom 67,4%, mikrolit 1,5%, zöld amfibol tartalma 1,7%. Enyhe sávosság figyelhető meg. Hiperszténtartalom a kontaktustól távolodva növekszik. Az érintkezéshez közelebb csak zöld amfibolt tartalmaz, távolabb már barna amfibollal vegyesen látható, elvétve uralitosodott szemek is vannak Az érintkezéstől távolodva a kőzet sötétedik, mert üveges alapanyaga is barna A makkoshotykai Sóhely-gödör Frits J újrafelvétele alapján vegyes tufán keresztül hatoló andezitáttörésnek minősült. Az amfibolt is tartalmazó vegyes tufától különböző távolságban gyűjtött andezitminták a következő eredményt adták: a tufa- érintkezéstől 1 m-re, becslés alapján 60% körüli az üvegtartalom, piroxént (hipersztént és augitot) és 3% körüli mennyiségben amfibolt tartalmaz. Több esetben figyelhető mega piroxén főleg hipersztén amfibollá és biotittá alakulása (6. ábra) . Az üveges alapanyag hajlított, csavart, liorzsaköves szerkezetű (XLY. tábla 2 ). A tufától 2 m-re a horzsa- kövesedés gyengül, egyébként az előbbivel megegyező amfiboltartalmú piroxéuandezit, melyben a piroxének víztartalmú ásvánnyá való alakulása szintén jól látszik. A tufától 5 m-re begyűjtött andezitminta csiszolatábau a horzsakő vesedés e szelvényen belül maximális (XLY. tábla 3.). A mikroszkópi képből az is minden kétséget kizáróan kiderül, hogy a lávaanyag vált szálas, csöves szerkezetűvé és nem levegőből hullott piroklasztikus törmelékről van szó. Az egyébként nagy üvegtartalmú alapanyagban csíkokban, érsze- rííen, sok esetben foltszerűen látható a horzsaköves és a rendes alapanyag újjas egy- másbafonódása, bár színben és szerkezetben elég éles a különbség. Porfiros beágyazások megegyezőek és mennyiségi eloszlásuk is egyenlő a kétféle kőzetrészben. Piroxénen kívül amfibolt is tartalmaz az előzőkkel megegyező mennyiségben. Gyakran a liorzsakövese- dett foltokon belül perlites szerkezet is mutatkozik. A tufától 20 m-re az andezit, becslés alapján kb. 30%-ban sötétbarna szferolitos csomókból áll, ez adja meg a kőzet fő jellegét (XLY. tábla 4.). Az amfibol mennyisége jóval kisebb az előzőknél. A tömör kőzetüveg alárendeltebb mennyiségben mutatkozik a szferolitok között, a hosszanti elnyúlásnak, ,, horzsakő vesedésnek” csak igen gyenge jelével. A hegység nyugati részén Fonytól D-re levő Répásgerincen riolit és vegyes tufa közé nyomult andezittestet találni. A terepi megfigyelések alapján szerkesztett szelvényből (7. ábra) az derül ki, hogy a hegység nyugati peremét alkotó riolittufára és vegyes tufára ÉK és K felől normál piroxén- andezit lávaár folyt. Az utólagos metamagmatitos elváltozás következtében gyakori az oxi- andezit fokozat és foltokban a pszeudoagglomerátumos lebontás is. A gerinc kiemelkedő részén azonban az előzőtől elütő típusú, világosabb oxi- gyakran hidrolebontást szenve- dett, pszeudoagglomerátumosodott, feltűnően egyirányban „horzsakő vesedett’, szálaso- dott andezit látható. Az itt lemélyített két fúrás — 50 és 45 m mélységgel — az eredeti- leg csak lávaárnak gondolt andezit és az alatta levő tufa érintkezését lett volna hivatva feltárni. Ez pedig a tufakibúvás bevetítésével néhány méteren belül várható lett volna. Ezzel szemben a fúrások végig andezitben haladtak. A kőzet végig amfiboltartalmú, és igen gyakori az uralitos átalakulás (XLYI. tábla 1.). Az amfibol százalékos mennyisége 3,3% — 0,3% között változik a fúrásban. Alapanyagát tekintve a kőzet szembetűnően üveges, különösen, ha a szintén igen jellemző szferolitcsomókat is az üveghez számítjuk, így maximálisan 67,5% adódott 0,6% mikrolittartalommal. Ez az érték azonban nem állandó. A fúrásokban többszörösen váltakozik kisebb üvegtartalmú szakaszokkal. 1 1 k e y n é Perlaki E. : Vulkáni hipo- és méta- elváltozások 387 A mikrolitok szaporodása azonban nem egyenletesen történik, hanem a tömör üveg- anyagban az eredeti mikrolitos andezitszövet foltokban, szigetekben mutatkozik (XLVT. tábla 2.). Ebben az esetben is meglepő az üveg erős horzsakövesedése (XLVII. tábla 1, 2, 3, 4.), amely szintén több szintben jelenik meg az 50m-en, és mindig kapcsolatban van a kőzet bizonyos fokú „tufásodásával” (XLVI. tábla 3.). Ezek a 10 — 20 cm vastag- ságú szakaszok az andezittel teljesen megegyező anyagúak, porfiros ásványait és üveg- anyagát illetően is, csak ez nem tömör üveg, hanem egész finom por. Néhol átmenet is megfigyelhető. A kristályosabb, mikrolitos szigetek és szferolitok a ,,tufásodott” részben is megtalálhatók, legtöbbször éles határ nélkül. Gyakori az üveg perlites szerkezete, mely 'E 2í 3 S 7. ábra. Fony, Répás-hegy szelvénye. Magyarázat: 1. Amfibol-andezit, 2. Piroxénandezit, 3. Oxiandezit, 4. Pszeudoaggiomerátum, 5. Vegyestufa, 6. Riolittufa Fig. 7. Profil du Mont Répás prés de Fony. Légende : 1 . Andésite á amphibole, 2. Andésite á pyroxéne, 3. Oxv-andésite, 4. Pseudó-agglomérat, 5. Tuf mélangé, 6. Tuf rhyolitique helyenként annyira kifejezett, hogy még a riolitos összetételű perlit is mögötte marad (XLVII. tábla 4.). Bár a kőzet végig erősen oxi-jellegű, a színes elegyrészek körül erős opacitos szegély mutatkozik, és az alapanyag is nagyobbrészt sárgás-vöröses, de szín- telen üvegrészek is mutatkoznak mikroszkóp alatt, melyeket eredetileg savanyúbbaknak gondoltunk. * Az eddig elmondott terepi és anyagvizsgálati megfigyelési adatok azt bizonyítják, hogy nagy vonalakban az összes feltárás esetében ugyanannak a folyamatnak eredményét látjuk. A kisebb -nagyobb fokozatbeli eltérések vagy látszólagos ellentmondások Szá- deczky-Kardoss E. transzvaporizációs elméletével megmagyarázhatók. Az új kőzetrendszer és nomenklatúra szerint ezek a piroklasztikumot áttörő vagy arra ráfolvó andezitek kimerítik a hipomagmatit kritériumát. A nedvesebb és hideg mellékkőzetből a magmába kerülő túlnyomórészben vízgőz erős hűtőhatást fejt ki. Ennek a hatásnak következménye az általánosan mutatkozó kristályossági fok csökkenés az érintkezés mentén. A bemutatott mérési adatokból kiderült, hogy nem ritkaság a 25%-os különb- ség ugyanazon lávaár vagy magmatest érintkezési szegélyt áciese és az attól távoleső részek között (pl. Kukucska, Tekeres, Néma-hegy). A szegélvfácies szélessége és az elváltozás foka a magma hőmérsékletétől, a magmatömeg nagyságától, a mellékkőzet nedvesség- tartalmától és az érintkezés körülményeitől függ. Jelen esetben különbségek adódtak a lávaár és áttöréses érintkezéseknél. Utóbbi esetben a hőmérséklet feltehetően nagyobb volt, mint a felszínre kijutó, ott mozgásban levő lávaáré. Ennek következményeképpen a vízgőz mennyisége több lehetett az áttörés és kevesebb a lávaár esetében. Víztartalmú 388 Földtani Közlöny, XC r. kötet, 4. füzet ásványok nagyobb mennyiségben szintén inkább az áttöréseknél jelentkezhetnek, fő- képpen amfibol, lávaáraknál kevés biotit. A gyakori uralitosodás bizonyíték a piroxén vízfelvétellel történő amíibolosodására. Irodalmi adatok utalnak ainfibolnak vízleadás- sal történő piroxénné alakulására 600 és 1100° közötti hőmérsékleten [9]. Az a tény, hogy a környező andezitek csak piroxént tartalmaznak, és ugyanakkor áttörések esetében (Néma-hegy, Répás-gerinc, Makkoshotyka futballpálya és Sóhely - gödör) az andezittest nagyságától függő szélességben amfiboltartalmúak, alátámasztja azt az állítást, hogy 600°-nál alacsonyabb hőmérsékleten a inellékkőzct, jelen esetben piroklasztikum szolgáltatja a vizet ehhez az átalakuláshoz. Larsen és Taylor egyrészt kísérleti, másrészt terepi megfigyelések alapján megállapították, hogy a zöld amfibol keletkezése kisebb hőmérséklethez, de főként hirtelen lehűlési sebességhez kap- csolódik és a barna amfibol a zöldből részleges dehidratációval és melegítéssel levezethető. A Néma-hegy, de főként a makkoshotykai, Sóhely-gödör szelvénye a kétféle amfibol közötti fokozatos átmenetet jól mutatja az érintkezéstől a magmatest belseje felé és ezzel az előző megállapítást alátámasztja. A gönci áttörés nem tartalmaz amfibolt, de ez talán kis méretével és ebből követ- kezően kisebb hőtartalékával magyarázható. A hőmérséklete nem lehetett olyan nagy, hogy nagyobb tömegű vízgőzt mobilizáljon, és így amfibolosodásig nem jutott. Feltehe- tően ugyanez a magyarázat a lávaárak esetében is érvényes. Hogy a magmatest nagy- sága valóban befolyásoló tényező, azt legjobban a Néma-hegyi feltárás bizonyítja. Az ani- fiboltartalinú szegélyfácies meglehetősen széles, a kőbányában viszont már durvaszemű kloritosodott piroxénandezitet találni. Vagyis a nagy vízgőzmennyiség széles sávban hatott, csökkentette a kristályossági fokot és víztartalmú ásványokat hozott létre, a magmatest belseje felé azonban a hűtőhatás már nem érvényesült, csak a viszkozitást csökkentette, ennek következtében kloritosodott, durvább szemű kőzet keletkezett. A láva horzsakövesedése szintén a víztartalommal áll összefüggésben. A transz- vaporizáció miatt nagy víztartalommal rendelkező kőzetolvadék kihűlése folyamán víz- tartalmát nem fokozatosan és lassan, hanem egy bizonyos ponton hirtelen, szinte robba- násszerűen veszti el, miközben horzsaköves, szálas, csavart szerkezetet ölt. (W y a r t üvegkísérletei [10], Sós mán, R. B. kohósalakkal végzett kísérletei szerint, [2]). Fokozatos átmenet a csiszolat okon jól látszik (Sóhely-gödör, répási fúrások). A hir- telen, robbanásszerű vízvesztés — ha erőteljesebb a folyamat — összetöri a kőzetüveget és törmelékes jellegű szakaszt képez, de az a lávával megegyező összetételű és a jellemző szferolitcsomókat és andezitszigeteket szintén tartalmazza. A kőzet üveges alapanyagában szigetszerűen jelenlevő kristályosabb részek fel- tehetően a hipomagmatitokra jellemző kétfázisú kristályosodás eredménye és létrejötte ismét a víztartalom mennyiségétől függ. Ha a szilikátolvadék már telítődött, a felesleges vízgőz vizes diszperziós közegű rendszert (hiperkritikus fluidum) képez. A két fázis egy- mástól foltokban különül el. Ez az elkülönülési mód áttörési, illetve benyomulási érint- kezés esetén nem mindig izometrikus, tekintve, hogy hidrosztatikai nyomás alig alakul- hatott ki [3, 4, 5]. Minden feltárás kőzetüvegének törésmutató meghatározása Csánk Elememé vizsgálatai alapján megegyezően 1,507— 1,516 közé esett. Ennél kisebb értéket 1,507-et csak a perlites szerkezetű üveg adott. Marhinin, Boriszov és Marhinina kémiai elemzéseiből és fénytörési adatokból összeállított táblázata alapján az idevágó 60 — 61% Si02-tartalmú, savanyú andezitek fénytörésénél jóval kisebb, a riolitoknál viszont nagyobb számadatot adtak. A hegységben előforduló riolitüvegek fénytörése 1,478— 1,500 közé esik. Ebben is kifejezésre jut, hogy itt , .hidratált” andezites (dácitos üveggel állunk szemben, nem eredeti savanyú olvadékkal. Az eredetileg savanyúbbnak gondolt színtelen és színes üveg fénytörése között tehát különbség nem adódott, ami arra 1 1 k e y n é Perlaki E. : Vulkáni hipo- és méta- elváltó zások 389 enged következtetni, hogy a sötétebb szín nem eredeti tulajdonság volt, hanem utólagos folyamat eredménye. Az eddigi hipomagmás elváltozásokon kívül alacsony hőmérsékletű metamagmatitos átalakulás is megfigyelhető a legtöbb esetben. Bzek közül is leggyakoribb a megszilár- dulás utáni kevesebb vizet igénylő opacitosodás, melyet a porfiros színes ásványok körüli opacitos szegély jelez, és a kifejezett oxiandezit, ahol már az alapanyag is erősen limo- nitos, barnás-vöröses színű. AgyagáSványosodott hidroandezites lebontás szintén több esetben fordul elő. A pszeudoagglomerátum és pszeudotuf a képződése, mely — mint ismeretes — endo- metamagmatitos, ha azonban felszínen van, endo- és exometamagmatitos folyamatok együt- tes hatása gyakran megfigyelhető. Feltehető azonban, hogy a felszálló és leszálló oldatok hatásán kívül a lebontás mértéke függ az alapkőzet ellenállásától is. Az üveg könnyebben alakul át, mint a kristályszövedékből álló alapanyag. Könnyebben átjárható, porozitása nagyobb a kristályos kőzeteknél (Mac Gregor). Ismert tény az is, hogy két külön- böző kőzet érintkezési határán utólagos oldatvándorlás kisebb ellenállásba ütközik. így tehát a pszeudoagglomerátum, erősebb lebontás esetén pedig pszeudotufa képződéséhez kedvező hely az érintkezési zóna. Az utólagos alacsony hőmérsékletű kovaoldatokkal való átitatás szintén gyakori jelenség (Néma-hegy, Makkoshotyka-kőbánya) . Az eddigi vizsgálatok alapján tehát, bár minden feltárás rendelkezik egyéni tulaj- donságokkal is, ezek összehangolhatok és ugyanazzal a folyamattal magyarázhatók. TÁB3^ AMAGYARÁZAT - EXPIJCATION DES PEANCHES XLV. tábla — Planche XLV. 1. Andezit pszeudotufa, Boldogkőváralja, Tekeres patak. 25 x, // N. Pseudo-tuf audésitique, Boldogkőváralja, Tekeres-patak. Nicols paralléles, magnification 25 x ' 2. Horzsaköves szerkezetű andezit, Makkoshotyka, Sóhely-gödör, tufaérintkezéstől 1 m-re. 30 x , // N. Andésite de structure pumiceuse, Makkoshotyka, Sóhely-gödör, 1 m du contact avec le tuf . Nicols paralléles, magnification 30 x 3. Horzsaköves és perlites szerkezetű üveges andezit, Makkoshotyka, Sóhefy-gödör, tufaérintkezéstől 5 m-re. 30 X , // N. Andésite vitreuse de structure pumiceuse et perlitique, Makkoshotyka, Sóhelygödör, 5 m du con- tact avec le tuf. Nicols paralléles, magnification 30 x 4. Szferolitos szerkezetű üveges andezit, Makkoshotyka, Sóhelygödör, tufaérintkezéstől 20 m-re. 30 X , // N. Andésite vitreuse de structure sphérolitique, Makkoshotyka, Sóhelygödör, 20 m du contact avec le tuf. Nicols paralléles, magnification 30 x XLVI. tábla — Planche XLVI. 1. Uralitosodott amfibol andezitben, Korlát 1. fúrás. 28—30 m. 30 x, // N. Amphibole ouralitisé, en andésite. Korlát, Forage No 1., 28 — 30 m de profondeur. Nicols paralléles, magnification 30 x 2. Mikrolitos andezit szigetei üveges alapanyagú andezitben, Korlát 1. fúrás 30 — 40 m. 30 x, // N. Iles d’andésite microlithique, dans une andésite de base vitreuse, Korlát, Forage No 1., 30 — 34 m de profondeur, Nicols paralléles, magnification 30 X 3. „Tufásodott” andezit, Korlát 1. fúrás 7,7—10,2 m. 30 x, // N. Andésite „tufisée” , Korlát, Forage No 1., 7,7 — 10,2 m de profondeur. Nicols paralléles, magnifi- cation 30 x 4. Perlites szerkezetű andezit, Fony 1. fúrás 20— 21 m. 30 x , // N. Andésite á structure perlithique. Fony, Forage No. 1., 20 — 21 m de profondeur, Nicols paralléles, magnification 30 x XLVII. tábla — Planche XLVII. 1. Horzsaköves szerkezetű andezit, Korlát 1. fúrás 7,7— 10,2 m. 30 x, // N. Andésite á structure pumiceuse. Korlát, Forage No 1., 7,7 — 10,2 m de profondeur, Nicols paralléles, magnification 30 x 2. Horzsaköves szerkezetű andezit, Fony 1. fúrás 16 — 18 m. 30 x , // N. Andésite á structure pumiceuse, Fony, Forage No 1., 16 — 18 m de profondeur. Nicols paralléles,, magnification 30 x 3. Horzsaköves szerkezetű andezit, Fony 1. fúrás 18—19 m. 30 x, // N. Andésite á structure pumiceuse, Fony, Forage No 1., 18 — 19 m de profondeur, Nicols paralléles, magnification 30 x 4. Horzsaköves szerkezetű andezit, Fony 1. fúrás, 31 — 32,5 m. 30x // N. Andésite á structure pumiceuse, Fony, Forage No 1 ., 3 1 — 32,5 m de profondeur, Nicols paralléles, magnification 30 x . Foto : Pe llérdy Iy-né. Photo pár Mme Pellérdy. 390 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4 füzet IRODALOM BIBIÉI OGRAPHIK 1 . M a r h i n i n, E. K.- Boriszov, O. G.-Marhinina, Sz. N. : Opüt opretl jeleni ja priblizsen - nogo himicseszkogo szosztava vulkanicseszkih porod Kamcsatki i Kurilszkih Osztrovov po pokazatelju prelomlenija ih iszkusztvenniili sztekol. Bjull. Vulk. Sztancii Akad. Nauk. SzSzSzR 30 : 75 — 85. — 2. Sosman, R. B.: Somé geological phenomena observed in an iron and Steel plánt. Transaetions óf New York Academy of Sciences scill.9. 8. — 3. Szádeczky-Kardoss E. : A vulkáni hegységek kutatá súnak néhány alapkérdéséről. Földt. Közi. 88. 2 : 1 7 1 — 200. 1 958. — 4.Szádeczk v-K a r d o s s E. A magmás kőzetek új rendszerének elvi alapjai. M. Tud. Akad. Műsz. Oszt. Közi. 21. 3 - 4. 1959. — 5. Szádeczk y-K a r d o s s E. : A földkéreg, a magma és a könnyen illők. M. Tud. Akad. Acta Geol. 7 (Nyomdában.) — 6. Szádeczk y-K ardoss E.-Pantó G.— S z é k y n é F u x V. : A prelimi nary proposition fór developing a uniform nomenclature of igneousrocks Inter. Geol. Congr. Reportof the XXI-st.Session Norden part. XIII. 1960. — 7. Taylor, G. A. — G. C : The 1951 Eruption of Mount Ivamington, Papua. Bull. Bureau of Mineral Resources, Geologv and Geophisics of Australia. No. 38 : 1 — 110. 1958. — 8. George, \V. O.: The relation of the physical properties of natural glasses to their Chemical composition. Journ. of Geol. 32. 5. — 9. W i 1 1 e 1 s. M. : Structural disintegration of somé amphiboles. Am. Mineral, 37. 1 — 2. 1952. — 10. Wvart, J. : Cristallisation pár voie hydrothermale d’un vérré natúréi et origine du gránité. Les Echangcs de Matieres au cours de la Genése des Roches. Colloque International 1955. Altérations hypo- et métavolcaniques au contact des roches volcaniques, selon des exemples du contact d’andésite avec le tuf rhyolithique dans les Montagnes de Tokaj Mme E. ILKEY-PERLAKI Le lóiig tles faciés de contact des andésites et des tufs rliyolithiques dans les Mon- tagnes de Tokaj, les andésites manifestent une certaine altération, une décroissance de cristallinité, la transfonnation du pvroxéne en minéraux hydriques (amphibole, biotite), la transfonnation en pumice et merne en tuf de la base vitreuse et le développeinent fré- quent des structures perlithiques. Ces phénoniénes peuvent étre observés en liaison avec (les coulées tant qu’avec des percenients ínecksi, mais leur intensité est différente dans les deux cas. La théorie de transvaporisation petit excellemment expliquer ces différences. L’épaisseur du faciés niarginal et l’intensité de l’altération dépendent de la température du magma, de sa masse, du contenu d’eau des roches avec lesquelles le magma entre en contact, et des voies du contact. Au cas de percenients, la température plus élévée fait sortir une plus grande masse de vapeur hydnque des roches préexistantes humides qu’au cas des coulées qui, en vertu de leur plus grande superficie, refroidissent plus vite. Au cas premier, la décroissance de cristallinité est accompagnée pár íme plus grande quan- tité de minéraux hydriques et, prés du contact, il y a des pumices résultant de la perte d'eau instant anée de la masse incandescente Au cas des coulées, tous ces caractéres sont moins évidents, et dans la plupart des cas c’est seulement la décroissance de cristallinité qui révéle le procés. L’index de réfraction de la base vitreuse du faciés marginal est intermédiate entre les verres andésitiques et rhvolithiques, et ainsi suggére íme com- position dacitique. De plus, le long du contact des pseudo-agglomérats se formérent, en résultat de procés endo- et, prés de la surface, exométainagmatitiques. La zone de contact est favorable pour le développement des pseudo-agglomérats, d’une part parce que les Solutions y peuvent évoluer plus facilement, et de l’autre parce que les roches á base vitreuse sont moin& résistantes que les roches plus cristallines. KÁLIMETASZOMATÓZIS ÉS KÁLIFELDÚSULÁS A SÁTORALJAÚJHELY ÉS VÁGÁSHUTA KÖZTI TERÜLETEN VARGÁN^ MÁTHÉ KI.ÁRA (XLVIII. táblával) Összefoglalás : Sátoraljaújhelytől Xy-ra a Szava-hegyen a piroxénandezit méta- szomatikus trachitosodásának szép példáit figyelhettük meg, melyek párhuzamba állíthatók aSzékyné által 1951-ben Telkibánya környékéről leírt trachittal. Szelvénymenti kőzet- sorok vizsgálatából a metaszomatikus kálifeldúsulás fokozatossága, a beágyazások, mikro - litok részleges kiszorítása jól megfigyelhető. A Szava-hegyhez csatlakozó KXy-i szerkezeti vonal mentén a kálifeldúsulás 20 km-en keresztül is nyomozható. Míg andezitekben szanidin, az alapanyag ill. plagioklász helyettesítésével jelenik meg (Xa-val szennyezett), a káliföldpát megjelenési formája a riolit- tufában adulár, kioldás nélkül. Feltehető, hogy a K-metaszomatózis andezitekben nagyobb hőmérsékleten is játszódik le mint a riolittufában. A hegység K-metaszomatózisának kálium forrása a riolittufa aljzatban keresendő. A riolittufa kiterjedt agyagásványos lebontása, elemzési adatok szerint, jelentős K-felszaba- dulással jár (a kőzet K- tartalmának 9 10-része) . Az agyagásványos lebontás egyéb földtani meg- gondolások szerint is megelőzi a K -metaszomatózist, mely a szarmata legvégső szakaszára tehető. 1959-ben Sátoraljaújhely és ettől Xy-ra eső Fekete-hegy — Rudabány ácska — Szava-hegy — Som-hegy és Vágáshuta környéki, Frits J. és Molnár J. által tér- képezett területek vulkáni képződményeinek kőzettani vizsgálatát végeztem. A terület érdekessége kőzettani szempontból az elváltozott kőzetek nagy válto- zatossága, ezek között különösképpen a kovásodott riolittufában megjelenő adulár és a szava-hegyi trachitosodó andezit, vagyis a két különböző kőzetfajtában fellépő kálium- feldúsulás volt feltűnő. A riolittufában a K-feldúsulás szép példáit találtam Sátoraljaújhelytől DNy-ra fekvő Fekete-hegyen, az ettől ÉNv-ra levő Bányi-hegyen és a távolabbi rudabányácskai területen. Az innen származó riolittufa mikroszkópi képe helyenként az eredeti tufaszerke- zet nyomait mutatja, az anyag egy részében a finom szemcsékben jelentkező nagyméretű kovásodás és adulárosodás ezt eltünteti. Az adulár pszeudoromboéderes kristályokban jelentkezik. (XLVIII. tábla, 1). Az adulárosodás legerőteljesebb a fekete-hegyi mintában. A Fekete-hegytől Ny — ÉNy-ra fekvő Szava-hegyen Frits J. több lelőhelyről Székyné Fux A'. 1951-ben leírt trachitjához hasonló kőzetmintát gyűjtött. A kőzet trachitos jellegét a mikroszkópi kép és a kémiai elemzés igazolták (I. táblázat). A nagy K-tartalmú trachit porfiros elegyrészei közül csak az inhomogénnek látszó káliföldpát ismerhető fel. Ez többnyire szanidin, de előfordul, hogy a tengelyszöge jóval nagyobb, mint a típusos szanidiné. Gyakran megfigyelhető, hogy a szanidin fénytörésváltozás nélkül megy át az alapanyagba, amiből az alapanyag és porfiros elegy- rész azonos kifejlődésére következtethetünk. A színes elegyrészek- ből csak a bomlásuk alkalmával felszabadult és a szegélyükön lera- kodott vasoxidhidrátos kiválás maradt meg, és ez őrzi az amfiból — néhány esetben jól mérhető — alakját és a piroxén körvonalát (XLVIII. tábla, 2). A limonit, ritkábban hematit gyakran vörösre színezi a kőzetet. Ilyen jellegű kőzet alkotja a Nagy-Szava (478 mp) és Kis-Szava (417 mp.) csúcsát és a kettő közötti nyerget, tehát ez a kőzettípus ÉNy— DK-i irányban morfológiailag is követhető. Elemző: Tolnai Vera * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. jan. 4-i szakülésén. I. táblázat Andezitogén trachit Xagyszava- csúcs 487 mp Si02 67,92 tío2 ! 0,16 ai2o3 15,39 Fe203 3,18 FeO 0,14 MnO 0,1 1 CaO 0,61 MgO ny KÖO 11,27 Xa,0 0,57 -h2ö 0,22 +h2o 0,65 co2 ny p*os ! 0,06 ! 100,28 392 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 4. füzet A Szava-hegy É-i és D-i lejtőjéről vett kőzetminták vékonycsiszolatain érdekes folyamat követhető. A Szava-hegytől E-felé haladva a trachitos kőzet fokozatosan ande- zitbe megy át. A Szava-hegy É-i oldalából származó átmeneti kőzet alapanyagában és színes elegyrészeiben repedések mentén még megtalálható a limonit, de a kőzet mikroszkópi képe fokozatosan sárgás színűvé válik, és az andezithez közelebb eső mintában már klorito- sodás ismerhető fel. A porfirosan megjelenő káliföldpát részben a zöldessárgás kloritos 7. ábra. A kutatási terület vázlatos helyszínrajza F r i t s J. és M o 1 n á r J. felvétele alapján. Magya- rázat: 1. Andezit, 2. Riolittufaj 3. Kristály tufa. 4. Andezitogén trachit, 5. Adularos riolittufá Fig. 1. Esquisse schcmatique de la region d’aprés les levés dej. Frits etj. Molnár, légende: I. Andésitc, 2. Tuf rln*olithique, 3. Tuf cristallin, 4. Trachyte andésitogéne, 5. Tuf rhyolithique á adulaire alapanyagot szorítja ki, és ennek maradványai még zavarosabbá teszik a földpátot. J A földpát szegélye határozatlan. A XLYIII. tábla, 3. fényképen jól látható az alapanyag maradéka a kiszorító káliföldpátban. Ebben a típusban néhány káliföldpáttal kicserélt földpát-mikrolit ismerhető fel. A kőzet biotitot is tartalmaz. Ezen átmeneti kőzettípus lelőhelyétől északabbra, vagyis a Som-hegyi tisztább andezithez közeledve, a kőzetben csak az alapanyag azonos az előbb említett kőzetével. A kloritosodás erősebb, a vasoxidliidrátos szennyeződés a repedések mentén ritkábban látható az üde magnetit mellett. A színes elegyrészek szegélyén itt is megtalálható az opak anyag feldúsulása, ettől befelé az ásvány kloritosodott, de az eredeti amfibolszem- csék közepén vannak érintetlen részletek. A piroxén felismerhető és az andezit porfiros plagioklásza ép, egyes szemcsékben azonban látszik a kiszorító anyag, kezdetben apró- kristályos, alapauyagszeríí termékének benyomulása a plagioklászokba. Ez a kezdődő lebontási folyamatot jelzi (XLYIII. tábla, 4.). Vargáné Mát hé K. : Kálimetaszomatózis és kálifeldúsulás 393 Tehát a Szava-hegy legmagasabb pontjai trachitosodott, környezetének kőzetei pedig trachitosodó andezitből állnak, és az andeziten végbemenő metaszomatikus folya- matot tükrözik. A t archit osodott andezitet Szádeczky-Kardoss E. tanácsára andezito- gén-trachitnak nevezzük. 1960. év nyarán személyesen is begyűjtött Tarpa-völgyi átmeneti andezitogén- trachitokban a kvarc a kőzet üregeiben legutolsó kitöltésként jelentkezett. Ezekben a mintákban a káliföldpát szericitesedése is feltűnő. A Tarpa-völgyi minták további bizonyitékot szolgáltattak a trachit andezites ere- detére vonatkozóan, ugyanis az andezit szövetére jellemző, összetapadó több poríiros elegyrész és a hegység andezitjeire jellemző endogén zárványok metaszomatizált, de szövetszerkezetileg megmaradt kőzetképe vált felismerhetővé. A Szava-hegy D-i oldalán a kovásodás több helyen megtalálható az andezitogén- trachit átmeneti típusában. Közvetlenül az andezitogén-trachit mellett kibukkanó riolittufában a Tar- völgy Ny-i végén néhány adulárt találtam. Ettől Ny-ra a Bányabércről és ÉNy-ra Vágás- huta környékéről is több adulárosodott riolittufa került vizsgálatra. Ha az adulárt tartalmazó riolittufa és a trachit lelőhelyét mellékelt térképvázlaton végig kísér- jük, ÉNy — DK-i irányban húzódó vonulatokat kapunk másodlagos káliföldpát meg- jelenésével. A káliföldpát két különböző kőzetfajtával kapcsolatos határozott irányban való megjelenése azonos származásról tanúskodik, és szerkezeti vonal menti káli-feldúsulásra utal, annak ellenére, hogy az andezitben nagyobb arányú, a riolittufában kisebb mértékű az utólagos káli-feldúsulás. A különbség a két kőzet kémiai összetételének és átjárhatósá- gának különbözőségéből adódhat. Az anyag vándorlása a lazább tufában gyorsabb, mint a tömörebb andezitben, így az oldatok hőmérsékletének is gyorsabban kell csökkennie a riolittufában, mivel a lazább, porózus kőzetben nagyobb utat képes megtenni. A káliumot hozó oldat a kiválás- hoz alkalmas övben adulárként kristályosodott ki anélkül, hogy az eredeti kőzetben oldást okozott volna. Tehát itt a káliumot hozó oldat hatása is kisebb méretű. A tufában a káliumtartalmú oldat kisebb hőmérsékletére utal az a körülmény is, hogy míg az andezit- ben másodlagos szanidin is van, addig a tufában kizárólag adulár jelenik meg másodlagos káli-ásványként . A kálidús oldat a tömörebb andezitben lassabban vándorol, a lassabban hűlő oldatnak hosszabb idő állt rendelkezésére erősebb kőzetalakításhoz, mint a riolittufában, így az andezitben valószínűleg nagyobb mértékben árasztja el a kőzetet, ami nyomás- növekedéssel is járhat. A kálidús oldat az andezit elegyrészeit oldja, és helyette új kémiai összetételnek megfelelő ásványok kristályosodnak ki. Tehát a kálioldat vándorlásának különböző mértékű sebességét és ezzel összefüggő hőmérsékletkülönbségét a két kőzet különböző fizikai tulajdonsága befolyásolja. Ezzel szo- rosan összefügg — és a káliumkiválás mértékében talán még nagyobb szerepet játszik — a két kőzet kémiai összetételének különbözősége. Míg a savanyú kálidús oldat a báziso- sabb összetételű andezittel reakcióba lépve a kőzet elegyrészeit oldja, és az új kémiai összetételnek megfelelő ásványok kristályosodnak ki, addig a savanyú riolittufa kémiai összetétele nem tér el annyira a kálioldat összetételétől, tehát az oldat akadálytalanul nagyobb utat képes megtenni. Az eredeti kőzet kémiai összetételének befolyása a káliumfeldúsulásra bizonyítékot nyert a Tarpa-völgyi minták kémiai elemzésénél. Mint fentebb említettem, az andezitekre jellemző endogén zárvány szövetszerke- zetét a Tarpa-völgyi minták andezit ogén trachit ja megőrizte. 3 Földtani Közlöny 394 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet Nagyszámú kőzetminta petrográfiai vizsgálatából és néhány igazoló kémiai elem- zésből kiderült, hogy az andeziteknek ezek az endogén zárványai a Tokaji-hegységben minden esetben bázisosabbak az őket bezáró kőzetnél. A Tarpa-völgyi metaszomatizált andezit endogén zárványából és az őt bezáró kőzetből külön kémiai elemzést készítettünk II. táblázat). II. táblázat Andezitogén-trachit Tarpa-völgy, Éhes-kúttal szemben levő oldal .Andezitogén - trachi t i metaszomatizált endogén . zárványok Tarpa-völgy. Khes-kúttal szemben levő oldal SiO, 66,24% 62,48% TiO. 0,22 0,33 ai,o3 16,90 19,28 FetO, 2,28 1.24 FeO 0,32 0,17 MnO 0,06 0,10 CaO 0,82 1,01 MgO 0,21 nyom KfO 9,06 12,00 Na,0 1,43 1,70 + HtO 1,59 0,96 — H,0 0,53 0,19 CO, nvom — PsO» 0,15 0,27 99,81 | 99,73 Elemző: T o 1 n a y Vera Az elemzésből látható, hogy az eredetileg bázisosabb összetételű zárványt a meta- szomatózis erősebben igénybevette, mint az - ugyanannak a hatásnak kitett — zárványt bezáró savanyúbb összetételű kőzetet. Ilyen elgondolás alapján közvetlen az aduláros riolittufa szomszédságában levő andezitogén tracliitban azonos eredet mellett sem beszélhetünk egy és ugyanarról a folyamatról, mert az andezitben az oldódással egyidejű anyaglerakódás ment végbe, és így az eredeti kőzetanyag felhasználásával kismennyiségű nátriumot is felvett a káliföldpát és az adulár helyett szanidin keletkezett. A plagioklászoknak káliföldpáttal való kicserélődését a káliföldpátok szegélyén megjelenő vékony, hullámos, nagyobb fénvtörésű sávok is bizonyítják, ami egy nátrium- ban dúsabb szanidin is lehet. Ezzel szemben a riolittufában oldás nem történt, és a meg- felelő övben (hűlés, torlódás) kvarc és tiszta adulár vált ki. Az adulár és andezitogén-trachit kálitartalmának eredete A Tokaji-hegységben a nagy kiterjedésű és vastag riolittufaösszlet több helyen kaolinosodott. Szádeczky- Kardoss E. és Erdélyi J. a bálát onvidéki bazaltok zeolit- képződését tárgyalva megemlítik, hogy a földpátban gazdag kőzetek hidrotermális bomlása útján, kaolinosodás és montmorillonit képződés közben nagymennyiségű al- kália szabadul fel. A káliföldpát kaoliuosodása is káliumfelszabadulással jár. Ez a kálifelesleg nemcsak a riolittufában megjelenő szanidinkristályokból ered, hanem a kőzetüveg mindig nagyobb mennyiségben tartalmaz káliumot, ami a riolittufák 3 — 5% K20-tart almából is kitűnik. Több helyen megfigyelhető, hogy a riolittufa üve- ges alapanyaga és a benne levő horzsakő bomlik először, és csak később kerülhet sor a kristályos elegyrészek átalakulására. V a r g á n é M dth é K. : Kálimetaszomatózis és kálifeldúsulás 395 Mauritz B. már 1918-ban említést tesz másodlagos adulárról, és ezeket a mel- lékkőzetből származtatja. A hegység kaolinosodott riolittufáinak nagy tömege alkalmas nagy mennyiségű, kálium leadására. Ha a tiszta kaolintipusok kémiai elemzését összehasonlítjuk az eredeti riolittufáé- val, kitűnik, hogy a riolittufák kaolinosodott változatának átlag 0,3 — 0,5% K20-tartalma az eredeti tufák átlag 4— 5%-ához képest erősen csökken. A hegység kaolin-készlet - számításaiból kiderült, hogy igen nagytömegű nyersanyaggal rendelkezünk. Ez viszont képződésekor egyszerű képlet alapján számíthatóan nagy mennyiségű, káliumfelesleget produkált (kovasavval együtt). Természetesen a hegység más területén adódott olyan eset is, hogy a hidrotermá- lisán lebontott környezettől nem vándorol nagy távolságra a kálidús oldat és a bomlott kőzetben válik ki újra másodlagos adulárként. (Kiss L. 1959.) Ezektől a helyi ki- válásoktól eltekintve azonban még mindig nagy a kálifeleslegünk és az ezzel összefüggő kálikiválási lehetőségünk. Kézzelfoghatóbbnak látszik tehát a kálifeldúsulást ebből, a felszínen szemünk előtt is lejátszódó és lemérhető folyamatból származtatni, mint a nagy- mélységben lejátszódó folyamatok eredményeként felfogni, annál is inkább, mivel a területen előforduló kristálytufák alaphegységből származó grániteredetű zárványaiban üde őrt okiász ismerhető fel. Elképzelhető, hogy a kaolinosodáskor felszabaduló, nagy mobilitású kálium kőzet- határok és törésvonalak mentén messzire képes elvándorolni. Esetleg mélyebb övekbe jutva felszálló oldatok útjába kerülve, szerkezeti vonalak mentén ismét a felszín felé törhet. Ilyen meggondolás alapján a riolittufa kaolinosodása megelőzte a metaszomatózist. Ezt alátámasztja, hogy Varjú Gy. 1960. XII. 8-án a Földtani Intézetben tartott be- számolójában említést tett a hegység D-i részén, a Szerencsi-öbölben a vulkáni tevékeny- ség első szakaszában képződött durva horzsakő vés riolittufáról, ami alkalmas a kaolino- sodásra. Székyné Fux V. és Pantó G. (1959—1960) a hegységben megjelenő trachitot — legfiatalabb képődményként — a felső-szarmatába helyezi. Ezek szerint a Sátoralj aúj hely környéki kőzetek metaszomatózisának és kálifel- dúsulásának az idősebb riolittufák képződése és hidrotermális lebomlása utáni kelet- kezését, a hegység más tekintetben megvizsgált korbeosztása alapján is igazoltnak te- kinthetjük. TÁBI, AMAGYARÁZAT - EXPIJCATION DE EA PEANCHE XLVIII. tábla — Planche XLVIII. 1. Sátoraljaújhely, Feketehegy, Adulár, erősen kovásodott riolittufában. // nikol. 55 x nagyítás. Sátoraljaújhely, Mont Fekete. Adulairedans un tuf rhyolithique fortement silicifié. Nicols paralléles, magnification 55 x 2. Nagyszava csúcs (478). 11,27% KaO tartalmú andezitogén-trachit X nikol. 55 X nagyítás. Pic Nagyszava, (478), Trachyte andésitogéne contenant 1 1,27 % de KaO. Nicols croisés, magnification 55x 3. Tarpavölgy, Éheskút. Andezitogén-trachit. A nagy káliföldpát közepén még jól látható az alapanyag maradéka. X nikol. 27 x , nagyítás. Vallée de la Tarpa, Puits Éhes. Trachyte andésitogéne. Autour du centre du grand feldspath potassique les restes de la base sont encore bien visibles. Nicols croisés, magnification 27 X 4. Somhegy, Éheskúttól É-ra. Trachitosodó andezit. Plagioklászokon látszik a kiszorító alapanyag hatása. X nikol. 55 X nagyítás. Mount Som, N du Puits Éhes. Andésite en train de se trachytiser. Ees plagioclases reflétent l’effet de resorption pár la base. Nicols croisés, magnification 55 X 3* 396 Földtani Közlöny, XCI . kötet, l. füzet IRODALOM BIBIJOGRAPHIE 1. Frits T. : Felvételi jelentés 1959. évben végzett reambuláló térképezésről. •( Kézirat) MÁFI Alapadattár. Ter./726. 1959. 2. G corge, William O. : The relation of the phvsical properties of natural glasses to their Chemical composition. Journ. of Geology 1924. Vol. 32. No. 4. 3. K i s s I„. : Füzérradvanyi illitbánya anyagának ásványkőzettani vizsgálata. (Kézirat) 1959. - 4. Korzhinskij, D. S. : Physicochemical hasis of the analysis of the parag< nesis of minerals. 1957. - 5. Mauritz B. : Adulár a hazai andezitek ércteléreiben. Math. Terin. Tud. Klnv. 1918. — 6. Molii á r J. : Földtani tér- képezés Sátoraljaújhely és Tokaj környékén. (Kézirat) MÁFÍ Alapadattár. 1959. 7. Pánt ó G. — Székyné F u x V. : A Tokaji-hegység harmadkori vulkáni tevékenysége. MTA. Geokémiai Konferen- ciája. Előzetes kivonat. 1959. — 8. Pa utó G. : Földtani Intézet Tokaji Csoport 1961. évi terve. MÁFI Igazgatósága. — 9. S c h e r f K. -Szék y n é F u x V. : A telkibányai érces terület. MTA. Geokémiai Konferenciája. (Előzetes kivonat) 1959.' 10. Szádeczky-Kardoss E- : Vulkáni hegvségek kutatása. Földt. Közi. 88. 1 958. 11. Szádcczk y-K a r d o s s E. — Erdélyi J. : A bálaton- vidéki bazaltok zeolitjainak képződéséről. Földt. Közi.’ 87. 1957. 12. Székyné Fux V. -Her- ma nn M. : Telkibánya— Alsókéked környékének petrogenezisc. Földt. Közi. 81*. 1951. — 13. Varga A. -né : Jelentés a Sátorhegycsoport és a Tokaji Nagvhegv kőzettani vizsgálatairól. MÁFI Alapadattár. 1959. Métasomatose et enrichissement de potasse sur le territoire situé entre Sátoraljaújhely et Vágáshuta (Mte Tokaj, Hongrie septentrionale) Mme K. VARGA MÁTHÉ vSur le mont Száva, á l’ouest de Sátoraljaújhely, des exemples remarquables de traehytification métasomatique du pyroxéneandesite ont été observés, semblables á ceux de Telkibánya, décrits pár Mine S z ék y - F u x cn 1951. L'examen des roches le long du profil a montré la gradation de renrichissement métasomatique de la potasse, la sub- stitution partielle des intercalations et des microlithes. A la ligne structurale EW, attenante au mont Szava, 1 'enrichissement de la potasse peut étre observé á une distance de 20 km. Dans les andésites c’est la sanidine qui sub- stitute la substance essentielle, c’est-á-dirc les plagioclases; dans le tuf rhyolitique c’est produit pár l’adulaire, sans dissolution. On peut supposer que le métasomatose de la potasse s’opére dans les andésites á une température plus élevée que dans le tuf rhyoli- tique. La source de potasse du métasomatose du mont Szava se trouve probablement dans la base rhyolittufique. Le désintégration des minéraux argileux du rhyolittuf, selon les données d'analyse, est accompagnéc pár le dégagement d’une grande quantité de potasse (90 pourcent du contenu en K de la roche). En outre la désintégration des miné raux argileux précéde la métasomatose et avait lieu, selon toute probabilité, dans la phase finálé du Sarmatien. TORTÓNAI ÉS SZARMATA KÉPZŐDMÉNYEK JELLEGE ÉS SZERKEZETI ALAKULÁSA A TOKAJI-HEGYSÉG ÉK-I RÉSZÉN MOLNÁR JÓZSEF* Összefoglalás : A Tokaji-hegység ÉK-i részén a miocén üledékképződés a tortónai emelettel kezdődött, ezen belül már riolit és andezit vulkánosság is kimutatható. Az üledék- kifejlődés Szlovákia felé mutat kapcsolatot. A tortónai üledékek fokozatosan a szarmata emeletbe mennek át. Az andezit vul- kánosságnak ezen az emeleten belül még két újabb felélénkülése volt. A tortónai üledékképződést besüllyedések kísérik. A kitörési központok elrendező- dése ÉÍ$Ny— DDK irányú szerkezeti vonalakat tükröz. A szarmata óta a terület több rész- lete kiemelkedett. A Tokaji-hegység ÉK-i részének legidősebb képződménye Vilyvitánynál és Felső- regmencnél felszínen levő karbonkorú homokkő és csillámospala. A felsőkarbon összletre triász mészkő és dolomit települt. A mezozóos képződmény csak a szomszédos szlovákiai Ladmócnál van a felszínen, hazánk területére való átnyúlását a miocén piroklasztiku- mokban levő mészkőzárványokból már régóta sejtettük, de bizonyítékot csak a Sáros- patak-5. fúrás adott, amely 225 m-től mészkövet, illetve dolomitot harántolt. Ebből adódik, hogy a hegység alapját paleozóos (homokkő, csillámospala, agyag- pala) illetve mezozóos képződmények alkotják [16]. Arra vonatkozólag, hogy e kétféle képződmény milyen elterjedésben képviseli az alap hegységet, nincsenek pontos adataink, de a hegység ÉK-i részében az alaphegység- zárványok megoszlásából a csillámpala uralkodó hányadát kell feltételeznünk. A karbon, majd a mezozóos képződmények kifejlődése után a területen kiemelkedéssel és hosszú denudációs időszakkal számolhatunk, egészen a miocén közepéig. A középsőmiocén transzgresszió irányát* és méretét a stájer orogén fázissal kapcsolatos alaphegység süllye- dés szabta meg. A tortónai transzgressziót K-felől hosszú időn keresztül gátolta a kiemel- kedő felsőregmeci paleozóos rög. Kelet-felé való kapcsolatra utalnak a Korom-hegy K-i oldalán a szlovákiai Bysta községnél feltárt és Magyarországra is áthúzódó agyagos képződmények, s ezeket Svag- rovsky fauna alapján a tortónai emeletbe sorolta [10]. A Nagytoronyánál levő horzsakőzárvány os riolittufa fekiijét szintén tortónai üledékek alkotják. ÉK-felé még tovább nyomozhatok a tortónai képződmények Zbudza felé, ahol eredményes sókutatás folyt. A DNy-i területrészen az Ond-19. jelzésű fúrás 460,5—551,5 rn-ig harántolt kövületes tortónai rétegeket (Pecten leythajanus, Echinodermaia? ) . A makkoshotykai Kádasgödömél mélyített fúrás gazdag tortónai ősmaradvány tartalmú agyagos rétegeket harántolt. A füzérradványi kastélyparkban mélyített 440, 10 m-es fúrás Schréter Z. [12] szerint 145,00 m-ig, M a j z o n L. [9] szeriut 47,00 m-ig alsószarmatát, majd talpig tortónai riolittufás és andezittufás agyagos képződményeket harántolt. Schréter makrofauna, M a j z o n pedig mikrofauna alapján végezte el a szintezést. A füzér- radványi fúrás nem harántolta a szlovákiai sóformáció rétegtani szintjét, de reményünk lehet arra, hogy az eddig ismert rétegek alatt ez a produktív összlet nálunk is kifejlődött. A kovácsvágási Köszörű-patak és Vágáshuta környékén tufás, tufitos és agyagos tortónai képződmények vannak a felszínen. Ezekből az adatokból az adódik, hogy a tor- tónai üledékek mind K-en, mind pedig D-en egyaránt kifejlődtek. A Ny-i oldalról ezideig * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. ápr. 26-i szakülésén. 398 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet o Enk EH3 63* & m E27 E3> EB* ItT® E3" F~3g |a a m* EZ3* a® ED'7 E3;í ,''n 440 99 o zc /* * * sas-h. ,\ 'jKorom-n Vi/yvitóny yüzérra* 3cz$va-r. Saradta-h 'usztra-h dchár-h , rekete-h Rit*C> ÍJ N ÍJ O Hegység képződési fázisok 1 (Sí is r Miocén r Szarmata / Attikai Stájer Szávai Pireneusi K Tortonai : Helvéti 7 7 V T T T T T T T A Burgidalai ? Aquitám Ohgocén | * V r V * 1 V > V ’ Eocén !o -Í2 Luch ------ Bartoni 1 Lutéciai Alsó Yprési EE Szparna \ kumi - Thanéti ? Monszi V V V V V V V V V ü 1 % iS? Dániai Larámi / / / / / Szenon Ül T T T T T T T T T T ■ Pregosaui Túron / / / / ■ Szubhercini V V V V V V V v V Cenoman / / / / ? 'C5 Albai Apti EE Barrémi k V V V V V V . Ujkimériai Hauferivi Valangini n F K EE i 1 A 1 ■ i ÍS F j K : E A — ?m 2\ i ííss] n fajt. A 17 faj közül 12 ismert, 5 új fajnak, közülük 1 új nemzetségnek is bizonyult. Vizsgálataink és a tapasztalatok alapján a vörösalgás kifejlődések jellemzésére a lithothamniumos megjelölés helyett a corallináceás vagy az ennél is általánosabb vörösalgás megjelölés alkalmazását javasoljuk. A tengerei zhömérsékleti adottságok a Bogács-szomolyai corallináceás kifejlődés létc- sülése idején a mai szubtrópusi tengerek 30 - 35 -os szélességek közé eső övének vizhömérsék- leti adataival jellemezhetők. Mivel ez a kifejlődés a hazai oligocénben idegen jelenség - a hozzá legközelebb fekvő oligocén kifejlődést Olaszországból ismerjük valószínű, hogy keletkezését a tengerrajzban, az oligocén tengerek összefüggéseiben bek* > vetkezett idő- szakos változás tette lehetővé. A Bogács-szomolyai vörösalgás flóra ökológiai jelentése alapján a tanulmányozott fitogén mészkökifejlődés a litorális-szublitorális ov határán jött létre. Az Eger környéki kőolajkutató fúrások a Bogács-szomolyai szelvényben a magyar- országi oligocén bői eddig ismeretlen vörösalgás kifejlődést harántoltak. Erre a sajátos ki fejlődésre a Magyar Földtani Társulat 1955. február 23-án tartott előadóülésén M a j z o n lő hivta fel a figyelmet a következő mondattal : ,, Bogács 1 . és a Demjén Szomolva 5. sz. fúrás felsőrupélibe sorolható lithothamniumos, heteroszteginás mészkő, meszes homokkő és agyagmárga rétegeket tárt fel” [44, 51. o. Ugyanerről a kifejlődésről C s i k v Gábor- nak a Magyar Földtani Társulat Egri Vándorgyűlésén elhangzott összesítő tanulmánya a következőképpen emlékezik meg: ,,a bogácsi és ostoros szomolyai fúrásokban (Bs 1 DSz. 5.) a felsőrupéli rétegsor alján új szintet találtunk: heteroszteginás-lepidocyelinás. lithothamniumokat is tartalmazó glaukonitos laza homokos mészkövet, meszes homok- követ és glaukonitos agyagmárga réteget, mely hazai és külföldi viszonylatiján ezidáig ismeretlen volt. Ezt az új szintet MajzonL. a rupéli emelet legfelső részébe helyezte” [9, 103. o.]. A vörösalgás kifejlődés települését C s i k y G. egyik bogácsi szelvényén mutat- juk be (1. ábra). Mivel a karbonátos kőzetképződés Vadász E. megállapítása alapján a magyar- országi oligocénnek nem jellemzője, legkevésbé biogén mészkőképződés formájában, M a j z o n L. előadását követő vitában VadászE.e kifejlődés feldolgozásának szűk ségességét kiemelte. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a körülményre is, hogy a Bogács — szomolva — demjéni szelvény vörösalgás kifejlődésében hideg tengeráramokkal összefüggésbe hozott keletkezésű glaukonitszemcsék is mutatkoznak. Mivel a vörösalgás. általában a fitogén mészkőképződés túlnyomórészt a meleg tengerek jeli ?m Tője, ugyan- akkor a glaukonitképződés hideg tengeri indikátor, az adódó ellentmondás feloldására V a d á s z E. hozzászólása egy olyan gondolatot is felvetett, mely szerint lehetséges, hogy a Bogács - szomolva — demjéni szelvény vörösalgás kifejlődésének felépítéséljen várhatóan inkább a hidegebb vizet kedvelő vörösalgák, a Lithothamnium-félék vehettek részt. M a j z o n T,. által rendelkezésemre bocsájtott anyag feldolgozása során több kérdés vetődött fel. Mivel szakirodalmunkban minden vörösalgás kifejlődést eddig ki- vétel nélkül lithothamniumos kifejlődésként írtak le, a Lithothamnium fajok közül pedig * Előadta a Magyar Földtani Társulat 1961. június 14-i előadóülésén. Kvivánné H u 1 1 e v E. : Zátonyépítö vörösalgák 433 sajátosan csak a Lithothamnium ramosissimum faj volt ismert, az első kérdés önként adódott : 1. A Bogács — szomolyai vörösalgás kifejlődés felépítésé- ben csak a Lithothamnium-íélek. vagy más vörösalga nemzetségek is résztvesznek ? 2. Ha igen, milyen meg- oszlásban, s vajon indokolt-e a. kifejlődés egyetlen nemzetség- névvel való jellemzése? Vizsgálataink szerint a Bogács — szomolya — demj éni vörösalgás kifejlődés a Coral- linaceae család 6 nemzetségének 17 faját tartalmazza 1 Archaeo- lithothamnium, 7 Lithotham- nium, 3 Mesophyllum, 4 Li- thophyllum, 1 Lithoporella, 1 Pa- laeopovolithon fajjal. A 17 faj közül 12 ismert, 5 új fajnak, közülük 1 új nemzet- ségnek is bizonyult. A flóraegyüttesben a Lithothamnium nemzetség 1 : 5 arányú hátrányban van a többi nemzetséghez mérten; ez az arány a nemzetségek fajszám gyakoriságának figyelembe vé- telével 7 : 10 arányra módosul. Akár a nemzetségek szá- mát, akár a faj ok nemzetségeken belüli megoszlását vesszük fi- gyelembe, indokolatlan a vizs- gált kifejlődés egyetlen nemzet- ségnévvel való megjelölése. Kü- lönösen akkor, ha a megjelölés- hez való ragaszkodás abból a tényből fakadt, hogy vörösalgás kifejlődéseink feldolgozása csak most veszi kezdetét, s így jellemzéséül szakembereink — jobb híján — az általánosan /. ábra. Földtani szelvény a bogácsi boltozaton keresztül. Szerkesztette Csiky G. 1956; Fig. 1. Profile across the Bogács dome. (Constructed by G. C s i k y 1 956) 434 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet ismert Lithothamnium nevet alkalmazták. Érdekességként megjegyezzük, hogy ez a gya- korlat nemcsak hazai, hanem bizonyos fokig általános jelenség, olyannyira, hogy a Bikini-atollt körülvevő algás párkányt ,,lithothamniumos'' párkánynak is nevezik, jóllehet felépítésében csaknem kizárólag Porolithon fajok vesznek részt. A vörösalgás kifejlődések jellemzésére tehát a corallináceás vagy az ennél is általá- nosabb — tévedést kizáró ,, vörösalgás" megjelölés alkalmazását javasoljuk mindaddig, míg ősnövénytani feldolgozás nyomán képet kaphattunk e kifejlődések algavegetációjának összetételéről . Ha az adott helyzetet tekintjük, a Bogács szomolvai vörösalga flóra összetétele feldolgozásunk nyomán ismert. Benne legtöbb fajjal a Lithothamnium nemzetség szerepel. Ha jellemzésére továbbiakban sem ajánljuk a „lithothamniumos" megjelölést, azzal magyarázódik, hogy a Lithothamnium- félék fácies értéke, ősföldrajzi-őséghajlattani hely- zetrögzítése korántsem olyan részletes és pontos, mint amit a vizsgált flóra többi össze- tevői alapján kaphatunk. A Lithothamnium -félék ui. a flóra többi összetevőihez képest ,,euri" szervezetek, tágasabb tűréshatárokkal. Areájuk a trópusi övtől a sarkvidékig terjed. Mélységi elterjedésük a legnagyobb, fényigényük a legkisebb. Mélységi elterjedésük a Funafuti zátony mentén 156 métert, Grönland Izland magasságában 88 métert is elér A Funafuti zátony mentén tenyésző Lithothamnium funafutiense még 145 m mélységben is j termékenynek bizonyult. A sötétséget legjobban tűrő, legészakibb elterjedésű faj, a Lithothamnium lenonnandi a mészkiválasztásnak legkevésbé kedvező Északi Jeges tengeri körülmények között, a Spitzbergák partvidékén G 1 o c k adatai szerint sok mérföldnvi j kiterjedésben, vastag rétegekben borítja az aljzatot Ami a mélységi elterjedést illeti, Johnson 20 tapasztalatai alapján 100 méter 1 alatti tengermélységben a vörösalgák közül már csak a Lithothamni um-félék találhatók meg. A Lithothamnium- félékhez bizonyos fokig, szűkebb határok között, hasonló a Lithophyllum- félék elterjedése, főként vízhőmérsékleti tekintetben. Knnek alapján az a Majzon előadást követő vitában felvetett gondolat, amely a Lithothamnium- és a Lithophyllum-íélék szembeállításával az égövi helyzet meghatározását lehetségesnek tar- totta, sajnos az őséghajlati helyzet tisztázását nem vitte előbbre. A Bogács — szomolvai corallináceás kifejlődés őséghajlattani jelentőségét a flóra- - együttesben észlelt sztenoterm szervezetek jelenléte biztosítja. Az Archaeolithothamnium { nemzetség ma élő 15 faja 1 kivételével, amely a mediterrán övig is felhatol, kizárólag a : térítők közötti, tehát a trópusi övre korlátozódik. A Mesophyllum nemzetség szintén ! egyetlen, mediterrán övig terjedő faj kivételével a térítők közötti öv jellemzője a Poro- j lithon nemzetséggel együtt. További útbaigazítást ad a Bogács — szomolvai vörösalga flóra négy, ma is élő | alakja. A Lithothamnium racemus Rotlipletz 5F adatai szerint a mediterrán övre, < közelebbről a Nápolyi öbölre s az Adriára; a Lithophyllum expansum Johnson L23 ■ szerint a Földközi és a Vörös tengerre; a Lithophyllum lichenoides Lemoine '31 tanul- j mánya szerint a Földközi tengerre és az Atlanti óceáni partvidékre; a Lithoporella (Meló- I besia ) melobesioides pedig C o n t i 8] összesítése nyomán a Vörös tengerre, az Indiai és a | Csendes óceánra jellemző. Mindezek alapján a tengervíz-hőmérsékleti adottságok a Bogács — szomolvai > corallináceás kifejlődés létesiilése idején a mai szubtrópusi tengerek 30 — 35°-os széles- ‘ ségek közé eső övének vizhőmérsékleti adataival jellemezhetők. Mivel ez a kifejlődés a j hazai oligocénben idegen jelenség — a hozzá legközelebb fekvő oligoeén kifejlődést Olasz- | országból ismerjük — , valószínű, hogy keletkezését a tengerrajzban, az oligoeén tengerek összefüggéseiben bekövetkezett időszakos változás tette lehetővé A Bogács — szomolvai corallináceák ökológiai jelentésének tanulmányozása nyo- mán, az együttes ökológiai értékelésével a fácies helyzet kielégítő pontossággal jellemez- Krivdnné H u 1 1 e r E . : Zátony építő vörösalgák 435 hető. Az észlelt fajok túlnyomó hányada, úgy mint a Lithothamnium roveretoi, a Litho - thamnium racemus, a Lithophyllum expansum, a Lithophyllum glangeaudi, a Lithophyllum prelichenoides, továbbá a Mesophyllum savornini, a Mesophyllum vaughani és a Litho- porella (Melobesia) melobesioides bekérgezéses, tehát egybehangzó irodalmi vélemények szerint litorális övre jellemző alakok; a két elágazó forma: az Archaeolithothamnium num- muliticum és a Lithothamnium bourcarti pedig a szublitorális öv jellemzője. Mivel a be- kérgezéses alakok felszíne létoptimumot kifejező mammelloid jelleget mutat, a Bogács — szomolyai corallináceás kifejlődés kétségtelenül a htorális-szublitorális öv határán jött létre. Jóllehet a vizsgált flóra trópusi-szubtrópusi elemei adott körülmények között zátony építőek, a Bogács — szomolyai corallináceás kifejlődés zátonyképződményként nem fogható fel. A fajok rendszertani felsorolása s az új fajok leírása Család: Corallinaceae Alcsalád : Melobesieae Nemzetség: Archaeolithothamnium Rothpletz 1891. Archaeolithothamnium nummuliticum (Gümb.) R o t h p 1. LII. tábla 1 — 2. ábra Nemzetség: Lithothamnium Philippi 1837. Lithothamnium racemus Rothpl. LII. tábla 3. ábra Lithothamnium cf. bourcarti Lemoine LII. tábla 4. ábra Lithothamnium roveretoi Airoldi IVIII. tábla 1. ábra Lithothamnium marianae Johnson IAII. tábla 2. ábra Lithothamnium tenuatum nov. sp. IAII. tábla 3. ábra Derivatio nominis : utalás a vékony kifejlődésű perithallusra. Holotypus : Magyar Állami Földtani Intézetben. MÁFI Szm. I.— II. Focus typicus : Szomolya, Bükkhegj^ség. Stratum typicum : rupéli emelet. Diagnosis: A thallus erősen fejlett hypothallusból és gyengébb kifejlődésű perithallusból A áll. A hypothallus sejtjei nagyok, öt-, iil. hatszögletűek, szabálytalan elrendeződésben. Méretük: 14— 18 //. A perithallus sejtjei finomabbak, kisebbek, téglalapalakúak és többé- kevésbé sorokba rendezettek. Méretük: 8—10x10—12//.. Conceptaculumok ritkák, 235 — 250 // hosszúak, 130—140 // szélesek. Az irodalomban nem találtunk hozzá egészen közelálló, ill. vele azonosítható fajt. Johnson, J. H. — Ferris, B. J. [25] Lithothamnium nanospornum fajának erősen fejlett hypothallusa hasonló, egyéb jellegekben (sejtméret, perithallus, conceptaculum méret) azonban eltér. Lithothamnium microsporangicuni nov. sp. LM. tábla 4. ábra Derivatio nominis : utalás a kisméretű sporangiumokra. Holotypus : Magyar Állami Földtani Intézetben. MÁFI Szm. I.— VI. bocus typicus : SzomoRa, Bükkhegység. Stratum typicum : rupéli emelet. Diagnosis: A thallus 250 // körüli széles hypothallusból és 510 // vastag perithallusból áll. A hypothallus sejtjei ívelten hajlanak a perithallus felé, négyszögletűek, nagyságuk 14—20 x 10—14 //. Átlagosan 18x12// nagyok. A perithallus sejtjei kisebbek, mind verti- kális, mind horizontális irányban kissé szabálytalan sorokba rendezettek. Nagyságuk: 7 — 8x8—12 //; ritkán 16 // hosszúsággal. Általában a kisméretű, csaknem négyzetalakú 7 — 8 // nagyságú sejtek dominánsak. A conceptaculumok ellipszis alakúak, az ellipszis hossztengelye irányában kihegyesedők, másodlagos szövettel töltöttek, 110 — 240 // hosz- .szúak, 55 — 60 // szélesek. 436 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet Az irodalom áttanulmányozása során sem tudtuk az előzőekben leírt fajt más Lithothamnium fajjal azonosítani. Méretbeli egyezést több fajjal mutat, pl Lithothamnium nanospornum Johnson - P e r r i s fajjal, azonban a hypothallus és a perithallus jellege, a sejtelrendeződés alapvetően különbözik. Hasonlóképpen, leírás alapján, a Litho- thamnium minac Lemoine fajjal is egybevetettük, aLemoine által említett lekere- kített sejteket azonban nem találtuk meg, egyébként is az általunk leírt faj esetében a hypothallus jól definiálható. Lithothamnium orbiculatum nov. sp. LIV. tábla 1 — 2. ábra. Derivatio nominis : utalás a hypothallus lekerekített sejtjeire. Holotypus : Magyar Állami Földtani Intézetben. MÁFI Szni. I. VI. Ix)cus typicus : Szomolya, Bükkhegyscg. Stratum tvpicum : rupéli emelet. Diagnosis: A hypothallus 10 — 13 // nagyságú, lekerekített öt-, ill. hatszögletű sejtekből áll, fokozatos átmenettel a perithallusba A sejtek szabályos elrendeződést nem mutatnak. A perithallus sejtjei általában téglalap alakúak, ritkán négyzetesek. Hosszúságuk 9 17// között, szélességük 8— 10 // között ingadozik Az egy sorban levő sejtek magassága álta- lában azonos értékű, így horizontális irányban kifejezett sorokat formálnak. Az egymás feletti sejtek szélessége nem mindig azonos, ennek következtében vertikális sorok nem észlelhetők. A kevésszámú conceptaculum mérete: 132 173x265 -307 /<. A. Lithothamnium orbiculatum nov . sp. a Lithothamnium tenuatum nov. sp.-től a hypo- thallus kifejlődésében, sejtjeinek méretében, a conceptaculumok nagyságában különbözik. A Lithothamnium tenuatum hypothallus sejtjei nagyobbak, mint perithallus sejtjei, a Lithothamnium orbiculatum esetében a viszony fordított Az irodalomban leírt Lithotham- mww-fajokkal nem azonosítható. Nemzetség: Lithophyllum P h i 1 i p p i 1837. Lithophyllum glangeaudi Lemoine LIV. tábla 3. ábra. Lithophyllum expansum P h i 1 i p p i LIV. tábla 4. ábra. Lithophyllum prelichenoides Lemoine LV. tábla 1 . ábra. Lithophyllum lemoinei nov. sp. LV. tábla 2 — 3. ábra. Derivatio nominis : Lemoine, Mmc P. tiszteletére. Holotypus : Magyar Állami Földtani Intézetben. MÁFI Szm. 1. — I. Locus typicus : Szomolya, Riikkhegység. Stratum tvpicum : rupéli emelet. Diagnosis: A thallus vékony kérget alkot, hypothallusra és jól fejlett perithallusra osztott. A hypothallus kisebb méretű, 6—8 // nagyságú, szabálytalan, kissé kerekded alakú sejtek- ből áll. Helyenként jól, másutt gyengébben fejlett, hirtelen átmenetet mutat a perithallus felé. A perithallus nagyobb méretű, 6—15x10 — 23// nagyságú, átlagosan 10— 13 x X 13—17 //, szabálytalan négyszögletű sejtekből áll. A sejtek néhol jól megfigyelhető sorokba rendezettek, de ez nem mindenütt kifejezett. A conceptaculum közepén befűző- dött ellipszis alak, egyik oldalán csőszerű nyílással: 320 // hosszú 150 // széles concepta- culumhoz 102 // hosszú apertura csatlakozik Ezt a fajt több csiszolatban is észleltük Viszonylag gyakori. M e g j e g y z é s: Az előzőkben leírt faj hasonlítható a Lithophyllum ramosissimum Reuss fajhoz, attól azonban a hypothallus sejtek alakjában és méretében, elrendeződé- sében s a conceptaculumok méretében eltér. A perithallus sejtméreteiben, sejtelrendeződé- sében és a perithallus általános jellegében a két faj hasonló. Megjegyezzük, hogy C o n t i. S. : Revisione critica di Lithothamnium ramosissimum Reuss c. munkájában (23. o a rajzokat és a fényképeket összehasonlítva a fent elmondottakat a rajzok és a leírás alap ján tettük, a fényképek ui. (VII. tábla 4 5. ábra) a leírásnak nem felelnek meg. Krivánné H utt e r E. : Zátony építő vörösalgák 437 .Nemzetség : Mesophyllum Lemoine 1928. Mesophyllum savornini Lemoine LV. tábla 4. ábra Mesophyllum peruvianum J o h n són — Tafur LVI. tábla 1. ábra Mesophyllum vaughani (H o w e) Lemoine LVI. tábla 2. ábra Nemzetség: Lithoporella Foslie 1909. Lithoporella (Melobesia ) melobesioides (Foslie) Foslie LYII. tábla Nemzetség: Palaeoporolithon nov. gén. Genotypus: Palaeoporolithon microcellularis nov. sp. A Palaeoporolithon nov. gén. a megasejtek jelenlétével emlékeztet a Goniolithon Porolithon és Paraporolithon nemzetségekre. Közöttük elrendeződésbeli és lényeges sejt- méretbeli különbségek vannak. Míg a Goniolithon nemzetségnél a megasejtek magányos vagy rövid vertikális sorokba, egy inegasejt szélességben rendezettek, a Porolithonnál a megasejtek csoportja lencseszerű jelenlétű, egy megasejt magas és párhuzamos a szub- horizontális vagy koncentrikus normál sejtsorokkal. A Paraporolithon nemzetség esetében a megasejtek az előbb említett mindkét elrendeződésben vannak jelen. A Palaeoporolithon nov. gen.-nál a megasejtek széles, nagy „lencsékben" horizontálisan, de ugyanakkor ver- tikálisan is, mintegy rácsozatot képezve mutatkoznak. A conceptaculumok ritkák, kicsik, és egypórusúak. Palaeoporolithon microcellularis nov. sp. LVI. tábla 3 — 4. ábra Derivatio nominis : utalás a szokatlanul kis sejtméretre. Holotypus : Magyar Állami Földtani Intézetben. MÁFI Bs. 48. Locus typicus : Bogács, Bükkhegység. Stratum typicum : rupéli emelet. Diagnosis: A Palaeoporolithon nemzetség eddig egyetlen ismert faja bekérgező forma gyengén fejlett bazális hypothallussal, és jól fejlett perithallussal. A hypothallus 7—9 /a átmérőjű, lekerekített sejtekből áll. A perithallusban az ún. megasejtek. dominálnak, víz- szintes és függőleges sorokban, mintegy rácsozatot alkotva, melyeket a perithallus kis sejtjei — a csiszolati fényképen mint sötét sávok — választanak el egymástól. A mega- sejtek, 6— 10 [i szélesek, és 8— 13 /i magasak. A megasejt csoportok 3 — 4 sejtsor magasak és 8—10 sejtsor szélesek. A perithallus kis, négyszögletes sejtjei 5 — 6^ nagyságúak. Bzeknek a sejteknek szokatlanul kis mérete alapján neveztük el az alakot Palaeoporo- lithon microcellularis fajnak. A conceptaculumok ritkák és ugyancsak szokatlanul kisméretűek. Két concepta- culumot észleltünk, méreteik: 25x15 fi, 23 x 12 /i, egyetlen jól látható conceptaculum- nyílással. A conceptaeulumokat a perithallus kisméretű sejtjei veszik körül. TA BE AMAGYARÁZ AT - EX Pl, AN ATI ON OF THE PEATES LII. tábla — Plate LII. 1 — 2. Archaeolithöthamnium nummuliticum (Giimbel) Rothpletz. 7lx, 55 x 3. Lithothamnium racemus Rothpletz. 76x 4. Lithothamnium cf. bourcarti lemoine. 59 X Lili. tábla — Plate Lili. 1 . Lithothamnium roveretoi Airoldi. 63 X 2. Lithothamnium marianae Johnson. 75 X 3. Lithothamnium tenuatum nov. sp. 58 X 4. Lithothamnium microsporangicum nov. sp. 54 X LIV. tábla — Plate LIV. 1 — 2. Lithothamnium orbiculatiun nov. sp. 57 x 3. Lithophyllum glangeaudi lemoine. 65 X 4. Lithophyllum expansum P h i 1 i p p i. 80 x 438 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 4. füzet LV. tábla — Plate LV. 1. Lithophyllum prelichenoides L e m o i n e. 8lx 2—3. Lithophyllum lemoinei nov. sp. 81 x, 60 x 4. M esophyllum savornini I^emoine. 61 x LVI. tábla — Plate LVI. 1. XI esophyllum peruvianum Johnson — T a f u r. 70 x 2. XI esophyllum vaughani (Howe) J^emoine. 70 x 3—4. Palaeoporolithon microcellularis nov. gén. nov. sp. I02x, 65 LVII. tábla — Plate LV1I. Lithoporella ( M elobesia) melobesioides (F o s 1 i e) F o s 1 i e. 160 x IRODALOM REFERENCES I. A i r o 1 d i, M. : Su di un nuovo génére di Corallinacea fossile deli’ Oligocene ligure. R. acad. láncéi Atti rend., Ser. 6. Yol. 12. 1930. 2. A i r ol d i, M. : Contributo allo stúdió déllé Corallinacee dél Terziario Italiano. I. I„e Corallinacee deli’ Oligocene ligure-piemontese. Pál. Ital. Yol. 33. 1932. 3. A i ro ld i M. : Le Corallinacee dél Pleistocene della Somalia. Pál. Ital. Suppl. i. VoL 12. 103 . 4. AiroldL M Le Coralünacee dél Miocéné della Somalia Italiana. Pál Ital. Yol. 32. Suppl. 2. 1935. 5. B á 1 d i T. Kecskeméti T.-Nyirő M. R. : A katti és akvitáni emelet kérdése a Kárpátmedencében Eger környéki új adatok alapján. Foldt. Közi. 91. kot. 3. fiiz. 1961. 6. C h a p m a n. F. : Descriptions of new and rare fossils obtained by dcep boring in the Mallce. Proc. Roy. Soc. Yictoria. Tóm. 25. N. S. part 1. . 1913. 7. Conti, S. : Contributo allo stúdió déllé Corallinacee tiél Terziario Italiano. II. Le Corallinacee dél Miocéné ligure-piemontese. Pál. Ital. Yol. 41. 1942 43. K. Conti, S. : Alghe Corallinacee* fossili. Publ. Ist. Geol. Univ. Genova, . B. : Mtmepajibi — cnpaBOMHHK. (Ásványok kézikönyve). — I. kötet. (Bohnstedt-Kupletszkaja Et M. ésCsuhrovF. V. : Elemek, intermetal- likus vegyületek. Karbidok, nitridek, foszfidek. Arzenidek, antimonidok, bizmutidek. Szulfidok, szelenidek és telluridok. A Szovjetunió Tud. Akadémiája kiadása, Moszkva 1960. A kézikönyv a legújabb adatok összesítésével és részletességében is tömör megszö- vegezésével ma a legkorszerűbb enciklopédikus ásványtan. Főszerkesztője és egyik szer- zője C s u h r o v F. J. akadémikus az anyag többi részét hat további kötetben szándé- kozik feldolgozni, ill. kiadni Barszanov, BjelovésSubnyiko va, a szovjet mineralógusok legjobbjainak közreműködésével. A beosztás-felsorakoztatás a Szovjet- unióban használatos (B e t y e h t i n — féle) alapelveket követi újabb szisztematikai tago- lásra, ill. rendszerezésre törekvés nélkül. Viszont a kézikönyvek szigorú szabályaihoz iga- zodva, különös gondot fordít a következetes szövegezésre és minden fontos adat rögzíté- sére. Részint a szovjet szaktársak tájékoztatására, részint a más világnyelven beszélők segítségéül az ásványi nevek az orosz mellett angol vagy német nyelven is szerepelnek. Hasonló az irodalmi utalások megoldása is. Az ásványok leírása a név, ill. elnevezés magyarázatával és a szinonimákkal kezdő- dik. Ezt követi a jellegzetes sajátságok, szerkezeti adatok, majd az alaki, fizikai-kémiai tulajdonságok, diagnózis, termikus sajátságok, fontosabb lelőhelyek és genetikai körül- mények ismertetése. Az átalakulási termékek, a gyakorlati alkalmazás és termelési viszo- nyok leírása után az ásvány változatok felsorolása következik. A jellemzés teljességét nagyban növeli a rácssíktávolságok (^-értékek) felsorolása, éspedig — amennyiben isme- retes — a vonalak teljes indexelésével egyetemben ! Végül az ismertetést irodalomjegyzék fejezi be, mely az ásvány első leírásától a legújabb adatokat közlő publikációkig felsorolja, s ahol szükséges, kellő kritikával válogatja össze a lényegesebb közléseket. Az első kötet szövegébe közel 400 igen jól megválasztott alaktani és szerkezeti ábra illeszkedik. Közöt- tük több új, ill. az újabb kutatások eredményeként a legutóbbi irodalomból átvett illuszt- ráció is szerepel. Említsük meg, hogy mind itt, mind a bevezetőhöz csatolt irodalmi összeállításban szinte egészében megtaláljuk a magyar kutatók minden korszerűbb, érdemleges vagy lé- nyeges eredményének idézetét. Csuhrov professzor ezzel nemcsak széleskörű szakmai irodalmi tájékozottságból mutat példát, hanem ezúton is kifejezésre juttatja a magyar Hírek, ismertetések 457 kutatók és kutatások iránti igaz nagyrabecsülését. Az ásványok jellemzéséhez használatos jelzések és rövidítések a nemzetközi előírásokkal azonosak, a kötet végéhez pedig latin írású (angol— német) betűsoros tárgymutató is csatlakozik: így a kiváló kézikönyv mint legkorszerűbb adattár, az orosz nyelv ismerete nélkül is igen jól használható. — Nagy várakozással tekintünk a többi kötet megjelenése elé. Eddigiekből következőleg bizonyos, hogy a kiteljesített kiadvány a mineralógusok nem nélkülözhető kézikönyvévé válik. Sztrókay. K r e i t e r, V. M.: IIohckh h pa3BeflKa MecTopo>KAeHHM nojie3Hbix HCKonaeMbix. I— II. (Nyersanyagelőfordulások felderítése és kutatása). Moszkva, 1960 — 61. Goszgeoltehizdat. A közelmúltban jelent meg a szovjet nyersanyagkutatás doyenjének, V. M. K r e i t e rnek kétkötetes munkája a nyersanyagelőfordulások kutatási módszereiről. Javított és bővített, s amint a szerző maga mondja, teljesen átdolgozott kiadása ez a szerző hasonló című, de már ritkaságszámba menő, 1940-ben megjelent munkájának, amelyért annak idején doktori címét is kapta. A munka magában foglalja mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket a földtani tudomány — elsősorban a Szovjetunióban — az ásványi nyersanyagok genetikájának vizsgálata, valamint a felderítő és részletes kutatá- sok módszerei terén elért. A kétkötetes, összesen több mint 700 oldalas, csaknem 300 ábrával illusztrált munka bevezetésében a szerző a felderítő (előzetes és részletes) kutatások fejlődésének csaknem 200 éves múltját ismerteti a Szovjetunióban; majd foglalkozik a kutatások fogalmával és népgazdasági jelentőségével. A könyv 6 részre oszlik. Az I. rész a felderítő kutatásokkal foglalko- zik, a II. pedig a felderítő-kutató munkákkal. A III. rész — ezzel kezdődik a II. kötet — az előfordulások (előzetes és részletes) kutatását ismerteti, a IV. a mintavétel kérdéseit taglalja, az V. az előfordulások földtani-gazdasági jellemzőit, majd a befejező VI. rész a bányászati (termelő) vállalatok földtani szolgálatának munkájával foglalkozik. Az I. részben (felderítő kutatás) a szerző sorra veszi a különböző ásványi nyersanyagelőfordulások ipari típusait, éghető anya- gok, fekete fémek, színes ércek, nemes fémek, radioaktív elemek, ritka és szórt elemek, kohászati, majd vegyipari nyersanyagok, ipari anyagok és végül építő anyagok sorrend- ben. Az összesen több mint 60 fém, ill. egyéb nyersanyagcsoport ismertetése során először röviden kitér a szerző a nyersanyag megismerésének történetére külföldön és a Szovjet- unióban, majd közli a nyersanyag ipari fölhasználásának módjait, s a különböző célok minőségi követelményeit. Ezt követően a különböző nyersanyagelőfordulásokat típusok szerint csoportosítja, elsősorban a települési és szerkezeti viszonyok alapján. Közli a nyersanyag dúsításának módját, végül megadja a világ összes és a "Szovjetunió termelési számait is. Az ismertetés minden jelentős nyersanyagot felölel a kőolajat és a földgázt, valamint a vizet kivéve; a könyv ugyanis csak a szilárd nyersanyagok kutatási mód- szereivel foglalkozik. A következő fejezetben a szerző a nyersanyagok felderítésének földtani feltételeivel és jeleivel foglalkozik. A földtani feltételek közül ismerteti azokat a rétegtani, kifejlődésbeli és kőzettani, majd szerkezeti ismérveket, amelyek a nyersanyagelőfordulások létrejöttét és települését meghatározzák; ezt követően foglalkozik a magmás működéssel, a mellékkőzet elváltozásaival, a különböző geokémiai, morfológiai, átalakulási, hidrogeológiai és geofizikai ismertető jelekkel. A fejezet további részeiben megismerkedhet az olvasó azokkal a földtani és nem földtani jelekkel (elsődleges és másodlagos szórt udvarok, történeti utalások stb.), amelyek útbaigazítást adhatnak a felderítő kutatásokhoz, majd röviden összefoglalja a hasznosítható nyersanyagelőfordulá- sok keletkezésének kedvező földtani feltételeit, s a felderítő munkák általános feltételeit a különböző természeti viszonyok között. Az I. rész utolsó fejezete a felderítőkutatások módszereit ismer- teti, mégpedig először a felszíni módszereket, majd sorraveszi a légitérképezési, geofizikai és — legrészletesebben — a különböző geokémiai módszereket, végül a földtani térképe- zés és a felderítő kutatások együttes végzésének lehetőségével és — nagyméretarányú térképezés esetén — szükségességével foglalkozik. A felderítő-kutatómunkákat ismertető II. rész négy fejezetre oszlik. A nagyméretarányú (1 : 10 000 — 1 : 5000) térképezést tárgyaló fejezet megadja a munkák feladatait, a méretarány megválasztását befolyásoló tényezőket, a 7 Földtani Közlöny 458 Földtani Közlöny, XCI . kötet, 4. füzet térképezés módszerét és főkövetelményeit, s a nagyméretarányú térképezés, ill. a térképe- zéssel kapcsolatos felderítő munkák néhány fontosabb sajátosságát. A következő fejezet a felderítő kutatásnál alkalmazott geofizikai vizs- gálatokkal foglalkozik. A fejezet legfontosabb pontjai a geofizikai módszerek alkal- mazásának tapasztalatait mutatják be a különböző típusú előfordulásokon (nagyméretű réteges telepek ; tömzsök; lencsés előfordulások; telérek; mállási kérgek; toriatok; kis és szabálytalan alakú telepek). Végül a szerző nyersanyagok szerint csoportosítva néhány nyersanyagelőfordulásra vonatkozóan konkrét példákon mutatja be a módszerek alkal- mazási lehetőségét (kőszén; kőolaj -földgáz; vas, titán, króm, nikkel, réz, ólom-cink, ón, alumínimnércek; sugárzó anyagok; grafit; csillám; gyémánt). A 3. fejezet az előfordulások szerkezeti viszonyaival fog- lalkozik, mégpedig a gyűrt, tört, repedezett szerkezetekkel és ezek kombinációjával, az endogén és exogén előfordulások szerkezetével gyakorlati példákon mutatja be a külön- böző szerkezetek megfigyelését és vizsgálatát, végül pedig a felderítő kutatások mód- szereit fedett előfordulásokon. Az utolsó fejezet, mely egyben az I. kötetet is lezárja, a nyersanyagéi ő- fordulásokkibúvásainakértékelését taglalja, a kibúvások ásványtani és morfológiai jellegeit, a különböző elemek vándorlását és elhelyezkedését a mállási zónában. Ismerteti a kibúvások morfológiai jellegeit, s ezt követően tér rá a szálban álló kőzet, ill. előfordulás feltárására, s a nagyméretarányú metallometriai térképezés elvég- zésére. Tájékoztat a kibiivások dokumentálásának módszereiről is a szerző, majd megadja, hogyan lehet az előfordulás előzetes értékelését elvégezni a felderítő kutatási szakaszban. ^ A II. kötet a III. résszel kezdődik: Az előfordulások kutatása. (Megjegyzendő, hogy a Szovjetunióban a „kutatás" = razvedka szón a mi előzetes és részletes kutatásunkat értik, ,,felderítés’’-en = poiszki pedig a mi felderítő kutatásun- kat.) Az egész munkának ez a legnagyobb terjedelmű része, 8 fejezetre oszlik. A bevezető fejezet a kutatás általános problémáival foglal- kozik: hogyan lehet matematikai alapon meghatározni a nyersanyag változékonyságát; ismerteti a szerző az előfordulás alakjának, a nyersanyag minőségének kérdéseit, s a kutatás bányaműszaki és gazdasági kérdéseit. Az ezt követő 3 fejezet a fő kutatási módszerek alkalmazását elemzi. Ismerteti a kutatás elveit és módszereit, az előfordulás lehatárolását. Megismerkedik az olvasó a különböző kutatási módszerek technikai kérdéseivel (vágat, fúrás, geofizika — főleg karottázs) — a kutatási szakaszokkal, a kutatási hálózat sűrítésének és sűrűségének problémáival, s útmutatást kapunk a kutatási rendszer megválasztását befolyásoló tényezőkre és a kutatási rendszer műszaki- gazdasági elemzésére. Ebben a részben foglalkozik először Kreiter — még csak röviden — a nyersanyagkészletek osztályozásával, a megkutatottság fogalmá- val s az előfordulásnak a kutatások során való ipari értékelésével. Külön fejezet tárgyalja a nyersanyagelőfordulások kutatása alkalmával végzendő hidrogeológiai és műszaki földtani vizsgálatokat. Részletesen ismerteti a szerző a kutatólétesítmények földtani dokumentálását. Kitér a dokumentációk fajtáira, a megfigyelendő jelenségekre, majd a vágatok és fúrások dokumentációira, s az összefoglaló földtani jelentések elkészí- tésére ad útbaigazítást. Az utolsó fejezetben számos példával mutatja \>e a szilárd ásványi nyersanyagelőfordulások kutatása során alkalma- zott kutatási módszereket. A szerző 5 előfordulási típust különböztet meg (réteges, tömzsös, teléres lencsés, kürtőszerű és kis teléres-lencsés-kürtős stb.), s ezeken belül a legkülönbözőbb kőszén, érc és nemére előfordulások kutatási módszereinek tapasz- talatait elemzi nagy szakavatottsággal. A I V. rész teljes egészében a mintavétel kérdéseit, a földtani munkának egyik legfontosabb részét tárgyalja, melynek helyes végrehajtása az egész földtani érté- kelő munkát megalapozza. Az 1. fejezetben részletesen ismerteti a szerző a bányavágatokban és fúrásokban való különböző mintavételi módokat, majd megvizsgálja a mintavétel módját befolyásoló földtani és egyéb tényezőket, a helyes mintavételi köz megválasztását s a mintavétel dokumentálásának módját. Külön kitér a minőség meghatározásának mintavétel nél- küli, egyébként igen ritka, rendszerint csak a sugárzó anyagoknál alkalmazott módjára. A mintavételt követő fázis, a mi nták vizsgálatra való előkészí- tése a 2. fejezet, tárgya. A minták összevonásának ismertetése után tér rá a szerző a minták földolgozásának elméleti alapjaira, majd a vizsgálatra való előkészítés tulajdon- Hívek, ismertetések 459 képpeni előkészítésére. Megállapításait — mint a módszertani részeknél általában — számos matematikai levezetéssel támasztja alá. A mintayizsgálati módszerek közül a spektrográf iái, vegyi, ásvány- tani, technológiai és technikai elemzéseket, ill. vizsgálatokat ismerteti. A Szovjetunió fontosságának megfelelően külön fejezet szól a toriatok meg-, mintázásának és mintavizsgálatának kérdéseiről. A IV. rész befejező fejezete a mintavétel ellenőrzésének problémáival foglalkozik; számos matematikai levezetés és grafikon szemléltetésével. Az V. rész az előfordulások földtani-gazdasági jellemzőivel foglalkozik. Az 1. fejezet fejti ki a készletszámítás általános kérdéseit. A készletek osztályozása s a különböző készletcsoportok ismertetése után tér rá a könyv a fő készletszámítási ada- tok meghatározására, a készletszáinítás megfelelő megalapozására, a különböző átlag- számítási problémákra. A 2. fejezet akészletszámítási módszereket taglalja. Részleteseb- ben azonban csupán a legfontosabbakat ismerteti a szerző : a számtani középarányos, a kü- lönböző tömb, valamint szelvény -módszereket. Rövid kitér a számítások pontosságá- nak kérdésére is. A befejező fejezet a különböző nyersanyagelőfordulások számí- tási kérdéseit elemzi — nem készletszámítási, hanem gazdaságossági szempont- ból, elsősorban színes érc, vasérc, kőszén és nemesére nyersanyagelőfordulásokon. Külö- nösen részletesen kitér a szerző a nyersanyaggal szemben támasztott ipari követelmé- nyekre (,, kondíciók”). A szocialista országok készletszámítási és készletértékelési prob- lémái mellett a tőkés államok hasonló kérdéseiről is rövid áttekintést ad. A VI. befejező r é s z a termelő bányavállalatok földtani szolgá- latának kérdéseit tárgyalja. Mindjárt elöljáróban, atermelési kutatás prob- lémáit, annak feladatát, műszaki eszközeit, dokumentációját ismerteti, részletesen ki- térve az előfordulás földtani, megismerésének a termelési kutatás időszakában különösen fontos sajátosságaira. Külön fejezetek tárgyalják a termelési időszak mintavételi és minta- vizsgálati kérdéseit, a hidrogeológiai és mérnökgeológiai mun- kákat, s a termelési készletszámítást: az operatív készletszámítást, a termelési készletváltozások és a termelés nyilvántartását, s az előfordulás átértékelését. A befejező fejezet azzal a segítséggel foglalkozik, melyet a bányaföldtani szolgálatnak a termelőüzem részére kell adnia : részvétel a termelés meg- tervezésében; az előkészítő és feltáró munkák irányának kijelölése; a bányaműszaki viszonyok megváltozásának előrejelzése (bányavíz; kőzetek szilárdsága és állékonysága stb.); a termelési veszteség (ill. meddő-felhígulás) meghatározása és elemzése. Klemzi a szerző azt a segítséget is, amit a bányaföldtani szolgálat az előkészítő- dúsító üzem részére kell hogy adjon, elsősorban természetesen a színes-, nemes- és ritka-ércbányákban, ahol a dúsító mű — a kőszén vagy kőolaj bányászattól eltérően — rendszerint a termelő üzem kezelésében van. A földtani szolgálatnak kell gondoskodnia ilyenkor arról, hogy egyen- letes minőséget kapjon a dúsítómű. A mintavétel, felhígulás vizsgálata mellett speciális ásványtani vizsgálatoknak van itt legnagyobb szerepük. A könyvet a Szovjetunió felső- és középfokú szakoktatási minisztériuma a földtani főiskolák és karok számára tankönyvként adta ki. A nagyterjedelmű és rendkívül tartal- mas munkának ez a rövid ismertetése alig ad többet egyszerű tartalmi fölsorolásnál — sokszor még annál is kevesebbet — , s nagyon kevéssé tud képet adni arról a hatalmas ismeretanyagról, amelyet a könyv rendszeres formában összefoglalva és kiértékelve tartalmaz. Hazai vonatkozásban különösen nagyjelentőségű ez a mű, mert ha — készletszá- mításnál néhány sort kivéve — magyar vonatkozást nem is tartalmaz, hasonló módszer- tani munka egyáltalán nincs a hazai szakirodalomban. A nyersanyagkutatással foglalkozó minden szakember — az ipari kutatóintézetek- től a vállalatokig, — a bányageológus egyaránt sok hasznát vesz i a könyvnek minden- napi munkájában, s ezért részletes áttanulmányozása legmelegebben ajánlható. Benkő Ferenc 7* 460 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet Rosholt, J. N., Emiliani,C., Geiss, J., Koczy, F. F. and Wangersky, P. J.: Absolute dating of deep-sea cores by the Pa231/Th230 method (Mélytengeri fúrómagok abszolút kormeghatározása a Pa231/Th230 módszerrel) . The Journal of Geology, 69. köt., 2. sz., 162-185. 1., 1961. A radioaktív kormeghatározó módszerek általában a felhasznált radioaktív elem felezési idejének nagyságrendjébe eső időtartamok mérésére alkalmasak. A C14-módszer mintegy 70 000 évig ad használható értékeket, az ólom-, hélium-módszerek, valamint a kálium— argon-módszer pedig többszázmillió vagy milliárd éves időtartamokra jók. A pleisztocén kutatás céljaira ilyen módszert kell keresni, amely a pleisztocén 600 000 éves időtartamával összemérhető felezési idejű radioaktív elemen alapul. Ilyen a már régebben ismert Th230- (iónium) -módszer, mely mintegy 300 000 évig terjedő időtartamok mérését teszi lehetővé tengeri üledékekben. Eddig a Th230 mennyiségét a Th232 vagy a Fe203 kon- centrációjával hasonlították össze; ez azonban elvileg helytelen, mert ezek geokémiai viselkedése más, mint a Th230-é, és a diagenetikus folyamatok a korértékeket elronthat- ják. Ezt a hibát küszöböli ki az itt ismertetett módosított iónium-módszer, mely a Pa231/Th230 arány meghatározásán alapul. A módosított módszert atlanti- és csendes-óceáni mélytengeri fúrómagokra alkal- mazva, a szerzők azt találták, hogy a kapott értékek a C14-módszer alkalmazhatósági határain belül megegyeztek a C14-eredményekkel. Az üledékek éghajlatfüggő jellegeivel való összevetés útján pedig meghatározták a felsőpleisztocén fontosabb klímaingadozá- sainak idejét. Ezek: posztglaciális szakasz 0— 10 000 év késői würmi szakasz és würmi főszakasz 10 000— 30 000 év a würmi főfázis és a würmi korai fázis közti interstadiális 30 000 — 50 000 év korai würmi fázis . .' 50 000— 65 000 év risso- würmi interglaciális 65 000—100 000 év rissi szakasz 100 000—130 000 év mindeli-rissi interglaciális 130 000— 175 000 év Arra a minket közelebbről érintő kérdésre, hogy mit mondanak ezek az adatok a Bacsák — Milankovi c-féle abszolút pleisztocén időszámítás érvényességéről, a szerzők csak annyit jegyeznek meg egy odavetett mondatban, hogy ,,a »Milankovic- elmélet« néven ismert felfogás, úgy látszik, elfogadható alapját adja a pleisztocén éghajlat- ingadozások rendszerének’ ’ . B a 1 k a y Tanai, Toshimasa and Toru Onoe: A Mio-Pliocene flóra írom the Nin- gyo-toge area on the bordér between Tottori and Okayama prefectures, Japan (Mio-pliocén flóra Ningyo-toge területéről Okayama és Tottori kormányzóság határán. Japánban). Geol. Surv. Japan, Report Nr. 187, p. 1 — 59, Pts. 1 — 18, 1961. Szerzők a neogén rétegekből írták le a 67 speciest és 47 genust tartalmazó „Hoki flórá”-nak nevezett fosszilis flórát. A növények legnagyobb része mérsékelt övi elemek- ből áll, de vannak közöttük szubtrópusi fajok is. A „Hoki flóra” „Mitoku, Onbara és Ningyo-toge” flórákra tagolódik. A három kisebb flóra hasonló egymáshoz florisztikai összetételükben. A Mitoku és Onbara flórákban számos egzotikus genus is van (Taiwania, Carya, Liriodendron, Sassafras, Liquidambar) , míg a Ningyo-toge flórában kevés az egzo- tikus genus. A flóra leírásnál a fajok gyakoriságát, a levelek jellegét és a ma élőkhöz való viszonyát vették tekintetbe, és a három kis flóra egymással való összehasonlítását kiérté- kelték. Megállapították, hogy a „Mitoku flóra” késői miocén, az „Onbara flóra” mio- pliocén, a „Ningyo-toge” pedig a korai pliocénbe helyezhető. A három kis fosszilis flóra fokozatos változást mutat a florisztikai összetételben és elemeikben, a geológiai változá- soknak megfelelően. A florisztikai összetételből szerzők következtetik, hogy a hőmérsék- let a késői miocéntől a korai pliocénig fokozatosan csökkent Japánnak ezen a területén is. Szerzők 18 táblán igen jó fényképekkel szemléltetik a leírt fajokat. R á s k y Hívek, ismertetések 461 Termier, H. et Termier, G.: Érosion et sédimentation. Introduction á la géologie générale et á la paléogéographie (Lepusztulás és üledékképződés. Bevezetés az általános földtanba és az ősföldrajzba). Masson et Cie., Paris 1960. Az alapvető és sok új meglátású összefoglaló munkák sorozatából ismert kiváló szerzők újabb, kétségtelenül hasznos könyvben a szárazföldi lepusztulás morfogenetikai térszínalakulási összefüggéseiben tárgyalják az üledékképződés tényezőit, éghajlati jel- legeit, módozatait és az üledéklerakodás közegeit, helyeit, mindenkor az éghajlati viszo- nyok függvénye szerint működő földtani tényezők: folyóvíz, tavak, tengerek, jég, szél hatására történő anyagi, alaki jellegek nyomán, a kőzettéválási folyamatok figyelembe vételével. Kiindulási irányelvük az aktualizmus, a szárazföldek változatos térszínalaku- lási folyamatában. Az erózió fogalomkörét nyugati értelemben az összes pusztító tényezők- re vonatkoztatják gyűjtőnévként, amit a magunk földtani szóhasználatában denudációnak mondunk, s az eróziót csak a folyóvízi működésre vonatkoztatjuk. Az aktualizmus alkal- mazásában bizonyos megszorítások, kivételek szükségességére mutatnak reá. Az egyes fejezetek a mai földrajzi övék éghajlati jellegzetességeit, a földfelszín és a tengerfenék alakulási jellegeinek tárgyalása után a pusztító külső erők hatásait elemzik a létrehozott alaki és anyagtermelés szerint. A továbbiakban a különböző üledékgyűjtők* üledékképződési módját jellemzik szárazföldön, tengerekben a törmelékes anyagok elren- deződésében, tavakban, part szegélyeken, lagúnákban, esztuáriumokban és deltákban; majd a tengeri üledékek anyag szerinti keletkezésével, iszapfáciesek, szénhidrogén kifej- lődések, sóképződmények, karbonátos üledékek, biogén elemek létesítményeinek ismertető bélyegeivel foglalkoznak. Végül a tengeri üledékek együttesének törvényszerűségeit tár- gyalják a rétegezettség, a leülepedési sorrend, az üledékhézagok jelentőségének vizsgá- latával; majd az üledékek kőzettéválásának folyamatait, a biokémiai elváltozást, az anyagtömörülést (kompakció), kioldódás, cementáció, átkristályosodás, autigén átala- kulás jelenségeivel, mészkövek anyagkicserélődési, dolomitosodási és a sókőzetek külön- leges kőzettéválási jelenségeinek ismertetésével. Összefoglaló következtetéseiben a le- pusztulás és üledékképződés kapcsolatát a Föld egészében végbemenő állandó változá- sok, anyagmozgások megismétlődő szakaszainak összefüggésében geokémiai szakaszok és soktényezős ciklusok ritmusos eredményeként tekintik, a bioszféra nagy jelentőségének hangsúlyozásával . A gondolatserkentő könyv tanulmányozása hasznos általános útmutatás mind- azok számára, akik üledékföldtani vizsgálatokkal foglalkoznak. Szemléletében azonban messze elmarad az idevonatkozó szovjet irodalom mélyebbre ható irányelveitől. Dr. V. E. Termier, H. et G.: Paléontologie stratigraphique (Rétegtani őslénytan). IV. fasc. Masson et Cie, Paris 1960. A Földtani Közlöny f. évi 1. füzetében ismertettük ennek az újszerű könyvnek első három füzetét, s joggal hiányoltuk a hosszii időre elnyújtott részletekben való meg- jelenést. A hozzánk csak most érkezett IV. rész az előzőkben ismertetett módon az eocén, oligocén, miocén, pliocén és negyedkor anyagát tárgyalja. Ebben a részben legjobban kiütköznek az említett hibák, az egyes részek egyenetlenségei, hiányai, s különösen a keleti területek figyelmen kívül hagyása. A rétegtani beosztás még a nyugati mediterrán területekre vonatkozóan is erősen kifogásolható. A tortónai emelettel záruló miocén után a pliocén pontusi emelet következik, szarmata, sőt sahéli tagozat nélkül. Ebből követke- zik, hogy az egyébként szép kiállítási! könyv ismertetett faunaelemei nálunk alig mutat- kozó alakok. Termier, H. et G.: Atlas de paléogéographie (Ősföldrajzi atlasz). Paris 1960. Szerzőknek 1952-ben a bioszféra földtörténetére vonatkozó alapvető munkájában megjelent ősföldrajzi térképek összesített külön kiadása változtatás és részletes leírás, nélkül. Ezúttal a Paléontologie stratigraphique kiegészítő részeként kiadói szükséglet, ami az előszó szerint nem teszi fölöslegessé az eredeti kötet használatát. Dr. V. E. 462 Földtani Közlöny, XCI. kötet, 4. füzet Tkalici, S. M.: Indreptar practic pentru metoda biogeochimicá de prospectare a zácámintelor de minereuri. (Gyakorlati útmutató az érctelepek biogeokémiai kutatására.) 64 1. 14 ábra. Technikai kiadó, Bukarest. 1961. E témáról Koch Sándor a Földt. Közi. 1953. kötetében (p. 78) értékes össze- foglaló ismertetést írt. E figyelemfelhívás után érdeklődéssel vettük kezünkbe a módszer- tanon nyugvó kis könyvet. Főbb fejezetei: A növények hamujában koncentrált elemek. Ásványi anyagok a növények táplálkozásában. Az ércekre gyanús területek előzetes vizs- gálata. A minták begyűjtésére legalkalmasabb időpontok. A minták vizsgálati módszerei. A hamuban levő fémek kimutatása. A kedvező előzetes adatok alapján a kutatási terület kijelölése térképen és a terepen, hálózat alapján. Ezek után a növényi minták szisztema- tikus begyűjtése következik a hálózati adatok pontos feljegyzésével. A növények hamu- jának elemzése. Szakjelentés készítéshez minta. A biogeokémiai anomáliák kiértékelése. Gazdag orosz nyelvű irodalommal (amerikai 4). A különleges megfigyelési szempontok, módszerek, gyakorlati példák, térképváz- latok értékessé teszik a kis összefoglaló ismeretést. Bányai V a n c e a, A.: Neogenul din bazinul Transilvaniei (Az Erdélyi medence neogénje). Bukarest. Akadémiai Kiadó, 1960. 262 oldal, 75 ábra, 46 táblázat, 1 szerkezeti tér- képvázlat és 1 regionális földtani szelvény. Orosz, francia kivonat. Kereken 60 évvel Koch Antalnak hasonló című klasszikussá vált alapvető mun- kája után jelent meg az első román nyelvű összefoglaló mű, mely főleg a legújabb kutatá- sok eredménye alapján ad képet a medence új harmadkori képződményeiről és a földgáz előfordulásokról. A szerző a régi M r a z e c vezette kiváló román geológus gárda egyik tagja, aki az első világháború óta foglalkozik ezzel a területtel mint annak egyik legjobb ismerője, és jelenleg is az erdélyi gázkutatások földtani irányítását végzi. A könyv két részben tárgyalja anyagát. Az első rész a neogén medence földtani viszonyait adja, a második rész pedig annak kőolajföldtani viszonyait ismerteti. A bevezető részben időrendi sorrendben felsorolja Koch Antallal kezdődően mindazokat a geológusokat, akik napjainkig részt vettek a medence földtani viszonyai- nak felkutatásában. Az első rész 1-es fejezete a medence neogén (miocén + pliocén) képződményeinek rétegtani viszonyait ismerteti. A neogénben akvitáni, burdigálai, helvéti, tortonai, bug- lovi és szarmata képződményeket különböztet meg. Hangsúlyozza a dési tufa szintjelző jelentőségét a medencében, és utal a vele kapcsolatos vitákra. Leszögezi, hogy a legutóbbi gázkutató mélyfúrások eredménye alapján bebizonyosodott: 1. a dési tufa a helvét i- tortónai határt jelenti, továbbá 2. a tortónai alján elhelyezkedő dési tufa mindenütt a sóformáció feküje az erdélyi medencében. Erre már K o c h A. is helyesen utalt Hof f- mann, Böckh és Pávai Vajn ával szemben. Ez döntötte el az erdélyi kősó tortónai korát. Hasonlóan fontos, formáció elhatároló szerepet tulajdonítanak a gy érési tufának, mely a buglovi-szarmata határt jelzi úgyszintén abáznai tufának, mely a szarmata-pliocén határt képezi. A buglovi emeletbeli hádáreni tufa pedig jó pár- huzamosítási szintet ad. Rámutat arra, hogy a medenceközépen a miocén-pliocén között folyamatos üle- dékképződés volt, a peremeken viszont többnyire réteghiány, diszkordancia tapasztal- ható; itt a pontusi transzgredált a szarmata és buglovi képződményekre. Feltételezik Mircea J lie nyomán, hogy a külső kárpáti meotikum idejében a medence pereme- ken eróziós időszak volt, amikor is a tenger vissza vonult. Ebbe azonban a medenceközé- pen lerakodtak azok az alsópliocén rétegek, melyek a külső kárpáti meociai emelet üledékeivel szinkronok. A második rész 2-es fejezetében tárgyalja a medence hegységszerkezeti viszonyait, éspedig a B ö c k h Hugó féle, majd a M r a z e c féle interpretálásban, melyek az iroda- lomból ismeretesek. A könyv második része bevezetőjében az erdélyi földgáz felfedezésének közismert történetét adja a kissármási 2. sz. kút kitörésével. Ezután a 3-as fejezet a medence 29 gáztároló dómjának vázlatos leírását közli (hely, történet, rétegtani.. szerkezeti és teleptani viszonj^ok, tárolókőzet rétegfizikai para- méterei, gáz és víz analízisek), 5 csoportba osztva azokat. Az utolsó, 4-es fejezetben a gáztárolási viszonyokat ismerteti. Megjegyzi, hogy a múltban csak a szarmatát tartották gáztárolónak, a legutóbbi kutatások azonban Hírek, ismertetések 463 bebizonyították, hogy a buglovi és tortónai (Kissármás, Mezősámsond) emelet is gáztároló, sőt helyenként az alsópliocén (meoti?) is (Érdőszentgyörgy, Bolkács, Szásznádas). Az is- mert 144 gázos homok szintből 76 a szarmatába, 50 a bugloviba, 11a tortónaiba, 7 az alsópliocénbe esik. Megjegyzi, hogy a medencében sem a földtani, sem a mélyfúrási kuta- tás nincsen befejezve, még folyik, több szerkezet még nincs tisztázva. A termelés bázisát a mezőségi és központi dóm- csoport adja. Anyakőzet, eredet, vándorlás kérdéseivel nem foglalkozik. A könyvet számos ábra, fényképfelvétel, szerkezeti térképvázlat és táblázat teszi teljesebbé, viszont igen kevés a földtani szelvény. A végén kimerítő irodalom jegy- zéket ad. E könyv a magyar geológusok nagy részének érdeklődésére tart számot, hisz Erdély földtani képének megismerése a legkiválóbb magyar és román geológusok több évtizedes közös munájának az eredménye. Érdeklődéssel várjuk a folytatást, a paleogén képződményeket összefoglaló könyv megjelenését. C s i k y TÁRSULATI ÜGYEK 1961. nyári ülésszak Június 30.— július 2. Zalai Vándorgyűlés Június 30. Péntek * A Magyar Földtani Társulat első Zalai Vándorgyűlésének résztvevői 6*5 órakor indultak útnak külön autóbuszokkal az első állomáshelyre, Bázakerettyére. Útközben tájékoztató magyarázatok hangzottak el az útvonal érintette területek földtanáról, hasznosítható nyersanyagainak teleptanáról. 9 órakor a résztvevők pihenőt tartottak s meguzsonnáztak a Kőolajipari Tröszt siófoki üdülőjében. A Vándorgyűlés megnyitására Bázakerettyén, a Déryné Kultúrházban 13 órakor ^került sor. Kertai György elnöki üdvözlő szavai után a Vándorgyűlés résztvevőit B a 1 d a u f Lajos a Budafai Kőolaj termelő Vállalat igazgatója köszöntötte. Ezt követően Kertai György tartott előadást a kőolaj keletkezéséről. Ebédszünet után, 1 5 órakor a résztvevők a festői környezetű bázakerettyei Kultúr- ház nagytermében gyülekeztek a meghirdetett előadások meghallgatására. Elnök : Kertai György D a n k Viktor: A Dél-Zalai medence mélyföldtani vázlata; Bíró Ernő: A Dráva- medence mélyföldtani viszonyai a kőolajkutatás újabb adatai alapján címmel tartott előadást. D a n k Viktor előadását követően szólalt fel Dr. K ü p p e r, H. Társulatunk vendége, a bécsi Geol. Bundesanst. igazgatója, az Osztrák Kőolaj tudományi Társaság elnöke. A szünetben a résztvevők sétával, a hallottak megvitatásával, frissítők fogyasztá- sával, uzsonnázással s nem utolsó sorban a Kultúrház előtti medencében felüdítő für- déssel készültek fel a délutáni program második részére, melynek során két előadás hang- zott el Bodzái István és Horváth Róbert, a budafai kőolajmező főgeológusa, iU. főmérnöke részéről. Mindkét előadás, valamint a bemutatott „Zala kincse” és ,,Az olaj- termelés” c. filmek sikeresen szolgálták az estébe nyúló kőolaj földtani-kőolaj termelési sétát, a Bázakerettye-budafai kőolajmező Horváth Róbert főmérnök nevéhez fűződő, nemzetközi hírű termelés-automatizálási rendszerének s továbbfejlesztési kutatásainak megismerését, ill. a Megyeri György vezetésével megtekintett bázakerettyei Gazolin- telep működésének megértését. Jóllehet a Vándorgyűlés első napi programja csak 21 óra- kor ért véget, a résztvevők figyelme, érdeklődése nem csökkent. Még arra is jutott erejük és kedvük, hogy a nagykanizsai szállás felkeresése előtt, a vendéglátók szíves invitálása nyomán táncraperdül jenek a Déryné Kultúrház tánctermében. Július 1. Szombat 730 órakor gyülekezés a nagykanizsai Cent r ál szálló előtt. Indulás Nagylengyelbe. Gyümölcsfák árnyékában, zsúpfedelű gellénházai présházak védelme alatt került sor a nagylengyeli kőolajmező földtanának, termelési körülményeinek megismerésére Dedinszky János ésKomornoki László avatott vezetése mellett. A résztvevők nagy érdeklődéssel kísérték a mélyfúrási bemutatót, Komornoki Lászlónak a fúró- tornyok működéséről tartott előadását. Az ebéd előtt tartott 1 órás szünet alatt résztvevőknek alkalmuk volt a nagy- lengyeli kőolajipari lakótelep megismerésére, sőt a meleg és fáradság ellen felüdítő fürdő- zésre is. Ebéd után a résztvevők a nagylengyeli Bartók Béla Kultúrház nagytermében a program szerinti előadóülésre gyülekeztek. Társulati ügyek 465 Elnök : K e r t a i György J á r á n y i István: A kőolaj genezis mikrobiológiai kérdései Gyulay Zoltán : A geológus szerepe a kőolajtermelésben Szepesházy Kálmán: Mélyföldtani adatok a Nagykőrös — kecskeméti terü- letről Dubay Eászló : Az Észak-Zalai medence földtani fejlődéstörténete 7. ábra. A Zalai Vándorgyűlés résztvevői a nagylengyeli Bartók Béla Kultúrház előtt 2. ábra. A Vándorgyűlés résztvevői az uzsabányai bazaltfeltárás D-i részében. Oszlopos elválású bazalt- * összlet Az előadóülést követően a Vándorgyűlés résztvevői a Lovászi kőolajmező föld- tanával és termelési kérdéseivel ismerkedtek K e r t a i György és D a 1 1 o s Ernő veze- XLV. tábla Vulkáni hipo- és meta-elváltozások XLVI. tábla I Ik e y n é Perlaki E. : Vulkáni hipo- és meta-elváltozások XLVII. tábla 1 1 k e y n é Perlaki E Vulkáni hipo- és meta-elváltozások XLVIII. tábla V a y g á n é M át h é I\. : Kálimetaszomatózis és kálifeldúsulás XLIX. tábla Stuhl Á. : Balatonhlvidéki perm időszaki spóravizsgálatok L. tábla St uh l A. : Balatonfelvidéki perm időszaki spóravizsgálatok LI. tábla S t u hl A. : Balatonfelvidéki perm időszaki spóravizsgálatok LII. tábla Krivdnné H u 1 1 e r E. : Zátonyépítő vövösalgák Lili. tábla Krivánné H u 1 1 e r E. : Zátonyépítő vörösalgák LIV. tábla LV. tábla Krivánné.Hutter E. : Zátonyépítő vörösalgák LVI. tábla Krivánné H u 1 t e r E. : Zátonyépítő vörösalgák L VII. tábla Krivánné H u 1 1 e r E. : Zátonyépítő vörösalgák