R?5 ^ ,c*.9 - \oo Digitized by the Internet Archive in 2016 https://archive.org/details/foldtanikozlony9910magy t FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA BHDJIJIETEHb BEHrEPCKOTO rEOJIOTHMECKOrO OEIRECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCIX. KÖTET 1. FÜZET PHYSICAL SCIENCES UBRARY FÖLDTANI KÖZLÖNY XCIX. kötet, 1. füzet, 122 oldal Budapest, 1969. január — március TARTALOM - COflEPJKAHHE - CONTENU Értekezések — Haymibie CTaTbH — Mémoires dr. Csiky Gábor: Dr. Scheffer Viktor emlékezete 3 — 6 Székyné, dr. Fux Vilma: Dr. Scherf Emil emlékezete 7 — 12 dr. Pálfalvy István: Dr. Andreánszky Gábor emlékezete 13 — 17 dr. Bidló Gábor: Dr. Gedeon Tihamér emlékezete 18 — 21 dr Juhász Zoltán: A bentonitok őrlésekor végbemenő kristályszerkezeti változások — Kristallstruktur-Veránderungen beim Mahlen von Bentoniten 22 — 36 dr. S z a 1 a i Tibor: A Nyugati Kárpátok délkeleti szegélyének tektonikája és a felsőkarbon — nóri előmélység tengere — Die Tektonik des südöstlichen Randes dér Westkarpaten und das Meer dér oberkarbon — norischen Vortiefe 37—46 dr. Wein György: Üjabb adatok a Villányi-hegység szerkezetéhez — Beitrag zűr Erkennt- nis dér Struktur des Villányer Gebirges 47 — 59 Gildéné, dr. Farkas Mária — dr. Szántó Ferenc: A kaolinitszuszpenziók ülepedési és Teológiai sajátsága — Rheological characteristics and deposition of kaolinite sus- pensions 60 — 65 Barabásné, S t u h 1 Ágnes: A mecsek-hegységi felsőpermi üledékek tagolása ciklusos kifejlő- désük alapján — Gliederung dér oberpermischeu Ablagerungen des Mecsekgebirges auf Grund ihrer zyklischen Ausbildung 66—80 Jankovits István: Alsópannon fauna Ostorosról — Eine unterpannonische Fauna von Ostoros 81— go Rövid közlemények — KpaTKHe cooomeHHfl — Notices Knauer József: Statisztikai próbák alkalmazása új Tintinnina genusz vizsgálatánál Application d’essais statistiques dans l’étude d’im genre de Tintinnines 91—97 Bíró Béla: A halimbai és nyirádi bauxitelöfordulások karsztos fekvője — De mur karstifié des gisements de bauxite de Halimba et de Nyirád 98 — 104 Hírek, ismertetések — CooÖUieHHfl, peiieH3HH — Notices, revue bibliographiqne 105 — ii5 Társulati ügyek — JJeiia OömeCTBa — Affaires de la Société 117 — 122 FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EIOJlJlETEHb BEHrEPCKOrO TEOJlOrMMECKOrO OEIRECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCIX. KÖTET 1. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCIX. kötet, 1. füzet, 122 oldal Budapest, 1969. január — március £oo "S54-C - * s c X <$> ÉRTEKEZÉSEK Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 3—6 DR. SCHEFFER VIKTOR EMLÉKEZETE (1900—1966) D R. CSIKY GÁBOR* 1966. december 27-én 66 éves korában, alkotó munkája teljében, váratlanul távo- zott az élők sorából Dr. Scheffer Viktor c. egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt főgeofizikusa, az alkalmazott geofizika egyik legnagyobb hazai művelője, a regionális geofizika, a geofizikai alapozottságú nagy- tektonika Európaszerte ismert és megbecsült képviselője. A kutató geológus munkálkodása folyamán hozzászokik az elmúlás tényéhez, mégis fájdalom szorítja össze az ember szívét, amikor tudja és látja, hogy a kegyetlen halál, kérlel- hetetlenül sújt le, öregre és fiatalra, a távoli harctereken és a békésnek hitt otthonokban egyaránt. A halál, irgalmat nem ismerő szava Scheffer Viktort is elszólította és fájó űrt támasztott szerető családja és barátai körében. Vannak, akik annyira hozzátartoznak a mi kis világunkhoz, hogy ha várat- lanul ragadja el őket a halál, még sokáig nem tudjuk elhinni és beletörődni abba, hogy már örökre eltávoztak. így voltunk vele is — mintha csak külföldön lenne és egy szép napon mind- nyájmik által jól ismert, jellegzetes alakja újra megjelenik közöttünk. Félve tépem fel a sebet, anút vesztesége kedvesei- nek és barátainak a lelkén ejtett, de úgy vélem, hogy most, midőn a fájdalom enyhülőben van, idézhetjük emlékét, életének főbb eseményeit, tudományos munkásságát és egyéniségét. Tevékeny élete Budapesten kezdődött, ahol 1900. december 14-én született. Itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait és 1918-ban érettségizett. A Budapesti Mű- szaki Egyetemen a gépészmérnöki szakot végezte el, és 1928-ban nyert oklevelet, de anyagi okok miatt már tanulmányai befejezése előtt állást kellett vállalnia. Gépészmér- nöki pályafutása rövid ideig tartott, ugyanis 1929 — 1930-ban részt vett az Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben rendezett tanfolyamon, s itt megismerkedve a geofizikai kutatások vonzó világával, egy életre eljegyezte magát ezzel a tudománnyal. Eleinte a Geofizikai Intézetben dolgozott, mint obszervátor, majd amikor 1933- ban az Eurogasco létrejött és megkezdte az előkészítő geológiai és geofizikai kutatásokat a dunántúli koncessziós területen, Scheffer Viktor geofizikusként annak szolgála- tába lépett. Vajk Raul, Oszlaczky Szilárd és Facsinay László társaságában részt vett azokban az alapvető torziósinga, graviméteres és mágneses mérésekben, me- lyek a meginduló szénhidrogénkutatások alapját képezték. Az Eurogasco illetve a MAORT nagy jelentőségű kutatási eredményei pedig közismertek. Ezen sikeres tevékenysége után a MAORT 1938-ban Olaszországba küldte, ahol a Societa Petrolifera Italiana Vállalat Geofizikai Osztálya vezetőjeként Észak - 01 aszország szénhidrogénkutatási célzatú gravitációs felmérésében alapvető munkát végzett. Ez a kiküldetés 1943-ig tartott, amikor is hazatérve 1945-ig a Magyar-Olasz Ásványolajipari RT. részére, mint annak főgeofizikusa, az Északkeleti Kárpátokban (Kárpátalján) és Észak-Erdélyben a graviméteres méréseket vezette. 1945-től 1947-ig a MAORT buda- pesti központjában, mint geofizikus dolgozott, majd rövid olaszországi tartózkodás után a vállalat nagykanizsai karottázs csoportjának helyettes vezetője, 1949-ben pedig geo- fizikai osztályának vezetője volt. A MASZOLAJ 1950. évi megalakulásával eleinte Nagy- kanizsán, majd 1953-tól Budapesten dolgozott annak Geofizikai Vállalatánál. A MASZ- OLAJ megszűnésével 1955-től a Kőolajkutató és Fúró Vállalat, majd a Kőolajipari Tröszt, * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat 1968. március 13-i közgyűlésén. 1* 4 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet illetve a jelenlegi Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt főgeofizikusaként irányította és értelmezte a hazai geofizikai kutatásokat, 1963-tól pedig ugyanott tanácsadóként műkö- dött egészen haláláig. A felsorolt hivatali munkahelyek betöltésén kívül, még számos munkakört látott el. Munkássága elismeréseképpen sok szakmai és tudományos bizottságnak volt meg- becsült tagja, így az iparon belül, a különböző egyetemeken és a Magyar Tudományos Akadémia keretében. Sokat tett a szakemberképzés és az oktatás terén. Iparágon belül a szakember-utánpótlás érdekében tanfolyamokat tartott, továbbá meghívott előadó volt a soproni, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen és a budapesti Eötvös Loránd Tudomán y egyetemen. Élete utolsó két évében, mint meghívott előadó működött a lipcsei egyetem Alkalmazott Geofizikai Intézetében és a lipcsei Geofizikai Vállalat igazgatóságá- nak szaktanácsadója volt. Számos előadást tartott belföldön és külföldön egyaránt. Ki- terjedt nyelvismeretével külföldi előadásai során, így Ausztriában, Kelet- Németország- ban, Olaszországban és Csehszlovákiában megkülönböztetett figyelmet, megbecsülést és elismerésből fakadó tiszteletet vívott ki a magyar geofizikának, főleg a geofizikai alapo- zottságú szerkezeti vizsgálatoknak és a regionális tektonikai szintézisnek, mely Közép- Európára, sőt egész Európára kiterjedő összefüggések keresésében, újszerű tektonikai meglátásokat, megoldásokat tartalmaz. Scheffer Viktor egész életében a magyar geofizikának élt, azt szolgálta, mind elméleti, de főleg gyakorlati alkalmazásában és jelentős eredményeket ért el. Élénk szak- irodalmi tevékenységéről számos magyar és más nyelven megjelent értekezése tanúskodik. Sokoldalú munkásságából ez alkalommal csak a legfontosabbakat említjük meg. Elvégezte Magyarország jelentős részének, az Északkeleti Kárpátoknak és Észak- -Erdélynek, valamint Észak- és Közép-Olaszországnak gravitációs és földmágneses fel- mérését. Az eredményeket tudományos rendszerbe foglalta és földtanilag értelmezte. Eljárást fejlesztett ki a hegyes vidékeken végzett graviméteres mérések magassági korrekcióihoz alkalmazandó sűrűségértékek meghatározására. Ennek felhasználásával vált lehetővé az Appenninek és az Északkeleti Kárpátok graviméteres felvétele. Rendszerbe foglalta a Dunántúl jellemző geofizikai adatait és néhány alapvető dunántúli tektonikai elemet ismert fel és vezetett be a tudományos irodalomba. Felhívta a figyelmet a Kárpátmedencék területeinek izosztatikus jellegű kéreg- mozgásaira. Megállapította az izosztatikus anomáliák és a hegységképződési vergenciák általános érvényű összefüggését. A Kárpát-medencék és egyúttal hazánk területe regionális geofizikai eredményei- nek interpretációjával megállapítható nagytektonikai elemek megismerésében ért el ered- ményeket és megállapításait a környező országok szakértői is elfogadták és felhasznál- ták. Működésének együk jellemző vonása, hogy mint geofizikus, talán az egyedüli, aki kiváló érzékkel és sikerrel értelmezte a nagytektonika körébe tartozó földtani problé- mákat. Bevezette hazánkban az azóta már általánossá vált és népgazdasági szempontból nagy fontosságúnak mondható szénkarottázst. Alapvető tanulmányban foglalkozott a Kárpát-medencék regionális geotermikus viszonyaival és tíz ország adatainak begyűjtésével és azok feldolgozásával dőször szer- kesztett földkéreg-vastagság térképet, a Kárpát-medencék területére. Munkásságának másik és talán legjellemzőbb vonása, hogy a legelsők között sike- resen foglalkozott hazánkban a szénhidrogének geofizikájával és ebben a vonatkozásban jelentős szerepe volt az Alföldön az utóbbi 10 esztendőben a szénhidrogének kutatásában elért eredményekben. Elmondhatjuk róla, hogy munkája során szerzett tapasztalatait, ismereteit, ki- alakult elképzeléseit mindig szívesen bocsátotta szaktársai rendelkezésére. Kiváló nem- zetközi kapcsolatait és tekintélyét mindig készségesen felhasználta fiatalabb kollégái segítésére. Széles látókörű, művelt és nagy nyelvtudással rendelkező kutató volt. Érdemeinek elismeréséül kormányzatunk több ízben kitüntetésben részesítette. Tudományos munkásságának értékeléseképpen a Tudományos Minősítő Bizottság 1952- ben a műszaki tudomány-ok kandidátusa, majd 1958-ban a tudományok doktora fokozatot ítélte neki oda. Az oktatás terén szerzett érdemeinek elismeréséül 1963-ban megkapta az egyetemi tanári címet. A Magyar Geofizikusok Egyesülete 1963-ban tiszteleti tagjául választottta. Scheffer Viktorra emlékezünk, aki B a r t h a György szavait idézve, jelleg- zetes humorával átszőtt, mindig találó hozzászólásaival lényegesen hozzájárult a magyar geofizikai közvélemény kialakításához és az egész tudományág utolsó másfél évtizedes fejlődéséhez, — és ezzel teljesen egyetértve hozzátesszük, — aki elpusztíthatatlan opti- mizmusa, dinamikus derűjével élt és hatott. Derűs egyénisége tudással, töretlen hivatás- C s i k y : Scheffer Viktor emlékezete 5 tudattal és szeretettel párosulva szerzett számára tiszteletet és megbecsülést. Ennek a mindig bizakodó tettvágynak és derűnek végleges megszűnése az, ami még most is meg- döbbent és fájdalmat okoz. Távozása nagy veszteség a hazai geotudományokra. Mindenki megfutja ez arasznyi létben a sorstól rászabott utat, Scheffer Viktor is végére ért életútjának, — fáradt szíve csendesen megállott, de szelleme, élet- műve és emléke itt maradt közöttünk és élni, hatni fog. Emlékét a Magyarhoni Földtani Társulat kegyelettel fogja őrizni és ápolni ! Scheffer Viktor szakirodalmi munkáinak jegyzéke 1. 1/ Anticlinale gravimetrica di Fontevivo: un confronto fra i risultati di due diversi metodi di gravimet- ria. Geofizica púra e applicata, Milano 1941. 2. Misure gravimetriche di collegamento fra le stazioni pendolari di Genova, Torino, Milano eseguite con gravimetro. Geofisica púra e applicata, Milano 1941. 3. Sull’impiego dei gravimetri in terreni montagnosi. Geofisica púra e applicata, Milano 1941. 4. Sull’impiego dei gravimetri in zone montagnose. Ka Rivista Italiana dél Petrolio, Roma 1942. 5. A hegyes vidékeken végzett gravimeteres mérések magassági korrekcióiról. Földtani Közlöny, 77. K. 1 — 12 füzet. 1947. 6. A Dunán túl regionális geofizikája. Földtani Közlöny, 79. K. 9 — 12 füzet, 1949. (K á n t á s Károllyal közösen) 7. Geofizikai kutatómódszerek. Budapest, i95r. Nehézipari Könyvkiadó V. 8. Regionale Geophysik von Transdanubien I. Acta Technica Hungarica T. I. Fasc. 2. Budapest 1951. 9. Regionale Geophysik von Transdanubien II. Acta Technica Hungarica T. III. Fasc. 1 — 2. Budapest, 1952. ro. Geofizika. Tankönyv, Technikumok részére. Tankönyvkiadó, 1952. 1 1 . Geofizikai módszerek a kőolajkutatás szolgálatában. Nehézipari Kiadó, 1952. 12. Izosztázia. MTA Műszaki Tudományok osztálya Közleményei V. k. r— 2 sz. 1951. 13. Isostasie. Acta Technica Ac. Se. Hungaricae T. IX. Fasc. 3 — 4. 1952. 14. Izosztázia. Földméréstani Közlemények 1952. 4. évf. 3. sz. 15. A geofizikai kutatás hazánkban alkalmazott legújabb módszerei. Magyar Technika, 8. évf. 12. sz. 1953- 16. Az izosztatikus anomáliák és a hegységképződési vergenciák összefüggése. MTA Műsz. Tud. Oszt. Közi. VII. k. 4. sz. 1953. 17. Über den Zusammenhang zwischen isostatischen Anomalien und Vergenzen dér Gebirgsbildung. Acta Technika Ac. Se. Hungaricae T. X. Fasc. 1—2. 1955. 18. A geofizikai kutatómódszerek alkalmazásának problémái Magyarországon. Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványai, 1954. 19. A magyarországi szintváltozások izosztatikus jellege és a szintezési alappontok magasságainak időbeni értékjavítási lehetősége. MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei XIII. k. 1—4. sz. 1954. 20. Dér isostatische Charakter dér ungarischen Niveauveránderungen und die Möglichkeit dér zeitlichen Korrektion dér Höhenwerte dér Nivel'ementhöhenfestpunkte. Acta Technica Ac. Se. Hungaricae T. X. Fasc. 3 — 4. 1955. 2 r . A gammakarottázs vizsgálatok alkalmazási lehetőségei a hazai szénkutatásban. Bányászati Kapok 88. évf. ír. sz. 1955. 22. Geofizikai módszerek a szénhidrogénkutatásban. Geofizika az ásványi nyersanyagkutatás szolgálatá- ban. M. All. Eötvös Koránd Geof. Int. kiadványa 1955. 23. Az elektromos lyukszelvényezés alkalmazásának bevezetése a komlói terület szénkutató fúrásaiban. Bányászati Kapok 90. évf. 1. sz. 1957. 24. Adatok a Kárpát-medencék regionális geofizikájához. Geofizikai Közlemények VI. k. 1—2. sz. Bpest, 1957- 25. ,,A kőolajkutatás és feltárás módszerei Magyarországon” c. könyv (Akadémiai Kiadó, 1957)- ,,A geo- fizikai kutatások módszerei és eredményei Magyarországon” c. fejezet szerkesztője és a „Mérések a torziós ingával” és „Földmágneses mérések” c. fejezetek szerzője. 26. Az erdélyi ősmasszívum problémája. Geofizikai Közlemények VII. k. 3 — 4 sz. Bpest, 1958. 27. A magyar „közbülső tömeg” kérdéséhez. Geofizikai Közlemények IX. k. 1—2 sz. Bpest, 1960. 28. Somé contributions to the geophysical knowledge of the Carpathian basins. Acta Technica Ac. Se. Hung. T. XXX. Fasc. 3 — 4, Bpest, 1960. 29. A geofizikai kutatás magyarországi helyzete. Bányászati Kongresszus, Bpest, 1960. 30. A flisprobléma néhány geofizikai vonatkozásáról. Geofizikai Közlemények X. k. 1—4 sz. Bpest, 1962. 31. On somé problems of the régiónál geophysics of the Carpathian basins. Annales Univ. Se. Bp. de R. Eötvös nőm. Sectio geologica Tóm. V. Bpest, 1962. 32. „Über einige regional-geophysikalische Probleme dér Karpatenbecken”. Freiberger Forschungshefte V. 124. Berlin, 1962. 33. A Kárpát-medencék néhány regionális geofizikai problémájáról. Geofizikai Köz emények XI. k. 1—4 sz. Budapest, 1962. 34. Gravitációs és szeizmikus maximumok összehasonlító elemzése és egybevetése a magyarországi föld- tani alakulatokkal. Bányászati Kapok 96 évf. 10. sz. Budapest, 1963. (D a n k Viktorra] közösen) 35. Bányászati kézikönyv. III. köt. „Földmágneses kutatások” c. fejezet, Bpest, 1962 (H a á z Istvánnal közösen) 6 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 36. A geotermikus mélységlépcső regionális értékei a Kárpát -medencék területén. Magyar Geofizika IV. évf. 1—2. sz. Bpest, 1963. 37. Geophysikalische Augaben zurTektonik des Grenzgebietes dér Ostalpen. Mitteilungen dér Geologischen Gesellschaft in Wien 55. Bánd 1962. Wien, 1963. 38. Régiónál geophysical data írom the Southern part of the Great Hungárián Piáin. Annales Univ. Se. Bp. de R. Eötvös nőm. Sectio Geologica Tóm VI. Bpest, 1963. 39. Adatok a Vardaridák és a Bánáti árok felszínalatti vonulatainak követéséhez a Kárpát-medencékben. Földt. Közlöny. XCIII k. 3. füzet Bpest, 1963. 40. The régiónál Values of the geothermic gradient in the area of the Carpathiau basins. Acta Techn. Ac. Se. Hung. XEIII. Fasc. 3 — 4. Bpest, 1963. 4 1 . Vergleichsanalyse und strukturelle Bedeutung dér ungarlándischen Gravitations- und Seismischeu Maxima. Vortráge dér Wissenschaftlichen Tagung fiir Erdölbergbau Abgehalten in Budapest von 8 — 13. okt. 1962. Bpest, 1963. (D a n k Viktorral közösen) 42. Questioni regionali geofisiche riguardanti la geológia deli ’Appennino. Bolletino della Societá Geologica Italiana Vol. EXXXII. Pisa, 1963. 43. A Magyar Medence geotermikus anomáliája. Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Geotermikus energiatermelés. Budapest, 1963. 44. A Föld geotermikus zónáinak geofizikai vizsgálata. Magyar Geofizika V. évf. 3. sz. Budapest, 1964. 45. Geophysical investigation of the geothermal zones of the Earth. Acta Technica Ac. Se. Hung. Vol. 47. Fasc 3—4. Bpest, 1964. 46. The relation between the zones of high values of the terrestrial heat flow and the undulations of the geoid. Acta Technica Ac. Se. Hung. Vol. XI4V. Bpest, 1964. 47. II flusso di calore terrestre in Európa. Rendiconti dél Seminario della Facoltá di Scienze deli ’Uni- versitá di Cagliari, Vol. XXXIV. Cagliari, 1964. 48. The European values of terrestrial heat flow. Geofisica e Meteorologia, Vol. XIII. X. 5 — 6. Genova, 1964. 49. A magyar kőolajbányászat 25 éves jubileuma. Magyar Geofizika, IV. évf. 3 — 4. sz. Budapest, 1964. 50. Az európai geoidundulációk és a földi hőáram értékeloszlása közötti összefüggés. Nehézipari Műszaki Egyetem Magyar Nyelvű Közleményei. XII. kötet Miskolc, 1965. 51. A földkéreg szerkezete és a hipertermális területek közötti összefüggés. Magyar Tudományos Akadémia Műsz. Tud. Oszt. Közi. 36. kötet, 1965. 52. II flusso di calore terrestre in Európa. Ea Scuola in Azione. San Donato Milanese Nr. 9. Settembre 1965. Milano 53. 75 éves az Eötvös-inga. Bányászati kapok 98. K. 4. sz. Bpest, 1965. 54. The relation Between the structure of the earth-crust and the hyperthermal territories. Geofisica e Meteorologia, Vol. XIV. N. 3/4, Genova, 1965. 55. A földi hőáram felszíni értékeloszlása Európában. Földtani Kutatás, VIII. évf. 3. sz. Budapest 1965, 56. A Keleti-Alpok határterületének regionális geofizikai áttekintése. Földtani Közlöny 95. K. Budapest. 1965. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (igóg) gg. 7 — 12 DR. SCHERF EMIL EMLÉKEZETE (1889-1967) SZÉKYKÉ, D R. FUX VII, MA* Életet lezáró megemlékezés megírása mindig nehéz feladat. De különösen nehéz | akkor, ha azt, akiről a megemlékezést írjuk becsültük, tiszteltük, szerettük és, ha az életét nem lehet lezárt, befejezett egésznek tekinteni. Utóbbi nem az évek számának kérdése. Dr. S c h e r f Émil főgeológus 78 évet élt, s mégis mennyi be nem fejezett gondolatot, meg nem jelent publikációt, tudományos elképzelést, tudást és műveltséget vitt magával teljes szellemi frisseségben, munkakész- ségben ! Érre utaltam, amikor 75. születésnapján a Éöldtani Köz- löny hasábjain köszöntöttem. Rövid köszöntésemet hosszú — tíz sűrűn gépelt ívoldal — : levélben köszönte meg. Nem is levél volt az, hanem egész életének kiértékelése. Megpróbálom e nemes, mélyen emberi áttekintésből ide állítani, felidézni S c h e r f Emilt, az igazi természetbúvárt, a kitűnő talajvegyészt, az Alföld fáradhatatlan kutatóját, a hazai műszaki létesítmények, a kárpáti duzzasztógátak műszaki geológu- sát, a nemzetközileg ismert kvarter szakembert, a vulkáni hegy- | ségben dolgozó bányafelvételező kutatótársamat. Dr. S c h e r f Énül véleménye szerint az ember élete folyamán csak roppant keveset járulhat hozzá saját egyénisége kialakításához, az ember életét döntő módon az öröklött lelki és testi sajátságok és a sors véletlen játéka határozzák meg. Apai ágon ősei posztókészítő kisiparosok voltak Hollandiában. A XVII. században indultak el kelet felé, először Ausztriába, majd Magyarországra. S c h e r f Emil nagyapja és édesapja már budapesti születésű magyar emberek voltak. Anyai dédapja kádármester Ausztriában, utódai mint hivatalnokok Pozsonyba kerültek. Apai nagyapja kereskedő volt Budapesten. Édesapja mérnöki pályára készült. A boszniai okkupá- ció alkalmával azonban katonai szolgálatra hívták be, s így mint műszaki katona Boszniában, majd pedig a dél-tiroli Trentoban (ma Olaszország) erődítésépítkezéseket irányított, s élete végéig a műszaki hivatás- nál maradt. S c li e r f Emil Trentoban született 1889. június 4-én. 3 éves korában került visz- sza szüleivel Budapestre. Édesapjától örökölte a műszaki tárgyak iránti hajlamát, a munka szeretetét, édesanyjától a független gondolkodásmódot, az íráskészséget, a zene iránti fogékonyságot, ami szeretett nővérénél, Bertánál a legmagasabb zeneszerzési szin- ten bontakozott ki. Családjának anyagi körülményei szerények voltak. Az édesapja katonai keresetéből több gyereket neveltek fel. Természetkutató hajlamai már 11 éves korában kiütköztek. Sok kőzetet gyűjtött össze a Budai -hegységből és a gellért-hegyi dolomittal kémiai kísér- leteket is végzett. Nyilván ez inspirálta később arra, hogy a budai-hegységi dolomitok hévforrás okozta elváltozásait vizsgálja. A gimnázium után, szülői segítséggel elvégezte a Műegyetemet és 1911-ben vegyészmérnöki oklevelet kapott. Már műegyetemi hallgató korában különösen érdekelte a geológia. Mint IV. éves szigorló mérnök ,,A magyar rézérc előfordulások” címmel pályadíjat nyert. Ennek hatása alatt a Földtani Tanszék professzora Schafarzik Ferenc külön is foglalkozott Scherf Emillel, sőt később, amikor a Műegyetem Agrokémiai Tanszékén, mint tanár- segéd, ül. mint szikjavító kísérletekre szervezett szaknapidíjas működött, S c h a f a r- Elhangzott a MFT 1968. III. 13. -i rendes közgyűlésén. 8 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet zik professzort a budai geológiai térképlap reambulálásánál rendszeresen elkísérte, és így a hegyvidéki földtani térképezés módszereit is kitűnően elsajátította. 1914-ben az első világháború kitörésekor katonai szolgálatra hívták be és csak 1918 novemberében szerelt le. Az utolsó három hónapot súlyos tüdőcsúeshuruttal betegszabadságon töltötte. A háborút követő inflációs időkben az Országos Kémiai Intézetben, mint napidíjas ve- gyészmérnök dolgozott. Az 1920. év jelentette az első fordulópontot tudományos fejlődésében. A véletlen játéka folytán összetalálkozott a Földtani Intézetben T r e i t z Péter agrofőgeológus- sal, aki felszólította, hogy az intézeti talajtérképezéssel kapcsolatban kémiai vizsgálato- kat végezzen. így került 1920. június 24-én a Földtani Intézetbe, és kisebb megszakítá- sokkal nyugdíjba kerüléséig ott dolgozott. A második nagy fordulatot életében nem a véletlennek, hanem saját tudásának és képességeinek köszönhette. W i e g n e r György a zürichi Műegyetem professzora a húszas évek elején „Bódén und Bodenbildung im Lichte kolloidchemischer Betrachtung” c. könyvet írt, amely annyira felkeltette S c h e r f Emil érdeklődését, hogy hosszú levélben vázolta a professzornak azt az irányt, amely felé az ő nézete szerint a talajisme- reti kutatómunkának haladnia kellene. Az akkor már világhírű professzornak ez annyira tetszett, hogy ő is hosszú levélben válaszolt, amelyben arra is kitért, hogy szívesen venné maga mellé tanársegédnek, de nincs módjában külföldi szakember alkalmazása. Időköz- ben megszervezték az ún. Rockefeller-ösztöndíjakat, valamennyi ország fiatal kutatói számára. Az 1924. év késő őszén S c h e r f Enni ajánlott levélből értesült, hogy Rockefeller- ösztöndíjat kapott és a vasúti jegy Zürichbe szintén mellékelve volt. Mindezt W i e g n e r professzor az ő tudta nélkül intézte el. így dolgozott két éven keresztül W i e g n e r .oldalán, amelyet ő maga „életének felejthetetlen, legboldogabb időszakának” nevezett. Még az elutazás előtt újabb szerencsés körülményként a Tudományegyetem Föld- tani Tanszékén N o p c s a Ferenccel, a Földtani Intézet új igazgatójával találkozott, aki beszédbe elegyedett a fiatal kollégával, érdeklődött tudományos szándékai felől, és feltette azt a kérdést, hogy hajlandó-e végleg a Földtani Intézetnél állást vállalni? Azt válaszolta,, hogy életének ez a legfőbb vágya, de jelenleg Zürichbe kell mennie. Az igaz- gató megnyugtatta, hogy Zürichből hazaérve állását a Földtani Intézetben mindjárt el is foglalhatja. Még ugyanebben az évben, azaz 1926 májusában, Zürichbe való eltávozása előtt, doktori oklevelet szerzett a Tudományegyetemen geológiából, mint főtárgyból, paleontológiából és kémiából, mint melléktárgyakból. S ez a két körülmény: a Földtani Intézet igazgatójával való találkozás és a földtani doktorátus határozta meg élete egész további irányát. Nem maradt Zürichben, két év után tudatos „életváltó-álhtással”, hazajött. Visszatérve a Földtani Intézetbe, kezdetben mint intézeti titkár, majd mint osz- tálygeológus, 1937-től nyugdíjazásáig, mint főgeológus dolgozott. Korrekt, makacsságig következetes, minden szolgalelkűségtől és hajbókolástól idegen egyénisége miatt sok mellőzésben, kihasználásban volt része, sok szerencsés karrierista előzte meg. 1944-ben saját kérésére részben egészségi állapota, részben a számára idegen politikai szellem miatt, nyugdíjba vonult. A Szálasi kormánynak nem tett esküt. Munkássága kezdetén elsősorban talajtani térképezéssel foglalkozott. A talajok fizikai-kémiai állandóinak megállapítására a Kühn-féle kolorimetriás eljárást terepen is használható módszerre átdolgozta, s annak az elektromos módszereknél pontosabb voltát Kühn-el együtt be is bizonyította. A módszerről nemzetközi bizottság nagy elismeréssel nyilatkozott. A legelsők között hangsúlyozta, hogy a talajképződésben a klimatikus té- nyezők mellett döntő szerepe az anyakőzetnek van. Ugyanezen elv alapján ma is teljesen helytállóan, földtanilag értelmezte a szikes talajok képződését. Itt kell kiemelnünk a sík- vidéki felvételező módszerét, amikor a törésvonalak nyomozására a szokásosnál sokkal sűrűbben telepített sekély fúrásokat alkalmazott. Ő adott először pontos adatokat arról, hogy az Alföldön az elégtelen nyári csapadékot mennyi öntöző vízzel kell megnövelni, hogy a növénytermelési időszakban a megfelelő vízértéket elérje. Mindez tudományos érdeklődését fokozatosan a pleisztocén-kutatás irányába, illetve az öntözési problémák- kal való foglalkozás, a mérnökökkel való együttműködés, a műszaki geológia felé tolta el. A pleisztocén-kutatásnál az első sikert 1928-ban aratta. A kiskunfélegyházai városi téglagyár agyaggödrében sikerült egy in situ megmaradt szubglaciális fenyőkből és hideg- tűrő mohákból álló felsőpleisztocén flórát találnia, amely biztos alapot adott a további kutatásokhoz. így ismerte fel, hogy teljes pleisztocén szelvényekre csak a Dunántúlon, a Duna mellett számíthat. így jutott el a paksi szelvény részletes vizsgálatához s ennek eredményeként poliglaciálizmus jegyében felállított új pleisztocén kronológiához, amely a finomabb klímaváltozások nyomát hazánkban is megállapítja. 1936-ban a bécsi III. S z é k y n é, F u x : Scherf Emil emlékezete 9 Nemzetközi INQUA Kongresszuson lehetősége nyílott ezeknek az eredményeknek a be- mutatására. Előadásának nagy nemzetközi sikere volt. 1939-ben mandátumot kapott az INQUA Nemzetközi Bizottságától a következő negyedik kongresszusnak Magyarországon való összehívására. A tervet a második világháború kitörése miatt akkor nem lehetett megvalósítani. 1948-ban pedig, amikor újra felszólították és a kongresszust Zólyomi Báhnttal együtt nagy gonddal előkészítették, a kongresszus megrendezéséről rajta kívül- álló okok miatt le kellett mondani. Ez a körülmény mind a magyar pleisztocén-kutatás, mind Scherf Emil egyéni életében hatalmas törést jelentett. A magyar negyedkori kutatásban ettől kezdve aktívan nem kívánt résztvenni. 1939-ben kezdődött meg számára a műszaki geológiai munkában való aktív rész- vétel. 1940-ben a kárpátaljai duzzasztógát, majd a visó-völgyi gát földtani előkészítésére kapott megbízást. Utóbbi 90 m magasságával akkor Európa egyik legnagyobb duzzasztó- gátja lett volna. Hasonlóan rendkívül érdekes feladat volt a kisbékási szorosban tervezett duzzasztógát földtani előkészítése is. A felszabadulás után is sorozatosan kapott műszaki- geológiai nagy népgazdasági jelentőségű feladatokat. Ilyenek voltak a mátraházai gát- építés leállítása Scherf Emil véleménye alapján, a lilafüredi duzzasztógát megvizs- gálása, a diósgyőri üzem vízellátásának véleményezése, a Szabolcs megyei sós vizekről adott földtani vélemény, a sió-torkolati zsilip földtani előmunkálata, a Zemplén megyei sókutatásban való részvétel, sós vizek és szénhidrogének feltárási lehetőségeinek vizsgá- lata a Duna — Tisza közén. Ezen túlmenően 60 éves korában számára egészen új irányra, érckutatási problé- mák megoldására is vállalkozott. A Telkibánya — Kéked közötti területen a Földtani Intézettől kapott külső megbízásként több éven keresztül végzett 1 : 10000 méretarány- ban részletes földtani felvételezést. Tevékenyen résztvett a telkibányai telérrendszer megkutatására irányuló bányászati műveletek kitűzésében, a bányászati létesítmények földtani dokumentációjának elkészítésében. E munkájához kapcsolódott a telkibányai Kánya-hegy trahit kőzetében rejlő értékes káliumkészlet felismerése, feltárása, amely évszázadokra tudná biztosítani mezőgazdaságunk káliumszükségletét. A felismeréssel nem elégedett meg. Csajághy Gáborral és Székyné Fux Vilmával munkaközösség- ben laboratóriumi és félüzemi kísérletekkel rendkívül gazdaságos eljárást dolgozott ki a káliumtartalomnak a kérdéses kőzetből való kinyerésére. Az eljárás magyar állami sza- badalom. Az eljárás kidolgozásáért az Országos Tervhivatal akkori elnökétől, aki a kérdés jelentőségét azonnal felismerte, jelentős összegű célprémiumban részesült. Közel tíz évig dolgozott a telkibányai bányászati kutatás területén. Elkészítette az x : 10000-es méretarányú földtani térképet, a telkibányai bányászat és a bányászati kutatás történetét, a sorok írójával munkaközösségben, a bányászati feltárások doku- mentációs anyagát. Sajnos a végső földtani és teleptani összefoglalásra már nem maradt ideje. A telkibányai bányászati kutatások lezárása után a debreceni ATOMKI szakértő- jeként dolgozott. A korszerű kutatások eredményeinek nemcsak földtani, hanem matema- tikai kiértékelését is elkészítette és azok, a legutolsó nyomtatásban megjelent munkáiban a debreceni ATOMKI Közleményeiben láttak napvilágot. Nagyobb megbízatásokra, vezető állásra sohasem törekedett. Ennek ellenére munkatársai kérésére sok éven át volt a Magyarországi Kvarter Bizottság elnöke, a Bar- langkutató Társaság alelnöke, a Földtani Társulat és Hidrológiai Társaság választmányi, majd utóbbi tiszteleti tagja. A felszabadulás után több esetben ajánlottak fel neki vezető geológusi állásokat, így az Állami Mélyépítési Tudományos Intézetben, a Bányászati és Földtani Kutatási Központban. O azonban ezeket krónikus epebántalmai, szívkoszorúér elmeszesedése miatt azzal, hogy a nagyiramú, állandó munkavállalás terhes lenne számára, elhárította. Úgy gondolta, hogy komoly állami megbízatások szakszerű elkészítésével, be nem feje- zett tudományos munkáinak a lezárásával, többet használ a hazai földtani tudomány- nak. Pedig kezdetben különösen nagyon nehéz anyagi körülmények között élt. Csekély nyugdíjából idős nővérével együtt tartották fenn magukat. A legnyomasztóbb anyagi gondoktól 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémiától kapott rendszeres kiegészítő pótlék mentette meg. Ilyen kiegészítésben 1952 után is, amikor addigi tudományos mun- kássága alapján kandidátusi fokozatot nyert, a kandidátusi dijat meghaladó összegben, élete végéig részesült. 1967. július 14-én baleset következtében tragikus hirtelenséggel halt meg. Nagyon sokat gondolkoztam azon, mi volt életének belső rúgója. Mik késztették S e h e r f Emilt arra, hogy jóval túl a 60 éven, az orvosi véleményekkel nem törődve, s térképekkel megrakodva, sorra járja kőzetelváltozásokat és ércindikációkat keresve a Tokaji-hegység legmagasabb andezitvonulatait ? Mi késztette arra, hogy késő éjszakában, 10 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet hajnali órákig benyúlóan Írja írógépével azokat a szakvéleményeket, amelyekért viszony- lag csekély anyagi ellenszolgáltatást kapott, vagy sok esetben nem is járt érte ellenszol- gáltatás ? Vajon mi késztette arra, hogy élete végéig minden héten az új folyóiratok kité- telekor kimenjen a Földtani Intézetbe, hogy a legfrissebb irodalomról tájékozódjon? Mi késztette arra, hogy szerény anyagi körülmények között nagy lakást tartson fenn, hatalmas könyvtárral a saját maga, zongorával, zeneművek tömegével, zeneszerző nő- vére számára? A lakásának bérösszege a lakbérpótlékkal csaknem teljes nyugdíját fel- emésztette. így életfenntartásukat a tudományos pótlékból és a szakértői munkaválla- lásból tudta csak fedezni. Azt lehet mondani, hogy egy egészen külön világban élt, egy magasabb rendű szellemiségben, amelyet csak teljes lemondással, aszkétizmussal tudott magának biztosítani. Halála után alkalmam volt a könyvtárát áttekinteni. Csak bámulni lehetett azon a sokirányú, értékes könyvanyagon, amelyet életében maga köré gyűjtött. Számos egészen új kiadású könyvet nyilván csak komoly anyagi áldozatokkal tudott maga számára megvásárolni. A tudomány iránti önzetlen szeretetére, sok irányú tudására, csodálatos memóriájára, és belső erőkből fakadó aktivitására, munkabírására mindig a legnagyobb tisztelettel tekintettem. Magános élete volt. Külső körülmények úgy hozták, hogy élettársat nem válasz- tott magának. Mégsem volt társtalan, édesapjuk halálától, 1935-től nővérével élt. Róla mindig a legnagyobb szeretettel írt és beszélt: „Bertus nővérem életem legnagyobb kincse. A legjobb, a legönzetlenebb, a legodaadóbb testvér, akit elképzelni lehet. Az egyetlen ember, akiben mindig és minden körülmények között megbízhatok. Ameddig mellettem van, nincsen baj .... De bármilyen fontos is volt önfeláldozása a hétköznapi bajokkal való megküzdésnél, annál mérhetetlenül fontosabbnak tartom számomra azt a lelki egyet- értést, amely közöttünk fennáll.” ' Ebből a környezetből merített erőt fáradhatatlan tevékenységéhez, s pihenést a természet szépsége és a zenében való elmélyülés nyújtott neki. Megbecsülést, komoly elismerést szerzett tudományunknak nemzetközi rendez- vényeken felszólalásaival, előadásaival, a hazai tudományos élet számos területén tekin- tély és tisztelet övezte. Nem publikált sokat, az eredmények megírását már nem szerette, de amit írt azzal a tudomány kérdéses ágában úttörőt, maradandót és ma is helytállót adott. Életük tetőpontján álló geológusok, hidrológusok, földrajzosok, talajtanosok épí- tenek eredményeire. Mit kaphat többet ennél egy igazi tudósi1 Élete pedig azért volt szép, mert küzdéssel és munkával volt tele. Dr. Scherf Emil tudományos irodalmi munkássága 1. A magyar rézércelőfordulások. Műegyetemi jutalmazott pályamunka. Bp., 1911. Kézirat. 2. Reiseapparat zűr Bestimmung des Hydrogenenexponenten (pH) in kleinen Flüssigkeitsmengen und besonders in Bodenauszügen nach dér kolorimetrischen Methode von Bjerrum. Actes de la IV. Confé- rence Internationale de Pédologie Romé, 1924. II. p. 447- 3. Hévforrások okozta kőzetelváltozások (Hidrotermális kőzetmetamorfózis) a Buda-Pilisi hegységben. Hidr. Közi. II. 1922. p. 19 — 88. 4. Vergleich dér hydrothermalen Gesteiusmetamorphose in Buda-Piliser Gebirge mit dér alpinen Dyna- mometamorphose. Hidr. Közi. II., 1922., p. 107 — 206. 5. Verhandlungen dér II. Kommission (für die chemische Bodenanalyse) dér Internationalen Bodenkund- lichen Gesellschaft zu Groningen (Holland). (T r é n e 1 M. társszerzővel) Teil B. 1927., p. 34 — 85. 6. Über zwei neue Indikatorengemische, den Komplex-Indikátor für pH 7,0 — 12,0 und den Neokomp ex- Indikator für pH 4,0 — 10,0 und über die Feldmethoden zűr kolorimetrischen Bestimmung dél pH in Bődén. (Dr. K ü h n I. társszerzővel) Proc. and Papers of the I. International Congress osf Soil Science convened in Washington. Washington, 1928. II. p. 1— 21. 7. Kehet-e a Budai-hegységben mélyfúrás útján hévvizeket feltárni és kitermelni? (Dr. K ii h 11 I. társ- szerzővel) Bány. és Koh. b. 61., 1928. p. 130 — 198. és p. 162 — 167. 8. I. Report of the Committee 011 Soil Reaction Measuremeuts. (Társszerzőként) Soil Research, II. 1930. No. r. p. 77-139- 9. II. Report of the Comitte 011 Soil Reaction Measurements. (Társszerzőként) Soil Research II., 1930. No. 2. p. 141 — 152. 10. Talaj klimatikus és a légköri klimatikus tényezők versenye a talajtípusok keletkezésénél. Adatok a Nagy Magyar Alföld öntözésének kérdéséhez. Földt. Int. Évk., 1930. XXIC., p. 1—92., 1932. 3. f. Magyarul és németül 11. Alföldünk éghajlati viszonyairól, öntözési vízszükségletéről cs az alföldi sziktalaj-tipusok keletkezési körülményeiről. Vízügyi Közlemények, XIII., 1931., P- 100— 101. 12. A D ebrecen-tócóparti fazekastelep földtani viszonj-airól. A Déri Múzeum Régészeti Osztályának Isneretterjesztő Közleményei, Debrecen, 1932. 3. f., p. 65 — 73. 13. " Alföldünk pleisztocén és holocén rétegeinek geológiai és morfológiai viszonyai és ezeknek összefüggése a talajkutatással, különösen a sziktalaj képződéssel. Földt. Int. Évi Jel. 1925 — 1928-ról, 1935- P- 265 — 273. Uo. németül p. 274 — 301. Székyné, Fux: Scherf Emil emlékezete 11 14. Zűr Biosoziologie des Salzlachengebietes am Ostufer des Neusiedlersees. (Franz H. és H ö f 1 e r K. társszerzőkkel) Wien, Verh. d. Zool. -Bot. Ges., 86 — 87. 1937., p. 297 — 364. 15. Versuch einer Einteilung des nngarischen Pleistozáns auf modemer polyglazialistischer Grundlagc. (Kivonat) Verhandl. d. III. Intercontinentalén Quartár. Konferenz Wien, 1936. p. 237 — 247. 16. Die Pfannen des ungarischen Beckens c. fejezet Jaeger F.: Die Trockenseen dér Erde c. munkájá- ban, Petermanns Geogr. Mitteil. Ergánzungsheft Nr. 236., 1939. p. 113 — 117. 17. Hozzászólás M o 1 1 1 Mária: Pliocén problémák és a plio-pleisztoeén határkérdés (vonatkozással az oligocén-miocén határkérdésre”) c. 1940. március 29-én a Földtani Intézet vitaülésén elhangzott elő- adásához. Beszámoló a Vitaülésekről, p. 60 — 63. 18. Hozzászólás Dr. E n d r é d y Endre „A szikesek keletkezésének kérdéséről” címmel 1940. december 17-én tartott előadásához. Beszámoló a Vitaülésekről, p. 124 — 125. 19. Hozzászólás Dr. M o t 1 1 Mária: „Az interglaciálisok és interstadiálisok a magyarországi emlősfauna tükrében” c. 1941. február hó 29-én a Földtani Intézet szakülésén tartott előadásához. Beszámoló a Vitaülésekről p. 33 — 39. 20. Hozzászólás dr. S z a 1 a i Tibor: „Földtani szelvények a Fekete Tisza, Tarac és Talabor mentén” és dr. Wein György: „Földtani szelvény az Ung mentén” című 1943. március hó 1 -én a m. kir. Föld- tani Intézet vitaülésén elhangzott előadásához. Beszámoló a Vitaülésekről 2. f., p. 81—84. 21. Szénhidrogének és sósvizek felkutatásának lehetősége a Duna— Tisza-közén. Jel. a Jöv. Mélykút. 1946. évi munkálatairól. M. Pénzügymin., 1947. p. 97 — 135. 22. A Szabolcs megyei sósvizek (Tiszagyulaháza, stb.) geológiai, hidrológiai és chemikai viszonyai. Jel. a Jövedéki Mélykút. 1947 — 1948. évi munkálatairól. M. Pénzügymin., 1948. p. 159 — 233. 23. Hozzászólás dr. Pantó Gábor: „Szerkezeti és ércképződési megfigyelések a rudabányai vasércvonu- laton” c. előadásához (1948. augusztus 23. -i vitaülésen). Beszámoló a Vitaülésekről. X., 1948. p. 101 — 106. 24. Hozzászólás Visnyovszky László kohómémök úrnak 1949. október 30-án a Bányászati és Ko- hászati Egyesületben elhangzott: „A szarvaskői wehrlit dúsítása TiCK-ra” c. előadáshoz. Bány. és Koh. E. 1950., p. 66 — 67. 25. Kálisóelőállításának lehetősége Magyarországon (Csaj. ghy G. és Székyné Fux V. társ- szerzőkkel). MTA Műsz. Tud. Oszt. Közi. VIII. 3 — 4., 1953. p. 609 — 628. 16. Theoretische und praktische Ergebnisse dér chemischen Aufschliessung desKalitrachytes. (Csajághy G. és Széky — Fux V. társszerzőkkel). Acta Geol. II. 1953. p. 15 — 32. >7. Eljárás kálitrachitnak és egyéb káliföldpáttartalmú kőzetnek vízben oldható kálisóra való feldolgozá- sára. (Csajághy G. és Székyné Fux V. társszerzőkkel). Országos Találmányi Hivatal Szabadalmi Leírás 142.890. sz. 1956. január 15., p. r — 3. 8. Das Erzgebiet von Telkibánya. (Székyné Fux V. társszerzővel). MTA Geokémiai Konferencia előzetes kiadványai II., Bp. 1959. 9. Matematikai-statisztikai vizsgálatok a természetes vizek uránban való feldúsulásának fizikai feltéte- leiről. (M e s z é n a Gy. társszerzővel). Atomki Közlemények II. 2., Debrecen 1960., p. 109 — 143. o. Physikalisch begründete Widerstandsformeln. Hidraulikai Konferencia 2. kérdéscsoport, Bp. 1960., p. 1-15. [i. Az IXQUA nemzetközi tudományos szervezetről és célkitűzéseiről. (Über die intemationale wissen- schaftliche Organisation IXQUA und ihre Zielsetzungen) . Földr. Köziem. 89. (Új folyam 13.) 1965. 4. sz. p. 295-297. Kéziratos jelentések a Magyar Állami Földtani Intézet adattárában 1. Telkibánya és környékének érckutatása. 1921. 2. Bakócsa és vidéke kőszénbánya társaság ajánlata a telkibánya régi bányák üzembevétele tárgyában. 3. Alunit. Telkibányai Kányahegy. 1927. 4. Szakvélemény a kunszentmiklósi ref. gimnázium sportpályájának öntözővízzel való ellátása tárgyá- ban. 1923. 5. Jelentés az 1935. évben Somogy megye ÉK részében végzett pleisztocén tanulmányról. 1936. 6. Jelentés az 1936. IX. 1.— 23. között Ausztriában megtartott III. nemzetközi quartár értekezletről. 1936. 7. I. sz. előzetes jelentés a tarackrasznai duzzasztógát vidékén végzett geológiai vizsgálatok eredményéről. 1939- 8. Jelentés a szlovák völgyzárógát-építkezések tanulmányozásáról. 1943. 9. Jelentés a Tiszagyulaházán (Szabolcs megye Tiszapolgártól ÉÉK-re) levő sósvizű kút és környékének vizsgálatáról. 1947. 0. Jelentés 1947. október hónapban teljesített munkáról. 1947. 1. Jelentés a telkibányai felvételekről térképpel (I — III.). 1950. 2. Jelentése a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 1951. évi tudományos munkájáról. 1951. 3. Jegyzőkönyv a „Holdvilágárok” kőzeteiben előforduló nehézásváuyok tárgyában. 1951. (Lengyel Endrével együtt). 4. Szakvélemény a szegedi vízlépcső megépítésénél várható belvíz fakadásokról. 1952 — 53. (M i h á 1 t z Istvánnal, S ü m e g h y Józseffel és Vitális Sándorral együtt). 5. Szakvélemény a Gyöngyösoroszi mellett a Tokapatakon tervezett duzzasztógát geológiai viszonyairól. 1952. 6. Az abaúj megyei Kéked és Telkibánya közé eső terület bányászati feltárása. IV. sz előzetes jelentés az 1 95°/5i. évi bányageológiai felvétel eredményeiről. 1952. 12 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 17. V. sz. jelentés a Telkibánya környékén végzett bányageológiai felvétel eredményeiről. 1952. 1 8. Jegyzőkönyv az erdőbényei piritkutatás 1952. május 23. -i bizottsági bejárásáról. 1952. (S z é k y né F u s V.-val és P a n t ó G.-ral együtt). 19. 1952 — 53., 54. évi téma jelentése. — Hozzászólások a telkibányai ércföldtani kutatások jelenlegi állása c. előadáshoz. 20. Üjítási javaslat bomlott riolitoknak iiveghomokra és soványító kerámiai anyagra való felhasználására vonatkozólag. 1952. 21. Magyarország színesércvagyonának előzetes katasztere. 12 táblázattal, 35 térképpel és 24 szelvénnyel. 1952. (Pánt ó G-.ral és Jantsky B.-val együtt). 22. VI. sz. jelentés a Telkibánya és Kéked közé eső vidék bányageológiai felvételéről. 1952. 23. Feljegyzés az Országos Tervhivatal Vegyesásványbányászati Igazgatóságának telkibányai kiszállásá- ról. 1953. 24. Feljegyzés a telkibányai régi bányaműveknek esetleges felhasználása tárgyában. Telkibányán rendel- kezésre álló vizierő értékesítése. 1953. 25. Telkibányai bányaföldtani dokumentáció. 1954. 26. Jelentés a telkibányai kálitrachitelőfordulások geológiai és kémiai viszonyairól és ipari értékesítési lehetőségeiről, 2 térképpel. 1954. 27. Javaslat a hazai szénhidrogén kutatás kiterjesztésére új területekre. 1955. 28. Telkibányai bányaföldtani dokumentáció 1955. év augusztus hónapra 1955. (Jantsky B.-val együtt). 29. Jelentés a csehszlovák és magyar geológusok közös földtani bejárásáról Telkibánya — Kéked környékén (Székyné Fux V.-val együtt). 1955. 30. Telkibányai bányaföldtani dokumentáció 1956. január hónapban. Kutatási program 1956. évre. 31. Javaslat a telkibányai kányahegyi telérrendszer csapásmenti kutatásához. 1958. 32. Véleményes javaslat a telkibányai érckutatás befejező munkálatairól. 1959. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (igóg) 99. 13 — 17 DR. ANDREÁNSZKY GÁBOR EMLÉKEZETE (1895—1967) DR. PÁDFADVY ISTVÁN* Az őslénytani tudományok művelői évmilliókkal mérik az élővilág kialakulását, fejlődését, a földrajzi környezet változásait, a fajok megjelenését és elmúlását. A percek és másodpercek tragédiái mégis megdöbbentenek. így volt ez 1967. november 20-án, amikor tudomásul vettük, hogy Andreánszky Gábor, az ősnövénykutatás nemzetközileg is kimagasló művelője hir- telen elhunyt. A halál, ha nem is teljesen váratlanul, de idő előtt végleg kivette kezéből a tollat. Nem engedte, hogy befejezze utolsó nagy művét, a hazai oligocén flórák szintézisét. Eredményes munkálkodás szakadt meg ezzel, mely a magyar föld ősi növény- zetének, éghajlatának megismerésére, beható vizsgálatára irá- nyult. Testét magábafogadta az a föld, melynek egész életén keresztül odaadó munkása volt. Dr. liptószentandrási Andreánszky Gábor 1895. augusztus i-én született a nógrádmegyei Alsópeténybeu. Közép- iskolaitanulmányait a váci piaristáknál végezte, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója lett. Tanára a botanikus nemzedéket nevelő T u z s o n János volt, akinek vezetésével 1914 nyarán a Fogarasi havasokban nagyszabású gyűjtőúton vett részt. Ez az út döntő jelentőségű a természettudományok iránt élénken érdeklődő fiatalember életében. Ekkor esküdött hűséget a scientia amabilisnek és jegyezte el magát egész életre a botanikával. Elhatáro- zásától a háború és a hadifogság nehéz évei sem térítették el. Hazaérkezve visszaült az egyetem padjaiba és tanulmányait befejezte. 1920-ban már a Növényrendszertani Tan- széken dolgozott, mint díjtalan tanársegéd, később adjunktus. Tudományos pályafutását a Földközi-tenger környékén végzett utazásai alapoz- ták meg. Szicília, Korzika, Szardínia, Észak- Afrika, az Appenninek, majd az Alpok és Kárpátok vegetációját, növényföldrajzi viszonyait tanulmányozta. Utazásairól, tudo- mányos eredményeiről egyre több munkája jelent meg. Ezek ma is a nemzetközi növény- földrajz és ökológia elismert értékei. Dolgozatai közül csak az ősnövénytani szempontból fontosakat említem. Meg- figyelései, széleskörű növényismeretei alapján taglalta az Alpok flórájának eredetét, a szél- és rovarmegporzású erdők fejlődéstörténetét és vizsgálta az éghajlat megváltozásá- nak a növényzetre gyakorolt hatását. Ezek a dolgozatok jelzik, hogy a földtörténeti múlt növényvilágát is kutatni kezdi. 1929-től a budapesti Tudományegyetemen a növényföldrajz magántanára. Időn- ként tanítványai, fiatal munkatársai közül többeket hosszabb gyűjtő- és tanulmányútra vitt magával s a kiadásokat a saját zsebéből fedezi. 1942-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgatójává nevezték ki. Itt érte a felszabadulás, a tár újjászervezésének gondjával és terhével. Példás áldozat- vállalással lát neki a munkának. 1945-ben tudományos munkássága elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, ahol rövid időn át Osztálytitkárként is működött. Aka- démiai tevékenységének eredménye a sajnos rövidéletű ..Hungarica Acta Biolo- gica”-c. folyóirat létrehozása. Ugyanebben az évben kinevezték a budapesti Tudomány- Elhangzott a MFT 1968. III. 13. -i rendes közgyűlésén. 14 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet egyetem Növényrendszertani és Növényföldrajzi Tanszékének nyilvános rendes taná- rává. 1948-tól figyelme mindinkább a földtörténeti múlt növénymaradványainak vizs- gálatára irányult. Ekkor bontakozott ki legfőbb terve, egy filogéniai — ősnövénytani is- kola kialakítása. Ebben az irányban nagy szeretettel és önfeláldozással képezte tovább tanítványainak egész sorát. Kutatási területe elsősorban a harmadidőszaki flórák tanulmányozása volt. Egy- más után jelentek meg ilyenirányú dolgozatai. Vizsgálta a földtörténeti korokon át a filogéniai változásokat kiváltó okokat, kiemelve a vízi életmód alakító hatását. Foglal- kozott a magyar föld harmadidőszaki erdőinek összetételével és fényt derített a növény- takaró fejlődési fázisaira. 1952 végén meg kellett válnia tanszékétől és a szívéhez oly közelálló oktatói mun- kától. Újra a Növénytárba került, ahol minden erejét és idejét a paleobotanikának szen- telte. Az elkövetkező, s ránézve oly nehéz években segítőtársa és legfőbb támasza szerető hitvese volt. Ennek a szeretetnek ösztönző erejét tanúsítják egymás után megjelenő könyvei, tudományos dolgozatai. 1954-ben jelent meg első kézikönyve az „Ósnövénytan”. Ebben a hézagpótló munkában a rendszertani fejezet mellett nagyobb részt szentelt a növényi élet történe- tének. Saját tapasztalatai alapján összefoglalta mindazokat az ismereteket, amelyek a hazai növénymaradványokra vonatkoznak. Ezt követően a M. All. Földtani Intézet év- könyvében íátott napvilágot ,,A Hazai fiatalabb harmadidőszaki flórák tagolódása és ökológiája” c. könyve, ennek folytatásaként 1959-ben ,,Die Flóra dér sarmatische Stufe in Ungam” c. monográfiája. Ebben a hatalmas, mind tartalmában, mind módszerében és felfogásában újszerű munkában egy nagyobb terület növényvilágának florisztikai jellemzését adta, a növénytakaró ökológiájának számszerű adatokkal megállapított le- írásával, a flóratörténeti és rokonsági kapcsolatok elemzésével. Szintézisében az egykori növényzet vizsgálata alapján a növénytakaró változatosságán kívül rögzítette az éghaj- lati viszonyokat és megkísérelte az egyes flórák időbeosztását a szarmatán belül. Ez a két könyv ékesen bizonyítja az általa vezetett, főleg tanítványaiból álló munkaközösség szétágazó szakmai tevékenységét. 1966-ban az Akadémia „Studia Biologica Hungarica” c. sorozatában jelent meg angol nyelven utolsó könyve, amelyben az egykori egri Wind-téglagyár felsőoligocén fló- ráját dolgozta fel. Művében flóra- és vegetációelemzést adva különböző vegetáció típu- sokat, társulásokat állapított meg, körvonalazta a flóra fejlődését és növénytani alapon az egyes rétegsorokat is elkülönítette. Könyveivel, dolgozataival nemcsak a hazai tudományt gazdagította, hanem a legszélesebb körű nemzetközi elismerést is kivívta. Számos tudományos intézmény, egyetem szaktekintélye nyilatkozott elismerően munkásságáról, a bécsi Zoologisehe- Botanische Gesellsehaft pedig tiszteleti tagjává választotta. Emlékezzünk Andreánszky Gábor személyében az emberről, a pedagógus- ról, a tudósról. Rendkívül szerény és melegszívű, segíteni mindig kész ember volt. Egész élete ke- mény, önként vállalt munkában telt el, pedig a gondtalan életet is választhatta volna. Kül- földi egyetemek hívták tanszékeikre, nyugodt életet biztosítva számára, de ő nem hagyta el hazáját. Tudását országa és népe, a magyar tudomány hírnevének öregbítésére kamatoz- tatta. Kiváló pedagógus, illetve nevelő volt. Részletesen és alaposan kidolgozott előadá- sai rendkívül érdekesek, élményszerűek, jól jegyezhetők, igen népszerűek voltak. Lénye- ges és didaktikai szempontból igen előnyös mozzanat ez a tankönyvnélküli időszakban. Tanítványai, fiatalabb munkatársai, a legnaivabbnak látszó kérdésekkel is bizalommal fordulhattak hozzá, mindig segített, mindenki számára volt egy-egy biztató, vagy tanító szava. A bonyolultabb szakmai kérdésekben nagy tapasztalata, logikus gondolkodása segítette. A felvetődő ősnövénytani és ősföldrajzi problémák megoldásához fáradhatat- lanul kereste a bizonyítékokat és a kézenfekvő magyarázatokat. Tanítványainak szakmai fejlődését mindig figyelemmel kísérte. Segítségükre volt a tudományos témák megválasz- tásában és a munka során mindenkor készséges a tanácsadásban. Baráti segítsége min- denhol ott volt, ahol szükség volt rá. A rászoruló hallgatóknak, kollégáknak gyakran anyagi támogatását is felajánlotta, ha úgy látta, hogy azzal segíthet. Tanári működésének eredménvességét igazolja, hogy keze alól a szakemberek hosszú sora került ki. tanítvá- nyai közül 111a számosán tudományos rangban és pozícióban jelentős helyet foglalnak el és követik a mester útját. Tudományos tevékenységét értékelve, munkái a pontosságra törekvést tükrözik és mentesek minden túlzó eszmefuttatástól. A morfológiai felismerés pontossága s az így Pálfalvy: Andreánszky Gábor emlékezete 15 logikusan levonható következtetések rögzítése volt munkáinak legfontosabb jellemzője. Igaz szakmai szeretettől fűtött munkabírása alig ismert határt. A tudományos kutatás érdekében feláldozott mindent, gyakran pihenését és egészségét is. Magyarország földtörténeti megismeréséhez jelentős mértékben járultak hozzá a különböző korú képződmények növény marad ványai, amelyeknek rendszeres felkutatását, begyűjtését és feldolgozását Andreánszky Gábor indította meg ismét az 1947 utáni évek fokozódó tudományos munkalehetőségeivel. Andreánszky Gábor a hazai ősnövénykutatás fáradhatatlan szorgalmazója és kiváló művelője volt. Fáj, hogy csak volt. De nem halt meg egészen ! Velünk marad tanításaiban, írásaiban. Emléke itt él közöttimk: hat és serkent. Be nem fejezett munkáit és oly szeretettel művelt tudományát tanítványai folytatják. Meg nem alkuvó szakmaszeretete példája lehet a fiatalabb nemzedéknek. Az emlékezés, nagyjaink tisztelete, emlékeik ápolása kötelességünk ! Életük, munkásságuk égő fáklyaként lobog és bevilágítja a haladó nemzedékek útját. Andreánszky Gábor emlékét őrizze szeretettel és óvja a feledés porától a Magyarhoni Földtani Társulat is, melynek tagja volt. Dr. Andreánszky Gábor tudományos munkássága 1. Adatok Korzika flórájának ismeretéhez. — Beitráge zűr Kenntnis dér Flóra von Korsika. Magy. Tud Akad. Termtud. Ért. 43. 1926. 597 — 625. 2. Növéuyföldrajzi tanulmányút Szicília szigetén. Magy. Tud. Akad. Termtud. Ért. 45. 1928. 455 — 471. 3. Tomillares és Phrygana növényformációk előfordulása Korzika szigetén. Kés formatioua végétales „Tomillares ” et „Phrygana" en Corse. Magy. Tud. Akad. Termtud. Ért. 46. 1929. 37 — 47. 4. Adatok Észak-Afrika flórájának ismeretéhez. — Beitráge zűr Pflanzengeographie Nord-Afrikas. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 1932. 61 — 145. 5. Beitráge zűr Kenntnis dér nordafrikanischen Arten dér Gattung Ephedra. Botanische Jahrb. 64. 1933. 261 — 265. 6. Plantes nouvelles de l’Afrique du Nord. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 1934. 3 — 6. 7. Plantae in Africa Boreali lectae I. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 1934. 67 — 100. 8. Plantae in Africa Boreali lectae II. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 3. 1937. 1 —84. 9. Az éghajlat megváltozásának hatása a növényzetre. Szent István Akad. Évk. 23. 1938. 3 — 24. :o. Fin Bastard zwischen V éronica alpina I.. und V. bellidioides I,. aus des Ostalpen. Borbasia 1. 1939. 105 — 107. [ 1 . Az egyetemi füvészkert új üvegháza rovarfogó növények részére. Termtud. Közi. 1939. 1 — 7. 2. Novitates flóráé tunetanae. Bot. Közi. 36. 1939. 73 — 74. 3. Űj Luzula a Nyugati- Alpokból. — Eine neue Luzula aus den Westalpen. Bot. Közi. 36. 74 — 76. 4. A palaeophytologia haladása. A legősibb szárazföldi növények. Bot. Közi. 36. 1939. 348 — 365. 5. Baumwuchs und seine klimatischen Grenzen in Nordafrica. Engl. Bot. Jahrb. 64. 1939. 154 — 188. :6. Eine neue Abart des Fames Cystopteris filix fragilis (Iv.) Chioveuda aus den Apuanischen Alpen. Borbasia 2. 1940. 1—2. 7. Über den Formenkreis dér Cardaminopsis halleri (I,.) H a y . Borbasia 2. 3 — 6. 8. Adatok az Apuán Alpok flórájához. Borbasia 2. 1940. 50 — 61. 9. Az 1938. évi tanulminyutam eredményei. Borbasia 2. 1940. 124 — 160. 0. Adatok a Máramarosi havasok flórájához. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 4. 1940. 142 — 146. 1. Ée jardin botanique de Budapest et són développment pendant ces années demieres. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 4. 1940. 92 — 113. 2. Plantae in Africa Boreali lectae III. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 5. i94r. 3 — 54. 3. Megjegyzések a Keleti Alpok flórájához. — Bemerkuugen zűr Flóra dér Ostalpen. Bot. Közi. 38. 1941. 34-47.’ 4. A Foldközi-tengervidék növényzetének biológiai spektrumáról. Szent István Akad. Ért. 25. 3 — 30. 5. Örökzöld növények. M. Kert és Szol. Főiskola Közi. 10. 1944. 264 — 272. 6. Alsókrétakorú fatörzsek. — Baumstáme aus dér unter Kreidezcit. Földt. Közi. 79. 5 — 8. 1949. 1 — 10. 7. Néhány páfrány a Kárpátmedence harmadkorából. — Quelques Fougéres de l’epoque tertiaire du Bassin Carpathique. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 7. 1949. 102 — 108. 8. Adatok az Ononis génusz fejlődéstörténetéhez. — Beitráge zűr Entwicklungsgeschichte dér Gattung Ononis. Index Horti Bot. Univ. Budapest. 7. 1949. 63 — 71. 9. Reste einer neuen tertiáren Palme aus Ungarn. Hung. Acta Bioi. 1. 2. 1949. 31 —36. 0. Über die Begrenzung und den Wert von Pflanzengattungen auf ökologischer Grundlage. Hung. Acta Bioi. 1. 1949. 230 — 239. 1. Contributions á la question de l’origine de la flóra alpin européenne. Hung. Acta Bioi. 1. 1949. 82—91. 2. A növények törzsfejlődésének irányítottsága. — Die Richtlinieu dér Pflanzen phylogenie. Budapesti Tud. Egyetem Bioi. Int. Évk. 1. 1. 1950. 3 — 20. : 3. Adatok a magyar föld harmadkori erdőinek összetételéhez. — Beitráge zűr Kenntnis dér tertiáren Wálder Ungams. Budapesti Tud. Egyetem Bioi. Int. Évk. r. 1. 1950. 21—31. I • Über die Rolle dér Gimuischen I,ebetisweise in dér Phylogenien dér Pflanzen. Acta Bioi. Acad. Sci. Hung. 3. 1. 1951. 19 — 30. 16 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 35. Ka pollnisation pár le vént et la polliuisation pár le insectes dans l’histoire du développement des foréts. Acta Bioi. Acad. Sci. Hung. 2. 4. 1951. 355 — 367. 36. Adatok a hazai harmadkori flóra ismeretéhez. — Contributions á l’étude de la flóré tertiare en Hongrie. Földt. Közi. 81. 1951. 320 — 328. 37. Ke réparation des foréts de Platanes en Hongrie á l’epoque tertiaire. Acta Bioi. Acad. Sci. Hung. 3. 2. 1952. 151-158. 38. Űjabb harmadidőszaki páfrányok. — Nouvelles Fougéres du Tertiaire de la Hongrie. Földt. Közi. 82. 1952- 397 — 402. 39. Adatok a harmadidőszaki erdők ismeretéhez köviilt fatörzsek vizsgálata alapján. — Contributions a la counaissance des foréts tertiaires de la Hongrie d’aprés de recherches faites sur des troncs d’arbes fossiles. Földt. Közi. 83. 7 — 9. 1953. 278 — 286. 40. Die entwicklungsgeschichtliche Bedeutung dér monotypischen Pflanzengattungen und monogenerischen Familien. Annál. Bioi. Univ. Hung. 1. 1951 — 1952. 9 — 13. 41. Dér versteinerte Wald von Mikófalva und einige andere verkieselte Baumstámme aus Ungam. Annál. Bioi. Univ. Hung. 1. T951 — 1952. 15 — 24. 42. Essai sur un systéme phylogénétique des groupements vógétaux. Annál. Hist.-Nat. Mus. n. ser. 5. 1954. 175-189- 43. Ősnövénytan. Budapest. 1954. 1 — 320. 44. Az életformafejlődési központokról. Bot. Közi. 44. 1954. 77 — 84. 45. Mangrovepáfrány a hazai oligocénból. — Fém in Hungary írom the Oligocene. Bot. Közi. 44. 1 — 2. 1954- I35-I39- 46. Climatic limits of tree-growth and Palaeobotanical Research- work. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 1. 1954- 5-14- 47. Sur les centers d’évolution des types biologiques. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 1. 1955. 233 — 241. 48. Neue und interessante tertiare Pflanzenarten aus Ungam. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. ser. n. 6. 1955. 37-50. 49. Neue und interessante tertiare Pflanzenarten aus Ungam. II. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. ser. n. 7. 1956. 221 — 229. 50. Kés étapes et les conditions biologiques de l’évolution de la flóré tertiaire en Hongrie. Acta Bot. Acad. ’ Sci. Hung. 2. 3 — 4. 1956. 221—239. 51. Die Flóra dér sarmatischen Stufe in Ungam. Budapest. 1959. 1—360. 52. Contributions a la connaissance de la flóré de l’oligocene inférieur de la Hongrie et un essai sur la re- constitution de la végétation contemporaine. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 5. 1—2. 1959. 1 — 37. 53. Calamites- Rest vöm Bányahegy bei Füle (West-Ungam). Acta Univ. Szeged. Acta Bioi. n. ser. 6. 1—4. 1960. 7 — 8. 54. Ergánzungen zűr Kenntnis dér sarmatischen Flóra Ungams I. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. pars mineral. et palaeont. 53. 1961. 13 — 33. 55. Contributions a la connaissance de la flóré de l’oligocene supérieur de la briqueterie Wind prés d’Eger (Hongrie sept.). Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 8. 3 — 4. 1962. 219 — 239. 56. Ergánzungen zűr Kenntnis dér sarmatischen Flóra Ungams II. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. pars mineral. et palaeont. 55. 1963. 29 — 50. 57. A növényföldrajzi táj változásai Eger környékén a harmadidőszak folyamán. — Wandlunger dér pflanzengeographischen Kandschaft in dér Umgebung von Eger (Oberungam) wáhrend des Tertiárs. Egri Múzeum Évk. 1. 1963. 39 — 53. 58. Das Trockenelement in dér alttertiáren Flóra Mitteleuropas auf Gmnd paláobotanischer Forschungen in Ungarn. Vegetatio 11. 3. 1963. 95 — in . 59. Das Trockelement in dér jungtertiáren Flóra Mitteleuropas. Vegetatio n. 4. 1963. 155— 172. 60. Beitráge zűr Kenntnis dér unter-oligozánen Flóra dér Umgebung von Budapest. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 9. 3 — 4. 1963. 227 — 257. 61. Ergánzungen zűr Kenntnis dér sarmatischen Flóra Ungarns III. Annál. Hist.-Nat. Mus. Nat. Hung. pars mineral. et palaeont. 56. 1964. 97 — 116. 62. Zűr Flórén- und Vegetationsgeschichte des ungarischen Tertiárs. Sitzber. Österr. Akad. Wiss. Mathem. -naturw. KI. Abt. I. 173. 8 — 10. 1964. 351—368. 63. A tölgy rokonsági köre az Eger melletti Kiseged alsóoligocén flórájában. — Dér Verwandschaftskreis dér Eiche in dér unteroligozánen Flóra von Kiseged bei Eger (Oberungam). Egri Múzeum Évk. 2. 1964. 7-42. 64. Neue und interessante tertiáre Pflanzenarten aus Ungam IV. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hímg. pars mineral. et palaeont. 57. 1965. 53 — 79. 65. Középső-oligocén növénymaradványok Eger környékén. — Plantes fossiles d’age rupélien des environs d’Eger (Hongrie septentrionale). Egri Múzeumi Évk. 3. 1965. 7 — 22. 66. Ergránzungen zűr Kenntnis dér sarmatischen Flóra Ungam IV. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. pars mineral. et palaeont. 58. 1966. 141 — 157. 67. On the Upper Oligocene Flóra of Hungary. Studia Bioi. Hung. 5. 1966. 1 — 151. 68. Neue und interessante tertiáre Pflanzenarten in Ungarn V. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. pars mineral. et palaeont. 59. 1967. 29 — 44. 69. Növényfajok, fajcsoportok és nemzetségek élettartama a hazai harmadkorban. — Kebensdauer von Arten, Artgruppen und Gattungen im ungarischen Tertiár. Egri Múz. Évk. 4. 1966. 1 70. A hüvelyesek (Leguminosae) szerepe az Eger melletti Kiseged alsóoligocén flórájában. — Die Rolle dér Keguminosen in dér unteroligozánen Flóra von Kiseged bei Eger. Egri Múzeum Évk. 5. 1967. 71. Neue und interessante tertiáre Pflanzenarten aus Ungarn III. Novák E. társszerzővel. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. ser. n. 8. 1957- 43 — 55- ... 72. A hazai fiatalabb harmadidőszaki flórák tagolódása és ökológiája. — Gliederung und Okologie dér Pálfalvy: A ndreánszky Gábor emlékezete 17 jiingeren Tertiárfloren Uugams.. Kovács É. társszerzővel. Annál. Inst. Geol. Publ. Huné. 44. 1 I955- 1-326. 73. Ősnövények az Erdélyi Medence középsőeocénjéből. — Pflanzenreste aus dem mittleren Eozán des Sie- benbiirgischen Beckens. M é s z á r o s M. társszerzővel. Földt. Közi. 89. 3. 1959. 302-307. 1 74. Reste einiger mikrothermen Gattungen aus dér unter-oligozanen Flóra von Kiseged bei Eger (Oberungara). Sz. CzifferyG. társszerzővel. Annál. Hist. Nat. Mus. Nat. Hung. pars mineral. et palaeont. 56. 1964. 117 — 128. j 75. Száras nővén yek Chormophyta) . — A növények elterjedése, (in Szabó Zoltán: A növény és élete II.) Budapest. 1941. 59 — 249. 76. A növényvilág kialakulása, (in Tasnádi Kubacska A.: Az élővilág fejlődés története.) Buda- pest. 1964. 33 — 132. 77. Die Entwicklung dér Pflanzenwelt. (in Tasnádi Kubacska A. : Bevor dér Mensch kam.) Reip- zig — Jena — Berlin. 1968. 29 — 112. 78. A partmenti növénytársulások változása a hazai harmadidőszak folyamán. — Wandlungen dér ripi- kolen Pflanzengesellschaften im ungarischen Tertiár. Savaria. 79. Reste d’un lilas du sarmatien hongrois. Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 2 Földtani Közlöny Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (igóg) gg. 18 — 21 DR. GEDEON TIHAMÉR EMLÉKEZETE (1898—1967) DR. BIDLÓ GÁBOR* Az elmúlt kegyetlen esztendő súlyos csapásokat mért arra a kicsi gárdára, aminek tagjai műegyetemi diplomával szegődtek a földtan szolgálatába. Nyáron búcsúztattuk Scherf Emilt és december 24.-én utolsót dobbant dr. Gedeon Tihamér szíve. Örökre eltávozott körünkből a kedves atyai jóbarát, az élesszemű kutató, a magyar föld kincseinek gazdaságos felhasználását harcosan hirdető tanár. Egész életét és munkásságát a földtan, a kémia és a vegyipar bensőséges kapcsolata jellemezte. Rimaszombatban született 1898. augusztus 3.-án Édesapja nagyműveltségű, a természettudományokat ked- velő mérnök, aki mindent megtesz, hogy fiát is ilyen irány- ban nevelje. Középiskolás korában már jól felszerelt kémiai laboratóriuma van, amiben osztálytársaival együtt kísérle- teznek. Az első világháború szakítja meg először pályáját. Érettségi után behívják katonának és több, mint kétévi frontszolgálat után szerel le. Ezután teljesülhet csak vágya, hogy a középiskolás korában megkezdett vegyi tanulmá- nyokat folytassa. Beiratkozik a Műegyetemre, ahol, 1925-ben szerzi meg vegyészmérnöki oklevelét, mint külföldi, anyagi gondok és nélkülözések árán. Az a magas szintű ásványtani és földtani képzés, amiben a Műegyetemen, mint Schafarzik professzor tanítványa részesül, a természettudományok iránti érdeklődését a kőzettan és földtan felé fordítja. A hasznosítható ásványi nyersanyagokkal kezd el behatóan foglalkozni. A húszas évek nehéz viszonyai között szakmájában nem tudott elhelyezkedni és a Veit A. cégnél kénytelen ügynökösködni. Külön öröm számára, hogy az 1926/27 tanév- ben a Gazdasággeológiai Intézetben helyettesíthet, ifj. L ó c z y Lajos mellett. Végül 1928-ban sikerül álláshoz jutnia. Az Alumíniumérc Bánya és Ipar R. T. gánti laboratóriumának lesz a vezetője és ezzel megkezdődik az a kapcsolat, ami nevét szinte összeforrasztotta a magyar bauxitkutatás kezdő időszakával. Az állás megteremtette számára a lehetőséget, hogy négy évi jegyesség után meg- nősülhessen. Felesége K u 1 1 s á r Mary, akivel majdnem 40 évig élt boldog, harmonikus házaséletet, a mai világban ritka önfeláldozással és kitartással segítette, bátorította min- den munkájában élete végéig. A Gánton töltött esztendőket szakmailag sok értékes publikáció jelzi. Ezek nem- csak az elmélyedt kutató-vegyész, hanem az élesszemű geológus és liidrogeológus munkái is. Jelentős változás életében, amikor 1932-ben a MAFI vegyésze lett. A Gánton meg- kezdett irányt tovább folytatja, amihez csatlakoztak a Sümeghy Józseffel együtt végzett vízáramlási és víznyerési kérdések is. Gyakorlati munkái közül kiemelhetjük ebből az időből a laboratóriumi izzítókemencék líj bélésének megoldását, valamint a szikesek megjavítására kidolgozott bamaszénterítéses eljárást. A MÁFI laboratóriumának csendjét 1935-ben a trópusi dzsungellel cseréli fel. A lohardagai bauxitelőfordulások hasznosítására épült bauxitcement gyár létesítésével és üzembe helyezésével bízza meg az indiai Laterit Syndicat Ltd. Calcuttából. Az Indiá- * Elhangzott a MFT 1968. III. 13.-Í rendes közgyűlésén. B i dió: Gedeon Tihamér emlékezete 19 bán megírt és indiai tartózkodása során szerzett élmények és tapasztalatok alapján készült tanulmányai egy számunkra ismeretlen világba adnak igen jó bepillantást. Közvetlenül a második világháború előtt 1938-ban tér haza. Újra az Alumínium- érc Bánya és Ipar R. T.-nél vállal állást, mint kutatást vezető főmérnök. A felszabadulás után a Magyar — Szovjet Bauxit — Alumínium R. T.-nél dolgozik, majd az Alumínium Iparigazgatóságra, később az Iparügyi Minisztériumba kerül. A megalakuló Fémipari Kutató intézetben dolgozik 1950-től. Tudományos munkássága az adminisztratív jellegű munkakörök ellenére sem szünetel. Elsőnek szerzi meg a Budapesti Műszaki Egyetemen a műszaki doktori fokozatot „Ásványtan” főtárgyból 1947-beu. Magántanári képesítését „A bauxit és ipari haszno- sítása” tárgykörből 1949-ben hagyják jóvá. A Tudományos Minősítő Bizottság addigi munkái alapján 1952-beu a kandidátusi címet ítélte meg számára és felszólította doktori értekezése benyújtására. Műszaki munkái közül ebből az időből kiemelkedik a magyar műkorundgyártás megteremtésében való közreműködése, a technológia kidolgozása, a kísérleti gyártás megszervezése. A Fémipari Kutató Intézetben végzett munkái közül igen jelentős a fémmagné- zium előállítása száraz úton, hazai dolomitból, laboratóriumban és kísérleti üzemben, valamint a bauxit kataszter munkáinak megindítása. E munkái közben is állandóan vizsgálja a bauxit ásványos összetételét és a bauxit- telepek kísérő ásványait. Elsőnek írja le a bayerit megjelenését természetes körülmények között. Cikke igen nagy feltűnést keltett abban az időben. Az ezzel kapcsolatos megálla- pításait nemrégen, a sokkal pontosabb módszerekkel végzett vizsgálatok is alátámasz- tották. A gánti bauxittelepen előforduló aluminit vizsgálata is nevéhez fűződik. A Fémipari Kutató Intézetben végzett munkájának lendületét megtörte 1957-ben bekövetkezett nyugdíjazása. Munkássága ezután főleg a műegyetemi oktatásra irányult. Az Építészmérnöki Karon működött, mint meghívott előadó és a Vegyipari Gépek Tanszékén, mint diploma- munka-konzulens. Műegyetemi előadásait jellemezték a gyakorlati élet és az elméleti kutatómunka szoros kapcsolata. Gyakran színesítette előadásait indiai élményeivel és ipari tapasztalataival. Kutatási eredményeit, tapasztalatait szívesen adta tovább tanít- ványainak. Kutatómunkáját a Műegyetemen is folytatta, a Rajz és formaismereti Tanszék keretében a római kori falfestékekkel foglalkozott, azok ásványos és kémiai összetételét tanulmányozta és ezek között is megtalálta az életével összefonódott bauxit nyomait. Kutatásainak eredményéről 1966-ban Drezdában tartott előadást a Nemzetközi Szín- 1 dinamikai Ülésen. Ha értékelni kívánjuk dr. Gedeon Tihamér életművét, ami 76 publikációból, illetve egyetemi tankönyv-fejezet vagy úttörő jellegű jegyzetből és további 28 kisebb közleményből, valamint nehezen összeszámolható hetilap cikkből és TIT előadási brossú- rából áll, kidomborodik előttünk egy sokoldalú, a természetet éles szemmel megfigyelő kutató alakja. Vizsgálatainak közös alapja az ásványi nyersanyagok, elsősorban a bauxit tulajdonságainak és hasznosíthatóságának kutatása és vizsgálata. Munkáit jellemzi minden részlet gondos kidolgozása és ha a kutatásai során valami különlegeset tapasztal, azt megvizsgálja és maga után nem hagy tisztázatlan problémát. A Magyarhoni Földtani Társulat életében az utolsó pillanatig aktívan résztvett és a választmánynak is évtizedeken át tagja volt. Különösen nagy érdeklődéssel járt az agyagásványtani szakosztály üléseire, ahol a vitákban rendszerint felszólalt. Tanítása, színes, élményekben gazdag életének tapasztalatai bennünk élnek to- vább és emlékével együtt kegyelettel meg fogjuk őrizni ! Dr. techn. Gedeon Tihamér tudományos munkássága 1. Új módszer kéntartalmú kőzetek feltárására. Magyar Kémiai Folyóirat köt. 37,. 1931. 2. Vanádium koloriméteres meghatározása. Magy. Kém. F. 37. köt., 89. o. 1931. 3. A pizolitos bauxitok keletkezése. Földtani Közlöny 61. köt. 1931. 4. Hidrológiai megfigyelések a Vérteshegység délkeleti részéből. Hidrológiai Közlöny ír. kötet 1931. 5. A magyar bauxit járulékos elegyrészeiről. Magy. Kém. F. 38. kötet 1932. 6. A gánti bauxittelep fedőrétegéről. Földt. Közi. 62. kötet, 1932. 7. Adatok a sümegi bauxit előforduláshoz. Földt. Közi. 63. kötet, 1933. 8. Timsósvíz képződése. Bányászati és Kohászati Kapok 66. köt., 1933. 9 . Talajvízáramlás megfigyelések. Hidrológiai Közlöny 13. köt., 1933. 2* 20 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 10. Formation of sulphate containing waters. Hidrológiai Közlöny 13. kötet, 1933. 11. A zugligeti bauxitok elemzése. Földtani Közlöny 64. kötet, 1934. i2.Sztudenei rézérc előfordulás. Földtani Közlöny 65. kötet, 1935. 13. Diósjenői Szünidei Gyermektelep vízellátása. Hidrológiai Közlöny 15. kötet. 1935. 14. Talajvíz összetételének változása és az abból levonható következtetések. Magyar Kémiai Folyóirat 42. kötet. 1—3 füzet, 1936. 15. Az indiai bányaszerencsétlenség. Bányászati és Kohászati Lapok 69. kötet, 1936. 16. India ércbányászata 1929 — 33-ban. Bányászati és Kohászati Lapok 69. kötet, 1936. 17. Indiai érctermelés 1935-ben. Bányászati és Kohászati Lapok 70. kötet, 1937. 18. Cementárak versenye Indiában. Bányászati és Kohászati Lapok 70. kötet, 1937. 19. Bauxitcement alkalmazása tűzálló beton készítésénél. Bányászati és Kohászati Lapok 70. kötet, 1937. 20. Vanadium- bearing titaniferous iron-ores of Singhbum and Mayrbanhanj India. Transaction of the Mining and Geological Institute of India Discussion. Vol. 31. Part 3. Pag. 189., 1937. 21. Somé aspects of the Ceramic Industry Discussion. Transaction of the Mining and Geological Institut ; of India Vol. 33. Part 4. Pag. 439., 1937. 22. Bauxitcement elbomlása vízben. Magyar Kémiai Folyóirat 44. kötet, 1938. 23. Kiskötéshőjű cement. Bányászati és Kohászati Lapok 71. köt., 1938. 24. Alumíniumszulfát mint növényvédőszer. Borászati Lapok 73. kötet , 19. füzet, 1941. 25. Az alumíniumszulfát szerepe a növényvédelemben. Kémikusok Lapja 3. kötet, 4. füzet, 1942. 26. Alunit újabb előfordulása a Dunántúlon. Földtani Közlöny 75. kötet. 1945. 27. Mi a bauxit? Földtani Értesítő 12. kötet 3 — 4. füzet, 1947. 28. A bauxit és a hároméves terv. Magyar Technika 2. kötet, 11. füzet, 1947. 29. A hazai bauxitipar és timföldgyártás időszerű feladatai. Magyar Technika 3. kötet, 9. füzet, 1948. 30. Magas vastartalmú bauxitok és a bauxitsalak-cement. Bányászati és Kohászati Lapok 81. kötet, 1948. 31. Bauxit keletkezéséről. Bányászati és Kohászati Lapok 81. kötet, 1948. 32. A bauxit felismeréséről. Földtani Értesítő 13. kötet, 1948. 33. A bauxit száz éve. Magyar Technika 3. kötet, 3. füzet, 1948. 34. A lohardagai bauxit teleptani viszonyai és hasznosítása. Disszertáció 1947. 35. Alumínium tűzzománca. Alumínium a Bányászati és Kohászati Lapok kiadásában 1. kötet, 1949. 36. Az alumínium forrasztása. Alumínium 1. kötet, 1949. 37. Műkorund-gyár avatása. Alumínium 1. kötet, 1949. 38. A bauxit és ipari alkalmazása. Alumínium 1. kötet, 1949. 39. Timföldgyártás. Alumínium Kézikönyv 41—87 o., 1949. 40. Bauxit — timföld, (előadási jegyzet), 1949. 41. Analízis módszerek: Bauxit mintázás és analízis Timföld és timföldhidrát analízis Az alumínium ipar alapanyagainak analízise Anódmassza analízis (előadási jegyzet), 1949. 42. A bauxit és ipari alkalmazása. Alumínium, 1950. 43. Timföldgyártás (előadási jegyzet). Bánya és Energiaügyi Minisztérium Oktatási Osztálya kiadása, 1951 44. A pörkölés hatása a bauxit feltárására. Alumínium 3. köt., 1951. 45. Kéntartalmú bauxit feltárása. Alumínium 2. kötet, 1950. 46. A timföldipar nyersanyagai és melléktermékei. Magyar Tudományos Akadémia Közleményei 1. kötet, 2. füzet 1952. 47. Néhány adat az ősi vaskohászathoz. Kohászati Lapok 4. kötet, 1951. 48. A bauxit kötött- víz- tartalmának változása. Alumínium 4. kötet, 5. füzet, 1952. 49. Timföldhidrát és Timföld fizikai szerkezete és tulajdonságai, (előadási jegyzet), Mérnöki Továbbképző Intézet, 1953. 50. Természeti kincsünk a bauxit. (négy dolgozat), 1953. 51. A nézsai bauxit vizsgálata Habicht készülékkel. Földtani Közlöny 83. kötet, 1953. 52. A bauxit ásványi összetétele és ipari használhatósága. Földtani Közlöny 84. kötet, 3. füzet, 1954. 53. Lila bauxit. Bányászati Lapok 9. kötet, 2. füzet, 1954. 54. A szilikoalumínium. Természet és Technika 3. kötet, 6. füzet, 1952. 55. Mandzsúria Könnyűfém ipara. Alumínium 3. kötet, 3. füzet, 1951. 56. A bauxitfeltárás újabb útjai. Magyar Tudományos Akadémia Közleményei (VI. oszt.) III. kötet, 2 — 3. füzet, 1952. 57. The possibility of Bauxite formation. Acta Geologica Hungárián Academy of Sciences Vol. 1., Fás. i-4-, 1952. 58. Aluminite (Websterite) of Gánt, Hungary. Acta Geologica Hímgarian Academy of Sciences Vol. III., Fás. 1—4., 1955- 59. Bayerite in Hungárián Bauxite. Acta Geologica Hungárián Academy of Sciences Vol. IV., Fás. 1., 1956. 60. Gánti alumiuit. Földtani Közlöny 85. kötet, 2. füzet, 1955. 61. Kísérletek a vörösiszap ülepedésének meggyorsítására. Kohászati Lapok 9. kötet, (87) 8. füzet, 1954., 62. A mészkő ipari jelentősége. Kohászati Lapok 10. kötet, 4. füzet, 1955. 63. Adatok a bauxit vanádiumtartalmának földvegytanához. Kohászati Lapok 10. kötet, (88) 5. füzet 1955- 64. A dolomit kristályszerkezete és színíthetősége közötti összefüggés. Kohászati Lapok 10. köt., (88) 12. füzet, 1955. 65. Japán timföldipara. Kohászati Lapok 12. kötet, (go) 3. füzet, 1957. 66. Magnézium színítési kísérletek magyar dolomitokból. Fémipari Kutató Intézet Évkönyve I., 1956. B i dl ó: Gedeon Tihamér emlékezete 21 67. Correlation between the crystal structure of Dolomité and its aptness to Magnesium recovery. Acta Technica, Hungárián Aeademv of Sciences Vol., 18., Fás. 3 — 4., 1957. 68. Experiments on the reduction of Dolomité fór Magnesium production. Acta Technica Hungárián Academy of Sciences Vol. 20., Fás. 3 — 4., 1958. 69. Az urán felhalmozódása különböző kőzetekben. Bányászati kapok 13. kötet, (91) 1. füzet, 1958. 70. Fémek avulása — korróziója. Természettudományi Közlöny 89. kötet, 2. füzet, 1958. 71. Diaszpóros bauxitfajták feltárhatósága. Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Osztályának Köz- leményei 24. kötet, 1—4. füzet, 1959. 72. Kémiai teclmológia, Timföldgyártás. Tankönyvkiadó Budapest, 1959. 73. Alumínium az építőiparban. Természettudományi Közlöny 91. kötet, 6. füzet. 1960. 74. Műemlékek színezékei. Műemlékvédelem. V. kötet, 2. füzet, 1961. 75. Eternitcső hévíz korróziója. Hidrológiai Tájékoztató 1962. december. 76. A balácai római villa freskóinak technikai vizsgálata. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei II. kötet, 1964. 77. Római falfestékek szín vizsgálatai. Előadási anyag, elhangzott a Nemzetközi Színdinamikai Ülésen (Internationale Farbentagung Dresden 10 — 12 Mai 1966) Drezdában. Ismeretterjesztő közlemények: 78. Brómezüst és gázfény-papírok barnára színezése. Természettudományi Közlöny 63. kötet, 7. füzet, 1931. 79. A föld kőolaj készlete. Természettudományi Közlöny 65. kötet, 10. füzet, 1933. 80. India cement ipara. Bányászati és Kohászati kapok 69. kötet, 1936. 81. Új bauxitcement gyár Ausztráliában. Bányászati és Kohászati kapok 69. kötet, 15 — 16. füzet, 1936. 82. India ilmenit termelése. Bányászati és Kohászati kapok 69. kötet, 17. füzet, 1936. 83. Egy előadás Abesszíniáról. Bányászati és Kohászati kapok 69. kötet, 21. füzet, 1936. 84. A világ titánérc termelése. Bányászati és Kohászati kapok 69. kötet, 21. füzet, 1936. 85. Geológiai kirándulás Indiában. Földtani Értesítő II. kötet, 1937. 86. Aranymosás India Északnyugati tartományában. Bányászati és Kohászati kapok 70. kötet, 15 — 18. füzet, 1937. 87. Korund és cianit előfordulás Oroszországban. Bányászati és Kohászati kapok 70. kötet, 17. füzet, 1937. 88. Japán vas- és acél szükséglete. Bányászati és Kohászati kapok 70. kötet, 3. füzet, 1937. 89. Új krómérc telep Indiában. Bányászati és Kohászati kapok 70. kötet, 18. füzet, 1937. 90. Indokína bánya- és ipari termelése 1934-ben 91. Japán vasérc szükséglete 92. Korea arany telepe 93. Burma ásvány- és érctermelése 1935-ben. Bányászati és Kohászati kapok 70. kötet, 18. füzet, 1937. 94. Észak Pandzsáb gipsztelepei. Bányászati és Kohászati kapok 70. kötet, 22. füzet, 1937. 95. India érctermelése 1935-ben. Bányászati és Kohászati kapok 70. kötet, 3. füzet, 1937. 96. India bányaipari termelése 1936-ban. Bányászati és Kohászati kapok 71. kötet, 1. füzet, 1938. 97. Indiai borostyánkő. Természettudományi Közlöny 70. kötet, 1. füzet, 1938. 98. Új gyémántmező Afrikában. Természettudományi Közlöny 70. kötet, 1. füzet, 1938. 99. Szabadklór titrálása metilnaranccsal. Hidrológiai Közlöny 27. kötet, 5 — 8. füzet, 1947 (ism.) 100. A Wartha — Pfeiffer-féle vizsgálati eljárás módosítása. Hidrológiai Közlöny 27. kötet, 5 — 8. füzet, 1947- 101. A mészkő fontossága Indiában. Földtani Értesítő III. kötet, 1. füzet, 1938. 102. Arccal az alumínium felé. Magyar Ipar 2. kötet. 15. füzet 103. Timföldgyár avatás. Alumínium 2. kötet, 11. füzet, 1950. 104. Néhány új ipari nyersanyag. Élet és Tudomány XI. kötet, 34. füzet, 1956. 105. Az aktív bauxit. Élet és Tudomány XII. kötet, 23. füzet, 1957. 106. 34 népszerű dolgozat hetilapok számára. Könyvismertetés és bírálat: 107. B j e 1 j a j e v: A bauxit kilúgozása és az alumíniumhidrát oldat kikeverése. Alumínium 1. kötet, 10. füzet, 1949. (ism.) 108. Bajmakov: Elektrolízis a kohászatban. Nehézipari Könyvkiadó Vállalat, 1951 (bírálat) 109. Vadász E. Bauxitföldtan. Alumínium (Bányászati és Kohászati kapok, 1. kötet, 1952. (ism.) no. G e r e n c s é r: Kohászat II. Al-kohászat. Tankönyvkiadó, 1952. (bírálat) m.Mázor: Kaboratóriumi technika. Nehézipari Könyvkiadó Váll., 1952. (bírálat) m.Mazelj: Timföldgyártás. Nehézipari Könyvkiadó Váll. 1953 (bírálat) 113. Környei: Nedvesség megkötő és páramentesítő módszerek. Mérnöki Továbbképző Intézet, 1954. (bírálat) 114. kányi: Elektrotermikus eljárások. Akadémiai Kiadó, 1955. (bírálat) Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (igóg) gg. 22—36 c 6 A BENTONITOK ŐRLÉSEKOR VÉGBEMENŐ KRISTÁLYSZERKEZETI VÁLTOZÁSOK 1 c 1 í « t P D R. JUHÁSZ ZOLTÁN* b (17 ábrával) Abban az időben, amikor a kristályos szilárd testek belső szerkezete kevésbé volt ismeretes, az őrlést tisztán fizikai műveletnek fogták fel. Ügy vélték — ez az elképzelés : még ma is eléggé elterjedt — hogy az őrlés során az őrlemény által abszorbeált mechanikai energia kizárólag a szemcseméret csökkenését idézi elő, a jelenség leírására pedig a klasszi- kus mechanika törvényei minden további nélkül alkalmazhatók. A múlt század végén e szemlélet jegyében született meg a két jól ismert őrlési törvény, a Rittinger- és a Kick -féle aprítási elmélet. Rittinger az őrléskor felhasznált energiát a fajlagos felület változásával, Kick pedig a szemcsék térfogaté- i ’val vette arányosnak. Hogy a két elmélet (illetve a később megjelent B o n d -féle elmélet) közül melyik . a helyes, az még ma sem dőlt el, annak ellenére, hogy e témakörben igen terjedelmes iro- dalmi munka gyűlt már össze, mert általános tapasztalat, hogy az aprítási munka az aprítási foktól nem független. Az istenmezejei bentonit esetében ez a probléma a kísérleti adatokat ábrázoló 1 . * ábráról közvetlenül leolvasható: légszáraz állapotban, rezgőmalommal, különböző ideig s őrölve a bentonitot, kezdetben a fajlagos felület — Q — az őrlési idővel — r — (illetve a felhasznált elektromos energiával — N — ) arányosan növekedett, majd hosszabb őrlés után a felület már alig változott. Az őrlés kezdeti szakaszában tehát a Rittinger- féle egyenlet alkalmazható volt, később azonban elvesztette érvényét. ic A szilárd testek belső szerkezetének és az atomokat összetartó erők nagyságának megismerése után nehezen volt értelmezhető az, hogy az őrlemény által abszorbeált hasznos munka (mely S m e k a 1 sze- rint a befektetett összes munkának csak kb. i%-a) elméletileg nem elegendő az atomok közötti kötőerők t legyőzésére. Smekal feltételezte, hogy a törési felület mindig azokon a térrészeken jön létre, ahol rács- hibák, vagy a szilárd testben az elemi kristályok rendeződése folytán kialakult hézagok, vagy hasadási síkok, vagy éppen repedések következtében a kohézió lokális minimumai vannak. Ezen belül legnagyobb valószínűséggel először a legkisebb kötőerőkkel rendelkező térrészeken keletkeznek a törési felületek, ami- g hez nyilván kisebb munkára van szükség, mint a kémiai kötőerők legyőzéséhez. Ezzel az elképzeléssel az őrlési munka diszperzitás foktól való függése is értelmezhetővé vált, ha figyelembe vesszük, hogy a ter- mészetes kristályokban különböző kötőerők vannak jelen. Akár a nagy adhéziós erőkkel rendelkező póru- sokban, akár a kristályTács belsejében alakulnak is ki azonban a törési felületek, az őrlés mindenképpen a durva-diszperz rendszer egyensúlyának a megbontását is jelenti, mert olyan erők szabadulnak fel a törési felületeken, melyek vagy a szomszédos felület, vagy a szomszédos atomok erőtere útján a durva rendszer- ben — a törés előtt — le voltak kötve. Ebből a felismerésből Smekal azt a következtetést vonta le, hogy a lekötött erőknek a felszínre való jutása folytán a szemcsék szabad felületi energiákhoz jutnak, tehát az őrlemény felületi reakciókra válik aktívvá. A kristályos testek belső szerkezedének vizsgálatára alkalmas kísérleti módszerek fejlődése tette lehetővé, hogy az őrlés alatt végbemenő folyamatokat az anyag belső szerkezete szempontjából is vizsgál- ják. Ezek a mérések azt az eredményt hozták, hogy a hosszantartó őrlés során kémiai reakciók is végbe- mehetnek, mint amilyen az oxidáció, vagy kémiai kölcsönhatások két szilárd fázis között. Ezeket a mecha- nikai energiával aktivált reakciókat — az ún. mechanokémiai reakciókat — egyre több anyagnál, köztük igen sok szilikátásványnál figyelik meg. Elhangzott a MFT Agyagásványtani Szakosztályának 1967. V. 8.-i előadó ülésén. Juhász: Bentonitok őrlésekor végbemenő változások 23 A bentonitok mechanokémiai reakcióit vizsgálta Kelley és Jenney (1936), akik a kation- csere kezdeti növekedését, majd csökkenését és a kristályszerkezet lebomlását állapították meg az idő függvényében hosszantartó őrléskor. K ö h 1 e r, Ho f m a n n, Scharrer és Friihauf (1960) az ioncsere, plaszticitás, viszkozitás stb. maximum görbe szerű lefutását írják le az őrlési idővel, majd a rács lebomlását állapítják meg. Barthalomá és Schwiete (1960) az ioncsere kapacitás mellett a metilénkék adszorpció képességét figyelték, s megállapították, hogy ezek a tulajdonságok rövidebb őrlés után javulnak, hosszantartó őrlés után tönkremennek. Ugyancsak Barthalomá (1959) több száz órás őrlés után a montmorillouit rácsának teljes szétesését figyelte meg, ugyanakkor a kristály oldhatóságá- nak és a cserélhető Mg! + mennyiségének növekedését, a cserélhető Ca* + mennyiségének csökkenését álla- pította meg. Valamennyi szerző úgy találta, hogy az átalakulások nagyobb mérvűek száraz őrléskor, mint vize közegben való aprításkor. Utóbbi esetben finomabb szemcseméretű őrlemény állítható elő, mint szára j. ábra. A bentonit fajlagos felületének változása az őrlési idővel (r) , illetve a befektetett elektromos energiával (N) Abb. 1. Veránderung dér spezifischen Fláche des Bentonits mit dér Zeit (r), bzw. mit dér angelegten elektrischen Ener- gie(N) Q m!/g őrléskor. A mechanokémiai reakciók tanulmányozásához a szárazon való őrlés kedvezőbb. Eátható tehát, hogy az őrlés hatását ma már általánosságban úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az őrlés során hasznosított munka egy része a felület nagyságának, a másik része a felületi szabadenergiának, a harmadik pedig a mechanokémiai reakcióknak a fedezésére fordulhat. Mivel ezek az átalakulások a felsorolás sorrendjében egyre több energia felvételét igénylik, természetes, hogy rövid ideig, vagy kisebb erővel való őrléskor zöm- mel a felület nagysága, illetve a felület aktivitása nő meg, a nagy aktiválási energiát igénylő mechanokémiai reakciók csak hosszan tartó és intenzív őrlés után válnak mérhetővé. Fogalmazzuk meg az elmondottakat szemléletesebb formában, (kiindulva egy ideális makroszkópos kristályból (melyben feltételezzük, hogy csak egyféle kötési energia, a kristály rácsenergiája van), az őrlést izoterm reverzibilis módon — elméletben — végre- hajtjuk és ezen az ideális kristályon figyeljük meg a változásokat. Ha az ideális kristály n db atomból épül fel és egyetlen atom eltávolításához eb energia befektetése szükséges, akkor ennek a kristálynak a kötési energiája azonos a rács- energiával : E = neb = Ev Törjük szét a kristályt kisebb darabokra. Ilyenkor a rendszert felépítő atomok 1 száma nem változik, de nb atom a rács belsejében marad (ezeknek eltávolításához szük- | séges energia nbeb), másik része a törési felületeken helyezkedik el. Mennyiségük legyen Hf, a felületi atomok eltávolításához szükséges hőmennyiség pedig njej. Az őrlemény összes kötési energiája tehát: E = nbeb + nj ef = (n—n,) eb + nf ef = neb — nf (eb — ej) = neb — nj ea \ ahol ea a felületi atom szabad energiája, mely erőterének abból a részéből származik mely a környező atomok által nincsen lekötve. 24 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Alkalmazzuk a következő helyettesítéseket: neb = Efj (rácsenergia) njea = Q Ep = Ea (felületi szabadenergia) így a kötési energia: E = Eu — Ep (Ep = felületegységre jutó felületi szabadenergia) Ha a rendszert tovább őröljük, akkor a kötési energia változása: E= A Eu— A & Ep Látható, hogy abban az esetben, ha az őrlés során abszorbeált munka egyedül a fajlagos felület növelésére fordítódik, akkor a Rittinger egyenlettel analóg formulát kapunk, ha a felületi energia is mérhetően változik, akkor a Smekal által leírt eset áll elő. Általánosságban azonban a kötési energia csökkenése a két előző mennyiségen kívül a kristály rácsenergiájának a változását is előidézheti. Az őrlés folytán csökkent kötési energia egyet jelent azzal, hogy a rendszer aktív állapotba került, hiszen egyensúlyából külső erő alkalmazásával kibillentettük. Az akti- vitás abban jut kifejezésre, hogy felületét csökkenteni, idegen molekulákat, vagy a szom- ’ szédos kristályfelületeket saját erőterében megkötni, vagy eredeti kristályszerkezetét — esetleg a körülményeknek megfelelő új szerkezetet — felvenni, illetve más jelenlevő atomokkal reakcióba lépni képes. Ezek a megállapítások általánosságban megegyeznek az irodalomban leírt tapasztalatokkal. A továbbiakban, az ehnondott elvek tükrében ismertetem a bentonitok őrlése során észlelt változásokat. Mielőtt azonban erre rátérnénk, vizsgáljuk meg azokat a ben- tonitban uralkodó kötőerőket, melyeket az őrlés során le kell győznünk. e I. A bentonit belső morfológiája és a kötőerők nagysága A bentonit fő agyagásványa a montmorillonit. Kísérleti mintaanyagunkban (istenmezejei bentonit) 74% mennyiségű volt, első közelítésben tehát a bentonit mintát mint tiszta montmorillonitot foghatjuk fel. Hofmann, Endell és Wilm sze- rint (1933) a montmorillonit kristályszerkezetét az jellemzi, hogy közös oxigének útján két Si2052- réteg közé egy (OH) 3Al-hidrargillit-réteg épül be, ezáltal ún. hármasrétegek jönnek létre. Az Si2Os2- rétegben az Si4+ egy részét Al3+, a hidrargillit rétegben pedig az Al3+ egy részét Mg2 + , Fe2+ helyettesíti (a helyettesítés mértéke különböző, de szubszti- túció mindig van) s az így létrejött negatív töltésfelesleget a hármasrétegeken kívül el- helyezkedő és más kationnal könnyen kicserélhető pozitív ionok — esetünkben a Ca2 + — - közömbösítik. Az elmondottakból következik, hogy a hármasrétegen belül a kémiai erők nem egy- formák, ezen felül a helyettesítések számától függően is különböző nagyságúak lehetnek. A hármasrétegek párhuzamos elhelyezkedésben ismétlődnek és többnyire törede- zett szélű, de mindig pikkelyes megjelenésű, néhány //m vastag és néhány száz /mi széles kristálylemezeket építenek ki. A kristálylemezen belül a hármasrétegeket az elsődleges kémiai erőknél kisebb van dér Waals erők tartják össze, úgy, hogy a két negatív töltésű szilikátréteg között elhelyezkedő Ca2+ ionok mellékvegyérték erőkkel hídkötést alkotnak. A Ca2+ ionok elektromos erőterét azonban nemcsak a saját és a szomszédos negatív szilikátréteg, hanem poláros karrakterű vízmolekulák is lekötik. Vízmolekulák a negatív töltésű szilikátrétegekre is képesek megkötődni, mindkét helyen annál nagyobb Juhász: Bentonitok őrlésekor végbemenő változások 25 mennyiségben, minél nagyobb a környező gáztérben a vízgőz parciális nyomása. Ha a gőznyomás nagy (általában 70% relatív páratartalom felett), akkor a rétegek közötti szűk csatornákban a víz kondenzál. A levegő relatív páratartalma és a kísérleti bentonit- minta egyensúlyi nedvességtartalma közötti összefüggést a 2. ábra folytonos vonallal kihúzott - — W — görbéje szemlélteti. Az adszorptíve megkötött víz mennyiségétől függően a montmorillonit szerkezete módosul, mégpedig két szempontból: 1. Minél több a megkötött víz a Ca2+ és a negatív szilikátfelület erőterében, annál kisebb a Ca2+ és szilikátfelület közötti kötés erőssége. Ennek eredményeként a hármas- 2. ábra. A bentonit egyensúlyi nedvességtartalmának (W), a montmorillonit hármasrétegei közötti távolságnak (C) és az elektromos vezetőképességnek ( x) függése a levegő relativ P páratartalmától X. Abb. 2. Abhángigkeit dér Gleichgewichtsfeuchtigkeit (W), des Abstandes dér Dreifachschichten (C) und dér elektri- schen beitungsfáhigkeit (x) des Montmorillonits von dér re- P lativen Feuchtigkeit dér huft — P 0 il*10'6 CÁ rétegek egymás közötti távolsága megnő (1., 2. ábra szaggatott — C — vonala). A két kísérleti görbe segítségével kiszámítható a rétegeket összetartó adhéziós erő a következő egyenlet alapján: 2.10 ^ dE A = Q de E = RT In — I P°) ahol A = az adhéziós erő (nyomásjellegű mennyiség) P = a montmorillouitban a hármasrétegekre vonatkoztatott fajlagos felület R = univerzális gázállandó T = abszolút hőmérséklet p = a vízgőz parciális nyomása p0 = a telített levegő parciális vízgőznyomása c = a lemezek közötti távolság a C tengely irányában. Az adhézió a bentonit nedvességtartalmának a függvénye, ezt az összefüggést a 3. ábra mutatja. Mint látható, a görbén két adhéziós maximum jelentkezett: az egyik 0% nedvességtartalomnál, a másik egy közepes nedvességtartalomnál. Az első maximum meg- közelíti a kémiai erők értékét, ilyen esetben tehát őrléskor közel egyforma annak a való- színűsége, hogy a törési felületek a kristályfelületekkel párhuzamosan, vagy arra merő- legesen alakulnak ki. Ha a nedvességtartalom kissé növekszik, akkor a hármasrétegek közötti erő csökken, őrléskor tehát a kristály eltűrésének nagyobb a valószínűsége a le- mezek lapjával párhuzamosan, mint arra merőlegesen. Közbülső nedvességtartalomnál — mint a kísérleti őrléseknél is — mindkét törési lehetőség fennáll. A második adhéziós maximum kapillárkondenzáció zónájába esik, itt már a felületen kialakult lioszféra köl- 26 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet csönhatása hozza létre a lemezek kapcsolódását, ami csökken, ha a víz mennyisége nö- vekszik, egyúttal a kristály duzzad is. Nedves őrléskor tehát az aggregátumok lemezekre való szétesésének nagy, a lemezek széttörésének pedig kicsi a valószínűsége. 2. Minél több a felületen és a Ca2+ erőterében megkötött víz, minél kisebb tehát a szilikátfelület és a Ca2 + közötti kötés erőssége, annál nagyobb a bentonit elektromos vezetőképessége (2. ábra, eredményvonallal kihúzott — x — görbe). A Ca2+ tehát a felü- leten lokálisan disszoeiál, annál nagyobb mértékben, minél kisebb a szilikátfelület töltése és minél nagyobb a víztartalom. Az elektromos vezetőképességből éppen ezért a felület 3. ábra. A montmorillonit hármasrétegei között működő ad- héziós erő változása a bentonit nedvességtartalmával Abb. 3. Veránderung dér zwischen den Dreifachschichten des Montmorillonits wirkenden Adhásionskraft in Abhángig- keit von dér Feuchtigkeit des Bentonits töltésére következtethetünk. Nagyobb víztartalomnál viszont lehetőség van arra, hogy a Ca2+ ionok helyükről elmozdulva olyan térrészeken üljenek meg, ahol a szomszédos falak között a legnagyobb negatív térerősség jött létre. Ez a jelenség különösen nagyobb víz- tartalomnál, tehát ott érdekes, ahol már a lioszféra kvázi-folyékony fázist alakított ki, vagyis az adhéziós görbe második maximuma után. A felületi ionoknak a bentonitban uralkodó kohéziós erőkre a nagyobb víztartalomnál is jelentős befolyásuk van. A montmorillonit lemezkék a bentonit rögben részint párhuzamosan, részint él-lap kapcsolódás folytán rendezetlenül kapcsolódnak egymáshoz, H o f in a n n szerint kár- tyaváz struktúrájú aggregátumokat hozva létre. Az aggregátumokon belül a pórusmére- tek eloszlása és a pórusok falai közötti erőhatások elsősorban a pórusmérettől függenek, általában kisebbek, de jellegüket tekintve valószínűleg a hármasrétegek közötti adhéziós erőkkel azonosak. Erről az alábbi kísérlettel győződtünk meg: 95% mosott homokból és 5% bentonit őrleményből készített keveréket 4% vízzel nedvesítettünk, alaposan elkevertük és próba- testeket készítettünk belőle. A próbatesteket különböző páratartalmú térben addig tá- roltuk, amíg súlyállandók nem lettek, vagyis egyensúlyi nedvességtartalmuk be nem állt. Ekkor lemértük a nyomószilárdságukat. A kísérleti adatok a 4. ábrán láthatók. J uh á s z : Bentonitok őrlésekor végbemenő változások 27 A homokszemcsék felületére vitt bentonitfilmben a kötőerők éppen úgy változtak e a víztartalommal, mint az adhéziós erő a hármasrétegek között. A bentonit rögben a kisebb aggregátumokból alakul ki a rög összefüggő szilárd t váza, melyet tehát az jellemez, hogy benne jelentős térfogatú pórusos rendszer van, a s pórusméretek tág határok között változnak, a kötőerők pedig különböző értékűek lehet- nek. A képet még ki kell egészítenünk azzal, hogy a bányanyers bentonit száradáskor e erősen zsugorodik, and a rög belsejében feszültségek ébredésére, ezáltal pedig finom és : durva repedések keletkezésére vezet. ffD p/cm z 4. ábra. A bentonitból és homokból készített ned- ves keverék formatestjeinek nyomószilárdsága a bentonit víztartalmával az adhéziós függvényhez hasonlóan változik Abb. 4. Die Druckfestigkeit dér Formkörper dér aus Bentonit und Sand hergestellten nassen Mischung verándert sich mit dem Wassergehalt des Bentonits dér Adhásionsfunktion áhnlich 5. ábra. A fajlagos őrlési munka függése a bentonit nedvességtartalmától Abb. 5. Abhángigkeit dér spezifischeu Mahlungsarbeit von dér Feuchtigkeit des Bentonits A pórusok falai között uralkodó erőhatásokat a nedvességtartalom befolyásolja, ezért az őrlésnek abban a szakaszában, ahol a Rittinger egyenlet még érvényes, a bentonit őrölhetősége a víztartalommal igen nagymértékben és az adhéziós függvényhez hasonló lefutással változik (5. ábra). A bentonitok őrlésekor tehát számolni kell azzal, hogy igen különböző nagyságú kohéziós erőket kell legyőznünk, s a kohéziós erők nagysága már a liigroszkópos nedves- séggel is erősen befolyásolható. II. A bentonit tulajdonságainak változása őrléskor 1. A diszperzitás fok változásai Laboratóriumi méretű rezgőmalomban különböző ideig őrölve a légszáraz (kb. 10% nedvességtartalmú) bentonitot, a keletkezett őrlemények szemcseméretét kétféle módon jellemezzük: A kristályok tényleges felületét jelentő „összes fajlagos felülettel” (íéö), melynek nagysága bentonitoknál — a rendkívül kis kristály mér etek miatt — né- 28 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet hány száz m2/g, valamint az őrlemény szemeséinek felületét jelentő, „külső fajlagos felü- lettel” ( Q K ) , melynek nagysága előbbinél jóval kisebb, mindössze néhány ezer cm2/g. A méréseredményeket grafikus ábrázolással — az őrlési idő, illetve az őrléshez felhasznált elektromos energia függvényében — a 6. ábra mutatja. Látható, hogy az összes fajlagos felület kezdetben nagyobb, később egyre kisebb ütemben, de állandóan növekedett, a külső felület azonban kezdeti növekedés után csökkent. Az őrlemény szemeséi belső pórusainak Vkr térfogata kezdetben növekedett, később csökkent (7. ábra), vagyis az őrléskor pillanatnyilag különvált szemcsék kezdet- ben egyre lazább vízszerkezetű aggregátumokká álltak össze, a hosszantartó őrlés ezt a vázszerkezetet tömörítette. Qó m2!g cm2 /g 6. ábra. A bentonit fajlagos felületének (Oö) és az őrleményszemcsék külső felületének változása az őrlési idővel Abb. 6. Veránderung dér spezifischen Fláche (íJö) und dér áutíeren Fláche dér Körner des Mahlgutes in Abhángigkeit von dér Mahlungsdauer \r cm^/g 7. ábra. Az őrleményszemcsék zárt pórusainak térfogata és az őrlési idő közötti összefüggés Abb. 7. Beziehung zwischen dem geschlossenen Porenraum dér Körner des Mahlgutes und dér Mahlungsdauer Már ezekről a görbékről is leolvasható, hogy hosszantartó őrléskor a szomszédos szemcsék felületei között működő erők jelentősen megnövekednek (az így létrejött aggre- gációs hajlam a külső fajlagos felület csökkenését eredményezte), annak ellenére, hogy ebben a zónában a kristályok méretét az őrlés már jelentősen nem csökkentette. A ren- dezetlen csomókká összeállott igen apró kristálykák az elektronmikroszkópiái felvételeken jól kivehetők (8. ábra). ^2. A felületi tulajdonságok változásai A montmorillonit k a t i o ne sere-képessége (T-értéke) a felületen levő kation (jelen esetben Ca2+) mennyiségétől, valamint a felület negatív töltésű pontjainak számától együttesen függ. Grim szerint (1953) az ioncserélő helyek kb. 80%-a mont- morillonit lapjaira (főleg az itt elhelyezkedő Ca2+ pozíciókra), míg 20%-a a kristálylapok széleire, a megszakadt kémiai kötések pontjaira esik. Ha ez a feltevés igaz, akkor a T érték és a cserélhető Ca2+ (Ca7) mennyiségének meghatározása révén a kialakult törési felületekre kaphatunk felvilágosítást. Juhász: Bentonitok őrlésekor végbemenő változások S. ábra. A kiindulási (B — o) őrlemény és ugyanaz a bentonit 32 óráig őrölve. Elektronmikroszkópi felvétel, 12 000 x -es nagyítás 4bb. 8. Ausgangsmahlgut (B — o) und dasselbe nach 32 Stunden Maliién. Elektronmikroskopische Auf- nahme. 12 ooo-fache VergröBerung 30 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Az őrlemények 1 és Ca T értékeinek változását az őrlési idő függvényében a 9. ábra mutatja. Mielőtt a kísérleti adatokat értékelnénk, vizsgáljunk meg még három függvényt. A 10. ábrán főleg a Ca2 + ionok szférájában megkötött (BET-egyenlettel (1938), a vízadszorpciós izotermák alapján számított (víz mennyisége (I Vm) látható, különböző ideig őrölt bentonitok esetében. A Ca2+ körül koordinált víz mennyisége állandóan csök- kent. Ugyanezen az ábrán azonos nedvességtartalmú bentonitőrlemények fajlagos elek- tromos vezetőképességét is feltüntettük (x). Az őrlemények elektromos vezetőképessége igen nagymértékben csökkent az őrlési idő fokozásakor. \ égül meghatároztuk és a 10. ábrán feltüntettük a bentonitőrlemények vízadszorp- ciós potenciáját is ( Ew ), mint a felület polaritására jellemző mérőszámot. (A vízadszorp- T,Car g. ábra. A különböző ideig őrölt bentonit ka- tioncsere kapacitása (T) és a cserélhető Ca mennyisége (Cár) Abb. 9. Kationenaustauschkapazitát (T) und austauschbare Ca-Menge (Cár) des Bentonits nach verschieden langem Mahlen Wm % kcal /mól 10. ábra. A vizadszorpciós kapacitás (Wm), a vízad- szorpciós potenciál (Ew) és az elektromos vezetőképes- ség (x) alakulása őrlés után Abb. 10. Veránderung dér Wasseradsorptionskapa- zitát (Wm), des Wasseradsorptionspotentials (Eh>) und dér elektrischen Eeitungsfahigkeit (x) nach Mahlen ciós potenciál átlagérték, mely a felületen különböző erőkkel megkötött víz 1 móljának eltávolításához szükséges energia és a szabad vízfelszínről való elpárolgás hőszükségleté- nek a különbsége. Meghatározása a BET egyenlet segítségével történik.) A kísérleti görbék összevetésével az alábbiak állapíthatók meg: a ) Az őrlés kezdeti szakaszában a törési felületek részint a kristálylapokkal pár- huzamosan, részint erre merőlegesen is kialakulnak. A kristályok eltűrését a T-érték meg- növekedése jelzi. A lemezek mentén való hasadásra a másodlagos hatásokból lehet követ- keztetni (1. a következőket). b ) Az adszorpeiós víz mennyiségének, valamint a vízmegkötés energiájának kez- deti csökkenése a — főleg a kristálylapok mentén elhelyezkedő — Ca2 + ionok aktivitásá- nak gyengülését jelzi. Ez csak úgy képzelhető el, hogy a Ca ionok és a felület közötti köl- csönhatás erőssége megnövekszik. c) Ugyancsak a felület és Ca2+ ionok közötti kötéserősség növekedését indikálja az elektromos vezetőképesség rohamos csökkenése. Juhász: Bentonitok őrlésekor végbemenő változások 31 d ) Hosszantartó őrlés után a Ca2 + ionok és a szilikátfelületek közötti kötés annyira megnövekszik, hogy a Ca2+ ionok egyre nagyobb részét már más ionnal nem lehet le- cserélni. e) A vízadszorpciós potenciál rohamos növekedése hosszabb ideig tartó őrlés után azt jelenti, hogy a szilikátfelület — különösen a kristályok eltörése következtében egyre polárosabbá válik. f) A T-érték csökkenése igen hosszú őrlés után azzal magyarázható, hogy az őrlés alatt felszabadult nagy felületi erők a szomszédos szemcséket igen erősen tapasztják össze, ezáltal a felület aktív helyei a szomszédos felületek erőtere útján kötődnek meg, s a cserélő oldat, illetve ion számára hozzáférhetetlenekké válnak. n. ábra. A bentonit őrlemények HCl-ben való oldási sebessége az őrlési idő függvényében Abb. ii. I/jsungsgeschwindigkeit von Bentonitmahlgütem in HC1 in Abhangigkeit von dér Mahlungs- dauer Az őrlés hatását tehát a következőkben foglalhatjuk össze: A kristályok eltörése folytán felszabadult kémiai erők miatt a szilikátrács polaritása rendkívül megnövekszik. A nagy negatív töltés a pozitív töltésű kationokat (Ca2+) nagyobb erővel köti meg, így a Ca ionok a kristályrácsba húzódnak. Ha ez a kép igaz, akkor az a következtetés is igaz, hogy a kristály atomos szerke- zete a törési felületeken megváltozott, hiszen a Ca2+ behúzódása a szilikátrétegbe az atomok dinamikus egyensúlyát is megváltoztatja. Ennek folytán a kristályrácsot fel- építő többi atom kémiai természetének is meg kell változnia. Valóban, mint ahogy azt a ír. ábráról leolvashatjuk, a HCl-el oldható Al3+ oldási sebessége rohamosan növekszik, nagyobb ütemben, mint a felület növekedése, tehát az A1 ionok kötési energiája a kris- tályrácsban jelentősen csökkent. 3- A belső-kristályos szerkezet változásai Az őrlemények röntgen vonalainak intenzitása az őrlési idő fokozásával egyre kisebb lett, a DTA görbékkel indikált termikus reakciók is megváltoztak, különösen a vízkilépést jelző második endoterm csúcs egyre laposodott (12. ábra). Az őrlés fokozásával tehát a kristályos szerkezet lebontása volt észlelhető, a kristályos szerkezet fokozatosan röntgenamorf, vagy kvázi- amorf szerkezetbe ment át. A súlyveszteségi (TG) görbékből, ill. a vízkilépés reakció sebességi állandója segít- ségével kiszámítható az OH gyökök termikus eltávolításának aktiválási energiája is. Az aktiválási energia azonos őrleményen belül is változott (13. sz. ábra). A görbék könyök- 32 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet pontjaihoz tartozó víztartalom a fajlagos felülettel közel arányos, feltehető tehát, hogy a nagyobb aktiválási energiával jellemzett távozó víz a kristály belső részén elhelyezkedő OH gyököket, a kisebb pedig a felületen levő OH gyököket jelenti. 12. ábra. Bentonitörlemények röntgenvonalai (RTG) és DTA görbéi különböző ideig tartó őrlés után. Jelmagyarázat: 11 = montmorillonit, Q = kvarc, KR = krisztobalit , FP = földpát Abb. 12. Röutgenlinien(RTG) und DTA-Kurven von Bentonitmahlgütem nach verschieden langem Mahlen. Erklárungen: M = Montmorillonit, Q = Quarz, KR = Cristobalit, FP = Feldspat Ea 13. ábra. A kristályszerkezeti víz kilépésének aktiválási energiája, különböző ideig tartó őrlés után. Jel- magyarázat: B-o = kiindulási őrlemény, B-8 = 8 óráig, B-16 = 16 óráig, B - 32 = 32 óráig őrölt bentonit, W = a szerkezeti víz mennyisége %-ban Abb. 13. Aktivationsenergie des Austritts des Kristallstrukturwassers nach verschieden láng dauemderr Mahlen. Erklárungen: B-o = Ausgangsmahlgut, B-8 = 8 Stunden láng, B-16 = 16 Stunden láng B-32 = 32 Stunden láng gemahlter Bentonit, W = Menge des Struktunvassers in % Juhász: Bentonitok őrlésekor végbemenő változások 33 Minél tovább őröltük a bentonitot, az aktiválási energia annál jobban csökkent. Különösen fontos, hogy a belső OH gyökök eltávolításához szükséges aktivációs energia rohamosabban csökkent, mint ahogy a felület növekedett (14. ábra). Feltehető tehát, fiogy a belső OH gyökök kötési erőssége az őrlés során kisebb lett, összhangban a belső kristályos szerkezet szétesésével. A kötött víz összes mennyisége azonban mérhetően nem változott meg. Autoklávos kezelés után (170 C°, 96 óra) az aktivációs energia növekedése volt megfigyelhető, az amorf szerkezet rekrisztallizációra hajlamos. A röntgenvonalak eltű- Eak kcal /mól UOO 500 600 700 800 900Qm2/g 14. ábra. A szerkezeti víz kilépésének aktiválási energiája a bentonit fajlagos felületének függvényében Abb. 14. Aktivationsenergie des Austritts des Strukturwassers in Abhángigkeit von dér spezifiseheti Fláehe des Bentonits í g/cm3 15. ábra. A bentonit fajsúlya, az őrlési idő függvényében Abb. 1 j. Spezifisch.es Gewicht des Bentonits in dér Funktion dér Zeit des Mahlens nése, a vízkilépéssel járó reakció aktiválási energiájának és a reakció hőjének csökkenése arra enged következtetni, hogy az őrlés folytán a montmorillonit kristályszerkezeti ato- mos felépítése gyökeresen megváltozott és ezáltal instabilis módosulat jött létre. Mivel ez az átalakulás olyan kémiai reakció, melyben az atomfajták sztöchiometrikus mennyi- sége nem változott meg, de az atomok elrendeződése igen, polimorf átalaku- lásnak tekinthetjük. Az átalakulást a fajsúly állandó csökkenése is jelzi (15. ábra), vagyis e módosulatra az atomok lazább halmozódása jellemző, ami a rendszer instabilis voltát fokozottan aláhúzza. 3 Földtani Közlöny 34 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 4. A reakcióképesség megváltozása Vizes közegben a bentonitszuszpenziók metilénkék adszorpció képessége (16. ábra) az őrlés kezdetén növekedett, majd rohamosan csökkent. Utóbbi jelenséget a meg- növekedett adhézió miatt fellépő rendkívül intenzív koagulációnak tulajdoníthatjuk, az óriásmolekulákból felépülő metilénkék részére hozzáférhető felületek nagysága a heves koaguláció miatt csökkent. Met.kX 16. ábra. A metilénkék adszorpció® kapacitás változása az őrlési idővel Abb. 16. Veránderung dér Adsorptionskapazitát vöm Metliylenblau mit dér Mahlungszeit B-0h B-32h 7 00 800 SCO 1000 C * 700 800 300 1000 C ' 17. ábra. A különböző hőmérsékleten égetett bentonit kristályos fázisai. Jelmagyarázat: B-o = kiin- dulási minta, B-32 = 32 óráig rezgőmalomban őröl- ve, AM = amorf, Q = kvarc, KR = krisztobalit, FP = földpát, MU = mullit, SP = spinell Abb. 17. Kristallisationsphasen des Bentonits nach Brennen bei verschiedener Temperát ur. E r k 1 a- rungeii: B-o = Ausgangsprobe, B-32 = nach 32 Stunden Mahlen in einer Schüttelmühle, AM = amorph, Q = Quartz, KR = Cristobalit, FP = Feldspat, MU = Mullit, SP = Spinell Lényegesen megváltozik a bentonit termikus viselkedése is őrlés után. 1250 C -on 1 órán át hevített minták kristályos fázisainak megoszlását a 17. ábrán mutatjuk be. Látható, hogy a tömörre őrölt szerkezet a spinell képződésre kedvező, a mullit képződését viszont visszaszorítja. Az oldékonyság megváltozásáról már korábban szóltunk. Az előadottakból kitűnik, hogy az őrléssel előállított anyag kémiai szempontból is más tulajdonságokkal rendelkezik. Összefoglalás A fentiekben részletezett kísérleti adatok és azok értékelése alapján a bentonit (montmorillonit) őrlésekor végbement folyamatot az alábbiakban állapíthatjuk meg: Az őrlési energia kezdetben főleg a szemcseméret csökkenésére fordítódott. A kristályok lapjaikkal párhuzamosan hasadtak és eg) idejűleg el is törtek. A szemcseméret csökkenésével együtt a szilikátfelület polaritása annyira megnőtt, hogy a felületi Ca- + ionok az Si2052 “rétegbe húzódtak, ezáltal a kristályszerkezet deformációja ment végbe. Ennek eredményeként amorf, lazább és aktívabb atomos szerkezet alakult ki, melyben a rácsépítő atomok (A1 és OH) kötési energiája kisebb, mint az eredeti montmorillonit Juhász : Bentonitok őrlésekor végbemenő változások 35 szerkezetben volt. Az átalakulás a polimorf fázisátalakulásra emlékeztet. A tennék ké- miailag az eredeti montmorillonittól eltérő tulajdonságú és instabilis. A kísérleti adatok alátámasztják a bevezetőben az őrlési munkára tett fejtegeté- seket, amennyiben hosszantartó őrlés közben a bentonit fajlagos felülete, felületi szabad- energiája és ráesenergiája egyaránt megváltozik, ezek a változások a kötési energia csök- kenésével jelölhetők meg. A csökkent kötési energiával rendelkező rendszer kémiai és felületi reakciókra hajlamosabb, s az aktivitás mértékéül — egyelőre logikai alapon — éppen a kötési energia változását tekinthetjük. Az ismertetett kísérleti eredményekből következik, hogy valamely bentonitminta laboratóriumi vizsgálatakor, amikor az a célunk, hogy a kivett minta állapotát a lehető legpontosabban, számszerű adatokkal jellemezzük, különös gondossággal kell eljárnunk a minta előkészítése során, nehogy őrléskor a tulajdonságokat olyan mértékig megváltoz- tassák, hogy mérésadataink már nem a természetes kőzetminta, hanem annak mester- ségesen átalakított — és erősen bizonytalan — módosulata állapotát tükrözzék. Hogy ezt elkerüljük, a lehető legnagyobb nedvességtartahnú minták óvatos, lehetőleg szitá- lással kombinált szakaszos őrlését lehet ajánlani. Jogosan feltételezhetjük továbbá, hogy az ismertetett átalakulásoknak főleg a kristályok képződésénél a természetben is nagy jelentősége lehet. A tanulmányban szereplő röntgenvizsgálatokat M á n d y Tamás végezte, az elektronmikroszkópi felvételeket pedig Dr. A r k o s y Klára készítette, akiknek ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki. IRODALOM - LITERATUR Barthalomá, H. D. (1959): Veránderung dér Struktur und dér Eigenschaften von Tonmine- ralen bei Maliiéin wirkungen. Bér. DKG. 39. 27. — B a r t h a 1 o m á, N. D. - Schwiete, H.E. (1960): Über die Mahleinwirkung auf Tonminerale und den Einfluss dér Oberfláche auf die Anlagerung von Ammoniumionen und Methylenblau. Ziegelindustrie, 13. 97 — 105. — Grim, R. E. (1953): Clay Minera- logy. London — Hofmann, U.-Endell, K.-Wilm, D (1933): Kristallstruktur und Quellung von Montmorillonit. Z.-Krist. 86. 340. — K e 1 1 e y, W. P. - Jenney, H. (1936): The Relation of Crystal Structure to Base — Exchange and Its Bearing on Base — Exchange in Soils. Soil Sci. 41. 367. — — K ö h 1 e r, E. — H o f m a n n, U. — S charrer, E.— Frühauf, K (rgóo): Über den EinfluB dér Mahlung auf Kaolin und Bentonit. Bér. DKG. 37. 493. — S m e k a 1, A. (1937): Druckzerkleinerung würfelförmiger Probekörper. Z. VDI. 81. 1321. Kristallstruktur -Veránderungen beim Mahlen von Bentoniten Dr. Z. JUHÁSZ Dér Aufsatz ist den Strukturveránderungen gewidmet, die nach dem Mahlen von Bentonit mit Schüttelmühle beobachtet werden konnten. Das zu den Versuehen herangezogene Probenmaterial war Bentonit aus Isten- mezeje. Da dér Bentonit ein Tonmineral von hohem Montmorillonitgehalt ist, lieűen sich aus den beim Mahlen des Bentonits beobachteten Erseheinungen Schlüsse über die im Montmorillonit vor sich gehenden Veránderungen ziehen. Wegen dér Montmorillonitstruktur kommen sogar in einem einzigen Stückchen Bentonit Porén verschiedener GröBe und Form vor. Zwischen den Montmorillonitflá- chen, die die Wand dér Porén bilden, herrsehen Adhásionskráfte verschiedener Stárke, zu dérén Überwindung verschiedener Mahlungsarbeitsaufwand erforderlich ist. Deswegen wird beim Mahlen des Bentonits die spezifische Mahlungsarbeit mit dér Zeit itmner gröBer. Die Adhásionskraft hángt von dér Feuchtigkeit des Bentonits ab; auf ihre Gröűe kann auf Grund dér Abstánde dér Dreifachschichten und des Wasseradsorptionsisotherms gefolgert werden. Nach dem verschieden láng dauemdem Mahlen dér Bentonite mit dér Schüttel- mühle konnten folgende Veránderungen festgestellt werden: 3* 36 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 1. Die die Gesamtfláche dér Montmorillonitkristalle vertretende und anhand dér Wasseradsorption festgestellte sog. »spezifische Gesamtfláehe« wuchs auf monotone Weise mit dér Mahlimgszeit. Demgegenüber nahm die sog. »áui3ere spezifische Fláche« dér wegen dér im Bentonit entstandenen Bruchfláchen zustandegekommenen Kömer erst nach verháltnismáBig kurzem Mahlen zu, spáter aber verringerte sie sieh. Die spátere Vergröberung des Mahlgutes ist dér auf den Bruchfláchen entstandenen groBen Adhesion, die eine neuere Aggregation dér bereits zerbrochenen Körner hervorgerufen hat, zuzu- schreiben. Die Aggregation und die Verdichtung dér Aggregate beim Mahlen konnte sowohl anhand dér Volumveránderung des inneren Porenraumes dér Kömer, als auch durch elektromnikroskopische Aufnahmen bewiesen werden. 2. Auf Grand dér Ergebnisse von Messungen dér Fáhigkeit zrun Kationenaus- tausch, des Wasseradsorptionspotentials imd dér elektrischen Leitungsfáhigkeit \vurde festgestellt, daB das Zerbrechen dér Kristallpláttchen zűr Zunahme dér Fláehenkráfte und dér Polaritát des Kristallgitters führt. Dieser Tatsache ist zuzuschreiben, daB die Bindung dér in austauschbarer Position befindlichen Ca-Ionen ans Silikatgitter erhebhch zimimmt. Durch diese Messungen wurde ebenfalls nachgewiesen, daB sich die Bruchflá- chen zu Beginn des Mahlens hauptsáchlich parallel zu den Dreifachschichten, nach lán- gerem Mahlen vomehmlich senkrecht darauf entwickeln. Dér Bruch dér Dreifachschich- ten ist mit dem Auftreten von so groBen Fláchenkráften verbunden, daB die zerbro- chenen Kömer sich zu einem unsortierten, ungeordneten Aggregat verdichten, wáhrend die Suspendierbarkeit des Bentonits im Wasser und seine Kationenaustauschkapazitát sich infoige des Yergröberungsvorganges erheblich verringert. Die nach dem Mahlen beobachtete Verstárkung dér Bindung zwischen den Ca- Ionen und dem Silikatgitter in dér Oberfláchenschicht des letzteren hatte eine Veránde- ’ mng des dvnamischen Gleichgewiehtes dér Ionén zűr Folge. 3. Xacli Idahlen wurde eine graduelle Abnalime dér Röntgenlinien und dér Tiefe des den Austritt des Stmkturwassers bezeichnenden endothermen Maximums auf den DTA-Kurven beobachtet, die Kristallstmktur war alsó abgebaut worden. Auf den Rönt- genaufnahmen erschien ein für ein amorphes Matériái charakteristiseher, diffuser Ring, dér mit zunehmender Mahlungsdauer inmier intensiver wurde. Auf Grund dér TG-Kur- ven wurde die Aktivationsenergie des Austritts des Stmkturwassers berechnet, die nach dem Mahlen ebenfalls ábnahm, aber nach dér Behandlung dér Mahlgüter im Autokláv wieder zunahm. Aus diesen Versuchen konnte auf die Auflösung dér Kristallstmktur und auf das Auftreten einer röntgenamorphen Phase gefolgert werden. Aus den beobachteten Erscheinungen folgt es, daB die Veránderungen, die wáh- rend des Mahlens des Bentonits erfolgen anhand dér Yerándenmg von drei verschiedenen Zustand-Determinanten registriert werden können: — spezifische Fláche (ü) — Fláchenpotential ( Ep ) — Gitterenergie (Eu), welche die Stabilitát dér Kristallstmktur zum Ausdmck bringt. Zwischen den drei Zustand-Determinanten wurde folgende funktionale Beziehung festgestellt : E = Ü Ep wo E die Biudungsenergie des dispersen Systems darstellt. Die Veránderung dér Bindungs- energie nach dem Mahlen wird folgenderweise ausgedrückt: A E = A Eu — A OEp Anhand dér Kristallstmktur kann festgestellt werden, daB — die spezifische Fláche mit dér Mahlungszeit inmier gröBer wurde; — das Fláchenpotential allináhlieh zunahm; — die Gitterenergie sich verringerte. Deswegen hatte das Mahlen eine stándige Yerringerung dér Bindungsenergie zűr Folge. Demzufolge nahm auch die Stabilitát des Bentonits ab und wurde aktív, zűr Beschleunigung solcher Reaktionen, die mit Zunahme dér Bindungsenergie verbunden sind (Vergröberung, Fláchenreaktionen, Veránderungen dér Kristallstmktur). Die Verándemngen des Zustandes des Bentonits beim Mahlen müssen auch im Laufe von Laboruntersuchungen beaehtet werden, weil wegen dér nieht fachgemáBen Vorbereitung (Übermahlen) dér Probe sich in den Messergebnissen sehr groBe Unterschiede ergeben können. Földtani Közlöny, Bull, of the Hungárián Geol. Soc, (igóg) gg. 37 — 46 A NYUGATI KÁRPÁTOK DÉLKELETI SZEGÉLYÉNEK TEKTONIKAI VÁZLATA ÉS A FELSŐKARBON — NÓRI ELŐMÉLYSÉG TENGERE DR. SZAGAI TIBOR* (1 ábrával) Összefoglalás:: Szerző a Central- Alp-Kárpáti-küszöb délkeleti szegélyén négy szer- kezeti egységet jelöl meg. Ezek a Lóczy-hát, a Gemerid-eleváció, az Előmélység és a Pelsoi- hát. Szerinte a Nyugati Kárpátok déli ágának előtere a Tisia, az északi ágának pedig a prevariszkuszi belsőmagok (Stíllé H. 1951). A nyugati mag a Cseh-tömeg. Mindkettőnek háttere a Centrál-Alp-Kárpáti-küszöb. Huníalvy a Kiskárpátoktól a Topolya — Ondóvá f oly óig terjedő területet, id Lóczy L a Garam-Turóci miocén öböltől nyugatra eső vonulat maghegységeit Észak- nyugati Kárpátoknak nevezi. A Garamtól délre eső területet Középső Kárpátok névvel jelöli. A későbbi és a legújabb irodalom a Középső Kárpátok fogalomjellel megjelölt föld- területet is Nyugati Kárpátoknak tekinti. Ehhez csatlakozik a Dunántúli Magyar Középhegység Bacher-hegységig nyomoz- ható vonulata és e vonulattól ÉNy-ra eső, az Alpokig terjedő terület. A tektonikai szemlélet megköveteli, hogy ezt a dunántúli földterületet is a Nyugati Kárpátoknak tekintsük. Ez a megjelölés U h 1 i g szemléletével és a tektonikusok véleményével, melyet legutóbb Tollmann A. is kifejezett, összhangban áll. A Nyugati Kárpátok és a Keleti Alpok határát a Dunántúlon a Keleti Alpok mélybe szakadását jelző szerkezet mentén vonjuk meg. A két hegység szétválasztását a szerkezetek Bouguer nehézségi anomália értékeiben mutatkozó lényeges eltérések indo- kolják. Keleti határát a Szamos-vonal jelöli. A Szamos-vonaltól keletre herciniai, azaz a Keleti Kárpátok csapása mutatkozik. Centrál-Alp-Kárpáti-küszöb A körülírt földterület magját a Centrál-Alp-Kárpáti-küszöb alkotja. Ez a küszöb az Alp-Kárpát-rendszer összefüggésének megállapításánál kiinduló pontul szolgál. A kü- szöb kőzetei kata- és mezozónabeli metamorfitok. A küszöb körvonalai a kambriuin után jelentek meg. Ha azonban Máska M. és Z o u b e k V. nyomán a Tátrikum és ennek szegélyfácieseként leírt kohut-sorozat prekambriumi korát elfogadjuk, akkor a küszöb kialakulását is erre az időre kell tenni. Itt kezdődik a Kárpátok történetének első fejezete. Ez esetben a kohut-sorozat kőzetei jelzik a küszöbnek a Cseh-tömeg és a Tisia felőli olda- lán megjelenő legidősebb tengerbarázdát. A déli kohut-zóna csapásában fekvő balaton- hídvégi fúrás gránáttartalmú; biotitot, staurolitot tartalmazó, klorit-kvarcitot és plagio- klász tartalmú biotit-kvarcitot tárt fel. Ez a kőzet mezozonálisan metamorfizált (V e n- del M. 1960). Középhegységünkben ez az egyetlen kohut-sorozattal párhuzamosítható, arra utaló adat. A Kárpátok történetének nyomon követhető legidősebb záróakordját az as- synti fázissal jelölhetjük meg. E kambriumi időt mindenek előtt a bázisos kőzetek tö- mege tünteti ki. Az assynti fázis nyomán a Kárpáti Tömb egésze szárazulattá alakul. Ez állapotot az Alföldi-küszöb nagy része a harmadidőszakig megőrizte. Elhangzott a MFT 1966. X. 26. -i szakülésén 38 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Alföldi-küszöb Szepesházy K. kőzettani vizsgálatainak eredményei arra mutatnak, hogy a Centrál-Alp-Kárpáti-küszöbtől délre, az Alföld mélyén, a Közbenső-tömeg részeként, DNy — ÉK-i irányban, egy ősi küszöb süllyedt a mélybe. E küszöböt a perin— me- zozóos Mecsek— kiskőrösi tengerbarázda két részre bontja. Lóczy-hát Az Alföldi küszöb északnyugati oldalán lehet, hogy már a prekambriumban meg- jelent egy, az Ivánscsicától a Hemád torkolatáig nyomozható, vonulat: a Lóczy-hát (S z a 1 a i T. 1966). A Lóczy-hát a Centrál-Alp-Kárpáti-küszöböt és annak DK-i sze- gélyén húzódó tengerbarázdákat különíti el az Alföldi -küszöbtől, s ezért a két terület képződményei sokban különböznek egymástól . Gemerid-eleváció A Centrál-Alp-Kárpáti-küszöb és a Lóczy-hát közötti területen a prekambrium- nál fiatalabb tengerbarázdák története már jobban nyomozható. E rétegsor legidősebb tagja szilur és devon képződményekből áll. Ezek megfelelőjét Máska M. és Zou- b e k V. a Szepes-Gömöri Érc-hegységben Gelnica és fillit-diabáz sorozat névvel jelölte. Megállapítható, hogy a devon és a karbon között (breton fázis) a Centrál-Alp-Kárpáti- küszöb DK-i oldalán kiemelkedik a prekárpátok egyik vonulata, kőzetei epizonabeli metamorfitok. A devon után metamorf itok nem képződtek. Az alsókarbon végén a ki- emelkedés teljesebbé válik (szudétai fázis), benyomul a velencei gránit. Ezzel zárul a Kárpátok történetének második fejezete. A kiemelt képződmény roncsait a Szepes-Gömöri Érc-hegységben, a Veporban, az Uppony-Szendrői-vonulatban, a Velencei-hegységben a B alatonfelvidéken , tanulmá- nyozhatjuk- E vonulat hosszan elnyúló küszöbként a neoid tengerbarázdák egy részének helyzetét megszabta. Ezt a küszöböt Gemerid-elevációnak nevezzük. Jantsky B. Balaton — Gömörid paleozóos tengely néven jelölt vonulata lényegi- leg a Gemerid-eleváció helyzetét mutatja. A két eleváció között a fő különbség az, hogy Jantsky B. DNy-felé a Kalnikig, magam pedig a Bacherig húzódónak te- kintem azt. A Gemerid-eleváció helyzetét annak két szárnyán a felsőkarbontól a mezo- zoikumig követhető különböző üledékképződési viszonyok meghatározzák. E különbség még a pannonban is mutatkozik. Élőméi y ség Az újonnan kiemelkedett hegylánc Alföld felőli oldalán a karbonban kialakult egy előmélység. Az előmélységet karbon, perm és a nóri emeletig terjedő képződmények töltik ki. Az előmélységre az újpaleozoikmnban az ordovieium — devon képződmények ta- karóként rátolódtak. E preneoid áttolódás a Szlovák (Szepes-Gömöri) Érc-hegységtől a Kami Alpokig nyomozható (S z a 1 a i T.). Szabadbattyánnál a Kőszár-hegy keleti végén — írja Földvári (1952) — az alsókarbou rétegösszletre délkeletről devon kristályos mészkő tolódott fel. Földvári e megállapítása délkelere való áttolódás- sal f’Abwanderung” ;Stille 1924, p. 273) összhangba hozható. S z a l a i : A Nyugati Kárpátok délkeleti szegélyének . . . 39 A Déli Alpok felől érkező alsókarbon ingresszió nyomai az embrionális előmély- ség alsókarbonban történt megjelenésére mutatnak. Az upponyi alsókarbonnak tekintett képződményről Oravecz J. megállapí- totta annak predevon korát. Oravecz J. megállapítása igazolja azt a tektonikai meg- gondolás alapján történt feltételezést, mely szerint az Upponyi- és a Szendrői-kegységek összefüggnek. Mindkettőben megvan a predevon. A Szendrői-hegységben, amint az már eddig is ismeretes volt, faunával igazolt a devon is. Tengeri alsókarbont a Dunántúlon kívül csak a Déli Kárpátokból ismerünk. Az irodalom újabban a Bihar csoport tengeri alsókarbonjáról is említést tesz. B 1 e a h u innen Zonotrilites spórákat említ. Andreánszky G. professzor szíves szóbeli köz- lése értelmében ezek kifejezetten szárazföldi növények spórái. A felsőkarbonnal a Kárpátok történetében a harmadik nagy fejezet kezdődött. Amint láttuk aTátrikum és a kohut-sorozat jelzi az elsőt. A szilur — devon és a dunántúli alsókarbon a másodikat. Valamennyit kiemelkedés, letárolás, konszolidáció, az orogén megmerevedése, kratogénné válása követte. A kratogén és az orogén jellegzetes magma- szánnazékai mindegyik ciklusban felismerhetők. A fejlődés végállapotához a kratonhoz mégsem jutott el a terület. Tektonikai felépítése a prekambriumtól változatlan. Mégis úgy tűnik mintha a fejlődés intenzitása csökkenő volna. A metamorfitok predevon kép- ződése, a preneoid áttolódások, a neoid pikkelyek ébresztik a csökkenő intenzitás gondo- latát. A Gömöridákban a karbon két kifejlődésben van jelen. A Gömöridák északi hatá- rán levőt észak gömörinek, a déli peremen húzódót dél gömörinek nevezzük. A kövüle- tekkel igazolt észak gömöri karbon a Gemerid-eleváció északi szárnyán helyezkedik el. A Gömöridák déli részén a konglomerátumos-palás rétegcsoport azaz a „karbon” írja F u s a n O. (1961 p. 316) teljesen eltér az északi rész megfelelő rétegcsoportjától. A déli „karbon” sáv ősmaradványokat nem tartalmaz. Rozlozsnik P. (1935) a konglo- merátum övét a permbe sorolja. Szerinte a Kárpátok ívén belül hasonló kifejlődésű üle- déksorozatot csak a permből ismerünk (Bihar-hegység, Krassó-szörényi-hegység) . A Gö- möridák déli részén húzódó, a F u s a n O. megjelölte „karbon” sáv kora tehát kérdéses. Délebbre azonban a Blikkben kövületek igazolják a felsőkarbon jelenlétét. Ez különbözik az észak gömöritől. A különbség okát keresve Balogh K. (1964) a két terület eltérő földrajzi helyzetére utal. Az eltérő földrajzi helyzetet szerintünk a Gemerid-eleváció alakította ki. Amig a Gemerid-eleváció délkeleti oldalán az ingressziók a Keleti Alpok felől (Rakusz), 1932), illetve a Déli Alpok felől, addig az északnyugati oldal ingre- ssziói a Donyec-medence felől érkeztek (Klebelsberg). így tehát két külömböző irányából nyomult a Nyugati Kárpátok területére a karbon tenger. A Bakony délkeleti oldalán és a Bükkben ismert karbon előfordulá- sok délnyugat felől, a szlovákiaiak északkelet felől érkeztek. A Gemerid-eleváció két szárnyán — amint arra J a n t s k y B . is rámutatott — a perm képződményei is különbözők. Az északi szárnyon a verrukánó, a délin pedig a Bükkben tengeri perm fejlődött ki. A Nyugati Kárpátok területén a mezozóos tengereket három depresszió várta: 1. A délkeleti (a Gemerid-eleváció kiemelkedése során a felsőkarbon előtt keletkezett elő- mélység). 2. A Centrális-depresszió (a chocs tenger területe). 3. A külső vagy flis öv. Ezeket egymástól a szudétai mozgás során keletkezett elevációk különítették el. A délkeleti medence — az előmélység — mezozóos üledékei a mai Rudabánya — Bükk-hegységben, a Bükktől keletre Ladamócig (Zempléni-Szigethegység) követhetők. Délnyugatra a Mátra — Cserhát déli szegélyén húzódott a tenger, tovább délnyugatra hátrahagyott üledékei a felszínen a Balatonfelvidéken és a Déli Alpokban tanulmá- nyozhatók. 40 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Az üledékképződés az előmélységben a nóri emelettel A szárazulattá vált Bükköt a szenonban, amint azt a nekézsenyi gosau fáciesű | • üledék tanúsítja, éppúgy mint a Közép Karintiai-medencét is, elönti a tenger. A harmad- időszakban a korábbi medence egy részét újból ingresszió éri, de egész területe többé nem ! kerül a tenger uralma alá. A Bükk- és a Rudabányai-hegység kevésbé teljes rétegsora magyarázható denudá- cióval is. Itt olyan földterülettel van dolgunk, ahol a nórinál fiatalabb mezozóos képződ- mények hiányoznak. Alig képzelhető el egy keskeny és több száz kilométer hosszú földcsík azonos denudációja. M a h e 1 M. megállapítása is ellentmond a denudációnak. Megállapítja, hogy a szlovákiai mezozoikumban a főüledékgyűjtő délről észak felé ván- dorol. A hegységképződés először a déli övékben indult meg. Megállapítása Szlovákiára vonatkozik. Mégis M a h e 1 M. megállapítása ráillik a Bükk- és Rudabányai-hegysé- gek csonkább rétegsorából levont következtetésre, mely szerint az utóbbiak legkoráb- ban már a nóri emelet végén kiemelkedtek a tengerből, minthogy a Bükk- és Rudabá- nyai-vonulat M a h e 1 M. megjelölte földterülethez csatlakozva, attól délre fekszik. Megállapítható, hogy az előmélység, így tehát a mai Bükk egykori területe is, a nóri emeletig bezárólag a Déli Alpok tengerbarázdájával — állott közvetlen kapcsolat- ban. Ugyanis itt véges végig a nóri emeletig bezárólag azonos veretű az üledékképződés. , 1 A raeti és fiatalabb mezozóos üledékek a területen nem ismeretesek. Az előmélységet a ’ Tisiától a Uóczy-hát különíti el. A nóri emelet végén a Déli Alpoktól a Bükk-hegységig az előmélységből kiemel- í : kedett területet Pelsoi-hegyhátnak nevezem. Korábban a Pelsoi-hegyhát, Balatonfelvi- déki részét Kimmériai-hegyhát fogalomjellel jelöltem meg. Mivel a Kimmériai-hegyhát, küszöb fogalomjel Dobrudzsa és a San közt húzódó zöldpala vonulatra lefoglalt, a Nyu- gati Kárpátok délkeleti szegélyén az ókimmériai mozgás szinorogén megnyilvánulásaként kiemelt vonulatot a Balaton latin neve (Lacus Pelso) után Pelsoi-hegyhátnak nevezem, i 1 Az ókimmériai mozgás utózengéje a középső- és a felsőliász között a Pelsoi-hegy- háton kívül Eplényben a Darányi F. megállapította mozgás. A Gemerid-eleváció nyomán a raeti és jura képződményeknek a Pilis-hegység északnyugati nyúlványaiban (Fekete-hegy, Yelka Scala, Bila Scala) való megjelenése is magyarázatot nyer, minthogy ezek az eleváció nyugati oldalán, a Centrális depresszió területén fekszenek, ahol a mezozóos üledékek teljes rétegsora felismerhető. A megállapításnak, mely szerint a Pelsoi-hegyháton a nórinál fiatalabb mezozóos képződmények nincsenek, látszólag ellentmond a bugyii sasbérc oldalán feltárt, aptinak tekintett képződmény, a Cinkota 6 sz. fúrás, Tóalmás 2 sz. fúrás rétegzetlen képződmé- nyek, melyben szivacstűk és radioláriák találhatók, továbbá a Mátyásföld i sz. fúrás az - előbbiekkel azonos triászra települt rétegsora. Innen is szivacstűk és radioláriák kerültek elő. A fúrások feltárta, aptinak tekintett képződmények anyaga főképpen konglomerátum és breccsa. Ősmaradványt alig tartalmaznak. A tóalmási fúrás anyagában 39 m vastag- ságú diabáztelér húzódik. Lehetséges tehát, hogy a fúrások anyaga a diabázmagmatiz- mus előtt vagy alatt került mai helyére. Erre azért gondolhatunk, mert a jászkarajenői, szolnoki, szandaszöllősi diabázok kitörési ideje, melyek a Lóczy-liáttól délre fekszenek, Szepesházy K. szerűit feltehetően az ausztriai fázis bevezetéseként, az alsókréta végén történt mozgással hozható kapcsolatba. így feltételezhető, hogy a Lóczy-háttól északra feltárt tóalmási diabáztelér (Völgyi L ) kora is az előbbiekkel azonos. A bugyii, cinkotai, tóalmási, mátyásföldi fúrások a Pelsoi-hegyhát megsüllyedt területén megszakadt. Pelsoi-hegyhát S z a l a i : A Nyugati Kárpátok délkeleti szegélyének . . . 41 fekszenek. A fúrások kőzetanyaga és annak rétegzetlensége áthalmozás mellett szól. Ez az áthalmozott anyag a Pelsoi-hegyhát mélybe süllyedt, vetődésekkel körülzárt területén fekszik. E vetők átvágták a Eóczy-hátat is. így történt, hogy a Lóczy-hát déli oldalán húzódó kréta üledékek anyaga denudálódva a megsüllyedt területre érkezett. A Gemerid-eleváció és a Pelsoi-hegyhát az ókimmériai mozgás során összeforrt. Romosodásuk az ausztriai mozgás idején már erő- teljes lehetett. Ugyanis az ausztriai mozgás a terület több pontján felismerhető. Ennek hatására K — Ny irányú szerkezetek is keletkeztek (Dunazúg-, Bükk-, Mecsek-hegység) . Lehetséges, hogy a Bükk és a Szepes-Gömöri Érc -hegység közötti besüllyedés alakulása is ekkor kezdődött. Nyugati Kárpátok K — Ny-i csapásai is ekkor keletkeztek. Ez a csa- I pás-alakulás teremtette meg a Keleti Kárpátokkal való kapcsolatot, amit később a flis gyűrű tett teljessé. Összefoglalás A Centrál-Alp-Kárpáti-küszöb délkeleti szegélyén négy szerkezeti egységet jelöl- hetünk meg. Ezek: a küszöböt és a tengerbarázdákat a közbenső tömegtől elkülönítő Lóczy-hát. Történetének kezdetét homály fedi. Lehetséges, hogy a prekambri- umban már megvolt. A breton fázis nyomán megindult a szilur — devon időszaki kép- ződmények kiemelkedése. E kiemelkedés megteremti a Szlovák (Szepes-Gömöri) Érc- hegységtől a Bacher-h egységig követhető, hosszan elnyúló küszöböt, a Gemerid- eleváció t. E kiemelkedéssel egyidejűleg a Gemerid-eleváció és a Lóczy-hát között megjelenik egy előmélység. A karbon — nóri képződmények üledékei ebben rakód- nak le. Az előmélységre, az ordovicimn — devon képződmények takaróként rátolódnak. E preneoid rátolódás kialakítja az Upponyi-Szendrői-hegységeket. Az áttolódás e hegy- ségektől a Déli Alpokig követhető. Az ókimmériai mozgás hatására az előmélység üledé- kei kiemelkednek. Ez a kiemelkedés újból egy küszöb képződéséhez a Pelsoi-hegy- hát képződéséhez vezet. A Pelsoi-hegyhát összeforrva a Gemerid-eleváeióval a Centrál- Alp-Kárpáti-küszöb és a Lóczy-hát közti teret betölti. Ez a szárazulat a chocs tenger és a tágabb értelemben vett Bihar — Mecsek közti ősi ÉK— DNy-i csapású szárazulat megnöve- kedését jelenti. A későbbiek során a Pelsoi-hegyhát délkeleti szegélye beszakad. A beszakadt terü- letre a Balatontól délre, a Keszthelyi-hegységtől nyugatra, az ausztriai, szávai, stájer és rhodáni fázisokkal azonosítható dél felé történő mozgások mennek végbe (Dubay L- | 1962). A harántvetők feldarabolták a tektonikai építményt. A feldarabolódás az ausztri- 1 ai — szubhercini mozgással vette kezdetét. így megindítója volt a Gemerid-kapu (a Yepor : és a Budai-hegység között mélybe süllyedt terület) és a Keszthelytől nyugatra mélybe süllyedt területek kialakításának. A területek beszakadása a miocénben három vulkáni provinciát hívott életre. Ezek: a Szentendre — Visegrád — Cserhát — Mátra — Selmec — Körmöci-hegységekben az É — D-i és ÉNy — DK-i csapásokban, a Lóczy-hát mentén az ÉK — DNy-i csapásban, a Sajó- \ völgytől keletre (Cserehát, Eperjes — Tokaji-hegység) ÉNy — DK-i csapásokban mutat- koznak. Az előbbi két provinciát a Pelsoi-hát különíti el. Vázlatosan megrajzoltuk a Nyugati Kárpátok délkeleti szegélyének fejlődéstörté- . netét. Ezek szerint a Nyugati Kárpátok déli ágának előtere a Közbenső tömeg, az északi ágának a prevariszkuszi belsőmagok (Stíllé H. 1951). A nyugati mag a Cseh-tömeg. 1 Mind a kettőnek háttere a Centrál-Alp-Kárpáti-küszöb. Ü Un 42 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Szalui: A Nyugati Kárpátok délkeleti szegélyének . . 43 IRODALOM — UTERATUR Balogh K. (1964): A Bükk-hegység földtani képződményei. M. A. Földtani Int. Évk. XDVIII. 2. Bpest. — Darányi F. (1966): Adatok a Bakony-hegység szerkezetéhez. Földt. Közi. XCVI. 3. - Dubay I,. (1962): Az Észak-zalai medence fejlődéstörténete a kőolajkutatások tükrében. Földt. Közi. XCII. 1. — Földvári A. (1952): A szabadbattváni ólomérc- és kövületes karbon elő- fordulás. M. T. A. Közi. V., 3. Budapest. — Fusán O. (1961): A Nyugati-Kárpátok újpaleozoiku- mának fejlődéstörtkrénete. M. A. Földtani Int. Évk. XDIX. 2. — Jantsky B. (1957): A velencei- hegység földtana. Geol. Hung. Ser. Geol. T. 10. - hóczy I.. (1918): Magyarország földtani szerkezete. A >i. Szt. Korona Országainak ajzildrfö stb. leírása. Budapest. — Mahel M. (1961): A Központi- Kárpátok mezozoikumának új felosztása és földtörténeti fejlődése. M. A. Földtani Int. Évk. XDIX. 1. — Máska, M.-Zoubek, V. (1960): The Principal Division of the West-Carpathians and their Pre- Neoid Basement Tectonic Development of Czechoslovakia Praha — Rakusz Gy. (1932): Dobsinai és nagyvisnyói felsőkarbon kövületek. Geol. Hung. Ser. Pák 8. Budapest. — Rozlozsnik P. (1935): Dobsina környékének földtani viszonyai. Geol. Hung. Ser. Geol. 5. Budapest — Stil'e, H. (1924): Grundfrage dér vergleichenden Tektonik. Berlin - — S t il 1 e, H. (1951): Das mitteleuropáische variszische Grundgebirge etc. Beiheft- zum Geol. Jahrbuch H. 2., Hannover — S z a 1 a i, T. (1966): Aufbau und Tektonik des Ostalpin- und Karpatenblockes. Acta Geologica Hung. X. Budapest — S z a 1 a i, T.: Prápermische Überschiebung am südöstlichen Saum dér Westkarpaten (kézirat) — SzepesházyK. (1966):. A Kecskemét — Szolnok közötti, kréta időszaki vulkáni terület kőzetei. M. A. Földtani Int. Évi Jel. az 1964. évről. Budapest — Tollmann, A. (1963): Ostalpensynthese. Wien — V e n d e 1, M. (1960): Über die Beziehungen des Kristallinunterbaues Transdanubiens und dér Ostalpen. Mitt. dér Geol. Gesellschaft in Wien, 51. Bd. 1958, Wien — V ö 1 g y i I,. (1959): A nagyalfóldi kőolajkutatás újabb földtani eredményei. Földt. Közi. DXXXIX. 1. Budapest. Die Tektonik des südöstlichen Randes dér Westkarpaten und das Meer dér oberkarbon-norischen Vortiefe Dr. T. SZAKAI IDie Zentral-Alp-Karpaten-Schwelle bildet den Kern dér Westkarpaten. Diese Sehwelle dient als Ausgangspunkt zűr Feststellung des Zusaminenhanges des Alp-Kar- paten-Systems. Die Gesteine dér Sehwelle sind kata- und mesozonale Metamorphite. Die Umrisse dér Sehwelle erschienen nach dem Kambriuni. Wenn wir aber naeh Máska und Zoubek das prákambrische Altér des Tatrikums und dér als dessen Saunifazies beschriebenen Kohut-Serie annehmen, dann muss auch die Bildung dér Sehwelle in dieses Zeitalter gestellt werden. Hier beginnt dér erste Abschnitt dér Geschiehte dér Kárpátén. In diesem Falle ist dér Kohut dér dér Sehwelle entlang, seitlieh von dér Böhmischen- und Pannonischen — Masse ziehende álteste Geosynklinaltrog. lm Streichen dér südli- Ichen Kohut-Zone liegende Balatonhidvéger Bohrung hat Gránát, Biotit, Staurolith führenden Chloritquarzit und Plagioklas führenden Biotitquarzit aufgesehlossen. Dieses Gestein ist mesozonal metamorphisiert (Vendel 1958). In unseren Mittelgebirgen ist das die einzige auf die Kohut-Serie hinweisende Angabe. Alföld-Schwelle Die Ergebnisse dér petrographischen Untersuehungen von Szepesházy .weisen darauf hin, dass südlich von dér Zentral-Alp-Karpaten-Schwelle, als ein Teil dér Pannonischen-Masse, in SW-NO Richtung eine mit tertiáren Sedimenten bedeckte Ur- . 1. ábra. A Nyugati Kárpátok délkeleti és centrális medencéjének paleogeográfiája a mezozoikumban. Mezozóos és harmadidőszaki magmatitok. Jelmagyarázat: 1. Pliocén bazalt, 2. Miocén andezit és riolit (a + jel fúrást jelent), 3. Miocén telér-vonulatok a Duna-könyöktől ÉK-re, 4. Középsőoligocén ande- zittufa, középső- és felsőoligocén határi riolittufa, 5. A középsőeocénben kezdődő andezitvulkánosság [(részben fúrásokban), 6. Mezozóos bázisos kőzetek a délkeleti medencében, 7. Alsótriász — nóri kép- ződmények a délkeleti medencében, 8. Triász, jura, kréta képződmények a centrális medencében, 9. Fel- színi preneoid képződmények, 10. Mélybe süllyedt mezozóos szigetek feltételezett partvonalai, n. Szirt-öv, 12. Dóczy-hát, 13. Elevációk, 14. Szerkezeti vonalak, 15. Szeizmotektonikai vonalak Abb. 1. Paláogeographie des südwestlichen und zentralen Beckens dér Westkarpaten im Mesozoikum. Mesozoische und tertiáre Magmatité. Erklárungen: 1. Pliozáne Basalte, 2. Miozáner Andesit und Rhyolith (+ Zeicheu bedeutet Bohrung), 3. Miozáne Gangé NO-lic'n vöm Donauknie, 4. Mitteloligozáner Andesittuff, mittel- und oberoligozáner Rhyolithtuff, 5. lm Mitteleozán einsetzender Andesitvulkanismus teils aus Bohrimgen), 6. Mesozoische basische Gesteine des Südostbeckens, 7. Untertriadische — norische Bildungen des Südostbeckens, 8. Triadische, jurassische und kretazische Bildungen im Zentralbecken, 9. Práneoide Bildungen an dér Oberfláche, xo. Vorausgesetzte Küstenlinien dér in die Tiefe gesuukenen rneso- soischen Inseln, 11. Klippenzone, 12. Lóczy-Rücken, 13. Elevationen, 14. Tektonische Dinien, 15. Seismo- tektonische Dinien 44 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet sehwelle in die Tiefe des Alfölds gesunkenist. Dér mit dem Mecsek verbindende Triaszug deutet die südliche Grenze dér Sehwelle — das im weiteren vSinne aufgefasste Bihar- gebirge — an. Lóczy-Rücken An dér NW Seite dér Alföld-Scliwelle, wahrscheinlich bereits im Prákambrium, erscheint ein südlich vöm Pohorje (Bacher-Gebirge) bis zűr Hemádműndung verfolgba- rer Zug: dér Lóczy Rücken. Dér Lóczy-Rücken (S z a 1 a i 1966) trennt die Zen-; tral-Alp-Karpaten-Schwelle und die an dérén SO-Rand ziehenden Geosynklinalen von dér Alföld-Sehwelle. Daher kommt es, dass die Bildungen dér beiden Ablagerungs- bereiche sich voneinander unterscheiden. In dem zwischen dér Zentral-Alp-Karpaten-Schwelle und dem Lóczy-Rücken liegenden Gebiet kaim die Geschichte dér jünger als prákambrischen Geosyklinalen bereits besser verfolgt werden. Das álteste Glied dér Reihe besteht aus Silur- und Devon- Bildungen. Die vorhererwáhnten entsprechenden Ablagerungen wurden von Máska und Zoubek im Slowakischen- (Szepes-Gömörer) Erzgebirge mit dér Bezeichnung Gelnica- und Phyllit-Diabas-Serie genannt. Es kann festgestellt werden, dass zwischen dem Devon und Karbon (bretonische Phase) an dér SO Seite dér Zentral-Alp-Karpaten- Schwelle ein Zug dér Prákarpaten sich heraushebt. Dessen Gesteine sind Metamorphite dér Epizone. Nach dem Devon bildeten sich keine Metamorphite. Am Ende des Unter- karbons wird die Aushebung vollstándiger (sudetische Phase), es bricht dér Velenceer Gránit empor. Daniit wird dér zweite Abschnitt dér Karpatengeschichte abgeschlossen. Gemeriden-Elevation Die Trümmer dér gehobenen Massen kőimen im Slowakischen- (Szepes-Gömörer) Erzgebirge, im Vepor, im Uppony-Szendrőer-Zug, im Velenceer-Gebirge, im Balaton - Hochland, untersucht werden. Als eine sich in die Lángé erstreckende Sehwelle hat dieser Zug die Lage eines Teiles dér neoiden Geosynklinalen bestimmt. Ich nenne diese Sehwelle die Gemeriden-Elevation. Dér von J a n t s k y als Bálát on-Gemerid paláozoischer Achsenzug genannte Zug zeigt seinem Wesen nach die Lage dér Ge- meriden-Elevation. Dér Hauptuntersehied zwischen beiden Elevationen besteht darin, dass Jantsky in SW Richtung den Zug bis zum Kalnik verfolgt, ich aber mei- nerseits denselben südlich vöm Bacher erstreckt betrachte. Die Lage dér Gemeriden- Elevation bestimmen die an seinen beiden Fiánkén vöm Oberkarbon bis zum Meso- zoikum verfolgbaren verschiedenen Sedimentationsverháltnisse. Dér Unterschied ist aueh noch im Pannon vorhanden. An dér am Alföld liegenden Seite des neu ausgeho- benen Gebirgszuges entsteht im Karbon eine Vortiefe. V o r t i e f e In dér Vortiefe findet im Karbon, Perm und einschliesslicli bis zűr norischen Stufe eine Sedimentation statt. Im Jungpaláozoikum werden die Bildungen des Ordovizium- Devons auf die Vortiefe aufgeschoben. Die práneoide Überscliiebung kann vöm Slowa- kischen- (Szepes-Gömörer) Erzgebirge bis zu den Kamer Alpen verfolgt wTerden (S z a- 1 a i). Die Spuren dér von dér Richtung derSüdalpen einsetzenden imterkarbonischen Ingression weisen auf das Erscheinen dér embryonalen Vortiefe im Unterkarbon hin. Über die Upponyer, ins Unterkarbon gestellte Bildung hat Oravecz fest- gestellt, dass es prádevonisch ist. Die Feststelíung von Oravecz bestátigt die mit tektonisclier Erwágung gewonnene Voraussetzung, dass das Upponyer und das Szendrőer Gebirge zusaimnenhángen. In beiden fiúdén wir prádevonische Ablagerungen. Im Szend- rőer Gebirge, wie es bereits bekannt war, ist auch Devon vorhanden. Mit dem Oberkarbon beginnt in dér Geschichte dér Kárpátén dér dritte grosse Abschnitt. Wie es aus dem Voranstehenden ersichtlich ist, zeigen das Tatrikum und die Kohut-Serie den ersten an. Das Silur-Devon und das Unterkarbon von Transdanubien deuten auf den zweiten. Sámtlichen folgt: Hebung, Erosion, Konsolidation, Erstarrung des Orogens zum Kratogen. Charakteristische Magmaderivate des Kratogens und Oro- gens sind in jedem Zyklus erkennbar. Das Gebiet erreichte doch nicht den Endzustand dér Entwicklung, das Kraton. Sein tektonischer Bauplan ist vöm Prákambrium unver- ándert .Es scheint aber doch so, als wenn die Intensitát dér Entwicklung abnehmen würde. S z a l a i : A Nyugati Kárpátok délkeleti szegélyének . . . 45 Die prádevonische Entstehung dér Metamorpliite, die Práneoiden Übersehiebungen, die neoiden Schuppen erwecken die Idee dér abnehmenden Intensitát. In den Gemeriden ist Karbon in zwei Ausbildungen vorhanden. Wir nennen sie an dér Nordgrenze dér Gemeriden als die Nordgemerider, an dér Südgrenze als die Süd- gemerider Ausbildung. Das mit Fossilien belegte Nordgemerider Karbon lágert an dér nördlichen Fiánké dér Gemeriden-Flevaticn. lm südlichen Abselmitt dér Gemeriden weicht die Konglomerat-Schiefer-Schichtgruppe (d. h. „Karbon”, sehreibt Fusan 1961. p. 316) vollstándig von dér entsprechendeu Sehichtgruppe des nördlichen Ab- schnittes ab. Dér südliche »Karbon«-Streifen enthált keine F'ossilien. Rozlozsnik (1935) reiht die Konglomeratzone ins Perui ein. Seiner Meinung nach keimen wir im Kar- patenbogen eine áhnlich ausgebildete öedimentserie nur im Perm (Bihar-Gebirge, Krassó- Szörényer Gebirge). Das Altér des am südlichen Teil dér Gemeriden hinziehenden, von Fusan als »Karbon« bezeichneten Streifens ist alsó fraglich. Südlicher aber, im Bükk- gebirge ist die Anwesenheit des Oberkarbons mit Fossilien bestátigt. Dieses weicht von dér Nordgemerider Ausbildung ab. Balogh (1964) weist auf die abweichende geo- graphische Tagé dér beiden Gebiete hin. Diese verschiedene geograpliische Tagé hat die Gemeriden-Elevation hervorgerufen. An beiden Fiánkén dér Gemeriden-Elevation — wie aucli J antsky darauf hingewieseu hat — sind auch die Bildungen des Perms abweichend. A11 dér Nordflanke ist Verrnkano, an dér Südflanke im Bükkgebirge aber marines Perm zűr Ablagerung gelangt. Im Gebiete dér Westkarpaten fanden die mesozoischen Meere drei Depressionen vor, u. zw. : Die Südöstliche (infoige dér Hebung dér Gemeriden-Elevation entstandene) Vortiefe. 2. Die Zentrale Depression (Das Gebiet des Choö-Meeres) . 3. Die áussere oder Flysch-Zone. Diese wurden voneinander durcli die infoige dér sudetischen Phase ent- standenen Elevationen getrennt. Die mesozoischen Ablagerungen des vSiidostbeckens — die dér Vortiefe — sind im gegenwártigen Rudabánya — Bükkgebirge östlich vöm Bükkgebirge bis Eadamóc (Zempléner Inselgebirge) zu verfolgen. Südwestlich, am südlichen Rand des Mátra — Cserhátgebirges befand sich das Meer. Weiter südwestlich können seine zuriickgebliebe- nen Sedimente am Balaton-Hochland untersucht werden. In dér Vortiefe hat die Sedimentationsbildung mit dér norischen Stufe aufgehört. Das zum Festland gewordene Bükkgebirge, wie es das Gosau-Sediment von Neké- zseny bezeugt, wird ebenso wie auch das Kárntner Becken von einer Transgression er- griffen. I111 Tertiár setzt in einem Teil des Beckens wiederliolt eine Ingression ein, aber das ganze Bereich kommt nie mehr uuter die Herrschaft des Meeres. Die weniger vollstándige Schichtfolge des Bükk- und Rudabányaer Gebirges kann mit dér Denudation erklárt werden. In diesein Gebiet fehlen, wenigstens vöm Oberkámt- ner Becken bis zum Bükkgebirge, die mesozoischen Bildungen, die jiinger als Nor sind. Mán kann sich kaum die gleiehmássige Denudation eines schmalen, mehrere 100 lan lángén Erdstreifens vorstellen. Auch die Feststellung M a h e l’s spricht gegeu die Denu- dation. M a h e 1 stellt fest, dass im slowakischen Mesozoikum dér Hauptsedimentati- onsraum von Síiden nach Norden wandert. Die Gebirgsbildung beginnt zuerst in den südlichen Zonen. vSeine Feststellung bezieht sich auf die Slowakei. M a h e l’s Feststel- lutig stimmt mit dem, aus dér unvollstándigeren Schichtfolge des Bükk- und Rudabánya- ler Gebirges gezogenen Schluss iiberein.wonach diese frühestens bereits am Endeder nori- schen Stufe vöm Meer emporgehoben worden sind. Das Bükk- und das Rudabányaer Gebirge liegt námlich von dem von M a h e 1 bezeichneten Gebiete, sich diesem anscliliessend, südwárts. Es ist ersichtlich, dass die Vortiefe, so auch das einstige Gebiet des Bükkgebirges, eiuschliesslich bis zűr norischen Stufe mit dér südlichen Geosynklinale dér Südalpen in unmittelbarem Zusammenhang stand. Es ist liier námlich durchwegs bis einscliliesshch zűr norischen Stufe die Sedimentation von gleicliein Gepráge. Sedimente vöm Rliát und vöm jüngeren Mesozoikum sind auf diesem Gebiete nicht vorhanden. Dér Lóczy-Rüeken treiint die Vortiefe von dér Alf öld-Sch welle . Dér Pelso-Rücken Das atn Ende dér norischen Stufe aus dér Vortiefe von den Südalpen bis zum Bükk" gebirge emporgehobene Gebiet bezeichne ich als Pelso-Rücken (nach dem lateinisehen Namen, Tacus Pelso, des Plattensees) . Gégén die Feststellung, dass am Pelso-Rücken jiingere als norische mesozoische Ablagerungen fehlen, spricht scheinbar die an dér Nordseite des Horstes von Bugyi auf- geschlossene, für Apt betrachtete Bildung, ferner die Boliruugen Cin kot a No. 6, Tóalmás 46 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, I. füzet No. 2 (mit ungescliickteten Bildungen, in denen Spongiennadeln und Radiolarien ent- halten sind) und Mátyásföld No. i, die mit dér vorhergehenden identische, eine auf die Trias gelagerte Schichtenfolge aufweist. Auch hier sind Spongieimadeln mid Radiolarien vorgekommen. Das durch die Bohrungen aufgesehlossene Matériái dér für Apt betrachte- ten Bildungen besteht hauptsáchlieh aus Brekzien und Ivonglomeraten, P'ossilien finden wir in ihnen kaum. lm Matériái dér Bohraiig von Tóalmás findet sieh eiu 39 m máchtiger Diabasgang. Es ist daher möglieh, dass das Matériái vor oder wáhrend dér Zeit des Dia- basmagmatismus auf seinen gegenwártigen Platz geriet. Darauf kőimen wir darum den- ken, weil die Ausbruchszeit dér Diabase von Jászkarajenő, Szolnok und Szandaszöllős, die südwárts vöm Eóczy-Riicken liegeu, nach Szepesházy walirscheinlich mit dér die austrische Pliase einleitenden, am Ende dér unteren Kreide stattgefundenen Bewe- gung in Zusammenliang gebracht werden kann. So kann es angenommen werden, dass das Altér des uördlich vöm Lóezy-Rüeken aufgeschlossenen Diabasganges von Tóalmás (Völgyi) mit den vorhergehenden identiseh ist. Die Bohrungen von Bugyi, Cinkota, Tóalmás, Mátyásföld liegeu auf dem abgesunkenen Gebiet des Pelso-Gebirgsrückens. Das Gesteinsmaterial und die ungeschichtete Beschaffenheit des Materials in den Bohrungen spricht für die Umliáufung. Dieses umgeháufte Matériái lágert im Gebiet des in die l'iefe gesunkenen, mit Verwerfungen umrahmten Pelso-Rückens. Diese Yerwerfungen dureh- schnitten auch den Lóezy-Rüeken. So geschah es, dass die an dér Südseite des Lóczy- Rückens lagernden Kreideablagerungen denudiert auf das gesunkene Gebiet kamen. Die Gemeriden-Elevation und dér Pelso-Rücken verwuehsen im Laufe dér alt- kimmerischen Bewegung. Ilire Verwitterung mag bereits zűr Zeit dér austrisehen Bewe- gung bedeutend gewesen sein. Die austrische Bewegung ist námUch an mehreren vStellen des Gebietes zu erken- nen. Als Folge dérén entstanden O — W Strukturen (Dunazug-, Bükk-, Mecsek -gebirge) . ' Es ist möglieh, dass die Senkung zwischen dem Bükk- und dem Slowakischen (Szepes- Gömörer) Erzgebirge zu dieser Zeit begann, wie auch die O — W Streichen dér Westkar- paten zu dieser Zeit entstanden sind. Diese Streichrichtung schuf die Verbindimg mit den Ostkarpaten, wodurch spáter die Flysehzone vervollstándigt wurde. Zusammenfassung leli habé am südöstlichen Saum dér Zentral-Alp-Karpaten-Schwelle vier tektonische Einheiten bezeiclinet . Diese sind : Dér die Sch welle und die Geosynklinalen von dér Pannoni- schen Masse teilende Dóczy-Riicken. Seine Urgescliichte ist dunkel. Es ist möglieh, dasser schonim Prákambrium vorhanden war. Nach dér bretonisehen Phase beginnt die Hebung dér silurischen und devonischen Bildungen. Diese Aushebungsehafft die vöm Slowakischen (Szepes-Gömörer) Erzgebirge bis zum Bacher sich hinziehende Schwelle, die Gemeriden- Elevation. Gleichzeitig mit dér Aushebung erscheint zwischen dér Gemeriden-Elevation und dem Lóezy-Rüeken eine Vortiefe. Die karbon — norischen Bildungen sedimentieren sich hier. Im J ungpaláozoikum werden die Bildungen des Ordovizium — Devons auf die Vortiefe aufgeschoben. Die práneoide Überschiebung schafft die Upponyer uud Szendrőer Gebirge. Die Überschiebung ist von diesen Gebirgen bis zu den Südalpen verfolgbar. Die Bewegung dér altkimmerischen Phase hebt die Ablagerangen dér Vortiefe hoch. Diese Aushebung führt wieder zűr Bildung einer Schwelle: zu dér des Pelso-Rückens. Dér mit dér Gemeriden-Elevation verwachsene Pelso-Rücken fiillt den Raum zwischen dér Zentral-Alp-Karpaten-Schwelle und dem Eóczy-Rücken aus. Diese Aushebung vergrös- sert den Bereich des NO — SW streichenden, zwischen dem Choe-Meer und dem im weite- ren Sinne aufgefassten Bihar-Mecsek, liegenden Festlandes. Spáter bricht dér SO-Rand des Pelso-Gebirgsrückens ein. Auf dem eingebrochenen Gebiet südlich vöm Balaton, westlich vöm Keszthelyer-Gebirge vollziehen sich südlich gerichtete dér austrisehen, savisehen, stevrischen und rhodanischen Phase entsprechende Bewegungen ( D u b a y 1962). Ouerverwerfungen zerstückeln den tektonischen Bau. Die Zerstückelung beginnt mit dér austrisehen, sublierzynisclíen Bewegung. So veranlasst sie die Bildung des Ge- meriden-Tores (in die Tiefe gesunkenes Gebiet zwischen dem Yepor- und dem Budaer- Gebirge), sowie des von Keszthely westlich gelegenen in die Tiefe gesunkenen Gebietes. Dér Einbruch dér Gebiete schuf im Miozán drei vulkanische Provinzen. Diese zeigen sich im Szentendre — Yisegráder, Cserhát-, Mátra- und Selmec-Körmöcer-Gebirge in den N — S- und NW — SO-lichen Streichrichtungen, lángs des Lóezy-Rüekeus in dér NO — SW-lichen Streichrichtung, östlich vöm Sajót al (Cserehát — Eperjes — Tokajer-Ge- birge) in den NW — SO Streichrichtungen. Die erste und zweite Provinz werden durch den Pelso-Rücken abgesondert. Földtani Közlöny, Bull. of thc Hungárián Geol. Soc. (19 69) 99. 47 — 59 ÚJABB ADATOK A VILLÁNYI- HEGYSÉG SZERKEZETÉHEZ DR. \V E I N GYÖRGY (3 ábrával) Összefoglalás: Újabb fúrási adatok és hegységszerkezeti megfigyelések alapján a Villányi-hegységben hét pikkelyt lehetett megkülönböztetni. Ezek közül északról dél felé a Babarcszölősi VII., Tenkesi VI., Csukmai V., Siklósi IV., Villányi III., Harsányi II. pikkelyek észak-északnyugati irányban, mig a Beremendi I. sz. pikkely dél felé torlódott. A pikkelyeződés az ausztriai fázisban játszódott le. A folyamatot megelőzően és utána is kisebb jelentőségű harántirányú töréseket is megfigyelhetünk. A neogén mozgások alatt a ,,Bólyi”-medence 1500 m-es süllyedéke keletkezett, majd a pleisztocén korszakban törések figyelhetők meg a kiemelkedő Villányi-hegység tömegében. A Villányi-hegységre vonatkozó földtani ismereteink alapvetése Hofmann Károlytól (1876), ifj. Lóczy Lajostól (1913), R a k u s z Gy. — S t r a u s z Lászlótól (1953) és ifj. N o s z k y Jenőtől (1957) származik. Ők a hegységben öt pikkelyt állapí- tottak meg, és azok keletkezését az ausztriai hegységképződési szakasszal hozták kapcso- latba. Újabban F ü 1 ö p J. (1966) nemcsak a kréta rétegsor rétegtani helyzetét tisztázta, hanem barrémi, és középsőalbai előtti szerkezeti jelenségeket is kimutatott. K r e t z o i M. (1955, 1956) egy nagyjából K — Ny-i irányú, zárt, idős pleisztocén és egy közel É — D-i irányú, nyílt, fiatalabb pleisztocén törésrendszert ismert fel. Újabb mélyfúrási és geofizikai eredmények (Lendvay K. 1966) szükségessé tették a területre vonatkozó szerkezetföldtani ismereteink kiegészítését. Erre a mohácsi 200 ooo-es térképlap szerkesztésekor nyílt alkalom. A Villányi-hegység szerkezetalakulását valószínűleg már a karbonban kialakult és a mezozoikum alatt tovább fejlődött DNy — ÉK-i irányú fő szerkezeti vonalak szabták meg. A villányi mezozóos öv néven ismert (W e i n Gy. 1967a, 1967b) szer- kezeti egységet É felől a mórágyi kristályos vonulat, D-ről pedig a délkeleti kristályos hát prekambriumi — ópaleozóos metamorf kőzetekből álló övei határolják. A villányi mezozóos övnek a mai elterjedésénél jóval szélesebb üle- dékgyűjtője az említett fő szerkezeti vonalak mentén süllyedt be. A perm — mezozóos üledékképződés előtti hegységszerkezeti mozgásokról terü- letünk, neogénnel való fedettsége miatt, alig nyújt felvilágosítást. Csupán annyit álla- píthatunk meg, hogy regionális metamorfózis (Szepesházy K. 1967a, 1967b) először a prekambrium — ópaleozoikumban, majd az alsókarbonban érintette az idős kőzeteket, létrehozva azt a gyűjtőnéven „kristályos kőzetekének nevezett metamorf összletet, mely a villányi mezozóos övét keretező szerkezeti egységeket és a mezozóos összlet aljzatát építi fel. A tésenvi fúrások által feltárt, arkozás homokkőből és szericitpalából álló, erősen tektonizált felsőkarbon rétegsor arra utal (Jámbor Á. 1962), hogy az idősebb és fia- talabb szintektonikus gránitosodással kapcsolatos mozgásokat (W e i n Gy. 1967b) a felsőkarbon és alsópenn között újabb hegységszerkezeti mozgás követte, amely gyűrő- déseket, sőt pikkely eződéseket hozott létre. Ezután indult meg a kialakulófélben levő teknőben a vastag perm rétegsor felhalmo- zódása. A Mecsekből ismert alsóperm kvareporfir vulkánitokat — hacsak aTéseny 7. sz. fúrásban harántolt savanyú telérkőzet nem az — eddig nem tárták fel. A mórágyi kris- tályos vonulat az alsóperm idején még gátként választhatta el egymástól a mecseki és villányi üledékgyűjtő teknőket, hiszen a mórágyi küszöb területén csak felsőpenn rétege- ket tártak fel a fúrások. Az alsó- és középsőtriász alatt folyamatos üledékképződés volt. Feltehetően a mórágyi kristályos vonulat is a tenger hullámai alá került ebben a „kiegyen- lítődési” időszakban (W ein Gy. 1967a). Területünkön a hiányos feltártság és aTuronv- TRIÁSZ I JURA I KRÉTA I MIOCÉN P L I 0 C E N NEGYEDKOR 48 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Ausztriai W e i n : Újabb adatok a Villányi-hegység szerkezetéhez 49 i. sz. fúrás anyagának hiányzó feldolgozásának következtében, csak bizonytalanul mutat- hatók ki azok a függőleges mozgások, melyek a perm folyamán a domborzati energia megnövekedését és a lepusztulás gyorsulását okozták. A középsőtriász üledékképződést a ladini emelet után, az aaléni emeletig bezáró- lag tartó, teljes kiemelkedés váltotta fel. Ezt a függőleges mozgásban megnyilvánuló eseményt az ókimmériai fázis terhére írhatjuk. TJg> nekkor a mecseki geoszinklinálisban fokozott süllyedés és ezzel kapcsolatos vastag üledékfelhalmozódás következett be. Ezek az egyidejű, de ellentétes irányú mozgások a két szomszédos szerkezeti egység egyensúlyi helyzetének megbomlására utalnak. Az ókimmériai fázis következtében megbomlott egyensúlyi helyzet csak a maimban állt helyre. Az aaléni emelet litorális krinoideás és homokos, tűzköves mészkőrétegei a mo- nyoródi szigetrögön ülepedési diszkordanciával települnek a középsőtriász mészkőre (Mo- nyoród-i. sz. fúrás; K a s z a p A. 1963). Az alsódogger ingresszió nyomait a Villányi- hegységben már nem találjuk meg, s ebből arra következtethetünk, hogy a tenger tér- hódítása vagy É, tehát a Mecsek, vagy K felől történt. A bajóci rétegek hiánya a tenger újabb visszahúzódását jelzi. A regressziót a bath — kallóvi tenger előrenyomulása váltja fel. A bath — kallóvi litorális rétegsor a villányi vasútállomás felső kőbányájában a ladini márgás dolomitra települ. Ifj. Eóczy E. (1912) szerint az a 15 — 2o°-os különbség, ami a ladini és maim rétegek dőlésszöge közt megfigyelhető, szögdiszkordanciának vehető. Ezzel szemben ifj. N o s z k y J. (1957) a kutatóárokkal feltárt érintkezésen a ladini és a dogger rétegek dőlését azonosnak találta. Részünkről ez utóbbi megfigyeléshez csatla- kozva, a dogger folyamán lezajlott függőleges mozgásokkal kapcsolatban nem tételezünk fel 15 — 20 °-os kibillenést, hanem azt a későbbi pikkelyes mozgások terhére írjuk. A kalló- vi rétegeket a siklósi pikkelyben is megtalálták (Kaszap A. 1958, 1959, 1961). Ennek alapján feltételezzük, hogy azok a Villányi-hegység egész területén lerakodtak, tehát az alsódogger ingressziót a felsődoggerben az egész terü- letet elöntő transzgresszió követte. A besüllyedés a felsőtitonig tartott. A kallóm faxma összetétele szerint a felsődogger tenger kapcsolatai nem a Mecsek, hanem K-i irányban, a bánáti előfordulások felé keresendők. E szerint ebben az időben a mórágyi kristályos vonulat még szárazulat lehetett. A maimban ellenben — a kifejlődé- sek hasonlósága alapján — már ismét feltételezzük a mecseki és villányi üledékgyűjtők összefüggését. A titon emelet végén az újkimmériai fázis teljes kiemelkedést és valószínűleg már enyhe felboltozódást is hozott létre (R a k u s z Gy. 1937). Ehhez a hillszi fázishoz kap- csolódnak a Villányi-hegységben csak gyengén képviselt trachidolerit vulkánosságon kívül azok a törések, melyek a bauxittelepek keletkezése után, de a barrémi rétegek le- rakodása előtt jöttek létre (F ü 1 ö p J. 1966). Ez a fázis a mecseki geoszinklinálisban sokkal erőteljesebben jelentkezett a helyi kiemelkedést követő gyors süllyedéssel és nagy területű alkáli-bázisos vulkánossággal. A megbomlott egyensúlyi helyzet csak a barrémi emeletben állt helyre, melynek lerakodásait, ha eltérő kifejlődésben is, de mindkét szer- kezeti egységben megtaláljuk. A barrémi tenger D-ről nyomult előre úgy, hogy az É-i helyzetű t e n k e s i pikkelyben a kréta rétegsor csak az albai emelettel kezdődik (M é h e s K. 1964, 1965). Az alsókréta rétegsor ülepedési diszkordanciával települ az alsótiton, illetve ox- j fordi — kimmeridgei mészkő karsztosodott felületére (F ü 1 ö p J . 1 966) . Rakusz Gy. (1937) 4 — 5°-°s szögdiszkordanciát is jelez. Az újkimmériai fázis megfigyelhető gyű- rődéseket, pikkelyeződéseket vagy nagyobb jelentőségű töréseket a Villányi-hegységben nem hozott létre. Kisebb jelentőségű töréseket és oszcillációra utaló kiemelkedést észlelt F ü 1 ö p J. (1966) a Tenkes-hegven, ahol a középsőalbai foraminiferás aleurit rétegek vörös, agyagos 4 Földtani Közlöny Drava Rádfalva Górcsöny Kaprai Kv-t-h ]o+Km 50 Földtani Közlöny, XC1X. kötet, i. füzet IVein: Jjjabb adatok a Villányi-hegység szerkezetéhez 51 s il-8 Is >- v? r> w ^ 'ej NJ *4 — * G x ^ ■s || a< „ « ll O s2 > s = Mf rt-71 0 - ^ O .2 O ; g 3 ^ g 5 *g II & CÍ C *o I 03 ".8 '1-3 a £ B & r— .2 „'G - O a 8 - c ' a '& « -8~ •" íí 5 'E5 3 S Ka" iS?IS3SSÍl Jr* ■ n 'd G ' 'd .műi « < ;0 G Ö . ’{- a o = /, :Q T. w *— i S- „ N fi G * . • 5 -G r- £ GS o - || r^.c x: *5 G o n,5© II 'O 'd u ^ :r. r3 :q P4 . ?Ő55> r= ~ « £ S - O ü £ > -d ,N -g !■ - -s- u - 2 §.5 gsr§ g. — G tfl « m" ^ ^ m , G O 3 G •£ Eí’l B '% \.t G O G o . . 'c *-3 ^ « íi ? § < - - ü ^ II » 2 £ 11 I-Stís* a o -:P - 3 ■S s -a s :S o 5 “•sál* 5 ?ls O.P* a <3 •5-V ]| -S 5 a c a- 8 ^ 2 g o -3 •« n a +T "T'ü --8 o ft S ü “ H-C Í-S §2 •a I 3 « **: « a ? I 8 g s * -*;0 a* ÍpÍ-sSs-S ~ M N s ^ flN^ 2 KÍ T> O tt vt ya cl .ti xf C- -o • *-< ^ x G Sí) 5; ■ ^ 5*L G c/> .q *o ’3».g g O Ö W ■r3 S O ‘35 G — SÍ 2 ^ S W G O O G o cö O ö -G ^ ^ ^ o Cd > -£ .9 ^ -3? ^ ^ o -2 v> cö ^ 'G 'x. *3 íri •P G G u s iS o G eö G 0£ N G :0 Ö£^ .2 11 ■ G _ • d 'a ^ L J S -o £ ^ G G G G G < v2 1 *2 - — ■ j. G x ?-* x C G G •2 ft-n c ? G--W g 2^: G.S^S.rf^S'gGÖ - § na a a •§ 5 a •§ o a í"K! S)2:3ÖÖa°'S Vh Í.G J3 ^ G HH *G S a Sa’Sa Sítíto E sg 5 .a1® ff g „ E — í3'5'>- S? o u -as -a« -tr _ ,, o ^ ,h G y 2 '3 11 .2 O -g s o ö V a aj a o v » Si< ° 2 ü 3 ’g g ^ -g ” - 5 ! S °iS h ,EwftS2:S <2 P-< :| o II S 2 ^ — :§ 2 ^•S’8&6'§ •2g x: *C ’Ö .tt a Sá + ^ ^ .2 C ^02 u> 11 •P ií ^ c ^ : .Scu s *-• 1 — _r -I a ^ CL - ^ ’S I § E a^ ll I w-g. feO M g: O O II - 3 s g < 11 I " 2 ft La^S M || Sg Cg K va 262 Hqüoh sá íy _r--* g *-< t*4 *B.SEo«íöjí 52 . ^Í|ll;«“-S”'E;aac ü^síuCsSSSí- g ,-; -í g o ^ sz 'Sí v* o • O ^ J G rG w, cj . t_5 ^ Sa-o I ÖKSH2--Ö S »slaSÍ-S-gö.3 2B = i ü a a .2 ® ^ u a » TE? si:'íft"»í Z II |= 3 i v 5 a ti C a •“ G ti G o ^ ^ a -a) ^ C/} G 1» Öfl > ^ o a qj II - •go “i h* 8 Oc^-G^^XO hCI flllná J'í^j rí "a -3 S- •- M ^ U) ü Ü - . . i * 3 -g < á S 3 5 g sí s s 113 1 ■§ ^íasáii&la! 4* 52 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet krinoideás hasadékkitöltésre települnek. A hasadékok az oxfordi — kimnieridgei mészkő- rétegekig lenyúlnak. Szögdiszkordancia nem figyelhető meg. A lágy, foraminiferás aleuritra DK felől a csukmai pikkely alsóanizuszi dolomitrétegei tolódtak fel. A lágy kőzetek lepusztulását éppen a csukmai pikkely ellen- állóbb kőzetei akadályozták meg. Ez a kapcsolat, amit már Rakusz Gy. — S t r a u s z L. (1953) is felvetett, arra utal, hogy a Villányi-hegység legfontosabb hegységszerkezeti fázisa közvetlenül az albai emelet után játszódott le. Ezek a pikkel yeződéses mozgások az ausztriai fázis- sal kapcsolatosak. A középsőalbai oszcilláció és törések az ausztriai fázis előfázisaként foghatók fel. Az eddigi kutatások öt, ÉÉNy-i irányban feltorlódott mezozóos pikkelyt külön- böztettek meg. Rakusz Gy. — S trausz L. (1953) azon véleményét, hogy a pikke- lyek valószínűleg a képlékeny werfeni rétegeken mozogtak, az azóta lemélyített Turony- 1. sz. fúrásban feltárt alsótriász rétegek jelenléte alátámasztja. A tenkesi pikkelytől É-ra mélyített Turony-i. sz. fúrás rétegsora és a babarcsző- lősi triász — maim rétegek helyzete azonban arra utal, hogy itt, a neogénnel fedett mezo- zóos aljzatban még egy pikkelyvonalat kell feltételeznünk, mely a tőle É-ra elterülő egy- séget a tenkesi pikkelytől elválasztja és lehetővé teszi egy új, babarc- szőlősi pikkelynek nevezhető szerkezeti egység elkülöní- tését. A babarcszőlősi pikkelyből idáig csak az anizuszi felső dolomitot és a maim ré- ' tegeket ismertük felszínről. ATurony-i. sz. fúrásban, mely már a pikkelyterületen mé- lyült, az alsótriász és a perm rétegek is fel vannak tárva a középsőtriász rétegek alatt. A pikkely rétegei DDK felé dőlnek, ebből következően vergenciája ÉÉNy-i. A Beremend-i. sz. fúrás, melynek rétegsorát előzetes formában Fiilöp J. — H e t é n y i R. — R é n á r d T. dolgozta fel, 0.00 — 730.00 m között rendes településű albai — apti — barrémi — alsótiton— kimmeridgei rétegsort harántolt. Ezután 19 m vas- tagságú tektonit következett, ez alatt pedig a 850.00 m-ben levő talpig barrémi mész- követ tártak fel. A felszínen a beremendi mészkőbányában az általános dőlés ÉNy-i 15 — 2o°. A két megfigyelést egybevetve a réteg megismétlő- dést ÉÉNy felé dőlő, DDK-i vergenciájú pikkelyszerkezet- ként értelmezhetjük. Az ezek alapján megállapítható, s az eddigiekkel ellentétben DDK-i vergenciájú pikkelyt beremendi pikkelynek nevezzük. Ismereteink jelenlegi állásán tehát a villányi mezo- zóos övön belül hét pikkelyt különböztethetünk meg; ezek D-ről É-felé: I. beremendi, II. harsány i, III. villányi, IV. siklósi, V. csukmai, VI. tenkesi, VII. babarcszőlősi pikkely. A Villányi-hegység pikkelyeződésének kísérő jelenségeit azokban a Rakusz Gy. (1937) és ifj. Noszky J. (1957) által a Nagyharsány-hegyen megfigyelt, közel É — D-i irányú törésvonalakban látjuk, amelyek mentén a maim és alsókréta mészkő- összleteken belül horizontális elmozdulások történtek. A csamótai cser-hegyi kőbánya 1450 /200 dőlésű anizuszi vékonypados mészkőösszletében pedig réteglap menti dörzsbreccsát figyeltünk meg. Legalább is részben ezzel a mozgással egyidejűleg keletkezhettek azok a közel E — D-i irányú, kalcittal kitöltött haránttörések is, amelyek elvonszolódási rovátkái horizontális mozgást jeleznek (beremendi mészkő- bánya, Nagyharsány). A siklósi és harkányi útelágazásnál levő régi kőfejtőben a maim mészkő 1 60/26 °-kal dőlő réteglapján közel K — Ny-i irányú kalcittal kitöltött, lencse alakú, repedéshálózat figyelhető meg. A réteglapon io° csapásirányú elvonszolódási rovátkák is keletkeztek. Mindez arra utal, hogy a maim mészkőrétegek a réteglapok csapá- W e i n : Újabb adatok a Villányi-hegység szerkezetéhez 53 sára közel merőlegesen elcsúsztak. Ebben az időben a mezozóos kőze- tek olyan körülmények között voltak, amelyek a repedésmenti oldást nem tették lehető- vé. Az ausztriai fázist kísérő repedésrendszerekre ezt a jelenséget jellemzőnek tartjuk. Az ausztriai fázisban létrejött pikkelyes szerkezet keletkezésének körülményeit elsősorban a villányi mezozóos övét satuként határoló mórágyi kristályos vonulat és a délkeleti kristályos hát szabta meg. Az ÉÉXy — DDK-i irányban ható nyomóerő a túlnyo- mórészt rideg kőzetekből felépült mezozóos rétegsort kétoldalasán kifejlődő pikkelyekbe préselte össze. A mecseki geoszinklinálisban az alsókréta utáni erőteljes megtorlódási fázisban ugyanezt figyelhetjük meg. A két szerkezet közt csak az a különbség, hogy a mecseki rétegsor — tektonikailag mozgékonyabb anyaga és mélyebb helyzete következté- ben — elsősorban gyűrt formákat, a villányi pedig egymásra tolt, meredek pikkelyes szerkezetet vett fel. A mozgás nemcsak a hét pikkelysík (vagy az eddig még fel nem derí- tett, további síkok) mentén történt, hanem sokszor a réteglapok mentén is. A mozgáso- kat kisebb törésvonalak menti horizontális elmozdulások is követték. Ha kiterítjük az egymásra torlódott pikkelyeket, akkor pl. a Beremenden és a Xagyharsányon át húzott III. sz. földtani szelvény mentén, a kristályos hátak közti távolság a mai 30 ktn-rel szemben 44 km-nek adódik. Az összetorlódás tehát mintegy 33% -os térszűkülést eredményezett. Az egymásra torlódott kőzettömegek összvastag- ságának ugyanilyen mértékben kellett növekednie. A pikkelyeződés során az összes rendelkezésre álló mozgékony kőzet felhasználó- don, különösen mozgékony lehetett a werfeni, a bath — kallóvi és a középsőalbai aleuro- litösszlet. Sőt, mint láttuk, a merev mészkő- és dolomitrétegek közti, néha csak néhány mm vastag, agyagos közbetelepüléseknek is fontos szerepük volt a „csúszó tektonika” létrejöttében. A meredek rétegállás és rétegismétlődés miatt a fedett karsztvizet tartalmazó kö- zépsőtriász — alsókréta karbonátos rétegösszletek nagy távolságon át, tekintélyes mély- ségig kitartanak. Ezt bizonyítja a harkányfürdői 63 C°-ú hévíz. Az anizuszi mészkőből fakadó harkányi hévízforrás alatt pl. rendes település mellett legfeljebb 500 m vastag mészkő — dolomitösszlet lenne várható; ez pedig nem magyarázná meg 20 m-es geoter- mikus gradiens mellett a víz magas hőfokát. Ahhoz, hogy 63 C°-ú felemelkedő hévizet kapjunk — nem számítva a felemelkedés közben való lehűlést — legalább 1000 m mély- ségből kell azt származtatnunk. A földtani szelvények mélység felé történő szerkesztésé- nél ezt a szempontot figyelembe is vettük. Az ausztriai fázis után az egész terület kiemelkedett és konszolidálódott. A mio- cénig tartó hosszú szárazföldi periódus hegységszerkezeti eseményeire vonatkozólag nincsenek adataink. A miocén tenger valószínűleg itt is, akárcsak a Mecsek-hegység területén — a törések mentén leggyorsabban besüllyedő részmedencékbe — már a helvéti korszakban benyomult. A miocén szerkezetalakulás ÉNy — DK-i és ÉK — DXy-i (részben feléledt) törésrendszerek mentén darabolta szét a „konszolidálódott’ mezozóos szerkezetet. A harmad- és negyedidőszaki szerkezetalakulás bölcsője a stájer fázis. Ekkor jött létre pl. a Dráva-árok és a Bolyi-medence, melyek a pliocénben nyerték el mai formájukat. Az Ellend-i. sz. fúrás területén a helvéti és főleg a tortonai emeletek idején oszcillációk figyelhetők meg. A Báni-hegység tortonai rétegsora, a Xagyharsány-hegy karsztos üregét kitöltő, mediteránnak tartott homokkő, valamint a fúrókagyló nyomok szerint a tortonai tenger nemcsak a medencéket, hanem a Villányi-hegységet is elöntötte. Amiocén-végi (attikai) kiemelkedést az alsópannóniai beltó transzgressziój a követte. A medencék gyors süllyedése következtében, a medencékben mintegy 1000 m vastagságú alsópannóniai rétegsor rakódott le. A Bolyi-medence, melyet Xy-on éles tö- 54 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet [ZC^32QIIH3n3^4[^^ 5[n3bK6Q^K7Qg]3 8[~^ 9FT1 10 Ml H PXl~l 12pT~1 13[DH 14^^ 15[^] 16 ED 17(ZU 18 ED 19EH 20[2H 21 ED 22pMl 23[~^~1 24^7] 25ÍÍPP W e i n : Újabb adatok a I ’ illányi-hegy ség szerkezetéhez 55 résvonal határol, lényegileg a monyoródi szigetrög és a Villányi-hegység K-i folytatását alkotó majsi, magas helyzetű mezozóos szerkezet közt süllyedt be. A teljesség kedvéért kell megemlítenünk, valószínűleg az intrapannón szlavóniai fázishoz kapcsolódó, finális jellegű bazalt vulkánosságot, melynek kőzeteit Báron és a Báni-hegységből ismerjük. Barabás A. — B aranyi I. — J ámbor Á. (munkaközösség 1964) a Bolyi- inedence mezozóos aljzatát - 600 m mélységben állapította meg. Lendvay K. (1966) újabb szeizmikus refrakciós mérései szerint a neogén rétegek jóval vastagabbak és -1500 m mélységig terjednek. A neogén rétegsort fúrás sehol sem harántolta (a mo- hácsi Vadász utcában telepített vízfúrás 600 m mélységben pannóniai rétegekben állt meg). Mégis a Lendvay K. által mintegy 1600 m vastagnak észlelt laza (kis sebességű) rétegsor nagyobb részt a pannóniai emeletbe tartozhatik. Lendvay K. (1966) mu- tatta ki a medence É-i és D-i peremének f eltolódásokként értelmezett törésvonalait. A mecseki intrapannón és posztpannón tektonika (W ein Gy. 1964a, 1964b) ezt az értel- mezést alátámasztja. Ezek szerint az intrapannón (szlavóniai ill. rhodáni), sőt még a posztpannon (keletkaukázusi) mozgá- sok során is megnyilvánuló összenyomó hatásra a monyo- ródi és majsi merev mezozóos kőzetekből álló keret az „e 1 ő s ü 1 1 y e d é k”- k é n t viselkedő, vastag neogén rétegekkel feltöltött Bolyi- medence felé felpikkelyeződött. Az alsópannóniai emeletre jellemző erőteljes süllyedést a felsőpannóniai tagozatban egyenletes, az egész területre kiterjedő, egységes üledékképződési viszonyok váltották fel. A Villányi -hegységnek legfeljebb csak a legmagasabb csúcsai állhatták ki a felső- pannóniai tóból, mely lassan elsekélyesedett és a pliocén végén a Villányi-hegység térségé- ből teljesen visszahúzódott. Kretzoi M. (1955, 1956) vizsgálatai szerint, ha nem is nagyarányú, de jelleg- zetes töréses szerkezetek keletkeztek a pleisztocén folyamán, amikor a Villányi-hegység és környéke már végleg szárazulattá vált. A pliocén fázisok stílusához kapcsolódó szer- kezeti mozgások tehát tovább folytatódtak. Valószínűnek tartjuk, hogy azok a nyílt repedések, melyeknek karsztosodott üre- geiből Kretzoi M. a „csamotai” levantei korú gerinces faimát határozta meg, a ifelsőpannon utáni walachiai fázissal kapcsolatosan keletkezhettek, akkor, amikor az ! egész terület véglegesen kiemelkedett a pannóniai tó vizéből. A nagyjából K — Ny-i irányú törésrendszerek mentén kialakult karsztos üregek- Iből került ki az ópleisztocén „villányi” gerinces fauna. Kretzoi M. igen értékes meg- < [?. ábra. A Villányi-hegység szerkezetföldtani térképe. Szerkesztette: dr. W e i n György, 1967. Jel- .nagyarázat: 1. Felsőpannóniai képződmények, 2. Alsópannóniai képződmények, 3. Miocén képződ- mények, 4. Alsókréta képződmények, 5. Alsókréta bauxit, 6. Alsókréta trachidolerit (diabáz), 7. Dogger — !nalm képződmények, 8. Középsőtriász képződmények, 9. Mezozoikum általában, 10. Perm képződmények, 1. Felsőkarbon képződmények, 12. Alsókarbon gránitos kőzetek általában (mórágyi típus), 13. Prekamb- ium (?) szerpentinit, 14. Prekambrium (?) kristályos pala, 15. Törésvonal horizontális elmozdulás nyomai- val, 16. Pannóniai feltolódási vonalak, 17. Miocén — alsópannóniai törésvonalak, 18. Ausztriai fázissal capcsolatos feltolódási vonalak, 19. Variszkuszi mozgásokkal kapcsolatos feltolódási vonalak, 20. Varisz- ijniszi mozgásokkal kapcsolatos törésvonalak, 21. Rétegdőlés, 22. Mélyfúrás, 23. Hideg vizű forrás, 24. Meleg vizű forrás, 25. Szelvény irány Jfí>6. 3. Tektonische Karte des Villányer Gebirges. Entworfen von Dr. Gy. W e i n, 1967. Erklárun- ;en: 1. Oberpannonische Ablagerungen. 2. Unterpannonische Ablagerungen, 3. Miozáne Ablagerungen, . Unterkretazische Ablagerungen, 5. Unterkretazischer Bauxit, 6. Unterkreide-Trachydolerit (Diabas), '. Dogger— Malm-Ablagerungen, 8. Mitteltriadische Ablagerungen, 9. Mesozoikum im allgemeinen, 10. ’ermische Ablagerungen n. Oberkarbonische Ablagerungen, 12. Unterkarbonische Granitgesteine im illgemeinen (Mórágyer Typ), 13. Prákambrium (?), Serpentinit, 14. Prákambrium ( ?), kristalliner Schie- er, 15. Bruchlinie mit Spuren von Horizontalverschiebungen, 16. Pannonische Aufschiebungslinien, 17. fiozáne bis unterpannonische Bruchstörungen, 18. Aufschiebungslinien, an die austrische Phase gebun- len, 19. Aufschiebungslinien, an die variszische Orogenese gebunden, 20. Bruchstörungen, an die varis- ische Orogenese gebunden, 21. Schichteneinfallen, 22. Tiefbohrungen, 23. Kaltwasserquelle, 24. Warm- rasserquelle, 25. Profilrichtung 56 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet figyelése, hogy ezek az eredetileg nyílt törések a villányi típusú gerinces maradványok szedimentáeiója után összepréselődtek és horizontális elmozdulásokat jeleznek. A középsőpleisztocén „bihari” gerinces faima közel É — D-i nyílt vetőrendszer kioldott üregeiben halmozódott fel. Több helyen (így a csamotai Cser-hegy kőbányájában, a siklós — harkányi út- elágazásnál levő maim kőfejtőben, a vokány — siklósi út Ny-i oldalán levő régi kőfejtőben, < a beremendi kőbányában és a monyoródi régi kőfejtőben) egy idős, NyÉNy — KDK-i irányú zárt, horizontális elmozdulást jelző törésrendszert figyeltünk meg, amely K r e t- z o i M. „villányi” faunás törésvonalaival azonosítható. Ezt a rendszert elveti egy fia- talabb, nyílt vetőrendszer, amelynek csapásiránya ÉÉK — DDNy-i. Horizontális elmoz- dulás nyomait itt is meg lehet figyelni. A vetőüregeket kalcit és vörös agyag tölti ki. Valószínűleg Kretzoi M. „bihari” faunás törésvonalaival azonosíthatók. A beremendi kőbányában három törésvonal-generációt sikerült észlelni. A leg- idősebb ÉÉK — DDNy-i csapású, szubvertikális helyzetű. A horizontális vonszolódás hatására keletkezett törésvonallal párhuzamos repedésrendszert kalcit tölti ki. Ez a legidősebb törésrendszer valószínűleg az ausztriai fázisban keletkezett. A következő törésvonal, mely az előzőt elvetette, ÉNy — DK-i csapású, nyílt, korrodált felületű, DNy felé 8o°-kal dől. Végül a legfiatalabb, ÉÉNy — DDK-i, nyílt, szubvertikális törést kalcit, aragonit és vörös agyag tölti ki. A két utóbbi beleillik Kretzoi M. pleisztocén korú , törésrendszereibe. Pávai Vájná F. (1917, 1925) területünkön is legelőször mutatott rá a fiatal mozgások fontosságára. Újabban M o 1 d v a y L. (1964, 1965) és Bendefy L. (i959. 1965) kimutatták, hogy a pleisztocén folyamán és napjainkban is folytatódnak a szakaszos függőleges mozgások, melyekhez másodlagos mozgásként törések menti elmozdulások, sőt pikkelveződésre utaló mozgások is kapcsolódnak. A miocén kori széthulló tektonika késői örökségeképpen ma is megfigyelhetünk emelkedő és süllyedő öveket, melyek a harmadidőszakban kialakult szerkezetek mentén, illetve azokból fejlődő újabb szerkezetekben élnek tovább. Az 1909. május 29.-én leját- szódott baranyai 6-os erősségű földrengés kiértékelése (R é t h 1 y A. 1952) azt bizonyít- ja, hogy az ellendi süllvedék NyÉNy — KDK-i vonalak mentén még ma is mozog. Ezek a megfigyelések élénken tükrözik azt, hogy a pliocén mozgások, ha gyengébben is, a pleisztocén folyam án tovább éltek és szakaszos emelkedés mellett dilatációs töréseket, másodlagos kompresszív hatások esetében víz- I szintes elmozdulásokat, sőt még pikkel yeződéseket is létre hoztak. IRODALOM— bITERATUR B aranyi I. — Jámbor A. (1963): Komplex geofizikai kutatások és geológiai vizsgálatok eredményeinek felhasználása a DK-Dunántúl területén az alaphegység kutatásában. Magyar Geofizika III., 3 — 4. sz. pp. 166 — 176. — Bendefy, í,. (1959): Xiveauánderungen im Raum von Transdanubien auf Grund zeitgemásser Feineinwángungen. Acta Techn. 23, 1 —2. — Bendefy t,. (1965): A Magyar- Medence mélyszerkezetének dinári és keletalpi vonatkozásai. Földr. Ért. 14, 4. pp. 387 — 419 — G o 1 u b, Ej- 6957b Bazalt-andezit kod Popovca u Baranji. Geolski Vjesnik 10, pp. ni — 120. Zagreb. - Hof- m a n n, K. (1876): Mitteilungen dér k. ungar. geologisclien Anstalt über ihre Aufnahmarbeiten in den Jahren 1874 und 1875. Verh. Geol. R. A. pp. 22 — 24, Wien — Fülöp J. (1966): A Villányi-hegysé- krétaidőszaki képződményei. Geol. Hung. Ser. Geol. 15 — J á in b o r A. (1962): ATéseny 1. sz. fúrás föld- tani eredményei. Földt. Közi. 92. pp. 458 — 459 — Kaszap A. (1958) : Dogger rétegek újabb feltárása a Villányi hegységben. Földt. Közi. 88. pp. 119 — 121 — Kaszap A. (1961): Bath-kallovi rétegek a Villányi hegységben. Földt. Int. Évk. 49, 2. pp. 523 — 527. — Kaszap A. (1963) : A Dél-baranyai mezozóos szi- getrögök. Földt. Közi. 93. pp. 440 — 450— Kertai Gy. (1961): A mezozoikum kőolajföldtani jelentő- sége. Földt. Int. Évk. 49. 4. pp. 847 — 854 — Kőrössy L. (1963): Magyarország medenceterületeinek összehasonlító földtani szerkezete. Földt. Közi. 93. pp. 153 — 172. — Kretzoi M. (1955): Adatok a Ma- gyar-medence negyedkori tektonikájához. Hidr. Közi. 35. pp. 44. — Kretzoi M. (1956) : A Villányi hegy- \V e i n : Űjabb adatok a Villányi-hegység szerkezetéhez 57 ség alsó pleisztocén gerinces faunái. Geol. Hung. Ser. Pál. 27. pp. 1 —264 - fendvai K. (1966): A bólyi medence. Geof. Közi. 15. pp. 69 — 76 — ifj. X, ó c z y X,. (1912): A Villányi és Báni hegység geológiai viszonyai. Földt. Közi. 42. pp. 672 —695. ifj. tóczy I,. (1913) : Baranya vármegye déli hegyvidékének föld- tani viszonyai. Földt. Int. Évi Jel. 1912-ről, pp. 171 — 182. — ifj. tóczy I,. (1914): A Báni hegység (Baranya m.) geológiai viszonyai. Földt. Int. Évi Jel. 1913-ról, pp. 353 — 360 — Mauritz B. (1920): A Báni hegység bazaltszerű kőzetei. Math. és Terin. tud. ért. 37, pp. 62 — 65. — Méhes K. (1964): Magyarország krétaidőszaki Orbitolinái. Kézirat, MÁFI, Adattár. — Méhes K. (1965): Magyarországi Orbitolina vizsgálatok. Földt. Int. Évi Jel. 1963-ról, pp. 95 — 106. — Moldvay L- (1964): Adatok a Mecsek és peremvidéke negyedkori szerkezeti viszonyainak vizsgálatához. Földt. Int. Évi Jel. 1962-ről pp. 105 — 109. — Moldvay I„ (1965): A negyedkori szerkezetalakulás megnyilvánulásai a Magyar Középhegységben. Földr. Köziem. Nyomás alatt — Munkaközösség (1964): A Mecsek és Villányi hegység geofizikai kutatásának erdményei. Geof. Int. Évk. 1. pp. 1 —70. — Nicolic, D. — Kemenci, R. (1962): Geological and Petrographical Composition of the Neogene base in Vojvodina. Ref. v. Savét. Deo. 1. geol. pp. 151, Beograd. — ifj. N o s z k y J. (1957): Kiértékelő jelentés az 1952-ben Villányi-hegységben végzett reambuláló földtani vizsgálatokról. Kézirat. MÁFI, Adattár — Pávai Vájná F. (1917): A 'földkéreg legfiatalabb tektonikus mozgásairól. Földt. Közi. 47, 4 — 9. — Pávai Vájná F. (1925): A földkéreg legfiatalabb tektonikus mozgásairól. Földt. Közi. 55, pp. 63 — 85. — Pávai Vájná F. (1917 — 30): 1 : 75 000 méretarányú kéziratos térképek a DK-Dunántúlról. MÁFI, Térképtár — P e t e r s, K. F. (1863): Bemerkungen über die Bedeutung dér Balkan-Halbinsel als Festland in dér Liasperiode. Sitz. -bér. Ak. Wiss. Mát. Nat. KI. 48. I. Abt. pp. 418 — 426, Wien. — Peters, K. F. (1863): Über den Lias von Fünfkirchen. Sitz. -bér. Ak. Wiss. Mát. Nat. KI. 46. I. Abt. pp. 241, Wien — Pletikapic, 1 Z.— G j e t v a j, I. — Jurkovic, M. — Urbiha, H.- Hrnic, ÉJ, (1964): Geology, Oil and Gas Possibilities of the Drava-River Depression. Geol. Vjesnik 17, pp. 49 — 78, Zagreb. — Rakusz G y. (1937): Adatok a Harsányhegy bauxitszintjének ismeretéhez. Földt. Int. Évi Jel. 1929 — 1932-ről, pp. 215 — 231. — Rakusz Gy.— Strausz I,- (1953): A Villányi hegység földtana. Földt. Int. Évk. 41., 2. pp. 3 — 27. — Réthly A. (1952): A Kárpátmedencék földrengései. Budapest. — SchefferV.— K á n t á s K. (1949): A Dunántúl regionális geofizikája. Földt. Közi. 79. pp. 327 — 356. — Schmidt E. R. (1954): A geomechanikai szemlélet szerepe a karsztvízkutatásban és a karsztvíz elleni védekezés. 1 Bány. Lapok 9. és Bány. Kút. Int. Közi. 30 — S c h m i d t E. R. (1957): Geomechanika. Budapest. — Schmidt E. R. és munkatársai (Almássy E. — Bélteky L- — E mber K. — E rhardt Gy. — Ferencz K.— Láng G. — Ozorai Gy. — R a v a s z Cs.-né) (1962): Magyarország vízföldtani atlasza. Budapest. — Schmidt E. R. (1964): Hévízkutatás és geometrikus gradiens. Földt. Int. Évi I Jel. 1962-ről, pp. 547 — 553. — Strausz L. (1927): A Báni hegység mediterrán rétegei. Földt. Közi. [56. pp. 118 — 122 — Strausz L- (1942): Adatok a dunántúli neogén tektonikájához. Földt. Közi. 72. 1 pp. 40 — 52. — S z a 1 a i T. (1963): A Tisia epirogén mozgásai. A nyugati Kárpátok és az Alföld között a mélybesüllyedt kordillera földtörténeti szerepe. Geofiz. Közi. 12. 3 — 4, pp. 101 — 123. — Szentes F. (1961): A magyarországi mezozóos kéregmozgások. Földt. Int. Évk. 49, 3, pp. 741—745. — S z e p e s- ih á z y K. (1968): — A kristályos aljzat fontosabb kőzettípusai a Duna— Tiszaköz középső és déli részén. Földt. Int. Évi Jel. (nyomdában). — Vadász E. (1935): A Mecsek-hegység. Magyar tájak földtani le- írása. Budapest. — Vadász E. (1949): Termális „karsztvíz” Dél-Baranyában. Hidr. Közi. 29, pp. 81 — 83.— Viczián I. (1965): A baranyai bazalt. Földt. Közi. 4. pp. 448 — 452. — W e i n, Gy. (1964. A The Vergency-directing Role of the Fore-Deeps in the Mountains of Hungary. Acta Geol. 8. pp. 347 — 355. ): Wein Gy. (1964b): Előmélységek szerepe a mecsek-hegységi pikkelyes szerkezetek kialakulásánál. iMagyar Geofizika 7., 1. pp. 55 — 60. — Wein Gy. (1967a): Délkelet-Dunántúl hegységszerkezeti egysé- geinek összefüggései az óalpi ciklusban. Földt. Közi. 97. pp. 286 — 293. — Wein G y. (19676): Délkelet- 1 Dunántúl hegységszerkezete. Földt. Közi. 97. pp. 000. Neuere Beitrage zűr Kenntnis dér Struktur des Villányer Gebirges Dr . GY. WEIN Die Ergebnisse dér neueren Tiefbolirungen und geophysikalischen Untersuchun- gen machten es erforderlich unsere Kenntnisse über den tektonischen Bau des Villányer Gebirges zu ergánzen. Das Villányer Gebirge und die Inselsehollen von Südbaranya stellen Ausbisse dér Struktureinlieit dér Villányer mesozoisehen Zone dar. Die Villányer mesozoische Zone ist eine walirscheinlich schon wáhrend dér variszisehen Bewegungen angelegte, entlang etwa dér südwestlich-nordöstlich orientierten Strukturlinien eingesunkene, mesozoische Sedimen- tationsmulde, die im Norden vöm Mórágyer kristallinen Zug, im Süden vöm südöstlichen kristallinen Rüeken begrenzt wird. Dér von polymetamorphen, höehst wahrscheinlieh prákambrischen bis altpaláo- zoisehen kristallinen Gesteinen aufgebaute Strukturrahmen erreichte seinen heute be- kannten Metamorphisierungsgrad und gewann seine von einer südöstlichen Vergenz zeugende Sehuppenstruktur wáhrend dér intensiven variszisehen syntektonischen Gra- nitisierung und dér nachfolgenden kompressiven Phase. Dér Mórágyer kristalline Rüeken stellte zwischen dér Mecseker und dér Villányer Sedimentationsmulde eine Sch welle dar, die vöm Meer bisweilen ebenfalls überschwemmt 58 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet wurde. Wáhrend in dér sich schnell absinkenden Mecseker Geosynklinale im Mesozoikum eine kontinuierliche Sedimentation erfolgte, wurde im Raume dér Vülányer mesozoischen Zone die im Perm begonnene Sedimentation nach dem Ladin unterbrochen und folgte eine Pause bis zum Aalen. Zwischen dem Aalen und dem Bath lásst sich eine kurze Er- hebung beobachten, dann wird die bis zum Obertithon andauemde thalathokratische Periode durch die im Bath beginnende Transgression angekündigt. Die jungkimmeri- schen Bewegímgen hatten eine vollkommene Erhebung und vermutlich auch leichte Fal- tungen und Brüche zűr Folge. Die vöm Perm bis zum Obertithon dauemde Periode, die sich in Form von disjunktiven, vertikalen Bewegungen áusserte, kam damit zu Ende. Die in den Villányer und Mecseker Strukturen beobachteten epirogenetischen Bewegun- gen weisen darauf hin, daű die beiden Strukturen miteinander in Gleichgewicht stehen, bzw. daű sie in den jeweiligen Ruhephasen im Begriff sind, den wáhrend dér Orogen- phasen ins Wanken gebrachten Gleichgewichtszustand wiederum zurüekzugewinnen. Das Barréme-Meer rückte vöm S vor und die Barréme-Ablagerungen folgen mit i einer Sedimentationsdiskordanz über die verkarsteten Malm-Schiehten. Im Alb leitete eine leichte Erhebung (Oszillation) die sehr starken orogenetischen Bewegungen ein, die dér austrischen Phase zuzuschreiben sind. Dér Schuppenbau des Gebietes wird auf diese Phase zurückgeführt. Sie traf die Villányer mesozoische Zone nach Ablagerung dér Schichtenfolge des Alb. Im haufe dér Aufschuppung bildete sich eine bilaterale Struktur aus, die sich nach unseren Untersuchirngsergebnissen aus sechs X XV orientierten imd einer in SSO-Richtimg gestauchten, alsó insgesamt sieben Schuppen — und nieht fünf Schuppen XXW-hcher Vergenz, wie es früher angenommen wurde — zusammensetzte. Die sieben Schuppen sind, in dér Reihenfolge vöm S nach X angeführt, folgende: I. Be- remend, II. Harsány, III. Villány, IV. Siklós, V. Csuknia, VI. Tenkes, VII. Babarcszőlős. Im Laufe dér Aufschuppung sind auch weniger bedeutende Horizontalverschie- bímgen von X — S-Riehtung entstanden. Die Bewegímgen erfolgten nicht ausschliesslich éntlang den Schuppenlinien, die auf den plastischen tonigen Schichten dér unteren Trias ?, des Bath und Alb mit grosser Bevorzugung angelegt wurden, sondem sie verbreiteten sich auch auf die zwischen den Kalkstein- und Dolomitbánken beobachtbaren, dünnen, tonigen Streifchen von ein paar Milliméter bis Zenthneter Dicke. Dies wird auch durch die auf den Schichtfláchen beobachtbaren Gleitfláchen und durch das linsenförmige und mit Kalzit ausgefüllte Spaltennetz, das senkrecht auf die Bewegungsrichtung angelegt wurde, bewiesen. Wáhrend dér Aufschuppung wurde die ursprünglich ca. 44 km breite Villányer mesozoische Mulde auf 30 km eingeengt. Sich auf solche Weise wiederholend, vergrösser- ten die aufeinander geschobenen mesozoischen Schichtenfolgen die Máchtigkeit dér Karbonatserie, die gégén die Tiefe betráchtlich zunimmt. Diesem Umstand dürfte die hohe Temperatur (63° C) des Thermalwassers von Harkány zugesehrieben werden. Für das Erreichen einer so hohen Temperatur braucht das Wasser eine Tiefenlage von xooo m, so daű wir im Liegenden dér normalerweise 500 m máchtigen Trias-Serie eine wreitere, wenigstens genauso máchtige Kalksteinserie unter dem Anis- Kalkstein, woraus das Thermal wasser aufquillt, annehmen müssen. Xach dér austrischen Phase erhob und konsolidierte sich das von uns betrachtete ganze Gebiet. Das Miozán-Meer drang wahrseheinlich hier auch — genauso, wie im Me- csekgebirge — in die Senkungsstrukturen ein, die lángs dér durch die steirischen Bewe- gungen bedingten Bruchstörungen angelegt worden sind. Die miozánen und die spáteren, pliozánen Bruchsysteme waren senkrecht darauf orientiert. Die dadurch angelegten ter- tiáren Strukturen waren das Bolyer Becken und dér Drau-Graben. Xach Ablagerung dér miozánen Schichtenfolge kam es zu einer partiellen Erhe- bung des Gebietes und im Unterpannon sanken die bereits erwáhnten Becken noch in- tensiver weiter ein. Xach den geophysikalisehen Messungen hátten sich die hoeh gelegenen mesozoischen Sehollen zűr Zeit dér intrapannonischen Bewegungen (slavonische/rhodanische Phase) von beiden Seiten in Richtung des das Bolyer Becken ausfüllenden 1600 m máchtigen jungtertiáren Sedimentkomplexes aufgeschoben. Vöm X schob sich die mesozoische In- selscholle von Monyoród, vöm S aber die mit Xeogen bedeckte, hoch gelegene kretazische Scholle von Majs, die in die östliche Fortsetzung des Villányer Gebirges fállt, auf. Im Oberpannon wurde das Absinken gleichmássiger und vöm Binnenmeer ragte nunmehr lediglich dér höchste Teil des Villányer Gebirges empor. Xach dem Oberpannon erhob sich das ganze Gebiet. Es wurde nachgewiesen, daű im Pleistozán Vert ikal bewegungen vor sich gingen, wodurch junge Bruchsysteme ent- standen. Die die »Csarliótaer« Fauna führenden, offenen Spalten sind wahrseheinlich an die postpannonische wallachische Phase gebunden. Die die »Villánver« Vertebraten-Fauna 59 W e i n : Újabb adatok a Villányi-hegység szerkezetéhez bergenclen, O — \\ orientierten Brűche, lángs dérén auch Horizontalverschiebungen stattgefunden habén, sind altpleistozánen Alters. Die mittelpleistozáne »Biharer« Ver- tebraten-F auna hat sieh in einem N — S gerichteten offenen Spaltensystem angeháuft. Die pleistozánen und holozánen Bewegungen sind auch dureli morphologische Methoden nachgewiesen worden. Xach diesen Ergebnissen hátten sich alsó die selektiven Bewegirngen entlang den durch die mit »Zerstückelung« charakterisierbare tertiáre Tek- tonik angelegten Strakturen fortgesetzt. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 60 — 65 KAOLINIT SZUSZPENZIÓK ÜLEPEDÉSI ÉS REOLÓGIAI SAJÁTSÁGAI DR. GIEDÉXÉ, DR. FARKAS MÁRIA — DR. SZÁNTÓ FERENC* (4 ábrával, 1 táblázattal) Összefoglalás: Vizes közegíí kaolinit szuszpenziók Teológiai és ülepedési sajátságait döntően a részecskék struktúraképzése, vagyis végső fokon adhéziója szabja meg. A kaolinit- részecskék közti kölcsönhatás változik a disszociábilis kation, valamint a koaguláltató kation értékűségével. A jól disszociáló Xa-kaolinitból már viszonylag kis töménységű kalcium-kloridoldatban él-lap kapcsolódással laza, nagy folyadék tartalmú aggregátumok képződnek, ami megmutatkozik a szuszpenzió relativ belső súrlódásában, valamint üle- pedésében. Az egyértékű nátrium-ionok hatása csak nagyobb töménységben jelentkezik és jóval kisebb mértékű. A Ca-kaolinitszuszpenziók a részecskék közötti lap-lap illeszkedés miatt eleve aggregáltabb szerkezetűek és így kevésbé mutatkozik meg a koagulálás hatása. Bevezetés t Vizes közegű agyagásvány szuszpenziók ülepedési és Teológiai sajátságait döntően a szerkezetképzési hajlam szabja meg. Ez pedig főképpen az adhéziós erők nagyságától függ, amit jelentősen befolyásol a részecskék töltése. B u z á g h A. (1942) vizes közegű bentonit szuszpenziókat vizsgálva megállapítja, hogy az izoelektromos állapotú, vagyis nagyobb adhéziójú rendszer relatív belső súrlódása nagyobb, mint a töltéssel rendelkező részecskéket tartalmazó szuszpenzióé. Van O 1 p h e n H. (1963) valamint Scho- field R. K. és Sámson H. R. (1954) szerint a kaolinit részecskék megfelelő körülmények között a bázislapokon negatív, a rétegrácsok szélein pozitív töltésű kettős- réteggel rendelkeznek. A szerkezetképzést minden olyan tényező befolyásolja, amely a részecskék töltésállapotát megváltoztatja. Van O 1 p li e n a negatív és pozitív töltésű kettősrétegek közötti kölcsöhatás nagyságának változásával magyarázza a töményebb agyagásvány szuszpenziók Teológiai viselkedését különböző töménységű elektrolitolda- tokban. Mi eh ae Is A. S. és Bolger J. C. (1962) a részecskék közti kölcsönhatás és az ülepedési sajátságok között állapít meg összefüggést. Szerzők szerint a primer ré- szecskékből az előkezeléstől függően különböző méretű ún. flokkulumok, ezekből pedig nagyobb aggregátumok jönnek létre. A híg szuszpenziók ülepedésének kvantitatív jel- lemzésére felhasználják Richardson J. F. és Zaki W. X. (1954) egyenletét: Q Vs £4’65, ahol 0 a szuszpenzió mért ülepedési sebessége, l’s a határesetben végtelenül híg szuszpenzió S t o k e s szerinti ülepedési sebessége, £ a hézagtérfogat. Szerzők £-t a következő formában fejezik ki: £ = 1 — CA0, ahol 0 a kaolinit térfogatkoncentrációja, CA pedig az aggregátumok térfogata a szilárd anyag térfogatához viszonyítva. Az utóbbi érték jellemző az aggregátumok lazaságára, folyadéktartalmára. Az egyenlet felhaszná- lásával kiszámítható az aggregátumok átlagos átmérője is. Michaels és Bolger (1964) vizsgálta a kaolin szuszpenziók pszeudoplasztikus viselkedése és a szuszpenzió pH- ja közötti összefüggést. Savas közegben az ellentétes töltésű kettősrétegek közötti kölcsönhatás eredményeképpen kártyavázszerkezet jön létre, a szuszpenzió jelentős * Eloldva a MF1' Agyagásvány tani Szakosztályának 1967. I. 3. -i előadó ülésén. Készült a JATE Kolloidkémiai Tanszékén, Szeged G i l d é n é — S z á nt ó : Kaolinit szuszpenziók sajátságai 61 folyáshatárral rendelkezik. A közeg pH- jának emelésével a rétegrácsok széleinek pozitív töltése csökken, a flokkulumok sűrűsége nő, ugyanakkor mérete csökken és csökken a szuszpenziók folyáshatára, valamint viszkozitása. A kaolinit kicserélhető kationjának minősége, valamint az oldatban levő elektrolit nűnősége és töménysége a fenti értékeket várhatóan jelentősen befolyásolja. Ezért vizs- gáltuk a Na- és Ca-kaolinit szuszpenziók ülepedését és belső súrlódását különböző tö- ménységű nátrimn-klorid és kaleium-klorid oldatokban. Kísérleti anyagok és módszerek Méréseinkhez zettlitzi kaolin 0,2 — 2 jum részecskeméret közötti frakcióját használ- tuk, amit nátrium-karbonátos kezelés után ülepitéssel és szupercentrifugálással nyertünk ki. Sósavval pH = 5-ig történő savanyítás, majd dialízis után ismételt nátrium-kloridos ül. kalcium-kloridos kezeléssel nyertük a Na- ill. Ca-ásványt. Az elektrolitfelesleget centrifugálásos dekantálással távolítottuk el. Az ülepítési vizsgálatokat 20 ml-es, azonos belső átmérőjű, kalibrált, osztott kémcsövekben, a reológiai méréseket Ostwald viszkozi- méterben 22°-on végeztük. A relatív belső súrlódást minden esetben 3%-os szuszpenzió- töménységnél mértük. Kísérleti eredmények 1. A szuszpenziók belső súrlódásának vizsgálata. A relatív belső súrlódás mind a Na-, mind a Ca-kaolinit esetében növekvő koncentrációjú kaleium-klorid jelenlétében kismértékben csökken, majd nagyobb mértékben emelkedik (1. ábra). Míg azonban Ca-kaolinitnál a csökkenés csak nagyon szűk elektrolitkoncentrá r. ábra. A szuszpenzió belső súrlódásának változása a koagulátor (CaCl,) töménységével Fig. 1. Variadon of the internál friction of the suspension with concentration of the coagulator (CaCl,) ció határok közt tapasztalható, addig Na-kaolinitnál a minimum elhúzódottabb. Különb- ség van a maximális iirel értékekben is. A relatív belső súrlódás legnagyobb növekedése — a tiszta vizes közegben kapott értékhez képest — Na-kaolinitnál 0,41, Ca-kaolinituál ugyanakkor csak 0,18. Vizsgáltuk a nátrium-klorid hatását is mindkét kaolinit belső súrlódására. Mint várható, az egyértékű nátrium-ionok jóval kisebb mértékben befolyásolják rjrel értékét, 62 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet mint a kétértékű kalcium-ionok. így a belső súrlódás növekedése csak nagyobb nátrium- klorid töménységnél lép fel és jóval kisebb mértékű, mint kalcium-klorid jelenlétében (2. ábra). A relatív belső súrlódás változása a kalcium-klorid-koncentráció növekedésével, az aggregáció mértékében beállt változással értelmezhető. Az rjrel értékek kezdeti, kis- mértékű csökkenése arra utal, hogy a tiszta vízben kialakult laza, labilis szerkezet már kis mennyiségű elektrolit hatására megbomlik. A szerkezet felbomlása értelmezhető a van O 1 p h e n elmélet alapján, amely a pozitív és negatív töltésű kettősrétegek szerkezeté- nek megváltozását tételezi fel elektrolit hatására. A kalcium-klorid-koncentráció további növelésével nagyobb adhéziójú aggregált szerkezet jön létre, a viszkozitás emelkedik. 2. ábra. A szuszpenzió belső súrlódásának változása a koagulátor (XaCl) töménységével Fig. 2. Variadon of the internál frietion of the suspension with eoncentration of the coagulator (NaCl) A Xa- és Ca-kaolinit viselkedése közötti eltérés különböző disszociációképességük alapján magyarázható. A jobban disszociáló Na-kaolinit -részecskék között kisebb mér- tékű a lap-lap orientált aggregáció, nagyobb az él-lap kapcsolódás valószínűsége. így a nagyobb elektrolittöménységnél kialakuló aggregátumszerkezet lazább, a viszonylagos térbetöltés nagyobb és a viszkozitás ezzel párhuzamosan nő. 2. Ülepedési vizsgálatok. Az ülepedési vizsgálatokat 50 mmól/liter koncentrációjú nátrium-klorid-, ill. 10 mmól/liter koncentrációjú kalcium-klorid-oldatban végeztük 0,5 — 2% szuszpenziótöménység között. Ilyen oldatokban ugyanis rövid idő alatt kialakul az éles határfelület mindegyik szuszpenziótöménységnél és így az ülepedés jól követhető. Ábrázolva a határfelület helyzetét az ülepedési idő függvényében az ún. ülepedési görbéket kapjuk. Az ülepedési görbék jellege nagymértékben függ — adott disszociábilis kationt tartalmazó kaolinit és közeg esetében — a szuszpenzió töménységétől (3. ábra). Kis töménységnél (a kaolinit térfogatkoncentrációja, 0 < 0,004) az ülepedési görbék merede- ken csökkenő lineáris szakasszal indulnak. Az ülepedés — az első néhány perctől eltekint- ve — jól követhető. Nagyobb töménységnél az éles határfelület gyorsan kialakul, egy ideig azonban alig süllyed, a görbe meredeksége nagyon kicsi. Hosszabb-rövidebb idő után az ülepedési sebesség hirtelen megnő, a határfelület gyorsan süllyed mindaddig, amíg ki nem alakul egy tömörebb szerkezetű üledék a rendszerben. A kezdeti, kis mere- dekségű szakasz utáni változás azt mutatja, hogy kezdetben egy labilis szerkezet alakul ki, ami belső átrendeződés, az aggregátumok méretének növekedése, vagy az aggregátu- mok tömörödése miatt időben változik. A híg szuszpenziók ülepedésére alkalmazható a Michaels- és Bolger-féle összefüg- gés, ha feltételezzük, hogy az aggregátumok mérete független a szuszpenziótöménységtől és nem változik az ülepedés megindulása után. A gyakorlatilag lineáris, meredekszakasz- szal induló ülepedési görbék első szakaszából — konstans differenciálhányadosuk révén — ► G i l d én é — S z á n t ó: Kaolinit szuszpenziók sajátságai 63 Q, az aggregátumok ülepedési sebessége kiszámítható. Az irodalmi adatoknak megfelelően a Q 1li,65 értékeit a kaolinit térfogatkoncentrációjának függvényében ábrázolva jó közelí- téssel egyenest kapunk. Ebből az egyenesből grafikus extrapolációval a CA meghatároz- ható (4. ábra). t/perc/ 3. ábra. Különböző töménységű szuszpenziók ülepedési görbéi (Xa-kaolinit, 10 mmól/liter CaCl,) Fig. 3. Depositional curves of suspensions of different concentration (Xa-kaolinite, 10 mmole/litre of CaCl,) 4. ábra. Az ülepedési sebesség függése a szuszpenzió töménységétől a Michaels- Bolger-féle ábrázolásban Fig. 4. Variadon of the rate of depositi- on as a function of suspension concent- ration as plotted by the Michaels-Bolger method Az aggregátumok szerkezetének változása a cserélhető és a koagulálható ion minőségével Yariation of the structure of the aggregates as a function of the quality of exchangeable and coagulable ions I. táblázat — Table I. Kaolinit Elektrolit CA Xa-kaolinit CaCl2(io mmól/liter) 115 XaCl(5o mmól/liter) 83 Ca-kaolinit CaCl 2(10 mmól/liter) 79 XaCl(5o mmól/liter) 76 Megállapítható, hogy az aggregátumok lazasága, folyadéktartalma függ a disszo- ciábilis kation és a koaguláltató ion értékűségétől (I. táblázat). A legvoluminózusabb agg- regátumok Na-kaolinit esetében jönnek létre, ha a koaguláltató elektrolit kalcium-klorid. Ez azzal magyarázható, hogy a kalcium-ionok gyors koagulálást okoznak a nagy diszper- zitásfokú hidrofil Na-kaolinit szuszpenzióban. A nátrium-ionok kisebb mértékű és lassúbb Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 64 koaguláltató hatása tömörebb aggregátumokat eredményez. Ca-kaolinitből mind nátri- um-, mind kalcium-klorid jelenlétében viszonylag tömör aggregátumok képződnek. Ennek oka feltehetően az, hogy a Ca-kaolinitban elég nagymértékű a lap-lap orientált aggregáció, ami eleve tömörebb aggregátum szerkezethez vezet. Az ülepedési és Teológiai vizsgálatok egyaránt azt igazolják, hogy a kaolinit szusz- penziók szerkezetképzését egyfelől a felületi disszociáció és a részecskék dezaggregációja, másfelől a koaguláltató kation értékűsége szabja meg, ugyanakkor a szerkezetképzés, az él-lap illetve lap-lap illeszkedés döntően meghatározza mind a szuszpenzió ülepedését mind a belső súrlódását. I ROD ALOM - REFERENCES Buzágh A. (1942): A szuszpenziók belső súrlódásáról. Matematikai és Természettudományi Értesítő, 61. k., 89. — M i c h a e 1 s, A. S. — B o 1 g e r, J. C. (1962): Settling rates and sediment volu- mes of flocculated kaolin suspensions. Ind. Eng. Chem. Fundamentals Vol. 1., 24 — M i c h a e 1 s, A. S. B o 1 g e r, J. C. (1964): Partiele interactions in aqueous kaolinite dispersions. Ind. Eng. Chem. Funda- mentals Vol. 3., 14. — Van Olphen, H. (1963): An Introduction to Clay Colloid Chemistry. New York, Tondon, 89. p. — Richardson, J. F. — Zaki, W. N. lásd M i c h a e 1 s, A. S. és B o 1 g e r, J. C. loc. cit. — Schofield.R. K. and S a m s o n, H. R. (1954) : Flocculation of Kaolinite due to the attrac- tion of oppositely changed ervstal faces, Discussions. Faraday Soc., Vol. 18. (Coagulation and Flocculation) I35-I45, 220. Rheological characteristics and deposition of kaolinite suspensions DR. M. GITDE-FARKAS AND DR. F. SZÁNTÓ The rheological and depositional characteristics of Na- and Ca-kaolinites obtained from fractiöns of 0.2 to 2 //m of Zettlitz kaolin have been examined in sodiumchloride and calciumchloride Solutions of different concentration. Relative internál frietion decreases with low eleetrolyte concentration, while it increases with higher concentration, finally becoming nearly stable (Figs. 1, 2). The greatest increase of internál frietion takes piacé in Na-kaolinite as a result of treatment in calciumchloride. The least increase has been observed in Ca-kaolinite treated by sodium- chloride. The variation of relative internál frietion with increasing eleetrolyte concentration may be interpreted as due to ehange of the degree of aggregation. The initial süght de- crease of values relates to the fact that the loose, unstable structure of kaolin formed in pure water disintegrates whatever low amount of eleetrolyte may enter the System. Disintegration of structure can be explained by the van Olphen-theory assuming a ehange in the structure of the positivelv and negatively cliarged double layers under the effect of eleetrolyte. With a further increase of the eleetrolyte concentration an aggrega- ted structure of higher adhesion is produced, while viscosity increases. Dif ferences of behaviour between Na- and Ca-kaolinites may be explained by their different dissociative power. Among the Na-kaolinite particles, more liable to dis- sociation, the aggregation of face-to-face orientation attains a lesser degree, while edge- to-face aggregation is more probable. Consequently, the aggregate structure associated with higher eleetrolyte concentration is looser, the relative void ratio greater, while vis- cosity increases with eleetrolyte concentration. The different effects of sodium and cal- ciurn ions may be explained by their different coagulative power. The bivalent ealcium ions induce rapid coagulation even at low concentration; the resultant aggregates are of a looser structure, while viscosity of the suspension increases at a higher rate. Deposition tests support the various aggregate structures presumed on the base of rheological characteristics. The measurements were carried out in sodiumchloride Solutions of 50 nunole/litre concentration and in calciumchloride Solutions of 10 mmole/litre concentration, respecti- vely. The concentration of the suspension has been changed within the rangé of 0.5 to 2%. In case of low suspension concentration (volume concentration of kaolin being < 0.004) the interface developing within a few minutes willsinkat a quick pace, while the direction tangent of the eurve is constant (Fig. 3). Assuming that the size of the aggre- gates is independent of the concentration of the suspension and does nőt ehange altér G i l d é n é — S z ánt ó: Kaolinit szuszpenziók sajátságai 65 the beginning of deposition, the relationship of Mi eh ae Is and Bolger (1963) ean be applied: Q = VS{1 — CA<1>) 'A65. Q is the rate of deposition of aggregates, which can be calculated írom the initial stretch of the curve. On the basis of the above equation the determination of CA i.e. the eharacteristic , value of the liquid content of the aggregates i.e. of their looseness becomes possible (Fig. 4). The most voluminous aggregates are associated with Na-kaolinites coagulated by caleiinn ions, whereas sodimn ions give rise to development of a more compact aggregate structure (Table I). Ca-kaolinite yields comparatively compact aggregates in the presence of both so- dimn and caleium ehloride. This seems to be the rés ült of the rather marked face-to-face oriented aggregation in Ca-kaolinite, a phenomenon resulting in a more compact aggre- | gate structure. Both depositional and rheological investigations confirm the structure formation | of kaolinite suspension to be controlled by surficial dissociation and disintegration of the particles on the one hand and by the valency of the coagulant cation, on the other. At i the same time they prove that it is the structural pattem, the edge-to-face and face-to- face orientation which control both the rate of deposition and the internál friction of the suspension . 5 Földtani Közlöny Földtani Közlöny, Bulll. of the Hungárián Geol. Soc. ( 1969 ) 99. 66 — 80 A MECSEK-HEGYSÉGI FELSŐPERMI ÜLEDÉKEK TAGOLÁSA CIKLUSOS KIFEJLŐDÉSÜK ALAPJÁN BARABÁSÁÉ, STUHL ÁGNES* (ix ábrával) Összefoglalás: A mecsek-hegységi folyóvízi eredetű felsőpermi üledékösszlet ritmu- sos kifejlődésű. Alapritmusai egy-egy folyóvízi ritmusnak felelnek meg és nagyságrendileg a közepes ritmusokhoz tartoznak. Medri és ártéri fáciesű üledékek építik fel s létrejöttük éghajlati és üledékképződési ténj'ezők változásával függ össze. Ha kiszámítjuk közepes ritmusonként a bennük található mederfáciesű üledék százalékos értékét és ezt függőlegesen ábrázoljuk, egy görbét kapunk, melyet mederfácies százalék görbének nevezünk. A mederfácies százalék görbén nagyobb szakaszokat tudtunk elkülöniteni, amelyek az apróciklusokhoz tartoznak. Egy-egy apróciklus az uralkodóan medri üledékektől a kevésbé medri, esetleg teljesen ártéri üledékek lerakódásának végéig, vagyis a következő uralkodóan medri üledékek aljáig tart. Az apróciklusok létrejötte helyi jellegű tektonikai mozgásokkal kapcsolatos. A felsöpermi összletben az üledékgyűjtő különböző helyén azonos számú apróciklust találtunk, így indokoltnak tartottuk, hogy ezeket egymásnak megfelelő rétegtani szinteknek és határaikat üledékképződésileg egyidejű felületeknek minősítsük. A mecsek-hegységi felsőpermi összletet 22 apróciklus építi fel, melyek földtörténeti időszámítás tekintetében a szint fogalmának felelnek meg. Az emelet nagyságrendjéig is jelentkezik ciklusosság, hét kisciklus formájában . A sugárzóanyagot tartalmazó zöldhomokkőfácies több szintben jelenik meg. 1. Bevezetés és módszertani ismertetés Mint ismeretes, a mecsek-hegységi felsöpermi üledékek folyóvízi eredetűek. Ré- tegtani kérdések megoldásánál éppen ezért nagy nehézségek merültek fel, hiszen a szin- tezést elősegítő ősmaradványokat nem, nagyobb területre kiterjedő kőzettani vezető- szintet pedig csak kettőt tartalmaz. (Ezek: az ún. főkonglomerátum- és a jakabhegyi homokkőösszlet tavi fáciesű aleurolit rétegei.) Viszont a mecseki felsőpermben levő sugár- zóanyag ércesedés miatt meg kellett oldanunk azt a kérdést, hogy az egy szintnek vagy emeletnek megfelelő rétegtani egységhez kapcsolódik-e, vagy pedig különböző szintekben vagy emeletekben jelentkezik, mint a feldúsulás szempontjából kedvező fácies? 1963 óta a mecsek-hegységi permet a régebbi hármas tagolással szemben két részre: alsó- és felsőpermre tagoljuk. Az elvégzett palinológiai vizsgálatok ugyanis be- bizonyították, hogy az addig középsőpermbe sorolt tarka-, szürke-, zöld-, vöröshomokkő- összletek a környező területek — Németország, alpi területek, Lengyelország, Bulgária — kettős beosztású permjének felsőpermi képződményeivel egyeznek, így feleslegessé vált a perui időszak hármas tagolása. A mecsek-hegységi felsőpermi üledékes összlet tehát az alsópermi aleurolitösszletre települő tarkahomokkővel kezdődik és folytatódik a szürke-, zöld-, vöröshomokkő, főkonglomerátum rétegcsoportokkal, majd a jakabhegyi homokkő- vel zárul. A felsorolásból kitűnik, hogy a beosztás a kőzetek színe alapján történt. Ez azonban elsősorban a kőzetek geokémiai fáciesét jelzi, éppen ezért nem biztos, hogy egy- idejűséget is jelent. Márpedig a fenntebb említett probléma megoldásához pontos egy- idejűségre kellett törekednünk, vagyis megbízhatóan szinteznünk kellett a felsőpermi összletet. * Előadta a MFT Pécsi Szakosztályának 1967. II. 24. -i szakülésén Barabás n é, S t u h l : A mecsek-hegységi felsőpermi üledékek . . . 67 Legelső lépésként a nagyon gyéren található ősmaradványokkal próbálkoztunk. Fauna tekinteté- ben a viszonylag nagyobi) számban előkerült Phyllopodákat, ősnövénytani szempontból pedig a redukált finomszemű üledékekben levő polleneket vizsgáltuk. Mindkét módszerrel azonban esak addig tudtunk el- jutni, hogy megmondható az illető képződmény alsó- vagy felsőperm kora. Tehát az ősmaradványok vizs- gálata alapján a kor nagyságrendjéig oszthattuk be a perm időszakot. Rétegazonosítási és fácies kérdések megoldásához valószínűleg laboratóriumi üledékkőzettani vizs- gálatok is alkalmasak lennének, de ezek igen hosszadalmas és drága módszerek. Arra kellett törekednünk, hogy a helyszínen történő megfigyelések alapján érjünk el a rétegek azonosításáig és már a helyszínen is- merjük fel a fácieskülönbségeket. A megismerés előrehaladásával, mind több üledékföldtani jelenséget ismertünk fel ebben az egyhangúnak látszó folyóvízi összletben, éppen ezért 1963-ban Barabás Andor és Jámbor Áron javaslatára új dokumentálási módszert vezettünk be, ami lehetővé tette a számtalan megfigyelés szemléletes rögzítését. A jelenségek leírása, majd statisztikus kiértékelése adott lehetőséget végül is a kérdéses üledékek pontosabb tagolására. A fúrási maganyag dokumentálásának új módszeréhez az alapot az üledékösszlet r i t m u s o s kifejlődése szolgáltatta. Az elméletet irodalmi adatok, valamint saját és munkatársai megfigyelései alapján Barabás Andor állította össze „Földtani rit- musok és ciklusok” című munkájában 1961-ben. Tanulmányában ismerteti az egyes szer- zők elképzeléseit a földtani ritmusok és ciklusok megjelenési formáiról, azokat előidéző okokról, nagyságrendjükről. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy bár egyes szerzők ciklu- sok és ritmusok fogalmán meglehetősen különböző földtani — kőzettani jelenségeket ér- tenek, a meghatározások megegyeznek abban, hogy határozott időszakonként ismétlődő kőzetfajták alkotják a ritmusokat és ciklusokat. Részünkről munkánkban B a r a b á s A. idézett tanulmánya nyomán ritmusnak tekintjük a földtani jelenségeknek nem tektonikus okokra visszavezethető határozott időtartamú ismétlődését. Ilyen okok lehetnek az éghajlat, időjárás és az üledékképződési folyamatok változásai. Ciklus- nak pedig a kőzettípusok olyan periodikus ismétlődését nevezzük, aminek oka tekto- nikai mozgásokra vezethető vissza. A mecseki felsőpermi üledékekben felismerhető alapritmusok nagyságrendileg a közepes ritmusok csoportjába tartoznak (Barabás, 1966). Ezek vastagsága az irodalmi adatok szerint 1 — 12 m-ig terjedhet. Üledékképződési időtartamuk átlagban 10 — 40.000 év, de ritkábban lehet ezeknél az értékeknél kevesebb vagy több is. Megjegy- zem, hogy ezek a számadatok olyan közepes ritmusra vonatkoznak, amelyek klíma-tí- pusok változására jöttek létre (B a csák, 1955). A mecseki felsőperm esetében azonban az I éghajlatváltozás, mint ok nem mutatható ki; ugyanis, ha csak éghajlat változás hozná létre a közepes ritmusokat, akkor az üledékképződés különböző helyem azonos számi! ritmust kellene találnunk. Ez pedig nincs így, hanem azt tapasztaljuk, hogy a ritmusok I száma változó, sőt a medence belseje felé számuk csökken, vastagságuk pedig nő üeg- I valószínűbb az a feltételezés, hogy a ritmusosságot általában létrehozó két ok, az éghajlat és az üledékképződési folyamatok változása a mecseki felsőpermi üledékekben együttesen, összefonódva jelentkeznek és ezeket szétválasztani, megkülönböztetni, jelenlegi ismere- teink mellett ma még nem lehetséges. Az üledékképződési folyamatok önmagukban is nagyon bonyolult jelenségek, különösen szárazföldi — folyóvízi üledékképződés esetén. Az általunk kimutatott közepes ritmusok egy-egy folyóvízi rit- musnak felelnek meg, amelyek medri fáciesű üledékekkel indulnak és ártéri fáciessel fejeződnek be. Az üledékgyűjtő kü- lönböző helyén kifejlődött ritmusok száma az egykori medence földrajzi körülményeitől és egyéb helyi üledékképződési sajátosságtól függött. A mélyfúrási maganyagok új módszerrel történő leírását a MÉV lelőhelyi kutatócsoportjának dol- gozói nagy' körültekintéssel és hozzáértéssel végezték. Eddig a Nyugati Mecsek 40 km2-nyi területéről 80 fúrást (kb. 56 000 fm) dolgoztak fel. A fúrásokat maggal s jó magkihozatali százalékkal fúrták. A hely- színi megfigyeléseket és leírásokat közepes ritmusonként végezték és az adatokat függőleges szelvényben 1 : 200 méretben ábrázolták (1. ábra). Ezen megjelölték a kőzetek szülét, kötőanyagát, rétegzettségi típusát, ■ a szemcsék osztályozottságát, grafikusan ábrázolták a szemnagyságot, alakot, illetve a kőzettípusokat. A közepes ritmusok határait (kimosási felületeket) hullámvonallal tüntették fel. Ábrázolták a kavicsos üledékek kavicsainak minőségét és az észlelt legnagyobb kavicsátmérőt is. Mindezen földtani adatok birto- kábin meg tudták határozni a kőzetek fáciesét, amit szintén grafikusan ábrázoltak a szelvényen. 5* 68 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet i. ábra. Egy fúrás földtani szelvénye Abb. z. Geologisches Profil einer Bohrung Barabdsné, S t uh l: A mecsek-hegységi felsöpermi üledékek ... 69 2. ábra. Egy fúrás mederfácies és ciklus görbéje Abb. 2. Fluűbettfazies und Zyklenkurve einer Bohrung 70 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet A folyóvízi főfáciesen belül a következő fácieseket különítettük el: Medri fáeies: sodorvonal, medri zátony. Ártéri fáeies: ártéri zátony, ártéri elöntés, ártéri pocsolya, ártéri mocsár, ártéri tó. Egy-egv közepes ritmus a durvább medri üledékektől az ártéri üledékek kifejlő- déséig tart, ami fölött jól látható kimosási felületre települ a következő ritmus medri üledéke, alján az előző ritmust befejező finomszemű üledékekből kimosott anyag újra lerakott rétegével. Az így felépített földtani szelvények nagy méretarányuk miatt összehasonlításra még nem alkalmasak. A megismert földtani jelenségeket nagy felbontásban tartalmazzák, ezért az adatok egyszerűsítésére, összevonására törekedtünk. 1964-ben Barabás A. és Jámbor A. kezdeményezésére elkezdtem az új módszerrel leírt fúrások kiértéke- lését. A cél az volt, hogy a rendelkezésemre álló számtalan jelenség és adat között olyat találjak és értékeljek térben és időben, amely az egész területen egyidőben érvényesült . Többféle módszerrel próbálkoztam, de közülük sikerre a medri és ártéri fáciesek közepes ritmusonkénti megoszlásának kiértékelése vezetett. Ez a módszer végülis lehetővé tette a mecsek-hegységi felsőpemiben iiledékképződésileg egyidejű felületek kijelölését, vagyis , az összletnek rétegcsoportokra — ciklusokra — való bontását. A módszer nagyon egy- 1 szerű. A kiértékelés úgy történik, hogy közepes ritmusonként meghatározzuk és grafiku- san ábrázoljuk a mederfácies százalékát. Pl. egy 10 m vastagságú közepes ritmusban van összesen 6 m mederfáciesű üledék, akkor ebben a mederfácies 60%. Ezt az értéket ritmusonként, függőlegesen ábrázolva egy görbét kapunk, amelyet mederfácies I százalék görbén ek neveztünk el. A mederfácies százalék görbe (2. ábra) kifejezi azt, hogy az üledékképződés során az illető közepes ritmusban uralkodóan medri, kevésbé medri, vagy teljesen ártéri fácie- sek rakodtak le. A mederfácies százalék görbén alulról felfelé haladva nagyobb egysége- ket tudtunk elválasztani, amelyek nagyságrendileg az apróciklusokhoz tar- toznak (Barabás, 1966). Egy-egv apróciklus az uralkodóan medri üledékektől a kevésbé medri, esetleg teljesen ártéri üledékek lerakódásának végéig, vagyis a következő uralkodóan medri üledékek aljáig tart. Az apróciklusok létrejötte tektonikai mozgásokra vezethető vissza, mégpedig a hegységképződési szakaszok alszakaszai által okozott helyi jellegű kéregingadozásokra. B u b n o f f szerint az apróciklusok oka az ún. diktiogene- tikus mozgásokban van. Ő ugyanis tektonikai rendszerében az epirogenetikus és oroge- netikus mozgásokon kívül megkülönböztet diktiogenetikus mozgásokat is. Ezek erősen helyi jellegűek és mechanizmusukat tekintve bizonyos mértékig köztes helyet foglalnak el az epirogenetikus és orogenetikus mozgások között. Mivel ezek a helyi jellegű diktio- genetikus mozgások az egykori felsőpermi üledékgyűjtőben egyidőben érvényesültek, kézenfekvő, hogy az általuk létrehozott apróciklusok egymásnak időben megfelelnek. Ezt alátámasztja az a tény, hogy az üledékgyűjtő más-más helyén azonos számú apró- ciklust találtam a felsőpermi összletben, így indokoltnak tartottam, hogy ezeket egymás- nak megfelelő rétegtani szinteknek minősítsem és határaikat üledékképződésileg egy- idejű felületeknek. Az apróciklusok létrejöttének mechanizmusa a tektonikai viszonyokkal összefüggésben a követ- j kező lehetett: A mozgások elején a lehordási terület viszonylag nagymértékben megemelkedett, ugyanak- kor az üledékgyűjtő medence kismértékben (vagy egyáltalán nem) süllyedt. A lehordási terület és a medence között létrejött nagy szintkülönbség kezdetben az erőteljes folyóvízi működésnek kedvezett. A folyó (vagy folyók) újabb és újabb bevágódásokat hoztak létre, viszonylag nagy volt a víztömeg, a szintkülönbség miatt nagy volt a víz sebessége, következésképpen főleg durvábbszemü, rétegzettel medri üledékek képződ- tek. Időben előrehaladva a tektonikai mozgás ereje csökkent, kisebb lett a szintkülönbség a lehordási terü- let és az üledékgyűjtő között, a medence kezdett feltöltődni. A folyóvizek sebessége, le- és elhordási képes- sége csökkent, erőteljes bevágódás helyett kanyarogni kezdtek, lassúbb lett a lerakódás. üteme, lefűződött oldalágak keletkeztek, egyszóval több lehetőség volt holtágak, sokáig fennmaradó árterek üledékeinek viszonylag nagyobb mértékű képződésére. A diktiogenetikus mozgások megújulásakor a folyamat megis- métlődött és így jöttek létre az apróciklusok üledékei. Barabásné, S t u hl: A niecsek-hegységi felsőpenni üledékek . . . 71 Az apróciklusok nagyságrendileg a földtani idő leg- rövidebb időegységének, a fajöltőnek vagy szintnek felel- nek meg. Egy-egy apróciklus időtartama átlag 400 ezer év, miközben a legrövidebb időtartamot kb. 130 — 150 ezer évre becsülhetjük, a leghosszabbat pedig 900 ezer évre. Vastagsága a kontinentális talapzat területein 3 — 20 m, de az irodalmi adatok szerint az ortogeoszinklinálisokban ennek kétszeresére, a szegélysüllvedékekben pedig ötszörösére is nőhet. Az apróciklusok vastagság és üledékképződési időtartam kérdéseire, magára a mecseki felsőpermre vonatkozóan a későbbiekben még visszatérek. 2. A ciklusos üledékképződés rélegcsoportonkénti jellemzése Az előző fejezetben leirt elvek alapján összeállított és a m ecsek-hegységi felső- permre jellemző mederfácies százalékot és ciklusszelvényt a 3. ábra mutatja be. Adatai az üledékgyűjtő medence belsejére vonatkoznak. a) T a r k a h o m o k k ő - r é t e g c s o p o r t A mecseki felsőpermi képződmények kezdő tagja az alsópermi ún. aleurolit-réteg- csoportra települ. Kevéssé ismert. Jellemző mederfácies százalék görbéjén 7 apróciklus különíthető el, melyek közül a hetedik átvezet a szürkehomokkő-rétegcsoportba. Ritmusainak átlagvastagsága 13 m Apróciklusok átlagvastagsága 63 m Mederfácies százalék görbéje igen tagolt, az apróciklusok jól elválnak egymástól Jellemzőek avastag, ártéribb jellegű üledékek, pl. a 2., 5. és a 7. apróciklusban. b ) Szürkehomokkő-rétegcsoport A rétegcsoportot a 7 — 14 apróciklus üledékei építik fel, melyekből a 7. apróciklus a tarkahomokkő-rétegcsoportban indul, míg a 14. apróciklus átvezet a vöröshomokkőbe, illetve a vörös- és szürkehomokkő határán kifejlődött zöldhomokkő-fáciesbe. Közepes ritmusok átlagvastagsága 9 m Apróciklusok átlagvastagsága 70 m Különösen változékony az üledékképződés a 8 — 9 — -10 — -11 apróciklusban, ahol a medri és ártéri jellegű üledékek sűrűn váltják egymást. Felfelé nyugodtabbá válik az üledékképződés, a közepes ritmusok vastagabbak lesznek és a fáciesek fokozatosan kö- vetkeznek egymás után. Legkevésbé medri jellegű a 13. apróciklus. c) Zöldhomokkő-rétegcsoport A zöldhomokkő a szürke- és vöröshomokkő határán jelenik meg, mint átmeneti fácies. Tulajdonképpen nem is minősíthető önálló rétegcsoportnak, hanem egy speciális geokémiájú, változó vastagságú átmeneti fáciesnek tekinthető. A medence szegélyén a rendelkezésünkre álló kevés adat szerint a 17 — 16 apróciklusban, a szegélyrész és a me- dence belseje közötti átmeneti övben a 17 — 16 — 15 (14) apróciklusban, míg a medence belsejében a 15 — 14 — (13) apróciklusban jelenik meg. Elhelyezkedésének törvényszerű- ségeire később még visszatérek. R rb P,z’ i Rz2 i2 | P,z4 11 P,z6 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 72 Ü o c. •c 5 O Ifi fi 5 v 3 a >> -O fK ‘5o ^ a .n oj fi: CJ « a fi s s < « 2 "" •o .2 •« In ^ I 5 id in >} n 8 * vJ cn cz2d ao ^ cd ld sj n „, 8 00 O- CD LT> * ° ,z’ti É,^ ezd GO CD LD vT e-^yW/Vprv^ fc ao^cl rr: e2 cl z2 a * g ^ 7^ ao tD ifi <y?íj & El >% »- .. S % II N ? “ o S . — rT 3 8 «2 ^ a S SX cd — w c £ 3 ~ c «o 5 E CTJ -X II Cm r. A N P *' k: o CD t— CD LT> JÍ Ül ,ZŐ ’cZei1 zZzd _« § S * ll o o C * * *i , *o & ;g í 3=0 '£5 o I U) a ^ a ti a o a c 2 fl hu ■s o “.2 :2 — s 0 :C 2 iá Pí > :C ^ J.S = II 5j N M a. N ;o j? X a a ±t 9 O O 2 M E s : 00 C"* CD ID ^ ^ w . , r- o O N '- n 'u 'Cí X ifi o ca íx í ^ ^ aj o 2 ü 2 g 0 •- . JC 6. íí6m. Apróciklusok elterjedése a szürke-zöld-vörös homokkő rétegcsoportokban a permi antiklinális K-i szárnyán. J elmagyarázal: P2zs = főkon- glomerátum, P,z‘ = vöröshomokkő, P2z3 = zöldhomokkő, P2z" = szürkehomokkő, 18 — 17 = apróciklus megnevezése Abb. 6. Verbreitung von Kleinzyklen in den grau-grün-roten Sandstcinschichtengruppen au dér Nordflankc der permischen Antiklinale. Erklárun- gen: P2z‘ = Hauptkonglomerat, P2z* = Kotsandstein, P2z3 = grüner Sandstein, P2za = grauer Sandstein, 18 — 17 = Kleinzyklen 74 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet d ) Yöröshomokkő-rétegesoport A zöldhomokkő elhelyezkedésétől függően a 14 és 15 apróeiklus részben, a 16 — 17 — iS apróeiklus teljes egészében e rétegesoporthoz tartoznak a belsőbb területeken. A zöld- homokkővel együtt a legjobban tanulmányozott rétegcsoport. A 4. ábra a permi anti- klinális északi szárnyán, a 5. ábra pedig a déli szárny egy részén mutatja be a mederfácies százalék és apróeiklusok alakulását, illetve elterjedését a szürke- és zöldhomokkővel összefüggésben. Mind az északi, mind a déli szárnyon a vastagság kelet felé, vagyis a medence belseje felé, nő. Közepes ritmusok átlagvastagsága É-on 8 m D-en n m Apróciklusok átlagvastagsága É-on 52 m D-en 60 m Legvékonyabb és legtöbb ártéri üledéket tartalmaz a 15. apróciklus, míg az alatta levő 14. apróciklus határozott medri jellegeket mutat. A terület nagy részén e két, egy- mástól eltérő fácies jellegű apróciklus határán fejlődött ki a zöldhomokkő-fácies. Egymás- hoz igen hasonló jellegű a 16. és 17. apróciklus, a 18. pedig makroszkóposán is igen jól elválasztható a többitől, ez képviseli a vöröshomokkő felső részét, az úgynevezett „lila kavicsos homokkő” szintet. A 6. ábra az antiklinális északi szárnyán, a 7. ábra pedig a déli szárnyán mutatja be a szürkehomokkő felső része, valamint a zöld- és vöröshomokkő-rétegesoportok apró- ciklusainak elterjedését egy -egy csapásirányú szelvényen. Ezek a szelvények csak a ' medence belsőbb részén haladnak át, tehát a peremi részekre nem vonatkoznak. A szelvényeken jól látható a zöldhomokkő elhelyezkedésének változása a Nyugati Mecsek felsőpenni üledékgyűjtőjében. A 6. ábra nyugati részén igen vastag kifejlődésben, a 17 — 16 — 15 — (14) apróciklusban van jelen a zöldhomokkő. Ez a terület átmeneti övét képez a még nyugatabbra levő peremi részek (Goriea) és a medence belseje között. Az átmeneti öv a szürke-zöld, illetve a zöld-vöröshomokkő összefogazódásának öve (Vázla- tos ábrázolása a 8. ábrán). Bár a medenceperem és a belsőbb részek kapcsolata nem telje- sen tisztázott, a goricai fúrások adatai alapján valószínű, hogy az átmeneti öv vastag kifejlődésű zöldhomokkő j ének felső része tovább követhető nyugat felé a 17 — 16 apró- ciklusokban. A medence belseje felé viszont az átmeneti öv alsóbb szintű zöldhomokköve található mindenütt jól körülhatárolható helyen, a 15 — 14 apróciklusban. Az átmeneti öv keleti részén inkább vöröshomokkövet, a nyugati részen pedig a szürkehomokkövet helyettesíti a zöldhomokkő-fácies. Ez az a terület, ahol „színváltás” van, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos ciklusban az átmeneti övtől keletre a vöröshomokkő, nyugatra pedig a szürkehomokkő van jelen (8. ábra). A déli szárnyon (7. ábra) kevés ismeretanyaggal rendelkezünk, mert itt régebben mélyültek a fúrások és a dokumentálás is régi módszerrel történt, így kevés használható adat állt rendelkezésemre; azonkívül a terület tektonikailag erősen igénybevett, közel van az úgynevezett „Mecsekalja vonal”-hoz. A rendelkezésemre álló megbízható adatokat azonban feldolgoztam az említett csapásirányú szelvényen (7. sz. ábra). A szelvény által jelölt területen csak a medencebelseji kifejlődésben van meg a zöldhomokkő-fácies, tehát jórészt a 15 — 14. apróciklusban. Valószínű, hogy e területtől nyugatra — az északi szárny- hoz hasonlóan — megvan az átmeneti öv is. ej Főkonglomerátum és jakab hegyi li o m o k k ő réteg- csoport A iq — 20 — 21 — 22. apróciklus tartozik e rétegcsoportokhoz. Ciklusos kifejlődését az északi szárnyon a 9. ábra, a déli szárnyon a 10. ábra ábrázolja. Átlagvastagsága nvu- gatról kelet felé-, kismértékben északról dél felé is — nő. Barabás né, S t u h l : A mecsek-hegységi felsőper mi üledékek 75 76 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Közepes ritmusok átlagvastagsága 23 m Apróciklusok átlagvastagsága 90 m tehát jóval vastagabbak, mint az alsóbb rétegcsoportokban. A 19. apróciklusba a fő- konglomerátum és a felette települő kavicsos homokkő, a 20. apróciklusba a fakólila- homokkő, a 2 1 . apróciklusba az irányított agyagkavicsos homokkő és a tavi fáciesű aleu- rolit és végül a 22. apróciklusba a triász felé átmenetet képező homokkőrétegek tartoz- nak. A 3. ábrát nézve azonnal szembetűnik a főkonglomerátum alatti rétegcsoportok apróciklusai és a jakabhegyi homokkő apróciklusai közötti nagy különbség. A tarka-, szürke-, zöld és vöröshomokkőösszletet magábafoglaló 18 apróciklus ugyanis üledékkép- ződésileg sokkal változékonyabb képet mutat, mint a jakabhegyi homokkőösszlet 4 apró- ciklusa. Az ok az apróciklusokat létrehozó tektonikai folyamatok minőségi különbségé- ben keresendő. Míg a főkonglomerátum alatt települő felsőpermi üledékösszletek esetében a lepusztulási terület szakaszos emelkedése látszik a rétegsoron, addig a jakabhegyi | összletben az üledékanyag beáramlását az üledékgyűjtő süllyedése hozta létre. A vörös- homokkő-rétegcsoport képződésének végére a medence feltötődött, majd kissé kiemelke- dett, amit a vöröshomokkő és a főkonglomerátum között levő eróziós diszkordancia igazol. A lepusztulás nem lehetett nagymértékű. Ezután az egész üledékgyűjtő medence lesüllyedt, így jött létre az idősebb üledékeken túlterjedő, transzgressziós jellegű főkong- lomerátum. Továbbiakban is az üledékgyűjtő egyenletes süllyedése tételezhető fel, ami- vel hasonló arányú volt a feltöltődés. Ezért kiegyensúlyozottabb, érettebb a jakabhegyi homokkő az alatta települő összleteknél. A tektonikai különbség valószínűleg némi fá- cieskülönbséget is létrehozott. Ezzel kapcsolatos megfigyeléseit Kassai Miklós (MÉV) dolgozta fel. 3. A felsőperül felosztása apróciklusok és kisciklusok alapján. Időszámítás Visszatérve a teljes felsőpermi üledékösszlet medencebeli ciklusos kifejlődését áb- rázoló szelvényhez (3. ábra) látjuk, hogy a felsőpermet 22 apróciklus — 22 szint — alkot- ja. Az apróciklusok jellemzésénél említettem, hogy vastagságuk szegélysüllyedékekben 15 — 100 m. Üledékképződési időtartam tekintetében átlag 400 ezer év körül mozognak, legkisebb időtartamuk pedig 150 ezer, legnagyobb 900 ezer év lehet. A vizsgált felsőpermi üledékösszlet 1500—1600 m vastagságát tekintve, egy apróciklus átlagvastagsága 77 m-nek adódik. (Az általunk észlelt legvékonyabb apróciklus 25 m, a legvastagabb 120 m.) Üledékképződési időtartam tekintetében pedig, a felsőperm korra xo millió évet számítva, egy apróciklusra 450 ezer év átlag időtartamot számíthatunk. Ezek az adatok nagyon jól megegyeznek az irodalomban közöltekkel. A 3. ábrán az is látszik, hogy az emeletek nagyságrendjének megfelelően is jelent- keznek ciklusok. Irodalmi adatok alapján (B arabás, 1966) ezeket kisciklusoknak nevezzük. A kisciklusok kifejlődési időtartama 570 ezer évtől 2 millió 300 ezer évig terjed- het. Vastagságixk 15 — 50 m, de vastagabb kifejlődésű területen ennek többszöröse is lehet. A kisciklusok vagy apróciklusokból összetevődve, — mint a mi esetünkben is — önállóan jelentkeznek és okuk az apróciklusokéhoz hasonlóan a diktiogenetikus mozgá- sokban vagy az orogenetikus mozgások alfázisaiban keresendő. Ezeknek a tektonikai mozgásoknak egy-egy erősebb megnyilvánulása határolja a kisciklusokat. A mecseki felsőperm üledékekben VII kisciklus mutatható ki. Üledékképződési időtartamuk átlag 1,400.000 év, vastagságuk 230 m. Az I — II kisciklus teljes egészében, a III részben a tarka- homokkő-rétegcsoportot hozta létre. A III — IV — V kisciklus a szürkehomokkő-réteg- csoportot, a VI-os a zöld- és vöröshomokkő-rétegcsoportot, míg a VII kisciklus a főkon- Barabásné, S t u h l: A mecsek-hegységi felsőpermi üledékek . . . 77 9. ábra. Jellemző mederfácies és ciklusszelvények a jakab-hegyi konglomerátum és homokkő rétegcsopor- tokban a mecseki permi antiklinális D-i szárnyán. Jelmagyarázat: T,s = vörös-zöldhomokkő, palás agyag, P,z* = vöröshomokkő, aleurolit, P2z’ = fakóvörös homokkő, P,z’ = kavicsos homokkő, P,z5 = durva konglomerátum, P2z‘ = vörös homokkő, 19 = apróciklus megnevezése Abb. 9. Charakteristische Fluűbettfazies und Zyklenprofile in den Jakabhegyer Konglomerat- und Sand- steinschichtengruppen an dér Südflanke dér permischen Antiklinale des Mecsekgebirges. Erklarun- gen: T,s = roter-grüner Sandstein, Schieferton, P2z* = Rotsandstein, Schluffstein, P2z’ = fahlroter Sandstein, P.z8 = schottriger Sandstein, P2z5 = grobes Konglomerat, P2z‘ = roter Sandstein, 19 = Kleinzyklen 10. ábra. A zöldhomokkő elhelyezkedésének vázlatos ábrázolása az apróciklusokban, a medence belső része és pereme között. J elmagyarázat: P2zs = főkonglomerátum, P2z‘ = vöröshomokkő, P2z3 = zöldhomokkő, P2za = szürkehomokkő, 18 — 17 = apróciklus megnevezése Abb. 10. Skizzenhafte Darstellung dér L,age des grünen Sandsteins in den Kleinzyklen, zwischen dem Beckeninneren und dem Beckenrand. Erklárungen: P2zs = Hauptkonglomerat, P2z‘ = Rotsand- stein, P.z3 = grüner Sandstein, P2z! = grauer Sandstein, 18 — 17 = Kleinzyklen 78 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet glomerátumot és a jakabhegyi homokkövet foglalja magába. A felsorolásból látható, hogy a eiklushatárok nem egyeznek a geokémiai határokkal, ez utóbbiak követik a ciklusokat. A felsorolt beosztás a medence belsejére vonatkozik. A VI és VII kisciklus, vagyis a vöröshomokkő és a főkonglomerátum között üle- dékhézag észlelhető. Ezzel a kérdéssel Kassai M. fenntebb említett tanulmánya fog- lalkozik bővebben, itt csak annyit jegyzek meg, hogy ciklusosság alapján szemlélve a földfejlődési jelenségeket, megállapíthatjuk, hogy a triász nagy ciklusa a főkonglomerá- tummal, vagyis a VH-es kisciklussal kezdődik el. 4. Összefoglalás A mecsek-hegységi felsőpermi üledékek ritmusossági és ciklusvizsgálata az alábbi I eredményeket hozta. Megállapítható, hogy z. a mecseki felsőpermi iiledékösszlet ritmusos kifejlődésű. Ritmusai egy-egy folyóvízi ritmusnak felelnek meg és a közepes ritmus nagyságrendjébe tartoznak. A kö- zepes ritmusokat az üledékképződési tényezők változásai és az éghajlatváltozások együt- tesen hozták létre. ii. ábra. A zöld homokkő elhelyezkedése az apróciklusokban a mecseki perm antiklinális területén. Jel- magyarázat: 15 — 14 = apróciklus megnevezése Abb. 11. I„age des griinen Sandsteins in den Kleinzyklen im Raume dér permischen Antiklinale des Mecsek- gebirges. Erklárungen: 15 — 14 = Kleinzyklen 2. 22 apróciklus mutatható ki a felsőpennben, melyek földtörténeti időszámítás tekintetében a szint fogalmának felelnek meg. Az apróciklusokat tektonikai mozgások alfázisai hozták létre, amelyek erősen helyi jellegűek voltak. 3. Az emelet nagyságrendjéig is jelentkezik ciklnsosság, mégpedig hét kisciklus formájában. A kisciklnsokat is tektonikai mozgások határolják. 4. Az apróciklusok vastagsága nyugatról kelet felé igen nagymértékben, északról dél felé kisebb mértékben nő. 5. A zöldhomokkőfáeies nem egy, hanem több szintben jelenik meg, mégpedig a medence belsejéből a peremek felé haladva egyre magasabb szintekhez (apróciklusokhoz kötődve (n. ábra). Továbbá a zöldhomokkőnek az egyes apróciklusokban való megjele- nése egy ÉÉNy — DDK irányú pásztasorhoz kötődik. A pászták iránya az egykori me- dencealjzat fő tektonikai irányait követheti és ez az irány lehetett az egykori folyóvíz rendszer fő folyási iránya is. A külső részek és a medence belseje között van egy átmeneti Bar ab ásné, S t uh l: A mecsek-hegységi felsőpermi üledékek . . . 79 öv, amelynek ősföldrajzi, geokémiai viszonyai legkedvezőbbek voltak a zöldhomokkő kialakulásához. Ez az öv a szürke és vörösszínű homokkőfáciesek függőlegesen legnagyobb kiterjedésű összefogazódásának öve és itt nagy vastagságban, több apróciklusban (17 — 16 — 15 — 14) fejlődött ki a sugárzóanyagot hordozó zöldhomokkőfáeies. Az átmeneti övtől keletre, a medence belseje felé az alsóbb szintekben (14 — 15 apróciklus), míg nyu- gatra a felsőbb szintekben (16 — 17 apróciklus) jelentkezik a zöldhomokkőfáeies. 6. Az egykori felsőpermi medence belsőbb részei és a peremi területek közötti kapcsolat megnyugtató tisztázásához ismerni kellene mindkét helyen a teljes perm idő- szaki rétegösszlet (alsó- és felsőperül) ritmusos és ciklusos kifejlődését. Ez egyelőre nem áll rendelkezésünkre. IRODALOM -IJTERATUR Bacsák G v. (1955): A plioeén vége és a pleisztocén égimeehanikai megvilágításban. Földt. Közi. 85. — Barabás A. (1962): A földtani ciklusok szerepe a földtani időtartam számításban. Előadás kézirat. — Barabás A. (1966): Terepi üledékföldtani vizsgálati módszerek (fácieselemzés, földtani ritmusok és ciklusok.) Kézirat. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4471. Budapest. — Botvinkina, J. N. (1962): Szloisztoszty oszádocsniih párod. Moszkva, 1962. — B u b 11 o f f, S. (1959) : Grundprobleme dér Geologie. Akademie Verlag Berlin. — F a 1 k e, H. (1954) : Eeitfolgen und Eeit- gruppen in Pfálzischen Unterrotliegenden. Neues Jb. Geol. Paláont.'Abh. 99. pp. 298 — 345. — F a 1 k, F. — G rum bt, E., — Eützner, H. (1964): Stratigraphie und Fazies des Unteren und Mittlereu Bunt- sandsteins in Thüringischen Werra-Kaligebiet. Geologie 13. (3) pp. 288 — 302. — Hoppé, W. (1961): Anémetországi alsó ésközépső tarkahomokkő ciklusok tagolódása. MÁFI Évk. 49. p. 361 —367. — Kunért, R. (1964): Kleinzyklen in dér Oberen Schiefertonzone su 5 des nordöstlichen Harzvorlandes. Berichte dér Geol. Gesell. DDR. Sonderh. 2. pp. 35 — 40. — Eöffler, J (1964): Paláogeographisch fazielle Über- sichten geologischer Systeme iin Gebiet dér DDR. Zechstein. Berichte dér Geologischen Gesell. DDR. 9. (6) PP- 635 — 640. — Puff, P. (1964): Zűr Parallelisierung von Becken und Randausbildung des Buntsand- stein. Geologie 13 (4) pp. 395 — 402. — Vadász E. (1955): Elemző földtan, Budapest, — Vadász E. (1957): Földtörténet és földfejlődés, Budapest. Gliederung dér oberpermischen Ablagerungen des Mecsekgebirges auf Grund ihrer zyklischen Ausbildung A. BARABÁS-STUHE Die Oberperm-Schichten des Mecsekgebirges sind FluBwasserablagerungen. Die Fossilführung (Phyllopoden, Sporomorphen) láBt keine genauere Altersbestimmung zu. Auf Grund dér Farbe dér den Sedimentkomplex aufbauenden Gesteine werden innerhalb des Komplexes Bűnt-, Grau-, Grün- und Rotsandstein, Hauptkonglomerat und Jakabhegyer Sandstein unterschieden. Da die Farbe die geochemische Fazies dér Gesteine bezeichnet, ist nicht sicher, ob diese Gliederung auch eine Gleichzeitigkeit bedeutet. Wegen des Vorkommens von radioaktiver Vererzung im Oberperm-Komplex ni u 1.5 te dieser zuverlássig auch horizontiert werden. Hierzu bereitete die rhythmische Ausbildung dér Ablagerungen eine Hilfe. Die im Mecseker Oberperm vorkommenden Basisrhytlnnen gehören gröűenord- nungsmássig zu den mittleren Rhythmen und ihr Zustandekommen ist durch die Veránderung dér Sedimentationsfaktoren und des Klimas bedingt. Die von mis nach- gewiesenen mittleren Rhythmen entsprechen j e e i n e m f 1 u- viatilen Rhythmus, dér mit Flufibettf azies beginnt und mit Aufazies endet (Abb. 1). Die Zahl dér in versehiedenen Teilen ausgebilde- ten Rhythmen hing von den geographischen Verháltnissen des eliemaligen Beckens und von anderen Sedimentationsverháltnissen ab. Die prozentuale Einschátzung dér Verteilung dér Ablagerungen von FluBbett- und Aufazies je nach Mittelrhythmus hat ermöglicht, isochroue (gleiclizeitig abgelagerte) Fláchen innerhalb des Oberperm-Komplexes des Mecsekgebirges nachzuweisen, d. h. den Komplex in Horizonté — Zyklen — -zu gliedern. Die Auswertung erfolgt auf solche Weise, daB mán den Prozentanteil dér Ablagerungen von FluBbettfazies für jeden eir.- zelnen Mittelrhythmus bestinnnt und graphisch darstellt. Zum Beispiel in einem 10 m máchtigen Mittelrhythmus gibt es insgesamt 6 m Sediment von FluBbettfazies; in diesem Falle ist dér Anteil dér FluBbettfazies 60%. Werden diese Werte lángs dér Ordinaten für jeden einzelnen Rhythmus aufgetragen, so ergibt sicli eine Kurve, die als Kurve des Prozentanteils dér FluBbettfazies genannt wird (Abb. 2). 80 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Die Kurve des Prozentanteils dér FluBbettfazies zeigt, ob im Laufe dér Sedimen- tation vomehmlich FluBbett-, weniger FluBbett- oder nur Aufazies entstanden sind. Von untén nach oben zu auf dér FluBbettfazies- Ivurve konnten gröBere Einheiten un- terscliieden werden, die ihrer GröBenordnung naeh den Kleinzyklen angehören. Jeder einzelne Kleinzyklus dauert vöm Anfang dér Ablagerung dér überwiegend zum FluBbett gehörenden Sedimente bis zum Ende dér Sedimentation von wenigere FluB- bettablagerungen einschliessenden oder eventuell völlig dér Aufazies angehörenden Se- dimenten an, d. h. jeder Kleinzyklus reicht bis zűr Basis dér náchstfolgenden, vorwiegend dem FluBbett angehörenden Sedimente. Dér Meinung von v. Bubnoff nach seien fúr die Kleinzyklen diktiogenetische Bewegungen von áuBerst lokaler Natúr verantworthch. Da diese Bewegungen im ehemaligen oberpermischen Becken gleichzeitig stattfanden, üegt uns die Annahme nahe, daB die dadurch bedingten Kleinzyklen einander zeitlich entsprechen miissen. Dies wird durch die Tatsache bekráftigt, daB die Verfasserin an verschiedenen Stellen des Sedimentationsraumes die gleiche Zahl von Kleinzyklen beo- bachtete, so daB sie es für logisch hielt, diese Kleinzyklen als einander entsprechende Horizonté zu betrachten und dérén Grenzen als syngenetisehe (isochrone) Fláchen auf- zufassen. Dér Oberperm-Komplex des Meesekgebirges besteht insgesamt aus 22 Kleinzyklen, die geochronologisch dem Begriff des Horizonts entsprechen (Abb. 3). AuBerdem lassen sich sieben mittlere Zyklen von einer GröBenordnung, die dem Stufenbegriff entspricht (I bis VII), erkennen. Auch diese sind durch tektonisehe Bewegungen begrenzt. Die radioaktive Substanz fiihrende Grűnsandsteingruppe stellt eine Fazies von spezieller Geochemie dar, die sich an dér Grenze dér Verzahmmg dér Grünsandstein- gruppe mit dér Rotsandsteingruppe ausgebildet hat; sie tritt in mehreren Horizontén — Kleinzyklen — auf, wobei sie vöm Beckeninneren randwárts an Kleinzyklen von immer höherer Position gebunden ist. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc (1969) 99. Rí — 90 ALSÓPANNON FAUNA OSTOROSRÓL JANKOVICH ISTVÁN* (4 ábrával, 3 táblával) Összefoglalás: A dolgozat ismert, de eddig még részletesebben fel nem dolgozott, alsópannon faunát mutat be a Biikkaljáról. A dolgozat tartalmazza a lelőhely teljes fauna- listáján kívül a faunát bezáró kőzet kőzettani elemzését, valamint a fauna más magyar- országi alsópannon faunákkal való összehasonlítását, mely összevetésből kitűnik, hogy az ostorosi fauna csaknem teljesen megegyezik a tinnyei alsópannon faunával. Bevezetés Az Ostorosról előkerült alsópannon fauna összetétele rendkívül hasonló az ismert tinnyei alsópannon faunához, melynek lelőhelye Lőrenthey I. híradása óta eddig még nem került elő. Érdekessége még a lelőhelynek, hogy a faunát bezáró üledék fehér márga, mely felszíni feltárásban Magyarországon kevés helyről ismert (Dél-Dunántúl) ; mélyfúrásokkal azonban az Alföldön több helyen is harántolták. Szlavóniában az alsó- pannon alján ez a kifejlődés általánosan elterjedt. A lelőhely Egertől 9 km-re, D-re fekvő Ostoros község határában található. A falutól ÉK-re emelkedő Közép-hegy tetején és D-i oldalán, a szőlők között mintegy 7 — 800 m2-nyi területen, egyedszámban gazdag, elég jó megtartású alsópannon fauna gyűjt- hető (1. ábra). Az egri (1,-34-111 Eger) 200 ooo-es földtani térképlaphoz Balogh K. és Rónai A. tollából megjelent Magyarázó a 64 — 65. oldalon összefoglalja a terület (Bükkalja) alsópannon képződményeiről publikált eddigi ismereteket. Itt SchréterZ., Rakusz Gy., Sümeghv J. , Schmidt E. R., Palik P, Czimboray L. munkáira hivatkozva Ostoros Közép-hegy D-i ill. É-i oldaláról a következő fajokat említi: Lamellibranchiata : Congeria ornithopsis Brus., Limnocardium andrusovi tör., L. andrusovi spinosa Lör. Gastropoda: Melanopsis fossilis (Mart. et Gmel.), M. impressa bonelli S i s m., M. bouei sturi F u c h s, Melanoides vásárhelyii Hantk., Prososthenia zitteli I, ö r., Orygoceras filocinctum Brus., 0. corniculum Brus, Planorbis verticillus Brus. A Limnocardium andrusovi spinosa L ö r. faj kivételével sikerült az összes fenti fajt megtalálnom. Saját gyűjtésemen kívül az egri Vármúzeum e területről begyűjtött anya- gát is feldolgoztam. A fauna lelőhelyének földtani szelvénye A Közép-hegy közvetlen környezetéhez képest tektonikailag egy mélyebb, le- zökkent egységhez tartozik. Az elmozdulás egy morfológiailag és rétegtanilag is egyaránt jól követhető ÉK — DNy-i irányú, valamint egy ÉNy — DK-i irányú törésvonal mentén történt. A két tektonikai vonal a Közép-hegy DNy-i előterében keresztezi egymást. Ez a metszéspont volt az 1925-ös egri földrengés egyik epicentruma. A ÉNy — DK-i irányban felvett szelvény (2. ábra), mely az ÉK — DNy-i törésvonalra merőleges, jól szemlélteti a Közép-hegy tektonikailag mélyebb helyzetét. * Előadva a MFT Őslénytani Szakosztályának 1967. X. 9.-Í előadóülésén 6 Földtani Közlöny 82 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet A lelőhely környékének felszínen is feltárt legmélyebb szintjét egv enyhe (4 5 -) dőlésű, sötétbarna, palás kifejlődésű alsóoligocén agyag alkotja. Ez az összlet a Közép- hegy É-i oldalán egy vízmosásban mintegy 80 — 100 m hosszan, és 0,5 — 3 m vastagságban van feltárva. Alsóoligocén mikrofaunát tartalmaz. Erre következik cliszkordánsan, szá- razföldi jellegének megfelelően rétegzetlen, szürkésfehér riolittufa 12 — 15 m vastagság- ban. A Közép-hegyen nem, de attól É-ra, mintegy 200 m-re a riolittufa felsőtort onai faunát 1. ábra. Ostoros környékének vázlatos topográfiai térképe Abb. 1. Topographische Karte dér Umgebung von Ostoros ENY dk 2. ábra. A Középhegyen felvett földtani szelvény. Jelmag j-ar ázat: 1. Alsóoligocén agyagmárga 2. Felsőoligocén glaukonitos homokkő, 3. Felsőoligocén molluszkás agyag, 4. Felsőoligocén homokkő, 5 Felsőoligocén kavicsos homok, 6. Alsó riolittufa, 7. Alsópannon márga, 8. Vető Abb. 2. Geologisches Profil durch den Közép- Berg. Erklárungen: 1 . Unteroligozaner Tonmergel, 2. Oberoligozáner glaukonitfiihrender Sandstein, 3. Oberoligozáner Molluskenton, 4. Oberoligozáner Sand- stein, 5. Oberoligozáner schottriger Sand, 6. Unterer Rhyolithtuff, 7. I'nterpannonischer Mergel, 8. Ver- werfung zár magába. A riolittufa tetején annak felszíni mállott bentonitosodott részén, fehér márgás, tufitos kifejlődésben 2 — 4 dm, vastagságban diszkordánsan települ az alsópan- non összlet. A Közép-hegytől DK-re a vető túlsó oldalán a felsőoligocén katti emelet négy szint- je különíthető el. Ezek a rétegek jól párhuzamosíthatók, mind kőzettanilag, mind fau- nisztikailag az egri ún. ,,\Yind gyári” szintek négy fő szintcsoportjával. Alul glaukonitos, tufitos homokkő, felsőoligocén mikrofaunával. Ezen molluszkás agyag települ. Innen a Jankovich: Alsópannon fauna Ostorosról 83 mikrofaunán kívül a molluszkás agyagra jellemző makrofauna is került elő. Az erre kö- vetkező limonitgumós, laza, sárga homokkő a sekély-sublitorális viszonyok visszatérését jelzi. Hasonlóan a vele azonosítható Wind gyári „k” szinttájékhoz itt is ebben a szintben volt a leggazdagabb faunaegyüttes. Végül faunamentes homok és kavicsos homok zárja a rétegsort. 3. ábra. Közép-hegy környékének fedett földtani térképe. Jelmagyarázat: 1. Felsőoligocén, 2. Alsó riolittufa, 3. Alsópannon, 4. Vető, 5. Szelvényirány Abb. 3. Bedeckte geologische Karte dér Umgebung des Közép- Berges. K r k 1 á- rungen: r.Oberoligozán, 2. Unterer Rhyolithtuff, 3. Unterpannon, 4.Verwer- fung, 5. Profilrichtung A faunát bezáró kőzet kőzettani elemzése A makrofauna nagyobb termetű és nagy egyedszámmal előforduló fajaiból, a Congeria ornithopsis B r u s. fajok teknőiből és a Melanopsis fajok szájadékából, sikerült annyi anyagot begyűjteni, hogy azzal szemcseösszetételi és nehézásvány vizsgálatokat is lehessen végezni. Adataimat összehasonlítottam a közeli, Herrmann M. által vizs- gált andornaktályai és novaji alsópannon mintákkal, valamint a Közép-hegytől DK-re a 2. ábra szelvényén feltüntetett, néhol hasonlóan márgás kifejlődésű felsőoligocén (mollusz- kás agyag) összletből vett minták adataival is. A vizsgált minták szemcseösszetételének súlyszázalékai Gewiehtsprozente dér granulometrischen Zusammensetzung dér untersuchten Proben Táblázat I. — Tabelle I. I 2 3 4 0,5 mm-nél nagyobb 11,0 0,5 0,5 0,4 0, 5—0,25 mm között 60,4 0,8 1,0 0,4 0,25 — 0,12 mm között 18,3 55,0 60,0 1,9 0,12—0,10 mm között 7,0 3,0 8,0 0,5 0,10 — 0,06 mm között i,5 38,o 29,0 81,9 0,06 mm-nél kisebb 1,8 2,7 1,5 14,9 Jelmagyarázat: 1. Ostoros felsőoligocén, 2. Ostoros alsópannon, 3. Andomaktálya alsópannon (Herrmann M. 1954), 4. Novaj alsópannon (Herrmann M. 1954) Erklárungen: r. Ostoros, Oberoligozán, 2. Ostoros, Unterpannon, 3. Andomaktálya, Unterpannon (M. Herrmann 1954), 4. Novaj, Unterpannon M. Herrmann 1954) 6* 84 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet A vizsgált minták nehézásvány tartalmának %-os megoszlása Prozentuale Verteilung des Sehwermineralgehaltes dér untersuchten Proben II. táblázat — Tabelle II. Magnetit 64,6 61,5 37,6 65,0 Epidot 10,0 5,7 18,2 12,5 Gránát 21,8 8,6 13,0 14,6 Klorit 0,7 7,2 12,8 4,2 Turmalin 0,7 8,5 7,9 0,8 Cyanit 0,4 6,0 4,4 2,9 Staurolit — — 0,2 — Zoizit o,7 1,0 3,8 — Tremolit — — 0,6 — Rutil o,7 0,5 0,5 — Kék amfibol — — 0,4 — Andaluzit — 1,0 0,2 _ Korund o,4 — 0,2 — Piroxén — 0,2 — .felmagyarázat mint az I. táblázatnál Erklárung wie bei Tabelle I Az uralkodó nehézásványok a magnetit, epidot, gránát közül az első kettő az oli- gocén és a pannon mintákban hozzávetőleg azonos, a gránát kisebb mennyiségben fordul elő. Az oligocén mintákban csak nyomokban mutatkozó turmalin és cvanit a pannon mintákban nagyobb százalékot ér el. Az ostorosi fauna biosztratigrafiai elemzése A makroíauna belsejéből kiiszapolt anyagból előkerült Ostracodákat Széles Margit határozta meg. Ezek a következők: Amplocypris pannonica Zalányi (igen sok juvenilis és kifejlett példány), Amplocypris sp., Candona elegáns Méhes, Candona rostrata Brady-Norm., Candona pár alella G. W. M ü 1 1 e r, Cyprideis pannonica Méhes, Cyprideis pannonica tuberculata Méhes, Cyprideis heterostigma obesa R e u s s, Cypris inaequalis S i e b e r, Darwinula stevensoni B r a d y-N o r m., Hemicy- there hungarica Méhes, Hemicythere lörentheyi M é h e s, Herpetocypris reticulata Z a- lányi, Loxoconcha rhomboidalis P o k o r n y, Loxoconcha mülleri Méhes, Lep- tocythere egregia Méhe s. A III. táblázatból kitűnik, hogy az Ostorosról előkerült faima csaknem teljesen egyezik a tinnyei faunával. Az ostorosi fauna 93%-a Tinnyén is megvan, csupán két faj a Limnocardium budapestinense Lör. és a Melanopsis fossilis n. ssp. fajok hiányoznak. Közel áll még Sopron és Kőbánya • alsópannon faimája is az ostorosi faunához, mivel ennek 70%-a van meg Sopronban és 66%-a Kőbányán. Kisebb, de még mindig elég nagy (56%-os), az egyezés a peremartoni faunával. A fauna kora biztosan alsópannon- nak mondható, mivel az előforduló fajok időbeli elterjedését vizsgálva a fauna 57%-a csak az alsópannonra jellemző, 47%-a pedig az alsó- és a felsőpannonban egyaránt el- terjedt fajokból áll. így időben az ostorosi fauna az alsópannon alsó részébe tehető, mivel faunisztikailag az itt jellemző Congeria ornilhopsis- és az Orygoceras- alakokkal meg- van az azonosság. Jankovich: A Isópannon fauna Ostorosról 85 A makrofaunát, összehasonlítva négy magyarországi alsópannon faunával, a következő táblázat tünteti fel: III. táblázat — Tabelle III. Ostoros I 2 3 4 Congeria ornitliopsis B r u s. + + + Congeria subglobosa Parts. + + Congeria cfr. plana Tör. + + Limnocardium andrusovi tör. + + + + Limnocardium budapestinense tör. + Xeritina zografi B r u s. + Xeritina pilari B r u s. + + + + Orygoceras corniculum Brus. + + + Orygoceras filocinctum Brus. + + + + Orygoceras cultratum Brus. + + + + Hydrobia dybowskyi Brus. + Hydrobia sp. + + + + Bvthinia jurinaci Brus. + + Bythinella vitrcllaeformis Tör. + Prososthenia zitteli Tör. + + + + Melanopsis fossilis (G m e 1. et Mar t.) + + + Melanopsis fossilis n. ssp. Melanopsis matheroni M a y. + + Melanopsis impressa K r a u s s + + + Melanopsis impressa bonelli Sism. + + + + Melanopsis vindobonensis F u c h s + + + Melanopsis bouei sturi F u c h s + + + Melanopsis bouei bouei Fér. + + + Melanopsis bouei rarispina Tör. + + + Melanopsis affinis H a d m. + + Melanoides vásárhelyii Hant. + + + Planorbis verticillus Brus. + + + Planorbis sp. + + + + Ancylus illiricus N e u m. + + + 4- Ostracoda + + ~r + Jelmagyarázat: i. Tinnye, 2. Bp. Kőbánya, 3. Peremarton, 4. Sopron Erklárungen: 1. Tinnye, 2. Budapest, Kőbánya, 3. Peremarton, 4. Sopron 4. ábra. Öt Melanopsis faj magasság-szélesség arányát feltüntető diagramok Jelmagyarázat: 1. Melanopsis vindobonensis, 2. M. impressa bonelli, 3. M. fossilis, 4. M. fossilis n. ssp., 5. M. impressa Abb. 4. Diagrammé über das Höhe/Breite-Verháltnis von ünf Melanopsis- Arten 86 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Néhány Melanopsis faj variációs statisztikai vizsgálata Mivel néhány A Ielanopsis fajból sikerült elég sok példányt begyűjteni, lehetőség nyílt variációs statisztikai vizsgálatok elvégzésére is. Ezeket a vizsgálatokat S t r a u s z László hasonló vizsgálatai nyomán végeztem (4. ábra.). A vízszintes tengely a megnyúlt - ságra jellemző magasság (a ház magassága) — szélesség (utolsó kanyarulat átmérője) arányt, a függőleges tengely a példányszámot jelöli. A feltüntetett görbéből kitűnik, hogy a Melanopsis impressa bonelli Sism., Melanopsis fossilis (G m e 1. et Mar t.), és a ^Melanopsis fossilis n. ssp. fajok a vizsgált méretarányt tekintve közel állnak egymáshoz, míg a Melanopsis vindobonensis Puchs és a Melanopsis impressa K r a u s s fajoktól elkülöníthetők. A Melanopsis impressa bonelli Sism. faj görbéjének bal oldalán feltüntetett egyre zömökebb példányok megközelítik a Melanopsis vindobonensis Fuchs -ra jellemző magasság — szélesség arányt, a görbe jobb oldalán elhelyezkedő megnyúltabb példányok szélső értékben elérik a Melanopsis impressa Krauss-ra jellemző méretarányt; bizonyítva a lelőhelyen is a Melanopsis impressa bonelli Sism. -ra jellemző nagy formagazdagságban mutatkozó variációs képességet. IRODALOM— LITERATUR B a r t h a F. (1959): A Balaton környéki felsőpannon korú képződmények finomrétegtani vizs- gálatának földtani eredményei. Földtani Közlöny LXXXIX. pp. 23 — 36. — Halaváts G v. (1904): 'A balatonmelléki poutusi korú rétegek faunája. Balatonmellék paleontológiája. Bd. IV. p. 1 — 74. — Hant- ken, M. (1859): Die Umgegend von Tinnye. Jahrb. d. k. k. geol. Reichsanst. Bd. X. Wien. — Herr- m a n n M. (1954): Biikkaljai pannóniai homokvizsgálatok. Földtani Közlöny LXXXIY. pp. 338 — 349. — K r a u s s, F. (1852): Molluscen dér Tertiár-Formatien von Kirchberg an dér Iller. Jahreshefte Bd. VIII. Stuttgart. — Lörenthey, I. (1902): Die Pannonische Fauna von Budapest. Paleontographica Bd. XLYIII. Stuttgart. — Lörenthey I. (1903): A szarmata és pannóniai képződményeket áthidaló rétegeknek egy classicus lelethelye Magyarországon. Földtani Közlöny XXXIII. — Lörenthey I. (1903): A tihanyi Fehérpart pannóniai rétegeiről. Földtani Közlöny XXXIII. — Lörenthey I. (1904): Adatok a magyarországi pannóniai képződmények sztratigraf iájához. Földtani Közlöny XXXIV. - Lörenthey I. (1904): Adatok a balatonmelléki pannóniai rétegek faunájához és sztratigraphiai helyzetéhez. Balatonmellék paleontológiája Bd. IV. p. 1 — 192. — Magyarázó Magyarország 200 ooo-es földtani térképsorozatához L-34-III. Eger. 1965 Bp. — Papp A. (1959): A bécsi medence pannóniai képződményeinek biosztratigrafiai tagolása. Földtani Közlöny LXXXIX. Bp. — Schréter Z. (1913): Eger környékének földtani viszonyai. Évi Jelentés 1912. pp. 130—146. — Schréter Z. (1935): Jelentés az 1934. évi földtani felvételekről. M.A.F.I. Adattár. — Schréter Z. (1939): A Bükk-hegység délkeleti oldalának földtani viszonyai. Évi Jelentés 1933 — 35. 2. pp. 511 — 526. — Sümeghy J. (1927): Pannóniai kori fauna az Alföldről. Földtani Közlöny LVII. p. 4r — 53. — Sümeghy J. (1939): A Győri- medence a Dunántúl és az Alföld pannóniai üledékeinek összefoglaló ismertetése. M.A.F.I. Évkönyve 32. fasc. 2. p. 67 — 157. — Stevanovic E. (1959): A pontusi emelet Észak- Jugoszláviában. Földtani Közlöny LXXXIX. p. 3 — 9. — Strausz L. (1941): Melanopsisok változékonysága. Földtani Közlöny LXXI. p. 135 — 146. — Strausz L. (1941): A dunántúli pannon szintezése. Földtani Közlöny LXXI. p. 220 — 235. — Strausz L. (1942): A magyarországi panuonicum párhuzamosítása délkeleteurópai üledékekkel. Földtani Közlöny LXXII. p. 233 — 236. — Vitális I.(i952):Sopronkömyékénekszarmá- ciai és pannóniai-pontusi üledékei és kövületei. M.A.F.I. Évkönyve 40. p. 1 —69. — W i n k 1 e r-H e r m a- den, A. (1957): Geologisches Kráftespiel und Landformung. Wien tAblamagyarAzat -tafelerklaruxg I. tábla — Tafel I. 1,2,3. Congeria ornithopsis Brus. 1 x . 4, 7. Melanopsis fossilis n. ssp. 1 x . 5,8. Melanopsis fossilis (Gmel.et Mart.) ix. 6, 9. Melanopsis impressa bonelli S i s m. 1 x . II. tábla — Tafel II. 1, 3. Melanopsis vindobonensis Fuchs 1 x . 2, 8. Congeria ornithopsis Brus. juv. 3X. 4 . Orygoceras corniculum Brus. 10 x. Jankovich: Alsópannon fauna Ostorosról 87 5. Orygoceras jilocinctum Brus. 10 x. 6. Orygoceras cultratum Brus. iox. 7. A ttcyhts ylliricus Neum.iox. q. Planorbis verticillus Brus. 10 X. III. tábla - Tafel III. 1. Prososthenia zitteli Lör. 12 X. 2,3 . Melanopsis bouei sturi Fuchs 2,5 X. 4, 5. Limnocardium andrusovi Bőr. 8 x . 6. Bythinia jurinaci Brus. 1 1 x . 7, 8. Melanoides vásárhelyit H a 11 t k. 1 x . Eine unterpannonische Fauna von Ostoros I. JANKOVICH lm Aufsatz vvird eine bereits bekannte, bisher aber ausfülirlich noch niclit bear- beitete unterpannonische Fauna vöm Bükkvorland (Bükkalja) behandelt. Auch iiber die petrographische Untersuchung (Mineralbestand, granulometrische Zusammensetzung) des den unteren Rhyolithtuff diskordant überlageniden und durch veiden Mergel ver- tretenen Unterpannonkomplex wird berichtet. Ein \'ergleich dér Fauna mit anderen unterpannonischen Faunén Ungarns zeigt, daü die Ostoroser Fauna dér von Tinnye am náchsten steht und mit ihr fást vollkommen übereinstinunt. 88 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet I. tábla 90 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet III. tábla RÖVID KÖZLEMÉNYEK Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (igóg) 99. 91 — -97 STATISZTIKAI PRÓBÁK ALKALMAZÁSA ÚJ TINTINNINA GENUSZ VIZSGÁLATÁNÁL KNAUER JÓZSEF* (3 ábrával) Összefoglalás: A zengővárkonyi valangini mészkőből származó, Spiroxystonellites saetosus n. sp. néven a Tintinnina alrendbe sorolt maradvány diagnosis differentialisához finom különbség kielemzését kíséreltem meg matematikai statisztikai módszerekkel. Az összehasonlítás a Spiroxystonella scandans recens fajjal történt, alapja a spirális szalag emelkedési méreteinek szórása volt. Az elemzés az F és t próbával történt, melyek közül a t próba jellemző különbséget adott. A zengővárkonyi valangini mészkőminta vékonyesiszolatában, amelyet F ü 1 ö p J. bocsátott rendelkezésemre, sajátságos metszet volt megfigyelhető, amelyben új, az [őslénytani anyagban eddig nem szereplő Tintinnina nemzetség képviselőjét ismertem jföl (1. ábra). Superfamilia: Calpionellidca Bonét, 1956 Família: Calpionellidae Bonét, 1956 Spiroxystonellites nov. gén. Genotypus: Spiroxystonelllites saetosus n. sp. Derivatio nominis: Utalás a Spiroxystonella recens alnemzetséggel való hasonlóságra Diagnosis: Elnyúlt tölcséralakú lorica, spirálisan lefutó külső szalaggal Diagnosis differentialis: A nemzetség emlékeztet a Xystonella (Spiroxystonella) Kofoid et Campbell, 1939 recens alnemzetségre, azonban nagyobb termetű. Ennek a formailag eléggé szélsőséges alaknak fosszilis előfordulása érdekes újabb adat a recens és idősebb formák szoros kapcsolatára, illetve közeli rokonságára nézve. (Stenosemella — Stenosemellopsis, Favella — Favelloides, Cyttarocylis — Tintinnopsella ( Rhabdonella — Rhabdonelloides, Salpingella — Salpingellina, Amphorella — Lorenziella) . Spiroxystonellites saetosus nov. sp. Holotypus: 2., 3 A ábra Derivatio nominis: saetosus = szőrös (latin ) utalás a lorica metszet kül- lemére. Stratum typicum: valangini „vasércfedő” mészkő Locus typicus: Zengővárkony, vasércbánya, 181. sz. minta Diagnosis: Az orális rész mögött enyhén befűződött, elnyúlt tok, amelynek külső oldalán spirális lefutású, a tokhoz keskeny oldalával csatlakozó szalag van. A szalag a loricára merőleges, vagy kissé lefelé hajlik. Bár csak egy példány metszete áll rendelkezésre, a rokon alakok alapján valószínű, hogy a lorica elnyúlt tölcsér alakú. A spirális szalag egyes kanyarulatai között a távolság nem egyenlő. A lorica fő méreteit az I. táblázat tartalmazza, amelyben összehasonlításul a ma élő Spiroxystonella scandans hasonló adatai is szerepelnek. Ezeket Campbell ábrájából mértem ki. (Campbell 1954; P I77- fig- 911) A fogalmak rögzítését ko- rábbi munkák tartalmazzák. (K n a u e r 1964., K n a u e r — N agy 1964) * Előadta a MFT Őslénytani Szakosztályának 1968. II. 5.-Í szakülésén 92 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Diagnosis differentialis: A recens Xystonella ( Spiroxystonella ) scandans (B r a n d t, 1906) fajra hasonlít, azonban termete nagyobb. Különbség mu- tatkozik a spirális szalag felépítésének bizonyos törvényszerűségében is. E különbség kielemzése a következőképpen történt. Ha a két faj között csak méretkülönbség áll fenn, elképzelhető, hogy fajon belüli eltolódással állunk szemben. Az őslénytani rendszertan gyakorlata szerint a faji, sőt nemzetségi elkülönítés ennek ellenére keresztülvihető, a nagy időkülönbség és a közbülső fejlődési formák ismeretlensége miatt. Mégis kerestem a lorica felépítésében valami meg- 1. ábra. Zengővárkony helyzete Magyarországon Fig. 1. Situation géographique de Zengővárkony en Hongrie 2. ábra. Spiroxystonellites saetosus n. sp. Zengővárkony, valangini „vasércfedő'' mészkő. 58 x -os nagyítás Foto; t é n á r d T. Fig. 2 Spiroxystonellites saetosus. n. sp. Zengővárkony, calcaire du tóit du gite de sphérosidérose, \ alangi- nien. 58 x K n a u e r : Statisztikai próbák alkalmazása . . . 93 fogható jelleget, amelyben ha szemmel láthatóan nem is, de rejtetten finom különbség létezhet. Erre a célra a spirális szalag emelkedése (e), vagyis a kanyarulat metszetek egy- mástól való távolsága látszott egyedül alkalmasnak. Hogy az összehasonlításból ki- t küszöböljem a termetcsökkenés hatását, az emelkedési értékeknek a legnagyobb széles- séggel (E) való hányadosát vizsgáltam. A legnagyobb szélesség, a lehetséges metszetek 3. ábra. A) Spiroxystoncllites saetosus n. sp. B) Xystonella (Spiroxystonella) scandans (Campbell után). Jelmagyarázat: e = emelkedés Fig.3. A) Spiroxystoncllites saetosus n. sp. B) Xystonella (Spiroxystonella) scanans, (d’aprés Campbell). Ivégende:e = élévation (pás) de tour e legtöbbjében, alorica viszonylag legállandobb mérete. Az ígv nyert alapadat: X = — (1) L Megjegyzem, hogy a legalsó, a ferde metszés miatt nagyon torz adatokat nem vettem figyelembe. Mérettáblázat I. táblázat — Tableau I . Spiroxysto- nellites Spiroxysto- nella Hosszúság H 335* Rövidült hosszúság (ferde metszetnél) H’ 535 — legnagyobb szélesség ív 300 67 Teljes szélesség (szalaggal együtt) ív’ 340 84 Az orális nyílás szélessége 0 240 ? 65 A beszűkülés legkisebb szélessége BS 190 65 A kaudális nyúlvány hossza KH — 25 Falvastagság F 14 * A méreteket mikronban közlöm A biológiában egyébként széliében (a mezőgazdasági fajtakísérleteknél például kötelezően) alkalmazott statisztikai módszer hatékonyságának ellenőrzésére mindkét fajnál a vizsgált példány két oldalát is összehasonlítottam egymással. Az adatoknál A = Spiroxystonellites saetosus bal oldal B = ,, „ jobb oldal C = Spiroxystonella scandans bal oldal D = ,, ,, jobb oldal 94 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet A statisztikai számításban Sor- szám Cso- port e ív X E X n X U'xp (z X)* n X! E X2 SQ i. 45 0,15 0,0225 2. A 35 0,12 0,78 4 0,195 0,608 0,152 0,0144 0,171 0,019 3- 62 0,21 0,0441 4- 90 O Oj O 0,0900 5- 43 0,14 0,0196 6. B 59 0,20 0,61 3 0,203 0,372 0,124 0,0400 0,133 0,009 7- 82 0,2 7 0,0729 AB 300 1,39 7 0,198 1,932 0,276 0,304 0,028 s. 14 0,21 0,0441 9- 12 0,18 0,0324 IO. 15 0,22 0,0484 II. C 22 0,33 1,74 7 0,248 3,028 0,433 0,1089 0,455 0,022 12. 23 0,34 0,1156 13- 16 0,24 0,0576 14. 15 0,22 0,0484 15- 18 0,27 0,0729 l6. 16 0,24 0,0576 1 7- 19 0,28 0,0784 18. D 22 0,33 1,92 7 0,274 3,686 0,526 0,1089 0,540 0,014 19. 21 0,31 0,0961 20. 20 0,30 0,0900 21. 13 0,19 0,0361 CD 67 3,66 14 0,261 13,396 0,957 0,995 0,038 ABCD Két összefüggés került vizsgálatra. Egyrészt vizsgáltam az adatok változékonyságának törvényszerűségét, másrészt az átlagok viszonyát a változékonyság függvényében. Erre a matematikai statisztika F illetve t próbája szolgál. A számítás menetében felhasznált adatokat a II. táblázat tartalmazza (e és L mikronban van megadva). Az egyes adatok számítási képlete a következő: XX számtani közép X = ahol n az adatok száma (2) n (xxy- a négyzetes eltérés összege SQ = X X~ (3) n a szorasnegyzet S2 = (4) n — 1 s - F = j ahol Sr > Sz (5) S ? Q — SQt + sq2 (6) N = nl «2 (7) M = n2[N — 2) (8) QN a hibaszórás Sd = (9) M A’, - AT, itt A, > A, (10) A, — A, (11) Sd K n a it e r : Statisztikai próbák alkalmazása . . . 95 I szereplő adatok táblázata / /. táblázat — Tableav. II . n — I S: F Q x ON 11|T1 2 N-2 M Sd‘ Sd X,-X, t 3 0,0063 0,0043 6 0,0047 1,40 0,028 7 0,1 96 12 5 60 0,00327 0,0572 0,008 0,146 6 0,003/ 6 0,0023 13 0,0029 I,6l 0,036 14 0,504 49 12 00 cc >0 0,00085 0,0292 0,026 0,890 1,62 0,066 21 1,386 98 19 1842 0,00075 0,0274 0,063 2,299 Az értékek elemzése, amelyben Xagy G. volt segítségemre, akként történik, hogy a kapott értéket összehasonlítjuk egy táblázati értékkel, amely a felhasznált adatok mennyiségétől, végső soron a szabadságfokok számától függ. Ha F, , > F (ahol F a táblázati érték), a vizsgált két sokaság ill. csoport egymástól jellemzően eltér (inhomogén), ha F, 2 < F, akkor homogén. Vizsgálatunk a P = 5% valószínűségi szint értékeivel történt. Ez azt jelenti, hogy 100 esetből ötször fordulhat elő a két összehasonlított faj méreteiben ennél jellemzően kisebb eltérés. Az F próba értelmezése Összehasonlítva a Spiroxystonellites két oldalát, Fa b F azaz 1,40 <§ 19,16 majd a Spiroxystonella két oldalát Fq d <§ F azaz 1,61 92 azt kapjuk, hogy a spirális szalag lefutásának egyenetlensége, ingadozása mindkét fajnál azonos törvényszerűséget követ. Ez, ha nem állna fenn a nagy időkülönbség, indokolná a két faj azonos nemzetségbe való sorolását, az egyébként is fennálló nagy hasonlóság alapján. A t próba értelmezése tA b l azaz 0,146 2,57 tc,D 1 azaz 0,890 <§2,18 iAB cd^> t azaz 2,299 > 2,09 96 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Ez azt jelenti, hogy az emelkedési távolságok átlaga az adatok változékonyságának függ- vényében vizsgálva, azonos jellegű (homogén) egv-egy példány két oldala között, de j e 1- lemzően különbözőa két faj között. IRODALOM — BIBUOGRAPHIE Campbell, A. (1954): Tintinnina (in M o o r e, R.: Treatise on Invertebrate Paleontology, Part D., Protista 3). Lawrence - Knauer J. (1964): Calpionellidea rendszertani kérdések. A MÁFI Évi Jel. 1961-ről II. p. 155. — Knauer J. — Nagy I. (1964): Lorenziella no v . gén. Új Calpionellidea nemzetség. A MÁFI Évi Jel. 1961-ről II. p. 143. — Sváb J. (1961): Statisztikai módszerek mezőgazda- sági kutatók számára. Budapest Application d’essais statistiques dans l’étude d’un genre de Tintinnines J. KNAUER Super-famille: Calpionellidea Bonét, 1956 Fa mi I le: Calpionellidae Bonét, 1956 Spiroxystonellites nov. gén. Derivatio nominis: Référence á la ressemblance au sous-genre récent Spiroxystonella Genotypus: Spiroxystonellites saetosus nov. sp. Diagnose: Lorica allongée, en forme d’entonnoir, avec un ruban exteme (spiral. Diagnose différentielle: Le genre rappelle le sous-genre récent Xystonella (Spiroxystonella ) Kof óid et Campbell, 1939, mais il se caraetérise pár sa taille plus grande. Ce que cette forme morphologiquement assez extrémé a aussi des représentantes fossiles c’est une nouvelle doflnée confirmant le rapport étroit entre les formes récentes et fossiles, resp. leur affinité nette ( Stenosemella — Stenosemellopsis, Favella — Favelloides, Cyttarocylis — Tintinnopsella, Rhabdonella — Rhabdonclloides, Salpingella — Salpingellina, Amphorella — Lorenziella). Spiroxystonellites saetosus nov. sp. Holotypus: fig. 2 et 3A Derivatio nominis: saetosus = poilu, réference au contour de la coupe de la lorica. Stratum typicum: calcaire „au tóit du gite de sphérosidérose” , Valanginien Eocus typicus; Zengővárkony (voir fig. 1. dans le texte hongrois), mine de sphérosidérose, échantillon No 181. Diagnose: Derriére la partié orale il y a une lorica allongée avant une constriction légére. A són flanc exteme s’allonge un ruban spirálé qui s’attache á ía lorica pár són flanc mince. Le ruban est perpendiculaire á la lorica ou bien il est incliné un peu vers le bas. Ouoique nous n’ayons la coupe que d’un seul spécimen, les formes avoisinnantes font supposer que la lorica est en forme d’entonnoir allongé. La distance entre les tours successifs du ruban spirál est inégale. Les dimensions principales de la lorica sont données dans le tableau I. oú figurent aussi les détails respectifs d’une forme récente, Spiroxysto- nella scandans. Ceux-ci ont été empruntés á la figure de Campbell (1954, p- 177, f- 91. 1.). Les définitions desnotions ont été présentées dans des travaux antérieurs (Knau- er 1964, Knauer — Nagy 1964). Diagnose différentielle: La nouvelle espéce est semblable á Ays- tonella (Spiroxystonella ) scandans (J3 r a n d t, 1906), mais sa taille est plus grande. En outre, elle en difiére aussi pár certaines régularités de la construction du ruban spirálé. Cette différence fut analysée comme suit. Une différence de dimensions peut étre due á un décalage au temps á l’intérieur d'une espéce. Conformément á la pratique de la taxonomie paléontologique, on peut, tout de mérne, réaliser une coupure spécifique, voire mérne générique, á cause de la grande pifférence chronostratigraphique et de l’inconnaissance de formes intermédiaires. toute- .. K n a u e r : Statisztikai próbák alkalmazása . . . 97 fois, j’ai eherehé dans la structure de la lorica un caractére, oú il pourrait y avoir une : différence fine, latente. C’est la distance (e) des coupes des tours qui a paru utile toute seule. Pour éliininer l’effet de la diminution de taille lors des eomparaisons, j’ai examiné le rapport des élévations (pás) de tour á la largeur maximum (L). C’est la donnée de • base des caleuls (1). Pour vérifier l’efficacité de la métkode statistique appliquée, j’ai comparé tous les deux flanes des deux espéces. En voiei les données respectives: A = Spiroxystonellites saetosus, flanc gauche; B = idein flanc droit; C = Spiroxystonella scandans, flanc gau- che; D = idein flanc droit. Deux corrélations ont été étudiées. D’une part, j'ai étudié la régularité de la variation des données; d’autre part, j’ai examiné les rapports des valeurs moyennes en fonction de la variabilité. Ce sont les essais F, resp. t de la statistique maté- matique qui servent pour cela. Les données utilisées au cours du calcul sont présentées dans le tableau II (voir dans le texte hongrois: e et L en microns). Les données furent calculées á l’aide des for- mules suivantes: (2) pour la moyenne arithmétique, (3) pour la somme des différences quadratiques, (4) pour le carré de dispersion, (5), (6), (7), (8), (10) pour les données inter- médiaires, (9) et (11) pour la dispersion des erreurs. L’analyse des données s’effectue de téllé maniére que les valeurs obtenues sont comparées aux valeurs des tableaux respectifs (F) qui dépendent du degré de liberté. Si F, o > F, alors les deux échantillons sont inhomogénes; si F12 < F, ils sont homogénes. NÓtre analyse a été faite sur la base des valeurs du niveau de probabilité P = 5%. Interprétation de l’essai F Si l’on compare les deux flanes de Spiroxystonellites F^ B F, c’est á dire 1,40 <§ 19,16; puis les deux flanes de Spiroxystonella FC>D 2,57 t c 'd ^ t, c’est á dire 0,890 s> 2,18 t ab, cd > t. c’est á dire 2,299 > 2.°9 Cela veut dire que la valeur moyenne des élévations (pás) de tour, examinée en fonction de la variabilité des données, est identique (homogéne) entre les deux flanes de chaque spécimen, mais qu’elle estcaractéristiquement différente (inhomogéné) entre les deux espéces. C’est la deuxiéme différence dönt on a besoin pour la séparation des deux espéces. 7 Földtani Közlöny Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (io6g) gg. 98 — 104 A HALIMBAI ÉS NYIRÁDI BAUXITELÖFORDULÁSOK KARSZTOS FEKVŐJE bíró béla* (7 ábrával) Összefoglalás: A szerző az eddigiek során feltárt és leművelt bauxitelőfordulásokban szerzett gyakorlati megfigyelések alapján vizsgálja a halimbai és nyirádi bauxitok karsztos fekvőjét. A két terület között lényeges különbség mutatható ki. A nyirádi területen a bauxit fekvője mindenütt dolomit. A főbb jellemzők: a bauxit lencsés települése, az erős tektonikai igénybevétel hatására nagyobb szintkülönbségek létre- jötte, a dolomit erős karsztosodása és mállása, a nagyfokú karsztvízveszély. A halimbai medencében a bauxit fekvője dolomit és dachsteini mészkő. A tartós erózió viszonylag nyugodtabb karsztos peneplént hozott létre, jellegzetes karsztformák és a kisebb fokú karsztvízveszély a jellemző. A halimbai és nyirádi bauxitelőfordulások fekvőjét a Bakony -hegység más részei- hez hasonlóan a felsőtriász képződmények alkotják. A felsőtriász fődolomit és dachsteini mészkő karsztos, egyenetlen térszínére közvetlenül települ a bauxit. A karsztos fekvő tér- színi formáival, tektonikai árokrendszereivel határozza meg a bauxit elterjedését és vas- tagságát, ami a minőségre is hatással van és irányadó a kutatófúrások telepítésénél. A bányák feltárása és leművelése szempontjából vizsgálni kell az egyes bauxitelőfordulá- sok fekvőjének általános helyzetét, a karsztformákat, a karsztosodás mélységét. Ezen tényezők meghatározzák az egyes területeken kialakítandó bányászati, feltárási és mű- velési mód megválasztását, a karsztvízszint alatti bányaművelés vízveszélyességének mértékét. A hazai bauxitelőfordulások területén a dolomit, illetve a dachsteini mészkő vastagságát nem ismerjük, mivel mélyfúrásokkal ez ideig még sehol sem harántolták át. Hatalmas területi kiterjedése, valamint az eddigi feltárásokból vastagságát több 100 m-re tehetjük. A triász felszín karsztosodása a kiemelkedéssel együtt megkezdődött, feltehetőleg a kimmériai mozgásokkal közel egy időben, esetleg kis fáziseltolódással. Az erős tekto- nikai igénybevétel a karsztosodást, a különböző mállási folyamatokat is elősegítette. A halimbai és nyirádi bauxitok karsztos fekvőjében mutatkozó eltéréseket az alábbiakban külön vizsgák uk meg. 1. Nyirádi terület A nyirádi bauxitelőfordulások területén az eddig elvégzett mélyfúrások és bányá- szati feltárások szerint a bauxit fekvője egységesen a felsőtriász fődolomit. Felszínének karsztosodása kiemelkedésével egyidejűleg megkezdődött. A bauxit képződését megelőző hegységképző mozgások (újkimmériai fázis) hatására a triász alaphegység felszínén létrejött szintkülönbségek a hosszú lepusztulási időszakban részben kiegyenlítődhettek. A bauxit képződését közvetlenül megelőző preformáló jellegű törések (ausztriai fázis) szintkülönbségei az eddigi feltárások szerint az esetek többségében megmaradtak és részben karsztosodtak. * Előadta a MFT Balatonalmádiban tartott Bauxit- vándorgyűlésén 1966. IX. 6.-án Bitó: Halimbai és nyírádi bauxitelöfordulások karsztos fekvője 99 i. ábra. Lencsés bauxi telőfordulás Nyiladról. Jelmagyarázat: i. Triász fődolomit külszíni elter- jedése, 2. Leművelt bauxitlencsék, 3. Megkutatott, vagy kutatás alatt álló bauxitlencsék, 4. Főbb törés- vonalak Fig. 1. Gisement de bauxit en lentilles á Nyirád. Légende: x. Répartition de l’affleurement de l’Haupt- dolomit triasique, 2. Lentilles de bauxite entiérement exploitées, 3. Lentilles de bauxite explorées ou en train de prospection, 4. Lignes principales de fracture 7* 100 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet A bauxit csak a dolomit karsztos töbreiben és a tektonikai mélyedésekben talál- ható, melyek mintegy megóvták a bauxitot a későbbi lepusztulástól. Az i. ábrán a nyirádi terület lencsés bauxitelőfordulásának egy részletét mutatjuk be, melyen a már leművelt bauxitlencsék mellett a már megkutatott, illetve kutatás alatt álló bauxitlencséket is feltüntettük. A fekvő dolomit térszíni mélyedései, melyek a bauxitlencsék alakját is meghatároz- zák, különböző formát mutatnak. A 2 — 5. ábrákon e mélyedések kialakulása és formája közül néhány jellegzetes alaptípust mutatunk be. 2. ábra. Bauxitlencse karsztos tóbörben (Alsónyirád II). Jelmagyarázat: 1. Alsóeocén; köszenes agyag, agyagmárga, márga, 2. Felsőkréta; bauxit, 3. Felsőtriász; dolomit, 4. Vető Fig, 2. Lentibe de bauxite dans une doline karstique (Alsónyirád II). tégende: 1. Eocéné inférieur; argile ligniteuse, marne argileuse, marne, 2. Crétacé supérieur; bauxite, 3. Trias supérieur; dolomie, 4. Faille 249 245 241 252 3. ábra. A bauxitlencse egyik oldalon karsztosodott törésvonalnak támaszkodik (Darvastó IX.). Jel- magyarázat a 2. ábránál Fig. 3. La lentibe de bauxite est flanquée pár une fracture karstifiée (Darvastó IX). Voir: légende de la fig. 2 Több, főleg kisebb méretű lencse esetében a térszíni mélyedés kialakításában a törés- vonal nem játszott szerepet, ilyenkor karsztos töbörről beszélünk (1. ábra). Az eddigi kutatásaink szerint a töbrökben a bauxitvastagság a 10 — 12 m-t nem haladja meg, az átlagos mélység 10 m alatt marad (Izamajor X., XI., Alsónyirád II., Deáki II.). Némely bauxitlencse egy, vagy két oldalán a bauxit képződését közvetlenül meg- előző karsztosodott törésvonalnak támaszkodik (3. ábra). Ezen lencsék esetében a bauxit- test felszíne általában a térszín irányába lejt (Izamajor V., VI., Darvastó IX). Bányabeli megfigyelések szerint a törésvonalak gyakran erősen karsztosodtak, felismerésük is sok- szor nehézkes. Ezen lencsetípusoknál a bauxittest a törésvonal közelében nagyobb vastagságú (10 — 20 m), mint az ellentétes oldalon. Találkozunk olyan lencsével is, melynek hosszanti két oldalát a bauxitképződés előtti töréses árok határozza meg (4. ábra). Ezekben a bauxit vastagsága 14 — 25 m között változik. Bitó: Halimbai és nyírádi bauxitelöfordulások karsztos fekvője 101 A dolomit felszínének erős tagoltságát a bauxitképződés után keletkezett törés- vonalak, vagy régebbi vetők megújulása tovább növelik. így a nyirádi területen a dolo- mit jelenlegi felszíne olyan nagymérvű szintkülönbségeket mutat, hogy a bauxit képző- dését megelőző karsztos térszín tanulmányozására csak a kisebb, viszonylag nyugodtabb tektonikai egységeken belül van lehetőség. Hogy a bauxitképződés után létrejött törések, melyik hegységképződési fázisban keletkeztek, azt a bányabeli feltárásokból nem, vagy csak ritkán lehet eldönteni. Több fiatalabb törésvonal gyakran magát a bauxittestet is érinti (5. ábra). 160 1 155* 150| I45I 140 1 135 1 321 281 326 4. ábra. Árok. A bauxitlencse mindkét oldalon karsztosodott töréses árokba települ (Dültnyires VII). Jel- magyarázat a 2. ábránál. Fig. 4. Graben. I,a lentille de bauxite git dans un graben faillé, karstifié á tous les deux cötés (Dültnyires VII). Voir: légende de la fig. 2 160 - 150" 140. 130 * 120- 5. ábra. A bauxitlencsét is érintő, a bauxitképződés utáni törések határozzák meg a dolomit felszínét (Alsó- nyirád III). Jelmagyarázat a 2. ábránál Fig. 5. La surface des dolomies est déterminée pár des fractures qui se sont formées aprés la formation des bauxites et qui ont aussi affecté la lentille de bauxite (Alsónyirád III). Voir: légende de la fig. 2 A dolomit felszíne erősen mállott. A mállás mértéke a bauxittal fedett területeken nagyobb, mivel a dolomit -bauxit kontaktuson utólagosan intenzív vegyi folyamatok játszódnak le. A dolomit felszínén több esetben 0,1 — 1,5 m vastagságú cserebomlásos öv figyelhető meg. Az öv felső részén néhány cm vastagságban vasdús kéreg alakul ki. A vasas-mangános kéreg alatt a dolomit a leszivárgó oldatok hatására vöröses színezetet nyer. A dolomit felszíne gyakran likacsos, mivel a kalcitdús részek részben kioldódtak. A repedések, üregek gyakran agyagos bauxittal töltődtek ki. A karsztosodás a 80 m-t is meghaladó mélységben is kimutatható a Nyirád — Iza- major területén végzett bányászati feltárások szerint. Tehát a karsztvizet tetemes meny- 102 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet nyiségben tudja tárolni. A bányaművelés biztonságos folytatása jelenleg az aktív víz- védelem mellett valósítható meg. A területről jelenleg már 120 m3/perc vízmennyiség kerül kiemelésre. A dolomit helyenként erősen mállott, felaprózódott, melynek vastagsága terüle- tenként változik. A legvastagabb a Darvastó — Nagvtárkány központi aknájának körze- tében. A technikai fúrások szerint az erősen porlódott dolomit vastagsága az 50 m-t is meghaladja. Az itt folyó bányászati feltárásokat a dolomit ilyen mérvű mállottsága erősen hátráltatja. Az elvégzett szemesen agy sági vizsgálatok szerint a dolomit felszíne alatti 30 m-ből vett magmintákban a 2 mm alatti szemcsenagyság a 40%-ot is meghaladta. Vízzel telített állapotban a porlódott dolomit úszóhomokszerűen viselkedik. A dolomit ilyen nagyfokii szétesését valószínűleg több tényező együttes hatása eredményezte : a) erős tektonikai igénybevétel, b) a dolomit szétesésre való hajlama (belső kristályos felépítés következménye) c) leszivárgó vizek hatása. A kérdés eldöntése még további vizsgálatot igényel, amire a bányabeli feltárások valószínűleg több támpontot nyújtanak. / 2. Halimbai terület A halimbai-medencében a bauxit fekvő képződménye a felsőtriász fődolomit és dachsteini mészkő. A bauxit összefüggő telepszerű réteget alkot. A bauxit képződését megelőző tektonikai igénybevétel hatására a terület árkokra és bércekre tagolódott, s a későbbi tartós erózió a területen egy viszonylag nyugodtabb karsztos peneplént hozott létre (6. ábra). 6. ábra. Földtani szelvény a halimbai-medencéből. A bauxit összefüggő telepszerű réteget alkot. Jel- magyarázat: 1. Agyag, kavics (pleisztocén), 2. Agyag, márga, 3. Márga, 4. Mészmárga (2—4. felső- j eocén), 5. Mészkő (középső- és alsóeocén), 6. Agyag, kőszenes agyag (alsóeocén), 7. Márga, tarka agyag, |i 8. Bauxit (7 — 8. felsőkréta), 9. Dachsteini mészkő, 10. Dolomit (9 — 10. felsőtriász), n. Vető Fig. 6. Coupe géologique dans le bassin de Halimba. La bauxite forme une couche continue de type „siH”. L é g e n d e: 1. Argile, gravier (Pleistocéne), 2. Argile, marne, 3. Mame, 4. Mame calcaire (2—4. Eocéné supérieur) , 5. Calcaire (Eocéné moyen et inférieur), 6. Argile, argile ligniteuse (Eocéné iuférieur). 7. Mame, ! argile barioiée, 8. Bauxite (7 — 8. Crétacé supérieur), 9. Dachsteinkalk, 10. Dolomie (9 — io.Trias supérieur), 1 11. Faille Bíró: Halimbai és nyirádi bauxitelöfordiilások karsztos fekvője 103 A dachsteini mészkő és dolomit felszíne töredezett, repedezett, azonban közel sem porlódott olyan mértékben, mint Nyirádon. A dolomit repedezettebb, az utólagosan bekövetkezett mállás hatására porlódottabb, mint a dachsteini mészkő. Mindkét kőzet esetében a karsztos üregek, járatok és repedések 20 111-t meghaladó mélységig bauxitos agyaggal töltődtek ki. A mélység felé a repedések egyre ritkábbak, de utólagosan mind elcementálódtak. Emiatt a halimbai területen a karsztvízszint alatt 100 m-nél nagyobb mélység esetében is lényegesen kisebb fokú a karsztvízveszély a bányaművelés számára, mint Xyirádon. A fekvő felszíne közel sem mutatott olyan nagymérvű szintkülönbségeket, bérc- szerű kiemelkedéseket, mint a nyirádi -medencében. 7. ábra. Halimba I. É-i terület dolomit felszínének szintvonalas térképe. Jelmagyarázat: 1. Fúrás és száma, 2. Szintvonalak, 3. Uvola, 4. Dolinák mélypontjai, 5. Dolina Fig. 7. Carte á isohvpses de la surface des dolomies dans le secteur nord de Halimba I. bégen de: 1. Xuméro et lien de sondage, 2. Isohvpses, 3. Uvala, 4. Points les plus profonds de dolines.j. Doline A halimbai-medencében a térszíni mélyedések, melyekbe a bauxit települ, döntő többségben a karsztosodás eredményeként jöttek létre. Fő formák: a dolina, uvola és tűznyelő. A dolinák 20 — 60 m átmérőjűek, mélységük 10 — 25 m között ingadozik. Több, egymás melletti beszakadó dolina az uvola, melyekre példaként a Halimba I. É-i részének dolomit felszínét ábrázoltuk szintvonalak segítségével. (7. ábra). Az uvolák méreteit tekintve az egybeszakadt dolinák száma mérvadó, általában 100 — 300 m közötti kiterjedésűek. A bányászat számára az uvolák kedvezőbbek, mivel a nagyobb kiterjedés mellett a bauxit átlagos vastagsága és minősége is jobb, mint az ezt körülvevő részeken. 104 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet A fekvő felszínének kisebb helyi jellegű karsztos üregei, repedései említhetők, melyek 2 — 8 m közötti mélységűek. Az erős erózió miatt magasabb kiemelkedések csak ritkán figyelhetők meg. A dachsteini mészkő felszíne legömbölyödöttebb, simább felületet mutat a bauxit- tal érintkező felületen. A dolomit felszíne erősebben karsztosodott. A dolomit és a dachsteini mészkő — bauxit kontaktuson a nyirádi területhez ha- sonló cserebomlásos öv a vasas — mangános kéreggel csak egészen ritkán figyelhető meg. Le mur karstifié des gisements de bauixte de Halimba et de Nyirád M. BÍRÓ Sur la base des observations pratiques faites aux gisements de bauxite explorés ou entiérement exploités jusqu’á présent, l’auteur examine le mur karstifié des bauxites de Halimba et de Nyirád. Une différence essentielle peut étre démontrée entre les deux gisements. Dans la région de Nyirád le mur des bauxites est partout constituée pár la dolomie. Caractéres principaux: gisement des bauxites en lentille; différences d’altitude marquées, dues aux déformations tectoniques intenses; karstification et altération prononcées des ,dolomies; grand danger de coups d'eau karstique. Dans le bassin de Halimba, le mur des bauxites est constitué pár des dolomies et le Dachsteinkalk. L’érosion prolongée donna naissance á une pénéplaine karstique, rela- tivement stable, des formes karstiques particuhéres et un danger peu marqué de coups d’eau karstique y étant caractéristiques. HÍREK ISMERTETÉSEK fDr. Kertai György (1912 — 1968) 1968 május 11-én, életének 56. évében váratlanul elhúnyt dr. Kertai György Kossuth-díjas akadémiai levelező tag, a Központi Földtani Hivatal elnöke, e. egyetemi tanár, a Magyarhoni Földtani Társulat volt főtitkára, két ízben elnöke. Kertai György természettudósnak született. A természetszeretet és a termé- szettudomány lobogó lelkületű tanárát vesztette el benne. Érdemei elévülhetetlenek a magyar kőolaj- és földgázkincs tudományos alapvetésű kutatásában és eredményes fel- tárásában, éppúgy mint a közügyek lelkes vitelében, Társulatunk felszabadulás utáni felvirágoztatásában. Dr. Kertai Györgyöt a Központi Földtani Hivatal, a Nehézipari Miniszté- rium, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, a Magyar Tudományos Akadémia s a Magyarhoni Földtani Társulat saját halottjának tekintette. Utolsó útján — 1968. május 17-én a Farkasréti temetőben — osztatlan és mély gyászban követte a magyar geológus társadalom, s aki csak ismerte, s ott lehetett. Ravatalánál dr. L é v á r d i Ferenc nehéz- ipari miniszter, dr. Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikus, Morvái Gusztáv a Központi Földtani Hivatal elnökhelyettese, dr. D a n k Viktor az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt főgeológusa, sírjánál pedig dr. K r i v á n Pál a Magyarhoni | Földtani Társulat főtitkára búcsúzott tudományunk nagy halottjától. JDr. Vértes László (1914 — 1968) 1968. augusztus 20-án, 54 éves korában váratlanul elhunyt dr. Vértes László I ősrégész, a Magyar Nemzeti Múzeum őskőkori gyűjteményének vezetője, a történettudo- mányok doktora, az azóta világhírűvé vált istállóskői, tatai, vértesszöllősi komplex ős- régészeti feltárások — feldolgozások vezetője. Három évtizedes munkásságát a solymári ásatás vezette be, majd Istállóskő, Szeleta, Baradla, Varbó, Uppony, Pilisszántó, Petény, Kőlyuk, Szelim barlangok, ill. kőfülkék. Kőporos, Szekszárd, Korlát, Árka, Tata, Vértes- li szöllős szabadföldi lelőhelyek jelzik nagyobb szabású ásatásait. Dolgozott mégaMecsek- hegységben, a Bakonyban, sőt a Tiszaháton is. Páratlan dinamizmusú, gazdag invenciójú, kiváló szervezőkészségű, nagyszabású, I személyiség volt. A magyar ősrégészetet munkássága szerte a világon ismertté tette, világszintre emelte. Társulatunk munkájába a negyvenes években kapcsolódott be. Hűsé- r ges, nagy aktivitású, önzetlen tagunkat vesztettük el benne. Hamvasztás előtti búcsúztatásán 1968. augusztus 28-án, a Farkasréti temetőben, mély részvéttel tisztelgett előtte a magyar tudományos élet. Ravatalánál dr. F ü 1 e p 1 Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumának főigazgatója, dr. Kovrig Ilona a Múzeum Régészeti Osztályának vezetője, dr. K r e t z o i Miklós a föld- és ás- ta ványtani tudományok doktora és dr. Dénes György a Magyar Karszt és Barlang- kutató Társulat főtitkára mondott gyászbeszédet. Dr. Vértes Lászlót a Magyar 1 Nemzeti Múzeum saját halottjának tekintette. Kinevezések — kitüntetések — címadományozások A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1968. október i-i kelettel dr. F ü 1 ö p József akadémiai levelező tagot, választmányunk tagját, a M. Áll. Földtani Intézet igaz- I gatóját nevezte ki a Központi Földtani Hivatal elnökévé. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Elnöksége 1968. !< szeptember 20-án, a Szövetség fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett rend- 106 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet kívüli közgyűlésen B e s e Vilmost, választmányunk tagját, a Magyar Geofizikusok Egyesülete elnökét, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatóját MTESZ- díjjal, s a velejáró io ezer forinttal tüntette ki. A dijat a minisztertanács elnökének jelen- létében Kiss Árpád miniszter, a MTESZ valamint az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke nyújtotta át. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem évnyitó Közgyűlésén, 1968. szeptember 16-án dr. Xagy Károly rektor címzetes egyetemi tanári kinevezésről szóló okmányt nyújtott át dr. F ü 1 ö p József akadémiai levelező tagnak, választmányunk tagjának, a M. Áll. Földtani Intézet igazgatójának, dr. Xagy Lászlónénak, a föld- és ásványtani tudományok doktorának, választmányi tagunknak és dr. Szénás Györgynek, a mű- szaki (geofizika) tudományok doktorának, tagtársunknak. Dr. D a n k Viktort, Társu- latmik társelnökét, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusát, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt főgeológusát címzetes egyetemi docenssé nevezték ki. Tudományos minősítések 1968. június 25-én rendezték meg dr. X e m e c z Ernő egyetemi tanár, kandidá- tus, társulatmik elnöke „Az agyagásványok képződési folyamatai különös tekintettel a hazai előfordulásokra” c. akadémiai doktori értekezésének nyilvános vitáját. Az opponen- sek véleménye, a megvédés magas szintű eredményessége alapján a kiküldött Bíráló Bizottság javaslatot terjesztett a Tudományos Minősítő Bizottság elé, amelyben dr. X e m e c z Ernő számára a föld- és ásványtani tudományok doktora fokozat odaítélését javasolja. Az értekezés opponensei dr. Vendel Miklós akadémikus. Földváriné dr. V o g 1 Mária és dr. Sztrókay Kálmán a föld- és ásványtani tudományok doktorai voltak. 1968. július i-én volt dr. J ánossy Dénes kandidátus. Őslénytani Szakosztá- lyunk vezetőségi tagja „Az európai középpleisztocén gerinces fauna rétegtani értékelése” c. akadémiai doktori értekezésének nyilvános vitája. Az opponensek véleménye s a meg- védés eredményessége alapján a kiküldött Bíráló Bizottság érdemesnek ítélte dr. J á- n o s s y Dénes értekezését az akadémiai doktori magas fokozat elnyerésére, s ily értelmű javaslatot terjesztett jóváhagyásra a Tudományos Minősítő Bizottság elé. Az értekezés opponensei dr. K r e t z o i Miklós és dr. T asnádi-Kubacska András a föld- és ásványtani tudományok doktorai, valamint dr. B o g s c h László egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa voltak. 1968. július 8-án volt dr. Xagy Elemér választmányi tagunk „A Mecsek-hegy- ség triász időszaki képződményei” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája. Áz opponensek véleménye, a megvédés eredményessége alapján a kiküldött Bíráló Bizott- ság dr. Xagy Elemér értekezését alkalmasnak ítélte a kandidátusi fokozat elnyerésére s ily értelemben tette meg előterjesztését a Tudományos Minősítő Bizottság felé. Az érte- kezés opponensei dr. Balogh Kálmán egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudomá- nyok doktora és dr. Barabás Andor a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa voltak. 1968. július 8-án rendezték meg dr. M o 1 d v a y Loránd „Xegyedkorföldtan és térszín alakulás hazai középhegységeinkben. — A neotektonikus térszínalakulás jelen- ségei a magyarországi középhegységekben” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitá- ját. Az opponensek véleménye s a vita alapján a kiküldött Bíráló Bizottság dr. M o 1 d- v a y Loránd értekezését alkalmasnak tartotta a kandidátusi fokozat elnyerésére, s ily értelmű javaslatot terjesztett a Tudományos Minősítő Bizottság elé. Az értekezés oppo-i nensei dr. Pécsi Márton akadémiai levelező tag és dr. K r i v á n Pál a föld- és ás-i ványtani tudományok kandidátusa voltak. 1968. november n-én volt dr. B á 1 d i Tamás, az Őslénytani Szakosztály titkára „A magvarországi felsőoligocén molluszkafauna” c. kandidátusi értekezésének nyilvános vitája. Áz opponensek véleménye és a vita eredményessége alapján a kiküldött Bíráló Bizottság dr. B á 1 d i Tamás értekezését érdemesnek tartotta a kandidátusi fokozat el- nyerésére és ilyen értelmű felterjesztéssel fordult a Tudományos Minősítő Bizottsághoz. Az értekezés opponensei dr. B ogsch László egyetemi tanár és dr. B a r t k ó Lajos a föld- és ásványtani tudományok kandidátusai voltak. Dr. Jugovics Lajos 80 éves 1967. december 17-én ünnepelte 80. születésnapját dr. Jugovics Lajos pro- fesszor, Társulatunk vezető testületének évtizedeken át aktív tagja, főtitkára. Közlönyé- nek szerkesztője, rendezvényeinek napjainkig tevékeny résztvevője, több mint fél év- Hírek, ismertetések 107 tszázada hűséges tagja. Jugovics Lajost a Magyarhoni Földtani Társulat az 1967. december 20-i Választmányi ülésen köszöntötte kiemelt napirendi pontként, bensőséges (szeretettel. J ugovics Lajos Budapesten született 1887. december 17-én. Középiskoláit a budapesti Fasori Gimnáziumban végezte, ahol 1908-ban érettségizett. Egyetemi tanul- mányai végén, a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karán 1912-ben doktorált [ásvány-kőzettan szaktárgyakból. Középiskolai tanári alap- és szakvizsgálatot három jtárgy körből : kémia-természetrajz-földrajzból tett. 1910 — 1911-ben, még mint egyetemi hallgató, a Nemzeti Múzeum Ásvány-Őslény- tárában szakgyakornokként dolgozott. 1911 — 1912-ben a Budapesti Tudományegyetem [Ásvány-Kőzettani Intézetében megbízott tanársegéd, 1912. [szeptemberétől megválasztott tanársegéd, majd megválasztott adjunktus. 1919 őszén a budapesti Polgári-iskolai Tanárképző Főiskola rendes tanárává nevezik ki az Ásványtan-Vegytan tanszék élére. 1919 — 1928 között a budapesti Erzsébet-nő- iskola Tanárképző Főiskoláján működött, majd 1928 — 1932 között a Szegedre áttelepített Tanárképző Főiskolán folytatta munkáját. Négy év minisztériumi szolgálattétel után J ugovics Lajos a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasággeológiai Intézeténél működött, mint beosztott fő- iskolai tanár, később pedig, mint c. rk. egyetemi tanár. Az itt töltött 12 esztendő után, 1948-ban másfél évre a Budapesti Tudományegyetem Földtani Intézetébe kerül; 1950 februárjától viszont tevékeny jelenéig a M. Áll. Földtani Intézet tudományos munkatársa lesz. Az Intézetben a magyarországi kőbányászat területe a működési köre. Az államosítás nyomán a régi kő- bányák korszerűsítésének, bővítésének, fejlesztésének kérdései nyomultak előtérbe. Ennek kapcsán kutatásokat végzett kőzettartalékaikról minőségi és mennyiségi tekin- tetben. A hazai új kőbányák telepítésének lehetőségeit vizsgálva, kutatásai nyomán in- dultak meg Magyarország legnagyobb és korszerűen gépesített kőbányái: az uzsai, halápi bazaltbányák, ill. a tállyai, nógrádkövesdi, tareali, recski andezitbányák. Munka- eredményeiről hazai és külföldi folyóiratokban számolt be. J ugovics Lajos az oktatásügy területén, s a gyakorlati földtani kutatásban egyaránt érdemes múltra, szép eredményekre tekinthet vissza. Legalább oly szépek és kimagaslóak azonban a Magyarhoni Földtani Társulat felvirágoztatásáért vívott törekvé- sei és eredményei. Nem véletlen tehát, hogy személyét a 80. születésnapon a Társulat Választmánya kiemelt helyen köszöntötte s azzal az óhajjal, hogy J ugovics Lajos töretlen erőben és kedvvel, s változatlan aktivitással maradjon meg Társulata javára, tagjai örömére. Dr. Lengyel Endre 75 éves 1968. május 8-án töltötte be 75. életévét dr. Lengyel Endre a föld- és ásvány- tani tudományok kandidátusa, aki több mint fél évszázada, Kolozsvárott, Szádecz- ky-Kardos's Gyula tanítványaként, gyakornokaként jegyezte el magát a föld- Lengyel Endre 1893-ban, Szamosújvárott született. Szinte teljesen árván zárta le középiskolai tanulmányait, s csak kiváló rajzkészségének, a szamosújvárifő gimnázium lelkes rajztanára által rendezett, egyetemi továbbtanulást legalább kezdeteiben biztosító kiállítása és sokoldalú tehetségét és szor- galmát egyként bizonyító nyertes pályázatainak sikere nyomán jutott el szaktudományunkig, magára vonva Szádeczkv- K a r d o s s Gyula professzor figyelmét. 1918-ban a kolozsvári Tudományegyetem Ásvány-Földtani Tanszékének tanársegédje (háta mögött négy évi világháborús katonai szolgálattal és 50%-os hadirokkantsággal). 1920-tól 1939-ig Szegeden teljesít szolgálatot (1922-ben ásvány-kőzettan -földtan és földrajz tár- gyakból kitüntetéses doktor; 1924-ben egyetemi adjunktus; 1928-ban egyetemi magántanár; 1930 — 1932-ben három ösztön- díjas tanulmányút Olaszországban a jelenlegi vulkánosság ta- nulmányozására; előadás Cataniában a harmadidőszaki magyar tudományokkal . 108 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet és olasz vulkánosság párhuzamáról) . 1939 — 1949 között a budapesti Tanárképző Fő- iskola professzora. Eredményes oktató-nevelő munkáját, tudományos kutatásai érdemeit 1940-ben egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel honorálták. 1949 — 1952 között a Műszaki Akadémián végzett oktató-munkát, s résztvett a M. Áll. Földtani Intézet geológusteehnikus-képző tanfolyamainak oktatómunkájában is. Már 1949 óta tudományos munkatársa a M. Áll. Földtani Intézetnek, ahol térképezési ! és célkutatási feladatokat lát el. A föld- és ásványtani tudományok kandidátusa címet 1956-ban nyeri el. 1959-ben nyugállományba vonul, de a Bányászati Kutató Intézet meghívását elfogadva, még liat éven keresztül munkálkodik tudományos kutatói ill. szakértői minőségben. Dr. Lengyel Endre mögött a több mint 120 tudományos dolgozaton túl, az oktató-nevelő elhivatottság érdemes-eredményes évtizedei állnak, s a geológus társada- lomért, a Magyarhoni Földtani Társulatért végzett önzetlen munkálkodás, amely egy- részt az elért kutatási eredmények mindenkori bemutatásában, másrészt a társulati vezetésben való részvállalásban — egy évtizeddel ezelőtt főtitkárként — nyilatkozott meg. A magyar geológusok évszázados törzse, a Magyarhoni Földtani Társulat őszintén reméli, hogy kiváló sarja, dr. Lengyel Endre az elkövetkező évtizedekben is követi a hiva- tástudat ösztönző és éltető szavát, újabb munkákkal gyarapítva szaktudományunkat, melyért nemcsak tudását, hanem élete példáját is adta. Elhalálozások 1968. május 16-án, 57 éves korában elhúnyt dr. Gráf László a kémiai tudomá- nyok kandidátusa, a Kőolaj- és Földgázbányászati Ipari Laboratórium főosztályvezetője, a magyar kőolajkutatásnak a harmincas évek óta kimagasló személyisége, a magyar kő- olajbányászati kémia megteremtője. Rokonszenves, szerény, puritán ember volt. Készsé- ges és szeretetreméltó. Hamvait osztatlan részvét mellett, 1968. május 22-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Helyreigazítás Előző számunk "Hírek” rovatában tévesen közöltük, hogy Székyné dr. Fux Vilmának az Agyagásványtani Szakosztály elnökének a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa (1968 április 4.-én) "oktató-nevelő munkája elismeréseképpen” ado- mányozta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. A kormánykitűntetést a Magyar Tudományos Akadémia felterjesztésére a MTA Geokémiai Bizottságban kifejtett te- vékenységéért kapta. K o c h-S z t r ó k a y: Ásványtan I — II. Tankönyvkiadó 1968, 936 (A/5 ív) oldal, 731 áb- rával, 4 szmes táblával és színes melléklettel. A hazai ásványtani könyv-irodalom örvendetes gyarapodásának lehetünk tanúi az utóbbi másfél évtizedben. Többen rámutattak már arra a sajátságos egyenetlenségre, mely a magyar nyelvű ásványtani tárgyú könyvkiadást több mint másfél évszázadon át jellemezte s amely úgy látszik napjainkban tér a rendszeres fejlődés útjára. A XVIII. század végén, egy évtized alatt — Európai viszonyokhoz mérten is ko- rán — ásványokkal foglalkozó három könyv is megjelenik, de ezt követően 70 év telik el Szabó József könyvének megjelenéséig, s ennek utolsó, negyedik kiadásától ismét fél évszázad M a u r i t z B. és V e n d 1 A. Ásványtanáig. Viszont az 1970-ig terjedő két évtizedben, a fenti szerzők két Ásványtanán kívül, a tágabban értelmezett ásványtan köréből mintegy 8 — 10 jelentős könyv lát napvilágot. Ezek a számok hazai példa kapcsán is szinte kézzelfoghatóvá teszik a természet- tudomány fejlődésének általános és rendkívüli felgyorsulásáról szóló tézist, mely több . vonatkozásban ebből a könyvből is tükröződik. Ennek csak egyik és nem is leglénye- 1 gesebb jele a terjedelem csaknem megkétszereződése a korábbi kiadáshoz képest, mutat- ván, hogy a tárgykör, melyet egyetemi tankönyvben is okvetlenül érinteni kell, szüntele- nül bővül. A másik és fontosabb a tartalmi vonatkozás, melyet tankönyvről lévén szó, mindenekelőtt a fejlődés szemszögéből kell megítélnünk. A magyar ásványtani tankönyvírás alapjait szakmai és didaktikai szemlélet szempontjából egyaránt Szabó József vetette meg. Bár külföldi példa után indult, a Hírek, ismertetések 109 tankönyv anyagát a hazai viszonyokhoz alkalmazta úgy, hogy mit sem kellett annak színvonalából és korszerűségéből feladnia. Örömmel látjuk, hogy Szabó József ilyen irányú magasrendű tevékenysége hagyománnyá vált a hazai tankönyvírás számára, melynek nem csökkenő hatását Koch í Sándor és Sztrókay Kálmán professzorok legújabb Ásványtanáig nyomon követ- hetjük. Ily módon, a formailag és tartalmilag egyaránt szüntelenül fejlődő magyar ás- ványtan tananyaga áll előttünk, mely kisebb arányai ellenére kultúrtörténetileg össze- mérhető a nagyobb nemzetek hasonló műveivel (pl. Dana, Klockmann stb. „klasszikus” ásványtanaival). A kétkötetes mű első része hagyományosan az „általános” ásványtant öleli fel, mely az ásványtan könyvek összeállításának rendszerint legproblematikusabb része. I A tankönyvíró előtt ugyanis mindig felmerülő és nehéz kérdés: mi legyen az általános rész tárgya 'J Erre kétféle válasz adható: a hagyomány tisztelő felfogás szerint az általános rész az ásványok meghatározásához szükséges módszerek ismertetésének foglalata. De amíg ioo évvel ezelőtt a mineralógus mindössze néhány módszert használt, melyek hasz- nálata többnyire az ásványokra korlátozódott s így „ásványtani” módszernek volt te- kinthető, ma a mineralógus az ásvány megismerése céljából számos kifejezetten fizikai | vagy kémiai jellegű módszer alkalmazásához folyamodik, és ennek ismertetése aligha lehet az ásványtan feladata. A mágneses magrezonancia módszere sok egyéb mellett, ha nem is egyenlő gyakorisággal, de szintúgy szerepel az ásványkutatásban, mint a mikrosz- kóp vagy röntgensugár. Hol vau tehát a határvonal, melyet a módszerek tankönyvbe- i válogatása során meg kell vonni s amely eldönti: ez a módszer még „ásványtani”, amaz pedig már nem tartozik e tudomány körébe. Ilyen határvonal valójában nincs s a tan- könyvíró számára az a kompromisszum marad, melyet a könyvterjedelem és az az igye- kezet kényszerít rá, hogy legalább is a legfontosabbnak ítélt módszerek ismertetésére sor kerüljön. Egy másik nézet az, hogy a vizsgálati módszerek tárgyalása ma már nem tartozik az ásványtan feladatai körébe. Ha ilyen igény felmerül, azt az ásványtan fizikai-kémiai vizsgáló módszereit felölelő külön könyvvel kell kielégíteni (legújabb példa erre Zuss- man I. szerkesztésében megjelent „praktikum”*). Az általános ásványtan viszont az ásványok természeti megjelenésének általános törvényszerűségeivel foglalkozzék s ezzel legyen bevezetése a rendszeres^ ásványtannak. Koch-Sztrókay Ásványtanának első részében e kétféle felfogás szerencsé- sen ötvöződik úgy, hogy a korábbi kiadáshoz képest örvendetes módon méginkább köze- ledik az általunk vázolt második felfogáshoz. Xagy terjedelemben és nagyszerű tárgyi felkészültséggel megírt olyan fejezetek, mint a bővített kristálykémia, ásványkémia a már korábbi ásványgenetikával együtt tanúsítják ezt a megállapítást. Ezek valóban olyan fejezetek, melyek nélkül az ásványoknak, mint a szilárd földkéreg bolygónkon uralkodó fiziko-kémiai paraméterekkel egyensúlyban levő kémiai fázisoknak helyes és modem értelmezése nem lehetséges. A második kötet anyaga a rendszeres ásványtan. Sokáig úgy látszott, hogy a rend- szertan régóta megállapodott fejezete az ásványtani tankönyveknek, amely az ásványokra vonatkozó ismeretek tekintetében gyorsan fejlődik ugyan, de az eljárásban, mellyel az ásványokat felsorakoztatja a múlt rendszereihez képest újat nyújtani nem képes. Az új tankönyv megmutatta, hogy e téren is jelentős fejlődés ment végbe az utóbbi években. Bár az anionokra alapozott kémiai osztályozás Berzelius (1824) óta változatlan, a geokémiai és kristálykémiai ismeretek mélyrehatóan befolyásolták az ásványok rend- szerezésének alapelvét. Kitűnt, hogy a rendszerezésben összefüggést lehet teremteni és érvényesíteni a [ kémiai és az ún. geológiai ásványrendszerek szempontjai között olymódon, hogy a jó I áttekintést biztosító és megfelelő kémiai rendszer egyúttal a különböző geofázisok elem- társulási egymásutánját is többé-kevésbé kifejezésre juttatja. Ez az igényes célkitűzés | azonban nagy gondosságot, a felmerülő geokémiai szempontok szinte minden ásvány ese- tében külön mérlegelését teszi szükségessé, s ennek következetes érvényesítése teszi a könyv rendszertani részét is újszerűvé és tanulságossá. Az egyes ásványokról közölt anyag a tankönyv igényeinek megfelelően már in- kább a hagyományos jellemzést követi (képlet, szimmetria, kristályalak, fizikai tulaj- donságok, vegyi viselkedés, előfordulás), de e téren is továbblépés a kristályszerkezeti felépítés ismertetésének jelentős bővülése. •Zussman, J. (edith Physical methods in determinative mineralogy. Academic Press, Lon- don, 1967 110 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Koch-Sztrókay új könyve nagy nyeresége a hazai ásványtani-geológiai irodalomnak. A kiállításában is egyedülállóan szép és kifogástalan mű méltán sorakozik földtani irodalmunk standard művei sorába s mint ilyen nem hiányozhat a magyar geo- lógus könyvtárából. Xemecz E. Timothy Witten, E-H-: Structural Geology of földed rocks (Gyűrt kőzetek szerke- zeti földtana). Rand Mcnally and Cornp., Chicago 1966. Földtani megfigyeléseink és vizsgálataink egységes anyag — alak — folyamat — oknyomozó keletkezés szerinti elemző szemléletben utaltunk a földkéreg belső és külső erőhatások együtteséből létesült hegységképződés alaki és alkati szerkezetváltozások mozgásos elemeire és azokat összegező alakulásokra. A mozgások folyamatának és ok- nyomozásának ismeretében sokáig csak tényadatok nélküli különböző elméleti föltevések voltak. A századforduló óta a természettudományok nagy előretörése, az anyagismereti tudományok, vegytan, fizika kísérleti eszközökkel és módszerekkel fejlődött vizsgálati eredményeinek nyomán, a földtani vizsgálatok is nagy haladást mutatnak a kőzetanya- gok szerkezetének, keletkezési módjának, s kéregszerkezeti mozgási alakváltozások is- merete terén. Az ilyen irányú területi felszíni és mélyfúrási részvizsgálatoknak és labora- tóriumi kísérleteknek gazdag irodalmából általános mechanizmusát, kinetikáját, viszony- lag egyszerűbb szerkezeti elváltozásait, a törési síkok helyzetével, a rétegzettséghez, pa- lássághoz való viszonyában, a kőzetrések irányával, térbeli mérésével, térképi ábrázolá- sával, gyakoriságának grafikon hálózatával rögzítjük. A nehézségerő irányában történő mozgások túlsúlyával, a kőzetek szilárdsága vagy lágyabb, laza kötésű voltától függő, kisebb szöveti változásokkal. A nyomó- vagy húzóerő hatása szerint érintkezési breccsás ' morzsolódással vagy szétnyíló hasadéklazuló mozgással. Földrengések nyomán észlel- hető felszíni törések állandó folyamatával. A gyűrődések és a gyűrt formaelemek folya- matos mozgása közvetlenül nem észlelhető, az erőhatások kőzetszerkezeti változásai bonyolult módszerekkel vizsgálhatók. Ezeknek a részterületeken végzett vizsgálatoknak első kitűnő összefoglalását, a vizsgálati módszereknek alapvető kivitelezését találjuk a könyvnek tizenöt szakaszra osztott logikus tartalmában. Az egyes fejezetek az előszóban megadott célkitűzés alapján: 1. A szerkezeti viszonyok szemléltetése: térképek, Wulff, Schmidt sztereografikus ábrázolás, tömbszel- vényezés (blockdiagram), irányított kőzetminta vizsgálat 2. Hengeres és nem hengeres redők. Redőirány térbeli helyzet 3. Vizsgálati mintagyűjtés és méretadatok 4. S-szerkezet és tengely, tektonit 3. Részarány-fogalom 6. Egyszerű redőfajták 7. Egyenlőtlen (diszharinóniás) redők és felcserélt szerkezet 8. Eevelesség (feliatio) 9. Vonalas szerkezet 10. Rágyűrődés 11. Fölégyűrt redőpéldák 12. Apróredők kísérletes elemzése 13. Gyűrt és átalakult kőzetek üledékjellege 14. Mennyiségi redővizsgálati módok és minták 15. A redők nevezéktani áttekintése. Redő- és gyűrődési fajták A tartalmat igen gazdag s a kérdésösszlet egészét felölelő irodalomjegyzék (624 — 663. old., 996 címadat) és betűrendes névjegyzék zárja le. Az irodalomjegyzékben — - ezút- tal érthető módon, az angol nyelvűek túlsúlyával szemben — az összefoglaló jellegű egyéb nyelvű munkák is megtalálhatók. Ami egyszersmind megkönnyíti a nagyfontosságú szer- kezeti kérdésösszletnek tudománytörténeti megismerését is. A könyv nélkülözhetetlen mindazok számára, akik akár területrészek, akár általános földtani szerkezettannal kor- szerűen és érdemlegesen foglalkoznak. A tartalmi vázlaton kívül fölhívjuk a figyelmet a 15. fejezet nevezéktani áttekin- tésére, a redő- és gyűrődési fajták fogalmi rendszerezésére és megjelölésére, ami magyar szaknyelvű használatban is ajánlatos. Tudnunk kell azonban, hogy az utóbbi évtizedek- ben minden nyelvben megjelent szakszótárakban a megnevezések sokaságában sok fölös- leges rokonértelmű megjelölést találunk, sokszor ugyanazon fogalomnak eltérő nevével, vagy azonosíthatóságának lehetősége nélkül. v. e. Hírek, ismertetések 111 Uniformity and Simplicity: A Symposium on the Principle of the Uniformity of Natúré. (Egyformaság és egyszerűség: A Természet egyöntetűségéről alkotott elv szimpóziuma). Special Papers of the Geological Society of America, Number 89, Symposium Series. New York, 1967. Az aktualizmus elvének mai liívei változatlanul hangoztatják, miszerint a „jelen ismerete kulcs a múlt megértéséhez”, tehát mivel a fizika és a kémia törvényei változat- lanok, ennek folytán a velük magyarázható természeti történések is mindig azonosak, egyformák voltak (aktualizmus, a természeti folyamatoknak időtől független egyforma- sága, a jelenségek magyarázatának leegyszerűsítése). Az Amerikai Földtani Társulat 1963. évi, jubiláris konferenciáján behatóan fog- lalkoztak a kérdéssel. A kiadványban megjelent dolgozatok szerzői a geológus, a tudo- mánytörténész, a paleontológus és a tudományfilozófus szemével vizsgálták a földtörté- neti múlt természeti eseményeit, s a fejlődéstörténeti, biosztratigráfiai, vagy klimatoló- giai érvek mellett sok másféle adatot is felsorakoztattak. M. K. Hűbbért kritikai dol- gozatában két alapvető tételt hangoztat, éspedig a természeti törvényeket időtől függet- lenül változatlanoknak fogja fel és kizárja annak a lehetőségét, hogy ezek a törvények természetfölötti hatásra valaha is megváltozhattak volna. L. G. W i 1 s o n a Lyell-féle aktualizmus-elv eredetét vizsgálja, születési körülményeit ismerteti. N. D. Newell tollából származik a Hirtelen változások az élet történetében c. dolgozat. Faunavizsgá- latok útján, biosztratigráfiai értékeléssel kimutatja, hogy az élővilág nagy pusztulásai néhány száz, vagy néhány ezer éven belül zajlottak le, míg az ilyen szakaszokat követő evolúciós fázisban százezer, sőt millió évekkel számolhatunk. így nincs szó Cuvier-i érte- lemben vett katasztrófáról, de a L y e 1 1 által hangoztatott lassú és egyforma fejlődés- ről sem, legalábbis az eredeti értelmezés szerintiről, mivel az „epizodikus változásokat” tekintetbe kell venni. A modem tudomány alkalmazásával azonban kezünkben van a „kulcs a múlthoz”. Az utolsó — és egyben címadó — dolgozatban N. Goodman ki- fejti, hogy az egyformaság tana az egyszerűsítés tanába váltott át. Ez ugyan nem veszélyes a földtan számára, de kihathat minden tudományra, sőt a napi életre is. A bo- nyolult dolgok végletes leegyszerűsítése sokszor pusztán a tetszetősség kedvéért történik, egyszerű, világos és valós törvény megalkotása helyett azonban inkább csak primitiviz- must eredményez, ebben az esetben pedig valósággal a „tudomány lelkét” támadja meg. V é g h n é Geoderma (an intemational jómmal of soil Science). Vol. 1., 1967 A múlt év végén látott napvilágot ez az új folyóirat, amely a talajtani tudományok nemzetközileg is jelentős új eredményeinek könnyebb és gyorsabb elterjedését .célozza. A Nemzetközi Talajtani Társaság (I. S. S. S.) bukaresti kongresszusán 1964-ben felvetett javaslat vált valóra az új folyóiratban. Az első szám sokatígérő nemcsak színvonalában és kivitelében, hanem abban a tekintetben is, hogy a szoros értelemben vett talajtani problémákon kívül a geokémiai és geofizikai kutatások számára is metodikai útmutatásokat nyújt és értékes adatokat szolgáltat (pl. Zn-meghatározás talaj- és növényi hamu kivonatokban). V é g h n é Jordán, P.: Die Expansion dér Erde (A Föld tágulása). Braunschweig, 1966. A föld-tágulási elmélet kérdése a magyar szakembereket is évek óta foglalkoztatja, hiszen az elmélet egyik — a könyvben is számtalanszor idézett — világszerte ismert elő- harcosa szaktársunk, hazánkfia. Egyed László professzor. Örömmel üdvözöljük tehát a nemrégiben megjelent összefoglaló munkát, amely a Dirac-féle elvből tehát fizikai oldal- ról indul ki, de figyelembe veszi és részletesen értékeli a vonatkozó földtani, földtörténeti, tektonikai, geofizikai, csillagászati, meteorológiai adatokat és eredményeket is. A könyv- ben kibontakozik a kérdés sokrétűsége, mégis kristálytisztán sorakoznak egymásután az adatszerű bizonyítékok és egyes még bizonytalan, eléggé meg nem vizsgált, összekötő láncszemek, további munkára serkentő problémalátással. A kérdés iránt érdeklődők tehát világos, korszerű összefoglalást kapnak e publikációban. V é g h n é 112 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzei Thermoluniinescence of Geological Materials; Edited by D. J. llcdougal 1. Acadeillic Press, London and New York 1968. 1 — 678 oldal. A szerkesztő, a montreali Lovola College tanára, 62 közreműködő, köztük több, e területről ismert szerző segítségével állította össze a könyvet. Az egyes fejezetek szerzői nemcsak sok személy, hanem az egész földkerekséget átfogó nemzetközi kollektíva: a sok amerikai és európai mellett több japán, sőt indiai és thaiföldi is van. A modem kézikönyv típusa tehát az előttünk fekvő, egy szakterület koncentrált áttekintése, szinte minden fejezetben más és más szakember munkájaként. A könyv négy részre, tizenkét fejezetre tagolódik. Az első, bevezető rész a vizsgá- latok történeti áttekintését nyújtja, néhány alapfogalom tisztázásával. A második rész a termolumineszcencia fizikai, kémiai, technikai és műszerezettségi problematikáját tag- lalja. Egy fejezet az elméleti alapokat tárgyalja több alfejezetben, valamennyi vonatko- zását érintve. Egy másik, terjedelmes fejezet a termolmnineszcencia alkalmazásának technikáját veszi sorra. A kalcit hevítési görbéi, kristályok sugárzási érzékenysége hevítés hatására, hamis regisztrátumok eliminálása, a fluorit termoluinineszcenciája, a mérő- apparátus leírása találhatók itt, többek között, kilenc alfejezetben. A következő fejezet- ben a termolumineszceneiát módosító paraméterek leírását találja az olvasó. Itt tárgyal- ják a tennolumineszcens kőzetek emissziós centrumainak természetét, a kristályosodási hőmérséklet és a temiolumineszeencia összefüggését a kalcitban, a nyomás hatását a kőzetanyag tennolumineszcenciájára, a jég termolumineszeenciáját. Végül egy fejezetet szenteltek a kapcsolódó jelenségeknek, mint a természetes radiáció méréséhez használt elektron-spin rezonancia, exo-elektron emisszió a gemiánimn és alumínium esetében, al- káli sók fény-előidézte termoluinineszcenciája. A hét fejezetből álló harmadik rész teszi ki a könyv zömét. Címe: A termoluminesz- cencia alkalmazása. Az idetartozó egyes fejezetek — több, olykor tíz alfejezetben — a /jelenség földtani alkalmazásának egyes területeit veszik sorra. A földtani kor meghatá- rozása az alkalmazási területek egyik legfontosabbika, a természetes és a mesterségesen előidézett termolumineszcencia felhasználásával. Az alfejezet szerzője a módszer első leírója: Edward J. Zeller. A következő alfejezet: füstkvarc korának meghatározása termolmnineszcens úton; majd rendre az orogenezis tektonikus és magmatikus jelensé- geinek datálása, az Etna lávájának és más történelmi lávafolyások termolumineszcenciás tanulmányozása. A másik önálló fejezet a régészeti alkalmazásé. A számos alfejezet főleg a régészeti datálásra történő felhasználásról, kisebb részben annak elméletéről szól; az egyikben pl. a perui cserepek kormeghatározását találni. A harmadik rész harmadik feje- zete a sugárzás dózismérése, tengerparti homok termolumineszcenciája, radioaktiv anyag- tartalom kimutatása tennolumineszcens dozimetriával és a LiF tennolumineszcens tulaj- donságai alfejezetekkel. A negyedik fejezetben a klíma és az őshőmérséklet idevágó vonat- kozásait, a felhasználás, a klimatikus hatások rögzítődésének elméletét, a jég visszahúzó- dásának e módszerrel való nyomozását találjuk, jól áttekinthető leírásban. A pirogén kőzetek és érctelepek termolumineszcenciája újabb fejezetet tölt meg, a magma hőmér- sékletének visszamenőleges megállapításával és a hidrotermális ércek termolumineszcen- ciájának kutatási célú vizsgálatával. Külön fejezet a meteoritok és a Hold termoluminesz- cenciájának vizsgálata; ez a terület várhatóan a leggyorsabb fejlődés elé néző ágazata a tennolmniueszcencia vizsgálatoknak. Az idetartozó utolsó fejezet a járulékos alkalmazási területekre vet pillantást. Amerikában az utóbbi években meteoritok kráterein stb. vég- zett kőzetvizsgálatokról olvashatunk, nyomást szenvedett kőzetek eseteiről becsapódá- sok körzeteiben. A vizsgálatok nukleáris robbantások hasonló hatásai nyomában folyta- tódtak, egyrészt a kísérleti robbantások, másrészt a földtörténet során bekövetkezett rokon jelenségek hatásának ílymódon közvetlen mérése céljából. A fejezet az elszenvedett nyomások történetét rekonstruálja ezzel a vizsgálati módszerrel. Az agyagásványok ter- molumineszcens tulajdonságainak leírásával zárul a könyv. A befejező negyedik rész tartalmazza a válogatott, de igen bőséges bibliográfiát. A színvonalas, kitűnő kézikönyv egy kőzetfizikai tulajdonság páratlanul sokrétű felhasználását ismerteti. A könyv kézikönyv azt a tulajdonságát tekintve is, hogy for- gatása nem pótolja a szakirodalom tanulmányozását. Nem részletes ismertetés egyik fejezet sem, lianem többé, vagy kevésbé általános áttekintés. Az adatokért mindenkor vissza kell nyúlni az idézett szakcikkekhez. A példamutató szerzői együttműködéssel született szép kézikönyv felhívja a hazai szakkörök figyelmét arra, hogy egy már világ- szerte elterjedt és előkelő tudományos intézmények által pártfogolt kőzetvizsgálati mód- szer kívül maradt hazai szakköreink érdeklődési és tématervén. K a s z a p A. Hírek, ismertetések 113 A Középső Paratethys új rétegtani nevezéktanának irodalmáról. Korábban már rövid tájékoztatást adtam a Középső Paratethys neogénjének új emeleteiről (B á 1 d i T. : Az európai neogén emeletek helyzetéről. Földt. Közi., 98, 1968, pp. 285 — 289). Azóta két értekezés jelent meg e tárgykörből, melyeket hasonló témájuk miatt együtt ismertetek. A két értekezés: Papp, A.: Nomenrlature of the Xeogene of Austria. (Yerliandlungen dér Geolo- gischen Bundesanstalt, 1968, pp. 19 — 27) (in co-operation with R. Grill, R. J a n o- s c h e k, J. Kapounek, K. K o 1 1 m a 11 n, K. T u r n o v s k y) . C i c h a, l et Senes, J . : Sur la position du miocéné de la Paratéthys centrale dans le cadre du tertiaire de l’Europe. (Geologicky Sbomik, 19, 1968, pp. 95 — 116). Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy nem tartom szerencsésnek a ,,Série” vagy ,, Serie” szó használatát, mely ezen értekezésekben az angol formation megfelelője és így félreértésekre adhat okot. P'enti szerzők a következő emeleteket különböztetik meg a középső Paratethys neogénjébeu: 1. OM (Egerien). Javasolta: Senes, C i c h a, P a p p, B á 1 d i. Holosztra- totípus: Eger (É-Magyarország) . Java részét az egri formáció alkotja a Miogvpsina septentrionalis, Lepidocyclina tournoiieri, Chlamys incomparabilis (= textus) fajokkal. Egyidős ezzel a törökbálinti éskovácovi formáció. A felső egerient a bretkai formáció képviselné Miogvpsina gunteri-vel és Chlamys carryensis-széi. Az osztrák molassz területén a puchkircheni ésmelki formációt sorol- hatjuk ide (Miogvpsina complanata-xal) . Eddigi névhasználat: „katti”, „akvitáni”, „katti-akvitáni”. Fenntartással fogadom szerzőknek azt az álláspontját, mely szerint az egerien át- meneti, oligo-miocén emelet. Vizsgálataim alapján az egri emelet teljes egészében még az oligocénhez sorolható, és a bretkai formáció minden valószínűség szerint már az eggen- burgienbe tartozik. 2. M, (E g g e n b u r g i e n). Javasolták: Papp, Steininger, Senes, C i c h a. Holosztratotípus: Loibersdorf (Alsó- Ausztria) . Ide tartozik az osztrák molassz halli és eggenburgi formációja, Magyarországon a budafoki ano- miás-pectenes formáció, Csehszlovákia Vág- és Nyitra-völgyi, valamint Erdély korodi (corusi) formációja, mindenütt a jellemző Glycy- nieris fichteli, Pecten pseudobeudanti, P. hornensis, Chlamys holgeri, Ch. gigas, Ch. palmata, stb. fajokból álló faunával. Eddigi névhasználat: az utóbbi években „burdigalai ", „alsó- burdigalai ", korábban „akvitáni”, sőt „katti” is. 3. M, (Ottnangien) Javasolták: Papp, Steininger, Senes, C i c h a. Holosztratotípus: Ottnang (Felső-Ausztria). Az osztrák molassz területéről az iunvierteli formáció (a Robulus vagy ottnangi slir, Rotalia- slir, glaukonitos slir, oncophorás rétegek egymásutánjával), a Bécsi-medencében a luzicei forrná- c i ó (Schlierbasisschutt, Cyclammina-Bathysiphon-slir, Elphidium-slir , kövületszegény slir, oncophorás rétegek egymásutánjával) , Magyarországon a bántapusztai for- máció mélyebb része tartozik ide, mely K ó k a y J. szerint sajátos, Tethys eredetű Pectinida faunát tartalmaz, továbbá a salgótarjáni szárazföldi és kőszén- telepes formáció (tarkaagyag, alsó riolittufa, telepes összlet, cardiumos onco- phorás rétegek egymásutánja) . Jellemző az emeletre a Chlamys zitteli, Ch. albina. Eddigi névhasználat: „alsóhelvéti”, „helvet s. str.”, „felsőburdigalai”, stb. 4. M3 (Kárpátién). Javasolták: Cicha, Tejkai 1959-ben. Holosztra- totípus: Slup (Csehszlovákia). A kárpáti előmélyedésben a kárpáti formáció Slupnál a 2000 m vastagságot is eléri (slir fáciesben) . A Bécsi-medencében a 1 a a i for- máció, Észak-Magvarországon a „hel véti” (helyesebb volna talán mogyoró- di és mátraverebélyi) slir formáció, a salgótarjáni chlamv- szos homokkő, a fóti bryozoás mészkő formáció a megfelelői. Jellemző a Globigerinoides bisphaericus, Variamussium felsinenm , Chlamys kantskyi. Felső határa az Orbulina dátum-szint. Eddigi névhasználat: „helvéti”, „felsőhelvéti”, régebbi irodalomban „burdigalien” is. 5. M4 (Badenien). Javasolták: Kapounek, Papp, Turnovsky 1960-ban. Holosztratotípus: Sooss (Alsó- Ausztria). Papp A. feleslegesnek tartja az emelet ketté osztását, Cicha és Senes viszont a mélyebb lanzendorfi („lagenidás zóna”) és a magasabb devini (dévényi) formációk alapján két- osztatúnak tekintik. Véleményeltérés van közöttük abban is, hogy’ míg Papp teljes egészében idősebbnek tartja a típus tortoniennél, addig Cicha és Senes szerint a dévényi formáció (felsőbadenien) a Globigerina nepenthes előfordulása alapján egyidős az olasz tortoniennel. 8 I-'öldtani Közlöny 114 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Ide tartoznak a Bécsi-medence „klasszikus” rétegösszletei (grundi rétegek, badeni agyag, pötzleinsdorfi homok, lajtamészkő) és ezek magyarországi megfelelői (várpalotai homok, hidasi rétegek, szo- kó 1 y a i agyag, sámsonházai tufit és lajtamészkő, Bia-rákosi lajtamészkő, stb.). Jellemző az Orbulina, Flabellipecten besseri, F. leythajanus, Chlamys elegáns, Ch. malvinae, Ch. neumayri, Ch. flava, stb. Eddigi névhasználat: „torto- nai”. 6. M5 (Sarmatien). Javasolta Suess 1866-ban. Holosztratotípus : Nexing (Alsó- Ausztria) . Ide tartozik a Bécsi-medence szarmata formációja (a risszoás, erviliás, mactrás rétegek egymásutánjával), Magyarországon az ezeknek közismerten megfelelő rétegek a jellemző endemikus faunával. 7. MP (Pannonién). Javasolta Telegdi-Roth Lajos 1 879-ben. Ho- losztratotípus: Vösendorf (Alsó-Ausztria). (Megjegyzem helyesebb lett volna talán a holosztratotípust Dunántúlon választani.) Az ide tartozó formációk részletezésére nincs szükség, mivel ez közismert. Az emelet magasabb része már minden bizonnyal pliocén. A fenti új emeletnevek a Vadász Elemér által szorgalmazott magyaros írás- mód szellemében is használhatók, egri, eggenburgi, ottnangi, kárpáti, badeni, szarmata és pannóniai emelet néven. B á 1 d i Tamás C t y r o k y, P.: The Correlation of Rzehakia (Oncophora) series (Miocéné) in Eurasia (Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoeeology, 4, 1968, pp. 257 — 270). Kitűnő, tömör összefoglalása mindannak, amit eddig az ún. rzehakiás vagy on- í cophorás rétegekről tudunk. E rétegek Svájctól az Arai-tóig húzódnak, helyenkint 200 m ; vastagságot is elérnek. (Magyarországon a salgótarjáni kőszéntelepes összlet cardiumos- ( oncophorás rétegei jelzik jelenlétüket.) Faimájuk a jellemző Rzehakia Korobkov, 1 1954 (= Oncophora R z e h a k, 1882; non D i e s i n g, 1851) nemzetségen kívül a Limnopagetia, Eoprosodacna, Limnopappia, Cerastoderma, Congeria, Siliqua, Polymesoda, Euchilus, Ctyrokya, Nematurella, Melanopsis és néhány más, ritka génuszból áll. Szerző I átfogóan ismerteti a morvaországi, svájci-badeni, bajorországi, ausztriai, a magyar és dél-szlovák, az ukrajnai és végül az euxiu-káspi terület előfordulásait. Arra a megálla- pításra jut, hogy az oncophorás rétegek clironosztratigráfiai egységet képviselnek, mivel rétegtani helyzetük a Paratethys egész területén azonos: a fekvőben tengeri „Burdiga- lian”, a fedőben tengeri középsőmiocén található. „Helvetian” kora mindamellett nem állítható teljes biztonsággal, mivel a svájci helvéti sztratotípus rétegeivel nem bizonyít- ' ható közvetlen faunisztikai rokonság. Az oncophorás rétegek eredetével kapcsolatban korábban két ellentétes nézet volt ismert. Merklin és Cechoviö szerint e fácies ott fejlődött ki, ahol nagy folyók ömlöttek a miocén Paratethys tengerbe. Cicha és Tejkai szerint azonban az on- cophorás rétegek képződése idején a Paratethys egységes, csökkentsósvízi, izolált bel- : tengerré vált. A szerző inkább az előbbi elmélethez csatlakozik. Szerinte az oncophorás rétegek olyan csökkentsósvízi (oligohalintól brachyhalinig) lagúnákban, peremi sekély- tengerekben rakódtak le, melyek időnkint összeköttetésbe kerültek a normál sótartalmú, nyílt tengerrel (cápafogak, „törpe”, plankton Foraminifera fauna szórványos előfordu- lása). A csökkentsósvízi lagúnák izoláltsága helyi, endemikus faunák kialakulását tette lehetővé B á 1 d i Tamás 1 R o b b a, E-: Molluschi dél Tortoniano-tipo (Piemonte). Riv. Ital. Paleont , 74, 1968, pp. 457—646 + T. 37—46 A tortonai emelet sztratotípusából, S. Agata-Fossili területéről, a plankton Fora- miniferák alapján (Cita, Premoli-Silva et Rossi 1965, 1966) is újravizsgált Rio Mazzapiedi-Castellania típusszelvényből előkerült molluszkafauna modern feldolgo- zását nyújtja a kitűnő ábrákkal illusztrált monográfia. A 143 fajból álló fauna főleg agyag- márgából és a tortonai szelvény magasabb rétegeiből származik. Szerző két „assemblage” zónát különít el: 1. A felsőtortonai márgában a leggyakoribb fajok a Parvamussium duo- decimlamellatum , Polinices catena helicinus, Amyclina semistriata dertonensis, Hinia tur- binella turbinella, Turricula bellardii bellardii, Gemmula votata rotata, G. rotata coronata. 2. A inessinien bázisán a Cerithium granulinmn és a Cadnlus gadus ventricosus a leggyako- ribb. Szerinte a C. granulinurn jelzi a tortonien/messinien határt. Hírek, ismertetések 115 Összehasonlítás aszokolyai (badenien) faunával. A plankton- vizsgálatok azt mutatják, hogy a Paratethvs (és egyben Magyarország) „tortonja” idő- sebb a fent jelzett olasz sztratotípusnál. Ezért kiegészítésként összehasonlítottam K. R o b b a faunáját a szokolyai, hasonló fáciesben talált molluszkafaunával (B á 1 d i 1961). A Rio MazzapiediCastellania szelvény faunájában 62 faj (43,4%) nem található a tortonianonál mélyebben. E 62 tortonianoban megjelenő fajból mindössze egy, a Tur- ricula lamarcki fordul elő Szokolyán is. Az összes többi közös faj (számszerűit 20, a szokolyai fauna 22%-a) a tortonianonál idősebb emeletekben is előfordul. E jelenség alá- támasztani látszik a plankton alapján végzett korreláció eredményeit, mely szerint a badenien a felsőlanghien és serravallien emeleteknek felelne meg. B á 1 d i Tamás Martini. E. Ritzkowski, S.: Was ist das»Unter-01igocan»? (Nachrichten dér Aka- demie dér Wissensehaften in Göttingen, II. Math.-Phys. KI., 1968, Nr. 13, pp. 231 — 250 + Taf. I.). Ez az értekezés is bizonyítja, hogy néhány oldalas munka sokszor vaskos fóliók értékével vetekszik. Szerzők a nannoplankton alapján felülvizsgálják B e y r i c h és von Koenen „alsóoligocén” emeletének helyzetét. Vizsgálati anyagukat nagy rész- ben a göttingeni gyűjteményben őrzött, híres Koenen-féle anyag csigáinak házából nyert csekély' kőzetmaradék nannoplankton faunája szolgáltatta. Kimutatják, hogy a Koenen hatalmas monográfiájában („Das norddeutsche Unteroligozán und seine Molluskenfauna” 1889 — 1894) szereplő „alsóoligocén” lelő- helyek közül egyesek eocén rétegeket is magukba foglalnak és így „kevert” faunát adtak. Ilyen „kevert” faunának kell a jövőben a helmstedtit tekinteni, ahol a felsőlutécien Chiphragmalithus quadratus zóna jelenléte is kimutatható a mélyebb glaukonitos rétegek- ben („helmstedter Grünsand”). A felsőbartonien Discoaster tani nodifer zóna Westere- gelnről mutatható ki. Viszont többek között Wolmirsleben, Atzendorf, Unseburg, Müh- lingen, Calbe és Latdorf kizárólag az Ellipsolithus subdistichus zónát képviseli. Ez utóbbi zóna a felsőpriabonien Isthmolithus recurvus zóna felett következik, tehát mind a barto- nien, mind a priabonien emeleteknél fiatalabb. Mindkét emeletet még eocénnek tartják. Különösen fontos, hogy a sztratotípus szelvénye. Latdorf (lattorfien, Mayer-Eymar 1893) is az Ellipsolithus subdistichus zónával esik kizárólagosan egybe. így bizonyítható: alattorfien önállóemelet, mely időben követi apriabonient és bartonient, és amely Beyrich eredeti definíciója szerint az oligocénhez tartozik. B á 1 d i Tamás W e a w e r, E. Charles: The significance of clay minerals in sediments (Az Üledékek- ben található agyagásványok jelentősége) Fund áment al Aspects of Petroleum Geocliem- istrv. p. 38 — 75. Amsterdam, 1967. A szerző az utóbbi 20 esztendő kutatásainak eredményeit foglalja össze részben saját vizsgálatai, részben pedig a rendelkezésére álló, elsősorban angol nyelvű irodalom alapján. A megjelentető kiadvány' jellegének megfelelően fokozott hangsúlyt kapnak az eredmények gyakorlati, a szénhidrogénkutatás területén hasznosítható vonatkozásai. A tanulmány 6 nagy’obb részre oszlik. Az elsőben az agyagásványok szerkezetét, a másodikban a korszerű, röntgendiffraktométeres agyagásvány meghatározás módszereit ismerteti, különös tekintettel az expandáló (montmorillonit) és nem expandáló (illit, klorit, kaolinit) típusok, valamint a különböző kevert szerkezetek (illit-montmorillonit, klorit-montmorillonit stb.) elkülönítésre, utalva a szerző korábbi részletes vizsgálataira. (W eaver Ch E: The distribution and identification of mised — layer clays in sedimen- tary rocks. American Mineralogist 1956. v. 41. 202 — 221.) A harmadik részben a jelenkori üledékekre, valamint a földtani múlt különböző üledékes kőzeteire vonatkozóan körvonalazza az agyagásványok mennyiségi és területi eloszlását. A szerző a különböző üledékes fáciesek agyagásványainak túlny'omó részét törmelékes eredetűnek tekinti. Bizonyítékként utal Correns, Grim, Gorbunova, Griffin, Hurley stb. vizsgálataira amelyekből kitűnik, hogy a mai tengeri üledékek agyagásvány összetétele a környező szárazföldekével megegyező, s az egyes agyagásvá- nyok K-Ar módszerrel mért kora 100 — 800 millió év. A földtörténeti múlt üledékeire vonatkozó vizsgálati adatokat összegezve azt a szabályszerűséget szűri le, hogy az ex- pandáló típusú agyagásványok mennyisége az idősebb képződmények felé haladva foko- zatosan csökken. Az egyes törmelékes kőzettípusok agyagásványos összetételében ugyan- 8* 116 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet csak bizonyos tendencia mutatkozik. Az idősebb üledékes képződmények újrafeldolgo- zása révén keletkező ortokvarcitokat kaolmit, a grauwake típusú kőzeteket illit, klorit, az arkozákat pedig igen változatos, illit, klorit, montmorillonit tartalmú agyagásványos összetétel jellemzi. A negyedik — ötödik részben az agyagásványokon alapuló üledékes fáciesvizsgá- latok lehetőségeit, illetve eddigi eredményeit foglalja össze. A törmelékes eredetű agyag- ásványok elsősorban a lehordási területre jellemzők, semmint a leülepedési körülmények- re. Helyben képződött, autigén agyagásványok sosem találhatók nagyobb mennyiségben, ily módon, a szerző véleménye szerint, egyik nagyobb agyagásvány csoport sem tekinthető fácies jelzőnek. Üledékföldtani szempontból jobban értékelhetők a törmelékes eredetű agvagásvánvok szingentikus változásai. A szerző vizsgálatai szerint tengervíz hatására az agyagásványok bizonyos átalakuláson mennek keresztül. E folyamatok nem érintik a szilikát szerkezetet csupán az egyes, a mállás során eltávozott kationok K+ Mg+ + — újra- beépüléséről lehet szó (rejuvenáeió.) Az utolsó rész az agyagásványok epigenetikus változásait taglalja. A szerző ide- vonatkozó kutatásai kimutatták, hogy az expandáló típusú agyagásványok (montmo- rillonit-félék) 1500 m alatt, a rétegnyomás hatására változatos illit -montmorillonit arány- nyal jellemzett kevert szerkezetté, majd fokozatosan nem duzzadó illitté alakulnak át. Különösen érdekesek ezek az adatok a szénhidrogénkutatás szempontjából, mivel az expandáló ásványok kettős szerepet játszanak a szénhidrogén telepek kialakulásában. 1. Mint felületaktív anyagok megkötik és felhalmozzák a szerves vegyületeket. 2. Az interlamiuáris víz csak nagy rétegnyomás hatására távozik. így* hosszú ideig lehetőség van a szerves anyagok felhalmozódására, átalakulására. Amikor az inter- lamináris víz a növekvő nyomás hatására eltávozik, a felhalmozott szénhidrogéneket maga előtt „hajtja” a környező porózus kőzetekbe. Bérezi István TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1968 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások ■}láríi"S 2j. Gazdaság földtani Szakosztály és a Magyar Hidrológiai Társaság Balneológiái Szakosztálya közös klubdél után ja Elnök: Varjú Gyula B a u e r Jenő: Balneológiái tapasztalatok a Német Demokratikus Köztársaságban R á s o n y i László: Vízföldtani és gazdasággeológiai lehetőségek Törökországban Az előadásokat élénk vita követte Résztvevők száma: 35 Március 25. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály és a Szilikátipari Tudományos Egyesület Cement Szakosztálya közös előadóülése Elnök: Kertész Pál Vitális György: Nyersanyagkutatás a Dunai Cement- és Mészmű részére Hegyi Istvánné: A Dunai Cement- és Mészmű nyersanyagainak minősítő vizsgálata Vita: Mit ók B., Fal u J., Székely I., Kertész P., Hegyi I.-né, V i t á 1 i s Gv Résztvevők száma: 27 Április 1. Agyagásványtani Szakosztály előadóülése Elnök: Székyné Fux Vilma Bálint Pál — Bakos József: Agyagok vízgőz szorpciójának és deszorpeiójának vizsgálata \ ita: Szántó F.,Varjú G y. , P é t e r T.-né, Takáts T.,Nárav-Szabó I. Székv- n e Fux V. Résztvevők száma: 17 Április 1. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök: Csepreghyné Meznerics Ilona Kókay József: Áz ottnangieu fáeies-típus szelvénye Várpalotán Vita: Szalai T., Csepreghyné, Kókay j. K. S i d ó Mária — S z ő t s Endre: A ummofallotia B a r r i e r et Neumann 1959 és GoupiT laitdma Marié 1957 előfordulása a dunántúli szenon képződményekben Vita: Kecskeméti T., Gócain F. Méhes Kálmán: Az Orbitolinidák evolúciós problémája és rétegtani értékelése Vita: Kecskeméti T. , S i d ó M. Résztvevők száma: 20 Április 8. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: K 11 b o v i c s Imre Pécsiné Donáth Éva: Zeolitkutatás újabb eredményei \ ita. E r d é 1 y i J., B a r t h a Gy., Székyné Fux V., Kubovics I., Pécsi M.-né Márton Péter — S z a 1 a y Emőke: Mátrai andezitfélék paleomágneses vizsgálata Vita. Székyné Fux V., Stegena E, Pécsi M., Bárt ha Gv., Kubovics I Szalay E. Résztvevők száma: 20 Április 2g. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: Sztrókay Kálmán Bilik István: Pillov-lávák a mecseki alsókréta vulkáni összletben Viczián István: A mecseki fonolit kőzettani és geokémiai vizsgálata II. rész Márton Péter — S zalay Emőke: Mecsek i magmás kőzetek paleomágneses adatai (bejelentés) Résztvevők száma: 16 Május }. Földtani Közlöny Szerkesztőbizottsági ülése Elnök : N e m e c z Ernő Napirend: a Földtani Közlöny 98. köt. 3-4. füzetének sajtó alá rendezése Résztvevők száma: 7 Április 6. Elnökségi ülés Elnök: N e m e c z Ernő Napirend: 1968. II. félévi nagyobb rendezvények; Társulati Emlékérmék Résztvevők száma: 4 Április 6. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök: B o g s c h László K. Sidó Mária: Az ún. kréta-paleocén határképződmenvek az alföldi szénhidroeénkutató mély- fúrásokban 118 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Knauer József: Pithonella és Calcisphaerula (inc. séd.) a középhegységi albai képződmények- ben (bejelentés) A két előadás utáni vitában 7 fő vett részt. Nyíró Réka: Skandináviai élménybeszámoló Résztvevők szama : 36 Április 6. Gazdaságföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: Varjú Gyula Fejér Leont in: Gazdaságföldtani feladatok a kőszénbányászatban az új gazdasági mechanizmus I időszakában Vita: Beke Z., Morvái G., Kókay J., Marczis J., Bakk L., Lőrinc S., Barabás Antal, Varjú Gy., Fejér L- Résztvevők száma: 25 Április 13. M érnökgeológia-Építésföldtani Szakosztály vezetőségi ülése Elnök: P a p p Ferenc Napirend: Tanulmányutak Résztvevők száma: 5 Május 17. Emlékérembizottsági ülés Elnök: K r i v á n Pál Napirend: Javaslattétel a Koch Antal Emlékérem ügyrendjére Résztvevők száma: 4 Május 20. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: Sztrókav Kálmán Juhász Árpád: A Duna— Tisza köze harmadidőszaki vulkánitjai Vita: Sztrókay K., Bilik I., P a n t ó G., Juhász A. Ravasz Csaba: A Mecsek-hegységi andezitelőfordulások kőzettani vizsgálata Vita: Viczián I., Dienes I., Pantó G., Bilik I., Hámor G., Ravasz Cs., K u b o v i c s I. A z i z, M. Gh. — R. Baranyai Lívia: A Mecsek-hegység kristályos képződményeinek kőzettani vizsgálata felszíni feltárások alapján Vita: Juhász Á., Buda Gy. Résztvevők száma: 31 Május 29. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály tanulmányútja Szentendre— ízbég— Dömör-kapu és ' környéke mérnökgeológiai, építés- és vízföldtani kérdéseinek ismertetésére Kirándulásvezetők: Kertész Pál, Takáts Tibor, Török Endre Résztvevők száma : 1 8 Június 3. Automatizálási és Információfeldolgozási Ankét a Magyar Geofizikusok Egyesületével közös rende- zésben Elnök: M ü 1 1 e r Pál ill. Dank Viktor M ü 1 1 e r Pál: A magyar földtan automatizálási eredményei és jövő tervei Deres János: Rétegazonosítás Algvőn a felsőpannóniai produktív összletben MINSZK-2 elektromos számológép segítségével Felkért hozzászólók: K o m j á t i János és Horváth Róbert Varga Imre: A gépi adatfeldolgozás kőolajföldtani alkalmazásának lehetőségei Felkért hozzászóló: Dank Viktor és Szénás György Facsinay László — T r e n k a Sándomé — S t e i n e r Ferenc— V a r g a Ede: Gravitációs' számítások automatizálása Felkért hozzászóló: Pintér Anna Sebestyén Károly — S zalay Mihály- — K őrös István— Rozs Gábor: Karottázs szel- 1 vények automatikus feldolgozásával kapcsolatos munkák a Geofizikai Intézetben Felkért hozzászóló: Czeglédi István S z e b é u y i Lajos: Gépi adatfeldolgozás alkalmazása a magyar földtani kutatásban Felkért hozzászóló: K o n d a József F ö 1 s z Attila — R é z Ferenc: Számítógépes munkák az OGIL Kútgeofizikai Osztályán Felkért hozzászóló: B a r 1 a i Zoltán D a n k h á z i Gyula: A karottázsmérések digitalizálása terepen Felkért hozzászóló: S z a 1 a v Mihály Bodrogi Frigyes — D ravecz József: A MÉV fúrásaiban harántolt ércadatok és a bányaiize- j I mekben mért minőségi adatok statisztikai feldolgozása elektronikus számítógéppel Felkért hozzászóló: Barabás Andor Z i 1 h a i-S e b e s s László: Az ALGI-ben készülő digitális szeizmikus programrendszer Felkért hozzászóló: Posgay Károly Csókás János: Számítógépek szerepe a geoelektromos szondázási módszerek elméletének fej- |l lesztésében Felkért hozzászóló: A d á m Antal Rádler Béla — Meskó Attila: Modellszámítások alkalmazása a szeizmikus adatfeldolgozás i I és értelmezés előkészítésében Felkért hozzászóló: Korvin Gábor Varga Ede — Z i 1 h a i-S e b e s s László: A szeizmikus adatok gépi feldolgozása az OKGT Szeiz- 1 < mikus Kutatási Üzemben Felkért hozzászóló: Groholy Tivadar és Szalánczy György A d á m Antal — N agy Zoltán — S a 1 á t Péter— V erő József: Geoelektromos munkálatok automatizálása Társulati ügyek 119 Felkért hozzászóló: Szabadvár y László V i n c z e János: Szeizmikus digitális berendezés Felkért hozzászóló: K o c h György Résztvevők száma: 180 ill. 140 Június 3. Magyar mediterrán Neogén Bizottság ülése Elnök: D a n k Viktor Napirend: Beszámoló a Paratethys Munkabizottság pozsonyi üléséről. Az 1969. évi Neogén Kollok- vium szervezési kérdései. Javaslatok a Kollokvium hazai vonatkozású témáira. Résztvevők száma: 16 Június 5. Klubest Elnök: B á 1 d i Tamás Eazarescu, V. (Bukarest): Gondolatok Románia földtani felépítéséről Vita: Szepesházy K., Viczián I., Rónai A., Eazarescu V. Résztvevők száma: 17 Június 7. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály előadóülése a Közlekedéstudományi Egyesület Alagút- és M élyalapozási Szakosztálya valamint az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányászati Szakosztályával közös rendezésben Elnök: P a p p Ferenc G r e s c h i k Gyula: Sajátos mérnökgeológiai szempontok az előzetes feltárásnál Rózsa László: Földalatti szerkezetek erőjátékával kapcsolatos tapasztalatok R i c h t e r Richárd: A természetes és mesterséges feszültségmódosulás üregek környezetében Felkért hozzászóló: Széchy Károly, Kézdi Árpád, Juhász József, Kelemen János, Kapói y László, Bernvalner József, Kertész Pál, Horváth József A megnyitót és zárszót Martos Ferenc tartotta, a vitát Széchy Károly vezette le Résztvevők száma: 78 Június 10. Választmányi ülés Elnök: Nemecz Ernő Napirend: A Társulat őszi, rendkívüli közgyűlésének előkészítése. Tájékoztató az 1968 — 69. évi nemzetközi nagyrendezvényekről. Folyó ügyek Résztvevők száma: 25 Június 10. Gazdaságföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: Varjú Gyula Pantó Dénes: Algéria ásványi nyersanyagai, bányászata és a földtani kutatás lehetősége Résztvevők száma: 37 Június 17. Agyagásványtani Szakosztály előadóülése Elnök : Szék y né Fux Vilma N á r a y — S z a b ó István — P éter Tibomé: Talajok ásványi összetétele és termékenysége Vita: N y é k y J., K ö 1 t ő L., Varjú Gy., Stefanovits P., Szék y né Fux V., Péter T.-né Résztvevők száma: 21 J nius 25. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály tanulmányútja az Építőipari Tudományos Egyesü- lettel, a Közlekedéstudományi Egyesülettel és a Magyar Hidrológiai Társasággal közös rendezésben Dunaújvá- rosba a dunaújvárosi löszpart rendezésének és a partbiztosítással kapcsolatos műtárgyainak bemutatására A tanulmányutat Egri György, A n d a i Pál és J u r c s e k Viktor vezette Résztvevők száma: 32 Július 5. Őslénytani Szakosztály klubdélutánja Elnök: Pantó Gábor Black, M. (Cambridge) : The Geological History of Coccoliths Az érdekes előadás után kötetlen beszélgetés alakult ki. Résztvevők száma: 14 Augusztus 26. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály vezetőségi ülése Elnök: Juhász József Napirend: 1968. II. félévi munkaterv Résztvevők száma: 5 Augusztus 26. Elnökségi ülés Elnök: Nemecz Ernő Napirend: Szegedi Vándorgyűlés és a II. félévi program Résztvevők száma: 4 A Magyarhoni Földtani Társulat Déldunántúli Területi Szakosztályának 1968 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Március 14. A Magyar Geofizikusok Egyesülete Déldunántúli Csoportjával közös rendezésit ankét: „Pécs és Baranya fejlesztésének gazdaságföldtani lehetőségei ” B aranyi István — K a s s a i Miklós — P ó 1 a i György— V i r á g h Károly: Beszámoló a „Pécs és Baranya fejlesztésének gazdaságföldtani lehetőségei” c. ankét előkészítésére alakított munkabi- zottság tevékenységéről és javaslatairól B aranyi István — Elek István — K a r d o s István — M a s s z i Dénes — Szabó János: A DK-Dunántúl geofizikai megkutatottságának és a geofizika eredményeinek gazdaságföldtani vonatko- zásai Kassai Miklós: A DK-Dunántúl földtani megkutatottsága és gyakorlati vonatkozásai 120 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet Kiss József — K rauter György: A kutatás távlatai a mecseki liász összletben Bíró Ernő: A DK-Dunántúli szénhidrogénkutatás perspektívái Szederkényi Tibor— Rónaki László: Az ivó- és termálvizfeltárás lehetőségei a DK- Duuántúlon a felszínalatti vízkészletből Rónaki László — S omogyi János: A Tettye-forrás vízgyűjtő területének földtani térképe- zése és a karsztvíz-feltárás fokozásának lehetőségei Szederkényi Tibor — S omogyi János: A részletes földtani térképezés szerepe az építő- anyagkutatásban és az építészetben Pécs város területén P o 1 a i György: Nagykiterjedésű építőkő-előfordulások a K-Meesekben Kállai András: A Ny-meeseki felsőpermi homokkövek felhasználási lehetősége útépítési célra Várszegi Károly: Hasznosítható építőipari nyersanyagok a Ny-Mecsekben Mikoláy István: A Mórágyi-hegység kristályos és üledékes kőzetei felhasználásának lehető- ségeiről A nagy érdeklődéssel kísért előadások nyomán széles és eredményes vita alakult ki. Résztvevők száma: 57 Május 2. Előadóülés Elnök : Barabás Andor Honig Gyula: A mecseki gömbkőszén keletkezése E i p i Imre: A komlói III. akna bányaföldtani viszonyai Somogyi János: Adatok a pécsi és pécskörnyéki kristályos alaphegység kőzettanához, geokémi- ájához és ritkaelem-elosztásához Résztvevők száma: 24 Május 23. Előadóülés Elnök: Barabás Andor Nagy Elemér: A mecseki triász-monográfia ismertetése Szebényi Rajos: A M. All. Földtani Intézet információs és publikációs tevékenysége Csalogovics Imre: Magyarország mélyföldtani térképe Jámbor Áron: A tésenyi előkutatás Kaszás Ferenc— V á r s z e g i Károly: A mecsekrákosi és abaligeti földtani térképezés ered- ményeinek ismertetése W éber Béla: Mecseki középsőliász vulkanizmus Nagy Elemér: A Mecsek-hegység feketekőszén prognózistérképe Résztvevők száma: 32 Június 27. Tanulmányúnál egybekötött előadóülés a Magyar Geofizikusok Egyesülete Déldunántúli Csoportjá- val közös rendezésben, Nagykanizsán Vár falvai Lajos: A Nyugatszenterzsébet és Somogyhatvan között 1962-ben végzett geo- elektromos és szeizmikus mérésekről készített MÉV jelentés ismertetése Szederkényi Tibor: Ormánság és Zselic mélyföldtani viszonyai M a r k ó László: Déldunántúli szénhidrogénkutatás aktuális mélyfúrási geofizikai problémái Bíró Ernő: Tájékoztató a dunántúli szénhidrogénkutatás jelenlegi feladatairól A Nagykanizsán rendezett előadóülés résztvevői megtekintették a geofizikai berendezéseket az Ipari Geofizika telephelyén, majd látogatást tettek a zalakarosi termálfürdőben. Résztvevők száma: 42 * Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Dunántúli Kőolajfúrási Üzemének keretein belül alakult Műszaki Klub 1968. április 24-én kezdte meg működését. A Klub az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülettel karöltve a Magyarhoni Földtani Társulat égisze alatt káván működni. Első előadóülésének előadójául Bán Ákost és D a n k Viktort kérte fel „Az olajipar jelenlegi helyzete és perspektívái” c. témakör bemutatására. A Magyarhoni Földtani Társulat Közép:! imán túli Területi Szakosztályának 1968 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Március 21. Klubdélután Elnök: V i z y Béla O t t 1 i k Péter, — S zantner Ferenc: Bauxitkutatási tanulmányút Jugoszláviában Az előadást követően kötetlen beszélgetésben vitatták meg a Középdunán tálon működő geológu- sok és geológustechuikusok helyzetét. Résztvevők száma: 29 Május 30. Előadóülés Elnök: V í z y Béla Komlóssy György- ifj. Dudicli Endre: Szerkezeti — ősföldrajzi adalékok a magyar banxit korkérdéséhez Vita: B a 1 k a y B., Vörös I., Knaucr J., Szabó E., Komlóssy Gy. Szabó Elemér: Ghánái útibeszámoló Vita: V í z y B., Fekete S., Balkay B., Szabó E. Résztvevők száma: 36 Társulati ügyek 121 A Magyarhoni Földtani Társulat Északmagyarországi Területi Szakosztályának 1968 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Március 21. Előadóülés Elnök: Kovács Lajos H a j d ú n é Mól ná r Katalin: Mátra és Biikkaljai lignitkutató fúrások üledékföldtani vizs- gálata H a j d ú n é Mól n á r Katalin: A slir üledékek típusai és elterjedési területe Résztvevők száma: 17 Április 11. Előadóülés Elnök: Pojják Tibor Kéri János— Páli y József: A mátraverebélyi barnakőszén-terület újabb földtani adatai és gazdaságossági kérdései J uhász József: A felszín alatti vizek minőségi változásának okai Mátyás Ernő: A Tokaji-hegység vulkáni utóműködési mezőinek nem érces hidrotermális ás- ványparagenezisei Résztvevők száma: 35 Április 25. Előadóülés Elnök: Kovács Lajos B e n k ő Ferenc: A bauxitkutatások megbízhatósága a hálózati sűrűség függvényében Tóth József: Rudolf IV. akna környékén kifejlődött devon medencealjzat földtani problémái Résztvevők száma: 12 Május 9. Előadóülés Elnök: Pojják Tibor R a d ó c z Gyula: A pannonnal fedett csereháti dombvidék felépítése az elmúlt évek mélyföldtani kutatása alapján Mátyás Ernő: A Tokaji-hegység 10 éves ásványbányászati kutatásának hidrogeológiai tapasz- talatai Résztvevők száma: 25 Május íj. Közös előadóülés az Országos Magyar Bányász- és Kohász Egyesület és a Magyar Hidrológiai Társaság helyi csoportjával együtt, a Borsodi Műszaki Hetek keretén belül ,,A borsodi szénbányákban fakasztott vizek hasznosítási lehetőségei" címmel Elnök: Honos János Borbély Sándor: A kiemelt bányavizek mennyisége, kémiai jellege Juhász András — K erényi Béla: Edelényi ásványvíz-előfordulás hidrogeológiai viszonyai, hasznosítási lehetőségei Takács Sándor: Bányavizek felhasználásának egészségügyi követelményei és lehetőségei Tóth Sándor: Bányavizek mezőgazdasági hasznosítása Wáckinger Lajos: A bányavizek tisztíthatóságának lehetőségei Résztvevők száma: 65 Május 13. Talajvíz-ankét Elnök : Juhász András Fekete Erzsébet: Talajvízmegfigyelések az Avason Szlabóczky Pál: Talajvízutánpótlási vizsgálatok a Miskolc alatti kavicsmezőkben Borbély Sándor— M é s z á r o s Zoltán: Vízáramlási megfigyelések a Sajó kavicsteraszát an Résztvevők száma: 42 Május 16. Előadóülés a Magyar Geofizikusok Egyesülete Alföldi Csoportjával közös rendezésben, a Borsodi Műszaki Hetek alkalmából Elnök: Csókás János ill. Pojják Tibor Csókás János— II u r s á n László: A mélyfúrási karottázsszolgálat 10 éves tevékenységének eredményei Észak-Magyarországon Egerer Frigyes — H u r s á n László — R o z s 1 István: Új típusú termoszondával szerzett tapasztalatok érckutatási és hidrogeológiai feladatok megoldásánál Egerszegi Pál — B. Szabó László: Sekély behatolású geoelektromos mérések eredményei kavicskutatási (Artánd-Taksony) és építésföldtani (Miskolc-Tapolca) feladatok megoldásánál Elek Izabella — M a j o r o s Lászlóné — S z a b ó Dénes — V á r h e g y i Pál: A nógrádkövesdi és tállyai andezitkutatás földtani eredményei Csiszár László — M a j o r o s Lászlóné — S z i k s z a i Gyula— T ó t h Miklós: A bükkábrányi hidrogeológiai kutatómunkák kivitelezése, a kutak komplex vizsgálata, vízföldtani értékelése B é n y e i Zoltán — B ó n y a i János — S z o k o 1 a y György: Hidrogeológiai vizsgálatok a Mátra előterében P á 1 f y József — S z i k s z a i Gyula: Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat Északma- gyarországi Üzemének hozzájárulása a Borsod és Heves megyei vízellátási feladatok megoldásához Résztvevők száma: 68 Június 27. Ankét, Rudabánya Elnök: B i c s István Bics István: Megnyitó Üdvözlések Bállá László: Általános tájékoztató a vasércbányászat jelenlegi helyzetéről és jövő feladatairól Molnár Pál: Rudabánya ÉK-i területének hegységszerkezeti és nyersanyagkutatási problémái H a r n o s János: A Rudabányai -hegység üledékföldtani kapcsolata a borsodi kőszénmedencével Gyurkó L íszló: Az érc és ásványelőkészités jelenlegi és távlati feladatai Földtani Közlöny, XCIX. kötet, i. füzet 122 Az előidísszünetben résztvevők külszíni bejárást tartottak, majd megtekintették a rudabányai Bányászmúzeamot. Résztvevők száma: 42 Július 22. Előadóülés Elnök: P o j j á k Tibor Streckeisen, Albert prof. (Bern): Gesteinsmetamorphose in südteil dér Ostkarpathen Az előadást P a u t ó Gábor tolmácsolta. Résztvevők száma: 20 Augusztus 9. Észak- Magyarország keleti részének távlati kutatási javaslata tárgykörben rendezett konferencia Bizottságok: 1. Energia-bizottság; 2. Érc- és vegyesásvány-bizottság; 3. Építésföldtani- és építő- ipari nyersanyagbizottság: 4. Vízföldtani-bizottság. A konferencia második felében Monos János ill. Morvái Gusztáv elnökletével szerkesztet- ték meg az összefoglaló javaslatot. Résztvevők száma: 37 A Magyarhoni Földtani Társulat Délalföldi Területi Szakosztályának 1968 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Március 20. Klubnap Elnök: Balogh Kálmán J a k u c s László mozgófilmmel kisért útibeszámolót tartott a dalmát tengerpartról; Horváth János pedig indiai tanulmányút járói számolt be vetített képek kíséretében Résztvevők száma: 34 Április 24. Előadóülés Elnök: Balogh Kálmán Molnár Béla: Kéregmozgás hatása az üledékképződésre alföldi felsőpannóniai szelvényekben P á 1 f y József: A Bükk- és Mátra-hegység előtere pannóniai rétegsorának kifejlődése ' Résztvevők száma: 27 Május 22. Előadóülés a VIII. Szegedi Műszaki Hónap keretében Elnök: Balogh Kálmán Somfai Attila: Dél-alföldi túlnyomásos rétegek néhány problémája Résztvevők száma: 37 A kiadásért felel az Akadémia Kiadó igazgatója Műszaki szerkesztő: Merkly László A kézirat a nyomdába érkezett: 1968. XI. 30. — Példányszám: 1250 — Terjedelem: 10,85 (A/5) ív 66.10101 Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bernát György Megjelent az Akadémiai Kiadó gondozásában Térczy-Hornoch Antal- V/. Hristow: TAFELN FÜR DAS KRASSOWSKY-ELLIPSOID (Zone 25° kis 40°) (A Kraszovszkij-ellipszoidra vonatkozó táblázatok 25; — 40: sáv) Angol, német és orosz nyelvű bevezetéssel és magyarázó szöveggel. 1968. 105x446 I., 21x29 cm. Egészvászon-kötésben 500,— Ft. A mű az Akadémiai Kiadónál 1959-ben megjelent hasonló című, de a 40° — 55°-os sávra vonatkozó kiadvány folytatása. Időszerűvé teszi a napjainkban világszerte folyó korszerű háromszögelési hálózatok készítése, az ún. geodéziai főfeladatok megoldása és a három- szögelési hálózatok síkra vonatkoztatása. A könyvben közölt táb- lázatok szerkezete olyan, hogy a számítógépekkel való számítást is lehetővé teszi. A számtáblázatok használhatók mindazokon a terü- leteken, melyek akár az északi, akár a déli 25° — 40° sávszélességű zónába esnek. AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EKDJUlETEHb BEHTEPCKOrO TEOJlOrMMECKOrO OE1RECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE ÍIONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARLSCHEN GEOLOGISCIIEN G ESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCIX. KÖTET 2. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCIX. kötet, 2. füzet, 105 oldal Budapest, 1969. április— június TARTALOMJEGYZÉK - COflEPWAHHE - CONTENU Értekezések — Haymibie CTaThH — Mémoires Dr. Várkonyi B. — Dr. Szántó F.: Az organofil bentonitok előállítása és vizsgálata — Production and Testing of Organophile Bentonites 127 — 136 Dr. Méhes K.: Az Orbitolinidaek evolutiós problémája és sztratigrafiai értékelése — Le probléme d’évolution des Orbitolinidés et leur évaluation stratigraphique 137 — 146 Dr. Strausz p.: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből I. — Über Kleinmollusken aus dem Mittel-Eozán von Dudar X. 147 — 154 ifj. dr. Dudich E.-Komlóssy Gy.: Ősföldrajzi— szerkezeti szempontoka magyar bauxit korkérdéséhez — Considérations paléogéographiques et tectoniques sur le prob- léme de l’áge des bauxites en Hongrie 155 — 165 Márton P. — M. S z a 1 a y E.: Áttekintő paleomágneses vizsgálatok mátra-hegységi ande- ziteken — Paleomagnetic Investigations of Andesites from the Mátra Mountains, Hxmgary 166 — 180 Dr. S i d ó M.: Nummof allotia Barrier et Neumann, 1959 és Goupillaudina Marié, 1957 dunántúli szenon képződményekből — Nummof allotia Barrier et Neumann, 1959 et Goupillaudina Marié, 1957, dans les formations sénoniennes de la Transdanubie (Hongrie) 181 — 187 Dr. Stieber J.:A hazai későglaciális vegetációtörténet anthrakotomiai vizsgálatok alap- ján — Esami antracotomici sulla storia della vegetazione tardiglaciale in Ungheria 188 — 193 Bálint P. — Bakos J.: Agyagok vízgőz szorpciójának és deszorpciójának vizsgálata — Vapour Sorption and Desorption of Clays 194 — 201 Rövid közlemények — KpaTKHe cooÖmeHHH — Notices Dr. S i d ó M.: Az ún. „kréta-paleocén határképződmények” az alföldi mélyfúrásokban — Les formations de passage crétacé-paléocéne dans les sondages de la Grande Plaine Hong- roise 202 — 205 Nagy I. Z .: Pulchelliidák (Cephalopoda, Ammonoidea) a gerecsei alsókrétából — Pulchel- liidae (Cephalopoda, Ammonoidea) from the Power Cretaceous of the Gerecse Moun- tains, Hungary 206 — 210 Nagy I. Z.: Őslénytani adatok a gerecsei alsókrétából — Paleontological data from the Power Cretaceous of the Gerecse Mountains, Hungary 211 — 214 Hírek, ismertetések — CooŐmeHHH, peifeH3HH — Notices, revue bibliographiqne 215 — 223 FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EKXJUlETEHb BEHrEPCKOrO TEOJlOEHMECKOrO OEIRECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCIX. KÖTET 2. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCIX. kötet, 2. füzet, 105 oldal Budapest, 1969. április — június ÉRTEKEZÉSEK Földtani Közlöny, Bull. of. the Hungárián Geol. Soc. (1969)99. 127 — 136 AZ ORGANOFIL BENTONITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA DR. VÁRKONYI BERNÁT-DR. SZÁNTÓ FERENC* (8 ábrával, 4 táblázattal) összefoglalás s A szódázott istenmezejei és nagytétényi bentonitok centrifugált szuszpenzióiból cetil-piridinium-kloriddal különböző cetil-piridinium-tartalmú organofil bentonitokat készítettünk és megvizsgáltuk ezek viselkedését benzolban. Megállapítottuk, hogy a benzolos organofil bentonitszuszpenziók üledéktérfogata és belső súrlódása növek- szik, ülepedési sebessége és tixotróp koncentrációja pedig csökken az adszorbeált szerves kation mennyiségének növelésével. Megállapítottuk azt is, hogy az istenmezejei és a nagy- tétényi bentonitokból készített organofil termékek tulajdonságai kis mértékben különbö- zők. A kísérleti eredményeket az organofilitás, illetve a duzzadóképesség és a dezaggregáció mértékének változásával értelmeztük. Bevezetés Jordán és munkatársai (1949) alapvető vizsgálatai óta egyre nagyobb érdeklő- dés tapasztalható a bentonit organikus származékai, az ún. organofil bentonitok iránt (Jordán és munkatársai, 1950, 1954; Cowan ésWhite, 1958; Slabaugh és K u p k a, 1958; McAtee és munkatársai, 1959, 1962, 1963; W e i s s, 1963; Szántó és munkatársai, 1959, 1962, 1963; N a h i n, 1963). Érthető ez az érdeklődés, hiszen ezek az anyagok — amellett, hogy elméleti szem- pontból is fontosak — nagy gyakorlati jelentőségre tettek szert az elmúlt 20 esztendőben és felhasználásuk egyre fokozódik az ipar számos területén (Jordán, 1963; N a h i n, 1963). Az organofil bentonitoknak két fő típusa ismeretes: az első csoportba a kovalens kötésű bentonitszármazékok tartoznak (B e r g e r, 1941; Deuel és munkatársai, 1950, 1951, 1952, 1953, 1957; Slabaugh, 1952; M u k e r j e e, 1955; G e n t i 1 i, 1:957), a második csoportba pedig az ioncserével előállított termékek sorolhatók (S m i t h, 1934; H e n d r i c k s, 1941; Ér br ing és Lehman, 1944; Jordán és munka- társai, 1949, 1950, 1954; Barrer és M a c L e o d, 1955; Cowan ésWhite, 1958; Greenland ésQuirk, 1962). Főként az utóbbiak tulajdonságait tanulmányozták részletesen, és megállapították, hogy ezek a bentonitszármazékok megfelelő polaritású szerves folyadékokban kitűnően nedvesednek, jól dúzzadnak és peptizálódnak, így belő- lük — a töménységtől függően — nagy diszperzit ásf okú organoszuszpenziók vagy tixo- tróp gélek állíthatók elő. E rendszerek viszkozitását nemcsak a szuszpenziótöménységgel, hanem a diszperziós közeg összetételének rendszeres változtatásával is széles határok között befolyásolhatjuk. Az organofil bentonitok hazai bentonitokból történő előállításával kapcsolatban eddig kevés rendszeres vizsgálatot végeztek és tulajdonságaikról is meglehetősen keveset tudunk. Ezért kísérleteket végeztünk néhány istenmezejei és nagytétényi bentonitmintá- val organofil bentonitok előállítására és módszereket dolgoztunk ki az organofilitás mérté- kének vizsgálatára. * Előadta a MFT Agyagásvány tani Szakosztályának 1966. III. hó 21-i szakülésén. Készült a JATE Kolloidkémiai Tanszékén, Szeged 1* Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet 128 Kísérleti anyagok és módszerek A kísérleteket két istenmezejei és két nagytétényi bentonitmintával, éspedig a rosszkúttetői sárga és rosszkúttetői válogatott, valamint a nagytétényi homokos és nagy- tétényi kagylós mintákkal végeztük. Ezek közül két jellegzetes minta röntgenanalízissel meghatározott ásványos összetételét az I. táblázat mutatja*. A különböző lelőhelyekről származó bentonitok ásványos összetétele (%) Mineralogical composition (%) of bentonites deriving írom different localities I. táblázat — Table I Ásvány Lelőhely Istenmezeje (rossz- kúttetői sárga) Nagytétény (kagylós) Montmorillonit 75,o 90,0 Ilht 2,9 9,o Kvarc 2,3 1,0 Krisztobalit 13,3 — Kalcit 6,5 — Összesen 100,0 100,0 1. A bentonitok nátrium-karbonátos kezelése A bányaállapotú bentonitokat szobahőmérsékleten megszárítottuk, golyósmalomban meg- őröltük, DIN 30-as szitán átszitáltuk és no°-os szárítószekrényben 5 óráig tartó szárítással meghatároztuk nedvességtartalmukat. Ezután 100 — 100 g szárazanyagtartalmú bentonitot 200 — 200 ml desztillált vízzel homogén péppé kevertünk. A szuszpenziókhoz — száraz bentonitra számítva — 5% nátrium-karbonátot adtunk 5%-os vizes oldat formájában. A géllé dermedt rendszereket desztillált vízzel 500 — 500 ml-re egészítettük ki, többször átkevertük, egy napig állni hagytuk, majd vízfürdőn szárazra pároltuk, golyós- malomban megőröltük és DIN 30-as szitán átszitáltuk. 2. A szódázott bentonitok f r a k c i o n á 1 á s a A szódázott bentonitmintákból i%-os vizes szuszpenziókat készítettünk és 25 cm ülepítési magas- ság mellett 6 napig ülepítettük, majd a fennmaradó szuszpenziókat 2880 percenkénti fordulatszámmal 10 percig centrifugáltuk s így nagy diszperzitásfokú szuszpenzióhoz, zömmel kolloid részecskéket tartalmazó szolhoz jutottunk. 3. A bentonitok szerves ioncserekapacitásának meghatározása A centrifugált bentonitszuszpenziók stabilitása növekvő mennyiségű cetil-piridinium-klorid (CPC1) hatására fokozatosan csökken, majd egy meghatározott CPC1 mennyiségnél éles koagulálás lép fel. Ezt a stabilitásváltozást az okozza, hogy a bentonit kvantitatíve megköti (adszorbeálja) az oldatban levő cetil-piridinium (CP)-ionokat, mégpedig úgy, hogy a bentonit cserélhető pozícióban levő szervetlen ionjai helyére CP-ionok lépnek. Ezért van Olphen (1951) szerint a koaguláló-érték — amely nem más, mint 100 g bentonit koaguláltatásához szükséges CPC1- mennyiség g-ban vagy mekv-ben kifejezve — megadja a bentonit szerves ioncserekapacitását. A minták szerves ioncserekapacitását háromféle módszerrel hatá- roztuk meg: koaguláltató titrálással van Olphen (1951) szerint, valamint poteneiómetrikus és konduk- tometrikus titrálással Gudovics ésOvcsarenko (1963) szerint. A koaguláltató titrálást a következőképpen végeztük: néhány tized százalékos nátrium-bentonit- szuszpenzióhoz 2%-os vizes CPCl-oldatot adagoltunk mindaddig, amíg a rendszer teljesen koagulált. A koagulálás folyamatának befejezésekor a csapadék a felszínre emelkedik, a diszperziós közeg teljesen tiszta és átlátszó, benne zavarosodás egyáltalán nem észlelhető. A titrálás csepp-pontossággal végezhető. A potenciometriás titrálást néhány tized százalékos nátrium-bentonitszuszpenziókkal és 2%-os CPCl-oldattal végeztük. A szuszpenziók pH-ját a CPCl-mennyiség függvényében ábrázolva jellegzetes görbéket kaptunk és a görbék töréspontjának megfelelő CPCl-menny iségek alapján számoltuk a bentonit szerves ioncserekapacitását. * A vizsgálatokat Náray - Szabó István és Péter Tibomé végezték, amiért e helyen is őszinte hálánkat fejezzük ki. V á y k o n y i — S z d n t ó : Az organofil bentonitok előállítása 129 A konduktometrikus titrálást az előbbiekkel azonos koncentrációviszonyok között végeztük. A konduktometrikus titrálási görbék töréspontjának megfelelő CPCl-mennyiségeket fogadtuk el a nátriurn- bentonitok szerves ioncserekapacitásának. Irodalmi adatok és saját korábbi vizsgálataink szerint a bentonitok ioncserekapacitásuknál nagyobb mennyiségű CPCl-ot is képesek megkötni ekvivalens (molekuláris) adszorpcióval. Nem túlságosan nagy CPCl-mennyiségeknél (mintegy 80 — 120 mekv/100 g száraz bentonit) ez az adszorpció is gyakorlatilag teljes, az oldat egyensúlyi töménysége CP-ionokra nézve nagyon kicsiny (0,01% alatti), tehát praktikusan nulla. 4. Az organofil bentonitminták leválasztása, szűrése, mosása és szárí- tása Az organofil bentonitminták leválasztását 0,3 — 0,5% szuszpenzióból szobahőmérsékleten végez- tük i%-os CPCl-oldattal. Néhány órás állás után szűrőpapíron szűrtük, desztillált vízzel mostuk, ioo°-on megszárítottuk és DIN 100-as szitafinomságúra őröltük. 5. Az üledéktérfogat meghatározása Az üledéktérfogat-méréseket azonos keresztmetszetű, 0,1 ml beosztású iivegdugós kémcsövek- ben végeztük. A kémcsövekbe 10 ml benzolt mértünk be és ebben szuszpendáltuk a 4 óra hosszat i2o°-on szárított és még forró 0,5 g organofil bentonitot. A szuszpenziókat mindaddig ülepedni hagytuk, amíg kialakult az állandó üledéktérfogat. A szuszpendálást és az iilepitést többször megismételtük. 6. Az ülepedési sebesség meghatározása Az üledéktérfogat észlelése után az üledéket erőteljes rázással szuszpendáltuk és meghatároztuk az ülepedő szuszpenzió határfelületének időbeli elmozdulását. Ennek ismeretében meghatároztuk a szusz- penziók ülepedési sebességét. 7. Az organofil bentonitszuszpenziók belső súrlódásának meghatáro- zása Az ülepedési sebesség vizsgálata után meghatároztuk a benzolos organofil bentonitszuszpenziók kifolyási idejét Ostwald-féle kapilláris viszkoziméterben, és a benzol kifolyási idejének ismeretében kiszá- mítottuk a szuszpenziók relatív belső súrlódását. 8. A tixotróp koncentráció meghatározása A szuszpenziók tixotróp koncentrációjának meghatározását 11,3 mm átmérőjű 0,1 ml-es beosztási! üvegdugós kémcsövekben végeztük. A kémcsövekbe 5 ml benzolt mértünk és kis részletekben (kb. 0,05 g-os mennyiségekben) hozzáadagoltuk a vizsgálandó légszáraz organofil bentonitot. Végül elértünk egy" olyan szuszpenziókoncentrációhoz, amelynél — összerázás és egy perces állás után — a kémcső függőleges megfordításakor a szuszpenzió már nem folyat le a kémcső falán. Ez a kritikus szuszpenziókoncentráció az ún. „tixotróp koncentráció”. Kísérleti eredmények Az istenmezejei és a nagytétényi szódázott bentonitokból centrifugálással nyert nagy diszperzitásfokú frakciók mennyiségét a II. táblázat mutatja. A táblázat adataiból kitűnik, hogy az istenmezejei minták dezaggregációja, ill. peptizációja lényegesen nagyobb mértékű, mint a nagytétényi mintáké. A centrifugálással elválasztott finom frakciók mennyisége Quantities of fine fractions separated by centrifuging II. táblázat — Táble II Minta Frakció- mennyiség, % Rosszkúttetői sárga 55 Rosszkúttetői válogatott 59 Nagytétényi homokos 38 Nagytétényi kagylós 50 130 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet Mivel az organofil bentonit előállítása szempontjából igen fontos a bentonitok szerves ioncserekapacitása, további vizsgálataink elsősorban az optimális mennyiségű (5%) szódával kezelt mintákból nyert szuszpenziók koaguláló-értékeinek meghatározá- sára irányultak. A különböző módszerekkel kapott koaguláló-értékek csak egészen kis szórást mutattak (Szántó és munkatársai, 1967). A mérési eredmények átlagát a III. táblázatban foglaltuk össze. A centrifugálással elválasztott finom frakciók koaguláló-értéke (szerves ioncserekapacitás) Coagulation value (organic ion exchange capacity) of fine fractions separated by centrifuging III. táblázat — Table III Koaguláló-érték Minta CPC1 g/100 g CPC1 mekv/100 g Rosszkúttetői sárga 26,1 73,o Rosszkúttetői válogatott 25,4 71,0 Nagytétényi homokos 27,8 77,5 Nagytétényi kagylós 28,6 80,0 Ezek a kísérleti adatok azt mutatják, hogy a finom szuszpenziók koaguláló-értéke 'csak kismértékben változik a minta lelőhelye és minősége szerint, s az istenmezejei minták szerves ioncserekapacitása valamivel kisebb, mint a nagytétényi mintáké. Abból a célból, hogy megvizsgáljuk az adszorbeált szerves kation mennyiségének hatását az organofil termékek tulajdonságaira, a finom szuszpenziókból két-két külön- böző CP-tartalmú organofil mintát készítettünk. Minthogy az organofil bentonitok minősítése és felhasználása szempontjából alapvető jelentőségű az apoláris szerves folyadékokban (pl. benzolban) való dúzzadó- képesség, először ilyen irányai vizsgálatokat végeztünk. A duzzadás mértékéül — amint azt J o r d a n (1949, 1950) teszi — az üledéktérfogatot tekintettük. A szerves kationnal különböző mértékben telített minták benzolban mért üledéktérfogat-értékeit a IV. táblázatban foglaltuk össze. Ugyanezeket a kísérleti eredményreket mutatja az 1. ábra. A táblázat adataiból és az ábrából kitűnik, hogy az ugyanazon lelőhelyről származó bentonitokból előállított organofil termékeknél egyértelmű összefüggés van a benzolban Adszorbeált CP mekv/lOOg r. ábra. Az üledéktérfogat változása az adszorbeált szerves kation mennyiségének függvényében Fig. 1. Varia tion of the sediment volume as a function of the amount of adsorbed organic cations V á r k o n y i — S z á n t ó: Az organofil bentonitok előállítása 131 mért ül edékt érfogat nagysága és a szerves kationfelvétel között: az adszorbeált CP mennyiségének növelésével lineárisan nő a minták üledéktérfogata az általunk vizsgált telítettségi tartományban. Kitűnik az ábrából az is, hogy az istenmezejei és a nagytétényi minták „aktiválhatósága” különböző. Ugyanolyan CP-tartalom esetében az istenmezejei minták üledéktérfogata nagyobb, mint a nagytétényieké. A különböző bentonitokból előállított organofil bentonitminták jellemző tulajdonságai Characteristies of organophile bentonite samples produced from different bentonites IV. táblázat - Table IV Minta Adszor- beált CP mekv/100 g Üledék- térfogat ml/0,5 g Relatív belső súrlódás Tixotróp konc. g/100 ml Ülepedési sebesség cm/min Rosszkúttetői sárga 59,o 73,8 2,15 2,80 1,32 1,40 19,2 15,4 2,5 Ü3 Rosszkúttetői válogatott . . . 67,2 84,0 2,10 3,25 i,35 1,46 18,7 i5,4 2,1 1,1 Nagytétényi homokos 73,2 9i,5 1,75 2,70 1,30 i,39 24,9 16,4 3.3 1.4 Nagytétényi kagylós 91,8 114,8 2,80 4,15 1,38 1,60 1 7,7 12,0 1,4 0,7 Teljesen hasonló viszonyokat találunk, ha a benzolos szuszpenziók belső súrlódá- sát vizsgáljuk. A kísérleti adatok (IV. táblázat és 2. ábra) ebben az esetben is két egyenes mentén helyezkednek el: az egyik egyenesre az istenmezejei, a másik egyenesre pedig a nagytétényi minták belső súrlódás-értékei esnek. Az organofil bentonitszuszpenziók relatív belső súrlódása — az üledéktérfogathoz hasonlóan — annál nagyobb, minél nagyobb a bentonit CP-tartalma. Ezek az eredmények amellett szólnak, hogy a szusz- penziók üledéktérfogata és belső súrlódása párhuzamosan változik, s így az üledéktérfogat mellett a szuszpenziók relatív belső súrlódásával is jellemezhetjük az organofil bentonitok Adszorbeált CP mekv/lOOg 2. ábra. A relatív belső súrlódás változása az adszorbeált szerves kaüon mennyiségének függvényében Fig. 2. Variation of the relatíve inner friction as a function of the amount of adsorbed organic cations 132 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet 3. ábra. A relatív belső súrlódás változása az íiledéktérfogat függvényében Fig. 3. Varia tion of the relatíve inner friction as a function of sediment volume duzzadóképességét. Szépen megmutatkozik ez a párhuzamosság a 3. ábrán, ahol a benzo- los szuszpenziók relatív belső súrlódását az üledéktérfogat függvényében ábrázoltuk. A fentebb bemutatott kísérleti adatok alapján várható, hogy az ún. tixotróp koncentráció is nagymértékben változik a minta CP-tartalmával. Az idevonatkozó kísér- . leti adatok (IV. táblázat és 4. ábra) azt mutatják, hogy az adszorbeált mennyiség növe- lésével csökken a benzolos szuszpenziók tixotróp koncentrációja, tehát antiparallel válto- zik az üledéktérfogattal (5. ábra) és a belső súrlódással, annak megfelelően, hogy növekvő , CP-tartalommal nő a duzzadóképesség. Az istenmezejei és a nagytétényi minták közötti különbség ebben az esetben is megmutatkozik. Adszorbeált CP mekv/lOOg 4. ábra. A tixotróp koncentráció változása az abszorbeált szerves kation mennyiségének függvényében Fig. 4. Variadon of tixotropic concentration as a function of the amount of adsorbed organic cations V á y k o n y i — S z á n t ó : Az ovganofil bentonitok előállítása 133 5. ábra. A tixotróp koncentráció változása az üledéktérfogat függvényében Fig. 5. Variation of tixotropic concentration as a function of sediment volume A duzzadóképességet a fentieken kívül jellemezhetjük még a benzolos szuszpen- ziók iilepedési sebességével is. Az ülepedési sebességet úgy határoztuk meg, hogy az üle- pedési görbe kezdeti és végső közel lineáris szakaszát meghosszabbítottuk és a két egyenes metszéspontjához tartozó ordináta- és abszcissza-értékek hányadosát képeztük. Az ilyen módon nyert eredményeket a IV. táblázatban és a 6. ábrán foglaltuk össze. Ezek a kísér- leti eredmények azt mutatják, hogy a benzolos szuszpenziók ülepedési sebessége — hasonlóan a tixotróp koncentrációhoz — csökken az adszorbeált CP mennyiségének növe- lésével. A 7., 8. ábrából kitűnik, hogy egyértelmű összefüggés van az ülepedési sebesség és az üledéktérfogat, valamint az ülepedési sebesség és a tixotróp koncentráció között: az ülepedési sebesség — amint az várható is — csökken az üledéktérfogat és nő a tixotróp koncentráció növekedésével, annak megfelelően, hogy a duzzadóképesség növekedésével Adszorbeált CP mekv/lOOg 6. ábra. Az ülepedési sebesség változása az adszorbeált szerves kation mennyiségének függvényében Fig. 6. Variation of the rate of deposition as a function of the amount of adsorbed organic cations 134 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet 7. ábra. Az ülepedési sebesség változása az üledéktérfogat függvényében Fig. 7. Variadon of the rate of deposition as a function of sediment volume nő a benzolos szuszpenziók stabilitása. Ez a kísérleti tény amellett szól, hogy az üledék- térfogat, a belső súrlódás és a tixotróp koncentráció mellett a benzolos szuszpenziók ülepedési sebességével is jellemezhetjük az organofil bentonitok duzzadóképességét. A bemutatott kísérleti eredmények alapján látható, hogy az adszorbeált szerves kation mennyiségével nő az organofilitás mértéke és ezzel párhuzamosan növekszik a duzzadás és a dezaggregáció apoláris közegben. Ez kifejezésre jut egyfelől az üledéktér- fogat és a belső súrlódás növekedésében, másfelől az ülepedési sebesség és a tixotróp koncentráció csökkenésében. A fenti tulajdonságok vizsgálata tehát lehetővé teszi az organofil bentonitok minőségének megbízható jellemzését. 8. ábra. Az ülepedési sebesség változása a tixotróp koncentráció függvényében Fig. 8. Varia tion of the rate of deposition as a function of tixotropic concentration V á r k o n y i — S z á n t ó : Az organofil bentonitok előállítása 135 IRODALOM - REFERENCES Barrer, R. M. — MacEeod, D. M. (1955): Activation of montmorillonite by ion-exchange and sorption complexes of tetra-alkyl ammonium montmorillonites. Trans. Faraday Soc. 51, 1290. — B e r g e r, G. (1941): Chem. Weekblad 38, 42. Cit. G e n t i 1 i, R. (1957): Organische Derivate des Mont- morillonits. Disszertáció, Zürich. — C o w a n, C. T.-White, D. (1958): The mechanism of exchange reactions occuring between sodium montmorillonite and various n-primary ahphatic amine salts. Trans. Faraday Soc. 54, 691. — D e u e 1, H. — H uber, D. — G ünthard, H. H. (1952): Organische Derivate von Tonmineralien. Untersuchungen an Phenylmontmorilloniten. Helv. Chim. Acta 35, 1799. — D e u e 1, H. -Huber, G.-Iberg, R. (1950): Organische Derivate von Tonmineralien. Helv. Chim. Acta 33, 1229. — D e u e 1, H.-Iberg, R. (1953): Organische Derivate von Tonmineralien. Differentialther- cnoanalyse von Phenylmontmorillonit. Helv. Chim. Acta 36, 808. — D e u e 1, H. (1951): Organische Derivate von Tonmineralien. Kolloid-Z. 124, 164. — Erbring, H.-feliman, H. (1944): Aus- tauschreaktionen an Na-Bentoniten mit grossvolumigen organischen Kolloidionen. Kolloid-Z. 107, 201. — Gentili, R. — D e u e 1, H. (1957): Organische Derivate von Tonmineralien. Abbau von Phenylmont- morillonit. Helv. Chim. Acta 40, 106. — Gentili, R. (1957): Organische Derivate des Montmorillonits. Disszertáció, Zürich. — Granquist, W. T. — M c A t e e, J.E. Jr. (1963): The gelation of hydrocarbons by montmorillonite organic complexes. The role of the dispersant. J. Colloid Sci. 18, 409. — Greenland, D. J. — Quirk, J. P. (1962): Adsorption of 1-n-alkyl pyridinium bromides by montmorillonite. Clays ind Clay Minerals, 9. kötet, Pergamon Press, New York, 484. — r y 6 o b h q, H. B — O b 1 a p e r t o, . I. (1963): OőpaiOBaHae opraHo Palaeocyclotus margaritatissimus nov. sp. (operculum) (1. ábra; I. tábla, 4. ábra) Holotypus: M. Áll. Földtani Intézet, lelt. sz. E. Eocus ty picu s: Dudar. Stratum typicum: nummulit eszes homokkő, lutéciai emelet. Derivatio nominis: margaritatus (latin) : gyöngyözött. 1. ábra. Palaeocyclotus margaritatissimus nov. sp. fedő- lemeze (operkuluma), a) belső oldal, b ) metszet Fig. 1. Palaeocyclotus margaritatissimus nov. sp., Deckel (Operculum), a) Innenseite, b) Scknitt Alacsony korong alakú, de a felső oldala befelé tölcsérszerűen mélyedő, középen pedig átfúrt. Nagyobbik átmérője 1,5 mm, a kisebbik 1,45 mm, magassága kb. 0,2 mm, a közepén levő lyuk átmérője 0,1 mm-nél kisebb. Belső-oldala igen kevéssé domború, tiz lassan, egyenletesen növekedő kanyarulata befelé kissé egymásra áthajló, határozottan kivehető varratvonallal. A belső oldal a varratvonalaktól eltekintve díszítetlen. A külső oldalon pontosan olyan méretű kanyaru- latok vannak, mint a belső oldalon; kívülről nézve balra csavarodottak. A kanyarulatok kívülről befelé egyenletesen ereszkednek, egymástól igen erős varrattal jól elválnak, s minden kanyarulaton 42 — 44 finom gyöngyszerű (félgömb alakú) duzzanat van, sűrűn egymás mellett, de nem torzulva-összepréselve. A kanyarulatok szélessége és a szemcsék nagysága befelé egyenletesen csökken. A korong oldala igen kevéssé homorú (horpadt), belül kissé jobban kiszélesedett, mint kívül, de azért a belső kiszögellés gerincnek vagy lépcsőnek nem nevezhető. A külső peremnél a szélső kanyarulat csomósora kiér az oldal felső (igen csekély) kiemel- kedésére. Ebből a nemzetségből ismeretes a Palaeocyclotus exaratus Sandberger oper- culuma (W e n z 1938 — 1944, p. 462 — 463, fig. 1167; Cyclotus exaratus Sandberger 1875, p. 241, tab. 12, fig. 6; Cyclotopsis exarata Sandberger, Oppenheim 1895, p. 121 — 122; Cyclostoma (Cyclotus) exarata Sandberger, Gregorio 1892, p. 13, tab. 1, fig. 25 — 27). Oppenheim a saját maga által leírt Cyclotopsis vicentina alakot (Oppenheim 1890, p. 19, tab. 3, fig. 5) utóbb a C. exarata-val azonosította (Oppenheim 1895, p. 121 — 122). A csigaház kevés kanyarulatból áll, alacsony kúp alakú, kanyarulatai gyorsan növekednek, erősen domború oldalvonalúak, sűrű gyenge spirális díszítéssel. A szájnyílás szabályos kör alakú. Az operkulum minden lényeges jellege azonos a most előkerült dudari fajéval: korong alakú, belső oldala lapos, egyenle- tesen növekedő kanyarulatokkal; külső oldala tölcsérszerűen bemélyedt, a kanyarulatok itt is jól láthatók, határozott varratvonallal, a varratok közt ferde vonalak keresztezik a kanyarulatok felszínét. A korongot középen kis lyuk fúrja át, oldalról nézve határozott bemélyedés látszik a kerületen. Ilyen nagyfokú egyezés a nemzetségi hovatartozást biztosan eldöntheti. A két alak eltérései a következők. A P. exaratus operkuluma nagyobb (több mint kétszerese a dudarinak), valamivel magasabb (vastagabb), az oldal kivájtsága jóval határozottabb, mélyebb, a kanyarulatok aránylag szélesebbek, számuk valamivel kisebb, legfőkép pedig 1 Strausz: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből I. 149' hiányzik a külső oldal kanyarulatainak gyöngyözöttsége. A Palaeocyclotus F i s c h e r 1885 nemzetséget a Cyclophoridae családba sorolják (W e n z 1938 — 1944, p. 451—452). Többé-kevésbé hasonló korong alakú operkulumok előfordulnak a Pomt tiasidae család- ban is (W e n z 1938—1944, p. 531; régebben ,,Cyclostomidae”). Ezek mind édesvízi vagy szárazföldi életmódhoz alkalmazkodott alakok, kopoltyúk helyett lélekzőüreggel (nem valódi tüdős csigák). A Palaeocyclotus exaratus Sandberger faj Észak-Olasz-, ország szárazföldi és édesvízi kifejlődésű felsőeocén rétegeiben gyakori. A dudari középső- eocén nummuliteszes-molluszkumos homokkő partközeli lerakódás, összemosott puha- testű-házakkal. Szárazföldi vagy édesvízi fajból könnyen kerülhetett ide az opereulum. A Palaeocyclotus exaratus csigaháza azonban eddig nem került elő innen (és sehonnan az originális olaszországi lelőhely közvetlen környékén kívül). Rissoa aff. nana famarck (1802) 1806 (I. tábla, 5. ábra) Egyetlen példány, teljesen ép, magassága 2,7 mm, szélessége 1,4 mm, a szájnyílás magassága 1,3 mm. Hat kanyarulatból áll, a kanyarulatok egyenletesen, közepes mérték- ben domborúak, díszítésük 10— 11 vastag, tompa axiális borda, elég keskeny, de mély közökkel elválasztva. A bordák az utolsó kanyarulaton nem terjednek a bázisra, foko- zatosan lapulnak el. A szájnyílás aránylag keskeny, fent hegyes ellenesorgóval, lent is szűkülő, majdnem kihúzott. A Rissoa nana Lamarck faj típusától annyiban tér el , hogy bordáinak száma kisebb, bordái vastagabbak, szájnyílása keskenyebb, fent inkább kihegyesedő. (Rissoa nana Lamarck, Deshayes 1856—1866, vol. 2, p. 409, tab. 24, fig. 10—12; Rissoa nana Lamarck, Cossmann etPissarro 1910— 1913, tab. 15, fig. 95 — 1). Sokkal közelebb áll hozzá a Rissoa nana pseudoturricula Strausz; ennek utolsó vagy két utolsó kanyarulatán a díszítés jellege ugyanolyan, mint a most tárgyalt alakon, azonban a felső kanyarulatokon a bordák száma nagyobb, a szájnyílása pedig alacsonyabb, és szélesebb. A dudari anyag vizsgálatakor a R. pseudoturricula alakot önálló fajnak tartottam (Strausz 1966, p. 22, no, tab. 5, fig. 13, 14), mert átmeneteket nem talál- tam a R. nana felé. Neszmélyen azonban olyan példányok kerültek elő, amelyek mind a kanyarulatok domborulata, mind a bordázat jellege tekintetében folytonos sorokat mutat- nak a két alak közt, így faj és alfajként való összekapcsolásuk indokolt. A Rissoa nana fajnak két további változata vagy alfaja is ismeretes eocén képződményeinkből: Rissoa nana munieri S z ő t s és R. nana dudariensis Strausz, mindkettőn nagyobb a bordák száma, mint a franciaországi típuson, tehát az itt tárgyalt kevésbordájú alaktól még inkább eltérnek (Rissoa munieri Szőts 1953, p. 37, 149, tab. 2, fig. 27; a R. nana fajjal való szoros kapcsolatát szintén a gazdag neszmélyi anyag bizonyítja; Rissoa nana dudariensis Strausz 1966, p. 21, 109— no, tab. 5, fig. 17, 18). Tökéletes megtartása és más alakoktól való határozott eltérése dacára sem látszik megokoltnak új név adása, mert ebben az alakkörben — a felsorolt adatok szerint is — olyan nagy a változékonyság, sok az átmenet, hogy egyetlen példányból nem vonhatunk le elég következtetést. Assiminea dudariensis Strausz 1966 1966 Assiminea dudariensis Strausz, p. 23, in, tab 6, fig. 1. Egy kisebb méretű, és csak négy kanyarulatból álló példány ugyan egyezik az eredetileg leírt típus jellegeivel (csak az nagyobb, öt és fél kanyarulatnvi) , egy másik, szintén öt és fél kanyarulatból álló példány azonban a szájnyílás alakja tekintetében köze- ledik a Gántról Szőts által leírt alakhoz (Assiminea quadrangulata Szőts 1953, p 39, 151, tab. 2, fig. 33), míg a méret és a spira: szájnyílás arány tekintetében az A. duda- 150 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet riensis jellegeinek felel meg. Lehetséges ezek szerint, hogy a két alak közt valóban van átmenet, s akkor a dudari alakot az A . quadrangulata Szőts alfajának kell tekinteni. Turritella cfr. nilotica Oppenheim Egyetlen sérült, kopott példány került itt elő ebből az érdekes alakból. Neszmély- ről gazdag, jó megtartású anyag áll rendelkezésre belőle. Annak alapján megállapítható, hogy a termet, a kanyarulatok alakja (kezdetben domború, lejjebb egyszögletű) , a bor- dák fokozatosan növekedő száma, egy darabig növekedő, majd csökkenő erőssége tekin- tetében is teljesen egyezik a T. nilotica fajjal (Oppenheim 1903 — 1906, p. 246— I 247, tab. 22, fig. 15). Az azonosításnak egyetlen akadálya az, hogy Oppenheim nem adta meg az általa leírt faj méretét, tábláján sem a nagyítás fokát, így nincs kizárva, hogy több centiméteres alak az, míg az itteni csak néhány mm. Turritella sp. Igen karcsú termetű, a kopott példány kilenc kanyarulatból áll (búbrész), 4 mm magas. A kanyarulatok oldalvonala egyenes, a varratok feltűnően ferde lefutásúak, kevéssé bevágódnak. Díszítés nem látszik. Nem egyezik a termete és kanyarulatainak alakja az ismert hazai alakokéval. A T. vinculata Z i 1 1 e 1 valamivel zömökebb, fiatal kanyaru- latokon nemigen jelentkezik a varratok felett a spirális gerincecske, de búbrésze feltű- nően tompa (Turritella vinculata Z i 1 1 e 1 1862, p. 386, tab. 2, fig. 8), ezzel szemben a most tárgyalt alak btíbrésze hegyes, karcsú. Mesalia sp. (I. tábla, 7. ábra) Hat kanyarulatból áll, 2 mm magas, 1 nun széles. Kúp alakú a spíra, majdnem kétszer olyan magas, mint a szájnyílás; a búbrész kissé tompított. A kanyarulatok dom- borúak, mély varratokkal elválasztva. Díszítésük lefelé növekedő számú és erősségű spirális zsinórozás, az utolsó előtti kanyarulaton 4 zsinór; a díszítés majdnem változat- lanul folytatódik a bázison is. A szájnyílás tág, fent és lent kihegyesedő, a külső szájperem éles, igen vékony, a belső szájperemen ajak nincsen. A külső szájperem kissé sérült, de látszik középen előre, alul hátra-ívelése, majdnem visszavágott lefutása. Díszítése a Mesalia dudariensis S t r a u s z (1966, p. 25, 112, tab. 6, fig. 7, 8) fajé- val egyezik, csak kevésbé karcsú termetével tér el attól. Colina per elegáns Deshayes 1866 1856 — 1866 Cerithium perelegans Deshayes 1856 — 1866, vol. 3, p. 158, tab. 74, fig. 16, 17 1910 — 1913 Colinia perelegans D e s h a y e s, Cossmann et Pissaro tab. 27, fig. 147— 1 Hét-kanyarulatnyi töredékes, kissé kopott példány. így is elég nagy valószínűség- gel megállapítható, hogy közelebb áll a franciaországi típushoz, mint a Magyarországról eddig előkerült egyetlen másik (szintén dudari) példány (Colina perelegans Deshayes var?, S t r a u s z 1966, p. 34, 117, tab. 7, fig. 5): spirális díszítése valamivel vastagabb zsinórokból áll, a kanyarulatok oldalvonalán szögletek nincsenek. Nyilván az itteni pél- dányokon is jelentős változékonyságot várhatunk, hiszen Franciaországban is több vál- tozatot különböztettek meg ennek a fajnak a keretében. Ezek közül a Colina perelegans angusta Deshayes (Cossmann etPissarro 1910— 1913, tab. 27, fig. 147 — 1 ’) hasonlít leginkább a most talált példányhoz, egyenletesebb zsinórozásával. Newtoniella multispirata Deshayes 1837 Egy példány ebből a ritka fajból; Magyarországról eddig csak két példánya volt ismeretes, szintén Dudáiról (S t r a u s z 1966, p. 35, 118, tab. 7, fig. 6, 7). Eulimella (Syrnola) sp. (aff. dudariensis Strausz 1966) (2. ábra) Karcsú magas alakból származó töredék, a nemzetségben aránylag nagynak mond- ható. Két és fél utolsó kanyarulata maradt meg, 4 mm magas, az utolsó kanyarulat 2,7 mm magas, a szájnyílás 1,4 mm magas, keskeny -ováhs, fent hegyes. A ház szélessége 1,4 S transz: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből I. 151 min, felfelé igen kevéssé keskenyedő, tehát kis búbszögű, hosszú spirájú alak lehetett. A kanyarulatok oldalvonala alul beszűkül (majdnem cserepezettnek mondható), de feljebb alig domború. A varrat igen élesen bevágódó. Különösen feltűnő az utolsó kanya- rulat nagy magassága, ennek oldalvonala fent (kevéssel a varrat alatt) csekély mérték- ben homorú. 2. ábra. Eulimella (Syrnola) sp. Fig. 2. Eulimella (Syrnola) sp. A kanyarulatok és a szájnyílás alakja egyezik az Eulimella (Syrnola) dudariensis S t r a u s z fajjal (S t r a u s z 1966, p. 38, 120—121, tab. 7, fig. 15), de karcsúbb ter- metű. Franciaországi fajok közt az Eulimella ( Syrnola ) arcta Deshayes utolsó kanyarulatai hasonló jellegűek (Cossmann etPissarro 1910—1913, tab. 6, fig. 43-i6). Odostomia pannonica S z ő t s 1953 Három példány, egyiken az embrionális ház ferdülése is kisebb a szokottnál, bemerülése az első rendes kanyarulatba pedig még inkább kisebb mértékű, mint ami az Odostomia nemzetség keretében általános, így az embrionális ház nukleusza csak részben fedett. Főleg a neszmélyi anyagban figyelhető meg, hogy egyes Odostomia példányok embrionális háza a szokottnál kevésbé merül, másrészt Syrnola alakokon is előfordul az embrionális háznak 90 foknál nagyobb ferdülése. így a két nemzetségi keret határa egymás felé nem mindig éles. Scala sp. Karcsú termetű, kis méretű alak; a négy kanyarulatból álló töredék 1,8 mm magas (a búbrész hiányzik). A kanyarulatok erősen, egyenletesen domborúak, a varratok mélyek, az axiális díszítés nyoma a kopott felületen is jól látszik. A szájnyílás kicsi, kerek, pere- mei sérültek. A magyarországi eocénben Scalak igen ritkák, Dudarról eddig nem említették Marginella (Stazzania) crassula dudariensis Strausz 1966 1966 Marginella (Stazzania) dudariensis Strausz, p. 67 — 68, 138, tab. 20, fig. 2 — 6. Az újabb leletek azt bizonyítják, hogy a karcsúbb M. pannonica S z ő t s, a zömökebb M . dudariensis Strausz és a középmagasságban kissé kidúzzadó M. crassula Deshayes közt vannak átmenetek. Ezért a két hazai alak a franciaor- szági faj alfajának tekinthető. 152 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet Cylichna gantensis Szőts 1953 (aberr.) (3. ábra) 1953 Cylichna gantensis Szőts, p. 78, 200, tab. 7, fig. 39. Fig. 3. Cylichna gantensis Szőts, a) normales Exemplaraus Neszmély, b) aberrantes Exemplar aus Dudar 3. ábra. Cylichna gantensis Szőts, a) szabályos példány Neszmélyről, b) aberráns példány Dudarról Egy, a szokottnál kisebb, 1,8 mm magas példány több jellegben eltér a típustól. A szájnyílás felső végénél túlságosan befelé és hátra, lejjebb pedig kissé előre hajlik a külső szájperem, majd csekély horpadás alatt túlságosan hirtelenül tágul a szájnyílás. Ezeket a jellegeket torzulásnak minősíthetjük. z. Scutus compressus Deshayes 9 x nagyítás Scutus compressus Deshayes Vergrösserung 9 x 2. Collonia sp., fedőlemez, kívülről, nagyítás 23 X Collonia sp., Deckel von aussen, Vergrösserung 23 X 3. Collonia sp. (operculum), kívülről, nagyítás 13 x Collonia sp. (Deckel) von aussen, Vergrösserung 13 X 4. Palaeocyclotus margaritatissimus nov. sp., fedőlemez, kívülről, 23 X nagyítás Palaeocyclotus margaritatissimus nov. sp., Deckel, von aussen, Vergrösserung 23 X 3. Rissoa aff. nana Eamarck 19X nagyítás Rissoa aff. nana Eamarck Vergrösserung 19 X 6. Phasianella (Tricolia) sp. 13 x nagyítás Phasianella (Tricolia) sp. Vergösserung 13 x 7. Mesalia sp. 21 x nagyítás Mesalia sp. Vergrösserung 21 x Cossmann, M. (1888): Catalogue illustré des coquilles fossiles de l’éocéne des environs de Paris. Aun. Soc. Malacok Béig., vol. 23. — C o s s m a n n, M. (1893 — 1925): Essais de la paléoconchologie comparée. Paris. — Cossmann, M. et P i s s a r r o, G. (1910 — 1913): Iconographie compléte des coquilles fossües de l’éocéne des environs de Paris, vol. 2. Paris. — Deshayes, G. P. (1856 — 1866): Description des animaux sans vertébres découverts dans le Bassin de Paris. Paris. — Gregorio, M. A. (1892): Description des certains fossiles -extramarins de l’éocéne vicentin. Ann. Geol. Pál., vol. 10. Palermo. — O p p e n h e i m, P. (1890): Die Eand- und Süsswasserschnecken dér Vicentiner Eocánbil- dungen. Denksch. math. natunv. Cl. Akad Wiss. Wien, vol. 57. — Oppenhe im, P. (1895): Neue Bin- neuschnecken aus dem Vicentiner Eocan. Zeitschr. Deutsch Geol. Gesellsch., vol. 47. — O p p e n h e i m, P. (1903 — 1906): Zűr Kenntniss alttertiárer Faunén in Aegvpten. Palaeontographica, vol. 30. — Sand- berger, F. (1875): Eand- und Süsswasser- Conchylien dér Vorwelt. — Strausz E. (1966): Dudari eocén csigák. Die Eozangastropoden von Dudar in Ungarn. Geologica Hímgar., ser. Palaeont., fasc. 33. — Szőts E. (1953): Magyarország eocén puhatestűi. I. Gántkömyéki eocén puhatestűek. Mollusques éo- cénes da la Hongrie. I. Ees mollusques éocénes des environs de Gánt. Geologica Hungar.,ser. Palaeont., fasc. 22. — Szőts E. (1956): Magyarország eocén (paleogén) képződményei. L’éocéne (paléogéne) de la Hongrie. Geologica Hungar., vol. 9. — W e n z, W. (1938 — 1944): Gastropoda, -in Schindewolf, O. H.: Handbuch dér Palaozoologie. Berlin. — Z i 1 1 e 1, K. (1862): Die obere Nummulitenformation in E7ngam. Sitzungsber. Akad. Wiss. Wien, vol. 46. TÁBEAMAGYARÁZAT — TAFEEERKEARUNG I. tábla — Tafel I. ÍROD alom - IJTERATUR S t r a n s z : A prótermetű puhatestűek a dudari eocénből I . 153 Über Kleinmollusken aus dem Mittel-Eozán von Dudar DR. L. STRAUSZ Aus dem Nummuliten-Molluskensandstein von Dudar (S z ő t s 1956, p. 44; Strausz 1966, p. 6, 99) stehen einige neue Vorkommnisse zűr Verfügung, darunter scköne Deekel (Operkulen) von Gastropoden. Scutus compressus Deshaves 1864 Tafel I, Fig. 1 1910 — 1913 Scutum compressum Deshayes, Cossmann etPissaro, tab. 2, fig. 11 — 13 Das erste Vorkommnis dieser Art in Ungam, ein Exemplar von 7,5 mm Lángé, 1,5 mm Breite. Die Basalebene steht sehieí, darum ist die Höhe des Apex an dér einen Seite gemessen 1,2 mm, an dér anderen 1,8 mm. Dér Apex liegt 1,5 mm weit von dem Yorderende. Die rechte Seite des Scheitels ist radial fein gerippt, die linké Seite nicht. Unter den in Dudar vorkommenden fünf anderen ScM/ws-Arten steht S. dudarien- sis Strausz (1966, p. 8, 100— 101, tab. 1, fig. 3, 5) dem S. compressus am náehsten, ist doeh etwas höher und viel breiter. Phasianella (Tricolia) sp. Tafel I, Fig. 6 Ein verletztes Exemplar ist sehlanker, als die in Dudar vorkommende Art Phasi- anella (Tricolia) colorata Szőts (s. Strausz 1966, p. 14, 105). Palaeocyclotus margaritatissimus nov. sp. (operculmn) Fig. 1, Tafel I, Fig. 4 Holotypus: Ung. Geol. Anst., Inven tamummer E Locus typicus: Braunkohlenrevier von Dudar, Ungam Stratum typic um: Nummulitensandsteiii, Lutetien Derivatio nominis: margaritatus (latéin) : geperlt Ein einziges Exemplar, scheibenförmig, rimdheh; grösster Durehmesser 1,5 mm, kleinster 1,45 mm, Dieke etwa 0,2 mm. Die innere Oberfláehe ist schwach gewölbt, mit 10 allmáhlich wachsenden engen Windvmgen, sonst unverziert. Die Aussenseite ist flach- trichterförmig eingesenkt, gleichfalls mit 10 Windungen, die gleichmássig innenwárts sehmáler werden und tiefer liegen, und von je 42 — 44 regelmássigen, dicht stehenden Per- ien verziert sind. Das Zentrum dér Scheibe ist durchbohrt, die Breite des Loches betrágt weniger als 0,1 mm. Die Seiten dér Scheibe sind sehr schwach ausgehöhlt (kaum konkave Seitenlinien) , die Innenseite des Deckels kaum bemerkbar breiter als die Aussenseite. Steht dér Art Palaeocyclotus exaratus Sandberger sehr nahe ( Cyclotus exaratus Sandberger 1875, p. 241, tab. 12, fig. 6; Palaeocyclotus exaratus Sand- berger, Wenz 1938—1944, p. 462 — 463, P'ig. 1167). Die Abweichungen sind die folgenden: Dér Deekel des Palaeocyclotus exaratus ist mehr als zweimal so gross, dicker, seitlich stárker ausgehöhlt, besteht aus breiteren Windungen, dérén Zahl aber geringer ist, hauptsáchlich sind aber die Windungen an dér Aussenseite nicht mit Perien, sondern nur mit schwachen schrágen Linien verziert. Rissoa aff. nana Lamarck (1802) 1806 Tafel I, Fig. 5 Höhe 2,7 mm, Breite 1,4 mm, Höhe dér Mündung 1,3 mm. Besteht aus 6 gleich- mássig gewölbten Windungen, verziert durch 10— n dicken, stumpfen Axialrippen. Unterscheidet sich von R. nana Lamarck durch die kleinere Zahl und bedeutendere Dicke dér Rippen. Die letzten Windungen sind den von R. nana pseudoturricula Strausz áhnlich verziert, die oberen Windungen jedoch nicht, und die Mündung ist schmaler, oben mehr gespitzt (Rissoa pseudoturricula Strausz 1966, p. 22, no, tab- 5. fig- 13. 14)- 154 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet Turritella cfr. nilotica Oppenheim 1906 Ein verletztes Exemplar. Hingegen ist in Neszmély diese Form háufig, imd lassen sich die Verzienmgselemente von den Anfangswindímgen an wohl verfolgen. Die Zahl dér Spiralrippen wáchst gleichmássig, ihre Stárke aber vermindert sich. Die oberen Windun- gen sind gewölbt, die mederen schwach einkantig. Die Identifizierung mit dér ágyptischen Art bleibt nur darrnn zweifelhaft, weil weder an den Abbildímgen, noch im Text von Oppenheim Angaben über die Masse angegeben sind. Es ist alsó möglich, dass T. nilotica mehrere cm hoch ist, unsere Form aber nur einige mm erreicht. Mesalia sp. Tafel I., Fig. 7 Besteht aus sechs Umgángen, ist 2 mm hoch, 1 mm breit. Die Spira hoch-kegel- förmig, beinahe zweimal so hoch wie die Mündung. Die Umgánge sind gewölbt, mit Spiralschnüren verziert, dérén Zahl nach untén wáchst, vier auf dem vorletzten Umgang. Die Verzienmg dér M. dudariensis Strausz (1966, p. 25, 112, tab. 6, fig. 7, 8) ist áhnlich, sie ist aber bedeutend schlanker. Colina per elegáns Deshayes 1 866 ' 1856 — 1866 Cerithium perelegans Deshayes, vol. 3, p. 158, tab. 74, fig. 16, x 7 1910 — 1913 Colinia perelegans Deshayes, Cossmann et Pissarro, tab. 27, fig. 147 — 1 Bisher war nur ein Exemplar aus Ungam bekannt ( Colina perelegans Deshayes var., Strausz 1966, p. 34, 117, tab. 7, fig. 5), dessen Windungen mehr kantig sind, als die des Typus aus Frankreich. Das jetzt gefundene Exemplar steht dem Typus, imd auch dér Unterart Colina perelegans angusta Deshayes (Cossmann et Pis- sarro 1910— 1913, tab. 27, fig. 147 — 1’) náher. Eulimella (Syrnola) sp. Fig. 2 Ein Bruchstück, besteht nur aus den letzten zweieinhalb Windungen. Die letzte Windung ist 2,7 mm hoch, 1,4 mm breit, die Mündung 1,4 mm hoch. Wahrscheinlich eine schlankere und höhere Form, als Eulimella (Syrnola) dudariensis Strausz (1966, p. 38, 120— 121, tab. 7, fig. 15). Marginella (Stazzania) crassula dudariensis Strausz 1966 1966 Marginella (Stazzania) dudariensis Strausz, p. 67 — 68, 138, tab. 20, fig. 2—6 Neuere Funde bestátigen, dass es Übergánge zwischen M. crassula Deshayes, M. pannonica Szőts und M. dudariensis Strausz gibt, darrnn sind die beiden letzten als Unterarten dér M. crassula zu deuten. Cylichna gantensis Szőts 1953 (aberr.) Fig. 3b X953 Cylichna gantensis Szőts, p. 78, 200, tab. 7, fig. 39 Ein kleines aberrantes Exemplar hat eine in dér Mitte engere, untén mehr ausge- breitete, oben ungewöhnlich abgerundete und nach innen und nach hinten gebogene Mün- dung. Ausser den behandelten Formen sollen noch folgende erwáhnt werden, die für die Fundstelle Dudar neu sind: Arca (Arcopsis) scapulina Lamarck, Solariella tricincta tricincta Deshayes, Lacuna transparens Szőts, Vermetus conicus Lamarck, Scala sp. I. tábla — Tafel I. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. ( 1969) 99. 155 — 165 ŐSFÖLDRAJZI — SZERKEZETI SZEMPONTOK A MAGYAR BAUXIT KORKÉRDÉSÉHEZ IFJ. DR. DUDICH ENDRE — KOMEÓSSY GYÖRGY* (2 ábrával, 1 táblázattal) Összefoglalás: a szerzők megkülönböztetik a bauxit keletkezési és települési korát. 10 pontban foglalják össze hazai bauxitelőfordulásaink ősföldrajzi és szerkezeti fejlődésének lényeges szakaszait. Három (alsókréta, felsőkréta és paleocén-alsóeocén) genetikai bauxit- szintet különböztetnek meg. Tárgyalják az átülepítés típusait. Elgondolásukat fejlődés- történeti rajzsorozattal illusztrálják. Kísérletet tesznek fontosabb előfordulásaink besoro- lására. Bevezetés Hazai bauxittelepeink települési viszonyaira vonatkozólag a Bauxitkutató Vállalatnál nagy megfigyelési és vizsgálati adattömeg gyűlt össze. Ennek, valamint a hazai és külföldi szakirodalomnak a tanulmányozása, továbbá a Dunántúli Középhegység eocénjének újravizsgálata együttesen késztetett bennünket arra, hogy hozzászóljunk a magyar karsztbauxit korkérdéséhez(I. táblázat). Bauxitterületeink teljesebb rétegsorú környékének összehasonlító fejlődéstörténe- tét vettük alapul. Megkülönböztettük a bauxit keletkezési és települési korát. Az utóbbit a végső felhalmozódáshoz, ill. átülepítéshez kötöttük. Ez a fedő üledékképződését mege- lőző süllyedéshez kapcsolódik. Ezért a települési kor megítélésében általában a fedőréte- gek őslénytanilag igazolható kora irányadó. A bauxitfelhalmozódás feltételei. A tektonizmus szerepe A következő ősföldrajzi — tektonikai előfeltételeket tartjuk szükségesnek hazai bauxitképződményeink létrejöttéhez (1. ábra): 1. Mezozóos karbonátos üledékképződés. 2. Első tektonizmus: kiemelkedés. 3. Lepusztulás. Elsősorban mechanikai; az egyenlőtlen kiemelkedés követ- kezménye. 4. Viszonylagos tektonikai nyugalom. Ez, szakaszosan nedves, forró (trópusi) éghajlat esetén a vegyi mállásnak, a karsztosodásnak kedvez. (Geomorfo- lógiailag tönkösödés megy végbe.) Ez a karsztbauxitképződés (bauxitalapanyag- felhal- mozódás + alapvető bauxitosodás) ideje. Természetesen a karsztosodás és a bauxitoso- dás később is folytatódhat (Bárdossy Gy., 1961). 5. Második tektonizmus: süllyedés. Általában epirogenetikus. A pere- meken töréseket is eredményezhet. („Preformált” árkok.) Régebbi szerkezeti vonalak megújulnak. A törések mentén a mozgások a meginduló üledékképződés során is folyta- tódhatnak. * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat Középdunántúli Területi Osztályának 1968 máj. 30-i szakülésén. összehasonlító táblázat Tableau comparatif 156 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet •AO ÁSSOpjBJI 3[‘ sBqBttreg •f dojnj •3 pqazg ^ i3U}UBZg asspAV ap 'H zsbpba •51 W ipSapX ■y -ÍSjo.^o o se 54< « 54 54 54 54" O 54" * W M 54“ 54“ 54“ M 54 54“ W 54 54' 54 £ u O P4 > u -3 .5 Q M w 1, m .3 1 -9 •o 3 -o | g 2 ;■§ .§ o g d d 1- ^ .p p 'cd >,'g a.- Kő ffcáll >> a 'd t/5 M d 43 P M iP ■&.« d j &■§ "aJ 50 -*-T iá -*-» .~tá iá a 50 N -*-* 50 44 fO t/5 "a t£ 0 0 "0 &JD V N tfl 5Cf 44 _r NJ t/5 g»© x _ ^50 d ^_p 50* 50 50 d +S jjs Fedő Fekvő Tóit Mur d t/5 £ a g Is 3 a fl g N S x *8^ ^ S t/5 ’S 0 Ö ö 0 0 73 N t« T3 agyag mészk N N t/5 t/5 'ZJ a a t/5 ’tí O P P O 0 *3 8-8 0 a a ° 0 0 J3 T3 CO ifj. D u d i c h — K o ml ó s s y : Szempontok a magyar bauxit . . . 163 rok— nagyegyháza— pilisszántói, sőt esetleg a nézsai bauxitterületen is. Mindezeket a felsőlutéciai üledékek takarták le. Ezek a legfiatalabb elsődleges bauxitelőfordulásaink. Keletkezésük az alsóeocén fedőjű bauxittal együtt a paleocén— legalsóeocénra tehető; településük szerint alsólutéciai korúak. A bauxittelepek ill. lencsék végső kialakításában nagy szerepük volt a fiatalabb szerkezeti mozgásoknak (Szantner F. — Szabó E., 1962.) A prepireneusi (illír) és a pireneusi mozgások hatására az érctest több helyen fel- darabolódott. A kiemeltebb helyzetű teleprészek, lencsék a fedővel együtt részben, vagy teljesen lepusztultak. Nyomaik a felsőoligocén ili. oligocén — miocén tarkaagyagban több helyütt megtalálhatók (Fenyőfő, Iszkaszentgyörgy, Óbarok— Újbarok). Fenyőfőn a jelenleg ismert lencsék mellett nagyobb telepek is képződhettek. Azokat tekintjük eredetieknek, amelyeket még eocén fed (pl. Fenyőfő I. lencse). Másod- lagosaknak véljük viszont azokat, amelyeknél a peremi szerkezeti vonalak az eocénnak is határt szabnak. (III, IV, V, sz. lencse). A szerkezeti kép azt sugallja, hogy a pireneusi mozgások során larámi vetők újultak meg. Gyakran 50 m vetőmagasságot is elérő, mere- dek törések jellemzőek. Ez lehetővé tette, hogy a bauxit eredeti helyzetében maradjon meg a mélyedések alján még ott is, ahol a fedő eocén rétegek teljesen lepusztultak. Ezek- nek a lencséknek, ill. lencserészeknek a bauxitját jórészt paleocén — alsóeocén korúnak tartjuk, annak ellenére, hogy a fedő eocénnél fiatalabb. Ha az oligocénben áthalmozás történt, ezeket a (másodlagos) lencséket települési helyzetük szerint, minőségüktől függetlenül, oligocénnek kell számítani. Az áthalmozás sokkal erőteljesebb, a tektonikai védőhatás sokkal kisebb volt az Óbarok— Újbaroki területen. Az areális letárolás az érc nagy tömegét érintette, és egyben degradálta is. Itt a bauxitképződmények nagyrésze települése szerint oligocén. A megváltozott éghajlat miatt is valószínűtlen azonban, hogy elsőd- leges oligocén bauxitképződés történt volna. A helybenmaradt foszlányok és a „sterilen” átülepített bauxittestek csak esetenkénti részletes vizsgálattal különíthetők el. Hasonló a helyzet a nagytárkányi lencsecsoport darvastói részén is (Darvastó XVIII — XIX. sz. lencsék). Itt az újstájer mozgások hatására történt fedő-lepusztulás után, a tortonaiban (részben steril) áthalmozás történt. Az ipari minőségű érc is gyakran homokos, csillámos. A peremek felé tortonai agyag, homokos-agyag, kavicsos-agyag rétegekkel fogazódik össze (2. ábra). A pannóniai üledékekkel fedett triász térszínen, bauxitelőfordulások közelében számos helyen vannak bauxitos agyag, vagy agyagos bauxit ill. terra rossa foszlányok. Ezek (esetleg többszörös) áthalmozási termékek roncsai. A pannóniai áthalmozás vízben történt. (A fedő is legtöbbször édesvízi — csökkentsósvízi) . Rendsze- 2. ábra. Három jellegzetes szelvény. Jelmagyarázat: 1. Pleisztocén kavics, homokos kavics, agya- gos kavics, 2. Pleisztocén homok, kavics, 3. Felsőpannóniai agyagmárga, 4. Alsótortonai homokkő, 5. Alsó- tortonai kavics, 6. Alsótortonai agyag, 7. Oligo-miocén homokos agyag, agyagos homok, aleurit, 8. Közép- sőeocén mészkő, 9. Középsőeocén homokos, kőszenes agyag, 10. Bauxit, bauxitos agyag, agyagos bauxit, 11. Felsőtriász dolomit Fig. 2. Trois coupes caracteristiques. Légende: 1. Pleistocéne, cailloux, gravier sableux, gravier argi leux, 2. Pleistocéne, sable, cailloux, 3. Pannonién supérieur, mame argileuse, 4. Tortonien inférieur, grés> 5. Tortonien inférieur, gravier, 6. Tortonien inférieur, argile, 7- Oligo — miocéné, argile sableuse, sable argi- leuse, siltite, 8. Eocéné moyen , calcaire, 9. Éocéne moyen, argile sableuse, ligmteuse, 10. Bauxit e, bauxite argileuse, argile bauxitique, 11. Trias supérieur dolomie 164 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet rint teljes elagyagosodás következett be. Az elvétve található szabad alumíniumhidroxi- dok mégis jelzik a bauxit-rokonságot. * A keletkezés, felhalmozódás és lefedődés szempontjából tehát bauxitjaink h á r o m- féle (alsókréta, felsőkréta és felsőpaleocén — alsó -középső- eocén) korúak. Másodlagos településű helyzetű bauxit az utóbbi kettőn kívül még oligocén, sőt miocén is lehet. A különféle bauxitok geokémiai hasonlóságát ésaBárdossy Gy. által sokol- dalúan dokumentált földrajzi övezetességet az időbeli különbségek ellenére értelmezhe- tőnek tartjuk a gyakorlatilag azonos alapanyag és az ősföldrajzi helyzetismétlődések segítségével. A szerzők köszönetiiket nyilvánítják mindazoknak, akik akár hivatalosan, akár barátilag segítségükre voltak. VÁLOGATOTT IRODALOM -BIBLIOGRAPHIE CHOISIE B alkay B. (1966): A magyar bauxittelepek megismerésének története és földtani sajátságai. Bány. Lapok, 99, Bp. — Barnabás K. — B á r d o s s y Gy. — C s i 1 1 a g P. — G ö b e 1 E. — J a s k ó S.— Szentes F.-Szőts E. (1957): Bauxitföldtani kutatások Magyarországon 1950 — 54 között. ,MÁFI Évk. 46/3, Bp. — Barnabás K. (1957): A halimbai és nyirádi bauxitterület földtani kutatása. , MÁFI Évk. 46/3, Bp. — Barnabás K. (1961): A magyarországi kréta bauxitelőfordulások rétegtan i ' helyzete. MÁFI Évk. 49, Bp. — Barnabás K. (1963.): Bauxitkutatás és feldolgozás. Földt. Kút. ! 6/3, Bp. — Bárdossy, Gy. (1955): New data on bauxite occurences of the S\V Bakony Mountains I (Hungary). Acta Geol. Ac. Se. Hung. III, Bp. — Bárdossy Gy. (1957): A Szőc és Nyirád környéki 1 bauxit. MÁFI Évk. 46/3, Bp. — Bárdossy Gy. (1961): A magyar bauxit összetételének és keletkezésé- nek kérdései. MÁFI Évk. 49/4, Bp. — Bárdossy Gy. (1961): A magyar bauxit geokémiai viszgálata Bp. — Bárdossy Gy. (1961): A Sümeg környéki bauxit. Bány. Lapok 7. sz., Bp. - Bárdossy, Gy. (1962) : The relation of the kaolinitic clay deposits of the Bakony Mountains to the deposits of bauxite. Acta Geol. Ac. Se. Hung, VI, Bp. — Bertalan K. (1957): Bauxitkutatás Fenyőfő, Csesznek és Dudar környékén. MÁFI Évk. 46/3, Bp. — BKV kutatási jelentései, Kézirat. Balatonalmádi. — D e á k M. (1967): A Bagolyhegyi növénytörmelékes bauxit palynológiai vizsgálata. Földt. Közi. 97/2, Bp. — D u d i c h, | E.-Károly, Gy. (1964) : Subsurface geologic maps in Hungárián bauxite prospection. Trav. du Symp. sur les bauxites etc., I., Zagreb. — Dudich E. (1965): A Nyirád — Darvastói kénes-bauxit geokémiai vizsgálata. Földt. Közi. 95/3, Bp. — Erdélyi, M. (1965): Geological studies in the Halimba basin. | Acta Geol Ac. Se. Hung. IX, Bp. — Fülöp J. (1964): A Bakonyhegység alsókréta (berriázi-apti) kép- ződményei. Geol. Hung. ser. geol. 13, Bp. — F ü 1 ö p J. (1966): A Villányi-hegység kréta időszaki képződ- ményei. Geol. Hung. ser. geol. 15, Bp. — G r u b i c, A. (1964): Les bauxites de la province dinarique. (Yougoslavie). Bull. soc. géol. Francé. (7) VI. Paris. — György A. (1923): Bauxittelep Halimbán és környékén Veszprém megyében. Bány. Koh. Lapok 56, Bp. — J a s k ó S. (1956): A bauxit elterjedése a Dunántúli Középhegységben. Bány. Lapok, ír. (89), 10. Bp. — J a s k ó S. (1957): A pilisszántói bauxit. MÁFI Évk. 46/3, Bp. — Jaskó S. (1957): Bauxit-teleproncsok Veszprém és Nagyvázsony környékén. MÁFI Évk. 46/3, Bp. — Kiss J.— V ö r ö s I. (1965): A bagoly-hegyi (Gánt) kőszenes bauxit és a bauxit ! üledékképződésének mechanizmusa. Ann. Sci. Univ. Eötvös, sect. geol. VIII, Bp. — Komlóssy Gy. (1966): A bauxitpiritesedés kérdése. Földt. Közi. 96/2, Bp. — Komlóssy, Gy. (1967): Contributions á la connaissance de la geuése des bauxites hongroises. Acta Geol. Ac. Se. Hung. 11 (4), Bp. — Kopek G. — K ecskeméti T. — D u d i c h E. (1966): A Dunántúli Középhegység eocénjének rétegtani kér- 1 dései. MÁFI Évi Jel. 1964-ről. Bp. — Maric, L. (1965): Terra rossa, boksit i saldame u karstu Dinarida. Srpska Ak. Nauka i umetnosti, kn VIII. kn. 3. Beograd — Oravecz J. (1963): A Dunántúli Középhegy- ség felsőtriász képződményeinek rétegtani és fácieskérdései. Földt. Közi. 93/1, Bp. — Szabó, E. (1962): Lagerungsverháltnisse und Genese des ungarischen Bauxits. Zeitschr. f. ang. Geol. 1962(1/4), Berlin — | Szantner F. — Szabó E. (1962): Üj tektonikai megfigyelések az utóbbi évek bauxitkutatásainak I alapján. Földt. Közi. 92/4, Bp. — Szentes F. (1957): Bauxitkutatás a Keszthelyi-hegységben. MÁFI Évk. 46/3, Bp. — Szentes F. (1957): -Bauxitkutatás Ajka— Városlőd — Öcs közötti területen. MÁFI I Évk. 46/3, Bp. — T a e g e r, H. (1909 — 1910): A Vérteshegység földtani viszonyai. MÁFI Évk. 16, Bp. — Telegdi-Roth, K. (1927 — 1928): Die Bauxitlage des Transdanubischen Mittelgebirges in Ungam. Földt. Szemle, Bp. — Vadász E. (1946): A magyar bauxitelőfordulások földtani alkata. MÁFI Évk, 37, Bp. — Vadász E. (1951): Bauxitföldtan. Bp. - Weisse, J. G. de (1948): Les bauxites de l’Europe centrale. Mém. Soc. Vaud. Sci. Nat. 58, 9. ifj. D u di c h — K o ml ó s sy : Szempontok a magyar bauxit . . . 165 Considérations paléogéographiques et tectoniques sur le probléme de l’Sge des bauxites en Hongrie DR. E. DUDICH JR. — GY. KOMEÓSSY La conception des auteurs est fondée sur l’interprétation synoptique des données accumulées á l’Entreprise de Prospection de Bauxite. L’á ge de genése et célúi de l’établissement définitif sont distingués. Pour la formation des gisements de bauxite de type karstique en Hongrie, les étapes suivantes sont considé- rées comme nécessaires: 1. Sédimentation maríné carbonatée. 2. Premiere phase tectonique: émersion (pár n'importe quel mécanisme). J. Érosion mécanique intensive, produisant im relief accentué. 4. Épisode relativement longue tectoniquement cahne. Pédimentation tropique et karstification (formation de dolines) dans la zone cötiére du continent (prés de la base d’érosion). Naissance (et/ou) apport du matériel originaire. 5. Deuxiéme phase tectonique: formation de fossés pár failles „préformantes”. 6. Affaissement, accompagné pár de mineurs déformations tectoniques synsédi- mentaires. 6.1. Accimiulation de matériel bauxitique en milieu d’eau douce, alcaline dans des dépressions du paléorelief d’origine complexe. 6. 2. Ingression lente et douce de la mer. Reeouvrement primaire de la bauxite pár dépőts argileux lignitiféres ou lagunaires, en partié samnátres. Réduction partielle. 7. Troisiéme phase tectonique: émersion partielle, renouvellement de quelques failles. Les processus géochimiques de bauxitisation et la karstification souterraine c o n- tinuérent, bien que d’une fa9on différente, aprés le reeouvrement et mérne aprés P émersion . 8. Érosion (partielle ou compléte) . 9. Remaniement, dönt on peut discemer deux sortes. L’une est „stérile”, c’est-á- dire elle n’apporte aucune altération iinportante á la bauxite. L’autre est dégradante, entrainant un processus de (re)silification (kaolinitisation) . 10. Reeouvrement secondaire. C’est essentiellement le paléorelief, développé pendant les épisodes No 4 et 5, qui détermine la forme des gisements („lentilles” ou „gites stratiformes”). L’áge de genése équivaut au temps de l’épisode No 4, tandis que célúi de l’étape No 6.1 — c’est l’áge de l’établissement définitif, suivi presqu’e immédiatement pár la formation du tóit (6.2.). Ce développement régulier (1 — 6) peut se répéter. Les auteurs sont de l’avis qu’il se sóit deroulé trois fois en Transdanubie. Ils résmnent l'évolution géologique de cette région et ils constatent trois niveaux d’é tablissement de bauxite primaire s, notamment ceux du Barrémie n-A ptien inférieur, du Turonien supérieur — Coniacien, etdu Paléocéne supérieur — Eocéné inférieur, en indiquant d’exemples. Aux cours des étapes No 7 á io, se formérent des gisements remaniés, réaccumulés, donc secondaires (p. e. dans l’Oligocéne inférieur). Une esquisse (Fig. 1.) illustre ce qui vient d’étre dit, et un tableau comparatif présente les opinions des auteurs divers sur l’áge des gisements de bauxite plus importants de Hongrie. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 166 — 180 ÁTTEKINTŐ PALEOMÁGNESES VIZSGÁLATOK MÁTRA- HEGY SÉGI ANDEZITEKEN MÁRTON PÉTER — M. SZAEAY EMŐKE* (9 ábrával, 4 táblázattal) Összefoglalás; A mátrai ismert földtani helyzetű andezitfélék paleomágneses vizs- gálatával szerzők a vulkáni működés időtartamára négy paleomágneses zónát állapítottak meg. Negatív zónát az alsó andezit szintre, pozitívot a középső andezit helyi jellegű vulká- nitokkal képviselt szintjére, negatívot a középső andezit általánosan elterjedt szintjére, végül pozitívot a felső andezitre. A talált zónák és váltakozásaik az újabb paleomágneses adatrendszerbe beleilleszthetők, illetve azt egyrészt az alsótortonra vonatkozó pozitív zóná- val kiegészítik, másrészt szlovákiai, új-zélandi és japán eredményekkel korrelálva, a felső andezit korát a szarmatára adják. Bevezetés A paleomágneses vizsgálatoknak két fő iránya van. Az egyik a mágneses tér változásainak nyomonkövetése a földtörténet folyamán. E cél elérésére jól datált és ismert tektonikai helyzetű képződményeket dolgoznak fel. A másik cél, ezen vizsgálati eredmé- nyek birtokában a paleomágneses módszer földtan-geofizikai alkalmazása. A Mátra-hegység paleomágneses feldolgozásától a hosszú ideig tartó, többé-kevésbé folyamatos vulkáni működés részletes megismeréséhez mind földmágneses, mind földtani szempontból alapvető eredményeket várhatunk. A folyamatos vulkáni működés bizto- sítja, hogy legalábbis nagy vonalakban megismerjük a földi mágneses teret az adott időszakban. A földmágneses adatok (elsősorban az ún. paleomágneses zónák) birtokában viszont ugyancsak az adott időszakban létrejött, de kevésbé jól datálható vulkánitok rétegtani besorolását végezhetjük el akár a hegység területén kívül is. Ebben a dolgozatban kiválasztott mátrai vulkáni szintek paleomágneses vizsgá- latának eredményeiről számolunk be. A tárgyalás folyamán, a földtani háttér megraj- zolása mellett ismertetjük az alkalmazott mérési és feldolgozási módszert. 1 . A Mátra-hegység földtani viszonyainak áttekintése A vulkáni működés korát a Mátrában a fekvőben levő helvéti slír és a fedőben levő tortonai lajta- mészkő a középsőmiocénre rögzíti (V adász E., 1960). A burdigálai emeletbe sorolt alsó riolittufa, a miocén vulkánosság első terméke nem tekinthető a mátrai vulkánosság bevezető fázisának, mert kiterje- dése jóval nagyobb a Mátra kiterjedésénél (K u b o v i c s I., 1965). A burdigálai-helvéti emelet határán mentek végbe a vulkáni kitörést előidéző tektonikai mozgások. Az andezitvulkáni tevékenység a helvéti emeletben indult meg. A vulkáni összletet Szádeczky -Kardoss E. (1959) alsó, középső és felső részre tagolta. Az alsó andezit Kubovics I. (1963) vizsgálatai szerint nagy víztartalmú üledékes összleten tört át és sekély vízbe vagy nagy víztartalmú tufára ömlött. Ásvány-kőzettani jellegei alapján több kitörési központból származik. Keletkezése után hosszabb lepusztulási időszak következett, amelyet az andezit- tufa áthalmozása jelez. Az alsó andezit lepusztult térszínére rakódott le a középső riolittufa és utóbbinak alsótortonai kora rögzíti az alsó andezit kitörését a helvéti emeletre. Előadta a MFT Ásványtani Szakosztályának 1968. IV. hó 8.-i szakülésén Mártó n— S z a l a y : Áttekintő paleomágneses vizsgálatok . . . 167 A középső iioiittufára települ a középső ún. változékony andezitösszlet, amelynek legteljesebb sorozata az ÉNy-Mátrában található. Tagolását Kubovics I. (1965) végezte el a legnagyobb részletes- séggel (I. táblázat). A középső andezit legalsó szintjét képező piroxénandezit és andezitodacit még helyi jellegű vul- káni kitörésekből származik, a bronzitos piroxénandezit az első, a hegységben általánosan elterjedt láva- kőzet (Kubovics X., 1965). A középső andezitcsoporthoz sorolják a mátrai telérek nagy részét is föld- tani helyzetük és ásvány-kőzettani jellegeik alapján. A középső andezit kitörésének végső szakaszán nagy kalderabeszakadás volt, amelynek centrumá- ban a gyöngy ösoroszi érces terület helyezkedik el (Szádeczky • Kardoss E., 1959). Ennek a ciklusnak a lezárulása után ismét erőteljes vulkáni tevékenység indult meg. Varga Gy. (1966) szerint a középső és felső andezit kitörése között lepusztulási időszak volt, Szádeczky- Kardoss E. (1959) szerint csak pszeudoagglomerátumos elválasztó szint van a kettő között és mint- hogy a pszeudoagglomerátum utólagos átalakulás terméke, a két szint között nincs szünet a vulkáni műkö- désben. A középsőandezit szint felosztása Kubovics I. szerint Subdivision of the Middle Andesite Horizon, as proposed by I. Kubovics I. táblázat — Table I. VIII. andezittelérek t/3 . VII. andezitogén kálitrachit imafitc andezit VI. mikroandezit V. üreges (sejtes) andezit IV. amafitos andezit (plagioklász andezit) III. augitalapanyagú andezit Finomszemcsés andezittufa II. bronzitos piroxénandezit Lapillis, horzsaköves andezittufa I. andezitodacit hiperszténandezit Andezit, dacittufa A felső andezitszintbe sorolt vulkáni képződmények a középső és keleti Mátrában elterjedtek, Szádeczky -Kardoss E. (1967) szerint kitörésük a sejtes andezit felett indult meg. Az alsó szint a Gallya-szint eléggé egységes kifejlődésű tömeges piroxénandezit, a felső a Kékes-szint változatos kifej lődésű, finomlemezes piroxénandezit. A felső andezit kitörése után a hegység dél felé billent és északi előterébe erősen bázisos magma nyomult be. A középső és felső andezit a földtam adatok alapján kitölti az egész tortonai emeletet (a felsőtor- tonai lajtamészkőben andezittufa betelepülések vannak). A szarmata emeletben vágj- még a tortonai végén nyomult fel a gyöngvössolymosi Kishegy és a lőrinci Mulatóhegy riolitkúpja (Varga Gy., 1966). A hegységen belül Ny-ról K-felé haladva a vulkáni működés időbeli eltolódása figyelhető meg. Az északnyugati Mátrában megtalálhatók az andezites vulkáni működés első termékei és hiányzik a felső andezit, keleten az alsó andezit hiányzik és dominál a felső. 2 . Mintavételi helyek Az áttekintő paleomágneses vizsgálatokra felhasznált minták nagy része az észak- nyugati Mátrából származik, mivel itt teljes az alsó és középső andezitcsoport és a középső andeziten belül tisztázott a vulkáni kitörések sorrendje. A felső andezit szintet képviselő mintákat a középső és keleti Mátrában gyűjtöttük. A feldolgozott mintavételi helyek a következők: 1 . Ágasvár, alsó andezit 2. Csókakő alja, középső andezit I. szint 3. Csörgőpatak, középső andezit I. szint 4. Tippanos, középső andezit II. szint 5. Mátrakeresztes, középső andezit V. szint 168 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet 6. Mátrakeresztes, középső andezit, VI. szint 7. Rudolftanya, felső andezit 8. Nyesettvár, felső andezit 9. Kékestető, felső andezit 10. Lahócahegy, valószínűleg eocén andezit. A római számok a középső andezit Kubovics I. által megállapított szintjeit jelzik (I. táblázat). A középső és alsó andezit csoportból származó mintákat részben Kubovics I. személyes segítségével, részben szóbeli közlései és publikációi alapján gyűjtöttük. A felső andezit mintavételi helyeinek kijelölését Kiss J. szóbeli közlése és irodalom alapján végeztük. 3 . A mérési és feldolgozási módszer Mintavételkor a kőzet helyzetére jellemző adatokat az ún. helyi koordinátarendszerre vonatkoz- tatjuk. Ennek alapsíkja (X Y-sík) a helyi vízszintes sík, Z tengelye függőlegesen lefelé mutat. A koordináta rendszer +X tengelye a földrajzi észak, +Y tengelye pedig kelet felé mutat. Ebben a rendszerben a kőzetminta helyzetét — egy sík lapja mentén kijelölt — dőlésirányának azimútjával (A) és a dőlés szögé- m2 M, D É 1. ábra. A paleomágneses módszerben alkalmazott koordinátarendszerek. Jelmagyarázat: X,Y,Z, = a helyi koordinátarendszer; x, y,z, — a minta koordináta rendszere (a +z ten- gely a kőzet belseje felé mutat); A = az azimút, B = a dőlés szöge Fig. 1. Co-ordinate systems applied in the paleomagnetic method. Lege n d: X, Y,Z = local co-ordinate system; x, y, z = co-ordinate system of the sample (axis +z is oriented tovvard the centre of the rock); A = azi- muth, B = angle of dip 2. ábra. A vizsgált minta jelö- lése és orientációja. J elma- gyarázat : x, y, z, = a minta koordinátarendszere, V = az orientáció jelölése Fig. 2. Sign and őrien tation of the examined sample. le- g e n d: x, y, z = co-ordinate system of the sample, V = sign of orientation 3. ábra. Az asztatikus magne- í tométer lengőjének felépítése N Jelmagyarázat: M, és .l/2 asztatikus mágnespár Fig. 3. Construction of the i swinging magnet of the asta- | tic magnetometer. Legend: .1/, and .!/, astatic magnet couple vei (B) lehet megadni. A szögek az óramutató járásával megegyező irányban mérendők. Ezzel a minta- 1 1 vétellel magához a kőzetmintához is hozzárendelünk egy koordináta rendszert, a minta koordináta rend- szerét, amelynek +x tengelye a dőlésiránnyal azonos irányú, +y tengelye a csapásirányban van, +z tengehTe pedig befelé a kőzetminta belseje felé mutat (1. ábra). A laboratóriumi mágneses mérésekhez a kőzetmintából megfelelő méretű (2,5 cm, 5 cm, 7 cm élhosszúságú) kockát (kockákat) vágnak ki az orientáció megtartása mellett, vagjús úg>-, hogj' a kocka . három egymásba futó éle a minta koordinátarendszerének három tengelj’e legj’en (2. ábra). A kockára az I ábrán megadott módon rajzolt V jel egj’értelműen jellemzi ezt az orientációt. A mágneses vizsgálatok az ígj’ elkészített kőzetkockák mágnesezettségének mérésére iránj’ulnak, | ■ illetve a mérési eredménj-ekre támaszkodnak. A kőzetkocka mágnesezettsége (vágj’ mágneses momentuma) ; I Mártó n — 5 z a l a y : Áttekintő paleomágneses vizsgálatok . . . 169 kényelmesen mérhető asztatikus magnetométerrel, amelynek fő része a vékony torziószálon függő lengő, amely egymástól néhány em távolságban mereven felerősített két antiparallel mágnest tartalmaz (3. ábra). Két mágnes alkalmazása a földi mágneses tér hatásának kompenzálására szükséges (asztatizáció). A lengőt a helyi mágneses meridiánba kell beállítani. Méréskor a lengő a minta mágneses terének gradien- sével arányosan elfordul. Az elfordulás a ráerősített tükörről visszavert fénysugár elmozdulása által válik láthatóvá. Méréseinknél a Geofizikai Intézet tihanyi Obszervatóriumában ill. az EETE Geofizikai Tanszé- ken felállított saját készítésű és az MA-21 típusú gyári magnetométereket használtuk. Ezek lényegében azonos érzékenységű eszközök. Mérési intervallumuk mágnesezettségre vonat- koztatva 1 — io-; cgs-ig terjed. Városi méréseknél az elektromágneses zavarok miatt a mérési intervallum a nagyobb érzékenység felé leszűkül. A magnetométeres mérési adatok közvetlenül a minta remanens mágnesezettségének komponen- seire vonatkoznak a minta koordinátarendszerében. Eegyenek ezek J x, Jy, Jz- A helyi koordinátarendszer- ben a minta mágnesezettségének komponenseit (Jx, Jy . J Z) az alábbi transzformáció szolgáltatja: A mágnesezettség helyi koordinátarendszerre vonatkozó irányát a deklináció ( D ) és inklináció (7) szöge jellemzi. A deklináció a mágnesezettség irányának vízszintes vetülete és a +X tengely által bezárt szög. Az inklináció a mágnesezettség irányának vízszintes síkkal bezárt szöge, lefelé pozitív, felfelé nega- képletből számoljuk. Ugyanabból a feltárásból vett minden mintára meghatározzuk D- 1, 7-t és J-t. Adott mintacsoport mágnesezettségi irányainak ábrázolására sztereografikus projekciót (Wulff- háló) használunk. A projekció alsó félgömbjén levő pontok felelnek meg a pozitív, a felső félgömbön levők a negatív inklináció értékeknek. Az ábrázolásban a tele körök pozitív inklinációjú, az üres körök negatív inklinációjú irányokat jelölnek. A jelenlegi földi mágneses tér iránya Magyrarországon a D ~ 0°, I ~ + 63° szögekkel adható meg. A mai és a maival egyező polaritású, pozitív inklinációjú földmágneses tereket tekintjük normális irányúnak, az egykori negatív inklinációjú tereket pedig (a jelenlegihez képest) fordí- tottnak. Megjelölésükre a N (normál) és R (reverse) betűket használjuk. A magmás kőzetek természetes remanens mágnesezettsége az eredeti, a kőzet keletkezésekor ható földi mágneses térrel egyirányú ún. termoremanens mágnesezettségen (TRM) kívül másodlagos, nem kívánt mágnesezettségi komponenseket is tartalmazhat. Az egykori mágneses tér irányának meghatáro- zásához a másodlagos mágnesezettségi komponenseket valamilyen mágneses tisztítási módszerrel le kell rombolni. A leggyakoribb másodlagos komponens, az izotermikus remanens mágnesezettség (IRM). Eltüntetésének leghatásosabb eszköze a váltóáramú lemágnesezés. A lemágnesezés hatása sokszor úgy nyilvánul meg, hogy kellő mértékű lemágnesezés (tisztítás) után a mágnesezettségi irányok sokkal kisebb szórást mutatnak, mint a természetes mágnesezettségi irányok ugyanazon mintacsoportra. A váltóáramú mágneses tisztítást méréseink folyamán alkalmaztuk és a feldolgozás jelenlegi stádiumában általában a lemágnesezés utáni mágneses irányadatokat tekintjük az illető kőzet létrejöttekor ható földi mágneses tér irányaként. Pontosabban, minden külön mintacsoportra közepes D és 7 irányokat számolunk (Ű és “ I 1) és ezekkel jellemezzük az egykori földi mágneses tér irányát a megfelelő mintavételi helyen. Jx = Jx cos -4 cos B — Jy sin A —Jz cos A sin B, JY = Jx sin A cos B + Jy cos A — J2 sin A sin B, Jz = Jx sin B A Jz cos B. i tív. Jx’ A mágnesezettség abszolút értékét J-t, a D = arctg -j- ; J = \Jl + J$ + Jí D = arctg ; / = arc sin /£2 + t+ C2’ ahol N I = J? cos /, cos D,- , i =1 V Ii sin D„ i =1 N C = sin íj . sin i =1 N a csoportban levő minták száma. 170 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet A földmágneses tér szerkezetének megfelelően azonos korú de más-más helyen fekvő képződmé- nyek különböző D és I értékpárokat adnak. Ezek így nem vethetők össze. Az adatok az egykori mágneses pólushelyzet meghatározása után hasonlíthatók össze. A pólushelyzet meghatározásánál feltételezzük, hogy a földi mágnestér dipól jellegű volt, tehát a földmágneses szélességet a dipólegyenletből számítjuk. 1 — tg (90-#) = ytg/f ahol S a földmágneses pólustávolság. Ha és A a mintavételi hely koordinátái, íésta keresett „virtuális pólus” koordinátái, akkor a 4. ábra gömbháromszögéből sin 0 = cos & sin q> + sin & cosg? cos D és . , . ,, . „ sinD sin (A — X) = sin v ' cos 0 É 4. ábra. A virtuális földmágneses pólus meg- határozásának geometriája. Jelmagya- rázat: , A = a mintavételi hely koordi- nátái, D = a közepes deklináció, I = köze- pes inklináció, = a pólus koordináti, é = a dipolegyenletből meghatározható pólus távolság Fig. 4. Geometry of the deter mination of the virtual geomagnetic pole. I, e g e n d: A = co-ordinates of the sam pling point, D = mean declination, I = mean inclinat- ion, ®, A = co-ordinates of the pole, t> = pole distance determinable from the dipólé equation A remanens mágnesezettség irányokra vonatkozó mérési eredmények statisztikai szempontból véletlen mintavételnek felelnek meg. Feltételezzük (F i s h e r, R. A., 1953), hogy az a sokaság, amelyből a véletlen minta származik, az alábbi két tulajdonsággal rendelkezik: 1. a vektorvégpontok az egységgömb felületén középpontjuk körül azimutálisan szimmetrikus elhelyezkedésűek . K K cob W 2. a pontok sűrűségét középpontjuktól <1/ szögtávolságra a p = 7-4, e valószmuség- 4 n SQ/Y sűrűség függvény szabja meg, amelyben K a pontosságra jellemző paraméter. (A kifejezés a kétdimenziós szimmetrikus Gauss- eloszlás analögonja.) E statisztikai minta segítségével megbecsülhetjük a közepes remanens mágnesezettség irányt. Az elégséges becslést a mintaelemek iránykoszinuszainak összegezésével érhetjük el. A középirány e mód- szerrel történő becslésének pontosságára a K = N - 1 N -R érték jellemző (F i s h e r, R. A., 1953), ahol N a mérések (kőzetminták) száma, R = (£' + >r2 4- ?’)Vi í, n, S az iránykoszinuszok összege (lásd előbb). Szemléletesen, a) ha. K — ~, akkor az összes mintaelem egybeesik (az összes J irány azonos). b) ha K nagy érték, akkor majdnem egybeesnek a mintaelemek (majdnem párhuzamos irányok). c) ha K = 1, (R = 1 esetén), akkor a mintaelemek fele ellentétes irányú a másik felével (anti- parallel / irányok). Mivel a középirány meghatározása ilymódon egy véletlen minta segítségével történik, ezért a valódi és becsült irány között egy véletlen jellegű eltérés van. Ez az eltérés a mérési eredményekre támaszkodva megállapítható ill. elérhető, hogy a valódi irány 1 — P valószínűséggel beleessék a becsült középirány köré 2 a nyílásszöggel rajzolt kúpba. Ha P-t előre megválasztjuk, akkor éppen az x szöget (a konfidencia kör Márton S z a l ay: Áttekintő paleomágneses vizsgálatok 171 172 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet sugarát) számíthatjuk ki az adott mintából. Paleomágneses méréseknél (1 — P)-t (a megbízhatósági szintet 95%-nak veszik, amely a P = 0,05 választással egyenértékű. Az a érték becslésére az összefüggés alkalmas (F i s h e r R. A., 1953). A középirány meghatározásának hibája a pólushelyzet megadásának pontosságára is kihat a sugarú konfidencia kör esetén a virtuális pólusra vonatkozó „konfidencia ovál” tengelyei a mintavétel helyet és a pólust összekötő főkör mentén (N a g a t a, T. 1961) A kőzetminták természetes remanens mágnesezettségének irányai mintacsoporton- ként összefoglalva az 5. ábrán láthatók. A középirányok (D, I) meghatározására felhasz" nált — váltóáramú lemágnesezéssel mágnesesen tisztított — irányadatokat a 6. ábra mutatja. A két ábra összevetéséből látható, hogy az irányok szórása tisztítás után általá- ban kisebb, mint tisztítás előtt (3., 4., 6., 8. csoportok). Váltóáramú lemágnesezéssel szemben mutatott instabilitása miatt a 9. mintacso- portot (Kékes) ki kellett rekeszteni a további paleomágneses feldolgozásból. Azokat a mintákat, amelyekben az eredeti termoremanens mágnesezettséget teljesen háttérbe szorító másodlagos komponenseket váltóáramú tisztítással nem lehetett eltávolítani, a további feldolgozásból kirekesztettük. Ezek a minták ilymódon a 6. ábrán nem szerepel- nek. A 7. ábra szemlélteti a váltóáramú lemágnesezés hatását a mágnesezettség abszo- lút értékére, a mágneses intenzitásra mintavételi helyenként a csoportot jellemző egy- egy mintára. A lemágnesező váltótér csúcsértékének függvényében ábrázolt mágnesezett- ség értékek a természetes remanens mágnesezettségre mint egységre vonatkoznak. A nagy irányszóráson kívül az intenzitásadatok is a 9. csoport instabilitására utalnak (667 sz. minta). A 8. csoportból kirekesztett minták (képviselője 652) a normálisnál (645) nagyobb mérvű intenzitás csökkenése ugyancsak azt jelzi, hogy itt az elsődleges kompo- nens elpusztult. A közepes deklináció és inklináció értékek (8. ábra) szolgáltak alapul a virtuális paleopóluslielyzetek számításához. A 8. mintacsoportra nem számi tottunk közepes dek- lináció és inklináció értéket. A mágnesezettségi irányok ui. a legkisebb szórást adó 100 oe-nél erősebb váltótérben történt (6. ábra) lemágnesezések hatására rendszertelenül szétszóródtak. A 9. ábrán összefoglalóan tűntettük fel a normális ill. fordított irányú csoportok közepes pólusát, valamint az adott időszakra vonatkozó közepes pólust. Az ábrán a jelenlegi évszázados változás mértékét reprezentáló — a londoni utolsó 400 éves obszervatóriumi adatokból (D és I) számított — pólusvándorlási görbe is szerepel. Az eredmények értelmezésének alapját az képezi, hogy a mintacsoportok mág- neses tisztítás után kapott középirányait tekintjük az egykori mágneses tér irányaként. Adott időszakra vonatkozó pólusok szórását általában két okra lehet visszavezetni. Az egyik a földi mágneses tér szekuláris változása, amelynek mértékéül a jelenlegi válto- zást fogadjuk el (9. ábra). A másik, hogy a kőzet eredeti fekvése tektonikai mozgások erre merőlegesen COS 1 4 . Mérési eredmények 5 . Az eredmények értelmezése Mártó n — S z a l a y : Áttekintő paleomágneies vizsgálatok 173 4 Földtani Köölöny Kiveve 9.). Jelmagyarazat es az ábrázolás módja azonos az 5. ábráéval Fig. 6. Post-purification trends of remanent magnetization fór each sample and sampling point (1 to except fór 9.) I,egend and method of representation identical with those of Fig. 5 174 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet 7 8 10 8 9 7. ábra. Remágnesezési görbék. Jelmagyarázat: AJ Alsó andezit: 1. Ágasvár (466. sz. minta); B) Középső andezit: 2. Csókakő alja (479. sz. minta), 3. Csörgőpatak meder (474. sz. minta), 4. Tippanos (685. sz. minta), 5. Mátrakeresztes sejtes andezit (692. sz. minta), 6. Mátrakeresztes mikroandezit (483. sz. minta); C) Felső andezit: 7. Rudolf tanya (636. sz. minta), 8. Nyesettvár (652. és 645. sz. minta), 9. Kékestető (667. sz. minta); D) Rahoca-hegy: 10. Rahoca-hegy (590. sz. minta). A vízszintes tengelyen a lemágnesező, váltakozó mágneses tér nagysága oerstedekben, a függőleges tengelyen az egye§ lemág- nesezési fázisokhoz tartozó, — a természetes remanens mágnesezettségre, mint egységre vonatkoztatott — mágnesezettség-értékek vannak feltűntetve Fig. 7. Demagnetization curves. Regen d: A) Rower Andesite: 1. Ágasvár (sample 466.); B) Middle An- | desite: 2. Base of the Csókakő (sample 479.), 3. Bed of Csörgő brook (sample 474.), 4. Tippanos (sample 685.), 5. Cellular andesite of Mátrakeresztes (sample 692.), 6. Microandesite of Mátrakeresztes (sample 483); C) Upper Andesite: 7. Rudolf tanya (sample 636.), 8. Nyesettvár (sample 652. and 645.), 9. Kékes- tető (sample 667.); D) Mount Rahóca: 10. Mount Rahóca (sample 590.). The horizontal axis, showing inten- ‘ sity of the altemating magnetic field of demagnetization, is calibrated in oersteds; the vertical axis is calib- rated in magnetization values with reference to the natural remanent magnetism — as unit — of the indi- 1 vidual demagnetization phases miatt megváltozott. Tektonikai mozgások paleomágneses módszerrel általában akkor mutathatók ki, ha a mozgások nagyobb mértékben hatnak a pólushelyzetre, mint a mágneses tér szekuláris változása. Paleomágneses mérési eredményeinkben az tükröződik, hogy az egyes mintavételi helyekre számított pólushelyzetek eltérései a belőlük számított közepes pólushelyzettől a 3. és 10. mintacsoportok kivételével nem haladják meg ezt a mértéket. A 3. pólus lénye- ges eltérése a közepes pólushelyzettől viszont már tektonikai mozgás eredménye lehet, i A 10. pólus eltérése — ha a csoport mágnesezettsége termoremanens — tektonikai moz- j s gás hatásaként, egyébként az eredeti mágnesezettség helyébe került kémiai folyamatok által létrejött mágnesezettség eredményeként tekintendő. Mind a 3. mind a 10. pólusok Mártó n — S z a l a y : Áttekintő paleomágneses vizsgálatok . . . 175 eltérésének tisztán földmágneses oka is lehet: az illető kőzetek létrejöttekor a földi mág- neses tér fő komponense nem a dipól összetevő volt (tér fordulási időszak). Ez a probléma kőzetmágnességi vizsgálatokkal megoldható Adataink szerint (II. táblázat) a mintacsoportok egy része egyenesen ( N ) (a mai földmágneses térrel közel megegyező irányban), más része fordítottan ( R ) (a mai földmág- 8. ábra. A mágnesesen tisztított adatokból (6. sz. ábra) számított középirányok a kon- fidenciakörökkel. Jelmagyarázat azonos az 5. és 6. ábrákéval Fig. 8. Mean trends with the circles of con- fidence, as computed írom the magnetically purifieddata (sample 6.). I,egend, see Figs. 5. and 6. neses térrel közel ellentétes irányban) mágnesezett. A vulkáni működés sorrendjének ismeretében ezeket az egyenesen és fordítottan mágnesezett csoportokat hozzárendelhet- jük a megfelelő kitörési fázishoz. Ezáltal a vulkáni működés idejére két egyenes és két fordított paleomágneses zónát állapíthattunk meg (II. táblázat). Az alsó andezitet képviselő mintacsoport (1.) fordított zónát jelez ( R ). A középső andezit legalsó szintje (2., 3.) egyenesen mágnesezett (TV). A bronzitos piroxénandezit, sejtes andezit és mikroandezit szintek (4., 5., 6) fordított mágnesezettségűek (/?). A felső andezit kiértékelhető képviselői (7., 8.) egyenes zónába kerülnek (TV). Ezek szerint az alsó andezit a középső andezit legalsó szintjétől paleomágnesesen is elkülöníthető. Ugyancsak éles különbség van a középső andezit helyi jellegű kitörések- ből származó legalsó szintjének egyenes mágnesezettsége és a középső andezit többi szint- jének fordított mágnesezettsége között. A felső andezit szint egyenes mágnesezettségével a középső andezit felső szintjeitől elütő újabb mágneses vezérszintet szolgáltat (TV). A közép-szlovákiai miocén vulkanizmusra vonatkozó paleomágneses eredmények (Nairn, A. E. M., 1967) módot adnak arra, hogy a mátrai és közép-szlovákiai paleo- mágneses adatokat összevessük (III. táblázat). Az adatok nyilvánvaló egyezése mellett az eltérésekben a két adatrendszer nem tükröz ellentmondást, hanem egymást kölcsönö- sen kiegészíti. A mátrai alsó andezitre és a középső andezit legalsó részére vonatkozó adatok újak a közép-szlovákiaiakhoz képest. A mátrai felső andezit egyenesen mágnese- zett zónáját viszont paleomágnesesen a közép-szlovákiai alsószarmata vulkánitokkal lehet egyeztetni. Ez a korreláció azért is jogos, mert a szlovákiaikon kívül az új-zélandi és japán vizsgálatok is azt mutatják, hogy az alsószarmatában a maival megegyező polaritású volt a tér (IV. táblázat) . Megjegyezzük még, hogy a gyöngyössolymosi Kishegy riolitja is egyenesen mágne- sezett, ami a felső andezittel azonos korát jelentheti, amennyiben a riolit nem fiatalabb az alsószarmatánál (IV. táblázat). A vizsgálatok jelenlegi stádiumában a kelet-szlovákiai miocén vulkánitokra vonatkozó paleomágneses eredmények nem korrelálhatok egyértelműen sem a mátrai. 4* A mátrai andezitfélék paleomágneses adatai Paleomagnetic data of the Mátra Mountains andesites 176 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet — -a £ 2 % e 2 . Cd cd x u , G — o O £ >, liS-S 8»£ Efií 3 5 + + + + I I •ö 3 I ° M c g § 2 a m V >» w ^ v +-• "n N ifi V V 'O Ö g •g § 2J2 Sa C/3 0 — ♦-» s N C/ X 'rt o s ö cd rt « 2 « 'cd ‘57 cd a a1 =o m cd £7 .* :0 ‘O t/3 t/3 u u i S m 1 5 O 11 ■«, ■* o £ a v a; CM G * 55 W> Cd t/3 S J 'ö S) 3 - c 3 O .O £ t/3 8^3 Cl u 'O O o a N :0 pj tfl ^4 •- o O X 11 g = T3 Iq '•s 8 ’ 8. -2 <33 , .y .2 "53 ^ ' a a m 2p 8 2 . a 9- O 8 « > m£w V u ^ > V C3 0/ CL ~ u x 'd 'CJ *- •g G • ^ cd x v :3‘|l ’p 1-288 1 « | S? S o « a ■ °® o „Z. ^ 1- .ti . ü > | a ^ cd 3 H « 3 P o O ÖJ 0> . S I s + a I a%-* "> :2 .3, >, n‘ cd ^ ' 3 *o v ^ s ÖC > .£ ü 3 G o/ 3 3 .2 o ** 3 ^ -c íd ij'Ci w d « $ ^ u o O II ^ 55 I £ . 8 ' § 5 ^s“'ű • O x G •• CL 55 ^ ^ a "’lá'Sg N 11 81 3 *3 < 0 < a -o a 6 ^ O x II G öc'§ X si M .G "8-3 í? &i2 Á 11 :0 *3v ^3 a II 5 -3 g -w ö a Jj> S-2.S 1 a ofo| -| ag g + 8 g1 II 8 « a •3 H u aÖJI gg 3 o r 2 cd g ‘ts ü h v 0 2 y C9 ü " — O - u- Í3 *> a.í o S ■a "a a u -a 0 ° ^ a 5 ».2ilaa -§.2 a u g .s ü w 3 _p p ^ w cd O 1-1 c o r 8 £ « 2 2 “ ü 2 sa 11 s 8 ? - V « 2 33 '"3 .. a ti II II •o ^ > 5 Pí ;'js>- " a O .g <4 o o -T3 5^ ^ . ■ a a scU G G 7-i t» •■3 ’-S ^ & .So^ü Mátrai és szlovákiai vulkáni szintek paleomágneses korrelációi 1 aleomagnetic correlation of the volcanic horizons of the Mátra Mountains with those of Slovakia Mártó a ” 5 2 a l a y: Áttekintő paleomágneses vizsgálatok 177 K. rí o .ti 3 4^ '?z rr; o I-S a *0 CŰ £ O .ti ^ U N 'cd Co > O C\ C ^ M Ti - C/3 J2 c • .£ »- O 'g ’S o o£ tótó~ rí Sí sfl O .ti .2 '2 o CC c á.~ *o d N ^ ••o ét tó + + + + 0S..S0 •§ ■§ 3 •S -3 2 a w § s + + 1 1 + + 1 1 1 + + N .2 'fl Nj, 2 a -a N .ti 60 fi m | 60 — 20 jum ^o — 10 i±m 10 — 5 V- m 5 — 2 fi m < 2 n m Zettlitzi kaolin 2 7 l6 21 54 Királyhegyi sovány kaolin 3 19 7 8 18 45 Rátkai kaolin I 6 7 17 14 55 Fuzérradványi illit I 2 12 II 12 62 Rátka-hercegkövesi bentonit 3 12 15 3 1 66 Karcagi téglaagyag 3 7 l6 8 15 5i riszaberceli téglaagyag 5 10 13 II 13 48 Csillaghegyi téglaagyag 8 17 II 19 13 32 Debreceni téglaagyag II 24 23 II IO 21 verámia téglaagyag 21 21 18 7 9 24 A deszorpciós izotermák felvételéhez az előzőekben ismertetett módon előkészített és meghatáro- zott tömegű vizsgálati agyagmintákat 100% relatív légnedvességű térben izotermikus körülmények között tároltuk az egyensúlyi nedvességtartalom eléréséig. Ezután 90 — 20%-ig terjedő különböző relatív légned- vesség tartalmú terekbe helyeztük az egyensúlyi állapot eléréséig. Majd meghatároztuk a vizsgált agyag- minták nedvességtartalmát és a szorpciós izoterma felvételéhez hasonlóan a kapott eredményeket hálós diagramban deszorpciós görbék formájában ábrázoltuk. A kísérleti agyagok fontosabb kerámiai jellemzői Major ceramic characteristics of the studied clays IV. táblázat — Table IV. Megnevezés Atterberg f. képlékenységi szám Az agyagbe próba megmunká- lási víz- tartalma •/» 1 formázott testek Lineáris száradási zsugorodása °/0 Zettlitzi kaolin 13 20,6 5,° Királyhegyi sovány kaolin 9 26,2 1,1 Rátkai kaolin 35 36,1 10,3 Füzérradványi illit 32 33,8 7,2 Rátka-hercegkövesi bentonit — 46,8 — Istenmezejei bentonit — 48,5 13,8 Karcagi téglaagyag 35 34,5 9,5 Tiszaberceli téglaagyag 33 34,i 9,2 Csilaghegyi téglaagyag 20 23,6 3,8 Debreceni téglaagyag 13 22,8 3,4 Kerámia téglaagyag 12 21,7 3,o Az ílymódon felvett szorpciós és deszorpciós görbéket az 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. és 8. ábrákon tüntettük fel. 198 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet 0 10 20 30 40 50 60 70 60 90 ICO Relatív légnedvességtartalom, 7« l. ábra. A királyhegyi sovány, a zettlitzi és a " rátkai kaolin deszorpciós izotermája 20 C°-on Fig. 1. Desorption isotherm at 20° C of the Királyhegy rneagre kaolin and of the Zettlitz and Rátka kaolins l£ L ! : . 1 0 10 20 30 40 50 60 70 60 90 100 Relatív légnedvességtartalom.7<> 3. ábra. A rátkai és az istenmezejei bentonit deszorpciós izotermája 20 C°-on Fig. 3. Desorption isotherm at 20° C of the Rátka and Istenmezeje bentonites í I 1 , 1 1 0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 Relatív légnedvességtartalom, °/c 2. ábra.' X fiizérradványi illit deszorpciós izoterm- ája 20 C”-on Fig. 2. Desorption isotherm at 20° C of the I Fiizérradvány illite 0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 Relatív légnedvességtartalom,0/. 4. ábra. Az eredeti rátkai bentonit (B 50) és a kvarchomok hozzáadásával előállított 40, 30, 20 és 10% montmorillouittartalmú nyersanyag keverékek (B 40, B 30, B 20, B 10) deszorpciós izotermái 20 CD-on Fig. 4. Desorption isotherms at 20° C, as plotted fór the original Rátka bentonite (B 50) and fór the bentonite and quartzose sand mixtures of a montmorillonite content of 40, 30, 20 and 10 respeetively (B 40, B 30, B 20, B 10), produced by the admixture of quartzose sand to the origi- nal bentonite Bálin t — B a k o s : Agyagok vízgőz~szor pciójának vizsgálata 199 0 10 20 30 A0 50 60 70 80 90 100 Relatív légnedvességtartalom, °/o 5. ábra. Az eredeti füzérradványi illit (F 75) és a kvarchomok hozzáadásával előállított 50 és 25% illittartalmú nyersanyag keverékek (F 50, F 25) deszorpciós izotermái 20 C°-on Fig. 5. Desorption isotherms at 20° C, as plotted fór the original Füzérradvány illite (F 75) and fór the illite and quartzose sand mixtures of an illite content of 50 and 25% respectively (F 50, F 25), produced by the admixture of quartzose sand to the original illite Relatív légnedvességtartalom, V. 6. ábra. Téglaagyagok szorpciós izotermái 20 C°-on Fig. 6. Sorption isotherms of brick-clays at 20° C 1 "f 1 1 • kerámiai 4 debreceni □ csillaghegyi 0 tiszaberceli x karcag i /_ j ^ > 7? 0 10 20 30 A0 50 60 70 80 90 100 Relatív légnedvességtartalom,0/. ** 1 1 1 1 1 0 10 20 30 A0 50 60 70 80 90 100 Relatív légnedvességtartalom, °/o 7. ábra. Téglaagyagok deszorpciós izotermái 20 C°-on Fig. 7. Desorption isotherms of brick-clays at 20° C 8. ábra. A kerámiai és karcagi agyag szorpciós és deszorpciós izotermái 20 C°-on Fig. 8. Sorption and desorption isotherms of ceramic and Karcag clays at 20° C 200 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet A szorpciós és deszorpciós görbék értékelése Az 1 — 8. ábrák alapján megállapítható, hogy a szorpciós és deszorp- ciós izotermák szoros összefüggésben vannak az agyagok I ásványi összetételével és kerámiai tulajdonságaival. A túlnyomórészben egyfajta agyagásványt tartalmazó nyersanyagok tanulmányo- zása céljából két kaolint, egy illitet és két bentonitot vizsgáltunk. Ezek közül a legkisebb képlékenységgel és lineáris szára- dási zsugorodással, valamint ennek megfelelően a legki- sebb egyensúlyi nedvességtartalom értékekkel a 77 — 90% kaolinitet tartalmazó király hegyi és zettlitzi nyersanya- gok jellemezhetők. Deszorpciós izotermáik végig a legalacsonyabban futnak. A 75% i 1 1 i t tartalmú Füzérradványi nyersanyag a kao- linok és bentonitok sorában közepes képlékenységgel és lineáris száradási zsugorodással, valamint ezzel összefüg- gően közepes egyensúlyi nedvességtartalom értékekkel rendelkezik. Deszorpciós görbéje, mely a kaolinoké s bentonitoké között helyez- kedik el, jól tükrözi az összefüggést. A vizsgált nyersanyagok között a legnagyobb képlékenységi és lineáris száradási zsugorodási, továbbá ezzel összefüggés- ben a legnagyobb egyensúlyi nedvességtartalom értékek az 50 — 58% montmorillonit tartalmú rátkai és istenmezejei bentonitokhoz tartoznak. Deszorpciós görbéik a vizsgált nyersanyagoké között a legmagasabban futnak. Kísérleteink során tanulmányoztuk az agyagásványok mennyiségének hatását az egyensúlyi nedvességtartalom, illetve a szorpciós görbék alakulására. Ebből a célból az 50% montmorillonit tartalmú rátkai bentonitból kvarchomok hozzáadásával 40, 30, 20 és 10% montmorillonit tartalmú nyersanyag keveréket állítottunk elő. Hasonló módon a 75% illitet tartalmazó füzérradványi nyersanyagból 50 és 25% agyagásvány tartalmú nyersanyag keveréket készítettünk. A 4. és 5. ábrák tanúsága szerint a nyersanyagkeverékek egyensúlyi nedvesség- < tartalma az agyagásványtartalom csökkenésével egyre kisebb lesz. Ennek megfelelően a deszorpciós görbék egyre alacsonyabban futnak. A téglaagyagoknál a kerámiai tulajdonságok és az egyensúlyi nedvességtartalom kialakításában általában három agyagásvány, a kaolinit, illit és a montmorillonit játssza 1! a legfontosabb szerepet. Az öt vizsgált téglaagyag esetében a képlékenységi sorrendet az összes agyagás- ! ványtartalom határozza meg, és az egyéb kerámiai tulajdonságok, valamint az egyensúlyi nedvességtartalom ezzel szoros összefüggésben vannak. A 6. és 7. ábrák mutatják, hogy a téglaagyagok szorpciós és deszorpciós görbéinek helyzetét az agyagásványtartalom határozza meg. Legmagasabban a nagyképlékenységű és viszonylag sok agyagásványt tartalmazó karcagi és tiszabereeli agyagok izotermái futnak, a legalacsonyabban pedig a kis képlékenységű és — agyagásványtartalmú kerá- mia agyagé. A téglaagyagok szorpciós és deszorpciós izotermái, — mint a 8. ábra is szemlél- teti — nem esnek egybe. A szorpciós görbék minden esetben alacsonyabban futnak, mint a deszorpciósak, de az izotermák sorrendisége és egymáshoz viszonyított helyzete közelítőleg változatlan marad. Bálin t — B a k o s : Agyagok vízgőz szorpciójának vizsgálata 201 IRODALOM - REFERENCES Albert J. (1967): Téglaagyagok és felhasználásuk a durvakerámiaiparban. 54 — 61 .'Akadémiai Kiadó, Budapest. — Alviset E. (1964): Módszer a tégla és cserépiparban hasznosított agyagok osztá- lyozására száradási képességük alapján. 85 — 100. Egyetemi doktori disszertáció, Párizs. — Filonenko — Eebedew (1960): Einführung in die Trockentechnik. 73 — 75. VEB. Fachbuchverlag, Eeipzig. — Lykow, A. W. (1955): Experimentelle und theoretische Grundlagen dér Trockerung. 102 — 108. VEB. Verlag Technik Berlin. —Veiden, van dér (1963) : Die Ziegelindustrie 4. 109— 1 14. — Z e ö 1 d I. (1967): A Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet 1963 — 1965. évi tudományos működése. 161 — 178. ÉVM. ÉTK. Budapest, 1967. Vapour Sorption and Desorption of Clays P. BÁLINT AND J. BAKOS In the course of the authors' experiments the sorption and desorption eharacte- ristics of various clays (kaolin, illite, bentonite, brick-clays, etc.) were examined. The following method was applied: the properly ground clay samples were dried at a temperature of 105 + 2° C till mass constaney was attained; after that samples of known quantity were pút intő closed rooms of a temperature of 20° C and 20 to 90% air moisture, where their equilibriuin moisture, i. e. their sorption capacity, was deter- mined. Fór the determination of moisture losses due to desorption, the clay samples were stored in closed spaces of 100% relative air moisture till their equilibrium moisture was attained. Afterwards in closed spaces of different relative air moisture, varying between 90% and 20%, the desorptional moisture losses were determined. The variation of the equilibrium moisture of the individual clays studied is shown, as found at constant temperature (20° C) and varying relative air moisture, by the so- called sorption isotherms. The reverse process i. e. the desorption grapp appears in form of desorption isotherms. On the basis of the experiments it can be concluded that the plotted sorption and desorption isotherms are closely related to the mineralogical composition and the cera- mic properties of the clays. Among the clay samples those eontaining 77 to 90% kaolinite have given isotherms lying within the lowest equilibrium moisture rangé. Consequently, thev are characterized by a lower plasticity and by a lower linear dessication shrinkage. The Füzérradvány clay eontaining 76% illite has yielded both sorption and desorp- tion isotherms within the médium equilibrium moisture rangé, and is characterized adequatelly by a médium plasticity index and a médium linear dessication shrinkage. The sorption and desorption isotherms cf the bentonites eontaining 50 to 58% montmorillonite are found within the highest equilibrium moisture rangé, and are con- sequently, characterized by the highest plasticity and dessication shrinkage. The authors studied the influence of the amount of clay minerals 011 the variation of the equilibrium moisture and sorption and desorption curves, respectively. To tliis end they added somé quartzose sand to the clay and plotted the desorption curves of clay- and quartzose sand mixtures of 10 to 50% montmorillonite and 25 to 75% illite content. With a decreasing percentage of clay minerals the desorption isotherms lay in lower and lower ranges of values. In the case of the brick-clays three clay minerals, i. e. kaolinite, illite and mont- morillonite, played the most important role in controlling the equilibrium moisture. Alsó the development of the sorption and desorption isotherms of the examined brick- clays was, in all cases, determined by the totál clay mineral content. It was concluded that the sorption and desorption isotherms of ceramic raw materials may be readily used fór the qualitative and quantitative characterization of their clay mineral content. RÖVID KÖZLEMÉNYEK Földtani Közlöny, Bull. of tlie Hungárián Geol. Soc. (igóg) gg. ' 202 — 205 AZ ŰN. „KRÉTA— PALEOCÉN HATÁRKÉPZÖDMÉNYEK” AZ ALFÖLDI MÉLYFÚRÁSOKBAN DR. SIDÓ MÁRIA* (1 ábrával) Összefoglalás : Szerző az újabb irodalmi adatok és az anyag újravizsgálata alapján a címben jelzett képződményeket az ypresi emelet felső részébe sorolja, a B o 1 1 i, H. M.-féle Globorotalia aragonensis és a Globorotalia palmerae zónákkal azonosítható rétegtani szintekbe. Kandidátusi értekezésemhez Majzon László professzor úr szíves engedélyével néhány alföldi szénhidrogénkutató mélyfúrásból — a szenon képződmények részletes 'vizsgálatához — olyan mintákat kaptam, amelyeket már akkori értelmezésem szerint sem soroltam a felsőkrétába, s azt mint kréta — paleocén határképződményt írtam le. A magyarországi szenoni képződményeket tárgyaló, 1963-ban megjelent rövid összefog- lalásomban a kérdéses kréta — paleocén határképződményt ,,globorotaliás — trochammi- noideses tarkaagyag összlet”-nek neveztem és akkor megállapítottam, hogy faunatár- sulása inkább a paleocénre, vagy esetleg eocénre jellemző formákból áll. Az újabb nagyobb távolságú mikropaleontológiai korrelációk, melyeket főleg a plankton Foraminifera-iajók. alapján végeztek el, többek között tisztázták a dániai emeletbe tartozó képződmények rétegtani helyzetét, annak a harmadidőszakba való sorolásával (B o 1 1 i, H. M. (1957a), B e r g g r e n, A. W. (1960), Brönnimann, P.— S t r a d n e r, H. (1960), C i t a, M. B. (1960) stb. így került sor az alföldi kérdéses rétegek revíziójára is. A vizsgált mikrofauna ugyanis számomra fejlődéstanilag és ősföld- rajzilag is igen érdekes és problematikus volt. Az elmúlt év elején megmutattam azt Dr. S z ő t s Endrének, aki a külföldi hasonló előfordulások ismerete alapján az újabb rétegtani értelmezésemet megerősítette és felhívta a figyelmemet hazai szempontból az anyag rétegtani és ősföldrajzi fontosságára és újabb rétegtani átértékelésének szükségességére. A revíziót azért is el kellett végeznem, mert Majzon R. 1966-ban megjelent kézikönyvében a kérdéses képződményeket a krétába, a maestrichti alemeletbe sorolta. Majzon R. ezen megfigyelése I és korrelációja azonban eltér az újabban külföldön végzett tanulmányokétól, mely utóbbiakkal azonosítom a sajátomat. Azok a képződmények az Alföldön (Törtei, Alcsi), amelyeket Majzon R. a maestrichti aleme- letbe sorolt, semmiféleképp sem tartozhatnak oda. Az általa és K ő v á r y J.-től (Szepesházy K. 1967., valamint a Szolnoki térképmagyarázó- ból Alcsi 2., (2395 — 2420 m.) említett, és általam újravizsgált faunatársulás alapján ugyanis azok csak a mélyebb harmadidőszakba tartozhatnak. * Meg kell jegyeznem azt is, hogy Majzon R.-nak a maestrichtire vonatkozó megfogalmazása 1 mikropaleontológiai szempontból nem helytálló. Ó ugyanis azt állítja, hogy a maestrichti alemeletbeu nincsenek már Globotruncanák, és hivat- kozik egyes szerzőkre — pl. Hiltermannak podóliai és ÉNy-németországi megfigyeléseire, — ugyanakkor nem veszi figyelembe a vonatkozó irodalom zömét, amelyből viszont világosan kitűnik, hogy egyes Glo- botruncana fajok mindenütt és — nálunk is — a maestrichtire igen jellemzőek és az alemelet végéig követ- I hetők. Ilyen értelemben egyik dolgozatomban (1963) a Globotruncana contusa-s és Globotruncana mayaroen- sis — Pseudotextularia-s szinteket a maestrichtibe soroltam. Az újabb vizsgálati anyagokból, a globotrun- Előadta a MFT Őslénytani Szakosztályának 1968. április 6-i szűkülésén Sidó: Az iin. ,,kréta-paleocén határképzödmények" mélyfúrásokban 203 canás összletből, annak egyes fácieséből a maestrichtire szintén jellemző Siderolites és Orbitoid.es is előke- rült, mégpedig Globotruncanák társaságában. így a dunántúli kőolaj kutatófúrásokból K ő v á r y J. szíves közlése alapján a Dabrony i. sz. fúrás 2090,60 — 2101,50 m közötti szakaszában előfordul a Sidero- lites calcitrapoides (tamark) faj és Lepidorbitoides sp. is, szintén Globotruncanák társaságában. Meg kell jegyeznem még, hogy M a j z o n I,. a Siderolitesek állítólagos teljes hiánya alapján tagadta a maest- richti aíemelet jelenlétét Magyarországon. Ugyanakkor pedig a maestrichti alemeletbe sorolt olyan képződ- ményeket, amelyek nem oda, hanem a harmadidőszakba tartoznak. A „globorotaliás-trocliamminoideses” tarkaagyag nálunk a felszínről még ezidáig nem ismeretes. A M. Kőolajkutató Tud. Laboratórium adatai szerint, melyeket rendelkezésemre bocsátottak, többek között a Törtei 15. sz. (1609 — 1644 m), Alcsi 2. sz. (2395 — 2420 in), Fig. 1. Topographie des sondages Szandaszőllős 1. sz. (1906—1943 m) és 2. sz. fúrások (1856—1857 m) harántolták nem nagy vastagságban a tarkaagyag összletet (1. ábra). Fedőjében általában eocén képződ- mények fordulnak elő, fekvőjében pedig kréta, jura vagy triász képződmények találhatók. Az összlet fekvője és vastagsága nem minden esetben állapítható meg pontosan, mert a lemélyített fúrások rendszerint a tarkaagyagösszletben álltak meg, vagy nem folya- matos magfúrással harántolták a rétegeket. Ezeket a szempontokat figyelembe véve az összlet átlagos vastagsága 30 m-re becsülhető. Megjegyzem még, hogy az általam vizsgált „globorotaliás — trochamminoideses” képződmények nem párhuzamosíthatók a Majzon L. (1966) által említett kárpát- ukrajnai trochamminoideses rétegekkel, melyek a , .paleocén” legaljára tartoznak, míg az Alföldről ismertetett társulások az ypresi emeletet bizonyítják. Az anyagfeldolgozás során a vizsgált rétegsorokból makrofauna nem került elő. A mikroflórája (spóra-pollen), de főleg mikrofauna társasága már gazdagabb, elsősorban Foraminiferákat tartalmaz és igen kevés Ostracodát. Foraminifera társulása jellegzetes, főleg plankton elemekből, Globorotalia- és Globigerina- félékből áll. Jóval kevesebb a meszes házú bentosz és az agglutinált házú forma, Trochammina-, Trochamminoides-, Clavulinoides-iélékkel, de utóbbiak rétegtani- lag nem jelentősek. Fiz a faunaegyüttes élesen elüt a szenon különböző alemeleteiből ismert formáktól és plankton együttesektől, mivel csak azoknál fiatalabb földtani kor- ban fellépő plankton elemeket tartalmaz. Feltűnő a Globotruncanák, Hedbergellák, Rugoglobigerinák hiánya, ugyanakkor a harmadidőszakra jellemző Globorotaliák, Globigerinák jelentkeznek nagyobb egyedszámban szintjelző fajokkal. Biztosan szintjelző aránylag elég jó megtartású társulásokat csak az Alcsi 2. sz. fúrás (a 13 — 14. sz. magminta) 2395 — 2420 méterig harántolt szakaszának tarkaagyag 204 Földtani Közlöny, XCIX. kötet 2. füzet összletében találtam a következő fajokkal: Rhabdammina abyssorum (Sár s), Glomospira charoides (Jones et Parker), Glomospira gordialis (Jones et Parker), Pseudo- gaudryina sp., Marssonella sp., Haplophragmoides sp., Cyclammina sp., Lenticulina sp., Cibicides sp., Eponides sp., Globorotalia aragonensis (Nuttal), Globorotalia lensiformis p: (S u b b o t i n a) típusú alak, Gl. interposita )S u b b o t i n a), Gl. acarinata (S u b b o - it: t i n a), Gl. bullbrooki B o 1 1 i, Gl. pseudotopilensis (Subbotina), Globorotalia sp., J Globigerina triangularis W h i t e, G. yeguaensis Weinzierl et A p p 1 i n, G. *1 primitiva F i 11 1 a y, G. prolata B o 1 1 i. Ez a fajtársulás jellemző, s olyan plankton Foraminifera zónára utal, mely igen 2: valószínűen az yprésien felső részével azonosítható. Ehhez hasonló társulás van a Brönnimann P.-Stradner H. (1961) te által Kuba szigetén felismert Globorotalia bullbrooki — Hantkenina aragonensis zónában is. Ezt a zónát S z ő t s E. is (1967) felismerte DNy-Aquitániában az ypresi emelet felső j. részében. Megjegyezném még, hogy a B o 1 1 i H. M. által (1957b) a Trinidad szigetén felismert Globorotalia palmerae zóna kőzetkifejlődése és a mikrofcssziliumok megtartása r is igen hasonló a vizsgált anyagoméhoz. B o 1 1 i H. M. ezt a zónát az „alsóeocén” lég- U felső részébe sorolta. Vizsgált anyagom faunatársulása alapján tehát a B o 1 1 i-féle Globo- P rotalia aragonensis— Globorotalia palmerae zónáknak felel meg, semmiféleképpen sem E mélyebb az ,,alsóeocén”-nél, s az ypresi emelet felső részébe tartozik. Ezeknek a képződményeknek maestrichti alemeletbe sorolása tehát teljesen alaptalan, de még kréta — paleocén határképződmények sem lehetnek. Krivánné Hutter E. és G ó c z á n F. palynológiai vizsgálatai is megerősítik a képződmény harmadidőszakba, közelebbről az ypresi emeletbe való tartozását (L: Szepesházy K: Térképmagyarázó 1967 Szolnoki, L — 34 — IX. lap). Hasonló kőzetkifejlődésű és megtartású Foraminiferákat találtam még a Törtei 15. sz. fúrás (12. mag) 1622 — 1623 m-ben. A Szandaszőllős 2. sz. fúrás (7. mag) 1856—1857 in. közötti szakaszon ugyancsak hasonló kifejlődésű a kőzetanyag, de igen gyér, rossz B megtartású mikrofauna került ki belőle, kevés Foraminif érával. Több, mint valószínű, ' hogy ez szintben azonos az Alcsi 2. sz. fúrásban megfigyelttel, azonban azzal az igen gyér és rossz megtartású mikrofauna alapján biztosan azonosítani nem lehetséges. A globorotaliás — globigerinás tarkaagyagösszlet kőzettani kifejlődése és faunaképe alapján pelagikus, mélyebb tengeri üledékre utal, amely való- színűleg a batiális zónába kerülhetett lerakódásra. Az igen gyér bentosz faunatársaság még a batiális zóna mélyebb részét sem zárja ki. Külön érdekességképpen megemlíthetjük a Szandaszőllős 1. sz. fúrás 1931 — 1934 m közötti szakaszán (5 mag) a sok ,,Acicularia‘’ -maxaúxásiyt és kevés sima Ostracodát, Radiolariát tartalmazó zöldesszürke márgás képződményt, melyben egy-egy Globotrun- cana stuarti (Lap p.) és Bolivina sp., krétából átmosott formák voltak megfigyelhetők. Ez a képződmény valószínűleg lagunáris eredetű, biztosan kréta utáni, azonban egyelőre pontos rétegtani helyzete nem rögzíthető. G ó c z án F. (1960) pollenanalízise azonban ezt is biztosan a harmadidőszakba tartozónak tartja. Remélhető, hogy az Alföldön folyó további nagyarányú kutatások során, tisztább képet nyerhetünk ezeknek a képződményeknek elterjedéséről és rétegtani helyzetéről, valamint az újabb részletes vizsgálatok és régi alföldi fúrások szükségessé vált revíziója révén az eddig helytelenül meghatározott és rétegtanilag rosszul értékelt hasonló kifej- lődések, megfelelő besorolást nyerhetnek. További nagy feladat a kaukázusi, európai, valamint a közép-amerikai plankton Foraminifera zónációk korrelálása. (1. Szőts E.: Observation in: Mangin, J. P. 1965.) Ez a munka azonban csak akkor válik lehetségessé, ha magukat a mikrofossziliákat hasonlítjuk össze az említett területeken belüli zónák szerint. Sidó: Az ún. ,,kréta-paleocén határképződmények” mélyfúrásokban 205 IRODALOM — BIBIylOGRAPHXE B a n d y, O. L. (1964): Cenozoic planktonic foraminiferal zonation. Micropaleontology. Vol. 10, No. 1, p. 1 — 17. — B erggren, W. A. (1960): Somé planktonic foraminifera from the Lower — Eocéné (Ypresien) of Danemark and Northwestern Germany. Stockholm. Contr. Geol. Vol. 5., No. 3, pp. 41 — 108, pls. 13. - Bcrggren, W. A. (1965): Somé problems of Paleocene — Eower Eocéné planktonic foramini- feral correlatious. Micropaleontology. Vol. n, No. 3, p. 278 — 300. — B o 1 1 i, H. M. (1957a): The genera Globigerina and Globorotalia in the Paleocene — Eower Eocéné I.izard Springs formádon of Trinidad. B. W. I. U. S. Nat. Mus. Bull. No. 215, p. 61 — 81, pls. 15 — 20. — B o 1 1 i, H. M. (1957b): Planktonic Fora- minifera from the Eocén Novet and San Fernando Formations of Trinidad. B. W. I. U. S. Nat. Mus. Bull. No. 215, p. 155 — 172. — Bolli, H. M. — Cita, M. B. (1960): Upper Cretaceous and Eower Tért iary planktonic Foraminifera from the Pademo d’Adda section, Northern Italy. Int. Geol. Congr. Copenhagen. 21 th, pt. 5, sect. 5, p. 150 — 161. — Brönnimann, P. — B r o w n, N. K. jr. (1956): Taxonomy ot the Globotruncanidae. Ecl. Geol. Helv. Vol. 48 (1955), No. 2. p. 503 — 561, pls. 20 — 21. — Brönnimann, P.-Stradner, H. (1961): Die Foraminiferen und Discoasteridenzonen von Kuba und ihre interconti- nentale Korrelation. Erdoel-Zeitschrift, 1960, Jh. 10, p. 3 — 8. — C o 1 1 r o, R. (1963): La facies di Polizzi dell’Eocene alloctono della Sicilia centro — settentrionale. Riv. Ital. Pál. Strat. V. LXIX, No. 2, p. 167 — 232. — Majzon L. (1966): Foraminifera-vizsgálatok. Budapest, — M a n g i n, J. P. (1965): La nomenclature stratigraphique et les étages du Paleogéne. C. R. Soc. Géol. Francé 1965. p. 169 — 172. (Observation d’ E. Sző ts.)— Sidó M. (1963): Magyarországi szenon képződmények szintezése Fora- miniferák alapján. Földt. Közi. k. 93, f. 2, p. 217 — 226. — Subbotina, N. N. (1953): Fossil foramini- fera of the USSR. (Globigerinidae, Hantkenidae and Globorotalidae) VNIGRI, Vypusk 76. — Szepes- h á z y, K. (1967): Kőzettani adatok a törteli terület mélyföldtanához. M. Á. F. I. Évi Jel. az 1965. évről, p. 459 — 476. — Szőts, E. (1967): L’histoire du „Biarritzien”. Acta Geol. Ac. Se. Hung. V, XI. f, p. 1 — 3. — Sző ts, E. (kézirat): Esquisse microbiostratigraphique et paléogéographique du Paleogéne marin en Aquitaine Les formations de passage crétacé-paléocéne dans les sondages de la Grande Plaine Hongroise M. SIDÓ Dans une courte deseription précédente (1963), traitant les formations sénoniennes de Hongrie, j’ai appelé „les formations de passage crétacé-tertiaire” de la Grande Plaine Hongroise (sondages de Törtei 15 et de Alesi 2) conune „ensemble d’argiles bariolées á Globorotalies et Trochammínoides”. Sur la base de la nouvelle littérature comparative, j’ai été obligé á mettre sous une révision les formations en question d’autant plus, cár Majzon, L,. (1966) les avait rangé dans le sous-étage du Maéstrichtien. D’aprés la révision des associations microfaunistiques, ces formations appartien- nent, en réalité, bien au Tertiaire. Et plus précisément, l’association de Foraminiféres planctoniques bien caractéristiques prouve la partié supérieure de l’Yprésien que l’on pourrait corréler aux niveaux des zones á Globorotalia aragonensis et á Globorotalia pal-- merae, établies pár Bolli, H. M. (1957) á la Trinité. 6 Földtani Közlöny Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. ( 1969) 99. 206 — ’/o PULCHELLIIDÁK (CEPHALOPODA, AMMONOIDEA) A GERECSEI ALSÓKRÉTÁBÓL DR. NAGY ISTVÁN ZOLTÁN (1 táblával) Összefoglalás: Szerző ismerteti a berzsek-hegyi (Gerecse) alsókréta rétegekből elő- került Pulchelliidae család fajait. Ezek: Nicklesia pulchella (D’Orbigny); Nicklesia? cfr. dumasiana (D’Orbigny); Heinzia (Carstenia) lindigii (Karsten); Subpulchellia cfr. castellanensis H y a 1 1; Subpulchellia sp. A Pulchelliidák rétegtani jelentősége mellett ősföldrajzi adatokkal is alátámasztott- nak látja azt az elképzelést, hogy a berzsek-hegyi alsóbarrémi alemelet legfelső szintjeit valamivel fiatalabbaknak (magasabb szintűeknek) tekinthetjük, mint azt az eddigiek alapján tudtuk. Végül rendszertanilag ismerteti az előkerült maradványokat. Bevezetés A Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának gyűjteménye az elmúlt évek során újabb krétaidőszaki ősmaradványokkal gyarapodott. A nagyrészt saját gyűj- tésemből bekerült anyag feldolgozása közben több olyan adatot találtam, amely élettudo- mányi vagy rétegtani vonatkozásban eddigi ismereteink továbbfejlesztését jelenti. Ezek közül itt a Pulchelliidae család Ammoniteseit kívánom bemutatni. A gerecsei faima a mediterrán és északi faunarégiók elemeit keverten tartalmazza. Ez a típusú együttes több helyről is ismeretes (Tarascon, a Languedoc és Mt. Moustier vidéke, Krím, biassalai rétegek stb.) sőt, a „hillsi” formák Bulgáriából is előkerültek (Surula és Razgrad környékén). A magasabb szintek, különösen a barrémi, legjobban az észak-alpi— nyugat-kár- páti tengerág üledékviszonyaival és élővilágával egyeznek meg (F ü f ö p, J., 1958, p. 51). ,,Összképileg” a mediterrán régió faunaegyüttesébe sorolandó a gerecsei ősmarad- ványtársaság. Ebbe a nagy keretbe tartozik végeredményben mindegyik alsókréta faima, amelyik beleesik abba a területbe, amely a klasszikus dél-franciaországi területtől kiin- dulva a Kárpátok, Krím, Kaukázus és Ny-ra Venezuela, Columbia stb. felé húzódik. Az alsókréta rétegekben kb. a barrémi az, amelytől kezdődően már világviszony- latban is egyre több kifejlődést ismerünk. A gerecsei fauna legjobban a sziléziaival egyezik, megjegyzem azonban, hogy az emelet legtípusosabb fajainak egyikét (Macroscaphites yvanni) nálunk eddig csak bizony- talanul lehetett kimutatni. Általában pedig a barrémi faunák elég egységesek. A gerecsei felsőhauterivi rétegekből előkerült néhány magános korall, csiga, kagyló és tüskésbőrű maradványa is. Ez a tény kapcsolatba hozható az hauteriviben bekövetkezett elsekélye- sedési jelenségekkel. Ugyanezt a folyamatot a krími neokomban is megfigyelték (K a ra- kás c h, 1907). Az ezután elkezdődő medencesüllyedés következtében a krími barrémi tengerbe eljutnak a dél-franciaországi, tiroli, kárpáti övezetben élő lények jellegzetes alakjai is. A krimi tengermedence É-felé való egyidejű összeköttetéséről tesz tanúságot sok fauna- * Előadta a MFT Őslénytani Szakosztályának 1968. II. hó 5-i előadóülésén Nagy: Pulchelliidák a gerecsei alsókrétából 207 elein (pl. a Simbirskites genus stb.). Az egykori tengermedence kiterjedésének mértékét matatja az a tény, hogy barrémi üledékek a Krímnek csak a Ny-i részén terjedtek el, Simferopoltól K-re már nem fordulnak elő. Az időbeli eltolódást mutatja az is, hogy a nyugati alakok itt később lépnek fel, bár az átmenetek — mint nálunk is — fokozatosak. A Piilchelliidae család például már nem jut el a Krímig, nálunk viszont még gyakori. Régóta ismeretes az a tény is, hogy a dél-amerikai (Venezuela, Colombia és a Cordillerák több lelőhelye) alsókréta kifejlődések (egyik-másik klasszikusnak számít L. von Buch és D’O r b i g n y óta) a mediterrán elemekkel, így a mieinkkel is elég jól megegyeznek (B a s s e, E., 1936; U h 1 i g, V., 1911). A Phylloceras és Lytoceras genusokat I m 1 a y (1954) már Trinidadról is kimu- tatta (a trinidadi 12 genusból egyébként 8 közös a hazaiakkal). Ezeken a generikus egyezéseken kívül bizonyos zonális hasonlóságokat is talá- lunk. B ii r g 1 H. (1956) a már Buch óta klasszikus Pulchelliidae család tagjain végzett vizsgálatokat. Ez a család ott igen alakgazdag, és mennyiségileg is elegendő példányszámban áll rendelkezésre. B ü r g 1 4 genus 32 faját és 6 alfaját vizsgálta zonális sorrendben és a következő eredményre jutott. A columbiai Pulchelliák kizárólag a barrémi emeletben és a következő egymásutánban találhatók: felsőbarrémi középsőbarrémi alsóbarrémi Eddig úgy találták, hegy az 1. és 4. subzéna nemei a mediterrán vidékre jellem- zőek és csak a 3. és 4. columbiai sajátság. A gerecsében az hauterivire települő alsóbarrémi laza, szürkészöld finomszemű homokkőben csak Nicklesia maradványok voltak. A leg- felső, Fülöp J. által V. rétegszakaszként kiválasztott rétegekből már a Heinzia is előkerült. Figyelembe véve az előbb említett Ny — K-i irányú vándorlásokat, elképzelhető, hogy ez a szint talán még a középsőbarréminél is fiatalabb, magasabb lehet. Nem volna meglepő, ha a későbbi vizsgálatok alapján a Bürgl-féle subzonális beosztást hazai viszony- latban a magasabb szintek felé kellene kiterjeszteni. Ezt a feltevést aláhúzza az Ancyloceras és Stomohamites genus ül. subgenus jelenléte ugyanebben az V. szintben. Mai felfogásunk szerint az látszik legvalószínűbbnek, hogy a Gerecsében kimutat- ható egykori tengerág tulajdonképen csak egy öble volt az alsókréta Thetys észak-alpi — nyugat-kárpáti ágának (Fülöp, J., 1958, p. 51.). Az ősmaradványok ismertetése A rendszertani rész „előfordulás” rovatában szereplő római számok a berzsek- hegyi alsóbarrémi összlet rétegszakaszait jelzik Fülöp J. értelmezése szerint (F ü 1 ö p J-, I958. P 34. 27- ábra). Superfamilia: Hoplitaceae H. Douvillé, 1890. Família: Pulchelliidae H y a 1 1, 1903. Genus: Nicklesia H y a 1 1, 1903. nincs, vagy csak kevés Pulchellia felső, v. 4. subzóna: Pulchellia és Heinzia alsó v. 3. subzóna: Pulchellia, Heinzia nélkül felső v. 2. subzóna; Nicklesia, Nicklesiella, Semipulchellia alsó v. 1. subzóna: csak Nicklesia 6* 208 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet Nicklesia pulchella (D’O r b i g n y). (I. tábla, 1, 2. ábra) 1840 — 42. Ammonites pulchellus D'Orb., Pál. Franc. Crét., p. 135, pl. 40, f. 1—2. Példánys z á m: egy példány kőbele. Méretek: Átmérő: 80, kanyarulatmagassága: 32, kanyarulatszélessége: 14, köldökátmérője: 4 mm. Leírás: Erősen involut, lapos, magaskanyarulatú ház. Köldöke szűk, mene- dékes. A laterális részeken a ventrális perem felé eső egyharmadban erőteljes (4 — 5 mm) bordázatot látunk, ezek a ventrális peremen is átmennek. A bordák száma kanyarulaton- ként 25 — 26. Megjegyzés: A példány a viszonylag jobb megtartású kőbelek közé tartó- zik. Varratvonal nem vizsgálható. Bordatípusa és kanyarulatkeresztmetszete határo- zottan elválasztja a N. nolani fajtól, míg a laterális rész közepe táján feloldódó bordázat a dumasiana alakkörtől különíti el. Ez utóbbitól kanyarulatkeresztmetszetben is jól elválasztható. A varratvonalak hiányától eltekintve a példány nehézség nélkül illeszthető be D’O rbigny pulchella fajának alakkörébe. Előfordulás: A példány a Berzsek -hegyi alsóbarrémi márgaösszlet III. rétegszintjéből való. A Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának gyűjte- ményében M 67.457. sz- alatt van elhelyezve. Nicklesia Pcfr. dumasiana (D’Orbigny). (I. tábla, 3. ábra) Példány szám: három kőbél töredékes részlete. Méretek: egy példány hozzávetőleges átmérője 28 — 30 mm. Leírás: Közepesen lapos házak, viszonylag szűk köldökkel. Az erőteljes, vas- kos bordák a ventrális perem felé erősen kidomborodnak és a ventrális peremen átmennek. A bordák száma kanyarulatonként 20 — 22. Megjegyzés: A gyenge megtartás, a varratvonalak hiánya miatt róluk töb- bet mondani nem lehet. Bordaformáik, amelyek átmennek a ventrális peremen a fenti faj alakköre felé engednek következtetni. Bár a ventrális perem kissé lelapított formája a Subpulchellia genus felé mutat, a bordatípus attól határozottan elkülöníti. Előfordulás: A példányok az alsóbarrémi márgaösszlet III. rétegszintjéből valók (Berzsek-hegy). Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának gyűjte- ménye, M 68. 11 10. sz. Genus: Heinzia Sayn (emend. B ü r g 1, 1956). Subgenus: Carstenia Hyatt (emend. Col let 1924). Heinzia (Carstenia) lindigii (Karsten). (I. tábla, 6 — 7. ábra) 1856. Ammonites Lindigii Karst., Karsten, p. 108, pl. 3, f. 3. 1956. Heinzia (Carstenia) lindigii (K a r s t.) B ii r g 1, p. 81, pl. 24, f. 1 — 7, pl. 25, f. 1 — 4. (syn. !) Példányszám: 8 példány többé-kevésbbé ép kőbele, illetve töredéke. Méretek: M 67. 455. Átmérő: 15, kanyarulatmagasság: 6, köldökátmérő: 3 mm M 67. 456. Átmérő: ?3o, kany arulatmagasság : 14, köldökátmérő: 6 mm. Leírás: A fajt jellemzi az erőteljes, határozott, jól elkülönült bordák rendszere. I: Ezek száma kanyarulatonként 20 — 24. A bordák a köldöktől kezdődően a ventrális perem felé haladva szélesednek, a ventrális peremen erőteljes bütyköt hoznak létre. A ventrális perem szélein előre irányúinak és a ventrális perem felszínén egy konkáv 1 árkot fognak közre. Megj egy zés: Csomóinak kiképződési formája igen jól elkülöníti a subgenus collinsi fajától. A gerecsei példányok köldöke valamivel szűkebb mint a típus fajé. Az erőteljes bordák a legrégibb egyénfejlődési stádiumban is megvannak. A kanyarulat- I keresztmetszetek itt is négyzetesek. Varratvonal itt sem vizsgálható, azonban a faj nagyon jellegzetes habitusképe alapján az azonosítás nem nehéz. Előfordulás: A példányok az alsóbarrémi márga legfelső részéből származ- nak, az V. rétegszakaszból (Berzsek-hegy). A Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának gyűjteményében található. Nagy : Pulchelliidák a gerecsei alsókrétából 209 Genus: Subpulchellia H y a 1 1, 1903. Subpulchellia cfr. castellanensis H y a 1 1 (I. tábla, 4. ábra) Példányszám: 13 egyed különböző megtartású kőbele. Méretek: M 68. 1113. Átmérő: 40, kanyarulatmagasság: 21, köldökátmérő: 3 mm. M 68. 1112. Átmérő: ?35, kanyarulatmagasság: 16, köldökátmérő: 2 mm. Leírás: Erősen lapított, involut házak, szűk köldökkel. A köldökperemből kissé hátrafelé hajló vékonyabb bordák erednek, ezek a ventrális perem felé erőteljeseb- bekké válnak. Ventrális peremük kifejezett, legtöbbször konkáv. Megjegyzés: Mind a rossz megtartási állapot, mind a varratvonalak hiánya ellenére nem nehéz a fenti genusba való besorolásuk. A ventrális perem két éles széle valamennyi példányon megfigyelhető, ezek fogják közre a konkáv árkot. A sauvageaui fajjal a varratvonalak hiánya miatt nem hasonlítható össze. Az alakkörébe sem sorol- ható, mert ez utóbbinak a ventrális peremén egy harmadik, ún. ál-taraj húzódik végig. A köldökperem laterális bordái, amelyek szinte váratlanul mennek át a nagy, robusztus, vaskosabb bordákba, valamennyi példányon jól megfigyelhetők. Egy példányon a vent- rális bordák megtartják finomabb felépítésüket (M 68. mi), ez a töredék azonban fia- talabb egyénfejlődési stádiumot is képviselhet. Előfordulás: Valamennyi példány az alsóbarrémi összlet V. rétegszakaszá- ból való, a Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának gyűjteményében van- nak. Subpulchellia sp. (I. tábla, 5. ábra) Mintegy 15 példány kőbelének töredékei. A laterális és ventrális bordarendszerük alapján, főleg azonban a konkáv, két- peremű ventrális felszín miatt a fenti genusba sorolom őket. D’Orbigny P. compres- sissima fajának alakköre felé mutatna a ventrális bordák alakja, azonban azok a peremen nem mennek át. Egyes töredékeken a köldökperemi, laterális bordák egészen a castel- lanensis fajéra emlékeztetnek, azonban a hiányos megtartás, varratvonalak hiánya stb. miatt az alakkör elhatárolását sem vállalhatom. Előfordulás: A barrémi márgaösszlet III. és V. rétegszakaszából származ- nak. A Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytárának gyűjteményében talál- hatók M. 68. 11 14. sz. alatt. TÁBLAMAGYARÁZAT - EXPLANATION OF PLATE I. tábla — Plate I. 1 — 2 .Nicklesia pulchella (D’Orbigny), 1 : 1, M 67. 457. 3. Nicklesia ? cfr. dumasiana (D’Orbigny), 1 : 1, M. 68. 1110. 4 . Subpulchellia cfr. castellanensis H y a 1 1, 1 : 1, M. 68. 1113. 5. Subpulchellia sp., 1 : 1, M. 68. 1114. 6 — 7. Heinzia (Carstenia) lindigii (Karsten), 1 : 1, M. 67. 456. IRODALOM — REFERENCES B a s s e, É., (1936): Quelques remarques sur le caractére méditerranéen des faunes aptiennes de la province sud-andine. C. R. Somm. Séances, No. 7, (124 — 125). — Bürgl, H. (1956): Catalogo de las Ammonites de Colombia. Parte I. Pulchelíiidae. Bol. Geol., 4, (1 — 119), 28 pls. — Dou vilié, H. (1911): Evolution et classification des Pulchelliidés. Bull. Soc. Géol. Franc, (4), 11, (285 — 320), 73 figs. — F ü 1 ö p, J. (1957): Die Kretazischen Bildungen des Gerecse — Gebirges. Geo'. Hung. Ser. Geol., n, (1 — 124), 14 p’s. — G i g n o u x, M. (1920): Les Pulchelliidés de Paléocrétacé. Mém. Carte Geol. Francé, Paris, (135 — 164). — Haas, O. (1960): Lower Cretaceous ammonites írom Colombia, South America. Amer. Mus. Novitates, No. 2005, (1 — 62), 147 figs. — H y a 1 1, A. (1903): Pseudoceratites of the Cretaceous. U. S.Geol. Surv. Monogr. 44., (1 — 250), 47 pls. — Imlay, R. W. (1954): Barremian ammonites from Trinidad, B. W. C. Jour. Pa'eont., 28, (662 — 667) 1. pl. — Nagy, I. Z. (1961): Un- terkretazische Cephalopoden aus dem Gerecse — Gebirge, II. Ann. Hist. Nat. Mus. Hung., 60, (41 — 59). — O r b i g n y, A. d’, (1840 — 42): Paléontologie francaise. Terrains crétacés. I. Céphalopodes. Paris, Text & Atlas. (pp. 1 — 662), 148 pls. — R o s c h e n, E. C. H. (1929): The ammonite family Pulchelli- idae in Colombia. The Johns Hopkins Univ. , stud. in Geology, 10, (9 — 77), 8 pls, Baltimore — U h 1 i g, V. (1883): Die Cephalopodenfaune dér Wemsdorfer Schichten. Denkschr. K. Akad. d. Wiss., Wien, Math. Nat. Cl.. 46, (1 — 158), 32 pls. — Uhlig, V. (1911): Die marínén Reiche des Jura und dér Un- terkreide. Mitt. Geol. Ges. Wien, 3, (329 — 448) 1. pl. 210 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet Pulchelliidae (Cephalopoda, Ammonoidea) írom the Lower Cretaceous of the Gerecse Mountains, Hungary I. Z. NAGY Somé species belonging to the family Pulchelliidae occurring in the Lower Creta- ceous beds (Barremian) of Berzsek hill, Gerecse Mountains, Hungary, are described, as follows: Nicklesia pulchella (d’Orb.), Nicklesia ? cfr. dumasiana (d'O r b.), Heinzia (Carstenia) lindigii (Karsten), Subpnlchellia cfr. castallanensis H y a 1 1, Sub- pulchellia sp. Besides the stratigraphical value of the family Pulchelliidae somé paleogeograplii- cal data support the theory that the upper horizons of the Lower Barremian of the Ber- zsek bili belong to somewhat higher zones than believed so far. This fact is proved bv the forms Ancyloceras and Stomohamites (I. Z. Nagy, 1967) deriving írom the same horizon. Finally, the systematical position of the remains included in the Collection of the Paleontological Section of the Museum of Natmral History is fixed. I. tábla — Table I ic.\ i9 Földtani Közlöny, Ball. of the Hungárián Geol. Soc. (ig6g) gg. 211—214 ŐSLÉNYTANI ADATOK A GERECSEI ALSÓKRÉTÁBÓL DR. NAGY ISTVÁN ZOLTÁN* (1 táblával) Összefoglalás : Szerző malakologiai adatokat közöl a gerecsei (berzsek-hegyi) alsó- kréta rétegekből. Ismerteti a Grammatodm aff. securis Leym.; Dreissena sp.; Buchia sp. aff. volgensis (lahusen); Cuspidaria sp.; Pseudomclania sp.; Rhynchocerilhium sp.; Katica sp. alakokat. A fentieken kívül néhány palichnologiai problematikumot is bemutat. Bevezetés A Természettudományi Múzeum Föld- és Őslény tárának gyűjteményében levő alsókréta anyag feldolgozása közben nemcsak Cephalopodák kerültek elő, hanem a többi állatosztályok maradványai is képviselve vannak, bár jóval gyérebb számban. Az ősélet- nyomok ugyancsak számottevőek. Ebben a dolgozatban a gerecsei (Berzsek-hegy) alsó- kréta összletének Mollusca faimájához kívánok adatokat szolgáltatni. Az ősmaradvány- anyagban magános korallokat, csigákat, kagylókat, ízeltlábút, tüskésbőrűeket továbbá cápafogakat is találtunk. Egy-két őséletnyom bemutatása szintén kívánatosnak látszik a későbbi ősélettudományi szintézis minél teljesebb megoldásához. Az anyag megtartási állapota igen rossz. Jellemző a héj csaknem teljes kioldódása. A maradványok tehát kivétel nélkül kőmagok. A terület földtani és ősföldrajzi szintézisét F ü 1 ö p J. (1958) munkájában talál- juk meg (p. 51—53). Az ott megállapított, azhauterivi emeletben elkezdődött kiemelke- dést és a medence fácieseinek jellemzőbb elkülönüléseit bizonyítják az alább bemutatandó maradványok is. Az elsekélyesedő medencéből való az I. tábla 6. képén bemutatott együt- tes. Vöröses-lilás, szürkefoltos alsóhauterivi korú homokkő keveredik a szürke márgaré- tegekkel. Az egyszintű beágyazódásban egymás mellett látjuk a kagyló és Cephalopoda maradványokat ( Phyllocevas , Lytocevas, Bochianites, Olcostephanus ) . Ismeretesek a szürke márgarétegek jellegzetes életnyomai (Fűlő p, J., 1958, p. 24). A magasabb szintekben inkább az ősmaradványokon találjuk meg az egykori fauna életnyomait (Nagy, I. Z., 1964). Egy alsóhauterivi emeletből előkerült Neocomites (M. 68.1148) kőbéleu találunk pl. 0,5 mm vastagságú szabálytalan lefutású „féregjárat”- nyomokat. A járatok az ammonitesz bordázatába is bevésődtek. Ez esetben sem állapít- ható meg, hogy a képződmény a héj feloldódása után, vagy esetleg még a meglevő héjon belül keletkezett-e. Ez a típus nem ritka a D — Dk-franciaországi alsókréta ammoniteszek kőbelein sem. Alsóbarrémi korú (? Barremites sp, M. 68.1149) kőmagtöreiéken találtam egy másik életnyom-formát. Rövid, 8 — 10 mm hosszú, 1 mm széles (szabálytalan szélességű, változó átmérővel) képződmények, a kőmagon kidomborodva. Egykorú elmozdulásuk bizonyítékaként mellettük látható a bevésődött, konkáv kimélyülés is. Ezek a nyomok * li kiadta a MFT Őslénytani Szakosztályának 1968. II. hó 5-i előadóülésén 212 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 2. füzet nagyon hasonlítanak azokra a formákra amelyeket Hántschell (1949) mutat be a dolgozatában a 4. és 5. képeken. Figyelemre méltó problematikumot mutat be a I. tábla 7. képe kétszeres nagyí- tásban. A kép egy Lytoceras (M. 66.994.) kőmagjának a részlete, amely felsőhauterivi vörös homokkőből való. A látható életnyom egy körvonal kerületébe foglalható képződ- mény. A körvonalon fekszenek a lekerekített alapú háromszögek, csúcsukkal a kör köz- pontja felé mutatnak. Öt háromszög benyomata látható, ezekből egy teljesen elmosódott. A benyomódás erőssége a jobban látható részek felé erőteljesebb volt. A képződmény ugyancsak kőbélen látható, sem keletkezését, sem eredetét ezideig nem tudtam tisztázni, mint problematikumot kívánom közreadni. A maradványok ismertetése ItecKHX h CMewHbix HayK h MeHrpmi 1968 r 267 — 284 Hírek, ismertetések — CooÖUieHHfl, peifeH3HH — Notices, revue bibliographique 285 — 288 ! Társulati ügyek — JJe.ua OöiueCTBa — Affaires de la Société 289 — 295 FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EtOJUlETEHb BEHTEPCKOrO TEOJlOrMMECKOTO OE1RECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCIX. KÖTET 3. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCIX. kötet, 3. füzet, 105 oldal Budapest, 19G9. július — szeptember ÉRTEKEZÉSEK J Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geo!. Soc. (1969) 99. 227—234 BELSŐ-KÁRPÁTI VULKÁNOSSÁG ÉS HIDROTERMÁLIS ÉRCESEDÉS A HARGITA PÉLDÁJÁN SZABÓ MIKLÓS (2 ábrával) Általános vulkáno-tektonikai viszonyok A Keleti Kárpátok harmadidőszaki vulkánkoszorújához tartozó Hargita vulkano- lógiai vizsgálata során tanulmányozott magmatektonikai és geokémiai tényezők nemcsak a magmatizmushoz szolgáltattak újabb adatokat, hanem a hozzá kapcsolódó ércesedések lehetőségeit is tisztázták. * A Kárpátok homokkő övének felgyűrődése során a DNy — ÉK irányú erők hatá- sára fellépő ÉNy — DK irányú másodlagos húzási öv kialakulása összefüggésben állt a Kárpátokhoz támaszkodó kratogén tömegek mélybesűllyedésével, vagyis az Erdélyi- medence bezökkenésével járó tektonikai hatásokkal. A Keleti Kárpátok belső ívére támaszkodó harmadidőszaki vulkáni sor anyagát az Erdélyi-medence bezökkenésével mélyreható törések mentén keletkezett, nagyobb mélységű magmakamrák szolgáltatták. Bár a vulkánkoszorú egyes kitörési központjainak működési fázisaiban időbeli eltolódás mutatkozik mégis differenciált andezites anyagszolgáltatásuk közös magma- fészkekre utal. A szenon végével meginduló mozgások során a magma a lesüllyedő Erdélyi-medence mélyéből egyrészt az orogén övék felé vándorolva nyomult fel a gyűrődéssel párhuzamos hasadékok mentén. Másrészt a kárpáti orogenezis paleogén — neogén szakaszához kap- csolódó kéregmozgások következtében fellépő nyomáscsökkenés (és valószínűleg egy- idejű hőmérsékletnövekedés) hatására aktiválódott. A felnyomulás során viszonylag sok szilikátos és karbonátos kőzetanyagot harántolva a mellékkőzetekkel transzvaporizációs kapcsolatba lépett. Magmatektonikai vízszintes eltolódások során két kitöréses típus létesült : a) A Ny-ról K-re növekvő kovasavtartal mú típus (Eperjes— Tokaj, Avas, Gutin). A fokozatosan savanyúbbá válás az aktivált magma mindinkább magasabbra emelkedését, intenzívebb differenciálódását, növekvő szial-anyagfelhasználását, erősödő transzvaporizációját jelzi. Az eleinte könnyebben olvadó, magasabb helyzetű magmás részek felszínrejutása után a nehezeb- ben olvadó rész is megfelelő aktivitást nyert. Ehhez az erupciós típushoz kapcsolódnak a számottevő hidrotermális ércesedések. b) A további szakaszban a magmatizmus mindinkább a peremek felé tolódik (Kelemen, Görgényi, Hargita) s közben bázisosabbá válik, ami egyrészt azzal állhat kapcsolatban, hogy a közbenső tömegek peremein mindinkább kivastagodó kéregrész van, a magmakamrák mélyebbre tolódnak; a könnyenillók odaáramlása csökken, s a magma elveszti felhajtó, aktiváló anyagát, a vulkanizmus elhal. Általában a kárpáti harmadidőszaki vulkánosságot az idő függvényében csökkenő víztartalom jellemzi (pl. az általános értékhez viszonyítva a finális bazalt víztartalma a legkisebb) . A feltörésből adódó — magmakamrán belüli — nyomáskülönbségek még a viszony- lag lassan mozgó magma felszínrejutása előtt kiegyenlítődtek és a felszínhez viszonylag 1* Szabó: Belsőkávpáti vulkánosság 229 közel másodlagos magmafészkek jöttek létre. Ezek nagymennyiségű anyagszolgáltatása elegendő fedőnyomást gyakorolt a kismélységű, megürült magmakamrák beszakadásához. Ebben az összefüggésben helyesen értelmezhető a vulkáni tevékenységnek és az előterének, valamint a kéreg egyes felső részeinek a magmatektonikai vonalak menti bezökkenése közötti kapcsolata. A beszakadások tehát a vulkáni felépítménynek a mag- makamrába való bezökkenése által alakultak ki, melyek során a hidroandezit feltörése és ércesedés zajlott le az egyes szerkezeti vonalak mentén. A Hargita vulkánossága Működési fázisok A szarmata végén meginduló hargitai vulkánosság az Erdélyi-medencének krato- gén jellegű mozgásához kötötten, egyben a kárpáti orogenezis erősségének csökkenésével az asszimiláció gyengülését mutatja. A vulkáni tevékenység a miocén — pliocén határára eső törmelékszórással (piro- klasztit) kezdődött. A tortonai — szarmata agyagmárgára, sós agyagra települő tufitos andezitagglomerátum az Erdélyi-medence egykori beltengerének K-i litorális részén fellépő tektonikai vonal mentén, nedves közegben — közvetlenül a tenger lefűződése után, vagy közben — meginduló vulkánosság explóziós fázisa. A Vargyas és Karácsonyfalva határában feltárt bentonitos és rétegzett andezit- tufa tengeri lerakódás eredménye. A szárazföldi felhalmozódáson belül pedig a vulkáni explóziók szakaszos megélénkülését jelző finom- és durvaszemcsés részek váltakoznak; a tufaszintek rétegzetlenek, osztályozatlanok, ásványos orientáció nélkül. Az első fázis első szakasza rövid szüneteket tartó 8 — ro ütemből állt. Az agglomerá- tumba települő tufaszintek a magma első (explóziós) fázisának transzvaporizáeiós változásaira utal, amennyiben a vízgőzzel mindinkább telítődő magma kis hőmérsékletű hipomagmává válva, fokozatosan tufává váló szilárd törmeléket szórt. Az első fázis második pszeudapszitos jellegű szakasza 17 — 20 ütemből állt, három kisebb lávaömléssel. A második fázis két ütemű első szakasza amfiból-piroxénandezitet, illetve hiper- szténaugit- és augithipersztén-andezitet szolgáltatott. A vulkáni tevékenységnek a központi Hargitára szorítkozó befejeződését követően, a madarasi főkráter a nagymennyiségű anyagszolgáltatás következtében kalderává roskadt. A Déli Hargitára merőlegesen húzódó Csornád — Büdöshegy vonala a második szakasz biotitandezitjéből (biotit-amfibol) és ennek horzsaköves tufájából épül fel. Magmaanyaga az ÉK — DNy-i irányú elsődleges húzási övhöz tartozó törésvonalon tört fel. Figyelembe véve a csomádi tufaszórásból származó anemogén tufit jelenlétét a Kárpát-medencék- ben — Paks és Aszód környékén a lösz határozott szintjében való felléptét — a hargitai vulkánosság befejező szakasza a felsőpleisztocén rissi szakaszára terjedhetett. A harmadik fázist andezito-bazalt lávaömlés képviseli a Tusnádi-szorostól délre. Az egymásra következő erupciós fázisoknak ezt a Mátrában és a Gutinban igazolt menetét a Hargitában is felismerhetjük. Azt a feltevést, mely szerint a Hargita vulkánosságát is riolitos anyagszolgáltatás vezette volna be, nem igazolták a hegyvonulat mindkét oldalán telepített, helyenként egészen a kristályos alaphegységig mélyített, kutatófúrások. 1 . ábra. A Hargita földtani térképe. Szerkesztette: Szabó Miklós, 1965. Jelmagyarázat: r. Bazal- tos andezit, 2. Piroxénandezit, 3. Biotitandezit, 4. Andezitagglomerátum, 5. Pliocén képződmények, 6. Szarmata képződmények, 7. Tortonai képződmények, 8. Apti flis, 9. Kristályos mészkő-dolomit, 10. Kristá- lyos pala, 11. Gnájsz, 12. Erupciós centrum (O = Ostoros, H = Hargita, L, = I.ucs, K = Kakukhegy, P = Pirieske), 13. Főtörésvonal Fig. 1. Carte géologique du Hargita. Construite pár M. Szabó, 1965. Légen de: 1. Andésite basaltique, 2. Andésite pyroxénique, 3. Andésite biotitique, 4. Agglomérat andésitique, 5. Formations pliocénes, 6. Formations sarmatiennes, 7. Formations tortoniennes, 8. Flysch aptien, 9. Calcaires et dolomies cristallins, 11. Gneiss, 12. Centre d’éruption (O = Ostoros, H = Hargita, L = Lucs, K = Kakukhegy, P = Pirieske, 13. Ligne de fracture principale 230 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet Általános szerkezeti felépítés A kristályos paláknak egyes felszínen maradt, denudált rögei a keleti, csíki oldalon szórványosan észlelhetők (Szt-Tamás, Csikrákos), részben K— Ny-i irányban fokozatosan lejtenek a Hargita pszeudapszitos piroklasztitjai alá, részben É — D-i irányban lépcsőze- tesen süllyednek le, s a közbeeső magasabb helyzetű küszöbök ÉK — DNy irányú gátak- ként választják el a rájuk települő üledékeket. A mio-phocén üledékek tehát itt általában közvetlenül a prevulkáni térszínre települnek a kristályos palák lepusztulásából származó változó kőzetkifejlődéssel. Az üledékes aljzat átlagos tszf. magassága a keleti oldalon 200 m, a nyugati oldalon 400—450 m körül van. Az egyidős üledékek szintkülönbsége a Csiki-medencének magma- tektonikus bezökkenésével magyarázható, amit a Hargita keleti oldalán a hidrotermális hatásokkal kimutatható diszlokációs vonalak bizonyítanak. A mio-pliocén üledékekre települő tufogén piroklasztitok átlagos vastagsága 400 m körül van, széttagolt andezitsávok közbeékelődésével. Az utolsó andezit-lávaömlések a felszín jelentős részét alkotják. A Hargitának hosszanti főtengelye mentén mutatkozó aszimmetria nem annyira az explóziós működés időszakában uralkodó széliránnyal, mint inkább az Erdélyi-medence kristályos aljzatának az ÉÉK — DDNy-i nagy törésvonal nyugati szárnya menti bezök- kenésével kialakult oldalkráterekkel magyarázható. A Hargita főtengelyére harántirányban másodrendű törésvonalak is kimutathatók (Köd-vonala Felesik és Középcsík között, a zsögödi telér Középcsikban és a Büdös- Csomád Csík déli határán) . A fő- és másodrendű törésvonalak metszésében vannak a fő kitörési központok. így a központi Hargita nagy kalderája, a Déli Hargitában pedig a Lucs és a Kakuk-hegy kráterei. Vulkáni t-v áltozatok A magmás kőzetek sajátságait elsősorban nem a földkéreg nagy mélységeiben végbemenő differenciáció határozza meg, hanem a felszínen vagy annak közelében a megmerevedés utolsó stádiumában végbemenő kőzettéválás geokémiai folyamatai: a transzvaporizáció, transzvaporizációs hipodifferenciáció és a felszabadult könnyenillók utólagos endometamagmás hatása. A hemiortoaudezit keletkezését döntő módon befolyásoló transzvaporizációs hatással kapcsolatosan a következőkre térünk ki: Az andezites lávaömlés kezdetén a magmának valamivel nagyobb víztartalma volt (amfibol képződése), ami később fokozatosan csökkent (piroxén-kiválás) s majd csak a vulkáni tevékenység befejező szakaszában vesz fel ismét vizet a szomszédos kréta időszaki rétegekből (csomádi biotitandezit). A hargitai vulkánosság esetében figyelembe véve a magmának feluyomulása közben víztartalmú kőzetekkel való érintkezését, a keletkező gőzök következtében a felhajtó erő nagy mértékben megnöve- kedett, ami fokozta a vulkáni explóziókat és a piroklasztitok képződését. A magma hőhatására a mellékkőzetből könnyenilló alkatrészek fejlődnek, melyeknek nagyobb lévén a parciális nyomása, behatolnak a magmába és kémiailag átalakítják azt. A magma hőhatására a kis potenciálú elemek mobilizálódnak és a- parciális nyomási lejtő irányában vándorolnak. A parciális nyomást azonban elsősorban a koncentráció határozza meg. A transzvaporizációs hatás szerepére utalnak azok a hipouiagmatitok, melyeknek egyik jellemző képviselője a fejtés alatt levő csikókerti „sávos andezit”. Ez esetben a felvett könnyenillókat a szilikátolvadék nem tudta teljesen feloldani s így diszperz vizes- oldatok keletkeztek. A csökkenő hőmérséklet függvényében kristályosodó kőzetben ebben az esetben két — csökkenő vegyiiletpotenciálú — ásványsorozat alakult ki, meyek egymásban nem oldódó folyékony fázist alkotnak s mely ritmusos szétkülönülésre törek- szik. Ennek következtében az andezit szövete párhuzamos sávosságot mutat. Szabó: Belsőkárpáti vulkánosság 231 Megemlítendő, hogy a hargitai andezit esetében találkozunk a hemiorto- és hipo- magmás kőzetekre jellemző kiszorítási és metaszomatikus jelenségekkel is (Csornád), melynek vulkánossága mind anyagszolgáltatásban, mind működési fázisban eltér a Hargita többé-kevésbé egységes szerkezetű tömegétől. A csomádi vulkánosság befejező erupciós szakaszában a pozitív transzvaporizációval hemiortová | vált kisebb magmatömeg a felszínre jutva, a könnyenillók jelenléte ellenére is, üvegesen merevedett meg, amit a magma savanyú összetétele és nagyobb viszkozitása is elősegített. így keletkezett a Mohos-kráter közvetlen pereme körül a szurokkő és a horzsakő, ami az erózióval a hegység körül lefutó patakok hordalé- kában (törmelékkúpjaiban) nagyobb részt már elszálhtódott. A zoizites kőzettípust ugyancsak a csomádi hipovulkanitok képviselik, melyeket a szomszédos Ca-tartalinú kőzetekkel való transzvaporizádó következtében fokozott viszkozitás jellemez. A hipovulkanitos kőzetelváltozásokat (hidromagmatit) főleg kaolinosodás jellemzi a beszakadási szerkezeteken belül. A nagy területre kiterjedő kaolinosodás helyenként különböző fokot ért el. így az Északi Hargitában az Ivó-patak forrásvidékén és a Bánya-patak felső szakaszán, a központi Hargitában a nagy kaldera madarasi részén, Hargitafiirdő környékén, valamint a Déli Hargitában a szentimrei Büdösnél és a szentsimoni Nagygödörben. A kaolinites hipovulkanitban a femikus ásványok (főleg piroxének) klorittá, a földpát kaoliuitté, részben szeridtté változott mely utóbbinak mennyisége a kaolinosodás előrehaladásával csökken. A hargitafürdői kaolinos hipovulkanitban ezenkívül kevés biotit, pirít, markazit és nyomokban i kalkopirit is kimutatható. Az elem társulások, valamint a kaolinosodott övék telepviszonya (teléres szer- :j kezet ), öves szerkezete kétséget kizáróan bizonyítják a felszálló (epitermális) oldatok szerepét a primér Ikaolinosodásban, az itt jelentkező szolfatára- és mofetta-tevékenység gőzei, továbbá az azokat abszorbeáló vizes oldatok kőzetlebontó hatása mellett. A regionális kaolinosodás az andezit kovasavtartalmának részleges kioldásával jár, mely rövidebb- f hosszabb migrádó után a propilitesedett kőzet egyes részeiben szilikoandeziteket hozott létre. A sziliko- . andezit az említett kaolinosodott területek tektonikailag igénybe vett részdn (a hidrotermális ércesedések mentén) helyezkedik el. A kaolinosodott hipoandezit lazább szerkezete következtében kedvező közeg az elemmigráció számára. A szilikoandezitek képződése is végeredményben ilyen elemmigrációs folyamat eredménye. Érces jelenségek Hidrotermális eredetű ércesedés A harmadidőszaki vulkánossághoz kötött ércesedéseket megszabó tényezők közül jelentős szerepe vau a központi beszakadásos szerkezeteknek. Ez arra mutat, hogy az érces oldatok megfelelő nagyobb koncentrációt tartósan főleg csak a magmakamra központi tömegei felett értek el. A magmatektonikai mozgások során a mellékkőzet új átrendeződésével megújuló transzvaporizáeió az ércesedésre kedvező hőmérsékleten ment végbe. Jelentős ércesedések ott jöttek létre, ahol a variszkuszi orogenezissel kapcsolatos számottevő ércesedések a szerkezetileg nyugtalan részeken ismételten felszakadó, mélyre- ható hasadékok mentén regenerálódtak. A növekvő hőmérséklettel szemben érzékenyebb hidrotermális-pneumatolitos rész tehát újból mobilizálódott és magasabb szintekben úgynevezett regenerált érckép- ződményeket — elsősorban másodlagos hidrotermális érceket — hozott létre. Minthogy a regenerált ércesedés főleg kis vegyületpotenciálú ásványokból áll, bizonyos geokémiai és ásványtani szegénység jellemzi. A magmakamrában uralkodó nagy nyomás és hőmérsék- let miatt itt nem folyadékkal, hanem nagyobb részben disszociált vízgőz molekulákkal kell számolnunk, melyeknek migrációja csak részben történik felfelé nyitott hasadékokon, inkább a hipovulkanitos kőzetek piezoklázisain keresztül. A magmakamra fölötti kőzetövnek átadott nagy hőmennyiség következtében a hipovulkanitok agyagásványainak kémiailag és abszorbciósan kötött víztartalma rész- ben felszabadult és tovább migrál, miközben átadja helyét a magmakamrából érkezett víznek. így a magmakamrából kiinduló folyadék végeredményben csak kisebb távol- ságra jutott el. Ez a folyamat vertikális irányban kőzetövről-kőzetövre haladva, sorozato- san megy végbe. A H+ -ionok jelenléte miatt a közeg erősen savas jellegű, ami lehetővé 232 Földtani Közlöny, XCIX . kötet, j. füzet teszi az andezit femikus ásványaiban levő fémionok (elsősorban Fe) egy részének fel- oldását, magával ragadva a közben keveredő deszcendens vizeket. A további felemelkedés valószínűleg mély kürtőkben történik mezotennális hőmérsékleten, majd végül eléri a magmatektonikai vonalakhoz tartozó telérhasadékokat. Feltételezhető, hogy az ércesedés gyökérrégióiban az ércesedés terjedelme csak néhány kűrtőszakaszra korlátozódik. A bányageológiai tapasztalatok szerint a kárpáti vulkáni területen a magasabb oxidációs övben jelentősebb nemesfémtartalom csak ott mutatkozik, ahol alul, a primer övben a pirít mellett szfalerit és egyéb szulfidok is vannak. A belsőkárpáti vulkánkoszorú hidrotermális Au — Ag — Pb — Zn ércesedést Ven- del JI. szerint a 60 — 63% átlagos Si02-tartalom (205 — 240 Xiggli-érték) jellemzi. * A Hargita területén fellépő hidrotermák legnagyobb redoxpotenciálú eleme a Hg, főleg a csíkmadarasi Bánya-patak völgyében és a szentimrei Büdös környékén koncen- trálódott. a) A csíkmadarasi cinnabarit főleg fészkes formában, ritkábban andezitbe és tufába impregnálva jelentkezik. Az anyakőzet kaolinosodott, szericitesedett, \ kovásodott és piritesedett. A litoklázisokat pirít tölti ki. A feltárás alapján az ércesedés vízszintes elterjedésében bizonyos szabályszerűség ismerhető fel: a kaolinos andezitbe ágyazott cinnabarit-fészkek és impregnációk 525 m-es hosszúságban lépnek fel j ÉXy — DK-i csapásirányú hasadék mentén. A cinnabarit-telérrel DXy-i irányban párhuzamosan kaolinos öv következik, melyet egy arra merőleges ÉK — DXy csapásirányú kovásodott-pirites andezitsáv harántol. A tömör, ép piroxénandezit mindenütt a kovásodott-pirites andezit körül található. b) A szentimrei cinnabarit a Lucs erupciós centrum külső oldalán húzódó magmatektonikai vonal mentén levő — a csíkmadarasi telephez hasonlóan — metaandezitekben, impregnációkban, zsinórokban koncentrálódott. Itt az alábbi kőzet- j változatokat találjuk: 1. A hidrotermális eredetű kvarcittelérek szegélyén fehéres-szürke montmorillonitos hidroandezit sáv mellett éles átmenettel pirites andezitöv kialakulása követhető. 2. A szulfoandezitet piriterek harántolják, ill. pirít szemcsék impregnálják. 3. Az ép amfibólosj piroxénandezit makroszkóposán sötétszürke, tömött szövetű, helyenként ] ikacsos, 1 — 2 mm-es porfiros földpáttal és femikus elegyrészekkel. Mikroszkóposán a kőzet szövete pilóta- J xitos, néhol kifejezetten holokristályos-porfiros. A porfiros elegyrészek mérete átlagban 1,5 mm, közöttük I legtöbb a bázisos plagioklász, táblás habitussal, zónás kifejlődéssel. A porfiros femikus elegyrészek: az ;l amfiból, hipersztén 2 — 15 mm léces megjelenésben, a terminális végeken korrodált szegéllyel. Az ÉÉXv — DDK-i és erre merőleges irányokban kaolinosodás és propilitesedés 1 tapasztalható pirít impregnációval. Ezek a kőzetátalakulások a Büdösgödör és környékén, a Bánya-patak völgyében, a Fekete-hegy ÉK-i oldalán és a szentsimoni Nagygödörben észlelhetők nagyobb foltokban. A kaolinos fészkek mellett mindenütt okker-előfordulás is van, főleg a szegélyeken, ami az eredeti kőzet nagy pirittartalmával hozható összefüggésbe. A kaolinit mellett — a telérek kevésbé átalakult szélein — montmorillonit a gya- koribb sziallitos elegyrész, mely a kezdeti hidrotermális átalakuláskor, lúgos pH mellett keletkezhetett. A hidrotermális oldatok a mellékkőzettel való kölcsönhatásra fokozatosan váltak lúgosabb kémhatásúvá, majd a mellékkőzet átalakítása után, ismét visszanyerték eredeti (savanyú) kémhatásukat. Ezt igazolják a csíkmadarasi és szentimrei cinnabarit vizsgá- latai, melyek során megállapítható, hogy a montmorillonit a telérszegélyek távolabbi szakaszain, a kaolinit pedig közvetlenül a telérek közvetlen szegélyein keletkezett. A telé- rek legmélyebb gyökerei és a legmagasabb végződései részben tiszta kvarcból állnak. Szabó: Belsökávpáli vulkánosság 233 A telérek kvarcanyaga a mellékkőzetből származik; a fémionokat aszcendens, í savanyú-, a kvarcanyagot pedig deszcendens, magasabb pH értékű oldatok lúgozhatták ki. Az ércszállítást biztosító járatok váltakozó elzáródása és újranyílása az ércekben 1 összetett övességhez vezetett. Az érctelérek főleg az épebb mellékkőzetben fejlődtek ki; I a lazább szövetű kőzetben impregnálódtak s itt a telérek szerkezete szabálytalan, ércben is szegényebb. Az ércesedés főleg a mélyebb andezit-lávában figyelhető meg, míg a fiatalabb r (bazaltos andezitben) kőzetekben már csak végső fázisainak termékei alakultak ki. Metaszomatikus és vulkán o-s zedimentogén ércesedések A Hargitában fellépő ércesedések közül — hasznosítható tartalékaira való tekin- i tettel — elsősorban a sziderittelepek jelentősek, melyek főleg az eruptív— üledékes össz- let kontaktusán, metaszomatikusan képződtek. a) A lővétebányai — termelés alatt álló — telepet tömör szi dérit, „homokos — || m.irgás’’ sziderit és sziderites, szferosziderites konkréciók jellemzik. A sziderit és sávok átlagos vastag- || sága 0,40 — 0,75 m, maximálisan 2,11 — 3,37 m között mozog. Az üledékes aljzat átlagos tengerszintfeletti magassága itt 500 m körül van, melyre 300 — 320 m t vastag piroklasztikum települ, tagolt andezittelérek, teleptelérek közbeékelődésével. A térhálózatos mélyfúrások tanúsága szerint az agglomerátum fekvőjét az a pliocéu öböl alkotja, melyben üledékes jelleggel a sziderit kiválása történt. b) A csikmadarasi jelentős s z i d e r i t-készletekkel jellemezhető telep viszonyai és , keletkezési körülményei csaknem azonosak a lövétei területtel. Kevésbé jelentősek az agglomerátumban [az első (explóziós) fázis csendes periódusában] fellépő II szideritkiválások, melyek főleg a tufitos alapanyagban koncentrálódtak, változó tartalommal. A sziderit képződésére a következő tényezők együttes szerepét kell kihangsúlyoz- nunk: metaszomatózis, mely optimálisan a piroklasztitok fekvőjét képező mio — pliocén márga, mészmárga érintkezésén volt biztosítva. Bzen üledékes rétegek nemcsak a dészcen- dens víz megrekesztésében játszottak szerepet, hanem a hargitai vulkánosság kezdeti szakaszában meggyűlt rétegvízből a vulkáni exhalációk és hidrotermák mobilizálta vasat csapták ki, jelentős primér-telepeket hozva létre. Következésképpen a nagymennyiségű szideritkiválás olyan tektonikai vonalakhoz kötötten és azok közelében történt, melyek a ferroliidrokarbonátos oldatok migrálódását biztosították. Ezt látszanak igazolni az említett két sziderittelep környékén jelenleg is működő exhalációk. A kérdéses területek megkutatása során telepített fúrások egyáltalán nem jelez- tek olyan kőzetbeborítást, kaolinosodást, amely az andezit vastartalmának tnobilizáló- dására, metaszomatikus beépítésére utalna. Az andezit-agglomerátumokban fellépő szideritnek rétegzettséggel konkordáns helyzete ugyancsak üledékes eredetre utal. A többé-kevésbé szideritesedett telepek fekvőjében nincsenek kimondottan víz- záró rétegek, vagyis ezek kiválásánál deszcendens vizek nem játszhattak szerepet s így a szideritesedés a megfelelő piroklasztit szintekkel szingenetikus. Az üledékes elkülönülés megítélésénél számításba veendő az ionpotenciál, melynek értéke a szideritképződés esetében: cp < 3. A sziderit képződésére tehát az alábbiakat mondhatjuk : 1. A szideritkifejlődés az andezit -agglomerátumban megközelítően párhuzamos (horizontális) övességben szakaszos ismétlődést mutat, míg a kitermelés alatt álló bövéte-bányán a fekvőt képező márga érintkezésen van kifejlődve. 2. A Hargita nyugati oldalán a lávatakaró felé haladva, az ércesedés fokozatosan megszűnik (Szentegyházasfalutól K-re Vargyas-patak völgye és Kápolnásfalutól É-ra a Kishomoród- völgye). 3. A piroklasztikum szideritesedése a borvízforrások által is jelzett magmatektonikai vonalak mentén és a vulkáni tevékenység időszakára eső üledékgyűjtők (öblök) területére esik. 234 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, j füzet A Hargita piroklasztikunijának szideritesedését elsősorban a limnikus közeg pH- jának ingadozásától függő vaskiválással magyarázhatjuk, figyelembe véve a vulkánitok fekvőjét képező márga, valamint liemiortoandezitekCa-tartalmának metaszomatózisát is. A magmatektonikai vonalak mentén aszcendensen migráló vas esetében az orogén magmakamrákra jellemző mélységi transzvaporizáció játszott szerepet, melynek során a kömivenillók mellett a változó potenciálú, ill. vegyértékű vas is pozitív irányú transz- vaporizációval a kontakt kőzetekből mobilizálódott a koncentrációs lejtő irányában, részben a liidrotermákban oldva, részben a liidromagmatitokba beépülve (ill. ezek le- bontása során felszabadulva), lokális vasdúsulásokat eredményező oldatok vastartalmát szolgáltatta. Volcanisme et métallisation hvdrot hermale des Carpathes internes, illustrés pár l'exemple de la Montagne du Hargita M. SZABÓ La série volcanique du Hargita repose sur un complexe pélitique á carbonaté- pélitique, datant du Miocéné et du Plioeéne, qui se poursuit á une hauteur de 200 m au- dessus du niveau de la mer, dans le flanc est et á 400 á 500 m de hauteur dans le flanc ojiest de la montagne. Le volcanisme commensa pár 17 á 26 éruptions de pyroclastites á la limité Miocéné/ Plioeéne. La puissance moyenne des pyroclastites fait 400 m, étant interrompue pár trois coulées mineures de lave. Accimmlés dans des conditions sous-marines, les agglomérats de tufs — tuffites — tufs sont fortement bentonitisés, doimant naissance á une gisement de bentonite continu, dans la région de Vargyas et Karácsonyfalva. La deuxiéme phase de volcanisme est caractérisée pár deux effusions de laves con- stituées pár des andésites pyroxéniques á amphibole, des andésites hypersthéno-augiti- ques et pár des andésites augito-hvpersthéniques. Dans la partié sud de la Montagne du Hargita, dans la zone de Csornád — Büdöshegy, ont peut poursuivre les produits du deuxiéme cycle d’éruptions représenté surtout pár des andésites biotitiques, des andésites biotito-amphiboliques et des tufs á éponce. Le troisiéme cycle d’éruptions (cycle final du volcanisme) est représenté pár des coulées d’andésito-basaltes (zone az S du défilé de Tusnád). Pár conséquent, les produits volcaniques énumérés peuvent étre dérivés de chambres de magma de moins en moins aqueuses au fúr et á mesure que leur temps diminue. Sur la base de ce qui vient d’étredit, merne les forages profonds ne suffisent pás de confirmer l’anciemie hypothése, selon laquelle le volcanisme du Hargita ait été introduit pár íme effusion de laves rhyolitiques. En ce qui eoncerne la métallisation postvolcanique du Hargita, on en peut distiu- guer les deux types suivants: a ) Dans les environs de Csíkmadaras et Szentimre, dans les andésites kaolinisées, séricitisées et perthitisées et dans leurs tufs soumis aux mémes processus d’altération, on peut observer du cinaobre en veinules qui, pár places, peut étre découvert mérne directement dans des filons de quartz (á Szentimre). La roche en contact avec les filons est fortement kaolinisée, dans les parties en plus éloignées le taux de la montmorillonite va augmentant, ce qui indique qu’aprés la décomposition sialitique de la roche encaissante le pH acide des hydrotliermes s’est graduellement décalé vers les alkalis. Les filons de minerai se formérent surtout dans les produits de lave moins décom- posés (moins altérés), leur structure étánt irréguliére. Dans les andésito-basaltes, représen- tant la phase finálé du volcanisme, il n’y a guére de manifestations de la métallisation. b ) Le long du contact des roches encaissantes et volcaniques, ainsi que dans les pvroclastites se sont formés des gites métasomatiques de sidérite qui ont localement une étendue considérable (Csíkmadaras, Lövéte). La sidérite s’est coneentrée en gites dönt la puissance maximum atteint 2,1 á 3,4, la puissance moyemie étant 0,40 á 0,75 m. Le minerai est eompact, se présentant pár endroit sous forme de concrétions (selérosidérite) . Vt ModorosOSOn P Szökő CSIKMADARAS com Madaras- ciuc. Drum M-Ciuc-Gheorqhgni j Vasút CFR 527,40 /Tg. Coupc gcologique trnnsvcrsal edu Hargita Central .Coustruitc i>arM. Szabó, 1965. I,égende 1. couverturc ele lavc andcsitiqiie, Agglomémt undésitique, 3. Agglomérat de lufs, 4. Tuffites, i. Dépöts mio-pliocénes, 6. Sédimcnls carbonatés (ealcairc. dolomJe), 7. Schistes cristallins (6 — 7. Paléozolque 1 1) ó Miklós, 1965. Jeliaa, crátum, 4. Tutitok, 5. Mio-p! palák (6—7 ópalcozoikuni I '/ni. A központi Hargita földtani kanhitszclvcnye, Szerkesztette: S z :at: 1. Andezit lávatakaró, 2. Andezitagglomerátum. 1. Tufaaggloi üledékek, 6. Karbonátos üledékek (mészkő, dolomit). 7, Kristályo 180Ö “X 1600 1500 1400 1300 1200 1100 1000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0 Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 233 — 244 A SZERKEZETI TÉNYEZŐK SZEREPE AZ URÁNÉRCESEDÉSBEN BAIXA ZOI/TÁN* (7 ábrával, 1 táblázattal) Összefoglalás : A mecseki uránércesedés bonyolult elhelyezkedési és keletkezési viszonyainak tanulmányozása során eleinte az anyagvizsgálati, majd az üledékföldtani módszereket helyezték előtérbe. Emellett több kutató megemlítette, hogy a szerkezeti tényezők szerepe is jelentős lehet, azonban részleteiben ezt a kérdést nem vizsgálták meg. Az évek során összegyűlt dokumentációs anyag részleges kiértékelésével sikerült kimutat- nunk, hogy az uránércesedés szoros összefüggésben áll a tektonikával: a) A mecseki ércmező ércben legdúsabb sávjai alaphegységi törések, a legnagyobb lelőhelyek pedig azok metszéspontjai fölé esnek; b) Az egyes lelőhelyeken az ipari ércesedés legjava egyes nagyobb vetők bizonyos szakaszaihoz kötődik. A szerkezeti tényezők mind az üledékképződés, mind a kréta gyűrődés során hatot- tak az ércesedés térbeli elhelyezkedésére. Az elvégzett vizsgálatokból emellett általános jellegű következtetések is levonhatók a vörös-tarka összletekhez kötődő ritkafémércesedés tanulmányozásával kapcsolatban : a) A vizsgálatok levezetésénél feltétlenül tekintetbe kell venni az érces objektu- mok nagyságrendek szerinti megoszlását, mivel a lokalizációs viszonyok erősen eltérőek lehetnek ; b) A szerkezeti módszereknek az üledékföldtaniakkal egyenrangú szerepet kell kapniok; c) A tárgyalt típusú ércesedés esetében, akárcsak a hidrotermális lelőhelyeken is megkülönböztethető ércelőtti, érccel egyidejű és ércutáni tektonika. A tarka színű kőzetösszletekhez kötődő ritkafémércesedés világviszonylatban igen nagy ipari jelentőségű. Elegendő megemlíteni az észak-rodéziai — katangai (réz- kobalt-urán) , a dzsezkazgani és udokani (réz), a mansfeldi (réz-ólom-cink) , a kolorado- platói (urán-vanadium réz-szelén), az utahi (ezüst) és a sziléziai (ólom-cink) általánosan ismert lelőhelyeket (SztrachovX. M., 1962; Sckneiderhöhn H., 1955), hogy fogalmat kapjunk azok elterjedéséről. Különösen nagy szerepet játszik ez a típus az urán esetében (KonsztantyinovX. M.-Kulikova E. J a., 1960; Heinrich E. W m., 1958). Hazánkban az érctelepek ezen csoportját a mecseki uránérclelőhelyek kép- viselik, amelyek a permi vöröshomokkőösszletben található zöldhomokkövekhez kötőd- nek (Barabás A. — Kiss J., 1958). Az ilyen típusú ércesedés elhelyezkedési és keletkezési viszonyai igen bonyolultak, ami sok vitára adott okot. E nézeteltérések lényege az esetek túlnyomó többségében a szerkezeti tényezők szerepének megítélésében jutott kifejezésre. A nyilvánvalóan hidro- termális eredetű lelőhelyek tanulmányozása során a szovjet kutatók ,,az ércteleptan új önálló módszertani ágát teremtették meg” (V o 1 f s z o n F. I., 1962), amelynek lényege a szerkezeti tényezők és az ércesedés kapcsolatának részletes vizsgálata. A tektonikai szemlélet egyik alapvető eleme a tanulmányozott szerkezetek és érces objektumok nagy- ságrendi felosztása, ami rendszert visz a munkába és eredményesebbé teszi azt. Ékes- szólóan bizonyítják ezt a legkülönbözőbb érclelőhelyeken szerzett tapasztalatok (K u s- n a r j o v I. P. és mások, 1959; JákovlevG.F., 1959; NyikiforovN. A., 1959). Ezt a hidrotermális lelőhelyeken igen gyümölcsöző irányzatot próbáltuk mi is alkal- * Kézirat lezárva 1965. december 10. 236 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, J. füzet mazni a mecseki uránércesedés tanulmányozása során (1965). Az azóta kapott újabb eredmények lehetővé tették a szélesebbkörű és alaposabb vizsgálódást. Az érces objektumokat nagyságrendjük szerint általában a következőképpen cso- portosítják: fémtartomány — ércmező — lelőhely — érctest — érc. Jelen tanulmányunk- ban csak az első hárommal foglalkozunk. Az érctestek és különösen az ércek vizsgálatával részletesen foglalkozik V i r á g h K. és V i n c z e J. (1967). A közé p-e urópai poszt variszkuszi urántartomány érc- mezői és lelőhelyei arid és szemiarid klíma alatt felgyülemlett molassz típusú üledékekkel kitöltött hegységszéli és hegységközti süllyedékekhez kötődnek. Az urán fő forrásaként feltehetően a szubszekvens vulkánosság (Stíllé H., 1950) termékei — kvarcporfirok (I p p o 1 i t o F., 1959) és szubvulkáni gránitok (Földvári A., 1952) — szolgál- hattak. Az urán az üledékösszletekben minden bizonnyal a diagenezis folyamán kötődött meg (Barabás A.— Virágh K., 1964; Komarova G. V., 1965), de az ipari ércesedés jórészt későbben a katagenezis folyamán jött létre (G o 1 o v i n E. A., 1965; Komarova G. V., 1965). Amecsekei érc mező a kővágószöllősi antiklinális egy részét foglalja el, melyet főleg hegységközti medencében felgyülemlett perm — triász üledékek építenek fel. Az ipari ércesedés felsőperül korú, túlnyomórészt a zöldhomokkőből álló ún. produktív ^,,összlet”-hez kötődik, melynek fekvőjében szürke, fedőjében pedig vörös kőzetek talál- hatók s amely a permi üledékciklus felső, regresszív részében foglal helyet. A részletes kutatómunka következtében kiderült, hogy a produktív „összlet” nem rétegtani egység, mivel a zöldhomokkő az ércmezőn belül nyugatról keletre egyre mélyebb szintbe kerül, így tehát helyesebbnek látszik produktív fáciesről beszélni. Az érctelepes zöldhomokkő geokémiai helyzete állandó, a redukált szürke és az oxidált vörös képző 1- mények átmenetén foglal helyet. A továbbiakban ilyen geokémiai értelemben fogjuk használni a ,, produktív fácies” kifejezést. A produktív fácies vastagsága igen változékony, felépítése bonyolult: a zöld kőzetek mellett általában ún. köztesszürke és köztesvörös betelepülések, nyelvek és len- csék fordulnak elő. Az ércmezőn belül az ipari lelőhelyeket nagyobb nem ipari területrészek választ- ják el egymástól. Virágh K. (1962) kimutatta, hogy a legnagyobb ipari lelőhelyekre, ellentétben a közbülső területrészekkel, jellemző a produktív fácies nagy vastagsága és köztesvörös jelentős szerepe. Régen ismert az ércmező egy másik jellegzetessége: a leg- jobb ércesedés a nyugati szegélyen húzódó ÉÉNY-i irányú sávhoz kötődik, melynek csapását általában a nagyszámú keresztrétegzettség-méréssel (Szabó J., 1965) igazolt lehordási iránnyal magyarázzák. A mecseki uránlelőhelyek a kővágószöllősi antiklinális tetején és szárnyain helyezkednek el. Egy-egy lelőhelyen belül a produktív fácies közelítőleg szín- tartó. Fedőjének és fekvőjének helyzete az összvastagsághoz viszonyítva szűk határok között ingadozik. (Talán ezzel magyarázható, hogy a kutatómunkák első szakaszán pro- duktív ,,összlet”-ről volt szó.) A legnagyobb lelőhelyeken belül a legdúsabb ércesedés bizonyos, viszonylag kis vastagságú rétegtani szintekhez kötődik. Egy-egy ilyen érces szint kőzeteinek színe szürkétől zöldön át vörösig változik, s az ércesedés a zöld szakaszon található. Az érces szintek szelvényben a fedő felöl benyúló különböző vastagságú köztes- vörös nyelvek alsó és felső határát kísérik. A köztesvörös fölött általában dúsabb ércese- dés található. Az érces szintek szelvényben kulisszaszerűen váltják egymást a zöld és köztesvörös homokkő határa rétegtani helyzetének változásával párhuzamosan’. Dús ércesedés figvelhető meg az érces szintekéhez hasonló vastagságú köztesvörös nyelvek kiékelődésén téli is. Az érces szinteken kívül nemritkán ipari nagyságot elérő érchalmazok vannak meglehetősen szabálytalanul szétszórva a produktív fácies többi részén is. Bulla: A szerkezeti tényezők szerepe az uránércesedésben 237 A köztesvörös teljes hiánya esetén is előfordul ércesedés a kisebb lelőhelyeken. I Kioszlása általában szabálytalannak tűnik, bár néha kifejezett érces szintek figyelhetők |meg viszonylag kis vastagságú köztesszürke alatt (i. ábra). A fentebb tárgyalt különböző nagyságrendű érces objektumok különböző nagy- ságrendű szerkezetekkel állnak kapcsolatban. i, ábra. A köztesszürke és az ércesedés kapcsolata a produktív fácies szelvényében. Szerkesztette: Bállá Z., 1965. Jelmagyarázat: 1. Vörös színfácies, 2. Zöld szinfácies, 3. Szürke színfácies, 4. Érctest ue. 1. CB«3b opyíteHeHMn c npo.wextyToqHbiMH cepbiMH necMaHHxaMH b pa3pe3e npoayKTHBHOft a széleknél, amit az összletvastagságok nyugatról keletre való növekedése bizonyít. A fáciesváltozás az öv területén ugrásszerűen következik be, s ez feltehetően a medencealjzat egyenlőtlen süllyedésére utal. Ennek legvalószínűbb oka törés jelenléte lehet a perm előtü képződményekben, amelyen az üledékképződés során függőleges mozgások voltak. A fentiek alapján feltételezhető, hogy e törés keleti szárnya a levetett. A vázolt feltevés bizonyítéka, hogy a nyugati szegélysáv a részletes kutatás adatai szerint egy ugyanolyan csapású flexúrára esik, melynek lehajlása keleti irányú. Megállapíthatjuk tehát, hogy a produktív fácies nagy vastagság értékeivel jelzett nyugaü szegélyöv, amelyhez a jóval keskenyebb ércdús öv kötődik, a medencealjzatban az üledékképződés alatt élő törés I fölött keletkezett. Tekintetbe véve a szegélysáv viszonylag nem nagy szélességét és a permi rétegsor felépí- tését feltételezhetjük, hogy az említett törés a medencealjzatból felnyúlik az aleurolitösszletbe és ott ékelő- I dik ki, kb. 1 — 1,5 Imi mélyen a produktív fácies alatt. Az első rendszerhez tartozó többi öv lényegileg ugyanolyan jellegeket mutat, mint a nyugati szegélysáv. Bár egyelőre nem sikerült ezek területén is flexurákat kimutatni, feltételezhetjük, hogy ezek | "elhelyezkedését is a medencealjzat szerkezete befolyásolja. A nyugati szegélysáv jellegeit tekintve különbözik a többi vele párhuzamos övtől. Nyugatra tőle j nem ismeretes ipari ércesedés. A produktív fácies vastagsága és a köztesvörös szerepe jóval nagyobb, mint i a többi sávban, s az ipari ércesedés területileg jobban koncentrált. E különbségek okát az öv szegélyhely- I zetében látjuk. A produktív fáciest felépítő kőzetek a tárgyalt övtől nyugatra más kifejlődésűek, mint az övben vagy attól keletre; a kőzetek zöld színére állandó szürke árnyalat jellemző, a szürkékre pedig gya- kori zöldes árnyalat, tehát ebben a két típus erősen közeledik egymáshoz. Más üledékkőzettani jelle- ; gekben i s tapasztalható különbség, ezek lényegét azonban még nem állapították meg. Minden esetre világosan kimutatható, hogy ez a szegélyöv képezi a produktív fácies ércesedés 1 szempontjából kedvező kifejlődésének nyugati határát. A nyugati szegélyöv zöldhomokköveinek szemcse- nagysága jóval kisebb, mint az ércmező keletebbre eső részein (Alföldi E. 1958), ami kisebb áramlási I sebességről tanúskodik. Ez jó összhangban van azzal a fentebb tárgyalt megállapítással, hogy a felső- ll permi folyómedence közepe keletebbre volt. Az ércmező belső részén levő övék szaggatottsága alapján az egész területet két részre bontottuk fel: a nyugati szegélyövre, és a belső területre (Bállá Z. 1967b'. í Feltételezhetjük, a folyómedence tektonikai értelemben vett szimmetrikus felépítését hossztengelyéhez | viszonyítva. Ebből kiindulva a feltárt terület keleti szélén túl várható egy másik, keleti szegélyöv léte is. I így tehát az első rendszerhez tartozó övék helyzetét feltehetően a perm előtti alaphegység szerkezete határozza meg többek között az üledékképződés alatt élő törések útján. Természetesen nem zárhatjuk ki a színeloszlás és az ércelhelyezkedés utólagos változásainak lehetőségét sem. A második rendszer sávjai KÉK-i csapásúak és közel párhuzamosak a kővágó- szöllősi antiklinális tengelyével (Bállá Z. 4965.). Ezek a lehordási irányt keresztezik, s így nehéz kelet- kezésüket az üledékképződés belső törvényszerűségeivel magyarázni. Ezenkívül ezen övék a Nyugati Mecsek fő szerkezeteivel párhuzamos lefutása valósággal rákényszeríti a kutatót arra a feltételezésre, 1 hogy keletkezésük kapcsolatban áll az alpi tektonikával. A második rendszer sávjai csak az ércmező központi részén a nyugati szegélyövtől keletre válnak ki élesen környezetükből. Ez további alapul szolgálhat a terület két részre bontásához. Korábban kimutat- tuk, hogy az ércesedés térbeli eloszlása szimmetrikus a Kővágószöllősi antiklinális tengelyére, s a két I szélső sáv annak létrejöttét előidéző, környezetéhez viszonyítva kiemelt helyzetű alaphegységi tömböt : lehatároló két törés fölé esik (Bállá Z. 1965). A továbbiakban azt is kimutattuk, hogy a produktiv fácies felépítése és vastagsága az ércesedéssel egyezően szimmetrikus az antiklinális tengelyére (B a 1 1 a Z. , 1966). A megállapított elrendeződésre kétféle — tisztán tektonikai és szerkezetí-fáciális — magyarázatot , látunk lehetségesnek. 1. Az ércesedés területi elrendeződésének tanulmányozása alapján vetődött fel a tektonikai magya- rázat, mely feltételezi, hogy az üledékképződés alatt a jelenlegi második sávrendszemek nyoma sem volt, s ezek az övék a kréta időszaki hegységképződéssel kapcsolatban keletkeztek. Ezt az elképzelést részletesen kifejtettük (Bállá Z. 1965), s az új adatokkal a következőképpen egészíthetjük ki. Az intenzív tektonizmus során az ércanyag áthalmozódása a színeloszlás megváltozásában tükröződő redox-reakciókat kísérte, amelyek lényege feltehetően cserebomlás volt vizes közegben a szürke és a vörös kőzetek között: a szürke kőzetekben levő szervesanyag oxidálódott, a vörös kőzetekben levő Fe3+ pedig redukálódott. Végeredményben ez a zöld szín terjedését vonta maga után mind a szürke, mind különösen a vörös rovására, s így a produktív fácies vastagsága nőtt. Ilyen szemszögből vizsgálva az érc- mező felépítését, a második sávrendszer epigenetikus övességnek tűnik, s a zöld színeződés — érckiséró Bállá: A szerkezeti tényezők szerepe az uránércesedésben 239 elváltozásnak, amire az mutat, hogy az ipari fémvagyou eloszlása vízszintes síkban a három színű kőzet közül a zöldhomokkő összvastagságával áll a legszorosabb kapcsolatban (Bállá Z. 1967 b). A vázolt feltevéseket igazolja aVirágh K. kezdeményezésére általunk begyűjtött szurokérc-minták izotópos ólom-urán módszerrel meghatározott felsőkréta (76 — 130 millió év) kora (Scserbakova R. N. — Ordynyec G. E. 1965). 2. A színvizsgálatokkal (Bállá Z. 1967 b) kapcsolatban vetődött fel egy másik magyarázat a második sávrendszer keletkezésére, mely szerint a szélső övék az üledékképződés során jöttek létre alap- hegységi törések felett. Ez azt jelentené, hogy a Kővágószöllősi antiklinális kialakulása már a permben megkezdődött. Ha ez valóban így van, különbségeknek kell mutatkozniok az egész főkonglomerátum alatti felsőperm rétegösszlet kifejlődésében az antiklinális szárnyain és tetején. Teljes megegyezés az előbbi koncepció helyességét bizonyítaná. Sajnos a részletes üledékföldtani vizsgálatok során a szerkezeti szem- c 3. ábra. A függőleges szétnyomás elvi vázlata és a defor- mációs ellipszoid helyzete. Szerkesztette: Bállá Z., 1965- 0uz. 3. ripnHnnnuanbHan cxeMa BepTHKanbuoro pa3«a- BJiHBaHHa h nono>KeHne anjiHnconna ge(j)opMaunn. CocraBHn: Bánná 3., 1965. élet hiánya miatt ez a probléma fel sem merült, s a munkálatok még nem annyira előrehaladottak, hogy tetszöleges szempontból ki lehetne azokat értékelni. A fedővörös vastagsága az antiklinális tetején kisebb, mint a szárnyakon, azonban ez a tény önmagában véve csak az alaphegységi tömb függőleges mozgását bizonyítja és semmit sem jelent a korviszonyok szempontjából. A tektonikai koncepcióból kiindulva ez könnyen magyarázható függőleges szétnyomással (3. ábra), s ugyanígy jól beillik a szerkezeti-faciális elgondolásba is: természetes, hogy az üledékképződés alatt emelkedő küszöb fölött kisebb az összletvas- tagság. _ így tehát ez a probléma egyelőre megoldatlan marad, s csak azt vehetjük többé-kevésbé bizonyí- tottnak, hogy a szélső KÉK-i csapású sávok alaphegységi törések fölé esnek s létrejöttük függőleges tömb- mozgással kapcsolatos. Nem világos, egykorúak-e ezek az övék az első rendszer sávjaival, vagy fiatalabbak annál. A második rendszer központi helyzetű öve kb. egybeesik a Kővágószöllősi antiklinális tengelyével. A tektonikai koncepció alapján ez könnyen magyarázható a harántirányú hajlítással létrejött antiklinális tetején keletkező feszültség-maximummal (Bállá Z. 1965), ha elfogadjuk, hogy az alsótriász gipszes összlet leárnyékolja a permi rétegekben létrejött feszültségeket. Elfogadható magyarázatot a szerkezeti- faciális koncepcióból kiindulva még nem tudtunk találni, ez azonban természetesen egyelőre nem lehet döntő érv. Az a tény, hogy a produktív fácies vastagsága nagyobb az északi szárnyon, jó megegyezést mutat a szállítási iránnyal. A keresztrétegzettség-mérésekből ugyanis kitűnik, hogy ÉÉNy-ról DDK-re haladva a lehordási irány mentén a folyási sebesség csökkenő tendenciát mutat, ami a kisebb dőlésszögből és az adatok irányszerinti erős szórásából következik (Szabó J. 1965). Feltételezhető, hogy a gyengébb hidro- dinamika kisebb faciális változékonyságot eredményezett, tehát ha a többi tényező egyformán hatott is a két szárnyon, az északin a produktív fácies felépítése bonyolultabb, vastagsága pedig nagyobb lett, füg- getlenül a zöld szín keletkezési körülményeitől. Ez az ércesedésben is jelentkezett, bár lehet hogy itt az oldatban levő urán mennyiségének a szállítási útvonalon bekövetkezett csökkenése is szerepet játszott. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a mecseki ércmező produktív fáciesének fel- építését és vastagságát, valamint a legdúsabb ipari ércesedés területi elhelyezkedését a medencealjzat törései kontrollálják, s a fő uránérclelőhelyek a különböző rendszerhez tartozó alaphegységi vetők metszéspontjai fölé esnek. (Helytelen lenne ebből az urán- ércesedés hidrotermális eredetére következtetni. Az elmondottakból véleményünk szerint világosan kitűnik annak üledékes-epigenetikus eredete. Emellett azonban a produktív fácies fekvőjében található mintegy 300 — 600 m vastag szürke vagy tarka összlet biztos geokémiai gátat jelent minden hipotetikus felszálló oldat urántartalmának) . A szerkezeti tényezők tehát a mecseki ércmező uránércesedésének területi eloszlásában igen nagy — közvetett, esetleg részben közvetlen — szerepet játszanak. 240 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet Az egyes lelőhelyeken az ipari éreesedés eloszlását egészben véve többek között egyes nagyobb vetők határozzák meg (Bállá Z., 1965). 4. ábra. Az ipari fémvagyon megoszlása a mecseki ércmező déli szárnyán az egyik vetőre merőleges irányban. Szerkesz- tette: B a 11a Z. és Leng vei S., 1964. Megjegyzés: helyesbítve a vető okozta vízszintes szétnyílás mértékével 0ue. 4. PacnpegejieHHe npoMbiuineuHbix 3anacoB MeTanna Ha k)>khom Kpbine MeweKCKoro pyaHoro no na BKpecr onHoro «3 cőpocoB. CoCTaBHjiH : Bánná 3. h JleHaben LÜ., 1964. n pHMeMaHHe: BHeceHa nonpaBKa Ha ropnsoHTanbHyio cocTaBnmomyio CMemeHHn Az egyes lelőhelyek jelentős különbségeket mutatnak. A déli szárnyon, ahol a tektonikai kontroll legélesebben jelentkezik, az éreesedés ÉXy — DK-i esapású sávokba tömörül, amelyek ferdén szelik át az ércmező két sávrendszerét és jelenlegi ismereteink szerint nem egveznek semmiféle elsődleges litofaciális irántival. Minden egves ilven sáv ENv DK 5. ábra. Az ipari fémvagyon megoszlása a mecseki ércmező déli szárnyán az egyik vető mentén. Szerkesztette: Bállá Z. és Lengyel S., 1964. 0ue. 5. PacnpeaeneHHe npoMbimneHHbix 3anacoB MeTanna Bnonb ojHoro H3 cöpocoB Ha k»khom Kpbine MeneKCKOro py^noro nonn. CocTaBHnn: B a n n a 3. h JleHjben LU., 1964. közepén egy-egy északkeleti dőlésű diagonális vető húzódik. A vető csapására merőleges irányban szerkesztett összenyomott mc-görbéken* jól látható, hogy a lineáris fémvagyon a törésektől távolodva csökken (4. ábra). Ez meggyőzően bizonyítja, hogy az ipari éreesedés egészében véve a vető keletkezésével egyidőben jött létre. 6. ábra. Az ipari fémvagyon megoszlása a mecseki ércmező északi szárnyán az egyik vetőre merőleges irányban. Szerkesztette: Bállá Z., 1964. Meg- jegyzés: helyesbítve a vető okozta vízszintes szétnyílás mértékével 0uz. 6. PacnpepeneHHe npOMbimneHHbix 3anacoB MeTanna Ha ceBepHOM Kpbine MeweKCKoro pyAHoro nonn BKpecT oaHoro H3 cőpocoB. CocraBHn: B a n n a 3., 1964. npHMenaHHe: BHeceHa nonpaBKa Ha ropH30HTanbHyio cocTaBnmoinyio cMeineHHH A lelőhelyen ércelőtti vetők is találhatók. Csapásuk KÉK-i, dőlésük több- nyire északi. Az ércesedésre semmiféle bizonyítható hatással nincsenek. Vannak itt ércutáni vetők is, ezek csapása közel É — D-i. Az általuk metszett egyik érces sáv mentén szerkesztett összenyomott mc-görbén (5. ábra) világosan mc = az ércvastagság és a fémtartalom szorzata Bállá: A szerkezeti tényezők szerepe az nránércesedésben 241 | látható egy erős minimum, amely az említett vetők által lehatárolt árokrendszerre esik Is utólagos kioldást bizonyít. Az ipari fémvagyon csökkenése ÉNv-i irányban feltehetően , azzal a ténnyel magyarázható, hogy jelen esetben a vetőmenti elmozdulás ebben az irányban hal el, ami az oldatvándorlás és áthalmozás szempontjából kedvező repedezett- ség csökkenését is jelenti ugyanebben az irányban. A lelőhelyen kimutatott három fő vetőrendszer földtani módszerekkel megállapí- tott sorrendje (hosszanti, diagonális, harántirányú; Bállá Z., 1965) egyezik az ércese- déssel való kapcsoltuk alapján megállapítható korviszonyokkal. Láthatjuk tehát, hogy az eddig főleg hidrotermális lelőhelyek szerkezeti tanulmányozásánál alkalmazott módszer- tan és terminológia — ércelőtti, érccel egyidejű és ércutáni tektonika (V o 1 f s z o n F. I., 1962) — sikerrel alkalmazható üledékes-epigenetikus ércesedés esetében is. Egy másik lelőhelyen a szerkezeti tényezők szerepe nem derül ki ilyen világosan. A központi helyzetű KEK-i esapású déli dőlésű vető csapására merőlegesen megszerkesz- tett összenyomott mc-görbéből (6. ábra) azonban világosan kitűnik, hogy az ipari ércesedés egészében véve szimmetrikus a vetőre, bár a fémvagyon átlaga nem csökken a vetőtől távolodva. E jelenség legvalószínűbb okát a következőkben látjuk. A görbe az ipari fémvagyon eloszlásának kettős tendenciáját fejezi ki. Az egyik abban rejlik, hogy az ércesedés a nyugati szegélysáv mentén annak jelentős szakaszán közel állandó intenzitású. Ez a tendencia feltehetően a diagenetikus uránfelhalmozódásra jellemző. A másik lényege az, hogy az ércesedés a vetőre szimmetrikus, s a vetősíkra maxi- mum esik. Felmerült annak a lehetősége, hogy ez az utóbbi tendencia csak látszólagos. Ennek ellenőrzésére Gerzson I. geofizikus-mérnök kérésünkre kiszámította a vetőtől északra és délre eső maximumok elhelyezkedésének és értékeinek korrelációját. A s z i ni- ni e t r i a-k orreláció együtthatója helyre 94%-nak, nagyságra 86%-nak bizonyult, ami eleve kizárja a véletlenszerű eloszlás lehetőségét és a szerkezeti kontroll tényét igazolja. 7- ábra. Az ipari fémvagyon megoszlása a mecseki ércmező középső részén egyes vetőkre merőleges irányban. Szerkesz- tette: B a 1 1 a Z. ésElsholtz L,., 1964. Megjegy- zés: a vetősíkok ferde helyzete miatt létrejött vízszintes szétnyílás övében a produktív fácies vastagsága természet- szerűleg lecsökken, s ezért intenzívebb ércesedés esetén is közvetlenül a vetők mellett minimum látható amelyet esetleg utólagos kioldás is erősít í>uz. 7. PacnpeaeneHHe npoMbimneHHbix 3anacoB MeTanna BKpeCT OTflejibHbix cöpoccB Ha ueHTpanbHoíi nacTH MeneK- CKoro py^Horo no nn. CocTaBHnH: Bánná 3. h 3nbm- onbu JT., 1964. npHMenaHHe: M3-3a HannOHHOro nonoweHHS CMecTHTeneít cöpocoB ropn30HTanbHan cocra- Bnaioman CMeineHHn BKpecT npocTMpaHHH npHBOAHT k coKpa- ineHHK) MOU1HOCTH npOflyKTHBHOft (jiauHH; 3THM B CBOK) onepeab oöbHCHfleTcn nOHBneHHe mhhhmvmob opyaeHeHHn HenocpeacT- BeHHo y cöpocoB aawe b cnynae ycnneHH« erő hhtchchbhocth ; 3th MMHHMyMbi, bo3mo>kho, cymecTByioT Ha cajMOM aene b pe- 3ynbTaTe no3aHefiuiero BbimenaMHBaHHH pyjjHoro BemecrBa A V\ 2 Földtani Közlőn v 242 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet Az ipari fémvagyonnak tehát legalábbis egy része a vető képződésével kapcsolat- ban vagy azután lokalizálódott érc formájában. Egy további lelőhelyen a gyakorlatilag összefüggő ipari érces területrészek hosz- szanti vetők mentén nyúlnak el és főleg azok levetett szárnyain foglalnak helyet (7. ábra). A vetők csapására merőlegesen szerkesztett mc-görbékből kitűnik, hogy a legdúsabb ércesedés a megfelelő vető közvetlen közelében található, s attól távolodva az ipari fém- vagy on csökken, majd eltűnik. Itt tehát az ércesedés elhelyezkedését egészben véve a szerkezeti tényezők határozzák meg. Végeredményben tehát megállapíthatjuk, hogy az ércesedés és a szerkezeti ténye- zők kapcsolata egv-egy lelőhelyen belül világosabban és közvetlenebbül tűnik ki, núnt az egész ércmezőt vizsgálva. Az ércesedést egy -egy lelőhelyen belül meghatározott irányú nagyobb vetők kontrollálják. Egyelőre nem ismeretes, milyen módon hatnak a vetők az érc elhelyezkedésére. Csak feltételezhetjük, hogy a törések közelében létrejövő nagyobb repedezettség következtében a színeloszlás epigenetikus övességet vesz fel, amelyet a vető határoz meg, s ez a zónásság hat közvetlenül az ércesedésre. A probléma részletesebb tanulmányozása még hátra van. Feltűnő, hogy az ércesedés a kontrolláló vetőhöz viszonyítva kétféleképpen helyez- kedik el: szimmetrikusan és aszimmetrikusan. Ez arra mutat, hogy a repedezettségen és a geokémiai zónásságon kívül az ércesedésre még az uránt áthalmozó oldatok mozgási viszonyai is kihatással voltak. Az aszimmetrikus elhelyezkedés lehetséges, hogy az in- filtrációs folyamatok vezetőszerepére mutat az érckiválás alatt, míg a szimmetrikus a diffúzió nagyobb jelentőségére (Bállá Z., 1965). Az ismertetett anyag alapján levonható az a következtetés, hogy' a mecseki urán- ércesedés területi eloszlásában jelentős szerepet játszanak a szerkezeti tényezők. A tek- A mecseki uránércesedés térbeli elrendeződését kontrolláló tényezők áttekintő táblázata I. táblázd- Érces objektumok Tektonikai tényezők Őséghaj- lattani tényezők Ősföldrajzi tényezők Geokémiai tényezők a variszkuszi hegységképződés idején az alpi hegységképződés idején Középeurópai posztvarisz- kuszi urán- tartomány Intenzív töréses tektonizmus és szubszekvens vulkanizmus Sivatagi ég- hajlat Mecseki érc- mező Hegységközti me- dence Kővágószöllősi antiklinális — Szűkebb ér- telemben vett folyó- medence Szürke és vörös összletek átme- nete I. rendű érces sávok Az alaphegység szerkezete (kiú- juló törések?) által meghatározott öv|k ÉÉNy-esapású KEK csapású (?) • Magasfokú szín- változékonyság- gal jellemzett sá- vok Érclelőhelyek Az előbbiek kereszteződése ? Az előbbiek ke- kereszteződése II. rendű érces sávok ? Egyes nagyobb vetők mentén létrejövő nagy áteresztő ké- ? pességű övék Ball a : A szerkezeti tényezők szerepe az uránércesedésben 243 i tonikai kontroll mind az üledékképződés, mind a gyűrődés folyamán jelentkezett. A lelő- helyeken belül az ércesedésre nagy hatást gyakorolnak a vetők, melyek képződése a kővágószöllősi antiklinális felboltozódásával kapcsolatos (BallaZ., 1965). Mivel az utóbbi a felsőkrétában ment végbe, joggal tételezhetjük fel, hogy az ipari 1 ércesedés mai formájában ebben az időben alakult ki. Ezt a feltevést alátámasztják az ! abszolút kormeghatározás eredményei is (S c s e r b a k o v a R. X.-O r d y 11 y e c G. E., 1965)- Befejezésül meg kívánjuk jegyezni, hogy nem tekintjük a szerkezeti tényezőket egyedülálló jelentőségűnek az ércesedés elhelyezkedésé- ben. Nyilvánvalóan nagy szerepet játszanak a litológiai, faciális és geokémiai faktorok is I (I. táblázat), amelyek tanulmányozásával egész geológus-kollektíva foglalkozik. Az érce- sedés és a tektonika kapcsolata azonban mindeddig kevéssé vizsgált és erősen vitatott probléma volt, s ez késztetett minket arra, hogy a jelen munkában a fő figyelmet erre a témára összpontosítsuk. IRODALOM — .HMTEPATyPA Alföldi L- (1958): Jelentés a mecseki permi összlet mélyfúrásokkal harátolt rétegcsoportjai- nak részletes anyagvizsgálatáról. Kézirat — Bállá Z. (1965): A Kővágószöllősi antiklinális szerkezeti fejlődéstörténete. Földt. Közi., 95., 4. — Bállá Z. (1967): A Dunántúl perm előtti alaphegységének szerkezetéről. Földt. Közi., 97., 1. — BallaZ. (1967): Az uránércesedés és a kőzetek színe közötti össze- függés vizsgálata. Földt. Közi., 97., 2. — B arabá s. A., Kiss J. (1958): A mecsekhegységi uránérc- feldúsulás keletkezése és üledékkőzettani jellege. Kézirat (Az Atomenergia Békés Felhasználásának III. Nemzetközi Kongresszusára beküldött előadás magyar szövege) — Föld vár y A. (1952): Rádióaktiv anyagok geokémiája a Mecsekhegységben . MTA Műsz. Tud. Oszt. Közi. 5. — F oaobhh, E. A. (1965): KnaccHíjiHKauHn 3K3oreHHbix MecTopowíteHHií ypaHa. 3K3oreHHbie armreHeTHnecKHe MecTopowmeHHH ypaHa, r.i. VI. At 0MH3AaT — Heinrich, E. Wm. (1958): Mineraiogy and geology of radioactive raw materials. New York — London — Toronto. Orosz nyelven: un, 1962 — Ippolito, F. (1969): The uránium beating formations of the sediments of the laté alpine paleozoic. Orosz nyelven: Ü36paH- Hbie flOKJiajtbi HHOCTpaHHbix yweHbix Ha II. MeHCAyHapoAHOft KoHíjjepeHUHH no MapHonty ncnojib30BaHwo Atomhoü SlHeprHH, t. 8., reonorHa aTOMHoro cbipba. — H k 0 b a e b, r. . (1959): CTpyKTypbi pyfl- Hbix pafiOHOt, noneii m MecTopoKgeHMH PyaHoro Aurán. 3aKCH0MepH0CTH pa3MeineHHa none3Hbix hcko- n aeMbix, t. II. — K o m a p o b a, r. B. (1965): Mecropo>KAeHHH 3K30AnareHe3a. 3K3oreHHbie annreHeTOHe- CKHe MecTopo>KAeHHa ypaHa, rn. VII. AT0MH3AaT. — Kohctahthhob, M. M., K y u h k o b a, E. fi. (1960): YpaHOBbie npcBHHHHH. ATOMH3AaT. — K y ki h a p e b, W. fi., JlyKHH, Jl. H., P bi 6 a n 0 b, B. Jl., CoHiomKHH, E. n., Xopomn.no b, Jl. B. (1959): OÓutHe 3aK0H0MepH0CTH noKauH3auHH ypaHOBoro opyAeHeHHa h ocHOBHbie mnbi CTpyKTyp THApOTepMaubHbix ypaHOBbix MecTopo>KAeHHH. HounaAbi coBeTCKHx yaeHbix Ha II. Me>«AyHapoAHofi KoHcjiepeHuHH ne MnpHOAty Mcnoub30BaHHK) AtomhoK SHeprnH, t. 3., BAepHoe roproaee h peaTopHbie MeTannbi. — H h k h (j) o p o b, H. A. (1959): 3HaqeHHe uHTouorHBecKHx h reonoro-CTpyKTypHbix 4>aKTopoB b pa3MemeHHH pTyTHo-cypbMHHoro opyAeHeHHa Ha MecTopotKAeHun KBkhoH d>epraHbi. 3aKCHOMepHocra pa3MemeHHH none3Hbix nctconaeMbix, t. 1 1. — Schneiderhöhn, (1955) : Erzlagerstátten. Kurzvorlesungen zűr Einführung und zűr Wiederholung. Jena. Orosz nyelven: h.t 1958 — UlepöanoBa, P. H., O p r bi h e u, T. E. (1965): O pe3ynbTaTax HccneAOBaHHa HacTypaHOB .VleaeKCKoro Mecropo>HAeHHH c ueubio onpegeneHHn aöcojnoTHoro Bc3pacra. Kézirat — Stíllé, H. (1950): Dér „subsequcnte” Magmatismus. Berlin. Orosz nyelven: H36paHHbie TpyAbi, MHP, 1964. — — Szabó J. (1965): A mecseki felsőpermi és alsószeizi összletek ferderétegzettségi adatainak földtani értékelése. Földt. Közi., 95., 1. - CrpaxoB, H. M. (1962): HaKon.reHHH hx reHe3nc h pa3MemeHHe b apHAHbix oőuacTax. OcHOBbi TeopHH jiHToreHe3a, t. III., a. I., ru. II. M3A. AH CCCP — Teleki G. (1941): Adatok a dunántúli paleozoikum tektonikájához. Földt. Közi., 71., 7 — 12. — Vadász E. (1960): Magyarország földtana. Budapest — Virágh K. (1962): A Mecseki lelőhely ércesedésének regionális eloszlása. Kézirat — Virágh K., V i 11 c z e J. (1967): A Mecseki uránérclelőhely képződésé- nek sajátosságai. Földt. Közi., 97., 1. - BojibíjcoH, d>. H. (1962): npoSne.Mbr rayMeHHH rHApoTep- wa.rbHbix .wecTopotKAeHMü. rocreojrrexH3AaT Pojrb CTpy KTypHbi (JiaKTOpOB b jiOKajiH3aif hh ypaHOBoro OpyfléHeHHH 30.TTAH BAJ1J1A B CTaTbe paccMaTpiiBaioTCB CTpyKTypHbie ycjioBHB JiOKajin3aumi ypaHOBoro opyne- HeHHB b MaciiiTaöax MeueKCKoro pyAHoro nojiB h bxoabihhx b erő cocTaB oTflejibHbix Meero- P0>KAeHHH. MeqeKCKoe pyjHoe n ojie npnypoueHO k KeBarocejuieincKOH aHTHKJiHHajm, CJIOTKCHHOH B OCHOBHOM nOCTpOUBCTHOH KOHTHHeHTajIbHOH MOJiaCCOH nepMCKOrO B03paCTa, nepekpbiTon MopcKoií TeppureHHO-KapőOHaTHOH TOhineií Tpnaca. IJpoMbiuiJieHHoe opyneHemie 2* 244 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3 füzet CKOHueHTpupoBaHo b 3eneHbix necMaHHKax t. h. npoAyKTiiBHoií ({lapun, 3aneraioineH Ha nepe- xofle cepouBeTHofi (cHH3y) 11 KpacHonBeraoH (CBepxy) Tónin. FIommmo 3ejieHbix, b cocTaB npoAyKTHBHOH 4>apHH bxoaht KpacHbie h cepwe (t. h. npo.MOKyTOMHbie) necnaHiiKH, KOTopbie no npoCTHpaHHK) oömmho emiBaioTCfl c KpoBJien hjih noMBOíi cooTBeTCTBeHHO. Ha KapTax H3onaxnT 3thx Tpex cocTaBJiniomnx npoAyKTHBHOíí {{janim OTnerjiiiBO BbiaejinioTCH flBe cepun napannenbHbix noncoB noBbiuieHHbix MoinHOCTeii, xapaKTepn3yioinnxCH noBbuueHHOíí npo- \ AyKTHBHOCTbio (({jur. 2). K nepeceHeHHio sthx noncoB npnypoMeHbi MecTopojKAeHua. nonca nepBon rpynnbi hmckjt CC3 npocmpaHue, xapaKTepHoe Ann 3aAyHaíí- ckhx repqHHiiA. BAoab 3Toro HanpaBneHim nponcxoAHJi choc o6noMOMHoro MaTepnana b nepMH. Hanöonee mctko Bbipa>KeH 3anaAHbiíí KpaeBon nőne, orpaHimHBaioinun pyAHoe nőne h ocaAOHHbie (jjannn onpeAeneHHoro rnna. B stom nonce c 3anaAa Ha boctok HaöjnoAaeTCH CKanKOo6pa3Hoe nepeMeineHne npoAyKTHBHOH ({janiin b öonee rnyöoKne ropn30HTbi pa3pe3a. 3tot nőne npnyponeH k nonoroíí (JuieKcype c onymeHHbiM boctohhmm KpunoM. Bee 3to b penoM no3BOJineT BbicKa3aTb npeAnonoweHiie, mto B03HiiKH0BeHne 3anaAHOro KpaeBoro nonca őbino oöycjiOBJieHO OAHOBpeMeHHbiMii c ocaAKOHanonneHHeM CMeineHimMii no pa3noMy b ({jyHAa- MeHTe nepMCKon moktophoíí BnaAHHbi, npnneM onycKaHiie boctomhoto SnoKa npononnonocb HeKOTopoe BpeMn n nocjie HaKonnemin nopon nponyKTUBHOíí ({janim (({jjieKcypa!). ílo aHa- jiornn n nponne nonca nepBoii rpynnbi mo>kho CMHTaTb oöycjiOBJieHHbiMii CTpyKTypHbiMii npHHHHaiyiH. noaca BTopon rpynnbi hmckjt BCB npocrapaHiie, xapaKTepHoe aha 3aAy- HaííCKHx ajibmiA- 3to HanpaBnemie napannenbHo och KeBarocennemcKoií aHTHKnnHann n ocjio>KHflKJinHM ee npoAOJibHbiM pa3JioMaM. K KannM jih6o onpeneneHHUM HapyweHHHM stii nonca He npnyponeHbi. fliiarpaMMbi pBeTOBoro coCTaBa 11 npoAyKTiiBHOcrn ciiMMeTpuMHbi OTHOCHTejlbHO OCH aHTHKJlHHajlH. KpaeBbie MaKCHMyMbI, nOBHAHMOMy, CBH3aHbI C nOHCaMIl nOBblUieHHOH TpemiIHOBaTOCTH, B03HHKUIHMH B 30HaX M3KCHMyM0B HanpHJKeHHIÍ HaA pa3J10- M3MH, orpaHiimiBaiouniMn rnbiöy (JjyHAaivieHTd, noAHnrae KOTopon oöycnoBimo B03HHKH0BeHne keBarocejuiemCKon amriKniiHanH. UeHTpanbHbin MaKCHMyM, cnopee Bcero, CBH3aH c noncoM noBbiineHHon TpenniHOBaTocm b oceBofi 30He áron aHTHKJiHHajm nonepeiHoro H3m6a (npiiHH- Man bo BHHMaHne, mto cenccKan rnncoHOCHan Tompa 3ikho, 3niireHeTiiMecKiie no OTHomemno k ocaAKaM. M e h e k c k ii e y p a h o b bi e MecTopojKAeHiia npnyponeHbi k nepecene- hhhm noncoB Asyx chctcm. CrpyKTypHbiH KOHTponb nponBnneTcn Bnojme oTnernnBo: b npeAenax MecTopojKAeHiiíí opyAeHeHne KOHneHTpupyeTcn b noncax BToporo nopnAKa, npnypoHeHHbix k onpeAeneHHbiM cöpocaM. XapaKTep 3toh npnyponeHHOCTH H3MeHsieTCH ot MecTopo>KACHHH k MecTopo>KAeHHKJ. HaömoAaioTCH Aea ochobhhx Tima pacnpeAeJieHim opyAeHeHim othoch- TenbHO pyAOKOHTponnpyioijnHX cöpocoB: CHMMeTpiiHHbiii h acHMMeTpiiHHbiíi. npn CHMJieTpHHHOM Time pacnpeAejieHHa Ha cöpocbi npnxoAHTCH MaKCHMyMbi npoAyKTiiBHOCTii, KOTopbie BbinBJiHioTcn TOJibKO Ha cooTBeTCTByioinnx AHarpaM- Max. (<}jiir. 4, 6, 7). Ha OAHOM 113 MeCTOpOJKAeHHH pyAOKOHTpOJIIipyiOmHMH HB.MHKJTCH cöpocbi C3— K)B npocTiipaHiin, AnaroHajibHbie no OTHonieHino k och aHTiiKJHiHajin. Bonee ApeBHiie npoAOJib- Hbie cöpocbi HHKaKoro oinyraMoro bjihhhhh Ha opyAeHemie b nenoM He 0Ka3biBaioT, sto hbho AopyAHbie HapyineHim. B to >Ke BpeMn BAOJib Hanöonee MonoAbix nonepeMHbix cőpocoB Haönio- AaioTCn 30Hbi BbiinejiaMiiBaHiiH (t{jnr. 5), TO-ecTb sto nocjiepyAHbie pa3pbiBbi. Ha ApyroM MecTopojKAeHim CHMMeTpiiMHOCTb b pacnpeAenemni opyAeHeHim othocii- TenbHO pyAOKOHTponnpyiotnero AnaroHanbHoro cöpoca AOBOJibHo CBoeo6pa3Ha (tjjiir. 6). OAH3K0, BblCOKHH K03(}l$IinHeHT KOppejIAniIIl paCCTOHHHH (94%) II BCJIHMHH (86%) MaKCH- MyMOB no o6e ctopohu ot cöpoca He no3BOJineT coMHeBaTbcn b HantiMim ciiMMeTpim. npn aciiMMeTpnMHOM Tupe pacnpeAeaeHiia opyAeHeHne jioKajni- 3yeTcn b onyineHHbix Kpbinbnx npoAOJibHbix cöpocoB. 03HanaeT jih sto, mto aciiMMeTpHMHbin T»n npeAinecTByeT ciiMMeTpiiMHOMy, hchcho: cobmcctho, b npeAenax oahoto ii toto >Ke MecTO- pOJKAeHHH 3TH THnbl He BCTpeMaKJTCH. TaKHM o6pa30M, b MacuiTaöax- oTAenbHbix MecTopojKACHiiH CTpyKTypHbin KOHTponb HMeeT Apyron xapaKTep, hokcjih b MacuiTaöax pyAHoro nojin b nenoM. Hanuniie ciiHreHeTii- MecKHx h annreHeTiiMecKiix pyAOKOHTpojiHpyjoiniix CTpyKTyp oTpawaeT abo HCTBeHHOCTb reHe3Hca ypaHOBoro opyAeHeHiin: KOHneHTpanim MeTajuia nponcxoAiina npn ocaAKOHaKon- jieHHH, a ({jopMiipoBaHiie npoMbiuuieHHoro opyAeHeHim — b ochobhom npn CKJiaAKOo6pa30- BaHiin, b Meny. 3to noATBep>KAaeTCH AaHHbiMii onpeAeneHHH aöconioTHoro B03pacTa HacTy- paHOB (75—130 m.th, neT). Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Gcol. Soc. (1969) 99. 245 — 252 MAGYARORSZÁGI TURONI FORAMINIFERÁK DR. SIDÓ MÁRIA (1 ábrával, 1 táblázattal, 5 táblával) Összefoglalás; Szerző a Kerekegyháza 5. sz. fúrás tarkaagvagösszletéből kikerült igen gazdag Foraminifera faunát részletesen tanulmányozta. A fauna összetétele — és elsősorban a Praeglobotruncana helvetica, Pr. renzi fajok előfordulása — alapján az összlet korát a turoni emeletben állapította meg. Az előző szerzők ugyanis a szenoni emeletbe sorolták a kérdéses összletet. A magyarországi szenon Foraminiferák vizsgálata során a Kőolajipari Tudományos Laboratórium (1960) szíves engedélyével számos alföldi mélyfúrás rétegsorát nézhettem át. Köztük külön figyelmet érdemelnek a kerekegyházai fúrások, különösen a Ke. 5. sz., melynek 851 — 884 méterig harántolt vörösesbarna, szürkésbarna agyagmárgájából nagy tömegben került elő olyan Fór aminif éra-társulás, amelynek zömét ugyan Globotruncana- félék alkotják, mégis szembetűnően különbözik az eddig ismert hazai felsőkréta fauna- együttesektől. A különbség igen éles, mind a szenon, mind pedig a cenomán emeled együttesekkel szemben és a kerekegyházai „globotruncanás” agyagmárga rétegtani — ősföldrajzi helyzetére vonatkozólag új és sokoldalú kérdésösszletet vet fel. Az alföldi mélyfrírásokból előkerült mikrofaunák eddig csak a felsőkréta szenon emeletét bizonyították. A szenon emeletet M a j z o n (1961) szerint az izsáki, madarasi, csikériai, rákóczifalvai, debreceni stb. mélyfúrások tárták föl. Szenonnál idősebb kréta kifejlődésekre a 8 Kerekegyháza környéki mély- fúrás szolgáltatott igen fontos meggyőző és új adatokat (1. ábra). A Ke. 6., 7., 8. sz. mélyfúrások közel 200 m, vagy ennél is nagyobb vastagságii, mikrofaunával igazolt, alsókréta mészkő, tufit és kvarchomokkő- ből álló rétegsort tártak fel K ő v á r y J. vizsgálatai szerint. Ugyanakkor az általam tanulmányozott Ke. 5. sz. mélyfúrás, a fentiektől egészen eltérő rétegsort harántolt. A fúrás 858 — 884 m közti szakaszán fakó, téglavörös színű, helyenként sárgásbarna sávos, közepes keménységű, repedezett, gyengén réteges elváláséi márgát harántolt, mely helyenként még szürke színű, keményebb, tömött szövetű, egyenetlen törésű, rétegzetlen márgával váltakozik. 884 — 903 m között, a talpmélységig nem sikerült mintát venni. A 26 m vastag márgaösszlet mikrofaunáit a Kőolajipari Tudományos Laboratórium kutatói és magam is részletesen megvizsgáltuk. A 858 — 860 m-ig és 881 — 884 m-ig terjedő szakaszon mind a tégla- vörös, mind a szürke színű agyagmárgaösszlet jellegzetes felsőkréta Forammiferákat, főleg Globotruncana- féléket tartalmazott. Ezekenkívül még Ostracoda teknők és Echinodermata maradványok is találhatók. A gazdag Fo ra ni in ifera - társulás mellett, az egyéb szerves maradványok csak elenyésző számban figyel- hetők meg. G ó c z á n F. szerint pollent és spórát nem tartalmaz az üledék. A Foraminiferák megtartása nem a legjobb, de akadnak jól meghatározhatók is. Társulásunk gazdag, változatos és nagyon jellemző, a hazai felsőkrétából eddig nem volt ismeretes. Uralkodóak a meszes vázú plankton- és bentosz-formák. Vezető szerepe a Rotaliporidae és Globolruncanidae családnak van, melyek a Foraminifera- társiúás zömét is képviselik. Faj és egyedszámra nézve pedig a Globotruncana és Praeglobotruncana nemzet- ség uralkodik a társulás 60%-ában. A meszes vázúak közül a Lagenidae család még elég változatosan képviselt nemzetségekkel, de nem nagy faj- és egyedszáinmal szerepel. A kézirat lezárva 1964. december 31-én 246 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, j. füzet Ezenkívül némi jelentősége van még a Rotaliidae és Anomalinidae családnak. Ugyan- akkor a Miliolidae, Polymorphinidae, Heterohelicidae, Buliminidae, Ellipsoidinidae család már csak nagyon kevés (1 — 2) nemzetséggel és fajjal, igen kis egyedszámban található meg. Az agglutinált vázúak ugyancsak alárendelt szerepűek; közülük a Rhizamminidae, Saccamminidae, Ammodiscidae, Lituolidae, Textulaviidae, Verneuilinidae és V alvulinidae család nemzetségei kevés faj- és egyedszámmal mutatkoznak. A meghatározott Fora- minifera-távsul&s 18 családot, 37 nemzetséget és 64 fajt foglal magában. Az I. sz. táblá- zatból kitűnik, hogy több olyan nemzetség van, melyhez több faj is tartozik, de sok nemzetséget csak egy-egy faj képvisel. A részletes vizsgálat során a faunaképből megállapítható volt, hogy egyedszám- ban a plankton formák az uralkodók, főleg Hedbergella, Globotruncana, Praeglobotruncana fajok. A Globotruncanákhoz viszonyítva egyéb plankton formák, így pl. a Heterohelix is egyedszámra nézve már nem gyakoriak. Rétegtani szempontból is a planktonnak van igen nagy jelentősége. A bentosz formák is elég változatos nemzetség- és fajszámmal mutatkoznak, de egyedszámuk a planktonéhoz viszonyítva elenyésző. A mikrofauna és a kőzettani vizsgálat alapján a vörösbarna agyagmárga nyílt- tengeri, flis jellegű üledék. A biofáciest a Globotruncana — Praeglobotruncana jellemzi, közülük különösen a Gl. lapparenti B r o t z e n alakkör és a Gl. rnarginata (R e u s s) faj, valamint a Praeglobotrímcanák. Éppen ezeknek a tömeges jelenléte keltette fel a figyelme- met, hogy a Ke. 5. sz. mélyfúrásban harántolt kifejlődés, Foraminif era-társulása. alapján eltér az eddig ismert hazai felsőkréta kifejlődésektől. A fauna összetétele eleve kizárja azt a feltevést, hogy a vörösbarna agyagmárga Foraminif era-társulása. itt biotóp változást, vagy ökológiai sajátságokból adódó eltérést jelezne. A Foraminifera képből itt elsősorban a rétegtani eltérést kell megállapítanunk. A felsőkrétán belül, az eddig megismert szenon együttestől eltérő Praeglobotruncana és Globotruncana együttes alapján csak idősebb korra lehet következtetni, összehasonlítva a dunántúli fúrások és feltárások, valamint a mecseki cenomán mikrofaunával vagy a többi alföldi mélyfúrás felsőkréta rétegsorozatának faunatársulásával . A dunántúli lelőhelyek, fúrások vagy az alföldi fúrások, valamint a K. 5. sz. fúráshoz legközelebb eső izsáki mélyfúrás globotruncauás kifejlődésében a szenon emeletre jellemző Foraminiferák figyelhetők meg, elsősorban a kúpos formájú Gl. conica W h i t e, Gl. contusa Cushman fajokkal, továbbá a Gl. stuarti (kap p.), a Gl. fosetta (C a r s e y), Gl. arca (C u s h m a n), Gl. calcarata C u s h ma n, Gl. cretacea (Cushman) stb. fordulnak elő még egyéb fajokkal és még a szenonra jellemző más nemzetségekkel; a Heterostomellák, Clavulinoidesek, Pseudotextulariák, Gaudryinák, Bolivinák, Bolivinoidesek, Veutilab- rellák, Gaveliuellák és Stensiöinák stb., a legjellegzetesebb típusok. A közép-európai túron Foraminiferák összehasonlító táblázata Tableau comparatif des Foraminiféres turoniens d’Europe centrale 7. táblázat — Tableau I Fajok — Genres khh — Einige Gesichtspunkte dér Planung und Boh- rung von Erdgassonden — Somé aspects of gas well design and drilling. Bányászati és Kohászati Lapok, Kőolaj és Földgáz, 1. (101.), 1968., 225 — 233., 20 ábra, or., ném., ang. R Andreánszky G.: Reste d’un lilas du Sarmatien hongrois. Acta Botanica, XIV., 1968., 1—4., 2 ábra Andreánszkv G. : Neue und interessante tertiáre Pflanzenarten aus LTngarn VI., Acta Botanica, XIV., 1968., 219 — 242., 17 ábra, ang. R Andreánszky G.: Die Entwieklung dér Pflanzenwelt. in: Tasnádi Kubacska A.: Bevor dér Mensch kam (Eine Entwicklungsgeschichte des Lebens). Urania Verlag, Leipzig — Jena — Ber- lin, 1968., 30—112. Árkai P : Correlation of quantitative petrographic characteristics of pyroxene andesites in the volcanic complex of the southwestem Cserhát hills. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio ( Veologica, XI., 1967., Budapest, 1968., 87—110., 10 ábra, 2 tábla, 3 táblázat Árkai P. : Correlations of rate of cooling, textilre and mineralogical composition in the pyroxene ande- | site complex of the Cserhát hills — 3aBHCHM0CTb cKopocrbio ocTbiBaHHn, TeKCTypofl n MHHepajiorHMecKHM cocTaBOM b Tomue nHpoKceHOBbix aHAe3HT0B b ropax MepxaT. — Acta Geolo- gica, XII., 1968., 11 — 30., 14 ábra, 1 táblázat, or. R A magyar földtani irodalom jegyzéke, iq68 269 I. Árkosi Klára: Elektronmikroszkópos vizsgálatok az ásvány-kőzettanban, in: Ásványkőzettani anyagvizsgálat korszerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4616. Budapest, 1968., 303-327., 5 ábra, irodalom Aujeszky G. — Peregi Zs.: A Völgységi patak kisvízhozamának hidrológiai vizsgálata a Komló- Mézesrét-i szelvényben — Hydrologische Untersuchung dér Xiedrigwasserabfliisse des Baches \ ölgységi patak im Profil von Komló-Mézesrét. Hidrológiai Tájékoztató, 1068. június, 63 — 67., 5 ábra, ném. R ■ Bagi R.— Kacsina y G.— T rcnka Sándorué: Az analitikus lefeléfoly tatások alkalmazásának hazai tapasztalatai — Onbír npHMeHemiH MeToxxa aHajiHThwecKoro npoaoaweHHn bhm3 — Experi- ences in the apphcation of the downward-continuation. Geofizikai Közlemények, XVII., 1968., 1 — 2. sz., 3 — 15., 9 ábra, 1 táblázat, or., ang R Bagi R. — B o d o k y T. — R á n e r G. — P o 1 c z I.: A komplex kutatás záró művelete és értelmezése Tiszakécske — Kúnszentmárton környékén. Magyar Állami Eötvös Goránd Geofizikai Intézet 1967. évi jelentése, 1968., 19 — 37. 1 Balázs E.: A Nyugat-kisalföldi medencealjzat ópaleozózos képződményeinek kőzettani vizsgálata. A Kőolaj- és Földgázbányászat Tud. — Műsz. Közleményei, II., 1967., 304 — 321., 2 ábra B áldi T. : Az európai neogén emeletek helyzetéről. Földtani Közlöny, 98., 1968., 285 — 289., 1 táblázat Balka y B. — Stegeua E.: Somé geophysical and geological aspects of erustal structure evolution in the Hungárián Basin. Annales GTniv. Se. Budapestinensis, Sectio Geologica, XI., 1967., Buda- pest, 1968., 77 — 86., 10 ábra Balogh K.-Kőrössy G.: Tektonische Karte G'ngams im Masstabe 1 : r 000 000 — Tectonic map of Hungary on the scale of 1 : 1 000 000 — TeKTOHrmecKaa KapTa BeHrepcKoft HapoAHoö Pecnyö- jihkh b MacuiTaóe 1 : 1 000 000. Acta Geologica, XII., 1968., 255 — 262., 1 térkép, ang., or. R Balogh K. lásd K o v á c h Á . Bán Á. lásd K e r t a i Gjf. Barabás A. — Gellert F. : Matematikai módszerek és gépi adatfeldolgozás a földtani kutatásban. Földtani Közlöny, 98., 1968., 102 — 107. R. Baranyai Givia lásd Nagy Elemér Bárdossy Gy.: Az Eplény környéki bauxit — Ge gisement de Bauxite d’Epléuy. Földtani Közlöny, 98., 1968., 408 — 426., 15 ábra, 1 táblázat, fr. R Bárdossy Gy.: A bauxitföldtan jelenlegi állása a nemzetközi irodalom tükrében. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 97—117, 7 ábra Bárdossy Gy. : Törökország bauxittelepei — Die Bauxitlagerstátten dér Tiirkei. Földtani Kutatás, XI., 1968. 47 — 51., 2 ábra, ném. R Bárdossy Gy.: O Teopnn npoHCxowgeHHB Teppa-pocca h pacnpocrpaHeHHH 6okcmtob Ha TeppHTo- Phh BocTOHHbix Ajin h KapnaT. Kopa BbiBeTpHBaHHH, Bbin. 10, MocKBa, 1968., 100 — 109., 3 ábra, 4 táblázat Bárdossy Gy.: MeTog KOJiHMecrBeHHoro MHHepajioi nnecKoro aHajw3a öokchtob h aaTepHTOB c noMombio peHTreHOBCKoro gHíjjpaKTOMeTpa. JlHTOJiorHH h noJie3Hbie HcnonaeMbie, Ne 6., MocKBa, 1968., 125 — 139. 5 ábra, 3 táblázat Bárdossy Gy. — Sajgó Cs.: Alumiuit in den Bauxitlagerstátten von Szőc, l’ugarii — Aluminite in the bauxite deposits of Szőc, Hungary — Ajuomhhht b őoKCHTa.x CeuKoro paííoHa, BeHrpHH. Acta Geologica, XII., 1968., 3 — 10., 1 ábra, 2 táblázat, ang., or. R Bárdossy Gy. lásd Szádeczky-Kardoss E. Bárdossyné Gieszkovszky Zs.: Elektronikus számológépek alkalmazása a lignitkutatás eredményei- nek feldolgozásánál — Apphcation of electronic computere in processing results of prospecting fór lignité. Földtani Közlöny, 98., 1968., 4 ábra, ang. R B a r 1 a i Z. : A mélyfúrási geofizika hozzájárulása, lehetőségei a geofizikai-geokémiai megfigyelőhálózat- hoz. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 56 — 59. Barnabás K.:A nyirádi bauxitterület további kutatásának várható eredményessége — The expectable efficiency of further exploration on the Nyirád bauxite territory (V-Hungary . Földtani Kutatás, XI., 1968., 2. sz., 10—15., 1 ábra, 7 táblázat, ang. R Barnabás K. lásd F ü 1 ö p J. B a r t a Gy.: The asymmetric structure of the Earth and its secular processes. Österreichische Zeitschrift für Vermessungswesen, Sonderheft 25: Proceedings of the Intem. Symposium „Figure of the Earth and Refraction”, Vienna, 1967. B a r t a Gy.: Fúrólyukakban végzendő észlelések lehetőségei a geofizika területén. A MTA Föld- és Bányá- szati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 60 — 62. B a r t a Gy. : A földtudományok néhány sajátsága és magyarországi fejlesztésük szükséges irányai. A MTA Föld- és Bánjászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 91 — 95., 1 táblázat B art a Gy.: A Geofizikai Bizottság beszámolója. A MTA Föld- és Bánjászati Tudományok Osztásá- nak Közleményei, 1., 1967., 339 — 344. B a r t a Gy.: A földmágneses jelenségek hatása élővilágunk fejlődésére. Természet Világa, 1968., 10. sz., 4 ábra Bárt a Gy.: A Föld erőtereinek sajátságai és belső szerkezete. Asztronautikai Közlemények: Tíz év űrkutatás. MTESZ Közp. Asztronautikai Szakosztálya, 1968. B a r t a Gy. — H a 2 s 1 i n s 2 k y T.:A Béke barlang felfedezése. Élet és Tudomány, XXIII., 1968. Barta I.: Hydrogeochemical investigations in the Tokaj mountains — P HaporeoxM.wrmecKHe Hccnego- B3hhh no MaTepuanaM H3 ToKaficKHx rop. Acta Geologica, XII., 1968., 1x7—165., 1 ábra, 25 táblázat, or. R 270 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet Béli B.: A geofizikai-geokémiai megfigyelő hálózat kiépítésének kérdéséhez meteorológiai szempontból. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 63. Bendefyl,.: Az IUGG-IAG-Commission on recent crustal movements (CRCM) aulankoi II. nemzetközi szimpóziuma. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., I/5-I77- B e n d e f y I.. : Adatok a Pannóniai-masszívum belső szerkezetének ismeretéhez — Contribution to the knowledge on the internál structure of the Pannonian massif. Földrajzi Közlemények, 16., 1968., 289 — 313., 14 ábra, ang. R B e 11 d e f y L. : A Balaton vízszintjének változásai a neolitikumtól napjainkig — Wasserstandsánderungen des Plattensees vöm Neolithikum bis zűr Gegenwart — Stages of Laké Balaton írom the Neolithical ages to modem times. Hidrológiai Közlöny, 48., 1968., 257 — 263., 8 ábra, ném., ang. R B e n d e f y I,.: Debrecen városi belsősége süllyedésének hidrogeológiai vonatkozásai — Hydrogeologische Beziehungen dér Senkung des Gewanns dér Stadt Debrecen — Hydrogeological aspects of settle- ment observed within the town of Debrecen. Hidrológiai Közlöny, 48., 1968., 549 — 559., 14 ábra, 2 táblázat, ném., ang. R B e n d e f y L.: Vörös László 1790—1870. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 5 — 9., 2 ábra, ném. R B e n d e f y L.: A Bányászati Kutató Intézet antimonérc kutatásai Velemszentvid kornyékén. Bányá- szati és Kohászati Kapok, Bányászat, 101., 1968., 312 — 314., 2 ábra B e n d e r Leven térié: Földmágneses módszerkutatás. Magyar Áll. Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet 1967. évi jelentése, 1968., 145. Bertalan K. - Schönviszky L-: Bibliographia Spelaeologica Hungarica 1936— 1940. Karszt- és Barlangkutatás, V., 1963 — 1967., 139 — 182., ném. R Bidló G. — Kieb B. — Török E. — Zsilák Gy.: Keszthely város hidrogeológiai viszonyai. Földtani Kutatás, XI., 1968., 1. sz., 23 — 35., 12 ábra, 6 táblázat Bihari D. — Knauer J. : Würm utáni szerkezetalakulás nyomai a Dunántúli Középhegységben — Manifestations de mouvements tectoniques postwiirmiens dans le Massif Central de Transdanubie. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 77 — 81., 4 ábra, fr. R Biu dér B. - Kassai L.: Kőolajtermelési technológiánk áttekintése — 063op TexHOJiormi flo- 6biMH HetjiTH b BHP — Überblick dér Technologie dér Erdölförderung in Ungam. Bányászati és Kohászati Lapok, Kőolaj és Földgáz, 1. (101.), 1968., 19 — 24., 1 ábra, 1 táblázat, or., ném. R Bisztricsány E. — Csömör D. — Egyed L. — Kiss Z,: New network of seismological stations in Huligán-. Proceedings of the 8th Assemblj- of the European Seismological Commiss- iou. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968., 333 — 338. B o d o k y T. lásd B a g i R. Bodrogi F.: Lencsés településű ércesedés optimális kutatóháló sűrűségének meghatározása modell - kisérlettel. Földtani Kutatás, XI., 1968., 4. sz. B o d z a y I.: Magyarország délnyugati részén kifejlődött miocén képződmények rétegtani és ősföldrajzi vázlata a szénhidrogénkutató mélyfúrások adatai alapján — Stratigraphische und paláogeographi- sche Skizze dér Miozánablagerungen in Südwest-Ungam anhand dér Angaben von Tiefbohningen auf Kohleuwasserstoffe. Földtani Közlöny, 98., 1968., 76 — 90., 4 ábra, ném. R B ogárdi J.: A vízkészletgazdálkodás tudományos alapjai. Magyar Tudomány, 1968., 1 — 10., 3 ábra Bognár L- lásd P a n t ó G. B ogsch L.: Általános őslénytan. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968., 1 — 281., 156 ábra, 9 táblázat B o g s c h L- : Ergebnisse dér paláozoologischen Forschung in Ungam seit 1945. Verhandlungen dér Geologi- schen Bundesanstalt, Wien, 1968., Heft 1 — 2., 203 — 213. B o g s c h L-: Die -Entwicklung dér Wirbellosen. in: Tasnádi Kubacska A.: Bevor dér Mensch kam. Urania Verlag, Leipzig — Jena — Berlin, 1968., 114 — 296. Boldizsár T.:A Magyar Medence geotermikus viszonyai. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleménvei, 2., 1968., 119 — 136., 1 ábra, 6 táblázat Borbély S. — Goda L- - Juhász A. — Saád F. — Szikszai Gy. - Szlabőczky P.: Összefoglaló ismertetés Borsod- Abaúj -Zemplén megye hévíz előfordulásairól — Zusammenfassen- der Bericht über die Thermalwasservorkommen des Komitats Borsod-Abaúj-Zemplén und dérén Nutzungsverháltnisse. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 79 — 82., 6 ábra, 3 táblázat, ném. R Borsy Z.: Geomorfológiai megfigyelések a Nagykunságban — Geomorphological observations in the Nagykunság region. Földrajzi Közlemények, 16., 1968., 129 — 151., 24 ábra, ang. R Buda Gy.: Kristályrendszertani táblázatok. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, 1968., 1 — 10., 5 táblá zat Buda Gy.: Fjodorov-módszer és alkalmazása, in: Ásványkőzettani anyagvizsgálat korszerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4616. Budapest, 1968., 71 — 122. 30 ábra, 5 tábla, 1 táblázat, irodalom B. Czabalay Lenke: Geobiokémiai vizsgálati módszerek alkalmazása a paleontológiái és paleoöko- lógiai kutatásban. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2.. 1968., 137— 141. C z e g 1 é d i I.: Karottázs adatok gépi feldolgozása földtani feladatok megoldására. Földtani Közlöny, 98., 1968., 154— 157. Sz. Cziffery Gabriella: Beitráge zűr Kenntnis dér Tertiárflora Ungarus VIII. Auswertung dér Fund- orte fossiler Pf lanzenreste im Biikk-Gebirge. Annales Historico — Naturales Musei Nat. Hungarici, Pars Min. — Pál., 60., 1968., 33 — 39., 1 ábra Csajághy G.:A bálványosfüredi Mikes-féle források előzetes vizsgálatának adatai. Hidrológiai Köz- löny, XXV., 1945., Budapest, 1967., 23 — 25., 3 táblázat A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1968 271 Cseh-Xémet J. lásd F ü 1 ö p J. Csernák L.-né - Dudich E. jr. : Három bauxitkutató fúrás anyagvizsgálatának földtani ered- ményei (Mesterberek ME 1 7-, Iszkaszentgyörgy RP-436., Xyirád XD-1495) — Interprétation géologique de l’étude des échantillons de trois sondages de prospeetion de bauxite. Földtani Köz- löny, 98., 1968., 248 — 264., 6 ábra, 4 táblázat, fr. R C s i k y G. : A szénhidrogénkutatások ifjabb eredményei és kilátásai az északi paleogén medencében — Fatest results and perspectives of hydrocarbon prospecting in the northem Paleogene basin of Hungary. Földtani Közlöny, 98., 1968., 29 — 40., 6 ábra, ang. R Csiky G.: Benkő Ferencz tudomány- és művelődéstörténeti jelentősége. Földtani Közlöny, 98., 1968., 271 — 276. Csiky G.: A kőolaj és földgáz előretörése. Földrajztanítás, XI., 1968., 3. sz., 83 — 90. C s i k y G.: A kőolaj és a földgáz. Természet Világa, 99., 1968., 5. sz., 220 — 224., 8 ábra Csiky G.: A magyarországi szénhidrogénkutatás és termelés. Földrajztanítás, XI., 1968., 4—5. sz. 137 — 146., 2 ábra Csiky G.: Hévízfeltárás lehetősége Főt környékén. Dunakanyar Tájékoztató, 1968., 2. sz., 1 ábra Csiky G. lásd K e r t a i Gy. Csillag Zs. : A mezőzombori kaolin mint új hasznosítható ásványi nyersanyagforrásunk — The kaolin of Mezőzombor as our nevv raw matériái source of useful miuerals — Le kaolin de Mezőzombor, une nouvelle ressource en matiéres premieres réalisable — Dér Kaolin von Mezőzombor, eine neue venvertbare Rohstoffquelle — KaonHH H3 MecropoMtaeHun Me3e30M6op, nan hctoihhk HOBoro no- ie3Horo HCKcnaeMoro. Bányászati Kutató Intézet Közleményei, XII., 1968., 2. sz., 69 — 85., 1 ábra, 15 táblázat, ang., fr., ném., or. R Csorna J.: A felső-dunai mellékágrendszerek mederváltozása — Changes of channels in the arm Systems of the Hungárián upper Danube. Földrajzi Értesítő, 17., 1968., 309—324., 6 ábra, 2 táblázat, ang. R Csömör D. lásd Bisztricsánv E. Csongrádi Bélán é: Kőzettani adatok a Duna-Tiszaköz déli részének neogénnál idősebb képződ- ményeihez. A Kőolaj- és F oldgázbánv ászát Tudományos- Műszaki Közleményei, II., 1967., 274 — 283., 1 térkép D a n k V.: A hazai szénbidrogéukutatások eredményei és feladatai — Results and tasks of hydrocarbon prospecting in Hungary'. Földtani Közlöny, 98., 1968., 3 — 16., 2 ábra. 2 táblázat, ang. R D a n k V.: Az OKGT Szeizmikus üzem és az új gazdaságirányítás. Szeizmikus Híradó, 1 — 2. sz., 1968., 1 — 10. D a n k V. lásd K e r t a i Gy. Darányi F. lásd Harsányi A. Dedinszky J. A nagylengyeli köolajtároló kőzetek repedezettségi-úregességi vizsgálata. Földtani Közlöny, 98., 1968., 91 — 97., 3 ábra Déri. lásd Szentes F. Deres J.: Rétegsor-azonosítás Algyőn a felsőpannon produktív összletben MIXSZK-2 elektromos szá- mítógép segítségével. Magyar Geofizika, IX., 1968., 172 — 177., 1 ábra, or., ném. R D i e n e s I.: Examen pétrographique de l’industrie. in: G á b o r i Csánk V.: La station du Paléolithi- que moyen d’Érd, Hongrie. Monumenta Historica Budapestinensia. III., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968., 111 — 114., 2 ábra Domokos Miklósné lásd Földváriné Vogl M. P. D o n á t h Éva: Somé contributions to the knowledge of zeohtes. Acta Min. — Petr., Acta Univ. Szegediensis, XVIII., Szeged, 1968., 127— 141., 6 ábra, 6 táblázat Dragasevic T. lásd M i t u c h E. Sz. D r u b i n a Magda: lásd F ü 1 ö p J. Dudich E. jr.: Apliko de la principio de biológia aktuahsmo al la stúdió de fossiliaj briozooj — A bio- lógiai aktualizmus elvének alkalmazása fosszilis briozoákra. Geologico internacia, Prága, 1., 1968., 45—63., 1 ábra Dudich E. jr. — Gidai L. — Kecskeméti T. — Kopek G.: Quelques problémes actuels de l’Éocéne dans la Montagne Centrale Transdanubienne, Hongrie. Mémoires du BRGM, Paris, Colloque sur l’Éoeéne, 675 — 682., ném., ang., or. R Dudich E. jr. lásd Csernák L.-né Dudich E. jr. lásd Mészáros X. Egyed L-: A magyarországi kéregszerkezeti vizsgálatok állása. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 279 — 280. Egyed L. lásd Bisztricsánv E. Eidam J. lásd S e i m R. Erkel A. — Király E. — Xemesi L.:A geoelektromos módszerek eredményei Kunszentmár- ton környékén. Magyar Geofizika, IX., 1968., 99 — 104., 7 ábra, or., ném. R Facsinay L- lásd Bagi R. X. Fazekas Gabriella: Zusammenhang dér mineralogischen Zusammensetzung und dér Spurenelement- fiihrung in den Sedimentgesteinen dér Mecseker Obertrias. Annales Historico — Xaturales Musei Xat. Hungarici, Pars Min. — et Pál., 60., 1968., 11 — 31., 9 ábra, 4 táblázat 000 272 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet Fejér É- : Gazdaságföldtani feladatok a kőszénbányászatban az új gazdasági mechanizmus időszakában — 3K0H0MHMecK0-reojiornqeCKne 3aaaHHH KaMeHHoyronbHOfi npoMbiuuieHHOCTH b nepnoae hoboto BKOHOMHqecKoro MexaHH3Ma. — Földtani Kutatás, XI., 1968., 2. sz., 58 — 65., 8 táblázat, or. R Földi M. lásd Nagy E. Földvári A. — Hajdú- Molnár K.: Studies on the „Schlier” formation. I. Granulometrical types of the „Schlier” formation in N Hungary. Acta Geologica, XII., 1968., 167—181., 9 ábra, 12 táblázat Földvári A. — Szöőr Gy. : Studies on the „Schlier” formation. II. Granulometrical types of the Austrian „Schlier”. Acta Geologica, XII., 1968., 183 — 187., 4 ábra, 4 táblázat Földvári A. — Hajdú- Molnár K.: Studies on the „Schlier” formation III. The palaeogeo- graphy of the „Schlier” in North Hungary. Acta Geologica, XII., 1968., 189 — 191., 1 ábra, 1 táb- lázat Földvári A. - Szabó-Somogy vári K.: Studies on the „Schlier” formation IV. Foraminiferal biofacies zones of the „Schlier” in North Hungary — PaőoTbi o mnupoBoif (jjopMaunn. I — IV. Acta Geologica, XII., 1968., 193 — 197., 1 ábra, 1 táblázat, 4 térkép, or. R Földvári A.: A kőzetek vízvezetőképességének tényezői. Hidrológiai Közlöny, XXIV., 1944., Buda- pest, 1967., 7 — 8. Földváriné Vogl II.: Az országos területi ritkafémkutatás 1966. évi eredményei — Pe3ynbTaTbi o6me- rocygapcTBeHHOH pa3BeaKH peaKHx MeTajnioB 3a 1966 r. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 291 — 314., 11 ábra, 3 táblázat, or. R Földváraié Vogl >1. : A differenciál termikus analízis és a derivatográf szerepe az ásvány-kőzettani elemző munkálatokban, in: Ásványkőzettani anyagvizsgálat korszerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4616. Budapest, 1968., 373 — 412., 25 ábra, 5 táblázat, irodalom Földváriné Vogl M. — Domokos Miklósné: Az országos ritkafémadattár tárolási és adatvisszakere- sési rendszere — System of storage and checking up at Hungary’s rare metál documentation centre. Földtani Közlöny, 98., 1968., 135—146., 6 ábra, 1 táblázat, ang. R Földváriné Vogl M. — B. Varrók Kornélia: Vergleiche'nde geochemische Untersuchungen an Gráni- tén aus Ungam — Comparative geochemical investigation of granites — CpaBHMTejibnoe reoxu- MHqecB-oe HccnenoBaHHe rpaHHTOB. Acta Geologica, XII., 1968., 99 — 115., 26 ábra, ang., or. R Fuchs II.: A Chapmanina Silvestri nemzetség előfordulása az Érdélyi-medence eocén képződ- ményeiben. Földtani Közlöny, 98., 1968., 434 — 435. Fuchs P.: Gépi adatfeldolgozás lignitkülfejtések készletszámításánál. Földtani Közlöny, 98., 1968. 167-173., 3 ábra F ii 1 ö p J. : "Üledékes képződményeink kifejlődési törvényszerűségeinek vizsgálata. A MTA Föld- és Bányá- szati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 281 — 293., 6 ábra Fiilöp J.: A Földtani Bizottság beszámolója (1965 — 67). A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 349 — 352. F ii 1 ö p J.: A földtani térképezés története, helyzete és feladatai Magyarországon. A MTA Föld- és Bányá- szati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 27 — 45. F ü 1 ö p J.: Igazgatói jelentés a Magyar Állami Földtani Intézet 1966. évi munkájáról — On the work of the Hungárián Geological institute: Director’s report 1966 — OneT 0 AenTenbHocTH BeH- repcKoro reoJiornqecKoro MHCTHTyra 1966 r. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 7 — 30., 6 ábra, angol és orosz szöveg F ii 1 ö p J.: Geology of the Transdanubian Central Mountains. Guide to Excursion 39 C, Hungary. Intem. Geological Congress, 23rd Session, Prague 1968. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968., 1 — 50. (Társ- szerzők: Barnabás K., B. Varrók Koméba, Cseh-Német J., Géczy B., Gidai Éi Hódi M. , G ó c z á n F., Jámbor A., Jugovics É, Knauer J., Kókay J., Konda J., Kopek G., Majoros Gy., Moldvay É, Oravecz J., Szabó I., Sz. Drubina Magda, V i g h G.), 27 ábra, 1 térkép, 1 melléklet, irodalom F ü r s t I. lásd Szádeczky-Kardoss E. G é c z 5- B.: Felsőliász Ammonoideák Űrkútról (Bakony -hegj'ség) — Ammonoídes du Éias supérieur d’ Úr- kút. Földtani Közlöny, 98., 1968., 218 — 226., 6 ábra, fr. R G é c z y B.: Rétegtani kérdések — jura kollokviumok tükrében. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 381 — 383. Géczy B.: Deformed Jurassic Ammonoids írom Úrkút (Bakony Mountains, Transdanubiaj . Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geologica, XI., 1967., Budapest, 1968., 117— 132., 6 ábra, 8 tábla éczy B. lásd Fü lop J. e 1 1 e r t F. lásd Barabás A. idai É-: A felderítő bamakőszénkutatás helyzete és lehetőségei a Dunántúli Középhegység ÉK-i részén — Über den Stand und Perspektiven dér Sucharbeiten auf Braunkohle im NO-Teil des Transdanubischen Mittelgebirges. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 125 — 134., 4 ábra, 1 táblázat, ném. R Gidai L. lásd F ü 1 ö p J. Gidai L. lásd D u d i c h E. jr. Gidai É. : A Dorogi-medence részletes és átfogó földtani vizsgálatának lezárása — 3aK.moqeHne no AeTajibHbiM m oöiuhm reojiorHMecKHM HccneAOBaHHBM JJoporcKoro öacceílHa. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 135 — 139., or. R 273 A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1968 Gidai L.: A Nyergesújfalu 29. sz. fúrás földtani eredményei — Geologische Ergebnisse dér Bohrun g Nyergesújfalu Nr 29. a MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 141-148., 1 ábra, 2 melléklet, ném. R Góczán I,.: Az éghajlat és a talajképződés közötti összefüggések a Marcal-medencében — Connections between climate and soil-fortnation in the basin of Marcal — Zusammenhánge zwischen Kiima und Bodenbildung im Marcal-Becken. Földrajzi Értesítő, 17., 1968., 61 — 82., 7 táblázat, ang., ném. R Góczán k.: A vízrajz és a talajképződés közötti összefüggések a Marcal-medencében — Correlatious between hydrography and soil formation in the Marcal-basin. Földrajzi Értesítő, 17., 1968., 211 — 227., 4 ábra, 4 táblázat, ang. R Góczán F. lásd F ii 1 ö p J. G o d a I*. lásd Borbély S. Gombos Z.:A földgáztermelés lehetőségei az algyői mezőn — Bo3mo>khocth aoGbmn ra3a Ha MecTo- powgeHHH Ajibge — Über die Möglichkeiten dér Erdgasförderung im Féld von Algyű. Bányászati és Kohászati kapok, Kőolaj és Földgáz, 1. (101.), 1968., 171 — 174. Gondozó Gy. : Az eocén bamakőszénkutatás helyzete és lehetőségei a Vértes hegység Ny-i előterében — Gegenwártiger Stand und Perspektiven dér Erkundungsarbeiten auf Braunkohle im Eozán des westlichen Vorlandes des Vértes-Gebirges. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 115 — 124., 2 ábra, ném. R Gondozó Gy. — Széles!.: Az Oroszlány — Pusztavám — Mór-i eocén szénmedence újabb karszthidro- geológiai adatai — HoBbie KapcTo-rHflporeojiorHnecKMe aaHHbie 6acceiíHa sopeHOBoro B03pacTa OpocnaHb — riycTaBaM — Mop — Neue karsthydrogeologische Angaben des Eozán-Kohlenbeckens von Oroszlány — Puszta vám — Mór — Recent karstic hydrogeologic data of the Eocéné basin of Oroszlány — Pusztavám — Mór. Bányászati és Kohászati kapok, Bányászat, 101., 1968., 665 —670., 5 ábra, or., ném., ang. R Grasselly Gy. — Hetényi M. : Adsorption properties of somé manganese oxides. Acta Min. — Petr., Acta Univ. Szegediensis, XVIII., Szeged, 1968., 85 — 98., 9 ábra, 5 táblázat Grasselly Gy. : On the phosphorus-bearling mineral of the manganese oxide őre deposits of F.plény and Úrkút. Acta Min. — Petr., Acta Univ. Szegediensis, XVIII., Szeged, 1968., 73 — 83., 5 ábra 4 táblázat Grasselly Gy. lásd K o c h S. G r e g u s s P. : Fossil Gymnospenn woods in Hungary írom the Permiau to the Pliocene. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967., 1 — 136., 86 tábla, 14 térkép G r egu s s P.: Xylotomy of the living Cycads, with a deseription of their leaves and epidermis. Akadé- miai Kiadó, Budapest, 1968. 1—260., 80 ábra, 185 tábla, 1 térkép Gyarmati P. lásd Pantó G. Gyulai Z. lásd K e r t a i Gy. Hajdú - Molnár K. lásd Földvári A. Hajós Márta: Magyarországi neogén Phytolithariák — Neogene Phytolitharien aus Ungarn. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 225 — 240., 4 tábla, ném. R Hajós Márta: Mátraalja miocén üledékeinek diatomái — Die Diatomeen dér miozánen Ablagerungen des Mátravorlandes. Geologica Hungarica, Series palaeontologica, fasc. 37., 1968., 1—262., 28 ábra, 68 tábla, 7 táblázat, 2 melléklet Hámor G. — Hetényi R. — N a g y I.: Pécs várad. Magyarázó a Mecsekhegvség földtani térké- péhez, 10 ooo-es sorozat. MÁFI kiadv., Budapest, 1967., 1 — 57. Hámor G. lásd Nagy E. Harsányi A. - Darányi F. : A fedő- és fekiivízveszély vizsgálata a várpalotai szénmedence déli részén. Bányászati Kutató Intézet Közleményei, XI., 1967., 65 — 72., 1 ábra, 2 táblázat Hazay I.: Vetületek alkalmazása ellipszoidi számításokhoz. Á MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 3 — 22., 15 ábra Hazslinszky T. lásd B a r t a Gy. Hegyi Istvánná: A Vác — Gombás-i agyagminták hidrotermális elváltozásainak derivatográfiás vizs- gálata — Derivatographische Untersuchung dér hydrothermalen Veránderung dér Tonproben bei Vác — Gombás. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 70 — 72., 1 ábra, 1 táblázat, ném. R Hegyi Istvánná — Vitális Gy. : Borjád és Beremend környéki löszféleségek összehasonlító vizs- gálata — Vergleichende Untersuchung dér kössarten in dér Umgebung von Borjád und Bere- mend — Examen comparatif des terres jaunes aux environs de Borjád et Beremend — Compa- rative investigation of loess-types in the region of Borjád and Beremend — CpariHHTejihHoe hc- cnepoBanHe neccoBbix rpy htob b OKpecTHOCTH Bopna m BepeMeHg. Mélyépítéstudományi Szemle, XVIII., 1968., 265 — 269., 10 ábra, 2 táblázat, ném., fr., ang., or. R Hetényi R.: A Mecsek hegység részletes és átfogó földtani vizsgálata az összefoglalás szakaszában — KojvmjieKCHoe reonoruqecKoe H3yneHne rop Ménén b CTagHH o6o6meHHH. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 31—48., 9 ábra, or. R Hetényi R. lásd Hámor G. Hódi M. lásd F ii 1 ö p J. Hoffer E. — Komárom y I.: kégimágneses mérések. Magyar Áll. Eötvös koráiul Geofizikai Inté- zet 1967. évi jelentése, 1968., 112 — 116. Horváth Anna: Megfigyelések a Mecsek-hegység alsókréta rétegeiben — Beobachtungen in den Unter- kreide-Schichten des Mecsek- Gebirges. Földtani Közlöny, 98., 1968., 241 — 247., 3 ábra, 2 tábla, ném. R K. H u 1 1 e r Erika lásd Juhász Á. 4 Földtani Közlöny Földtani Közlöny, XCIX. kötet, j füzet 274 Jakucs L. : Szempontok a karsztos tájak denudációs folyamatainak és morfogenetikájának értékelésé- hez — T owkh 3peHMa k oueHKe aeHyaauaoHHbix npoueccoB n ,wop(j)oreHeTHKH KapcTOBbix naHama(j)TOB — Contributions to the evaluation of the denudation processes and morphogenetics of karst land- scapes. Földrajzi Értesítő, 17., 17 — 46., 1968., 25 ábra, or., ang. R Jámbor A. lásd F ü 1 ö p J. J á r á n y i I.: Geomikrobiológiai tájékozódó kísérletek hazai agyagos közetek vastartalmának eltávolí- tására — Orientative geomicrobiological experiments fór removing the iron content of argilla- ceous rocks írom Hungary. A MÁFI F.vi Jelentése az 1966. évről, 1968., 315 — 324., 1 ábra, 2 táb- lázat, ang. R Jaskó S.: Újabb adatok Kelet-Mongólia kréta földtörténetéhez — Hőbb Hinne aaHHbie k CTpaTHrpacJwM Merni b Boctobhoü Mohfojihh. Földtani Kutatás, XI., 1968., 1. sz., 2 4., 2 ábra, 1 táblázat, or. R Jugovics L. lásd Fülöp J. Juhász A.: A kelet-borsodi széntelepek nyomelem vizsgálatai — MccneaoBaHHH yronbHbix nnacTOB Ha coaepwaHne b hmx pe.iKHx aaeMeHTOB — Untersuchímgen dér Spurelemente von Kohlenflözen im Ost-Borsoder Becken — Trace elements tests of the eoal seams ni Kelet-Borsod. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, ior., 1968., 208 — 213., 2 ábra, 5 táblázat, or., ném., ang. R Juhász A. lásd Borbély S. Juhász A.: A magyarországi flis — Le Flysch de Hongrie. Földtani Közlöny, 98., 1968., 374 — 380., 1 ábra, fr. R Juhász A. — Krivánné Hutter Erika: A Kisalföld északi részének pannonjainál idősebb harmad- időszaki képződményei. A Kőolaj- és Földgázbányászat Tudományos-Műszaki Közleményei, II., 1967., 294-303. Juhász A.: A Kisalföld keleti peremének ópaleozóos képződményei. A Kőolaj- és Földgázbányászat Tudományos-Műszaki Közleményei, II., 1967., 2S5 — 293., 1 ábra Juhász J.: Hidrogeológia II. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, 1968. Juhász J.: Bányavizek elleni védekezés. Vízgazdálkodás, 1968. Juhász J.: A felszínalatti vízkészletgazdálkodás fejlesztése. Vízgazdálkodási Évkönyv, 1968. Juhász Z.: A statisztikus számítások jelentősége az ásványbányászati nyersanyagok kutatásában — Die Bedeutung dér statistischen Rechnungen in dér Erkundung nach mineralischen Rohstoffen. Földtani Közlöny, 98., 1968., 129— 134., 2 ábra, ném. R á d á r L. lásd Rónai A. a r a s Gy. — Zsillé A. — Kremszner M.: Tájékoztató a magyar geofizikusok 1967. évi mon- goljai kutatásairól. Magyar Geofizika. IX., 1968., 113 — 119., 2 ábra arácsonyi S. — Scheuer Gy. : Laza üledéken áttörő források foglalásának esetei — Einige Fassungen von Lockersedimente durehstossenden Quellén. Hidrológiai Közlöny, 4S., 1968., 474 — 479., 11 ábra, ném. R arácsonyi S. — LaczkovicsJ.: Mérnökgeofizikai eredmények a kavicskutatásban — HHwe- HepHo-reo())M3HMecKHe pe3ynbTaTbi b pa3Be^Ke rp.iBMH. Földtani Kutatás, XI., 1968., 2. sz., 47 — 52., 9 ábra, or. R assai L. lásd B in dér B. aszap A.: Korynichnium sphaerodactylum (Ralist a balatonrendesi permben — Korynichnium sphaerodactylum (Pabst Einzelfáhrte im Pemi von Balatonrendes (Transdanubien). Földtani Közlöny-, 98., 1968., 429 — 433., 1 ábra, ném. R autzleben H. Potsdami: A földmágneses normáltér Közép -Európában O HopMa.ibno.M MarHHT- hom nőne 3e.M.iH, b MacrnocTH a.ia TeppHTopHH Cpeaiieii EBponbi. Geofizikai Közlemények, XVII.. 1968., 1 — 2. sz., 91 — 104., 7 ábra, 5 táblázat, or., ném. R ecskeméti T. lásd Dndich E. jr. ecskeméti T. lásd X a g y G. e d v e s M. — J u r a y M.: L’importance de la sculpture et des dimensions á la séparation de ccrtaines spores trilétes de Schizaeaceae. Acta Botanica, XIV., 1968., 71 —75., 1 tábla, 2 táblázat. 1 mellék- let Kedves M. — Úri Kiss I.: Études comparatives sur les pollens du genre Alnus du Tertiaire de Hongrie. Acta Botanica, XIV., 1968., 315 — 321., 3 ábra, 1 tábla, ang. R K e n a w y A. I.: Planktonic Foraminifera from the Oligocene and Lower Miocéné of Hungary. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geologica, XI., 1967., Budapest, 1968., 133 — 301., 4 ábra, 17 tábla, 3 táblázat Kerkmann K.: Felsőpermi Zechstein zátonyfáciesek Thüringiában. Földtani Közlöny. 98., 196S., 265 — 270., 8 ábra K e r t a i Gy.: Geology of the Pannonicum (Oil and hydrogeology of the basin fillings). Guide to Hxcur- sion 42 C, Hungary. International Geological Congress, Prague, 1968. Akadémiai Kiadó, Buda- pest, 1968., 1 — 58. (Társszerzők: Alföldi L-, B. Varrók Kornélia, C s i k y G., D a n k V., Strausz L., Széles Margit), 17 ábra, 3 táblázat, 1 térkép, irodalom K e r t a i Gv.: A magyarországi földgázkincs és CO, tartalmának keletkezése. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 199 — 218., 15 ábra. 1 táblázat Kertai Gy. : Hozzászólás a geofizikai-geokémiai hálózat kérdéséhez. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 64. Kertai Gy. — Bán A. — G y u 1 a y Z. : Szénhidrogének és mélységi vizek felhalmozódása a haza medencékben. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967. 215 — 302. A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1968 275 Kertai Gy.: A nem-szilárd ásványi nyersanyagok bizottsága beszámolója. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 353 — 354. Keszler H.— Rónai I..: Ein Beitrag zűr karsthydrologischen Nomeuklatur. Aetes du IVe Congrés International de Spéléologie en Yugoslavie, III., Rjlubljana, 1968., 311 — 314. Sz. K i 1 é n y i Éva: Földtani-geofizikai következtetések az Alföldön, térfogatsűlvadatok statisztikus feldolgozásából — T eojroro-reo<{)H3nnecKHe BbiBOAbi o CTpoeHHH Bonbinoít Hn3.vieHH0CTn no pe- 3ynbTaTaM cTaTncTunecKoft oöpaöoTKH Aannnix 06 oömí'hho.m Bece ropubix nopon — Geologieal- geophysical considerations 011 the Hmigarian Great Piain through a statistical analysis of density data. Geofizikai Közlemények, XVII., 1968., 4. sz., 41 —49., 7 ábra, 1 táblázat, or., ang. R Király E. — Szabadváry I,. —Verő I,.: Ge-40 típusjelű geoelektromos mélyszondázó beren- dezés. Magyar Geofizika, IX., 1968., 2. sz., 54 — 60. Kiss J.: Infravörös spektroszkópia ásványtani alkalmazása, in: Ásványkőzettani anyagvizsgálat kor- szerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4616. Budapest, 1968., 491 — 520., 22 ábra Kiss J.: Radioaktív és stabil izotópok alkalmazása az ásványanalitikában, in: Ásványkőzettani anyag- vizsgálat korszerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából 4616. Budapest, 1968., 329 372., 23 ábra, 15 táblázat Kiss J.: Irányelvek Magyarország földtani képződményeinek átfogó ritkafémvizsgálatához. Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Budapest, Ismertető tanulmány, 1968. Kiss Z. : Vntersuehung dér dureh Sprengung erzeugten Oberfláehenwellen kurzer Periode. Proceedings of the Sth Assembly of the European Seismological Commission. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968., 131-143. Kiss Z. lásd Bisztricsáuy E. K i s z e 1 y Gy. : Die Entstehung des I.ebens auf dér Erde. in: Tasnády Kubacska A.: Bevor dér Mensch kam (Eine Entwicklungsgeschichte des I.ebens) . l’rania Verlag, Reipzig Jena Berlin, 1968., 1 — 28. K 1 a u a 1 ). (Weimar): Petrographisehe Studie iiber den unteroligozánen Hárshegy-Sandstein im Budacr Gebirge. Periodica Polvtechnica, Civil Engineering. Polytechnical University, Budapest, 1968., 3-> 19 — 38-. i° ábra. 3 táblázat K 1 e b B.: A M eesek - hegység déli előtere pannóniai képződményeinek üledékföldtani vizsgálata — Sedi- mentologische Untersuchungen dér pannonisehen Ablagerungen im südlichen Vorlande des Mecsek - gebirges. Földtani Közlöny, 98., 1968., 335 -359., 13 ábra, 7 táblázat, ném. R K 1 e b B. lásd B i d 1 ó G. Klespitz J.: Adatok Jókaibánya hidrogeológiájához Angaben zűr Hydrogeologie von Jókaibánya. Földtani Kutatás, XI., 1968., 2 sz., 24 — 35., 11 ábra, 2 táblázat, ném. R Kliburszky B. lásd Szádeezky-Kardoss E. Knauer J.: Beszámoló a bakonyi csoport 1966. évi munkájáról — Omer o paöOTe rpynribi, 3aHHMaro- meflea n3yMeHHeM rop EanoHb 3a 1966 roA. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 49 — 52., or. R Knauer J.: A turriliteszes márga földtani korkérdése — Sur le probléme de l’áge géologique des marnes á Turrilites. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 73 — 75., fr. R Knauer J. lásd Bihari D. Knauer J. lásd Fülöp J. J. Kness Mária: Áthalmozott alsóeocén X umtnulües fajok középsőeocén üledékekben — Umgeháufte untereozáne Nummuliten-Arten in den mitteleozáneu Ablagerungen. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 149 — 152., 3 ábra, ném. R K oc h Gy.: Szeizmikus adatok digitális feldolgozása. Földtani Közlöny, 98., 1968., 152 — 153. Koch S. — Sztrókay K. I. — Grasselly Gy.: Ásványtan I — II. Második kiadás. Tankönyv- kiadó, Budapest, 1967., 1 — 936., 731 ábra, 143 táblázat Kókay J.: 11 egységképződési elméletek Bakony-hegységi adatok tükrében Teetonic theories in the light of Bakony Mountains evidence. Földtani Közlöny, 98., 1968., 381 — 393., 7 ábra, ang. R Kókay J. lásd Fülöp J. Komárom y I. lásd Koffer E. K o n d a J. lásd Fülöp J . Kondratjev K. J. (Reningrád): MeTeoponornnecKHe HccueAOBaHHH Ha nnnoTnpyeMbix KOCMime- ckhx Kopanax. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geologica, XI., 1967., Budapest, 1968., 3 — 27., 15 ábra, 1 táblázat, ang. R Kopek G.: C.eofazies- Problemc des Eozáns im Transdanubischen Mittelgebirge (ITngam). Geologicky Sbomik, Geologica Carpathica, XIX., 1., Bratislava, 1968., 161 — 177., 3 ábra Kopek G.: A Bakony Vértes vidéki kőszénkutatás irányelvei és legújabb eredményei — Richtlinien und neueste Ergebnisse von Erkundungs- und Sucharbeiten auf Kohlé im Raume Bakony — Vértes. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 105 — 114., 2 ábra, ném. R Kopek G. lásd D u d i c h E. jr. Kopek G. lásd Fülöp J. K óvá eh Á.: Blei-Isotopen-Verháltnisse im Raum dér alpin-mediterranen Metallogenese. Geologische Rundschau, 57., Stuttgart, 1968., 372—385., 3 ábra, 1 táblázat, ang., fr., or. R Kovách Á. — Balogh K.: Strontium isotopic ratios in Tertiary igneous rocks of the Tokaj Mouu- tains, NE Hungary — CooTHomeHHe H30T0n0B inTpoHuHU b TpeTHMHbix By.iKaHHTax ToKaiíCKHX rop b CB-oft BeHrpHH. Acta Geologica, XII., 1968., 79 — 97., 3 ábra, 2 táblázat, or. R Kovách Á. — B a 1 o g h K. — Sámsoni Z.: Rubidium — stroncium adatok a Mecsek-hegység grá- nitjai korának kérdéséhez — Contribution to the dating of the Mecsek granites by Rb/Sr method. Földtani Közlöny, 98., 1968., 205 — 212., 2 ábra, 1 táblázat, ang. R 4* r,r, r, r< kp i w w www 276 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet o v á c s L- : La Bazaltvulkanoj de la Balatonregiono kiél atestantoj. Hungara vivő, 1968., 1. sz., 24 — 26. . Körmend y Anna lásd Nagy G. ö r ö s s y L. : Entwicklungsgeschichtliche und paláogeographische Grundziige des ungarischen Unter- pannons — Development and paleogeographical characteristics of the Hungárián Lower Panno- nian — McTopna reonorHHecKoro pa3BHTHH h naneoreorpacfwMecKaH cxeina b HKWHein naHHOHe BeHrpnH. Acta Geologica, XII., 1968., 199 — 217., 5 ábra, ang., or. R őrössyL.: A magyarországi kőolaj- és földgáztelepek elhelyezkedésének néhány törvényszerűsége — Distribution of oil and natural gas in Hungary. Földtani Közlöny, 98., 1968., 20 — 28., 2 ábra, ang. R őrössy L- : Szovjet kutatások eredményei a kőolaj migrációja terén. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 65 — 68. őrössy L. lásd Balogh K. ő v á r y J.: Mikropaleontológiai vizsgálatok a hazai kőolajkutatásban — Mikropaláontologische Unter- suchmigen für Erdölerkundung in Ungam. Földtani Közlöny, 98., 1968., 47 — 54., ném. R r e t z o i M.: Étude paléontologique. in: Gábori - Csánk V. : La station du Paléolithique moven d’Érd, Hongrie. Monumenta Historica Budapestineusia, III., Akadémiai Kiadó, rg68., 59 — 104. r e t z o i M.: Die Entwicklung dér Wirbeltiére. in: T a s n á d i Kubacska A.: Bevor dér Mensch kam. (Eme Entwicklungsgeschichte des Lebens). Uratiia Verlag, Leipzig — Jena — Berlin, 196S., 298-444. r e t z o i M. lásd Rónai A. r o 1 o p p E.: Notice sur la fauné de moUusques de la station d’Érd. in: G á b o r i — C s á n k V.: La station du Paléolitique rnoyen d’Érd, Hongrie. Monumenta Historica Budapestinensia, III., Akadémiai Kiadó, 1968. r o 1 o p p E. lásd R ó n a i A. ubovics I.: Korszerű mikroszkópos vizsgálati módszerek, in: Ásványkőzettani anyagvizsgálat kor- szerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4616. Budapest, 1968., 9 — 70., 62 ábra, 3 táblázat, irodalom ubovics I.: A spektroszkópia és földtani-geokémiai alkalmazása, in: Ásványkőzettani anyagvizs- gálat korszerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4616. Budapest, 1968., 123 — 164., 29 ábra, 6 táblázat, irodalom ubovics I. lásd Pan tó G. u 1 c s á r L. lásd P a n t ó G. aczkovi'cs J. lásd Karácsonyi S. , Laky Ilona: Sorites nemzetség a mányi szarmatában — The genus Sorites in the Sarmatian of Mány. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 179—181., 3 ábra, 2 tábla, ang. R K. Laky Ilona: A Keleti Mecsek miocén foraminiferái — Miozáne Foramiuiferen des östlichen Mecsek- Gebirges. A MÁFI Évkönyve, 52., 1. fűz., 1—200., 16 ábra, 14 tábla, 1 táblázat, irodalom láng G. : A Balaton kornyék részletes építésföldtani térképezésének programja — nporpaMMa geTanb- hoK HHHceHepHo-reojrornHecKOH cbeMKH pafloHa 03epa EanaTOH. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 325 — 334., or. R Láng G. : Magyar geológiai expedíciók a Szaharában — BeHrepcnue reojiornneCKue SKCnegnunn b Caxapa. Természet Világa, XII. (99.), 1968., 9. sz., 397 — 402., 19 ábra Láng S.: A Cserhát természeti földrajza. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967., 1 —376., 77. ábra, 100 táb- lázat Láng S. — Próbáld F.: Az 1966. novemberi firenzei árvízről — Das Hochwasser im November 1966 in Firenze. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, no- 112., 2 ábra, 3 táblázat, ném. R Lászlóffy \V.: Bogdánfy Ödön 1863 — 1944 (Nekrológ:. Hidrológiai Közlöny, XXV., 1945., Budapest, 1967., 3 — 8., 1. ábra, irodalomjegyzék Magyar földtani irodalom jegyzéke, 1967 — Répertoire bibliographique des publications du domaine de Sciences géologiques en Hongrie 1967., Földtani Közlöny, 98., 1968., 436 — 456. (Összeállította K i 1 é n y i Istvánné) Majoros Gy. lásd F ü 1 ö p J. Máriái P.: A külfejtéssel kapcsolatos földtani adatfeldolgozási feladatok megoldása műszaki-mate- matikai módszerekkel — Lösung dér mit dem Tagebau verbundenen Angabeproblemen mittels technisch-mathematischen Methoden. Földtani Közlöny, 98., 1968., 174 — 181., 4 ábra, 2 mellék- let, ném. R Marosi S.: A Marcali-hát geomorfológiája — Geomorphologie des Marcali-Rückens. Földrajzi Érte- sítő, 17., 1968., 185 — 210., 27 ábra, ném. R Márton P.: A Föld a fizikai vizsgálatok tükrében, in: Világnézeti nevelésünk természettudományos alapjai, V. köt., Tankönyvkiadó, Budapest, 1968. Márton P.: The problem of magnetic stability in the light of thermomagnetic research. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geologica, XI., 1967., Budapest, 1968., 29 — 36., 16 ábra Márton P. — S z a 1 a y E.: Paláomagnetische Untersuchungen an Basaltlaven von Ungam — Palaeo- magnetic investigations of basalt lavas from Hungary — naneoMarnHTHbie ncc.ne;(OBann« na 6a3anbT0Bbix naBax BeHrpnH. Acta Geologica, XII., rg68., 291 — 305., 7 ábra, 2 táblázat, ang., or. R Márton P. — Szalay E.: Cserhát-hegységi andezitek áttekintő paleomágneses vizsgálata. Magyar Geofizika, IX., 1968., 224 — 230., 3 ábra, 3 táblázat, or., ném. R A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1968 277 Mátyás E.: A nembauxitos alumínium nyersanyagok — HeöOKCHTOBbie anioMHHHeBbie cbipsn Földtani Kutatás, XI., 1968., 2. sz., 1-9., 1 ábra, 5 táblázat, or. K Mátyás E. lásd Pantó G. Matyi-Szabó F.: Kanada geológiai felépítése és bányászata. Bányászati és Kohászati Eapok, Bányászat, 101., 1968., 356 — 357. Matyók Ilona: A Demjén-keleti terület oligocén-rupéli korú homokkő rétegeinek üledékkőzettani vizsgálata. A Kőolaj- és Földgáz bányászat Tudományos-Műszaki Közleményei, II., 1967., 333 — 345., 2 táblázat M á tyus Sz. J. : Szeged földrajzi energiái és felszíne — The relief and the geographieal encrgies of Szeged. Földrajzi Értesítő, 17., 1968., 161 — 183., 11 ábra, ang. R Ma u eh a L,.-' A karsztvízszint árapály-jelenségének kimutatása. Bányászati Kutató Intézet Közle- ményei, XI., 1967., 87 — 94., 6 ábra, 1 táblázat Méhes K.: Az urán és a szerves anyag geokémiai kapcsolata — Geochemical link between uránium and organic matter. Földtani Kutatás, XI., 1968., 1. sz., 12 — 17., - ábra, ang. R Méhes K.: T\vo species of the genus Orbitolinopsis írom the Villány Mts, Hungary. Micropaleontology, New York, 1968., 14., 221 — 224., 1 tábla Méhes K.: Ősállatok bélyegeken. Búvár, XIII., 1968., 95 — 96. Méhes K.: Ásványok postabélyegeken. Föld és Ég, III., 1968., 110-111. Meskó A.: Gravity interpretation and information tlieory III. The method of second derivatives. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geologica, XI., 1967., Budapest, 1968., 37 — 60., 18 ábra Meskó A.: Sebességszürés matematikai alapjai II. Magyar Geofizika, IX., 1968., 1 — 19. Meskó A.: Koeffizientenreihen zűr linearen Transformation von Schwerekarten. Geophysik, XIII., 1968., 57-63. Mészáros F.: Különböző gamma forrásokkal végzett szórt gamma típusú szelvényezésről. Magyar Geofizika, IX., 1968., 69 — 79. Mészáros J.: Városlöd — Herend — Szén tgál — Úrkút környékének földtani vizsgálata — Recherche géologique de la région de Városlöd — Herend — Szentgál — Úrkút. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 53 — 71., 2 ábra, fr. R Mészáros X. — D u d i c h E. jr.: Die Typen dér pyreuáischen Bewegungen an dér Eozán/Oligozán- Vende und ihre Auswirkungen auf die oligozáne Sedimentbildung üi Európa und in den Nach- bargebieten — The types of the effects on the Oligocene sedimentation in Europe and the neigh- bouring regions — Twnbi nnpeHeiíCKHx aBuateHHít 3eMHofi Kopbi Ha rpaHHue aoLteHa-onnroueHa b EBpone h conpeqejibHbix oönacTax. Acta Geologica, XII., 1968., 263 — 290., 4 ábra, ang., or. R Mezősi J.: Potassiiun metasomatism in the neighbourhood of Mátraszentistván, V -Mátra Mountaius. Acta Min. — Petr., Acta Univ. Szegediensis, XVIII., Szeged, 1968., 99—107., 9 ábra, 4 táblázat Miholics J.: Völgyfejlődés vizsgálata az Őrségben és a Vendvidéken — M3yneHne pa3nnTnn ao.thh b 3puier h BengBHgen — Unteruschung dér Talentwicklung im Őrség uud in dér Wendgegend (SW-Ungam). Földrajzi Értesítő, 17., 1968., 47 — 60., 17 ábra, 2 táblázat, or., ném. R Miklós Mária: A visontai kutatási terület földtani és vízföldtani viszonyai. Bányászati Kutató Intézet Közleményei, XI., 1967., 95 — m., 24 ábra, 2 táblázat Miklós Mária — Pesty E. : A bükkábrányi kutatási terület laza üledékes kőzeteinek előzetes sta- tisztikai értékelése. Bányászati Kutató Intézet Közleményei XI., 1967., 1 13— 130., 18 ábra Miklós Mária — Pesty L.: Roundness of grains in uuconsolídated deposits, Visonta lignité prospect area, NE Hungary — M3yqenHe OKaTaHHocTH 3epeH pbix.ibix ocagoMHbix oTjioweHHH b paftone c. BHinoHTa. Acta Geologica, XII., 1968., 231 — 254., 24 ábra, 2 táblázat, or. R M i k ó ly. lásd Pantó G. M i t u c h Erzsébet: The results of seismic measurements carried out on the Hungárián sections of the intemational crustal investigation profiles — O pe3yjibTarax ceüCMHqecKHx Hcc.neAOBanHH, npo- BeAeHHbix no yqacTKaM MewayHapoAHbix npotjumeü FC3, npHxoAHiUHMCH Ha TeppHTopHH BeHrpun. Acta Geodaetica, Geophysica etc., 3., 1968., 395 — 403., 6 ábra, or. R Mituch Erzsébet: A III. nemzetközi földkéregkutató vonal mentén végzett magyar — szovjet közös szeizmikus mérés eredményei — O pe3yjibTaTax coB.wecTHbix coBeTCKo-BeHrepcKHx pa6oT no TC3 no MewayHapoflHOjviy npoíjiHino jVs III. — The results of the Hungárián — Soviet DSS cooperation along the IlI-th intemational profile. Geofizikai Közlemények, XVII., 1968., 4. sz., 7 — 11., 3 ábra, or., ang. R Mituch E. — Posgay K. — Sollogub V. B. — Tchekunov A. V. — Khilinskij E. A. : Experimental seismic crustal investigations between Debrecen (HPR and Beregovo (USSR) — Kísérleti földkéregkutató szeizmikus mérések Debrecen (MNK) és Beregszász (SZU) között — 06 onbiTHbix paöoTax TC3 b pafioHe r. HeöpeueH (BHP) h r. EeperoBO (YCCP). Geofizikai Közlemények, XVII., 1968., 1 — 2. sz., 17 — 21., 3 ábra, magv., or. R Mituch E. — Posgay K. — Subbotin S. I. — Sollogub V. B. — Prosen D. — Dragasevic T. : Crustal structure of SE Europe according to the data of deep seismic sound- ings. Bollettino di Geofisica Teorica ed Applicata, X., 1968., 18 ábra Mituch E. — Subbotin S. I. — Sollogub V. B. — Prosen D. — Dragasevic T. — Posgay K.: Junction of deep structures of the Carpatho-Balkan region with those of the Black and Adriatic seas. Canadian Journal of Earth Sciences, 5., 1968., 9 ábra M o 1 d v a y E. lásd F ü 1 ö p J. M o 1 d v a y E- lásd Rónai A. Molnár B. : Sedimentationszyklen in den pleistozanen Ablagerungen des südlichen Ungarischen Beckens. Geologische Rundschau, Stuttgart, 57., 1968., 532 — 557., 15 ábra, 3 táblázat, ang., fr., or. R 278 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, j. füzet Molnár B.: Tectonic control of sedimentation in the Upper Pannonian section of a borehole at Macs, Great Hungárián Piain, Hungary. Acta Min. — Petr., Acta Univ. Szegediensis, XVIII., Szeged, 1968., 109— 119., 9 ábra, 3 táblázat Molnár E.: O11 the relationship between the degree of oxidation of manganese oxide-hvdrate precipi- tates and the conditions of their precipitation. Acta Min. — Petr., Acta Univ. Szegediensis, XVIII., Szeged, 1968., 121 — 126., 1 táblázat Molnár K.: Részletes földmágneses mérések a Mecsek-hegységben. Magyar All. Eötvös Loránd Geofi- zikai Intézet 1967. évi jelentése, 1968. H. Molnár Katalin: Granulometriai mikromineralógiai vizsgálatok panuonkorú képződményekben a Mátra és a Bükkaljáról — rpaHynoMeTpnMecKHe h MUKpoMHHepanorimecKHe aHanu3bi o6pa30Ba- hhh naHHOHa b nogropbnx MaTpa h Eiokk. Földtani Kutatás, XI., 1968., 1. sz., 5—12., 9 ábra, or. R Molnár P. : Világnézeti neveles az Ásvány-Kőzettan c. tárgyak segítségével. Xehézipari Műszaki Egye- tem kiadv., Miskolc, 1968., 15 — 19. Molnár P. : A rudabányai ércföldtani kutatási terület földtani és teleptani viszon\-ai. Xehézipari Műszaki Egyetem Évkönyve, Miskolc, 16., 1968., 151 — 174. Morvái G. lásd P a 11 1 ó G. Morvái L.: Szelektív gamma-gamma módszer alkalmazása érckutató fúrásban. Magyar Geofizika, IX., 1968., 105 — 112., 7 ábra, or., ném. R Mozsolits T. : Az ország területén végzett geofizikai mérések jelentéseinek jegyzéke. Földtani Kutatás, XI., 1968., 1. sz., 35 — 46., 1. ábra Mundt V. (Potsdam): A földmágneses és a gravitációs anomáliák a földkéreg mélyebb szerkezetének kutatásában — 06 ncnno30BaHUH aHOManHü reoMarnnTHoro n onn h aHOMajiuü Byra ípih n3yaeHHB rjiy6MHHoro CTpoenun 3eMnn — Über die Verwendung des geomagnetischen Feldverlaufs und dér Bouguerschwere zűr Untersuchung des tieferen Untergrundes. Geofizikai Közlemények, XVII., 1968., 1 — 2. sz., 81 — 90., 8 ábra, or., ném. R Nagy B. lásd S z t r ó k a y K. I. Nagy E.: A Mecsek hegység triász időszaki képződményei — Triasbildungen des Mecsek-Gebirges. A MÁFI Évkönyve, 51., 1968., 1. fűz., 1 — 198., 66 ábra, 13 tábla, 3 melléklet, táblázatok, irodalom Nagy E. — Hámor G. — Földi M. : Pécs — Vasas. Magyarázó a Mecsekliegység földtani térképéhez, 10 ooo-es sorozat. MÁFI kiadv., Budapest, 1967., 1 — 38., 3 ábra, irodalomjegyzék Nagy E. — R. Baranyai I.ivia: Tufás kaolinit- és sziderit-telepek a mecseki ladini összlet alján — Tuffige Kaolinit- und Sideritlager im Mecsek-Gebirge an dér Basis des ladinischen Komplexes. Földtani Közlöny, 98., 1968., 213 — 217., 2 ábra, 1 táblázat, ném. R Nagy G. — Kecskeméti T. — K. Körmend y Anna: La connexiou entre les formations éocénes de la montagne Pilis et les autres parties du Massif Central Transdanubien. Annales Hist. — Nat. Musei Nat. Hungarici, Pars Min. et Pál., 60., 1968., 61 — 69., 1 ábra Nagy G. — Kecskeméti T. — K. Körmén d y Anna: A Pilis hegység és a Dunántúli Középhegy- ség eocén képződményeinek kapcsolata — Uber die Beziehung dér eozáneu Ablagerungen des Pilis-Gebirges und des Transdanubischen Mittelgebirges. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről 1968., 95 — 104., 1 melléklet, ném. R Nagy I. lásd Hámor G. Nagy I. lásd P a n t ó G. Nagyi. Z.: Unterkretazische Cephalopoden aus dem Gerecse-Gebirge II. Annales Hist. -Nat. Musei Nat. Hungarici, 60., Pars Min. et Pál., 1968., 41—59., 3 tábla Nagy I. Z.: Alsóbarrémi korú Ancyloceras és Stomohamites (Cephalopoda, Ammonoidea) — Ancyloceras and Stomohamites (Cephalopoda, Ammonoidea) of Lower Barremiau age. Földtani Közlöny, 98., 1968., 282 — 284., 1 tábla, ang. R Nagy Lászlóné (Nagy Eszter): A paleobotanika helyzete és feladata Magyarországon. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 153 — 158. Nagy Lászlóné (Nagy Eszter): Moss spores in Hungárián Neogene strata. Acta Botanica, XIV. , 1968, 113 — 132., 7 ábra, 8 tábla Nagy Lászlóné (Nagy Eszter): New spore genera from the Mecsek Mountains, Hungary. Acta Botanica, XIV., 1968., 357 — 367., 3 ábra, 4 tábla Nemecz E.: Röntgeuelemzés alkalmazása az ásványkőzettani vizsgálatokban, in: Ásványközettani anyagvizsgálat korszerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4616. Budapest, 1968., 165 — 302., 85 ábra, 31 táblázat, irodalom Nemecz E.— V a r j u Gy. : Expandáló (2 : 1) agyagásványok változatai és azok genetikája a Tokaji- hegység DNy-i részén — Varieties of expanding (2:1) clay minerals and their genesis in the South- west part of the Tokaj Mountains. Földtani Közlöny, 98., 1968., 187 — 204., 9 ábra, 3 táblázat, ang. R Nemecz E.: Az 1968. évi közgyűlés elnöki megnyitója. Földtani Közlöny, 98., 1968., 331 — 334- Ó dór L. lásd Pantó.G. Oláh M. lásd S z i k s z a i Gy. O r a v e c z J. lásd F ii 1 ö p J. O ttlik P.: Földtani adattárolás — Storage of geological data. Földtani Közlöny, 98, 1968, 118 — 128, .3 ábra, ang. R A magyar földtani irodalom jegyzéke, iq68 279 P a á 1 T.: A talajvíz agresszivitásának változása — Veranderlichkeit dér Grundwasseragressivitát. Hidro- lógiai Tájékoztató, 1968. június, 60 — 63., 4 ábra, 2 táblázat, ném. R P a n t ó G.: Uevelopment of magmas and igneous rocks in the Tertiary voleanism of Hungary. Geologi- sche Rundschau, Stuttgart, 37., 1968. 141 — 148. ,1 ábra, ang., fr., or. R P a 11 t ó G.: Cenozoic voleanism in Hungary. Guide to Excursion 40 C, Hungary. International Geological Congress, Prague 1968.. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968., 1 96., 25 ábra, 1 térkép, irodalom (Társszerzők: Bognárt,., Gyarmati P., Kubovics I., Kulcsár I,., Mátyás E., M i k ó L., Morvái G., Nagy I., Ó d o r E., Fantó Gy., Pentelényi E., I. Perlaky Elvira, P e s t y E., Fóka Teréz, Székyné F u x \'., T örök K., Varga Gy., Varjú Gy., Vörös I., Zelenka T.) PantótE: Hozzászólás Szádeczk y-K ardossli. akadémikus „Az ország természeti erőforrásainak kutatása és feltárása” c. előadásához kiemelt kutatási területeink helyzetéről. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 31 1 — 312, P a n t ó G. : A Geokémiai Tudományos Bizottság beszámolója (1965. március — 1967. márciusi. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 345 — 347. Pantó G.: A Nemzetközi Földtani Kongresszus 23. ülésszaka és a Földtani Tudományok Nemzetközi Vniója tanácsának (IUGS-Council) prágai iilése, 1968. augusztus. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 159 — 167. Pantó G.: 1966. évi eredmények a Tokaji-hegységben — 1966’s progress in the investigation of the Tokaj Mountains. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968, 211 — 214 Pantó G.: A Tokaji-hegység és előtere szerkezeti-vulkanológiai kapcsolata — CTpyKTy pHo-By/waHO - ■norwecKaH cB«3b AieHCty ToKaficKHMH ropaMH m hx nepenoBofi 3ohoü. a mAFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968, 215 — 223, 1 ábra, or. R Pantó Gy.: Voleanism and petrochemical character of the Northern Börzsöny mountains — Byjn no.iyiennbix naa ropn30HTajibHO-cjioncTOfi CTpyKTypoíí c B E3. Annales Univ. Se. Budapestinen- sis, Sectio Geologica, XI., 1967., Budapest, 1968., 61 — 70., 4 ábra, 1 melléklet, ang. R Sámsoni Z. lásd K o v á c h A. Sárváryl.: A karsztvizszint változása a Dunántúli Középhegységben 1960-tól 1967-ig — Veránderlich- keit des Karstwasserstands im Mittelgebirge von Transdanubien zwischen 1960—1967. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június 52 — 54., 1 ábra, ném. R Sárváryl.: A Budapesti Műszaki Egyetem Jósvafői Kutatóállomásának szerepe a hazai karsztkutatás- ban — Rolle dér Forschungsstation Jósvafő dér Technischen Universitat Budapest in dér ungari- schen Karstwasserforschung. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 86 — 87., 2 ábra, ném. R ScherfE.:Horusitzky Henrik 1870—1944. (Xekrológ'. Hidrológiai Közlöny, XXV, 1945, Budapest 1967., 9 — 22., 1 ábra, irodalomjegyzék Scheuer Gy.: Vízföldtani megfigyelések a dunaújvárosi III. sz. vízkivételi mű térségében — Hydro- geologische Beobachtungen im Raume des Schöpfwerks Xr. III. in Dunaújváros. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 67—70., 3 ábra, ném. R Scheuer Gy. lásd Karácsonyi S. SchmidtE. R.: Pannonhalma műszaki és vízföldtani problémái. Hidrológiai Közlöny, 48., 1968., 457 — 459., 2 ábra Schmidt E. R.: Hozzászólás Budapest mérnökgeológiai problémái c. előadáshoz. Mérnökgeológiai Szemle, 1968., 141 — 243. SchmidtE. R.: 75 éves az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület — 75 Jahre Ungari- sclier Véréin für Bergbau- und Hüttenwesen. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 1 1 — 12, ném. R SchmidtE. R.: Magyarország ásvány- és hévizei — Die Mineral- und Thcrmalwásser Ungams. Hidro- lógiai Tájékoztató, 1968. június, 40 — 43., 1 ábra, ném. R S c h m i e d e r A. — \V i 1 1 e m s T.: A bányászattal kapcsolatos karsztvízkutatás jelenlegi állása. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 71 — 79., 2 ábra, 1 táblá- zat Schönviszky L. lásd Bertalan K. Sebestyén K.-SzalaiM. — Kőrös I.'— RozsG.: Karottázs szelvények automatikus feldolgozásá- val kapcsolatos munkák a Geofizikai Intézetben. Magyar Geofizika, IX., 1968 ,4 — 5. sz., 164 — 171 Sei m R.-Eidam J.: Éber granitische Verdrangungsgange im Diorit dér Brockenmassiv-Ostrandzone : Harz). Acta Min. — Petr., Acta Univ. Szegediensis, XVIII., Szeged, 1968., 143 — 155., 3 ábra, 2 táblázat Sharma B. D. (Jodhpur, India): Investigations on the Jurassic flóra of Rajmahal hill, India. Acta Botanica, XIV., 1968., 373 — 383, 3 tábla, 1 táblázat Skoflek I.: Quartemáre Syringa-Arten von Vértesszőllős und Monosbél. Acta Botanica, XIV.. 1968, i33 — i45> 4 tábla SollogubV. B. lásd M i t u c h E. S u b b o t i n S. I. lásd M i t u c h E. A magyar földtani irodalom jegyzéke, ig68 281 Staudinger J.: Bauxit és fedőrétegeinek közetfizikai jellemzői Rock-physical characteristics of bauxite seams and their roof layers — Caraetéristiques pétrophvsiques du bauxite et de ses couchcs égides — Gebirgsphysikalische Kenmverte des Bauxits und seiner Deckschichten rioKa3;(Te.nn (J)H3HKH nopog öoKCHTa h erő noKpoBHbix nopoa. Bányászati Kutató Intézet Közleményei, XII., 1968., 2. sz., 31 — 40., 23 ábra, 2 táblázat, ang., fr., ném., or. R Stefanovits P.: Sand regions and their eeonomic value — A homoktájak talajai és a bennük rejlő lehetőségek. Földrajzi Közlemények, 16, 1968, 223 -228, 272 — 278, 2 ábra, 1 táblázat Stegena L. : Abszolút kormeghatározás, in : Ásvány kőzet tani anyagvizsgálat korszerű módszerei és eszközei. Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából: 4616. Budapest, 1968., 413 — 489., 40 ábra, 14 táblázat, irodalom Stegena I,.: Abszolút kormeghatározás. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, 1968., 1—94. Stegena L.: Hozzászólás a tervezett nulla-rendű szintezési hálózathoz. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 313 — 314. Stegena L. lásd Balkay B. Stieber J.: Anthrakotomische Untersuchungen an Holzkohlen dér Kösswand bei Solymár. Acta Bota- niea, XIV., 1968., 165 — 173., 8 ábra Stomfai R. lásd A c z é 1 Etelka Strausz L- lásd K e r t a i Gy. 5zabadváry E. lásd Király E. ^zabó I. lásd Fülöp J. ® z a b ó J.— S o m 1 y a y Z. — S z é k e 1 y E.— T i r k a 1 a F. — V i r á g P. : A gamma-gamma szelvényezés feladatai a mecseki ércbányászatban. Magyar Geofizika, IX., 1968., 237 — 241., 2 ábra, or., ném. R Szabó N. — Székely E. : A dorogi karsztvizbetörések adatainak vizsgálata — Ana/iH3 gaHHbix npopbiBOB KapcroBbix boa b Hopor — ETntersuchung dér Angaben von Karstwassereinbrüchen in Dorog — Investigation of the data of karstic water inmshes at Dorog. Bányászati és Kohászati Eapok, Bányászat, 101., 1968., 537 — 545,, 6 ábra, 4 táblázat, or., ném., ang. R Szabó-Somogyvári K. lásd Földvári A. Szabó Z.: A földkéreg felső részének gravitációs adatokból számi tott sűrűsége. Magyar Geofizika, IX., 1968., 35 — 38., 1 ábra, 1 táblázat, or., ném. R Szabolcs I.: A magyar szikkutatás nemzetközi szerepe. Magyar Tudomány, 1968., 87 — 93. Szádeczky-Kardoss E.: Kísérleti vizsgálatok medencéink mélyén lefolyó kőzetátalakulásokról. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 251 —274., 9 ábra Szádeczk y-K ardossE.: Az MTA X., Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya osztály vezetőségé- nek beszámolója. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 317-334. Szádeczk y-K ardossE.: Vázlatok a nyugat-európai földtudományi életről. A MTA Föld- és Bányá- szati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 373 — 379. Szádeczk y-K ardossE.: Bevezető Hazay István székfoglalójához. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 1 — 2, Szádeczk y-K a r d o s s E.: Bevezető Fülöp József székfoglalójához. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 23 — 25. Szádeczk y-K ardossE.: Kertai György. Gyászbeszéd. A MTA Föld- és Bányászati Tudomá- nyok Osztályának Közleményei, 2, 1968, 47 — 49 Szádeczky-Kardoss E.: Geofizikai-geokémiai megfigyelő hálózat kiépítése Magyarországon. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 51 — 54., hozzászó- lások: p. 55. Szádeczk y-K a r d o s s E.: Ülésszak az ásványtani -geokémiai vizsgálatok jelentőségéről a földtani kutatásban és a nyersanyag feltárásában. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közlemény-ei, 2., 1968., 169 — 171. Szádeczky-Kardoss E.: A Föld szerkezete és fejlődése (Bevezetés a kőzettanba). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968., 1 — 340., 226 ábra, 41 táblázat Szádeczky-Kardoss E. — Bárdossy Gy. — Fürst I.-Pesty L.-Kliburszky B.— Tömör E. — T o m s c h e y O.: On the montmorillonite facies — Ö mohtmopm.i.'iohutoboö jiauHH. Acta Geologiea, XII., 1968., 61 — 65., 3 ábra, or. R S z á d e c z k y-K a r d o s E.-Kliburszky B.-Pesty E.— Tömör E.-Tomschey O.: Experimental simulation of rock metamorphizm — OnbiTbi no MOAejinnpoBaHwo MeTaMopn3ni)ecKHM aaHHbiM. — The crustal structure of the Carpathian basin. Geofizikai Közlemények, XVII., 1968., 4. sz., 17 — 37, hozzászólások: Balogh K., Jámbor A., és Sz. Pintér Anna, 38 — 39., 4 ábra, or., ang. R Szénás Gy.: The crustal structure of the Carpathian basin — CTpoenvie 3eMH0íi Kopbi b KapnaTCKOM öacceiiHe no reojioro-reoM3HBecKHM aaHHbiM. Acta Geodaetica , Geophysica etc., 3., 1968., 371 — 393., | 4 ábra, or. R Szentes F.: Magyarázó Magyarország 200 ooo-es földtani térképsorozatához. L — 34 — L Tatabánya. VighG.: Jura időszaki képződmények, B. Varrók Kornélia: Miocén vulkáni termékek, Déri.: Hasznosítható ásványi nyersanyagok, Szűcs L-: Talajviszonyok. MAFI kiadv., Budapest, 1968., 1 — 158., 8 ábra, 6 táblázat, x melléklet, irodalomjegyzék Szepesházy K.: A kristályos aljzat fontosabb kőzettípusai a Duna— Tisza köze középső és déli részén — Wichtigere Gesteinstypen des kristalliuen Grundgebirges im mittleren und südlichen Teil des Donau — Theiss-Zwischenstromlandes. A MÁFI Évi Jelexitése az 1966. évről, 1968., 257— 1 289., 11 tábla, 2 melléklet, ném. R Szikszai Gy. — Oláh M.: Karszthidrológiai vizsgálatok a Miskolc — Tapolca -i Nagykőmázsa hegyen — Karsthydrologische Untersuchungen im Iierg Nagykömázsa bei Miskolc-Tapolca. Hidrológiai Tájékoztató, 1968., június, 84 — 86., 3 ábra, ném. R Szikszai Gy. lásd B o r b é 1 y S. Szilágyi E.: Az agyag- és aleurit-frakció szerepe az algyői felső pannóniai tároló kőzetek kőzetfizikai tulajdonságainak kialakításában. Magyar Geofizika, IX., 1968., 201 — 223., 19 ábra, 6 táblázat, or., ném. R SzirtesL.: Franciaország gyógyvizei — Frankreichs Heilwásser. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 106 — no., 2 ábra, ném. R Szlabóczky P.: Fürdőlétesítési lehetőség Korlát községben — Möglichkeit dér Errichtung einer Badeanstalt in dér Gemeinde Korlát. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 88 — 90., 6 ábra, ném. R Szöőr Gy. lásd Földvári A. Szőts E.: A budai „briozoumos-ortofragminás márga” és a tulajdonképpeni budai márga plankton foraminiferáiról és rétegtani helyzetükről — Les Foraminiféres planctotiiques de ,,la inamé á Briozoaires et Orthophragmines” et de la niame de Buda s. s. (-Ofner Mergel s. s.) et leur position stratigraphique. Földtani Közlöny, 98., 1968., 280 — 281., fr. R Sztrókay K. I.-Nagy B.: Természetes vaterit-előfordulás a Budai -hegységben — Natürliches Vaterit-Yorkommen im Búdaer Gebirge. Földtani Közlöny, 98., 1968., 427 — 428., 1 táblázat, ném. R S t r ó k a y K. I. lásd K o c h S. S z ii c s L. lásd Szentes F. A magyar földtani irodalom jegyzéke, ig68 283 TakácsE.: Anomalous conductivity of the upper crust in the XW foreground of the Bakony mountains — 06 aHOMannH aneKTpHMecKoit npoBOflHMocrn BepxHeíí Macm 3eMHofi Kopu b ceBepo-3ananHOM ripea- ropbe rop BaKOHb. Acta Geodaetica, Geophysica etc., 3., 1968., 155 — 160., 4 ábra, or. R Tárcz y-H ornoch A.: A Föld elektromos felépítésének kutatása Magyarországon földi elektromág- neses térrel. A MTA Föld- és Bányászati Tudomán\-ok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 275 — 278. Tárczy-Hornoch A.: Az MTA Geofizikai Kutató laboratóriumának javaslata a geofizikai -geo- kémiai megfigyelőhálózat kiépítése Magyarországon c. tanulmányhoz. A MTA Föld- és Bányá- szati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 1968., 69. Tas nádi Kubacska A.: Bevor dér Mensch kam (Eine Entwicklungsgeschichte dcs Lebeus). Urania Verlag, Eeipzig — Jena — Berlin, 1968 „Leben und Tód in dér Vorzeit” 446 — 509. Tasnádi Kubacska A.: Notre Monde. Ed. La Farandole, Paris, 1968., 7 — 8., 24 — 53. Tasnádi Kubacska A. :Hantken Miksa és a hazai földtani kutatás. Természet Világa, Budapest, 1968., 5. sz., 208 — 209. Tasnádi Kubacska A. — C sergezán P.: Az élet fejlődése képekbeu. Gondolat Kiadó, Budapest, 1968., 1 — 160. Cs. Teplánszky Erika: A Mátraszentimre 2. sz. alapfúrás földtani eredményei — Geologische Ergeb- nisse dér Basisbohrung Mátraszentimre Nr. 2. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 197 — 209., 2 ábra, 3 táblázat, 1 melléklet, ném. R Tömör E. lásd Szádeczk y-K a r d o s s E. Tomschey O. lásd Szádeczk y-K a r d o s s E. Török E. lásd B i d 1 ó G. Török K. lásd P a n t ó G. Trenka Sándomé: Gravitációs módszerkutatás. Magyar All. Eötvös Loránd Geofizikai Intézet 1967. évi jelentése, 1968. Trenka Sándomé lásd B a g i R. E n g á r T. : Építésföldtannal kapcsolatos kérdések — Fragen dér Baugrundgeologie. Hidrológiai Tájékoz- tató, 1968. június, 48—49., 1 ábra, 1 táblázat, ném. R Eri Kissi, lásd Kedves M. Vadász E. : A mineralógia első erdélyi magyar oktatója. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 1., 1967., 187 — 197., 4 ábra VadászE.: A ,.terra rossa” képződés földtani kora — L’áge géologique de la genése de la „terra rossa”. Földtani Közlöny, 98., 1968., 277 — 279., fr. R VadászE.: Notice historique sur les vestiges végétaux des tufs basaltiques des alentours de Gleichen- berg. Annales ETniv. Se. Budapestinensis, Sectio Geologica, XI., 1967., Budapest, 1968. , 1 li- nó., 3 ábra VámosR.: Limnológiai adatok az üledékes mangánérc képződési lehetőségéhez — Limnological data fór formation of manganese deposit. Földtani Kutatás, XI., 1968., 2. sz., 16 — 23. ,8 ábra, 2 táblázat, ang. R VándorfiR.: Az alföldi szénhidrogénkutatás legújabb eredményei. Földtani Közlöny, 98% 1968,6 7 — 75. Varga E. lásd S á g h y Gy. Varga Gy.: A Mátra hegység részletes földtani térképezésének újabb eredményei — HoBbie pe3ynbTaTbi aeTajibHoü reojiornqecKoft cr>eMKn rop MaTpa. A MÁFI Évi Jelentése az 1966. évről, 1968., 187 — 196., 8 ábra, or. R Varga Gy.: Vulkánok, gejzírek, jégmezők. Természet Világa, 1968., 102 — 106. Varga Gy.: Sebhelyek Izland földjén. Természet Világa, 1968., 250 — 253. V a r g a Gy. lásd P a n t ó G. Varga I.: A kőolajipari geofizikai mérések eredményei és feladatai — Ergebnisse und Aufgaben geo- physikalischer Messungen in dér Erdölindustrie. Földtani Közlöny, 98, 1968, 41—46, 1 ábra, ném. R Varjú Gy.: Gépi adattárolás és adatfeldolgozás a földtani kutatásban. Földtani Közlöny, 98., 1968., 98-99 Varjú Gy.: A Magyar Földtani Társulat gazdaságföldtani szakosztályának megalakulása. Földtani Közlöny, 98., 1968., 290 — 292. Varjú Gy. lásd N e m e c z E. Varjú Gy. lásd P a n t ó G. B. Varrók Kornélia lásd Kér t a i Gy. B. Varrók Kornélia lásd Földváriné V o g 1 M. B. Varrók Kornélia lásd F ü 1 ö p J. B. Varrók Kornélia lásd Szentes F. Végh S.: Cálculo de reservas: I. Minerales combustibles, II. Aguas subterráneas, III. Clasificación y evaluación de los minerales sólidos en base de la exactitud calculada y de los métodos estadisticos. Egyetemi jegyzet, Habana, Cuba, 1968., 1—43., 6 ábra, 6 táblázat, soksz. Véghné Neubrandt Érzsébet: A Megalodontidák fejlődésének főbb vonásai — Hauptzüge dér Ent- wicklung dér Megalodontiden. Földtani Közlöny, 98., 1968., 227 — 240, 7 ábra, ném. R V e n d 1 Anna: Vizsgálatok a forrásvizek ionkoncentrációja és a vízadó-kőzet között — Untersuchungen zwischen Ionkonzentration dér Quellenwásser und den wassergebenden Gesteinen. Hidrológiai Közlöny, 48., 1968., 428 — 429., 1 ábra, ném. R -t CTQ (JQ 284 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet V e n d 1 Anna: Régi elgondolások a felszíni és felszín alatti vízről — Alté Yorstellungen iiber das oberirdi- sche und unterirdische Vasser. Hidrológiai Tájékoztató, 1968. június, 17 — 24, 8 ábra, ném. R Verő J.: A földi áramok sajátos polarizációja a Kárpát-medencében — 0 CBoeo6pa3Hofí noj7HpH3aunn 3ewHbix tokob b KapnaTcnoM SacceüHe — ’4The peculiar polarisation of the telluric currents in the Carpathian basin. Geofizikai Közleménj-ek, XVII., 1968., 4. sz., 13—15., 1 ábra, or., ang. R Verő I,. lásd Király E. Yiczián I.: A kőzetátszámitás alkalmazásának lehetőségei és korlátái — Möglichkeiten mid Grenzen dér Anwendung von Gesteinsumrechnungsmethoden. Földtani Közlöny, 98, 1968, 360 — 3 7 3 v ném. R h G. lásd F ii 1 ö p J. h G. lásd Szentes F. á g h K.: Beszámoló Pécs és Baranya fejlesztésének gazdaságföldtani ankétja előkészítésére alakított munkabizottság tevékenységéről — Oner o aenTenbHocTH paöoweü rpynnbi, ocjiopMjieHHOH ji.an noaroTOBKH SKOHOMHMecKO-reojiorHqecKofi aHKeTbi o pa3BHTnn r. rieq h pahoHa BapaHn. Földtani Kutatás, XI., 1968, 2. sz., 53 — 57., or. R Vitális Gy.: Az építőanyagtermelés nyersanyagbázisának kiszélesítése. Építéstudomány és Építés- iparositás, Az ÉYM Műszaki Fejlesztési Főosztályának kiadv., Budapest, 1968., 127— 133., 4 ábra, 1 táblázat Vitális Gv.: Adatok a váci Xagyszál nyugati részének karsztosodásához — űaHHbie o KapcTOOöpa- 30B3HHH 3anagH0ft qacTH ropbi Hagbcan y r. Bai;. — Daten zűr Verkarstung des westlichen Teils des Nagyszál bei Vác. Hidrológiai Közlöny, 48., 1968., 542 — 548., 8 ábra, 1 táblázat, or., ném. R Vitális Gy.-Hegyi-Pakó J.: Geological, mineralogical and petrographical examinations. in the course of explorations fór binding raw materials in the neighbourhood of Vác. Acta Min — Petr., - Acta Univ. Szegediensis, XVIII., Szeged, 1968., 157—166., 7 ábra, 1 táblázat Vörös I.: Ferri-ilmenite dans la bauxite de Iszkaszentgyörgy (Bakony Montagne, Transdanubie, Hon- grie). Travaux de l'ICSOBA (International Committee of Studies of Bauxites and Aluminium- Oxides-Hidroxides) , Zagreb, 1968. Vörös I. lásd Pantó G. \V e i n Gy.: A Kisújbányai-medence (Meesek-hegység ) földtani viszonyai — reonornqecKne OTnomenHa őacceíiHa Kmnyiiöanba (b ropax Ménén) — Geologische Verháltnisse im K isú j bányabecken (Mecsek Gebirge) — Geological circumstances of the Kisújbánya coal basin (Mecsek Mts.). Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 101., 1968., 575 — 579., 3 ábra, or., ném., ang. R \V trner A. (Freibergi: A közép-európai mélyfúrási technika a századfordulón és a nemzetközi együtt- működésre irányuló törekvések — flonozKeHHe cpenHeeBponeitcKoü tcxhukh gypemm ckb3>khh h cTpeMjieHHe k MOKgyHapoaHOií noonepauHH — ■1 arie — Madeleine R o b I o t: Etűdé des roches silicocarbonées du Précambrien Armoricain (Az armorikai prekambrimn kovás-szenes képződményeinek tanulmánya) t. I., II. Paris 1968. Laboratoire de Géologie College de P'rance. A nagy alakú, 609 szövegoldalú, 26 old. magyarázó jegyzettel és 53 tökéletes betű- rendes bibliográfiával, földtani térképeket, szelvényeket, fejlődéstörténeti és szerkezeti rajzokat tartalmazó 60 tábla és 10 mikroszkópi fényképtáblával ellátott mintaszerű, hatalmas monográfia öt szakaszra oszlik: I. Petrográfia, II. Rétegtan és szerkezettan, III Geokémia, IV. Üledékképződés, V. Mikropaleontológia. Minden szakaszban követ- kezetes, logikus sorrendben, fejezetekre tagolva, szinte utolérhetetlen törmörséggel oknyomozó módon írja le a tárgykör történetét, fejlődésmenetét, térben és földtani idő- ben, földkéregbeli helyzetét, változásait, építő és lepusztulási folyamatait. Összehasonlitó kritikai szemlélettel ismerteti a tárgykör eltérő nevezéktani minősítéseit, majd egyezteti a régebbi vizsgálatok eredményeit, végül minden módszerrel végrehajtott sokrétű, teljes- ségre törekvő konkrét saját vizsgálatait, a legkorszerűbb, komplex módszerek jellemzésé- vel foglalja össze. Szinte lehetetlen volna ezt a kiváló történeti és módszertani alapozást részletei- ben, rövid ismertetésben jellemezni. Példaképpen csak a ..kovás-szenes” fogalomra vonat- kozó, különböző szerzők, eltérő módon történő meghatározását idézzük. A monográfia szerzője a kovás-szenes kőzetek sorába tartozónak tekinti azt a kőzet csoportot, amely a kovatartalom mellett, változó mennyiségű szenes anyagot együttkeletkezésű, változatos anyag-, alakmódosulási folyamatokkal tartalmaz. Ezzel szemben a különböző szerzők ezekben a kőzetekben a kovaanyag szerinti megitéléssel (lidit, phtanit, jáspis), szenes anyag szerint szenes vagy grafitos kvarcitpala, ampélites vagy szenes pala, palásság alapján kovapala vagy kovás pala, vegyi alapon szarukő, tűzkő (chert), végül szer- ves maradványok eredetével, radiolarit megjelölést használnak. A monográfia részletes vizsgálati területe Európa északnyugati részén, prekam- brium-kambriuin határkérdések tudománytörténetileg klasszikus alap, a phtanit kőzet- csoport ősi lelőhelye, egyben a mikroszervezetek újravizsgált alakjainak kimutatásával, a szerves élet keletkezését a prekambrium vizes időszakára messzebbre kitolja. Ezért különös figyelmet érdemel a prekambrium fosszilis tartalmára vonatkozó kimerítő XXVI. fejezet, amelyben az eddig ismert prekambriumi szerves maradványok összehasonlító kritikai történeti megismerése és értékelése mellett, főként a mikroszervezetek vizsgálati anyagelőkészítési módszerei és jellegzetes kőzetkifejlődéstani ismertetése van részle- tezve. Bizonyítékul arra, hogy a phtauit-kőzetek és a prekambriumi mészkőzetek szer- ves élőlény tartalma hasonló aprólékos vizsgálatra érdemes, további rejtélyek megol- dására vezet Végső összefoglalásából megemlítjük a phtanit holotípus főbb mikroszkópi optikai jellegét: igen finom rétegzésű üledékes kőzet, világos (kvarcos) és sötét (szenes) sávok váltakozásával. Mikrokristályos kvarcszövettel, a szenes partvidéken 1 — 16 mikron, a tisztán homokos partokon 20 — 60 mikron szemcsenagysággal. A kvarcsávok folytonosak, idegen anyagszemcsék megszakítása nélkül, egyenes, sima varratvonalakkal. A szenes anyag finom hártyaszerű (1/10 mikron). Végül a pirít elágazó szemcse, sima vagy málna- szerű gömb, orsóalakú bevonat, főként kristálykockák a kvarcpikkelyek szegélyén. A phtanit földtani kora az Armorikai Masszívum északi részén biosztratigráfiai , tektonikai, rétegkori, kőzetüledéki ismérvek szerint a briovéri emeletre rögzíthető. A gyűrt prekambrium és a kambrium között éles szögdiszkordancia van, lepusztításos felülettel, a középső- és felsőbriovéri rétegekben koptatott phtanit-kavicsok találhatók. Végeredményben az itt alapos vizsgálatokkal igazolt és jellemzően elhatárolt phtanit- 288 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet holotipus szárazulati képződmény, ami nem azonosítható, nem is hasonlítható a geoszin- klinális jellegűnek tartott silico-karbonos kőzetekkel, még kevésbé azokkal kapcsolatban levő ophiolitokkal és radiolaritokkal v. e. N e a I e, E. R. W. : The Earth Sciences in Canada. (A földtudományok Kanadában.) Uni- versitv of Toronto Press. Toronto 5, Ontario, Canada, 1968. A kanadai Királyi Társulat Földtudományi Osztálya, Kanada, százéves jubileuma alkalmából, 1967-ben különböző szakemberek együttesében megvitatta az ország föld- tudományi eredményeit és azok értékelésével kijelölte ebben az irányban a jövő szükséges teendőit. A 259 oldalra terjedő, most megjelent szép kiállítású könyvben az előszó és közreműködő személyek fölsorlása után, a következő résztanulmányok foglalják össze angol nyelven, angol és francia kivonattal, a címben megjelölt tárgyköröket. 1. Több szerző együttesen tárgyalja a földtudományok természetét és szervezetét Kanadában. 2. A kanadai földtani kutatások irányai. 3. A kanadai geofizikai kutatások irányai. 4. Földtani oktatás Kanadában. 5. A földtudományi adatok. 6. Földtani fogalmak és érckutatás 1930 — 1967. években. 7. A bányászati geofizika változó szerepe. 8. A geo- kémiai vizsgálatok technikai és fogalmi fejlődése. 9. Földtudomány a petróleumiparban. 10. Geotechnika és nemzeti fejlődés. 11. Hidrogeológia, tízéves értékelés és előrebecslés. 12. Földtan a nyilvánosság szemében. 13. Az ásványi ipar hatása a népgazdaságban. Yal amennyi fejezet a maga tárgykörének tudománytörténeti vázlatát és több- nyire bibliográfiáját is adja. Kitűnő olvasmányos szöveggel, az egyes fejezetek külön is olvasható módon, együttesben a természeti kincsekben gazdag országterület megismerésé- nek, térfoglalásának, kihasználásának történelmi tényeivel, emberi pusztító és építő létesítményeivel, természetellenes hibáival, régi kultúrák megsemmisítésével, népek ki- irtásává', a faji megkülönböztetés nélküli egyenjogúság alapján álló népjóléti szükséglet fölismerésével. Záró fejezetében példamutatóan mutat reá az ásványipar kanadai nagy nemzet- gazdasági jelentőségére, s az ország jövő politikájának munkások és vállalkozók (munkál- tatók) szociális helyzetét biztosító kívánalmaira. Ez a fölismerés ma már egyformán uralja keleten és nyugaton a nemzetközi békeharcot, tárgyalásokat és egyezményeket. v. e. M e n z e 1, Wolfgang: Dér Spannungszustand ini unmittelbareu Hangenden beim Lang- kammerbau. Freiberger Forschungshefte A 445 1968. 1 — 75. old. A lipcsei Bányabiztonsági Intézet munkatársának tanulmánya szakterületünk perifériáján helyezkedik el. A matematikai kifejezésmódban járatosak számára meg- nyilatkozó érdekessége a kőzetek feszültségi állapotának kimerítő vizsgálata. Az első három fejezet ezzel foglalkozik homogén, egyrétegű és két rétegből álló közegben (fedő- ben), a kőzetek szilárdsági és törési viselkedésével, a Mohr-féle törési elmélettel. A következő fejezetek a kőzetek szilárdsági jellemzőit, azok megállapítását és számítását tárgyalják. A német viszonyoknak és a hosszúkamrás fejtési mód elsősorban sóbányászati alkalmazásának megfelelően a sókőzetek szilárdsági jellemzőinek külön fejezetet szentel a tanulmány. Az utolsó fejezetben a közvetlen fedő, az egyrétegű és a kétrétegű fedő állékonyságának megállapításáról, azok számításáról olvashatunk. K a s z a p A. TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1968 — 1969 őszi-téli ülésszakán elhangzott előadások Szeptember 3—3. .4 Magyarhoni Földtani Társulat Szegedi Vándorgyűlése : Kínok : X e m e c z Kmő Szeptember 3 13 órakor: IClőadóülés a Szegedi Akadémiai Székházban X e m e c z Kmő: Elnöki megnyitó J a k u c s László: A Dél-Alföld pleisztocénjének természeti földrajzi viszonyai Balogh Kálmán: A Magyar medencék aljzata Résztvevők száma: 92 Szeptember 4. 9 órakor: Előadóülés a Szegedi Akadémiai Székházban Elnök: X e m e c z Ernő Vándor fi Róbert: A Dél- Alföld földtani felépítése és a szénhidrogénkutatás eredményei Somfai Attila: Az algyői szénhidrogén tároló -szerkezet földtani felépítése Juratovics Aladár: Termelési és beruházási eredmények és feladatok Algyőit Résztvevők száma: 97 Délután 14 óra 30 perckor : tanulmányi kirándulás Algyőre Somfai Attila vezetésével Résztvevők száma: 84 Szeptember 5. 3 órakor: Tanulmányút a Duna - Tisza közére, negyedkori iiledékföldtani-rétegtani kérdések megismerésére Kriván Pál vezetésével Résztvevők száma: 67 Szeptember 10. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: Kertész Pál Tóth Imréné — S c h e u e r Gyula— V érmés Miklós: Mérnökgeológiai vizsgálatok a rácalmási csúszásoknál Vita: Falu J., Kertész P., Kovács J., Scheuer Gy. Résztvevők száma: 16 Szeptember 30. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előtulóitlése Elnök: Sztrókay Kálmán X agy Béla — Z e n t a i Péter: Hazai nyersanyagok platinaféin-tarlalmának vizsgálata Vita: Sztrókay K., Kiss J., Xemecz E., Cseh-Xémeth J., Nagy B., Sztrókay K. Dienes István — Jaskó Tamás: Matematikai modell kőzettestek kémiai leírására Vita: Mindszenty A., Sztrókay Is... Viczián I., Jaskó T., Szebényi L., Dienes I., Sztrókay K. Résztvevők száma: 22 Október 7. Őslénytani Szakosztály vezetőségi ülése Elnök: Csepreghyné Meznerics Ilona Napirend: 11 Ügyrendi kérdések; 2) 1968 — 1969. évi munkaterv összeállítása Résztvevők száma: 8 Október 7. Őslénytani Szakosztály előadóülése Ehlök: Csepreghyné Meznerics Ilona Mór tón, Xicol (London): Jurassic localities in Europe Résztvevők száma : 1 5 Október 10. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály tanulmányútja a Salgótarján-környéki csúszások megtekintésére (Szorospatak, Salgótarján, Ercsztvénv, Zagyvaróna Kirándulásvezető : S z i 1 v á g y i Imre Résztvevők létszáma: 27 Október 21. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök: B á 1 d i Tamás B á 1 d i n é Beké Mária: A bakonyi eocén naiiiioplaiikton faunája Vita: Kecskeméti T., Báldi T. D e t r e Csaba: Adatok a Duna-balparti rögök triász faunájához Vita: Góczán F., Báldi T. Kuruczué Sidó Mária— S z ő t s Endre: „Felső palcocén” plankton Foramiuifera-fauua az KK-i Kárpátok belső flisövezetéből (Bejelentés Vita: Báldi T. 5 Földtani Közlöny 290 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, j. füzet S z ő l s ívűdre: A móri Aulai-hegy margójának plankton Foramiuiferái és rétegűim helyzete Bejelentés) Vita: Iláldiné lieke M., Kecskeméti T., Bakii T. Résztvevők száma: 26 Október 28. Elnökségi ülés Kínok: N e m e c z Ernő Napirend: 1) 1968 — 1969. évi munkaterv összeállítása; 2) Folyó ügyek Résztvevők száma: 4 Október 28. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: Kubovics Imre Szolnoki János: Mikrobák szerepe a fémek lokális felhalmozódásában Vita: Sztrókay, K., Kubovics I., Nagy B., Félegyházi 7.S., Kubovics 1. Nagy Béla: Az ólom, cink, molibdén, bárium és fluor területi elterjedésének vizsgálata a Vclencei- liegységi gránit ásványaiban Vita : Sztrókay K., Kubovics I., Nagy B., Kubovics I. Résztvevők száma: 14 November 4. Agyagásványtani Szakosztály előadóülése Elnök: S z é k y n é F u x Vilma S z é k y n é Fus Vilma: A XXIII. Nemzetközi Földtani Kongresszus agyagásvány vonatkozásai Stefauovits Pál: Az agyagásványok mezőgazdasági jelentősége Az előadás utáni vitában számosán vettek részt Résztvevők száma: 34 November 4. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök: B á 1 d i Tamás Jámbor Áron R a d ó c z Gyula: Pectinariák a magyarországi neogénből Vita: Nyirő M. R., Bogsch E-, Kecskeméti T., Jámbor A., Báldi T. Krolopp Endre: Beszámoló a 3. Európai Malakológiai Kongresszusról (Bécs) és a 3. Kvarter- paleontológiai Kollokviumról (Wcimar) Vita : Báldi T. Mihály Sándor: Tortonai tengeri siin-fauna Érdről (Bejelentés) \'ita: Báldi T. Résztvevők száma: 23 November 11. Gazdaság földtani Szakosztály előadóülése Elnök: Varjú Gyula K ó k a y József: A földtani szolgálatok feladatai az új gazdasági irányításban Vita: Makrai L-, Haáz Iné, Varga Gy., Lőrincz S., Lakatos T., Molnár J., Mészáros M., Szepcsházy IC., Kókay J., Varjú Gy. Varga Gyula: Földtani tapasztalatok és élmények Iránban Résztvevők száma : 5 2 November 18. V álasztpiányi ülés Elnök: N e m e c z Ernő Napirend: 1) A Társulat tevékenységének néhány új vonása; 2) Az 1969. évi Tisztújító Közgyűlés előkészítése; 3) Folyó ügyek, titkári jelentések Résztvevők száma: 33 November 18. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök: Csepreghyné Meznerics Ilona Kecskeméti Tibor: A N ummuhtidae család rendszertani problémái Vita: Csepreghyné Meznerics I. Strausz László: Megjegyzések a felsőpannóniai Kimnocardiumokról (Bejelentés; bemutatta: B á 1 d i Tamás) Vita: Bogsch K. Hámor Géza- Bolinné Havas Margit: A kazári (Nógrád megye) új Oncophora- lelőhely és rétegtani jelentősége Vita: Bogsch I,. , Kecskeméti T., Báldi T., Csepreghyné Meznerics I. Résztvevők száma: 26 November 18. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: G a 1 1 i László V. ollcr József: A markazi tározó mérnökgeológiai vizsgálata Vita: Ilerzog II., Varga M., Gáspár L-, Zólyomi 1,., Zoller J., Galli L. Rédey Kálmán: A vaskapui tározó mérnökgeológiai vizsgálata Bagoly Lajos: A Komra-völgvi tározó részletes mérnökgeológiai vizsgálata Résztvevők száma: 17 December 2. Választmányi ülés Ehlök: N e m e c z Ernő Napirend: x) Az 1969. évi Tisztújító Közgyűlés előkészítése; 2) Folyó ügyek Résztvevők száma: 23 December 2. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök: Csepreghyné Meznerics Ilona Nagy István Zoltán: 1) A mono- és polvphyletikus leszármazás kérdései (Bejelentés) 2) Újabb Cephalopodák a gerecsei alsókrétából (Bejelentés) Vita: Bogsch L- 291 Társulati ügyek Dudich Endre— K ecskeméti Tibor: Vetített képes beszámoló az 1968. évi párisi Eocén Kollokviumról Vita: Csepreghyné Meznerics I., Szőts K., Kecskeméti T., Bogscli I(., Kopek G., Dudich E. Résztvevők száma: 26 December 9. Gazdaság földtani Szakosztály előadóülése Elnök: Varjú Gyula R e m é n y i K. András: Földtani adatok megbízhatósági értéke Vita: Molnár J., Viczián I., Szebényi E., Reményi K. A., Varjú Oy. Rántó Dénes: Észak-Skandináviai útibeszámoló Résztvevők száma: 18 December ír. Őslénytani Szakosztály vezetőségi ülése Elnök: Csepreghyné Meznerics Ilona Napirend: Az 1969. évi szakosztályvezetőségi választás elkőszitése és az 1969. évi munkaterv megvitatása Résztvevők száma: 10 December 11. A sványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: Kubovics Imre Márton Péter — M. Szalay Emőke: Mecsek-hegységi magmás kőzetek paleomágneses vizs- gálata Vita: Jámbor A., Kubovics I., Márton I’., Viczián I., Székyné Fux V., Bilik I., M. Szalay IC., Kubovics I. Rózsavölgyi János — S a j g ó Csanád: Hazai paleo- és mezozóos üledékes kőzetek szerves- anvag-tartalmának vizsgálata Vita: Székyné Fux V., Soós I,., Jámbor Á., Bilik I., Kubovics I., I.akatos T., Rózsavölgyi J., Kubovics I. Résztvevők száma: 20 December 14. Földtani Közlöny Szerkesztőbizottsági ülés Elnök: N e m e c z Ernő Napirend: A Földtani Közlöny 99. köt. r. füzetének sajtó alá rendezése Résztvevők száma: 8 December 16. Agyagásványtani Szakosztály előadóülése Elnök: Székyné Fux Vilma N e m e c z Ernő Varjú Gyula: Sárospatakit (hidrotermális illit) montmorillonit — ásványtani sajátságai és genetikai viszonyai Vita: Földváriné Vogl M., Takáts T., Strókay K., Viczián I., Szántó F., Nemecz E., Varjú Gy. Székyné Fux V. Résztvevők száma: 24 December 18. Évzáró klubest Elnök: Kriván Pál A napirend első pontjaként az Ifjúsági Díj Bizottság elnöke Székyné Fux Vilma bemutatta 1968-ban jutalmazott ifjú tagtársainkat; ezt követően a jntalmazottak:D i e n e s István, Hajdú né Molnár Katalin és S z ö ő r Gyula átvették a díjakat Bárdossy György színes diapozitívekkel kísért előadása („Tanulmányúton J.eningrádtól Kazahsztánig”) volt az évzáró klubest második napirendi pontja. Résztvevők száma: 23 Január 13. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök : Csepreghyné Meznerics Ilona Dudich Endre: Mohaállatok és vörösalgák a Csákvár 18. sz. fúrás eocénjéből Vita: Csepreghyné Meznerics I., Báldi T., Bogsch I,., Kopek G., Dudich E., Csepreghyné Meznerics I. Hegedűs Gyula : A bándi miocén korallok Vita: Csepreghyné Meznerics I., Báldi T., Kókay J., Hegedűs Gy., Csepreghyné Meznerics I. Résztvevők száma: 19 Január 20. Gazdaságföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: Varjú Gyula Szebényi Fajos: Ásványi nyersanyagkészlet-meghatározás hibájának előrejelzése grafikus módszerrel, különös tekintettel a kihagyásos módszerre Vita: Benkő F., Jaskó T., Csalogovics I., Reményi K. A., Szebényi E„ Varjú Gy. Molnár József: Élmények, tapasztalatok Kubában (vetítettképes beszámoló) Résztvevők száma: 38 Január 21. Agyagásványtani Szakosztály munkabizottsági ülése Elnök: Nemec z Ernő Együttműködési munkaterv kidolgozása a Talajtani Társaság szakembereivel Résztvevők száma: 14 Január 27. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök : Sztrókay Kálmán Szolnoki János: A másodlagos érctelepek kialakulásának mikrobiológiai vonatkozásai Vita: Bilik I., Sztrókay K., Szolnoki J., Sztrókay K. Horváth István — O p a n s z k y István Vincze János: S™/S3,-izotópok eloszlása és szerepe mecseki uránércképződésben a Vita: Sztrókay K. Résztvevők száma: 15 292 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet Jaunár zg. Klubest Kínok: Varjú Gyula Bátyai Jenő: Spanyolországi élménybeszámoló Résztvevők száma: 83 Február 3. Agyagásványtani Szakosztály előadóülése Elnök : Székyné F u x Vilma Mátyás Ernő: A Tokaji-hegység vulkáni utóműködési mezőinek hidrotermális agyagásványos paragenezisei Vita: Vörös I., Kiss J., Mátyás E., Székyné Fux V. Bárdossy György: Európa legidősebb „bauxitjának” problémája (színes diavetítéssel) Vita: Varjú Gy., Radnothy K., Bárdossy Gy., Székyné Fux V. Az ülést követően választották meg a Szakosztály új vezetőségét Résztvevők száma: 30 Február 4. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály előadóülése a Szilikátipari Tudományos Egyesület Cementszakosztályával közös rendezésben Elnök: Juhász József Deák István: Az új Baranya megyei cementgyár telepítésével kapcsolatos mérnökgeológiai vizsgálatok Vita: Juhász J., Vitális Gy., Deák I., Juhász J. Résztvevők száma: 18 , Február 10. Őslénytani Szakosztály vezetőségválasztással egybekötött előadóülése Elnök: Csepreghyné Meznerics Ilona Iláldi Tamás: Beszámoló a Szakosztály 1966 — 1968. évi tevékenységéről Jánossy Dénes: A jelölőbizottság javaslatának ismertetése Vita és szavazás. A szavazás eredményét K r o 1 o p p Endre ismertette Az ülés második részében elhangzott előadások: Jánossy Dénes — S chmidt Egon: Gerinces mikrofaunák ősföldrajzi jelentősége Bogsch Eászló — Nagy Kászlóné: a Paleontológiái Unió, 1968. évi ülésszakának ismertetése S z ő t s Endre: Kis bentosz Foraminifera-fauna a dudari molluszkumos-nummuliteszes agyagos homokból (bejelentés) Résztvevők száma: 31 Február 10. Gazdaságföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: V a rj u Gyula Beukő Ferenc: A bányászati kockázatot okozó földtani tényezők vizsgálatának problémái Vita: Szebényi E., Molnár J., Varjú Gy., Benkő F., Varjú Gy. Résztvevők száma: 40 Február 17. Választmányi ülés Elnök: N e m e c z Ernő Napirend: A Tisztújító Közgyűlés előkészítése. Résztvevők száma: 36 Február 17. Központi Jelölőbizottság ülése Elnök: Mezősi József Napirend: Javaslat kidolgozása a Tisztújító Közgyűlés számára, az új tisztikar összetétele tekin- tetében. Résztvevők száma: 9 Február 24. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: Sztrókay Kálmán Buda György: A Mecsek- és a Velencei-hegység gránitok! kőzetei földpátjainak optikai és röntgen vizsgálata Vita: Sztrókay K., Szeberényi H., Juhász A., Barátosi J., Matyók I., Buda Gy., Sztrókay K. Bognár Eászló: A Mecsek- és a Velencei hegység granitoid kőzetei járulékos cirkonjának ásvány- tani és kőzettani vizsgálata Vita: Vörös I., Sztrókay K., Bognár I,., Sztrókay K. Résztvevők száma: 31 Február 26. Klubest Elnök: Varjú Gyula S t i e b e r József indiai tanulmány út járói számolt be színes diapozitívek kíséretében. Résztvevők száma: 69 Március 3. Őslénytani szakosztály előadóülése Elnök: G é c z y Barnabás Csepreghyné Meznerics Ilona: A bükki középső miocén és a királdi törpefauna kér- dése Vita: Bogsch I,., Jánossy D., Csepreghyné Meznerics I., Géczy B. Kuruczné Sidó Mária: Globigerinelloides algerialus C u s li m a 11 et Ten D a m a dunán- túli apti képződményekben (bejelentés) Vita: Knauer J., Kuruczné Sidó M., Géczy B. J ánossy Dénes: A nagykanizsai Mastodon-lelet (bejelentés) D e t r e Csaba: Az alsókréta Sellithyris sella S o w e n b i Terebratulida-faj egyedi fejlődése (beje- lentés) Résztvevők száma: 41 Társulati ügyek 293 Március io. Mérnökgeológiai- Építésföldtani valamint az Agyagásványtani Szakosztály közös előadóülése Elnök : S z é k y n é F u x Vilma Szilvágyi Imre— Varjú Gyula: A mérnökgeológia és az agyagásványkutatás Járay Jenő Bidló Gábor: Összefüggések agyagok ásványi összetétele és fizikai jellemzői között Simkó Ilona Szabó Imre: Néhány borsodi agyag Teológiai és fizikai vizsgálata Vita: Balkay B., Varga I., Vető I., Vörös I., Varjú Gy., Székyné Fux V. Résztvevők száma: 27 Március 17. Választmányi ülés Elnök: N e m e c z Ernő Napirend: Tisztújító Közgyűlés előkészítése. Résztvevők száma: 25 Március 17. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök: Csepreghyné Meznerics Ilona Géczv Barnabás: Franciaországi tanulmányút őslénytani tapasztalatai Vita: Báldi T., Balogh K., Dudich E., Kecskeméti T., Géczy B. Résztvevők száma: 44 A Magyarhoni Földtani Társulat Dél-diiuántiili Területi Szakosztályának 1968 — 1969 őszi-téli ülésszakán elhangzott előadások Szeptember 16. Kelet-baranyai hidrogeológiai tanulmányút a Magyar Hidrológiai t ársaság Pécsi Csoportjává közös rendezésben Mohácson Erdélyi Mihály: Kelet-Baranya hidrogeológiai jellemzése, vízbeszerzési lehetőségei és azok értékelése Szederkényi Tibor: Mohács környékének geológiai áttekintése, annak hidrogeológiai jelen- tősége a legújabb feltárások alapján Vass Béla: Kelet-baranyai karsztvizek előfordulása és hasznosításuk Szilágyi Elemér— B a u e r Mária: Mohács környéki vízbeszerzésekre és a város vízellátására készült tanulmányok ismertetése és a városi vízellátás jövőjének lehetőségei Az előadásokat Mohács város jelenlegi víznyerő területeinek megtekintése, a mohács-pécsi vízkivé- teli mű megtekintése követte Résztvevők száma: 67 Október 12. Tanulmányi kirándulás Kirándulásvezető: Nagy Elemér A kirándulás a Mecsek-hegység triász képződményeinek bemutatására és tanulmányozására szer- veződött. Résztvevők száma: 38 Október 31. Előadóülés Elnök: Fejér Econtin Kovács Endre: Kőzetfizikai sajátságok szerepe a kutatófúrások elferdülésében Kaszás Ferenc: Kampili — anizuszi határjelenségek a Nyugati Mecsekben Résztvevők száma: 26 November 28. MTESz Baranya megyei Szervezetének ülése Mohácson Elnök: Németh István Fejér Eeontin beszámolót tartott a Társulat Dél-dunántúli Területi Szakosztályának 1968. évi működéséről. Résztvevők száma: 21 December 4. Előadóülés Elnök: Barabás Andor Ma eh Péter— T ó t h István: Éreteleptani statisztikai vizsgálatok a mecseki uránérclelő- helyen Koch Eászló: Teleptani megfigyelések a mecseki antiklinális déli szárnyán Résztvevők száma: 26 December 19. Évzáró klubest Elnök: V i r á g h Károly P a n t ó Dénes: Magyar geológusok Algériában címmel élménybeszámolót tartott. Résztvevők száma: 17 Január 16. Előadóülés Elnök: Barabás Andor Fazekas Via: Se és ritkaföldfém eloszlásának problémái a mecseki uránércben Szederkényi Tibor: Paleozóos mállási jelenségek a Délkelet-Dunántúlon Résztvevők száma: 24 Január 31. Vezetőségválasztó ülés Elnök: N e m e c z Ernő Fejér Eeontin titkári beszámolóját követően került sor az új vezetőség megválasztására, majd azt követőleg a Szakosztályt érintő témákról kötetlen beszélgetés alakult ki az új vezetőség és a Társulat elnöksége között. Résztvevők száma: 52 294 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 3. füzet Február 19. Előadóülés Elnök: Barabás Andor Kovács Endre: A Mecsek -hegységben mélyült fekete kőszénkutató fúrások elferdülésének szabályszerűségei Vita: Polai Gy., Kovács E., Barabás A. S e 1 in e c z i Béláné — Elscholtz László ; Másodlagos foszfát ásványok a dédestapolcsányi karbon palaösszletben Vita: Majoros Gy., Virágh K., Wéber B., Barabás A., Elscholtz I,., Selmeezi B-né., Barabás A. Résztvevők száma: 34 Március 1. Ünnepi összejövetel a Szakosztály megalakulásának 10. évfordulója alkalmából A jubileumon, amelyen Jugovics Lajos és L e n g y e 1 Endre képviselték Társulatunk köz- ponti szerveit 43 tagtársunk vett részt. A jubiláris összejövetel helye: Szőlőskert kisvendéglő, Pécs Március 25. Előadóülés Ehlök: Barabás Andor Barabás Andomé: Polgárdi karbon palynológiai vizsgálata G érési Gyula— Wéber Béla: Légi geofizikai mérések kálium térképének földtani alkal- mazása a Mátra-hegységben Felkért hozzászóló: Majoros György Résztvevők száma: 21 A Magyarhoni Földtani Társulat Közép-dunántúli Területi Szakosztályának 1968 — 1969 őszi-téli ülésszakán elhangzott előadások Október 24. Előadóülés Elnök: Makrai László Molnár István: A felsőkréta kőszénmedence Kolontár — Sümeg közötti részének felderítő kutatásai Vita: Knauer J., Csemákné Szentes I., Vörös Z., Góczán F., Majoros Gy., Molnár I., Makrai I,. Majoros György: Balaton -környéki karbonképződmények Vita: Szabó I., Jámbor A., Oravecz J., Majoros Gy., Makrai L. B a 1 k a y Bálint: Lateritesedés és bauxitosodás nyomelemeinek geokémiai vonatkozásai Vita: Vörös I., Ottlik P., Csalogovits I., Komlóssy Gy., Balkay B., Makrai I,. Résztvevők száma: 48 November 21. Vízföldtani ankét Elnök: Makrai László Kyirád-Izamajor: V i z y Béla: A nyirádi bauxit terület regionális víztelenítése Vita: Venkovits I., Bratán M., Molnár I., Vizy B., Makrai L-, Klespitz J., Nyerges L-, Hőriszt Gy., Makrai L. Padrag, Bányász Kultúrotthon: H ő r i s z t György: A Bakony DXy-i része bauxitbányászati víztelenítésének eredményei Vita: Venkovits I., Molnár I., Vizy B., Makrai L„ Klespitz J., Nyerges L-, Hőriszt Gv., Vizy B. Kerekes Árpád: Fedővízcsapolás a padragi kőszénbányáknál Vita: Venkovits I., Hőriszt Gy., Erdélyi X., Makrai L-, Kerekes A., Vizy B. S z e n t a i György: Vetők vízveszélyességének elméleti kérdései Vita: Venkovits I., Makrai L., Gerber P., Szentai Gy., Kerekes A., Vizy B. Klespitz János: Jókaibánya víztelenítésének kérdései Vita: Venkovits I., Molnár I., Klespitz J., Vizy B. Résztvevők száma: 42 Január 28. Vezetőségválasztó ülés Elnök: Vizy Béla Napirend: A Szakosztály új vezetőségének megválasztása. A választást Hőriszt György titkári beszámolója előzte meg. Résztvevők száma: 39 A Magyarhoni Földtani Társulat Észak- magyarországi Területi Szakosztályának 1968 — 1969 őszi-tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Január 23. Vezetőségi ülés Napirend: 1. Az 1968 augusztus 9-i „Észak-Magyarország keleti részének távlati kutatási javas- lata” c. konferencia határozatainak gyakorlati megvalósítása. 2. Jelölőbizottság alakítása az 1969. évi új vezetőség megválasztásához. Résztvevők száma: 10 Január 23. Klubnap Zentay Tibor beszámolt a .Szakosztály 1968. évi munkájáról, majd R á s o n v i László tar- tott előadást „Ásványi nyersanyagkutatás a Guineái Köztársasaságban” címmel. Résztvevők száma: 23 Február 12. Előadóülés a Magyar Geofizikusok Egyesülete Alföldi Csoportjával közös rendezésben, vezetőség- választással egybekötve Elnök: N e m e c z Ernő Napirend: 1. Ehlöki megnyitó. 2. Ügyvezető társelnöki beszámoló a Szakosztály tevékenységérő az utolsó tisztújítás óta. 3. A jelölőbizottság elnökének tájékoztatója. 4. Vezetőségválasztás. 11. Szabó László Y i z hányó Istváuué: A bükkábrányi hidrogeológiai kutatás mélyfúrási geofizikai munkáinak eredményei c. előadását követően mutatta be a szavazatszedő bizottság elnöke a megválasztott új tisztikart. Az ülés második részében Majoros I .ászlémé Szikszay Gyula: Vízkémiai összefüggések a bükkábrányi kutatási területen, valamint P á 1 f y József T ó t li Miklós: Szerkezetföldtani megfigye- lések a llükk-hegység előterében címmel tartott előadást. Résztvevők száma: 32 Február 27. Előadóülés Kínok: P o j j á k Tibor 15 e 11 k ő Ferenc: A kutatási optimum meghatározásának elvi kérdései Vita: Varjú Gv., Juhász A., Hegedűs K., Bcnkö F., Pojják T. Varjú Gyula: Az in situ (helyben levő) ásványi nyersanyagok kormeghatározásának elvi és módszertani kérdései Vita: Benkő F., Juhász A., Ság I,. , Kolonics I.. Varjú Gy., Pojják T. Résztvevők száma: 21 Március 13. Ankét Elnök: M o n o s János M011 os János: Elnöki megnyitó Borbély Sándor Z e 11 1 a y Tibor Varr ó Tibor: A Borsodi és Ózdvidéki Szénbányák kiemelt bányavizeinek mennyisége, fajlagos költsége, kémiai jellege Markó Jenő: Vízigény a bányák környezetében , és a bányavíz felhasználás eddigi helyzete Takács Sándor: Kiemelt bányavizek értékesítése közegészségügyi szempontból K e r é 11 v i Béla: Ivóvízminőségű vizek termelésének lehetősége elkülönített rendszerben Az ankétot a Szakosztály a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Csoportjával és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Borsodi Csoportjával közösen rendezte. Az előadások nyomán 35 kérdés ill. hozzászólás hangzott el. Résztvevők száma: 42 Március 13. Előadóülés Elnök: Pojják Tibor Fel vári Gyöngyi : Effuzív kőzetek utómagmás elváltozásai Tokaj -hegységi példákon Vita: Pojják T., Felvári Gy., Földvári A., Felvári Gy., Molnár P., Felvári Gy., Pojják T. Földvári Mária: A Rátka — Mádi limnikus medence anyagvizsgálatának földtani eredményei Vita: Pojják T., Molnár P., Földvári A., Pojják T. Földvári M., Pojják T., Felvári Gy., Földvári A., Pojják T. Résztvevők száma 18 Március ic). Kerékasztal-megbeszélés Elnök: Monos János A Szakosztály a MTESz Borsodmegyei Szervezetében rendezett kerékasztal-megbeszélést ceinent- és mészmíí telepítésére alkalmas nyersanyag feltárással kapcsolatban. Vita: Falu J., Monos J., Földvári A., Rásonyi I.., Juhász A., Várhegyi P., Molnár P., és Goda E. vett részt többszöri hozzászólással a kiterjedt vitában. Résztvevők száma: 11 A Magyarhoni Földtani Társulat Alföldi Területi Szakosztályának 1968 — 1969 őszi-téli ülésszakán elhangzott előadások Október 7. Előadóülés közös rendezésben a MTESz Csongrád megyei Szervezetének Technika-történeti albizott- ságával O 1 1 v a i Ferenc: A szegedi olaj- és földgázkutatás története Résztvevők száma: 22 Október 23. Klubnap Mezősi Lajos tartott útibeszámolót leningrádi tanuhnányútjáról Résztvevők száma: 27 Xavcmber 13. Előadóülés Elnök : Balogh Kálmán Grassellv Gyula— A g ó c s Pálné: Szulfklos érctelepek mállását befolyásoló tényezők Kulcsár László: A sárospataki Királyhegy és környékének érccsedésc Résztvevők száma : 2 3 December 13. Előadóülés Elnök: Balogh Kálmán Tanács János: Adatok a szegedi medence rétegsorának ásvány-kőzettani felépítéséhez T c 11 k c i Sándor: Az ásotthalmi kutatási terület földtani felépítése 1968 évi pályadijak kiosztása. Résztvevők száma: 19 Február 14. V ezetöségválasztó ülés Elnök: Nemecz Ernő A Szakosztály új vezetőségének megválasztása után került sor Bérezi István : Az algyői szén- hidrogéntároló szerkezet alapkonglomerátumának üledékföldtani vizsgálata c. előadása megtartására. Résztvevők száma: 36 Március 28. Klubnap Molnár József „Két év Kubában” címmel élménybeszámolót tartott. Résztvevők száma: 31 A kiadásért felel az Akadémiai Kiadó igazgatója Műszaki szerkesztő: Merklv László A kézirat nyomdába érkezett: ^69. V. 20. — Példányszám: t25o — Terjedelem: 6,3 (A/5) ív + r,4 (A/5) ív melléklet 69,67681 Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bemát György ' FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EIOJIJlETEHb BEHrEPCKOrO TEOJlOrHMECKOrO OEIRECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN G ESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCIX. KÖTET 4. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCIX. kötet, 4. füzet, 105 oldal Budapest, 1969. október — december TARTALOM — COAEPJKAHHE — CONTENU Értekezések — HayMHbie CT3TbH — Mémoires Nemecz E.:A Magyarhoni Földtani Társulat szerepe a földtani kutatásban (Elnöki meg- nyitó) 297 — 301 D a n k V.: Dr. Kertai György emlékezete 302 — 304 T a s n á d i-K ubacska A.: Dr. Vértes László emlékezete 305 — 307 Csepreghyné, dr. Meznerics I.: Dr. Kolosváry Gábor emlékezete 308 — 309 Kertész P.: Dr. Papp Ferenc emlékezete 3x0 — 312 Nagy B.: Az ólom, cink, molibdén, bárium és fluor területi elterjedésének vizsgálata a velen- cei-hegységi gránit ásványaiban — Investigation of the areal distribution of lead, zinc, molybdene, bárium and fluorine in the minerals of the Velence Mountains granites . . 313 — 319 Juhász Á.:A Duna— Tisza köze mélységi magmás és metamorf képződményei — The crystalline rocks of the Danube— Tisza Interfluve 320—336 Bérezi I. : Az algyői felsőpannóniai homokkő üledékföldtani vizsgálata — Sedimentological researches of the Upper Pannonian sandstones of Algyő (SE Hungary) 337—350 Bércziné, Makk A. : A fazekas-hegyi felsőtriász Ammonoideák — Die obertriadischen Arnmo- noiden des Fazekas-Berges 351 — 367 Vitálisáé, Z i 1 a h y L.: Az Esztergomi-medence priabonai képződményeiről — Sut les forma- tions priaboniennes du Bassin de Esztergom 358 — 378 Rövid közlemények — KpaTKHe cooömeHHB — Notices D i e n e s I.: A Budaörs- 1. sz. mélyfúrás rétegsorának tagolása matematikai statisztikai mód- szer segítségével 379 — 381 Koreczné, L a k y I.: Nonion bogdanowiczi Voloshinova hazai előfordulása 382 — 383 Nagy B.— Szentes Gy.:Új antimonitelőfordulás a Mátrában — A new occurrence of antimonite in the Mátra Mountains 384 — 386 K n a u e r J. : Adat a csúszási barázdák tektonikai értékeléséhez 387 Hírek, ismertetések — CoOŐUieHHH pe3eH3Hil — Notices, revue bibliographique .. 388 — 391 Társulati ügyek — Aejia OÖllieCTBa — Affaires de la Société 392—401 FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EIOJUIETEHb BEHTEPCKOrO rEOJIOrHMECKOrO OEIRECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY XCIX. KÖTET 4. FÜZET FÖLDTANI KÖZLÖNY XCIX. kötet, 4. füzet, 105 oldal Budapest, 1969. október— december ÉRTEKEZÉSEK Földtani Közlöny, Bull. of thc Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 29J — 301 A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT SZEREPE A FÖLDTANI KUTATÁSBAN Elnöki megnyitó Dr. NEME CZ ERNŐ* Tisztelt Közgyűlés ! Társulatunk tisztikarának és választmányának három évre szóló megbízatása lejárt. Az alkalomhoz illő volna visszatekinteni most az elmúlt három esztendőre, sorjára venni az eredményeket, nem feledve azt sem, hogy nem mindent, vagy nem mindent úgy sikerült valóra váltanunk, ahogyan megválasztásunkkor képzeltük, szóval megvonni Társulatunk legutóbbi három évi működésének mérlegét. Ettől — szíves engedelmükkel — mégis némiképpen eltérő célt követnék s bár Társul atunkról akarok szólni, kevésbé az eseményeket leltározó értelemben, amit tavalyi közgyűlésünkön úgyis megtettem, mint inkább általánosabb keretek közé helyezve Tár- sulatunk szerepét -jövőjét illető gondolataimat. Az a vélemény, hogy az idő járása a mi életünk folyamán meggyorsult, annyira közhellyé vált, hogy nem tulajdonítunk neki fontosságához mért jelentőséget. Pedig a számok és minőségek rohamos változásának képében életünk állandóan jelenlevő való- sága, amely időről-időre arra késztet, hogy elgondolkozzunk arról, hová is tart a világ s benne a geológia, sőt közelebbről a magyar geológia ügye. Mindenekelőtt tekintsük az utóbbi fél évszázad számszerű változásait, mely jele és hordozója is mindazoknak a kérdéseknek, melyekkel meg kell birkóznunk. Az elmúlt hatvan év alatt a magyar geológusok száma — a társulati tagok számával mérve — 326-ról 1030-ra emelkedett. E növekedés helyes arányait akkor kapjuk, ha tekintetbe vesz- szük azt is, hogy az ország területe ugyanezen idő alatt közel harmadára csökkent. A növekedés még rohamosabb volt néhány más országban. Az Egyesült Államok- ban pl. a század elején mindössze 200 fő hivatásos geológus működött, míg 1967-ben számuk meghaladta a 15 000-t. A Szovjetunióban pedig egyenesen grandiózus volt a fejlődés, ahol külön geológiai minisztérium foglalkozik a földtan ügyeivel s mint két évvel ezelőtt egy, az Akadémián elhangzott előadáson magától a minisztertől hallottuk, a félmillió főt számláló földtani apparátus munkáját hatalmas gépkocsipark, sőt saját repülőflotta segíti elő. A felsorolt adatokból alighanem egész általánosan levonhatjuk azt a következte- tést, hogy a geológusok száma a század eleje óta gyorsabban növekedett a lakosságénál, amiből természetszerűen adódik az a kérdés is: vajon e számszerű növekedés arányban áll-e a geológusok nemzetgazdaság számára nyújtott teljesítményének növekedésével ? E kérdésre valószínűleg nincs pontos válasz, csupán becslés, amelynek eredménye orszá- gonként is eltér. Az a nagy ásványvagyon, mely a szovjet geológus kollégák munkája nyomán vált ismertté, lehet hogy arányban van számuk növekedésével, Amerikát illetően azonban N o 1 a n már kétségbe vonja ezt, nálunk pedig bizonnyal a geológusok számá- nak növekedése javára billen a mérleg. Ebből a megállapításból adódik az a következő kérdés, hogy ha a geológusok számának növekedése nem arányos gazdasági teljesítményük növekedésével, mi hát a motorja, vagy legalábbis oka a számszerű növekedésnek? Eltekintve az iskolapolitika időszakos ingadozásától, a kutatási hatékonyság csökkenésének vannak kikerülhetetlen objektív tényezői. Legfontosabb, hogy állandó területen egy adott kutatási koncepció alapján feltárható gazdasági értékek (pl. telepek) * Előadta a MFT 1969. III. 26-án tartott rendes közgyűlésén. 298 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet száma folytonosan és természetszerűen csökken s így a kutatók számának növekedésével nem növekszik az egy kutatóra eső teljesítmény nagysága. Ehhez járul, hogy a kezdeti egyszerű eszközökkel elérhető eredmények után a kutatásnak a tudomány egyre nagyobb specializáltabb fegyvertárát kell mozgósítania további eredmények elérésére, ami az erős specializálódás révén ismét csak a hatékonyság csökkenésének irányába hat. Mielőtt ezt a világviszonylatban eleven, s hozzáteszem: nemcsak a geológiát érintő kérdést tovább vizsgálnánk, álljunk meg egy pillanatra a hazai viszonyok áttekintése kedvéért. Magyarországon az ipari geológia személyi állománya a hazai szénhidrogénkuta- tások megindulásáig meglehetősen csekély volt. Nagyobb lendületet a fejlődés a felszaba- dulás után vett, amikor a diplomát nyert geológusok zöme az ipari geológia területén helyezkedett el de az itteni működés önálló hivatás jellege nehezen nyert polgárjogot a köztudatban. Tovább élt az a felfogás, hogy a geológus bármivel foglalkozzék is, mindig tudományos munkát folytat s az alkalmazott geológiai tevékenység sem az oktatásban, sem társadalmi vonatkozásban nem kapta meg az őt jogosan megillető erkölcsi elisme- rést. Úgy vélem ezen a helyzeten feltétlenül változtatni kell, el kell végezni a megfelelő átértékelést, hogy az ipari geológiai munka eredményei a tudományos kutatáséval ará- nyos elbírálás alá essenek. Ez annál méltányosabb mivel nálunk is és világszerte a tudo- mányos kutatás fő lendítője, anyagi és műszaki alapjának megteremtője, az ipari kuta- tásból fakadó gazdasági erő, amely nélkül a tudományos geológia számos ága nem érte volna el jelenlegi fejlettségi fokát. Visszatérve a hatékonyság csökkenésére vonatkozó gondolatmenetünkhöz, ezek után érthető, hogy ennek nálunk is okvetlenül csökkenni kellett, mivel a korszerű speciali- zálódás elengedhetetlenné tette a kutatók számának növekedését, de a terület, melyre működésük kiterjed, változatlan maradt. Másszóval ez azt jelenti, hogy az ország terü- letéhez mérten fölös kutatási kapacitással rendelkezünk, ha feladatainkat a hagyo- mányos értelemben fogjuk fel. Bár e megállapítás mellett világosan le kell szögezni azt a nyilvánvaló tényt is, hogy a geológusi tevékenység közgazdasági értéke ma is messze meghaladja a fenntartásához szükséges anyagi áldozatot, s így a geológusok fontos érték- teremtő tényezői gazdasági életünknek, ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy a szabad szellemi kapacitás felhasználására minden lehetőt meg kell tennünk. A következő lehetőségek adódnak : a tevékenység extenzív, intenzív és kombinált kiterjesztése. Az extenzív kiterjesztés annyit jelent, hogy a geológusok munkáját az ország határain kívül is felhasználjuk. Ezek a törekvések egyre erőteljesebbek s újabban a Geominko megalapításával szervezeti keretet is nyertek. E mellett nagy vállalatok maguk is érdekeltséget vállalnak külföldi kutatásban, úgyhogy kőolaj, bauxit, wolfram, réz stb. kutatások máris folyamatban vannak. A geológus-munka intenzív kiterjesztésén tevékenységünk, sokoldalúbb, szerte- ágazóbb és részben újonnan kidolgozandó földtani koncepción alapuló hazai felhaszná- lását értjük. Ez a lehetőség mostani helyzetünkben sokkal kézenfekvőbb és ezért rövid és hosszabb távot tekintve alaposan kell foglalkoznunk vele. Ezen a téren bátran ki kell lépnünk a geológusi hivatás felfogásának mai szűkebb keretéből és kijelentenünk, hogy mindazok az értékek, melyek földünk felszínén és mé- lyebb szintjeiben a szervetlen nyersanyagok, a tájértékek hasznosításából fakadnak, a geológus közreműködését és gondozását igénylik. Ez a feladat sokkal átfogóbb és nagyobb hozzáértést kíván, semmint első tekin- tetre liinnők. Abból a szempontból kell ugyanis felfognunk, hogy a világ, amelyben élünk, napról-napra kisebbé válik s benne bármelyik csoport tevékenysége óhatatlanul érinti a többiekét is s a kapcsolatok e láncolatának figyelembevételét senki sem mellőz- heti, aki azt kívánja, hogy hivatásunk az egész társadalom számára hasznos és elismert legyen. Néhány fő munkálkodási területet inkább csak példaként említek fel: Az ipari nyersanyagkutatást, mint az alkalmazott geológia legrégibb és klasszikus területét egyre átfogóbban és nem csupán szakmai, hanem társadalmi kérdésként — az ország nyersanyaggal való ellátása szempontjából — kell kezelni. Ebbe beleillik, hogy folytatódjanak a színesfémkutatások a jelenleg reménybeli területeken éppúgy, mint az, hogy a fedett területeken alaposan kidolgozott földtani elképzelés alapján új lehetősé- geket vizsgáljunk meg. Ugyancsak e tevékenység másik oldala kell hogy legyen a jelenleg ismert olyan földtani készletek hasznosíthatóságának megoldása, melyek nem ütik meg minden tekintetben az ipari alkalmazhatóság kritériumát. Gondoljunk az e kategóriába eső közel 100 millió tonnányi bauxitkészletre, a finomkerámiai nyersanyagok nemesítésének prob- Neme ez: A MFT szerepe a földtani kutatásban 299 léniájára, továbbá azokra a változatos anyagokra, melyek rendkívül fejletlen építőanyag- iparunkat segíthetnék a korszerű fejlődés útjára. Nem eshet ki látókörünkből az sem, hogy a technika egyre több speciális nyersanyagot igényel (pl. európium) s nincs kellőleg kiaknázva az sem, hogy bizonyos természeti képződmények sajátos kvalitásokat kép- mseinek s ezzel egyedülálló ipari hasznosíthatóság megy veszendőbe. A nyersanyagellátás ilyen szempontból való felfogása természetesen feltételezi a határterületek művelését, ahol különböző szakemberek egymás kölcsönös hasznára működhetnének. Sajnos, jelenleg hiányzik az az összerendező tevékenység, amely a geológusnak a konkrét probléma fél- kvalitatív, multivariábilis megközelítési eljárását összekapcsolná, a kísérletekre alapozó mérnök vagy laboratóriumi vizsgálatokra támaszkodó kémikus biztonságos probléma- kezelésével. Ezen a téren azonban sürgősen lépnünk kell előre, mert ellenkező esetben félő, hogy eljön az idő, amikor az „általános” geológus kívül reked a problémák e hatal- mas körén. Mindezekhez csatlakozik a nyersanyagprognózisok elkészítése, a technológiai fejlődés nyomonkövetésével minőség szerinti nyilvántartása, amely a kapcsolódó ipar nagy beruházási értéke miatt nagy felelősséget ró a geológusra. E kérdés megoldásában is szélesíteni kell a geológia szerepét. Nálunk az ipar nyersanyagszükséglete csak részben fedezhető hazai forrásokból, de logikusnak látszik, hogy a magyar geológia külhoni tevékenysége a hazai nyersanyagellátás célkitűzéseinek legyen alárendelve. Az ezen túlmenő nyersanyagbeszerzés tekintetében pedig szaktaná- csaival segítse külkereskedelmi apparátusunkat. Itt ti. éppen úgy kell szakmai szempon- tokat érvényesíteni, mintha hazai nyersanyagokról lenne szó s amelynek elhanyagolása iparunkat időről-időre nagy nehézségek és veszteségek elé állítja. Egy másik hatalmas és viszonylag még sok lehetőséget kínáló működési terület a földhasznosítás általános és komplex problémájában való hatékony közreműködés. E téren ma közlekedési, általános, vízépítési, városépítő mérnökök, mezőgazdasági mérnökök tevékenykednek, akik azonban munkálkodásuk színhelyét, bár bonyolult domborzatú, de végeredményben elvont két dimenziós felületként tekintik. Azt, ami ebből a szemléletből hiányzik, a geológus tudja nyújtani, tárgyának általános szemléleté- ből következőleg: a háromdimenziós látásmódot a földi térszínen, s azt a nézőpontot, hogy a föld felületén folytonos változások láncolatával minden természeti jelenség egy dinamikus, bár el nem érhető egyensúly felé törekszik. Hogy számára a természet nem statikus rendszer, egy példa világíthatja meg: a mérnök az eróziót meg akarja szüntetni a geológus azonban tudja, hogy az erózió általános természeti folyamat, mely nem szüntethető meg, hanem ilyen vagy olyan célnak alárendelten módosítható. Ennek folytán fokozni kell érdekeltségünket főleg mémökföldtani, vízföldtani és mezőgazdasági vonatkozásban, amely szakmai tevékenység jelentősége társadalmi szempontból a természeti háttér előnyös adottságai kiaknázása, a kedvezőtlenekből fakadó kár megelőzése, vagy általában a természeti miliő javítása. Mindez ha részleteire bontjuk fel, oly nagy feladat, melynek ellátása hosszú időre nemcsak a fölös szellemi erők működtetését, hanem társadalmi nézőpontot tekintve rendkívül eredményes működte- tését is jelenthetné. A Központi Földtani Hivatal a tennivalókat felmérte s több téren már a kezde- ményező lépést is megtette. így a geológia mezőgazdasági célzatú felhasználására magas szinten megtörténtek az első problémafelvetések. A területi földtani szolgálat meg- szervezésére vonatkozó elgondolás szintén a közeljövőben néhány helyen már megvaló- sult. Ennek éppen az a lényege, hogy az előbbiekben vázolt és geológusi közreműködést igénylő helyi műszaki problémák gazdájává, gondozójává és megoldójává váljék. Szeret- ném felhívni a figyelmet e helyen is arra, hogy minden rendelkezésre álló erővel segítsük elő, e szervezetek minél jobb munkáját, hogy mielőbb elfogadtathassák magukat a helyi állami és gazdasági vezetőkkel, hogy nyilvánvalóan igazolhassák működésük hasznos, sőt nélkülözhetetlen voltát. És most áttérek arra, hogy milyen tervek, elgondolások alakultak ki vagy vannak kialakulóban a tekintetben, hogy Társulatunk mi módon veheti ki részét a gyakorlati geológiai tevékenység fejlesztéséből. A hagyományos gyakorlati munka, ma jól szervezett vállalatok keretei között folyik, melyekben a geológia szerepének elismerése az utóbbi két -három évben örven- detesen megjavult. Különösen kiemelem az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztöt, mely vállalaton belül nemcsak jelentős és magas színvonalú kutatóegyüttesek alakultak ki, hanem a geológusok és a geológia vállalaton belüli szervezeti elhelyezése is tükrözi a geológia megnövekedett szerepének elismerését. Az ipari geológia művelése e vállalatok esetében tehát jó kezekben van. A Társulat szerepe itt elsősorban azoknak az alkalmak- nak biztosítása, melyeken az ipari geológia egy-egy ágának elméleti és gyakorlati kér- 300 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet déseit részletesen és időről-időre összefoglalóan is áttekinthetjük, a szerzett tapaszta- latokat szakmai közkinccsé tehetjük. Társulatunk az elmúlt három évben e munka érdekében jelentős és mondhatjuk nem eredménytelen erőfeszítéseket tett. Az erők nagyobb összpontosítására lesz szükség azokban a témakörökben, ame- lyekben tevékenységünket most kívánjuk kiterjeszteni s amelynek közvetlen gazdája a Központi Földtani Hivatal. Úgy véljük, a Hivatal elnökével teljes egyetértésben, hogy e kérdések helyes kidolgozása már a tervezési stádiumban a szakmai társadalom véle- ményének kikérését, majd a megvalósulás periódusába jutva annak teljes támogatását igényli. A tapasztalatok sokasága igazolja, hogy szabadon és önkéntesen vállalt társa- dalmi munka elengedhetetlen egy-egy szakmai akció sikeres vezetéséhez, melyet a csupán hivatali ügyvitel nem tud megfelelő módon biztosítani. Ezt felismerve, a Központi Földtani Hivatal elnöke máris néhány fontos akció lényeges tartalmi vonatkozásainak meghatározására kérte fel Társulatunkat s ezt a kialakuló szerves kapcsolatot a Magyarhoni Földtani Társulat és a Központi Földtani Hivatal között a jövőben nemcsak ápolni, hanem minden eszközzel előmozdítani és gyümölcsözővé kell tenni. Az eddigiekben különösen nagy súlyt helyeztem az alkalmazott geológia jelenlegi problémáira, amit az is indokol, hogy ezen a téren a kérdések gyorsan érnek be s egy- hamar döntenünk kell a legközelebbi teendők ügyében. Az ipari s általában az alkalma- zott geológia helyzetét önálló, a mérnöki hivatáséhoz fogható jellegét mind a szakmai körökben, mind pedig a társadalom felé tisztázni kell, főleg azokon a helyeken, ahol e szakemberek képzése és alkalmazása bonyolódik. Ugyanakkor nem hagyhatjuk említés nélkül, bár ezúttal nem kívánok túlzottan a" részletekbe bocsátkozni. Társulatunknak a tudományos munka előmozdításában ját- szott szerepét sem. Úgy látszik, ezen a téren is továbbfejlesztett felfogásnak kell majd egyre inkább érvényesülnie. A fő kérdés itt az, hogy a magyar geológiai tudományos kutatás erőit milyen arányban ossza meg a kimondottan alapkutatás és célkutatás között, mely utóbbi alatt a gyakorlati kutatások elvi alapjainak tisztázását és megalapo- zását értjük. Ez a kérdés ismét nem csupán a geológiában, hanem az egyetemes magyar tudomány előtt is felmerült, annak a körülménynek hatására, hogy országunk sem területre, sem a lakosság számára és gazdasági erőforrásaira nézve nem üti meg azt a nagyságot, amely a kimondottan alapkutatás számára optimális volna. Az igazi alapkutatások méretei ma a geológiában legalább félkontinensre terjednek ki, a kis területen végzett megfigyelések önmagukban túlságosan lokálisak ahhoz, hogy belőlük általános következtetéseket vonhassunk le. Ezzel nem akarom azt állítani, mintha nálunk alapkutatást egyáltalán nem lehetne végezni, de alapjában véve a nálunk folyó ilyen irányt! munka zöme általános elvek aplikációja hazai esetekre vonatkoztatva. Kétségtelen, hogy a mai helyzetben a célkutatásokat lenne helyes tudatosan előtérbe állítani, éppen azoknak a fontos kérdéseknek tudományos felderítését, melyek a kapcsolódó tudományágak felé határmesgyén helyezkednek el. Bár e téren kevés a hazai tradíció, viszonylag gyors haladást érhetnénk el, ha a szépen kialakult és mondhatni korszerűen felszerelt egyetemi intézményeket és tanszékeket is maradéktalanul bevon- nánk e feladat elvégzésébe. Helyes lenne eme intézetekben a személyi adottságok figye- lembevételével megfelelő és szükséges kutatási profilokat kialakítani és főleg az ütőképes szerződéses munkák révén a kívánt szakmai irányokba gyorsan előrelépni. Elképzelhető, hogy e programban nemcsak az egyetemek meglevő és csekély oktatói létszámára, hanem meghatározott feladatra időlegesen ideirányított és a szerződéses kutatás keretében dolgozó kollégákból alakított csoportokra építenénk s egészséges állandó cserét hoznánk létre az egyetemi kutatóintézetek és külső munkatársak között. Egy ilyen jól átgondolt és kidolgozott program egyaránt szolgálhatná a földtani szakemberek, a szakma és a társadalom érdekét. További, a tudomány és Társulatunk szervezeti felépítését is egyaránt érintő kérdés, a geológia nagyfokú specializálódása. Tudományos értelemben a geológiai kutatás fő célja a föld felszínén és mélyében lejátszódó folyamatok minél tökéletesebb megértése, e folyamatokban ható erők, tényezők és azok összefüggéseinek felismerése. Mivel a geo- lógia összetettebb, mint a biológián kívüli többi természettudomány, nagy súlyt kellene helyezni arra, hogy az egzakt természettudományok alapelvei oly világosan érvényesül- jenek a kaotikus jelenséghalmaz rendszerezésében és tudományos vizsgálatában, arneny- nyire az csak lehetséges. A nagyfokú összetettség azonban már korán odavezetett és nem is csodálható, hogy a geológusok hajlottak a specializálódásra s így a föld tanulmányozása helyett az ásványokat, kőzeteket, telepeket, kőolajat, kőszenet, rétegeket, fossziliákat, szerkezete- ket, 'vulkánokat, eróziót, a föld fizikáját és kémiáját stb. tanulmányozzák. Az volt a N e m e c z: A M FT szerepe a földtani kutatásban 301 kutatók felfogása, és sok tekintetben ma is az, hogy maradandó és konkrét igazságot elsősorban a részletekben lehet megragadni s valóban a tárgy terjedelme már rég meg- haladja egy ember felfogó és szellemi teljesítőképességét. Vitathatatlan, hogy érdemleges kutatómunka csak szííkreszabott témakörben folytatható s ennek a felismerésnek felel meg Társiüatunk szakosztályi szervezeti felépítése is. Bár egyesek a hagyomány oldaláról tekintve bírálják ezt a helyzetet, ha alaposabban átgondoljuk a kérdést, nem tehetünk mást, minthogy a hazai geológiai kutatás egész területét megfelelően kialakított szak- osztályokkal fedjük le. Nem kétséges azonban az sem, hogy tudományos működésünknek ez a szervezeti felépítése engedmény szellemi képességeink véges voltának és hogy a gyarlóságból ne csináljunk erényt, rá kell mutatnunk e helyzet fonákságára is. A specializálódás már odáig jutott, hogy a geológia egyes szűk területeit művelő kutatók szinte fel sem tudják venni egymással a szakmai kapcsolatot, vagyis a részletekben való munkálkodás során szem elől tévesztik az Egészet és ez alighanem ugyanolyan károssá válik majd, mintha csak banális általánosságokban gondolkodnának. A geológia, mint minden tudomány, a fejlődés útját járja. Az első fázisban az adat- gyűjtés és megfigyelés dominál, a másodikban az analízis és elméletek felállítása, míg a most beköszöntő harmadik fázisban az interpretáció és tudományos előrejóslás fog dominálni. Ez azonban feltételezi az egész szemelőtt tartását akkor is, amikor a részle- tekről vitatkozunk s úgy vélem a fejlődésnek eme irányát óvatosan bár, csak a már lehet- séges módon, de támogatnunk kell. A tudományos kutatás érdeke, ezt kívánja, épp úgy mint az az általános óhaj, hogy a geológiát mint az egészre tekintő és annak szempont- jaira figyelni képes tudományt, ahol csak lehetséges és annak helye van, az egész társa- dalom számára hatékony és hasznos tényezővé tehessük. Tisztelt Közgyűlés ! Ezek a kérdések foglalkoztatták elsősorban Társulatunk vezetőségét az elmúlt periódusban és több vonatkozásban tettünk lépéseket, akciókat, rendezvényeket szer- veztünk, melyek fentebbi célkitűzéseinket szolgálták. Szakosztályaink vezetőségei, ide számítva természetesen a Területi Szakosztályokat is, nagy aktivitásokat fejtettek ki a helyzetfelmérésben, az irányvonal kialakításában és kezdeményezéseikkelTársulatunk történetében elévülhetetlen érdemeket szereztek. Elvégezték a folyamatos munkának e három évre eső részét, tudományszakuk korszerű formálását, körülményekhez való alkalmazását. A munka nincs és nem is lehet befejezve, sőt azt kell mondanunk, hogy talán egy sokkal intenzívebb időszak áll előttünk. Amidőn most megköszönöm Választmányunknak, Szakosztályaink Vezetőségei- nek és minden aktív tagunknak az elmúlt három évben kifejtett áldozatkész tevékeny- ségét s amikor a Társulat nevében köszönetét mondok a Magyar Tudományos Akadémia Föld- és Bányászati Osztálya, a Központi Földtani Hivatal, a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetsége vezetőségének, s nagyvállalataink vezetőinek mun- kánkhoz nyújtott értékes támogatásáért, nem kételkedem abban, hogy a jól összefogott céltudatos munka, mely az egyeztetett véleményeken alapuló egységes végrehajtásban nyilvánul majd meg, hagyományainkra támaszkodó új fejezetet fog nyitni tudományunk tartalmi mélyülésében és társadalmi megbecsülésében egyaránt. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 302 — 304, DR. KERTAI GYÖRGY EMLÉKEZETE (1912—1968) Dr. D A N K VIKTOR* Fájdalmasan hatalmas veszteség érte a magyar geotudományok művelőinek társadalmát. 1968. május 11-én hosszas betegség után, de mégis váratlanul elhunyt dr. K e r t a i György olajgeológus, a MTA levelező tagja, a Központi Földtani Hivatal elnöke, c. egyetemi tanár, a ,,Kossuth-díj”, a Munkaérdemrend arany fokozatának ki- tüntetettje, számos tudományos, társadalmi funkció aktív művelője, valamennyiünk ^megbecsült , elismert szaktársa, kollégája. Az emlékezés krónikása nehéz feladatra vállalkozott aimak ellenére, hogy mint volt tanítványa, beosztott munkatársa, helyettese, hosszú éveken át testközelben műkö- dött szaktársa, alaposan ismerte őt. Tudatában van annak, hogy e széles skálájú egyéniség tevékenységének méltatása csak halvány árnyéka lehet a való-múltnak, csak ldsérlet arra, hogy az emlékezés ecsetjét élő hagyatékú, közös élményeink festékébe mártva, a portréjához szükséges színeket e nekrológ palettáján kikeverje. A búcsúra telik csupán. A magyar földtan, a kőolajipar kimagasló tudású mun- kásától, az olaj geológustól búcsúzunk, aki emberi, tudósi vonatkozásában egyaránt megjárta a félelmetes mélységeket és szédítő magasságokat, szüntelen nagyobb teljesít- ményekre sarkallva fizikumát, egyre csak előre törve az ismeretlenbe. Budapesten 1912. augusztus 22.-én született gyógyszerész-házaspár egyetlen fiaként. Középiskoláit, egyetemi tanulmányait ugyanitt végezte. 1935-ben okleveles természetrajz-vegytan szakos tanári és ásvány-kőzettanból egyetemi doktori diplomát szerzett egyhangú, summa cum laüde minősítéssel. A nagy igyekezet, a feszült akami- vágvás hirtelen zsákutcába torkollik: két évig állástalan, alkalmi munkákból él. Ezidő- tájt figyelme az ércgeológia, genetika és kristályoptika tárgyköre felé fordult. 1937 őszén mélyfúrási geológus a Standard Oil magyarországi koncessziós vállalatánál — a későbbi MAÖRT-nál. Szakmai és emberi sorsa ettől kezdve együtt alakult a magyar kőolaj- iparéval, melyből tevékeny és hatékony részt vállalt. 1942-ben a Dunántúlon kerületi főgeológus-helyettesként már a kutatási irányítás apparátusában dolgozott. 1944-ben elbocsátották, de a kőolajtároló kőzetek vizsgálata terén Magyarországon egyedülálló ismeretei miatt munkaszolgálatosként ugyanott igénybe vették szaktevékenységét. Elhangzott a MFT 1969. III. 26-i tisztújító közgyűlésén. D a n k : dr. Kertai György emlékezete 303 Ez azonban még nem volt a mélypont, mert később, még ugyanez évben, német fogoly- ként a sopronbánfalvai táborba került és ott érte a felszabadulás, amikor az emberi- szakmai süllyesztőből visszakerült az olajiparba. 1948-ban kerületi főgeológus Nagykani- zsán a MAORT kötelékében, majd az olajipar állami kezelésbevétele után kidolgozta a kutatási és termelésgeológiai intézkedési tervet, alapját az újrendszerű tevékenységnek, melyből az olajipari dolgozók a kutatások eredményességének és a termelésnek növeke- dését várták — és bizakodásukban nem csalódtak ! Részt vett a 3 éves terv kidolgozásá- ban. 1947-től szinte haláláig a kőolajföldtant tanította az egyetemeken (Szeged, Buda- pest). 1951-ben Budapestre helyezték a minisztérium olajipari főgeológusakéut. Az addig is pezsgő élete ettől kezdve rohamosan gyorsul és csakhamar tértölelő, folyamatos haladássá válna az alkotó férfikorba torkollva, de minduntalan zavaró mozzanatok törik meg a lendületet és a rengeteg-sok emberrel foglalkozás fárasztó művészete is sokat emészt energiájából. 1954-től az egységes magyar olajipar műszaki vezetője lett. Ezekben az időkben tempója már rohanó, sőt száguldó ! Kudarcok és sikerek, felelősségrevonás és kitüntetések váltakozásából fakadó szüntelen különböző előjelű stressz hatások rajta sem múltak el nyomtalanul, tetézve a kutatások természetéből fakadó idegölő bizony- talansági tényezővel. És 1956 őt is megfosztotta egzisztenciájától. Ebből a kavalkádból ma már csak a kincsehi-lendvaújfalui-nagylengyeli, Görgeteg-babócsai-szénhidrogéntelepek feltárása a „Kiváló dolgozó” (1949), a „Munkaérdemrend” ezüst fokozata (1952), „Kossuth-díj” ( z953) . „Magyar Munkaérdemrend” (1955) kitüntetések a kellemes emlékek. 1957-től a Kőolajipari Tröszt kutatási főosztályvezetője, 1963-tól az Országos Kőolaj- és Gáz- ipari Tröszt kutatási vezérigazgatóhelyetteseként vezette az ország területén a kőolaj- és földgázkutatásokat. Irányításával kidolgozott koncepciók alapján került sor a Nagy- Alföld jelentős szénhidrogén-előfordulásainak feltárására és a földgázkhics különösen jelentős növelésére (Battonya, Pusztaföldvár, Hajdúszoboszló, Kunmadaras), melyek megváltoztatták az egész magyar energiastruktúrát és lehetővé tették a nagyarányú gázprogramnak kidolgozását és megvalósítását. Irányítása alatt a magyar kőolaj és föld- gázterületek száma 7-ről 54-re emelkedett. 1964. július i-i hatállyal kinevezték a Központi Földtani Hivatal elnökének, ahová dinamikus egyénisége új atmoszférát vitt, és ahol elképzelései már kezdtek valóra válni, amikor betegágynak esett 1965-ben, miután szívós természetével, hallatlan akarni tudásával szívinfaretussal végig abszolvált egy nemzetközi geológiai vándorgyűlést és a második inf arctus Bulgáriában KGST-tárgyalások közben kötötte helyhez egy évre rá. Azóta is bejárt dolgozni szinte az utolsó lehelletéig szolgálta a magyar föld természeti kincseinek kutatását. 1966-ban a „Munkaérdemrend” arany fokozatát kapta munkássága általános elismeréséül. Élete a tudomány és termelés, az elmélet és gyakorlat szerves összefonódott - ságának ragyogó bizonyítéka. Fő művében elsőként mutatott rá a magyar medence- alakulatok megismerésének, kutatásának szükségességére és perspektivitására tudomá- nyos megalapozottsággal. Erőteljesen szorgalmazta a korábban kilátástalannak ítélt alföldi kutatásokat. Tudományos megalapozottságának bizonyítékai: 1947-ben egyetemi magántanári habilitációja, 1952-ben a föld és ásványtani tudományok kandidátusa, 1962-ben akadémiai doktor, 1963-tól c. egyetemi tanár, 1965-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Emellett kiemelkedő társadalmi tevékenységként 1960 — 1966. években a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke, alelnöke a Magyar Tudományos Aka- démia Földtani Szakbizottságának, elnöke a Kőolaj-Földgáz és Vízbányászati Szakbizott- ságának. Felelős gazdasági beosztások mellett csak az eredmények egyre sűrűsödő mér- földkövekként jelzik, regisztrálják életritmusát, mely valójában két végén meggyújtott fáklyához volt hasonló. Mi munkatársai, barátai, elvtársai valamennyien láttuk ezt a fokozott égést, ezt a roppant tempót, s azt a hallatlan akaratot, amely a gyengülő fizi- kumot rövid szárra véve úgy sarkantyúba kapta, hogy súlyos betegen is átlagon felüli teljesítményekre kényszerítette. Láttuk, tudtuk és nem volt módunkban megváltoztatni. Sokszor felötlött bennünk, s most ismét e több embernek szabott életsomma elsorolásnál a kérdés: vajon nem lehetett volna másként? Nem juthatott volna Neki is osztályrészül a hosszú tevékeny, alkotó életszakasz deltájában a bölcs szemlélődés, a kész alkotásban gyönyörködés öröme? Nem! Mert ez volt az ára annak, hogy már fiatalon is jelentős természettudományi összefüggéseket ismert fel a kőolajföldtan vonatkozásában, a hazai felhalmozódások lehetőségeinek vizsgálata során. Elsőként mutatott rá a pliocén márgák anyakőzet jellegére és ezzel az alföldi kutatások elméleti alapjait adta. A szénhidrogén- telepek egyértelmű rendszerezése, új nomenklatúrája nemzetközileg is nagy elismerést aratott. Vizsgálatait, tanításait a folyamatos nemzetközi világszínvonal fémjelezte. Mindenkor a segédtudományok korszerű eredményeire támaszkodva alkotott. A magyar geofizika felvirágoztatásában a felszíni szeizmikus berendezések építése terén 304 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet csakúgy, mint a karottázs-műszerek gyártásának, fejlesztésének hathatós előmozdítója volt. Elsőizben dolgozta ki Magyarországon a lehetséges szénhidrogénkészletekre vonat- kozó számításokat, mely ugyanúgy, mint „Kőolajföldtana” alapvető forrás. Közismert volt magasfokú általános műveltségéről, mely megmentette az egysíkú szakemberréválás veszélyétől, termékenvítően hatott szakmai tevékenységére és országos viszonylatban egyik legműveltebb tudósunkká avatta. Szerette a természettudományokat a leíró növénytantól az atomfizikáig, a művészeteket, prózát-verset egyaránt, modemet és klasszikust, rajongott a képzőművészetekért, hazai és külföldi útjairól készült dia- pozitív gyűjteménye magasfokú tárlatvezetéssel, szakavatott művészeti idegenvezetéssel egyenértékű, és szinte rejtélyes, mikor volt ideje színházba járni, filmeket nézni. Mindezek mellett igazán nem juthatott ideje, módja a fizikuma számára szükséges nyugalom, szabad idő biztosítására. Életműve így is maradandó, kerek egész. Halálával a magyar olajipar nagy alakja, a hazai olajgeológiai iskola alapítója szállt sírba. Élete, munkássága ragyogó példája az egész magyar tudós, műszaki értelmiségnek. A Központi Földtani Hivatal, a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, a Magyarhoni Földtani Társulat saját halottjaként 1968. május 17-én a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára. A ravatalnál dr. Lévárdi Ferenc okleveles bányamérnök, a műszaki tudo- mányok kandidátusa, nehézipari miniszter a tárca nevében, dr. Szádeczky Kar- dos s Elemér geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja, az MTA Geokémiai Intézetének vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében, Morvái Gusztáv ok- leveles geológusmémök, a Központi Földtani Hivatal nevében, dr. D a 11 k Viktor ok- leveles geológus, a műszaki tudományok kandidátusa, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt kutatási- és termelési főgeológusa, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt dolgozói nevében méltatta az elhunyt érdemeit és vett búcsút, a sírnál pedig dr. K r i v á n Pál okleveles geológus, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa, egyetemi docens, a Magyarhoni Földtani Társulat főtitkára, a Társulat nevében mondott gyászbeszédében tohnácsolta a geotudományok hazai és külföldi képviselőinek nevében az utolsó tisztelet- adást. Delegációval képviseltették magukat a jugoszláv, csehszlovák és lengyel földtani szervezetek. Tudományos, gazdasággeológiai tevékenységét nyomtatásban megjelent munkái (értekezés, könyv, egyetemi jegyzet, világkongresszusi előadás) és száznál több hasonló értékű ipari jellegű, gyakorlati célkitűzéseket kiteljesítő kézirat rögzíti. Élete utolsó sza- kaszában a földgázfajták (szénhidrogén, széndioxid) előfordulásai, keletkezési, migrációs törvényszerűségeivel foglalkozott és erre vonatkozó megállapításai időtállóak. Szenve- délyét, a tanítást, utódnevelést utolsó napjaiban is lelkes odaadással művelte. Ragyogó stílusú, lebilincselő előadásait, vizsgálódásainak újabb eredményeivel, a világirodalom legfrissebb adataival fűszerezte. Könyve, „Kőolajföldtana” sajnos befejezetlen maradt. Földtani Közlöny, Bull. of thc Hungárián Gcol. Soc. ( 1969 ) 99. 305 — J07 ia 11 í t t 1 DR. VÉRTES LÁSZLÓ EMLÉKEZETE (1914—1968) DR. TASNÁDI-KUBACSKA ANDRÁS* Nemes hagyomány a Magyarhoni Földtani Társulat közgyűlésén az év halottjaitól elbúcsúzni. Méltatni életüket, tudományos pályafutásukat és kutatómunkájuk legfonto- sabb eredményeit. , Vértes László barátomra és egykori munkatársamra szeretnék emlékezni. Úgy gondolom, nem is merészkedhetem többre. Egyszer majd bizonyára sor kerül a meg- felelő életrajzi méltatásra, amikor a tudós életét és munkájának eredményeit arra méltó igyekezettel és terjedelemben állítják az utókor elé. Egy napon — szükségszerűen — el kell következnie ennek, s addig az utolsó évtizedek, — vagy úgy is fogalmazhatnám: az egész magyar ősemberkutatás egyik legjobb, legelső tudósának adózunk az eljövendő életrajzzal. Akkor, évek patinájával bevonva, bizonyára titokzatosan kel életre minden és mindenki, aki sorsával egybekapcsolódott. Ezt a sorsot gyakran nehéz esztendők árnyékolták. Mindenki tudott erről, aki baráti körében élt. Nem volt hétköznapi ember. Sok dolgát nem lehet a szokásos mérték- kel mérni. Édeskeveset törődött a mások véleményével. Ilyen volt indulása is. Mint kezdő, nem főiskolai tanulmányok elvégzése után érkezett arra a tudományterületre, ahol — jó néhány évvel különböző bolyongásai útvesztőjéből kijutva — megállapodott. Úgy érezte, nem vonzza a halott elődök tiszteletre méltó dicsősége, sem az a ha- i gyományos kutatási módszer, amit az előző évtizedek állandósítottak. Azon a nézeten v°lt. bogy az ősemberkutatás ma szükségszerűen más utakra tér. Egy-egy lelet, felásott terület, vagy csapat ősember évszázezredes tanyahelye egészen más irányú érdeklődést keltett benne, mint amit az irodalom és a múzeum megszokott pantheonja sugárzott feléje. Egyszóval a maga sajátos útján indult neki annak az ősvilágnak, amelyet azután számunkra felfedezett, kutatott és bámulatos ambícióval keresztül-kasul járt. Eközben a nehéz életút egyidőre mintha napsugarasabbá vált volna. Megszülettek az első eredmények, létrejöttek kora legjobb szakembereivel az első kapcsolatok. Említsük meg O a k 1 e y-t a British Museumból, a franciák világhírű szakemberét, a bordeauxi Elhangzott a MFT tisztújító közgyűlésén 1969. III. 26-án. 306 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet B o r d e-t, az amerikai Howel 1-t, az indiai L a 1-t, az afrikai olduvai világhírű lelő- helyek ásatóját: ieakey-t, a mi népszerűsítő irodalmunkból is jól ismert Koe- nigswal d-ot és a dél-afrikai leletek kitűnő szakértőjét, T o b i a s-t. Néhány név csu- pán, de a szakemberek bizonyára tudják, mit jelentett Vértesnek ez a személyes érint- kezés. Legtöbbjük Vértesszőlősön is járt, s ott folyt le a kor színvonalán egy-egy olyan eszmecsere, aminőt évtizedekben egyszer-egyszer folytatnak egy-egy világraszóló lelet fölött a helyszínen a szakemberek. De segítségére volt a Wenner-Gren Foundation is, amely ugyan Amerikában székel, de a szomszédos Ausztriában is tart fenn központot. Amikor Vértes Lászlót támogatni kezdték, hazánk fia, Fejős Pál, a húszas-harmin- cas évek kitűnő filmrendezője és vállalkozója volt az alapítvány főtitkára, aki eleinte maga is foglalkozott természettudománnyal, hiszen ő készítette az első filmet a komodo- szigeti óriás Varánuszokról. V é r t e s L- benne kutatásaihoz rokoniélekre talált. A Wen- [ ner-Gren alapítvány támogatásával jutott Észak- Amerikába, ahol többek között látta j a kínai Sinanthropus első gipszmásolatait. Tudjuk, hogy az eredeti koponyamaradványok , az első világháború idején elpusztultak. Ennek az alapítványnak a pénzén jutott Vér- tes L. Afrikába, Indiába, s ennek köszönhette franciaországi gyümölcsöző tanulmány- út j át is. A kezdeti lendülethez esztendők folyamán felzárkózott a szívós kitartás, munká- ban és tanulásban. Tervek születtek lázongó agyában és volt ereje végre is hajtani azokat. Türelmetlenségében akárhányszor maga tervezte, sőt kivitelezte kiállításainak gépi berendezéseit. Rendkívüli , .ásatással” kezdte tudományos inaséveit. A solymári barlang mélysé- I gei fölött egy szál kötélen függve csákányozta a kürtő üregébe szorult vörös agy agkitöltést, hogy a páratlan tudományos értékű csontmaradványokat megmentse. Öreg pártfogójá- val, K a d i c Ottokárral lakott hetekig egy deszka kalibában, ahol a hegytetőn alig volt mit enniök a második világháború egyébként is szűkös napjaiban, s kegyetlenül fáztak a fűtetlen bagolytanyán. Itt került közelebbi viszonyba a földtannal és az őslénytannal s amikor meglátogattam, nem panaszkodott, a környező világtól elzárkózottsága jelentette számára az életet. 1945. után munkahelye már a Természettudományi Múzeum. Szakmunkásságát itt az istállóskői óriási ősemberi tűzhely kiemelésével kezdte. Azután soron következett a Természettudományi Múzeum fejlődéstani kiállítása, majd az első biológiai Vándor- kiállítás, amelyet az államelnök nyitott meg és indított útjára. Azután jött a szakmai bemutatás igazi erőpróbája, az ősrégészet ősembertani nagy termének tervezése és meg- alkotása. Végül Vértesszőlős szabadtéri múzeumának megteremtése, ahol még egyszer megmutatta, hogy a tudós, ha kell, csákánnyal és vakolókanállal is megállja helyét | munkásai között, hogy siettesse és fedél alá segítse azt a művét, amely — ma tudjuk — élete utolsó nagy tette volt. Aki látta azt a nagy elevenséget, amely csodálatos lelket varázsolt környezetébe ásatás közben, az az átélt órák napsugaras emlékével távozott I köréből. Voltak ellenségei, — kinek nincsenek — de többen voltak barátai. Nekem 1945 után, a Nemzeti Múzeum újjáépítésében kitűnő segítő társam volt. Bátor, szókimondó, ötletes és mindig minden igaz munkára szellemben és fizikai erővel kész. Sokat köszön- hettem neki. Amikor helyesnek látszott, rábíztuk egy időre a Nemzeti Múzeum földtani- és őslénytani tárának vezetését is. Ezután tért rá ősrégészeti kutatásaira. Kérésünkre ő vette át az Állami Földtani Intézet világhírű ősemberanyagát s teremtette meg a Nem- zeti Múzeumban az egységes ősemberi eszközgyűjteményt. Nem volt ez csekélység. 1919- ben Kormos Tivadar és Lambrecht Kálmán hiába próbálkoztak a terv meg- valósításával. Csak később, 1945 után, S z a 1 a i Tibor igazgatósága idején sikerült Vértesnek a két gyűjtemény egy esítése, amikor S z a 1 a i T. modern tudományszemlélete tette lehetővé a dolgot. így indult el jó irányban Vértes L. a gyűjtemény alapvetésével az ősember- kutatás nagy és fárasztó útján. Ez a munka ennek a tudománynak idehaza a feltámadását 1 jelentette, s oly fordulatokban bővelkedett, mint jó tollal megírt izgalmas regényé. A jó toll különben az ő kezéből sem hiányzott. Jó fantáziája volt és olykor magasan repült az átlag emberi gondolkodás baromfiudvarai felett. Emlékezzünk a „Medve em- berek krónikája” című, remekbe írt könyvére, amelyet a Gondolat Kiadó részben az ő pompás karikatúráival illusztrált. Másik, ennél is parázslóbb írása: „A kavicsösvényen ’ ' , ennek az évnek végén jelenik meg s azt hiszem, a tudományt népszerűsítő irodalom remeke lesz. Nem mindennapi könyvsiker, hiszen az egész világot bejáró kutatóútjainak varázsos nyelvű beszámolóm át ismertet meg bennünket annak az igen-igen primitív ősembernek, a vértesszőlősi embertípusnak életével, fejlődésének korábbi és későbbi útvonalaival, akit ma az egész világ minden antropológusa, ősrégésze és paleontológusa számon tart. 307 T a s n á d i-K u b a c s k a: dr. Vértes László emlékezete Amikor ezt a néhány sort papírra vetettem, feleségéhez fordultam azzal a kérdés- sel, mekkora lehet a száma Vértes L. népszerűsítő írásainak, rádió és televízió elő- j adásainak. — Körülbelül 800 — hangzott a megdöbbentő válasz. Ha több, ha kevesebb valamennyivel, mégis nagyjából két évtized eredménye. . Pedig a szigorúan vett tudományos munkáinak száma sem kevés. Elérte a nemzetközileg i; fémjelzett nívót, ahol már bármelyik tudományos külföldi folyóirat örömmel vette át közlésre kéziratát. S ezek a kéziratok valósággal áramlottak, érdeklődést, vitát keltve : és elismerést visszhangozva világszerte. 1964-ben jelent meg szerkesztésében 284 oldalon, i1 28 táblával „Tata” című nagy műve, amelynek felét maga írta. Tatának régóta közismert mésztufa-komplexumát dolgozta fel munkatársaival, ahol évekig tartó ásatások során közép-paleolithikus ősemberi települést tárt fel. Azt írja V a d á s z Elemér a munka ajánlásában: óriási előrehaladást jelent Vértes László munkája azokhoz az addig : általánosan elterjedt ősrégészeti munkákhoz képest, amelyek a leleteket bezáró rétegekre, a betemetődés körülményeire és az egykori környezeti viszonyokra semmiféle tekintetteí sem voltak. Azok a földtani jellegű vizsgálati módszerek, amiket Vértes L. vezetett be a hazai irodalomba, elévülhetetlen érdemet szereznek neki. Kisebb munkáinak tömege után ez a nagyobb lélegzetű mű világít rá élesen Vértes- nek arra a felfogására, hogy az eszközmorfológia, a tipológia nem lehet öncélú módja az i ősrégészet művelésének, hanem a tipológiát kiüturális, illetve etnikus összefüggések, kapcsolatok, kölcsönhatások felderítésére kell felhasználni, és a kronológia kérdéseit inkább a rétegtan segítségével kell kibogozni. Vértesnek énről a kezdeményezéséről beszél elismerően Kretzoi M. is emlékbeszédében. További lépés Magyarország Ősrégészetének tervezett sorozatából az első kötet: Az őskpr és átmenetikőkor Magyarországon. És ezután, a két nagy műve és számtalan kisebb-nagyobb cikke után következett volna Vértesszőlős Sinanthropus rokonsági körébe tartozó ősembere egész pompás lelet - , anyagának kollektív feldolgozása és leírása. Ám, az életszabadság nagy lendülete, amely ki-kitört mindennapi léte korlátái közül, s a magasba segítette, az vitte is el közülünk. 1 Az éveken át tervezett és kitartóan végzett munka befejezetlen maradt. Jegyzet és kéz- irat halom. Torzó, amit hiába fog mások igyekezete könyvvé formálni. Más világításban, i' más tudáson átszűrt alkotás lesz az, az eredeti láng fénye és forrósága nélkül. Ezekben a napokban látott napvilágot Akadémiánk kiadásában Vértes L. ; poszthumusz műve. Á paleolitikum technológiájának fejlődését a matematika eszközei- vel, grafikus ábrázolás segítségével kifejező úttörő elgondolás. Arról beszél, hogyan kell megállapítani és értékelni numerikusán kifejezhető, statisztikus törvényszerűségekkel a paleolit kultúrák helyét fejlődésük folyamán. Röviden: a kultúrák fejlődésének össze- függéseit kereste a matematika segítségével. Kimondja kutatásainak ellenpróbájaképpen, hogy más gyökérből indult kultúrák nem illeszthetők bele idegen kultúra fejlődésmeneté- be .. . . . . Az ember szavakat keres, de nem talál a búcsúzás befejezésére, mert eszébe jut a rettenetes halál, az öngyilkosság és az agyvérzés mesgyéjén. 1914-ben született, 54 éves korában halt meg. Befejezetlen élet embernek és tudósnak egyképpen. Tragikusan befejezetlen, és nem lehet meghatottság nélkül gondolni majd rá, ha valamelyik mun- káját kezünkbe vesszük. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (igóg) gg. joS — jog DR. KOLOSVÁRY GÁBOR EMLÉKEZETE (1901—1968) CSEPREGHYNÉ, DR. MEZNERICS ILONA* Kolosváry Gábort a kiváló zoológust általános biológiai képzettsége messze I az átlag fölé emeli. Közel 50 esztendőt felölelő tudományos munkássága nagy vonásokban általános állattani és állatrendszertani területen mozgott. Elsősorban zoológus volt, de körülbelül egy évtizeden át paleontológiával is foglalkozott, és őslénytani szempont- ból jelentős állatcsoportok feldolgozásával szoros kapcsolatba került tudományterületünkkel. Váratlan halálának híre mind- nyájunkat megdöbbentett. Társulatunk is kifejezésre juttatja nagyrabecsülését, melyet Kolosváry Gábor mint tudós, és mint ember iránt érzett. Kolosváry Gábor 1901-ben született Kolozsvárott. Édesatyja Kolosváry Bálint a magánjog neves tanára 1 Kolozsvárott, majd Szegeden. Itt iratkozott be Kolosváry Gábor kezdetben az orvosi egyetemre, majd a szemlélődő csendes természetének jobban megfelelő Természettudományi Kar zooló- giái fakultására. 1923-ban gyakornok, 1925-ben szerez doktori oklevelet. 1929-ben kerül Budapestre a Természettudományi Múzeum Állattárába mint beosztott középiskolai tanár, 1935-ben múzeumi segédőr, 1945-ben múzeumi igazgató őr. Időközben 1941-ben Szegeden magántanári képesítést szerez. Állattári szolgálata idején nyílt alkalma Istriában és Dalmáciában gyűjtő- munkát végeznie, és a spalatói Oceánográfiai Intézetben kuta- tásokat folytatnia. 1945-ben átszervezéssel az Állattárból a Föld- és Őslénytárba nyert beosztást, ahol rövid ideig vezetőként is működött. A Természettudományi Múzeumtól 1954 tavaszán vált meg véglegesen, amikor a szegedi Természettudományi Kar meghívására az Állatrendszertani Tanszék vezető tanára lett. Itt működött 1968 decemberéig s a halál pályája zenitjén, váratlanul ragadta Őt ki sorainkból. Pályafutása ha nem is volt zökkenőmentes, és családi tragédiáktól sem mentes, egészében szépen ívelő, elérte mindazt, amit a tudóspálya nyújthat. Pályafutásának főbb állomásai: 1952-ben elnyeri a biológiai tudományok kandidátusi, majd 1958-ban a dok- tori fokozatát, 1960-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Egyetemi Intézete vezetésén kívül — annak újjászervezésében tevékeny részt vett — az oktatás kiváló dolgozója lett 1956-ban, előadásait a korszerű színvonal és haladó szellem jellemezte. 1955 óta a Tisza kutató munkaközösség vezetője volt s a Tiseia kiadvány főszerkesztője. 1965-ben a Hidrológiai Társaság Bogdánffy díjjal tün- tette ki. Tanulmányúton járt Csehszlovákiában (1954), Moszkvában (1959), Romániában (1960) és a Német Demokratikus Köztársaságban (1967). Kolosváry Gábor tudása roppant széles skálájú, munkaterülete s a válasz- tott témakörök igen változatosak. Feltűnően gazdag tudományos munkásságát több mint 500 tudományos publikáció dokumentálja. Zoológiái munkásságának méltatására nem mi vagyunk illetékesek, így csupán a tudomány terület és tartalom szempontjából Elhangzott a MFT tisztújító közgyűlésén 1969. III. 26-án. Csepreghyné, Meznerics: dr. Kolosváry Gábor emlékezete 309 is sokoldalú témaköröket soroljuk fel, melyek végső fokon őslénytani kutatásaira is ki- hatottak. Foglalkozott állatrendszertani, ökológiai, állatélettani, elméleti biológiai, genetikai, tenger-biológiai, állatföldrajzi és szorosan vett faunisztikai kérdésekkel, mely utóbbi témakörből kiemelendő Szeged, az Alföld, Erdély és a barlangok pókfaunájának feldolgozása, morfológiai, anatómiai, faunisztikai szempontból egyaránt, fejlődéstani alapon. Kiemelkedő Kolosváry Gábor teljesítménye a népszerűsítés terén is, közel félszáz előadást tartott, melyet a jó felépítettség, s közel ioo népszerűsítő publikációja jelent meg, melyet mondanivalóján kívül stílusának egyéni íze is jellemez. Kolosváry Gábor őslénytani érdeklődésének első nyoma 1936-ra nyúlik vissza evolúciós tanulmányával kapcsolatban, s 1941-ben a kiscelli agyagból új Ophiurites fajt ír le. Intenzívebb őslénytani munkássága 1948-ban vette kezdetét. Őslénytani mun- kásságát közel 50 publikáció jelzi, melyből legtöbb a Földtani Közlönyben látott nap- világot, valamint az Annalesben, az Acta Biologicaban, a szegedi Actában, a Fólia Pale- ontológiában, a Debreceni Szemlében. Számos külföldi szaklap közölte cikkeit (Pale- ontologische Zeitschrift, Geologické Práce, Österreichische Akad. dér Wissenschaften, Embrik Strand emlékkötet, Journal of Paleontologie stb.) Kapcsolata a geológus oktatással is összefüggött, 1951-ben első éves geológus hallgatók részére az ELTE Földtani Tanszékén „Állattani alapismeretek” címen előadá- sokat tartott. Őslénytani kutatási területe főleg a hazai Balanidák és korallok rendszertani, rétegtani, filogenetikai vizsgálata, de külföldi anyagot is dolgozott fel, így turkméniai burdigalai korú Balanidákat és Csehszlovákiából triász időszaki koraitokat. Tárgykörök szerint a harmadidőszaki Balanidák feldolgozása során az eleddig ismert 3 Balanus fajjal szemben 35 — köztük több új — faj jelenlétét állapította meg a hazai képződményekben. 1952-ben a Földtani Intézet felkérésére vállalta a hazai fossilis korallok feldolgo- zását. Ennek során a bükk-hegységi és szabadbattyáni palezoikus, a mecseki triász, a bakony-hegységi jura, a lábatlani alsókréta, valamint a dunántúli és bükk-hegységi eocén korall faimákat dolgozta fel. 5 új genus, 36 új faj és 12 új alfaj jelenlétét állapította meg a hazai képződmények- ből, s csupán a dunántúli eocénből 125 korall faj szinonimikáját, determinációját és el- terjedési adatait közli. Nem kisebbítheti az elhunyt érdemeit, hogy nem mindig kellő kritikával szűrte meg a régi gyűjtések vagy az elődök nem egyértelmű rétegtani meg- állapításait, s hogy így rétegtani értékelése nem mindig helytálló. Faunisztikai fel- dolgozása azonban mintaszerű és maradandót alkotott az eddig elhanyagolt két nagy állatcsoport rendszertani és származásiam feldolgozásával. Utolsó publikációja — jugoszláv és olasz szerzőkkel együtt — a szlovéniai paleogén rétegtanával kapcsolatos, az itteni fosszilis korallok feldolgozása posthumus munkaként jelenik meg. Tervében szerepelt, de már nem valósulhatott meg a sümegi korall-fauna feldolgozása. Kolosváry Gábor őslénytani munkásságának talán legnagyobb jelentősége, hogy kortársait megelőzve elsőként kezdte meg a ma divatos és a földtani történések megértéséhez nélkülözhetetlen ökológiai, cönológiai, paleobiológiai és biosztratigráfiai megfigyelések rögzítését, illetve ezek tükrében vizsgálta a faunát. Igv a Balanus con- cavus faj rétegtani értékét abban látja, hogy az alsómiocéntől a tortonai felé a faj növe- kedő tendenciát mutat, vagyis, hogy bizonyos korlátok közé eső méretek jellemzőek és emeleti elhatárolásnál felhasználhatók. Kimutatta, hogy a Thecosmiliák óriásnövekedé- sének filogenetikai és rétegtani jelentősége van. Aktuális tengerbiológiai megfigyelései alapján arra a megállapításra jut, hogy a pleisztocén előtti litorális biocönózisok típusa a földtani idők folyamán megváltozott, illetve, hogy’ az apály-dagály’ zóna jelenleg más karakterű, mint az a földtörténeti múltban volt. Kolosváry Gábor termékeny kutató volt, számos tudományos ismerettel gazdagította a neo- és paleozoológiai ismeretanyagot, tudását szívesen bocsátotta a ta- nulnivágyók rendelkezésére, közismert segítőkészségénél fogva. Szelíd, álmodozó termé- szetű, nagy műveltségű művésziélek volt, akit a mély humánum, a meleg szív és a jó szándék jellemzett. Életmunkáját publikációinak százai, emberi tulajdonságait: szerény, csendes lényének, szeretetreméltó egyéniségének emlékét munkatársai kegyelettel ápol- ják és őrzik. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. ( ig6g) gg. 310— 312 DR. PAPP FERENC EMLÉKEZETE (1901—1969) DR. KERTÉSZ PÁD* Tanítványai, barátai, tisztelői megrendüléssel vették körül egy ködös január napon dr. Pap p Ferenc sírját. Utolsó útjára tanítványainak és barátainak százai kísérték el és búcsúztak tőle az egyesületek, munkatársak, tanítványok. P a p p Ferencet közel 50 év állandó munkája kötötte társulatunkhoz, munkásságának jelentős része közvetve vagy közvetlenül kapcsolatban volt társulatunkkal. Egyetemi évei alatt már bekapcsolódott a Műegyetem Ásvány- és Földtani Tan- székén szervezett kirándulások vezetésébe, a tanulmányi kirándulások szeretete végig- kísérte egész életén. A budapesti Tudományegyetemen természetrajz-földrajz tanári majd bölcsészdoktori képesítést szerzett, és 1924-ben került tanársegédként Dr. Scha- íarzik F'erenc mellé a Műegyetemre. Itt 1929-től adjunktus, 1935-ben egyetemi magántanár, és 1943-ban nyilvános rendkívüli tanár lett- A felszabadulás után, 1953-ban nevezték ki egyetemi tanárrá, és 1960-tól vezette az Ásvány- és Földtani Tanszéket. Még egyetemi hallgató korában kapcsolódott be a társulati életbe, először a tár- sulat Hidrológiai szakosztályában viselt tisztséget, a szakosztály titkáraként. Ehhez, a később önálló egyesületté vált szakosztályhoz mindhaláláig hű maradt. Itt betöltötte az elnöki tisztet is, és az utolsó években a Hidrológiai Közlöny szerkesztőbizottságának igen aktív elnökeként szolgálta a társulatot. Társulatunkban szerepe igen jelentős volt. Hosszú éveken át volt a Társulat első titkára és intézte így a Társulat minden ügyét a szakülések szervezésétől az adminisztrá- cióig. Tagja volt a Választmánynak, és szervezője, megalapítója és elnöke a Társulat Mémökgeológia-Építésföldtani szakcsoportjának. P a p p Ferenc legfőbb élethivatásának mindig a tanítást tekintette, egész szívé- vel, egész lelkesedésével oktató volt. Működésében a tanítás fő célja a természet szerete- tére való nevelés volt, ennek rendelte alá előadásait, gyakorlatait és főleg tanulmányi kirándulásait. A természetben érezte igazán otthon magát, és főleg ott építette ki kapcso- latát hallgatóival, akiknek ő évtizedeken keresztül csak Feri bácsi volt. Szakmai munkáját a nagy változatosság jellemezte. Doktori disszertációja — a magyarországi dioritokról — a klasszikus kőzettan körében fogant és a kőzettan rnűve- Elhangzott a MFT tisztújító közgyűlésén 1969. III. 26-án. Kertész: dr. Papp Ferenc emlékezete 311 lését egész életében folytatta. Jelentős munkát végeztek dr. Reichert Róberttel a mórágyi gránátos kőzetek vizsgálatával, erről több cikkben, tanulmányban is beszámol- tak. A legrészletesebben a Börzsöny vidékét kutatta, elsősorban a vulkáni kőzeteket elemezve; számos andezittípust megkülönböztetve írta sokszor külföldön is megjelenő cikkeit a Börzsöny kőzeteiről. A Börzsönyben fordult figyelme a források felé, és a bör- zsönyi forrásokról írt tanulmánya vezette be későbbi hidrogeológiai munkásságát. A Műegyetemen már a mesterének tekintett Schaf arzik Ferenc is sokat foglalkozott a műszaki kőzettannal. A kőzetek felhasználásáról, előfordulásáról igen sok cikke jelent meg a 30-as évek derekától kezdve. A magyarországi márványokról, a dunán- túli építőkövekről írt munkája vezetett első ilyen tárgyú összefoglaló művéhez, a Termés- köveink előfordulása és hasznosíthatósága c. könyvhöz. A felszabadulás után több, ebben az irányban írt jegyzete után jelent meg a társ- szerzőkkel írt „Kőzethatározó” c. műve, két kiadásban (1953, 1964), majd a műszaki kőzettan című szakmérnöki jegyzet fejezte be e sorozatot. A hidrogeológiában — szintén Schafarzik Ferenc nyomán — a források maradtak kedvencei, ezekről igen sok cikket, tanulmányt, dolgozatot írt. Legtöbbet a budapesti gyógyforrásokkal foglalkozott, a Magyar Tudományos Akadémia pályadíjjal jutalmazta „Budapest langyos és meleg gyógyforrásai” című művét. A források, a föld- alatti vizek védelméért oroszlánként harcolt, és ellenezte a gyógyvizek más célra való felhasználását. A vizek védelmén évtizedeken keresztül folytatott szakmai vitákat, az idő azonban a legtöbb esetben őt igazolta. Megszervezte a budapesti források rendszeres megfigyelését, amit később az egész országra kiterjesztettek, és a vízelőfordulások és a környezet összefüggéseinek tanulmányozásával új fejezetet nyitott a források könyvében. A hidrogeológia művelésében a karsztvizekhez is eljutott (pl. a „Dunántúl karszt- vizei” c. művében), a felszabadulás után, különösen 1955-től kezdve részt vett a karszt- hidrogeológia szervezésének munkájában, és megalapította Jósvafőn a Karszt- és Bar- langkutató Állomást, ami Tanszékéhez tartozott, és bázisa lett a hazai karszt- és barlang- kutatásnak. A barlangokról, a karsztvidékek hidrogeológiai, mérnökgeológiai viszonyai- ról számos kisebb-nagyobb dolgozata jelent meg. A felszabadulás utáni építkezések hazánkban is szükségessé tették a mérnök- geológia újszerű tudományának alkalmazását. A mémökgeológiának hazánkban első tanára volt, és a mémökgeológia fontosságának haláláig lelkes propagátora. Számos nagy létesítmény (pl. a budapesti Földalatti Vasút) építésénél használták fel szakvéleményeit. Sokat foglalkozott a különböző lejtőmozgásokkal, a védekezés lehetőségeivel. A mémök- geológia oktatásához számos jegyzetet írt, és szerkesztője és társszerzője volt az első magyar mérnökgeológiai könyvnek (Műszaki Földtan, 1959). A mémökgeológia szervezője volt a társadalmi egyesületünkben is. A Mémök- geológia megbecsülésére és művelésére szervezte meg a Mémökgeológia-Építésföldtani szakosztályt, melynek megalakulásakor, majd 1966-tól elnöke volt. A szakosztály életé- ben egészen haláláig aktív szerepet vitt, és halála előtt néhány nappal, betegen, de telve optimizmussal vezette az intézőbizottság ülését. Az egyetemi oktatás kiegészítésére a szakmérnöki tagozaton megszervezte az önálló mémökgeológus szakmérnökök képzését is. Az első szakmérnökök az 1968. év végén kaptak oklevelet. Oktatási munkája nem szorítkozott csak a Műszaki Egyetemre. Részt vett a Kertészeti Főiskola, régebben az Állami Műszaki Főiskola oktatásában is, egyetemünk Építőmérnöki (Mérnöki), Építészmérnöki, Vegyészmérnök i Karán különböző címeken tartott előadásokat. Számos jegyzete született az oktatás javítására, a hallgatók segí- tésére, és 1966-ban jelent meg „Geológia” című egyetemi tankönyve. A társadalmi egyesületek igen nagy száma vonzotta őt: a Magyarhoni Földtani Társulaton és a Hidrológiai Társaságon kívül aktív tagja volt a Szilikátipari Tudományos Egyesületnek, a Közlekedéstudományi Egyesületnek, egyideig elnöke a Barlangtani Társulatnak. Az egyesületekben előadásokat tartott és véleményét sok vitában is hangoztatta. A Földtani társulat titkáraként a Földtani Közlöny szerkesztése is hosszú ideig feladata volt. Szerkesztői alapelve szerint minden megírt cikk megjelenését elősegítette, de lehe- tővé tette a Közlöny lapjain is az élénk vitát, válaszok és viszontválaszok megjelenését. Ezekben a polémiákban gyakran maga is részt vett — főleg a földalatti vízrendszerek összefüggését bizonyítva - — , amely véleményét a legutóbbi évek kutatásai egyértelműen igazolták. Mivel a tudós feladatának a tudomány minél szélesebb körben való terjesztését tartotta, a Közlöny mellett egy olyan kiadvány kiadását is szorgalmazta, mely a nagy- közönség nyelvén ismerteti a tudomány eredményeit. így született meg egyik büszke- 2 Földtani Közlöny 312 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet sége, a Földtani Értesítő, mely sok diákkal, egyszerű emberrel ismertette meg a föld- tudományok szépségeit. A megszűnt értesítő újbóli megindításáért éveken át küzdött és szomorúan látta, hogy óhaja nem valósítható meg. P a p p Ferenc elért mindent, amit tudós elérhet, egyetemi katedráról hirdette természet-szeretetét, a Műszaki Egyetemen dékán és a Szakszervezeti Tanács elnöke volt, társulatok, szakosztályok elnökké választották, hallgatói szerették. P a p p Ferenc nem örült azonban az elért sikereknek, a megvalósított kívánságok már nem érdekelték. Mindent azon mért le, hogy mennyi mindent kellene még elvégezni, mennyi a feladat, és milyen nehéz minden óhaj megvalósítása. így nem volt elégedett, nem tudott nyugodni, a tevékenység volt mindig éltető eleme. P a p p Ferenc egész életében egyszerű, önzetlen, igaz ember volt. Szerette és ismerte az embereket, — elsősorban hallgatóit — szerette és ismerte az ásványok, kőzetek és a vizek világát. Önzetlen volt, ahogy csak nagy lelkek tudnak önzetlenek lenni, fárad- hatatlan volt, mint aki tudja, hogy egy emberöltő rövid a megismerésre és kevés az emberek megváltoztatásához. Azt hisszük, minden ember pótolható. P a p p Ferenc professzor önzetlenségét, munkabírását, lelkesedését csak tisztelni lehet, utánozni nem. Körünkből eltávozott, de emléke ,,aere perennius” élni fog minden tanítványában. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (ig6g) gg. 313 — jig AZ ÓLOM, CINK, MOLIBDÉN, BÁRIUM ÉS FLUOR TERÜLETI ELTERJEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA A VELENCEI- HEGYSÉG GRÁNIT ÁSVÁNYAIBAN NAGY BÉLA* (7 ábrával, 1 táblázattal) Összefoglalás: Szerző a hegység hidrotermális képződményeiben dúsúló elemek (Pb, Zn, Ba, Mo, F) területenként eltérő koncentrációit figyelte meg. A területi koncentráció- változásokat izokoncentrádós térképeken tüntette fel. Megállapítható volt, hogy a Pb, Zn, Ba max. koncentrációi a hegység középső részére esnek, a peremek felé pedig erősen lecsök- kennek. A Mo és F területi eloszlása az előbbi elemekétől eltérőnek mutatkozott. A Magyar Állami Földtani Intézet Geokémiai Osztályán a velencei-hegységi komp- lex geokémiai vizsgálatok során néhány nyomelem területi elterjedését is nyomoztuk (1. ábra). •9 + Pót ka x* 2 •1 1. ábra. Az izokoncentrádós térképek szerkesztéséhez felhasznált minták lelőhelyei. J elmagyará- za t: 1. Sági-hegy. 2. Szűzvári fluoritbánya. 3. Pátkai ércbánya. 4. Felhagyott kőfejtő a lovasberényi út mellett. 5. Sági major felé vezető út fdtárása. 6. Sági major. 7. Pákozdi fluoritbánya (hányó). 8. Pákozdi tsz. murvafejtő. 9. Székesfehérvári aplitbánya. 10. Meleg-hegy DNy-i oldala. 11. Meleg-hegy DNy-i oldala (epidotos gránit). 12. Velence 2. sz. fúrás. 13. Velence 3. sz. fúrás. 14. Sukoró baritkutató-táró (hányó). 13. Sukoró 1. sz. fúrás. 16. Sukoró temető melletti murvafejtő. 17. Sukoró Olaszkőfejtő. 18. Sukoró — nadapi földút fdtárása. 19. Enyedi kőfejtő. 20. Felsőretezi kőfejtő. 21. Retezi lejtakna. 22. Mélyszeg új útbevágás. 23. Sukoró, ördög-hegyi táró (hányó) Fig. 1. Sampling points used fór the preparation of isoconcentration tnaps. Legend: 1. Sági Hill, 2. Fluorite mine at Szűzvár, 3. Őre mine at Pátka, 4. Abandoned quarry on the side of the road leading to Sági farmstead, 6. Sági farmstead, 7. Pákozd fluorite mine (spoil heap), 8. Granule quarry of Pákozd Farmers’ Co-operative, 9. Székesfehérvár aplite mine, 10. SW slope of Meleg Hill, n. SW slope of Meleg Hill (epidotic gránité), 12. Borehole Velence-2., 13. Borehole Velence-3., 14. Baryte-prospecting drift at Sukoró (spoil heap), 15. Borehole Sukoró-i., 16. Granule quarry near the cemetery of Sukoró, 17. Olasz quarry at Sukoró, 18. Exposure of the Sukoró — Nadap dirt road, 19. Enyed quarry, 20. Felsőretez quarry, 2i. Indined mother gate at Retez, 22. New road-cut at Mélyszeg, 23. Sukoró, Ördöghegy drift (spoil heap) * Előadta a MFT Ásványtan-Geokémiai Szakosztály 1968. október 28-i előadóülésén. 314 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Megfigyelhettük, hogy az üde gránit néhány nyomeleme területenként lényeges koncentráció-különbséggel jelentkezik. Ezeket a területi koncentráció- változásokat a gránit monominerális frakcióinak vizsgálata során a kőzetben kimutatottnál fokozottab- ban észleltük. Különösen nagy koncentráció-különbségeket tapasztaltunk a velencei-hegységi hidrotermális képződmények néhány gyakori eleme, az ólom, cink, molibdén, bárium és a fluor esetében. Mivel ezek az elemek a hegység hidrotermális teléreiben ipari jelentőségű mennyiségben is ismertek (Pb, Zn, F), illetve ismertek voltak (Ba), vizsgálatukat az anya- kőzetben ércgenetikai szempontból is fontosnak tartottuk. A vizsgálatokat és az eredmények értékeléseit a korábban ismertetett (N a g y B. 1967) monominerális mérlegek alapján végeztük (I. táblázat). A velencei-hegységi gránit Pb, Zn, Mo, Ba és F eloszlásának monominerális mérlege Monomineral balance of the distribution of Pb, Zn, Mo, Ba, and F in the Velence Mount ains gránité I. táblázat — Table I. Ásvány Ortoklász Plagioklász Kvarc Biotit Magnetit Kpidot Ortit Cirkon Gránit Súly % 35,o% 22,5% 33,o% 7,5% 1,0% o,7% 0,1% 0,2% 100,0% Mintaszám 80 35 40 50 3 3 6 I 145 g/t 12 IO <2,5 160 60 25 IO _ 20 Pb % 21,0 rí, 25 _ 45,o 3,o o,9 0,05 — 81,20 g/t 32* 45* 15* 255 IOOO — — — 55* Zn % 20,0 18,18 9,09 34,54 18,18 — — — 99,99 g/t <4 <4 <4 5 — — — — <4 Mo % — — — — — — — — — g/t 644 256 40 175 600 _ _ — 300 Ba % 72,33 19,33 — 4,33 2,00 — — — 97,99 g/t <300 <300 <300 2600 — _ _ <300 F % - - - - - - - - A táblázatban g/t-val a gránitban és a gránit ásványaiban előforduló nyomelemek átlagos mennyi- ségét, %-kal a gránit nyomelemtartalmának ásványok szerinti részesedését jelöltük. A * jelzett adatok Rischák G. irányításával a MAFI röntgenlaboratóriumában röntgen- spektrográffal, a jelzetlen adatok dr. Z e n t a i P. irányításával a MAFI Geokémiai osztályán kvarc- spektrográffal készültek (1966 — 67). In the tabulation, the p.p.m. values show the average amounts of trace elements in the gránité and in its minerals; % indicates the ratioí of trace elements as distributed among the minerals of the gránité. The data marked with * have been obtained by X-ray spectrography under direction of G. Rischák in the X-ray I.aboratory of the Hungárián Geological Institute, the unmarked results have been obtained by quartz spectrography under direction ofP. Zentaiin the Institute’s Geochemical Laboratory (1966 — 67). A táblázat adataiból kitűnik, hogy az ólom, cink, molibdén és fluor főleg a biotit- ban, a bárium az ortoklászban dúsul. F két ásvány színképelemzési adataiból izokon- centrációs térképeket szerkesztettünk (2 — 7. ábra). N agy: Az ólom, cink, molibdén 315 + Patka + Patka - \*25 ®(25 i 6-0jóa-.Jv.16 í +Nadap ✓ // ' / / *;3 // /// /,'**■% ■" ^ ///•V/ H / / ( // 1§26 20 + ,®V) Velence Sukoro 40 25 + / / ' // ! K-' / / / >_/ *<25 +PQl<0ZcJ •25 N 3- áóra. Az ólomkoncentrációk területi változása biotitban (g/t-ban) 3- I*ateral changes in lead concentrations in orthodase (in p. p. m.) 316 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet 4. ábra. A cink területi elterjedése biotitban (g/t-ban) Fig. 4. Areal distribution of zinc in biotite (in p. p. m.) + Patka 5. ábra. A bárium területi elterjedése ortoklászban (g/t-ban) Fig. 5. Areal distribution of bárium in orthoclase (in p. p. m.) Nagy: Az ólom, cink, molibdén + Pótka 6. ábra. A molibdén területi elterjedése biotitban (g/t-ban) Fiz. 6. Areal distribution of molybdene in biotite (in p. p. m.) + PÓtka 7. ábra. A fluor területi elterjedése biotitban (g/t-ban) Fig. 7. Areal distribution of fluorine in biotite (in p.p m.) 318 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Az ólom, cink, bárium és fluor koncentrációk területi változásai Az ó 1 o m-koncentrációk területi elterjedését a gránit két ásványában, az ortoklászban (2. ábra) és a biotitban (3. ábra) vizsgáltuk. Ez a két ásvány a gránit összes ólomtartalmának 66%-át tartalmazza, ezért ezek az ásványok egyúttal a kőzet Pb-koncentráció változását is tükrözik. Az ólomeloszlás maximuma mindkét ásvány esetében a hegység központi részén helyezkedik el. Itt az ortoklászban maximálisan 160 g/t, a biotitban 400 g/t Pb-ot mutattak ki. Ez a mennyiség a hegység pereme felé 3 — 4 g/t-ra csökken. A c i n k elterjedését biotitban vizsgáltuk (4. ábra). Ez az ásvány tartalmazza a kőzet cinktartal- mának nagyobb részét. A cink területi elterjedése hasonló az ólom elterjedéséhez. A legnagyobb koncent- rációk ebben az esetben is a hegység középső részén találhatók, ahol a kimutatott legnagyobb érték 1300 g/t, amely a hegységperem felé 80 g/t-ra csökken. A bárium területi elterjedését ortoklászban vizsgáltuk (5. ábra), amely a kőzet báriumtartal- mának több mint 70%-át tartalmazza. A bárium izokoncentrációs vonalai csak lefutásban térnek el az előzőkben tárgyalt elemekétől. A maximális koncentrációk itt is a hegység központi részére, a minimális koncentrációk pedig a peremi részekre esnek. A molibdén koncentrációk területi elterjedését a biotitban vizsgáltuk (6. ábra), mivel a Mo mennyisége a többi kőzetalkotó ásványban a kimutatási határ alatt van (4 g/t). A Mo izokoncentrációs térképe az előzőktől lényegesen eltér: a maximális koncentrációk a hegység peremén, vagyis a kis Pb, Zn Ba koncentrációjú területeken helyezkednek el. A Mo kisebb koncentrációi az említett három elem maxi- mális koncentrációjú területeivel, a hegység középső zónájával esnek egybe. A fluor koncentráció változását a biotitban vizsgáltuk (7. ábra), mert mennyisége a gránit többi ásványában kimutatási határ (300 g/t) alatt van. A fluor izokoncentrációs térképe rendkívül hasonlít a molibdénéhez (6. ábra), mert a maximális és a minimális koncentrációk területei egybeesnek a Mo maxi- -mális és minimális koncentrációival. Az izokoncentrációs térképek értékelése Az izokoncentrációs térképek értékeléséhez korábbi anyagvizsgálati eredményein- ket, ésJantskyB. (1957) földtani térképét használtuk fel. Ezek alapján a Pb, Zn, Ba és Mo, F izokoncentrációs térképeket a következőképpen értékelhetjük. A Velencei-hegység területén a gránitmagmatizmus pegmatitos, pneumatolitos és lúdrotermális fázisa ismert. Ezek közül a hidrotermális képződmények (hidrotermális telérek, hidrotermálisán bontott kőzetek) a legelterjedtebbek. Vizsgálataink szerint az ezeket a képződményeket létrehozó hidrotermális oldatok mobilizálták a gránit, illetve a gránit ásványainak Pb, Zn, Ba tartalmát, vagy annak nagy részét. Megállapításunkat igazolja, hogy a kőzet ásványainak Pb, Zn, Ba tartalma (2 — 5. ábra) a hegység pereme felé — ahol gyakoribbak a hidrotermális telérek — csökken. Ezt a hidrotermális laterálszekréció eredményének tartjuk, mert azokon a területeken, ahol a hidrotermális hatás alárendeltebb volt (mint pl. a hegység központi részén), ezek az elemek nagyobb koncentrációs értékekkel jelentkeznek. A Mo és a F izokoncentrációs térképének értékelése az előzőekénél bonyolultabb feladat volt. A Mo és F izokoncentrációs vonalak jellegüket tekintve hasonlítanak az előbbiekben tárgyalt elemekéhez, mert a minimális koncentrációk a hidrotermális telérek, ill. a hidrotermálisán bontott kőzetek környékén jelentkeznek. A Pb, Zn, Ba esetében a feltételezett laterálszekréciós hatás mellett a fő dúsító ásványok (esetünkben a biotit) szerepének csökkenésével is számolnunk kell, mert a minimális, illetve a kisebb koncent- rációjú területeken mindkét elem önálló járulékos ásvány (mohbdenit, fluorit) alakjában is előfordul. Ugyanakkor a maximális Mo és F koncentrációjú területeken ezeket az ásvá- nyokat nem találtuk meg, itt a gránit összes Mo és F tartalmát a biotit koncentrálja. Összefoglalva: a velencei -hegységi gránit geokémiai vizsgálata során megfigyel- tük, hogy a hegység hidrotermális képződményeiben dúsuló elemek: a Pb, Zn, Ba, Mo és F a kőzetben, illetve a kőzet ásványaiban területenként eltérő koncentrációkkal jelentkeznek. A területi koncentráció-változások értelmezéséhez — a vizsgált elemek főkoncentrátor ásványaiból rendelkezésünkre álló színképelemzési adatokat felhasználva izokoncentrációs térképeket szerkesztettünk (2 — 7. ábra). Megállapítottuk, hogy a .V agy: Az ólom, cink, molibdén 319 Pb, Zn, Ba hasonló területi eloszlást mutat; a maximális koncentrációk a hegység középső részére esnek, míg a hegység peremei felé (a gyakori hidrotermális telérek felé) erősen lecsökkennek. Ásványkőzettani vizsgálataink szerint ez a hidrotermális laterál- szekréció eredménye, mert az ásványok bontottságának (szericitesedés, kloritosodás) növekedésével arányosan csökken a vizsgált elemek koncentrációja. A Mo és F területi eloszlása eltér a Pb, Zn, Ba eloszlásától. Ennek oka az, hogy már a gránit képződése során a Mo és F ásványonkénti eloszlása területenként eltérő volt. Ahol a Mo molibdenit és a F fluorit alakjában vált le, a biotit — mindkét elem főkon- centrátor ásványa — ezeket az elemeket kisebb vagy a kimutatási határ alatti mennyi- ségben tartalmazza. Emiek ellenére, a Mo és F területi eloszlásában a hidrotermális later álszekréció hatásával is számolni kell, mert — a Pb, Zn, Ba területi eloszlásához hasonlóan — az alacsony koncentrációk itt is az ismert hidrotermális képződmények környékén jelentkeznek. i | IRODALOM - REFERENCIA ^ Jantsky B. (1957): A Velencei-hegység földtana. Geol. Hung. ser. geol. Tóm. 10. — Nagy B. (1967): A velencei-hegységi gránitos kőzetek ásványkőzettani, geokémiai vizsgálata. Földt. Közi. XCVII. kötet, 4. füzet. Investigation of the areal distribution of lead, zinc, molybdene, bárium, and fluorine in the minerals of the Velence Mountains granites B. NAGY As observed during the geoehemical investigations of the Velence Mountains granites, the elements associated with the hydrothermal formations, of this Mountain, Pb, Zn, Ba, Mo and F, show areally different concentrations in the minerals of the gránité. On the basis of spectral analyses, isoconcentration maps were prepared. It was found that Pb, Zn, and Ba show similar areal distributions. They have their concentration peaks in the Central part of the Mountains, while on the mountain borders (zone of the hydrothermal veins) their amounts are markedly reduced. These differences appear to be due to hydrothermal lateral secretion, as the concentrations of the examined elements decrease proportionally with decreasing alteration (sericitization, ehloritization) of the minerals. Mo and F differ in areal distribution írom Pb, Zn, and Ba. This seems to be due to the circumstance that the distribution of Mo and F among the minerals of the gránité may have been even primarily different in the various zones of the investigated area. Where Mo segregated in form of molybdenite and F in fönn of fluorite, there they are indetectably scant in the composition of biotite, a mineral known as the chief concentrator of these elements elsewhere. In spite of this fact, hydrothermal lateral secretion may alsó have been involved in the areal distribution of Mo and F, because — like in the case of Pb, Zn, and Ba — their lowest concentrations are manifested again in the zone of hydrothennal activities. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 320 — 336 A DUNA— TISZA KÖZE MÉLYSÉGI MAGMÁS ÉS METAMORF KÉPZŐDMÉNYEI JUHÁSZ ÁRPÁD* (1 ábrával, 12 táblázattal) Összefoglalás: a Dunaújváros — Cegléd vonaltól a déli országhatárig mintegy 100 szénhidrogénkutatófúrás harántolt kristályos képződményeket. A mélységi magmati- tokat apht, lamprofir és pegmatitos képződményekkel társult enyhén dinamometamorf gránit képviseli. A gránittestek kis kiterjedésűek, gyökértelenek, szegélyükön fokozatosan palásodó biotitdús kifejlődéssel, amely helyenként gránitgneisszel kapcsolatos. A szegélye- ken migmás keverékkőzetek gyakoriak. A gránittestek két egymással párhuzamos, ÉK — DNy-i irányú vonulatba rendeződnek. Kémiailag meglehetősen egységes, enyhén alkali gránit, a K,0 túlsúlyával, kis vas- és magnéziumtartalommal, amely a peremeken fel- szaporodik. A metamorfitok legnagyobb része egyensúlyi állapotot el nem ért félig kész meta- morfit. Kritikus ásványtársulásuk alapján uralkodóan az epidot-amfibolitfáciesbe, kisebb mértékben a zöldpalafáciesbe sorolhatók. Anchimetamorfitok — lepusztulási roncsokként — csupán két fúrásból ismertek. Az epidot-amfibolitfácies kőzetei között gneisz, csillámpala- szerű gneisz, csillámpala, földpátos csillámpala, kvarccsillámpala, csillámkvarcit és amfi- bolittípusok különíthetők el. Relikt ásványtársulásaik alapján kiindulási anyaguk — a korábbi véleményekkel ellentétben — nemcsak granitoid kőzet, hanem főleg földpátgazdag homokkő, aleurolit, valamint dacitos-andezites és diabázos vulkánit volt. Az amfibolittípusok egy részében a szanidin és klinoensztatit-hipersztén megjele- nése viszonylag nagyobb hőmérsékletre vall. A gránitosodás és regionális metamorfózis kapcsolata kétségtelen és a variszkuszi orogén különböző fázisaihoz köthető. A gránitosodó kiindulási kőzetösszletben prekamb- riumi (rifei) tömegek is részt vesznek. Az alpi mozgások a kristályos képződményeket töréses övék mentén nagymértékben összezúzták, dörzsbreccsává alakították és a kristályos palában enyhe retrográd átkristá- lyosodást is létrehoztak, ami elsősorban a biotit klorittá alakulásában és a földpát erőteljes szericitesedésében nyilvánul meg. Bevezetés A Duna— Tisza köze metamorf és magmás képződményeinek adatszerű említése kizárólag az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Földtani Anyagfeldolgozó Osztályának (illetve jogutódjának) kőzettani meghatározásaihoz kapcsolódik. A kristályos medence- aljzatra vonatkozó területi petrográfiai összefoglaló és értelmező munka eddig csupán Juhász Á. (1965, 1966), Csongrádi B.-né (1967) tollából származik. S z e p e s- házy K. pedig a MÁFI 1 : 200 ooo-es térképlapjainak mélyföldtani magyarázóiban, illetve tanulmányában (1966) azt közli, hogy néhány mélyfúrás parametamorf mintáitól eltekintve a Duna— Tisza köze összes metamorfitja orto-eredetű, mégpedig gránit, grano- diorit. Az egyszerű ásványos összetételű, földpátgazdag kőzettípusokat félig kész meta- morfitoknak tekintette, amelyeket tektonit jellegüknek megfelelően ásványos összetétel helyett, a morzsolódás és a blasztézis foka és minősége alapján rendszerezett. Az egyszerű kataklázisos átalakulástól a gránitosodásig 15 fokozatot különböztetett meg. A dominán- san Si02 gazdag tektonitok mellett egyedül kis tömegű amfibolitok számára tartotta fenn a vulkáni kiindulási anyag lehetőségét. Az utóbbi évek szénhidrogénkutató fúrásai a problémákat új megvilágításba helyez- ték. Eszerint: aj A metamorfitok kiindulási anyagában a korábban feltételezettnél lényegesen nagyobb szerepet játszanak mind az üledékes, mind a vulkáni kőzetek. * Előadta a MFT Ásványtan-Geokémia Szakcsoportjának 1967. I. 23-i ülésén. Készült az OGII, Földtani Anyagfeldolgozó Osztályán. Juhász: A Duna — Tisza köze képződményei 321 b) ASzepesház y-féle milonit-kategória legtöbb kőzete arkózás homokkőből : keletkezett, s így üledékes eredetű parametamorfit. c) A mikroklinos és mikroklin nélküli gránit, kataklasztos gránit, gránitgneisz és az aplitos képződmények egyetlen genetikai kategóriába tartoznak, a szinorogén és késő orogén gránitosodás többszakaszúságát bizonyítva. d) Az egymásnak ellentmondó ásványtani bélyegek a legtöbb esetben retrográd metamorfózissal feloldhatók, így elsősorban a biotit rendszeres klorittá alakulása. A retro- grád metamorfózis az alpi orogénre esik. e) Az alpi fázisok a gyér retrográd átkristályosodáson kívül a fenti képződmé- nyekben csak töréses mozgásokkal jártak. Ezek mentén több kilométeres vertikális elmoz- dulások történtek (dörzsbreccsa képződéssel), amelyek mentén eredetileg eltérő pt viszo- nyok között keletkezett kőzetek kerültek egymás közelébe. f) A medencealjzat felépítésében rifei, prekambrium \\ korú tömegek is részt vesznek, amelyek a gránitosodás kiindulási anyagául szolgáltak. Kristályos képződmények osztályozása és genetikája A Duna— Tisza köze kristályos medencealjzatának kőzeteit mintegy ioo mély- fúrás alapján a következő fő típusokba sorolhatjuk: I. Mélységi magmatitok (migmatitok) I/a, Gránit I/a2 Gránit biotitdús szegélyfáciese I/b Gránitgneisz (a gránitból fokozatos átmenettel) I'c Aplit, lamprofir, pegmatit. II. Paleovulkanitok, paleoszubvulkanitok III. Metamorf itok III/Ai Gneisz III/ A 2 Csillámpalaszerű gneisz és földpátos csillámpala III/A, Csillámpala, kvarccsillámpala, csillámkvarcit III/A , Amfibolit (amfibolos gneisz, amfibolpala) (helyenként átmenettel a szanidinitfácies felé) III/B, Epigneisz, szericitgneisz, földpátos kvarcit, szericitkvareit, fillit, fillithez közelálló csillámpala, meszes fillit stb. III/B i Zöldpala, kloritpala III/C Aleurolitpala, homokkőpala, agyagpala III/D Kontakt pala Epidot- amfibolit fácies Zöldpala - fácies Anchi- metamorfitok 1. Mélységi magmatitok I/a.l — a2 Gránit és biotitdús szegélyfáciese k. A földpát jellege alapján megkülönböztethető: Mikroklinos gránit (Cegléd i. sz., Kecskemét i., 2., 3., 4. sz., Nagykőrös-Dél 1. sz., Sükösd 5. sz. fúrás). Mikroklinmentes gránit (Kecskemét -Nyugat 2. sz., Nagykőrös 6. sz., Szánk 51. sz., Jászszentlászló 1. sz., Jánoshalma 6. sz. fúrás). A fenti típusok egymástól térben élesen nem különülnek el. Ezért a következőkben a gránittípusokat összevontan jellemezzük. A gránit ásványos összetétele: ortoklász; mikroklin számos átmeneti változattal; plagioklász főleg oligoklász — andezin, 25 — 35% közötti anortittartal ómmal, gyakran töredezett; kvarc többnyire mozaik- szigetekként, hullámos kioltással, a K-földpáttal gyakori mirmekites összenövésben; biotit központi részében 10%-nál kevesebb, a peremeken 30% fölé emelkedik, ilyenkor lepidomelán jellegű; muszkovit. Mellékes elegyrészként apatit, cirkon, magnetit, hematit, ilmenit, másodlagosan szeneit, dolomit, kaiéit, sziderit, klorit és agyagásvány állapítható meg. Szövet alapján a normál és az aplitos gránit uralkodik, ritkábban durvaporfiros, igen ritkán mikro- gránit kifejlődéssel. Utólagos préseltség, kataklasztos szövet általános, a szegélyező gneisztagok felé foko- zatosan palássá váló átmenetekkel. Különösen kifejezetté válik a palásság a biotitdús szegélyfáciesekben (Nagykőrös-D 1. sz., Kecskemét 1., 2., Kecskemét-Ny 2. sz., Cegléd 1. sz. fúrás). A szöveti jellegek azt bizonyítják, hogy minden típus még jelentős posztkristályos átmozgást szenvedett. Legkevésbé préseltek az aplitos gránitok (Miske). 322 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Gránittípusok kémiai összetétele Chemical composition of gránité types I. táblázat — Table I. I % 2 % 3 % 4 % 5 % 6 % 7 % 8 % 9 % 10 % SiO 3 74,00 73,69 63,43 66,01 71,36 70,64 75,07 73,43 67,56 66,96 Ti02 o,44 0,34 0,55 0,63 0,25 0,67 0,00 o,33 0,31 0,69 AbO, 14,04 13,60 15,32 15,57 15,39 13,72 14,43 14,77 15,57 15,75 Fe2Os 0,68 1,56 0,53 0,99 0,88 nyom 0,19 0,60 1,77 0,74 FeO 0,25 0,35 3,22 2,89 0,28 3,00 0,55 0,91 0,82 2,96 MnO nyom 0,07 0,05 0,05 0,01 nyom 0,00 0,08 0,0 7 0,03 MgO 0,58 0,27 2,17 2,40 0,52 1,28 0,39 0,60 1,00 r,93 CaO 0,55 0,50 2,44 1,50 0,70 1,18 0,36 0,78 2,79 1,96 Na20 2,54 2,28 2,42 2,48 3,30 2,48 3,36 2,88 4,47 3,30 K.O 5,03 5,99 3,58 4,61 5,10 2,22 4,89 4,68 3,12 3,58 -H3O 0,21 0,16 0,19 0,21 0,07 0,27 0,14 0,19 0,19 0,03 +h2o 1,44 1,21 2,14 2,21 1,57 1,51 0,53 o,74 0,99 i,54 CO3 0,03 0,03 3,41 0,14 0,46 2,93 0,08 nyom 1,56 0,03 p2o5 0,11 0,07 0,20 0,25 0,20 0,23 0,06 0,04 0,05 0,24 S = 0,66 Összesen: 99,90 100,12 99,65 99,94 100,09 100,13 100,05 100,03 100,27 99,96 0,08 99,82 Jelmagyarázat: 1. Soltvadkert 1. sz. fúrás 1148 — 1150,5 m kataklasztos, porfiros mikro- klingránit, 2. Soltvadkert 1. sz. fúrás 1186 — 1189 m kataklasztos, porfiros niikroklingránit, 3. Kecskemét, 1. sz. fúrás 1162 — 1165 m durvaporfiros, mikroklingránit préselt, biotitdús szegélyfáciese (karbonáttal), 4. Kecskemét 2. sz. fúrás 1152,5 — 1154,5 m préselt, mikroklinos, biotitdús gránit (szegélyfácies), 5. Kecs- kemét 4. sz. fúrás 1130,0 — 1134,5 m mikroklingránit, 6. Cegléd 1. sz. fúrás 1475,5 — 1478,0 m kataklasztos, mikroklinos gránit szegélyfáciese (karbonáttal), 7. Cegléd 1. sz. fúrás 1478,0 — 1482,0 m kataklasztos mikroklingránit, 8. Szánk 51. sz. fúrás 2054 — 2055,5 m préselt gránit (világosszürke), 9. Jánoshalma 6. sz. fúrás 694 — 695,5 m préselt gránit (karbonáttal), 10. Kecskemét-Nyugat 2. sz. fúrás 1156 — 1160,0 m gránitgneiszei társult gránit legend : 1. Borehole Soltvadkert-i., 1148 — 1150,5 m, kataclastic, porphyric microclinic gránité, 2. Borehole Soltvadkert-i., 1186 — 1189 m, kataclastic, porphyric microclinic gránité, 3. Borehole Kecskemét-i., 1162 — 1165 m. biotite rich lateral facies of coarsely porphyric, compressed microelinic gránité (with carbonate), 4. Borehole Kecskemét-2., 1152,5 — 1154,5 m, compressed, microclinic, biotite rich gránité (lateral facies), 5. Borehole Kecskemét-4., 1130,5 — 1134,5 m, microclinic gránité, 6. Borehole Cegléd-i., 1475,5 — 1478,0 m, lateral facies of kataclastic microclinic gránité (with carbonate), 7. Borehole Cegléd-i., 1478,0 — 1482,0 m, kataclastic microclinic gránité, 8. Borehole Szank-51., 2054,0 — 2055,5 m, compressed gránité (light grey), 9. Borehole Jánoshalma-6., 694,0 — 695,5 m, compressed gránité (with carbonate), 10. Borehole Kecskemét- W-2., 1156,0—1160,0 m, gránité, accompanied by granite-gneiss A kémiai elemzéseket dr. Emszt M., Soha I.-né, Tolnay V., Guzy K,-né, Nemes Iy-né végezték The Chemical analyses are made by dr. M.Emszt, I. Soha, V. Tolnay, K. Guzy E- Nemes A kémiai összetételből megállapítható (I. táblázat), hogy a Duna— Tisza köze gránittípusai általában kis összvas-, kis magnézium- és kalciumtartalommal jellemezhe- tők, összhangban a kis biotittartalommal és a plagioklász kristályok kis anortittartalmá- val. Az enyhe alkáli jelleg a K,0 túlsúlyával jellemzett, kivéve a Jánoshalma 6. sz. fúrás granodiorithoz közelálló gránitját, amelyben az alkáli-arány az Na20 javára fordul. Ugyanakkor a gránittestek biotitdús szegélyfácieseiben az FeO és MgO mennyisége jelen- tősen megnövekszik (3., 4., 6. és 10. sz. elemzés). A gránittestek peremén migmás keverék- kőzetek gyakoriak, ennek különösen szép példái ismertek Cegléden, Szánkon, Jánoshal- mán. Több területen a metamorfitokon áthatoló aplit vagy lamprofirféleségek is jelzik a gránit közelségét (a szanki terület Ny-i része, Miske, Jánoshalma). I/b Gránitgneisz (főleg mikrogránitgneisz) . Rendszerint a gránittömegek környezetéhez kapcsolódnak, fokozatosan gránitosodó átmenetekkel, a kataklasztos, préselt gránittípusoktól nehezen elhatárolhatóan, sokszor palásságot nem mutató, legfel- Juhász: A Duna — Tisza köze képződményei 323 jebb kataklasztos migmás gránitos lencsékkel, erekkel (Cegléd i. sz., Kecskemét-Ny 2. sz., fúrás, Jánoshalma). A szöveti változatosságot fokozzák a gránittestekből benyúló aplit és lamprofirkőzetek (pl. Kecskeméten, Jánoshalmán, Miskén). Az ásványos és kémiai összetétel (II. táblázat) szempontjából azonban a gránitból, illetve elsősorban annak biotitos szegélyfácieseitől lényeges eltérést nem mutatnak (legfeljebb a zoizit, epidot meg- jelenése). Si02-tartalmuk a terület gránittípusaival lényegében szintén egyezik, a 11. és 12. sz. minták kisebb SiO, tartalma az utólagos karbonátásványok következménye. Az algyői területen Csongrádi B.-né vizsgálatai szerint szintén található gránitgneisz, de csak alárendelt mennyiségben. Gránitgneisztípusok kémiai összetétele Chemical composition of granite-gneiss types II. táblázat — Table II. II % 12 % 13 % 14 % 15 % 16 0/ /o 17 % SiO, 66,52 65,47 69,66 65,99 72,70 73,23 73,34 TiO, o,75 0,64 0,29 0,65 0,47 0,17 0,16 A1,0, 15,18 16,69 16,99 16,78 15,25 15,04 15,28 Fe,Os o,99 0,29 0,41 2,03 0,72 0,80 0,32 FeO 3,02 3,29 0,93 2,88 0,19 0,46 0,74 MnO 0,00 0,00 0,01 0,11 0,04 0,01 MgO 1,22 1,12 0,64 2,19 0,40 0,26 0,46 CaO 1,23 1,27 1,00 1,13 1,82 0,71 0,46 Na,0 1,83 2,22 3,09 1,37 3,67 2,94 2,94 K,Ö 2,64 3,26 4,45 5,10 3,39 4,98 4,56 — h2o 0,22 0,19 0,40 0,25 0,17 0,06 0,06 + HaO 2,34 2,43 1,83 1,19 0,9 1 0,84 0,99 CO, 3,16 3,06 0,22 0,39 0, — o,iá o,í3 P2Os 0,44 0,2 7 0,03 0,15 0,09 0,30 0,28 Összesen: 99,54 100,20 99,95 100,21 99,82 99,98 99,70 Jelmagyarázat: n. Cegléd 1. sz. fúrás 1471 — 1475,5 m kétcsillámú, biotitdús gránit- gneisz (karbonáttal), 12. Cegléd 1. sz. fúrás 1506—1519,5 m kétcsillámú, mikroklinos gránitgneisz (karbo- náttal), 13. Pálmonostora 1. sz. fúrás 2227 — 2231 m mikrogránitgneisz, 14. Jánoshalma 1. sz. fúrás 594,5 — 595,0 m gránitgneisz, 15. Jánoshalma 5. sz. fúrás 678,0 — 682,0 m zoizites mikrogránitgneisz, 16. Deszk 1. sz. fúrás 2593 — 2601,5 m mikroklinos mikrogránitgneisz, 17. Deszk 1. sz. fúrás 2604 — 2605 m mikro- klinos mikrogránitgneisz L e g e n d : 11. Borehole Cegléd-i, 1471 — 1475,5 m, two-mica, biotite-rich granite-gneiss (with somé carbonate), 12. Borehole Cegléd-i, 1506 — 1519,5 m, two-mica, microclinic granite-gneiss (with somé carbonate), 13. Borehole Pálmonostora- 1, 2227 — 2231 m, microgranite-gneiss, 14. Borehole János- halma-i, 594>5 — 595 ° m, granite-gneiss, 15. Borehole Jánoshalma- 5, 678,0 — 682,0 m, zoisitic microgra- nite-gneiss, 16. Borehole Deszk-i, 2593—2601,5 m, microlinic microgranite-gneiss, 17. Borehole Deszk-i, 2604 — 2605 m, microclinic microgranite-gneiss I/c Aplit, lamprofir, pegmatit. A gránittestek pereméhez kapcso- lódnak, részben a gránittesten belül, részben a mellékkőzetekben. Az aplitok (Kecskeméten általánosan, Szánk 15., 28., 50., 52. sz.. Miske 3. sz., Érsekcsanád 6a sz., Sükösd 1., 5. sz., Jánoshalma 1., 4., 5. sz., Algyő 8., 16. és 27. sz. fúrásokban) többnyire kataklasztosak. Egyszerű ásványos összetételük (földpát, kvarc) következtében az aplitogén gneiszek felé a határmegvonás a fúrásanyagban problematikus. A rendszerint rózsaszín normál aplit mellett paisanitos kémizmusú aplit is található (III. táblázat, 19. sz. elemezés, Jánoshalma 1. sz. fúrás). A lamprofírokat lényegében a durbachithoz közelálló kőzettípusok képviselik, amelyeket a gránitvonulat biotitdús szegélyfácieseitől jellegzetes telérkőzet szövetük, valamint alig, vagy egyáltalában nem préselt küllemük alapján különböztethetünk meg. 324 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Aplit, lamprofír, pegmatit képződmények kémiai összetétele Chemical composition of aplites, lamprophyres and pegmatites III. táblázat — Table III 18 0/ 0 H CÁ' 20 % 21 0/ /o 22 % 23 % SiO, 73,98 71,54 47,51 50,55 56,68 75,95 TÍO; 0,00 °j4i 0,99 1,50 1,20 0,18 AI2Ó, 15,85 12,88 10,15 13,51 13,65 15,00 Fe20, 0,17 0,69 2,01 2,44 0,38 o,55 FeO 0,27 1,10 7,81 3,19 2,79 0,27 MnO 0,04 0,06 0,16 0,11 0,10 0,04 MgO 2,66 0,68 5,41 5,39 3,68 0,32 CaO 0,38 3,iS 8,18 6,10 5,i6 i,53 NaaO 0,24 4,14 1,72 2,42 2,42 5,27 K.O 5,88 1,90 2,88 5,96 5,78 o,74 — H,0 0,00 0,24 0,27 o,34 0,03 — +h2o 0,49 1,21 2,59 2,14 2,18 o,55 CÓ. 0,00 2,08 10,06 4,74 4,63 — P:Os 0,22 0,06 0,51 1,45 i,47 0,01 Összesen: IOO,l8 100,17 100,25 99,84 100,15 100,41 Jelmagyarázat: 18. Szánk 28. sz. fúrás 1768 — 1770,5 m préselt aplit (granulitszerű), -19. Jánoshalma 1, sz. fúrás 607,18 —608,5 m préselt paisanit (karbonáttal, granulitszerű), 20. Miske 1. sz. fúrás 601—606 m mikroklingránitvonulat pereméhez tartozó lamprofir amfibolitban (sok karbonáttal), 21. Miske 2. sz. fúrás 773,5 — 778,5 m gránitvonulat pereméhez tartozó durbachithoz közelálló telérkőzet karbonáttal), 22. Miske 2. sz. fúrás 727 — 732 m gránitvonulat pereméhez tartozó durbachithoz közelálló telérkőzet (karbonáttal), 23. Algyő 4. sz. fúrás 2679 — 2681,5 m pegmatit (Na) Legend: 18. Borehole Szank-28, 1768 — 1770.5 m, compressed aplite (granulite-like), 19- Borehole Jánoshalma-i, 607,8 — 608,5 m, compressed pai sanite (with somé carbonate, granulite-like), 20. Borehole Miske-i, 601—606 m, microclinic gránité rangé bordér with lamprophyr in amphibolite (with plenty of carbonate), 21. Borehole Miske-2, 773,5 — 778,5 m, intrusive rock close in composition to durbachite and pertaining to the bordér of a gránité rangé (with somé carbonate), 22. Borehole Miske-2, 727 — 732 m, intrusive rock close in composition to durbachite and belonging to the bordér of a gránité rangé (with somé carbonate,) 23. Borehole Algyő-4, 2679 — 2681,5 m, pegmatite (Na) Ásványos összetételük általában 30% plagioklász (oligoklász, 25 — 30% anortittartalom- mal), 10—15% ortoklász esetleg intermedier mikroklin (az ortoklász általában pertites), 25 — 30% biotit (általában lepidomelán, sokszor kloritosodott, fakult, érckiválásos) , 15% kvarc (10 — 20% fiatal, erekben megjelenő kalcit, dolomit, sziderit minden mintában zavarta az eredeti összetétel pontos rekonstruálását), valamint alárendelt mennyiségű muszkovit, apatit, magnetit, hematit, pirít. Kémiai összetételüket a Ca, Mg, Fe, C03 leszámítása után kb. 60% Si02, jelentős maradék MgO- és FeO-tartalom, és a durbachitos összetételnek megfelelően magas, helyenként 7%-ot kitevő K20-tartalom jellemzi. Típusos lamprofírok csupán Miske környékéről ismertek. Pegmatit jellegű képződmény a Cegléd 1. sz. fúrásból és az algyői területen ismert (4. sz. fúrás, gneisszel társulva), erősen préselt állapotban. Nagyméretű csillám és földpát- kristályai a pegmatit jelleg relikt bélyegei. Kémiai összetételét az I/c táblázat 23. sz. elemzése mutatja. A mélységi magmatitok nyomelemtartalma A nyomelemzések kis száma miatt átfogó következtetések nem vonhatók le (IV. táblázat). Meglepő csekély kivétellel a minták nagy Ag, Ba, Cu és Zn koncentrációja. Ezek hidrotermális eredetre vallanak és megfigyeléseink szerint a fiatal karbonáterekhez és azok környezetéhez kötöttek. Helyenként szabad szemmel malachit is megfigyelhető. Ebből arra következtethetünk, hogy az ércásványok keletkezésében már a felszínközeli mállás is szerepet játszott. Juhász: A Duna — Tisza köze képződményei 325 Gránit, gránitgneisz, aplittípusok nyomelemei Trace elements of gránité, granite-gneiss and aplite type IV. táblázat — Table IV. Elemek ppm I 2 3 4 2 6 7 I Ag 6 < 0,4 6 10 2,5 0,6 16 2 As < 250 < 250 < 250 250 < 250 < 250 < 250 3 B l6 25 l6 25 25 < 25 < 25 4 Ba 400 250 IOOO 400 1600 160 160 5 Be < 250 < 250 < 250 < 250 < 250 < 250 < 250 6 Bi < l6 < 16 < 16 < 16 < 16 < l6 < 16 7 Cd < 40 < 40 < 40 < 40 < 40 < 40 < 40 8 Co 40 < 2,5 25 40 16 2,5 10 9 Cr 10 2,5 10 10 IOO 16 6 IO Cu 2500 25 2500 4000 1600 250 1600 II Ga 10 l6 16 16 25 25 10 12 Ge < 16 < l6 16 16 < 16 < 16 < 16 13 Hg < 400 < O O < 400 < 400 < 400 < 400 < 400 14 In < 2,5 < 2,5 < 2,5 < 2,5 < 2,5 < 2,5 < 2,5 15 Iá IO 25 4 16 40 16 16 l6 Mn 600 IOOO 160 400 1600 400 160 17 Mo 64 < 6 < 6 < 6 < 6 < 6 < 6 18 Nb < 160 < 160 < 160 < 160 < 160 < 160 < 160 19 Ni 160 < 1,6 160 160 40 6 60 20 Pb 160 16 250 160 60 l6 160 21 Sb < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO 22 Se < 60 < 60 < 60 < 60 < 60 < 60 < 60 23 Sn < 6 < 6 < 6 < 6 < 6 < 6 < 6 24 Sr 250 160 400 160 400 IOO 400 25 Ti 2500 6000 10 000 6000 25000 6000 IOOO 26 Te < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO 27 TI < 10 < 10 < 10 < 10 < 10 < 10 < 10 28 V 25 < 6 60 25 160 25 6 29 W < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO < IOO 30 Y < 1000 < IOOO < IOOO CICOO <1000 <1000 <1000 31 Zn 2500 < 160 2500 4000 1600 400 1600 32 Zr <1600 <1600 <1600 <1600 <1600 <1600 <1600 Jelmagyarázat: Jánoshalma 6. sz. fúrás 694 — 695,5 m gránit, 2. Jánoshalma 1. sz. fúrás 594.5 — 595,0 m gránitgneisz, 3. Jánoshalma 5. sz. fúrás 678 — 682 m mikrogránitgneisz, 4. Jánoshalma 6. sz. fúrás 712,5—714 m plagioklász-gránit-gneisz, 5. Jánoshalma 1. sz. fúrás 607,8 — 608,5 m gneiszben levő kaolinosodott, kalcitosodott préselt paisanit (aplit), 6. Jánoshalma 5. sz. fúrás 674,5 — 678 m préselt kissé kaolinosodott aplit, 7. Jánoshalma 28. sz. fúrás 1768 — 1770,5 m préselt aplit. Az összes nyomelemzés a MÁFI Geokémiai Osztályán készült. tegend : Borehole Jánoshalma-6, 694 — 695,5 m, gránité, 2. Borehole Jánoshalma-i, 594 5 — 595,0 m, granite-gneiss, 3. Borehole Jánoshalma-5, 678—682 m, microgranite-gneiss, 4. Borehole János- halma—6, 712,5 — 714 m, plagioclase — gránit — gneiss, 5. Borehale Jánoshalma — 1, 607,8 — 608,5 m Kaolinized, calcitized, eompressed, paisanite (aplite) in gneis, 6. Jánoshalma-5, 674,5 — 678 m, com pressed, slightly kaolinized aplite, 7. Borehole Jánoshalma-28, 1768 — 1770,5 m, eompressed aplite. A1 trace analyses were performed at the Geoehemieal Section of the Hungárián Geological Institute, Budapest A gránit és a kísérő magmatitok térbeli helyzete és gene- tikája a Duna— Tisza közén A viszonylag kis tömegű, feltehetően gyökértelen gránittestek két párhuzamosan, közel ÉK — DNy-i irányú vonulatba rendeződnek. Az északi jelentősebb, viszonylag nagyobb, többnyire vöröses gránittestekből felépülő vonulat a mecseki gránit folytatását képezi Miske — Soltvadkert — Kecskemét— Nagykőrös vonalában. Ehhez a vonulathoz tartozik, kissé elkülönült helyzetben a ceglédi migmatitzóna is. A másik, délebbi v nulat- rész sokkal kisebb kiterjedésű, többnyire világosszürke gránittesteket tartalmaz János- halma— Sükösd — Szánk— Jászszentlászló — Pálmonostora vonalában, a Tiszántúlon End 326 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet rőd felé jelez kapcsolatot. E délebbi vonulat — éppen a gránittestek kisebb kiterjedése következtében — ásványos és kémiai összetétel szempontjából kevésbé egységes és erő- sebben palás (kivéve Szánk 51. sz. fúrás). Azonban mindkét gránitvonulat migmás eredetű és genetikailag azonos fejlődés- történetű. A plagioklász kristályok Fedorov-asztalon történt kimérései (amelyeket Matyók I. végzett) alacsony hőfokon, 475 — 545 C° hőmérsékleti intervallumban végbement gráni- tosodást bizonyítanak. A gránittestekhez kapcsolódó lamprofírok plagioklászai hason- lóan 470 — 560 C°-on történt kristályosodás mellett szólnak. Lényegében ugyanilyen hőmérséklet-viszonyokat tükröznek a metamorf köpenybe tartozó gneisz és amfibolit- típusok metamorf keletkezésű plagioklász kristályai (475 — 540 C°). A gránit főtömege prekambriumi kőzetekből származtatható. A biotitokból történő abszolút kormeghatározás azonban sokszor fiatalabb kort ad, mert az alpi orogén mozgások retrográd metamorf hatása éppen és elsősorban a biotit klorittá alakulásában vagy egyéb elváltozásában (pl. kifakulás) mutatkozik. II. Paleovulkanitok, paleoszub vulkánitok A Duna— Tisza közén ez ideig ismeretlenek olyan paleozóos, vagy annál idősebb vulkáni-szubvulkáni képződmények, amelyek nem szenvedtek metamorfózist. A jórészt epidot — amfibolitfácies (részben a viszonylag nagyobb hőmérséklettel jellemzett szanidi- mtfácies felé közeledő) pt viszonyai között átalakult bázisos szubvulkanitokat és vulká- nitokat ezért a megfelelő metamorf kőzeteknél tárgyaljuk. III. Metamorfitok III/A Az epidot-amf ibolit f ácies kőzetei. A Duna— Tisza köze legtöbb metamorfitja ennek a fáciesnek megfelelő pt viszonyok között keletkezett. III/Aj Normál gneisz. E csoport általános kritériuma: ásványos össze- tételben földpát, 20%-nál nagyobb mennyiségben, a kvarc és a csillám, valamint a gneisz- szerű szövet. Ha tehát egyébként gneisznek megfelelő ásványos összetétel mellett a kőzet csillámpalaszerű szövettel rendelkezett, a csillámpalaszerű gneisz csoportba soroltuk (Winkler, 1967). Az epidot — amfibolitfáciesbe tartozást a savanyúbb típusoknál többnyire nehéz kritikus ásványokkal dokumentálni, sok esetben azonban epidot — amfiboli tokkal egy fúrásban való váltakozásuk eldönti e fáciesbe sorolásukat. A csillámpalaszerű gneisztípusokkal többszörösen váltakoznak. A csoport heterogén típusokat fog- lal magában. A heterogenitás egyrészt a káliföldpát és plagioklász arányában, a földpát relikt vagy meta- morf származásában, a biotit — muszkovit eltérő mennyiségében, a biotit retrográd folyamatok közötti klorittá alakulásában, az amfibol, gránát, epidot-zoizit esetenként kőzetalkotó mennyiségben való jelent- kezésében, másrészt szöveti eltérésekben, mikrogneisz, szemesgneisz, eresgneisz változatokban nyilvánul meg. Leggyakoribb e gneisz csoportban a' plagioklász — kvarc — biotit összetételű finomszemű, általunk mikrogneisznek nevezett típus, általában 60% körüli SiO,- tartalommal. Ennek blasztoporfíros és porfiro- blasztos földpátegyedei egyaránt max. 1 mm nagyságúak, a plagioklász általában 30% anortittartalmú oligoklász. A biotit többnyire apró, rosszul kristályosodott és leggyakrabban penninné alakult. A K-földpát általában blasztoporfíros ortoklász, kevesebb a porfiroblasztos mikroklin. Az ortoklász többnyire szételegyedett, hullámos, foltos kioltású, másodlagosan többnyire szericitesedett, reliktum jel- legét sokszor kataklasztos bélyegek is bizonyítják. A mikroklin a gneisztípusokban a migmatit területek közelében jelentkezik (Cegléd, Szánk, Jánoshalma), a gránittól távolabb apró, allotriomorf egyedekként, a fokozódó K-metaszomatózist jelezve cm-es nagyságú porfiroblasztokká növekedve. Gyakori jelenség az ortoklász részleges mikroklinné alakulása (intermedier mikroklin, „majdnem” mikroklin). Az ortoklász mellett egyes típusokban sok a relikt porfíros plagioklász is, ez mindig szételegyedett, gyakran hajlított, töredezett. A plagioklász kristályok túlnyomó többsége azonban a gueisztípusokban metamorf keletkezésű, a Fedorov asztalos kimérés alapján 28 — 32% anortittartalmú, 500 — 540 C' közötti hőmérsékleten kristá- Juhász: A Duna— Tisza köze képződményei 327 yosodott plagioklász, sokkal ritkább az albit. A kvarc csaknem kizárólag szigetekbe tömörült apróbb -'gyedekként ielentkezik, mennyisége szélsőségesen változó. A biotit ritkán nagy kristályos, többnyire apró és rosszul kristályosodott, vastartalma változó és mint említettük gyakran klorittá alakul. Néhány típusban két biotitgeneráció is elkülöníthető. A muszkovit mérete és a biotithoz viszonyított mennyisége is szélsőségesen változik, többnyire alárendelt, de egyes típusokban uralkodóvá válik. Szeneit ezekben a típusokban csak másodlagos, nem fáciesjelző, kizárólag a földpát bomlása során keletkezett. A gránát többnyire apró, i mm körüli, gyakran csak vázkristály és főleg a biotitban gazdag gneisztípusokban jelentkezik nagyobb mennyiségben. A bázisosabb gneisztípusok- ban szintén mindig van epidot és zoizit, gyakran közvetlen egymás közelében. Az amfiboltartalmú gneisz- típusok kizárólag zöld amfibolt tartalmaznak és mindig az epidot — amfiboli tok közvetlen szomszédságában jelentkeznek. Kiindulási anyaguk nem állapítható meg mindig teljes bizonysággal. A relikt földpátok jellege alapján azonban arra lehet következtetni, hogy eredeti anyaguk főleg arkozás homokkő, dacit — andezit, alárendelten nagyobb kristályossági fokú, granodioritos mélységi magmatit volt. A különböző típusok viszonylag kis területen megtalálhatók, így pl. a szanki kutatási területen. Szánkon kívül az Ai-es gneisz csoportra jellemző kőzetek megtalálhatók Tázláron a 10. sz., Érsek - csanádon a 6/a jelzésű fúrásban (kloritos biotitplagioklászgneisz), Sükösdön az i. sz., 4. sz. és 5. sz. fúrás- ban (muszkovitos-albitos gneisz, illetve csillámgneisz; V. táblázat), igen sok változattal szerepel e csoport az algyői területen. A III/ Aj — A, és III/B metamorf csoportok kőzettípusainak kémiai össze- tétele (gneisz, csillámpalaszerű gneisz, földpátos csillámpala, ill epigneisz) Chemical composition of metamorphic rock-types of the III/A, — A, and III/B groupes (gneiss, mica-schist like gneiss, felsparbearing mica-schist, epigneiss) V. táblázat — Table V. I % 2 0/ /o 3 % 4 0 0 - 0 0/ '0 6 % | 7 % 8 % 9 0/ /o SiO, 64,96 64,31 61,63 60,38 63,03 71,66 65 94 52,12 67,64 TiO, 0,62 0,71 0,80 0,75 0,85 nyom 0,89 1,41 0,61 AhO, 17,07 16,70 17,15 17,65 15,08 15,94 14,64 17,62 15,69 Fe,Os 1,42 1,29 1,67 i,2l 1,80 0,24 1,28 i,97 1,08 FeO 4,00 4,13 3,74 5,n 4,01 0,98 3,98 6,52 3,35 MnO 0,07 0,05 0,08 0,1 1 0,10 0,05 0,12 0,10 0,09 MgO 2,64 1,62 2,02 2,50 2,64 0,41 2,04 5,n 2,17 CaO 0,85 2,66 2,65 2,26 A >4 3 1,46 2,29 7,93 2,17 Na,0 1,78 3,48 2,01 2.47 5,58 4,20 2,55 3,91 3,29 k2o 3,48 2,13 3,63 3,48 2,10 4,53 3,10 1,15 2,64 — H,0 0,15 0,15 0,16 0,27 0,15 0,34 0,29 0,17 0,10 + H .O 2,64 2,63 3,18 3,58 1,46 0,73 2,07 1,75 1,44 có. 0,07 0,09 1,42 nyom 0,10 nyom 0,28 nyom 0,36 p-o5 0,14 0,21 0,19 0,21 0,27 0,04 0,28 0,17 0,12 Összesen: 99,89 100,16 1:00,39 99,98 100,60 100,58 99,76 99,93 100,75 10 1 1 12 13 14 15 16 17 18 0/ /o % 0/ /o % % °/ ,0 % % % SiO„ 70,80 49,19 55,63 63,21 69,09 70,81 75,75 64,29 63,21 TiOa 0,51 0,82 0,73 0,93 0,14 0,44 0,61 0,23 0,93 A12Os 13,94 15,81 18,24 17,37 15,66 16,23 13,48 14,31 17,37 Fe2Oa 1,49 3,71 1,96 0,54 0,99 0,42 0,38 2,93 0,54 FeO 1,95 8,04 7,05 5,01 i,11 1,77 1,37 1,97 5,01 MnO 0,04 0,19 0,13 0,08 0,03 0,03 0,01 0,11 o,oS MgO 0,45 4,54 3,27 2,32 2,49 1,20 0,79 4,65 2,32 CaO 2,42 4,48 1,39 2,08 1,95 1,45 0,95 3,19 2,08 Na,0 2,63 2,39 3,81 2,9Í 3,93 6,3° 5,28 2,84 2,91 K,0 2,52 2,43 1,92 2,85 0,92 0,40 0,22 0,45 2,85 — H,0 1,07 0,57 0,40 0,08 0,04 0,03 0,03 0,03 0,08 +h2o 1,51 4,32 4,39 2,39 2,05 1,10 0,99 2,74 2,39 CO, 1,07 3,19 1,03 0,35 1,12 nyom nyom 1,92 o,35 P2Os 0,10 0,19 0,21 0,14 0,09 0,14 0,08 0,07 0,14 Összesen: 1 100,50 99,87 100,16 100,30 99,61 100,32 99,96 99,72 100,30 Jelmagyarázat: 1. Izsák 1. sz. fúrás 1369 - 1371,5 m gránátos, kloritos, epidotos-albitos epigneisz, 2. Izsák 1. sz. fúrás 1388 — 1390 m gránátos, kloritos, epidotos-albitos epigneisz, 3. Szánk 12. 3 Földtani Közlöny 328 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet sz. fúrás 1820—1823, 5 m földpátporfiroblasztos kloritos biotitpaía, 4. Szánk 17. sz. fúrás 1723,5 — 1725,5 m kétcsillámú eres gneisz, 5. Szánk 19. sz. fúrás 1851 — 1853,5 gránátos, kloritos, kétcsillámú csillámpalaszerfi plagioklászgneisz, 6. Szánk 24. sz. fúrás 1859 — 1861,0 m csillámszegény, durva szemes gneisz, 7. Szánk 24. sz. fúrás 1867—1868,5 m földpátporfiroblasztos, csillámpalaszerű biotitgneisz, 8. Szánk 25. sz. fúrás 2080.5 — 2082 m zoizites-kloritos biotitgneisz, 9. Sükösd 3. sz. fúrás 427,5 — 430,5 m csillámpalaszerű muszkovitos biotitgneisz, 10. Algyő 4. sz. fúrás 2679 — 2681,4 m gránátos csillámpalaszerű biotitos gneisz, 11. Algyő 4. sz. fúrás 2704,5 — 2705 m finomszemű gneisz (csillámban gazdagabb rész), 12. Algyő 4. sz. fúrás 2704,5 — 2705 m fiuomszemű gneisz (csillámban szegényebb rész), 13. Algyő 15 sz. fúrás 2616 — 2917 m gránátos, biotitdús szemes gneisz, 14. Algyő 16. sz. fúrás 2526 — 2528,5 m finomszemű szemes gneisz, 15. Algyő 8. sz. fúrás 2808 — 2826 m epigneisz (aplitogén?), 16. Algyő 8. sz. fúrás 2826 — 2837 m aplitogén epigneisz, 17. Algyő 16. sz. fúrás 2560 — 2561 m csillámpalaszerű gneisz, 18. Algyő 15. sz. fúrás 2916 — 2917.5 m földpátos csillámpala lljzí vals bei jele itl! legend: 1. Borehole Izsák-i, 1369 — 1371,5 m, gamet-bearing, chloritic, epidotic-albitic epi- gneiss, 2. Borehole Izsák-i, 1388 — 1390 m, gamet-bearing, chloritic, epidotic-albitic epigneiss, 3. Borehole Szank-12, 1820 — 1823,5 m, feldspar-porphyroblastic, chloritic, biotitic schist, 4. Borehole Szank-17, 1723,5 — 1725,5 m, two-mica, streaked gneiss, 5. Borehole Szank-19, 1851 — 1853,5 m, gamet-bearing, chloritic, mica-schist like, two-mica plagioclase-gneiss, 6. Borehole Szank-24, 1859 — 1861,0 m, mica-poor, coarse-grained gneiss 7. Borehole Szank-24, 1867— 1868,5 m, feldspar-porphyroblastic, mica-schist-like biotitic gneiss, 8. Borehole Szank-25, 2080.5 — 2082 m, zoisitic-chloritic biotite-gneiss, 9. Borehole Sükösd-3, 427.5—430.5 m, mica-schist-like muscovitic biotite gneiss, 10. Borehole Algyő-4, 2679 — 2681,4 m, gamet- bearing, mica-schist-like biotitic gneiss, 11. Borehole Algyő-4, 2704,5 — 2705 m, fine-grained gneiss (part richer in mica), 12. Borehole Algyő-4, 2704,5 — 2705 m, fine-grained gneiss (part poorer in mica), 13. Bore- hole Algyö-15, 2616 — 2917,5 m, gamet-bearing, biotite-rich, granular gneiss, 14. Borehole Algyő-16, 2526 — 2528,5 m, fine-grained, granular gneiss, 15. Borehole Algyő-8, 2808 — 2826 m, epigneiss (aplito- genic?), 16. Borehole Algvö- 8, 2826 — 2837 m, aplitogenic gneiss, 17. Borehole Algyő-16, 2560 — 2561 in mica-schist-like gneiss, 18. Borehole Algyő-15, 2916 — 2917,5 m, feldspar-bearing mica-schist A különböző gneisztípusok kémiai összetételét összehasonlítás végett a csillám- palaszerű gneisz, illetve földpátos csillámpala, illetve epigneisz képződményekkel közös táblázatban adjuk meg (lásd a 4., 6., 8., 11., 12., 13., 14. sz. elemzéseket). III/A2 csoport. Csillámpalaszerű gneisz és földpátos csillámpala. A csillámpalaszerű gneisztípusba a gneisznek megfelelő ásványos összetételű, de csillámpala szövetű csillámgneisz képződményeket soroltuk (tehát 20% földpáttartalom felett), a földpátos csillámpalatípus földpáttartalma 10 — 20% közötti. Főleg a csillámpalaszerfi gneisztípusok igen elterjedtek (Szánk, Érsekcsanád — Sükösd— Jánoshalma, Algyő, Ásotthalom). Mindkét típus földpáttartalma uralkodóan reliktum, a kőzetek egyensúlyi állapotot el nem ért, félig kész metamorfitok. Ásványaik lényegében ugyanazok, amelyeket a gneisz csoportban ismertettünk, csupán a csillámok és azzal párhuzamosan elsősorban a gránát, valamint másodlagosan a klorit gyakoribb bennük. A csillámok között a biotit uralkodik. Többségük kétségtelenül az epidot — amfibolitfácies pt viszonyai között keletkezett, de a primer klorit helyenkénti nagyobb szerepe a zöld- palafácies felé jelzi az átmenetet. A Szánkkal szomszédos Tázláron a 2. sz. fúrás harántolt gránátos kloritpala, gránátos, kloritos, csillámpalaszerű biotitgneisz-képződményeket. Ugyanezt a fáciest rögzíti a már Dunántúlra eső Sztálin- város i.sz. fúrás finomszemű, ortoklászblasztoporfíros, kloritos, gránátos, csillámpalaszerű gneisze, helyen- ként gránitosodás jeleivel. Érsekcsanádon a 3. sz. fúrás harántolt csillámpalaszerű, kétcsillámú gneiszét, Sükösdön pedig az 1. sz. fúrás földpátos muszkovitpalát, a 3. sz. fúrás csillámpalaszerű muszkovitos biotitgneiszet, a 4. sz. fúrás csillámpalaszerű kloritos, albitos szemesgneiszet talált. Az algyői — ásotthalmai területen is gyakori mind a csillámpalaszerű gneisz, mind a földpátos csillámpala. Míg a III/Aj típusú gneisz jelentős része ortometamorfit, addig a III/A2 csoport kőzetei nagyobbrészt parametamorfitok, mégpedig eredetileg vulkáni közbetelepüléseket is tartalmazó homokos-aleurolitos kiindulási anyaggal csakúgy, mint a III/Bj csoportba sorolt epigneisztípusoké is. Ezt tükrözi a táblázatban közölt nyomelemeloszlásuk is, amely az átlagos homokos-aleurolitos, de nem agyagos üledékekkel egyezik (B, Ga, Ni, V kevés). Pb-tartalmuk a földpáttartalommal korrelál (VI. táblázat). III/A3 csoport. Csillámpala, kvarccsillámpala, csil- 1 ámkvarcit. Alárendelt mennyiségben szerepelnek a Duna— Tisza köze medence- Juhász: A Duna — T isza köze képződményei 329 aljzatában. A déli országhatáron csupán három régebbi fúrásban a Kunbaja i. és 4. sz., valamint a Madaras 5. sz. fúrásban voltak találhatók. Szánkon is alárendelt mennyiség- ben, közbetelepülésként találhatók földpátgazdag kőzetek között. Finom szemcseméretűek és ásványtársulásuk nem utal nagyobb pt viszonyokra, mint a III/A kategória többi kőzettípusa, a földpát hiánya tehát nem az egyensúlyrajutás jele, hanem a kiindulási anyag földpátszegénysége. Nyomelemeloszlása ugyancsak az átlagos aleurolitos-homokos koncentrációt tükrözi (VII. táblázat). Újabban az algyői és az ásotthalmi területeken is több fúrásban voltak felismer- hetők. III/A4 csoport. Amfibolit. Az összes ismert amfibolittípus az epidot- amfibolitfáciesbe tartozik, átmenetekkel az amfibolos gneiszféleségekbe. Amfibolitpala Néhány gneisz-, csillámpalaszerű gneisz- és epigneisztípus nyomelemeloszlása Trace element distribution of a few gneiss and epigneiss types VI. táblázat — Table VI. Elemek 1 2 3 4 ppm I. Ag < 0,4 < 0,4 < 0,4 < 0,4 2. As < 250 < 250 < 250 < 250 3. B < 25 25 25 < 25 4- Ba < 25 400 250 250 5- Be < 250 < 250 < 250 < 250 6. Bi < 16 < l6 < ló < l6 7- Cd < 40 < 40 < 40 < 40 8. Co < 2,5 2,5 2,5 4 9- Cr 100 60 60 ÓO IO. Cu 60 ÓO 60 40 II. Ga 10 < IO 10 IO 12. Ge < 10 IO < 10 < 16 13- Hg < 250 < 250 < 250 < 400 14. In < 1,6 < 1,6 < 1,6 < 2,5 15- U 25 40 40 40 l6. Mn < 250 < 400 < 400 < 600 1 T Mo < 100 < 6 < 6 < 6 18. Nb < 60 < ÓO < ÓO < 160 19- Ki 6 l6 IO IO 20. Pb 160 160 160 60 21. Sb < IOO < IOO < IOO < IOO 22. Se < 25 < 25 < 25 < 60 23. Sn < 4 < 4 < 4 < 6 24. Sr 400 IOO 160 160 25- Ti 2500 16 000 10 000 10 000 26. Te < 160 < 160 < 160 < IOO 27. TI < 4 < 4 < 4 < 10 28. V 40 60 ÓO IOO 29. W < IOO < IOO < IOO < IOO 30. Y < 600 < 600 < 600 <1000 31- Zn < 160 < 160 < 160 < 160 32. Zr <1600 <1600 <1600 <1600 Jelmagyarázat: Sztálinváros 1. sz. fúrás 1002 — 1004 m biotitdús, gránátos kloritos csil- lámpalaszerű gneisz (blasztomilonit), 2. Izsák 1. sz. fúrás 1369 — 1371,5 m gránátos, epidotos, kloritos, csillámos epigneisz (fillonitszerű), 3. Izsák 1. sz. fúrás 1388 — 1390 m gránátos epidotos, kloritos, esiUámos epigneisz (fillonitszerű), 4. Szánk 26. sz. fúrás 1900— 1901 m gránátos biotitplagioklász gneisz Legend: 1. Borehole Dunaújváros. 1, 1002 — 1004 m, biotite-rich, garnet-bearing, chloritic* mica-schist-rich gneiss (bla stcmylonite), 2. Borehole Izsák-i, 1369—1371,5 m, garnet-bearing, epidotic, chloritic, micaceous epigneis s(phyllcnite-like), 3. Borehole Izsák-i, 1388 — 1390 m, garnet-bearing, epi- dotic, chloritic, micaceous epigneiss (phyllonite-hke), 4. Borehole Szank-26, 1900 — 1901 m, garnet-bearing biotitic plagioclase-gneiss 3 330 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet A III/ A csoportba tartozó csillámpala nyomelemeloszlása Trace element distribution of mica-schists belonging to groupe III/A VII. táblázat — Table VII. Elemek ppm I. Ag 2. As 3- B 4- Ba 5- Be 6. Bi 7- Cd 8. Co 9- Cr 10. Cu 11. Ga 12. Ge 13- Hg 14. In lő- Ei 16. Mn !/• Mo 18. Nb 19. Ni 20. Pb 21 . Sb 22. Se 23- Sn 24. Sr 25. Ti 26. Te 27. TI 28. V 29. W 30. Y 31. Zn 32. Zr 1 < 0,0 f < 250 25 < 40 < 250 < 16 < 40 < 2,5 10 40 < 1,6 < 16 < 400 < 2,5 40 250 6 160 1,6 60 < 100 < 60 6 10 4000 < 100 < 10 6 : 100 <1000 <160 <1600 Jelmagyarázat: 1. Kunbaja 1. sz. fúrás 564 — 564,5 m csillámpala Eegend: Borehole Kunbaja-i, 564 — 564,5 m, mica-sch ist nem vált eddig ismertté. Az ainfibolittípusok magmás származásúak, általában diabáz- nak megfelelő kémizmusú vulkánit volt a kiindulási anyag. Kis tömegűek, de gyakran meghatározott övekbe rendeződnek. Ezt nem csupán a fúrásanyag, hanem jellegzetes mágneses anomáliaképük regionális eloszlása is bizonyítja (Miske, a szanki terület D-i részén összefüggően: Szánk 54., 29., 49., 28., 60. és Szank-Dél 1. sz. fúrás, az északi részen szórtan: Szánk 42., 26. és 35. sz., Öttömös 1. sz., Algyő 51. és 62. sz. fúrás). Azokon a területeken, amelyek a gránitosodó-migmatitos zóna közelében vannak, az amfibolitokban a nagyobb hőmérséklet irányában mutató ásványfácies kritériumok ismerhetők fel: szanidin, klinopiroxén. Ezek mennyisége azonban nem éri el azt a mérté- ket, hogy a kőzeteket a szanidinit fáciesbe sorolhassuk. Ásványos összetételükben egyébként a zöldamfibol és plagioklász változó arányban dominál. A zöldamfibol kis kettőstörése gyakran alkáli jellegre utal. A plagioklász általában 28 — 30% anortittartal mú savanyú plagioklász. Számított keletkezési hőmérséklete 500 — 505 C°, ami egyezik a környező gneisz- féleségek földpátjai képződési hőmérsékletével. A zoizittal — epidottal együtt néhol felismerhetően bázisos plagioklászból való származással, amelynek roncsai egyes amfibolitokban (pl. Miskén) még felismerhetők. Minden típusban lényeges elegyrész az epidot vagy a zoizit, avagy mindkettő egymás mellett. A kvarc metamorf keletkezésű. A biotit néhány típusban jelentős mennyiségben szerepel. Helyenként megfigyelhető a zöldamfibol-kristályok szegélyén a biotittá-alakulás. Emellett viszont a biotit a legtöbb típusban klorito- sodott. A klorit önállóan is megjelenik, egyes típusokban jelentős mennyiségben. A titanit általában kőzet- — Juhász: .4 Duna — Tisza köze képződményei 331 alkotó. A gránát jelenléte általános, de kristályai igen aprók. Az apatit, cirkon jelentéktelen mennyiségű. Az opak ásványokat főleg magnetit képviseli. A Miske i. sz. fúrásban megismert amfibolit alig palás, zöldamfibol, plagioklász, epidot, klorit összetételű és durbaehithoz közelálló telérkőzet járja át. Az öttömösi amfibolit alig palás és nagy földpát lencséket tartalmaz, a földpátszegény részekben zöldamfibol, biotitklorit, epidot, gránát uralkodik. A szanki amfibolitokhoz hasonlóan a szanidin itt is kimutatható (VIII. táblázat). A III/A4 csoportba sorolt amfibolittípusok kémiai összetétele Chemical ccmposition of the ampliitolite tvpes of group III/A, VIII . táblázat — Table VIII. I 0/ /o 2 % 3 0/ /o 4 0/ /o 5 % 6 % 7 % 8 0/ /o 9 % SÍO- 47,25 50,00 52,08 50,31 47,58 49,07 49,85 53,81 47,85 TiO, 3,38 1,84 1,23 2,65 2,35 1,44 2,15 1,07 2,09 ALÓ, 14,04 13,33 18, 37 16,32 15,68 14,06 12, 8l 17,75 16,55 Fe.O, 4,49 6,08 1,84 4,87 2,47 8,67 5,06 1,17 3,19 FeO 11,28 7>53 6,23 6,95 8,83 4,57 10,47 7,38 7,31 MnO 0,29 0,25 0,15 0,41 0,19 o,37 0,21 0,18 0,16 MgO 4,44 4,93 7,48 4,10 7,12 5,oo 5,79 4,31 5,61 CaO 9,00 8,20 5,7i 6,92 8,91 4,63 8,09 5,7i 8,3° Na.O 2,28 3,29 i,i7 4A3 2,96 2,25 4,14 4,52 3,48 K,Ó 0,62 0,70 3,69 1 ,08 0,78 1,10 0,48 L35 1,44 — H.O 0,70 0,49 0,20 0,21 0,22 3,70 0,10 0,08 0,03 -*-H,0 2,01 2,98 1,64 1,44 2,25 4,67 0,92 2,42 1,65 CO, nyom 0,14 0,18 nyom 0,41 0,69 0,40 nyom 0,53 p,o. 0,56 0,75 0,04 0,85 0,20 0,28 nyom 0,17 1,24 Összesen : 100,34 100,51 100,01 100,24 99,95 100,48 100,47 99,92 SO3 =0,21 99,41 % Jelmagyarázat: x. Szánk 26. sz. fúrás 1797 — 1798,6 m amfibolit (zöldamfibol, plagio- klász, kvarc, biotit, szanidin, epidot, klorit, titanit, gránát, magnetit, ilmenit), 2. Szánk 26. sz. fúrás 1844 — 1846 m pennines amfibolit, 3. Szánk 28. sz. fúrás 1891,5 — 1892,5 m biotitdús amfibolit (zöld- amfibol, biotit, plagioklász, szanidin, kvarc, epidot, zoizit, titanit, magnetit, ilmenit), 4. Szank-Dél-i. sz. fúrás 2015—2016 m amfibolit (zöldamfibol, plagioklász, kvarc, biotit, zoizit, epidot, ilmenit, magnetit), 5. Miske 1. sz. fúrás 614,5 — 617 m amfibolit (zöldamfibol, epidot, klorit), 6. Öttömös 1. sz. fúrás 1389 — 1390 m mállott amfibolit (zöldamfibol, plagioklász, biotit, klorit, epidot, gránát, szanidin), 7. Öttömös 1, sz, fúrás 1427,5 — 1428,0 m amfibolit, 8. Öttömös 1. sz. fúrás 1451,7 — 1452,0 m amfibolit, 9. Algyő 51. sz. fúrás 2529,4 — 2530 m amfibolit Légén d : 1. Borehole Szank-26, 1797 — 1798,6 m, amphibolite (green homblende, plagioclase quartz, biotite sanidine, epidote, chlorite, titanite, gamet, magnetite, ilmenite), 2. Borehole Szank-26, 1844 — 1846 m, penninic amphibolite, 3. Borehole Szánk — 28, 1891, 5 — 1892, 5 m, biotite-rieh amphi- bolite (green homblende, biotite, plagioclase, sanidine, quartz, epidote, zoisite, titanite, magnetite, ilmenite), 4. Borehole Szank-South-i, 2015 — 2016 m, amphibolite (green homblende, plagioclase, quartz, biotite, zoisite, epidote, ilmenite, magnetite), 5. Borehole Miske-x, 614,5 — 617 m, amphibolite (green homblende, epidote, chlorite), 6. Borehole Öttömös-i, 1389 — 1390 m.weathered amphibolite (green homblende, plagioclase, biotite, chlorite, epidote, gamet, sanidine), 7. Borehole Öttömös — 1, 1427,5 — 1428,0 m, amphibolite 8. Borehole Öttcmös-i, 1451,7—1452,0 m, amphibolite, 9. Borehole Algyő-51 2529,5 — 2530 m, amphibolite Kémiai szempontból az amfibolittípusokat 47 — 53% közötti SiO,, 1.07 — 3,38% Ti02, 1,17 — 8,67% Fe,03, 4,57 — 11,28% FeO, s így 10— 15%-ot elérő összvastartalom, 4 — 7%-os MgO, 4,63% CaO, 1,17—4,52% Na20 jellemzi. A K20 általában kevés (0,6 — 1,44%), kivéve a biotitdús típusokat (Szánk 28. sz. fúrás, 3,69%). Nyomelemeloszlásuk a kémiai összetétellel összhangban enyhén bázisos vulkánit - ra, a helyenként megemelkedő Cu és Zn koncentráció hidrotermás hatásra utalhat (IX. táblázat). III/B A zöldpalafácies pt viszonyai között keletkezett metamorfitok. Az epidot-amfibolit fácies kőzeteivel térbelileg összefonódva (azok- ból fokozatos átmenetekkel is) találhatók. III/Bj csoport. Epigneisz, szericitgneisz, földpátos kvar- cit, szericitkvarcit, fillit, fillithez közelálló csillám pala, 332 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Az amfibolittípusok nyomelemeloszlása Trace element distribution of amphibolite tvpes IX. táblázat — Table IX Elemek ‘ 2 3 4 5 1 6 7 ppm I. Ag 0,4 0,4 6 < 0,4 0,6 < 0,6 0,025 2. As < 250 < 250 < 250 < 250 < 250 < 160 < IOO 3- B < 25 < 25 < 25 < 25 < 25 160 < 6 4- Ba 250 < 40 < 40 400 600 400 400 5- Be < 250 < 250 < 250 < 250 < 250 < 160 < 40 6. Bi 25 < l6 < 16 < 16 < 16 < 2,5 < 2,5 7- Cd < 40 < 40 < 40 < 40 < 40 < 16 < 10 8. Co 6 IO 16 6 4 6 4 9- Cr 40 40 10 ÓO IOO l6 6 IO. Cu 600 40 1600 ÓO 400 40 60 II. Ga 25 l6 25 IO 10 2,5 o,1 12. Ge < 16 < l6 < 16 < 16 < 16 < 2,5 < 2,5 13- Hg < 400 < O O < 0 0 < 400 < 0 0 <1600 < 250 14. In < 2,5 < 2,5 < 2,5 < 2,5 < 2,5 < 2,5 < I ló- Ei ÓO ÓO 40 40 40 40 l6. Mn IOOO 1600 1600 600 IOOO 4000 4000 1 7- Mo < 6 < 6 < 6 < 6 < 6 < 4 < 6 18. Nb < 160 < 160 < 160 < 160 < 160 < 250 < 160 19. Ni l6 IO 40 l6 25 IO ÓO 20. Pb 160 16 ÓO l6 25 40 l6 21. Sb < 100 < 100 < IOO < IOO < IOO < 10 < 6 22. Se < 60 < 60 < 60 < 60 < 60 < IOO < IOO 23. Sn < 6 < 6 < 6 < 6 < 6 2,5 2,5 24. Sr IOOO 400 160 600 IOOO IOOO IOOO 25. Ti 16000 16000 <16000 <6000 <10000 2500 160 26. Te < 100 < IOO IOO IOO IOO < 160 < ÓO 27. TI < 10 < IO < 10 < 10 < 10 < 6 < 1,6 28. V 100 IOO 160 IOO 60 16 2,5 29. W < 100 < IOO < IOO < IOO < IOO < 60 < 160 30. Y <1000 r\v /Jaszszenllaszlo 'Szqnkő'17 -t s M-ir Soltvadkerl' fázlár M indszent HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ,Tolna ^KISKUNHALAS" Pusztamérges! , Üllés ilÖttömös Tompq>.>Asott halomi íátaszÁ i Madara* Mohács i. ábra. A Duna— Tisza köze paleozóos (és idősebb) metamorf és magmás képződményeinek íáciestérképc. Szerkesztene. Juhász Á. Jelmagyarázat; i. Epidot-amíibolitfácies, 2. Zftldpalafáeies, ? Migmatitzőnn, Kontakt kőzetek, 5. Gránit', 6. Gráuitgnelsz, 7. Pszammit, pélit, 8. Knrbonátk..xet, g. Granoldkőzet. ro. Bázisos kőzet (7 — if> kiindulási anyag), T Triász, J Jurn.K, - Alsőkréta, K, = Felsőkréta. M = Mezozoikum általában, Kr - Kristályos, It Bizonytalan (A be- tűjelzések n medencealjzatra vonatkoznak) £'*>■ r- Facies map ot the Polcozoic (and prc-Palcozoic) mclamorphie and magmntic rocks of the Danubc -Tisza Intcrfluve. Draftcd by A. Juhász, l.cgcnd; I. Epidotie-ainplilbolitic facies, 2. Grccn-stcliist facies, 3. Migmatitic zonc, 1. Coutact-metamorpilic rocks, 5. Gránité, 6. Granite-gndss, 7. Psammite, pelite, 8. Carbonate rocks, 0 ■ Grnnold rock, 10. Bnsic rock (7 to 10. source matériái), T = Trlassic, J = Jurassic, K, = I.ower Crctaccous, K, — Upper CTetnccous, M — Mesozoic in genc- rality, Kr - Crystnlllne, n - Uncertoin (The symbols rcfer to the bascnient.) Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 337 — 350 AZ ALGYŐI FELSŐPANNÓNIAI HOMOKKŐÖSSZLET ÜLEDÉKFÖLDTANI VIZSGÁLATA BÉRCZI ISTVÁN* (3 ábrával, 5 táblázattal, 1 táblával) Összefoglalás; A dolgozat az újonnan megismert algyői szénhidrogén-medence első négy fúrásával (Algyő-i., 2., 4., 5.) feltárt pszammitos kőzetek üledékföldtani vizsgálatának eredményeit tartalmazza. A szemcseeloszlás pontos meghatározása és matematikai-statisz- tikai kiértékelése során egy partközeli — sekélytavi és egy delta - fluviális fáciest lehetett elkülöníteni a homokkősorozatban. Az előbbi nehézásvány összetételét gránát 4- epidot, az utóbbiét klorit 4- muszkovit túlsúlya jellemzi. A kvarcanyag részletes mikroszkópi vizsgá- lata két — magmás és metamorf — lehordási területet valószínűsít. A fáciesviszonyok arra utalnak, hogy a felsőpannóniai alemelet során a folyóvízi üledékképződés fokozatosan gyakoribbá vált. Az algyői-medence aljzatát egy, ÉNy — DK-i csapású, metamorf kőzetekből álló vonulat képezi. Efelett 2500 — 3300 m vastagságú neogén törmelékes összlet következik, amelynek jelentős része (1000 — 1300 m) a felsőpannóniai alemeletet képviseli. A feldol- gozás során az Algyő-i., 2., 4., 5. sz. fúrásokkal feltárt felsőpannóniai összlet alábbi 39 magmintáját vizsgáltuk meg: Fúrás Algyő-i. 4 6 8 Minta- szám Algyő-2. Algyő-4. 9 1 1 12 1 3 4 5 6 7 8 4 5 6 7 8 Mélységköz m 850— 856 1050 — 1056 1377-1383 1620 — 1626 1722 — 1728 1770 — 1776 1826 — 1832 1932-1944 1503 — 1508 1755-1760 1818 — 1823 1862 — 1867 1940 — 1950 1950 — 1964 1964 — 1982 694— 700 1646 — 1652 1710 — 1712 1776 — 1781 1781-1785 1785 — 1808 Kőzet középszemcsés agyagos homokkő középszemcsés homokkő középszemcsés meszes homokkő finomszemcsés márgás homokkő finomszemcsés meszes homokkő finomszemcsés meszes homokkő aprószemcsés dolomitos homokkő finomszemcsés márgás homokkő finomszemcsés dolomitos homokkő finomszemcsés dolomitos homokkő középszemcsés homokkő középszemcsés homokkő középszemcsés homokkő meszes homokkő középszemcsés meszes homokkő középszemcsés homokkő finomszemcsés agyagos homokkő finomszemcsés meszes homokkő aprószemcsés homokkő finomszemcsés homokkő finomszemcsés márgás homokkő * Készült 1966 — 67.-ben az ETTE Ásványtani Tanszékén. 338 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Minta szám Mélységköz m Kőzet 9* 1822—1837 finomszemcsés meszes homokkő 10. 1837—1851 aprószemcsés dolomitos homokkő 11. 1866—1884 finomszemcsés homokkő 12. 1898—1915 finomszemcsés dolomitos homokkő 13- 1945-1963 középszemcsés meszes homokkő 14. 1987—2003 homokos agyagmárga 15- 2005 — 2022 meszes homokkő 4- 1855—1860 homokos agyagmárga 5- 1860—1865 aprószemcsés homokkő 6. 1865—1870 meszes homokkő 7. 1870—1875 finomszemcsés márgás homokkő 9 ■ 1888—1897 márga IO. 1897—1902 finomszemcsés homokkő 13- 1919-1937 aprószemcsés meszes homokkő 14. 1937-1955 finomszemcsés dolomitos homokkő 15- 1955-1973 homokos márga l6. 2000—2018 agyagmárga ig. 2141 —2150 márga A vizsgálatok két fő csoportba oszthatók: I. A szemcseeloszlás meghatározása és statisztikus kiértékelése. II. Mikromineralógiai feldolgozás. I. Szemcseeloszlás vizsgálat A szokványos (Köhn-pipetta szitálás) vizsgálati módszerekkel kapott eredmé- nyeket kumulatív görbével ábrázoltuk. A szemcseátmérő-értékeket a Krumbein-féle

4,00 igen rosszul osztályozott (Főik, R. L.-Ward, W. C. 1957) A ferdeség az eloszlási görbének a normál Gauss-görbétől való eltérését jelzi. Ha a ferdeségérték negatív, a görbe a durvább frakciók felé tolódik el, ha pozitív, a finomabb tartományok felé f érdül (= az átlag a finomabb frakciók felé tolódik el) (Sah u, B. K. 1964). A kurtózis a görbe csúcs osságának mértékszáma. Minél nagyobb a számított érték, annál csúcsosabb a görbe (Főik, R. L. — W a r d, W. C. 1957). A sekélytengeri (sekély tavi), ill. folyódeltabeli homokos képződmények (Saliu, B. K. 1964) szerint a következő egyenlettel különíthetők el. Y = 0,2852 Mz — 8,7604 erf — 4,8932 Skj 4- 0,0482 Kc ahol is, Mz, 04 Skj, Kq az előbbiekben ismertetett szemcseeloszlási görbéből számítható értékek. Ha Y < —7,4190, akkor delta-fluviális Y > —7,4190, akkor sekélytengeri (sekélytavi) képződményről van szó. Az egyes minták számított adatait az I — IV. táblázat tünteti fel. A táblázatok adataiból, valamint ezek szelvényben való ábrázolásából (1. ábra) kitűnik, hogy a) az egyes statisztikailag jellemző mennyiségek egymással párhuzamosan csök- kennek vagy növekednek. b ) Kitűnően osztályozott homokkő esetében az eloszlásjellemzők értéke lecsökken. 340 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet 1. ábra. A felsőpannóniai homokkőkifejlődések szemcseeloszlási jellemzőinek változása. J elmagya- ráz a t: a) Homokkő, b) Agyagos homokkő, c) Agyag, d) Agyagmárga, e) Homokos agyagmárga, f) Márga; x. Quartilis deviáció (Qcr,), 2. Quartilis ferdeség (QSk,), 3. Quartilis csúcsosság (QK0), 4. Standard deviáció (ci,) , 5. Ferdeség (Sk,), 6. Csúcsosság (KG) Fig. 1. Variation of the grain distribution characteristics of the Upper Pannonian sandstone facies. Legend: a) Sandstone, b) Clayey sandstone, c) Clay, d) Clay-marl, e) Sandy dav-marl, f) Mari; 1. Quartile deviation (Q 2 d -t C\ co C co d tí- co w> In le N x -T CO to co t}-3C is VO 0\ COOO w. cs m m c m CO M d ! oc tí- I cv I qj | I I I $3 ^ fí o G ic O 'CÖ 1 ÓN -4- d 1 T "'t d m 1 * 1 t 1 , M vO ÍO vo m 1 e 1 0 ! í/3 O O M CV oc te 1 ^ ^ 1 2 1 ? : O cs O O O vO | O co ! cv IS X\ GC § CS M m IC IS *0 O 00 10 0 VO w M. e. 0 l ” 1 a 0 0 u -0 0 oc IS. O 10 CO WC omo M d Ti- O M a O C C Cl 0 d 0" m N O CO 10 0 10 co wc te >c -t Cl 10 O ^ oc o> N O O d 0 "C" O O *0 0 0 00c 1 l”! m OC m CO cv ic K IC ! ^ IC N N VO CO ~ 'l — N :0 Ti re vO vO <0 vO OC vO M 10 ICX ^ cfl 53 'rt 'O N S co C 0 c3 *3 ^ v *o co cfl o -cd '<3 t-i n -s o <5 *td : cd N cd í/J N o 'p £ c'VC •<.S1 U N *CÖ CO co wcvO m co CO Tt H C IT) 0"0 M >C N\ű O 00 Vű t? vO « Cv tJ-O d O Cv O Q O ic OivO C\ Oi re 0 Cd 0 O M Tf OvvO fs cT H CO Ti* M CO 00 00 VO d d O d Ov M Tf d WOCO -t co Ov M vO 1^ O M O tí-co rx 10 00 | 00 VO Ti- rj- d vO n- co 1 1 1 1 1 1 w M CO Tj- VO T* 0 H H H H® VO M H d O O O M £ CO VO O d vo vO we In. 0_ CO O ICN O o vű M VO wc 10 r-- cc 00 ov M M M M M CO UCOO d O O IC H vű 'rt IC 1^00 00 Ov cö . ti N g 1/1 s CC Tf ICO 1x00 Az Alííyő-4. sz. kutatófúrás szemcseeloszlás jellemzőinek s fáciesviszonyainak változása a felsőpannóniai alemeletben Bérezi: Az algyői felsőpannóniai homokkő 343 SS 3 > (0 X N JZ i *-•0 M C"T. co n h h r oc rC -í oc" tő O m rő ^ N C"f főMON fő »n «0 N N O IN V 0 OC O CNOC re rrO^ N fő f NX *0 cí fv. reve *C m vO NCUőOX M re M t C 6" ro N *cT 04 m N H H h > «o -<+■ rí o° O O 00 -r C* *r M rO m »-i mo n 00 OC tKK -tON NC *t ’t O N M o o •t o * 100 >ONN <0 rí Cl D o o ^ o CO tt *0 *0 *0 | H H N ff H S *r 44 X IOO K OC O *0 O O N 0j>0 | ro ^ ro tv. | I o o z o o ó o 6 c I 0„0 O ^1-0 C -r O 00^ *0^ ÍN ÍN. | KO O ION 10 K O O M *orí.rí.rí.»o| 0_ m n 10 | > rí 0 *0 co tt t n d*-r rí 0 M Q( K O C* OC rJ-*C 1 ! ^2 *1 1 ^ *~í. *~i. ^ M | c~ cT 0" 0 0 0 m 0 44 X Qj O O *0000 re *0 *n 0 loroo OVO 0 *-« N K H m Tfrj-no* 0000000000 6 0 cT c» O O «0 O rOOO *0 M O O 00 O 000 C* h ^t-vOO fő r ommoommoooom 1 ooocooooooco T*-M O 0*0000 W 0 K re 0 rí 0 0 re re 0 re rí re re n N SJ :0 44 be ■s. >r <5 OMM»-«*OOOÍNHTí-»OCOmC'l rí 10 m x 00 o fo 1000 h vo c cí INO oc ÍN. INOC 00 00 00 000 C mmhhmhhmhhNN VO OO *-• 10, N KC X OfN.LT O ’-r m fxoo 00 rí reo on Tí-00 C OO NNN INOO 00 OO 00 0 O C MMMMMMMMMMMCi M ■’T *0*0 fN. OO CN O N (Ő^IO <5. 'ii -o ö hn 3 3 "r 44 M QJ -t-> í O ^ s s *73 CJ > -M ^44 44 rt Kí cí Sí ^ to O ti 54 < 45' x < "" 0 N 'Cí X sD N° oN t n 'ti , 0 retnx intefőren 1 rí *-• ín. 00 -t- 0 ►-« »h 0 'V 43 . •t N N re 0 rí oc 0 re 1 1 1 ! 1 « 1 1 1 n ci *r T T T O w hO C"t 1 II 1 ^ 1 » 1 1 1 O re m m i ^ § M C 0 5 ’ji | O 'd 44 X *0 n '-?-oo : t 1 1 1 0000 g J á 1,1 *c3 1 u 0 ö n oc e 11 1 ^ °- ^ j 1 1 1 N 0 re $ reve C Civc 00^ ^nl» 0 reoc^ C* *0 | | | N 0 rC re re *ó Ö 0 ö O 0 ^3 N Tf CVVO 0 *0 I rí íj h reoc »- >-< | n o< 0" 2 0 0 or 0" or c" 0 V 44 0 rr. 'd 44 X 3 » 0 0 0 3x 0 0 *0 *0 re *0 0 10 GJ oc 10 t~> t-t 0 ’tc K N 0 0 S 60 d 0 c 0 h c ’Ji 1 oc re m in *0 0 x *oc rt-ojj Cl *r, rí O O O -rt ^ rt ex MM O M O O O NM N o* ■ OC 0000*000*0 ooO*| O C lorenoo -^-m ! n 4 \c oc re re *o*e 00 í'n N :0 44 O »o O ION N n 10 reoc C OVO N N Cl 0 e *0 N H *0 CO 00 00 00 co C* C* d C* O M MMMM»-«MMMMrí rí J ! 1 II 1 1 1 1 II 1 'O *00 *0 O OO K CK *0 O *0 IOO € KM ON m re 10 0 OO OO CO GO CC GO Oi Cl Ci O m mmmmmmmmmCíCí d .= N tr. -r *00 N C O oo u-> m hí m m rí rí J'vovon 0 O ro ^ 0 rí c oo rí h N V fO CO 00 tJ- >-< -í- tj- cooo vo O | Cv co C vf 10 i- tJ- 1 vo CO tí- tí- sC 30 alig aii ii' tO{ tör 91 K K> E; ira n 1 Ts ií í : ■ : ■JBHOqjB^ j O N N iO C CO Tf N 1 ÍS fOO ^ 1 ^ M | H | N H Tj-tOVO | | Tf j n | tí- rí co | ^IA05JZSnj^ »o tí-vo ^ m 0 tj- vo M N H COOO t#- CO vO co I M M 1 | IX O CO H IO 10 H O Hl I 0 CO •h rí 1 -t 1 o 0 co cooo 0 1 *-* Hl H< M VPdPIM o o ix cooo 0 VO C VO OO C 00 VŰ M m rí ixixorí vo-riocoo rí »o co | rí co cv vo co rí 1 ÓIBA}* O'O'tNNiOrON ro to 10 ro n co »o co rí co m rí m 0 >0 rí rí 0 Nvo 0 »o •O’tn KNcocvO O Cv 10 -r c O M IO 10 H CO N 3t h Tf CO co 1 w VO Tf v£> Hl co . ti- 1 rí co tj- m Nehézásvány % 1 Metamorf rnojnBís r 1 1 1 1 1 1 II 1 1 u 1 1 1 II II 1 II II II II II II II ii9}zsia 1 " 1 1 1 1 1 1 1 II 1 1 1 1 "1 II II ll 1 II ll 1 II II 1 II -iqonrpiv '""IMIM 1 1 1 1 1 1 1 II II 1 II II II II II II II 1 1 30 co vo oc 1 « co N ►h »0 1 M *>tOC K O O coo rí lx co na co Tf rr >vi30vO'-«OiXMCíOríMO-l- cíO Tf vo co n Tf m fx oo rí rh co cs -f- VO Th 0 fx Cl M NO C Tf fx Cí Ön i ;opidH OO^ W *0 30 I fOOO T, ; Tf t}- M | vO | | co ^ n rí oo 0 | co rí rí rí voo | | o | oo 1 1 | - « CO 1 vo uiXBnunx vo rí co rí | 10 ^ n | rí rí h h t 10 CO ti H fi Tf Tf | Vű | Tf | CO | }BHBXQ rí N m o\ e",co c vo h w m vo n co 1 VO is ve 00 1 n h íx cocovonríTfrívovoi »omco *"• l-0 vo rí rí 0 »orí t Tt- rí n co co Tj-o co co rí co tj- h 0 otxiow nvo oc n co rí- n tí- « • lijBdv 1 11 1 11 1 1 r 1 1 1 N ^ 1 II M II II II ^ 1 MIMIM uo3i.no 2 3 2 1 1 1 1 1 1 1 II II II II II II 1 II II 1 H M w°ís 1 1 1 0 & 1 1 I 1 30 1 1 1 1 1 II 1 II II II g II 1 í‘- _ t- 1 - ZJ apuaiqiuoH ^ 10 | [ | | | | MIMII "II II II II II II 11 r 11 11 Méterköz O VO 0 IX 00 00 C Cv O O rí rí h vo 00 fx m tj- 10 cn co rí O vo h co ao 0 co vo 00 m 0 O n txofxfxfxocoooooo C C O O MMMMM*-0000 fx c fx vo C OO fx 00 Cv H co *0 C 00 OC OC 00 CO Cv Cv Cv C Mh-IMMMMMMC Mag- minta *“• Cí T vO CO Óh rí Hl CO Tf >Ő vo tx OC m Tj-«ovOfxoo Ov 0 m rí co t f vő M M Ht >H M M VOVO ÍX C 0 co TT vóo Fúrás tlgyő-i. ri =6 j* SÓ vo só Jp 345 Bérezi: Az algyői felsőpannóniai homokkő c) Barna, lekerekített, sötétbarna-világosbarna pleokroizmust mutató turmalin. d) Nagy fénytörésű, színtelen, prizma és bipiramis lapokból álló, egyenes kioltású cirkon. Mind a nehéz-, mind a könnyűfrakeióban gyakori. B i o t i t : közepes törésmutatójú, lekerekített, sárgásbarna, vörösesbarna színű, alig vagy egyáltalán nem pleokroós, mállott pikkelyek. Kioltása bizonytalan, néha mo- zaikszerű, ritkán egyenes. Zárványai kizárólag opak szemcsék. Az algyői felsőpannóniai anyagban a biotit a klorithoz és muszkovithoz képest alárendelt, az alsóbb szinteken — 1620 — 2151 m — a finomabb szemcsés kőzetekben jelentkezik, mennyisége 1 — 30%. Kloritoid : nagy törésmutatójú, kékes árnyalatú, közel izometrikus, kevéssé koptatott, a szemcseperemeken többréteges csillámszerkezetet mutató ásvány. Felülete töredezettség, repedezettség benyomását kelti. Ritkán zárványos, opak foltokat vagy sárga nyúlt, nagy fénvtörésű, egyenes kioltású rutiltűket tartalmaz (I. tábla, 5.). Mennyi- sége 2% alatt marad, egy-egy szemcse majdnem műiden mintában található. K 1 o r i t : pikkelyes, a muszkovitnál nagyobb törésmutatójú, zöld színű, pleok- roós, lekerekített, esetleg kissé megnyúlt, de hegyes szegletekkel sosem rendelkezik Egyes szemcsék felületén szabálytalan lefutású rajzok figyelhetők meg, amelyek egy- irányú fonatosság eredményei. Zárványként ritkán szabálytalan alakú opak elegyrészeket vagy nagy fénytörésű, sárga színű, prizmás termetű, egyenes kioltású rutiltűket tartal- maz. Optikailag két változat különíthető el: a negatív, változó főzóna jellegű p e n n i n, valamint a pozitív optikai karakterű, negatív főzónájú klinoklor. Apátit : közepes törésmutatójú, koptatott, közel izometrikus szemcsék töre- dezett felülettel. Valamennyi teljesen színtelen, áttetsző és zárványmentes. Az algyői kőzetanyagban ritka. Elsősorban a pelitesebb mintákban található. 2. A könnyű frakció optikai vizsgálata Kvarc: a pelites kőzetek kivételével a felsőpannóniai üledékek fő alkotórésze. Preparátumban szabálytalan alakú, kagylós törésű, színtelen, kis törésmutatójú, átlátszó szemcsék. Vékonycsiszolati vizsgálat alapján négy kvarctípust különítettünk el: a) Egyenes kioltású, zárványos kvarc, esetenként sárga, prizmás, egyenes kioltású zárványokat tartalmaz. Ezek esetleg a korai kristályosodásból származó rutil maradványoknak minősíthetők. Ezenkívül gömb, pálcika vagy négyzet alakú, fiizérszerűen, láncszerűen elrendeződött folyadékzárvány-sorok figyel- hetők meg. A folyadékzárványosság magmás eredetre utal. b) Hullámos kioltású kvarc zárványmentes, esetleg 1—2 rutiltűt tartalmaz. A hullámos kioltás több, egymásutáni pásztában történik. A folyadékzárványosság hiánya metamorf eredetet jelez. c) Fogazott, hullámos kioltású szemcsékből álló nagyobb kvarc kristályok. Az egyes összenőtt egyedek külön-külön hullámosán oltanak ki, így -t-N-nál jellegzetes mozaikszerkezetet mutatnak (I. tábla, 6.). Az egyes szemcsék többnyire zárványmentesek, ritkán apró, sárga rutil- ( ?) tűket tartalmaznak. Folya- dék- vagy gázzárványosság nem figyelhető meg. Metamorf vagy laterálszekréciós eredetű lehet. d ) Egyenes kioltású szemcsékből cementált kvarc. Mennyisége alárendelt. Esetleg magmás telér- kvarc törmeléke, de metamorf eredetű is lehet. A különböző kvarctípusok mennyiségi aránya 150 szemcse alapján: biztosan magmás eredetű: 46%, biztosan metamorf eredetű 51% és bizonytalan eredetű 3%- Földpátok: a kanadabalzsamnál kisebb fénytörésű, szabálytalan alakú töredékek vagy kissé nyúlt színtelen, vagy kis limonittól barnás árnyalatú táblák. A limo- nitosodás a szemcsék körvonalát erősen kirajzolja. A (010) és (001) szerinti hasadás jól észlelhető. A következő lebomlási fokozatokat különítettük el: a) Szegletes, üde, a hasadások mentén éppen csak bomlani kezdő ásványok (I. tábla, 7.). b) A hasadások mentén a belsőbb övék irányában, limonitosodó erősen bekérgezett, kissé kopta- tott földpátok. c) Majdnem teljesen bekérgezett, lekerekített kristálytörmelék. d) Teljesen szericitesedett, földpát utáni álalakok, amelyek -t-N-nál rendszertelenül kioltó apró pikkely kék sokaságából állnak. Karbonát : nagy törésmutatójú, színtelen, vagy barnás árnyalatú rornbo- éderek. Az algyői felsőpannóniai üledékekben epigén eredetű a kőzetek kötőanyaga. Mállott ásványok: mind a nehéz, mind a könnyű frakcióban nagy meny- nyiségben találhatók. Többnyire limonitos kéreggel fedettek, így vagy- teljesen meghatá- rozhatatlanok vagy csak alakjuk alapján lehet eredetükre következtetni. aj Egy részük amfibolok átalakulás- termékének tekinthető. Megnyúlt szemcsék, amelyeken az egykori hasadás maradványaként finom hosszanti rostozottság, fonatosság figyelhető meg. -fN-nál nem oltanak ki. A mállás fokának megfelelően opak kiválások fedik, esetenként teljesen bekérgezhetik. 346 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet b) A másik csoport a biotit átalakulása révén keletkezhetett. Fakó vörösesbarna vágj- sárgás-zöldes színű pikkelyek, kisebb-nagyobb opak foltokkal. c) A harmadik rész szabálytalan alakú, teljesen opak szemcsékből áll, amelyek felülről megvilá- gítva vörös reflexiót mutatnak. Vasásványok — magnetit, ilmenit, hematit, pirít - töredékeinek oxidált felületű maradványai lehetnek, vagy teljesen bekérgezett egyéb ásványoknak tekintendők. Az algyői-medence felsőpannóniai üledékeinek ásványos összetétele részben meta- morf, részben magmás eredetre utal, metamorf túlsúllyal. A nehézásványok közül a cir- kon, a zárványos gránátfélék, az apatit, valamint a turmalin, a homblende és a biotit egy része magmás származék lehet. Kitűnik, hogy a metamorf eredetű gránát- és klorit- félék az uralkodóak, csupán 1400 m felett jelennek meg a magmás ásványok. Ez a határ nem éles, mert minimális mennyiségben ugyan, de a mélyebb szintekben is előfordulnak orto származásúnak tekinthető allotigén elegyrészek, másfelől mennyiségük a felsőbb szinteken is alárendelt a metamorfokhoz képest. A kvarcanyag vizsgálata arra utal, hogy metamorf és magmás eredetű közel egyenlő mennydségben van jelen. Feltehetően a mag- más allotigén színes elegyrészek a frissen lerakodott üle lékben nagyobb mennyiségben voltak képviselve, majd az ilők során, kevéssé stabilak lévén, jelentős részük lebontódott. Tény', valamennyi szintben nagy a mállott ásványok mennyisége. Az ásványos összetétel kiértékelésekor látható, hogy a nehézfrakcióban a gránát és az epidot mennyiségi szempontból azonos módon viselkedik, viszont velük ellentétesen Változik a klorit. A könnyűfrakcióban a kvarc és a földpát halad párhuzamosan (2., 3. ábra), ehhez képest fordított a csillámfélék változása. Még jobban kitűnnek ezek a jellegzetességek az (epidot + gránát)/klorit hányadost, ill. a C a i 1 1 e u x-féle földpát- százalékot ábrázolva. Azokban a kőzetekben, ahol az (epidot + gránát)/klorit hányados nagy, a földpát százalék is megnő és fordítva. Érdekes megvizsgálnunk mit mondanak ezeknek a mintáknak szemcseeloszlási diagramjai. Kiderül, hogy az i-nél nagyobb (epidot 4- gránát)/klorit hányadossal és 10-nél nagyobb földpát százalékkal jellemzett kőzetek kitűnően osztályozottak, és egy' kivételével valamennyi a sekélytavi fáciesbe sorolható. A C a i 1 1 e u x, A. (1965) -féle földpátszázalék a homokkő földpát mennyiségét a nem epigén ásványok százalékában fejezi ki. 4 — 5% körül a kőzetet földpát-szegénynek, 10% felett földpát-gazdagnak tekintjük. Az eljárás kidolgozója a földpátgazdagságot — többek között — közelfekvő lehordási terület bizonyítékának tekinti. A vizsgált homokkövek földpáttartalma 1,06 — 10,7% között mozog. Ez arra utal, hogy' az algyői-medence felsőpaimóniai üledékanyaga távolabbi lehordási területről ered. A nehézfrakció — gránát, klorit, metamorf, amfi- bolok jelenléte, piroxének hiánya — teljesen megegyezik a dunántúli (H e r r m a n n M. 1956) és az alföldi (M o 1 n á r B. 1963) hasonló képző dmény'ekkel, s hasonlít a Duna mai hordalékanyagának ásványos összetételére. Feltételezhetjük tehát, hogy az algy'ői terület felsőpannóniai üledékanyaga az előbbiekkel megegyezően alpi eredetű. A kőzetanyagban fellelhető folyadékzárvány'os kvarc, biotit, cirkon, apatit, zárvány mentes turmalin alap- ján, egy másik, magmás lehordási terület is valószínűsíthető. Az üledékanyag lerakodása változatos környezeti viszonyok között ment végbe. A mélyebb vízi fáciesre utaló pelites kőzetek mellett a jól osztályozott homokkőfáeies parthoz közelebb eső, egyenletes vízmozgással jellemzett medencerészt jelezhet. A folyó- vízi jellegeket is mutató, delta-fluviális eredetűnek tekintett, tömött, rosszul rétegzett homokkövek árainlásos övét, esetleg közeli folyótorkolatot mutatnak. Ez utóbbi a felső szinteken gyakoribbá válik, ami a pamióniai beltó lecsapolásának kezdetére utalhat. Bérezi: Az algyői felsőpannóniai homokkő 347 2. ábra. Az Algyő-i — 2. fúrásokkal feltárt homokkövek ásvány-kőzettani jellemzői. Jelmagyará- zat: a) Homokkő, b) Agyagos homokkő, c) Agyag, d) Agyagmárga, e) Homokos agyagmárga, f) Márga; i. Gránát, 2. Epidot, 3. Muszkovit, 4. Klorit, 5. Kvarc, 6. Földpát, 7. Csillám, 8. Mállott ásvány, 9. (epi- dot -f gránát) /klorit arány, 10. Cailleux-féle föídpát%, 11. CaC03%, 12. Nehézásvány% Fig. 2. Mineralogical and petrographical characteristics of the sandstones uncovered by drilling of the boreholes Algyő-i and -2. Gégén d: a) Sandstone, b) Clayey sandstone, c) Clay, d) Clay-marl, e) Sandy day-marl, f) Mari; 1. Gamet, 2. Epidote, 3. Muscovite, 4. Chlorite, 5. Quartz, 6. Feldspar, 7. Mica, 8. Weathered mineral, 9. (epidote -f gamet)/chlorite ratio, 10. Cailleux’s feldspar percentage, 11. CaC03%, 12. Heavy minerals % 348 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet 3. ábra. Az Algyö-4 — 5. fúrásokkal feltárt felsőpannóniai homokkövek ásvány-kőzettani jellemzői. Jel- magyarázat: a) Homokkő, b)Agyagos homokkő, c) Agyag, d) Agyagmárga, e) Homokos agyag- márga, f) Márga; 1. Gránát, 2. Epidot, 3. Muszkovit, 4. Klorit, 5. Kvarc, 6. Földpát, 7. Csillám, 8. Mállott ásvány, 9. (Epidot + gránát)/klorit arány, 10. Cailleux-féle földpát%, n.CaCO,%, 12. Nehézásvány % Fig. 3. Mineralogical and petrographical characteristics of the Upper Pannonian sandstones uncovered dy drilling of the boreholes Algyő-4 and -5. Kegend: a) Sandstone, b) Clayey sandstone, c) Clay, d) Clay-marl, e) Sandy clay-marí, f) Mari; i. Garnet, 2. Epidote, 3. Muscovite, 4. Chlorite, 5. Quartz. 5. Feldspar, 7. Mica, 8. Weathered mineral, 9. (Epidote + gamet)/chlorite ratio, 10. Cailleux’s feldspar percentage, n. 0aCO3%, 12. Heavy minerals % Bérezi: Az algyői felsőpannóniai homokkő 349 TÁBI, AMAGYARÁZAT - EXPEANATION OF THE TABEE I. tábla — Table I, 1. Cirkon 250 x, 1 N 2. Disztén 250 x, 1 N 3. Turmalin, opak zárvánnyal 250 X, 1 N 4. Zöld amfibol 250 x, 1 N 5. Kloritoid rutil zárvánnyal 250X, 1 N 6. Mozaik kvarc 250 X , x N 7. Mikroklin 250 X, x N IRODA EOM REFERENCES Főik, R. L.-Ward, W. C. (1957): Sedimentation on Brazos River Bar. Journ. Séd. Petr. V. 27., p. 2 — 26. — H e r r m a n n M. (1956): Kisalföldi és dunántúli pannóniai homok mikromineralógiai vizsgálata. Földt. Közi. 86. k., p. 59 — 66. — Krumbein, W. C. — P ettijohn, J. F. (1938): Manual of Sedimentary Petrography. New York, Appleton Century Crofts Inc. — Molnár B. (1966): Éehordás- teriiletek és irányok változásai a Dél-Tiszántúlon a pliocénban és pleisztocénben. Hidrológiai Közi. p. 121 — 127. — S a h u, B. K. (1964): Depositional mechanisms from the size analysis of clastic sediments. Joum. Séd. Petr., V. 34., p. 73 — 83. — S a h u, B. K. (1964): Significance of the size-distribution statistics in the interpretation of depositional environments. Research Bull. (N. S.) of the Panjab Univ., V. 15., Parts III— IV., p. 213 — 219 — Schneiderhöhn, P. (1954): Eine vergleichende Studie über Mctho- den zűr quantitativen Bestimmung von Abrundung und Forrn an Sandkömem.Heidelberger Beitrág Mineralog. Petr., 4., p. 172. Sedimentological researches of the Upper Pannonian sandstones of Algyő (SE Hungary) I. BÉRCZI The results of the lithological and micromineralogical researches of Pliocene (Upper Pannonian) sandstones from a few deep boreholes in Southeast Hungary are presented. During processing the samples the author determined grain distribution and its statis- tical characteristics (Mz, <7,,Skx, K0 and similar quartile values). On the basis of the equation developed by B. K. S a h u it can be shown that the sandstones are partly of shallow-water (shallow lakewater), partly of deltaic-fluviatile origin. The two types can bs distinguished even micromineralogically : in the former case the epidote + gamet chlorite ratio is higher, in the latter case smaller, than 10. The predominantly metamorphic heavy mineral composition and the presence of magnetogenic quartz grains with liquid inclusions indicate two source areas: a magmatic and a metamorphic one. The increasing abundance of sandstones of partly fluviatile natúré in the upper levels indicates a filling-up and drainage of the Pannonian inland sea. 350 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet I. tábla — Table I. 7 Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. ( 1969 ) 99. 351—367 A FAZEKAS- HEGYI FELSŐTRIÁSZ AMMONOIDEÁK BÉRCZINÉ MAKK ANIKÓ* (2 ábrával, 1 táblázattal, 6 táblával) Összefoglalás: A szerző a hűvösvölgyi Fazekas-hegyről előkerült, kami — nóri átme- neti réteget jelző Ammonites faunát dolgozta fel. A megvizsgált ősmaradványokra jellemző az apró termet. így felmerül a kérdés, hogy törpefaunáról van-e szó vagy sem. Ennek eldön- tése végett elsőrendű feladat a törpenövést eredményező tényezők (fizikai, kémiai, bio- lógiai), valamint az ősmaradványokon megfigyelhető morfológiai sajátságok figyelembe- vétele. Jelen esetben mind a környezeti tényezők, mind az alaki sajátságok arra utalnak, hogy nem törpefaunáról, hanem kistermetű fajok példányairól van szó. A Fazeka s-h egy földtani viszonyai A hűvösvölgyi Fazekas-hegy ÉNy-i lejtőjén jó feltárásokban található, a DNv-i irányba 2ó°-kal dőlő, felsőtriász cephalopodás mészkő (1. ábra). Az úgynevezett Nagy- kőfejtő É-i részén három, egymásra következő lencséből került elő az ősmaradvány együttes. A kőzetanyag tömött, fehér színű mészkő, amely helyenként erősen porlott. Ezenkívül fiatal hévforrás működés nyomai is megfigyelhetők. Mind a tömött, mind a porlott mészkőben találhatók ősmaradványok. Az előkerült Ammonites együttes ural- kodóan a felsőkami alemelet Tropites subbullatus zónájára jellemző, az Alpok hallstatti fácieséhez hasonló alakokból áll, de fellelhető néhány alsónóri alemeletre jellemző faj is. A részletesebb emelet és zóna besorolást, a gyakoriságot is figyelembe véve az I. táblázat tartalmazza. Mindezek alapján a Fazekas-hegyről előkerült Ammonites faima kami — nóri átmeneti réteget jelez. (Köszönettel tartozom dr. Óra ve ez Jánosnak és Buda Györgynek, akik az ősmaradvány anyag egy részét saját gyűjtésükből voltak szívesek rendelkezésemre bocsátani.) A Fazeka s-h egy őslénytani feldolgozásának története A fazekas-hegyi jellegzetes ősmaradvány együttesre először P á 1 f y M. (1920) figyelt fel. A mészkő porlódását hévforrás működés eredményének tekinti, amely során az aragonit kalcittá alakul át. A kőfejtő F)-i részén levő, teljesen szétporlott mészkőben már csak helyenként találhatók kemény mészkőtömzsök. Az ősmaradványokat a kami emelet felső részébe, az Arcestes ellipticus és a Tropites subbullatus zónába sorolta. KutassyE. (1925) ugyancsak a Tropites subbullatus zónába tartozónak tekin- tette a porlott mészkőben található gazdag faimát. Vizsgálatai szerűit ez a kőzetkifejlődés a Budavidéki felsőkami fődolomit heterópikus fáeiesének tekinthető, mivel a Fazekas- hegyen közvetlenül a dachsteini mészkő alatt helyezkedik el, amíg másutt ebben a réteg- tani helyzetben a fődolomit van. Két év múlva (KutassyE. 1927) a faunáról részle- tesebb tájékoztatást ad, megállapítva, hogy az előkerült, kistermetű példányok mind lakókamra nélküliek. Nem tekinti törpefaunának, hanem olyan ősmaradvány együttes- nek, amelyben csak fiatal példányok és kifejlett alakok belsőbb kanyarulatai találhatók. * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat Őslénytani Szakcsoportjának 1967. október 9-i ülésén. Készült 1966 — 67-ben az EETETTK Őslénytani Tanszékén. 352 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Fazekas- hegy 282 m m I. ábra. A Fazekas-hegy szelvénye (Papp F. nyomán). Jelmagyarázat: 1. Felsőtriász cephalo- podás mészkő, 2. Felsőtriász dachsteini mészkő, 3. Alsóoligocén hárshegyi homokkő, 4. Pleisztocén lösz Abb. 1. Das Profil des Fazekas Berges (nach F. Papp). Erklárungen: 1. Obertriadischer Cephalo' podenkalkstein, 2. Obertriadischer Dachsteinkalkstein, 3. Unteroligozáner Hárshegyer Sandstein, 4. Plei- stozáner I,öss A Fazekas-hegyi Ammonitesek gyakorisága, emelet és zóna besorolása I. táblázat - — Tabelle I. Felsőkami Kami — Fajnév 5 fl Lobites T ropites nóri határ- Alsó- nóri ellipticus subbullatus réteg PH « Dieneroceras sp. 4 -f Clionites pseudonodosus Kutássy, 1927 1 + Styriles collegialis Mojsisovics, 1893 4 + Arcestes cfr. antonii Mojsisovic s,i875 6 + Arcestes decipiens Mojsisovics, 1875 17 + Arcestes tomostomus Mojsisovics, 1875 Arcestes (Pár arcestes) sublabiatiformis, 5 + + D i e n e r, 1919 I + Joannites cfr. diffissus (Hauer), 1860 14 + Cladiscites pusillus Mojsisovics, 1873 Cladiscites cfr. striatissimus M 0 j s i s 0- 4 + + v i c s, 1873 Megaphyllites applanatus Mojsisovics, I + 1873 90 + Megaphyllites jarbas (Münster), 1841 50 + + Placites myophorus Mojsisovics, 1873 II + -J- 4* Placites placodes Mojsisovics, 1873 22 + Monophy llites sp. indet. Rhacophyllites neojurensis (Qnenstedt), 3 + 1845 I Bércziné, Makk: A fazekas-hegyi felsőtriász Ammonoideák 353 Őslénytani leíró rész AMMONOIDEA Ceratitina H y a 1 1, 1884 Otocerataceae H y a 1 1, 1900 Dieneroceratidae K u m m e 1, 1952 Dieneroceras S p a t h, 1934 Dieneroceras sp. (I. tábla, 3a — b ábra) 1961. Dieneroceras nov. sp.; O r a v e c z J.: p. 181., T.: XXXVIII., f.: 7-9. Példányszám: 4. Meret : A =4.! 111111 2,8 mm M = 1,2 mm 29% 0,9 mm 32% Sz = 1,7 mm 41% 1,1 mm 39% K = 1,8 mm 44% 1,2 mm 43% Leírás: Rossz megtartású, apró, nagyon tág köldökű, héjas példányok. A köldökfal meredek és a lekerekített köldöksarokba folyamatosan megy át. Az utolsó kanyarulat kissé lapított, a másik kettő már enyhén domború. A kanyarulat a köldöksaroknál a legszélesebb. A külső rész gyengén domború. A ház teljesen díszítetlen. Az előkerült példányok nem lakókamrásak. A lóbavonal nem ismert. Megjegyzés: A Fekete-hegyről előkerült egyedek között van 2 — 3 mm-rel nagyobb átmérőjű is. Ezek szélessége 4 — 5% -kai kisebb, mint a fazekas-hegyi alakoké. Elterjedés : Pilis (Magyarország) . Clydonitaceae Mojsisovics, 1879 Clionitidae A r a b u, 1932 Clionites Mojsisovics, 1 893 Clionites pseudonodosus K u t a s s y, 1927 (I. tábla, ia — b ábra) 1927. Clionites pseudonodosus ; Kutassy: p. 135., T.: II., f.: 19. Példányszám: 1. Méret: Á = 11 mm M = 4 mm 36% Sz = 3,9 mm 35% K = 3,6 mm 33% Leírás : Kistermetű, rossz megtartású, héjas példány. Széles köldökű. A köldöksarok lekerekített, köldökfala alacsony és meredek. Oldalai a lapos külső rész felé gyengén összetartanak. Szélessége a köldöksaroknál a legnagyobb. A házat gyengén kiemelkedő, széles bordák díszítik. Ezek a külső saroknál csomó- szerűen megvastagodnak, de nem képeznek csomót. A külső rész közepén egy sekély árok húzódik, amely peremén a bordák ismét kivastagodnak. A belső kanyarulatok számát, valamint a lóbavonalat a rossz megtartás miatt nem lehet megállapítani. Megjegyzés : Ez a példány közel megegyezik a Kutassy által leírttal. Elterjedés : Magyarország. Tropitaceae Mojsisovics, 1875 Tropitidae Mojsisovics, 1875 Styrites Mojsisovics, 1893 Styrites collegialis Mojsisovics, 1893 (I. tábla, 2 a — b ábra) 1893. Styrites collegialis; Mojsisovics: p. 278., T.: CXXI., f.: 26 — 29. 1904. Styrites collegialis; Gemmelaro: p. 11., T.: VII., f.: 13 — 16. 1927. Styrites collegialis; Kutassy: p. 135., T.: II., f.: 6. Példányszám: 4. 354 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Méret: A = 7,8 mm M = 3,4 mm 44% Sz = 2,9 mm 37% K = 1,5 mm 19% Leírás: Rossz megtartású, apró, héjas alakok. A szűk köldök köldöksarka lekerekí- tett, köldökfala alacsony és meredek. Oldalai párhuzamosak, a külső sarok lekerekített. A lapos külső rész középvonalában gyengén kiemelkedő taréj húzódik. A ház díszítetlen. Lakókamra nincs. Lóbavonal nem ismert. Megjegyzés: Mojsisovics által leírt faj szélessége 6% -kai kisebb, mint a Fazekas-hegyről előkerült példányé. Elterjedés : É-Alpok, Magyarország, Szicília. Arcestaceae Mojsisovics, 1875 Arcestidae Mojsisovics, 1875 A rcestes S u e s s, 1 865 Arcestes cfr. antonii Mojsisovics, 1875 (II. tábla, 2a — b ábra) 1875. Arcestes Antonii; Mojsisovics: p. 106., T.: LIV., f.: 1 — 14. 1925. Arcestes antonii ; D i e n e r : p. 77., T.: XV., f.: 3. 1927. Arcestes antonii; A r t h a b e r : p. 83. Példán y s z á m : 6. Méret: A = 8,3 mm M = 3,6 mm 43% Sz = 4,7 mm 57% K = 1,7 mm 20% Leírás : Aránylag jó megtartású, héjas példányok. A köldök szűk, a köldökfal függő- leges. A párhuzamos oldalak lekerekített külső sarokba mennek át. A külső rész enyhén domború. Szélessége a köldöksaroknál a legnagyobb. A ház sima, díszítetlen. Az előkerült alakoknak lakókamrája nincs. A lóbavonal a rossz megtartás következtében nehezen ismerhető fel. Megjegyzés : Alakban, keresztmetszetben megegyezik a típussal, csupán az át- mérő kisebb néhány mm-rel a fazekas-hegyi példányok esetében. Elterjedés : É- Alpok, Timor. Arcestes decipiens Mojsisovics, 1875 (II. tábla, ia — b ábra) 1875. Arcestes decipiens ; Mojsisovics: p. 133., T.: 1,1 V., f.: 2—3. 1927. Arcestes decipiens; Kutassy: p. 140., T.: II., f.: 17. 1927. Arcestes decipiens; Arthaber: p. 59., T.: VI., f.: 6 — 7. zárt köldökük van, a külső sarok erősen Példán y s zám: 17. Méret: A = 10,6 mm 3,5 mm M = 4,7 mm 44% 1,8 mm 51% Sz = 6,4 mm 60% 2,3 mm 66% K = 1,6 mm 15% 0.6 mm 17% Leírás : Rossz megtartású, kistermetű példányok. Kallusszal amely csak néhány alaknál látható. Az oldalak laposak lekerekített, a külső rész enyhén boltozatos. A megmaradt utolsó kanyarulat a szájnyílás felé kiszélesedik, legszélesebb az oldalsó rész közepén. A héj kívül sima, belső oldalán hátrafelé domborodó duzzanatok vannak, amelyek a kőbélen befűződésekként jelentkeznek. A lakókamra töredéke csak két példánynál maradt meg. Lóbavonala jól látható. Az extern nyereg két le- velű, a többi egy levelű, a laterális segédlóbák száma 4. Megjegyzés : Nagyságban, alakban megegyezik a Mojsisovics által leírt alakkal. __ Elterjedés : É- Alpok, Magyarország, Timor. Arcestes tomostomus Mojsisovics, 1875 (III. tábla, 3a — b ábra) 1875. Arcestes tomostomus; Mojsisovics: p. 105., T.: LV.,-f.: 8 — 9. 1927. Arcestes tomostomus; Kutassy: p. 139., T.: II., f.: 15. a — b. Bércziné, M a k k : A fazekas-hegyi felsőtriász Arnmonoideák 355 Példán y s zám: Méret: Á = 6,9 M - 2,2 5- min mm 32% 2,8 mm 1,2 mm 43% Sz = 5,6 imn 81% 2,4 mm 85% K - 1,6 mm 23% 0,4 mm 14% Leírás : Apró, rossz megtartású, kallusszal zárt köldökű példányok. A rossz meg- tartási állapot miatt a köldökben elhelyezkedő kallusz legtöbb esetben hiány- zik. Oldalai laposak, csak enyhén íveltek. A külső rész széles, nem kiemelkedő. A külső sarok erősen lekerekített. Az utolsó kanyarulat szélessége a köldök- s ároknál a legnagyobb. A ház diszítetlen, egy-egy hátrafelé domborodó, mély befűződése van. Lakókamra hiányzik. A lóbavonal a rossz megtartási állapot miatt nem jól látható. e g j e g y z é s : A Fazekas-hegyről előkerült példányok közel azonos nagyságúak a hallstattiakkal. Az egyes méretek maximálisan io%-os eltérése csupán a rossz megtartási állapotnak és mérési pontatlanságnak tulajdonítható. Elterjedés: É-Alpok, Magyarország. Arcestes ( Pararcestes ) sublabiatiformis D i e n e r, (IV. tábla, ia — b ábra) 1919 1919. Arcestes (Pararcestes) sublabiatiformis; Diener: p. 360., T.: III., f.: 6 — 7. Példán y s zám: X. Méret: Á = 47,8 mm M = 25 mm 52% Sz = 18 mm 38% K = 0 mm 0% Leírás : Nagyméretű, rossz megtartású. Köldöke a kőbélen nyitott, de nagyon szűk. Az utolsó kanyarulat végig egyenlő magasságú és szélességű. Legszélesebb a köldöksaroknál. A külső rész domború és keskeny. A héj külső része teljesen sima, diszítetlen, csak a belső részen van néhány borda, amely a kőbélen enyhén előrehajló barázdában nyilvánul meg. A lóbavonal nem ismert. Megjegyzés: Ez a példány nagyságban és méreteiben teljesen megegyezik a tí- pussal. Elterjedés: É-Alpok. Joannitidae Mojsisovics, 1882 Joannites Mojsisovics, 1879 Joannites cfr. diffissus (Hauer), 1860 (II. tábla, 3a — b ábra) 1860. Ammonites diffissus ; Hauer: p. 144., T.: IV., f.: 11 — 13. 1873. Arcestes diffissus ; Mojsisovics: p. 86., T.: TJX., f.: 1- 1927. Joannites diffissus ; Arthaber: p. 106., T.: XVI., f.: 6. Példányszám: 14. Méret: Á = 8,5 inni M = 4 mm 47% 3,1 mm 1,5 mm 48 % Sz = 6 mm 7i% 2,4 mm 77% K = 1,3 mm 15% 0,5 mm 16% Leírás : Aránylag rossz megtartású, aprótermetű alakok. Kallusszal zárt köldökük van, amely csak néhány példánynál maradt meg. Az utolsó kanyarulat a szájadék felé enyhén kiszélesedik, a legnagyobb szélessége a köldökperemnél van. Az oldal és a külső rész enyhén domború. A kanyarulat alacsony. A ház diszítetlen, egy kanyarulaton egy, esetleg két hátrafelé domborodó befűződés figyelhető meg. Lakókamra maradvány csak két példánynál látható. A lóba- vonal több helyen csak részleteiben ismert. Az extemális lóba 4 ágii, a nyer- gek egy levelűek. Megjegyzés : A hallstatti példányok átmérője valamivel nagyobb a fazekas- hegyieknél. Elterjedés : É-Alpok, Görögország, Dobrudzsa, Timor. 356 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Cladiscitidae Z itt el, 1884 Cladiscites Mojsisovics, 1879 Cladiscites pusillus Mojsisovics, 1873 (III. tábla, ia — b ábra) 1673. Arcestes pusillus; Mojsisovics: p. 77., T.: XXVIII., f.: 4. 1919. Cladiscites pusillus ; Diener: p. 367. Példán y s z á m : 4. Méret: A = 10,8 mm M = 5,2 mm 48% Sz ------ 6,6 mm 61% K = o mm 0% 6.8 mm 3.8 mm 4,5 mm o mm 54% 66% 0% L e í r á s : Rossz megtartású, aprótermetű, zárt köldökű alakok. Az oldal utolsó egy- harmadában legszélesebb az utolsó kanyarulat. A külső rész széles és erősen lapított. A rossz megtartás miatt csak egy helyen látható a finom, kanya- rulattal párhuzamos sávozottság. A lakókamra ezeknél az alakoknál hiányzik. A lóbavonal nem ismert. Megjegyzés : Egy töredékes példány átmérője azonos a hallstatti típuséval. E pél- dány belső kanyarulatai teljesen megegyeznek a kisebb példányok méreteivel. Elterjedés: É- Alpok. Cladiscites cfr. striatissimus Mojsisovics, 1873 1S73. Arcestes striatissimus ; Mojsisovics: p. 77., T.: XXX., f.: 1. Példány szám: 1. Méret: A = 21,6 mm M = ? mm ? Sz = 16 mm 74% K = o mm 0% Leírás : Nagyon rossz megtartású, töredékes példány. A köldök körüli rész a rossz megtartás miatt erősen hiányos. Az utolsó kanyarulat a szájadék felé erősen kiszélesedik, legszélesebb a köldöksaroknál. Kis magassággal, nagyon széles külső résszel jellemezhető. Díszítetlen. Az extemális lóba nagyon gyengén látható. Megjegyzés : Rossz megtartású, de jellegzetes alakja miatt jól határozható. Elterjedés : Alpok. Megaphyllitidae Mojsisovics, 1896 Megaphy Hites Mojsisovics, 1879 Megaphyllites applanatns Mojsisovics, 1873 (III. tábla, 2a — b ábra) 1S73. Pinacoceras applanatus ; Mojsisovics: p. 47., T.: XIX., f. : 5 — 8. 1919. Megaphyllites applanatus ; Diener: p. 383. Méret V s z A a m : = 10 90. mm 6,6 mm M = 5,2 mm 52% 3.6 mm Sz — 5 mm 50% 3.4 mm K = 0 mm 0% • 0 mm 54% Leírás : Aránylag jó megtartású, átlagban 10 mm átmérőjű, többnyire héjas példá- nyok. Meredek köldökfallal körülvett, bemélyedő köldökük van. Az oldalak enyhén domborúak, a külső sarok erősen lekerekített, a külső rész kissé dom- ború. A kanyarulat a szájadék felé kiszélesedik, az oldalrész közepén a leg- szélesebb. A ház teljesen sima, díszítetlen. Hét példánynál megmaradt a lakó- kamra. A lóbavonal egyes alakoknál jól látható. A lóbák nem olyan élesen ágaznak el, mint a M. jarbas fajnál. A nyergek alakja kissé nyújtottabb a M. jarbas- hoz képest. Megjegyzés : Termetük teljesen megegyezik a típuséval. Elterjedés : É-Alpok. Bércziné, \I akk: A fazekas-hegyi felsőtriász Ammonoideák 357 Megaphyllites jarbas (Muenster), 1841 (VI. tábla, 2., 3a — b ábra) 1841. Ceratites Jarbas ; Muenster: p. 135., T.: XV., f.: 25. 1869. Phylloceras Jarbas; taube: p. 85., T.: XL,I., f.: 12. 1873. Megaphyllites Jarbas; Mojsisovics: p. 47., T.: XIX., f.: 9, 10, 16. 1882. Megaphyllites Jarbas; Mojsisovics: p. 193., T.: 1,111., f.: 7 — 8. 1907. Megaphyllites Jarbas ; Frech: p. 19., T.: IV., f.: 1. 1908. Megaphyllites Jarbas; Diener: p. 38., T.: V., f.: 1. 1916. Megaphyllites Jarbas; Diener: p. 393. 1925. Megaphyllites Jarbas; Diener: p. 75., T.: XVII., f.: 2. 1925. Megaphyllites Jarbas; Arthaber: p. 113. 1927. Megaphyllites Jarbas; Kutassy: p. 137., T.: II., f.: n. Példán y s z á m : 50. Méret: Á = 10,7 mm 14,4 mm M = 5,6 mm 52% 7,8 mm 54% Sz = 5 mm 47% 6,2 mm 43% K = o mm 0% o mm 0% Leírás : Kisméretű, rossz megtartású, teljesen zárt köldökű alakok. Oldalai laposak, csak a kisebb példányoknál gyengén domborúak. A külső sarok erősen le- kerekített, fokozatosan megy át a kissé domború külső részbe. A kanyarulat magassága nagy. A ház teljesen sima, díszítetlen. Tíz példány lakókamrája is megmaradt. A lóbavonal egyes alakokon jól látható. Az extemális és late- rális lóbák 4 ágúak. A 8 auxíliáris lóba a köldök felé fokozatosan 1 ágúvá válik. A nyergek jellegzetesen 1 levelűek. Megjegyzés : Valamivel kisebb átmérőjű példányok mint a hallstatti fáciesből előkerültek. A fazekas-hegyi alakok szélessége 6 — 7%-kal nagyobb, ami a megengedhető mérési hiba határain belül van. Metszetüket vizsgálva lakó- kamrájuk hossza félkanyarulatnyi. A szeptumok távolsága azonos. Elterjedés : D-Alpok, É-Alpok, Magyarország, Bosznia, Dobrudzsa, Himalája, Timor. Pinacocerataceae Mojsisovics, 1879 Pinacoceratidae Mojsisovics, 1879 Placites Mojsisovics, 1896 Placites myophoras (Mojsisovics), 1873 (V. tábla, ia — b ábra) 1873. Pinacoceras myophorum ; Mojsisovics: p . 54., T.: XII., f.: 7-: 1927. Placites myophorus ; Kutassy: p. 137., T.: II., f.: 8.a— c. Példányszám: 11. Méret: Á = 14,6 mm 4,9 mm M - 8,5 mm 58% 2,9 mm 59% Sz = 4,5 mm 3i% 1,6 mm 32% K = 0 mm 0% 0 mm °% Leírás : Rossz megtartású, aprótermetű alakok. Köldökük zárt es erősen bemelyed. Oldalai csaknem párhuzamosak. Az erősen lekerekített külső sarok a domború külső részbe megy át. Az utolsó kanyarulat a szájadék felé gyengén kiszéle- sedik és magassága nagyobb a P. placodes-né\. A ház teljesen sima. A jellemző díszítés valószínűleg a rossz megtartási állapot következtében hiányzik. A lakókamra nem maradt meg. Lóbavonala nehezen vizsgálható. Megjegyzés: A Fazekas-hegyről előkerült faunában ennek a fajnak a mérete tér el lényegesebben a haÚstattitól. Elterjedés : É- Alpok, Magyarország. Placites placodes Mojsisovics, 1873 (IV. tábla, 2a — b ábra; VI. tábla, ia — b ábra) 1873. Pinacoceras placodes; Mojsisovics: p. 53., T.: XXII., f.: 1. 1919. Placites placodes; Diener: p. 385. 1927. Placites cfr. placodes; Kutassy: p. 136., T.: 11., f.: 7. a — c. 358 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet 1958. Placites placodes; Bakalov, O. Kühn, K. Sacharieva: p. 455., T.: 1., f.: 6. 1962. Placites placodes; K o 1 1 a r o v o v á-A n d r u s z o v o v á V.: p. 49., T.: V— VI., f.: 8 — io., 13. Példán y s z á m : 22. Méret: A = 46,3 mm 9,6 mm M = 27 mm 58% 5,4 mm 56% Sz - 11,6 mm 25% 2,5 mm 26% K = 0 mm 0% 0 mm 0% Leírás : Aránylag jó megtartású, változó nagyságú alakok, kissé nyitott és mély köldökkel. Oldalai teljesen párhuzamosak, a külső sarok erősen lekerekített, ; A külső rész keskenyebb és domborúbb a P. myophorus-nál. Díszített, díszítése nagyon finom, erősen előre hajló ráncok formájában figyelhető meg a kamrá- li zott házon. Anomális lakókamra egy példányon van, amely teljesen díszítet- len. Lóbavonala jól látható. Az extemális és laterális lóbák elágazók, az auxi- liáris lóbák a köldök felé fokozatosan kisebbé és egyszerűbbé válnak. 12 auxiliáris lóbája van. Megjegyzés: A kifejlett példány egyezik meg csak méreteiben az Alpokból le- I írtéval. A többi kisebb termetű alak fiatalabb kanyarulatoknak tekintendő. I Elterjedés: É-Alpok, Kötél (Bulgária), Szlovákia. Phylloceratina A r k e 1 1, 1950 Phyllocerataceae Z i 1 1 e 1, 1884 Discophyllitidae S p a t h, 1927 Rhacophyllites Z i 1 1 e 1, 1884 Rhacophyllites neojurensis (Ouenstedt), 1845 (V. tábla, 2a — b ábra) 1845. Ammonites neojurensis ; Quenstedt: p. 682. 1846. Ammonites neojurensis; Hauer : p. 8., T.: III., f.: 2—4. 1849. Ammonites neojurensis ; Quenstedt: p. 285., T.: XIX., f.: 8. 1873. Phylloceras neojurense ; Mojsisovics: p. 37. 1902. Rhacophyllites neojurensis; Mojsisovics: p. 319., T.: XVIII., f.: 1., T.: XXIII., {.: 2 — 3. 1914. Discophyllites neojurensis; Welter : p. 199., T.: XXX., f.: 5—7. 1919. Rhacophyllites neojurensis; Diener: p. 378., f.: 14. 1925. Rhacophyllites neojurensis; Diener : p. 74., T.: XX., f.: 6. 1927. Rhacophyllites neojurensis ; Arthaber: p. 142., f.: 16. 1933. Rhacophyllites neojurensis; Kutassy: p. 5., T.: II., f.: 36 — 37. Példány szám: 1. Méret: Á = 69,0 mm M = 26,6 mm 39% Sz = ? mm ?% K = 24,8 mm 36% Leírás : Nagytermetű, rossz megtartású egyetlen példány. Köldöke széles, a lekere- kített köldöksarok meredek köldökfalban folytatódik. Az utolsó kanyarulat oldala enyhén domború, magassága nagy, a köldöksaroknál a legszélesebb. Az enyhén domború, keskeny külső rész az erősen lekerekített külső sarokban folytatódik. Lóbavonala jól vizsgálható. Az extemális lóba három ágú, a nyereg két levelű. Megjegyzés: A rossz megtartás ellenére a típussal jól egyeztethető. Elterjedés : É- Alpok, Tiinor. A fazekas-hegyi Ammonoidea fauna apró termetének magyarázata A Fazekas-hegyről előkerült példányok aránylag rossz megtartásúak. Teljesen átkristályosodottak, többségük erősen porlott anyagú. Ezeknél a példányoknál, egy-két kivétellel a lakókamra hiányzik. A lóbavonal mindegyik fajnál ismert. A lemért 270 Ammonoidea között csak két nagyobb termetű példány van, a többi kisméretű. Felmerül a kérdés, hogy törpefaunáról van-e szó vagy sem ? Ennek eldöntése végett a 2 . ábrán látható diagramban foglaltuk össze a törpenövést eredményező tényező- ket aszerint csoportosítva, hogy azok növekedése vagy csökkenése vezet eltörpüléshez. Bércziné, Makk: A fazekas-hegyi felsőtriász A mmonoideák 359 Abban az esetben, ha aprótermetű faima áll rendelkezésünkre elsőrendű feladat annak eldöntése, hogy az ősmaradvány együttes aprótermetű, kifejlett példányokból vagy fiatal egyedekből áll-e ? A problémát részben a környezeti tényezők, részben az alaki sajátságok vizsgálata döntheti el. 2. ábra. Törpenövést eredményező fizikai, kémiai és biológiai tényezők. (,, + ” a tényezők növekedése ered- ményez törpenövést; ,, — ” a tényezők csökkenése eredményez törpenövést.) Abb. 2. Physikalische, chemische und biologische Faktorén, die einen Zwergwuchs zűr Folge habén ” = Zwergwuchs infoige dér Zunahme dér Faktorén; — ” = Zwergwuchs infoige dér Abnahme dér Faktorén) A környezeti tényezőkről azt mondhatjuk, hogy a fazekas-hegyi kőzetanyag és az ősmaradvány együttes jellegzetességei kizárják a növekedésgátló tényezők jelenlétét. Sótartalom csökkenésről nem lehet szó, mert az eddigiek szerint az Ammonoideák csak normális sótartalmú tengervízben éltek. Oxigénhiányról nem beszélhetünk, mert hiányzik az alacsony redoxpotenciálú kőzeteket jellemző sötét szín, a kőzetanyag pedig pirit- mentes. Vulkáni tufaszórás nyomai sem a beágyazó kőzetben, sem a környék hasonló korú képződményeiben nem ismeretesek. Algaerdők csak kistermetű szervezetek mozgását tennék lehetővé, itt azonban előfordulnak nagyobb Ammonoideák és csigák is. Ugyanez a tény zárja ki azt is, hogy a kistermetű alakok nagy számát a hullámverés osztályozó hatásával magyarázzuk. Az egykori tenger táplálék-mennyiség viszonyait utólag meg- állapítani lehetetlen. Bármely ősmaradvány együttes alaki sajátságainak leírásánál fontos az illető faj típusainak és a különböző területekről leírt példányoknak méretét ismerni, különösen akkor, ha az esetleges törpenövés okát akarjuk megállapítani. Lehetséges ugyanis, hogy maga a típus is kisméretű. A Fazekas-hegyről előkerült Ammonoidea fajok mérete egy-két kivétellel megegyezik a típusokéval. A maximálisan 6— io%-os eltérés a rossz megtartás- nak tulajdonítható. Különösen a porló mészkőből származó példányoknál szembetűnő, hogy a legóvatosabb gyűjtés esetén is óhatatlanul leválik néhány kamra vagy néhány kanyarulat. A típusokkal való méretegyezés a fauna törpe volta ellen szól, az ammoniták- nál a növekedés lezárását jelző anomális lakókamra hiányával együtt. A vizsgált faimában csak a Piacit es placodes M o j s. faj legnagyobb példányának volt anomális lakókamrája, így ennél kisebb példányok a még teljesen ki nem fejlődött. 5 Földtani Közlöny 360 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet fiatal egyedek képviselőinek tekintendők. A kis termet és az anomális lakókamra ellenére sem mondhatjuk, hogv ez esetben törpe egyedekről lenne szó. A Placites genus képviselői ugyanis az egész világon kistermetűek (K u m m e 1, B. 1948). A kifejlettséget jelző, másodlagos lóbavonal-tömörődés egyetlen példányon sem figyelhető meg. A lóbák távolsága azonos arányú mind a fiatal, mind az idősebb kanyaru- latokon. Ha törpefaunáról lenne szó, akkor a törpenövést befolyásoló tényezőknek nyilván- valóan azonos mértékben kellett volna hatniuk a fauna összes alkotóelemére. Hogy itt nem a növekedést befolyásoló tényezők játszottak fontos szerepet azt az bizonyítja, hogy a Rhacophvltites neoyurensis (Q u e n s t ) és az Arcestes snblabiati formis D i e n e r mérete a fauna többi alkotójához viszonyítva nagy. Ezek szerint a fazekas-hegyi Ammonoideák döntő többsége kistermetű faj. TÁBLAMAGYARÁZAT— TAFEhERKLÁRUNGEN I. tábla — Tafel I 1. a.b. Clionites pseudonodosus Kút. 4X 2. a.b. Styntes collegialis M o j s. 6x 3-a.b. Dieneroceras sp. 6 x II. tábla - — Tafel II 1 .a.b. A rcestes decipiens M o j s. 4 x 2. a.b. A rcestes cfr. anionii J1 o j s. 5X 3. a.b. Joanmtes cfr. diffissus (Hauer) 4 X III. tábla — Tafel III 1. a.b. Cladiscites pusillus M o j s. 4X 2. a.b. M egaphyllites applanatus M o j s. 4X 3. a.b. Arcestes lomostomus M o j s. 4 x IV. tábla — Tafel IV 1. a.b. Arcestes ( Pararcestes) sublabiatiformis Diener 1 :i 2. a.b. Placites placodes M o j s. 1,2 x V. tábla — Tafel V 1. a.b. Placites tnyophorus (M o j s.) 4X 2. a.b. Rhacophyllites neojurensis (Quenst.) 1 :i VI. tábla — Tafel VI 1. a.b. Placites placodes Mojs. 4X 2. M egaphy llites jarbas (M ü n s t e r) 4X 3. a.b. M egaphy llites jarbas (M ü n s t e r) 4X A felvételeket K 1 i n d a Lajos készítette IRODALOM — LITERATUR Art habé r, G. (1927): Ammonoidea Leiostraca aus dér oberen Trias von Timor. 2. Nederl. Timor Expeditie 1916 onder leiding van Dr. H. G. J o n k e r: Uitgegeven door Dr. H. A. B r o u w e r. IV. Jaarb. v. h. Mijnvezen in Nederlandsch Indie 55. — B a k a 1 o w, P. (1936): Fauna dér Trias und des Jura von Kötél (Bulgarien). Geologica Balkanica, Jahrg. n. Sofia. — Bakalow, P. — Kühn, O.— S a c h a r i e w a. K. (1958): Die Trias von Kötél (Ost-Balkan) I. Die unter-Kamische Ammoniten- Fauna von Kötél. Sitzungsber. Akad. Wiss. Wien, Mathem. naturw. KI. 167. - D i e n e r, C. (1915): Cephalopoda triadica. Fossilium catalogus, I. Animalia. Pars 8, Berlin. — Diener, C. (1919): Neue Ammonoidea Leiostraca aus den Hallstátter Kaikén des Salzkammergutes. Denkschr. Akad. Wiss. Wien, 97. - D i e- n e r, C. (1920): Die Ceratitoidea dér kamisch-norischen Mischfauna des Feuerkogels bei Aussee. Sitzungs- ber. Akad. Wiss. Wien, Mathem. naturw. KI. 129. — D i e n e r, C. (1921): Die Faunén dér Hallstátter Kaiké des Feuerkogels bei Aussee. Sitzungsber. Akad. Wiss. Wien, Mathem. naturw. KI. 130. — Frech, Bércziné, Makk: A fazekas-hegyi felsőtriász Ammonoideák 361 F. (1907): Die Hallstátter Kaiké bei Epidauros (Argolis) und ihre Cephalopoden. Neues Jahrb. f. Miller, ete. Festband — F u c h s, T h. (1871): Über die loeale Anháufung kleiner Organismen etc. Verhandl. d. k. k. geol. R. A. in Wien — Gemmellaro, G. (1904): I cefalopodi dél Trias superiore dclla regioné occidentale della Sieilia. Palermo — Hauer, F. (1846): Die Cephalopoden des Salzkammergutes aus dér Sammlung Sr. Durchl. des Fürsten Metternich, Wien - Hauer, F. (1860): Nachtráge zűr Kenntnis dér Cephalopoden Faunén dér Hallstátter Schichten. Sitzungsber. Akad. Wiss. Wien, Math. naturw. KI. 41. — Kollárová-Andrusovová, V. (1962): Amonoidné hlavonozce z triasu Slovenska. Geolog- icky Sbornik. Rocnik XXII. Bratislava — Kutassy E. (1925): A Buda-kömyéki triász sztratigráfiája. Földt. Közi. EV. — Kutassy, E. (1927): Beitráge zűr Stratigraphie und Palaeontologie dér alpinen Triasschichten in dér Umgebung von Budapest. Földt. Int. Évk. XXVII. — Kutassy, E. (1933): Cephalopoda triadica. Fossilium catalogus, I. Animalia, Pars 56., Berlin — Kutassy E. (1933): Űjabb adatok a Budapest-környéki dachsteini mészkő faunájának ismeretéhez. Akad. Math. Terin. Tud. Ért. — L a u b e, G. (1869): Die Fauna dér Schichten von St. Cassian. Denkschr. Akad. d. Wissensch. Wien XXX. — Mojsisovics, E. (1873— 1902): Das Gebirge um Hallstatt. Die Cephalopoden dér Hallstátter Kaiké, I. Abh. geol. Reichsanst., VI/i. Wien — Mojsisovics, E. (1893): Die Cephalopoden dér Hallstátter Kaiké, II. Abh. geol. Reichsanst., VI/2. Wien — Mojsisovics, E. (1882): Die Cephalopoden dér mediterránén Triasprovinz. Abh. geol. Reichs- anst., X. Wien — OraveczJ. (1961): Gerecse és Buda- Pilis-hegység közötti rögterület triász képződ- rnényei. Földt. Közi. XCI. — P á 1 f y M. (1920): Tenger alatti forráslerakódások a budapesti triász korú képződményekben. Földt. Közi. E- — Q u e n s t e d t, G. A. (1845): Die Formatiou von St. Cassian ist Neocomien. Neues Jahrbuch für Mineralogie — Quenstedt, G. A. (1849): Petrefaktenkunde Deutsch- lands. I. Cephalopoden. Tiibingen — Treatise on the Invertabrate Paleontology. Part. E. Mollusca 4, Cephalopoda, USA, 1958. — W e 1 1 e r, O. (1914): Die obertriadischen Ammoniten und Nautiliden von Timor. In J. W a n n e r. Palaeontologie von Timor, I. Teil. Stuttgart Die obertriadischen Animonoiden des Fazekas-Berges A. BÉRCZI-MAKK A111 Nordwesthang des Fazekas-Berges in Hűvösvölgy (Budapest) lásst sich dér obertriadisehe Cephalopodenkalkstein in guten Aufsehlüssen beobaehten (Abb. 1). lm Nordteil des sogenannten »Nagy kőfejtő« (Grosser Steinbruch) wurden Fossilien aus drei aufeinander folgenden Linsen gesammelt. Die dabei gewonnene Ammoniten-Fauna ist vorwiegend durch, die für die Tropites subbullatus- Zone des unteren Kam charakteristische, dér Hallstátter Fazies dér Alpen álmliche Forrnen vertreten, obwohl au eh einige, für das untere Nor kennzeichnende Arten angetroffen werden können (Tabelle I). Dement- spreehend bezeichnet die vöm Fazekas-Berg gesammelte Ammoniten-Fauna einen Über- gang zwischen Kam und Nor. Auf die charakteristische Fossilvergesellschaftung des Fazekas-Berges machte zimáchst M. Pálfy (1920) aufmerksam. Die ausfülirliche, eingehende Bearbeitung dér Fauna wurde von E. Kutassy (1925, 1927, 1933) durchgeführt. lm Laufe dér gegenwártigen Re\dsion wurden 16 Arten von 10 Gattungen bestimmt. Unter den abgemessenen 270 Ammonoiden gibt es nur zwei grössere Exemplare, dér Rest ist kleinwüchsig. So ergibt sich die Frage, ob es sich um eine Zwergfauna handelt oder nicht. Dalier muss mán vor allém klarmachen, ob die Fossilvergesellschaftung aus kiéin wüchsigen, erwaehsenen Fxemplaren, oder aus jugendhehen Individuen besteht. Das Problem köimte durch eine Untersuchung dér ökologischen Faktorén und z. T. dér morphologischen Beschaffenheiten dér Ammoniten gelöst werden. Auf Grund dér zűr Verfügnng stehenden Literaturangaben dürfte das Zurück- bleiben im Wachstum dér relativ oft vorkommenden Idein wüchsigen Fossilien auf abnor- male physikalische (Temperatur, Auswurf vulkanischer Tuffe), chemische (Salz- und Oxygengehalt, Ionenkonzentration) und biologische (Hangéi an Náhrungsmitteln, Algen- felder) ökologische Verháltnisse zurückgeführt werden. Von den obigen Faktorén könnte die Abnahme dér Temperatur, des Salzgehaltes und des Oxygengehaltes, dér Auswurf von grossen Tuffmassen, eine übermássig hohe Ionenkonzentration, das Vorhandensein von diehten Algenwáldem, sowie dér ansteigende Hangéi an Náhrungsmitteln einen Zwergwuchs dér Ammoniten zűr Folge habén (Abb. 2). Bezüglich dér ökologischen Faktorén im Falle dér Ammoniten-Fauna des Fazekas- Berges kann jedoch festgestellt werden, dass die Eigenschaften des Gesteinsmaterials und die Herkmale dér Fossilien das Vorliegen von solchen ökologischen Faktorén aus- schliessen, die das normálé Wachstum dér Ammoniten hátten verhindern können. Das Studimn dér morphologischen Herkmale dér .Ammoniten-Fauna des Fazekas- Berges zeigt, dass die Fossilvergesellschaftung aus Individuen von mit dem Typus bei- nahe übereinstimmend gleichwüchsigen Arten besteht. 5 362 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Bércziné, Makk: A fazekas-hegyi felsőtriász Ammonoideák 363 II. tábla — Tafel II Sa. 3.b 364 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet III. tábla — Tafel III la. lb. Bércziné, Makk: A fazekas-hegyi felsőtriász A mmonoideák 365 2.0 . IV. tábla — Tafel IV 2-b. 366 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Bércziné, Makk: A fazekas-hegyi felsőtriász A mmonoideák 367 Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. ( rgóg) 99. 368—378 AZ ESZTERGOMI-MEDENCE PRIABONAI KÉPZŐDMÉNYEIRŐL VITÁWSNÉ, ZIIyAHY IJDIA* (2 ábrával, 2 táblázattal, 3 táblával) Összefoglalás; Szerző részletes Foraminifera vizsgálatai alapján kimutatja a priabonai tagozat („felsőeocén”) jelenlétét a Dorogi-medencében. Biosztratigráfiai meg- állapításait a nagy és plankton Foraminiferák értékelésével bizonyítja. A szerző megerősíti a régebbi véleményeket, Kopek G.-Kecskeméti X. — Dudich E. jun. újabb értelmezésével szemben, amely szerint a priabonai képződmények a Dorogi-medencében utólagosan lepusztultak volna. Bevezetés Az Esztergomi-barnakőszénmedencében priabonai rétegeket mélyfúrásokból és felszíni feltárásokból egyaránt ismerünk. Nagyobb összefüggő felszíni kiterjedésben a medence É-i részén, a Duna vonalától D-re (Tát, Nyergesújfalu területén) követhető nyomon és ezenkívül Mogyorósbánya, Tokod és Nagysáp környékén (1. ábra) ismeretes. A mélyfúrásokban a priabonai képződmények főleg homokos, agyagos, márgás kifejlődésűek (Nyergesújfalu 27., 28., 29. sz. fúrásokban). Néhányban (Tát 4., Esztergom 39., Mogyorósbánya 82., 83., 88., 92., 93, Bajót 26., Tokod 350., 352. és Nagysáp 67.) mészmárga és mészkő is kimutatható. A priabonai rétegek Foraminiferáit már Hant- ke n M. is (1868 — 84) behatóan tanulmányozta és (1875) az ún. felső márga szintből több, az olaszországi (Monti Euganei) priabonai alakokkal azonos fajt határozott meg. Hant- ken a „budai márga, piszkei és a mogyorósi márga” Foraminifera-Í2L\má]á.t a Clavuli- noides szabói gyakorisága alapján a ,, Clavulina szabói” rétegcsoport alsó részébe sorolta. H a n t k e n munkájának nagy érdeme, hogy a két időben eltérő szakaszt — melyek a rupélit és a priabonait képviselik — Foraminifera fajaik nagy hasonlósága ellenére is meg tudta különböztetni. Célkitűzésem volt, hogy a , .Clavulina szabói” tartalmú rétegek taglalását Forami- nifera fajok alapján elvégezzem, elsősorban a partszegélyi bentosz, valamint plankton Foraminiferák alapján. A partszegélyi bentosz igen alkalmasnak bizonyult a mészmárga- és mészkőfáciesekben a lutétiai és a priabonai képződmények elkülönítésére. A homokos és agyagos fáciesek (mogyorósi és a piszkei márga) esetében — az átfutó kis bentosz for- mákat mellőzve — a plankton Foraminiferák vizsgálatára helyeztem a fősúlyt. Mikrobiojztratigráfiai ismertetés A lutétiai emelet végén süllyedést okozó mozgások indultak meg. A partszegélye- ken mészkő és agyagmárgás fáciesben még Nummulites, Discocyclina, Operculinella van, míg a parttól távolabbi medencekifejlődésben főleg pelágikus mikrofauna található. A kimélyülés és a folytonos üledékképződés mellett, a transzgresszió a lutétiai medence peremén túl terjedt. Éppen ezért a Nummulites fabianii (P r e v e r) faj csak az új priabo- nai transzgressziós mészkőüledékben van meg. Az Esztergomi-medencében az üledékfolytonosság révén, a Nummulites millecaput (B o u b.) a priabonai emeletbe is áthúzódik. Fajöltője esetleg kiterjedhet a priabonai alsó részére, s erre utalnak Gabrieljan (1964) arméniai adatai is. Hazánkban azonban * Előadta a MFT Őslénytani Szakosztályának 1968. március 4-i előadóülésén. Kézirat lezárva 1968. III. 5. Vitálisné, Zilahv: Az Esztergomi-medence priabonai képződményei 369 i. ábra. A dorogi terület (Esztergomi-medence) priabonai képződményeket harántolt fúrásai Fig. i. Sondages ayant creusé des formations priaboniennes dans la région de Dorog (Bassin d’Esztergom) azokon a területeken, ahol a lutétiai korszakban még nem volt üledékképződés, ott a priabonai rétegekben már nem találjuk meg (Budai- és Bükk- hegység). A priabonai Fora- minifera társulás, valamint a Conescharellina perfacta Accordi és a Conescharellina veronensis Accordi (Accordi 1963) az emeletre jellemzők. A Bryozoum fajok csak a homokos agyagmárgában szerepelnek nagy gyakoriságban. Míg a márga- és mészkő- fáciesekben az elágazó Bryozoum-ia.]ok jellemzők (II. tábla, 4. ábra). A priabonai emeletben két jellegzetes plankton Foraminifera zónát ismertem fel. A zónajelző fajok alapján az alsó a Globigerapsis semiinvoluta, a felső pedig a Globorotália cocoaensis (Gl. cerroazulensis) zóna. (Az I. táblázaton előbbi 5., utóbbi 6. jelzésű.) AJ Globigerapsis semiinvoluta zóna (5. zóna) A medence É-i peremén több fúrásban kimutatható (2. ábra). Az ide sorolt rétegek helyzete mindig vitatott volt. Hantken M. (1875) a „Clavulina szabói” -rétegek alsó tagozataként, Rozlozsnik P. (1924) ,, felső rétegcsoportjaként” említi, Nummulites millecaput (B o u b.), N. chavannesi De I.a H a r p e, 370 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet N. variolarius (Lamarck), N. operculiniformis T e 1 1 i n i jellemző fajokkal. S z ő t s E. (1956) az alsó- bartoni tagozatba sorolta. Előző munkáimban az 5. zónába tartozó rétegeket (Tát, Tokod területén) az Operculittella vaughani (C u s h m a n), Heterostegina heterostegina Silvestri és a H. gomezi (Colom et B a u z á) fajok alapján a priabonai emeletbe soroltam. Gidai L- (1964) a felsőeocénbe osztotta az 5. zónába tartozó rétegeket, sőt az alattiakat is. Jámbomé, Kness M. (1967) a Nyergesújfalu 28. sz. fúrásból Nummulites aff. pulchellus Hantken, ÍV. variolarius (lamarc k), N. striatus (Broguiére) fajokat említ és megjegyzi, hogy az Operculinella fajok feldúsulása és a N. millecaput (B o u b.) teljes hiánya a priabonai emeletre utal. Kope k — K ecskemét i— D u d i c h (1965, 1966, 1967) az 5., vala- mint a 6. zónába tartozó rétegeket a lutétiai emelet zárótagjaként „glaukonitos horizont”-jukba helyezték Cj£> 44 4/ :3 « O 44 O fH Í4 *-* v a U* w> '> bű cö ■ fc Iá 1 »-* :3 'Ö ,§ »Sh 3 J? 11 ■°Jh g >, ►. 2 a tp ll I *3 n -o . X •*-> C> QJ a 'T' •h ö SS ^2 W ^ ■ S 4" Globigerina p$eudovene:uelana Illőn ct Dinnel Globixertna tnpartita Koch Globigerapsis tropieahs bion ct Bnnnet . . . . Globigernnta urneava (Bolli, I. oeblich ct Táp páti) Globigerinila cf. dis Vitálisné, Zilahy: Az Esztergomi-medence priabonai képződményei 377 II. tábla — Planche II 1 2 3 378 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet III. tábla — Planche III 3 4 RÖVID KÖZLEMÉNYEK Földtani Közlöny, Bull. of thc Hungárián Geol. Soc. (igóg) gg. 3yg—3Si A BUDAÖRS-1. SZ. MÉLYFÚRÁS RÉTEGSORÁNAK TAGOLÁSA MATEMATIKAI STATISZTIKAI MÓDSZER SEGÍTSÉGÉVEL DIENES ISTVÁN (i ábrával, 2 táblázattal) A földtanban gyakori feladat, különösen mélyfúrások adatainak feldolgozása során, hogy meg kell határozni az egyes képződmények határát. Legyenek x\, x~2. . . . xN a kőzettest valamilyen tulajdonságait leíró ~rj}w véletlen vektormező mintázásából kapott valószínűségi változók (Pag, M. B., 1968, Dienes I.— J askó T., 1968). Ekkor, amennyiben az ~rj^w valószínűségi változók olyan inter- vallumokra oszthatók ~y helykoordináta szerint, amelyeken belül az egyes ry}w való- színűségi változók eloszlása azonos; és a mintavétel helyes volt, a képződmények közötti határt Rodionow, D. A. (1965) szerint a kritérium segítségével határozhatjuk meg, ahol v, k, k — i, n egymás után következő statisztikusan homogén intervallumok határai; m a vizsgált tulajdonságok száma; N a minták száma. vk/2 eloszlású m szabadsági fokkal. A fentieket a Budaörs-i. sz. fúrás példája segítségével tesszük szemléletessé. ,,A fúrás eredeti célja a mélyebb helyzetű képződmények kristályos alaphegységig terjedő szelvényének és az esetleges ércesedés kérdésének tisztázása volt,” (N a g y E. et al. 1967). A fúrómagok anyagvizsgálatát a MÁFI-ban végezték, eredményeiről N a g y E. és mun- katársai a fentebb idézett közleményben számoltak be. Eszerint a fúrás végig triász dolo- mitban haladt, leszámítva a 775,1 —831,4 m között harántolt andezitet. A karbonátkőze- tekből nagyszámú kaleit-dolomit meghatározást készítettek és elvégezték a kőzetszövet félkvantitatív értékelését is. A harántolt képződmények szintezése tisztán őslénytani alapon nem volt lehet- séges, mert az anyag szintjelző ősmaradványokat csak helyenként tartalmazott. Ezért X a g y E. és munkatársai megkísérelték az általuk valószínűsített képződmények határát a dolomit -kaiéit arány alapján megvonni. A rétegsor két, a 910,0 m mélységben harántolt vető alatti és feletti része között a dolomit-kalcit arány alapján szignifikáns különbség adódott. Az általuk alkalmazott, a szórások összehasonlításán alapuló módszer segítségével nem bizonyítható, hogy az „alsó” és „felső” összlet határának pontosan a vetőnél kell húzódnia, ezenkívül feltételezhetjük, hogy az igen vastag rétegsorban többféle képződ- mény is elkülöníthető. Ezért alkalmaztuk Rodionow, D. A. módszerét a kaleit-dolomit meghatározá- sokból álló vektorra. A számítások munkaigényessége számítógép alkalmazását tette n 9 k (n — v) k(n — v — k) J”, 1 m n — v — 1 'y' (n — v — k) Xfj — k JV xtj <=»+i t=v+k+j 380 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet szükségessé. A számítógép program JüiriCKafl, B. A. (1966) algoritmusa szerint számol- ja ki a vk értékeket. A kijelölt határ k 3 pontos. A kijelölt határok közötti intervallu- mok statisztikus homogenitását az intervallumokon belüli a fúrásmélységre vonatkozta- tott regressziós együtthatók kiszámításával is ellenőriztük (I. táblázat). A számítások eredményét Nagy E. et al. (1967) kissé módosított szelvényével együtt az 1. ábra mutatja. Eszerint a N a g y E. et al. (1967) által földtani alapon a 910,0 m-nél harántolt vetőnél megvont és statisztikai módszerrel ellenőrzött határon Intervallum átlag 0 Dolomit*/. 100 0 Dolomit0/. 100 Ósm 7|iil 8Fq Q 1. ábra. A Hudaörs-i. sz. fúrás réteg- sora N a g y E. nyomán. Jelmagyarázat: 1. IJlásvörös dolomit, 2. Sárga dolomit, 3. Szürke dolomit, 4. Fehér dolomit, 5. Breccsás dolomit, 6. Sötétszürke dolomit, 7. Különböző színű, vékonyréteges do- lomit, 8. A Roiionow kritérium se- gítségével kijelölt határok, 9. Nagy E. et al. (1969) által kijelölt képződ- ményhatárok, 10. Andezit Dienes: A Budaőrs-i. mélyfúrás rétegsorának tagolása 381 kívül a fenti módszer segítségével további képződményhatárokat lehetett valószínűsíteni (II. táblázat). Ezek közelében esetenként a számításokhoz fel nem használt jellegek, a kőzet színe, ősmaradványtartalma is megváltoznak. A hatvankettedik minta után kijelölt határnál a fúrás breccsás dolomitot harántolt. Dolomittartalom — fúrásmélység regressziós együtthatók a Budaörs— i. sz. mélyfúrás dolomittartalom szempontjából statisztikusan homogén intervallumaiban I. táblázat Inter- vallum alsó határ (m) Intervallum felső határ (m) Inter- vallum átlag % Regresz- sziós együttható O 120,0 73,3 -0,077 120,0 483,0 88,4 — 0,015 483,0 639,0 80,9 — 0,020 639,0 662,0 82,4 662,0 904,0 79,o 0,024 904,0 1200,0 67,6 0,012 A Budaőrs-i. sz. mélyfúrás tagolása II. táblázat Határ sor- Intervallum Intervallum számú alsó felső 1 * * minta határ határ után (m) (m) 17 0,0 120,0 12,6 62* 120,0 483,0 14,5 83 483,0 639,0 32,4 86 639,0 662,0 8,83 123 662,0 904,0 12,3 * A számítógép a 17 — 62 sorszámú minták között 3 mintánként határt jelzett. Az algoritmus i-meretében ezt egyetlen, erősen ingadozó összetételű rétegsorként értelmezhetjük. ** A 90%-os szinthez tartozó /‘ érték 2,706. Az intervallumhatárok látszólagos rétegvastagság- ként vannak megadva. A dolomit-kaleit arány alapján elkülönített egységek rétegtani szintekkel való azonosítását a jelenlegi eredményeket más, faunatartalmú rétegsorokon végzett hasonló anyagvizsgálat eredményeivel összehasonlítva lehetne megkísérelni. Szerző itt fejezi ki őszülte köszönetét dr. Nagy Elemérnek azért, hogy a mély- fúrás anyagvizsgálati eredményeit rendelkezésre bocsátotta, Szádeczk y-K a r d o s s Elemér professzor úrnak a gépi számítások lehetővé tételéért, K r á m 1 i Andrásnak pedig az URAD- 2 EFT autokódban írott program elkészítéséért. IRODALOM Dienesl., J askót. (1968): Matematikai modell kőzettestek kémiai leírására. Előkészületben JlnriCKaH, B. A. (1936): ílporpaMMa pa3aeneHnn craTMCTH'’ecKO;i cobo yrmocTU Ha omopoAbie rpynribi, M3A. CapaT. Yhhb. _ N a g y E. et al. (1967): A Budaörs-i. sz. alapfúrás. MÁFI Évi Jel. 1965 — 66-ról. — Pau, M. B. (1968): HeozwopoHHOCTb ropHsix riopoa h hx (j)H3H"ecKHX CBoficTBa Heapra MocKBa — R o d i o - n o w, D. A. (1965): Statistical theory of homogeneity of geological units. Geochem. Int. 2. kötet, No. 2. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 382—383 NONION BOGDANOWICZI VOLOSHINOVA HAZAI ELŐFORDULÁSA KORECZNÉ Dr. LAKY ILONA (3 ábrával) A zuglói lakótelep talajmechanikai vizsgálata során a Földmérő és Talajvizsgáló V. geológusa dr. S c h e u e r Gyula felkért néhány minta mikropaleontológiai feldolgozására. -V Budapest XIV. ker.-i Egressy út és Lumumba utca találkozásánál mélyített fúrás 6,70 m-es mélységből származó mintájában a Nonion bogdanowiczi Voloshinova faj számos példányát sikerült meghatározni. Ezt a fajt szarmata képződményeinkből ez- ideig nem ismertük. Az Egressy út 73. sz. ház előtt mélyített fúrás hasonló mélységből a Nonion grano- sum-os fáciest tárta fel (L a k y I. 1964). Eddigi megfigyeléseink szerint a magyarországi szarmata rétegsorban a Nonion granosum-os fácies, az összlet felső szakaszán, agyagos rétegekben jelentkezik. Feltételezhetjük tehát, hogy a zöldesszürke agyagminta, melyből Koreczné, L a k y : Nonion bogdanowiczi Voloshinova 383 a N. bogdanowiczi faj ismertté vált, szintén a szarmata összlet felső szakaszából származik. Természetesen egyetlen minta vizsgálata alapján nem vonhatunk le messzemenő rétegtani következtetéseket, csupán egy adatot jelent a faj előfordulása a szarmata ősföldrajzi kapcsolatának megismeréséhez. Família: Nonionidae Genus: Nonion M o n t f o r t, 1808 Nonion bogdanowiczi V oloshinova (2-3. ábra) 1952. Nonion bogdanowiczi; Voloshinova: p. 19. pl. I. fig. 7 — 8. 1958. Nonion bogdanowiczi ; Voloshinova, Bystrická: p. 73. pl. XIII. fig. 8. 1960. Nonion bogdanowiczi; V oloshinova, Stancheva: p. 16. pl. III. fig. 4. 1968. Nonion bogdanowiczi; Voloshinova, Ionesi: p. 272. pl. XVIII. fig. 12 — 14. I, e í r á s: A ház síkban felcsavart, kétoldali szimmetriával. Széle lekerekített. A varrat- vonalak határozottak, enyhén íveltek. A köldöki részen kissé bemélyed és nagyon aprón gyöngyözött. Kamrái gyorsan növekedők, számuk 7 — 8. A fal meszes, fino- man perforált. A nyílás kis rés az utolsó kamra bázisán. Előfordulás: A Szovjetunió alsó- és középsőszarmata rétegeiben, valamint Cseh- szlovákia, Románia és Bulgária szarmata képződményeiben. M e g j egyzés: Mintánkban számos példánya fordul elő a fajnak. Ezek teljesen meg- egyeznek aVoloshinova által leírt és ábrázolt alakokkal. Mivel a fajt szarma- ta képződményeinkből ez ideig nem ismertük, jelenléte újabb adatot szolgáltat a hazai szarmata Foraminifera faima ismeretéhez. 2. ábra. Nonion bogdanowiczi Voloshi- nova. Nagyítás: 80 X 3. ábra. Nonion bogdanowiczi Voloshi- nova. Nagyítás: 80 x IRODALOM Bystrická, H. (1961): Microfauna sarmatu vychodneho Slovenska. Acta Geologlca et Geo- graphica Universitatis Comeniae. 1. — I o n e s i, B. (1968): Stratigrafia Depozitelor Miocéné de Platforma Dintre Valea Siretului si Valea Moldovei. Editura Academiei Rep. Soc. Romina, Bucuresti — Korecz- né, Laky I. (1966): Magyarországi szarmata Foraminiferák. M. Áll. Földtani Intézet Évi Jelentése az 1964. évről — Paghida, N. (1960): Microfauna din Buglovianul de pe Dreapta Prutului. Analele Stiin- tifice ale Universitatii ,,A1. I. Cuza” Din Jasi. Tóm. VI. Fasc. 4. — Stancheva, M. (1960): Sarmatski foraminiferi ot severozapadna Bulgária. Travaux sur la Géologie du Bulgarie. Serie Paleontologie II. — V e n g 1 i n s z k i j, I. V. (1958): Foraminiferü miocenu Zakarpattyja. Kiev — Voloshinova, N. A. et D a i n, h. G. (1952): A Szovjetunió fosszilis Foraminiferái. A Nonionidák, Cassidulinák és Chilostomel- lidák. V. 63. Moszkva Földtani Közlöny , Bull. of ihe Hungárián Geol. Soc. (ig6g) gg. 384 — 386 ŰJ ANTIMONIT ELŐFORDULÁS A MÁTRÁBAN NAGY BÉL, A — SZENTES GYÖRGY* (2 ábrával) Összefoglalás: A Magyar Állami Földtani Intézet' Észak- magyarországi Osztálya által megindított alapszelvényvizsgálatok során Parádsasvártól keletre 500 m-re, a Gyön- gyös—Parádi műút bevágásából, az alsó riolittufa repedéseit kitöltő ásványok kerültek elő, amelyeket Nagy Béia antimonitnak, eervantitnak és kvarcnak határozott meg. Az antimonit lelőhely környékének földtani képe a következő (1. ábra): * Előadta Nagy B. a MFT Ásványtani-geokémiai Szakosztályának 1968. október 28-i szak- V a g V—S z e n t e s : Új antimonitelőfordulds a Mátrában 385 2. ábra. Földtani szelvény az A — B vonal mentén. Jelmagyarázat azi. ábráéval azonos Fig. 2. Geological section along section line A — B. Fór explanation. see Fig. i A felszínen észlelhető legidősebb képződmény a katti emeletbe sorolt glaukouitos homokkősorozathoz tartozik. E változatos padvastagságú, középfinomszemesés, kemény homokkő a Pár ádi- völgy és a Köszörű-patak alsó szakaszán vizsgálható. Felső szintjeiben fokozatos közbetelepülések, szárazföldi képződésre utaló tarkaagyag-esíkok az oligoeén végi regressziót igazolják. E tarkaagyagos homokkőösszlet képezi — éles átmenet nélkül — a katti és burdi- galai emelet határát. Fölé konglomerátum, kavics és kavicsos durvahomok települ, amely a Herceg-ároktól a Veszes-patakig folyamatosan nyomozható, hegjobb feltárása a Herceg- árokban van, ahol jól látszanak a 2 — 5 centimétemvi kvarc- és kristályospalakavicsokat tartalmazó, 1— 2 m vastag padjai, amelyek közé keresztrétegződéses, legtöbbször kiéke- lődő, kavicsos durvahomokkő települ. Az alsó riolittufaösszlet diszkordánsau települ a konglomerátumra. A Herceg- árokban 1— 2 m vastag finomszemcsés tufit települ a konglomerátum és a tufa közé. A tufát legjobban a már említett műút bevágása tárta fel. Lényegileg 1 — 2 cm-es horzsa- kődarabkákat tartalmazó, biotitos piroklasztit, kevés kvarctartalommal. A vékony (1 — 2 cm) eres antünonitelőfordulás környékén a tufa igen erőteljes agyagásványos elbon- tást szenvedett. Vékonycsiszolatban eredeti szövete nem ismerhető fel, gyakran limonitos erekkel színeződik. A riolittufa fölé egyveretű, makrofaunamentes, agyagos-márgás ale- uritsorozat települ, amely a helvéti emeletbe tartozó slírnek minősíthető. A rétegek dőlése a Köszörű-pataktól D-re uralkodóan D-i irányú, 10 — ij°-os dőlés- szöggel. A Köszörű-pataktól É-ra a völgy mentén nyomozható törésvonal miatt DNy-i lesz az uralkodó dőlésirány (2. ábra). A lelet ércgenetikailag azért érdekes, mert a Mátra-hegység főtömegén belül az egyetlen érces nyom, amely tortonai emeletnél idősebb képződményben fordul elő. Hova- tartozása kétséges volt, mivel az antimoniton kívül más elsődleges ércásványt nem tar- talmaz. A kvarc idiomorf kristályos, ezen fennőve találni sok finom tű és szálas-kuszáit halmaz formájában az antimonitot. 1. ábra. Az antimonit előfordulás környékének földtani vázlata. Jelmagyarázat: 1. Katti glauko- nitos homokkő, 2. Burdigalai konglomerátum, durva homok, 3. Burdigalai alsó, horzsaköves riolittufa, 4. Helvéti agyagos-márgás aleurit (slír), 5. Antimonit előfordulás, 6. Észlelt törésvonal, 7. Feltételezett törésvonal, 8. Rétegdőlés; A — B szelvényvonal Fig. 1. Geological sketch of the vicinity of the antimonite oecurrence. Legend: 1. Chattian glauconitic sandstone, 2. Burdigalian conglomerate and coarse sand, 3. Burdigalian Éower Rhyolite Tuff (pumiceous), 4. Helvetian clayey-marly siltstone (schlier), 5. Antimonite oecurrence, 6. Observed fault, 7. Hypothetical fault, 8. Dip of strata. A — B section line 386 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Az antimonitot és cervantitot röntgendiffrakciós módszerrel határoztuk meg. A felvétel a Magyar Állami Földtani Intézet röntgen laboratóriumában készült. Az antimonit kristályokat a Magyar Állami Földtani Intézet Geokémiai Osztályán mennyiségi színképelemzéssel is megvizsgálták, ennek eredményét a következő táblázat foglalja össze (g/t-ban). As <1600 Ga < 0,1 Te < 25 Bi < 0,6 Hg < IOO Mo < 4 Mii 0,16 Sn < 1,6 Ge < 4 In < 6 Au < 16 Cd < 10 TI < 10 Zn IOO Cu 400 Xi 16 Pb 4000 Co < 1,6 A színképelemzés alapján szerzők az antimonit előfordulását a közép-mátrai érce- sedéssel egyező, de legkeletebbre elszármazott hidrotermális nyomnak tartják. IRODALOM - REFEREXCES Ferenczil. ( 1940): Oligocén és miocén üledékeink elhatárolásának kérdése. Földt. Közi. 70. p. 22. — KochS. (1967) : Magyarország ásványai. Akadémiai Kiadó — id. X o s z k y J. (1927): A Mátra- begység geomorfológiai viszonyai. Karcag — Szentes F. (1947): Jelentés az 1946. évben Párád környé- kén végzett földtani felvételről. Földt. Int. Évi Jelentése 1945 — 47. évről. p. 151. — V a r g a G y. (1964): A Parádsasvár jelű 1 : 10 ooo-es méretarányú földtani térképlap. Kézirat MÁFI Térképtár — V i d a c s A. (1964): A nyugat-mátrai érckutatások összefoglaló értékelése. MÁFI Adattár — V i d a c s A. (1965): A közép-mátrai új színesércteriilet kutatásának összefoglaló értékelése. MÁFI Adattár A new occurrence of antimonite in the Mátra Mountains B. XAGY-GY. SZENTES During investigations begun by the Xorth Hungary Section of the Hungárián Geological Institute the authors of the present paper discovered a new occurrence of antimonite to the east of Parádsasvár, Mátra Mountains, Hungary. -Antimonite has aceumulated within the so-called Power Rhyolite Tuff dated as Burdigalian. The surface of antimonite has altered intő cervantite which is accompanied by syngenetic quartz. The samples collected írom the deposit were tested by the X-ray diffraetion method. Spectral analysis was alsó carried out. The őre mineral is the eastemmost manifestation of the Central Mátra Mountains őre mineralization. Földtani Közlöny, Bull. of thc Hungárián Geol. Soc. (1969) 99. 387 ADAT A CSÚSZÁSI BARÁZDÁK TEKTONIKAI ÉRTÉKELÉSÉHEZ KNAUKR JÓZSEF (1 ábrával) Gyakran kérdés a geológus számára, hogy milyen nagyságrendű elmozdulást jelez- het az észlelt, többé-kevésbé erős csúszási barázda. Az itt bemutatott lelet némi tájékoz- tatást ad. Az Úrkút U-254 jelű mangánérckutató fúrás albai mészkő rétegsorában az egyik magon közel függőleges kőzetrést észleltem, amely kettévágta egy csiga — valószínűleg Cerithium sp. — házát is. A házfal, a kanyarulatválaszfalak és a tengely, a kőzetrésben I szivárgó víz oldásának jobban ellenállván, a kőzetből kiemelkedik. A csigaház nyilván hasonlóképpen kipreparálódott másik fele a kőzetrés mentén mintegy 8 nim-t elmozdult, rányomódott a kőzetrés falára, s azon nyomás alatti fokozott oldással létrejött a lenyo- mata. A kőzetrés határfelületén csúszási barázdák vannak. Ezek a barázdák utólag többé-kevésbé leoldódtak. A fentebb leírt elmozdulásnak a barázdák irányába eső össze- tevője kb. 6 mm. Fontos tény, hogy a barázdák nem metszik sem a fél házat, sem a másik fél lenyomatát; előbb jöttek tehát létre, mint ahogy a vázrészek kipreparálódtak és a másik fél ház lenyomata kialakult. Ebből viszont egyenesen következik, hogy a barázdákkal kapcsolatos elmozdulás is csak néhány m m-e s nagyságrendű lehet, külön- ben a két fél csigaház eleve messzebb került volna egymástól. Á ' 1. ábra. Cerithium sp. metszete és kőzetrés mentén elmozdult fél házának lenyomata albai mészkőben. Úrkút U-254 jelű fúrás, 299,2 — 301,5 m; 168. sz. minta. Termé- szetes nagyság. Foto: Pellérdvné HÍREK, ISMERTETÉSEK Kühn Othmar (1892 — 1969) A magyar geológusok idősebb nemzedékének csaknem minden tagját közeli szemé- lyes kapcsolat fűzte a Magyarhoni Földtani Társulat 1969. március 26-án elhunyt tiszte- leti tagjához, dr. Kühn Otlnnarhoz, a bécsi egyetem nyugalmazott őslénytan profesz- szorához. A fiatalabb generáció pedig onnan ismerhette, hogy élete utolsó 5 évében kétszer is járt nálunk. Egyik esetben tiszteleti tagsági oklevelét vette át, a másikban pedig néhány napos ittléte alatt gazdag tudományos programot bonyolított le. Benkőné Czabalay Lenke kandidátusi vitáján többszörös és értékes hozzászólással vett részt; Társulatunk felkérésére tartott előadásában széles tudományos megalapozottsággal ren- delkező kitűnő előadóként mutatkozott be, az Egyetenü Őslénytani Tanszéken rendezett miocén kollokviumon V i a 1 o v O. S. professzorral együtt a magyar neogénkutatókat sok értékes adattal ismertette meg. Kühn Othmar 1892. november 5-én Bécsben született s a bécsi egyetemen végezte tanulmányait is. Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített. A háború után, igigrben tette le doktori szigorlatát. Főtárgya a növénytan (a világhírű Wett- s t e i n professzornál), melléktárgya az őslénytan (az ugyancsak nagynevű D i e n e r professzornál) volt. Evekig középiskolai tanárként működött, de ezen idő alatt is már a bécsi Természettudományi Múzeum Geo-paleontológiai Osztályának önkéntes munka- társaként dolgozott. Véglegesen csak 1944-ben lépett a múzeum kötelékébe, ahol az 1949. esztendőben már a Geo-paleontológiai Osztály igazgatója. A minden szép iránt lelkesedő, a muzsikát és muzsikálást különösen kedvelő Kühn Othmart a második világháború sem kímélte meg: 1940 — 44 között hadigeológusként szolgált. A bécsi egyetem 1951-ben hívta meg az őslénytan professzorának, az 1956/57. tan- évben már a Bölcsészettudományi Kar dékánjává (a bécsi egyetemen, mint nálunk régen, a természettudományi tanszékek a Bölcsészettudományi Karhoz tartoznak), majd az 1960/61. tanévben az egyetem rektorává választották. Professzori működésének idejére esik az Őslénytani Intézet átköltözése az új épületbe, ahol csakúgy, mint a Földtani Intézet is, tágas, korszerű, megfelelő elhelyezést nyert. Kühn Othmar 72 éves korában, 1964-ben vonult nyugalomba. Díszdoktora volt az athéni és a bukaresti egyetemnek. Az Osztrák Tudományos Akadémia 1952-ben levelező, 1955-ben rendes tagjává választotta. Tagja volt ezenkívül a belgrádi, ljubljanai, zágrábi, görög és a dán Tudomá- nyos Akadémiának. Számos tudományos egyesület tiszteleti tagsággal tüntette ki (Pale- ontological Society of India, a szlovén, bécsi és magyar földtani társulat és a Nemzetközi Paleontológiái Társulat). A nemzetközi tudományos munkaszervezésben nagy érdeme, hogy Roger J . - val létrehozta a Mediterrán Neogén Commetteet a Nemzetközi Geológus Kongresszus keretein belül, amelynek első elnöke (1958 — 1960) s a Commettee első, Bécsben tartott ülésszakának szervezője volt. Az elismerések sokasága mögött széles alapú és eredményes tudományos munkás- ság rejlik. Tanulmányainak száma csaknem 200 s jellemző munkabírására és munkaszere- tetére, hogy ezekből mintegy 10 élete utolsó két évében látott napvilágot. A kezdetben közölt botanikai cikkek után első őslénytani tanulmánya a kréta idő- I szaki Portitesekkel foglalkozott, majd Eggenburg miocénjének koralljait és mohaállatait dolgozta föl. Kevéssé méltányolt, de korát megelőző rövid tanulmányban a mai korallok változékonyságát vizsgálta és az így nyert eredményt a fosszilis anyagra alkalmazta- Hírek, ismertetések 389 Az egykori botanikus tehát az őslénytani kutatásban is alkalmazta a biológiai módszert, mint ahogyan további tanulmányaiban és könyveiben is találunk biológiai tárgvú munkákat. K ii h n O. egyik fő munkaterülete élete végéig a csalánozó állatok tanulmányo- zása maradt. A Fossilium Catalogus számára megírta a Hydrozoa c. kötetet. Mint a csalánozók, különösen a korallok specialistájának a világ legkülönbözőbb helyeiről küld- tek számára anyagot meghatározásra, így anyagismerete rendkívül nagy lett. A kapott anyag legtöbbnyire kréta vagy miocén korú volt. Kühn O. földtörténeti irányú mun- kásságának súlypontja így részben a gosaui rétegekre és az ausztriai dániai képződmények felismerésére, részben pedig a miocén korú üledékekre esett. A kréta időszaki tanulmányokkal kapcsolatban vált a Rudisták kiváló kutatójává. A Fossilium Catalogusban megjelent újabb kötete Rudistae címen 1932-ben került kia- dásra. Másik fő munkaterülete tehát a Rudistákhoz kapcsolódik. Ezen a téren is világ- szerte elismert tekintéllyé lett : a Rudistákkal foglalkozó kutatók egyre sűrűbben keresték fel tanácsért, útmutatásért. Közben a Schindewolf szerkesztésében megjelenő Handbuch dér Paláonto- logie c. sorozat legelső kötetei egyikeként 1939-ben megjelenik a Hydrozoákat tárgyaló 68 oldalas munka és a Geologische Jahresberichte köteteként 1941-ben a harmadidőszakra vonatkozó összefoglalása. Tevékeny részt vett a Eexique Stratigraphique kitűnően szer- kesztett ausztriai kötetének összeállításában. 1965-ben kezdte meg a Catalogus Fossilium Austriae c. sorozat kiadását. Reméljük, hogy ez a félbemaradt munka áldozatkész foly- tatóra talál. Elhunytával Társulatunk tiszteleti tagjainak sora olyan külföldi tudóssal vált szegényebbé, aki a magyar geológusoknak is mindig segítőkész barátja volt. Mindazok, akiket a barátság és tisztelet szálai fűztek Kühn Othmarhoz szívükben mély megren- düléssel gyászolják, a Magyarhoni Földtani Társulat pedig elhunyt tiszteleti tagjának emlékét őszinte kegyelettel őrzi meg. Xagyértékű munkásságával örökre beírta nevét a paleontológia évkönyvébe. B o g s c h Kászló Emlékezés Primics Györgyre halálának 75. évfordulóján Ezelőtt 75 esztendővel 1893. aug. 9-én 44 éves korában, sok küzdelem után élete derekán, hasznos és még sokat ígérő tevékenységének tetőpontján ragadta el a halál Primics Györgyöt, a Magyar Állami Földtani Intézet geológusát, Erdély földjének lankadatlan kutatóját. Megérdemli, hogy kegyelettel röviden emlékezzünk rá. Primics György Bereg megye szülötte, de rövid életének és működésének a javát Erdélyben töltötte, és ott is halt meg Belényesen, hivatása teljesítése, térképezés közben. Korán árvaságra jutott és magára hagyatva nehéz küzdelmes éveket töltött mint serdülő ifjú. Középiskolai tanulmányait sok nélkülözés közepette végezte több helyen (Ungvár, Szeged, Szabadka, Kolozsvár), miközben házitanítóskodott és végül is Kolozs- váron érettségizett. Itt végezte el az egyetemet is, ahol kiváló szorgalma és az ásvány- földtan iránti előszeretete feltűnt Koch Antal professzornak, aki segítette a tehetséges fiatalembert. Egyetemi tanulmányai elvégzésével 1878-tól mint Koch Antal tanársegéde főleg Erdély déli (Fogarasi-havasok) és keleti határhegységeinek átnézetes földtani fel- vételét végezte. 1884-ben szakismeretei bővítése céljából a minisztérium ösztöndíjjal kül- földi tanulmányútra küldte és a bécsi és heidelbergi egyetemen T s c h e r m á k, ill. Rosenbusch előadásait hallgatta. Külföldről visszatérve rövid idejű budapesti tar- tózkodás után 1887-ben az Erdélyi Múzeum őrsegéde lett Kolozsváron. Ebbéli minőségé- ben lankadatlanul folytatta Erdély földjének kutatását, kiváltképpen ásványtani és kőzettani viszonyainak vizsgálatát. Főleg az Erdélyi Középhegység területén dolgozott, de foglalkozott Erdély más területeivel is. Elvégezte I n k e y Béla által megkezdett Csetrás-hegység (Erdélyi Középhegységben) részletes bányageológiai felvételét, mely ter- jedelmes munkává nőtte ki magát, és ,,A Csetrás-hegység geológiája és érctelérei” cím alatt a Természettudományi Társulat kiadásában jelent meg 1896-ban. — 1892-ben sike- rült régi óhaja szerint a Magyar Állami Földtani Intézet szolgálatába lépnie, a kegyetlen sors azonban nem engedte, hogy új munkahelyén működve szolgálhassa a hazai földtan tudományát. Dr. C s i k v Gábor 390 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet A vízgazdálkodási tudományos kutatás 15 éve. i — 203 1. (Szerk. : Zrínyi József dr.) Bibliográfia (YITUKI kiadás) Bp. 1968. • — A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1967. évi kutatásainak jegyzéke. 1 — 30 1. — Bibliográfia (VITUKI kiadás) Bp. 7968 Világszerte általános az a felismerés és megállapítás, hogy a nagy, sőt még a köze- pes nagyságrendű beruházások is komoly tudományos előkészítő munkát igényelnek. Számos esetben olyan elmélyült kutatótevékenységre van szükség, hogy a világ minden részében kutató intézeteket létesítenek ilyen célokra. Nemzetközi tapasztalat, hogy a tel- jes beruházási összeget alapul véve: 2 — 4%-os ráfordítással hatalmas megtakarítások vagy a tervezettnél sokkal jobb hatásfok érhető el. Ilyen meggondolások alapján hozták létre 1952-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet (röviden YITUKI). Az Intézet fennállása óta — megközelítőleg — 1600 kutatási témát dolgozott ki. Az első 16 esztendőben kb. 1320-at, a vízügyi szolgálat legkülönbözőbb feladatainak köréből. Ezekről a befejezett, kidolgozott témákról a VITU- KÍ fenti címen annotált jegyzékeket adott ki. A kiadványnak nemcsak az a célja, hogy felhívja a figyelmet az Intézet sokrétű tevékenységére, mert ez a kutatás nem önmagáért való, hanem az életet szolgálja. Szük- séges tehát gondoskodni arról, hogy mind a vízügyi szolgálat érintett ágazatai, mind a kutatási témák tárgykörében érdekelt tudományok és tudományágak képviselői tudo- mást szerezzenek a VITUKI-ban folytatott kutatásokról és a lezárt kutatási témák fel- használható eredményeiről. A kiadványt áttekintve hű képet kapunk az Intézetben végzett kutatói tevékeny- ség fejlődéséről és jelentős kiszélesedéséről. Az első néhány esztendőben az Intézet fel- adata a tervszerű vízgazdálkodás megteremtéséhez szükséges alapkutatások elvégzése volt. Elsősorban az ország rendelkezésére álló vízkészletet kellett megállapítani és ehhez kapcsolódva az ország hidrológiai viszonyainak feltárását kellett elvégezni. Az ebben az időszakban folytatott vizsgálatok és kutatások alapozó jellegűek voltak. Az ipar, a mező- gazdaság és általában a társadalmi fejlődés során azonban kiszélesedett a vízgazdálkodás tevékenységi köre és ezzel karöltve megnövekedtek az Intézet feladatai is. Ez a folyamat a kutatómunka kiteljesedését eredményezte, amivel — természetesen — együtt járt a minőségi követelmények javulása is. Ez időben kezdődött meg az Intézet keretén belül a kutatómunka a vízépítés, a vízminőségvédelem, a szennyvíztisztítás, a nagy vízépítési műtárgyak hidraulikai kérdései, a vízgazdálkodással összefüggő közgazdasági kérdések, az öntözés és nem kevésbé az árvízvédelem és belvízvédelem, valamint a vízellátás terén is. Az a bőségesen annotált jegyzék, amelyet dr. Stelczer Károly, az Intézet igazgatója 1968 decemberében közreadott a VITUKI első 15 évének, valamint az Intézet 1967. évi munkásságáról, 1322 tételt magába foglaló speciális bibliográfia. Összeállításá- ban a szerkesztőn kívül öt mérnök: Bolgár László, D o h n a 1 i k József, Kiss Oszkár, Rittinger A. Pál és Tőry Kálmán vett részt. Ez a két kötet beköszöntő abban a sorozatban, melyet az Intézet a felhasználók információs igényei kielégítése érde- kében a jövőben évről évre kiad. Éppen ezért az Intézet igazgatósága szívesen veszi, ha a felhasználó intézmények és szakemberek levélben közlik az Intézet Műszaki Titkárságá- val (Budapest VIII., Rákóczi út 41) a kiadványra vonatkozó mindennemű észrevételüket és módosítást kívánó vagy ajánló javaslatukat. A bibliográfia felépítése a kutatások időrendjének megfelelő; ezen belül azonban a közölt témabeszámolókat a szerkesztők 21 szakcsoportra bontották. Ezek a követ- kezők : 1. A vízgazdálkodás általános kérdései, 2. Vízkészletgazdálkodás, 3. Vízminőség- védelem, 4. Hidro- lógia, 5. Hidraulika, hidromechanika, 6. Közgazdaságtan, 7. A vízgazdálkodás egyéb alaptudományai, 8. Vízépítés, 9. Vízgépek, 10. Műszerfejlesztés (távközlés, távvezérlés, információs rendszerek), ír. Árvíz- védelem, 12. Vízrendezés, 13. Mezőgazdasági vízgazdálkodás, 14. Vízellátás, 15. Csatornázás, 16. Szenny- víztisztítás, ly. Folyószabályozás, 18. Víziutak, ig. Vízerőhasznosítás, 20. Duzzasztóművek, 21. Völgy- zárógátak. A részletes bibliográfia mindenekelőtt közli a kutatási témabeszámoló törzsszámát, majd a szakcsoport megnevezését. (Van olyan téma, amely több szakcsoportba is sorol- ható. Ebben az esetben a leírás több szakcsoport megnevezését adja.) A téma megnevezése azonos annak eredeti címével. Az annotációk bőségesek: átlagban 15 — 20 sorosak. A bibliográfiai leírást a fentebb adott 21 szakcsoportnak megfelelő bontásban tudomány- és szakterületi mutató követi. Ezután a földrajzi nevek szerinti mutatót Hírek, ismertetések 391 í találjuk. Ez utóbbinak I. része a folyók, vízfolyások, források, tavak, tározók, csator- nák és fürdők, II. része pedig a városok, községek és földrajzi környékek törzsszámait tartalmazza. A jelenleg munka alatt levő 3. (1968. évi) kötet folytatólagos törzsszámokkal készül és tartalmazza a kutató nevét, a tanulmány terjedelmét, ábra fénykép, táblázat mennyiségét is. A VITUKI ezen kiadványai a Hidrológiai Decennium egyik jelentős munkája. Az Intézet nemcsak a vízügyi szolgálat ágazataiban tevékenykedő szakemberek, hanem a geográfusok, geológusok, agrogeológusok, balneológusok, meteorológusok és még számos más érintett tudomány művelői felé is hasznosíthatóvá óhajtja tenni az eddig elért tudományos és gyakorlati eredményeket. így első helyen kell említ énünk a bányá- szat, a földtani és bányászati kutatás területét. Az Intézet medermorfológiai kutatási eredményei a kavics- és homokbányászat mellett igen jelentős segítséget nyújthatnak az alföldi kőolaj- és földgázkutatások folytatásához is. A kötet szép kiállítása a YIZDOK Sokszorosító Üzeme dolgozóinak jó ízlését és gondos munkáját dicséri. Dr. B e n d e f y László 7 Földtani Közlöny TÁRSULATI ÜGYEK íh s: y : B V MÁRCIUS 26. TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS Délelőtt ii órakor: Elnök: N e m e c z Ernő N e m e c z Ernő megnyitó szavait követően K r i v á n Pál főtitkár ,, Megemlékezes a Magyarhoni Földtani Társulat 1919. március 20-i, Rendkívüli Közgyűléséről’' címmel tartott előadást. Tisztelt Közgyűlés ! A Magyarhoni Földtani Társulat jelen Tisztújító Közgyűlésén, napirendjének első pontjaként a Társulat 69. Közgyűlésére emlékezik. Arra a Rendkívüli Közgyűlésre, amelyet 1919. március 20-ra a társulati alapszabály módosítása okából hívtak össze. Ennek a Rendkívüli Közgyűlésnek az előzményei és hatása oly alapvető jelentőségű, az akkor 71 éves Társulatra és jövőjére, hogy cím szerint e Rendkívüli Közgyűlést kellett kiemelnünk, hogy mai törekvéseink közvetlen indítékára és hatójára rámutathassunk. Az a lehetőség, amit az 50 éves évforduló az elemző történész számára biztosít, alkalom arra, hogy a társulati jegyzőkönyvek leszűrt értelmezést kaphassanak; az idők hatékony személyeinek és tanúinak ismerete, a közelükben töltött esztendők tapasztalata pedig ahhoz, hogy az egykori jegyzőkönyvek élő tartalmakká bontakozzanak ki, s belőlük úgy lépjen elénk az általunk, emlékezetünkkel még nem érintett múlt, ahogyan az a legjobb megközelítés szerint, a tárgyilagos szemlélődés legjobb állásából kiadódhat. Tájékozódásom irodalmi alapját a Földtani Közlöny 1918 — 1919 — 1920. évi köteteinek „Társulati ügyek” rovata adta — P a p p Károly első titkár rovatvezetése idejéből — , idézetekkel tűzdelten, melyek az anyag használhatóságát a teljes közlések gyakorisága folytán igen felfokozzák. Felhasználtam ugyanakkor V e n d 1 Aladár azonos forrású Társulat-monográfiáját, Balleneg- ger Róbert és F i n á 1 y István kivételes becsű talajtani tudománytörténetét, a M. Áll. Földtani Intézet Évi Jelentéseinek vonatkozó anyagát; nemkülönben a Társulat irattárában megmaradt kéziratos anyago- kat. Az Országos Természettudományi Múzeum tudománytörténeti szekrényeiben őrzött kéziratos anyagok tanulmányozása már túlmutat célomon: a félórába sűrített megemlékező elemzésen, melynek ténymeg- állapításai nem födnek le nagyobb területet, mint amit az adott félórás terjedelem biztonsággal, lényeges hibaforrás nélkül nyújthat. A Társulat 69., Rendkívüli Közgyűlésének előzményei elsősorban a Szabó József Emlékérem ado- mányozásával már megbecsült Ballenegger Róbert másodtitkár működésével hozhatók formai és lényegi kapcsolatba. Ballenegger Róbert személye volt a góc, amely 1909-ben a M. Áll. Földtani Intézet 40. fennállási évfordulója alkalmából rendezett I. Nemzetközi Agrogeológiai Konferencián nemzet- közi edzést kapott, s Társulatunk legnagyobb kitüntetésével övezetien alkalmasnak is mutatkozott haladó és hatékony csoportosulásra a társulati élet és működés megújítására. Ballenegger Róbert határterületi ember. Csakúgy, mint a lényegi megújulás szorgalmazói, a sem egyesületekben, de még szakosztályokban sem összegződött szakemberek: a geofizikusoktól, a mete- orológusokon át a térképészekig. Mellettük, velük együtt tartó erős csoportortosulásként tarthatjuk számon a Társulat Hidrológiai Szakosztályában és a Barlangkutató Szakosztályban csoportosult szakemberek vezetőtestületét, amely eredményes támogatásban részesítette azt az irányzatot, amely végül is 33 társu- lati tag aláírásával, Ballenegger Róbert vezetésével, mint különvélemény a Társulat Rendkívüli Közgyűlése elé került. A „különvéleménynek” azonban előzményei voltak. A Társulat, a konzervatívokra és radikálisokra bomló Társulat, mindkét ágon utakat keresett. Az egyik a helyzet stabilizálását, a másik a „különvélemény- ben” kifejtett indokok alapján az új és hatékony társulati működés kibontakozását és felvirágoztatását szorgalmazta. Ebben a kíméletlen küzdelemben a konzervatívok és radikálisok — amíg lehetett — az ügyrend, a társulati alapszabály értelmében törekedtek eljárni, ill. érvényesülni. Amidőn ez már nem sikerült, a radikális szárny a Választmányban akcióra határozta el magát, és 1919. január 29-én váratlanul alap- szabály-módosítási tervvel állt elő Ballenegger Róbert és K o r m o s Tivadar másfél hónapig vissza- tartott, 1918. december 15-i keletű indítványa alapján. Ezt a lépést a nevezett Választmányi ülésen csendes előcsatározás vezette be: Vadász Elemér a geológia tanítása reformja tekintetében végzett munkálkodásáról számolt be. V o g 1 Viktor a Nemzeti Társulati ügyek 393 Múzeum Őslénytárának szervezésére nyújtott be indítványt. T r e i t z Péter pedig a mezőgazdasági talaj- ismeret társulati és állami propagálását, intézményes segítését javasolta. E gondolatokat, indítványokat a Választmány részéről egyetértő támogatás fogadta, mire a vita pattintékát Balle negger Róbert végre elhelyezte azzal, hogy nevét a Társulati Közlönyének címlap- járól levétetni kívánta, mivel ,,a szerkesztésben neki része nincs”. Erről az eseményről a Társulat 1919-beli Közlönye még csak óvatos fogalmazáséi kivonatot ad, megjegyezve, hogy a Választmány egyetértése alapján ,,a Földtani Közlöny 1918. évi utolsó füzetéről a másodtitkár úr neve levétessék, s rajta csupán a szerkesztésért felelős első titkár (P a p p Károly) neve szerepeljen”. Az 1920. évi Földtani Közlöny azonban már, az Alapszabály-átalakítással előhozakodó Ballenegge r — K ormos indítvány előzményeként jellemzi is az epizódot, amely a Földtani Köz- löny szerkesztésének formai kétosztatúsága melletti meglevő egykézi szerkesztést bírálta — méghozzá a következőképpen: „Eltekintve minden egyéni felfogástól” — írta Papp Károly első titkár; Földtani Közlöny 1920. 56. oldal — „pusztán csak az előttem fekvő okmányokból beszélve, kiderül, hogy’ társula- tunkban a kommunizmus első jele 1918. december 4-én mutatkozik abban a beadványban, amelyet Választ- mányunkhoz közvetlenül az ülés előtt Kormos Tivadar és 20 társa adott be a következő beköszöntővel: A közelmúlt eseményei, amelyek hazánk jövendő sorsának minden bizonytalansága mellett is örvendetes hajnalhasadással köszöntöttek reánk, új kötelességeket rónak Társulatunkra is. A beadvány a nemzetközi tudományos világba való szorosabb bekapcsolódást kívánja, összefoglaló ismertetések formájában, amelyek minden egyéb közleménnyel szemben mindaddig előtérben álljanak, míg az irodalmi összefoglalások befeje- zést nem nyernek. Ennek az óhajnak teljesülését sürgősen követelik, a Közlönyben nyitandó új rovat vezetésére Balle negger Róbertét független hatáskörrel kijelölik, és figyelmeztetik a Választmányt: itt az ideje, hogy a társulat működése passzivitásból a kor szellemét megértő és megszólaltatni tudó modem aktivitásba menjen át.” „Ez a követelő hang” — jegyzi meg Papp Károly — „Választmányunkban mindig szokatlan volt, s kellemetlen hatást tett. Ezen az ülésünkön az a vélemény alakult ki, hogy a Földtani Közlöny a jövő- ben is, miként a múltban, főképp hazai tárgyú és eredeti munkákat közöljön és ismertessen, míg a külföldi irodalom termékeit csak a rendelkezésre álló téren közölje.” „Minthogy legnagyobb akadálynak szerkesztői ténykedésem mutatkozott, a következő ülésen” — 1919. január 29-én — „Ballenegger Róbert titkártársam ingerült hangon követelte, hogy neve a Földtani Közlöny címlapjáról levétessék.” Tisztelt Közgyűlés ! Társulatunk 1919. január 29-i Választmányi ülésén, az Alapszabály átalakítási Ballenegge r — Kormos javaslat beterjesztése előtti hangulatot 1919-es, ill. 1920-as nézetből, ill. jegyzőkönyvi vetüle- tekből jól szemlélhettük. Viszont az is kiderül a Földtani Közlöny 1919. évi kötetének a január 29-i Választ- mányi ülésről adott jegyzőkönyvéből, hogy az előző év december 4-i Választmányi ülésén elhangzott. 20 szakember által támogatott Kormos Tivadar-féle beadványt a konzervatívok nagyon komolyan vették, hiszen — függetlenül attól, hogy a másfél hónapon át elő nem terjesztett Ballenegger — K o r m o s-féle Alapszabály-átalakítási téri- illetéktelenül értésükre adódott vagy’ sem — felkészültek a javaslat kivédésére. Lehetőség szerint minden szervezhető-mozgatható egyetemi hallgatót, tanárji Ültet társulati rendes taggá javasoltak, már csak azért is, hogy Alapszabály adta keretek között eleve kivéd- hessék az Alapszabály radikális átrendezésének-átalakításának tervét. 25 főt érintő tagfelvételi javaslati tervüket az említett 1919. január 29-i Választmányi ülésen, annak 2. napirendi pontjaként át is vitték tehát, még mielőtt a radikális ellenzék a saját ügyrendi fogásait-húzásait keresztül vihette volna. Ez ellen a tagdúsítás ellen Ballenegger Róbert — a jegyzőkönyv szerint — csak az Alapsza- bály-reform javaslat beterjesztése után nyilatkozhatott meg „aggodalmának” adva „kifejezést, a mai ülésen tömegesen bejelentett tagokkal szemben, akik a társulat irányítására esetleg döntő módon folyhat- nak be”. (Földtani Közlöny, 1919. 55. o.) E megjegyzésében Ballenegger Róbert másodtitkámak teljesen igaza volt, hiszen a március 20-i Rendkívüli Közgyűlés Alapszabály-átalakítási tervének sorsát e hallgatókból lett, újsütetű rendes tagok megjelenése, és a konzervatív oldalhoz vezérlésszerű becsatlakozása végképp megpecsételte. Tisztelt Közgyűlés ! A január 29-i Választmányi ülésen előterjesztett Ballenegge r — K o r m o s-féle Alapszabály- átalakítási indítvány mindazonáltal méltánylásra talált. Azonos szavazatszám folytán, a második menetre bizottság kijelölésére került sor, amely P á 1 f y Móric másodelnök vezetése mellett Ballenegger Róbert és K o r m o s Tivadar tagokkal az alábbiakban indokolta meg az Alapszabály-átalakítás gondola- tának fel vetődését: „Igen tisztelt Tagtárs Űr ! Társulatunk Választmánya dr.Kormos Tivadar ésdr. Ballenegger Róbert tagtársainkkal együtt azzal bízott meg, hogy Társulatunk átszervezését célzó alapszabálytervezetet készítsünk. Mint ter- vezetünkből látni méltóztatik, munkánkban az a főelv vezérelt, hogy mindazoknak, akik szaktudomá- nyunkkal tudományosan vagy gyakorlatüag behatóan foglalkoznak, Társulatunkban irányító szerep jusson. Mielőtt tervezetünket a Választmányhoz beterjesztenek, azzal a kéréssel küldöm azt meg az igen tisztelt tagtárs úrnak, hogy szíveskedjék esetleges észrevételeit velem 8 napon belül közölni, mert szeret- ném nb. megjegyzéseit előzőleg még figyelembe venni. Különösen kívánatosnak tartanám annak közlését, 7 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet 394 hogy a tervezetben lefektetett elveket helyesli-e és ha igen, minő változtatást tartana szükségesnek az a lapszabály tervezeten ? Budapest, 1919. február 12. Kiváló tisztelettel: Dr. P á 1 f y Móricz sk. A Magyarhoni Földtani Társulat másodelnöke Az alapszabálvtervezet készítésénél szem előtt tartott elvek Hogyha Társulatunk tagjainak névsorán végigtekintünk, akkor tagjainkat kb. négy csoportba oszthatjuk be. Ezek közül az első azoknak a sora, akik a geológiával és rokon tudományaival úgy tudo- mányosan, mint gyakorlatilag eredményesen foglalkoznak (geológusok, bányászok, tanárok, gazdák, mér- nökök stb.). Ez a szoros értelemben vett szakemberek csoportja, akiknek kötelességük és feladatuk lenne, hogy Társulatunk életének irányításában mindnyájan részt vegyenek. Ezt a kötelességüket legna- gyobb részük azonban jelenleg — a Választmány tagjain kívül — csakis az évi Közgyűléseken érvényesít- hetik. A fő elv tehát, ami szemünk előtt lobogott, az volt, hogy ennek a csoportnak, a szakemberek csoport- jának, Társulatunk belső életében minél nagyobb és döntőbb hatáskört biztosítsunk. A második csoportba sorozzuk a lelkes fiatal gárdát, amelynek soraiból fog Társulatunk felfrissülni. Utat és módot kívánunk nekik nyújtani, hogyha tudományszakunkat eredményesen művelik és Társulatunk fel- virágoztatását munkálják, minél előbb elismerésben részesülhessenek; tehetségüket, szorgalmukat kitün- tethessük azzal, hogy — mint belső tagoknak — részt juttathassunk a Társulat belső életének irányítá- sából is. Ennek a fiatal gárdának lesz a feladata a jövőben Társulatunk vezetése. Buzdítani, ösztönözni akarjuk őket az alkotó munkára s ennek az ösztönzésnek egyik tényezőjét látjuk abban, ha majdan nem az évi tagsági díj ellenében, hanem tudományos érdemeik elismeréséül jutnak be a belső tagok sorába. A harmadik csoportja tagjainknak olyan szakemberekből áll (tanárok, bányászok, gazdák stb.), akik főleg csak a tudomány haladását, művelésének menetét óhajtják kiadványaink révén figyelemmel kísérni. Ez a csoport ezután is megtalálja Társulatunkban azt, amit igényel. Végül anegyedik csoportba kell sorolnunk azokat, akiket igazán csak a tudomány istápolása vonzott Társulatunk keretébe. Meggyőződésünk az, hogy e két utóbbi csoport teljes megnyugvással bízhatja Társulatunk irányí- tását azokra a szakemberekre, akiknek legfőbb életcélja az, hogy a magyar geológiát és annak rokontudo- mányait a tudomány' és Hazánk gazdasági fellendülésének érdekében minél jobban szolgálják. Amint a tervezetből meggyőződni méltóztatnak, távol áll tőlünk, hogy tagjaink valamely csoport- jának a Társulat ügy'eibe való beleszólását egyáltalán lehetetlenné tegyük. Megmarad, amint eddig is volt, minden tagnak a Társulat minden tudományros összejövetelén való részvételi, felszólalási és indítványozási joga, a Közgyűlésen pedig részük jut a belső és tiszteleti tagok megválasztásában is. A tervezett zárt ülés, amelyben a belső tagok a Társulat ügy'eit intézik, tulajdonképpen nem egyéb, mint a jelenlegi Választmány' kibővítése, de szükségképpen annál nagyobb testület lesz. Ez a testület a Tár- sulat kisebb -nagyrobb ügyiéinek megvitatásában előreláthatólag nehézkes lenne, azért tartottuk szükséges- nek egy kisebb szervet, amit a tervezetben ügy vezető bizottságnak neveztünk, amelynek feladata tulajdon- i képpen az lenne, hogy' az ügy'eket a zárt ülésre előkészítse és a beadott indít vány'okat javaslataival terjessze t a zárt ülés elé. Mélyen tisztelt Választmány ! Amint tervezetünkből méltóztatik látni, az ha kissé akadémikusnak tűnik is fel, másrészről igen I nagy jogkiterjesztéssel jár éppen azokra nézve, akik a tudomány' művelésében és gyakorlati alkalmazásában igazán munkálkodnak. Teljes meggyőződéssel hisszük, hogy azok az elvek, amiken tervezetünk alapszik, I Társulatunk tudományos nívójának emeléséhez hathatósan hozzá fognak járulni. Dr. Kormos Tivadar sk. Dr. Ballenegger Róbert sk. vá lasztmányi tag Dr. P á 1 f y Móricz sk. társulati titkár társulati másodelnök A MAGYARHONI FÖEDTANI TÁRSULAT ALAPSZABÁLYAI* I. Cím 1. §. A társulat címe , ,Magyrarhoni Földtani Társulat”. Székhelye: Budapest. II. Cél 2. §. A „Magyarhoni Földtani Társulat” 1848-ban alakult tudományos egyesület, amelynek célja a földtannak és rokontudományainak mívelése és terjesztése. 3. §. Ennek a célnak elérése végett a „Magyarhoni Földtani Társulat” más testületekkel össze- köttetésbe léphet. * Az alapszabály tervezet fontos társulattörténeti dokumentum. Késői közreadását, a kísérő levél és bevezető nyilatkozat közzétételét a társulattörténeti tisztánlátás igénye indokolja. Szerk. Társulati ügyek 395 III. Eszközök 4. §. A jelentékenyebb eszközök: a) gyűlések, b) kiadványok, c) egyes vidékek földtani tanulmá- nyozásának, továbbá a föld- és őslénytani tárgyak gyűjtésének támogatása, d) fiókegyesületek és szak- osztályok alakítása. IV. Pártfogó 5. §. A Társulat, céljainak érdekében, egy vagy több pártfogót igyekszik megnyerni. V. Tagok 6. §. A Társulatnak vannak: a) pártoló, b) örökítő, c) rendes, d) belső és e) tiszteleti tagjai. 7. §. Pártoló tag az, aki a Társulat pénzalapját legalább 1000 K-val növeli. 8. §. Örökítő tag az, aki az alaptőke gyrapítására a Társulat pénztárába 400 K-t fizet. 9. §. Rendes tag lehet az, aki belépési szándékát közvetlenül, vagy egy társulati tag ajánlatával a titkárnak bejelenti és kötelezi magát, hogy a Társulatnak legalább 3 évig tagja marad. 10. §. Belső tagokat a rendes, örökítő, pártoló és tiszteleti tagok sorából 2 tag indokolt ajánlatára a zárt ülésnek */» szótöbbséggel megejtett jelölése alapján a Közgyűlés választ. Ha az ajánlottat a zárt ülés nem jelöli, vagy a Közgyűlés nem választja meg, úgy az illető a következő évben ismét ajánlható. 1 1 . §. Tiszteleti tagul oly bel- vagy külföldi kitűnő férfiú választható, aki a geológiában, vagy ennek rokontudományaiban rendkívüli érdemeket szerzett. VI. Tagok választása 12. §. Aki pártoló, örökítő vagy rendes tag óhajt lenni, szándékát a Társulat egy tagjának vagy a titkárságnak ajánlás végett bejelenti. Az ekként ajánlottakról a zárt ülés dönt és a megválasztottak neveit a legközelebbi szakülésen a titkár bejelenti. 13. §. Belső tagnak a rendes, örökítő, pártoló és tiszteleti tagok sorából csak az választható meg, aki a földtannal vagy rokontudományaival, tudományosan vág}- gyakorlatilag is foglalkozik és e téren már jelentősebb eredményeket is ért el. Számuk korlátozva nincsen. Megválasztásuk mindaddig érvényes, míg a földtannal vagy rokontudományaival tudományosan vagy gyakorlatilag foglalkoznak. Ha valamely tag a Társulatból kilép, megszűnik belső tag lenni. Újból való belépés alkalmával csak ismételt megválasztás esetén lehet ismét belső tag. 14. §. Tiszteleti tagot a zárt ülés előterjesztése alapján a Közgyűlés választ. Tiszteleti tagot a Társulat összes tagjai ajánlhatnak. Ajánlatukat, az ajánlottak különös érdemeit felsorolván, december hó i-ig az elnökséghez írásban kell benyújtani. A zárt ülés ezt a javaslatot jelölés esetében a legközelebbi Közgyűlés elé terjeszti. VII. Tagok kötelességei 15. §. A rendes tagok évenként 20 K tagsági díjat fizetnek. Ezenkívül az oklevélért, ha oklevelet kíván, minden rendes tag 8 K-t fizet. Azonban személyek 400 korona lefizetésével mint örökítő tagok; míg hivatalok, intézetek, testü- letek vagy vállalatok 1000 koronával — mint pártoló tagok — egyszersmindenkorra is leróhatják kötele- zettségüket. 16. §. A tagsági díj minden év első negyedében fizetendő. Ha valamely tag évi díját az első negyed- ben nem fizette ki, a Társulat a dijat posta útján szedi be, amely esetben a postai költséget a hátralékos tag fizeti. Aki a tagsági díjjal hátralékban marad, szavazási jogát nem gyakorolhatja. 17. §. A belső vagy rendes tag, ha ki akar lépni, a következő évre vonatkozó kilépési szándékát, a titkárságnál december hó i-ig, előzetesen bejelenteni tartozik. VIII. Tagok jogai 18. §. A tagok magukat a „Magyarhoni Földtani Társulat” pártoló, örökítő, rendes, belső vagy tiszteleti tagjának nevezhetik. A Társulat minden tagja részt vehet, felszólalhat és indítványokat nyújthat be a szaküléseken és a Közgyűléseken is; azonban a Közgyűléseken szavazati joguk csak akkor van, ha ott személyesen meg- jelennek. A tagok jogaival bíró intézetek, hivatalok, testületek vagy vállalatok megbízottjaik útján szavazhatnak. Az írásbeli felhatalmazással megbízottak szavazati jogukat csak abban az esetben gyako- rolhatják, ha a Közgyűlésen személyesen megjelennek. A Társulat minden tagja kapja a Társulat kiadványait, a Társulat részére biztosított jognál fogva használhatja az Állami Földtani Intézet könyvtárát és új pártoló, örökítő, rendes és tiszteleti tagokat ajánlhat. 19. §. A tudományos vagy gyakorlati téren kifejtett eredményes munkásságuk elismeréséül meg- választott belső tagoknak a rendes tagok jogain kívül részvételi és szavazási joguk van a zárt üléseken, IX. Ügyvezetés 20. §. A Társulat ügyeit a zárt ülés és az ügyvezető bizottság intézi. 21. §. A zárt ülés tagja a Társulat minden belső tagjaj és megbízatásuk idejére aTársulat tisztviselői s a szakosztályok elnökei. A zárt ülés ellenőrzi a Társulat ügyvitelét és folyóiratának szerkesztését. 7 396 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet A zárt ülés választja a belső tagok sorából a Társulat elnökeit, titkárát és a kiadványok szerkesztő- 1 jét. A Közgyűlésnek kijelöli a megválasztásra ajánlott belső és tiszteleti tagokat. Az ügyek intézésére négy tagot küld az ügyvezető bizottságba, dönt az ügyvezető bizottság részéről letárgyalt és előterjesztett ügyekben. Megállapítja a költségvetést évenként és pedig a Rendes Közgyűlést követő első zárt ülésen megválasztja a pénztárost és az ügyvezető bizottságot s a pénztár vizsgálatára 3 tagú bizottságot küld ki. Kiírja a pályázatokat és megállapítja a pályakérdéseket. A beérkezett pályamunkák megbírálására bizottságot küld ki és annak vélemény es jelentése alapján dönt. A Szabó József Emlékérem kiadása ügyében az érvényben levő Ügyrend alapján dönt és annak kiadását a Közgyűlésnek előterjeszti. Megválasztja a pártoló, örökítő és rendes tagokat. „Levelező” címet adhat mindazoknak, akik a Társulat céljait gyűjtés, becsesebb adomány vagy egyéb jó szolgálat által elősegítették. Fiókegyesületek és szakosztályok felállítására vonatkozólag javaslatot tesz a Közgyűlésnek és megállapítja azok ügyrendjét. 22. §. Az ügyvezető bizottság tagjai a Társulat tisztviselőin kívül a zárt ülés által kiküldött négy belső tag. Az ügyvezető bizottság irányítja a Társulat ügyvitelét, a beérkezett ügyekről, valamint az indít- ványokról és a zárt üléstől átutalt ügyekről a titkár útján véleményes jelentést tesz a zárt ülésnek. A költ- ségvetés keretén belül intézkedik a Társulat jövedelmének felhasználása iránt. Javaslatot tesz a zárt ülés- nek a Társulat vagyonának hovafordításáról. 23. §. Az elnök képviseli a Társulatot, elnököl az üléseken, felügyel a Társulat pénzügyeire, utal- ványozza a fizetéseket, aláírja a jegyzőkönyveket és társulati határozatokat, szavazatok egyenlősége esetén az ő szava dönt. A másodelnök helyettesíti az elnököt. 24. §. A titkár vezeti az ügyeket és az ülések jegyzőkönyveit. Gondoskodik a szakülési előadások- ról, a beküldött munkálatok és tárgyak bemutatásáról; tudósítja a tagokat a gyűlések idejéről és napi- rendjéről; nyilvánosságban tartja a tagok számát, beszedi a tagdíjakat és a Közgyűléseken a Társulat műkö- déséről jelentést terjeszt elő. 25. §. A szerkesztő szerkeszti a Társulat kiadványait. 26. §. A pénztáros kezeli a Társulat vagyonát és forgótőkéjét, teljesíti a fizetéseket, a titkártól ellenjegyzett és az elnöktől utalványozott számlára vagy nyugtatóra. 27. §. Az elnök, másodelnök, titkár és szerkesztő a Közgyűlést előkészítő zárt ülésen titkos szava- zással, abszolút szótöbbséggel 3 évre választatnak. Ugyanazon állásra egy egyén egyfolytában csak két ízben választható meg. X. Gyűlések 28. §. A gyűlések — az igazgató tanács ülésein kívül — háromfélék: ú.m. a) szak-, b) zárt és c) Közgyűlések. Ezeken kívül a lehetőséghez képest, népszerű előadásokat is rendez a Társulat. 29. §. A szakülésen tudományos értekezéseket adnak elő. Szakülés, kivéve a nyári szünidőt minden hónapban tartandó. 30. §. A szakülés után rendszerint havonként egyszer zárt ülés következik, melyen általános szó- többséggel döntenek, a belső tagok jelölését kivéve, mely */a szótöbbséggel történik. Érvényes határozathozatalhoz az ügyvezető bizottság tagjain s a tisztviselőkön kívül legalább 12 belső tagnak kell jelen lennie. A zárt ülés mindenféle személyi ügyben titkos szavazással dönt. Az elnök, ha szükséges, máskor is hívhat össze zárt ülést, de 12 belső tag írásbeli kérésére köteles azt 8 napon belül bármikor összehívni. 31. §. A Közgyűlést megelőző zárt ülés megejti a jelöléseket az ajánlott belső és tiszteleti tagokra, abszolút szótöbbséggel megválasztja — a pénztáros kivételével — a tisztikart, megvizsgáltatja a számadá- sokat, megállapítja a jövő évi költségvetést, dönt a Szabó József Emlékérem kiadásáról. 32. §. A Társulat évenként rendszerint egyszer Közgyűlést tart, mégpedig a polgári év első negyedé- ben. A Közgyűlésen a titkár a zárt ülések fontosabb liatározmányairól, a Társulat szellemi működéséről és anyagi helyzetéről beszámol és bejelenti az újonnan megválasztott tisztikart. A Közgyűlés választja a zárt ülés jelölése alapján a belső és a tiszteleti tagokat általános szótöbb- séggel. A zárt ülés jelentése alapján kiadja a Szabó József Emlékérmet, kihirdeti a pályázatokat, kiadja a pályadíjakat, tudomásul veszi a számvizsgáló bizottság jelentését és a következő évi költségvetést. Ha valaki a Közgyűlés elé oly indítványt szándékozik terjeszteni, amely pénzkiadással vagy a fenn- álló alapszabályoknak és a szokás szentesítette ügykezelési rendnek megváltoztatásával járna, köteles indítványát a zárt ülésnek december hó i-ig a titkárság útján bejelenteni. Szükség esetében az elnök Rendkívüli Közgyűlést is hívhat össze; de ezt a tagokkal két héttel előbb tudatnia kell. A Közgyűlésen a szavazásra jogosult tagok általános szótöbbséggel határoznak. XI. Társulati vagyon 33. §. A Társulat vagyona: a) az alaptőke és b) a forgótőke. a) Az alaptőke a pártoló és örökítő tagok alapítványaiból s egyéb erre a célra szánt adományokból áll. Az alaptőkének csak kamatja költhető el. b) A forgótőke jövedelmei: 1. a tagdíjak; 2. oklevéldijak; 3. az eladott kiadványok ára; 4. az alap- tőke kamatja; és 5. egyéb erre a célra szánt adományok. Társulati ügyek 397 XIX. A fiókegyesületek és szakosztályok szervezete >4. §. A Társulat Közgyűlése a 4. §. értelmében fiókegyesületeket és szakosztályokat is alakíthat a) A fiókegyesületeknek és szakosztályoknak tagja lehet az anyaegyesületnek minden tagja, aki belépési szándékát a fiókegyesület, illetve a szakosztály vezetőségének bejelenti és kötelezi magát a fiók- egyesületi, illetve a szakosztályi tagsági díj fizetésére. b) A fiókegyesületek és szakosztályok céljaira alapítványok tehetők, amiket az anyaegyesület pénztára a fiókegyesület vagy szakosztály alaptőkéjével együtt alaptőke gyanánt kezel s az így kezelt alapoknak a fiókegyesület, illetve szakosztály csak kamatait költheti el. c) A fiókegyesületek és szakosztályok tagjai, valamint az alapítványt tevők is tagsági, illetve ala- pítványi dijuk fejében megkapják a fiókegyesület, illetve szakosztály folyóiratát, a szaküléseken és nép- szerű estélyeken előadásokat tarthatnak, azokhoz hozzászólhatnak, részt vehetnek a kirándulásokon, továbbá az évzáró és rendkívüli üléseken; de felszólalási, indítványozási és szavazási joga csak a fiókegye- sület, illetve szakosztály tagjainak van. d) Az anyaegyesület zárt ülése az alapszabályok keretén belül a fiókegyesületek és szakosztályok részére ügyrendet állapít meg. e) A fiókegyesületek és szakosztályok ügyeit a tisztikar és Választmány vezeti, melyet a fiókegye- sület, illetve szakosztályi tagok soraiból választanak. Működésükért, valamint a Társulat alapszabályainak és az ügyrendnek betartásáért elsősorban az anyaegyesület zárt ülésének, másodsorban Közgyűlésének felelősek. f) Ha a fiókegyesületek vagy szakosztályok megszűnnek, akkor összes vagyonuk felett az anya- egyesület rendelkezik, de ha hasonló célt szolgáló önálló társulattá alakulnak át, az anyaegyesület a fiók- egyesület vagy szakosztály vagyonát ezen új társulatnak átadhatja. XIII. Alapszabályok változtatsa 35. §. A Társulat alapszabályait csak a Közgyűlés változtathatja meg. Azok a Közgyűlés elfoga- dása után rögtön életbe lépnek. XIV. A Társulat feloszlatása 36. §. A Társulat feloszlatását Közgyűlés határozhatja el. A feloszlásról határozó Közgyűlést meg- tartása előtt egy negyedévvel kell kihirdetni. Határozat csak akkor hozható, ha a helybeli tagoknak két- harmada jelen van. Ha ennyi tag nem gyűlt volna össze, akkor a feloszlásról egy hasonló módon kihirdetett újabb Közgyűlésen a megjelent tagok kétharmad szótöbbséggel döntenek. 37. §. Ha a Társulat feloszlik, minden vagyona a Közgyűlés által kijelölt tudományos célra fordí- tandó.” * Tisztelt Közgyűlés ! Az alapszabálytervezet készítésénél szem előtt tartott elvek a P a p p Károly-féle kivonat szerint többek között abban a gyakorlati megoldásban csapódtak volna le, miszerint ,,a mai zártkörű választ- mány helyett kisebb szaktanácsai akíttassék, életfogytig terjedő megbízással. A tisztikart és a szükséges szakbizottságokat a kibővített nagyválasztmány: anagytanács válassza. Az idei köz- gyűlésnek kizárólag emez alapszabálytervezet jóváhagyó tudomásulvétele legyen a feladata”. (Földtani Közlöny 1919. 55. o.) Végeredményben az 1919. január 29-i Választmányi ülés egyetlen napirendi ponttal, a P á 1 f y — Ballenegger — Kormos bizottság alapszabály átalakítási tervével futott tovább, annak előbb bemutatott kísérőlevelével és elvi indoklásával a március 3-ra összehívott újabb Választmányi ülésig, ahol a konzervatívok Szontágh Tamás elnöki döntése nyomán 8 : 7 arányban elvetették a radikálisok alap- szabálytervezetét, s helyette a maguk I 1 o s v a y — P a p p — X, ó c z y-féle változatát terjesztették a már- cius 20-ra, a Magyar Természettudományi Társulat üléstermébe, 17 órára összehívott Rendkívüli Köz- gyűlés nyilvánossága elé. Megemlítem, hogy a Földtani Közlöny aPál fy — Ballenegger — Kormos bizottság alap- szabálytervezetét nem is tartalmazza (ezt a hiányt pótolja a fenti közzététel), viszont az Ilosvay— Pap p — I, ó c z y-féle változatot teljes terjedelmében közli. A radikális ellenzék visszaszorulása a Választmányban, számára — utolsó lehetőségként — csak a különvélemén v-nyilvánítás jogát engedményezte a Közgyűlés előtti külön vélemény-bet érj esz - téssel. „A Magyarhoni Földtani Társulat Rendkívüli Közgyűléséhez beadott különvélemény Alulírottak ezennel tisztelettel bejelentjük, hogy a Magyarhoni Földtani Társulat Választmánya által elfogadott és Rendkívüli Közgyűlés előtt fekvő alapszabálymódosítási tervezettel szemben a külön- vélemény jogával élünk s kérjük a Rendkívüli Közgyűlést, hogy a tárgyalás alapjául azokat az elveket elfogadni szíveskedjék, amelyek a Választmány által régebben kiküldött bizottság (P á 1 f y Mór, Kor- mos Tivadar és Ballenegger Róbert) eredeti alapszabálytervezetében foglaltatnak. Amidőn kérjük, hogy a Rendkívüli Közgyűlés tisztelt elnöksége ebben a kérdésben napirend előtt nyüt szavazást elrendelni szíveskedjék, maradunk kiváló tisztelettel Budapest, 4919. március 15-én. 398 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet i.Ballenegger Róbert, 2. E m s z t Kálmán. 3. K o r m o s Tivadar, 4,Telegdi Roth Károly. 5. Z a 1 á n y i Béla, 6. S z i n y e i-M e r s e Zsigmond, 7. Jekelius Erich, 8. T r e i t z Péter, 9. Lambrecht Kálmán, 10. Weszelszky Gyula, n.Ferenczi István, 12. V i g h Gyula, 13. Jablonszky Jenő, i+.Toborffy Géza, ij.Timkó Imre, 16. V o g 1 Viktor, 17. Vendí Aladár, 18. Maros Imre, 19. É b i k Gyula, 20. P a p p Simon, 21. Balló Rezső, 22. Somogyi Kálmán. 23. S z i 1 b e r József, 24. Bartucz Lajos, 25. Maucha Rezső, 26. Pápán ek Ernő, 27. Vadász Elemér, 28. Léidé nfrost Gyula, 29. Pávai Vájná Ferenc, 30. Rozlozsnik András, 31. R é t h 1 y Antal, 32. M a r c e 1 1 György, 33. S z i r t e s Zsigmond. A beadott irat kapcsán, az alulíró tagok nevében Ballenegger Róbert dr. a következő meg- okolást terjeszti a Rendkívüli Közgyűlés elé: Tisztelt Közgyűlés ! Engedjék meg, hogy 32 geológus társam nevében szóljak hozzá a Társulat Választmányának indít- ványához és különvéleményt terjesszek be. Mielőtt a különvéleményt felolvasnám, legyen szabad néhány szóval elmondanom, melyek azok az okok, melyek bennünket arra késztetnek, hogy kérjük a tisztelt Köz- gyűlést, hogy a Választmány által elfogadott alapszabály tervezettel szemben azt az eredeti tervezetet fogadja el, melyet a P á 1 f y alelnök úr vezetésével kiküldött bizottság dolgozott ki. Amikor társaim különvéleményét tolmácsolom, tisztában vagyok azzal, hogy a Társulat jövőjére rendkívül fontos indítványt terjesztek elő, amelynek el nem fogadása a Társulat szétszakadását vonhatja maga után. Ennek tudatában igyekezem lehetőleg tárgyilagosan, sine ira et stúdió adni elő azokat az előz- ményeket, amelyeknek indítványunk csupán logikus következménye. Közismert dolog, hogy7 Társulatunk, amely tagjainak számát tekintve a legnagyobb földtani tár- sulat a föld kerekségén, az utóbbi 10 év óta súlyos krízisen megy keresztül. A Társulat tagjainak száma évről évre rohamosan nőtt, most már a 800-at is elérte. Ezzel szemben a Társulat szellemi élete évről évre hanyatlott. Közlönye megjelent ugyan, bár nagy késésekkel; szaküléseket is tartottunk, bár az utóbbi idő- ben csak nehezen tudtuk őket összehozni, úgy, hogy többször tárgy híján az ülés nem volt megtartható és bár' egyik -másik ülésen igen értékes előadásokat hallhatott a kisszámú hallgatóság, üléseink mondhatni minden visszhang keltése nélkül folytak le. Nem hallottunk vitákat, melyek azt mutathatták volna, hogy az elhangzott ige termékeny talajra hullott, nem hallottuk a kritikát sem. amely pedig a szellemi produkció- nak nélkülözhetetlen stimulánsa. Közlönyünkben, melyet ma tudományos folyóiratnak nevezni nem lehet, de melyről joggal azt sem mondhatjuk, hogy a tudomány népszerűsítésének ügyét szolgálja, továbbá szakiiléseink meghívóin csak kevés nevet láttunk szerepelni. A geológusok nagy többsége, s közöttük igen kiváló emberek, állan- dóan távolmaradtak. Látva Társulatunknak ezt a szomorú helyzetét és segíteni kívánva rajta, társaimmal együtt kutatni kezdtük a hanyatlás okát. Eztaz okot nem a Társulat tisztviselőiben kerestük, mert hisz mindnyájan tud- juk, hogy társulatunk mélyen tisztelt elnöke és elsőtitkára minden erejüket a Társulat felvirágoztatására fordították. Munkálkodásuknak van is látható eredménye. Társulatunk nagy, pénzügyei jók. Tagjaink száma megszaporodott, megszaporodott annyira, hogy most már egy szakemberre húsz nem szakember esik. És éppen ebben a körülményben véltük megtalálni az okát annak a nagy elkedvetlenedésnek, amely legkiválóbb geológusainkon erőt vett és amely elkedvetlenedés megakadályozza őket abban, hogy Társula- tunk életében részt vegyenek. Legjobb geológusaink megelégszenek avval, hogy az évi 10 korona tagsági díjat pontosan befizetik. Ez pedig nagy baj ! Mert hiába gyűlnek vasszekrényünkben a 10 koronások, ezek ott csak holt tőkét képviselnek. Ezekkel a bankjegyekkel életet teremteni nem lehet ! Már pedig mi egy virágzó Földtani Társulatot szeretnénk, olyant, amely ellenállhatatlan erővel vonzana magához minden szakembert, mindenkit, aki a geológia ügyét elméletileg vagy gyakorlatilag előbbre vitte. Olyan társulatot, melyben pezsgő élet folyik, melybe mindenki örömmel siet, hogy kutatásainak eredményeit bemutassa, meghallgassa szaktársai kritikáját, hogy belőle újabb vizsgálatokra impulzust nyerjen. Olyan társulatot, melynek szaküléseire a tanulni vágyók özönlenek, melynek közlönyét mindenki azzal a tudattal veszi kezébe, hogy most valamit tanulni fog. Ih'en társulatot szeretnénk és hogy ezt megcsinálhassuk, a Társulat ügyeinek vezetését a szak- emberek kezébe kell tennünk. Mi azt kívánjuk, hogy a Társulat ügyeit kizárólag a szakemberek vezessék, viszont minden szakembernek módjában legyen, hogy a Társulat ügyeinek vezetéséhez állandóan hozzá- szólhasson. Ezért azt indítványozzuk, hogy a Társulat rendes tagjai közt különbség tétessék azok között, akik szellemi tőkéjükkel vesznek részt a társulati életben és azok közt, kik obulusaikkal áldoznak a tudomány oltárán. Az előbbiek a Társulat működő tagjai, vezessék ők a Társulat hajóját, az utóbbiakat búsásan jutalmazhatja a Földtani Közlönyön, mint anyagi ellenszolgáltatáson kívül, az a tudat, hogy filléreiket nemes célra áldozták. Indítványunknak ez a lényege, kérjük a tisztelt Közgyűlést, hogy ahhoz járuljon hozzá és tegye a Földtani Társulat sorsának intézését azoknak kezébe, akik erre munkásságuknál fogva hivatottak. Csak így lesz lehetséges az, hogy a Földtani Társulat is kivegye részét abból a szép munkából, amely most tudo- mányos társulatainkra vár; csak így segíthetünk megmenteni a civilizációnak mindazt, mi kultúránk- ban értékes és csak így vehetünk részt hazánk gazdasági rekonstrukciójának nagy munkájában. Budapest, 1919. március 20-án. Ballenegger Róbert dr.” * Az eredmény ismert. A konzervatív többség aPálfy — Ballenegger — Kormo s-féle alap- szabály sarkalatos 6 — 7. paragrafusáról szavazván elvetette azt 47 : 29 arányban, mire a pattanásig feszült légkörű Közgyűlésről a külön indítvány beadói közül mintegy 20-an Ballenegger Róbert másodtitkár Társulati ügyek 399 vezetésével eltávoztak — majd a Fiume kávéházból „küldözték át megbízottaikat” a Közgyűlésre, amely jellemzően: a radikális irányzat visszavetésével zárult az ismert történelmi fordulón, a Tanácsköztársaság kikiáltásának előestéjén. * A Magyarhoni Földtani Társulat haladó radikális személyiségeinek csoportja, a középkorúak progresszív testiilete a hagyományos formák és eszközök idején, tehát 1919. március 20-án, a 69., Rend- kívüli Közgyűlésen vereséget szenvedett s jóllehet a Tanácsköztársaság kikiáltása meghozta célkitűzéseik megvalósítását, a 133 nap végén a bukás még jobban kiexponálta a haladó elemek tevékenységét (elítélő- leg) s végeredményben oly súlyos visszahatással érvényesült Társulatunk életében, amit csak az 1920. febr. 18-án a választmány által jóváhagyott, igazoló bizottsági elmarasztaló határozat nyomán tudunk kellően érzékeltetni. íme a határozat: I. 1. Kövesligethy Radó dr., 2. Reidenfrost Gyula dr. és 3. Szirtes Zsigmond dr. tagtársainknak még az 1919. év folyamán bejelentett kilépését a választmány egyhangúlag tudomásul vette, azzal a hozzáadással, hogy újból való jelentkezésük esetén csakis igazoló eljárás után vehetők fel. II. Rosszalásra ítélte a következő tagtársakat: 4. Ballenegger Róbert dr., II. titkárt 10 szavazattal 2 ellen. 5. Koch Nándor rendes tagot 7 szavazattal 5 ellenében. 6. Kogutovvicz Károly rendes tagot 10 szavazattal 2 ellenében. 7. Mihók Ottó rendes tagot 10 szavazattal 1 ellenében. 8. Réthly Antal örökítő tagot 9 szavazattal 2 ellenében. III. A társulatból kizárta a következő tagokat: 9. Balló Rezső rendes tagot 11 szavazattal 2 ellen. 10. Bartucz Rajos dr. rendes tagot 10 szavazatta] 2 ellen. 11. Bogdánfy Ödön rendes tagot 8 szavazattal 2 ellen. 12. Jablonszky Jenő rendes tagot 11 szavazattal 1 ellen. 13. Jekelius Erich rendes tagot n szavazattal 1 ellen. 14. Kormos Tivadar választmányi tagot 11 szavazattal 1 ellen. 15. I.ambrecht Kálmán rendes tagot 12 szavazattal — ellen. 16. Rendi Adolf rendes tagot 9 szavazattal 3 ellen. 17. Szilber József rendes tagot 10 szavazattal 1 ellen. 18. Vadász Elemér választ, tagot 9 szavazattal 2 ellen. Ezzel a Magyarhoni Földtani Társulat elvesztette megvolt és kibontakozott expanzív erejét. Jeles radikális tagjai a határterületeken, új, vagy azóta továbbfejlesztett egyesületekben, és szakosztályokban fejtették ki tevékenységüket, de sokan külföldön is, mert számukra a teljes érvénnyel visszaköszöntött konzervatív irányzat negyedszázada az élethez értelmet, a szakma elismert műveléséhez lehetőséget a Társulaton belül nem adhatott már. Bemutatott törekvéseik érdemét azonban meghozta az idő, s az elmúlt negyedszázad nem hagy kétséget aziránt, hogy törekvésük még ha 1919. III. 20-án fiaskóval is zárult, mégsem volt hiábavaló. Utolsó mondataimmal az 1918 — 19-es radikálisokat köszöntöm Társulatunk nevében, örömmel és megkülönböztetett tisztelettel, hogy az 50 éves jubileumon kik még itt élnek közülük közöttünk Társulatunk hasznára, tudományunk ékességeként, köszönetünket és elismerésünket fogadva tekintsék munkásságun- kat, amely szeretne az ő elemi lendületű helyzetfelmérésük irányvételével haladni a Társulat jövőjének formálásában. * N e m e c z Ernő elnök megköszöni K r i v á n Pál főtitkár emlékező-értékelő előadását s a Köz- gyűlést bezárja. * Résztvevők száma: 127. Március 26. Tisztújító Közgyűlés II * Délután 15 órakor: Elnök: N e m e c z Ernő N e m e c z Ernő: A Magyarhoni Földtani Társulat szerepe a földtani kutatásban** D a n k Viktor: Kertai György emlékezete** Tasnádi Kubacska András: Vértes Rászló emlékezete** Cs. Meznerics Hona: Kolosváry Gábor emlékezete** Kertész Pál: Papp Ferenc emlékezete** * Megjegyzés: Az 1969. március 26. délelőtt 11 órára meghirdetett Tisztújító Közgyűlés résztvevői létszáma nem érte el az Alapszabály által a határozatképességhez előírt létszámot, így a Tiszt- újítást a délutánra újra összehívott, a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes Közgyűlés végezte el. ** Nemecz Ernő elnöki megnyitója és a megemlékezések a kötet elején találhatók meg. 400 Földtani Közlöny, XCIX. kötet, 4. füzet Csikv Gábor: A Koch Antal Emlékérem ügyrendjének bemutatása A Koch Antal Emlékérem ügyrendje I. Általános indokolás A Magyarhoni Földtani Társulat elhatározta, hogy Koch Antal (1843 — 1927) a Társulat volt elnöke és tiszteleti tagja, a kolozsvári Tudományegyetem első geológus professzora és a Budapesti Tudo- mányegyetem Őslénytani Intézetének első egyetemi tanára, a nemzetközileg is elismert tudós halhatatlan emlékének megörökítésére az ásványtani és földtani tudományokban kimagasló eredményekre való buzdí- tás céljából emlékérmet alapít. A „Koch Antal F.mlékérem” alapítása szükségessé vált, mivel a szocialista országépítés folyamán 1 megszaporodott földtani kutatásokkal együtt ezekben a tudományokban nagy jelentőségű eredmények, értékes munkák születnek, melyek jutalmazása kívánatos. Koch Antal élete és munkássága példamutató s a nevét viselő érem kitüntető a jutalmazott számára. II. Az Emlékérem leírása Az Emlékérem homlokzati oldalán Koch Antal képmása látható „KOCH ANTAL, 1843 — 1927’’ körirattal. Hátoldalán középen a geológus emblémát szalagdísz borítja el. A szalagdíszre kerül a jutalma- zott neve, és a jutalmazás időpontja. Az Emlékérem hátoldali körirata felül: „Magyarhoni Földtani Tár- sulat 1848”, alul: „Mente et malleo.” Az Emlékérem anyaga bronz. Átmérője: 60 mm. Alkotója: Papp Zoltán szobrászművész, 1969. III. Az Emlékérem odaítélésének és kiadásának ügyrendje 1. Az Emlékérem olyan ásványtani és földtani, nyomtatásban már megjelent munka kitüntetése, amely azok valamelyik ágában a tudományt kimagasló értékkel gyarapította. 2. A Magyarhoni Földtani Társulat az Emlékérmet minden harmadik évben, a Szabó József, Hantken Miksa Emlékérmeket is kiadó rendes Közgyűlésen nyújtja át az arra érdemesített munka szerző- jének. Ha a munka címében több szerzőt jelez, akik annak tudományos értékéhez egyenlő mértékben járultak hozzá, akkor ezeknek is át kell adni az Emlékérmet a munkán megjelölt szerzői sorrend szerint. 3. Az Emlékérem első kiadási ideje: 1969. évi Tisztújító Közgyűlés. 4. A Választmány szótöbbséges határozata alapján az Emlékérem a hároméves időszaktól eltérően egy évvel korábban vagy később is kiadható akkor, ha a megörökített életével vágj- kimagasló tevékeny- ségével kapcsolatban bizonyos jubileumról kíván a Társulat évi rendes Közgyűlése megemlékezni. A követ- kező adományozás éve azonban ilyen esetekben is az eredeti ciklusrend szerinti esztendő lesz. 5. Az Emlékérem kiadása alkalmával a kiadási évet megelőző 9 (kilenc) év I. pontban megjelölt irodalma vehető figyelembe. A munkák figyelembevételében a megjelenési év az irányadó. 6. Az Emlékérem odaítélésében csak olyan munka vehető figyelembe, amely: a) Önálló vizsgálatokon alapuló tudományos vagy a gyakorlatban is használható, kimagasló értékű eredményeket közöl, s félreérthetetlen, szabatos fogalmazásban gazdagítja az I. pontban megjelölt tudo- mányágakat. b) Magyar állampolgárnak (a Társulat tagjának) magyarországi vagy külföldi anyag feldolgozásán alapuló munkája, amely utóbbi esetben az I. pontban megjelölt tudományágak hazai fejlődése szempont- jából feltétlenül előremutató, haladást szolgáló eredményeket tartalmaz. c) Külföldi állampolgárnak Magyarországra vonatkozó, a 6/a pontban rögzített feltételek szerinti munkája. d) Csak magyar, orosz, angol, francia vagy német nyelven megjelent munka bírálható el. Más nyelvű munka csak a felsorolt nyelvek egyikén adott, megfelelően kimerítő, az eredményeket részleteiben is kifejtő ismertető összefoglalás (rezümé) birtokában bírálható el. 7. A kitüntethető munkák kijelölésének, elbírálásának és az Emlékéremmel-jutalmazásra való ajánlásának ügyrendje: a) A kiadás évét megelőző év utolsó Választmányi ülésén a Társulat Választmánya héttagú Ajánló- bizottságot kér fel. A Bizottság elnöke a Társulat egyik társelnöke vagy választmányi tagja. A Bizottság tagjai a Társulat Választmányából vagy rendes tagjai sorából kerülnek ki. A Bizottság munkájában való részvételre az Emlékérem birtoklása felkérés esetén jogosít. A bizottsági munkára felkért személyek tudo- mányos kutatási területe az I. pontban foglalt tudományágak valamelyikével egyezzék meg, abban érdem- leges eredményekre tekintsenek vissza. A jegyzői tisztséget elnök javaslata alapján az Ajánlóbizottság egyik tagja tölti be. b) Az Ajánlóbizottság első ülésén az elnök a bizottsági tagok között kiosztja az 5. pontban meg- jelöltek szerint figyelembe vehető önálló, gyűjteményes kiadásokban vagy tudományos folyóiratokban megjelent munkák összeírását és ezek 6. a — b — c — d pontok szerinti véleményezését. Tankönyv nem kerül- het elbírálásra. c) Három-négy héttel később, az Ajánlóbizottság második ülésén a bizottsági tagok beszámolnak a kitüntetésre érdemes munkákról. A javasolt munkák értékét a Bizottság megvitatja. Az értékelésnél figyelembe kell vennie, hogy a munka milyen mértékben segítette a gyakorlati irányú kutatásokat, milyen volt a nemzetközi sikere stb. A vélemények eltérése esetén a Bizottság szavazással dönt. A szavazásban az elnök is részt vesz. Az eredményről, amely részletes véleményt is ad a munka értékéről, a Választmány részére jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet a Bizottság elnöke és jegyzője írja alá. Társulati ügyek 401 d) Az Ajánlóbizottság tagjainak munkái nem értékelhetők. Amennyiben valamelyik bizottsági tag munkája a kitüntetésre érdemes munkák között szerepelne, a munka szerzőjét a Bizottság elnöke bizottsági tagságától felmenti, és helyette vélemény-egységgel választott új tagot kér fel. e) Ha valamelyik kilencéves időszakban az Ajánlóbizottság a fenti feltételeknek megfelelő munkát nem talál, az Emlékérem kiadása elmarad. f) Az Ajánlóbizottság véleményét tartalmazó jegyzőkönyvet a Választmány legközelebbi ülésén a Bizottság elnöke mutatja be. Amennyiben a Választmány az Ajánlóbizottság javaslatával szótöbbséges mértékben egyetért, az Ajánlóbizottság javaslata a Választmány határozatával megerősítve a Társulat Közgyűlése elé kerül, amely azt tudomásul véve az Emlékérmet kiadja. g) Ha a Választmány az Ajánlóbizottság javaslatát szakmai vagy alaki okok miatt, szótöbbséges szavazással nem erősítené meg, akkor az Ajánlóbizottság felmentésével egyidőben új Ajánlóbizottságot kér fel, melynek javaslata alapján már véglegesen határoz. Az új Ajánlóbizottságnak 3 (három) régi tagja lehet. h) Az Ajánlóbizottság értékelő, valamint a Választmány megerősítő véleményét, ill. határozatát az ünnepi Közgyűlés jegyzőkönyvében kell megörökíteni, amely a Földtani Közlönyben is teljes szövegében közlendő. IV. Egyéb határozatok 1. Az Emlékérem nem aszerzőt, hanem a m u n k á t tünteti ki. 2. Az Emlékérem ügyrendjét az Ajánlóbizottság minden tagja esetről-esetre megkapja. 3. Ha a megelőző kilenc éves elbírálási szakaszból a 71 c szerinti ajánlóbizottsági eljárás két meg- egyező értékű munkát emelne ki, a határozati javaslat meghozatalához figyelembe vehető a munkák szer- zőinek a kilenc éves elbírálási szakaszt megelőző munkássága is. 4. A kilenc éves elbírálási szakasz során elhunyt szerző munkássága is figyelembe vehető, elbírál- ható. A kilenc éven belül elhunyt szerző munkáira éppen úgy vonatkoznak az Emlékérem ügyrendjének megfelelő pontjai, mintha szerzőjük az élők sorában lenne. Ha elhunyt szerző munkáját tünteti ki a Társu- lat, úgy az Emlékérmet az elhunyt társulati tagunk legközelebbi hozzátartozójának (házastárs, gyermek, szülő) kell az ünnepi Közgyűlésen átnyújtani. 5. Külföldi állampolgár munkájának jutalmazása esetén a szerző az ünnepi Közgyűlésre meg- hívandó. Akadályoztatása esetén az Emlékérmet az illetékes diplomáciai testület veszi át. * K ó k a j' József: Javaslat Általános Földtani Szakosztály alapítására. K ó k a y József a Tisztújító Közgyűlés nyilvánossága előtt ismertette a földtan eddig Szakosztály- ánál le nem fedett területe felkarolása és felvirágoztatása érdekében az Általános Földtani Szakosztály megalakítására vonatkozó, Választmány által jóváhagyott javaslatot. K ó k a y József javaslatát a Közgyűlés egyetértéssel elfogadta. * Ezt követően K r i v á n Pál főtitkár rövid beszámolóban jellemezte a Társulat működését, majd a tisztikar felmentését kérte. Miután a felmentést a Tisztújító Közgyűlés megadta sor került a választásra, melynek eredmé- nyeként: Elnök: N e m e c z Ernő Társelnökök: D a n k Viktor M e i s e 1 János Főtitkár: K r i v á n Pál Titkár: Hámor Géza A Választmány tagjai: Alföldi László, Barabás Antal, Barnabás Kálmán, Bartkó Lajos, Benkő Ferenc, Bogsch László, Csajághy- Gábor, Cseh Németh József, Csepreghyné Meznerics Ilona, Csiky Gábor. Csilling László, Fejér Leontin, Földvári Aladár, Földváriné Vogl Mária, Fülöp József, Grasselly Gyula. Jantsky Béla, Juhász Árpád, Kiss János, Kókay József, Konda József, Kovács Lajos, Majzon László Mátyás Ernő, Morvái Gusztáv, Nagy Lászlóné, Xoszky Jenő, Oravecz János, Pálfy József, Sólyom Ferenc. Soós László, Tasnádi Kubacska András, Végh Sándorné, Virágh Károly-, Vitális György. Póttagok: Majoros György, Káli Zoltán, Jánossy Dénes, Völgyi László. A Társulat Választmányának hivatalból tagjai: Balogh Kálmán, Barabás Andor, Báldi Tamás, Bese Vilmos, Bíró Ernő, Falu János, Géczy Barnabás, Höriszt György-, Juhász András, Juhász József, Kovács Endre, Kubovics Imre, Láng Sándor, Meisel Jánosné, Mezősi József, Molnár József, Monos János, Pantó Gábor, Pojják Tibor, Rónai András, Somfai Attila, Székyné Fux Vilma, Sztrókay Kálmán. Varjú Gyula, Vándorfi Róbert, Vitális Sándor, Vizy Béla, Zentai Tibor. * A Jelölő Bizottság elnöke Mezősi József volt. A Szavazatszedő Bizottság elnöke Soós László, tagjai: Oravecz János és V i t á 1 i s György voltak. A Közgyűlést N e m e c z Ernő elnök zárszava zárta le. Résztvevők száma 172. A kiadásért felel az Akadémiai Kiadó igazgatója Műszaki szerkesztő: Merkly László A kézirat nyomdába érkezett: 1969. IX. 15. — Példányszám: 1250 — Terjedelem: 9,45 (A/5) iv + 1,05 (A/5) ív melléklet 69,68304 Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető Bemát György FÖLDTANI KÖZLÖNY XCIX. kötet TARTALOMJEGYZÉK — COflEPJKAHHE — CONTENL Értekezések — Haymibie CTaTbH — Mémoires Bálint P. — Bakos J.: Agyagok vízgőz szorpciójának és deszorpciójának vizsgálata — Vapour sorption and desorption of clays 194—201 Bállá Z.: A szerkezeti tényezők szerepe az uránércesedésben — PoJib crpyKTypHbix (JiaKTopoB b jioKanH3auHH ypanoBoro opyneHHH 239 — 248 Barabásné, Stuhl Á.: A mecsek-hegységi felsőpenni üledékek tagolása ciklusos kifejlődé- sük alapján — Gliederung dér oberpermischen Ablagerungen des Mecsekgebirges auf das Grund ihrer zykliscben Ausbildung 66— 80 Bérezi I.: Az algyői felsőpannóniai homokkő üledékföldtani vizsgálata — Sedimentological researches of the Upper Pannonian sandstones of Algyő (SE Hungary) 337—35° Bércziné, Makk A. : A fazekas-hegyi felsőtriász Ammonoideák — Die obertriadischen Ammo- nőiden des FazekaS-Berges 351—367 Dr. B i d 1 ó G.: Dr. Gedeon Tihamér emlékezete 18— 21 Csepreghyné, dr. M e z n e r i c s I.: Dr. Kolosváry Gábor emlékezete 308 — 309 Dr. C s i k y G.: Dr. Scheffer Viktor emlékezete 3— 6 Dr. D a n k V.: Dr. Kertai György emlékezete 302 — 304 Dr. D u d i c h E. jun. — K omlóssy Gy.: Ősföldrajzi-szerkezeti szempontok a magyar bauxit korkérdéséhez — Considérations paléogéographiques et tectoniques sur le probléme de l'áge des bauxites en Hongrie 155 — 165 Gildéné, dr. Farkas M. — dr. Szántó F.:A kaolinitszuszpenziók ülepedési és Teológiai sajátsága — Rheological characteristics and deposition of kaolinite suspensions ... 60—65 Jankovich I.: Alsópannon fauna Ostorosról — Eine unterpannonische Fauna von Osto- ros 81— 90 Juhász Á.: A Duna— Tisza köze mélységi magmás és metamorf képződményei — The cry- stalline rocks of the Danube— Tisza Interfluve 320—336 Dr. Juhász Z.:A bentonitok őrlésekor végbemenő kristályszerkezeti változások — Kri- stallstruktur-Veránderungen beim Mahlen von Bentoniten 22— 36 Dr. Kertész P.: Dr. Papp Ferenc emlékezete 310 — 312 Márton P.-M. Szalai E.: Áttekintő paleomágneses vizsgálatok mátra-hegységi ande- ziteken — Paleomagnetic investigations of andesites írom the Mátra Moimtains, Hungary 166 — 180 Dr. Méhes K. : Az Orbitolinidaek evolúciós problémája és sztratigráfiai értékelése — De probléme d’évolution des Orbitolinidés et leur évaluation stratigraphique 137 — 146 Mihály S.: Tortonai Echinoideák a Kerepesi úti csatornázás feltárásából 257—261 Nagy B.: Az ólom, cink, molibdén, bárium és fluor területi elterjedésének vizsgálata a velen- cei-hegységi gránit ásványaiban — Investigation of the areal distribution of lead, zinc, molybdene, baritun and fluorine in the minerals of the Velence Mountains gra- nites 313 — 319 Dr. Nemecz E.:A Magyarhoni Földtani Társulat szerepe a földtani kutatásban (Elnöki megnyitó) 297—301 Dr. Pálfalvy I.: Dr. Andreánszky Gábor emlékezete 13— 17 1 1 >r. Si ó M.: Xiiir.i:: in. Hu B üi-iitr cl N c u u ;i il u, . jja u üvkj/umwíiw üaii«, iyj / u.iiii.muui uoiou üepzodmenyekből — Nummofallotia Barrier et Neu- mann, 1959 et Goupillaudina Marié, 1957 dans les formations sénoniennes de la Transdanubie (Hongrie) 181—187 Dr. Sidó M.: Magyarországi túron Foraminiferák— Foraminiféres turoniens de Hongrie 249—256 Dr. Stieber J.:A hazai későglaciális vegetációtörténet anthrakotómiai vizsgálatok alap- ján — Esami antracotomici sulla storia della vegetazione tardoglaciale in Ungheria 188 — 193 Dr. Strausz X,.: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből I. — Über Kleinmollusken aus dem Mittel-Eozán von Dudar 147 — 154 Szabó M.: Belsőkárpáti vulkánosság és hidrotermáhs ércesedés a Hargita példáján — Vol- canizme et métallisation hydrothermale des Carpathes internes, illustrés pár l’exemple de la Montagne de Hargita 231 — 238 Dr. S z a 1 a i T.: A Nyugati Kárpátok délkeleti szegélyének tektonikája és a felsőkarbon — nóri előmélység tengere — Die Tektonik des südösthchen Randes dér Westkarpaten und das Meer dér oberkarbon-norischen Vortiefe 37— 46 Székyné, dr. Fus V.: Dr. Scherf Emil emlékezete 7— 12 Dr. T a s n á d i-K ubacska A.: Dr. Vértes Eászló emlékezete 666 — 666 Dr. Várkon yi B.— Dr. Szántó F.:Az organofil bentonitok előállítása és vizsgálata — Production and testing of organophile bentonites 127—136 Vitálisné, Zilaay E.: Az Esztergomi-medence priabonai képződményeiről — Sur les forma- tions priaboniennes du Bassin de Esztergom 368 — 378 Dr. Wein Gy.: Újabb adatok a Villányi-hegység szerkezetéhez — Beitrag zűr Erkenntnis dér Struktur des Villányer Gebirges 47— 59 Rövid közlemények — KpaTHHe cooőmeHHB — Notices Bíró B.: A halimbai és nyirádi bauxitelőfordulások karsztos fekvője — Ee mur karstifié des gisements de bauxite de Halimba et de Nyirád 98 — 104 D i e n e s I.: A Budaörs-i. sz. mélyfúrás rétegsorának tagolása matematikai statisztikai mód- szer segítségével 379 — 381 K n a u e r J.: Statisztikai próbák alkalmazása új Tintinnina genusz vizsgálatánál — Appli- cation d’essais statistiques dans l’étude d’un genre de Tintinnines 91 — 97 K n a u e r J.: Adat a csúszási barázdák tektonikai értékeléséhez 387 Koreczné, E a k y I.: Nonion bogdanowiczi Voloshinova hazai előfordulása 382 — 383 Nagy B.— Szentes Gy.: Új antimonitelőfordulás a Mátrában — A new occurence of antimonite in the Mátra Mountains 380—386 Nagy I. Z.: Pulchelliidák (Cephalopoda, Ammonoidea) a gerecsei alsókrétából — Pulchelli- idae (Cephalopda, Ammonoidea) írom the Eower Cretaceous of the Gerecse Moun- tains, Hungary 206 — 210 Nagy I. Z.: Őslénytani adatok a gerecsei alsókrétából — Paleontological data írom the Eower Cretaceous of the Gerecse Mountains, Hungary 21 1 — 214 Dr. Sidó M.: Az ún. „kréta— paleocén határképzödmények” az alföldi mélyfúrásokban — Ees formations de passage crétacé— paléocéne dans les sondages de la Grande Plaine Hon- groise 202—205 Dr. Sidó M.: „Felsőpaleocén” plankton Foraminifera fauna az Északkeleti Kárpátok belső flis-övezetéből — Fauné de Foraminiféres planctoniques „paleocéne supérieur”, dans la zone de Flysch inteme des Karpathes du Nord-Est 265—267 Dr. S z ő t s E.: A móri Antal-hegy foraminiferás agyagmárgájának plankton faimája és réteg- tani helyzete — Ees Foraminiféres planctoniques et la position stratigraphique de la mame argileuse du mont „Antalhegy” a Mór 268 — 270 Dr. ac. Vadász E.: Kovafitohtok földtani kérdései 262—264 A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1968 — Repertoire bibliographique des pub- lications du domaine des Sciences géologiques en Hongrie, 1968 — BhÖJIHO- rpa(J)MB JMTepaTypbi reoJiorwHecKHX h c.we>KHbix Hayn b BeHrpHH 1968. r. 271 — 288 Hirek, ismertetések — Coobiuemifl, pcuen3HH — Notices, revue bibliographique 105 — ri6, 215— 221, 289—292, 388 — 391 Társulati ügyek — ife.ia OömecTBa — Affaires de la Société 217 — 122, 293 — 299, 392—401 2 MUNKATÁRSAINKHOZ A Földtani Közlöny Szerkesztőbizottsága közli a tagtársakkal, hogy a beküldött kéziratokat az alábbiak szerint kell összeállítani. Általános tudnivalók: A Földtani Közlönyben csak a Magyarhoni Földtani Tár- sulat valamely rendezvényén bemutatott és megvitatott előadások szövegei jelennek meg, de Szerkesztőségünk csak másutt még meg nem jelent értekezést fogad el Kivétel az ismertetések, viták stb. szövege, mely azonban a megfelelő rovatban nyer elhelyezést. A kézirat: Egy oldalon, kettős sorközzel (25 sor, soronként 50 leütés) gépelve maximum 25 oldal terjedelemben készítendő el, a magyarnyelvű összefoglalással (leg- feljebb egy gépelt oldal), az irodalomjegyzékkel, ábrákkal cs az idegennyelvű szöveg- résszel (minimum 2 — 3 oldal) együtt. A jelzett terjedelemnél jobban nem tömöríthető kézirat maximum 40 oldal lehet, ez esetben két részletként, két különböző füzetben jelenhetik meg. A kéziratokban a bejegyzéseket (kiemelést, aláhúzást, ritkított szöveg- részre utalást stb.) ceruzával kérjük. Válasz rovat: A Szerkesztőbizottság újra megindítja a rovatot, melyben egyszeri reflexióra nyújt lehetőséget a kérdéses cikk megjelenése után, valamelyik füzetben. Ára: 10, — Ft Előfizetési díj egy évre 40, — Ft INDEX: 25299 Felelős szerkesztő: NEMECZ ERNŐ Technikai szerkesztő: MEISEL JÁNOSNÉ A Szerkesztő bizottság tagjai: CSAJÁGHY GÁBOR, CSEPREGHYNE MEZNERICS ILONA, DANK VIKTOR KONDA JÓZSEF, KRIYÁN PÁL, SZILVÁGYI IMRE, SZTRÓKAY KÁLMÁN A kiadvány előfizethető a POSTA KÖZPONTI HÍRLAPmODÁN ÁL Budapest V., József nádor tér 1. és bármely postahivatalban. Csekkszámla- szám egyéni: 61.267, közületi: 61.066. MNB egyszámlaszám: 8. Előfizethető és példányonként megvásárolható az AKADÉMIAI KIADÓ-nál, Budapest V., Alkotmány u. 21. Telefon 111—010. Csekkbefizetési számla: 05,916,111 — 46. MNB egyszámlaszám: 46. az AKADÉMIAI KÖNYVESBOLTBAN: Budapest V., Váci u. 22. Telefon: 185—612. Előfizetési díj egy évre: 40. — Ft Oe» 4ÍW*1" AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST FÖLDTANI KÖZLÖNY EíOJUlETEHb BEHTEPCKOrO TEOJlOrMMECKOrO OEiUECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY GEOLOGISCHE MITTEILUNGEN 100. 4. BUDAPEST, 1970 TARTALOMJEGYZÉK - COflEPWAHME - CONTENU NEKROLÓGOK - HEKPOJIOTM - NÉCROLOGIES Bidló Gábor: Dr. Vendl Aladár emlékezete 356—362 Bogsch László: Dr. Dudich Endre emlékezete 363—366 CSIKY Gábor: Dr. Papp Simon emlékezete 351—355 Fülöp József: Dr. h. c. Vadász Elemér akadémikus emlékezete 342— 350 SztrÓkay Kálmán: Dr. Mauritz Béla emlékezete 367— 372 ÉRTEKEZÉSEK — HAYMHblE CTATbH - MÉMOIRES Alytxerie, J., Dcvergé, J„ Gayet, J., Vigneaux, M.: Intérét paléogéographique des cartes d’isobathes et d’isopaques du Miocéné des landes Aquitaines 120—129 Báldi T.: A magyarországi alsómiocén — Das untere Miozan in Ungam 85— 90 Báldi T.— Radócz Gy.: Die Stratigraphie des Egerien- und Eggenburgien— Schichten zwischen Bretka und Eger 130-159 Bartha F.: A pannon sztratotípusai — Die Stratotypen des Pannons 160—161 BÉRCZI I.: Üledékföldtani vizsgálatok az ásotthalmi szénhidrogéntároló szerkezet alsótriász és felsőmiocén képződményein — Lithological investigation of Lower Triassic and Upper Miocéné deposits within a hidrocarbonbearing structure at Ásotthalom Hungary 380—395 Berggrex, W. A.: Neogene chronostratigraphy, planctonic foraminiferal zonation and the radiometric time scale 162—169 Boda J.: A magyarországi szarmata emelet taglalása a gerinctelen fauna alapján — Gliederung des Sarmats von Ungam auf Grund dér Invertebraten-Fauna 107—113 Bércziné, Makk Anikó: A bácskai paleo-mezozóos rögvonulat folytatása az öttömösi területen — Extension of the subsurface graben-and horst rangé of the Bácska intő the üttömös area, South Hungary . . 26— 33 Burollet. P. F., Cravatte, J., Dufanre, Ph., Dér and, L. et Laumondais, A.: Série Néogéne traversée pár le forage Mistral No. 1. dans le golfé de Lion 170—176 ClCHA, J., Sexes, J.: Die Stellung des Oberoligozáns und Miozans dér Zentralparatethys in Beziehung zum europaischen Tertiar 177—184 DeaiarcQ, G.: Cne espéce nouvelle de Peclen du Miocéné de Hongrie 185—190 Detre Cs.: A Hofmann-féle hegyszentmártoni (Villányi-hegység) anizusi Ophiuroidea -leletek Ho/manni- stella transdanubica n. gén., n. sp. — On fossii Anisian Ophiuroidea collected by K. Hofmaxn at Hegy- szentmárton, Hungary 406—413 E p k o b h u, JL: Hauano H3yueHHH KOKKonHTOtJiopHA cHnHKOtJjnarennaT MHOueHa lOrocnaBHH . . 191—192 Gidai L.: Az ÉK-dunántúli eocén rétegtani kérdései — Problémes stratigraphiques de l’Éocéne du NO de la Transdanube 396—405 Gramaxn, F., Kockel, F. : Mikrofaunistischer Nachweis von Pont-Schichten in Nordost-Griechenland 193 Horusitzky F.: Alsómiocén rétegtanunk útvesztői és kiútjai — Schwierigkeiten, Fehler und Möglichkeiten dér Miozanstratigraphie in Ungam 194—203 H ji -b h H c k a h, M. A.: CraBHeHHe njiHoqeHOBoií (jmopbi 3aKapnaTCK0ti oőn. cap.MaTCKHMH (jmo- paMH BeHrpHH 204 —208 JUHÁSZ A.: a Duna— Tisza köze harmadidőszaki vulkanitjai — Tertiare Vulkanite des Donau— Theiss — Zwischestromlandes 1— 12 Kojumdgiewa, E. : Gliederung und Korrelation dér Sarmatbildungen in den Becken des Paratethys 209—216 Kokay J.: Das Miozán von Várpalota 217—224 Koreczné, Laky Hona: Plankton Foraminiferák a mecsek-hegységi tortonból 225— 233 Krach, 5V., Kucinski, T., Luczkowska, E.: Neue Grundlagen dér Stratigraphie des Miozans in Polen 234 — 239 KRSTlő Nadezda: „Neogene Ostracoden aus Serbien”(Revision des Originalmaterials von Zalányi (1929) 373 —379 Molnár B. : A dunaújvárosi felsőpannóniai és pleisztocén képződmények üledékföldtani vizsgálata — Litho- logische Untersuchung dér oberpannonischen und pleistazanen Ablagerungen von Dunaújváros 34— 43 Mota$, J., Marinescu, FI. : L’évolution et les subdivisions du Sarmatien dans le Bassin dacique 240—248 Nagy B.: Exhalációs hematit az izbégi Kéki-hegyi kőfejtőből — Exhalational hematite from quarries of Kéki hill, ízbég, Dunazúg Mountains 414—419 Nagy E.: Vergleihende palynologische Untersuchungen im ungarischen Neogen 244—246 Nemecz E.: Elnöki megnyitó 337—341 HeBeccKau, Jl. A.: CTpaTurpaíjumecKoe nono>KeHHe h oőbeM MeoTHuecKoro Hpyca 247—253 PanI, J.: Lithofaciés et faciés paléontologiques dansla région de la courbure des Carpates Orientaux .... 254—264 n h ui b a h o b a, Jl. C., T k a u e h k o, O. O.: naneoreorpaifiHMecKHe KapTbi MHOueHa 3anagnbix oőnacTefi yCCP 265 — 276 POPOV, N.: Stratigraphie du Pliocéne de type gétique en Bulgarie comparée aux régions voisines 277—284 Rado, G., Tudor, M.: Corrélation du Tortonien des Synclinaux de Slanic, Drajna et Melice^ti avec d’autres bassins de la Paratethys 285—291 Rózsavölgyi J.. Sajgó Cs.: Néhány paleozóos és mezozóos üledékes kőzet bitumentartalmának vizsgálata — Untersuchung des Gehaltes an organischer Substanz in einigen palaozoischen und mesozoischen Sedi- mentgesteinen 13— 25 Sidó M.: A bakonyi és vértesi rotalliporás-turriliteszes márgaösszlet Foraininifera-társulásai — Les associa- tions de Foraminiféres de l’ensemble de la mame á Rotalipores et Turrilites, dans les Montagnes du Bakony et de Vértes 44— 54 Sijioncsics P.: Die Bildung dér Braunkohlenflöze im Komitat Nógrád 292—295 Stevanoviő, P. M.: Umfang und Cbarakter des Portaferrien (0.— Pont s. str.) ira Westteil dér Paratethys vor alléra in Jugoslawien 296—306 Svagrovsky, J.: Bedeutung des Studiums dér Mollusken fúr die Bestimmung dér Biostratigraphie dér sar- raatischen Sedimente dér Xschechoslowakei 307—311 Széles M.: Űber die paláogeographischen und ökologischen Verháltnisse dér pannonlsehen Beckenfazies . . 312—315 CTawHMHpoB.E. O HannwHH CTeHoranHHHOfl (JiayHbi b otjiokchhbx cpeflHero MHoqeHa io>KHee ropoua Eypraca (EyjirapHB) 316—320 Vass, D., Bagdasarjan, G. P., Koneöny, V.: Determination of the absolute age of the West Carpathian Miocéné 321—327 Beceno b, A. A.: CTpaTnrpaKHbix HayK b BeHrpHM 1970 r 434—448 TÁRSULATI ÜGYEK — flEJIA OEUfECTBA — AFFAIRES DE LA SOCIÉTÉ 83—84, 462 — 471 FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA 100. KÖTET * TARTALOMJEGYZÉK — COAEP>KAHHE — CONTENU ÉRTEKEZÉSEK - HÁyMHblE CTATbH - MÉMOIRES Dr. Nemecz E.: Űjabb száz év elé 1 — 2 Dr. Tas nádi — Kubacska A.: Száz éves a Földtani Közlöny — The 100 years of the Bulletin of the Hungárián Geological Society 3 — 10 Dr. Nemecz E. Dr. Varjú Gy.: Sárospatakit (hidrotermális illit-montmorillonit) kémiai és szerkezeti sajátságai — Chemical and structural investigation of Sárospatakites (Illite/ montmoril- lonite) 11— 22 Dr. Kovács Gy.: A víz felszínalatti előfordulási formáinak jellemzése — Characterization of the modes of subsurface occurence of water 23 — 42 Virágh K. — Szolnoki J.: Baktériumok szerepe a mecseki uránérc keletkezésében és későbbi át- halmozásában — Le rőle des bactéries dans la genése et la réaccumulation du minerai d’uranium de la Montagne de Mecsek (Hongrie) 43— 54 Vincze J. — Opauszky I. — Horváth I.: 3!S/3,S-izotópok eloszlása és szerepe a mecseki uránércesedésben — Distribution and role of 32S/30/ /V/V > W////////////. Z/z////////////, ' 1 1 1 ■ 0\v 1 O O O C 0 0 0 0 0 0 • • « • • 9 9 9 • 2 p lllíi 0 0 0 0 0 0 • • • • O • • ilíü Kétfázisú, közelítően egyen- letes eloszlású, összefüggő pórusok által behálózott áramlási térben kialakuló áramlás. Ha aktív erő A gravitáció Egyéb erők, első- sorban a réteg- nyomás. Háromfázisú közegben kia- lakuló vizmoz- gás. A légnemű fázis nyo- mását a légkörrel valói Üledékben közvetlen kapcsolat szabja meg. Szilárd kőzetben Nagy mélységben a légkörtől függet- len nyomással. I i . • Aramlas kétfázisú áramlási térben, ha az áramlási csator- nák eloszlása nem véletlen jellegű, ha- nem irányított. Járatokban Réteglapok és szerkezeti síkok mentén Vegyes típusú kőzetekben 4. ábra. A felszínalatti vizek csoportosítása a mozgás jellege, hidraulikai tárgyalásmódja szerint a javasolt osztályozási rendszerben Fig. 4. Grouping of subsurface waters according to the hydraulic interpretation of the character of movement in the proposed classification zatán kereszt ül létrejövő többnyire lamináris áramlás. A csoportot a mozgást döntően befolyásoló aktív erők szerint bonthatjuk tovább. aj A mozgást létrehozó és fenntartó aktív erők közül csak a gravitáció jelentős. a 2 A gravitációs erőn kívül számottevő más aktív erők (rétegnyomás, a hőmérséklet vagy az oldott anyagtartalom eltéréséből adódó f a j súly- különbség, gőz vagy gáznyomás) szerepe is. Másik felosztási lehetőségként adódik annak figyelembevétele, hogy a három lehetséges passzív erő (tehetetlenség, súrlódás, molekuláris erőhatások a 32 Földtani Közlöny , 100. kötet, 1. füzet szilárd és folyadék fázis között) egymáshoz viszonyítva milyen arányban vesz részt a mozgás fékezésében. A passzív erők különböző kombinációi természet tesen az aktív erők szempontjából az előzőekben megkülönböztetett mindké- mozgástípusban lehetségesek, ennek megfelelően az alábbi alcsoportok külön- böztethetők meg: a10 — a20 A passzív erők közül a tehetetlenséghez viszonyítva a többi elhanya- golható, vagy a tehetetlenség és a súrlódás együttes figyelembevétele szükséges. Az áramlás turbulens, illetőleg a turbulens és lamináris mozgás közötti átmeneti állapotban van. xu — a21 Passzív főerő egyedül a súrlódás, az áramlás lamináris. A felszín- alatti vizeknek a mozgás jellege szerint megkülönböztetett leg- nagyobb csoportját képezi ez a típus, az ún. Darcy-féle mozgás- állapot. a12 — a22 A súrlódáson kívül passzív erőként jelentős szerephez jutnak a póru- sok hálózatának szilárd határolása és a folyadék között működő molekuláris erőhatások is (mikroszivárgás). Az a jelű mozgástípus a laza üledékek jellemzője, bár hasonló tárgyalási móddal írható le néhány szilárd kőzetben áramló víz mozgása is (homokkő, litoklázisokkal nagy- tömegében egyenletesen és sűrűn szabdalt sejtes dolomit). Az utóbbiak jelentősége — lényegesen kisebb kiterjedésük miatt — azonban a laza üledékekhez viszonyítva ele- nyészően kicsiny, ezért a mozgási törvényeket minden esetben szemcsék és vízzel telt pórusok rendszerének figyelembevételével tárgyaljuk. Az a.l és a2 típusok megkülön- böztetése a talajvíznek és a rétegvizek tárgyalásakor indokolt. A gravitációval együtt működő aktív erők közül legjelentősebb ugyanis a rétegnyomás, aminek számításbavétele elsősorban a mélységi vizek esetében indokolt, bár — mint említettük már — éles határ egyik osztályozási mód szerint sem vonható, így a talajvíz mozgása is lehet a2, illetőleg a rétegvízé a, típusú. A passzív erők hatása elsősorban a szemcsefelületnek a teljes térfogat- hoz viszonyított arányától és a szemcsék felületi aktivitásától függ. így az a10 és a20 típus a durvaszemű rétegeket (kavics), az al2 és a22 típus a sok kolloid szemcsét tartal- mazó üledékeket jellemzi, míg a legtöbb laza üledékes kőzetben bekövetkező vízmozgás az au és a21 csoportba sorolható. fi Háromfázisú közegben kialakuló víz mozgás, amely- nek létrehozásában és fenntartásában aktív erőként a gravitáción kívül jelentős a vízburkok felületén kialakuló feszültségkülönbségek szerepe is, a tényleges áramlási felület nagyságát pedig a harmadik fázisként jelen- levő légnemű anyag mennyisége és állapota döntően befolyásolja. Bonta- nunk kell ezt a mozgástípust aszerint, hogy az áramlási térben helyet- foglaló levegőfázis a légkörrel szabadon érintkezik vagy sem, az első cso- portot pedig még tovább, attól függően, hogy a tározó réteg laza üledék vagy szilárd kőzet. Pi A felszínalatti víztér felszíne fölött (az osztályozási rendszer szerint a 0. sorban feltüntetett helyzetben) elhelyezkedő háromfázisú laza üledékben (A oszlop) kialakuló vízmozgás. A levegőfázis a légkörrel érintkezik és így nyomását az atmoszférikus nyomás szabályozza. A szemcsék felülete a mozgó víz tömegéhez nagy és jelentős a felületen működő tapadóerő is. Ennek a két jellemzőnek csökkenése (pl. durva kavicsokban) már átmenetet jelent a következő mozgástípus felé. /?2 Az előzőhöz hasonló helyzetű (0. sor), háromfázisú szilárd kőzetben (B. oszlop) létrejövő áramlás. A légkörrel való kapcsolata a típussal azonos. Kicsi azonban a szilárd határfelület és a mozgó víztömeg hányadosa, valamint a járatok fala mentén fellépő 33 Kovács G y : A víz felszínalatti előfordulási formái tapadóerő, a beszivárgás gyors, a tározódás kismértékű és a víztérből a rétegen keresztül történő párolgás elhanyagolható. Mint különleges áram- lási típust ide kell sorolnunk a karsztos kőzetek (elsősorban mészkövek) járataiban nem telt szelvénnyel kialakuló vízmozgásokat is pl. a barlangi patakokat, amelyeknek hidraulikai tárgyalásmódja a felszíni vízfolyások vizsgálatával azonos. /?3 A nagy mélységekben légnemű halmazállapotban kiváló gőzök és gázok hatására létrejövő háromfázisú rétegekben kialakuló áramlás. Itt a légnemű fázis nyomása a légkörtől függetlenül a közvetlen környezeti hatások szerint alakul. y Kétfázisú áramlási térben létrejövő áramlás, ha a szilárd fázis közötti áramlási csatornák nem véletlen jellegéi elosztásúak, hanem irányítottak (járatok, szerkezeti síkok, réteglapok, litoklázisok). A mozgás jellege — a szemcsék közötti pórusoknál többnyire nagyobb áramlási csatornaméretek következtében — általában turbulens vagy átme- neti. Ez a mozgástípus a szilárd kőzetek (B. oszlop) vizének jellemzője, bár mint említettük, kivételként adódhat olyan szilárd kőzet is, amelyben az áramlás az a típushoz közelálló. Ebben a csoportban nem indokolt sem az aktív erők, sem a passzív erők szerint történő továbbosztás. Az előző azért nem, mert a gravitáción kívül működő aktív erők legjelentősebbje — a rétegnyomás — a szilárd kőzetekben csak ritkán érvényesül mint víz- mozgást fenntartó erő, az egyéb aktív erők (fajsúlykiilönbség, gőz- és gáznyomás) hatása pedig csak olyan kisszámú vízmozgás esetében jut szerephez, amelyeket önálló csoportként különválasztani nem érdemes. A passzív erők közül a tapadás ezekben a kőzettípusokban elhanyagol- ható, a tehetetlenséget és a súrlódást pedig — a mozgás turbulens, ille- tőleg átmeneti jellegének megfelelően — csaknem minden esetben együt- tesen figyelembe kell vennünk. Feltétlenül külön kell választanunk azonban a mozgásfajtákat aszerint, hogy a kőzet szerkezetétől függően az áramlási csatornák milyen jelleggel irányítottak. y1A járatokban — többnyire nagyméretű üregekben és barlang- folyosókban — kialakuló, teltszelvényű vonalas vízmozgás amelyeknek vizsgálata a csővezetékek hidraulikai jellemzéséhez közelálló. Karsztos kőzetekre, elsősorban a mészkövekre jellemző. y. Réteglapok és szerkezeti síkok mentén — esetleg a fellazult törési zónákban — létrejövő síkmozgás, vagy közelítően síkmozgásként jellemezhető áramlás. A karsztos kőzetek mindegyikében mészkőben és dolomitban egyaránt — előforduló mozgástípus, álta- lában azonban elsősorban a dolomitok vízmozgását soroljuk ebbe a cso- portba, mert ezekben kisebb a karsztos járatok és így a vonalas áramlás kialakulásának valószínűsége. A nem karsztosodó kőzetek közül a víz- szállítás szempontjából legjelentősebbek (márga, pala) ezzel a mozgás- típussal jellemezhetők. y3 Azokban a kőzetekben kialakuló vízmozgás, amelyekben az áramlási csatornák kialakulásának várható jellege, a kőzet szerkezeti tulajdon- ságai és minősége alapján nem jelezhető előre. így ebben a csoportban a a legkülönbözőbb áramlási fajtákat fogjuk össze (homokkőben a típushoz hasonló, szerkezeti síkok mentén y2 típusú, hidrotermálisán preformált járatokban yx típusú mozgás). Közös jellemzőjük azonban, hogy víz- szállítóképességük az előző csoportokhoz viszonyítva általában kicsiny. 3 Földtani Közlöny 34 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet Áttekintve a felszínalatti vizeknek a hidraulikai tárgyalásmód szerinti osztályozását, vissza kell még térnünk a tudományágak szerinti csoportosítási rendszer elemzésére (3. ábra). Amint láttuk, a hidraulika vizsgálati köre a felszínalatti víz minden típusára ki- terjed. Gyakran a hidraulikának azt a fejezetét, amely a felszínalatti vizek mozgását tárgyalja, átfogóan a szivárgás vizsgálatának nevezik. Nem helyeselhető ez a szóhasz- nálat, mert a szivárgás szóhoz kapcsolható fogalmi elképzelés pl. egyáltalán nem egyezik a barlangjáratokban mozgó víz áramlási jellegével, vágj' a törésvonalak mentén kialakuló koncentrált áramlással. A fejezet összefoglaló elnevezésére a két és háromfázisú áramlási térben kialakuló víz mozgás vizsgálata javasolható, megkülönböztetve ezen belül a szivárgást, a laza üledékekben mozgó víz ára- lási típusát (az átfogó osztálj'ozási rendszer A. oszlopa) és a vonalmenti sík vágj’ térbeli speciális áramlások vizsgálatát két és három- fázisú közegben, amely a szilárd kőzetekben tárolt víz mozgásával foglalkozik (B oszlop). Az elmondottak alapján a szivárgó vízmozgás definícióját a következőkben adhatjuk meg: A felszínalatti víz mozgását laza -szem esés vagy kötött — üledékes kőzetben, amikor tehát az ára m- lási teret két fázis (szemcse és víz) vagy három fázis (szemcse, víz és levegő) tölti ki, és a szilárd fázis közötti áramlási csatornák jellemzője a többé- kevésbé folyamatos csatlakozás, valamint elosz- lásuk véletlen jellege, szivárgásnak nevezzük, függetlenül attól, hogy a szilárd szemcse geometriai és minőségi jellemzői, valamint a póru- sok méretei és alakja a tér különböző pontjaiban közel állandóak (h o m o - gén ár a m 1 á s i tér), szabálytalanul változóak (inhomogén á r am- iás i tér), egy-egy pontban a vizsgált iránytól függetlenek (i z o t r ó p áramlási tér), vagy irányítottak és így a vizsgált iránnyal változnak (anizotrop áramlási tér). A szivárgás hidraulikájaként összefoglalt hidromechanikai vizsgálatok tovább bont- hatók az aktív főerők szerint: — - a háromfázisú zónában (/?, típus) a gravitáción kívül a vízburok felületi feszültség- különbségei hatnak aktív erőként; — a kétfázisú gravitációs szivárgási térben (aj típus) a nehézségi erő az egj’etlen gyorsító erő; — míg azokban a rétegekben, ahol a víz eltávozása rétegösszenj'omást okoz, a réteg- nyomás hatását is figyelembe kell venni, mint aktív erőt (a2 típus). Ebben a csoport- ban általában hat már a fajsúlj'különbség, továbbá a gőz- és gáznj’omás is gyorsító erőként, ezeket azonban csak ritkán, különleges környezeti adottságok jellemzésére kell bevonnunk vizsgálatainkba. A felszínalatti vizek másik mozgástípusa a szilárd kőzetekben kialakuló áramlásokat foglalja össze. Ennek a csoportnak a hidraulikai jellemzésére nem dolgozhatunk ki egységes rendszert, mint a szivárgó vízmozgások leírására, mert az áramlási teret alkotó járathálózat — szemben a laza üledékekben kialakuló, folyamatosan csatlakozó és többé-kevésbé azonos jellemzőkkel leírható pórusokkal — nagyon változatos, a kőzet anyagától és a korábban működött geomechanikai hatá- soktól függően alakul ki. Ezek a speciális áramlások lehetnek vonalszerűek (pl. a karsztjáratokban), leírhatók s í k á r a m- 1 á s k é n t (pl. réteglapok, vagy szerkezeti síkok mentén), vagy a szivárgás- hoz hasonlóan kiterjedhetnek a víz vezető kőzet teljes tömegére, amikor irányuk az áramlási téren belül véletlen jelleggel követi a folyamatosan csatlakozó sűrű járatrendszert (pl. homokkőben, sejtes dolomitban). Ennek Kovács G y. : A víz felszínalatti előfordulási formái 35 megfelelően a mozgás hidraulikai jellemzésére az adottságoktól függően fel- használhatjuk a csővezetékek és csőhálózatok vagy nyílt medrek (két vagv háromfázisú vízmozgás) vízszállításának meghatározására kidolgozott össze- függéseket, vizsgálhatjuk a mozgást két párhuzamos vagy közel párhuzamos lemez között kialakuló síkáramlásként, esetleg alkalmazhatjuk leírására a szivárgás hidraulikai törvényszerűségeit. 3. A felszín alatti vizek eredete Az 1. fejezetben felsorolt osztályozási módok sorában a víz eredetének figye- lembevétele a következő. Ennek vizsgálata a geológia tárgykörébe tartozik. Ez a csoportosítás nehezen végrehajtható, mert még nem kifejlettek azok a Juvenilis viz 5. ábra. A víz eredete szerint meghatározott felszínalatti víztípusok helyzete az alapul ^választott osztályozási rendszerben Fig, 5. Positions of geneticel subsurface water types in the adopted classification kémiai és főleg az eltérő atomsúlyú atomok (deutérium, tricium stb.) arányának elemzésén alapuló eljárások, amelyek segítségével a vizek eredete egyértel- műen tisztázható. Ennek az osztályozásnak jelentőségét korlátozza az a tény is, hogy a keve- redés hatására az egyes csoportok határai leginkább az így különválaszt- ható víztípusok között mosódnak el. A vízkészletek hasznosításához is csak kevés támpontot ad az eredet tisztázása, ezért külön jelrendszert nem is vezet- tünk be a víz származásának jelölésére. Röviden áttekintjük az így adódó csoportokat, részben annak érdekében, hogy teljes képet adjunk az osztályozásról, részben annak igazolására, hogy az alapként javasolt osztályozási rendszerbe beilleszthetők az említett szempont szerint meghatározott csoportok is. 3* Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet 36 Eredet szerint a felszínalatti vizeket általában három fő csoportba soroljuk: A juvenilis vizek a föld mélyéből törnek fel. Utánpótlást a Föld nagyhő- mérsékletű övezetébe lesüllyedő és ott megolvadó kőzetek felszabaduló kristályvizéből kapnak. A mélységi vizek között a juvenilis eredetű víz előfordulása valószínű,, nagyobb mértékben a szilárd kőzetekben, mint a laza üledékekben. Törésvonalak mentén feltörve a felszínközeli rétegek vizéhez is keveredhet. Csapadékeredetű — mégpedig a jelenkori csapadékból pótlódó, a ma is ható meteorológiai jelenségekkel folyamatos kapcsolatot tartó- víz tölti ki a felszín- közeli rétegeket, sőt behatolva a mélyebb szintekre is, ez adja a mélységi vizek egy részét is. Aránya az utóbbiakon belül a felszínközeli és mélységi víztartók között bekövetkező vízcsere lehetőségétől függ, így legnagyobb a karsztos kőzetekben, ahol a legkisebb a vízcserével szemben kialakuló ellenállás, a legkisebb a kötött laza üledékekben, ahol az ellenállás a legnagyobb. A fosszilis víz (vagy telep víz) ugyancsak csapadékból származik, azonban nem mai, hanem a rétegek kialakulása idején hullott csapadékból, illetőleg az akkor volt felszíni vizekből, amelyekben a rétegek leülepedtek, vagy amelyek akkor hasadékaik- ba szivárogtak és bezáródva mindmáig megőrizték eredeti tulajdonságukat (pl. vegyi összetételüket). Az anyagi jellemzők változatlansága természetesen csak akkor követ- kezhet be, ha a rétegnek folyamatos utánpótlódása nincs és a vízcserével szemben ellen- állása nagy. így ellentétesen a csapadékeredetű víznek a mélységi vizek csoportjában elfoglalt arányával a legkisebb mennyiségben a karsztos kőzetekben várható fosszilis eredetű mélységi víz, míg a kötött laza rétegekben a legnagyobb az arányuk, sőt ezekbne a rétegekben a felszínközeli víz is lehet fosszilis eredetű. A felszínalatti vizek eredet szerinti csoportosítását és az így megkülönböztetett víz- típusok helyzetét az alapul választott osztályozási rendszerben az 5. ábra mutatja. 4. A felszínalatti vizek osztályozása vízkészletük meghatározási módja szerint A vízkészletmeghatározás egy-egy vízgazdálkodási egység (terület, vízfolyás, víztartó réteg vagy rétegsor, vízelőfordulás) vízkincsének számszerű jellem- zésére törekvő vizsgálatok összessége. Függetlenül attól, hogy felszíni vagy felszínalatti készlet meghatározása-e a célunk, két típusú jellemzőt alkalmaz- hatunk, a statikus és a dinamikus vízkészlet értékét. A statikus vízkészlet általában a vizsgált térrészben adott időpontban tározódott víz. Jellemző dimenziója tehát köbmennyiség (pl. m3). A dinamikus vízkészlet ezzel szemben a vízgazdálkodási egységhez az időegységben érkező, vagy onnan távozó vízmennyiséget adja meg — egyensúly esetében természetesen a két érték egyező — tehát dimenziója vízhozam jellegű (pl. m3/sec, vagy m3/év). A víztermelés számára" a statikus jellemző csak az utánpótlódás változásának kiegyenlíthetőségéről ad tájékoztatást. Átlagos értéke osztva a sokévi közepes dinamikus vízkészlettel a víz- csere idejének átlagát jellemzi. A dinamikus vízkészlet a víz hidrológiai körforgalmában folytonosan megújuló jellegének megfelelően a természetes utánpótlódás mérőszáma. A felszínalatti víz statikus készlete az előző definíciónak megfelelően a vizsgált réteg vagy rétegsor pórusaiban, repedéseiben, járatai- ban és üregeiben tárolódott víz mennyisége. Víztermelő létesítményeinkkel minden esetben esökkentenünk kell a statikus készletet, mert csak így tudunk — - csökkentve a létesítmény környezetére jellemző természetes nyomást - — nagyobb kiterjedésű rétegeket bevonni a víztermelésbe. Ha a statikus kész- letnek ez a csökkentése olyan nagy mértékű, hogy a kivett vízhozam hatására megváltozott nyomásviszonyokkal jellemzett új áramlási rendszerben a kör- nyezetből pótlódni nem tud, a réteget fokozatosan víztelenítjük, a folyamatot vízbányászatnak nevezzük. Kovács Gy.: A víz felszínalatti előfordulási formái 37 A természetes dinamikus felszínalatti vízkészlet sem jellemzője a kitermelhető mennyiségnek, bár a definíció szerint ez az a víz- hozam, amely a felszínalatti vízhez évente átlagosan hozzááramlik. (A felszín- alatti vizek esetében jellemző legrövidebb időegységül ugyanis elégséges az évet választanunk, a rövidebb időszakok ingadozását a réteg tározóképessége kiegyenlíti.) Több év átlagában vizsgálva a felszínalatti víz mennyisége azon- ban egyensúlyban van, ami csak úgy lehetséges, hogy a hozzááramló vízhozam (az érkező dinamikus készlet) egyenlő a megcsapolásokon — forrásokban, párolgás, vagy elszivárgás útján — a rétegből távozó hozammal (a távozó dinamikus készlettel). A dinamikus készletet elvonva a megcsapolások azon- ban csak kisebb mértékben, vagy egyáltalán nem változnak, így egy ilyen mér- tékű víztermelés vízhiányt, a statikus készlet csökkenését nem okozza. A hasznosítható felszínalatt i vízkészlet egy-egy meg- határozott víztermelő létesítményt vagy létesítménycsoportot vizsgálva helye- sen három tagból tehető össze. Első a vízteleníthető rétegek sta- tikus ké s z 1 e t e. Ez csak egyszer hasznosítható mennyiség, amely' osztva a termelés tervezett időtartamával, a kivehető hozamot (tehát a dinamikus készlettel azonos dimenziójú mennyiséget) adja meg, ami a teljes termelésnek — hosszabb időszakra vonatkoztatva — többnyire csak kis há- nyada. Vizsgálata, a folyamat időbeli jellemzése elsősorban azért lényeges, hogy a várható nyomáscsökkenések a további vizsgálatok érdekében meghatá- rozhatók legyenek. A természetes dinamikus készletből elvonható mennyiség meghatározása annak elemzését kívánja meg, hogy ez a hozam milyen területeken és milyen formában okoz majd hiányt a természetes, egyensúlyhoz képest. A legfontosabb forrása a tartósan hasznosítható felszín- alatti vízkészletnek a termeléssel létrehozott járulékos készlet, ami ugyancsak vízhozamdimenziójú mennyiség, tehát dinamikus készlet jellemző. A statikus készlet fokozatos csökkentésével süllyesztjük a felszínalatti víz szintjét, illetőleg csökkentjük nyomását. Ezzel növeljük a réteghez hozzááramló vízhozamot és csökkentjük az onnan távozót (pl. a szemcsés rétegben tározott rétegvíz nyomásának csökkentése vizet von el az érintkező kötött rétegekből előidézve azok összenyomódását, a talajvíz felszínének süllyesztése a párolgás- beszivárgás természetes egyenlegét a be- szivárgás javára módosítja ami hasznosítható vízként értékelhető, vagy a partiszűrésű víz kitermelése növeli a folyóból a rétegbe áramló víz esését és ezzel mennyiségét is). A víztermelés hatására megváltozott állapotban a hozzáfolyó és az elfolyó dinamikus készlet különbsége a járulékos készlet, amely természetes állapotban megfigyelt adatok- kal nem jellemezhető, mert akkor ez a differencia — mint már említettük — az egyen- súlynak megfelelően zérus. A vízkészletgazdálkodási jellemzőknek ez a rövid összefoglalása már lehe- tővé teszi számunkra, hogy a felszínalatti víztípusokat a készletmeghatározás szempontjából is értékeljük (6. ábra). A kettős csoportosítási módnak megfele- lően az ábra jelmagyarázatát is kettős rendezőben állítottuk össze. Az első követi az 1. fejezetben ismertetett víztípusok rendszerét, a másiknak csopor- tosításában is érvényesül a vízkészletmeghatározást szolgáló szemlélet. Esze- rint a következő vízfajták különböztethetők meg: a) Felszíni víztérrel kapcsolatban nem levő talaj- vízkészlet, amelynek kitermelésekor a beszivárgás-párolgás különbségé- nek a talajvízfelszín süllyedésével járó növekedése biztosítja a termeléssel létrehozott járulékos készletet, vagy a vízszintesen áramló talajvizet fogyaszt- 38 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet Talajvíz készlel. Rétegvíz- kész let. _r-_- Karsztviz- X+yf’Q} készlet H.asadék- vczkészlet Felszíni víz ál- tál nem befo- lyásolt, Partiszunésü A felszíni viztérrel kapcso- latban nem lévő talajvíz- készlet Völgyoldalak lejtötörmelé- kenek vize. Szemcsés rétegben. Kötött rétegben. Közvetetten felszínalat- ti vizkész- Partiszurésű víz A vöjgyoldalak lejtötör- melékenek vízkészlete let. A nyílt karszt vízkészlete ///////' Felszinközeli hasadékvíz- készlet Nyílt karsztban Laza. szemcsés réte- gek vízkészlete , , . Laza, kötött rétegek Mélységi vízkészlete _ vízkészlet A mélykarszt vízkészlete Mélységi hasadék- vlzkészlet. Mély karsztban ^ d2 Felszinközeli do Mélységi ti. ábra. A felszínalatti víztípusok osztályozása a készletmeghatározási szempontok figyelembevételével Fig. ti. Classification of subsurface water types according to the principles of water reserve estimation juk, amely más területen okoz talajvízfelszín-süllyedést és az itt jelentkező beszivárgási többlet méri a járulékos készletet. ^Közvetetten felszínalatti vízkészlet, amelynek nagy hányada része a felszíni vízkészletnek, hasznosításukkor tehát figyelembe kell vennünk az utóbbiak csökkenését. A hasznosított készletet ezért a víz- gazdálkodási mérlegben zömmel a felszíni vizek mérlegében kell számí- tásba venni . Ennek a víztípusnak részei a következők: b, A partiszűrésű vízkészlet (felszíni víz által táplált talajvízkészlet) a felszíni vizet — - amely mennyiségének nagy hányadát adja — a parti rétegeken át- szűrve, tehát jobb minőségben szolgáltatja. A talavízfelszín süllyesztése következtében a vízkivételhez áramló talajvíz számbavétele és hatása az ,,a”-típusú talajvízhez hason- lóan történik. b2 A völgyoldalak lejtőtörmelékeinek vízkészlete (felszíni vízteret tápláló talajvízkészlet) a kötött rétegekben nagy mennyiségben tárolódik a csapadékos időszakban és a hosszúidejű száraz periódusokban egyetlen táplálója a völgy 39 Kovács G y. : A víz felszínalatti előfordulási formái felszíni vízfolyásának, szolgáltatva annak alapvízhozamát. Ezért kitermelése éppen a felszíni vizek hasznosítása szempontjából mértékadó kritikus időszakban csökkenti azok vízkészletét. bj A nyíltkarszt vízkészletének az előzőekhez viszonyítva nagyobb hányadát adja a természetes dinamikus készlet, ez viszont a karsztforrások hozamával egyenlő. A mesterséges vízkivételek tehát csak a vízvételezési pontok koncentrálására, célszerű elhelyezésére szolgálnak. Többletet csak a statikus készlet fogyasztása és a más rétegek felé elszivárgó víz összefogása jelent. Ez az utóbbi — a járulékos készlet — viszonylag kis érték. c) A felszínközeli hasadékvíz-készlet a készlet meg' határozása szempontjából vagy a felszíni víztér által közvetlenül nem befolyásolt talajvízkészlethez, vagy a völgyoldalak lejtőtörmelékének vízkészletéhez, vagy pedig a nyíltkarszt vízkészletéhez hasonló, attól függően, hogy közvetlen táplálója-e felszíni vízfolyásnak, vagy sem, ille- tőleg felszíne milyen mélyen helyezkedik el a terep alatt és így bekövet- kezhet-e onnan párolgás vagy sem. A víztípus további felosztása — annak viszonylag kis mennyisége miatt — nem indokolt. d) A mélységi vízkészlet utánpótlást csak a felszínközeli rétegek közvetítésével kap, így természetes dinamikus készlete lényegessen kisebb, mint azoké. A víztermelés hatására statikus készlete — több- műre rétegösszenyomódást okozva csökken, a természetes egyensúly megbomlik és az így kialakuló utánpótlódás jelentős járulékos kész- letet biztosít. Alcsoportjai főleg a víztermelés hatására bekövetkező rétegösszenyomódás mértékében térnek el egymástól. dxA laza szemcsés rétegek rétegvízkészletének megcsapo- lásakor nagy terület kapcsolható be a víztermelésbe. A víztermelés folyamatának első szakaszában a statikus vízkészlet csökkenését a réteg összenyomódása követi, mindaddig, amíg a teljes rétegnyomás már a szemcsék érintkezési pontjain adódik át. Ezután a tömörödött hézagok víztelenítése már azok kiürülését, illetőleg a szomszédos rétegek megcsapolását vonja maga után. d, A laza kötött rétegek rétegvízkészlete csak lassan és a határ- esés által megszabott környezetből vonható el. A kitermelhető készletet zömmel a réteg- nyomás nagyrészét viselő víz elvonásával járó rétegösszenyomódás szabja meg. d3A mélvkarszt vízkészletének elvonásakor a rétegnyomást a szilárd kőzet jelentős alakváltozás nélkül felveszi, a statikus készlet kitermelése tehát már kez- dettől a járatok kiürülését, illetőleg a szomszédos rétegek megcsapolását okozza. d4 A mélységi hasadékvíz-készlet a réteg szerkezetétől függően többnyire a mélykarszthoz, vagy a laza szemcsés üledékhez hasonlóan értékelhető. Összefoglalás A vízkészletek egyre fokozottabb kihasználása szükségessé teszi, hogy a felszínalatti vizeket is a lehető legnagyobb mértékig hasznosítsuk. Ehhez meg kell azonban ismernünk a hasznosítható készletek nagyságát, mozgását, utánpótlódását. Nehezíti ezt a feladatot, hogy a témakörrel foglalkozó külön- böző tudományágak sokszor eltérő nomenklatúrát használnak, vizsgálatuk során különböző tárgyalásmódot követnek. Eredmény pedig ennek a nagyon összetett kérdésnek a megoldásában csak akkor remélhető, ha a különböző tudományágak eredményeit az érintett határterületen összehangoljuk és egy- séges rendszerben, több oldalról közelítjük meg a feladatot minden érintett tudományág szemléletbeli és módszerbeli eszközét felhasználva. Ennek érde- kében szükségesnek tartjuk, hogy olyan egységes osztályozási rendszer kidől- 40 Földtani Közlőin/, 100. lcötet, 7. füzet gozásával, amely törekszik minden felmerülő szempont figyelembevételére, megteremtsük az egységes szóhasználatot. Az osztályozási rendszer alkalmas arra, hogy a feltárás különböző fokának megfelelően röviden és egyértelműen jellemezzük a felszínalatti vízelőfordulá- sokat. Ha csak a víztartó kőzet típusát és valószínű helyzetét ismerjük, az alaposztályozási rendszer sor és oszlopszámának feltüntetésével jelölhetjük a vízelőfordulást (pl. 1/A: szemcserétegben tározódó talajvíz, vagy 2/Bj mélv- karsztvíz). Ha részletesebb vizsgálatot hajtottunk már végre, a hidraulikai jelleget mutató indexet is feltüntethetjük (pl. l/A1--xn szemcsés rétegben táro- zódott talajvíz, amelynek hidraulikai vizsgálata során főerőként csak a gravi- tációt és a súrlódási erőt kell figyelembe vennünk, vagy 2/A1 — a21 rétegvíz szemcsés rétegben, amelynek mozgása az előzőhöz hasonlóan jellemezhető a Darcy-törvénnyel, figyelembe kell venni azonban a réteg összenyomódását is). Végül ha tisztáztuk a vízelőfordulás teljes kapcsolódását környezetéhez és ezzel utánpótlódási módját is, készletgazdálkodási szempontból végrehajtott osztályozási rendszerbe is besorolhatjuk azt (pl. 1/AX- -au- bl az előzőekben vizsgált talajvíztípus partiszűrésű vízkészletként történő előfordulása, vagy 2/A1 — a21 — d 2 az előbb definiált rétegvíz, ha készletének kitermelésekor jelen- tős rétegösszenyomódást várunk). Bár egy átfogó és rendszerező osztályozás a kapcsolódások feltárásával az esetleg korábbi ismeretekkel még nem fedett területek felkutatásával magában is szolgáltat tudományos eredményt, véleményünk szerint ez az osztályozás ezen túlmenően a gyakorlati munkát is segíti. Az egyes vízelőfordulások felsorolt és egymástól különválasztott csoportjai- hoz előre összeállíthatjuk azoknak a jellemzőknek a sorát, amelyeknek meg- határozása a vizsgált csoport készletének számszerű meghatározásához szük- séges. Ezekhez a jellemzőkhöz hozzárendelhetjük a meghatározáshoz szüksé- ges feltárásokat és vizsgálatokat, tehát minden csoporthoz előzetes tájékoz- tató feltárási tervet dolgozhatunk ki. További segítséget nyújthatunk a gya- korlat számára azzal , hogy az osztályozási rendszer egyes csoportjaihoz — ismerve mindegyikben az áramlási tér jellemzőit és a mozgást befolyásoló főerőket — hidraulikai modelleket dolgozunk ki a készletszámítások megkönnyítésére, rutinszerű elvégzésének elősegítésére. Az osztályozási rendszer felsorolt gyakorlati felhasználását — az egyes vízelőfordulások jellemzéséhez szükséges mutatók rendszerét és a készlet- számítások előkészítéséhez szükséges hidraulikai modellek kialakítását az ismertetett csoportosítási mód megvitatása és gyakorlatbavétele után kell majd következő feladatként megoldani. Irodalom — References B é 1 1 e k y L. - Bocker T. - Csorna J.-né — I h r i g D. — Major I’. (1968): Felszínalatti víz- készlet becslése és vízmérleg megállapítása. Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet. (Kézirat), Budapest — Juhász J. (1955): Felszínalatti vízkészletünk. Hidrológiai Közi. 1—2. sz. — Juhász J. (1962): Hazánk víz- készletére vonatkozó ismereteink. Hidrológiai Közi. pp. 283 — 293. — Juhász J. (1958): A szivárgás vizsgálata. Hidrológiai Közi. 1. sz. —Juhász J. (1966): A kitermelhető rétegvízkészlet. Budapest. Doktori dissz. (Kézirat). — Juhász J. (1966): Hidrológia. Budapest - Kovács Gy. (1957): A íuikroszivárgás vizsgálata. Hidrológiai Közi. 3. sz. - Kovács, Gy. (1966): Dinamic Investigation of Seepage by Invariant Numbers. Symposium on Problems of Seepage and Well Hydraulics. Budapest — 11 oson yi E. — Kovács Gy. (1952): Kismintatörvé- nyek a nehézségi és a surlódóerő együttes figyelembe vételére. Hidrológiai Közi. 7 — 8. sz. — Mosonyi, E. - Kovács, Gy. (1956): Lói des models réduits de filtration. IAHR Congress, Díjon — Rónai A. (1963): Az Alföld negyedkori rétegeinek dinamikus vízkészlete. Hidrológiai Közi. 5. sz. — S c h m i d t E. R. és tsai (1963): Magyar- ország Vízföldtani Atlasza. Budapest - Szádeczky-Kardoss E. (1949): A hévizek, karsztvizek és artézi vizek kapcsolatáról. Hidrológiai Közi. 3-4. sz. — S z p i r i e v B. (1965): Hévízkutak optimális termelési viszo - Kováén Gy: .1 víz jemzinauiui előfordulási formái 4 r nyainak megállapítása. Vízügyi Köziem. 1. sz. — U b e 1 1 K. (1959): A talajvízháztartás és jelentősége Magyarország vízgazdálkodásában. Vízügyi Köziem, pp. 185-251. - U b e 1 1 . K. (1962): A felszín alatti vízkészlet. Hidrológiai Közi. pp. 92- 104. — Urbanosek J. (1960): Az alföldi artézi kutak fajlagos vízhozamai és az azokból levonható következtetések. Hidrológiai Közi. 5. sz.-Urbancsek J. (1963): A földtani felépítés és a rétegvíznyomás közötti összefüggés az Alföldön. Hidrológiai Közi. 3. sz. — Urbanosek J. (1965): Az Alföld negyedkori képződményeinek mélyszerkezete. Hidrológiai Közi. 3. sz. Charac-terizatioii of the modes of subsurface occurrence of water Dr. ac. Gy. Kovács During its continually renewing hydrological circulation, water takes a considerable travel under the Earth’s surface, too. It is only a fraction of the precipitations that rítus off on the surface towards the seas. Another part evaporates and, after accumulating in the atmosphere, it reappears in fönn of precipitation, and its circulation will be repeat- ed in the same way. The third part infiltrates intő the ground and is added to the sub- surface water resources. Fór one of the bases of elassification of subsurface waters, a double system ean be proposed, that groups the individual water types aceording to the natúré of the water- bearing layers and their position (Fig. 1). Aceording to the natúré of the layer, waters accumulated in unconsolidated sedimentary rocks (Column A) and in solid roeks (Column B), can be distinguished. Both can be split up intő two subgroups each. In addition to this, the waters of that comparatively shallow crust portion should be distinguished, which lies betvveen the zone of water-filled pores, fissures, joints, galleries and cavities (t w o - p h a s e zone) of atmospheric pressure, on the one hand, and the surface of the field, on the otlier. Here, in the space, which is nőt fiiled by the solid rock phase, there is somé air and somé water bound by adhesion to the solid contact face (three-phase zone). After a discussion of subsurface waters aceording to their hydraulic elassification (Fig. 4) follows an analysis of their elassification aceording to scientific disciplines. That chapter of hydraulics which is concerned with the kinematies of subsurface waters, is called filtration study in global terms. This usage cannot be approved, as the notion implied by the word filtration does nőt agree with the character of flow of water motion in caves, nor with the concentrated flow observable along faults (fracture lines). As a composite term, water m o vr e m e n t in the two- and three-phase zones can be proposed. In this connection, the filtration, the type of flow of the water moving in unconsolidated sediments and the investigation of special flows of linear, sheet, and spatial type in the two- and three-phase environment should be distinguished: investigation concerned with the movement of water in solid rocks. On the basis of the above, the movement of infiltrating waters can be defined as fol- lows: The movement of subsurface waters in unconsolidated — granular or cemented — sedimentary rock [where the space of flow is füled up by two (grains and w ater) or three (grains, water, and air) phases and where the flow channelways within the solid phase are charaeterized by more or less continuous connection and the accidental character of distribution] is called filtration independently of whether the geometrical and quali ta- tive characteristics of the solid grain and the size and shape of the pores in different points of space are subidentical (homogeneous space of flow) or irregularly variable (inho- mogeneous space of flow); whether they are independent of the examined direction in single selected points (isotropic space of flow) or oriented and t hús bound to ehange with- that direction (anisotropic space of flow). Another type of subsurface water movement comprises the flows occurring in solid rocks. Fór the hydraulic characterization of this grottp, no uniform system could be de- veloped — unlike in the case of the deseription of filtrating water movements — since the system of lithoclases, forming the space of flow is very diversified, being independent genetically of the lithologic composition of the rock and that of earlier geomechanic effects (in contrast with the pores of continuous connection and of more or less the same cha- racteristics observable in unconsolidated sediments). These special types of flow may be linear (e. g. in karst galleries), they can be deseribed as sheet flow (e. g. along bedding planes or structural planes) or they may embrace, like infiltration, the whole volume of the water- bearing rock, when their direction within the space of flow follows, by random the dense system of intercommunicating galleries (e. g. in sandstories or porous dolo- 42 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet mites). Accordingly, fór the hydraulic characterization of the movement, in dependence on thegiven circumstanees, one eanmake use of the relationships, correlations, established fór the determination of the discharge of pipelines, tűbe Systems or open channels (two- or three phase water movement), one can examine the movement as a sheet flow occurring between two parallel or subparallel planes, or, eventually, one can use the hydraulic laws of filtration to describe it (the movement). The genetic classification of subsurface waters and the positions of the resultant water | types in the adopted basic classification System are shown in Fig. 5. The determination of water reserves includes the sum totál of investigations devoted to the quantitative characterization of the water reserves of single units of water eco- nomy (area, watercourse, water-bearing layer or sequence, water oceurrence). Inde- pendently of the fact whether surface or subsurface water reserves are to be determined, two types of eharaeteristics can be applied: static and dynamic water reserve values. If single water production plants or groups of plants are examined, the exploitable subsurface water reserves can be considered as consisting of three members. The first one comprises the static reserves of the drainable strata. This quantity can be utilized only once. Divided by the designed duration of water production, it gives the exploitable yield (i. e. a volume of water identical with the dynamic reserves) which represents only a small fraction of totál production, if referred to a comparatively longer period. The investigation of the static reserves and the characterization in time of the process are essential, in the first piacé, because their results may allow determination of the potential decrease of pressure with a view to further investigations. The determination of the am- ount extractable from the natural dynamic reserves requires to analyse the areas and ways in which this may cause any deficit with reference to natural equilibrium. The most important source of subsurface reserves exploitable in a long run is the amount of acces- sory reserves brought about by production. This is again a threedimensional quantity and, hence, a characteristic of dynamic reserves. The above short summary of the eharaeteristics of water resources eeonomy already enables us to evaluate the subsurface water types even from the point of view of the estimation of the reserves (Fig. 6). In accordance with the two different classifications, the first column of the legend to the figure follows the System of water types. The water- reserve-determination-bound approaeh has been applied in the case of the second classi- jication, too. Accordingly, the following water types can be distinguished: a) Ground-wa tér reserves nőt connected with the surfacial water space b) Indirect subsurface water reserves bx Water reserves of river bank filtration 6. Water reserves of the talus of valley flanks b3 Water reserves of open-tabled karst waters c) Near-surface fissure water reserves d) Keserves ot deep aquifers recharged only through the intermediary of near-surface strata d, Artesian water reserves connected with unconsolidated, granular rocks dj Artesian water reserves connected with unconsolidated, bút cemented sediments d3 Keserves of deep karstie aquifers d, Fissure waters of deep aquifers. The exploitation of water reserves at an ever increasing rate makes it necessary to make use of subsurface waters in the greatest possible measure, too. This requires, how- ever, the knowledge of the size, movement and recharge of expoitable reserves. Solution is handicapped by the use of often very different nomenclatures in the various disciplines involved in the study of the problem. A positive solution to this very complex problem can be hoped to be attained, if the results of the various scientific branches are co-ordi- nated and the problem is approached from several aspects in a uniform system by the use of the theoretical and methodological means of all disciplines concerned. Fór this purpose, the author considers it necessary to develop such a uniform system of classifi- cation which takes intő consideration all relevant principles in order to achieve unifor- mity in usage. Although an all-around and systematics-seeking classification itself may yield scien- tific results by exploring relationships and any possible „white spot” of knowledge, the author believes that the present classification will be helpful in practice, too. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Gcol. Foc. (1970) 100 . 43—54. Baktériumok szerepe a mecseki uránérc keletkezésében és későbbi áthalmozásában Virágh Károly — Szolnoki János * (5 ábrával, 3 táblázattal) Összefoglalás : Az utóbbi évek ásványtani, kőzettani és geo- kémiai vizsgálatai egyértelműen bizonyítják, hogy a mecseki uránérc- lelőhely a fejlődéstörténet különböző szakaszaiban komplex módon jött létre. A szerzők mikrobiológiai és ásványtani úton tanulmányozták a baktériumok lehetséges szerepét az uránérctelep kialakulásában. A lelőhely különböző ércanyagából kémoautotrof kénbaktériumokat, í 11 . szulfátredukáló baktériumokat tenyésztettek ki. Laboratóriumi körül- mények között modellkísérleteken tanulmányozták a baktériumok szerepét az uránnak ércből való kilúgozására, ill. oldatból vak) kicsapódására. Mikrobiológiai és geokémiai adatok alapján arra a következtetésre jutnak, hogy a vizsgált mikrobák életműködése fontos szerepet játszott az urán- érc felhalmozódásában és későbbi migrációjában. Megállapításaikat az érc U — Cor„ — SS2uifid tartalmának statisztikai vizsgálatával is alátámasztják. A lelőhely földtani keretének áttekintése A baktériumok geokémiai szerepét a geológusok többsége a legutóbbi időkig nem vette figyelembe. Az üledékes uránérc képződésével foglalkozó irodalom alig tesz említést a baktériumok fontos geokémiai szerepére. Általános volt a nézet, hogy az urán dúsulásában alapvető szerepet betöltő redukciós folyama- tokat a szénülő növényi maradványok széntartalma-, ill. fehérjék bomlása során keletkező kénhidrogén idézik elő. Fentiek mellett előtérbe kerül a bak- tériumok életműködésének aktív katalizáló, redukáló szerepe is. A mikroorganizmusok szerepét a földtani folyamatokban elsőnek Vernadszkij V. I. említi. Kuznyecov Sz.I. et.-al (1962) I v a n o v M. V. (1964) és Z o b e 1 1 (1963) idevágó munkái a kőolaj ill. kéntelepek keletkezésében • — , Baas Becking és Moore (1961), Temple ( 1964), T e m p 1 e és Le Roux (1964), valamint Szolnoki J. (1966) pedig a szulfátredukáló baktériumoknak az üledékes szulfidos érctelepek kialakulásában játszott szerepével foglalkoztak. Jensen M. L. (1958) a Colorado vidék kontinentális eredetű uránérctelep szulfid -minták S32/S34 eloszlásából arra a következtetésre jutott, hogy az LT-feldúsulását előidéző reduktív közeget anaerob szulfátredukáló baktériumok által termelt H2S okozta. Adler H. H. (1963) külön- böző típusú északamerikai üledékes uránlelőhelyek tanulmányozása során ugyanerre a megállapításra jutott. Perelman A. I. (1965) kiemeli a baktériumoknak fontos szerepét a hipergén folyamatokban. Holodov V. N. (1961) egy olajtartalmú mészkő epigén övességét tanulmányozva arra a megállapításra jutott, hogy a benne levő urán migrálásában a * Előadták a Magyarhoni Földtani Társulat 1966. nov. 28-i ülésén. Kézirat lezárva 1966. XI. 28. 44 Földtani Közlöny , 100. kötet , 1. füzet „biokémiai oxidációdnak meghatározó szerepe van. V o 1 k o v a O. Ju. és G e r m a - n o v A. I. (1963), valamint Germanov A. I. (1963) szei-int az általuk tanulmányo- zott ércek oxidációja és másodlagos dúsulása a baktériumok közvetlen, vágj' közvetett közreműködésével megy végbe. Az általunk tanulmányozott uránérc-lelőhely kőzeteinek geokémiai arculata, az érctelep morfológiája és ásványainak paragenetikai együttese adta a gon- dolatot, hogy természetes viszonyok között vizsgáljuk az urán feldúsulásának és epigén áthalmozódásának mikrobiológiai feltételeit. A vizsgálat pozitív eredménye késztetett arra, hogy a folyamat teljességének tanulmányozása érdekében laboratóriumi modellkísérlettel reprodukáljuk az urán mikrobio- lógiai kilúgzását majd kicsapódását. A mecseki uránérclelőhely ásványos alkatával Kiss J. (1960, 1966) — , a genetikai kérdésekkel Barabás A., Kiss J. (1958) — , majd újabban V i r á g h K., V i n c z e J. (1967) munkái foglalkoznak. A mecsek-hegységi mintegy 3000 m vastag perm összletben az urán szempontjából a felsőpermi zöld, zöldesszürke, változó szeincsenagyságú homokkőből és agyagos, aleurolitos közbetelepülésből álló ún. produktív, homokkőösszlet áll a tanulmányozás középpontjában. A fenti képződmények uralkodóan kvarcból, földpátból és kisebb mér- tékben savanyú kiömlési és magmás kőzettörmelékből állnak. A kőzet zöld- és zöldes- szürke színét a finom eloszlású szerves anyag és a hidroszilikátok Fe+ + -je okozzák. A produktív összlet főleg folyómedri és kevesebb ártéri üledékből áll, átmeneti geokémiai jelleggel. A produktív összlet nyugatról keleti irányba haladva lépcsőzetesen egyre mé- lyebb sztratigráfiai szintbe kerül, ezért heteropikus fáciesnek tekintendő. Gyakran ta- lálunk benne nyugatról keleti irányba ujjasán befogazodó szürke homokkő-közbetelepü- léseket és ellentétes irányba ékelődő vörös homokkő ujjas beágazásokat, lencséket. Az összlet egészében ellentétes geokémiai viszonyokat tükröz, mely elvileg kedvező az mán ipari méretű felhalmozódására. Az egykori permi üledékgyűjtő területén szemiarid klíma uralkodhatott: a fekvő- és a produktív összletben gyakran találunk néhány cm vastag kőszénlencséket, kovásodott- karbonátosodott szenes fatörzseket. Az alpi tektogenezis folyamán a triász és jura üledékekkel fedett permi képződmények kiemelkedtek és antiklinálissá formálódtak. A boltozat ezzel a helyi erózióbázis lehor- dási területévé vált a harmadidőszak teljes folyamán. Jelenleg hegységszerkezetileg a produktív összlethez viszonyítva nyitott antiklinálissal állunk szemben, melyet töréses tektonikai formaelemek szabdalnak fel. A tektonikai vonalak mentén hipergén övességet figyelhetünk meg. Ez kifejezésre jut mind a kőzetek feloxidálódásában (kivörösödés) mind redukciójában (elzöldülés) a tektonikai törésvonalak és litoklázisok mentén. Az ércek ásványos összetétele meglehetősen egyszerű. A fő ásványa az uránszurok- érc és az uránkorom. Az uránszilikátok, -karbonátok, -szulfátok alárendeltek. A szulfidos kísérők közül leggyakoribb a pirít, ezenkívül galenit, kalkopirit, szfalerit, fakóérc, bornit, nikkelin is kimutatható. A mecseki lelőhely ércfelhalmozódásával foglalkozó szerzők általában egyet- értenek abban, hogy az urán leülepítésében a redukciós, az áthalmozódásban az oxidációs-redukciós folyamatok játszották a fő szerepet. Laboratóriumi vizsgálatok, eredmények A kitűzött cél érdekében működő bányaüzemben 100 — 140 m mélységből sterilizált eszközökkel oxidált és redukált ércmintákat szedtünk, melyeket lég- mentesen zárt üvegben laboratóriumba szállítottunk. KL. 2281. sz. minta: A produktív összlet felső részében, a vörös fedőhomokkő alatt 4 m-re elhelyezkedő zöld. rozsdafoltos arkózás homokkő ércanyaga. Mintavétel helye egy vízvezető vető Y Irágh -Szol no ki: baktériumok szerepe u mecseki uránérc keletkezésében 45 síkjától 8 m-re van, ahol érces szint az utólagos kilúgozódás következtében a vetősík irányában fokozatosan elmeddül. KL. 2282. sz. minta: Előbbi mintával azonos rétegtani helyzetű. A vetősík fekvő oldalától 15 m-re. Töre- dezett, mikrorepedésekkel átjárt laza rozsdafoltos érces homokkő. Oxidált típus. A repedések mentén oxidálódás figyelhető meg, a szivárgó víz pH-ja 3,5. KL. 2288. sz. minta: Helyileg a produktív összlet felső érces szintje, mely Ny felé fő érces szintben folyta- I tódik. Az adott rétegben elszórtan sok szenesedett kovás fatörzs és széncsík figyelhető meg. Az érc minősége rendkívül változó. Az érc fekvőjében szürke homokkő települ. Az érc a szenesedett fatörzskérget kitöltő szürke, kovásodott aprószemű homokkőben helyezkedik el. A fatörzset is átszelő mikrorepedések mentén 5 — 10 cm-es elnyújtott I vörös foltok találhatók. KL. 2284. sz. minta: A produktív összlet felső harmadában levő fő érces szint — egy köztesvörös homokkő kiékelődésétől 10 m-re. A mintavétel helye oxidációs és redukciós mező közötti átmeneti > szakasz. 2 cm vastag réteg mentén levő szénlencse körül 5 — 10 cm-es szürke redukciós udvar helyezkedik el. A minta a szénlencsét övező szürke középszemű homokkőből szár- mazik, redukált érctípus. KL. 2285. sz. minta: Az előző mintától 40 cm távolságban levő mikrorétegzett, szürkészöld, kovásodott homokkőben elhelyezkedő átmeneti (inkább redukált) érctípus. KL. 2286 — 87. sz. minta: Mikrorepedésekkel harántolt rozsdavörös oxidált érc, a produktív összlet legfelső övéből, a vörös fedőösszlet határáról. A középszemű vörös homokkőben függőleges mik- rorepedések falán uránkorom bevonatok láthatók. Nem tartozik érces szinthez, hiper- gén eredetű. Mikroszkópos vizsgálat alapján megállapítható, hogy a minták uránoxid- tartalma általában kötőanyagként van jelen, vagy a kőzet elegyrészeit (kvarc- porfirtörmelék és földpátok) korrodálják és részben helyettesítik. Az uránoxid többé-kevésbé egyenletesen szórt, vagy csomós elhelyezkedésű. A KL. 2286 — 87 sz. mintákban ezenkívül a mikrorepedések falán 0,1 — 0,5 mm uránkorom-bevo- nat figyelhető meg. Az uránoxid oxidáltsági foka 0Fe értékekkel megegyezően a szurokérc II — IV (naszturán) között változik. A redukált érctípusokban a szul- I fidek (pirít, galenit, fakóérc, szfalerit, nikkelin) és az uránoxidok szoros para- genetikai együttest alkotnak. A litoklázisok felületén megjelenő uránkorom kétségtelenül epigén. Az ércmintákból kémiai (V p o r E.) és radiológiai (V a d o s I.) vizsgálatokat végeztettünk, melyek eredményeit az I. táblázat tartalmazza. 1. táblázat Minta jele száma Össz. Fe%. Ope r2Fe,0,l L FeO J Q>rg % S% 4% Ka fU egyensúly KL 2281 1,55 2,20 0,18 0,33 0,33 1,14 KL 2282 2,38 5,60 0,23 0,42 nyom 1,08 KL 2283 1,88 0,10 1,80 1.60 0,92 0,98 KL 2284 1,66 0,24 1,60 5,80 0,41 0,92 KL 2285 1,27 1,40 0,59 — — 1,58 KL 2286 9,53 14,90 0,17 0,20 nyom 1,01 KL 2287 14,42 26,40 0,10 0,06 nyom 1,06 Steril körülmények között vett és kezelt mintákból Szolnoki J. (1965) baktériumokat tenyésztett ki, melyek eredményeit a II. sz. táblázatban foglaltuk össze. 46 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet II. táblázat Minta iele Érc típusa Baktériumszám/g kőzet száma Kémoautotrof Szulfát kénbaktériumok redukálok KL 2281 oxidált 11 500 0 KL 2282 oxidált 9 000 0 KL 2283 redukált < 100 9 500 KL 2284 redukált < 100 12 000 KL 2285 átmeneti 3 500 < 100 KL 2286 oxidált 7 500 0 A táblázatokból egyértelműen kitűnik, hogy a mintákból kitenyésztett bak- tériumok oxidáló vagy redukáló jellege jól egybevág a kőzetek oxidáltsági fokát kifejező 0Fe értékekkel. Az I-II. táblázat adataiból szintén megállapítható, hogy a szulfátredukáló baktériumok életműködéséhez szükséges szervesanyag a kőzetben jelen van. A szulfátredukáló baktérium tartalmú mintákban mutatható ki a legnagyobb Corg+ szulfidtartalom, és itt mutatható ki a legkisebb 0Feérték. Kísérleteket végeztünk az urán kilúgozására a lelőhely érceiből. Az őrölt mintához Szolnoki J. 3,5 pH-s tápoldatot adott, majd beoltotta a Thiobacillus ferrooxidans tenyészettel. Szobahőmérsékleten 21 napon keresztül rázattuk. A kísérlet befejeztével meghatároztattuk az ércben visszamaradt uránkoneentrációt. A III. táblázatból látható, hogy a Th. ferrooxidans hatására az érc urántar- talmának jelentős része oldatba ment. Különösen jelentős volt a baktériumos uránkilúgzás a redukált típusú ércekben, ami arra utal, hogy a baktériumok intenzíven oxidálták az érc szulfidkomponenseit. III. táblázat Oldatba ment Minta jele Érc t ípusa Végső pH u% KL 2282 oxidált 4,5 23,55 KL 2283 redukált 3,0 72,02 KL 2284 redukált 3,5 69,27 KL 2286 oxidált 4,0 30.19 Laboratóriumi kísérleteket végeztünk az uránnak oldatból való kicsapására és a kísérleti agar-agar oszlopban való feldúsítására szulfátredukáló baktériumok segítségével. A kísérleti edény üvegcső volt, melynek középső részén 3 %-os vizes agar oszlopot helyeztünk el. A kísérleteket két különböző agar oszloppal végeztük, az egyikben CaC03 réteg is volt, a másikban nem. Az agar oszlop alatti teret Na-laktátot tartalmazó táp- oldattal (Skerma n, 1959) töltöttük meg, beoltottuk Desulfovibrio tenyészettel és gu- midugóval zártuk. Az agar oszlop fölé 0,5 %-os uránsó oldatot tettünk, mely az agar oszlopban lefelé diffundált, míg az' oszlop alatti térben anaerob körülmények között, a szulfátredukáló mikrobák által képzett H,S az agar oszlopban fölfelé hatolt. Ahol az uránoldat és a H2S az agar oszlopban találkozott, az urán redukálódott, kicsapódott, fel- dúsult réteges elszíneződés alakjában. A kísérlet 60 napig tartott szobahőmérsékleten. Ezt követően az agar oszlopot a csőből kitoltuk, a színes rétegeknek megfelelően felszele- teltük és az egyes rétegekben meghatároztuk az urán mennyiségét. Az agar oszlopok sematikus rajzát, az egyes rétegeket és az U%-os eloszlását a rétegekben, az 1. ábrán mutatjuk be. A szulfátredukáló baktériumok által termelt H2S hatására az urán az agar oszlopban rétegesen dúsult fel. Mindkét agar oszlop esetében a sárga színű rétegben volt a legnagyobba dúsulás. A CaC03 réteg U-tartalma jelentéktelen. V irágh — Szolnoki: Baktériumok szerepe a mecseki uránérc keletkezésében 47 Agar- oszlop L. j Ossz U eloszlása í 1 Br 3,21 Q (_ ^ 79,04 V-Br 6,49 V 0,8 V-S 9,32 V-Br 0,71 Sz i 0,43 A Agár- oszlop Ossz U eloszlása 7. ' s. 3,9 S 92,12 Sz 3,91 Szu 0 B 1. ábra. Kicsapódott urán ",,-os eloszlása az agar-agar oszlopokban. Jelmagyarázat: Br = barna, S = sárga V-S = világossárga, V-Br = világosbarna, Sz = színtelen, F = fehér, Szü = szürkés Fig. 1. Répartition en % de l’uranium précipité dans les colonnes agar-agar. Légende: Br = brun, S = jaune, V-S = jaune clair, V-Br = brun clair, Sz = incolore, F = blanc, Szü = grisátre Laboratóriumi kísérleteket végeztünk az uránnak mikrobiológiai úton való feldúsítá- sára homok oszlopokban. A kísérleti berendezés előzőhöz hasonló üvegcső volt, melyet előzetesen savazott és mosott homokkal, ill. homok és egyéb anyagok keverékével töl- töttünk meg és biztosítottuk, hogy bár az oszlopon folyadék áramlott keresztül, az oszlop alsó részében anaerob viszonyok uralkodjanak (2. ábra). Az oszlopokat Desuljo- vibrio tenyészettel oltottuk be. Az oszlopokon olyan oldatot áramoltattunk át folya- matosan, mely literenként 1 g Na2S04-ot és 1 mg U-t tartalmazott, UÜ2(N03)2 • 6H,0 formájában. Az átfolyás sebessége kb. 30 ml/nap volt. A kísérlet 30 napig tartott. Mértük a kifolyó oldat urántartalmát, ebből megállapítottuk az oszlopban visszamaradt mennyi- séget és vizsgáltuk a kifolyó oldat baktérium-tartalmát. Az eredményeket a 2. ábrán közöljük. Az oszlopokba írt számok a visszamaradt U %-t jelentik, az átáramoltatott uránmennyiséget 100 %-nak véve. Azokban az oszlopokban, amelyek szerves anyagot is tartalmaztak (C, D, E) lényegesen nagyobb % urán maradt vissza, mint ott, ahol szerves anyag nem volt (A, B). Ezenfelül a szerves anyagokat is tartalmazó oszlopokon átfolyó oldatokban a kísérlet egész tartama alatt nagy- számú szulfátredukáló baktérium volt kimutatható, míg az első két oszlopon 48 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet átfolyó oldatban ezek nem voltak. Tehát a kísérletekkel bizonyítottnak vehető, hogy anaerob viszonyok mellett, szerves anyag jelenlétében szulfátredukálók hatására az urán egy része az oldatból kicsapódott és az oszlopokban fel- dúsult. 2. ábra. Modellkísérletek vázlatai az urán kicsapására homokoszlopokban. Jelmagyarázat: 1= homok II =- homok + 10% CaC03, III = homok +10% bitumenes mészkő, IV = Sphagnum, V = bitumenes mészkő Fig. 2. Esquisses d’expériments de modéle pour la précipitation de l’uranium dans des colonnes de sable. L é g e n d e : I = sable, II = sable +10% de CaC03, III = sable +10% de calcaire bitumineux, IV = Sphagnum, V = calcaire bitumineux A homokoszlopból vett mintaanyagot mikroszkóp alatt tanulmányoztuk A mintát műanyagba ágyazva érccsiszolatot állítottunk elő. A felületi csiszo- latban az uránoxid kiválása nem tanulmányozható, szemcséinek <1/1 mérete miatt. Ezzel szemben 0,5 — 0,7 mm-es ovális és kerekded koncentrikus felépí- tésű kiválások figyelhetők meg a homokszemcsék között. Ezek külső gyűrűje nem polarizálható, központi magja is rosszul. A központi magban néhány /i nagyságú nagyobb reflexiójú szulfidszemcse, feltehetően pirít helyezkedik el, amelyet hidrotroilit, melnikovit (?) övez. Ebből áll a homokoszlop sötétszürke színeződésű anyaga is. U p o r E. a kísérletekhez felhasznált homokban 0,05 % szulfidként mutatott ki. Tehát akolloidális vasszulfid a beágyazó homok- ban levő szórt szulfidszemcsék körül mint kristályos mag körül koncentrikusan vált ki. A képletek külső gyűrűje feltehetően hidratált uránoxidok kiválásából áll. A mennyiségi és minőségi mikrobiológiai vizsgálatok során igazolódott, hogy a redukáló és oxidáló mikroorganizmusok a bányában is élnek. A redukált ércekből Desulfovibrio desulfuricans az oxidált ércekből Thiobacillus genushoz tartozó mikroorganizmusokat sikerült kimutatni. A Thiobacillus genushoz tar- tozó mikroorganizmusok életműködése oxigéndús savas közegben (pH 0,5— 5) lehetséges. Mint katalizátor szerepel a vasszulfid savas közegben történő oxidációjában. A Desulfovibrio desulfuricans anaerob körülmények között él. Szerves anyaggal táplál- kozik, életműködése során a szerves anyagot lebontja és a szulfátokat redukálja, eköz- ben H2S keletkezik. T iráyh Szolnoki: Baktériumok szerepe a mecseki uránérc keletkezésében 49 A baktériumoknak a hőmérséklettel szemben tanúsított viselkedésére kevés adat ismeretes. Z o b e 1 1 és munkatársai (1963) hivatkoznak olyan irodalmi forrásra, mely szerint anaerob baktériumok elterjedten tenyésznek olyan környezetben, melynek hő- mérséklete 45-től 85 C°-ig terjed. Irodalmi adatok alapján a nyomásnak alárendelt jelentősége van a baktériumok életműködésére. Jensen (1958) szerint 5000 m mélységben a tengeri iszapban is kimutatható baktérium. Anaerob baktériumokat találtak több ezer m mélvségben a kőolaj kutakban és sódómok fölötti kőzetekben. Mindez bizonyítja, hogy sem hidro- sztatikus nyomás, sem annak erős csökkenése nem befolyásolja a baktériumok élet- képességét . A mikroorganizmusok katalizáló szerepe a mi viszonyaink között az aláb- biakban sematikusan felírt kémiai reakciókban nyilvánulhat meg: Oxidációs folyamatok 2FeS2 + 2H,0 + 70, - 2FeSO, + 2H,S04 4FeS04 + 2H.SO, + O, ^ 2Fe2(S04)3 + 211,0* FeS2 -P Fe2(S04)3 - 3FeS04 + 2S 2S + 30. + 2H20 2H:S04* MS -f 2Fe.(S04)3 -f 4H20 -f 20, - MS04 + Fe,(S04)3 -f 2FeOOH -f 3H„S04* Ü02 -f 2FeS2 + 4H,0 -f 80, — - U0,S04 + 2FeOOH + 3H,S04*; UO. + 2FeS. + 2XC03 + H,0 + 80, — - X, [U02(S04)3] + H,S04 + 2FeOOH -f 20O2*; U02 + 2FeS, + 2XC03 + H20 +10, — - X [U0,(C03)2] + Fe,(S04)3 + H,S04 + XO*; vagy X,[U0,(C03)3]; oldatban stabil pH = 7 — 11 pH < 4,25 pH < 4 pH = 4,5— 6,5 Redukciós folyamatok 12C + MSO , - Fe„(S04)3 + 2H„S04 — — MS + 2FeS, + H,S + 12CO, + H„** 8C + U0,S04 + Fe,(S04)3 — UO, + 2FeS, + SCO,** 12C + X2[U0s(S04)3] + Fe2(S04)3 + 2H,0 - — UO, + 2FeS. + 2XC03 + 2H2S + IOCO.** 8C + X[UO,(C03),] + Fe,(S04)3 + H,S04 - UO, + FeS. + XC03 + H20 + 9C02** Esetünkben M = Fe; Cu; Pb; Zn; Ni; és X = K; Na; Mg; Fe. *-al jelölt reakciókban katalizáló szerepet játszik a Thiobacillus ferrooxidans ; **-al jelölt reakciók a Desulfombrio desulfuricans életműködése folytán mennek végbe. Az ércek U — Corg — Ss7nl£id eloszlásának statisztikai vizsgálata Virágh K. és Vincze J. (1967) rámutatnak, hogy az uránoxid és piritszemcsék halmaza egyidejű kialakulásra utal azzal, hogy a pirít az U308-t némileg megelőzi. Továbbá ismeretes, hogy a legnagyobb uránkoncentráció a 4: Földtani Közlöny 50 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet szenesedett fatörzsek és szénlencsék körül található. A koszén maga U-t alig tartalmaz. Mivel az XJ-redukeióját (U6+ — • - U1+) egyes szerzők az elemi szén hatásával magya- rázzák, megvizsgáltuk az urán és Corg, valamint az urán és SSzU|fid korrelációját. Először is vegyük vizsgálat alá az Sszumd és Corg összefüggését. Több mint 120 adatpárt dolgoztunk fel statisztikailag úgy, hogy a Corg növekvő koncentrációja szerint rendeztük a hozzátartozó SS2U|fld értékeket. Az összefüggést kifejező görbéből megállapítható, hogy a C0rg növekedésével gyakorlatilag egyenes arányban nő a kőzet S,ZUIfid tartalma. Ez a tény megfelel annak a kiindulásnak, hogy a szulfidok ott képződhetnek bakteriológiai úton, ahol C0rg jelen van a kőzetben. 32 47 19 17 4 4 minta db. 3. ábra. Mecseki uránércek Sez,jfid és Cog-tartalmának összefüggése (V i r á g h K, 1966). Fig. 3. Corrélation entre les teneurs en Se„if et C0-g des minerais d’urauium de la Montagne de Mecsek (K. V i r á g h, 1966) A továbbiakban a kérdés az, hogy a Corg, vagy az SSZU|fid mutat-e szorosabb korrelációt az U-nal. Az U és Corg-tartalom összefüggésének tisztázására 329 adatpárt értékeltünk ki. Az U-t a Corg-tartalom növekvő sorrendjében rendeztük. Mivel az ércben a szórt Corg- tartalom három nagyságx-endet ölel fel, (0,01 — 7%), az egyes koncentráció tartomány ok határát közelítően 10-es alapú logaritmikus beosztás szerint vettük fel és az U-tartal- makat ezen tartományokon belül átlagoltuk. A függőleges tengelyen jelölt 100%-os érték a lelőhely átlagának felel meg. A 4. ábra alapján a Corg növekedéséhez növekvő uránátlag csatlakozik. Rész- leteiben megállapíthatjuk, hogy 0,2% Corg alatt gyakorlatilag nincs összefüggés 4. ábra. Mecseki uránércek urán- és Cog-tartalmának összefüggése (Virágh K., 1966) Fig. 4. Corrélation entre les teneurs en TJ et en Corg des minerais d’uranium de la Montagne de Mecsek (K. Virágh, 1966) V ir á g h—S z ol n o k i: Baktériumok szerepe a mecseki uránérc keletkezésében, 51 a két tényező között. Ezen érték felett az urántartalom határozottan növekvő tendenciájú, de nem lineáris. Tehát a Corg- és az urántartalom között csak az átlagértékek felett mutatkozik korreláció. Ez a részleges korreláció arra utal, hogy az esetek többségében az urán redukálásában a Corg-nak közvetett szerepe van, tehát keresnünk kell olyan összefüggést, mely az urántartalom növekedésének közvetlen előidézője. Megvizsgáltuk, hogy a H2S mint redukáló- szer milyen mértékben gyakorol hatást az urán koncentrálódására. A kérdés c o jO 5. ábra. Mecseki uránércek urán- és Ssz,ufid-tartalmának összefüggése (V i r á g h K., 1966) Fig. 5. Corrélation entre les teneurs en U et en S8U]jdes minerais d’uranium de la Montagne Mecsek (K. Virágh, 1966) megközelítése az urántartalom és az SSZU|fid-tartalom összefüggésének vizsgála- tán keresztül lehetséges. Közel 400 adatpárt vettünk statisztikus vizsgálat alá. A feldolgozás eredményét az 5. ábrán tüntettük fel. Az 5. ábrából egyértelműen megállapítható, hogy 0,4 %-os Sszuifid tartalom növekedéséig az urántartalom gyakorlatilag egyenes arányban nő. Az urán- tartalom eközben a lelőhely átlagos tartalmának közel 140%-át éri el. A 0,4 SSZuIfjd-tartalom felett a függvény-kapcsolat megszakad és a független változó növekedése ellenére az átlagos urántartalomban kifejezett függő változó átlag- értékei csökkennek és csak 1%-os Sszuifid-tartalom felett kezdődik újabb növe- kedés. Ezt úgy értelmezhetjük, hogy a H2S mint redukálószer a 0,4% Sszulfid értékig egyenesen befolyásolja az uránnak redukció útján történő kicsapódását, ezen érték felett a kénhidrogén túlsúly az urántartalom növekedésére nem gya- korolhatott közvetlen hatást. Ha tekintetbe vesszük, hogy a 0,4% Sszulfid-nál kisebb értékeket tartalmaz az uráncércek közel 3/4 része, további bizonyítás nélkül is beláthatjuk, hogy a kénhidrogén mint legfontosabb redukálószer ját- szott szerepet az uránércek döntő többségének kicsapódásában. Földtani és geokémiai értelmezés Az előzőekben vázolt földtani keret, ásványos együttes, a modellkísérletek, valamint a statisztikai vizsgálatok eredményei tükrében a baktériumok szere- pét a lelőhely fejlődéstörténetének egyes nagy szakaszaiban az alábbiak sze- rint értelmezhetjük. 4* 02 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet A szemiarid klíma folyóvize (Evszeeva L. S z Perel mán A. I. 1962) oxidatív jellegű, pH-ja semlegestől lúgosig változik. Ebben a közegben az urán komplex uránilkarbonát — [U02(C03)3] 4~; UO^HjOh-^ uránhidroxid — - U02(OH)+, vala- mint uránhidroxid szólok kolloid agregátumaiban — [U02(0H)2]n szállítódhat. A mecseki lelőhely üledékfelhalmozódása idején, az üledékképződés során a pangó felszíni vizekben az urán leülepítő jeként egyaránt szerepet játszhatott a szerves anyagokhoz való adszorpció, U-szerves vegyületek képződése, továbbá az uránhidroxid polimerizált iónjainak és kolloid agregátumainak koagulációja és együttülepedése adszorbens agyagásványokkal, kovasavval. A diagenezis állapotában levő folyami üledékekbe beszivárgó urántartalmú oldatokból az urán többféle hatásra válhat ki. Itt egyaránt lejátszódhat kénhidrogénes és kénhidrogén nélküli (gléjes) redukció. A gléjesedést oxigéntől mentes földalatti vizek okozzák, melyben az anaerob baktériumok életműködéséből származó C02 és CH4, valamint szerves savak lehetnek. A baktériumok az oxigént elvonják azokból a külön- böző ásványos oldatokból, melyekben változó vegyértékű elemek vannak, így azok redukálódva kicsapódnak a szilárd fázisban. Uralkodó a kénhidrogénes redukció, a szulfátredukáló baktériumok életműködéséhez minden előfeltétel biztosítva volt. A diagenezis első szakaszában levő folyami üledékeket időnként még külső (aerációs) behatások érték, melyek részleges feloxidálódást hoztak létre. A szerves anyag bomlása és a szerves savak jelenléte az eredetileg semleges-lúgos közeget savanyúvá változtatja (savanyú oxidáció). Az oxidatív hatások megszűntével fokozatosan általánossá válik a redukció, az urán üle- dékbe jutása. A folyami üledékek külső hatásoktól való elzáródása után, a diagenezis második szakaszában intenzíven fejlődik a karbonátos gléjes*(kén- hidrogén nélküli) redukció. A karbonátos közegben az uranilkarbonátiónok CO 2 jelenlétében meglehetősen stabilak. Tehát az urán kicsapódásában a kén- hidrogénes redukciót kell előtérbe helyezni. A szerves anyagot a betemetett növényi maradványok szolgáltatták, a szulfátión a szemiarid klíma folyó- vizéből maradt vissza a még laza üledék pórus vizében (mely helyenként erő- sen feldúsulhatott a diagenezis első szakaszában). A képződő bakteriogén H2S erős redukáló hatására a pórusvizekben levő urán üledékbe jutott, melyben szerepet játszott a Fe2+ is. Sztrahov Ni M. (1960 — 62) szerint értelmezett katagenezisben lejátszódó mikrobiológiai folyamatok egyenes folytatásai a diagenezis biológiai folyamatainak. A mikrobiológiai folyamatoknak csak a hőmérséklet szab ha- tárt. Mai ismereteink szerint aligha képzelhető el, hogy a mecseki perm összlet katagenezisének végső szakaszában — amikor is 150 C 0 körüli hőmérséklet uralkodhatott — a mikrobiológiai folyamatok töretlenül tovább fejlődtek. A ka- tagenezis során tehát nem a döntő szerepet játszották az urán mobilizálód ásá- ban és kicsapódásában. A mecseki perm produktív összletének hipergén fejlődési szakaszában a mikrobiológiai folyamatok újból nagy szerepet játszanak. Erről tanúskodik az, hogy a bányászkodás alatt álló érctestekből vett mintákból kémoautotrof kénbaktériumokat és szulfátredukáló baktériumokat sikerült kitenyészteni. A Thiobacülus ferrooxidáns életműködése számára szükséges savanyú közeg * gléj — irodalmi használatba átvett ukrán szó — mocsarakban és folyókban leüle- pedett kékesszürke, vagy zöldes agyag. Virágh — Szol nők i : Baktériumok szerepe a mecseki uránérc keletkezésében 53 kialakulását lehetővé teszi az, hogy a diagenezis során még pórusoldatokban ■ levő karbonátok a katagenezis során konkréciókba és karbonátos kötőanyagba differenciálódtak és így kisebb-nagyobb távolságra a szulfátos oldatok migrá- lása is lehetővé válhatott. Azonban 4 fölötti pH értéknél az uranilszulfát komplex anion elbomlik és C03 “jelenlétében uranilkarbonát komplex képző- dik: C02 jelenlétében az [U02 (CÓ3)3]4“ oldatban marad ])H = Hág. A vetők és repedésekkel átjárt övék mentén a nagyobb mélységben és más megfelelő helyen különböző típusú redukciós folyamatok játszódnak le, következésképpen az oldatba került urán újból kicsapódik. A permi homokkőben a gléjes redukció is kifejezésre jut. Bányában gyakran megfi- ; gyelhető, hogy a vörös homokkőben levő kőzetrések mentén gyakran a vörös kőzet- anyag a Fe3T redukálódása miatt kizöldül. Gyakran látunk olyan jelenségeket, amikor a repedésekkel átjárt részeken a kőzet teljesen redukálódik és csak kisebb-nagyobb töm- bök belsejében lehet megfigyelni a vörös szín reliktumát. Szerves anyag jelenlétében anaerob körülmények között Desulfovibrio genus- hoz tartozó mikroorganizmusok életműködése kénhidrogéntermelést eredmé- nyez. Megállapítható, hogy a lelőhelyünkön a legnagyobb urándúsulások szén- esíkok és szenesedett fatörzsek közelében a redukciós udvarokban lépnek fel. Tehát az előzőekben részletezett kísérletek és statisztikai vizsgálatok alapján megállapíthatjuk, hogy a H2S mint redukálószer döntő szere- pet játszott az uránérc kialakulásában. A kénhidrogén mint hatásos redukálószer a homokkő pórusaiban vándorol, i így olyan helyeken is biztosíthatja a redukciót, ahol hiányzik a szerves anyag, i így tehát nemcsak azok a szulfidok vezethetők vissza a szulfátredukáló bak- 1 tóriumok életműködésének tevékenységére, melyeknek ún. „bakteriopirit” megjelenése van, hanem azok a szulfidásványok is, melyek epigén módon kelet- keztek (pl. CuFeS2 stb.). Itt említjük, hogy a kénhidrogénes redukció folyamán egy még hatásosabb redukáló- anyag, nascens hidrogén is szerepet játszik ( J e n s e n M. L. 1958.) az alábbi egyenlet I szGniit * 4H,S -f Fe203 — 2FeS. + H2 -f 3H20 Felvetődik a kérdés, hogy az üledékes környezetben a szulfátredukció nem mehet-e végbe abiotikus úton is. Erre a felelet negatív, mert a szulfátok ilyen redukciója csak 500 C 0 feletti hőmérsékleten történik (A d 1 e r H. H. 1963), mikrobiológiai úton pedig szobahőmérsékleten is végbemegy. Irodalom — Bibliographie A d 1 e r , H. H. (1963): Concepts of genesis of sandstone-type uránium őre deposits. Econ. Geol. 58. p.. 839 — 852. — Haas Becking, L. G. M. — Moore, D. (1961): Biogenic sulfides. Econ. Geol. 56., p. 259 — 272. — Bara- bás, A. — Kiss, J. (1958): La genése et le caractere petrographique sedimentaire de l’enrichessement deminerais d’uranium dans la Montagne Mecsek. Acta de la deuxime Conf. Intern, des Xat. Unies, Geneve — Bapa6am, A: — Bupar, K.: (1963): MexaHH3.vt 0opa30BaHbi ocaaoMHJX ypaHOB ix pya Ha r pmnepe Me^ecKoro wecTopo>KAe- hmh. nnTo;iorHfl h noJie3Hbie HCKoraeMbie. 2. p. 143 — 145. — E b c e e b a, M n e p e,i » m a h A. 11. (1962): TeoxHM. s ypaHa b 30He th epreHe3a. r ocaTOMH3 aT. Moc Ba — Harrison, V. F. - Gorv, \V. A, - Ivarson, K. C. (1966): Leaching of uránium from Elliot Laké őre in the presence of bacteria. Canadian Mining Journal 87., p. 64 - 67. — Harrison. V. F. - Gorv, VV. A. — Hughson, M. R. (1966): Fac- tors influencing the application of bacteria! ieaching to a Canadian uránium őre. Journal ofmetalls. 11., p. 1189 — 1194. - M b a h o b, M. B. (19J4): 3HaueHMe MHKpo HOJijrn e c khx npoueccoa b reHe3Hce MecTopowAeHHii caMopo hóm cepoi. HayK. MocsBa — J e n s e n , M. L. (1958): Sulfur isotopes and the origin of sandstone-type uránium deposits. Econ. Geol. 5. — K h 3 h e u o b, C. H. — idsaHOB, M. B. — JIs-ih <0Ba, H. H. ( 1 932): BBeae- HHe b reojiornuecKyK> MHKpoőHonorHio, Anaa. HayK. MocsBa — M i 1 1 e r , R. P. —X a p i e r , E. —A u d s I e y , 54 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet A. — Daborn, G. R. (1963): Natural leaching of uránium ores. Trans. Iust. Mining a. Metallurgy. 72., p. 217 — 254. — n epeaMH, A. H. (1965): r eoxHMHg ermreHe th> e c khx npopeccoB. Henpa. MocKBa — S kerman, V. B. D. (1959): A guide to the identification of the genera of bacteria. Williams et Wilkins, Baltimore - Szol- noki, J. — Bognár, L. (1964): Experiments on the biogenic oxidation of somé sulpliide ores. Acta Geol. 8., p. 179 —187. — S z o 1 n o k i , J. (1966): Role ol the sulphate-redueing bacteria in the formation of secondary sulp- hide őre deposits. Acta Geol. 10., p. 319-324. - Szolnoki, J. - Virág h , K. (1966): Roleof the bacteria in the formation of sedimentary uránium őre sites deposited in sandstone. Abstr. IX. Intern. Kongr. f. Microbiol. Moscow., p. 333. — C t p x o b, H. M. (1960 — (2): OnHOvbi Teopmi nHToreHe3a. A •. Hays CCCP. MocKBa — T e m p 1 e , K. L. (1964): Syngenesis of sulfide ores: an evaluation of biochemical aspects. Econ. Geol 59., p. 1473 — 1491. — Temple, K. L. - Le Roux, N. W. (1964): Syngenesis of sulfide ores: desorption of adsorbed metál ions their precipitation as suifides. Econ. Geol. 59., p. 647-655. — V i rá g h K. - V incze J. (1967): A mecseki- uránérclelőhely képződésének sajátosságai. Földt. Közi. 97., p. 39- 59. - Zobell, C. E. (1963): Organic geo- chemistry of sulfur. Organic geochemistry. Intern. Ser. ofMonogr. on Earth Sci. Rergamon. Oxford. 16. — XojioAob, B. M. h Ap. (1931) :06 ennreHe tm ecKoé 30HanH0crn ypaHOBoao opHneHeHnn b HetjjTeHOCHbix KaBCoHaTHbix no- poflax. Has, AH. CCCP. cep. reon. 11. Le róle des bactéries dars Ja gerése et Ja réaccumidation du minerai d’uranium de Ja Mcrtagne de Mecsek, (Horgrie) K. Virágh — J. Szolnoki Les études pétrographiques, minéralogiques et les recherches géochimiques complexes des années récentes prouvent, d’une maniére inéquivoque, que le gisement de minerai d’ura- nium dans la Montagne Mecsek représente le produit complexe de processus ayant eu lieu dans les différentes phases géologiques. Les auteurs ont étudié pár des moyens microbio- logiques et minéralogiques le rőle éventuel des bactéries dans la genése du gisement de minerai d’uranium. En utilisant de différents échantillons de minerai du gisement, on a obtenu des cul- tures de bactéries réductrices de soufre chimico-autotrophiques et respectivement de sulfate, en dépendance du potentiel d’oxydo — réduction. A l’aide d’expériments de laboratoire on a étudié le rőle des bactéries dans le lessivage d’uranium du minerai, resp. dans sa précipitation de la solution. On a fait des recherches statistiques sur la corrélation des teneurs en U et en suifides de Corg-S des minerais. Aprés avoir examiné l’évolution historique du gisement á la lumiére des données inicrobiologiques, géochimitjues, minéralogicjues et statistiques, on a abouti á la conclusion que les activités biologiques des bactéries examinées avaient joué un rőle décisif dans l’accumulation et aussi dans la redéposition ultérieure du minerai d’uranium et, globa- lement, dans la formation de l’aspect minéralogique actuel du gisement. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián fíeol. Soc. (1970) 100. 55 — 65. !2S uS-izotópok eloszlása és szerepe a mecseki uránércesedésben Vincze János — Opauszky István — Horváth István (2 ábrával, 2 táblázattal) Összefoglalás: A szerzők, tekintettel a téma újszerűségére hazai viszonylatban — a szakirodalom alapján röviden ismertetik a stabil kén- izotópok elkülönülési törvényszerűségeit a geokémiai — biogeokémiai folya- matokban. A mecseki uránérclelőhely tömegspektrométerrel meghatározott 32S/34S izotóparányainak nagy sávszélessége (22, 21 — 23, 10) és nagy izo- tóparány átlagértéke (22,61) a uránoxid ásványokkal szoros paragenetikai egységet alkotó pirít képződésében igen erős biogén hatásra (baktérium- pirit képződésre) utalnak, így új oldalról bizonyítják az uránércképződés körében végzett korábbi vizsgálatok eredményét. A mecseki uránérclelőhely képződésének tanulmányozása során végzett mikroszkópi megfigyelések (Kiss J. 1958 — 60, Vincze J. és munkatár- sai, 1965), és elméleti következtetések (Vincze J. 1963.) arra utaltak, hogy a lelőhely keletkezésében lényeges szerepe lehet a szulfátredukáló bak- tériumoknak. A lelőhely érce ércásványtanilag lényegében pirit-szurokérc típusú éreesedés, amely folyóvízi eredetű üledékes rétegsorban helyezkedik el. Mikroszkójiban a pirít szöveti megjelenése (gömbhalmazos szerkezet, rossz polirozhatóság) az irodalomban ismertetett baktériumpiritekre emlékeztet. Az érctelepes rétegösszlet redoxpotenciál-pH diagramjában a vizsgált minták adatai az ún. szulfátredukáló baktériumok működésének tartományába esnek. Az utóbbi években a baktérium eredetű pirít jelenlétének tisztázására két irányban folytak vizsgálatok: 1 . S z o 1 n o k y J. és V i r á g h Károly. (1966) az érc jelenlegi bak- térium flóráját vizsgálva, az ún. redukált típusú ércben szulfátredukáló bak- tériumok ( Desidfovibrio desulfuricans) az ún. oxidált típusú ércben a szulfi- dokat szulfáttá oxidáló baktériumok (Thiobacitlus ferrooxidans) jelenlétét mutatták ki. 2. A szerzők kísérleti méréseket végeztek az érc piritje 32F/34S stabil izotóp arányának meghatározására, és a kapott eredményekből irodalmi analógiák alapján e dolgozat keretében összefoglalt genetikai következtetésekre jutottak. ]\[ivel kénizotóp vizsgálatot földtani céllal hazánkban eddig nem végeztek, ■ ezért röviden ismertetjük a kénizotópok természetbeni eloszlására vonatkozó fontosabb összefüggéseket, a témakörben megjelent külföldi szakirodalom 1 alapján. * Előadták a Magyarhoni Földtani Társulat Mecseki Csoportjának 1967. jan. 26-i szakülésén, és újabb irodalmi adatokkal kiegészítve az Ásványtan-Geokémiai Szakosztály 1969. jan. 27-i előadóülésén. Kézirat lezárva: 1969. III. 15. 56 Földtani Közlöm /, 1U0. kötet, 1. füzet A kén stabil izotópjai. A kénizotóp arányok alakulása a földtani- -geokémiai folyamatokban A kénnek négv stabil izotópja ismeretes, ezek százalékos aránya Macnamara és I Tliode (1950)' szerint: 32S = 95,081% 33S = 0,750%, M/S = 4,215%, 36S = 0,017%. I Az izotóparányok geokémiai értékelései általában a két leggyakoribb stabil izotóp: az 32S és 34S arányának változására vonatkoznak. A kén izotópvizsgálat okhoz sztenderd- ként a troilit meteoritokat használják, amelyekben a 32S/wiS arányt gyakorlatilag állandó ! értéknek találták és 22, 22-nek határozták meg. A vizsgálandó mintákban a többletet vagy hiányt ezen sztenderdhez viszonyítják olyképpen, hogy a ó^S értékét a sztenderd- ben zérusnak tekintik. Az eltérést ezrelékben adják meg, amely értékek WS többletnél pozitívak, hiány esetén pedig negatívak: Ebből: 6 (MS%o) - [ 32S/348 (sztenderd) 32S/MS (minta) >] •1000 32S/MS (minta) 1000 • 32S/34S (sztenderd) <5(34S%o) - 1000 “ Természetes anyagokon kénizotóp vizsgálatokat először 1949-ben végeztek T h o d e és munkatársai, továbbá Trofimov, Vinogradov és munkatársaik. Azóta a kénizotóp vizsgálatok az izotóp geokémiában széles körben elterjedtek; az irodalomban is közölt mérési adatok száma jelenleg már néhány ezer körül van. A kénizotóp arány változásával kapcsolatban legtöbbet vizsgált probléma a baktérium hatás követése u szulfát — szulfid — terméskén átalakulásokkal kapcsolatban. A kénizotóp összetétel geokémiai értelmezését főleg A u 1 t, F e e 1 y, Grinyenko, J e n s e n, K u 1 p, Macnamara, Sak a i, T hód e, Tudge, Trofimov, és Vinogradov fejlesztették ki. Az 32S/MS arány a természetben 20,8 (sódómok fedőszulfátjai) és 23,3 (szerves anyag tartalmú fekete palák szulfidjai) értékek között változik, amely több, mint 8%-os szélső érték változást jelent. Mivel a folyamatokban — stabil izotópok vesznek részt, a termé- szetben izotóp frakcionálódás csak úgy mehet végbe, hogy a rendszer összizotóp aránya változatlan marad. Szabó (1950) és mások rámutattak, hogy a természetben a kénizotóp ciklusban egészében véve egyensúly van, de mivel egy -egy frakcionálódási folyamat nem zárt rendszerben megy végbe, az egyensúly csak közelítő. Mivel a mete- oritok átlagos kénizotóp összetétele megfelel a Föld átlagos kénizotóp összetételének, ezért feltételezhető, hogy a Föld kialakulása idején a kénizotóp összetétel mindenütt azonos volt, és a jelenleg meglevő izotópösszetétel ingadozásokat az azóta lejátszódott földtani-biológiai folyamatok hozták létre. A differenciálódás mintegy 700 — 800 millió éve kezdődött, ekkor jelenhettek meg az első autotróf kénbaktériumok. A lassan oxi- dálóvá váló légkörben megindult a kén oxidációja szulfáttá és a felszabadult reakcióhő fedezte az élőlények energiaigényét. Az egymást követő geokémiai fázisokban jelenleg észlelhető kénizotóp arányokat A u 1 1 nyomán (1959) — újabb adatokkal kiegészítve — az alábbiakban foglaljuk össze (1. ábra). A magmás fázisok, mivel a kén forrása többé-kevésbé homogén, kénizotóp arányukat illetően megközelítik a meteoritok izotóparányát, míg az üledékes fázisokban nagy elté- rések tapasztalhatók. 1. A kén a troilit fázisban: 32S/34S szélső értékek: 22,18 — 22,24. Átlag: 22,22. ő 34S értéktartomány: 5%,,. A troilit: és kőmeteoritok izotóp összetétele azonos. Feltételezik, hogy a meteoritok és a naprendszer kozmikus anyagainak kénizotóp össze- tétele megegyezik. A meteoritok izotóp összetételének meglepő állandósága pedig arra mutat, hogy a földi kén közepes izotópösszlete és a meteorit kén izotóp összetétele között nincs különbség. Teljesen megbízható adatokat a földi kén izotóp összetételéről a föld- köpenyből származó minták nyújtanának, ahol az izotópfrakcionálódási folyamatok hiányoznak. Ilyen minták egyenlőre hozzáférhetetlenek, viszont ismeretesek nagyméretű ultrabázikus intrúziók, amelyek közvetlenül a köpenyből nyomultak fel a földkéregbe. V i n c z e — 0 p au s z k y—H o r v át h : 3SS/34S izotópok eloszlása . . . 57 Meteoritok Ultrabázisos kőzetek Bazisos kőzetek Savanyú kőzetek 22,21 Á 22,20 22,16 = D "S T3 C* i_ termés ken C -o H2S j*: O > S02 Hidrotermális szulfidok Hidrotermális szulfátok 22,13 A a 22,32 Óceáni (tengervizi) a 21,76 szulfát — Evaporitok Szulfátoka Gulf Coast sódám '.sapkájából" Szulfátok mészkőben Biogén kén Biogén H2S Uledekes szulfidok a 22,49 21,00 20 40 60 80 22,00 20 4 0 60 8 0 23,00 20 32s/34s - 54, 5 *45,5 +36,5+27,5 *18,5 *9,5 0 -8,0 -17,5 -26,5 -35,5 -44,5 6 34s 1. ábra. Kénizotop aráuyértékek a természetben, A ült (1959) és Grinyenko (1967) után Fig. 1. Sulphure isotopic ratios in natúré, by courtesy of Auit (1959) and Grinenko (196") 2. Szulfidásványok magmás kőzetekben: 32S/MS szélső érték Átlag Bázisos kőzetek: 22,05 — 22,26 22,16 Savanyú kőzetek: 21,99 — 22,24 22,13 A magmás kőzetek kénizotóp összetétele alatt a kőzetben hintetten elhelyezkedő szulfid- ásványok izotópösszetételét értjük. Az ultrabázisos — és bázisos kőzetek kéne rendsze- rint „meteorit izotóp összetételű”, csak a őMS értékek szórása nagyobb, míg a savanyú kőzetekben — a meteorithoz viszonyítva a kén 4%0-kel nehezebb. 3. Vulkáni eredetű terméskén: ^S/^S szélső értékek: 22,10 — 22,57. Átlag: 22,32. Vulkáni eredetű kénes gázok: kénhidrogén: 22,27 — 22,42 Átlag: 22,33 kéndioxid: 21,82 — 22,39 A vulkáni emanációk különböző kénvegyületeinek izotóp összetétele már jelentős válto- zékonyságot mutat, azonban a vulkáni eredetű kén összességében kissé dúsult az 3JS izotóp. Gapejeva és Polevaja (1968) a korábbi, a vulkanogén kén kéregalatti. 58 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet juvenilis eredetére utaló elképzelésekkel szemben rámutatnak, hogy a vulkanogén kén nem minden esetben jellegzetes juvenilis kén. 4. Hidrotermális szulfidok: 32S/31S értéktartomány: 21,47 — 22,44. Átlag: 22,13. Az olyan szulfidérctelepek, amelyek kéntartalma homogén (magmás) forráshói származik, kis izotóparány változást mutatnak. A kevert forrásból származó kén izotóparánya az üledékes szulfidokhoz hasonlóan szélesebb értéktartomány változást mutat. 5. Üledékes szulfidok és szulfátok: Az üledékes szulfidok átlagos 32gms aránya 22,49, vagyis itt a kén 1,5%-kal könnyebb, mint a meteoritok kéne. A fenti sorrendben megfigyelhető általános törvényszerűség: egyrészt az 32S/WS arány fokozatos növekedése, másrészt az izotóparány változékonyságának növekedése, amely az üledékes szulfidok esetében 21, 28-tól 23, 21-ig terjed. Az üledékes szulfátok kén- izotóp aránya szintén tág határok között változik, értéke elsősorban a szulfát- szulfid- terméskén átalakulások biogén frakcionálódásának függvénye. 6 Tengervíz szulfátja: a jelenkori óceánokban és „nyílt” tengerekben csak nagyon kis változékonyságot mutat. 32S/MS átlagértéke: 21,76. Tehát a kén mintegy 20%0-kel nehezebb, mint a meteoritokban. Grönlandi-tenger 32S/MS 21,703 Sarki- és Csendes- Óceán 21,833 Atlanti-óceán 21,805 Mexikói-öböl 21,77 Az óceáni szulfátkén összetétele az egyes földtani korokban különböző volt, ami azzal függ össze, 'hogy időben változó mértékű volt a baktériumos redukció intenzitása, a kőzetmállás és a vulkáni tevékenység. A tengervízben oldott szulfát kénizotóp össze- tétele a tenger felszínén és a nagy tengermélységekben megegyező, kivételt képeznek az ún. „zárt” tengerek. így pl. a Fekete-tengerben igen jelentős kénizotóp frakcionálódást észleltek, amely a tengervízben oldott S04 ionoknak a fenék közeli zónában végbe- menő intenzív biogén redukciójának eredménye, ö MS szélső értékek : — 3,7%o a szul- fátokban és +39, 1%,) a szulfátokban, a szulfátredukció révén keletkező H?S-ben a ó34S — 36,l?óo. A felszínközeli oxigénes övben a szulfátok kéne könnyebb (ő3JS = 10,9%o), mint a íenékközeli kénhidrogénes zónában (ó34S = + 1 1 °ou)- A tengervíz szulfátja az evaporitokban —10 értékkel jelenik meg 7. B i o g é n eredetű terméskén: Kénizotóparánya erősen vál- tozó, egyes esetekben alacsony érte'k, kisebb a vulkáni eredetű terméskén izo- tóparányánál is, ami első pillanatban ellentmondásnak tűnik, azonban ennek oka az, hogy a kénforrásként szere plő szulfát kénizótóp aránya annyira ala- csony érték volt, hogy a belőle biogén úton keletkezett terméskénben az 32S viszonylagos felszaporodása ellenére is még 34l?-ben gazdag, azaz „nehéz” maradt. A természetben a „legnehezebb” kén a sódómok fedő anhidrit és kaiéit sapkáiban található (20, 84), ami a biogén terméskén képződéssel függ össze. Ugyanis az anaerob szulfátredukáló baktériumok által a szulfát redukciójakor termelt H2S szegény 34S-ben, (az 32S viszonylagosan felhalmozódik) ígv a mara- dék szulfát 34S-ben gazdaggá válik. Ezt F e e 1 y és K u 1 p (1957) a Gulf Coast terméskén telepeinek genetikai vizsgálata során igazolta. A terméskén elméletük szerint úgy képződött, hogy az anhidrit egy részét szulfátredukáló baktériumok izotóposán könnyebb kénhidrogénné redukálták és a H2S ezt követően terméskénné oxidálódott. A maradék szulfát anhidrit és gipsz sap- kává alakult vissza, jellegzetesen „nehéz” izotóp összetétellel. A szulfát redu- kálásához a baktériumok az energiát a kőolaj (mások szerint a szénülő növényi anyag) oxidációja révén nyerték. Az oxidációkor termelődött C02 a kalciummal, amely az anhidrit redukálásakor szabadult fel, kalcitsapkát alkotott. A sapka kalcitjában a 12C/13C arány kb. 92 — 94, amely a kőolajra jellemző és nem a tengeri mészkövekre, amelyeké 89 körül van. 59 V i n c z e—0 p ci u s z k y — II orvát h: 32S/3JS izotópok eloszlása . . . Ugyancsak kénizotópos vizsgálati módszer segítségével volt megállapítható, hogy Szicília-, Louisiana, továbbá a Kárpátok É-i előtere hatalmas terméskén- telepei baktériumos szulfátredukció eredményként képződtek a szervesanyag (szénhidrogének) oxidálása kíséretében. Ez az elmélet szintén nemcsak a kén- izotópeloszlás szemszögéből nézve igazolódott, valamennyi telepre jellemző, hogy a kéntartalmú mészkövek C-tartalma erősen dúsult 32C izotópban, a maradék szulfátok pedig helyileg 34S dúsulást mutatnak. Pl. a lengyelországi terméskéntelepekben a terméskén izotóparánya 21,94 — 22, 42 (ő 34S = — 8 — + 13,6%0) a gipszben az izotóparány: 21,47— 21,55 (ó34S - +30,6 (- 34,4%0). Az ókori evaj)oritok kénizotóp összetétele nemcsak azok képződési feltételei- ről, hanem a velük kapcsolatos kén- és szulfidtelepekről is értékes adatokat szolgáltat. így az evaporitoknak az egykori világóceán kénizotópeloszlási szintjéhez kéj) est megnöveke- dett 34 S izotóp tartalma felhívja a figyelmet arra, hogy azok képződésekor a medencének nem volt állandó kapcsolata az óceánnal és az evaporitok képződése intenzív baktériumos szulfát redukció mellett történt (az evaporit t k. maradék „s z u 1 f á t”) amely viszont kedvező feltételeket jelent a termés- kén és üledékes szulfidos érctelep képződéséhez. Tehát az anomálisan nagy 34í?-t a r t a 1 m ú evaporitok kutatási ismérvként szolgálnak az üledékes szül- fidérc — és bio gén terméskén telepek földtani kuta- tásához. A természetben a legnagyobb kénizotóp frakcionálódást — mint láthatjuk — a biogén folyamatok eredményezik, amely oxidációs — redukciós mecha- nizmusokon keresztül valósul meg. Ez másként nem is lehetséges, mert a baktériumos redukció az egyedüli folyamat, amely révén a szulfát-redukciója 500 C°-nál kisebb hőmérsékleten végbemegy. A biogén szulfidképződés mechanizmusát tekintve, annyiban egyezik meg a terméskén képződéssel, hogy a talaj- és pórusvizekben oldott szulfátot a baktériumok H9S-é redukálják, amely az oldatban levő nehézfém ionokkal oldhatatlan szulfidásványokat alkot. A baktériumok élettevékenysége szoros kapcsolatban van a szerves anyag pusztulásával, a szénüléssel, szénhidrogének képződésével és az oldatok szulfát koncentrációjával, az anaerob viszonyokkal és a semleges, vagy kissé lúgos pH-val. Mind a baktérium tevékenységet, mind az izotóp frakcionálódást befolyá- solja a hőmérséklet is: a baktérium tevékenység általában 80 C°-nál kisebb hőmérsékleten intenzív, bár termofil szulfátredukálók is ismeretesek (Clost- ridium ), az izotóp frakcionálódás a hőmérséklet növekedésével ugárszerűen csökken. A Föld felszíni övében a szulfátredukáló baktériumok tevékenységét a nyomásviszonyok nem befolyásolják, elterjedésük széleskörű: folyóvizekben, mocsarakban, tavakban, talajban, sőt a mélytengeri árkokban egyaránt jelen vannak. A 32F/34S izotóp frakcionálódást az utóbbi években baktériumokkal beoltott szulfátos közegekben (modellekben) is vizsgálták. A kísérletek eredménye teljes mértékben igazolta a biogén izotóp frakcionálás elméleti feltevéseit: A baktériumok által termelt H.2S valóban jelentősen dúsabb volt a könnyebb (30 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet izotópban, mint a szulfátos táptalaj. Az izotópeffektus nagysága a szulfát- redukálásnál — 5,1 — 23,7°00 volt, a a szulfitredukálásnál pedig — 1,7 — 25,5%0; (K e m p és T h o d e, 1908). A szulfátok baktériumos redukálásánál a könnyebb izotóp dúsulásának közepes nagysága kb. 20 %0, de néhány kísérlet- ben a könnyebb izotóp dúsulása meghaladta a 40°£o-et is. Az elkülönülés mér- téke elsősorban a baktériumos redukció sebességétől és a szulfátkoncentráció- tól függ. A természetben elérhető legnagyobb elkülönülés mintegy 56 %0, amely nagy mennyiségű szulfát lassú baktériumos redukciójakor áll elő, szerves anyag jelenlétében. A természetben végbemenő kénizotóp elkülönülés Vinogradov (1967) szerint' fizikai- és kémiai okokra vezethető vissza. A kénizotóp osztályozódós fizikai folyamatai a diffúzió jelenségével kapcsolatosak: a könnyebb izotóp- fajtát tartalmazó gázmolekulák diffúziós sebessége nagyobb. Kémiai izotópelkülönülés kétféle módon lehetséges: egyensúlyi cserereakciók révén (termodinamikus izotópeffektus) és nem egyensúlyi egyirányú reakciókkal (kinetikus izotóp- effektus). Termodinamikai izotóphatás: a molekula energetikai állapota, mivel különböző izotópokat tartalmaz, nem egynemű, ezért a teljes termodinamikai egyensúly elengedhetetlen feltétele a reakció során az izotópfajták újraelosztása a rendszerben résztvevő vegyületek között, Sakai (1957) felépítette a termodinamikai izotóp- effektusok hőmérsékletfüggési görbéit a különböző kénvegyület-párokra, és arra a következtetésre jutott, hogy termodinamikai egyensúly esetén a nagyon oxidált kén- vegyületekben felhalmozódik a nehéz izotóp, a redukált vegyületpárhoz viszonyítva. Az izotópösszetételbeli különbség a vegyérték különbségétől és a környezeti hőmérséklet- től függ. Kinetikai izotóphatás: a kémiai redukció során a könnyebb izo- tópok reakció sebessége nagyobb, mint a nehezebbeké, így a reakció eredményeképpen a könnyebb izotópok feldúsulnak. A kinetikai izotópeffektus révén baktériumok jelenléte nélkül is végbemegy az izotóp- elkülönülés, amelynek mértéke meghaladja a 20°óo-et. A természetben ennek a 400 C°-náI nagyobb hőmérsékleten történő kémiai szulfátredukció esetében van nagy jelentősége, alacsony hőmérsékleten — mint erre már utaltunk, a redukció lefolyásához — erős vegyi redukáló reagens hiányában — a baktériumok autókat alizációs közreműködése szükséges. Magmás-hidrotermális és az üledékes-biogén eredetű szulfidok elkülönítésének lehetősége Jensen (1965) szerint a hidrotermális és a biogén eredetű szulfidásványok kénizotóp arányában két fontos különbség van. Az első és legfo n tosabb különbség a biogén szulfidok rendkívül széles ó34S tartó m á n y a, szemben a magmás-hidrotermális telepek- kel, amelyek szoros kapcsolatban vannak az intruzív testtel, — amely az ér- cesítő oldatok forrása. A második különbség: a biogén szül- fidoknak a „könnyebb” 32S izotópban való gazdag- sága. Ezeket a különbségeket jól szemlélteti a 2. ábra., amelyen a mag- más hidrotermális és a biogén lelőhelyek kénizotóparányainak összehasonlítá- sát látjuk, ahol a „Red-bed” rézérctelepek és a homokkő típusú uránérctelepek éles kontrasztot mutatnak a hidrotermális telepekkel szemben. (A Woodrow- érctelep kivételével, amely erősen szulfátszennyezett.) Az érctelepek e két szélső hőmérsékleti képződési típusa között közbenső helyet foglalnak el azok a telepek, amelyeknek képződése és kénforrása nem eléggé tisztázott (2. ábrán: I. A. „Vitás genezisű telepek”). Míg a típusosán öl V i n c z e — O p a u s z k y — H o r v á t li : 32S/34S izotópok eloszlása . . . magmás-hidrotermális szulfidok kénizotóp aránya csak csekély szórást mutat és közel áll a meteoritok kénizotóp összetételéhez, addig a „vitás genezisű telepek” szulfidjainak kénizotóp összetétele mind az izotoparány szórása, mind átlagértéke tekintetében lelőhelyenként eléggé változó: egyes teleptípusok - I MAGMAS-HIDROTERMALIS TELEPEK Marysvale,(Utah,USA) Central City, (Cola, USA) T int ic Dist.,(Utah,USA) Butte. (Montana, USA) I A. VITÁS GENEZISŰ TELEPEK if ■lf 1,1 Bancrotf, Kanada ' Az E-rhodesiai réz-övezet (Zambia, Kongó) telepei Mindola Muftira H*t, . n,,, N Kana " ""Ü&j Roan Antelone Kamoto Shinkolobwe ■ ■ ‘ < Kipushi 1 ' ■)» < , A Mississippi völgy Pb-Zn telepei USA | Joplin ( Montana) ,t,, ,, I llinois (USA ) i — « — m-i I EK-és DK- . ...) , .Missouri(USA) , II. ÜLEDEKES BIOGÉN TELEPEK „Red -Bed" Cu-érctelepek Happy- Jack (Utah,USA) > — i Dorchester(N.B, Kanada) New- Mexico (USA) Virginia ( USA) Homokkő tipusú U-érctelepek I Woodrow(N M.USA ) I — m— I ti itt , t 1 Mi Vida ( Utah, USA) | Jackpile (N. M.USA) Kolorado (USA) Wyoming(USA) > — Mecsek h. ( Magyar o.) 22,61 21,00 20 40 60 80 22,00 20 4 0 60 80 23,00 20 32s/3ts 54,5 +45,5 +36,5 -*27,5 *18,5 ♦ 9,5 0 -8,5 -17,5-26,5 735,5-44,5 b 34s 2. á6/ a. Az érctelepek genetikai típusai kénizotop arányértékeinek alapján, Jensen (1965) és Vinogradov (1967) után, kiegészítve a mecseki lelőhely adataival Fig. 2. Genetical types of őre deposits as distinguished on the hasis of sulphure isotopic ratios, by courtesy of J e n s e n (1965) and Vinogradov (1967), supplemented with the data of the Mecsek locality 62 Földtani Közlöny, 100. kötet. 1. füzet nál a könnyebb, másoknál a nehezebb kénizotóp dúsult, és mindkét esetben a szórás lehet kicsi és nagy is. A hidrotermális érctelepek szulfidjainak kénizotóp összetétele egészében (az I. A.) csoportot is beleértve széles értéktartomány variációt mutat, azon- ban a kén forrását illetően csak a szűk ó34 értéktartománnyal és a meteoritok- hoz közelálló összetétellel jellemzett teleptípusok tekinthetők típusosán endo- génnek. Az utóbbiaknál az esetek többségében kimutatható a közvetlen kap- csolat a megfelelő intruzióval és a kén homogén forrásból származik (köpeny- eredetű) még az I. A csoportnál az intruzióval a közvetlen kapcsolat ritkábban bizonyítható és a kén forrása inhomogén: részben köpenyeredetű, részben pedig olyan kén, amely a biogén cikluson már átment. Ha valamely magmás- hidrotermális érctelep kénizotóparányának gyakorisági viszonyait is megvizs- gáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az eloszlásgörbe (hisztogramm) még nagyobb izotóparány szórás esetén is többnyire hegyes, tűszerű csúcsot ad, a meteori- tok izotópösszetétele közelében, általában a nehezebb izotópban dúsabb olda- lon. (A 2. ábrán a sávszélességre merőlegesen húzott vonalkázás sűi’űsége és hosszúsága az izotópeloszlás gyakorisági viszonyait szemlélteti.) Ez az éles gyakorisági csúcs különösen jellemző a hidrotermális fázis rézkovandtelepeire és a magas hőmérsékletű magmás (előkristálvosodási) fázis likvációs Cu— Ni telepeire. Valamely intruzió és a kapcsolódó érctelep tényleges genetikai kapcsolatára az intruzióban hintett szulfidiok és az érctelep kénizotóp összetételének meg- egyezése vagy eltérése adhat választ. Az izotóparány különbözősége esetén a kén forrása is különböző volt, egyezése esetén viszont lehetséges a közös kén- forrás. Gross és Thode (1965) megpróbálták az ún. „produktív” és „nem produktív” intruziók elkülönítését kénizotóparányuk alapján. Bár hatá- rozott törvényszerűséget nem állapítottak meg, rámutattak, hogy azokhoz a gránitokhoz, amelyek lényegesen külön- böznek kén izotóparányukban a meteoritoktól, gyak- rabban társulnak érctelepek (I. táblázat). Az ércesedés és az intruzió izotópösszetételének összefüggése Itelationship betweeD őre genesis and the isotopie composition of the intrusion I. táblázat — Table I. Intruziók Ércmentes Kénizotópösszetétel Cu — Zn arany intruzió ércesedéssel Meteoritokéval egyező 2 2 2 Meteoritokénál 4%0-kel nékezebb i 3 A mecseki uránérces összlet kénizotóp arányának vizsgálata Mintagyűjtés és a minták ásványtani-kőzettani jellemzése A kénizotóp arány vizsgálatához az érctelepes „zöld homokkő” összletből (P2, Z3) és a reduktív fekvő „szürke homokkő” összletből (P2Z2) a fő szulfid- ásvány: a pirít feldúsítása céljából szulfidokban, ill. piritben gazdag típus- mintákat gyűjtöttünk lOöí-ben, amely minták a pirít különböző megjelenési formáit képviselték. (3 — 10 sz. minta.) Összehasonlító sztenderdként erdős- V in ez e — O p a u s z k y — H orváth: 32S/3JS izotópok eloszlása . . . 63 mecskei, hidrotermális eredetű telér-pirit mintát használtunk (1, 2. sz. minta.) A minták ásványtani jellemzését az alábbiakban foglaljuk össze: 1. Hidrotermális pirít. Erctelér gránitban. 2. Ugyanaz, mint az 1. számú minta (ellenőrző minta). 3. Pirit fészkek, hintett pirít, szénült növényi anyagban gazdag szürke homokkőből (fekvő összlet, mélyfúrási magminta). 4. Fekete aleuritban pirít fészkek és sávok (érctelepes összlet meddője). 5. Bazális szerkezetű homokkő pirit-kötőanyaggal, szurokércben dús homokkőből. 6. Pirit-markazit gömbök kovás fatörzs kioldási üregéből. 7. Kötőanyag-pirit, epigén piritfészkekkel, érces homokkőben. S. Pirit-kötőanyag, „redukált” típusú ércből. 9. Pirit-kötőanyag, „oxidált” típusú ércből. 10. Pirit-kötőanyag, másodlagosan részben oxidált ércből. Mintaelőkészítés és az izotóparány mérése A vizsgálatokhoz a kéntartalmú ásványokat legalább 90 — 95%-os tisztasá- gúra dúsítják, előzetes őrlés után flotációs nehézfolyadékos, mágneses stb. módszerrel, majd a kéntartalmat kvantitatíven S02-gázzá alakítják, amelyben az izotóparányt nagy érzékenységű tömegspektrométerrel határozzák meg a sztenderdhez viszonyítva. A rendkívül kicsiny izotópösszetétel különbségek meghatározásához két feladatot kell megoldani: 1. az analizáldandó minták előkészítését elvégezni anélkül, hogy a művele- tek során izotópeffektus lépjen fel. 2. a tömegspektrométer teljesítőképességének megfelelő mértékű növelését. A mintákból a piritet mágneses szeparálással, nehezfotyadékos elválasztással, sósavas oldással dúsítottuk az előírt tisztaságúra. A piritből a kéndioxidot Ricke (1964) módszere szerint állítottuk elő: A pirit dúsítmányt lisztfinomságúra porítottuk, majd 12 órán át elővákumban 400 C°- on tartottuk, a szerves szennyezések eltávolítása céljából. A mintát ezután nitrogén atmoszférában hűtöttük le, hogy a levegő nedvességtartamának és oxigénjének adszorb- cióját elkerüljük. 40 mg-ot 200 mg, előzetesen 105 C°-on szárított, spektroszkópiai tisztaságú V2Os-tel kevertük össze, és a keveréket újra vákumban 400 C’-on hevítettük 2 óra hosszat, majd tovább melegítettük 100 (U-on 4 órán keresztül. A FeS2 -- V20 - = FeO -I- 5 V204 4- 2 S02 reakció során képződött S02-t cseppfolyós N-el hűtött csap- dában kifagyasztottuk. A reakció befejezése után az SÖ2-t a tömegspektrométer minta- leeresztő rendszerére csatlakoztattuk. A reakciómaradékot fordított királyvízben fel- oldottuk és kénre megvizsgáltuk. A reakció minden esetben kvantitatív volt, izotópfrak- cionálódás nem lépett fel. . Az izotóparány mérését szovjet gyártmányú MI — 1305 típ. tömegspektrométerrel végeztük el, az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet Magkémiai Osztályán. A készülék gyárilag meghatározott pontosságát, amely nem volt jobb ±5%o-nél, különböző konstruk- ciós és mérési módszerbeli módosításokkal Matus L. és Opauszky I. a korábban végzett Cl3/C12 arány mérések kellő pontosságú kivitelezéséhez —5 — 10%,,-ről 0,3%o-re javították, ezzel sikerült elérniük a legkorszerűbb készülékek színvonalát. Sztenderd mintaként — más lehetőség hiányában, palack SO, — gázt használtunk, amelyet többszöri át fagyasztással tisztítottunk. A mérések eredményei és izotópgeológiai értelmezése Mivel a mérésekhez összehasonlító sztenderdként ismeretlen származású S02-palackgázt használtunk, és ehhez viszonyítva határoztuk meg a <5 S34 értékét a vizsgált mintákra, ezért a kapott ó S34 értékek csak relatív izotóparány változást jelölnek. Minden további átszámítás nélkül is megállapítható azon- ban, hogy a b S34 adatok értéktartomány szélessége a biogén eredetre jellemzően ■64 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet nagy, függetlenül attól, hogy a kénizotóp arány abszolút nagysága mekkora- A hidrotermális eredetűnek tekinthető 1—2. sz. minták alapján lehetőségünk van további pontosításra is. Ugyanis nem sokat tévedhetünk, ha az irodalmi adatok alapján az 1 — 2. sz. mintát sztenderdnek tekintjük és kénizotóp ará- nyát 22, 13-nak vesszük, amely érték a magmás-hidrotermális szulfidok átlaga. Ezen az alapon rögzíteni tudjuk a vizsgált minták kénizotóparányának tarto- mányát. Megjegyezzük, hogy az utóbbi esetben az „ismeretlen összetételű” palackgáz kénizotóp aránya éppen a nemzetközi sztenderdnek felel meg (ter- mészetesen ezt véletlennek tekintjük). A kénizotóp vizsgálati eredményeket a II. táblázatban foglaljuk össze: A mecseki lelőhely mintáinak kénizotóparány adatai Sulphnre isotopic ratios of the samples front the Mecsek locality II. táblázat — Tabk II. Minta száma íS3*°/o. palackgázhoz viszonyítva «3S“°/oo az 1. — 2. mintához viszonyítva 1. + 2,71 0,00 22,13 2. 3. 4- —38,4 —42,1 23,105 4. 0,0 — 3,7 22,215 5. —28,3 —32,00 22,870 6. —11,3 —15,00 22,477 7, — 0,4 — 4.1 22,225 s. —27,8 —31,5 22,855 9. —18,4 —22,1 22,645 10. —12,9 —16,7 22,515 Átlag (3 — 10 sz.) minták —17,2 —20,5 22,613 Az ily módon kapott értékeket összehasonlító diagramban ábrázolva láthatjuk. (2. ábra), hogy valamennyi minta a negatív ö S34 értéktartományba esik, sőt egyes minták közel állnak a Jensen által megadott legnagyobb izotóp- arány értékhez (23,3) és többségük a „könnyű” izotópban gazdag összetételt jelez. Fontos támpont az is, hogy valamennyi vizsgált mintában kevesebb az S34, mint a sztenderdként felvett 1 — 2 sz. mintákban, ami annak genetikai elkü- nültségére utal, tehát a problémát megfordítva: alátámasztja az 1 — 2. min- ták hidrotermális eredetét. Egyértelműen megállapíthatjuk végső következtetésként, hogy a mecseki lelőhely kén izotóp eloszlási viszonyai maradéktala- nul egybeesnek a ho m okkő típusú uránérctelepekre jellemző biogén szulfidok S32/S34 arányával, így a szulfát redukáló baktériumok működését az érces e- d é s i folyamatban az S32/S34 izotóp eloszlás szemszögé- ből is bizonyítottnak vehetjük. Irodalom — References A d 1 e r . H. (1963)' Concepts of genesis sandstone — type uránium őre deposits. Econ. Geol. V. 58. — A 1 1 é g r e, € 1 a u d e (1966): Sur une typologie des sulfures sédimentaires d’aprés le rapport 32S/3‘S. Mineral Deposita, N°. 2. — Anger, G. (1965): Schwefelisotopen Bntersuhungen in sedimentaren Lagerstetten. Abhandl. Dtsch. Akad. AYiss. Berlin KI. Cliem., Geol, und Bioi. Xo 2. — A u 1 1 , V. XI. , and Eulp, J. L. (1958): Sulfur isotopes and őre de- 65 V i n c z e — 0 p au s zk y — H o r v át h: 32S/34S izotópok eloszlása . . . posits. Econ. Geol. V. 53. — A a 1 1 , \V. U. and K u 1 p , J. L. (1958): Isotopic geochemistry of sulfur. Geochim . et. Cosmochim. Acta — A u 1 1 , W. U. (1959): Isotopic fractionation of sulfur in geochemical processes. Abelson Researches in geochemistry. J. Wfley New- York - Feely, H. W. and Kulp, L. (1957): Origin of Gulf Coast salt-dome sulfur deposits. Bull. Am. Assoc. Petrol. Geologists 41. - F i e 1 d C. W. (1966): Sulfur isotopic method fór diseriminating between sulfates of hypogene and supergene origin. Econ. Geol. 61. No 8. - F i e I d , C. W. (1966): Sulfur isotope abundance data. Bingham District, Utah. Econ. Geol. V. 61. — Földváriné, V o g 1 M. (1964):, Korszerű geokémiai vizsgálati módszerek (Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványa) - Gapejeva, G. M.,’ P o 1 e v á j a N. I. (1968): Szavremennüje szosztajányije voprósza o vazmózsnam iszpolzoványii izotópnovo szósz- tava szérű dljá usztanovlenyijá genezisza szulfidnüh mésztorozsgyényij Szoc. geologijá, N° 4. — Grinyenko, L. N„ Grinyenko, V. A. (1967): Zakonamernosztyi raszpregyelényijá izotópov szérüh i ih iszpolzoványije v geohimicseszkájá isszledoványijáh. Geohimija, N°, 5. - Gross, W. H., Thode, H. G. (1965): Őre and the source of acid intrusives using sulfur isotope. Econ, Geol. 60. N° 3. - J e n s e n , M. L. (1959): Sulfur isotopes and hydrothermal mineral deposits Econ. Geol. 54. — J e n s e n , M. L. (1965): Bacteriogenic sulfur isotopic ratios in Geology. Betr. z. Min. u. Petr. 11. — J e n s e n , M. L. (1958): Sulfur isotopes and the origin of sandstone type uránium deposite. Econ. Geol. V. 53. - J o n e s , G. E. Starkey, R. L. Feely H. W., and Kulp, J. L. (1956): Biological origin of native sulfur in salt domes of Texas and Louisiana, Science, 123. K e m p , A. L., T h o d e , H. G. (1968): The mechanism of the bacterial reduction ol sulphate and of suiphite from isotope fractionation studies. Geochim et Cosmochim adta 32, No 1. —Kiss J. (1961): A mecseki uránérc ásványos alkata és genezise. Kézirat, Kand. dissz. - Macnamara, J., Thode H. G. (1950): Comparison of the isotopic constitution of terrestrial and meteoritje sulfur, Phys. Rec., 78, 307-308. - Kákái, N., and Jensen, M. L. (1960): Isotopic fractio- nation of sulfur by anaerohic bacteria, raw culture experiments. J. Earth Sci., Nagoya Univ. 8. — Nissenbaum, A., Rafter, T. A. (1967): Sulfur isotopes in altered pirít concretions from Israel. J. Sediment. Petrol. 37. N° 3. — Opauszky I. (1966): A természetben előforduló stabil izotópösszetétel ingadozások és meghatározásuk MI-1305 típusú tömegspektrométeren. MTA-KFKI. I. Magkém. Láb., Kand. ért. (kézirat) - Rankama, K. (1954): Isotope Geology, Mc. Graw-Hill Book Company, New-York - R i c k e , W. (1964): Práparation von Schefeldioxid zűr massenspektrometrischen Bestimmung des Schwefel-Isotopen-Verháltnisses 32S/3‘S in natürlichen Schwefelver- bindungen. Zetschr. für. Anal. Chemie, Bd. 199. — S a k a i , H. (1957): Fractionation of sulfur in natúré. Geochim. et. cosmochim. acta. 12. N°j 1. — S a k a i , H. and. Nagasawa, H. (1958): Fractionation of sulfur isotopes in volcanic gases. Geochim. et. Cosmochim Acta, 15. - S t a n t o n , R. L., and Rafter, T. A. (1967): Sulfur isotope ratios in co-existing Galena and Sphalerite from Broken Hill, New South Wales. Econ. Geol. V. 62/8. — Szabó, A., T u d g e , A., Macnamara, J., Thode, H. G. (1950): The distribution of S3* in natúré and the sulfur cyle. Science, 111. — Szolnoki, J. — Virág, K. (1966): Rol baktyérij o obrazoványü uránovüh mésztorozsgyényij zalegajucsih v peszcsányikah. Doklád na IX., Mezsdunarodnam biologicseszkam kongressze. Moszkva — Thode, H., W a n 1 e s s , R k. K., and W a 1 1 o u c h , R. (1954): The origin of native sulfur de- posits from isotope fractionation studies. Geochim. et. Cosmochim. Acta. 46. — Trofimov, A. (1949): Isotopic vomposition of sulfur in meteorites and terrestrial objeets. Doki. Akad. Nauk. S.S.S.R. 66. — Vincze .1. (1963): Kőzet pH-és redox mérések vizes szuszpenziókban. Kézirat. Mecseki Ércb. Váll. —Vinogradov, A. P., C h u p a k h i n , M. I., and Grinyenko, V. A. (1957) Somé data on the isotopic composition of the sul- fur of sulfides. Geokhimiya, 3. — Vinogradov, A. P., Chupakhin, M. I., Grinyenko V. A. and Trofimov, A. V. (1956): The isotopic composition of sultur in connection with the growth of pyrites of sedimen- tary origin. Geokhimija, 1. — Vinogradov, V. I. (1967): Raszpregyelényije izotópov szérű v mineralah rudnüh mésztorozsgyényij. (Izotópü szérű i vaprószü rudaobrazoványijá. Izd. Nauka, Moszkva) — Vinogradov, V. I., B é 1 ü j, V. M. (1967): Ekszperimentálnoje opregyelényije izotópnava frakcionyiroványijá szérű pri vüszo- kotyemperatumom vossztanovlenyii szulfátov. (Izotópü szérű i voprószü rudoobrazoványijá. Izd. Nauka, Moszkva) — V i n o g r a d o v , B. I. (1967): Rol szulfátov v rudoobrazoványii. (Izotópü szérű i voprószü rudoobrazoványi- já. Izd. Nauka, Moszkva) — Vinogradov, A. P., Csupahin, M. Sz., Grinyenko, V. A. (1956): Izotópnüe otnasényijá v szulfidah. Geohimijá N°4. — V irágh K. -Vincze J. (1967): A mecseki uránérclelő- hely képződésének sajátosságai. Földt. Közi. 97/1. — Zboinski, K. (1966): Badania skladu izotopovego siarki w siarce naturalnej i siarczanach niektórych polskih zlóz siarkowych. Acta geophys. pólón. N° 3. Distribution and role of ^S/^S isotopes in the Mecsek Mountains uránium őre deposition I. Vincze — I. Opauszky — I . Horváth On the hasis of literature references, the authors give a short discussion of the regula- rities of fractioning of stable sulphur isotopes in geochemical — biogeochemical processes as well as of the possibilities fór the separation of magmatic-hydrotherrnal and sedi- mentary-biogenic őre deposits according to their sulphur isotope contents. The 32S/MS isotope ratio of the Mecsek Mountains Upper Permian sandstone-type uránium őre deposit was determined on the basis of 8 pyriterich type samples. After preliminary mineralogical enrichment, the S02 gas necessary fór the measurements was produced by Ricke’s method. The measurements were carried out by a Sovietmass speetro- meter, M — 1305, whose accuracy of measuring was considerably increased. As shown by the measurements (Table I and Fig. 2), the great bánd width (22,21 — — 23,10) of the 32S/Má isotopic ratio and the enrichment of the light isotope (high value of the isotopic ratio: 22,61) s uggest a very strong biogenic influence in the formation of the pyrite, forming a close paragenetic unit with uránium oxide minerals (formation of bacterio-pyrite). This is a new aspect of earlier faciological, morphological, mineralogical, biogeochemical, trace-ele- ment, etc. results. 5 Földtani Közlöny Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 66 — 76 Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből II. dr. Strausz László Összefoglalás. A felsorolandó csigák közül egyik új faj. (Rimula dudariensis n. sp.), 2 magyarországi és 1 dudari új előfordulás. Sok példány került elő a Collonia és a Phasiavella nemzetség- hez tartozó fedőlemezekből. További értékes anyagot kaptam S z ő t s Endrétől a dudari nummuliteszes-mollusz- kás homokkőből. Nagy termetű csigák (Ampullinák) belsejéből kiszabadított kb. 300 g anyag iszapolatából 46 csigafaj került elő, köztük érdekes újdonságok. (Régebbi gyűjtésű anyag ismertetését 1. Földt. Közi. 99. köt., 147 — 154 old.). Emargimda auversiensis subcostata S z ő t s I. tábla, 1. ábra 1953 Emarginula subcostata S z ő t s p. 23, 134, tab. 1, fig. 8. Egyetlen sérült példány alapján írta le S z ő t s ezt a fajt Gálit ról. Leírását azzal egészíthetjük ki, hogy a peremi hasíték lent nem középre esik, hanem a bal oldali első (alsó) bordába is belevágódik; a ház belsejében a bordáknak mély árkok felelnek meg. Termete és díszítése lényegében azonos az E. auversiensis Deshayes fajéval (Des- h a y e s 1856 — 1866, vei. 2, p. 248, tab. 27, f g. 1 — 4; Cossmann et Pissarro 1910 — 1913, tab. 2, fig. 9 — 2); a sugaras bordák száma a példányok növekedésével emelkedik, olyan értelemben, hogy a búb alatti bordácskák inkább észrevehetővé vál- nak; mellékbordák és főbordák megkülönböztetése bizonytalan. A magyarországi alak valamivel magasabb az E. auversitnis típusánál, de a ház viszonylagos magassága a növekedés folyamán csökken — s a mi példányaink aránylag kicsik. Az E. costata Lamarck (Cossmann et Pissarro 1910 — 1913, tab. 2, fig. 9 — 1) karcsúbb termetű, bordáinak száma kisebb, a bordák erősebbek, Rimula dudariensis nov. sp. 1. ábra; I. tábla, 2. ábra Holotypus:M. Áll. Földtani Int. lelt. sz. E. 4355 Locus typicus: Dudar. Stratum typicum: nummuliteszes homokkő, lutéciai emelet Derivatio nominis:a lelőhelyről. Egy példány, 1,7 mm hosszú, 1,2 mm széles, 0,8 mm magas; másik, erősen sérült példány kb. 2 mm hosszú lehetett. Alapkörvonala ovális, fent (a búb mellett) szélesebb, 1. ábra. Rimula dudariensis nov. sp., oldalról Fig. 1. Rimula dudariensis nov. sp., von dér Seite Strausz: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből II. 67 alul kissé elkeskenyedő. Domborulata majdnem egyenletes, a búb felőli részen csak kevés- sel meredekebb, az ellenkező oldalon egyenletesebb (gyengébb) lejtésű; a legmagasabb pont kevéssel a felső harmad fölé esik. A búbrész kicsi, kevéssé elkülönülő, karcsú, 0,3 mm-re közelíti meg a peremet. A rés nyílt része kb. 0,2 mm hosszú, 0, 1 mm-nél keskenyebb, kevéssel a hosszúság alsó harmada fölött helyezkedik el. Innen a búbig elég jól látható a bevágásnak már utólag benőtt része. A ház belsejében jól ellenőrizhető, hogy a nyílt bemetszéstől az alsó peremig nincsen léc, ill. vastagodás (tehát e faj a fíimula s. str., nem a Semperia alnemzetségbe tartozik). Felülete sima, fényes, átvilágítva su- garasan (kb. 80 sugárban) elhelyezkedő sűrű finom pontozás látható. A JRimula intorta Lamarck Deshayes (Deshayes 1856 — 1866, vol. 2, p. 245 — 246, tab. 3, fig. 29 — 32; Cossmann et Pissarro 1910 — 1913, tab. 2, fig. 8 —1) körvonala téglalap felé közeledő, felületén finom sugaras vonalazás inkább látható, főleg azonban búbja sokkal nagyobb, kiállóbb, jobban becsavarodott. A R. nincki Cossmann (1886 — 1913, vol. 41, p. 206, tab. 8, fig. 8 — 6) felülete is majdnem síma, de búbja szintén lényegesen nagyobb és kiállóbb. Termetre nézve nagyon hasonló a dudari fajhoz két franciaországi alak: Rirnula ( Semperia ) dejrancii Deshayes (1856- — 1866, vol. 2, p. 244, tab. 3, fig. 33 — 36; Cossmann et Pissarro 1910 — 1913, tab. 2, fig. 8 — 2) és R. (Semperia) elegáns Deshayes (1856 — 1866, vol. 2, p. 245, tab. 4, fig. 1 — 4; Cossmann et Pissarro 1910 — 1913, tab. 2, fig. 8 — 3), de az alsó peremig húzódó benőtt bemetszés jelzi mindkettőnél a más (Semperia) alnem- zetségbe tartozást. Scutus angustus Deshayes 2. ábra A Scutus nemzetség magyarországi leggazdagabb lelőhelye Dudar, de itt is csak kevés példány került elő, 5 különböző fajból. A külföldi irodalmi adatok alapján is feltételez- hető, hogy az egyes fajok igen változékony termetűek; a túlságosan egyszerű alaktani jellegek miatt azonban csak nagyobb anyagból statisztikusan lenne kimutatható, hogy b a 2. ábra. Scutus angustus Deshayes. a: alulról, b: oldalról Fig. 2. Scutus angustus Deshayes, a: von untén, b: von dér Seite mi faji jelleg és mi nem. Az itt ábrázolt példány 7,6 mm hosszú, 1,7 mm széles, 1,5 mm magas, a búb az első végtől 0,8 mm-re esik. Ez tehát karcsúbb, mint a típus vagy egy másik dudari példány (Strausz 1966, p. 9, 101). Körvonal tekintetében közelebb áll a S. aeuminatus Deshayes fajhoz (Deshayes 1856 — 1866, vol. 2, tab. 6. fig. 37- — 40; Cossmann 1886 — 1913, vol. 23, p. 42, tab. 2, fig. 19, 20), de ennek dom- borulata másmilyen, előre és hátra egyenletesen lejt, s búbja sokkal kevésbé közel áll a peremhez. Ugyancsak hasonló körvonalú a S. canaliculatus Deshayes, de ennek belsejében csatornaszerű izombenyomat látszik, a S. angustus-nál nem. (Parmophorus canaliculatus De s h a y e s 1856 — 1866, vol. 2, p. 257, tab. 4, fig. 25 — 28; Scutum cana- liculus (sic !) Desh . , Cossmann 1886 — 1913, vol. 26, p. 41 ; Cossmann et Pissarro 1910 — 1913, tab. 2, fig. 11 — 11). Scutus coelatus Deshayes 3. ábra 1856 — 1866. Parmophorus coelatus Deshayes vol. 2, p. 255—256, tab. 6, fig. 9 — 12. 1910 — 1913. Scutum coelatum Deshayes; Cossmann et Pissarro, tab. 2, fig. 11 —8. 5* 68 Földtani Közlöny , 100. kötet, 1. füzet b a C 3. ábra. Scutus coelatus Deshayes Fig. 3. Scutus coelatus Deshayes Hossza 6,2, szélessége 2, magassága 1,2 mm, a búb a peremtől l,8mm-re esik. Héja nékony, felülete sima, de nem fényes. Kisebb a franciaországi típusnál, de termetarányai ■vagyjából hasonlóak. Első magyarországi előfordulása ez. 1«»6 - 1913 Solariella tricincta Deshayes; Cossmann vol, 23, p. 30, tab. 2, fig. 21—23. Ennek a fajnak tágabban vett keretébe tartozó példányok Dudarról kis számban, Neszmélyről tömegesen kerültek elő, de valamennyi eltért többé-kevésbé a francia- országi típustól. Az ábrázolt példány köldöke tág, a köldök körüli csomósor elég gyenge, tehát közelebb áll a típushoz, mintsem a S. tricincta dudariensis Strausz (1966, p. 11 — 12, 103, tab. 2, fig. 1 — 4) változathoz. Különleges jellege azonban a sűrű finom axiális vonalazás; ez a spirális bordákkal feltűnő rácsozást ad. Cossmann ábrázolt hasonló példányt (1. c.), s szerinte ez lenne a faj általános jellege, csupán rossz megtartás miatt koptak volna le a példányok többségéről az axiális vonalak. Minthogy azonban az ilyen díszítés nagy ritkaság, s az axiális vonalazást nélkülöző példányok felülete is gyakran tökéletesen ép (nem kopott) megtartású, inkább feltehető, hogy ez a rácsozódás beteges jelleg, a növedékvonalaknak megfelelő túlzott peremvastagodásból ered. 1966. Solariella bakonica Straasz, p. 12, 103, tab. 2, fig. 5, 6, 8, 9. 1969. Collonia sp. (operculum), Strausz p. 147, tab. 1. fig. 2, 3. Dolgozatom első részében két operkulum ábráját adtam; az újabban vizsgált anyagban sok jó megtartású példány van. Korong alakú, vastagsága általában kb. harmada vagy negyede a szélességnek. A belső oldal alig domború, 3 — 5 gyorsan növekvő kanyarulattal; a külső oldal a növekedés folyamán jelentősen változik. A kerületnek kb. két harmadán Solariella tricincta Deshayes I. tábla, 3 ábra. Collonia bakonica Strausz 4. ábra; I. tábla, 4 — 5. ábra (operculum) a 4. ábra. Collonia bakonica Strausz, fedőlemez; a: belső oldal, b-d: metszetek Fig. 4. Collonia bakonica Strausz, Deckel; a: Innenseite, b — d: Schnitte S transz: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből II. 69 a belső oldal kissé kiugró élben végződik, felette hirtelen kissé keskenyedett az oper- kulum, majd merőlegesen emelkedik az oldala. A kerület egy harmadán (az utolsó ka- nyarulat ferdén levágódó végződésének megfelelő részen) az oldal szögletmentes, lekere- kített. A legkisebb példányok 0,5 mm átmérőjűek. Ezeken a külső oldalon körül, a perem mellett majdnem egyenletes vastagságú, domború hátú duzzanat húzódik, míg a közép- részen szabályos kerek mélyedés van, ennek átmérője nagyobb az egész szélesség felénél (metszetét mutatja a 4. b. ábra). 0,8 mm átmérőjű példányokon már a kerületi duzzanat nem egyenletes vastagságú, hanem a növekedés irányában fokozatosan vastagodik, majd a végződésnél ferdén lemetszett és éles határral nő rá az előző kanyarulathoz tartozó peremi duzzanatra (I. tábla, 4. ábra). A belső rész hoi-padása már kisebb a fél átmérőnél s nem pontosan centrális; belsejében kis szemcseszerű duzzanat kezd kiemel- kedni. A következő fejlődési fokozatban, 1,0 — 1,1 mm nagyság mellett megjelenik az említett- kiugró él az oldalnak a belső lap felőli részén, s ezen, valamint a kerületi duzzanaton finom sűrű díszítés (szemcsézés vagy sugaras vonalkázás) látható. A külső oldal középső kerek horpadáséban egyre növekszik a belső csomó, s megduzzadva kapcsolódik egy kis darabon a kerületi kiemelt részhez (Földt. Közi. 1969. I. tábla, 1. ábra). 2 mm nagyságú példányokon már a középső gödörből csak egy vastag C-alakú rés maradt, a külső oldal egészében majdnem egyenletes lapos felületűvé válik, az utolsó kanyarulat duzzanata kissé túlemelkedik ugyan, de éles vonal nélkül simul az előző kanyarulathoz. A legnagyobb, 3,2 mm átmérőjű operkulumon ezek a jellegek még fokozódnak, a külső oldalon a spirális felépítésnek alig maradt nyoma, a középső gödör majdnem teljesen eltűnt. Az utolsó ka- nyarulat utolsó harmada nemcsak azzal tűnik fel, hogy kissé felduzzadt, hanem azzal is, hogy itt a felület sima, díszítetlen, míg a többi részen szemcsézés vagy (inkább csak áttet- sző, belső szerkezeti) sugaras vonalazottság figyelhető meg, kopott példányokon esetleg csak érdes felület. Az operkulum belső oldalán a kanyarulatokat elválasztó vonal (varrat) jó megtartás esetén alig látható, kopás esetén azonban feltűnően bevágódik. A belső oldal felületének túlnyomó részét az utolsó két vagy három kanyarulat foglalja el, ezeken belül a kezdő- kanyarulatok (2 — 3) igen szűkek, alig megfigyelhetők. A nukleusz kevéssé excentrikus, kb. az átmérő tizedével eltolódott. Többé-kevésbé hasonló, korong alakú, közepes számú kanyarulatból álló, belül majd- nem szabályos spirális lefutású varrattal bíró, a külső oldalon gyűrűs vagy szabályta- lanabb spirális duzzanatú fedőlemezek a Turbinidae családban is előfordulnak; az eocén Collonia marginata Lamarck faj fedőlemezének külső oldala egyszerűbb ( D e s h a - y e s 1824 — 1837, vol. 2, tab. 23, fig. 19, 20). A Collonia nemzetséggel legközelebbi rokon ma élő nemzetség a Leptothyra (Carpenter) Dali 1871; fedőlemezének belső olda- lán valamivel több a kanyarulat, külső oldala pedig a most leírt dudari operkulumok közül a kisebbekéhez (fejletlenebbekéhez) hasonló (T r y o n 1888, vol. 10, p. 249, tab. 60, fig. 54). Más családokban nem fordulnak elő hasonló felépítésű fedőlemezek. A Turbó- félék többsége közepes vagy nagy méretű, fedőlemezeik sokkal nagyobbak az itteniek- nél. Ezenkívül az is a Turőo-félékhez sorolás ellen szól, hogy Dudarról igen kevés példány Turbinida került csak elő. így a Collonia nemzetséghez tartozás nem lehet kétséges. Azonban azok a fajok is ritkák Dudaron amelyeket eddig is a Collonia nemzetséghez soroltunk ( Collonia marginata dudariensis Strausz, C. efr. vértesensis S z ő t s). A kérdéses fedőlemez ellenben gyakori, a különböző méretekből a következő példány - szám áll eddig rendelkezésre: mm 0,5— 0,7 0,8— 1,0 1,1— 1,3 1,4— 1,6 1,7— 1,9 2,0— 2,2 2,3— 2,5 2,6— 2,8 2,9— 3,2 db 3 5 3 1 2 2 1 2 1 ossz 20 db. Nyilván olyan fajhoz kell sorolnunk ezeket, amelynek szájnyílása fiata példányokon 1 — 1,5 mm, kifejletteken 2 — -3 mm átmérőjű. A dudari csigák közt van egy faj, amelyik ilyen méretű és gyakori: ez eddig Solariella bakonica Strausz néven szerepelt (1. fent). Csakhogy a Solariella és Collonia nemzetségek megkülönböztetése a ház jellegei alapján nagyon bizonytalan. „Definíciók” szerint a Solariella szájnyílásának síkja ferde, pereme nem vastagodott, majdnem folytonos, csak a külső perem fent kissé előreszögellő, a belső szájperem felső része az előző kanyarulatra tapad és erősen véko- nyodott lehet; a Collonia s. str. szájnyílásának síkja csak kevéssé ferde, pereme lehet kissé vastagodott, folytonos, a külső perem fent nem előreszögellő, a belső alak felső része nem vékonyodik el s legfeljebb csak kevéssé érintkezik az előző kanyarulattal. Az 70 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet utóbbi „követelményeknek” teljesen megfelel pl. a Collonia marginata dudariensis Strausz alfaj (Strausz 1966, p. 13, 104, tab. 3, fig. 1, 2, 4). De a Collonia nemzet- ség alnemzetségeiben lehet a szájnyílás síkja erősen ferdült, pereme nem vastagodott, nem egészen folytonos, ill. felső részén elvékonyodó és az előző kanyarulatra simuló, és a külső szájperem fent kissé előreszögellő, — bár a belső ajak is idenyúlik előre, érint- kezik a külső szájperem felső végződésével. így azután már nem marad semmi határo- zott elválasztó jelleg a két nemzetség közt. Hogy a két keret megkülönböztetése milyen bizonytalan arra példa az is, hogy Cossmann először Collonia tertiliosa néven írta le az alakot (Cossmann 1886 — 1913, vol. 24, p. 75, tab. 3, fig. 24, 25), amelyet ő maga később Solariella tricincta- nak minősített (Cossmann 1886 — 1913, vol. 23, p. 30). Az említett dudari csiga házának jellegei közt egy sincsen, amelyik határozottan a két nemzetség egyike mellett szólna; Az a sajátság, hogy a belső ajak teljesen a külső szájperem kis előreszögelléséig nyúlik s ott azzal kapcsolódik, feltétlenül lehetővé teszi a Collonia s. lato nemzetségbe sorolást. Kényszerűvé pedig az teszi ezt a besorolást, hogy az elég gazdag operkulum-anyagot semmi más megfelelő szájnyílás-méretű dudari csiga-fajhoz sein kapcsolhatjuk. — Megemlíthetjük, hogy az újabb, most ismertetett iszapolati anyagban is igen gyakoriak a C. bakonica házai, kifejlett és juvenilis példányok is. Az utóbbiakat csak sorozat összeállításával lehet biztosan felismerni, mert ezek még díszítetlenek, a díszítés csak kb. 1,5 mm nagyságnál válik jellemzővé. Collonia sp. (operculum) 5. ábra; I. tábla, 6. ábra Lapos korong alakú, rövid-ovális körvonalú fedőlemez, kevés, gyorsan növekedő kanyarulatokból áll. Belső oldala egyenletesen enyhén domború, a kanyarulatok közt az egyik példányon jól feltűnő, a másikon elmosódó a varrat. Az utolsó kanyarulat aránylag 5. ábra. Collonia sp., fedőlemez: a: belső oldal, b: metszet Fig. 5. Collonia sp., Deckel; a: Innenseite, b: Schnitt nagy, a végén ferdén elvágódó. A külső oldalon a kerületen alacsony, széles kiemelkedőbb sáv van, ez az utolsó kanyarulatnak felel meg, végződésénél emelkedik ki legerősebben s eléggé elválik (az alásimuló) előző kanyarulattól. A külső oldal középrészén kerek sekély horpadás van, belsejében egyenetlen a felszín. A korong pereme az utolsó kanyarulat végső részénél tompa, vastagabb, másutt vékony, majdnem éles. Az egyik példány át- mérői 1,2 és 1,0 mm, a másiké 1,0 és 0,8 mm; a legnagyobb vastagság kb. a nagyobbik átmérő ötödé. Abban tér el az előbb tárgyalt Collonia bakonica fedőlemezétől, hogy laposabb, pereme élesebb, a külső oldalon a domborzat sokkal enyhébb, a peremi duzzadt sáv alacsonyabb, a középső horpadás sekélyebb, s ennek belsejében nem jól elkülönülő, gombszerű, hanem csak alacsony, elmosódó duzzanat van. Valószínű, hogy a külső oldal felszínén az érdesség (vagy szemcsézettség, vonalazottság) is kisebb fokú ezen a fajon, mint a C . bakonica-én. A lényeges jellegekben azonban a kétféle operkulum közt olyan nagymértékű az egyezés, hogy azonos nemzetséghez tartozásuk nem lehet kétséges. Egyébként az utóbbi alak sokkal közelebb is áll az eddig ismert egyetlen biztos Co/íonia-operkulumhoz (Desha- vés 1824 — 1837. vol. 2, tab. 23, fig. 19,' 20), mint a C. bakonica fedőlemezei. 71 S transz: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből II. A C. bakonica-n kívül két Co/lom’a-alak házait találtuk eddig Dudaron: C. marginata dudariensis S t r a u s z és C. cfr. vértesensis S z ő t s, mindkettő ritka. Mindkettő ese- tében 1 mm körüli szájnyílás-méret fiatalabb példányoknak felelne meg. Delphinula sp. 6. ábra Az embrionális ház két domború kanyarulatból áll, vastag korong alakú, igen tompa búbbal; a következő három kanyarulat már szabályos zömök kúp, egyenes oldalvonallal, így a két házrész nagyon eltérő alakú. Az első embrionális kanyarulat díszítetlen, a máso- 6. ábra. Delphinula sp. Fig. 6. Delphinula sp. dikon ritkásan álló axiális bordák vannak. A további kanyarulatok alsó részén hegyes csomók emelkednek ki, 10 — 12, egyébként a felszín igen gyengén díszített. A szájnyílás szabályos kör alakú, a bázis élesen lemetszett. Néhány feltételesen idesorolható embrionális házon kívül csak két sérült juvenilis példány van belőle; így faji meghatározása nem lehetséges. Igen közel áll a Delphinula calcar Lamarck és D. bernayi Cossmann fajokhoz (Cossmann et Pissar- r o 1910—1913, tab. 3, fig. 17—2 és fig. 17—4). Phasianella ( ? colorata S z ő t s ) (operculum) 7. ábra; I. tábla, 7, 8. ábra Az operkulum kerülete majdnem szabályos ellipszis, a szélesség a hosszúságnak négy- ötöde. A legnagyobb 2,4, a legkisebb 0,5 mm hosszú. A belső oldal homorú, kevés (2 — 4) igen gyorsan növekedő kanyarulattal, ezeket éles varratvonal határolja, s a varratnál a belsőbb kanyarulat felszíne kissé jobban kiemelkedik. A nukleusz az átmérők harmada 7. ábra. Phasianella (? colorata S z ő t s), fedőlemez; a: belső oldal, b: metszet, c: juvenilis, kivülről Fig. 7. Phasianella (? colorata S z ő t s), Deckel; a: Innenseite, b: Schnitt, c: juveniles Exemplar, von aussen Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet és negyede közé esik. — A külső oldal erősen domború, az utolsó kanyarulat végződése (a csigaház szájnyílásának belső pereméhez illő rész) emelkedik ki erősebben. Ezen (domborúbb) és az ellentétes, kevésbé domború rész közt nem egyenletes az átmenet, néha majdnem lépcsőszerű (1. 7 b. ábra). A külső felület nagyobb része díszítetlen, de kevésbé domború rész felőli peremen (ez a csigaház szájnyílásának külső pereméhez illik) sűrűn 20 — 30 kis borda (ránc) látható, a peremhez ferde irányú, hosszuk az átmérő negyedénél kevesebb. A legkisebb, 0,5 — 0,6 mm nagyságú példányok külső oldalán még látható a spirális növekedésnek bizonyos jele: egy kis perem közeli duzzanat előtt (óramutatóforgással ellentétes irányban) a peremtől a közép felé húzódó sekély széles árok. További növeke- désnél ez hamar teljesen eltűnik, 0,7 — 0,8 mm nagyságnál alig látható, azontúl egyálta- lán nem. Ez a Phasianella nemzetséghez tartozás lényeges bizonyítéka. A példányszám nagyság szerint a következő: mm 0,5— 0,7 0,8— 1,0 1,1— 1,3 1,4— 1,6 1,7— 1,9 2,0— 2,2 2,3— 2,4 db 8 20 20 15 10 8 1 összesen 82 db. A Phasianella colorata S z ő t s faj házaiból Dudaron eddig 100-nál több példányt találtunk, szájnyílásuk nagysága általában 1 — 2 mm. Két másik Phasianella- faj Dudaron ritkaság, ezekhez nyilván nem kapcsolhatjuk ezt a rendkívül gazdag fedőlemez- anyagot. Egy további faj (Ph. dudariensis Strausz) valamivel nagyobb méretű, szájnyílása általában 2 — 4 mm, tehát kevésbé felel meg* ennek a fedőlemeznek. Bizony- talanságot a most tárgyalt fedőlemezeknek a Ph. colorata fajjal való azonosításában csu- pán az okoz, hogy gyakori Dudaron még egy, kb. azonos nagyságú Phasianella- oper- kulum is, (1. a következő második alakot). Phasianella ( ? dudariensis S t r a u s z) (operculum) 8. ábra; I. tábla, 9. ábra Szabálytalan zömök ellipszis körvonalú, a nukleusszal ellentétes oldalon keskenyedő, majdnem kihegyesedő; !a szélesség a hosszúságnak négyötöde. Belső oldala homorú, két és fél vagy három igen gyorsan növekedő kanyarulatot éles varrat határol, a varrat- 9. ábra. Phas ianella ( '? dudariensis S t r a u s z), fedőlemez; a: belső oldal, b: metszet Fi'j. 8. Phasianella (? dudariensis S t r a u s z), Deckel; a: Innenseite, b: Sehnitt nál a belsőbb kanyarulat elég feltűnően kiemelkedik. A nukleusz a hosszabb átmérő negyedébe esik. Külső oldala díszítetlen, egyenlőtlenül domború, az utolsó kanyarulat végződése felőli (hosszú) oldalon magasabb, az ellentétes oldalon alacsonyabb; a dombo- rulat erőssége nagyjából a hosszanti átmérő mentén elég hirtelen, majdnem lépcsőszerűen változik. Vastagsága kb. a hosszúság harmada. A legnagyobb példány 3,9 mm hosszú, 3,1 mm széles; további négy példány 2,8, 2,7, 2,5 és 2,4 mm hosszú, a legkisebb 1,2 mm. 73 S transz: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből II. Abban tér el az előbb tárgyalt Phasianella ( ? colorata S z ő t s ) faj fedőlemezétől, hogy nagyobb, körvonala szabálytalanabb-ovális a nukleusszal ellentétes oldalon (tehát a szájnyílás felső sarkának megfelelő helyen) majdnem hegyes, a nnkleusz a perem- hez valamivel közelebb esik, az utolsó kanyarulatot elhatároló varratvonal (a fedőlemez belső oldalán) kevésbé közelíti meg a mértani középpontot, a külső oldal díszítetlen. Az általában nagyobb méretet nemcsak a legnagyobb példány bizonyítja, hanem az is, hogy a legkisebb, 1,2 mm hosszúságú példányon még határozottan megvan a külső oldalon (az utolsó kanyarulat végződésének megfelelő helyen) az árok, ami a Ph. ( ? colo- rata) esetében csak 0,5 — 0,8 mm mellett látható, 0,9 mm nagyságnál már eltűnik. A Dudaron előforduló 4 Phasianella- faj közül csak a Ph. dudariensis szájnyílása ér el 4 mm nagyságot; ezért feltételezhetjük a fedőlemeznek odatartozását. Kétség amiatt merül fel, mert e faj házai Dudaron igen gyakoriak, a most tárgyalt fedőlemezek viszony- lag ritkák, s van Dudaron még egy, kevéssel eltérő jellegű és sokkal gyakoribb Phasi- aneZZa-operkulum is (1. a következő alakot). Phasianella sp. (operculum) I. tábla, 10. ábra Szabálytalan ellipszis körvonalú, a nukleusszal ellentétes oldalon keskenyedő, majdnem hegyes; a szélesség a hosszúságnak háromnegyede. Belső oldala homorú, két és fél vagy három igen gyorsan növekedő kanyarulatot éles varrat határol, a varratnál a belsőbb kanyarulat elég feltűnően kiemelkedik. A nukleusz a hosszabb átmérő ötödébe vagy hato- dába esik, az utolsó előtti kanyarulatot elválasztó varrat a hosszabb átmérő negyedéig ér. Külső oldala díszítetlen, egyenlőtlenül domború, az utolsó kanyarulat végződése felőli (a szájnyílás belső peremének megfelelő) oldalon magasabb. Vastagsága a hosszú- ságnak harmada, vagy valamivel kevesebb. Különösen kívülről nézve tűnik fel, hogy a legmagasabbra duzzadt részen (az utolsó kanyarulat végződésénél, vagyis a szájnyílás belső pereméhez illeszkedő oldalon) hullámvonalban kiszélesedett a fedőlemez, az ovális körvonalból középhosszúság körül oldalra kihajló. A belső oldalon a körvonalnak ugyan- ez a jellege abban nyilvánul, hogy az utolsó kanyarulat végződő lemetsződése az utolsó- előtti kanyarulat varrat vonalához hirtelenebbül beszűkül, itt a körvonal kissé befelé törik. Legkisebb példányai valószínűleg 0,5 — 0,7 mm hosszúak, de ezeknek azonosítása, ill. megkülönböztetése a Ph. (? colorata) fedőlemezeitől bizonytalan. A 0,S — 2,2 mm hosszúságú példányok nagyság szerinti elosztása a következő: mm 0,8— 1,0 1,1— 1,3 1,4— 1,6 1,7— 1,9 2,0— 2,2 db 3 10 10 6 3 összesen 32 darab. Eltérései a Ph. ( ? colorata) fedőlemezeitől a következők: a) körvonala hosszúkásabb s a nukleusszal ellenkező oldalon jobban kihegyesedő; b) nukleusza excentrikusabb; c) utolsó kanyarulata viszonylag nagyobb, a becsavart rész (a belső oldalon) kisebb; d) a csigaház szájnyílásának belső pereméhez illeszkedő, vagyis az operkulumon az utolsó kanyarulat végződésének megfelelő peremvonal nem olyan egyenletes ívelésű, hanem középhosszban kiduzzadóbb, a nukleusz közelében kissé betört; e) külső oldala díszí- tetlen. Nem állandó eltérés a két alak közt az, hogy a most tárgyalt fedőlemezek néme- lyike kevésbé vastag, külső oldalán a domborulat lehet egyenletesebben hajló (hirtelen, lépcsőszerű átmenet nélküli). Ennek a két alaknak elválasztása, ill. szembeállítása a fen- tiek szerint több jelleg alapján biztosan keresztülvihető, még ha egy-egy jellegben az eltérés foka nem is nagy. A legegyeszerűbb megkülönböztethető jelleg, a Ph. ( ' colorata) külső oldalának díszítése a külső szájperemhez illő részén jó megtartás mellett szembe- szökő, de kopott példányokon nem feltétlenül ellenőrizhető. Sokkal kevésbé élesek az eltérések a most tárgyalt alak és a Ph. ( ? dudariensis) faj fedőlemezei között, mert az utóbbi több tekintetben középen áll a három alak jelleg- sorozatában. A fenti a) — -e) pontok rendjében véve a tárgyalt Phasianella sp. eltérései a Ph. ( ? dudariensis) fedőlemezeitől: a) körvonala hosszúkásabb; b ) nukleusza kevéssel excentrikusabb; c) utolsó kanyarulata viszonylag nagyobb, a becsavart rész (a belső oldalon) valamivel kisebb; d) az utolsó kanyarulat végződésénél levő peremvonai ívelése csak igen kevéssel egyenetlenebb; e) külső oldaluk nem eltérő. Nem valószínű, hogy ezek a fedőlemezek a Ph. (dudariensis) fajhoz sorolt anyag 74 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet fiatalabb példányainak felelnének meg. Elsősorban a karcsúság a növekedés folyamán inkább fokozódik, mintsem csökken, márpedig a (nagy) Ph. (? dudariensis) operkulum zömökebb, a most tárgyalt (kisebb) alak megnyúltabb. Azután a nukleusz is inkább távolodik a mértani középtől az egyéni fejlődés folyamán, s a nagyobb Ph. (? dudari- ensÍ8)-e n van közelebb a középhez. Végül a most tárgyalt fedőlemezek közül a 0,9 mm hosszúságúakon már nyoma sincs a külső oldalon az utolsó kanyarulat vég-duzzanata előtt ároknak, a Ph. ( ? dudariensis) 1,2 mm hosszú példányán még megvan. így nyil- ván a két alak felsorolt eltéréseihez még egyet tehetünk: a Ph. ( ? dudariensis) nagyobb. Dudaron a Phasianella dudariensis háza gyakori, a hozzáillő (nagyobb) fedőlemez ritka, a másik (kisebb) fedőlemez gyakori. Az utóbbi a Ph. colorata méretétől sem tér el. Ezért kell mind a Ph. colorata, mind a Ph. dudariensis fajhoz sorolt operkulumok odatartozását bizonytalannak tekinteni. Táblamagyarázat — Tafelerklárung I. tábla — Tafel I. Nagyítás Vergröss. 1 . Emarginula auversiensis subcostata S z ő t s 26 2. Rimula dudariensis nov. sp. 21 8. Solariella tricincta Deshayes 19 4. Collonia bakonica Strausz, fedőlemez, kívülről Collcmia bakonica Strausz, Deckel, von aussen 5. Collonia bakonica Strausz, fedőlemez, kívülről (juvenilis) 23 Collonia bakonica Strausz, Deckel, von aussen (juvenll) 23 6. Collonia sp., fedőlemez kívülről 19 Collonia sp., Deckel, von aussen 19 7. Phasianella ( ? colorata S z ő t s), fedőlemez, belső oldal 23 Phasianella ( ? colorata S z ő t s), Deckel, Innenseite 23 8. Phasianella (? colorata S z ő t s), fedőlemez, külső oldal 15 Phasianella (? colorata S z ő t s) Deckel, von aussen 15 9. Phasianella (? dudariensis Strausz), fedőlemez, kívülről 10 Phasianella (? dudariensis Strausz), Deckel, von aussen 10 10. Phasianella sp. fedőlemez, belső oldal 19 Phasianella sp., Deckel, Innenseite 19 Irodalom — Literatur (L. a cikk előző részében is, Földt. Közi. 1969, p.) C o s s m a n n , M. (1886 — 1913): Catalogue illustré des coquillea fossiles de l’éocéne des environs de Paris. Ann. Soc. Malac. Béig. vol. 21—49. —Deshayes, G. P. (1824 — 1837): Description des coquilles fossiles des environs de Paris — Strausz L. (1961): CaecumIProlongicaecum/prolongatum n. sg. n. sp. f Oastropoda ) a Gánt-környéki eocénből. M. Áll. Földtani Int. Évi Jel. — Tryon, G. W. (1888): Ma- nual of oonchology. vol. 10. Philadelphia Über Kleinmollusken aus dem Eozán von Dudar, II. Dr. L. Strausz Eimula dudariensis nov. sp. Fig. 1; Tafel I., Fig. 2. Holotypus: L'ng. Geol. Anst., Inventarnummer E. 4355 Locus typicus: Braunkohlenrevier von Dudar, Ungarn Stratum typicum: Nummulitensandstein, Lutetien Derivatio nimonis: von dér Fundstelle. Ein unversehrtes Exemplar 1,7 mm láng, 1,2 mm breit, 0,8 mm boch; ein verletztes Exemplar soll ung. 2 mm láng gewesen sein. Umriss óval, hinten etwas verschmálert. VVölbung beinahe gleichmássig, Wirbel kiéin, stark vorgeschoben. Schlitz 0,2 mm láng, weniger als 0,1 mm breit, falit in 2/5 dér Lángé; davon lásst sich bis zum Wirbel dér zugewachsene Teil des Schlitzes beobachten. Oberfláche glatt, in dér Schalenstruktur kann mán ungefáhr 80 feine radiale Punktierungsreihen wahrnehmen. Tm Schaleninnern Strausz: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből II. 1 5 sieht mán vöm Loch bis zum Rand keine Verdickung, alsó gehört diese Art dór Unter- gattung Rimula s. str., nicht aber dér Untergattung Semperia an. Bei R. intorta Lk(Cossmann et Pissarro 1910 — 1913, tab. 2, fig. 8 — 1) und R.nincki Cossmann (1886 — 1913, vol. 41, p. 206, tab. 8, fig. 8 — 6) sind die Wirbel bedeutend grösser. R. (Semperia) defrancei D e s h. und R. (Semperia) elegav-s Desh. (Cossmann et Pissarro 1910—1913, tab. 2, fig. 8 — 2 und 8 — 3) sind von nahestehender Fönn, gehören aber zu einer anderen Untergattung. Collonia bakonica Strausz Fig. 4; Tafel I., Fig. 4, 5. (Deckel) 1966. Solariella bakonica Strausz, p. 12, 103, tab. 2, fig. 5, 6, 8, 9. 1969. Collonia sp. (operculum), Strausz p. 147, tab. 1, fig. 2, 3. 20 Deckel, darunter viele juvenile (von 0,5 mm an). Dér grösste ist unregebnássig scheibenförmig, 1,1 mm dick, mit einem grössten Durchmesser von 3,2 mm, und klein- stem Durchmesser von 2,9 mm. Die Innenseite ist kaum gewölbt, mit gut sichtbaren Nahtlinien, drei grösseren áusseren Windungen und kaum bemerkbaren zwei oder drei sehr kleinen inneren Windungen. Dér Nukleus ist schwach exzentrisch (etwa um ein Fünftel des Radius). Die Windungen sind (von innen gesehen) rechtsgewunden; dér letzte Umgang breitet sich bis dorthin, wo er den lángsten Durchmesser durchquert. von dannen in einer Drittelumdrehung (120 Grad) verschmálert er sich gleichmássig, so dass seine Aussenseite als abgeschnitten erscheint. Die áussere Oberfláche ist mehr unregelmassig, mit drei verschieden geformten Teilen. Beinahe eine Hálfte ist ungefáhr eben, ein Drittel ein wenig übergewölbt, im Zentrum liegt aber ein rundes Grübchen,z.T.durch einen Kallus ausgefüllt. Bei den ausgewachsenen anderen Exemplaren betrágt die Breite des Zentralgrübchens ein Fünftel oder Sechstel des ganzen Durchmessers, bei kleineren, jugendlichen Exemplaren ein Drittel, und dér Nabelkallus ist darin bedeutend kleiner. Von dér Seite gesehen ist dér innere Teil bei dem Ende dér Schlusswindung nicht ausgebreitet, in dér gegengesetzten Richtung aber zeigt sich innen eine schmale und dünne treppenförmige Áusbreitung; darüber hebt sich die Seitenlinie nach aussen senk- recht. Die innere Oberfláche ist (abgesehen von den Nahtlinien) glatt, dér gewölbte Teil dér Aussenseite gleichfalls glatt, dér grössere, flache Teil aber sehr fein granuliert; am stárksten ist die Granulation an dér seitlichen (inneren) Treppe. Bei jüngeren Exemplaren ist die Verdickung an dér Aussenseite ringförmig, mit einer grossen rundén Vertiefung in dér Mitte; spáter erscheint imnitten dieser Vertiefung ein zentrales Knöpfchen (Tafel I. Fig. 5). Nach Mass dér Mündung und Háufigkeit in dér Fundstátte Dudar kann nur eine Art für diese Deckel in Betracht kommen, ,, Solariella ” bakonica Strausz (1966, p. 12, 103). Die Gattungen Collonia und Solariella können auf Grund dér Schalencharaktere nicht immer klar unterschieden werden; bei Solariella fehlt dér fossilisierbare Deckel. Collonia sp. (operculum) Fig. 5; Tafel I., Fig. 6. Sehr flach scheibenförmig, kurzoval (1,2 X 1,0, bezw. 1,0 X 0,8 mm); die grösste Dicke betrágt ein Fünftel des Durchmessers. Besteht aus wenigen, schnell anwachsenden Umgángen; Innenseite schwach gewölbt. An dér Aussenseite ist die Endwindung ein bisschen aufgeblasen, im Mittelteil des Deckels ist eine nicht scharf abgegrenzte Vertie- fung. Diese Form steht dem Deckel dér Collonia marginata Deshayes (1824 — 1837, vol. 2, tab. 23, fig. 19, 20) náher, als die vorher behandelte. Phasianella (? colorata S z ő t s) (Deckel) Fig. 7; Tafel I., Fig. 7, 8. Urnriss kurzoval, die Breite betrágt vier Fünftel dér Lángé. Das grösste Exemplar ist 2,4 mm, die kleinsten sind 0,5 — 0,6 mm. Die Innenseite ist schwach konkav, mit wenigen (2 — 4) schnell anwachsenden, durch scharfe Náhte getrennten Windungen. Dér Nukleus 76 Földtani Közlöny , 100. kötet, 1. füzet liegt exzentrisch, zwischen ein Drittel und ein Viertel dér Űurehrnesserlángen. Die Aussenseite ist stark konvex, an dér Endseite (d. h. an dem, dér Mundöffnungsinnen- seite zugewendeten Teil) treppenförmig überhöht (s. Fig. 7. b). Oberfláche dér Aussen- seite glatt, bloss an dér niedrigeren Seite 20 — 30 schwache kurze Faltén an dem Rand, schrág gelegen. An den kleinsten Exemplaren liegt vor dem überhöhten Teil dér Aussen- seite eine kaum merkbare Radialfurche (Fig. 7. c). Es liegen 82 Exemplare vor; die Geháuse dér Art Phasianella colorata S z ő t s sind in Dudar gleich háufig und von gleicher Grösse. Eine Zurechnung dieser Deckel zu dér genannten Art wird nur dadureh ungewiss gemacht, dass in Dudar noch eine andere, ungefáhr gleich grosse Form von Deckeln vorkommt (s. Phasianella sp.). Phasianella ( ? dudariensis Strausz) (Deckel) Fig. 8; Tafel I., Fig. 9. Umriss unregelmássig-kurzoval, an dér dem Nukleus gegenüberliegenden Seite ver- schmálert, nahezu zugespitzt; das grösste Exemplar ist 3,9 mm láng, 3,1 mm breit; die Dicke betrágt ungefáhr ein Drittel dér Lángé. Innenseite konkav, mit zweieinhalb oder drei Windungen, die durch scharfe Náhte getrennt sind, an dér Naht überhebt sich die innere Windung merkbar. Dér Nukleus liegt in dér Viertellange des grösseren Durch- messers. Die Aussenseite ist ungleichmássig konvex, an dér dér Innenlippe dér Mündung passenden Seite überhöht. Unterscheidet sich von dér vorher behandelten ,,Ph. ( ? colorata Szót s)” dadureh, dass sie grösser ist, ihr Umriss unregelmássiger, dér Nukleus mehr exzentrisch, die Aussen- seite unverziert ist. Unter den 4 in Dudar vorkommenden Phasianella- Avten erreicht nur Ph. dudariensis eine Mündungsgrösse von 4 mm. Eine Ungewissheit dér Zurechnung zu dieser Art besteht nur daruin, weil die Gehause von Ph. dudariensis sehr háufig, diese Art Deckel aber selten ist, und noch eine andere Form von Phasianellen-Deckel vorliegt. Phasianella sp. (Deckel) Tafel I., Fig. 10. 32 Deckel, von 0,8 bis 2,2 mm Grösse. Unterscheidet sich von dér „Ph. ( ? dudariensis Strausz)” dadureh, dass dér Umriss dér Deckel mehr verlángert (schlanker), dér Nukleus mehr exzentrisch ist. Ist zwar háufiger, Jals die als „Ph. (? dudariensis )” be- zeichnete Form, erreicht jedoch nicht die Grösse dér normalen Mündung dér Ph. dudari- ensis. (Literatur s. auch im I. Teil dér Veröffentlichung, Földtani Közlöny Vol. 99, p. 152). I. TABLA — TAFEL I Földtani Közlöny, Bull. of. the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 77 — 87. A kálium eloszlása a Mátra-hegységben légi — gammaspektrometriai felvétel alapján W éber B. — Gér esi Gy* (3 ábrával) Összefoglalás : Szerzők a Magyarországon első ízben alkalmazott légispektrometriai felvételekből a mátra-hegységi káliumeloszlási adatokat mutatják be. Megállapítják, hogy a vulkánizmushoz kapcsolódó kálimeta- szomatózis az eddig ismertnél elterjedtebb. Értelmezésük szerint a kálium különböző mértékű dúsulása tektonikailag is preformált, irányítottságot mutató határok között történt. Ezek elrendeződése olyan, hogy a Ny-i Mátrában határozottabban, a K-i Mátrában bizonytalanabbul egy-egy vulkáni „belső szerkezetre” lehet következtetni. így láthatóan igazolódik korábbi szerzők következtetése a Márta vulkáni szerkezetalakulásáról. A gyakorlati felhasználás lehetőségét a színesércesedés és a kálizónák felszínen kimutatható térbeli kapcsolatában látják. Bevezetés Az 1. ábra térképe alapadatként a kálium eloszlását mutatja a Mátra hegy- ségben és szűk környékén. A geofizikai, légispektometriai mód- szerű felvételi adatok áttekintő földtani értelmezése során olyan kép bontakozott ki, amely szerint a káliumeloszlás a hegység vulkáni fejlődés- menetében jól indikálja a hegység egykori belső szerkeztét. Következtetni lehetett olyan szerkezeti vonalakra is, amelyek egyrészt a kálidús zónák csapásirányú kiterjedésére vannak hatással, másrészt a hegység nagyobb szer- kezetét is érintik. A káliumtartalom ilyenszerű vizsgálatának egyik alkalmazottföldtani vonat- kozása, hogy a hegységben a régóta ismert hidrotermális eredetű színesérc- előfordulások és a kálidús zónák között biztosan kimutatható térbeli kapcsolat van. Ezért a káliumeloszlás adatai felhasználhatók a további kutatásban. Eddigi értelmezési tapasztalataink alapján a légispektometriai felvétel alkalmazása ilyen és hasonló feladatra jóval kevésbé ismert területen is cél- szerű. E vonatkozásban kedvező tényezőként említhető meg a felvételek gyor- sasága, érzékenysége és egyebek mellett az az előny, ami a nagy területek egyidejű, azonos fizikai paraméterük szerinti felvételével (összehasonlítható- ság) jár. Hasonló értelemben szerepel a gazdaságosság is. Az ország különböző területeire is kiterjedt komplex (egyidejű spektromet- riai és mágneses) légigeofizikai méréseket a Mecseki Ércbányászati Vállalat végezte, vezető szakemberei Dr. Barabás A., Dr. Szabó J., és Elek * Előadva a MFT Mecseki Területi Szakosztálya 1969. III. 25-i szakülésén. 78 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet IV ebe r — G érési: A kálium eloszlása a Mátra-hegységben 79 I. javaslatára. Kezdeményezésük a Nehézipari Minisztérium és a Központi Földtani Hivatal aktív támogatását is megnyerte. A komplex légigeofizikai módszer bevezetésével kapcsolatos előkészítés, irá- nyítás és szervezés Elek I. munkája. A mérések kivitelezésében és az észlelési adatok feldolgozásában vezető szerepe volt V. P. Tyihomirov leningrádi geofizikusnak. A légi észlelés különleges feladatainak megoldása a Mátra-hegységben a N. J. P i s e v vezette hajózó személyzet ésSz.Sz.Szmirnov, Varga J. r valamint Nagy L . geofizikusok nevéhez fűződik. A felvételi módszer A módszer a’természetes radioaktív elemek gammasugárzása energiaspektru- mában mutatkozó különbségek mérésén alapszik. A káliumtartalom meghatá- rozása a radioaktív 40K izotóp észlelése alapján történt, amelynek gamma- kvantum értéke 1,46 MeV. és amely a természetben állandó súlyviszonyban van a többi K izotóppal. 0,0119% (Konstans) A felvétel repülőgépre szerelt szovjet gyártmányú ASzG — 48 tip. radiometriai mérőberendezéssel történt. A menetvonalak É — D irányba, egymástól 250 m-re helyezkedtek el. A mérés és adatrögzítés folyamatos volt. A légifelvétel K-fémre megadott mennyiségi adatai — a repülési magasság folyamatos korrelációjával — a mindenkori felszínre vonatkoznak. A mérések rendszeres hibája a káliumra vonatkozóan maximálisan + 1,5 absz. % lehet. A mérőberendezés hitelesítése etalonnal történt. A grafikusan rögzített észlelés sebességkorrekcióval léptékhelyesbített leol- vasása és a szigorú repülési iránynormák biztosították a megfelelő topográ- fiai pontosságot. A mérőberendezés menetvonalmenti észlelési sávja a repülési magasságtól (30 — 80 m) függően átlagosan 200 m széles. Folyamatos észleléssel az adott menetvonalsűrűség mellett az 1 : 25 000 léptékű felvételnek felel meg. A térképek szerkesztéséhez leolvasott adatsűrűség minimálisan 500 X 250 m volt. A módszer elméleti és részletesebb kivitelezési ismertetésétől e helyütt elte- kintünk. Földtani értelmezés A földtani kutatási feladatok és vizsgálatok megoldása szempontjából a módszer speciális többcsatornás geokémia i-m e t a 1 ló- ra e t r i a i felvételnek számítható. Az alkalmazási lehetőségek- nek csak egyik részlete a káliumeloszlás vizsgálata, amelynek mátra-hegvségi eredményeit itt bemutatjuk. A Mátra-hegység földtani ismerete részleteiben és az egész hegység földtani- vulkáni fejlődésmenete, szerkezete tekintetében — hivatott kutatók munkás- sága nyomán — már nagymértékben előrehaladt. Adataink feldolgozása során kellő súllyal vettük figyelembe eredményeiket, de emellett természetesen 80 Földtani Közlöny , 100. kötet , 1. füzet arra törekedtünk, hogy a légispektrometriai felvétel önálló értelmezési lehető- al ségeit vizsgáljuk és használjuk ki elsősorban. : al Az értelmezés során először az általános morfológiai kap -ti csőlátót vizsgáltuk. Eredményül azt kaptuk, hogy a nagyobb ( >3%) fe káliumtartalmat mutató területek a hegység magasabb részein, általában s 450— 500 m tszf. magasság felett találhatók. A hegység morfológiai fejlő- désmenetében ez a szint a legidősebb tönkfelületek (torton-szarmata; Bulla, k 1964) alsó határát és a ma is elsősorban lepusztuló hegységi régiót jelenti. Itt, a h nagyobb átlagos lefolyási koefficiens (az egész hegységre 18 — 20%) és az sí erózió miatt a talaj képződés csak kisebb mértékű. Ezért és minősége (köves ú barna erdei talaj, az andezit talajokra jellemző, kisebb K20-tartalmú inont- rí morillonitos agyagásványosod ássál; Stefanovits — Bidló, 1963) miatt ii is a talajtakaró egyébként lehetséges — és másutt már tapasztalt — hatásával nem kell számolnunk. Az esetleges ingadozások az első határul választott !i 3% alatt maradnak. így az észlelt magasabb káliumtartalmak a legnagyobb t valószínűséggel „elsődlegesek” és csak a talajnál idősebb földtani képződmé- t nyekkel-körülményekkel kapcsolatosak. A hegységi területen ezt még ott is t érvényesnek tartjuk, ahol az említett szint (+ 450 — 500 m) alatt kálidús zóná- hoz szói osan kapcsolódó völgybevágódás (Gyöngyösoroszitól ÉÉNy-ra) vagy é hegynyúlvány (pl. Parádfürdőtől D-re) van. \ Itt említjük meg, hogy Stefanovics P. és Bidló G. vizsgálatai i szerint a mátrai hidroandezit feletti talajszelvényben az erős savanyodás miatt az agyagásvány képződés feltételei nincsenek meg (1963). Megállapításunk további bizonyítéka, hogy a felvétel tanúsága szerint a Mátra körül még az f 2. ábra. A káliumtartalom regionális eloszlása a Mátra-hegységben és környékén. Jelmagyarázat: 1. Kálium- tartalom 3'Ü, felett, 2. Az eróziós szállítás fő útvonala és iránya Fig. 2. Begional distribution of potassium in the Mátra mountains and surroundings. L e g e n d : 1. Potassium con- tent above 3 percent, 2. Main line and direction of erosional transportation W ebe r~G érési: A kálium eloszlása a Mátra- hegységben 81 alacsonyabb hegyláblépcsőkön sem alakult ki a kálium jelentősebb felszíni akkumulációjára kedvező bázis. Okát minden bizonnyal az erózióra és a sajátos talajképződésre lehet visszavezetni. (Itt megmutatkozik a légispektrometriai felvétel kálium csatornájának talajtani — mezőgazda- sági értékelhetősége is. Kifejtésére másutt kerül sor.) A felvétel során, alacsonyabb (< -f- 300 m) térszínen is jelentősen elterjedt káliumfelszaporodást csak egy helyütt találhatunk (2. ábra). A csaknem Mátra- házától kezdődő és Vámosgyörkig követhető, dél felé fokozatosan szélesedő sáv minden kétséget kizáróan a hegységből való eróziós anyagkiszállítás fő útvonala. A spektrometriai felvétellel talán azért is jelentkezett, mert a völgy- rendszerrel kapcsolatban levő kálidús zónák kihordott és szétterült anyaga is indikálta. A morfológiával való áttekintő összevetésből legfontosabb tényként kitűnt, hogy a kálium eloszlásában a földtani viszonyokat torzító hatásokkal a hegység területén általában nem kell számolnunk. A spektrometriai felvételek adatai tehát a földtani viszonyok hű tükröződéseként foghatók fel, ezzel megterem- tődik a földtani értelmezés tényleges alapja. Módszerünkkel szemben nem szabad követelményül támasztani az abszolút értékek meghatározását. A földtani értelmezés számára sokkal inkább előnyös a különbségek megbízható pontosságú és részletességű kimutatása. Ezt felhasz- nálva a kálium eloszlása alapján a hegység vulkáni képződményeiben több „kálidús” zónát különítettünk el. A megkülönböztetés alsó határául a 3% fémtartalmat választottuk, mert úgy látszott, hogy ez az érték az, amely felett — irányítottságot mutató határok között — káliumfelszaporodásról be- szélhetünk. A légiradiometriai módszerrel nyert adatok nem vethetők össze teljesen egyértelműen a kémiai elemzési eredményekkel. Ennek ellenére ez a határ megfelel a hegység vulkáni képződményeire vonatkozó kémiai elemzési káliumadatokkal való összehasonlíthatóságnak, beleértve egyes folyamatok hatásának célszerű értékelését is. 3% fémkálium 3,6% K20-tartalommal egyenértékű, s ez mintegy kétszerese pl. az alsó és középső andezitcsoport, tufáira és a lávakőzetekre Kubovics I. által közölt (1962) 0,68 — 2,8% K20-tartalmak átlagának. Egyéb mátra-hegységi kőzetelemzési adatokat is áttekintve úgy láttuk, hogy a vulkáni képződmények K20-tartalma 0,7 — 2,8% között változik. Egyedül a kelet Mátrában talált dacit K20-tartalma magasabb 2,9 — 4,5% (Kubovics, 1962). Ugyanakkor a Mátra sokoldalú irodalmából azt is követni lehet, hogy a vulkáni kőzeteket ért egyes hatások a káliumt ártalom alakulásában is jól tükröződnek. Ott pl. ahol különböző hatásokra oxidációs, szilifikációs folyamatok zajlottak le, Varga G y. a káliumtartalom jelentéktelen (2,16 -*■ 2,01%) vagy kisebb (2,41 — 1,74%) csökkenését tapasztalta. Kontakt hatások esetében is (Varga — Guziné, 1962) a kálium szintén kisebb mértékű átrendeződését állapította meg az egyik kőzet felé (pl. andezitből riolittufába), de csak szorosan a kontaktus közelében mutatkozó kálium felszaporodással, (andezit 1,82 -*• riolittufa 3,59 -*• 3,09 — 2,33%). A lehetséges kálimobilizáló folyamatok közül a Varga Gy. által kimuta- tott oxidációs-szilifikációs és kontakthatás révén bekövetkező káliumtartalom- változás mértéke kicsi. Általában nem haladja meg a hegységi vulkáni kőzetek káliumtartalma átlagos változásának határát. Ezzel bizonyítottnak tekint- hető, hogy a káliumeloszlás alakulásában ezeknek, a lehetséges nagyobb elter- jedtség miatt is figyelembe vett folyamatoknak, lényeges szerepe nincs. A káli- dús zónák megkülönböztetéséül vett alsó határ ezeket a további értékelésből nagy valószínűséggel ki is zárja és az átlagos káliumtartalmakkal együtt a 6 Földtani Közlöny 82 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet háttér szintjére degradálja; amely felett helyes kálium felszaporo- dás r ól és kálium anomáliákról beszélni. A földtani értelmezés vonatkozásában felfogásunk szerint itt a légifelvételek és a földi kémiai elemzések adatai összehasonlíthatók, ami egyúttal extrapolálható értel- mezési tapasztalatot is jelent. A hegységben a legjelentősebb mértékű kálimobilizáció hidrotermális hatásra, metaszomatózis eredményeként történt. A kálimetaszomatózis tényét már korábban felismerték és kőzeteit (sziliko-kálitrachit, hidroandezit) vizsgálták. Az ide vonatkozó adatok azonban a jelenséget csak mintegy a legszembetű- nőbb előfordulásokra lokalizálva mutathatták és például „kálimetaszomató- zist szenvedett andezit föl t”- r ó 1 tesznek említést (Varga G y. 1964). Áttekintő vizsgálati módszer alkalmazása nélkül természetesen nem lehetett a K -eloszlásról teljesebb információt kapni. A légispektrometriai felvétellel elénk tárt kép azt mutatja, hogy a kálifel- szaporodás a Mátra-hegységben sokkal általánosabb. Az egyidejű — mélyebb és nagyobb — törések rendszeréhez kapcsolódva káli- dús zónák alakultak ki. Ezekben helyenként a kálium szélsősége- sen anomális felszaporodása is végbement, amelyet a korábban felismert evi- dens előfordulások (Aranybánya-folyás, Hidegkút-hegy, Péterhegves) és a térképen (1. ábra) látható, talán még nem ismert, magas káliumtartalmat (>6% K) mutató pontok példáznak. A hegységben talált legnagyobb kálium anomália (a légifelvétellel 10%) Mátraszentistvántól D-re a Nárád-oldalban van. Itt az erősen elváltozott, kovás, világos színű, makroszkóposán láthatóan semmi színes elegyrészt nem tartalmazó kőzetben a laboratóriumi radiometriai elemzés ~ 12% K tartalmat jelzett. Kémiai elemzéssel* 10,9% K20 és 0,3% Na20 tartalmat kaptunk. (A párhuzamosan elemzett, fazekasbodai gránitból preparált, ortoklászban: 11,4% K20 és 1,4% Na20 volt.) A mikroszkópi kép olyan földpát-porfiros szövetet mutat, amelyben a magas káliumtartalomnak megfelelően az alap- anyag is káliföldpát szemcsékből áll. Ez utóbbiak — a nyúltabb és nagyon gyak- ran ikerkristályos porfiros beágyazásokkal szemben — izometrikusak. A kő- zetben az uralkodó káliföldpát mellett kovasavat csak másodlagosan, sza- bálytalan fészkek, telérecskék és földpát utáni pszeudomorfóza formájában figyeltünk meg. A kovásodással kapcsolatosan viszonylag gyakori a vöröses, tűs habitusú rutil megjelenése is (földpát utáni kovakitöltésben rutil zárvá- nyok). A kőzet kémiai- és ásványtani adatai alapján kálitrachitnak minősíthető s a Mátrában olyan mértékű kálidifferenciát mutat, amely csak a tokaji-hegy- ségi adatokhoz hasonlítható. A kálifelszaporodás törésekhez való kapcsolása alapvetően a keletkezés és az elem származtatása fő folyamatából következik, melyet Szádeczkv Kardoss E. ma korszerűnek elfogadott szintézisére támaszkodva fogal- maznak meg. Kubovics I. szerint a Mátrában: „A középső andezitcso- port kitörése közben vagy esetleg közvetlenül utána felszálló oldatok eredmé- nyezték a káli és nátronmetaszomatózist. A metaszomatizáló oldatok K- és Na-tartalmának jelentős része az alkáliákban viszonylag gazdag alsó és középső riolittufából a vastag homokkő és slir összletből származtatható” (1962). A Mátra színesérctelérei elemtartalmát hasonlóan * Elemző: Novák Gy. MÉV Labor. Zeiss-III. tip. lángfotóméter. I Vébe r—G érési: A kálium eloszlása a Mátra- hegységben 83 laterálszekréciósan ugyanezekből a forrásokból származtatják. (Idevonatkozó adatokat Kaszanitzky F. vizsgálatai [1959] szolgáltatták.) Mindezek, a felszínen nyomozható térbeli kapcsolaton kívül, a kálifeldúsulás és a színes- ére képződés gyakorlati kihatású genetikai-szerkezeti összefüggéseire is utal- nak. Ide tartozik, hogy a kálizónák és a hegység vizeiben kimutatott geo- kémiai anomáliák között is szoros kapcsolat van (3. ábra.). 3. ábra. A káli zónák és a vizekben kimutatott nehézfém-anomáliák kapcsolata a Mátra-hegységben. (A vizek nehézfém anomáliái Gedeon A., 1962). Jelmagyarázat: 1. Nehézfém-anomáliák, 2. Kálizónák Fig. 3. Interconnection of potassium zones and heavy metál anomalies in the Mátra mountains. (Heavy metál anoma- lies of waters, A. Gedeon, 1962). L e g e n d : 1. Heavy metál anomalies, 2. Potassium zones Abban a vulkáni szerkezetben, amelyet Kubovics I. munkája (1969) állít elénk, a kálimetaszomatózisnak a transzvaporizációs hatások sorrendjében meghatározott helye van. A vulkáni fejlődésmenetben ez valószínűleg a „besza- kadásos szerkezet” kialakulásának előrehaladottabb állapotában történik. A Ny-Mátra területén a zónás kálium eloszlásból eléggé világosan kirajzoló- dik egy olyan „belső szerkezet”, amely azt mutatja, hogy a vulkán ezen területének mozgása, alakulása tektonikailag irányítottan történik. A preformációt itt a kálizónák csapásának részben a Darnó-vonalhoz részben az erre csaknem merőleges Salgótarján vidéki törésrendszerhez (Cserhát vonal?) való igazodása jelenti. Nyugaton a Hatvan — pásztói É — D-i irány is érvényesül, példázva egyidejű szerepét. A Mátrában a kaldera szerkezet első megfogalmazását Szádeczky Kardos E. adta. Terepi radiometriai mérésekkel való észlelése, s ebben a thórium mellett a kálium szerepének kimondása V i d a c s A. nevéhez kap- csolódik (1959). A hegységben a thórium eloszlását is ismerve és értelmezve szükségesnek tartjuk meg- jegyezni, hogy a Th a kálimetaszomatikus folyamatokkal — a regionális eloszlást tekint- ve — nem dúsul, ellenkezőleg, környezetéhez viszonyítva inkább csökkenő tendenciát mutat. A nyugat mátrai szerkezet fő határait a felvétel szerint egyrészt a Mátra - keresztes — Galva-tető ÉK — DNy-i, másrészt a Galva-tető — Mátraháza ÉNy— DK-i főirányú zónák adják meg. Feltételezésünk szerint ez utóbbit Mátraháza táján törésvonal harántolja, de ennek ellenére déli folytatását még a Kékes 6* 84 Földtani Közlöny , 100. kötet , 1. füzet alatt is lehetségesnek tartjuk. Annál is inkább, mivel ez a zóna a Mátra egyik fo szerkezeti vonalával esik egybe. A meghosszabbított ,,Darnó vonallal” való találkozás csomópontjában tört fel a Kékes, ma jellegzetesen centrifugális völgyhálózatot mutató finális-andezit kúpja. Szerény, de el nem hanyagolható adatnak tekinthető az előbbiekhez az a kis vízkémiai nehézfém anomália, amelyet Gedeon A. térképén (1962) a Kékestől D-re a Tekercs-pataknál mutat (3. ábra). A haránttörés feltehetően Gyöngyöspala — Mátraháza — Párád csapásirányú. A mai felszínen láthatóan csak kálizónák határaként mutatkozik, de elképzelhető, hogy a Darnó iránya szerinti fontosabb szerkezeti vonalra utal, melynek pl. a vulkáni szerkezet feldarabolódásában és déli lezökkenésében is szerepe van. A térképen (1. ábra) kiemelve ábrázoljuk. Létezésére a káliumeloszlásból következtetünk. A „szerkezet” Ny-i határai nem láthatók ilyen világosan. A rendelkezésünkre álló adatok alapján határ a hidegkút-hegyi és világos-hegyi zónák vonalában sejthető, feltételezve ezen a területen már az E — D-i irányú törések nagyobb szerepét is. Az így körülhatárolt területen a kálium nagyobb anomáliáit a Vilá- gos-hegy, Hidegkút-hegy és Mátraszentistván között találjuk. Ez a színesércek- nek is a gazdagabb és magasabb hőmérsékletű kifejlődési körzetét jelenti, a nyirjesi és nagylipóti — a meddő ásványok alapján alacsonyabb hőmérsékletű- nek tartott — előfordulások kontrasztjával. A K-Mátrában a légispektrometriai felvétel a kálium szerényebb mértékű felszaporodását mutatta és összefüggésében is kisebb területen. Háttérből kiemelkedő káliumtartalmat és együttesen K-anomáliát is, csak Parádfürdő- től D-re, a Vörösvár — Macskahegy — Veresagyagbérc szubvulkáni biotit- amfibólandezitjéhez kapcsolódva találunk. Az itt elhatárolható E — D-irányú zónát a légifelvétel, továbbá DK-felé fordulva az oligocén és az egyéb (fiatalabb) vulkáni képződmények területe is mutatja (a fedőandezit kivételével). Lehet- ségesnek tartjuk, hogy csaknem Kisnánáig tart. A kálium felszaporodása és a színesércesedés közötti kapcsolat a biotit- amfibólandezitben levő szórt ércnyomok alapján itt is kimutatható. Feltűnő sajátosság azonban, hogy a Lahóea-hegy szintén érces biotit-amfibólandezitje nem mutatott emelkedettebb káliumtartalmat, sőt a kálifelszaporodás a parádfürdői területen sem terjed a recsk — parádi országúitól E-ra. Var- rók K. vizsgálataival (1959) képződési hőmérsékleti különbséget állapított meg a Lahóca-hegy és parádfürdői ércesedés között. Ugylátszik, hogy további megkülönböztetéseket kell tenni a káliumtartalom regionális elosz- ; ]ása alapján is, mely összefüggésben lehet az ércesedésbeli különbségekkel. Egyik lehetséges magyarázat , hogy egy gátló szerkezeti vonalat tételezünk fel, melytől E-ra a kálimetaszomatózis nem terjed. Ez a törésvonal esetleg kapcsolódik ahhoz, amelyik a hegység Ny-i részén a kálizónákat Dél felől zárja le. A parádfürdői északi rész és a Lahóca-hegy biotit-amfibólandezitje területén, mint láttuk, jelentősebb kálidúsulás nem volt kimutatható. Említésre méltó ! azonban, hogy itt a Párádtól a Darnó-hegvig húzódó félkörben — a középső- jj oligocén (agyagmárga) üledékek területén — a kálium mennyisége már 3% I fölé emelkedik. Okát a lepusztuló andezit anyagában is kereshetjük. Valószínű, hogy a magasabb káliumtartalom ezeket a rétegeket általában is jellemzi: (Bükkszék környékén tufabetelepüléseket mutattak ki). Nem lehetetlen azon- ban, hogy az andezitet fél koszorúban északról körülvevő kálium udvar a szubvulkáni benyomulást kísérő hatásokra vezethető vissza. W éber— G ér esi: A kálium eloszlása a Mátra- hegységben 85 További problémát jelent a parádfürdői déli területen észlelt kálimetaszoma- tózis helyzetének értékelése. Kicsi a valószínűsége, még egyidejűség esetén is, hogy a Ny-Mátra vulkáni szerkezetéhez tartozó legyen. De keletkezése hasonló lehet. A nyugati részen a légispektrometriával kimutatott kálidúsulást elren- deződésében is a (vulkáni) szerkezethez igazodónak láttuk. Ennek lehetőségét itt is fenn kell tartani, s ez Varga Gy.-t látszik igazolni, aki a dácit-elő- fordulások vizsgálatával következtetett egy kelet-mátrai kalderára, mint a helvéti emelet végi dácit-vulkanizmus központjára (1962). Térképén a kaldera feltételezett helyéül a K-Mátra déli lejtőin Kisnánától északra a Tarnócza- patakok — Kopasz-hegy, Sózó-hegy környékét jelölte meg, figyelembe véve az erupciós anyag vastagsági adatait is. Ez a terület a kimutatott kálizónák ívén belül van, s így a kétféle vizsgálat eredményei lényegükben fedik egymást. A káliumeloszlásból Pusztakőkút és Bükköstető között is kijelölhető egy vonal, mely mentén szintén kálifelszaporodás mutatkozik. Lehetséges, hogy ez is ehhez a vulkáni szerkezethez tartozó kálizónát jelez. így a Parádfürdőtől D-felé induló, majd DK-re forduló és ez az útóbbi, ÉK — DNy-i irányú zóna képviselhetné az egykori vulkáni belső szerkezetének területét. Ezen a terüle- ten belül találjuk a kréta diabázzal kapcsolatos báj -pataki termésrézelőfordu- lást. Kiss J. mértékadó véleménye szerint ez a kalkopirit második fázisú lebontási termékének tekinthető. Figyelemre méltó, hogy az ércelőfordulás környéki miocén vulkáni képződmények szűkebb területén a légifelvétel káhum felszaporodást mutat, s csak itt, mert több km-es körzetben a kálium- tartalom alacsonyabb. Hasonlóan megállapítható, hogy ez a terület egybeesik a Gedeon A. által itt jelzett víz-nehézfém anomália területtel is. Természetesen itt a káliumadatok helyes értékelése is ugyanolyan nehéz, mint az egyéb földtani adatoké. A további komplex értékelésből (beleértve a légimágneses felvételeket is) azonban remélhető előrehaladás az egykori vul- káni szerkezet felderítésében. A Ny-mátrai tapasztalatok nemcsak formai, ha- nem gyakorlati szempontból is prognosztikus értékű modellül szolgálhatnak. A hegységben — az említett területeken kívül — még két olyan pont van, amelyet káliumadataik miatt is említeni kívánunk. Az egyik a Gyöngyössoly- mostól kissé É-ra levő kishegyi alsószarmata riohtelőfordulás, amely a légi- felvételen max. 8% káliumtartalommal jelentkezett. A másik Kisnánától K-re ~ 4,0 km-re van. Itt szintén szarmata riolittufában ~ 60 0 — 240 ° csapású, erősen kovás, (limonitos) zónát lehetett követni, amelyben a kovás riolittufi- ton terepi radiospektrométerrel 5,2% K-tartalmat állapítottunk meg. Mind- két említett előfordulás a káhum mozgásának egy-egy további közegét jelenti. A kishegyi riolit — a háttérhez tartozó fedőandezit után — a differenciált magmamaradékot, a verpeléti kovás zóna pedig az utóvulkáni működés hidro- termáit képviseli. A hegység fejlődésmenetében együttesen arra utalnak, hogy a káli mobilizáció az időben is elhúzódó és térben is elkülö- nülő folyamatokban még hosszabb ideig tart. A fenti megállapítással — elsősorban a hidrotermális fázist tekintve — nincs ellentétben az, hogy a kálimetaszomatózis a fedőandezit összlet piroxénande- zitjét általában nem érintette. Ebben az ismert időbeli és kőzetkifej lődési különbségek is kifejeződnek. Egyrészt a hidrotermális fázis legerőteljesebb kifejlődése — feltehetően a kálium hasonló mértékű, egyidejű vagy közel egyidejű mobilizációjával is — a középső andezit összletben van. Másrészt pedig a vulkáni működés befejező ciklusában feltört kompakt lávakőzetek már kevéssé alkalmassak arra, hogy hidrotermák járják át. így ezek, a már 86 Földtani Közlöny, 100. kötet. 1. füzet csökkenő, de még folyamatosan felfelé törő hidrotermális (alkáliás-) oldat- vándorlás számára gátat jelentettek. Alattuk jelentős mértékű kőzetelválto- zások történhettek (Kiss J. 1964), ami akár az idősebb ércesedést is érintő újramobilizációval akár csak laterálszekréciós — autigén filtrációs jelenségek- kel, alacsonyabb hőmérsékletű ércesedés kialakulásával járhatott. Ezt a lehe- tőséget pl. az uránprognózis szempontjából sem lehet figyelmen kívül hagyni. A Mátra-hegységben a légispektrometriai felvétellel kimutatott káliumelosz- lás adatai feltehetően hozzájárulnak a vulkáni összlet további megismeréséhez. Az egyik legfontosabb tény az eloszlásban mutatkozó irányítottság, ami az adott esetben a kálium indikátor szerepét hangsúlyozza. A kálium- eloszlás további részletvizsgálata — különös tekintettel a szélsőséges feldúsu- lásokban lehetséges nemesfém (Ag, Au) előfordulásra — szerkezeti, érckuta- tási (prognosztikus) szempontból szükséges. Irodalom — References Bulla B. (1964): Magyarország természeti földrajza. Tankönyvkiadó. Bp. - Kiss J. (1964): Allitos és sziallitos ásványok és szerepük a Középsö-Mátra ércesedésében. Földtani Közi. 94. 4. - Kaszanitzky F. (1959): A gyöngyösoroszi ércanyag származásáról és horizontális övességéről. MTA Geokémiai Konf. Műnk. - Kubovics í. (1962): k vulkáni hegységek beszakadásos szerkezete. Földtani Közi. 92. 3. - Kubovics I. (1966): A kálimeta- szomatózis szerepe a nyugat-mátrai kőzetképződésben. Földtani Közi. 96. 1. - Stefanovits P. - Bidló G. (1963): Barna erdőtalaj típusok agyagfrakcióinak ásványtani vizsgálata. Földtani Közi. 93. Agyagásvány füzet. — Szádeczky Kardoss E. (1955): Geokémia. Akad. Kiadó. Bp. — Szádeczky Kardoss E. — Vidacs A. - Varrók K. (1959): A Mátra hegység neogén vulkanizmusa. MTA Geokémiai Konf. Műnk. I. - Szerzői I Kollektíva (1967 ' : Aerogammaspektrometricseszkih metod poiszkov niesztorozsgyenviij uranovij rúd. VIRG Lenin- grád.1 -Székely Á. (1962): A Mátra hegységi ércesedést kísérő ásványokról. MÁFI Évi Jel. - Székyné, F u x V. (1964): Propiütesedés és kálimetaszomatózis Tokaji-hegységi vizsgálatok tükrében. Földtani Közi. 94. 4. - T y i h o - . mirov, V. P. — W é b e r B. - G é r e s i Gy. (1968): Jelentés az 1966. évi aerogammaspektrometriai mérések- ről MÉV. Pécs. — Vadász E. (1960): Magyarország földtana. Akad. Kiadó Bp. Vargáné, Máté K. (1961): I Kálimetaszomatózis és kálifeldúsulás a Sátoraljaújhely és Vágáshuta közti területen. Földtani Közi. 91. 4. - V a r g a i Gy. (1962): A Mátra hegység dácit és dácit-tufa genetikai összefüggéseinek vizsgálata. Földtani Közi. 92. 4. — I Varga Gy. - Guzyné, Somogyi A. (1962): Néhány Mátra hegységi telér és lávaár kontaktszegélyének ásványtani és közetkémiai vizsgálata. MÁFI Évi Jel. Varga Gy. (1964): A Mátra hegység fejlődéstörténetének vázlata. MÁFI Évi Jel. - Varga Gy. (1965): Szerkezeti mozgások és a vulkanizmus kapcsolata a Mátra hegység- ben. MÁFI Évi Jel. - Varrók K. (1959): Becsk-Parádfürdő környékének földtani viszonyai. MÁFI Évi Jel. — Vi d a c s A. (1959): A Mátra hegység radiogeológiai vizsgálata. MÁFI Évi Jel. Aero-gammaspectrometric distribution of potassium in the Mátra Mountains B. TF éber — Gy. Géresi The evaluation of the data, obtained bv potassium channel during an aerospectro- metric survey, is reported. The area under discussion includes the Mátra Mountains in the Northern Central Mountains, Hungary, and it is built up of Tertiary volcanic rocks (rhyolitic tuffs, dacitic tuffs, dacites, andesitic tuffs and agglomerates, basaltic andesites, and rhyolites) (average height: +500 m, highest peak: Kékes +1014 m). The survey was carried out by the use of a Soviet radiometric measuring station, ASG — 48, mounted on airplane. The determination of the potassium content was done by the observation of the radioactive isotope40 K. The quantitative data of potassium, referred to metál, with a continuous and automatic correction of the height of flight, are in each case shown with reference to the surface level. The height of flight was 30 to 80 m. The flight routes above the area were selected along N — S-oriented lines spaced at 250 m. Beside radiometric boring, a simultaneous geomagnetic measurements was alsó carried out. As shown by experience, the complex — spectrometric and magnetometric — air surwey, is very economical because of its rapidity, sensibility, and topographic accuracy. During the geologic-al interpretation of the map showing the distribution of potassium (Fig. 1), first the generál morpliological connections were examined. It was found, that W éb e r — G érési: A kálium eloszlása a Máira- hegységben 87 in the higher-seated areas of the mountains (+450 — 500 m), in generál, no distorting effects are expected in the distribution of potassium. Thus the results of the survey can be considered as the true reflections of the geological and lithological features. In the Southern foreland of the mountains, however, the distribution of potassium shows the path of a south ward transporation of the erosional products (Fig. 2). In the further course of work the comparability of aerophotographic K content with surfieial Chemical analyses of K20 content was examined. The authors found that there was a comparability utilizable fór geological interpretation. Fór, all those rock averages and changes (e. g. with regand to the oxidation-silification process, contact effects), which have caused, as attested by surfieial Chemical analyses, bút little mobilization of potassium, were found to be below 3% — a value defined as lower limit fór potassium-rich zones. The greatest mobilization of potassium was brought about, upon hydrothermal influ- ence, as result of metasomatism. As suggested by earlier authors, potash metasomatism — ■ known so far in certain points only — is connected with the formation of „collapse (cal- dera) structure” within the generál course of volcanic evolution. The aerospectrometric distribution of potassium permits to draw conclusions as to the presence of „fractures” showing this internál structure. Considering the structure of the broader environment of the Mountains, the authors believe that the inner volcanic processes were tectonically preformed. During the air measurements a potassium content of 10% was recorded on the largest explored anomaly. Chemical analyses have shown 10,9% of K20 and 0.3% of Na20 in the anomaly -yielding rcck identified as potash trachyte. A practical implication of the results on potassium distribution is the coincidence of the delimited potassium-rich zones with base-metal occurrences known earlier. Fig. 3 shows the relationship between potassium zones and the heavy metál anomalies found in the waters of the mountains. According to the current interpretations, most of the base-metal and potassium content originates by lateral secretion from thick Tertiary sedimentary and tuffaceous sequences pierced by volcanism. In addition to spatial relationships, the data suggest the existence of genetical relationships between base- metal őre deposition and potash metasomatism. As shown by experience in the interpretation of aerospectrometric survey results, the study of potassium distribution can be used fór the solution of problems of prospect- ing fór őre deposits. RÖVID KÖZLEMÉNYEK Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 88 — 90. Calcispliaerula, Pithonella és Stomio sphaera a bakonyi középsőkrétából Knauer József * összefoglalás: Szerző felhívja a figyelmet a bakonyi középsőkréta képződményekben megfigyelhető, bizonytalan rendszertani helyzetű maradványokra, közli megismerésük rövid törté- netét, áttekintést ad rétegtani és földrajzi elterjedésükről. Végül állást foglal az egyik alakkor nemzet- ségi hovatartozására nézve. A szóbanforgó maradványokkal 1865 óta foglalkoznak a kutatók. A legelőször megismert alakokat Lagenáknak vélték, s később is történtek kísérletek arra nézve, hogy a Fora- miniferákhoz sorolják őket. Az ismert fajok számának növekedésével, vázuk felépíté- sének részletesebb megismerésével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy erre nincs lehetőség, helyesebb egyelőre az „incertae sedis” megjelölésnél maradni. Ilyen és ezekkel rokon maradványokat a paleozoikumból és a mezozoikumból is is- mernek. Földrajzi elterjedésüket a mexikói, ENy-európai, Alp-kárpáti és indonéziai előfordulásokkal lehet érzékeltetni. 1. ábra. Zirc környékének térképvázlata a fúrások helyének megjelölésével. Fig. 1. Map-scheme of the vicinity of Zirc with indication of boreholes A Bakonyból előkerült alakok közül biztosan azonosítható a Pithonella ovális (K a u f - m a n n, 1865), a Pithonella trejoi Bonét, 1956, a Calcisphaerula innominata Bonét 1956 és a Stomiosphaera sphaerica (K a u f m a n n, 1865) faj. E fajok, az irodalmi adatok szerint, az albai emeletben indultak és némelyikük a felsőkrétában is ismert. A Bakonyban a táblás mészkőben jelennek meg és a turriliteszes márga alsó részében is szerepeinak. A felső, erősen kőzetlisztes-finomhomokos szakasz- ban, nyilván fácies okokból, hiányoznak. A táblás mészkőnél idősebb albai tagozatokból eddig még nem kerültek elő. • Előadta a M. Földtani Társulat 1968. május 6-i szakülésén. Készült a M. Áll. Földtani Intézetben. K n au e r : Galcisphaerula, P ithonella és Stomiosphaera . . . 85> A P. ovális és a C. innominata helyenként nagyon gyakori, a rügeni vagy mexikói tömegességet azonban nem éri el. A P. trejoi elég ritka, mégis az első alaposabb vizsgálat- nál több példányt is találtam. Egy további alakkörhöz tartozó példányok rendszeresen megjelennek, s feltűnő alakjuknál fogva talán a legszembeötlőbb metszetek a látómező- ben. Ezek egy része a Stomiosphaera conoidea Bonét, 1956 fajhoz tartozik, más részük talán új fajnak bizonyul a tüzetesebb vizsgálatok során. Annyi azonban már most is bizonyos, hogy e fajokat nem lehet a Stomiosphaera W a n n e r, 1940 nemzetségbe so- rolni. Annak diagnózisában ugyanis olyan követelmény szerepel, hogy az oda tartozó maradvány gömb vagy enyhén tojásdad alakú. A conoidea faj azonban kerekített kúp- alakú, a cardiiformis faj pedig szívalakú metszetet ad. Eleinte arra gondoltam, hogy a Pithonella nemzetségbe sorolhatók, azonban a P. oválistól eléggé elkülönülő, zárt csoportot alkotnak. A legmegnyugtatóbb az, ha új nemzetséget állítunk fel számuki-a. Ezeket a szervezeteket a vékonycsíszolatban egyéb maradványoktól, némi gyakorlat- tal, jól el lehet választani. A meszesedett Radiolariák széle elmosódó, a kalcitanyag finomabban szemcsés, egyenletes eloszlású. A G. innominata külső szegélye határozott, a kalcitos kitöltő anyag belül szabálytalan résekkel átjárt, mintegy fellazult. Az elmesze- sedett szivacstűk sohasem olyan éles deltoid vagy romboid alakúak, mint a P. trejoiT belső csatornájuk vékony és egyenletes, kettős falnak nyoma sincs. Rendszertani függelék Genus : Gonejoconus nov. gén. Species typica: Stomiosphaera conoidea Bonét, 1956. Derivatio nominis : A típusfaj locus typicusa a Canon dél Conejo (Mexico) illetve a maradvány kúpos alakja. Diagnózis : Egykamrás, viszonylag nagy orális és esetleg keskeny aborális nyílás- sal rendelkező váz. Az orális nyílás homorú orális végen helyezkedik el, melyet a fal visszahajló része alkot. A meszes megtartású váz alakja olyan forgástest, melynek axiális metszete kerekített kúp, szív, pajzs vagy ezekhez közelálló idom. Species: Gonejoconus conoideus nov. comb. Synonimia: Stomiosphaera conoidea n. sp; Boáét 1956 Lám. XXII 1, 2; XXVII 1. Stomiosphaera conoidea Bonét, 1956; Bonét et Trejo, 1958, Lám. I. 4-6. Stomiosphaera conoidea Bonét; Borza 1965 Pl. I. 4. Species : Gonejoconus cardiiformis nov. comb. Synonimia: Stomiosphaera cardiiformis n. sp; Ayala-Castanares et Seiglie, 1962, Lám. I. 1 —9. Stomiosphaera cardiiformis Ayala-Castanares et Seiglie; Borza, 1965, Pl. I. 1 ~3 Táblamagyarázat — Explanation of Table I. tábla — Table I. 1—3. Pithonella trejoi Bonét 4. Pithonella ovális (K a u f m a n n) 5. Conejoconus conoideus (Bonét) nov. comb. 6 — 7. Calcisphaerula innominata Bonét 8. Conejoconus conoideus (Bonét) nov. comb. (a), ? Conejoconus sp. (b), Pithonella ovális (Eaufmam) (c, d, e) 9. Con joco us conoideus (Bonét) nov. comb. (a), Stomiosphaera sphaerica Bonét (b), Pithonella ovális (Kaufmann) (c) 1,3. Pénzesgyör Pgyt — 9 jelű fúrás. 4. minta, 12,0 — 14.0 m 262 x Boreholes Pénzesgyör Pgyt-9, sample 4, 2, 6, 7, Pénzesgyör Pgyt — 23 jelű fúrás, 3. minta, 7,3 — 13,0 m 105 x Borehole Pénzesgyör Pgyt-23, sample 3 4, 9. Lókút Lt-14 jelú fúrás, 1. minta, 5,5 — 6,5 m 262 x illetve 105 x Borehole Lókút Lt-14, sample 1. 5. Olaszfalu Ot-18 jelű fúrás, 8. minta, 7,4 -8,0 m 262 x Borehole Olaszfalu Ot — 18, sample 8, 90 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet 8. Zirc Zt— 3 jelű fúrás, 5. minta, 5,4 — 6,1 m 105 x Borehole Zirc Zt-3, sample 5 1, 3, 4, 9 Albai táblás mészkő Albian thick-laminatcd limestone 2, 5-8. Albai-cenomán turriliteszes márga Albian-Cenomanian Turrilites mari Irodalom — References Ayala-Castanares, A. — Seiglie, G. (1962): Stomiosphaera cardiiformis sp. nov. de Cretacico Superior de Cuba. Paleontologia Mexicana No. 12. p. 11. — Bonét, F. (1956): Zonificación microfaunística de las calizas cretácicas dél Este de México; Bol. de la Asoc. Mexicana Geol. Petrol, v. 8. n. 7 - 8. p. 389. - Bonét, F. - Trejo, M. (1958): Nuevos datos sobre la Familia Calcisphaerulidae (Protozoa) ; Anales Esc. Nac.Ciencias Bioi. I. P. N. México v. 9. n. 1—4. p. 43. — Borza, K. (1965): Occurence of Stomiosphaera cardiiformis Ayala-Castanares et Seiglie species in Upper Cretaceous of West Carpathians; Geol. Sbomik XVI. 2. p. 279. - Kaufmann, F — J. in Heer 0. (1865): Die Urwelt dér Sehweiz. Zürich - Lorenz, T. (1902): Geologische Studien im Grenz- gebiete zwischen helvetischer und ostalpiner Facies. II. Dér Südliche Rhaetikon; Berichte d. Naturforsch. Ges. zu Freubirg. 12. p. 27. — W a n n e r, J. (1940): Gesteinsbildende Foraminiferen aus Maim und Cnter-Kreide des östli- chen Ostindischen Archipels: Pál. Zeitschr. 22. No. 2. p. 75. Calcisphaerula, Pithonella and Stomiosphaera from Middle Cretaceous beds of the Bakony Mountains J. Knauer In the Upper Albian and Lower Cenomanian deposits of the Bakony Mountains, the species Pithonella ovális (Kaufmann, 1865), P. trejoi Bonét, 1956, Calcisphaerula innominata Bonét, 1956 and Stomiosphaera sphaerica (Kaufmann, 1865) were discovered. The form described as Stomiosphaera conoidea by Bonét, was alsó found. Since, aecording to the original diagnosis, only spherieal or slightly óval forms can bclong to the genus Stomiosphaera ffanner, 1940, a new generic name has to be introduced fór coniodea and S. cardiiformis, a species closely related to the former one. The specimens described here dérivé from the vicinity or Zirc, Veszprém county, Hungary, where they were collected from survey boreholes (see location map in the Hungárián text). Systematics Genus : Conejoconus nov. gén. Species typica: Stomiosphaera conoidea Bonét, 1956. Derivatio nominis: After the type locality of the type species Canon dél Conejo, México and after the conical shape of the fossil, respectively. Diagnosis : Test of one chamber, with a comparatively large órai and a possibly narrow aboral aperture. Órai aperture situated on a concave órai extremity formed by the baek-folding of the wall. The shape of the calcareous test resembles such a rotational body whose axial section is either a rounded cone, or a heart-shaped, shield-shaped form or something resembling these. Species : Conejoconus conoideus nov. comb. Synonymy: see in the Hungárián text Species: Conejoconus cardiiformis nov. comb. Synonymy: see in the Hungárián text I. TÁBLA — TAFEL I. Földtani Közlöny, Ball, oj the Hungárián geol. Sor. (1970) 100. 91 — 95 Ritkaföldfémek koncentrálódása az oxidos mangánérc átmeneti övezetében Kovács Zoltán (2 ábrával) Az oxidos és karbonátos ércesszint rövid ismertetése A felsőliász mangánösszlet elsődleges kifejlődésében két kőzettípus, a sötétszürke radioláriás agyagmárga és a karbonátos mangánérc változó rétegeiből épül fel. A jura végi újkimmériai hegységképző mozgások során a terület üledékgyűjtő jellege megszűnt, nagyarányú lepusztulás kezdődött, amely a környezetükből kiemelkedő területrészeken a fedő jura tagokat lepusztította, gyakran a felsőliász mangánösszletet is. A helyben maradt felsőliász mangánösszlet autochton helyzetében vertikálisan hasonló elrendezésű mint a karbonátos mangánösszlet. Az allochton mangánösszlet az alsókrétában, az alsóeocénban nagy területeken le- pusztult, áthalmozódott a fedő és fekvő képződményekkel keveredett (Dr. Cseh Né- meth József, Eplény). Tulajdonképpen ezen képződményekhez kapcsolódó folyamatok részletesebb ismer- tetéséről lesz szó a későbbiek folyamán. összefüggések az oxidos mangánérc típusai, valamint a foszfortartalom változása között Ha az oxidos mangánérctelepeket dőlés mentén, a karbonátos mangánérctől az át- halmozott teleprészek felé vizsgáljuk, olyan jellemző különbségeket találunk, amelyeket minden esetben a P-tartalom változása jelez. Természetesen éles határokat nem lehet vonni, de bizonyos szabályszerűségek megfigyelhetők, melyek több szelvény vonalában azonos változásokat mutatnak. A P-tartalom növekedése, ill. csökkenése szempontjából a telep megjelenési formájából, valamint a fedőképződmények változásai alapján 3 viszonylag jól elkülöníthető típust különböztethetünk meg. Az I. típusba sorolhatjuk azokat a mangánérceket amelyek fedője részben lepusztult, vagy áthalmozódott kép- ződményekkel van fedve. Általában a réteges oxidos mangánércek, a fellazult réteges oxidos mangánércek, valamint az áthalmozott mangántörmelékes agyagok. Ezekben a képződményekben a rétegzettség jól felismerhető, általában a P-tartalmuk nyom — 0,15% között változik. E típusba tartozó mangánércek a felszínen, vagy a felszínhez igen közel helyezkedhettek el. Az oxigénnel közvetlenebbül érintkező teleprészek a gyorsabb oxidációs lehetőségek miatt az agyagos és mangános rétegek differenciája, ezért nem olyan mértékű, mint azt a későbbiek folyamán látni fogjuk. Az oxidáció eredményeképpen kémiailag is megváltozott környezet hatására, a telepben beszivárgó oldatok kezdeti jobb oldó hatásuk következtében a P-tartalom jelentős részét kioldotta, s azt egy alsóbb szinten, nevezetesen az oxidációs zóna alján, a megváltozó kémiai viszonyok következtében csapta ki. A II. típusba sorolhatjuk az agyagközös, réteges, oxidos mangánérceket. A fedőben minden esetben sárga radiolá- riás agyag található, melyben kb. 1 m feletti vastagság esetén 0,15- 0,30% P-tartalom várható. Az érctelepen belül az agyagos részek jól elkülöníthetők az oxidos mangánérc sávoktól. Rendszerint barna, fekete, vagy zöld agyagközös formában található. A P-tartalom itt is magas, de nem éri el a III-as típus P-tartalmát, s ezért az egyszerű fizikáid vi- sítás már jelentős eredményt hoz, emellett a mangán szempontjából igen jó sülykihozatallal dűsítható. A III. típus mangánércei közé tartoznak azok a mangánércek, melyeket összefoglalóan az átmeneti zóna képződ- ményeinek nevezünk. Erre a zónára jellemző az oxidos mangánérc tömbös, darabos, muglyás megjelenése. A mug- lyák között agyag található, melyen a karbonátos mangánércekre jellemző bélyegek figyelhetők meg. Az oxidos érc felett vagy alatt rendszerint karbonátos mangánérc található, mely több esetben az oxidos érc között is zárványként megfigyelhető. A fedő rendszerint sötétszürke radioláriás agyagmárga, mely a karbonátos mangánércek fedőjére jellemző ! Az átmeneti zóna felső részén már a sötétszürke radioláriás agyagmárga, sárga radiolá- riás aevagzárványos agyag jelenik meg, mely a radioláriás agyagmárga és a sárga radiolá- 92 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet , Fedi) , kepzödmé nyék Fekvői v képződmé - * 4UU I í l%£ “ . nyék + P változása a szelvény vonalában JL L J T L_ Karb. Mn. Átmeneti I Agyagközös rete-l Reteges oxidos man- ércek terület iges pxiclos mán- I ganercek Idarabos ganercek I I oxidos I mangán | 1 ércek manganit- rodokrozit II. manganit piroluzit I. piroluzit-pszilomelan e 5 EZ] 1. ábra. A foszfortartalom változása, valamint a foszforitsávok elterjedése az oxidos mangánérc telepben. Jelma- gyarázat: 1. Karbonátos mangánérc, 2. Darabos, oxidos mangánérc, 3. Barna,, agyagközös ré teges oxidos mangánérc, 4. Réteges, oxidos mangánérc, 5. Sötétszürke, radioláris agyagmárga, 6. Sárga, radioláriás agyag riás agyag közötti átmenetet jelzi. A mangánérctelepnek ez a része rendszerint igen magas P-tartalmú. Feltehető, hogy az oxidáció folyamán oldatba kerülő és a lefelé szivárgó P-tartalmú oldatok a karbonátos teleprészek előtt uralkodó és eltérő pH viszonyok miatt folyamatosan kiválnak, s bizonyos fokig fel is halmozódnak. Ebben a zónában találjuk az ún. P-s sávokat is, általában 2 — 5 mm vastagságot érnek el, s a P-tartalmuk 4 — 6% között változik. Ettől a témától függetlenül és más jelleggel Dr. Cseh Németh József és Dr. Grasselly Gyula professzor végezték el az oxidos mangánérc ásványtani vizsgála- tait, melyek eredményeként a megállapítható változások beleilleszthetők a felsorolt típusváltozásokba. „Az oxidos mangánérctelepek mangánásványai a manganit, pszilomelán (kriptomelán) és piroluzit ásványok oly módon, hogy az ásványok együttesben vannak jelen az ércanyagban, és területenként különböző elrendezésűek, egy vagy másik ásvány uralkodó szerepével. 1. Uralkodóan manganit ásványos felépítésű az érc a karbonátos területekhez közvetlenül csatlakozó területeken, az átmeneti területeken pl. a II. akna pereme. 2. Manganitos — piroluzitos az érc ettől távolodva a II. — III. és Lejtősakna területén. 3. Pszilomelános — piroluzitos ásványos összetételű érceket főleg az áthalmozott területeken és a Csárdahegyen találunk. A karbonátos mangánterülettől távolodva mindinkább, oxidáltabb ásványok válnak uralkodóvá.” (Földtan- kutatás 1965. Vili. évi 4. sz.) Mivel a különböző mangánásványok együttesben vannak jelen s az egyes ásványok megjelenése, vagy túlsúlya kifejezi a mangánérc oxidációs fokát, ezért jellemzők az előző- ekben említett három oxidos mangánérc típusra. Ásványtani szempontból is érzékelhetők a változások, ezért feltétlen figyelmet érde- melnek, mivel a P-tartalom változása és az ásványtani változások között összefüggések figyelhetők meg. A P-tartalom változása, valamint a mangánérc megjelenési formája közötti változások azokban az esetekben követhetők a legjobban amikor a mangánérc viszonylag meredek helyzetben- pusztult le, így a leszivárgó oldatok kisebb mennyisége tudott a fekvő felé vándorolni, s megmaradt, felhalmozódott az oxidációs zóna határán. Kovács Z. : Ritkaföldfémek koncentrálódása . . . 93 A ritkaföldfémek koncentrálódásának lehetősége az úrkúti oxidos mangánérctelepben A ritkaföldfémek felhalmozódásának földtani lehetőségével párhuzamosan meg kell vizsgálnunk, hogy milyen körülmények lehettek azok, amelyek a karbonátos teleprésze- ken belül a koncentrálódáshoz szükséges változásokat létrehozták. Kézenfekvő megoldás- nak látszik, ha dőlés irányban haladva, tehát a karbonátos mangánérctől az áthalmozott teleprészek irányában — a földtani bélyegek különbségei alapján elválasztjuk az egyes típusokat — s a megfelelő típussal a további kísérleteket elvégezzük. A hegységszerkezeti mozgások következtében az egyes karbonátos területrészek szá- razra, vagy felszínközeibe kerülésével megindult egy olyan pusztulási folyamat, amely nem csak fizikai, de kémiai változásokat is eredményezett a mangánérctelepeken belül. Feltehetően az egyik igen jelentős mozgatója a kémiai folyamatoknak a pirit bomlásából képződő kénsav, melyet a karbonátos mangánérc és a sötétszürke radioláriás agyagmárga pirittartalma biztosított. A pirit bomlása viszont a lepusztulási időszakok időbeni egy- másutánja miatt az oxidos területeken folyamatosnak mondható. Ez kitűnik akkor amikor az oxidos mangánérceket fedőképződményeik alapján, tehát a lepusztulási inter- vallumok alapján választjuk el. A lepusztulási időszakok során az oxidációs folyamatok megindulásával számolhatunk. Ezt a két időegységet külön-külön lepusztulási vagy oxidációs időszakoknak is nevez- hetjük. D 2. ábra. Általános földtani szelvény a karbonátos mangánérctől a lepusztulási vonalig. Jelmagyarázat: 1. Mangános, tűzkőtörmelékes barna agyag, 2. Fekete, mangános, mangántörmelékes agyag (1 — 2-alsókréta — fel- sőliász), 3. Sötétszürke, radioláriás agyagmárga, 4. Sárga, radioláriás agyag, 5. Zöld, karbonátos mangánérc, 0. Bar- na, fekete, karbonátos mangánérc (3 -7. felsőliász), 8. Zöldesszürke, tűzkősávos mészmárga, 9. Barna, tűzkősávos agyag, 10. Oxidos és karbonátos átmenet (8 — 10. középsőliász), 11. Vető, 12. Csapásvágatok 94 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet A megfelelő területeken az oxidációs időszak kezdetén megindult a pirit bomlása, i melyből a keletkezett kénsavas oldatok a környezetüket megsavanyítva egyrészük a telepen belül lefelé szivárgott, másrészét a felszíni vizek szállították el. A felszíni vizek által elszállított kénsavas oldatok sorsát ne vizsgáljuk, csak a lefelé szivárgó oldatok hatását. Mielőtt rátérnék a ritkaföldfémek koncentrálódásának földtani ismertetésére meg- I kívánom említeni, hogy a hidrometallurgiai kísérletek egy igen fontos momentumot I szolgáltattak. A habkolonában sikerült beállítani egy olyan állapotot, mely szerint a • P oldódása nélkül a karbonátos mangánérc kioldódása megtörténhetett. Ezen ismeret I alapján elválasztható a három oxidos mangánérc típus közül egy olyan típus, amely kelet- kezési körülményeit illetően legjobban hasonlít a beállított kémiai környezethez. Az oxidáció mértékének megfelelően a telepen belül különböző típusú oxidos mangán- | ércek jöttek létre. Ennek megfelelően más típusú és megjelenési formájú oxidos mangán- érceket találunk ott ahol az oxigénnel közvetlenül érintkezett a karbonátos mangán- érctelep, s más megjelenési formájú oxidos mangánérceket az oxidációs zóna alján. Eze- ket a változásokat a foszfortartalom változásaival is ki lehet fejezni. Ha a karbonátos mangánérc felszínre kerülésével kialakuló magas redoxpotenciálú l környezetben végbemenő változásokat és a P oldatba kerüléséhez szükséges tényezőket I- párhuzamosan vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy ezek a változások egymásból következnek. A P oldása ill. az átmeneti zónába történő felhalmozódása a pH viszonyok függvénye. Ez úgy értelmezendő, hogy ha a karbonátos mangánérc nem kerül kapcsolat- 1 ba a magas redoxpotenciálú környezettel, akkor a piritből nem képződik H2S04, mely a környezetét savas jellegűvé változtatja. Ez a körülmény viszont a foszfor vándorlásának a savasság függvényében kedvezett. A karbonátos mangánérc oxidációja során közvet- lenül kapcsolatba kerül egy igen magas redoxpotenciálú környezettel, mely a nagy oxigén - felesleg következtében viszonylag rövid idő alatt leoxidálja a karbonátos mangánérc- telep képződményeit, másrészt oldatba viszi a P-t, valamint a ritkaföldfémek jelenlévő és könnyebben oldódó csoportját. A későbbiek során a mélység felé csökkenő redoxpoten- ciál miatt feltehetőleg a savasság csökkenésével a foszfor már nem megy oldatba, csak a mangántartalmú képződmények. Ezt a földtani határt a muglyák megjelenése is jelzi. A lefelé áramló P és ritkaföldfém tartalmú oldatok a lecsökkent pH hatására kiválnak és a folyamatosság következtében koncentrálódnak. Ezt a feltevést kívánom alátámasz- tani a távolabbi környezetüktől eltérően magas ritkaföldfém tartalmú foszforitsávok megjelenését bemutató ábrán. A különböző típusokra a fedőképződmények változása is jellemző, de ezeket a válto- zásokat a P-tartalom változása is jelzi. Az átmeneti övezethez tartozó oxidos mangánércekkel végzett kísérleti mosások során arra a megállapításra jutottam, hogy a megnövekedett foszfortartalommal a mosott ércben fehéresszürke szemcsék száma megnövekszik. Ha a fehéresszürke szemcséket el- távolítjuk a mosott oxidos mangánérc foszfortartalma lecsökken, s a P-tartalom kb. 0,2% — körül állandósul. A fehéresszürke szemcsék leválasztását 2,79 fs-ú bromoformmal végeztem. Ez arra utal, hogy a foszfortartalom egy része a Fe-hez, nagyobb része a Ga- hoz kapcsolódik, s ezért fehérek a foszforitos sávok. Egyébként a ritkaföldfémek az oxidos mangánérctelepen belül alig kimutatható módon vannak jelen, s röntgenspektrográfiai módszerrel is csak igen nehezen mutatható ki jelenlétük — - kis mennyiségüknél fogva. A foszfordús mangánércek termelésének bizonyos szelektálásával már jelentős kon- centrálást érhetünk el. Ha a P izoipszás térképét megszerkesztjük abból kitűnik a maga- sabb és az alacsonyabb foszfortartalmú területek elterjedése. Ezenkívül a röntgenspekt- rográfiai vizsgálatok segítségével sikerülne kimutatni a ritkaföldfémek hasznosíthatósági minimumát, s ezt a megfelelő periódusában összehasonlítva a P-tartalom változásaival kijelölhetővé válnának azok a területek, amelyeken belül újraművelés ismét lehetővé válna. A foszfor változásának szemléltetésére a II. akna D-i mezejében készített földtani szelvények vonalával érintett résminták foszforadatainak értékeit a szelvény alatt fel- raktam és ezek megfelelő értékeit összekötöttem. Az így kapott P változási görbékből — a különböző földtani szelvények esetében is a karbonátos mangánérc felé a P-tartalom növekedése egyértelműen kimutatható volt. Ezen ismeretek alapján feltételezhetjük, hogy a P változásai bizonyos ritkaföldfém változást eredményez, de ezen összefüggés szabályszerűségét a rendelkezésre álló kis számú elemzés nem teszi lehetővé. Ha egy résmintában vizsgáljuk meg a ritkaföldfémek jelenlétét a legprecízebb elemző készülékek is csak nyomokban képesek kimutatni, ha kiszedjük a fehéresszürke foszforit sávokat, szemcséket a mosott ércből, ill. a HI-as típusú oxidos mangánércből s ezt az Kovács Z. : Ritka földfémek koncentrálódása . . . 95 anyagmennyiséget, az előzőekben említett ritkaföldfémekre megelemezzük, akkor ez a minta a környezetéhez képest igen jelentős mennyiségben tartalmaz ritkaföldfémeket. A külön gyűjtött fehér és fehéresszürke sávok, amelyeket az eddigi elemzések alapján magas P-tartalmú képződménynek ismertünk meg, általában a következő ritkaföldfé- meket tartalmazzák: Y; Nb; Ce; In stb. A mintákat a MAFI és NEVIKI-hez küldtem elemzésre. A foszforitszemcsék techni- kai különválasztása az oxidos mangánérc szemcséktől kettős hasznot jelentene: 1. A magas P-tartalmú Sín-érceknek csökkenti a P-tartalmát, melyek mosás után is káros tényezői a mosott érceink- nek, (ezenkívül 2 — 3%-os mangánnövekedést eredményezne). 2. Ebből az igen kismennyiségű anyagból, mely az eredeti mennyiség 3— 4%-át jelenti kémiai úton egy igen hasz- nos termékhez jutunk. Ha a ritkaföldek P-hoz való tartozása egyértelművé válik, feltehetően érdemes lesz újraművelni olyan területeket, ahol a résminták magas P-tartalmú oxidos mangánérceket jeleznek. Elsősorban azért, mert a fekvő kb. 30—50 cm vastagságú agyagjában ezek a P-itos sávok nagyobb vastagságokban jelennek meg mint az oxidos mangánércben. Egy másik igen jelentős tényező, melyet eddig mint lehetőséget nem használtunk ki, ez a Il-es telep oxidos mangánércei. Ez a telep közismerten magas P-tartalommal bír, tehát ha a ritkaföldek a P-hez kapcsolódnak, s ennek arányában változnak, célszerű lenne adott esetekben ezen teleprészek leművelésére is gondolni. Tehát mely képződmények azok amelyek tartalmazhatják a ritkaföldfémeket ? 1. A III-as típusú mangánérc durva és finom frakciója, valamint iszapanyaga. 2. A főtelep közvetlen fekvőjében levő kb. 30-50 cm-es vastagságú barna, vörösbarna agyag ott, ahol a telep P-tartalma a 0,4% körüli vagy ennél magasabb értéket ért el. 3. A Il-es telep oxidos mangánérce. Mosási kísérleteket végeztem a P szempontjából különböző típusú oxidos mangánércek- kel. A mosott oxidos mangánércek P-tartalmának csökkentését vizsgálva vetődött fel az a gondolat, hogy a P szemcsék, valamint a mangánszemcsék között levő fajsúly- különbségeket kihasználó technikai megoldást kell alkalmazni, pl. nehéz szuszpenziós dúsítás. Az oxidos Mn-ércek P csökkentésével egyidejűleg olyan kis mennyiségű anyagot kaptam, amelyet már kémiai úton további kísérletezésre felhasználhatunk. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. ( 1970) 100. 96 — 97 Megemlékezés Hantken Miksa halálának 75. évfordulójáról dr. Majzon László 1968-ban volt 75 éve, hogy Hant ken Miksa a Magyar Állami Földtani Intézet első igazgatója, a budapesti Tudományegyetem önálló őslénytani tanszékének ugyancsak első professzora meghalt. Nem lehet e rövid megemlékezés célja, hogy H a n t k e n hatalmas és sokrétű élet- művét részletesen méltassuk, hiszen a Társulat 1962. évi közgyűlésén is leróttuk ilyen irányú kötelességünket, mikor elhatároztuk a tiszteletére Emlékérem alapítását. Hant- ken Miksa eredményei olyan értékűek ma is, hogy kisugárzásuk szinte elkápráztat bennünket és megfigyeléseinek egy-egy odavetett gondolata éles sugárként világít meg több kérdést s egyben időbeli távolságuk csak fokozza szigorú objektivitással mért értéküket. Célunk, hogy ez évforduló alkalmával ismét megemlékezzünk a halhatatlan emlékű tudósról s megadjuk a tiszteletet a múltnak és egyúttal követésre méltó, előre- mutatóan példázzunk a jövőnek is. Kellene szólni egy nagy, korszak megindítását jelentő — korát messzire megelőző ember munkásságáról, aki nemcsak hogy kifejezője, de előre- látó megalapozója is volt a parányőslénytan gyakorlati irányú bevezetésének (1862). Mindezt olyan időben, mikor nálunk a szakembereket a habsburgi abszolutizmus el- nyomása szinte kényszerítette, hogy a hazai földet földtanilag is megismerjék és nemzeti függetlenségi törekvéseinket gyakorlati vonatkozásokban is segítsék. Hantken a bécsi egyetemi tanulmányait befejezve az akkor európai hírű Selmec- bányái főiskolán 1846-ban végzett és itt ismerkedett meg Zsigmondy Vilmossal. Mint dorogi bányatiszt figyeli meg a Foraminiferák rétegtani szerepét az ottani eocén és oligocén üledékekben. Szabó József már akkor ismerte kutatásainak irányát, melynek vizsgálati eredményeit később mélyfúrásainál felhasznált Zsigmondy Vilmos is, és mint később (1871) írja H a n t k e n, ezek 1858-tól a Szabó -tói kapott mikroszkóp révén voltak lehetségesek. Száz éve, 1868-ban jelent meg a ,,kis-celli agyag” Foraminiferáiról írt kisebb, de akkor igen korszerű monográfia, melyet kiegészít a „Clavulina Szabói rétegek” Foraminiferái- ról kiadott nagyobb szabású műve. Ez utóbbiban is — abban az időben egyedülállóan — szintézisét adta a rétegekben található fajok függőleges és földrajzi elterjedése alapján a sztratigráfiai finomabb beosztásnak. De la Harpe egyik munkájában (1879) található levéladat szerint Hant ken volt az első, aki Nummuliteseken a Foraminiferák dimorfizmusát megfigyelte. Sajnos, Hantken vizsgálatainak és erről szóló eredményeinek nincsen ii'odalmi nyoma, csak a Harpe közölte levél. Valószínűleg a tervbevett nagy Nummulites-monográíiá- ban szándékozott erről beszámolni. Harmadik nagyobb kutatási eredménye, hogy 1871-ben elsőnek vette észre a homokos házú Foraminiferák pórusait. Ez mint írja is olyan igen fontos eredmény, amely a Fora- miniferák rendszertanát módosítani fogja. Szénbányászati gyakorlati irányú munkája az Esztergomi-szénterület (1871), valamint Magyarország széntelepeiről írt monográfiája (1878). Ezekben még ma is sok értékes és érdekes adatot közöl. Mindkét alapvető mű hosszú időre mind a tudomány, mind a gyakorlat emberének nélkülözhetetlen segédeszköze lett. Az utóbbi munkát követték azután P a p p K. (1915), Vitális I. (1939) és Vadász E. (1952) hasonló tárgyú összefoglaló művei. Mint igazgató, mint professzor és főleg mint kutató tudós elvitathatatlan nevet szerzett nemcsak a magyar, de a föld- és őslénytan tudomán yának nemzetközi művelői között. Majzon: Megemlékezés Hantken halálának 75. évfordulójáról 97 H o f m a n n Károllyal kapcsolatos tudományos vitájában, mely egyébként nem kis mértékben segítette előbbre a föld-, őslény- és rétegtan tudományát — mindig felülemel- kedett ellenfelén nemcsak az anyagvizsgálatainak tömegéből adódó megalapozott ered- ményeivel, de kesernyés hangú nagy vitacikkének (1880) választékos modora révén — mely bizony nem mondható el a csipkelődő H o f m a n n Károlyról — mint ember is. Nagysága főleg abban nyilvánult meg, hogy mind elméleti, mind gyakorlati téren alapos tudással a maga korában társainál előbbre is látott. írása, hangja hazánk határain túl is messzebb hatott. Többek között Lorentz T. 1902-ben Hant ken Euganeákban végzett vizsgálatainak eredményeit igazán elismerően méltatta. Hagn H. (1956) szerint Hantken munkáit a mikropaleontológusok ma is bibliájukul használják. Mindezek mind arra mutatnak, hogy Hantken Miksa tudományos, és mindig föld- tani szemléleten alapuló felfogása, kutatásainak eredményein tükröződnek vissza, — melyek mint az idő is igazolja — maradandóbbak, mint kortársaié. Munkássága nagy- szabású terveihez képest befejezetlen maradt. A kedvét vesztett intézeti igazgató, az intézkedéseit keresztezők mesterkedései miatt cserélte fel tisztét a részére szervezett őslénytani tanszékkel. Mint a legújabb tudománytörténeti kutatások kiderítették bizo- nyos kör a professzori kinevezését is igyekezett meggátolni, vagy legalább is megnehezí- teni. A nagynevű Hermán Ottót, mint országgyűlési képviselőt nyerték meg ez ügy- beni interpellációra. Zsigmondy Vilmos élesen, de tényekre alapozva utasította vissza a felhozott „vádakat”, melyek között szerepelt, hogy Hantker nem is tud magyarul. Szabó József, mint egyetemi tanár is legerélyesebben Hantken Miksa kinevezése mellett volt. Magyar nyelvtudására vonatkozólag azok a tanítványai, akikkel alkalmam volt H a n t k e n-ről személyesen is beszélgetni (L i f f a A., P a p p K. és Vitális I.), azt mondották, hogy sokkal szebben és lendületesebben adott elő, mint a kalocsai születésű Szabó József. No és mint a Társulatunk elsőtitkára kifogás- talan magyarsággal szerkesztette a Közlöny elődjét a Társulat Munkálatait. Szabó József és Hantken Miksa professzori működése nagyon jól kiegészítette egymást és a két neves tudós előadásaikban, majdnem egyidejű halálukig a magyar föld- és őslénytan egészét adták. Hantken az intézeti szervezés után 1882-ben újból szervezni kénytelen és a tanszék gyűjteményének, valamint könyvtárának gazdagítása majdnem teljesen igénybe veszi a nemzetközileg elismert nevű tudós idejét. Az 1893-ban bekövetkezett haláláig még három jelentős értekezése lát napvilágot. Igen értékes az olaszországi Euganeak felsőeocén és felsőkréta üledékeinek részletes ismertetése. Emellett még a magyarországi mész- és szarukövek mikroszkópi vizsgálatáról, valamint az ame- rikai Nummulitesekről írt tanulmányait emelhetjük ki. Nem minden kérkedés nélkül mondhatjuk, hogy Szabó, Hantken és Zsig- mondy egy időben élő óriásai voltak a magyar föld- és őslénytani, valamint bányászati tudományoknak. Munkásságuk révén olyan hatalmat, alapvetően maradandót alkottak, hogy ezeket bármelyik nép büszkén vallaná magáénak. E három embert, nevüket a tudománytörténet örök időkre összekapcsolta. A halál 72 éves korában ragadta el, műveiben és a kutató utódok tudatában azonban állandóan él s egyre nagyobbá lesz. Eredményei világirodalmi alapot jeleznek s tisztele- tére ez ideig 80-nál több különböző állatcsoportba tartozó alakot, 1 alnémet, 3 nemzet- séget és 1 családot neveztek el. Személyisége örökös emlékeztető szelleme olyan példakép, melynek éltető eleme a fáradhatatlan, aprólékos vizsgálatokon alapuló kutatással egybefonódó kritikai harc volt. Hazai tudománytörténetünkben a Nagymesterek Örök díszcsarnokában van helye. „Nagy temető az ember lelke, .... mindannyiunknak megvannak a magunk egyéni halhatatlanjai, akiket örökké emlegetünk, ünnepiünk, szeretünk és amíg emlékezni tudunk, sohasem felejtünk el.” (H e 1 1 a i Jenő). • Földtani Közlöny hírek, ismertetések A Magyar Állami Földtani Intézet centenáris ünnepségsorozata A Magyar Állami Földtani Intézet jubileumi ünnepségei Az Intézet alapító okmánya aláírásának 100. évfordulóján, 1969. június 18-án, a fennállás emlékére nagyszabású üléssorozat megrendezésére került sor. Az MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya ünnepi ülésén Szádeczky-Kardoss Elemér osztálytitkár mondott ünnepi beszédet, elemezve a száz év előtti alapítás idején kialakult önálló magyar földtani kutatás születését és fejlődését. Megemlékezett a most 70 éves székház építésének körülményeiről, kiemelte id. Lóczy Lajos igazgatóságának idejét, mint az Intézet történetének első csúcspontját. Behatóan méltatta Vadász Elemér, V e n d 1 Aladár, N o p c s a Ferenc, Lambrecht Kálmán, Kaié- c s i n s z k y Sándor, Rozlozsnik Pál, S ü m e g h y József, Schré tér Zoltán és id. N o s z k y Jenő munkájának jelentőségét. Előadása befejező részében a második világháború után kialakult új helyzetet vázolta, amikor a Földtani Intézet legfőbb feladatául a földtani térképező munka, a magyar föld felépítésének komplex tudományos elemzése, a mélyebb szintek geofizikai vizsgálata, valamint a hasznosítható ásványi nyersanyagok meghatározása és ábrázolása került előtérbe. Végül utalva az Intézet helyzetére az országos földtani kutatás szervezetében, kiemelte] az MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya megalakításának jelentőségét. 1. ábra. A Társulat 1969. június 18-i Rendkívüli Ünnepi Közgyűlésének díszelnöksége. Az elnökség tagjai (balró jobbra): Láng Sándor a Magyar Földrajzi Társaság ill. a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, Scha y (léza a Magyar Kémikusok Egyesülete, Szabolcs István a Magyar Agrártudományi Egyesület Talajtani Társasága. Martos Ferenc az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület képviseletében; F ü 1 ö p József a Köz- ponti Földtani Hivatal elnöke, mint a M. Áll. Földtani Intézet igazgatója, Lengyel Sándor a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetségének alelnöke, mint a Rendkívüli Ünnepi Közgyűlés elnöke, X eme ez Ernő a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke, Szádeczky-Kardoss Elemér a Magyar Tudományos Akadémia X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának osztálytitkára, Lörincz Imre nehézipari miniszterhelyettes. Túri Istvánné a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége főtitkárhelyettese, Bese Vilmos az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatója a Magyar Geofizikusok Egyesülete részéről és Illés György a Magyar Hidrológiai Társaság képviseletében. Hírek, ismertetések 99 Az előadás után F ü 1 ö p József igazgató, a KFH elnöke korinánykitüntetéseket osztott ki. Beszédében értékelte az Intézet történelmi szerepét, majd az utóbbi húsz év munkájából emelt ki néhány fontos eredményt. Az ünnepi ülést az Intézet előcsarnoká- ban felállított emléktáblák, valamint Hantken Miksa és id. L ó c z y Lajos szobrai- nak leleplezése követte (a szobrokat Kisfaludy - Stróbl Zsigmond készítette). Az emlékülés napján a Magyarhoni Földtani Társulat ünnepi közgyűlést tartott Lengyel Sándor a METESZ alelnökének elnökletével. A Társulat elnöke, N e m e e z Ernő ünnepi felszólalásában vázolta a magyar földtani kutatás történetét az országnak Ausztriától történt önállósulásától fogva. Az Intézettörténeti részben kiemelte az önálló földtani szemlélet gyors kialakulását, utalva a földtani fejlődés tudományos követel- ményeinek exponenciális növekedésére. A Tanácsköztársaság idején Ballenegger Róbertnek és R é t h 1 y Antalnak a földművelésügyi népbiztosság képviseletében kifejtett érdemes tevékenységéről is megemlékezett, majd a két háború közötti intézeti szakaszra térve, kiemelte N o p c s a Ferenc igazgatói tevékenységét. Méltatta a második világháború után az Intézet kutatási vonalvezetésében előtérbe került népgazdasági érdekeket szem előtt tartó vizsgálatok és térképező munkák fontosságát, végül a F ii 1 ö p József kinevezésével egybeeső, mélyreható szervezeti reformokkal meginduló jelentős tevékenység értékelését az utókor feladatául jelölte meg. Ezután a METESZ társegyesületei üdvözölték a Magyar Állami Földtani Intézetet. A Társulat elnöke az üdvözlések után kiosztotta az emlékérmeket és alapítványi díjat. A kitüntetettek és a MÁFI dolgozói nevében F ü 1 ö p József igazgató köszöntötte a Társulatot, a társegyesületeket és a METESZ vezetőségét. Felszólalása után a MAFI igazgatósága nevében a MFT elnökének, N e m e c z Ernőnek és főtitkárának, Kriván Pálnak az Intézet centenáriumi emlékérmét adta át. A centenáriumi ülésszakot a Magyarhoni Földtani Társulat fogadása fejezte be. Mediterrán Jura Kollokvium A Magyar Állami Földtani Intézet centenáriuma alkalmából került sor 1969 szeptem- ber 3 — 8. között a Nemzetközi Mediterrán Jura Kollokvium megrendezésére. A kollokvium elnöke F ü 1 ö p József, titkára Góczy Barnabás és K o n d a József. A kollokviumon a Nemzetközi Földtani Unió Rétegtani Bizottsága, a Rétegtani Bizottság Jura Albizottsága és a Mediterrán Mezozóos Bizottság elnökeik által képvisel- tették magukat (M e n n e r , V. V., M a u b e u g e, P. L., R i c a u r, J.). A kollokvium első részében előadások hangzottak el. A megnyitó ülésen Magyarország jura időszaki képződményeiről F ti 1 ö p József nyújtott áttekintést. Ezt követően az előadók három csoportban, egyidejűleg számoltak be kutatási eredményeikről, összesen 51 előadásban. Ezek csoportosítása témakörök szerint történt (Mediterrán jura fácies, ősföldrajz, felsőjura tagolás, jura — kréta határ, jura ősmaradványok stb.). Az egyidejű- leg történt csoportos beosztás lehetővé tette az érdeklődőknek mind a különböző típusú, de egy területre vonatkozó előadások meghallgatását, mind pedig egy-egy témakör át- fogó megismerését, mivel valamennyi előadás a Földtani Intézet épületében hangzott el. Az előadások igen magas színvonalúak voltak, azokat gyakran értékes vita egészítette ki. Az ezekről készülő kötet maradandó alapköve lesz a mediterrán jura kutatásnak. A kollokvium második része a négynapos kirándulás volt, a vitákban felmerült kér- dések helyszíni tanulmányozására (Mecsek-hegység: alsóliász kőszén külszíni fejtés; Villányi-hegység: a klasszikus kallovi ammoniteszes pad; Gerecse- és Bakony- hegység mediterrán jura fáciesek). A kirándulásokat Veszprémben záróülés, ezt pedig a Balaton megtekintése követte. Jó alkalom volt a mediterrán jura kollokvium az eddig elhanyagolt magyarországi jura képződmények nemzetközi bemutatására. Külföldi kutatók elismeréssel értékelték az alapos kutató- és feltáró munkát és a Tatán kialakított földtani természetvédelmi területet, elismerve egyben, hogy Magyarország egyedülálló földtani adottságaival a mediterrán jura kutatásban kiemelkedő szerepet hivatott betölteni. Neogén Kollokvium A Neogén Kollokviumot a, Magyarhoni Földtani Társulat 1969. szeptember 4 — 8. között rendezte meg a Magyar Állami Földtani Intézet százéves fennállásának tiszteletére. Az összesen 21 országot képviselő résztvevők száma kereken 150 volt, ebből 90 külföldi.. 7* 100 Földtani Közlöny, ICO. kötet, 1. füzet 2. ábra. A > eogén Kollokvium elnöksége. Az elnökség (balról jobbra) S e n e s, J. (Csehszlovákia), Cs. Meznerics I. (Magyarország), V i a 1 o v, O. S. (Szovjetunió), Fiilöp J. (Magyarország), Dank V. (Magyarország), N e- m e e z E. (Magyarország), Stefanovic, (Jugoszlávia) A Kollokviumra .35 előadás érkezett be. Említést érdemel a résztvevők jelentős hányadá- nak magas tudományos-szakmai kvalifikációja: 22 professzor, a C. M. N. S. vezetősé- gének 6 tagja, a Paratethys Munkabizottság 14 tagja vett részt a Kollokviumon. Az üléssorozat iránt jelentős ipari érdeklődés is megnyilvánult, nagy olajkutató cégek képviselői is megjelentek. A Kollokvium munkáját a nemzetközi kongresszusok határozatainak szellemében, az ott kijelölt főbb tevékenységi irányokban folytatta (pl. sztratotípusok revíziója stb.). Összefoglaló előadásokon került bemutatásra a hazai neogén. A szekcióüléseken előre közreadott előadások alapján vitatták meg a miocén és a pliocén rétegösszletek elhatá- rolási, besorolási, ősföldrajzi problémáit, valamint a rétegtani kutatásokat elősegítő őslénytani vizsgálatok főbb módszertani kérdéseit. Az ülésekhez csatlakozóan kirándulásokra került sor. A hazai neogén 3 fő kifejlődési területét a bemutatott föld- tani alapszelvények jól reprezentálták. A kirándulások során aktív vitaszellem alakult ki és magasszintű tudományos eszmecserékre került sor. E viták egyik gyújtópontjában az oligocén-miocén és a miocén-pliocén határ, valamint a besorolás kérdései álltak, ami a jövő- ben feltehetően a hazai kutatásokra is termékenyítő hatást fog gyakorolni. Ülést tartott a C.M.N.S., valamint a l’aratelhys Munkabizottság is. Az utóbbi ülésén egyhangú jegyzőkönyvi elismerésben részesítették a Magyar Neogén Bizottságot, a Rendezőbizottságot, valamint a Magyarhoni Földtani Társulatot a rendezvény magas tudományos színvonaláért, a sikeres szervezésért. A kollokvium munkáját általában igen eredményesnek minősítették. A Kollokvium főbb eredményei között említendő: 1. A C.M.N.S. kongresszusán lefektetett fő alapelvek magyar területre történő alkalmazása, ellenőrzése. 2. A Medi- terrán Neogén Bizottság Paratethys Munkacsoportja hivatalos ülésnek deklarálta a kollokviumot és itt volt az „ősbemutatója” és első gyakorlati próbája a Paratethys Hírek , ismertetések 101 területre 1968-ban felállított új rétegtani nevezéktannak, melynek elődjét még M a y e r - E y m a r állította fel 1856-ban. 3. A Kollokvium résztvevői egyhangúan elismerték a magyar neogén-kutatások eredményességét, mély benyomást tett rájuk a Kollokvium jó szervezettsége és a feltárások mintaszerű előkészítése. Szerencsésnek tartják az új kronosztratigráfiai rendszer gyakorlati meghonosítását. Az elhangzott előadások és viták, valamint a földtani kirándulások során beigazoló- dott Magyarország átmeneti ősföldrajzi helyzete a neogén idején, és bizonyítást nyert, hogy hazánk a K-i és Ny-i, valamint E-i és D-i nagy kifejlődési területek párhuzamosí- tásában, korrelációjában és ősföldrajzi kiértékelésében döntő fontosságú. A Kollokvium jelentőségét növeli, hogy első ízben nyílt lehetőség szocialista országban a neogénnel foglalkozó kutatók széleskörű eszmecseréjére. Bauxitföldtani konferencia A Magyar Állami Földtani Intézet centenáriuma alkalmából rendezett Bauxitföldtani Konferenciát 1969 szeptember 4 — 5-én a M. Áll. Földtani Intézetben tartották meg. A konferencián 14 ország 91 külföldi és magyar szakembere vett részt. Az ülésszakra 33 dolgozat érkezett; ténylegesen 28 előadás bemutatására került sor néhány előadó távolmaradása miatt. A konferenciát IX. 4-én F ü 1 ö p József az Intézet igazgatója nyitotta meg, majd 7 plenáris előadás hangzott el. A további előadásokat IX. 5-én tartották meg két szekció- ban, melyek közül az első a földtani-rétegtani, második az ásványtan-geokémiai előadásokat fogta össze. A konferencia megnyitásának napján F ü 1 ö p József igazgató emlékplaketteket nyújtott át a konferencián megjelent legnevesebb szakembereknek, névszerint a követke- zőknek: L ’ A p p a r e n t, A. F. de (Franciaország), D’Argenio, G. (Olaszország), B u s i n s z k i j, G. I. (Szovjetunió), Grubic, A. (Jugoszlávia), Nicolas, J. (Franciaország), Roy-Chowdhury, M. K. (India), S z a p o z s n y i k o v, D. G. (Szovjetunió). Emlékplakettet kapott a magyar résztvevők közül Dobos György a Magyar Alumíniumipari Tröszt vezérigazgatója is. Az előadásokat IX. 6. és 7-én kétnapos földtani kirándulás követte. A kiránduláson mintegy 80 külföldi és hazai szakember vett részt. A jól sikerült kirándulás résztvevői az előzetesen kinyomtatott és közreadott kirándulásvezető alapján már előre tájékozódni tudtak az egyes feltárásokról. A kirándulás során teljes egészében sikerült betartani a részletekbe menően előkészített programot. Több helyen érdekes szakmai vitákra került sor. E kirándulás lehetőséget nyújtott arra is, hogy a résztvevők között baráti, bensőséges légkör alakuljon ki. Szeptember 8-án délelőtt a résztvevők megtekintették Balatonalmádiban a Bauxitkutató Vállalat központi telepét és a konferencia alkalmából rendezett bauxitkiállítást. A kirándulás során nyelvi csoportokban, orosz, francia és angol nyelven párhuzamosan folyt a tolmácsolás, egyrészt az ismertetések jobb megértése, másrészt] időmegtakarítás érdekében. A IX. 8-án megtartott záróülésen a résztvevők vitaülés keretében értékelték az el- hangzott előadásokat s a kirándulás földtani tapasztalatait. A vitát Nicolas, J. és Bárdossy Gy. vezette. A felszólalások írásban beküldött anyagát az elnökség a konferencia összefoglaló kötetében kívánja közreadni. Jelentős elismerést aratott a konferencia alkalmából a M. Áll. Földtani Intézet helyisé- geiben rendezett bauxitföldtani kiállítás is, ahol a kiállítás szillabusa magyar, orosz és francia nyelven is rendelkezésre állt, elősegítve a bemutatott anyag szakmai értékelését. A szervezőbizottság a konferenciára elkészítette a magyar bauxitföldtani irodalom teljes jegyzékét és a magyar bauxitszakemberek név- ill. címjegyzékét, mivel ennek az anyag- nak közreadásától várja a hazai bauxitföldtan külföldi megismertetését. A konferencia a hazai és külföldi résztvevők egybehangzó véleménye szerint igen sikeresnek minősült. A bemutatott 28 előadás túlnyomó többsége magas szakmai szín- vonalat képviselt; különösen színvonalasak voltak a kirándulás és vitaülés felszólalásai. Ilymódon a konferencia egyúttal módot nyújtott a magyar bauxitföldtan nemzetközi bemutatására, propagálására is. A tisztán tudományos témák mellett alkalmazott (ipari) bemutatókra is sor került (így pl. az aknafúrás, az aktív vízvédelem, a bauxitkutatás szervezetének bemutatására) melyek minden jel szerint növelték a magyar alumínium- ipar nemzetközi tekintélyét. Eocén kollokvium A centenáriumi rendezvények keretében 1969 szeptember 6 — 8. között nemzetközi nyilvánosságú eocén kollokvium ült össze Pomerol, C. H. (Franciaország) és 102 Földtani Közlöny , 100. kötet, 1. füzet Schaub, H. (Svájc) majd J a n s i n, A. L. (Szovjetunió) elnökletével. (Szervező- bizottság: D u d i c h Endre, Gidai László, Kopek Gábor titkár, Kecskeméti Tibor, Jámbor Áronné, Rákosi László). Az eocén kollokviumon összesen 14 ország 80 kutatója vett részt, Magyarországot 17, a Szovjetuniót 14 résztvevő képviselte. Az eocén kollokviumra összesen 27 dolgozat érkezett, ezeket nagyrészt franciául orosz rezümével bocsátották a résztvevők rendelkezésére. Az anyaghoz mellékelték többek között Hantken M. életrajzát, a magyarországi eocénkutatók névjegyzékét, a magyar- országi eocén originálisok katalógusát és a magyar eocén gyakorlatilag teljes bibliográfiá- ját. A kollokvium alkalmából intézeti bronzplakettet kaptak a következő nemzetközi tekintélynek örvendő résztvevők: G a b r i e 1 j a n, A. A. (Szovjetunió), Hottinger, L. (Svájci, J a n s i n, A. L. (Szovjetunió), N e m k o v, G. L. (Szovjetunió) Póza- rvska, K. (Lengyelország), Pomerol, C. H. (Franciaország), Sámuel, O. (Cseh- szlovákia), Schaub, H. (Svájc), V o i g t, E. (Német Szöv. Közt.). A kirándulásokkal induló kollokvium első napján összesen 8 feltárást tekintettek meg a résztvevők (ótokodi külfejtés, Kyergesújfalu-Lábatlan közötti partfal, Bajót-búzáshegyi vízn osás, Gánt új feltárás), a második napon a Weim pusztai Kee-hegyi Szőc-Balaton-hegyi és Darvastó 'V 1. bauxitkülfejtési feltárásokat tanulmányozták. A kirándulásokat vitanap és dokumentációt, valamint 4 fúrás maganyagát bemutató kiállítás követte Tihanyban, két vitaindító referátum hangzott el (Kopek G.- Kecskeméti T. -Dudich E.:Az alapszelvény mint a rétegtani kutatás kulcskérdése, továbbá Gidai L.: Az KK-dunántúli eocén rétegtani kapcsolatai. Az elnöklést P o m e r o 1, C. H. (Franciaország), Schaub, H. (Svájc) és J a n s i n, A. L. (Szovjetunió) látta el. A vita során számos érdemi hozzászólás hangzott el. A kollokvium kilencpontos határozata a gondosan előkészített eocén kollokvium munkáját eredményesnek minősítette. A Szovjetunió és Franciaország képviselői fel- ajánlották segítségüket glaukonitos képződmények abszolút kormeghatározásában. Mint fontos' eredményt kell regisztrálni azt a tényt, hogy a szovjet delegáció vezetője a kollokvium résztvevőit meghívta a Krímben két év múlva rendezendő hasonló tárgyú kollokviumra. Centenáriumi ülésszak az ÉDOSZ-székházban A Földtani Intézet centenáriumával kapcsolatos legmagasabb szintű társadalmi megnyilatkozásra szeptember 9-én délelőtt az Építőipari Dolgozók Szakszervezetének budapesti székházában került sor. Az ünnepi megemlékező ülésszakot Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter nyitotta meg. Emelkedett hangú előadásában kifejezésre jutott a földtudományok nyersanyaggazdálkodási fontosságának világszerte mind na- gyobb hangsúllyal érvényre jutó felismerése, valamint az a fokozódó megbecsülés és támogatás, melyet országunk legfelső vezetőszervei a hazai kutató- és feltáró jellegű földtani munka számára egyaránt biztosítanak. De kicsendült szavaiból a földtani kutatásunk haladásába vetett szilárd bizalom is, melynek szellemében a földtani munká- nak sok további sikert és szerencsét kívánt. A miniszteri megnyitó után F ü 1 ö p József, mint a jubiláló intézet igazgatója, Szádeczky-Kardoss Elemér, mint a MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának titkára, és N e m e c z Ernő, mint a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke tartotta meg ünnepi beszédét. Az előadók más-más aspektusból világították meg százéves állami földtani szolgálatunk múltbeli kibontakozását és eredményeit, valamint a geológiai kutatás aktuális feladatait és népgazdasági szempontból való fokozatos „súlygyarapo- dását”. E három magyarnyelvű előadás után hét külföldi delegátusnak — a tudományág meg- annyi nemzetközileg megbecsült kiválóságának — megemlékező és üdvözlő szavai hangzottak el. Az egyes delegátusok az alábbi sorrendben szólaltak fel: Dr. R u 1 1 n e r, Anton, a Geologische Bundesanstalt, Wien igazgatója. Prof. D. Se. D u n h a m, Kingsley Charles, az angliai Institute of Geological Sciences igazgatója, az I.U.G.S. elnöke, Dr. és sci. B a t i s s e, Michel az UNESCO Division des Recherches Relatives aux Res- sources Naturelles igazgatója (az UNESCO párisi központjának vezérigazgatója kép- viseletében), Dr. Vinogradov, Alexander Pavlovics akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Geokémiai és Analitikai Kémiai Intézetének igazgatója és Földtudományi Osztályának titkára. Hírek, ismertetések 103 Dr. és sci. C o 1 1 i g n o n, Mauriee akadémikus, ny. tábornok (a Francia Tudományos Akadémia képviseletében), Dr. Mrozowski, Mieczyslav, a lengyel Centralni Urzad Geologii elnöke, Dr. Se. Chandra Roy, Bhabes, az IUGS alelnöke, a Geological Survey of India ny. igazgatója A rendkívül meleghangú ünnepi megnyilatkozások szónokai nagy elismeréssel adóztak az európai földtani intéze- tek sorában az elsők közt megalakult M. állami Földtani Intézet százéves munkásságának, külön is kiemelve egyes kiváló magyar geológusok — köztük Szabó József, H a n t k e n Miksa, N o p c s a Ferenc és id. L ó c z y Lajos — világviszonylatban is nagyjelentőségű, sokszor igen relatív és úttörő jellegű kutatásait. A jelen geológiai munká- járól szólva az egyes szakdiszciplinákban elért jelentős eredmények mellett különösen a magyar geológusok koope- rációra, nemzetközi együttműködésre való rendkívüli készségét hangsúlyozták, mint olyan tényezőt, mely a csakis nemzetközi összefogással megoldható tudományos problémák előbbrevitelének legfőbb záloga. Az ünnepi ülés résztvevői délután a Földtani Intézet történeti dokumentumokból, földtani képződményekből, geológiai térképekből és hasznosítható ásványi nyersanya- gokból rendezett kiállítását tanulmányozták s az Intézet egyes osztályait, laboratóriu- mait, könyvtárát és múzeumát tekintették meg. Ez alkalommal került sor a centenárium tiszteletére a Magyar Posta által kibocsátott 8 értékből álló geológiai-paleontológiai bélyegsorozat emlékbélyegzővel történő alkalmi lebélyegezésére is. Szeptember 9-ének centenáriumi rendezvénysorozatát a Földtani Intézet igazgatója által a Nemzeti Galé- riában adott 600 személyes ünnepélyes fogadás zárta. Földtani Intézetek Napja Szeptember 10-én került sor a Földtani Intézetek Napjának megrendezésére. Erre a rendezvényre (a szervezeti vezetőkön kívül) 22 országból 191 résztvevő jelentkezett. Az ünnepi ülésen a beküldött anyag rendkívüli terjedelme miatt az előadásokat két szekcióban kellett megtartani. A Szovjetunióból 5 nagy szervezet és intézmény küldte el vezetői képviseletét; hiva- talos képviselőt küldött Nagy-Britannia, Franciaország, az Északaroerikai Egyesült Államok, Kanada, India, a szomszéd államok közül Ausztria és Lengyelország, a NDK, továbbá Hollandia és Olaszország. Ily módon hazánk viszonyainak ismertetésével egy- idejűleg a résztvevők tájékozódhattak az említett országokban folyó állami geológiai munkáról. Bár a MÁFI e rendezvénye további célokat eredetileg nem tűzött maga elé, a részt- vevők a kezdeményezést felkarolandónak ítélték. Megállapítható volt, hogy az előadott anyag is olyan jellegű, hogy az kiegészítést és folytatást kíván. Á szovjet tudományos földtani intézetek is kutatási, oktatási szervek széleskörű, szisztematikusan felépített munkájának ismertetésén kívül igen érdekesnek bizonyult hazánk szempontjából az USA geológiai szervezetéről, továbbá Anglia földtani szolgá- latáról szóló összefoglalás, Lengyelország jól megalapozott földtani szolgálatának nagy- számú adata, a francia bányászati és kutatási iroda (BRGM) kiépülő szervezetének ismertetése, India e téren tett kísérleti lépései, s nem utolsósorban Hollandia hazai viszonyainkkal sok tekintetben rokon problémáinak bemutatása. Kitűnően sikerült D u n h a m, K. C. (Nagy-Britannia) elnöki összefoglalója a két és félnapos előadássoro- zatról, melyben a rendezvény célját és gyakorlati jelentőségét rögzítette. A Földtani Intézetek napja alkalmából rendezett térképkiállítás gazdag anyaga az Intézet folyosóin kapott képzetkeltő elhelyezést. Témában és méretben igen változatos térképek kerültek bemutatásra — főként magyar vonatkozásban. (A magyar kiállítási anyag 17 tablót ill. szekrényt töltött meg.) A külföldi országok ill. földrészek közül Albánia, Afrika, Canada, Csehszlovákia, Franciaország, India, Lengyelország, Nepál, Marokkó, Olaszország, Nagy-Britannia, Románia, Svájc, a Szovjetunió és Üj-Zéland is jórészt igen gazdag és változatos térkép- anyagot mutatott be. A Nemzetközi Őslénytani Unió bizottsági ülése A Nemzetközi Őslénytani Unió (IPU) a Magyar Tudományos Akadémián 1969 szep- tember 10-én V i a 1 o v O. S. akadémikus (Szovjetunió) elnökletével nyílt ülést tartott. Az IPU Policy Committee részéről Bouöek, Hughes, Westermann, Martinason professzorok, valamint számos külföldi és magyar paleontológus vett részt. 104 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet Az ülésen a következő témaköröket tárgyalták: 1. Az IPU szerepe a nemzetközi tudományos együttműködésben 2. Az IPU szervezete és alapszabályai valamint az ezekben tervbe vett változások 3. Tagsági és pénzügyek 4. Az Unió szerepe a földtani kongresszusok körében 5. Bizottságok és munkacsoportok 6. A világ paleontológusainak névjegyzéke Az IPU célkitűzése az üléssel kapcsolatosan a montreáli kongresszus ülésének elő- készítése volt. A létrehozni kívánt bizottságokkal és munkacsoportokkal kapcsolatban az az igény merült fel, hogy azok alulról szerveződjenek és elsősorban a munka és együtt- működés tartsa őket össze. Az eddig megalakított bizottságok közül néhánynak működése I megfelelő (pl. a paleoökológiai bizottságé), az ilyenek fenntartása indokolt. A nehézkesen 1 működő bizottságokat meg kell szüntetni. További téma volt a bizottságok hovatartozásának kérdése, és a paleontológusok újonnan készítendő névsorának összeállítása. Ugyancsak tisztázták a paleobotanika és palynológia helyzetét az IPU keretein belül. Az IUGS Nemzetközi Rétegtani Bizottságának ülése A Rétegtani Bizottság 1969. szeptember 10-én a MTA Képes termében Menne-, « V. V. és H e d g p e d t, H. D. (USA) elnökletével tartott ülést, P o m e r o 1, Ch. (Franciar ország), A g e r, D. (Nagy-Britannia), Folinsbee R.E. (Kanada), Stormer, L. (Norvégia), Maubeuge, I’. L. (Fx-anciaország), Robinson, S. (Kanada) ezen felül további 1 — 1 holland, belga, USA és kanadai kiküldött részvételével. Magyar megfigyelők: G é c z y B., Kopek G., B e n k ő F.-né, Gidai L. és Nagy E. M e n n e r, V. V'. felhívása alapján a jelenlevő képviselők adtak beszámolót az al- bizottságok munkájáról. Ager D. (Nagy-Britannia) beszámo't a S m i t h, W. ünnep- | Bégekről, a jura kollokvium előkészületeiről, illetőleg a legutóbbi jura kollokvium óta eltelt időszakról, az angliai jura sztratotípusok folyamatos revíziójáról. Pomerol, Ch. ; (Franciaoi’szág) a Rétegtani Lexikon Albizottság munkáját, valamint a múltévi eocén ; kollokvium eseményeit foglalta össze. Beszámoltak a továbbiakban a geokronológiai albizottság működéséi-ől, melynek I legutóbbi hétnapos kollokviuméiba 70 dolgozat érkezett be. Javaslat született INQUA i albizottság, valamint Kambrium-albizottság felállítására is. A Bizottság az IUGS felé javaslatként kívánja továbbítani egy Neogén albizottság ) és egy Paleogén albizottság megszervezésének igényét. A javaslatok konkrét kidolgozását az októberben tartandó következő ülésre halasztották. A javaslatok végleges sorsa felől az 1972. évi kongresszus lesz hivatott dönteni. Az UNESCO által szervezett nemzetközi földtani korrelációs ülésszak Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kultúrális Szervezete (UNESCO) a Földtani Tudományok Nemzetközi Uniójával (IUGS) együttműködve egy nemzetközi földtani korrelációs progi-amtervezetet készített elő. Az elkészített pi-ogramtervezetet meghívott I szakértői testület Budapesten, 1969 szeptember 11. és szeptember 16. között vitatta meg. Az UNESCO budapesti szakértői ülésszakának megszei’vezéséért magyar részről az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága és a Központi Földtani Hivatal vállalt felelős- séget. __ ' Az ülések színhelye a Magyar Állami Földtani Intézet volt. Az ülésszakon öt világrész 35 országának képviseletében 91 kiváló szakértő vett részt. Hivatalosan részt vett az ülésen a Geológiai Unió képviselője és megfigyelőt küldött az ENSZ, a Földtani Világtéi’kép Bizottság, a Nemzetközi Paleontológiái Unió, az Érc- telep-genetika Nemzetközi Asszociációja, a Nemzetközi Geofizikai, Unió. Az ülésszak hivatalos megnyitása szeptember 11-én a Magy. Áll. Földtani Intézet dísztermében történt. A megnyitó ülés elnökségét és résztvevőit a vendéglátó ország kormányának képviseletében F ü 1 ö p József, a Központi Földtani Hivatal elnöke és a Magy. All. Földtani Intézet igazgatója üdvözölte. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága nevében Lengyel Sándor egyetemi tanár mondott üdvözlő szavakat. Az UNESCO vezérigazgatója nevében B a t, i s s e, M. az UNESCO Természeti Erőforrásokat Kutató részlegének főigazgatója, az IUGS nevében pedig D u n h a m, K. C., az Unió elnöke köszöntötte a résztvevőket. Hírek , ismertetések 105 ^ . ábra. Az UNESCO nemzetközi földtani korrelációs ülésszak elnöksége. Az elnökség (balról-jobbra) Chowdhury R. alelnök (India), B a t i s s e, M. B., a Nat.Res.Res.Div. igazgatója (Franciaország), N e m e c z E. elnök (Magyar- ország), W a 1 t e r, E., titkár (UNESCO), D u n h a m, K. C.. a geológiai Unió elnöke (London), Martinason' A. (Uppsala) A budapesti ülésszak elnökéül Magyarországnak mint vendéglátó országnak képvi- selőjét, N e m e c z Ernő professzort, a veszprémi Műszaki Egyetem rektorhelyettesét, Társulatunk elnökét választották meg. Alelnök Chawdhury, Roy (India), titkár M a r t i n s s o n, A. (Svédország). N e m e c z Ernő elnöki megnyitójában hangsúlyozta, eljött az ideje, hegy a földtani tudomány kilépve a fejlődés nemzeti kereteiből, alapvető problémáinak világméretű megoldását keresse. Örömmel kell üdvözölni a kezdeményezést, hegy az UNESCO álljon élére egy jól átgondolt program szervezésének és finanszírozásának, míg a Geológiai Tudományok Nemzetközi Uniója (IUGS) bocsássa rendelkezésre szakértőit a program érdemi végrehajtására. Kifejezést adott annak az óhajnak, hogy a megalakítandó munka- csoportok, melyek a világ minden tájáról összesereglett legkiválóbb szakemberekből állnak, minél tökéletesebben oldják meg a rájuk bízott feladatot, s ha e tárgyalások sikeresek lesznek, a Budapesti ülésszak úgy fog bevonulni a földtani tudományok törté- netébe, mint magasabb szintre emelkedésének egyik fontos állomása. Ezután B a t i s s e, M. beszédében hangsúlyozta, hogy az ülésszak kettős célja egy- részt a Nemzetközi Földtani Korrelációs Programtervezet tartalmi továbbfejlesztése, másrészt a program keresztülviteléhez szükséges adminisztratív' lépések meghatározása. A világkorrelációs programtervezetet 7 munkacsoport keretében tárgyalták. Az egyes munkacsoportokban egyenként 15 — 20 szakértő dolgozott. Magyarországot mindegyik munkacsoportban egy-egy szakértő és egy-egy megfigyelő képviselte. 1. munkacsoport: Sztratigráfiai elvek tisztázása, a terminológia és a módszertani eljárások tárgyalása. Elnök: H e d b e r g, H. (USA). E munkacsoport egy világviszonylatban érvényes sztratigráfiai osztályozási és nevezéktani elv kidolgozását vi- tatta meg. Nemzetközileg elfogadható kódrendszert javasolt és a téma kidolgozását 1972-ig ítélte célszerűnek. Szoros együttműködést javasolt a Földtani Világtérkép Bizottsággal. 2. munkacsoport: Az egész világra érvényes kronosztratigráfiai skála főbb egységeinek definíciója. Elnök: L a f i 1 1 e, R. (Franciaország). Olyan nemzetközileg elfogadható definíciók kidolgozására történtek javaslatok, melyek a földtörténet időegysé geinek korrelációját teszik lehetővé. A jelentéshez csatolt függelékben felhívták a figyelmet a szílur — devon határ korrelációjának fontosságára, a paleomágneses eredmények korrelációjára s a sekély- és mélytengeri szeizmikus ta. nulmányok összefüggéseire. 3. munkacsoport: Az időkorreláció módszereinek alkalmazása és kifejlesztése Elnök - G1 aessner, R. F. (Ausztrália). A tárgyalt anyag hangsúlyozza az időkorrelációs módszerek relatív pontosságának jelentőségét. Az időkorrelációt világméretekben minden földtani korra Dézve végre kell hajtani, mégis a figyelmet a biz ottság elsősorban a negyedkor. 106 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet továbbá a régebbi földtani időszakok (pl. prekambrium — karabrium) korrelációjára hívta fel. A sztratigráfiai, paleo- klimatológiai, paleomágneses, üledékföldtani, mikropaleontológiai eredményeket abszolút radioaktív kor-adatokkal kell egyeztetni. 4. munkacsoport: Földtani korrelációval kapcsolatos kvantitatív módszerek és adat- feldolgozás elősegítése. Elnök: Robinson, S. C. (Kanada). E munkacsoport egy korszerű, erősen fejlődő eljárásnak, a számítógépes értékelési munkának földtani időkorrelá- ciókra alkalmazandó világméretű kifejlesztését tárgyalta. A jelentéshez mellékelt függelékben rámutattak a matematikai módszerek földtani alkalmazhatóságára, így pl. új telepek felkutatásában, legidősebb földtani képződményekre vonatkozó kor-adatok valószínüségszámítási értéke- lésében stb. 5. munkacsoport: Földtani események térbeli és időbeli lefolyásának tanulmányozása- Elnök: Zoubek, V. (Csehszlovákia). Ez a bizottság a következő földtani események (jelenségek) világméretű egyeztetését vitatta meg: tektonikai, mélységi magmás, vulkáni, metamorf folyamatok, biológiai, planetáris jelenségek, mágneses, klimatikus adatok stb. (Megállapították, hogy a folyamatok, illetve jelenségek kölcsönhatását ugyancsak figyelembe kell venni.) Tanul- mányozandó a Földön kívüli jelenségek és a geofizikai tényezők földkéreg-alakító befolyása. A földkéreg kialakulá- sának tanulmányozásakor fontos a Hold és más égitestek összehasonlító tanulmányozása is. 6. munkacsoport: Hasznosítható ásványi telepek genetikai tanulmányozása és gene- zisük összefüggése a földtörténeti eseményekkel. Elnök: S a 1 a s, G. P. (Mexikó) A megvitatott munkaprogram kiterjed az üledékes, mélységi magmás, metaszomatikus, tektonikai folyamatok- hoz kötött telepképződés genetikai viszonyainak világméretű összehasonlitó tanulmányozására. 7. munkacsoport: A teljes program szervezésével, koordinálásával és végrehajtásának módszereivel foglalkozott. Elnök: S t o r m e r, L. (Norvégia). Ez a munkacsoport döntött arról, hogy milyen kooperáció jöjjön létre a korrelációs program végrehajtására az UNESCO és az IUGS között. Elhatározták: közös UNESCO -IÜGS programot indítanak, melynek koordinációs bizottságába mindkét nemzetközi szerv egyenlő számú szakértőt delegál. A program anyagi támogatását az UNESCO vállalja. A végrehajtásért a kinevezett közös bizottság felelős. A programot nem tárgyalják kormányközi bizottságok- ban, hanem az UNESCO közgyűlése elé viszik. A koordinációs bizottság hivatott végső döntéseket hozni az egyes munkacsoportokban megvitatott tárgykörökről. Egyúttal olyan programokat kell kezdeményezni, amelyek világ- méretű érdeklődésre tartanak számot s a fejlődésben levő országok szempontjából is jelentősek. A Központi Földtani Hivatal az UNESCO ülésszakán megjelent vendégek számára szakmai és kulturális kirándulási programot szervezett, melynek keretében megtekin- tették a tatai Kálvária-domb mezozóos alapszelvényét, a tatai Fényes forrásokat, és a vértesszőlősi félmillióéves előemberi települést. Kárpát — Balkáni Kongresszus A Kárpát — Balkáni Geológiai Asszociáció 1969. szeptember 11 — 19. között Buda- pesten tartotta meg a Magyar Tudományos Akadémia Föld- és Bányászati Osztálya rendezésében IX. kongresszusát. Elnök: Szádeczky-Kardoss Elemér akadé- mikus, főtitkár: F ü 1 ö p József akadémiai levelező tag. A szervezőbizottság vezetője: S ó o s László kandidátus. A kongresszus tudományos munkája az alábbi fő témák köré csoportosul: 1. a kőzet- metamorfózis és tektonika kapcsolata a Kárpát — Balkán — Dinarid (KBD) területen (fő témavezető: Szádeczky-Kardoss Elemér), 2. a posztmagmás kőzet- és érc- képződés problémái a KBD területén (főtémavezető: P a n t ó Gábor), 3. fáciestérképek és tanulmányok (főtémavezető: F ü 1 ö p József), 4. üledékes kőzetek ritkaelem-eloszlása (főtémavezető: Földvári Aladárné), 5. szénhidrogének migrációja és genetikája a KBD területén (főtémavezető: D a n k Viktor), 6. síkvidéki területek építésföldtana és hidrogeológiája a KBD területén (főtémavezető: Rónai András), 7. a KBD terület .regionális geofizikája (főtémavezető: Egyed László). A kongresszuson a KBD alábbi bizottságai üléseztek: 1. Ásványtan — Geokémiai Bizottság és annak abszolút kormeghatározási albizottsága (Szovjetunió) 2. Magmás és Metamorfkőzettani Bizottság (Magyarország) 3. Szcdimentológiai Bizottság (Szovjetunió) 4. Sztratigrafiai-, l’aleogeográfiai és Paleontológiái Bizottság (Lengyelország) 5. Tektonikai Bizottság (Csehszlovákia) 6. Földtani Térképezési Bizottság (Kbmánia) 7. Geofizikai Bizottság (Jugoszlávia) 8. Hidrogeológiai Bizo ttság (Bulgária). Hírek, ismertetések 107 4. ábra. A Kárpát -Balkáni Kongresszus díszelnöksége. Az elnökség (balról jobbra) F u s a n, O. (Csehszlovákia), D o k o v, R. D. (Bulgária), Vinogradov, A. P. (Szovjetunió), L é v á r d i F. (Magyarország), . S z á d e c z k y - Kardoss E. (Magyarország), P r o s e n, D. (Jugoszlávia), Szemenyenkov, N. P. (Szovjetunió), S t e f a - nescu-Sabba, (Románia) Foto: Kemény L. A fenti bizottsági ülésekkel kapcsolatban több szimpózium került lebonyolításra: a) Abszolút Geokronológiai Szimpózium (az abszolút kormeghatározási bizottsági ülés- sel együtt), b) Geofizikai Szimpózium (a geofizikai bizottsági üléssel együtt), c) Sztra- tigrafiai-, Paleogeografiai és Paleontológiái Szimpózium (a hasonló nevű bizottsági üléssel együtt). A kongresszus munkájának kiegészítéseként szeptember 14 — 17. között 5 földtani szakmai kirándulás került megrendezésre az alábbi célterületekkel: Dunántúli Középhegység, Eszak-Magyarország, síkvidékek, kőolaj területek, geofizikai ■obszervatóriumok és mérőhelyek. A kongresszuson résztvevők száma 386 volt, közöttük 110 magyar. Az 5 kirándulás résztvevőinek száma összesen 272 főt tett ki, leglátogatottabb volt a dunántúli (107 fő) és az észak-magyarországi (67 fő) valamint a kőolaj (55 fő) kirándulás. A kongresszus határozata alapján ezentúl négy évenként kerülnek az Asszociáció kongresszusai megrendezésre, legközelebb 1973-ban. A KB A X. kongresszusának megrendezését a Bratislavai Szlovák Földtani Intézet igazgatójának F u s a n O.-nak meghívása alapján Csehszlovákia vállalja. A kongresszus tudományos munkája a részt- vevők szóbeli és írásbeli megnyilatkozásai alapján igen eredményesnek és sikeresnek minősíthető. IGSOBA Konferencia Az ICSOBA — teljes nevén: International Committee of Studies of Bauxites and Aluminium-oxide-hydroxide — II. Nemzetközi Konferenciájának megrendezésére 1969. október 6 — 10 között került sor Budapesten, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, valamint a Magyar Alumíniumipari Tröszt együttes támogatásával. A tudományos üléseket megelőzően a Közgyűlés során (melyet Papastamatiou, J. (Athén) elnök távollétében Bárdossy György alelnök vezetett), Karsulin, M., az ICSOBA főtitkára számolt be a szervezet I. Közgyűlése után, 1964 — 1969 között lezajlott tevékenységről. Megemlékeztek a résztvevők az időközben elhunyt Lányi Béla műegyetemi professzorról. A Közgyűlés elfogadta az alapszabály néhány pontjának módosítását, így: a szervezet feladatkörének kibővítését, az alumínium-elektrolízis és 108 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet öntés témakörének bekapcsolásával. Ezzel egyúttal oly nemzetközi szervezetté vált, amely az alumínium vertikumát a bauxit geológiájától ill. annak bányászatától az alu- mínium öntéséig teljes egészében felöleli. Elfogadták a Közgyűlés előkészítő ülésén az ICSOBA új elnökségére tett javaslatot. E szerint az új elnök Dobos György vezér- igazgató (Magyar Alumíniumipari Tröszt, Budapest). Alelnök: B o b k o v, L. N. (a „Glavaljuminij” vezetője, Moszkva, Szovjetunió), N i c o 1 a s, J. egyetemi tanár (Paris, Franciaország), R o b e r t s, I. (Reynolds Metals Co., Richmond, USA), főtitkár: Karsulin, M. a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia főtitkára (Zagreb, Jugoszlávia). Az új elnökség nevében Dobos. György vázolta az ICSOBA további munkájának fő célkitűzéseit, N i c o 1 a s, J. új alelnök javaslatot tett az ICSOBA III. Nemzetközi Konferenciájának 1973-ban, Parisban való megtartására, amit a Közgyűlés egyhangúlag elfogadott. A közgyűlés 5 munkabizottságot alakított (elnök és 3 — 5 tag). 1. Geológiai és Ásvány- tani Munkabizottság (elnök: P e t r a s c h e k, V. E., Leoben, Ausztria), 2. Bányászati és Gazdasági Munkabizottság (elnök: B r u c y, J. Péchiney, Paris, Franciaország), 3. Fizikai-Kémiai és Analitikai Munkabizottság (elnök: T e r t j a n, R., Pechiney-St. Gobain, Franciaország), 4. Timföldtechnológiai Munkabizottság (elnök: Juhász A., Aluterv, Magyarország), ő. Alumínium-Elektrolízis Technológiai Munkabizottság (elnök: Callaioli, G., Milano, Olaszország). A közgyűlés után ugyanazon nap délutánján kezdetét vette a konferencia, melynek első programja a plenáris ülés volt. Ezen F ü 1 ö p József igazgató megnyitója után négy átfogó előadás hangzott el. A következő napokon az egyes szekciók előadásaira került sor. Az „A” szekció keretében a „Bauxitgeológia bauxitvizsgálat és bauxitbányászat” témakörében 18 előadás, a ,,B” szekció keretében „A Bayer-eljárás energia- gazdálkodása,' tervezés-gazdaságosság, a timföldgyártás kémiája és elmélete, a tirnf.ldgyártási anyagvizsgalat és szennyezők, a Bayer-eljárás technológiája és gépei, komplex eljárások és melléktermékek” témaköreiben 37 előadás, a „C” szekció keretében az ..Alumínium-elektrolízis technológiája, elektrokorund és egyéb kérdések, kádszerkezet és energiagazdálkodás” témaköreiben 17 előadás hangzott el. Az előadásokat élénk vita követte, sőt egyes hozzá- zólások rövid kiegészítő előadások voltak. A közgyűlésen és a konferencián 28 országból összesen 420 delegátus vett részt, köztük 200 magyar. A konferencia utolsó napján az (“gyes szekcióknak megfelelően három párhuzamosan rendezett tanulmányi kirándulásra került sor, melyeken a Halimba környéki bauxit- bányákat, az ajkai timföldgyárat és az inotai alumíniumkohót tekintették meg a részt- vevők. dr. Bauer J. // Írek, ismertetések 109 Magyar — jugoszláv geológus találkozó 1969. május hó 21-23 között került sor a III. | Magyar - jugoszláv geológus találkozóra a Magyarhoni , Földtani Társulat Alföldi Szakosztálya rendezésében, i A II. találkozó plenáris záróülésén Zagrebban olyan határozat született, hogy az eredményes további együtt- működés érdekében ez a találkozó a jövőben szak- csoportonként történjék. Az akkor létrehozott négy- szakcsoport közül most a kőolajföldtani szakcsoport I ülésére került sor. A geológus találkozót Xemecz Ernő tanszék- vezető egyetemi tanár, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke nyitotta meg. Azon 11 előadás hangzott el. D a n k Viktor társulatunk társelnöke, az OKOT vezér- igazgató helyettese tartotta a bevezető előadást ..A kő- olaj és földgázkutatás helyzete Magyarországon” címen. Balogh Kálmán a MFT Alföldi Szakosztályának elnöke, tanszékvezető egyetemi tanár és Kőrössy László az OKOT osztály-vezetője a „Magyar medencék aljzata”, I ül. a „Magyarországi neogén medencék földtani fejlődés- I története” címen tartottak előadást. További előadók I voltak: Vándor fi Róbert a NKFÜ főgeológusa. I MFT Alföldi Szakosztályának társelnöke („A Dél-Alföldi medence rétegtani felépítése a szénhidrogénkutató fúrá- I sok alapján”). Somfai Attila területi főgeológus, a MFT Alföldi Szakosztályának társelnöke (..Túlnyomá- sos tárolók vizsgálata”), Széles Margit geológus i („Adatok az Alföld medence kifejlődésfi alsópannóniai képződmények ősföldrajzi viszonyairól”). Bérezi István geológus (..Az algyői szénhidrogén tároló szerkeze- tek durva törmelékes összletének üledékföldtani vizsgá- lata”), Suba Sándor és Szilágyi Endre geofizikus („Aktuális geofizikai értelmezési problémák a szegedi medencében”), Trócsányi Gábor geofizikus („A fo- toregisztrálás és mágneses jelzőrögzítésű reflexiós mérések összehasonlítása az eddigi tapasztalatok alapján”), Csalagovits István geológus („Hálódiagramos ter- vezés alkalmazása a kőolajfúrási műveletek optimális ütemezéséhez” és „A szénhidrogénkutatás földtani és műszaki adatainak kétsoros peremlyukkártyás adat- tároló rendszere”). A találkozó az algyői szénhidrogén mezőre tett tanulmányúnál fejeződött be. Az előadások szerb - horvát, illet ve magyar nyelvű kivonatai a találkozó elején a résztvevők rendelkezésére áljottak. A találkozón a jugoszláv küldöttség közel 50 tagú volt. Különösen népes küldöttséggel képviseltette magát a novisadi Naftagas Vállalat, résztvettek ezenkívül a zagrebi INA geológusai, valamint a jugoszláviai Földtani Társulat képviselői. Magyar részről mintegy 45 résztvevő volt, zömükben kőolajkutató-szakemberek. A résztvevők nagyon hasznosnak tartották a tanács- kozást és a találkozók további folyrtatását határozták el. Mezősi József Elhalálozások 1969. július 11-én életének 87. évében hunyt el dr. Balogh Ernő ny. egyetemi tanár, a kolozsvári Bolyai -Babes Tudományegyetem földtani tanszékének volt vezető professzora, a föld- és ásványtani tudományok doktora, a Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett rendes tagja, a Magyar Karszt- és Barlang- kutató Társulat tiszteleti tagja, az erdélyi magyar geológus társadalom nesztora. Dr. Balogh Ernő professzort 1969. július 14-én a kolozsvári házsongárdi temetőben általános nagy részvét mellett helyezték örök nyuga- lomra. Sírjánál a kolozsvári Bólyai Babes Egyetem részéről dr. S t o i c o v i c i E. professzor az ásvány- kőzettani tanszék és dr. Mészáros Miklós prodekán a földtani tanszék vezetője vett búcsút, a volt tanítvá- nyok, kollégák és barátok nevében pedig dr. T u 1 o g d i János professzor búcsúzott dr. Balogh Ernőtől. 1969. október 28-án elhunyt dr. B a 1 1 ó Rudolf ny. műszaki egyetemi tanár, elméleti és gyakorlat1 alkotó kémikus, aranydiplomás doktor, a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagja, a kísérleti műanyag- kutatás egyik első magyar elindítója, önálló módszeres megvalósítója és továbbfejlesztője, félévszázadot meg- haladó eredményes közgazdasági, népgazdasági, társa- dalmi és önzetlen oktatói tevékenység hányatott sorsú előharcosa. Budapesti egyetemi tanulmányai alatt az Általános és Kísérleti Vegytani Intézetben dolgozott s középiskolai tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett. A haladó eszmék mindenkori szolgálatában, hűséges igaz barát, mindenek segítője, támogatója volt. A Tanácsköztársaság idején az egykori Természet- tudományi Társulat Direktóriumá- nak lelkes, tevékeny elnöke. Résztvett a Marx — Engels Munkásegyetem létesítésében s annak Természet- tudományi tagozatában. Nagy érdeklődéssel kísért kémiai előadásokat tartott. A Tanácsköztársaság veteránjai között vezetői működése feledésbe merült. Elhunyta a Tanácsköztársaság ötvenéves jubiláris emlékét is fel- idézi. Barátai, munkatársai és nagyszámú gyári szak- munkás neveltje szeretettel, tisztelettel és hálával emlé- keznek róla. Tanításaiban jövő munkás-nemzedékek számára is példamutató marad. Kitüntetések, kinevezések A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége dr. Korach Mór akadémikusnak, tagtársunknak, ki- emelkedő tudományos munkásságáért, főként a műszaki kémia matematikai megalapozású elméleti kifejlesztésé- ért, továbbá szilikátipari kutatásaiért, amelyeknek gya- korlatban is megvalósult eredményei nevét világszerte ismertté tették, valamint a műszaki kémia oktatásának korszerűsítésében és színvonalának emelésében, a hazai szilikátipari kutatás szervezésében és a Magyar Tudomá- nyos AkadémiaMűszakiKémiaiKutató Intézetének létre- hozásában kifejtett eredményes tudományszervezői tevé- kenységének elismeréséül akadémiai aranyérmet ado- mányozott. (Akadémiai Közlöny XVIII. (1969) évf. 9. sz., 1969. május 27.) A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a ki- emelkedő tudományos eredmények elismeréséül 1969. évi Közgyűlésén kiosztotta az 1968. évi akadémiai dijakat. Az Akadémiai Díj I. fokozatában és a vele járó 12 000 forintos díjazásban részesítette dr. Nemecz Ernőt, Társulatunk elnökét a magyarországi agyagásványok széleskörű, elmélyült vizsgálatával elért, kimagasló tudományos eredményeiért. Az agyagásványoknak az ipar új területein való alkalmazása az ő iniciatíváin és személyes kutatásán épül fel. (Akadémiai Közlöny XVIII. (1969) évf. 9. sz., 1969. május 27.) A művelődésügyi miniszter az 1969. évi Pedagógus Nap alkalmából eredményes munkája elismeréséül S k o f 1 e k István tagtársunknak (Tata, Eötvös József Gimnázium és Szakközépiskola) az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést adományozta. (Művelődésügyi Közlöny XIII. év . 12. sz., 1969. június 16.) A művelődésügyi miniszter az 1969. évi Pedagógus Nap alkalmából eredményes munkája elismeréséül dr. V i t á 1 i s Sándor egyetemi tanárnak, választmányi tagunknak, dr. G r a s s e 1 1 y Gyula egyetemi tanárnak, tagtársunknak, az Oktatásügy Kiváló Dolgozója ki- tüntetést adományozta. Ugyanezen alkalomból tüntették ki a Kiváló Dolgozó címmel J ó z s a Istvánt az ELTE Földtani Tanszékének munkatársát négy évtizedes eredményes munkája elismeréseként. (Művelődésügyi Közlöny XIII. évf. 13. sz., 1969. július 4.) 110 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet 1969. június 18-án, a II. AU. Földtani Intézet alapí- tásának 100 éves évfordulója alkalmából a Magyarhoni Földtani Társulat Rendkívüli Ünnepi Közgyűlése dr. F ü 1 ö p József választmányi tagot, a jubiláló intézmény igazgatóját a magyarországi krétaképződmények tanul- mányozásán elért kimagasló eredményei eUsmeréseképpen a Szabó József Emlékéremmel tüntette ki. Ugyanezen alkalomból Oroszné dr. Hajós Márta tagtársunk hézagpótló és nemzetközi szintű diatóma-monográíiáját Hantken Miksa Emlékéremmel, dr. Rónai András választmányi tag tárgyidőre eső, sokoldalúan jelentős vízföldtani munkáit pedig az első ízben kiadásra került Koch Antal Emlékéremmel tüntették ki. A Vendl Mária Emlékalapítvány-Díjat az ásványtan területén elért maradandó eredményeiért dr. Erdélyi János tag- társunk kapta. A Társulat Rendkívüli Ünnepi Közgyűlésén az egye- sületért hosszú időn át végzett önzetlen, odaadó és hűsé- ges munkálkodás el nem évülő elismeréseképpen dr. Xemecz Ernő elnök a Társulat Emlék- (vas-) gyűrű- jét adományozta: dr. Tasnádi Kubacska Andrásnak a Társulat vezető szerveiben vállalt és ered- ménnyel eUátott több évtizedes munkájáért: M o n o s Jánosnak a Társulat Északmagyarországi Területi Szak- osztályának megalapítás óta eredményes vezetéséért, megerősítéséért és felvirágoztatásáért: dr. Végh Sán- dornénak a Földtani Közlöny technikai szerkesztésében vállait másfél évtizedes gondos, felelősséges és fejlődést szolgáló szerkesztői munkájáért: dr. C s i k y Gábornak a földtani tudománytörténet és hagyományápolás terü- letén kifejtett szívós és lelkes fáradozásaiért; dr. F e j é r Leontinnak a -Társulat első, és sikereivel ösztönzést adó Területi Szakosztálya, a Déldunántúli Területi Szak- osztály létrehozásában, vezetésében és felvirágoztatásá- ban önzetlenül vállalt tevékenységéért: valamint dr. Hámor Gézának, a Társulat titkárának a váUalt fel- adatkör példás ellátásáért. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egye- sület a M. All. Földtani Intézetet a Zsigmondy VUmos Emlékéremmel tüntette ki a százéves alapítási évfordu- lón. Az Emlékérem átadására 1969. június 18-án a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának Dísztermében, a Magyarhoni Földtani Társulat Rendkívüli Ünnepi Köz- gyűlésén került sor. A kitüntetést üdvözlő beszéd kísére- tében Martos Ferenc nyújtotta át dr. F ü 1 ö p Józsefnek, a M. AU. Földtani Intézet igazgatójának. A Magyar Népköztársaság Elnöksége a Tanács- köztársaság jubUáris emlékérmét adományozta dr. Jablonszky Jenő, ötven éve külföldre kényszerült olajkutató geológus-botanikus hazánkfiának, a buda- pesti Eötvös Loránd Tudományegyetem aranydiplomás doktorának, a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagjának, a százéves jubüeumát ünneplő Magyar Állami Földtani Intézet volt geológusának. Dr. Jablonszky J. a Tanácsköztársaság idején az akkori Természet- tudományi Társulat direktóriumának aktív tagja volt. Jelentős munkásságot végzett a tudomány és ismeret- terjesztés haladó szeUemü átszervezésében. Hazai tudo- mányos kapcsolatait változatlanul fönntartotta. A Tanácsköztársaság jubUáris Emlékérmét a rokoni látogatáson itthon volt veterán szaktudós a Pártközpont Titkárságán megiUetődött köszönettel személyesen vette át. (Magyar Nemzet XXV. évf. 267. sz. 1969. nov. 16.> A művelődésügyi miniszter a felügyelete alá tartozó egyetemek tanácsait a 3/1969 (VII. 4.) MM. sz. rendelet 66. § (3) bekezdésében biztosított jogkörében 1969. augusztus 1. napjától az egyetemek új szervezeti és működési szabályzata szerint megalakuló új egyetemi tanácsok hivatalba lépésének napjáig terjedő időre — az egyetemek javaslatai alapján — nevezte ki. Az egyetemi tanácsokba az alábbiakban felsorolt tagtársain- kat nevezi ki: Eötvös Loránd Tudományegyetem: dr. Egyed László tanszékvezető egyetemi tanár, dékán, dr. Kubovics Imre tanszékvezető egyetemi docens: Budapesti Műszaki Egyetem: dr. K é z d i Árpád egyetemi tanár, dr. M e i s e 1 János egyetemi tanár: Nehézipari Műszaki Egyetem: dr. Richter Richárd egyetemi tanár, dékán, dr. S z i 1 a s A. Pál egyetemi tanár: Veszprémi Vegyipari Egyetem: dr. Neme ez Ernő egyetemi tanár, rektorhelyettes. (Művelődésügyi Közlöny XIII. *vf. 16. sz., 1969. augusztus 19.) Emlékezés Melczer Gusztávra születésének 100. évfordulóján Száz esztendeje, 1869. augusztus 31-én született Dobsinin M e 1 c z e r Gusztáv mineralógus, a Budapesti Tudományegyetem magántanára, a Magyarhoni Földtani Társulat választmányi tagja. Középiskolai tanulmányait Rozsnyón, Rimaszomba- ton és Iglón végezte ahol érettségit tett. Az egyetemet Búd ipesten végezte el, ahol mint Szabó József professzor és S c h m i d t Sándor magántanár szorgal- mas tanítványa már hallgató korában nagy előszeretettel foglalkozott az ásványtannal és tűnt ki társai közül. Ennek köszönhette, hogy tanulmányainak végeztével midőn S c h m i d t Sándor 1895-ben a Műegyetemen az ásványtan és 'öldtan rendes tanára lett, mint legjobb tanítványát őt vette maga mellé első tanársegédének. A tanszéken azonban mindössze két évet töltött mert 1897-ben a székesfőváros középiskolához rendes tanár- nak nevezte ki ahol élete végéig működött. Közben 189J-ben egy esztendőt töltött Münchenben, ahol Groth, Weinschenk és Zittel elő- adásait haUgatta. G r o t h -al mint a „Zeitschrift für Kristallographie und Mineralogie” referense állandó összekötetésben maradt. 1902-ben aBudapesti Tudomány- egyetemen a kristálytan magántanára lett és mint ilyen a kristálytan körében végzett értékes vizsgálatokat. Melczer Gusztávnak a sors csupán tíz esztendőt szánt arra, hogy szakterületén dolgozhasson, de e rövid idő alatt 17 értékes munkával gyarapította a hazai ásványtani irodalmat. Fiatalon, munkaerejének teljében halt meg 1907. október 2-án Budapesten a magyar ásványtan nagy veszteségére. Dr. C s i k y Gábor Xils Stensen mineralógiai és geológiai tanulmányútja Magyarországon 1669-ben. NilsStensen — vagy kitinosított nevén Nicolaus Steno — (1638 — 1686) dán származású természet- tudóst tartják a paleontológia megalapozójának, a kris- tálytan megteremtőjének és a geológia egyik úttörőjének. Stensen 166J-ben Magyarországon járt, bányákat tanulmányozott és geológiai kutatásokat végzett. Két hónapig tartó tanulmányútját röviddel követően fejezte be nagy müvét „De solido intra solidum naturaliter contento” címen, amely lényegében bevezetőjellegü összefoglalása — prodromusa — a nagykiterjedésű munkára tervezett, de befejezésre sohasem került geoló- giának, paleontológiának és kristallografiának. Stensen érdemének tudják be annak elsőként tett megállapítását, hogy a geológiai rétegekben foglalt képződmények az élő világ maradványaiként értelmezen- dők, amelyeket Stensen az általa vizsgált élőkké hasonlított össze és azokkal azonosított. Geológiai meg- állapításai közül kiemelkedő az egyes rétegek folyamatos kialakulásának megállapítása, a hordalék-talajok, a vul- kanikus kőzetek keletkezésének értelmezése és kristallo- grafiai tekintetben egyazon kristályféleség szögei állandó- ságának megállapítása. Minthogy megállapításainak meg- í ogalmazására közvetlenül magyarországi tanulmányútja után került sor tudománytörténeti tekintetben fontos annak összefoglalása, hogy Stensen hol járt és mit látott országunkban. A toszkánai nagyhercegi udvarból — Paviaból — 1669 nyarán indult tudósunk a tudományt kedvelő és azt anyagilag is támogató Medici nagyhercegek kétszer négyszáz aranyforintot kitevő támogatásával Hírek, ismertetések III Í tanulmányútra. Tanulmányútja során júniusban a Bajor Alpokon áthaladva Münchent, Augsburgot látogatta meg, onnan Dél-Tirolt kereste fel, ahol Schwatz ás más bányavidékeket tekintett meg. Júliusban Regensburgot kereste fel és a Duna folyását követve augusztus 3-án érkezik Bécsbe. I. Lipót udvari orvosának, a humanista Georgius Fabricius -nak ajánló levelével és támoga- tásával augusztus hó 14-én Zrínyi Péternek, a horvát bánnak felesége Frangepán Katalin grófnő és 12 éves leánykájuk Aurora Veronika kocsiján Murányi birtokukra indul. (Zrínyi Péter horvát bán> két évvel később összeesküvés gyanújával kivégzik.) Muránk- ból tudósunk Selmecbányára, Körmöcbányára, majd Besztercebányára és Űrvölgybe utazik. Közel kéthónapot tölt Stensen e magyar bányatelepüléseken, ahol meg- tekinti a bányaművelést, tanulmányozza a geológiai és bányatechnikai viszonyokat, és nyilvánvalóan alapos megbeszéléseket folytat a magyar bányavidék nagy hír- nevű szakembereivel. Tapasztalatairól elragadtatással ír nagynevű természettudós barátjának Marcello Mai- pighinek (1628 — 1694), beszámolva a látottakról, utalva arra a szerencsés körülményre, hogy végre első ízben értette meg az addig csak leírásokból és hallomás- ból ismert bányaművelési folyamatokat. Utal levelében arra is, hogy magyarországi tapasztalatai minden tekin- tetben megerősítették geológiai nézeteiben. Stensen Magyarországról visszatért Toszkánába így tanulmány- útjának nyilvánvaló célja a magyar bányavidék meg- ismerése volt. Stensen tanulmányútjai során kőzeteket gyűj- tött, amelyek a Mediciek közetgyűjteményében nyertek elhelyezést. Tudósunk a közetek gyűjtésekor jegyzéket — indexet — készített amelyben megadásra kerül a közét lelőhelye is, így a Selmecbányái ezüstbányaban egy markazitokkal fedett és fluorvegyületeket tartalmazó kő, a körmöcbányai arany- és ezüstbányákban - a Lipót császárról elnevezett tárnában - szivacsszerű kalcedon- nal bevont ásványt vett fel gyűjteményébe. Beszterce- bányán és Űrvölgyön is gyűjtött kőzeteket, amelyeket a kőzetgyűjteményben elhelyezett. Amikor a barokk-kor nagy természettudósának sok- rétű tudományos tevékenységét mind gyakrabban és nagyobb tisztelettel felújítják, elfelejtik, hogy munkás- ságának során hazánkban is folytatott olyan nagy fontos- ságú tanulmányokat, amelyek forradalmian új geológiai felfogásában megerősítették. Dr. med. Bugyi Balázs Gazdag László: Űtitársunk a térkép. Gondolat Kiadó, Budapest. A Magyar Néphadsereg Vezérkara engedélyezése alap- ján, felsőfokú oktatásunk céljaira és széleskörű szocia- lista művelődésünk fejlesztésére hézagpótló, tartalmilag, tárgykörében és kiállításában mintaszerű, díszes könyv. Céljának megfelelően, tárgykörét kimerítve, két nagyobb részre tagolódik. Az első rész a térképpel, a földfelszín ! ábrázolásával, számítási és szerkesztési módjával, rajzi elemeivel, a domborzati viszonyok ismertetésével foglal- kozik. Majd a közhasználati térképek fajtáit, kezelési módját, másolatkészítést, térképolvasást és használatát részletezi a szabadban való tájékozódás céljai, lehetőségei I szerint (1 —232. old.). A második rész (237 — 320. old.) a térképtörténet általános fejlődéstörténeti alapozása után a hazai térké- Ípek fajtáit, történeti áttekintésben ismerteti, majd a különböző térképgyűjtemények, térképtárak jellegének, céljának tájékoztató leírását adja. Végül hasznos és szükséges irodalomjegyzék zárja le a tárgykört. A kiváló szöveget 170 magyarázó rajz és fénykép szemlélteti. Meg kell említenünk, (hogy Gazdag László az ELTE bölcsészettudományi karán történelem szakosok számára térképészet-történeti előadásait foglalta össze ebben a könyvében, mely sajnálatos módon utolsó mun- kája volt. Kéziratát befejezte, de a sajtó alá rendezés nehéz feladata dr. Bendefy László kongeniális geo- déta-történetíró szaktársra maradt, aki egyébként a könyv egyes fejezeteinek írásában is résztvett. Elismerés- sel és megértéssel fogadjuk a lektori és sajtó alá rendezés nemes szándékát, miszerint „az elhunyt szerző iránti tisztelet arra kötelezett, hogy az eredeti szövegen a lehető legkevesebb módosítást hajtsam végre”. v. e. Polsak, A.: Kredna makrofauna Juzne Istre (Macrofaime Crétacée de l’Istrie Méridionale. Yougoslavie) Jugoslovenska Akademija Znamosti Umjetnosti Palaeontologia Jugoslavica, sv. 8. Zagreb, 1967. A szerző Dél-Isztria apti-szenon képződményeinek Í faunáját írja le monografikusán, a fauna általános jellem- zése mellett biofácies és biosztratigráfiai értékelését adja. Az elmúlt néhány év egyik legkiemelkedőbb őslénytani monográfia Polsak, A. munkája, mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Különösen nagy értéke a rend- I kívül pontos, mindenre kiterjedő őslénytani fejezet, ebből is külön ki kell emelni a Rudista fajleírásokat és a I filogenetikai kérdéseket tisztázó fejezeteket. Ezenkívül i figyelmet érdemelnek az előbbiekben említett biofácies | és biosztratigráfiai vizsgálatok című fejezetek, ezek szemlélete és értékelési módja, mely minden tekintetben korszerű. A munka szerb — horvát nyelvű szövegrésze 146 oldal, !| a francia fordítás 72 oldal (147-219 oldal) terjedelmű, 1 db lelőhelytérképpel, 85 fényképtáblával és 43 szöveg- közti ábrával. A rendkívül gazdag makrofauna rendszertani meg- oszlása az őslénytani leírórészben a következő: Anthozoa 1 faj; Lamellibranchiata 134 faj; Gastropoda 13 faj; Cephalopoda 7 faj. A szerző összesen 106 Rudista fajt írt le, ebből egy új genuszt, 21 új fajt és 11 új alfajt. ÖA fauna rendkívüli gazdagsága lehetővé tette a szerző részére a kronosztratigráfiai felosztás mellett a biosztra- tigráfiai felosztást, melyet a fosszilis biocönózisok és asszociációk fejlődésére és összefüggésére alapozza. Cenozonákra és al-zónákra osztja fel a biosztratigráfiailag összekapcsolódó képződménycsoportokat. (1. táblázat, 1 9. oldal.) A Rudista fauna összetételére vonatkozóan a követ- kező megállapításokat rögzítette: 1. Alsókrétában a Rudisták szerepe másod- lagos volt. 2. A Cenománban megindult a Rudisták fejlődése. A Caprinida félék uralkodóak az Ichtyosarcolites, Gyro- pleura és Sauvagesia genuszok fajai mellett. Ugyanekkor megjelennek a Radiolites és Praeradiolites félék. 3. Az alsó turonban ugyanezek a genuszok és fajok kisebb egyedszámmal jelennek meg. 4. Afelső turonban a Durania genusz fejlő- désének maximumát érte el. Sauvagesia teljesen hiányzik. A primitív Hippuritesek — Orbignya — megjelennek. 5. Aszantoni-kampani fauna új genuszok- kal — Medeella és Garjanovicia — gazdagodik. A Hip- purites fajok fontos szerepet játszanak, mellette jelentős a Radiolites és Sauvagesia fajok száma. Szembetűnő az Orbignya félék teljes hiánya. 6. A maestrichtiben a Radiolitesek 25 fajjal uralkodnak a faunában, a Hippurites, Sauvagesia és Durania fajok mellett. Feltűnő a Biradioliles és Sphaeru- lites fajok hiánya. A szerző megállapítja a fauna D-Franciaország-i kapcsolatát, különösen szembeötlő ez a Radiolites fajok- nál. Ezzel szemben a Gosau, Keleti Alpok Radiolites fajaival egyetlen jelenlevő faj sem közös. Nyugat- és Kelet-Szerbia Rudista faunáival is szoros összefüggést mutatott ki, a Keleti Dinaridák ún. adria övében 112 Földtani Közlöny, 100. kötet, 1. füzet Kapcsolatot állapított meg az a d r i a öv többi részéhez DXy-Szlovénia, Dalmácia. Hercegovina területén, vala- mint É-Olaszország, É-Afrika és Közel Kelet faunáival. Részletesen elemzi a Rudisták megjelenési formáját, a zátonyokat, pseudozátonyokat elkülöníti, ezenkívül gyakorinak tartja a lencsés kifejlődést. A Bioc nózisok és a biocönózisi k életkörülményei c, fejezetben bemutatja az a p ti tői a kara pániig az iiledékf Idtani és palaeoökológiai viszonyok válto- zását. Az apt és albai folyamán a szerző szerint idő- szakosan voltak a Rudisták fejlődésére ideális viszonyok, ezért szórványosan találunk kistermetű Reqvienia féléket a képződményekben. A cenománban három bio- cönózis típust különít el. Az e 1 s ő biocönózis típusban a Caprinida, Ichlyosarcolites és Xeoraprina genuszok fajai uralkodónk. Jellegzetesen autoehton kifejlődés. Radioli- tesek ritkák, de a Sauvagesia félék gyakoriak. Néhány Nerinea és Chondrodonta van a kísérőfaunában. A m á s o d i k típusban nagyrészt kagyló és csiga fajok vannak jelen. Gyakori a Praeradioliles fleuriausvs, számos Gyropleura. Pileolus, Natica, Cerithium és más csigafaj társaságában. A harmadik típusban a Radiolitesek és Sauvage- sia fajok uralkodóak. de a Nerinea és Chondrodonta félék is képviselve vannak. Az alsót uronban Polsak, A. a tengeraljzat fokozatos süllyedésével kapcsolatban neritikus fácies ki- alakulását állapítja meg. A gazdag Ostrea és Rudista faunát az alsóturoni végén Ammonitesek és gazdag mikrofauna váltja fel (Globigerina és Globotruncana). A felsőturoniban a Radiolites saxensis és Radiolites presauvagesi communnis tömegei zátony utánzatokat alkottak. Az alsó képződményekben a Durania corumpastoris is jelen van, a felső részben e mellett a Radiolites lusitanicus és Radiolites trigeri fajok vannak képviselve. A koniaciban az alsóturonihoz hasonló üledék- földtani viszonyok voltak. Az alsószantoniban a vékony- héjú kagylók (Pycnodonta vesicularis) jellemzőek. A szantoni-alsókampaniban a szerző sze- rint az 5 - 8 mm vastag zátonyok váltakoznak. A fauna legjellemzőbb fajai a Gorjanovicia costata, Medeella zi- ganan. Radiolites aurigerensis, Sauvagesia tenuieostata. Külön fejezetben foglalkozik az adaptác ó kérdésével és Radiolitesek taxonómiai problémáival és változékonyságával. Ez utóbbiban kifejti milyen fontos szerepe van azarete cardinale -nak a genuszok elválasztásában. Különösen részletesen vizsgálta a faji jellegek összefüggéseit. A Radiolites fajok héjszerkezeti vizsgálatai alapján megerősíti Milovanovic régi eredményeit, hogy ezeknek •>. szerkezeteknek genusz elválasztó jellege bizo- nyított. J. Bodelle: Földtani térképezés Franciaországban a Földtani és Bányászati Kutató Hivatalban. Fejlődés és perspektívák. (La cartographie geologique en Francé au Bureau de Recherches Geologiques et Minieres. Evolution et Perspectives.) Alkalmi kiadvány, pp: 1 — 16. 1969. A Francia Földtani Térképező Szolgálatot III. Napó- eon 1868. október 10-i rendeletére alapították, mely száz évvel később, 1068. január 1-én a Földtani és Bányá- szati Kutató Hivatallal fuzionált (B. R. G. M.). A kiadott fontosabb térképek 1 000 000-ós, 320 000-es, 80 000-es és 50 000-es méretarányban készültek. A milliós léptékű két lapon jelent meg öt kiadásban. A 320 000-es 21 lapból, a 80 000-es 263 lapból, az 50 000-es 1200 lapból áll. Ez utóbbi kiadása, III. a térképek készítése kezdeti stádi- umban van. Az első francia földtani térkép több mint kétszáz éve készült kb. 170 000-es léptékben. EzGuettard és Monet Ásványtani Atlasza, mely tulajdonképpen Franciaország érceiről, építőanyagairól, és a földművelés számára hasznos anyagokról tájékoztat. Az Atlasz csak az ország északi részéről készült térképeket tartalmazza. A rendszeres földtani térképezés 1825-ben indult meg. Dufernoy és Elie de Beaumont 500 000-es lép- tékű földtani térképet készítettek Franciaországról 6 lapon. Elie de Beaumont 1855-1867 között sok kézzel színezett, 80 000-es méretarányú földtani térképet is készített. 1868. október 1-én alapították meg a Földtani Tér- képező Szolgálatot (Service de Carte Géologique), mely- nek fő feladata volt a 80 000-es térképek felvételezése és kiadása. E sorozat utolsó lapja csak 1963-ban készült el. Az 50 000-es lapok első példányait Lanslebourg ésFerrette készítették 1930 - 1935 között. Az újabb felmérések szerint az 1200 lap elkészítéséhez 60 geológus- nak 20 évi munkája szükséges. Napjainkban az ipari követelmények miatt, a hegy- vidéki térképezéssel szemben, a sík vidékek felvételezése került előtérbe. A munka zavartalansága érdekében a B. R. G. M. és a S. C. G. több mint 30 felvételező geoló- gust alkalmazott, akik részben az Orleans-i, részben 11 vidéki központból szállnak ki térképezés céljából a terepre. Az 50 000-es térképek alapfelvételei 25 000-es léptékben készülnek. A légi felvételezés az előkészítő munka legfontosabb alapja. E célból a B. R. G. M. foté geológiai szolgálatot állított fel. Az- előkészítéshez felhasználják természetesen a területről fellelhető összes korábbi adatokat is. A „Code Minier" törvénye szerint minden vállalat, mely 10 méternél mélyebbre hatoló feltárást végez, az Adminisztrációnak köteles jelentést adni a geológiai-, geofizikai-, geokémiai- vizsgálatok eredményeiről. Ezeket a kimutatásokat a B. R. G. M. archívumában őrzik. A területi geológiai szolgálatnak mintegy 100 000 kartotékja van a bejelentett víz- vagy szénhidrogén fúrásokról, kutakról, aknákról stb. Ezek a legfontosabb alapadatok, mert ezek a létesítmények szűnnek meg a leggyorsabban. A beérkezett adatok gépi feldolgozása folyamatban van, s ez a továbbiakban a térképezés előkészítését is meggyorsítja. A B. R. G. M. geológusai részére jól felszerelt labora- tóriumokban mikropaleontológiai, palynológiai, szemcse- vizsgálati, vékonycsiszolat készítési lehetőségek vannak közvetlen a területhez közeli helyeken. Ezenkívül végez- tethetnek klasszikus kémiai vizsgálatot, a legösszetet- tebb fizikai analíziseket, permeábilitás mérést, röntgen, izotóp stb. vizsgálatokat. A térképezési munka javítása céljából sekélyfúró berendezések állnak a geológusok rendelkezésére. A geokémiai elemzésekhez gyorselemzést végeznek kvantométerrel, mely 15 nyomelemet mutat ki egyszerre. Az üledékek kén- és széntartalmát automati- kus elemzőberendezésekkel mutatják ki. A geológusok a terepi felvétel és anyagvizsgálat után térképre rajzolják a földtani képződmények kontúrjait. A bányák helyeit újra felveszik és berajzolják a térképre, feltüntetve a termelt kőzet sajátságait is. Jelentősebb fúrások szelvényeit a térkép szélén ábrázolják a kőzet- tani, makro- és mikropaleontológiai adatokkal együtt. Ahol szénhidrogénkutatások folynak, ott a geofizikai vizsgálatok adataiból megrajzolható izobath vonalakat is felviszik a térképre. A térképek kiadását a B. R. G. M. grafikai főosztálya végzi. A földtani térképeken kívül hasznosítható nyers- anyag-, hidrogeológiai, geotechnikai-, geofizikai-, teleptani térképeket is kiadnak. 1965-től 1968-ig 25 térkép rajzi munkái készültek itt. Az 1968-ban vásárolt offset nyomda 1969. évi tervében 11 térkép nyomása szerepel. A térképeket a geológusok cronoflex-re rajzolják (hasonlóan a Földtani Intézetben alkalmazott asztralon- hoz). A térkép szövegét Diatyp fényszedőgéppel szedik. A továbbiakban technikai eljárások hasonlóak a M. Áll. Földtani Intézetben készült térképekéhez. Egy közepes nehézségi fokú térkép 1000 — 20 000 feliratot tartalmaz. Általános színkulcsot nem készítenek, mivel a kis foltokat ki kell emelni, vagy nagy felületek erősségét csökkenteni kell. Ezt alkalmanként választják meg. Hírele, ismertetések 113 Az alkalmazott raszterek 75, 50, 25%-osak. A 80 000-cs méretarányú térképekre 15-20, az 50 OCO-es térképekre általában 10 — 12 szín, ill. raszternyomás kerül. A szín- maszkok készítése az általános gyakorlatot követi. Amennyiben 10 — 12 nyomólemeznél több szükséges a térkép elkészítéséhez, akkor a próbalemezt géppel készítik. Ha ennél kevesebb kell, akkor fotomechanikai úton készítik el a próbanyomást. A térképek nyomására egy- vagy kétszinnyomású offset gépet alkalmaznak. A térképeket papír helyett morinil vagy morilon mű- anyagra nyomják, mivel annak gyűrhetősége, kopása minimális, s a terepen kiválóan használható. A térképkiadás perspektíváit tekintve Franciaország- ban maximális erőfeszítéseket tesznek az 50 000-es tér- képek készítése érdekében. Mint már említettük, 20 év kell ahhoz, hogy az 50 000-es térképek felvételeit el- végezzék. Ez évi 50 — 55 lap kiadását jelenti. Jelenleg azonban csak 30-40 lapot tudnak elkészíteni anya- gi akadályok miatt. E mellett a pillanatnyi szükség- letnek megfelelően más térképeket is készítenek. Eddig DK Franciaországról, a Földközi tenger vidéké- ről, a Rhön völgyéről, az olasz -francia határ vidékéről, K Franciaországról, pontosabban a Lorraine-ról, és Páris környékéről készültek el az 50 000-es lapok. A Lorraine-i lapok fontosságát a kőszénmedencék és vaslelőhelyek adták meg. A gyors gazdasági és város- fejlesztési tervek adják a térképezés fontossági sorrend- jét. így a tervek szerint öt fő zónát alakítottak ki, melynek felvételezését az ipari érdekek sürgetik, ezek: É Franciaország területe, a Szajna völgyének tengelye, a Loire völgyének tengelye, a Garonne tengelye, és a Saóne — Rhönc tengelye. A felvételek minőségének javítására a szomszédos lapok felvételi területeit is ismerni kell a geológusoknak. Elengedhetetlenül szükséges az együttműködés a helyi geológusokkal, egyetemi szakemberekkel, valamint maximális adatszerzés az eddigi felszínalatti munkálatok- ról. A jó felvételi munka érdekében, a továbbiakban erősí- teni fogják a kapcsolatot a geofizikusokkal és szélesebb körben fogják a geofizikai eredményeket felhasználni. Ezenkívül kapcsolatot teremtettek a teleptani és talaj- tani szakemberekkel, akiknek kezében rengeteg adat van, s azokkal kiegészíthetők a földtani térképek. A földtani térképeket 25 000-es méretarányú alapra veszik fel. Ezeket a térképeket természetesen a B. R.G.M. megőrzi. A földtani térképen a feltárási pontokat csil- laggal jelölik. A dokumentáció céljára útvonaltérképeket is készítenek. A felszíni munkálatokhoz nagyon szükséges a mállási kéreg ismerete, mely nagyobb vastagság esetén ipari szempontból jelentős (pl. a téglagyárak létesítésé- nél, gázvezetékek lefektetésénél stb.). Az építésföldtani térképek szükségessége 3-4 éve merült fel. Észlelési térképet csak a Crcil-i és St. Bonet- de-Joux-i területről adtak ki, de véleményük szerint lehetetlenség minden lapról észlelési változatot készíteni. Dr. Deák Margit Dr. Móra László: Varga József élete és munkássága (1891 — 1956). (Bp. 1969. 204 p. 14 t.) Jó úton jár a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára, amikor „Műszaki Tudománytörténeti Ki- adványok” sorozatában olyan nagy magyar tudósok életművéről ad összefoglaló, értékelő és részben feltáró tanulmányköteteket, monográfiákat, akik a Budapesti Műszaki Egyetem kötelékében tanítva nemcsak a tudo- mány kérdéseiben léptek előre, hanem a hazai mérnök- képzésnek is kiemelkedő alakjaivá váltak. E lassan már 20. kötetéhez érkező sorozatban dr. Móra László először Wartha Vince, legutóbb pedig V a r g a József tudósi-tanári portréjának megrajzolásával járult hozzá a hazai kémiai-technológiai oktatás teljesebb képének kialakításához. A Varga József élete és munkássága (1891 — 1956) c. kötet több egyszerű — bár tudományos alaposságú és részletes adatokkal dokumentált — életrajznál. Jelentő- ségét nemcsak „hősének” kiemelkedő alakja adja, hanem a feldolgozás igényessége, sokszempontú koncepciója, a szigorúan tudományos célja ellenére is népszerű, olvas- mányos stílusa. A kötet Varga József alakját a „történelmi fél- múlt”-ból rajzolja meg, s ez különösen megnehezítette Móra László munkáját. Mint a kötet bevezetőjében Polinszky Károly — maga is V a r g a -tanítvány — megállapította: „az életrajzi tanulmány feladata nem lehet több, minthogy regisztrálja, leltárba vegye egy dús szellemi hagyaték kincseit és az írásos emlékeket, szájhagyományt, mielőtt a feledés pora belepné őket”. Ez a „csak” azonban rendkívül körültekintő, alapos, szétágazó kutatómunkát feltételezett. Móra László kegyeletes tapintattal kutatta fel a „holt”, tehát nyom- tatott-írott dokumentumokon kívül az élő emlékeket is, s e réven sikerült a sokoldalú tudós arcképét valóban sokoldalúan megrajzolnia. Varga József professzor, aki diplomáját is a buda- pesti Műegyetemen szerezte, 1912-től haláláig, 1956-ig állt a műszaki felsőoktatás szolgálatában. Nemcsak a Budapesti Műszaki Egyetem, hanem a Veszprémi Vegy- ipari Egyetem tanára is volt, s sikerrel fejlesztette tovább azt a tudományágat, melynek olyan hazai úttörői voltak, mint Wartha Vince ésPfeifer Ignác professzorok. Móra végig kíséri V alga József tudósi útját az Elektrokémiai tanszék gyakornoki állásától az egyetemi katedráig és a legmagasabb állami kitüntetésekig és meg- bízatásokig. Közben elemzi tudományos kutatómunká- ját, azt a következetes utat, melyet Varga József a közismerten nyersanyagszegény ország vegyiparának fejlesztése terén bejárt. Varga legfontosabb feladatnak az ország nyers- anyagkincsei gazdaságos értékesítését tartotta. Ezért a kémiai technológia tanszékén először a hazai bauxit- előfordulások részletes vizsgálatával foglalkozott mind az alumíniumgyártás, mind a cementgyártás szempontjá- ból. A Dunántúlon az 1920-as évek elején tárták fel a gánti és a halimbni bauxittelepeket és a feldolgozáshoz szükséges barnaszén és lignit is a közelben volt. Varga professzort kísérletei meggyőzték arról, hogy a hazai alapanyagok alkalmasak gyorsan kötő, nagy szilárdságú bauxitcement előállítására. A kísérletek eredményeiről a MÁK is tudomást szerzett és megkezdte a bauxit- cement előállítását. Varga javaslatait azonban nem tartották be, igy a magyarországi bauxitcement-gyártás a Varga által kikísérletezett gyártástechnológia meg- változtatása miatt pár évi üzemeltetés után leállt. Tudományos eredményei elsősorban a hidrogénezés területén voltak kiemelkedőek. A kőszenek, kátrányok és kőolajok nagynyomású hidrogénezésekor fellépő kénhidrogén-effektust ő fedezte fel, az ásványolajok és kátrányok középnyomáson történő hidrogénezése pedig ma is a Varga féle hidrokrakk-eljárás nevét viseli. A magyar földgáz- és olajkutatás minden állomá- sán jelen volt: kutatómunkáját Kissármáson kezdte, Lispén folytatta, kísérleti üzemet telepített Pétre, s az 1949-ben alapított veszprémi Nehézvegyipari Karon, illetve az 1951-ben önálló egyetemmé alakult Veszprémi Vegyipari Egyetem Ásványolaj- és Szénfeldolgozó Iparok ágazatának tanszékvezetői állásában is rendkívül ered- ményes munkát fejtett ki. A mongráfia szerzője részle- tesen elemzi ezt a munkát. Nemcsak az eljárások lénye- gét ismerteti, hanem pontos, szakszerű leírásukat is adja, elemeire bontva kívánja érzékeltetni a nagyvolumenü tudományos-oktató munka jelentőségét. Ezt segíti elő azzal a — Wartha- kötetében is szerencsésnek bizo- nyult — módszerrel, hogy részletes Varga- bibliográ- fiát mellékel, melyben nemcsak a tudós professzor szak- irodalmi munkáit veszi jegyzékbe, hanem tudományos és ismeretterjesztő írásait, szerkesztő tevékenységét, szabadalmait is, majd kitér a V a r g a József személyére vonatkozó és tudományos eredményeivel foglalkozó szakirodalom bemutatására is. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a nagy szakértelem- mel és ügyszeretettel összeállított kötet nemcsak méltó emléket állít Varga Józsefnek, hanem a magyar tudománytörténeti kutatások területén is ösztönzőleg hat . V é g h Ferenc 8 Földtani Közlöny TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1969. tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Március 27. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály előadóülése a Közlekedéstudományi Egyesület Alagút és Mélyalapozási Szakosztályával közös rendezésben Elnök: Rózsa László Rózsa László megnyitója után került sor G ré- se h i k Gyula „A Metró ószak — déli vonalának mérnök- geológiai helyzete” c. vetitettképes előadásának bemuta- tására. Az előadást kötetlen vita követte. Résztvevők száma: 42 Március 31. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: Sztrókay Kálmán Ö r kény iné Bondor Lívia: A Salgótarján- környéki gl mkonitos homokkőösszlet allotigén ásványai. Vörös István: Vörös iszapok mikromineralógiai vizsgálata. Résztvevők száma: 2(5. Március 31. Őslénytani Szakosztály előadóülése Elnök: G é c z y Barnabás B á I d i Tamás — R a d ó c z Gyula: A glaukonitos homokkő, amussziumos slír és a bretkai konglomerátum koráról a borsodi medence újabb mélyfúrásai alapján. Vita: Majzon L., Nyírő R., Csepreghyné Meznerics I., Szalai T„ Kókay J., Báldi T„ Géczy B. Lelkes György: A szépvölgyi kiscelli agyag mikrofácies vizsgálata. Vita: Majzon L., Nyírő R., Lelkes Gy., Géczy B. Hegedűs Gyula - J ankovich István — Nyírő Réka — Báldi Tamás: Eelsőoligocén fauna Dejtárról(Bejelentés) Résztvevők száma: 18 Április 1. Gazdaságföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: Varjú Gyula Molnár József: A technikai forradalom várható hatása az ásványi nyersanyagkutatás területén. S z c b é n y i Lajos: Kern látható határú telep meg- kutatottságának számítása. Vita: Varjú Gy., Szcbényi L., Varjú Gy. Résztvevők száma: 40. Április 11. Elnökségi ülés. Elnök: Nemecz Ernő. Napirend: 1. A III. Magyar — Jugoszláv 'Geológus Találkozó szervezési-lebonyolítási kérdései: 2. A Társulat 1969. június 18-i Rendkívüli Közgyűlésének előkészítése. Résztvevők száma: 4. Április 14. Emlékérem-bizottságok együttes ülése. Elnök: Kriván Pál. Napirend: A Társulat 1969. június 18-i Rendkívüli Közgyűlésén kiadásra kerülő Szabó József Emlékérem, Hantken Miksa Emlékérem, valamint az első ízben ki- adásra kerülő Koch Antal Emlékérem javaslattevő bizottságainak munka-koordinációja, A bizottságok első, helyzetfelmérő ülése. Résztvevők száma: 19. Április 14. Agyagásványtani Szakosztály előadóülése. Elnök: S z é k y n é F u x Vilma. Bárdossy György: Bauxitos-dolomitos üledék- képződés a halimbai szenon rétegösszlctben. Vita: Balkay B„ Vörös I., Varjú Gy., Vető I., Viczián 1., Solymár K., Szék.vné Fux V. Dienes István— V i c z i á n István: Náray- Szabó-féle faktorok becslése a kémiai elemezésből köze- lítő eljárásokkal számított ásványos összetétel segítsé- gével. Vita: Náray-Szabó I., Balkay B„ Székyné Fux V. Résztvevők száma: 31. Április 22. Általános Földtani Szakosztály alakulásával kapcsolatos intézőbizottsági ülés Elnök: Kriván Pál. Napirend: A Társulat 1969. évi Tisztújító Közgyűlé- sén jóváhagyott Általános Földtani Szakosztály alapítási- javaslat nyomán előkészület az alakuló ülés és vezetőség- választás megrendezésére és lebonyolítására. Résztvevők száma: 9. Április 28. Emlékérem-bizottságok ülése. Napirend: I. A Szabó József Emlékérem Bizottság javaslattételének kidolgozása (elnök: Nemecz Ernő); 1. A Hantken Miksa Emlékérem Bizottság javaslattételé- nek kidolgozása (elnök: Hámor Géza); A Koch Antal Emlékérem Bizottság javaslattételének kidolgozása (elnök: Kriván Pál). Résztvevők száma: 18. Április 28. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: Sztrókay Kálmán. Ravaszné Baranyai Lívia: Retrográd meta- morfózist tükröző eklogit a Mecsek-hegységből. Vita: Jugovics L., Viczián I., Nagy I-né, Ravaszné Baranyai L., Sztrókay K. R i s c h á k Géza: A ritkaföldfémek színképelemzé- sének tapasztalatai. Vita: Bognár L., Sztrókay K., Rischák G„ Sztrókay K. Résztvevők száma: 32. Április 28. Általános Földtani Szakosztály vezetőségi ülés. Elnök: Szalai Tibor. Napirend: A Szakosztály munkaterve. Résztvevők száma: 4. Április 23. Gazdaságföldtani Szakosztály vitadélutánja Elnök: Varjú Gyula. Jámbor Áron: A karbon kőszén felkutatásának lehetőségei Magyarországon. Az előadást kiterjedt vita követte. Résztvevők száma: 29. Május 6. Őslénytani Szakosztály előadóülése. Elnök: Géczy Barnabás. Báldi Tamás -K ó k a y József: A kismarosi tufitösszlct faunája és a börzsönyi andezit vulkánosság kora. Vita: Csepreghyné Meznerics I., Hegedűs Gy., Báldi T„ Géczy B. Orosz né Hajós Márta: Őslénytani tanulmány- úton Ausztriában (A Gemini űrhajó felvételei vetített képekkel). Lelkes György— Vörös Attila: Űj módszer Foraminiferák statisztikus mintavételére (Bejelentés). Vita: Nyirő R., Vörös A., Géczy B. Résztvevők száma: 20. Május 14. Általános Földtani Szakosztály alakulóülése. Elnök: Kriván Pál. Kriván Pál: Megnyitó. Vezetőség választás. Elnök bemutatja a megválasztott tisztikart. Elnök: Társulati üqyelc 115 S z a 1 a i Tibor: társelnökök: B e n d e f y László, Schmidt E. Róbert és Szentes Ferenc: ügyvezető elnök: Kőrössy László; titkár Jámbor Áron: társtitkár: Csalogovits Imre. Az elnőklést ezután S z a 1 a i Tibor veszi át s meg- nyitója keretében ismerteti az új szakosztály célkitűzé- seit. Nagy Elemér: A lábai fázis jelentősége. Vita: Szalai T., Bcndefy L., Szentes F., Szabó I., Szalai T. K ó k a y József: Érdekes üledékképződési jelenségek Várpalotán. Vita: Knauer J., Jámbor Á., Szalai T. Résztvevők száma: 27. Május 19. Földtani Közlöny Szerkesztőbizottság ülése. Elnök: N e m e c z Ernő. Napirend: A Földtani Közlöny 1969. évi IV. füzeté- nek sajtó alá rendezése. Résztvevők száma: 13. Május 19. Öslénytan-Rétegtani Szakosztály előadóülése. Elnök: Géczy Barnabás. (Az előadóülést megelőzően a Szakosztály Intéző- bizottsága munkatervi ülést tartott. Résztvevők száma: 10). Hegedűs Gyula — J a s k ó Sándor: Felsőtortonai lajtamészkőelőfordulás Budapest XIII. kerületében (Be- jelentés). Vita: Báldi T., Kuruczné Sidó M., Hegedűs Gy., Géczy B. Kecskeméti Tibor: Űj S ummuliles fajok a magyarországi eocénből. Vita: Kuruczné Sidó M., Jánossy D., Kecskeméti T., Géczy B. Tóth Kálmán: Paleoökológiai megfigyelések a Vértes-hegység HK-i előtere pannóniai Molluszkáin. Vita: ifj. Dudich E., Csepreghyné Meznerics l„ Oroszné Hajós M., Géczy B. Résztvevők száma: 22. Május 27. Mérnökgeológiai- Építésföldtani Szakosztály előadóülése a Magyar Hidrológiai Társaság Vízellátási és Hidrogeológiai Szakosztályával közös rendezésben. Elnök: Juhász József. Gondos György: A Pécs térségében 1968. évben eszközölt vízkutatási tevékenység értékelése. Felkért hozzászólók: Kocsis Árpád és Hámor Géza. Résztvevők száma: 37. Május 28. Klubest. Elnök: Varjú Gyula. Virág Lajos: Görögországban az építész szemével. Résztvevők száma: 69. Június 2. Elnökségi ülés. Elnök: N e m e c z Ernő. Napirend: 1. Előkészület a Földtani Közlöny-alapítás 100. évfordulójára: 2. A Társulat 1969. június 18-i Rendkívüli Közgyűlésének előkészítése. Résztvevők száma: 4. Június 2. Gazdaságföldtani Szakosztály előadóülése. Elnök: Varjú Gyula. B e n k ő Ferenc: A készletszámítási paraméterek meghatározásának hibájából származó kockázat vizs- gálata. M i k ó Lajos: Guineái pegmatit-ku tatás (élmény- beszámoló színes diavetítéssel). Vita (mindkét előadáshoz): Kókay J., Benkő F., Varjú Gy. Résztvevők száma: 20. Június 9. Választmányi ülés. Elnök: N e m e c z Ernő. Napirend: 1. 1969. június 18-i Rendkívüli Közgyűlés (Emlékérmek odaítélésének előterjesztése) 2. 1969. szep- tember 4 — 8 közötti Neogén Kollokvium. Résztvevők száma: 33. Június 11. Általános Földtani Szakosztály előadóülése. Elnök: Szalai Tibor. G ó c z á n Ferenc: A bakonyi szenon fejlődéstörté- neti vázlata. Vita: Szalai T. Kassai Miklós: Néhány üledékföldtani kiértékelési módszer és eredményei a Nyugati-Mccsek permi homokkő- összletében. Vita: Jaskó S., Jámbor Á., Szalai T. J a s k ó Tamás: Transzgressziós metakonglomerá- tum a Szendröi-hegységben (Bejelentés). Résztvevők száma: 27. Június 16. Elnökségi ülés. Elnök: Nemecz Ernő. Napirend: 1969. június 18-i Rendkívüli Közgyűlés előkészületeinek és lebonyolításának összegezése; közvet- len intézkedések. Résztvevők száma: 4. Június 16. Előadóülés. Elnök: Nemecz Ernő. B a u m a n n Miklós: Az élet és a fejlődés problémája az egzakt tudományok tükrében. Az előadást élénk vita követte. Résztvevők száma: 17. Június 18. Rendkívüli Ünnepi Közgyűlés a M. Áll. Földtani Intézet 100 éves fennállása alkalmából. (A Közgyűlés helye: Magyar Néphadsereg Központi Klubja.) A himnusz hangjait követően Lengyel Sándor a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövet- ségének alelnöke nyitotta meg a Társulat Rendkívüli Ünnepi Közgyűlését. Az ünnepi megemlékezést a M. Ál- Földtani Intézet jubileumáról Nemecz Ernő a Társu- lat elnöke tartotta. Ezt a társegyesülctek üdvözlő szavai követték. Elsőnek, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület részéről. Martos Ferenc szólalt fel és köszöntő szavak kíséretében az Egyesület Zsigmondy Vilmos Emlékérmével tüntette ki a jubiláló intézményt. Utána S c h a y Géza a Magyar Kémikusok Egyesülete, Illés György a Magyar Hidrológiai Társaság, B e s e Vilmos a Magyar Geofizikusok Egyesülete. Szabolcs István a Magyar Agrártudományi Egyesület Talajtani Társasága, Láng Sándor pedig a Magyar Földrajzi Társaság ill. a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat megbízásából köszöntötte a M. Áll. Földtani Intézetet. Az üdvözléseket a Társulat kitüntetéseinek átadása követte. Nemecz Ernő elnök bejelentette, hogy az 1969. március 26-i Tisztújító Közgyűlésen tiszteleti taggá választott B a 1 1 ó Rezső professzor betegsége folytán nem vehet részt a Közgyűlésen. A tiszteleti taggá válasz- tásról szóló oklevelet a Társulat küldöttsége viszi el tiszteleti tagunk betegágyához. (Az oklevél-átadás 1969. július 2-án megtörtént. A küldöttséget Kriván Pál főtitkár vezette.) A Társulat Szabó József Emlékérmét F ü 1 ö p József- nek, a M. Áll. Földtani Intézet igazgatójának adomá- nyozta a Közgyűlés. A Hantken Miksa Emlékéremmel Oroszné Hajós Márta nagy Diatoma-monográfiáját jutalmaz- ták, az első ízben e Rendkívüli Ünnepi Közgyűlésen ki- adott Koch Antal Emlékéremmel pedig Rónai András tárgyidőben kiadott vízföldtani munkáit tüntet- ték ki. A Vendl Mária Emlékalapítvány Díj jutalmazottja: Erdélyi János. A Társulat Emlékgyűrűjét (vasgyűrűjét) az elnök Tasnádi-Kubacska Andrásnak, M o n o s Já- nosnak, V é g h Sándornénak, C s i k y Gábornak, Fejér Leontinnak és H á m o r Gézának nyújtotta át elismeréséül a Társulatért végzett önzetlen, odaadó és eredményes munkásságukért. A kitüntetettek nevében F ü 1 ö p József mondott köszönetét, majd átnyújtotta Nemecz Ernőnek, Társulatunk elnökének és a főtitkárnak, Kriván Pálnak a M. Áll. Földtani Intézet Emlékplakettjét, Madarassy Walter szépmívű alkotását. ATársulat Rendkívüli Ünnepi Közgyűlése L e n g y e 1 Sándor zárszavával ért véget. Résztvevők száma: 487. Az ünnepi alkalomból a Társulat fogadást adott. Megrendezésére ugyancsak a Magyar Néphadsereg Köz- ponti Klubjában került sor 19 órai kezdettel. Résztvevők száma: 423. Június 19. Általános Földtani Szakosztály elnökségi ülése. Elnök: Szalai Tibor. Napirend: Előkészület a szakosztály 1969 — 1970. évi működési tervének kidolgozására. Résztvevők száma: 5. Június 23. Agyagásványtani Szakosztály előadóülése. Elnök: Szék y né Fux Vilma. J u h á s z Zoltán: Szilikátásványok mechanokémiai aktiválása. Résztvevők száma: 22. Június 27. Mérnökgeológia-Építésföldtani Szakosztály tanulmányútja. 8* 116 Földtani Közlöny , 100. kötet, 1. füzet A Szakosztály egynapos tanulmányúját a gyöngyös- visontai külfejtéshez vezette. Ennek során a külfejtés mérnökgeológiai, hidrogeológiai és bányavízvédelmi kér- déseivel ismerkedtek meg a résztvevők. Bemutatták ezenkívül a rétegek víztelenítése nyomán keletkező bányakárokat is. A sikeres tanulmányúton 55 tagtársunk vett részt. A Magyarhoni Földtani Társulat Déldunántúli Területi Szakosztályának 1969 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Április 17. Előadóülés. Elnök: Barabás Andor. Várszegi Károly: A mészkőkavicsos konglome- rátum rétegtani helyzete a Mcesek-hegység déli előterében. Győréi László: Lyukkártyarendszer alkalmaz- hatósága az érc- és érces-testek jellemző paramétereinek nyilvántartásánál. Ajtainé Csillag Éva: Az aláfejtési jelenségek kőzettani vonatkozásai. Vita (mindhárom előadáshoz): Virágh K., Kovács E., Ajtainé Csillag E., Polai Gy., Barabás A. Résztvevők száma: 39. Május 22. Előadóülés. Elnök: Barabás Andor. Kovács Endre: Orientált rétegdőlés analitikai módszerekkel való meghatározása az R 14. és az R 14/a sz. fúrás adatai alapján. Lengyel Sándor — S o m o g y i János: Az Se és ritkaföldfémek dúsulása a balatonvidéki és pécsi Pannó- niái homok és homokkőösszietben. Fazekas Via: A mecseki felsőpermi homokkövek effuzív eredetű kőzettörmelék-anyagának vizsgálata. Vita (mindhárom előadáshoz): Földvári A., Lengyel S., Somogyi J., Barabás A. Résztvevők száma: 27. Június 12. Előadóülés Nagykanizsán a Déldunántúli Kőolajfúrási Üzem Központjában. Elnök: Németh Gusztáv. Németh Gusztáv: A négy év óta folyamatban levő dunántúli mélyszint-kutatás legfontosabb rétegtani és kőolajföldtani eredményei. M a r k ó László: A mélyfúrási geofizikai értelmezés szerepe a földtani megismerésben. P ó 1 a i György: A mecseki feketekőszén-medence geotermikus viszonyai. Az előadásokat kötetlen, hasznos vita követte. Délután résztvevők a Zalakarosra szervezett tanulmány- úton a földtani mélykutatás balneológiái hasznosításával ismerkedtek. Résztvevők száma: 36. A Magyarhoni Földtani Társulat Középdunántúli Területi Szakosztályának 1969. tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Április 24. A M űszaki és Természettudományi Egyesületek Veszprém megyei szervezetének 10 éves fennállása alkalmá- ból rendezett előadóülés. Elnök: Makrai i László. O 1 1 1 i k Péter: Az új gazdasági mechanizmus hatá- sának tapasztalatai a földtani kutatásban. Az előadást követő vitában öt hozzászóló vett részt. Résztvevők száma: 25. Május 22. Előadóülés. Elnök: V í z y Béla. Szabó Imre: A Balatonfclvidék D-i részének werfeni képződményei. Vörös István — M indszenthy Andrea: A gán- ti bauxit mikromineralógiai összetétele. Tóth Kálmán: A Vértes-hegység DK-i előterének pannóniai képződményei. Az előadásokat élénk vita követte. Résztvevők száma: 32. Július 10. Előadóülés. Elnök: V í z y Béla. Barnabás Kálmán: Az iráni bauxit (vetített- képes előadás). Résztvevők száma: 26. A Magyarhoni Földtani Társulat Északmagyarországi Területi Szakosztályának 1969. tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Március 27. Előadóülés. Elnök: P o j j á k Tibor. Elek Izabella: Andezitek kőzettani összetételének összefüggése az építőipari tulajdonságokkal. Elek Izabella — B. Szabó László: Építőipari alapanyagok komplex kutatása Észak-Magyarországon. Vita (mindkét előadáshoz): Jaskó S„ Elek I., Papp J., B. Szabó L., Pojják T. Résztvevők száma: 22. Április 10. Előadóülés. Elnök: Pojják Tibor. B e n k ő Ferenc: A bányászati kockázat földtani alapjainak meghatározása. Vita: Bartkó L., Pojják T„ Benkő F„ Pojják T. B a r t k ó Lajos: A nógrádi barnakőszén-telepes ősszlet. Vita: Benkő F., Földvári A., Pojják T„ Bartkó L., Pojják T. Földvári Aladár — H. Molnár Katalin — Sz. Somogy vári Katalin: Az észak-magyar- országi slír Rledékföldtani vizsgálata. Vita: Hámor G„ Pojják T., Földvári A., Pojják T. Pálfy József — H u r s á n László: A helvéti slír azonosításának újabb eredményei a nógrádi barnakőszén- medencében. Vita: Földvári A., Egerer F., Benkő F., Pojják T., PáHy J„ Pojják T. Résztvevők száma: 45. Május 7. Előadóülés a Borsodi Műszaki Bét keretében. Elnök: Pojják Tibor. Szlabóczky Pál: Borsod megyei építésföldtani tájegységek. Fekete Erzsébet: Az Avas hidrogeológiai viszo- nyai. Bényei Zoltán— God a Lajos — M a j o r o s Lászlóné: A Miskolc K-i csúcsvízműhöz végzett kutatás eredményei. Vita (mindhárom előadáshoz): Király L., Bársonyos J., Gerhárdt. K., Szlabóczky P., Szikszai Gy., Pálfy J., Juhász A., Pojják T. Résztvevők száma: 39. Május 8. Előadóülés a Borsodi Műszaki Bét keretében a Magyar Geofizikusok Egyesülete Alföldi Csoportjával közös rendezésben Elnök: Hursán László (délelőtt) — Pojják Tibor (délután). Társulati ügyek 117 Csókás János -E g e r s z e g i Pál— Hartner Mihály: Építésföldtani problémák megoldása geofizikai módszerekkel. Vita: Eozslai I. Szlabóczky P.,Egerszegi P., Hursán L. Egerszegi Pál -T a k á c s Ernő: Nagy fajlagos ellenállású kőzet töredezett és agyaggal szennyezett zónainak kimutatása geoclektromos módszerekkel. Vita: Hursán L., Egerszegi 1\, Juhász A., Szabó L., Mozsolits T., Takács E., Hursán L. B. Szabó László — V í z h á n y ó Istvánná: Víz- művek, vízmükutak tervezését és telepítését megelőző geofizikai műveletek Észak-Magyarországon. Vitális György: Mészkőkutatás a Hejőcsabai Cement- és Mészmű részére. Vita (a két előző előadáshoz): Molnár P., Hernyák G.. Pojják T. Vető István: A tokaj-hegységi nyomelem-kutatások legújabb eredményei. Vita: Zentay T., Hartner M., Siposs Z., Pojják T., Lantos M„ Vető I., Pojják T. Résztvevők száma: 63. Május 15. Kerekasztal konferencia. Elnök: M o n o s János. Kerekasztal konferencia foglalkozott a borsodi barna- kőszén-medence bányászatában melléktermékként jelent- kező nyersanyagok megismerése és hasznosítási lehető- ségeiről tanácskozó ankét előkészítésével. Résztvevők száma: 12. Május 29. Tanulmányi kirándulás. Zártkörű kirándulás a hidrogeológiai kérdésekkel foglalkozó szakemberek számára Borsod megye területén. Résztvevők száma: 9. Június 5. Előadóülés. Elnök: Juhász András. P á I f y József: Az Alsószuha I. sz. szerkezetkutató fúrás földtani eredményei és azok felhasználása az ózdi iparvidék vízellátásához. Baross Gábor: A rudabányai triász képződmények kőzettani jellemzői. H a r n o s János: Hidrológiai viszonyok a Ruda- bányai-hegységben. Vita (mindhárom előadáshoz): Molnár P., Benkő F„ Kövi J„ Hegedűs K„ Szlabóczky P., Juhász A. Résztvevők száma: 26. Június 26. Előadóülés. Elnök: Káli Zoltán. Elek Izabella: A Bodony 28 sz. fúrás mikropaleon- tológiai vizsgálatáról. Pálfy József: Mezőkövesd szerkezetföldtani és hidrológiai viszonyai. Vita: Juhász A., Pálfy J., Káli Z. Résztvevők száma: 25. Július 2. Kerekasztal-megbeszélés karbon-kőszén felkutatásá- nak tehetőségeiről Észak- M agyarországon. Elnök: Juhász András. Résztvevők száma: 12. Július 10. Munkabizottsági ülés. Elnök: Juhász András. Munkabizottsági ülés a felszínalatti vizek minőség- védelmi paramétereinek kidolgozása érdekében. Résztveők száma: 12. A Magyarhoni Földtani Társulat Alföldi Területi Szakosztályának 1969 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Április 11. Előadóülés. Elnök: Balogh Kálmán. Pintér László: Az algyői alsópannóniai szén- hidrogéntelepek kutatásának jelenlegi helyzete. S z a 1 a y .Árpád: Az algyői és ásotthalmi paleozóos medencealjzat kőzettani vizsgálata. Balta Kálmán: Szolnok környéki kutatás földtani eredményei. Résztvevők száma: 21. Április 25. Előadóülés. Elnök: Balogh Kálmán. Juhász József: Rétegvízviszonyok medencénkben. Pálfy József: A bükkábrányi lignitterület bánya- földtani viszonyai. Résztvevők száma: 22. Május 9. Előadóülés a IX. Műszaki Hónap keretében. Elnök: Balogh Kálmán. Szántó Ferenc: Agyagszuszpenziók Teológiai visel- kedése. G i 1 d e Fercncné: Koagálóló hatás az agyagásvány- szuszpenziók sajátságaiban. Résztvevők száma: 26. Június 14-15. Tanulmányi kirándulás. Tanulmányi kirándulás a Tokaji-hegységbe. Ezzel a földtani kirándulással zárta a Szakosztály félévi eredmé- nyes munkásságát. Kirándulásvezető: Mezősi József. A kiadásért felel az Akadémiai Kiadó igazgatója Műszaki szerkesztő: Merkly lászló A kézirat nyomdába érkezett: 1909. XII. 5. — Terjedelem: 10.5 (A/5) ív + 0,6 (A/5) ív melléklet 69.68752 Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bernát György ORVOSOK. MÉRNÖKÖK, UTAZÓK, MŰVÉSZEK, ÍRÓK, ÚJSÁGÍRÓK, BETYÁROK, KALANDOROK, KIRÁLYOK, HADVEZÉREK, POLITIKUSOK, FORRADALMÁROK mindenki, aki a honfoglalástól napjainkig szerepet játszott hazánk életében MEGTALÁLHATÓ a MAGYAR ÉLETRAJZ! LEXIKON- bán 1, kötet (A— K) 1 90, — Ft 2. kötet (L — Z) 205, — Ft TUDÓSOK, PAPOK ÜZLETEMBEREK A Magyar Életrajzi Lexikonban csak azok a híres személyek szerepeinek, akik a lexikon anyagának lezárásakor, 1967. június 15-én már nem éltek! /rf I 7T~ AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EIOJIJIETEHb BEHTEPCKOTO rEOJIOTHMECKOrO OEIUECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY MÁSODIK SZÁM FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA 100. KÖTET * TARTALOM - CO^EP>KAHHE - CONTENU ÉRTEKEZÉSEK — HAYBHblE CTATbH — HÉMOIRES dr. Strausz László: Felsópannóniai Limnocardium zárak fejlődése — Die Entwicklung einiger Limnocardien-Schlösser aus dem Oberpannon Ungams 121 — 131 Széles Margit: A felsőmiocén (szarmata) képződmények rétegtani értelmezése az alföldi szénhidrogén- kutató-fúrások alapján — Stratigraphische Deutung dér obermiozánen (sarmatischen) Ablagerungen an Hand Erkundungsbohrvmgen auf Kohlenwasserstoffe in dér Grossen Ungarischen Tiefebene 132 — 143 Gidai László: Az eocén képződmények rétegtani helyzete a Dunántúli Középhegység ÉK-i részén — Stratigraphische Stellung dér Eozanablagerungen im Nordostteil des Transdanubischen Mittel- gebirges 144 — 149 dr. Kecskeméti Tibor: A Nummulitidae család rendszertani problémái — Probleme dér Systematik dér Familie Nummulitidae : 150 — 159 Bércziné, Makk Anikó: Az Iszka-hegy kampili képződményei — Kampiler Ablagerungen des Iszka- Berges 160—172 Detre Csaba: őslénytani és üledékföldtani vizsgálatok a Csővár, Nézsa és Keszeg környéki triász rögö- kön — Paláontologische und sedimentologische Untersuchungen dér Triasschollen in dér TJmgebung von Csővár, Nézsa und Keszeg 173 — 184 Hegedűs Gyula: Tortonai korallok Herendről — Coralliaires tortoniens de Herend 185 — 191 S c h o 1 z Gábor: A visegrádi Fekete-hegy tortonai korall faunája — The Tortonian coral fauna of Fekete hill at Visegrád 192 — 206 RÖVID KÖZLEMÉNYEK - KPATKME COOEIUEHHH - NOTICES dr. ac. Vadász Elemér: Szenes-kovás famaradvány különleges üledékföldtani kérdése 207 — 208 V a 1 k ó Erzsébet— dr. S t i e b e r József: Anthrakotömiai vizsgálatok a veszprémi würmi löszből 209 — 210 dr. Nagy István Zoltán: Adatok a gerecsei alsókréta Cephalopoda faimájához — Contributions to the Lower Cretaceous Cephalopoda fauna of the Gerecse Mountains, Komárom county, Hungary 211 — 214 V i c z i á n István: Kitaibel Pál elfelejtett mecseki földtani megfigyelései 215 HÍREK, ISMERTETÉSEK— COOBIDEHMH, PEUEH3MH-N0TICES,REVUE BIBLIOGRAPHIQUEE 216—227 TÁRSULATI ÜGYEK - flEJlA OEUJECTBA - AFFAIRES DE LA SOCIÉTÉ 228—230 ERTEKEZESEK Földtani Közlöny , Bull. of the Hungárián Géni. Soe. (1970) 100. 121 — 131 Felsőpannóniai Limnocardium-zárak fejlődése dr. Strausz László (5 ábrával, 3 táblával) összefoglalás: öt Limnocardium faj jó megtartású példányain követhető volt a zár alaku- lása az egyéni fejlődésben. Ennek alapján is jogosultnak látszik a Limnocardium nemzetségnévnek tág értelemben való használata. Limnocardium apertum M ü n s t e r 1 . ábra A balatonfőkajári sekélyfúrásokból származik a gazdag anyag. A legkisebb példány 0,6 mm-es baloldali teknő, teljesen áttetsző, sima felületű. Körvonalának érdekessége, hogy hátul szöglet választja el a felső és hátsó peremet, az első-felső peremhatárnál pedig erős felfelé-öblöződést láthatunk (la ábra). 0,8 mm átmérőnél már az alsó perem mellett határozottan jelentkezik a díszítés kezdete; a felszín gyenge hullámossága; egyúttal a körvonal a kerekded helyett kezd keresztben megnyúlni. 1 ábra. Limnocardium apertum Mfinster. i: 0,6 mm széles juvenilis példány, /3: juvenilis jobb teknő zára, y: juv nilis bal teknő zára Fig. I. Limnocardium apertum Münster.i: 0,6 mm breité juvenile Schale. jJ: Schloss dér jhvenilen rechten Klappe y: Schloss dér juvenilen linken Klappe A jobb teknőben 1 — 1,5 mm szélességnél a két kardinális fog (3a és 3p) kb. egyenlő méretű kis csomó; felismerhető már mind elől, mint hátul külső és belső oldali fog is (ljS ábra). (B o g s c h L. professzor javaslatára jelöljük a hátsó kardinális fogakat ,,p”, nem pedig ,,b” betűvel.) 3 — 4 mm méret körül az első kardinális fog viszonylag gyengült, a hátsó-belső oldali fog (Pl) erősödött, a többi fogak jellege nem változott. Ezek az ará- nyok később sem sokat változnak, néha azonban a 3a igen kevéssé válik el a peremtől, s így szinte hiányzónak tűnik; az Alii határozottan elkülönül a peremtől. Á bal teknőben 0,6 mm méretnél nincs kivehető fog, 0,8 mm-nél azonban már egy kar- dinális (2) kicsi csomóként megjelenik, az első (Ali) oldali fog kezdeményét pedig a perem kis vastagodása jelzi. Az összes zárelem megjelenik már 1 — 1,5 mm szélesség mellett; a 2. kardinális fog jobban kiemelkedik, néha befelé-előre megnyúlik (ly ábra), a 4p kicsi csomó, majdnem a 2 felett (csak kevéssel mögötte); az első oldali fog nem a peremen van, hanem kissé beljebb, határozottan kiemelkedik a zárosperem síkjából, s a jobb teknő AT és Alii fogai közé illik (Ali). A PH fog csak peremvastagodásként jelentkezik. További növekedésnél az Ali és PH alatt kis duzzanatok jelennek meg; ezeknek fogként 1 Földtani Közlöny 122 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet való minősítése aligha jogosult. Az Ali felett a perem kissé kiemelkedhet, vastagodás nélkül (AIV ?). Limnocardium ochetophorum B r u s i n a 2. ábra; I. tábla, 1 — 6. ábra A Csikéria-1. fúrásban 372,8 — 378,0 m között, szürke, agyagos homok nagy példány- számban tartalmazza ezt az alakot. A jobb teknő zárában már 1,5 mm szélességű juvenilis példányon jelentkezik első és hátsó oldali fog, valamint a 3p kardináhs fog. 1,7 mm-es példányon (I. tábla, 3. ábra) az első-belső oldali fog még igen rövid, a hátsó-belső hosszabb; a 3a csak kevéssel kisebb a 3p-nél, mindkettő hegyes, kis csomószerű. Nagyobb példányo- kon az első-belső oldali fog jelentősen megerősödik, vastagságra és a kiemelkedés fokára is, a hátsó-belső és külső oldali fog egyaránt bosszú és éles, köztük keskeny mély árokkal (2. a ábra). A kardinális fogak aránya a növekedés folyamán nem változik, feltűnő, hogy a 3p belső-felső hegye gyakran elég távol áll a 3a- tói (nem olyan közel mint az I. tábla, 1. ábrán), s így a bal teknő 2. fogának megfelelő gödör teljesen összekapcsolódik a 3p fölött és mögött levő (a 4p-nek megfelelő) gödörrel (2. /3 ábra). 2. ábra. Limnocardium ochetophorum B r u s i n a. a: juvenilis jobb teknő zára, j8: jobb teknő kardinális fogai, y : juveni- lis bal teknő zára, a : bal teknő kardinális fogai Fig. 2. Limnocardium ochetophorum Brusina. a: Schloss dér juvenilen rechten Klappe, /3: Kardinalzahne dér rechten Klappe, 7: Schloss dér juvenilen linken Klappe, 6: Kardinalzahne cer linken Klappe A bal teknőben a 2. kardinális fog nem ér fel a peremig, kissé lentebb marad a teknő- ben, ellenben a 4p, ha kis csomó alakú, közvetlen felette, a búb alatt helyezkedik el, ha pedig vékony és kissé megnyúltabb, akkor az elülső (kissé kövérebb) része esik pontosan a 2. fölé (2. y ábra). Gyakran azonban a két fog nem is különül el egymástól, hanem össze- olvad (2. 6 ábra), az ilyennek felel meg a jobb teknőben a 3a és 3p közti határozott árok. A 2. nem mindig csomó alakú, hanem alsó (belső) része keresztben megnyúlhat, s így fordított T-alakhoz közeledik. Már egészen fiatal példányokon is jelentkezik az első oldali fog, s határozottan elválik a peremtől, idősebbeken is rövid, éles, de erősen kie- melkedő (Ali). Felette a külső peremen csekély vastagodás jelezheti az AIV helyét. A PII nem különül el a peremtől, de mindig határozottan vastagodott. Limnocardium decorum F u c h s 3. ábra A Bugyi-4. fúrásból (Széles, 1968, p. 31) és Balatonfűzfőről (Strausz, 1942, p. 31) gyűjtött anyagban e faj zára igen változékony. Az egyéni fejlődés folyamán az egyes zárelemek aránya csak kevéssé változik, sokkal kisebb mértékben, mint amekkora elté- rések azonos nagyságú példányok között tapasztalhatók. A zárnak viszonylag állandóbb jellegei a következők: a) A kardinális fogak közül a jobb teknőben a 3p, a bal teknőben a 2. fog közepes erősségű, de mindig erősebb, mint a 3a, illetve a 4p. b) Az első oldali fogak közül a jobb teknőben az AI a teknő belsejéből mélyebbről eredve rövid, vastag, előre hegyesen kiálló háromszögként nyúlik kifelé, kevéssel a teknő S transz: F elsőpannóniai Limnocardium zárak fejlődése 123 peremsíkja elé, a bal teknő nagy, lemezszerű foga (Ali) a peremsíkból ered, de sokkal elé (kifelé) nyúlik. c) A hátsó oldali fogak a búbtól aránylag messze hátul találhatók, a jobb teknőben a Pl hosszú, nem erősen kiálló, de a peremtől (ill. PIIJ külső-hátsó oldali fogtól) mindig határozott árok választja el. A zár változékony jellegei között a következőket említhetjük. a) A jobb teknő két kardinális foga lehet háromszög alakú, fent a búb alatt hegyben majdnem találkozva, vagy lehet a 3p jóval kövérebb, a 3a felette-előtte valamivel távo- labb álló kis csomó, s a két fog közt tág árok húzódik (3 a ábra). Ritkább eset az, hogy a 3a kicsi ugyan, de mégis egészen közel esik a 3p felső végéhez, vagy, hogy a 3p a teknő síkjából hegyesen messze kiemelkedjék. 3. ábra. Limnocardium dtcorum Fueh s, zára Fig. 3. Limnocardium decorum F u c h s, Schloss b) A bal teknő fő (2.) kardinális foga háromszöges, felfelé elkeskenyedő vagy vastagon nyúlik be a 3a és 3p közti (néha széles) árokba, felfelé különböző mértékben kapcsolódik a 3p fölé-mögé nyúló 4p-hez. Az utóbbi rendesen vékony egyenes léc alakú és kevéssé kie- melkedő, mint a 2., de lehet az elején (centrális végén) határozottan kiemelkedő kis kerek csomó, vagy lehet a perembe majdnem teljesen beolvadó. c) A jobb teknő első oldali foga (AI) felett rövid és igen mély, szűk árok látható (ebbe merül a bal teknő Ali erősen kiemelkedő lemezszerű foga), majd kívül a peremen nem- vastagodott, éles részlet felel meg az első-külső (Alii) fognak. A bal teknőben az erős oldali fog felett a külső perem egyáltalán nem vastagodott, nem kiálló, sőt inkább vissza- süllyedő, így oldali fognak („AIV”) nem minősíthető. Az említett, erősen kiálló lemez- szerű első oldali fog a bal teknőben a jobb teknő AI és Alii fogai közé ékelődik be: tehát csakis az Ali szám illetheti meg a francia számozási rendszer szerint. A bal teknő Ali foga alatt-előtt jelentkezik azonban egy további fog, ez természetesen a jobb teknő AI fogánál mélyebb, alsóbb, a teknő belseje felé eső helyzetben van (3. fi ábra). Mivel pedig a helyzeti számoknak a teknő belseje felől a perem felé kell növekedni a francia számozás szerint, ezt a legbelső oldali fogat a jobb teknő belső fogáénál (I) kisebb számmal kell jelölni, s így csakis AO lehet a sorszáma. Az a definíció, hogy ,,a bal teknőben a belső oldali fog a II, a külső a IV számú”, ütköznék itt azzal a fontosabb tényei, hogy a sorszámok egy- másutániságot fejeznek ki, II-nek az I és III között a helye. Ez az AO fog néha csak a teknő mélyebb részében, az Ali alsó-első részén rövid küszöbként jelenik meg, gyakrab- ban azonban határozott árok választja el az All-től s egészen a teknő peremsíkjának szintjéig emelkedik előre (így is jóval mélyebben marad, mint a teknősíkból messze kinyúló lemezszerű Ali, de ilyenkor sem nyúlik a közép felé annyira, mint az Ali, hanem csak kb. annak első harmadáig. így ez az AO a jobb teknő belső AI fogára alulról-elölről támaszkodik. d) A jobb teknő hátsó oldali fogai közül a belső (Pl) eshet a peremhez egészen közel vagy tőle kissé távolabb, köztük az árok lehet egészen sekély, közepes vagy mély, s lehet a Pl a peremmel végig párhuzamos vagy fokozatosan távolodó. Ennek megfelelően a teknő PII foga lehet végig keskeny, vagy hátrafelé vastagodó. A PII disztális vége alatt a teknő belsejében gyakran gyenge rövid lécszerű duzzanat van (,,P0”?). Limnocardium simplex Fuchs ( Pseudocatillus ? ) 4 — 5. ábra, II. tábla, 1 — 4., III. tábla, 1., 3. ábra 1951 Monodacna simplex Fuchs; Stevanovic p. 258 — 259., tab. 10., fig. 5 — 10. Az említett csikériai fúrásból került elő a leggazdagabb hazai anyag. A teknők kör- vonala középhosszú-ovális (II. tábla, 3. ábra; III. tábla, 3. ábra), hosszú-ovális (II. tábla, 1* 124 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet 4. ábra), vagy hosszú téglány alakú (III. tábla, 1. ábra); vannak az utóbbi ábránál még hosszabb téglány alakú példányok is, mint B r u s i n a (1884, tab. 29., fig. 44.) ábrája is. Fiatal teknőkön, 2 — 3 mm hosszúságúakon, az első és hátsó mezőt éles szöglet választja el, 4 mm nagyság körül tompul ez a szöglet, 5 — 6 mm körül eltűnik. Az apró példányokon a bordák vastagsága és magassága a teknők középső harmadában kb. egyenlő, előre és hátra csak kevéssé csökken. 4 mm nagyság körül már nagy eltérés van az első és hátsó mező bordái között: az utóbbiak sokkal vékonyabbak, élesek, kissé szemcsés élűek, az első mező hátsóbb bordái pedig szélesednek, laposabb hátúakká válnak. Kb. 4 mm méretig megmarad a hátsó-felső peremen a legfelső borda erősebb szemcsézése, néha szinte tüskézése (II. tábla, 1. ábra). Még további növekedés mellett, 1 cm körüli nagyság- nál már a középrész bordái háromszor vágj- négyszer olyan szélesek, mint a közeik, vagy mint az elölről számított 6 — 8. borda. A teknők belsejében a bordáknak megfelelő árkoltság nagyon különböző nagyság mellett kezdődik és eltérő erősségű lehet. Az izombenyomatok közül az első kisebb és mélyebb, a hátsó kevéssel nagyobb és elmosódóbb; majdnem pontosan az oldali fogak alá esnek. Ezenkívül igen érdekes jellege a teknők belsejének, hogy kb. a hátsó kétötödnél egyenes (de nem pontosan sugárszerű, hanem a búb mögött kiinduló s lefelé-hátra irá- nyuló) vonal mentén határozott lépcső látható: az első rész szintje alá (mélyebbre, homorúbbra) esik a hátsó rész. Ez a vonal nem felel meg az első és hátsó mező határának, sem helyzete, sem iránya tekintetében (elég jól kivehető a II. tábla 3. ábráján, a sötét rész a bemélyedt); részben a köpenvbenyomat szinusz-szerű megtörésének tekinthető. A jobb teknőben a kardinális fogak közül mindig a 3p az erősebb. Mára legkisebb méretű példányokon is egyszerre jelenik meg vele a 3a is, s akkor még csak kevéssel gyengébb | (2. a ábra). Az egyéni fejlődés alatt azonban a 3p nagyjából egyenletesen nő, a 3a ellen- ben mindig valamivel elmarad, néha sokkal elgyengül, de teljesen el nem tűnik. Később , a 3a fog fejlődése a következőképpen történhet: a zárósperem első-felső élével összeolvadva valamivel megnyúlik, de keskeny és éles marad vagy kicsi, de eléggé kiálló csomóként 1 válik el ettől a pereméitől vagy pedig a kagyló belseje felé nyúló, vastagodó fogtartó lemez erősödésével együtt szintén megnövekszik, alul szinte hozzákapcsolódik a 3p-hez, tehát a bal teknő 2. fogát befogadó gödör alulról, a teknő belseje felől elhatárolódik. A 3p fog nagysága kevésbé változékony, annál inkább a helyzete, iránya. Legtöbbször a fog tengelye vagy középvonala a búbtól lefelé-hátra kb. 30 — 40 fokkal tér el a függé- i Ívestől, mögötte-felette sekély, de nem keskeny horpadás jelzi a bal teknő 4b fogának helyét. Néha azonban a 3p hátra-lefelé vastagszik, tengelye 60 — 70 fokkal is eltér a függé- lyestÓl, s felette az (4p-nek megfelelő) árok összeszűkül (4. /? ábra). Legritkább az a vál- tozás, hogy a 3p előre-befelé ferdül, az előtte levő (a bal teknő 2. fogának megfelelő) gödör elkeskenyedik (4. y ábra). Kivételesen az is előfordul, hogy a 3p alul Kiszélesedve két ágra válik, ez azonban esetleg csak sérülés következménye. a P Í 4. ábra. Limiiocardium simplex F u c h s. a: juvenilis jobb teknő zára, P — y: jobb teknő kardinális fosai Fig. 4. Limnoeardium simplex F u c h s. x: Schloss dér juvenilen rechten Klappe, p—y: versehiedenartige Kurdinál- zahne dér rechten Klappe A bal teknőben a megfigyelt legkisebb méret (3 mm) esetén is erősen kiáll a 2. fog, keskeny háromszög alakú, középvonala a függélyesnél jóval előbbre irányul, a 4p alig különböztethető meg, alig válik el a zárosperem külső élétől (5. a, /? ábra). A további fej- lődés során a 2 iránya változhat, lefelé-hátra szélesedik, egészen függélyesig tolódhat a középvonala, szélesedik előtte a (jobb teknő 3a fogának megfelelő) gödör. A 4p legtöbb- ször éles és keskeny marad, nem válik el határozottan a peremtől, ritkábban kiszélesedik, de igen alacsony és tompa marad. A nagyobb példányokon azonban kialakul a 3p-nek megfelelő gödör fenekén a 2 és 4p fogakat alul-belül összekapcsoló lemez (5. y ábra). Az oldali fogak aránylag messze esnek a búbtól. A jobb teknőben mindig legerősebben fejlett a hátsó-belső (Pl), valamivel gyengébb az első-belső (AI), a külső perem határozott kiemelkedésével jelentkezik az éles, elég hosszú külső-hátsó (PIII), ellenben a peremből Strausz: F első pannóniai Limnocardium zárak fejlődése 125 nemigen emelkedik ki a külső-első (Alii) oldali fog. A bal teknőben a perem élétől nem különül el oldali fog, de a hátsót (PII) a perem élesedése és igen csekély kiemelkedése, az elsőt (Ali) a perem kisfokú vastagodása jelzi. CC P f •5. ábra. Limnocardium simplex Fuchs. A bal teknő kardinális fogai Fig. 5. Limnocardium simplex Fuchs. Kardinalzahne dér linken Klappe Minthogy a bal teknő oldali fogai a jobb teknő I. és III. fogai közé nyúlnak, ,,PII” a jelük, annak ellenére, hogy peremi helyzetűek (és nem ,,P1V”). A L. priscae (Strausz 1942., p. 70 — 71., tab. I., fig. 5., 6., 9., 10., 13., 14., 16., 17.) búbja kiállóbb, körvonala kevésbé négyszögletes, bordái szélesebbek, Bizonyos mértékű átmenet azonban van közöttük, így valószínűleg a L. simplex alfajának tekinthető. Limnocardium (Prosodacna) vutskitsi Brusina III. tábla, 2., 4., 5. ábra A felsőpannóniai fauna egyik legelterjedtebb alakja, ez is tömegesen van a Csikéria-1. fúrásban. A jobb teknő zárában 3a és 3p eleinte kb. egyenlő csomó. 5—6 mm nagyság elérésétől azonban a 3p viszonylag erősödik, a 3a csökken, de teljesen vissza nem fejlő- dik, legfeljebb csak kevésbé határozottan különül el a peremtől. A 3p növekedésével keskenyedik a felette levő (a bal teknő 4p fogának megfelelő) árok. A legkisebb példá- nyokon is megvan az első és hátsó belső oldali fog (AI és Pl), az első rövid, középen hegye- sen kiemelkedő (nyílhegyszerű), a hátsó hosszú, éles. A növekedés folyamán a két hátsó oldali fog kisebb mértékben, az első-belső ellenben feltűnően erősödik, vastagodik és jóval a peremsík elé emelkedik. A legkisebb bal teknőkben (4 mm-en aluli) igen kicsi kardinális fog látszik, nemigen választható el rajta alsó (2) és felső (4p) rész, az első oldali fog határozottan elkülönül a peremtől, lejebb is fekszik valamivel és ki is emelkedik a peremsík elé. Közepes nagyság- nál a 2 felett kissé elkülönülhet a vékony, hátrafelé nyúló 4p, de máskor beleolvad a perembe; az első oldali fog tovább erősödik, a hátsónak a helyén a héj valamivel vasta- | godik, de a peremtől elkülönülő fog itt nincsen, a perem éle is csak kis mértékben emelke- dik ki. További növekedésnél a 2 jelentősen szélesedik, kövéredik, de nem emelkedik ki erősebben; a 4p egészen vékonyka éllé válhat, de emellett maradhat a peremtől határo- zottan elkülönítve is. A következő táblázat tünteti fel a zárelemek összehasonlítását, ahol 1: csökevényes, 2: gyenge (kardinális) vagy a peremtől nem elkülönült (oldali) fog, 3: normális, 4: túl- fejlett. (A Limnocardium apertum zára kb. azonos a L. ochetophorum-éveil.) AI Ali Alii AIY 3a 2 3p 4p pi PII piii decorum 3 4 1 I 2 3 3 2 3 3 2 ochetophorum 3 3 2 1 2 3 .3 2 3 2 2 vutskitsi 4 3 2 — 2 3 3 1 3 2 2 simplex 3 2 i ; — 2 3 3 i 3 2 2 A zár fejlettségében éles határt nem találunk. Az azonos elemek erősségét kifejező értékekben legkisebb a különbség (3 pont, természetesen nem a fogak pont-értékének összegében, hanem az azonos fogak összevetésénél) az ochetophorum és vutskitsi, valamint a vutskitsi és simplex között, holott ezeket eltérő nemzetségekbe szokás sorolni. A magyarországi pannóniai Cardium- félék többsége Limnocardium néven szerepelt, kevesebb faj más (pl. Didacna, Monodacna, Prosodacna, PhyllicardiumJ nemzetség- néven. A szénhidrogén kutatók különösen tág értelemben használták a Limnocardium 126 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet nevet, mert, fúrási mintákban ritkán ellenőrizhetők a zárelemek és a köpenybenyomat, egyes fajok zára még nem is ismeretes, másrészt nem-paleontológusok számára így ért- hetőbbek az őslénynévsorok. Az elfelejtettnek tekinthető Hypanis P a n d e r in Ménétries 1832 név után egyszerre vezette be E i c h w a 1 d a Fekete-tengerben és Kaspi-tóban élő Cardium félékre a Didacna (E i c h w a 1 d 1838, p. 16(5)., Monodacna (p. 167) és A d a c na (p. 169) nemzetségneveket. Ezeket az őslénytanban eleinte nemigen vették át, hanem a Limnocardium S t o 1 i c z k a 1871 (F i s c h e r emend.) nevet. A teljes zárú típus-fajjal jellemzett Limnocardium s. str. és a fogmentes Adacna fajok között folytonos sort talá- lunk. A zár mellett a köpenybenyomat, tátongás, díszítés és termet jellegeinek kombiná- cióiból bármennyi keretet képezhetünk Didacna nemzetségnéven főleg a L. desertum Stoliczka faj szerepelt irodalmunkban. Csakhogy a L. desertum-nak. jól fejlett oldali fogai vannak; a Didacnákhoz tartozását kétségesnek tartja Ebersin is (1962., p. 90.). Előfordul a L. andrusowi Lörenthe y faj Didacna nemzetségnéven is. Gyenge oldali fogai ennek is vannak. A Didacna nemzetség keretének újabb, tágabb értelmezésében szintén engedélyeznek a jobboldali teknőben gyenge oldali fogakat, s egy-egy teknő kardinális fogának sem kell egyenlő erősnek lenni. Mégis a jellemzőbb Didacnáknál álta- lában megvan a következő jellegek egyike: a búb alatt a zárosperemnek (lefelé való) szélesedése (Ebersin 1962., tab. 5.), vagy legalább egy kardinális fognak a túlnöveke- dóse (Ebersin 1962., tab. 11., fig. 1., 3.), a felfelé kiemelkedő, kihegyesedett búbrész (Ebersin 1962., tab. 1 1.). Ezek egyike sincsen meg a L. andrusowi fajon, így a Didacna nemzetségbe sorolása nem meggyőző. Legutóbb Széles M. a Szeged környéki mély- fúrásokban. az alsópannóniai aleinelet felső részében talált két valódi Didacna fajt: D. incerta Deshayes és D. subcarinata Deshayes (Széles 1968., p. 49., 50., 51., 72.). A hazai alakok közül leginkább a L. simplex F u c h s fajt nevezték Monodacna- nak. A Monodacna nemzetség jellege: teknőnként egy-egy kardinális fog, gyenge oldali fog a bal teknőben, a teknők kissé tátongok, csekély köpeny-szinusz. Csupán az utóbbi jelleg felelne meg a L. simplex tulajdonságainak (lásd az előző részletes leírásban), a zár egyál- talán nem. Az Adacna név csupán félreértésből került a hazai irodalomba, B r u s i n a nyomán rövid ideig minden Limnocardium félét így neveztek (Brusina 1884). A többi nemzetség- és alnemzetségnév már későbbi, mint a Limnocardium, tehát al- nemzetségként való alárendelésük nevezéktanilag lehetséges. Feltétlenül indokolt ez a L. vutskitsi Brusina fajra vonatkozóan Prosodacna Tournouer 1882 vagy Pseudo- prosodacna G i 1 1 e t 1943 alnemzetségnéven, zára is egészen közel áll a szűk értelemben vett Limnocardium-é hoz, a búb erős beesavarodása is sokkal inkább az utóbbiak egy részé- nél fordul elő, mintsem a kaspi-euxinus recens anvagban. A Phyllicardium (vagy Phyllo- cardium) kerethez sorolt alakokon az erős oldali fogak szólnak a Didacna csoporttal való kapcsolat ellen. Ezeknél tehát valószínűleg nemcsak formailag lehetséges, hanem fejlő- déstanilag is helyes a Limnocardium-okhoz való szorosabb kapcsolás. A P ar adacna keret- ről elég keveset tudunk; a lapos teknők, vékony héj, nemtátongó teknők, záró fogak hiánya általában csak feltételezések az odasorolt fajoknál s részben összepréselődésnek és a héj kioldódásának következménye is lehet. Az bizonyos, hogy nem lenne ok az Adacna nemzetséghez kapcsolni ezeket (Ebersin külön alcsaládba is osztja, Ebersin 1967., p. 14., 15.). A Limnocardium s. lato nemzetséggel származásilag feltétlenül közelebbi kapcsolatban vannak, hiszen ott, és akkor, amikor keletkeztek a Paradacna fajok ( lenzi , abichi), a Pannóniai-medencében, az alsópannóniai aleinelet elején, Limnocardiumok voltak, Adacnák (és Didacnák, Monodacnák) nem. A Pseudocatillus A n d r u s o w 1903 keretet rendesen a Monodacna alnemzetségének tekintik (pl. W e n z 1942., p. 132—133.), Ebersin azonban önálló nemzetségnek veszi, míg a Monodacna nemzetséget lénvegesen beszűkíti a Didacninae alcsalád javára (Ebersin 1967., p. 13 — 16.). A Pseudocatillus nemzetségbe osztja Ebersin a L. prisca Strausz fajt, s természetesen akkor ide kerül ennek közvetlen rokona a L. simplex is. A Pseudocatillus típusnál (Ebersin 1967., p. 31—37., tab. 1., fig. I — 49.) a zár lényegesen gyengébb, több elem csökevónyesedett el, mint a L. ■ simplex és L. priscae- nél, sajnos a keretek határainak egyértelmű megvonását a tipizálás nem biztosítja. Ugyancsak a Pseudocatillus nemzetségbe sorolja Ebersin a ,,balatonicus Fuch s” fajt, többen is a Plagiodacna nemzetségbe az „auingeri Fuch s” fajt. Az előbbi igen ritka, az utóbbiból csak rossz rhegtartású példányok kerülnek elő. Mindezek alapján jogos, vagy legalábbis megengedhető, hogy a hazai pliocén Cardium félék többségét a Limnocardium nemzetségnéven, alnemzetségnevek ( Phyllicardium. Paradacna, Prosodacna) beiktatásával vagy anélkül szerepeltessük. A 'transz: F első pannó nini Limnocardium zárak fejlődése 127 Táblamagyarázat — Tafelerklárung I. tábla. - Tafel I limnocardium ochetophorum Brusina (1, 2, 6. ábra: 15 X; 3, 5. ábra 22 X; 4. ábra: 10 X). (Fis 1, 2, 0- 15 X) Fig. 3, 5: 22 X; Fig. 4: 10 X) II. tábla. - Tafel II Limnocardium simplex Fuchs (Pseudocatilus! ) — (1. ábra: 20 X; 2 — 4. ábra: 15 X). (Fig. 1: 20 X; Fig. 2 — 4: 15 X; III. tábla. - Tafel III 1, 3. ábra: Limnocardium simplex Fuchs ( Pseudocatilus !) — (1. ábra: 17 X; 3. ábra: 15 X) Fig. 1, 3: Limnocardium simplex Fuchs (Pseudocatilus! ) — (Fig. 1: 17 X; Fig. 3: 15 X) 2 .4, 5. ábra: Limnocardium (Prosodacna) vutskitsi Brusina (Pseudoprosodacna) - (2. ábra: L5 X; 4. ábra: 13 X; 5. ábra: 11 X) Fig. 2, 4, 5: Limnocardium (Prosodacna) vutskitsi Brusina (Pseudoprosodacna) — (Fig. 2: 15 X; Fig. 4: 13 X) Fig. 5: 11 X) Irodalom — Literatur Brusina, S. (1884): Die Fauna dér Congeriensehichten von Agram in Kroatien. Beitr. Pál. österr. ing. vol. 3. — E b e r s i n A. G. (1962, 1967): Solonovatovodnyie Kardiidi pliocena SSSR, pt, 4.5; Trudy Pál. Int. Akad. Moskva. — E i c h w a 1 d, E. (1838): Faunae Caspii maris primitiae. Bull. Soc. Imp. Nat. Moscou. — Fuchs, T. (1870): Beitráge zűr Kenntnis fossiler Binnenfaunen, IV, V. Jahrb. Geol. Anst. Wien. — Stevanovic, M. (1951): Donji pliocen Srbije i susednih oblasti. Srpska Akad. Nauka, Beograd. - S t r a u s z, L. (1942): Das Pannon des mittleren Westungarns. Ann. Mus.Nat. Hung. Miner., vol. 35. -S z é les M. (1968): Az alföldi szénhidrogénkutató fúrások által feltárt pliocén képződmények összefoglaló rétegtani és őslénytani értelmezése. Kőolaj- és Földgázbányászati Ip. Kút. l aboratórium jel., Budapest. Die Entwicklung einiger Limnocardien — Schlösser aus dem Oberpannon Ungarns Dr. L. S transz Die Entwicklungen des Schlosses liessen sich bei einigen Limnocardien-Arten z. T. von 0,6 mm Schalengrösse verfolgen. Die Unterschiede des Schlosses zwischen solchen Arten, die gewöhnlich zwei verschiedenen Gattungen zugezáhlt werden ( decorum — vutskitsi, oder vutskitsi — simplex) sind nicht grösser als jene zwischen den in die selbe Gattung eingereihten Arten (decorum — ochetophorum), s. Tabelle S. 125. In dér Tabelle wird die übliche (französische) Numerierung dér Záhne benutzt, nur statt ,,b” werden die hinteren Einheiten dér Kardinalzahn-Paare mit ,,p” (posterior) bezeichnet (wie das von Prof. L. B o g s c h empfohlen wurde). Die Stárke dér Záhne: 4 hypertrophisiert, 3 normál, 2 schwácher, oder Lateralzahn zwar verdickt, doch von Schalenrand nicht abgesondert, 1 sehr schwach. In dér ungarischen Fachliteratur wird die Grosszahl dér Brackwassercardienarten unter dem Gattungsnamen Limnocardium zitiert, nur wenige auch unter den (prioritátsgemess álteren), von E i c h wa 1 d in 1838 aufgestellten Gattungsnamen. a Didacnas deserta Sto- 1 i c z k a entspricht aber infoige dér Starke dér Seitenzáhne keineswegs den Charakteren dér Didacna, auch Éber sin hált dies fiir fraglich (E b e r s i n 1962., p. 90.). Eine andere Art, Limnocardium andrusowi Lőrenthey, die manchmal auch als Didacna erwáhnt wird hat zwar schwache Seitenzáhne, doch ansonsten ist sie den typischen Didacnen gar nicht áhnlich (eine seltene Art). Zwei charakteristische Didacna- Arten wurden erst neuerlich von Frln. M. S z é 1 e s in den Tiefbohrungen SO-Ungarns gefunden: Didacna incerta Deshayes und Didacna subcarinata Deshayes (Széles 1968., p. 49 — 51., 72.). Von den ungarlándischen Arten wird meistens Limnocardium simplex Fuchs dér Gattung Monodacna zugezáhlt. Die Schlosszáhne des Limnocardium sim- plex sind stárker entwickelt, als dies für die Monodacnen entspráche, eine Andeutung von Manteleinbuchtung ist in dér Tat vorhanden. Die dér Art » simplex F uchs« sehr nahestehende npriscae S t r a u s z« wird von E b e r s i n Pseudocatillus benannt (Eber- s i n 1967., tab. 2.). Pseudocatillus wurde früher als eine Untergattung dér Monodacna betrachte^, E b e r s i n záhl sie dér Unterfamilie Didacninae zu. Bei den Arten dieser Gattung sind gewiss mehrere Schlosselemente vorhanden, als bei dér Monodacna s. str. Es lásst sich aber nicht leicht entscheiden, ob diese Gruppé (Pseudocatillus s. lato) dér Didacna oder dem Limnocardium. náher steht. 128 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Ein vollkommener Übergang bei den extremen Furmen von Limnocardium und Pro-so- dacna erlaubt die Einteilung dér letzteren als Untergattung in die Gattung Limnocardium. Paradacna steht von den typischen Limnocardien und von den Adacnen gleichfalls iveit; E b e r s i n setzt Paradacna in eine separate Unterfamilie. Da mán von dér Mehrzahl dér Eigenschaften (Schloss, Mantellinie, Klaffen, Wölbung dér Schalen, Schalendicke) dér ungarlándischen Vorkommnisse dér Paradacna- Arten sehr wenig weiss, kann mán wohl die Zuteilung dér Paradacna als Untergattung zu dér Gattung Limnocardium s. 1. als »gezwungen« doch praktisch gerechtfertigt nennen. Die nomenklatorisehen Regein und vielleicht auch die taxonomischen-systematischen Tatsachen werden nieht verletzt, wenn mán rlie meisten ungarlándischen Pannon- Cardien im Rahmen dér Gattung Limnocardium s. lato, mit oder ohne Untergattungs- namen (Paradacna, Prosodacna, Phyllicardium) lásst. Felsőpannóniai Limnocardium zárak fejlődése 129 S transz: I. tábla - Tafe! I. Földtani Közlöny , 100. kötet, 2. füzet 130 II. tábla - Tafel II. S transz: Felsőpannóniai Limnocardium záruk- fejlődése 131 III. tábla - Tafel III. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 132 — 143 A felsőmiocén (szarmata) képződmények rétegtani értelmezése az alföldi szénhidrogénkutató-f urasok alapján Széles Margit összefoglalás: Szarmata képződmények az Alföldön elszórtan sok helyen találhatók („központi szárazulat” a szarmatában nem volt). A szarmata kőzettani és őslénytani kifejlődése hasonlóan sekély vízi, mint a peremvidék felszíni feltárásaiban. A makrofauna egységes jellegű, faunaprovinciák nem mutathatók ki. Egyelőre nem sikerült a volhyniai és besszarábiai alemeleteket elkülöníteni, faunaelemeik keverten találhatók. A szarmata rétegsor vastagsága általában 100 m-nél kevesebb, édesvízi és szárazföldi üledékeket (vulkáni tufák kivételével) nem tartalmaz. A szarmata sorozat legtöbbször a tortonai rétegekre települ, de néhol idősebb képződményekre transzgredál, a korszak végén jelentős regresszió következett be. I. A Duna — Tisza közének D-i része A D-i országhatár közvetlen közelében húzódó DNv— ÉK-i csapású rögsor Katymártól Öttömösig aránylag magas helyzetű. A pannóniai rétegsor talpa (az öttömösi fúrás kivételével) jóval 1000 m-nél kisebb mélységben található. Csupán egyetlen fúrásban feltételezték kőzettani jellegek alapján szarmata rétegek jelenlétét (Csikéria— 4. fúrás). Itt a 652 m alatti homokkövet a fúrási jegyzőkönyv szerint szarmata emeletbe sorolják. A fenti rögsor területén lemélyített Asotthalom-2. fúrás 1066 — 1100 m, Asotthalom-6. fúrás 1086,5 — 1129 m között gazdag Foraminifera faunát tar- talmazó szarmata rétegeket harántolt. A második rögsorban igen elterjedtek a szarmata képződmények, az ide tartozó 11 kutatási terület közül 6 egységben, néhol több fúrásban is ősmarad- ványokkal kimutatható a szarmata jelenléte. Ezek a következők DNy-ról ÉK felé haladva: Érsekcsanád, Miske, Jánoshalma, Soltvadkert, Eresztő, Szánk . Az Érsekcsanád -1. fúrás 354 — 358,5 m között (az alsópannóniai alemeletnek azt a kifejlődését tárta fel, amelyik fezen a vidéken általában a pannóniai rétegsorok legalján jelentkezik): fakószürke és szürkéssárga, kemény, rétegzettlen, egyenetlen pikke- lyes törésű, vékony pirites szálakkal átjárt mészmárgát tárt fel az alsópannon legalján. Á fúrás 372 — 377 m-ben már szarmata durva mészkövet harántolt, majd 394 — 399 m között zöldesszürke mészmárgát; mindkettőben a makrofauna biztosan jelzi a kort. 420.5 — 425,5 m-ből zöldes árnyalatú tömött, kemény, rétegzetlen mészkő nehezebben felismerhető kagylótörmelékeket tartalmaz, de ennek kora nem kétséges; 453 m-től már tortonai fauna jelentkezik, ugyancsak mészkőben. Az Érsekcsanád -2. fúrásban 342,5 — 347.5 m között harántolt durva mészkő mikrofaunája bizonyítja a kőzet szarmata korát, 371 — 374,5 m között világos rétegzetlen ősmaradványmentes mészmárga szarmata kora csak valószínű; 400 m-től lithothamniumos mészkővel jelentkezik a tortonai emelet. Az Érsekcsanád-3. fúrásban az alsópannóniai agyagmárga alatt 345 — 350 m-ben a durva homokkő, ill. breccsia kora bizonytalan, az Érsekcsanád-4.-ben a pannóniai sorozat alatt közvetlenül tortonai lithothamniumos mészkő települ. Az Érsekcsanád-5. fúrásban vilá- Kézirat lezárva 1969. I. 10-én. Széles: Felsőmiocén képződmények rétegtani értelmezése . . . 133 gos zöldesszürke mészmárga és közé ékelődő kevés homokos márga nem tartalmaz ugyan egyetlen olyan meghatározható alakot sem, amelyik a szarmata emeletre szorítkoznék, de azért ide sorolása jogosultnak látszik. Elhatárolása a fekvő tortonai márgás-homok- köves rétegek felé bizonytalan. A Miske - Dél-1. fúrásban 550 — 555 m között feltárt homokkő- és márgaesíkok- ból álló kőzet és agyagmárga igen sok halmaradványt tartalmaz, ami nemcsak a szarma- tában, hanem a felsőtortonai tagozatban is gyakori. A Miske- 1. fúrásban tarka kavicsos homok és finomhomokos (aleuritos) márga szolgáltatott gazdag mikrofaunát, a Miske- 3. fúrásban pedig barnás kemény mészkő szarmatára jellemző Gardium plicatofittoni Sinz. -t tartalmaz. A Jánoshalma környékén mélyített nyolc fúrás közül csak egy (Jánoshalma- 7.) harántolt szarmata képződményeket, nagyjából hasonló mélységben, mint a többi fúrás- ban a pannóniai összlet talpa, de azokban a pannóniai üledékek fekvője középsőmiocén vagy paleozoikum. A Jánoshalma-7. fúrásban 626 — 631 m között mészkő, 640,5 — 645 m között gneiszkavicsokból álló konglomerátum Foraminifera faunája valószínűsíti a szarmata kort; lejjebb azonban ugyanez a konglomerátum és márga már tortonai Fora- miniferákat tartalmaz. A Soltvadkerti szerkezet középső, legmagasabbra emelkedő részén (Solt- vadkert-1.) tortonai rétegekre települ az alsópannóniai üledék. Közelében a Solt vadkert- 2. fúrás megállt az alsópannóniai rétegsorban. Az előbbi fúrások körül mindenütt feltárták a szarmata rétegeket. Kőzetanyaga uralkodólag durva mészkő, alárendelten márga, arány- lag gazdag mikro- és makrofaunával. A Soltvadkert-5. fúrásban a biztosan szarmata korú mészkő alatti meszes breccsa, a Solt vadkert- 10. fúrásban mészmárga és porózus vulkáni tufa szarmata vagy tortonai kora vitatható. A szerkezet DNy-i oldalán egy fúrás (Solt- vadkert-9.) az előbbiekkel azonos mélységben a pannóniai sorozat alatt közvetlenül már középsőmiocén üledéket ért. Tovább DK-re Eresztő nél két fúrás mélyült, az egyik (Eresztő-2.) az alsópannóniai összletben állt meg, a másik (Eresztő-1.) vékony szarmata rétegsort harántolt, főleg már* gát, kevés mészkővel; rossz megtartású kagylósrák és kevés Foraminifera faunája nem nagyon jellemző, de élesen elválik a fekvőjében levő gazdagabb tortonai sósvízi faunától. Közel E-ra a harkai három fúrás közül kettőben nem találunk szarmata képződ- ményeket; a Harka-2. fúrásban 1995 — 2000 m között sötétszürke csillámos agyagmárga Planorbis sp.-n kívül összenyomott, nem pontosan megfigyelhető körvonalú és borda- számú Cardium- félét is tartalmaz, amelyik lehet a Cardium vindobonense P a r t s c h faj példánya is, de lehet valamely Limnocardium is. így az előfordulás szarmata vagy alsó- pannóniai kora kétséges. A tázlári négy fúrás és a szanki fúrások nagyrésze nem tárt fel szarmata rétegeket. A Szank-7. fúrásban pannóniai agyagmárga és tortonai homokos mészkő között néhány méter vastag meszes aleurit és csillámos márga települ, Foraminiferái alapján a szarmata emeletbe sorolható. A Szánk- 10. fúrásban nem vettek magot abból a mélységből, ahol a szarmata jelenléte feltételezhető, de a furadékból előkerült Foraminiferák valószínű- sítik ezt. A Duna— Tisza közének D-i részén feltárt szarmata képződmények helyzetét (mélységét), fekvőjének korát, a szarmata üledékek faunáját, a következő táblázat foglalja össze. (A fedőképződmények mindenütt alsópannóniai korúak.) Fúrás Szarmata Fekvő Ásotthalom-2. 1066.0—1100.0 m Paleozóos Ásotthalom-6. 1086.5—1129.0 in Paleozóos Eresztö-1. 1953,5—1970,0 m Tortonai Érsekcsanád-1. 372,0— 425,5 m 053?) Tortonai Érsekcsanád-2. 342,0— 374.5 m (400?) Tortonai Érsekcsanád-5. 340,0— (400.?) Tortonai Jánoshalma-7. 593.0 — 658,0 m Tortonai Miske-7. 569,0— 593.0 m Paleozóos Miske-3. 890,0— 902.0 m Tortonai Soltvadkert-3. 1156,0—1202.0 m Tortonai Soltvadkert-4. 1117,0—1158,0 m Tortonai (erupt. is) Soltvadkert-5. 1206,0—1252,0 m Tortonai? 134 Földtani Közlöny, lüü. kötet, 2. füzet Fúrás Szarmata Fekvő Tortonai Tortonai Tortonai (erupt. is) Tortonai Tortonai Modiolus cfr. incraxsatus D'Orii.: Érsekcsanád-1. Máséul us sp.: Soltvadkert-5. Cardium vindoboneme Partseh: Soltvadkert-3. (cfr). Soltvadkeit-10. Cardium plicatofittoui Sinz.: Érsekcsanád-1. (cfr). Miske-3. lrus gregarius Partseh: Soltvadkert-3. Irus cfr. r itatja hús D’O r b.: Érsekcsanád-1. Ervilia sp.: Érsekcsanád-1. Martra vitaliana eíchwaldi I.askarev: Soltvadkert-3.. Donax dentiger Ele hw áld: Érsekcsanád-1. Gibbula sp.: Soltvadkert-3. Pirenella sp.: Soltvadkert-3. Soltvadkert-6. Soltvadkert-7. •Soltvadkert-8. Soltvadkert-10. Szank-7. Szank-10. (? 1213,0—1215,3) m 1175.0— 1204,0 m 1163,5—1220,0 m 1171.0— 1193,0 m kb. 1915,0 m kb. 1990,0 m IJ. A Duna — Tisza közének középső része A soltvadkerti előfordulástól É-ra Kiskőrösnél, Szánktól É-ra Kiskúnfél- egvházánál nem találtak szarmatát. Tovább É-ra elég széles sávban egyelőre hiányzanak a fúrások, csak a Tabdinál (Kiskőröstől ÉK-re) mélyített fúrás harántolt kréta márga felett 100 m-nél vastagabb, főleg durva mészkőből álló szarmata rétegsort. Az izsáki fúrásban a pannóniai sorozat alatt hiányzik a szarmata és valószínűleg a tortonai emelet is (S z e p e s h á z v in Rónai 1967. p. 132- 133). A Kecskemét és Kecskemét-Ny ugat kutatási területen mezozóos és paleozóos medencealjzat felett közvetlenül vagy vékony tortonai összlet közbe- ékelődésével következnek a pannóniai rétegek (Szepesházyin Rónai 1967. p. 42); szarmatát itt sem találtak. Ezután három, egymással összefüggő kutatási területen tárták fel a szarmata rétegeket: Kerekegyháza, Lajosmizse, Nagykőrös. A kerekegyházai nyolc fúrás közül négyben bizonyítható a szarmata jelenléte ősmaradványok alapján (Kerekegyháza- 1 ., -2., -3., -5). További három fúrásban (Kerek- egyháza-!., -6., -8.) harántolt riolittufa és vulkáni agglomerátum lehet szarmata korú is. Nagyjából hasonló a helyzet Lajosmizsénél is. Itt valamivel nagyobb mély- ségben jelenik meg a pannóniai képződmények fekvőjében a riolittufa és agglomerátum (egy helyen andezittufa is), helyenként márga-betelepülésekkel. Ez utóbbiakból a Lajos- mizse-3., -4. fúrásokban szarmata fauna került elő, de a többi fúrásban is lehet a tufás összlet felső része szarmata s csak az alsóbb része tortonai (Szepesházy in Rónai 1967. p. 44). A Nagykőrös -2. fúrásban 1029 — 1040 m-ig durvamészkő, mészhomokkő és mészkőkonglomerátum sok Foraminiferával, Cerithium (Pirenella) lenyomatokkal jól azonosítható szarmata képződmény, tovább 1066,5 m-ig a képződmény szarmata kora bizonytalan. Ugyancsak bizonytalannak tekinthető a Nagykőrös-7. fúrásban 1160 — 1178 m közötti márgás rétegek szarmata kora. A Nagykőrös- 18. fúrás (a kutatási terület D-i részén, Kecskeméthez közelebb) magasabb helyzetben érte el a pannóniai emelet talpát, alatta 861 m-től lefelé homokkő és konglomerátum kora bizonytalan. Nagykőröstől K-re, a.Jászkaraj enő-1. fúrásban 1434 — 1438 m közötti homokos réteg anyaga vulkáni kőzet lepusztulásából származik, faunát nem tartalmaz; felette alsópannóniai máj-ga, alatta tortonai homokkő következik. Nagykőröstől É-ra Ceglédnél, Lajosmizsétől É-ra Táborfalvinál hiányzik a szarmata, ill. a pannóniai üledékek fekvőjében talált vulkáni tufák ősmaradványokat nem tartal- maznak. Tovább É-ra Bugyi, Sári és Örkény környékén hasonló a helyzet. A következő táblázat a Duna Tisza közének középső részén a szarmata rétegek helyzetét és az előkerült ősmaradványokat tünteti fel az egyes fúrá- sokban. Szeles: Felsőmiocén képződmények rétegtani értelmezése . . . 135 Fúrás Szarmata Fekvő Kerekegyháza-1. 830.0— ( 859,0) Kerekegyháza- 2. 795,0— 837,0 Mezozóos Kerekegyháza-3. 833,0— ( 843.0) Kerekegyháza-5. 797,5— ( 841.5) Laj osmizse-3. 1150,0— 1208,0 Tortonai Lajosmizse-4. 1020.0— 1157,0 Tortonai Nagykőrös-2. 1027,0— (1066.5) Nagykőrös- 7. 1160.0— 1178.0 Tortonai Tabdi-l. 1100,0— 1125.0 Kréta Musculus sarmatirus G a t.: Kerekegyháza i, Lnjosmizse-3. Cardium sp.: Nagykórös-2. Táborfalva-1. Cardium vindoboneiue Partsch: Kerekegyháza-5, ].ajosmizse-3. (cfr). Cardium latisulcuin MQnst.: I.ajosmizse-3. Irus gregarius Partsch: Kerekegyháza-ó. Errilia sp.: Kerekegyháza-5. CaHiostoma sp.: Kerekegyháza i. Pirenella sp.: Nagykőrös-2. III. A Duna — Tisza közének É-i része A Cserhát hegység D-i nyúlványainak felszíni kibúvásaitól nem messze, Budapesttől K-re a következő területeken tártak fel a fúrások szarmata kép- ződményeket: Gödöllő, Tóalmás, Túra, Jászberény, valamint Jászberénytől D-re Farmosnál. A G ö d ö 1 1 ő -3. fúrásban 910,0 — 945,0 m mélységben felsőoligocén glaukonitos homokkő fedőjében elphidiumos márga és közéékelődő mészkőrétegek, halpikkelyes inárgák szarmata kora biztosnak tekinthető, Gödöllő-2.-ben hasonló rétegtani helyzetű, de nagyobb mélységben harántolt ősmaradványmentes homokkő és márga kora bizony- talan. Zalányi a Gödöllő- 1. fúrásból néhány kagylósrák fajt sorolt fel (Zalányi 1953/1955); Jámbor, Moldvay — Rónai 1966. p. 143), ezek a szarmata kort valószínűvé teszik. Tóalmásnál alsópannóniai rétegek alatt világosbarnás és szürkés tömör, réteg- zettlen, kemény mészkő és márgás mészkő szarmata mikrofaunát tartalmaz, lefelé tufás üledékekben az elhatárolás a tortonai emelet képződményei felé nem éles. Ugyanígy a T ura-1. fúrásban is mészkő, márga és tufás homokkőrétegek váltakozásából álló réteg- sorban a kevéssé jellemző F orrmi t ni fér a- leletek alapján kétséges a szarmata — tortonai határ helyzete. A Tura-4. fúrásban kőzettanilag szintén van átmenet a zöldesszürke és szürkéssárga, kemény, pirites mészmárga, tufás márga és agvagmárgarétegek között, az utóbbiban 1174,0 m-től lefelé gazdag tortonai fauna található, 1060,0 — 1064,5 m közt pedig szarmata Foraminifera- és kagylósrák fauna van. Gazdagabb szarmata fauna került elő a Jászberény környéki fúrásokból (1. Juhász — K ő v á r y 1964) is. Tufás márga és mészmárga települ itt az alsópannóniai alatt, Foraminiferákban igen gazdag, néhány rosszabb megtartású Molluszkával; zöldes- szürke agglomerátumos riolittufa vezet át lefelé a tortonai rétegsorba. F a r mosnál hat fúrás közül egyikben (Farmos-5) 1351,0— 1353,0 m között szürke likacsos laza mészmárga, riolittufás szennyezéssel, kevés Foraminiferát tartalmaz, melyek szarmata korát valószínűvé teszik. Alatta közvetlenül kemény, rétegzettlen horzsaköves mészkőben és meszes tufitban Elphidium sp. és Nonion sp. jelenléte nem döntheti el a szarmata vagy tortonai kort. A Duna— Tisza közének É-i részében talált szarmata előfordulások helye az egyes fúrásokban és őslénymaradványok jegyzéke a következő: 136 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Fúrás Szarmata Fekvő Farmos-5. 1345,0—1386,0 Tortonai (?) (erupt.) Gödöllő-1. 1035,0—1041,0 Miocén (?) Gödöllő-3. 910.0— 945.0 Oligocén Jászberény-Xyugat-1. 1589.5—1653.0 Tortonai (?) (erupt.) Jászberény-Nyugat-3. 1604,0—1638,0 Tortonai (erupt.) Tóalmás-1. 1021,0—1078.0 Tortonai (erupt.) TóaImás-2. 982,0—1002,0 Tortonai (erupt.) Tura-l. 985,0—1007.0 (—1171?) Tortonai (erupt.) Tura-4. 1057,0—1064.0 (—1174?) Tortonai Cardium sp.: Jászberény-Nyugat-1. Pirenella cfr. picta Defr.: Jászberény- Nyugat- 1. IV. A Tiszántúl D-i és középső része Az algyői terület igen sok fúrásában vizsgáltuk a pannóniai rétegsor talpán levő konglomerát uniós képződményeket. Néhány fúrásban pannóniai puha- testűeket találtunk, így koruk teljesen valószínűnek látszott (Széles, 1968. p. 44 — 45.). Később egy fúrási anyagból (Algvő-14.) kevés Foraminifera került elő, ezek lehetnek átmosottak is, szarmata koruk nem tekinthető bizo- nyosnak. Legutóbb azonban az Algvő-28. fúrás 2752,0 — 2763,0 m-ben jellemző szarmata brvozoás durva mészkövet tárt fel a következő makrofaunával: Cardium cfr. vindobonense Partseh, Musculus sarmaticus G a t., Gibbula sp., Bryozoa (Cellepora). Ezenkívül gazdag mikrofauna (Foraminiferák: Trilo- culinák, Quinqueloeulinák, Elphidiumok és Ostracodák) is igazolja a kőzet szarmata korát. Ennek alapján kétségtelen, hogy szarmata üledékképződés is volt az algyői szerkezet területén, de a pannoneleji nagy lepusztulás folyamán (aminek jele a hatalmas törmelékképződés és felhalmozódás) nagyrészt eltűnhetett. A Pusztaföldvár — battonyai hátságon nem találtak szarmata képződmé- nyeket, de a DNy-i lejtőjén egy valószínű, K-i lejtőjén pedig egy biztos előfordulást említ- hetünk. A Csanádalberti-1. fúrásban nagy mélységban, 2681,0 — 2737,0 m között aprószemcséjű, meszes kötőanyagú konglomerátum miocén faunaelemeket tar- i talmaz, alsó részében talán átmosott tortonai ősmaradványokat; fekvőjében biztos tortonai üledék települ. Foraminiferái között több Elphidium- faj van, amelyek a tortonai emeletben is éltek. K-re, Dombegyházánál alsópannóniai és mezozóos képződmények között, | 1493,0—1517,0 m-ben homokos mészkő és finomszemcséjű konglomerátum szarmata korát az Irus gregarius Partsch'és a Quinqueloculina sarmatica Karrer fellépése ; bizonyítja. A Körösök mentén húzódó legmélyebb medencerészből a szarmata jelenlétéről nin- csenek adatok. A fúrások többsége nem harántolta teljesen az alsópannóniai rétegeket. | A Fábiánsebestyén-1. fúrás 3106,0 — m-ből vulkáni tufába, a Fábiánsebestyén-2. S pedig 3050,0 m-től tengeri miocén képződményekbe hatolt. A Kőrösöktől É-ra aFurtazsák-1. fúrás 2233,0 m-ben az alsópannóniai üledékek alatt ősmaradványmentes konglomerátumot tárt fel, a Furtazsák-2. pedig 2310,0— I 2336,0 m-ig homokkövet és mészmárgát Rotalia beecarii (L.) és Quinqueloculina sp. Fora- miniferákkal. Ezek a kort el nem dönthetik, közvetlenül alatta a konglomerátumban már gazdagabb, biztosan tortonai korú fauna található. A Tiszántúl középső részén a legdélibb biztos miocén előfordulás Turke vénél az 1. sz. fúrásban mutatkozik. 2148,0 — 2153,0 m között. Az innen származó magminta felső része mészmárga Rotalia beecarii (L.), Nonion sp. és Elphidium sp.-vel; ennek a résznek szarmata kora lehetséges, de nem biztos. A mag alsó része márga, gazdag jellemző tortonai korú mikrofaunával. Minthogy a két magrész között szembeszökő elhatároltság nem jelentkezik, nincsen elég ok a felső rész korbeli elkülönítésére. Széles: Felsőmiocén képződmények rétegtani értelmezése . . . 137 Turgonynál többszörösen váltakozó, szürkés és barnás mészkő és rnészmárga- rétegekben elég gazdag mikrofauna bizonyítja az üledék szarmata korát. Kisújszállásnál uralkodólag márga, kisebb mértékben homokkő és bentoni- | tos tufa sok Foraminiferán kívül jellemző makrofaunát is tartalmaz. Teljes vastagsága i itt talán 94 m (1450,0 — 1544,0 m között), de lefelé a tortonai tufás-konglomerátumos i rétegektől nem választható el élesen. Szolnok környékén a fúrások többségében hiányoznak a szarmata képződmények, csupán a S z a n d a s z ő 1 1 ő s -10. fúrásban a szürkés-- barnás finomhomokos márga, a Szolnok — Hajtótanya 21. fúrásban 2180,0 — 2189,0 m közötti világosbarna mészmárga és sötétszürke, leveles elválású agyagmárga sorolható feltételesen a szarma- tához. Az előbbi esetben azonban a közvetlenül hozzá kapcsolódó fekvő tortonai mészkő jelenléte, az utóbbinál a Foraminif éra- fauna, szegénysége teszi bizonytalanná a besorolást. Szolnoktól távolabb EK-re a K u n m a d a r a s -8. fúrásból oolitos mészkő és tufás homokkő gazdag szarmata mikrofaunát szolgáltatott; további két kunmadarasi fúrásban (Kunmadaras-3., -5.) a szarmata jelenléte valószínű, de a megfelelő mélységekből nem volt mintavétel. T atár ülésnél igen vékony szarmata előfordulás tételezhető fel, két fúrásban, meggyőző fauna nélküli durvahomokos mészkőben (Tatárülés- 1 1., 14.) Nádudvarnál a szarmata képződmények jelenléte kétségtelen, jelentéktelen vas- tagságban: 1 — 14 m. Elválasztásuk a fekvő tufás-homokos tortonai rétegektől általában bizonytalan. A Nádudvar- 10. fúrásban finomhomokos márgából és tufás rétegekből elő- kerültek tortonai — szarmata Foraminiferák, a kérdéses fúrómag alsó fele pedig már kimondottan tortonai jellegű mikrofaunát tartalmaz. APüspökladány-1. fúrásban az 1942,0 — 1947,0 m közötti homokkövet egyes fúrási jelentések szarmataként jelöltek; ez a besorolás azonban semmivel sem erősíthető meg. A Szerep-1. fúrásban 1929,0 m-ig tart az alsópannóniai rétegsor, alatta vulkáni tufa következik, ennek korát sem sikerült eddig megállapítani. A K a b a -5. fúrásban a Foraminiferák a szarmata kort valószínűvé teszik, de fúró- minta hiánya akadályozza a feltételezett tortonai fekvőtől való elválasztást. A következő táblázatban soroljuk fel a Tiszántúl D-i és középső részének szarmata előfordulásaira vonatkozó mélységi és őslénytani adatokat. Fúrás Szarmata Fekvő Algyő-14. 2844,5— 3000,0 Paleozóos Algyő-28. 2747,0— 2775,0 Paleozóos Csanádalberti-1. (72681, 0 — 2737,0) Tortonai Dombegvháza-1 . 1493,0— 1517,0 Mezozóos Furtazsák-2. (72310,0— 2336,0) Tortonai Kaba-5. 1998,5— 2001,0 Tortonai Kisújszállás-1. 1450,0— (1544,0?) Tortonai Kunmadaras-3. 1780.0— 1794,0 Eocén? Kunmadaras-5. 1702,0— 1707,0 Eocén Kimmadaras-8. 1774,0— 1784,0 Tortonai? Nádudvar-10. 1724,0— 1738,0 Tortonai Füzesgvarmat-1 . (71942,0— 1947,0) Tortonai Szandaszöllős-10. (71799,0— 1813,0) Tortonai Szolnokhajtótanya-10. 1990,0— 2024,5 Szolnokha j tótan va-2 1 . (72180,0— 2189,0) Túrkeve-1. 2085,5— 2148, u Tortonai Turgony-1. 1791,0— 1846,0 Eocén? Tatárülés-ll. 1641,0— 1644,0 Tortonai Tatárülés-14. 1814.0— 1823.0 (7 1831,0) Tortonai Nádudvar-12. 1609,0— 1610,0 Tortonai Nádudvar-14. 1740,0— 1744,0 Tortonai Nádudvar-16. 1714.6— 1715,0 Tortonai Nádudvar-19. 1748.0— 1760,0 Tortonai Mndiolus inrrassatus d'0 r b.: Kisújszállás-l. ModioluUs sp.: Nádudvar-14. Cardiu m vindobonense Parts eh: Kisújszállás-1. Cardi í« latisul ca tűm >1 ü n s t: Kisújszá.lás-1. Cardium subcarpathicum M e r k lin: Kisújszállá s-1. Martra sp.: Nádudvar-14. Gibbula sp.: Turgony-1. Planorbis sp.: Nádudvar-14. 2 Földtani Közlöny 138 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet V. Hajdúszoboszló Az alföldi mélyfúrások H a j d ú s z o b o s z 1 ó környékén tárták fel a leggazdagabb szarmata előfordulásokat. E— D-i irányban megnyúlt ellip- tikus területrészen, 10x6 km kiterjedésben, 23 fúrás rétegsorában mutatkoz- tak a faunisztikailag biztosan kimutatható szarmata képződmények, vastag- ságuk általában 30 — 60, kivételesen 20 — 80 m, két fúrásban (Hajdúszoboszló- 27. ,-30.) talán még ennél is valamivel több, de fúrómaggal nem bizonyítható. A szarmata rétegeket a szerkezet közepe körül (Hajdúszoboszló-5., -6., -24.) kb. 1200 m-ben, a szárnyakon 1260,0—1310,0 m mélységben érték el (D-en Hajdúszoboszló- 10.; Ny-on Hajdúszoboszló- 2 7., -29., -32., -31., -23.; É-on Hajdúszoboszló- 3 7., -30., -19., -11., -20.; K-en Hajdúszoboszló- 12. ,-28., -21.); a legszélső EK-i (Hajdúszoboszló-22., -26.) és K-i (Hajdúszoboszló-25., -9.) fúrásokban pedig 1340,0 — 1350,0 m körül. A települt boltozat területén tehát a kifejlődés nagyjából egyenletes, így sem a vas- tagság, sem a mélység tekintetében nem találunk támpontokat arra vonatkozóan, ami- ből a területen pannoneleji denudációra következtetni lehet. A szarmata összlet uralkodó kőzetanyaga a hajdúszoboszlói területen az oolitos mészkő, ritkább a tömött mészkő és meszes konglomerátum, homokos mészkő. Utána következik elterjedtségre a márga és a mészmárga, valamint tufit tufás márga, ritkábban tufás homokkő. Ezek a kőzetanyagok egymással többszörösen váltakozhatnak, sem vertikális sem horizontális eloszlásukban nem látszik szabályosság. A következő táblázat a hajdúszoboszlói területen lemélyített néhány fúrással harántolt szarmata képződmények vastagságát (m-ben) és fekvő korát tün- teti fel: Fúrás Szarmata Fekvő Hajdúszoboszló- 3. 1242.0— 1261,0 Oligocén ? Hajdúszoboszló- 4. 1231,0— 1240,0 Paleogén Hajdúszoboszló- 5. 1187,0— 1203,0 Paleogén Hajdúszoboszló- 6. 1183,0— 1246,0 Paleogén Hajdúszoboszló- 9. 1354,0— 1396,5 Alsóoligocén Haj dúszoboszló-1 0. 1305,5— 1338,5 Eocén Hajdúszoboszló-ll. 1280,0— (1282,0) Hajdúszoboszló-12. 1281,0— (1306,0) Hajdúszoboszló-19. 1311,5— 1367,0 Tortonai Hajdúszoboszló-20. 1285,0— (1296,2) Haj dúszoboszló-21 . 1299,0— 1325,0 Tortonai Haj dúszoboszló-22. 1347,0— 1398,0 Tortonai Hajdúszoboszló-23. 1256,5— 1335,0 Tortonai Hajdúszoboszló-24. 1220,0— 1244,5 Tortonai Haj dúszoboszló-25. 1340,0— 1358,0 Tortonai Hajdúszoboszló-26. 1345,0— 1397,0 Tortonai Hajdúszoboszló-27. 1316,0— 1394,0 Tortonai Hajdúszoboszló-28. 1309,0—1365,5 Tortonai Hajdúszoboszló-29. 1283,0— 1355,5 Tortonai Hajdúszoboszló-30. 1256,0— 1345,5 Tortonai Hajdúszoboszló-31. 1295,5—1360,0 Tortonai Hajdúszoboszló-32. 1287,0— 1321,0 Tortonai Hajdúszoboszló-37. 1270,0—1350,0 Tortonai A hajdúszoboszlói területen mélyfúrások által feltárt szarmata képződmények faunáját a következő összeállítás tartalmazza: Cardium vindobonense Parts eh: Hajdúszoboszló-6, -9, -10, -19(?), -20(?), -21, -22, -23(?), -29( ?), -30, -37(?). Cardium praefixcher iámon Kolesnikov: Hajdúszoboszló-30( ?). Cardium latisvlcatum Müns t.: Hajdúszoboszló-6, -34. Irus vitalianus d’Orb.: Hajdúszoboszló-20. Irus gregarius Partsch: Hajdúszoboszló-6, -13, -25. Ervilia dissita podolica Biehw.: Hajdúszoboszló-6, -13, -30, -31. Mactra ritaliana eichwaldi Laskerew: Hajdúszoboszló-6, -9, -30( ?). Donax dentiger Eichwald: Hajdúszoboszló-6, -28. CaUiostoma cfr. angulatum Eichwald: Hajdúszoboszló-20. CaUiostoma papiüa Eichwald: Hajdúszoboszló-30. Qibbula hoernesi J e k e 1 i u s: HajdúszoboszIó-29, -30. Gibbula sp.: Hajdúszoboszló-10, -29. Széles: Felsőmiocén képződmények rétegtani értelmezése... 139 Sentina sp.: Hajdúszoboszló-6. Hydrobia sp.: Hajdúszoboszló-30. Hydrobia frauenfeldi Hőrnes: Hajdúszoboszló-28. Pirenelta picta mitralis Eic liwald: Hajdúszoboszló-33. VI. A Tiszántúl EK-i része A már említett tatárülési és nádudvari előfordulásoktól kevéssel E-ra aNagyiván- 1. fúrásban az oolitos mészkő Elphidium crispum (L.) előfordulása alapján feltételesen szarmatának vehető. A hajdúszoboszlói terület közvetlen szomszédságában számos szarmata előfordulást ismerünk a Kaba-Eszak. Balmazújváros és Ebes kutatási területekről. A Kaba-E-2. és Kaba-E-4. fúrásokban tufás és oolitos mészkőből szarmata mikrofauna került elő; a Kaba-E-3. fúrásban ősmaradvány nincs, a szarmata jelenléte valószínű, míg a Kaba-E-1. fúrásban hiányzik a pannóniai és tortonai rétegek között a szarmata. Balmazújvárosnál öt fúrásban van szarmata, uralkodólag mészkőkifejlődés- ben, kielégítő mikrofaunával, kevesebb tufás betelepüléssel. Az e b e s i fúrásokban még több helyen állapítható meg a szarmata rétegek jelenléte, általában 20 — 50 m körüli vastagságban; itt is találunk mészkőkifejlődést, de gyakoribb a márga, homokkő és elő- fordul tufa is. Hasonló jellegű a j ó z s a i előfordulás, két fúrásban, itt azonban jó meg- tartású jellemző puhatestű-maradványokat is találtunk. Tovább E-felé már jóval elszórtabb a szarmata kifejlődések jelentkezése. AHajdúnánás-2. fúrásban az 1248,0—1344,0 m közötti agyagmárga és mészkő gazdag szarmata makrofaunát tartalmaz. A Hajdúnánás- 1. fúrással harántolt többszáz m vastag miocén összlet felső része faunamentes tufit és márgasorozatának szarmata kora csak valószínűsíthető (a fúrási jegyzőkönyvek szerint). Az ugyancsak itt feltárt meszes igen szegényes faunájú riolittufa pedig tortonai is lehet. Nyíregyházánál márga és homokkő, valamint vulkáni tufás rétegek követ- keznek a pannóniai üledékek alatt, ezek szarmata korát faunisztikailag semmi sem iga- zolja. Nyírlugosnál ellenben (közelebb a K-i országhatárhoz) mészkő és mész- homokkő, alatta pedig riolittufa és tufit szarmata kora kétségtelen, Foraminifera faunája viszonylag elég gazdag. A Tisza jobb partján már a Bükk -hegység közelében az E m ő d - 2. fúrásban tufás agyag és homokkő tartalmaz szarmata faunát, legalább 100 m vastag- ságban, esetleg még az alatta következő riolit-dacit tufarétegek is ide tartoznak. A következő táblázatban soroljuk fel a Tiszántúl ÉK-i részének szarmata előfordulásaira vonatkozó mélységi és őslénytani adatokat: Fúrás Szarmata Fekvő Balmazúj város- 1. 1221,0—1267,0 Tortonai Ba Imazú j város- 2 . 1189,0—1228,0 Tortonai Balmazúj város-4. 1155,5—1214,0 Tortonai Balmazújváros- 5. 1334,0—1380,0 Tortonai Balmazúj város-6. 1385,0—1397,0 Tortonai Ebes- 3. 1459,0—1504,0 Tortonai Ebes- 4. 1544,0—1593,0 Tortonai Ebes- 6. (?1 329,0—1333,0) Tortonai Ebes- 7. 1361,0—1393,0 Tortonai Ebes- 8. 1409,5—1429,5 Tortonai Ebes- 9. 1392,0-1447,0 Tortonai Ebes-10. 1335,0—1362,0 Tortonai (?) Ebes-11. 1451,0—1483,0 Tortonai Ebes-14. ( 71434,0—1439,0) Eocén Ebes-15. 1455,0—1473,5 Ebes-Észak-1. 1437,0—1479,0 Tortonai Emöd-2. 1121,0—1219,0 Tortonai Hajdúnánás-1. (71211,0— 1476,0) Tortonai Hajdúnánás-2. 1248.0—1344,0 Tortonai Józsa-2. 1238.0—1264,0 Tortonai Józsa-3. 1236.0—1285.0 Tortonai Kaba-Észak-2. 1418,0—1452,5 Tortonai Kaba-Észak-3. 1387,0—1392,0 Tortonai Kaba-4. 1462,0—1483,0 Tortonai Nagyi ván-1. 1709,0—1741,0 Tortonai Nyíregyháza- 1. 7 980,0—1008.0 Tortonai Nyírlúgos-1. 846,0—869,0 Tortonai 2* 140 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Modiolut sp.: Ebes-É l. Musculus sarmaticus Gat.: Balmazújváros-2, Ha jdúnánás-2( ?). Ostrea sp.: Józsa-3. Cardium vindobonense P a r t s c h: Ebes-ll(?), Emőd-2, Hajdúnánás-2, Józsa-2. Cardium latisulcatum Müns t.: Józsa-2. Cardium praefischerianum Kolesnikov: Hajdúnánás-2. Cardium subcarpathicum M e r k 1 i n : Hajdúnánás-2. Ints vitáliunus d’O rb.: Hajdúnánás-2. Irus efr. gregarius Partsch: Emőd-2. Ervilia dissita podolica E i c li w. : Hajdúnánás-2. Macira vitaliana eichwaldi Laskarev: Emőd-2. Hajdúnánását?). Ábra reflexa Eichw. : Balmazújváros-4( ?), Hajdúnánás-2, Józsa-2(?). Calliostoma sp.: Balmazújváros-4, Ebes-9, Józsa-2. Gibbula sp.: Józsa-3. Gibbula hoernesi J ekeli us: Balmazújváros-2, Ebes-9(?). Hydrobia lineata J e k e 1 i u s: Józsa-3. Hydrobia sp.: Hajdúnánás-2. Rissoa inflata sarmatica F r i e d b.: Józsa-3. Cerithium rubiginosum Eichw.: Balmazújváros-4. Pirenella picta mitralis E i c h w.: Balmazújváros-2. Balmazújváros-4, Józsa-2. Planorbis (Gyraülus) sp.: Hajdúnánás-2. Cepaea silvestrina Halav.: £bes-7. Ugyanezen a vidéken régebben mélyített fúrások rétegtani adatai közül meg kell említeni adebreceni kincstári fúrásban feltárt szarmata előfordulást (S c h r é- ter 1933 — 1935. p. 1148 — 49, 1156). A Debrecen -1. sz. fúrásban 1317,0—1347,0 m mélységben mészköves és tufás rétegekből Foraminiferák és Molluszkák a szarmata kort kielégítően igazolják. Különösen nagy vastagsága (208 m) miatt érdemel említést a Tisztabere k -1. sz. fúrás szarmata agvagmárga, homokkő, és dacittufa képződményei (Kőrössy L., 1956). Szintén igen vastag a sajó hídvégi fúrásban a felszín közelében feltárt szarmata rétegsor (durva mészkő, foraminiferás agvagmárga és homok- kő), fekvőjében élesen el nem határolható vulkáni képződményekkel (K őrössv L., 1956). A Mátra és Cserhát D-i előhegységében felszíni feltárások szolgáltattak a fúrásokénál gazdagabb faunákat, de közelükben, pl. a Pásztó- 1. sz. távlati kutatófúrásból is a fel- színihez hasonló jellegű Molluszka-fauna került elő (J á m b o r, ISI o 1 d v a v és Ró n a i 1966. p. 142-143.) Rétegtani és ősföldrajzi viszonyok A szénhidrogénkutató fúrásokkal feltárt szarmata üledékekből előkerült fauna faj- és egyedszámban leggazdagabb csoportját a Foraminiferák adják. A Molluszka-fauna már szegényesebb, 30 fajból áll, közülük három gyakori (Cardium vindobonense, Cardium latisulcatum és Irus gregarius), ezeket 5 ill. 4 területrészen találtuk. Három további faj fordult elő három területen ( Modi- olus incrassatus, Macira vitaliana eichwaldi és Pirenella picta mitralis). Öt faj kimondottan ritkaság, mert csak egv-egy fúrásból került elő. Tizenkét olvan faj van még, amelyek egy vagy két területi egységben, de összesen csak 2 — 4 fúrásban találhatók. Ez utóbbiak azonban az ország különböző részein felszíni feltárásokból is ismeretesek. Egy — eddig csak fúrási anyagból ismert — újdonság van köztük: a Cardium subcarpathicum Mer kiin faj Kisújszállásról és Hajdúnánásról, területünk EK-i részéből. A kagylósrákok (Ostracodák) tekintetében kevés fúrási anyag adott kielé- gítő eredményt. Ezek közül még néhányat viszonylagosan ritkaságnak kell tekinteni, elosztási szabályosságok megállapításáról nem lehet szó. A többi járulékos — faunaelem (Spongia, Bryozoa, Vermes, Pisces) legtöbbször töredékek alakjában található. A szarmata rétegsorok viszonylagos vékonysága miatt nem sikerült eddig részletesen ellenőrizni, hogy vertikálisan előfordul-e valamelyes tagolódás a faunában. Aránylag kevés magvétel is történt egv-egy fúrás szarmata rétegei- Széles: Felsőmiocén képződmények rétegtani értelmezése... 141 bői. A makro fauna szerint azonban már az eddigi ismereteink alapján is tagad- hatjuk a klasszikus taglalás lehetőségét. A Foraminifera fauna alapján még nem alakult ki ilyen határozott állásfoglalás. Mi is igazoltnak tartjuk azt az álláspontot, hogy a Nubeculariák nem szint-, hanem fáciesjelzők, s a magyar- országi szarmata üledékek mészkőkifejlődéseiben mindenütt előfordulnak (B o d a, 1959. j). 579). Kőzettani tekintetben sem állapítható meg szabályszerűség a mészköves és márgás kifejlődések viszonylatában az Alföldön, úgylátszik azonban, hogy az Alföldön kisebb a márgás kifejlődések elterjedése, mint a Dunántúlon. Az Alföld É-i részén azonban a szarmatában jelentős a vulkáni tufás üledékek szerepe. A szarmata rétegek fekvőjében legtöbb helyen tortonai tengeri üledékek találhatók, az azoktól való elhatárolás pedig gyakran nehéz. így valószínű- nek látszik, hogy a terület igen nagy részén folyamatos üledékképződés volt a tortonai és a szarmata emelet között. Kétségtelen azonban, hogy néhol idősebb képződményekre transzgredál a szarmata tenger, másutt pedig olyan hatalmas területrészeken hiányzik a tortonai fedőjéből, hogy az nem magyarázható teljesen denudációval, hanem szarmata regresszióra is kell következtetnünk. Az alföldi fúrások anyagvizsgálati eredményei szerint nem bizonyítható a szarmata és pannóniai emeletek közötti üledékfolytonosság, sőt az esetek nagy többségében határozottan bizonyítható az üledékképződésben jelentkező hiány. A nagy süllyedések esetében (pl. a Kőrösök mentén) azonban cáfolat sincs az ellen, hogy ott is mint a Dunántúl DNy-i részén levő nagy mélyedések- ben, folytonos lett volna a szarmata-pannóniai medencekifej lődésű üledék- képződés. Vándorfy a mezőkeresztesi terület egyes részein is feltételez iiledékfolvtonosságot a szarmata és pannóniai emeletek között (Vándorfv 1965. p. 169). Mindenesetre megállapítható, hogy jóval nagyobb a szarmata rétegek elterjedése azokon a részeken, ahol a pannóniai transzgresszió megkésve követ- kezett be. Ez bizonyos mértékben érvnek tekinthető amellett, hogy a szarmata rétegek hiányát ne kizárólagosan a „praepannóniai” denudáció számlájára írjuk. Hiszen akkor ott hiányozna leginkább a szarmata, ahol a szárazulat a leghosszabb ideig megvolt (az É-i területen). A szarmata rétegek alföldi elterjedését tekintve két szélsőséges álláspontot képvisel Schréter (1941. térképvázlat) és S t r a u s z (Vadász, 1952. VI. melléklet) ősföldrajzi térképe. Az előbbin az Alföld középső, legnagyobb része szárazulat, az utóbbin tenger, kisebb szigetekkel. Szövegében Schré- ter írja, hogy a szigetek között a szarmáciai beltenger egyes ágait, kisebb- nagvobb öbleit sejthetjük (Schréter 1941. p. 1246). A fúrási adatok amellett szólnak, hogy az egész Alföldön a szarmata időszak alatt a tenger által borított rész volt a jelentősebb, a szárazulatok (szigetek) jóval kisebb területre szorítkoztak. Irodalom — Literatur Balogh K. — Rónai A. (1965): Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképsorozatához. L — 34 111. Eger. — Barnabás K. — S trausz L. (1947): Délnyugat;dunántúli pannonikum. Budapest. — B o d a J. (1959): A magyarországi szarmata emelet és gerinctelen faunája. M. Áll. Földtani Int. Évkönyve. Vol. 47. — Bodziy I. (1968): Magyarország délnyugati részén kifejlődött miocén képződmények rétegtani és ősföldrajzi vázlata a szén- hidrogénkutató mélyfúrások adatai alapján. Földtani Közlöny. Vol. 98. — Csongrádi B.-né (1962): A hajdúszo- boszlói és környező területek szarmata üledékeinek kőzettani vizsgálata. OKOT Jelentés. Budapest. - Dank V. (.1962): A Dél-zalai medence mélyföldtani vázlata. Földtani Közlöny Vol. 92. — Dank V. (1962): Az új magyar 142 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet földgázelófordulát'ok földtani alkata. Bányászati lapok. 11. füzet. — J ámbor Á.— Moldvay L. — Rónai A. (1966): Magyarázó Magyarország 200 OOO-es földtani térképsorozatához. L-34. II. Budapest. — Juhász A.— I K óváry J. (1964): Adatok Jászberény környékének mélyföldtanához. Földtani Közlöny. Vol. 94. — K. L a k y I. (1964): Magyarországi szarmata Foraminiferák. M. Áll. Földtani Int. Évi. Jel. Vol. 31. p. 475—493. — Kovács G. (1967): Az ebesi mélyfúrások földtani eredményei. Földtani Kutatás. Vol. 10. fasc. 2. — Kőrössy L. (1957); A Tiszántúl mélyföldtani és ősföldrajzi viszonyai a köolajkutatás kilátásai szempontjából. Bányászati Lapok — Kőrössy L. (1965): Nyugat-magyarországi medencék rétegtani és szerkezettani felépítése. Földtani Közlöny. Vol. 95. — K óváry J. (1965): A magyarországi szarmata üledékek Foraminifera-vizsgálata. OKOT. Jelentés. Budapest. — Schréter i. (1933 — 1935): A debreceni kincstári I. és II. sz. fúrások földtani eredményei. M. Áll. Földtani Int. Évi Jel. - Schréter Z. (1941): A Kárpátok által körülvett medencék szármáciai képződményei és azok állatvilága. Math. - Terin. Tud. Értesítő. Vol. 60. - S t r a u s z L. (1942): A magyarországi pannon párhuza- mosítása délkelet európai üledékekkel. Földt. Közi. Vol. 72. — Strausz L. (1943): Adatok a Vendvidék és Zala geológiájához. Földtani Közlöny. Vol. 73. — Strausz L. (1943): Mediterrán kövületek Baranyából és Várpalotáról. Földtani Közlöny. Vol. 73. — S z é 1 e s M (1963): Szarmáciai és pannóniai korú kagylósrák - fauna a Duna— Tisza közi sekély- és mélyfúrásokból. Földtani Közlöny. Vol. 93. — Széles M. (1968): Az alföldi szénhidrogénkutató fúrások által feltárt pliocén képződmények összefoglaló rétegtani és őslénytani értelmezése. OGIL Jelentés. Budapest. Vadász E. (1953): Magyarország földtana. Budapest. Akadémiai Kiadó. — Vándorfy R. (1965): Az alföldi szénhidrogéntelepek és azok földtani jellemzése. Földtani Közlöny. Vol. 95. — Völgyi L. (1965): A Nagyalföld középső részének mélyföldtani vizsgálata. Földtani Közlöny. Vol. 95. Stratigraphische Deutung dér obermiozánen (sarmatisehen) Ablagerungen an Hand Erkundungsbohrungen auf Kohlenwasserstoffe in dér Grossen Ungarischen Tiefebene M. Széles Die Ergebnisse makro- und mikro fa unistiseher Untersuchungen an den Sarmat- Ablagertmgen dér in dér Grossen Ungarischen Tiefebene niedergebrachten Tiefbohrungen können wie folgt zusammengefasst werden: 1. Sarmatische Ablagerungen komraen auf dem Gebiet dér Ungarischen Tiefebene zwar vereinzelt, aber an sehr vielen Stellen vor. Es gibt keine grösseren Gebietteile, wo sie vollkommen fehlen oder int Gegenteil, wo die Sarmat -Ablagerungen von völlig ununter- brochener Verbreitung wáren. 2. Dementsprechend, kann für einen betráchtlichen Teil des Gebietes dér Grossen Ungarischen Tiefebene die Existenz des von anderen Verfassern angenommenen »zentra- len Festlandesu widerlegt werden. 3. Auf Grund des lithologischen wie auch des makro- und mikrofaunistischen Charak- ters lásst sich feststellen, dass in dér Grossen Ungaiischen Tiefebene in dér Sarmat- Stufe eine den Ausbissen dér Randgebiete ahnliche Flachwasser-Ausbildung vorherrscht. Daher muss auch hier ein Flachmeer mit kleinen Inseln vermutét werden, nicht aber ein grösseres, zusammenhángendes Tiefbecken. 4. Die Existenz eines tieferen Meoresarmes von kleiner Verbreitung kann im Raume dér » Békéser Senke« angenommen werden. In dér Nachbarschaft dieser gibt es Sar- matvorkommen, aber in dér Senke selbst wurden bisher keine Bohrungen unter die Pannon-Schichten getatigt. 5. Die Makrofauna ist nicht reich, doch auch nicht wesentlich ármer, als die dér an dér Tagesoberfláche bekannten Ausbildungen. An manchen Stellen kommen massenhaft dieselben Arten vor, die im ganzen Karpatenbecken Leitfossilien des Sarmats sind. 6. Auf dieser Grundlage können wir sagen, dass auf dér Grossen Ungarischen Tiefebene keine gesonderten Faunenprovinzen nachgewiesen werden können. Allerdings war die Meeresverbindung zwischen den östlichen und westlichen, sowie den nördlichen und siidlichen Zonen ausgeprágter, als das bei den anderen, weiter naeh aussen gelegenen Meeresbereichen dér Eall war. 7. Die Máchtigkeit des Sarmatkomplexes ist im allgemeinen gering, mit Ausnabme dér Vulkanite bleibt sie gewöhnlich tinterhalb von 100 m. Es lassen sich keine Horizonté (zwei oder mehrere) unterscheiden, da die Sarmat -Ablagerungen eine Mischfauna dér volhvnischen und bessarabischen Unterstufen führen. 8. Die Sarmat-Serien enthalten weder Süsswasser, noch terrestrische Ablagerungen (mit Ausnahme dér vulkanischen Tuffe), alsó konnte es innerhalb des Sarmats zu keinen wesentlichen Oszillationen gekommen sein. 9. Die untere Grenze dér Sarmat-Stufe ist hie und da, entweder wegen des Fehlens bzw. dér Armut dér Fauna undeutlich, oder — bei isopischen Ausbildungen — lásst sie sich, wregen des allmáhlichen Überganges, nicht deutlich nachweisen. Die Abschnürung Széles: Felsőmiocén képződmények rétegtani értelmezése . . . 143 des Beckens erfolgte namlich am Ende des mittleren Miozans nicht plötzlich, sondern nur infoige dér langsamen Beckensediraentation. Demzufolge verringerte sich auch dér Salzgehalt. 10. Die Sarmat-Bildungen fehlen vielerorts iiber den tortonischen Meeresablagerungen, aber an manchen Stellen transgredieren sie über áltere Formationen. 11. Dies bekráftigt die Ansicht, dass es keine » vollkormnen transgressive« oder >>aus- schliesslich regressive« Perioden gibt. N e b e n dér vorherrschenden Trans- gression oder Regression des Meeres können immer auch durch kleinere Lokalbewegun- gen hervorgerufene paláogeographische Bewegungen entgegengesetzter T e n - d e n z auftreten. 12. Eine mit Sicherheit feststellbare ununterbrochene Sedimentationskontinuitát zwischen dem Sarmat und dem Pannon ist bisher nur im Südwestteil Transdanubiens bekannt; in dér Grossen Ungarishen Tiefebene, in den Depressionen dér Körös-Flüsse und des Unterlaufes dér Theiss kann sie nur vermutét werden. Dér Sarmat endete mit einer Regressionsserie. Zu Begiim dér Pannonzeit kann teils eine Transgression, teils die Abtragung dér Sarmatablagerungen festgestellt werden. Andererseits gibt es auch solche Gebiete, wo das Pannon mit einer Transgression beginnt, die auch die wáhrend des Sar- mats trocken gewesenen Teile umfasst. 13. An dér Basis dér Pannon- Schichtenfolgen kommen zwar faunenfreie Konglomerate oder kleinwüchsige Planorbis- Arten führende Mergel vor, dérén sarmatisches oder pan- nonisches Altér nicht entschieden werden kann. Hier handelt es sich jedoch nicht um Übergánge, die Altersbestimmung kann bloss nicht durchgeführt werden. 14. Hier sei noch dér an dér Basis des Untéi’- Pannons so oft vorkommende Kalkmergel- Horizont mit Gyraulus praeponticus, Planorbis sp. und oft mit einer reichen Ostracoden- Fauna erwáhnt. Diese für das untere Pannon kennzeichnende Fauna widerlegt die Auffassung, dass dér Kalkmergel- Horizont zum Sarmat gehöre, umso eher, da auch dér darunter liegende Konglomerat-Sandstein-Horizont oft eine pannonische Makrofauna enthált (z. B. Puszta- földvár, Battonya, Algyő usw.). Nach dér Auffassung von L. Kőrössy (Kandidatendissertation, 1962) sei »der Kalkmergel-Horizont überall an den Stellen von langsamer Sedimentation entstanden, wohin zu Beginn dér Pannonzeit die Meeresströmungen in die Tiefsenken verháltnis- mássig wrenig klastisches Matériái eingeführt habén. Ausserdem bildete sich dér Kalk- mergel-Horizont auch in den Gebieten gut aus, wo auch dér Beckenimtergrund von Karbonatgesteinen aufgebaut ist, so dass die Verháltnisse für die Ablagerung von Kalk- schlamm günstiger waren.« Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 144—149 Az eocén képződmények rétegtani helyzete a Dunántúli Középhegység EK-i részén Gidai László (1 ábrával) A Dunántúli Középhegység ÉK-i részén elhelyezkedő Dorogi-barnakőszén- medencében van Magyarországon a legteljesebb és legnagyobb vastagságú eocén összlet. Az eocén eddig észlelt legnagyobb vastagsága 500 m körül van. Ha az elkülönített rétegösszletek legnagyobb észlelt vastagságait összegezzük, 800 m körüli értéket kapunk. A Dorogi-medence területén több, mint 100 éve folyik a barnakőszénbányá- szat. Ennélfogva az eocén összlet ben sok mesterséges feltárás létesült, s több mint 1000 barnakőszénkutató fúrás harántolta az eocén képződményeket. Az eocén beható, érdemleges tanulmányozása H a n t k e n Miksának, az eocén rétegtan nagy pionírjának munkásságával kezdődött el. Monográfiájában (1872) ma is helytálló módon különítette el az eocén képződmények képződménycsoportjait, s meg- határozta azok legfontosabb faunaelemeit. Különös súlyt helyezett a nagy Foraminiferák vizsgálatára. Klasszikussá vált monográfiájukban Rozlozsnik P., Schréter Z. ésTelegdi Roth K. (1922) az eddigi főleg Hant ken M. munkájára épülő ismereteket földtani- bányaföíd tani értelemben fejlesztették tovább. E vizsgálatok kere- tében fogott hozzá Rozlozsnik P. — Hantken M. hagyatékának rendezése és publikálása során — Nummulites tanulmányainak. Tanulmányai (1924, 1929) mindmáig alapvető munkák maradtak a világ Nummulites specialistái számára. Vitális S. (1989 — 1945) a kutató fúrások alapos földtani-őslénytani feldolgozásával alkotott mara- dandót az eocén képződmények megismerése terén. Kiemeljük még Szőts E. (1989, 1956) őslénytani-földtani vizsgálati tevékenységét. Majdnem 10 évvel ezelőtt kezdtem el a Dunántúli Középhegység EK-i részén levő Dorogi-medence tanulmányozását az eocén barnakőszéntelepek prognózisának felvázolása céljából, a monografikus összefoglalás igényével. Ebben a munkában segítségemre volt: Iharosné Laczó I. szénkőzettani. Sárköziné Farkas E. üledékkőzettani, Rákosi L. palynológiai, Yitálisné Z i 1 a h y L. kis Foraminifera és Kecskemétiné Körmén d y A. Mollusca vizsgálatok vonatkozásában. A Dorogi-medence területén 10 000-es földtani térképezés folyt, az ehhez szükséges kutatólétesítményekkel, az eddigi összes adat és kutatási eredmény összefoglalásával és értékelésével. Az eocén képződményeket mintegy 170 km2 nagyságú területen vizsgáltuk. A munka rétegtani, szerkezetfejlődési és ősföldrajzi eredményeit 1966-ban foglaltam össze (Gidai L., 1966). Az alap- szelvények sokoldalú vizsgálatán alapuló munka számos új földtani megisme- rést, valószínűsítést és problémafelvetést eredményezett rétegtani, szerkezet- fejlődési és ősföldrajzi vonatkozásban egyaránt. Alábbiakban a rétegtani vizs- gálat terén elért eredményekről és a problémákról szeretnék tájékoztatást adni. Kézirat lezárva 1967. december Gidai: Eocén képződmények rétegtani helyzete... 145 Az ÉK-dunántúli eocén sorozatot üledékkőzettani és őslénytani adatok össze- vetése alapján hét részre tagoljuk (1. ábra). 0,00 a c -O 100,00 a -öi 3 Z3 (_> E a j*: a c i a CL N c n 200 300 400 500 600 700 - I. ETl Nummul iteses - discocyc I inas mészkő , márga Foraminiferás meszes aleurit 6. Ösmaradványmentes és N. striatusos homo k, homokkő, barna kőszén osszlet 5. Mc lluszkás - striatusos osszlet 4. Perforatusos réteqösszleT 2 Subplanulatusos -operculinás agyagmárga 2 Barnaköszénösszlet 1. Fekvóösszlet 800L CCQj ’M 2I sEZI 6I 9| ASBÍC : 7[^] 10| ® I d isz kordancia ^ ^ valószínűsített d i szkordanc iá / . ábra. A Dorogi-medence eocénjének rétegtani és kifejlődési vázlata. J elmagyarázat. 1 . 1 . Homok, 2. Homok- kő, 3. Homokos agyag. 4. Agyag. 3. Tarkaagyag. 6. Agyagmárga. T. Homokos márga. 8. Mészkő. 9. Barnakőszén, 10. Konkréeió; II. A = szárazföldi kifejlődés, B = Édesvízi kifejlődés, C = Csökkentsősvízi kifejlődés, D — Tenger kifejlődés Abb. 1 Stratigraphische und faziologische Skizze des Eozáns des Doroger Beckens. Erklarungen: I.: 1. Sand, 2. Sandstein. 3. Sandiger Tón. 4. Tón, 5. Bunter Tón. 6. Tonmergel. 7. Sandiger Mergel, 8. Kalkstein. 9. Braunkohle, 10. Konkretion; II. A = terrestriselie Fazies, B = Süsswasser-Fazies, C = Brackwasser-Fazies, D = Meeres-Fazies 1. Tarkaagyag, édesvízi mészkő, homokkő a barnakő- szénösszlet fekvőrétegcsoportja. Édesvízi-szárazföldi kifejlődésű, főleg homok- rétegekkel váltakozó tarkaagyagrétegekből és édesvízi mészkőből áll. Vas- 146 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet tagsága általában 0 — 20 m között mozog, de a kedvező fekvésű hajdani mor- fológiai mélyedésekben eléri a 120 m-t is. A tarkaagyagrétegek faunamentesek, az édesvízi mészkőben levő Pyrguli- fera gradata R o 1 1 e, Bithynia carbonaria Munier-Chalmas és a Chara termések a kort nem, csupán a fáciest jelzik. A tarkaagyagban a szárazföldi környezet oxidáló hatása következtében a sporomorpha anyag is meglehetősen szegényes. A jellemző formák: Leiotriletes adriennis (R. Pót et G e 1 1. 1933) W. Kr 1959. pseudomaximus (Th et Pf. 1953) W. Kr 1959, Monocolpopollenites tranquillus (R. P o t 1934)Th et Pf. 1953, Tricolporopollenites cingulum (s. 1.). A tarkaagyag összletben levő kőszenes agyag és vékony palás barnakőszén- rétegek édesvízi és mocsárerdei növényi maradványegyüttest tartalmaznak. Az alsóeocén barnakőszénösszletet és fekvőréteg csoportját korjelző fauna híján, mint a faunával is igazolható cuisi subplanulatusos-operculinás agyag- márgaösszlet alatti rétegcsoportokat, települési helyzetük alapján soroltuk a szparnakumi emeletbe. Megfontolandónak tartjuk viszont Horusitzkv F. (1964) professzor véleményét, aki ezeket a rétegcsoportokat a nagyobb időkeretet felölelő landéni emeletbe sorolja be. Kopek G. — K ecskemétiT. és ifj. D u d i c h E. (1965) véleménye álláspontunktól erősen eltér, amennyiben, nevezett szerzők az alsóeocén fauna- elemeket tartalmazó sekélytengeri subplanulatusos-operculinás agyagmár- gaösszlet alatti képződménycsoportokat a felsőlutéciai alemeletbe sorol- ják be. 2. Barnakőszénösszlet. Az édesvízi mészkő és csökkentsósvízi betelepüléseket tartalmazó barnakőszénösszlet szervesen kapcsolódik a fekvő- összlethez, abból fokozatosan fejlődik ki. 3. Subplanulatusos-operculinás agyagmárga A bar- nakőszénösszletet közvetlenül fedő subplanulatusos-operculinás összlet vas- tagsága optimális esetben eléri a 120 m-t. Vastagsági viszonyairól készített izopach térképünk szerint (Gidai L., 1966) a legelterjedtebb vastagsági értékek 20 — 60 m között mozognak. Az összlet uralkedóan aleuritos agyag- márgából áll, alsó részén néhány m vastag laza kvarchomok és homokkő rétegeket tartalmaz. Alsó harmadában csökkentsósvízi-tengeri kifejlődések váltakoznak, itt számos 10 — 20 cm vastag, Mollusca- héjból és héjtörmelékből álló lumasella réteg figyelhető meg. Felső kétharmada sekélytengeri kifejlő- désű. Nagy faj- és egvedgazdagságban tartalmaz kis Foraminiferákat, Mollus- cákat, helyenként nagy mennyiségben, sőt tömegesen nagy Foraminiferákat. A bentosz kis Foraminiferák többsége lokális faj, a Molluscák területi elterje- dése pedig még nincs kellően tisztázva. Az aleuritos agvagmárgasorozatból nem ritkán jó megtartású spóra-pollen maradványok kerülnek ki. A nummuli- teses-operculinás agvagmárgából Vitálisné Zilahv L. (1968) az alábbi plankton Foraminifera társaságot mutatta ki: Globanomalina pseudoiota (Hornibrook), Gl. ovális H a q u e, Gl. simplex H a q u e, Globigerina compressaformis Chalilov, Globorotalia (A.) clara C h a 1 i 1 o v, Gl. (A.) subintermedia Chalilov, Gl. (A.) pentacamerata Subbotina var. camerata Chalilov, Gl. (A.) interposita Subbotina, Globigerina inaequispira Subbotina. Jámborné K n e s s M. ugyanezen összletből az alábbi nagy Foraminiferákat mutatta ki jellemzőként: Nummulites sub- planulatus H a n t k e n et Madarász, N. praelucasi D o u v i 1 1 é, N. subramondi S c li a u b, N. nitidus de la H a r p e, N . aff. planulatus G i d a i: Eocén képződmények rétegtani helyzete . . . 147 Lamarck, Assilina laxispira de la Harpe, Discocyclina douvillei (S c h 1 u m b e r g e r). E fajok alapján az összlet kora alsóeocén. Kopek G.— Kecskeméti T. — ifj. Dudich E. (1965) ezt az összletet a lutéciai emelet felső részére helyezik. Ezt azzal indokolják, hogy az általuk vizsgált néhány szelvényben a jellemző alsóeocén Nummulites formákat, mint a Nummulites subplanulatus Hant ken et Mad., Nummulites kovácsiensis Hant ken et M a d. felsőlutéeiai faunaelemekkel Nummulites perforatus Mont fórt, N. bron- gniarti d’Archiac együttes előfordulásban észlelték. Feltárások és fúrások anyagán végzett, többszörösen ellenőrzött vizsgálataink szerint a subplanula- tusos-operculinás agyagmárgaösszlet zavartalan településű rétegei sohasem tartalmaznak lutéciai faunaelemeket, így az említett N. perforatus és N. brongniarti fajokat sem. Hasonló a helyzet az ún. ,,striatus” kérdéssel is. A Nummulites striatus (Bruguiére) faj vizsgálataink szerint sohasem fordul elő — zavartalan rétegsor esetén — a euisien subplanulatusos-operculinás agvagmárga össz- letében. A perforatusos és striatusos összlet ellenben helyenként számos alsó- eocén nagy Foraminifera formát tartalmaz, amelyek az idősebb összletek- ből, a helyi rögmozgásokat követő áthalmozódás útján kerültek oda (Jám- borné K n e s s M., 1966.). Korábban a hazai szerzők általában folyamatos üledékképződést tételeztek fel az alsó- és a középsőeocén képződmények között. Vizsgálataink szerint a lutéciai emelet alsó és középső részében a Dunántúli Középhegység ÉK-i területének jelentős részén nem volt üledékképződés. 4. Perforatusos összlet. Az emelet legidősebb képződmény- csoportjaként a Nummulites perforatus- rétegeket különítettük el. A kép- ződménycsoport legnagyobb vastagsága 20 m körüli, átlagos vastagsága csupán 8 — 10 m. Kőzettani kifejlődése változatos, leggyakoribb a homokos agyag, márga és mészkő. A területen e rétegcsoport nem általános elterjedésű, helyenként hiányzik. A képződménycsoport lutéciai korát a Nummulites perforatus (Mont fórt), N. brongniarti d’Archiac, N. cf. discorbinus Schlotheim fajok biztosan jelzik. A helyenként gyakori, másutt szór- ványosabban kimutatható alsóeocén faunaelemek, mint pl. a Nummulites burdigalensis de la H a r p e, N. aff. praelucasi D o u v i 1 1 é, N. subplanulatus Hantken et Madarász áthalmozás útján kerültek be a lutéciai üledékképződés idején a lepusztuló idősebb eocén rétegekből. (Jámborné K n e s s M. vizsgálatai szerint ezek a Nummulites példányok rendszerint koptatottak, töredezettek.) 5. Molluszkás-striatusos összlet. A rendkívül változatos kifejlődésű összletet szintén a lutéciai emeletbe soroljuk. Felépítésében homok, agyag, homokos márga, és márgarétegek vesznek részt. Nagy Fora- minifera faunájában alsó- és középsőeocén faunaelemek egyaránt előfordulnak. A helyenként tömeges kőzetalkotó mennyiségű Nummulites striatus (Bru- g u i é r e) valamint a N. aff. uroniensis H e i m és a N . aff. rotularius Des- h a v e s fajok e rétegcsoport középsőeocén korát bizonyítják. Az ugyanekkor jelen levő idősebb formák, mint pl. Nummulites subplanulatus H a n t k e n et Mad., N. burdigalensis de la H a r p e, N. aff. pernotus S c h a u b ez esetben is a euisien subplanulatusos-operculinás agyagmárgából halmozódtak át. Az összlet rendkívül faj- és egvedgazdag Mollusca faunát tartalmaz. Igen jellemző a gyakori fácies vált ozás. 148 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet 6. Ősmaradványmentes N. s t r i a t u s o s homok, homok kő, barnakőszénösszlet. A lutéciai emelet zárórétegösszlete kor- látozott területi elterjedésű. Közettanilag a karbonát-szegénység, sőt karbonát- mentesség, őslénytani szempontból pedig a faunaelemek mennyiségének erős csökkenése jellemzi. 7. Nummulitese s-d iscocyelinás mészkő- m á r g a, fora- miniferás meszes aleurit rétegek váltakozásából áll a priabonai összlet. Legnagyobb észlelt vastagsága megközelíti a 250 m-t. Vastagsága általában 50 — 100 m között mozog. A foraminiferás messzes aleuritössz- let előfordulása a Dorogi -medence területének É-i részére korlátozódik, ahol nummuliteses-discocyclinás mészkő- és márgarétegekkel váltakozva fejlődött ki. E rétegösszletek rétegtani helyzetét illetően egészen eltérő véle- mények alakultak ki. A foraminiferás meszes aleurit összlet et — felszíni fel- tárások vizsgálata alapján — Hant ken M. (1872) és V o g 1 V. (1911) alsóoligocénbe sorolta. S z ő t s E. (1956) a foraminiferás meszes aleurit sorozatnak a Lábatlan —Nyergesújfalu községek között felszínre bukkanó 20 — 25 m-es szakaszát vizsgálta, s e rétegeket a lutéciai emelet zárótagjának tekintette. Az alapszelvényként feldolgozott Nyergesújfalú 29. sz. fúrásban e plankton foraminiferás meszes aleurit összlet vastagsága 227,5 in volt. Részletes fauna- vizsgálatának eredménye szerint a Globigeraspis semiinvoluta K e i j z e r, Hantkenina alabamensis C u s h m a n, Globorotalia (Turborotalia) cocoaensis Cush m a n et Bermudez formák és a Nummulites incrajsatus de la H a r p e, N. chavannessi de la H a r p e, N. aff. pulchellus H a n t k e n (in de la H a r p e) N. aff. fabianii (Prever) nagy Foraminifera fajok, végül a Chlamys biarritzensis d’Archiac kagylófaj előfordulása egyaránt a réteg- összlet felsőeocén korát bizonyítja. Külön kiemeljük, hogy a fúrás szelvényé- ben a priabonai emelet felsőrészét képviselő Globorotalia (Turborotalia) cocoaen- sis Cush. zónában a biotitos, tufás, meszes aleuritösszlet rétegek közé 17,5 m vastagságban Nummulites millecaput Boubée A — B formát gyakori és tömeges módon tartalmazó nummuliteses-discocyclinás mészkő települ. Meglepetés volt számunkra, hogy a korábbi tapasztalataink szerint legfel- jebb a priabonai emelet legalsó részére kiterjedő fajöltőjű Nummulites mille- caput Boubée faj a Globoratalia cocoaensis zónában levő mészkőben ilyen nagy mennyiségben volt kimutatható. Ebben a kérdésben a magyar kutatók közül Hant ken M. (1872) és Rozlozsnik P. (1924), a külföldiek közül Bieda, F., Andrussov. D.— Köhler, E. (1963) és Ne m k o v , G. I. (1964) véleményét látjuk iga- zoltnak, miszerint a Nummulites millecaput fajöltője felhúzódik a priabonai emeletbe. Irodalom — Literatur Andrussov, D.— Köhler. E. (1963): Nummulites, facies et developpement prétectonique des Kárpátét Occidentales-Centrales au Paleogéne. Geologickv Sbornik Rocnik XIV. Cislo 1.. pp. 175 — 192. — B i e d a. F„ (1963): Duze otwornice eocenu Tatraúskiego. Instytut Geologiczny Prace Tóm. XXXVII. \\ arszava. pp. 1 —215. — Gidai. L. (1964): Ausführliehe geologische l'ntersuclmng des Doroger Beckens. Jahresbericht dér Ungarischen Geol. Anstalt fúr 1961. pp. 309-313. - Gidai. L. (1954): Facies relations of the Eocéné sediment in the Dorog Coal-Basin. Annual Report of the Hung. Geol. Institute of 1962. pp. 175-181. -Gidai, L. (1966): Machtigkeit und Fazies dér Palaozan — und Eozanbildungen im nördlichen und mittleren Teil des Doroger Beckens. Jahresbericht dér I ngari- schen Geol. Anstalt für 1964. pp. 315-320. -Gidai L. (1966): A Dorogi-medence eocén képződményei. Kandi- dátusi értekezés tézisei. Budapest. — Gidai. I. (1967): Fazieszonen des untereozánen Braunkohlenkomplexes im Westliehen Teil des Doroger Beckens. Jahresbericht dér Ungarischen Geol. Anstalt für 1965. pp. 243 - 249. —Gidai, 1.. (1968): Geologische Ergebnisse dér Bohrung Nyergesújfalú Nr 29. Jahresbericht dér l ngarischen Geol. Anstalt für 1966. pp. 141 - 148. — Hantke n, M. (1872): Die geologischen Verhaltnisse des graner Braunkohlengebiete . G i d a i : Eocén képződmények rétegtani helyzete . . . 149 Jalirb. l'ng. Geol. Anst. I. Bánd. pp. 1 — 147. H or u s i t z ky F. (1964): La limité entre le crétacé et le tertiaire et le probléme de ,.1’Étage Gallien” Acta Geol. Tóm. VIII. pp. 319 — 335. — Jámbor, K n e s s, M. (1967): l'nter- suehungen an Nummuliten aus einigen Tiefbohrungen im W-Teil des Doroger Beckens. Jaliresbericht dér I ng. Geol. Anst. für 1965. pp. 251 —271. — Jámbor. K n e s s, M. (1968): Umgeháufte untereozáne Nummuliten Arten in den mitteleozanen Ablagerungen. Jahresbericht l'ng. Geol. Anst. für 1966. pp. 149 — 152. — Jámbor, Kness, M. (1968) Recherches sur les Nummulites dans le bassin de Dorog. Colloque Sur l'Eocéne anyaga (sous préssé). A Földt. Int. alkalmi kiadványa. — Kopek, G.-Kecskeméti, T.-D u d ich, E. (1965): Stratigraphische l’robleme des Eozáns im Transdanubischen Mittelgebirge Ungarns. Aeta Geol. Tóm. IX. pp. 411 425. Budapest. — N e m k o v, G. I. (1964): Distribution zonale des assises eoeénes de l’U.R.S.S. d’aprés Nummulitidés. Mem. du Bureau des Recher- ches Geologiques et Miniéres. Colloque sur le Paleogéne (Bordeaux, Septembre 1962). no 28. pp. 761—765. — R o z- lozsnik. P. — Se Uréter Z. -T e 1 e g d i R. K. (1922): Az esztergomvidéki szénterület bányaföldtani viszonyai, pp. 1 —128. Budapest. — Rozlozsnik P. (1924): Nummulinák Magyarország óharmadkori rétegeiből. Földtani Szemle, I. köt. 4. füzet. pp. 159 - 189. — Rozlozsnik, P. (1929): Studien über Nummulinen. Geologica Hungarica ser. pal. fasc. 2. — S z ö t s , E. (1939): Beitráge zűr pa leont ologischen Kenntniss des Eozáns von Bajót. Geologische Mitteilungen. LXIX. Bánd. pp. 178 — 190. — S z ö t s, E. (1956): L’eocéne (paleogéne) de la Hongrie. Geologica Hun- garica, Ser. Geol. tóm 9. pp. 1 -320. — V o g 1. V. (1911): Die Fauna des sogenannten Bryozoenmergels von Piszke Jahrb. l'ng. Geol. Anst. XVIII. Bánd. pp. 195 — 228. — Vitális S. (1938-1945): Fúrási rétegleírások a Dorogi- medencéből. (Manuscrit). — Z i 1 a h y, I.. (1968): Zones provisoires de foraminiféres planctoniques de la serie Eocéné Basin de Dorog (Hongrie) Colloque sur l’Eocéne anyaga. Stratigraphische Stelhmg dér Eozánablagerungen im Nordostteil des Transdanubischen Mittelgebirges Dr. L. Gidai In Ungarn befindet sich dér vollstandigste und inachtigste Eozánkomplex in Doroger Braunkohlenbecken im Nordostteil des Transdanubischen Mittelgebirges. Die bisher beobachtete grösste Machtigkeit des Eozan liegt um 500 m. Sollten die grössten beobach- teten Máchtigkeiten dér beiden untersehiedenen Schichtenkomplexe zusammengerechnet werden, so ergibt sich ein Wert von ca. 800 m. Die beiden untersten Glieder des Eozan- komplexes (Nr. 1 und Nr. 2), und zwar die Kohlenserie und dérén Liegendes, wurden mangels Leitfossilien, auf Grund ihrer Langerungsverháltnisse zum Sparnacien gerechnet. Die Subplanulatus-Operculinen-Serie von neritischer Fazies (Nr. 3) führt untereozane Planktonforaminiferen und Grossforaminiferen (siehe Faunenliste im ungarischen Text). G. K o p e k, T. Kecskeméti und E. D u d i c h ( 1965) stellen diese Serie in den oberen Teil dér Lutet-Stufe. Sie begründen diese Altersbestimmung damit, dass sie charak- teristische untereozane Nummuliten-Formen mit oberlutetischen zusammen vorkommend beobachtet habén. Naeh den vöm Verfasser durchgeführten und anhand des Materials von Aufschlüssen und Bohrungen vielfaeh kontrollierten Untersuchungen sind oberlutetische Faunenelemente in den ungestört lagernden Schichten dér subplanulaten- und operculi- nenführenden Tonmergelserie niergends enthalten. Dagegen hat M. Jámbor — Kness (1965) aus den oberlutetischen Schichtengruppen (Nr. 4, Nr. 5) zahlreiche umgeháufte untereozane Nummuliten bestimmt. Die aus einer Wechselfogle von nummuliten-und discocyclinenführenden Kalksteinen, Mérgein und foraminiferenführenden kalkigen Schluffsteinen bestehende Priabona- Serie ist, im Vergleich mit den vorigen Serien, von beschránkterer Verbreitung. Unsere Bohrung Nyergesújfalu-29 hat in dér den oberen Teil dér Priabona-Stufe vertretenden tíloborotalia (Turborotalia) cocoaensis C u s h. et Bér m.-Zone, in einer Machtigkeit von 17,5 m Nummuliten — Discocyclinen- Kaiké durchteuft, welche die Formen A — B von Nummulites millecaput háufig und massenhaft enthalten. Földtani Közlöny. Bull. nf the Hungárián Geol. Sor. (1970) 100. 150-159 A Nummulitidae család rendszertani problémái Dr. Kecskeméti Tibor * (1 ábrával, 3 táblázattal) összefoglalás: A tanulmány a harmadidőszaki nagy Foraminiferák rétegtanilag is leg- jelentősebb génuszait magába foglaló Nummulitidae család rendszertani problémái közül tárgyal néhányat. Az általános szisztematikai áttekintés után az Assilina és Operculina, majd az Operculina és Heterostegina nemzetség kapcsolata és egyes filogenetikai összefüggései kerülnek ismertetésre. A továbbiakban a cikk az Operculinák és Operculinellák hovatartozásának és származásának kérdé- seit vitatja, végül az Operrnlinoides génusz problematikáját foglalja össze. Az utóbbi két évtizedben a nagy Foraminifera- kutatás a mikropaleontológia egyre inkább kikülönült ágává vált. A megindult intenzív vizsgálatok egyre jobban tisztázták az idetartozó családok rendszertanát, paleobiológiáját, paleoökológiáját és evolúciós problémáit. Tanulmányunkban a nagy Foraminiferák rétegtanilag is legjelentősebb génuszait magában foglaló Nummulitidae család rendszertani problémái közül szeretnénk néhányat tárgyalni. Tárgyalásunk során nem kerülhetjük el a Nummulitidae család Foramini- ferákon belüli elhelyezésére vonatkozó nézetek, illetve beosztások rövid átte- kintését. Általános rendszertani problémák A N ummulites félék a szupragenerikus kategóriák között a családtól a rendig minden kategóriában megtalálhatók. Az eddigi rendszertani vázlatok tanúsága szerint a N ummulites félék a rendben (ordo) érték el legmagasabb rendszertani helyüket. Ezt aRauzer — Csernouszova, D. M. és F u r s z e n k o, A. V. által 1959-ben kidol- gozott rendszertanban találjuk (Osznovü paleontologii, I. 1959). A Nummu- litida rend megalkotásával a fő családok (superfamilia) kiiktatását igyekeztek megoldani. E nevezéktan-technikai megoldás nyomán azonban a rend össze- tétele erősen heterogénné vált, s így történhetett meg, hogy egy rendbe kerül- tek a plánspirális alaptervű Nummulitidae család tagjai a ciklikus felépítésű orbitoid típusú Foraminiferákkal. D e 1 a g e, V. ésHérouard, E. (1896), habár elnevezéseik végződései nem felelnek meg a nevezéktani követelményeknek, a Nummulitinae családot más, rendszertanilag inhomogén alakokkal együtt a Nummulitidae alrendbe (subordo) sorolják. Ugyancsak alrendként tárgyalja a Nummulites féléket Wedekind, R. (1937) is Numulitacea néven. Megjegyezzük azonban, * Előadta a MFT őslénytani Szakosztálya 1968. XI. 18. -i ülésén Kecskeméti: A Nummulüidae család rendszertani problémái 151 hogy ő családokra nem bontja tovább a rendet, ebben az elsősorban filogeneti- kai összefüggéseket vizsgáló munkájában. Főcsalád elkülönítését látja indokoltnak M a j z o n L. (1966) a Nummulites félék és más, magasan fejlett szervezeti felépítésű Foraminiferák ( Siderolitidae, Orbitoididae, Discocyclinidae, Lepidocyclinidae, Miogypsinidae) számára. A rendszerezők zöme azonban a Nummulites féléknek legfeljebb a család (família) rangot biztosítja rendszerében. Először R e u s s, A. (1862) beosztásá- ban találkozunk e kategóriában a Nummulites félékkel N ummulitidea néven. Ezt a nevet a nomenklatúrái szabályoknak megfelelő N ummulitidae-ve E i m e r G. H. és F i c k e r t, C. javította ki 1899-ben. R e u s s -tói kezdve a szerzők egy része a helyestől eltérő, más része a szabályos nevezéktani jelöléssel, de mindig család rangban említi a Nummidites féléket. Az előbbiek közé tartoz- nak Carpenter, Parker & Jones, 1862 ( N ummulinida ) , B r a d v, 1884 ( Nummulinidae) ésMeek & Havden, 1865; Gallowav , 1933; Glaessner, 1945; H o f k e r, 1951 ; L e C a 1 v e z, J. 1953; G u s h m a n, 1955 és M a t t h e s, 1956 (Camerinidae) munkái, az utóbbiak közé Schu- bert, 1921 ; C u s h m a n, 1925, 1927 ; C h a p m a n & Parr, 1936; S i g a 1, 1952; Pokorny , 1958: Loeblich & Tappan, 1961, 1964; R e i s s, 1963 és N e m k o v, 1967 tanulmányai. A Nummulitidae család alcsaládokra (subfamilia) való beosztása elég nagy változatosságot mutat. Az idők folyamán összesen 15 alcsaládot osztottak be ide (I. táblázat). Ezek közül a többség teljesen idegen elemként került a család- ba. Közülük talán legelütőbb a Fusulinn- k (Brad v, 1884, Chapman, 1902) és a Globigerina- k (R h u m b 1 e r, 1895) ide sorolása. Természetesen a A Xummulitidae családba sorolt alcsaladok I. táblázat — Tabelle I. oc cc C Cl cc iT i 2 £ c a :e efl £ £ ■'T Ci a> te c c* o ti X N Ifi ci & s- flí te rjl * £ c c PL Cl > o c C Z Cl Cl > c o Z CC Cl cc o s: « '■ZS > si Q. E-* o c <£ 1-3 ^ Pavlovec, 1966 t'- ZD Cl > o 4*! V Z [ iV umm ul itinae X X X c X c X X c X X X X X X X X X X Heterosteg ininae X X X X X X X X X X X X X Aíiscellaneinae X X X X ) Siderolitinae X X X X j Assilininae X Pellalispirinae X 1 Cycloclypeinae X X Arc-haediscinae x X Fusulininae X X ( Rotalinae X j Tinoporinae X i Globiger ininae X Polystomellinae X X I JV onioninae X , jsozooninae x Magyarázat: C = Camerininae származásiam kapcsolatok tisztázása során kiderült e beosztás tarthatatlan- sága, s megindult a munka a család összetételének homogénabb kialakítására. Ennek során az alcsaládok száma csökkenő tendenciát mutatva a kezdeti 152 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet 4 — 5-ről 2 — 3-ra csökkent, s ma a rendszerezők többsége a Nummulitinae mellett már csak a Heterostegininae alcsaládot különíti el (Pokorny, 1958; R e i s s, 1963; Loeblich & Táppá n, 1964; N e m k o v, 1967). Alcsaládként (subfamilia), mint legmagasabb rendszertani kategóriaként, csak egy szerző, Rhumbler (1895) említi a Nummulites féléket. Igen nagy a változatosság a Nummulitidae családba sorolt génuszok tekinte- tében. Ha figyelembe vesszük azokat a rendszerezéseket, amelyek alcsalád kategóriát nem alkalmaznak, összesen 38 nemzetséget említ az irodalom a Nummulitidae családon belül. Ha leszűkítjük vizsgálatainkat azokra a beosz- tásokra, ahol subfamiliát is elkülönít a szisztematikus, akkor 24 génusz szerepel a Nummulitinae alcsaládon belül (II. táblázat). Nemzetségek a Nummulitinae alcsaládon belül II. táblázat — Tabelle II. X X >. X 3 3 >> a c X X N Ci ZL X CJ © X X C5 X >> * cá a > £ Ci f. > o ja s © z Ci bT cc © £ s: .2 ’> o Ci © © o cc co > o © > cS > - z Nummulites X X X c X c X X c X X X X X X X X X X X X Assilina X X X X X X X X X X X X X “pi X X X X X Operculina X X X X X X X X X X X X X X X X X Operculinella X X X X X X X X X X X X X X 0 perculi nőidé s X X X X X X X X Neoopercul inoides X X X Chordoperculinoides N Ranikothalia X X X N Heterostegina X X X X X Pellatispira X X X X X M iseellanea X X X X X X Sulcoperculina X X X X X X Cydodypeus X X Spiroclypeus X X Paraspiroclypeus X X X Heterodypeus X X N u mm ulitoides X X Siderolites X Amphistegina X X X A rchaed iscus X X Siderina X Arnaudiella X N ummulostegina X Biplanispira X Magyarázat: C = Camerina. X = alnemzetségek a Nummulites nemzetségen belül. Pl = Ptanocamerinoides Ha a táblázatban szereplő génuszokat közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy néhány közülük teljesen idegen elem a Nummulites félékközött. Ilyenek az Amphistegina ( Amphisteginidae ) , Siderolites (Calcarinidae) , Archaediscus ( Archaediscidae) , Siderina = Pokorny ellina (Rotaliidae) , Arnaudiella ( Rota- liidae) és Nummulostegina (Staffellidae) . A nagy Foraminifera- kutatók által szerkesztett rendszerezések a fennmaradt 18 nemzetséggel számolnak. Ezek rendszertani beosztását 9 nagy Foramini- /era-kutató munkája nyomán a III. táblázatban mutatjuk be. Kecskeméti: A Nummulitidae család rendszertani problémái 153 A Xummulitinae alcsalád nemzetségei (nagy Foramím/era- kutatók szerint) III. táblázat - Tabelle III. I 50 0 «0 0 > to cT 03 > > a Í3 c £A o. X ummulites X X X X X X X X X Assilina X X X X X X X Operculina X X X X X X X Operculinella X X X N X X X Operculinoides X X X X X eoopercul i no ide s X X Chordopercul inoides N Ranikothalia ?x X X ?N‘ Pellatispira X X M iscellanea X X X Sulcoperculina X X X X ummul itoides X 0 Biplanispira X Pa raspirocly peus x Magyarázat: X = X ummulites alnemzetsége, O = Operculina alnemzetsége Az itt szereplő M iscellanea-knuk a N ummulites félékhez sorolása nem egy- értelmű, ezért újabban külön családot állítottak fel számukra. A Pellatispira és Sulcoperculina génusz a Nummulitesekhez fűződő laza rokonsági kapcsolatai miatt szintén leválasztható a Nummulitinaeről. Leszűkítve vizsgálatainkat a fennmaradt nemzetségekre a közöttük kiku- tatható és kimutatható rokonsági kapcsolatok foka alapján — elsősorban morfogenetikai szempontokat figyelembe véve legalább 2 alesaládba kell sorolni azokat. Az egyik alesaládot az egyszerű szeptumokkal határolt elsődleges kamerák sorozata jellemzi. Ilyen házfelépítési alaptervet találunk a Nummulites, I Assilina, Operculina és Operculinella nemzetségeknél. E nemzetségek adják a Nummulitinae alcsalád magvát. A másik alcsaládra a másodlagos válaszfalakkal másodlagos kamrákra osz- tott szerkezeti alapterv jellemző. Ilyen alaptervvel a Heterostegina, Grzybowskia, Spiroclypeus és Cycloclypeus génuszok rendelkeznek. A III. táblázatban szereplő nemzetségek közül a N ummulites- sel nincs semmi probléma. Jól definiált mind taxonomiailag, mind nomenklaturailag. Azonban I a többi nemzetség mindegyike rejt magában valami problémát. Közülük az Operculinoides, Neooperculinoides, Ranikothalia, Nummulitoides I és Chordoperculinoides a Nummulitinae, és a Paraspiroclypeus a Heterostegi - || ninae alcsaládhoz kapcsolódik vázszerkezete alapján. Az Assilina és Operculina nemzetség kapcsolata E probléma a Déli Bakonyban az alsólutéciumban gyakori Assilina praespira e és a hozzá sok jellegben közel álló Operculina marinellii között jelentkezik. Az erős szegélyléccel rendelkező Assilina praespira- 1 Douvillé az Adour- 3 Földtani Közlöny 154 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet medence lutéciumából, az Operculina marinellii-t pedig D a i n e 1 1 i a friuli cuisienből írta le. Az Assilina praespira taxonómiailag vitatott faj. Dou vilié, H. (1905) és A r n i, P. (1935) a spíra meglehetős zártsága és a jól fejlett, köteges szegély- léc révén különítette el az Opereulináktól, elsősorban az Operculina canalifera- tól. Mi is e jellegek alapján határoltuk (Kecskeméti, 1957) el az Assilina praespira-t az Operculina- któl. Újabban Hottinger, L. (1964) e fajt idéző- jelesen sorolja az Assilinákhoz s igen erős rokonsági kapcsolatot lát proble- Operculina marinellii Operculina douvillei I. ábra. Operculina marinellii D a i n e 1 I i A., ekvatoriális metszet Szőc, Balatonhegy, 120/73, M 68. 2118, alsólutécium, 8X. — Assilina praespira D o u v i 1 1 é A., ekvatoriális metszet, .Vagy tárkány -puszta. M 68.2119, alsólutécium, 8x. — Operculina douviUei D o n c i e u x A., ekvatoriális metszet (Hottinger nyomán, 1934, Pl. 2, Fig. 3c), 6,7 X Abb. 1. Operculinella marinellii Dainelli A., Aquatorialschnitt, Szőc, Balatonhegy. 120/73, M 68.2118, unteres Lutet, 8 X. — Assilitui praespira D o u v i 1 1 é A., Aquatorialschnitt, Nagytárkány-puszta, M 68.2119. unteres l.utet, 8X. — Operculina douvillei Doncieux A., Aquatorialschnitt (nach Hottinger, 1964, Pl. 2, Fig. 3c), 6,7 X matikus fajunk és az Operculinák között. P a v 1 o v e c, R. (1966) szintén Operculina- nak tekinti az Assilina praespira-t. Valószínű azonban, hogy Hott inger és Pavlov ec nem ugyanarra a taxonra értették az ,,Assi- ] lina ” praespira-t , illetve Operculina praespira- 1 mint mi, ugyanis ők a felületen granulumokat említenek a kérdéses fajnál, mi viszont ilyeneket nem találtunk az Assilina praespira- nál. Az 1. ábrán bemutatjuk az Assilina praespira és az Operculina marinellii | ekvatoriális metszeteit. Mindkét alak meglehetősen szoros spírával és eléggé i nagy távközű szeptumokkal rendelkezik. A megaszféra közel azonos mérete, a szeptumok íveltsége s a spíra zártsága is nagyon hasonlít egymáshoz. Az elté- rést az Operculina marinellii- nél észlelhető szeptum közötti granulumok és az Assilina praespira-nál megfigyelhető marginális plexus jelentik. Kecskeméti: -4 Nummulitidae család rendszertani problémái 155 Mivel a két faj nagy hasonlóságot mutat, feltehető, hogy ez mélyebb szár- mazásiam okokkal függ össze. Ezt támasztják alá Hottinger, L. (1964) Operculina-x izsgálatai is. Az általa felsőilerdiből és a cuisien alsóbb szintjeiből ismertetett szoros spírájú Operculinák között az Operculina douvillei- ben a spíra jelleg alapján — a kissé szorosabb szeptum elrendeződés ellenére — az Assilina praespira és az Operculina marinellii elődjét véljük felismerni (1. ábra). Az Operculina és Heterostegina nemzetség kapcsolata A két morfológiai génusz kapcsolata meglehetősen szoros. P a p p, A. (1955) az Operculina complanata és a Heterostegina costata jellegeinek összemosódását figyelte meg. ő e bensőséges kapcsolatot a két génuszra is általánosította, s megállapította, hogy a két nemzetség közt éles határt vonni nem lehet. A neogén Heterosteginák között számos olyan fejődési ág képviselőit találta, melyeket bizonyos paleogén Operculinákkal kapcsolatba lehet hozni. Ezért P a p p, A. helyesebbnek látta az Operculináknak a Heterosfegininae alcsalád- hoz való sorolását. P o k o r n y, V. (1958) követte P a p p, A. besorolását s ő is a Heterosfegininae alcsaládba osztotta az Operculinákat. Kétségkívül az Operculinák és a Heterosteginák között igen szoros törzs- fejlődési kapcsolat áll fenn, mégis indokoltabb az Operculinákat a Nummu- litinae alcsaládba sorolni, mivel kamraszerkezet tekintetében az Operculinák sokkal közelebb állnak a Nummulitesekhez, mint a Heterosteginákhoz. Ez egy- ben megfelel a házszerkezet törzsfejlődési szempontból tekintett fejlettségi állapotának is. A dánienben fellépő és egyszerűbb házszerkezetet mutató Operculinák a Nummulitinae génuszaiban jelentkező kezdetlegesebb fejlett- ségi fokot képviselik, míg a magasabb paleocénben (E a m e s, F. E. & C 1 a r k e, YV. J., 1967) megjelenő Heterosteginák a kamráknak másodlagos szeptumokkal való tagolásával a házszerkezet törzsfejlődésileg tökéletesebb, magasabbrendű szervezettségét jelzik. Itt említjük meg, hogy Vitálisné Z i 1 a h v L. (1963, 1964) szintén a Hetero- stegininae alcsaládba sorolja az Operculina génuszt, amely a fentiek alapján nem teljesen meggyőző. Egyébként az Operculinák és a Nummulitesek házfelépítési tervének nagy- fokú egyezőségére alapozta Colé, W. S. (1964) azt a döntést, hogy az Oper- culinákat nem is tekinti önálló nemzetségnek, hanem csak a Nummulitesek szinoním alakjának (In: Loeblich & Táppá n, 1964, p. 643). Az Operculinák és Operculinellák hovatartozásának és származásának kérdése Az Operculinák és Operculinellák közti különbségeket Smouth, A. H. és E a m e s, F. E. 1960-ban tisztázták és megállapításaikból kiderült, hogy e két génuszt a Nummulitesek közeli rokonának tekintik. Ellenkező véleményen van Vitálisné Z i 1 a h y L. (1963, 1964), aki inkább a Heterostegina félék rokon- sági körébe véli tartozni az Operculinákat és Operculinellákat. Dolgozatában az Operculinella génusz differenciációs magjaként a dorogi-medencei Oper- culinella vaughani (C u s h m a n)-t tekinti. Itt alakult volna ki az Operculinella 3* 156 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet nemzetség s innen különültek volna ki a többi fajok is. A génuszt a Bakonv- hegység felsőkréta (szenon) rétegeiből leírt Operculina baconica S i d ó, 1961 fajból vezeti le. Az Operculinella nemzetség magyarországi kialakulása, s innen való szétterjedése nagyon bizonytalan, hiszen az ősföldrajzi és fauna- migrációs tények, ill. adatok ezt nem támasztják alá. Az Operculinelláknak az Operculina baconicából való eredeztetése sincs megfelelőképpen igazolva, mert Vitálisné Z i 1 a h y L. nem mutatja ki, hogy a fenti Operculina faj és az Operculina vaughani között a Heterostegininae alcsalád mely génuszai és mely fajai biztosítják és bizonyítják a származási kapcsolatot. Ennek igazolása nehézségekbe is ütköznék, hiszen tudomásunk szerint Magyarországról még nem publikáltak felsőlutéciumnál idősebb rétegekből Heterostegininae alcsa- ládba tartozó alakot. De az Operculina baconicából való származtatás azért is bizonytalan, mert a felsőkréta és az eocén között hazánkban jelentékeny szárazföldi időszak volt, amely a közvetlen származtatást, folyamatos tengeri üledékképződés híján, csak erősen közvetítve tenné lehetővé. A származási kapcsolat tarthatatlanságát bizonyítja az azóta nyilvánosságra került adat is, amely szerint a leíró S i d ó M. (1969) az Operculina baconica faj taxonját Goupillaudina génuszba tartozó taxonra módosította. Az Operculinoides génusz problémája A Hanzawa által 1935-ben elkülönített Operculinoides génuszt, vala- mint a Nummuliteseket is a ház involútsága jellemzi. Az Operculinoideseknél az utolsó kanyarulat evolút, a többi involút vagy félig involút, kevés kanyaru- latuk van, a kamrák operculinoidok, azaz a kamrák magasabbak mint hosz- szabbak s a lépés gyorsan nő, ami a spíra nyitottságát eredményezi. E jellegek egyike vagy másika vagy esetleg többje is megtalálható a Nummuliteseknél, Operculináknál és az Operculinelláknál. Tehát az Operculinoideseknél mint- egy keverednek a fenti három rokon génusz morfológiai jellegei. B a r k e r, W. R. (1939), V a u g h a n, T. W. és Colé, W. S. (1941), Colé, W. S. (1953), Sachs, K. N. (1957) és főként N a g a p p a, Y. (1959) vizsgálatai alapján N e m k o v, G. I. (1967) összegezte az Operculi- noides génusz taxonómiai problémáit. Kritikai vizsgálatai során kiderült, hogy az Operculinoides elnevezés alatt leírt fajok 3 csoportba tartoznak, ame- lyek mindegyike egv-egy törzsalakra vezethető vissza. Ezek a Ntimmulites willcoxi, az Operculina ocalana és az Operculinoides bermudezi. Az első két alak kétséget kizáróan a Nummulites , ill. az Operculina nemzetség tagja, míg a harmadik a N a g a p p a, Y. által fenntartandó Ranikothalia génuszhoz tartozik. Mindezek alapján az Operculinoides génusz fenntartása a benne levő hetero- gén alakok miatt mesterkéltnek látszik és erősen problematikus. Igv vélik az előbbiekben említett, s az ide sorolt fajokat alapos vizsgálat alá vonó szerzők. A szerzők egy másik csoportja viszont taxonómiailag általában még tisztázandó alakokra használja az Operculinoides nevet. S m out h, A. H. (1955) ésPur i, H. (1957) a kérdéses alakok beható vizsgálata alapján fenn- tartja az Operculinoides nemzetséget (utóbbi az Operculinella- kát és Rani- kothalia- kát az Operculinoides szinonimájának tekinti), B i e d a, F. (1963) szintén az Operculinoides génusz mellett dönt, bár ő is elismeri, hogy az Oper- Kecskeméti: ,4 JY ummulitidae család rendszertani problémái 157 culinoidesek és Nummulitesek közötti nagyon sok közös vonás adott esetben a két génusz elhatárolását problematikussá teszi. B i e d a, F. ilyen esetben a Nummulitesek és Operculinmdesek makroszféra elrendeződésében meg- figyelhető eltérések (protoconch és deuteroconch eltérő szerkezetű) segítségé- vel véli tisztázni az alakok generikus hovatartozását. Pavlovec, R. (1966) pedig elsősorban irodalomkritikai alapon foglal állást az Operculinoides génusz fenntartása mellett. Az Operculinoides problémának hazai vonatkozásai is vannak, melyek elsősorban a nomenklatúrában jelentkeznek. A Keleti Bakony felsőlutéciumi és felsőeocén rétegeiben gyakori operculinoid-típusú alakokat kezdetben mi is az Operculinoides génuszba tartozónak vettük, mígnem Vitálisné Z i 1 a h y L. (1963) dorogi-medencei anyagon kimutatta, hogy ezek az alakok — leg- alábbis nagy részükben — Operculinella- félék. A felsorolt problémák csak néhánvát jelentik azoknak, melyeket a N um- mulitidae család nemzetségei felvetnek. Ha megfigyeljük, hogy e problémák általában a ma is élő génuszokkal (Operculina, Operculinella, Operculinoides, Heterostegina) kapcsolatosak, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ez elsősorban e nemzetségeknek a földtörténet folyamán megnyilvánuló környezeti tényezőkhöz való nagyfokú alkalmazkodó képessége és evolúciós plaszticitása miatt van. Éppen e két faktor teszi a génuszok fejlődését diver- gálóvá vagy konvergálóvá és emiatt lehet a génuszok — morfogenetikai mód- szerekkel sokszor nehezen nyomon követhető — fejlődését csak hézagosán kikutatni. Irodalom — Literatur Árui. P. (1935): Assilina praespira Douvillé. Eelogae geo], Helv., 28, p. 123 — 127. - Ami, P. (1965): Contribu - tion a la systematique des Nummulites s. 1. Mém. B. R. G. M., 32, p. 21 —28. - Barker, R. W. (1939): Species of the foraminiferal family Camerinidae in the Tertiary and Cretaceous of Mexico. Proc. U. S. Nat. Mus, 86, No. 3052, p. 305 - 330. - Bermudez, P. J. (1952): Estudio sistematieo de los foraminiferos rotaliformes. Bol. Geol. Ministerio Minas Hidrocarb. Venezuela, 2, (4), p. 7 — 230. — B i e d a, F. (1963): Duze otwornice eocenu tatrzanskiego. Larger Foraminifers of the Tatra Eocéné. Inst. Geol. Prace, XXXVII, pp. 216. — B r a d y, H. B. (1884): Report on the Foraminifera dredged by H31S Challenger, during the years 1873 — 1876. Rept. Sej. Rés. Explor. Voyage HMS Challen- ger, Zoology, 9, p. 1 —814. — Carpenter, W. B., Parker, AA'. K. A J o n e s, T. R. (1862): Introduction to the tudy of the Foraminifera. Roy. Soc. Publs. London, p. 1 — 319. — Chapman, F. (1902): The Foraminifera. London, pp. 354. - Chapman, P. 4 Parr, W. J. (1936): A classification of the Foraminifera. Proc. Roy. Soc. Victoria, N. S. 49, p. 139 — 151. — Colé, W. S. (1953): Criteria fór the recognition of certain assumed Camerinid genera. Bull. Amer. Pál., 35, No. 147, p. 27 — 44. - Cushm an„ J. (1925): An introduction to the morphology and classification. of the Foraminifera. Smithsonian Mise. Coll.. 77, No. 4, p. 177. — Cushman, J. (1927): An outline of a re-classifica- tion of the Foraminifera. Contrib. Cushman Labor. Foram. Rés., 3, p. 1 — 105. — Cushman, J. (1955): Foramini- fera. Their classification and economic use. Cambridge (Mass.) pp. 605. — D a i n e 1 1 i, G. (1915): L’eocenofriulano. Mem. Geogr., Firenze, pp. 721. — D e 1 a g e, Y. A Hérouard. E. (1896): La Cellule et les Protozoaires. Traité de Zoologie Concrete, 1, pp. 584. — Douvillé. H. (1905): Le terrain nummultique du Bassin de l’Adour. Bull. Soc. Géol. Francé, 5, (4), p. 9 -55. — E a m e s, F. E. és C 1 a r k e, W. J. (1967): A Paleocene Heterostegina. Paleonto- logy, 10, p. 314 — 316. — E i m e r, G. H. T. A- F i c k e r t, C. (1899): Die Artbildung und Verwandschaft bei den Foraminiferen. Zeitschr. AA'iss. Zool., 65, p. 527 — 636. — Galloway, J. J. (1933): A manuel of Foraminifera. Bloomington (Ind.) pp. 483. — Glaessner. M. F. (1945): Principles of Micropalaeontology. Melbourne, pp. 296. — G o 1 e v, B. T. (1965): Zűr Frage dér Morphologie und Systematik dér L'nterfamilie Nummulitinae. A'erh. Geol. B. — A., Sonderheft G, AA'ien, p. 265 — 287. — H a n z a w a, S. (1935): Somé fossil Operculina and Miogypsina from Japan and their stratigraphical significance. Sci. Reports Tohoku Fniv. Sendai, Ser. 2 (Geol), 18, p. 1 —29. — H o f - kér, J. (1951): The Foraminifera of the Siboga Expedition. Pt. 3. Siboga Expeditie, Mon. IV., p. 1 — 513. — Hottin- g e r. L. (1964): Les genres Operculina et Heterostegina (Foraminiferes) et leur utilité stratigraphique. Mém. B. R. G. 31., 28, p. 1013 — 1031. — Kecskeméti, T. (1957): Assilina praespira Douvillé aus dem ungarischen Eozan. Ann. Hist. -nat. Mus. Nat. Hung., Ser. nov. 7. p. 61 -64. — Le C a 1 v e z, J. (1953): Ordre des Foraminiferes (in: Traité de Zoologie, I, 2, p. 149 - 265. - Loeblich, A. R. jr. STappan, H. (1961): Suprageneric classification of the Rhizopodea. Journ. Pál., 35, p. 245 — 330. — Loeblich, A.R.jr. ATappan, H. (1964): Sarcodina chiefly ..Thecamoebians” and Foraminiferida. (In: Treatise on Invertebrate Paleontology, Part C, Protista 2, I — II, p. 900. — M a j z o n L. (1966): Foraminiferavizsgálatok. Budapest, pp. 939. — M a 1 1 he s, AV. H. (1956): Einfiih- rung in die Mikropaláontologie. Leipzig, pp. 348. — M e e k. F. B. A H a y d e n, F. \r. (1865): Paleontology of the upper Missouri Invertebrates. Smithsonian Contrib. Knowledge, 14. 15, p. 1 — 135. — N a g a p p a, Y. (1959): Note on Operculinoides Hanzawa 1935. Palaeontology. 2, p. 150 — 160. — N e m k o v, G. I. (1959 a): O szisztematike sze- mejsztva Nummulitidae. Trudü Moszkovszkogo geologo-razvedocsnogo Instituta, XXXIII, p. 79 — 88. — N c m k o v G. I. (1959 b): Szemejsztvo Nummulitidae Carpenter, 1859. In: Osznovü paleontologii, Prosztejscsije, p. 311—315. — N e m k o v, G. I. (1967): Nummulitidü Szovjetszkogo Szojuza i ih biosztratigraficseszkoje znacsenije. Nummuliti- 158 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet (les of the Soviet Union and th;ir biostraturaphic significance. Moszkva, pp. 318. — P a p p, A. (1955): Morphologisch- I genetische Untersuchun zen an Foraminiferen. Pál. Zeitschr., 29, p. 74— 78. — P a v 1 o v e c, R. (1986): K taksonomij i Nummulitin Operculina exilifor.nis n. sp. iz paleogena v juzni Sloveniji. Zűr Taxonomie dér Nummulitinae Operculina i exiliformis n. sp. aus dem P.iláogen ira Südlicíien Slowenien Diss. Acad. Sci. et Art. Slovenica, Classis IV, Pars Hist.- 1 naturális, 1X76, p. 255—297. -Pokorny, V. (1958): Grundzüge dér zoologischen Mikropaláontologie. I. Berlin, pp. 582. — P u r i, H. S (1957): Reclassification, structure and evolution of the family Nummulitidae. Pál. Soc. India, Journ., 2, p. 95 — 108. - R a u z e r-C sernouszova, D.M.iFurszenko, A. V. (1959): (In: Orlov, J. A.: Osznovü paleontologii. I) Moszkva, pp. 482. — R e i s s, Z. (1963): Reclassification of perforate Foraminifera. Min. of Development Geol. Survey, Bull. No. 35, pp. 111. — R e u s s, A. E. (1862): Entwurf einer systematischen Zusammenstellung dér Foraminiferen. Sitzungsber. Akad. Wiss. Wien, Cl. math.-naturwiss., 44. (1861) p. 355—396. — Rhumbler, L. (1895): Entwurf eines natürlichen Systems dér Thalamophoren. Nachr. Ges. Wiss. Göttingen, Math. Phys. KI., p. 51 -98. — Sachs, K. N. (1957): Restudy of somé Cuban larger Foraminifera. Contrib. Cushman Labor. Foram. Rés., VIII, p. 106-120. — Schubert, R. (1921): Paláontologische Daten zűr Stammesgeschichte . dér Protozoen. Pál. Zeitschr., 3, p. 129 — 188. — S i d 6 M. (1969): Nummofallotia Barrier et Neumann, 1959 és Gou- pillaüdina Marié, 1957 dunántúli szenon képződményekből. Földtani Közlöny, 99, p. 181 — 187. — S i g a 1, .1. (1952:) I Ordre des Foraminifera. In: Traité de Paléontologie 1, p. 133 — 301. — Smouth, A. H. (1955): Reclassification of the Rotaliidae (Foraminifera) and two new Cretaceous forms resembling Elphidiuin. Journ. Washington Acad. Sci., 45, p. 201—210. - Smouth, A. H.SEames.F.E. (1960): The distinction between Operculina and Operculinella. Contrib. Cushman Labor. Foram. Rés., 11. p. 109 — 114. — V a u g h an, T. W. & C o 1 e. W. S. (1941): Preliminary report on the Cretaceous and Tertiary larger Foraminifera of Trinidad, British West Indies. Geol. Soc. Amer. Spec. Paper, 30, pp. 137. - V i t á 1 i s-Z i 1 a h y, L. (1963): Phylogeny of Heterostegininae (Foraminifera) and pathological changes in Operculinella species. Acta Bioi. Hung.. 14, p. 33 - 43. — V i t á 1 i s n é, Zilahy L. (1964): Az Operculi- nella vaughani (Cushman) faj differenciálódása. Differentiation of the species Operculinella vaughani (Cushman). | Földtani Közlöny, 94, p. 107 — 111. — W e d e k i n d, R. (1937): Einführung in die Grundingen dér historischen Geologie. II. Stuttgart, pp. 136. Probleme dér Systematik dér Familie Nummulitidae Dr. T. Kecskeméti lm vorliegenden Aufsatz werden einige Probleme dér Systematik dér Familie Nummu- litidae, welche die auch für die Stratigraphie wichtigsten Gattungen dér tertiáren Gross- foraminiferen einsehliesst, besprochen. Dér erste Abschnitt gibt eine kurze Übersicht dér Auffassungen bzw. Klassifikations- schemata bezüglich dér systematischen Stellung dér ATnmmuh'ÍMÍae-Familie innerhalb dér Foraminiferen. Zűr besseren Orientierung im Zusammenhang mit diesen Schemata dienen die Tabellen 1, 2 und 3. Dér zweite Abschnitt ist den Beziehungen dér Gattungen Assilina und Operculina gewidmet. Dieses Problem ergibt sich beim Vergleich dér Art Assilina praespira und dér Art Operculina marinellii, die dér ersteren, im südlichen Bakonygebirge, im unteren Lutet háufigen Form in vielen Merkmalen nahekommt. Die mit einer starken Randleiste versehene Assilina praespira wurde von Douvillé aus dem Lutet des Adour-Beckens, Operculina marinellii von D a i n e 1 1 i aus dem Cuisien von Friul beschrieben. Die taxonomische Richtigkeit dér Art Assilina praespira ist diskutabel. H. D o u- vilié (1905) und P. Ami (1935) unterschieden sie von den Operculinen, vor allém von Operculina canalifera, infoige dér ziemlich ausgeprágten Geschlossenheit dér Spira und dér gut entwickelten, bündelförmigen Randeliste. Auch Verfasser hat auf Grund dieser Merkmale Assilina praespira von den Operculinen abgesondert (Kecskeméti, 1957). In jüngster Zeit hat L. Hottinger (1964) diese Art, unter Anführungszei- chen, zu den Assilinen gerechnet und sieht eine nahe Verwandschaft zwischen unserer problematischen Art und den Operculinen. Auch R. Pavlovec (1966) hált Assilina praespira für eine Operculina. Es ist jedoch höchst wahrscheinlich, dass Hottinger und Pavlovec unter » Assilina* praespira bzw. O percül ina praespira nicht dasselbe Taxon verstanden wie Verfasser, denn sie erwáhnen das Vorhandensein von Granulen an dér Oberfláche dér fraglichen Arten, wáhrend dér Autor des vorliegenden Aufsatzes bei Assilina praespira keine solchen Merkmale gefunden hat. In Abb. 1. ist dér Aquatorialschnitt von Assilina praespira und Operculina marinellii zu sehen. Die beiden Formen besitzen eine ziemlich dicht aufgerollte Spira und ziemlich weit voneinander befindliche Septa. Die beinahe gleiche Grösse dér Megaspháre, die Gebogenheit dér Septa und die Geschlossenheit dér Spira sind ebenfalls einander sehr áhnlich. Einen Unterschied ergeben die bei Operculina marinellii beobachtbaren inter- septalen Granulen und dér bei Assilina praespira sichtbare marginale Plexus. Dass die beiden Arten eine grosse Ahnlichkeit aufweisen, scheint auf tiefere genetische Ursaehen zurückfiihrbar zu sein. Diese Annahme wird auch durch die Operculinen- Untersuchungen von L. Hottinger (1964) unterstützt. Unter den von ihm aus dem Rerdien und den unteren Horizontén des Cuisien beschriebenen Operculinen sind wir geneigt, in Operculina douvüléi — auf Grund des Charakters dér Spira, trotz dér etwas Kecskeméti: A Nummnlitidae család rendszertani problémái 159 dichteren Anordnung dér Septa — den Vorfahren von Assilina praespiru und Operculina marinellii zu erkennen (Abb. 1). lm dritten Abschnitt wird die Beziehung dér Gattungen Operculina und Heterostegina besprochen. Die enge phylogenetische Beziehung zwischen den Operculinen und Hetero- steginen anerkennend ist Verfasser, anhand dér Kammerstruktur geneigt, die Operculi- nen eher für Angehörige dér Unterfamilie Nummnlitidae, als für jene dér Unterfamilie Heterostegininae zu haltén. Zugleich entspricht dies auch dem phylogenetisch betrachte- ten Entwicklungsstadium dér Geháusestruktur. Die in Danién auftauchenden und eine einfaehere Geháusestruktur aufweisenden Operculinen vertreten den in den Gattungen dér Nummiditinae zum Ausdruck kommenden, primitiveren Entwicklungsgrad, wáhrend die im höheren Paláozán (E a m e s , F. E. und Clarké, W. J., 1967) erscheinenden Heterosteginen mit dér Kammergliederung durch sekundáre Septa von dér phylogenetisch vollkommeneren, höheren Organisiertheit (Differenziation) dér Geháusestruktur zeugen. lm vierten Abschnitt werden einige Fragen dér systematischen Zugehörigkeit und Genetik dér Operculinen und Operculinellen angeschnitten. Die Unterschiede zwischen den Operculinen und Operculinellen wurden von A. H. S m o u t h and F. E. E a m e s in 1960 geklárt. Aus den Feststellungen dieser Paláontologen leuchtet hervor, dass sie diese beiden Gattungen als nahe Venvandte dér Nummuliten betrachten. Eine unter- schiedliche Auffassung vertritt L. Vitális-Z i 1 a h y (1963, 1964). die glaubt, dass die Operculinen und Operculinellen eher zum Kreise dér Verwandschaft dér Heterosteginen gehören dürften. In ihrem Aufsatz hált sie die aus dem Doroger Becken stammende Art Opercidinella vaughani (Cushman) für den Differentiationskeim dér Gattung O percül inella. Hier wáre die Gattung Operculinella entstanden und hiraus wáren auch die anderen Arten ausgeschieden. Die Gattung leitet sie von dér aus den oberkretazischen (Senon) Schichten beschriebenen Art Operculina baconica S i d ó 1961 ab. Die Ent- wicklung dér Gattimg Operculinella in Ungarn und ihre Verbreitung ist áusserst ungewiss, <.lenn es liegen keine paláogeographischen und Faunenmigrationsfakten vor, die eine solche Annahme unterstützen könnten. Auch die Ableitung dér Operculinellen aus Operculina baconica ist nicht genügend bewiesen, da L. Vitális-Z i 1 a h y nicht nach- weist, welche Gattungen und Arten dér Unterfamilie Heterostegininae die phylogenetische Beziehung zwischen dér obigen Operculinen- Art und Operculinella vaughani gewáhr- leisten. Die Bestátigung einer solchen Beziehung würde auch schwierig sein, da unseres Wissen nach in Ungarn, aus álteren Schichten als das obere Lutet noch keine, zűr Unter- familie Heterostegininae gehörende Form publiziert worden war. Allerdings wáre eine Ableitung aus Operculina baconica auch schon deswegen unsicher, weil in Ungarn zwischen dér Oberkreide und dem Eozán eine ziemlich lángé Festlands- periode stattfand, die mangels einer kontinuierlichen marínén Sedimentation eine direkte Ableitung aus dér fraglichen Art nur auf eine áusserst indirekte Weise ermöglichen wurde. Die Unhaltbarkeit einer phylogenetischen Beziehung wird auch dadurch bewiesen, dass FrauJM. Sidó 1969, dasTaxon dér Art Operculina baconica auf ein zűr Gattung Gou- pillaudina gehörendes Taxon ánderte. lm letzten Abschnitt wird die Problematik dér Gattung 0 perculinoides zusammen- gefasst, wobei Verfasser bemerkt, dass diese Probleme bei uns vor allém auf die Nőmén- klatur zuriickzuführen sind. Die oben erwáhnten Probleme sind bloss einige Beispiele, die sich betreffs dér Gattungen dér Nummulitidae-YamiXie ergeben. Es ist merkwürdig, dass diese Probleme gewöhnlich mit den auch heute noch lebenden Gattungen ( Operculina , Operculinella, 0 perculinoides, Heterostegina) im Zusammenhang stehen. Es ist anzunehmen, dass diese Probleme vor allém durch die sich im Laufe dér geologischen Geschichte sich áussernden Evolutions- plastizitát und starke Anpassungsfáhigkeit dieser Gattungen zu den ökologischen Ver- ánderungen bedingt sind. Durch diese beiden Faktorén ist die Evolution dieser Gattungen divergent oder konvergent und dadurch kann ihre — mit morphogenetischen Methoden oft schwer verfolgbare — Entwicklung nur lückenhaft nachgewiesen werden. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 160 — 172 Az Iszka-hegy kampili képződményei Bércziné Makk Anikó* (6 ábrával, 2 táblával) összefoglalás: A Bakony ÉK-i részén levő iszkai triász rög vonulatában a legteljesebb bakonyi triász rétegsort találjuk. A szerző a kampili képződményeket dolgozta fel. A kampili aleme- let három részre osztható: a) Az alsókampiliben homokos, csillámos mészkövet, oolitos mészkövet, és rozsdafoltos mészkövet lehet szintben egymás felett elkülöníteni, b) A középsőkampilit tiroliteses márga, mészkő tölti ki, c) A felsőkampilit nagy vastagságú lemezes dolomit és lemezes mészkő jellemzi. Az Iszka-hegy földtani megismerése A Bakonv-hegység legészakkeletibb részén levő Iszka-hegy földtani meg- ismerésének kezdete a múlt század közepére nyúlik vissza. Az 1860-as években a bécsi Földtani Intézet megbízásából Hauer, F. (1861—1862) a Bakony és Vértes-hegység területén végzett térképező munkát. Az iszka-hegyi kép- ződmények közül a faunában gazdag, sötét színű lemezes mészkövet mint gutensteini mészkövet említi. B ö c k h, J. (1872) a Déli-Bakonyban való térképezés során csak az iszka-hegyi felsőkampili lemezes mészkövet említi, mint a kagylósmészkő legalsó szintjét. Id. L ó c z y L. az 1913-ban megjelent Balaton monográfiájában egy szelvényben és annak leírásában foglalta össze e terület triász képződményeit. Meghatározta a ma is érvényes rétegsorrendet és tagolási lehetőségeket. T a e g e r H. 1912-ben megjelent munkájában részletezte az Iszka-hegy földtani felépítését, különös tekintettel szerkezetére. Elsőnek említette az alsó- kampili rozsdafoltos mészkő hajlításos formaelemét. Azt a következtetést vonta le, hogy az alsó- és középsőkampili lágvabb palás, márgás rétegcsoportok gyűrve vannak, míg a felettük következő felsőkampili ellenállóbb, kemény dolomit és mészkő csak töréses tektonikát mutat. A Bauxitkutató Vállalat 1950^1954 között végzett kutatásának eredménye- ként elkészült az Iszkaszentgyörgy környéki terület földtani térképe is (MAFI Évk., 1957), amely Lóczv -val azonos felfogásban' ábrázolja az iszka-hegyi területet. Oravecz J. és Véghné, Neubrandt E. az Iszka-hegy képződményei- vel és szerkezetével foglalkozó munkáiban a kampili képződményeket a L ó c z v- féle elvek szerint ismertették. Részletesen tárgyalták a déli vértesi és iszkai | terület szerkezeti kapcsolatát a lemélyített fúrások adatainak figyelembe- | vételével. Végső kö\Tetkeztetésük szerint az Iszka-hegy alaphegység tömege I a Vértes-hegység Bakony-felé való folytatásának tekinthető (Oravecz J. — * Készült az 1966/67-es tanévben az ELTE TTK Őslénytani és Földtani Tanszékén. Bércziné: A z Iszka-hegy kampili képződményei 161 Véghné, Neubrandt E., 1961., Oravecz J. — Puskás J., 1966). Véghné Neubrandt E. (1963) az iszka-hegvi felsőkampili lemezes dolo- mit sejtes szerkezetének vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy a kísérő kőzetben található gipszkiválások illetve gipsz utáni pszeudomorfózák a hypersalin fácies bizonyítékai. Ezzel magyarázható a lemezes dolomit teljes faunamentessége, szemben a kísérő rétegesoportok faunagazdagságával. Az Iszka-hegy földtani felépítése és szerkezete A Bakony- hegység legészakkeletibb egységének tagja, a Fejér-megyei Iszka-hegy. Csór mellett, Székesfehérvártól mintegy 10 km-re nyugatra fek- szik. Vonulatában a legteljesebb bakonyi triász rétegsor, az alsótriász szeizi homokkőtől a felsőtriász nóri fődolomitig, csaknem folyamatos szelvényben 0 100 200 300 400 500m 3E3 5g 60 ?B &CH 9 lic io — i n y 1. ábra. Az iszka-hegyi kampili rétegek földtani térképe. J elmagyarázat: 1. Homokos, csillámos mészkő, 2. Oolitos mészkő, 3. Rozsdafoltos mészkő (1—3. alsókampili), 4. Lemezes márga, 3. Tiroliteses márga, mészkő (4 — 5 középsökampili), 6. Lemezes dolomit, 7. Lemezes mészkő (6 — 7 felsőkampili). 8. Ho.ocen képződmények, 9. Kész- szelvény helye. 10. Földtani szelvény nyomvonala. 11. Kétegdőlés Abb. 1. Geologische Karte dér Kampiler Schichten des Iszka-Berges. Erklárungen: 1. Sandiger, glimmeriger Kalkstein. 2. Oolithkalk, 3. Rostgefleckter Kalkstein (1- 3. (interes Kampil). 4. Plattenmergel. 5. Xirolitenmergel, — kalkstein, (4—5. mittleres Kampil), 6. Plattendolomit, 7. Plattenkalk (6 — 7. oberes Kampil), 8. Holozáne Ablage- rungen, 9. Stelle eines Teilprofils, 10. Spurlinien des geologischen Profils, 11. Schichteneinfallen 162 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet található. A kampili képződmények az Iszka-hegy csúcsától ÉNy-ra még kb. 400 m hosszúságban nyomozhatok, végül a felsőkampili lemezes mészkő fokozatosan megy át a megyehegyi dolomitba. Az iszka-hegyi alsókampili üledékes kőzetek részben törmelékben, részben feltárásokban találhatók: makrofauna mentes homokos, csillámos mészkő, oolitos mészkő, rozsdafoltos mészkő. E felett következik a középsőkampili tiroliteses márga csoport, amely alsó szintjeiben agyagosabb, felfelé növekvő számú mészkőbetelepüléssel. Legfelül tiszta mészkőbe megy át. ősmarad- ványokban gazdag. Jó feltárások hiányában a szántóföldek törmelékében Iszkahegy 2. ábra. A kampili rétegek földtani szelvénye az Iszka-hegyen keresztül. Jelmagyarázat: 1. Lemezes mészkő, 2. Lemezes dolomit (1—2. felsőkampili), 3. Tiroliteses márga, mészkő, 4. Leveles márga (3 — 4. középsőkampili), 5. Roszdafoltos mészkő, 6. Oolitos mészkő, 7. Homokos, csillámos mészkő (5 — 7. alsókampili) Abb. 2. Geologisches Profil dér Kampiler Schichten dureh den Iszka-Berg. Erklárungen: 1. Plattenkalk, 2. Plattendolomit (1 —2. oberes Kampil), 3. Tirolitenmergel, -kalkstein, 4. Bláttriger Hergel (3 — 4. mittleres Kampil), , 5. Rostgefleckter Kalkstein, 6. Oolithkalk, 7. Sandiger, glimmeriger Kalkstein (5 — 7. unteres Kampil) követhető nyomon. Erre települ a nagy területen, jó feltárásokban található felsőkampili lemezes dolomit, amely teljesen faunamentes. Felette következik a nagy vastagságú, bitumenes, makro- és mikro faunában egyaránt gazdag lemezes márga, mészkő, amelyet egy lemezes dolomit pad választ ketté (1. ábra.). Az Iszka-hegy kampili képződményeinek valódi összvastagsága kb. 720 m. Az áldőlés irányú szelvényből látható, hogy az egymásra következő tagoza- tok felfelé fokozatosan vastagodnak. A legvékonyabb az alsó, legvastagabb a felsőkampili rétegcsoport (2. ábra.). Az Iszka-hegy szerkezetét a Dunántúli Középhegységre jellemző EK— DNv irányú törések és az ezekre merőleges, széthúzásos, vetődéses haránt törések jellemzik. Tektonikailag legerősebben igénybe vett, törésekkel legjobban fel- szabdalt képződmények a felsőkampili lemezes dolomit és lemezes mészkő. Helyileg gyűrődéses forma — enyhén hajlított, alsókampili rozsdafoltos mészkő — is megfigyelhető az egyik feltárásban. Az iszka-hegyi kampili képződmények részletes földtani vizsgálata a) Alsókampili 1. Homokos, csillámos m é s z k ő. Az Iszka-hegy lábánál a Csórra vezető dűlőúttól ÉNy-felé kb. 50 m-re a kertek alján néhány kisebb feltárásban talál- ható, mintegy 30 m ossz vastagságban. Világos, sárgás színű, muszkovit tar- Bér ez iné: Az Iszka-hegy kampili képződményei 163 talmú, homokos mészkő, Helyenként sötétebb-világosabb, limonittal kiemelt finomrétegzettség figyelhető meg. Átlagban 8 cm vastagságú padokból áll. Sósavas oldási maradék: 11%; ásványai: sok muszkovit, kevesebb kvarc, földpát, biotit, minimális montmorillonit. CaC03 84,1%, MgC03 4,1%, Fe203 0,5%. Ennek alapján számított ásványos összetétele: kaiéit, 79,8%, dolomit 9,0%, oldhatatlan maradék 11%. Ezek alapján agyagos mészkőnek minősül. Ősmaradvány mentes. 2. Oolitos mészkő. Foltokban nyomozható. Valódi vastagsága kb. 40 m. Szürkés, vörösbarna színű, vékonypados. Vékonvcsiszolatban látható, hogy az ooidokat vékony, egyrétegű limonitos kéreg fedi. Az ooidokon kívül m 280° 100° 3. ábra. Az alsókampili rozsdafoltos mészkő feltárásának szelvénye Abb. 3. Profil des Aufschlusses dér Unterkampiler rostgefleckten Kalksteine feltűnően sok molluszka héjtöredéket tartalmaz. Oldási maradéka 4,2%, túlnyomórészt limonitos mállott ásványok halmaza, amelyben itt-ott egv-egy kvarcszemcse, muszkovitpikkelv található. Kémiai összetétel: CaC03 = 91,5%, Fe203 = 2,3%. 3. Rozsdafoltos mészkő. Az oolitos mészkövön települ, jól fel- tárt képződmény. Összvastagsága kb. 50 m. Alsó szintje világos szürke színű, dolomittartalmú. Felfelé fokozatosan megy át sárgás-vörösbarnás tiszta mész- kőbe. A repedések mentén limonitfoltos, dendrites kiválások találhatók mindkét szintben. Jól rétegzett, pados kifejlődésű, erősen töredezett, az egyik feltárásban hajlításos forma figyelhető meg (3. ábra.). Oldási maradék a dolo- mitos szintben 6,8%, a mészkőben 3,5%. Ásványai erősen mállottak: musz- kovit, kevés biotit, földpát ismerhető fel. A DTG felvétel minimális mennyi- ségű montmorillonitot mutatott ki. Kevés rossz megtartású, fajra meg nem határozható Gervilleia féle került elő. Kémiai összetétel: alsó szint: CaC03 73, 2% MgC03 9,3% Fe203 1,0% Számított ásványos összetétel: alsó szint Kaiéit 62,1% Dolomit 20,4% Oldhatatlan maradék 6,8% felső szint: 95,0% 1,4% felső szint: 95,0% 3,5% Ezek szerint az alsó szint dolomitos mészkő, a felső mészkő. 164 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet b) Középsőka mpili 4. L e v e 1 e s m á r g a. A tii’oliteses márga legalsó szintje, vékony sávban találhatjuk a rozsdafoltos mészkő felett. Összvastagsága kb. 10 m. A sárgás, világos szürke színű kőzet leveles elválást mutat. Oldási maradékában a sok limonitos, bekérgezett ásvány mellett néhány lekerekített kvarcszemcse kevés muszkovit figyelhető meg. A DTG görbe minimális montmorillonit jelenlétét bizonyítja. Kémiai összetétel: CaC03 = 66,8%, Fe203 = 2,3%, oldhatatlan maradék: 29,7%. Ezek alapján mészmárgának minősül. Ősmarad- ványokban gazdag: Pseudomonotis (Eumorphotis ) hinnitidea B i 1 1 n e r, 1898. Gervüleia modiola Frech, 1904. Gervüleia sp. Pederi sp. Myophoria laevigata (Z i e t e n), 1830. Myophoria sp. Anodontophora sp. Turbo redecostatus H a u e r, 1850. Naticella subtilistriata (Frec h), 1905. 5. Tiroliteses márga, mészkő. Nagy kiterjedésben, nagy vastagságban (190 m) találjuk, a leveles márga felett. Alsó szintjei márgásab- bak, majd fokozatosan növekszik a közbetelepült mészkőpadok száma, leg- felül tiszta mészkőbe megy át. Sárga, sárgásbarna színű, a mészkőközbetele- pülések vörös árnyalat úak. Oldási maradékában sok kvarcszemcse, kevés muszkovit található, a DTG felvétel szerint kevés montmorillonit jelenléte valószínű. Kémiai összetétel: alsó szint középső szint felső szint CaC03 Fe203 Oldhatatlan maradék ”6,2% 2,2% 19,6% 82,6% 0,8% 16,0% 92,1% 0,6% 6,2% Ezek alapján az alsó és középső szint mészmárga, a felső mészkő. Faunagazdag képződmény: Pseudomonotis ( Eumorphotis ) telleri Bittner, 1898. Pseudomonotis ( Eumorphotis ) cfr. squamosa Frech, 1907. Pseudomonotis sp. indet. Gervüleia cfr. albertii (Goldfuss), 1840. Gervüleia costata Schlotheim, 1820. Gervüleia incurvata L e p s i u s, 1878. Gervüleia cfr. modiola Frech, 1904. Gervüleia mytüoides aff. bogdoana Frech, 1905. Gervüleia polyodonta palaeotriadiea Frech, 1907. Gervüleia sp. Pederi (Velopeden) csopakensis Frech, 1905. Pederi (Entolium) discites microtis Bittner, 1899. Pederi sp. Myophoria costata (Z e n k e r), 1833. Myophoria cfr. laevigata (Z i e t e n), 1830. Myophoria praeorbicularis Bittner, 1901. Anodontophora canalensis (C a t u 1 1 o) 1848. Anodontophora sp. Turbo redecostatus H a u e r, 1850. Saticella costata M ü n s t e r, 1841. Tirolites cassianus (Quenstedt) 1849. Tirolites cfr. haueri Mojsisovics, 1882. Tirolites sp. Dinarites sp. Bérezi né: Az Iszka-hegy kampili képződményei 165 c) Felsőkampili 6. Lemezes dolomit. Fokozatosan fejlődik ki a tiroliteses szintből, amelynek legfelső részében a mészkő kifakult, dolomitosodott. A lemezes dolo- mit világos szürke színű, sejtes szerkezetű, vékonyabb-vastagabb pados kifej- lődésű. ÉNv — DK és ÉK— DNy irányú törések jellemzik. Ezek mentén itt-ott helyi lezökkenések figyelhetők meg. A felette levő lemezes mészkőben, az Iszka-hegy csúcsánál kb. 30 m vastag lemezes dolomitsáv húzódik. A rossz feltártság miatt kérdéses, hogy közbetelepülésről, vagy vetődés menti réteg- ismétlődésről van-e szó (Véghné Neubrandt E. 1961). Az bizonyos, hogy a kettő között vastagságban (130 m, míg a betelepülés csak 30 m), és kémiai összetételben eltérés van; CaC03 MgC03 Fe203 lemezes dolomit 53,4% 44,9% 0,2% közbetelepült lemezes dolomit 56,0% 40,8% 0,5% A számított ásványos összetétel; lemezes dolomit dolomit 98,3% kalcit — oldhatatlan maradék 1,2% közbetelepült lemezes dolomit 89,3% 7,5% 2,5% Kőzettanilag mind a kettő dolomit, de feltűnő, hogy az utóbbi oldhatatlan maradéka az előbbinek kétszerese. Oldási maradékában sok a legömbölyített kvarc, a kevés muszkovit, limonit és földpát mellett. DTG felvételén illit és montmorillonit jelentkezik. Ősmaradvány mentes. 7. Lemezes m é s z k ő. A kampili alemelet legfelső kifejlődése, a megye- hegyi dolomit közvetlen fekvője. 240 m vastag, kitűnően feltárt. Sárgásszürke, sötétszürke színű. Értésre petróleum szag érezhető. A felső rész bitumenesebb. A bitumentartalom éterrel kioldható, azt barnára festi. XIV fényben a sötétebb, 240° 60° m 4. ábra. Az iszka-hegyi felsőkampili lemezes mészkő részszelvénye. Jelmagyarázat: 1. Vastagpados, lemezes mészkő, 2. Vékonypados lemezes mészkő. Kétszeres magasítás Abb. 4. Teilprofil dér Oberkampiler Plattenkalke des Iszka-Berges. Erklárungen: 1. Dickbankiger Plattenkalk, 2. Dünnbankiger Plattenkalk. Vertikalen Masstah zweifach vergrössert 166 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet bitumenesebb rétegek világos sárga fényben lumineszkálnak, a kevésbé bitu- menesek felszíne gyengébb fényreakciót mutat. Mennyiségileg meghatározni nem lehet, mert nem éri el az eljárással kimutatható legkisebb mennyiséget. Vékonyabb és vastagabb pados szintek váltakoznak. Néhány m vastagpados mészkő után egy-másfél m vékonypados, lemezes, agyagosabb mészkő követ- kezik. Mind a vastag, mind a vékonypados kifejlődés finoman rétegezett. A vastagabb részek bitumenben gazdagabbak. Gyakoriak a bitumenes lencsék, amelyek körül zavart rétegzettség tapasztalható. A csomók mérete nem haladja meg az 1—2 cm-t. Helyenként néhány cm vastag, sárga színű márga betele- 5. ábra. Az iszka-hegyi felsökampili lemezes mészkő rész-szelvénye. Jelmagyaráza t: 1. Vékonypados lemezes mészkő, 2. Vastagpados lemezes mészkő Abb. -5. Teilprofilder Oberkampiler Plattenkalke des Iszka-Berges. Erklárungen: 1. Dünnbankiger Plattenkalk, 2. Dickbankiger Plattenkalk pülés figyelhető meg. Tektonikailag erősen igénybe vett. A törések iránya leggyakrabban 290° — 110°, 315° — 135°, 345° — 165° (4 — 5. ábra.). A keskeny dolomitsávval kettéválasztott alsó és felső lemezes mészkő kémiai összetétele eltérő: alsó : felső : CaC03 93,8% 84,0% Fe20 3 1-1% 1,6% oldhatatlan maradék 4,1% 14,1% Kőzettanilag az alsó rész mészkő, a felső agyagos mészkő. Az oldási maradék túlnyomóan limonitos, mállóit ásványokból álló törmeléken kívül kevés muszkovitot, inállott biotitot, nagy lekerekített kvarcszemcsét tartalmaz. Ősmaradvány együttesét a kis fajszám és a nagy egvedszám jellemzi. Ez a mikro- és makrofaunára egyaránt érvényes. Mikrofaunáját kizárólag Ostra- codák alkotják, amelyek gyakran egymásba illeszkedett teknőkkel fordulnak elő. Ez nyugodt lerakodási körülményekre utal. Makrofaunáját három species képviseli, igen nagy egyedszámban. Ezek: Gervilleia sp. Myophoria coxtata (Z e n k e r), 1833. Saticeila subtilixtriata globulina (Frec h), 1908. Bérezi n é: Az Iszka-hegy kampili képződményei 167 Legnagyobb számban a Naticellákat találjuk. Volt eset, hogy egy dm2-es felületen 170-et számoltam meg. A kagylók alárendeltek. Az ősmaradványok főleg a vékonypados, lemezes mészkő és az agyagos mészkő határán, a mészkő réteglapjain találhatók, kissé nyomott állapotban. A vastagpados, bitumene- sebb mészkő ősmaradványokban jóval szegényebb, mint a vékonyabb pados. A csigák a réteglapokon általában szájnyílásukkal lefelé helyezkednek el. A kagylók kizárólag domború oldalukkal felfelé találhatók. A Naticella sub- tilistriata (jlobulina (Frech) réteglapon való elhelyezkedését megmértük. A kapott értékeket irányok szerint a darabszám (400 db.) százalékában tün- É 6. ábra. Az iszka-hegyi felsökampili lemezes mészkő csigáinak égtáj-szerinti helyzete Abb. 6. Anordnung nach Himmelsrichtungen dér Gastropoden im Oberkampiler Plattenkalk des Iszka-Berges tettük fel. Az így kapott diagramból (6. ábra.) leolvasható, hogy a csigák elhelyezkedésében semmiféle irányítottság nincs, amely lagunaszerű, áram- lásmentes vízben való felhalmozódásra utal. Gyakoriak az életnyomok, ame- lyek alakja és vastagsága változatos. Legtöbbször elágazó, csőszerű járatok. Az anyagvizsgálati eredmények értékelése Ősföldrajzi viszonyok Az iszka-hegyi kampili képződményeket márga, agyagos mészkő, dolomitos mészkő és dolomit alkotja. A felsökampili lemezes mészkő, márga és dolomit egymástól jól elhatárolható képződmények mind a kőzetjelleg, mind az ősma- radvány együttes alapján, nincsenek átmeneti kifejlődések. A két alsó tagozat- ban viszont agyagos mészkövet és dolomitos mészkövet is találunk. A felső- kampili lemezes mészkő bitumenes, a többi képződmény limonitos. A dolomit- tartalom növekedésével az oldhatatlan maradék csökken. Az egyre mélyülő medencerészben tehát a durvább üledékeket finomabb, karbonátos képződ- mények váltották fel. A szeiziben bekövetkezett tengerelöntés után a kam- piliben az üledékképződési viszonyok fokozatosan változnak az állandósult sótartalmú neritikus-szubneritikus viszonyok irányába. Az alsókampili kifejlődések mindezideig ősmaradványmentesnek bizonyul- tak. A tiroliteses márga kőzetanyagát és ősmaradvány együttesét figyelembe véve normális sótartalmú, sekélytengeri képződménynek minősíthető. Aközép- sőkampili üledékek lerakódása után a tengernek az iszka-hegyi területre eső része lefűződhetett vagy legalábbis elvesztette kapcsolatát a nyílt vízzel. 168 Földtani Közlöny , 100. kötet, 2. füzet A felsőkampili lemezes mészkő és dolomit ebben a zártabb, rosszul szellőzött, feltehetően a normálisnál nagyobb sótartalmú környezetben rakódott le. Zárt, nyugodt közegre utalnak a lemezes, bitumenes mészkőben megfigyelhető finoman rétegzett sávok, amelyek a kőzetanyagban fellelhető, apró bitumenes lencsék körül zavart rétegződést mutatnak. Ugyancsak nyugodt víz szükséges ahhoz, hogy az egymásba illeszkedett Ostracoda teknők együtt maradjanak. A Naticella subtilistriata globulina (Frech) alfaj egyedeinek szabálytalan elhelyezkedése arra utal, hogy a lerakodási területen határozott irányú áram- lás nem volt, ami azonban nem zárja ki gyenge fenékközeli vízmozgás lehető- ségét. A bitumentartalom kétséget kizáróan igazolja, hogy ebben a medence- részben, — valószínűleg az elégtelen vízmozgás következtében — oxigén- hiány volt. Ami az ősmaradvány együttest illeti, feltűnő a kis fajszám és a nagy egyed- szám. A mikro faunát egyetlen Ostracoda faj képviseli kőzetalkotó mennyiség- ben. A nagyobb ősmaradványok három fajba sorolhatók. A kagylók alárendel- tek, viszont az egyetlen csiga faj nagyszámmal képviselt. Mindez, a sztenohalin alakok teljes hiányával együtt arra utal. hogy a felsőkampili tagozatban e tengerrész sótartalma a normálistól eltérő volt. Sem a kőzetanyag, sem az ősmaradvány együttes alapján nem lehet eldönteni azonban, hogy túlsósság- ról vagy csökkent sótartalomról volt-e szó. A problémát a továbbiakban mennyiségi nyomelem vizsgálat oldhatja meg (Werner, E. 1963., W i 1 1 i- a m s, E. G. D e g e n s, E. T. — K e i t h, M. L. 1958). A rétegtani helyzet alapján a túlsósság valószínűbb. Nehezen elképzelhető, hogy a közvetlen hypersalin fáciesű (Véghné Neubrandt, E. 1963) dolomit felett kon- kordánsan települő mészkő csökkentsósvízi képződmény lenne. Végelemzésben azt mondhatjuk, hogy a szeizi alemelet során megindult transzgresszió a felsőkampiliben lelassul, zárt, rosszul szellőzött, a normálisnál nagyobb sótartalmú, feltehetően szárazföld közeli medencerész alakult ki. Id. Lóczv L. (1913) a lemezes mészkőből Stegosaurus sp. csont maradványt írt le, ami szintén a szárazföld közelségének bizonyítéka lehet. Táblamagyarázat - Tafelerklárung I. tábla — Tafel I. 1. a) Gervüleia incurmta Lepsius b) Anodontnvhora canalensis (C a t u 1 I o) c) Myovhoria costata (Z e n k e r) Középsökampili tiroliteses márga. Nagyítás : 0.5 X Mittelíampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung: 0.5 X 2. a) Gerviüeia polyodonta valaeotriadica Frech b) Myovhoria costata (Z e n k e r) Középsökampili tiroliteses márga. Nagyítás: 0.8 x Mittelkampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung: 0.8 X 3. Geri'illeia mytiloides aff. bogdoana Frech Középsökampili tiroliteses márga. Nagyítás: 0,8 X Mittelkampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung: 0.8 X 4. Perien (Bntolium) discites microtis B i t t ner Középsökampili tiroliteses márga. Nagyítás: 7X Mittelkampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung: 7X 5—6. Tirolites cfr. haveri Mojsisovics Középsökampili tiroliteses márga. Nagyítás: 1,5 X Mittelkampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung: 1,5 X 7. Tirolites cassianus (Quenntedt) Középsökampili tiroliteses márga. Természetes nagyság Mittelkampiler Tirolitenmergel. Natürliche Grösse Bérezi né: .4; Iszka-hegy kampili képződményei 169 II. tábla — Tafel II. 1 . SaticeUa costata Münster Középsókampili tiroliteses márga. Nagyítás: 3X Jlittelkampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung: 3X •1. SaticeUa subtilistriata globulina (Frech) Felsókampili lemezes mészkő. Nagyítás: 0,7 X Oberkampiler Plattenkalk. Vergrösserung: 0,7 X 3. Pseudoinonotis (Eumorphotis) cfr. squamosa Frech Középsókampili tiroiiteses márga. Természetes nagyság Jlittelkampiler Tirolitenmergel. Natürliche Grösse 4. Pecten (Velopecten) csopakensis Frech Középsókampili tiroliteses márga. Nagyítás: 0,8 X Jlittelkampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung: 0,8 X 5—6. SaticeUa subtilistriata (Frech) Középsókampili leveles márga. Nagyítás: 4X Jlittelkampiler bláttriger Jíergel. Vergrösserung: 4X 7. Turbo rectecostatus Hauer Középsókampili tiroliteses márga. Nagyítás: 2X Jlittelkampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung : 2X 8. Dinarites sp. Középsókampili tiroliteses márga. Természetes nagyság Jlittelkampiler Tirolitenmergel. Natürliche Grösse (*. GerriUeia cfr. albertii (G o 1 d f u s s) Középsókampili tiroliteses márga. Nagyítás: 0,5 X Jlittelkampiler Tirolitenmergel. Vergrösserung: 0,5 X Irodalom — Literatur Bárdossy Gy. (1961): Üledékes kőzeteink nevezéktanának kérdései. Földt. Közi. 91. — Boda J. (1954P Biosztratinómiai megfigyelések hazai szarmata képződményeken. Földt. Közi. 84. — B ö c k h J. (1872): A Bakony déli részének földtani viszonyai. Földt. Int. Évkönyve. 2. - Hauer, F. (1861 — 1862): Triaskalke im Bakonyer Wald. Jahrb. d. k. k. geol. Reichsanstalt. 12. 2. —Jámbor Á. (1965): A mecseki felső kampili rétegek kagylófauná- jának üledékképződési jelentősége, őslénytani Viták. 5. f. — L ó c z y L. (1913): A Balaton környékének geológiája és morfológiája. A Balaton Tud. Tan. Eredm. I. 1. Budapest — Oravecz J. — Véghné Neubrandt É. (1961): A Vértes- és Bakony-hegységi triász rétegtani és szerkezeti kapcsolata. Földt. Közi. 91.2. — Oravecz J. — Puskás J. (1966): Középhegységi bauxitfekvó vizsgálatok. Földt. Közi. 96. 1. — Taeger H. (1912): A tulajdonképpeni Bakony délkeleti részének alapvonásai. Földt. Int. Évi jelentése. - Telegdi-Kóth K. (1959): Ősállattan. Buda- pest — Véghné Neubrandt E. (1957): üledékföldtani jellegzetességek triász karbonátos kőzetekben. Földt. Közi. 87. 1. — Véghné, Neubrandt, E. (1963): Die durch Gipsauslösung Entstandene Porositát in den úngari- schen Trias-Dolomiten. Ann. Univ. Sci. Budapestinensis de Lorand Eötvös Noniinatae. Sectio Geologica. Tóm. 6. — 'Terner E. (1963): Diagnose dér Salinitátsfazies mit Hilfe des Bors. Fortschr. Geol. Rheinl. JVestf. 10. t— \V i 1- 1 i a m s, E.G. — Degens, E.T.— Keith, JI. L. (1958): Environmental studies of earboniferous sedimens. Bull. Amer. Assoc. Petrol. Geol. II. 42. Kampiler Ablagerungen des Iszka Berges A. Bérezi- Makk lm Zugé dér Trias-Scholle von Iszka im XO-Teil des Bakonygebirges ist die vollstándig- ste Bakonyer Trias-Schichtenfolge zu finden. Die kampiler Unterstufe lásst sich in drei Teile gliedern: im unteren Kampil können sandige, glimmerige Kalksteine, Oolithkalke und rost- gefleckte Kaiké übereinander unterschieden werden; das mittlere Kampil ist durch Tirolitenmergel vertreten; das obex-e Kampil wird durch geplattete Dolomité und Plattenkalke von grosser Máchtigkeit charakterisiert. Die Ausbildungen des unteren Kampil habén sich bisher als fossilleer erwiesen. Anhand dér Lithologie und dér Fossilgemeinschaft dér Tirolitenmergel kann dieses Gestein als eine neritische Flachwasserablagerung von normalem Salzgehalt angesehen werden. Xach Ablagerung dér Sedimente des mittleren Kampil wurde dér Iszkaberger Raum des Meeres wahrscheinlich abgeschnürt oder verlor er die Verbindung mit dér Hochsee. Die geplatteten Dolomité und Plattenkalke des oberen Kampil lagerten sich in diesem geschlossenen, schlecht belufteten Milieu ab, dessen Salzgehalt wahrscheinlich höher als normál war. Von einem geschlossenen, stillen Wassermedium zeugen die im bitumi- nösen Plattenkalk beobachtbaren, feingeschichteten Streifen, die rings iim die kleinen bitiuninösen Linsen eine gestörte Lagerung aufweisen. Stilles Wasser ist erforderlich. 4 Földtani Közlöny 170 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet damit die ineinander gefügten Ostracoden-Klappen zusamrnenbleiben können. Die unregelmássige Anordnung dér Individuen dér Unterart Naticella subtilistriata globulina (Frech) deutet darauf Ilin, dass im Ablagerungsraum keine deutlich gerichtete Strö- mung war, was jedoch die Möglichkeit einer schwachen, bodennahen Wasserbewegung überhaupt nicht aussehliesst. Was die Fossilvergesellschaftung betrifft, so ist die geringe Artenzahl und die grosse Individuenzahl auffallend. All dies, zusammen mit dem völligen Fehlen stenohaliner Elemente, zeugt davon, dass zűr Zeit des oberen Kampil dér Salzgehalt dieses Meeres- raumes vöm normalen Salzgehalt abweichend war. Abschliessend können wir sagen, dass die wáhrend dér Seiser Unterstufe begonnene Transgression im oberen Kampil langsamer wurde. Es kam zűr Entstehung eines gesclilos- senen, schlecht belufteten Beckenteiles von übernormalem Salzgehalt, dér vermutlich in dér Náhe des Festlandes lag. L. Lóczy (1913) hat aus dem Plattenkalk einen Knochenrest von Stegosaurus sp. beschrieben, dér von dér Nahe des Festlandes zuzeugen scheint. Bérezi né: Az Iszka-hegy kampili képződményei 171 I. Tábla — Tafel 1 4* 172 Földtani Közlöny , 100. kötet, 2. füzet II. tábla — Tafel II. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Géni. Sor. (1070) 100. 173 — 184 L r r Őslénytani és üledékföl cltani vizsgálatok a Csővár, Nézsa és keszeg környéki triász rögökön Detre Csaba* (2 ábrával, 1 táblával) Összefoglalás: Szerző a rögcsoport triász időszaki képződményeit litosztratigrafiailag hét szintre hontja, közli valamennyi kőzettípus üledékföldtani vizsgálatainak eredményét. A Nézsa kör- nyéki és a Keszeg környéki dachsteini mészkő felsókarni ill. nóri korát faunával bizonyítja. Több M agyai országról ezideig ismeretlen ősmaradványt sorol fel, ill. ír le, köztük két új Brachiopoda fajt. Végül faeiológiai és ősföldrajzi kiértékelést ad. A Dunabalparti triász rögök három fő csoportja: a Romhánvi rög, a Nagv- szál— Szendehelyi rög és a Csővár— Nézsa — Keszegi rögök. Ez utóbbiak triász képződményeit Vadász E. (1910) — aki triász koru- kat először állapította meg — három részre tagolta: karai raibli mészkő nóri fődolomit raeti dachsteini mészkő A későbbi kutatások (K u b a c s k a A. 1925, V e n d 1 M. 1937, N o s z k v J. jr. 1942, 0 r a v e c z J. 1963) eredményeként a hármas tagolás megmaradt, de a dachsteini mészkő a karai, ill. a nóri emeletbe került. A dolomit kora — bár ez faunával nem bizonyítható — nem lehet nóri. A raibli mészkő réteg- tani besorolása azonban időtállónak bizonyult. A saját részletes vizsgálataim alapján a rögcsoport triász képződményei hét rétegcsoportra oszthatók (1. ábra). Kami emelet 1 . Bitumenes dolomitos mészkő, mészmárga Ez a raibli szint legalsó, kis kiterjedésben nyomozható képződmény cso- portja. Alsó részén vékonypados, palás, feljebb vastagpados. Színe sötétszürke. A vastagabb pados kifejlődésben ritkán tűzköves betelepülések mutatkoznak. Kőzettanilag két változatra osztható: a) Bio morf, bitumenes, dolomitos mészkő. Uralkodóan mikrofosszíliák alkotják. A Vadász E. ésOravecz J. által leírt gaz- dag Foraminifera faunán és Ostracodákon kívül említést érdemelnek még a I gyakori Holothuroidea szkleritek. * Előadta a MFT Őslénytani Szakosztályának 1968. október 21. -i ülésén 174 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet 1. ábra. A Nézsa környéki triász képződmények táblázatos összefoglalása Abb. 1. Zusammenfassende Tabelle dér Triasablagerungen dér Umgebung von Nézsa Theelia sp. valamint a G ó c z á n F. által leírt új (gyakori!) X anthophyceae maradványok. (Oraveczia nov. gén. Góczán és Tubnlodiscus nov. gén. Góczán et Venk.) több új faja. Detre: Őslénytani és üledékföldtani vizsgálatok triász rögökön 175 b) Finomszemcsés, faunamentes, bitumenes, dolo- mitos mészkő 1—5 cm vastag betelepüléseket alkot az előbbi típus padjai között. Világosabb színű. Góczán F. e kőzetek bitumentartalmát az egykori algavegetáció bomlástermékeiből származtatja. Az 1. képződményekben a mért Ca — Mg arány: 10 — 12 : 1. ABárdossv (1961. p. 58)-féle beosztást alapul véve ezek a képződmények dolomitos mészkövek. 2. Kevésbé bitumenes, helyenként tűzkő vés, dolo- mitos mészkő Folyamatos átmenettel fejlődik ki a sötétszürke bitumenes mészkőből. Jóval világosabb színű. Gyakoriak benne a márgás közbetelepülések. A raibli rétegek makrofaunájának nagy része ebből a képződményből került elő. Mikrofossziliák csak elvétve találhatók benne ( Foraminifera- , Radiolaria- és szivacstű-maradvánvoknak gyanítható, kovaanyagú kerek vagy hosszúkás szemcsék). A Ca és Mg aránya: 4,6:1. 3. Fehér, tűzköve s, dolomitos mészkő A csővári Vár hegy tömegét jórészt ez alkotja. Fő jellegzetessége: a néhány cm-es tűzkőlencsék jelenléte. Egyetlen ősmaradvány került elő belőle: Mytilus acutocarinatus B itt n . Ca — Mg arány: 4,8 : 1. 4. Helyenként tűzkőlencsés mészkő, dolomit Ezt a változatos színű (sárga-sötétbarna) képződményt a régebbi irodalom a dachsteini mészkőhöz sorolta. ősmaradványokban szegény. Töredékes kagylókon kívül Coelochrisalis sp. csiga került elő belőle. Vékonycsiszolatban átkristályosodott algatöredékek és korall-átmetszetek voltak megfigyelhetők. Kronosztratigráfiai helyzete kétséges. Viszonylagos települése: a raibli mészkő és a felsőkarni dachsteini mészkő között foglal helyet. Ca-Mg arány: 2,5 — 4,4 : 1. Tehát a meszes dolomit és a dolomitos mészkő kategóriába esik. •5. Biogén, bio morf, jellegű felsőkarni dachsteini mészkő Színe változatos: világosszürke, sárga, sárgásbarna. Felszínén gyakran lát- hatók korall- és Hydrozoa- maradványok. Ezek a rétegek szolgáltatták a dunabalparti triász-rögök leggazdagabb faunáját. A legfontosabb lelőhely a nézsai mészégető melletti nagy kőfejtő. Az ősma- radványok legnagyobb része ennek egyes ,, fészkeiből” került elő. Makrofaunájának részletesebb ismertetésére visszatérünk. Mikroszkópos ősmaradványai között átkristályosodott algák, korallok és Ech inodermata- váztöredékek szerepelnek . 176 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Nóri emelet 6. Egynemű, tömött dachsteini mészkő A Keszeg-környéki kisebb rögöket alkotja. Sokban különbözik a Nézsa- környéki biomorf mészkövektől. Ősmaradványokban igen szegény. Az egyet- len Megalodus complanatus ssp. ind. példány alapján a nóri emeletbe sorol- hatjuk. Koraitok és Hydrozoák nincsenek benne, csak mészalgák találhatók. 7. Dolomit Mivel faunamentes, rétegtani besorolása bizonytalan. Vékony csiszolat i vizsgálat szerint egy finomszemcsés és egy durvaszemcsés (cukorszövetű) típus különíthető el. A felszínközeiben különböző mértékű aprózódást mutat. Vadász E. eredetileg nóri fődolomitnak jelölte. O ra v e c z J. az általa felállított dolomit -mészkő kifejlődési sor alapján a terület legidősebb képződ- ményének tekinti. Faunával egyik álláspont sem bizonyítható. Szerkezeti helyzete miatt a rétegösszletben elfoglalt helye sem volt egyértelműen tisz- tázható. A Vas-hegven a 358,2 m csúcs melletti sziklákból vett minta teljes kémiai elemzésének eredménye (elemzők Nemes L-né, Soha I.-né, MAFI, 1967): SiO, 0.15% TiO* 0,13% A1203 nyom Fe.Oj 0.00% FeO 0,07% MnO 0.01% MgO 20.73% CaO 31.92% Na20 0,07% K20 0.06% - H O 0.01% + H20 0.13% r2o5 0.06 % C02 46,61% 99,95% ősmaradványok 2. Rétegcsoport A csővári nagy kőfejtőből előkerült jelentősebb ősmaradványok: ? Apleuroceras sp. A mwomíes-marad vány. A példány erősen kopott, és hiányos, lóbavonalak egyáltalán nem láthatók. Legjobban az Apleuroceras sturi (M ojsisovics) alpi, ladini fajjal hoz- ható kapcsolatba. Ugyancsak innét került elő egy igen jó megtartású Cidaris- tüske is, mely tökéletes hasonlóságot mutat a Cidaris alata A g. kassziáni faj tüskéihez. Mivel ezideig raibli réte- gekből e faj ismeretlen, és csak egyetlen példányunk van, a nyílt nevezéktant alkalmaz- tam: C. aff. alata A g. 5. Rétegcsoport A gazdag és jórészt meghatározhatatlan mészalga-flórából vékonycsiszolatból a Macroporella helvetica P i a fajhoz közel álló alakot ismertem fel: Macroporella aff. helvetica P i a. A zátonyfáeiest jellemző nagyszámú korall- és Hydrozoa-maradvány közül felismerhető volt a Stromactinia triasica V i n a s s a faj, mely a Bakony karni rétegeiből vált ismertté. 177 Detre: Őslénytani és üledékföldtan' rizsgálatok triász rögökön Ezenkívül megemlíthetők olyan /L/f/roson -marad vány ok is, melyek valószínűleg az Ellipsactini-i nemzetséghez sorolhatók. Az ugyancsak gazdag korall-faunából Thecosmilia és titylina sp.-t határoztam meg. Az előkerült kagylófauna átlagos megtartási állapota rossz. Sztratigráfiailag jelentős a Cornucardia hornigi (B i t t n.), mely igazolja O r a v e c z J. elképzelését a képződmények felsőkarni korára vonatkozóan. Egyéb kagylók: Crissianella angustn R i t t n., Daonella teltschenensis Kitti, Posidonia n. sp., Entolium discites (S c h 1 o t h . ) , Velopecten sp., Gervilleia sp., Radula aff. prae- cursor (Quens t.), Mysidioptera sp. A Gastropodák nagy fajszámmal, de kis egyedszámmal szerepelnek. Magyarország- ról ezideig ismeretlen fajok: Zygopleura (Allocosmia ) neptunis (Kitt 1.) Gradiella cucullus ( R o e h m). Az eddig csak a Budai-hegységből előkerült Trochus (Gallotrvchus) triadicus Ku- tas s y fajnak egy ép spíra része került elő. Ezt a fajt Kutassy a budai nóri dach- steini mészkőben talált eg\ etlen jó megtartású példány alapján állította fel. Góczán F. később több példányát találta meg. Egyéb csigák: Pleurotomaria sp., Worthenia sp., Naticella sublineata (M u e n s t . ) , P ölygir ina cf. lömmel i (M u e n s t.), Zygopleura (Allocosmia) neptunis (Kitti), Try- panostylus konincki (K i t t 1), Goelostylina solida Kok. et W o e h r in. ,Omphaloptycha irr itala (Kitti), Macrochilina brevispira Kitti. Ezideig e rétegekből Ammonitesek nem voltak ismeretesek. A Paralobites pisurn (M uenster) jellegzetes karni, Magyarországról ezideig ismeretlen volt. Egyetlen, de jómegtartású példánya került elő a valkó-hegyi nagy kőfejtő alsó padjaiból, a Sageceras haidingeri H a u e r egy példányán kívül. A felsőkarni dachsteini mészkő faunájának leggazdagabb csoportja a Braehipodák. Egyes fészkekben nagy számban találhatók. A magyarországi mezozóos mészkőfáciesek Brachiopodáinál a kartámasztóvázak hiá- nya sajnos általános jelenség. Egyetlen járható út e téren a Brachiopodák röntgenvizs- gálata lesz. így elkerülhetővé válik a példányoknak sokszor hiábavaló tönkretétele. Ordo: fíhynchonellida Kuhn, 1949 S u perfa milia: Rhynchonellaea G r a y, 1848 F a m i 1 i a: R hynchonell idae Gra y, 1848 Subfamilia: Tetrarhynchiinae A g e r, 1965 Genus: Sakawairhynchia Tokuyama, 1957 Sakawairhynchia arpadica (Bittner, 1890) 1890. Rhynchonella arradica Bittner: 160. o. Taf. XXXVII, Fig. 14. 1892. Rhynrhondla cannabina Bittner: 18. o. Taf. IV., Fig. 22. 1900. Rhynrhondla arradica Bittner: 16. o. Taf. II. Fig 1-13; Taf. V., Fig. 22-24. 1912. Rhynchonella arradica B i t t n e r: 15. o. 11. tábla. 1 -3. ábra. V. tábla, 22 — 24. ábra. 1963. Rhynchonella arpadica Bittner; 0 r a v e c z: 67. o. (faunalistában). 1967. „ Rhynrhondla ” cannabina Bittner; Detre: 116. o. XVII. tábla. 3. ábra (in litt .). A felsőkarni dachsteini mészkőből 12 példánya került elő. A szélesség-hosszúság arány tekintetében a példánvok közt jelentős eltérés mutatkozik. Bittner (1892)) a szélesebb alakra külön fajt állított fel (Rh. cannabina). Véleményem szerint a ti. cannabina- 1 és a ti. arpadica-t külső morfológiájuk alapján egy fajba lehetne sorolni. A cannabina típus nagyobb szélessége csupán a más életkörülmények eredménye. Ilyen jelenségre számos példa van a Brachiopodák körében. Rudwick (1959) szerint a hosszúság-szélesség- vastagság arányokban mutatkozó eltérések nem lehetnek faji bélyegek. Tokuyama 1957 a két Bittner -fajt kizárólag külső morfológiai alapon helyezte be a Sakawairhynchia nemzetségbe. Ezideig a karvázat nem lehetett tanulmányozni a példányok korlátozott száma miatt. Sakawairhynchia nézsaensis n. sp. Derivatio n o m i n i s: Lelőhely alapján. Locus typicus: Nézsa, Valkó-hegy. Mészégető melletti nagy feltárás. Stratum t y p i c u m; Felsőkarni dachsteini mészkő. 178 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Leírás: Hasi és háti nézetből lekerekített ötszögalakú. A háti teknő a hasinál, lényegesen domborúbb. Az anterior kommisszura uniplikált. Mindkét teknőn 14 „szub- anguláris'’ borda húzódik. A bordák csak a teknők anterior felén vehetők ki. A csőr egye- nes és hegyes. Belső morfológiája egyetlen példány lévén nem tanulmánvozható. Külső morfológiailag a S. arpadica-hoz áll legközelebb. Ettől hosszabb esőre, sűrűbb bordázata, mindkét teknő nagyobb domborúsága, sekélyebb ventrális sulcusa, a sulcusban levő kevesebb bordája következtében különül el. Diagnosis: A példány csaknem teljesen ép, a bal laterális része kissé sérült. Méretek: Legnagyobb hosszúság: 11 mm Legnagyobb szélesség: 10 mm Legnagyobb vastagság: 5 mm O rdo: Spiriferida Ebből a rendből több, Magyarországon ezideig ismeretlen faj került elő. Ezek: Ment- zelia ampla (B i 1 1 n.), Pexidella leptorhyncha (B i t t n.), Pexidella muensteri (B i 1 1 n.), Retzia latiuscula (B itt n.). Az „Arthyris ” eurycolpos (B itt n.) sok példánya ismeretes, melyeken a különböző egyedfejlődési szakaszok is tanulmányozhatók. O r d o: Terebratulida W a a g e n, 1883. Subordo: Terebratulidina W a a g e n, 1883. Superfamilia: Dielasmatecea, Schuchert, 1913. Família: Dielasmatidae Schuchert 1913. Subfamilia: Dielasmatinae Schuchert? 1913. Genus: Rhaetina W aa ge n, 1882. Rhaetina triangularis n. sp. Derivatio no minis: Hasi és háti nézetben háromszögalakú. Locus typicus: Nézsa, Valkó-hegy, Mészégető melletti nagy feltárás. S t r a t u m typicum: Felsőkarni dachsteini mészkő. Leírás: Hasi és háti nézetből lekerekített háromszögalakú. Mind az idős, mind a fiatal példányok anterior és laterális kommisszúrája egyenes. A teknők teljesen simák, sulcus egyik teknőn sincs. A búb a M i d d 1 e m i s s 1959-féle „suberect” típusba tar- tozik. Belső morfológia tekintetében rendkívül hasonló a Rh. pyriformis (S u e s s) fajhoz. Dagisz (1963) a Terebratula piriformis S u e s s -fajt kaukázusi példányainak kar- váztípus vizsgálata alapján sorolta a Rhaetina nemzetségbe. Dagisz fajleírása az egyetlen, amely a rendkívül heteromorf S u e s s -fajról karváz-ismertetést tartalmaz. Minden valószínűség szerint a mediterrán felsőtriászban elterjedt S u e s s -fajt a karváz- vizsgálatok alapján egész sei’eg új, lokális fajra kell majd bontani. Az új fajt külső mor- fológiai alapon az egészen egyenes kommiszuravonala miatt voltaképpen nem lehetett volna a Rhaetina nemzetségbe sorolni. Ezt kizárólag belső morfológiai alapon tettük. Typoidok száma: 14. Diagnosis: A holotypus csaknem tökéletes megtartású. Méretei: Legnagyobb hosszúság: 26 mm Legnagyobb szélesség: 21 mm. Legnagyobb vastagság: 10 mm. A „Dielasma" julicum (B i 1 1 n.) fajnak két jómegtartású példányát találtuk meg. Az Aulacothyris zugmayeri B i t t n. Magyarországról ezideig ismeretlen volt. A Nézsa környéki felsőkarni dachsteini mészkő Brachiopoda faunájának összefoglaló ismertetésére és értékelésére további gyűjtések után kerül majd sor. Detre: Őslénytani és üledék földtani vizsgálatok triász rögökön 179 Fácies- viszonyok Tengermélység A területen található felsőtriász képződmények mind jellegzetes sekély- tengeri képződmények. A szerves maradványok vizsgálata alapján nyilvánvaló a tengernek a karni emelet idején végbemenő fokozatos elsekélvesedése, mely a nóri emeletbeli teljes kiemelkedésig vezetett. A legidősebb képződményben, a bitumenes mész- kőben az Ammonitesek jelenléte, a mészalgák, korallok ritkasága viszonylag mélyebb vízre utal. A kovaszivacstűk tömeges megjelenéséből, mely a tűz- köves mészkő kialakulásához vezetett, elsekélyesedésre lehet következtetni. A felsőkarni alemeletben tömegesen megjelenő korallok és Hvdrozoák már zátonyfáciesre utalnak. Ezekhez társultak tömegesen az Echinodermaták is. Ebből az együttesből szinte teljesen hiányoznak a szivacsok és Brvozoák, amely egyébként a felsőtriász zátonyképződmények jellegzetessége. A feltételezhetően nóri faunamentes dolomitból a tenger mélységére nem következtethetünk. A Keszeg környéki dachsteini mészkőrögök üledékanyaga már egészen sekély tengervízben rakódott le, amit a korallok hiánya és mészalgák jelenléte igazol. Tengerfenék, üledékképződési viszonyok A bitumenes mészkő az üledékképződés gyorsaságát és a fenékviszonyok gyakori változását jelzi. Erre utal az allokemikáliákban (Főik, 1955) gazdag, valamint a kizárólag mikrokristályos rétegek gyakori váltakozása. Előbbiek esetében nagyerejű és tartós áramlásokat tételezhetünk fel, melyek a szerves maradványokat tömegesen összemosták. Az utóbbi rétegek képződése pedig gyors leülepedés eredménye, az állandó áramlások hiányával. A tűzköves mészkő egyenletesen és viszonylag gyorsan ülepedett le, egyen- letes, nem nagy erejű áramlások mellett. A felsőkarni biogén biomorf mészkőben áramlások által mozgatott tenger- fenékre utal a vastaghéjú kagylók és Braehiopodák jelenléte. A vas-hegyi dolomitnál is találkozunk az üledékképződési viszonyok meg- változásával: a lassú üledékképződést időnként gyorsabb ütemű periódusok válthatták fel (uralkodólag durvaszemű dolomit, helyenként finomszemcsés közbetelepülésekkel). Parttól való távolság A bitumenes mészkő legalsó padjaiból az O r a v e c z J. által gyűjtött vi- viszonylag ép növénytörmelék és uszadékfák alapján a part közelségére lehet következtetni. A palynológiai vizsgálatok (G ó c z á n F.) szerint viszont a nehezen szállí- tódó spórák ritkasága miatt nem tételezhető fel a partok közvetlen közelsége. Nyíltabb tengeri képződésre utalnak a már az alsókarni rétegekben megje- lenő A mmomtes- maradványok, amelyek a felsőkarni rétegekből is előkerültek. A felsőkarni rétegek gazdag, Brachiopoda faunájának egyes alakjai szarv - szerűen megnyúlt teknőjükkel a part közeli hullám veréses övben belefúródtak 180 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet a tengerfenék iszapjába és így rögzítették magukat (Spiriferina cf. mojsiso- vicsiana Klipst). Ezzel szöges ellentétben áll az előkerült Sageceras haidingeri H a ú e r A ramomíes-marad vány , amely vékony héjú diszkosz alakú, keskeny házával valószínűleg a gyors mozgású nyílttengeri alakok közé tartozott. Ezeknek az ökológiailag igen különböző típusoknak együttes megjelenése az összemosódás eredménye lehet. A keszegi rög dachsteini mészkövéből előkerült Megalcdus complanatus ssp. zátonylejtő fáciesre utal. A tengervíz hőmérsékletének változásai A tengervíz hőmérsékletére az egykori vegetációból, valamint a dolomit és kaiéit arányából vonhatunk le következtetéseket. Területünkön az alsókarni rétegek dolomitos mészkövek, illetve meszes dolomitok, amelyek a felsőkarni rétegek egy részét is alkotják. A karni emelet legfelső szintje már tiszta mészkő, amely képződmény a nóri emeletben is megtalálható (Keszegi rögök). Ez alapján a karni emelet idején a tengervíz fokozatos melegedése tételezhető fel, amit alátámaszt a felsőkarniban töme- gesen megjelenő mészalga, korall, Hydrozoci maradvány is. A korallok tömeges előfordulásából egyenletes meleg tengerre következtethetünk, ámbár az aktu- alizmus elvét a triász viszonylatában már igen nagy bizonytalansággal alkal- mazhatjuk. Nem illene bele a magyarországi felsőtriászba általánosan jellemző dolomit- mészkő kifejlődési sorrendbe a vas-hegyi dolomit, amennyiben karni fődolo- mitnak tekintenénk. Ez a tengerhőmérsékletnek a karni emelet közepe táján való gyors lecsökkenését jelentené, majd a későbbi dachsteini mészkőkifejlő- dés esetén újbóli gyors felmelegedést. Ezt esetleg időszakos hideg tengeri áram- lásokkal lehet magyarázni. Egyszerűbb és valószínűbb megoldásként kínál- kozik O r a v e c z J. felfogása értelmében a dolomitcsoportot a karni emelet elejére helyezni, miáltal a fáciessor folyamatossá válnék. Végezetül hadd emlékezzünk meg egy faeiológiai érdekességről. A felső- karni zátonyfáciesű dachsteini mészkő egyes ősmaradványai a Budai-hegység- ben a karni fődolomittól ismeretesek (pl. Cornucardia hornigi, Naticella sub- lineata). Mivel a Cornucardia hornigi jó szint jelzőnek tekinthető, a nézsai felsőkarni dachsteini mészkő a budai karni fődolomit heteropikus kifejlődése. A nagy litofáciesbeli különbözőségen kívül figyelemre méltó a biofáciesben mutatkozó eltérés is. Táblamagyarázat — Tafelerklárung I. tábla — Tafel I. 1—3. Sakuicairhynehia nézsagnsis n. sp. 3X Xézsa. felsőkarni dachsteini mészkő, Xézsa oberkarnisc-her Dachsteinkalk. 4—5. Rhaetina triangularis n. sp. 1 X Xézsa, felsőkarni dachsteini mészkő. Xézsa, oberkamischer Dachsteinkalk. fi— 8. „Dielágma” julicum (Bittn.)lX Xézsa, felsőkarni dachsteini mészkő. Xézsa, oberkamischer Dachsteinkalk. 9. Sageceras haidingeri H a u e r IX Xézsa, felsőkarni dachsteini mészkő. Xézsa, oberkamischer Dachsteinkalk. 10 — 11. Cornucardia hornigi (B i ttn.) IX Xézsa. felsőkarni dachsteini mészkő. Xézsa, oberkamischer Dachsteinkalk. D e t r e: Ősié nytani és üledékföldtani vizsgálatok triász rögökön ]gj 182 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Irodalom — Literatur A g e r. D. V. (1965): Mesozoic and Cenozoic Rhynchonellacea. In Moore, R. C., Treatise on Invertebr. Pál- Pl. ..H”. Bárdosa y Gy. (1961): Üledékes kőzeteink nevezéktanának kérdése. Földt. Közi., 91.k., l.f. - Ben kő F. (1951): Jelentés az 1950. évben Magyarországon a dunabalparti rögök területén végzett bauxitkutatő munkála- tokról. Kézirat, MÁFI Adattár - - Bittner, A. (1890): Brachiopoden dér Alpinen Trias. Abh. k. k. Geol. R. A. 14. - Bittner, A. (1892): Brachiopoden dér Alpinen Trias Nachtrag I. Abh. d. k. k. Geol. R. A., Bd. XVII. H. 2. — Bittner, A. (1900): Brachiopoden aus dér Trias des Bakonyer Waldes. Rés. Wiss. Erforsch. Balatonsees. Bd. I. Teil I. Anhang.: Pál. I'mg. Bal. Bd. II., H. I. — Bittner. A. (1901): Lamellibranchiaten aus dér Trias des Bakonyer Waldes. Rés. Wiss. Erforsch. Balatonsees, Bd. Teil. I. Anhang: Pál. Umg. Bal. Bd. II, H. III. — Bittner A. (1912): Bakonyi triász-lamellibranchiaták. A Bal. tud. tan. er. I. k. I. r. Függelék A Bal. paleont,, II. k./3. — Bittner A. (1912): Bakonyi triász-brachiopodák. Ibidem. II. k/l. — Brugger F. (1940): A budakörnyéki dolomitok kőzet- kémiai vizsgálata. MTA Term. Tud. Ért. 59. k. — D a g y s, A. S. (1963): Verhnyetriasszovüje brahiopodü juga SzSzSzR. Ak. Nauk. Moszkva. - Detre C s. (1967): A Nézsa-környéki triász. ELTE, Szakdolgozat. — D i e n e r, C. (1915): Cephalopoda triadiea. Foss. Cat. I. Anim. Pars. 8. — D i e n e r, C. (1920): Brachiopoda triadica. Ibid., Pars. 10. — D i e n e r, C. (1923): Lamellibranchiata triadica. Ibid., Pars. 19. — Diener, C. (1926): Glossophora triadica I. Ibid., Pars 34. F 1 ü g e 1, E. — S y. E. (1959): Die Hydrozoen dér Trias. Neues Jahrb. Geol. Pál. Abh. Bd. 109, H l. —Főik. R. I.. (1959): Practical Petrographic Classification of Limestones. Bull. Amer. Áss. Petrol. Geol. V. 43, Nr. 1. - Frech F. (1912): Új kagylók és brachiopodák a bakonyi triászból. A Bal. tud. tan. er., Függe- | lék: A Bal. paleont,, II. K./2. — GóczánF. (1961): A dunántúli és az alpi triász csigafaunák rétegtani értékelése. ] MÁFI Évk., 49, 2. — Haas, O. (1953): Laté Triassic Gastropoda of Peru. Bull. Amer. Mus. Nat. Hist., 101. — Horusitzky F. (1961): Magyarország triász képződményei a nagyszerkezet tükrében. MÁFI Évk., 49, 21. — J a k u c s L. (1950): A dolomitpórlódás kérdése a Budai hegységben. Földt. Közi., 80. k. - Jakucs L.-n é (1952): Adatok a Magyar Középhegység triász dolomitfajtáinak keletkezéséhez. Földt. Közi. 82, k. — Kitti, E. (1891, 1892, 1894.): Die Gastropoden dér Schichten von Cassian. Ann. k. k. Nat. Hist, Hofmus., Bd. 6, 7,9. - Kolosváry, | G. (1954): On the known Fossil Hydrozoa of Hungary — Ann. Hist. Nat. Mus. Nation. Hung. Ser. n. Tóm. S. — Kolosváry, G. (1966): Über Triaskorallenfauna Ungarns. Acta Biologica, nov. ser., tóm. 12, fasc. 3 — 4. — Kubacska A. (1925): Adatok a Nagyszál környékének geológiájához. Földt. Közi , 55. k. — K u t a s s y, E- I (1927): Beitráge zűr Stratigraphie und Paláontologie dér Alpinen Triasschichten in dér Umgebung von Budapest. Földt. Int. Évk. 27. — Kutass y E. (1936): Födolomit és dachsteini mészkő faunák a budai hegységből. MTA Mát. Term. Tud. Ért,, 54. k. — Kutas y, E. (1940): Glossophora triadica II. Foss. Cat, I. Anim. Pars. 81. — Leél- | Össy S. (1952): Geomorfológiai vizsgálatok a váckörnyéki triászrögökön. Földr. Ért, 1. évf. 2. f. -Marwick, J. I (1953): Divisions and Faunas of hokonui System. Triassic and Jurassic. New Zealand Geol. Surv. Palesnt. Bull. 21. - Muir-Wood, H. M., S t e h 1 i, F. G.. E 1 1 i o 1 1, G. F., K otora H a t a i (1965): Terebratulida: In, Moore, R. C. Treatise on Invertebr. Pál.. Pt. „H”. — Noszky J.sr. (1934): A dunabalparti hegyrögök környe- zetének földtani viszonyai. Földt. Int. Évi. Jel. — Noszky J.sr. (1940): A Cserháthegység földtani viszonyai. | Magyar Tájak Földt. Leírásai. — Noszky J. jr. (1942): Kiegészítő adatok a Keszeg és Nézsa közti terület triász képződményeinek rétegtanához. Földt. Int. Évi. Jel. 1936 — 38-ról. — Oberhauser, R., Tollmann, E., K o 1 1 m a n n, K., K 1 a u s, W. (1960): Beitráge Zűr Mikropaláontologie dér Alpinen Trias. Jahrb. d. geol. Bundes- anst, Sonderband 5. — Oravecz J. (1962): Űj ráklelet a hazai triászból. Földt. Közi. 92. k. — Oravecz J. (1963): A Dunántúli középhegység felsőtriász képződményeinek rétegtani és fácieskérdései. Földt. Közi., 93. k. — S i b 1 i k, M. (1967): Ramenonozci noru z lokality Drnava Slovenskv Kras. Geol. práce, Zprávy 43. — S z 1 á v i n V. I. (1961): Az alsó és felső triász tagolásának általános problémái az alpi geoszinklinális területén. Földt. Int. Évk. 49, 2. — Terranini, D. (1958): Stúdió paleontologico Sül. Norico di Songavazzo Bergamo. Inst. Geol. Pál. Geogr. IFis. 1 Unive. Milano, Serie P., 96. — Tokuya m a, A. (1957): On Laté Triassic Rhynchonellids of Japan Jap. Journ. Geol. Geogr V. 28. n. 1-8. - Vadász M. E. (1910): A dunabalparti idősebb rögök őslénytani és földtani viszonyai. Földt. Int, Évk. 18, 2. — V e n d 1, M. (1937): Über die geologischen Verháltnisse dér Umgebung von Nézsa. Soproni bánya és kohómérnöki oszt. Köziem. 9. k. — V é g h n é , Neubrandt E. (1963): Nóri dachsteini mészkő az Északi Bakonyban. Földt. Közi. 93. k. — V é g h n é, Neubrandt E. (1964): A triász Megalodontidák rétegtani jelentősége. Földt. Közi. 94. k. — Z a p f e, H. (1967): Beitráge zűr Paláontologie dér nordalpinen Riffe. Die Fauna dér Zlambach Mergel dér Fischerwiese bei Aussee, Steiermark. Ann. Naturhistor. Mus. Wien, 71. — Z an k 1, H. (1965): Zűr mikrofaunistischen Characteristik des Dachsteinkalkes Nor/Rát mit Hilfe ein er Lösungtechnik. Verh. Geol Bundesant. Tonderh. G. Paláontologische und sedimentologische Untersuchungen über die Triasschollen in dér Umgebung von Csővár, Nézsa und Keszeg (Triasschollengebirge am linken Donauufer, östlich von Vác) Cs. Detre Auf Grund einer in 1966/67 getatigen eingehenden Untersuchung wurden die Trias- schichten in sieben Horizonté eingeordnet. Karnische Stufe: 1. Bituminöser Dolornitkalk, Kalkmergel. Unterster Horizont dér Raibler Kalksteine, nur auf einem kleinen Gebiet zu finden. Petrographisch können zwei Kategorien unter- schieden werden: a) völlig biomorph, mit reicher Mikrofauna, b) feinkörnig, ohne Fossilien. 2. Dolomitkaik (weniger bituminös) stellenweise feuersteinführender Dolomitkaik, Mergel. Dér Kieselgehalt starnmt von den sporadisch vorkommenden Silicospongia- Nadeln und Radiolarien-Resten. Detre: Őslénytani és üledékföldtani vizsgálatok triász rögökön 183 3. Weisser feuersteinführender Dolomitkaik. Dér Kiesel ist in Feuersteinlinsen (Durchmesser von einigen Zentimetern) konzentriert. Diese drei Horizonté gehören auf Grund dér von V a d á s z (1910) gesammelten und beschriebenen, sowie besprochenen Fauna zu dem Raibler Horizont. 4. Stellenweise Feuersteinlinsiger kalkiger Dolomit mit Kalzitadern. Fossilarm. Die genaue chronologische Stellung ist alsó unsicher. ő. Oberkarnischer Dachsteinkalk von biomorphem Charakter. Aus diesen Sohichten kain die reichste Fauna dér Triasschichten am linken Donauufer zum Vorschein. Charak- teristisch sind die massenhaft auftretenden Korallen und Hydrozoen Überreste. Das oberkarnische Altér wird durch die Anwesenheit von Cornucardia hornigi (B i 1 1 n.) bewiesen. Ausserdem kamen noch mehrere charakteristischen Arten von Mollusken und Brachiopoden zum Vorschein. Xorische Stufe: 6. Dolomit. (Ladinisch?) Enthált keine Fossilien. Die Zugehörigkeit zu dér norisehen Stufe ist alsó imsicher. Charakteristisch ist dér hohe, sekundare aus den Oligozanbildungen stammende Eisenoxidgehalt. Verschiedene Stadien dér Zerkleinerung bzw. Pulverisierung des Dolomits sind erkennbar. Dieser Vorgang kann vielleicht als eine direkte und indirekte Folge von hydrothermalen Einwirkungen werden. Direkt: Die CCf-Auflösungswirkung von Thermalquellen. Indirekt: Die Auflösungswirkimg von H,SOj, die aus dér nachtráglichen hydrother- malen Limonitisierung des Pyrits entstanden ist. 7. Homogener, dichter Dachsteinkalk. Fossilarm. Sein Altér wurde mittels eines Megalodus complanatus ssp. ind. bestimmt. Földtani Közlőn;/, 100. kötet, 2. füzet 184 I. tábla— I. Tafel Földtani Közlöny, Bull. of Ihe Hungárián Géni. Soc. (1970) 100. 185-191. Tortonai korallok He rendről Hegedűs Gyula* (1 táblával) összefoglalás: Kókay J. és mások gyűjtéséből származó anyag uralkodóan zátonv- kepzo_ telepes koraitokat szolgáltatott, lajtamészkő fáciesű környezetből, a fauna kisebb része agya- gos kőzetből származik. A fauna leggyakoribb alakja, a Tarbellastraea reussiana (E d w. — H ), az egész anyag több mintóO%-a. Gyakori még a T. conoidea ( R s s), Heliastraea oligophylla major C hevalier Porites leptoelada R s s., P. inerustans Defr., továbbá az agyagos fáciesben a Rhizangia proeurrens R s s. Valószínűleg új faj, de csak töredékes példány egy Thegioastraea. A fauna kora alsótortonai. Kókay József: A Herend— Márkói barnakőszén terület földtani és őslénytani vizs- gálata (Geologica Hungarica. Ser. Pál. Fasc. 36. 1966.) c. munkájában ismerteti a jelzett terület Mollusca és Echinida faunáját. A térképezés közben gyűjtött és a fúrásokból elő- került korall faunát meghatározásra átengedte, amiért fogadja ezúton is hálás köszöne- temet. Egyidejűleg feldolgoztam a MAFI Múzeumában található régebbi anyagot is. A fauna egyetlen Caryophylün vermicularis R ö m. kivételével kizárólag telepes koral- lokból áll. b F A terület földtani viszonyaira vonatkozóan utalok Kókay idézett munkájára. A feldolgozott korall anyag a következő lelőhelyekről származik: 1. Bánd. a templomtól délkeletre 300 m-re, agyagos, moluszkahéj-törmelékes homokból (K ó k a v 2-1 sz lelő- helye) Heliastraea oligophylla major C h e v a I i e r Tarbellastraea conoidea R s s) T arbellastraea reussiana (E. — H.) Thegioastraea sp. Cyphastraea d ista nx (R s s) Porites leptoelada R s s Porites inerustans Defr. 2. Bánd, bentonit bánya, a bentonit fekvője, homok, mésziszapos agvag és gumós mészkő (Kókay 29 sz lelőhelye) ' Siderastraea miocenica italica Defr. Sylophora subretieulata R s s 3. Bánd Esseg-vár északkeleti tövében homok, homokkő Heliastraea oligophylla major Chevalier 4. Bánd 1 . sz. fúrás 49,40 m mélységből pirenellás-molluszkás agyag (Kókay 3. sz. réteg) Rhizangia proeurrens R s s 5. Bánd 2. sz. fúrás 101 — 102 m mélységből pirenellás-molluszkás agyag (3. sz. réteg) Rhizangia proeurrens R s s 6. Bánd 3. sz. fúrás 11,80 — 13 m, molluszkás agyag (Kókay 11. b. réteg) Caryophyllia vermicularis Römer 7. Márkó, Márkó és Herend között szántóföldről, lajtamészkő-fáeies (Kókav 11 c. réteg) Korall töredék Korábbi gyűjtések anyaga a Magyar Állami Földtani Intézet Múzeumában 8. J a s k ó S. gyűjtése a fenti 1. sz. lelőhelyről: T arbellastraea conoidea (R s s) T arbellastraea reussiana (E. — H.) 9. Ismeretlen gyűjtése Bánd templomtól DK-re, valószínűleg az 1. sz. lelőhelyről Tarbellastraea conoidea (Rss) T arbellastraea reussiana (E. — H.) 10. Bánd és Herend között, valószínűleg azonos a 2. sz. lelőhellyel Heliastraea oligophylla major Chevalier Tarbellastraea reussiana (E. — H.) Porites inerustans Defr. * Elhangzott a MFT őslénytani szakosztályának 1909. január 13. -i előadóülésén. ő Földtani Közlöny 186 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet 11. Jlárkó kálvária, azonos a 7. sz. lelőhellyel: T arbellastraea sp. freussiana t ) Família: Stylophoridae E d w. Gén us : Stylophora Schweiger 1819 Stylophora subreticvlata Rss 1871. I. tábla, 1. ábra 1871. Stylophora subreticulata Re üss: Die fossilen Korallen des österrechisch-ungarischen Miocans. Denkschr Akad. Wiss. 31. Wien. pag. 350. Taf. 5. f. 10., Taf 7/1., Taf. 13/5. 1954. Stylophora subreticvlata Kopek: Északmagyarországi miocén korallok 3IÁFI Évk. XLII. pag. 28. T. X. 1. 2, 3, 4, 5, 6, 8 ábra 1960. Stylophora subreticulata Kojumdzsieva: Le tortonien du type viennois, In „Les fossiles de Bulgarie . VII.” pag. 14. Tabl. I. 3. 1962. Stylophora subreticulata Chevalier: p. 23. Pl. 1. 1. Egyetlen hengeres kissé koptatott felszínű teleptöredék átmérője 9,3 mm. A kehely- : átmérő 0,7 mm. A kelyhek szórt elhelyezésűek, egymástól való távolságuk rendszerint nagyobb mint a kehelyátmérő. Kopek G. az általa vizsgált példányokon ennek ellen- kezőjét észlelte, de ez nem elkülönítő bélyeg, Reuss ábráin mindkét sajátosság elő- i fordul. A kehelvperem gyakran kissé kiemelkedik, a köztesváz felszínén apró dudorok láthatók. Egy sövényciklust találunk, a sövények a kehely mélyén összenőnek a kolumel- lával. Chevalier szerint közel áll ehhez az alakhoz a Stylophora raristella (D e f r. j amelynél a sövények v astagabbak, a kolumella nagyobb és gyakran további 12 csőkévé- I nyes sövény látható. A fajt Reuss Grund, Forchtenau és Kostéj lelőhelyekről említi, Kopek észak- magyarországi lelőhelyekről. Előfordulási kora helvéti, tortonai. Família: Heliastraeidae Alloiteau Genus: Heliastraea Edw. - Haime 1857 Heliastraea oligophylla major Chevalier 1961 I. tábla, 2. ábra 1954. Orbicella defrancei Kopek: Észak-magyarországi miocén korralok. pag. 10. T. II. 4—6 ábra 1960. Heliastraea defrancei Kojumdzsieva: Le tortonien du type viennois. pag. 16. T. III. 1—2. 1961. H. oligophylla Reuss var. major Chevalier: pag. 171, Pl. V, fig. 22 és VII, fig. 6. Chevalier 1954-ben megjelent „Contribution a la revision des jiolypiers du genre Heliastraea” című tanulmányában kimutatja, hogy a Heliastraea defrancei név nem érvé- | nyes a miocén alakokra. E d w a r d s leírása ábrázolás nélkül jelent meg. A b i c h 1857- ben az örményországi eocénből leírt és ábrázolt egy alakot, amit ő azonosnak tartott I E d vv a r d s fajával, a valóságban azonban ettől különbözik. A nomenklatúrái szabályok szerint azonban ezt kell a defrancei névvel illetnünk. Az ettől lényegesen különböző és több fajba sorolható miocén alakokat Chevalier új névvel látta el. Chevalier szerint a kehelyátmérő kissé nagyobb a H. oligophylla- nál de főleg a sövények nagyobb száma különbözteti meg, 20 — 40. Kopek is a Heliastraea oligophylla- hoz közel állónak találta. A telepek 3 — 5 cm átmérőjű domború gumók, a kelyhek átmérője 4,6— 7,2, leg- gyakrabban 5,8 mm. A kelyhek egymástól 3 — 4 mm-re vannak, néha majdnem össze- í érnek. A külső bordák száma 40, de a sövényeket nem lehet ilyen számban felismerni, rend- szerint csak 28-at. Az első és második ciklus sövényei egyenlők és középen a kolumellával egyesülnek. A kolumella szivacsos szerkezetű. Az exotéka jól fejlett. Chevalier francia, spanyol és Szíriái lelőhelyekről helvét és tort ónból említi. Kopek a hazai tortonból ismerteti, Koj umdzsieva bulgáriai tortonból. Genus: T arbellastraea Alloiteau 1952 Tarbellastraea conoidea (R s s) I. tábla, 3. ábra 1871. Heliastraea conoidea Reuss: p. 240. T. 10/3. 1954. Orbioella conoidea Kopek: p. 11, T. II. 3, 7, 8, 9. T. III. 1, 2. 1960. Heliastraea conoidea Kojumdzsieva: 17, T. IV. 2, 3. 1961. Tarbellastraea conoidea Chevalier: pag. 199, XXIV7. 3. Hegedűs: Tortonai korallok Herendről 187 Többé-kevésbé hengeres, néha szabálytalan telepek, átmérőjük lti — 40 mm. A kelyhek szabálytalanul elszórtak, egymástól való távolságuk kisebb mint a kehelyátmérő, néha egészen összeérnek. Kehelyátmérő 2 — 3 mm. A kehelyperem erősen kiemelkedik és külső oldalán a sövényeknek megfelelően bordák futnak le, amelyek a szomszédos egyedek bordáival nagyjából összefutnak. Sövények száma 24 vagy több. Az első ciklus sövényei erősebbek, a kolumellával összenőttek. A faj nagyon hasonlít a Tarbellastraea reussiana alakhoz. A különbségeket Kopek G. részletesen ismerteti. Előfordulása: Bécsi-medence, Morvaország, Dél-Lengyelország, Románia, Bulgária, Törökország, Egyiptom, Torino tortonai illetve helvéti lelőhelyekről. Hazai lelőhelyeken és a vizsgált anyagban is igen gyakori. Tarbellastraea reussiana (E d w. et. H.) I. tábla, 4. ábra; f| )l 1850. Astraea reussiana E d w. et H a i m e: Rech, s. 1. Polypiers Mént. IV. p. 110. 1871. Heliastraea reussana R e u s s: pag. 240, T. IX. 2, XVIII. 4. '' 1954. Orbicella reussiana Kopek: pag. 9. T. I. 9 — 12. 1960. Heliastraea reussiana K o j u m (1 z s i e v a: 16. T. III. 3. 4. 1961. Tarbellastraea reussiana Chevalier: pag. 205, X. 1. XXIV. 4. 1962. Tarbellastraea reussiana Chevalier: p. 28. Pl. II. 1. A lelőhely leggyakoribb alakja. Telepei nagyobbak mint a T. conoidea-é, többnyire cipószerűek. Kehelyátmérő 2—3 mm, a kehelyperem éles, nem legömbölyített mint a conoideaé. Sövények száma 24, az első és második ciklus sövényei egyenlők, a kolumelláig érnek. A harmadik ciklus sövényei alig láthatók. A kolumella szivacsos szerkezetű. Oldal- nézetben a korall egyének legyezőszerűen helyezkednek e’. Általánosan elterjedt alak a hazai és külföldi tortonban: Nagymaros, Sámsonháza, Márkháza, Mátraverebély, Ipoly tölgyes, Kemence, Zebegény, Visegrád, Monosbél, Bécsi-medence, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Algír, Málta, Szicília, Görög- ország, Törökország, Szíria. Genus: Thegioastraea Michelotti in Sismonda 1871. Thegioastraea sp. I tábla, 5. ábra A vizsgált példány teleptöredék, amelyen 3 egyed érintkezése látható, a legépebben kb. 3/4 résznyi kehely maradt meg. A kehely méretei: nagy átmérő kb. 22 mm, kis átmérő 17 mm. A szeptumok száma valószínűleg 56. Az első és másodrendű szeptumok erősen kiemelkednek. A szeptumok oldalain apró bütykök, a bordákba átmenő élén gumók láthatók. A C h e v a 1 i e r által ismertetett számos faj közül legjobban hasonlít méreteivel és a sövények számával a T. roasendai Michelott i-hoz, de az egyedek alakja kissé lapo- sabb, a kehely és az egyedeket elválasztó árok mélyebb. Tekintve, hogy töredékes pél- dány, új fajként nem írhatom le. Família: Echinuporidae Genus: Cypliastraea E d w. et H. 1848. Cyphastraea distans (R e u s s) 1871. I. tábla, 6. ábra 1871. Solenaxtraea distans R e u s s: p. 241, T. 7/1. 1954. Cyphastraea distans Kopek: p. 12. III. 3, 6, 7, 8, 9, IV. 1, 3. 1960. Tarbellastraea distans Kojumdzsieva: p. 18. IV. 6. A telep 5x6 cm átmérőjű, gumó alakú. A polipáriumok a telepben legyezőszerűen helyezkednek el. A kelyhek különböző mértékben emelkednek ki a telepből. A kehely- átmérő 2,2 — 4,2 mm. A kelyhek külső oldalát 24 szemcsés felületű boi’da borítja, melyek a kehelytől távolodva mind jobban ellaposodnak. A szomszédos egyénekről lefutó bordák nem érik el egymást. A köztes cönenchima felületét apró szemcsék, dudorok borítják. Három teljes sövényciklus, azaz 24 sövény található a kelyhekben. A másodrendű sövé- nyek majdnem olyan erősek mint az elsőrendűek, a harmadrendűek jóval kisebbek. A 5* 188 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet sövények oldalán erőteljes tüskék láthatók. A kolumella, a sérült kelyhekben nem jó tanulmányozható, metszetben szivacsos. Família: Caryophylliidae Genus: Caryophyllia Garyophyllia vermicularis R ö m e r I. tábla, 7. ábra 1863. Caryophyllia vermicularis R ö m e r: 232, T. XXXVIII. f. 10. 1962. Caryophyllia cfr. vermicularis Hegedűs: 241, T. II. tábla. 17 ábra. A 24 sövénnyel rendelkező egyetlen példány vizsgálat közben megsemmisült. F a m i 1 i a: S iderastraeidae Genus: Siderastraea Siderastraea miocenica italica (Def ráncé) I. tábla, 8. ábra 1826. Aslraea italica Defrance: p. 382. 1847. Astraea fröhlichiana R e u s s: p. 22. T. 3/2. 1911. Siderastraea italica Filliozat: p. 8. T. 2(4. 1932. Siderastraea italica R o z k o w s k a: p. 133, T. 4/1. 1950. Siderastraea italica A 1 1 o i t e a u: p. 119, pl. 2. fig. 1, 2, 3. pl. 4. fia. 1, 2. pl. 5/4. 1954. Siderastraea fröhlichiana Kopek: p. 16. IV. tábla 7. 1961. Siderastraea miocenica O s a s c o var. italica (Def r); Chevalie r: pag. 425, Pl. XXV, fig. 8. Egyetlen 19x17 mm átmérőjű teleptöredék. Az 5-, 6-szögű kelyhek szorosan illesz- kednek egymáshoz, köztesváz nincs. Kehelyátmérő 3 — 5,5 mm. A kelyhek határán a téka kiemelkedik, a kelyhek bemélyednek, középen a szemölcsszerű kolumella ismét kie- melkedik. Három teljes és egy negyedik hiányos ciklus található 28 — 46 sövényt számol- tam. A sövények pereme néha gyengén szemcsézett, de többnyire sima, oldalukon szem- csék láthatók. A sövényeket keresztlécek kötik össze. Re üss 1847-ben és 1971-ben S. fröhlichiana néven két meglehetősen különböző alakot írt le. K ü h n szerint a kettő nem azonos. Kopek ismerteti a két alak közötti különbséget és mivel az ő vizsgálati anyaga a két szélső érték közötti átmenetet mutat, nem látja bizonyítottnak K íi h n véleményét, de a kérdés eldöntéséhez további anyag vizsgálatát tartja szükségesnek. Chevalie r, Re üss 1871 évi faját kérdőjellel Osasco S. miocenica fajával Reuss 1847 évi faját pedig 6’. m. italica (Defrance) alfajjal azonosítja, ugyancsak kérdőjellel. Kopek dél-szlovákiai alakját az elsővel azonosítja, a magyarországi tort ón- ból (Szob, Kemence, Mátraverebély) származó alakokat pedig az utóbbival. Genus: Rhizangia Rhizangia procurrens R s s I. tábla, 9., 10. ábra 1871. Rhizangia procurrens Reuss: p. 246. T. 5. F. 11. T. 6. F. 1. Apró telepes korall, mely molluszkahéjra, vagy egyéb tárgyra bevonatszerűen ránő. A Bánd 1. és Bánd 2. sz. fúrásból előkerült homokos agyagból, kiiszapolva a vizsgálati anyag nagy része különálló kelyhekből áll, de kagylóhéjra ránőtt példányokat is találunk. Kehelyátmérő: 2 — 7 mm, magasság: 1 — 5 mm. A hengeralakú kelyheket epiteka borítja, az apró szemcséket viselő bordák érintkez- nek a szomszéd egyénről lefutó bordákkal. Az egyedek egymástól való távolsága külön- böző. A kelyhekben három teljes sövény ciklust találunk, a negyedik ciklus hiányos vagy teljes. Reuss szerint 26 — 42 szeptum van. Egy 2 mm átmérőjű példányon magam is 26 szeptumot találtam, de a vizsgált példányok nagy része 48 szeptummal négy teljes ciklust képvisel. Az első- és másodrendű szeptumok majdnem egyenlők, a negyedren- dűek egészen rövidek, vékonyak, belső végük a legközelebbi idősebb szeptum felé hajlik, néha hozzánő. A szeptumok felső széle fogazott, oldalukat hegyes tövisek borítják. A szeptumokat vékony keresztlécek kötik össze. A kolumella felülete néhány szemcséből áll. A Reuss által leírt alak Lapugvról, tortonai agyagból származik, a vizsgálati anyag a Bánd 1. sz. fúrás 49,40 — 49,70 m-ből (14 pl) és a Bánd 2. sz. fúrás 101 — 102 m-ből (83 pl). H eged üs: Tortonai koraitok Herendiül 189 Família: Poritidae G e n u s: Porites Porites leptoclada Rss I. tábla, 11. ábra 1871. Porites leptoclada Reus s: 261. T. 17. f. 3, 4. 1954. Goniorcra leptoclada Kopek: p. 29. T. XI. 3, 6, 8. 1962. Goniopora leplorl ida Hegedűs: 247. T. II. f. 11, 12. 1962. Porites leptoclada Chevalie r: p. 56. Pl. III. fig. 1. A telep 18 — 23 mm átmérőjű, nagyjából hengeres darab. A kelyhek 1 mm átmérőjűek, hatszögletesek, egymással érintkeznek, 12 egyenlőtlen sövény látható. A columella pont- szerű. Hosszmetszetben likacs-sorok láthatók, ezek a szeptális pórusok. Chevalier megállapítása szerint a szeptális pórusok | elhelyezkedése az egyik megkülönböztető bélyeg a Porites és Gonioporn között az utóbbinál a pórusok szabálytalanul helyezkednek Ugyanő rámutat, hogy a régebbi szerzők által megfigyelt ,,pali” nem valódi korona- lemezek. Hazai előfordulás: Eger felsőoligocén, Márkháza törtön. Porites incrustans D e f r. 1826 I. tábla, 12. ábra 1826. Astrea incrustans D e f r. 1851. Porites incrustans E d w. et H. 1871. Porites incrustans Reuss 1954. Porites incrustans Kopek: p. 29. XI. 7 — 9. 1960. Porites (Synaraea) incrustans Kojumdzsieva: p. 24. VIII. 2. A vizsgált példányok gumószerű, vagy szabálytalan telepdarabok, melyek hosszanti csiszolatban a Porites jelleget jól mutatják. A kelyhek kissé bemélvedők, 12 — 14 egyenlőt- len szeptummal, pontszerű kolumellával. A kehelyátmérő 1 mm alatt van. Hazánkban: Márkháza, Mátraszőllős, Nagymaros, Visegrád tortonai üledékeiből került elő. Táblamagyarázat — Explanation de Planche I. tábla — Planche I 1. Stylophora subreticulata Reuss, teleprészlet. Bánd bentonitbánya, természetes nagyság. Stylophora subreticulata Reus s, détail d’une colonie. Bánd, carriére de bentonite, grandeur naturelle. 2. Heliustraea oligophylla major Chevalier, teleprészlet. Bánd, a templomtól DK-re. természetes nagyság. Heliastraea oligophylla major Chevalier, détail d’une colonie. Bánd, au SE de l’église, grandeur naturelle 3. Tarbellastraea conoidea (Reuss), teleprészlet. Bánd, a templomtól DK-re, természetes nagyság. Tarbellastraea conoidea (Reus s), détail d’une colonie. Bánd, au SE de l’église, grandeur naturelle 4. Tarbtllastraea reussiana (E d w. et H.), teleprészlet. Bánd, a templomtól DK-re, természetes nagyság. Tarbellastraea reussiana (E d \v. et H.). détail d’une colonie. Bánd, au SE de l’église, grandeur naturelle 5. Thegioastraea sp. kehelytöredék, felülnézet. Bánd, a templomtól DK-re, természetes nagyság. Thegioastraea sp., fragment de calice, vue de dessus. Bánd. au SE de l’église, grandeur naturelle. 6. Cyphastraea distans (Reuss), teleprészlet. Bánd, a templomtól DK-re, természetes nagyság. Cyphastraea distans (Reus s), détail d’une colonie. Bánd, au SE de l'église, grandeur naturelle. 7. Carophyllia rennicularis Römer, kehelytöredék oldalnézetben. Bánd, 3. sz. fúrás 11,80-13,00 m, természetes nagyság. Carophyllia rennicularis Römer, vue latérale d’un fragment de calice, forage Bánd-3, 11.80 a 13,00 m, grandeur naturelle. 8. Siderastraea miocenica italica (Def ráncé), teleprészlet. Bánd bentonitbánya, természetes nagyság. Siderastraea miocenica italica (D e f r a n c e), détail d’i.ne colonie. Bánd, carriére de bentonite, grandeur naturelle. 9. Rhizangia procurrens Reuss, teleprészlet. Bánd 2. sz. fúrás 101-102 m, nagyítás: 4X Rhizangia procurrens Reuss, détail d’une colonie. Forage Bánd-2, 101 a 102 m, 4X 10. Rhizangia procurrens Reuss, kehely felülnézetben. Bánd 1. sz. fúrás 49,40-49.70 m, nagyítás: 4X Rhizangia procurrens Reuss, vue de dessus d’une calice. Forage Bánd-1. 49.40 a 49,70 m, 4X 11. Porites leptoclada Reuss, teleprészlet. Bánd, a templomtól DK-re, természetes nagyság. 190 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Porites leptoclada R e u s s. détail d’une colonie. Bánd, au SE de l’église, grandeur naturelle. 12. Porites inerustans Defrance, teleprészlet. Bánd, a templomtól DK -re. természetes nagyság. Porites inerustans Defrance détail d’une colonie. Bánd, au SE de l’église, grandeur naturelle. Irodalom — Bibliographie Állói te au (1950): Types et échantillons de Polypiers de l’ancienne collection Defrance. Mém. Mus. nat. Hist. nat. nouv. sér. C, t. I. fasc. 2. p. 105 — 148, 7 pl. Paris. — C h e v a 1 i e r (1954): Contribution a la révision des polypiers du genre Heliastraea. Annales Hébert et Haug. VIII. Paris. — Chevalier (1961): Madréporaires et Formations récifales miocenes de la Méditerannée occidentale. Mém. Soc. géol. 93. Paris. — Chevalier (1962): Les Madréporaires miocenes du Maroc. Notes et Mémoires du Service géologique 173. Rabat. — Defrance (1826): Dictionnaire des Sciences naturelles, t. 42. Paris. — Edwards et Haime (1850): Recherches sur la structure et la classification des polypiers récents et fossiles. Annales d. se. nat. 3. sér. tome 9 — 14. Paris. — F i 1 1 i o z a t (1911): Les Polypiers des faluns. Feuille jeunes Natúr., no 491—492. - Hegedűs Gy. (1962): Magyarországi oligocén korallok. MÁFI Évi Jelentése 1959. évről. Budapest. - Kojumdzsieva: (1960): Le tortonien du type viennois. In „Les fossiles de Bulgarie VII.” — K ó k a y J. (1966): A Herend-márkói barnakőszénterület földtani és őslénytani vizsgálata. Geologica Hungarica Ser. Pál. Fasc. 36. Budapest. — Kopek G. (1953): Juhoslovenské miocénné koraly. (Délszlovákiai miocén korallok) Geol. sbornik III. p. 69. Bratislava. — Kopek G. (1954): Észak-magyarországi miocén korallok. MÁFI Évkönyv XLII/I . Budapest. — K ü h n, O. (1925): Das miocén von Eggenburg. Wien. — O s a s c o (1897): Di alcuni Coralliari miocénici dél Piemonte, Atti Ac. r. Se. Torino. Vol. 32, p. 436 — 449. 1 pl. — R e u s s (1847): Die fossilen Polyparien d. Wiener Beckens. Naturwiss. Abhandlungen. 2. Wien. — R e u s s (1871): Die fossilen Korallen des österreichisch-ungarischen Miocáns. Denkschr. Akad. Wiss. 31. Wien. — Rozkowska (1932): Korale mioeenskie Polski. Rocz. polsk. Towarz. geol., t. 8, fasc. 1, p. 97 — 171, 2. fig., 6 pl. Cracovie. — R ö m e r (1863): Polyparien d. norddeútschen Tertiárs. Palaeontographica 9. Coralliaires tortoniens de Herend Gy. Hegedűs Les résultats des forages de prospection sur des lignites et des levés géologiques exé- cutés dans cette région ont été publiés pár J. Kókay (voir: littérature). En ee qui concerne l’étude des Coralliaires, il m’a bien voulu eédé ce travail. Les représentants des Coralliaires proviennent de la base et du sommet du Tortonien inférieur. Dans le tóit immédiat des couches lignitiferés gisant á la base du Tortonien inférieur, se trouvent des argiles a Pirenelles et Mollusques, oü l’espéce Rhizangia procurrens Rss. se rencontre fréquemment. Le reste de la fauné provient des formations sableuses, graveleuses et calcaires de faciés «Leythakalk», se trouvant au sommet du Tortonien inférieur. La localité exacte de la majorité de la collection c’est un sable argileux a fragments de coquilles de Mollusques, a une distance de 1100 m au SE de l’église de Bánd, viliágé situé au voisinage de Herend. Les formes suivantes ont été récoltées ici: Heliastraea oligophylla Chevalier Tarbellastraea eonoidea (Rss) Tarbellastraea reussiana (E. — H.) Thegioastraea sp. Cyphastraea distans Rss Porites leptoclada Rss Porites inerustans D ef r. Une autre localité importante c’est la carriére de bentonite de Bánd, ou les Coralliaires se trouvent dans des sables et calcaires noduleux, formánt le coúché de la bentonite, appar- tenant déjá au Tortonien supérieur. En voici les représentants: Siderastraea mioeeniea italiea D e f r. Stylophora subretieulata Rss Les forages de prospection Bénd-1 et -2 ont fourni Rhizangia procurrens Rss, le forage Bánd-3 a donné Caryophyllia vermicularis R ö m e r. D’ailleurs, c’est l’unique Polypier singulier dans tout le matériel, le reste étant représenté pár des formes coloniales typiques. La forme la plus fréquente c’est Tarbellastraea reussiana (E.-H.) formánt plus que 50% du matériel entier examiné. En outre, Tarbellastraea eonoidea (R s s), Heliastraea oligo- phylla major Chevalier, Porites leptoclada Rss, Porites inerustans D e f r. et Rhizangia procurrens Rss sont des formes bien fréquentes. Thegioastraea sp. semble représenter une nouvelle espéce, question qui ne peut pás étre résolue a cause de són état fragmentaire. L’aspect général de la fauné correspond aux associations fauniques de locaíités hong- roises et étrangéres d’un faciés similaire. H e g e d ű s: Tortonai koraitok Herendrűl 191 I. tábla — Planche I ism. 10 Földtani Közlöny, Bull. o] the Hungárián Geol. Soc. 11970) 100. 192 — 200 A visegrádi Fekete-hegy tortonai korall faunája Scholz Gábor * (2 ábrával, 5 táblával) összefoglalás: Az általában szórványos hazai miocén korall-elófordulásokkal szemben a visegrádi talán a leggazdagabb, legjobb megtartású miocén, autochton zátonymaradványa hazánk- nak. A dolgozat részletesen foglalkozik az előkerült korallfajok rendszerezésével, földrajzi és stratigrá- fiai elterjedésével, továbbá azok paleoökológiai értékelését adja. Bevezetés A Fekete-hegy földtani viszonyainak leírásával először Kocli Antal (1877) ,,A dunai trachitcsoport jobbparti részének földtani leírása” című munkájában találkozunk. Ő a területről nyolc korallfajt említ. S c h a f a r- z i k F. és V e n d 1 A. a „Geológiai kirándulások Budapest környékén” (1929) című munkában Kocli adatait veszik át. Kocli Antal és Schafarzik —V e n d 1 faunalistája: Heliastraea def ráncéi M.- Edw.— J. H a i m e, Heliastraea reussana M.- Edw. — J. H a i m e, Heliastraea conoidea R e u s s, Porites incrustans Defr., Lithophyllia ampla R e u s s, Cladangia conferta Reuss, Stylophora subreticulata R e u s s, Ceratotrochus duodecimcostatus G o 1 d f . K o c h Antalnak a Földtani Intézetben levő eredeti gyűjteménye alapján ezt a listát részben korrigálni kell. A Cladangia conferta- nak vett faj a Favia magnifica, a Lithophyllia ampla- nak határozott alak, melyet ő 1870 körül gyűjtött, azonos a Mussismilia vindobonensis fajjal, melyet Chevalier 1961-ben írt le és mely faj Magyar- ország területéről máshonnan nem ismert. A gyűjtemény tanúsága szerint Koch Antal e faj egy fiatal letört sarj- kelyhét határozta Ceratotrochus duodecimcostatus- nak. Az általam vizsgált anyag részben saját gyűjtésem, részben Kopek Gábor korábbi gyűjtése, melyet volt szíves nekem átengedni. Továbbá átnéztem a Magyar Állami Földtani Intézet Kárpát-medencei miocén korall anyagát, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum őslény tárának és az ELTE Őslénytani Intézetének gyűjteményét. Az egyes fajok hazai elterjedését Reuss (1871) és Kopek (1954) mun- kái. valamint az előbb említett gyűjtemények alapján állítottam össze. A dolgozat 1965/66-ban az Egyetemi Őslénytani Tanszéken készült. A fényképeket K 1 i n d a Lajos készítette. * Előadta a MFT őslénytani szakcsoportjának 1967. október 9-i előadóülésén. Scholz: A visegrádi Fekete-hegy tortonai koralljai 193 A terület részletes leírása és a lelőhelyek ismertetése A Fekete-hegv Visegrádtól K-re, a Vár hegytől D-i irányban fekszik. A Kál- vária-hegytől keskeny völgy választ ja el, mely felemelkedik a Vár hegy és a Fekete-hegv közötti nyeregre. DDNy-i irányban az Apátkúti-völgv ha- tárolja. Lejtőit főleg az alsó régiókban miocén kőzeteket és ősmaradványokat tar- talmazó lösz fedi, melyet a hegy DK-i sarkában húzódó vízmosás jól feltár. A rétegsor legmélyebb tagját alkotó biotit andezit -agglomerátumot és tu- fát a temető mellett és a Várromhoz vezető új műút bevágásában látjuk feltárva. Ugyancsak az út bevágásában látszik a tengeri tortonai (az új terminológia szerint badeni) rétegösszlet andezitösszletre települése. Az 1. ábra szelvénye 0 100 ' 200 m 1 i \ 1. ábra. A Fekete hegy K — Ny-i irányú v ázlatos szelvénye. Jelmagyarázat: a Biotit-amfibolandezit agglome- rátum. 1. Nagy tömbös agglomerátum, 2. Andezittufa, 3. Homokos márgás tufa, ősmaradvány nélkül, 4. Fokozatosan finomodó konglomerátum, 5. Echinoideás - molluszkás kvarc- és andezithomokos márga, 6. I.ajtamész.kö Fig~l . Sketch of the K \V profilé of Fekete hill. L e g e n d: a Agglomerate of biotitic amphibole andesite, 1. Agglo- merate eonsisting of large bloeks, 2. Andesite tuff, 3. Sandy-marly tuff devoid of fossils, 4. C'onglomerate of gradually decreasing grain size. 5. Mari with quartz and andesite sancl particles, echinoids and molluscs, 6. Leithakalk szerint, alul andezit -agglomerátum és tufa váltakozó rétegei találhatók. Ősmaradványok ebben nem fordulnak elő. Erre az összletre vastag, felfelé fokozatosan finomodó szemcsenagyságú abráziós konglomerátum (4) települ közbetelepült áthalmozott tufapadokkal, a tengerpartot jelző Ostrea töredé- kekkel. Az üledék szemesenagyságának további csökkenésével andezit- és kvarc-homokos márga (5) következik gazdag ősmaradvány anyaggal. Gyako- riak a Molluscák mellett a Spatangidák; sok a növényi maradvány is. Ez az andezittörmeléket tartalmazó márga felfelé lithothamniumos lajtamészkőbe megy át. A rétegsor folytonosságát a hegy közepe táján vető szakítja meg, mely mentén az egész idáig leírt rétegsor lezökkent. A rétegek 21 — 23°-os szöggel dőlnek DK-i irányban. A vető K-i oldalán sajnos nincs összefüggő feltárás, amely pontosabb meg- figyeléseket tenne lehetővé, az azonban így is megállapítható, hogy ezen a szárnyon mélyebb helyzetű andezit összlet van a lajtamészkő mellett. A rétegek hozzávetőlegesen DDKY-i irányban dőlnek 32°-os szöggel. Az andezitösszlet feletti helyzetben kis feltárásokban itt is megtalálhatók a tortonai tengeri rétegsor legalsó tagjai. Ezen az oldalon még egy homokos márgás tufa feltárás van. Ez az országút melletti (3)-as képződménnyel egyezik. 194 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet A korall -lelőhelyek ismertetése A korallok két feltárásban szálban álló rétegekből (2. ábra 1—3) gyűjt- hetők, valamint a felszínen kimállva találhatók. A területen évtizedekkel ezelőtt szőlőművelés folyt és a mezsgyéken nagytömegű kőzettörmeléket halmoztak föl, melyből a gyűjtés szintén eredményes. Az 1. lelőhely a fennsík DK-i peremén levő kis feltárás. A korallok itt az abráziós konglomerátumon nyugvó andezitanyagot tartalmazó márgából származnak, mely réteg a lajta- mészkőnél idősebb. A faunát itt nagytermetű magányos alakok és viszonylag nagyobb, kevésbé törékeny telepes formák: Mussismilia vindobonensis C’ h e v., Syzygophyllia brevis R s s, Favia magnifica R s s, Heliastraea aff. mellahica G reg. uralják a viszonylag finomabb, törékenyebb alakokkal: 2. ábra. A vizsgált terület feltárásai. Jelmagyarázat: 1. A fennsík DK-i peremén levő kis feltárás, 2. Felha- gyott alkalmi kőfejtő, 3. Lajtamészkő feltárás, 4. A visegrádi várromhoz vezető új múút Fig. 2. Exposures in the investigation area. Legend: 1. Small outerop on the SE bordér of the plateau, 2. Aban- doned quarry, 3. Exposure of Leithakalk, 4. New road leading to the ruins of Visegrád eastle Tarbellastraea conoidea (R s s), Tarbellastraea reussiana (M.-Edw.-J, H.), Palaeoplesiastraea desmoulinsi (M.-E d w. — J. H.) szemben. A hármas számú lelőhely a hegy D-i lejtőjének tetején, a vető síkjához egész közel fekszik. Az itt található porló lajtamészkőből nagy tömegű Litlxo- thamnium mállott ki. gyakoriak a fáeiesre jellemző egyéb maradványok is: Pecten latissimus B r., Flabellipecten leythaianus P a r t s c h, Spondylus sp., Clypeaster sp. Korallok közül a Tarbellastraea reussiana (M.-Edw.-J. H.), Heliastraea froehlichiana (R s s), Cyphastraea distans (R e s s) gyűjthetők. A transzgressziós rétegsor alján az 1. lelőhely parti konglomerátumán tele- pült, nagytermetű, vaskos alakokkal szemben a 3. lelőhelyen található korallok finom alkotásé törékenyebb formák. Ez összhangban van a rétegsor transzgressziós jellegével, mely szerint a lithothamniumos mészkő kissé parttávolibb fáciest képvisel. A fajok rövid leírása O rdo: Madreporaria S u b o r d o: Astraeoida F amilia: Faviidae Gregory 1902. A családra jellemző tulajdonság a kelyhen belüli sarjadzás. Telepesek, általában többé- Sehol z: .4 visegrádi Fekete-hegy tortonai koralljai 195 kevésbé lapos felszínű gumós alakok. A polypáriumok distális szegélyükön egyenlőtlen, erős fogakat viselnek. Genus: Favia Okén 1815. 1961. Favia Okén; Chevalier (132-0) eum syn. Genotypus: Madrepora f ragum Esper 1788. Az Antilla tengerben ma is él. A genus képviselői az eocéntől napjainkig ismertek. Favia magnifica Re üss 1871. I. T. 1. 1876 Favia magnifica Rss; X e u g e b o r e n (p. 47) 1915 Favia magnifica Rss; Krumpholz (p. 37) 1954 Favia magnifica Rss; Kopek (p. 14) Telepes korall, általában lapos felszínű gumókat alkot. A kelvhek átmérője 3,5 — 8 mm. Egymástól való távolságuk szabálytalan, néha két egyén egész egymás mellett van és gyakran megfigyelhető egy-egy erősen megnyúlt, osztódás alatt álló példány. Alakjuk általában többé-kevésbé deformált, a majdnem szabályos köralak és a teljesen elnyúlt épp osztódó forma között az összes átmenet megtalálható. A kelvhek a telep felszíné- ből mint erős, alacsony csonka kúpok állnak ki, mintegy 3 — 4 mm magasságig. A kelyhek pereme meglehetősen éles, külső oldalukon 18 — 24 vékony, éles, szélükön egy sor erős foggal ellátott borda húzódik. Két ilyen jól kiemelkedő borda között gyakran megfigyel- hetünk egy sokkal alacsonyabb, kevésbé csipkézett, de jóval szélesebb köztesbordát. A szomszédos kelyhek bordái szögben érintkeznek egymással. A kis mélységű kelyhek 18 — 24 septumúak. A kis termetű fiatal egyénekben ez a szám csökkenhet. Az első két cyklus septumai majdnem azonos mértékben fejlettek, a harmadik cyklus septumai vékonyabbak és sokkal rövidebbek. A septumok általában egyenletes vékonyak, vala- melyest csak kifelé vastagodnak meg. Az idősebb példányokon időnként megfigyelhető egy kezdődő 4. cyklus septumainak kialakulása. A septumok szabad szélükön fogazottak, az oldallapok finoman szemcsézettek, és a tengely felé porózussá válnak. Nálunk idáig egyetlen példány került elő Kemence tortonai rétegeiből. A Fekete- hegyen gyakori. A Paratethys terület több pontjáról említik. F a m i 1 i a: Heliastraeidae Alloiteau 1952 Genus: T árbellastraea Alloiteau 1957 Genotypus: Astraea ellisiana D e f r. A genus elterjedése az oligocénre és miocénre esik. Tárbeli astraea conoidea (Re üss) 1871 I. T. 2. 1871 Heliastraea conoidea R e u s s (p. 240, T. X., fig. 3.) 1876 Heliastraea conoidea Reuss; Neugeboren (p. 48) 1915 Heliastraea conoidea Reuss; Krumpholz (p. 34) 1954 Orbicella conoidea (Reuss); Kopek (p. 11) 1961 Tarbellastraea conoidea (Reuss); Chevalier (p. 199) A faj a miocénben igen elterjedt. Nálunk is számos helyről ismert (Letkés, Márkháza, Nagymaros, Sámsonháza). Európában a Bécsi-medence, a Morva-medence, Dél-Lengyel- ország helvét-tortonai rétegeiből, valamint Egyiptom és Törökország területéről került elő. Tarbellastraea reussiana (M.-E d w.-J. H.) 1857 1915 Heliastraea reussiana OI. — E.— J. H.); Krumpholz (p. 32) 1954 Orbicella reussiana (M. — E.— J. H.); Kopek (p. 9) 1961 Tarbellastraea reussiana (M. — E. — J. H); Chevalier (p. 205) A faj rendkívül elterjedt a helvéti és tortonai emeletben, Európa mediterrán térségé- ben. Nálunk eddig csak a tortonai (badeni) rétegekből ismert, csaknem minden ilyen korú hazai lelőhelyről előkerült (Nagymaros, Zebegény, Kemence, Sámsonháza, Márkháza, Mátraverebély, 'Monosbél, Ipolytölgyes). 196 Földtani Közlöny, IDD. kötet, 2. füzet E család tárgyalásánál kell megemlítenem végezetül egy problémát. Reuss (1871) M.-Edw. — J. Ha ime után a Heliastraea defrancei M.-E. — J.H.-val azonosít olyan formákat, melyek igen gyakoriak és melyeket több szerző, így Kopek Gábor (1954) is megemlít. Az egyes leírások azonban eltérő jellegeket soroltak fel, úgy hogy már koráb- ban felismerték, hogy e faj neve alatt több különböző fajt írtak le. Mindezek alapján Chevalier (1961) rámutatott, hogy ez elavult kategória, munkájában számos olyan fajt közöl, melyet korábban ezen a néven tárgyaltak. A csoport revíziója még nem teljes. Mindenesetre addig is, amíg további, főleg variációs adatok segítségével teljesen tisztázni lehet ezt a rendszertani problémát, ajánlatos óvatosan kezelni a kérdést és nem használni , a Heliastraea defrancei megnevezést. Területemről egyetlen példány került elő, mely a Chevalier által (1961) leírt synonimák közül leginkább a Heliastraea mallahica 6 r e g o r y -hoz hasonlít. Genus: Heliastraea M.-E d w. — J. H a i m e Genotypus: Madrepora astroites F orskael 1775. a Vörös-tengerben ma is él. A nemzetség az eocéntől kezdve ismert. A miocénben elterjedt a fáciest sokszor uralja. A pliocénben a mediterrán medencéből a Heliastraea- k eltűnnek. Napjainkban a genus i elszórtan az Indopacifikus tengerekben és az Atlanti óceánban található. Heliastraea aff. mellahica Gregory 1906 III. t. 3., IV. T. 2. 1961 Heliastraea mellahica Öreg; Chevalier (172.-0) cum syn. Telepes faj, a telep nagy, lapos felszínű tömböket alkot. A polypáriumok közel állnak egymáshoz, lefutásuk (hosszmetszetben) párhuzamos, ívelt. A kelyhek kevéssé emelked- nek ki a felszínből, és erősen bordázottak. A szomszédos kelyhek bordái egymással szög- ben érintkeznek. Alakjuk kör vagy deformált, lapított. Nagyságuk 5 — 6 mm-től 8 — 10 mm-ig terjedhet. A telep felszíne a polypáriumok nagyságát, alakját és elhelyezkedését tekintve szabálytalan. A kelyhek mélysége igen csekély — a septumok száma 24 — 48-ig terjedhet. Az első három cyklus 24 szabályos septuma jól fejlett, a negyedik, amennyiben megvan, rendszerint vékony, rövid és szabálytalan kifejlődésű. A columella jól fejlett, szivacsos. Az endotheca lemezek vékonyak, elég ritkák, befelé dőlnek, néha elágazók. A telep magassága, a kelyhek átmérője, a septumok száma (a 4. szabálytalan cyklus septumai) irodalmi adat szerint variál. Ismert a mediterrán térség miocénjéből. F a m i 1 i a: Columastraeidae Alloiteau 1952 Genus: Plesiastraea M.-Edw. — J. Haime 1848 Genotypus: Astraea versipora Lamarck 1916 Korábban a K-mediterrán medencéből néhány fajt még ehhez a genushoz soroltak, amelyet egyes eltérő ősi bélyegek miatt Chevalier (1961) a Palaeoplesiastraea sub- genusba vont össze. így eltérés van a septumok fogazottságában: a subgenus tagjai általában kevésbé fogazottak, továbbá ezeknél palusok figyelhetők meg, végül a septu- mok oldalfelülete szabálytalanul szemcsézett, míg a Plesiastraea genusnál szabályosan egy sorban állnak a díszítő elemek. Ezenkívül a subgenusnál a polypáriumot általában pseudotheca burkolja, a genusnál theca. Subgenus: Palaeoplesiastraea Chevalier 1961 Sub: genotypus: Plesiastraea desmoulinsi M.-E. — J. H. 1851 Palaeoplesiastraea desmoulinsi (M.-E. — J. H.) 1851 I. T. 3. 1871 Plesiastraea desmoulinsi M.— E.— J. H.; Reuss (p. 243) 1954 Plesiastraea desmoulinsi M. — E.— J. H.; Kopek (p. 13) 1961 Palaeoplesiastraea desmoulinsi (M.— E.— J. H.); Chevalier (p. 264) Telepes faj, lapos felszínű gumókat alkot. A kelyhek köralakúak vagy enyhén lapí- tottak; kis mélységűek. Átmérőjük 2,5 — 3 mm. Sűrűn állnak, alig emelkednek ki a köztes- vázból, és ez mint árkos gerinc választja el őket egymástól. A polypáriumok külső falukon 24 változó vastagságú bordát viselnek. A kelyhek között a telep felszíne szabálytalanul, finoman szemcsézett. Három szabályos kifejlődésű cyklus jellemző, bár Chevalier S c hol z: A visegrádi Fekete-hegy tortonai korall jai 197 megemlít egy esetleges szabálytalan negyedik cyklust is. A sövények arányosan vékonyak, felső szélükön, mely csak kevéssé emelkedik a kehely fölé, finoman fogazottak. Az első cyklus septumai a leghosszabbak és vastagabbak. 12 szabálytalan rövid bütykös korona- lemezük (palus) van, az első két cyklus septumai előtt állnak. Az első cyklus septumai előtt állók vastagabbak és nagyobbak, mint a második előtt állók. A columella gyengén fejlett, a kehelyfenéken gyakran mint két egymás mellett álló dudor látható, ezek egybe is olvadhatnak. Mélyebb metszetben a tengely szivacsos képet mutat. A polypáriumok pseudothecával borítottak. Az endotheca lemezek igen vékonyak, távolállók, gyakran villásan elágazók. Az exotheca lemezek ezzel szemben sűrűn állók, szövődményes tömeget alkotnak, és a tömörség felé figyelemreméltó hajlamot mutatnak. Elterjedt faj a mediterrán térség miocénjében. Hazai lelőhelyek: Letkés, Nagymaros, Nagybörzsöny. Família: Echinoporidae M. E d \v. — J. Haime 1857 Genus: Cyphastraea M. Edvv.-J. Haime 1848 Genotypus: Astraea mictrophtalma L a m a r c k. A genus a miocénben jelenik meg, napjainkban az Indopacifikumban és az Antilla tengerben élnek képviselői. Cyphastraea distans (Reuss) 1871 1871 Solenastraea distans Reuss (p. 241) 1876 Solenastraea distans Reuss; Xeugeboren (p. 49) 1918 Cyphastraea distatis (Reuss); D i e t r i c h (p. 241) 1954 Cyphastraea distans (Reuss); Kopek (p. 12) Telepes faj, lapos felületű gumókat alkot. A kelyhek küralakúak, átmérőjük 2 — 3 mm. A polypáriumok legyezőszerűen helyezkednek el. A kelyhek a lapos felszínből mint erő- sen csonka kúpok, gyengén emelkednek ki, kis mélységűek. Egymástól való távolságukra Reuss és Kopek szerint jellemző, hogy a kelyhek átmérője mindig kisebb, mint az egyes kelyhek közti távolság. (Reuss szerint ettől helyenként eltérés is lehet.) Megfigyeléseim szerint ez nem állítható minden esetben ilyen határozottan. A saját anyagom, valamint más lelőhelyekről származó adatok szerint az előbb elmondottak csak egy irányban érvényesek. A kelyhek mintegy „füzéreket”, sorokat alkotnak, és általában két ilyen „füzér” közötti távolságra áll az, hogy a kelyhek közötti távolság nagyobb, mint a kelyhek átmérője. A „füzéren” belül ez csak ritkán van így. Külső faluk 24 majdnem sima, finoman szemcsézett bordát visel. E bordák lefutása lejjebb, a kelyhek között igen jellegzetes. A kehely peremétől lefelé elvékonyodnak, és a kelyhek között a köztesváz felszínén már csak mint halvány csíkolat, rajzolat jelent- keznek. Három szabályos cyklus jellemző. A septumok vékonyak és sűrűn állók. Az első és a második cyklus septumai azonos mértékben fejlettek, igen hasonlóak. A harmadik cyklus sövényei viszont sokkal rövidebbek és vékonyabbak. A columella gyengén fejlett, csiszolatban szivacsos szerkezetű. Az endotheca lemezek meglehetősen ritkák, igen vékonyak, majdnem vízszintesek, gyakran szabálytalanul elágaznak. Az exotheca jól fejlett, tömött, hólyagos szerkezetű. Az egyes lemezek közül néhányan erősen megvastagodnak. Ilvekor 1 — 1 vastag lemez között 1 — 3 eredeti vékony lemez helyezkedik el. Ez a jelleg a fajra igen jellemző. S u b o r d o: Fungiida F a m i 1 i a: Siderastraeidae Vaughan — Wells Genus: Siderastraea Blain vilié 1830 Genotypus: Madrepora radians. A genus a miocénben az egész trópusi övben elter- jedt volt. Napjainkban az Antilla tengerben, Afrika nyugati partjainál, a Vörös-tenger- ben és az Indiai-óceánban élnek képviselői. Siderastraea froehl ichiana (Reuss) 1847 IV. T. 1. 1916 Astraea froehlichiana Reuss; Krumpholz (p. 40) 1954 Siderastraea froehlichiana (Reuss); Kopek (p. 16) A faj már a burdigáliai emeletből ismert (Eggenburg-Ausztria). Nálunk tortonai rétegekből került eddig elő (Kemence, Mátraverebély, Sámsonháza). Subordo: Astraeoida F á m i 1 i a: Mussidae O r t m a n n 1890 198 Földtani Közlőn;/, 100. kötet, 2. füzet Genus: Mussismilia Ortmann 1890 Genotypus: Mussa hartii Verrill, Brazília partjainál ma is él. A genusra 1 — 3- szoros sarjadzás, jól fejlett columella, porózus septumok és szabálytalan elhelyezkedésű fogazottság jellemzők. Mussismilia vindobonensis Chevalier 1961 1961 Mussismilia vindobonensis Chevalier p. 285., Pl. XIV. fig. 4, 12, Pl. XV. fig. 1. Magányos faj. C h e v a 1 i e r (1961) Catalonia területéről írta le, „középső vindoboniai, rétegekből. A Fekete-hegyről Koch Antal 1871-ben begyűjtötte, de Lithophyllia ampla- nak vélte és így is írta le. Magyarország területéről más lelőhelyről még nem ismert. Anyagomban számos töre- dékes és néhány jó megtartású ép példány van, melyek két alakkörbe csoportosíthatók. A két alakkör tagjai jellegükben teljesen megegyeznek septumszámban, fogazottságban stb. Mind a kettőnél megfigyelhető a jellegzetes kelyhen belüli sarjadzás. Míg azonban az egyik csoport tagjai átlag 4 — 6 cm nagyságúak, a másik alakkörbe tartozó formák (bár pontos méretük töredékes voltuk miatt nem adható meg), az előzőnél legalább két- | szer nagyobbak. A nagyságbeli különbségen kívül más elválasztó jelleget nem találtam és mivel Che- valier sem adja meg a méret határértékeit, ezért a két alakkört gazdagabb anyag híján nem választom szét. (Lehet, hogy egyazon populáció szélső alakjaival állunk szem- ben.) Nagytermetű magányos faj. Jellegzetes tulajdonsága a fajnak a kelyhen belüli 1-3- szoros sarjadzás. Igen gyakran 2 — 4 kehelyből álló oszlopok formájában figyelhető meg. A polvpáriumok majdnem mindig összenyomottak, a falak enyhén kifelé dőlve, hosszú- kás tölcséres, esetleg feljebb párhuzamos alakot hoznak létre. A kelyhek sekélyek. A sep- tumok gyengén emelkednek ki a perem fölé, számuk 39 — 60 között mozog. Az első cyklus lemezei vastagabbak a többieknél és elérik a columellát. A fiatal septumok igen porózusak, az idősebbek csak a tengely felé eső részükön. A negyedik cyklus nem teljes és gyakran megfigyelhető egy kezdődő szabálytalan ötödik cyklus képződése. A septumok és a bor- dák nagy felfelé álló fogakkal borítottak, ezek a bordákon távolállók, szabálytalan elhe- lyezkedésűek, a septumok belső, tengelyfelőli élén nagyobbak, mint a perem felé. Az idő- sebb septumok erősebben fogazottak. Az endotheca jól fejlett hólyagos dissepimentu- mokból áll. Kifelé tömöttebb. Az epitheca gyér kifejlődésű, vékony fonálszerű. A sarjad- zásnak két típusa figyelhető meg. Egy függőleges tengelyű, mely az egymás mellett álló oszlopos formát hozza létre, és egy vízszintes tengelyű, mely az idősebb kelyhek belsejében fiatal sarjakat eredményez. A columella meglehetősen fejlett. G e n u s: Syzygophyllia Reuss 1860 Genotypu s: Syzygophyllia brevis Reus s. Lapugy (Erdély), „vindoboniai” emelet. Elterjedt csoport a mediterraneumban, Vaughan (1919) Amerikai miocénjéből is leírta. Syzygophyllia brevis Reuss 1871 IV. T. 3. 1871 Syzygophyllia brevis Reuss ( p. 254.) 1876 Syzygophyllia brevis Reuss.; Neuíeboren (p. 46) A váz majdnem zsákszerű, széles tapadási felülettel. A fal nagyjából párhuzamos, esetleg a kehelynél kissé összeszűkülő, és így adja a polypárium az előbb említett zsák- szerű formát. Helyenként erős körbefutó befűződések figyelhetők meg. A külső fal szalagos epithecával borított (Reuss ezt a leírásában sokkal erősebbnek véli, mint ahogy az ábráin látható). A bordák viszonylag keskenyek, szélüket egy sorban durva, felfelé álló fogak borítják. A kehely kör vagy enyhén elliptikus alakú, csak a központi részén mélyül be valamelyest. A columella gyengén feljett, szivacsos felső része szemesézett. A septumok erősen a kehely fölé emelkednek, durva fogakat viselnek. R £ u s s szerint a fiatal pél- dányokon csak 4 cyklus található és ez teljes. Az idősebbeken megemlít egy szabálytalan ötödik cyklust is, sőt szélsőséges esetben megfigyelte egy 6. cyklus képződésének a meg- indulását is. Példányomon már a 4. cyklus septumai sem teljesek minden rendszerben, ami hozzá- járul természetesen az 5. még szabálytalanabb kialakuláshoz. A septumok száma 76 — 90 Sehol z: A visegrádi Fekete-hegy tortonai koralljai 199 között variál, példányomon ezt pontosan nem lehet meghatározni, csak a cyklusok számát és jellegét. A fiatalabb septumok az idősebb oldalához simulnak, mely jelleg a fajra jel- lemző. Az első és második cyklus septumai a leghosszabbak, egész kiterjedésükben egyen- letes vastagok és a valamivel vékonyabb harmadik cyklus lemezeivel együtt elérik a ten- gelyt. A következők hosszúságban és vastagságban tekintélyesen különböznek az előbbi- ektől. Az első és második cyklus septumain legerősebb a fogazottság. A lemezek oldal- felülete szemcsézett. Paleoökológiai értékelés Mint ismeretes, a korallok optimális életfeltételeiket a trópusi tengerekben találják meg, ettől távolodva mind a fajszám, mind az egyedszám csökken, ezzel egyidejűleg fokozatosan megváltozik a zátonyok jellege is. Ennek alátámasztására felsorolnék néhány adatot a mai korallvilágból: Bermuda szigetek: földrajzi szélesség 33° 10 faj Bahama szigetek: ,, ,, 23,5° 35 faj Vörös-tenger: ,, ,, 20° 71 faj Fülöp szk. környéke ,, ,, 13° 180 faj A Fekete-hegyről előkerült faunának az egyedszámhoz képest feltűnően kis fajszáma — mindössze 9 faj — a klíma szubtrópusi voltára utal és az előbb fel- sorolt recens faunák közül jellegét tekintve a Bermuda szigetek korallvilágához hasonlítható. Ezek szerint a hazai középsőmiocén szubtrópusi viszonyai mellett nem is várható nagy, összefüggő zátonyok jelenléte, az itt élő korallok kis, elszórt padokat alkotva éltek, épp úgy, mint ahogy hasonló körülmények között utó- daik élnek napjainkban. Táblamagyarázat — Explanation of Plate I. tábla — Plate I. 1. Faria magnifira Rss, term. nagys. 2. Tarbellaxtraea conaidea (R s s), term. nagys. 3. Palaeoplextaetraea dexmaulinxi (M.— E. — J. H.) harántcsiszolat 2X II. tábla — Plate II. 1—2. Tarbellastraea reuxxiana (Sí. — K. — J. H.), term. nagys. III. tábla — Plate III. 1. Cyphaxtraea distam (R s s), hosszanti csiszolat 3x 2. Cyphaxtraea dixtanx (Rss), telepfelszín 2,5 X 3. Heliaxtraea aff. mellahica G r e g. telepfelszín 2X IV. tábla — Plate IV. 1. Siderastraea frnehlichiana (R s s), telepfelszín 2X 2. Heliaxtraea aff. mellahica Greg., hosszanti csiszolat. Term. nagys. 3. Syzygophyllia breris Rss, oldalnézet, Term. nagys. V. tábla — Plate V. 1. 2. 3, 5. Mussisyiilia vindobonenxis C h e v, oldalnézet. Term. nagys. 4. Mussismilia rindobonenxis C h e v., sarjadzó kehely 1,5 X 200 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Irodalom — References Chevalier, J. P. (1961): Madreporaires et formations recifales miocens de la mediterranée occid. Mémoires de la Soc. Géol. Francé, T. XL. Paris. — D i e t r i c h, W. O. (1918): Zűr Kenntnis des persischen Miozens. Centralbl. f. Min. Nr. 5 u. 6. p. 98 — 10-1. - Koch A. (1877): A dunai trachitcsoport jobbparti részének földtani leírása. MTA Mát. és Term. Tud. Oszt. kiadványa, p. 298. - Kolosváry G. (1949): Dunántúli eocén korallok. Földt. Közi. LXXIX. 5. f. p. 141—242. — Kopek G. (1954): Észak-magyarországi miocén korallok. Magy. Áll. Földt. Int. Évkönyve XLII. k. 1. f. — K r u m phol z, F. (1915): Miozáne Korallen aus Bosnien. Verhandl. d. nat. Vereins in Brünn. Bd. 54. — N e u g e b o r e n, L. (1876): Systemverzeichnis dér in dér Miozánschichten bei Ober-Lapugy in Siebenbürgen vorkommenden fossillen Korallen. — Beüss. A. E. (1871): Die fossillen Korallen des österr. - í'ngar. Miocáns. Denkschr. d. Math. Nat. Cl. d. k. Akad. d. Wiss. Wien. Bd. XXXI. — Schafarzi k-V e n d 1 (1924): Geológiai kirándulások Budapest környékén. Földt. Int. kiadványa, Budapest. — Vadász E. (1953): Magyarország földtana. Akadémiai kiadó, Budapest. The Tortonian coral fauna of Fekete hiil at Visegrácí G. Scholz Contrary to the mostly sporadical occurrence of Miocéné corals in Hungary, Visegrád seems to represent the richest and best-preserved autochtonous reef of this country. Systematic classification, geographic distribution and stratigraphic rangé, as well as, paleoecological conditions of the coral species found at this locality are discussed in detail. Fekete hill lies east of Visegrád, North Hungary, south of the Castle hill. The lowermost member of the series consists of agglomerates and tuffs of biotitic andesites. The rest of the series is alsó exposed by the new highroad. The profile represent ed in Fig. 1., shows a typical transgressive sequence whose individual members are clearlv elucidated by the relatíve legend. Corals can be collected from the autochtonous beds of two exposures (Fig. 2., 1 — 3.) and occur weathered out, in abudance on the sui’face. Locality No. 1. is a small exposure on the SE bordér of the plateau. Corals can be collected here from andesite-bearing maris overlying abrasion conglomerates and underlying the Leithakalk formation. The fauna consists predominantly of single forms of great size such as Mussismilia vindobonen- sis C h e v. 1961, Syzygophyllia brevis Rss 1871 and of a few coarser, less fragile colo- nial forms e. g. Heliastraea aff. mellahica Greg. 1906, Favia magnifica Rss 1871 associa- ted with sporadical representatives of, more slender fragile forms such as Tarbellastraea conoidea (R s s) 1871, T. reussiana (M. — E d w. — J. H.) 1857, P alaeoplesiastraea desmou- linsi (M.Edw. — J. H.) 1851. Locality No 3 is to be found at the top of the Southern slope of the hill. The pulverulent Leithakalk of this locality yields plenty of Lithothamnium and other fossils characteristic of this facies. From among the corals, Cyphastraea distans (Rss) 1871, T. reussiana (M. — E d w. — J.H.) 1857, Heliastraea sp., Siderastraea froeh- lichiana (Rss) 1847 can be collected here. At the base of the transgressive series the corals of locality No. 3 are fine-structured, fragile forms — a striking contrast against the larger massive ones sitting on the littoral conglomerates of locality No. 1. This is in agreement with the transgressive natúré of the series so that, the Lithothamnium limestone represents a less agitated slightly farther off-shore environment. The fauna of both facies has yielded together a totál of 9 coral species. Description and distribution data are given in the Hungárián text. We restrict ourselves here to the follow- ing remarks onlv. 1. After Ál. E d w. — J., H a i m e, R e u s s (1871) identified with Heliastraea def rán- céi M.-E. — J. H. somé forms mentioned later by several authors, e.g.by G. Kopek (1954). On thebasis of divergencies in earlier descriptions, Chevalier (1961) pointing out that this was an outdated category, quoted a number of species discussed earlier under this name. Until a revision of this forms group is carried out, it would be advisable to avoid the name Heliastraea de francéi. From the localities mentioned above a single specimen has been encountered. Because of its similaritv to Heliastraea mellahica Greg. 1906 of the synonyms described in 1961 by Chevalier, it is described here as Helias- traea aff. mellahica. 2. Another peculiarity of the matéria! is the occurrence of a single form described by Chevalier in 1961 under the name Mussismilia vindobonensis from Catalonia. It oceurs in abundance at locality No. 1. on Fekete hill, and was collected as early as Sehol z: A visegrádi Fekete-hegy tortonai koralljai 201 1871 by A. K o c h, who erroneously took it fór Lithophyllia ampla. It is nőt known to oceur in anv other part of Hungary. Among the specimens two form groups can be clearly distinguished the rnembers of both showing completely identical characteristics (number of septa, dentition etc.). Howewer the specimens of the one group average 4 to G cm those of the other attain at least twice this size. No additional distinctive mark could be recog- nized. Since Chevalier did nőt give anv size limits the two form groups were nőt separated by me. It is well-known, that corals find the most favourable conditions of living in tropical seas. The farther from this region, the smaller their population — a phenomenon accom- panied by a simultaneous variation of the character of reefs. Let us consider a few exam- ples from the recent coral kingdom: Bermuda islands 33° lat. 10 species Bahama islands 23,5° lat. 35 species Red Sea 20° lat. 71 species Philippines region 13° lat. 180 species The strikinglv low number of species (as low as 9) as compared to the number of individua in the fauna of Fekete hill, indicates a subtropical climate and, judging by its characteris- tics, it can be compared to the coral community of Bermuda islands. Accordingly, under the subtropical conditions of the Middle Miocéné of Hungary, the presenee of large, contiguous reef formations cannot be expected. Corals living here formed minor scattered banks, exactly like their descendants to-day living under similar conditions. 6 Földtani Közlöny 202 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet I. table — Plate I. Se hol z: A visegrádi Fekete-hegy tartanai korall jai 203 II. table — Plate II. 6* 204 Földtani Közlöny, 100. kötet , 2. füzet III. table — Pia te III. Sehol z: .1 visegrádi Fekete-hegy tortonai koralljai 205 IV*. table — Plate IV. 206 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet V. table — Plate V. RÖVID KÖZLEMÉNYEK Földtani Közlöny , Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 207 — 208 Szenes-kovás famaradvány különleges üledékföldtani kérdése h. c. dr. Vadász Elemér A „Magyarországi kövesedett famaradványok földtani kérdései” c. tanulmányban (Földtani Közlöny 93.4, 1963, p. 505 — 544) Greguss Pál monografikus földolgozá- sában leírt leletek alapján összefoglaltuk és rétegtani helyzetük szerint ismertettük az üledékképződési általános földtani törvényszerűségeket, valamint egyes különleges meg- tartási módú eseteket. Különös tekintettel a szenesedés és kovásodás együttesének keletkezési viszonyára. Külön közleményben foglalkoztunk a riolittufában nálunk gyakori szenesedett-kovásodott falelet mindenre kiterjedő keletkezési viszonyainak együttes vizsgálatával. (Földt. Közi. 94. 3., 1964., pp. 385 — 387). Magyar tudománytörténeti kutatásaink során figyelmet érdemlő adat a növények kövesedéséről egyik legrégibb magyar nyelvű eredeti természetismereti könyvben (Gáti István: A természet históriája, mellyben az Ásványoknak, Plántáknak és Álla- toknak három világát azoknak megesmértető béllvegeivel, természetekkel, hasznokkal rendbeszedve és a’ gyenge Elmékhez alkalmaztatva mind egvgyütt Magyar Nyelven leg-először botsátja ki Pozsonyban 1795-ben): „Kövekké vált plánták. Találtatnak a’ természetben illyen kővé váltak, madarak, halak, rákok, giliszták, kígyók, bogarak, tsontok, fák, azoknak levelei. De itt szóllok tsak a’ plántákról. Sokszor a’ plánták által változnak kövekké, sokszor az élő plánták azoktól a’ kövek és föld nemeitől, a’ holneveked- nek, egész ollyan kő és föld formát öltöznek magokra. A’ tiszta vízbe sokká válnak a’ fák kövekké. Mária Terézia vétetett volt ki Belgrád mellől a’ Trajánus hídjából egy lábat 1884. esztendő tájba, de még csak egy hüvelyknyire kövesedett meg. De a’ földes helye- ken hamarább megesik ez a' változás, még pedig nem tsak a’ gyenge plántákon; hanem a’ nagy fákon is”. (45. o.) Ebből a kezdetleges leírásból megítélhetjük, hogy mennyit haladt a „kövek tudo- mánya” a fák kövesedési folyamatainak oknyomozó megismerésében. A bevezetőben említett tanulmányokban viszont reámutattunk a kovásodás — szenesedés folyamatainak, helyének, idejének meghatározási nehézségeire, ellenmondásos körülményeire, további vizsgálatokat igényelő kérdéseire. Ilyen, immár feledésbe ment különleges eset a Földtani Közlöny XXVII. k. 1897, 469. o., Társulati ügyek között található, korszerű oknyo- mozó vizsgálatra érdemes adat: „L óczy Lajos egy sajátságos alakú concretiót mutatott be Szt. Lőrincz határából a Guttmann-féle téglavető homokjából. A concretió körül- veszi egy fa gyökerét, mely elszenesedett és elpiritesedett, s pedig nagyon számos okta- ederes kristályoknak halmaza.” „Staub Móricz megjegyzi, hogy a L ó c z y által bemutatott fosszil maradvány külső alakja szerint ítélve az európai harmadkorú rétegek- ben rendkívül elterjedett Taxodium distichum miocaenicum H e e r gyökerére emlékez- tet.” A leletanyag már nem észlelhető, ennek ismerete és korszerű újra vizsgálata nélkül ne- héz ezt az „elszenesedett — elpiritesedett fagyökér konkréciót” ilyenirányú mai ismereteink keretébe illeszteni. Rajz, fénykép, csiszolat nem maradt róla; az egykori feltárt réteg- sor szelvénye is hiányzik. A „Guttmann féle téglavető” helye a régi katonai térképen megtalálható, régóta üzemen kívül, részben beépített terület, a művelés helyén vízzel telt „tóval”. A szakirodalomban az egykori M. Alt. Hitelbank nevén ismertetik. (I n kev B.: Puszta Szt. Lőrinc (Pest m.) vidékének talaj térképezése. Földt. Int. Evk. X. 1892), L ó c z y a lelet helyéül a téglavető homokrétegét említette, ami a pannó- niai agyagra, települ s I n k e y részletes feltárási szelvénye szerint pleisztocén, Lőrenthey szerint a felsőpannóniai rétegösszlet határát jelző Unió wetzleri-a, levan- 208 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet t e i réteg lehet (Lőre n t h e y I.: Budapest pannóniai és levantei korú rétegei és ezek faunája. Math. termtud. Értesítő XXIV. 2., 1906). Egyetemi hallgató korom óta a pesti oldal fiatalkori földtani viszonyait rendszeres kirándulásokkal látogattuk. A Lőrinctől — Rákospalota — Kőbánya — Rákosszentmihály — Rákoskeresztúr területrészen a pliocén — pleisztocén folyami durva kavics és homoklerakódások különleges üledékképződési és települési viszonyait megismerhettük. A lőrinci feltárás említett homokrétege a pannó- niai agyag denudált térszínén diszkordáns településű pleisztocén üledék. Mai ismere- teink szerint a Duna levantei korú hatalmas deltaszerű törmelékkúpja ,,az Alföldet elfoglaló mocsaras levantei tó felé” (Schafarzi k — V e n d 1 A.: Geológiai kirándulá- sok Budapest környékén. 1929. pp. 145 — 160). Kavicsanyagát részben az északabbra levő ,, alsómediterrán” kaviesösszletből („kövesült fadarabok”) túlnyomólag alpi (Ausz- tria) eredetűnek említik (6, 155). A pleisztocén homok vasoxid-hidroxidos, kalciumkar- bonátos, helyenként és időnként a vízszint fölé fölhalmozódó szárazzá lett s a vízben oldott mésztartalma mészkiválás során konkréciószerűen, szilárd bekérgezésekkel mu- tatkozik. Ugyanakkor más helyeken jiangó vízfolyások, pocsolyás részek lehettek. A pesti területrész Dunával kapcsolatos őstérszíni, ősföldrajzi, őséghajlati üledékföldtani fej- lődéstörténetének részletvizsgálatokon alapuló összefoglaló tanulmányai (Budapest természeti képe 1958. pp. 1 —744.; Pécsi M.: A Pesti síkság kialakulása. 1958. pp. 248 — 252.; Pécsi M. szerk.: Budapest természeti földrajza. Bp. 1959.; Magyarázó L-34-II Budapest 200 000-es földtani térképéhez. M. All. Földt. Intézet, Budapest, 1960) kétségtelenül igazolják a kérdéses konkréciós szenes-kovás fa lelet nem helyben- élt, dunai árhullámmal idehordott voltát. Még pedig már szenes-kovásodott állapotban, aminek nem mond ellent a lelet ismeretlen nagyságméretének esetleg nagyobb súlya sem. Schafarzik-Vendl a pestszentlőrinci pleisztocén kavicsterületről két köbméteres miocén (tortonai lajtamészkő „erratikus rög” szelvényhelyzetét ábrázolja (6., 159 o. 102 ábra), ami nyilvánvalóan északról, Budapest — Rákos felszínen levő kép- ződményéből szakadt le. Ugyanúgy, mint a „kövesült fadarabok”, amelyeket az északabb- ra levő „alsómediterrán” kaviesösszletből származtattak. Ezek közé tartozhatik alsó- miocén eredettel a lőrinci téglavetőből említett Taxodium- lelet, amelynek meszes-pirites konkréció kérge a meszes pleisztocén homok kioldásából keletkezhetett. Figyelmet érde- mel, hogy a miocén rétegekből származó „kövesült fadarabok” másodlagos áthordott volta, ezen a helyen első ízben van említve irodalmunkban. Azóta a kovásodott fadara- bok nagy elterjedtségének egyik oka a többszörös áthordottság, az eredeti keletkezési rétegektől távolabbi fiatalabb korú rétegekbe, sőt a Duna mai kavics hordalékába is. Földtani Közlöny. Hull. of the Hungárián Gcol. Sor. ( 1970 ) 100. 209 — 210 Anthrakotomiai vizsgálatok a veszprémi wíirmi löszből Yalkó E. — dr. Stieber J. összefoglalás: Szerzők a hazai felsőpleisztocén löszkutatás keretében anthrakotómiai vizsgálatokat végeztek a Veszprém deli részén fekvő, ma már felhagyott téglagyár lösz-szelvényeiből előkerült növénymaradványokon. A megvizsgált 58 faszén darabka közül 7 Pinus cembra, 21 Pinus species, 23 Pinus silrestris, 3 Larix — Pirea és 4 valamilyen fenyő maradványának bizonyult. Ezek az adatok az eddigi megfigyelések alapján a würmi 1—2 tagozatba sorolhatók. A hazai felsőpleisztocén löszkutatásban az MTA földrajzi kutató csoportja, Pécsi Márton vezetésével több mint egy évtizede vesz részt. Kutatásaik során a Veszprém déli részén levő, ma már felhagyott téglagyár fejtőjében a würmi lösz rétegeit vizsgálták. Ók hívták fel figyelmünket arra, hogy az itteni lösz feltárásban faszenes szintek vannak, amikből mintákat is gyűjtöttek. A faszén mintához először Bihari Dániel révén jutottunk, majd Pécsi Márton és Schweitzer Ferenc küldött újabb, saját gyűj- tésű anyagot. Múlt évben magunk is gyűjtöttünk a helyszínen Molnár Ilona asszisz- tenssel ésSzenthe István geológussal. Pécsi M. információja és a saját megfigye- léseink alapján megállapítható, hogy würmi összletről van szó. A felhagyott 6 — 10 m magas lösz szelvényben 5 és 7 méter között jellegzetes barna kettős sáv helyezkedik el. Egyes részeken a löszben közbetelepült apró kavicsos szinteket is találtunk, melyek esetleg szoliflukciós tevékenységre vallanak. Faszén darabkákat egyrészt a földrajzi kutató csoport által bemért 5. és 3. méteres szintből gyűjtöttünk, másrészt a többi helyek alsó és felső barna szintjeiből. Az 5. méter szintje megfelel az említett felső barna szintnek. A hozzánk juttatott „alsó” és „felső” szint megjelölésű faszén darabkák azonosítása szerint az „alsó” szint megfelel az 5. méte- res ill. felső barna szintnek, a „felső” szint pedig a 3. méteresnek. Ezek szerint összesen három szintből: I.: 3. méteres ún. „felső” szint, IP: 5. méteres ún. „alsó” szint, ill. felső barna szint, IIP: alsó barna szint, származó, összesen 58 darab faszenet azonosítottunk Stieber-féle sztereo- opak mikroszkópi eljárással (Stieber 1967). A vizsgálat eredményeit az alábbi táb- lázatban foglaljuk össze: Szintek Pinus combra Pinus I süvestris Pinus sp. Larix- Picea Fenyő összes db i. 4 S 6 i 19 ti. o 14 13 3 1 33 in. 1 i 2 — o 6 Összes i 23 21 3 4 58 Tehát a Larix — Picea csak a felső barna szintben fordul elő, a Pinus süvestris, a Pinus cembra és a Pinus species valamennyiben megtalálható. A Pinus cembra mennyisége mindegyik szintben kevesebb a Pinus süvestris- nél. Készült az EI.TE Alkalmazott Növénytani Tanszékén. 210 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet A fenti adatok alapján mindhárom szintre vonatkozóan tűlevelű erdőre következtet- hetünk az adott körzetben, valószínűleg az interstadiálisok elejéről ill. stadiálisokban. Az alsó kettős sáv a würm 1— a ill. W, fi szakaszokba, a felső pedig kb. a würm 2 végére tehető. Ezen beosztástól kisebb fokú eltérések lehetségesek (Kr i ván 1955). A közölt eredmények további újabb megerősítését jelentik annak a tézisnek, mely szerint a würm glaciális és interglaciális vegetációnak általános jellemzője a Pinus sUvestris, amely a glaciálisokban mennyiségileg is jelentős volt. S t i e b e r Józsefnek a szakirodalomban és saját eredmények alapján tett korábbi megfigyelései szerint a glaciálisokban az Alföldön és az ország déli részén a Pinus cembra, a középhegységekben és az északi részeken a Larix — Picea kategória jutott nagyobb szerephez (S t i e b e r 1967). Ebből a szempontból Veszprém átmeneti területen fek- szik, amit a középső réteg Larix — Picea tartalma is mutat. Ezt igazolják a környező würm lelőhelyek, pl.: Bakonvnána, Csetény és Lovas faszenekkel jellemzett vegetációi (S t i e b e r J. 1967). Irodalom K ríván P. (1955): A közép-európai pleisztocén éghajlati tagolódása. Földt. Int. Évk. 43/3. p. 363 — 440. — S t i e b e r J. (1967): A magyarországi felsöpleisztocén vegetáció története az anthrakotomiai eredmények (1957-ig) tükrében. Földt. Közi. 97. p. 308 — 317. Földtani Közlöny. Bull. of the Hungárián Oeol. Soc. (1970) 100. 211 214 Adatok a gerecsei alsókréta Cephalopoda faunájához dr. Nagy István Zoltán * (1. táblával) összefoglalás. Szerző a legútóbbi gyűjtések anyagából közli azokat a lábasfejű ősmarad- ványokat amelyek az eddigi közleményekben még nem szerepeltek és a hazai faunára nézve újaknak bizonyultak. Felhívja a figyelmet a Costidiscus és az esetleges Macroscaphites genusok felbukkanására- Az új faunaelemek a következők: Costidiscus ! nodosostriatus U h 1 i g;? Macroscaphites sp.? Juddi- ceras sp.: Hamitireras sp.; Olcostephanus aff. psilostomus N e u m. 1. 68 1277. Irodalom — References A r k e 1 1, W. J.; K u m m e 1. JB. & Wright, C. \V. (1957): Mesozoic ainmonoidea. In: Treatise. Part I.. Slollusca 4, Cephalopoda, Ammonoidea (80 — 437). — D r u z s c s i c, V. V.SKudrjavcev, M. P. (1960): Atlasz nizsnemelovoj faünü Szevernogo Kavkaza i Krüma. Gosztoptechizdat, Moszkva (396 pp.) 149 pls. — Neumayr.M. & V h 1 i g, V. (1881): Ueber Ammonitiden aus dér Hilsbildungen Norddeutschlands. Palaeontographica, 27, (129 - 203), 10 figs, 15-57 pls. — V h 1 i g, V. (1883): Die Cephalopoden dér Wernsdorfer Sehichten.-Denkschr. Akad. SViss. M ién, 46, (127-290), 23 pls. Contributions to the Lower Cretaceous Cephalopoda fauna of the Gerecse Mountains, Komárom county, Hungary Dr. I. Z. Nagy Out of the matériái of recent samplings somé specimens of fossil Cephalopoda nőt yet figured in earlier publications at all and new in the Cephalopoda fauna of Hungary are described. Attention is directed to the appearance of the genera Costidiscus and ? Macroscaphites. These form groups are strikingly absent in the Lower Cretaceous Cephalopoda fauna of the Gerecse Mountains. New faunal elements are as follows: Costidis- cus ? nodosostriutus U h 1 i g, ? Macroscaphites sp., Juddiceras sp., Hamiticeras sp., Olcostephanus aff. psüostomus N e u m. et U h 1 i g, N eocornites sp. ? retowskyi Sár. et Schönd., Barremites aff. charrierrianus (d’ O r b. ) , Valdorsella aff. renevieri Kara- kasch. The lack of specific namesisdue to the bad State of preservation of the fauna. Földtani Közlöny , Bull. of the Hungárián Geo/. Sor. (1070) 100. 215. Kitaibel Pál elfelejtett mecseki földtani megfigyelései V iczián István A mecseki kutatás fejlődése és az egyre szaporodó összefoglaló munkák, amelyek a kutatástörténetről is megemlékeznek, időszerűvé teszik, hogy felhívjuk a figyelmet a hegység földtanának méltánytalanul elfelejtett első nagy kutatójára, Kitaibel Tálra. Kevés kivételtől eltekintve általában Beudant, F. S. francia utazót tartják a hegység első földtani leírójának. Kitaibel földtani munkásságának jelentőségére csak az utóbbi időben mutattak rá néhányan (T o k o d y L. 1957, Tasnádi K u b a c s k a A. 1957, 1958, Vadász E. 1960). Mégsem vált eléggé ismertté szakmai közvéleményünkben, mert földtani megfigyeléseit tartalmazó naplójegyzetei hosszú ideig csak kéziratban voltak meg, majd általában csak nehezen hozzáférhető kiadványok- ban kerültek nyomtatásban nyilvánosságra (Gombocz E., H o r v á t A. 1939, Gombocz E., Horvát A. O. 1941). Naplója eredeti német nyelvű szövegének gyűjteményes kiadása sajnos csonkán maradt, és sok Mecsekre vonatkozó rész kimaradt belőle (Gombocz, E. 1945). Gombocz E. és Horvát A. fordításai nyomán a mecseki földtani tárgyú részletek területi sorrendben megtalálhatók a MAFI Adat- tárában (V i c z i á n I. 1968). Kitaibel Pál két alkalommal járt a hegységben, először 1799-ben, majd nagy szlavóniai útja alkalmából menet és jövet 1808-ban. Földtani megfigyeléseit botanikai és állattani gyűjtőmunkája mellett tette, de sokszor kitért a környék régészeti, kultúr- történeti, néprajzi, ipari és mezőgazdasági viszonyaira is. Mindenben kora színvonalán álló, sőt azt meghaladó pontos megfigyelései, mindenre kiterjedő természettudósi érdeklő- dése önmagukért beszélnek. Naplójában mintaszerű feltárásleírásokat, meglepően pontos ásványtani meghatározásokat, kőzetleírásokat találunk, felfigyelt az ősmaradványokra és a tektonikára is. Több helyen párhuzamosítás! kísérleteket is tett, igyekezett az egyes képződmények elterjedési területét tisztázni. Szinte a hegység valamennyi képződményét észrevette a permi homokkőtől a pannó- niai ősmaradványos rétegekig. A Márévári-völgyből pl. ,,mállott, lyukacsos, mészpát- kristályokat tartalmazó bazaltszerű kőzeteket” említ. Szinte az egész hegységet bejárta. Különösen érdeklődött a hegység hasznosítható anyagai iránt. Részletesen foglal- kozott az alsóliász kőszénnel, de megemlítette a pusztakisfalui vasércnyomokat, sőt a kőbányákat és az üveghomokot is. Megemlékezett az üveghutákról és javaslatot tett egyes kőzetek díszítőkőként való felhasználására. Nagyon érdekelték a hidrogeológiai viszonyok, értékes adatokat közölt Pécs akkori vízellátására vonatkozólag. Nagyon érdekesek azok az elbeszélések, amelyeket a pécsváradi ezüstérckutatásról jegyzett le. Megemlítjük, hogy tudományos hagyatékának további feltárására más területeken is szükség volna. Irodalom Gombocz, E. (1945): Diaria itinerum Pauli Kitaibelii. (Leben und Briefe ung. Naturforscher, herausgegeben von A. Tasn ádi Kubacska.) M. Kemz. Múz., Bp. — Gombocz E. — H orvát A. (1939): Kitaibel Pál Baranyában. A ciszterci r. pécsi Xagy Lajos gimn. évk. 1938 - 39. isk. évről. p. 21 — 72. — Gombocz E.-Horvát A. O. (1941): Kitaibel Pál botanikus naplófeljegyzései tolnamegyei útjairól 1799, 1808. Tolna vm. múltjából 6. Tolna vm. közönsége. Pécs — Jávorka S. (1957): Kitaibel Pál. Akadémiai kiadó, Budapest — Tasnádi Kubacska A. (1957): Kitaibel Pál, a magyar föld felfedezője. Term.-tud. Közi. 1., 88, p. 1—6. — Tasnádi Kubacska A. (1958): Kitaibel Pál, a magyar föld felfedezője. MTA Bioi. Csop. Közi. 2., 2. p. 113 — 121. — T o k o d y L. (1957): (in J á v or k a S. 1957) Kitaibel Pál ásványainak és kőzeteinek jegyzéke. B. függelék p. 171 — 197. —Vadász E. (1960): Magyarország földtan a. 2. kiad. Akadémiai kiadó. Budapest — V i c z i á n I. (1968): Kitaibel Pál, a Mecsek földtanának első kutatója. Kézirat. MÁFI Adattár, Budapest hírek, ismertetések Iván Béla (1944—1969) 1969. szeptember 14-én feladata teljesítése közben Pilisszántón egy leszakadt szikla- darab halálra zúzta a 25 éves Iván Béla geológust, tagtársunkat, az ÁLUTERV munka- társát, a Vörös .Meteor válogatott kerettag hegymászóját. Iván Béla 1944 január 18.-án Kalocsán született. A természettudományok iránti érdeklődése, elhivatottsága korán jelentkezett. Eleinte meteorhullás-megfigyeléseket végzett a kalocsai csillagászati obszervatóriumban. Eredményeit rögzítette, a kézirato- kat Budapestre továbbította. Tanulmányait mindvégig nehéz körülmények között végezte. Mint nagylétszámú, szegény család sarja, tanulmányainak költségeit különmunkákból teremtette elő. Egye- temi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Geológus szakán 1968-ban a geológusi oklevél megszerzésével zárta le. Szakdolgozatának címe: „Márkáz- Domoszló vonaltól É-ra eső terület magmaföldtani vizsgálata”. Szakdolgozatát az ETTE Ásvány- tani Tanszékén készítette. Mint geológus megfigyeléseinek pontossága, eligazodókészsége, mértéktartó követ- keztetés-levonása s fejlett hivatástudata nyomán szakunk egyik Ígéretes tehetsége volt. Mint hegymászó a Vörös Meteorban a válogatott kerettagságig vitte. Nemzetközi versenye- ken sikerrel szerepelt. Tragikus elhunyta is vállalt feladat -teljesítése közben érte. Iván Bélát, szerény, halkszavú fiatal tagtársunkat 1969. szeptember 19-én a kalo- csai temetőben osztatlan részvét mellett helyezték örök nyugalomra. Sírjánál évfolyam- társaitól s a Vörös Meteor hegymászóitól övezetien volt tanára dr. Vörös István mondott istenhozzádot. Hírek , ismertetések 217 Elhalálozások 1970. január 14-én, életének 88. esztendejében, rövid, súlyos szenvedés után elhunyt dr. Schréter Zoltán ny. főgeológus, a Magyarhoni Földtani Társulat és a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja, a föld- és ásványtani tudományok doktora, a Munka Érdemrend arany fokozatának, s a Társulat legnagyobb kitüntetésének, a Szabó József Emlékéremnek a tulajdonosa. Dr. Schréter Zoltánt 1970. január '21-én a rákos- palotai köztemetőben helyezték örök nyugalomra. Ravatalánál dr. T a s n á d i — Kubacska András a M. All. Földtani Intézet nevében vett búcsút az elhunyttól. Sírjánál pedig a Magyarhoni Földtani Társulat és a Magyar Hidrológiai Társaság részéről dr. Rónai András fejezte ki a veszteség okozta fájdalmat. 1970. január 23-án, néhány hét leforgása alatt, 61. életévében, elment közülünk dr. Noszky Jenő a Társulat választmányának sok évtizedes, folyamatosan tevékeny tagja, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa, a ólunka Érdemrend arany fokoza- tának tulajdonosa. Dr. Noszky Jenőt 1970. február 2-án, általános részvét mellett helyezték örök nyugalomra, a rákoskeresztúri köztemetőben. Ravatalánál munkatársai és munkahelye, a ÓI. All. Földtani Intézet nevében dr. Ronda József, sírjánál pedig a barátok, pályatársak, a ólagyarhoni Földtani Társulat nevében dr. Balogh Kálmán vett búcsút az elhunyttól. Franzenau Ágoston és Gesell Sándor emlékezete Ötven éve 1919. novemberében majdnem egy időben, hunyt el a múlt századvégi magyar geológus társadalom két érdemes tagja Franzenau Ágoston és Gesell Sándor. Rájuk emlékezünk kegyelettel. Franzenau Ágoston Kolozsvárott született 1856-ban. A budapesti műegyetem elvégzése után ugyanott az ásvány-földtani tanszéken tanársegéd volt K r e n n e r J. mellett 1877-től 1883-ig. Ekkor kinevezték a Nemzeti ólúzeum ásványtani osztálya segéd- őrévé, majd előlépve fokonként a múzeiun ásvány- és őslénytani osztálya igazgatója lett, és mint ilyen halt meg 1919. november 19-én. Franzenau Ágoston paleontológus és mineralógus volt. Elsősorban a magyar- országi Foraminiferák vizsgálatával szerzett tudományos érdemeket és H a n t k e n ÓI. után ő volt jó ideig hazánkban a Foraminiferák legjobb ismerője. Jelentősek azonban ásványtani, főleg kristálytani kutatásai is. Akadémiai székfoglaló értekezése is kristály- tani tárgyú volt, melynek alapján levelező tagjává választotta a ól. Tudományos Aka- démia 1896-ban. Az ásványtan terén aránylag kevesebbet dolgozott, de kutatási ered- ményei időtálló értékei a szakirodalomnak. A ÓI. Földtani Társulatnak egy ízben tit- kára, majd 1904 — 1914. között választmányi tagja volt s így társulatunk belső életében is tevékeny részt vett. Gesell Sándor bányamérnök és geológus 1839-ben született Pozsonyban. Tanul- mányait a selmeci bányászakadémián és a bécsi tudományegyetemen végezte. 1864-től a bécsi földtani intézetnél dolgozott és részt vett a magyarországi geológiai felvételekben is. 1868-ban lépett a magyar állami szolgálatba és fontos szerepe volt a vajdahunyadi kohómű és vasgyár létrehozásában. 1871-től a máramarosi és nagybányai bányaigaz- gatóságok kerületében bányageológus volt. 1883-ban a ÓI. Állami Földtani Intézethez került főgeológusnak, majd bányatanácsosi rangot kapott. Ebben a minőségben főleg a sóvári kősóbánya földtani viszonyait és a körmöd ércbánya terület bányageológiáját tanul- mányozta és publikálta. 1919. november 24-én hunyt el Besztercebányán. A ÓI. Földtani Társulatnak több ciklusban volt választmányi tagja. Dr. C s i k y Gábor Kitüntetések A ólagyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1969. április 4. alkabnából, értékes munkás- sága elismeréséül a ólunka Érdemrend arany fokozatát adományozta a 60 éves dr. Noszky Jenő választmányi tagnak. Nagy Géza tagtársunk a Munka Érdemrend bronz fokozatában részesült. A Központi Földtani Hivatal elnöke 1969. április 4. ill. 1969. szeptember 1. (Bányász- nap) alkalmából a Földtani Kutatás Kiváló Dolgozója címet adományozta dr. Várj u Gyula szakosztályelnöknek, dr. Rónai András választmányi tagnak , Kárpáti t Földtani Közlöny 218 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Lajos, dr. Kókai János, dr. M o 1 d v a y Loránd, Nagy István, dr. Szebényi Lajos és dr. Várkonyi József tagtársunknak. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1969. június 16.-án dr. Rónai András választmányi tagot és dr. Moldvay Loránd tagtársunkat a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója címmel tüntette ki. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1969. június 18.-án, a M. Áll. Földtani Intézet alapításának 100. évfordulóján dr. Schréter Zoltán ny. főgeológust, tiszteleti tagunkat, dr. F ü 1 ö p József igazgatót és dr. Földváriné V o g 1 Mária főosztály- vezetőt, Választmányunk tagját, a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát dr. Konda József igazgatóhelyettes és dr. Tasnád i-K u b a c s k a András osztályvezető, választmányi tagunk kapta. A Munka Érdemrend bronz fokozatával pedig dr. Hámor Géza főosztályvezetőt. Társulatunk titkárát, dr. H e t é n y i Rudolf osztályvezetőt tagtársunkat tüntették ki. Á kitüntetések áradására a Magyar Tudományos Akadémia X. Éöld- és Bányászati Osztályának a M. All. Földtani Intézetbe kihelyezett Ünnepi Osztályülésén került sor. A kitüntetéseket dr. F ü 1 ö p József akadémiai levelező tag, mint a Központi Földtani Hivatal elnöke adta át. 1969. július 1-i hatállyal dr. Egyed László egyetemi tanár, tagtársunk dékáni megbízatását — az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudománvi Karán — újabb három évre meghosszabbították. A művelődésügyi miniszter címzetes egyetemi docenssé nevezte ki dr. Szebényi Lajos tagtársunkat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára. A kinevezésről szóló okmányt 1969. szeptember 15-én az ELTE 335. tanévnyitó köz- gyűlésén dr. Nagy Károly rektor nyújtotta át. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1036/1969. (IX. 28.) sz. határozata intézkedik az Állami Díj és Kossuth -díj Bizottság kinevezéséről. ,Dr. F ü 1 ö p Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatóját a Bizottság tagjává 1969. szeptember 28. -i kelettel kinevezték (Akadémiai Közlöny XVIII. (1969) évf. 17. sz. 1969. okt. 23.). Fenti határozatot 1969. december 16. kelettel kiegészítették és dr. T á r c z y-H omoch Antal Állami- és Kossuth-díjas akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia Geofizikai Laboratóriumának igazga- tóját is kinevezték a Bizottság tagjává (Akadémiai Közlöny XIX. (1970.) évf. 1. sz. 1970. jan. 15.). A Magyar — Szovjet Műszaki-tudományos együttműködés 20 éves évfordulója alkal- mával a szovjet tagozat dr. Dank Viktornak, Társulatunk társelnökének, az OKGT vezérigazgatóhelyettesének az együttműködésben kifejtett értékes tevékenységéért Dísz- oklevelet adományozott. A Díszoklevelet Rakovszkij, M. a Magyar— Szovjet Műszaki-tudományos együttműködés szovjet tagozatának elnöke írta alá 1969. december 8-i kelettel. A Magyar Tudományos Akadémia 1970. évű Közgyűlésének 1970. február 4.-i zárt ülése új akadémiai rendes és levelező tagokat választott. Akadémiai rendes tag lett Egyed László, S z é c h y Károly és Zólyomi Bálint tagtársunk; akadémiai levelező taggá választották B a r t a György, K é z d i Árpád és Stefanovits Pál tagtársunkat (Akadémiai Közlöny XIX. (1970) évf. 3. sz. 1970. febr.). Budapest Főváros Tanácsa 1970. február 12.-én, a főváros felszabadulásának negyed- százados évfordulóján „Pro űrbe” aranyéremmel tüntettekidr. S z é c h y Károly műszaki egyetemi tanárt, tagtársunkat. A kitüntetést a Városháza tanácstermében rendezet ünnepélyen Sarlós István a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke nyúj- totta át (Magyar Nemzet XXVI. évf. 37. sz., 1970. február 13.). Tudományos minősítések 1969. december 16-án volt S z é k y n é dr. F u x Vilma a föld- és ásványtani tudo- mányok kandidátusának, a Társulat Agyagásványtani Szakosztálya elnökének ^Telki- bánya petrometallogenezise és a kárpáti neogén ércesedések” c. akadémiai doktori érte- kezése nyilvános vitája. Az opponensi vélemények és az eredményes vita alapján a kikül- dött Bíráló Bizottság javaslatot terjesztett a Tudományos Minősítő Bizottság elé, amely- ben jelölt számára a föld- és ásványtani tudományok doktora fokozat odaítélését kéri. Az értekezés opponensei dr. Pantó Gábor egyetemi tanár, akadémiai levelező tag, dr. Grassely Gyula egyetemi tanár és dr. N e m e c z Ernő egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok doktorai voltak. Hírek, ismertetések 219 1969. december 22.-én rendezték meg Szabó né Kilényi Éva „Szolnok kör- nyékének komplex geofizikai kutatása” c. kandidátusi értekezése nyilvános vitáját. Az opponensek véleménye s a vita eredményessége alapján a kiküldött Bíráló Bizottság javaslatot terjesztett a Tudományos Minősítő Bizottság elé a kandidátusi fokozat oda- ítélése érdekében. Az értekezés opponensei dr. S t e g e n a Lajos egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora és dr. Facsinay László a műszaki tudományok kandi- dátusa voltak. Külföldi előadások Dr. Vitális György választmányi tagunk a Magyar Hidrológiai Társaság kül- dötteként vett részt az ÖWW\ innsbrucki konferenciájának vízgazdálkodási napjain (1969. június 2 — 7.). 1969. október 90-án, a Geological Survay of India Poona-i, kerületi irodájában dr. Balkay Bálint és dr. Vörös István tagtársunk Magyarország földtani felépítéséről Hl- Magyarország bazaltjairól és bauxitjairól tartott előadást a mintegy 40 főnyi hallgató- ság előtt. A nagy érdeklődéssel fogadott előadásokat élénk vita követte. Beszámoló a Német Földtudományi Társaság Ásványtani Szakosztályának 1969. június 18 — 20. tartott drezdai konferenciájáról Az Ásványtani Szakosztály ez évben két témakörből rendezett konferenciát: A Geokémiai Munkacsoport rendezésében „A geokémia hozzájárul ása a földtani kutatáshoz, különösen üledékes területe n”, az Agyagásvány- és Fázisanalízis-Munkacsoport rendezésében „A d a t o k az agyagásványok genetikájához” címmel. Az előadásokat a drezdai Zwinger Wallpa vallonjában tartották átlag 50 — 60 részt- vevővel. A külföldet két lengyel és egy magyar vendég képviselte. Néhány figyelemre méltó előadásról az alábbiakban számolhatok be. I. Geokémiai Munkacsoport konferenciája: B o 1 d u a n, H., K 1 e b e r, F., D a h m, K. P., Lángé. H.: „Geokémiai módszerek alkalmazása szilárd ásványi nyersanyagok kutatására az Érc hegységbe n.” — E módszer jelentőségét az növeli, hogy az egyéb kutatási lehetőségek eléggé kimerültek. Különösen az ón- és a fluoritércprog- nózisban van a geokémiai kutatásnak nagy jelentősége. Szerzők a legalkalmasabb mód- szert egy ismert lelőhely környezetében próbálták ki. Az adatok feldolgozását és az anomá- liák kijelölését elektronikus számológép segítségével végezték. Az anomáliák pontos körvonalazása szempontjából a víz-, talaj- és szálban álló kőzet elemzések fokozatosan pontosabb eredményeket adtak. Tischendorf, G.: „A sötétcsillámok kémiai összetétele mint metallogen etikai indikátor.” — Szerző különböző gránitok fő- és nyomelemösszetételét vizsgálta, majd az elemhelyettesítések egymással való korrelá- cióit, ill. ezek függvényében az egyes gránittípusok elkülönülését mutatta ki. Az érces gránit megfelelő elemekben gazdagabb biotitja révén jól elkülönül. A helyettesítéseket genetikai folyamatok, így a csillámok kristályosodása és az utólagos kioldással járó szericitesedés szempontjából értelmezte. B e r g m a n n, W. : „Az ásványi anyagokkal való ellátottság jelentősége a növények és állatok táplálkozásába n.” — Az előadás a geokémia mezőgazdasági orientációjának jele volt a konferencián. S e i m, R., K r a s k a, F.: „P a r a - orto - és átmeneti metamorfitok, márvány és karbonátit megkülönböztetésének különböző módszere i.” — Az előadás a kérdés előzetes tárgyalása volt, főleg irodalmi adatok alapján. Az általános elméleti kérdések mellett a V/Cr arány, a W- és Ols-tartalom gene- tikai értékelésére tértek ki. W e r n e r, C.-D.: „Geokémiai kritériumok a metamorfitok litofácies szerinti beosztásában.” — A vizsgált metamorf kőzetek eredeti fácieseit főelemeik és néhány jellemző arányszám: Ca/Sr, Ba/Sr V/Cr, Ca/Fe és Zr/Cr segítségével sikerült megkülönböztetni. Természetesen ez csak egy-egy földtani egységen belül érvényes, és. nem vihető át más területre minden további nélkül. A módszer pár- huzamosításra is alkalmasnak bizonyult. 220 Földtani Közlöny, lUU. kötet, 2. füzet Kaemmel, T.: „Permi rioiitok abszolút kormeghatározásra való ásványtani alkalmasságának vizsgálat a.” — Az abszolút kormeghatározást meg kell, hogy előzzék az alkalmassági vizsgálatok. A vizsgált föld- pátokban a K/A arányt szerkezeti vizsgálatokkal kimutatható metaszomatikus és termális hatások utólag lényegesen befolyásolhatták. II. Agyagásvány- és Fázisanalízis - Munkáé söpört kon- ferenciáj a: S t ö r r, M , Schwer d tne r, G., Buchwald, J.: „Az NDK kaolinit- telepeinek keletkezésérő 1.” — Az Erchegység kaolinit telepei a liásztól a paleogénig tartó, meleg, nedves éghajlat alatt végbement regionális kaolinosodás követ- keztében jöttek létre. A regionálisan elterjedt kaolinos takaró a későbbi lepusztulás során csak tektonikusán lesüllyedt medencékben (pl. Kemmlitz) maradt meg, vagy a harmad- időszaki folyórendszer esztuárhunainak szintén utólag tektonikusán megőrzött részletei- ben (Lausitz). A harmadidőszaki barnakőszenek kémiai hatása a kaolinosodásban alá- rendelt. A kaolinosodás sokszor más agyagásványok (pl. illit — montmorillonit kevert szerkezet, klorit) közbeiktatásával megy végbe. A genetika kihat a minőségre, így főleg a szemcsenagyságra, homogenitásra és vastartalomra. Beyrich, H. : „Adatok a kísérleti agyagás vány keletkezé- séh e z.” Szerző kísérleti úton kaolinitből hidrotermás körülmények között illit — montmorillonit, „Al-montmorillonit” hidraisit és pirofillit végtermékeket állított elő és e folyamatok körülményeit vizsgálta a hőmérséklet, pH és kationok függvényében. Külö- nös figyelmet fordított a pirofillit keletkezésére. Mátyás E. : „Utó vulkáni hidrotermás ag vágás vány p ara- genezise k.” — Szerző itthon jól ismert tokaj-hegységi vizsgálatait összefoglaló munkáját távollétében S t a r k e, R. ismertette. K ü h n e, R. : „A gyagásványképződés hidrotermális t e 1 é r e k mellékkőzetébe n.” — Szerző kísérletet tett a szászországi ón- wolfrám-, poli- metallikus és fluorittelepekben az ércesedés jellege és a kísérő agyagásványok közötti összefüggés kimutatására. Ez az előzetes bejelentés formájában megtartott előadás szerint eddig kevéssé sikerült. Viczián I.: „Fácieskérdések a magyar pannonban agyag- ásvány vizsgálatok alapján.” — A dolgozat egy medenceperemi kifej íő- désű pannon rétegsor agyagásványtartalma és szöveti-őslénytani alapon meghatározott fáciesei közötti összefüggéssel foglalkozott. Ryszka, J.: „Lengyelországi karbon kőszenek agyagásvá- n v a i.” — A legfontosabb agyagásványok: kaolinit, montmorillonit, illit-montmoril- lonit kevert szerkezet és illit. Sokoldalú (röntgen, termikus és mikroszkópi) vizsgálatuk főleg az agyagkövek tekintetében hozott érdekes eredményt: az általános európai meg- figyeléssel ellentétben itt ezek fő ásványa nem kaolinit, hanem montmorillonit. Ennek oka a vulkáni anyag kisebb fokú devitrifikációs átalakulásában keresendő. Viczián István i H írek , ismertetések 221 Bendefy L.— V. Nagy I.: A Balaton évszázados partvonalváltozásai 215. oldal, számos ábrával. Műszaki Könyvkiadó 1969. Szerzők a Balaton évszázados partvo- nal-változásaival foglalkoznak. A „Magyar tenger” hazánk nagy értékei közé tarto- zik, s már csak ezért is nagy figyelmet érdemel szerzők munkája. Nagy fontos- ságú kérdés több szempontból is a tó életének minél kedvezőbb állapotában való biztosítása, mert hiszen a tóban folytono- san képződő üledéklerakódás, feliszapoló hatásával állandóan csökkenti a tómély- séget és a tófelületet, a több helyütt fellépő elhabolás pedig szárazföldi területeket rabol el. Egyáltalán nem lehet tehát közöm- bös megismernünk azokat az okokat és hatásaikat, a létesített változásokat, vala- mint ezek mértékét, amelyek figyelembevé- telével azután a jövőbeli vízügyi, telepü- lési tervezéseket a régebbi ismereteknél biztosabb alapokra lehet helyezni. A munka főfeladataként szerzők az idő- számítás előtti VIII. századtól napjainkig terjedő, mintegy 2800 év alatti, de külö- nösen az utolsó 1800 éves időszakaszban mutatkozott partvonalváltozások meghatá- rozását tűzték maguk elé. E munkájuk folyamán megvizsgálták azt is, hogy meny- nyiben befolyásolja a partvonal változásait a vízszint emelkedése vagy süllyedése, vala- mint egyéb tényező. Részletesen foglal- koznak a vízszintváltozások okaival és ezen belül különösen az emberi beavat- kozás szerepével. A partvonal-változások meghatározá- sára, illetve nyomozására igen széleskörű vizsgálatokból eredő és erős kritikával megszűrt adatokat használtak fel, amely kutatásukban régészeti feltárások is igen nagy szerephez jutottak, különösen az ókorra vonatkozóan. így a római kort meg- előző sírleletek helyzete, valamint a római kori sírleletek és építmények, népvándor- láskori sírleletek és építmények, s mind- ezeknek a tóhoz viszonyított helyzete, Árpádok -korabeli oklevelek adatai, vala- mint az ezekhez közvetlenül csatlakozó XVI — XVII. századi, illetve későbbi ke- letű térképes ábrázolások. Igen alapos levéltári és térképtári kutatásokat is vé- geztek ilyenformán, amelyek leszűrt meg- állapításaik alátámasztására kiváló ala- pot nyújtottak. Miután meghatározták, illetve megrajzolták az előbb felsorolt vizsgálatok alapján az egykori partvona- lakat, ezekre támaszkodva megvizsgál- ták, hogy milyen hatással voltak a fel- tételezhető vízszintek változásai a part- vonal fejlettségére, illetve mit jelentett a természetes hidrológiai egyensúlyi álla- pottól való időnkénti eltérés a tómeder feliszapolódási viszonyaira. Ezt követően részletesen vizsgálták a parterózió hatását, majd két évszázadra visszamenőleg ele- mezték a tómeder feliszapolódásának mene- tét, megállapítva a tóba került iszaptömeg továbbvándorlásának módját és a tó- medencében a leülepedés tendenciáját. Vé- gül megkíséreltek előrejelzést adni a Bala- ton jövőbeli fejlődéséről. Talán az elisza- polódás kérdésében további vizsgálatok újabb eredményeket hozhatnak, ami an- nál is inkább kívánatos lenne, mert Z ó- 1 y o m i Bálintnak a tóüledék lerakódásain végzett pollenanalitikai vizsgálatai sze- rint a feltöltődés, illetve az ebből eredő fenékszintemelkedés viszonylag kedvező képet nyújt. Ha a pollenelemzések adatait vesszük figyelembe, akkor a tó felisza- polódásának időtartama lényegesen meg- növekednék. Nagyfontosságú a Bendefy László által megszerkesztett görbe a Balaton tartós vízállásairól az ie. 800-évtől nap- jainkig. Minden további számításnak ez képezte alapját. E görbéből látható, hogy jelenleg a tartós vízállás 105 m Af. táján van. Vizsgálataik alapján úgy találták, hogy a tónak természetes egyensúlyi állapota 106 — 107 m Af. vízállásnál van, amely 1 — 2 m-rel nagyobb a jelenleg mesterségesen tartott 105 m Af. vízszint- nél. Bár nem kívánják ezzel javasolni, hogy a Balaton vízállását mármost az egyensúlyi vízszintre kelljen visszaállí- tani, ami helytelen is lenne, mert a sza- bályozás óta az új egyensúlyi helyzet már némileg kialakult, azonban a Balaton ren- dezésére készülő műszaki tervek során - bizonyos előfeltételek biztosításával - indokolt lenne a feljebb megadott egyen- súlyi állapot felé való törekvés. Mi úgy véljük, nehezen lehetne azonban keresz- tülvinni a tartós vízszintnek a mainál magasabbra való emelését, mert hiszen a 107 m Af. és a mai 105 m Af. szintek közt a déli parton nagyszámú új település keletkezett, a nyaralók, villák egész sora épült, amelyek nagy része jelentősebb víz- szint-emelés esetén — legalább alsó ré- szein — váz alá kerülve, veszendőbe menne. Mi úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi víz- 222 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet szint megtartása mellett az elliabolás lehetőségének a kizárására kellene főleg törekednünk. Az elhabolás vizsgálataik alapján főleg a déli partot sújtja, tehát kellő magasságú szilárd partvonal kiépí- tésével e jelzett célt el is lehetne érni. Ami pedig a feliszapolódást illeti, figyelembe véve a déli part eróziójára és feltöltődésé- nek menetére adott görbéiket, valamint a teljes tómederre megadott teljes felisza- polódási integrálgörbét, látható, amit egyébként szerzők hangsúlyoznak is, hogy jelenleg mind az elmosódás intenzitása, mind pedig a feliszapolódás csökkenő tendenciájú. Ez örvendetes jelenség a tó élettartama szempontjából. Felmerülhet továbbá a kérdés, vajon a tó vízszintjé- nek megemelése, nem jár-e majd megerő- södő parterózióval s ezzel kapcsolatos nagyobb törmelékszolgáltatással, ami a feliszapolódás szempontjából talán ked- vezőtlen lenne. Ha már évtizedek óta mes- terségesen bár, de kialakult egy tartós vízállás, ezt talán nem kellene meg- változtatni, hanem a tó védehnének és így élettartamának meghosszabbításához a je- lenlegi állapot alapulvételével kellene kie- légítő megoldást keresni vízmérnökeinknek és hidrológusainknak. A tó jövőjét, a keszthelyi öböl kivételé- vel, ahol a Zala-szállította törmelék lera- kódása miatt a feliszapolódás meglehető- sen nagy mértékű, megnyugtatónak lát- ják. Élettartamát, mint nyíltvizű tónak, 2400 — 3000 évre becsülik minden műszaki beavatkozás nélkül. Szerintük a keszt- helyi öböl teljes feliszapolódása 900 — 1000 év alatt történne meg. Vizsgálataik során egyébként az iszap konszolidációját nem vették figyelembe, de ez a hatás, úgy vé- lik, az időtartamokat 20 — 25% -kai ki- tolja. Végül a geológusokat és a geomorfoló- gusokat szintén nagyon érdekelheti a Balaton, mint egy lényegében közbekap- csolt tó, életének ismertetése, amely ismertetés a születéstől kezdve egészen az idővel várható megszűnésig nyomon követi az eseményeket. Ha a könyvről véleményt kell monda- nunk, az csak dicsérő lehet. Megállapításai- kat imponáló tárgyi anyaggal és az ezekre támaszkodó beható számításokkal támaszt- ják alá, úgyhogy — úgy véljük — nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy minden további kutatás számára bázist jelenthet könyvük. Reméljük, hogy a további kuta- tások nem is állnak meg, s ezekben szeret- nék látni a két illusztris szerző további értékes közreműködését is. V e n d e 1 M. Louis de L o c z y: Contribui^áo a Geotectőnica do Sikkim Himalaia e Compara9áo dós Gonduanas Indiano e Brasileiro An. Acad. brasil. Ciénc., 1968. 40. 4. p. 469—480. A szerző 1960., 1964 és 1967. évek- ben földtani tanulmányokat végzett Indiá- ban. Egyik alkalommal Sikkimben két hónapon át részletesebb tanulmányokba mélyedt, hogy nyomában járjon L ó c z y Lajosnak, aki 1878-ban elsőként készített földtani térképet erről az országról. A tanulmányutak célja a Gondwana formáció indiai és brazíliai kifejlődéseinek összehasonlítása volt, ami Brazíliában elsőrendű térképezési feladat, hatalmas területek felépítésének és rétegtanának értelmezéséhez. Az áttekintést az össze- hasonlítások eredményeként táblázatban kapjuk. A L ó c z y által 1878-ban a Sub- Himalayaban térképezett területen (L ó- c z y Lajos: Megfigyelések a Keleti- Himalájában 1878, februárius 8 — 28 kö- zött. Földrajzi Közlemények XXXV. k. 6—7. f. Budapest 1907.) inverz sorrendű tercier, triász (?), permi és kristályos össz- letet találni. L ó c z y eredeti térképét és szelvényeit facsimilében közli a dolgozat, minthogy a szerző az emlékezés mellett kiegészíti atyja megfigyeléseit a Darjeel- ing közelében felismert Gondwana réte- gekre (Talchir és Damuda összlet) vonat- kozó adatokkal, saját megfigyeléseiből. A távolról származó és még távolabb publikált közlés jelentőségét mindenek- előtt tudománytörténetünk nagyjának, L ó c z y-nak 90 év távolából felcsillanó emléke adja meg. K a s z a p A. Hírek, ismertetések 223 Hántzschel, W. — B az, Farouk E 1-. — A m s t u t z, G. C.: Coprolites An Annotated Bibliography (Koprolitok. Annotált bibliográfia) — Geological Society of America, Memoir 108. 1968. A sötétvörös kötésű, rangos sorozat új kötete a koprolitok szerteágazó irodal- mának alapos munkával áttekinthetővé tett seregszemléje. Az életnyomok és problematikumok vizsgálata ma előtérbe került, szinte divat; részben a rétegtani besoroláshoz szükséges biztosabb alapok keresése ill. hiánya, részben a sokszorosan és mélyrehatóan vizsgált üledékek isme- retének teljessé tétele miatt. Ezért volt időszerű a kötet megjelentetése privát és állami támogatásból, két kontinensre ter- jedő szerzői együttessel. A hatoldalas bevezetés definiálja és is- merteti a koprolitokat, alakjukat és nagy- ságukat, összetételüket, megtartásukat, földtörténeti időbeli megoszlásukat, a no- menklatúrát és az osztályozást, állati ere- detüket, rétegtani és üledéktani fontos- ságukat veszi lakonikusan sorra. A kötet törzsét alkotó bibliográfia 8 pontra kiterjedő, de néhány sorból álló annotációt ad, minden esetben annyit, amennyi lehetséges a lajstromozott tanul- mányban foglaltakból. Az annotáció pont- jai a következők: lelőhely, kor, eredet, alak és nagyság, a fosszilizáció mechaniz- musa, összetétel, bezáró közeg, megjegy- zés. 115 oldalon 376 bibliográfiai jegyzet sorakozik, szerzők szerinti alfabetikus sorrendben. A legöregebb M a n t e 1 1 1822-ben megjelent, a sussexi kréta kopro- litokat ábrázoló könyve; a század végéig sűrűn a klasszikus nevek: M ü n s t e r, Buckland, Agassiz, Bronn, G e i n i t z, Dana, R e u s s. Az anno- tációk a gyors tájékozódás céljára teljes- séggel megfelelnek, az annotált tanul- mány elolvasására csak akkor lehet szük- ség, ha elmélyedő, részletes vizsgálódás a cél. A szövegben 6 rajzos ábra és 11 tábla foglal helyet, ami további könnyí- tés a kötet használatához és az eredeti irodalom nélkülözéséhez. Említést érde- mel, hogy a felsorolt munkák között he- lyet kaptak személyes közlések is. J e n- kins feltehetően a szerzők valamelyiké- vel közölt adatokat perm — eocén korú amerikai leletekről és ugyanilyen alapon táblázat került az 59. oldalra a Princetoni Egyetem (N. J.) gerinces paleontológiái gyűjteményében őrzött koprolitok for- máció, kor, lelőhely szerinti kimutatásá- val. Vaughan Twenhofe 1-hez írt levelének kivonata (1931.) szintén megtalál- ható a felsorolásban. A hazai szakirodalom képviselete nem teljes a kötetben. Palik P. rákkopro- litjait nemzetközi folyóiratban írta le, idézete teljes. K a s z a p dolgozatát annotálták ugyan, de keresztneve után előrekerült a listában (András, K.). A kósdi Dinosaurus koprolit irodalma — sajnos — elkerülte a szerzők figyelmét, ami csakis azzal magyarázható, hogy a szemérmes szerzők a címeket úgy választották meg, abból ne tűnjék ki, hogy koprolitról be- szélnek. Az előzetes leírás M a j e r I. (Földtani Közlöny' 1921 — 1922.), az emlí- tés Kubacska A. (Földtani Köz- löny 1925.) és a cáfolat Vadász E. (Centralblatt, 1926.) cikkében így kívül maradt ezen a reprezentatív összeállí- táson, ami még akkor is veszteség, ha a maradvány'ok koprolit eredetében maga N o p c s a F. is kételkedett és szervetlen eredetét később bebizonyították. A mostoha sorsú kósdi maradványok ábrázolás nél- kül írattak le és kimaradtak a Földtani Intézetben őrzött őslénytani originálisok jegyzékéből is. Az ismertetett kötet egy új műfaj , az iro- dalmi kivonat képviselője, a modern tudo- mányos munka elsőrendű segédeszköze. K a s z a p A. Arnold, C h. A.: The petrofaetion of wood (A fa kövülése). The Mineralogist. 9/9. 1941. p. 323 — 325. Magyarország kövesedet! (elsősorban kovásodott) fatörzsmaradványokban vi- szonylag gazdag, s régóta sok részlettanul- mány'ban és Greguss P. nagysza- bású xydotómiai és növény'őslénvtani mo- nográfiáiban ismertetve vannak. A ková- sodásról is több részlettanulmány, a közel- múltban alapvető összefoglaló tanulmány jelent meg, bőséges irodalomjegyzékkel, amelyben ez a kis tanulmány is említve van, bár eddig nálunk nem volt hozzá- férhető. Hosszas külföldi nyomozás során 224 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet most sikerült fotókópiában megszerezni, s kissé megkésve is érdemes talán fel- hívni a figyelmet erre a nálunk alig is- mert, nehezen hozzáférhető dolgozatra. A szerző a kövesedés folyamatával fog- lalkozva az anyagbehelyettesítés (szubszti- túció) elméletét cáfolja, miszerint a fa szerves anyagát szervetlen molekulák (pl. kova) helyettesítik be. Fluorsavval ol- dotta ki a kovát, a megmaradt szerves részt celloidinbe ágyazta és metszette. Kémiai elemzéseket végeztetve lignint és cellu- lózt talált. Savas kezelés után kollodiu- mos filmlevonatot készített. Megjegyzendő, hogy a szubsztitúciós elméletnek a múlt század közepe óta már csak a népszerű- sítő körökben volt híve, a filmlevonatot pedig Nathorst már 1908-ban beve- zette, a kova-kioldás is régtől ismert és általánosan használatos vizsgálati mód- szer. S t i e b e r József >KapiiK0B, B. A.: TepMOAiiHaMHHecKan xapaKTepncTHKa HeoopaTHMbix ripHpoAHbix npoueccoB r eoxMMHH 1965. 10. 1191 1206. (Zsarikov, V. A.: Irreverzibilis természetes folyamatok termodinamikai jellemzése.) A termodinamikának fontos szerepe van abban, hogy bonyolult földtani folya- matok egyes tényezőit megtaláljuk, és tisztázzuk a köztük fennálló viszonyokat. Ezen a téren nagy jelentőségű Zsarikov cikke, amely az elsők között igyekszik a kőzettani-geokémiai folyamatok általá- nos termodinamikai elméletét megadni. Ebben főleg a Korzsinszkij által kidolgozott teljesen mobilis komponen- seket tartalmazó („izopotenciális”) ter- modinamikai rendszer fogalmára támasz- kodik, és erre alkalmazza az újabban erő- teljesen kifejlődött irreverzibilis termo- dinamika főbb eredményeit. A szerző szerint természetes rendsze- rekre általában az ún. mozaik- vagy loká- lis egyensúly jellemző, ami azt jelenti, hogy „míg az egész rendszer irreverzibi- lisen változik meg, minden adott részlete, a rendszer fejlődésének minden adott pillanatában egyensúlyra törekszik. . . .Lo- kális egyensúly akkor jön létre, ha a rend- szer relaxációjának sebessége nagyobb a független paraméterek változási sebessé- génél” (p. 1191). Az általános rész az irreverzibilis entró- pia megváltozásának, ill. a megváltozás sebességének egyenleteit vezeti le a külön- böző típusú rendszerekre jellemző termo- dinamikai potenciálok megváltozása, ill. megváltozási sebessége és az abszolút hőmérséklet segítségével. Ezek az egyen- letek olyan alakúak, hogy az extenzív paraméterek (pl. hőmennyiség, térfogat, a komponensek tömege) áramlási sebessége (termodinamikai áramok) és az intenzív paraméterek (pl. hőmérséklet, nyomás, kémiai potenciálok) gradiense (termodina- mikai erők) között létesítenek kapcsolatot, vagyis lehetővé teszik, hogy adott ese- tekre kiválasszuk az áramok és erők kö- zött összefüggést létesítő O n s a g e r-féle relációk közül a megfelelőeket. Az általános részt két alkalmazás bemu- tatása követi. Az első példa az elmélet alkalmazására az izochor-izoterm, izopotenciális meta- morfózis tárgyalása. Ebben az esetben az anyagáramlás egyenlete két tagból áll, a nyomás gradiens hatására létrejövő infiltrációs és a kémiai potenciálok gradi- ense hatására létrejövő diffúziós tagból. Néhány konkrét példával való összeha- sonlítás azt mutatja, hogy az elméleti és talált anyageloszlás a kiindulási kőzet anyageloszlásában mutatkozó és figye- lembe nem vett egyenetlenségek hatását leszámítva jól egyezik. A másik alkalmazás egy magmás olva- dékban lejátszódó folyamatok általános egyenletének levezetése. A kapott össze- függés rendkívül bonyolult, és sok ténye- zőt tartalmaz. Speciális esetként meg- határozhatók belőle a termodiffúziós és diffúziós, ill. a baridiffúziós és diffúziós koncentrációváltozás egyenletei a magmán belül. E második alkalmazásra a szerző nem közöl konkrét példákat, eredmé- nyei azonban így is komoly alapot nyúj- tanának ahhoz, hogy a hazai magmás irodalomban felvetett problémákat elmé- letileg tisztázhassuk. A, cikk magyar fordítása megtalálható a MÁFI és az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszék könyvtárában. V i c z i á n István Hírek, ismertetések 225 Krauskop f, K. B.: A tale of ten plutons (Mese tíz plutónról) Geol. Soc. Am. Bull. 79. 1968. 1. 1—18.; (She, J. H.: A tale of ten plutons: discussion. uo. 79. 1968. 9. 1243.; Krauskop f, K. B.: A tale of ten plutons: replv. uo. 79. 1968. 9. 1245 — 1246.) Az ismertetendő munka nem népszerű tudományos mű, hanem az Amerikai Föld- tani Társulat elnökének búcsúszavai e tisztségtől való megválása alkalmával. Krauskopf itt minden történeti je legű tudomány, így a földtan egy általános kérdését is, a múlt rekonstrukciójának lehetőségeit tárgyalja. Már a cím is mu- tatja, hogy e téren igen pesszimista konk- lúziókra jut. Bevezetőben arról beszél, hogy tudo- mányos vizsgálódásaink alapja az a „hit”, hogy a természetben „rend” uralkodik, ezt azonban nem tudjuk bizonyítani, sőt valószínű, hogy legalábbis bizonyos fokig inkább az „anarchia” az uralkodó. Földtani kutatásaink eredményességének is kor- látot szab valamilyen, a fizikaihoz hasonló „határozatlansági reláció”. A földtan szá- mos kérdésére a válasz egyszerűen nem létezik, ezért a nagy erővel és anyagi eszközökkel végzett kutatások sem hoz- hatják meg ezek megoldását. Konkrét példaként az általa térképe- zett Invo batolitot hozza fel. A területet kiváló petrográfusok alaposan feldolgozták, maga a szerző évekig térképezett ott, igen jól fel van tárva, tehát a bizonytalanság nem az észlelési adatok elégtelenségére vezethető vissza. A munka során a batoli- ton belül tíz plutónt különböztetett meg, és többé-kevésbé tisztázta a szokásos módszerekkel ezek benyomulási sorrendjét és módját. Ez a megnyugtató kép azonban a részletes elemzés során számos hiányos- ságot mutat. Egyáltalán nem biztos, hogy a megkülönböztetett plutónok száma való- ban tíz, lehet, hogy egyesek összetartoz- nak, másokat tovább kéne tagolni, és már csak azért is, meg más okok miatt is kelet- kezésük teljesen bizonytalan marad. E példa eredményeit úgy általánosítja, hogy már csak a két alapvető kérdésre, hogy (1) „az objektumokat hogyan lehet osztályozni?” (2) „hogyan képződtek ezek?” sem lehet megfelelő választ adni. Szerző szerint néhány igen alapos korszerű módszer (pl. kísérleti petrológia, szöveti elemzés, geokémia) bármilyen részletes felhasználása sem változtatna az alapvető helyzeten: „Nem úgy értem, hogy ezek a kérdések a jelenlegi alkalmatlan módsze- rek miatt megválaszolhatatlanok, hanem, hogy a dolgok természete folytán meg- válaszolhatatlanok, függetlenül attól, hogy milyen kifinomult módszereket alkalma- zunk. Olyan összefüggéseket próbálunk meglátni, melyek nem léteznek. . . .Ma- guk a kérdések értelmetlenek.” E következtetések alátámasztására a természetes folyamatok véletlen jellegét hangsúlyozza, amit azonosnak tart a de- terminizmus tarthatatlanságával. She, J. H. bírálatában éppen a determinizmus el- fogadásának szükségességére mutatott rá, ami egyedül adhat perspektívát a tudo- mánynak. A földtan szempontjából sok megszív- lelendőt tartalmaz Krauskopf munkája, akkor is, ha filozófiai következtetéseit nem fogadjuk el. Ugv tűnik, hogy a helyes kérdésfeltevés, vagyis a helyes modell- alkotás problémájáról van szó, és nem annyira mindenféle kérdés megoldhatat- lanságáról. Az kétségtelen, hogy valószínű- ségi jellegű földtani folyamatok csak meg- felelő valószínűségi modellekkel írhatók le, amelyek egyrészt helyesen tükrözhetik a valóságot, másrészt — éppen ezért a rekonstrukció bizonytalanságát is érzé- keltethetik. V i c z i á n István J o h n s o n, K. G. — F r i e cl m a n, G. M.: TheTully clastic correlatives (Upper-Devonian) of New-York state: A model fór reeognition of alluvial, dune ( ?), tidal, nearshore (bar and lagoon) and offshore sedimentary environments in a tectonic delta complex. Journal of Sedimentary Petrology 1969. v. 39. p. 451 —485. (A Tully mészkő törmelékes 226 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet megfelelői New-York állam felsődevonjában. Modell egy tektonikus delta- összleten felüli folyóvízi-, düne-, árapály-, sekélytengeri és parttól távoli üledékes fáciesek elkülönítésére.) A szerzők New-York állam felsődevonja egyik fő kifejlődési típusának a Catskill- delta komplexumnak egy szűk sztratig- ráfiai intervallumát, a Tully mészkövet ill. annak törmelékes kifejlődésű hetero- pikus fácieseit dolgozták részletesen. Ezen túlmenően célul tűzték ki, hogy összefog- lalják azokat a vizsgálati módszereket és ismérveket, amelyek segítségével a föld- történeti múlt delta képződményei felis- merhetők, különböző fáciesei elkülönít- hetők. Éppen ezen általános megállapítá- sok tarthatnak számot nagyobb érdeklő- désre olyan szakemberek körében is, akik New-York állam felsődevonjától térben és időben egyaránt távol eső képződmények- kel találkoznak vizsgálódásuk során. A szerzők az adott összleten belül a rétegzettség, a biológiai, a kőzetegysé- gek geometriai kapcsolata, a kőzetekbe zárt ősmarad vány tartalom figyelembe- vételével különböző üledékes fácieseket (se- dimentary environments) különítenek el, ami alatt — Twenhofel és Potter nyomán — egy bizonyos geomorfológiai egységnek megfelelő fizikai, kémiai és biológiai változók összességét értik. Az adott környezeten (geomorfológiai egy- ség) belül ható folyamatok egymásrahatása során alakulnak ki a megkülönböztető fizikai, kémiai és biológiai jellegzetessé- gek. A fizikai tulajdonságok (pl. rétegzett- ség) jól megőrződnek, a kémiai sajátsá- gok a diagenezis, a biológiai jegyek a kémiai behatások (oxidáció, redukció, oldás) okozta szelektív lebontódás során megváltozhatnak ill. teljesen eltűnhet- nek. Mindezek alapján az alábbi fácieseket különítik el: Folyóvízi — meder — ártér — mocsár Düne Árapály — sík (tidal fiat) — csatorna (tidal channel) Partközeli (zátony, lagúna) Partól távoli A folyómeder képződményeinek anyaga finom-középfinom szemű, rosszul osztályozott, éretlen szövetű, karbonát- törmelékes grauwake. A keresztrétegzett- ség az áramlási jegyek jól kifejlettek, gya- koriak. A fekvő képződményre diszkordan- ciával települő, felfelé az ártéri fácies aleuritos képződményei irányában folya- matosan finomodó, helyenként lencse for- májú, másutt nyúlt, esetenként ketté- ágazó alakot mutató homokkő testek. Az ártéri fácies kőzetanyaga tarka aleurit, finom aleurit és agyag szór- ványos bitumenes agyag és mészaleurit tartalommal. A fekvő képződmények felé folyamatos, a fedő irányában diszkordáns az átmenet. Gyakori a folyóvízi homokkő képződményekkel összefogazott előfordu- lás. A mocsári fáciest többnyire sötétszürke, fekete, kőszenesedett, növény- maradványokat bőségesen tartalmazó lo- káhs betelepülések, lencsealakú beágya- zások képviselik az ártéri képződmények- ben. Az egykori dünéket merede- kebb dőlés hosszú hullámhosszú, kis amplitúdójú hullámfodrok, nagy vastag- ságú keresztrétegzett rétegcsoportok külö- nítik el a folyóvízi ill. árapály övbéli kép- ződményektől. Árapály síkjának területét fi- nom csillámos aleurit tölti ki, alárendelten igen finom szemű homokkő betelepülést is tartalmazva. Száradási nyomok, hullám- barázdák, finom rétegzettség nem ritka. A fekvő felől fokozatos, a fedő felé disz- kordáns átmenet figyelhető meg. A part- közeli zátony képződmények, árapály csa- tornák homokkő kifejlődéseit közbetele- pülés formájában tartalmazhatja. Az ár apály öv csatornái finom szemcsés, rosszul osztályozott, éretlen szö- vetű növénymaradványos grauwake ho- mokkő, ill. polimikt konglomerátum építi fel. A szemcseméret alulról felfelé fokoza- tosan finomodik. Keresztrétegzettség álta- lában megfigyelhető. A fekvő felől diszkor- dáns, a fedő felé fokozatos az átmenet. A partközeli (zátony, lagúna) fáciest uralkodóan középszemű homok építi fel, amely az alacsony szöveti érett- ségi fokozat ellenére — a folyóvíz és az árapály fácies homokköveihez képest ,, tiszta’’ (agyagban szegény). Keresztré- tegzettség áramlási eredetű hullámfodrok, őséletnyomok gyakoriak. Különösen a Domichnia típus (vertikális járatok) gya- kori, míg a Repichnia — félék (= hori- zontálisan futó jegyek) aparttól távoli kép- ződményeket jellemzik. Gyakran finom szemcséjű aleurit-agyag konvolueiók fi- gyelhetők meg a homokanyagban. Ezek- kel kapcsolatban a szerzők Potter és Pettijohn véleményét osztják, akik Hírek, ismerteiének 227 szerint az iszapcsúszási, — folyási jelen- ségek — amelyek egyik válfaja a konvo- lúció — inkább a lerakódás idejének egy bizonyos anyagára ill. anyagállapotára, semmint egy bizonyos üledékes fáciesre jellemzőek. A hullámverési és áramlási jegyek változó irányú üledékszállítást valószínűsítenek. Mind az árapály fácies homokkövei, mind a parttól távoli fácies aleuritjai felé fokozatos az átmenet. A parttól távoli fáciest aleurit, ill. meszes aleurit építi fel, amely a me- dence felé fokozatosan agyagos mikro- kristályos mészkőbe ill. biogén mikro- kristályos mészkőbe megy át. Rétegzett- ség alig észlelhető. A hullámverési és áramlási jegyek a partközeli fáciesénél egységesebb üledékszállításra utalnak. Mind a part, mind a medence irányában az átmenet fokozatos. A fenti általánosabb megállapítások — amelyeken túlmenően a szerzők mélyre- ható alapossággal részletezik a szóbanforgó terület földtani és fejlődéstörténeti viszo- nyait — módszertani segítség mellett konk- rét ismertető jegyeket szolgáltatnak a földtörténeti múlt, vertikális és horizon- tális irányban egyaránt gyorsan változó üledékképződéssel jellemzett deltakép- ződményeinek szedimentpetrográfiai mód- szerekkel történő felkutatásához. Az ilyen jellegű vizsgálatok szükségszerűségére utal- hat többek között az a tény is, hogy egyes dél-alföldi, szénhidrogéntároló szerkezetek (Algyő, Asotthalom) középső- és felső miocén valamint pannóniai törmelékes kőzeteinek feldolgozása során bizonyos részben a szemcseeloszlás vizsgálatok sta- tisztikus módszerekkel történő kiértéke- lésén, részben a rétegzettségi jellegzetes- ségek értelmezésén alapuló — megfi- gyelések folyóvízi ill. delta képződmé- nyek meglétét valószínűsítik a jelzett területeken. E képződmények részletes vizsgálata, medenceterületek -f- üledékképződési fáci- es és ősföldrajzi viszonyaira vonatkozó ismereteink bővítése mellett, közvetlen gyakorlati eredményekkel járhat, mind a szénhidrogénkutatás (pl.: litológiailag-, ré- tegtanilag zárt telepek esetleges előfor- dulása) mind a szénhidrogént ermelés (pl.: a telepek kőzettani, kőzetfizikai para- métereinek gyors változása) szempont- jából. Bérezi István TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1969 őszi téli ülésszakán elhangzott előadások Október ö. Elnökségi ülés Elnök: Nemecz Ernő Napirend: 1. Az 19C9 évi őszi nemzetközi nagyren- dezvények értékelése: 2. A földtani Közlöny centenáriu- mának előkészítése; 3. 1909 — 70 évi munkaterv javasla- tok Résztvevők száma: 5 Október 8. Általános Földtani Szakosztály előadóülése Elnök: Szalui Tibor S t e g e n a Lajos: A magyar-medence kialakulásá- ról Vita: Szádeczky-Kardoss E., Szalai T., Stegena L., Szalai T. G a 1 1 i László: A Kárpát-medence vízrendszere és tektonikai viszonyai Vita: Bendefy L., Stegena L., Mucsi M., Szalai T., Galli L.. Szalai T. Résztvevők száma: 43 Október 15. Gazdaságföldtani Szakosztály kerékasztalkor r ferenciája a szellemi exportról Elnök: Varjú Gyula Vitaindító: Tóth Miklós A témakör rendkívül széles, kötetlen menetű vitát váltott ki. Résztvevők száma: 37 Október 22. Általános Földtani Szakosztály előadóülése Elnök: Szalai Tibor Szabó Imre: Üledékföldtani jelenségek a közép- hegységi alsótriászban Vita: Szentes F., Szalai T.. Mészáros J.. Szabó I., >zalai T. Falus Gábor: A geotektonikus fácieselemzés alkalmazása a tatabányai medencében Vita: Mészáros J., Szalai T., Falus G., Szalai T. Résztvevők száma: 27 Október 24. Állami Díj- Bizottság ülése Elnök: Nemecz Ernő Napirend: Javaslattétel az 1970 évi Állami Díj oda- ítélésére Résztvevők száma: 9 Október 27. Mérnökgeológiai- Építésföldtani Szakosztály előadóülése a Magyar Hidrológiai Társaság Vízellátási és Hidrogeológiai-, valamint a Szilikátipari Tudományos Egyesület Cementszakosztályával közös rendezésben Elnök : J u h á s z J ózsef Csókás János: Agyaggal kitöltött töréses zónák geofizikai kutatása Vitális György: Földtani és vízföldtani megfi- gyelések a miskolctapolcai Nagykőmázsán Résztvevők száma: 17 (Az előadóülést a Szakosztály vezetőségi ülése előzte meg J uhás z József elnökletével, 8 fő részvételével.) Október 27. Általános Földtuni Szakosztály vezetőségi ülése Elnök: Szalai Tibor Napirend: 1970 évi munkaterv összeállítása 'Résztvevők száma: 10 Október 28. Tudománytörténeti Munkabizottság ülése Elnök: Fejér Leontin Napirend: 1970 évi működési terv kidolgozása. Résztvevők száma: 5 november 3. Öslénytan-Rétegtani Szakosztály előadó- ülése Elnök: G é c z y Barnabás Szabó Imre: Ammonitico rosso a magyar triász- ban Vita: Kókay J., Jámbor A., Detre Cs., Galácz A., Géczy B., Szabó I., Géczy B. Bérezi István: Az ásotthalmi szénhidrogéntároló szerkezet szarmata összletének üledékföldtani vizsgálata Vita' Jámbor Á.. Vitálisné Zilahy L., Boda .1., Géczv B., Bérezi I., Géczy B. Résztvevők száma: 22 (Az előadóülést meglelöző vezetőségi ülésen Géczy Barnabás elnökölt. Résztvevők száma: 12) november 10. Agyagásványtani Szakosztály vitaülése A vitaülést Szék y né Fux Vilma vezette le ill. foglalta össze. A vita tárgya: az agyagok és agyagos kőzetek neve- zéktana Előadók: Albert János, Varjú Gyula, J á m- b o r Áron és Bárdossy György Résztvevők száma: 37 november 12. Általános Földtani Szakosztály előadó- ülése Elnök: Szalai Tibor Molnár Béla: Dél-Tiszavölgy felszínközeti réte- geinek üledékföldtani vizsgálata Mucsi Mihály : A szegedi medence pliocén üledék- sorának fáciesvizsgálata Bérezi István: A szegedi szénhidrogéntároló medence miocén és alsópannóniai képződményeinek üledékföldtani viszonyai Az összevont vitában Bendefy I,.. Szalai T.. Szepes- házy K.. Molnár B.. Mucsi M., és Bérezi I. vett részt. Résztvevők száma: 23 november 13. Elnökségi ülés a Társulat Középdunántúli Területi Szakosztálya elnökségével közösen, Balatonalmádi- ban Elnök: V i z y Béla Napirend: 1. Beszámoló a Társulat Középdunántúli Szakosztályának 1969 évi mtmkaeredményeirói és 1970 évi terveiről 2. A „LóCzy”-vándorgyűlés előkészületei Résztvevők száma: 10 november Itt. Klubdélután Elnök: Szalai Tibor Bárdossy György spanyolországi útjáról tar- tott beszámolót színes vetített képek kíséretében. Résztvevők száma: 27 november 24. Mérnökgeológia-Épitésföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: J uhász József Gondos György: Nagyobb élővízfolyásaink mentén eszközölt teraszfeltárások és kísérlet az azokban észlelt vízkémiai jelenségek magyarázatára Vita: Kopácsy J., Zsolnayné Egervári K., Juhász J., Társulati ügyek 229 Gondos Gy.. Juhász J. Résztvevők száma: 21 Xovember 27. Paleoklimatológiai Tanácskozás a Magyar Meteorológiai Társasággal közös rendezésben Délelőtt: Aujeszky László: A légkör keletkezése és szer- kezete Béli Béla: Az általános légkörzés Kéri Menyhért: Paleoklimatológiai fogalmak az éghajlatkutató szemszögből Berkes Zoltán: Éghajlatingadozás az elmúlt •200 évben Dobosi Zoltán: Űjabb vizsgálatok az éghajlat- ingadozások okairól Az előadásokat követően széleskörű vita alakult ki. Délután: Elnök: G é c z y Barnabás K a s z a p András: A paleoklimakutatás irányai és módszerei a földtörténet középkorában Kriván Pál: Induktív és deduktív irányzatok a magyar negyedkor klimatörténetének megismeré- sére Stefanovits Pál: Paleopedológia - paleoklima Stieber József: Ősnövénytan — paleoklima J ánossy Dénes: Emlősmaradványok klimatológiai jelentősége Vita: Kádár L.. Szentes F.. Stieber J., Jánossy D.. Kádár L.. Székely A., Géczy B., Stieber J., Géczy B. Résztvevők száma: 52 Xovember 28. Elnökségi ülés Elnök : Semecz Ernő Az ülés tárgya: Az MSZMP KB titkárságának hatá- rozata a MTESZ munkájának továbbfejlesztéséről Az elnökségi ülésen megjelent Valkó Endre a MTESZ főtitkára is. Résztvevők száma: 6 Xovember 20. Általános Földtani Szakosztály tanulmányi sétája a géllé rt-hegyi kutatótáró megtekintésére Kirándulásvezető: K e s s 1 e r Hubert Résztvevők száma: 31 December 1 . őslénytan — Rélegtani Szakosztály előadóülés Elnök: Géczy Barnabás Bércziné Makk Anikó: A bácskai paleo- mezozóos rögvonulat folytatása a szegedi medence nyugati peremén Scholtz Gábor: A jósvafői anizuszi zátonykép- ződmény paleoökológiai vizsgálatáról (Bejelentés) Detre Csaba: Az újlaki-hegyi dolomit kora (Beje- lentés) Gáláé z András— Vörös Attila: Beszámoló az 1969-es angliai jura szimpóziumról Résztvevők száma: 17 December 8. Választmányi ülés Elnök: Nemen Ernő Napirend: 1. Beszámoló a Társulat 1960 évi nagy- rendezvényeiről; 2. 1970 évi munkaterv Résztvevők száma: 39 December 8. Évzáró kluhest Elnök: Nemecz Ernő Nemecz Ernő elnök átnyújtja az 1969 évi Ifjú- sági Díjakat J a s k ó Tamásnak. G a 1 á c z András- nak és V ö r ö s Attilának. Az odaítélés indoklását Szé- kyné F u x Vilma az Ifjúsági Díj Bizottság elnöke mutatta be. Varjú Gyula élménybeszámolót tartott japáni tanulmányútjáról színes diapozitívek kíséretében. Résztvevők száma: 61 December 0. Mérnök-geológia- Építésföldtani Szakosztály tanulmányi látogatása a Földalatti vasút K Xy-i vonala budai szakaszának építésföldtani viszonyai megismerésére Kirándulásvezető: Greschik Gyula Résztvevők száma: 18 December />. Gazdaságföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: Varjú Gyula Ben kő Ferenc: A bányaföldtani viszonyok meg- határozásának bizonytalanságából eredő bányászati kockázat néhánv problémája Vita: Jaskó T., Benkő F., Varjú Gy. Tibor ez László: Az elektronikus számítógép alkalmazásának helyzete a magyar bányászat földtani munkáiban Felkért hozzászóló: M á r i a y Pál Vita: Molnár J., Csilling L., Varjú Gy., Barabás A.. Tiborcz L., Varjú Gy. Résztvevők száma: 27 December Ili. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: R ó n a i András Juhász József: A laza üledékek kialakulása és kőzettéválása Kertész Pál: Kőbányák kutatási problémái, a kőzetanyag minősítési lehetősége magminták vizsgálata alapján Vita (mindkét előadáshoz): Szlabóczky P., Juhász J„ Kollár E., Serédi B., Kansay T., Rónai A.. Kertész P., Rónai A. Résztvevők száma: 24 December 17. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: S z t r ókay Kálmán Juhász Árpád: A Nagyalföld medencealjzatá- nak metamorf és mélységi magmás képződményei Balázs Endre: A Kisalföld medencealjzatának ópaleozóos képződményei Résztvevők száma: 21 Január 5. Öslénytan-Rétegtani Szakosztály előadóülése Elnök: Géczy Barnabás Detre Csaba: A Brachiopodák elterjedése a triász időszakban Gáláé z András: A Gyenes-pusztai középsöjura biosztratigráfiai vizsgálata K n a u e r József: Vértesi jura rétegtan Résztvevők száma: 18 Január 14. Általános Földtani Szakosztály előadóülése Elnök: S z a 1 a i Tibor Gidai László: A Vértes - Gerecse és a Buda — Pilis hegységek közötti infraoligocén (Telegdi-Roth) küszöb (Bejelentés) Vita: Szálai T. Mészáros József: A Csehbányai-medence szer- kezetföldtanának alapvonásai Vita: Kopek G., Góczán F., Mészáros J., Szalai T. Résztvevők száma: 25 Január 19. Földtani Közlöny Szerkesztő Bizottsági ülés Elnök: Nemecz Ernő Napirend: 1. A Földtani Közlöny centenáris évfolya- mának 2 — 3. füzete összeállítása Résztvevők száma: 7 Január 19. Gazdaságföldtani Szakosztály előadóülése Elnök: Varjú Gyula Szebényi Lajos: A készletszámítás hibáinak jellege és azok összegeződése Vita: Varga Gy., Varjú Gy. Molnár József: Mauritánia gazdaságföldtani viszonyai (színes diavetítéssel kísért előadás) Vita: Erdélyi M.. Jaskó S., Varga Gy., Szebényi L., Bilik I., Varjú Gy. Résztvevők száma: 25 Január 28. Öslénytan-Rétegtani Szakosztály klubdélutánja Elnök: Géczy Barnabás G a 1 á c z András -Vörös Attila: Beszámoló William S m i t h születésének 200. évfordulójára ren- dezett brit jura szimpóziumról (színes vetített képekkel) Résztvevők száma: 19 Január 28. Ásványtan-Geokémiai Szakosztály előadóülése Elnök: Sztrókay Kálmán Vető István: A Tokaji-hegység szarmata hév- forrásképződményeinek ritkaelem geokémiája Vita: Kiss J., Székyné Fux V ., Sztrókay K., Vető I., Sztrókay K. Nagy Béla: A magyarországi szfaleritek indium- tartalmának vizsgálata Vita: Sztrókay K.. Kiss J., Bognár I... Székyné Fux V., Földváriné VogI M., Andó J., Mikó I.., Nagy B.. Sztrókay K. Résztvevők száma: 19 Január 30. Matematikai Földtani Szakcsoport alakuló ülése Elnök: Nemecz Ernő Nemecz Ernő: Elnöki megnyitó Az előkészítő bizottság beszámolója Vezetőségválasztás Jaskó Tamás — V i c z i á n István: Néhány a földtanban alkalmazott exact osztályozási módszer Résztvevők száma: 23 230 Földtani Közlöny, 100. kötet, 2. füzet Február 2. Öslénytan-Rétegtani Szakosztály előadóülése Elnök: G é c z y Barnabás Vörös Attila: Lókút-környéki (Bakony -hegység) alsójura Brachiopoda-íaunák vizsgálata Vita: Horváth A., Detre Cs., Galácz A., Géczy B. Vörös A., Géczy B. Jánossy Dénes: Űj Eomyida (Rodentia, Mam- malia ) a magyarországi legalsó pleisztocénből Vita: Géczy B. Krolopp Endre: őslénytani adatok a nagyal- földi pleisztocén és felsőpliocén rétegek sztratigrá- fiájához Vita: Rónai A., Jánossy D., Somogyi S., Vitálisné Zilahv L., Krolopp E., Géczy B. Résztvevők száma: 24 Február 11. Általános Földtani Szakosztály előadóülése Elnök: Szálai Tibor Majzon László: Vannak-e alsómiocén üledékek a Szentendre — Visegrádi hegységben? Vita: Szalai T. K ö h á t i Attila: Az „eltemetett hegységek” szerepe a Kisalföld mélyföldtani viszonyaiban Vita: Hámor G., Balázs E., Szalai T., Kőháti A., Szalai T. Résztvevők száma: 27 Február 16. Elnökségi ülés Elnök: Semecz Ernő Napirend: 1. 1970 évi nagyrendezvények; 2. 100 éves a Földtani Közlöny; 3. Folyó ügyek Résztvevők száma: 5 Február 23. Agyagásványtani Szakosztály előadóülése Elnök: Székyné F u x Vilma V i c z i á n István: Beszámoló a Német Földtudo- mányi Társaság Agyagásvány- és Geokémiai Munkacso- portjainak 1969 évi konferenciájáról Vita: Szántó F., Földvári A., Rischák G„ Székyné Fux V. Földvári Mária: Űjabb adatok a Rátka-mádi limnikus nemesagyag-medence öves felépítésének értel- mezéséhez Vita Rischák G., Vető I.. Földvári A., Székyné Fux V., Szántó F., Székyné Fux V. V i c z i á n István: A dioktaéderes kloritok nevezék- tanának egy magyar vonatkozása (Bejelentés) Vita: Földvári A., Székyné Fux V Rischák G., Székvné Fux V. Résztvevők száma: 14 Február 25. Mérnökgeológia- Építésföldtani Szakosztály előadóülése A Magyar Hidrológiai Társaság Vízellátási és Hidrogeológiai Szakosztályával közös rendezésben Elnök : J u h á s z J ózsef Székely Ferenc: Felszín alatti vizek regionálisan kitermelhető készleteinek meghatározása analóg és digitális számítógépen Résztvevők száma: 28 Február 27. Matematikai Földtani Szakcsoport klubdélu- tá nja Elnök : Csalogovits István Mit tettünk eddig és hol tartunk? Megbeszélés a földtan matematizálásában eddig elért'liazaieredmények- röl és jelenlegi feladatokról. Felkért referálók: Bodrogi Frigyes, Csalo- govits István, D i e n e s István - J a s k ó Tamás, F u c h s Péter, M a r i a y Pál, Zilahi— Sebess László Résztvevők száma: 35 MUNKATÁRSAINKHOZ A Földtani Közlöny Szerkesztő bizottsága közli a tagtársakkal, hogy a beküldött kéziratokat az alábbiak szerint kell összeállítani. Általános tudnivalók: A Földtani Közlönyben csak a Magyarhoni Földtani Tár- sulat valamely rendezvényén bemutatott és megvitatott előadások szövegei jelennek meg, de Szerkesztőségünk csak másutt még meg nem jelent értekezést fogad el. Kivétel az ismertetések, viták stb. szövege, mely azonban a megfelelő rovatban nyer elhelyezést. A kézirat: Egy oldalon, kettős sorközzel (25 sor, soronként 50 leütés) gépelve maximum 25 oldal terjedelemben készítendő el, a magyarnyelvű összefoglalással (leg- feljebb egy gépelt oldal), az irodalomjegyzékkel, ábrákkal és az idegennyelvű szöveg- résszel (minimum 2 — 3 oldal) együtt. A jelzett terjedelemnél jobban nem tömöríthető kézirat maximum 40 oldal lehet, ez esetben két részletként, két különböző füzetben jelenhetik meg. A kéziratokban a bejegyzéseket (kiemelést, aláhúzást, ritkított szöveg- részre utalást stb.) ceruzával kérjük. Válasz rovat: A Szerkesztőbizottság újra megindítja a rovatot, melyben egyszeri reflexióra nyújt lehetőséget a kérdéses cikk megjelenése után, valamelyik füzetben. A kiadásért felel az Akadémiai Kiadó igazgatója — Műszaki szerkesztő: Merkly László A kézirat nyomdába érkezett: 1970. III. 20. — Terjedelem: 11,2 (A/ó) ív 70.09413 Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bernát György HARMADIK SZÁM FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA 100. KÖTET * TARTALOM - CO^EPHÍAHHE - CONTENU ÉRTEKEZÉSEK - HAYMHblE CTATbH - MÉMOLRES Dr. Nemecz E.: Elnöki megnyitó 223 —234 Dr. Stefanovits P.: Dr. Ballenegger Róbert emlékezete 235—237 Dr. Balogh K.: Dr. Schréter Zoltán emlékezete 238 — 242 Dr. Balogh K.: Dr. Noszky Jenő emlékezete 243 —247 Dr. Géczy B.: Pliensbachi Ammonites-zónák a Bakony-hegységben — Zones d’Ammonites pliens- bachiennes dans la Montagne du Bakony 248 — 258 Csepreghyné, dr. Meznerics I.:A bükk-hegységi alsótortonai képződmények és a „bótai törpefauna” — Les formations törtömén inférieur de la Montagne de Bükk et la „nanno-faune” de Bóta 259 — 273 Dr. B á 1 d 1 T. — dr. K ó k a y J.: A kismarosi tufít faunája és a börzsönyi andezitvulkánosság kora — Die Tuffitfauna von Kismaros und das Altér des Börzsönyer Andesitvulkanismus 274—284 Nagy B.: A magyarországi hidrotermális szfaleritek indiumtartahnának geokémiai vizsgálata — Geo- chemical investigations of the indium contents of hydrothermal sphalerites in Hungary 285 — 292 Dr. Juhász A.: A Borsodi-medence keleti részén ahelvéti barnakőszéntelepek szénkőzettani, település- tan! vizsgálata — Kohlenpetrographische und lagerstattenkundliche Untersuchungen helvetischer Braunkohlenflöze im Ostteil des Borsoder Beckens 293 — 306 RÖVID KÖZLEMÉNYEK — Kpanoie cooömeHHH — Notices J a s k ó T. : Metamorfizált transzgressziós konglomerátum a Szendrői-hegységben — MeTaMopi})H30BaHHtie TpaHcrpeccHBHbie KOnrnoMeparbi b ropax CeHgpé (CeBepHan BeHTHH) 307—310 Yiczián I.: Adatok a mecseki fonolit geokémiájához — Contributions to the geochemlstry of the Mecsek phonolite 311 — 314 A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1969 — Repertoire bibliographique des püblications du domaine des Sciences géologlque en Hongrie, 1969 — EHÖJmorpatjmH jiHTepaTypu reojronmecKHX h cmokhhx HayK b BeHrpHH 1969 r 315 — 329 Társulati ügyek — Uena oömecrBa — Affaires de la Société 330 — 333 ÉRTEKEZÉSEK Földtani Közlöny, Hull. of the Hungárián dal Soc. (1070) 100, 233 234. Elnöki megnyitó dr. Nemecz Ernő * Tisztelt Közgyűlés ! Társulatunk az előző tisztújító közgyűlés óta eltelt esztendőben igen széleskörű tevé- kenységet fejtett ki. Ezek egy része szoros összefüggésben volt a Földtani Intézet jubiláns évének eseményeivel, nemcsak annyiban, hogy mint a magyar geológusokat képviselő szervezet kiemelkedő szerepet vállaltunk a jubileumi ünnepségek megrendezésében, hanem érdemileg is közreműködtünk a tudományos ülésszakok szervezésében és azokon való rész- vétel tekintetében. Végeredményben az 1969-es esztendő a magyar geológusok közös erőfeszítéseként tudományunk hazai történetének kiemelkedő állomása lett, s amelynek jelentősége túljutva az ország határain nemzetközi figyelmet kapott. Megmutatta ez az esztendő, hogy a magyar földtani tudomány több ágában olyan színvonalra emelkedtünk, amely már a nemzetközi mérlegelésben is jó rangsorolást kap és azt is, hogy a tudomány fejlődéséhez szükséges szervezeti hálózatunk és annak nemzetközi kapcsolódási számon- tartott tényezői a nemzetek közötti geológiai együttműködésnek. Ebben a vonatkozásban is kiemelkedő esemény volt az Unesco Nemzetközi Geológiai Korrelációs Programjának előkészítő tanácskozása, amely első ízben vázolta föl az egész Földünkre kiterjedő geológiai kutatás tervének körvonalait. Több mint 90 neves geológus közreműködésével olyan programot fogalmaztak meg, amely 1 — 2 évtizedre szólóan a világ tudományos földtani kutatásának vezérfonala lesz, s amely program ma az Unesco köz- gyűlése előtt, mint a budapesti ülésszak határozata fekszik. Úgy vélem, hogy e nevezetes dokumentum keletkezésének összefonódása hazánk fővárosa nevével mintegy szimbóluma a magyar geológia tekintélyének, amelyet növelni a nemzetközi szakközvéleményben a jövőben is fő feladatunk lesz. A társulati tevékenység, melynek üteme a tavaszi, koranyári és őszeleji nagy rendezvé- nyek idején hatalmasan felfokozódott, az ősz folyamán visszatért normális medrébe. Talán egy-két vonatkozásban és talán megért hetően némileg csökkent is. Mindenekelőtt a szakosztályi előadások látogatottságára gondolok, amely összefügghet azzal is, hogy vonzó, figyelmet lekötő új eredmények produkcióját nem lehet állandóan magas fokon tartani, szükség van az erőgyűjtés, a gondolat kiérlelés közbenső időszakára is. Kétségtelen, hogy a geológusok előtt álló program, a tudományos és gyakorlati fejlődés vonatkozásában egya- ránt, amelyről többek között az elmúlt tisztújító közgyűlésen én is szólottám, szívós min- dennapi munkát, tanulást igényel. A kor megkövetelte színvonalon újat alkotni egyre nehezebb feladat lesz, és segítséget elsősorban egymástól várhatunk. Eljön az ideje, hogy a Társulati tevékenységünk egyre nagyobb hányada szűkebbkörű szakmai konzultációk, ankétok, metodikai viták, hosszabb-rövidebb tanfolyamok szervezése irányába tolódjék el. Ilyen társulati tevékenység iránt, a dolog természeténél fogva, nagyobb fogékonyságot mutat az ifjúság, mert családi és társadalmi helyzeténél fogva, de nem utolsó sorban a tartalmi kérdések iránti odaadó lelkiilete folytán előnyösebb helyzetben van, az irányítás gondjaival terheltebb idősebb korosztályhoz képest. Azt a kedvező tényt tehát, hogy Társulatunk tagságának mintegy harmadrésze a fiatal korosztályhoz tartozik, ki kell használnunk arra, hogy bevonva őket a nékik megfelelő stílusú Társulati munka szervezésébe-vitelébe új lendületet adjunk a Társulati életnek. Hogy az életkorhoz is kapcsolódó szakmai problémákra kellően figyelemmel lehessünk, az ifjúságban szunnyadó erők minél nagyobb részét felszabadítsuk, úgy határoztunk, hogy közvetlenül az Elnökséghez kapcsolódó Ifjúsági Bizottságot hozunk létre. Ennek * Elhangzott a Mf’T 1370. március U0-i közgyűlésén. 1 Földtan Közlöny Földtani Közlöm/, 100. kötet, 3. füzet 234 lesz a feladata, hogy behatóan foglalkozzék az ifjúsági kérdésekkel, természetesen elsősor- ban a fiatalok tevékenységének Társulati vetületeivel, hogy összegyűjtse, kiformálja és képviselje a Társulat Vezetősége előtt az ifjúság elgondolásait és javaslatait. E Bizott- ság munkájától sokat várunk a magyar geológia jövőjét illetően. Ennek egészséges jele volt az új, Matematikai-földtani Szakcsoportunk megalakulása, amely teljesen fiatal tagtársaink kezdeményezésére jött létre. Ezzel a felismerésükkel és annak elhatározásával, hogy e jövőt jelentő metodika elsajátításában és tei jesztésében a fő szerepet magukra vállalják, nagy szolgálatot tesznek a magyar geológia fejlődésének. A geológiai jelenségek, hogy úgy mondjam tudományos kezelésmódjában jelentős változások mennek végbe ezekben az években. A helyzetet röviden azzal jellemezhetem, hogy a korábbi determinisztikus nézetekkel szemben egyre inkább tért hódít, az a fel- fogás, hogy számos geológiai jelenség számunkra való megnyilvánulása a véletlenszerű statisztikusság körébe esik, és hasonló a radioaktív bomlás folyamatához. Igaz, hogy egy rendszer, ha mindenki kezdeti feltételét ismerjük és nem áll más rendszerek befolyása alatt, determinálttá alakítható. De a geológiában, ha egyáltalán van, nagyon kevés ilyen rendszer létezhetik, minthogy a Föld maga is csak egyike az Univerzumnak. A véletlen- szerűség a mi felfogásaink szerint azonban nem jelent természetfölötti vakvéletlent, hanem olyan irányított jelenségek halmazát, melyek a nagy számok statisztikájában teljesen hasonlóak lehetnek a jelenségek determinisztikus lefolyásához. A véletlenszerű- ség csupán annyit jelent tehát, hogy nem tudjuk ésszerű biztonsággal előre jelezni az egyes jelenséget, hanem csak ezek sokaságának átlagos lefolyását. Mindaddig, míg a mate- matika fejlődése, a valószínűségszámítás mai kialakulásáig még nem adta kézbe a problé- mák ilyen kezelhetőségét, az általánosított determinisztikus szemlélet uralkodó volt, jól- lehet éppen a geológiában kellett nagyon sokszor elismerni annak korlátolt alkalmazható- ságát. Ma azonban kimutatták számos geológiai tünemény lefolyásának kétségtelenül sztochasztikus jellegét, mint pl. a klasztikus üledékek mozgásának, a geomorfológiai jelenségeknek, számos hidrológiai folyamatnak, közöttük a csapadék tér idő eloszlásának, a szeizmikus aktivitásnak a kőzetrétegződésnek, az organikus fejlődésnek, sőt galakszi- sok eloszlásának statisztikus jellegét. A kontinensek eloszlása azonban nem teljesen véletlenszerű, amely úgy látszik konvekciós tényezők befolyására vall. Óriási jelentősége van tehát a geológiában a determinált és véletlenszerű eloszlások közötti átmenetek ismeretének, s ez nagy szerepet biztosít a matematika egyes fejezetei felhasználásának a geológiában. E rövid kitérőt csak a háttér felvázolására kívántam fel- használni annak nyomatékos hangoztatására, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdoní- tunk a matematikai-földtani szakcsoport megalakulásának és jövőbeni sikeres műkö- désének. Tisztelt Közgyűlés ! A most következő évek a kevésbé látványos műhelymunka, tov ábbi új eredmények megalapozásának időszaka lesz. Úgy véljük, hogy ennek menetét nem volna helyes csak a spontán fejlődésre rábízni, hogy előrehaladásunk sokkalta gyorsabb lehet, ha a föld- tudományok művelése világosan megfogalmazott, és az erőket koncentráltan felhasználó programok nyomán fejlődik tovább. Erre a kutatás-metodikai koncepcióra figyelmeztet- nek a Párt Központi Bizottságának tudománypolitikai irányelvei is, amelynek sarkala- tos pontja, hogy a szétszórt kutatási kapacitást, személyi és anyagi vonatkozásában egyaránt, nem nagy számú kutatási cél érdekében, a lehetőséghez képest minél inkább tömörítsük. Kétségtelen, hogy figyelemreméltó eredményeket, méghozzá beláthutó időn belül, csak ezeknek az elveknek szemelőtt tartásával lehet elérni. Felmerül a kérdés, milyen szerepe lehet ebben a programban Társulatunknak? Nyilvánvaló, hogy a konkrét kutatási célkitűzések meghatározása végső soron az anyagi eszközökkel rendelkező szer- vek éspedig nagyságrendi sorrendben az olajkutatás, a Központi Földtani Hivat al és más vállalatok kezébe van letéve. Az olajkutatás szerencsére nagyvonalú koncepció alapján dolgozik, nagy teret enged a magyar föld sokoldalú, mélyszerkezeti, üledék- földtani tudományos vizsgálatának is. A Központi Földtani Hivatal által irányított kutatás, bár kisebb volumenű, de szerteágazóbb, mert átfogja a kimondottan tudomá- nyos kutató feladatoktól a teljes szilárd nyersanyag-kutatásig terjedő hazai földtani munkálatokat. Ezért nagy súlyt helyezünk arra, hogy Társulatunk és a Központi Föld- tani Hivatal közötti kapcsolat minél szorosabbá és elmélyültebbé váljék. Azt reméjük, hogy e kapcsolatok, a szakmai programok világos ismerete, azon való munkálkodás, Társulatunk tagságát társadalmi -szakmai vonatkozásban is homogénebbé teszi, és az egyetértés szellemét erősíti, amelyre szakmánknak az elmúlt évek jelentős fejlődése ellenére is még nagy szüksége van. Földtani Közlőn]/. Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100 235 — 237. Dr. Ballenegger Róbert emlékezete (1882- 1969) dr. Stejanovits Pál * Az elmúlt év novemberében néhány nappal azután, hogy betöltötte 87. életévét, örökre eltávozott körünkből a magyar talajtan ,,nagy generációjának” utolsó tagja, dr. Ballenegger Róbert. Végigkövetve életútját egy egyenletes, rendszeres, követke- zetes, tudományos pályát látunk, mely nem nélkülözte a bukta- tókat, de nem hiányoztak rajta a nagy elismerések sem. 1882. november 11-én született Temesvárott. Atyai ágon svájci eredetű, és így az otthoni környezetben sajátította el a magyar nyelv mellett a németet és a franciát is. Ez a tény egész életére kihatott, mert nagy segítséget jelentett a nemzet- közi szakirodalom tanulmányozásában és gazdagításában, valamint a külföldi szakemberekkel való személyes kapcsolat szorosra fűzésében . Tanulmányait a Budapesti Tudomány Egyetemen végezte 1900 és 1905 között, a Bölcsészettudományi Karon. Tanul- mányai befejezésével az Ampelológiai Intézetben, majd Sel- mecbányán a Bányászati és Erdészeti Főiskolán dolgozott. 1910-ben a Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályára nevez- ték ki, és ezzel kezdődött tudományos pályájának az az ív-e- lése, mely egybeesett a magyar agrogeológiai talajtani tudo- mány rohamos fejlődésével és nemzetközi elismerésével. Részt vett az 1909-es Budapesti Nemzetközi Agrogeológiai Konferencia határozatai értelmében megindított országos áttekintő talajtérképezési munkálatokban. Felvételei kiterjedtek az Alföld, az erdélyi Mezőség területére, Liptó — Szepes, Árva megyékre is, és ezek az adatok alapul szolgáltak Magyarország klimazonális talajtérképének elkészíté- séhez. Nagy jelentőségű volt ez az új ismeretanyag, de még sokkal nagyobb hatása volt a hazai talajtani tudomány fejlődésére azoknak a munkáinak, melyekben a begyűjtött talajszelvények anyagának fizikai és kémiai jellemzéséről számolt be. Személyében ötvö- ződött legjobban az agrogeológiai szemlélet a részletes kémiai anyagvizsgálat irányzatá- val, mely kapcsolódás a későbbiek folyamán a magyar talajtan egyik értékes jellemzője lett, és amely irányzat mind akkor, mind pedig a későbbiekben korszerű és eredményes volt. A földtani tudományokkal való szoros kapcsolata megnyilvánult olyan határterü- leti kérdések feldolgozásával, mint a tokajhegyaljai nyirok keletkezése, és olyan nagy értékű együttműködésben, mint a Lóczy : Balaton -monográfia, melyben a Balaton vidék talajviszonyait vázolta. A Tanácsköztársaság idején élénk tudománypolitikai tevékenységet folytatott, rész- ben a Földtani Társulat belső életének megreformálásával, részben az önálló Talajtani Intézet létrehozásával, melynek igazgatóhelyettese volt. Sajnos ennek az aktivitásnak a későbbiekben számára hátrányos következményei voltak. Nagy tekintélye azonban meg- óvta pályáját az éles törésektől és így 1922 és 1940 között a Kertészeti Tanintézet tanára lehetett. Munkásságának ebben a szakaszában a laboratóriumi vizsgálatok kisebb súllyal jelent- keztek és előtérbe kerültek a szintetizáló jellegű tanulmányai. Egy részük a gyümölcs- * Előadta a MFT 1970. március 20 -i közgyűlésén. 1* 23(5 Földtani Közlöny: 100. kötet, 3. füze'. telepítés talajtani előfeltételeit foglalja össze, inig más részükben a saját felvételi adatait kiegészítve a nemzetközi szakirodalom anyagával talajföldrajzi és talajosztályozási kér- déseket tárgyal. Ugyanebben az időszakban szélesedett ki érdeklődési köre a talajok táp- anyagai és a trágyázás irányában, ami szerves része és tükröződése a kertészeti, valamint a mezőgazdasági gyakorlat gyors fejlődésének. Nagy szerepe volt az országos átnézetes talajismereti térképek felvételi munkájában, mert mint szakirányító részt vett a Földtani Intézet talajtani osztályán 20 éven át folyó nagyjelentőségű tevékenységben. Külön ki kell emelni azt a segítséget, amit a talajtani szakemberek számára a talaj - vizsgálati módszerkönyvek megjelentetésével nyújtott. A három módszerkönyv, melyek 1944., 1953. és 1962-ben jelentek meg — először Mados Lászlóval, majd di G 1 é r i a Jánossal közös szerkesztésben — tömör és válogatott összefoglalását adták a hazánkban és külföldön elterjedt vizsgálati módszereknek. Jól érvényesül ezekben az a hatalmas irodalmi áttekintés, melyet a hosszú évek során szerzett meg, valamint a kiváló rend- szerezőkészség, mellyel a fölösleges részletektől megtisztított ismeretanyagot összefog- lalta. Értékes tanácsai sokat segítettek az Agrokémia és Talajtan című folyóirat szín- vonalának emelésében, mely szaklapnak alapítása óta, vagyis 18 éven át tevékeny szer- kesztőbizottsági tagja volt. Tudománypolitikai aktivitása egész pályafutása alatt jelentős volt. A felszabadulás után elsőként hívta össze a talajtani szakembereket az Agrártudományi Egyetemen az általa vezetett Talajtani Tanszéken rendszeresen tartott szemináriumok keretében és ezzel pótolta azt a hiányt, amit a háború előtti Talajtani Társaság megszűnése idézett elő. Majd tevékenyen részt vett az Agrártudományi Egyesület keretében létrejött új Talajtani Társaság megalakulásában, melynek tiszteletbeli elnöke volt. Mindvégig tagja volt a Magyarhoni Földtani Társulatnak, és mintegy összekötő kapocsként tevékenyke- dett a két tudományág szakemberei között. Tagja volt a két világháború közt működő Állandó Központi Talajjavító Bizottság- nak. Kimagasló érdemeket szerzett a MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottságában, mely- nek több éven át elnöke volt. Ennek keretében vezette azt a munkabizottságot, mely az új, ma már általánosan használatos (genetikai és talajföldrajzi) talajosztályozási rend- szert kidolgozta. Ebben a munkában érvényesítette azt a nagy tapasztalatot, melyet sajátmaga a klimazonális térképfelvételek és az átnézetes térképezés irányítása közben szerzett, valamint azt a nagy áttekintést, melyet a nemzetközi szakirodalom nyomon - követésével sajátított el. Nagy szerepe volt abban, hogy a magyar talajtan eredményei külföldön ismertekké váltak és hogy nemzetközi szakmai fórumokkal jó kapcsolat alakult ki. Részt vett és előadást tartott az 1924-ben Rómában tartott IV. Nemzetközi Agrogeológiai Konferen- cián. Ez a konferencia határozta el a Nemzetközi TalajtaniTársaságmegalakítását, mely- nek mind a fizikai, mind pedig a kémiai és a térképezési szakbizottságába beválasztották. Ugyanennek a nagytekintélyű társaságnak volt választmányi tagja 1930 és 1941 között, majd az 1927-ben Washingtonban tartott kongresszuson a kémiai bizottság alelnökévé is megválasztották. A nemzetközi megbecsülés jeleként az 1950. évi amszterdami kongresz- szus alelnökévé választották, de sajnos azon személyesen megjelenni nem tudott. 1956- ban azonban, a párizsi kongresszuson ő vezette a magyar delegációt, és tekintélye, min- denki által jól ismert szerény egyénisége sok tekintetben elősegítette a küldöttség mun- kájának eredményességét. Ugyanekkor, mint a társaság alapító tagját emlékéremmel tüntették ki. Az 1955-ben Budapesten tartott nemzetközi talajtani konferencia szervezésében és levezetésében nagy részt vállalt és lehetővé tette, hogy a magyar talajtan ismét összekötő szerepet játsszon a nemzetközi tudományos életben. Kimagasló érdemeket szerzett a talajtan oktatása terén. Pályája kezdetén 1908-tól 1909-ig a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Főiskola földtani tanszékén volt tanár- segéd. 1922-től 1940-ig a Kertészeti tanintézet tanára. 1919-ben a Műegyetemen szerez magántanári címet az agrogeológia tárgyból, mely időponttól kezdve 1944-ig adott itt, elő. A Tanácsköztársaság idején a Marx — Engels munkásegyetem talajtani előadásait tartja és ugyanakkor a Földművelésügyi Népbiztosság előadója. 1931-ben rendkívüli egyetemi tanár lesz, majd 1946-tól 1949-ig, nyugdíjazásáig az Agrártudományi Egyetem talajtani tanszékén nyilvános rendes egyetemi tanár. Oktató- munkája ezután sem szünetel, mert a tudományegyetemen a geológus hallgatók számára tart talajtani előadásokat. Nemcsak hazánkban oktatta az egyetemi ifjúságot, hanem meghívott vendégként 1926-ban az Egyesült Államok több egyetemén tartott előadáso- kat és meghívták francia egyetemekre is talajtani előadások tartására. Az oktatásban kifejtett tevékenysége elismeréseként a Kertészeti Egyetem 1965-ben a doctor honoris causa címmel tüntette ki. Elismerték tudományos eredményeit is, vala- S t e fa n o v i t s: dr. Ballenegger Búbért emlékezete 337 mint az agrogeológiai és a talajtani tudomány fejlesztése érdekében kifejtett egyéb tevé- kenységét. 1918-ban a Magyarhoni Földtani Társulat Szabó József emlékéremmel tün- tette ki. 1959-ben a TMB a mezőgazdasági tudományok doktora fokozatot ítélte oda számára. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, míg 1963-ban a Munka Érdemrend kormány- kitüntetésben részesült. Mindehhez hozzájárult az a kivételes tisztelet, amely egész életén át övezte. Szeméhé- ben csodálatos harmóniában egyesült a múlt tapasztalata a legfrissebb eredmények isme- retével. Szerénysége és a legmagasabb szinten jelentkező humanitása tudástárának hatal- mas kincsét mindenki számára hozzáférhetővé tették. Tanácsai, útmutatása és kritikája egyaránt segítették szinte minden talajtani szakember munkáját. A szó teljes értelmében polihisztor volt, aki a földtudományok mellett a társadalomtudományokban is járatos volt. Sokoldalúsága és nagy önkritikája megvédték a tévedésektől, így ítélete mindenkor biztos volt. Csiszolt stílusa minden írásművét iskolapéldává avatta, melyben a tömörség párosult a világos kifejezésmóddal. Xyelve a legtisztább magyar nyelv volt, melyen a leg- összetettebb fogalmakat is világosan fejezte ki, és így mindenkor, mindenki számára ért- hető volt minden sora. Utolsó nagyobb lélegzetű alkotásában, a magyar talajtani kutatás történetéről írt könyvében, mely 1963-ban jelent meg, mindezek a kiváló tulajdonságok párosulnak a magasfokú rendszerező és értékelő készséggel, amilyent csak az érhet el, aki tudatosan és célratörően kifejleszti magában ezeket a ritka tulajdonságokat. Szemé- lyében alkotó tudóst és nagy tanítómestert vesztett el minden földdel foglalkozó tudo- mány, nemcsak a földtan és a talajtan, hanem a földrajz, valamint a természettudomá- nyok más tudományágai is. Emlékén és követendő példáján túlmenően megmarad azon- ban több mint 200 közleménye és könyve, melyekben a magasszintű tudományos eszme- futtatásoktól és adatközlésektől kezdve a mindenki számára érhető gyakorlati tanácsokig terjedő széles skálán hirdette a társadalmi felemelkedés természettudományi összetevőit. Költi tani Közlöny , Bull. of tlu Hungárián Geol. Sor. (1970) 100. 238 242 Dr. Se In-éter Zoltán emlékezete (1882 1970) dr. Balogh Kálmán* Mélyen megilletődve vettük a szomorú hírt, hogy dr. Schréter Zoltánnak, Társu- latunk tiszteleti tagjának, a Szabó József emlékérem tulajdonosának a szive ez év január 14-én megszűnt dobogni. Fél esztendővel korábban még teljes lélekkel örvendeztünk annak, hogy a Magyar Állami Földtani Intézet centenáriuma alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Ügy éreztük, méltóbb személyt nem is érhetett volna ez az elismerés mint őt, aki a 100 évből kereken 60-at töltött az Intézet falai között, és tudását, kiapadhatatlan tudomány - szomját mindig két világháború tépte nemzete javára kamatoz- tatta. Sírba szállásával egy nagyszerű nemzedék kiemelkedő és szinte időtlen frissességű alakját veszítettük el. 1882. október 2 1 -én született Dombóvárott. Édesapja, Schréter Károly, uradalmi erdőtanácsos volt, édesanyja, Pólyák Paula pedig bányászcsalád leszármazottja. Hat gyermekük közül Gyula Zoltánt német szóra Felsőlövőre, közép- iskolai tanulmányok céljából pedig a máramarosszigeti refor- mátus főgimnáziumba küldték. Az ifjú 1901 szeptemberétől a budapesti Tudományegyetem természetrajz-földrajz szakos hallgatója. Szorgalma jutalmául elnyeri a Magyar Földrajzi Társaság Déchy- ösztöndíját, és ennek segítségével 1905 nyarán már a Páreng-hegységben végez önálló orográf iái és glaciológiai tanulmányokat. Életre szóló élményeket szerez azon a tanulmányúton is, amelyet 1906- ban id. Lócz y Lajos vezetése alatt tesz a horvát tengerpart és Bosznia Hercegovina hegyeiben. 1906 őszétől a Műegyetem kiváló professzorának, Schafar zik Ferencnek az oldalán látjuk, mint az Ásvány -Földtani Tanszék tanársegédét. E minőségében szerzi meg 1908-ban tanári, 1909-ben pedig doktori oklevelét, az utóbbit földtan- és őslénytan- ból, ,, summa ciun laude” minősítéssel. Közben járja a főváros környékét és szervezi a mérnökhallgatók számára először akkoriban bevezetett földtani kirándulásokat. Olyan kezdeményezés ez, amely — számos értékes megfigyelés írásbeli rögzítésén túl, később - Budapest területe összefüggő földtani térképének elkészítésévé szélesedett. A kitűnő felkészültségű ifjú, Schafar zik mellett, a Pojana Ruszkában sajátítja el a földtani térképezés mesterfogásait, amelyekre azután még hajlott korában is oly szívesen és türelemmel oktatta a rábízott fiatalokat. Még 65. életévén túl is megcsodált, szívós gyaloglóképessége, megfigyeléseinek pontossága és rendszeres rögzítése csakhamar a legjobb térképezők közé emeli. Hozzájárult ehhez képzettségének sokoldalúsága. Föld- tani és geomorfológiai látásmódot Koc h Antaltól és id. Lócz y Lajostól, őslénytani ismereteket Lőrenthey Imrétől, kőzettani és gyakorlati földtani indítást pedig Schafarzik Ferenctől szerzett. Szívesen oldott meg víz- és kőszénföldtani kérdése- ket, kutatott barlangok mélyén. Leginkább mégis a rétegtan szolgálóleánya, az őslénytan nőtt a szívéhez. Ebben is nagynevű elődeire emlékeztet. Működése során a karbontól a pleisztocénig szinte minden kor fontosabb gerinctelen csoportjaiból (Foraminiferák, kagylók, csigák, Brachiopodák, Trilobiták, Echinodermaták, sőt gerincesek) közölt saját meghatározású faunalistákat, írt le új alakokat. Nagyon fontos volt ez a magyar földtan Előadta a MFT 1970. március '20-i közgyűlésen. Balogh: dr. Schréter Zoltán emlékezete 239 fejlődésének egyelőre még mindig csak tájékozódó időszakában, amikor teljes rétegsoro- kat átdöfő mélyfúrások híján csaknem kizárólag a természetadta feltárásokra lehetett támaszkodni. S talán még fontosabbá vált az ő széleskörű tájékozottsága akkor, amidőn az ipar igényeknek az ország szocialista átalakulásával együtttjáró megnövekedése egy- szerre követelte meg a jól képzett térképező geológusok és az anyagfeldolgozó specialis- ták létszámának gyors emelését. Schréter Zoltán haza- és szakmaszeretetét jel- lemzi, hogy a jól megérdemelt pihenés helyett ekkor nagy tapasztalatával ő maga is odaállt betömni a geológushiány okozta réseket: térképezett, készletet számolt és oda- adóan segítette a MÁFT-n belül hevenyészve kialakított, de fellendülőben levő anyag- feldolgozást. Pedig ekkor már — 1949-ben liT. évében járt ! 42 esztendős szakmai tevékenység állt mögötte, amelynek legnagyobb része a MA FI -hoz fűződött. Közvetlenül diplomájának megszerzése után (1909-hen) lépett ui. a MÁFI kötelékébe, s 1942-ben, annak igazgató- helyetteseként vonult először nyugalomba. A szakma iránti hűsége azonban nem hagyta nyugodni. Az egyre nehezedő háborús években is szaktanácsadói szerepet és külső munkát vállalt a Magyar Bauxitbánya és a Magyar Olasz Olajipari RT-nál. 1947-ben a Pénzügy- minisztérium X1I./C osztálya, 1 948-ban pedig a Magyar Állami Szénbányák részére vég- zett újrafelvételt. Végül is 1949-ben, Vitális Sándor intézkedésére, a MÁFI reakti- válta. Néhány évig ennek Térképező, később Anyagfeldolgozó Osztályát vezette. 1953-ig még maga is kijárt térképezésre, gyűjtésre. Az osztályvezetéstől való visszavonulása után az anyagfeldolgozásban tevékenykedett és megkezdte befejezetlennek vélt munkáinak bezárását. Ebből az időből származik a Bükk- hegységre 1 írt összefoglalása és a bükki kar- bon makrofaunájáról szóló kézirata. 1958. X. 31-én történt második nyugalomba vonulása egyben újabb, csodálatra méltó reneszánszának kezdete. Kötöttségektől felszabadultan foglalkozhat immár a Bükk-hegy- ség általa kimutatott, s a Kárpát -medencében unikum számba menő tengeri felsőperm faunájának feldolgozásával. Ennek első része, a Brachiopodák, 1963-ban meg is jelenik, és Társulatunk Szabó .József Emlékérmét érdemli ki. Második része, a Nautiloideák leírása csak végső simításokra vár. Jelentékenyen előrehaladt a kagylók leírása is. Ezenkívül az ópleisztocén Melanopsidákról készít kiadásra érett tanulmányt. És még további ter- vei vannak ! A Bükk felsőpermi csigáinak, majd felsőkarbon Brachiopodáinak és puha- testűinek leírására szeretné még a pontot feltenni. Kár, hogy- a halál ezeket a terveit már nem engedte megvalósulni. Szellemi öröksége azonban így is hatalmas. Nagyszámú kézirati jelentésén és eredeti felvételi térképén kívül, amelyeket a MÁFI Adat- és Térképtára őriz, idáig 112 kisebb és 5 könyv-terje- delmű tanulmánya jelent meg, és még legalább 2 dolgozatának poszthumusz megjele- nésére számíthatunk. Es milyen széles az a mező, amelyet dolgozatai átfognak ! Képviselve van bennük az ősrégészet, a barlangtan, a geomorfológia, a földrengéstan, a műszaki- és a vegyesásvány - földtan. Vannak közöttük nekrológok, fontos adatmentő és kiegészítő, figyelem-felhívó és ismeretterjesztő cikkek, rövid közlemények, fúrási jelentések. Legtöbbjük mégis álta- lános vagy célkutatási felvételezéshez fűződő, fejlődéstörténeti szemlélettel telített réteg- és szerkezettani leírás. Ezek mindegyikét körültekintő gond s az adatszolgáltatás pontos- ságára törekvés jellemzi. Büszke volt rá, hogy amit egyszer a térképén bejelölt, azt a helyszínen mindig meg is lehetett találni. Négy- és fél évtizednyi szorgalmas terepmunka során az ország csaknem minden vidékének képződményeit és földtani problémáit meg- ismerte. Egy -egy területre, egy- egy7 problémához ismételten vissza-visszatért, és egyrre magasabb szintről szemlélve azt, fontos területi vagy7 problémaköri általánosításokig jutott el. A Budai- és a Vértes-hegységhez fűződő első zsengéit így érlelte előbb a főváros térképévé, majd leírásává. A krassó-szörényi neogén öblök s a balatonfelvidéki neogén faunák tanulmányozása nyújtott neki tapasztalati alapot ahhoz, hogy7 a Biikk-Szendrő környéki harmadidőszakban is könny7en tájékozódjék. Néhány nógrádi vonatkozásúi víz- földtani szakvéleménye és a nagybátonyi szén hidrogén kutatás képesítette arra, hogy7 az oligocén -miocén határ és a nagypectenes rétegek burdigalai korának kérdésében már 1940-ben a mai általános felfogásnak megfelelően foglaljon állást. Neogén tanulmányaira alapozódtak ezenkívül a kárpátmedencei szarmata állatvilágára, rétegtani párhuzamosítá- sára és ősföldrajzára vonatkozó értékes összesítései. Ifjúkori karsztkutatásaihoz kapcsolódóan, a budai hévforrásnyomok beható vizsgálata vezette annak felismerésére, hogy- e források a hegy7ség mezozóos magjának kiemelkedé- sét követően, az oligocén után kezdtek működni. A Budai-hegység és a Gerecse forrás- mészköveinek ismételt tanulmány-ozása építésföldtan ilag is fontos, amellett azonban a Duna-völgy kialakulástörténetéhez nyújt őslénytanilag alátámasztott, becses kiindulást. 240 Földt4 .. 1934., pp. 99 — 136., 1 térkép. 1 táblázat. 3. Adatok a Lókút község vízellátásának kérdéséhez. (Német kivonattal.) Hidrológiai Közlöny, 14.. 1935., pp. 83-104. 4. Vízgondok a Bakonyban. Ifjúság és Élet. 1937. 5. Az első valódi Direrueardium sp. a magyarországi felső triász rétegekben (Kémet kivonattal.) Földtani Közlöny, 69.. 1939., pp. 77-81., 1 tábla. 6. A törökszentmiklósi térképlap területén előforduló artézi kutak ismertetése. (Schmidt E. Róberttel.) In: ,,A törökszentmiklósi 5165/1. sz. térképlap magyarázója.” 1941, pp. 1 22.. 1 térkép. 7 A kisújszállási térképlap területén előforduló artézi kutak ismertetése. (S c h midi E. ltóberttel.) In: „A Kisúj- szállás 5165/2. sz. térképlap magyarázója.” 1941.. pp. 1 20., 1 térkép. 8. Előzetes jelentés az úrkúti mangánbánya környékén végzett földtani vizsgálatokról. (V i g li Gyulával.) (Német kivonattal.) A m. k. Földtani Intézet 1936—38. évi jelentése. I.. 1941.. pp. 225 — 244.. 1 térkép. 9. Adatok a Bakony Zire és Pénzeskút közti részének földtani ismeretéhez. (Német kivonattal.) A in. k. Földtani Intézet 1936—38. évi jelentése. I.. 1941., pp. 245—260. 10. Kiegészítő adatok a Keszeg és Xézsa közti terület triász képződményeinek rétegtanához. (Német kivonattal.) A m. k. Földt. Intézet 1936—38. évi jelentése, II., 1942., pp. 807 — 817. 11. Földtani vázlat az Észak-Bakonv belső részéből. A m. k. Földtani Intézet 1939 — 40. évi jelentése. I., 1943.. pp. 245-261. 12. Hozzászólás Kovács Lajos: „A Káváshegy júraképződményeinek sztratigráfiai és mikrotektonikai viszonyai” c. előadásához. Beszámoló a M agyar Földtani Intézet 1943. évi vitaüléseinek munkálatairól, 5., 1943., pp. 31 - 32. 13. Földtani megfigyelések a bakonyi Kőris-Kékhegy-vonulat keleti lejtőjén és a Papod-hegyesoportban. (Német kivonattal.) A Magyar Földtani Intézet 1941—42. évi jelentése, I.. 1945., pp. 121 — 136. 14. Adatok Ájfalucska. Jászó és Debröd környékének földtani felépítéséhez. (Német kivonattal.) A Magyar Földtani Intézet 1939 — 40. évi jelentése, 2., 1948., pp. 861 —897.. 2 térkép. 15. A Rézhegység fiatalharmadkori fedőképződményei. (T e 1 e g d i Roth Károllyal.) Földtani Közlöny, 78., 1948., pp. 73—80., 1 térkép. 16. Földtani megfigyelések a Kőszegi -hegységben. (Földvári Aladárral. S z e b é n y i Lajossal és S z e n t e s Ferenccel.) Jelentés a Jövedéki Mélykutatás 1947 — 48. évi munkálatairól, Budapest, 1948., pp. 5 — 31.. 1 térkép. 17. Jelentés a Felsőderna és Tataros közti ásványolajhomok terület földtani felvételéről. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése az 1941 1942. évről, 2., 1954., pp. 367 378. is. A Rézhegység nyugati szegélyének földtani viszonyai Tataros és Örvénd között. A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése az 1943. évről. 2., 1954.. pp. 153 — 160. 19. Alsó kréta kövület lelőhelyek a Békás-szoros környékéről. A Magyar F’öldtani Intézet 1943. évi jelentése, 2., pp. 85 — 90. 20. A magyaregregyi laitamészkő-feltárások sztratigráfiai viszonyairól. Földtani Közlöny, 80., 1950., pp. 149 150. 246 Földtani Közlöny, 100. kötet , 3. füzet 21. Sanrius- fog a bakonyi bauxitképződményből. ( k r e t z o i Miklóssal.) Földtani Közlöny. 81., 1951. p. 333. 22 Jelentés az 1946. évi Tokaj-hegységi traszkutatásokrc i (Angol és orosz kivonattal.) (Hegedűs Gyulával.) A M. Áll Földtani Intézet 1945 47. évi jelentése, 2. 1951.. pp. 85 — 97.. 1 térkép, 2 szelvény. 23. Jelentés az 1914. évi sümegi földtani felvételről. (Francia kivonattal.) Az M. Földtani Intézet 1944. évi jelentése, 1952 . pp. 9 — 11. 24. A komi (környéki köszénterület földtani viszonyai. (Francia és orosz kivonattal.) A M. Állami Földtani Intézet 1948. évi jelentése, 1952., pp. 65 — 76., 1 táblázat. 25. A bakonyi mangánérc rétegtani helyzete és kutatási kilátásai. (Francia és orosz kivonattal.) A M. Tud. Akadémia Műszaki Osztályának Közleményei, 5., 1952.. pp. 119 — 128. 26. A Szentgál — Herend— Márkó — Városlöd környéki juraterületek földtani felvétele. (Francia és orosz kivonattal.) A M. Áll. Földtani Intézet 1941—42. évi jelentése, Záró köt. 1953., pp. 3—6. 27. Előzetes jelentés a szentgálkörnyéki földtani felvételről. (Francia és orosz kivonattal.) A M. Áll. Földtani Intézet 1943. évi jelentése. Befejező rész. 1953.. pp. 3 — 6. 28. A Mecsek-hegység északkeleti szegélyének földtani vázlata. (Francia és orosz kivonattal.) A. M. Áll. Földtani Intézet 1950. évi jelentése, 1953. .pp. 145-154. 29. Karbonátos mangánüledékek a Bakonv-hegységben. (Francia és orosz kivonattal.) zabó Elemér: Jelentés a Xyirád-Alsónyirádi erdő bauxitelöfcrdulás II. és III. sz. lencséin végzett kutató- munkálatok és készlet számítások eredményeiről” — című összefoglaló földtani jelentésről. Budapest, 1961., OAB. TŰK irattára. Lektori vélemény a Bauxitkutató Vállalat geológusai által készített „Bakcny-hegység mélyszerkezeti térképéről.” Budapest, 1963. Bauxitkutató Vállalat irattára. Balatonalmádi 1 — 22. Lektori vélemény a Bauxitkutató Vállalat Pápa, Tapolca, Devecser, Bakonyszentlászló és Lovászpatona jelzésű lapokon készített mélyföldtani térképeiről. Budapest, 1964. Bauxitkutató Vállalat irattára. Balatonalmádi 1 — 10., 5 térképvázlat. Kéziratok A salgótarjáni barnaszén és bányászata. Debrecen. 1930. Xógrád vármegye geológiai felépítése. Debrecen, 1931. 1—81., 2 tábla. Salgótarján és bamaszénbányászata. különös tekintettel a néprajzi viszonyokra. Debrecen. 1931., 1- 132. Véleményes jelentés Úrkút távolabbi környéke mangánelőfordulásairól és javaslat azok felkutatására. (\ í g h Gyulá- val.) Budapest. 1941., 1—5, 1 térkép. Jelentés a Xézsa község határában található bauxitterület műrevaló ércvagyonáról és minőségéről. Budapest, 1941. 1-19. Véleményes jelentés az úrkúti mangánbánya bamakőtermelése ügyében végzett helyszíni vizsgálatokról. (P o 1 1 n e r Jenővel.) Budapest. 1943. 1 — 15, 2 térkép, 2 vázlat, A Komló környéki szénterület földtani viszonyai. Budapest, 1948., 1—46, 12 térkép, 9 szelvény. A Salgótarján város terül tén levő három artézi kút kölcsönhatásának hidrogeológiai vizsgálata. Budapest, 1944.. 1-9. A- Vargyas-folyó homoródalmási és lövétei szakaszának kőszénföldtani viszonyai. Budapest, 1944., 1 — 12. Az urkúti 3. sz. akna területén végzett kutatófúrások földtani felülvizsgálata és azércvagyon kiértékelése (Bar n a b ás Kálmánnal.) Budapest, 1950., 1 — 12.. 5 táblázat, 6 térkép, 1 szelvény. Feljegyzés az Égod-Homokbödöge térségében remélhető ajkai típusú szénterület fúrásokkal való megkutatására Budapest, 1952., 1—2., 1 térkép. A móri Csóka-hegy és Antal-hegy közti terület földtani viszonyai. (Előadás.) Budapest, 1954., 1—14. Jel ,-ntés a ..Bakonyi Csoport” 1957. évi Sümeg és Csabrendek környéki térképezési munkájáról. Budapest, 1958 1 49., I — II térkép 1 : 5000-es méretarányban. MÁFI Adattár. A Mecsekhegység földtani kutatása. (A Baranya megyei Pártbizottság 1958. évi szeptemberi bányászatfejlesztési ankétján tartott előadás.) Budapest. 1958. MÁFI adattár. 1 — 52. Balogh: dr. Noszky Jenő emlékezete 247 A Bakonyhegység jura irodalmának kiértékelése. Budapest, 195Í, 60., 1 86. A magyai országi jura alapszelvények kérdései. 1951.. 1 —12., 1 vázlat. Bírálat a Kőolajipari Szeizmikus Kutatási Üzem 63. sz. „Szigetvár környékén 1959—61. évben végzett részletező reflexiós és átnézetes korrelációs refrakciós mérésekről” című jelentéséről. Budapest, 1962. Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt Irattára. 1 — 10., 3 táblázat. Az Aspidocerasok rendszertana és a fajleírásaik kritikája. Budapest, 1962.. 1 2o. A Bakony földtani fejlődésének története. Budapest, 1962. A Bányászati Kutató Intézet Bányavízvédelmi Osztályá- nak Irattára, 1—40. Bírálat „A Bakony hegység fötároló kőzeteinek 1 : 300 000-es szintvonalas térképéről.” Budapest, 1962. Bányászati Kutató Intézet Bányavízvédelmi Osztályának irattára, 1 — 5. Bírálat Dr. J ugovics Lajos geológus — „A Dunai Cement- és Mészmű nyersanyagkészletének, agyag és mészkő tömegének minőségi és mennyiségi kutatása” — című zárójelentéséről. Budapest, 1963. OFF. TŰK irattára, 1 — 7. Jelentés a Bakonyhegység mélyszerkezeti kutatásával kapcsolatos eredmények és tudnivalók felméréséről. Budapest, 1964. MÁFI Adattár, 1 —5. Bírálat a Dunai Cement- és Mészmű 1964. évi kutatási tervéről. OÁB. TŰK irattára. 1—8. 1964.. Budapest. Földtani szakértői vélemény az ÉM. Cement- és Mészipari : Országos Vállalat Dunai Cement- és Mészmű, 1964 65 66. évi nyersanyag kutatási tervéről. Budapest, 1965. OÁB. TŰK irattára, 1—9. Lektori vélemény Dr. G é c z y Barnabás „A csernyei jura Hammatoceratidae-k (Ceph.)” — című monográfiájáról. MÁFI Szerkesztőség irattára. Bp., 1964. 1 — 5. Lektori vélemény az Olaszfalu 1 : 25 000-es észlelési és földtani térképlapokról és a hozzájuk tartozó „magyarázóról”. MÁFI Szerkesztőségi irattár. Bp.. 1965., 1 — 40. Opponensi vélemény dr. Méhes Kálmán: „Magyarország Kréta-időszaki Orbitolinái” — című kandidátusi dolgoza- táról. Tudományos Minősítő Bizottság irattára. Bp. 1965., 1 20. Lektori vélemény Géczy Barnabás „A csernyei jura Ammonitinák (Ecl. Hmumatoeeratidae) című 1965. június 30-án kéziratban lezárt művéről. Bp., 1965., 1 — 9., MÁFI Szerkesztőség irattára. Opponensi vélemény Géczy Barnabásnak a föld- és ásványtani tudományok kandidátusának „A csernyei jura Ammonoideák” — című doktori értekezéséről. Bp., 1966., Tudományos Minősítő Bizottság irattára, 1 — 27. Lektori vélemény Konda József „A Bakonyhegység-i jura időszaki képződmények üledékföldtani vizsgálata” - című dolgozatáról. MÁFI Szerkesztőségi irattár. Bp., 1966., 1 — 9. Lektori vélemény az L-33-36-B-C Lókűt jelzésű észlelési és földtani térképlapokról és a hozzájuk tartozó „Földtani Magyarázóról”. MÁFI Szerkesztőségi irattár. Bp., 1966., 1—22. Szakértői vélemény a „Feltárási terv a létesítendő Beremend-i Cementgyár nyersanyagkutatásához című teljes föld- tani kutatási tervről. OÁB irattára. Bp.. 1966., 1-11. Bírálat a „Fertőrákos környéki lajtamészkö felderítő fázisú kutatási terve”-ről. OÁB. irattára. Bp., 1966., 1 3. Bírálat a „Velence hegység gránitjának kutatási terve” című munkáról., OÁB irattára. Bp., 1966., 1 5. Bírálat a „Karanes környrki pannóniai homokkő kutatási terve”-ről OÁB irattára. Bp., 1966., 1—3. ..Pusztakisfalu melletti kristályos mészkő (márvány) felderítő fázisú kutatási terve”-nek bírálata. OÁB irattára. Bp.. 1966., 1-4. I ektori vélemény a Veszprém L-33-VIII. jelzésű 1 : 200 000-es földtani térkép- és térképmagyarázóról. 1968., 1 13. Kimutatás a MÁFI kiadásában készített földtani t érképekről. 1869 — 1968. XI. 10.. 1 —219. 1968. (Brezsnyánsr.ky Károllyal.) A jura időszaki képződmények leírása. In: „Magyarázó Magyarország 200.000-es földtani térképsorozatához: 1.33X1 K Veszprém.” (Szerkesztés alatt.) Földtani Közlöny. Bull. of the Hungárián Gecl. Sor. (J070) tan. 24b -258 Pliensbachi Ammonites zónák a Bakony- hegységben dr. Géczi Barimba s* (2 ábrával) Ősze foglalás: A Bakony -hegységben a pliensbachi rétegek átlagos vastagsága hat alapszelvény alapján 4,35 m. A pliensbachi hat zónából öt biztosan, a hatodik (jamesoni zóna) feltételesen kimutatható. A davoei, stokesi és a spinatum zóna a legelterjedtebb. A pliensbachit általában ammo- nitico rosso mészkő képviseli: Jvericseren azonban az ibex-davoei, stokesi zónát, Közöskúton az ibex zónát hierlatz típusú mészkő alkotja. Az egyes zónák rétegvastagsága és faunasűrűsége nagy területen feltűnően egyező, ami az egykori aljzat és környezet kiegyensúlyozott viszonyaira utal. A stokesi zóna a legfaunadúsabb, a spinatum zóna a legfaunaszegényebb. 12 280 Ammonitest mennyiségileg értékelve, a Fueiniceras és Protogrammo- ceras nemzetségek nagy időbeli elterjedése alapján egységes pliensbachi a PhyUoceras és Lytoceras félék gyakorisága alapján két egységre bontható. A carixiben és a domériben a PhyUoceras és Lytoceras félék °0-os aránya fokozódik, amiből ismétlődő mélyülési tendenciára következtethetünk. Bevezetés Amilyen könnyű a vörös szín és a gumós jelleg alapján a középhegységi jura időszaki mészköveket felismerni, épp oly nehéz a részletesebb tagolásuk és párhuzamosításuk. A középsőliász képződmények esetében a nehézségek okai a következők. 7. a gyakran tűzköves mészkövek nagyon kemények és nehezen fejthetek, 2. a kas rétegvastagsággal jellemzett fáciesek nagyon egyhangúak, 3. a nehezen kiszabadítható fauna általában rosszmegtartású 4. a gyakori Ammonites fajok a ÉNY-európai zónajelzőktől eltérő alakok és időbeli elterjedésük gyakran különböző lehet. Érthető tehát, hogy a bakonyi jura klasszikus kutatói vagy megelégedtek azzal, hogy az általában pár méter vastag, mangángumós ammoniteszes mészköveket a középsőliászba sorolják (P r i n z Gy., 1904, Telegdi Roth K., 1934), vagy a képződmények korát az Amaltheus margaritatus zónában (Vadász E., 1910), illetve a margaritatus és spinatus zónákban (Bö c k h H., 1874; Taeger H., 1936; Kovács L., 1936) jelölték ki. N o s z k y J. (1961) szintézise szerint a Bakon yból zónajelző faj jelenlétével ugyan csak a jamesoni és a spinatum zóna mutatható ki, mégis valamennyi területen valamennyi zóna üledékszakasszal és faunával igazolt, Sümeg kivételével. Klőadta a MFT Őslénytani Szakosztályának 1970. II. havi szakiilésén. 24 9 G é c z g : Pliensbachi Ammontles-zúnák a Bakonyban A Magyar Állami Földtani Intézet vezetőségének Fíilöp .1.-nek és K o n d a .J.-nek áldozatos segítsége lehetővé tette a térképező munka szem- pontjából is lényeges kérdés részletesebi) őslénytani vizsgálatát. Az anyagi és erkölcsi támogatáson túlmenően a bakonyi liász rétegek újra vizsgálata, a szelvények kitűzése, a gyűjtőmunka irányítása és az üledékföldtani viszonyok tisztázása Kond a érdeme. Az 1961 -tői tíz éven át tartó gyűjtést K o e s i s \j. példaszerűen végezte el. A preparálás nagy türelmet igénylő munkája Mii le P.-nek köszönhető. A feldolgozás, a mennyiségi és minőségi szem- pontok figyelembevételével a korábban (G é c z v, 1967) rögzített módon történt. Lelőhelyek A pliensbachi rétegek biosztratigráfiai vizsgálata hat alapszelvény faun ás réte- geinek tanulmányozására épült. 1. Csernye. A Prinz leírása óta klasszikus bakonycsernyei tűzkövesárok alsó részén az elhagyott kőbányánál az ammonitico rosso mészkövek begyűjtésére 1965-ben került sor. 2. Lókút. Az ugyancsak klasszikus lókúti dombi előfordulás Lókút községtől KDK irány- ban 2 km-re a lókúti domb DK-i részén fekszik. A fauna begyűjtésére 1961 1962-ben került sor. A fauna ammonitico rosso mészkőből került elő. melynek padjai közé krinoi- deás lencsék iktatódnak. 3. Büdöskút. A büdöskúti alapszelvény Lókút községtől DK -re 3,5 km-re a Mohoskő és a Kávás-begy között fekszik. Az 1964 - 1965-ben gyűjtött fauna világosszürke-rózsa- színű gumós mészkőből (ammonitico rosso) került elő. 4. Középbát. A középháti szelvény a büdöskúti szelvénytől 1 km-re Ny-ra húzódik. A világosszürke-rózsaszínű gumós mészkőből (ammonitico rosso) 1964 1965-ben gyűjtöttek faunát. •5. Kericser. A lelőhely Lókúttól DDK-re 2 km-re, a Papod-hegy E-i oldalán fekszik. A fauna részint hierlatz típusú krino ideás- brachiopodás mészkőből, részint ammonitico rosso jellegű mészkőből származik. A gyűjtés éve 1965. 6. Közöskút. A közöskúti árok a Borostyánhaj ag Ny-i oldalán húzódik. A pliensbachi rétegeket itt Kericserhez hasonlóan hierlatz típusú krinoideás, brachiopodás mészkő képviseli. A fauna begyűjtésére 1969-ben került sor. Kiegészítésként a feldolgozáshoz felhasználtam az Úrkút ról származó Vadász-tói feldolgozott, illetve ('se h-X émet J.-től gyűjtött anyagot. Valamennyi alapszelvény részletes földtani vizsgálatát K o n d a J. kandidátusi disszertációja tartalmazza. Pliensbachi Ammonites zónák ÉNy-Eu répában és a mediterrán területeken A pliensbachi emelet nevet Oppel (1856) vezette be. Valamennyi ÉXY- európai zóna kijelölése ugyancsak Oppel érdeme. Az egyes zónák Dean, W. T., Donovan, D. T., Howarth, M. K. (1961) revíziója szerint az alábbi szubzónákat tartalmazzák. Pleuroceras hawkerense Pleuroceras s pinatum Pleuroceras apyrenum Amaltheus gibbosus Amaltheus margaritatus Amaltheus subnodosus Amaltheus stokesi ■ 2 Földtani Közlöny 250 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet Oistoceras fiyul inum ° Prodactylioceras davoei Androgynoceras capricornus _ Androgynoceras macidat um Beaniceras luridum J. Tragophylloceras ibex Acanthopleuroceras valdani T ropidoceras massean u m Uptonia jamesoni Uptonia jamesoni Platypleuroceras brevispina Polymorphites polymorphus Phricodoceras taylori A bakonyi Ammonites faunákban a zónajelző nemzetségek alárendelt .szere- pet játszanak. A vizsgált 12 280 példány közül a Pleuroceras genusba 1 Amaltheus genusba 13 Prodactylioceras genusba 52 Uptonia genusba 6 példány tartozott. Tragophylloceras mind ez ideig nem került elő. Nagyon kicsiny tehát a valószínűsége annak, hogy kis gyűjtésből szintjelző formák előkerüljenek. Egyenletes megoszlással számolva minden 170-ik Ammonites lenne csak kronológiai célokra felhasználható ! A pliensbachi Ammonitesek vizsgálatánál fokozottabb figyelmet kell szentelnünk az uralkodó, sőt egyes rétegekben kizárólagos mediterrán nemzetségeknek. Dubar, G. (1954) úttörő munkássága után 1967-ben D u b a r, G., F o u c a u 1 1, A., M o u- t e r d e, R. nyújtott a Ny mediterrán terület (Marokkó, Portugália, Spanyol- ország, D-Franciaország) Ammonites-szintjeiről korszerű áttekintést. Kuta- tásuk fő eredményei: /. Az ÉNy-Európában domérire szorítkozó Protogrammoceras és Fucini- ceras félék már az ibex zónától jellemzők. 2. A margaritatus zóna alsó része („stokesi szubzóna”) a Protogrammo- cerasok és Fucinicerasok gyakoriságával elkülönül a szűkebb értelemben vett margaritatus zónától, azaz a doméri nem két, hanem három részre tagolható. 3. A felsődoméri az Emaciaticeras, Lioceratoides nemzetségekkel jellemez- hető. A Ny mediterráni eredmények a Bakony- hegységre, azaz a K mediterráni területre jól alkalmazhatók. A bakonyi Ammonites zónák a) jamesoni zóna? Valamennyi pliensbachi zóna közül a legalsó, jamesoni zóna az, melyet fauna alapján igazolni a legkevésbé sikerült. Lókúton az ammonitico rosso típusú mészkő egyetlen padja (439. sz. réteg) néhány Uptoniát tartalmazott. Uptonia cf. angusta (Quenstedt, 1849) Uptonia regnardi (d’O r b i g n y, 1874) n. subsp. Uptonia n. sp. Az Uptoniákat számos Crucilobiceras kíséri a C. gemmellaroi (L évi, 1896), C. submuticum (Ojipel, 1865) C.? venarense (O p p e 1, 1862) csoportból. Géczy: Plienabachi Ammonites-zónák a Bakonyban 251 A Liparoceras ( Becheiceras ) és Protogrammoceras- ok első, nagyon szűk köldöké éles köldöksarkú magas köldökfalú, erősen bordázott képviselői szintén meg- jelennek sőt egy, feltehetően Tropidoceras nemzetségbe tartozó töredék is. Az Uptonia- k és a velük együtt található Oxynoticeras alapján e réteg fel- tehetően a jamesoni zóna legfelső részébe tartozik. Mindenesetre a réteg idősebb a többi, Tropidocerasokkal és kis Protogrammocerasokkal jellemzett ibex zóna előfordulásnál. A kericseri szelvényben az alsó vörös mészkő kevert fauná- jából néhány jamesoni zónára utaló példány került elő: Radstockiceras cf. buvignieri (d’O r b i g n y, 1844) Polymorphites sp. Piai ypleurocera.fi rotundum (Q uenstedt, 1885) b) i b e x zóna Az ibex zóna a büdöskúti és a középháti szelvénytől eltekintve valamennyi alapszelvényben kimutatható. A faunával igazolt zóna rétegvastagsága 0,64 m- és (Közöskút) 2,31 m-között (Kericser) változik. Az ibex zónába vagy ammonitico rosso mészkő (Lókéit, Csernve) vagy hierlatz típusú mészkő (Kericser, Közöskút) tartozik. Közöskúton a hierlatz típusú mészkő üledék- hézaggal és fáciesváltozással a dachsteini típuséi alsóliász mészkőre települ. Lókúton és Csernvén az ibex zónába tartozó mészkövek a liász ammonitico rosso mészkő mélyebb tagjain (jamesoni zóna?) fekszenek. Közöskúton a fedőben éles fáciesváltozással toarci ammonitico rosso mészkő található, a többi szelvényben a davoei zóna üledékei azonos fáciesben következnek. Jóllehet a zónajelző faj a Bakon yból mind ez ideig ismeretlen, a zóna alsó határa a Tropidocerasok nagy gyakorisága alapján jól kijelölhető és a Tropido- ceras-Acanthopleuroceras- Beaniceras előfordulások alapján biztosan azonosít- ható az ÉNY-európai zónával. A korjelző fajok a következők: Tropidoceras masseanum (d’Orbigny) Tropidoceras ef. masseanum mediterraneum (G e m m e 1 1 a r o, 1884) Tropidoceras cf. zitteli (Fu c i n i, 1899) Tropidoceras cf. acteon (in F u 1 1 e r e r, 1893, non -d’O r b i g n y, 1843) Tropidoceras sp, aff, rotundum (F u 1 1 e r e r, 1893) Tropidoceras subarietiforme (F u 1 1 e r e r, 1893) Tropidoceras sp. aff. flandrini (Du m o r t i e r, 1 8fi9) Tropidoceras cf. arietiforme (O p p e 1, 1853) Tropidoceras cf. galatense (Gemmellaro, 1884) Tropidoceras sp. aff. lineatum (S p a t h, 1923) Tropidoceras cf. ellipticum (S o w e r b y, 1815) Tropidoceras cf. calliplocum (Gemmellaro, 1884) Tropidoceras demonense (G e m mell a r o, 1 884) Tropidoceras sp. Acanthopleuroceras cf. valdani (d’Orbigny, 1844) Acanthopleuroceras sp. Holcolytoceras nodostrictus (Quensted t, 1885) Beaniceras sp. aff. costatum transiens (S p a t h, 1938) A Beaniceras Kericseren az ibex zóna legfelső rétegéből (22 sz.) került elő. A szubzónák szétkülönítését az eddigi vizsgálatok nem tették lehetővé. A három szubzóna alkotó nemzetség előfordulása azonban arra vall, hogy ha egv szelvényben nem is, a Bakony egész területére nézve mindenesetre az ibex zóna egésze faunával igazolt. 2* 252 Földtant Közlöny, 100. kötet, 3. füzet A bakonyi ibex zónában a korjelző fajok mellett jellemző fajok a következők. Coeloceras sp. aff. pettos (Quenstedt, 1843) Coeloceras sp. aff. pettos planula (Quenstedt. 1885) Coeloceras? fallax (F u c i n i, 1905) Coeloceras? incertum (F u c i n i, 1905) A kicsiny, viszonylag tágabb köldökű nagyon sűrűn bordázott Protogrammo- ceras- ok az ibex zónában — különösen a hierlezt típusú mészkőben — nagyon gyakoriak. Szórványosan a Crucilobiceras, Phricocloceras, Badstockiceras és Liparoceras nemzetségek egy-egv képviselője szintén előfordul. ej davoei zóna A korábbi szerzők a felsőcarixira kevés figyelmet fordítottak, noha ez egyike a Bakony legjobban kimutatható zónájának. A Közöskúti ároktól el- tekintve valamennyi szelvényben megtalálható. Vastagsága 0,46 (Biidöskút) és 2,89 m (Kerieser) között változik, átlagosan 140 cm. Csernyén, Lókúton és Kericseren a davoei zóna az ibex zónára, Büdöskúton és Középháton az idősebb liász mészkőre települ. A kerieseri hierlatzi típus rétegektől eltekintve vala- mennyi lelőhelyen a davoei zónát ammonitico rosso mészkő képviseli. A fedő- ben fáeies változás nélkül valamennyi szelvényben a stokesi zóna rétegei következnek. A davoei zónába soroltuk azokat a rétegeket, mélyek Prodactyliocerasokat már igen, Amaltheusokat még nem tartalmaznak. Azokban a szelvényekben, ahol az Amaltheusok hiányzanak, a Prodactvliocerasok eltűnése jelzi a zóna felső határát. A davoei zóna korjelző fajai a következők: Androgynocerus macülatum (Y o u n g et B i r d, 1822) Androgynoceras capricornus (Schlothei m, 1820) .4 itt! rogy noceras sp. aff. sparsicosta (Truenian, 1919) Oistoceras cf. sinuosiforme (Spath, 1938) Prodactylioceras italicum (M eneghini in F u c i n i, 1 900) Prodactylioceras ef. davoei (S o w e r b y, 1822) Prodactylioceras cf. enodis (Quenstedt, 1885) Prodactylioceras cf. medolensis (Hauer, 1862) Prodactylioceras cf. aegrunt (F u c i n i, 1900) Az Androgynocerasok és az Üistocerasok alapján az ibex zónához hasonlóan a davoei zóna is lényegében teljesnek mondható, ha a kis rétegvastagság és az erős kondenzáció miatt a szubzónák elkülönítésére egyelőre nem is került sor. További jellemzők: Lytoceras sp. aff. fimbriatum (S o \v e r b y, 1817) Audaxlytoceras sp. aff. czjzekii (Hauer, 1856) Holcolytoceras quadrijugum (Rosenberg, 1900) Fuciniceras sp. aff. costicillatum (F u c i n i, 1900) Liparoceras ( Hemiparinodiceras ) ef. urcuticunt G é e z y, 1959. Szórványosan megtalálhatók: a Coeloceras, Radstockiceras ? és Phricodoceras genus képviselői is. A Liparoceras (Hemiparinodiceras) arcút icum először Úrkút területéről ismert. Újabban C s e h-N é m e t gyűjtéséből előkerült Androgynoceras sp. szintén megerősíti a davoei zóna úrkúti jelenlétét. Géczy: Pliensbachi Ammonites-zónák a Bakonyban 253 áj stokesi zóna Az alsódoméri a közöskúti szelvényben hiányzik. Lókúton a mindössze 40 cm vastag, 404 — 405 sz. réteg nagyon erősen kondenzált faunájában (1 m3 mészkőben átlag 1284 példány!) a davoei és stokesi zóna Ammonitesei együtt találhatók. Csernyén, Büdöskúton és Közöskúton, ahol a fekvőben a davoei, a fedőben a margaritatus zóna igazolt, a rétegek összvastagsága 1,75— 1,89 m. A viszonylag folyamatos üledékképződéssel jellemzett területen, ahol az utólagos pusztítás nem játszott szerepet, az ammonitico rosso mészkő vastagsága tehát nagy területen feltűnően azonos ! Kerieseren a hierlatz típusú mészkő 0,85 m vastag, igaz viszont, hogy itt a margaritatus zóna hiánya üledékhézagot jelent, a zóna teljessége tehát nem bizonyított. Gyakorlatilag a stokesi zónába soroltuk azokat a képződményeket, melyek- ben vagy az ÉNY-európai stokesi szubzónára utaló Amaltheus- ok találhatók, vagy pedig amelyek Prodaetylioceras- okát már nem, Arieticeras- féléket még nem tartalmaznak. A stokesi zóna valószínű nem pontos megfelelője az angliai stokesi szub- zónának, melyben ott Arieticerasok is találhatók (vö. Dean, Donovan, Howarth, 1961). Egyidejű viszont a caussesi (Massif Central D-i pereme) átmeneti kifejlődési terület doméri I — 111 szintjeivel, azaz Mattéi, J. (1967) beosztása szerint a stokesi zónával és a margaritatus zóna legalsó részével (gloriosus szubzóna). Ugyancsak egyidejű azokkal a Ny-mediterrán szintekkel, melyeket D u b a r ésMouterde (1954, 1967) a Fucinicerasok ( F. lavi- nianum, F. portisi, F. isseli, F. boscense) és a Protogrammocerasok (P. celebratum, P. falciplicatum, P. mariani, P. lusitanicum ) alapján különített el. A Ny-mediterrán területeken a stokesi/ margaritatus zónák határán jellemző Reynesoceras szintet elkülöníteni itt mind ez ideig nem sikerült. A stokesi zóna korjelző fajai a következők: Amaltheus bifurcus (Howarth, 1958) Amaltheus stokesi (Sowerby, 1818) Fuciniceras portisi (F u c i n i, 1900) Fuciniceras portisi cf. zitteliana (F u c i n i, 1900) Fuciniceras portisi cf. contraria (F u c i n i, 1900) Fuciniceras boscense (R e y n e s, 1863) Fuciniceras cornacaldense (T a u s c h, 1890) Fuciniceras lavinianum (F u c i n i, 1900) Fuciniceras lavinianum conjungens (F ucini, 1900) Fuciniceras lavinianum cf. brevispiratum (F ucini, 1900) Fuciniceras cf. inturnescens (F ucini, 1900) Fuciniceras fieldingii (R e y n e s, 1 868) Fuciniceras pseudo fieldingii (F u c i n i, 1904) Fuciniceras inclytum (F ucini, 1900) Fuciniceras cf. ambiguum (F u c i n i, 1900) Fuciniceras cf. dilectum (Fucini, 1900) Fuciniceras cf. costicillatum (Fucini, 1900) Fuciniceras cf. normanianum inseparabilis (F ucini, 1900) Fuciniceras normanianum costicillatum (Fucini, 1900) Fuciniceras meneghinianum (Haas, 1913) Fuciniceras n. sp. (= H. normanianum in Fucini,] 900 non d’O rbigny) Protogrammoceras celebratum (Fu c i n i, 1900) rotogrammoceras cf. exiguum (F u c i n i, 1904) Protogrammoceras sp. (= curionii in F ucin i, 1904 non Meneghini, 1881 ) Protogrammoceras bonarellii (Fucini, 1900) Protogrammoceras falciplicatum (Fucini, 1904) Protogrammoceras cf. crassiplicatum (F ucini, 1901) Protogrammoceras cf. isseli (F u c i n i, I 900 in Monestier, 1 934) ? 254 Földtant Közlöny, 100. kötet, 3. füzet E mellett megtalálhatók a Cnlliphylloceras seroplicatum (H a u e r, 1854) Lytoceras ovimontanum (lever, 1893 Prodactylioceras cf. mortilleti (M e n e g h i ni, 1881) egy -egv példányai is. A Reynesoceras-os szinttől eltekintve a fauna a stokesi zóna egészét kitölti, és a Fucin icerasok és Protogrammocerasok alapján valószínű több szub- zónára bontható. ej margaritatus zóna A szűkebb értelemben vett margaritatus zóna kizárólag ammonitico rosso mészkő fáciesben Csernye, Büdöskút és Középhát területén faunával igazolt. A rétegek mindenütt a stokesi zóna vörös mészkövére települnek a fedőben a hasonló fáciesű spinatum zónával. A rétegvastagság kicsiny, de nagy terüle- ten alig változó (0,74 — 0,97 m). A margaritatus zónába azokat a rétegeket soroltuk, melyekben a Proto- grammoceras és Fuciniceras félék helyett az Arieticeras és Leptaleoceras nemzet- ségek az uralkodók. A bakonyi margaritatus zóna megfelel a Ny-mediterrán terület Arieticeras algovianum (D u b a r et al. 1967) illetve M a 1 1 e i doméri V szintjének. A zóna viszonya az ENy-európai klasszikus margaritatus zónához egyelőre tisztázatlan. Az eddig feltárt szelvények kis vastagságú középső- doméri rétegei nem valószínű, hogy további szubzónákra bonthatók lennének. A margaritatus zónára jellemző fajok a következők: Amaltheus cf. margaritatus (M o n t f o r t, 1808) Arieticeras algovianum (O p p e 1, 1862) Arieticeras bertrandi (Kilián, 1889) Arieticeras retrorsicosta - ( O p p e 1, 1862) Arieticeras cf. apertum (Monestier, 1934) Leptaleoceras leptum (Buckinan, 1918) A Prodactylioceras cf. mortilleti (M e n e g h i n i, 1867) egv példánya a zónából szintén előkerült. /j spinatum zóna A felsődoméri a Közöskúti ároktól eltekintve valamennyi szelvényben való- színűsíthető. A faunás ammonitico rosso mészkőrétegek vastagsága 0,10 m-től (Lókút) 1,94 m-ig (Csernye) változó. A felsődoméri vagy a margaritatus zónára (Csernye, Büdöskút, Középhát) vagy a stokesi zónára (Kericser) települ. A do- méri felett éles fáciesváltozással és gyakran üledékhézaggal a toarci agyago- sabb, mangánosabb rétegei következnek. A spinatum zónába soroltuk a Pleuroceras vagy Emaciaticeras tartalmú réte- geket, valamint azokat a mészköveket, melyek Arieticerasokat már nem, Dactvliocerasokat és Harpocerasokat még nem tartalmaznak. A bakonyi felsődoméri lényegében megfelel az ÉNv-európai spinatum zóná- nak, illetve Ny-mediterrán terület Emaciaticeras tartalmú rétegeinek, a részle- tesebb szubzóna illetve szint tagolás lehetőségei azonban a Bakonyban hiány- zanak. (Ír ez tf: Pliensbachi Ammonites-zónák a Bakongban A * pinát um zónában korjelző fajok a következők: Pleuroceras cf. spinatum ( B ruguiere, 1 789) Emaciaticeras cf. emaciatiatum (C aluli o, 1847) FAoceratoides sp. Urkúton az kmaeiaticerasok alapján a felsődoméri szintén kimutatható. Mennyiségi eredmények A bakonyi, átlag 4,35 m vastag pliensbachi rétegsor gazdag faunája meny- nyiségi vizsgálatokra is lehetőséget nyújtott. A vizsgálatok az ammonitico rosso mészkőre korlátozódtak, a hierlatz típusú mészkőben a töredékes, nehe- Csernye Középhát Büdöskút Kericser Lókéit Közöskúti árok I. ábra. A bakonyi alapszelvények faunás rétegeinek zónánkénti vastagsága. Jelmagyarázat: 1. Ammonitico rosso mészkő, 2. Hierlatz típusú krinoideás-brachiopodás mészkő t'ig. 1. Les épaisseurs des couches á faunes pár zones des coupes-répéres du Bakony. I. é g e n d e : 1. Calcaire de 1’ Ammonitico rosso. 2. Calcaire á Crinotdes et Brachiopodes de type de „Hierlatz” zen kiszabadítható példányok nagy száma megnehezítette volna az értékelést. Az összesítésnél nem vettük figyelembe a lókúti davoei-stokesi zóna kondenzált faunáját, valamint a jamesoni zónára vonatkozó bizonytalan adatokat. Egy m3 mészkő átlagos Ammonites tartalma zónánként a következő: spinatum zóna 17 margaritatus zóna 109 stolcesi zóna 147 davoei zóna 55 ibex zóna 54 példány Az ibex és davoei zóna tehát viszonylag azonos mennyiségű faunát tartalmaz. A stokesi zóna a pliensbachi legdúsabb faunával jellemzett része. A margari- tatus zóna szintén faunadús, a spinatum zóna viszont feltűnően faunaszegény. Ami a faunagazdagság szelvényenként megoszlását illeti, az ibex, davoei és különösen a. spinatum zóna faunasűrűsége szelvényenként alig változik, ígv pl. a davoei zónában az egy m3-re jutó példányszám szelvényenként 53, 256 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet 57, 57, a spinatum zónában 12, 15, 17, 23. A margaritatus zóna faunagazdag- sága különösen pedig a stokesi zónáé nagyon ingadozó (70—93 — 280 példány szelvényenként). Az üledékképződés stagnálásával kapcsolatos faunasűrűsödés szélsőséges példáját a lókúti, átlag 1284 példányt tartalmazó mészkőrétegek szolgáltatják. A rétegvastagság és a faunasűrűség nagy területen nyomozható egyezése az üledékképződés egyhangúságára, az egykori aljzat és környezet kiegyen- súlyozott voltára utal legalábbis az azonos üledékkel jellemzett területeken. A bakonyi pliensbachira vonatkozó általános jelleg mellett egyes időpontokban ( stokesi , margaritatus zóna) a faunamennyiség szel vén yen ként i ingadozása további vizsgálatra vár. 2. ábra. A Phylloreras és Lytoreras félék százalékos arányának változása Fig. 2. Le changement des taux des Phyllocératidés et des Lytocératidés A Phylloceras és Lgtoceras félék valamennyi szelvényben gyakoriak. A hier- latz típusú mészkőben százalékos arányuk érthetően alárendeltebb (10,5% Kericseren, 17,6% Közöskúton). Az ammonitico rosso mészkőben átlagosan a fauna 53,9%-át alkotják. Az ammonitico rosso mészkő csoportot zónákra tagolva és az egyes szelvények eredményét összesítve a következő értékek adódnak : spinatum zóna 74,5% margaritatus zóna 56,2% stokesi zóna 40,3% davoei zóna 55,4% ibex zóna 47,3% jamesoni? zóna 12,6% A Phylloceras és Lytoceras félék gyakoribbá válásának tendenciája tehát ugyanabban a fáciesben a pliensbachi során kétszer ismétlődik: a carixiben kisebb, a domériben fokozottabb mértékben. A mediterrán pliensbachi minőségi szempontból a Protogrammoceras és Fuciniceras genusok hosszú időbeli elterjedésével és gyakoriságával egysége* Géczy : Pliensbachi Ammonites-zónák a Bahonybcm 257 sebb, mint az ÉNy-európai pliensbachi. A perzisztens Phylloceras és Lytoceras félék mennyiségi vizsgálata viszont a pliensbachi két alemeletének mediterrán területen is természetes biosztratigráfiai egységére utal. A stolcesi zónában a Phylloceras és Lytoceras félék megritkulása kapcsolatba hozható az Ammoni- tesek feldúsulásával (a lókúti kondenzált rétegekben százalékos arányuk mind- össze 36,9%). A spinatum zónában ugyanígy a fauna elszegényedése együtt jár a Phylloceras és Lytoceras félék előretörésével. Mindenesetre a spinatum zóna feltűnően magas Phylloceras és Lytoceras tartalmából inkább a tenger mélyülésére mintsem elsekélyesedésére következtethetünk. Haliam, A. (1969) szintézise az alsójurában a kontinensek fokozatos tengeri elöntésére utal, ami a már tengerrel borított területeken a nyílttengeri jelleg hangsúlyo- zódásával jár. G a r r i s o n, R. E. és Fischer, A. G. (1969) az alpi terüle- teken egyidejűleg a tenger fokozatos mélyülésére következtet. Ezek azok a keretek, melyekbe a bakonyi pliensbachi eddigi eredményei lényegében beilleszthetők. Irodalom Bibliographie Böckli, J. (1874): A Bakony déli részének földtani viszonyai. Földt. Int. Évkönyv 3, Pest. Dean, W. T. D o n o v a n, D. T., Howart h. M. K. (1961): The Liassic ammonite zones and subzones of the North-West Euro- pean province. Bull. British Mus. Xat. Hist. Geol. 4/10. London. - D u b a r, G., Foucault, A., M o u t e r d e, R. (1967): Le Lias moyen des environs de Huescar. Bull. Soc. Géol. Francé. 7. ser. 9, Paris. - G a r r i s o n, R. E., Fischer, A. G. (1969): Deep water liraentones and radiolarites of the alpine Jurassic. Deposit. Envir. Carbonat RocksSympos. - Géczy B. (1967): Csernyei jura biozónák és kronozónák. Földt. Közi. 97. Budapest. — Haliam, A. (1969): Tectonism and eustasy in the Jurassic. Earth. Sci. Rév. 5. Amsterdam. — Ronda J. (1960): A Bakony- hegységi jura időszaki képződmények üledékföldtani vizsgálata. Földt. Int. Évkönyv 50, Budapest (nyomás alatt). Kovács L. (1936): A lókúti-domb liászképzödményeinek sztratigráfiai viszonyai. Közi. Tisza István Tud. Égy. Ásv. Földt. Int. 7, Debrecen. Matté i, I. (1967): Analyse des termes fossiliferes domeriens dans les Causes du Sud du Massif Central Francais. Coll. Jurassique II. Luxembourg (prétirage). — Nos z k y J. (1961): Magyarország jura képződményei. Földt. Int, Évkönyv, 49. Budapest. - P r i n z Gy. (1904): Az északkeleti Bakony idősb jurakorú rétegeinek faunája. Földt. Int. Évkönyv. 15. Budapest. T a e g e r H. (1936): A Bakony regionális geológiája. Geol. Hung. Ser. Geol. 6, Budapest. — T e 1 e g d i R o t h K. (1934): Adatok az északi Bakonyból a magyar közbenső tömeg fiatalmezozoós fejlődéstörténetéhez. Magy. Tud. Akad. Mát. Terin. Ért. 52, Budapest. Vadász, E. (1910): Die Juraschichten des südlichen Bakony. Rés. Wiss. Erforsch. Balatonsee. I Bd. I Teil Pál. Anhang, Budapest. Zones d’Ammonites pliensbachiennes dans la Montagne du Bakony Dr. B. Géczy Dans les années entre 1 9(3 1 et 1970, J. K o níl a a recüeilli de riches faunes d’Ammoni- tes pliensbachiennes, provenant de six localités. La description géologique détaillée des coupes est donnáé aussi pár J. Konda (1970). L’épaisseur des couches pliensbachi- ennes varié entre 0 et 8 m, au moyen elle est de 4,35 m. En général, les couches appartien- nent au type de faciés calcaire de l’Ammonitico rosso ou en partié ou entiérement á célúi á Crinoi'des et Brachiopodes de type de «Hierlatz» (voir: Fig. 1 ). Les genres, marqueurs de zones pour l’Europe de Nord-Ouest, ne se présentent que trés rarement dans la fauné d’Ammonites pliensbaehienne du Bakony (seulement 72 parmi 12 280 spécimens étudiés !). Sur la base de ceux-ci et des marqueurs méditerranéens fréquents, on peut montré sűreinent la pi'ésence de cinq zones et celle d’une (á jamesoni) hypothétiquement. Les listes faunistiques des zones d’Ammonites distinctes sont publiées dans le texte hongrois. Pour distinguer des sous-zones, ce n’est que la seule zone á stokesi qui semble étre convenable. a) Zone á jamesoni? C’est probablement le sommet de la zone qui est repré- senté pár les couches á Uptonia et Crucilobiceras, oú on peut recueillir les premiere Proto- grammoceras fortement cötelés, á ombilic trés étroit, á angle ombilical aigu et á bord ombilical hant, b ) Zone á i b e x. Ce sont les Protogrammoceras á ombilic relativement plus large et trés serrément cőtelés et les Tropidoceras qui dominent dans cette zone. De la présence 258 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet sporadique d'Acanthopleuroceras et Beaniceras, on pourrait conclure, que toutes les sous- zones y sont représentées pár de faunes. c) Zone á davoei. On y a inséré les couches contenant Prodactylioceras, oú les Amaltheus rnanquent encore. Les Protogrannnocera s et Fuciniceras v sont fréquents. Sur la base des Androgynoceras et Oistoceras, la zone semble étre compléte. (í) Zone á stokesi. On y a rangé les couches á Amaltheus, oú les Arieticeras rnanquent encore. Les Prodactylioceras y sont trés rares. pár contre les Protogrammoceras et Fuciniceras épanouissent. La zone, dans le Bakony, est identifiable aux niveaux 1 a III domériens, établis pár J. M a t t e i ( 1967). Mais. on n’y pouvait distinguer l'horizon á Heynesoceras. e) Zone á margaritatus. La zone est caractérisée pár la rare présence des Amaltheus et la grande fréquence des Arieticeras. Cette zone convient á l’horizon V domé- rien de J. 51 a t t e i. f) Zone a s p i n a t u m. La zone ne contient plus d’ Arieticeras, remplacée sporadi- quement pár les Emaciaticeras caractéristiques. Le ric-he matériel, recueilli pár niveaux et des surfaces identiques, a rendű possible nussi une évaluation quantitative. Dans le calcaire de l’Ainmonitico rosso. les contenus i Kr^- InK' ,j| C x. Mezneric x: A bükk- hegy ségi alsótortonai . . . 2dT II. tábla — Planche II. 3* 268 Földtani Közlőn//, 100. kötet, 3. fiizet III. tábla - Planche III. C s. JM e z n c r .1 bükk- hegység i, alsótortonai . . 209 270 Földtani Közlőin/, 100. kötet, 3. füzet Táblamagyarázat Kxplanation des Planches I. tábla — I Manche ]. 1 2. Plexiothyreux legányii C s e p r. M e z n., Borsodbóta: Rendek-völgyi kőfejtő (4 X) Plexiothyreux legányii Csep r. -Mez n.. Borsodbóta. carriére de la vallée de Rendekvölgy. <4 X) 3. Vermelus (Birnnia) triquetra (Bivon a), Borsodbóta: 1. sz. pince (1.5 X) Termetűn ( Birnnia) triquetra (B ivón a), Borsodbóta, cnve No 1. (1.5 X) 4 . 7. Melánia (Balanocochlis) incerta ('sepr. — M e z n„ Borsodbóta: 1. sz. pince (1.5X) Melánia (Balaiwcochlix) incerta C s e p r. Sem., Borsodbóta. cave No 1. (1,5 X) 5 ö. Mtlania ( Balanocochlis / patula laurostnata S a c c o, Borsodbóta: 1. sz. pince (1,6 X) Melánia (Balanocochlis) patula tauroxtriata S a c c c o.. Borsodbóta, cave No 1. (1,6 X) 8., 13. Capulux sinuosus forteplicata Csep r. — M e z n.. Borsodbóta: 1 . sz. pince (1.5 X) Capulux sinuosux forteplieata f sepr.-Mez n., Borsodbóta. cave No 1 . (1.5 X ' 9 — 11. Capulux sinuosus luevix B r.. Borsodbóta: 1. sz. pince (1.5 X) Capulux sinuosus laevis B r., Borsodbóta, cave No 1. (1,5X) 12. Xenophora textiyera tauroturrüa S a c c o, Balaton: Gyükerfői dombok (1,5 X) Xenophora textiyera tauroturrüa S a c c o„ Balaton, collines de ..Gyürkefói dombok” (1,5 X) 14. Birnnia (Proximnia) xpelta miocaenica S a c c o, Borsodbóta: Rendekvölgyi kőfejtő (4X) .Simnia (Proximnia) xneltn miocaenica S a c c o, Borsodbóta, carriére de la vallée de Rendekvölgy (1 X) ló. Xaxxa (Hinia) turbinella B r., Balaton: Gvükerfői dombok (3,5 X) Xaxxa (Hinia) turbinella B r. . Balaton, collines de „Gyükerfői dombok” (3,5 X) 16. Mathilda ( Fimbriatella I fimbriatu M ich t.. Borsóbóta: Rendek-völgyi kőfejtő (1.5 X) Mathilda ( Fimbriat ellet ) fimbriata M i c h t.. Borsodbóta, carriére de la vallée de Rcndekgyölgy (1,5 X) 17. Xenophora textigera elatiuxcula S acc o, Borsodbóta: 1. sz. pince (1,5 X) Xenophora textigera elatiuxcula S a e c o, Borsodbóta, cave No 1. (1,5 X) 18 — 19. Trivia xphaericulata (L a m.), Borsodbóta: 1. sz. pince (l,5x) Triria xvhaericulata (L a m.), Borsodbóta, cave No 1. (1,5 X) 20 —21. Argobucrinum emmae (B t t g.), Borsodbóta: Királdi út mentén (3x) Argobuccinum emmae (B t t g.), Borsodbóta, prés de la route de Királd. (3X) 22 — 23. Triria arctica burdigalenxix d’O r b„ Borsodbóta: Rendekvölgyi kőfejtő (3X) Triria arctica burdigalensis D’O r b.. Borsodbóta, earriére de la vallée de Rendekvölgy (3X) II. tábla — Planche II. 1 . 3. Caxxideiria ecliinophora pliotriseriata S a c c o, Borsodbóta: 1. sz. pince (1 X) Caxxidaria ecliinophora pliotrixeriata S a c c o. Borsodbóta, cave No 1. (IX) 2. Caxxidaria haueri M. Home s, Borsodbóta: 1. sz. pince (1 X) Caxxidaria haurei M. 11 o e r n e s, Borsodbóta, cave No 1. (1 X) 4. Neptunea gloma (G e n é), Borsodbóta: 1. sz. pince (2X) Xeptunea gloma (G e n é), Borsodbóta. cave No 1. (2X) 5. Xaxxa cerithiforme A u i n g e r, Borsodbóta: Királdi út menti n (4X) Xaxxa cerithiforme Au inger Borsodbóta. prés de la rovit de Királd. (4x) 6. Xaxxa borxodensix C s e p r. — M e z n., Borsodbóta Rendek völgyi kőfejtő (3 x ) Xaxxa borxodensix Csepr-Mezn., Borsodbóta carriére de la vallée de Rendekvölgy (3x ) 7. Xeptunea hörnexi (B e 1 1.), Borsodbóta: 1. sz. pince (2X) Xeptunea hoernexi (Bel ].), Borsodbóta. cave. No 1. (2X) 8.. 9. Pixaniura gaborároni C s e p r. —51 e z n., Borsodbóta: 1. sz. pince (l,3x) Pisaniura gaborároni Csep r.-M e z n.. Borsodbóta, cave No 1. (1.3 X) 10. Burxa (Ranella) giganiea (L a m.), Borsodbóta: 1. sz. pince (1.3X) Burxa (Ranella) giganiea (I. a m.), Borsodbóta, cave No 1. (1,3X) III. tábla — Planche III. 1., 5. Janiopxix anguloxa (B r.). Balaton: Gyükerfői dombok (1.3X) Faniopsis anguloxa (B r.), Balaton, collines de „gyükerfői dombok”. (1,3 X) 2. Mitra pulcherrima plicatulominor S a c c o, Balaton: Gyükerfői dombok (1.2 X) Mitra pulcherrima plicatulominor S a c c o, Balaton.collines de „Gyükerfői dombok” (1,2 X ) 3., 7. Calyptraea kutaxxyi C s e p r.-M e z n.. Borsodbóta: Királdi út mentén (2X) Calyptraea k utaxxyi Csep r.-M e z n., Borsodbóta, prés de la route de Királ (2X) 4. A ne illa puxilla Fnch s. Csermely: Űszóföi dombok (2X) Ancilla puxilla F u c h s. Csermely, collines de „Vszóföi dombok” (2X) 6., 8. Muricidea colleget (Boettger), Borsodbóta: Rendek-vögyi kőfejtő (2 x ) Muricidea collega (Boettger), Borsodbóta, carriére de la vallée de Rendekvölgy (2 X ) 9. Lathyrux fornicatux Bell.. Borsodbóta Rendek-völgyi kőfejtő (1.2X) Lathyrux fornicatux B e 1 1., Borsodbóta, carriére de la vallée de Rendekvölgy (1.2 X) 10., 11 .Fusux aturienxix anguloxa P e y r.. Balaton: Gyükerfői dombok (1.3x) Fuxux aturienxix anguloxa P e y r.. Balaton, collines de „Gyükerfői dombok” (1,3 X) 12. Fusux auxtriacux Hoern. et A u i n g., Borsodbóta: Rendek-völgyi kőfejtő (1,2 X) Fuxux auxtriacux Hoern. et A u i n g ., Borsodbóta, carriére de la vallée de Rendekvölgy (1,2 X) 13. Claratula nodosa borxodensix Csepr.-Mezn., Borsodbóta: Rendek-völgyi kőfejtő (1,2 X) Claratula nodosa borxodensix Csep r.-M e z n., Borsodbóta. carriére de la vallée de Rendekvölgy (1.2 X) 14. Lathyrux lynchi denxestriata P e y r., Borsodbóta: 1 . sz. pince (2 X) Lathyrux lynchi denxestriata 1J e y r., Borsodbóta. cave No 1 (2X) 15. Turrix vermicularis G r a t.. Borsodbóta: 1. sz. pince (2X) Tnrris rermicularix Grat., Borsodbóta, cave No 1 (2 X) 16. Claratula neugeboreni M. H ö r n e s. Borsodbóta: Rendek-völgyi kőfejtő ( 1 ,5 X) Chti'atula neugeboreni M. Hoernes, Borsodbóta, carriére de la vallée de Rendekvölgy (1,5 X) 17. Cancellaria dregeri Hoern. et Au ing., Borsodbóta: Rendek-völgyi kőfejtő (2 X) G s. M e z n e r i c s: A bükk-hegységi alsótortonai . . . 271 CanceUuria dregeri H o e r n.. et A u i n g, Borsodbóta. carriére de la vallée de Rendekvölpy (->') 18. Claratula (Surrula) rartlinae Hoern. et A u i n p„ Boisodbóta: Rendek-vőlpyi kőfejtő (2X) Claratida (Surcula) carclinue Hoern. et A u i n p.. Borsodbóta. carriére de la vallt'e te Rendelni Ipv (2 X) lí). Aphanitoma vecchiolii (B e I 1.), Borsodbóta: 1. sz. pince (2X) Avhanitomn pecchiolii (B e 1 I.), Borsodbóta, cave No 1 Cl X ) 20. Claratida inermiformix C s e p r.-M e z n„ Balaton Ciyflkerfői dombok ( 1 .2 X) Claratula inermiformix C s e p r.-M e z n., Balaton, eollines de „Gyükerfői dombok” (1.2x) IV. tábla JPlanche IV. 1. Anomiu patelliformix (I,.). Borsodbóta 1. sz. pince (1,5) Anomia patelliformix (I..), Borsodbóta. cave No 1 (1,5 X) 2. Axturte solidula bükkenxe Csep r.-M e z n.. Borsodbóta: Rendek-völpyi kőfejtő (1.2X) Axtarte solidula bilkkenxe Csep r.-M e z n., Borsodbóta, carriére de la vallée de Rendekvölpy 0.2 X) 3 4. Chama bilkkensis Csep r.-M e z n., Borsodbóta: l. sz. pince (1.8 X) Chama bilkkensis Csep r.-M e z n., Borsodbóta, cave No. 1 (1.8 X) 5. Miit ha globuloxa hiirnea D e s m., Borsodbóta: 1. sz. pince (l,:i X ) MUtha globuloxa hörneu D e s ni., Borsodbóta. cave No. 1 (1,3 X) ti 7. Chama gryphina umbonata Csep r.-M e z n., Borsodbóta: 1. sz. pince (2X) Chama gryvhina umbonata Csep r.-M e z n.. Borsodbóta, cave No 1 (2X) 9 10. Thyasira flexuoxa mirhelotii H. Hörnes, Borsodbóta 1. sz. pince (1 X, 1,2 X) Thyasira flexuoxa mirhelottii R. Hoerne s., Borsodbóta, cave No 1 (1 x et 1,2 x) 8. Arca borsodensix Csep r.-M e z n., Rendek-völpyi kőfejtő (1,3 X) .Íren borsodensix Csep r.-M e z n., = Borsodbóta. carriére de la vallée de Rendekvölpy (l,3x) 11. Dhacoides orbicularis (Des h.), Borsodbóta: Rendek-völpyi kőfejtő (2,2X) Chacoidex orbicularis (D e s h.), Borsodbóta, carriére de la vallée de Rendekvölpy (2,2 X) 12., 14. Laevicardium (Discors) aquitanicum (M a y.), Borsodbóta: 1. sz. pince (1,4 X) Laericardium (Discors) aquitanicum (M a y.), Borsodbóta, cave No 1 (1,4 X) 13. Oxtrea cochlear hennei Nyst., Szilvásvárad: I-ófőhegy (IX) Oxtrea cochlear hennei Nyst., Szilvásvárad, collíné de „Lófóhegy” (IX) Irodalom Bibliographie Csepreph y-M eznerics, 1. (1009): „Nouvelles Gastropodes et Lamellibranches pour la fauné bongroise des pisements tortonien inferietirs de la Montagne de Bükk. Ann. hist.-nat. Mus. Nat. Ht.np., Tomus 61. p. 63 — 115. Planches: 1 IX. Jaskó S. (1948): Ózd környékének földtani leírása. Földtani Intézet Évi Jelentése 1948-ról — Jaskó S. (1951): Bükkmogyorósd. Balaton, Szilvásvárad és Bélapátfalva környékének földtani leírása. Föld- tani Intézet Évi Jelentése 1951-ről. - .1 a s k ó S. (1962): Űjabb adatok Putnok és Epercsehi közötti terület harmad- kori rétegeinek ismeretéhez. Földtani Intézet Évi jelentése 1949-ről. K u t a s s y E. (1928): A borsodmepyei Kirald barnaszénmedencéje. Földtani Szemle I. kötet. 5. füzet. Majzon 1..: Újabb adatok Szilvásvárad és Csermely közötti terület geológiájához. Földtani Intézet Évi jelentése 1946-ról. Schréter Z. (1914): A Bükk-hegysép Északnyugati része. Földtani Intézet Évi jelentése 1913-ról. — Schréter Z. (1923): Földtani felvétel a Sajóvölpy neopén medencéjében. Földtani Intézet Évi jelentése 1917 19-ről. Schréter Z. (1929): A Borsod hevesi szén- és lignitterületek hányaföldtani leírása. M. Állami Földtani Intézet kiadványai. V a d á s z E. (1929) A borsodi szénmedence bányaföldtani viszonyai. A M. Állami Földtani Intézet kiadványai. V a d á s z E. (1960): Magyarország földtana. Akadémiai Kiadó. Les formations tortonien inférieur de la Montagne de Bükk et la »nanno-faune de Bóta« M me /. Csepreghy-Meznerics A cöté de la publication de Kutass y, E. sur Bóta, les formations miocénes de la Montagne de Bükk, — et plus précisément eelles de la vallée de Sajó, — sont pres- qu’inconnues du point de vue bibliographique. Les relations géologiques ont été traitées ilans les Rapports Annuaires de l’Institut Géologique de Hongrie (S chréte r. Z., Ál a j /. o n, L., Jaskó, S.). Or, la fauné des formations miocéné moyen du territoire est énorméinent riche. En tenant compte des anciens recueils, pendant plusieurs années on a fait iles récoltes systématiques pár faeies dans le territoire, partiellement en découvrant de nouvelles localités, qui résultaient environ öOO espéces dönt environ le tiers sóit nouveau pár rapport á la fauné du pays. En fonction des iiinitations des possibilités ile publications, les résultats faunistiques, stratigraphiques et écologiques des études ne seront publiés qu’en plusieurs [>arties, et pár la suite ils vont paraitre dans de périodiques différents. Ainsi, l’auteur a publié, dans les Annales Musei Históriáé Naturális (1969), les tíastéro- podes et Péléeypodes nouveaux pour la fauné du pays. La deseription d’environ la moitié de la fauné ( jusqu’á la famille de Muricidae) est sous préssé dans une étude systématique. 272 Földtani Közlőn//, 100. kötet, 3. füzet iutitulée «La fauné tortonienne-inférieure (les gisements tufiques de la Montagne de Bükk. ( Jastropodes I.», présentera la fauné dans hűit planches photographiques, uonune un livre-clé. Mais. á cause des limitations, elle ne comportera que les données les plus néces- saires seuleraent : les références bibjiographiques, les localités (avec les faciés implicites). Elle va paraitre dans le périodique «Egri Múzeum Évkönyvei) (VII. Volume, 19(59). Les volumes de «Gastropoda. II. » et de «Lamellibranchiata» vont également paraitre dans le mérne périodique (Volume. VIII., 1970. respectivement 1971). La récente publication traite surtout la description des localités et des faciés, le rapport *uitre ees derniers-ci, respectivement l’évaluation écologique, et en déduisant l'áge de la fauné. Le probléme de la «nanno-faune» de Béta est mis sous un éclaireissement différent, pár l’étude. Dans le territoire, un peut observer, localement, deux lithiofaeiés: a ) formation t uffeuse, plus ou moins finement ou grossiérement sableuse, riche en fossiles. Un peut les recueillir dans trois affleurein nts, dans les environs irnmédiats de Borsodbóta (anciennement : Béta): dans la carriére abandonnée de la vallée «Rendek völgyi), dans le talus de route de Királd (localité classique de la «nanno-faune»), et dans la cave No I. sous la vignoble «8zőlők». L'analvse des faunes des localités, pár pourcentages, le inontre clairement, qu'il ne s'agit de différences cjue concernant les conditions de sédirnentation, respective- ment la réaccumulation des formations á lithofacies et a faunes analogues, mais les faimes de toutes les trois localités soient contemporaines. Cet te constatation met sous un éclaireissement différent la «nanno-faune» de Bóta, sur laquelle un reviendra encore une fois. b) la plus riche fáimé du faciés argilo-marneux, tuffeux, blanc se trouve dans lescom- munes Balaton (collines lOyükerfői dombok*) et «Csermely» (sur les pentes des collines «Uszófői dombok*). A cause du faciés la fauné est moins riche que eelle du précé- dent. mais aussi contemporaine. Le rapport immédiat elitre les deux faciés n’est pás connu, mais quand mérne on le peut bien supposer que le faciés argileux (b) se trouve au mur de célúi sableux (a). C’était Schréter, Z. (1929) qui a indiqué comme premier l’áge tortonien plus précis du faciés sableux, prouvé complétement pár la fauné. Cette constatation fut élargie plus tárd aussi pour les «marnes argileuses», également a «nanno-faune», pár M a j z on, L. et J a s k ó, S. L'étude faunistique prouve 1 ágé du Tortonien pour tous les deux faciés, mérne colle détaillée précise le Tortonien inférieur. En énumérant 170 espéces, c’était K u t a s s y, E. qui a décrit la «nanno-faune» de Bóta. A l’époque, le faciés sableux, riche en fossiles, n’affleurait qu’á Bóta, á Tancienne « fürge ». aujourd’hui inexistante, prés de la route de Királd. Pour expliquer la genése de la «nanno- faunéi), Kutass y, E. énumére des arguments pro et contre, á l'analogie d’autres «nanno -faunes*. Ses arguments négatifs (manque d’alimen tation, diminution de la salinité, róle des facteurs chimiques) sont tout á fait correets, mérne célúi, selon lequel les cendriers volcaniques ne peuvent produire des formes naines, n’affectant la fauné que mechaniquement. 8a derűiére constatation est aussi prouvée pár le fait que les affleurements de la carriére de la vallée Hendekvölgy et de la cave No 1 . contiennent également des matiéres tuffeuses, alors on y devrait trouver aussi de «nannon-faune», comme prés de la route de Királd. Or, les formes des deux derniéres localités prouvent juste le contraire. II s’agit la des spécimens insolitement grands, presque gigantesques (Miltha globulosa hörnea, Bnrsa gigantea, Arca nőne, Andiin glandiformis ) . Enfin, en excluant les négatifs, c’est l’hypothése des faunes de «forét d’Alguesi) qui exige encore des preuves, et qui serait, selon lx u t a s s y, E., une explication pour la genése de la «nanno-faune». Mais, la composition de la fauné de la route de «Királd» contredit a celle-ci. Ne considérant pás l'analvse des causes, le probléme est ce qu’il s’agit vraiment des forrnék naines, dans le cas de la «nanno-faune» de Bóta? Sur la base de l'analvse faunistique, notre réponse et strictement négative, et dönt l'essentiel est cour tement le suivant: 7. II n’y a aucun spécimen nain parmi les 194 espéces révisées dans la «nanno-faune de Királd*. (Parmi les spécimens de trois espéces de petite taille, il n’y a qu'un seul qui sóit plus petit que le type; les spécimens des deux autres espéces sont en partié juvénils et en partié ils se présentent aussi avec des formes plus petites dans d’autres localités.) 2. En analysant la fauné de Királd, on y peut distinguer trois états différents de con- servation : a) Les plus fréquentes sont des espéces «eo ipso* de petite taille, C s. M e z n c r i c s: .1 bükk- heg uségi alsótortonai . . . 273 b ) especes de taille moyenne, r) fragments des especes de grande taille. Les conservation de b) et c), et les especes méines, exeluent la possibilité de l’existence d'iine association de «főret d’Algues» et également l’analogie pár rapport a la fauné de Steinabrunn. 3. Pár sa situation et coinposition la tnanno - fauné » de Királd approche trés prés la fauné de la cave No 1., cependant cette derniére-ei contient des spécimens entiers, cár elle n'est remaniée ni reniuée. 4. Concernant la coinposition, la «nanno-faune» montre un rapjiort de prés de 60% á la fauné de la carriére de la vallée de Rendekvölgy, oii les spécimens sont á la plupart aussi intacts, conformément aux conditions de la sédimentation. 5. Alors, la fáimé du talus de route de Királd ne peut étre considérée coinme «naine»; les spécimens entiers y sont petits, cár ces formes résistaient mieux aux effects physiques, mais on y peut retrouver également les fragments des individus de taille déjá plus grande, dans la fauné. La fauné y est deux fois sélectionnée, premiérement comme un amas des spécimens déjá cassés dans un eordon littoral, et en outre la formation affleurant deptiis l ti y : . I kismarost lufit . . . a nógrádverőcei Borbély-hegyen mért szelvény alapján ki). 260 m-re becsül- hető, de a hegység belsejében ennek nyilván többszöröse. A kismarosi tufitnak megfelelő rétegeket a Börzsöny és É- Pilis más pont- jairól is leírták, mindenütt az andezitformáció bázisáról. így Ferenczi I. (1935) a szokolyai Pap-hegy K-i oldaláról homokos tufából Ki fajt, S e n e s .1. (1949) pedig Garamkövesdró'l (Kamenica nad Hronom) sorol fel igen gazdag molluszkafaunát. Hegedűs (1953) és Szalay E. (1963) a visegrádi Kis-Villám-hegy környékéről homok, agyag, kavics és levéllen yomatos ande- zittufa váltakozását írja le, néhány Foraminifera és Mollusca- faj felsorolásá- val. An dó .1. (1966) Drégelyvár- hegyről említ a kárpáti konglomerátum és az andezitformáció közé települt tufitot („átmeneti képződménv”-t). A fauna és értékelése A begyűjtött molluszkafaunából 53 alakot különböztettünk meg, melyből 31-et köze- lebbről, a többit csak nemzetségre, vagy feltételesen fajra határoztunk meg. Az 53 alak közül 29 kagyló, 24 pedig csiga. A fauna tanulmányozásakor megállapíthattuk, hogy nem tartalmaz olyan elemet, mely a Kárpát- és a Bécsi-medence bádeni emeleténél idősebb lenne. Ugyanakkor több olyan alakot begyűjtöttünk, mely csak a közeli Szob és Letkés köz- ségek melletti, híres alsó bádeni (= alsótortonai”) faunákból volt eddig ismert (Csep - r e g h y — M eznerics Ilona 1 956). Ezek : Turritella ( Haustator) vermicularis B r o c c. var., T. incisaeforrnis M e z n., 7’. aff. rominunis R i s s o, Triria európai M o n t., Teliina serrata tauroprotensa S a c c o. Fentieken kívül még további, eddig csak a hazai alsó bádeni rétegekből ismert elemek is előkerültek: Corbula basteroti miqueli C o s s m., Ptychopotamides papaver aceus Rast.. Lambidium cytharum B r o c e., Drillia allionii Bell. Molluszkafaunánkban egyetlen olyan alakot sem találtunk, mely ezideig kizárólag a hazai felsőbádeni (= felsőtortonai) rétegekből ismeretes. Fentiek alapján tehát határozottan állítjuk, hogy a kismarosi fauna egy- értelműen az alsóbádeni alemeletbe tartozik. Két olyan fajt gyűjtöttünk, mely eddig a hazai miocénből nem ismert: Calliostoma \ xavieri, Euth rio fu s u s virgineus (lásd: faj leírásokat). Érdekes, hogy a közeli, szokolyai alsóbádeni korú faunával (B á 1 d i T. 1960, 1961) alig van egyező alak (Amussimn critstatum badense, Phacoides agassizi, Corbula gibba). Ezt egyértelműen az. erősen eltérő, heteropikus fáciessel magyarázzuk. A fauna ökológiai viszonyait a leggazdagabb lelőhely (Rákóczi-sor sarokház: 2 sz. előfordulás) alapján kíséreljük meg elemezni P arke r, T h orso n, B á 1 d i (1961, 1966) és mások után. A fauna vitathatatlanul normális sótartalmú tengervízben élt. Erre utal a számos sztenohalin molluszka és a magányos korallok gyakori jelenléte. A mélységviszonyok : megítélése már nehezebb. A faunában kiemelkedően domináló faj vagy fajok tulajdonképen nincsenek. A mollusz- kák között leggyakoribb a I ’en us multilamélla. Mellette a leggyakoribb faunaelemek a magányos korallok köréből kerülnek elő ( Flabellunt , Acanthocyathus stb.). A tufitos lág\ iszap kedvezett egyes „üledék -evőknek”, ezzel indokolható a Nucula- félék jelenléte is. A magányos korallok optimálisan a mélyszublitorális és bathiális régióban érzik jól magukat, az erőteljes vízmozgástól mentes aljzaton. A vékony teknőjű Amussium crista- tum badense sem kedvelhette az erősen mozgó vizet és általában az iszapos aljzaton élt. (íyakori alakja a „bádeni-agvag” és a slír fácieseknek, tehát a középső szublitorálistól a bathiális mélységekig. Ugyanakkor a Turritellák a középső szublitorális övnél mélyebbre csak ritkán húzód- nak, legfeljebb 1— 1 faj. Több Laevicardium példány is előkerült. A Laevicardiumok manap- ság a középső szublitorális régióban a leggyakoribbak. A vázoltak alapján legvalószínűbb az, hogy a kismarosi tufitos, agglomerátumos márgás aleurit (2. sz. lelőhely) faunája a középső szublitorális régióban, azaz a 30 120 m-ig "erjedő mélységközben élt. Ilyenformán legközelebb áll Báldi (1966) felsőoligocén korú ,, Flabellipecten — Odontocyalhus ” paleoeönózisához. .Jól egyezik jelen megfigyelésünk 278 Földtani Közlőn)/, 100. kötet, 3. füzet is megállapításával: . a tufa -tartalom egyedül ezzel a paleoeönózissal kapcsolatos”. Egyébként a kőzet lapillis és finomabb-durvább andezittörmelékes jellege, középső szub- litorális lerakódása, az előfordulás ősföldrajzi helyzete erősen valószínűsíti a meredek vagy erősen lejtős partszegélyt, melyet az andezitvulkánosságtól eredő vulkánitok alkot- tak. Az andezitvulkánosság az alsóbádeni tenger üledékeinek lerakódásával egvidőben zajlott. A következőkben néhány ritka faj leírását adjuk. Família: Trochidae Genus: Calliostoma Galliostoma xavieri (Pereira da C o s t a) var. 4. ábra 1904 Zizypliinus xavieri. Pereira da Costa, p. 6, pl. XXXI.. fig. 4. 191 5 Calliostoma xavieri. Cossmann et Peyrot, Tóm. 69. p. 146. pl. IV, fia. 66 70. 4. ábra. Calliostoma xavieri (Pereira da Costa) var. 3X Fig. 4. Calliostoma xavieri (Pereira da Costa) var. :i X lvovás, andezittörmelékes homokkőből egy ép példány és több lenyomat származik. Inkább Cossmann és Peyrot ábrázolásával egyeznek, mivel spirájuk hasonló- képpen lépcsőzetesebb felépítésű. Ezideig a portugál tortonai és az Aquitáni -medence helvéti rétegeiből volt ismert a faj- Família: Turritellidae Genus : Turritella Turritella incisaeformis Cs. Meznerics 5. ábra 1956 Turrittlla incisaeformis, Csepregh y-M e zn e r i e s. p. 384, 1 II. fig. 36. 1966 Turritella incisaeformis, S t r a u s z, p. 102. Taf. III. Fig. 18., 19. Egy héjas példány és egy lenyomat került elő, jó egyezésben Csepregh v — M eznerics fajával. Ezideig csak a közeli szobi faunából volt ismert. •5. ábra. Turrittlla incisaeformis Csepregh y-M eznerics 5X Fig. 5. Turritella incisaeformis Csepregh y-M eznerics 5X Búid i — K ó k a y: .4 k'l.tniaroni lufit ■>m Turritella aff. rommunis liisso 1956 Turr dia rommunis subuliformis, Csepregh y-M e z nori <• s. p. 384. T. I , fiR. 33. 1966 T irr . Ila aff. rommunit, S t r a u s z, p. 103, Taf. III. Fis. 20. Két lenyomat került elő tufitos agyagmárgából, melyet ezzel a problematikus alakka azonosítunk. Sajnos rossz megtartású leleteink továbbra sem alkalmasak annak eldön- tésére, hogy új tájjal állunk-e szemben. Azonban az megállapítható, hogy a szobi alakkal példányaink megegyeznek és ilyenformán alátámasztják a szobi faunával való korazonos- ságot. Família: Cyprneidae Genus: Trivin Trivia europaea M ont. 1 66 Triria europaea, S t r a u s z, p. 237, Taf. I.XXVI, Fír. 4—5. Egv kőmag került elő tufitos agyagmárgából, azonban a barázda hiánya a hátsó olda- lon jól megkülönbözteti a T. affinis 1) u j. alaktól. Ezideig hazai miocénből csak a közeli Letkés alsóbádeni rétegeiből ismert. Família : Fnsciolariidae Genus: Euthriofusus Euthriofusus virgineus non (G r a t.) sensu H ö r n e s 0. ábra 1856 Fusus virgineus, Hörnes, p. 286, Taf. 31., Fír. 10 12. 1904 Euthriofusus virgineus, S a c c o, parte 30, p. 28. táv. \ 1 1 1. fiR. 9 13. 1937 Euthriofusus rirgineus, Sieber: Die Fasciolariidae des niedeiösterreichischen Miozans. Archív fúr Molluskenkunde. 69, Nr 4. p. 142. Egy erősen sérült héjas példány került elő kovás, andezittör- melékes homokkőből. Ezideig a hazai miocénből ismeretlen alak. a Bécsi-medence bádeni emeletében gyakori. ö. ábra. Euthriofusus rirgineus non ((írat.) sensu Hörnes 1,3 X Fig. 0. Euthriofusus rirgineus non ((írat.) sensu Hörnes 1,5 X Família: Tellinidae Genus: Teliina Teliina serrata tauroprotensa S a c c o 7. ábra 1956 Teliina (Teliina) serrata taurorrotensa , C s e p r e r li y- Meznerics, p. 429, T. XIV. f ír. 14 — 15. Több jó állapotban levő lenyomat került elő, melyek kétségtelenül ezzel az alakkal azonosíthatók. A hazai miocénből ezideig csak Szobról és az alsószuhai eggenburgien sl írből ismert. 7. ábra. Teliina serruta tauroprotensa Sacco 2X Fig. 7. Teliina serrata tauroprotensa Saceo 2X 280 Földtant Közlőül/, 1(K). kötet , 3. füzet Família : Corbulidae Genus : Corbula Corbula basteroti miqueli Coss m. 1966 Corbula basteroti miqueli , K ó k a y, p. 81, T. XV. fin. 4. Lenyomatok kerültek elő kovás homokkőből. Ezideig a hazai miocénből csak a herendi alsóbádeni rétegből ismertük. A kismarosi alsóbádeni molluszkafauna teljes jegyzéke gyűjtéseink alapján a következő: Calliostoma xacieri Pereira da Costa var. Protoma cathedralis pancicincta s a <• c o Turritella incisaeformis M e z n. Turritella aff. communis R isso Turritella (Haustator) vermicularis Brocc. var. Turritella ( Archimediella) cfr . erronea Coss ni. Turritella (Archimediella) cfr. subarehimedis d’O r b. Potamides (Ptychopotamides) papaverareus Basl. Calyptraea (Biratillus) deformis Lamk. Xatica millepunctata Lamk. Polinices (Lunatia) cfr. catena helicina H r o c c. Triria europaea Mont. Plialium (Semieasxig) ex. gr. miolaerigatum s ,i c c o Lambidium cytharum Brocc. Pirula condita B r o n g t. Pirula geometra Bors. Murex (Chicoreus) cfr. aquitanirus (i r a t Ilinia (üzita) aff. neugeboreni Hoern. ct A u i n g. Euthriojusus rirgineus G r a t Drillia allioiiii Bell. Raphitoma sp. Genota ex. gr rumosa B a s t. Conus ex. gr. potulerosus B r o <■ c. Xaculana cfr. fragilis Che m n. Xuculana emarginata L a ni k. Arca (Anadara) cfr. diluvii Lamk. Arca (Anadara) turoniensis D u j. Glycymeris pilosa deshayesi Maye r. Glycymeris cfr. obtusata Parts eh. Glycymeris cfr. bimaculuta P o 1 i. Pecten revolutus M i c h t. Chlamys scabrella Lamk. Chlamys macrotis Sow. Chlamys multistriata P o 1 i Amussium eristatum badense Pont. Cardita ex. gr. arassa Lamk. Phacoides (Cardiolucina) agassizi M i c h t. Miltha aff. ottnangensis Hoern. Laevicardium (Trachycardium) muUicostatum cfr. miorotandutum Sacci Xetmcardium cyprium Brocc. Pitar ex. gr. islandicoides Lamk. Pitar cfr. rudis P o 1 i Pitar (Callista) chione L. Venus (V entricola) multilamella L a m k. Paphia cfr. waldmanni cserhatensis M ezn Spisula subtruncata triangula Ren. Lutraria cfr. lutraria angusta D e s h. Psammobia aj finis D u j. Solenocurtus antiquatus cfr. vindobonensis M ezn. Teliina s errata tauroprotensa S a c c o Corbula basteroti miqueli Coss m. Corbula (Varieorbula) gibba O 1 i v i Az andezitösszlet kora Az andezit e r u j» c i ó k kezdetének dátumát a kismarosi tuí'it faunája pontosan rögzíti a b á d e n i elejére („alsótortonai”). Tehát az eddig általános felfogással szemben Vass D. és M arko v á M. (1966) véleményének kell igazat adni. Az andezit vulkáni tevékenység megszűnésének datálása is lehet- séges az andezitformációt fedó', tengeri faunában gazdag üledékek alapján. A visegrádi Fekete-hegyen az új műút bevágásának szelvénye S c h o 1 z (1968) szerint a következő: az andezittufára és agglomerátumra felfelé fino- Bálái -Káka 1/ : A kismnrosi tuf it . . . 281 modó szemcsenagyságú, litorális eredetű* andezitkavicsos abráziós konglome- rátum települ gyér Gts7>ea-faunával. Erre andezithomokos aleurit és márga következik 20 — 30 m vastagságban, melyből alsóbádeni („alsótortonai”) fauna került elő. Az abráziós konglomerátum felső határán jelentkező koralltelepek és az aleurit Schizasterei mellett az alábbi molluszkák gyako- riak: Turritella erronea C o s s m., Cerithium crenaturn podhorcense H i 1 b. var.. Pirula condita B rong t., Ancilla glandiformis L a m k., Mangelia cfr. vulpecula B r o e e., Retusa truncatula Rss, Nuculana emarginata mulat a D e f r. Arca (Anadara) diluvii L a m k., Chlamys sp., Divaricella ornata A g., fíornia cfr. geoffroyi P e y r., Cardium ( Acanthocardia ) paucicostatum S o w., Cardium sp., Ringicardium hians danubianum May., Pitar islandicoides grundensis K a u t., Venus sp., Thracia stefaninii V e n z o. A felsorolt kis faunát értékelve a következőket állapítjuk meg: A Cardium paucicostatum a bádeni emelet felső tagozatában („dévényi” szint) már nem otthonos. A Bornia cfr. geoffroyi alak ezideig csak a herendi idősebb bádeni korú képződményekből (K ó k a y J., 1966) ismert. A Ceri- thium crenaturn podhorcense var. alak némileg közelít a C. crenaturn communi- catum S i e b. felé a kanyarulatok felső részén levő sűrű csomósor tekintetében. A köztes alakok a bádeni emeletben otthonosak a középső Parat hetys vidékén. Uj, a hazai miocénből ismeretlen faj a Thracia stefaninii, amely ezideig a hasonló korií vigolenoi rétegekből és a langhianóból került elő (V e n z o — P e 1 o s i o, 1963, Pál. Italica, p. 198., táv. LVII., fig. 23., 24.). Mindent összegezve, tehát a visegrádi fauna a bádeni emelet alsó részére utal. A rétegsort 50 — 60 m vastag lithothamniumos lajtamészkő zárja. Hasonló rétegsort találunk Zebegény környékén és a szokolyai Szőllő- hegven is. Szokolyától ÉK -re és M agyaikét környékén némileg eltérő a helyzet. Itt az üledékképződés megindult, mielőtt a vulkáni terület a tenger szintje alá süllyedt volna. Magyarkút mellett a Borbély-hegy É-i oldalán rozsda- barna andezithomokkő és -konglomerátum települ 10 20 m vastagságban az andezitformációra (8. ábra). A kövületek teljes 8. ábra. Szelvény a Borbély-hegy É-i lejtőjén át a Magyar kúttól DNy-ra húzódó vízmosás feltárása alapján. Jel- magyarázat: 1. Amfibolandezittufa- és agglomerátumösszlet, 2. Andezithomokkö és andezitkavicsos konglo- merátum, 3. Diatomitösszlet [(1—3. Alsóbádeni („alsótortonai”)] Abb. 8. Profil durch den Nordhang des Borbély-Berges anliand des Aufschlusses des SW von Magyarkút laufenden Wasserrlsses. Erklárungen: 1. Amphibolandesittuff- und -agglomerat-Komplex, 2. Andesitsandstein und Konglomerat mit Andesitschottern. 3. Diatomit komplex [1 -3. unteres Badenien („unteres Törtön”)] 4 POUItan Közlöny 282 Földtani Közlőn;/, KID. kötet, 3. füzet hiánya, valamint a közbetelepülő tarka agyagrétegek szárazföldi eredetre vallanak. Az andezitkavicsok mérete a félmétert is elérheti, vastag, rozsda- barna mállási kéreg (olyan mint a sivatagi máz) borítja felszínüket. Kevés kvarchomok és kvarckavics (feltehetően a kárpátiból áthalmozva) keveredik a lepusztított, áthalmozott andezitanyaghoz. A fenti terresztrikus rétegekre ugyancsak édesvízi eredetű dia- tomitösszlet települ. Magyar kúton édesvízi mészkőbetelepülésekkel. Szokolyán a diatomitösszlet felfelé tengeri rétegekbe megy át (9. ábra), melyek kovás agyag, majd agyag és márga, legalább 150 m vastag NYENY K DK U. ábra. Szelvény a Magyarma DK-i nyúlványán át szokolyától ÉK-rc. .1 e 1 m a g y a r á z a t: 1. Amfibolundezit" agglomerátum, 2. Diatomitösszlet. 3. Kovás. corbulás agyag, 4. Xassás-pleurotomás agyag, agyagmárga, 5. Uentaliu. mos-pteropodás márga. mészmárga [ 1 — 3 . Alsóbádeni („alsőtortonai”)] Abb. Profil diireli den SO-Auslaufer des Magvarma NO von Szokolya. E r'k 1 a r u n g e n: 1. Amphibolandesit - agglomerat. 2. Diatomitkomplex, 3. Kieselton mit Corbulen. 4. Tón und Tonmergel mit Nassa-Pleurotoma. ö. Mérgei- Kalkmergel mit Dentalium-Pteropoda [1 5. unteres Badenien („unteres Törtön”) J összletéből állnak. Gazdag faunájukat Báldi (1960, 1961) írta le. A fauna alsóbádeni azaz „alsőtortonai” kort jelez (ezen belül a felsőlagenidás zónát). Kiemelendő tíz Orbulina sutura! is gyakorisága. A szokolvai tengeri agyagössz- let tehát már az ,, Orbulina- dátum” felett van. Az andezitformáció fekvője, a kismarosi tufit alsóbádeni, de a fedője a D-Börzsönyben és Visegrád mellett ugyancsak alsóbádeni. Ez rendkívül be- szűkíti az andezit vulkánosság lehetséges időpontját és tartamát. A szokolvai mikrofauna alapján még az is megállapítható, hogy ez a tartam legfeljebb az alsólagenidás zónára terjedhet ki. Az andezit vulkáni tevékenység ezen a vidéken az alsóbádeni („alsótorton”) alsó zónájára korláto- zódott, tehát i g e n rövid idő alatt zajlott le. Abszolút kora az Orbul ma-dátum Berggren (1969) által megadott megjelenési ideje alapján meghatározható. A kárpáti/bádeni határt ui. az Orbul ina- dátumnál vonjuk meg. (P a p p, C i c h a , Senes stb.). A mélytengeri fúrások maganyagán végzett K/Ar mérések szerint az Orbulina- dátum 14 mil- lió éves, tehát a DK-b örzsöny i andezitvulkánosság kb. 14 millió évvel ezelőtt kezdődött. A Globigerina nepenthes zóna Selli és Tongiorgi (1967) összesítése alapján (K-paciíikus, kísérleti MOHOLE-fúrás) 12,3 millió éves. E zóna a tortonien sztrato- típus része, mely mint ismeretes (Papp 1968, Báldi 1968) a lm- Bálái K 6 k • a y: .4 kismnrosi luf it . . . 283 deninél íiatalabbnak látszik, de az alsóbádeninél valamivel minden- képp fiatalabb. Igv az alsóbádeni mindössze másfél-két millió évnyi idő- tartamot ölel fel. Ebből az andezit vulkáni tevékenység, mely ezen alemelet elejére korlátozódott, mind- össze 0,5 m a x i m u m 1 millió éven át tart h a t o 1 1, de lehet, hogy ennél jóval rövidet) b v o 1 t.* Irodalom — Literatur Andó J. (1967): Északkelet- Börzsöny Drégelypalánk-Kőemberhegy közötti területének kőzettani-földtani viszonyai. Szakdolgozat; Budapest, ELTE. kézirat. — B á 1 <1 i, T. (1960): Tortonische Molluskenfauna von „badener Tegel" Fazies aus Szokolya, Nordungarn. Ann. Mus. Nat. Hung., 52, pp. 51 99. Bál d i, T.: Geobiology of the Middlc Miocéné Fauna from Szokolya (Börzsöny Mountains). Ann. l'niv. sci. Budapest, sect. geol. 4, pp. :i 29. B á 1 d i T. (1966): A magyarországi felsőoligocén molluszkafauna (Tlie Epper Oligocene Molluscan Fauna of Hungary). Budapest, kézirat. B ál d i T. (1968): Az európai neogén emeletek helyzetéről. Földt. Közi. 98, pp. 285 -289. Berggren, \V. A. (1969): Neogene Chronostratigraphy. planktonic foraminiferal zonation and tíie Radiometrie Time Seale. Manuscr. prepared fpr the Neogene Colloque, Budapest. — B ö c k ti H. (1899): Nagy-Maros környé- kének földtani viszonyai. MÁFI Évk. 13. pp. 1-57. Csepregh y-M eznerics 1. (1956): A szobi és letkési puhatestű fauna. MÁFI Évk., 45. pp. 363 477. F e r e nézi 1. (1935): Adatok a Börzsönyi-hegység geológiájá- hoz. MÁFI Évi jel. 1925 28-ról, pp. 131 1 43. Hegedűs Gy. (1953): Adatok Visegrád környékének földtanához. MÁFI Évi jel. 1943-ról. pp. 45 49. K ó k ay .1. (1966): A Herend-márkói barnakőszénterület földtani és őslény- tani vizsgálata. Geol. Hung. ser. Pál., 36, p. 149. Scholz G. (1970): A visegrádi Fekete hegy tortonai koráll- faunája. Földt. Közi. 100.. 2 füzet. S e I 1 i. R. et Tonciori, E. (1967): lleport of the Working Group „Absolute Age”. CMNS, 4,s Congress, Bologna, manuscr. Senes, J. (1948): Études géologiques du tertiaire de la Slovaquie du Sud. Práce Statn. Geol. Est 23., p. 76. Vass D. és Markovi M. (1966): Megjegyzések a D-szlovákiai és É-magyarországi tortonai képződmények alsó határának megvonásához. Földt. Közi. XCVI., pp. 414 420. Die Tuffitfauna von Kismaros und das Altér des Börzsönyer Andesitvulkanismus Dr. T. Bálái und Dr. J. Kókay Dér Kismaroséi1 Tuffit lásst sich am SO-Fuss des Börzsönygebirges, vvestlieh dér Ort- sehaft Kismaros am besten studieren (Abb. I.). Laut den hiesigen Aufschlüssen (Abb. 2. und 3.) besteht die Formát ion aus Tuffiten, tuffigen Sandsteinen, sandigen Tuffen, Quarzschotterkonglomeraten, Biotit-Amphibolandesittuffen und -agglomeraten , die in einer Wechsellagerung auftreten. Ilire Máchtigkeit ist auf beinahe 200 m zu schátzen. Dér ( 'karakter dér am Meeresboden angeháuften Sedimente wurde entscheidend durch die Pyroklastite bestimmt, die in verschiedener Korngrösse und Menge abgefallen waren und dérén áusserst grosse Veránderlichkeit für den so mami igí alt igen Bau dér Schichten- folge verantwortlich ist. Das Liegende des Tuffitkomplexes ist durch den Chlamyssand -Komplex vertreten, in dessen Grobsand no eh kein Andesitmaterial vorhanden ist und dér dementspreehend noch vor dem Beginn des Vulkanismus zűr Ablagerung kam. Darüber lágert dér Kis- maroséi- Tuí’fit mit ziemlich scharfer Grenze, aber konkordant (Abb. 2. und 3.). Das Hangende des Kismaroséi1 Tuffits ist durch den Börzsönyer Andesittuff- und Agglomerat komplex vertreten, in welchen dér Tuffit aufwárts allmáhlich übergeht. Infolge dér Anháufung dér vulkanischen Produkte und dér mit dem Vulkanismus zusam- menhángenden tektonischen Bewegungen erhob sich das Gebiet über das Meeresniveau, demzufolge ist in diesel1 Randzone des Börzsönygebirges nur eine ca. 200 m machtige Andesitformation von terrestrischem Ursprung zu finden. lm Kismaroséi1 Tuffit koinmt Meeresfauna in zwei Horizontén vor (Abb. 3.). Neben (len ziemlich háufigen Einzelkorallen (hauptsáchlich Flabellium) wurden 53 Mollusken- arten bestimmt. Die Liste dieser Arten ist an Seite 280 im ungarischen Text angegeben. Mit dér Fauna befasste sich die Literatur schon früher, im allgemeinen Iliéit mán sie aber für i>Helvet«. Laut den Studien dér Verfasser führt sie jedocli kein solches Element, das altér als das Badenien (»Torton«) dér Zentralen Paratethys ware. Allerdings treten mehrere * Az abszolút korra vonatkozó megállapításainkkal szemben állnak a Dél-Szlovákiában végzett, a kézirat le- zárása után nyilvánosságra hozott mérések eredményei, melyek szerint a kárpáti-bádeni határ 18,5-22,4 millió év közé tehető (V a s s, Bagdasarjan, és Konecuy). A kárpáti-bádeni határt újabban a Vriteorbulina dátummal definiáljuk. 4* 284 Földtani Közlöny, 1U0. kötet , 3. füzet solche Fonuen auf, tlie bisher nur aus dér berühmten Fauna von Szob (unteres Badenien) bekannt waren: Turritella incisaeformis, T. aff. communis, Triria europaea. Teliina serrata tauroprotensa, Ftychopotamides papaveraceum, Mónim cytharum und Drillia allionii sind bisher ebenfalls nur im unteren Badenien Ungarns angetroffen worden. Auf Grund dér Molluskenfauna muss das Altér des Kismaroséi- Tuffits alsó eindeutig für unteres Badenien (»unteres Torton<< nach dér altén Terminologie) gehalten werden. Somit falit die Karpathien-Badenien-Grenze mit dem Auftreten dér Andesitvulkanite zusammen, da dér liegende Chlamyssand — nicht wegen dér geringen Fauna, sondern eher wegen seiner lateralen Beziehungen — zweifelsohne dem Karpathien angehört. Auf Grund dér obigen Ergebnisse sind Verfasser in dér Lage, das Altér des Andesit- vulkanismus genauer, als es bisher möglich war, zu bestimmen. Das Beginnsdatum dér Andesiterupt ionén wird durch die Fauna des Kismaroséi- Tuffits genau mit dem Anfang des Badenien synehronisiert. Auch das Aufhören dér vulkanischen Tátigkeit kann anhand 10 000 11. Nagybörzsöny altáró 1623 ra 2 500 < < < 2 500 < < < 600 12. Nagybörzsöny altáró 1623 m < < < < 1 600 < < < 400 13. Nagybörzsöny Fagyosasszony -b < < < 600 100 600 < 160 14. Nagybörzsöny Fagyosasszony- b < < < < 250 < < < 160 15. Nagybörzsöny .Vlsó-Rózsa t. 4 000 < < < 1000 < < < 600 16. Káról}' telér 400-as szint 4 000 < nv 250 100 < < < 1 000 17. Karolj' telér 350-es szint < < < < 60 < < < 160 18. Károly telér 300-as szint < < < < 100 < < < 1 600 19. Károly telér 300-as szint < < < 100 100 < < < 10 000 20. Károly telér 250-es szint < < nv < 1000 < < < 6 000 21. Károly telér 200-as szint < < < < 100 < < < 2 500 22. Károly telér 200-as szint < < < 160 100 < < < 400 23. Aranybányabérci telér 250-es sz. < < < < 160 < < < 400 24. Aranybányabérci telér 250-es sz. 2 < < • 600 < 1 000 < < < 1 600 25. Aranybányabérci telér 250-es sz. c < < 400 < 600 < < < 2 500 26. Arany Péter telér 250-es sz. < < < 160 100 < < < 1 600 27. Kiskút telér 350-es sz. tD 2 500 < < 250 100 < < < 10 000 28. Malombérci telér 350-es sz. :S < < < 600 6 < < < 6 000 29. Malombérci telér 350-es sz. P < < < 600 100 < < < 600 30. Malombérci telér 350-es sz. < < < < 160 < < < 600 31. Malombérci telér 300-as sz. X < < < 600 • 160 < < < 1 600 32. Malombérci telér 300-as sz. a> < < < 400 250 < < < 2 500 33. Malombérci telér 300-as sz. c < < < < 160 < < < 600 34. Szentimre telér kutatótáró < < < 250 1 < < < 100 35. Szentimre telér kutatótáró '3 4 000 160 600 2,5 < < 160 2 500 36. Szentimre telér kutatótáró < < < 60 1.6 < < < 60 37. Szentimre telér kutatótáró 2 500 < < 250 2,5 < < 16 600 38. Szentimre telér kutatótáró ■ < < < 400 1.6 < < < 100 39. Szentimre telér 608-as szint ö < < < < 160 < < < 1 000 40. Szentimre telér 598-as szint 3 < < < < 2,5 < < < 400 41. Szentimre telér 515-ös szült & 1 600 < < < 100 < < < 400 42. Szentimre telér 422-es szint < < < 400 600 < < < 10 000 43. Mátra^zentimre 2. sz. f. 267,2 m < < < < 10 < < < 160 44. Mátraszentimre 2. sz. f. 803,1 m < < < < 1000 < < < 2 500 45. Bányabérci akna I. telér < < < 160 60 < < < 400 46. Bányabérci akna I. telér < < < 2 500 600 < < < 2 500 47. Bányabérci akna II. telér < < < 60 < < < < 160 48. Bányabérci akna 11. telér < < < 25 < < < < 160 49. Bányabérci akna telér feltörés < < < 100 60 < < < 1 000 50. Béla telér < < 100 < 160 < < < 4 000 51. Nagylápafő 4-es táró hányó < < < < 16 < < < 60 52. Nagylápafő 7-es táró 660-as telér o. < < < < 10 < < < 250 53. Nagylápafő 7-es táró 1044-es telér T < < < < 0,6 < < < 250 54. Nagylápafő 7-es táró YlII-as telér •o < < 100 60 1 4 < < 250 55. Nagylápafő 7-es táró irány- vágat c - c < < < < 2,5 < < < 400 56. Nagylápafő 7-es táró Kereszt telér < < < < 0.6 < < < 400 57. Nagylápafő 7-es táró Teodor telér £ < < < 60 60 < < < 2 500 58. Nagylápafő 7-es táró Teodor telér •o* < < < 1 000 25 4 < < 160 59. Nagylápafő 7-es táró hányó 3 < < 400 60 6 4 < < 400 60. Nagylápafő hányó < < 100 100 2,5 6 < < 400 N a g y H. A magyarországi szjaleritek indiumtartalma 287 Analyses fór traee elements of Hungárián sphalerites, uram por tón / . táblázat — Table I . Pb Ga Hi Mo Sn In Cd Ag Zn Ni Co Fe Saját minta Megj. szám 60 1600 < 6 < < 1 600 40 sok 100 15 000 93. | 1965 > 10 000 >10 000 < 100 < < 1 600 10 sok < 100 10 000 249. 1968 160 < < < 40 40 1 000 0,4 sok < 60 54 000 80. 1 sok < < < 100 16 60 10 sok 0.6 40 85 000 82. sok < < < 250 16 250 320 sok 1,6 100 24 000 83. sok < < < 100 25 400 10 sok 1 60 29 000 84. sok 0.6 < < 250 16 1 600 320 sok 6 100 45 000 85. 6 000 1 600 < < 600 60 1 000 16 sok < 25 100 000 222. > 10 000 100 < < 250 < 600 16 sok < 40 60 000 225. >10 000 4 250 < 250 < 2 500 40 sok < 60 100 000 228. 1 000 0.6 < < < 250 2 500 10 j sok < 40 60 000 239. 600 1.6 < < 40 160 2 500 16 sok < 40 100 000 245. >10 000 < < < 1000 < 2 500 160 sok < 60 000 241. >10 000 < lo < 16 40 2 500 10 sok < 40 40 000 247. 6 000 1.6 < < 60 100 1 600 16 sok < 250 60 000 243. | 1 600 600 < < < < io ooo 6 sok < < 25 000 208. sok < < < 4 < 1 600 10 sok < 60 16 000 147. sok 1 2.5 < 60 25 1 600 1.6 sok 1 250 48 000 72. sok 10 16 < 16 25 1 600 60 sok < 160 63 000 95. 2 500 60 < < 40 160 10 000 6 sok 6 250 60 000 207. sok 100 < < 16 60 2 500 40 sok 0.4 43 000 96. sok 16 < < < 60 2 500 100 sok < 10 70 000 106. sok 60 < < 10 100 4 000 16 sok < 100 70 000 108. 2 500 40 < < 250 100 4 000 6 sok 10 1600 40 000 197. 400 16 < < 40 100 4 000 16 sok 6 400 :»< X i 198. sok 10 < < < 40 1 600 320 sok < 6 85 000 117. 6 000 40 < < < 25 1 000 40 sok < < 66 000 114. sok 1.6 < < 1 600 3200 sok < < 48 000 105. > 10 000 40 < < 16 40 2 500 100 sok < 40 16 000 203. 6 000 250 < < < 40 2 500 10 sok < 60 25 000 210. > 10 000 250 < < < 100 4 000 60 sok < 60 25 000 199. >10 000 250 < < < 100 6 000 60 sok < 60 25 000 200. >10 000 250 < < < 100 6 000 40 sok < 60 25 000 201. sok 0,16 < 4 < < 2 500 40 sok < < 19 000 345. 4 000 40 < < < < 2 500 4 sok < < 62 700 346. 1 000 6 < < < < 2 500 <0.6 sok < < 19 000 347. sok 40 < 6 < < 1 600 60 sok < < 30 000 348. sok 0.6 < < j . < < 1 600 60 sok < < 19 000 349. >10 000 1 600 < < < < 4 000 16 sok < < 40 000 212. < 0,6 < < < < 1 600 0.4 sok < < 21 000 78. 4 000 250 < < < < 2 500 t sok < < 40 000 215. 10 000 1 600 < < 16 40 4 000 16 sok < < 60 000 214. 6 000 60 < < < < 2 500 < sok < < 25 000 133. 6 000 1,5 < < 16 25 1 600 2.5 sok < < 60 000 135. sok 10 < < < 16 2 500 4 sok < < 50 000 47. sok 40 < < < < 2 500 10 sok < < 60 000 180. 6 000 < < < < < 2 500 4 sok < < 60 000 178. sok < < < < < 4 000 10 sok < < 60 000 183. >10 000 400 < < 2,5 < 160 10 sok < < 25 000 211. 4 000 0,6 < < 100 60 4 000 10 sok 10 400 60 000 109. 1 000 16 < < < < 2 500 0,1 sok < 60 45 000 41. sok 1,6 < < 25 < 1 600 <4 sok < < 36 000 4. sok 1,6 < 2,5 < 1 600 2,5 sok < < 6 200 7- 400 6 < < 4 < 1 600 6 sok < 1,6 4 000 1. 160 4 < < < < 1 600 0,6 sok < 6 13 000 10. 100 6 | < < < < 1 600 1 sok < < 4 000 14. sok 40 < < 60 16 1 600 4 sok < < 29 000 22. 400 16 < < 25 16 1 600 ! io sok < < 20 000 23. 600 10 < < 6 < 2 500 2,5 sok < < 29 000 26. 400 10 < 6 6 1 600 2,5 sok ' < 1,6 16 500 288 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet As Te Hg Sb Mn Oe | Au TI Cu 61. Xagylápafö hányó < < < 160 60 10 < < 400 62. Xagylápafö hányó < < < < 2,5 4 < < 400 63. Béketáró hányó < < < < 16 < < < 160 64. Xagylipót II. sz. táró < < < < 0.6 4 < < 250 65. Xagylipót II. sz. táró A 48 c < < < 0,4 < < 40 66. Xy irj esi táró 64. ni "S ^ c < < 160 < 1,6 4 < < 600 67. Nyirjesi táró 64. m - <3 é < < 400 60 1 4 < < 1 000 68. Nyirjes I. t. párhuzamos telér < < < < 16 < < < 160 69. Xévtelenbérci táró < < < < 2,5 < | < < 4 000 70. Recsk Vili. tömzs 4 000 < 600 600 600 100 < < 10 000 71. Jószomszéd t. hányó , — o 4 000 < < 2 500 25 10 < < 6 000 72. Parádfürdő Etelka táró C Ü 4 000 25 < 1 600 100 25 < < 10 000 73. Parádfürdő Hegyeshegyi t. t 4 000 < < 6 000 6 000 400 < < > 10 000 74. Parádfürdő Orczy táró hányó < < 400 1 000 10 000 < < < 6 000 75. Telkibánva Lobkovitz telér ja) 2 500 < < 250 160 < < 25 6 000 76. Telkibán ya Ferdinánd altáró < < < < 60 < < < 400 77. Telkibánya 2. sz. f. = cf 947,7—949,0 m < < < < 100 < < < 10 000 78. Sárospatak 12. sz. f. 162. m. < < < 25 < < < 1 600 79. Rudabánva 1 600 < 10 000 250 10 25 < 60 400 80. Rudabánva < < 2 500 160 1,6 4 < 10 100 ércesedési terület a legérdekesebb. E terület szfaleritjeiben átlagosan több mint 100 g/t In van. Ez a mennyiség, ha a terület szfaleritmennvisége egyéb- ként műrevaló, ipari szempontból is fontos lehet. Figyelemre méltó a nagybörzsönyi és telkibányai ércesedési terület szfalerit- jeinek átlagosan 60 g/t-nál magasabb In-tartalma is. A nyugat-mátrai vagy gyöngyösorosz i ércesedési terület szfaleritjeiben átlagosan 60 g/t alatti mennyiségben jelentkezik az In. Geokémiai és teleptani szempontból viszont rendkívül tanulságos az ezen 1. ábra. Átlagos In koncentrációk szfaleritben (g/t). Jelmagyarázat: 1. Velencei-hegység, Pátka, 2. Börzsöny hegység. Nagybörzsöny, 3. Nyugat-mátrai ércesedés, Gyöngyösoroszi, 4. Közép-mátrai ércesedés, Nacylápafó, 5. Kelet-mátrai ércesedés, 6. Rudabányai ércesedés, 7. Tokaj-hegység, Telkibánya Fig. 1. Average In concentrations in sphalerite (gram per tón). E x p 1 a n a t i o n s: 1. Velence Mountains, Pátka- 2. Börzsöny Mountains, Nagybörzsöny, 3. Western Mátra Mountains őre mineralization area, Gyöngyösoroszi, 4.- Central Mátra Mountains őre’ mineralization area, Nagylápfő, 5. Eastem Mátra Mountains őre mineralization arra 6. Rudabanya őre mineralization area, 7. Tokaj Mountains, Telkibánya N a g // : A magyarországi szfaleritek ind ium tartalma 289 Pb Ga Bi Mo Sn 111 Cd Ag Zn Ni Co Fe Saját minta szám 400 15 < < 16 10 1 600 2,5 sok < < 10 000 28. 600 6 < < •* < 1 600 0,2 sok < 2,5 18 000 65. 2 500 250 < < < < 2 500 < sok < 16 60 000 160. sok 40 < < < < 1 600 1,6 sok < 40 11 000 121. 4 000 16 < < < < 2 500 10 sok < 60 9 500 122. 4 000 100 < < 16 < 2 500 0,6 sok ,< < 14 000 123. 4 000 100 < 4 < 2 500 16 sok < < 15 000 124. 10 000 600 < < 6 < 2 500 10 sok < < 40 000 185. •1 500 4 < < 40 100 1 000 16 sok < < 43 000 10 000 1600 < 100 160 250 2 500 160 sok < < 20 000 102. sok 100 10 < 16 100 1 600 40 sok < < 4 700 101. sok 600 40 10 100 100 1 000 320 sok < < 5 400 104. 4 000 4 000 < < < 160 2 500 25 sok < < 16 000 150. 10 000 1600 < < < 250 2 500 16 sok < < 25 000 219. 10 000 1 600 < < 250 160 4 000 60 sok 16 40 60 600 87. 4 000 6 < < 160 40 2 500 40 sok < < 11000 88. sok 16 16 40 16 60 100 40 sok < 4 63 000 89. 1.6 < < < 40 1 000 < sok 0,4 40 27 000 126. sok 4 < < < 4 000 320 sok 10 < 97 000 119. sok 0,16 < < 2,5 1 600 326 sok 0.4 < 43 000 Kimutatási határok: As: <1600; Te: <25; Hg: <100; Sb: <60; Mii: <0.1; Ge: <4; Au: <16; TI: <10; Cu: <20 Pb: <0.4; Ga: <0,1: Bi: <0,6; Mo: <4; Sn: <40; In: <6; Ag: <01; Ni: <0,4; űo: <1,6 ércesedési területen néhány telér alapján kimutatható jelenség, mely szerint az In mennyisége a mélység felé növekszik (III. táblázat). Ez a növe- kedés a szfalerittel előforduló wurtzitban is kimutatható. így a gyöngvösoroszi területen, a jelenleginél mélyebb szintek felé a ki- mutatottnál nagyobb In mennyiségeket is feltételezhetünk. A közép-mátrai ércesedési terület teléreinek szfaleritjeiben az In mennyi- sége átlagosan kisebb mint 25 g/t. Vizsgálataink szerint ezen a területen csak a Teodor- és a Névtelenbérci-telér szfaleritjeiben van némi In. Meg kell jegyeznünk, hogy erre a területre vonatkozóan Sámsoni Z. (1966) már korábban hasonló eredményre jutott, amikor a terület szfaleritjeinek In átlagát 0,0003%-nak adja meg. A velencei-hegvségi (pátkai) és rudabányai szfaleritekben az In mennyi- sége a vizsgálati módszer kimutatási határa alatt van (<10 g/t). Az átlagos In-tartalmak meghatározásán túlmenően az indium magyar- országi szfaleritekben való geokémiai viselkedését is tanulmányoztuk. A vizsgálati eredményekből (I. táblázat) kiszámoltuk a szfaleritek ín- tartalma és a többi nyomelemek közti korrelációkat (IV. táblázat). Ezek szerint a magyarországi szfaleritekben az In-nak a Mn-nal kifejezetten pozitív, a Co-, Ni-, Sn-, Sb-, Ag- és Cu-val gyenge pozitív, a Pb-, As- és Bi-tal bizonytalan pozitív, a Hg-, Cd-, Ge-, Mo- és Tl-mal bizonytalan negatív korre- lációja van. A Mn-nak az indiummal való erős pozitív korrelációja feltűnő*, mert a külföldi és hazai szakirodalomban a kutatók [I vaiio v, V. V., Rozbin- s z k a j a, A. A. (1966); N o v á k, F., T á c 1, A., B 1 ü m 1, A. (1962); H a k, J., Jóban, Z. (1962); Földváriné, Vogl M. (1967)] inkább az In3+-nak az Fe2+-vel való geokémiai rokonságát hangsúlyozzák, amit az Fe2" (0,83Á) * Külön módszertani kísérletekkel győződtünk meg arról, hogy az In és Mn közötti erős pozitív korreláció nem tulajdonítható analitikai hibának. 290 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet A magyarországi hidrotermális szfaleritek In-tartalmának átlagai g/t-ben Average In content of Hungárián hydrot'nermal sphalerites II. táblázni Table II Lelőhely Vizsg. Koncentr. Min. Max. Mért. m. sz. határok átl. átl. átl. Velencei-hg Pátka 0 10 10 10 Börzsöny-hg Nagy börzsöny 13 1—250 56 72 64 Xvugat-Mátra Gyöngyösoroszi 35 10—160 35 60 46 Közép-ilátra Xagylápafö lí» 10—100 7 36 16 Kelet-Mát ra Parádfürdő, Recsk 8 10—250 133 151 142 Rudabánya 2 — 10 10 10 Tokaji-hg Telkibánya 3 40- 160 87 87 87 és az In3- (0,92A) közel hasonló ionrádiuszával magyaráznak. A legvalószínűbb magyarázatot a szfaleritek vastartalmának In3+-mal való helyettesítésére eddig X o a' á k, F., B 1 ü m 1, A., T a c 1, A. (1962) adták. Szerintük a szfalerit- i-ácsba az In izomorf helyettesítéssel kerül, ahol eloszlását a rács rendezetlen- sége befolyásolja, ezért szerintük a vasban gazdag szfaleritek erősen torzult rácsszerkezete a legalkalmasabb az In befogadására. A fentiekkel ellentétben, vizsgálataink szerint azonban a magyarországi szfaleritek In-tartalma az Fe2~ helyett inkább a Mn-tartalommal korrelál. Ennek magyarázata szintén a közel azonos ionrádiuszokban keresendő. Az ín3^ ionrádiusza — mint már erre Szádeczky Kardoss E. (1955) Az In eloszlása (gt-ban) mélység szerint a Gyöngyösoroszi ércesedési terület szfalerit mintáiban Distribution of In. gram per tón, by depths as found in sphalerite samples from the Gyöngyösoroszi őre mineralization area III. táblázat — Table III Bányászatilag feltárt szintek t. sz. felett Szent- Inire telér Bánya- bérei telér Béla telér Károly telér Arany- bánya bérei telér Kiskút telér Malom bérei telér Arany Péter telér 656 10 608 10 598 10 10 558 10 515 40 422 10 60 416 10 400 10 25 40 350 25 25® 100 100* 300 60® 100 250 60 160® 40 200 * Wurtzitra vonatkozó adatok. N a (j y lí. : .1 magyarországi szjaleritek indiumtartalma 29! felhívta a figyelmet 0,92 A, a Mn-+ ionrádiusza pedig 0,91 A. Ez a nagy- fokú hasonlóság lehet az oka annak, hogy viszonylag magas In koncentráció- kat találtunk alacsony vastartalmú szfaleritekben is (pl. kelet-mátrai szfa- leritek). A Mn szfaleritráesba való beépítésének mértékét az Fe-hez hasonlóan a keletkezési hőmérséklet szabhatta meg oly módon, hogy a magasabb hő- mérsékleten keletkezett kristályszerkezetbe több olyan rácshiba keletkez- hetett, amelyek az .Fe2+, Mn2+, In3+ stb. ionok beépülését elősegítették. A magyarországi szfaleritek In-tartalmának korrelációs koefficiensei Correlation coeffioients of In in Hungárián sphalerites IV. táblázat Table IV Ag | As | Bi Cd | Co Cu J Fe j Ga | Ge Hg Mn Mo Ni Pb Sb Sn j TI + 0,2á! +0,12 + 0,07 -0,01 +0,37 + 0,25 +0,28 +0,01 —4), 13 —0,20 + 0.73 — 0,05 1 + 0,31 0,20 + 0,27 0,30[ — 0,06 l’ozitiv korreláció +0,18 felett. Negatív korreláció 0.18 alatt. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a magyarországi hidrotermális szfale- ritlelőhelyeken az epitermális hőmérsékleten keletkezett szfaleritekben az In a kimutatási határ alatt van (Pátka, Rudabánya) vagy csak kis mennyiségben fordul elő (közép-mátrai ércesedési terület). A katatermális, illetve a főleg mezotermális hőmérsékleten keletkezett szfaleritek (Nagybörzsöny, nyugat- és kelet-mátrai ércesedési terület. Telki- bánya) pedig In -tartalmúak. A keletkezési hőmérséklet szerepét legvilágosabban az azonos lelőhelyekről származó különböző ZnS generációk vizsgálata igazolta. A nyugat-mátrai ércesedési területről származó vizsgálati anyagaink alap- ján megfigyeltük, hogy a szfaleritek első generációjának (Szfalerit I-nek) In-tartalma mindig nagyobb, mint a második generációé (Szfalerit II). Kivé- telt ez alól a wurtzit alakban később kivált ZnS képez, ahol a magasabb In koncentrációk a szfalerittől eltérő, és az In beépülésére alkalmasabb rács- szerkezettel magyarázhatók. Irodalom References Szádeczky Kardoss E. (1955): Geokémia. Akadémiai Kiadó, Budapest. — Földváriné, V o g i M. (1967): A ritka elem dúsulások felismerésének alapelvei. Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa. — Z e n t a i. F. (1967): Spectrochemical methods fór geochemical purposes. Acta C’him. Aead. Sci. Hung. 53 (4) pp. 323 — 333. Novak, F. Tacl, A., Blüml, A. (1962): The distribution of Indium in the ltejsy Vein near Kutna-Hora. Sbornik Geol. Techn. Geoch., 2. — 11 b a h o b B.. B. P a 3 ö h a h c k a h., A. A. (1961): r eoxHMua hh^hh b KaccHrepHTo-cyjiHKaTHO-cyncJiHaHbix pyAax. reoüHMHH JV° 1. 60 — 71 H a k, — J., Johan, H. (1962): Die Anwendung dér Spurenelementverteilung zűr Lösung dér Zonalitátsfrage. Symposium — Problems of Postmagma- tic Őre Deposition, Vol. 1 ., Prague 1963. Sámsoni Z. (1966): Néhány magyarországi galenit és szfalerit nyom- elem vizsgálata. Földtani Közlöny XCV1 4. pp. 387 -402. 292 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet Geochemical investigations of the indium contents of hydrothermal sphalerites in Hungary B. Nagy In view of the well-known practical significance of sphalerites, it has been considered necessary to test fór In the ZnS minerals of hydrothermal őre occurrences in Hungary. Investigations showed that the sphalerites of the őre mineralization zone of the eastern Mátra Mountains have a noteworthy In content, though the Nagybörzsöny and Telki- öánya sphalerites may alsó prove to be of interest as to In content (inasmuch as con- siderable őre reserves are available). It has been recently reeognized that in the Gyöngyösoroszi area a few veins show an increase in In towards the deeper underground leveís under exploitation. In Central Mátra Mountains őre mineralization area only the sphalerites of the Teodor and Névtelenbérci veins show comparatively higher concentrations of In. The Velence Mountains and Rudabánya sphalerites, however, have an In content well below the limit of detectability, thus being unimportant from the point of view of In. Beside assessment of average concentrations the geochemical characteristics of In have alsó been studied. It was found that in case of Hungárián sphalerites, In shows a correla- tion with the cation Mn2 + instead of Fe2 + as emphasized in relevant literature. This relationship is explained by their almost identicai ionic radii (0.92 Á fór In and 0.91 A fór Mn). Földtani Közlöny. Bull. of the H angarian Geol. Kor. (1970) 100. 293 300 A Borsodi-medence keleti részén a helvéti barnakőszéntelepek szénkőzettani, településtani vizsgálata dr. Juhász András (7 ábrával, 2 táblázattal) összefoglalás: A Borsodi Szénbányák területén 196.') 07 között elvégeztük a szénkőzet- tani vizsgálatok második ütemét. A vizsgálatok célja az egyes kőszénfajták, területtípusok Szá- dé c z k y professzor rendszerébe történő besorolása. A mintavételi helyek eloszlása lehetővé tette a kőzetmintáknak lápövi hovatartozás szerinti térképi ábrázolását. A telepek képződésének lápöveit a térképeken körülhatároltuk. Vizsgáltuk a telepek létrejöttének módját és a különböző széntelepek képződésénél a lápövek változásait. A keletborsodi medence barnakőszén telepeinek részletes szénkőzettani vizsgálatának első ütemét 1900 — 1904 között végeztük. Ekkor a vizsgálat célja: a) a széntelepek azonosítása szénkőzettani alapon, b ) a IV. barnakőszéntelep lápövi értékelése volt. A későbbi bányászati feltárások és a lemélyült mélyfúrások a lápövi térkép helyességét bizonyították, ezért elhatároztuk, hogy újabb vizsgálatok alapján a többi telep (1., II., III., V.) lápövi térképét is elkészítjük, a IV. telep esetében pedig részletesebben is kidol- gozzuk. A második időszakban (1965 1907) 111 mintavételi helyről (bányából és mélyfúrás- ból) 490 mintát, csiszolatot vizsgáltunk meg. A minták helyeit a térképeken feltüntettük (1., 2., 3.. 4., 5. ábrák). A kőszéntelepekből 0,25 méterenként, illetve rétegváltozásonként készítettünk csiszolatot, és végeztük el szénkőzettani vizsgálatát. A szénkőzettanilag kiértékelt minták lápövi helyét Szádeezky Kardoss E. (1960) és Juhász A. (1965) alapján határoztuk tneg. Az egyes rétegek, minták lápövi helyét a széntelepek oszlopszelvényei mellett diagramban is ábrázoltuk. Az anyag nagy mennyisége miatt ezek közül csak egy jellegzetes szelvényt mutatunk be (6. ábra). A szénkőzettani vizsgálatok legnagyobb részét az Országos Földtani Kutató Fúró Vállalat Északrnagyarországi Üzemvezetőségén, Elek Izabella végezte. (A csiszolatok ellenőrzését akkor végeztük, ha a leírás, illetve a lápövi meghatározás a hamutartalom- ban nagy eltérést mutatott.) A lápövek térképi ábrázolása az eddig alkalmazott módon (J u h ás z A. 1965) tör- tént. Nagyobb problémát a három szinti ábrázoláshoz a vastagtelepek mintáinak össze- vonása jelentett, ahol az alábbi módon jártunk el: A kőszéntelepekből leggyakrabban legalább három, vagy annál több szénkőzettani vizsgálatot végeztünk. I . Három minta esetén az ábrázolás a legegyszerűbb, mivel a telep felső részének lápövi térképen a felső minta, a telep középső részének lápövi térképén a középső minta, a telep alsó részének lápövi térképén az alsó mintának meg- felelő lápövet ábrázoltuk. 294 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet I. ábra. Az J. barnakőszéntelep lápöveinek elhatárolása. .1 e I m a g j a r ázat: 1. Peremi láperdő, Sekély láp külső öve. 3 Sekélyláp középs i öve, 4 Sekélyláp belső öve. á. (lyenge áramlások öve. 6. Közepes áramlások öve Abb. I. Vmgrenzung dér őtoorzone des Braunkohlenflözes Xo. I. Erklárungen: 1. Randmoorzone, 2. Áussere Zone des Seiehtmoors, 3. Mittlere Zone des '•eichtmoors. 4. Innere Zone des Seichtinoors, 5. Zone dér schwacheren 'trönnmcen. G. Zone dér stárkeren strömuneen Juhász .4.: .4 Borsodi -medence h elvéti barnaköszéntelcpei 295 ISKOLC Edelény Mucsony t . • /Berente .'i ✓ k • • :■ Alacska /K.I66 " • ’ • *ic iái . ' . ‘ ‘ ‘ SKpTK4« /'■■■■ -K.185- * - • •> f í -Radostyan üK-:::::- ^iT.ardopa.- v.>* Bodvaszirak Sajoszentpéter 2b ábra: A II. barnakőszéntelep alsó részének lápövi térképe (Jelmagyarázat: lásd 1. ábra) Abb 2b: Karte des unteren Teiles dér Moorzone des Braunkohlenflözes No. II. (Erklarungen siche bei abb. 1.) 296 Földiám Közlöny, 100. kötet, 3. füzet J?) {/29./ n ° e 419 »’ E 446—. r deleny y ^ J (/• • E 463 Mucsony Bodvaszirak /•l'Ao .. Jt ' ■ ' • Macska /í<. 166 ’ • m c^n Ize / •• K.182 • • • • Skp.l44«^-N . / » i K 188 S*’ V •KIRÍ ’ • '•186 • ' V \A Sajószentpéter (•••••.•• 5 Radostyán i . °/*’ OTardona-. • • ./Paraszny. j 2a ábra. A II. barn&kőszéntelep felső részének lápövi térképe (Jelmagyarázat: lásd 1. ábra) Abh. 2a:. Karte des oberen Teiles dér Moorzone des Braunkohlcnflőzes No. II. ( F.rklárumzen siebe bei abb. 1.) •/ u h á s . A.: .1 Borsodi- medence helvéti hnrnaköszéntelepei 29 X*? 2. ábra. Air. bamakőszéntelep lápöveinek elhatárolása. (Jelmagyarázat: lásd 1. ábra.) Abb. 2. T'mgrenzung dér Moorzone des Braunkohlenflözes No. TI. (Erklárungen siehe bei Abb. 1.) O Földtani Közlöny 298 Földtani Közlöny, 100. kötet, .'1. fúzit Edelény 460 r\h. ) Tardona • ' 3. ábra. A III. barnakőszéntelep lápöveinek elhatárolása. (Jelmagyarázat: lásd 1. ábra.) .466. 3. Umgrenzung dér Moorzone des Braunkohlenflözes No. III. (Erklárungen siehe bei Abb. 1.) \ felső minta lápövét a telep felső részének lápövi térképén, az alsó minta lapoyet a telep alsó reszenek lapovi térképén ábrázoltuk. (Ezek általában szénkőzettanilag különböznek a középső pádtól.) A középső két mintát különbözőség esetén az alábbi módon értékeltük: а ) A minták a szomszédos lápövbe tartoznak, és egyik minta azonos a másik kulonbozo a felső vagy alsó lapovhöz. \ szomszédos azonos mintát a felső vagy alsó lápövre jellemző mintával összevontan ábrázoltuk. б) Mindkét minta lápöve különbözik a telep szomszédos felső vagy alsó reszere jellemző lapovtol: b A közbenső minták a szomszédos lápövben fordulnak elő. A nagyobb vastagságra jellemző lápovet ábrázoljuk a térképen. ö2 A minták nem a szomszédos lápövben fordulnak elő. A közbenső lápövet ábrázoltuk a térképén. 3. Öt vagy annál több minta esetén: .... .... . . , , Alul és felül az azonos lápövekre jellemző mintákat összevontan ábrázoljuk a térképén. Ha a kozepso mintákban peremi láperdőre és sekélyláp külső övére is jellemző minták vannak, a sekélyláp belső ovenel, illetve a gvenee áramlá- sok övénél mélyebb lápra jellemző mintákat nem vesszük figyelembe (max. négy lapöv). J uh ász A.: A Horsodi- medence helvéti barnnköszéntelepei 299 4. ábra. A IV. barnakőszéntslep lápöveinek elhatárolása. (Jelmagyarázat: lásd 1. ábra) Abb. 4. Umgrenzung dér Moorzone des Braunkohlenflözes No. IV. (Erklárungen siehe bei Abb. 1.) A kőszéntelepek középső részének szénkőzettani jellemzését a szénkőzettani csiszolatok számától függően, a követ- kezőképpen végeztük el. a) Ha a megvizsgált küszénminták két szomszédos lápövbe tartoznak, a legtöbbször előfordult lápövi meghatáro- zást fogadtuk el jellemzőül a kőzetre. b) Ha a megvizsgált kőszénminták nem két szomszédos lápövbe tartoznak (egy lápöv kimaradt), és a közbenső lápöv kőzete nem fordul elő. a gyakrabban előforduló kőzet lápöve határozza meg az összletre jellemző lápövet. Ha a közbenső lápövre jellemző kőzet is előfordul, akkor az határozza meg a teleprész lápövi helyet. c) Ha a megvizsgált kőszénminták négy szomszédos vagy három nem szomszédos (egy lápöv marad ki) lápövbe tartoznak, az előforduló egy vagy két közbenső lápöv kőzetének gyakorisága dönti el a köszénpadok lápövi helyeit. 300 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet 5. ábra. Az. V barnakőszéntelep lápöveinek elhatárolása. (Jelmagyarázat: lásd 1. ábra.) Abb >. IJ mgrenzung dér Moorzone des Hraunkohlenflözes No. V. (Erklarungen sielie bei Abh. 1.) J u h ász .-4..' A Borsodi -medence helvéti barnaköazéntelepei 301 A kőszéntelepek vertikális vizsgálata A kőszéntelepek vertikális vizsgálata azt mutatja, hogy a kőszénképződés kiemelkedési állapotot mutat. A tengeri üledékképződést akkor váltja fel kőszén képződés, ha a terület átmegy sekélylápi vagy láperdei övbe (ti. ábra). A tenger és sekélyláp belső öve között (áramlási övék) csak a szerves anyagnak szervetlen anyaggal történő keveredése történik (kőszenes agyagok) Azon a területen, ahol a kőszéntelep a peremi láperdő övében képző- dött, képződésének idején jelentős változás nem volt. (A kőszéntelep közel azonos lápban képződött.) Itt a kőszéntelep képződésének kezdetén gyors volt a kiemelkedés, a kőszén - telej) növényi anyagának lerakódását igen lassú süllyedés hozta létre, a kőszéntelep- képződés befejezésének pedig igen gyors süllyedés vetett véget. A kőszéntelepnek sem felső, sem alsó részén nincsenek mélyebb lápöv re növénv i an vágok bán (kisebb termetű vízinövények) jellemző kőszénpadok. fí. ábra. Jellegzetes oszlopszelvény a köszéntel?pek vertikális lápövi vizsgálatához. .1 e 1 ni a g y a r a z a t: i . Peremi láperdő, 2. Sekélyláp külső öve, Sekélyláp középső öve. 4. sekélj láp belső öve, 5. Gyenge áramlások öve, 6. Közepes áramlások öve Abb. c,. Charakteristisches Profil dér vertikalen Moorzonen-Untersuchung dér Kohlenflöze. Erklárungen: 1 Randmoorzone. 2. Aussere Zone des Seichtmoors. 3. Mittlere Zone des Seichtmoors, 4. Innere Zone des Seichtmoors, 5. Zone dér schwacheren Ströimingen, fi. Zone dér starteren Strömungen Ha a barnakőszéntelep padjainak jelentős része nem a peremi láperdő övében, hanem mélyebb lápban képződött, gyakrabban a kőszéntelep aljában, ritkábban a fedőjében a mélyebb lápi képződésű szenes agyagokat, égőpalákat találjuk, tizek összefüggően az I., rí., m . és IV. telep esetében csak a medence keleti részén figyelhetők meg. Nyugaton kisebb területi jelleggel ritkán a IV. telep esetében (pl. Kurityán), gyakrabban az V. barnakőszéntelep esetében láthatjuk. Ez azt bizonyítja, hogy a telep alsó, ritkábban felső része behordás (szállítás), keveredés és lerakódás eredménye. A kőszénképződés feltétele keleten akkor jön létre, ha a mélyebb lápokba, illetve áramlási övekbe növényi anyag kerül. A kőszéntelepek felső részében talált áramlási övéknek megfelelő kőzetek, a kőszén- telepek megszilárdulás előtti egyidejű lepusztulását, szállítását és lerakódását jelzik (Diósgyőr, Sajószentpéter, Edelény). Ezt magyarázza nyugaton a kőszéntelepekben sok helyen látható (Alföldi 1959, J uh ász 1903) abráziós diszkordancia is. Keleten ennek megfelelője a teleposztódás. A homogén barnakőszéntelepek peremi láperdőben vagy sekélyláp külső övében kép- ződtek. A xilites, kevert xilit-periblinites kőszenek felső része leggyakrabban periblinit. A periblinit feldúsulása a kőszéntelep felső részében Szádeezky Kardoss E. és S o ó s L. szerint ( I 960) azzal magyarázható, hogy a periblinit önálló elkülönülése másod- lagos felhalmozódás eredménye. A faanyagról a kéreg fokozatosan leválik és elkülönül. Az apróbb szemnagyságú (könnyebb) kéreg így az eredeti helytől kissé távolabb, a sekély- lápi övben rakódik le. A levél- és háncskőszén már elkülönülten jelentkezik. A liptobiolit a láperdő kiemelkedését, a lepusztulás kezdetét jelzi. Ezt főleg a II. barnakőszéntelepben figyelhetjük meg. 302 Földtani Közlöny, lUU. kötet, 3. füzet A szénkőzettani vizsgálatok alapján a kőszéntelepek képződéséről az alábbiakat mond- hatjuk: A kőszéntelep magasabbrendű növényi anyagokból (főleg fenyő, ritkábban lombos fa) képződött. A lápöveket ezeknek a magasabbrendű anyagoknak a szétválása (törzs, háncs, levél stb.), bizonyos távolságra szállítása és lerakódása jelzi. Az alacsonyabbrendű vízi növényzet az eddig vizsgált területen nem mutatható ki. A helvéti emeletben képződött felső (I., II., III., IV.) telepek alsó részében (fekvőjében) a gyökérminták is hiányoznak. (A szarmata emeletben képződött limnikus barnakőszén-telepekre jellemző.) A kőszéntelepek vízszintes kiterjedésének lápövi lehatárolását telepenként három tér- képen végeztük. Az elmondott módon összevont minták jellemző lápövét ábrázoltuk a térképen. Próbálkoztunk a IV. kőszéntelep esetében az oszlopszelvények térbeli ábrázo- lásával is. Ez a részletesebb ábrázolást teszi lehetővé, de a kiértékelés amúgy is össze- vonást kíván, és ennek földtanilag is leginkább az elmondott általánosítás felel meg. A kőszéntelep képződésnek ugyanis földtanilag legértékesebb mozzanata a kőszénképző- dés kezdete, befejezése és a kőszénképződés ideje (azt a középső rész jellemzi). A kőszénképződés kezdetének és befejezésének jellegét a kőszéntelepek vertikális vizsgálatánál már elmondottuk. Az egyes kőszéntelepek képződése közötti különbséget a hosszabb leíró rész és sok melléklet miatt másik dolgozatban kívánom elmondani, így a telep három szintjének ábrázolását csak a II. kőszéntelep esetében mutatjuk be. A IV. kőszéntelep esetében ezt már régebben elvégeztük (J uhász A., 1965). A telep középső részeinek térképeiből azonban megkíséreljük a kőszéntelepes csoport (I — V. telep) képző- désének módját értékelni. A II. barnakőszéntelep lápövi térképéről a következő összefüggést olvashatjuk le. A XX. telej) felső részének lápövi térképén (2a ábra) szembetűnő, hogy ez a lápöv a medence Xy-i részén a három rész közül legnagyobb kiterjedésben látható. Legnagyobb szélessége kb. 9 km. A peremi láperdó övben a kőszéntelep több szétszabdalt részben található. A sekélyláp külső övének nagysága az előbbihez képest csökkent. Csapása csak- nem É — D-i irányú. Szélessége változó. A sekélyláp középső öve a legkisebb kiterjedésű. A sekélyláp külső övével párhuzamos, de annál kesksnyebb. A sekélyláp belső övét kelet fűé adat hiányában nem tudjuk elhatárolni. Fel- tételezzük, hogy a sekélyláp külső és középső övénél nem lehet sokkal szélesebb A telep középső részének lápövi térképén (2. ábra) a lápövek elhelyezkedésének formája hasonlít a felső rész láp- övi térképén látottakhoz A peremi láperdő és sekély láp elválasztó vonala azonban tagoltabbnak látszik. A sekél.dáp külső, középső és belső öve csaknem párhuzamos lefutású. A külső öv szélesebb, a középső és belső öv csaknem azonos szélességű. A mintákkal bizonyított legkeletibb lápöv a gyenge áramlások öve. Szélessége szintén feltételezett. A telep alsó részének lápövi térképén (2b ábra) a lápövek az előbbiekkel azonos módon helyezkednek el. A láp- övek szélessége kelet felé állandóan csökken. A minták. a gyenge áramlás övénél mélyebb lápot, a kőszéntelep feltétele- zett kifejlődési területén, itt sem mutatnak. A lápöv nagy szélessége azonban a mélyebb lápöveket is feltételezi. A térképekről tehát azt látjuk, hogy a kőszéntelep egy K-felé fokozatosan mélyülő lápban, illetve a lefűződött tengeröböl áramlási öveiben képződött. A Lápok a Szendrői- hegység és Rükk-hegység peremét karéjszerűen követik. A térképek azt mutatják, hogy a peremi láperdő nagy kiterjedésű volt, a sekélylápok és áramlási övék már kisebb széles- ségitek. A lápok területét az I. sz. táblázat mutatja. A II. barnakőszéntelep lápöveinek nagysága Máchtigkeit dér Moorzone des Braunkohlenflözes No. IX. I. táblázat — Tabelle l Peremi Sekélyláp Mélyláp A telep lápén lő km2 külső középső belső gyenge J közepes eriis öve km2 áramlások öve km2 Felső 53,7 18.4 7,2 20,0 Középső 37,1 24.4 10,5 13,5 14,5 Alsó részében 34.6 25.5 13.9 6.7 19.3 A peremi láperdő tehát a telep felső részének képződése idején volt a legnagyobb. A lápok a barnakőszéntelep képződése közben kelet felé tolódnak el. A tenger vissza- húzódása DK-i irányú. A térképről azt is láthatjuk, hogy a peremi láperdőben, kis rész- ben a sekélylápokban képződött kőszéntelepek nagy területen lepusztultak. Ezt nyugaton a tektonikus árkokban megmaradt kőszéntelepek is bizonyítják. A térképről a lehordás fő irányai is láthatók. A lepusztulás miatt a kőszénképződés területeit pontosan nem határozhatjuk meg, de miután a legnagyobb szélességű peremi láperdő övében (Tardona- völgv K-i része) a kiszáradó lápot láthatjuk, így a sekélyláp legnagyobb szélességét meg- határozhatjuk. kijelölhetjük a feltételezett telepkifejlődés lehetőségét (2. ábra). Juhász A.: A Borsodi-medence helvéti barnakőszéntelepei 303 A helvéti emeletben öt, bányászatilag hasznosítható kőszéntelep fejlődött ki. Az ún. kísérőtelepek (la.. Illa., 1 1 1 b. , ÍVa., Ya.) esak földtanilag érdekesek. Ezek közül egyesek nagyobb (Illb), mások (IVa) kisebb vastagságnak és kiterjedésűek. Telepképződés vonatkozásában esak a főtelepeket vizsgáltuk. A legalsó. \ . barnakőszéntelep a legnagyobb vastagsági ingadozást mutatja. Meg- közelítőleg azonos vastagságban ott fejlődött ki, ahol már az alsó-riolittufa is azonos vastagságú, tehát a medencealjzat egyenetlenségei az oligocénben megszűntek. A peremi láperdőben és a sekélyláp külső övében kőszénképződés csak a medence északi és dél- nyugati részén, a telepképződés befejező szakaszában volt. A kőszéntelep -képződésre' a kedvező helyzet nem volt adott, mivel a medence nyugati részében a sekélylápi viszo- nyok, keleti részében az áramlási övék uralkodtak. A medence már feltárt területein a szénkutató fúrásokban az \ . barnakőszéntelep esetében a lápok helyzetét a peremi láp- erdőtől, illetve sekélyláptól a tengerig tudjuk követni. A kőszénképződés kiemelkedést jelző volta az V. telep képződésénél figyelhető meg leginkább. A telep alsó részének képződésekor a kőszén területnek ugyanis 43,5%-a a közepes áramlások övében volt. A kőszénképződés középső részében a legnagyobb területen 43,6 °0 -bán a gyenge áramlá- sok öve uralkodott, a közepes áramlás öve a területnek már esak 9,9°0-ára volt jellemző. A barnakőszéntelep felső részében az áramlási övék területében nagy eltérés már nincs. Legnagyobb kiterjedésű a sekélyláp külső öve (28, 4 " () ) . A lY. barnakőszéntelep a legnagyobb kiterjedésű. A kőszéntelepet megelőző transz- gresszió nyomai a medence peremében leginkább megfigyelhető. A megkutatott kőszén - területen a peremi láperdő és gyenge áramlási övék különíthetők el. A sekélyláp külső öve a TV. barnakőszéntelep esetében a legnagyobb területű. A barnakőszéntelepek el vég- ződését keleti irányban teleposztódás és elmeddülés jelzi (gyenge áramlások öve). A medenceperemek legnagyobb részén a kőszéntelep lepusztult. Kivétel északon Kdeién y III. akna területe, délen a Nyögő-pataktól keletre. A III. barnakőszéntelep területén a peremi láperdő öve keletebbre található, mint a IV. telep esetében. A nyugati területen a lepusztulás megfigyelhető ugyan, de a lápok szélességéből megállapítható, hogy a telep kifejlődésének területe mennyivel lehetett nagyobb a jelenlegi területnél. A III. barnakőszéntelep az ismert kőszénterületen a peremi láperdő övétől a gyenge áramlások övéig képződött. A gyenge áramlás öve azonban nem az egész K-i részt, hanem csak a medence belső részét (Sajószentpéter és Miskolc közötti részét) zárja le. A Bükk- és Szén d rő i - hegység felé még megkutatatlan, jóminőségű kőszén- telep várható. A II. barnakőszéntelep a 1 1 1.-kal csaknem azonos területű. Az egyes lápövek területei is csaknem megegyezőek. Ezazzal magyarázható, hogy a két kőszéntelep között a távolság a legkisebb (23 32 m), így kifejlődésük között jelentős változás nem volt. A tenger visszahúzódása K-i irányéi. Ezt a gyenge áramlás övének északkeleti irányú eltolódása jelzi. A peremi láperdő és a sekélyláp belső öve közötti lápövek kelet felé nem lehatárol- tak. így a barnakőszén -kutatás lehetősége adott. A/. I. barnakőszéntelep a legkisebb területű. A kőszéntelep a megkutatott területen a peremi láperdő és a gyenge áramlás közötti övben fejlődött ki. A peremi láperdő és a sekélyláp külső öve a II. és III. telepi azonos lápövtől keletebbre található. A lápövek a legkisebb szélességnek, ezért a kőszéntelep a medence keleti részén a gyenge áramlási övvel csaknem teljes szélességben lezárt. A műre érdemes telep csak az északi részen kis szélességben várható. A barnakőszéntelepek képződésének jellege 7. A szénkőzettani vizsgálatok megerősítik V adás /. E. ( I 929) megállapítását, hogy a kőszéntelepek paralikus kifejlődésűek. A növényi anyag szállítása, osztályozása és lerakó- dása a peremi láperdő és a gyenge áramlás öve között történt. Sem a fedőben, sem a fekvőben elkülönítve alacsonyabb rendű vízinövényzet nyomait nem találtuk. 2. A kőszéntelep helyben (szigorúan véve) csak a peremi láperdő övében képződött. A mélyebb lápövek telepei már másodlagos telepeknek is mondhatók. S. Az Y. barnakőszéntelep alaptelep, a többi (I., TI., 1 1 J . . IY.) körbekapcsolt telep jellegű. 4. A kőszéntelep képződését a 7. ábrán mutatjuk be. A lápok területének változása a telep képződése idején az alábbi: Az Y. telep képződése idején a helyi jellegek még uralko- dóak voltak. A lápok keleti irányban történő mélyülése még nem olyan határozott, mint a felsőbb telepeknél. A IV. barnakőszéntelep a legnagyobb területen fejlődött ki. A peremi láperdő ekkor a medence legnyugatibb területén volt. A peremi láperdő öve később mind- Földtani Közlöny, 100. kötet, ii . füzet 3(14 inkább kelet felé tolódik el. Ez feltöltődő partszegélyt jelöl. A láperdő övének visszahúzó- dása nagyobb, mint keleten az áramlási övéké. Ezért a felső telepekben a jóminőségű részek keletebbre találhatók ugyan, de a barnakőszéntelepek kisebb területen fejlődtek ki. 5. A peremi láperdő öve a Bükk- és a Szendrői- hegységet karéjszerűen kíséri. Ez hatá- rozza meg a kőszéntelep kutatásának további irányát. 6. A barnakőszéntelep-lepusztulás a térképekről leolvasható. Mértékeire a lápöv széles- ségekből következtethetünk. A lepusztulás főleg a peremi láperdőben képződött (jóminő- ségű) barnakőszeneket érte. A lepusztulás az alsóbb telepek esetében a Rudahányai- hegység. felsőbb telepek esetében a R ü kk - hegység felé volt nagyobb. KONDÓ (181 sz fúrás) 2ÍTTTT1 7. ábra. A kőszéntelepek képződésének elvi vázlata. Jelmagyarázat: 1. Barnakőszén, 2. Égőpala Abb. 7. Prinzipielles Scheina dér Kohlenflözbildung. K r k 1 á r u n g e n: 1. Braunkohle, 2. Schieferkohle •/ uhász A.: .1 Horsodi- medence lieli'éti hamukőszéntelcpvi 305 A kőszéntelepek lapövenek változása (",,-l>anx Veranderung dér Mnorzone tier Kohlenflöze ("„) II. táblázni TubtUe II. Sekélyláp Mélyláp Kőszúnt elep Peremi láperdő külső középső 1 ö v e belső gvenge 1 közepes áramlás öve erős 1. 2.7 35,3 26,9 30.1 11. :$7.l 24.4 10,5 1 3.5 14,5 111. :;6.« 2S.5 10.8 1 4.5 9.6 IV. 12.5 57.1 18.2 1 6,0 16,2 20.3 26.2 43.6 9.9 A szám a telepenkénti középső térképről leolvasott területek nagysága. A lápövi térképek tehát magyarázatot adnak a telepképződés jellegére. Gyakorlati hasznuk pedig az, hogy megmutatják a barnakőszéntelep kutatásának lehetőségét és a kőszéntelep minőségének irányokhoz kötött változását. Irodalom Literatur Kohlenpetrograp hische und lagerstáttenkundliche Untersuchungen helvetischer Braun kohlenflöze int Ostteil des Borsoder Beckens Dr. A. Juhász Die ^'j’te I hasé dér detaillierten kohlenpetrographischen l ntersuchungen dér Braun - kohlenflöze des Ostborsoder Beckens wurde zwischen 1 9<»0 und 19(i4 durchgeführt. Die Untéi suchungen bezweckten die Identifizierung dér Kohlenflöze und die Umgrenzung dei ehemaligen Moorzonen beim Flöz 1\ . Da die spáteren Erkundungsarbeiten und Berg- bau - A ufschlüsse die Riehtigkeit dér somit dargestellten Moorzonen bezeugen, hat Ver- fasser sieh entschieden die Kartenskizzen ábra. A rakacaszentli Kopasz-hegy tetejének szelvénye (az 1 e>. II. sorozat határán). .1 e 1 ni a u y a r á z a t: I Sötétszürke mészkő, i. Felfelé finomodó szemcsenagyságú karbonátanyagii konglomerátum, 3 sárgásszürke homok- kő, 4. Szürke, mállott, szerieites pala Puc. 2. Pa3pe3 BepujHHbi ropbi Konac y c. PaxauaceHA (na rpamme Meacty cepaaMH I n II). ilereHja: 1 . TeMHOBaTocepbie n3BecTHHKH, 2. KOHrnoMepaTbi, cnoweHHbie KapöoHaTOM c yMeHbmeHMeM BentmnHb! 3epen RBepx no pa3pe3y, 3. we.rroBaTo-cepbie necMamiKM 4. cepwe BbiBeTpenwe cepnttHTOBbie cnaHitbi kevésbé ellenálló, ezért települését csak két feltárásban látjuk világosan: a Kopasz hegvet keletről határoló völgyben és a Kopasz-hegy délnyugati oldalán, azonban a disz- kordanciafelület lefutása a palásság és a feltárások kis mérete miatt nem követhető biztosan. A Kopasz-hegy oldalán felfelé haladva, a világosszürke, barnásszürke sávozott durva kristálvos mészkő felső szakaszán a szín fokozatos sötétedését és a sávozott ság eltűnését észleljük, a kristályok szemcsenagysága csökken, a legfelső rétegek fekete színűek. A fekete mészkő rétegei között 10 m vastagságban sötétszürke, szürke pala és homokkő települ. A Kopasz-hegy délnyugati oldalának szelvényében a csillámos, sárgásszürke pala és homokkő csak 2 m vastagságban bukkan felszínre, a keleti völgyben viszonyt teljes 10 m-es vastagságában látható. A pala felett I m vastagságú fekete mész- kőre diszkordanciával települ a konglomerátum (2. ábra). Erre fokozatosan finomodó szemcsenagyságú homokkő, majd grafitos-szericites pala és homokkő váltakozó sorozata Puc. 3. M3MeHeHne BejumHHbi 3epeH KOHr.noMeparoB Baojib sacTH pác. 2; CB«3b iue>K.ay BejiHMHHOÍt 3epeH h paccroHHHeM ot noBepxHOCTH HecorjiacMB. BepTHKaubHas ocb — BejTHMHHa q> MenaaHbi ; ropH30HTaBbHaa ocb paccrosHHe ot ocHOBaHHf? b MeTpax a) no inneftHoíl LUKajie, 6) no /iorapn(|)MHwecKoií mxajie, 1 5 n3yseHHi,ie oöpa3Ubi i Jankó: Metmuurjízált truiiHZgrenszión konglomerátum !}()!> következik. Kz már a középső palasorozat. Az egész rétegsor egységesen I 50/56 dőlésű (átlagérték). A konglomerátum kőzettani vizsgálatát esiszolatokon végeztem. A kavicsok anyaga elsősorban mészkő, ebből is viszonylag sok a közvetlen fekvőt alkotó sötét változat; azonkívül kevés kvarc- és elvétve egy-egy palakavics is található. A 2. sz. réteg összetétele térfogatszázalékban: 29% fehér, sárgásfehér mészkő, 8% szürke mészkő, 26% sötétszürke, fekete mészkő, 1% kvarckavics, 36% 2 mm-nél kisebb köztes anyag (mátrix). A kvarckavicsok aprók. A köztes anyag kvarctartalrna nagyobb, ezért a mészkő- kavicsok a inállott felületen az alapanyaghoz viszonyítv a bemélyednek . A szelvényben felfelé haladva a világos mészkő mennyisége növekszik a sötétéhez képest, és a kvarc mennyisége az összes mészkőhöz viszonyítva. A diszkordancia felületre települő rétegben nem ritkák a deciméteres kavicsok sem. Felfelé a szemcse nagyság egyenletes csökkenése figyelhető meg: a konglomerá- tumra homokkő, majd 3 méterrel feljebb már pala következik. Az át kristályosodás jelen- tős mértékű, a 20 mikronnál kisebb szemcsék gyakorlatilag eltűntek, így az eloszlásgörbe aszimmetrikus, s ez nagyban módosítja az átlagértékét. A kavicsok szemcsenagyságát az átkristályosodás már nem érinti. Ha a médián a kavics szemcseméret-tartományba esik, értéke csak kevéssé változik, s a/, eredeti eloszlás biztosabb jellemzője. A 3. ábrán az 1 5. sz. rétegek (konglomerátum, homokkő) szemcsemérete látható a mediánnal meg- adva, a szelv ényben feljebb tovább finomodó szemcséjű rétegeknél ugyanis már a médián is torzul. Megjegyzendő, hogv a szemcseméret és a diszkordanciafelülettől mért távolság logaritmusa között lineáris kapcsolat van. A korrelációs együttható r 0,961, és ez. a Fisher -féle r próba szerint szignifikáns a 95%-os szinten. Kavicsmorfológiai vizsgálatok A konglomerátum palás, a kavicsok szabad szemmel láthatóan lapítottak. Világosan felismerhető azonban (különösen a rétegzéssel párhuzamos síkban) a kavicsok jól görge- tett alakja. A karbonátkavicsok körvonala a szemcsék átkristályosodása miatt elmosódott, néhol a kavicsok egymásba préselődtek. Ezért Szádeczky.-Kardoss E. c-p-v módszerét és a görbületmérést nem lehetett használni, s csak a tengelyarányok mérését végeztem el, ebből próbálva következtetéseket levonni a képződmény keletkezési körül- ményeire. A kavicsok egymással és a rétegzés síkjával közel párhuzamosan helyezkednek el, így a réteg síkjában mérhető az a és b tengely aránya, az erre merőleges, az irányítottsá- gon átmenő síkban pedig az a és c aránya. (A fentemlített szemcseméretek az irányított- ságra merőleges, vagyis közel h irányú vonalak kimérésének eredményei.) A 2. és 3. réte- gen a L ü 1 1 i g-féle értékek médián ja: c/a laposság .-t = 31%, 6/a szimmetriaindex a = 51%; vagyis a kavicsok laposak és erősen nyúltak. Ezek az értékek, különösen a szimmetriaindex, kisebbek Dienes T. 1967 és Lőttig, G. 1962 összehasonlító értékeinél. A kavicsok u tengelye nemcsak a palásság síkjával párhuzamos, hanem e sík mentén is jól irányított. Az i rájayítottság modusának vetiilete a vízszintes síkon 1 70 , vagyis csak kevéssé tér cl a dőlésiránytól, a hozzá tartozó 30 fokos tartomány gyakorisági értéke 13 %Ez kb. megegyezne a Dienes példáiban megadott maximális értékkel, csakhogy Dienes I. (1967) adatai a maximális irányítottság síkjára vonatkoznak, mely a rétegzésre merőleges. A kevés kvarckavics irányítatlan, mert izometrikus. A mészkő- és a kvarckavicsok alakja már az üledékképződéskor is különböző lehetett, s a különbség tovább nőtt a mészkőkavicsok metamorf összepréselődésével. Az igen ritka palakavicsok foszlányosak, palásságuk az eredeti rétegzésüket metsző. A fenti kiugró értékek alapján a konglomerátum kívii lesne a Dienes és L ii 1 1 i g által vizsgált fiatalabb törmelékes üledékek körén. Hasonlóan deformált kavicsok talál- hatók viszont a Kanadai pajzs prekambriumi képződményeiben (Knife Laké Group, Minnesota; Hastings konglomerátum, Ontario) Kay, M. és C o 1 b e r t, E. H. 1965 szerint. E könyv ábráinak alapján itt a laposság n 20 35%. A kavicsok anyaga kvar- cit, gránit és kisebb mértékben más magmás kőzetek, így az anyag ellenállását tekintve a szendrői-hegységihez hasonlómérvű deformáció létrejöttéhez jóval erősebb metamorf erő- hatásnak kellett működnie. Kelet-Mongóliából is ismert ilyen préselt konglomerátum. Ennek kavicsai a metamorfózis fokának megfelelően az izometrikustól a palásán préseltig változtatják alakjukat. A szendrői-hegységi konglomerátum esetében tehát a morfo- metriai és irányítottsági vizsgálatok nem tájékoztatnak az üledékképződés módjáról, 310 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet mert a metamorfózis erős préselő, nyíró hatását tükrözik. Erre utal ezenkívül a kavicsok „beharapott” egymásbapréselődése és az átkristályosodás is. * Megállapítható viszont, hogy a konglomerátum anyaga a közvetlen fekvő képződ- ményekből ered. Ez és a szemcsenagyság fokozatos csökkenése transzgressziós alap- konglomerátumra utal. A transzgressziós jellegek kiemelkedést, egy üledékciklus lezárá- sát és egy új ciklus kezdetét jelzik. Ezért indokolt a sorozatok határát a konglomerátum bázisánál megvonni. S z 1 a v i n nézetei alapján a kiemelkedés az ordovicium és a szilur határát, a takoni tektonikai fázist jelezheti. A takoni tektonizmus Európában általában csak epirogén mozgásként, üledékhézaggal nyilvánul meg (Vadász E. 1057), ami megfelel a szén drői- hegy ségi sorozatok településének. Irodalom — JlitTepaTypa Dienes 1.(1967): A Budai-hegység délkelstá részének felsőeocén transzgressziós konglomerátumai. Tanul- mányok a Természettudományok Köréből, pp. 33 — 59. Földvári A. (1942): Szendrö, Meszes és Abod közti terület földtani viszonyai. 51. All. Földtani Intézet Évi Jel. 1936 38-ről. 2._pp. 819 — 830. —Jámbor A. (1961): A Szendröi- és az Upponyi-hegység összehasonlító földtani vizsgálata. M. All. Földtani Intézet Évi Jel. 1957 58- ről. pp. 103-119. — Kay, M.-Colbert, E. H. (1965): Stratigraphy and Life History. New York — I.ondon- Sidney, p. 736. L ü t t i g. G. (1982): Geröllmorphometrie des Zeehstein-Konglomerates im Schacht Rossenray 1. Fortschr. Geol. Rheinl. Westf. 6. pp. 385-396. - R e i c h L. (1952): Földtani megfigyelések a Csereháti domb- vidéken és a Szendröi-szigethegységben. 51. All. Földtani Intézet Évi Jel. 1948-ról pp. 137 — 141. - SchréterZ. (1951): A Szendtói Szigethegység és a határos harmadkori medencerész földtani vázlata. M. All. Földtani Intézet Évi Jel. 1948-ról pp. 137 141. — C ji a b h h, B. H. (1962): CTpaTHrpacJmn naneo3on BHyTpeHHeíí qacTM Kapnaro-BajiKaHCKoro coopy>«eHUH. VlaTepuajibi y. Cbe3ga KapnaTO-EajTKaHCKOft reonornqecKoíí Accoum- apHH. JToKJiaflbi coBeTCKHx reonoroB. KneB, c. 184 — 210. - Vadász E. (1957): Földtörténet és földfejlődés. Akadémiai Kiadó, Budapest, p. 171. MeTaMop(l)H30BaHHbie TpaHcrpeccuBHbie KOHmoMepaTbi b ropax CeH^pe (CeBepHan BeHrpwn) T. fluiKO B ropax CeHgpe MeTaMoptpttOBaHHan riajieo30iíCKa>i TOJima, B03pacT KOTopoii hbjihjich npeg- .vieTOM aojintx cnopoB, fle-miTCn Ha Tpii cepim. Ha ocHOBaHim cnopaniiMecKnx ocTaTKOB hcko- nae.Mbix opraHH3MOB cepim 1, npeacTaBneHHan KpHCTajiJiimecKHMH ii3BecTHRKaMn, othochtcr k opflOBiiKy (Crinoidea, H3BecrKOBbie ryŐKii, npeacTaBiiTejni Archaeocyathida, onyöjniKOBaHHbie A. T. BojiorgHHbiM b paőoTe B. H., CjiaBHHa 1962); cepim 2, npencTaB-neHHasi cjiaHqaAiii n riec- qaHHKaMH, HMeeT cmiypcKiiií B03pacT (cjiayHa Hydrozoa — nojinnHOAiy cooőiqeHino fl.OpaBeqa); cepim 3, cjioyKeHHan H3BecTHmxe nacTb KOHrnoMepaTOB nocTeneHHO nepexogiiT b necnaHHKH, a 3aTeM — b cjiaHiibi (cm. puc. 2). npnsTOM HaőmoflaeTcn OTpitqaTejibHan CBH3b Me>KAy BejnniiiHon 3epeH n jioraputjiMOM paccTormim ot oCHOBamm (puc. 3). MaTepiiaJi KOHrjiOMepaTOB nponcxofliiTii3 Hii>Kejie>Kaiqnx nopog (npeiiMy- UieCTBeHHO II3BeCTHHI<0B). TajibKH ciuibHo c>KaTbi b pe3yabTaTe TeKTOHHMeciKamyio) CBHgeTejibCTByioT o 3aBepmeHini ocaaoHHoro miKaa n o Hanajie HOBoro. B cbrsh c 3THM, npoBeflemie rpaHinibi Me>KAy paccMaTpiiBaeMbiMii cepimMii b ocHOBamin KOHraoMepaTOB HBaneTcn Bnojme oőocHOBaHHbi.M. no gaHHbiM B. H. CaaBima, no/míinie cooTBeTCTByeT, rio-BiiAHMOMy, rpaHime opaoBiiKa n cmiypa, Toimee, TaKOHCKOü TeKTOHiniecKoii (pi3e, KOTopan b paccMaTpiiBaeMOM paiíoHe npo- nBH.aacb b eiiae aneiíporeHiiMecKiix ABioKeHiní. Földiául Közlöny. Hull. of the Hungárián Geo!. Sor. (1070) 100. 311 — -II 4 Adatok a mecseki fonolit geokémiájához Dr. Viczián István (3 táblázattal) összefoglalás: A mecseki alsókréta miogeoszinklinális vulkanizmushoz tartozó fonolit az agpaitok és miaszkitok között átmeneti helyzetet foglal el (Ferszman-féle agpaitási együttható: 0,8 — 1,1). A közét viszonylag gazdag egyes litofil (Rl>, Be, Li, Ba) és pegmatofil elemekben (Ce, T.a, -Mo, Xh, Y. Zr). A szászvári területen emellett megnő néhány szedimentofil elem (C. B) szerepe. A kövestetöi fonolitban kisebb kalkofil (Au. Pb. Ga) dúsulást találunk a szubvulkán hidrotermásan bontott zónáiban. A mecseki fonolit kőzettani és kőzetkémiai viszonyait főleg Mauritz B. (1913, 1 925), Székyné Fux V. (1652a, b), Bidló G. ( 1 £ 55) és Viczián 1.(1968,1970) munkáiból ismerjük. Az e munkákban elkülönített kőzettípusok átlagos összetételét RischákG. és Zentai P. nyomelem-meghatározásai alapján az 1. táblázat foglalja össze. Az egyes kőzetfajták geokémiai jellegzetességei még jobban kidomborodnak, ha a nyomelemek átlagos koncentrációit a bázisos magmás kőzetek megfelelő földkéregbeli átlagához viszonyítjuk (V inogrado v, A. P. 1962, II. táblázat). A fonolit fő geokémiai jellegzetessége az alkáli jellegen belül az agpaitosság mértéke. Ezt Ferszman, A. E. nyomán az a g p a i t o s s á g i együtthatóval fejez- hetjük ki [(= K -4- Na/Al) atom-% arány, Geraszimovszk i j, V. I. 1956]. Az agpai- toknál ez a szám 1-nél nagyobb, a miaszkitoknál 1 -nél kisebb. A vizsgált két felszíni fonolitelőfordulás agpaitossági együtthatói a következő határok közé esnek: Kövestető 0,81 — 1,04, átlag: 0,96 Somlyó — Szamárhegy 0,77—1,08, átlag: 0,90 Ezek az értékek a miaszkitokhoz állnak közelebb (ezek átlaga: 0,90), csak néhány mintának van gyenge agpaitos jellege. Érdekes analógia mutatkozik a Pireneusok elő- terében, ahol hasonló nagyszerkezeti helyzetű nefelin-mikroszienitek (Fitou stb.) agpaitos- sági együtthatója 0,93— 1 ,07 között van (A z a m b r e, B., Giro d, M. 1966). Mérsékelten agpaitos a nyernek mtársulás is. A 1 ázkos magmatitok átlagához képest 5 — 10-szeresére dúsulnak (II. tábl.) a pegmatofil Ce, La, Mo, Nb és 1 — 4-szereséie az Y és Zr. Mellettük főleg a litofil elemek (Rb, Be, Li, Ba) szaporodnak fel, a kalkofilek közül csak az Ag, Pb és Ga jelentősebb. Miaszkitos tulajdoni ág a Sr kis mennyisége. A két fonolitterület közül a Somlyó — Szamárhegy kevésbé alkáli és kissé bázisosabb jellegű, ami érthetővé teszi a teschenites differenciálódást is. A kövestetőinél kissé nagyobb az átlagos -f H ,0-tartalom és lényegesen több a Ca és a CO, (V i c z i á n I. 1968, 5. tábl.). Mindez még erőteljesebben jelentkezik a Mázai- völgyben levő karbofonolit telérben, és a feltűnően nagy B -tartalommal együtt való- színűvé teszi az üledékes mellékkőzetek erőteljesebb beolvasztását, ill. hatását a magma kémiai összetételére. Az állandóan nagyobb CO ,-tartalom és a bázisosabb jelleg a kérdése- sen karbonátitnak meghatározott kőzet (Viczián I. 1968, 1970) keletkezését is elő- segíthette. E karbonátkőzet karbonátitként való leírását is részben geokémiai jellegzetes- ségei indokolták. A Kövestetőn a fonolit hidrotermás átalakulását figyelhetjük meg a fonolit - hidrofonolit leukofonolit sorban. Ez az átalakulás általában csökkenti a litofil elemek mennyiségét (Na, K, Li, Sr), ugyanakkor viszont megnöveli a nehéz pegmatofil * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat Ásványtan-Geokémiai Szakosztálya 1968. IV. 29-i előadóülésén. 312 Földtani Közlöm /, U)U. kötet, 3. füzet (Ce, La, Nb, Y) és kalkofil (Ga. l’b, Zn) elemekét. A legnagyobb dúsulást ezek az eleinek a hidrofonolitos hasadékok sötét, vasas - mangános , agyagos repedéskitöltéseiben érik el. Az egyes nyomelemek hordozó ásványairól némi tájékoztatást nyújt néhány szeparált ásvány összetétele (TT1. tábl.). A mecseki fonolit és rokon kőzetek átlagos nyomelemtaitalma / táblázat Klem Yizsg. módja Kövestető Somlyó S Mázai-völgv ép fonolit liidro- fonolit leuko- fonolii Fe-Mn- hasa- dék- ki töltés fonolit teschenit karbo- J fonolit I karbo- nátit (?) Air ... <0.4 0.3±0.1 <0.4 0,6 0,6 ±0,2 <0.4 <0.4 1.6 B s.t. <40 <40 <40 40 23-17 <40 120 <25 Ba s.t. 80 ISO 205 100 330— 70 730 310-40 400 Be s.k. — 32 31 25 19 Ce s.k. — 230 620 120 <100 Ce r.k. 209 450 410 — 251 42? 100 Ce r.t. 870 — 570 Cr s.t. 0,3 <0.25 0.63 0.25 0.7 — 0.1 3,3 <0,25 <0.4 Ou s.t. 61 33 43 1600 45 42 14 40 Ga s.t. 100 100 160 40 103 40 110 16 La s.k. 223 40- 10 265 < 50 La r.k. 88 223 210 — 126 754- 25 120 <20 La r.t. r — 1500 — Li s.t. 35 58 8 10 52 53 100 60 Mn s.t. 625 325 325 600O 301 200 190 400 Mo s.t. 13 6.5- 1.5 4.5 1.5 100 9-2 11 4 20 <10 Xb r.t. 65 85 118 IS 180 180 70 380 Ni s.t. epeHunH no reonormi öoxchtob Baustoffindustrie, Berlin Berichte dér Deutschen Gesellschaft für Geologische Wissensehaften, Beihe A. Geologie und Paláontologie; Berlin Botanikai Közlemények Dunakanyar Tájékoztató Kiszeitalter und Gegenvvart, Öhringen/Württ Eocén Rétegtani Kollokvium, Budapest Colloque sur la stratigraphie de l’Eocéne - KonnOKBHyM no CTpaTnrpaíJiHH OoueHa Építőanyag Fizikai Szemle Földrajzi Értesítő Földtani Közlöny Földtani Kutatás Fragmenta Mineralogica et Palaeontologica, Budapest Freiberger Forschungshefte, Berlin Gas, Wasser, Wárme, Wien Geofizikai Közlemények Hidrológiai Közlöny Hidrológiai Tájékoztató International Committee of Studies of Bauxites and Aluminiura-Oxides-Hidroxides (ICSOBA) Kárpát-Balkáni Földtani Asszociáció IX. Kongresszusa, Budapest — C'arpatho-Balkan Geological Association, IX. Congress — IX. KoHrpecc KapnaTo-EajiKaHCKoft reonomnecKOií AccouHaumr La Medicina dél Lavoro, Milano Magyarázó Magyarország 10 000-es térképsorozatához Magyar Geofizika Magyar Tudomány Mediterrán Jura Kollokvium, Budapest Colloque du JurassiqueMéditerranéen — KonjiOKBHyMnolOpcKoíiCHCTeMe — Colloquium on the Mediterranean .1 urassic — Kolloquium über den mediterránén Jura Mémoires du Bureau de Recherches Géologiques et Miniéres (BRGM). Paris Xeogén Kollokvium, Budapest — Colloque sur le Néogéne Ko.ajioKBHVM no HeoreHy — Colloquium on Neogene Stratigraphy — Kolloquium über das Neogen . Őslénytani Viták Pécsi Miiszaki Szemle Pollen et Spores, Paris Tanulmányok a Természettudományok Köréből ( Kötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Tudományos Diákkörei) Természet Világa Természettudományi Múzeum Évkönyve lásd Annales Historico-Naturales . . . World Mining, San Francisco Zeitschrift für angewándte Geologie, Berlin G* 316 Földtant Közlöny, 100. kötet, 3. füzet Aczél Etelka: Az Országos Szekuláris Földmágneses Hálózat mérése. A Magy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése, 150. Aczél Etelka — S tomfai R.: A földmágneses elemek változása az 1966-os szekuláris mérés szerint — O Bapnaun«x 3JieMeHT0B reoMarHHTHoro rio/m no gaHHbiM HaömofleHnn Hág BenoBbiMH Bapnaunm«M, npoBeaeH- h Horo b 1966 r. — The variations of the geomagnetic elements aceording to the secular measurements in the li year 1966. Geofizikai Közlemények XVIII., 1—2. sz., 3 — 11., 5 ábra, or., ang. R. Aczél Etelka S tomfai R.: A keleteurópai országok egységes mágneses szintjének problémái — O npoő- I jieiwax egHHoro MarHHTHoro ypoBHn CTpaH Boctomhoö EBponbi — The problems of the uniform geomagnetic . level of the Eastern European countries. Geofizikai Közlemények XVIII., 3. sz., 5 — 10., or., ang. R. A d á m A . : Appearance of the electrieal inhomogeneitv and anisotropy in the results of the complex electrical explora- tion of the Carpathian Basin — OopMbi BbinBJieHnn sjieKTpHueCKoü HeogHopoAHOCTH h aHH30Tponnn b kom- nneKCHbix oneKTpoMar HMTHbix HccneAOBaHnnx, npoBeaeHHbix B BeHrepCKOMÖacceftHe. ActaGeodaet.,Geophys. et Mont., 4., 1—2., 187 — 197., 8 ábra, 3 táblázat, or. R. Adám L.— Marosi S.— Szilárd J.: A magyarországi dombságok negyedkori felszínfejlődésének főbb voná- I sai — The main features of Quatemary morphogenesis in the hilly regions of Hungary. Földrajzi Közlemények XVII.. 3., 255 — 271., 7 ábra, ang. R. Ádám O.: Analysis of the seismic ground roll — Ceftc.MHuecKHe noBepxHocTHbie B03MymeHHbie BOJiHbi. Acta I Geodaet., Geophys. et Mont. 4., 1—2., 95 — 133., 23 ábra, or. R. Alliquander Ö. etal.: A kőolaj- és földgázbányászat műszaki fejlődése 1967 — 1968. Bányászati és Kohászati I Lapok, Kőolaj és Földgáz, különszám, 1—69. Argall O.: Hungárián alumínium industry studied by ICSOBA delegates. World Mining, San Francisco, Calif , f 1969. dec., 38 — 41., 14 ábra. Árkai P.: Fabric and jointing in pyroxene andesites. Cserhát Hills, Northeast Hungary. Annales Fniv. Se. Buda- I pestinensis, Sectio Geol. XII., 3 — 18., 16 ábra. 1 táblázat, 1 térkép, or. R. Azsgirej G. D.:HeKOTopbie npHHUHnanbHbie Bonpocbi cocTaBneHHq TeKTOHHueCKHX KapT — Somé principal ; questions of the contents of the tectonic maps. Acta Geologica XIII.. 105 — 113.. ang. R. Badinszky P.-Bohn P.: A Paskál-malmi termálkút — Tep.vianbHbitt Konoaeu npn MenbHnue namxan- I Földtani Kutatás XII., 2., 64 — 70., 2 ábra, 2 táblázat, or. R. Bagi R. — Bokody T. — Sz. Pintér Anna — Polcz I.-Ráner G.-Sz. Woynarovich Zsuzsanna: Komplex geofizikai kutatás a Hajdúságban és a Nyírségben. A Magy. ÁH. Eötvös I.. Geofiz. Int. 1968. évi jelen- tése, 13 — 30., 12 ábra. Bagi R.-Hoffer E: Földmágneses és gravitációs értelmezési problémák a Nyírségben — O npoönejviax HHTepnpeTaqHH AaHHbix rpaBHMeTprmecKHx h MarHHTOueTpHuecKHx cseMOK b CB-BeHrpnn (paíloH Hnp- mer). Geofizikai Közlemények XVIII., 4., 85 — 92., 4 ábra, ang., or. R. Bakos J. lásd Bálint P. Balázs E. lásd Szádeczk y-K a r d o s s E. B á 1 d i T.: On the Oligocene and Miocéné stages of the Central Paratethys and on the formations of the Egerian | in Hungary. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geol. XII., 19—28., 1 ábra. ang. R. B áld i T.: Titkári beszámoló a Szakosztály 1966—68 évi tevékenységéről, őslénytani Viták 12., 1—5. B áld i T.: A Középső Paratethys új rétegtani nevezéktanának irodalmáról. Földtani Közlöny 99., 112 — 113. Báldi T. — Hámor G.— Jámbor Á.-Kókay J.: Földtani kiránduláson magyarországi neogén terüle- ti teken — Excursion géologique dans les régions néogénes en Hongrie — r eojiorrmecKHe 3KCKypcnn no paftoHam i. pa3BHTnn HeoreHHOBbix OT/TOHkhoctm npmweHeHHH MaccoBoti cneKxpocKonnn npH reonornwe- CKHx-ropHbix pa3BegKax. Bányászati Kutató Intézet Közleményei XIII., 1., 5 — 12., ang., fr., or., ném. R. Csalagovits I. — Vighné Fejes M.: Geokémia. A meddőkőzetek és a kőszén nyomelemei. In: Mecsek hegység jura időszak. — Geochemie. Spurenelemente dér Bergmittel und dér Kohlé. A MÁFI Évkönyve I.I., 2., 517 — 591., 14 áhra, 24 táblázat. Csánk E 1 e in é r n é: A Dorogi-medence oligocén képződményeinek ásvány-kőzettani vizsgálata — Étude miné- ralogo-pétrographirjue des formations oligocéncs du Bassin de Dorog. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről., 83 — 133., 16 ábra, 6 táblázat, 8 tábla, fr. R. Csánk Elemérné: A Tokaji-hegységi piroklasztikumban előforduló üvegek megmerevedési formái. — Les formes de raidissement des vitres du pyroclastite de la Montagne de Tokaj. A MÁFI Évi jelentése 1967-rőI., 299 — 302., 1 tábla, fr. R. Csánk Elemérné lásd Fülöp J. Cse h-N é me t J.: A geofizikai adatok felhasználása az érc- és ásványbányászati földtani kutatásokban. Magyar Geofizika X., 5., 180 — 185., ném., or. R. Cseh- Német J. lásd Fülöp J. Csepreghyné M e z n e r i c s Ilona: Nouvelles Gastropodes et Lamellibranches pour la fauné liongroise des gise- ments tortoniens-inférieurs de la Montagne de Bükk. Annales Historico-Naturales Musei Nat. Hungarici, Pars Min. -Pál. 61., 63-127., 9 tábla. Csepreghyné Meznerics Ilona: Dr. Kolosváry Gábor emlékezete (1901 — 1968). Földtani Közlöny 99.. 308 — 309, 1 fénykép. C s i k y G.: Zsigmondy Vilmos, a hazai ártézikút-fúrás atyja. Természet Világa 8 , 343, 1 ábra. C s i k y G.: Dr. Scheffer Viktor emlékezete (1900 -1966). Földtani Közlöny 99., 3-6 , 1 ábra C s i k y G.: Emlékezés Primics Györgyre halálának 75. évfordulóján. Földtani Közlöny 99., 389. C s i k y G.: Az első magyar tudós társaság. Természet Világa 11., 519 — 520., 2 ábra. Csiky G.: Hévízfeltárás Leányfalun. Dunakanyar Tájékoztató 1., 33 — 35., 2 ábra. Csókás J.: Use of computers in the development of the theory of geoelectrical sounding curves — Bbinn- cnHTenbHbie MauiHHbi b pa3BHTnn TeopHM cnocoöOB reosneKTpHuecKoro 30HflnpoBaHH«. Acta Geodaet., Geophys. et Mont. 4., 1—2., 135 — 142 , 7 ábra, or. R. Csókás J.: Ipari geofizikai kutatás a NME Geofizikai Tanszékén. Magyar Geofizika X., 5., 194 — 197., ném., or. R 318 Földtani Közlöny, 100. kötet , 3. füzet Csókás J.-Egerszegi P. Vitális Gy.: Geoelektroinos mérések a Dunai Cement- és Mészmű gombást anyagkutatási területén. Földtani Kutatás XII., 2., 54—57., 4 ábra, ang. K. Dalik V.: Oil and gas exploration in Hungary. The Institute of Petroleum. Great Britain, 1969. (Heprinted: The Exploration fór Petroleum in Europe and North Africa.) Dank V.: A kőolaj- és földgázkutatás helyzete -Magyarországon. Magyar Tudomány 10., 623-632.. 2 ábra, 1 táblázat. Dank V.: Oil and gas in Hungary. Carpatho- Balkan Geological Association, IX. Congress Budapest 1969.. MÁFI kiadv., 5—38., 11 ábra. Dank V.: Dr. Kertai György emlékezete (1912 — 1968). Földtani Közlöny 99., 302-304., 1 ábra. Deák I.-Karácsonyi S. — Scheuer Gy.: Vízföldtani tapasztalatok Beremend környékén Hydro- geologische Erfahrungen in dér Umgebung von Beremend. Hidrológiai Közlöny 49., 11., 503—515., 18 ábra, í táblázat, ném. R. H. Deák Margit: Explanations to the geological maps of Hungary. Scale 1 : 200.000 Veszprém. (On the basis of the Hungarian-language explanatory text of the map-sheet compiled). Hungárián Geological Institute, 1-60. H. Deák Margit lásd V i g h G. D e t r e Cs.: A Csővár-Nézsai triászrögök őslénytani vizsgálatának legújabb eredményei, őslénytani Viták 11., 9 — 17. Detre Cs.: Magyarországi jura originálisok - Fossiles originaux jurassiques de' Hongrie. MÁFI kiadv., 1 — 12. D e t r e Cs. lásd F ü 1 ö p J . Dienes I.: A Budaörs — 1 sz. mélyfúrás rétegsorának tagolása matematikai statisztikai módszerek segítségével. Földtani Közlöny 99.. 379 381.. 1 ábra. 2 táblázat. Dienes I. — Jaskó T.: Elektronikus számítógépi program kőzettani adatok feldolgozására. Tanulmányok a természettudományok köréből. (Eötvös L. Tudományegyetem Természettud. Kara Tudományos Diákkörei) 1968., 27—44., 1 ábra, 2 táblázat. Dobos Irma: Kuba vízföldtani adottságai. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június hó., 131 134., 6 ábra, ném. K. Domokosné Gombosi Mária: Peremlyukkártyás adattároló rendszer alkalmazása földtani és geokémiai munkák- nál. — The use of edge-punehed card System fór geological and geochemical information. A MÁFI Évi jelentése 1967- röl, 383 — 398., 16 ábra, ang. R. Sz. Drubina Magda lásd F ü 1 ö p J . D u d i c h E. jr. — G i d a i L.: Observations de E. D u d i c h et L. G i d a i concernant le Priabonien et la limité Éocéne/Oligocéne. Mémoires du B.R.G.M. Paris, Colloque sur l'Éoeéne Paris mai 1968., 69., III., 444-445. ifj. Dudich E. — Komlóssy Gy. : ősföldrajzi-szerkezeti szempontok a magyar bauxit korkérdéséhez — Con- sidérations paléogéographiques et tectoniques sur le probléme de l’áge des bauxites en Hongrie Földtani Közlöny 99., 155 — 166., 2 ábra, 1 táblázat, fr. R. Dudich E. lásd F ü 1 ö p J. Egerszegi P. lásd Csókás J . Egyed L.: Physik dér festeti Erde. Budapest, Akad. Kiadó, 1 -367., 1 térkép. Elsholtz L. — Németh L.: Ércfeldúsulások szórásudvarának felderítésére alkalmas módszer Pa3pa- öotku MeTOAa, npnroAHoro A-nn BbiHCHeHHH pacceHBaHHn oöorameHHB MeTanna Cbtpbn — Ausarbeitung einer geeigneten Methode für die Erkundung dér Streuungsfelder dér Erzanreicherungen. Hidrológiai Közlöny 49., 4., 258 — 272., 6 ábra, 2 táblázat, ném., or. R. Embey Isztin A.: An ore-genetical study of pyrrhotite from Mt. Csákánykö. Acta Min.-Petr., Acta Univ Szegediensis, Szeged., XIX.. 1., 3 — 13., 1 ábra, 3 táblázat, 3 tábla. Erdélyi T. lásd F ü 1 ö p J. Erdósi F.: Megszűnt források, eltűnt patakok nyomában Pécsett és környékén. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június, 84 — 86., 1 ábra, ném. R, Erdősi F.: A DK-Dunántűl kóbányászatának gazdaságföldrajzi vonatkozásai. Pécsi Műszaki Szemle, Pécs, 14., 4., 27 — 34., 4 ábra, 5 táblázat. Farkas P. lásd F ü 1 ö p .1 . X. Fazekas Gabriella— Nagyné Melles Margit: Kőzettan. (Meddökózetek és a kőszéntelepek szervetlen ás- ványai). In: Mecsek hegység jura időszak. — Lithologie. (Bergmittel mid anorganische Minerale dér Kohlé). A MÁFI Évkönyve LI., 2., 319 — 405., 10 ábra, 5 táblázat, 19 tábla, 2 melléklet. Fejér I,.: Szükség van-e a hazai szénbányászatban földtani kutatásra? — plMeeTCB-nH neoöxoAHMOCTb reono- mr-tecKoR pa3BeAKH b OTeueCTBeHHOíi yrojibHOü npOMbimneHHOCTH — Ist die geologische Schürfung im un- garischen Kohlenbergbau von Notwendigkeit ? — Is geological prospecting necessarv in the Hungárián coa< mining industry? Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 102., 10., 664 — 666., 2 táblázat, ném., or., ang. R. Fejér I,.: A mecseki alsó liász kőszénmedence gazdaságföldtani helyzete. Pécsi Műszaki Szemle XIV., 4., 1 — 3. Fejér L-Bimbó M.: A mecseki liász szénbányászat legnagyobb vízbetörése. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 102., 1., 31—34., 2 ábra, 1 táblázat, magy. R. Flórian E. : 06 n3MeHeHHHX napajueTpoB HOHOctJiepbi Hág r. EeKeinuaöa 3a BpeMg uacTHMHoro 3aTe,vmeHHH conHua 20-oro Mán 1966 r. Annales I'niv. Se. Budapestinensis, Sectio Geol., XII., 49—56., 7 ábra, ang. li. Fodor Tamásné lásd R ó n a i A. Forgó L. — F ö 1 d i M.-Hámor G. — X a g y E. : Földtani alapadatok a Mecsek hegység 1 : 10 000-es méret- arányú földtani térképsorozatához. Pécs-Meszes. MÁFI kiadv., 1968. Földi M. lásd Forgó L. Földi M. lásd Hámor G. Földi M. lásd Fülöp J. A földtani kutatás és a bányászat egyetemi végzettségű szakemberszükségletének elemzése. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 102., 12., 793 — 796., 2 ábra. Földváriné, Vogl Mária: Az országos területi ritkafémkutatás 1967. évi eredményei. — Ergebnisbericht über die 1987 durchgeführten regionalen Sucharbeiten auf seltene Metalle. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 303 — 313., 1 ábra, 8 táblázat, ném. IÍ. Földváriné Vogl Mária— Konda J.— Nagy E. — Nagy Lászlóné: A Földtani Intézet laborató- riumai. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. MÁFI kiadv., 266—274. Földváriné Vogl Mária — Nagy Lászlóné— Riscliák G.: A földtani anyagvizsgálat helyzete, eredményei és fejlődésének iránya a Magyar Állami Földtani Intézetben. — Geological material-testing at the Hungárián Geological Institute: present-day conditions, results and development trends — CoBpeMeHHoe nonoweHHe, pe3ym>TaTbi h HanpaBjieHHn b pa3BHTHH aHanH30B reonorHuecKHx MaTepnajioB b BeHrepcKOM reonorimeCKOM MHCTHTyTe. — Földtani Kutatás 12., 1., 14 -20., or., ang. lt. A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1969 319 F r c u n d, I). lásd S t i 1 1 e r, H. C. Fülöp J.: Száz éves a Magyar Állami Földtani Intézet. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 10-2., 8., 505 — 508., 5 ábra. Fülöp J .: Centenáriumát ünnepli a Magyar Földtani Intézet Hundred years’ history of the Hungárián Geologieal Institute — BeHrepCKHii reonornqecKHü HHCTHTyT oTMeqaeT CBoe CToneTHe Földtani Kutatás XII., 1 , 1 — 7., or., ang. R. Fülöp J.: A Magyar Állami Földtani Intézet 19B7. évi munkája. - The activity of the Hungárián Geologieal Institute: Director’s report 67. — Mtoth paöoTbi BenrepcKoro reonornuetKoro PIiiCTHTyTa 3a 1967 ron. — A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 7 — 27. Fülöp J.: A földtani térképezés története, helyzete és feladatai Magyarországon. In: 100 éves a Magvar Földtani Intézet. MÁFI kiadv., 82-101. Fülöp J.: Geologieal inapping in Hungary pást, presence and future. In: One Hundred Years of the Hungárián Geologieal Institute. Hung. Geol. Inst., 9 — 36, 2 ábra. Fülöp J.: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. MÁFI kiadv., 9 34, 3 ábra. Fülöp J. — Barnabás K. Böjtösné Varrók K o r n é 1 i a — C s e h-N é m e t J.-G éczy B. Gidai I,. - H ó d i M a r g i t— G ó c z án F.— Jámbor Á. — Jugovics L-Knauer J.-K6- kay J. — Ronda J. — Kopek G. — Majoros Gy. — Moldvay L. — Nagy E. — Oravecz J. Szabó J. — S z ab ó n é I) r u b i n a M a g d a — V i g h G.: Földtani kirándulás a Dunántúli Középhegység- ben — Guide to Excursion-Geology of the Transdanubian Central Mountains. — Kárpát-Balkán Földtani Asszociáció IX. Kongresszusa (Carpatho-Balkan Geologieal Association IX. Congress Bdapest 1969.) MÁFI kiadv., 1-47., 24 ábra. Fülöp J. — Barnabás K. -Bárdos M. Bárdoss; Gy. — E r d é 1 y i T. Farkas 1’. Károly Gy. — Oravecz J.— Szantner F.-V izy B.-Zenkovits F.: Bauxitföldtani kirándulás a Dunán- túli-Középhegységben. — Lagéologie debauxite de la Montagne Centrale de Transdanubie. r eojiornn öokchtob 3a,iynaftcKoro Cpe;ineropn — Bauxite geology of the Transdanubian Central Mountains. Bauxitföldtani Konferencia Budapest 1969. IX. 4 -8. (Conference on Bauxite Geology Budapest, Sept. 4-8, 1969.). MÁFI kiadv., 1 — 60, 20 ábra. Fülöp J.-Géczy B Ronda .1. -Nagy E. — Földi M. — Hetényi R. — Nagy I -Szabó Z. V i gh G.-Vörös A.: Földtani kirándulás a Mecsek-hegységben. a Villányi-hegységben és a Dunántúli-Közép- hegységben. - Excursion géologique dans les Montagnes Centrale de Transdanubie, Mecsek et de Villány. — Teo- jiornn 3aayHaiícKoro CpeAHeropn, rop MeueK h Bunnatib. nyTeBonnTenb k 3KCKypcnn. Geologisehe Excur- sion im Transdanubischen Mittelgebirge, im Mecsek-Gebirge und im Villanyer-Gebirge. - Excursion Guide of the Transdanubian Central, Mecsek and Villányi Mountains. Mediterrán Jura Kollokvium Budapest 1969. IX 3 — 8. (Colloquium on the Mediterranean Jurassic Budapest, Sept. 3 — 8, 1969.) MÁFI kiadv., 1-70, 26 ábra Fülöp J. — Gidai L. — Jámborné Kness Mária— Rákosi I„ — Báldiné Beke Mária Kecskemétiné Körmend y Anna Mnntyán I.-Sárköziné Farkas E. — V i t á 1 i s n é Zilahy Lídia — Kopek G. — Dudich E.-Kecskeméti T.-Csánkné Oswald E.-Detre C s. — K n a u e r n é SümegiK. — R adócznéKomáromiE. — Ravaszné Baranyai L. : A Du- nántúli-Középhegység eocénje. — L’Éocéne de la Montagne Centrale de Transdanubie. SopeHOBbie OTJioyKenun 3aayHaüCKoro CpeaHeropn. Eocén Rétegtani Kollokvium Budapest 1969. IX. 6 — 8. (Colloque surlaStratigraphi de l’Éocéne Budapest 6, 8 sept. 1969.) MÁFI kiadv., 1 —77, 26 ábra. Gábor) M.: Magyarország őskökorának áttekintése. Tableau récapitulatif du Paleolithique de Hongrie. Föld- rajzi Közlemények XVLL, 3., 205 — 217., 1 ábra. fr. R. Galácz A.— Vörös A.: Beszámoló a William S m i t h születésének kétszázadik évfordulójára rendezett brit jura szimpóziumról, őslénytani Viták 13., 57-63. Galácz A. — V ö r ö s A.: Belemnite fauna of the ammonite-rich Callovian bed at Villány, South Hungary. Annales L’niv. Se. Budapestinensis, Sectio Geol. XII., 117 — 139.. 2 ábra, 1 táblázat, 4 tábla, or. R. Gálfi J. — Pálos M.: Kalapácsos szeizmikus mérések alkalmazása talajvízkutatásnál. — TlpHMeHeHHe mojiot- KOBbix ceMCMnqecKnx n3.MepeHnii npH pa3BeAtKennH reojxorHMecKoro KapTHpoBaHHn b oönacTH ToxaitcKHX rop. A MÁFI Évi jelentése 1967-ról. -1*1— 297., 6 ábra, or. R. 11 armati P Zelenka T.: Magyarázó a Tokaji-hegység földtani térképéhez. 25 000-es sorozat Mád. MÁF1 kiadv., 1968, 1 -70., 7 táblázat. Gyarmati P. lásd Pantó G. G y u 1 ai Z.: A kőolajtermelés problémái. A MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2.. 3.. 245 — 250., 1 táblázat. H a az 1 : Ünnepélyes megemlékezések Eötvös Loránd halálának 50. évfordulóján. Geofizikai Közlemények XVIII., 4., 3 — 4., 1 ábra. H a áz I.: Megemlékezés Eötvös Loránd geofizikai kutatásairól halálának ötvenedik évfordulója alkalmából. — Commemoration of the works of Roland Eötvös in geophysical research on the fiftietli anniversary of his death. — BocriOMHHaHHe o reoKHra- re.ibHoro Sano.ia — Bedeutendere Ergebnisse dér Rohstoffuntersuchungen im Donau Zement-und Kalkwerk Major results of rawmaterial tests fór the Danube Concrete and Lime-Burning Work. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 102., 11., 773 — 776., 7 ábra. 7 táblázat, ném, or., ang. R. Hegyiné Pakó Júlia: Untersuchung von Rohstoffen für die Bindebaustoffindustrie. Baustoffindustrie 12. Jahr- gang, 4.. 134 — 136., 7 ábra. 4 táblázat. Hegyi lásd Vitális Gy. Heinrich D. lásd S t i 1 1 e r H. C. Herzog H.: A kiskörei vízlépcső és tározótér talajmechanikai és mérnökgeológiai vizsgálata. Hidrológiai Tájékoz- tató 1969. június, 119—121.. 11 ábra, ném. R. Herzog H. lásd R ó n a i A. H e t é n v i R.: A Mecsek hegység földtani vizsgálata 1967-ben. — Étude géologique de la Montagne Mecsek en 1967. A MÁFI Évi jelentése 1967-ról, 189-203. Hetényi R.— Hámor G. — X agy L: Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez. 10 000-es sorozat. Apátvarasd. MÁFI kiadv., 1 — 55., 5 ábra. 2 melléklet. Hetényi R.-Hámor G. — X a g y I.: Földtani alapadatok a Mecsek hegység 1 : 10 000-es méretarányú föld- tani térképsorozatához. Pécs várad. MÁFI kiadv., 1—303., 14 ábra. Hetényi R. lásd Fülöp J. Hódi Margit lásd F ü 1 ö p J. Hoffer E.: Részletes érckutató földmágneses mérés Tarpa környékén. A Magy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int. 1963. évi jelentése. 79 — 81., 1 ábra. 1 táblázat. Hoffer E. — K omáromv I.: Magyarország légimágneses felmérése. A Magy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése, 74 — 79., 5 ábra. Hoffer E. lásd B a g i R. Horváth A.: Dr. Kolosváry Gábor (1901 — 1968). Hidrológiai Közlöny 49.. 4., 146 — 147.. 1 ábra. Horváth Márta lásd Száváné B e n ő c s Klára II u r s á n L. — L antos Miklósné A mélyfúrási geofizika szerepe a kőszénkutatásban. Magyar Geofizika X . 6., 208—209., ném., or. R. illés Gv.: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. Hidrológiai Közlöny 49., 10., 433.. 1 ábra. Az. IXQUA-val és a nemzetközi földrajzi kongresszusokkal kapcsolatos magyar irodalom — Hungárián bibliography, in connection with the IXQUA and intemational geographical congresses. Földrajzi Közlemények XVII., 3., 290-291. Jámbor Á.: A Budapest környéki neogén képződmények ősföldrajzi vizsgálata. — Paláogeographiscbe Unter- suchung dér Xeogenablagerungen in dér Umgebung von Budapest, A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 135 — 142., 3 térkép, ném. R. Jámbor Á.: Karbon képződmények a Mecsek és a Villányi-hegység közötti területen. — Carboniferous deposits in the area between the Mecsek and Villány Mountains. A MÁFI Évi jelentése 1967-ról, 215—221.. 2 ábra, ang. R. Jámbor Á. — S z a b ó J. — T é g 1 á s s v L.: Földtani alapadatok a Mecsek-hegység 1 : 10 000-es méretarányú földtani térképsorozatához. Kővágószöllős. MÁFI kiadv. Jámbor Á. lásd Báldi T. Jámbor Á- lásd Fülöp J. .4 magyar földtant irodalom jegyzéke, 1969 X2\ .1 á m bor A. lásd K o t á s e k J. Jámbomé Kness Mária: Recherches snr les Numnrtlites dans le Bassiii de Dorog. Mémoires du B.R.G.M . Colion ne sur l’Eocéne. Paris. III., 6U., 201 207., 2 ábra, nem., or., fr. R. Jámborné Kness Mária lásd Fülöp J. Jankovich I.: Alsópannon fauna Ostorosról — Eine unterpannonische Fauna von Ostoros. Földtani Közlöny 99., 81—90., 4 ábra, 3 táblázat, 3 tábla, ném. R. .1 ánossy D.: Stratigraphisehe Auswertitng dér europáischen mittelpleistozánen Wirbeltierfauna. Teil I. Berichte dér Deutschen Ges. fúr Geol. Wiss., Reihe A. Geologie und Paláontologie 14., 367 438. J ánossy D.: Stratigraphisehe Auswertung dér europáischen mittelpleistozánen Wirbeltierfauna. Teil II. Berichte dér Deutschen Ges. fúr Geol. Wiss., Reihe A. Geologie und Paláontologie, Berlin, 14., 519—589. .1 á n o s s y D.: Die Wirbeltierfauna. In: Brunnacker Jánossy D. Krolopp E.: Die Felsnische I'ppony I. (Xordungarn). Eiszeitalter und Gegenwart, Öhrigen/Württ. 19.. 31 47. Jánossy D.: Űj Eomyida (Rodentia, Mammalia) a bódvaszilasi osztramosi kőfejtő 3. lelethelyének alsópleisztocén faunájából. — A new Eomyida (Rodentia, Mammalia) from the Lowest Pleistocene of Hungary. Őslénytani Viták 13., 5 — 40., ang. R. Járainé Komlód i Magda: Adatok az Alföld negyedkori klíma- és vegetációtörténetéhez II. A Würm glaciális és a holocén egyes szakaszainak klímarekonstrukciója palinológiai vizsgálatok alapján. Botanikai Közlemények 56., 43 — 55., 5 ábra, ang. R. J arányi I.-Kiss L.-Szalánczy Gv.: A mikrobiológiai módszer alkalmazhatósága különböző permeabi- litásu homokköves és mészköves kőolajtárolókban. — Anwendbarkeit der mikrobiologischen Methode in Sand- stein- und Kalkstein-Erdölspeichern verschiedener Permeabiütát. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 345 — 349., ném. R. Jaskó T. lásd Dienes I. Jósa E. — S z a b a d v á r y I..: Mérnökgeofizikai és hidrogeológiai komplex kutatások. A Magy. Áll. Eötvös I.. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése, 58 — 73., 9 ábra. J ugovics L.: A dunántúli hazait és bazalttufa területek. - Basalt- und Basalttuffgebiete Transdanubiens. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről. 75—82., 1 ábra, ném. R. J ugovics L. : Adatok a hazai mészkövek és dolomitok kémiai összetételének ismeretéhez. — Beitrag zűr Kenut - nis der chemischen Zusammensetzung der ungarischen Kalksteine und Dolomité. A MÁFI Évi jelentése 1967-ról, 143 — 188., 26 ábra, 15 táblázat, ném. R. J ugovics L.: A Karancshegy andezitjének kőzettan i-kőzetmechanikai vizsgálata. — IleTporpa(J)Hve3KHe h MexaHHweCKHe HcnbiTaHHn aHae3MTa MecTopowJeHHn ropbi Kaparm — A petrographicalrock mechanical study of the Karancs andesite. — Petrographische-petromechanische I'ntersuchung vöm Andesit des Karancsbergs. Építőanyag XXI., 332 — 341.. 9 ábra, 5 táblázat, ném , or , ang. R. J ubovícs L. lásd F ü 1 ö p .1 . Ju hász Á.: A Duna — Tisza köze mélységi magmás és metamorf képződményei. — The crystalline rocks of the Danube -Tisza Interfluve. Földtani Közlöny 99., 320-336., 1 ábra, 12 táblázat, ang. R. .1 u h á s z A. lásd Szádé czk y-K ardoss E. Ju hász J.: Áramlástan. (Felszín alatti áramlástan). Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó, 1 — 352. .1 uh ász J.: Hidrogeológia I. Egyetemi jegyzet. Tankönyvkiadó. 1 417. J u hász J.: A kitermelhető sztatikus rétegvízkészlet számítása. Hidrológiai Közlöny 2., 49 —61.. 11 ábra, 1 táblázat. Juhász J.: A gát alatti szivárgás néhány esete. Hidrológiai Közlöny 8., 337 — 351., 19 ábra. Juhász Z.: A bentonitok őrlésekor végbemenő kristályszerkezeti változások. — Kristallstru ktur-Veranderungen beim Mahlen von Bentoniten. Földtani Közlöny 99., 22—36., 17 ábra, ném. R. Kábái J. lásd Kiss J. K á 1 d i Gy. lásd Kaplayné Sebe y Ilona Kaplayné Schev Ilona: A Földtani Intézet könyvtárának története. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. MAFI kiadv, 238—250. Kaplayné S c h e y Ilona: History of the Geological Institute's Librarv. In: One Hundred Years of the Hungárián Geological Institute. Hung. Geol. Inst., 218-229. Kaplayné S c h e y Ilona — T örök 8. — K á 1 d i Gy.: A Magyar Állami Földtani Intézet kiadványainak bibliográ- fiája 1869 — 1969. — Bibliography of the Publications of the Hungárián Geological Institute 1869 — 1969. Enönnorpa(j)n« H3jtaHHH BeHrepcnoro reonorrmecKoro MHCTHTyTa c 1869 — 1969 rr. MÁFI kiadv. 1—46. Karácsonyi S.: Az építőanyagipar kavicskuttásának feltárási problémái. — flpoőneMbi noHCKOB ripn., pa3BegKe rpaBHn b npOMbminennocTH crpoHTe/ibaHbix .MaTepna.noB. — Földtani Kutatás XII., 2., 23 — 29. 10 ábra, or. R. Karácsonyi S.-Scheuer Gy.: Vízföldtani megfigyelések Dunaújváros környékén. — T naporeo.'iorn- MecKne HaömoaeHnn b OKpecTHOCTH r. JJyHayüBapouj — Hidrologische Beobachtungen in der Umgebung von Dunaújváros. Hidrológiai Közlöny 49.. 3., 115 — 126., 14 ábra. 4 táblázat, ném., or. R. Karácsonyi S.-Scheuer Gy.: Gyöngyös környékének felszínalatti vizei. — Unterirdische Gewásser in der Umgebung der Stadt Gyöngyös. Hidrológiai Közlöny 12., 544 — 556., 10 ábra, 3 táblázat, ném. R. Karácsonyi S. lásd Deák I. Karataev G. I.— Shechkov B. X. —Stegen a L : A complex interpretation of geophysical data on the deep structure of Hungary. I. Annales Univ. Se. Budapestin nsis. Sectio Geol. XII., 57 — 66.. 11 ábra. 1 táblázat, ném. R. Kardos I. lásd B aranyi I. Károly Gy. lásd Fülöp J. Kár páti E.: A hazai földtnágneses anomáliák részletező felmérése az. Alföld K-i részén. A Magy. Áll. Eötvös I.. Geofiz. Int. 1938. évi jelentése, 82-84.. 1 ábra, 1 táblázat. Kaszap A.: Kína ásványi kincsei és bányászata. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 102., 2., 85 110. Kaszap A.: Jugoszlávia nyersanyagai. Bányászati és Kohászati I.apok, Bányászat, Í02., 4.. 247 — 248. Kaszap A : Portugál Afrika ásványi anyagai. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 102., 10., 708 709.. 1 ábra. Kecskeméti T. lásd Fülöp J. Kecskemétiné K ö rmendy Anna lásd Fülöp J. Kedves M.: Études palynologiiues des couches du Tertiaire inférieur de la région parisienne IV. Pollen des Xorma- polles. Pollen et Spores 11., 385—396., 2 tábla. Kedves M.: Palynological studies on Hungárián Early Tertiary deposits. Akad. Kiadó, 1—84., 22 tábla. Kedves M. lásd Simoncsics P. Kertész P.: Dr. Papp Ferenc emlékezete (1901 —1969). Földtani Közlöny 99., 310 — 312., 1 ábra. Kesserű Zs. — W illem s T.: A karsztvízveszély előrejelzése a kockázatvállalás optimális mértékének meg- határozásához. — Prognosis of the risk of Karstic Water Inrush fór determining the optimum degree of risking. Prognosticdu danger d’eau karstique pour la détermination du degré optimál des risiiues. — Die Voranzeige 322 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet dér Karstwassergefahr. Bestimmung des optimalen Risikos. Onpeaenenue cTeneHH onTiuwa.ibHoro npeay- npe>KaeHHH onacHOCTH ot KapcTOBbix Boa, Tanwe pHCKaaKCnayaTauHH «ecTopo>KaeHHB. Bányászati Kutató Intézet Közleményei XIII.. 1.. 2 táblázat, nem., or., ang., fr. R. Késs le r H. lásd Vendel M. Sz. K i 1 é n y i Éva lásd Rónai A. Kisházi P. lásd Boldizsár 1. Kisházi P. lásd Vendel M. Kiss J.— Máilyai S.— Kábái J. — Süveges É.— Tímár M. : The in vitro hemolytic effeet of various clay minerals. - Effetto emolitico in vitro di vari ininerali argillosi. Die hámolytische Wirkung verschiedener Tonerdmineralien in vitro. La Medicina dél Lavoro, Milano, 60., 331—342., 5 ábra. 3 tábla, nem., ang., olasz R. Kiss L.: Hozzászólás dr. Bendefy László „Bányabeli kőzetomlások és földrengések kapcsolata” című cikkéhez. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 102., 2., 111 — 112. Kiss L. lásd J árányi I. Kis varsányi G.: Földtani térképezés elektromágneses hullámokkal. Az MTA X. Föld- és Bányászati Tudo- mányok Osztályának Közleményei 2., 3., 251—255., 2 ábra, 1 táblázat. Kliburszky B. — P e s t y I..— T omschey O. -T o m or E.: Versuchungseinrichtungen zűr Messung des Dampfdruckes als Funktion dér Temperatur und des Belastungsdruckes. McnbiTaTejibiibie ycTaHOBKH ann n3MepeHnn aaBneHHB napbiB 3aBncnjuocTn ot Te.vinepaTypbi h jiHTocTaTHuecKoro AaBjreHHn. — Acta Geologica XIII., 241 — 243., 2 ábra, or. R. Kliburszky B. lásd Szádeczk y-K a r d o s s E. K n a u e r J.: Statisztikai próbák alakalmazása új Tintinnina genusz vizsgálatánál. Application d’essais statis- tiques dans l’étude d’un genre de Tintinnines. Földtani Közlöny 99.. 91 — 97.. 3 ábra, 2 táblázat, fr. R. Knauer J.: Adat a csúszási barázdák tektonikai értékeléséhez. Földtani Közlöny 99., 387.. 1 ábra. Knauer J.: Bakonyi földtani munkánk néhány eredményéről. — O HeKOTopbix pe3VJibTaTax reonornuecKHx paöOT, npOBeneHHbix b oőaacTH rop EaKOHb. — A MÁFI Évi jelentése 1967-ről. 29 — 33. Knauer J.-Végh 8.: A Bakony-hegység földtani térképe. 25 000-es sorozat. Olaszfalu. MÁFI kiadv. Knauer J. lásd Fülöp J. Kókay J. lásd Báldi T. K ó k a y J. lásd Fülöp .1 . R . Komáromi Erzsébet lásd F ü 1 ö p J . Komáromy I . lásd Hoffer E. K o m 1 ó s s y Gy. lásd ifj. Dudich E. K o n d a J. lásd Fülöp J. K o n d a J. lásd Földváriné V o g 1 Mária Kopek G.: összefüggések a távlati köszénkutatás és a Dunántúli-Középhegység eocénjének faciológiai es fejlődés- történeti kérdései között . — Relations elitre la prospection de lignité perspective et les questions de Févolution géologique et de la faciologie de l’Eocéne de la Montagne Centrale de Transdanubie. A MÁFI Évi jelentése 1967- ről, 45—54., 2 ábra, 1 táblázat, fr. R. Kopek G.: Áz ÉK-i Bakony és a Vértes Ny-i előterében folyó kőszénkutatás 1967. évi eredményei. — Les résultats de la prospection de lignité dans la région NE de la Montagne du Bakony et dans l’avant-pays de l’ouest de la Montagne Vértes obtenus en 1967. A MÁFI Évi jel ütése 1967-ről, 55 -59.. 1 ábra, fr. R. Kopek G.: Ohservations relatives au Biarritzien. Mémoires du B.R.G.M., Colloques sur l’Éocéne, Paris, mai 1968., 69., III., 442. Kopek G. lásd Fülöp J. Koreczné Laky Ilona: A Ny-i Mecsek miocénjének foraminiferás képződményei. F'oraminifera of the western Mecsek Mountains Miocéné. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 205—214., 1 ábra. 3 tábla. ang. R. Koreczné Laky Ilona: Nonion bogdanoiciczi Voloshinova hazai előfordulása. Földtani Közlöny 99., 382 — 383., 3 ábra. K o t á s e k J. — K r s M. — J ámbor Á.: Paláomagnetische Studien über die permiseken Gesteine im Gebiet des Pannonischen Beckens (Lngarn). — Magyarország permidöszaki kőzeteinek paleomágneses vizsgálata. — flaneoMarHUTHoe HCcneaoBaHHe HeKOTopbix nepMCKHX oTJioweHHH BeHrpnn — Paleomagnetic investigation of somé Permian rocks of Hungary. Geofizikai Közlemények XVIII., 1—2., 43 — 56., 8 ábra, 1 táblázat, magy., or., ang. R. Kovács E.: Kőzetfizikai sajátságok szerepe a kutatófúrások elferdülésében. — Ponb nopOflO(j>H3H>iecKMX pa3BeaouHbix őypeHHÜ. — Földtani Kutatás XII., 2., 49—54., 9 ábra, or. R. Kovács G.: Újabb mélyföldtani adatok a Nyírség és Hajdúság szénhidrogénkutató fúrásaib ól. — HoBeíhune rjiyŐHHHoreonorHuecKHe aaHHbie H3 pa3BeaouHbix őypeHHíí no yrneBoaopoaaM B Hopmern Xaáaymar. Földtani Kutatás XII., 2., 1—8., 2 ábra, or. R. K r e t z o i M.: Az őslénytani kutatás története. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. A MÁFI kiadv., 143-173. KretzoiM A magyarországi quarter és pliocén szárazföldi biosztratigráfiájának vázlata. - Sketch of the I.ate Cenozoic (Pliocene and Quarternary) terrestrial stratigraphv of Hungary. Földrajzi Közlemények XVII., 3., 179-204. K retzoi M -Pálfalvy 1 Flóra- és gerinces fauna-adatok a szurdokpüspöki kovaföldbánya rétegtani meg- ismeréséhez. Flórén- und Wirbeltierfaunen-Angaben zűr Stratigraphie dér Diatomite von Szurdokpüspöki. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 273 — 279., néni. R. K r i v án P.: Oberpleistozane Tundraphasen und ihre Feingliederung im Profil mit Überresten einer Moustérien- Kultur von Érd bei Budapest. Annales L’niv. Se. Budapestinensis, Sectio Geol XII., 29 — 36 , 3 ábra, 2 táblázat, ang. R. K r o lo p p E.: Die Molluskenfauna. In: J ánossy D. — Krolopp E. — B r u n nacker K.: Die Felsnische l’ppony I. (Nordungarn). Eiszeitalter mid Gegenwart, Öhrigen/Württ., 19., 37—41., 1 táblázat. K r o 1 o p p E.: Die jungpleistozane Molluskenfaima von Tata (Ungarische VR). Berichte dér Deutschen Gesellschaft für Geol. Wissenschaften, Reihe A. Geologie und Palaontologie, Berlin. 14., 491—505, 3 ábra, 2 táblázat. Krolopp E.: Beszámoló Ausztriában és XDK-ban tett tanulmányutakról, őslénytani Viták 11., 25 — 31. Kubovics I. lásd P a n t ó G. Kulcsár L. lásd P a n t ó G. Láng G.: Jelentés a Víz- és Építésföldtani Osztálj 1967. évi munkájáról. — PlTorn paőoTbi rnapo- h ÜHiKeHep- HO-reojiornnecKoro Oraena 3a 1967 r. A MÁFI Évi jelentése 1967- ről, 363—368., 1 ábra, or. R. Láng G A taoudenniti kősómedence kutatása (Délnyugati Szahara. Mali). Recherche de sel gémmé dans le Bassin de Taoudennit, A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 399 — 415., 5 ábra, 2 melléklet, fr. R. I. á n g G. LángnéBuczkó Emmi: A Füzföi-öböl környékének negyedidőszaki képződményei és felszínfejlődése. - Quartárablagerungen und geomorfologische Entwicklung dér LTngebung dér Füzfőer Buciit. A MÁFI Évi Jelentése 1967-ről, 61—74.. 4 ábra, 1 melléklet, ném. R. .1 tnagi/ar földtani irodalom jegyzéke, 196!) :*23 Lángné Buczkó Emmi: A csuszamlások genetikai típusai. Földrajzi Értesítő XYII1., 2., 241 245., 5 ábra. I.ángné Buczk ó Emmi lásd Láng G. Lantos M i k 1 ó s n é lásd H u r s á n László Lányi J. — Nyitra T. Szabó Margit — S z a b a d \ árj I. Komplex geofizikai kutatás a Dunántúli Középhegységben és peremvidékén. A Magy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int. 1988. évi jelentése, 37-48., 7 ábra. Lendvai K.— Szalay 1. — Verő L. Zsillé A.: Komplex geofizikai kutatás Recsk és Párád környékén A Magy. All. Eötvös I.. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése, 54 57., 3 ábra. L o v á s z Gy.: A vízföldrajzi térképezés célkitűzései és módszerei. Aufgaben und Methoden dér hydrogeographi- schen Kartierung. Földrajzi Közlemények XVII., 2., 127 137., 3 ábra. nem. II. Majoros Gy. lásd F ü 1 ö p .1 . M a j z o n L.: A hazai mikropaleontológiai vizsgálatok helyzete és feladata. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudo- mányok Osztályának Közleményei 2., 3.. 257 — 262. M á n y a i S. lásd Kiss .1 . Marosi S. — S z i 1 á r d .1.: A lejtöfejlődés néhány kérdése a talajképződés és a talajpusztulás tükrében. Einige Fragen dér Hangentwicklung im I.iehte dér Bodenbildung und Bodenerosion. Földrajzi Értesítő XVIII., 1., 53 — 67., 2 ábra, ném. K. Marosi S. lásd Á d á m I.. Márton P.: Seismic waves in an elastie médium of infinite extension. CeÚMHneCKHe Bo/nibi b ynpyroíí. cpege öecKOHeuHoro npocTHpaHHH. - Acta Geodaet., Geophys. et Mont. 4., 3-4., 297-319., 9 ábra, or. II M ár tón P. M. Szalay Emőke: Áttekintő paleomágneses vizsgálatok mátra-hegységi andeziteken. Paleo- magnetic investigations of andesites front the Mátra Mountains. Hungary. Földtani Közlöny 99., 166 180., 9 ábra, 4 táblázat, ang. II. Márton P. — M. S z a 1 a y Emőke: Paleontágnesség és tektonika a K i Mecsek hegységben. Magyar Geofizika X.. 6., 216—220., 2 ábra. magy., néni., or. II. M ártó n P. M. Szalay Emőke: Paleomagnetic investigation of magmatie roeks front the Mecsek Mountains, Southern Hungary. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geol. XII., 67 — 80.. 12 ábra, 5 táblázat, ang. II. Márton P. M. Szalay Emőke: Geologische Verwendungen dér paláomagnetischen Forselmngen in Ungarn. — A hazai paleomágneses kutatások földtani alkalmazásai. O npwvieHeHHn najieOMarmiTHoro MeTO/ta ann reonortmecKnx uenefi b BeHrpHH. Geofizikai Közlemények XVIII., 4., 79-84., 1 ábra, 2 táblázat, ntagy., or. R. Mátyás E. lásd Pánt ó G. M a s s z i D.: A Mecseki Szénbányáknál folyó geofizikai munkálatok ismertetése. Magyar Geofizika X., 6., 21 1 — 215., magy.. néni., or. K. Méhes K. Az Orbitolinidaek evolúciós problémája és sztratigráfiai értékelése. Le probléme d’évolution des Orbitolinidés et leur évolution stratigraphique. Földtani Közlöny 99., 137 — 146., 3 ábra, 6 tábla, fr. lí. M e s k ó A.: Notes on the deteetion and elimination of ghost reflections by means of single channel filters. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geol. XII., 81—90., 10 ábra, 3 táblázat, ang. II. Meskó A.: Gravity interpretation and information theory IV. The method of downward continuation. Annales Univ. Se. Budapestinensis, Sectio Geol. XII., 91 —101., 13 ábra, 1 táblázat, ang. H. Mezősi J.: Tectonics of the northwestern slope of the Mátra Mountains. Acta Min.-Petr., Acta Univ. Szegediensis, Szeged, XIX., 1., 45 — 53., 5 ábra. Mihály S.: Tortonai Echinoideák a Kerepesi úti csatornázás feltárásából. Földtani Közlöny 99., 253 257., 2 ábra, 2 tábla. Mihály S. lásd B á 1 d i T. Mike K.: Az Ipoly-völgy kialakulása. La formation de la vallée d’lpoly. Földrajzi Értesítő XVIII., 3., 289 — 314., 10 ábra, 1 táblázat, fr. R. M i k ó L. lásd P a n t ó G. Mindszenty Andrea lásd G e c s e Éva Mituch Erzsébet: Kurze Zusammenfassung dér in Ungarn durchgeführten seismischen Tiefsondierungen; die in 1967 — 1968 erhaltenen neuen Ergebnisse. - KpaTKan CBOgKa paőOTbi no UC3, npoBegeHHOM b BeHrpHH; HOBbie pe3yjtbTaTbi b 1967 — 1968 rr. Acta Geologica XIII., 259 — 266., 8 ábra, or. 11. Mituch Erzsébet: Földkéregkutató szeizmikus mérések. A Magy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése, 156 — 157., 1 ábra. Mituch Erzsébet — P o s g a y K.: Deep seismic sounding in Hungary. In: Proceeding of the eighth Assembly of the Europ. Seism. Comission. Budapest, 168 — 173., 7 ábra. Molnár B.: A szemcsenagyság és nehézásvány-összetétel összefüggései. — B3aHMOOTHOineHHH Me>Kny rpaHynnuHeil h cogeptKaHneM Totcejibix MHHepanoB. — Földtani Kutatás XII., 2., 8 ábra, 2 táblázat, or. II. Molnár 15.: Sedimentological investigations of l'pper Pannonian and Pleistocene deposits in the northeastern Great Hungárián Piain. Acta Min.-Petr., Acta Univ. Szegediensis, Szeged, XIX., 1., 55 66., 9 ábra. 2 táblázat. Molnár B. lásd Borsy Z. Molnár K.— Rumpler J.— Sághy Gy.— Zsitvay Zs.: A magyarországi szénhidrogén-kutatásban alkal- mazott többszörös fedéses eljárással szerzett tapasztalatok. Magyar Geofizika X., 2 — 3 — 4., 43 — 55., 9 ábra, ném., or. R. Molnár P.: Borsod-megye és szorosabb környékének földtörténete és hasznosítható ásványi nyersanyagai. Borsodi Nyári Egyetem. Miskolc. TIT kiadv. 31—46. Molnár P.: Erdgeschichte und verwertbare mineralische ltohstoffe des Borsoder Komitates und seiner náheren Umgebung. Borsoder Sommeruniversitat, Miskolc, 41—56. Moldvay L.: IlpoÖJieMbi HeoTeKTOHMweCKoro MOp«eHH>t, ByjTKaHH3M h 3eMneTpnceHHH MaTepHKOB h flHa OKeaHOB (Vili . Congress INQUA, Paris, 1969). M3A. ”HayKa”, MocKBa, 1969., 108 — 114., 6 ábra, ang. R. M o 1 d v a y L. lásd Fülöp J. Moldvay L. lásd Rónai A. Morvái G. lásd P a n t ó G. Morvái 1,.: Perspektivikus fúrólyukak karottázsvizsgálata; fúrólyukvizsgálati módszerek fejlesztése. A Magy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése, 91 — 92. M u n t y á n I. lásd Fülöp .1 . Müller P.: A Magyar Geofizikusok Egyesülete Elnökségének beszámolója a magyar geofizikai kutatások újabb eredményeiről — Zusannnenfassender Bericht des Vorstandes dér lTGG über die neueren Resultate geophysikali- scher Erkundung in Ungarn. Magyar Geofizika X . 1., 3 -20., ném., or. R. 324 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet X agy B.: Az ólom, cink. molibdén, bárium és fluor területi elterjedésének vizsgálata a velencei-hegységi gránit ásványaiban — Investigation of tlie areal distributinn of lead, zine, molybdene, bárium and fluorine in the minerals of the Velence Mountains granites. Földtani Közlöny 99.. 313—319., 7 ábra, 1 táblázat, ang. R. NT a g y B. — S zentes Gy.: Űj antimonit előfordulás a Mátrában — A new occurrence of antimonite in the Mátra Mountains. Földtani Közlöny 99., 384 386., 2 ábra, ang. It. Nagy B.-Zentai P.: Recski ércminták platinatartalmának vizsgálata — Ana.'iH3bi Ha cogepmaHHe nnaTHHbi b oöpa3uax pyflbi pencKoro MecTopozKgeHHH. A MÁFI Évi jelentése 1967-ról, 351 353., 2 táblázat, or. R. N agy E.: Megismeréstörténet. In: Mecsek hegység jura időszak — Historisches. A MÁFI Évkönyve LI., 2.. 249 - 261., ném. R. X' agy E -Nagy J.: Rétegtan. In: Mecsek hegység jura időszak Stratigraphie. A MÁFI Évkönyve LI., 2., 261—287., 4 ábra, 3 táblázat, 1 melléklet. Nagy E.: ő -földrajz In: Mecsek hegység jura időszak - Palaogeographie. A MÁFI Évkönyve I.I.. 2., 289 — 317., 8 ábra, 3 táblázat, 2 melléklet. Nagy E.: A Mecsek hegységi alsóliász kőszénösszlet irodalma. In: Mecsek hegység jura időszak Bibliographie A MÁFI Évkönyve LI., 2., 709-733. N a g y E. lásd Forgói. Nagy E. lásd Földváriné V o g 1 Mária. Nagy E. lásd F ü 1 ö p J. Nagy E. lásd Hámor G. X agy I. Z.: Megjegyzések a mono- és polyphylia kérdéséhez. Őslénytani Viták 11., 3 3. Nagy I. Z.: Data to the comparative histology and the evolutional significance of the ('horda dorsalis. Fragmenta Mineralogica et Paleontologiea Budapest 1., 11 — 158. Nagy I. Z.: Hisztokémiai adatok a Branchiostomalanceolatum(P alias) Chorda dorsalisának alaktanához. Állattani Közlemények 56., 107 — 109. Nagy I. Z.: Pulchelliidák (Cephalopoda, Ammonoidea) a gerecsei alsókrétából Pulchdliidae (Cephalopeda, Ammo- noidea) from the Lower Cretaeeous of the Gerecse Mountains, Hungary. Földtani Közlöny 99., 206 -210., 1 tábla, ang. R. N agy I. Z.: Őslénytani adatok a gerecsei alsókrétából — Paleontological data front the Lower Cretaeeous of the Gerecse Mountains, Hungary. Földtani Közlöny 99., 211 — 214., 1 tábla, ang. R. Nagy I. lásd Fülöp J. Nagy I. lásd Hetényi R. Nagy I. lásd P a n t ó G. Nagy J. lásd Nagy E. Nagy L á s z 1 ó n é: A Magyar Állami Földtani Intézet centenáriumi ünnepségei. Magyar Tudomány 9., 577—579. XT agy I. á s z 1 ó n é: A Mecsek hegvség miocén rétegeinek palynológiai vizsgálata — Palynological elaborations of the Miocéné layers of the Mecsek Mountains. A MÁFI Évkönyve LLL, 2., 235—649., 59 ábra, 56 tábla. Nagy L á s z 1 ó n é — Földváriné Vogl Mária— Kon d a J. — Nagy E.: Laboratories of the Hungárián Geo- logical Institute. In: One Hundred Years of the Hungárián Geological Institute. Hung. Geol. Inst., 245 253. Nagy Lászlóné lásd Bogsch L. Nagy Lászlóné lásd Földváriné Vogl Mária. Nagy né Melles Margit lásd Fazekas Gabriella. A negyedkor -kutatást tárgyaló általánosabb jellegű magyar kiadványok jegyzéke — List of the Hungárián puhlications dealing with the more generál problems of Quatemary. Földrajzi Közlemények XVII., 3., 291—296. X e m e c z E.: A Magyarhoni Földtani Társulat szerepe a földtani kutatásban. Földtani Közlöny 99., 297 — 301. X é m e d i Varga Z.: Geofizika. Karotázsvizsgálatok értékelése. In: Mecsek hegység jura időszak — Geophysik. Bewertung dér Karottageprofile. A MÁFI Évkönyve LI., 2., 595—621., 8 ábra, 1 táblázat, 1 melléklet. X e*m esi L.: Tellurikus bázisok telepítése és összemérése az Alföldön. Magyar Geofizika X.. 6., 221 —225., 1 ábra, ném., or. R. Nemesi I..: Geoelektromos mérések DK-Magyarországon. A Magy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése. 85 — 90., 5 ábra. Noszky J.: A Földtani Intézet gyakorlati célú tevékenysége. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. 210-237. N y itray T. lásd Lányi J. Ó dór L.: Jelentés a Balinka II. terület eocén bamaköszénősszletén végzett geokémiai vizsgálatokról — Report on the geochemical investigation of the Eocéné brown-coal sequence of the Balinka II. arca. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 315 — 343., 12 ábra, 6 táblázat, ang. R. Odor L. lásd P a n t ó G. Oravecz J. lásd Fülöp J. Pa ál Árpádné: Szénkózettan. In: Mecsek hegység jura időszak — Kohlenpetrographie. A MÁFI Évkönyve LI., 2., 407 — 515., 1 ábra, 4 táblázat, 80 tábla, 4 melléklet. P á 1 f a 1 v y I.: Dr Andreánszky Gábor emlékezete (1895 — 1967). Földtani Közlöny 99., 13 — 17., 1 ábra. Pálfalvy I. lásd K r e t z o i M. Pálos M. lásd Gálfi J. P a n t ó G.: A magmás metamorf képződmények vizsgálata. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. MÁFI kiadv. 132 — 142. P a n t ó G.: Hozzászólás Szádeczk y-K ardoss Elemér akadémikus, osztálytitkár beszámolójához. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei 2., 3 , 207 — 208. P autó G.: Hozzászólás Szádeczk y-K ardoss Elemér akadémikus, osztálytitkár beszámolójához. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei 2., 3 , 217-218. Pantó G.: Guide to Excursion. Geology of Northern Hungary. Carpatho- Balkan Geological Association IXth Congress. 1 — 106., 25 ábra, or. R. (Társszerzők: Bognár L., Gyarmati P, Kubovics I., Kul- csár L., Mátyás E., M i k ó L., Morvái G., Nagy I., Ódor L., Pantó Gy., Pentelényi L., Ilkeyné Perlaki Elvára, Pesty L., Póka Teréz, Székyné Fux Vilma, Török K., Varga Gy., Varjú Gy., Vörös I., Zelenka T.) Pantó Gy.: Textúrái, mineralogical and alteration eharacteristics of the Börzsöny Mountains volcanic rocks — OcoöeHHocTH TeKCTypbt, MHHepajionmecKOBo cocTaBa h ycnoBHú pa3no>KeHHH ByjncaHHToB rop EepnteHb. Acta Geologica XIII., 277 — 302., 15 ábra, 9 táblázat, or. R. .4 magyar földtani irodaiam jegyzéke, 11)61) 325 1’ an tó Gy.: Az elektronmikroszonda működése és földtani vonatkozásai. \ MTA X. Föld- és Bányászati Tudomá- nyok Osztályának Közleményei 2., 3., 263—281., 6 ábra. Pánt 6 Gy. lásd Pantó G. Pécsi M: A hegységek és előterük lepusztulásformáinak kutatásáról rendezett Nemzetközi Szimpózium főbb ered- ményei. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei 2., 3., 319 — 321. Pécsi M.: I.oess. In: The Encyclopedia of Geomorphology. Ed.: It. \V. Fairbrldfte, New York, 674 — 678., 2 ábra. Pécsi M.: A Balaton tágabb környékének geomorfológiai térképe The geomorphological map of the wider region of Laké Balaton. Földrajzi Közlemények XVII., 2.. 101 -112., 2 ábra, 1 térkép melléklet, ang. R. Pécsiné D o n á t h Éva: A zeolitok jellegzetes víztartalmának és szerkezetének kapcsolatáról. Kandidátusi értekezés. Kézirat. 1-430.. 129 ábra, 101 táblázat. Pelzsee M.: Az ásván vi nyersanyagbázis a termelő erők fejlesztésének fontos feltétele Földtani Kutatás XII.. 2., 75-78. Pcntelényi L. lásd Pantó G. Peregi Zs.-Scheuer Gy.: A békásmegyeri Attila forrás vízföldtani viszonyai. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június. 104 — 106., 5 ábra, néni. R. Ilkeyné Perlaki Elvira lásd P a n t ó G. P e s t y L. lásd Kliburszky B. Pesty I.. lásd Pantó G. P e 8 1 y I,. lásd Szádeczk y-K a r d o s s E. Sz. Pintér Anna lásd B a g i R. Pók a Teréz: An undifferentiated stratovolcanie marginal facies of the Intra-Carpathian volcanic girdle (Cserhát Hills, Northeast Hungary). Annales Univ. Se. Budapestinensis, Seetio Geol. XII., 37 —47.. 8 ábra, 3 táblázat, néni. R . P ó k a Teréz: Újabb adatok a földköpeny összetételéről A MTA X. Föld és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei 2., 3., 329 -331.. 2 táblázat. P ü k a Teréz lásd Pantó G. Polcz I. lásd Bagi R. P o 1 1 h a m m e r Manó n e: Geodéziai gravimetria. A Magy. Áll. Eötvös I.. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése, 160 P o s g a y K . lásd M i t u c h Erzsébet. R a d ó e z Gy.: Előzetes jelentés a cserháti alapfúrások eredményeiről Yorláufiger Bericht über die Ergebnisse dér Cserháter Basisbohrungen. A MAKI Évi jelentése 1967-ről. 281—285., 2 melléklet. it á k o s i L. lásd F ü 1 ö p .1 . R áner G. lásd Bagi It. Ravasz Cs.: Catalogue of Meteorites of the Hungárián Xatural History Museum. Fragmenta Mineralogica et Palaeontologica Budapest. 1., 3-110. Ravasz Cs. : Mineralogical-petrographical study of the andesite occurrences from the Mecsek Mountains. Annales Historico-Naturales Musei Nat. Hungáriái, Pars Min.-Pal., 61., 5-43., 7 ábra, 3 táblázat. 5 tábla. Renner J.: Eötvös Loránd gravitációs vizsgálatai. Magyar Geofizika X., 5., 167 — 171. Dr. Renner János 80 éves János Renner 80 Jahre Zlp-y H Pennepy ncnojniujiocb 80 jict. Magyar Geofizika X., 2 3 4.. 41 42., 1 ábra. R ischá k G. lásd Földváriné V o g 1 Mária. R ó n a i A.: The geology of Laké Balaton and surroundings. In : Mitteilungen. Internationale Vereinigung für theoreti- sche und angewandte I.imnologie, Stuttgart., 275 — 281., 2 ábra. Rónai A .: Időszakos nyomásváltozások a mélységi víztartó rétegekben — BpeMemibie H3.weHennn ;umneiiHH b rnyöHHHbix BogoHocHbix nnacrax — Periodische Druckveránderungen in tiefliegenden Wassertrágern., Hidro- lógiai Közlöny 49., 3., 106 — 114. 12 ábra, 4 táblázat, ném., or R. Rónai A.: Dr. Papp Ferenc (1901 — 1969). Hidrológiai Közlöny 49., 4., 145 — 146.. 1 ábra. Rónai A : A medencebeli pleisztocén sztratigráfia hazai eredményei Résultats de la stratigraphie Pleistoccne dans le Bassin Hongrois. Földrajzi Közlemények XVII., 3., 218 -229., 1 ábra, fr. R. Rónai A.: A negyedkori és síkvidéki képződmények tanulmányozásának áttekintése. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. Budapest, MÁFI kiadv., 174 209., 5 ábra. R ó n a i A.: A Review of Quaternary and Lowland researches. In : One Hundred Years of the Hungárián Geological Institute. Budapest. Hung. Geol. Inst., 182 — 217., 5 ábra. Rónai A.: CoBpe.MeHHoe cocTOBime HeoTeKTOHHueCKHx nccneaoBannfí b BeHrpHH — Present stage of neotec- tonic researches in Hungary. In: HoBefimne hbhzkchhh, By.iKaHH3M h 3eMJieTpHceHHH MaTepHKOB h gHa oKea- hob. VIII. Congress INQl'A. Paris. 1969. M3A. «'HayKa», MocKBa, 1969. 104 108., 2 ábra, ang. R. K ó n a i A.: A Síkvidéki Kutató Osztály 1967. évi eredményei Ergebnisberieht dér Forschungsabteilung „Flach- landgebiete” für das Jahr 1967. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 223 226., ném. R. Rónai A . Boczán B. - Sz. K i 1 é n y i Éva W e i n Gy . Szepesházy K Széles Margit : Az Alföld földtani atlasza. 1 100 000 Szolnok. Geological Atlas of the Great Hungárián Piain; Szolnok. 1 : 100 000. MÁFI kiadv., 1 XV. 11 ábra, 4 táblázat, 21 térkép. Rónai A. Fodor T a m ás n é H e r z o g H. M o 1 d v a y L.— Schmidt E. R. Schneider A. Szilvágyi 1. Kirándulásvezető a mérnökgeológiai és hidrogeológiai kiránduláshoz - flyTeBoAOTe.Tb k HHHíCHepHo-reonoi nMeCKofi 3KCKypcnn — Guide to excursion. On hydrologyand engineering Geology. Kárpát-Balkán Földtani Asszociáció IX. Kongreszszusa Budapest 1969. (Carpatho-Balkan Geological Associa tion. IX. Congress Budapest 1969.) MÁFI kiadv., 1—33 . 13 ábra. Rózsavölgyi .1 .: Néhány hazai paleozóos és mezozóos üledékes kőzet szervesanyag és nyomelemtartalmának vizsgálata. Egyetemi Doktori Értekezés. Kézirat. 1 — 74., 23 ábra, 21 táblázat. 2 melléklet. Uumpler J. lásd Molnár K . Rybár 1.: Emlékezés Eötvös I.orándra. Magyar Geofizika X., 5., 163 166. Sághy Uy. lásd Molnár K. Salát P.: Theory of an in situ thermal conductivity sondc. Annales l'niv. Se. Budapestinensis. Seetio Geol.. XII. 103 — 112., 5 ábra, 1 táblázat, ang. R. Saridse G. M.: Regionalmetamorphose und Tektonik PerHOHanbHbifi MeTaMop(j)H3M h TeKTOHHKa. Acta Geologica XIII . 337—345., or. R. Saridse G. M..' Granitoidenbildung und Tektonik rpamiTOHAitoe oöpa30Banne n TeKTOHHKa. Acta Geologice XIII., 347 352., or. R Sárköziné Farkas Erzsébet lásd Fűlő p .1. 326 Földtani Közlöm/, 100. kötet, 3. füzet Scheuer G y . : Talajfagyjelenségek dolomitfelszínekben Bodenfrosterseheinungen an den Dolomitoberfláchen Földrajzi Értesítő XVIII., 2., 177 "190., 21 ábra. néni. R. Scheuer Gy.: Szoliflukciós anyagáttelepítés a Tétényi-fennsik délkeleti részén Földrajzi Értesítő XVIII.. 3., 385 — 387., 3 ábra. Scheuer Gy. lásd Deák 1. Scheuer Gy. lásd Karácsonyi S. Scheuer Gy. lásd Beregi Zs. Scheuer Gy. lásd V érmés J. S c h m i d t E. R.: A Földtani Intézet szakembereinek szerepe a hévízkutatásban, különös figyelemmel az 1966 — 1967. évi hévízfeltárásokra - Pojib cneuHanHCTOB 1 Ihcthtyth b HccnenoBaHHHx TepManbHbix boa c ocoöbiM BHMMaHue.M Ha CKBaHíHHbi, npoöypeHHbie b 1966—1967 rr. MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 369 — 378., 1 ábra, 1 táblázat, or. R. S c hm i d t E. R Thermal und Mineral-Heilwasser Ungarns. Proceedings of Symposium 11. Mineral and Thermal Waters of the World. A-Europe. Akadémia, Prague, 69 76., 1 térkép. Schmidt E. R.: Elnöki megnyitó. In: Bányavizeink hasznosítása. Magyar Hidrológiai Társaság kiadványa, Budapest. 5 — 7. Schmidt E. R.: Tapasztalataim a hévíz- és gyógyvízkutatás terén. Elért eredmények. OnbiTbi no npon3- BeaeHHbiM MHofi pa3BeguaM Ha Ten/ibie boám h neueÖHMe BOAbi. TlocTHrHyrbie pe3ynbTaTbi — Meine Erfahrungen auf dein Gebiet dér thermalen und tlierapeutischen Wasserforschung. Erfolge My expericn- ces in the field of prospecting fór thermal and therapeutical waters; results. Bányászati és Kohászati l.apok, Bányászat, 102., 8.. 514 — 518., néni., or.. alig. R. S c li m i d t E. R.: A magyar paraszt „Rotary”-ról. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június. 26 29., 4 ábra, néni. R. Schmid t E. R.: Tata környékének vízföldtani viszonyai. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június., 92 95., 2 ábra, 1 táblázat, néni. R. Schmidt É. R.: Cseh-Morva-ország, valamint Izland hegységszerkezeti és vízföldtani viszonyai TeKTOHHue- CKHe m riiAporeoAorHMecKHe ycnOBHH MecKO-MopaBCKOh uacTH n Mcahhahh — Tektonische und liydro- geologische Verhaltnisse in Böhmen-Mahren und in Island. Hidrológiai Közlöny 49., 7,319 — 324., 2 ábra, néni., or. R. Schmidt E . R . lásd Rónai A . Schmieder A.: A karszt- és rétegvízvédelem fejlődése és eredményei Development and results of the methods of proteetion against karstic and layer waters Développement et résultats de la protection contre l’eau karstique et les nappes captives Entwicklung und Ergelmisse des Schutzes gégén Karst- und Schichtenwásser — Pa3BHTHe v AOCTHHreHHH 3auiHTbi ot KapcTOBbix m naacToBbix boa. Bányászati Kutató Intézet Közleményei XIII., 3., 21 36., 1 ábra, ném., or., ang., fr. R. Schneider A, lásd Hónai A. Schönviszky L. : A hazai földmágneses anomáliák részletező felmérése a Cserhát hegységben. A Hagy. Áll. Eötvös L. Geofiz. int. 1968. évi jelentése, 84 85., 3 ábra. Sebestyén K.: Az érc- és szénkutató fúrások geofizikai vizsgálatának problémái. Magyar Geofizika X., 5., 186 — 193., 6 ábra, magy., ném., or. R. K . S i d ó Mária: Stratigraphic value of planctonic foraminiferain the Cretaceous of Hungary. Proceedings of the first International Conference on Planctonic Microfossils. Geneva, 1967.. II ., 1969., 611 -622., 1 tábla. K. Sidó Mária: Numm'ifallotia Barrier et Neumann, 1959 és Ooapillaudinu Marié, 1957 dunántúli szenon képződményekből — Nummofállotia Barrier et Neumann, 1 959 et Oo'ipillawiiiui Marié, 1957, dans les formations sénoniennes de la Transdanubie (Hongrie). Földtani Közlöny 99., 181—187., 2 tábla, fr. R. K. Sidó Mária: Az ún. „kréta-paleocén határképződmények” az alföldi mélyfúrásokban Les formations de pas- sage crétacé-paleocéne dans les sondages de la Grande Plaine Hongroise. Földtani Közlöny 99., 202 — 205., 1 ábra, fr. R. K. Sidó Mária: Magyarországi turoni Foraminiferák Foraminiféres turoniens de Hongrie. Földtani Közlöny 99., 245—252., 1 ábra, 1 táblázat, 5 tábla, fr. R. K. Sidó Mária: „Felsőpaleocén” plankton Foraminifera- fauna az Északkeleti Kárpátok belső flis-övezetéből — Fauné de Foraminiféres planctoniques „paléocéne supérieur”, dans la zone de Flysch interné des Carpathes du Nord-Est. Földtani Közlöny 99., 261—263., fr. R. Siklós A. lásd Tatár J. Simoncsics P.: Sporen-, Pollen und Moortypen aus dem miozanen Braunkohlengebiet von Nógrád. Acta Bio- logica, Acta Univ. Szegediensis, Szeged, XV., 1—4., 37—49., 8 tábla. Simoncsics P. — K e d v e s M.: The pollen grains of the carbonate mangancsc őre of the shaftNo III in Úrkút. Acta Min. — Petr. Acta Univ. Szegediensis, Szeged, XIX., 1., 85—94., 2 tábla Somogyi S. lásd B o r s y Z. Stegena I,.: Aktivációs energiák mérése. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei 2., 3., 219. Stegena L. : Hozzászólás Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikus tudományos előadásához. A Moho- felület természete és a földkéreg átalakulása. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közle- ményei 2., 3., 221—226. Stegena L. lásd Karataev G. I. Steil Péterné: A Bányászati Kutató Intézet tudományos dolgozóinak szakirodalmi munkássága (1949 — 1968). Bányászati Kutató Intézet Közleményei XIII., 3., 189 282. Stieber J.: A hazai későglaciális vegetációtörténet . anthrakotomiai vizsgálatok alapján Esami antracotomici sulla storia della vegetazione tardiglaciale in Ungheria. Földtani Közlöny 99., 188 193., 7 ábra, ol. R. S t i 1 1 e r H. C.-ffagner R.-Heinrich D.-Freund D.: Dér Einfluss mineralogisch-petrographischer Verhaltnisse auf die Druckabhangigkeit dér Schallgeschwindigkeit von Gesteinen. Magyar Geofizika X., 2 — 3 — 4., 98 — 100., magy., ném., or. R. Stomfai R. lásd Aczél Etelka. Strausz L. : Aprótermetű puiiatestűek a dudari középsőeocénből I. - Über Kleinmollusken aus dem Mittel- Eozán von Dudar. Földtani Közlöny 99., 147- 154 . 3 ábra, 1 tábla, ném. R. Supriya R.: Classification of mangenese deposits. Acta Min. -Petr., Acta l'niv. Szegediensis, Szeged, XIX., 1., 67—83., 3 táblázat, ang. R. Süveges É. lásd Kiss ,T. Szabadváry L. lásd Jósa E. Szabadváry L. lásd Lányi J . Szabó J . lásd Iiaranyi I. Szabó J. lásd Fiilöp J. Szabó J. lásd Jámbor Á. -4 magyar földtani irodalom jegyzéke, 11)61) 327 Szabó I..: Potenciálmérések az észak-magyarországi érckutatásban Magyar Geofizika X., ti., 207., néni., or. 1! Szabó I,.: Laboratóriumi berendezés kőzetminták gerjesztett potenciáljának vizsgálatára. Magyar Geofizika X . 6., 209—210., ném., or. R. S z a b ó Margit lásd I. á n y i .1 . Szabó Z . lásd F ü 1 ö p J . Szabolcs I. V á r a 1 1 y a y Gy Talajviszonyok a Fertő tó környékén. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június., 61 67., 6 ábra, 3 táblázat, ném. R. Szádeczky-Kardoss E. Inkohlungsverbáltnisse unter verschiedenen Druckbedingungen. Freiberger For- schungshefte, Berlin, C-235., 35. Szádeczky-Kardoss £ : Az 1968. évi közgyűlési osztálybeszámoló (kivonat). A MTA X. Föld- és Bánv ászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2., 3., 183 184. S z á d e e z k y-K ardo-s E.: 1968. évi tudományos eredmények ..Az ország természeti erőforrásainak kutatása és feltárása” című kiemelt feladat terén. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei 2., 3., 185-196. Szádeczky-Kardoss K.: A kéreg és köpeny kölcsönhatása a Kárpát-medencék környezetében. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei, 2.. 3., 197—206. Szádeczk y-K ardoss E.— Juhász Á. — Balázs E.: Érláuterung zűr Kartc dér Metamorphite von l'ngarn — Oö-bHCHHTe.ubHaH 3anncKa k MeTaMopiJnmecKOfí KapTe Bem pun. Acta Geologica XIII., 27 34., 3 táblázat or. R. Szádeczk y-K ardoss E. - P e s t y I.. Kliburszky B. Tomiche y O.— T o m o r E.: Vorlaufiges über Messung des Dampfdruckes als Funktion des Belastungsdruckes und dér Temperatur npeABapHTenbHoe cooömeHHe oö n3MepeHnn napoBoro naBnemin b (JiyHKLdiH Harpy30UHoro AaBjreHHd n TeiunepaTyp. Acta Geologica XIII.. 353 357., 3 ábra, or. R. M. Szál a y Emőke: Néhány vulkáni, ill. szubvulkáni kőzet remanens és indukált mágnesezettségének viszonya 0 cooTHOLUeHHíix oCTaTOUHoíl h HaBeAenHOíi HaMarmmeHHOCTH HeKOTopbix ByubKaHHuecKMX h cyőBynKaHH- uecKHX ropHbix nopoA — On the relation between the remanent and the induced magnetization of certain volcanic and subvolcanic rocks. Geofizikai Közlemények XVIII.. 1—2.. 35 42., 2 ábra, 3 táblázat, or., ang. R. M. S z a 1 a y Emőke: Harmad- és negyedkori magmás kőzetek paleomágneses vizsgálata — Paleomagnetic investi- gations on Tertiary and Quaternary igneous rocks in Hungary. Földrajzi Közlemények XVII., 3.. 230 236., 3 táb- lázat, ang. R. M. S z a 1 a y Emőke: Paleomágneses vizsgálatok. A Magy. All. Eötvös I.. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése, 153 155., 1 ábra. M. S z a 1 a y Emőke lásd M ár'ton P. Szalay T.: A Kelet-Alpi- és Kárpáti-tömbök és hegyszerkezetek kialakulása — Dér Aufbau und die Tektonik des ostalpinen und des karpatischen Blockes. Földrajzi Közlemények XVII.. 1., 1 — 9., 3 ábra, ném. R. S z a 1 a i T.: A Nyugati Kárpátok délkeleti szegélyének tektonikai vázlata és a felsókarbon - nóri előmélység ten- gere — Die Tektonik des südöstlichen Randes dér Westkarpaten und das Meer dér oberkarbon — norischen Vor- tiefe. Földtani Közlöny 99., 37 — 46., 1 ábra, ném. R Szalánczy Gy. lásd .1 irányi I. Szalay I. lásd Lendvai K. Szantner F. lásd Fűlő p J. Szántó F. lásd Gildéné Farkas Mária. Szántó F. lásd Várkonyi B. Száva J.: Ásványi nyersanyagok vizsgálatának fejlődése Development of the investigation of mineral rav materials — Développement de l’étude des matiéres premieres minérals - Die Entwicklung dér Untersuchungen mineralischer Rohstoffe — Pa3BHTHe HCCJieAOBaHHH ncKOnaeworo cbipbH. Bányászati Kutató Intézet Közle- ményei XIII., 3., 153 — 162., ném., or., ang., fr. R. Száva J. lásd Száváné Ben öcs Klára. Száváné Ben öcs Klára— Száva J. — Horváth Márta: Ritka- és nemesfémek vizsgálata bányászati termé- kekben — Investigation of rare and precious metals in the products of the mining industry — Die Untersuchung von seltenen und Edelmetallen in bergbaulichen Produkten — Études des métaux rares et métaux précieux dans les produits miniéres — Mcc/ieAOBaHHe peAKHX MeTannOB h onaropoAHbix MeTa jijiob b ropHbix npOAyKTax. Bányászati Kutató Intézet Közleményei XIII., 1., 171—181., 4 táblázat, ném., or., ang., fr. R. S z eb é n y i L.: A Magyar Állami Földtani Intézet dokumentációs és információs szolgálata — The documentation and information 'service of the Hungárián Geological Institute — üonyMeHTauHOHHan n MmJiopMauHOHHaH cnywőa BeHrepcKoro reonorrmecKoro IdHCTHTyTa. Földtani Kutatás 12., 1., 21—27., 1 ábra, or., ang. R. Szebényi L.:A Dokumentációs Főosztály 1967. évi munkájának értékelése — PlTorn pa6o™ TnaBHOro HoKyMeHTauHOHHoro OTAena 3a 1967 roA- A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 379 — 382.. or. R. Székely Ágnes: Az agyagásványok mennyiségi meghatározásának problémái — Problems of the quantitative determination of clay minérals. Á MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 355 — 361., 6 ábra, ang. R. Székely A.: A Magyar-középhegyvidék periglaciális formái és üledékei — Periglacial landforms and sediments in the Hungárián Central Mountains Rangé. Földrajzi Közlemények XVII., 3., 272—289., 3 ábra. Székyné F u x Vilma: Telkibánya petrometallogenezise és a kárpáti neogén ércesedések. Akadémiai Doktori Érteke- zés. Kézirat. Budapest, 1—420, 95 ábra, 80 táblázat. 15 melléklet. Székyné Fux Vilma: Dr. Scherf Emil emlékezete <1889 — 1967). Földtani Közlöny 99., 7 12., 1 ábra. Székyné Fux Vilma lásd Pantó G. Széles L. lásd Gondozó Gy. Széles Margit lásd Rónai A. Szemerédi P.: O tomhocth n3.wepeHHH npoTOHO-npeueccHOHHbiM MarHHTO.weTpoM. Annales Univ. Se. Buda- pestinensis, Sectio Geol. XII., 113 — 116., ang. R. Szénás Gy. : Magyarország regionális geofizikai szintezése. A Magy. Áll. Eötvös 1.. Geofiz. Int. 1968. évi jelentése 158-159. Szénás Gy.: Pa3BHTne h CTpoeHue KapnaTCKoro EacceüHa — The evolution and structure of the Carpathian Basin. Hungárián R. E. Geophysical Institute fór the IX. Session of the Carpatho-Balkan Association. Budapest 1969., 1-111., 6 ábra. Szentes Gy.: Párád környékének földtani viszonyai. Doktori Értekezés. Kézirat. 1 — 76., 20 ábra, 5 melléklet. Szentes Gy. lásd Nagy B. Szepesházy K.: Kőzettani adatok a battonyai gránit ismeretéhez - Petrographische Angaben zűr Kenntnis des Battonyaer. Granits. A MÁFI Évi jelentése 1967-ről, 227 — 266., 2 ábra. 1 táblázat, 11 tábla, ném. R Szepesházy K. lásd Rónai A. Szilárd J.: A Nemzetközi Lösz-periglaciális-paleolit Szimpózium főbb eredményei. A MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei 2., 3., 323 — 324. Szilárd J. lásd A d á m I.. Szilárd J lásd Marosi S. '328 Földtani Közlön)/, 100. kötet, 3. füzet Szilvágyi I. lásd K ó n a i A. Szlabóczky P.: Műszaki földtani előmunkálat hiányossága következtében keletkezett műszaki hibák — Tex- HimecKtte oluhökh, Bbi3BaHHbie uepe3 HegocTaTKH TexHoreonorHuecKHX npe.qBapHTe/ibHbix paöoT. Földtani Kutatás XII., 2., 58 — 63., 10. ábra, or. R. szolnoki J.:A mikrobák geokémiai szerepe. 1. A kén geomikrobiológiája. A MTA X. Föld- és Bányászati Tilde- n mányok Osztályának Közleményei, 2., 3., 283—302., 6 ábra. 8 z ö t s E.: A móri Antal-hegy foraminiferás agyagmárgájának plankton faunája és rétegtani helyzete — Les Fura- | miniféres planctoniques et laposition stratigraphique de la marne argileuse du mont .. Antallieev”, á Mór. Földtani i Közlöny 99.. 264-266., fr. R. Tasnádi Kubacska A.: A Magyar Állami Földtani Intézet gyűjteményei — The museum of the Hungárián Geological Institute Ko.meKUHH BeHrepc'Koro PeonorHMecKoro HncTHTyTa. Földtani Kutatás 12., 1. 28 — 31., or., ang. R. Tasnádi Kubacska A.: Dr. Vértes László emlékezete (1914 1968). Földtani Közlöny 99., 305 — 307., L: 1 ábra. Tasnádi Kubacska A.: Százéves a Földtani Intézet. Természet Világa 100., 10.. 449 — 451., 10 ábra. Tasnádi Kubacska A : Az Állami Földtani Intézet múzeuma. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. I MÁFI kiadv. 251-265. Tasnádi Kubacska A.: The Museum of the Hungárián Geological Institute. In: One Hundred Years of the l Hungárián Geological Institute. Hung. Geol. Inst. 230 — 244. Tasnádi Kubacska A.: A Földtani Intézet igazgatói. In: 100 éves a Magyar Állami Földtani intézet. M ÁFI kiadv. 35—81., 12 ábra. Tasnádi Kubacska A. Directors of the Hungárián Geological Institute. In: One Hundred Years of the Hun- | garian Geological Institute. Hung. Geol. Inst. 37 — 85. Tatár J. — S i k 1 ó s A.: Automatikus berendezés földtani minták zárt neutron forrással végrehajtott aktiváció I analíziséhez. Tudományos és Technikai Konferencia az Aktivációs Analitika Műszereiről. Moszkva. 52- 62. Téglássy L. lásd Jámbor Á. Tímár M. lásd Kiss J. Tömör E. lásd Kliburszky B. Tömör E. lásd Szádeczk y-K a r d o s s E. Tomschey O. lásd Kliburszky B. Toruschey O. lásd Szádeczk y-K a r d o s s E. Tóth K.: Paleoökológiai megfigyelések a Vértes hegység l)k-i előtere pannonjai Molluskáin Palececologicalobser- vations on Pannonian molluscs in the SE foreland of the Vértes Mountains (Transdanubia. Hungary), őslénytani Viták 13., 41—55., 5 ábra, ang. R. Török K. lásd P a n t ó G. Török Sára lásd Kaplayné Schey Ilona. Vadász E.: Kovafitolitok földtani kérdései. Földtani Közlöny 99., 258 260. Vá r a 1 1 y a y Gy . lásd Szabolcs I. Varga Gy.: A Mátra hegységi kutatások újabb eredményei New results of prospectine and research in the Mátra Mountains A MÁFI Évi jelentése 1967-ról, ang. R. Varga Gy.: Myvatni tüzek. Természet Világa XII., 533—537.. 12 ábra. Varga Gy. lásd Pantó G. Varjú Gy. lásd Pantó G. V árkon yi B.— Szántó F.: Az organofil bentonitok előállítása és vizsgálata Production and testing of organoplúle bentonites. Földtani Közlöny 99.. 127 — 136., 8 ábra. 4 táblázat, ang. R. Várkonyi J.: Mátranovák és környékének földtani vizsgálata. Doktori értekezés. Kézirat. 1 —68., 13 ábra. 2 táb- lázat. 19 melléklet. B. Varrók Kornélia lásd F fi 1 ö p J. Véuhné Neubrandt E.: Bemerkímgen zűr Gattung Paramegalodus und Aufstellung des neuen Genus Rhielo- megálodon. Anzeiger d. math. naturw Klasse dér őst erreichischen Akademie d. Wissenschaften Wien, Bd. 106 6„ 121-125. V é g h S. lásd Knauer J . V e n d 1 A.: A víz a repedezett, tömött kőzetekben. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június. 10 — 13., 4 ábra, ném. R. V e n d 1 Anna: Adatok a Balaton környéki források ismeretéhez — Daten über die in dér lYngebung des Balaton befindlichen Quellén The springs around Laké Balaton. Hidrológiai Közlöny 49., 8.. 351—355., 8 ábra. ném. ang. R. Ven dl Anna: Az Esztergom - Visegrádi andezithegység forrásai. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június, 95 — 100. 2 ábra, ném. R. Vendel M.: Ásvány-, kőzet- és teleptani kutatások Intézetünkben — Mineralogical, petrological and economic geological researches in the Hungárián Mining Research Institute — Reeherches minéralogiques, petrographique et stratigraphiques dans notre Institut Die mineralogischen. petrographischen und lagerstáttenkundlichen Forschtmgen in unserem Institut — ,MnHepanornueCKHe, nerporpacfnmeCKMe h CTpamrpa({>nqecKne hcc- negoBaHHn b F opuo-MccjreAOBaTe.TbCKO.M MHCTHTyTe. Bányászati Kutató Int. Közleményei XIII., 3., 13 — 20., ném.. or.. ang.. fr. R. Vendel M. Kessler H.— Kisházi P.: I.Ásványvízkutató fúrás Fertőrákoson — Eypemie noöbiuu MHnepa.-ibHbix Boa b c. epTepaKOtu — Mineralwasser-Schürfbohrungen in Fertőrákos. Hidrológiai Közlöny 49. 1., 36 — 39.. 1 táblázat, ném., or. R. Vermes J.— Scheuer Gy.: Újabb édesvízi mészkőelófordulás a Rózsadombon. Földrajzi Értesítő XVIII., 1. 149 — 152., 3 ábra. Verő L.: Komplex geoelektroraos kutatás az ÉK Tiszántúlon az 1969. évre tervezett szeizmikus mérések területén. A Hagy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int, 1968. évi jelentése, 31 -36.. 6 ábra. Verő L. lásd Lend v a i K. Vertes L. lásd G eyh M. A. V í g h G.: Magyarázó a Dorogi-medence földtani térképéhez. 10 000-es sorozat. Pusztamarót, MÁFI kiadv., 1 69.. 9 ábra. V i g h G. lásd F ü 1 ö p J . Vighné Fejes Mária lásd CsalagovitsI. Vincze M Áttekintő gravimétermérések a Mezöföldön. A Hagy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Int. 1968. évi jelentest. 85. Vitális Gy.: Geologische Karten über die Rohstofferkundung für die Stein- und -Érden- Industrie in Ungarn. Zeit- schrift für angewandte Geologic, Berlin. 15., 2., 92-96.. 4 ábra. or., ang. R. Vitális Gy.: Lntersuchung dér Verkarstung eines Kalksteingebiets mittels kemphysikalischer Bohrlochmessungen. Zeitschrift für angewandte Geologie, Berlin, 15., 8., 430—433.. 3 ábra, or.. ang. R. A magyar földtani irodalom jegyzéke, 1969 329 Vitális Gy.: Földtani megfigyelések a Dunai Cement- és Mészmű részére végzett nyersanyag-kutatás során — reonornMecKne HaömoaeHHH npH npon3BegeHHbix pa3BegKax Ha cbipbn nnn JHyHaRcKoro IfeMeHTHoro h H3BecTKOo6>KHraTeJTbHoro 3aB0ga — Geologische Beobachtungen wflhrend dér Holistoffschürfung für das „Donau Zement- und Kalkwerk” — Geological observations during the prospecting fór raw-materials in com- mission of the Dnaube Concrete and Lime-Burnngj Plánt. Bányászati és Kohászati l.apok, Bányászat, 102., 1., 767 — 77., 26 ábra, ném., or., ang. R. Vitális Gy.: Dr. Papp Ferenc 1901 — 1969. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június, 5 — 6., 1 ábra. Vitális Gy. — Hegyiné P a k ó Júlia: Metasomatic dolomitization on the Western part of the Nagyszál Mountain. Acta Min.-Petr., Acta Univ. Szegediensis, Szeged, XIX., 1., 95—99., 7 ábra. Vitális Gy. — Hegyiné P a k ó Júlia: Hidrotermális és metaszomatikus jelenségek a váci Nagyszál nyugati részén — rHgpoTepManbHbie h MeTacoMaTHMecKHe HBneHHg Ha 3ananHoft uacTH ropu Hagbcan h r. Bau — Hidro- thermale und metasomatische Erscheinungen am westlichen Teil des Nagyszál bei Vác. Hidrológiai Közlöny 49., 4., 148 — 158., 22 ábra, 3 táblázat, ném., or. R. Vitális Gy. lásd Csókás J. Vitális S.: Az Osztrák Vízgazdálkodási Szövetség klagenfurti ankétja 1968. október 14 — 17. Hidrológiai Közlöny 49., 3., 138-142., 3 ábra. Vitális S.: 100 éves a Fővárosi Vízművek. Elnöki megnyitó. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június., 134 — 135 ném. R. Vitális S.: Vizépítőipari Napok. Elnöki megnyitó. Hidrológiai Tájékoztató 1969. június., 138 - 139., ném. R. Vitális S.: A vízgazdálkodás és a Magyar Tanácsköztársaság. Hidrológiai Közlöny 12., 570 — 571. Vitális S.: Lage und perspektive Zielsetzungen dér Trinkwasserversorgung in Ungarn. Gas, Wasser, WUrme, Wien 23., 11., 215-219., 6 ábra. V i z y B. lásd F ü 1 ö p J. Vörös A. lásd F ülöp J. Vörös A. lásd Galácz A. Vörös I.: Gánti bauxitszelvények raikromineralógiai vizsgálata. ICSOBA (International Committee of Studies of Bauxites and Aluminium-Oxides-Hidroxides) II. Nemzetközi Konf. kiadványai, Budapest, 1969, A/5., 1—6., 5 ábra. Vörös I.: Ásványrendszertani táblázat és lelőhely-névjegyzék. Egyetemi jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó, 1969. 1-159. Vörös I.: Ércföldtani kutatások újabb eredményei. Egyetemi jegyzet. Budapest, Tankönyvkiadó, 1969, 1 — 176., 50 ábra. Vörös I. lásd P a n t ó G. Walcher J. lásd Bendefy L. Wallacher L.: A Bükk- és Rudabányai hegységek eocén korú képződményeinek üledékföldtani vizsgálata. Egyetemi Doktori Értekezés. Kézirat. 1—189., 55 ábra, 120 fénykép, 50 táblázat, 3 melléklet. Wein Gy.: Tectonic review of the Neogene-covered areas of Hungary — OöoömeHHe hctophh TeKTOHimecKoro pa3BHTHH noKpbiTbix HeoreHOBbiMM oTjioweHHHMH pafíoHOB BeHrpHH. Acta Geologica XIII., 399 — 436., 2 ábra, 1 táblázat, 3 melléklet, or. R. Wein Gy.: Újabb adatok a Villányi-hegység szerkezetéhez — Ncuere Beitráge zűr Kenntnis dér Struktur des Villá- nyer Gebirges. Földtani Közlöny 99., 47 — 59., 3 ábra, ném. R. Wein Gy. lásd Rónai A. Wieser T.: Explanations to the metamorphite map of the CBGAcountries — OöbHCHHTenbHaH aanHcna k KapTe MeTaMoptj)HTOB CTpaH-M neHOB KBTA. Acta Geologica XIII., 5—8., 1. táblázat, or. R. W i 1 1 e m s T. lásd Kesserú Zs. Woynarovich Zsuzsanna lásd B a g i R. Zagorcev I.: The struma deep fault during the laté alpine orogenic stage — CTpyMCKHfl rnyőHHHbiíí pa3.noM b TeueHHM no3flHeanbnHficKoro oporeHHuecKoro.OTana. Acta Geologica XIII., 437 — 441., 2 ábra, or. R. Z e 1 e n k a T. lásd Gyarmati P. Z e 1 e n k a T. lásd P a n t ó G. Zenkovits F. lásd Fülöp J. Zentai P. lásd Nagy B. V. Z i 1 a h y Lídia: Az Esztergomi-medence priabonai képződményeiről — Sur les formations priaboniennes du Bassin de Esztergom. Földtani Közlöny 99., 368 — 378., 2 ábra. 2 táblázat, 3 tábla, fr. R. V. Zilahv Lídia lásd Fülöp J. Zsillé A. : Komplex geofizikai kutatás a Börzsöny hegységben. A Magy. Áll. Eötvös L. Geofiz. Kút. Int. évi jelentése 1968-ról, 47-53., 12 ábra. Zsillé A. lásd L e n d v a i K. Zsitvay Sz. lásd Molnár K . Összeállították: Kilén yi Istvánná és J a n t s k y Zsuzsa 7 Földtani Közlöny TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1970. évi Rendes Közgyűlése Technika Háza, 1970. március. 20 Napirend: 1. Nemecz Ernő: Elnöki megnyitó* 2. Hámor Géza: Megemlékezés hazánk felszabadu- lásának 25. évfordulójáról 3. Tasnádi Kubacska András: Százéves a Földtani Közlöny** 4. Megemlékezések* Ballenegger Róbertról (Stefanovits Pál) Schréter Zoltánról (Balogh Kálmán) Noszky Jenőről (Balogh Kálmán) 5. Kriván Pál: Főtitkári beszámoló Hámor Géza: Megemlékezés hazánk felszabadulásának 25. év- fordulójáról Tisztelt Közgyűlés I Hazánk 1945. április 4-én történt teljes felszabadí- tásának 25. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésünk jelentőségét a felszabadulás ténye mellett nemcsak a kerek évszámban kifejezhető jubi- leum adja meg, hanem azok az eredmények is, amelyeket a két világháborúban, a két világháború közötti válságos gazdasági és politikai helyzetben erkölcsileg és anyagilag tönkrement országunk az elmúlt negyedszázad alatt — soha nem látott és sokak által nem is remélt fejlődése során — elért. Legjobb meggyőződésünk alapján állít- juk, hogy e negyedszázad társadalmi, politikai, tudo- mánypolitikai, gazdasági harcaiból — tudatosan vál- lalva azok eredményeit, hibáit, tévedéseit is — az ország földtani kutatásával foglalkozó szakembereket egyesítő társadalmi szervezetünk, a Magyarhoni Föld- tani Társulat mindvégig kivette részét. E megállapítás értékét az a tény sem csökkenti, hogy működésünk nem nélkülözte olykor az egyenetlenségeket; szellemében azonban ezen időszak az 1848-as és 1919-es esztendők forradalmi hagyományaira épült. E hagyományok kifejezése, új tartalommal történő kiteljesítése csak az ország felszabadítását követően, jelenlegi társadalmi rendünkben válhatott valóra, akkor is csak igen nehéz és hosszantartó, sokszor gyötrelmes munka árán. Társulatunk élete hűen tükrözi mikroméretekben az ország szocialista átalakulásának történetét. Az esz- telen országrontásba torkolló világháború után röviddel Társulatunk hozzálátott sorai rendezéséhez. 1945. augusztus 15-én került sor a felszabadulás utáni első választmányi ülésre, majd szeptember 19-én az első rendkívüli közgyűlésre az Állami Földtani Intézet előadótermében. Akkori első közgyűlésünk fő napirendi pontja a történelmi igazságszolgáltatás volt: a közgyűlés egyhangú szavazatával hatálytalanította a Tanácsköztársaság utáni rosszemlékű, 1920. május 5-i közgyűlésnek a haladó erők kizárására vonatkozó határozatát. Engedjék meg, hogy idézzem id. Koszky Jenőt, a közgyűlést előkészítő hattagú bizottság elnökét, aki javasolta, hogy — idézem a közgyűlést — „ . . . poli- tikai nyomás súlya alatt, az 1848-as alaptörvényeinkben lefektetett gondolat- és szólásszabadság elvének meg- sértésével'’ „méltatlan elbírálásban részesült érdemes tagtársainkat a jogfolytonosság elve alapján teljes jogaikba helyezze vissza”. E tudománytörténeti és politikai jelentőségű lépés meghatározta Társulatunk tevékenységének további irányát. A hamarosan — 1946. február 6-án — sorra került rendes évi közgyűlés már háborús veszteségeink számbavétele mellett a csüggedők felrázását, az élet megindítását, a Társulat „hogyan tovább” fő kérdéseit tűzi napirendre. Vitális István elnök megnyitójában a Társulat egyik 1848-as alapítójának, Z i p s e r Andrásnak sza- vait állítja mondanivalójának középpontjába: „Háború által akarni vétek, hajózással veszélyes, csalással alávaló- ság, hanem gazdagságot a természetben keresni fel: igazság és kötelesség”. E gondolat jegyében hívták fel akkor tagtársainkat arra, hogy életet és lelkesedést vigyenek munkájukba, becsületes összefogással, erőik egyesítésével és megfeszítésével végezzék az újjáépítés nagy munkáját. És mindezekhez csak békét, biztonságot és zavartalan munkalehetőséget kértek elődeink. A korabeli rendkívüli gazdasági nehézségek nem kímélték Társulatunk életét sem. A Földtani Közlöny egy-egy számának kinyomtatása csak igen nagy nehéz- ségek árán sikerült. A helyzetet jellemzi az élet egy apró mozzanata: A Szabó József Emlékérem 1945. évi ki- tüntetettje, M a j z o n László tagtársunk az érem ezüstjét ajánlotta fel a Társulat anyagi helyzetének megsegítésére. Társulati életünkről csak egyetlen adat: az 1946-os évben 28 szakülést tartottak, melyeken 15 előadás hangzott el. 1948 már a teljes kibontakozás évének tekinthető. Két nagy esemény határozta meg ekkor Társulatunk tevékenységét: 100 éves fennállásunk megünneplése és az újonnan megalakult Műszaki és Természettudo- mányi Egyesületek Szövetségéhez történt csatlakozás. Ekkor a Centenárium lelkesítő atmoszférájában fel- lendülő társulati élet szerencsésen kapcsolódik egybe a 3 éves népgazdasági terv eredményeinek értékelésével, a földtani kutatás feladatainak a készülő ötéves tervben történő beépítésével. Rendszeressé válnak a havi szak- ülések, idő és energia jut már a kifelé-fordulásra is: előtérbe kerül a földtani ismeretterjesztő munka szerepe a népművelésben, megtörténik a kapcsolatfelvétel, a közös programok kialakítása, a rokontudományi társ- egyesületekkel, elsősorban az Országos Magyar Bányá- szati és Kohászati Egyesülettel. A centenárium alkalmából végzett visszatekintés és önvizsgálat eredményei megtermékenyítőleg hatottak további fejlődésünkre. Vadász Elemér akadémikus Társulatunk örökös díszelnöke feladatainkat a követ- Az elnöki megnyitó és a megemlékezések a füzet elején találhatók. A százéves a Földtani Közlöny az 1970/1 füzetben megjelent. Társulati ügyek 331 kezűkben foglalta össze: „A Társulat a múltban mind- végig az érdekelt szakemberek és az érdeklődők „magán- egylete” volt. Űj feladata, hogy a tervgazdálkodás minden földtani vonatkozású gyakorlati és tudományos feladata és kérdése itt kerüljön munka közben és annak befejeztével a nyilvánosáig elé, kiértékelés éa kritikai megvitatás céljából.” Az idézett célkitűzések tárgyi feltételeként a tudományos munka meddő öncélúságának felszámolását, a földtani tudományok országépítő érté- kének, megbecsülésének elismerését, személyi feltétel- ként pedig a régi szemlélet megváltoztatását, a szak- nyelv leegyszerűsítését, az oktatás magasabb -szintre emelését jelöli meg. A jubileum után ismét a munkás hétköznapok következtek. Első, felszabadulás utáni vándorgyűlé- sünkre 1949 novemberében az új miskolci Műszaki Egyetem létesítése alkalmából került sor. Rendszeressé vált a szovjet tudomány eredményeit, módszereit bemutató előadások sorozata, az évenként tartott szovjet — magyar barátsági hónap keretében. Fel- szabadításunkon túl szovjet barátainknak mindennapi munkánkhoz nyújtott segítsége is igen eredményes és hasznos volt. összes intézményeink, vállalataink érezték ennek a szakértőkön keresztül nyújtott közvetlen baráti segítségnek hasznát, eredményei pedig ott vannak a felszabadulás óta eltelt idő földtani kutatásának eredményeiben. 1949. évben alakult meg a Magyarhoni Földtani Társulat földtan-oktatási bizottsága. Vadász Elemér iskolateremtő oktatói működése mellett Így Társulatunk is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon a felszabadulás után először indulhatott meg az önálló geológusképzés. Ennek köszönhető, hogy a magyar geológus szaktársadalom mind létszámát, mind ered- ményességét tekintve aktívan kapcsolódhatott be a népgazdaság számos ágazatában hazai ásványkincseink felkutatásába, kitermelésébe. A társulati élet és a Földtani Közlöny cikkei hű tükörképét adják a rendkívül sokirányú, néha talán kissé tervszerűtlen, de mindenképpen óriási lelkesedéssel vitt és eredményes munkának. Jelentősek az akkor felkutatott mecseki feketekőszén, a dunántúli barna- kőszén, a mátraaljai lignitkészletek, az új kőolajterü- letek Zalában és Eger környékén, valamint színesérc- kutatásunk új útjainak kidolgozása, az új bauxit- és mangánbányák megnyitása. Államunknak szakterületünk iránti elismerését jelzi, hogy ezekben az években Társulatunk tagjai közül 18-an kaptak Kossuth-díjat — közülük ketten ismételten is — és igen sokan kaptak különböző kormánykitünte- téseket. A fejlődés azonban nem állt meg és 1951. évi köz- gyűlésünkön K e r t a i György későbbi elnökünk titkári beszámolójában megállapítja, hogy „az országos földtani kutatás megszervezése elmaradt a szocialista építés tempójának szükségessége mögött.” Az ezt követő idők szervezőmunkája, különösen a Kutatási Tanács 1955. évi határozata újabb lendületet adott a földtani munkának. Az ország népgazdasági szempontból rang- sorolt területein átgondolt, tervszerű kutatómunka kezdődik; a szükséges szervezeti keretek (bányaföldtani szolgálatok, kutatóvállalatok, iparági geológiák) ki- egészítésével nagy lépést tettünk előre tudományos és ipari feladataink megoldásáért. Társulatunk alapvető célkitűzéseit sem a személyi kultusz időszakának tévedései, sem az ellenforradalom eseményei nem befolyásolták döntően (kétszeri név- változásunktól eltekintve). Ennek oka nem a vissza- húzódásban, apolitikus magatartásban rejlett, hanem a forradalmi hagyományokra alapuló, többnyire követ- kezetes vezetésben, valamint tagságunk szolid és reális, az előrevivő nagy célokat elsődlegesnek tekintő, haladó szemléletében. A hatvanas évektől kezdve munkánk még jobban kiteljesedett: elmélyült, céltudatosabbá vált. Azon alapelviről kiindulva, hogy szakembereinket egységes, jól működő, a kollektív munka előnyeit is kihasználni tudó csoportokba tömörítsük, megalakítottuk területi szakosztályainkat Pécsett, Veszprémben, Miskolcon és Szegeden. Tudományunk specializálódására való tekin- tettel, a magasabb szintű szakmai munka érdekében fokozatosan kialakultak agyagásványtani, ásványtan- geokémiai, őslénytani, mérnökgeológiai, építésföldtani gazdaságföldtani, általános földtani szakosztályaink és legújabban matematikai-földtani szakcsoportunk. Szak- osztályaink száma és szakosodása világosan jelzi a nép- gazdasági igény megnövekedését. Ma is érvényesek a szintézisre, a teljes összefüggések vizsgálatára vonat- kozó igények, ehhez azonban az összes hasznosítható nyersanyagok szempontjából történő kiértékelés, sőt az ezen túlmenő gazdaságossági szempontok is hozzá- járulnak. Feladataink tehát egyre magasabb szinten jelentkeznek. Nem hallgathatjuk el, hogy ez az igénybeli színvonal- növekedés vezető állami szakszerveink többszöri át- szervezés után kialakult és remélhetőleg nyugvópontra jutott — színvonalas munkájának köszönhető. Ezt a mun- kát Magyarhoni Földtani Társulatnak, mint a hazai geoló- gusok társadalmi szervének társadalmi úton elősegíteni, bírálatával javítani, együttes célprogramok, tervek kidol- gozásával elmélyíteni elsőrendű kötelessége. Társulatunk elnöksége ezt mindig is feladatának tekintette és vár- hatóan jó eredményeket fog hozni az éppen e tárgyban a holnapi napra összehívott aktívaülésünk is. Tisztelt Közgyűlés 1 Hazánk felszabadulásának jelen- tőségét nagy és lelkesült szavak nélkül nehéz volna méltatni. Engedjék meg éppen ezért, hogy a teljesség igénye nélkül néhány további adat tényszerű felsorolásá- val mutassam be fejlődésünk utóbbi szakaszát az eddig elhangzottakon túlmenően. Ügy érezzük, Társulatunknak is része van azokban a nagyszerű földtani kutatási eredményekben, melyeket az iparág az elmúlt 25 év alatt elért. Kőolaj, földgáz, feketekőszén, barnakőszén, lignit, bauxit, mangánérc, uránérc, színesére készleteink, vegyesásványbányászati és építőanyagipari nyersanyagkészleteink mindegyike többszörösére nőtt felszabadulásunk óta. Jelentős ered- ményeket értünk el termál- és egyéb felszínalatti vizek feltárása terén, összes ásványi nyersanyagigényünknek mintegy 00%-át tudjuk hazai készletekből kielégíteni. Földtani kutatásunk ezzel — nagyrészt szovjet példák és módszerek felhasználásával — jelentős ipari méretű tevékenységgé vált a földtani térképezési munkától kezdve a termelést segítő bányaföldtani szolgálatig. Nagy erőfeszítéseket tett Társulatunk a tudományos és gyakorlati eredmények mielőbbi, közkinccsé tétele érde- kében, vitafórumok, a Magyar Állami Földtani Intézet- tel együtt szervezett beszámolóülések létrehozása, publikációs lehetőségek biztosítása útján. Munkánk színvonalának emelése érdekében vándor- gyűléseinket mindig a népgazdasági szempontból leg- aktuálisabb és legexponáltabb területeken valósítottuk meg. Jelentősen megnövekedtek külföldi kapcsolataink, részben egyes személyek utaztatása, részben szomszédos országok Földtani Társulataival tartott közös rendez- vények révén. Legutóbbi eredményeink sorából kiemelném a Magyar Állami Földtani Intézet 100 éves fennállásának méltó hazai és nemzetközi keretekben történt meg- ünneplését, melyet a hazai földtudomány egységes tiszteletadása jegyében, a Társulatnak az Intézet meg- alapítása és felvirágoztatása körül kifejtett tevékeny- ségének kihangsúlyozásával rendeztük meg. Ennék keretében került lebonyolításra a Neogén Kollokvium, amely Társulatunk első nemzetközi nagy rendezvénye volt a felszabadulás óta. Tisztelt Közgyűlés 1 25 év viszonylag rövid idő egy ország életében, még rövidebb idő a tudomány fejlődésében, a tudomány- történetben. Ennek ellenére már most lemérhető az ország, a társadalom, ezen belül szaktársadalmunk és a Magyarhoni Földtani Társulat fejlődése. Ezt próbál- tam a teljesség igénye nélkül felvázolni. Jövő feladataink szempontjából úgy hiszem célszerű, ha csak azt szögez- zük le: a felszabadulás ténye megnyitotta lehetőségein- ket, az elmúlt 25 év során pedig kimunkáltuk az alapjait egy olyan magasabb szintű munkának, mely nagy elő- deink forradalmi célkitűzéseihez, a magyar nép anyagi, felemelkedéséhez fog közelebb vinni mindannyiunkat. 332 Földtani Közlöny, 100. kötet, 3. füzet Kriván Pál: Főtitkári beszámoló Tisztelt Elnök Űr! Tisztelt Közgyűlés 1 Kedves vendégeink ! A csillagászati év utolsó napjára összehívott, 1970. évi rendes Közgyűlésünk nyilvánossága előtt, mint a társulati titkárság vezetője jelentéstétel alakjában kívánok visszatekinteni a tisztújítás óta eltelt esztendő társulati eseményeire. Az 1970-es évkezdettel a vezetésünkre bízott Tár- sulat fennállásának 122. évét is betöltötte és minden reményünk megvan arra, hogy a következő fordulókat is egészséges lendülettel veszi, összeesik ez a jelentés- tétel közlönyünk szépen méltatott születési évforduló- jával — érthető, hogy jellege ünnepi s csak akkor veszít örvendező fényéből, ha az elmúlt egy esztendő veszte- ségeire tekintünk. A vezetésünkre bízott társulat egy év alatt, nagyobb vesztéseket az elmúlt 25 év alatt sem élt át. 1970. március 4-én, a pusztító influenzahullám vitte el tőlünk legkedvesebb öregfiatalunkat Dr. B a c s á k Györgyöt, a földtörténeti közelmúlt megismerésének nagy mesterét három hónappal a 100. születésnap előtt. Tiszteleti tagunk volt, legkedvesebb a kedvesek között, legtisz- tább a tiszták közül. Talán az utolsó, aki minden érdek nélkül munkálta, művelte, értelmezte, tanította a föld- történeti közelmúlt tudományát fényeket nyitva, értel- mes magyarázatokat találva még a távol eseményeire is. Babérokra nem vágyott, a babérokat mi vittük el neki. Legutoljára a fonyódi felső temetőbe, ahol a község, a járás, a megye, az ország állt együtt levett főveggel, midőn Szent Mihány lován, maga ácsolta koporsójában a sírgödörhöz vitték. Nagy ember volt. Sosem tudott róla. Sosem élte át. Mi tudtuk, s mi éljük. Ezért lesz emléke tiszta. Igaz ember volt. Ezt tudta. Csak az igazság érdekelte. Az azonban minden áron. Ezért lesz munkája érték. Bőkezű ember volt. Tudományát minden betévedőre két kézzel szórta, önkénytelen természetességgel, mert tanításra született. Ezért nem múlik hálánk. S ha észrevételt teszünk, csak önző magunkért van, mert szép lett volna köszöntenünk a 100. születésnapon, szép lett volna hinnünk az alkotó ember-élet véges- végtelenségében, és szép lett volna elhívnunk őt ide hófehér szakállával, akvamarin-színü kedves szemeivel; göcsörtös botjával, hogy közlönyünk születésnapján köszöntsük az egyetlen magyar tudóst, ki vele együtt látta meg a napvilágot. Mindez elmaradt. De születésnapján, a századikon, június 5-én Társulatunk — rendezvényei közül is kiemelt alkalommal — emlékezik majd őred. De nemcsak mi, hanem a magyar Rádió is, melynek jóvoltából, a hang- szalagtárból hangjátszón is visszatér néhány 10 percre hozzánk Bacsák György, akit ha nem ismert valaki — végtéig bánhatja. Akit, ha ismert valaki — sohasem felejti. Közgyűlésünk 1 Tisztelt Barátaim ' Ma 1970. már- cius 20-án Társulatunk 815 tagja a 281 regisztrált taggal együtt 1096 főből áll. Megoszlás szerint: 256 rendes tagunk működik Budapesten, 392 pedig vidéken. 159 ifjúsági tagunk van, tiszteletbeli tagunk pedig 8. Egy évvel ezelőtt még 12-en voltak. Elment tőlünk Ballenegger Róbert, B a 1 1 ó Rudolf, S c h r é- ter Zoltán, Bacsák György. Egy esztendeje éppen, hogy tiszteletbeli tagjaink sorába iktathattuk B a 1 1 ó Rudolf professzort a visszaemlékezést követő javaslat nyomán, ami érdemeit az 1919. előtti időkben s a Tanácsköztársaság alatt évülhetetlenként méltatta. Ugyanakkor emlékeztünk meg Ballenegger Ró- bert több mint félévszázada „Szabó József Emlékérmes nagy emberünk, a talajtan évülhetetlen törekvéseiről az 50. éves visszatekintés nyomán. Ma tőle is búcsúz- nunk kellett, Schréter Zoltán januárban hagyott itt bennünket — megdöbbentő váratlansággal. Most is visszaszólnak fülemben Rónai András mélyen átélt sírmondatai. Valóban makulátlan tudós, makulátlan ember, és egy felmérhetetlen életmű — mintha ércbe vágták volna. Megalkuvás nélküli becsületesség — mutatványosság nélküli emberi tartás — tartózkodás nélküli emberméltóság. A mindenkitől ismertek közül szinte az egyetlen, akinek egyetlen ellensége sem volt. És elment N o s z k y Jenő is. Alig túl a 60. éven. Még meg sem jelenhetett közlönyünkben a 60. évfordu- lót, kitüntetését ünneplő sorunk, máris Balogh Kálmán sírbeszédét, nekrológját hallgathattuk. Hű- séges, befolyásolhatatlan tagja, végig élő, puritán lelkiismerete öreg Társulatunknak, választmányának, ő is elment. S még mindig nincs vége. Csak 25 éves volt Iván Béla geológus, amidőn 1969. szeptember 14-én. feladata teljesítése közben egy leszakadt szikladarab Pilisszántón halálra zúzta. Kalocsa szülötte volt. Sokgyermekes szegény családból. Szentmiklósi Szabó József — Tóth Miksa városából már gyermeksége idején tudományos észlelésekkel jelentkezett. A kalocsai obszervatóriumban gyűjtötte meteorhullás-figyeléseit továbbítva az ered- ményeket Budapestre. Tanulmányait mindvégig nehéz körülmények között végezte. Létköltségeit külön- munkákból kuporgatta össze. így jutott el az oklevél- megszerzésig — figyelmet és hitelt keltve lelkiismeretes, pontos megfigyelésű, elhivatottsággal végzett munká- jával, amely a „Márkáz — Domoszló vonaltól É-ra eső terület magmaföldtani vizsgálatával foglalkozott. Hegymászó, neves hegymászó is volt. A Vörös Meteorban a válogatott kerettagságig vitte. Nemzet- közi versenyeken sikerrel szerepelt. A kedves Iván Bélát, tanítványunkat, az év- folyamtársak s a hegymászók vitték vállon Kalocsa temetőjébe. ígéreteket, lehetőségeket — tehetséget — fiatalságot temettünk vele. Igazán fáj. Oldatlan sérü- léseink egyike ez. Közgyűlésünk ! Kedves Barátaim ! Ünneplőre ígér- tem a szót, ünneplőre feszül meghívónk lapja: közlö- nyünk 100 éves ! Erre emelünk poharat és jövőjére, ha véget ér a közgyűlés hivatalos aktusa, ha elfogadták hiteles beszámolómat. De emelkedett itt pohár, hangzott itt köszöntő a munkálkodó élők javára is. Engedjék elmondanom, hogy 1969-ben S o ó s Lajos a malako- lógusok klasszikusa, R é t h e 1 y Antal a meteorológu- sok — természeti katasztrófa-történet — összegzés nesz- tora javára a 90. éves évfordulón emelkedett a pohár. Kennel János, a magyar geofizikai tudomány doayenje. Eötvös Loránd volt munkatársa 80. születés- napját itt a MTESZ klubjában övezte szeretet, jó- kívánság, tisztelet. Sajnos, csak a kórházi ágyon találhattuk s köszönt- hettük örökös díszelnökünket Vadász Elemért a 85. születésnapon, ki azóta, jelenthetem, régi tanszékét a hét páratlan napjain ismét látogatja — és minden volt tanítványának, tehát a magyar földtan minden művelőjének kopogtatását, mint az élet éltető dobo- gását várja, fogadja. Tisztelt Közgyűlés! Egy intézmény is ünnepelt. A múlt évben, június 18-án volt száz éve, hogy a Magyar Állami Földtani Intézet, illetve jogelődje megalakult. Ez alkalomra, pirosbetüs ünnepként, rendkívüli köz- gyűlést hívott össze Társulatunk. Itt osztottuk ki a Társulat emlékérmeit, emlékgyűrűit. A Szabó József Emlékérmét F ü 1 ö p József akadémikus, a jubiláns intézménynek a Munka Érdemrend arany fokozatával is kitüntetett kiváló igazgatója kapta, a Hantken Miksa Emlékéremben Oroszné Hajós Márta, a Koch Antal Emlékéremben pedig Rónai András az ünnepelt intézet munkáikkal maradandó érdemeket szerzett tagjai részesültek. A Vendl Mária Emlékalapítvány- díjat is az Intézet tagja, a neves mineralógus Erdélyi János kapta. A magyar földtani tudományok nagy ünnepét újabb ünnepek, szinte teljes hónapot átfogó nagyrendezvények követték szeptember folyamán. Közülük a Nemzetközi Mediterrán Neogén Konferenciát Társulatunk rendezte osztatlan sikerrel. Itt kell köszönetét mondanunk a szer- vezőknek ! Szinte illetlenség lenne itt neveket említe- nünk. E rendezvény sikerét mindenki személyes ügyének tekintette. Ha valakit megemlítek — azt viszont senki sem sérelmezi — az Dr. F o r b á t h Lászlóné személye, aki immár évtizeden is túl társulati működésünk tá- masza, talpköve. Tisztelt Közgyűlés ! Kedves Barátaim ! Most a hét- köznapokra esik tekintetem. A költségvetésünknél kez- dem. Áttekintésem a naptári évet illeti. Az 1969. évi 372 ezer forint bevétellel szemben kiadásunk 411 ezer forint volt, tehát az 1970. év indítása egy közel 40 ezer forintos mínusszal terhelődik. A tárgyév nagy- rendezvénye, továbbá az igen megemelkedett postai és nyomdaköltségek, valamint a munkabérek adják Társulati ügyek 333 az év erősen megugró tételeit. Ebben az évben foko- zottan kell törekednünk a kiadások csökkentésére s a bevételi források felkutatására. Tisztelt Közgyűlés ! A sajnálatos tagdijrevfziót alap- szabályunk vonatkozó végrehajtási utasítása szerint, de többéves rátartással hajtottuk végre sokszori, leg- utóbb ajánlott leveles fizetési felszólítás alapján. Kény- szerűek voltunk e megoldáshoz ragaszkodni, hiszen az 1 tagra cső évi kiadásráfordítás 200 forintnál tart 80 forintos rendes tagi, 32 forintos ifjúsági tagdíjfizetés ellenében. Törekszünk a tagokat nem terhelni tagdij- fizetésnöveléssel, ugyanakkor kérjük a Társulatunkat és célkitűzéseit, munkálkodását megbecsülő tagokat tartsák erkölcsi kötelességüknek vállalt kötelezettségük teljesítését. A jogi tagdíjakból 1969-ben befolyt összeg alig haladja túl a Társulati kiadások 10%-át. Kedves Tag- társak ! Kérjük tartsák kötelességüknek a Társulat e rovaton jelentkező támogatását és a közülük hatéko- nyak járjanak el intézményük vezetőinél zavartalan működésünk érdekében, ha az Elnökség által közeljövő- ben összehívott Jogi Tagdíjbizottság leveleit elküldi. A széles körű összefogás igénye más tekintetben is nélkülözhetetlen, hiszen olyan redukciók érvényesül hetnek a földtudományok terén, amiket megelőznünk és nem kivédenünk a cél. Tisztelt Közgyűlés ! A Társulatnak ma 7 központi Szakosztálya, illetve Szakcsoportja és 4 területi Szak- osztálya működik. Tárgyévben alakult meg az Általános Földtani Szakosztály S z a 1 a i Tibor elnök, Körössy László ügyvezető elnök. J ámbor Áron titkár veze- tésével. ezidén pedig a Matematikai Földtani Szak- csoport, amelynek tagjai közé még Bacsák György is beküldte, ma már tudománytörténeti jelentőségű felvételi kérelmét. E szakcsoport a kor igényei s a kor igényeinek felismerői: a fiatal geológusok törekvése nyomán létesült. Névsor szerint Csalogovits István (elnök), Dienes István, J a s k ó Tamás és V i c z i á n István voltak a szószólói. Közgyűlésünk jóváhagyását kérve kívánunk sikeres munkát nekik ! Tisztelt Közgyűlés ! A múlt év őszén a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Titkár- sága tanulmányozta és felülvizsgálta a MTESZ és benne Társulatunk tevékenységét. Határozatában feladatokat jelölt ki. Közülük is kimagasló a fiatal szakemberek ügye, a fiatal műszakiakkal foglalkozás gondja. Elnökségünk a MTESZ főtitkára, Dr. Yalkó Endre részvételével november végén ülést tartott és azóta is napirendjén tartja a fiatal geológusok, geológusmérnökök, geológus- technikusok ügyét. Felmérés készült — MTESZ kezde- ményezésre — 32 kérdés alapján. (Galécz András ifjú- sági díjjal múlt év decemberében kitüntetett tagtársunk készítette el.) Eszerint a fiatalság felső határaként meg- jelölt 35 éven aluli tagok száma Társulatunkban kedvező. ! Számuk 400 fölött van, kereken 40%-át adják a tagok összlétszámúnak. Körük és működési formájuk most van kialakulóban j de az az érzésem, hogy az eredményes tevékenység alapja csak a nyugodt progresszivitás lehet, ami egyrészt nem I ismer korhatárokat, másrészt pedig a rokonegyesületek I (hidrológusok, geofizikusok, agrárosok, építők stb.) ■ hasonló testületéivel keresi meg azt, ami Társulatunk általános érdeke is, ti. a fejlődés előremutató területeit a határterületeket. Ily módon a felülről jött kezdeményezés és igény értelmes, alulról jövő kezde- ményezésekkel és stimuláló gondolatokkal társulva nem is a kissé diminuális „fiatal” geológusok testületét hoz- hatja létre, hanem a működési értelinességet szorgal- mazó geológusok kívánt társaságát — kizáró, leszűkítő, mesterséges korhatáradat nélkül. Tisztelt Közgyűlés ! Az összevéve 11 szakosztályban, szakcsoportban, területi szakosztályban működő tár- sulat tárgyévi működési statisztikája elkészült. A szám- szerű adatok, a rendezvényszámok, illetve a látogatott- ság megfelelnek annak az osztódási folyamatnak, ami tudományszakunk időszerű polarizálódása nyomán állt elő. Az átlaglátogatottság 40 főt sehol sem ér el, csak a központi rendezvényeken megy 55 fölé (közgyűlésekről, kongresszusokról itt nem beszélek). Ez a körülmény azonban felvet néhány, s nem mellékes problémát. Hogyan lehet az, hogy egyik-másik, épp határ- területen dolgozó, nagy szakmai népességet igénylő, s nagy szakmai érdeklődést kiváltó munkaterületű szakosztályunk sokszor 20 fő alatti előadóüléseket tart? Hol itt a hiba? Vizsgálatára elnökségünk beható tájé- kozódás nyomán elmélyült elemzéseket készít. Tisztelt Közgyűlés ! Társulatunk működése elé a jövőben újabb nehézségek tornyosulnak. Hosszú, heves és elkeseredett viták után a TV -vei szemben a MTESZ kénytelen fokozatossággal elhagyni jelen épületét. A határozatok és az intézkedések megfellebbezhetetle- nek. A félév végén költözünk. Űjabb helyünk átmeneti- leg a Deák téren levő Anker-ház lesz. Annak magas- földszintjén, a Geodéziai és Kartográfiai Vállalat volt területén fogunk dolgozni. Üléseinket ismét szerte tartjuk. A Technika Házától, az ELTE Múzeum krt. 4/A alatti elöadóhelységeitöl (Szabó József-terem, Koch Antal-terem) az ELTE Kún Béla téri épületének vonat- kozó helységeiig. Ez a kényszerű körülmény azonban nem szabad, hogy lefogja e nagytávlatú társulat műkö- dési lendületét. Inkább érző-értő türelmet kérünk, hogy a magyar földtan sokoldalú gondjai-nehézségei idején bízzanak a társadalmi összefogás erejében, kellő időben kipattintott hatékonyságában és használják a Társulat fórumait, hogy itt a geológusképzés megszakítása idején a gazdasági mutatók lélektelensége mögött álló meg- felelően nem tájékoztatott mutató kidolgozó műszakiak végre érezzék, hogy mindahhoz az országépítéshez, ami a mi hazánkban 25 év óta történt, a magyar geo- lógia nem képzelt, nem várt, se kellően jól nem inter pretált, máskor pedig értelmetlen szerénységgel titkolt, más rovatokon messze kamatozó, életszintünket emelő, sőt meghatározó óriás eredményekkel járult hozzá a szakma mindössze ezer embere által. Tisztelt Közgyűlés ! Kedves Barátaim ! Társulatunk működésének alapja a társadalmi együttműködésbe és eredményességébe vetett hit. Ez valamikor hegyeket mozgatott meg. A Habsburg abszolutizmus idején 21 év szívós munkája nyomán képes volt létrehozni a Magyar Állami Földtani Intézetet, jelenünkben az önálló Földtani Főhatóságot, a Központi Földtani Hivatalt (vezetőinek teljes garnitúrájával). Higgyünk tehát abban, ami létének is értelme: a társadalmi észben és szívben, mert csak így mehet, fejlődhet, virágozhat mindannyiunk szívügye, a magyar földtan. Kívánom így legyen — és kérem a tisztelt Közgyűlést, fogadja el beszámolómat. Jó szerencsét ! A főtitkár beszámolóját a Közgyűlés elfogadta, majd Ne m e c z Ernő elnök zárszavait követően a Technika Háza kupolatermében fogadás volt. Résztvevők száma: 314. A kiadásért felel az Akadémiai Kiadó igazgatója — Műszaki szerkesztő: Merkly László A kézirat nyomdába érkezett: 1970. V. 11. — Terjedelem: 9,1 (A/5) ív 70.69703 Akadémiai Nyomda, Budapest — Felelős vezető: Bemát György o^R*o öldtani vOLOr, Y ^ ' Mente ■ V '84Ö ^ löny A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA EJOJlJlETEHb BEHTEPCKOTO TEOJlOrHMECKOrO OBIUECTBA BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DÉR UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT BULLETIN OF THE HUNGÁRIÁN GEOLOGICAL SOCIETY kötet NEGYEDIK SZÁM FÖLDTANI KÖZLÖNY A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA 100. KÖTET * TARTALOMJEGYZÉK - COflEPtflAHHE - CONTENU ÉRTEKEZÉSEK - HAYMHblE CTATbH - MÉMOLRES dr. Fülöp József: Lóczy eszméinek időszerűsége 337—342 dr.ac.Vadász Elemér: Szenesedett— kovásodott famaradványok újabb vizsgálatáról — Sut le nouvel examen des débris de bois charbonisés, „fusitifiés”, silicifiés 343—353 dr. Strausz László: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből III. — Über Kleinmollusken aus dem Mittel-Eozán von Dudar, III. Teil 354—359 Jámbor Áron— R a d ó c z Gyula: Pectinariák Magyarország felsőneogénjéből — Pectinarien aus dem oberen Neogen von IJngam 360 — 371 dr. V i c z i á n István: A mecseki alsókréta miogeoszinklinális jellegű alkáli magmatizmus nagyszerkezeti összefüggései — Grosstektonische Beziehungen des unterkretazischen Alkalimagmatismus miogeosynkli- nalen Charakters im Mecsek-Gebirge 372 — 378 RÖVID KÖZLEMÉNYEK - KPATKHE COOEUIEHHfl - NOTICES dr. Majzon László: Vannak-e alsómiocén rétegek a Szentendre —Visegrádi hegységben 379—381 Mindszenty Andrea: Kísérlet a bauxitos ilmenit keletkezésének és bomlásának fizikai-kémiai értel- mezésére — Tentative physico-chemical interpre tation of the genesis and alteration of ilmenite in bauxites 382—387 dr. S i d ó Mária: Globiqerinelloideg algerianus Cushman etTen Dam a dunántúli apti képződmé- nyekben — Globigerinelloides algerianus Cushman et Ten Dam, dans les formations aptiennes de la Transdanubie (Hongrie) 388 — 391 Nagy Béla: Tridimit kristályok Márianosztráról — Tridymite crystals from Márianosztra 392 — 395 dr. ac. Vadász Elemér: Gellért-hegyi kelta település vályoganyagának földtani vizsgálata 396 dr. Boda Jenő: A magyarországi szarmata ritka ősmaradványai 397 — 398 Vörös Attila: Apró Ammonitesekfosszilizálódása Braehiopoda teknőkben — Fossilization ofsmall ammo- nites in Braehiopoda valves 399—401 HÍREK, ISMERTETÉSEK -COOBLLIEHHH, PEL1EH3MH— NOTICES REVUE BIBLIOGRAPHIQUE 402—409 TÁRSULATI ÜGYEK - HEJIA OEIHECTBA - AFFAIRES DE LA SOCIÉTÉ 410—415 ÉRTEKEZÉSEK Földtani Közlöny, Bull. oj the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 337-342 Lóczy eszméinek időszerűsége* dr. Fülöp József (1 ábrával) L ó c z y Lajos sikerekben és be nem teljesült vágyakban gazdag életútjáról, kiemelkedő jelentőségű tudományos munkásságáról, a halála óta eltelt öt évtized alatt számos megemlékezés történt. Mint a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjáról V e n d 1 Aladár akadémikus mondott emlék- beszédet, — földrajzi tevékenységét Cholnoky Jenő, Teleki Pál és Prinz Gyula méltatták, a geológus Lóczvról Papp Károly, Böckk Hugó, T e 1 e g d i-R o t h Károly és T a s n á d i-K ubacska András írtak és tartottak megemlékezéseket. Á n t a 1 f f v Gyula a Himalájától a Balatonig c. regényes életrajzban dolgozta fel L ó c z v életének legfontosebb eseményeit. Emlékének ápolása ma virágkorát éli. A Magyar Állami Földtani Intézet alapításának 100. évfordulója alkalmából, — Kisfaludi Stróbl Zsigmond által készített bronz szobra, — Hant ken Miksáéval együtt — az Intézet aulájában került felállításra, — kepe az igazgatói szoba falát díszíti. Az intézettörténeti kiállításban és a centenáriumra kiadott emlékkötetben fejezetek sora eleveníti fel életének és munkásságának fontosabb eseményeit. Halálának 50. évfordulója alkalmából emlékének szenteli vándorgvűlését a * Elhangzott a JUT balatonfüredi vándorgyűlésén 1970. V. 4-én. 1 földtani Közlöny 338 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet Magyarhoni Földtani Társulat és újabb emlékműveket avat a róla elnevezett balaton- füredi Lóczy Lajos gimnázium tanulóival és tanáraival. Példaként idézzük tetteit és meghatottan hajtunk fejet az arácsi temetőben domborodó sírhalma felett. Előadásom célja, Lóczy emberi és tudományos nagyságának nyilván- valósága miatt nem a méltatás, hanem állásfoglalásaiban és tudományos törekvéseiben megnyilvánuló ama vonások kiemelése, amelyek ma is közelről érintenek bennünket, tapasztalatot és erőt adnak feladataink megoldásához. Lóczy Lajos tudományos felkészülése, külföldi utazásai, oktató és nevelő munkája, tudományos és tudományszervező tevékenysége, igazgatói törek- vései számos tanulsággal és példával szolgálnak a mai geológus nemzedéknek. Érzékeltetik velünk a hatalmas történelmi változásokat, a tudomány gyors fejlődését, de a mélyenszántó gondolatok és az erkölcsi értékek maradandósá- gát is. Lóczy műegyetemi diplomája és első szándéka, hogy Aradon kultúr- mérnöki feladatkört vállal — a magyar földtannak ma egyik legfontosabb és legidőszerűbb problémáját juttatja eszünkbe: a hatalmas arányokat öltő és szinte áttekinthetetlenül sokirányú építőmérnöki tevékenységhez való kap- csolódásunkat . Az építőanyagipar ásványi nyersanyag- lelőhelyeinek választékot biztosító kutatása, a tér- in elékenység és gazdaságosság szempontjából ked- vező technológiai folyamatok kialakításában való közreműködés, az építésföldtan szakemberképzésé- nek biztosítása, a legcélszerűbb szervezeti keretek kialakítása és a tudományos háttér kifejlesztése, napjaink egyik legfontosabb kutatásszervező és kutatásfejlesztő tevékenysége. A földtan és az épí- tőmérnöki tevékenység határterületi kérdéseit, valamint a hasznosítható ásványos anyagok épí- tőipari felhasználásában alkalmazott technológiai folyamatokat és követelményeket kitűnően ismerő geológusokra van szükség, hogy megoldhassuk eze- ket a feladatokat. A munka nagyja még hátra van, de a megtett út is jelentős: legfontosabb építőanyag- ipari üzemeink nyersanyag-lelőhelyein évek óta készletfelmérő és minősítő vizsgálatokat végzünk. A folyamatban levő technológiai kutatások témái közül néhány, gyakorlatilag is igen jelentősnek ígérkezik. Budapesten, Egerben, Miskolcon, a Balaton környékén és az Alföldön rendszeres építésföldtani térképezést folytatunk. Az építésügy rendkívül mér- tékben decentralizált jellegéhez igazodva, területi, megyei földtani osztályok felállítását határoztuk el, amelyek közül Xógrád, Heves, Borsod, Abaúj-Zemplén vármegyék terü- letén: Salgótarján központtal és Baranya, Tolna, Somogy vármegyék területén: Pécs központtal egy-egy területi földtani osztály már felállításra is került. Szolnokon pedig már épül az alföldi megyék területi földtani osztályát befogadó irodaház. Az is lényeges dolog, hogy a kapcsolódó tudományterületek, — a politikai és igazgatási szervek, — az érdekelt vállalatok és intézmények felelős képviselői, helyeslik és támogatják építésföld- tani célkitűzéseink valóraváltását. A távoli országokban való feladatvállalás lehetőségeit és problémáit érinti geológus nemzedékünk számára, Lóczy nemzetközi hírnevét megalapozó kelet ázsiai utazása. Kereken 90 évvel a Széchenyi expedíció utazását követően ismét magyar szakemberek tevékenykedtek Kína kietlen nyugati tájain. Ezt az expedíciót már nem a földrajzi felfedezés vágya, hanem a szocialista Kína baráti segítése vezérelte és jelentős kőolaj lelőhelyek geofizikai előkutatásával feladatát eredményesen meg is oldotta. F ül ö p: Lóczy eszméinek időszerűsége 339 A barátság évei alatt számosán jártunk a Lóczy által oly plasztikusan leírt lösz- vidékeken, hajóztunk a Jangce-kiangon és sokan saját bőrükön tapasztalták a Góbi szél- sőséges klimatikus viszonyait. Szomorú párhuzam vonható a Széchenyi expedíció tibeti utazását Patangnál elzáró, — a vakbuzgó és türelmetlen, az európaiakat gyűlölő buddhista papok által feltüzelt 3000 fegyveres fellépése, és a baráti együttműködést meg- akadályozó jelenlegi kínai magatartás között. Tény, hogy expedícióink ma Kína helyett a szomszédos Mongóliába veszik útjukat, — és a természeti szépségekben csodálatosan gazdag ország ma elzártabb, mint Lóczy idejében volt. Kormányunk ma jelentős összegekkel támogatja a külföldi tanulmányutakat és szé- les körben lehetővé teszi a külföldön végzett szakmai tevékenységet. 10 országban 53 geológus és geofizikus működik szerte a világban; szaktanácsadók, nyersanyagku- tatók, térképezők és oktatók. Illő megemlékeznünk arról is, hogy a nagy tudós 79 éves geológus fia, aki a Magyar Állami Földtani Intézetnek 1 Ü éven át volt az igazgatója, ugyan- csak külföldön él és a Rio de Janeirói egyetemen tanít. Őszintén örülünk annak, hogy tudományos munkásságának elismeréseként a Brazil Akadémia tagjai sorába választotta. Lóczy Lajost 1889-ben a budapesti Tudományegyetem földrajzi tan- székének nyilvános-rendes tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. Két évre rá a Földrajzi Társaságban előterjesztést tett a Balaton és tágabb környékének sokoldalú tudományos tanulmányozására. A munkát nemcsak kezdeményezte, hanem szervezte, végig kézben tartotta, irányította. Több mint 60 szakemberrel 20 éven át kitartó munkával létrehozott 33 kötet felül- múlhatatlan példája a nagyszabású feladatra összpontosított, sokoldalú tudományos tevékenységnek. A Balaton vidék részletes földtani felvételét Lóczy személyesen végezte el és munkájának eredményeit: ,,A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése” c. 1913-ban megjelent művében fog- lalta össze, amelyet 1915-ben a Magyarhoni Földtani Társulat Szabó József éremmel, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1916-ban nagydíjjal jutalma- zott. Megállapításainak értékállóságát jelzi, hogy fél évszázadon keresztül senki sem gondolt az újra vizsgálat szükségességére, a triász képződmények tekintetében pedig nemzetközi mércének számított. A Balaton monográfia megállapításainak jelentős továbbfejlesztése csak az elmúlt években létesített és a még folyamatban levő mesterséges feltárásokból, valamint a korszerű módszerekkel végzett, alapszelvény jellegű vizsgálatoktól várható. A Mecseki Ércbánya Vállalat a paleozóos és triász időszaki képződmé- nyek kutatása terén, a Magyar Állami Földtani Intézet alapszelvény vizsgála- tokkal és a Balaton környék építésföldtani célú térképezésével, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Földtani Tanszékei pedig rétegtani vizsgálatokkal járultak hozzá a földtani megismerésnek ezen a tájon is újraéledő folyamatához. Felmerült az a kívánság is, hogy a triász idő- szak hiányzó vagy ki nem elégítő rétegtani alapszelvényeit, — így a ladini emelet: longobard, fassan és cordevol alemeleteit, ezen a területen állítsák fel, a korszerű követelményeknek megfelelően. Örvendetes, hogy a Balaton monográfia egyéb irányú kezdeményezései sem maradtak követő nélkül, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Kutató Intézetet tart fenn Tihanyban, amelyet 1927-ben alapítottak. Ez az Intézet rendezte meg 1968-ban az első nemzetközi paleolimnológiai szimpóziumot. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1957 óta végez rendszeres hidrológiai vizsgálatokat a Balatonon és Balatonsze- mesen megfigyelő állomást tart fenn. Tihanyban működik a Magyar Állami Eötvös Lo- ránd Geofizikai Intézet obszervatóriuma. Kívánatos, hogy a Balaton környék természeti viszonyainak ismeretében érdekeltek ma is szorosabb együttműködésre törekedjenek. 1908. augusztus 19-én nevezték ki Lóczy Lajost a Földtani Intézet igazgatójává. Nagy gondot fordított arra, hogy munkáját kellő körültekintés- 1* 340 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet sel megalapozza. 26 európai város földtani intézményeit látogatta meg, hogy felhasználhassa azok korszerű munkamódszereit. Első gondjai közé az agrogeológia elvi és módszertani iránykeresésének meg- oldása tartozott. I n k e y Béla németországi és T r e i t z Péter oroszországi tanulmányútja után a magyar agrogeológiai térképezés válaszút előtt állott: vajon a porosz kőzettani megalapozottságú, vagy az orosz klimatológiai alapon álló térképezést vezessék-e be Magyarországon. Minthogy a talajtérképezés a fejlett országokban nemzetközileg is az érdeklődés homlokterébe került, de kialakult tudományos közvélemény még nem volt, a magyar szakemberek nemzetközi konferencia összehívását javasolták. L ó c z y azonnal belátta a kérdés fontosságát és az agrogeológia magyarországi perspektíváját. Tünemé- nyesen rövid előkészítés után: 1909. április 14 és 24 között Budapesten a Földtani Intézetben megrendezte az első nemzetközi agrogeológiai konferen- ciát. A konferencia kitűnően sikerült. A talajtan legkiválóbb képviselői vettek részt és a különböző irányzatok álláspontjai között kialakultak az agro- geológia művelésének követendő irányvonalai. A konferencia további eredmé- nye volt, hogy bebizonyította a nemzetközi együttműködés és véleménycsere szükségességét. A budapesti konferencia elhatározása alapján ült össze 1911- ben Stockholmban a második, majd 1914-ben Pétervárott a harmadik nem- zetközi agrogeológiai konferencia. 1924-ben Rómában Nemzetközi Talajtani Társaság alakult, amely 1927-től kezdve nemzetközi talajtani kongresszusokat rendezett. A legutóbbi, a IX. Talajtani Kongresszus 1968-ban Sydney-ben volt. A budapesti nemzetközi agrogeológiai konferencia kezdeményezése tehát jó folyta- tásra talált. A talajtan művelése Budapesten elhatározó lendületet kapott. A fejlődés irányát a bekapcsolódó tudományágak, főleg a biológia és a kémia, később elterelték a geológiai alapvonalról. Napjainkban azonban mindenütt jelentkezik annak szükséges- sége, hogy a talaj keletkezésére, változásaira és termőképességére alapvetően kiható földtani (ásvány-kőzettani-geokémiai és hidrogeológiai) viszonyok ismét beható vizsgá- latok tárgyát képezzék. Az építésügy szolgálata mellett a mező- gazdaság igényei szerinti földtani vizsgálatok megszer- vezése az agrogeológia időszerű feladatainak elvi és mód- szertani megalapozása ma a legfontosabb feladataink közé tartozik. L ó c z y Lajos igazgatói törekvéseinek középpont jában az ország átfogó jellegű korszerű földtani megismerése állott, — amelyet minden gyakorlati irányú tevékenység legfontosabb kiindulási alapjának tekintett. Ennek érdeké- ben adta fel az Intézet végeláthatatlanul elhúzódó térképlaponként! felvételi programját és a kulcsfontosságú hegységek és medencék mielőbbi átfogó, kor- szerű megismerését tűzte ki célul. A térképező munka sokrétűségére törekedve hangoztatta, hogy ,,A felvétel ne kizárólag geognóziai természetű legyen, hanem vessen ügyet a hegységek morfológiájára, általános tektonikájára, terrasz alakulataira, az erózió és denudáció jelenségeire és egész paleogeográfiájára.” Szinte egyidőben indította el a Mecsek-hegység, a Gerecse-, a Vértes- és a Bakony-hegység, valamint a Bükk-hegvség földtani újravizsgálatát. Szorgal- mazta a Déli Kárpátokban végzett felvételek eredményeinek összefoglalását, valamint a Bihar hegységcsoport monografikus feldolgozását. Ennek a nagy összefogó tervnek a része volt Horváth-Szlavonország földtani felvétele és az Északi Kárpátok tíz évre tervezett újra vizsgálata. L ó c z y már 1900-ban szerkesztett Magyarországról áttekintő földtani térképet 360 000-es méretarányban, — amellyel a párizsi világkiállításon F ülő p: Lóczy eszméinek időszerűsége 341 aranyérmet nyert. Ez a munkája azonban mindössze két kézi színezésű pél- dányban készült el, és egyik a Tudományegyetem földrajzi, a másik pedig a földtani tanszéken egyetemi hallgatók oktatására szolgált. Az előbbi sajnos az 1956-os ellenforradalom idején elpusztult. Jelen előadásomra készülve öröm- mel fedeztük fel a Földtani Intézet kéziratos térképei között ennek a térképnek Lóczy által készített eredeti kéziratát. A széleskörű reambuláció tapasz- talatai alapján készülő új térkép már csak halála után jelenhetett meg P a p p Károly gondozásában. Példamutató számunkra az a mértéktartás, amellyel a földtani tényeket áttekinthető képbe, majd átfogó szemléletté formálta. Hadd idézzek erről egy példát a ma is olyannyira fontos szerkezetföldtani megismerés területéről: ,,A jelenlegi szecessziós és kubisztikus idők földtani hipotézis művészete, a modem tektonikai takaró elméletek elhomályosították Mojsisovicsnak a Keleti Szárazföldre vonatkozó eszméit és gondolatait” . . . „ennek a kiterjedt területnek egyes részeiben a neogén Alföldig terjedően végbement függőle- ges mozgásai elfogadhatóbb és egyszerűbb magyarázatot adnak több olyan jelenségre, amit eddig a takaró elmélet bizonyítékául tekintettek”. A személyes megfigyelések fontosságáról és szenvedélyes gyakorlásáról P a p p Károly írását elevenítem fel, azzal az esettel kapcsolatban, amikor 1911 nyarán Gyulafehérváron várta a Romániából érkező L ó c z y Lajost. Amikor az egy hét késéssel megérkezett, Pap p Károly a székely fuvarost kezdte faggatni: „Hol késtek ennyi ideig atyafi ? Hát instálom, a tekintetes urat Nagyborosnváról hozom, de hát mindég csak kódorgott, esinég leszálla a szekérről, oszt semmire se haladtunk. Mondám aztán neki, hogy nappal kódorogjon az úr, de legalább éjjel legyen nyugton ! Így is történt. A 200 kilométeres utat a székely úgy tette meg, hogy éjjelen- ként hozta faluról falura Lóczy Lajost, aki ezalatt a szekérderékban aludt.” Szerénysége nélkülözhetetlen önbizalommal társult, amelyhez az a ritka szép tulajdonság is járult, hogy örömét lelte abban, ha mások megállapításait igazolhatta. Halála óta a magyar társadalom élete hatalmas változásokon ment keresztül. Tudo- mányszakunk területén is új módszerek törtek utat maguknak. A geológusok akkor ma- roknyi csapata időközben több mint hatszáz fős hadsereggé növekedett. A földtani ku- tatás erősen specializálódott és egymást kiegészítő tevékenységi körökre bomlott. Elvi jellegű vizsgálatokat elsősorban az egyetemi tanszékek és az akadémiai geokémiai labo- ratóriumban végeznek. A Földtani Intézet fő hivatása továbbra is a földtani térképezés max-adt és e téren megvalósult a földtani egységek szerinti részletes, sokoldalú és átfogó vizsgálatok módszere. A közvetlen gyakorlati célú feladatok megoldását az ipari geoló- giai szervezetek vették át. Amiről e téren Lóczy csak álmodott és az első lépéseket kívánta megtenni azáltal, hogy a Földtani Intézet melletti, akkor a főváros tulajdonában levő telken gyakorlati célú gyűjteményt és laboratóriumokat, valamint geofizikai célú létesítményt kívánt létrehozni, ma már számos vonatkozásban Lóczy minden elkép- zelését meghaladó módon valósult meg. Tisztelt Vándorgyűlés ! Az elvi jellegű alapkutatási tevékenység összehangolása a gyakorlati élet távlati szükségleteivel, a Földtani Intézet komplex területi munkája terén új feladatok kijelölése, az ipari geológiai szervezetek legfontosabb teendőinek 342 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet kutatási programokba foglalása, az építésügy és a mezőgazdaság időszerű feladatainak elvi és módszertani megalapozása, ez utóbbi területeken a föld- tani munka szervezeteinek kiépítése, a szakemberképzés és a tudományos háttér biztosítása, mai legfontosabb feladataink. Ezek eredményes megoldásá- hoz merítünk gondolatokat és erkölcsi erőt, L ó c z y Lajos életére és munkás- ságára emlékezve. Legjobb eszméi ma is élnek és időszerűek számunkra. Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Sor. (1970) 100. 343 — 303 Szenesedett-kovásodott famaradványok újabb vizsgálatáról dr. ac. Vadász Elemér (4 ábrával) Több évtizedes gyűjtések, megfigyelések és részletvizsgálatok alapján, különösen dr. G r e g u s s Pál leíró monográfiái segítségével megkíséreltük Magyarországon a permi időszaktól kezdve a mezozóos és harmadidőszaki rétegekben, sőt a pleisztocén — holocén lerakódásokban nagy elterjedésben található, elsődleges és többszörös áthordottságban gyakori kovásodott fa- maradványok földtani helyzetére, kövesedési módjára vonatkozó ismereteink összefoglalását (1963), a szenesedés-kovásodás kőszénföldtani és általános (elemző) földtani alapfogalmaink sok tekintetben új, haladó irányú korszerűsí- tésével. Azóta újabb leletek részletes üledékföldtani vizsgálatával, a megjelent újabb irodalom adatainak fölhasználásával, az itthon hiányzó régebbi szak- munkák beszerzésével, kritikai ismertetésével, állandóan foglalkoztunk a szenesedés-kovásodás megoldatlan, nehéz kérdéseivel, főleg a nálunk gyakori vulkáni tufa és láva égető-szenesítő-kovásító hatásának a mai vulkánok műkö- dési körülményeinek összehasonlításával. A vulkanit-kőzetek hatásának vonat- kozásában magyarországi leleteink alapján ismételten utaltunk arra, hogy azok a faanyagon közvetlenül, különböző hőfokuk szerint, a kitörés körzetében égető hatásúak. A térszíni és éghajlati viszonyoktól függően 10 30 km kiter- jedésben a vulkáni törmelékkel eltemetett fák, cserjék és füvek (Isehia, Flegréi-mező) tökéletlen, oxigénhiányos lassú égési folyamata néhány évszá- zadig eltarthat s valóságos faszén terméket eredményez, kovásodás azonban seholsem észlelhető. Ezt a faszénképződési folyamatot (faszénülés) Lacroix J. a Madagaszkár melletti Réunion működő sziget- vulkán képződményeit tárgyaló alapvető monográfiájában eisomorfozis megjelöléssel írta le és fényképekkel szemléltette [3. XLI. Aetna, XLIII. Réunion bazalt, XLI. Vezúv láva (vezuvit)]. Ez a szószerinti „égési alakulat” megjelölés, magyarul vulkáni faszénalakulat, mint szakszó nem ment át a közhasználatba, sőt földtani szakszótáraink mindegyikéből hiányzik. Viszont a Réunion mascareignit nevű pleisztocén vulkáni „áltufa” (pszeudotufit) minősítéssel megtalálható a földtani szakszótárakban, holott annak anyaga Deflandre vizsgálata szerint egészben vagy nagyobb rész- ben allochton kovafitolit (1963). Kovásodás a vulkanitba került faanyagokban eddig még nem volt észlelhető, kovahévforrások azonban gyakoriak, de csak kovakéreg bevonatokat okoznak. Ilyen előzmények alapján a kovásodás folyamata még sok tekintetben tisztá- zatlan, sőt magyarázata az újabb leletek vizsgálatával egyre nehezebbé, bonyolultabbá, sőt kétségessé válik. Hivatkozott összefoglaló tanulmányunkban fölsoroltuk a kovásodés-szenesedés egyes hazai leleteit, különös tekintettel azok vulkáni kőzetekkel való összefüggésére, illetőleg üledékes kőzetképződési viszonyaikra. Irodalmi jegyzékünkben említettük A r n o 1 d 344 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet C h. A.: The petrification of wood c. tanulmányát, ami akkoriban nálunk nem volt fel- lelhető. Hosszas külföldi keresés után most kaptuk meg fotókópiában ezt a címe szerint tárgykörünket érdeklő közleményt, amely a sejtszövetek anyagát teljes egészében be- helyettesítő kovásítás régebbi felfogásával szemben fluorsavas kezeléssel és kollodiumos filmlevonattal lignin és cellulóz anyag változatlan jelenlétét mutatta ki. Ezek a vizsgálati tények és módszerek általunk ismertek és használatosak voltak. További részlettanul- mányban sokrétűen vizsgáltunk egy riolittufából előkerült különleges leletet is (1964). 1. ábra. A ka zári Tordas-liegy iiövénytönnelékes riolittufa feltárásának karsztjellegíí eróziós felszíne (Bartkó L. felvétele) Fig. 1. Surface d’érosion de type karstique des affleurements du tuf rliyolithique á débris de Végétaux; Mont «Tordas», á Kazár (Photo: t. Bartkó) Ezekből a kérdésösszlet három csoportja foglalható össze: 1. A szenesedés (kőszénülés vagy faszenesedés) és kovásodás a bezáró rétegösszletben egyidős kőzettéválási (diagenetikus) viszony, azaz egymással kölcsönösen összefüggő folyamat. 2. Időben (földtani korban) nem azonos, utólagos, esetleg más helyen kovásodott, idegen közegbe másodlagosan lerakott, át hordott kőzettöredék. ■3. Utóbbi esetben a megfelelő növény másutt élt volta mellett, az üledék- rétegben, amiből előkerült, a kőzetréteg egyéb esetleges szervesmaradványai- hoz hasonló összemosással áthordott, ökológiai „sírközösség-síregyüttes” (taphocoenozis) jellegű lehet. Dr. Bartkó Lajos főgeológus, a nógrádi barnakőszénterület jeles kutatója 1968 nyarán, Kazár községben a nagy kőfejtőben feltárt, burdigalai emeletbe tartozó ún. alsó (fekvő) riolittufa alsó tagozatából olyan különleges faszenesedett-kovás darabokat talált, amelyek a föntebb vázolt kérdésösszlet egészének újra vizsgálatát kívánják a keletkezési folyamatok eddigi megállapí- tásainak kérdésessé tételével, esetleg módosításával. A kozári Tordas-kegv 345 V a d á s z : Szenesedett-kovásodott fumciradványok . . . növény törmelékes riolittufa feltárásának (1. ábra) részletes rétegtani szelvénye dr. Bartkó L. felvétele szerint (2. ábra) alul burdigalai tengeri homokkő (Perien hornensis), amelynek körzeti helyi térszíningadozással járó kiemelkedés (regresszió) s több-kevesebb eróziós pusztítású egyenetlen felszínére, vörös- szürke-zöld száraz u lati „alsó tarkaagyag” diszkordánsan települ. Erre következik a nógrádi barnakőszénterületen nagyelterjedésű, változó vastag- ságú, változatos ásvány- és kőzetkifejlődésben ugyancsak jellegzetes szárazulati -UJ > Homok, homokkő Homokos agyag Barnaköszenes agyag II. barnaköszéntelep Homok, homokkő Agyagos homokkő Homokos agyag Barnaköszenes palás agyag III. barnaköszéntelep (kovásodott fatöredékek) Szürke zsirostapintású, duzzadó agyag Homokos tufás bentonit UJ KI in m ■o on UJ a UJ UJ -ui KJ in =o is: < cc < CG Bontott horzsaköves w Horzsaköves , biotitos, változóan °= bontott (gömbhéjas gumók 25 cm jzr) < u ZJ Szürke biotitos égett fa-és 0 növénytörmelékes ( 8.0 m) ~ változó keménységű horzsaköves 6,0 m Vörös. szürke, zöld alsó tarkaagyag Pectenes homokkő (Pecten hornensis) 2. ábra. A kazán tordas-hegyi növénytörmelékes rio'ittufa rétegtani helyzete (Bartkó L. szerint, 19fl8> Fig. 2. La positlon stratigraphique du tuf rhyolithique, á débris de Plantes, du Mont «Tordas» de Kazár (D’aprés L. Bartkó, 1968) 348 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet alsó (fekvő) riolittufaösszlet. A kazári kőfejtőben alulról fölfelé, B a r t k ó L. szerint jól megfigyelhető tagolódással: alul 6 m vastag, változó keménységű, korzsaköves kristálytufa, utána éles határ nélkül, 8 m szürke ép-biotitos, növényt örmeléket, fatörzsdarabokat, vékony ág- és levélmaradványokat rend- szertelen eloszlásban tartalmazó, változóan bontott, horzsaköves biotitos tufa- padok következnek, sajátos gömbhéjas, vasas-rozsdakérges, görgetettnek látszó, zárványszerű tufadarabokkal. Utána horzsaköves bentonit zárja a tufaösszletet, valószínű egyenetlen kőzetréteg-határsíkkal. Az alsóhelvéti barnakőszénösszlet kezdő rétege a közismert, lassú elöntéssel keletkezett szárazulati édesvízi szürke, zsírostapintású, duzzadó agyag, nyilvánvalóan a bemosott bentonitanvagból származik. A kazári kőszéntelepes összletben csak a nógrádi kifejlődés II. és III. telepe volt meg. A III. telepben B a r t k ó szerint ,,kovásodott fatöredékek” ismertek a süllyedő mocsárvidék part- szegélyi - édesvízi kifejlődésében, megelőzően kovásodott farészek bemosott, áthordott, másodlagos települési helyzetével. A kovásodott fadarabok messze széthordott voltát és eredeti többé-kevésbé valószí- nűsíthető kovásodási réteglelőhelyüktől távoleső fiatalabb rétegekbe került helyzetét magyarországi leleteinkről sok példával szemléltettük (1963). Kovásodási módjuk vul- kánitokkal való kapcsolatát, különösen az alsómiocénben valószínűsítettük. Az azóta be- szerzett régi és újabb külföldi szakirodalom tanulmányozásából kitűnik, hogy ezek a földtani folyamatok valamennyi földrész lelőhelyein teljesen azonos módon, szinte tör- vényszerűen mutatkoznak, többnyire oknyomozó vizsgálat nélküli len-ásokkal. Utaltunk erre már a Szovjetunióból való kovásodott falelet többnyire oknyomozó vizsgálat nél- küli leírások ismertetésében (1959). Figyelemre érdemes azonban az ötven év előtt meg- jelent kaukázusi „kövesült erdő” leírása (Vinogradov, 1911 — 1912) a kovásodott fatörzs, ág- és levélmaradványok vulkánit rétegsorozattal kapcsolatban kitörésből szár- mazó pusztító égető hatásról, a tufabomlásból származó kovaoldattal átitatott nö- vényi sejtszövetről, rétegen belüli kovásodásról, s a kovásodott fatöredék-darabok messze- terjedő eróziós lehordású másodlagos áthalmozódásáról. Ennek ősföldrajzi, sőt őséghaj- lati viszonyaiból a kaukázusi északi és déli flóraterületek határvonalát is kijelöli. A ková- sodott famaradványok gyűjtőhelyének kissé kezdetleges, aprólékos, korának megfelelő bőséges leírásából, földtani szelvény és a famaradványok rajzi ábrázolása nélkül meg- állapítható, hogy a meredek sziklafeltárás alján aprószemű szürkés, érdes tapintású, köny- nyen faragható, kis darabokban szétmorzsolható, laza szövetű agyagos vulkáni tufa (tufit) foglal helyet. Sósavban nem pezseg, egyes szemcséi üvegszilárdságúak. Felső része durva 3 — 6 m vastagságú vulkáni „konglomerátum”, majd fölötte „andezitlávatakaró” a hegy vonulat magaslati gerincén végig nyomozható. Mind a tufit bán, mind a vulkáni „konglomerátumban” „hatalmas több méter kerületű fatörzsek, rönkök, valamint gyö- kerek és más famaradványok” vannak. „Sok esetben teljesen világos, hogy a rönkök itt azon a helyen vannak, ahol nőttek, függőlegesen állnak és lenn láthatók a vékony gyö- kér elágazások, de ugyancsak láthatók egész hasábok vízszintes helyzetben”. A konglo- merátum rétegben „mintha szét lennének szórva és helyzetük is igen különböző”. A kö- vesítő anyagot „amorf kovasav képezi kalcedon, opál, tűzkő, hialit alakban, a tömeg javát pedig az ún. kalcedon”. A fák szomszédságában achát vagy nem nemes opál „szek- réciók” vannak. Ritkábban apró kvarckristály, víztiszta hegyikristály csoport is mu- tatkozik. A kövült fadarabok túlnyomólag barna és fekete színűek, többnyire megőrizték ere- deti szöveti szerkezetüket, kvarckeménységűek. Vannak porhanyós, morzsolható barna lignitszerű és rostos feketekőszén jellegűek, nem éghetők, hevítve fehér lánggal égő vüá- gító gázszolgáltatás után megtartják rostos kőszerkezetüket. A fekete törzs-darabokon felszíni mállásból eredő napszítta néhány miliméteres világos sáv látszik. Ritkán, leg- inkább a fekete darabokban, apró piritkristályok vagy markaziterek is vannak. A leírás említi, hogy egyes gyökereket kövesült kéreggel is talált s a kéreg helyenként levált a farészről. A kövesüit faleletek gyakoriságáról említi, hogy gyűjtése 16 kg-nál nagyobb súlyú volt. A levélmaradványokból egyik rétegszintből (valószínűleg a finomszemű tufából), egész őslénytani herbáriumot gyűjtött. A gyűjtő-leíró szerző, a lelőhely közvetlen közelében, kormeghatározó kövült kagylót Vadász: Szenesedett-kovásodott famaradványok. . . 347 vagy más állati maradványt nem talált. Növényei a „triocén” (harmadidőszak, tercier) közepéhez vagy végéhez tartoznak, amit nálunk a burdigalai-helvéti (középsőmiocén), vagy szarmata emeletbe (felsőmiocén) sorol a vulkáni működés hasonlósága alapján is. Az utóbbira való összehasonlítás érdekében ideiktatjuk a kaukázusi tanulmány vizsgá- lati eredményeinek kissé módosított összefoglalását: „Az Adzsar hegylánc kialakulása előtti magaslatokat szubtrópusi évszázados erdők borították. Valamelyik közeli vulkán kitörésekor az erdőt vastag vulkáni törmelékréteg borította el, amelynek súlyától lehullottak a levelek, letörtek az ágak és bizonyára sok fatörzs is. Ami lehullt, a néhány lábnyi vastag törmelékréteg alá került. Utána katasztro- fális esőzésekből hatalmas patakok lehordták az iszapot, vulkáni törmelékanyagot, az itt élt fatöredékeket, egyúttal más helyekről való famaradványokat is leraktak a kiszá- radt patak-áradmány területén sokféle szintes helyzetben. Végül lávaár zárta le a vulkáni működési folyamatot”. „A kezdetben szárazföldre hullott vastag vulkáni törmelékben nem indulhatott rothadási vagy korhadási folyamat, amit talán a vulkáni anyag hőfoka is gátolhatott, s a faanyag a bomlasztó mikroorganizmus-féléktől is mentesen, konzervá- lódhatott. Ugyanakkor a vulkáni kőzetek közelében előszivárgó talajvízforrások oldott Si02-tartalma az eltemetett faanyag szerves anyagának kilúgozásával a faszövetek sejt- szerkezetének kitöltésére utat találva, kolloidos kovaanyaggal kövesíthetett. Mindezek ismeretével vizsgáljuk a kazári szenes-kovás famaradványok össze- hasonlító oknyomozó elemzését korszerű kőzetképződési ismereteink szerint. A feltárt burdigalai riolittufa alsó tagozatának rétegzetlen kristálytufa anyagá- ból származó faleletek szabad szemmel, tapintással, kéregnélküli faszenes jellegűek, hosszanti és keresztirányú váltakozó hasadékok és repedések, vala- mint hajszálerekig terjedő, utólagos mozgások okozta törési rések váltakozó riolittufa anyagú kitöltéssel. A mikroszkópos metszetekben a roncsolt faszöve- tek sejtjeiben helyenként a riolittufa jellemző földpát és csillám ásványtöredé- kei észlelhetők. Dr. Bárdossy György röntgendiffraktométeres vizsgálata szerint, a fekete, fa- szén nemű anyag szervetlen ásványai háromnegyed részben krisztobalit, egynegyed rész- ben kvarc. Egyéb ásványok mennyiségileg nem voltak kimutathatók. Dr. S o ó s László tudományos főmunkatárs- vegyészfőmérnök a résekben, repedé- sekben, sugárhasadékokban tufaanyaggal kitöltött, átitatott darab kova és szénanyagá- nak arányát vegyi normálelemzéssel a következő összetételben állapította meg: nedves- ség 4,43%, hamu 59,28%, éghető 36,29%. A hamuösszetételben (59,28%) Si02 47,55%, CaO, MgO, FeO 11,73%. Ezek szerint a kovásodás nem éri el a gyakori, teljes egészében kovásodott faleletek 90,98% kovatartalmát, ami különleges keletkezési viszonyokat jelent. Ezek a különleges keletkezési viszonyok, eddigi magyarázatainkat sok ellentmondásos ténnyel bonyolítják. Utaltunk arra, hogy a kazári rétegsorban a faszenes-kovás darabok kőzettéválási folyamata a vulkáni törmelékszórással betemetettséghez kapcsolódik. Viszont a fadarabok helyzete, nagysága, faszenesedett (eisomorf) volta szerint az alsó kristálytufa változatlan hullású vulkáni homok és por lerakódása során még égető hőfokú lehetett; a száraz- földi erdőtalajban a korhadt fatörzs- és faágdarabokat temette be, részben faszenesítő hatással. Greguss P. néhány mintadarab mikroszkópos csiszolatainak vizsgálatával Pinuxy- lon sp. (esetleg az azonos korú ipolytarnóci P. tamociensis Tuzson körébe tartozó faj), Cinnamomurnoxylon kazariense n. sp., Liquodambaroxylon sp. alakokat határozott meg. Ezek a lejtőoldalban levő hegylábi korhadt fatörmelékek a vulkáni működés körzetében, lökéses rengésmozgásokkal, csuszamlással, részben lezúduló záporvizekkel az előtér mé- lyedéseiben összegyűlt pocsolyákba kerültek, ahol a rétegterheléssel egyes darabok la- posra is nyomódtak. Eredeti korhadási és száradási repedéseik, hasadékaik, felülről le- szivárgó vizekkel tufaanyaggal töltődtek ki. A riolittufaösszlet felsőbb részeiben észlel- hető szövetmódosulat, a biotitos-horzsaköves változóan bontott, majd fokozódóan bento- 348 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet nitos elváltozás, valamint a gömbhéjas vasas kérgű tufazárványok nyilvánvalóan vize- sed ő, időnként kiszáradó közeget jeleznek, amelyben a szenesedett fadarabok utólagos kolloidos kovásodása lehetővé vált. Száraz, porított anyagban, a nehézségerő és kapilla- ritás útján laboratóriumi kísérletek szerint, a zsugorodott, szűkebb térfogatú anyag leve- gővel teli hézagainak vízzel (folyadékkal) kitöltésével a száradási repedésekhez hasonló szétválások keletkeznek (C e g 1 a, J., Drul nsk, S., K w i a t k o w s k i, S., 1967). Ezeknek a kérdéseknek megoldása a vulkáni működés egyszeri, folyamatos, vagy hosszú idejű időszakos, hosszabb -rövideb b időn át szünetelő, többszaka- szos kitörésétől, a működés időtartamától, a kitörési központ helyi körülmé- nyeitől, az egykori őstérszínalakulás ismeretétől függ. A folyamatban levő nagyméretű részletes újratérképezéssel ezek az őstérszíni és mélyföldtani vizsgálatok megoldásra kerülnek. A kazári földtani szelvény elemzésében említettük, hogy a homokos tufás bentonitra, valószínűleg denudációs egyenetlen határfelülettel, a föltárásban egyező települési látszattal (paenakkordans módon) az alsóhelvéti szárazulati bentonit származású duzzadó agyagrétegekkel a barnakőszéntelepes összlet következik, melynek itteni III. telepében kovásodott fatöredékek vannak. A lefejtett régi bányamezőből származó ilyen kovás-szenes darab szabad szemmel való vizsgálattal úgy tűnik, hogy nem a kovásodott teleprész anyaga, hanem kétségtelenül a teleptől eltérő anyagú, a tőzeglápba behordott, már előzőleg kovásodott, másodlagos (allotigén) darab. G r e g u s s Pál meghatá- rozása szerint fenyő-féle, esetleg a klasszikus P. tarnociensis alakkörébe tarto- zik. Megállapításunk szerint az alsó riolittufában levő égett faszenes-kovás darabokkal teljesen azonos, s azok lehordásából származik. Ez a megfigyelési tényadat arra utal, hogy a telepösszletben levő III. telep kovásodása különálló, más viszonyok közötti megismétlődő folyamat. Területileg és időben külön- böző eredménnyel, szárazföldi és vizes közegben. Egyben újabb bizonyítéka a kovás fadaraboknak a kövesedés eredeti helyétől, további töredezéssel darabo- lódva, messzeterjedően fiatalabb rétegekbe hányódva másod-, harmadlagos újratemetődésének. Ezzel kapcsolatban fölmerül a kövesedett állapot időtar- tam-kérdése, ami a többtelepes kőszénképződésnek külföldön és nálunk is, évszázados, mindmáig állandóan tárgyalt, visszatérő, vitatott és vitatható föladata. A rétegösszletek összehasonlító földtani időtartam-vizsgálati mód- szerével végrehajtott rétegazonosítási módszerek években kifejezhető, szám- szerű eredményeket nem adhatnak. A kétségtelenül nagyra fejlődött határozott (abszolút) időszámítás egész Földre vonatkozó átlagértékei egy-egy azonosított rétegösszlet részleteire alig alkalmazhatók. A kőszénképződésben a mai tőzeg- lápok számértékei nem irányadók, a kovásodásban, sőt az üledékföldtani kőzettéválásban a máiság elve nem érvényesíthető. A vulkáni kitörések dur- vább-finomabb törmelékanyagának, sőt a lávának növényeket égető, elégető vagy perzselő, a faanyagot faszenesítő hatása viszonylag gyors, i’övid tartamú folyamat, de a kovásítás évezredekre visszamenő vulkáni működések anyagá- ban eddig ismeretlen. A kazári riolittufából és a vele földtanilag azonosított burdigalai rétegekből előkerült kovásodást eredeti rétegtani helyzetében keletkezettnek véve, a tufaösszlet alsó részében történt geokémiai folyamat- változás, kovakolloid-kiválás, viszonylag rövid földtani időtartamot vehetett igénybe. Ez viszont látszólag ellentétben áll a vulkáni kitörés hosszabb időre terjedő, szünetekkel megszakított működésével. Ez a változó szövetű vulkanit- tal jelzett, ingadozó süllyedő-emelkedő mozgásokkal járó üledékképződési szakasz a burdigalai emelet egész tartamára terjedően, a közbeeső kiemelkedett V ad á s z: S zeneseden- kovásodott famaradványok. . . 349 részek lepusztulási szakaszainak nem becsülhető időtartamával, több százezer, esetleg milliós évre becsülhető az alsóhelvéti újrainduló tengerelöntés síkláp- jellegű tengerparti kőszénképződéséig terjedően. Ezekkel az ellentmondásos tényadatokkal, a szenesedés-kovásodás együttese, a hozzáfűzött magyaráza- tokkal egyelőre minden egyes leletre vonatkozó külön vizsgálatot igénylő nyílt kérdés marad. * A felsőraj na-völgyi pleisztocén bazaltbreccsa faszenes fazárvány- lelete Az egyetemi Ásvány — Kőzet— Földtani tanszék 1903-ban történt megosztásával, a Föld és Őslénytani Intézet létesítésével kapcsolatban dr. K o c h Antal professzor, rész- ben Szabó József európai hírű gyűjteményének földtani anyagából átvett oktatási gyűjtemény az ismételt háborús pusztítások során teljesen megsemmisült. Fölszabadulá- sunk utáni újjáépülésünkkel, oktatási reformunk szerint, új gyűjtésű minta anyagokkal újjárendezésre került. A régi gyűjteményanyagból néhány különleges tudománytörténeti érdekességű eredeti mintadarabot megtaláltunk és leírtunk. Ezúttal érdemesnek tartjuk az 1977. régi leltári számú egyik mintadarabot ismertetni, ami K o c h A. professzor kézírású cédulája szerint 1906-ban Hambloch Ant. egy- kori német bányaigazgató ajándékából került az Egyetemi Föld- és Őslénytani Intézet gyűjteményébe (3. ábra). Megjelölése szerint „Brecesás tufa (ún. Duckstein) szenesedett fa zárvánnyal, Nette-völgye Plaidt mellett (Rajna mellék)”. Ez a faszenes állapotú fa- zárvány Popalus félének bizonyult. A megfelelő német szakirodalomban ismeretlen. Ugyancsak külön vizsgálatot igényelt a ma már alig használt „Duckstein” szó jelentése is, amit német szótárban sőt szakszótárban sem találtunk. Az tíjabb német földtani tan- és kézikönyvekből is hiányzik. Csak a legrégibb K a y- s e r első kiadású „Lehrbuch dér Geologie” kőzetleíró fejezete ismertette ezen a néven részletes ásványi összetételét , kitűnő trasscementként való használhatóságát. C r e d n e r: „Elemente dér Geologie” c. könyvének 98. oldalán is említve van (Duckstein (Trass) Plaindt, Deutschland). A rendelkezésünkre álló sokféle idegen nyelvű szakszótárak közül egyedül S e h i e- ferdecker összeállításában Gorinchem-J., Noorduijn en Zoon N. V. 1959. kiadású Geological Nomenelature 053. sz. angol ,,duck” címszó adja a következő értelmező ma- gyarázatot: ,,a short water trap that can be passed by a simple „duck under” withaut swimming”. Tömörebben magyarul: vizenyős mocsár, pocsolya, belépve iszapba mélye- diink. Ebből ugyan nem tűnik ki a trass-jelleg és azonosság, legfeljebb a helyi német el- nevezésű trass adott lelőhelyű keletkezési módja. A megjelölés, az alábbi oknyomozó is- mertetésünk szerint a fölhasználásra alkalmas rétegek termelőhelyi bányászati elnevezése. A faszenesedés és a faszenesedett zárványdarab vizsgálatában a lelőhely környékének földtani viszonyairól és keletkezési körülményeiről a német szakirodahni leírásokat nem találtuk szakkönyvtárainkban. Közelebbi adatok kérésével Potonié R. professzor- hoz a palaeofitologia kiválóságához fordulva, Prof. dr. Q u i t z o w, a Geol. Landesamt Nordheim-Westfalen igazgatójának szíves tájékoztatását a következőkben adta meg: »Das v. Herm Prof. Vadász erwahnte verkohlte Holzstück aus einer Basaltbrekzie von Plaidt stammt aus dem Ictzten tnterglazial. Damais fanden die Basaltcruptionen dér zahlreichen Vulkankegel des Neuwieder Beckene statt. Dér Lavastrom, welcher bei Plaidt ins Nette-Tal geflossen ist, hat offenbar einen Wald vemichtet. Die geologische Situation ist aus Blatt Bassenheim dér geologischen Kar te 1 : 2500 zu ersehen. In dér Erlauterungen sind die Gesteine kurz beschrieben, Holzreste aus Basaltbrekzien sind nicht erwáhnt. Kérésünkre dr. Q u i t z o w részletes irodalmi kivonatos levélbeli ismertetést küldött a vulkáni kőzetanyagokról, a trasskőzetfélékről és a bazaltkitörések rétegsoráról és föld- tani koráról az alábbi átlagszelvényben Dechen alapmunkája nyomán (4. ábra). ,,A trass kékesszürke és sárga színű. A kékes trass többnyire a tufa-összlet legalsó tagja 4 m hosszú hasadékkal. Mindkét trass-félét fejtik, hidraulikus vakolat -habarcs és víz- alatti cementkeverék készítésére használják”. Ezek szerint a változó összetételű „Duckstein” (trass-összlet) kiékelődő, egyenetlen vastagságú, hézagos településű szárazulati üledékösszlet a lösz fedőjében. A lösz alatti láva, a fekete és barna tufa alatt a miocén agyagos-fás telepkifejlődésű barnakőszén- összlet van. 350 Földtani Közlöny , 100. kötet, 4. füzet 3. ábra. Bazaitbreccsa faszenesedett famaradvány-zárvánnyal, Plaidt (Rajna-vidék) Fig. 3. Bréche basaltique á inclusion de débris de bois fusitifié; Plaidt, région du Rhin 4. ábra. A Plaidt környéki terület átlagos rétegsora Dechen nyomán. Jelmagyarázat: 1. Feltalaj (humusz), 2. Szürke trachithomok, 3. Horzsakő felső pad, 4. Alsó fejtés pad, 5. Horzsakő, 6. „Hamu”, 7. Száraz trassz, 8. Vizetáteresztó trassz („Tauch”), 9. Horzsakő, 10. Lösz, 11. Bazaltláva, 12. Fekete laza tufa, 13. Barna, szilárd trachit- tufa levélréteggel Fig. 4. La succession des couches généralisée des environs de Plaidt, d’aprés Dechen. Légende: I. Sol (humus), 2. Sable trachytique gTis, 3. Ponce, banc supérieur, 4. Banc inférieur sous l’exploitation, 5. Ponce, 6. «Cendre*. 7. Trass sec, 8. Trass perméable á l’eau, (Tauch), 9. Ponce, 10. Loess, 11. Lave basaltique, 12. Tuf meublenoir, 13. Tuf trachytique consolidé brun, á couche á feuilles A vulkáni tufaösszlet anyaga növény lenyomatokat, többnyire levélrészeket tartalmaz, amelyekben M ü h 1 e i s F. monográfiája szerint (Die Flóra dér Tuffe von Plaidt bei Andernach. Decheniana, Verh. d. Naturhist. Vereins d. Rheinlandes u. Westfalens 93., 1936., Bonn, pp. 313 — 344., Taf. I. — VI.) ritkán szenes részek és vékony szenes bevonatok láthatók a palás hasadású üledékanyagban. Ez bizonyítéka az alatta levő miocén kőszén- összletből való eredetnek, a vulkáni kitöréssel felszínre hozott kialakult megtartási álla- potban. Ilyen származású a tufaösszletben megállapított, még mélyebb alaphegységből való devon grauvakke-törmelék is. Ezeken a vulkáni érintkezéses hatás nem látszik. Ellen- ben az ezidőszerint egyedüli plaidti fazárvány, nyilvánvalóan hasonlóan a mélyebben levő fás jellegű kőszénanyagból származik, a vulkáni hőhatásban zárt közegű, oxigénhiá- Vadász: Szenesedéit - kovásodott fa maradványok. . . 351 nyos faszenese (lett, mert még nem volt szénült állapotú, hanem fanemű Fopulus töredék. M ü h 1 e is tanulmányában leírt flóraelemek: Filires: Onorlea struthiopteris H o f f m. Monocoti lodoniidae: Tilia europea L. levélmaradványok Smilaceae: Convallaria majális L. Dicotyledontae : Salix viminalis L. Sáli: r cf. repem L. Juglandaceae: Pteroearya fraxinifolia S p a c h. Cuptdiferae : Corillus arellana L. Aristolochiaeeae : Asarum europeum L. Rosaeeae: Mespilus germanica L. Prunus padus L. •Mit grosaer Wahrscheinlichkeit ist sie interglazial und dürfte dann in die zweite Zwischenzeit ge9tellt werden Szemelvénves irodalom — Bibliographie Batton, G., Bonnefille, II.. Boureau, E., Danze-'Corzin, P., Jekhowsky, B. (1965): l’aleobotanique Sahariense. Centre Nat. de la Recherche Se. Paris — C e g 1 a, J., Drulinsk, S,Kwiatkow. s k i, S. (1967): Fractures resulting from liquid infiltration intő dry powdered materials. Bull. Aead. Pólón., Se. Ser. Se. Geol. Geogr. 15/2, p. 83—89. Warschau — Deflandre, G. (1963): Phytolitaires (Ehrenberg). Protoplasma LVII., pp. 234 — 259. — Greguss, P. (1967): Fossil Gymnosperm woods in Hungary from the permian to the Plio- cene. Budapest — L a c r o i x, J. (1936): Le volcan actif de l'ile de la Réunion et ses produits. Paris — Vadász E. (1952): Köszénföldtan. Budapest —Vadász E. (1955): Elemző földtan. Budapest —Vadász E. (1957): Föld- történet és földfejlődés. Budapest — Vadász E. (1959): Fúrókagylónyomos kovásodott fa a Szovjetunióból. Földt. Közi. 89., pp. 185 — 186. —Vadász E. (1963): Magyarországi kövesedett famaradvanyok földtani kérdései. Földt. Közi. 93., pp. 505 — 544. -Vadász, E. (1964): Geological problems cf fossil wood in Hungary. Acta Geologica VIII., pp. 119 — 143. —Vadász E. (1964): Riolittufában szenesedett fatörzs együttes vizsgálata. Földt. Közi. 94., pp. 385—387. —Vadász E. (1968): Kovafitolitok földtani kérdései. (Sajtó alatt) — Vadász E. (Sajtó alatt) Szenes- kovás fa Pestlőrincről. — BnHOrpaaoB H. n. P. (1911-1912): OKaMeHbJibifi Jibc-b Ha KaBxa3. H3B. KaBK. Mnin. Pucc. Teorp. OöuiecTBa, t. XXL , N« 3. — Wetzl, W. (1933): Geschiebehölzer in Schleswig-Holstein. Zeitschr. f. Geschiebeforschung 9. — IV e t z e 1, W. (1935): Ein fossilisiertes Waldboden dér Tertiarzeit. Zeitschr. f. Geschiebeforschung 11. — Wetzel, W. (1962): Ein versteinerter (verkieselter) Wald im Chilenischen Tertiár. Geol. Rundschau 52. Sur le nouvel examen des débris de bois charbonisés, »fusiti fiés«, silicifiés E. Vadász L’étude présente tripartite et récapitulative, mais á sujet commun, compléte les conn- aissances de notre étude fondamentale, concernant la position géologique et la fossilisa- tion des fréquents débris de bois charbonneux et «fusitifiés» autochtones ou multiplement remaniés, qui sont répandus en Hongrie des le Permien jusqu’au Tertiaire et mérne dans les assises quaternaires. Les résultats ont été obtenus d’aprés l’étude causale des proces- sus-phénoménes ni guére connus á l’étranger, en analysant des nouvelles trouvailles. L’analyse géologique comparative détaillée de la charbonisation, «fusitification» et de la silicification a été faite, en utilisant les méthodes sédimentologiques et les nouvelles données bibliographiques. Dans les deux premiéres parties de caractére analogue, en nous procurant des ouvrages spéciaux antérieurs manquants des bibliothéques et en les pré- sentant critiquement, dans des publications plus ou moins volumineuses nous étions nous occupés continuellement des questions, encore ouvertes de beaucoup de points de vue, de la charbonisation et de la silicification, avec un regard particulier sur la compar- aison entre les effets brúlants, charbonisants et silicifiants des détritus et laves volcani- ques, fréquents chez nous, et les conditions de l’activité volcanique d’aujourd’hui. Sur la base de nos trouvailles de Hongrie, nous avons fait allusion á ce que dans le rayon de l’explosion, les volcanites ont un effet brillant sur les bois mis en contact á eux, selon 352 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet leur température. En fonction des conditions morphologiques et climatologiques, dans un rayon de 10 á 30 km., le processus de combustion lente réductif des bois, arbustes et des herbes, recouverts pár les détritus volcaniques, peut durer pendant des siécles jusqu’au refroidissement totál, eausant de véritable produit de charbon de bois, mais jusqu’ici la silicification n’a été nulle part observable (Ischia, Champs Phlégréens, Pompél i). Cette «formation de combustion», causée pár une volcanite, a été décrite pár L a c r o i x comme éisomorphose, dans sa monographie fondamentale, traitant les formation de l’ile-volcan actif de Réunion, prés Madagascar, en les illustrant avec des photos (Littérature: L a c- roix XLI. Aetna, Planche XLIII. Réunion, basalte, Planche XLI. Vésuvite.) Cette nomination de «formation de combustion », en hongrois «formation de charbon de bois volcanique», c’est-á-dire «fusitification» ne se trouve pás dans l’usage commun comme terme technique, de mérne elle manque de chacun des dictionnaires spéciaux. Dans le terrain lignitifére du départ ement de Nógrád, dans la commune de Kazár, des débris de bois de différentes sortes, charbonisés, fusitifiés et silic-ifiés, ont été provenus des couches á débris végétaux du terme inférieur du tuf rhyolithique inférieur ou du «mur», burdigalien, affleurant dans une grande carriére, en gisement allochtone á silici- fication préalable d’un marécage littoral d’eau douce, en voie d’affaissement. Pár nos trouvailles de Hongrie, nous avons montré la répartition lointaine des bois silicifiés de leur position géologique originale, oü la silicification a été déroulée probablement, et leur position dans des couches plus récentes. Leur conservation, ils sont roulés et sans croűte, le prouve aussi. Nous avons admis comme ágé géologique probable le Miocéné inférieur, oü leur silicification a été causé pár des volcanites. Ces processus géologiques se présent- ent de la mérne maniére et réguliérement, & chaque continent, selon les descriptions, á la plupart sans examens causaux. Nous les avons cité á l’occasion de la présentation bib- liographique des débris silicifiés décrits, dans 1’ Union soviétique. On trouve une descrip- tion bien méritante et moderné, paléogéographique et paléoclimatologique, identifiable á celle de Hsngrie, dans l’ouvrage intitulé «Le bois pétrifié du Caucaseo, peu connu et paru en langue ancestrale uki'ainieime, il y a cinquante ans, sur le processus de combustion des débris de troncs, branches et de feuilles silicifiés, dans l’ensemble des volcanites á l’occasion de l’extrusion, sur la mode de silicification, á l’intérieur de la couche, des tissus imprégnés du silice dissous provenant de l’altération ultériem’e du tuffe, et sur le remanie- ment secondaire des débris de bois silicifiés, pár l’érosion. A la localité du «bois pétrifié du Caucase», au pied d’ime falaise abrupte, on trouve un tuf argileux (tuffite) grisátre, á grains fins, á toucher rougueux, facilement taillable et friable; il ne bouillonne pás sous Pacidé hydrique, certains grains y sont de solidité de vérré (probablement du quartz). Dans les trois á six métres supérieurs du profil, se trouvent des conglomérats grossiers volcaniques, et en dessus, á la créte haute de la montagne, la nappe de lave andésitique. Dans la tuffite et les conglomérats volcaniques, il y a de troncs immense á pourtour de plusieurs métres, de bűches, de racines et d’autres débris de bois. Dans beaucoup de cas, il est bien visible, que les bűches sont en piacé, en position verticale avec des minces rami- fications des racines, mais on y trouve aussi des bois des bűches entiers, en position hori- zontúié. Et dans les conglomérats, «comme ils seraient éparpillés», en positions trés diffé- rentes. Lem- matiére pétrifiante est de Pacidé de silice amorphe: calcédoTne, opale, cor- néen, hyalite, á la plupart le premier. A la proximité des débris de bois, il y a de secré- tions d’agathe et d’opale, plus rarement de petits cristaux de quartz. La situation est la mérne dans les couches á tuf de différents types du complexe des tuffes de Kazár, á nappe andésitique sarmatienne, et aussi dans l’activité volcanique. Les Plantes caucasienne représentent une flóré appartenante au milieu ou á la fin de Pancien «Triocéne», qui est identifiable aux éléments de celle du complexe des tuf burdigalien á helvétiens du profil de Kazár. Et dans la troisiéme partié de notre étude, l’enclave á fusite originale, provenant d’une bréche basaltique, inconnue de sa localité, dans la vallée du Rhin. D’aprés Phistoire de l’Université des Sciences de Budapest, pár la division de la chaire de minéralogie, pétro- graphie et de géologie, en 1903, on a établi la Chaire de Géologie et Paléontologie dönt le premier professeur fondateur et organisateur, le Dr. Antal K o c h, a pris possession des échantillons pour l’enseignement géologique de la collection de réputation européenne de són maitre, le Dr. J. Szabó. La collection d’enseignement établie de ceux-ci a été anéantie pár suite des destructions de guerre répétées. Aprés notre libération, et d’aprés notre réforme d’enseignement, elle a été rétablie pár des échantillons nouvellement re- cueillies. Mais, nous avons quand mérne retrouvé quelques échantillons de l’ancienne collection et nous les avons décrit du point de vue d’histoire de Science, et dans ce cas-ci l’échantillon oi'iginal et intéressant, portant le No d’inventaire 1977., concernant le sujet de notre présente étude. Selon l’écriture originale du professeur Antal K o e h, il est Vadász: Szenesedett-kovásodott famaradványok . . . 353 arrivé, á la collection de 1 Institut de Géologie et Paléontologie de l’Université, comme le dón du directeur des mines, A. Hambloch, d’origine allemande, en 1906. La «bréche de tuf» (soi-disant «Duckstein») á enclave de bois charbonisé est du bois de Populus fusitifié d’apres notre analyse moderné, provenant de la vallée de la Nette, prés de Plaidt, dans la pi'oximite du Rhin. Et sous cette forme, il n’est pás mentionné dans la littérature allemande concernante. L’áge de la bréche basaltique est á la limité entre le Pléistocéne et l’Holocene. Nous présentons la suceession de couches de la loealité, d’apres les anciennes données de littérature, sur la coupe généralisée de la Fig. 2. Pour com- plément d analyse, nous devons le mentionner que nous ne connaissons pás de débris de bois montés des si grandes profondeurs, dans les volcanites des terrains basaltiques de la Transdanubie, du X ord du département de Nógrád et de la Slovaquie. Xous avons pré- senté la description des débris de bois, de différentes conservations, mélangés aux détri- tus de roches montés des couches de grandes profondeurs, dans la flóré du basalte des en- virons de Gleichenberg et de Burgenland, en Autriehe, d’apres la publication, en hongrois, de József Szabó, la complétant avee une coupe présentante la suceession des couches. 2 Földtani Közlöny Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 354 — 359 Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből III. dr. Strausz László (6 ábrával) összefoglalás: A magyarországi eocénből először került elő most a Cerithiopsis alvedata Deshayes és a Rostellaria (Chederrillia) mirabilis Deshayes faj, valamint a Palaeocyclotus aff. exaratus Sandberger és a Katica hemipleres Cossmann szájadékfedője. Táblázat fog- lalja össze a dudari újabb leletek névsorát. Palaeocyclotus margaritatissimus Strausz, 1969 Előkerült egy további, törött, de az ^eredetivel (Földt. Közi. Vol. 99., p. 148., 153., tab. I., fig. 4., a holotypus lelt száma: MAFI, E. 4338) minden tekintetben teljesen egyező példány. Palaeocyclotus aff. exaratus Sandberger, 1875 Egyetlen szájadékfedő, v alószínűleg juvenilis egyedtől, 0,5 mm átmérőjű korong. Öt egyenletesen növekedő kanyarulatból áll, ezek egyformán láthatók a belső és külső oldalon; a korong közepén lyuk van, kb. az átmérő hatodának megfelelő szélességű. A belső oldal igen gyengén domború, a kanyarulatok díszítetlenek, a varratvonalak nem élesek. A külső oldal homorú (alacsony tölcsérként bemélyedt), kanyarulatai kissé érdes felületűek (nem gyöngyözöttek). A korong magassága kb. az átmérő hatoda; a perem nem homorú. Abban tér el a P. exaratus Sandberger operkulumától (Sandberger 1875., p. 241., tab. 12., fig. 6.; Wenz 1938—1944., p. 462 — 463., fig. 1167.), hogy kisebb és pereme nem ki vájt, valószínűleg kanyarulatai aránylag is keskenyebbek, lassabban nö- vekedők, — tehát azonos méret elérésekor több kanyarulatból állna, mint a P. exaratus. A Palaeocyclotus margaritatissimus Strausz kanyarulatai a külső oldalon feltű- nően gyöngyözöttek, a korong közepén a lyuk sokkal tágabb, annak ellenére, hogy első 5 kanyarulata kb. olyan méretű, mint a tárgyalt alaké. Rissoa pseudoturricula Strausz, 1966 1. ábra 1 '.*0(3 llissoa pseudoturricula Strausz, p. 22., 110., tab. 5., fig. 13., 14. A most előkerült példányon a faj megkülönböztető jellegei még feltűnőbbek, mint az eddig ábrázoltakon: a bordák száma csökken az alsóbb kanyarulatok felé, a kanyarulatok oldal- vonala nem egyenletesen domborodó, hanem az alsó harmad- ban erősebben kiemelkedő (itt az axiális bordák is kiállóbbak). /. ábra. Rissoa pseudoturricula Strausz Fig. 1. Rissoa pseudoturricula Strausz S transz: Aprotermetü puhatestűek a dudari eocénből 355 Caecum (Prolongicaecum) prolongatum StrauBz, 1961 2. ábra Három példány, egyiken a vastagodott (régi) száj perem-gyűrűn túl még jelentősen, a teljes hosszú- ságnak kb. egyharmadával továbbnyúlik a csőalakú ház. így az alnemzetség jellege itt még feltűnőbb, mint a gánti anyagban (Strausz, 1961). 2. ábra. Caecum (Prolongicaecum) prolongatum Strausz Fig. 2. Caecum (Prolongicaecum prolongatum Strausz 0 1 mm 1 1 Cerithiopsis alveolata Deshayes, 1837 3. ábra 1910 — 1913 Cerithiopsis alveolatum Deshayes; Cossraann et Pissarro, tab 27., fig. 145-1. Abban különbözik a C. rara Szőts fajtól (S t r a u s z, 1966, p. 35., 118., tab. 8., fig. 1.), hogy kanyarulatai kevésbé domború oldalvonalúak, s három spirális csomósora kb. egyenlő, a felső nem gyengébb. Franciaországban gyakori, Magyarországon ez az első előfordulása. 3. ábra. Cerithiopsis alveolata Deshayes Fig. 3. Cerithiopsis alveolata Deshayes Pulima (Syrnola) aff. haidingeri Z i 1 1 e 1, 1862 Abban tér el a faj típusától, hogy sokkal karcsúbb termetű, szélessége csak kb. két- harmada a szokott értéknek. Mind a dudari, mind a neszmélyi anyagban megállapítható volt, hogy az E. (Subularia) haidingeri Z i 1 1 e 1 faj több jellegben is elég változékony: spírája lehet kissé görbült, szájadéka a szokottnál kevésbé megnyúlt, a kanyarulatok közt a varratvonal valamivel feltűnőbb. A karcsúság tekintetében azonban jelentősebb válto- zékonyság, ill. átmenet a kérdéses példány felé nem volt megfigyelhető. Rostellaria (Chedervillia) mirabilis Deshayes, 1866 4. ábra 1856 — 1866 Rostellaria mirabilis Deshayes, vol. 3., p. 457., tab. 89., fig. 7., 8. 1910 — 19J3 Rostellaria (Chedervillia) mirabilis Deshayes; Cossmann et P iss arro, tab. 31., fig. 157 — 15 Két' sérült példány, búbrészek. A nagyobbik 7, a kisebbik 4 mm magas, a két sima embrionális kanyarulaton kívül három és fél, illetve két és fél finom rácsos díszítésű kanyarulatból áll. A búbszög kb. 50 fok (a spíra zömök kúp), a kanyarulatok egyenletesen domborúak, a külső szájperem le- benyszerű kiterülése már a felülről második díszí- tett. kanyarulaton kezdődik. Ritka faj, Magyarországon eddig ismeretlen volt, Franciaországban a cuisien emeletben talál- ták. Ritkasága miatt azonban korjelzőnek nem tekinthető. 4. ábra. Rostellaria (Chedervillia) mirabilis Deshayes Fig. 4. Rostellaria (Chedervillia) mirabilis Deshayes 2* 356 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet Natica hemipleres C o s s m a n n, 1888 5. ábra (operculum) 1886 — 1913 Natica hemipleres C o s s ni a n n, vol. 26., p. 53.. tab. 70., fig. 10., 11 . 1893 — 1925 Natica (Neverita) hemipleres Cossmann, vol. 13., p. 117. 1910 — 1913 Natica hemipleres Cossmann; Cossmann et Pissarro tab. 9., fig. 61 — 3. 1966 Natica hemipleres Cossmann; Strausz 1966, p. 44 — 45., 125., tab. 11., fig. 3 — 5; tab. 12., fig. 1 ., 2. Magyarországon csak Dudarról volt ismeretes ez a faj, most ugyaninnen egy további példám- is előkerült. Kis méretű, alacsony spírájú alak, a kevés kanyarulat meglehetősen összesimul. A szájnyílás zömök-ovális, magasabb, mint amilyen széles. A külső szájperem fent kevéssé előrefutó, a belső ajak kallusza fent nem erős, kis funikulusz-mag a köldököt nem tölti ki teljesen. •5. ábra. Natica hemipleres Cossmann, szájadékfedő. a = belső oldal, b = külső oldal Fig. 5. Natica hemipleres Cossmann, Deckel. a = Innenseite. b = Aussenseite Mind a funikulusz nagysága, mind a belső ajak felső részének vastagodása tekinteté- ben mintegy középhelyzetet foglal el a Natica S c o p o 1 i, 1777 s. str. és a Neverita Risso, 1826 alnemzetségek között. Ezért történt, hogy a Natica s. str. (Cossmann et Pisarro 1. c.) és a Neverita alnemzetségbe (C o s s m a n n 1893 — 1925., vol. 13., p. 117.) is sorolták ezt a fajt. A dudari példányok alapján is megerősíthetjük, hogy a külső szájperem felső előrefutása és a szájperem ferde lefutása nem olyan nagy fokú, hogy érvül szolgálhatna a Neverita alnemzetségbe sorolás mellett, a belső ajak felső részének vasta- godása és a funikulusszal való kapcsolódása (Strausz, 1966., tab. 11., fig. 3 — 4.; tab. 12., fig. 1.) sa funikulusz „lebegése” (u. ott tab. 12., fig. 1.) is megerősítik a Natica s. str. alnemzetséghez tartozását. A rendszertani besorolás kérdése itt azért különösen fontos számunkra, mert két olyan operkulum került elő, melyek méretre a Natica hemi- pleres Cossmann faj szájnyílásával egyeznek, s más hasonló méretű Natica féle nincsen Dudaron (az egyetlen példány Natica cfr. obliquata Deshayes valamivel nagyobb). Már pedig a Natica s. str. alnemzetségben az operkulum meszes anyagú, a Neverita operkuluma ellenben szarunemű, nem kövül. így a most talált szájadékfedőket a N. hemipleres fajjal azonosíthatjuk. Az operkulum szabálytalan ovális vékony lemez (fül alakú), a nukleuszhoz közelebb eső (alsó) oldalon szélesen kerekített, a belső szájperemhez eső oldala (az utolsó kanyaru- lat végződése) gyengén hullámos vonalú, az ellencsorgóhoz eső vége hegyes. A belső olda- lon jól láthatók a hirtelen növekedő kanyarulatok, az első egy vagy két kanyarulat egé- szen kicsi, a felület túlnyomó nagy részét az utolsó kanyarulat foglalja el. A nukleusz erősen excentrikus, az átmérők harmadába esik. A belső oídal gyengén domború, csak az utolsó kanyarulat közepén húzódik egy igen sekély, széles, spirális horpadás, a végső el- metsződés felé erősödve. A külső oldal gyengén homorú, csak az utolsó kanyarulat lát- szik rajta, mert a nukleusz körüli részre is rátolódott az utolsó kanyarulat végződése. A szájnyílás külső oldalához eső (a szájadékfedő utolsó kanyarulatának végződő lemetszé- sével ellentétes) perem mellett éles árokvonal húzódik. Egyik operkulum hossza 1,7 mm, a másiké 1,5 mm, szélességük a hosszúságnak kb. 70%-a. S t r au s z: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből 357 Parvisipho (Golumbellisipho ) dudariensis S t r a u s z, 1966 6. ábra Egyetlen példány volt eddig ismeretes e fajból, most két további került elő, egyiknek a szájpereme teljesen ép (a holotypusé kissé sé- rült; Strausz 1966., p. 56., 131., tab. 16., fig. 4., 5.). A belső szájperemen az ajak a középső harmadrészben kissé előrenyúló, igen vékony, de egész hosszában élesen határolt. A külső szájperem éles, fent szöglet nélkül, ívelten hajlik. A szájnyíláson belül a ház falán, a kanyarulat felső széle alatt 0,5 mm- re, kevéssel a külső szájperemen belül feltűnő kis csomó (duzzanat) van. G. ábra. Parvisipho (Columbellisipho) dudariensis Strausz Fig. 6. Parvisipho (Columbellisipho) dudanensis Strausz Marginella (Gibberula) ovulata L a m a r c k, 1823 Dudari példányunk valamivel karcsúbb a típusnál. A belső szájperemén 4 redő van; eddig Dudarról ugyanennek a fajnak csak a sokredős (polyptycta Cossmann) válto- zata volt ismeretes. Marginella (Dentimargo) vertesensis S z ő t s, 1953 Belső szájperemén négy, kb. egyenlő erős spirális redő van (nem három, 1. S z ő t s 1953., p. 72., 194.). Az alábbi táblázat tünteti fel az újabban vizsgált anyagokból Dudarról eddig ismeretlen, vagy csak kevés példányban talált fajokat. db N M D Tonicia cfr. pannonica S z ő t s 1 Arca (Arcopsis) scapulina Lamarck 2 -f j Emarginula auversiensis subcostala S z ő t s 2 -f- Rimula dudariensis n. sp. 1 + SciUus angustus Deshayes 1 + Sculus coelatus Deshayes 1 + Scutus compressus Deshayes 1 + Trochus (Tectus) dudariensis Strausz 2 Solariella Iricincta tricinctu Deshayes 6 Collonia baconica Strausz (20) Collonia sp. (2) Collonia vertesensis S z ő t s 2 + Delphinula sp. 2 -4- Phasianella ( tcolorala S 7. ő t s) (82) Phasianella ( tdudariensis Strausz) (6) Phasianella sp. (32) Adeorbis dudariensis Strausz 2 Bydrobia dudariensis Strausz 2 Slenothyra dudariensis Strausz i Palaeocyclotus margaritatissimus Strausz (2) + Palaeocyclolus aí £. exaratus Sandberger (1) + Rissoa pseudoturricula Strausz 1 Assiminea dudanensis Strausz 9 Turrileüa cfr. nilotica Oppenheim 1 -f- Vermetus conicus Lamarck 2 + Caecum ( Prologicaecum) prolongalum Strausz 3 + Colina perelegans Deshayes 1 Cerithiopsis alveolata Deshayes 1 + Cerithiopsis tara S z ő t á 3 Newtonieűa multispirata Deshayes 1 358 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet db N M D Triphora minuaia Deshayes 5 Scala sp. 1 + Eulima (Subularia) haidingeri Zittel 5 Eulima (Subularia) aff. haidingeri Zittel 1 Turbonilla compla Deshayes 1 Eri inulla (Syrnoia) submisrra S z ő t s 3 Euli', ella (Syrrola) cfr. sj.iia suLimbr icataria Cossmann 3 Eulimella ( Syrnola ) sp. 1 Odostomia semistriala S z ő 1 8 2 + OdosUmia pannonira S z ő t s 4 Micromphalina dudariensis Strausz 1 Fostellaria (Chederviüia) mirabilis Deshayes 2 + Nalica hemipleres Cossmann 1(2) Coplochelus castuosus Deshayes 2 Parvisipho (Coluirtbellisipho) dwiariensis Strausz 1 MargineUa (Qibberula) ovulala L a m a r c k 1 + Marginella ( Denlimargn) rertesensis Szőts 1 Cylichna qanlensis S z ő 1 3 3 + Magyarázat: db = az újabban vizsgált példányok száma, zárójelben az illető fajhoz tartozó operculumob száma, N -= új faj, M - Magyarországon eddig nem volt ismert, D = Dudaron eddig nem találták. (Az ismertetett anyag a MÁFI gyűjteményében található: E. 4338., E. 4355., E. 4358 — 4409. leltári számon.) Az irodalmat lásd a Földtani Közlöny 99., p. 152.; 100. p. 74. Über Kleinmollusken aus dem Mittel-Eozán von Dudar III. Teil Dr. L. Strausz Palaeocyclotus dudariensis Strausz, 1969 Ein weiteres Exemplar wurde gefunden, zwar verletzt, jedoch dem Holotyp (Földtani Közlöny vol. 99., S. 148., 153., Fig. 1., Taf. I., Fig. 4; Ung. Geol Anst. Inventarnummer E. 4338.) vollkommen áhnlich. Palaeocyclotus aff. exaratus Sandberger, 1875 Das Operculum eines juvenilen Exemplars 0,5 mm breite Seheibe, besteht aus 5 gleich- mássig zunehmenden Umgángen, die Mitte ist durchbohrt, das Loch etwa ein Sechstel des Durchmessers. Die Höhe betrágt gleichfalls ca. ein Sechstel dér Breite. Die Innen- seite ist flach, die Aussenseite trichterförmig konkav; dér Rand ist kaum gewölbt (nicht konkav). Unterscheidet sich vöm Typ des P. exaratus Sandberger (Sandberger 1875, p. 241., tab. 12., fig. 6.; Wenz 1938 — 1944, p. 462 — 463., fig. 1167.) dadurch, dass sein Rand nicht ausgehöhlt ist; wahrscheinlich sind auch die Windungen etwas 8climáler (nicht nur infoige des Jugendstadiums des Dudarer Exemplars). Rissoa pseudoturricula Strausz, 1966 Fig. 1. Die charakteristischen Eigenschaften dieser Art, wenigere, jedoch stárkere Axialrippen auf den unteren Umgángen und starke Wölbung im unteren Drittel dér Umgánge sind auf diesem Exemplar noch auffallender, als bei dem Holotyp (Strausz 1966, p. 22., 110., tab. 5., fig. 13-14.). Gaecum ( Prolongicaecum ) prolongatum Strausz, 1961 Fig. 2. Die Verlángerung dér Sehale unterhalb des verdickten álteren Mundrandes ist grösser, als bei den Exemplaren von Gánt (Strausz, 1961). 359 S t r a u s z: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből Cerithiopsis alveolata Deshayes, 1837 Fig. 3. Unterscheidet sich von G. rara Szőts (Strausz 1966, p. 35., 1 18., tab. 8., fig. 1.) dadurch, dass ihre Windungen weniger gewölbt, die spirálén Knotenreihen untereinander etwa gleich sind. Rostellaria (C hedervillia ) mirabilis Deshayes, 1866 Fig. 4. 1856 — 1866 Rostellaria mirabilis Deshayes vol. 3., p. 457., tab. 89., fig. 7., 8. 1910 — 1913 Rostellaria (C hedervillia) mirabilis Deshayes; Cossmann et Pissarro tab. 31., fig. 157-15- Zwei Bruchstiicke (Wirbelteile). In Frankreieh kommt diese Art im Cuis (Unter- eozán) vor, infoige ihrer Seltenheit kann aber bei dér Altersbestimmung des Fundortes keine Rolle spielen. Natica hemipleres Cossmann, 1888 Fig. 5. 1888 Natica hemipleres Cossmann, p. 53., tab. 70., fig. ]0., 11. 1893 — 1925 Natica (Neverita) hemipleres Cossmann vol. 13., p. 117. 1910 — 1913 Natica hemipleres Cossmann; Cossmann et Pissarro tab. 9., fig. 61 — 3. 1966 Natica hemipleres Cossmann; Strausz p. 44— 45., 125., tab. 11., fig. 3 — 5; tab. 12., fig. 1., 2. Zwei Háuschen dieser Art waren bereits aus Dudar bekannt, jetzt wurde ein drittes gefunden. Sie ist kiéin mit niedriger Spira, mit kleinem Funikulus im Nabel. Mit Rück- sicht auf die Grösse und Lage des Funikulus, auf das Vorhandensein einer gut ausgeprag- ten Innenlippe bis zűr Oberkante dér Mündung, und auf die nicht allzu grosse Schrág- heit des áusseren Mundrandes, soll diese Art in die Untergattung Natica s. str., nicht aber in die Neverita Risso 1826 eingeteilt werden. Dies ist insofern von Bedeutung, dass die Deckelder Natica s. str. kaikig, die dér Neverita aber hornig sind (die letzteren alsó nicht fossilisierbar). Jetzt wurden in Dudar solche Deekel gefunden, die gewiss dér Unter- gattung Natica s. str. zugehören, und dérén Form und Grösse den dér Mündung dér N . hemipleres Cossmann entsprechen. Die Deekel sind ohrförmig, 1,7 und 1,5 mm láng, die Breite etwa 70% dér Lángé. An dér inneren Oberfláche sind die schnell anwachsenden Windungen sichtbar, an dér Aus- senseite verdeckt. Die Aussenseite ist schwach konkav, mit einer schmalen Wulst am rechten (dem Aussenrand dér Mündung passenden) Rande. Parvisipho (Columbellisipho) dudariensis Strausz, 1966 Fig. 6. 1966 Parvisipho (Columbellisipho) dudariensis Strausz, p. 56., 131., tab. 16.. fig. 4., 5. Die Mündimg des Originals war beschádigt; das hier abgebildete wohl erhaltene Exem- plar wurde neuerlich gefunden. Dér áussere Mundrand ist seharf, oben ohne Kanté, im Inneren mit einer kleinen Warze, im oberen Viertel dér Höhe des (áusseren) Mundrandes. Die Innenlippe ist eine sehr dünne Schicht, jedoch gégén vorne seharf, mit einer wohl merkbaren Linie begrenzt, in ihrem mittleren Drittel etwas vorwárts ausgebreitet. Marginella (Dentimargo) vertesensis Szőts, 1953 Auf dem inneren Mundrand befinden sich vier gut erkennbare Spiralrippen (nicht drei, s. Szőts 1953, p. 72., 194.). In einer tabellarischen Zusammenstellung (s. im ungarisehen Text) werden jene Arten von Kleinmollusken aufge- záhlt, die für Dudar neu sind, oder nur in weniger) Exemplaren gefunden worden. Die Zeichenerklárung dieser Tabelle db: Zahl dér neuerlich gesammelten Exemplare, die Zahl dér Deekel in Klammern; N: neue Art; M: erstes Vorkomm- nis in Ungam; D: neu für Dudar. (Das behandelte Matériái befindet sich in dér Sammlung dér Ung. Geol. Anst., Inven- tarnummer: E.. 4338., E. 4355., E. 4358 — 4409.) Literatur s. Földtani Közlöny Vol. 99., p. 152., und Vol. 100., p . 74. Földtani Közlöny , Bull. of the Hungárián />eol. Soc. (1970) 100. 360 — 371 Pectinariák Magyarország felsőneogénjéből dr. Jámbor Áron — dr. Rcidócz Gyula * (10 ábrával, 3 táblával) Összefoglalás: Észak-dunántúli és borsodi-medencei neogén fúrási rétegsorok vizsgálata közben számos olyan mikrofauna-elemekből vagy ásványokból agglutinált, néhány cm hosszú csö- vecske került elő, amelyeknek az Annelida férgek Pectinaria genuszához való tartozását sikerült meg- állapítanunk. A Pectinaria maradványok a szürke, egyhangú, nyílt sekélytengeri fáciesű agyagmárga — aleuritösszletekben fordulnak elő. Rétegtani szempontból elsősorban a szarmatára jellemzőek — s mint azt irodalmi adatokból sikerült megállapítani a Kaspi-tótól Bulgárián és Románián keresztül egészen a Bécsi-medencéig hasonló rétegtani helyzetben találhatók — de a Dunántúl É-i részén az alsópannóniai összlet alsó harmadából is előkerültek. Ezek azonban a szarmatabeliektől eltérő típu- súak. A különböző nagyságú és felépítésű leletek leírásától a pontos meghatározás keresztülvihetet- lensége miatt eltekintettünk, de az egyes forma speciesekre közöljük javaslatunkat. A közelmúltban mintegy 150 db, a Magyar Középhegység peremi medencéi- ben telepített 50 — 1000 m mélységű, neogén összleteket harántoló mélyfúrás rétegsorát dolgoztuk fel. Ennek során a Bicskei- és a Borsodi-medencében 16 fúrás szarmata (1. ábra) és 4 fúrás alsópannóniai (2. ábra) rétegsorában (3. és 4. ábra) olyan mikrofauna elemekből vagy ásványszemcsékből agglutinált ős- maradványokat találtunk, amelyeket a részletesebb vizsgálat során a tágabb értelemben vett Pectinaria nemzetség lakócsöveivel sikerült azonosítanunk. A Pectinaria nemzetség a soksertéjű gyűrűs férgek (Annelida) csoportjába tartozik, s alakjai a mai tengerek sekély régióiban általános elterjedésűek. Irodalmi adatok (W a t s o n, A. T. 1894, 1927, F a u v e 1, P. 1903, H e s s 1 e, C h. 1917, Annenkova, N. P. 1929, W i 1 c k e, D. E. 1952, S c h e r f , H. 1957, S c h á f e r, W. 1962 stb.) alapján az alábbiakban foglaljuk össze a recens anyag fonto- sabb ismérveit: Ezek a férgek a szabadonúszó lárva állapot után rövid ideig 1 mm vastagságú pikke- lyes kitincsövekben élnek, majd olyan védőházat — mindkét végén nyitott kónuszos, sok fajnál kissé ívelt csövet (tegezt) építenek (agglutinálnak), amelyet többé már nem hagynak el, hanem azt nagyobbítgatják (hosszabbítják). Ha a cső erősen megsérül az állat elpusztul, mert új cső építésére már képtelen. 1. ábra. A szarmata képződmények ősföldrajzi vázlata és a Pectin iriák lelőhelyei Jelmagyarázat: 1. A tengeri üledékek valószínű elterjedése, 2. Szárazföldi üledékek, 3. Üledéknélkúli területek, 4. Pectinariús üledékeket harántolt fúrás Abb. 1. Palaogeographische Skizze dér Sarmatbildungen und Fundorte dér Pectinarien. Erklárungen: X. Wahr- scheinliche Verbreitung von Meeresablagerungen, 2. Terrestrische Ablagerungen. 3. Gebiete ohne Sedimentation, 4. Bohrung mit durchteuften pectinarienführenden Sedimenten 2. ábra. Az alsópannóniai képződmények ősföldrajzi vázlata és Pectinaria lelőhelyei. Jelmagyarázat: l.A szub- litorális agyagmárga elterjedési területe, 2. A sekélylagúnás és szublitorális agyagmárga — agyag elterjedési területe, 3. A litorális homok — kavics területe, 4. Üledéknélküli területek, 5. Pectinariás üledékeket harántolt fúrás Abb. ?. Palaogeographische Skizze dér Unterpannon- Ablagerungen und die Pectinarien-Fundorte. Erklárungen: 1. Verbreitung dér sublitoralen Tonmergel, 2. Verbreitung dér seichtlagunáren und sublitoralen Tonmergel-Tone, 3. Verbreitung dér litoralen Sande und Schotter, 4. Gebiete ohne Sedimentation, 5. Bohrung mit durchteuften pecti- narienführenden Sedimenten * Előadták a MFT. 1968. november 4-i szakülésén. <7 á m b o r — R a d ó c z: Pectinariák Magyarország felsőneogénjéből 361 i íbra 362 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet Az állat az iszapban fejjel lefelé (egyben a cső szélesebb végével lefelé) helyezkedik el, s a kissé ferdén álló cső keskenyebbik vége minden esetben kiáll az iszapból (5. és 8. ábra). A kifejlett állat néhány (max. 7 — 8) cm hosszú s a test hosszát alig meghaladó lakó- csövét az iszapos aljzatból kiválogatott nagyobb ásványszemcsékből és az apró ősmarad- ványok szilárd vázából vagy azok töredékeiből építi fel. Ragasztóanyagul speciális mi- rigyek termelte nyálkát használ. A Pectinaria genusz egyes fajai a ház alakjára nézve alig térhetnek el egymástól, mert a lakócső különösen bonyolult mechanizmussal működő szervezet köré illeszkedik (6. ábra), s ez a tény az arányok betartását szorosan megköveteli. m iooS 2001 Dunántúli fúrások CT) CN i L_ -o > -o tA o ÖAAJV //// ///"‘ ,///'. CD -o > -a in o 1 O CM 1 CJ> 'J CD L. LO 1 tű 1 -o -Ö > -X -o (A > • o 10 >* c -Ö >> c -o (A u O o 2 cd Borsodi túrások* i A , CM CT) Cű I >> c -o o E t N m ■o- N pnm Pl2 Pl, Pl Ms Pl, Ms Pl, Ms Ms Mt Pl, Pl, Ms Mt 300Í Pl, T"X X o Ms o X X ^ A X X * o X X * X X * o X X * o X Ms Ms ^ X X o o X ///// // /" ,///' Pl Ms Mh 390 u 3. ábra. A LVríínaría leletes fúrási rétegsorok összevont szelvénye. Jelmagyarázat: 1. Lösz, homokos agyag, 2. Szürke, sekélyneritikus agvagos kőzetek, 3. Agvag és homok váltakozásából álló összlet, 4. Homok, homokkő, 5. Kavics. 0. Tarka agvag, 7. Riolittufa és vegvestufa, 8. Mészkő, mészmárga, 9. Dolomit, 10. Diszkordáns település, 11. A Pcctinariák előfordulása; Q = negyedkor. Pl = pliocén. Pl, = felsópannónini. Pl, = alsópannóniai, Ms = szarmata, Mt = tortonai, Mh = helvéti, T = triász; * a többi borsodi fúrást lásd a 4. ábrán Abb. 3. Gesamtprofil dér Bohrschichtsaulen mit Pectinarien-Funden. Erklárungen: 1. Löss, sandiger Ton» 2. Graue, seichtneritische tonige Gesteine, 3. Wechselfolge von Tón und Sand, 4. Sand, Sandstein, 5. Schotter, 6. Bunter Tón, 7. Rhyolithtuff und Mischtuff, 8. Kalkstein und Kalkmergel, 9. Dolomit, 10. Diskordante Lagerung, 11. Vorkom- men von Pectinarien; 0 = Quartár, Pl = Pliozán, Pl, = oberes Pannon, Pl, - unteres Pannon, Ms = Sarmat, Mt — Törtön, Mh = Helvet, T = Trias; • Die übrigen Borsoder Bohrungen siehe in Abb. 4 J á m b o r — R ad ó c z: Pectinariák Magyarország felsőneogénjéből 363 Az állat testének fejjel lefelé való helyzete táplálékfelvételi lehetőségével van össze- függésben. A fejüknél levő lapátszerűen elrendezett paleákkal (árszerű sörtékkel ) (7. ábra) kis üreget képeznek (5. ábra), s ezek falát táplálékszerzés ( Foraminifera, kis rák, Ciliata, Alga) céljából végigtapogatják, majd nagyobbítják az üreget. A meddő iszaptö- meget a tegezen át erős vízáramlással az üledékfelszínre továbbítják (5. ábra). A féreg és a tegez oldalfala közötti lüktető, erős vízáramlást a ferde helyzetű izmok heves kontrak- ciói idézik elő. Schafer (19G2) szerint a cső keskenyebbik végén szűk csőrész (ké- mény) foglal helyet (G. ábra), amelynek felső részét kis nyílással ellátott rugalmas nyálka membrán (velum) zárja le. Ez a velum a tengervíz kilökődésekor kifelé öblösödik és fúvó- kaként hatva növeli a víznyomást, beáramláskor befelé öblösödik, de védi a tegez belse- jét a durvább üledékszemcsék behullásától. Ha a táplálék egy helyen már elfogyott, az állat a laza iszapban hasoldala (a cső gör- bületének külső oldala) irányában tovamozog (8. ábra). A továbbjutás a fejserték és a tegezen belüli bonyolult izomapparátus kölcsönös és sokrétű működése során ingázó Felsögagy 1. +260 4. ábra. A borsodi (csereháti) szarmata és pannón összlet fúrásainak összevont szelvénye, a Pectinariák előfordulási helyének feltüntetésével. Jelmagyarázat: 1. Tarka agyag, 2. Szürke, sekélyneritikus agyag, agyagmárga és aleurit, 3. Homokos aleurit és horaoksávos agyag-aleurit, 4. Homok, 5. Mészkő (max. 0,3 m), 6. Riolittufa, 7. T ufit é3 tufás agyag, 8. Bentonit (40—50 cm), 9. Lignit és lignites agyag (max. 0,5 m), 10. A Pectinariák előfordulási helye Abb. 4. Gesamtprofil dér Bohrungen durch den Sarmat- und Pannon-Komplex von Borsod (Cserehát), mit Anführung dér Fundorte von Pectinarien. Erklárungen: 1. Bunter Tón, 2. Grauer seichtneritischer Tón, Tonmergel und Schluffstein, 3. Sandiger Schluffstein und Ton-Schluffstein mit Sandbándem, 4. Sand, 5. Kalkstein (max. 0,3 m), 6. Rhyollthtuff, 7. Tuffit und tuffiger Tón, 8. Bentonit (40 — 50 cm), 9. Lignit und lignitführender Tón (max. 0,5 m). 10. Fundorte von Pectinarien 364 Földtani Közlöny , 100. kötet, 4. füzet mozgással történik. Scháfer (1962) a tovamozgást (amely nem mehet végbe egy- szerű továbbtolódással) mozzanatról mozzanatra részletesen leírja. A Bicskei- és a Borsodi-medence, 1 — 7 cm hosszú, 2 — 15 mm széles Pectinaria maradványai mindig vékonyréteges elválásé szürke, több-kevesebb aleurit alkotót tartalmazó agyagmárga, valamint meszes- és agyagos aleurit összletek- 5. ábra. Pectinaria lakócsöve eredeti nagyságban és helyzetben kísérleti edényben. Az üveg falánál látható, hogy az állat a fejsörtékkel (paleákkal) kis üreget képez. A távolabbi példánynál a cső felső végén kiszóródó, már feleslegessé vált, üledék- anyag figyelhető meg. Watson (1894) szerint Abb. 5. Wohnröhre einer Pectinaria in Originalgrösse und -Lage im Glasbehálter. An dér Wand des Glasbehálters ist sichtbar, dass das Tier mit den Paleen einen kleinen Hohlraum bildet. Bei dem weiter abseits gelegenen Exemplar kann das Sedimentmaterial beobachtet werden, das am Oberende dér Röhre als überflüssig ausgeworfen wurde. Nach W a t s o n (1894) l>. ábra. A Pectinaria coreni lakó- csöve és benne az állat vázlatos rajza, a laterális izomapparátus bejelölésével. Természetes hely- zet. Scháfer (1962) szerint Abb. 6. Wohnröhre von Pectina- ria coreni und darin die'skizzen- hafte Abbildung des Tieres, mit Einzeichnen des lateralen Mus- kelapparates. Natürliche Lage. Nach Scháfer t(1962) c- 7. ábra. A Pectinaria coreni fejének rajza természetes 8. ábra. A Pectinaria coreni előrehaladása az iszapban- helyzetben. A feketével jelölt pale (sörte) csoportok Hatására az üledék szövete megváltozik. Scháfer lefelé irányulnak. Scháfer (1962) szerint (1962) szerint Abb. .'. Abbildung des Kopfes von Pectinaria coreni in natürlicher Lage. Die schwarz gezeichneten l’aleengrup- pen sind nach innen gerichtet. Nach Scháfer (1962) Abb. S. Bewegungsart von Pectinaria coreni im Schlamm. Infolge dieser Bewegung verándert sich die Textur des Sedimentes. Nach Scháfer (1962) bői kerültek elő. A maradványok a kőzet réteglapjain azzal párhuzamosan fekszenek, néhány esetben a rétegzést 20 — 40°-os szög alatt metszik. Ez utób- biak alapján figyelembe véve az ilyen kőzeteknél jelentős (50%-os) rétegtömö- rödés tényét, a lakócsövek a betemetődéskor 40 — 80°-os szöget is bezárhattak az üledék — víz határral. A ma élő Pectinariák alapján a csövek eredetileg mind 80° körüli szöget zárhattak be az üledék felszínével. Az ősmaradvány leletek többségének rétegzéssel párhuzamos helyzete is lényeges, mert azt jelzi, J á in b o r — R a d ó c z: Pectinariák Magyarország felsőneogénjéböl 365 hogy az állat az üledék— víz határ közelében élt, és a lakócső az üledékben ferdén álló helyzetéből könnyen kibillenhetett. A csövek egy-két kivételtől eltekintve ma már többé-kevésbé összepréseltek. Az eredeti cső, illetve tölcsér- alak nagy ritkán a rétegzésre közel merőlegesen álló helyzetben maradt éjjen. A rétegzéssel párhuzamos helyzetben, illetve az aljzaton elfekvő helyzetben betemetődött és összelapított csövekben 0,1 — 0,2 mm, maximálisan 1,5 mm magas elipszis metszetű kőzetanyag (II. tábla, 1. 2. 3. ábra), vagy egy-két tized milliméter vastagságú bakteriopirithalmaz figyelhető meg. Mindezek az üledék— víz határ közelében laterális mozgásoktól mentes üledékképződési viszonyokat jeleznek. Erre vall az is, hogy a bezáró kőzet kagyló maradványai, amelyek általában ugyancsak párhuzamosak a rétegzéssel többnyire egész példányok. A vizsgált fúrómagok 3 — 5 cm sugarúnk voltak, tehát 30 — 80 cm2-nyi rétegfelületet tártak fel a megfigyelés számára. Néhány kőzetdarabon a rétegfelületen nemcsak egy, hanem 5 — 6 db csövecske és azok irányítatlan- sága is megfigyelhető volt. A fenékáramlás és hullámverés ritmusos mozgásának hiánya mellett ezek a jelenségek a viszonylag gyors üledékképződést és az 50 m-nél nagyobb vízmélységben való keletkezést is következtetni engedik. A ma élő Pectinariák a nyugodt tengeröblök árapály övében gyakran meg- figyelhetők, fosszilizációjukra azonban ez a terület valószínűleg teljesen alkal- matlan. A csövecskék eredeti köpenye, illetve az építőelemeket cementáló szerves anyag nem fosszilizálódott, gyakran bakteriopiritté alakult, s ma már főleg csak a köpenyre rátapasztott szerves vagy szervetlen anyagú szemcsék szoros rendben való illeszkedése jelzi a maradványt. Az építőanyag eddigi megfigyelésünk szerint lehet Elphidium, Rotalia, Quviquelocu- lina, Nonion, Ostracoda egész vágj7 csak félteknő megtartásban, kagylóembrió (félkagyló), szivacstű, halpikkely, halszálkatöredék, kagylóhéj töredék, apró Spirorbis és a bezáró- kőzet maximális szemcseméreténél néhányszor nagyobb muszkovit, kvarc, földpát, néha gránát. A maradványokra jellemző a szoros, általában irányított agglutináció. Az irányítható szemcsék hossztengelyükkel egy irányba a cső hossztengelyével párhuzamosan vagy ritkábban arra merőlegesen rendezett, enyhén, de hatá- rozottan egyre növekvő sugarú gyűrűket alkotnak. Az építőelemek sokszor egyneműek, máskor többféle anyag is szerepel egy csövecskén. A maradványok nagyság és építőanyag szerinti típusait a 9. ábra szemlélteti. Megemlítjük, hogy a muszkovit lemezek nem bázis, hanem prizma lapjukkal kapcso- lódnak a csőhöz, s így bázislapjuk mentén, mint a ház cserepei fekszenek egymáson. Hasonló elrendezés Elphidiumok esetében is észlelhető volt, bár ezek inkább legnagyobb felületükkel fekszenek a csövön. Az alsópannonból előkerült maradványokon kizárólag domború oldalukkal befelé fordult Ostracoda félteknők láthatók. A szarmata Rotaliák- nak szintén a domború (háti) oldaluk van befelé fordítva. A bezáró kőzet faunájának jellemző alakjai a szarmatában a következők: Ervilia po- dolica, Cardium latisulcum, C. vindobonense, Ábra reflexa, Musculus sarmaticus, Nonion commune, Elphidium crispum, Rotalia sp., Quinqueloculina sp. és Ostracodák, az alsó- pannonban Limnocardium lenzi, L. abichi, Congeria czjzeki, C. subglobosa, Ostracodák. A fauna általában egész kagylókból áll. Ezek rétegzéssel túlnyomórészt párhuzamos, belül üres, ezért a rétegterhelés által összeroppantott, fehér, kissé porló vagy kemény példányok. Az Ostracodák és Foraminiferák belül üresek, áttetszőek, a Miliolinák fehé- rek, kissé porlók. A Pectinariák az irodalmi adatok alapján sósvízben élnek. Maradványaink esetében, illetve a hazai szarmatában és az alsópannon alsó részében az 1,8 - 366 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet 2,0%-os híg sósvizet kedvelték, s ragaszkodtak a mélyebb és csendesebb, mozgásmentes pelites üledékképződési területekhez, legalábbis életük érett szakaszában. Vizsgálataink a hazánkban általában normál sótartalmú helvétre, tort ónra, illetve az alig sós felsőpannonra is kiterjedtek, sőt számos fúrásban — magasság cm-ben i- 6'7 -J II. " V. 90% O ooo o o o o°oo 2S8SS& OOOOOCO OO ooo co P sabulosus Ostracoda > 90% egyéb elem < 10% mi S8SS A. OOOO oooco OűOCO ooooo OOOOO) B. AP ostracosarmaticus B.P ostracopannonicus Rotalia 100% OOOO 0000 SS8o°c ooooo OO OOO P rotalius Quinqueloculina> 90% egyéb elem < 10% ■ P m il i o 1 i nus Elphidium > 90% egyéb elem < 10% 8§ % <7 fc OOOO 1 V oooB * * P lepidosa elphidius Vegyes.mikrotauna ele- mek (Ostracoda .Elphi- dium,Nonion) és ho- mok szemek ooo ooo Ooo ooo ooo ooo ooo o> c~>ó ZZ’.Zl A B A P mobilis B P zonalis Vegyes mikrofauna ele- mek kagyló embriók tö- redékek halszálka stb. w P gigantea 9. ábra. A magyarországi Pectinaria lakócső maradványok típusai A bb. 9. Typen dér Wohnröhrenreste von unsarischen Pectinarien J á m b o r — R a d ó c z: Pectinariák Magyarország felsőneogénjéből 367 kiszáradó lagúnás tarka (de még faunás) szarmata és alsópannon összleteket is dolgoztunk fel, de ezekből ezideig nem került elő ilyen maradvány. A Szovjetunióból (Andruszov, N. I. 1889, 1910, Vasszojevics, P. B. 1932, Iljinszkij, S z. M. 1947, Belokrüsz, Sz. L. 1967), Ausztriából és Romániá- ból (S c h m i d t , W. J. 1941, 1955) is a szarmatából említik (10. ábra). Itt említjük meg, hogy 1969-ben a szovjetunióbeli Beregszász (Beregovo) melletti Janovka község termálvízkutató mélyfúrásának szarmata rétegeiben is találtunk Pectinaria lakócső ma- radványt. Egy-két ilyen lelet földrajzi környezetünkben tehát nagy valószínűséggel ön- magában is szarmatát jelez. Megjegyezzük, hogy az idősebb miocén és felsőoligocén kép- ződményeinkben szintén előfordulnak később ismertetésre kerülő agglutinált féregcsövek, azok jellege azonban eltérő a szarmata és az alsópannóniai alakokétól. Az ismertetett maradványok részletesebb fajleírásától itt eltekintünk, s előzetes tájékoztatásképpen csupán a vélt ,, formaspeciesek” táblázatos rajzát (9. ábra) és néhány fényképet (I III tábla) mutatunk be. Maradványaink a Borsodi-medence szarmatájában — valószínűleg annak nyíltabb mélyebb vízi kifejlődése miatt — gyakoribbak, mint a Dunántúlon. Edelénytől K-re a legerősebben pectinariás, maximum 1 m vastag réteg- csoport 1 dm3-ében átlag 25 — 30 lakócső maradvány is előfordul, míg a Bicskei- medencéből csak szórványosan kerültek elő, bár a Mány 59. sz. fúrás 145 méterében néhány réteglapon igen gyakoriak. Meg kell említenünk, hogy B o d a J. (1954) által az inotai szarmatából közölt, sorokba rendezett Ostracoda beágyazódások valószínűleg ugyancsak Pectinaria maradványok. Maradványainkat első megközelítésben a Trichopterákhoz éppúgy sorol- hatnánk, mint a Pectinariákhoz. Annál is inkább, mert Martinova, 0. M. (1947) az orosz szarmatából előkerült Pectinariákat Trichoptera lárvák tegezei- nek tekintette. Mások (Andruszov, Belokrüsz, Schmidt stb.) 10. ábra. A szarmata összlet Pectinaria lelőhelyei (irodalmi adatok alapján). Jelmagyarázat: 1. Höllendorf bei St. Anna, 2. Bécsi-medence, 3. Bicskei-medence, 4. Borsodi-medence, 5. Beregovo, 6. Balcsik, 7. Nagyezsda, 8. Ka- menka, 9. Tarhankut, 10. Keres, 11. Taman, 12. Vorosilov Abb. 10. Pectinarieri-Fundorte des Sarmatkomplexes (nach Literaturangaben). Erklárungen: 1. Höllendorf bei St. Anna, 2. Wiener Becken, 3. Bicskeer Becken, 4. Borsoder Becken, 5. Beregovo, 6. Baltschik, 7. Nadezhda, 8. Ka- menka, 9. Tarhankut, 10. Kertsch, 11. Taman, 12. Voroschilow 368 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet viszont a Pectinaria mellett foglalnak állást. Leleteink nyílt sósvízi üledékekből kerültek elő, s ez a Trichopteráknak nem életterük, ha tengerparti körülmények között élnek is. Behordódásról pedig az endogén agglutináeió miatt nem lehet szó, arról nem is szólva, hogy ahhoz egyéb szárazföldi anyagnak is be kellett volna kerülnie. A vizsgált parti agyagos üledékekben viszont egyetlen esetben sem fordultak elő. A csövecskék vékonyabb vége mindig nyitott volt, a Trichop- terák bezárják azt. Véleményünk szerint ezek a tények egyértelműen bizonyít- ják leleteinknek a Pectinaria genusba való tartozását. Végül köszönetét mondunk dr. Steinmann Henrich biológus kutatónak, akivel a Trichopterákra vonatkozó lehetőségeket megvizsgáltuk, valamint Reichart Gy. technikusnak, aki a vonatkozó irodalom összegyűjtésében segédkezett. Táblamagyarázat — Tafelerklárung I. tábla — Tafel I 1. Bakteriopirites lakócsömaradványok, szinte kizárólag kvarchomokból építve a Felsőgagy 1. sz. fúrás 428 m mély ségének kagylóstörésű meszes agyagrétegéből (szarmata) Bakteriopyritische Wohnröhrenreste, fást vollkommen von Quarzsand aufgebaut, aus dér kalkigen Tonschicht von muscheligem Bruch dér Bohrung Felsőgagy-1. (Tiefe: 428 m) (Sarmat) 2. Az előbbi ábra leghosszabb maradványának másik fele (oldala) a kettétört fúrómagon. Die andere Halfte des lángsten Fossils dér vorigen Abbildung auf einem entzweigebrochenen Bohrkern 3. Világos, fehérszemcsés, szinte kizárólag Quinrjueloculinákból épített lakócsőmaradvány a Mány 59. sz. fúrás 145 m mélységének meszes aleuritrétegéből (szarmata) Heller, weisskörniger, fást ausschiesslich aus Quinqueloculinen bestehender Wohnrölirenrest aus dér kalkigen Schluff- steinschicht dér Bohrung Mány-59. (Tiefe 1 45 m) (Sarmat) 4. Készben bakteriopiritesedett, főleg Foraminiferákból épített lakócsömaradványok a Mány-59. sz. fúrás 145 m mély- ségének meszes aleuritrétegéből Z. T. bakteriopyritisierte, hauptsachlieh von Foraminiferen aufgebaute Wohnröhrenreste aus dem kalkigen Schluff- stein dér Bohrung Mány-59. (Tiefe 145 m) ■5. Közel teljes hosszúságú, Foraminiferákból épített lakócsőmaradvány a Felsögagy-1. sz. fúrás 119 m mélységének meszes aleuritrétegéből (szarmata). Nagyítás: 2X Aus Foraminiferen bestehender Wolmrötirenrest von beinahe ganzer Lángé aus dér kalkigen Schluffsteinschicht dér Bohrung Felsőgagy-1. (Tiefe 119 m) (Sarmat). Vergrösserung: 2x 6. Az 1. ábra közepes hosszúságú lakócsőmaradványának kinagyított részlete. Nagyítás: 7X Vergrösserter Teil des in Abb. 1. dargestellten Wohnrölirenrestes von mittelmássiger Lángé. Vergrösserung: 7X 7. Az 1. ábra közepes nagyságú lakócsőmaradványának erősen kinagyított részlete. A sötét bakteriopirit csak a kvarc- szemcsék közötti térben helyezkedik el. Nagyítás: 14 X Stark vergrösserter Teil des in Abb. 1. dargestellten Wohnröhrenrestes von mittelmássiger Grösse. Dér dunkle Bak- teriopyrit befindet sich lediglich im netzartigen Kaum zwischen den Quarzkörnern. Vergrösserung: 14 X II. tábla — Tafel II 1. Erősen bakteriopirites lakócsőmaradvány a Lak.-l. sz. fúrás 277 m mélységének aleuritrétegéből (szarmata). A ma- radvány csőszerüsége, kónuszossága és bizonyos iveltsége is jól látható. Nagyítás: 2,5 X Stark bakteriopyritisierter Wolmröhrenrest aus dem Schluffstein dér Bohrung Lak.-l. (Tiefe 277 m) (Sarmat). Die konische Form, die rohrförmige Gestalt und eine gewisse Gebogenheit des Restes sind deutlich zu sehen. Ver- grösserung: 2,5 X 2. Muszkovitlemezkékból felépített, bakteriopirites kötőanyagú, közel teljes lakócsőmaradvány, középen eltörve (szarmata). A kónuszosság és a csöszerűség itt is kirajzolódik. Nagyítás: 2X Von Muskovitschuppchen aufgebauter, beinahe vollstándig erhaltener Wohnröhrenrest mit bakteriopyritisiertem Bindemittel, in dér Mitte gebrochen (Sarmat). Die konische Form und rohrförmige Gestalt sind auch hier ganz deut- lich zu erkennen. Vergrösserung: 2X 3. Foraminiferákból felépített lakócsórészlet az Alsóvadász-1. sz. fúrás 520 m mélységének meszes aleuritrétegéből (szarmata). A maradvány alsó részén a csöszerűség jól kivehető. Nagyítás: 5X Von Foraminiferen aufgebauter Wohnrölirenteil aus dem kalkigen Schluffstein dér Bohrung Alsóvadász-1. (Tiefe 520 m) (Sarmat). lm unteren Teil des Fossils ist die rohrförmige Gestalt deutlich erkennbar. Vergrösserung: 5X 4. -5. Kizárólag Rotaliákból felépített lakócsőrészlet a Miskolc-Drótmúvek 2. sz. fúrás 31,4 m mélységének meszes aleuritrétegéből (szarmata). A bezáró kőzetanyagban elszórtan, a Rotaliák mellett Nonionok, Elphidiumok és Ostra- codák stb. is előfordulnak. Nagyítás: 2,2 x Ausschliesslich von Rotalien aufgebauter Wohnröhrenteil aus dem kalkigen Schluffstein dér Bohrung Miskolc-Drót- művek-2. (Tiefe 31,4 m) (Sarmat). lm einschliessenden Gestein kommen neben den Rotalien zerstreut auch Nonion, Elphidium und Ostracoden vor. Vergrösserung: 2,2X 6. Főleg kagylóembriókból és Ostracodákból felépített lakócsőrészlet a Csákvár-29. sz. fúrás 327,6 m mélységének agyagmárgarétegéből (szarmata). Nagyítás: 3,5 X Hauptsáchlich von Muschelembryonen und Ostracoden aufgebauter Wohnröhrenteil aus dér Tonmergelscliicht dér Bohrung Csákvár-29. (Tiefe 327,6 m) (Sarmat). Vergrösserung: 3,5 X 7. Az 5. ábra erősen kinagyítod részlete. A Rotaliák háti oldalukkal láthatók. Ez a lakócsö belső oldala. Nagyítás: 10 X Ein stark vergrösserter Teil dér Abb. 5. Die Rotalien sind von ihrer Dorsalseite sichtbar. Das ist die innere Seite de r Wohnröhre. Vergrösserung: 10 X J á m b o r — R a d ó c z: Pectinariák M agyarország fclsöneogénjéből 360 8. Részlet egy Rotaliákból felépített lakócső külső oldaláról, ahol a Rotaliák hasi oldalukkal láthatók. Miskolc-Drót művek-2. sz. fúrás, 31,4 ni. Nagyítás: 14 x Detail dér Aussenseite einer von Rotalien aufgebauten Wohnröhre, wo die Rotalien von iiirer Ventralseite zu sehen sind. Bohrung Miskolc- Drótnál vek-2., 31.4 m. Vergrösserung: 14 x III. tábla — Tafel III /. Szinte kizárólag Quinqueloculinákból felépített lakócső részlete a Mány 59. sz. fúrás 145 ni mélységének meszes aleuritrétegéböl (szarmata). Nagyítás: 7X Fást ausschliesslich von Quinqueloculinen aufgebauter Wohnröhrenteil aus dér kalkigen Schluffsteinschicht dér Bohrung Mány-29. (Tiefe 145 m) (Sarmat). Vergrösserung: 7x 2. Az 1. ábra t zenei szoros nagyítású részlete 15-faeh vergrösserter Abschnitt aus dér Abb. 1 3. Kizárólag Ostracodákból felépített, közel teljes hosszúságú lakócsömaradvány az Alsóvadász 1. sz. fúrás 656 ni mélységének agyagos aleuritrétegéböl (szarmata). Nagyítás: 1,5 X Ausschliesslich von Ostracoden aufgebauter Wohnröhrenteil von beinahe vollstandiger Lángé aus dér tonigen Schluff- steinschicht dér Bohrung Alsóvadász-1. (Tiefe 656 m) (Sarmat). Vergrösserung: 1,5 X 4. A 3. ábra egyik részlete. Az Ostracodák közötti sötét hálózatban sok a bakteriopirit. Nagyítás: 10 X Ein Teil dér Abb. 3. lm dunklen netzartigen Raum zwischen den Ostracoden gibt es viel Bakteriopyrit. Vergrösse- rung: 10 X 5. Ostracoda félteknökből felépített, közel teljes hosszúságú lakóesőmaradvány a Mány 64. sz. fúrás 87,0 — 95,3 m közötti alsópannóniai agyagmárgából. Az Ostracoda teknók hátlapjukkal kerültek rögzítésre, hosszában a cső ten- gelyével. N agyítás : 10 X Von Einzelklappen von Ostracoden aufgebauter Wohnröhrenteil von beinahe vollstandiger Lángé aus dem unter- pannoniseben Tonmergel des Intervalls 87,0 — 95,3 m dér Bohrung Mány-64. Die Ostraeodenklappen wurden mit ihrer Aussenseite, in dér Richtung dér Röhrenachse befestigt. Vergrösserung: 10 X Irodalomjegyzék — Literatur Ábel, O. (1935): Vorzeitliche Lebenspuren. Jena — Andruszov, N. I. (1889): Novüe geologicseszkie isszle- dovanija na Kercsenszkom poluosztrove. Zap. Novorossz. o-va esztesztvoiszp. 14. 2. p. 71. — Andruszov, N. 1. (1891): 0 haraktere i proiszhozsdenii szarmatszkoj faunü. Gomy Zsurnal 2. p. 248, 277. — Andruszov, N. I. (1916): Trubki cservej iz szemejsztva Amphictenidae v ruszkom miocéné. Izv. Imp. Akad. Nauk. 6. 4. p. 227. — A n n e n k o v a, N. P. (1929): Beitráge zűr Kenntnis dér Polychaeten- Fauna dér USSR. I. Fám. Pectinariidae Quat- refages (Amphictenidae M a 1 m g r e n) und Ampharetidae Malmgren. Ezségodn. Zool. muzeja AN SzSzSzR. 30. 3. p. 477. — Bemard, T. (1956): An usual worm tubefrom the Lower Lias. Journal Paleontol. 30. 5. p. 1273. — B o d a J. (1954): Biosztratonomiai megfigyelések hazai szarmata képződményekben. Földt. Közi. 84. p. 225. Buda- pest. — Claparede, E. (1870): Les Annulata Chétopodes du Golfé de Naples, Ordre Il-me. Mém. Soc. Phys. Hist. Nat. Geneve. p. 113. — F a u v e 1, P. (1903): Le tűbe des Pectinaires. Mem Pontif. Accad. Nouvi Lincei, 21. p. 322. Roma — F a u v e 1, P. (1927): Polychetes sédentaires. Fauné de Francé. 16. Paris. p. 1. — Gekker, R. F. — tlsakov, P. V. (1962): Vermes. Cservi. Osznovü paleontologii. Gubki. archeociatü, kisecsnopolosztnüe, cservi. Izd-vo AN SzSzSzR. p. 345 — 464. — Hessle, C h. (1917): Zűr Kenntnis dér terebellomorphen Polychaeten. Zool. Bidr. Lppsala, 5. p. 39. — 1 1 ’ i n s z k i j, S z. M. (1947): Verhnemioeenovüe otlozsenija Central’nogo i Zapadnogo Kav- kaza. Geologija SzSzSzR. t. 9. Szervenüj Kavkaz. M. — L. sztr. p. 288. — L i n d e m a n, K. E. (1902): Obscsie osz- novü entomologii. SzPb. p. 312. — Livanov, N. A. (1940): Klassz polihet (Polychaeta). Rukovodsztvo po zoologii. 2. Izd-vo AN SzSzSzR. p. 10. — L e p n e v a, S z. G. (1964): Licsinki i kukoli podotrjada kol’ csatosupikovüh ( Annu- lipalpia). Fauna SzSzSzR. Rucsejniki. 2. 1. Zool. in-t AN SzSzSzR. nov. szer. 88. Izd-vo „Nauka”, M-L. p. 3—560. — M a r t i n o v a, O. M. (1947): O prirode trubok Peclinariopsis A n d r. (Trichoptera non Polychaeta) . Entomol. oboz- renie 29. 3. p. 152. — P a p p, A. (1941): Agglutinierende Polychaeten aus dem oberen Miozán. Paleobiologica 7. 4. p. 318. Wien - Scherf, H. (1957): Dér Goldköcherwurm Pectinaria koreai. Natúr u. Volk. 87. p. 108. Frankfurt — S c h m i d t, W. J. (1955): Die tertiáren Würmer österreichs. österr. Acad-Wissensch. Mát. Nat. KI. p. 109. Abh. Wien — Scháfer, W. (1962): Aktuo — Paláontologie nach Studien in dér Nordsee. Frankfurt - Csakov. P. V. (1955): Mnogoscsetnikovüe cservi dal’ nevosztocsnüh morej SzSzSzR (Polychaeta) . Opredeliteli po fauné SzSzSzR. 56. Izd-vo AN SzSzSzR. — V a ssz o j evics, P. B. (1932); K geologii goru zelenszkogo i gorü Kosztenkova (Taman- szkij polusztrov). Tr. Neft. Geol. — Razved. In-ta, szer. A. 19. p. 3. — V o r o b ’ e v, V. P. (1949): Bentosz Azovsz- kogo mórja. Tr. Azovszko-Csemom. n.-i in-ta morszk — W a t s o n, A. T. (1894): On the Habits of the Amphictenidae. Annál. Mag. Nat. Hist. London. 14. 6. p. 43. — W a t s o n, A. T. (1927): Observationson the habits and life-histori of Pectinaria (Lagis) koreni Mgr. Proc and Fransac. Liverpool. Bioi. Soc 42. p. 25. — W i 1 c k e, D. E. (1952): Beo- bachtungen über den Bau und die Funktion des Rörhren — und Kammersystems dér Pectinaria koreni Malmgren. Helgolánder Wiss. Meeresuntersuch. Bioi. Anst. Helgol., List (Sylt), 4. 2. p. 130. Pectinarien aus dem oberen Neogen von Ungarn dr. Á. Jámbor— ár. Gy. Radócz In jüngster Zeit habén Verfasser die Schichtenfolge von ca. 150 Tiefbohrungen von 50 bis 1000 m Tiefe, die in den Randbecken des Ungarischen Mittelgebirges niederge- bracht wurden und Neogen- Komplexe durchteuften, bearbeitet. lm Laufe dieser Arbeit wurden in dér sarmatischen Schichtenfolge (Abb. 1) von 16 Bohrungen und in dér unter- pannonischen Schichtenfolge (Abb. 2) von 4 Bohrungen im Bicskeer und Borsoder Becken (Abb. 3 und 4) solche aus Mikrofaunaelementen oder Mineralkörnern agglutinierte Fossi- lien gefunden, die beim ausführlicheren Stúdium mit den Wohnröhren dér Gattung Pec- tinaria s. 1. identifiziert werden konnten. 3 Földtani Közlöny 370 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet Die Pectinaria- Gattung gehört zűr Gruppé dér marínén Polychaeten und ihre Vertreter sind in den Flachwasserbereichen dér heutigen Meere allgemein verbreitet. Diese Würmer bauen eine 1 bis 8 cm lángé, an beiden Enden offene, etwas konische, bei vielen Arten leicht géb ogene Wohnröhre aus grösseren Sandkörnern oder Mikro- faunaelementen auf. Wáhrend des Lebens des Tieres steht die Röhre mit ihrer dickeren Hálfte in den Schlamm eingegraben. Die in Ungarn gefundenen 1 bis 7 cm lángén, 2 bis 15 mm breiten Pectinarien-Über- reste kamen immer aus grauen Tonmergeln mit mehr oder minder Schluffstein, sowie aus kalkigen und tonigen Schluffsteinen von dünnschichtiger Absonderung zum Vorschein. Die Fossilien liegen auf den Schichtfláchen des Gesteins, damit parallel, in manchen Fal- ién überschneiden sie die Schichtebene unter einem Winkel von 20 bis 40°. Auf Grund dieser letzteren und unter Berücksichtigung dér bei solchen Gesteinen betráchtlichen Verdichtung dér Schichten (bis auf 50% des originalen Volums) konnten die Wohnröhren bei ihrer Verschüttung sogar einen Winkel von 40 bis 80° mit dér Sediment-Wasser-Grenze eingeschlossen habén. Von ein paar Ausnahmen abgesehen, sind die Röhren zűr Zeit schon mehr oder weni- ger zusammengepresst. In áusserst seltenen Falién ist die ursprüngliche Röhren- bzw. Trichterform unversehrt, in einer zűr Schichtung beinahe senkrechten Lage erhalten ge- blieben. All diese Erscheinungen zeugen von lateralen Bewegungen freien Sedimentationsver- háltnissen in dér Náhe dér Sediment-Wasser-Grenze. Davon zeugt auch die Tatsache, dass die fossilen Muscheln des einschliessenden Gesteines, die in dér Regei ebenfalls paral- lel mit dér Schichtung liegen, zumeist vollstandig erhaltene Doppelklappen sind. Die untersuchten Bohrkerne hatten einen Durchmesser von 3 bis 5 cm, es wurde alsó eine Schichtfláche von etwa 30 — 80 cm2 für die Beobachtungen erschlossen. In einigen Hand- stücken konnten an dér Schichtfláche nicht nur eine Röhre, sondern 5 — tí Röhrchen und auch dérén Orientierungslosigkeit beobachtet werden. Die heute lebenden Pectinarien sind in dér Gezeitenzone stiller Meeresbuchten háufig zu beobachten, zu ihrer Fossilisierung ist aber diese Zone vermutlich vollkommen un- geeignet. Dér originale Mantel dér Röhrchen bzw. dér organische Stoff, dér die Baueleinente agglutiniert, ist oft in Bakteriopyrit umgewandelt und das Fossil wird nur noch durch die dichte, geregelte Anordnung dér an den Mantel gekitteten organischen oder inorga- nischen Körner indiziert. Naeh den Beobachtungsergebnissen dér Verfasser können die Reste von Elphidium, Rolalia, Quinqueloculina, A'o- nion und Ostracoden, in Fórra von Doppel- oder Einzelklappen erhalten, sowie Muschelembryonen (Einzelklappen), Schwammnadel, Fischschuppen, Fischgrátenbruehstücke, Muschelschalenbruchstücke, kleine Spirorbis und die maxi- raale Korngrösse des einschliessenden Gesteins vielfach überschreitenden Muskovit-, Quarz-, Feldspat-, manchmal Granatkörner als Baumaterial dienen. Charakteristische Formen dér Fauna des einschliessenden Gesteins sind die folgenden: Ervilia podolica , Cardium latisulcum, C. vindobonense , Ábra reflexa, Musculus sarmalicus , E anion commune , Elphidi.um crispum, Rctalia sp., QuinqueloeuUna sp. und Ostracoden; im unteren Pannon sind Limnocardium lenzi, L. abichi, Congeria czjzeki , C. sub- glnbulnsa und Ostracoden charakteristisch. Naeh den Literaturangaben leben die Pectinarien im Süsswasser. Die von den Ver- fassern untersuchten Fossilien, d. h. die Pectinarien des Sarmats und des unteren Unter- pannons von Ungarn bevorzugten ein Salzwasser mit einem Salzgehalt von 1,8 bis 2,0%. | Unsere Untersuchungen in Ungarn erstreckten sich im allgemeinen auf Helvet- und Tortonablagerungen von normalem Salzgehalt bzw. auf oligohalines Oberpannon. In zahlreichen Bohrungen wurden aber auch Sarmat- und Unterpannon-Komplexe von bunten Ablagerungen die sich in einer im Austrocknen begriffenen Lagune angeháuft hatten, bearbeitet, aber immer noch faunenführend waren. Aus diesen Komplexen ist jedoch bisher kein fossiler Vertreter dér Pectinarien zum Vorschein gekommen. Auch von dér Sowjetunion (A n d r u s o v, N. I. 1889, 1916, W a s s o j e w i t s c h, P. B. 1932, I 1 j i n 3 k i j, S. M. 1947, Belokryss, S. I. 1967), österreich und Rumanien (S c h m i d t, W. J. 1941, 1955) werden Pectina- p rien aus dera Sarmat erwahnt (Abb. 10). In unserera geographisehen Milieu kündigen alsó ein paar Funde dieser Art an sich schon das Vorhandensein von sarmat ischen Ablagerungen an. Hier sei es beraerkt, dass in den alteren mioziinen und den oberoligozanen Ablagerun- gen von Ungarn die spáter zu beschreibenden agglutinierten ffurm wohnröhren ebenfalls vorkommen, aber dérén Cha- rakter von jenem dér sarmatischen und unterpannonischen Formen unterschiedlich ist. Von einer ausführlichen Artenbeschreibung dér in dér Frage stehenden Fossilien wird hier abgesehen und die Verfasser beschránken sich nur auf Vorlegung einer tabellarischen Abbildung dér vermuteten »Forma-Species« (Abb. 9) und auf Anführung von ein paar Photographien (Tafel I — III), um damit eine vorláufige Auskunft zu gébén. I. TÁBLA — TAFEL I, 4 J á m b o r — R a d ó c z: Pectinariák Magyarország felsőneogénjéből 371 In erster Annaherung könnten diese Fossilien ebenso zu den Trichopteren, wie zu den I Pectinarien gereehnet werden. Umso mehr, weil O. M. Martynowa (1947) die im ■ Sarmat von Russland gefnndenen Pectinarien für den Köcher dér Larven von Trichopte- ren hielt. Andere Autoren (Andrusov, Belokryss, Schmidt usw.) nahmen dagegen eine Stellung zugunsten den Pectinarien ein. Unsere Fossilfunde stammen aus : pelagischen Salzwasserablagerungen, und das ist kein Biotop für die Trichopteren, auch wenn diese im Litoral leben. Wegen dér endogénen Agglutinierung kann es von einer Um- háufung aber nicht die Rede sein, geschweige denn, dass bei einer Umháufung auch an- dere terrestrischen Stoffe hátten eingeführt werden sollen. In den untersuchten litoralen tonigen Sedimenten wurden sie überhaupt nicht gefunden. Das dünnere Ende dér Röhr- chen war immer offen, wáhrend bei den Trichopteren es immer geschlossen ist. Nach I dér Meinung dér Verfasser bezeugen diese Fakten eindeutig die Zugehörigkeit dér uns interessierenden Funde zűr Gattung Pectinaria. 3* Földtani Közlöny , Bull. of the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 372 — 378 A mecseki alsókréta miogeoszinklinális jellegű alkáli magmatizmus nagyszerkezeti összefüggései dr. Viczián István* Összefoglalás: A mecseki alsókréta vulkanizmus átmeneti tulajdonságokat mutat a kon- tinentális alkáli olivinbazalt — trachit — fonolit és az iniciális apilit — keratofir asszociáció között. Ez a hegység miogeoszinklinális szerkezetével hozható kapcsolatba. Az alpi orogén iniciális vulkaniz- nnisának áttekintése azt mutatja, hogy ez az összefüggés a geoszinklinális alatti kéreg és az iniciális vulkanizmus jellege között mindenhol kimutatható. Mivel a klasszikus értelemben vett geoszinklinális vulkanizmus csak az eugeoszinklinálisokra jellemző, célszerűnek látszik a mecsekihez hasonló típu- sokra a miogeoszinklinális vulkanizmus fogalmának bevezetése. Az utóbbi években alkalmam volt a mecseki fonolittal bővebben foglalkozni. E munka eredményeit (Viczián I. 1963, 1966, 1968) a fonolit és származé- kai nagyszerkezeti helyzetére vonatkozólag az alábbiakban szeretném össze- foglalni. A magmás kőzetasszociációkba való besorolás nehézségei A mecseki fonolit-szubvulkánok főbb tulajdonságait a következőkben fog- lalhatjuk össze: a) kisméretű, részben hipabisszikus intrúziók; b) alkáli (nátron-) kőzetek; c) szoros kapcsolatban állnak a bázisos, geoszinklinális jellegű alsókréta magmatizmussal. E jellemzés alapján is látható, hogy a vizsgált kőzeteknek az ismert nagyobb magmás kőzetasszociációkba (T u r n e r F. J. V e r h o o g e n J. 1960) való be- sorolása nem végezhető el maradék nélkül. Ebből a szempontból négy asszoci- áció jöhet számításba: 1. Kontinentális területek alkáli olivi n-b a z a 1 t-t r a- c h i t-f onolitasszociációja. Ehhez kapcsolják a mecseki előfordulá- sokat a fő kőzettípusok, ellene szól viszont az egész vulkanizmusnak az üledé- kekkel való szoros kapcsolata és a tengeralatti kitörési formák gyakorisága. 2. Orogén területek spili t-k eratofir asszociációja. Ezzel a kapcsolatot főleg az alsókréta magmatizmusnak az orogén ciklusban betöltött helye teremti meg (H ofmann K. 1876, 1907 ; P a n t ó G. 1961), de lényeges különbség a mecseki üledékgyűjtő kiterjedésének és süllyedésének, valamint az egész vulkanizmusnak is a jellegzetes geoszinklinális területekénél jóval kisebb mértéke, a szerpentines-ofiolitos intrúziók hiánya, ezenkívül pedig főleg az, hogy ez az asszociáció általában nem tartalmaz a fonolithoz hasonló nagy mértékben alkáli kőzeteket (a spilitek sokkal gyengébb alkáli jellege is legtöbbször biztosan másodlagos eredetű, R ö s 1 e r, H. J. 1960 stb.). * Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat Ásványtan-Geokémiai Szakosztálya 1968. január 29-i előadóülésén V i c z i á n: A mecseki alsókréta miogeoszinklinális . . . 373 3. Elsősorban N é m e d i Varga Z. (1963, 1966, 1967) felfogása a fonolit íelsőkréta koráról vetette fel azt a lehetőséget, hogy a fonolit-benyomulások magmatektonikailag nem az alsókréta bázisos vulkánitokhoz csatlakoznak, hanem külön fázist alkotnak, amely esetleg a Déli Kárpátok nagyon hasonló kifejlődésíí területeinek kisméretű, sekélymélységű larámi granodiori- t o s-b a n a t i t o s intrúzióival volna azonosítható. Azonkívül, hogy ezt cáfolják a mecseki vulkanológiai megfigyelések (Dilik I.) és K o v á c h Á. (1967, szóbeli közlés) abszolút kormeghatározása, amely a szászvári fonolit alsókréta korát bizonyítja, és N é m e d i Varga Z. szerkezeti elgondolásai sem tekinthetők mindenben bizonyítottnak, ellentmond ennek a feltételezésnek a bánátitok mészalkáli jellege is (G i u s c á, D. et al. 1966; Cioflicá, G. 1967), amely csak igen ritkán jut el gyengén alkáli differeneiátumokig (kamp- tonit, C o d a r c e a, A. et al. 1965). Továbbra is nyitott kérdés marad tehát a larámi granodioritos magmatizmus megléte a Mecsekben, bár legalább törmelékben való kimutatása elősegíthetné a magyaregregyi kontakt vasércnyomok genezisének megoldását éppen a bán- sági analógiák alapján (S z t r ó k a v K. I. 1952a, b; Pordán S. szóbeli közlés). 4. A mecseki fonolit -előfordulásokat különálló szubvulkáni — félmélységi benyomulás jellegük a n e f e 1 i n-s zienit intrúziókkal is, mint lehetséges asszociációval, kapcsolatba hozza. E csoport jellegzetes képviselői azonban általában ősi, megszilárdult kéregrészeken fordulnak elő, bár nem alkotnak maguk sem tektonikáikig egységes csoportot (pl. Kóla-félsziget, Ditró). Kőzettanilag a Kárpát-medencén belül a legközelebbi rokonságot a ditrói nefelin-szienit mutatja (Mauritz B. 1925). Mivel még mindig nagyon kérdéses ennek az intrúziónak a szerkezeti helyzete, a magmatektonikai pár- huzamosítások is csak feltevésekre vannak utalva (Streckeisen, A. 1960). Összefüggés a mecseki alkáli magmatizmus és a Magyar- medence szerkezeti helyzete között Az egész alpi hegységképződési fázisra jellemző Európában, hogy az előző orogenezisek — elsősorban a variszkuszi által már érintett területeken játszódott le, mintegy azokra szuperponálódott (S a t s z k i j, N. Sz., Bog- dán o v, A. A., in Bogdanov, A. A. et al. 1964). Ezért a mezozoikum folyamán az egész terület köztes masszívumokkal elválasztott, többé-kevésbé mozgékony pásztákra, üledékgyűjtő medencékre tagolódott. Európa nemzet- közi tektonikai térképe ezért következetesen megkülönböztet az alpi hegység- képződési területen is eu- és miogeoszinklinálisokat. S t i 1 1 e, H. szerint a miogeoszinklinálisokat a kisebb tektonikai mozgékonyság mellett éppen az alárendelt vulkáni működés jellemzi az eugeoszinklinálisokkal szemben. Ebben az összefüggésben a Magyar medence területe a mezozoikum folyamán jelleg- zetes miogeoszinklinálisokra tagolódott, ezek egyike volt a mecseki üledék- gyűjtő is (V a d á s z E. 1935, 1960, Wein Gy. 1967a, b). Bár ez a megkülönböztetés egyes szerzők szerint mechanikusan leegyszerű- síti a sokkal bonyolultabb természetes viszonyokat (pl. a valóságban nem lehet éles határt vonni az eu- és miogeoszinklinálisok, valamint a miogeoszinklináli- 374 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet sok és a peremi vagy köztes masszívumok határterületei között, lásd pl- Debelmas, J. et al. 1967), mégis hasznos támpontul szolgál a regionális összefüggések felismerésénél. Azt, hogy a mecseki alsókréta vulkanizmus jellegét a miogeoszinklinális- helyzet határozza meg, a fogalom használata nélkül korábbi megállapítások is érzékeltették: Vadász E. (1960) szerint a vulkanizmus „táblás alakulaté, szárazulati párkányterületen zajlott le”, Wein Gy. (1967a) szerint pedig ,,a vulkanizmus atlanti jellege kratogén (platform) aljzatra utal”. Míg azonban ezek a táblás jelleget hangsúlyozzák túl, a miogeoszinklinális fogalma vélemé- nyem szerint jobban érzékelteti, hogy az átmeneti, táblás és geo- szinklinális tulajdonságokat egyaránt mutató vul- kanizmus a szintén bizonyos értelemben átmeneti jellegű miogeoszinklinális szerkezet eredménye. A fonolitmagma keletkezésének kérdése a Mecsekben Az előzőekben vázolt nagyszerkezeti helyzet arra utal, hogy a mecseki alsókréta vulkanizmus alkáli jellegének kialakításában az orogenezis által igénybe vett kontinentális kéregrészeknek kell szerepet tulajdonítanunk. Ez a szerep lehet részint egyszerűen az a passzív visszatartó hatás, amely a bazaltos magma klasszikus értelemben vett differenciációjának hosszabb időt biztosít, de való- színűbb az, hogy emellett a passzív' hatás mellett a kéreg anyagával való kémiai reakciók is fontos szerepet játszanak (A fonolit keletkezésére vonatkozó elméletek áttekintését 1. pl.: Shrbeny, O. 1967 cikkében). Magát a differenciáció tényét már Mauritz B. (1925) megállapította a Mecsek - hegvségben, és összehasonlította a ditrói kőzetekkel a Niggli-féíe diagramok alapján. Azt a gondolatot, hogy a gránitnak szerepe lehet az alkáli jelleg kialakításában, Székyné Fux V. (1952a, b) vetette fel először. Ezt továbbfejlesztve Csalogovits I. «T. (1964a, b) a gránit harmadik anatexise termékének tartotta a fonolitot és keletkezését elszakította a bázisos kőzetekétől. Szintén ő egy régebbi dolgozatában (1959) az áttört üledékes kőzetek transz vaporizációs hatásának (Szádeczky - Kardosa E. 1959) tulajdonította az alkáli kőzetek kialakulását a hegységben (hipoatlanti kőzetgenezis). Szádeczky-Kardoss E. (1966) árkos besüllyedésekkel kapcsolatos, ionfaj- súly szerinti differenciádéval magyarázta az alkáli magmatitok kialakulását. Itt említ- hetjük meg, hogy Bárt h, T. F. W. (1954) az Oslo-árok klasszikus „cauldron subsi- dence”-eit hasonló módon besüllyedéses mechanizmussal, de olvadékállapotú differen- ciációnak tulajdonította. ív a v k a, J. (1965) a csehországi fonolitmagma kialakulásá- nál a besüllyedéses tektonikát a kéreg felső részeiből vak) alkália-felvétellel kapcsolta össze. Ezeknek a v éleményeknek az értékelése csak az egész vulkanizmus részletes vizsgálata után lesz lehetséges. Mindenesetre valószínű, hogy az egyes elméle- tek jobban különböznek egymástól a használt kifejezésekben, mint valóságos tartalmukban, és az közös bennük, hogy a magma egyes részeinek könnyen diókban és alkáliákban való feldúsulását valamilyen módon a kéreggel való kölcsönhatásnak tulajdonítják. Evvel kapcsolatban érdemes megvizsgálni néhány olyan geokémiai mutatót, amely adatokat szolgáltathat a fonolitmagma és a mellékkőzet közti kölcsönhatás mértékének becsléséhez. Ilyen mutató lehet Yamasaki, M. (1956) szerint a K.,0/Na20 arány, amely az Si02-tartalom függvényében a gránitos és agyagos kőzetekkel való kölcsönhatás erősségétől függően nő. Ennek értéke a vizsgált fonolitokban a következő: V i c z i á n: A mecseki alsókréta rniogeoszinklinális . . . 375 Kövestető: 0,56 Somlyó-Szamárhegy : 0,53 (átlagértékek). Ezek az adatok a cikk feltevéseit elfogadva erős kontaminációra utalnak. G r e e n, D. H. és Ringwood, A. E. (1967) szerint a K2/Sr és Rb/Sr arányok alkalmasak annak eldöntésére, hogy a mellékkőzettel való reakció kis vagy nagy nyomáson következett-e be. Ezek az értékek a vizsgált fonoli- tokra a következők (ppm-arány): K/Sr Rb/Sr Kövestető 65 — 360 0,33 — 2,4 Somlyó-Szamárhegy — 0,47 — 4,0 Ha elfogadjuk a szerzők feltevését az eredeti bazaltos magmával összefér- hetetlen elemekről („incompatible elements”) és ezeknek a kéregből való származásáról, ill. a Sr geokémiai viselkedéséről, akkor ezek az adatok és a kőzet általános geokémiai jellege (bővebben 1. V i c z i á n I. 1968) erős és viszonylag kis nyomáson, tehát sekély mélységben bekövetkezett mellékkőzet- hatást tesznek valószínűvé. A megfigyelések szerint az alsókréta magmás képződmények között a fono- lit-benyomulások az essexites-kamptonitos-teschenites intrúziókkal vannak a legszorosabb kapcsolatban. Erre jó példa a Szamárhegy — Mázai völgyfő szelvényében megfigyelt bázisos differenciáció, amely nagyon emlékeztet a Székyné F u x V. (1952a, b) által a komlói Kossuth-aknából leírt szubvulkáni kamptonitos-fonolitos benyomulásra is. Ezeken a helyeken úgy látszik, hogy a fonolitmagmának a bázisos magmától való elkülönülése még a felnyomulás közben is folytatódott. Ebben a folyamatban a likvációs és gravitációs differen- ciáció játszhatta a fő szerepet. Az alkáli jellegű rniogeoszinklinális magmatizmus elterjedése az alpi orogén területén Az előzőekben a mecseki fonolit példáján bemutatott miogeoszinklináüs típusú magmatizmus az egész alpi orogén övben jól nyomonkövethető (az át- tekintéshez lásd pl. Vadász E. 1957, Európa nemzetközi tektonikai térképe 1964, Eurázsia tektonikai térképe 1966; ill. N i g g 1 i, P. 1922, Quervain, F. de 1927, Burri, C., N i g g 1 i, P. 1949, Dimitrescu, R. 1966 stb.). AMecsek-hegységtől délre a még a „Pannóniái köztes tömeg”-hez tartozó (Bendefy L. 1966, S zalai T. 1966) Fruska Gora hegységben Mauritz B. (1913) szerint a trachidoleritek felé átmenetet képező trachitos kőzetek vannak. Délebbre a Dinári-hegy- ség eugeoszinklinális zónájára viszont már a mészalkáli jellegű, rendkívül elterjedt dia- báz-formáció jellemző (1 1 i c s, M. 1967). Erdélyben érdekes ellentét látszik a rniogeoszinklinális kifejlődésű Persányi-hegység- ben különösen Feketehalom (Codlea) környékének alkáli jellegű, és a Marosmenti-hegy- ség eugeoszinklinális összletének jellegzetesen pacifikus geoszinklinális magmatizmusa között (S z e n t p é t e r y, S. v. 1928, Nagy, L. 1957, C i o f 1 i c a, G. et al. 1965, Savu, H. 1967). Az Északi Kárpátok mozgékonyabb központi zónájának pacifikus iniciális magmatiz- musához az orogenezis által kevésbé érintett, variszkuszi aljzatú sziléziai területen a teschenitek jellegzetesen alkáli magmatizmusa kapcsolódik (Ksiazkieviez, M. 376 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet 1956, Wieser, T. 1960, Sokolowski, S. in B o g d a n o v, A. A. et al. (red.) 1964) . W i e s e r, T. rámutat, hogy nincs okunk a teschenit-formáció aljzatában speciá- lis alkáli provinciát feltételezni, hanem egy normális olivin-bazalt magma megfelelő körülmények közötti differenciációjával van dolgunk. Az Északi Kárpátokkal kapcsolatban kell megemlíteni a magyarországi bükki és Szol- nok környéki diabázokat is, amelyek szintén pacifikus jellegűek (P a n t ó G. 1961, Szepesházy K. 1966). Főleg az utóbbiaknak a Mecsek felé való átmenete szem- pontjából érdekes, hogy a Duna — Tisza közén a mecsekihez hasonló vulkanizmus is is- mert (Kiskőrös), nyilván már a miogeoszinklinális területén belülről. Az Alpok eugeoszinklinális területére pacifikus ofiolitok jellemzők (pl. S z a 1 a i T. 1966, Leonardi, P. 1959). Szicília szigetén az alpi gyűrődés által érintett É-i és a kontinentális jellegű D-i sáv közötti, fiatal üledékekkel fedett átmeneti zónában az utóbbi időben váltak ismertté essexites típusú, kismélységű, üledékekkel fedett, szingenetikus magmatitok (Cristo- f o 1 i n i, R. 1 966). A miogeoszinklinális kifejlődés iskolapéldájának nevezhető Pireneusoknak mind a francia, mind a spanyol oldalán késő-iniciális — szinorogén (?) alkáli magmás zóna hú- zódik, amelynek tagjai nefelin-szienit, theralit és essexit-összetételű intrúziók (pl. Fitou, Pouzac, Lourdes). Mélyfúrási kutatások feltárták azt az alkáli magmatitokkal szoros kapcsolatban levő, kréta korú, bazaltos összetételű üledékes vulkáni összletet is, amely e differenciációs sor kiindulását képező bázisos kőzeteket képviseli (Aurignac, Gensac, Lespugne ill. Baszk -Pireneusok). Ez az alkáli asszociáció is jellemző példája az alpi oro- genezis által újra mozgásba hozott variszkuszi aljzatú, miogeoszinklinális típusú terüle- tek iniciális vulkáni működésének. Hasonló képződmények vannak a marokkói és algé- riai Atlasz területén is (aíounitok, mestigmeritek; Barrab é, L. C. 1953). Feltűnő az ellentét a miogeoszinklinális típusú N agy - Kaukázus alkáli kőzetei (tesche- nit-formáció) és az eugeoszinklinális kifejlődést! Kis-Kaukázus tisztán mészalkáli ini- ciális magmatitjai között (Vorobieva, O. A. 1960; Dsodenidse, G. S. 1964; A f a n a s z j e v, G. D. 1967; Abdullajev, R. N. 1958). Külön ki kell emelni Rohrbach, C. E. M. érdemét, aki már 1886-ban rámutatott a mecseki és Nagy-Kau- kázusi alkáli kőzetek rokonságára. Dsodenidse, G. S. szerint az alkáli vulkaniz- mus mindig a geoszinklinális-övek peremi területein lép fel, ahol a differenciáeió viszony- lag nyugodt tektonikai viszonyok között folyhatott le. Hasonló törvényszerűség figyelhető meg a szovjet Távol-Keleten is a Kínai Táblához csatlakozó, mezozóos gyűrődési övbe tartozó Szihote-Alin hegységben, ahol a mezozoi- kum folyamán nefelin-szienites, teschenites alkáli intrúziók és velük kapcsolatos kissé alkáli bazaltos geoszinklinális magmatitok keletkeztek. Ugyanakkor viszont a hegység szerkezeti folytatásában, Japánban a kontinentális aljzat hiánya miatt az egykorú bázi- sos geoszinklinális vulkanizmus egyáltalán nem alkáli jellegű (S z o 1 o v j e v, V. O. 1965) . Klasszikus példa arra, hogy a „kontinentális” alkáli olvin-bazalt asszociáció nemcsak tisztán táblás területeken fejlődhet ki, az újzélandi Kelet-Otago vulkáni területe (T u r- n e r, F. J., V e r h o o g e n, J. 1960). Itt a bazalttól fonolitig terjedő magmatizmus éppen egy intenzív gyűrődési szakasszal párhuzamosan alakult ki. Ezek a példák tehát azt mutatják, hogy ahol az orogenezis során a meglevő, viszonylag szilárd kontinentális aljzat miatt nem jöhetett létre igen mozgékony eugeoszinklinális, ott a miogeoszinklinálisokban és a merevebb táblák peremi zónájában az iniciális bázisos magma alkáli irányban differenciálódik. Az így létrejövő vulkanizmusra célszerűnek látszik a miogeoszinklinális vulkanizmus fogalmát bevezetni. Mint láttuk, ennek egyik jellemző képviselője a mecseki alsókréta vulkanizmus, de az alpi orogén területén mindenhol megtaláljuk, ahol a megfelelő tektonikai feltételek megvoltak. V i c z i á n : A mecseki alsókréta miogeoszinklinális . . . 377 Irodalom — Literatur B r r b e, L. C. (1953): Les roches intrusives a hornblende brune des Pyrénées, plus particuliérenient des Cor- bieres onentales (Pyrenees-Orientales et Aude) et leur comparaison avec les roches analopues de la zone rifaine méridio- nale du Maroc. Congr. Géol. Intem. Alger, C. R. 6., 9-11. - li a r t h, T. F. W. (1954): Provenance of the Oslo mag- más. (btudies on the igneous roek complex of the Oslo region 14.) Brögger, Oslo Bendefy, L. (1966): Contribu- tions to the knowledge of the crustal structure of the Hungárián Basin. Acta Geol. Hung. 10., 3 4., 338-356. — ® n 0 ^ ^ ^ 0 u r a ^ 0 v» V., Schatsky, N. S. (réd.) (1964): Tectonique de l’Europe. Notice explicative pour la Carte tectonique international de l’Europe au 1 : 2 500 000. Nauka, Nedra, Moscou - Burri, C., ? 1 X>‘ (,1949): Die Jun^en Eruptivgesteine des mediterránén Orogens. 1 -2. (Publ. Vulkaninst. 1. Eriedlaender 3-4.) Guggenbühl und Huber, Zürich - Carte tectonique international de l’Europe. 1 : 2 500 000. 1964. Congr. Géol. Intem., Com. Carte Géol. Monde, Sous-Com. Carte Tect. Monde, Moscou C i o f 1 i c á, G. (1967): Die Entwicklung des laramischen Magmatismus in Rumanien. Acta Geol. Hung. 13 ., 1 3., 153 — 160. — C i o f 1 i c a, G., Patru- ^ones5u, b d u b a § a, G. G. (1965): Ofiolitele alohtone triasice din Muntii Persani. Stud. Cerc. Geol. Geof. Geogr., Ser. Geol. 10., 1., 161-182. Codarcea, A., P a v e 1 e s c u, L., K i s s 1 i n g, A. (1965): Contribu^ii la studiul unor camptonite cu kataforit din Poiana Ruscá. Stud. Cerc. Geol. Geof. Geogr., Ser. Geol. 10., ^ '•* — 499\ ~ r 1 s 4 ,° ** 0 ^ 1 n i, (1966): J.a manifestazioni eruttive basiche dél trias superiore nel sottosuolo di Ragusa (Sicilia sud-orientale). Per. Min., Roma 35., 1., 1—28. - Csalagovits, I. (1959): A trachidoleritek rendszerezese. A mediterrán és atlanti provinciák genetikájának transzvaporizációs kapcsolatai. MTA Geokém. Konf. 2., Kézirat — Csalogovits, J. 1. (1964a): The non-magmatic derivation of Atlantic and Mediterranean rock-pro- vmces and their connection with orogenic metamorphism. Ann. Hist.-Nat. Mus. Nat. Hung .Pars Min. Pál. 56., 18- 29- ^Csalogovits, J.I. (1964b): De la palingenése calédonienne et des rapports de grande tectonique du Massif de soele cristallin du Sud du Bassin Pannonién (Cisdanubie). Ann. Hist.-Nat. M us. Nat. Hung., Pars. Min. Pál. 56., 31 — 5<’. — D e_b e 1 m a s, J., Lemoine, M., Mattauer, M. (1967): Geosynclines; by J. Auboin (essay review). „m- "■ Sci. 265., 4., 292 — 300. — Dimitrescu, R. (1966): Bcitráge zűr Kenntnis dér magmatisch-tektonischen Verháltmsse im Karpatisch-Balkanischen Raum. Acta Geol. Hung. 10., 3 — 4., 357-360. - D s o d e n i d s e, G. S. (1964) : Tektonische Lage alkalischer magmatischer Gesteine im Kaukasus. Sammelwerk : Proischosdenije schtschelotsch- nyeh porod, 12 — 16, Moskau (Veri. Nauka) (Russ.)ref.: Zbl. Miner. (1867.) Teil II., 1 ., 409. sz. - Giuscá, D., Cl of 1 ic a, G., S a v u, H. (1966): Caracterizarea petrologicá a provinciei banatitice. An. Com. Stat Geol. 35., 13- ~ G r e e n, D. H., Ringwood, A. E. (1967): The genesis of basaltic magma. Contr. Min. Petr. 15., 2., 103 — 190. — Hoffmann, K. (in H a u e r, P. v.; 1876): Jahresberickt des Directors . . . Beilage II. Mittheilungen dér Geologen dér k. ungar. geologischen Anstalt über ihre Aufnahmsarbeiten in den Jahren 1874 und 1875.) b. Verh. K K. Geol. R.-A. (18<6.) 1.. 22 — 24. — Ho f m ann K. (1907): Adatok a pécsi hegység geológiájához. Földt. Közi. 37., “•> 111 — 116. — K a v k a, J. (1965): Beitrag zűr Kenntnis dér Phonolitlmiagma-Evolution im Nordböhmischen Tertiar. Acta L'niv. Carol., , Geol. (1965.) 2., 91 — 117. — K s i a z k i e v i c z, M. (1956): Geology of the Northern- Carpathians. Geol. Rdsch. 45., 2., 369 — 441. — Leonardi, P. (1959): Notepreliminari sulla vulcanotettonica dél centro eruttivo di Predazzo nelle Dolomiti. Atti Inst. Veneto Sci. lett. Arti, Cl. Sci. Nat., Venezia 117., 265-273. - M a u- r i t z B. (1913): A Fruska Gora trachitos kőzetei. Földt. Közi. 53., 324—327. — M a u r i t z B. (1925): A magmatikus differenciáció a ditrói és mecseki foyaitos kőzetekben. Math. T.-tud. Ért. 41., 241 — 252. — Nagy L. (1957): A Komán Népköztársaság földtana. (Egyetemi jegyzet.) Kolozsvár — Némedi Varga /, . (1963): Hegységszerkezeti vizs- gálatok a kövestetői fonolitterületen. Földt. Közi. 93., 1., 37-53. -Némedi Varga Z. (1966): A hosszúhetényi feketekőszénterület. Kézirat. Komló — Némedi Varga Z. (1967): „Szászvár-Máza — Nagymányok déli” fe- ketekőszénterület földtani felépítése. Kézirat. Komló — N igg 1 i, P. (1922): Dér Taveyannazsandstein und die Erup- tivgesteine des jungmediterranen Kettengebirge. Schw. Min. Petr. Mitt. 2., 3-4., 169-275. — P an tó G. (1961): Mezozóos magmatizmus Magyarországon. MÁFI Évk. 49., 3., 785 — 799. — Quervain, F. d e (1927): Die jungen Eruptivgesteine dér pannonischen Senke. Schw. Min. Petr. Mitt'. 7., 1 — 27. — Rohrbach, C. E. M (1886): Über die Eruptivgesteine im Gebiete dér schlesisch-máhrischen Kreideformation mit Berücksichtigung dér ausserschlesi- schen Teschenitvorkommen. Min. Petr. Mitt. (Tschermak) (neue Folge) 7., 1., 1-63. — Eösler, H. J. (1960): Be- merkungen zűr Genese von Geosynklinalmagmatiter.. Intern. Geol. Congr., Kept. XXIst Sess. Norden, Part XIII., 96 — 107. — S a v u, H. (1967): Die mesozoischen Ophiolithe dér rumánischen Kárpátén. Acta Geol. Hung. 11., 1—3., 59 — 70. — Shrbsní, O. (1967): Názory na genezi trachytü a fonolitú. Véstn. Űstí. Üst. Geol. 42., 6., 453—465. — Streckeisen, A. (1960): On the structure and origin of the nephehne-syenite complex of Ditro (Transylvania, Boumania). Intern. Geol. Congr., Kept. XXIst Sess. Norden, Part XIII.. 96-107. -Szádeczky-Kardoss E. (1959): A kárpáti közbenső tömeg magmás mechanizmusáról. MTA Geokém. Konf. 2. Kézirat — Szádeczky- Kardoss, E. (1966): Magmachemismus, Magmatektonik und Unterströmungen im Karpatenbecken. Acta Geol. Hung. 10., 3 — 4., 371 —395. — S z a 1 a i, T. (1966): Aufbau und Tektonik des Ostalpin- und Karpatenblockes. Acta Geol. Hung. 10„ 3 — 4., 361 —369. — Székyné Fux V. (1952a): A magmás kőzetek szerepe a komlói kószénössz- letben. MTA Műsz. Tud. Oszt. Közi. 5., 3., 187 — 209. — S z é k y - F u x, V. (1952b): Die Kolle dér magmatischen Ge- steine im Steinkohlenkomplex von Komló. Acta Geol. Hung. 1., 269 — 294. — Szentpétery, S. v. (1928): Petro- genlogie des Drócsa-Gebirges. MKFI Évk. 27., 189-316. Szepesházi K. (1966): A Kecskemét - Szolnok kö- zötti, kréta időszaki vulkáni terület kőzetei. MÁFI Évi Jel. 1964-ról 525-534. — Sztrókay K. I. (1952a): Me- cseki vasércképződés. MTA Műsz. Tud. Oszt. Közi. 5., 3.. 211-230. - Turner, F. J. ,V e r h o o g e n. J. (1960): Igneous and metamorphic petrologv. (2. kiad.) Intern. Ser. Earth Sci. McGraw-Hill, New York etc. —Vadász E. (1935): A Mecsekhegység. (M. Tájak Földt. leírása 1.) MKFI kiad., Bp. —Vadász E. (1957): Földtörténet és föld- fejlődés. Akadémiai K., Bp. — Vadász E. (1960): Magyarország földtana. (2. kiadás) Akadémiai K., Bp. — V i- c z i á n I. (1963): A mecseki Somlyó és Szamárhegy fonolit vulkanizmusa és helye az alsó kréta magmatizmusban. Kézirat (szakdolgozat). ELTE, Bp. — V i c z i á n I. (1966): A kövestetői fonolit ásványtani és kőzettani vizsgálata. Kézirat. MÁFI Adattár, Bp. — V i c z i á n I. (1968): A mecseki fonolit. Kézirat (egyetemi doktori értekezés). ÉLTE, Kp. - VorobRva, I. A. (1960): Alkáli rocks of the U. S. S. K. Intern. Geol. Congr., Kept. XXIst Sess. Nordern, Part XIII., 7 — 17. — Wein G y. (1967a): Délkelet-Dunántúl hegységszerkezeti egységeinek összefüggései az óalpi ciklusban. Földt. Közi. 97., 3., 286 — 293. —Wein G y. (1667b): Délkelet-Dunántúl hegységszerkezete. Földt. Közi. 97., 4., 371 — 395. - Wieser, T. (1960): Petrographic provinces of the Northern Carpathians. Intem. Geol. Congr., Kept. XXIst. Sess. Norden, Part XIII., 39 — 46. — Y am as ak i, M. (1956): Petrogenetic signifieance of the K ,0/ Na,0 ratios of voleanic rocks of the Fuji and Nasu volcanie zones in Japan. J. Geol. Soc. Japan 62., 732., 504 — 5Í4. A 6 g y n n a e b, P. H. (1958): Me3030ftCKHíí BynKaHH3M Manoro KaBKa3a. Cobctck. íeon. (1958.) 7., 113— 129. — AijiaHacbeB, F. H- (1967): OcHOBHbie htoi-h H3yueHHH MarMaTH3Ma Eojibinoro KaBKa3a. M3B. AH CCCP, Cep. reoji. (1967.) 7., 3 — 26. — E o r g a h o b, A. A., M y p a t c b, M. B., IH a t c k h Pl, H. C. (pép.) (1964): TeKTOHHKa EBponbi. OöbgCHHTenbHan 3anncKa k MeurgyHapogHofí TeKTOHHuecKOíí napTe EBponbi Macmraöa 1 : 2 500 000. Hayna, Hegpa, MocKBa. — H n n u, M. (1967): tlonoMteHHe 0(j)H0nHT0B b reoT.eKTo- HHqecKOM pa3BHTHH Hu HapHg. Acta. Geol. Hung. 1 1., 1 — 3., 77 — 93. — MewgyHapoflHanTeKTOHHuecKan KapTa Eb- ponbi. 1 : 2 500000. 1964. Me>KgyH. reon. KoHrp., Kom. Teon. KapTe Mnpa,nogKOM. TeKT. KapTe Mwpa, MocKBa — CoaoBbeB, B. O. (1965): HeKOTopbie ocoöchhocth MarMarH3Ma XaHKafiCKOfl n Chxot3-A;ihhckoK 30H ripHMopbn. Hoku. AH CCCP 161 ., 2., 428 — 431 . — C t p o k a h, K. H. (1 952b): reHeTHueCKOe nccnegoBaHHe cnegoB >Kejie3H0íí pygbi b ropax Meuerc. Acta. Geol. Hung. 1., 303 — 325. — TeKTOHHuecKan Kapra EBpa3HH. 1966. ri4 AH CCCP, Mhhhct. Teon. CCCP, MocKBa 378 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet Grosstektonische Beziehungen des unterkretazischen Alkalimag- matismus miogeosynklinalen Charakters im Mecsek- Gebirge I. Viczián Dér unterkretazische Vulkanismus im Mecsek-Gebirge kann zu keiner dér bekannten Assoziationen von Magmatitén gerechnet werden. Er trat in dér initialen Phase des oro- genetisehen Zyklus auf. Seine Hauptmasse wird von basischen Gesteinen vertreten, unter denen die submarinen Bildungen sehr háufig sind. Demgegenüber können im Zusammen- hang mit dem Vulkanismus keine serpentinisch-ophiolithischen Intrusionen angetroffen werden, sondern es kommen subvulkanisch-hypabissale Körper (Gangé, »minor intru- sions« = akleinere Intrusionen<<) von stark alkalischem Charakter vor, die von Gesteinen basanitischer, trachytischer Zusammensetzung, von Analzim- und Natrolith-Phonolithen und Tescheniten aufgebaut sind. Auf Grund dieser Eigenschaften nimmt dieser Vulka- nismus eine Übergangsstellung zwischen dér Spilit-Iveratophyr-Assoziation dér Orogen- -Gebiete, dér kontinentalen alkalischen Olivinbasalt-Trachyt-Phonolith-Assoziation, sowie den Nephelinsyenit-Intrusionen ein. Dieser petrologische Charakter des Vulkanismus steht mit dér Struktur des Ungari- schen Beckens im Zusammenhang. Im geosynklinalen Stádium des alpinen Orogens entwickelte sich im Raume des Mecsek-Gebirges ein verháltnismássig kleines Sedimenta- tionsbecken miogeosynklinalen Charakters. Wáhrend dér unteren Kreide brach dér ba- sische Vulkanismus in diesem Becken aus und es entstanden Alkahintrusionen innerhalb dér Sedimentgesteine. Nach dér Auffassung dér bisherigen Verfasser konnten für die Alkalinitát hauptsáchlich die Wechselwirkung mit dem Gránit und das Transvaporisa- tionseffekt dér Sedimentgesteine verantwortlich gemacht werden. Dér geochemische Cha- rakter dér alkalischen Subvulkanite scheint ebenfalls auf Reaktionen hinzudeuten, die in kleinerer Tiefe beim Kontakt mit den Nebengesteinen entstanden. Ausserdem lásst sich innerhalb dér subvulkanischen Körper eine durch Liquation und Gravitation be- dingte Differenzierung des Magmas beobachten. Aus einem Überblick dér alpinen Orogenzone geht es hervor, dass es sich innerhalb des Initial vulkanismus ein dem Mecseker ahnlicher Typus alkalischen Charakters unter- scheiden lásst. Für diesen Typus wáre es zweckmássig den Begriff des alkalischen initialen Vulkanismus miogeosynklinalen T y p s einzuführen. Auf Grund dér in dér Fachliteratur vorhandenen Beschreibungen seien diesbezüglich folgende Beispiele erwáhnt: dér Trachyt vöm Fruska Gora, Persani-Gebirge, die schlesischen Teschenite, dér sizilianische Essexit (Ragusa), Pyrenáen, Atlas-Gebirge (Aíounit, Mestig- merit), Grosser Kaukasus, Sichote-Alin-Gebirge im Fernen Osten dér UdSSR. Im Gegen- satz zu den angeführten Beispielen trágt dér initiale Vulkanismus in den grösstenteils echten Eugeosynklinalen mit einem beweglicheren Untergrund eher einen pazifischen Charakter (z. B. Dinariden, Gebiete Siebenbürgens N von dér Mures, Nordkarpaten, Bükk-Gebirge, Umgebung von Szolnok, Alpen, Kleiner Kaukasus, geosynklinale Magmatité von Japan). RÖVID KÖZLEMÉNYEK Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Géni. Snc. (1970) 100. 379 - 381 Vannak-e alsómiocén rétegek a Szentendre — Visegrádi-hegységben dr. Majzon László * Éppen 35 éve annak, hogy Leányfalu környékét ismertető egyetemi doktori értekezésemmel kapcsolatban különös indoklású aposztrofálás jelent meg. Id. Noszkv J. Horusitzkv F.-cel való vitája során disszertációmnak az alsómiocén üledékekre vonatkozó rétegtani beosztását „irányításból eredő- nek” tartotta. Most, bár elég sokára és fenntartva akkori véleményem szabad nyilvánítását, szeretnék a már tapasztalt kutató nézőpontjából megjegyzést tenni. Előrebocsátom, hogy csupán a hegység területére vonatkozó, valamint az itteni kifejlődéssel megegyező adatokat értékelem ki. A Szentendre — Visegrádi-hegység alsómiocén burdigalai emeletébe tartozó anomiás homokot Stache, Hantken M., Koch A., Schafarzik F., Vendl A., S z a 1 a i T., Majzon L., Wein G y., Méhes K. és B á 1 d i T. említik. A ku- tatók megfigyelései szerint ez a kifejlődés mindig a felsőoligocén üledékei felett található és ebből éles határ nélkül fejlődik ki (Schafarzik, 1902). Legszebb a szentendrei Sztelin-patak nagy, ún. tyukováci feltárása. Ennek közepén a kavicsos homokban az Anomiák nagy tömegben találhatók, míg felette egy agyagos rétegben a nagytermetű Ostreák padot képeznek (Majzon, 1933). A feltárás felső része már amfibolandezit- tüfa. Teljesen hasonló települést említ Pomáznál id. N o s z lt y J., ahol ugyancsak az óriás Ostreákból álló padokat fedi az andezittakaró, míg alatta váltakozó típusú felső- oligocén található. YV e i n (1939) megerősíti Majzon véleményét és megjegyzi, hogy az anomiás homok megegyező dőlésű az átmeneti felsőoligocén homokos agyag- réteggel. Itt kell megemlítenem, hogy B ö c k li H., Földvári A. és Horusitzky F. ugyanolyan alsómiocénre utaló anomiás homokot figyeltek meg Nógrádverőcén, Gödön, Budafokon, valamint Bércéi környékén. Vagyis így két anomiás kifejlődésről van szó, bár a két különböző korú rétegösszletet sehol sem észlelték egy feltárásban, illetve meg- győzően ható szelvényben. Horusitzky F. (1942) meg is jegyzi, hogy: „amikor az anomiás homokokat a miocén aljára helyezem, ismerek bőven anomiás betelepüléseket az oligocénben is.” Vagy a másik erre vonatkozó Horusitzky (1939) idézet: „a szentendrei — visegrádi hegységekben is gyakran települnek a felső stampien agyagos- homokos üledékei közé.” B a r t k ó L. szerint Budapest környékén az akvitáni emeletbe helyezett anomiás homok diszkordancia nélkül települ .a felsőoligocénre. Hasonlót említ már 1899-ben B ö c k h H. is. Földvári A. (1929) a Tétényi-plató anomiás, általa átmeneti oli- gocén-miocén üledékeiről írja, hogy: ,,. . . e rétegek sokkal szervesebben csatlakoznak a felső oligocén rétegekhez, mint a felettük discordantiával települő grundi rétegekhez.” És Földvári éjtpen az éles határt veszi korhatárnak, mely a denudációs időszak előtt lerakodott üledékeket az oligocénhez kapcsolja. Újabban Báldi T. (1958) ezeket a Pacsirta-hegyen Anomiákkal és Ostreákkal jellemzett rétegeket a burdigalai emelet alsó szakaszára helyezi és szerinte a denudációval járó üledékhiány az akvitáni emelet idejére esik. Ugyancsak Földvári A. (1932) mutat reá, hogy Budapest altalajában teljesen hiányoznak az alsómiocén lerakódások. Ez paleogeográfiai szempontból fontos megfi- gyelés, mivel a Dunántúlon is kimutatott alsómiocén szárazulat elterjedéséhez nyújtott Előadta a MFT 1970. február 11-én tartott előadóülésén. 380 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet újabb adatot. B áld i T. (1965) legújabban megjegyzi, hogy a Szentendre— Visegrádi- hegységben nem sikerült alsómiocén burdigáliai rétegeket kimutatni. Ez azt jelenti, hogy a bevezetőben említett kutatóktól felsorolt fauna a felsőoligocénben sem idegen. K o c h A. (1875) kissé bizonytalanul említi, hogy a csódi-hegyi lakkolit kialakulása után a terület kiemelkedett, majd „az egész neogén-korszak alatt a denudátió hatásának ma- radt kitéve.” (Ez ellentmondásos, mivel már ő észlelte a visegrádi két szép tortonai ki- fejlődést.) Ha megfigyeltük, úgy három szempontból csoportosítottam egyes kutatók megfigyeléseinek eredményeit. Az első, hogy találtak felsőoligocénbe települt anomiás homokrétegeket ; a második szerint az anomiás-ostreás üledékek fokozatosan, diszkordancia nélkül fejlődnek ki a vegyes típusú felsőoligocén lerakódásokból és a fedőjük a középsőmiocén korú eruptívum, végül a harma- dik adat, mely szerint egyes területrészeken az alsómiocén képződmények hiányoznak; denudáció pusztította le ezeket. Ezekhez most még egy negyedik megfigyelési eredmény-féleséget sorolhatok fel, melyek közül egyeseket magam is újra megvizsgáltam, illetve elsőnek figyel- tem meg. Ugyanis hegységünk területén némely helyen felsőoligocén, úgyneve- zett pectunculusos* homok és homokköves kifejlődésekre közvetlenül települ az eruptívum. A Szentendre Visegrád-hegység területén ezt először Vendl A. (1929) figyelte meg Dobogókőtől ÉNy-ra. Hasonló településeket észleltem Leányfalun a Boldogtanyánál, ahol a régi táró által feltárt felsőoligocén felett a meredek Sziklás oldalán az andezittufa települ. Ugyancsak Leányfalun a Dora-patak felső szakaszánál, a Csaba kútja alatt a meder bal oldalán a pectunculusos homok feletti tömött agyagon már a tufarétegek következnek. Dunabogdánynál a Csódi-hegy D-i részén, a Csódi- vagy Ásvány-pataknak a Róka-hegynél a meder D-re fordulásánál igen érdekes feltárást találunk. Az itteni andezittelér egy kiálló sarokszirtet képez s a termometamorf homok felett sárgás, mállott biotitos andezittufa csaknem É-i irányban 85°-os dőlésű. A kontakt homokból 1935-ben szürkére égetett, cserépkeménységű Pectuncu- lusokat gyűjtöttem, melyeket Méhes K. (1942) disszertációjában P. (Axi- nea) nova sp. ? említ. Ezeket azután B á 1 d i T. (1962) Glycymeris latiradiata Sandberger példányoknak határozta. Ezt a feltárást már Koch A. (1877) ismeri, de innen csak egy Turritella speciest említ. Egyébként ez a fel- tárás azért is érdekes, mert Koch A. (1877) a Csódi-hegy lakkolitjának felbolt ozódási korát az itteni megfigyeléseivel igyekezett rögzíteni. A hegy- ségünktől É-ra, a Duna túlsó oldalán a helembai Kovács-patak (Kovacov) feltárása már 1882-től (S c h a f a r z i k és Szontágh) ismert gazdag felsőoligocén faunájától, melyben a Pectunculusok aránya 90%, és mint erre már rámutattam (1953) ez az arány hasonló a leányfalui Csaba kútja alatti homokéval (1933). De ezenkívül még a rétegsor is egyező, mivel itt is a kövüle- tes lei’akódás fedőjét andezittufa alkotja. Áz 1935-ben általam vizsgált helem- bai Duna-fenék fúrások, melyeknek két szelvénye a Garam és Ipoly torkolata között tárta fel a rétegeket, ugyancsak hasonló eredményt hozott. Ugyanis a folyami kavics, homok és andezitagglomerátum törmelék alatt az agglomerá- tum, tufa, néhol sötétszürke andezit a felsőoligocén homokkő, homok és szén- csíkos agyagrétegekre települ. Ez pedig általában megegyező hegységünk felsőoligocén üledékeinek kifejlődésével. A távolabbi észak-magyarországi területeken, mint pl. a felszínen Egernél is tanulmányozható, az oligocén egyenlőtlenül erodálódott felszínére rakódtak le * Régebbi szerzőknél P. obovalas, mint a hazai felsőoligocén vezéralakja szerepel, de újabban B á 1 d i T. (1962) részletes vizsgálatai kimutatták, hogy ez a meghatározás mindenütt helytelen s ezek az „obovatus”-ok a Olycymens latiradiata Sandberger fajt képviselik. Majzon: Alsómiócén rétegek n Szentendre — Visegrád-hegységben 381 a miocén eruptív rétegek. Az utóbbiakat hol a felsőoligocén (Eger), hol pedig a rupéli emelet agglutinált, homokos házú Foraminiferákkal jellemzett szintjére települve talájuk. Az ilyen kövületes felsőoligocénre, - mint a leányfalui, dunabogdányi, helembai, valamint az egri, települő tufarétegek hasonlósá- gára 1953 és 1961-ben már reámutattam. Míg a rupéli emeletbe tartozó üledé- kekre rakódott miocén tufás összleteket a szénhidrogéneket kutató Tárd I., Mezőkövesd I., II., számos mezőkeresztesi és Demjén-környéki fúrás tárta fel. A Tárd I. sz. 634 m, a mezőkeresztesi II. sz. 641 m vastagságban, a mezőkeresz- tesi pedig 605 634 m között haránt olta, az itt legvastagabb tufaösszlet a mező É ÉK-i részén (62, 61, 21. sz.), míg a 249 — 263 m-es legvékonyabb tufa vastagság érdekes módon szintén a terület É— ÉK-i részén volt megfigyel- hető. A demjéni vonulatban ezeknek a lerakódásoknak vastagsága 20 — 200 m-nek bizonyult. (Egyébként egészen hihetelen vastagságúak egyes fúrásokban az eruptív rétegek, fgv Mezőkeresztestől ÉNv-ra eső Mezőny árád 2. sz fúrásban 1450 m., míg Mezőkeresztestől DK-re ugyanolyan távolságra fekvő 23. sz. fúrásban 1143 m vastag; a nyíregyházi fúrás pedig 980 m-től a 2579 m-es talpmélységig dacit, illetve riolittufát harántolt.) Mindezek az adatok mind azt látszanak bizonyítani, hogy az oligocén és alsó- miocén fordulón a kiemelkedés és az ezzel bekövetkezett lepusztulás az eddigi véleményeinkkel ellentétben jóval nagyobb arányú volt. Ezt a kiemelkedést hazánk területén a szávai mozgások különböző mértékben, erősségben és időtartamban lefolyt megnyilatkozása határozta meg. Visszatérve a Szentendre Visegrádi-hegységre vonatkozó kérdésre, szerin- tem földtörténeti szempontból a faunával jól definiált felsőoligocén rétegekre közvetlenül települő, illetve abból fokozatosan kifejlődött anomiás homok- rétegek nem alsómiocén korúak, hanem úgy tekintendők, mint a már rupéli emelet végén megindult, nagyobb területen is megfigyelhető általános regresz- szió egyik végső, felsőoligocén végi, már a faunában is erős (Anomia, Ostrea gyakoriság) csökkentsósvízi behatásokat tükröző és a szedimentációs ciklust lezáró tagjai. Vagyis igazat kell adnom a bevezetőben említett különös aposztro- fációnak, ha nem is a feltételezett ok miatt. Itt önkéntelenül is eszembe jut a kiváló etnológus, F r a z e r-nek mondása: ,, Tudásunk nem egyéb, mint a tévedéseink jelenlegi állapota, de e tévedések nélkül nem haladna előre a tudomány.” Irodalom B ál cl i, T. (1962): Glycymeris s. str. des europáischen Oligozáns und Miozáns. Annales Mus. Nat. Hung. 54. — B á 1 d i T. (1985): A felsőoligocén pektunkuluszos és cyrénás rétegek települési és ősföldrajzi viszonyai a Dunazug- hegységben. Földt. Közi. 95. — Bartkó L. (1937): Földtani és őslénytani adatok Rákosszentmihály és környéké- nek oligocén — miocén kori rétegeihez. — B ö c k h H. (1893): Nagy-Maros környékének földtani viszonyai. Földt. Int. Évk. XIII. — Földvári Á. (1929): Adatok a Bia-Tétényi píató oligocén— miocén rétegeinek stratigráfiájához. Annales Mus. Nat. Hung. XXVI. —Földvári A. (1932): A tervezett újabb városligeti artézi kút előkészítő fú- rásai. Földt. Közi. LXII. — Hantken M. (1867): A pomázi Meseliahegy földtani viszonyai. Földt. Társ. Műnk. III. — Horusitzky F. (1939): A budapestkörnyéki dunabalparti dombvidék földtani képződményei. Földt. Int. Évk. 1933 — 35. évről, II. — Horusitzky F. (1942): Földtani tanulmányok a déli Cserhátban. Földt. Int. Évk. 1936 — 38. évekről, II. — K o c h A. (1871): A Szt.-Endre— Visegrádi és a Pilis-hegység földtani leírása. Földt. Int. í Évk. I. — Koch A. (1875): A kőzetek tanulmányozásának módszerei alkalmazva a Sz. -Endre— Visegrádi trachyt- -csoport kőzeteire. Értekezések a Term. tud. Köréből, VI. köt., XI. — Koch A. (1877): A Dunai Trachyt-csoport jobbparti részének (Szent-Endre — Visegrád — Esztergomi hegycsoport) földtani leírása. — Majzon L. (1933): Leány- falu és környéke harmadkori üledékeinek geológiai és paleontológiái leírása. — Majzon L. (1940): Helembai Duna- j fenék-fúrások vizsgálata. Földt. Int. Évi Jel. 1933—35. évekről, IV. —Majzon L. (1953): Adatok a délszlovákiai | dunamenti katti rétegek faunájához. Földt. Int. Évi Jel. 1941—42. évekről. —Majzon L. (1956): Kőolajfúrásaink : újabb rétegtani eredményei. Földt. Közi. LXXXVI. —Majzon L. (1961): Az észak-magyarországi oligocén réteg- | tani tagolódása foraminifera-tanulmányok alapján. Földt. Közi. 91. — M é h e s K. (1942): Földtani tanulmányok a ! dunabogdányi Csódi-hegy környékén. Vitaülés Beszámoló Munkálatai. — N o s z k y J. id. (1926): A Magyar Közép- hegység ÉK-i részének oligocén-tniocén rétegei: I. Az oligocén. Ann. Mus. Nat. Hung. XXIV. — N o s z k y J. id. | (1935): Budapest környékének helvécien rétegei. Földt. Közi. LXV. — Schafarzik F. (1902): Magyarázatok Budapest és Szentendre vidéke reambulált laphoz. — Schafarzik F. ésVendl A.: (1929): Geológiai kirándu- lások Budapest környékén. - Stache, G. (1866): Die geologischen Verháltnisse dér Umgebung von Waitzen in Ungam. Jahrb. geol. R. A. III. — S z a 1 a i T. (1924): Űj adatok Pomáz és környékének geológiájához. Földt. Közi. LIV. - ffein G y. (1939): Szentendre környékének földtani viszonyai. Földt. Közi. LXIX. Földtani Közlöny , Bull. nf the Hungárián Geol. Soc. (1970) 100. 382 — 387 Kísérlet a bauxitos ilmenit keletkezésének és bomlásának fizikai-kémiai értelmezésére Mindszenty Andrea * összefoglalás: Szerző a dolgozatban ismertetett gondolatmenet szerint a hazai bauxitok 0,06— 0,20 mm 0 frakciójában található jókristályos ilmenitet allotigénnek tartja. Megállapítja, hogy a szemcsék felületén az epigén továbbnövekedés lehetősége fizikai-kémiai szempontból nem ki- zárt, bár eddig felületi csiszolati vizsgálatokkal nem sikerült kimutatni. A magyarországi bauxitok 0,06 — 0,20 mm 0 frakciójának 70 — 90%-a ferriilmenit (Kiss J., Vörös I., Gecse E.-Mindszenty A., Komlóssy G y.). A kristályok egy része ép, más része koptatott, korrodeált felületű. Az ép szemcséket a témával foglalkozó szerzők esetleg epigénnek, a koptatottakat allotigénnek tartják. Általános jelenség a ferriilmenitek bomlásos átalakulása finomkristályos rutillá. Az il- menitbomlás leírásával eddig Kiss J. (1952), Gecse E.-Mindszenty A. (1966, 1967), illetve a külföldi szakirodalomban Z i v, E. F. (1956), Hartmann, J. A. (1959), Karkhanavala, M. D. és Momi n, A. C. (1959), B a i 1 e y, S. W. et al. (1955) és mások foglalkoztak. Fenti szerzők megegyeznek abban, hogy a bomlást a felszíni oxidáció idézi elő, de a bomlási mechanizmust részletesen nem elemzik. Jelen dolgozat a következő két kérdésre keres választ: 1. Lehetséges-e energetikailag a bauxit képződés fizikai-kémiai viszonyai közt a 0,06 — 0,2 mm 0 mérettartományban jókristályos ilmenitkiválás ? 2. Hogyan irányítják a bauxitos üledékben a fizikai-kémiai hatók az ilmenit-bomlás folyamatát ? E két kérdés megválaszolásához a következők ismeretére lenne szükség: 1. az Fe, Ti, O, ill. OH elemekből álló különböző szerkezetű fázisok rácsenergiájára, remélve, hogy a rácsenergiák sorrendje kijelöli a képződő fázist. 2. A bomlási végtermék, a rutil, rácsenergiájára, remélve, hogy így a bomlással kap- csolatban is kirajzolódik egy bizonyos energetikai sorrend. Az egzakt rácsenergia-számítás azonban az ilmenitkérdés esetében az alábbi nehéz- ségekbe ütközik: 1. Az ismert energetikai számítások (K ittel, Born-Landé, Kapusztin- szkij, Ferszman, Szádeczky) sztöchiometrikus alapokon állnak, összehason- lító igénnyel nem tudnak tehát különbséget tenni azonos kémiai összetételű, eltérő szer- kezeti konfigurációk között. A kvantummechanikai módszer (Born-Huang, L ö w- d i n) pedig a nem-ideális, nem-tiszta-ionos anyagokra számítástechnikailag válik olyan bonyolulttá, hogy alkalmazására nem vállalkozhattunk. 2. A fenti számításokkal megadható kötési energiák nem jelölik ki egyértelműen a fel- színen tapasztalható bomlási sorrendet. 3. Ha azt szeretnénk előre megmondani, hogy7 két szerkezeti lehetőség közül melyik valósul meg adott körülmények között, a reális mérlegeléshez ezeknek az adott körülményeknek kvantitatív megfogalmazására is szükség volna. A nehézségeket az alábbiakban ismertetendő főik vant itat ív gondolatmenettel próbál- juk — részben — áthidalni: 1. Az adott körülmények mérlegelését új energetikai fogalom — a környezet totális energiaszintje ( C7 t0t) bevezetésével kíséreljük meg. * Előadta a MFT Középdunántúli Szakosztályának 1969. V. 22-i ülésén. M indszenty: Kísérlet a bauxitos ilmenit. . . 383 E/t0t-ot a p, T, redox- és pH-viszonyok, ill. a különféle oldatok aktivitása szabja meg: tftot = /(P. T, E (pH), a) A független változók energia-jellegű, együttes figyelembevételét ezidőszerint nem látjuk keresztülvihetőnek, de az éppen megoldandó feladat jellegétől függően, ésszerű elhanya- golásokat alkalmazva a formula egyszerűbbé tehető. Felszíni körülmények között pl. a nyomás p = konst = 1 atm miatt elhanyagolható, a hőmérsékletet ( T ) annyiban kell figyelembe venni, hogy befolyása a kémiai reakciókhoz — így az oldódáshoz is — szük- séges aktivációs energiákat csökkenti, de itt is, minden esetben azonos értéket kell le- vonnunk a normál állapotra vonatkozó aktivációs energiákból. A környezet re- doxpotenciálját — fizikai-kémiai meggondolásokból kézenfekvőén — a jelen- levő legmagasabb redoxpotenciálú redoxi rendszer pH- és koncentráció-függő standard redoxpotenciálja adja meg. Földfelszíni körülmények között ez az 02/2 0 — +0,815 V rendszer. (Összehasonlításképpen: euxin-fáciesben a S~/S — 0,51 V lesz a meghatározó). A redoxpontenciál megadható kalorikus egységekben is az alábbi átszámítási kulcs sze- rint: F(cal) = .E'(Volt) • n ■ 23,066 (Szádeczky. 1950) ahol F = redoxfolyamat szabadenergiaváltozása, E = redoxpotenciál, n = redoxfo- lyamatban résztvevő elektronok száma. 2. A felszíni bomlási sorrend kijelöléséhez célszerűen bevezet- jük adekompozíciós energia (Ud) fogalmát, mely az ásványok szárazföldi felszíni bomlásának megindításához szükséges energiamennyiséggel egyenlő. Nagyságát első közelítésben a kristály pH-függő oldhatósága, továbbá a felépítő elemegyüttes re- dukált állapotú tagjai közül a legkisebb standard redoxpotenciálú elem adott koncentrá- ció-viszonyokra vonatkozó pH-függő redoxpotenciálja szabja meg. Ud tehát függvénye N(pH, T)-nek és ^(pHj-nak. A függvény közelítőleg az rr tr . l„ (OX)min , C-IT Ud-Ft(mÍD) np In (red)min S(PH. T) összefüggést követheti, ahol J? min) = U< j-t megszabó elem standard redoxpotenciálja; R = univerzális gázállandó T = abszolút hő mérséklet; n = a redoxfolyamatban résztvevő elektronok száma. F = Faraday-állandó. a megszálló elem oxidált és redukált alakjának koncentráció-viszonya. ó'(pH, T) = a kristályos fázis oldhatósági szor- zata. 3. A képződési sorrendek kijelöléséhez, az energia-minimumra való törekvés törvényének ismeretében a potenciális energia volna a leg- alkalmasabb mennyiség. Ezt azonban nem minden esetben tudjuk pontosan számszerűen megadni, így meg kell elégednünk a potenciális energiával arányos kötési energia használatával (a továbbiakban Ferszman féle EK alapon). Jelenleg megoldatlan a bonyolultabb összetételű polimorf módosulatok potenciális energia-különbségeinek kötéstípus és elemi összetétel ismeretében történő számítása. (Ha kalorikus adatok mérésére lehetőség van, akkor ismert termodinamikai módszerekkel jó közelítésű eredményeket kaphatunk. Az ilmenit-kérdésben azonban, ahol pl. korund- -rácsú ill. goethit + anatáz típusú Fe— Ti-oxidok képződésének elvi mérlegelése a feladat, ez a lehetőség nem áll fenn.) Ilyen esetekben megfelelően alkalma- zott kvalitatív megfontolások nyújthatnak segítséget. Az előzőekben definiált Z7t0t, Ud és a rács potenciális energiája között a következő összefüggések megfogalmazását tartjuk szükségesnek: 1. -Upot = Utot + AU AU + 0 vagyis adott ionokból álló, adott szerkezetű kristályos fázis meghatározott körülmények között csak akkor képződik, ha az energiaminimum feltétele mellett kielégíti az [ Lrpot I > > Utot feltételt is, tehát potenciális energiája abszolút értékben, tetszőlegesen kicsiny d(7-értékkel meghaladja a környezet totális energiaszintjének értékét. 2. Egy ásvány stabilitását az Ud dekompozíciós energia és az Uiot környezeti energia- nívó viszonya szabja meg. Ha Ud > Utot, az ásvány nem bomlik el, ha Ud < t/ tót a Nernst-képlet. 384 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet bomlás megindul. Időbeli lefolyása valószínűleg függ az Utot—Ud különbség nagyságá- tól; felszínen a környezet energiaszintjét meghatározó redoxi-rendszer oxidált alakjának koncentrációjától (02- koncentrációtól !), továbbá az ásvány fizikai állapotától (fajlagos felület !), és az 0.2-koncent rációt szabályozó talajvíz mennyiségétől és áramlási viszonyai- tól ,is. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az 02/2 0 rend- szer +0,815 V redoxpotenciáljánál kisebb standard redox- potenciálú redukált alakú ionokat tartalmazó fázisok old- hatósági szorzatuktól függetlenül instabilak a felszínen. A stabilitás meghatározásában csak a redukált alakú io- nokat nem tartalmazó fázisoknál van az oldhatósági szor- zatnak lényeges szerepe. A továbbiakban az ismertetett gondolatmenet alkalmazásával kíséreljük meg az il- menitképződés lehetőségének mérlegelését: A bauxit ilmenitjének keletkezése A bauxitos üledékek eredetével foglalkozó szerzők általában megegyeznek abban, hogy a bauxit kiinduló anyaga trópusi klímán létrejött, felszíni, kémiai mállástermék. A felszíni trópusi mállás kémiailag oxidációs hidratáció, melynek fő tényezője a levegő és a talajvíz oxigénje és maga a csapadék- ill. talajvíz. Ismeretes, hogy felszíni pH és E határok között a vas ferri formában szerepel, és old- hatósága vizes oldatban olyan kicsiny, hogy a málló ásvány kristályrácsából a víz ha- tására hidratált kationként kiszabadulva azonnal kicsapódik diszperz eloszlású vashid- roxid-kolloidként. Tehát felszíni, oxidatív körülmények között a vas ionosán nem szál- lítódhat, a vashidroxid-kolloid azonban, viszonylag stabilis oldatként vándorolni képes. Elektrolitos hatásra koagulál, és leülepedve gélöregedéssel goethitté alakul (K uhn A. 1963, S c h w e r t m a n n U. 1959). Ha összehasonlítjuk néhány vasoxid-módosulat és a goethit potenciális energiáit közelítőleg reprezentáló kötési energiáit (magnetit: 18,62 • 256,1 kcal/mól; martit: 21,65 • 256,1 kcal/mól; hematit: 14,95 • 256,1 kcal/mól; goethit : 7,07 • 256,1 kcal/mól) akkor látható, hogy a goethitté-alakulás valóban energe- tikai szükségszerűség ( C/pot — minimum!). Megjegyezzük, hogy a magnetit az |I/pot| > > C7tot feltételt is sérti, mert az erősen oxidatív környezet a ferro-ionokra nézve magas Ui0 1 értéket képvisel. Áz ismertetett kolloidkémiai tulajdonságok a titánra is vonatkoznak azzal a kiegészí- téssel, hogy a titánoxidhidrát gélöregedéssel anatázzá alakul (K u h n, 1963), melynek kötési energiája: 11,5 • 256,1 kcal/mól. Vizsgáljuk most meg, mi történik akkor, ha — mint valószínűleg a bauxit- képződés során is — vegyes Fe — Ti kolloidok együttes leválása következik be. A Fe — Ti-oxid (ferriilmenit) kötési energiája: 18,2 • 245,1 kcal/mól, nagyobb, mind a goethit, mind az anatáz (11,50 • 256,1 kcal/mól) kötési energiájánál, a ferroilmenit pedig az |I/pot| > Utoi feltételt nem elégíti ki. Okunk van tehát feltételezni, hogy, amenyiben a környezet a Fe és Ti számára kolloid kiválási lehetőséget biztosított (s ez recens tapasztalatokból extrapolálva (M a i g n e n, R. 1966) valószínűsíthető), azok végül is goethit -f- anatáz formájában állandósultak. A bauxitokban e lehetőséget alátámasztani látszik a röntgendiffrakciós úton kimutatott anatáz (B á r d o s s y, 1961), amely a törmelékes frakcióban csak igen kis részben jelentkezik (G e c s e, 1969), nagy része tehát nyilván a kolloid mérettartományban dúsul. A bauxitképződés epigenetikus szakaszában az üledéket átjáró, fedőből származó, alacsony pH-jú, reduktív oldatok hatására a vas mobilizálódik és ionosán kezd vándo- rolni. A lassan migráló ferro-ionok egy részét az allotigén Fe — Ti-oxidok felületi részvalen- ciái leköthetik, lokálisan az |C/pot| > Utot feltétel teljesülhet, s az allotigén ásványszem- csék felületén ily módon képződő vékony továbbnövekedési kéreg helyenként a helyben keletkezés látszatát keltő ép kristályformákat hozhat létre. Amint az oldat pH-ja, és/vagy a redoxpotenciál megnő, a vas azonnal kicsapódik és egy ideig még Fe-hidroxid-kolloid- ként mozoghat, majd a vízmozgás lassúlásával az üledék pórusaiban lerakódik és gél- öregedéssel feltételezhetően a primer vashidroxid-kolloidokhoz hasonló goethitté alakul. Az epigén továbbnövekedési kéreg kimutatása érdekében megvizsgáltunk néhány ferriilmenit dúsítmányból beágyazásos módszerrel készült felületi csiszolatot. A Rathe- now ill. Min-8 ércmikroszkópok felbontóképességének határain belül a szemcsék pere- mein lényegesen eltérő reflexiójú, kétségkívül epigén eredetű továbbnövekedési réteget M i n d s zent y : Kísérlet a bauxitos ilmenit. . . 385 nem tudtunk kimutatni. Esetleges későbbi mikroszonda elemzéssel az ullotigén szemcsé- től várhatóan eltérő nyomelemösszetételű kéreg jelenléte, vagy hiánya véleményünk szerint bizonyítható lenne. Fenti gondolatmenet értelmében a bauxitképződés főszakaszában az ilmenitképződés lehetősége tehát energetikailag kétséges, az epigén továbbnövekedés azonban nem kizárt, noha mikroszkópi megfigyelések ezt egyelőre nem igazolják. A bauxit ilmenitjének bomlása Tekintve, hogy az ilmenit Fe + +-t tartalmaz, felszíni körülmények között instabilis a bauxitban, mint erősen oxidált üledékben, a AU elegendő nagy lehet ahhoz, hogy az átalakulás megindulhasson. (A meghatározó redoxpoteneiálok: +0,77 és +0,815 V). A Fe + + oxidációja Fe + + +-vó a felületen ill. a hasadások, repedések mentén indul meg. Az oxidáció sebességére nézve a Zunder-féle ún. parabolikus időtörvény* gyakor- lati Zunder-állandójának különféle Fe-oxidációs folyamatokra meghatározott értékei adhatnak némi útbaigazítást: oxidáció hőm. °C gázösszetétel térf% össznyomás 1 atm k”g2 cm-4 sec-1 Fe/FeO 800 60,70% H.O H. Fe0/Fe30, 1000 90H,O 10 Ar Fe30(/Fe203 1000 100 02 1100 100 o2 Fe-oxidáció levegőben 225 1 atm. 800 5,3X10-* 8,1X10-’ 2,2X10-’ 1,0x10-’ 2,8 X10-'5 2,8X10-’ (Landolt — Börnstein adatai alapján) Az oxidáció sebességét nyilván befolyásolja az előzőekben már említett talajvíz áram- lás és a talajvíz 02-koncentrációja. Az oxidáció előrehaladtával az ilmenitben a Fe + +/ Fe + + + arány egyre inkább a Fe + + + javára tolódik el (B a i 1 e y és társai ezt több ké- miai elemzéssel igazolják) és közben bár ily módon a redukált alak koncentrációjától is függő Ua dekompozíciós energia növekszik, az ásvány és a környezet energetikai egyen- súlya mégsem állhat be, mert az Fe + +, Ti, O számára megfelelő minimális potenciális energiát jelentő geometriai elrendeződés az Fe + + +, Ti, O számára már nem jelenti a lehetséges elrendeződések minimális ?7pol-ját. A szerkezet a hematit-korund típushoz közelebb álló geometriába rendeződik (ezzel magyarázható, hogy a bauxitokból kipre- parált ferriilmenit rácsállandója már a hematithoz áll közelebb (Gecse — Mind- szent y, 1967) (hematit: U = 14,95 • 256,1 kcal/mól). Az előzőekben felhívtuk már a figyelmet arra, hogy az ilmenit-oxidáció egyik lényeges tényezője az oxigéntartalmú talajvíz és hogy vizes közegben a Fe hajlamos a hidratációs oxidációra, hidratált formában pedig kolloidális kicsapódásra. Eszerint az oxidációs fe- lületek mentén az oxidáció előrehaladtával a rácspontokban elhelyezkedő Fe + +-ionok Fe + + +-vé oxidálódva a pH-tól függően a vízzel vashidroxid-kolloidot képezve eltávoz- nak, vagy a felületen megtapadnak. Humusz-kolloidok jelenléte a bomlásnak ezt a fá- zisát még nem tisztázott módon bonyolítja. A rácsban maradt Ti- és O-ionok számára a ferriilmenit szerkezetben betöltött geometriai pozíciók nem biztosítanak megfelelő mini- mális potenciális energiát, ezért új elrendeződést vesznek föl; a szerkezet a külső alak pszeudomorfóza szerű megtartásával fokozatosan a kisebb potenciális energiát jelentő rutil-szerkezethez közeledik. A rutilpszeudomorfózák felületén megfigyelhető sima vö- rösbarna bevonat a felületen megtapadt vashidroxid -kolloidoktól eredhet. Hogy a ferri- ilmenit-szemcsék a bomlással szemben különböző ellenállóképességet tanúsítanak, azzal magyarázható, hogy a különböző mennyiségű redukált alakú vasat tartalmazó szemcsék- nél az átalakulás sebességét végső fokon megszabó Utot — Í7d is különböző. Az ilmenit-átalakulás fázisai tehát a fentiek szerint a következők: 1. Fe + + — > Fe + + + átalakulás, mert Ud < Utot és a szerkezet a hematit-típushoz közeledik, mert L pot(ilmenit) + í- not minimum, ( Fe, Ti, O) 2. Fe + + + hidratációja és kicsapódása K." = (*n\‘ .+ [a ) t a fémek felületén megfigyelhető oxidáció sebességére vonatkozik) m = össztömeg (mg); q = =■= felület (cm2); k = gyakorlati Zunder-állandó (g cm-'sec-1); t = idő (sec). 4 Földtani Közlöny 386 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet 3. A szerkezet a rutil- típushoz közeledik, mert Upotm. o) > C7 pot minimum(Ti, o) Az átalakulás fázisai Bailey és társai szerint: 1. ilmenit-ráes szétesése, 2. az anyag röntgenelemzéssel amorf Fe — Ti-oxid jellegzetességeit mutatja, 3. finomkristályos rutil orientált halmaza jön létre. Köszönetnyilvánítás. A munkám közben nyújtott támogatásért dr. Sztrókay Kálmán egyetemi tanárnak és dr. Vörös István adjunktusnak (EI.TE Ásványtani tanszék), a fizikai rész lektorálásáért pedig dr. 11 o s c h á n Péter adjunktusnak (ELTE Elméleti Fizikai tanszék) és Bérezi János tanársegédnek (EI.TE Ás- ványtani tanszék) szeretnék köszönetét mondani. Irodalom — References Bailey, S. W.-Cameron, E. N.-Spedden, H. R.-Weege, R. J. (1955): The alteration of ilme- nite in beaeh sands. Econ. Geol. 51. 3. p. 263. — Bárdossy, Gy. (1961): Á magyar bauxit geokémiai vizsgálata. MÁFI Alk. Kiadv. — Bárdossy' Gy. — Bárdossyné Lieszkovszky Zs. (1953): Adatok a titán geokémiájához. Földt. Közi. 83. 7 — 9. — B a u r, W. H. (1956): Über die Verfeinerung dér Kristallstrukturbestim- mungen einiger Vertreter dér Rutiltyps. Acta Cry'St. 9. p. 515. — B u z á g h A. (1952): Kolloidika II. Budapest — Curnow, P. — P a r r y, R. (1954): Oxidation changes in natural ilmenite. Natúré 174. p. 1101. — Erdey-Grúz T. (1961): Áz anyagszerkezet alapjai. Műsz. Könyvk. — G e c s e É. (1969): A nagyegyháza-óbaroki bauxittelep ás- vány- és kőzettani vizsgálata. Egyetemi diplomadolgozat — G e c s e IL. — M indszenty A. (1966, 1967): Bauxit- szelvények mikromineralógiai vizsgálata. Diákköri pályamunka — G e c s e É.— M indszenty A. (1967): Bau- xltok ilmenitjének mágneses vizsgálata. Diákköri pályamunka — H a r t m a n, J. A. (1959): The titanium mineralogy of certain bauxites and their parent minerals. Econ. Geol. 54. p. 1380. — E p m o n a e b, M. M. (1966): Bbmnc- neHne 3HaweHHíi cBoöoAHbix eHeprnfí HercoTopbix mnepreHHbix MHHepajiOB. Kopa BbiBeTpHBaHHn. BbinycK 7. M3a. Hayna. MocKBa. — Karkhana vala, M. D.-Momin A. C. (1959): The alteration of ilmenite. Econ. Geol. 54. p. 1095. — Kiss, J. (1952): La constitution mineralogique de la bauxite de Nézsa. Acta Geol. I. p. 1. — Kiss J.: Iszkaszentgyörgyi bauxitminták mikromineralógiai vizsgálata. Kézirat — Kittel C h. (1966): Bevezetés a szilárdtestfizikába. Műsz. Könyvk. — Komlóssy Gy. (1969): Az iszkaszentgyörgyi bauxitterület földtani és teleptani viszonyai. Egyetemi doktori értekezés — K r u m b e i n, W. C. — G a r r e 1 s, R. M. (1952): Origin and classification of Chemical sediments in terms of pH and oxidation-reduction potencials. Journ. Geol. 60. p. 1 — 33. — K u h n, A. (1963): Kolloidkémiai zsebkönyv. Műsz. Könyvk. — Landolt- Börnstein: Zahlenwerte und Funktionen 6. Aufl. Bd. II. 5. Beitr. Hauffe — M a i g n e n, R. (1966): Review of research on laterites. UNESCO Natural Resources Research IV. — M indszenty A. (1969): Az újbarok-vázsony- pusztai bauxittelep ércföldtani és ásványtan-geokémiai vizsgálata. Egyetemi diplomadolgozat — Schwertmann, U. (1959): Mineralogische und Chemische Untersuchungen an Eisenoxyden . . . Neues Jalirbuch für Miner. Abhdl. 93. p. 67. — S 1 a u g h t e r, M. (1963): Chemical binding in silieate minerals, Part. I. Modell fór determining crystal- chemical properties. Part II. Computational methods and approximations fór binding energy of complex silicates. Part III. Application of energy calculations to the prediction of silieate mineral stability. Cosmochim. et Geochim. Acta 30. 3. p. 99 — 323. — Szádeczky-Kardoss E. (1950): Geokémia. Akad. Kiadó. —Vörös I. (1958): Iszkaszentgyörgyi bauxitszelvények mikromineralógiai és nyomelemvizsgálata. Földt. Közi. 88. 1. — Vörös, I. (1988): Ferri-ilmenite dans la bauxite de Iszkaszentgyörgy (Bakony-Montagne, Transdanubie, Hongrie). Travaux de 1TCSOBA, 5. Zagreb — 3kb, E. . (1956): PyTHJiH3auHH HJiMeHHTa b mnepreHHbix ycjroBHSx. H3 n. AKag. HayK.CCCP.Cepreon.JVol — J o u n g, B. A. — B en Post (1962): Electron density and tbermal effects in alpba quartz. Acta Cryst. 15. 337. Tentative physico-chemical interpretation of the genesis and alterat- ion of ilmenite in bauxites A. M indszenty Havúng examined the energetical conditions of the origin and alteration of ilmenite of 0.06 to 0.2 mm diametre in bauxites, the present author has made the following con- tributions to the known eondition of potential energy minimum controlling the formation and alteration of the mineral: 1 . U pot (minimum) — TJ főt + AU AU 0 that is to say that, under particular conditions, a crystal phase of given structure, con- sisting of given ions, will be formed only when both the energy minimum eondition and the jf7p0t > Utot eondition are granted, i.e. when the potential energy of the crystal phase (U pot) , expressed in absolute value, will exceed the totál energy level (í7tot) °f the environment bv an arbitrarily low AU value. Utót = KP- T, 2?(pH), a) where p = pressure, T = absolute temperature, £(pH) = oxidation-reduction potential, a = activity. Mind s zenty: K ísérlet n bauxitoz ilmenit 387 With certain neglections depending on the natúré of the task, the introduetion of C/tot makes it possible to assess semi-quantitatively the circumstanees of mineralization and alteration. In case of minerals insoluble in water (ilmenite), under the conditions existing on dry land because of p = const = 1 atm and T ~ const the energy level of the environment is defined decisively by the oxidation-reduction conditions, more precisely by the standard oxidation-reduction potential O.J‘2 O — -f 0,815 V of the available System of highest oxidation-reduction potential. 2. The stability of a mineral is determined by the relation of the energy of decomposit- ion (Í7d) to the energy level of the environment (C/tot): If U( j > I7tot> the mineral will nőt altér. However, if < U^ot alteration will set in. t/d is the amount of energy neeessarj fór the initiation of mineral alteration. Under the conditions of a dry land surface , its variation ean be approximated by the use of the functional relationship — -®(omin) [ox]min nF [rcd]min * S (pH, T) where ^o(min) = the standard oxidation-reduction potential of the element definine ü,\ K = universal gas constant T = absolute temperature n = number of electrons involved in the oxidation-reduction proeess T*x] mins = concentration ratio of the ox. and red. forma of the controlling element 6(pH, T) = solubilitv product of the crystal phase • = Nernst formula Let us formulate now the above in generál terms: the phases, containing ions of re- duced form and having a standard oxidation-reduction potential inferior to the potential 4-0,815 V of the O2/2 O- System , are unstable on dry land independently of their solubility product. As regards the determination of stability, it is only in phases lacking ions of reduced form that the solubility product does play an essential role. Using the above semi-quantitative relationships as a working hypothesis, one can draw the following conclusions as to the formation and alteration (or decomposition) of ilmenite in bauxites: l/a. In the main phase of bauxitization, in the 0,06 to 0,2 mm diametre rangé, the development of well-crystallized ilmenite is energetically unjustified, since the ilmenite phase does nőt satisfy either the condition of potential energy minimum, or the I7p0t > > ^tot condition. 1/b. In the epigenic phase of bauxitization, additional epigenic growth on the sur- face of allothigenic ilmenite crystals on account of Fe-mobilizing Solutions cannot be pre- cluded energetically, though the phenomenon cannot at present be verified by observ- ations under the microscope. 2. The degree of alteration of ilmenite may be different in dependence on the Fe + + content, bút the proeess of alteration will start with existing C/tot > conditions accom- panied by structural rearrangements satisfying the Í7p0t minimum condition. Phases of alteration: (1) Alteration Fe + + >-Fe+++, because Uá < I/tot and the structure approaches the hematite type, because ÍJpot(iiMi) > E/Pot(min) 7> ETpoUminicr., o> 4' Földtani Közlöny, Bull. of tlie Hungárián Oeol. Soc. (1070) 100. 388—391 Globigerinelloicles algerianus Cushman et Ten Dani a dunántúli apti képződményekben dr. Sidó Mária * (2 táblával) összefoglalás: Szerző a Globigerinelloides algerianus Cushman et Ten Din ma- gyarországi előfordulásait ismerteti külszíni előfordulásokból és mélyfúrásokból. Hangsúlyozza a faj rétegtani jelentőségét, mely szerint az apti emeletre, elsősorban annak felső részére, jellemző. A mellékelt ábrákon a faj erős változékonyságát mutatja be. 1967-ben a genfi „Plankton konferencián” előadott „Magyarországi kréta korú plank- ton Foraminiferák rétegtani szerepe” című dolgozatomban közöltem a Globigerinelloides algerianus faj jelenlétét és hangsúlyoztam rétegtani jelentőségét. Köztudomású, hogy ez a faj, az eddigi irodalmi adatok alapján, a felsőapti emelet szintjelző ősmaradványa. Egyes szerzők Földünk több pontjáról, így E-Afrikából, Ázsia, Kelet és Nyugateurópa különböző lelőhelyeiről közüli és szintén hangsúlyozzák fontos rétegtani szerepét. Magát a Globigerinelloides nemzetséget 1948-ban Cushman, A. J. és Ten D a m, A. írták le algériai, akkor felsőkrétának tartott képződményekből. Rendszertani hely- zete az első időkben vitatott volt. Leíróik a nemzetséget eredetileg a Globigerininidae családba sorolták, majd Loeblich, A. R. Jr. és T a p p a n, H. (1957) a Hantlcen- inidae, később S i g a 1, J. (1958) a Planomalinidae családba és végül Loeblich és Tappan (1964) a Globigerinacea főcsalád Planomalinidae családjába helyezték. A nemzetség fő jellegzetessége a fiatalon trochoid, felnőtt korban pedig egy síkban felcsavart ház és a másodlagos, csőké vényesedett ajaklemezek, nyílások. A házat alkotó kamrák köldökvégződése nyújtott és így a kamrák alakja megnyúlt háromszögletű. A nyí- lás közepes méretű, ajkas és az utolsó kamra alján helyezkedik el. A házfal jellegzetesen vastag, mészvázú, többrétegű, sugaras szerkezetű. A nemzetségnek számos faja ismert a kréta időszakban a barremi emelettől a szeno- nig bezárólag. Legjellegzetesebb a genotypusnak választott Globigerinelloides algerianus, mely kizárólag az apti, pontosabban a felsőapti emeletet jelzi. A Globigerinelloides algerianus fajt 1948-ban Cushman, A. J. és Ten Da m, A. írták le a Ny-algeriai szintén felsőkrétának tartott képződményekből, melyeket később, a kísérő makrofauna alapján felsőaptinak minősítettek. Glintzboeckel, S. és M a g n e, J. (1958) Tunisz városától Ny-ra, 15 km-nyi távolságban szintén az apti képződményekben megtalálták, mégpedig olyan üledékekben, melyeket felsőapti Ammonitesek jellemeztek, így a képződmények pontos rétegtani hely- zete és egyben a faj időbeli elterjedése ismertté vált. Gór bácsik, T. V. (1964) Krím félszigetéről, az Alma-medence felsőapti üledékei- ből és a Központi Elő-Kaukázus Uruh-medencéjéből ugyancsak bebizonyítottan felső- apti képződményekből száznál több példányát tanulmányozta, igen beható változékony- sági és házszerkezeti vizsgálatokkal. Gorbacsik pontos helymegjelölés nélkül, bulgáriai felsőapti előfordulásokra is hivatkozik, melyekből szintén számos példányt vizsgált hasonló eredménnyel. Ny-Európából M o u 1 1 a d e, M. (1966) közölt még fontos adatokat. Véleménye sze- rint a Voconsi-árok felsőapti (gargasien) képződményeire igen jellemző a faj. S a 1 a j, J. (1966) a Nyugati Kárpátok apti képződményének alsó szakaszára zónajel- zőnek tartja. Egyébként ez az egyetlen adat e faj apti emelet mélyebb részében való elő- fordulására, amit S a 1 a j, J. zónajelző Deshayesites fajokkal is bizonyít. Ezideig Magyar- országon külszíni feltárásban és mélyfúrásból a dunántúli apti képződményekből számos példányban került elő a Globigerinelloides algerianus. Legelőször a tatai Kálvária-domb * Előadta a J1ET őslénytani Szakosztályának 1969. 111 3-i előadóülésé S idő: Globigerinelloides algerianus Cushman et Ten Datn. . . 389 krinoideás mészkövének vékonycsiszolatában figyeltem meg, majd a Sümeg 1. sz. mély- fúrás 181 és 281 m között harántolt krinoideás mészkő vékonycsiszolatában találtam, valamint a mészkőbe települt márgapadok iszapolási maradékából kerültek ki elég jó megtartású, jól meghatározható példányai. IFülöp J. (1964) a Bakony-hegység alsókréta képződményeinek tárgyalása során, meghatározásom után közölte és ábrázolta a Sümeg 1. sz. fúrás szelvényének apti szaka- szából (p. 14., VI._ tábla, 1. és 31. ábra) az Anomalina sp. és Anomalina breggiensis G a n- dolfi néven. így a VI. tábla 1. ábráján a Globigerinelloides algerianus Cush- man et Ten Dam jellegzetes ekvatoriális metszetét láthatjuk. Ugyanott a 31. áb- rán pedig a hedbergellás-ticinellás-globigerinelloideses társulás kiiszapolt egyedeit áb- 1 rázolta a szerző, köztük a Globigerinelloides algerianus-t is. Az 1956-ban vizsgált tatai és 1960-ban ugyancsak átnézetesen vizsgált sümegi mély- fúrás anyagát revízió alá vettem. A rendelkezésemre álló anyag igen beható tanulmányo- { zása alapján, a számos csiszolati példány és a kiiszapolt példányok összehasonlítása során, a Globigerinelloides algerianus jelenlétét kétséget kizáróan bizonyítani tudtam. A régeb- ben ,, Anomalina sp.” és ,, Anomalina breggiensis G a n d.”-nak határozott alakok, tehát i azonosak a Globigerinelloides algerianus fajjal. További területek apti képződményeinek vizsgálata során számos példánya még több helyütt is meghatározható volt és valószínűleg lesz is a jövőben. így a Csehbánya 1. fúrás 322,8 m és az 5. mélyfúrás krinoideás mészkőösszletében 311,5, 362,5 — 366,7 m és a 398,2 — 401,8 m közti minták vékonycsiszolatában, valamint a Vízkutató Vállalat által mélyített Kisbér 1. fúrás 750 m-ében harántolt kovás márga iszapolási maradéká- ban és az alatta települő mészkő (764 m) csiszolatában a sümegihez és a tataihoz hasonló biofáciesben, ugyancsak plankton társulás volt megfigyelhető, az igen jellegzetes Globi- gerinelloides algerianus-szal. Az eddig vizsgált és felsorolt lelőhelyek krinoideás mészköve tehát a faj és a kísérő fauna alapján korra és fáciesre megegyező. A Sümeg 1. mélyfúrás különböző mélységközéből, így a 181,55 m, 185,75 m, 194,20 m, 209,40 — 216,70 m, 233,50 — 239,60 m, 244,3 — 246,30 m-ből csiszolati és kiiszapolt pél- dányokon a faji bélyegek igen jól felismerhetők. A fiatal és felnőtt példányok változékonysága a házméretek különbözőségében, az utolsó kanyarulat, a kamrák alakjában, megnyúltságában vagy kerekdedségében, a kamraszámok eltérésében, az ajaklemezek, a másodlagos nyílások alakjában, méretében mutatkozott. Az I. tábla 1 — 16. ábráin 8 példány utolsó kanyarulatán a kamraszámok 7 — 13 között változnak. A házak átmérője viszont 0,35 — 0,528 mm között változik. Példányaink nagyságuk- ban az algériai és tunéziai alakokhoz hasonlítanak, különösen az utóbbiakhoz, amelyek i közt, mint a mieink között is, sok olyan egyed van, melyeken az utolsó kanyarulat, de ! igen sokszor csak az utolsó 2 — 3 kamra, szétterül. A házak erősen vagy gyengébben la- posak, különösen a köldöki részen. Kivétel egy-két egyed, melyeken az utolsó kamrák felfújtabbak (I. tábla, 14—15. ábra). Kiiszapolt, néhány esetben sérült példányainkon (I. tábla, 1 — 4. ábra) és a csiszolati példányokon is (II. tábla, 1 — 2. ábra) a házfal vastagsága jól látszik és mérhető. Csiszo- lati példányokon pedig a ház sugaras felépítése és a póruscsatornák is felismerhetők. Egyik -másik példányunkon a nyílás az utolsó kamra alján jól látható, de ez legtöbb eset- ben kalcittal kitöltött. A másodlagos nyílások és az ajaklemezek az erősen átkristályosodott példányokon alig látszanak. Legtöbb példányunkon az ajaklemezek összenőttek. Igen kevés példányon, így az I. tábla 1. — 2. és 9. — 10. ábráján, a megnyúlt ajaklemezek közül 2 — 3 látszik. Sarlóalakú ajaklemez csak 1 — 2 példányon volt megfigyelhető (I. tábla, 7 — 8. ábra). A Globigerinelloides algerianus- szál jellemezhető echinodermatás mészkőfáciesnek gazdag mikrofaunatársulása van, ami az összleten belül sokszor eltérő és változatos mikro- fáciesekben jelentkezhetik. Foraminifera együttese főleg plankton alakokból áll, de egyes mintákban a bentosz is elég nagy egyed- és fajszámmal szerepel. Ahol a plankton Fora- miniferák dominálnak, ott a Spongia és a Radiolaria maradványok is nagyobb egvedszám- ban fordulnak elő. A mikrofaunát kevés Ostracoda is kiegészíti. Megjegyzem, hogy a Sü- meg 1. fúrásban az apti emelet jelenlétét G ó c z á n F. palinológiai (in: F ti 1 ö p J., 1964) és B. B e k e M. Coccolithophoridae vizsgálatai szintén bizonyították. Plankton alakok közül egyedül a Globigerinelloides algerianus Cushman et Ten Dam bizonyítja biztosan az apti emeletet. A kísérő alakok a Globigerinelloides bento- nensis (M orro w), Hedbergella infracretacea (G 1 a e s s n e r), H. trocoidea (G a n- d o 1 f i), H. washitensis (C a r s e y), Ticinella roberti (G a n d o 1 f i), és a Planomalina buortorfi (G a n d o I f i) az albai és sokszor még a cenománi emeletben is jelen vannak 390 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet még. Mellettük gyakori bentosz alakok a Spiroplectinata sp. Dorothia div. sp., Marsso- nella oxycona (Reus s), M. trochus (d’O r b.), Ataxophragmium sp., Meandrospira washitensis Loeblich etTappan, T extulariella cf. minuta Hofker, Globoro- talites sp., Conorboides sp. Gyroidina sp. és Lenticulina div. sp. Táblamagyarázat — Explanations des Planches I. tábla — Planche I. 1 —16 Globigerinelloides algerianus Cushman etTen Dam Sümeg 1. fúrás 233,50 m, 1 — 4., 7 — 8. ábra; 234,6 m, 5 — 6. ábra; 194,20 — 194,80 m, 13 — 14. ábra; 185,75 — 194,30 m, 9 — 10., 11—12., 15 — 16. ábra. 71 X nagyítás Globigerinelloides algerianus Cushman et Ten Dam. Fig. 1. á 4., 7. et 8.; Sondage de Sümeg 1.; 233,50 m. Fig. 5. et 6.; Sondage de Sümeg 1.; 234,60 m. Fig. 13. et 14.; Sondage de Sümeg 1.; entre 194,20 et 194,80 m. Fig. 9. á )g. 15. et 16.; Sondage de Sümeg 1.; entre 185,75 et 194, 30 m. Grossissements: 71 X II. tábla — Planche II. 1 — 2. Glnbigerindloides algerianus Cushman et Ten Dam; csiszolat! példány. Sümeg 1. sz. fúrás 244,3 — 245,10 m és 246 30 — 248,2 m; 115X nagyítás Globigerinelloides algerianus Cushman et T e n Dam; section; Sondage de Sümeg 1.; entre 244,30 et 245,10 m. et entre 246,30 et 248, 20 m.; Grossissements: 115 X 3. Globigerinelloideses — hedbergellás — ticinellás — spongiá" mikrofaunatársulás; Sümeg 1. sz. fúrás: 233,50 m-ből; 25 X nagyítás Fig. 3. Association á Globigerinelloides, Hedbergella, Ticinella et Spongiaires; Sondage de Sümeg 1.; 233,50 m.; Grossis- sement: 25 X Irodalom — Bibliographie Cushman, A. J.-TenDam, A. (1948): Globigerinelloides, a New Genus of the Globigerinidae Contr. Cushm. Láb. Foram. Rés. V. 24. p. 42 — 43. Pl. 8-fig. 4 -6. holotyp. 6. fig. — F ü 1 ö p J. (1946): A Bakonyhegység alsó-kréta (Beriazi-apti) képződményei. — Unterkreide-Bildungen (Berias-Apt) des Bakonygebirges. Geol. Hung., Ser. Geol. T. 13. p. 16. Pl. VI, fig. 1 et 31. — G 1 i n z t b o e c k e 1, S. — M a g n é, J. (1955): Sur la répartition stratigraphique de Globigerinelloides algcriana Cushman et Ten Dam 1948. Micropaleontology. Vol. 1. No 2 p. 153 — 155. — Gorbacsik, T. V. (1964): Izmencsivoszt i mikrosztruktura sztenki rakovinii Globigerinelloides algeriana. Paleonto- gicseszkij zsurnal, 4. n. pp. 32 — 37 —Loeblich, A. R. Jr.-Tappan, H. (1964): Protista 2. Sarcodina (in Treatise on Invertebrate Paleontologv. Vol. 2. p. 657. Fig. 526, 6. — Moullade, M. (1966): Étude stratigraphique et micropaléontologi jue du Crétacé inférieur de la «Fosse Vocontienne* Doc. Láb. Géol. Fasc. Sci. Lyon, No 15. — Salaj, J.— Sámuel, O. (1966): Foraminifera dér West-Karpaten-Kreide p. 101., Pl. 6., fig. 4 a, b. — S i d ó, M. (1967): Stratigraphie value of Foraminifera in the Cretaeeous of Hungary. Planktonic Conference. Geneva, Leiden, 1969. — S i g a 1, J. (1952): Apergu stratigraphique sur le micropaléontologie du Crétacé; 19e Sess. Congr. Géol. Intern. Monograph. Région. Algérie, No 26, p. 26. — S i g a 1, J. (1956): Notes micropaiéontologiques nord-afrieains, 4. Biti- cinella breggiensis (Gand.) noveau morphogenre, C. R. Soc. Géol. Francé, p. 35 — 57. Textfig. 1. — S i g a 1, J. (1958); La classification actuelle des fossiles Foraminiféres planctoniques du Crétacé. C. R. Soc. Géol. Francé, p. 262 — 265. Globigerinelloides algerianus Cushman et Ten Dam, dans les forma- tions aptiennes de la Transdanubie (Hongrie) M. Sidó L’espéce, décrite pár Cushman A. J. et Ten Dam A. (1948) des formations de l’Algérie, — á l’époque eonsidérées crétacé supérieur, — est un marqueur pour l’Aptien supérieur selon les auteurs (voir: Glintzboeckel S. — M a g n é J. (1958); Gor- bacsik T. V. (1964); Moullade M. (1966). De mérne, Salaj J. (1966) ITetrouvé dans í’Aptien inférieur des Carpathes ocei- dentaux, oü elle est accompagnée des Deshayesites, marqueurs pour ce sous-étage. La position systématique de l’espéce a été précisée derniérement pár Loeblich A. R. Jr.— T a p p a n H. (1964), dans la famille Planomalinidae, appartenant elle-méme á la super-famille Globigerinacea. Et c’était Gorbacsik T. V. (1964) qui nous a donné les plus nombreux renseignements sur la variabilité et la structure. Pár suite, nous connaissons la présence de l’espéce dans l’Aptien de la Thétys, dés le Caucase jusqu’á l’Europe occidentale. En Transdanubie, moi-méme je’l’ai rencontré dans l’Aptien des divers affleurements ainsi que dans des échantillons de sondages. I. TÁBLA — PLANCHE I n. TÁBLA — PLANCHE II S idő: Globigerinelloides algerianus Cushman et Teri Dam. . . 391 Á vrai dire, d’abord j’ai signalé cette espéce comme «Anomalina sp.» et «Anomalina breggiensis G a n d o 1 f i» (in: Fülöp J. (1964., p. 14., Pl. VI. Fig. 1. et 31.), dans l’Aptien du sondage de Sümeg 1. (entre 181 et 281 m), oü elle a été premiöreme nt recon- nue, ainsi que dans le calcaire á Crinoldes de la collíné «KAlvária», á Tata. Parmi d’antres oecurrences, on peut mentionner les sondages de Csehbánya 1. (a 322.80 m) et de Csehbánya 5. (á 311,50 m, entre 362,50 et 366,70 m et entre 398, 20 et 401.80 m). Récemment, je l’ai retrouvó aussi dans le sondage de Kisbér 1., á 750 m, en spéeimens dégagés de la marne siliceuse, et aussi en lame mince d’un calcaire, provenant de la profondeur de 764 m et dönt le biofaciés est identique á ceux eonnus á Sümeg et á Tata, á associations planctoniques. Les abondants spéeimens dégagés m’ont rendű possible l’étude de variabilité de l’es- péce. Les principales variétés ont été reproduites dans la Planche I. On y voit bien que le nombre des loges du dernier tour varié entre 7 et 13. En général, les loges sont bien étroites, ne trouvant que de rares spéeimens, oü les derniéres se présentent un peu plus gonflées (voir: Planche I., Fig. 14. et 15.) Le diamétre a été trouvé entre 0,350 et 0,528 mm raprochant célúi des formes décrites de l’Algérie et de la Tunisie. La structure et l’épaisseur de la paroi sont bien visibles dans les spéeimens dégagés et endommagés (Planche I., Fig. 1. á 4.) et dans ceux rencontrés dans des lames minces (Planche II., Fig. 1. et 2.) Cependant, les ouvertures secondaires et les lames ombilicales ne sont aussi bien dist- instes. On ne pouvait reconnaitre des lames ombilicales en formes de faucille que sur quelques rares spéeimens (Planche I., Fig. 7. et 8.) Le faciés de calcaire á Echinodermes, et qui est caractérisé pár la présence de Gl. alge- rianus, a des associations microfauniques parfois différentes. Oü les Foraminiféres planctoniques prédominent, Iá les Radiolaires et les débris de Spongiaires se présentent aussi fréquents: Globigerinelloides bentonensis (M o r r o w), H edbergella infracretacea (G 1 a e s s n e r), H. trocoidea (G a n d o 1 f i), Ticinella roberti (Gandolfi), Planornalina buxtorfi (G a n d o 1 f i), (Planche II., Fig. 3.) Dans le benthos qui les accompagne, j’ai reconnu: Spiroplectinata sp., Dorothia div. sp., Marssonella oxycona (Reus s), M. trochus (D ’ O r b i g n y), Ataxophragmium sp., Meandrospira washitensis Loeblich et Táppá n, T extulariella cf. minuta Hof- k e r, Globorotalites sp., Conorboides sp., Gyroidina sp., Lenticulina div. sp. Je dois encore le remarquer que la présence de l’Aptien, dans le sondage de Sümeg 1., a été aussi reprouvée pár l’étude palynologique de Góczán F. et pár celle sur les Cocco* lithophoridés de De Be ke M. (in: Fülöp J. 1964). Földtani Közlöny, Bull. of the Hungárián Geol. Sor. (1970) 100. 392— 395 Tridimit kristályok Márianosztráról Nagy Béla * (3 ábrával, 3 táblázattal) A Magyar Állami Földtani Intézet Geokémiai Osztályán 1968 — 69-ben a börzsöny - hegységi földtani képződmények áttekintő geokémiai vizsgálatával foglalkoztunk. Ehhez a munkához rendszeres mintagyűjtést végeztünk. 1969. nyarán az egyik mintagyűjtő útunk alkalmával Márianosztrától Xy-ra, a Misa- réti-patak E-i részénél levő elhagyott kőfejtőben (Briezkai-kőfejtő) hólyagos andezitben üregásványként nagymennyiségű tridimit kristályt találtunk. Hasonló magyarországi tridimitelőfordulásokról eddig Mauritz B. (1909), T o- k o d y L. (1959, 1962) és K o c h S. (1966) számolt be. A fenti előfordulásról szakiro- dalmunkban — Cseszkó M. (1958) téves ásványfelismerésén kívül — nincs említés. C s e s z k ó M. ezt az ásványt baritnak írta le. A kőfejtő anyaga — mint már erről Cseszkó M. (1958) beszámolt — minden te- kintetben megegyezik a szomszédos Csák-hegy sötét színű hiperszténes-biotitamfibolan- dezitjével. A kőfejtőt a közelmúltban hagyták fel. A bányászati műveletek során a kő- fejtő középső részén egy bontottabb anyagból álló, erősen hólyagos andezit tömeget hagytak ki. Ebben a bontott-, hólyagüreges andezitben találtuk, az üregekben fennőve a tridimit kristályokat. A kristályok mérete változatos, 2 — 3 mm-től 1 cm-ig terjed, de 1 cm-nél nagyobb kristályokat is találtunk. Az ásvány formáját kizárólag a bázislapok (0001) és a prizmák (1010) határozzák meg (1. ábra). Gyakoriak az ikerkristályok, leggyakrabban a bázislap szerinti párhuzamos összenö- vést észleltük, de rendkívül változatos iker összenövések is előfordulnak. Ezek közül az egyik rózsára emlékeztető kristálycsoportot a 2. ábrán mutatjuk be. / ábra. Tridimit kristályok andezitüregben (foto: P e 1 1 é r d y n é). Természetes nagyság Fig. 1. Tridymite crystals in andesite cavity (Photo: Mrs. P e 1 1 é r d y). Na t ural size Elhangzott a MFT Ásványtan-Geokémiai Szakosztályának 1969. október 28-i előadóülésén. Nagy: Tridirnit kristályok Márianosztráról 393 A tridirnit kristályok, hexagonális morfológiájuk ellenére — röntgendiffrakciós vizs- gálataink szerint — már rombos belső szerkezettel rendelkeznek s így a-tridimitnek mi- nősülnek. Az egyik röntgendiffraktogramunk alapján a márianosztrai tridirnit kristá- lyok d|nia” nemzetségekbe tar- tozik. A 11 apró Ammonites legnagyobb mérhető átmérője 1,55 mm és 5,4 mm között változik, 3,9 mm-es átlaggal. Az apró Ammoniteseknek Brachiopoda. teknők közé történő bekerülésére elvilesr nésry lehetőség képzelhető el. 1. élő Ammonites, élő Brachiopoda 2. elpusztult Ammonites, élő Brachiopoda 3. elpusztult Ammonites, elpusztult Brachiopoda 4. élő Ammonites, elpusztult Brachiopoda. 1. ábra. Négy apró Ammonites egy Prionorhynchia palmaeformis (H a a s, 1912) zárt teknői között. Nagyítás: 5 x (cellulóz-acetát levonat) Fig. 1. Four small ammonites between the closed valves of Prionorhynchia palmaeformis (Haas, 1912). Magni- tification: 5x (treated with cellulo- se-acetate) Az élő Brachiopoda általában kis mértékben nyitja szét teknőit, behatolási kísérlet ellen pedig a teknők csapásszerűen gyors összezárásával védekezik (R u d tv i c k, 1965). így az első két lehetőség kizárható a további tárgyalásból. A 3. és 4. lehetőség közös problematikus pontja az üres, tátongó Brachiopoda teknők- nek az Ammonitesek bekerülése utáni bezáródása. Ez csak olyan környezetben képzel- hető el, ahol lökésszerű víz-, vagy üledékmozgások megváltoztatják a teknők helyzetét (pl. oldalán fekvő váz a hasi oldalra fordul). Elpusztult Ammonitesek az üres, nyitott Brachiopoda teknők közé üledékmozgással, üledékkel együtt, vagy vízmozgással, görgetve sodródhatnak be (3. lehetőség). * Előadta a MFT Őslénytani Szakosztályának 1970. II. 2-i előadóülésén. 400 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet Az üledékkel együtt történt besodródás ellen szól az a tény, hogy a vizsgált, tökélete- sen zárt Brachiopodáknakcsak egy része van mésziszappal kitöltve. Ezen túlmenőleg, a vizsgált Brachiopodákban az Ammoniteseken kívül semmiféle más váz nem volt ki- mutatható, bár a beágyazó kőzetben apró Brachiopodák és egyéb bentosz szervezetek az Ammonitesekkel nagyjából azonos mennyiségben fordulnak elő. Vízmozgás besodró hatása esetén, az apró Ammoniteseknek a faunaegyütteshez képest történő szelekciója nehezen magyarázható, bár a vázak hidrodinamikai sajátságai bizo- nyos mértékben eltérőek. Ezenkívül azt, hogy egy nyitott Brachiopoda váz csapda sze- repet játsszon a vízmozgástól sodort Ammonites vázakra nézve, meglehetősen véletlen- szerű és ezért ritka jelenségnek tekinthetjük. Ezzel szemben a vizsgált anyag viszonylag gyakori jelenséget rögzít, ami nem magyarázható az eddig tárgyalt módokon. Kizárásos alapon a 4. lehetőséghez jutottunk. Az élő Ammoniteseknek valóban nem jelenthetett nehézséget bejutni egy nyitott, üres Brachiopoda vázba. Ez, természetesen azonos életteret, vagy legalábbis az apró Ammonitesek számára is aljzatközeli életmódot feltételez. A kericseri Brachiopoda fauna nagy részének életteréül sekélytengeri sziklás aljzatot lehet valószínűsíteni (6 é c z y, 1970), ahol a hullámzás is éreztethette hatását. Ez az élettér a fiatal Ammonitesek számára is elfogadható. E i c h 1 e r és Ristedt (1966) ugyanis a mai Nautilusnál kimutatta, hogy az állat petéit sekély vízben rakja le, és a kikelt fiatal egyedek egy ideig itt élnek. W e t z e 1 (1959) a bielefeldi (Németország) toareiban talált példákat az AmmonitesAÁvvák. bentonikus életmódjára. A kericseri anyag a fiatal Ammonitesek sekélytengeri bentonikus vagy legalábbis aljzatközeli életmódjának újabb bizonyítékát adta. Emellett a Brachiopo dákkal kö- zös élethelyre hívja fel a figyelmet, ami mediterrán jelleg- nek látszik. További meggondolásokat tehetünk arra vonatkozólag, hogy miért keresték fel a fia- tal Ammonitesek a nyitott Brachiopoda teknőket. A következtetések itt már nagyon hipo- tetikusak. Ha az Ammonitesek célja táplálékszerzés, tehát a Brachiopoda teknőkben bomlásnak indult lágytest fogyasztása lett volna, nehezen lenne érthető az együttes fosszilizálódás gyakorisága. A Brachiopoda teknők összezáródása ugyanis, valószínűleg csak egyszer történt meg. Ahhoz, hogy ilyen gyakran maradjon fogva Ammonites, fel kellene tételez- nünk, hogy szinte állandóan a teknők között tartózkodtak, mintegy lakásként használva azt. Ez azonban nem lehetett így, mivel a mellékkőzetben nagy mennyiségben találunk szabadon fosszilizálódott apró Ammoniteseket. Sokkal ésszerűbbnek látszik feltételezni, hogy az Ammonites behúzódása a nyitott teknők közé, és ezek becsukódása szoros összefüggésben van, közös okra vezethető vissza. W e t z e 1 (1959) a németországi toareiban kimutatta, hogy az 1,5 mm-nél kisebb át- mérőjű fiatal Ammonitesek bentonikus, a 6 mm-nél nagyobbak pedig már kifejezetten úszó, nektonikus életmódot folytattak. A kericseri példányok, méretük alapján a két említett életmód közötti átmenetet képviselhették. Felhajtóerejük már nem tette lehe- tővé a határozottan bentonikus életmódot, manőverező képességük viszont még igen fej- letlen lehetett. Ha vihar, vagy erős vízmozgás közeledését érezték, bizonytalan helyze- tüket valamilyen résbe, vagy üregbe húzódva próbálták javítani. Ha a kiválasztott üreg éppen egy nyitott Brachiopoda váz volt, az erős vízmozgás ezt könnyen átfordíthatta, esetleg más anyagot is helyezhetett rá. így a menedékhely csapdává, és végül beágyazó - dási hellyé válhatott. Irodalom References E i C h 1 e r, R. — R i s t e d t, H. (1966): Untersuchungen zűr Frühontogenie von Naulüus pompilius (L i n n é). Palaont. Zeitschr., 40., 3/4., 173-191. - Oéczy B. (1970): A kericseri (Bakony hegység) pliensbachi rétegek bio- sztratigráfiai értékelése, ősi. Viták. 14. - li udwick, M. J. S. (1965): Ecology and paleoecology. In: Moore, R. C. (Ed.) Treatise on Invertebrate Paleontology. (H) Brachiopoda. H199 — H214. Kansas — ffet zel, W. (1959): Über Ammoniten-Larven. íí. Jb. Geol. Pál , Abh . 107., 2., 240 — 252. V őrös: Apró Ammonitesek fosszilizálódása 401 Fossilization of small ammonites in Brachiopoda valves A. Vörös During the investigation of brachiopods in thin sections írom thü Liassic profile of Kericser Hill, Bakony Mountains, Hungary, the author was surprised to see that occa- sionally two or more small ammonites had been fossilized within somé of the completely closed valves (Fig. 1). The substance, filling the shells of Brachiopoda, varies from red calcareous silt to sparry calcite. Of the 30 specimens examined, 5 were found to contain a totál of 1 1 small ammonites. The brachiopods were collected from the Davoei and Sto- kesi Zones and belong to the genera Prionorhynchia, Gibbirhynchia? , Spirijerina and „Waldheimia” . The largest measurable diameter of the 11 small ammonites varies bet- ween 1,55 and 5,4 mm with an average of 3,9 mm. After excluding of most of the possible causes, we arrived at the eonclusion that the youthful ammonites must have been still alive while entering the empty, open Brachio- poda valves and that they must have later died just because of the closure of the valves. This provides one more proof to the benthonie, or at least near-bottom, mode of life of these youthful ammonites in a shallow sea environment. Besides, this is an evidence of a eommon biotope with Brachiopoda, which appears to be a Mediterranean feature. Because of the high frequency of co-fossilization, it is reasonable to suppose that both the occupation of the open valves by the youthful ammonites and the closure of the val- ves may have been due to a eommon cause — the unusually strong agitation of water. As shown by W e t z e 1 (1959), in the Toarcian of Germany the youthful ammonites smaller than 1,5 mm in size were bottom-dwelling organisms, whilst the forms larger than 6 mm had conducted a nektonic way of life. Judging after their size, the Kericser specimens seem to have been in an intermediate State between the two. To protect them- selves against the intense water movement, they may well have fled intő cavities, e.g. intő the spaces between open Brachiopoda valves, which could then be easily closed and buried with sediment as a result of the same water movement. 5 Földtani Közlöny HÍREK, ISMERTETÉSEK Dr. Egyed László (1914—1970) A magyar tudományos életet súlyos veszteség érte: 1970. VII. 11-én szombaton, 56 éves korában váratlanul meghalt Egyed László Kossuth-díjas akadémikus, a neves geofizikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja. Egyed Lászlót már fiatal korában mint feltűnően tehetséges szakembert, 1947-ben magántanárrá nevezték ki az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Négy évvel később ugyanott a geofizikai tanszék vezetője lett. 1956-ban egyetemi tanár, ugyanebben az év- ben választotta levelező tagjává a Magyar Tudományos Akadémia, s lett a Magyar Geo- fizikai Egyesület társelnöke, az űrkutatási kormánybizottság tagja. Egyed László 1966-tól töltötte be az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természet- tudományi Karának dékáni tisztét, s ez évben választotta rendes tagjául a Magyar Tu- dományos Akadémia. A világhírű geofizikus több hazai és nemzetközi szakbizottság tagjaként dolgozott, s részt vett a nemzetközi folyóiratok szerkesztő bizottságának munkájában is. Egyed Lászlót osztatlan részvét mellett 1970. július 20-án a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Dr. Egyed Lászlótól a Magyar Tudományos Akadémia részéről Dr. Barta György akadémiai levelező tag, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem részéről Dr. Nagy Károly rektor, a Magyar Geofizikai Egyesület részéről és a Magyarhoni Földtani Társulat, valamint a MTESZ részéről Dr. S t e g e n a Lajos, tanszéke részéről Dr. Szemerédi Pál vett búcsút. Hírek, ismertetések 403 A Földtani Közlöny 100. évfolyamának megjelenése mind a magyar tudományos élet, mind a nemzetközi földtudományi működés részé- ről osztatlan gratulációkat jelentett. Közülük egyet kiemelve közöljük Dr. F. M. Taylor sorait a Nottingham-i Egyetem Földtani Intézete nevében: EAST MIDLANDS G E0L03ÍCAL SOCIETY Pr*»W«m : F. M. TAYLOR, Ph.0.. F.G.S., M.I.M.M. Department of Geology, The University, Nottingham. 3rd. July 1970 President, Hungárián Geological Sooiety Institut de Geologie de 1 ' Universite Budapest VIII Sirs, We take pleasur6 in senaing to you congratulations on the produotion of the lOOth. volume of Földtani Közlöny. Please convey to the Editors our best wishes in the knowlecige that they will continue to produce this publioation and carry on improving both its formát and contents. We would alsó like to send^/our congratulations on reaohing 100 years of Society history and hope that we can continue with our limited contacts acheived by the exchange of the Meroian Geológiát with youí most exoellent Bulletin. Best wishes, then, fór the start of your seoond oentury 2 Yours sincerely, (Dr. F.M. Taylor.) Joum») — "Tba Marcián Geológiát" Edhor : W. K CUMMINS, Ph.D„ f.G.S. 5* 404 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet Kitüntetések — Kinevezések A Magyar Tudományos Akadémia osztályai az új alapszabályoknak megfelelően három évi időtartamra megválasztották az osztályelnőköket és az osztály- elnök-helyetteseket. A Föld- és Bányászati Osztály osztályelnöke ill. osztályelnök-helyettese az 1970. évi közgyűlés után dr. Szádeczk y-K ardoss Elemér akadémiai rendes tag. Társulatunk tiszteleti tagja ill. dr. P é c s i Márton akadémiai levelező tag, tagtársunk. (Akadémiai Közi. XIX. (1970.) évf. 4. sz. 1970. márc. 13.) A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1005/1970. (III. 5.) határozata a Tudományos Minősítő Bizottság titkári tisztsége alól dr. Tétényi Pált, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettesét — kifejtett munkája elismerése mellett — felmentette, és a Tudományos Minősítő Bizottság titkárává dr. M e i- s e 1 János egyetemi tanárt, Társulatunk társelnökét kinevezte. (Akadémiai Közi. XIX.(1970.) évf. 4. sz. 1970. máre. 13.) A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa P á 1 f y Józsefnek, választmányi tagunknak a függetlenségért, a szabadságért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott küzdelemben kifejtett tevékenysége elismeréséül a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet adományozta felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Magyarország felszabadulásának 25. évfordulója alkal- mából dr. Kőrössy Lászlót, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt geológusát. Társulatunk Általános Földtani Szakosztályának ügyvezető elnökét a magyar Alföld földtani szerkezetének vizsgálata terén elért ered- ményeiért az Állami Díj III. fokozatával tüntette ki. (Akadémiai Közi. XIX. (1970.) f.év6. sz. 1970. ápr. 17. A Központi Földtani Hivatal elnöke Magyarország felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából dr. Csa- jág h y Gábor választmányi tagot, valamint Erkel András, dr. G a b o s György, dr. Hegedűs Ferenc, dr. Karácsonyi Sándor, M o z s o 1 i t s Tibor, Széles Csaba, dr. Szepesházy Kálmán, dr. V i g h Gusztáv és Z s i 1 1 e Antal tagtársakat a Földtani Kuta- tás Kiváló Dolgozója címmel tüntette ki. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a magyar meteorológiai szolgálat százéves jubileuma alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki dr. II é t h 1 y Antalt, a 91. évében levő nyugalmazott igazgatót, a magyar meteorológusok nesztorát. A kitün- tetést az Országos Meteorológiai Szolgálat székházában rendezett ünnepségen Kiss Árpád miniszter, az Orszá- gos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke nyújtotta át a kiváló szakembernek. Társulatunk régi tagjának. (Magyar Nemzet, 1970. ápr. 18. XXVI. évf. 90. sz.) A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Magyarország felszabadulásának 25. évfor- dulója alkalmából MTESZ-díjban és a vele járó tízezer forint jutalomban részesítette dr. Sztrókay Kálmánt, választmányi tagunkat és dr. Vitális Sándort, a Magyar Hidrológiai Társaság elnökét, választmányi tagunkat a MTESZ-ben egyesült tudományos társulatok felvirágoztatásáért kifejtett, több évtizedes, elévülhetet- len érdemeik elismeréséül. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nyugállo- mányba vonulása alkalmából, eredményes munkássága elismeréséül dr. Székessy Vilmosnak, a Természet- tudományi Múzeum főigazgatójának, tudományszakunk jeles pártolójának a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. (Művelődésügyi Közi. XIV. évf. 9. sz. (1970. máj. 7.) Első magyar légifénykép-interpretálási kiállítás Budapest, 1970. április 16 — 26 Három évvel ezelőtt, 1967 tavaszán a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület Párizsból kapott képanyagból állította össze az ilyen jellegű első kiállítást. Ez inspirálta a magyar szakembereket a légifényképek fokozottabb használatára. így született meg a Vezérkar támogatásá- val az új kiállítás, amelynek célja elsősorban az volt, hogy magyar képanyagot és magyar szakemberek interpretálását mutassa be. A kiállítás szemlélteti a légi- fényképezés általános problémáit, műszereit, majd a különböző területeken való felhasználását, így a geo- morfológiában, hidrológiában, geo.ógiában, mezőgazda- ságban, talajtanban, földhasznosításnál, meteorológiá- ban. vadszámlálásnál, lakóépületek és műemlékek rekonstruálási tervkészítésénél, botanikában, archeoló- giában, áttervezésnél egyaránt. Afotogeológia a kiállítás tizedrészét képezte. Ennek nagyobbik részét a Magyar Állami Földtani Intézet térképezési osztályain használt típusos felvéte- lek adták, így a Badacsony vulkáni kúpja, a cserhát- hegységi andezittelérek, az alföldi morotvák stb. légi- fényképei. A másik részt azok a külföldi képek alkották, amelyeket földtanilag először magyar szakemberek értékeitek ki. Ezek a képek fejlődő országokban készül- tek (Vemen, Irán, Peru). Sajnos a légifelvételeket — a kiállítás népszerűsítő jellege miatt — sztereoszkópikusán nem lehetett oemutatni. Egy vitrinben a fontosabb légifényképinterpretálási irodalommal is megismerked- hetett a látogató. A kiállítás a légifényképek sokoldalú használatára kívánta felhívni a figyelmet. Remélhető, hogy a magyar geológiai térképezésben is — a módszer gazdaságossága miatt — hamarosan szélesebb körű megértésre talál. C z a k ó Tibor Bachmayer, F.-Zapfe, H. (szerk.): Schatze im Bódén. Bilder aus Österreichs geologischer Vergangenheit (Kincsek a talajban. Képek Ausztria földtörténeti múltjából) 181 old., 218 ábra, 1 térkép- vázlat, 2. kiadás Bécs 1969. A pompás kiállítású könyv a bécsi Természettudo- mányi Múzeum Föld- és Őslénytani Osztályának az anyagából ad szemelvényeket a magasabb szintű nép- szerűsítés vonalán. Egyúttal olyan cikkeket is tartalmaz, amelyek a bemutatott anyag megértéséhez szükséges általános tudnivalókat közük. Ilyen mindjárt az első tanulmány is (Bachmayer és Zapfe tollából), amely a Föld és az élet történetének címszava alatt végeredményben az egész munka keretét jelenti. A következő cikk az Osztály kiállításának kalauza- ként fogható föl szebbnél szebb fényképekkel. Ezután Kirnbauer F. Ausztria bányászatát, majd Bachmayer F. az ősmaradványoknak a földtörténeti múltra vonatkoztatható dokumentum- Hírek, ismertetések 405 jellegét mutatja be számos első alkalommal közölt fényképpel kiegészítve. Kamptner E. a kőzetalkotó növényi maradvá- nyokkal foglalkozik, majd ismét Bacmayer tollából következik a Trilobiták, azután pedig az Ammonoideák bemutatása. Ugyancsak ó ismerteti a Brachiopodákat is. K o 1 1 m a n n H. A. az osztrák paleozóikum fosszilis növényi és állati maradványait tárgyalja. Z ap f e H. az alpi triász és jura tengerének szerve- zeteit és üledékeit mutatja be az avatott szaktudós kitűnő összefoglalásával, tüneményesen szép és didaktív fényképekkel. Jura korú zátonyt ismertet Bachmayer Ernst- brunn közeléből. Közölt fényképei között a zátonymészkő vékony csiszolati képe csakúgy figyelmet érdemel, mint a testfossziliákról adott fényképek. Az alpi Gosau-formáció tengeréről ismét Z a p f e ad pompás ismertetést. Ebben részletesen foglalkozik a Hipppuritesekkel is, valamint a gosaui formáció egyéb jellegzetes maradványaival. Ugyancsak Z a p f e írta a Bécsi-medence földtörté- neti múltbeli tengereiről szóló cikket is. Időbeosztási táblázatában az 1967-ben elfogadott terminológiát használja. A fiatalabb harmadidőszaki és pleisztocén korú szárazföldi állatvilág Bécs környékéről ismert maradvá- nyaival is Z a p f e ismertet meg bennünket. A Természettudományi Múzeum Geo-paleontológiai Osztályának munkásságáról az Osztály jelenlegi (Bach- mayer) és előző igazgatója (Z a p f e) közös sorokban számol be. A következő fejezetben Kollmann H. A. ad ismertetést a kiállítási gyűjtemény azon darabjairól, amelyekre külön is felhívják a látogatók figyelmét. Bachmayer és Corneliu s-F urlani Márta rövid összefoglalásban ismertetik Bécs földtani helyzetét. Fejtegetésüket fénykép és térképvázlat egészfti ki. Az utolsó fejezet betűrendes mutató Ausztria leg- fontosabb ősmaradvány-lelőhelyeiről. A helységnéven kívül a földtörténeti kort, a fáciest és az előforduló ős- maradványokat tünteti föl. A könyv végén 1 : 200 000 méretű térképvázlat ismertet meg bennünket Bécs környékének földtani fölépítésével és a terület ősmaradvány-lelőhelyeivel. A tartalmilag és kiállításában egyaránt kifogástalan munka mindenképpen követésre serkentő példaké nt szolgálhat. B o g s e h L. Nordsieck, Fritz: Die europáischen Meeresmuscheln (Bivalvia) vöm Eismeer bis Kapverden, Mittelmeer und Schwarzes Meer 256 old., 26 tábla rajz, 2 tábla színe3 fénykép. Stuttgart (Gustav F i s c h e r) 1969 A könyv az egyes rendszertani egységekről pontos leírást ad. Egymással összevetve, a leírások nem mindig viszonyíthatók kielégítő módon. A 26 táblán található 903 tollrajz jó szemléltető anyag. A kagylók osztályán belül négy rendet különböztet meg: 1. Protobraiu-hia, 2. Filibranrhia (I. Taxodonta, IJ. Anisomyaria alrenddel), 3. K'dameUibranchia (I. Heterodonta, II. Adapedonta, III. A nomalodesmacea alrenddel) és 4. Septibranchia. Az alfajokon kívül variánsokat ill. variatiókat is megkülönböztet, gyakran ábrázol is. Néhány alakró 1 viszont sajnálatosan nélkülöznünk kell a rajzot. Nagyon hasznos segédkönyv a harmadidőszaki, első- sorban miocén kagylókkal foglalkozó paleontológus számára. B o g s c h L. Schellhorn, Martin: Probleme dér Struktur, Organisation und Evolution biologischer Systeme 134 old. Jena (Gustav Fischer) 1969. Az élvezetes stílusban írt könyv bevezetőjében utal a szerző Dubinin nyomán arra, hogy az evolúciós szemlélet történetében Darwin és Mendel után most harmadik szakasz kezdődik. Ezt a molekuláris biológia és a kibernetika óriási jelentőségű eredményei indították meg. Sajnálatos ténynek könyveli el, hogy a fejlődéstörténeti elméletek kérdéseit a paleontológusok, genetikusok, embriológusok és a rendszertan művelői többnyire csak mellékesen tárgyalják. Ebből egyoldalú- ság is származik. A kérdések széleskörű filozófiai meg- világítása má'csak azért is fontos lenne, mert a fejlődés- történeti tények a dialektikus materializmus kitűnő szövetségesei a miszticizmus és az irracionalizmus elleni küzdelemben. Megállapítja, hogy a törzsfejlődés kutatása (phylo- genetika) lényegében a törzsfák alakjában feltüntetett rajzok közti összefüggéseket és törvényszerűségeket vizsgálja, míg a fejlődéstörténeti (evolúciós) kutatás elsőrendű feladata, hogy vizsgálja a fejlődést megszabó tényezőket, a fejlődéstörténet mechanizmusát és az azt irányító törvényszerűségeket. Részletesen foglalkozik a determinizmus kérdésével s itt különösen Dobzhansky nézeteivel polemizál. Bioszférán, K ü h n e 1 t-tel szemben, Vernadsz- k i j eredeti értelmezése szerint bolygónk élőlényeinek összességét érti. A bioszféra hierarchikus osztályozásán keresztül jut el a környezetnek P a w e 1 z i g szerinti megfogalmazásához. E szerint valamely biológiai rend- szer környezete azon tárgyakat és jelenségeket foglalja egybe, amelyekkel a rendszer téridőbeli helyzete és mennyiségi sajátosságai alapján közvetve, vagy közvet- lenül kapcsolatba kerülhet. A fogalmak tisztázását szolgáló fejtegetéseiben érdekes módon az ökoszisztémából, majd a biocenosisból kiindulva a populatión keresztül jut el a biológiai egyed tárgyalásához. A biocoenosisban viszonylagosan önálló rendszert lát. (Ebben a fejezetben többször is idézi Balogh J.-t). A populatiót „elemi evolváló egységnek” tekinti. Ezzel összefüggésben tárgyalja a populatio evolúciós irányát és „trend”-jét, az alkalmazkodás (adaptatio) és elöaikalmazkodás (praeadaptatio) fogalmát S i m p s on értelmében, az ivari kiválasztást és a törzsfejlődés tem- póját (ezzel kapcsolatban kritikai megvilágításba kerül egyebek között TeilharddeChardin P. is). A biológiai egyeddel kapcsolatos fejezetben különösen az egyedfejlődés kérdésének szentel nagyobb teret s ezzel együtt elég részletesen tér ki a mozaikfejlődésre is. Az utolsó fejezet a biológiai rendszereket mint törté- neti rendszereket tárgyalja. Itt találjuk a legtöbb pontos fogalmi meghatározást. A könyv kitűnő összefoglalás mindazok számára, akik a fejlődéstörténeti kérdéseket filozófiai megvilágí- tásban is meg kívánják ismerni. B o g s c h L. 406 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet Podzeit, W. — Steininger, F. (szerk.): Geologie und Paláontologie des Linzer Raumes. Dér Bódén von Linz 200 old., számos szövegközti ábra, 19 fényképtábla, 6 térképvázlat-melléklet. (Linz 1969) A szép kiállítású kiadvány Linz városi múzeumának és a felső-ausztriai országos múzeumnak a kiállításához szolgál vezetőül. A bevezetőben értékes ismertetéseket kapunk a földtan és őslénytan területéről. FrehW. Liznz és tágabb környéke földtani kutatásá- nak történetéről számol be (p. 14—21). Utal arra a nagy fejlődésre, amelyet a földtan a 19. sz. elejétől napjainkig megtett és sokfelé ágazásával a „geotudományok” fogalmának kialakulásához vezetett. X h i e 1 e 0. tanulmánya a Mühlviertel kőzeteinek fizikai módszerekkel történő kormeghatározásával fogla- kozik (p. 24—33.) A kálium (argon-, rubidium) stron- tium-, uránium (ólom- (és thorium) ólom-) módszert ismerteti. A felső-ausztriai kristályos kőzetek biotitjának és muszkovitjának korára az első két módszerrel 300 millió év körüli értékeket kaptak a különböző szerzők. A következő tanulmányban Steininger F. Linz környékének harmadidőszaki képződményeivel foglalko- zik (p. 36 — 52.) Rövid bevezetés után a felsöoligocén, miocén és pliocén ausztriai tagolását és e tagolás kialaku- lásának történeti előzményeit ismerteti. Áz oligocén — miocén határát alkotó egerient Ausztriában a puch- kircheni rétegek képviselik, amelyeknek linzkörnyéki megfelelője a linzi homok. Ennek növényi és állati ősmaradvány-tartalmát részletesen közli. Megemlékezik az életnyomokról is. A linzi homok medence-fácieseként a palás agyag (idősebb slír, foszforitos agyag, slír. melettás slír) fejlő- dött ki. Ennek is részletes flóra- és faunalistáját közli. A puchkircheni rétegekhez sorolt képződmények korát az Alvwena osnabrugensis (R o e m e r) és a Miogypsina (Miogyvsinoides) formosensis Y a b e et Hanzawa igazolja a puhatestü- és emlósfaunával együtt. Az eggenburgien biztosan nem mutatható ki Linz környékén. Az ottnangien az innvierteli rétegsorozatot tartal- mazza. Ebben foszforitos homok és robulusos slír van. (Flóra- és faunalista.) A foszforitos homok és a robulusos slír egykorúságát ősmaradványokkal bizonyítja. A részletes irodalomjegyzék mellett a dolgozat nagyon értékes része a korbeosztási tábla. Spillmann F. Linz környékének fosszilis emlős- faunáját tárgyalja (p. 56 — 66). A pleisztocénnél idősebb maradványokat csak a linzi homok szolgáltatott, ebben változatos fauna található. Linz környékének negyedidőszaki képződményeivel és vízföldtanával Kohl H. (p. 72—88.) foglalkozik. Janoschek R. tanulmánya ismertet meg a felső-ausztriai kőolaj- és földgázelöfordulásokkal. Az illusztris szerző rövid történeti áttekintés után a molassz- öv földtani viszonyait mutatja be. A medencealjzatban felsőkarbon, permotriász, felsójura és felsökréta mutat- ható ki. A medencekitöltés 3 ciklusban (1. felsőeocén- legalsó rupelien, 2. rupelien-felsőottnangien, 3. kárpátién alsópliocén) ment végbe. A szerkezeti mozgások 3 sza- kaszban játszódtak le. Általános áttekintés után először a felső-ausztriai kőolaj-, majd a földgázmezók részletes leírása követke- zik, azután a kutatás és a termelés adatait közli. A kitűnő munkát a könyv végén mellékletként található 6 térkép- vázlat egészíti ki. Felső-Ausztria iparilag hasznosítható kőzeteiről ICieslinger A. munkája (p. 110 — 117.) ad számot. Külön-külön tárgyalja a kristályos alaphegység és az alpi kőzetek előfordulását. Utóbbi csoportban a Mészkő- alpok, a flis- és a molassz-öv hasznosítható kőzetfajtáit ismerteti. A jégkorszaki képződmények közül is több nyer ipari alkalmazást. A felső-ausztriai kőbányaipar jelentőségét mutatja az a tény is, hogy az iparágban foglalkoztatott dolgozók száma eiéri a 1800 főt. A könyvben ezután atkp.-i kiállítási vezető követ- kezik, amelynek keretében még további tudományos cikkek is találhatók. így Spillmann F. az alsó- pliocén, majd a pleisztocén emlósfaunáját ismerteti. A fénvképtáblák jó kiegészítői a cikkeknek és kitűnő kivitelükkel méltán érdemelnek dicséretet. Az a meggyőződésünk, hogy ez a kiadvány nemcsak vidéki, hanem fővárosi múzeumainknak is példaadással szolgálhat. B o g s c h L. S t e h n, O. E. L.: Zűr Fossildeformation im Rheinischen Schiefergebirge (Kövületek deformációja a Rajnai I’alahegységben). — Forsch-Ber. Nordrhein-West- falen, Nr. 1928. 31 old. 19 ábra. Köln und Opladen, 1968. Valamely kőzettest tektonikai igénybevételének fokát és irányát lemérni gyakran nyúlnak a kövült szerves maradványok után. Az ilyen vizsgálatokhoz leggyakrabban alkalmazott kövületek közé tartoznak a Crinoideák nyéltagjai. Ezek eredeti körhengeres alak- jából, mint feltételezésből kiindulva, ha a nyéltag leletek elliptikus metszetüek, a csuklófelületek hosszabb és rövidebb tengelyének viszonyából a deformáció foka, a két tengely helyzetéből a deformáció iránya térben következtethető ki. A szerző érdekes tanulmányában arra mutat rá, hogy ez a kiindulás hibás, elsődlegesen is ellipszis metszetű Crinoidea nyéltagokat kell számításba venni. Példákkal mutat rá, hogy a tengelyindex mellett min- denkor figyelembe veendő a csuklófelületek domborzata és a bezáró üledék struktúrája is avégből, hogy a hibás interpretáció elkerülhető legyen. A Rajnai Palahegység ún. Mühlenbergi homokkő összletén végzett vizsgálatok- ból kiderül továbbá, hogy a nyéltagok hosszabb tengelyé- nek maximumai csak nagyon ritkán felelnek meg ponto- san a gyürődési tengely általános csapásának és erőseb- ben kötődnek az üledékképződés medencéjének eredeti struktúrájához, mint a tektonikai nagyformákhoz. A szerző a kövületek deformációjának analízisénél és azok regionális kiértékelésénél nagyon kritikusan járt el. Nézete szerint a hosszabb tengely maximumai- nak mai képe — legalábbis munkaterületén — elsősor- ban a nyéltagok üledékképződésileg megszabott elren- deződésének, és csak kevéssé azok későbbi tektonikai átformálásának eredménye. Hírek, ismertetések 407 Bibüographic üst of Publications written by the Staff of the Academv of Mining and MetaÜurgy (főszerkesztő: Oglaniczki-Poczobutt M.) T. kötet Krakow, 1959; II. kötet Krakow, 1969. A krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia Lengyelország felszabadulásának 20-ik évfordulója alkalmából, 1959-ben kiadta az akadémia tanárai és hallgatói által írt szakirodalmi tanulmányokat. Az ország függetlenné válásának 50. évfordulójára pedig, ami pgyben azonos az akadémia alapításának fél évszázados jubiláris ünnepével, az 1959 — 1967 közti évek szakirodal- mi termésének hasonló bibliográfiája jelent meg. Az I. kötet 4223-, a II. kötet pedig 7489 számozott tételt tartalmaz. A szerzők száma a 3000-et meghaladja. A bibliográfiában csakis lengyel szerzők munkáit adták közre, akár hazai, akár külföldi lapba írtak. A mű minden tanulmány és könyv címét a lengyelen kívül angolul is közli, azonban annotációk nélkül. A feldolgozott folyó- iratokat közelebbről elemezve meglepő kép tárul elénk. Kevés főiskola dicsekedhetnék ilyen kapcsolatokkal! Megszámoltuk a két kötetben felsorolt forrásokat, s kiderült, hogy 298 lengyel folyóirat és egyéb periodica mellett 31 német, 20 angol, 14 szovjet, 10 francia, 8 TJSA-beli. 5 magyar, 5 cseh, 4 szlovák, 3 olasz, 2 kana- dai, 2 román, 2 osztrák, valamint 1 — 1 holland, svájci, kínai és indiai (összesen 408) folyóiratban jelentek meg a lengyel bánya- és kohómérnökök szakcikkei. Tehát 298 lengyellel szemben 110 külföldi folyóirat áll (37%). Az 1959 — 1967 időszakra elkészítettük a szerzői termés szakonkénti kimutatását. Az alábbi kimutatás áttekintést nyújt arról, hogy az egyes tudományokat milyen mértékben művelik ma Lengyelországban. Az összeállításból kitűnik, hogy egy-egy szerző — tudomá- nyonként! — átlagosan hány dolgozattal szerepel a bibliográfiában. íme, csoportok szerint: Atomfizika 7,0 Bányászat 6,0 Fizika 6,7 Mechanika 5,7 Geoiógia, stb. 6,7 Geodézia 5,7 öntés-technika 6,4 Tüzeléstechnika 4,9 Kémia 6,2 Kerámia 4,8 Metallurgia 6,1 Érdemes még egy pillantást vetni az évenkénti termelésre. Az alábbi összeállításból az tűnik ki, hogy egy-egy tudományágban évente hány dolgozat jelent meg. Geológia stb. 204,0 Metallurgia 174,0 Bányászat 170,0 Mechanika 161,2 Kémia 140,0 Elektro- technika 52,7 Öntéstechnika 47,2 Tüzeléstechnika 40,2 Geodézia 40,0 Matematika 35,0 Oktatás 21,4 Fémkohászat 20,2 Géptan 87,6 Atomfizika 83,2 Kerámia 65,3 Fizika 63,5 Vegyes 62,0 Egészség- védelem 34,6 Fémek meg- munkálása 31,4 Automatika 27,0 Életrajzok 25,4 Gazdaságos- ság 25,0 Építés- technika 17,0 Konferenciák 12,0 Amikor szívből a legjobbakat kívánjuk a krakkói lengyel Bányászati és Kohászati Akadémiának fennállása fél évszázados jubileuma alkalmából, csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk lengyel kollégáinkról, akik a szörnyű háborús veszteségeket helyrehozva, csodálatra méltó kedvvel és kitartással dolgoznak az új Lengyel- ország felvirágoztatásáért. B e n d e f y László Geologijai matematika (Geológia és matematika) red.: E. E. F o t i a d i, Nauka, Novoszibirszk. A Nauka novoszibirszki részlege igénytelen külsejű könyvecskét jelentetett meg 1967-ben. Éz a könyv a szibériai tudósvárosban a matematikai földtan lehetősé- geinek tanulmányozására életre hívott, matematikusok- ból, geofizikusokból és geológusokból álló kutatócsoport közös publikációja, amely először foglalja össze a „szibériai iskola” törekvéseinek eredményeit a földtan egy logikailag ellentmondásmentes és egyértelmű foga- lomrendszerének megal kotására . Szerzők véleménye szerint a földtan jelenleg is olyan tudomány, amelynek nincsen elmélete, csak az „elméleteknek” kusza, többnyire a specialisták számára is áttekinthetetlen tömege. A földtannak nincsen komoly formális bázisa, fogalmai ködösek maradtak és mindenki úgy értelmezi őket, ahogy hangulata diktálja. Az óriási költséggel megtermelt „anyagvizsgálati eredmények” „értelmezése” többnyire teljesen semmitmondó ered- ményre vezet, és amíg a földtan nem veszi át a tudomá- nyok nemzetközi nyelvét, nem is vezethet. A földtani „tudományos” „kutatás”, tartalmát tekintve, még napjainkban sem vethető össze egy egzakt tudomány- ban folytatott valamilyen kutatással, hanem hasznos nyersanyagtelepeknek a földtani jelenségekhez képest túlzottan is egyszerűnek tűnő módszerekkel történő keresését jelenti. A földtani tudományok egzakttá tételére kialakult matematikai földtan napjainkig néhány jelentősebb centrum körül fejlődött. A Szovjetunióban V i s t e 1 i u s leningrádi intézete matematikai modellek konstrukció- jával szerzett világhírt, a dél-afrikai és francia iskolák a koncentrációfüggvények tanulmányozása, mintavétel, készletszámítás területén értek el komoly eredményeket, az TJSA-ban a modern kőolajiparral együttműködve a kansasi egyetem és Földtani Szolgálat számítás- és programtechnikai szempontbó’ végez úttörő munkát, Chayes és Krumbein munkatársaikkal magas színvonalon alkalmaznak statisztikai módszereket a kőzettanban stb. A szibériai iskola ismerte fel, hogy mindezeknek a matematikai módszereknek az igazán effektív alkalma- zása csak a földtan egzakt formális alapokra helyezése után várható. Az akagyemgorodoki tudóscsoport erre a hatalmas feladatra vállalkozott. Könyvük öt fejezetre oszlik. Az első fejezet összefog- lalja a matematikai geológia történetét, szükségességét bizonyítja. Ennek a fejezetnek szokatlan terjedelmessé- gét az indokolja, hogy a Szovjetunióban magának a kibernetikának a térhódítása hosszú évek alatt, nagy harc közepette történt meg, és a „tartalmas” tudomá- nyokban a vita hullámai mostanáig sem ültek el. A második fejezet a klasszifikáció diszkrét matematikai alapjaival, földtani alakfelismerési feladatokkal foglal- kozik, a harmadik, kimutatva a legalapvetőbb földtani fogalmak alkalmatlanságát arra, hogy alapokul szolgál- janak, kísérletet tesz egy olyan „nyelv” és szimbolika definiálására, amely segítségével a földtani feladatok jelentős része megfogalmazható. A negyedik fejezet a „földtani idő”, a „genezis” és a „térképezés” speciális kérdéseivel foglalkozik, majd a zárórész matematikai geológiai kutatócsoportok szervezésének, lépcsőzetes fejlesztésének sémájával ismertet meg. Egy ilyen rövid ismertetésben nem vállalkozhatunk arra, hogy a könyvet részletekbe menően taglaljuk. 408 Földtani Közlöny, 100. kötet, 4. füzet A könyv kivételes jelentősége nem is csak az általuk adott konkrét formalizmusrendszerben rejlik, bár a szerzők azóta is számos cikkben bizonyították használ- hatóságát, hanem sokkal inkább abban, hogy felismer- ték, hogy ilyenre szükség van. Müvük ezenkívül, bár nehéz olvasmány azok számára, akik „geológusszintü” matematikai ismeretekkel rendelkeznek, nagyon hasznos gondolkozásfejlesztő olvasmány és számos részében közvetlenül felhasználható módszereket is ismertet. Magyar nyelven a MÁFI könyvtárában olvasható. D i e n e s István Moore, G. T.: Interaction of rivers and oceans — Pleistocene petróleum potential (A folyók és óceánok egymásra hatása — A pleisztocén kőolaj lehetősége.) Bull. of Ame- rican Association of Petroleum Geologists. 1969., V. 53., No. 12., p. 2421 — 2430. A szerző az egyik amerikai olajtársaság kutató- aboratóriumának tagja, rövid tanulmányában arra, az elméleti és gyakorlat: szakembereket egyaránt foglalkoz- tató kérdésre próbál feleletet adni, hogy várhatók-e fiatal kainozóos üledékekben jelentősebb, gazdaságosan kitermelhető szénhidrogénelőfordulások. Néhány, axió- maszerű, tényekkel még nem teljesen bizonyított alap- tételből kiindulva a válaszadásban az óceanográfia, sedimentpetrográfia és kőolajkutatás legújabb eredmé- nyeire támaszkodik. Főbb megállapításait az alábbiak- ban foglalhatjuk össze. /. A mai folyamok tölcsértorkolattal v. deltavidéket alkotva ömlenek a tengerbe. Az egyenletes vízhozamú folyókat — pl. Kongó — tölcsértorkolat jellemzi, amely a selfen keresztül tenger alatti kanyont vágva a konti- nentális küszöbig érhet; s a folyó ott vagy még távolabb, a kontinentális lejtőn, sőt a mélytengeri sík területeken, közvetlenül v. közvetve (az egyszer már lerakódott üledéket a hullámverés, áramlás v. árapály stb. által újra szuszpenzióba víve, többnyire turbidit jellegű képződményeket alkotva) tengeralatti törmelékkúp alakjában rakja le hordalékát. A legnagyobb üledéksűrűséget éppen ebben a turbi- dit övben mutatták ki az óceanográfusok. A nem egyen- letes vízhozamú folyók torkolatába kisvíz esetén a tenger mélyen behatol, a folyóvíz sebessége lecsökken, a dur- vább törmelékanyag közvetlenül a torkolat közelében rakódik le (deltaképződés). 2. A kőolajképződés feltételei mindazokon a helye- ken megvannak, ahol egyidejűleg nagy mennyiségű szerves- és törmelékanyag rakódik le. Ilyen területek a folyódelták ill. tengeralatti törmelékkúpok (pl. Észak- Amerika atlanti parti folyói hordalékában a szerves anyag mennyisége 21—50%). 3. A pleisztocénben, különösen az interglaciális szakaszokban a nagy mennyiségű hó- és jég olvadása következtében a folyók vízhozama időszakokon keresz- tül egyenletesen magas volt. Ugyanakkor a szárazföldek lassú emelkedése következtében a folyók esése — külö- nösen a torkolatvidék közelében — megnövekedett, így a pleisztocén folyódelta csak kivételes körülmények között képződhetett, a folyók hordaléka a kontinentális lejtőkön ill. a méiyvízi sík területeken halmozódott fel. Végelemzésben a tenger alatti törmelékkúpok a pleiszto- cén kőolaj legvalószínűbb anya- és (esetleg) tároló- kőzetei. A fentiek — mint a szerző maga is hangsúlyozza — kissé elméleti ízű megállapítások, noha azóta már néhány konkrét eredmény (Dél-Louisiana parti vizei alatt eddig közel 50 olaj- és gáztároló, tengeri eredetű pleisztocén réteget tártak fel. Biztatónak ígérkeznek a Mackenize és Irrawady folyók torkolatvidékén folyó kutatások) igazolni látszik azokat. Ez esetben, hazai vonatkozásban, az idősebb harmadidőszaki deltaüledé- kek, turbidit képződmények (amelyek az újabb vizsgála- tok szerint a dél-alföldi miocénben és pannonban is valószínűsíthetők) kőolajgenezisben játszott szerepe is új megvilágításba kerülhet. Bérezi István Friedma n, M. G.: Dynamic processes and statistical parameters compared fór size frequency distribution of beach and river sands (A tengerparti és folyóvízi homokok szemcseeloszlásával kapcsolatos dinamikus folya- matok és statisztikus paraméterek összehasonlítása.) Journal of Sedimentary Petrology. 1967., V. 37. A szerző közel másfél évtizede foglalkozik a szediment- petrográfia egyik fő problémakörével, hogy van-e mód a törmelékes kőzetek szöveti összetételéből a közetanyag leülepedési viszonyaira következtetni. Már korábban történtek próbálkozások arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne a tengerparti- és folyóvízi homokokat a vízmoz- gásban, az üledékszállításban, a leülepedés módozatában mutatkozó különbségek eredményeképpen létrejövő szöveti eltérések alapján egymástól elkülöníteni. A szerző a modern hidrológiai kutatások eredményeire támasz- kodva fejleszti tovább, az egzaktság irányában, az eddigi eredményeket. A két különböző fácies homokjai- nak eltérő szöveti összetételét a három féle módon szállított (görgetve — csúsztatva, ugráltatva, lebegtetve) anyagmennyiségek különböző arányban való jelenlétével magyarázza. A parti homokokból a lebegtetett finom üledékanyag kimosódik, míg a folyóvízi hordalékban bennmarad. Ugyanakkor az ugráltatva szállított populáció mellett a folyóvízi homok rendszerint, a parti homokok ritkábban, görgetett, durvaszemcsés frakciókat is tartalmaznak. A szöveti paraméterek e három, eltérő módon szállított populáció összefüggéseit fejezik ki, p. 327-354. utalnak a leülepedési viszonyokban fennállt különbsé- gekre, lehetővé teszik ily módon a két homokfácies elkülönítését. A dolgozatban a különböző fáciesű, jelenkori homo- kok következő tíz paraméterét számította ki. Középérték (z) = 1/100 £ fm Négyzetes középeltérés (KAHHE - CONTENU ÉRTEKEZÉSEK - HAYHHbiE CTATbH - MÉMOIRES Dr. Báldi T. — dr. Kókay J.: A kismarosi lufit faunája és a börzsönyi andezitvulkánosság kora — Die Tuffitfaima von Kismaros und das Altér des Börzsönyer Andesitvulkanismus 274 — 284 Dr. Balogh K.: Dr. Schréter Zoltán emlékezete 238 — 242 Dr. Balogh K.: Dr. Noszky Jenő emlékezete 243—247 Bércziné, Makk Anikó: Az Iszka-hegy kampili képződményei Kampiler Ablagerungen des Iszka- Berges 160 — 172 Csepreghyné, dr. Meznerics Ilona: A bükk-hegységi alsótortonai képződmények és a „bótai törpefauna” — Les formations tortonien inférieur de la Montage de Bükk et la „nanno-faune de Bota” 259—273 üetre C s.: Őslénytani és üledékföldtani vizsgálatok a Csővár, Nézsa és Keszeg környéki triász rögökön — Palaontologische und sedimentologische Untersuchungen dér Triasschollen in dér Umgebung von Csővár, Nézsa und Keszeg 173 — 184 Dr. Fülöp J.: Lóczy eszméinek időszerűsége 337 — 342 Dr. Géczy B.: Pliensbachi Ammonites-zónák a Bakony-hegységben — Zones d’Ammonites pliens- bachiennes dans la Montage du Bakony 248—258 Gidai L.: Az eocén képződmények rétegtani helyzete a Dunántúli Középhegység ÉK-i részén — Stratigraphische Stellung dér Eozánablagerungcn im Nordostteil des Transdanubischen Mittelgebirges 144 — 149 Hegedűs Gy.: Tortonai korallok Herendről — Coralliaires tortoniens de Herend 185 — 191 Jámbor Á.— Radócz Gy.: Pectinariák Magyarország felsőneogénjéből — Pectinarien aus dem oberen Neogen von Ungam 300—371 Dr. Juhász A.: A Borsodi-medence keleti részén a helvéti bamaköszéntelepek szénközettani, tclepü- léstani vizsgálata — Kohlenpetrographische und lagerstattenkundliche Untersuchungen helvetischer Braunkohlenflöze im Ostteil des Borsoder Beckens 293 — 306 Dr. Kecskeméti T.: A Nummulitidae család rendszertani problémái — Probleme dér Systematik dér Familie Nummulitidae 150 — 159 Dr. Kovács Gy. : A víz felszínalatti előfordulási formáinak jellemzése — Characterization of the modes of subsurface occurence of water 23— 42 Mindszenty Andrea: Kísérlet bauxitos ilmenit keletkezésének és bomlásának fizikai-kémiai értelmezésére — Tentative physico-chemical interpretation of the genesis and alteration of ilmenite in bauxites 382—387 Dr. Nemecz E.: Újabb száz év elé 1— 2 Dr. Nemecz E.: Elnöki megnyitó 233—234 Dr. Nemecz E. — dr. Varjú Gy.: Sárospatakit (hidrotermális illit-montmorillonit) kémiai és szer- kezeti sajátságai — Chemical and structural investigation of Sárospatakites [lllite/Montmorillonite] 11— 22 Nagy B.: A magyarországi hidrotermális szfaleritek indiumtartalmának geokémiai vizsgálata — Geo- chemical investigations of the indium contents of hydrothermal sphalerites in Hungary 285—292 S c h o 1 z G.: A visegrádi Fekete-hegy tortonai korall faunája — The Tortonian coral fauna of Fekete túli at Visegrád 192 — 206 Dr. Stefanovits P.: Dr. Ballenegger Róbert emlékezete 235 — 237 Dr. Strausz L.: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből II. — Über Kleinmollusken aus dem Eozűn von Dudar II 66— 76 Dr. Strausz L.: Felsőpannóniai Liranocardium zárak fejlődése — Die Entwicklung einiger Limno- cardien-Schlösser aus dem Oberpannon Ungams 121 — 131 Dr. Strausz L.: Aprótermetű puhatestűek a dudari eocénből III. — Cber Kleinmollusken aus dem Eozan von Dudar III 354—359 Széles Marsit: A felsőmiocén (szarmata) képződmények az alföldi szénhidrogénkutató-fúrások alapján — Stratigraphischc Dcutung dér obermiozanen (sarmatisehcn) Ablauerungen an Hand Erkun- dungsbohrungen auf Kohlenwasserstoffe in dcr Grossen Ungarisclien Tiefebene Dr. Tasnád i-K u b a c s k a A.: Száz éves a Földtani Közlöny — The 100 ycars of the Bulletin of the Hungárián Geological Society Dr. ac. Vadász E.: Szenesedéit kovásodott famandványok újabb vizsgálatáról — Sur le nouvel examen des débris de bois charbonisés, „fusitifiés”, silicifiés Dr. Viczián I.: A mecseki alsókréta miogeoszinklinális jellegű alkáli magmatizmus nagyszerkezeti összefüggései — Grosstektoniselic Ileziehungen des unterkrctazischcn Alkalimagmatismus miogeo- synklinalen Cliarakters im Mecsek-Gebiige Vincze J.— Opauszky I. — Horváth 1.: 32S/3,S-izotópok eloszlása és szerepe a mecseki urán- érccsedésben — Distribution and role of 82S/3,S isotopcs in the Mecsek Mountains uránium őre deposition Virágh K. — Szolnoki J.: Baktériumok szerepe a mecseki uránérc keletkezésében és későbbi áthalmozásában — l.e röle des bactéries dans la genése et la réaccumulation du minerai d’uranium de la Montagne de Mecsek (Hongrie) Wéber B. — G é r e s i Gy.: A kálium eloszlása a Mátra-hegységben légi-gammaspektrometriai felvétel alapján — Acro-gammaspectrometric distribution of potassium in the Mátra mountains RÖVID KÖZLEMÉNYEK - KPATKME COOEIHEHHH - NOTICES Dr. B o d a J.: A magyarországi szarmata ritka ősmaradványai Jaskó T.: Metamorf izált transzgressziós konglomerátum a Szcndröi-hegységbcn — Kovács Z.: Ritkaföldfémek koncentrálódása az oxidos mangánérc átmeneti övezetében K n a u e r J.: Calrisphaerula, Pithonrtla és Stominsphacra a bakonyi középsökrétábó] — Calcisphaerula, Pithonrtla and Slomioxphaera írom middle cretaceous beds of the Bakony Mountains Dr. Majzon L.: Megemlékezés Hantken Miksa halálának 75. évfordulóján Nagy B.: Tridimit kristályok Márianosztráról — Tridymite crystals from Márianosztra Dr. Nagy I. Z.: Adatok a gerecsei alsókréta Ceplialopnda faunájához — Contributions to the Lowcr Cretaceous Cephalopoda fauna of tlic Gerecse Mountains, Komárom county, Hungary Dr. S i d ó Mária: fílnbioerinrtlaides aloerianns Cushman et Ten Dam a dunántúli apti kép- ződményekben — Globigerinrtloides ulgcrianus Cushman et Ten Dam, dans les formations aptiennes de la Transdanubie (Hongrie) Dr. ac. Vadász E.: Szer.cs-kovás famaradvány különleges üledékföldtani kérdése Dr. ac. Vadász E.: Gcllért-hcgyi kelta település vályoganyagának földtani vizsgálata V a 1 k ó Ernők e — dr. S t i e b e r J.: Anthrakotómiai vizsgálatok a veszprémi würmi löszből Dr. Viczián I.: Kitaibel Pál elfelejtett mecseki földtani megfigyelései Dr. Viczián I.: Adatok a mecseki fonolit geokémiájához — Contributions to the geochemistry of the Mecsek phonolitc Vörös A. : Apró Ammonitesek fosszilizálódása Brachiopoda teknőkben — Fossilization of small aramon- ites in Brachiopoda valves A MAGYAR FÖLDTANI IRODALOM JEGYZÉKE 1969 - REPERTOIRE BTRT.TOGR APHIQUE DES PUBI.1CAT10NS DU DOMAINE DES SCIENCES GÉOLOGIQUE EN HONGRIE 1909 - EMEJIMOrPAcPMH JlMTEPATYPbl rEOJlOrMHECKHX M CMEMÍHblX HAYK B BEHLPHM 1909. T HlREK, ISMERTETÉSEK - COOEUfEHHH, PEUEH3MH - NOTICES, REVUE BTBT.TO- GRAPH1QUE 98-113, 210-227, TÁRSULATI ÜGYEK - JJEJ1A OELLiECTBA - AFFAIRES DE LA SOCIÉTÉ 114-117, 228-230, 330-333, 132-143 3- 10 343-353 372-378 55- 65 43- 54 77- 87 397-398 307-310 91- 95 88- 90 90- 97 392-395 211-214 388-391 207-208 396 209-210 215 311-314 399-401 315-329 402 - 409 410-415 Ára: 10— Ft Előfizetési díj egy évre 40, — Ft INDEX: 25299 Felelős szerkesztő: NEMECZ ERNŐ Technikai szerkesztő: MEISEL JÁNOSNÉ A szerkesztő bizottság tagjai: CSAJÁGHY GÁBOR, CSEPREGHYNÉ MEZNERICS ILONA, DANK VIKTOR KONDA JÓZSEF, KRTVÁN PÁL, SZILVÁGYI IMRE, SZTRÓKAY KÁLMÁN I * V A kiadvány előfizethető a POSTA KÖZPONTI HÍRLAPIRODÁNÁL Budapest V., József nádor tér 1. és bármely postahivatalban. Csekkszámla- szám egyéni: 61.257, közületi: 61.066. MNB egyszámlaszám: 8. Előfizethető és példányonként megvásárolható az AKADÉMIAI KIADÓ-nál, Budapest V., Alkotmány u. 21. Telefon 111 — 010. Pénzforgalmi jelzőszámunk 215 — 11488, az AKADÉMIAI KÖNYVESBOLTBAN: Budapest V., Váci u. 22. Telefon: 185—612. Előfizetési díj egy évre: 40, — Ft AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST