Földtani Közlöny Bulletin of the Hungárián Geological Society Vol. 128. No. 4. A Magyarhoni Földtani Társulat folyóirata Budapest, 1999 Földtani Közlöny A Magyarhoni Földtani Társulat folyóirata Bulletin of the Hungárián Geological Society Vol. 128. No. 4. Budapest ISSN 0015-542X Feieló's kiadó BÉRCZI István A Magyarhoni Földtani Társulat elnöke Fó'szerkesztó' Császár Géza Editor-in-charge István BÉRCZI President of the Hungárián Geological Society Editor-in-chief Géza Császár Technikai szerkesztólc Piros Olga Krivánné-Horváth Ágnes Szerkesztői? izottság Árkai Péter, Dudich Endre, Fodor László, Greschk Gyula, Kecskeméti Tibor, Mindszenty Andrea, Némedi Varga Zoltán, Radócz Gyula, Vörös Attila E szám lektorai Bohnné Havas Margit, Dudich Endre, Gatter István, Hámor Géza, Jámbor Áron, Kázmér Mik¬ lós, Kecskeméti Tibor, Kollányi Katalin, Nagy- marosy András, Vetőné Ákos Éva, Wéber Béla, Weiszburg Tamás, Zelenka Tibor Technical editors Olga Piros Ágnes Kriván-Horváth Edítorial board Péter Árkai, Endre Dudich, László Fodor , Gyula Greschik, Tibor Kecskeméti, Andrea Mindszenty, Zoltán Némedi Varga, Gyula Radócz, Attila Vörös Reviewers of this issue Margit Bohn-Havas, Endre Dudich, István Gatter, Géza Hámor, Áron Jámbor. Miklós Kázmér, Tibor Kecskeméti, Katalin Kollányi, András Nagymarosy, Éva Vető-Ákos, Béla Wéber, Tamás Weiszburg, Tibor Zelenka Támogatók MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Rt., Budapest Magyar Földtanért Alapítvány Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kőolajkutató Rt., Szolnok Primagáz-Hungária Rt., Budapest Rotary Fúrási Rt., Nagykanizsa A kéziratokat az alábbi címre kérjük küldeni Piros Olga 1443 Budapest, Pf. 106. Sponsors MÓL Hungárián Oil and Gas Co., Budapest Foundation fór the Geology of Hungary Federation of Technical and Scientific Societies, Hungary Drilling Contractor and Service Co. Szolnok Prímagáz Hungária Industrial Co. Budapest Rotary Drilling Co., Nagykanizsa Manuscripts to be sent to Olga Piros 1443 Budapest, P.O. Box 106. Földtani Közlöny is abstracted and indexed in GeoRef (Washington) Pascal Folio (Orleans) Zentralblatt für Palaontologie (Stuttgart), Referativny Zhumal (Moscow) and Geológiai és Geofizikai Szakirodalmi Tájékoztató (Budapest). Földtani Közlöny 128/4, 535-553 (1998) Budapest A Jakab hegyi Homokkő Formáció legfelső, "átmeneti" rétegei kőzettani-geokémiai vizsgálatának eredményei Petrological-geochemical investigation of the uppermost part ("transitional" layers) of the Jakabhegy Sandstone Formation Csicsák József 1 - SzakmáNY György 2 (7 ábra, 3. tábla) Key words: Tríassic, clastic sedimentology, petrology, geochemistry, palaeoenvircmment, Mecsk Mis. Tárgyszavak: Triász, törmelékes sedimentológia, kőzettan, geokémia, őskörnyezet, Mecsek hegység Abstract The uppermost part of the Jakabhegy Sandstone Formation ("transitional" layers) was investigated in three boreholes (numbers 4734, 4773 and 4746). This sequence is about 80 m thick and shows cyclicity. There are 5-8 cydes in every borehole and they are of various thicknesses. The ideahzed basal cycle consists of three main facies. There is the intraformational conglomerate assemblage in the basis of the cycles. It contains a lót of dolomité-, silt- and a few pale red sandstone clasts in their medium-graíned sandstone mátrix. The cement is dolomité and hematite. Graded bedding is common in this formation, too. The pale red sandstone assemblage is the main part of the "transitional" layers. It consists of the changing of parallel bedding and cross bedding parts. The angle of cross bedding is generally lower than 20°. The traces of bioturbation increase toward the fine-grained parts. Its mineral components are quartz, feldspars (often sericitic-clay míneral pseudomorphoses after feldspars), biotite, muscovite. Among accessories occur zircon, rutile, tourmaline ilmenite and magnetite. In somé cases of thin accessories rich layers appear. There are somé rhyiolitic and granitic rock fragments in the sandstone, too. The cement consists of clay minerals, iron-oxide and rarely silicic matériái. The red-brown aleurolite assemblage formed with the decrease of the grain size. There are a lót of traces of the bioturbation in it. The cement is illite in this assemblage. There are somé green-greenish grey interbeddings in the cycles of the upper part of the "transitional" layers, with similar structure and grain size. It has a reductional origin. There is a grey colour assemblage on the uppermost part of the "transitional" layers. It has cyclic formation too. Its cement is siliceous in the lower part and it changes to clay towards the upper part of these layers. There is carbonate in the pores. Enrichment of Cu, As, Zn and Ag in these layers is connected with the appearance of chalcopyrite, pyrite, marcasite, bomite and chalcosine minerals. The grey coloured beds may be a reductive heteropical facies of the earlier mentioned assemblages. Zircon morphoiogical studies show an anatectic monzogranite and partly an alkaline magmatité origin of the hőst rock types of the "transitional" layers. The environment of the deposition of the "transitional" layers was a tidal fiat crossed by a lót of abandoned channels, mainly which was close part to the sea. This fits well intő the Triassic transgression idea of this territory (Haas et al. 1987). Manuscrípt received: 22 09 1997 1 Mecseki Ércbányászati Vállalat, 7633 Pécs, Esztergái L. u. 19. 536 Földtani Közlöny 128/4 Összefoglalás A Mecsek hegységi triász korú Jakabhegyi Homokkő Formáció legfelső, ún. "átmeneti" rétegei ciklusos kifejlődést mutatnak. A jellemző ciklus három fő rétegtagból (vörös intraformációs kong¬ lomerátum, fakóvörös homokkő, vörösbarna aleurolit) épül fel. A negyedikként elkülöníthető - legfelső, az előzőekben említettektől eltérő, erősen reduktív képződési környezetben lerakódott - szürke homokkőben egyes nyomelemek (Cu, As, Zn, Ag) jelentősen feldúsulnak. A makro- és mikroszedimentológiai bélyegek és a szemcseeloszlási vizsgálatok alapján az "átmeneti" rétegek leülepedési helyeként lapos, árapálycsatornákkal szabdalt, árapály síksági környezetet határozha¬ tunk meg. A homokkövek cirkonszemcséinek cirkortmorfológiai vizsgálatából a lepusztulási környezetben az uralkodó monzogránitos összetételű, anatektikus eredetű kőzet mellett - kis mértékben - alkáli jellegű magmatitok is feltételezhetők. Bevezetés Ennek a tanulmánynak a tényleges alapját az a diplomamunka képezi, ame¬ lyet CSICSÁK József az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszékén készített (CSICSÁK 1988). A vizsgált összlet az alsó-triász Jakabhegyi Homokkő Formáció legfelső ré¬ tegeit foglalja magában. Mivel ezeknek a rétegeknek a felszíni feltártsága rossz, a feldolgozást az összletet jól reprezentáló három MÉV mélyfúrás (4734., 4773. és 4746. számú) anyaga alapján végeztük el. A fúrások közül a tárgyalt kép¬ ződményre nézve a 4734. sz. volt a legteljesebb kifejlődésű, a legkevésbé tek- tonizált, így ennek az anyagát vizsgáltuk a legrészletesebben. A fúrások hely¬ zetét az 1. ábra mutatja. A Jakabhegyi Homokkő Formáció a Tiszai nagyszer¬ kezeti egység Mecseki és Villányi zónájában általános elterjedésű, jól követhető képződmény (HAAS et al. 1987). A képződmény a felszínen legjobban a Nyugati Mecsek periklinális szerkezetében tanulmányozható (2. ábra), de számos urán¬ érckutató mélyfúrás is harántolta. A bioturbációs nyomokat és az Arenicola lakójárat kitöltések nyomait leszámítva faunamentes, több litosztratigráfiai egy¬ ségből álló, ciklusos kifejlődésű, törmelékes-durvatörmelékes üledékes kőze¬ tekből álló, 60-380 m vastagságú rétegsort alkot (BarabásnÉ 1993). A korábbi években kiterjedt fúrásos kutatás szükségessé tette a terepi gyakorlatban jól alkalmazható, a sorozat fáciesviszonyain alapuló felosztását, amelyet a MEV geológusai a fúrási anyagok makroszkópos leírásában alkalmaztak (2. ábra). Az "átmeneti" rétegek részletes vizsgálatának időszerűségét az adja, hogy az "át¬ meneti" rétegek feküjét alkotó, korábban "tavi" fáciesűnek elnevezett összlet az újabb, részletes vizsgálatok alapján sekélytengeri-parti képződésűnek bizonyult (Parti 1989). A "átmeneti" rétegek kőzettani-földtani jellemzése A vizsgált rétegösszlet átlagosan 80 m vastagságú, uralkodóan finomszem¬ csés homokkőből és aleurolitból álló ciklusos felépítésű sorozat. Fosszília tar¬ talma spóra, pollen, phyllopódák és a felső részén kevés növényi szármarad- Csicsák /., SzakmáNy Gy.i A jakabhegyi Homokkő kőzettani vizsgálata 537 PL Pannon retegek a(t ff Misinái Formáció T/ ! Viganván Mészkő Tagozat Tf Magyarurogi Anhidnt Tagozat Tf t Szeizi" rétegek T *' 1 .Tavi fácies és.átmenet'homokkő Tf KereszTretegzett hkórétegek Tf Kavicsos hkő és kongi. Tf Fékonglomerátum Pf Vörös homokká f Alkáli dabaz j. > Vető jt Fel tolódás Boltozattengeiy - - Képzódményhatár a í Vizsgált fúrás Vizsgált képződmény Országút 1. ábra. A Ny-Mecsek földtani felépítése és a vizsgált fúrások földrajzi helyzete Fig. 1 The geological outline of the W-Mecsek and geographical position of the investigated boreholes 538 Földtani Közlöny 128/4 2. ábra. A Jakabhegyi Homokkő Formáció fáciesviszonyokon alapuló részletes felosztása a MÉV geológusai által, 1984 előtt Fig. 2 Detailed divisiort of the Jakabhegy Sandstone Formation used by the geologists of MÉV, before 1984 vány (BarabáSNÉ 1975; VÁRSZEGI 1965). Folyamatosan fejlődik ki a feküt alkotó, korábban tavi fáciesként értelmezett, újabban sekélytengeri-parti környezetű¬ nek tartott (PARTI 1989) rétegekből. Felfelé átmenete folyamatos a már tengeri faunát is tartalmazó Werfeni Formáció "Patacsi" rétegeinek legfelső szkíta-ani- susi sekélytengeri-lagúna fáciesű képződményei (Haas et al. 1987) felé. A sorozatot általában 5-8, változó vastagságban kifejlődött ciklus építi fel. Az idealizált ciklus felépítését mutatja a 3. ábra. A ciklus bázisán kimosási felü¬ letre települ az intraformációs konglomerátum rétegcsoport. Ebből - felfelé fo¬ kozatosan finomodó szemcsemérettel - folyamatosan fejlődik ki a fakóvörös homokkő rétegcsoport. A ciklust a szemcseméret további finomodásával a. vö¬ rösbarna aleurolit rétegtag zárja le. Az egyes rétegcsoportok önmagukban rit- musos felépítésűek, ami elsősorban a szemcseméret változásában nyilvánul meg. A rétegcsoportok az egyes ciklusokban különböző vastagságban fejlődtek ki. Csicsák }., Szakmány Gy.: A Jakabhegyi Homokkő kőzettani vizsgálata 539 O'. ‘ <£>' -c, o Q <7 p'c^í.' £ > O-o C? VÖRÖSBARNA ALEUROLIT - laminált, mikrohullámfodros vagy - rétegzetlen lemezes-kagylós elválású - karbonát foltok (féregj áratkitöltés) - finomszemcsés homokkő közbetelepülés - sok helyen erősen bioturbált FAKOVOROS HOMOKKO - átlósan keresztrétegzett és párhuzamosan rétegzett szakaszok váltakozása - szemcseméret durva- és igen finom szemcsés között változik - a Finomabb szemcseméretű részek biotnrbáltak - kötőanyaga vasoxidos valamint kovás-agyagos illetve karbonátos-agyagos INTRAFORMACIOS KONGLOMERÁTUM - dolomit- és aleurolit (ritkán homokkő) kiasztok 3. ábra. Az átmeneti rétegek idealizált alapciklusának felépítése és az egyes egységek főbb jellegzetességei Fig. 3 Secjuence of hasal cycle of the "transitional" layers and the features of its units 540 Földtani Közlöny 128/4 Intraformációs konglomerátum rétegcsoport A rétegcsoport képződményei elsősorban a sorozat alsóbb részein gyakorib¬ bak. Többnyire irányítottan elhelyezkedő, 0,1—7 cm átmérőjű rosszul osztályo¬ zott intraklasztokból áll, amelyek közül a nagyobbak laposak, a kisebbek jól köp tátották és izometrikusak, Gyakran megfigyelhető a rétegcsoport ritmusos felépítése, amelyet cm-es nagyságrendű gradált egységek ismétlődése jelez. A fölötte elhelyezkedő rétegcsoport felé az átmenete többnyire folyamatos, amit inkább az intraklasztok számának, mintsem méretének csökkenése okoz. A ré¬ tegcsoport vastagsága egy cikluson belül általában nem haladja meg a 3 métert, a sorozatban felfelé haladva esetenként ki is maradhat. Az intraklasztok anyaga alapján három (karbonát, aleurolit és fakóvörös homokkő ) típus különíthető el. A karbonátos típusú intraklasztok anyaga röntgen-diffrakciós és derivatog- ráfiás vizsgálatok alapján dolomit, amelyhez több-kevesebb illit is társul. A dolomit romboéderek gyakran agyagos mátrixban ’usznak" ( I. tábla 1. kép). A dolomit intraklasztok jó koptatottsága és korrodált szegélye - amelybe gyakran a mátrix anyagának benyomódása is megfigyelhető - arra utal, hogy az áthal- mozódás félig diagenizálódott állapotban történt. A karbonátos típus mindig tartalmaz több-kevesebb aleurolit klasztot is. Az intraklasztokban kis mennyi¬ ségben és méretben más ásványok (kvarc, földpátok, csillámok, opak ásványok) is előfordulnak. Gyakori a vörösbarna vasoxidos színezés. Ugyancsak megfi¬ gyelhetők a rétegzéssel párhuzamos lefutású agyagdús sávok, amelyekben a törmelékes ásványszemcsék mennyisége is feldúsul. Ennek kialakulása nyomási oldódással (sztilolitosodás) magyarázható. Az intraklasztok közötti mátrix összetétele, szemcsenagysága hasonló a rétegcsoport alatt és fölött található homokkövek anyagához. A rétegcsoport kőzetanyagát dolomitos-hematitos kö¬ tőanyag cementálja. Az aleurolit intraklasztok a dolomit intraklasztokkal együtt fordulnak elő. Általában laposak, orientációjuk a rétegzéssel párhuzamos. A mátrix törmelék¬ szemcséi gyakran benyomódnak az intraklasztok felületébe. Színük a rétegcso¬ port alsó részén többnyire vörös, de felfelé egyre gyakoribbá válnak a zöld illetve zöldesszürke színű intraklasztok. Az intraklasztokat kovás-agyagos kö¬ tőanyag cementálja. Az intraklasztok közötti mátrix anyaga a karbonátos tí¬ pusnál leírtakkal egyezik meg. A fakóvörös homokkő intraklaszt nagyon ritka. Anyaga jól osztályozott kovás kötőanyagú finomszemcsés homokkő, amely fő¬ leg szilánkos kvarcból, valamint kevés földpátból, csillámból (muszkovit és biotit), magnetitből, ilmenitből és akcesszóriákból áll. Az intraklasztok kötő¬ anyaga dolomitos-vasoxidos. Összesítve tehát elmondható, hogy az intrafor¬ mációs konglomerátum rétegcsoport általában eróziós felszínnel települ a fe- küre, ami a környezet megnövekedett reliefenergiáját jelzi. Ezt támasztja alá a nagy mennyiségű intraklaszt is. Az intraklasztok többnyire félig konszolidált állapotban rakódtak le rövid ideig tartó szállítódás után. A rétegtagnak a sorozat alsó felére jellemző megjelenése mind jellegében, mind kifejlődésében teljesen hasonló a fekü sekélytengeri-parti rétegekben (PARTI 1989) előforduló képződ¬ mény intraformációs konglomerátum rétegcsoportja képződményeihez. Csicsák },, Szakmány Gy.: A Jakabhegyi Homokkő kőzettani vizsgálata 541 Fakóvörös homokkő rétegcsoport Ez a képződmény a sorozat uralkodó rétegcsoportja. Az egyes ciklusokban vastagsága elérheti a 6 m-t is. Folyamatos átmenetet mutat a fekü és fedő kép¬ ződmények felé. A fekü rétegcsoportból az intraklasztok számának csökkené¬ sével fejlődik ki, miközben a mátrix szemcsemérete állandó marad. Kevés intra- klaszt azonban itt is megtalálható, emellett jellemző a 0,5-3 cm átmérőjű, felzites szövetű, riolitkavicsok megjelenése. A fakóvörös homokkő egyik típusa réteg- zetlen, középszemcsés, jól-közepesen osztályozott. A másik típus finomszem¬ csés és nagyon finomszemcsés homokkő, ez utóbbi a fedő vörösbarna aleurolit rétegcsoport felé mutat átmenetet. Párhuzamosan rétegzett és keresztrétegzett szakaszok váltakozásából áll. A keresztrétegzés nyílásszöge a mérések nagy többségében 20°-nál kisebb volt, a 25°-ot pedig csak egy minta esetében haladta meg. A rétegek "rétegkötegek"-et alkotnak. A kötegek egymásratelepülése sok helyen az előző köteg rétegfejeinek levágásával, éles eróziós felszínnel ( 1, tábla 2. kép ) és hirtelen szemcseméret csökkenéssel történik. Az új "rétegköteg" foko¬ zatos szemcseméret növekedéssel (inverz gradáció) a következő eróziós felüle¬ tig tart. Az egyes "rétegkötegek" vastagsága 4-15 cm között változik. A fino¬ mabb szemcseméretű rétegek megjelenésétől kezdve egyre gyakoribbakká vál¬ nak a bioturbáciős nyomok (II. tábla 1. kép). A kötőanyag agyagos-vasoxidos, a durvább szemcseméretű közbetelepülések esetén kovás is lehet. Az ásványos összetétel eléggé egyveretű, abban csak mennyiségi változások figyelhetők meg. Ásványos összetételében uralkodik az általában szögletes-gyengén kerekített kvarc, A földpátokat pertites ortoklász és mikroklin valamint sűrűn ikerlemezes plagioklász (albittól bázisos andezinig a savanyúbb tagok dominanciájával) képviseli. A rétegzetlen típusban a földpátok helyett gyakoribbak a szericites- agyagásványos földpát utáni pszeudomorfózák. A csillámok közül a biotit ép, de a szegélye néhol limonitosodik. A rétegzett típusban a feldúsult biotit gyak¬ ran 1-2 mm vastag réteglemezeket is alkot. A muszkovit gyakran biotittal nő össze. Az akcesszóriák esetenként a finomszemcsés részekben néhány szem- cseátmérőnyi vastagságú lemezeket alkotva, torlatszerűen feldúsulnak. Közü¬ lük leggyakoribbak a cirkon, rutil, turmalin (sori), ilmenit, magnetit valamint átalakulási termékként leukoxén és hematit. A kőzettörmelékek közül metamorf kvarcit valamint riolit és elvétve írásgránit töredék fordul elő. A kőzetben el¬ szórtan 1-4 mm átmérőjű zöld foltok találhatók, közepükön 0,08-1 mm nagy¬ ságú fekete gélpirit maggal. Vörösbarna aleurolit rétegcsoport A szemcseméret fokozatos csökkenésével és az agyagtartalom fokozatos nö¬ vekedésével fokozatosan fejlődik ki a fakóvörös homokkő rétegcsoportból. Vas¬ tagsága az egyes ciklusokban 0,2-5 méter lehet. Színe vörösbarnátől a téglavö¬ rösig változik. Alsó részén még gyakoriak a finomhomokkő laminációk, ame¬ lyek elágazóan ívelt keresztrétegzésűek (III. tábla 2. kép), flázeres- vagy aszim¬ metrikus hullámfodros rétegzésűek (III. tábla 1. kép). Jellemző a bioturbáciős 542 Földtani Közlöny 128/4 nyomok nagy mennyisége. A járatokat a környezettel közel azonos anyagú és szemcseméretű törmelék tölti ki. Törmelékszemcsékként szögletes kvarc vala¬ mint a rétegzéssel párhuzamos helyzetű, gyakran nagy mennyiségű csillám¬ pikkely (a finomhomokkőben inkább biotit, az aleurolitban inkább muszkovit) jelenik meg. A mátrixot illetve kötőanyagot alkotó agyagásvány illit. A réteg¬ csoport laminált vagy rétegzetlen aleurolit képződményeiben gyakran szürke foltok jelennek meg. A foltok többnyire szabálytalan alakúak, elmosódott kör- vonalúak. Máshol a rétegzéssel párhuzamosan elhelyezkedő csillámpikkelyek a szürke foltokban kaotikusán helyezkednek el, ami azt mutatja, hogy a szürke foltok megjelenése a bioturbáció következménye. Ebből, mint tengelyből kiin¬ dulva, néhány crn-es távolságig terjedően, a háborítatlan részekbe is behatolva, a vörösbarna limonitos-hematitos színeződés redukciós hatásra kifakult. A re¬ dukciós hatást feltételezhetően növényi anyag jelenlétéből származó szerves anyag váltotta ki. A rétegtag nagyobb agyagtartalmú részeiben gyakoriak a határozott körvo¬ nalú, okkersárga-sárgásbarna színű, dolomit anyagú foltok. Megjelenésük két¬ féle, egyrészt magányosan előforduló, 0,5-1,5 cm átmérőjű, kissé lapított kör¬ vonalú foltok, másrészt mintegy 3-4 cm széles felhőszerű sávok-foltok. Fenti¬ ekben leírt jellegzetes alakjuk, valamint határozott körvonaluk és szöveti jelle¬ geik (a szélein mikrites, a belső részeken pedig diszdolomikrites) alapján, jᬠratkitöltések. Ez a rétegcsoport - megjelenését tekintve - szintén nagy hasonlóságot mutat a korábban "tavi" fáciesnek vett sorozat megfelelő rétegcsoportjával (Parti 1989). Az "átmeneti" rétegek felső harmadában előforduló ciklusokban 1-30 cm vastag zöld-zöldesszürke közbetelepülések vannak. Ezek megjelenése általában törésekhez, vagy durvább szemcseméretű, porózusabb rétegközbetelepülések- hez kapcsolódik. A színhatár gyakran metszi a réteghatárokat. Az egymással érintkező zöld- valamint a fakóvörös színű részek szemcsemérete, szemcse¬ eloszlása azonos. A zöld szín megjelenése eszerint utólagos redukciós hatások¬ kal magyarázható. Korábban a zöldszínű közbetelepüléseket "kloritos rétegek¬ nek" írták le (Nagy E. 1968), Az általunk végzett derivatográfiás és röntgen¬ diffrakciós vizsgálatokkal azonban ezekből a rétegekből kloritot nem sikerült kimutatnunk. Ezek a zöld közbetelepülések ugyancsak nem azonosíthatók a későbbiek során tárgyalt "rezes" fáciessel sem. Szürke rétegcsoport ("rezes" fácies) Ez a szürke-zöldessziirke színnel jellemezhető rétegcsoport az "átmeneti" ré¬ tegek legfelső részén fordul elő. A korábban vázolt elvi ciklus némi módosítással ezen rétegcsoport esetén is alkalmazható. A ciklus vékony, uralkodóan zöld- zöldesszürke színű, aleurit típusú intraformációs konglomerátummal kezdődik, a konglomerátum azonban nem mindig fejlődik ki teljesen, néha csak vékony intraklasztos szint alakul ki. Erre rétegzetlen, durvaszemcsés, jól osztályozott, zöldesszürke arkózás homokkő települ, sok kvarccal és viszonylag sok ép föld- páttal. Kötőanyaga kovás, a pórusokat karbonát tölti ki. Jellemző az agyagos Csicsák ]., Szakmány Gy.: A Jakabhegyi Homokkő kőzettani vizsgálata 543 mátrix teljes hiánya. Fölfelé a szemcseméret fokozatos csökkenésével megjelenik az agyagos mátrix, és megnő a bontott földpátok mennyisége. Esetenként meg¬ jelenik a fakóvörös és vörösbama szín, de sok helyen a szín szürkébe vált át. Gyakori a mangánoxidos bevonat. A kötőanyag ez utóbbi esetben agyagos, karbonátos (manganokakit). A ciklust gyakran szenesedett növényi maradvᬠnyokat tartalmazó zöldesszürke színű agyagos aleurolit zárja, amely fölfelé vö¬ rösbarna aleurolitba mehet át. A szürke rétegek többször ismétlődhetnek, vas¬ tagságuk a 0,5 m-t ritkán haladja meg. Színképelemzéssel a rétegekben mi is jelentős Cu, As, Zn és Ag dúsulást mutattunk ki. Mikromineralógiai és röntgen¬ diffrakciós vizsgálatok alapján a fenti dúsulás kalkopirit, pirít, markazit, kal- kozin és bornit ásványokhoz köthető. A kalkopirit felületén néhol foltokban malachit is megjelent. (A korábban említett zöld-zöldesszürke közbetelepülé- sekben sem nyomelemdúsulást, sem a felsorolt szulfidok megjelenését nem ész¬ leltük.) A vizsgálatok alapján ezt a rétegcsoportot a VÁRSZEGI által 1965-ben az Éger-völgyben leírt és BarabáSNÉ által 1977-ben az "átmeneti" rétegekhez sorolt "rezes" fácies rétegeivel azonosítjuk. Következésképpen a "szürke rétegek" egy, az eddigiektől eltérő reduktív kör¬ nyezetben rakódhattak le, amely azonban feltételezhetően a korábban tárgyalt rétegcsoportokkal heteropikus kifejlődésű, és valószínűleg végig meglévő kép¬ ződési környezetet jelenthettek, amire az egész sorozatban előforduló zöl¬ desszürke intraklasztok utalhatnak. Szemcseeloszlási vizsgálatok A vizsgálatokat Parti (1989) munkájában kidolgozott szemcseszámlálásos módszerrel végeztük - amelyet az "átmeneti" rétegek közvetlen feküképződ- ményeit alkotó rétegsorozaton alkalmazott. így a két képződmény vizsgálati adatai összhasonlíthatók. Az eredményeket logaritmikus-valószínűségi skálán ábrázoltuk, ezen a görgetett, szaltációs és szuszpenziós szállítási típusok jól elkülöníthetőek egymástól (Visher 1969; AndÓ 1973). A vizsgált minták elosz¬ lási görbéi a 4. ábrán láthatók. A görbék lefutása hasonló, ami hasonló képződési környezetet jelez. A szaltációs populáció jól osztályozott, néhol megjelenik a két alpopuláció is (A2, B4, A53). Az A10 és A15 homokköveknél a görgetett populáció hiányzik, a szaltációs populáció jól osztályozott és az eloszlás több mint 95%-át képviseli. A szusz- penziós-szaltációs populációk töréspontja viszonylag finom (2-3,5) tartomány¬ ba esik. A szuszpenziós populáció kis mennyiségű, jól osztályozott, ami erős áramlási viszonyokra, a törmelékek jó átmozgatottságára utal. Ilyen körülmé¬ nyeket VrsHER (1969) recens folyóvízi üledékeknél határozott meg. Az A53 finomhomokkő-aleurolit és B4-es homokkő minták görbéinél a szal¬ tációs populáció két részre oszlik. A töréspontok 2-3 közé esnek. A szuszpenziós részleg itt is kevés, és kevésbé jól osztályozott, mint az előző két minta esetén. Az ehhez hasonló görbék VlSHER (1969) szerint tengerparti képződést, az apály¬ dagály áramlás eltérő viszonyait jelzik. Földtani Közlöny 128/4 544 % 4. ábra. Az "átmeneti" rétegek egyes kőzettí¬ pusainak logaritmikus-valószínűségi diagra¬ mon ábrázolt kumulatív eloszlási görbéi. Jelmagyarázat; A/2 - zöldesszürke, aleurolit intraklasztokat tartalmazó rétegzetlen durva- szemcsés homokkő a szürke homokkő réteg¬ csoportból; 4734. számú fúrás, 283,8 m; A/10 - finomszemcsés, keresztrétegzett homokkő a fakóvörös homokkő rétegcsoportból; 4734. számú fúrás, 290,2 m; A/15 - durva rétegzetlen homokkő az intraformációs konglomerátum rétegcsoportból; 4734. számú fúrás, 295,7 m; A/53 - finomhomokkő- aleurolit a vörösbarna aleurolit réteg¬ csoportból; 4734. számú fúrás, 345,0 m; B/4 - szürke homokkő a szürke homokkő rétegcsoportből, 4734. számú fúrás, 149,8 m Fig. 4 The cumulative grain-size distribution curves of rock types af the "transitional" layers on the logarithmíc-probabüity chart. Legend: A/2 - greenish grey, coarse grained sandstone with siltstone intraclasts from the grey sandstone assemblage; 283:8 m, borehole no. 4734; A/10 - fine grained, crossbedded sandstone from the pale red sandstone assemblage; 290.2 m borehole no. 4734; A/15 - coarse grained unbedded sandstone from the intraformational conglomerate assemblage; 295.7 m borehole no. 4734; A/53 - fine grained sandstone-siltstone from the red-broum siltstone assemblage; 345.0 m borehole no. 4734; B/4 - grey sandstone from the grey sandstone assemblage; borehole no. 4734, 149 8 m Az A2 szürke rétegcsoportból szár¬ mazó, aleurolit intraklasztokat tartal¬ mazó rétegzetlen durvaszemcsés ho¬ mokkő görbéje nehezebben értelmez¬ hető. A szaltációs rész itt is uralkodó, egy populációjú. A szaltációs-szusz- penziós részleg töréspontja 2 alatti ér¬ téket ad, ami nagy energiájú közeget jelezhet, A szuszpenziós részlegben észlelt törés minden bizonnyal diage¬ netikus hatásra alakult ki, mert iszap¬ faló szervezetek nyomai (amelyek szintén okozhatnak hasonló hatáso¬ kat) a mintában nem voltak láthatók. Az eredmények jól egyeznek PARTI (1989) munkájában leírt hasonló kifej¬ lődései fekü képződmények görbéi¬ vel. Cirkonmorfológiai vizsgálatok Mint korábban említettük, a fakó¬ vörös rétegcsoportban sok helyen tor¬ lat formájában feldúsulnak a nehézás¬ ványok. Főleg a 0,063-0,125 mm kö¬ zötti frakcióban volt jelentős a cirkon dusulása. A cirkonmorfológiai vizsgᬠlatokat PUPIN (1980, 1985) módszerét követve, két mintából végeztük el. A 4734. sz. fúrás 284,5 m-ének mintájᬠból 300 db, a 4734. sz. fúrás 289,6 m- éből származó mintából 150 db cir- konszemcsét vizsgáltunk meg. A vizs¬ gálat eredményeként adódó cirkon populáció eloszlások alapján a le¬ pusztulási területre elsősorban monzogránitos összetételű, anatekti- kus eredetű kőzet adható meg (5. áb¬ ra). Ugyanakkor azonban - mindkét minta esetében - az előző populáció¬ énál kisebb mennyiségben, de attól jól elkülönülve, egy alkáli magmás ere¬ detre jellemző típus is megjelenik. Az ebbe a populációba tartozó kristályok 550°C 600°C 650°C 700°C 750°C 800°C 850°C 900°C Csicsák /., Szakmány Gy.: A fakabhegyi Homokkő kőzettani vizsgálata 545 NÖVEKVŐ ALKALINITÁS 0 - 2 % 2- 5% 5 - 10 % 10 - 20 % 20- 40 % 550°C 600°C 650°C 700°C 750°C 800°C 850°C 900°C NÖVEKVŐ ALKALINITÁS 5. ábra. A cirkon morfológiai vizsgálatok eredménye (Pufin 1980, 1985 módszere alapján). Az egyes négyzetekben az adott mezőbe eső cirkonszemcsék %-os mennyisége szerepel, a tengelyeken az eredeti kőzetben előforduló cirkonszemcsék prizma és piramislapjainak kombi¬ nációjából következtetett alkalinitási és képződési hőmérsékleti becsült értékek vannak feltüntetve, a, 4734. számú fúrás 284,5 m; b, 4734. számú fúrás 289,6 m Fig. 5 Distribution ofzircon types ofthe "transitional" layers (after Pufin 1980, 1985 method). There are the percentage of types in the fields. The estimaled temperature and increase of alkalinity are on the axes on the basis of the combination of pyramides and prismes of zircon grains. a, 284.5 m, borehole No. 4734; b, 289.6 m, borehole No. 4734; nemcsak morfológiájukban, hanem korrodált felületű megjelenésükben is eltér¬ nek a monzogránitos eredetű szemcséktől. Hasonló jellegű alkáli magmatitos lepusztulási területről számol be PARTI (1989) a fekürétegeket alkotó képződ¬ mények vizsgálatának cirkonmorfológiai eredményeiben. FEHÉR & MOLNÁR (1989) a nyugat-mecseki perm korú Cserdi Konglomerátum kavicsanyagának cirkonmorfológiai vizsgálata során, riolitkavicsban, az általunk kimutatotthoz 546 Földtani Közlöny 128/4 hasonló cirkonpopuláciőt ismertet. Ez összhangban van azzal a ténnyel is, hogy az "átmeneti" rétegek képződményeiben gyakoriak a riolit kőzettörmelékek. Képződési környezet, következtetések A fáciesviszonyokat a korábban vázolt üledékföldtani bélyegek komplex mó¬ don történt értékelésével próbáltuk kialakítani. Segítségünkre volt, a közvetle¬ nül fekürétegeket alkotó réteget sekélytengeri-parti rétegekként történő értel¬ mezése (PARTI 1989), amely képződményekhez nagyon hasonló kifejlődésű kép¬ ződményeket találtunk az "átmeneti" rétegek tanulmányozása során. Ezek alap¬ ján az általunk vizsgált, hagyományosan "átmeneti"-nek nevezett rétegek kép¬ ződményeit az intertidális környezet különböző, alább felsorolt területein lera¬ kodott üledékeknek tartjuk: 6. ábra. Az "átmeneti” rétegek egyes képződményeinek képződési helyei a Reading (1986) által kidolgozott homokos tengerparti környezet szelvényében. Jelmagyarázat: D - átlagos vízszint dagálykor; A - átlagos vízszint apálykor; FHr - Fakóvörös homokkő rétegzett változat; FHnr - Fakóvörös homokkő rétegzetlen változat; SZHnr - Szürke homokkő rétegzetlen változat. Fig. 6 The formation places of rock types of the "transitional " layers in the environment section of a sandy beach Reading (1986). Legend: D - mean high tides; A - mean loiu tides; FHr -pale red sandstone (bedded); FHnr - pale red sandstone (unbedded); SZHnr - grey sandstone (unbedded) 1. Parti homok (Shoreline sands) Jellemző a jó osztályozottság, a nagy kvarctartalom (az agyagos mátrix teljes hiánya), a közel változatlan szemcseméret- eloszlás, a kis mértékű fluktuáció, vagyis a rétegek alján inverz, a tetején normál gradáció. Az ezen területeken leülepedett homokokra jellemző a közel horizontális lamináció és kisszögű ke¬ resztrétegzettség. Ezek a bélyegek jó egyezést mutatnak a fakóvörös homokkő valamint a szürke homokkő rétegcsoportok rétegzetlen homokkő típusaival. Ez a képződési környezet a tengerparti fáciesszelvényben a parthomlok-part előtti öveket képviseli (READING 1986) (6. ábra). 2. Árapály csatornák (Tidal channel) Jellemzője a jól osztályozott, finomszemcsés összetétel, a keresztrétegzés, amelynél a nyílásszög értéke 20°-nál kisebb. A váltakozó kimosás és újraüle- Csicsák Szakmány CyA Jakabhegyi Homokkő kőzettani vizsgálata 547 pedés miatt gyakoriak a csonka rétegek. A kétirányú áramlás miatt halszálkás szerkezet alakul ki. Jellemző a nehézásványok egyszemcsényi vastagságban tör¬ ténő dúsulása, valamint az inverz gradáció. Ezek a bélyegek a fakóvörös ho¬ mokkő rétegcsoport rétegzett típusú homokköveire jellemzőek. Ez a képződési környezet a tengerparti fácies szelvényben a part előtti övben található (Rea- ding 1986). 3. Árapály síkság (Tidal fiat) Jellemző képződménye a finomszemcsés homokkő és aleurolit. Jellemzi a felfelé csökkenő szemcseméret és a növekvő agyagtartalom. Gyakoriak a finom hul¬ lámfodrok és vékony lantinak. Ugyancsak gyakori a bioturbáció, száradási re¬ pedések jelenhetnek meg. Megjelenik a dolomitos bekérgezés, jellemző az intra- formációs konglomerátumok kialakulása, amelyek a legalsó rétegcsoportot al¬ kotják egy cikluson belül. Ezek a képződmények az árapálysíksághoz köthető- ek, de a vihardagályok miatt illetve az árapálycsatornák áthalmozása révén mindhárom környezetben kialakulhatnak. Következésképpen a vizsgált "átmeneti" rétegek üledékei árapálycsatornák¬ kal szabdalt árapálysíkságon rakódtak le, a homokkő és az aleurolit arányait figyelembe véve a síkság tengerhez közelebbi részén (7. ábra). Emellett kisebb elzárt parti lagúnák is kialakulhattak, amelyekben bemosott növényi törmelé¬ kek rakódtak le. Ez a kép jól illeszthető a fekü és fedőrétegekre vonatkozó fácies képbe. A fekü korábban "tavi" fáciesűnek tartott, de PARTI (1989) által sekélytengeri-parti rétegeknek meghatározott, képződményei az árapály síkság szárazföld felőli részén ülepedtek le, amelyre az árapály síksági üledékek na¬ gyobb aránya, a finomabb szemcseméret és a nagyobb agyagtartalom jellemző. Az "átmeneti" rétegek az árapály síkság tenger felőli részén rakódtak le, ame¬ lyekkel együtt - heteropikus fáciesként - kisebb, redukciós viszonyokat jelző elzárt parti lagúnák képződményei is megjelennek. Ebből a képződményből folyamatos átmenet figyelhető meg az evaporitos lagúna fáciesű fedő rétegek (seisi) felé. A három képződmény egymást követően, de részben egymással heteropikus fáciesben, egyidejűleg is képződhetett. A kialakított rekonstrukció jól illeszkedik a Haas et al. (1987) által kidolgozott triász transzgressziós képbe. Köszönetnyilvánítás A szerzők köszönetét mondanak Dr. JÁMBOR Áronnak és Wéber Bélának a tanulmány lektorálása során adott szakmai segítségéért, amely nagyban hoz¬ zájárult a munka jobbá tételéhez. t-n Oo 7. ábra. Az "átmeneti" rétegek képződésének környezeti rekonstrukciója és a kőzettípusok képződési helye Ginsburg & Hardie (1975) modelljébe illesztve. Jelmagyarázat: FHr - Fakóvörös homokkő', rétegzett változat; FHnr - Fakóvörös homokkő, rétegzetlen változat; SZHnr - Szürke homokkő, rétegzetlen változat; IK - Intraformációs konglomerátum; VA - Vörösbarna aleurolit Fig. 7 Environmental reconstruction of the "transitional" layers and the formation piacé of the rock types in the Ginsburg & Hardies' s (1976) módéi. Legend: FHr - pale reá sandstone (bedded); FHnr - pale red sandstone (unbedded); SZHnr - grey sandstone (unbedded); 1K - intraformatíonal conglomerate; VA - red-brown siltstone Földtani Közlöny 128/4 Csicsák ]., Szakmány Gy.: A Jakabhegyi Homokkő kőzettani vizsgálata Táblamagyarázatok - Explanation of plates 549 I. Tábla - Plate I. 1. Dolomit romboéderek agyagos aleurolit intraklasztban (Intraformációs konglomerátum rétegcsoport, karbonátos típus). 4734. számú fúrás, 347,2 m. IN, N=67x Rhombohedrons of dolomité in the ciayey siltstone mtraclast (Intraformational conglomerate assemblage, carbonate type). Borehole no. 4734, 347.2 m. Plane-polarized light, N-67x 2. Keresztrétegzett finomszemcsés homokkő, az új rétegköteg eróziós felszínnel települ az előző rétegköteg rétegfejeinek levágásával keletkezett felszínre (Fakóvörös homokkő rétegcsoport, rétegzett homokkő típus). 4734. számú fúrás, 290,1 m Cross bedded fine grained sandstone, the new bed group are on the cutted surface of the underlying beás (Pale red sandstone assemblage, bedded sandstone type). Borehole no. 4734, 2 90.1 m II. Tábla - Plate II. 1. Bioturbáeiós nyomok csillámpikkelyekkel borított réteglapon (Fakóvörös homokkő rétegcsoport, rétegzett homokkő típus). 4773. számú fúrás, 173,8 m. Traces of the bioturbation on the bedding pláne with a lót of mica flakes (Pale red sandstone assemblage, bedded sandstone type). Borehole no. 4773, 173.8 m 2. Elágazó ívelt keresztrétegzésű finomhorriokkő-közbetelepülés a vörösbama aleurolit rétegcsoportban. 4734. számú fúrás, 289,7 m Fine grained interbedding with arched cross bedding in the red-brown siltstone assemblage . Borehole no. 4734, 2 89.7 m III. Tábla - Plate III. 1. Aszimmetrikus hullámfodros és flázeres rétegzés a vörösbarna aleurolit rétegcsoportba betelepült finomhomokkőben. 4773. számú fúrás, 134,5 m Asymmetrical wave-formed and fiaser bedding fine grained sandstone intercalating in the red-brown siltstone assemblage. Borehole no. 4773, 134.5 m F:-!dínr.i Kozhry i2S/i I. I'ábla Fiaté 1 jtikiibncgyi Homokkő köz^ftuni lízs^iío ti- Ci,i\ J a J,, S 7. AKAíÁN) C v 552 Földtani Közlöny 128/4 III. Tábla - Plate III Csicsák ]., Szakmány GyA Jakabhegyi Homokkő kőzettani vizsgálata 553 Irodalom - References Andó J. 1973: Szállítási-leülepedési térszín vizsgálata a lognormál szemcsepopulációk elemzése alapján. (Investigation of the transportation-sedimentation terraíns őri the basis of lognormalic grain-size distribution.) - Földtani Közlöny 103/3-4, 355-363 (in Hungárián). BarabásnÉ Stuhl Á. 1975: Adatok a Dunántúli újpaleozóos képződmények bíosztratigráfiájához. (Contribution to the biostratigraphy of the Upper Paleozoic in Transdanubia [W-Hungary].) - Földtani Közlöny 105/3, 320-334 (in Hungárián with English summary), BarabásnÉ Stuhl Á. 1977; ANy-Mecseki Jakabhegyi Homokkő Formáció palynológiai vizsgálatának revíziója. (Revision of the palynological investigation of Jakabhegy Sandstone Formation in W-Mecsek.) - Kézirat, MÉV adattár (in Hungárián). BarabásnÉ Stuhl Á. 1993: Jakabhegyi Homokkő Formáció. (Jakabhegy Sandstone Formation.) - In: Haas J. (ed): Magyarország Litosztratigráfiai Alapegységei; Triász. (Lithostratigraphic Units ctf Hungary; Triassic.) - Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa, Budapest, 226-231 (in Hungárián). Csicsák J. 1988: A Jakabhegyi Homokkő Formáció "átmeneti" rétegeinek kőzettan-geokémiai vizsgálata. (Petrological-geochemical investigation of the "transitional" layers of the Jakabhegy Sandstone Formation) - Szakdolgozat, ELTE TTK Kőzettan-Geokémiai Tanszék 89 p. (in Hungárián). Fehér, T., Molnár, A. 1989: Petrographic study of the Mórágy-type granitoid and the Cserdi Conglomerate at Nyugotszenterzsébet (Mecsek Mts., South Hungary). - Acfa Mineralogica-Pet- rographica, Szeged 30, 93-101. GiNSBURG, R. N., Hardie, L. A. 1975: Tidal and storm deposits, northeastern Andros Island, Bahamas. - In: GiNSBURG, R. N, (ed): Tidal Deposits : A Casebook of Recent Examples and Fossil Counterparts, Springer-Verlag, Berlin, 201-208. Haas ]., Góczán F„ Oraveczné Scheffer A., BarabásnÉ Stuhl á.. Majoros Gy., Bércziné Makk A. 1987: Perm-Triász határ Magyarországon. (The Permian-Triassic boundary in Hungary.) - Őslénytani Viták 34, 3-29 (in Hungárián with English summary). Nagy E. 1968: A Mecsek hegység triász időszaki képződményei. (Triasbildungen des Mecsek-Ge- birges.) - MÁF1 Évkönyve 51/1, 198 p. (in Hungárián with Germán summary). Parti G. 1989: A Jakabhegyi Homokkő Formáció vörös aleurolit rétegei. (Red aleurolite strata of the Jakabhegy Sandstone Formation.) - Földtani Közlöny 119/1,59-67 (in Hungárián with English and Russían summary). Pufin, J. P. 1980: Zircon and Gránité Petrology. - Contribution to Mineralogy and Petrology 73/3, 207-220. Pupin, J. P. 1985: Magmatic Zoning of Hercynian Granitoids in Francé based on Zircon Typology. - Schweizerische Mmeralogische und Petrographische Mitteilungen 65/1, 29-56. Reading, H. G. (ed) 1986: Sedimentary environments and facies. 2nd edn. - Blackwell Scientific Publications, Oxford, 615 p. Várszegi K. 1965: Karbonátos rézásvány-előfordulás a mecseki Éger-völgy alsótriász rétegeiben. (Karbonathaltiges Kupfermineral-Vorkommen in den untertriadischen Schichten im Éger-Tal des Mecsekgebirges.) - Földtani Közlöny 95/4, 437-438 (in Hungárián with Germán summary). Visher, G. S. 1969: Grain Size Distribution and Depositional Processes. - Journal of Sedimentary Petrology 39/3, 1074-1106. A kézirat beérkezett: 1997. 09. 22. Földtani Közlöny 128/4, 555-572 (1998) Budapest Törökugrató: késő-eocén szinszediment pozitív virágszerkezet a Budai-hegység DNY-i peremén Törökugrató Hill: Laté Eocéné positive flower structure on the southwestern part of the Buda Mountains, Budapest Magyari Árpád 1 (9 ábra, 4 tábla) Kei/ words: Triassic, Eocéné, teclonism, sedimentology, Buda Mts. Tárgyszavak: Triász, eocén, tektonika, szedimentológia, Budai-hegység Abstract The Törökugrató Hill is situated in the dextral Laté Eocéné transpressional "Budaörs shear zone", which situated at the Southern comer of the Buda Mountains. The Upper Eocéné sequence - which consists of abrasional conglomerate, breccia, limestone and mari were deposited on the Ladinian Triassic dolomité surface. During its sedímentation the Eocéné sediments were redeposited by rock falls, slumps and gravity flows. As a result of this the clasts of the older members can be found in the younger members of the sequence. The latters fill up fractures and dykes in the former and in the Triassic basement. In the Triassic dolomité the faults show positive flower structure (which caused the redeposition of the Upper Eocéné sequence) and this can be studied directly. Manuscript received: 22 09 1997 Összefoglalás A Törökugratón a triász dolomit aljzatra települő felső-eocén üledékek - abráziós konglomerátum és breccsa, mészkő, mészhomokkő és márga - gravitációsan áthalmozottak. A folyamat üledék¬ képződés közben zajlott a kőomlásokon, plasztikus-merev állapotú csuszamlásokon át a törme¬ lékfolyásokig. Ennek eredményeként a sorozat sekélyebb tengeri keletkezésű tagjai sorra belepusz¬ tultak a mélyebb környezetben keletkezett tagokba. Az utóbbiak pedig törések és telérek kitöltéseként találhatók meg az idősebb rétegekben illetve a triász aljzatban, melyben az áthalmozásokat köz¬ vetlenül kiváltó szerkezeti elemek is tanulmányozhatók. A Törökugratón végzett részletes tektonikai és szedimentológíai vizsgálatok a hegy késő-eocén intenzív kompressziós-oldaleltolódásos szer¬ kezetalakulására és pozitív virágszerkezetére utalnak. 1 ELTE Általános és Történeti Földtani Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A 556 Földtani Közlöny 128/4 Bevezetés A Törökugrató a Budai-hegység déli peremét jelentő "Budaörsi oldaleltoló- dásos zóna" (FODOR et al. 1991, 1992) legdélnyugatabbi tagja (3. ábra). A zónát, négy egymással párhuzamos hegyláncból álló KÉK-NYDNY - ÉK-DNY-i csa¬ pasd vonulat alkotja. Ez a hegység legjobban feltárt területe, s különálló, kopár hegyeit a Budai-hegység szétdarabolt, rögös szerkezetének egyik legszebb bi¬ zonyítékának tartották (SCHAFARZIK & VENDL 1929; AMEROM 1932). WEIN (1977) szerint hegyei mint "pszeudodiapír rögök" a pleisztocén folyamán emelkedtek ki környezetükből. A hegyek fő tömege ladin diploporás dolomit. A dolomitra közvetlenül követ¬ kező felső-eocén üledékek, az abráziós alapbreccsa és konglomerátum, mészkő, meszes homok és bryozoás márga az KÉK-NYDNY - ÉK-DNY-i csapású vonula¬ tok szárnyaira, helyenként pedig a hátakra is települ Budai Márga Tardi Agyaggal a hegyvonulatok közötti völgyekben található (AMEROM 1932; WEIN 1977). A hegyek FODOR és társai (1991, 1992, 1994), MAGYARI (1991, 1994 a), szerint késő-eocén - kora-oligocén, ÉNY-DK-i kompressziójü erőtérben, a 3-5 km szé¬ les, jobbos transzpressziós Budaörsi eltolódásos zónában (1. ábra) kifejlődött szimmetrikus, pozitív virágszerkezetű, kulisszás redők sorozata. Kialakulásu¬ kat neptuni telérek, valamint a durvatörmelékes bázisrétegek áthalmozásos bé¬ lyegei jelzik (MAGYARI 1991,1994a). Az egyes hegyek kompressziós jellegű belső szerkezetére azonban a Kecske-hegy északi peremének kőfejtőjében talált kis¬ méretű pozitív virágszerkezet (FODOR et al. 1992, 1994) kivételével közvetlen bizonyítékot nem sikerült kimutatni. A felsó'-eocén üledéksorozat A Budaörsi-zónában a Törökugratón található a felső-eocén rétegsor legtel¬ jesebb kifejlődése. A helyenként 8 méteres vastagságot is meghaladó alapkong¬ lomerátumra és breccsára nummuliteszes mészkő, biogéntörmelékes mész¬ homokkő és mészmárga (Budai Márga) következik. A rétegek teljes, folyamatos szelvényben nem, csak részletekben tanulmányozhatók. Számos ponton látható viszont a felső-eocén üledékek triász alaphegységgel való érintkezése (2. ábra). Délkeleti perem A hegy központi tömegét világosszürke, vastagpados triász dolomit alkotja. (Schafarzik & Vendl 1929) (l/l. tábla). Erre dél-délkeleti dőléssel felső-eocén breccsa és konglomerátum települ (2. ábra), amely a keleti letörés mentén É-D-i csapású szelvényben közel 10 m vastagon tanulmányozható (3, ábra). Kifejlő¬ dése a triász dolomitból 0,2-1 méter vastag szögletes, gyengén kerekített osz¬ tályozásán breccsás sávval kezdődik. A dolomit és breccsa közötti határ nem köthető határozott felülethez, így a szemlélő számára - a majd 150 millió éves üledékhézag ellenére - az átmenet a folyamatosság érzetét kelti. Magyari A.: A törökugrató tektonikája Budai Márga Buda Mar! felső-eocén törmelékes Üledék i_ate Eocéné ctasrics * * * sekélytengeri mészkő shailow maríné limatartc középső-eocén Míddle Eocéné gc-o-jji felső-eocén 0 ^ konglomerátum, breccsa Laté Eocént canglomcrate, brcccia X szállítási irány transport direction 1. ábra. Tektonika és szedímentáció összefüggése a Budai-hegységben a késő-eocén (Fodor és társai 1992), T: Törökugrató 557 folyamán Fig. 1 Relation between Laté Eocéné tectonism and sedimentation in the Buda Mountains (after Fodor et al. 1992) 558 Földtani Közlöny 128/4 ni i 2 3 5 — 6 2. ábra A Törökugrató fedetlen földtani térképe. 1. Felső-eocén mészkő, mészhomokkő, márga; 2. Felső-eocén alapkonglomerátum, breccsa; 3. Triász dolomit; 4. Késő-eocén jobbos feltolódás - bizonyított; 5. Késő-eocén jobbos feltolódás - valószínű; 6. Jelentősebb eocén utáni vető. I. Délkeleti perem, II. Déli kőbánya, III. Délnyugati kőfejtő Fig. 2 Geological map of Törökugrató Hill. 1 Upper Eocéné limestone, sandstone, mari; 2 Upper Eocéné breccia and conglomerate; 3 Triassic dolomité; 4 Laté Eocéné dextral reverse fault - proved; 5 Laté Eocéné dextral reverse fault - probable; 6 Main post-eocene fault; I Southeastern edge, II Southern quarry, III South-western quarry A sorozat alsó része monomikt, kissé kerekített szemcsékből álló dolomit- breccsa, fehér-sárga dolomithomokos mátrixszal. Erre inverz gradált rétegekből álló, zömmel szemcsevázú konglomerátum és breccsa települ. Az inverz gradált zónák közötti hirtelen szemcseméret változás nem jár éles réteglapfelületekkel (3. ábra). A szelvény alsó harmadán közép-durvaszemcsés dolomithomok betelepülés található, benne egy-egy horizontban közepesen kerekített dolomitkavicsokkal. A homokot rétegzéssel párhuzamosan enyhén hullámzó hasítékok tagolják. A sorozat középső harmadát gradált zónákból álló, szemcsevázú dolomit- konglomerátum adja. Egy-egy gradált réteg 0,2-0,4 m vastag, s a hirtelen szem¬ cseméret változáson kívül éles felület nincs közöttük. A mátrix közép-durva- Magyari Á.: A törökugrató tektonikája 559 szemcsés homokkő, melyből az össz¬ let közepén és tetején szintén elfogy¬ nak a dolomitszemcsék. A rétegsort szögletes klasztokból ál¬ ló, rosszul osztályozott, szemcsevázú, alig, vagy egyátalán nem mozgatott breccsa zárja. Mátrixa kevés narancs¬ sárga-világosbarna, dolomithomokos márga. Ez a fedőbreccsa a jól kerekített, lo¬ kális energiaingadozásokat is tükröző tengerparti abráziós konglomerátum¬ ra települ. Osztályozatlan, szögletes, alig mozgatott szövete földrengéses eredetű tengerparti sziklaomlásokból származó breccsák sajátossága, mely a közeli Odvas-hegyen is megfigyelhető (Magyari 1991,1994a). A további kisebb szálkibukkanások alapján déli irányban vastagodik ez a durvatörmelékes sorozat. Az összlet észak felé - a hegycsúcs irányában - egyre vékonyabb, s kiékelődik. A fo¬ kozatos lejtő - azaz déli - irányú vas¬ tagságnövekedés mellett a konglome¬ rátum aljzattörések mentén ugrássze¬ rűen is vastagszik. E törések merede¬ ken észak felé dőlnek, s azokat is konglomerátum tölti ki. A breccsa- konglomerátummal fedett felszínen e törések enyhébb flexúraként jelent¬ keznek, s a fedő durvatörmelékes ré¬ tegek rendszerint folytonosak marad¬ nak. Helyenként azonban ki-kibukkan az eocén breccsa burok alól a triász alj¬ zat vetősíkja. A vetőlaphoz a breccsa- konglomerátum összlet hozzákenő- dik, meredek (60°) dőléssel rálapoló- dik (4. ábra). Az egyik triász dolomit anyagú vetősíkon fúrókagylóhorizon¬ tok találhatók, teljesen vagy részlege¬ sen sárga-narancssárga homokkővel vagy márgával kitöltve (7/2. tábla). A triász dolomitban található aljzat¬ töréseket részben kitöltő felső-eocén m 3. ábra. A Törökugrató, délkeleti pereme: felső eocén breccsa-konglomerátum sorozat szelvénye Fíg. 3 Southeastern edge of the Törökugrató Hill: sedimentary lóg of the Upper Eocéné breccia and conglomerate 560 Földtani Közlöny 128/4 4. ábra. a) Törökugrató, délkeleti pereme: felső eocén breccsa és konglomerátum a triász dolomit aljzat töréseit tölti ki. A törések a durvatörmelékes sorozat tetejét azonban rendszerint nem vágják át, fölöttük a breccsa és konglomerátum dőlése meredekké válik, s a rétegfolytonosság megszakadása nélkül meghajlik. A durvatörmelék alól kibukkanó triász dolomiton lévő vetősíkra a konglome¬ rátum és breccsa meredek dőléssel rálapoló- dik. A vetőfelszín fúrókagylónyomokkal perforált, az üregek részben homokkal és bryozoás márgával vannak kitöltve, b) A durvatörmelékes sorozat vastagodását okozó törések síkjai rendszerint eocén kovásodott márgával injektáltak Fig. 4 a) Southeastern edge ofthe Törökugrató Hill: fractures in the Triassic dolomité basement füled with Upper Eocéné breccia and conglomerate. The fractures do nőt cut through the Eocéné conglomerate and breccia layers overlapping the steeply dipping fault planes of the underlying Triassic basement. The fault planes were perforated by boring organisms and the holes are fiiled with sand and bryozoan mari b) These fault planes are usually injected by Eocéné silicified bryozoan mari durvatörmelék azt jelzi, hogy azok már az üledékképződés során működhettek. A törések diagenezis közbeni továbbélésére utalnak a részben át nem tört, de meredeken meghajlított, a fedő felé csökkenő mértékben elvonszolt breccsa ré¬ tegek. A gyakorlatban legmeredekebben megálló durvatörmelékes lejtő szögét (KENTER 1990) is több tíz fokkal és rétegfolytonosan, gyorsan változó dőlész- szöggel meghaladó rétegdőlés a teljes diagenezist megelőző, ún. folyadék-plasz¬ tikus - plasztikus-merev állapotú üledékekben kialakuló "törésekre 11 utal (OTT D'ESTEVOU et al. 1991). Külön örvendetes, hogy itt az eocén üledékek alatti triász aljzatban az üledékdeformációt okozó törések közvetlenül is láthatók, így nagy valószínűséggel kizárható, hogy a deformációkat a későbbi beteme- tődés során lejátszódott differenciációs kompakciós jelenségek (cf. Guiraud & SÉGURET 1987) okozhatták. A törések további aktivitására utal, hogy az előbbi triász dolomit aljzattöréseket és környezetüket kovásodott eocén márga is át¬ itatta (4. ábra). Déli kőbánya A rétegsor további része már a hegy déli-délnyugati oldalán lévő nagyobb kőbányában tanulmányozható (2. ábra). A kőfejtőt a triász dolomit-eocén kon¬ taktus mentén nyitották meg és ettől délre dőlésirányban fejtették az eocén rétegeket. A felső-eocén képződmények kaotikusán keveredtek, horizontális kapcsolataik kibogozhatok, de vastagságuk nem becsülhető. Magyari Á.\ A törökugrató tektonikája 561 É D 5. ábra, Törökugrató, déli kőfejtő: meredek rétegdőlésű, vastagodó és flexúra-szerűen meghajló eocén alapbreccsa, A flexúrák alatt szinszedimerxt aljzattörések sejthetők (v.ö. 4. ábrával). A breccsa rétegeket fölfelé egyre vastagabb, hullámzó márgás-dolomithomokos lemezek választják el egymástól Fig. 5 Törökugrató Hűl, Southern cjuarry: steeply drpping, undulating, upward thickening Eocéné breccia layers. They are separeted by marly-sandy laminae, Synsedimentary faults can be suspected in the Triassic basemenl under the flexures Eocén breccsa: Feltehetően a keleti peremen található összlet horizontális foly¬ tatása, annak fedősorozata lehet. Meredeken emelkedő triász dolomit hátra la- polódik rá. Déli, azaz dőlésirányban a bányagödör felé szintén lépcsősen és folyamatosan vastagodik, s e vastagodások felszíni megfelelői a flexúrák men¬ tén hirtelen, de rétegfolytonosan meredekké váló rétegdőlések (5. ábra). Az előző durvatörmelékes sorozat alapján valószínűsíthető, hogy a nagyobb térráncok - a délkeleti peremen tapasztaltakhoz hasonlóan - az aljzat szinszediment ve¬ tőinek az üledékfelszínen látható nyomai. A törmelék szemcséi szögletesek, fölfelé vékony, narancssárga, laminált, márgás homokkő leplek választják el a vékonyodó, hullámzó lefutású és meredeken dőlő konglomerátum-breccsa ré¬ tegeket. A finomszemű homokkő laminái hullámzóak, lenyomatszerűen követik a kiasztok alakját, fölfelé egyre vastagabbak, és az Összletet végül kb. 2 m már¬ gás homokkő zárja. Mészkő: Szürkésfehér, maximum 0,5 cm nagyságú Nummulíteszekből és az azokat cementáló vörösalgákból áll - bár a kontaktus közvetlenül nem tanul¬ mányozható -, feltehetően a breccsát fedő márgára települ. A mészkőben triász dolomit breccsa és konglomerátum kiasztok találhatók kisebb halmazokban, 562 Földtani Közlöny 118/4 de benne a fedő biogén, durva-középszemcsés, - főleg echinodermata törme¬ lékből álló - homokkő anyaga is megtalálható három megjelenési formában: - neptúni téléiként, amelynek belsejében a bezáró mészkő szögletes klasztjai is előfordulnak [11/1. tábla). - kisebb, horizontálisan megnyúlt üregek kitöltéseként (11/2. tábla). Akitöltő anyag breccsa klasztjai szintén a beágyazó mészkő anyagával azonosak. A ki¬ töltésből felfelé, oldalirányban és lefelé tartó, szűkülő, majd fokozatosan vagy hirtelen záródó hajszálrepedések találhatók. - a fent bemutatott üregeket is összekötő, hálósán futó, oldalirányban is szer¬ teágazó repedésrendszerek kitöltéseként ( III/l. tábla). A három kitöltési formában közös a nummuliteszes mészkő mint anyakőzet és ennek hasadékait kitöltő mészkő törmelékes biogénszemcsés homokkő, eltérő vi¬ szont a kialakulás módja. Az első esetben [11/1. tábla) egy már meglévő vagy frissen kinyílott litoklázist felülről gravitációsan töltött ki az üledékanyag. Az utóbbi kettő ( 11/2 ., 111/1. tábla) esetében a passzív kitöltésen túl, az üledékanyag maga is tovább¬ feszítette, tágíthatta a már létező töréshálózatot vagy gyengeségi zónákat. A jelen¬ ség kialakulásához túlnyomásos folyadék - üledékelegy szükséges. A folyamatot hidraulikus emelésnek vagy törésnek, eredményét pedig injekciós teléreknek ne¬ vezik (MONTENAT et al. 1990). Az itt látható szerkezetekben helyenként megfigyel¬ hető mikro rétegzettség (11/ 2., III/l. tábla ) a sűrű folyadékmasszában való szállítás eredményeként jöhetett létre (VACHARD et al. 1987). E szerkezetek jelentős része szeizmikus hatásra, vagy az azt követő gyors átülepítéssel járó terhelés hatására alakulhat ki (TERZAGHI 1974; LOWE 1976; VACHARD et al 1987; MONTENAT et al. 1991; Paturel & Ott d'Estevou 1991). Az echinodermata, molluszka, biogén törmelékes, középszemcsés-durva ho¬ mokkő lemezes, s a lemezeken belül enyhén gradált, inverz gradált, helyenként kis (maximum 5°) szögben keresztrétegzett. Alsó részében a fekvő vörösalgás-num- muliteszes mészkőből származó kiasztok alkotnak kis halmazokat. Az összlet ré¬ tegei kisebb flexúrák mentén rétegfolytonosan deformálódtak. A szerkezetek ten¬ gelyei az általános dél-délkeleti dőlésirányra közel merőlegesek, de nem kitartóak, így feltehetően inkább plasztikus állapotban bekövetkezett gravitációs csuszamlá- sok eredményei mintsem az aljzat vetőinek felszíni tükröződései. Márga: A kőfejtő eredetileg kitermelt anyagát finomszemcsés sárga, világos barna, jól rétegzett, 1-5 cm vastag lemezekből álló mészmárga adta - ez a bánya peremén még ma is jól látszik. Különleges szerkezeti formák nem látszanak benne. Vastagsága nem becsülhető, de minimum 10-15 m lehetett. Délnyugati kőfejtő A vörösalgás-nummuliteszes mészkő a triász-eocén kontaktus csapásában 50-100 m-rel nyugatra (2, ábra) egy kis kőfejtőben a breccsa-konglomerátum összlet kimaradásával - pontosabban azt átfedve - közvetlenül települ a triász dolomitra. A dolomitot a mészkő északról és nyugatról övezi, délről már fel¬ tehetően a sárga-narancssárga mészmárgával együtt kifejtették, majd a bányát feltöltötték. Az eocén képződmények "megszokott" déli-délkeleti dőlésétől el- A/UGYXK/ Á.: A törökugrató tektonikája 563 NY mészhomok, márga K térően a dolomitra lapolódó eocén mészkő dőlése északnyugati, nyugati. Benne lépcsősen lefutó, egymással kö¬ zel párhuzamos irányú, ÉNY-DK-i csapású, kb. 0,5 m látszólagos elvete¬ sd "töréssorozat" látható (111/2. tábla). A vetők lapja hullámzó, el-eltűnő, s a "levetett" szárnyak anyaga plasztiku¬ san a vetőlapokra kenődik. A triász dolomit aljzat az üledék alatt maxi¬ mum néhány méterre lehet, így való¬ színű, hogy a mészkőben látható fle- xúra-sorozat - "puha vetők" (cf. Kan- DEL 1992) - az üledék merev-plaszti¬ kus állapotában alakulhatott ki jelez¬ ve, hogy az aljzattörések még az üle¬ dék teljes diagenezise előtt működhet¬ tek. A mészkő tetejére itt is lemezes, bíogén törmelékes homokkő települ, s ahogy a mészkő a dolomitra, úgy ez a mészkőre lapolódik. A homokkő a mészkőben rétegfolytonosan törést is kitölt, mely lefelé tágul és fokozatosan ellaposodik, majd belesimul a mészkő egy réteglapjába (6. ábra). A töréssel párhuzamos a kitöltő anyag lemezessége is. A kontaktus mentén kb. 1 m széles sávban a mészkő breccsásodott, összetörede¬ zett, s a szemcseközi hézagokat a biogén törmelékben dús finomhomokkő és márga tölti ki. A mészkő "robbantott", breccsás szerkezete és a kitöltés töréssel párhuzamos laminációja - a déli kőfejtőből, kisebb méretben, de ugyanezen képződmények esetében ismertetett (11/2., 111/1. tábla) - injekciós törések tulaj¬ donsága. A bánya kitermelt anyagát - az előző kőfejtőhöz hasonlóan - szintén a fi¬ nomszemcsés mészmárga alkotta, ez egyben a hegy déli oldalának a negyed¬ időszaki lösz alatt található képződménye is (WEIN 1977). 2 m 6. ábra. Törökugrató, délnyugati kőfejtő: eocén mészkőben lévő törést márga és mészhomok¬ kő tölt ki. A törés lefelé hirtelen ellaposodik, s belesimul mészkő rétegzésébe. A törés mentén a mészkő breccsásodott, a breccsák közötti hézagot szintén a márga és mész¬ homokkő tölti ki Fig. 6 Törökugrató, southwestern cjuarry: fracture in the Eocéné limestone füled with mari and calcareous sandstone. The limestone ivas brecciated near the fault. The mátrix of the brecccia is mari and calcareous sandstone Az üledékes deformációkhoz kapcsolódó szerkezeti jellegek Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a tanulmányozott feltárásokban a fel¬ ső-eocén üledéksorozat tagjai gravitációsan áthalmozottak. A folyamat az üle¬ dékképződés közben folyamatosan zajlott a kőomlásokon, plasztikus-merev ál¬ lapotú csuszamlásokon át a törmelékfolyásokig. A folyamat eredményeként a sorozat sekélyebb tengeri keletkezésű tagjai és a triász aljzat klasztjai breccsa- ként sorra belepusztultak a mélyebb környezetben keletkezett tagokba (7. ábra). Az utóbbiak pedig törések és telérek kitöltéseként találhatók meg az idősebb tagokban. A Törökugrató triász dolomit aljzatában egyes - az áthalmozásokat 564 Földtani Közlöny 128/4 D Lg£j r 5 m 7. ábra. A Törökugratón található üledékes képződmények - általánosított rétegsora, különös tekintettel a késő-eocén tektono- szedimentológiai jelenségekre. 1. flexúrák; 2. kovásodott márgával átitatott törések; 3. eocén márga; 4. eocén mészhomokkő; 5. eocén mészkő; 6. eocén breccsa-konglomerátum; 7. triász dolomit (fekete pont - fúrókagyló¬ nyomok) Fig. 7 Generalized lithologícal lóg of the Törökugrató Hűl in the light of tectono-sedimentary phenomena. 1 flexures; 2 fractures füled urith silícified mari; 3 Eocéné mari; 4 Eocéné calcareous sandstone; 5 Eocéné limestone; 6 Eocéné breccia, conglomerate; 7 Triassic dolomité (black point - traces of boring organisms) feltehetően közvetlenül kiváltó - szerkezeti elemek is tanul¬ mányozhatók, melyek az alábbiak (8, ábra): A hegy gerincét KÉK-NYDNY-i csapású triász hátak alkotják (IVjl. tábla), s ilyen hátakból áll a két kő¬ fejtő (déli és délnyugati) északi pere¬ me is (2. ábra). Ezek a hegy legidő¬ sebb és egyben legmarkánsabbnak látszó szerkezeti elemei (9a ábra). Ki¬ alakulásuk feltehetően az eocén üle¬ dékképződés legelején, vagy már azt megelőzően elkezdődött. A nagyob¬ bik (déli) bányában a triász gerinc mélyebben fekvő részeit az eocén mészkő és a biogén törmelékes ho¬ mokkő vékonyan átfedi, de a hátak tovább folytatódnak eltemetett hely¬ zetben (2. ábra). A gerincek között lé¬ vő, szintén KÉK-NYDNY-i csapású, 6-8 m széles árkokat eocén biogén törmelékes, durva-középszemcsés homokkő, és mészmárga tölti ki (9b ábra, IV/l.tábla). A hegy keleti pere¬ mén jól látható, hogy a középső árok lefelé tölcsérszerűen szűkül, egészen a hegy lábáig lefut, 20-50 cm széles¬ ségben, kovásodott márgával kitölt¬ ve (1/1. tábla). A vonulatokat határoló törések az északi peremen 80-85°- ban dél felé, míg a déli oldalon 75- 85°-ban észak felé dőlnek, a középső tömbben a törések közel függőlege¬ sek. A hegyet északról határoló pe¬ remtörés falán nagyméretű, párhuza¬ mos vályúk, közel vízszintes vető¬ karcok találhatók, melyek sztilolitos és Riedel-töréses elvégződései jobbos oldaleltolódásra utalnak (8a ábra). A dolomit hátak peremeire az árkokat kitöltő eocén üledékek meredeken rálapolódnak, e dolomit hátak töréses fala erősen breccsás, s a szemcseközi hézagokat sárga-narancssárga, részben kovásodott mészmárga-márga tölti ki (7. ábra). Egy-egy peremi breccsa zóna 1-2 m széles is lehet, s a triász gerincek árkok felé eső oldalán szemcsevázzal, mátrix nélkül - ún. mozaikbreccsás szer¬ kezettel (cf. HULEN & NlELSON 1988) jelennek meg. A kitöltések felé a mátrix Magyari Á.: A törökugrató tektonikája 565 8. ábra. a) A Törökugrató triász dolomitban mért, késő-eocén üledékkel kitöltött vagy átitatott nagyobb töréseinek sztereogramja. b) Kovásodott márgával kitöltött telérek és törések iránya. Az ÉNY-DK-i csapású telérek egyben a késő-eocén kompresszió irányát jelzik Fíg. 8 Microtectonical measurements in the Triassic dolomité basement of the Törökugrató Hill. a) Faults fiiled or ínjected with Upper Eocéné sediments. b) Faults füled with silicified Upper Eocéné mari. The NW-SE striking neptunian dykes reflect a Laté Eocéné compression mennyisége nő, amelyet az árkokat kitöltő narancssárga eocén biogén törme¬ lékes homokkő, márga, mészmárga alkot. A mátrixban kis tálszerkezetek, el- forgatott-mozgatott - akár 20-40 cm átmérőt elérő - triász dolomit kiasztok találhatók. Az árkok belseje felé a triász anyagú kiasztok eltűnnek és már csak a kitöltő eocén üledékek láthatók (9b ábra). Ezen árkokat övező breccsa zónák kialakulása a márga teljes diagenezise előtt lezajlott hidraulikus töréses folya¬ matokkal magyarázható (Magyari 1994b, 1996). A KÉK-NYDNY-i csapású töréssorozatokhoz (9. ábra) kapcsolódik a durva¬ törmelékes abráziós alapkonglomerátum, breccsa és mészkő déli irányú lépcsős vastagodása is, fedőjükben elhaló vagy csak flexúraként jelentkező elvetésekkel (4, 5, 7. ábra). Bár a flexúrák ráncai aszimmetrikusak, tengelyük párhuzamos az aljzattörésekkel. Ezekhez a törésekhez tartozik a fúrókagylók által megfúrt - és felső-eocén üledékkel részben kitöltött - triász aljzat vetőfelszíne (1/2. tábla), valamint kovásodott márgával injektált vetősíkjai is. Az KÉK-NYDNY-i irányban megnyúlt, egymással közel párhuzamos triász dolomit gerinceket az északi oldalon dél felé, a déli oldalon pedig meredeken észak felé dőlő törések határolják, melyek egy pozitív virágszerkezet szirmainak felelnek meg (8, 9b ábra). Közöttük találhatók az eocén márgával és biogén törmelékes homokkővel kitöltött árkok, melyek feltehetően extenziós eredetűek (cf. Sylvester 1988; Woodcock & Fischer 1986), s gyakran megjelenhetnek kompressziós szerkezetek tetején (9b ábra). A vonulatokat harántirányban ÉNY- DK-i irányban rendszerint mészmárgával, kovásodott márgával kitöltött telérek 566 Földtani Közlöny 128/4 Magyari Á.: A törökugrató tektonikája 567 "mestertörések" mentén megkezdődik a triász dolomit "mag" emelkedése, b) A késő-eocén üledékképződés közben folyamatosan tart az KÉK-NYDNY-i csapású törések menti kipréselődés. A gerincek tetején a törésekkel párhuzamosan - mészhomokkal és márgával kitöltődő - extenziós árkok, majd ÉNY-DK-i irányú - márgával kitöltött - tenziós törések/neptuni telérek jelennek meg a fokozódó kompresszió kiegyenlítésére, c) Mai állapot. A hegy keleti és északi oldalát poszt-eocén vetők vágták át, lehetővé téve a belső szerkezet tanulmányozását Fig. 9 Structural development of the Triassic basement of the Törökugrató Hül during the Laté Eocéné times (without scale), a) First steps of the the uplift of Triassic dolomité core at the beginning (or before) of the Laté Eocéné sedimentation. b) Uplift along ENE-WSW striking master faults during the Laté Eocéné sedimentation. In order to balance the increasing compression, parallel to the master faults on the top of the ridges, smali, láng extensional grabens and NW-SE striking neptunian dykes ivere developed. c) Present stage; the inner structure of the hill can be studied because of the post-Eocene faults which cut the eastern and norlhern part of the hill csoportja szeli át (8b, 9b ábra), mely a Budaörsi zónában a késő-eocén kom¬ presszió irányát jelölik (Magyari 1991, 1994a). A fenti töréses elemek létrehozhatók a Bxtdaörsi oldaleltolódásos zónára jel¬ lemző (Magyari 1991, 1994 a) ÉNY-DK-i kompresszióval jellemzett jobbos ol¬ daleltolódás elemeiként (Harding 1974; Wilcox et al. 1973). Az aljzattörések késő-eocén aktív működését a közvetlen fedő felső-eocén üledékkel - alapkong¬ lomerátummal, biogén törmelékes mészhomokkővel vagy kovásodott márgával - való kitöltéseken és a hidraulikus töréses eredetű márgás injekciókon túl a felső-eocén rétegsor gravitációs áthalmozásos jelenségei és plasztikus-merev állapotú deformációi is bizonyítják (7. ábra). A ma látható kép kialakításában az ÉÉNY-DDK-i csapású törések eocén idő¬ szak utáni felújulása jelentős szerepet játszhatott (2, 8a ábra), ennek is köszön¬ hető, hogy a hegy KÉK-i pereme mentén a fent taglalt KÉK-NYDNY-i csapású szinszediment törések és a hozzájuk kapcsolódó üledékes deformációk jól ta¬ nulmányozhatók (1/1. tábla, 9c ábra). 568 Földtani Közlöny 128/4 I. Tábla - Plate I 1. A Törökugrató keleti szelvénye Budaörs felől nézve 1 Cross section of the eastern face of Törökugrató Hill 2. Felső-eocén konglomerátum-breccsa burok alól kibukkanó triász dolomit aljzat vetőlapja. A vetőlap felszínét felső-eocén márgával és homokkővel kitöltött fúrókagylónyomok borítják, melyek a vető késő-eocén működését jelzik. Törökugrató 2 Fault pláne of the Triassic dolomité basement cutting trough the Upper Eocéné conglomerate and breccia cover. The surface of the fault pláne are perforated by holes of boring calms fiiled with Upper Eocéné mari and sandstone, The fii led holes indicate Laté Eocéné age fór fault activity Magyari Á.: A törökugrató tektonikája II. Tábla - Plate II 569 1. Felső-eocén biogén - főleg Echinodermata - törmelékes mészhomokkő anyagú neptúni telér felső-eocén mészkőben. A telérben az anyakőzet szögletes és részben elmosódó körvonalú klasztjai is megtalálhatók. Ez utóbbi azt jelzi, hogy a telérkinyílás a mészkő teljes diagenezise előtt megkezdődött 1 Neptuman dyke in Upper Eocéné limestonefüled with Upper Eocéné sandstone and bíogenic hmestone. The faded boundaries of the limestone breccia clasts indicate that the opening of the dyke took piacé during the diagenesis of the limestone 2. A biogéntörmelékes, keresztrétegzett, mészhomokkő szabálytalan alakú üreget tölt ki az eocén mészkőben. Az üregből fölfelé és oldalirányban kiágazó, gyorsan szűkülő, majd elhaló kitöltések találhatók 2 Holes fiiled with cross stratified , calcareous sandstone in Eocéné limestone 570 Földtani Közlöny 128/4 III. Tábla - Plate III 1. Nummuliteszes mészkőben hálósán, oldalirányban is futó törésrendszert tölt ki a fedő biogéntörmelékes homokkő. A jelenség (ld. II/2. táblát is) az injekciós telérrendszerekre emlékeztet 1 Injection brecciation in Nummulitic limestone. The poré s fiiled with biogenic sandstone (see alsó table II/2) 2. Hullámzó, hajladozó felületű, "puha" vetősorozat vörösalgás-nummuliteszes mészkőben, a Törökugratón. A jelenség a kőzet lágy - még teljes diagenezis előtti - állapotában jöhetett létre, s a közeli triász aljzat késő-eocén során működött vetőit tükrözi 2 Undulating fault planes of soft sediment faults in Nummulitic limestones. These reflect the fault movements of the Triassic basement during the lithification of the Eocéné limestone Magyar; Á. \ A törökugrató tektonikája IV. Tábla - Plate IV 571 1. A Törökugrató KÉK-NYDNY-i csapásó triász dolomit gerincei között lévő árkokat felső-eocén biogéntörmelékes homokkő és márga tölti ki 1 ENE-WSW oriented small, narrow grabens füled zuith Upper Eocéné limestone and mari between the Triassic dolomité ridges on Törökugrató Hill 572 Földtani Közlöny 128/4 Köszönetnyilvánítás Köszönetét szeretnék mondani dr. Fodor Lászlónak terepi tanácsaiért, a kéz¬ irat javításáért és dr. KÁZMÉR Miklósnak a kézirat gondos és kritikai lektorálᬠsáért. A munka az F015979/95 és F015976/95 sz. OTKA pályázatok támogatᬠsával készült. Irodalom - References AMEROM H,N.C. 1932: A Csíki-hegyek mikrotektonikája Budaörs határában - ELTE Földtani Tanszék (doktori értekezés) 40 p. Fodor L., Magyar] Á., Fogarasí A., Palotás K. 1994: A Budai vonal szerkezeti jellege és kapcsolata a hegység késő-paleogéntektonikájával ésszedimentációjával. -Földtani Közlöny, 124/2, 129-305. Fodor, L., Magyarí, Á,, Kázmér, ML, Fogarasí, A. 1992: Gravity flow dominated sedimentation on the Buda paleoslope (Hungary): Record of Laté Eocéné Continental escape of the Bakony unit. - Geologische Rundschau, 81/3, 695-716. Harding, 1974: Petroleum traps associated with wrench faults - AAPG Bulletin , 58, 1290-1304. HULEN, B.H„ Nielson, D L 1988: Hydrothermal Brecciation in the Jemez Fault Zone, Valles Caldera, New Mexico; Results from Continental Scientific Drilling Program Core Hole VC-1. - Journal of Geophysical Research, 93/B6, 6077-6089. Kandel, D. 1992: Analyse paleotectonique de la plate-forme merídionale du bassin vocontien et ses bordures, durant l'intervalle Barremo-Albien (Massif Ventoux-Lure - Baronnies; Chaines subalpines méridionales, Francé) - Mém. Se. Fene Univ. P. et M. Curie, Paris, 92-18, 323p. Kenter, J.A.M. 1990: Carbonate platform flanks: slope angle and sediment fabríc - Seditrientology, 37, 777-794. Lowe D.R. 1976: Subaquous liquefied and fluidized sediment flows and their deposits. - Sedimen- tology, 23, 285-308. Magyarí Á. 1991: Késő-eocén üledékképződés és tektonika kapcsolata a Budaörsi hegyekben. - ELTE Ált. és Tört. Földtani Tanszék, Budapest, szakdolgozat 66 p. Magyarí Á. 1994a: Késő-eocén transzpresszió a Budaörsi-hegyekben. - Földtani Közlöny, 124/2, 155-173, Magyarí Á. 1994b: Késő-eocén hidraulikus breccsásodási jelenségek a Budai-hegység déli részén. - Földtani Közlöny, 124/1, 89-107. Magyarí Á. 1996: Eocén szinszediment tektonikai jelenségek és üledékképződésre gyakorolt hatásai a Budai-hegységben. - doktori értekezés, ELTE TTK Ált és Tört Földtani Tanszék, 289 p. Montenat, C., Barrier, P,, Ott d'Estevou, P. 1991: Somé aspects of recent tectonics in the Strait of Messina, Italy. - Tectonophysics, 194, 203-215. Montenat C., Masse P,, Cofpier G., Ott d'Estevou, P 1990: The sequence of deformations in the Betic Shear Zone (S.E. Spain). - Annales Tectonicae, Special issue, 4/2, 96-103. Paturel, L., Ott d'Estevou, P. 1991: Les figures de paléoséismicité du bassin de Sorbas (Messinien supérieur des Cordilléres bétiques internes, Espagne). - In: Doc. et Trav. 1GAL/BRGM, 91-76, Cergy-Pontoise, 1-30. Schafarzik F., Vendl A. 1929: Geológiai kirándulások Budapest környékén. - Stádium Sajtóvállalat RT., Budapest, 343 p. Sylvester A. G. 1988: Strike-slíp íaults. - Geological Socíety of America Bulletin, 100, 1666-1703. Terzaghi, K. 1974: Shear characteristics of quicksand and soft clay. - Proc. Tex. Conf. Soil Mech. Found. Eng. 7th. 1-10. Vachard, D,, Barrier, P., Montenat, C., Ott d'Estevou, P. 1987: Dykes neptuniens, bréches internes et éboulis elmentés des escarpments de faille du Détroit de Messine au Plio-Quartenaire. - Doc. Trav. Inst. Géol. A. de Lappatent, 11, 127-141. Wein Gy. 1977: A Budai-hegység tektonikája. - MÁFI Alkalmi Kiadvány 76 p. Wilcox, R.E., Harding, T.P., Seely D.R. 1973: Basic wrench tectonics. - AAPG Bulletin, 57, 74-96. Woodcock, N. H, FtSCHEr, M. 1986: Strike-slip duplexes. - Journal of Structural Geology, 8/7, 725-735. A kézirat beérkezett: 1997. 09. 22. Földtani Közlöny 128/4, 573-584 (1998) Budapest Miocén tengerparti fáciesek Hetvehely környékén (Nyugat-Mecsek) Miocéné coastal facies around Hetvehely viliágé (Western Mecsek Mountains, Hungary) Horváth Zoltán 1 - Lorberer Á. Ferenc 2 - Rózsa Enikő 1 (1 táblázat, 7 ábra) Key words: Mecsek Mountains, fluvial and maríné deposits, Miocéné, tectonism Tárgyszavak: Mecsek hegység, fluviális, és tengeri üledékek, miocén, tektonika Abstract Four Miocéné outcrops have been studied at the western part of the Mecsek Mountains (South Hungary), around Hetvehely viliágé. They were somé hundred metres close to each other bút, despite their vicinity, they contain really different sedimentary facies. Fluvial-deltaic facies with gravelly channel fillings, and maríné shallow subtidal sediments were registered. They could be correlated to each other according to age (i.e. laté Early Miocéné). Recent analogues show that the three different facies could exist very close to each other in a Coastal situation. The topografic position of the outcrops and somé Miocene-Pliocene faults may suggest, that tectonic nations could have been the cause of the variable facies pattern. Manuscript received: 22 09 1997 Összefoglalás A Nyugat- Mecsekben Hetvehely környékén a miocén képződmények egymáshoz közeli feltᬠrásokban (1. ábra) teljesen különböző üledékföldtani és részben eltérő kőzettani jellegeket mutatnak. A hetvehelyi TSZ-kőfejtőben görgetegeket (10-15 cm) is tartalmazó márga, agyag és riodácittufa egymásra települését figyeltük meg, ami arra utal, hogy az abráziós tengerparti fáciest a parttól távolabb történő tengeri üledékképződés követte. A TSZ-kőfejtőtől kb. 100 m-re, nyugati irányban lévő feltárásban (MI) kavicsos csatornakitöltéseket tartalmazó homokos összletet írtunk le, ami folyóvízi (delta) képződési környezetet jelez. A rétegsor felső részén egy élethelyzetben talált Panopea azonban tengerelöntésre utal. Az e mellett lévő miocén kipukkanásban (MII) uralkodóan homokos-aleurolitos képződményeket találtunk, amelyeket kagyló- és sünmaradványok, ill. hal¬ fogak alapján sekélytengeri fáciesnek határoztuk meg. Alegnyugattabbra található (MIII) kutatóárok képződményei ugyanehhez a környezethez köthetőek, de itt már nem észleltünk kavicszsinórokat. A három különböző fácies a jelenkori analógiák alapján a miocén tengerpart egy rövid szakaszán egymás közvetlen közelében is megjelenhetett. Az eltérő topográfiai helyzet és az általunk doku- 1 ELTE-TTK geológus szak, IV. évfolyam 2 ELTE-TTK geológus szak, V. évfolyam 574 Földtani Közlöny 128/4 mentáit vetők azonban egy miocén-pliocén korú, jll. annál fiatalabb szerkezeti mozgásra utalhatnak, amelyek elválasztják egymástól ezeket a fácieseket. Bevezetés A Nyugat-Mecsek területén Hetvehely és Abaliget között végeztünk földtani térképezést 1995-96-ban. Triász karbonátokra települő miocén rétegeket tanul¬ mányoztunk a felszínen ( 1. ábra). Célunk, hogy a miocén tengerpart három különböző fáciesét reprezentáló négy feltárás dokumentációját közöljük és a négy feltárás alapján levonható 1. ábra. A vizsgált terület földtani térképe az úthálózat és a feltárások helyének feltüntetésével. 1. a hetvehelyi TSZ-kőfejtő, 2-4. a miocén feltárások (MI., MII., MIII). 1. Lapisi Mészkő F;, 2. Budafai F. (Mánfai T.); 3. Budafai F. (Komlói T.); 4. Budafai F. ÍPécsváradi T.); 5. Tari Dácittufa F.; 6. Feltolódás; 7. Normál vető; 8. Úthálózat Fig. 1 The geological map of the studied area with the roads and the outcrops. The numbers: 1 The TSZ quarry by Hetvehely, 2-4 the Miocéné outcrops. 1 Lapis Limestone Fm.; 2 Budafa Fm. Mánfa Member; 3 Budafa Fm. Komló Member; 4 Budafa Fm. Pécsvárad Member; 5 Tar Dacite Tuff; 6 Inverse fault; 7 Normál fault, 8 Road network 575 Horváth Z. et ál.: Miocén tengerparti fáciesek következtetéseket ismertessük. A ka¬ vicsstatisztika, a paleoáramlásra vo¬ natkozó és a szerkezetföldtani mérése¬ ink eredményeivel pedig újabb adato¬ kat szolgáltassunk az ősföldrajzi kép pontosításához. A feltárások egyenként kerülnek jel¬ lemzésre. A hetvehelyi TSZ-kőfejtó' A feltárás Hetvehelytől ÉK-re, a Nyáras-völgy nyugati végénél találha¬ tó (2. ábra). A főfal méretei: kb. 20 m magas, kb. 150 m hosszú, ÉK-DNY-i csapású. A szürke, vastagpados, bitumenes Lapisi Mészkő Formáció középső-tri¬ ász (ladin) képződményeire eróziós szögdiszkordanciával (kb. 45°) miocén összlet települ (Wein 1967; LOVÁSZ & WEIN 1974; WÉBER 1975; WÉBER 1987; Chikán et al, 1991). A miocén rétegsor öt részre tagolható (2. ábra), ezek kon- kordánsan települnek egymásra, és sorrendben felfelé a következők: 2. ábra. A hetvehelyi TSZ-kőfejtő rétegoszlopa. 1. triász mészkő, 2, meszes kötőanyagú konglomerátum, breccsa, 3. mészmárga, 4. agyagos konglomerátum, 5. kőzetlisztes agyag, 6. riodácittufa, 7. talaj Fig. 2 Columnar section of the "TSZ" cjuarry. 1 Triassic limestone; 2 Lime cemented conglomerate, breccia; 3 calcareous mari; 4 Clayey conglomerate; 5 silty clay; 6 nodacíte tuff, 7 soil 1. 0,7 m vastag, rétegzetlen, rosszul osztályozott, monomikt, meszes kötő¬ anyagú konglomerátum. Az alaphegy- ségi lapisi mészkőből álló kőtömbök és kavicsok abráziós eredetűek (Chíkán & Konrád 1982). 2. 1,3 m, sárgásfehér színű, kőzetlisztes mészmárga, amelyben mészmárga- kavicsok (1-2 cm) találhatók. 3. 2,0 m, szürkészöld szín, kb. 0,3 m vastagságú agyagréteggel tagolt kong¬ lomerátum. A kiasztok anyaga triász mészkő, méretük 1-4 cm. 4. 3,0 m, szürkészöld bentonit. 5. 2,1 m riodácittufa (Tari Dácittufa Formáció). Több szintben akkréciós la- pilliket észleltünk. A tufában néhány rossz megtartású növény-, főleg szárma¬ radványt találtunk. Kora: 16 ± 1,6 Ma (ÁRVA-SÓS & MÁTHÉ 1992; BARABÁS & MÁTHÉ 1996). Fáciese: levegőből hullott tufa (ash-fall tuff). Összefoglalva megállapítható, hogy a vizsgált terület a kárpáti emelet idején (Chikán et al. 1991) abráziós tengerpart lehetett és itt rakódott le a riodácittufa. A bentonitréteg a tufa átalakulásával vizes közegben keletkezhetett. 576 Földtani Közlöny 128/4 4. ábra 3. ábra. Az MI. feltárás átnézetes rajza a felvett szelvény helyének ábrázolásával. 1. agyag, 2. sík- és keresztrétegzett homok, 3. kavicslencse, 4. kavicszsinór homokban, 5. mészcsomók, 6. törmelék; a-e: imbrikációmérési helyek Fig. 3 A rough sketch of the MI. outcrop with identification of Fig. 4. 1 clay ; 2 fiat and cross-bedded sand; 3 gravel lenses; 4 gravel horizon in sand; 5 líme knobs; 6 scree; a-e: places of imbrication measuremen ts MI. feltárás A kibukkanás az előző feltárástól mintegy 100 méterre nyugatra található (1. ábra). A feltárás É-D-i irányú, kb. 5 m magas és kb. 25 m hosszú (3. ábra). A feltárás északi oldalán, alul, egy bemélyedésben (a 3. ábra bal alsó részén) 60 cm vastag aleuritos agyagréteget találtunk, amely egy 25 cm-es átmeneti réteggel agyagos homokkőből kavicsos homokkő összletbe megy át. Az átme¬ neti rétegben a két agyagosabb sáv között egy finomhomokos képződményben keresztrétegzés és szinszediment üledékrogyási jelenségek nyomai láthatók (Benkovics 1997). A keresztrétegzés nyugatias áramlásra utal. Feljebb helyen¬ ként sík-, ill. keresztrétegzett, közepesen kötött, homokos összletben egymástól elkülönült, kavicsos lencsék láthatók. A lencsék kavicsanyaga felfelé finomodik. A feltárás legfelső részén kavicszsinórok húzódnak. Az összlet egészen a felső kavicszsinórig faunamentesnek bizonyult, de a feltárás legfelső részén élethelyzetben megőrződött, mészporral kitöltött Panopea kagylót találtunk. Két egymás fölötti zsinórban mészkonkréciók jelennek meg. A feltárásban felvett szelvények közül a legjellemzőbbet közöljük (4. ábra). A csatomakitöltések anyaga polimikt kavics, közepesen kerekített, ill. kop¬ tatott, 2/4 cm-es (min./max.) átmérőjű (ld. I. táblázat). A feltárás átnézetes rajzán az egymás felett elhelyezkedő 4-es és 5-os kavicslencse anyagából 200-200 da¬ rabos kavicsstatisztikát végeztünk. A típuspéldányokból vékonycsiszolatokat is készítettünk. A két csatornakitöltésben a következő kőzettípusokat figyeltük Horváth Z. et al.: Miocén tengerpartifáciesek 577 meg: homokkő (67,5-64,5%), gneisz (11-17%), gránit (9-8%), karbonát (6-6%) és riolit (4-1,5%) (ld, I. táblᬠzat). A felső csatornakitöltésben a homokkő- és gránitkavicsok az al¬ sóhoz képest nagyobb méretűek, arányuk viszont kisebb. A gneiszka¬ vicsoknál mindez pont fordítva igaz. A karbonátok azonos mérettel és részaránnyal szerepelnek mind¬ két kavicsszintben. A riolitkavicsok pedig azonos méretűek, de csökke¬ nő részarányúak a felső szintben az alsóhoz képest. A homokkőkavicsok esetében to¬ vábbi két csoport különíthető el: karbon szürke és perm vörös ho¬ mokkő. A statisztika során kiderült, hogy a perm homokkő mindkét ka¬ vicsszintben jóval nagyobb résza¬ ránnyal szerepel (perm homokkő: az alsóban 52%, a felsőben 49%; kar¬ bon homokkő: az alsóban és a felső¬ ben egyaránt 15%) és közepesen koptatott, ill. kerekített. A feltárásban imbrikációt, ke- resztrétegzést és a csatomafalak ese¬ tében dőlésirányt mértünk. Az imb- rikáció- és lineációmérés eredmé¬ nyeit kördiagramon ábrázoltuk (5. a,b ábra ) és a törmelékes komponen¬ sek eloszlása alapján is szerkesztet¬ tünk diagramokat (DlCKINSON & SUCZEK 1979; DlCKINSON 1985). A paleoáramlási irányt É-ÉK-inek ha¬ tároztuk meg. Vizsgálataink szerint: a feltárás sík- és keresztrétegzett, kavicslen¬ cséket és kavicszsinórokat tartal¬ maz, homokja rosszul osztályozott. Az imbrikációadatok viszonylagos szórása kanyargó medrű folyóra utal. A feltárás középső részén meg¬ jelenő kavicspáncél, ill. a feltárás al¬ só részén a keresztrétegzés és a rá- 4. ábra. Az MI. feltárás rétegoszlopa. 1. síkrétegzett homok, 2. homokos kavics, 3. kavicsos homok, 4. homok, 5. talajszint; a- agyag, k- kőzetliszt, F- finom-, K- közép-, D- durvaszemcsés homok, ka- kavics Fig. 4 Columnar section of the Ml outcrop. 1. bedded sand; 2. sandy gravel; 3. pebbhj sárid; 4. sand; 5. soil; a - clay; k - silt ; F - fine; K - médium; D - coarse-grained sand ; ka - gravel 578 Földtani Közlöny 128/4 A kavicsszintek statisztikai vizsgálatának összefoglalása Summary of statistic measurements made on pebbles of the gravel lenses 1. táblázat - table I Kőzettípus Százalék (alsó-felső kavicsszint) Átlagos min. méret [cm] Átlagos max. méret [cm] Átlagos koptatottság (1-5) Homokkő 67,5-64,5% 1,5—1,8 3,6-4,5 3-3 Konglomerᬠtum 1,5-1% 2,0-2,0 3,0-4,0 2-3 Aleurolit 1-2% 1,2-2,2 2,2-8,5 3,5-3 Karbonát 6-6% 2,0-2,0 4,0-4,2 3-3 Gránit 9-8% 1,5-2,0 3,0-3,9 2-3 Riolit 4-1,5% 2,0-2,0 3,7-3,7 2-2 Gneisz 11-17% 1,7-1,7 4,5-3,8 2-3 Üledékes 76-73,5% l,9-2,0 3,3—4,9 3-3 Magmás 13-9,5% l,7-2,0 3,3-3,8 2-3 Metamorf 11-17% 1,9-1,9 4,2-3,4 2-3 Összesítve 100-100% l,9-2,0 3,6—4,1 2,5-3 a: 180 5. ábra. a, A kavicslencsékben mért imbrikációk ábrázolása kördiagramon; a-e: a: 3. ábrán kiemelt kavicslencsék, b; A mérési eredményekből következő lehetséges áramlási irányok Fig. 5 a: Imbrication data on circular chart measured of the in the gravel lenses; a-e: gravel lenses of the Fig. 3; b: The possible stream directions következő finomszemcsés rétegek egy meanderező folyó ciklikus fejlődését jel¬ zik- A feltárás felső részén talált rétegek mésztartalma, közöttük a magányos Panopea már egy kezdődő tengerelöntést mutat. Horváth Z. el al.: Miocén tengerparti fáciesek 579 Az imbrikációmérések és a keresztrétegzés alapján a lehordás nagyjából dél¬ ről észak felé történt. Feltűnő, hogy legnagyobb részarányban a homokkőka¬ vicsok jelentkeznek, ami a miocénben nagy területen felszínen lévő perm és kisebb részben karbon homokkőképződményekre utal. Ameanderező folyó fő kavicsanyaga származhatott a Mecsek délnyugati oldalán ekkor felszínen lévő perm, ill. karbon sziliciklasztos képződményekből és a Gyűrűfűi Riolit Formᬠcióból (Jámbor & Szabó 1961; Chikán et al. 1991; Barabás & Máthé 1996; Hámor 1.997). Az üledékek a Budafai Formáció Mánfai Tagozatába tartoznak (Chikán et al. 1991). MII. feltárás Az Ml-es feltárástól kb. 15 méterre található (2. ábra ) ez a 2 m magas, L-alakú kibukkanás. Csapásiránya É-D-i (6. ábra), ill. K-Ny-i, a rétegzés mindenütt víz¬ szintes. A feltárás É-D-i csapásirányú falában (6. ábra) feltárt összlet szürke és sár¬ gásbarna színű homokrétegek váltakozásából áll, amelyeket néhány kavicsos sáv tagol. Az összlet sárgás színű és durvaszemcsés homokkővel ér véget. Az É-D-i fal rétegsora a K-NY-i falban folytatódik. A K-NY-i fal (7. ábra) bázisát viszonylag kompakt, sárgásbarna színű, apró¬ szemcsés homokkő alkotja, amelyre szürke, durvaszemcsés, mollusca-héjtöre- dékeket tartalmazó homok települ. Erre agyagréteg, majd agyagos homok kö¬ vetkezik, amely folyamatosan megy át szürke, durvaszemcsés homokba. A ho¬ mokos összletben felfelé a kavicsok száma és a mésztartalom is megnövekszik, majd jellegzetes, kavicsot is tartalmazó, laza szerkezetű, homokos márga kö¬ vetkezik. A felsőbb szintekben egyre nagyobb számban ősmaradványok is ta¬ lálhatók, a kavicsok aránya lecsökken, a fosszíliák száma azonban tovább nö¬ vekszik. Az erre következő réteg igen kompakt, helyenként gumós mészmár- ga-kőbelekkel. Az É-D-i falszakaszban két vető található (6. ábra). Az északi vető dőlésíránya: 30/55°, a déli 3-5 cm széles, limonitos, 52/58° dőlésirányú. Az északi vető két oldalán lévő szürke agyag- és vörös homokkősávok egymáshoz viszonyított helyzete alapján egy minimum másfél méteres elvetést valószínűsítünk. A déli vető két jól azonosítható, vörös színű, kavicsos indexréteg alapján 25 cm-es levetést mutat. A két fal közül csak a K-NY-i csapásúban találtunk ősmaradványokat: Conus, Panopea és Chlamys fajokat, valamint a cápa-, ill. egyéb halfogakat. A kifejlődés kőzettani jellege és a talált fosszíliák mediterrán jellegű, normál sótartalmú tengert jeleznek. 580 Földtani Közlöny 128/4 r E ka DK Fka D 6. ábra. Az MII. feltárás falának szelvénye; 1. sárgásbarna homok 3-6 cm-es kavicsokkal, 2. sárgásbarna homokkő 1-3 cm-es kavicsokkal, 3. sárgásbarna homok, 4. szürke homok; k - kőzetliszt, F - finom-, K - közép-, D - durvaszemcsés homok, ka - kavics Fig. 6 Geological profik of MII outcrop oriertted N-S. 1 yelloivish-brown sand with pebbles of 3-6 cm; 2 yeílowish-brown sandstone with pebbles of 1-3 cm; 3 sand; 4 gray sand; k - síit; F - fine-grained sand; K - medíum-grained sand ; D - coarse-grained sand; ka - pebble Horváth Z. et al.: Miocén tengerparti fáciesek 581 MIII. feltárás A kutatóárok a Fenyőhegyid-űlő északnyugati oldalán, a hetvehelyi vasútállomástól kb. 500 méterre, a sí¬ nek mellett található (1. ábra). Ez a fel¬ tárás mintegy 0,5-1 méter magas, hossza kb. 25 m és ÉK-DNY-i csapású (040-220) (8. ábra). Itt háromféle képződményt különí¬ tettünk el. Az alsó szint kb. 20 cm-es vastagságban bukkan elő. Laza, agya¬ gos homok alkotja, amely rétegzetten. Makroszkóposán ősmaradványt nem találtunk benne. Erre a homokszintre éles, hullámos határral egy lencsés, gumós megjelenésű, erősen kötött, fosszíliadús, meszes homokkőréteg te¬ lepül kb. 30 cm-es vastagságban. Ez a réteg már igen gazdag faunát tartal¬ maz: Chlamys-, Patella-, Pecten-, Ost- rea- (fúrásnyomok), Mya-, Balanus-, Crustacea-, Clypeaster- és Gastropo- da-fajok, ill. cápa- és egyéb halfogak. A feltárást laza, homokos képződ¬ mény zárja kb. 10 cm-es vastagságban. A gazdag és változatos fauna alap¬ ján az itt feltárt képződmény normál sósvizű sekélytengerben rakódott le. A képződmények kora kárpáti (CHIKÁN & KONRÁD 1982), esetleg legalsó-báde- ni lehet. A földtani térkép (CHIKÁN & 7. ábra. Az MIII. feltárás Ny-K-i csapású falának szelvénye, (a 6. ábrán a vetőtől É-ra eső rétegsor folytatása); 1. finomszemcsés homok, 2. közép¬ szemcsés homok kavicsokkal, 3. kavicsos-márgás homok, 4. márgás homok kőbelekkel, 5. mész- márga, 6. gumós mészmárga; a - agyag, k - kőzetliszt, F - finom-, K - közép-, D - durvaszemcsés homok, ka= kavics Fig. 7 Columnar section of outcrop MIII, oriented E-W. (Northern continiation of profile Fig. 6). 1 fine-grained sand; 2 mediutn-grained sand with pebbles ; 3 pebbly, marly sand; 4 marly sand with moulds of fossils; 5 calcareous mari; 6 nodular calcareous mari; D - coarse-grained sand; ka - pebble K [cm] 175. Ny 150. 125 . 100 . 75 50 25 , 4 h.-'u-l 5 EQ 6 582 Földtani Közlöny 128/4 8. ábra A Fenyőhegy-dűlő északi oldalán létesített árok szelvénye (MIII). 1. agyagos homok; 2. mészcementált homokkő; 3. laza homok Fig 8 Profile of artifical trench on the northern slope of Fenyőhegy field. 1 loose clayey sand; 2 lime cemented sand; 3 unconsolidated sand Konrád 1980; Chikán et al. 1983, 1986) szerint ez a kibúvás a triász-tercier kontaktus közvetlen közelében (10 m) helyezkedik el. Összefoglalás Hetvehely mellett K-NY-i irányban egy kilométeren belül négy különböző kifejlodésű miocén kibúvást találtunk (3. ábra). A TSZ-kőfejtő tetején transzgressziós konglomerátum, márga és agyag talál¬ ható ősmaradványok nélkül. Az MI. feltárás folyóvízi homokos-kavicsos réteg¬ sorból áll, a lehordás É-ÉK felé történt. Az itt látható rétegsor felső része pedig már tengeri kifejlődésbe megy át (Panopea sp.). Az MII. feltárás tengeri ősma¬ radványokban gazdag homokos képződményei, valamint az MIII. kutatóárok kötöttebb, meszes, bentosz foraminiíera-tartalmú homokkőpadjai egyértelműen sekélytengerben keletkeztek. A fenti kifejlődések egymáshoz való közelségét ősföldrajzi adottságok és/vagy tektonikai mozgások magyarázhatják. Ez - CHIKÁN és BARABÁS re- konstukciós ábráival összhangban - tengerpart és folyóvíz találkozását jelzi a kárpáti emelet idején Hetvehelytől keletre. A másik lehetséges, az előzőt nem kizáró megoldás a terület tektonikai ér¬ telmezésében rejlik (CSONTOS & BERGERAT 1992). A TSZ-kőfejtő egy kiemelt (és Horváth Z. et al.: Miocén tengerparti fáciesek 583 kibillent) blokkot tár fel, feltételezhetőleg egy ÉNY-DK-i törés választja el az MI. feltárástól. Ugyanígy, az MI. és MII. feltárás, amelyek (azonos tengerszint feletti magasságon, azonos csapásiránnyal, egymástól kb. 15 m-re helyezkednek el) kifejlődése is jelentősen eltérő, közéjük is vető húzható. Ennek csapása kb. ÉNY-DK-i lehet az Mii-ben leírt kisebb vetők alapján. A kárpáti emelet idején és/vagy a miocén későbbi szakaszában zajló moz¬ gásokat az MI. feltárásban talált szinszediment szerkezetek bizonyítják. Csontos és Bergerat (1992) öt paleofeszültségteret határozott meg az alsó-mi¬ océntől az alsó-pannonig, A rendelkezésünkre álló mért adatok alapján a vizs¬ gált szerkezetek a kárpátitól az alsó-pannonig alakíthatták ki a négy eltérő ki¬ fejlődést! és topográfiai helyzetű feltárás mai szerkezeti helyzetét. Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk köszönetét mondani dr. Konrád Gyulának, Benkovics Lászlónak, dr. Szakmány Györgynek, JÓZSA Sándornak, Barabás Andrásnak, Hajas Tibornak, a Berényi Üveges testvérpárnak és dr. Gazdag Tamásnak, akik segítették munkánkat. Külön köszönet illeti dr. Fodor Lászlót hasznos tanácsaiért és technikai se¬ gítségéért. Irodalom - References Árva-Sós, E., Máthé, Z. 1992: Mineralogical and petrographic study of somé Neogene tuff layers of the Mecsek Mountains (South Hungary) and their K-Ar dating. - Acta Geol. Húrig., 35/2, 177-192. Barabás A., Máthé Z. 1996: A nyugat-mecseki neogén részletes vizsgálata; F 7421 sz. OTKA pályázat zárójelentése. - Kézirat, MÉV adattár 13-19. Benkovics, L. 1997: Etűdé stucturale et géodinamique des Monts Buda, Mecsek et Villány (Hongrie). - doktori dolgozat, Lilié 231 p. Chikán G. 1986: Magyarázó a DK-Dunántúl miocén litofácies-, ősföldrajzi és tektonikai térképéhez. - Kézirat, MÉV adattár 41-61. Chikán G., Konrád Gy. 1980: Magyarázó a Mecsek hegység földtani térképéhez, 1:10 000-es sorozat; Hetvehely. - MÁFI, Dél-Dunántúli Osztály, Kézirat 804-811. Chikán G., Konrád Gy. 1982: A nyugat-mecseki földtani térképezés újabb eredményei. - a MÁFI évi jelentése 1980-ró/, 169-186. Chikán G. et al. 1983: A Nyugat-Mecsek földtani térképe, M= 1.100 000. - MÁFI Chikán G. et al. 1991; A Nyugat-Mecsek kainozóos képződményei. - MÁFI Évkönyv, 11, 7-88. Csontos, L., Bergerat, F. 1992; Reevaluation of the Neogene Brittle Tectonics of the Mecsek-Villány area (SW Hungary). - Annales Univ. Sci. Budapest. Sect Geol. 29, 3-15. Dickinson, W. R. 1985: Interpreting provenance írom detritaí modes of sandstones. - In: Zuffa, G. G. (ed.): Provenance of Arenites NATO ASI Series, Series C. 148, 333-361. Dickinson, W. R., Suczek, C. A. 1979: Plate tectonics and Sandstone Compositions, - AAPG Bull. 63, 2164-2182. Hámor G. 1997: A Kárpát-medence miocén ősföldrajzi rekonstrukciói, - MÁFI térképsorozat Jámbor Á., Szabó J. 1961: Mecsek hegységi miocén kavicsvizsgálatok. - Földtani Közlöny, 91 , 316-324. Lovász Gy., Wein Gy 1974: A Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Pécs 215 p. 584 Földtani Közlöny 128/4 Wéber B. 1975: Nagyszerkezeti szelvényvázlat a Nyugat-Mecsekről. - Földtani Közlöny, 107, 27-37. Wéber B. 1987: A délkelet-dunántúli paleogén elterjedési, vastagsági és litofácies térképei. - Kézirat, MÁFI Adattár 18 p. Wein Gy. 1967: A Délkelet-Dunántúl hegységszerkezete. - Földtani Közlöny, 97, 371-395. A kézirat beérkezett: 1997. 09. 22. Földtani Közlöny 128/4, 585-606 (1998) Budapest Melonit (NiTe2) a recski Lahóca Cu-Sb-As-Au epitermás ércesedésébol Melonite (NiTe2) in the epithermal Cu-Sb-As-Au mineralization of the Lahóca Hill, Recsk, NE-Hungary Gellért Balázs 1 - Buzogány Péter 1 - Weiszburg Tamás 2 (2 ábra, 3 táblázat, 3 tábla) Key words: melonite, luzonite, Lahóca Hill, Recsk, Cu-As-Sb-Au mineralization, epithermal, high sulphidation, Eocéné, Recsk Andezité Formation Tárgyszavak: melonit, luzonit, Lahóca, Recsk, Cu-As-Sb-Au ércesedé s, epitermás, magas szulfídizációs fok, eocén, Recski Andezit Formáció Abstract Melonite (NiTe 2 ), a new mineral species fór Hungary and fór the Carpathian region, has been found in the Lahóca Hill őre deposit, Recsk, NE-Hungary. This study gives a comprehensive description of the melonite occurrences previously reported worldwide and compares their mineralogical and genetical features with that of the Lahóca, Recsk occurrence. In Recsk, melonite is present as tiny (10-15 mm) platy crystals ( Plate /,) embedded in the second type of Sb which contains luzonite ( Table III: luzonite-2). The appearance of melonite has been proved by electrone microprobe analysis and őre microscope investigation which includes the acquisition of values of reflectance. Identification of melonite by X-ray diffraction could nőt be proved becaus of the very small amount of melonite in the sample. Since there is no known polymorph modification of melonite and there is no mineral with similar chemistry, the existence of melonite in the Lahóca Hill őre deposit is supported unambiguously. The melonite of Recsk occurs at the end of the succession. This is indicated by hydrothermal mineralization, which contains pyrite, luzonite, tetraedrite and calcite fór the most part. In addition, small amounts of chalcopyrite, quartz and baríte (as a trace mineral) are alsó present. Compared with other occurrences of melonite, we can note that the melonite of the Lahóca Hill őre deposit is mainly in a genetic relationship with volcanogen epithermal Au-Ag-Te deposits. Although these are low sulphidation (LS) deposits, the Lahóca Hill Cu-As-Sb-Au mineralization is the first and single high sulphidation (HS) epithermal deposit, where melonite occurs to be found in the worla. The substitution of Ni by Cu is unique and it supports the above findings. Manuscript received: 22 09 1997 1 ELTE TTK, Geológus szak V. évf. 2 ELTE Ásványtani Tanszék 1088, Budapest, Múzeum krt. 4/A 586 Földtani Közlöny 128/4 Összefoglalás Egy lahócai ércminta vizsgálata során melonitot (NiTej), egy Magyarországról és a kárpáti régióból még le nem írt ásványfajt találtunk. Dolgozatunkban törekedtünk e ritka ásványról minél teljesebb képet kialakítani, illetve a világban korábban megtalált lelőhelyeit genetikai szempontból bemutatni. A Lahócán a melonit luzonitban, annak is csak második szöveti típusában jelenik meg. Jelenlétét a mikroszonda és az ércmikroszkópiai vizsgálatok, beleértve a kvantitatív reflexiómérést is, alátámasztják. A kis mennyiségben jelen lévő apró szemcséket szeparálni nem lehetett, ezért röntgendiffrakcióval azonosításuk nem volt megoldható. Azonban mivel a melonitnak polimorf módosulata eddig nem ismert, és hozzá kémiailag közel álló más ásványról sincs tudomásunk, az elvégzett vizsgálatok alapján igazoltnak tekinthetjük az ásvány jelenlétét. Recsken a melonit a szukcesszió végét jelző hidrotermás paragenezisben jelenik meg, amelyben a pirít, a tetraedrit, a luzonit és a kakit a meghatározó fázisok. Ezek mellett mikroszkópos méretekben kvarc és kalkopirit, valamint nyomként barit jelenléte igazolható. A melonit eddig ismert előfordulásaival összehasonlítva leszögezhetjük, hogy a lahócai melonit legközelebbi genetikai kapcsolatban a vulkanogén epitermás Au-Ag-Te típusú telepekkel áll. Azonban míg ezek alacsony szulfidizációs fokú ércesedések, addig a recski lahócai Cu-As-Sb-Au ércesedés az első és egyetlen eddig ismert magas szulfidizációs fokú epitermás telep a világon, ahol a melonit megjelenik. A Cu belépése a Ni helyén, ami önmagában is újszerű, ezt megerősíteni látszik. Bevezetés Recski lahócai vulkanogén szulfid típusú magas szulfidizációs fokú epitermás Cu-As-Sb-(Au) ércesedésből luzonitos ércminta vizsgálata során Magyarország¬ ról még le nem írt ásványfajra bukkantunk. Az ásvány a molibdenittel rokon szerkezetű nikkel-tellurid, a melonit (NiTe 2 ), amely igen kis menyiségben, sűrű eloszlásban, max. 12 mm-es szemcsékként jelenik meg egyes luzonit szemcsék¬ ben. A melonit megjelenése a lahócaihoz hasonló epitermás ásványparagenezisben igen érdekes és rendkívüli. Ezért igyekeztünk a lahócai melonitot és környezetét pontosabban megismerni. Továbbá összevetettük a lahócai és a már korábban ismert melonit előfordulásokat. Az ásványfaj általános leírása A melonitot először a kaliforniai Stanislaus bányából (Calaveras megye) írták le (Genth 1868). A bánya egyike a később Melones néven összefoglalt bányáknak. Mivel a melonit Magyarországon új ásványfaj, így indokolt az ásvány kris¬ tálykémiai, kristályfizikai tulajdonságainak, genetikájának, valamint lelőhelye¬ inek bővebb ismertetése. Kémiai összetétel Az ásvány első elemzéséből (Genth 1868) a NÍ 2 Te 3 összetétel adódott. Kez¬ detben bonyolította a képlet meghatározását a melonit mellett más tellúrásvá- nyok (pl.: hessit, altait, tellúr) jelenléte. Az ezekhez kötődő tellúrt és egyéb Gellért B. et al.; Melonit a recski Lahócáról 587 A melonit kémiai összetétele tömegszázalékban GENTH, 1868*, HILLEBRAND, 1899** és GOYDER 1899*** nyomán, a) Stanislaus Mine (Kalifornia), b) Wortupa (Dél-Ausztrália) (Hintze 1904) Chemical composition of melonite in mass percent (After GENTH 1868*, HILLEBRAND 1899** and GOYDER 1899***). a) Stanislaus Mine (Califomia), b) Wortupa (South-Australia) (Hintze 1904) I. táblázat - Tabte I Te Ni Co Ag Összesen Egyéb Ni2Te3 76,19 23,81 100 NiTe2 81,01 18,99 100 a) I. * 73,43 20,98 4,08 99,21 0,72 Pb II. ** 77,72 17,16 0,1 5,09 100,07 III. ** 80,75 Ni + Co: 18,31 0,86 99,92 IV. ** 75,29 Ni + Co: 15,71 8,44 99,44 y ** 81,4 18,6 100 b) VI. *** 77,52 19,11 0,1 100,05 2,49 Se, 0,07 Au, 0,68 Fe, 0,08 Si02 Vii *** 80,46 18,12 0,03 100,03 0,68 Fe, 0,74 Si02 VIII.*** 74,49 22,99 99,9 0,33 Au, 2,09 Si02 elemeket, melyek a melonitban is szerepelhetnek, a fáziselkülönítés nehézségei miatt rossz arányban osztották szét a különböző fázisok között. Rammelsberg kutatásaiban (1875) az ásványt tellúrnikkelnek nevezte el. A ma is érvényes NiTe 2 összetételt Hillebrand (1899) vizsgálatai adták meg (Hintze 1904) (I. táblázat). A melonit általánosan a NiTe 2 képlettel adható meg, azonban a Ni-t részben helyettesítheti Pd, Pt, Ag, a Te-t pedig Bi. Kristálykémiai adatok A melonit ditrigonális szkalenoéderes, tércsoportja P3ml (Ü 3 m , Z=l, rács¬ állandói ao = 3,835 Á, cq = 5,2555 Á). A romboéderes elemi cella rácspontjainak koordinátaszámai: Ni 000,2Te 1/3 2/3z, illetve 2/3 l/3z, ahol z = 0,2500,005. A kötéstávolságok: Ni - Te = 2,58 Á, Te - Te = 3,44 Á. A réteges szerkezet a brucit-típussal egyezik (PEACOCK oi THOMPSON 1946). Megjelenés, fizikai tulajdonságok Kristályai táblásak, lekerekítettek, gyakran alkot leveles halmazokat. (0001) szerint hasadása kitűnő, ez okozza hajlékony pikkelyekben való megjelenését. Színe a világos acélszürkétől az ónfehérig változhat, vöröses árnyalattal. Felü¬ lete sárgán keresztül bronzvörösbe vagy világosbarnába oxidálódhat. Sűrűsége 588 Földtani Közlöny 128/4 7,72 g/cm 3 . Mohs-keménysége 1,5; Vickers-féle mikrokeménysége 67- 76 kg/mm 2 (KRISHNA Rao et al. 1980). Ércoptikai tulajdonságok Polírozott felszíne krémes fehér rózsás árnyalattal, esetleg világosrózsaszínű, ez különösen jól észlelhető hófehér környezetben. Kis keménysége ellenére könnyen polírozható. Reflexióképessége nagy (55-66%), a piriténél nagyobb, míg a krenneriténél, altaiténál kissé alacsonyabb. Ércmikroszkóp alatt mérsé¬ kelten anizotrop, anizotrópia-színe szürkésmályvától sárgásbarnáig változhat, de a kék szín dominál (Krishna Rao et al. 1980). Egyszerű kémiai kísérletek A melonit HNC^-val forralva feketére színeződik, HCl-val, KCN-dal, vala¬ mint KOH-dal és HgCh-dal nem reagál. FeCb hatására lassan világos barnára színeződik, felületén étetési nyomok jelennek meg. Röntgendiffrakciós adatok A melonit röntgendiffraktogramos adatait THOMPSON adta meg 1949-ben, az Abitiby County, Quebec, Kanadából származó minta alapján. Képződési körülmények A melonit a NiTe-NiTe 2 szilárd oldat szélső tagja. Leggyakrabban arannyal, ezüsttel telérekben, más telluridokkal metaszomatikusan vagy likvidmagmás Cu-Ni telepen képződik. Az azóta megismert előfordulások alapján (lásd a következő fejezetet) az alábbi teleptípusokat tudjuk elkülöníteni: magmás el- őkristályosodás, nyírásos zónákhoz kapcsolódó mezotermás teléres arany, vul- kanogén teléres Au-Ag-Te, sztratiform-sztratobound és szkam telepek. Likvid¬ magmás telepeken a kései fázishoz kapcsolódik más telluridokkal és a platina csoport ásványainak egy részével együtt. Feltehetően egyes telepeken hidro- termás felülbélyegzés is történt. A melonit ismert lelőhelyei Ebben a fejezetben célunk néhány jellegzetes telep bemutatása, ahol a melonit megjelenik. A telepeket genetikájuk alapján csoportosítottuk. Ahol lehetett azt is feltüntettük, hogy a melonit melyik ércképződési fázisban vált ki. Ez legin¬ kább akkor fontos, ha az adott telep kialakulása több lépcsőben, különböző folyamatok hatására történt, így az egyértelmű teleptani besorolás nem lehet¬ séges. Gellért B. et ah: Melonit a recski Lahócáról 589 A) Magmás elökristályosodás telepei 1. Moncsegorszk érctelep, Kola-félszíget 1 Az ércesedés archaikumi gneiszre te¬ lepülő, zöldpalafáciesű vulkanoszediment összlet, bázisos, ultrabázisos intrúzióban helyezkedik el. Az intrúzió alsó része peridotitos, a felső piroxe- nit-bronzitites. Az ércesedés telep morfológiája: tömör érctelérek, ill. réteges köz¬ betelepülések hintett ércben. A paragenezis ásványai: pirrhotin, pentlandit, kal- kopirit, pirít, magnetit, kromit, ümenit, cubanit (Szmirnov 1968). Likvid szeg¬ regációs Ni-Cu-Pt telep. 2. Strathcona bánya, Sudbury, Ontario. Rétegzett intrúzióhoz kapcsolódó likvid szegregációs Ni-Cu telepek. A magmás tömeg alsó részén nórit, középen gabb- ró, felül granofír jellemző. SCHNEIDERHÖHN (1958) szerint a dioritmagma ren¬ delkezett annyi ércelemmel (Ni, Cu, S), hogy a szulfidmagma kialakulhasson. Ráadásul a könnyenilló-hatás olyan jelentős lehetett, hogy a szulfidolvadék olvadáspontját 400 °C alá nyomta így a töréses zónákban egészen magasra préselődött a szulfidmagma. DlETZ (1964) és FRENCH (1970) a Sudbury szerkezet kialakulását nagy energiát felszabadító meteorit becsapódással értelmezik. Szerintük a Ni-Co egy része is extraterresztrikus eredetű. Elméletük alapján a hatalmas meteorit becsapódás mélyre ható törést, "kéregroppanást" eredményezett. A kráter szélein, a fellazult zónák mentén megindulhatott a bázisos magma és az elkülönült szulfid olvadék felnyomulása. Ezután megkezdődött a magma fokozatos kikristályosodása. Az ércmező mai képének kialakulását végül a főleg a déli szárnyon érvényesülő töréses tektonika, illetve az erózió határozta meg. Az intrúziós test külső öve dioritból épül fel, ami tulajdonképpen az érchor- doző kőzettest, az ún. sublayer. Az intrúzió peremén (kontakt sublayer) és on¬ nan sugarasan kiágazó, különálló dykokban (offset sublayer) dúsul az érc, amely litikus zárványokat tartalmazó zónákhoz kötődik. Egyes esetekben hidro- termás hatások is végbementek, amelyek kisebb-nagyobb felülbélyegzést vé¬ geztek (pl. Onaping-Levack terület). A likvidmagmás telep ásványparagenezise: pirrhotin, pentlandit, kalkopirit, magnetit, pirít, cubanit, millerií, mackinawit, borúit, bravoit, merenskyit, naumannit, melonit. 3. Copper Cliff South bánya, Sudbury, Ontario, Kanada. A telep radiális offset típusú sublayerben helyezkedik el. A réz dús érc nyírásos zónákban a dyke peremén, illetve masszív tömzsökben jelenik meg. SZENTPÉTERí Krisztián szóbeli közlése alapján a telep az alábbi ércásvány-paragenezissel jellemezhető: kalko¬ pirit, pirrhotin, pentlandit, sperrylit, argentopentlandit, szfalerit, mackinawit ((Fe, Ní)9S8), galenit, tellurobizmutit, hessit, volinszkit, melonit. A réz dús ré¬ szeken a kalkopirit gyakori zárványa a tellurobizmutit. Tellurobizmutit (BisTes) zárja magába a lemezes melonitot, ami hessittel, volinszkittel társul. Valószí¬ nűsíthető, hogy először kivált a pirrhotin, aminek szételegyedési terméke a 1 (A lelőhelyek sorszámai a II. táblázatra utalnak.) 590 Földtani Közlöny 128/4 A melonit egyes lelőhelyeinek ércásvány-paragenezise (a számok a fejezet lelőhelyszámaira utalnak) Paragenesis table of somé melonite occurrences (numbers refer to locality numbers of the chapter II. táblázat - Table II A B c D E F 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 Lahóca 21 Altait X X X X X X Arany X X X X X X X X X X Arze no pirít X X X x ! X Bizmut X Bornit X X X X X X Boulangerit X Bournonit X Calaverit X X X Cubanit X X X Enargit X Frohbergit X X X Gálén it X X X X X X X X X Galenobizmutit X Gersdorffit X Guanajaatit X Hessit X X X X X X X X X Kalkopirit X X X X X X X X X X X X X X X X Kalkűzin X Krenneri! La útit X Luzonit X Magnetit X X X X X Merenskyit X X Michenerit X Miile rit X X Molibdenít X X X X X X X Montbrayít X Pentlandit X X X X X X Petzit X X X X X Pirrhotin X X X X X X X Pirit X X X X X X X X X X X X X X X X Poughit X Scheelit X X X Seligmannit X Siegenit X X Sperrylit X Szfalerit X X X X Szilvan it X X X Tellúrbizmut X X X Tellúrnikkei X Tennantil X Te n őrit X Tetradimit Tetraedrit X Volinszkit X Wittichenit X X GellÉrt B, et al: Melonit a recski Lahócáról 591 pentlandit. Ezt az ásványegyüttest szorította ki a benyomuló kalkopirít, ami magával hozott tellurid szemcséket, szemcsehalmazokat. 4. Geordie Laké Intrúzió, Goldwell Komplexum, Ontario, Kanada. A masszívum főleg troktolitból és olivin gabbróból áll. Benne a hintett kalkopirít a leggya¬ koribb ércásvány. Helyenként a kalkopiritben bornit elegyedik szét. Egyéb szul- fidok: pirit, millerit, siegenit, pentlandit, galenit, epigenetikus kalkozin. Tellu- ridok és a platina csoport ásványai apró zárványokként kalkopirít szemcsék peremén jelennek meg, kis mennyiségben. Telluridok: melonit, hessit, altait. A platina ásványok: kotulszkit, merenskyit, michenerit, tellurobizmutid, paolovit, Pd-arzenid, Pd-antimonid, sperrylit. Az ércásványok kiválása a magmakristᬠlyosodás utolsó szakaszához kapcsolódik. (Mulja-Thomas 1989). 5. Kambalda telep, Wiluna zöldkőöv, Ny ugat-Ausztrália. A telep komatiitos láva¬ folyás alsó szintjeiben helyezkedik el a Yilgarn kraton Wiluna zöldkőövében. A szulfidok és oxidok gravitációs ülepedéssel és olvadék differenciációval szeg- regálódtak a komatiitos magmából. Későbbi metamorfózisnak is szerepet tu¬ lajdonítanak az ércképződésben (Groves et al. 1979). Az ércesedés hintett vagy tömött megjelenésű. A likvidmagmás paragenezis: pirrhotin, pentlandit, pirit, magnetit, kalkopirít, platinaásványok. Genetika: likvid szegregációs teleptípus, komatiitos Ni-Cu altípusa. 6. Okiep körzet rézérc telepei, Namacjualand terrén, Dél-Afrika. A nagy metamorf fokú gneisz összletben található noritoid lencsék tartalmaznak főleg kalkopiritet és bornitot hintett formában. B) Nyírásos zónákhoz kapcsolódó mezotermás teléres arany teleptípus 7. Jaduguda urántelep, Singhhhum nyírásos zóna, Bihar, India. A melonit felszín¬ közeli apatit-magnetit telérben, illetve mélyebben millerit-dús környezetben fordul elő. Elsősorban molibdenithez társul repedéskitöltő durva xenomorf szemcsék és pikkelyek formájában. A meddőben apatit, magnetit, klorit és kvarc van. Gyakran a molibdenit repedéseit, hasadásait tölti ki. A millerit-dús zónᬠban a melonit kalkopiritben vázkristályokat alkot, és molibdenittel, gersdorf- fittal és millerittel társul. (Krishna Rao et al. 1980). Magmás frakcionált Fe-Ti kristályosodással képződött anortozitos Ti (magnetit, apatit) telepet pegmatitos, majd greizenes átalakulás ért. 8. Hattu palaöv , llomantsi, Kelet-Finnország. Az ásványképződés két fázisban történt. A kvarc telérekben megjelenő molibdenit-scheelit ásványtársulás tonalit intrúziókhoz kapcsolódik. Egyéb társásványok: cubanit, pentlandit, galenit, ter- mésbizmut. A palákban a termésarany hidrotermásan elbontott földpát tartalmú metaszedimentekben, kvarc-turmalin telérekben, porfiros dyke-okban fordul elő. Az arany hessittel, petzittel, altaittal, tellurobizmutittal, frohbergittel és me- lonittal társul (JOHANSON & KOJONEN 1989). A szigetívhez kapcsolódó intrúziós komplexum területén Mo-W porfír, greizen, illetve nyírásos zónákhoz kapcso¬ lódó arany telepek jelennek meg. 592 Földtani Közlöny 128/4 9. Kirkland Laké körzet, Ontario, Kanada, Wright-Hargreaves bánya (Kirktand Laké) lelőhelyen kis területeken (9 mm 2 ) porfírosan arannyal társulva jelenik meg. Toburn bánya (Kirkland Laké) lelőhelyen altaittal és petzittel társul. Ma- cassa bányában (Kirkland Laké) breccsás teléranyagban kis területeken (4 mm 2 ) arannyal fordul elő. Az ércmező zöldkőövek nyírásos zónáiban megjelenő több párhuzamos telérrendszer, amely grauwacke-konglomerátumba intrudált szie- nitporfírhoz, augitporfírhoz kapcsolódik. A telérek ásványai: kvarc, arany, ca- laverit, altait, hessit, coloradóit, tetradimit, melonit, kalkopirit, pirit, galenit, szfalerit, molibdenit és grafit (Boyle 1968). 10. Kalgoorlie, Wiluna zöldkőöv, Nyugat-Ausztrália. A telep prekambriumi me¬ tamorf vulkánitok és tufák és az ezekre diszkordánsan települő metamorf dia- báz, gabbró környezetben alakult ki. Az ércesedés kvarc-kalcit, albit, szericit- klorit telérekben és kürtőszerű oszlopokban jelenik meg. Az arany többnyire telluridokhoz kötődik, de roscoelites, szericites, pirites palás kőzetekben is meg¬ jelenik. A zöldkőöv nyírásos zónáiban képződött kvarc telérek ásványparage- nezise: kvarc, ankerit, albit, turmalin, scheelit, molibdenit, pirit, arzenopirit, pirrhotin, termésarany, szilvánk, petzit, hessit, altait (BOYLE 1968). C) Vulkanogén-teléres Au-Ag-Te (alacsony szulfidizációs fokú epitermás) 11. Cresson bánya, Cripple Creek, Colorado, USA. Lapos, bronzos bevonatú vé¬ kony táblákban jelenik meg, calaverittel és termésarannyal összenőve. A telep kambriumi, prekambriumi alkáli gránit komplexumban található, amit miocén fonolitláva-breccsa telérek harántolnak, illetve látitfonolitos szienites vulkáni összlet fed. A miocén vulkanizmushoz kapcsolódó ércesedés telérekben, stock- werkekben, breccsapipe-okban, impregnációkban jelenik meg (Koschmann 1949). Paragenezis: kvarc, kakit, adulár, pirit, fluorit, barit, dolomit, cölesztin, callaverit, hessit, termésarany, galenit, szfalerit, molibdenit, roscoelit. Propili- tesedés, agyagásványosodás a jellemző átalakulások. 12. Emperor bánya, Vatukoula, Fiji-szigetek. Pliocén olivinbazalt és trachit sztra- tovulkán kalderájában és annak környezetében fordul elő Au-Ag-Te ércesedés. A kaldera kialakulásával létrejött nyírásos zónákban augitandezit, illetve biotit- andezit telérek nyomultak be. Ezt követte az epitermás ásványparagenezis (kvarc, kakit, pirit, szilvanit, krennerit, melonit, elektrum, terméstellúr, Ag- szulfosók, arzenopirit, pirrhotin) kialakulása a nyírási zónákban (DENHOLM 1967), (COLLEY & GREENBAUM 1980). Legjellemzőbb átalakulás a propilitesedés. 13. Stanislaus bánya, Kalifornia, USA. A melonit más tellúrércekkel, kvarccal, kalkopirittel, pirittel és galenittel fordul elő mikroszkopikus táblákban. 14. Robb-Montbray bánya, Montbray Township, Quebec, Kanada. A melonit max. 20 mm-es pöttyökben fordul elő altaitot, tellurobizmutitot, montbrayitot, colo- radoitot, piritet, kalkopiritet és termésaranyat tartalmazó tömeges ércben vagy hintve a kőzetben. A melonit polírozott felületen kis kerekített és görbült hexa- gonális metszetek formájában jelenik meg, melyet körbevesz az altait és tellu- GellÉRT B, et al.: Melonit a recski Lahócáról 593 robizmutit összenövése. Kalkopirit szegélyén frohbergittel együtt is megjelen¬ het. Előfordulhat kalkopirit, petzit, arany, montbrayit, frohbergit ásványegyüt¬ tesében is. 15. Kobetsuzawa bánya, Sapporo, Hokkaido, Japán. A melonit poughittel, froh¬ bergittel, altaittal, hessittel, petzittel, terméstellúrral, szilvanittal, rutillal, kal- kopirittel, antimonittal, pirittel, arzenopirittel és másodlagos ásványokkal (ang- lesittel, klórargirittel, limonittal) jelenik meg. Feltehetően az anglesit, klórargirit és limonit piritből, altaitból és hessitből alakult át. (li-HlROYUKl & Okada-Aki- HINO 1991). D) Szkarn telep 16. Yokozoru bánya, Sannotake szkarn zóna, Észak-Kyusu, Japán (Shimada et al. 1981). A pirometaszomatikus Cu-W telepek körbeveszik a Mt. Sannatoke-t. A kon¬ takt zóna a hegy nagy részét alkotó paleozoos mészkő és kréta kvarcdiorit érintke¬ zésénél húzódik (Ií-Hiroyuki & Okada-Akihiko). A Yokozuru bányában megjele¬ nő telérek két típusra oszthatók: scheelit-kvarc, illetve a réz-szulfid telérek. A telé¬ rek részben a szkarn zónában, részben a mészkőben találhatók, Emellett magnetit és szfalerit hintésekben a telérek között is előfordul. A telérek ásványkitöltése hᬠrom fázisban történt. Először scheelit és kvarc, majd a Cu-Bi-Fe szulfidok, végül a ritka Ni-Bi-Au-Ag-Te ásványegyüttes kristályosodott ki. A masszív érckitöltéseket kalkopirit, pirít, bornit, scheelit, wittichenit, kakit, kvarc paragenezise adja. Míg hintve a telér meddőjében a siegenit melonittal, illetve a volynskit, hessit, petzit elektrummal, bornittal, wittichenittel és kaikopirittel társul (Shimada et al. 1981). E) Sztratiform-sztratobound telepek 17. Poli, Kamerun. Az ércesedés felzikus metatufában megjelenő szericit-klorit metakvarcit sztratobound horizontokhoz kapcsolódik. A horizontokban hintett formában előforduló ásványparagenezist kalkopirit, pirít, bornit és magnetit alkotja. A melonit kis, nyúlt, szálas, jól hasadó vagy táblás idiomorf kristályokat alkot bomitban (PlCOT & Johan 1982). A telep genetikája exhalációs vulkanogén szulfid Fe-Cu. 18. Hemlo arany telep, Thunder Bay District, Ontario, Kanada. Metamorfizált, sekély szintű epigenetikus ércesedés zöldkőövben. A metamorf Au-telepekkel szemben itt a mellékkőzet üledékes, a telep üledékes eredetű réteges barittal áll kapcsolatban és a kísérő ércásványok: molibdenit, termésarzén, cinnabarit, antimonit. A sztratiform érctestek metaüledékes-metavulkanitos kristályospala összlet és egy deformált porfír határán találhatók. Az üledékes telep epitermás ásványparagenezisének további fejlődését még a későbbi regionális és kontakt metamorfózis is befolyásolta (KUHNS et al. 1986). Genetika: premetamorf sztra¬ tiform Au. 19. Shinkolobwe, Katanga, Zaire. A telep rezes homokkőhöz és rézpalához kö¬ tődik. Teleptípus: szingenetikus Cu-(Co-Ni-U). A metamorf dolomitosodott pa- 594 Földtani Közlöny 128/4 Iában található érces rétegek ásványai: kalkopirit, linnéit, uraninit, curit, kasolit, carrolit, catierit, pirít, bornit, digenit, nikkelin, galenit, szfalerit, arzenopirit, annivit, termésezüst, termésarany, kvarc, karbonátok, barit (DERRIKS & OOSTER- bosch 1958). F) Adatok hiányában nem beilleszthető telepek 20. Forlorn Hope bánya, Colorado,USA. Más tellúrásványokkal jelenik meg. 21. VJorturpa, Dél-Ausztrália. Arannyal, kvarccal, kalkopirittel, sziderittel, pi- rittel fordul elő. A lahócai érces környezet A recski dioritos intruzív és andezites extruzív magmás működés a közép¬ magyarországi eocén szigetívhez kapcsolódott, amely eredetileg össszefüggés- ben lehetett a bánáti eocén vulkáni lánccal (Baksa 1986). A recski magmás komplexum több fázisban épült fel. Baksa (1984) modellje szerint a lahócai enargitos-luzonitos ércesedést a rétegvulkáni működés harmadik fázisaként lét¬ rejött biotitamfibolandezit generálta. A recski Lahóca - Kanázsvár - Fehérkő a Mátra ÉK-i előterében, a Darnó- vonallal és parádfürdői törésvonalakkal határolt késő-eocén korú rétegvulkáni amfibol, amfibolos biotitandezit és vulkanoszediment összletből álló É-D-i csa¬ pasd vonulat. A felszínközeli enargitos-luzonitos ércesedés a Lahóca-hegyben, egy utóvul¬ káni hidrotermás hatás eredményeként létrejött vulkanogén szulfid típusú ma¬ gas szulfidizációs fokú epitermás telep. A lahócai ércesedés több, határozott csomópontban kovásodott, kékesfekete, tömör tömzs alakzatú, kovásan és he¬ lyenként utólagosan kőolajjal is átitatott kőzettestben helyezkedik el. Az érc fészkekben, kollomorf gumókban, hintésekben és erekben koncentrálódik. (Az érctömb feletti kékpalának fontos szerepet tulajdonítottak a hidrotermák tor¬ lódásában.) Lahóca területén ezen ércesedésnek három változatát különböztetik meg (Baksa 1975, Pantó 1951): 1. Elsődleges ércesedés. Ez a típus a fekvőandezit padjai mentén és tektonikai irányokhoz kötve átkovásodott kőzetpadokban alakult ki impregnációs, eres kifejlődésben. A kovás kőzettestben tömött fészkekben, erekben, impregnáció- kat alkotva enargit, luzonit, fakóérc, kalkopirit, pirit vált ki. Ez az elsődleges ércesedés, és ennek fragmentumai megjelenhetnek a polimikt breccsában, ahol az ércképződés folytatódott. 2. Breccsás ércesedés. A folyamatban résztvevő hidrotermák újracementálták, helyenként egységes tömzsképződménnyé alakították a környezetüket. Az ás¬ ványok közül gyakoribb az enargit és luzonit, kisebb mértékű a fakóérc és a pirit mennyisége. A pirit repedéseket tölt ki vagy impregnál. Ahol intenzív volt a hidrotermás hatás, ott helyenként barit is megjelenik. GELLÉRT B. et ah: Melonit a recski Lahócáról 595 3. Infiitrációs, kollomorf ércesedés. A fedőandezithez közel fordul elő ez a típus. Itt a pirithez arany kapcsolódik. A két főásvány az enargit és luzonit Sb-tartalmú változatai. Az enargit általában jól kristályosodott, sötétszürke színű ibolyás- kékes árnyalattal. A luzonit tömött, vaskos megjelenésű, ibolya színű kitöltése¬ ket alkot. Kvarcdrúzában fennőve kvarc, enargit és dawsonit jelenik meg. Az egymással korlátlanul elegyedő, As és Sb túlsúlyt tartalmazó tagok mikrosz¬ kóposán egyértelműen nem különíthetők el. Gatter (1989) szerint a kezdetben forró (250-300 °C), kevert típusú oldatok fejlődése során fokozatosan csökkent a hőmérséklet, elérve a 125-155 °C-os zónát, míg a szalinitás értéke alig változott. A fluidumok hasonlóságot mutat¬ nak a kuroko/oko érctípust létrehozó oldatokhoz, azonban hőmérséletük kissé alacsonyabb. A záró fázist az alacsony hőmérséklet, szénhidrogén dús oldatok reprezentálják, amelyek mélyebb kéregrészből és/vagy a határoló oligocén üle¬ dékekből származnak. A legkorábban képződött galenit és szfalerit nagyrészt kiszorítást szenvedett. A pirit több generációban, az ércképződés minden fázisában keletkezett. A korábban kivált pirit szemcséit luzonit vagy enargit szorítja ki. Ellenben a rézércekkel együtt kikristályosodott pirit bevonatot alkot az enargitos-luzonitos bekérgezések között. Koch (1985) szerint ez a későbbi pirit-generáció az arany hordozó. Lahóca legfon¬ tosabb rézásványa, az enargit szinte minden érctömzsben megtalálható luzonittal vagy anélkül. A luzonitban dúsabb ércek ibolyás színűek. Tömött halmazai gyak¬ ran gömbölydedek, így ezeket tojásércnek is nevezik. Ércképződés közben az enar¬ git- és luzonitkiválás feltételei szakaszosan változtak, így gyakran az ércfészkek héjas felépítésűek, ahol a sugaras-kristályos enargit és a tömött luzonit-kérgek felváltva követik egymást. A két fázis határán apró pórusok, valamint 10-20 mm nagyságú fakóérc, covellin, kalkozin, Bi - és Se- tartalmú ásványszemcsék találha¬ tók. A fama tinit a luzonittal elegysort alkothat (PÓSFAI & BUSECK 1997). Ezzel ma¬ gyarázható a nagyobbrészt luzonitból álló ércminták jelentős Sb-tartalma. Preparálás, eszközök Minta, preparálás A vizsgálatokat az ELTE Ásványgyűjteményének BE 21750. számú ércmin¬ táján végeztük. A minta a Lahóca egyik érctömzséből származik. Ebből érccsi- szolat készült, más részét porítottuk röntgendiffrakciós vizsgálat céljából. Műszeres anyagvizsgálati eszközök A kvantitatív reflexiómérés az ELTE Ásványtani Tanszéken ZEISS MPM400 típusú mikroszkópi spektrofotométerrel történt. A röntgen-pordiffrakciós felvételek az ELTE Ásványtani Tanszék SIEMENS D500 típusú diffraktométerén készültek. 596 Földtani Közlöny 128/4 Az elektronmikroszonda vizsgálat a Kőzettan-Geokémiai Tanszéken AMRAY 1830 Y/T6 típusú pásztázó elektronmikroszkóppal történt, EDAX PV 9800 ener- giadiszperzív sprektrométerrel felszerelve. A vizsgálatok dr. GálnÉ SÓLYMOS Kamilla közreműködésével történtek. Vizsgálatok A makroszkópos, kémiai, ércmikroszkópos, röntgendiffrakciós valamint mik- roszondás vizsgálatok szerint a mintát túlnyomórészt pirít, luzonit, tetraedrit, kalcit ásványegyüttese alkotja. Emellett egyes vizsgálatok alapján kalkopirit, kvarc, barit, covellin, valamint a számunkra leginkább érdekes melonit jelen¬ létére is következtettünk. Makroszkópos vizsgálat Makroszkóposán az egyes fázisok elkülönítése nagyon nehézkes, mivel az ércfázisok rendkívül finom eloszlásban érintkeznek egymással, ráadásul igen finom-szemcsések. Jellegzetes szövetet alkotnak: körkörösen, hullámosán, gyű¬ rűkbe rendeződve körbefolyja egymást a sárga fázis (pirít) és a kékesszürke fázis (luzonit). A meddő általában fehéren áttetsző, pátos, durvaszemcsés meg¬ jelenésű, jól hasadó, tűvel könnyen karcolható (karbonát). Helyenként vilᬠgosszürke, zsírfényű meddőfázis is (kvarc) látható. A meddőfázisok kisebb-na- gyobb foltokban fordulnak elő. Ércmikroszkópia Érccsiszolaton a következő fázisokat tudtuk elkülöníteni: 1. Az ércminta jelentős részét a világossárga, szalagos, bekérgező pirít alkotja, néhol idiomorf, négyzetes átmetszetei is felfedezhetők. Két típusa jelenik meg. Az egyik erősen repedezett, érdesebb felület, xenomorf, bekérgező fázis, legin¬ kább a luzonitot, helyenként a meddőt kérgezi be. A másik típusúnak sima a felülete, hipidiomorf, idiomorf szemcséi a lapok mentén korrodáltak. A korro¬ dáló fázisok: luzonit, karbonát. 2. Az ásványparagenezis legnagyobb részét a világos szürkéskék, barnássárga árnyalatú, xenomorf luzonit alkotja, ami általában mint mátrix szerepel, így benne úsznak más fázisok szemcséi. Ez a fázis még azért is fontos, mert kizᬠrólag ebben fordul elő a melonit. Anizotrópiája erős és élénk színű: kékesszürke- rózsaszín. Egyes helyeken a jellegzetes parkettás ikerlemezesség jól látszik, ami néhol a szemcsehatárokon is áthatol. Ez arra utal, hogy valamilyen orientált nyomás érte az érctömeget. Nyomásárnyékban, ahol a pirit bekérgezés meg¬ védte, ott a luzonit szemcsés, mozaikos, befagyási szövetet alkot. Eme helyeken volt idő és lehetőség a rekrisztallizációra. Gellért B. et al.: Melonit a recski Lahócáról 597 3. Egyes helyeken a luzonitban, kisebb-nagyobb fragmentumként, egy szür¬ késfehér színű, sötétzöld árnyalatú fázis helyezkedik el, a fakóérc. Reflexióké¬ pessége közepes, izotróp, 4. A kalkopirit kis aranysárga lángokként (2-6 mm), leginkább piritben és luzonitban jelenik meg. Anizotrópiája igen gyenge. 5. Covellin. Legtöbbször a luzonithoz társul, gyakran annak repedéseit tölti ki. Erős, szilvakék-szürkésfehér pleokroizmusa van. Anizotrópiája élénk, rend¬ ellenes narancssárga. A luzonit és fakóérc jellegzetes kiszorító fázisa. 1. ábra. A melonit reflexiós görbéi összevetve a Criddle & Stanley (1993) által megadott referencia görbékkel. R 0 (ref) - Ro referencia görbe. Re (ref) - R e referencia görbe, Ro(m) - a minta Ro görbéje, R e (m) - a minta R e görbéje Fig. 1 Reflectance curves of melonite vs. reference curves (given by Criddle & Stanley 1993). R 0 (ref) - R 0 reference curve, R e (ref) - Re referene curve, R 0 (m) - R 0 curve of the sample, R e (m) - R e curve of the sample 6. A meddő nagyobb részét karbonát teszi ki, általában nagy szemcsehalma¬ zokban, illetve helyenként idiomorf, romboéderes kristályokként. A fázis bi- reflexiója nagy, foltos kioltása van. Világosszürke színű. Néhol kitűnő hasadása is látszik. A másik meddőfázis a kisebb szemcsékben található kvarc. 7. A melonit. Kizárólag luzonitban, annak is csak bizonyos területein fordul elő, de ott elég sűrű eloszlásban, igen apró (1-12 pm) szemcsék formájában. Idiomorf, hipidiomorf hexagonális táblás, valamint nyúlt, pikkelyes kris¬ tálymetszetek láthatók. Reflexiós színe világos rózsaszínű. Reflexióképessége nagy. Anizotrópiája erős, anizotrópia színe sárgásbarna. 598 Földtani Közlöny 128/4 Reflexiómérés A melonitról készült reflexiós görbék lefutása jól egyezik a referencia-gör¬ békkel (Criddle & STANLEY 1993). Eltérés csak az intenzitásban van (1. ábra), amit talán a melonit szerkezetébe beépülő réz okoz. Mikroszonda Ércásványok A vizsgálat alátámasztotta a pirít nagy arányú jelenlétét. Kémiai helyettesítés nem volt benne kimutatható (111. táblázat : pirit). A luzonit nagy mennyiségben tartalmaz antimont. Két típusát tudtuk elkü¬ löníteni. Az egyik inhomogén, szételegyedést mutat, amit a változó As/Sb arány is alátámaszt. Itt az átlagos As/Sb arány 2:1 (III. táblázat 1 , luzonit-1). A luzonit másik típusa (III. táblázat: luzonit-2) homogénebb eloszlást mutat, benne nagyobb az antimon-tartalom (As/Sb arány 3:2). PÓSFAI & BuSECK (1997) HRTEM, SAED és EDS módszerekkel recski és más minták Cu 3 (As,Sb)S 4 fázisait vizsgálták. Megfigyelték, milyen összetételbeli és szerkezeti átmenetek fordulnak elő, illetve milyen össszefüggések vannak az As/Sb arány és a szerkezetek rendezettsége között. Megállapítható, hogy sza¬ bályos szoros illeszkedés (ccp) luzonit és a hexagonális szoros illeszkedés (hcp) enargit folyamatos szerkezeti átmenetet alkot egymással, de csak abban az eset¬ ben, ha Sb tartalmuk minimális (%). Ugyanakkor a rendezett szerkezetű luzonit Sb/(Sb+As) aránya 0,66-ot is elérheti (luzonit-famatinit elegy sor), míg ez az érték 0-0,25 között változhat rendezett szerkezetű enargit esetében. Jelentős Sb- tartalmú átmeneti szerkezetű Cu 3 (As,Sb)S 4 fázisok azonban nem fordulnak elő. Arra következtettek, hogy a szerkezeti hibák kialakulásának lehetősége egy Cu 3 (As,Sb)S 4 kristályban az As/Sb aránytól függ. Az elektronmikroszondával vizsgált fázisok atomszázalékos kémiai összetétele Chemical composition in atomié percent of phases obtained by electronmícroprobe III. táblázat - Table III Te Ni Cu As Sb Fe S Zn melonit-1 67,71 28,76 3,53 melonit-2 67,52 29,39 3,09 pirit 66,63 33,37 luzonit-1 36,45 6,82 3,83 1,28 51,62 luzonit-2 38,55 7,69 5,09 1,99 48,68 tetraedrit-1 38.49 5,37 6,9 2,12 47,13 tetraedrit-2 37,7 5,26 6,75 2,07 46,39 1,82 Géléért B. et al.: Melonit a recski Lahócáról 599 Luzonit-1 - luzonite-1 ^ Luzonit-2 - luzonite-2 2. ábra, Recski rendezett és rendezetlen enargit/luzonit/famatimt (Cu 3 (As / Sb)S 4 ) ásványok eloszlása a kémiai összetétel és kristályszerkezet függvényében. (PóSfai & Buseck 1997 nyomán) Feltüntettük a melonit közvetlen környezetében előforduló luzonit-1 és luzonit-2 fázisokat is) Fig. 2 Compositions and average structures of ordered and disordered enargite/luzonite/famatiníte (Cuí(As,Sb)S4) minerals (Recsk). (After Pósfai & Buseck 1997), The two hands show luzonite-1 and luzonite-2 surrounding melonite Az általunk vizsgált lahócai mintában a luzonit-famatinit sor két magas Sb- tarlalmú, így feltehetően rendezett szerkezetű tagját különítettük el (2. ábra). Ezek alapján arra lehet következtetni, hogy a magas Sb tartalmú fluidumból vagy esetleg fluidumokból alacsony hőmérsékleten csapódtak ki a Cu 3 (As,Sb)S 4 fázisok. Skinner (1960) szerint a luzonit a CU 3 ASS 4 alacsony hőmérsékletű változata. Maske & Skinner (1971) 280-300 °C közé teszi az enargit és luzonit inverziós hőmérsékletet. 600 Földtani Közlöny 128/4 Az utóbbi luzonit fázisban található a melonit, fényes, apró, leginkább 10 um körüli szemcsékként, sűrű eloszlásban. E fázisról készült elemzések egyértel¬ műen igazolták a NiTe 2 összetételt (Nio,85Cuo,iTe2, illetve Nio, 87 Cuo, 09 Te 2 ) (III. táblázat: melonit-1, melonit-2). A réz jelenléte az elemzésben igen érdekes. Fel¬ merülhet a kérdés, hogy a kis szemcseméret miatt a detektált réz a luzonitból származik-e. Mivel a környezetből sem As, sem Sb, sem S nem szűrődött be, ezért a réz valószínűleg a melonitba épül be. A fakóérc inhomogén, szételegyedést mutat. Átlagos Sb/As aránya alapján (Sb/As = 1,28) a tetraedrit-tennantit elegysorban a tetraedrithez áll közelebb (III. táblázat: tetraedrit). Meddőfázisok Két dominánsan kalcium-karbonát fázist különítettünk el. Az egyik tiszta kakit. A másik fázisban 58% CaCCb, 41% MgCC >3 és igen kis mennyiségben (1% MnCC> 3 ) jelenik meg. Egy esetben baritot is találtunk. (Ba-S atomarány: 1:1). Rön tgendiffraktogram A mintában a fázisokat nem tudtuk szeparálni. A vizsgálat jól alátámasztotta a luzonit, tetraedrit, pirit, kalcit jelenlétét. Ez az észlelés megfelel a más vizs¬ gálatok alapján vártnak. Egy reflexiót (2,81 Á) nem tudtunk lefedni, ez pontosan a melonit 100-as intenzitású csúcsának felel meg. Mivel a melonit többi csúcsa átfedésben van a fő fázisok reflexióival, így a melonit diffrakciós azonosítására nincsen elég bizonyíték, de kis mennyiség jelenléte, a többi vizsgálat eredmé¬ nyeit is figyelembe véve, valószínűsíthető. Genetikai szövet - kiválási sor A pirit két fentebb ismertetett típusa két generációban képződött. A korrodált, idiomorf típus az ércesedés legelején képződhetett. Ekkor még volt hely a sajátala¬ kú kristályok teljes kikristályosodására. Ez, a pirit első generációja, az átkovásodott andezitbe feltörő hidrotermás oldatokból hintett szövetet alkotva vált ki. Később, a szétnyíló repedések mentén az oldatokból intenzívebb érckiválás ment végbe. Az ekkor képződött fázisok korrodálták, kiszorították az idiomorf pirit kristályokat. E fiatalabb fázisok egymást is akadályozva a kristályosodásban, xenomorf szemcsé¬ ket alkottak. Az ásványkiválás gyors lehetett, erre utal a pirit második generációja és a luzonit alkotta bekérgező szövet. Helyenként a gélpiritesedett, xenomorf pirit generáció körbefolyja, magába zárja, illetve korrodálja az idősebb, idiomorf pirit generáció szemcséit. A melonit és a kalkopirit az ásványegyüttes idősebb generᬠciójához tartozik. Több helyütt a melonit idiomorf, hipidiomorf hexagonális táblᬠiba a xenomorf luzonit mint kiszorító fázis hatol be. A luzonit a kvarccal sokszor jellegzetes kiszorítási szövetet alkot. Ilyenkor a két xenomorf fázis bonyolultan. Géléért B. et ah: Melonit a recski Lahócáról 601 cikkcakkszerűen kapcsolódik egymáshoz, kölcsönösen bekebelezve egymást. E fázisok tehát valószínűleg egyszerre képződtek. A melonit tehát az érckiválás korai szakaszában képződött az idiomorf pi- rittel és a kalkopxrittel együtt, hintett szövetet alkotva az andezitben. Végkövetkeztetések Melonitot, Magyarországról és a kárpáti régióból eddig még nem ismert ásványt, találtunk a recski lahócai ércesedésben, A melonit apró (1-12 pm) pikkelyes, táblás, általában hipidiomorf szemcsék formájában jelenik meg, és valószínűleg az érce- sedés kezdeti szakaszában képződött, hintésként a hidrotermásan átalakított ande¬ zitben. Az ásvány jelenlétét a mikroszonda egyértelműen igazolta, valamint Cu- tartalmát is kimutatta. Érccsiszolaton el tudtuk különíteni a melonit fázist, amely kizárólag luzonitban fordul elő. Reflexióméréssel is sikerült a melonitot azonosíta¬ ni. Röntgendiffraktogram alapján sem zárható ki jelenléte. A melonit Lahócán fel¬ színközeli epitermás enargitos-luzonitos tömzsben, túlnyomórészt luzonitot, piri- tet, tetraedritet, kalcitot és kvarcot tartalmazó ásványparagenezisben jelenik meg. Eddig ismert külföldi előfordulásaival összehasonlítva leszögezhetjük, hogy a la¬ hócai melonit legközelebbi genetikai kapcsolatban a vulkanogén epitermás Au-Ag- Te típusú telepekkel áll. Azonban míg ezek alacsony szulfidizációs fokú ércesedé- sek, addig a recski lahócai Cu-As-Sb-Au ércesedés - tudomásunk szerint - az első és egyetlen eddig ismert magas szulfidizációs fokú epitermás telep a világon, ahol a melonit megjelenik. A Cu belépése a Ni helyén, ami önmagában is újszerű, ezt megerősíteni látszik. Mindemellett meg kell említeni, hogy az újabb mikroszondás vizsgálatok alapján a lahócai ércesedés Au-Bi-Te-Se fázisokat is tartalmazhat, ami részben magyarázza ugyan a melonit geokémiai kapcsolatait, de a Ni eredetére nem ad választ. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk LOVAS Györgynek, GÁLNÉ SÓLYMOS Kamillának, NAGY Bélánénak, GATTER Istvánnak, MOLNÁR Ferencnek, DÓDONY Istvánnak, Charles STANLEY-nek, SZENTPÉTERI Krisztiánnak, KOVÁCS Attilának, KISS Adának. Na¬ gyon köszönjük két lektorunknak, GATTER Istvánnak és ZELENKA Tibornak jó szándékukat, építő jellegű kritikai észrevételeiket. 602 Földtani Közlöny 128/4 Táblamagyarázat - Explanation of plates I. Tábla - Plate I 1. Melonit táblás és nyúlt pikkelyes metszetei luzonitban a lahócai mintából. (1000 X) Lamellar and streched scaly sections of melonite in luzonite from sample of Lahóca (1000 X) 2. Jellegzetes nyúlt pikkelyes melonit (középső fehér lencse) luzonitban (szürke) (1000 X) Typical streched scaly melonite (white grain in the míddle) in luzonite (grey) (1000 X) II. Tábla - Plate II 1. Az idősebb idiomorf pirít kristályokat (fehér sima felületű) korrodáló xenomorf pirít (fehér, repedezett) és luzonit (szürke). (100 X) The farmer euhedral pynte crystals (white, fiat surface) corroded by anhedral pyrite (white, cracked) and luzonite (grey) (100 X) 2. Xenomorf, repedezett, gélpiritesedett pirít (fehér) luzonittal (világosszürke) és kvarccal (sötétszürke). (100 X) Anhedral, cracked pyrite (white) associated with luzonite (light grey) and quartz (dark grey). (100 X) III. Tábla - Plate III 1, Az egymást bekérgező xenomorf pirit (fehér) és luzonit (világosszürke) jellegzetes szövetet alkot. (25 X) Anhedral pyrite (white) and luzonite (light grey) encrust each other generating a characteristic texture. (25 X) 2, Táblás melonit kristályokat (fehér) kiszorító luzonit (világosszürke). (1000 X) Lamellar melonite crystals (white) replaced by luzonite (light grey). (1000 X) Irodalom - References BAKSA Cs, 1975; Új enargitos-luzonitos-pirites ércesedés a recski Lahóca-hegy É-i előterében. - Földtani Közlöny 105/1, 58-74. Baksa Cs. 1984; A recski ércesedés genetikai vázlata. - Földtani Közlöny 114/4, 335-348. Baksa Cs. 1986; A recski és rudabányai ércesedések eredetének összehasonlító elemzése. - Földtani Közlöny 116/4, 353-361. Boyle, R.W. 1968; The geochemistry of silver and its deposits, with notes on geochemical prospecting fór the element. - Bull. Geol. Surv. of Canada, Vol. 6. p. 264 Colley, H., Greenbaum, D. 1980: The mineral deposits and metallogenesís of the Fiji Platform. - Economic Geology 75, 807-830. Criddle, A. J., Stanley, C. J. 1993: Quantitative Data Fiié fór Őre Minerals. - 3rd edition Chapman and Hall , 362 p. Denholm, L. S. 1967: Lode structures and őre shoots at Vatukoula, Fiji. - Proc. Austr. Inst. Min. Metall. No. 222, 78-83. Derriks, J.J., Oosterbosch, R. 1959: Les gites de Swambo et de Kalongwe Comparés a Shinkolobwe. - Chronique des Mines d'Outre mer. 279, 300-303. Dietz, R. S. 1964: Sudbury structure as an astroprobleme. - Journal Geology 72, 412—434. French, B. M. 1970: Possible relation between meteorité impact and igneous petrogenesis, as indicated by the Sudbury structure. - Ontario. Bull. Vulcanologique 34. Gatter I. 1989: A lahócai ércesedés áttekintő fluidzárvány vizsgálata. - Kutatási jelentés, ELTE TTK, Ásványtani Tanszék 9-10. Genth, F. A. 1868: Contributions to mineralogy. - No. VII - Am. Journ. Sci. 48, 305-321. 1 .V >'<.,'.'1 U .-<-1 ik: i,dri4 ü Ub .1 |J ldU U t* ul.. Melóim s recski Lakocárói (j ti III ) Ili luUiu ,1 'IjU 1H 606 Földtani Közlöny 128/4 Groves, D. I., Barrett, F. M., Mcqueen, K. G. 1979; The relatíve roles of magmatic segregation, volcaníc exhalation and régiónál metamorphism in the generation of volcaníc-associated nickel ores of western Australia. - Can. Mineral. 17, 319-336. Hintze, C. R 1904; Handbuch dér Mineralogie. Volume X. Von Veit Compo. Leipzig 712 p. Ií-Hkoyuki, Okada-Akihiko 1991; Poughít, frohbergit and melonit from the Kobetsuzawa Mine, Saporo, Hokkaido. - Journal of the Mineralogical Society of Japan, 20, 89-92. Johanson, B., Kojonen, K. 1989 ; Őre mineralogy of gold occurrence in the Hattu schíst beit, Ilomantsi, eastem Finland. - Geologieal Survey of Finland current research 1989-90. 10. 49-52. Koch S. 1985: Magyarország ásványai. - Akadémiai Kiadó. 264-281 p. Koschman, A. H. 1949: Structural control of the gold deposits of the Cripple Creek district, Teller County, Colorado. - II.S. Geol. Surv. Bull. 955-b, 19-60. Krisna Rao, N,, Narasimhan, D„ Rao, G. V. U. 1980; The nickel telluride mineral melonite from the Jaduguda uránium deposit, Singhbhum Shear Zone, Bihar, India, - Mineralogical Magaziné, 43, 775-777. Kuhns, R. J., Kennedy, R, Cooper, R, Brown, P., Mackie, B., Kusins, R„ Friessen, R. 1986: Geology and mineralization associated with the Golden Giant deposit, Hemlo, Ontario, Canada. - In: Pwc Gold '86 Symp, Toronto. 327-339. Maske, S., Skinner, B. J. 1971: Studies of the sulfosalts of copper I. Phases and phase relations in the System Cu-As-S. - Economic Geology, 66, 901-918. Mulja-Thomas, 1989: Petrology, geochemistry, suliidé and platinium - group element mineralization of the Geordie Laké Intrusion, Goldwell Complex, Ontario. Lakehead University, Canada; Masters 271 p. Pantó G. 1951: A recski Lahóca és érce. - Földtani Közlöny 81/2, 146-152. PeaCOCk, M. A, Thompson, R. M. 1946; On melonite from Quebec and the crystal structure of NiTe2. - University of Toronto Studies, Geologieal Series 31/3-4, 63-73 Picot, P., Johan, Z. 1982: Atlas of Őre Mineralogy. - B.R.G.M. Elsevier 265 p. Pósfai M., Buseck, P. R. 1997: Modular structures in sulphides: sphalerite/wurtzite-, pyrite/mar- casite-, and pyrrhotite-type minerals. - In: Meklino, S. (ed.): Modular Aspects of Minerals EMU Notes In Mineralogy European Mineralogical Union, Eötvös University Press, 1997 193-230 p, SchNeiDERHÖHN, H. 1958: Die Erzlagerstatten dér Frühkristallisation. -G. Fischer Verlag, Stuttgart, 720 p. ShiMaDA, N. 1981: Melomte and volynskite from the Yokuzuru mine, Sannotake, North Kyushu, Japan. - Mineralogical Journal, 10/6, 269-278. Skinner, B, J. 1960: Assemblage enargite-famatinite, a possible geothermometer. - Geologieal Society of American Bulletin, 71, 1975. Szmirnov, V.I. 1968; Genezisz endogennih rudnüh mesztorozsdenij, Nedra, Moszkva, 718 p. Thompson, R. M. 1949: Telluride minerals and their occurrence in Canada. - American Mineralogist 341-382. A kézirat beérkezett: 1997. 09. 27. Földtani Közlöny 128/4, 607-627 (1998) Budapest Metallic and non-metallic mineral resources in SE Anatolia Érces és nemérces ásványi előfordulások DK-Anatóliában Ali Haydar GÜLTEKIN 1 - Fikret SUNER 1 - Yüksel ÖRGÜN 1 (10 figures) Key words: Chromite deposits, Massive sulphide deposits, Phosphate, Asphaltite seams, Eastern Taurus fold beit, Southeastem Anatolian thrust fault, Turkey Abstract The southeastem part of the Anatolian Peninsula comprises a large number of őre deposits showing the well-preserved sedimentary and magmatic textures connected with their origins. The whole region has undergone extensive deformations and corresponding high-grade metamorphism during the Alpine Orogeny, From oldest to youngest, the known metallic and non-metallic deposits are scattered over a large area of various rocks in the interior of the Eastern Taurus fold beit of southeastem Turkey Most are essentially small deposits on a commercial scale and are of varying degrees of importance. The age of mineralization differs from piacé to piacé across the region and ranges from Paleozoic to Tertiary. The metallic őre deposits of the region nearly always seem to be associated with the evolution of the Eastern Taurus fold beit, part of the Alpine tectonic system. This beit is dominated by upper Cretaceous-Oligocene eugeosynclinal lithologies and much ophiolite and blueschist, especially at its Central part. The ultramafic and mafie members of the ophiolite suite contain the large chromite deposits and Cyprus-type massive sulphide deposits. The deposit at Guleman, Elaz constitutes one of the most important chromite deposits in Turkey and has yielded roughly one-third of the country's totál chrome production. All the deposits are of podiform type and are associated with ocean-floor spreading areas. The most important example of the massive sulphide deposits is that at Ergam, Elaz, These are essentially sea-floor pyritic copper sulphides which occur within the ophiolite complexes. The Keban Pb-Zn deposits form other productive metallic deposits of the region and occur as vein fillings, cavity fillings in breccias, and stockworks in the pneumo-hydrothermal stage of the intermediate and acidic magmas. Generally, the Iead-zinc deposits are polymetallic vein systems developed in backarc environments. In addition to these deposits, replacement of the country rocks by high-temperature hydrothermal solution has given rise to somé metallic orebodies emplaced especially within limestones. The productive sedimentary deposits known in the region are the phospate deposits at Mazidag, Mardin and asphaltite seams at Simák. They are found in the various sedimentary formations ranging in the stratigraphical scale from Cambrian to Quatemary. These formations are metamorphosed in the greenschist or amphibolite facies in many places, as in the Avnik area, and convert to the metamorphic rocks such as gneiss, schist, phylite, and marble. The phosphate deposits occur as beds in shallow maríné environments and are associated with the segregation of phosphoric acid in the sea-water. The economic importance of metamorphic massifs is essentially restricted to somé apatite rich iron deposits and several epitermal veins formed along the main faults. Manuscript received: 12 09 1996 1 Mining Faculty, Istanbul Technical University, Maslak 80626, Istanbul, Turkey 608 Földtani Közlöny 128/4 Introduction The southeastern part of Anatolia, as a whole, is one of the most productive mining districts ir\ Turkey, especíally fór Cr, Cu, Pb, Zn and Fe mineralizations (. Fig. 1). The region is thought to be one of the sectors of the Tethyan Eurasian metallogenic beit (JankoviC 1997), which is characterized by somé specific features. Most metallic őre deposits are emplaced within the Eastern Taurus fold beit formed during the Mesozoic and post-Mesozoic ages in the area of the former Tethyan Óceán on the southeastern margin of Eurasia. The generál geotectonic evolution of this beit is closely connected with the movement of the Arabian Plate towards the Eurasian Plate in the Alpine Period. The emplacement of őre deposits along the southeastern Anatolian thrust fault at the boundary between the Anatolian and Arabian plates signifies a structurally controlled deposition (Fig. 1 and 2). The thrust of metamorphic massifs over sedimentary rocks of the Arabian foreland has led to the development of appropriate depositional environments in which many mineralizations are formed related to the fracture systems. In generál, hydrothermal őre deposits are associated with these types of structural elements. However, the ones that are associated with the ultramaphic rocks and large metamorphic massif have more important economic significance than the others. Although somé have been rapidly exhausted, as in Ergani and Keban, there is still a large potential. The development of metallic őre deposits in the region is based on specific tectonic settings such as Cretaceous oceanic closing ophiolite complexes (particularly podiform chrome and cyprus-type massive sulphide deposits) and subductionrélated settings including volcanic rock-hosted vein-type deposits, and lesser skarn deposits accompanied locally by Pb, Zn of replacement type. The non-metallic deposits are essentially of Chemical sedimentary type in origin and occur within the foreland sediments of the Arabian plate. These deposits are nőt common in the region and have been mined írom time to time on a large scale. This report is maínly the outcome of two separate investigations, one by the Mineral Research and Exploration Institute of Turkey and the other by a working group, which participated in a research project entitled "Mining Potential of SE Anatolia”. As a result of these investigations, the metallogenic map of the region has been prepared using various scales, especially a scale of 1: 2 500 000, and the relations between the Alpine deposits and tectonic settings have been revealed. Although several unpublished reports have been used by the authors fór further information in this study, they do nőt contain comprehensive information. Therefore, the present study chiefly combines data from both sources ín order to report the geological, mineralogical and geochemical aspects of somé deposits which are critical in interpreting their genesis. A. H. Gültekin el al.: Mineral resources in SE Anatotia 609 1. ábra. A magmás és metamorf kőzetek eloszlása Anatólia DK-i részén 610 Földtani Közlöny 128/4 Geologv The southeastern part of the Anatolian Peninsula forms a transition between the high East Anatolian plateaus and the Arabian plate. It consists mostly of földed and faulted magmatic and sedimentary rocks lying on a basement of Precambrian age ( Fig. 2). All the region has been affected by the laté Mesozoic compressional régimé during the Alpine orogeny. The generál geology of this region has been described by many authors (Barnes 1963; KlPMAN 1976; BÜRKÜT 1977; SAGIROGLU 1990). The early attempts to determine the geological relationships between the deposits of the region revealed the presence of small to large acidic intrusive rocks. The investigated region is mainly made up of ultrabasic magmatic, volcanic, metamorphic, and sedimentary rocks of the Paleozoic, Mesozoic, Tertiary, and Quatemary ages. A cross-section of the spatial relations of the major units is shown in Figure 3. 3. ábra. Egyszerűsített A - A keresztszelvény Id, 1. ábra The metamorphic rocks rangé from Precambrian to Tertiary age and consist of gneiss, mica schist, amphibolite, blue schist, phyllite, and various complex units that have been intruded from the oldest to the youngest by the acidic and intermediate plutons. These rocks are typically seen in the Bitlis massif. The Bitlis massif is a large area of Paleozoic metamorphic rocks within the Eastern Taurus fold beit (ETFB) lying from Hakkari in the east to Hatay-Adana in the west and characterized by apatite-rich iron deposits. In the light of somé information from the southeastern Anatolian deposits, Helvaci (1977) suggested that the age of these rocks is about 450 m.y. The glaucophane-bearing metamorphic rocks, many of which were emplaced along the thrust pláne occur, within a narrow zone. These rocks, that exhibit well-developed mylonitic textures, were földed intő large-scale interference patterns and deformed to A. H. Gültekin et ah: Mineral resources in SE Anatolia 611 various degrees. The metamorphic rocks are mostly underlain by the marbles and fusilinid-bearing metacarbonates of the Cambrian age. The fossiliferous unit of the Cambrian age, lying on the Precambrian formations, generally outcrops within the deep valleys that cut across the region. The field studies suggest non-conformity between the Cambrian and Precambrian units. Most of the unit is based on exposures at Derik where the rocks are best preserved; there the unit is comformably overlain by Ordovician, Silurian and Devonian formations. In addition, Permo-Carboniferous units, including calcareous and dolomitic facies, are alsó observed within the thick Paleozoic sequences of the region. These rocks are unconformably underlain by Mesozoic units. The Mesozoic units, as seen on the Munzur Mountains, are separated by a marked lack of conformity from the Permo-Carboniferous rocks that acted as the floor fór the Mesozoic rocks. These units started with basal conglomerates lying directly upon the limestones of the Permo-Carboniferous age. The basal conglomerate beds are, locally, several metres, or at least several decimetres, thick and contain pebbles from the Permo-Carboniferous units. In generál the deposition of this initial formation was followed by the filling up of the geosynclinal formation consisting mainly of submarine lava, shale, limestone, dolomité and chert. The well-bedded volcanoclastic sediments and submarine flows and breccias of spilitic composition are interbedded with the limestones of Mesozoic age. The shales represent flysch sediments of the geosynclinal sedimentation. The limestones have been noted fór the smalí bauxite occurrences in the western part of the region, The geological history of the serpentinized ultramafic rocks appears to be restricted to the Upper Cretaceous period. These rocks that belong to extensive ophiolite complexes of the ETFB form a part of the active tectonic system and exhibit well-established mechanic contacts. Ln somé places the ophiolitic complexes have been cut by plutons of dioritic composition. The presence of these plutons is probably associated with a hybrid magma containing both the Continental crust and oceanic crust materials. Many studies have focused on the ophiolite complexes in recent years (ALTINLI 1966; BÜRKÜT and TURUNQ 1981; SAWKINS 1990). They indicate that the emplacement of major ophiolite complexes has typically involved an arc-continent collision event, and under norma! conditions of subduction, slivers of oceanic matériái tend to be incorporated in imbricate, forearc melange terraines. In other words, the ophiolite complexes of the region essentially represent the forearc limbs of island arc complexes. Furthermore, the petrochemical results obtained from the lavas and associated ophiolitic units formed in marginal basins, appear to support the emplacement above active subduction systems. Generally dunite, harzburgite, and gabbro constitute the common rocks of the southeastem Anatolian ophiolite complexes. The Cenozoic units appear to be widespread throughout the region. The oldest dated rocks are the Paleocene-Eocene calcareous and dolomitic mari and sandstones, and the youngest are subaerial volcanic rocks which erupted in 612 Földtani Közlöny 128/4 historic times. In many places, the Paleocene-Eocene units lie directly on the Mesozoic units. Of the Cenozoic units, the rocks of the Oligocene-Miocene age appear to be very wide; this is a feature common to many areas of the southeastern part of Anatolia. These rocks include chert, evaporitic dastics, and reef facies and represent the shallow water environment. The tertiary formations lying around Bitlis are made up by turbiditic shale-siltstone- sandstone units. In contrast to the older preorogenic rocks, the régiónál deformation of these rocks is slight or absent. The clay, sand and gravel accumulations form the youngest units of the region. Tectonic evolution The generál tectonic evolution of southeast Anatolia where the ETFB was formed, is closely connected with the history of Tethys (e.g. its opening, development of island arcs, closing, welding of microplates with Eurasia, subduction of oceanic crust(s), and collusion of continents). The simplified tectonic map of Turkey is given in Figure 4. Fig. 4 Tectonic map of Turkey. Key to lettering: NAF - North Anatolian Transform Fault, EAF - East Anatolian Transform Fault, T1PH - Turkish Iranian high plateau, BS - Bitlis suture, ZS - Zagros suture, 1 Ancient volcanic activity centres, 2 Main Miocéné thrust 4. ábra, Törökország tektonikai térképe. Jelmagyarázat: NAF - Észak-anatóliai transzform törés, EAF - Kelet-anatóliai transzform törés, TIPH - Török-iráni plató, BS - Bitlis szutúra, ZS - Zagros szutúra, 1, Egykori vulkáni központok, 2. Fő miocén feltolódás The ETFB, an Alpine metallogenic unit, is the last peripheral folding caused by strong N-S compression during Miocéné period, due to the continuing convergence between the Anatolian and Arabian plates (Dewey and SengÖR 1979; Yilmaz 1990). This E-W-trending fold beit is situated south of the line of the southeast Anatolian Thrust between Hatay and Hakkari and forms part of the Arabian block, constituting the foreland of the Alpine geosyncline. The compressional régimé related to the plate movements has led to the development of normál, reverse, and strike slip faults, as well as the concentric fracture systems within present metamorphic massifs, both in the eastern and the southeastern parts of Anatolia. In fact, the northeast- and northwest- trending fracture systems are most common in the region and have formed A. H. Gült EfCfN et ai.: Mineral resources in SE Anatolia 613 important channelways fór post-orogenic volcanism, as infered from the geographic distribution of volcanic centres. In generál, the region from Precambrian to the laté Mesozoic is very calm with regard to the tectonic situation, although the small granodioritic and dioritic plutons ín the crystalline Bitlis massif date from Paleozoic age. At the end of the Mesozoic age, the entire region began to be affected by relatively strong compressional tectonics linked with the movement of the Arabian plate towards the north. The first folding developed in the Austric stage, although the main episode took piacé during the Laramide, Pyrenean and Helvetic phases. The Laramian magmatism involves both the Senonian volcanics (andesíte, dacite, locally rhyolite) and Campanian Paleocene intrusive rocks (essentially ultramafic and mafic rocks, locally small granodioritic and dioritic plutons). The ultrabasic rocks emplaced along present thrust planes were serpentinized and deformed to various degrees. These rocks exhibit well-presented textures, formed simultaneously with the plate movements. In the Laté Oligocene-Early Miocéné ages, a large section of the ETFB emerged as a response to the collusion of the Arabian plate with the Anatolian plate along only the Bitlis- Zagros suture zone. The closure of the Southern branch of Tethys during the Miocéné age was followed by subduction of oceanic lithosphere under the Anatolian Torid platform, resulting in the generation of numerous volcanic rocks of calc-alkaline suites, locally alkaline, situated along the main Miocéné thrust over the Arabian platform. The post-collusion magmatic activity which is dominated by volcanic rocks, such as basalt and basaltic andesite, occupied the large area in the Laté Miocene-Early Pliocene ages, bút this magmatic activity at present is restricted to the waterand volatilerich Solutions in the vicinity of volcanic eruption centres and adjacent areas. Chromite deposits in the ultrabasic rocks The Upper Mesozoic activity attributed to the Cimmerian age in the region has been responsible fór many chromite deposits associated with the ocean-floor spreading areas. The chromite orebodies occur withín the serpentinized complexes which form part of a broad bánd of Tethyan ophiolites running from the Alps through the Balkan Peninsula to Turkey and beyond. These complexes rarely exhibit a full suite of ophiolitic rock types from pelagic sediments down through pillow lavas, dykes, gabbros, and ultramafics. The ultrabasic rocks, together with the present mineralizations, have been subject to intense deformations in many places. The deformation of the orebodies and the associated rocks is explicable in terms of the subcrustal environments below the spreading ridge systems where solid State ductile movement predominates. All the chromite deposits are of podiform type, due to their tendency to form lensoid bodies. Somé authors have suggested that podiform chromite concentrations form within convecting dyke like bodies of basalt magma - and 614 Földtani Közlöny 128/4 Fig. 5 Geologic map of the Guleman-Kefdag and Ergani-Maden districts; slightly modified after Erentöz (1964). 1 Gneiss and schist, 2 Serpentine, ultrabasic and basic rocks, 3 Upper Cretaceous sedimentary units, 4 Eocéné flysch, 5 Miocéné flysch, 6 Alluvium, 7 Fault, 8 Thrust fault 5. ábra. Guleman-Kefdag és Ergani-Maden környékének földtani térképe Erentöz (1964) szerint, kissé módosítva. 1. gneisz és pala, 2. szerpentin, ultrabázisos és bázisos kőzetek, 3. felső-kréta üledékes egységek, 4. eocén flis, 5. miocén flis, 6. alluvium, 7. törés, 8. feltolódás these crosscut harzburgite within peridotite diapirs (LAGO et al. 1982; SAWKINS 1990). It is thought that the collapse of the accumulated chromite grains and nodules formed along one side of the magma chamber produced the various types of chromite őre. Of the chromite deposits knovvn in SE Anatolia, the ones found around Elazig constitute the most significant deposits. Others are concentrated in the western portion of the ETFB, mainly in the Hatay and Adana districts (Fig. 2). The deposits at Elaz are in the Guleman-Kefdag district, about 70 km southeast of Elazig (Fig. 5). This district is one of the oldest and most productive mining A. H. Gültekin et al.: Mineral resources in SE Anatolia 615 districts of southeastern Anatolia. The production began at the beginning of the 1930s and has continued without interruption to the present, The totál reserves of the commercial chromite őre have been estimated to be about 50.0 millión tons fór all the region, when the adjacent eluvial chromite placer deposits are mcluded. The chrome contents of the deposits vary from 30.0 per cent to 55.0 per cent CT 2 O 3 and the ratio is generally 1:3. The Guleman-Kefdag district consists of six disconnected mining areas in which concentrations of chromite are sufficiently large to merít production. From north to south they are the Sasin, Tosin, Gölalan, $imalyarmasi, Soridag, and Kefdag mines. All of the deposits are in a long tabular mass of serpentinized ultramafics which trend north to northeast. The Gölalan deposit is more irnportant than others and fumished nearly one millión tori of chromite őre during the 20-year period from 1940 to 1960. The oldest rocks of the Guleman-Kefdag and Ergani-Maden districts are gneiss and mica schist of the Paleozoic age, and these are strongly földed (Fíg, 5). These rocks are intruded by great masses of Cretaceous serpentine, and ultrabasic and basic rocks which occupy a quarter of the area. The upper Cretaceous units are represented by sedimentary rocks, consisting of limestone, dolomité and chert, and are overlain by an Eocéné sequence that begins with serpentine- and limestone rich conglomerates lying on Upper Cretaceous units and contínues upward through normál conglomerate, sandstone and siltstone. In the southeast part of the region, these rocks are directly overlain by Miocéné flysch, which is locally cut by diabase and spilite dykes. The alluvium of the Quaternary age is the youngest unit of all the region. Ultrabasic rocks containing the podiform chromite ores, which are typically of either harzburgite or dunite type, bút the latter is the predominant type in the region. In many píaces, the chromite deposits are only in dunite lithologies whose relatíve ages are thought to be Laté Cretaceous - Early Tertiary, on the basis of stratigraphic control from under- and overlying sedimentary units. The ultrabasic rocks hosting the ores invariably exhibit tectonite fabrics, and in somé instances these are of considerable complexity and are locally cut by small mafic dykes that are resistant to weathering; despite this, however, the chromite concentrations over the entire region do nőt exhibit well-defined layering. On the basis of geological and petrological investigations, it can be said that the region is rich in these types of deposits and the number and distribution of the known economic and subeconomic chromite deposits átfest to the tremendous amount of chrome within the region. The distribution of the deposits, the volume of the ultrabasic rocks, and the tonnage of őre show a laterally located, híghly mineralized zone that is emplaced along the main Miocéné thrust. The southeastern Anatolian chromites possess excellent metallurgical properties and are characterized by the presence of uvarovite and kammererite. Martitization, a deuteric alteration of chromite, always seems to be one of the most irnportant features of the chromite deposits. Deuteric alteration suggests that the chromite deposits have been affected simultaneously by régiónál forces 616 Földtani Közlöny 128/4 and hydrothermal Solutions. The mineralizations of kammererite, uvarovite, and chrome tremolite found within the fissures, are essentially a response to these processes. The main őre minerals of the deposits are chromite and rninor amoimts of pycotite. Magnesite, talc, and other minerals of deuteric alteration occur locally in very small amounts. Magnesite and talc may be recovered as by-products, bút kammererite, uvarovite, and chromium tremolite are only interesting fór mineralogical studies. The chromite orebodies contain five different types of őre: i.e. massive, nodular, disseminated, vein-like, and much less linear banded. In addition, breccia-type chromite őre has been observed within the contact zone between the őre and hőst rock. Their distribution varies considerably in individual deposits, bút massive őre is common over the whole region. In massive őre, there is no apparent arrangement of chromite grains, and all possible gradations, from a few scattered grains in dunite to an aggregate of pure massive chromite. Euhedral chromite is common in the disseminated ores, bút most of the chromite is subhedral to anhedral. Nodular őre consists of rudely spherical or ellipsoidal nodules of chromite which are surrounded by partially serpentinized olivine. Linear banded őre appears to be restricted to the Pozant- Adana district, and together with the planar banding, characterizes a few per cent of the őre in the deposits. When observed parallel to the strike, linear banded őre has the same appearance as the planar banded őre, bút when viewed across the strike it is seen that the banding is formed by a series of parallel rods of chromite in nearly parallel layers. The chromite deposits of the region occupy various positions within the ser¬ pentinized peridotite masses. They essentially occur as lensoid bodies varying in thickness from a metres to 30.0 metres. In somé places, the lens-like structures Iáid end to end in the peridotite masses form well developed examples resemb- ling a string of sausages. Such structures are chiefly developed under conditions of régiónál stretching and are directly associated with the fault mechanism. In generál, the chromite bodies are more rigid than the overlying and underlying layers. They have broken and formed lenticular structures, while more mobile beds surrounding them show an elastic character under conditions of stretching. These types of occurrence, developed simultaneously with serpentinization, are essentially a common feature of Turkey's podiform chromite deposits. Massive sulphide deposits The ophiolite complexes of southeastern Anatolia contain many massive sulphide deposits of the Cyprus type. These are essentially sea-floor pyritic copper sulphides formed in the volcano-sedimentary units. In generál, the deposits bear close similarities to the sulphide matériái which collects at the base of, and below black smoke chimneys at modern vént sites (Ross 1977). In many places, the upper parts of the ophiolite complexes contain listric faults related to shallow detachment zones. It is generally accepted that all the A. H. Cültekin et al.: Mineral resources in SE Anatolia 617 deposits are coeval with the enclosing submarine volcanics (BÜRKÜT 1984; SAIROLU 1990), and were deposited either near or at the rock-water interface. On the hasis of composition, age, and rock association, the deposits belong to the copper-rich, lead deficient őre type of massive sulphides which have been formed within basic-ultrabasic rocks of ophiolitic affinity. In most cases, the deposits exhibit a structurally controlled occurrence and weak mineralogical zonation from stratigraphic footwall to hanging wall. The ophiolite complexes, at least those including massive sulphide deposits, do nőt contain a typical sequence of litho-units from peridotite - through gabbros and sheeted dykes to pillow basalts - due to the absence of the sheeted dykes and pillow lavas which occur in many places, The deposits are epigenetic, although there are somé disputed features in terms of their emplacement mode and time. It is more common, however, that the age of mineralization dates from the Cretaceous or Eocéné periods. Examples of this type include deposits in Elmali-Kahramanmaras, Halezur-Elazig, (^üngüs-Diyarbakir, Ergani-Mádén, and Madenköy-Siirt. All the deposits are emplaced along the Southeast Anatolia suture zone, and are alsó noteworthy in terms of their relatively high gold content, which occurs as small particles within sulphide minerals (BÜRKÜT 1984). The deposits occur in the form of lens- or slab-shaped bodies, more or less elongated in the direction of the local linear structure. The Ergani-Maden massive sulphide mineralization is the most important deposit on a commercial scale, and constitutes the oldest mine of the region. Others are of subeconomic size, bút locally they contain massive concentrations of high-grade őre, raising up to 3.0% Cu. Since the content is large, this study is focused on only the Ergani massive sulphide deposit. The Ergani massive sulphide deposit is located about 1 km northwest of Mádén, Elazig province (Fig. 5). As noted above, the deposit is thought to be a Cyprus-type massive sulphide deposit, on the basis of mineralization, wall-rock alteration, and rock association. The mining activity in the district goes back up to 2000 years, bút modern production began in 1937. Today, the deposit has nearly been mined out. The Ergani district contains igneous and sedimentary rocks of the Cretaceous, Tertiary and Quaternary ages. The geologic relations of the major rock units to the mineralization are shown in Figure 6. The massive sulphide orebody occurs sporadically in the gabbro and diabases connected with Maastrichtian- Eocene volcanism in the suture zone. The associated ultramafic rocks are represented by serpentinized peridotites, and there are local dunites which alsó contain a considerable amount of chromite őre. The serpentinized peridotite forms a basement in the Ergani distict, and passes upward to the pyroxerútes and the olivine-bearing gabbros. The gabbroic rocks are covered by diabases consisting essentially of labradorite and pyroxene in composition. These rocks have been extensively silicified and chloritizated by the hydrothermal solution and capped by pillow lava flows in somé places. All the ultrabasic and basic rocks are underlain by various sedimentary units of the Tertiary age. These units in the Ergani district consist of the following succession grading upward: 618 Földtani Közlöny 128/4 Fig. 6 Schematic cross section of the Ergani-Maden Cu deposit shown in the figure 5 6. ábra. Az 5. ábrán látható Ergani-madeni rézérc telep egyszerűsített keresztszelvénye red limestone, fossil-rich upper Cretaceous limestones, limestone-schist intercalations, and grey-brown Eocéné sandstone and siltstone (HELKE 1964). The district is characterized locally by radial and concentric fractures, and hydrothermally altered rocks believed to be related to the unexposed acidic or intermediate plutons. The Ergani district consists chieíly of four economic orebodies such as the Mihrapda, Árpa meydani, Ana yatak, and Kisabekir mines. The Ana yatak mine is more important than the others and has supplied a few millión tons of őre since 1937. The őre is a lensoidal massive sulphide body with a strike length of 1000 m, and a maximum of 400 m wide. In somé places, it is surrounded by alteration zones, bút copper minerals related to these zones are very rare. Őre textures rangé írom massive to granular and disseminated, and include colloform and nodular varieties believed to have formed at a low temperature by open-space filling. Disseminated őre surrounds the massive őre and esentially occurs within the gabbro. The main sulphide minerals are pyrite, chalcopyrite, pyrotite, sphalerite, and pentlandite. Magnetite, rather than pyrite, is the principal iron-bearing phase in the mineralized zones. The gangue is largely quartz, barite, chlorite, sericite, and the variety of hőst rocks fór the ores. In addition to the major metallic constituents - Cu, Zn, Fe, Ni - the commercial ores contain up to 1-2 g of Au per tón, 10-15 g Ag per tón and a maximum of 0.5% cobalt. The cobalt content of the őre is probably associated with such minerals as cobaltite, cobalt pentlandite, valerite, cubanite and smaltite. The presence of valerite and cubanite suggests that the mineralízation took piacé at the deeper levels under high-temperature conditions. The distributions of Cu, Zn, Fe, Ni, and Co in the deposit are related to both the country rock-type and the stratigraphic. A. H. Gültekin et al: Minerál resources in SE Anatolia 619 position of the massive őre. The highest concentrations occur in diabases, sulphide-bearing rocks and the upper part of massive őre, bút the rock types themselves are no sure indication of the presence of these metals. In generál, the metál concentrations are controlled by processes of partitioning of Cu, Zn, Fe, Ni, and Co between silicate, oxide and sulphide phases. The average contents of these elements in a stratigraphic column probably reflect the overall results of the evolution of the parent solution from which these elements were successively derived. The Ergani massive sulphide deposit was formed by hydrothermal Solutions that travelled through and deposited their loads in discreet sheetlike fractures such as fault zones. The emplacement of the mineralizing fluids is chiefly controlled by the southeast Anatolian thrust fault and the secondary fracture systems. Arc-related Pb-Zn Őre Deposits The lead-zinc deposits associated with asitic and intermediate íntrusive rocks of calc-alkaline and alkaline suites embrace a variety of deposit types from skarns to replacement őre and veins. The vein deposits are essentially related to polymetallic vein systems containing silver-lead-zinc (±copper) and mostly characterize the backarc environments. In many places, such vein deposits occur intermixed with the contact metasomatic ores, as seen in Keban. Where zoning is well developed in backarc mineral districts, distal veins represent the typical epitermal vein deposits. The replacement deposits are hosted in Jurassic and Eocéné carbonate rocks, which exhibit a complex history of dolomitization on a régiónál scale. Therefore, it is thought that they are connected with Alpine activity. The association of distinctive lead-zinc ores with alkalic and calc-alkalic igneous activity in backarc environments in southeastern Anatolia strongly suggests a tectonomagmatic control of this type of mineralization. The Keban Pb-Zn deposit is one of the most important deposits of this type. The deposit is located about 40 km NW of the city of Elazig ( Fig . 7) and has been well investigated by many authors (Pollak 1957; BARNES 1963; KUMBASAR 1964 and CaglayaN 1979). Its mining history goes back to antique times when the mine probably supplied the first known lead and zinc products to nearby civilizations. It was mined on an industrial scale from 1953 to 1982 by the Turkish public company Etibank. During that time the totál output of Keban was over 1,0 millión metric tons of őre, producing several hundred thousand tons of lead and several hundred thousand tons of zinc metál. Today, this deposit has nearly been mined out. The local geology is restricted to the metamorphic rocks of the Paleozoic age and intermediate intrusive rocks of the Tertiary age {Fig. 7 and Fig. 8). The metamorphic rocks of the Keban area are divided intő lower and upper units. The lower unit, so-called Nimri Formation, consists of calc-schist, white and grey marble, brown dolomitic limestone, and recrystallized Keban limestone 620 Földtani Közlöny 128/4 Fig. 7 Simpiified geologic map of the Keban region (based on C. EremtöZ 1964). 1 Alluvium, 2 Basalt and dolerite, 3 Gránité and granitoid, 4 Syenite porphyr, 5 Neogene sedimentary units, 6 Limestone, 7 Eocéné flysch, 8 Serpentine, ultrabasic and basic rocks, 9 Gneiss, schist with marble interbedded, 10 Fault 7. ábra. Keban terület egyszerűsített földtani térképe (ERENTÖZ 1964 alapján), felmagyarázat: 1. alluvium, 2. bazalt és doleril, 3. gránit és granitoid, 4. szienitporfír, 5. neogén üledékes egységek, 6. mészkő, 7. eocén flis, 8. szerpentin, ultrabázisos és bázisos kőzetek, 9. gneisz és márga betelepüléses palák, 10. törés which were földed during the Hercynian and Alpine orogeny. The crystallized limestone, which varies in thickness from 150 to 400 m, has a number of carstic cavities. A mechanic contact has been observed at the boundary between calc-schist and recrystallized limestone. The upper unit consists mainly of calc-phyllite, called the Delimehmet formation. This formation is unconformably underlain by the Bagdidar formation, consisting of the Cretaceous fylisch and various rocks of the Tertiary age. The lower part of the upper unit is mainly metaconglomerate: it contains pebbles of the lower unit rocks and is interpreted as a basal conglomerate. The thickness of the upper unit is over 1500 m. In the Keban area, there is a local non-conformity between the upper unit and the Keban limestone (Kipman 1976). All the metamorphic rocks are intruded by the Keban syenite porphyr intrusion, a homogeneous and extensively faulted rock which has gradational contacts with the calc-schist and calc-phyllite. The Keban syenite porphyr intrusion is characterized by 1 to 5 mm megacrysts of K-feldspar in a fine grained groundmass which has very irregular micro structures. Its Chemical composition suggests that the syenite porphyr was derived from a grano- syenitic magma and strongly foliated. It is dominantly intermediate in composition and consists of albite, oligoclase, orthoclase, sanidine, hornblende, biotite and minor pyroxene, apatite, zircon, and sphene. The main tectonic A. H. Gültekin et al.: Mineral resources ín SE Anatolia 621 elemenls of the Keban area are associated with the southeast Anatolian thrust. The complicated structural pattern of the area is possibly due to recumbent folding during both the Hercynian and Alpine orogenies. The generál strike directions of observed faults are NNE-ENE, and NW-WNW. The mineralization in the Keban area almost entirely seems to be associated with these faults, within which ore-bearing Solutions derived írom syenitic magma have deposited their loads. The Keban area consists mainly of three economic orebodies, namely the Keban anayatak, Nalliziyaret, and Bamas mines. The Keban anayatak mineralization occurs as metasomatic type in the limestones. The main őre minerals are galena, sphalerite and pyrite. Somé of the őre occurs as a vein type within fractures. The average Pb and Zn contents in the deposit are about 4,38 per cent and 4.70 per cent, respectively. In the Nalliziyaret mine, the mineralization is of skarn type in the W Euphrates 100 m. ram rrrVr grTXt 'r pT T -i. + . + ■ + Mar b le Dolomitic marble Schist Syenite porphyry Őre Fig. 8 Schematic cross-section of the Keban Pb-Zn deposit 8, ábra. A kebani ólom- és cinkérctelep egyszerűsített keresztszelvénye contact area between limestone and syenite porphyr. The important primary őre bodies are several hundred metres below the present surface where the contact metamorphic reactions formed the őre bodies - as much as 10 m thick - that contain substantial quantities of Mo, Cu, and W. The thickness of the őre increases towards the northeast part of the area in which limestones have been locally metamorphosed. to dense, hard, apple-green rocks similar to hornfels, composed principally of tremolite, chlorite, and epidote. It is important to note that these rocks are unevenly distributed and associated directly with őre. Similarly, somé limestones have alsó been recrystallized to marble containing hydrothermal biotite and skarn minerals. The characteristic sulphide mineral assemblage of the skarn zone consists of molybdenite, chalcopyrite, and pyrite. Minor components are wolframite, bornite, magnetite, haematite, fluorite, and sulfosalts. The gangue mineral assemblage is strongly influenced by the limestone country rocks and consists mainly of gamet, epidote, quartz, calcite, dolomité, tremolite, and chlorite. 622 Földtani Közlöny 128/4 The Bama^ mineralization occurs as stockwork and vein types within the calc- schist. The characteristic mineral assemblage consists of sphalerite and galena, sphalerite, molybdenite, fluorite, and chalcopyrite. The gangue minerals are mostly quartz and calcite. The average Pb and Zn contents are similar to those of the Keban Anayatak mine. In addition to the minerals mentioned above, the Keban Pb-Zn deposits have been noted fór their Au and Ag contents and fór the well-developed vanadinite crystals. The Au and Ag contents are 2.5 grammes per tón and 300 grammes per tón, respectively. The vanadinite occurrences are of no economic importance. Avnik - Miskel iron deposits The Avnik - Miskel iron deposits hosted in the high-grade metamorphic rocks of the Bitlis Massif are located just south of Avnik (Fig, 1 and Fig. 2), and are generally formed as lenses several hundreds metres long. Magnetite is the predominant őre mineral, bút apatite and haematite in minor amounts accompany this mineral as a by-product. Pyrite, chalcopyrite, ilmenite, and lepidocrocite are minor components of the őre. The grades of the deposits vary from 50 to 65 per cent Fe 2 C> 3 . The apatite-rich őre contains an average 4.42 per cent P, 0.5 per cent Ti and 0.3 per cent S. According to Ouz and others (1975), the totál reserves of the deposits are over 3.0 millión tons. The deposit consists of 10 separate occurrences and these are located in three zones extending to an area 9 km by 1 km wide. Taking intő consideration the three zones, the totál reserves are 7.64 millión tons. In the Avnik-Miskel area, apatite-rich iron deposits are mostly iriterbedded with gneisses and are intermediate to felsic calc-alkaline metavolcanics of the Bitlis massif; these deposits show somé well-preserved porphyritic, spherulitic, and volcanoclastic textures. Somé of the őre occurs in the granitoid (Fig, 9). The Bitlis massif is a large area of Paleozoic metamorphic rocks in the interior of the ETFB of southeastern Turkey. The Avnik-Mikel area is the western part of the massif. The southem edge of the Bitlis massif is the southeast Anatolian thrust fault, at the boundary between the Anatolian and the Arabian plates along which the Bitlis massif has been thrust southward over sedimentary rocks of the Arabian foreland (Altinli 1966; Ketin 1966; Helvaci 1984). The iron deposits and associated metamorphic, metavolcardc, and igneous rocks are overlain in an uneven way by micaschist and Permian marble, which were földed and metamorphosed during the Alpine orogeny. The metamorphic rocks of the massif are intruded by acid intrusive rocks (350 millión years old). The metavolcanics, the granitoids, and the overlying mica schists have been extensively feldspathized and silicified. According to HELVACI (1984), the deposits contain banded, massive, or disseminated őre and are located in a gradational zone between the gneisses and better preserved parts of the metavolcanic rocks. The massive ores are A. H. Cültekin et ah: Mineral resources in SE Anatolia 623 Fig. 9 Geological map of the Avnik-Miskel deposits (After HELVACI 1984). 1 Miocéné flysch, 2 Marble, 3 Marble and schist, 4 Mica schist, 5 Gránité and granitoíd, 6 Metavolcanic rocks and metaaglomerate, 7 Metatuff, metavolcanic rocks and amphibolite, 8 Gneiss, 9 Apatite-rich banded and massive iron őre, 10 Fault, 11 Thrust fault 9. ábra. Az Avnik-miskeli telep földtani térképe (Helvaci 1984 szerint). 1. miocén flis, 2. márga, 3. márga és pala, 4. csillámpala, 5. gránit, és granitoid, 6. metavulkáni kőzetek és metaagglomerátum, 7. metatufa, metavulkáni kőzet és amfibolit, 8. gneisz, 9. apatitban gazdag szalagos és tömeges vasérc, 10. törés, 11. fel tolódás commonly fine-grained and the banded őre zones show magnetite-apatite laminations. Massive and banded ores rangé in thickness from several centimetres to several metres and form a lens-like orebody that is generally concordant with the wall rocks. Disseminated iron őre mainly occurs in the gneiss and the metavolcanic rocks and appears in the form of euhedral to subhedral grains that are relatively homogeneously distributed through the country rock. 624 Földtani Közlöny 128/4 In generál, the rocks of the Avnik-Miskel area are divided intő two sub-units, (1) The lower unit is a series of intermediate to felsic calc-alkaline metavolcanic rocks, (2) The upper unit consists of the metamorphic and sedimentary rocks. The interbedded banded and massive apatite-rich iron deposits are associated with the lower unit. This unit consists of quartz-feldspar gneiss, amphibole-rich gneiss and amphibolite, metavolcanics-metatuffs, and metavolcamcs- metaagglomerates. The gneisses alternate with amphibolite-rich gneiss and amphibolite, The rocks are strongly foliated, recrystallized and albitized felsic metavolcanics. The lower unit, as a whoie, is intruded by the Avnik granitoid, a heterogeneous and strongly albitized rock, and by the Yayla gránité, which has sharp contacts with the surrounding rocks. The upper unit consists of garnet-biotite micaschist, grey fossiliferous Permian marble, marble-schist intercalations and white marble. There is local non-conformity between the garnet-biotite mica schist and grey marble. The Avnik-Miskel apatite-rich magnetite deposits are very closely associated with a dominantly intermediate to felsic calc-alkaline volcanic sequence. The formations of magnetite and apatite are initially linked with the immiscible liquids that were separated during the fractional crystallization of the magmas that produced the Avnik-Miskel volcanic rocks. As a result of this, the magmatic injections intő fractures have caused the Paleozoic mineralizations in the felsic volcanic rocks. During the intrusion of granitoids, the deposits have been remobilized to stockworks by fluids derived from the granitoids. Both rare earth element contents and the Sr isotope data support the remobilization process (LEEMAN 1983; HELVACI 1984). These and other geochemical data, such as negative Eu anomalies and lack of negative Ce anomalies, indicate that the deposits are neither sedimentary nor volcanic-exhalation type in origin. In generál, the rare earth element values are similar to those of the metavolcanic rocks, suggesting a genetic relationship. On the other hand, rare earth element patterns in apatites of the iron deposits are very similar to those of apatites that would crystallize from a hypothetical mafic magma in immiscible liguid equilibrium with the Avnik-Miskel volcanics (Párák 1973; Helvaci 1984). When all the geochemical results, together with field evidence, are considered, it can be said that the Avnik-Miskel deposit is a stockwork iron deposit, remobilized by fluids derived from a magma of granitoid. Phosphate The low-grade phosphate occurrences hosted in the Turonian series - the so-called Tat Formation - lie about 10 km west of Mazda and contain an average grade of 20.0 per cent P 2 O 5 , The most common őre minerals are dahllite and collophanite (Sheldon 1964). The Mazda phosphate deposits occupy an area of about 4 sq. km and consíst of various phosphate zones varying in thickness from several centimetres to 12 metres. In somé places, these phosphate zones are underlain by sedimentary rocks of an average 85 metre thickness that A. H. Cültekin et al: Mineral resources in SE Anatolia 625 contain 2 to 5 per cent P 2 O 5 . In particular, the Tasit formation has been noted fór the U, V, Mo, Cd, In and Y that show remarkable concentrations throughout the formation (BÜRKÜT 1977). In generál, these deposits are similar to those of Morocco and Algéria, bút the content of P 2 O 5 is somewhat lower. The average P 2 O 5 content of the őre is approximately 20.0 per cent. Although totál reserves have nőt been estimated, the low-grade reserves are as much as 2.0 millión tons. The phosphate deposits of the region are maríné concretionary beds in which the phosphates occur disseminated in small quantites, in part as small concentrations, in part remaining in shell fragments. In many places, they appear in more concentrated form and characteristically contain the forms of nodules, or concentrations, in part of concentric and fibrous structure. The nodules often have a shell nucleus and, as a result of enrichment, may contain more phosphate in the peripheral than in the Central parts. The deposits are developed at moderate depths, or in the shore facies where the marine life is most abundantly developed. Thus, it is believed that the phosphor initially is in the form of ammonium phosphate in the organic matter and then converted to calcium phosphate by Chemical reactions. These processes are likely to continue fór somé time, at least after the sedimentation, in the still soft sediments. Although there is somé evidence of enrichment, due to weathering the Mazda phosphate deposits are directly related to the segregation of phosphoric acid by the inhabitants of the sea. Asphaltite occurrences The Simák and Silopi asphaltite occurrences in the southeastern part of Anatolia are genetically related to the formations of the Upper Cretaceous and Pliocene ages and occur along a length of several hundred kilometres (ÜNALAN 1990). In the area they appear to be directed towards northeast-southwest. The Silopi asphaltite occurrences lie in the Gürl cn «/c t/íuni O í c A r C h re í. hix. / o . , . p-fptt d eiemt/m vd*e. /-un, ite . cl/lertiea^c. 7 1 o 7 ind Cl c d Csín us/h. 3. ábra. Zay Sámuel köszönő sorai a jénai Ásványtani Társulathoz (levélrészlet) Fig. 3 Sámuel Zay's acknowledgment to the Jena Mineralogical Society (detail of a letter) Hála ]. et al,: Zay Sámuel élete 639 Zay a tanulmányai során szerzett ismeretek mellett széles szakirodalmi tájé¬ kozottsággal is rendelkezett, amiről hivatkozásai alapján könnyen meggyőződ¬ hetünk. Munkáján erősen látszik, hogy az ásványvilágra vonatkozó tudása javát - BENKŐ terepi ismereteivel szemben - ZAY aligha terepbejárásból vagy önnön kémiai vizsgálataiból merítette. Az egyes ásványok tulajdonságainak, lelőhe¬ lyeinek bemutatásakor és a különböző forrásművekben leírt megfigyelések mér¬ legelő, véleményütköztető közzétételekor mintegy hatvan, Európa-szerte híres tudós munkájára tett utalást. Közülük is kiemelkedik Pillér latin nyelvű ás¬ ványtan-összefoglalása (1780-1781), melynek osztályozási rendszerét Zay ala¬ pul vette, ahogy erre előszavában is utalt. A „Magyar mineralógiá"-nak egyik erőssége éppen abban rejlik, hogy szerzője PILLÉR többéves szakmai és mentori irányításával ismerhette meg a Collectio Pillerianát, így a kor egyik legtekin¬ télyesebb gyűjteményéről szerzett ismereteit képezte le szintézisében. Zay ugyancsak előszavában említette, hogy az általa használt, a kristályformákat jelölő geometriai műszók forrása Dugonics András műve (1784) volt. Ezen túl olyan, különböző korok tudományosságát reprezentáló és eltérő felkészültségű mineralógusok munkáit idézte és értékelte, mint Benkő, BrüCKMANN, Crons- tedt, Henkel, Michelazzi, Romé De l'Isle, Scopoli, Werner; a hivatkozott vegyészek között találjuk Beaumé, Bergman, Boulduc, Bourdelin, Cartheu- SER, Marggraf, Scheele nevét; de olyan természettudós-nagyságok munkás¬ ságára is tett utalást, mint Büsching, Gesner, Linné vagy Newton. A 349 oldalas könyv ásványtani része négy szakaszon belül mintegy kétszáz¬ ötven ásványfajt tárgyal. A Zay által alkalmazott rendszerezés közvetlen forrása Pillér említett műve, mindamellett egy akkor már meglehetősen hagyományos, sokak által követett rendszertanról van szó, amelynek kidolgozása ókori előz¬ mények után Avicenna (vagy eredeti, arab nevén Ibn Szína) nevéhez fűződik. A „Magyar mineralógia" szerzője ennek megfelelően szakaszokra, részekre, ren¬ dekre, majd nemekre osztotta fel az ásványvilágot. E kategóriák meghatározᬠsakor, illetve az ásványleírásoknál alapvető fontosságúnak tartotta a kémiai összetételt és a kémiai tulajdonságokat. Az egyes ásványfajok rendszertani he¬ lyét is aszerint állapította meg, hogy azt mely elemek alkotják (e tekintetben már az ásványrendszertan wemeri vezérfonalát követte). Kevésbé vette figye¬ lembe rendezőelvként a kristályformákat, jóllehet, igyekezett a kor rohamosan változó kristálytani ismereteit is szintézisébe foglalni. Jelölésükre a DUGONICS geometriájából átvett terminológiát használta, s a következő formákat külön¬ böztette meg: pajzs (rhombus), nyúlt pajzs (rhomboides), henger (cylindrus), csúcs (conus), cövek (pyramis), általag (prisma), köb (cubus), téglány (paralle- lepipedum), gömb (sphsera), sokláb vagy soktalp (polyaedrum). E két szem¬ ponton - a kémiai összetételen és a kristályformán - felül a legtöbb esetben lejegyezte a latin és magyar nyelven egyaránt megnevezett ásványfajok alakját, színét, oldódását és olvadását (külső tulajdonságok), hasadási és törési formáit (belső tulajdonságok), valamint azok lelőhelyeit, földtani környezetét (fészek), ásványtársulását, megjelenési formáját (por avagy kristályos), illetve ipari, me¬ zőgazdasági, háztartási és gyógyászati hasznát. Osztályozási rendszerének bi¬ zonytalanságára vall, hogy néhány ásványt több szakaszban is bemutatott. így 640 Földtani Közlöny 128/4 például a kovandokat (pirit, kalkopirit) a tűzkapós testek és az ércek közé egya¬ ránt felvette. Mielőtt Zay ásványrendszertanának részletesebb bemutatására térnénk, nem tartjuk feleslegesnek irányelvein keresztül néhány alapvető erényére és hibájára rámutatni. A könyvben ásványként előhozottaknak a kor tudományosságának megfele¬ lően csupán negyede állja meg helyét ásvány faj ként. Ezt a megállapítást minden szemrehányás nélkül tesszük, hiszen vizsgálati módszerei nem tették lehetővé a differenciáltabb elemzést és rendszerezést. Zay bevezetőjében határozta meg szempontjait: kutatásának tárgya a földek világa (regnum minerale), amelybe nem mások tartoznak, mint a "némelly apró testetskéknek egybe lett tsoporto- zásokból alkottak, és a' mellyekbe semmi elevenséget mutató jelek nintsenek (organizatio nulla)". Ily módon nemcsak ásványokat, de keverékeket, kőzeteket is nagy számban tárgyalt. Az ásványfajok legtöbbje esetében Zay nagy részletességgel írta le kémiai tulajdonságaikat - és ez mindenképpen nagy előrelépés Benkő kézikönyvéhez képest! -, valamint lelőhelyeiket és települési viszonyaikat, még ha ezt alapve¬ tően forrásművek alapján is tette. Több ásványtani, ásványkémiai alapvetést elszórtan írt le, ezeket hiába is keresnénk a bevezetőben. A kristályosodás lé¬ nyegéről például a kvarc tárgyalásakor szólt: "kristályosodás olly testeken szo¬ kott lenni, mellyek elébb híg állapotba vagy megolvadva voltak", A turmalin bemutatásakor említette a piroelektromosság és a pleokroizmus jelenségét, ez utóbbit a következőképpen: "a' néző szem és világosság között a' tengelye egye¬ nesen fenn álljon világos; ha ellenbe egyenesen fekve szemléljük, egészen ho- májosnak tetszik". Az üledékképződésről a homokkő kapcsán írt, amelynek folyamata véleménye szerint akképpen zajlik le, hogy elsőként a sziklák ösz- szetörnek, ezt aztán a víz elszállítja, a koptatott törmeléket lerakja, s miután az kiszárad, megkeményedik. A fluoritról írta le, hogy az, egyéb ásványokhoz hasonlóan, gyakorta mátrixa (kupaca) lehet az érceknek stb. Nagy erénye a kézikönyvnek, hogy szerzője nem csupán ismertette az ásvᬠnyokról szóló kútfőket, de saját tapasztalatai alapján - jól vagy rosszul - érté¬ kelte is a bennük foglaltakat. Erről a tudományos igényről, a forráskritika al¬ kalmazásáról tanúskodik az a különös kategória, amelyet az érceken belül tár¬ gyalt „Történetből való ezüstásványok" címen. Ide azokat az ásványokat vette fel, amelyek ezüsttartalmáról csak az általa ismert források szóltak, de maga Zay ezt ellenőrizni nem tudta. Másutt megjegyezte, hogy sokak szerint az érc¬ képződésben egyaránt fontos szerepet vállal a kén és a higany. Ehhez fűzte hozzá jó meglátással, hogy ő maga csak a kén fontosságában bizonyos, a hi¬ gannyal kapcsolatban már óvatosabban fogalmazna. Egyebütt azt a korabeli tudományos vélekedést vitatta, hogy a kobalt csupán vas és arzén elegye lenne, de kétkedve hagyta helyben azt a tételt is, hogy a nikkel mágnesességének oka a benne található vas. Megint másutt elődeivel vitázva rámutatott, hogy a fémek nyújthatóságának oka a szerkezetben keresendő. Jó meglátásai mellett is elő¬ fordul azonban, hogy bizonyos következtetésekhez, kisebb felfedezésekhez - bár csak egy karnyújtásnyira állt tőlük - nem jutott el. Egy ízben például kö- Hála j. et ah: Zay Sámuel élete 641 zölte, hogy forrasztőcsőben vizsgálva a turmalin, mint "a' Póris tajtékzik", ám kémiai összetételének leírásakor a bőrt (póris) mégsem nevezte meg, pedig ő írhatta volna le elsőként a turmalin bértartalmát. Ezek mellett több helyütt nem fogadta el a - mai szemmel tudjuk: helytálló - korabeli tudományos nézeteket és eredményeket. Az éghető üledékekről, s főleg a kőolajról szólván kifejtette véleményét, mely szerint erősen kétséges az az elmélet, hogy ezek állati vagy növényi eredetűek lennének, hisz oly sok van belőlük oly sok helyen, hogy semmiképpen nem lehetnek azok. Később Newton leírását tévesnek minősítve megállapította, hogy az semmi módon nem igazolható vélekedés, mely szerint a gyémánt valamiféle szén volna. Az ásványtani kézikönyv általános erényeinek és hibáinak kiemelése után mindenképpen hasznos lehet részletesebben is áttekintenünk Zay rend¬ szertanát. Az ásványok első szakaszában a sókat vette sorra, s fő tulajdonsᬠgukul jelölte meg, hogy vízben oldódnak, illetve van ízük. A szakaszt két részre tagolta - egészen praktikus szempont alapján - aszerint, hogy lehet-e belőlük szappant főzni (csípős vagy lúgsók), vagy éppen nem lehet (savanyú sók). A második szakaszba kerültek az éghető testek (tűzkapós vagy felgyulladó testek), melyek fő tulajdonsága éghetőségük mellett, hogy szerves anyagban oldódnak. E szakaszon belül három részt különböztetett meg. Elsőként a ként és a kén¬ tartalmú ásványokat (kénköves vagy büdösköves testek) vette sorra, melyek között fő helyen szerepel a terméskén (büdöskő), a pirít, a kalkopirit és más kemény szulfidok (összefoglalóan kovakövek). A második részben tárgyalta az éghető üledékeket (enyvek), amelyek meglátása szerint két rendre tagolhatok tovább: a kőolaj féléké re (híg enyvek), illetve a gyantafélékére (kemény enyvek). A harmadik rész, a fejér enyv vagy földfaggyú tárgyalásakor csak említés szint¬ jére szorítkozott, maga is bizonytalan volt afelől, hogy ez a rész tulajdonképpen mit is takar. A legbővebben tárgyalt, nyolc részre tagolt harmadik szakaszban a földek kerülnek sorra. Zay alapvetése szerint ezek sem vízben, sem olajban nem oldódó, éghetetlen és rideg testek. Idetartoznak a szilikátok, a karbonátok, az oxidok és a kőzetek. Az első részben találhatóak a különféle mészföldek, amelyeken belül leírta a mészkövet, a kalcit (mészkövecs vagy spát) több kris¬ tálymódosulatát, a gipszet (vagy gyantakő), a fluoritot (folyókövecs), a baritot (nehézkő) és a márgát (csapóföld). A második részbe sorolta a magnéziumtar¬ talmú ásványokat (festőföldek), de ezeket meglehetősen ritkának minősítette (jóllehet, a dolomitot éppen a könyv kidolgozásakor írták le Franciaországban). Harmadikként vette sorra a karbonátokat (levegőég-savanyúságok), amelyek közé vélhetően a pátos karbonátokat, vízmentes szulfátokat sorolta, de hiányos leírásuknál fogva ezt nem lehet biztosan megállapítani. A negyedik részt a réteg- szilikátoknak (agyagföldek) szentelte, s ezen belül a kaolinit, bentonit (össze¬ foglalóan timsós agyagok), csillámok (csillogó kő), palakőzetek (palakő vagy táblás agyag), talk (vagy szalonnakő) és szerpentin (szerpentinkő) tárgyalására tért ki. A következő, ötödik részben a különböző Si02-módosulatok (kovaföl¬ dek) bemutatására tért át. Itt főhelyen szerepel a kvarc összes megjelenési for¬ májával és a földpát (szikrázó kövecs vagy békasó), mely utóbbi kapcsán meg is jegyezte, hogy főként mint kőzetalkotó van jelen a természetben. Külön ma- 642 Földtani Közlöny 128/4 gyarázat nélkül e részben tárgyalta a drágaköveket is. A hatodik részben a szilikátok (olvadó kövek) bemutatása következik - turmalin, zeolit, piroxén, amfibol és sori (ez utóbbi három gyűjtőneve: fattyúgránát) míg a hetedik részben a kőzeteket (kősziklák) írta le bővebben. Ezeket az elegyes kősziklák és a gyülevész kősziklák rendjére osztotta fel. Végül a nyolcadik részben tett említést a vulkáni tufákról, az üvegekről és az agglomerátumokról (összefog¬ lalóan salakföldek). Zay könyvének negyedik szakasza az ércekről szól. Ide sorolta azokat a természeti állapotukban nagy fajsúlyú (különös nehézségű), fémes fényű (ércfényességű) testeket, amelyek kohászati úton megolvasztható- ak. Két fő részt különített el egymástól az ércek tárgyalásakor: a nyújtható egész tökéletes érceket, valamint a rideg félérceket. Könyve végén Zay helyet szorított egy hatoldalas paleontológiái függeléknek is - „Toldalék a' kővé-válttakról" címmel -, amely a könyv erősen támadható Achilles-sarka. Bár segítő szándékkal javaslatot tett az ősmaradványok rend¬ szerezésére, sőt, a téma iránt érdeklődők számára irodalmat is csatolt a fejezet¬ hez, leírása mégis merőben zavaros. Az ősmaradványok köréből eleve kizárta a fosszíliák jó részét (kagyló- és csigahéjak, csontok, lenyomatok stb.), s csak a valóságos kővé váltakról szólt. Hogy mik tartoznak ide, arról így írt: "plántái vagy állati részek tsalhatatlan jelekkel magokat ki mutatják, de természeti tu¬ lajdonságaikkal nem bírnak"; ide sorolta például a fogtürkizt. A „Magyar mineralogia" szaknyelvi jelentősége A „Magyar mineralógiá"-ban a kor irodalmi normáihoz igazodva (BENKŐ L. 1960) ZAY a magyar ásványtani szaknyelv megteremtésére is törekedett. Bár kifejezéseinek többsége feledésbe merült, a tudományszak néhány ma is hasz¬ nált szavának bevezetését, illetve népszerűsítését neki köszönhetjük. Ugyanak¬ kor fontos tisztázni azokat a feltevéseket, melyekben néhány kutató több kife¬ jezést (pl. kőolaj, kőszén) szerzőnk szóalkotásának tulajdonított (May 1970; 1982; Kiss 1993, 1994). A kiragadott példáknál maradva arra az eredményre jutunk, hogy a kőolaj szó évtizedekkel (Pariz Pápai 1708), míg a kőszén, kövi szén szavak pár esztendővel (Magyar Hírmondó 1780, 1781; Molnár 1783b; Benkő F. 1786) Zay művének megjelenése előtt már felbukkantak a nyomtatott irodalomban. Vitathatatlan szaknyelvteremtő érdemeit másutt kell keresnünk: a nemzetközi szakirodalomból vette át például a gipsz, gránit és kvarc elneve¬ zéseket, de jelentőségében mind közül kiemelkedik az ásvány szó bevezetése, melyről bővebben az alábbiakban szólunk. Az ás igéből -vány képzővel kialakult, feltehetően már a honfoglalás előtt hasz¬ nált, 'árok' jelentésű szavunkat a nyelvújítás korában mentették meg a feledéstől (Benkő L. 1967), s a 18. század utolsó harmadában kezdték használni a mai érte¬ lemben. Benyák Bemát, a nyelvújítás egyik előharcosa már az 1770-es években leírta, de a szöveg, amelyben a szó szerepel, kéziratban maradt (Takáts 1891; BENKŐ L. 1967). Nyomtatásban először Molnár János Magyar Könyv-Házában, a Pallas oroszországi úti beszámolóját ismertető cikkben jelent meg 1783-ban (MÓL- Hála ]. et ah: Zay Sámuel élete 643 nár 1783a). Molnár írása nyomán 1784-ben BARÓTi Szabó Dávid is felvette a "rit¬ kább magyar szókat" bemutató "kisded" szótárába 'a' mi a' főidből ásatik ki' jelen¬ téssel (Baróti Szabó 1784). Benkő Ferenc még egyik könyvében sem használta, valódi tudományos műszóvá Zay Sámuel avatta a „Magyar mineralógiá"-val (SziLY 1902; Benkő L. 1967). Nemcsak a könyv címlapjára írta ki az ásvány kifeje¬ zést, hanem műve előszavában határozottan ki is jelentette, hogy "Ezen Deák szót pedig minerale, mellyet mások fossilénak is mondanak, semmi illendőbb szóval ki nem tehettem, mint az ásvány nevezettel." A szó többek között GÁTI István termé¬ szettudományi munkája (1795), FÁBIÁN József hasonló témájú műve (1803), SÁN¬ DOR István ismeretterjesztő folyóirata (1798) és szókönyve (1808), Geley József ásványtana (1811), a Tudományos Gyűjtemény szerzőinek cikkei (pl. Y. 1817,1818; TÖLTÉnyi 1820; KaCSKOVICS 1831; HOBLIK 1832; Tudományos Gyűjtemény 1837; Z. 1841), KovátS Mihály ásványnévtára (1822), KUNOSS Endre "szófüzére" (1834), Bugát Pál "természettudományi szóhalmaza" (1843), Szabó József bányaműszótᬠra (1848) és más művek révén terjedt. Nyelvünkben egyre elfogadottabbá vált és végérvényesen kiszorította a nyelvújítók által ugyanilyen értelemben javasolt ása- dék (Baróti Szabó 1784), ásany (CZUCZOR & Fogarasi 1862), ásány (Czuczór & FOGARASI 1862), ásla (SZABÓ 1848), ásmány (KUNOSS 1834; CZUCZOR & FOGARASI 1862), ásovány (Baróti Szabó 1784), bányászna (KóVÁTS 1822), minera (Szabó 1848) és más szavakat. Az ásvány kifejezés a 19. század közepére polgárjogot nyert a szépirodalomban is, ezért szólhatott MADÁCH Imre „Az ember tragédiája" című, 1859-60-ban írt műve tizenkettedik színében a falanszter tudósa Ádámhoz és Lu¬ ciferhez ekképpen: "ím ásványaink, j Nézzétek, milyen roppant széndarab" (Ma¬ dách 1942). A Zay könyvének címlapján olvasható „ásványokról való tudomány" kifeje¬ zés már közel áll a mineralógia magyarul leginkább használt ásványtan elne¬ vezéséhez, korábban BENKŐ Ferenc a mineralógia (nála minerologia) magyar megfelelőjeként „a kövek s ércek tudománya" kifejezést használta. A nyomtatott irodalomban néhány évtizeddel később megjelent a ma is, de az ásványtannál jóval ritkábban használt ásvány tudomány (Kováts 1822; Kacskóvics 1831; KUNOSS 1834; Czuczór & Fogarasi 1862), majd az ásványtan is, ismereteink szerint először 1834-ben (Kunoss 1834). Ez utóbbi elterjedése nem engedte nyel¬ vünkben meghonosodni a tudományág megnevezésére a 19. században hasz¬ nált és ajánlott áslatan (Szabó 1848), ásványászság (Kováts 1822), ásványisme (Czuczór & Fogarasi 1862), mineratan (Szabó 1848) és más szavakat. A harmadik magyar nyelvű ásványtan megalkotása, új ismeretek olvasmányos, a kor legmagasabb nyelvi színvonalán való közlése, máig élő szavaknak a szak¬ nyelvben való meghonosítása, illetve elterjesztése: ezek azok az értékek, amelyek Zay Sámuelt a magyar ásványtan jeles alakjává, művét pedig tudománytörténeti jelentőségűvé teszik. Jeles elődünk az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet és meg¬ becsülést érdemel az utókortól. Hisszük, hogy remekbe szabott könyve nemcsak tudománytörténeti szempontból lehet érdekes napjaink tudósa számára, de meg¬ tanít bennünket arra is, miként lehet kellő tisztelettel és állítattál tanulmányozni - Zay szavaival - eme "elmét gyönyörködtető ritkaságait a' természetnek". 644 Földtani Közlöny 128/4 Irodalom Baróti Szabó D. 1784: Kisded szó-tár, melly A' ritkább magyar szókat az A. B. C. rendi szerént emlékeztető versekbenn elő-adja. Kassán, 104 p. Benkő F. 1784: Werner Ábrahám Urnák a' köveknek és értzeknek külső megesmértetö jegyeikről... Kolo'sváratt, 213 p. Benkő F. 1786: Magyar minerologia az az a' kövek" 's értzek' tudománya. Kolo'sváratt, 181 p. Benkő L. 1960: A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában. Budapest, 548 p. Benkő L. főszerk. 1967: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. Budapest, 1142 p. Born, I. 1774: Briefe über mineralogische Gegenstánde auf seiner Reise durch das Temeswarer Bannat, Siebenbürgen, Ober- und Nieder-Hungarn. Hrsg. Ferber, J. J. Frankfurt-Leipzig, 228 p. Bugát R 1843: Természettudományi szóhalmaz. Budán, XIV, 488 p. Búnké Zs. 1985: Pillér Mátyás (1733-1788) és herbáriuma. - Botanikai Közlemények, 7211-2, 185-195. CZUCZOR G., FOGARASI J. 1862: A magyar nyelv szótára. I. Budapest Decsv S. 1812: Nagy megelégedéssel olvastam [...]. - Magyar Kurír, 27/1-3, 38-39. Demkó K. 1894: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig. II. Budapest, VIII, 555 p. Dugonics A. 1784: A tudákosságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betővetés (algebra) és a Földmérés (geometria). Pest, 272 + 188 p. FÁBIÁN J. 1803: Természeti tudomány a' köznépnek. Weszprémben, 269 p. FlCHTEL, J. E. 1791: Mineralogische Bemerkungen von den Karpathen. I—II. Wien, 730 p. FlNÁCZY E. 1902: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában, II. Budapest, VIII, 525 p. Földi ]. 1793: Rövid kritika és rajzolat a' magyar fűvésztudományról. Bécs, 60 p. FÖLDI J. 1801: Természeti História A' Linné Systémája szerént. Első tsomó. Az állatok országa. Pozsony, X, 428 p. FÖLDVÁRY L. 1895: Egyháztörténelmi adalékok. - Debreczeni Protestáns Lap , 15/41, 503-504. Fridvaldszky, J. 1767: Minera-logia magni principatus Transylvanias. Claudiopolis, 206 p. Gáti I. 1795: A' természet históriája... Pozsonyban, X, 300 p. Geley J. 1811: Természet História. Harmadik rész. Az ásványok országa. S.-Patak, XVI, 199 p. GyőRY T. 1936: A Királyi Magyar Pázmány Péter-Tudományegyetem története. III. Az orvostudo¬ mányi kar története 1770-1935. Budapest, XVI, 842 p. Hadi Történetek 1790: Ketskeméth városa' érdemes orvos doktora [...]. - Hadi Történetek, 3/2, 10. 167-168. Hadi Történetek 1791: Jelenti Ketskeméth városa' érdemes orvos doktora [...]. - Hadi Történetek, 4/1, 18. 279-280. Hála J., TerbóCS A. 1997: Zay Sámuel. - Nagy F. (főszerk,): Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Budapest, 884-885. HanuSZ I. 1899: Zay Sámuel, Kecskeméten. - Természettudományi Közlöny, 21/240, 402-403. Hatvani, I. 1757; Introductio ad principia philosophise. Cui accedit observatio elevationis poli Debrecinensis, in usus auditorum. Debrecini, XV, 304 p. Hippokratész 1843: Hippokrates aphorizmái. Temesvár, 50 p. Hoblik M. 1832: Verőcze Vármegye Ismérete. - Tudományos Gyűjtemény, 1832. 2. 3-44. Horváth E. 1937: Péczeli József görög fordításban. - Egyetemes Philologiai Közlöny, 61/10-12,361-367. Hőgyes E. 1896: Emlékkönyv a budapesti Királyi Magyar Tudomány Egyetem orvosi karának múltjáról és jelenéről. Budapest, XXXVI, 1003 p. Kacskovics L. 1831: Az Alsó Magyarországi Érczmivelésről. - Tudományos Gyűjtemény, 1831/9, 69-95. Kazinczy F. 1987: Az én életem. Budapest, 708 p. Kiss L. 1991: A tetszhalottakról való gondoskodás szerepe a szervezett életmentés kialakulásában. - Lege Artis Medicina, 1/14, 976-981. Kiss L. 1992: Vérátömlesztésről - magyarul, 1810-ben. - Lege Artis Medícinx, 2/2, 188-191. Kiss L. 1993: A Komáromi Tudós Társaság orvos tagjai. - Irodalmi Szemle, 36/1, 55-61. Hála ]. et ah: Zay Sámuel élete 645 Kiss L. 1994: A Komáromi Tudós Társaság orvos tagjai. - In: Kiss L., Ozogány E., Lacza T.: A magyar tudomány évszázadai. Magyar orvosok, mérnökök, tudósok. Tudománytörténeti arc¬ képek és tanulmányok. Pozsony, 32-37. Koch S. 1952: A magyar ásványtan története. Budapest, 118 p. Kosáry D. 1983: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 757 p. Kováts M. 1822: Első szófejtő magyar latin ásványnévtár. Lexicon mineralogicum enneaglottum. II. Pesten, o.n. Körmendi G. 1984: Tata története 1727-től a polgári forradalomig. - In: Körmendi G. (szerk.): Tata története. II. 1727-1970. Tata, 7-44. Krause, J. 1792: Dér medizinische Landpfarrer, oder kurzgefasste medizinische Abhandlung und Heilart derjenigen Krankheiten, welche am meisten auf dem Lande vorkommen. Landau, 206 p. Kunoss E. 1834: Szófüzér vagyis a' tudomány, müvészség, társalkodás és költészet újonnan alkotott vagy fölélesztett szavainak jegyzéke. Pesten, IV, 78 p, Lóránd N. 1973: Ismerjük meg megyénkben a gyógyítás kialakulásának történetét. - Bács-Kiskun Megyei Kórház Évkönyve, 9-10, 1970-1971. 383-400. Madách 1.1942: Az ember tragédiája. Drámai költemény. - Madách Imre összes művei. I. Budapest, 509-699. Magyar Hírmondó 1780: 8dik Levele. - Magyar Hírmondó, 1780/8, 57-61. Magyar Hírmondó 1781: lOdik Levele. Minden felől holmi. - Magyar Hírmondó, 1781/10, 73-78. Magyar Kurir 1805: Oroszlány lan. 18-kán [...]. - Magyar Kurír, 20/1, 8, 114. May I. 1970: Földi János plágiumvádja. - Irodalomtörténeti Közlemények, 74/2, 202-205. May I. 1982: Adatok Zay Sámuel komáromi főorvos életművéhez. - Orvostörténeti Közlemények, 28. k, C. 4. 83-87. Merétey S. 1937: Kecskemét közegészségügye. Kecskemét első orvosai. Dr. Zay Sámuel 1790 szept.-1794 nov. - Kecskeméti Lapok, 70/19, 5, 20/4-5, 22/5-6, 23/5. Molnár J. 1783a: Pállásnak az orosz Tartományokban tett utazásiról irt II. Szakaszsza. 1770-dik esztendöbéliek utazások. Nyomtatott Péterváratt 1773-dikban. - Magyar Könyv-Ház, 2, 96-115, Molnár J. 1783b: Olvastatott illy nevű Könyv. Niebuhrs Reisebeschreibung nach Arabien. Nie- buhmak Arabiában, és ahoz szomszédságban leírása. Nyomtatott Kópenhágban 1774-dikben. - Magyar Könyv-Ház, II. 35—392. Pánczél D. 1799: Nemes Komárom Vármegyének [...]. Magyar Kurir, 14/1, 14. 223-224. Pápay S. 1901: Pápay Sámuel - Kazinczynak. - In: Váczy J. (szerk).: Kazinczy Ferenc levelezése. XI. Budapest, 397-402. Papp G., Weiszburg T. 1994: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ásvány- és kőzetgyűj¬ teményének története. - In: Kecskeméti T., Papp G. (szerk.): Földünk hazai kincsesházai. Tanulmányok a magyarországi földtudományi gyűjtemények történetéből. (Studia naturalia, 4.) Budapest, 157-172. Pariz Pápai, Fr. 1708; Dictionarium Latino-Ungaricum, Ungarico-Latinum... Leutschoviae, 741 p. Pauler T. 1880: A budapesti Magyar Kir. Tudomány-Egyetem története. I. Budapest, IV, 557 p. Pillér, M. 1775: Tentamen publicum ex prselectionibus históriáé naturális. Tyrnavia, 22 p. Pillér, M. 1780-1781: Elementa história; naturális. I-III, Budáé et Tyrnaviae, o.n. RUPP N. J. 1871: Beszéd melyet a Magy. Kir. Tudomány-Egyetemi orvosi kar fennállásának százados ünnepén 1871. május 13-kán azon egyetem dísztermében mondott Dr. —. Budán, XXXII, 226 p. Sándor I. 1798: [Az ásványokról.] - Sokféle, 5, 97-134. Sándor I. 1808: Toldalék a' magyar-deák szókönyvhez. Bétsben, XVI, 509 p. T. Sáray Szabó É. 1979: A "Mindenes Gyűjtemény" és megjelenésének körülményei. - In: T. Sáray Szabó É. (szerk.): A Mindenes Gyűjtemény repertóriuma 1789-1792. Budapest-Tatabánya, 5-34. T. Sáray Szabó É. 1992; A Komáromi Tudós Társaság és a Wéber-nyomda (1789-1794). - In: Solymosi L., Somfai L,, Somfai B. (szerk.): Város-mezőváros-városiasodás. A Dunántúl településtörténete. IX. Veszprém, 237-248. Scopoli, J. 1776: Crystallographia Hungarica. Praga, 139 p. Struve, Chr. A. 1797a: Noth- und Hülfs-Tafel, Vöm tollen Hunds-Biss, von Giften, vöm Verschlucken, vöm Ersticken. Hannover Struve, Chr. A. 1797b: Versuch über Kunst, Scheintodte zu beleben... Hannover 646 Földtani Közlöny 128/4 Szabó J. 1848: Bányaműszótár. Német-magyar rész. Budán, 64 p. Szabó J. 1888: A budapesti Ásványtani Intézet százados története és jelen állapota. - Pótfüzetek a Természettudományi Közlönyhöz, 20/2, 49-62. Szállási Á, 1988: Orvostörténeti képeslapok Komáromból. - Orvosi Hetilap, 129/12, 620-622. Szállási Á. 1991: Komárom és Esztergom egészségügye a XIX. században. - Limes, 4/2, 48-64. SzENTPÉTERY I. 1935: A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem története. IV, A Bölcsé¬ szettudományi Kar története 1635-1935, Budapest, XIX, 716 p, Szily K. 1902: A magyar nyelvújítás szótára. L A kedveltebb képzők és képzésmódok jegyzékével. Budapest, 403 p. Takáts S. 1887a: Péczeli József élete. -In: PÉCZELI J.: — meséi. Budapest, 1-333. TaKÁTS S. 1887b: Péczeli vegyes munkái. - Figyelő, 23, 16-31, Takáts S. 1891: Benyák Bernát és a magyar oktatásügy. Budapest, 242 p. TÖLTényi Sz. 1820: A' Budai Hegyekben található Ásványok leírása. - Tudományos Gyűjtemény, 1820*7, 50-60. Tudományos Gyűjtemény 1837: Füred' ásványos vizei, és a' Balaton. Tudományos Gyűjtemény, 1837/7, 3-50. Werner, A. G. 1774: Von den ausserlichen Kennzeichen dér Fossilien, Wien, 302 p. Y. 1817: Intézetek. - Tudományos Gyűjtemény , 1817/5, 145. Y. 1818: Külföldi Literatura. - Tudományos Gyűjtemény, 1818/3, 109-112. Z. 1841: Az ásvány tudományról. - Tudományos Gyűjtemény, 1841/4, 72-78. Zay S. (é.n.): [Önéletrajza], Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (Budapest), An. Lit. 6816. Zay S. 1791a: Ketskemét 6. Febr. [...]. - Magyar Kurír, 6/14, 216-217. Zay S. 1791b: Magyar mineralógia avagy az ásványokról való tudomány, melly a' természet első világának eddig esméretes minden-féle szüleményeit magyar nyelven terjeszti élőnkbe. Szeress, de hasznosan. Komárom, 16, 349 p. Zay S. 1792: A' közönség egéssege fenn tartására való közönségesebb regulák; a mennyiben az a meg tartattatás végett a' Nemes Magistrátusra is kiterjed, Bács-Kiskun Megyei Levéltár (Kecskemét), 1V.1504/C. 1792. 11. 11. Zay S. 1799a: Relatio physica Samuelis Zay de variolis. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (Budapest), Miscellanea. Föl. Hung. 946. Zay S. 1799b: [Levele a jénai Ásványtani Társulathoz.] Universitátsarchiv (Jena), Bestand U Abt. IX. Nr. 3/335. Zay S. 1800a: Tudósítás. - Magyar Kurír, 15/1, 10. 150-152. Zay S. 1800b: Jelentés. - Magyar Hírmondó, 9/17, 14. 239-240. Zay S. 1801a: Tudósítás. - Magyar Hírmondó, 10/19, 40. 655-656. Zay S. 1801b: Tudván azt [...]. - Magyar Kurír, 16/2, 40. 620-621. Zay S. 1810: Falusi orvos pap, vagy olly orvosi útmutatás, mellynél fogva leginkább a' falukon uralkodni szokott nyavalyák orvosoltatnak, Mellyet minden valláson lévő pap uraknak, seborvosoknak, és értelmes házigazdáknak készített a' kiadó Z. S. T. N. K. V. Ph. és O. Dr. Szeress, de hasznosan. Pozsony, VIII, 284 p. Levéltári források KML IV/A. 501.Prothocollum Particularium Congregationum Komitatus Komaromiensis. Komá- rom-Esztergom Megyei Levéltár, Esztergom SOTEL I/A.Matricula Facultatis repetentium... Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára, Budapest SOTEL I/F.Album Medicorum. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára, Budapest TRef I/C.Halottak anyakönyve. Tatai Református Egyház Irattára, Tata TtRELII. lf.Extractus ex Declaratione Curatorum... Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, Debrecen A kézirat beérkezett: 1998. 02. 09. Földtani Közlöny 128/4, 647-665 (1998) Budapest Hírek, ismertetések Jambrik Rozália 1947-1997 JAMBRIK Rozália 1947. február 9-én született Dombegyházán. Gyulán az Erkel Ferenc Gimnáziumban végzett majd 1970-ben a Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki karán kitüntetéses geológusmémöki, 1975-ben kitüntetéses hid- rogeológus szakmérnöki oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt négyszer nyerte el a Népköztársasági ösztöndíj I., és háromszor a Tanulmányi Emlékérem arany fokozatát. 648 Földtani Közlöny 128/4 Az egyetem elvégzése után hazatért szülőföldjére. 1970-től 1977-ig a Kőrös¬ vidéki Vízügyi Igazgatóságnál (Gyula) dolgozott mérnöki, majd 1972-től cso¬ portvezetői beosztásban. Feladata a felszín alatti vízgazdálkodás alapjait képező vízföldtani adattár megteremtése, majd a felszín alatti vízbeszerző létesítmé¬ nyek építésének, üzemeltetésének engedélyezése, szakmai felügyelete, ill. a fel¬ szín alatti vizek minőségének védelme volt. 1975-től vízfeltárás, vízbeszerzés, vízelvezetés témakörben bírósági igazság¬ ügyi szakértő lett. 1977-től a Nehézipari Műszaki Egyetemen dolgozott 1977 és 1984 között ad¬ junktusi, azt követően docensi, majd 1994-től egyetemi tanári beosztásban. Az 1987-ben megalapított Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Tanszék vezetője, 1994- től pedig a Környezetgazdálkodási Intézet igazgatója volt haláláig. 1985 és 1994 között a Bányamémöki Kar dékánhelyetteseként a kari szintű oktatás- és ku¬ tatásszervezési feladatokat is végezte 1980-ban védte meg egyetemi doktori értekezését "A Maros hordalékkúp víz¬ készletének vizsgálata az újkígyós! vízműtelep üzemelési tapasztalatai alapján" címmel. Korábbi kiváló tanulmányi eredményei, és a doktori eljárás során nyúj¬ tott kimagasló teljesítménye eredményeképpen "Sub auspiciis Rei Publicae Po¬ puláris", aranygyűrűs doktori címet kapott. 1981 és 1983 között levelező aspi¬ ráns volt. 1983-ban "DK-Tiszántúl regionális hidrogeológiája" című dolgozatát megvédve kandidátusi tudományos fokozatot szerzett. Életművének kimagasló állomása volt 1993-ban "Külfejtések víztelenítése által okozott felszínmozgások meghatározása" című akadémiai doktori értekezése, amellyel elnyerte a föld- tudomány doktora címet. 1994-ben habilitált, majd ezt követően nevezték ki a Bányamérnöki Kar első női professzorának. Számos hazai és külföldi szakmai¬ tudományos testületben képviselte a Bányamémöki Kart. Oktatási tevékenysége a hidrogeológia, Magyarország hidrogeológiája, a víz- bányászat-vízvédelem és a vízművek víztechnológia szakterületeket fedte le. Szívügyének tekintette a tudományos továbbképzést is. A 80-as és 90-es évek fordulóján szorgalmazta a Karon a környezetmérnöki oktatás megindítását. Munkája nyomán a környezetmérnöki szak a Bányamér¬ nöki Kar legnépszerűbb szakjává vált. Tudományos kutatásként síkvidéki területek vízföldtani viszonyaival; a fel¬ szín alatti vizek gázosságának kérdésével; külfejtéses és mélyműveléses szén¬ bányák vízvédelmi, kérdéseivel; ill. a bányászati víztelenítések környezeti ha¬ tásvizsgálatával foglalkozott. JAMBRIK Rozália a gondos, szorgalmas, az új megtanulására mindig kész em¬ ber szakmai pályája az egyetemen hatalmas lendülettel indult és ez hirtelen, tragikus haláláig végig tartott. Az életritmusát a tanszék, a kar az egyetem és a kutatás szabta meg. Reggel hétkor kezdett a tanszéken és este hétkor indult haza. Bármilyen teher nehezedett rá mindig a feladatot nézte és soha nem ön¬ magát, saját egészségét. JAMBRIK Rozália egyetemi élete középpontjában a tanítás állt. Szerette és be¬ csülte hallgatóit és bizonyos mértékig anyáskodó volt velük. Ismerte képessé¬ geiket, de ismerte életviszonyaikat is. Ahol tudott segített nekik. Nem véletlen. Juhász ].: In memóriám Jambrik Rozália 649 hogy oly sokszor mentek hozzá a hallgatók kéréssel, vagy csak gondolataik megosztása végett. Munkáját a Munka Érdemrend bronz fokozatával és Signum Aureum Uni- versitatis kitüntetéssel honorálta államunk. A Magyar Tudományos Akadémia pedig Akadémiai Díjjal jutalmazta. Jambrik Rozália tagja volt a Mérnöki Kamara elnökségének 15 hazai és nemzetközi bizottságban dolgozott, nemzetközi fo¬ lyóiratok szerkesztőbizottságának volt tagja. JAMBRIK Rozália nem csak két végén égette élete gyertyáját, hanem még a kanócot néhol oldalt is kihúzta és meggyújtotta. Úgy gondoltuk, hogy mindezt nemcsak különleges képessége, szellemi alkotó ereje, hanem testi ereje is bírja. Tévedtünk és ő is tévedett. Azt a tempót amit magának diktált szervezete nem bírta. Tragikus hirtelenséggel derékba tört pályája elválaszthatatlan a Miskolci Egyetem, a Bányamémökí Kar a Környezetgazdálkodási Intézet és a Hidrogeo¬ lógiai-Mérnökgeológiai Tanszék életétől, jelenétől és jövőjétől. JAMBRIK Rozália tragikusan rövid élete az egyetemen kívül is megrázta a teljes szakmai közösséget. Az Alma Mater és minden szakember nevében kí¬ vánunk utolsó jó szerencsét. Dr. JUHÁSZ József Publikációk Vízföldtani adatok feldolgozása a Kőrösvidéki Vízügyi Igazgatóság területén. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle 1972. 5, 15-17. A Békés megyei települések vízellátásának időszerű kérdései I. Kűrösvidéki Vízügyi Szemle 1975. 2, 4-12. A Békés megyei Tepülések vízellátásának időszerű kérdései II. Kűrösvidéki Vízügyi Szemle 1975. 3, 8-18. A Békés megyei települések vízellátásának időszerű kérdései III. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle 1975. 4, 13-17. A felszín alatti vizek minőségi védelmének gyakorlati problémái. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle 1976. 4, 8-20. Békéscsaba vízellátásának lehetőségei a vandháti és újkígyósi vízmű üzemeltetési tapasztalatainak alapján II. Kűrösvidéki Vízügyi Szemle 1976. 5, 13-27. A mélységi vizek gáztartalmával kapcsolatos időszerű kérdések Békés megyében. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle 1976. 6, 4-14. Békés megye távlati vízellátásának lehetőségei. Hidrológiai Tájékoztató 1977. 71-74. Az újkígyósi vízműtelep üzemeltetési tapasztalatai. Kűrösvidéki Vízügyi Szemle 1978. 6, 7-14. Az újkígyósi vízműtelep térségének hidrogeológiai viszonyai. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle 1979. 1, 1 - 11 . Az újkígyósi vízműtelep térségének geohídrológiai viszonyai, vízkészlete I. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle 1979. 4, 23-30. Az újkígyósi vízmű telep térségének geohídrológiai viszonyai, vízkészlete II. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle 1979. 5, 10-16. Békéscsaba-újkígyósi vízműtelep. Működési tapasztalatok. Magyar Vízgazdálkodás 1979. 4, 28-30. Békéscsaba-újkígyósi vízműtelep. Vízmű tápterület. Magyar Vízgazdálkodás 1979. 5, 26-28. Próbaszivattyúzás az újkígyósi vízműtelepen. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle 1981. 1, 8-14. Az újkígyósi vízműtelepen végzett próbaszivattyúzás eredményeinek értékelése. Kőrösvidéki Vízügyi Szemle, 1982. 1, 1-6. 650 Földtani Közlöny 128/4 Javaslat Kányás bányaüzem műszaki-gazdasági kérdéseinek megoldására. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 1982. 115/3, 147-155. (Társszerző: Kovács R, Scmotzer I.) Javaslat Kányás bányaüzem vízvédelmére. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat 1982 115/6, 399-40. (Társszerzők: Kovács F., Scmotzer I.) Opregyelényie promüslennovo zapasza i ozsidajemovo debita vodü na matraverebejszkoj territoriji. Publications ofthe Technical Uníversity fór Heavy Induslry, Series A. Mining 1981.36/3-4, 225-234. Ivóvíz -beszerzési lehetőségek Békés megye területén. Földtani Közlöny 1982. 112, 11-27. A komjáti medence kitermelhető vízkészlete. Hidrológiai Közlöny 1982. 2, 49-61. (Társszerző: Dr. Juhász József) Az újkígyósi vízműtelep geohidrológiai vizsgálata. Hidrológiai Közlöny 1981. 8, 369-377. A mátraverebélyi bányamező víztelenítésének megoldása kombinált rendszerrel VIII. Bányavízvé¬ delmi Konferencia kiadv. 1982. 472-490. (Társszerző: Kovács F.) Kombinirovannaja sziszteme vodozaszcsitü v szlucsaje razrabotki mesztorzsgyenija, opasznovo po plasztovüm vodam. Publications of the Technical University fór Heavy Industru, Series A. Mining, 1982. 37/3-4, 139-154. A különböző korú képződményekben tárolt víz minősége a DK-Tiszántúlon. NME-OMBKE Egyetemi Osztályának közös kiadványa, 1983. 244-252. DK-Tiszántűl geotermikus viszonyai. Földtani Kutatás 1984. 27/1, 17-21. A pleisztocén víztartók vizének minősége a DK-Tiszántúlon. Hidrológiai Közlöny 1984. 5, 311-314. Délkelet-Tiszántúl vízföldtani viszonyai.- Magyar Vízgazdálkodás 1985. 3, 8-10. Drainage of mining development in a Neogene lignité deposit in Hungary - Mine Water Proceedings of the Second International Congress, Vol. 2. 112-125. Geothermische Verhaltnisse im SO-Tiszántúl. - Publications of the Technical University fór Heavy Industry, Series A. Mining 1985. 40/1-4. 95-111. Druckverhaltnisse dér Grundwasser im SO-Tiszántúl. - Publications of the Technical University fór Heavy Industry, Series A. Mining 1985. 40/1-4. 111-127. Die Beschaffenheit des Grundwassers dér pleistőzsénén Wasserleitrér im SO-Tiszántúl. - Publications of the Technical Universitz fór Heavy Industry, Series A. Mining 1985. 40/1-4. 127-143. A Sajómercse II. barnaszénterület vízvédelmi kérdései - Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat 1985. 118/9, 611-619. A Sajómercse II. barnakőszén-terület hidrogeológiai viszonyai. - Földtani Kutatás 1985. 28/ 3, 21-29. Geothermische Untersuchungen aus dem Gebiet des Parmonischen Beckens. - Zeitschrift für angewandte Geologie, 1985. 31/9, 228-230. (Freiberg) Délkelet-Tiszántúl vízföldtani viszonyai. - Vízkutatás 1986. 2, 15-17. A duzsnoki barnakőszén-terület földtani és hidrogeológiai viszonyainak áttekintése. - Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat 1987. 120/2, 84-89. (Társszerző: Némedi Varga Zoltán) Vplyv odvodnovania lomov na zivotné prostredie Zbomi Referátov 7. BVTK Dobyvanie Lozisk 130-139. Kosice, 1987. A vadnai külfejtés barnakőszén-terület hidrogeológiai viszonyai. - Földtani Kutatás 1987. 30/1-2, 53-58. Hvdrogeologv of an open pit mine in Hungary. - Proceedings Hydrogeology of Coal Basins International Symposium, Katowice, 1987. 291-303. Water prevention of the planned Vadna I. open coal mine. - Acta Geod. Geoph, et Alant. Hung., 1987. 22/3-4. 409-419. Hydrogeolische Verhaltnisse des Braunkohlengebietes Sajómercse II. - Publications of the Technical University fór Heavy Industry, Series A. Mining, 1987. 43/1-4, 97-111. Mine water control during sinking the Dubicsány inclined shaft, - Publications of the Technical University fór Heavy Industry, Series A, Mining, 1987. 43/1-4,167-178. A Sajómercse II. barnakőszén terület várható vízvédelmi kérdései - A Nehézipari Műszaki Egyetem Közleményei I. sorozat Bányászat, Miskolc, 1988. 35/1-4, 107-120. DK-Tiszántúl vízföldtani viszonyai III,-A Nehézipari Műszaki Egyetem Közleményei I. sorozat Bányászat Miskolc, 1988. 35/1-4, 175-188. Auswirkung dér Wasserhaltungsmassnahmen in Tagebauen auf die Umwelt - Publications of the Technical University fór Heavy Industry, Miskolc. Series A. Mining, 1988. 44/1-3, 115-1125. Juhász J.: In memóriám Jambrik Rozália 651 Bedeutung det hydrogeologischen Erkundung im Kohlenbergbau - Publication of the Technical University fór Heavy Industry, Miskolc Series A. Mining, 1988. 44/1-3, 109-113. Auswirkungen dér Wasserhaltung von Tagebauer an die Umwelt 4. BHM, 1989. 134/6, 185-189. A dubicsányi barnakőszén-terület vízföldtani viszonyai. - Földtani Kutatás.1989. 32/4, 41-47. Edelény IV. akna vízföldtani viszonyai (Társszerző: Törő Györgyné) - Földtani Kutatás 1990. 30/4, 5-35. A borsodi ásványvíz eredetéről - Földtani Kutatás 1990. 30/4, 37-44. A modelling of interrelations between subsurface water and its storing rock - (Társszerző: bállá L. ) - Acta Geod. Geoph. Mont. Hung., 1990. 25/1-2, 95-105. A dubicsányi bányaüzem vízvédelme. ME Közleményei, Miskolc , 1. Sorozat, Bányászat, 1991. 37/1-3, 137-149. Hydrogeological Aspects on the Origin of "Borsodi Mineral Water". - In: Proceedings of the 4th International Mine Water Association Congress, Pörtschach, sept 25-30, 1991. Vol. 1. 65-73. The origin of the "Borsod Mineral Water" - Poliution and water resources Columbia University seminar series, 1991-1992. 24-25, 71-80. Predictable Effects of the Drainage of Open-pit Workings. - 15. World Mining Congress Vol. 2. 1035-1038 Madrid, May 1992. Az É-i Bakony előterének hidrogeológiai viszonyai - A Bányamérnöki Kar tanszékeinek kutatási eredményei, 143-148. Miskolc, 1992. A Hévízí-tóforrás hozamcsökkenésének kérdései. (Társszerző: Somosvári Zsolt) - A Bányamémöki Kar tanszékének kutatási eredményei, 149-154. Miskolc, 1972. Prediction of Surface Subsidence Caused by Underground Water Withdrawal. - In: Proceedings of the International Conference on Siberian Ecology, Irkutszk Aug. 1993. 20-21. Computer aided prediction of land subsidence due to concentrated water withdrawal of mines. - International symposíum of mine drainage and environmental protection from waste water disposal. - In: Proceeding of the First African Symposium on Mine Drainage and Environmental Protection, Konkola Copper Mine-Chililabombwe-Zambia, Sept. 1993, 168-176. Application of seepage models in the mining industry (Társszerző: L. Bállá) - Publications of the University of Miskolc Series A. Mining, 1994. 47/1-4,17-30. Determination of consolidation characteristics of rockmass on the hasis of water level and surface subsidence observations - Mine Water and the Environment 13., june-december issure, 1994., 25-34. Groundwater quality affected by mining in the east Borsod brown coal hasin, Hungary (Társszerző: M. Bartha) - Mine Water and the Environment, 13. june-december issue, 1994., 49-58. Einíluss dér Entwásserung von Tagebauen auf die Umwelt - Publications ofthe University of Miskolc, Series A. Mining. 1994. 49, 61-69. A Kevermesi Vízműtelep vízbázisának hidrogeológiai vizsgálata - In: II. Konferencia a felszín alatti vizekről. (1995. febr.) Tanulmányok. 27-32. Prediction methods of subsidence involving drainage - (Társszerző: F. Kovács) - Publications of the University of Miskolc, Series A. Mining. 1995. 50/2, 83-92. Determination of consolidation characteristics on the basis of the evaluation of water level decrease and surface subsidence observation data (Társszerző: F. Kovács) - Publications of the University of Miskolc, Series A. Mining. 1995. 50/2, 93-102. Processing of the observed data of water level decreasing and land subsidence caused by water level decreasing in the area of the open-pit mine Thorez (Társszerző: F. Kovács) - Publications.. of the University of Miskolc, Series A. Mining. 1995. 50/2, 103-112. Environmental effects of closing the non-ferrous őre mine of Gyöngyösoroszi - A Miskolci Egyetem Közleményei, A. Sorozat. Bányászat. 50. Jubileumi Konferencia 1995- 177-189. DK-Tiszántúl rétegvíz viszonyai - In: I. Víztisztaságvédelmi Konferencia Kiadványa, Magyar Analysis of water level and land subsidence data from Thorez open-pit mine, Hungary - Mine Water. and the Environment, 14, Annual issue, 1995. Paper 2., 13-22. A Borsodsziráki Vízműűvek védőidomának szennyezettség! állapota - In: Proceedings of the Inter¬ national Meeting on Information Technology Febr. 29. 1996. Section A. 45-153. 652 Földtani Közlöny 128/4 DK-Tiszántúl rétegvíz viszonyai - In: 1. Víztisztaságvédelmi Konferencia Kiadványa, Magyar Hidrológiai Társaság, Szeged 1995. nov, 294-308. Environmental effects of closing Hungárián non-ferrous őre mine. - Mine Water and the Environment, 14, Annual issue, 1995., Paper 1., 1-12. Fluidumeivonással járó felszínsüllyedések előrejelzésének módszerei. (Társszerző: F. Kovács) - Bányászati és Kohászati Lapok-Bányászat 1996. 129, 238-243. A nyomtatásban megjelent publikációk mellett 62 db kézirat és 2 db egyetemi jegyzet fémjelzi Jambrik Rozália pályafutását Hírek, ismertetések 653 A Magyarhoni Földtani Társulat fennállása 150. évi jubileuma alkalmából tartott rendezvények és megjelent publikációk 1998 Rendezvények, események Március 3. Sajtótájékoztató a jubileumi rendezvényekről a MTESZ szervezésé¬ ben a MTESZ székházában. Március 13. "150 éve alakult a Magyarhoni Földtani Társulat" címmel kiállítás nyílt a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az "1848 hőseinek ter¬ mészetrajzi és műszaki munkássága" c. kiállítás keretében megnyílt bemu¬ tatót NemeSKÜRTY István nyitotta meg. A kiállítás május 31-ig volt látogat¬ ható. Március 18. Ünnepi Közgyűlés a Magyar Állami Földtani Intézet dísztermében. A Közgyűlést levélben üdvözölte GÖNCZ Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, valamint MAGYAR Bálint művelődési és közoktatási miniszter. Felszólalásban köszöntötte a jubiláns Társulatot dr. Farkas István főigazgató (Magyar Geológiai Szolgálat), dr, Tardy János h. államtitkár, elnök (Természetvédelmi Hivatal), dr. JÓJÁRT László h. államtitkár (Földművelésügyi Minisztérium), dr. SZENTKLÁRAY Ferenc főosztályvezető (Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium), dr. ESZTÓ Péter elnök (Magyar Bányászati Hivatal), dr. HAVASS Miklós elnök (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége), dr. DETREKŐI Ákos akadémikus, elnök Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság), (Magyar Geofizikusok Egyesülete), (Magyar Hidrológiai Társaság), (Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat), (Magyar Olajipari Múzeum), (Magyar Természettudományi Társulat), dr. MAROSI Sándor akadémikus, elnök (Magyar Földrajzi Társaság), dr. TARDY Pál elnök (Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület), dr. Nagy Ferenc főszerkesztő (Magyar Tudós Lexikon szerkesztősége). PÁLYI András elnök dr. Dobos Irma tiszteleti tag dr. Szablyár Péter főtitkár Tóth János igazgató dr. Dank Viktor elnök 654 Földtani Közlöny 128/4 valamint a külföldi földtani társulatok nevében Prof. Dr. Eckart WALLBRECHER (Ausztria), Dr. Ladislav PÁLINKÁS (Horvátország), RNDr., PhD Milos POSPISIL (Cseh Köztársaság), Prof. Dr. Mileva Sladic-TRIFUNOVlC (Jugoszlávia), Prof. Dr. Andrzej SLACZKA (Lengyelország), RNDr. Peter REICHWALDER (Szlovákia) és Dr. Katica DROBNE (Szlovénia). Levélben üdvözölte a Társulatot Prof. Richard HARDMAN (Londoni Földtani Társulat), Prof. Dr. Peter Neumann-Mahlkau (Német Földtani Társulat). A kötelező közgyűlési beszámolók és jelentések mellett Dudich Endre "A 150 év mérföldkövei" című előadásában röviden ismertette a Társulat történetét. Tiszteleti tagok választása, kitüntetések, emlékérmek, elismerések átadása egészítette ki az emelkedett hangulatú Ünnepi Közgyűlés programját. Fogadás zárta a napot. Március 19 ."Hol tartunk ma?" címmel tudományos ülést rendezett a Magyar Tudományos Akadémia Földtudományi Osztálya a Társulat 150 éves jubi¬ leuma tiszteletére az MTA székházában. Az elhangzott 10 előadás áttekin¬ tést nyújtott a magyar földtan utolsó negyedévszázadában elért legfonto¬ sabb eredményeiről, képet adott mai helyzetéről és felvázolta a fejlődés várható trendjeit is. Március 20-21. GEO '98. Magyar földtudományi szakemberek tudományos ta¬ nácskozása a Magyarhoni Földtani Társulat 150 éves jubileuma tiszteletére az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetében. A tanácskozás témája a "Földtudományi oktatatás, tematikus térképészet" volt. A témakörből geológu¬ sok, geofizikusok, geográfusok és kartográfusok 19 előadást tartottak. Posz¬ terbemutató és barlang-látogatás egészítette ki a nagy érdeklődést kiváltó rendezvényt. Április 2. Ünnepi beszámoló ülés Veszprémben a Társulat 150 éves jubileuma alkalmából a MFT Közép- és Északdunántúli Területi Szervezete és az MTA Veszprémi Területi Bizottsága rendezésében. Az ülésen négy előadás hang¬ zott el. Május 8-9. Magyar őslénytani Vándorgyűlés, melyet a MFT Őslénytani-Réteg- tani Szakosztálya a Társulat 150 éves fennállása tiszteletére rendezett. A rendezvény első napján 17 előadás hangzott el és 20 poszter került bemu¬ tatásra, második napján a mintegy 30 résztvevő terepjárást tartott a Gere¬ csében. Május 19. és 22. között kiállítás volt megtekinthető a Kossuth Klubban. A ’150 éves a Magyarhoni Földtani Társulat" címet viselő kiállítást a TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat rendezte a Magyarhoni Földtani Társulat közre- Hírek, ismertetések 655 működésével. A megnyitót PÁLYI András főtitkár tartotta. A kiállításhoz "Világjáró magyar geológusok" címmel előadássorozat csatlakozott. Szeptember 28. Sajtóbemutató a Természet Világa ismeretterjesztő lap "Geoló¬ gia" című különszáma megjelenése alkalmából a Magyar Termé¬ szettudományi Múzeum kiállítási épületében. Szeptember 29. "150 éves a Magyarhoni Földtani Társulat" című időszaki kiállítás megnyitása (1999. március 31-éig volt látogatható). A kiállítás gazdag tárgyi és dokumentum anyag (ennek nagy része még a szakkörök előtt is új!) segítségével idézi fel a Társulat másfélévszázados történetének legfonto¬ sabb eseményeit. A megnyitó beszédet VlDA Gábor akadémikus tartotta. Október 1-3. Jubileumi Vándorgyűlés Nyíregyházán. A Vándorgyűlés témája "Kelet-Magyarország földtani, természetvédelmi, környezetvédelmi és hidrogeoló¬ giai kérdései" címet viselte. A földtan e szakterületeiben érdekelt tárcák mi¬ nisztereinek védnöksége alatt zajlott tudományos ülésen három szekcióban 58 előadás hangzott el. A több mint 150 résztvevő gazdag programú te¬ repbejáráson vehetett részt a Felső-Tisza vidékén. Október 29. Ünnepi előadóülés Miskolcon a Társulat megalakulásának 150 éves évfordulója alkalmából a MFT Északmagyarországi Területi Szervezete ren¬ dezésében. "A nyersanygakutatások múltja és jelene Észak-Magyarorszagon ", címet viselő egésznapos ülésen hét előadás hangzott el. Október 30. Emléktábla megkoszorúzása a Magyarhoni Földtani Társulat megala¬ kulása helyszínén, a szlovákiai Videfalván (Vidiná), az egykori Kubinyi kastély falán. A Szlovák Földtani Társulattal közösen rendezett megemlé¬ kezés során CSÁSZÁR Géza főtitkár, Peter REICHWALDER, a Szlovák Földtani Társulat elnöke és Dionyz VASS a Szlovák Földtani Szolgálat nyugalmazott kutatója méltatta a Magyarhoni Földtani Társulat megalakulásának főbb mozzanatait, működésének főbb eredményeit, ill. a magyar és szlovák geo¬ lógusok együttműködésének fontosságát. A Magyarhoni Földtani Társulat koszorúja mellé NEMECZ Ernő akadémikus helyezte el a Magyar Tudo¬ mányos Akadémia, Peter REICHWALDER elnök a Szlovák Földtani Tárulat koszorúját. November 16. "A 150 éves Magyarhoni Földtani Társulat" címmel Kecskeméti Tibor előadást tartott a MTESZ, az MTA és több más intézmény tudo¬ mánytörténeti bizottsága közös rendezésében sorra került, a "Termé¬ szettudósok, mérnökök, orvosok az 1848-49-es forradalomban és szabad¬ ságharcban " címet viselő 15. Országos Ankétján. November 20-22. "Geológia a közoktatásban" (avagy geológia a III. évezred földtu¬ dományi oktatásában és a környezeti kultúra fejlesztésében) c. konferencia Tokajban. December 3. A Társulat e napon tartott választmányi ülésén az Elnök bejelen¬ tette, hogy az Elnökség a Társulat 150 éves jubileuma tiszteletére emlék¬ plakettet alapított. A triász füredi mészkőből készült míves kivitelezésű emlékplakettet a tematikus Szakosztályok és Területi Szervezetek kapják, azzal a megkötéssel, hogy azt e szervezeti egységek vezetői kötelesek tiszt¬ újításkor az új vezetőségnek megőrzésre és vándoroltatásra átadni. 656 Földtani Közlöny 128/4 Publikációk Földtani Közlöny, 128/1, Jubileumi szám, p. 207. 1998, Tartalmazza az Ünnepi Közgyűlés (márc. 18.) anyagát, valamint a tudományos ülés (márc. 19.) előadásait. Budai T., Csillag G. 1998. A Balaton-felvidék középső részének földtana. - A Bakony Termé¬ szettudományi Kutatásának eredményei, 22, 118 p. Zirc. Dobos Irma 1998: A 150 éves Magyarhoni Földtani Társulat köszöntése. - Hidrológiai Tájékoztató, 1998 június, p. 12. Dobos I., Széky-Fux,V., Dudich, E. 1998: 150 years of the Hungárián Geologica) Society. Part. II: 1972-1997. - Acta Geol. Hung., 41/3, 271-282. Dudich E. 1998: 150 years of the Hungárián Geological Society. Part I: 1847-1971. - Acta Geol. Hung., 41/2, 151-170. Dudich E., Székyné-Fux V., Dobos I, 1998: A Magyarhoni Földtani Társulat harmadik félévszázada. - Múzsák kiadó. 118 p. Kecskeméti T. 1998:150 éve alakult meg a Magyarhoni Földtani Társulat. - In: Gajdos G., Horváth Cs., Kecskeméti T., Vámos É.: 1848 hőseinek természetrajzi és műszaki munkássága. Kiállítás¬ vezető, 4-8. Kecskeméti T. 1998: "A magyar geológusok cselekedetei". - Természet Világa 1. szám (p. 38), 2. szám (p. 76), 3. szám (p. 135), 4. szám (p. 182), 5. szám (p. 233), 6. szám (p. 286), 7. szám (p. 330), 8. szám (p. 380), 9. szám (p. 427), 10. szám (p. 475), 11. szám (p. 526), 12, szám (p. 563). Kecskeméti T. (szerk.) 1998: Geológia. A Természet Világa különszáma, a Magyarhoni Földtani Társulat 150. éves jubileuma tiszteletére, 96 p, Vitális György 1998: A150 éves Magyarhoni Földtani Társulat hidrológiai munkássága a kezdetektől a Hidrológiai Szakosztály megalakulásáig. - Hidrológiai Tájékoztató, 13-16. Lehetséges, hogy a jegyzék nem teljes. Minden kiegészítést szívesen vesz az Összeállító Kecskeméti Tibor Hírek, ismertetések 657 A Magyarhoni Földtani Társulat megalakulása helyszínén, a szlovákiai Videfalván (Vidiná) az emléktábla megkoszorúzása során elhangzott köszöntök A Magyarhoni Földtani Társulat főtitkárának köszöntője Hölgyeim és Uraim , Kedves Kollégák! 1998 jeles évforduló a Magyarhoni Földtani Társulat történetében. A gondolat felmerülését követő néhány éves érlelési szakasz után 150 (immáron majdnem 151) éve, 1848. január 3-án ehelyütt alakult meg - Európában harmadikként - társulatunk. A 19. század első fele Európa szerte a forradalmakba átcsapó reform törek¬ vések időszaka volt, amikor a megcsontosodott feudális kereteket - ideológiai szinten a polgári gondolat, míg a gazdasági élet, valamint az államszerkezet szintjén e gondolatok manifesztálódása feszegette. A különös a helyzetben az, hogy az ország gazdasága ezekben az évtizedekben csak első lépéseit tette az iparosodás irányába, miközben a szellemi életben példátlan mértékű pezsgés zajlott. A megszorító, korlátozó intézkedések ellenére a rebellisnek is minősített gondolatok egy-két éves késéssel a Kárpát medencében is gyökeret vertek. A bécsi Montanistisches Museum keretében az Osztrák Monarchia egész terüle¬ tére kiterjedő rendszeres áttekintő földtani kutatás (térképezés) első eredményei alig láttak napvilágot, amikor - állami keretek hiányában - társadalmi kezde¬ ményezésre, megszületett a Magyarhoni Földtani Társulat, amely célját az aláb¬ biak szerint fogalmazta meg: "Magyarország minden vidékeinek földtani ku¬ tatása , és ennek következtében feltalálása és megismertetése mindenféle hasz¬ nos ásványoknak érceknek, kőszeneknek, építésre és más műipari használa¬ tokra alkalmas köveknek." Amint a megfogalmazásból is kitetszik, a társulat létrejötte egyértelműen az izmosodó gazdaság igényeinek kielégítését volt hi¬ vatva szolgálni. Ezek fényében nem tekinthető az sem véletlennek, hogy a Ma¬ gyar Orvosok és Természetvizsgálók soproni vándorgyűlésén 1847-ben ZlPSER KERESZTÉLY András által kristálytisztán megfogalmazott gondolat az országnak ebben a régiójában öltött testet. A térségben évszázadok óta folyt bányászati tevékenység tudományos megalapozását szolgálta a selmeci bánya tisztképző iskola 1735-ben történt létrehozása, majd 1770-ben akadémiává fejlesztése. En¬ nek az iskolának volt tanára a "földismei" társulat létrehozását célzó gondolat zászlóvivője, ZlPSER András is, aki tudós tanár és bányatiszt társai gondolatát 658 Földtani Közlöny 128/4 szóban és írásban egyaránt megfogalmazta, amely szerint "A gazdagságot a természetben keresni fel: igazság és kötelesség". A gondolatot a továbbiakban e ház egykori tulajdonosai, a Kubinyiak karolták fel, s hívták meg kúriájukba a társulat alakuló ülésére a gondolat patronálóit, akiket Kubinyi Ágoston és Ferenc mellett az évforduló alkalmából megtisztelő kötelességünk megemlíteni: Marschan József bányamérnök, PettkÓ János tanár és Zipser András tanár. Az 1848-as forradalom és szabadságharc, és főként az azt követő önkény- uralom két évre lehetetlenné tette a már megalakult társulat működtetését. A társulat szerencséjére a Kubinyi család kitűnő kapcsolatokat ápolt Wilhelm Haidinger bányaügyi tanácsossal, akinek közbenjárására— az egyébként még alig enyhülő légkörben - a kamarilla megadta az engedélyt a Magyarhoni Föld¬ tani Társulat de jure megalakulásához, amely 1850. július 6-án tartott első köz¬ gyűlésétől tehát jogilag is létezik. Első elnöke Kubinyi Ágoston, alelnöke Ku¬ binyi Ferenc, titoknoka KovÁTS Gyula volt. Annak ecsetelésére, hogy milyen általános volt az igény a Társulat létreho¬ zására, álljon itt az a tény, hogy az alapító atyák között alig volt geológus, de annál több orvos, gyógyszerész, tanár, földbirtokos és tisztviselő, sőt kereskedő és "zenedei igazgató" is akadt. A lelkesedés ellenére nem állítható, hogy a Társulat története sima, zökke¬ nőmentes volt. A kiegyezés előtt a gazdaság fejlődése csiga lassúsággal haladt, a tagdíjak nem tettek lehetővé érdemi kutató munkát. Eszterházy Pál herceg megbízást is jelentő rendszeres támogatása nélkül ma, valószínűleg nem mond¬ hatnánk társulatunkról, hogy 150 éve megszakítás nélkül működő tudományos társadalmi szervezet. A 1867. évi kiegyezés életet lehelt a Magyarhoni Földtani Társulatba is. Az élénkülő gazdaság teremtette igény már nem csupán előadᬠsok és néhány alkalmi kiadvány megjelentetését tette lehetővé (a Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai I—III. kötet), hanem, rendszeres folyóirat is indul¬ hatott Földtani Közlöny címen. Az iparosodás időszakában is szoros maradt a kapcsolat a térség és a MFT között: a Társulat első vidéki gyűlését Selmecbányán tartották 1871-ben, amikor - a mai területi szervezetek elődjeként - itt alakult meg az első "területi szak¬ osztály" is. Emellett számos földtani kirándulást szervezett a Társulat a tágabb környékre. Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy a Magyarhoni Földtani Tár¬ sulat és ezen keresztül a magyar geológia gyökerei mellett a szlovák geológia gyökerei is nagy mértékben e tájhoz kötődnek. Az élénk hazai tevékenység mellett a Társulat széles körű nemzetközi kap¬ csolatot létesített, és - a háborús időszakoktól eltekintve - tartott is fenn a mai napig. Természetesnek tekinthető, hogy a kapcsolatok, bár más kontinensekre is kiterjedtek, mégis a szűkebb környezettel fenntartott kapcsolat volt megha¬ tározó. Tekintélyes a Társulat külföldi tiszteleti tagjainak száma. Az elsők között fogadta pl. tiszteleti tagjai sorába Dionyz STURt. Emellett tiszteleti tagjai között tudhatta a kárpáti geológiai ismereteket új alapokra helyező Dimitrij ANDRUSQVot (1960) és Jan SENEát (1975), a kortársak közül tiszteleti tagunk Mich'al Mahel (1978) és Ondrej Sámuel (1998). Hírek, ismertetések 659 A magyar geológia kapcsolatai, ha nem is mindig társulati köntösben jelennek meg, az elmúlt évtizedekben a kormányok által - hál' isten - alig befolyásoltan, egyre elmélyültebbek lesznek. Kitűnő tükröződése ez annak a jól felismert tény¬ nek, hogy a geológia regionális tudomány is, amely hatékonyan nem művelhető az államhatárok légiesítése nélkül. Kitűnőek földtani kapcsolataink nem csak intézményi szinten, (pl. GUDS, ill. GSSR és MÁFI; Komensky Egyetem és az ELTE; MTA Geológiai Kutatócsoport és a Szlovák Akadémiai Földtani Intézet), hanem sokunk büszkélkedhet a szakmai mellett személyes baráti kapcsolatok¬ kal is. A közös feladatok sorából számos példát említhetnék, de most - nem nélkülözve a szubjektivitást sem - csupán kettőt emelnék ki: az egyik a gya¬ korlati feladatok megoldását alapozó DANREG program, amely példa nélküli szoros együttműködést tett lehetővé Szlovákia, Magyarország és Ausztria kö¬ zött; a másik példa az ALCAPA projekt, amely az előzővel szemben tudományos feladatok megoldását tűzte lobogójára hasonló keretben. Befejezésül, amikor elhelyezzük az emlékezés koszorúit, és nagy tisztelettel és elismeréssel meghajtjuk fejünket az alapító atyák előtt, szeretném kifejezni azon hitemet, hogy a Magyarhoni Földtani Társulat alapításának Szlovákiában emléket állító tábla a jövőben is jelképe lesz a földtani szakemberek határokon átívelő együttműködésének, így a szlovák és magyar geológusok politikától független további közös munkálkodásának is. Bátorítást érzek ennek kifejezé¬ sére abban a tényben, hogy szlovák kollégáink képviseletében, ezúttal is, ma¬ gunk mellett tudhatjuk a Szlovák Földtani Társulat vezetését és a Szlovák Föld¬ tani Szolgálat igazgatóját is. Császár Géza Elhangzott Videfalván október 30-án A Szlovák Földtani Társulat elnökének köszöntője Mr. President, Ladies and Gentlemen, Its a great pleasure fór me to address this commemorative meeting of the Hungárián Geological Society taking piacé at this small viliágé Vidiná, at the piacé so sacred fór it, the piacé at which more than 150 years ago one of the oldest geological society in the world was bome. I would like on this occassion to congratulate the Hungárián Geological Society and all Hungárián geologists on behalf of the Slovak Geological Society, Bút first of all I would like to express our great reverence to those who had the greatest merít on foundation of the scientific geological society, the society which was very active and successful in geological studies of the Carpathian-Pannonian territory fór more than one and half century. 660 Földtani Közlöny 128/4 Though history of the Slovak Geological Society and the Slovak geology itself is formally much younger than the aniversary we are commemorating at this piacé today we are strongly feeling that in somé way its history started to grow up as well írom the roots which were one and halt century ago firmly established here at Vidiná, Founders of the Hungárián Geological Society and many of their followers permanently lived and worked on the territory which is now part of Slovakia. They geologically studied area of the present Slovakian territory, and later, the Czechoslovak and Slovak geology significantly benefited from these results. Slovak geologists in pást as well as at present were continuing in these geolo¬ gical studies further improving geological knowledge of the Carpathians. I would like on this ceremonious occassion to emphasize traditionally very good and very close mutual geological collaboration of Hungárián and Slovak geologists, collaboration of geological institutions and of course our geological societies. I am sure that both parts, the Hungárián and the Slovak ones as well, benefite from this good and friendly relations and that through this collabora¬ tion we are jomtly contributing to better understanding of geological evolution and structure of the Carpathian-Pannonian area, the area in which both our nations are living today. Finally, I would like nőt only to wish bút I am entirely sure that further good relations and mutually useful collaboration of Hungárián and Slovak geo¬ logists and our Societies will nőt only continue bút henceforward improve in future. Fór this we maybe can thank to the event which happened at this piacé 150 years ago and which we are together commemorating today. Thank you fór your attention Peter Reichwalder Dionyz VASS a Szlovák Földtani Szolgálat nyugalmazott kutatójának, a környék kitűnő ismerőjének köszöntője Ladies and gént lemen! It is a pleasure to address to the authorities and members of the Hungárián and Slovak Geological Societies. As a geologist, I worked about a hali of my career in the Southern Slovakia, where, in Vidiná, 150 years ago, the Geological Society of ancient Hungary was founded. I consider it natural and genuine that the idea to create such a society came intő being in Slovakia, alsó known in the 19 th century as Upper Hungary, in a country rich in gold, silver, polymetallic ores and other metals. Therefore it is nőt a surprise that wise mén and scientists native of this country decided here in Vidiná to found a scientific geological society. The founders of this Society, Hírek, ismertetések 661 KUBINYI brothers, were born in Vidiná. KubíNYI family originaly resided in Liptov, Northern Slovakia and later moved to Orava. The name of this family came from Horny Kubín, an Oravian viliágé. Later on somé members of this family settled in a more fertile area of Novohrad and the house of the family was built in Vidiná. Ján Pettko, professor of the Mining Academy in Banská Stiavnica was born in Drietoma, NW Slovakia, Professor Ch. A. Zipser was born in Győr, bút the places of his teaching and scientific career were Banská Bystrica and Banská Őtiavnica. It is clear to me that the Geological Society founded in Vidiná was a common root fór the modem Slovak and Hungárián Geological Societies. It should be reasonable to take an inspiration from this common history that ignores the state and ethnic boundaries. Our nations, as well as other Central European nations are committed to work together fór their benefits, prosperity and peaceful life in order to find a common piacé in the family house of the European Nations. God bless our two nations! Good luck to the Geology and to both Geological Societies. Doc. Dr. Dionyz VASS, DrSc Az Európai Ásványtani Unió iskolája és szimpóziuma Budapesten 1997. december 14-18. között rendezték meg Budapesten az ELTE Ásványtani Tanszékén az Európai Ásványtani Unió (EMU) első iskoláját és a hozzákapcso¬ lódó szimpóziumot. A rendezésben az EMU-n és az egyetemen kívül a KOCH Sándor Alapítvány vett részt. Az iskola témája a "Modul-szemlélet az ásvány¬ tanban" (Modular aspects of Minerals) volt. A modulok fogalma az utóbbi időben kezd elterjedni az ásványtanban, a kristályszerkezetnek olyan, jól defi¬ niálható alapegységeit jelentik, amelyek vagy a klasszikus kristálytan által le¬ írható teljesen rendezett szerkezetekké épülnek fel, vagy különböző, részben statisztikusan leírható szabályok szerint többé-kevésbé rendezetlen reális szer¬ kezeteket alkotnak. A moduláris szerkezetek fontos csoportjai a rétegszerkeze¬ tek, amelyek a politípia az OD (order-disorder) elmélet, a kevert rétegű szer¬ kezetek fogalomköreivel írhatók le. Hasonló fogalom a poliszomatikus szerke¬ zetek fogalma is, amelyekben több mint egy alapszerkezet fordul elő. A mo¬ dul-szemlélet elterjedéséhez nagyban hozzájárultak a diffrakciós és a nagyfel¬ bontású elektronmikroszkópos módszerek, amelyek a reális kristályszerkezet feltárását tették lehetővé. Az Európai Ásványtani Unió ezzel az iskolával egy sorozatot kíván elindítani, amelyben kiváló szakemberek az ásványtan egy-egy részterületéről az egyetemi oktatásban is használható módon összefoglalják az újabb ismereteket. Á jelen 662 Földtani Közlöny 128/4 iskola előadói között is elsősorban a témakör európai vezető egyéniségei voltak. Az OD-elmélet alapjaiba az elmélet egyik kidolgozója. S. Durovic (Pozsony) és S. MERLINO (Pisa) vezettek be. A szerpentin-ásványok pölitípiájával DÓDONY István (Budapest), valamint A. Baronnet (Marseille), a csillámok politípiájával M. NESPOLO, H. Takeda (Tokio) és G. Ferraris (Torino) foglalkozott. Kivéte¬ lesen világos és logikus bevezetést kaptunk a kevert rétegű szerkezetek értel¬ mezésébe V. A. DRIC (Moszkva) előadásában. A szulfidok és szulfosók modu¬ láris kristálykémiáját PÓSFAI Mihály (Veszprém - Tempe, Arizona) és P. R. BUSECK (Tempe, Arizona), valamint E. MAKOVICKY (Koppenhága) ismertették. A poliszomatikus megközelítési módot G. FERRARIS (Torino), valamint S. MER¬ LINO és M. PASERO (Pisa) mutatták be. A modul-szemlélet különböző általános kérdéseivel E. MAKOVICKY (Koppenhága) és B. B. ZVAJAGIN (Moszkva), az oxi- dok és oxisók szerkezeti felépítésének hierarchiájával F. C. Hawthorne (Win¬ nipeg, Kanada) foglalkozott. Az elhangzott előadások anyaga az iskola kezdetekor már kinyomtatott for¬ mában rendelkezésre állt. A technikai szerkesztés Papp Gábor megbízható mun¬ káját dicséri. A rendezők ezzel a kiadvánnyal egy sorozatot kívánnak elindítani "EMU Notes in Mineralogy" címmel, amely nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy a régóta meglévő és nagysikerű "Reviews in Mineralogy" sorozat európai párja legyen. A tanfolyamhoz csatlakozó szimpóziumon 35 posztert mutattak be a részt¬ vevők. Ezek abstractjai is megjelentek egy külön füzetben. A poszter-bemuta¬ tóhoz megfelelő keretet adott az egyetem történelmi ásványgyűjteménye. Az egész rendezvény helyi fő szervezője Weiszburg Tamás volt, aki jelenleg egyszersmind az EMU főtitkára is. Az iskola és szimpózium diplomáciai szem¬ pontból is sikeresnek tekinthető, jelen voltak az ásványtan nemzetközi tiszt¬ ségviselői közül S. Merlino az IMA főtitkára, aki a szervezésből is nagy sze¬ repet vállalt, valamint W. F. MÜller (Darmstadt), az EMU jelenlegi elnöke és G. FERRARIS az EMU volt elnöke is. A résztvevők valóban ideális értelemben képviselték Európát, "az Uraitól az Atlanti-óceánig". Sikerült elérni, hogy a föld¬ rész anyagilag hátrányosabb keleti fele is megfelelő létszámban legyen jelen és így számos fiatal kelet-európai kolléga számára is nyitva álljon a fejlődés lehe¬ tősége. Az előadás-jegyzetek kiadója a budapesti Eötvös Kiadó, ameiy a további tanfolyamok kiadási jogát is megszerezte a Európai Ásványatni Uniótól. A kötet az Eötvös Kiadótól szerezhető be. VlCZIÁN István Hírek, ismertetések 663 Elhunyt tagtársaink: Sólyom Ferenc - a Tatabányai Szénbᬠnyák nyugalmazott főgeológusa 1998. Miskey Kálmán - A Mátrai Érc- és Ás¬ ványbánya Vállalat nyugalmazott bánya¬ mérnöke 1998. július 26. Léczfalvy Sándor - A VIZITERV nyugal¬ mazott mérnöke 1998. december 13. Jaskó Sándor - tiszteleti tag, a Központi Földtani Hivatal nyugalmazott főgeológu¬ sa 1998. december 15. Wallacher László - a Miskolci Egyetem Ásványtani tanszéke adjunktusa 1998. de¬ cember 30. Emlékeinkben és munkájukban tovább élnek! Megalakult az Ágazatközi Tájvédelmi Tanács A föld - mint környezeti elem - részét ké¬ pező talajok, illetve a termőföld átfogó vé¬ delme érdekében az egyes tárcák által vég¬ zett talajvédelmi tevékenységek összehan¬ golása, továbbá a tervezett országos sza¬ bályozások előkészítési és koordinációs feladatainak ellátása érdekében 1998. ok¬ tóber 8-án megalakult az Ágazatközi Táj¬ védelmi Tanács. A Tanács munkáját dr. NÉMETH Tamás el¬ nök (MTA-TAKI), dr. Balásházy László (KM) és FÉSŰS István (FVM) társelnökök irányítják. A Tanács munkájában való rész¬ vételre felkérést kapott BREZSNYÁNSZKY Károly, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója. 1998. szeptember 4-én a 48. Bányásznap alkalmából dr. NÉMEDI VARGA Zoltán vᬠlasztmányi tagunknak és Rezessy Gézának Kiváló Bányász kitüntető címet adomᬠnyoztak, dr. Somfai Attila társulatunk társ¬ elnöke Borbála érem miniszteri kitüntetés¬ ben részesült. Dr. Kassai Miklós 35 éves Bányászati Szolgálati Oklevelet kapott. BardÓCZ Béla tagtársunk a MÓL Magyar Olaj és Gázipari Rt. igazgató, a Rész¬ vénytársaság Kutatásfelügyeletének veze¬ tője a "Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskereszt"-je kitüntetést kapta, a magyar kőolaj- és földgázkutatásban kifejtett több évtizedes kiemelkedő munkásságáért. Tormássyné Varga Éva és Ábele Ferenc tagtársunk a Magyar Olajiparért kitünte¬ tés bronz fokozatában részesült. 1998. március 15-én Monor Város Önkor¬ mányzata dr. VlTÁLlSNÉ dr. ZlLAHY Lídia tagtársunkat Monor Város Díszpolgárává választotta. A fúrásfeldolgozás új, saját fejlesztésű eszköze a Magszkenner A fúrásfeldolgozás egyik régi problémája, hogy a fúrólyukból kikerülő magokat nem lehet a valós térben orientálni, s ezzel a geológus elveszti az összes irányfüggő je¬ lenség elemzésének a lehetőségét. Ezt a problémát adja át a múltnak az IMAGEO Magszkenner. A MÁFI Tektonika - neotektonika, majd Alapkutatás projektjén kifejlesztett mű¬ szer a PARt finanszírozásában megvalósu¬ ló "Kis és közepes radioaktivitású hulla¬ dékok elhelyezésének kutatása" keretében jött létre. A módszer lényege, hogy a műszerkocsiba épített, mobil magszkennerrel a fúrás hely¬ színén települve, a magok teljes hengerpa¬ lástját szkenneléssel digitalizáljuk. Akelet¬ kező képek számítógépes feldolgozásra kerülnek. Mivel a szkenner felbontása 250 DPI, ami azt jelenti, hogy milliméteren¬ ként tíz információt ad a mag felületéről a monitoron akár olyan nagyításban is szemlélhetjük a magot, mintha lupéval néznénk. A kész képeket egy értékelő szoftverbe olvassuk be, majd automatikus és manuális módon is mélység, dőlés és azimut szerint értékeljük az egyes síkszerű vagy szemcse-szerű képi objektumokat, zónákat, átmeneti zónákat. Az azimut meghatározása első lépésben egy a mag¬ hoz rögzített koordináta rendszer szerint történik. Miután az összes értelmezett ob¬ jektum rákerült a képekre, segítségül hív¬ juk a fúrólyukban mért akusztikus lyuk- 664 Földtani Közlöny 128/4 faltelevízió képét, A lyuk belsejében a va¬ lós tér szerinti azimutokkal rögzít törése¬ ket, repedéseket. Ezzel az akusztikus tö¬ résképpel egyeztetjük a szkennelt képek objektumait. Ez mélységbeli kisebb-na- gyobb eltolással és függőleges tengely menti elforgatással jár. A folyamat végére azonban a magon észlelt minden földtani jelenség visszafordul az eredeti irányba. A módszer további előnye, hogy a kapott, tektonikailag értékelt adatcsomagokat egy modellező szoftverrel háromdimenziós tö- résmodellé alakíthatjuk, így perdöntő infor¬ mációkhoz juthatunk a vizsgált térrész tek¬ tonikai történetéről, a nem pórustérben leját¬ szódó vízföldtani áteresztőképességéről. Maros Gyula Kedves Tagtársak! Társulatunk elnöksége köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 1996. évi személyi jövedelemadójuk 1 százalékát felajánlot¬ ták céljaink megvalósítására. A beérke¬ zett támogatást: 580.882,- ft-ot tudo¬ mányos folyóiratok, és kiadványok meg¬ jelentetésére fordítottuk. Ugyanakkor örömmel értesítjük önöket, hogy az APEH tájékoztatása szerint az 1997. évi adóbevalláskor a Magyarhoni Földtani Társulat számára 545.580 ft-ot ajándékoztak barátaink az adójuk 1%- ának felajánlásával. Tisztelettel megköszönjük a felajánláso¬ kat mindazoknak, akik úgy érezték, hogy a 150. évében járó Magyarhoni Földtani Társulat olyan tevékenységet folytat, me¬ lyet érdemes támogatni. Célunk, hogy a társulatot továbbra is úgy tudjuk működtetni, hogy az önöket se¬ gítse szakmánk gyakorlásában, és erősít¬ se az összetartozás érzését. Jó szerencsét Bérczi István elnök Helyesbítés A "Mérföldkövek a Magyarhoni Földtani Társulat 150 éves történetében" c. jubileu¬ mi áttekintésben (Földtani Közlöny 128/1, 31-46, Budapest, 1998) rendkívül sajnála¬ tos névelírás történt. Erre ketten is figyelmeztettek, amit ezúton is köszönök. A téves szöveg a következő: (32. oldal) "1919. ápr. 1. Háromtagú Direktórium ve¬ szi át a Társulat vezetését (Jablonszky Je¬ nő, Reich Lajos, Vadász Elemér." A Földtani Közlöny 1921-ben megjelent (L.) kötetének 57. oldalán levő eredeti szö¬ veg így szól: "... a Tudományos Társulatok direk¬ tóriumának megbízásából Vadász Elemér geológus, Jablonszky Jenő botanikus, és Reisz Lajos műszerész elvtársak vették át a társulatot." A hibás adatot másodlagos irodalmi for¬ rásból vettem át, ellenőrzés nélkül. Ezúton is kérem a helyreigazításra jogo¬ sult dr. Reich Lajos tisztelt kollégánk bo¬ csánatát, és kérem a helyreigazítás szíves tudomásulvételét. Jobb szerencsét Dudich Endre Budapest, 1999. január 14. 665 Tisztelt Szerzők! A Magyar Állami Földtani Intézet Országos Földtani Szakkönyvtára feladatai közé tartozik a teljes hungarika (magyar nyelvű, magyar szerzőtől külföldön megjelent, Ma¬ gyarországon megjelent, külföldön megjelent Magyarországról szóló) földtani szakiro¬ dalom gyűjtése is. Ezért kéri a tiszteit szerzőket, hogy az általuk külföldön vagy Ma¬ gyarországon megjelentetett művekből egy példányt megőrzés és referálás céljából a könyvtárnak megküldeni szíveskedjenek, Az Országos Földtani Szakkönyvtár harmadik éve referálja a magyar földtani irodal¬ mat az American Geological Institute felé, mely a világ legnagyobb földtani tárgyú CD-ROM adatbázisának kiadója. így a magyar irodalom bárhol a világon elérhető, meg¬ ismerhető lesz. A szakbibliográfia kb. 300 tétele az intézet kiadványain kívül az alábbi folyóiratok földtani cikkeiből, továbbá konferencia anyagokból, monográfiákból, monografikus ki¬ adványokból áll össze. A listában nem szereplő folyóiratok cikkei illetve önálló munkák csak akkor kerülnek referálásra, ha azok eljutnak az Országos Földtani Szakkönyvtárba. A folyóiratok listája: 1. Acta Geodaetica et Geophysica Hungarica HU ISSN 1217-8977 2. Acta Geologica Hungarica HU ISSN 0236-5278 3. Acta Universitatis Szegediensis Acta Minerologica-Petrographica FIÚ ISSN 0365-8066 4. Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis de Rolando Eötvös Nominatae, Sectio Geologica ISSN 0237-2738 5. Annales Universitatis Scientiarum Budapestiensis de Rolando Eötvös Nominatae, Sectio Geophysica et Meteorologica ISSN 0237-2738 6. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat Hungárián Journal of Mining and Metallurgy, Mining HU ISSN 0522-3512 7. Bányászati és Kohászati Lapok, Kőolaj és Földgáz Hungárián Journal of Mining and Metallurgy, Oil and Gas HU ISSN 0572-6034 8- Földtani Közlöny Bulletin of the Hungárián Geological Society ISSN 0015-542X 9. Fragmenta Mineralogica et Paleontologica 10. Geophysical Transaction ISSN 0016-7177 A referált irodalom magyar változatát évente megjelenteti a Földtani Közlöny. A Földtani Közlöny emellett vállalkozik az ismeretterjesztő, népszerűsítő művek jegy¬ zékének közreadására is, ha a tisztelt szerzők ilyen jellegű műveiket is eljuttatják az Országos Földtani Szakkönyvtárba. A saját érdekében is kérjük tehát, a referált irodalom listájának teljesebbé tételéhez, a szerzők szíves segítségét. Budapest, 1999. február 02. Köszönettel: Magyar Állami Földtani Intézet Könyvtára Országos Földtani Szakkönyvtár Földtani Közlöny 128/4, 666-712 (1998) Budapest A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 Összeállította: PIROS Olga Ádám, A., Szarka, L,, Pracser, E,, Varga, G. 1996: Mantle Plumes or EM distorti- ons in the Pannonian Basin? (Inversion of the deep magnetotelluric (MT) soun- dings along the Pannonian Geotraver- se). Geophysical Transadions 40/1, 45-78. Akande, S., Ojo, O. }., Erdtmann, B. D., Hetényi, M. 1997: Paleoenvironments, thermal history and source-rocks poten- tials of the upper Benue Rift Basins, Ni¬ géria and their implicatios fór hydrocar- bon exploration. 18th International Mee- ting on Organic Geochemistry 22-26 Sép- tember 1997, Maastricht, Abstract vol. 151-152. Almási, M., RÁCZ, L. 1998: Versenypoliti¬ ka az Európai Unióban. Competition po- licy in the European Union. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/9, 117-121. ÁRKAI P. 1997: Akishőmérsékletű regionᬠlis metamorfózis szerepe Magyarország nagyszerkezeti egységeinek fejlődésé¬ ben. In: Haas J. (szerk.): Fiilöp József-em- lékkönyv. Akadémiai Kiadó 149-156. Árkai, R, Lantai, Cs., Lelkes-Felvári, Gy. 1995: Biotite in a Paleozoic metagrey- wacke complex, Mecsek Mountains, Hungary: Conditions of low-T meta- morphism deduced írom illite and chlo- rite crystallinity, coal ránk, white mica geobarometric and microstructural data. Ad a Geologica Hungarica 38/4, 293-318. Árkai, R, Sadek Ghabrial, D. 1997: Chlo- rite crystallinity as an indicator of méta- morphic grade of low-temperature me- ta-igneous rocks: a case study from the Bükk Mountains, northeast Hungary. Clay Minerals, 32, 205-222. Árkai, P., Sadek Ghabrial, D., Nagy, G. 1997: Alpine polyphase metamorphism of the Szarvaskő ophiolite complex. Bükk Mountains, Hungary. Terra Nova 9, Abstract Supplement No. 1, p. 578. Árkai, P., Balogh, K., Frey, M. 1997: The effects of tectonic strain on crystallinity, apparent mean crystallite size and latti- ce strain of phyllosilicates ín low-tem- perature metamorphic rocks. A Case study from the Glarus overthrust, Swit- zerland. Schzveizerische Mineralogische und Petrographische Mitteilungen, 77, 27-40. Árkai, R, Bérczi-Makk, A., Hajdú, D. 1998: Alpine prograde and retrograde metamorphisms in an overthrusted part of the basement, Great Piain, Pannonian Basin, Eastern Hungary. Acta Geologica Hungarica 41/2, 179-210. B. ÁrGyelán, G. 1996: Geochemical inves- tigations of detrital chrome spinels as a tool to detect an ophiolitic source area (Gerecse Mountains, Hungary). Acta Geologica Hungarica 39/4, 341-368. B. ÁRGYELÁN, G., FOGARASI, A., KOVÁCS- Pálffy, R, Viczián, I. 1997: Events and cycíe - an example from the Lower Cre- taceous of Bersek Hill, Gerecse Mounta¬ ins, Hungary. Abstract, 18th IAS Régiónál European Meeting of Sedimentology , Hei- delberg, p. 48. B. ÁRGYELÁN, G., CSÁSZÁR, G. 1998: Tör¬ melékes krómspinellek a gerecsei jura képződményekben. Detrital chrome spi- A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 667 nels in Jurassic formations of the Gere¬ cse Mountains, Hungary, Földtani Köz¬ löny 128/2-3, 321-360. Bajzáth, J. 1996: Plánt Macrofossils írom Hungárián Pleistocene II. Angiosperma- tophyta in Győrújfalu, West Hungary. Annales Historico-Naturales Musei Natio- nalis Hungarici 88, 5-20. BALÁSHÁZY, L. 1996: Környezetvédelmi jo¬ gi szabályozás a felszín alatti vizek mi¬ nőségének védelme érdekében. III. Kon¬ ferencia a felszín alatti vizekről, Siófok. 1996. 19-27. Balderer, W., Synal, A., Deák, Stich- ler, W. 1996: Application of Chlorine-36 in Studies of Deep Groundwaters in Geothermal Areas in Western Turkey and the Great Hungárián Piain. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. p. 7. Báldi T. 1997: Az észak-magyarországi al¬ só-miocén kőzetrétegtani tagolódása. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Akadémiai Kiadó 215-230. Báldi T. 1997: In memóriám Prof. Dr. Fü¬ löp József (1927-1994). In: Haas J. (szerk.): Fülöp József emlékkönyv. Akadé¬ miai Kiadó 17-18. Báldi T, 1998: Magyarország epikontinen- tális oligocén képződményeinek rétegta¬ na. In: BÉRCZI I., Jámbor Á. (szerk.): Ma¬ gyarország geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MAFI Kiadványa 419—436. Balikő, S., Nádai, S., Nagy, Gy., Zsebik, A. 1996: Elvi javaslatok a Nagykanizsai Bányászati üzem energiamérlegének ja¬ vítására. Proposals to improve energy balance in the Petroleum Production Di- vision of Nagykanizsa. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/12, 349-354. Balikó, S., Tamás J, 1998: Tartályparki ke¬ verés szimulációja. Tankfarm blending simulation. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/1-3, 14-18. Bállá Cs., Brezsnyánszky K, Buga L. 1998: Magyarország légi felmérése. Ta¬ nulmány. Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Budapest, 123 p. Bállá, J. 1997: Improvement of the gas measurement Systems at the MÓL Rt. - Oil and Gas Transportation Branch. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/6, 129-131. Bállá, Z. 1996: Földtani alapkutatás. Basic Geological Research Program. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése 1992- 93/1, 89-90. Bállá, Z. 1996: Magyarország tektonikai és neotektonikai elemzése. Tectonic and Neotectonic Analysis of Hungary. A Ma¬ gyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 93-95. Bállá, Z. 1997: Kis és közepes radioakti¬ vitású hulladékok elhelyezését célzó földtudományi kutatás, 1993-1996. Site exploration fór low and intermediate le¬ vél radioactive waste disposal, 1993- 1996. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 1996/2, 27-37. Bállá, Z., Tóth, Gy., Könczöl, A. 1996: Az üveghutai kutatási terület hidrogeo¬ lógiai viszonyai. Hydrogeological con- ditions of the üveghuta site and its area. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Je¬ lentése, 1996/2, 135-138. Balog, A., Haas, J., Read, J. F. Coruh, C. 1997: Shallow marine record of orbitally forced cyclicity in a Laté Triassic carbo- nate platform, Hungary. Journal of Sedi- mentary Research 67/4 661-675. Balogh, J. 1996: Paleomagnetic Changes within the Brunhes Epoch in the Basa¬ harc Brickyard Profile, Hungary. Geo- Journal 36/2, 251-254. Balogh, Balogh, Z., Kovács, Gy. 1997: Kútlétesítési és kútkiképzési technoló¬ gia változása a hajdszoboszlói földgáz¬ tárolón. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 130/7, 174-180. Balogh, J„ Schweitzer, F„ Tiner, T. 1996: Problems of Site Selection fór Nuclear Waste Disposal in a Loess Covered Hill Environment in Hungary. Geojournal 36/2, 261-268. Balogh, K. A., Konecny, V., Qrlicky, O., Lexa, J. ( Vass, D. 1996: Method, experi- ences and results of K-Ar dating of alkali 668 Földtani Közlöny 128/4 hasalt volcanism in Central and Southern Slovakia (West Carpathians). Acta Geo- logica Hungáriái 39, suppl. 8-12. Barabás A., Barabás-Sthul Á. 1998: A Mecsek és környezete perm képződmé¬ nyeinek rétegtana. In: BÉRCZI L, JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai kép¬ ződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 187-216. BaRÁTOSI, K. 1997: A hites bányamérői mi¬ nősítésről. On the qualification of char¬ tered mining surveyors. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/5, 419- 422. Barbacka, M., Szakmány, Gy v Józsa, S. 1997: Upper Carboniferous flóra from newly collected pebbles of Lower Mi¬ océné conglomerate in the Western Me¬ csek Mts. (Southern Hungary). Acta Pa- laeobotanica 37/1, 5-11. Bárdossy Gy. 1997: Geomatematikai kér¬ dések geológus szemmel. Magyar Geofi¬ zika 38/2, 124-141. BÁRDOSSY, Gy. 1997: Berthier, les Baux et l'historie de la bauxite. Compte Rendíts Académie des Sciences de Paris. T, 324. ser. I, 1031-1040. BÁRDOSSY, Gy. 1997: New possibilites fór the application of geomathematics and computerization in bauxite research. Travaux de 11CSOBA 24/28, 308-317. BÁRDOSSY, Gy. 1997: Somé fields of geo¬ mathematics as seen by a geologist. (Is there a bridge between geologists and mathematicians?) Proceedings ofthe Third Annual Conference of the International As- sociation fór Mathematical Geology Part 1. CIMNE 35-56. BÁRDOSSY, Gy. 1998: A radioaktív hulladé¬ kok elhelyezése Magyarországon. Dis- posal of radioactive wastes in Hungary. Földtani Közlöny 128/1-2, 179-196. BÁRDOSSY, Gy. 1998: Berthier és a bauxit kalandos története. Berthier and the ad- venturous history of bauxite. Földtani Közlöny 127/3-4, 483-492. Bárdossy, Gy., Csongrádi, M., Haas, J., Kecskeméti, T. 1995: On the present State of geological research in Hungary. Acta Geologícal Hungarica 38/4, 285-292. Bárdossy, Gy., Jankovics, B., Pataki, A., TlSZAY, J. 1997: Geochemical- geomathe- matical study of the Halimba bauxite de- posit. Travaux de TICSOBA 23/27, 71-72. Bartha, A., Bertalan, É. 1997: Determi- nation of the Rare Earth Elements of rock Samples by ICP-MS Using Diffe- rent Sample Decomposition Methods. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Mi- neralogica-Petrographica 38, 131-149. Benkovics, L., Mansy, J. L, Csontos, L., Bergerat, F. 1997: Folding in the Abali- get road cut (Mecsek Mts). Acta Geologica Hungarica 40/4, 425-440. Benkö, A., Labóczki, E., Kiss, B., Tóth, J. 1996: The planning of horizontal wells is a new challenge fór the reservoir mo¬ delling and characterization. Vízszintes fúrások tervezése. Új kihívás a tároló¬ modellezésben (és -jellemzésben). Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/12, 341-348. Bérczi, L 1998: A világ kőolajföldtana a 21. század küszöbén. Petroleum Geology in the 21st Century. Földtani Közlöny 128/1- 2, 157-172, Bérczi L, Jámbor Á. (szerk.) 1998: Magyar- ország geológiai képződményeinek ré¬ tegtana. Budapest, MÓL Rt. - MÁFI ki¬ adványa, 517 p. Bérczi, Sz., Lukács, B., Földi, T., Holba, Á., Józsa, S., Marosi, G., Szabó Sóki, L., Szakmány, Gy. 1997: Evolution of a srnall and a large rocky planetary body: stages shown in thin sections of NASA Lunar Samples and NIPR Antarctic Me¬ teorites. 22 nd Symposium of Antarctic Me¬ teorites June 10-12. 1997 Tokyo, 12-14. Bérczi, Sz., Lukács, B., Földi, T„ Holba, Á., Józsa, S., Marosi, G., Szabó Sóki, L, Szakmány, Gy. 1997: Videofilm on evo¬ lution a small and a large rocky plane¬ tary body: NASA (Lunar) and NIPR (Antarctic Meteorité) thin sections. TISS Terestrial Impact and Spherules Symposium June 13-14. 1997 Tokyo, 5-7. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 669 Bérczi, Sz., Lukács, B,, Józsa, S., Kubo- vics, I„ Puskás, Z., Szakmány, Gy., Tö¬ rök, K. 1997: Impact melt rock and brec- cia írom Mién Crater, Svédén, TI5S Te- restriai Impact and Spherules Symposium June 13-14. 1997 Tokyo, 37-38. Bérczi, Sz., Brezsnyánszky, K., Detre, Cs., Ditrói-Puskás, Z., Fáy, N,, Holba, Á., Józsa, S., Kubovics, L, Lukács, B., Szakmány, Gy., Tóth, 1. 1997: High Ti- tanium Basalts in the Solar System. 22nd Symposium of Anlarclic Meteorites June 10-12. 1997 Tokyo, 9-11. BÉRCZI-Makk, A. 1996: Foraminifera of the Triassic formations of Alsó Hill (Northern Hungary). Part 1: Foraminifer assemblage of the Steinalm Limestone Formation. Acta Geologica Hungarica 39/2, 175-221. Bérczi-Makk, A. 1996: Foraminifera of the Triassic formations of Alsó Hill (Northern Hungary), Part 2: Foraminifer assemblage of the Wettersteín Limesto¬ ne Formation, Acta Geologica Hungarica 39/3, 223-309. Bérczi-Makk, A. 1996: Foraminifera of the Triassic formations of Alsó Hill (Nort¬ hern Hungary). Part 3: Foraminifer as¬ semblage of the basinal facies. Acta Geo¬ logica Hungarica 39/4, 413-459. Bérczi-Makk A. 1998: Az Alföld és a To¬ kaji-hegység triász és jura képződmé¬ nyeinek rétegtana. In: Bérczi I., Jámbor Á. (szerk.): Magyarország geológiai kép¬ ződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 281-298. Bérczi-Makk, A., Csontos, L„ Pelikán, P. 1995: Data on the (Upper Permian) Fo¬ raminifer fauna of the Nagyvisnyó Li¬ mestone Formation from borehole Má- lyinka-8 (Northern Hungary). Acta Geo¬ logica Hungarica 38/3, 185-250. Bérczi-Makk, A., Császár, G., Nusszer, A. 1997: A Mecseki Zóna közép-alföldi me- zozóos aljzatának sztatigráfiai értékelé¬ se és fejlődéstörténeti vázlata Stratig- raphy and geoiogical evolution of the Mesozoic basement of the Mecsek Zone in the Central Part of the Great Hungᬠrián Piain (East-Central Hungary). Föld¬ tani Közlöny 126/2-3, 185-207. Berczik, P. 1996: New conception at buil- ding up caves. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 12. Berecz, T., Fórizs, I., Mádl-Szőnyi, J., De¬ ák, J. 1996: Isotope geochemical and pol- lution study of groundwaters in the area between the Rivers Danube and Tisza. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 12- 14. BernáTH, T., KÓSA, a. 1997: Aromás ter¬ mékek árszerkezetének és piaci árválto¬ zásainak vizsgálata. Analysis of price structure of the aromatic products. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/1, 21-25. Birkenmajer, K. 1998: Evolution trends in basinal deposits of Jurassic- Early Cre- taceous age- Examples from the Western Carpathians and the Northern Calcare- ous Alps. Acta Geologica Hungarica 41/3, 283-311. Bíró, K. T. 1996: Computerised collections: State of the art in Hungary, Acta Univer- sítatis Szegediensis Acta Mineralogíca-Pet- rographica 37, suppl. 18. BÍRÓ, K. T. 1996: Results of mineralogical- petrological analysis in the study of ar- chaeological lithic assemblages. Acta Mi- neralogica-Petrographica 37, suppl. 19. Bíró, Z., Pogyor, K. 1996: Szén-dioxid- gázsapkás művelés a Nagylengyel-me¬ zőben. - CC> 2 -gas cap recovery in the Nagylengyel fíeld. Bányászati és Kohásza¬ ti Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/1, 1-5. Bock, ]., Böszörményi, l „ Kánnár, T. 1996: A rétegmegnyitás tervezési szempontja¬ inak meghatározása. - Determination of the aspects of the perforating planning. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/11, 317-329. BOGNÁR, L. 1996: Külfejtési területek újra¬ hasznosítása Ausztriában. Re-utilisation of open cast mining territories in Aust- ria. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 129/3, 265-268. 670 Földtani Közlöny 128/4 Bohn, P. 1996: Magyarország környezeti állapotának földtani vizsgálata. Geolo- gical Survey of the State of the Environ- ment in Hungary. A Magyar Állami Föld¬ tani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 9-12. Bohn-Havas, M. 1996: Ős környezeti kuta¬ tások. Palaeoenvironmental Research. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelen¬ tése 1992-93/1, 95-100. Bohn-Havas, M., Nagy, E., Radócz, Gy., Rákosi, L. 1995: Changes in the vegeta- tion and the Molluscan fauna in the Coal Sequences in the Borsod Basin (poster). Vortrags- und Posterkurzfassungen, 64. Jahrestagung dér Palaont. Ges. Budapest, p. 48. Bohn-Havas, M., Nagy, E., Radócz, Gy., Rákosi, L., Szegő, É. 1995: A Paleoenvi- ronmental reconstruction of the Early Miocéné Coal-bearing sequence in the Borsod Basin (N Hungary), Xth Congress RCMNS Bucuresti 1995, Abstracts 3. 217-219. Bohn-Havas, M., Nagy, E., Nagy-Bodor, E., Radócz, Gy., Rákosi, L., Szegó, É. 1998: A Paleoenvironmental reconstruc¬ tion of a cyclic coal-bearing sequence in Borsod Basin (N Hungary), Interim Col- locjuium/RCMNS "Mediterranean Neogene Cyclostratigraphy in maríné Continental pa- laeoenvironments". Patras-Greece, 27-29 May 1998 12-13. Bohn-Havas, M., Radócz, Gy., Balogh, FC, PÉCSKAY, Z. 1998: Biostratigraphic positíon and preliminary radiometric age of Middle Miocéné Rhyolite Tuffs in Borsod Basin (Northern Hungary). Car- pathían-Balkan Geological Association XVI. Congress, Vienna, Austria, 1998 Aug. 30- Sept. 2. Abstracts, p. 81. Bohus, G. 1996: A magyarországi fúrás¬ technika és robbantástechnika legfonto¬ sabb fejlesztési feladatai. Somé most im- portant tasks fór the development of bo¬ ré- and blasting technics in Hungary. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/3, 256-262. BOLLA, F. 1998: A bányászat hatása a Ba¬ linka bányaüzem környéki települések¬ re. The impact of mining on the settle- ments around the mining works of Ba¬ linka. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 131/1, 14-17. Bolony, B. ; Csabai, T. 1996: A szénhidro¬ gén-bányászat korrózióvédelmi szerve¬ zetének működése és főbb témái. Acti- vity and main subjects of the organiza- tion fór corrosion protection in hydro- carbon production. Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/6, 149- 152. BÓNA, J. 1995: Palynostratigraphy of the Upper Triassic formations in the Mecsek Mts (Southern Hungary). Acta Geologica Hungarica 38/4, 319-354. BOROS D,, Ulrich, J. 1998: Dudar bánya jelene és jövője. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/5, 477-482. Böhm, R, Ebei, O., Lantos, Z., Lobitzer, H., Rakus, M., Szabó, J., Szente, I., Sib- LIK, M. 1998: The lithostratotypus of Hi- erlatz Limestone (Alpine Liassic) - pre¬ liminary report. In: Janoschek, R. et ah: Carpathian-Balkan Geological Association, XVI Congress, Abstracts, Wien, p. 79, Bölöny, B., Csabai, T. 1997: A szénhidro¬ gén-bányászatban alkalmazott szerke¬ zeti anyagok jellegzetes korrózióskár esetei. Characteristic cases of corrosion damage on constructional materials used in hydrocarbon production. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/6, 142-147, Brandle, J.L., Nishiwaki, N., Nagy, G., Nan, J, 1997: Global database fór petro- logy under Internet environment. In: Pawlowsky-Glahn, V. (ed) Proc. of the IAMG'97, CIMNE, Barcelona, 1027- 1032. Braun, M., Gál, 1., Tóth, A., Sümegi, P. 1995: A modified piston fór Livingsto- ne-samplers. Acta Geographica Debrecina 33. 253-255. Brezsnyánszky, K. 1996: Austro-Hungari- an geological mapping before 1869. Ad- vances in Austrian-Hungarian Joint Geological Research. Occasional Papers of A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 671 the Geological Institute of Hungary 189, 25-32. Brezsnyánszky, K. 1996: Információs rendszerünk, tudományos szolgáltatᬠsok és számítástechnikai fejlesztési program. Information Systems, Scienti- fic Services and Computerized Develop- ment Program. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 101-104. Brezsnyánszky, K. 1996: Kiadói tevékeny¬ ség. Publishing Activity. A Magyar Álla¬ mi Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 110 - 111 . Brezsnyánszky K. 1997; Geológia a társa¬ dalom szolgálatában, a Nemzetközi Geológiai Korrelációs Program. A Ma¬ gyar UNESCO Bizottság Évkönyve 1996, Budapest, 170-172. Brezsnyánszky K. 1997: Geological explo- ration fór final disposal of low and in- termediate level radioactive waste ín Hungary. The Geological Society of Ame¬ rica 1997 Annual Meetíng October 20-23, Salt Laké City, Utah. Abstracts, p. A-126. Brezsnyánszky K. 1997: Kliburszkyné V’OGL Mária 1912-1996.- Megemlékezés. Magyar Tudomány , 7, 871-873. Brezsnyánszky K. 1998: Kliburszkyné Vogl Mária 1912-1996. Földtani Közlöny 126/4, 351-357. Brezsnyánszky K. 1998: Magyar Állami Földtani Intézet. In: Állami földtani fel¬ adatok 1998-2000. Public service and re- search of geology. Közreadja a Magyar Geológiai Szolgálat, Budapest 1998. 9-21. Brezsnyánszky K., Kozák M. 1996: Regi- onalización geológica en base de análisis tectonoestratigráfico, ejemplos de Cuba. - Primer Tallér Internacional Sobre la Geo¬ lógia de Cuba el Golfo de Méxíco y el Caribe Noroccidental Universidad de Pinar dél Rio, Febrero 20-25, 1996. Resumenes, 12-13. Brezsnyánszky K., Halmai J. 1997: A Ma¬ gyar Állami Földtani Intézet környezet- földtani kutatási programjai. II. Nemzet¬ közi Környezet- és Gazdaságfejlesztési Kon¬ ferencia, 1997. október 17-18. Nyíregyhᬠza, 22-26. Brezsnyánszky K., Kardeván P., Nádor A., FÜST A. 1997: Hogyan lehet serken¬ teni a koncessziós olaj-(és ásványi nyers¬ anyag) kutatásokat Magyarországon, a 'Group Shoot" elvvel. Ipari Szemle, évi. 98/2. 61-63. Brezsnyánszky, K., Nádor, A. 1997: The Geological Institute of Hungary (MÁFí): ready to meet the changing face of Eu- rope. European Geologist, Journal of the European Federation of Geologists, Paris, 5„ 52-56. Brezsnyánszky, K., Turczi, G. 1998: Litog¬ rafált térképektől a térinformatikáig. Geological Maps - írom Lithography to GIS. Földtani Közlöny 128/1-2, 145-156. Bruegel, A., Dunkl, I , Frisch, W„ Kuh- LEMANN, J. 1997: Provenance analysis of Alpine molasse conglomerates as a tool tor hinterland mapping. Abstract EUG 1997, Strasbourg, Francé, Brukner-Wein, A., Lobitzer, H., Müller, P. 1996: Organic geochemistry and facies of the Carnian Göstling Beds and Op- ponitz Formabon (Northern Calcareous Alps, Austria). Advances in Austrian- Hungarian Joint Geological Research, - Occasional Papers of the Geological Institu- te of Hungary 189, 149-157. Bucsi Szabó, L., Drahos, D., Lendvay, R, Szongoth, G., Zilahi Sebess, L. Jr. 1997: Mélyfúrás-geofizikai vizsgálatok az Üveghuta-1, Udvari-2 és Diósberény-1 fúráson. Well-logging investigations in the boreholes Üveghuta-1, Udvari-2 and Diósberény-1. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 1996/2, 307-312. Bucsky, Gy, Újhidy, A., Németh, J., Páz¬ mány, J. 1997: A FixMix statikus keverő és alkalmazása olajipari hőcserélőkben, 3. rész. FixMix static mixer and its app- lication in heat exchangers in petróleum industry. Part 3. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/9, 232-238. Bucsky, Gy., Újhidy, A., Németh, J., Páz¬ mány, J, 1997: A FixMix statikus keverő és alkalmazása olajipari hőcserélőkben. 1. rész. FixMix static mixer and its app- lication in heat exchangers in petróleum 672 Földtani Közlöny 128/4 industry. Part 1. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/7, 163-173. Bucsky, Gy., Újhidy, A., Németh, J., Páz¬ mány, J. 1997: A FixMix statikus keverő és alkalmazása olajipari hőcserélőkben. 2. rész. FixMix static mixer and its app- lication in heat exchangers in petróleum industry. Part 2. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/8, 213-222. Buda, Gy. 1996: Correlation of Variscan granitoids occurring in Central Europe. Acta Universitatis Szegediensis Acta Mi- neralogica-Petrographica 37, suppl. p. 24. Buda, Gy. 1996: Dr. SZTRÓKAY Kálmán Im¬ re emlékezete. Földtani Közlöny 125/1-2, 19-25. Buda, Gy., Puskás, Z. 1997: Az Üveghuta-1 fúrás kristályos kőzetei. Crystalline rocks of the Üveghuta-1 borehole. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelen¬ tése, 1996/2, 77-93. Budai, T,, Haas, J. 1997: Triassic sequence statigraphy of the Balaton Highland, Hungary. Acta Geologica Hungaríca 40/3, 30-335. Budai T., Csillag G. 1998: A Balaton-fel- vidék középső részének földtana. Zirc 118 p., 1 térk, mell. (A Bakony termé¬ szettudományi kutatásának eredményei 22.) Carannante, G., Hertelendi, E., Mind- SZENTY, A., Simoné, L. 1996: Paleohyd- rological features at a régiónál uncon- formity. Sedimentological observations supported by stable ísotope analyses examples from the Cretaceous of Cam- pania (S. Apennines). Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 15-16. Chikán, G. 1996: Földtani térképezési program. Geological Mapping Program. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Je¬ lentése 1992-93/1, 5-57. CHIKÁN, G. 1997: A földtani térképezés szerepe és jelentősége a radioaktív hul¬ ladék-elhelyezési kutatásban. Role and significance of the geological mapping in site exploration, A Magyar Állami Föld¬ tani Intézet Évi Jelentése, 1996/2, 47-51. Cornides, I., Gál, T., Kecskés, A., Morvay, L. 1996: Isotopes and the development of Science. (Review paper). Acta Geologi¬ ca Hungarica 39, suppl. 20-21. Corrigan, J., Béres, Cs., Süli-Zakar, I. 1995: Cross-border cooperation in a Eu¬ rope of frontiers. Acta Geographica Deb- recina 33, 169-177. Czechowski, F,, Hetényí, M. 1997: Geo- chemical studies of the coalification pro- cess. Proceeding ICCS'97, 9th Internatio¬ nal Conference on Coal Science 7-12 Sep- tember 1997, Essen, 39-42. Csapó, G. 1997: Hungary's new gravity ba- se network (MGH-2000). Geophysical Transactíons 40/3-4, 119-143. Csapó, L. 1998: A kisalföldi és a Gerecse- peremi Duna-teraszok nehézásvány vizsgálata. Heavy mineral analysis of the Danube-terraces of the Gerecse-mar- gin and the Little Hungárián Piain, Hun¬ gary Földtani Közlöny 128/2-3, 499-518. CSÁSZÁR, G. 1996: A Dunántúli-közép¬ hegység földtani térképezése. Geologi¬ cal Mapping of the Transdanubian Ran¬ gé. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 64-67. CSÁSZÁR, G. 1996: The geological key sec- tions today - an end of a dream. Abst- racts Symposium on Research, Conservati- on, Management, 1996. p. 26. CSÁSZÁR G. (szerk.) 1996: Magyarország li- tosztratigráfiai aiapegységei. Kréta. Bu¬ dapest, a MAPI Alkalmi Kiadványa, 163 p. CSÁSZÁR G. (ed.) 1997: Basic Lithostratig- raphic Units of Hungary Charts and short descriptions - Magyarország li- tosztatigráfiai alapegységei. A Rétegtani Bizottság Kiadványa, 114 p. Császár, G. 1997: Előszó Fülöp J. A Vértes előtér kréta időszaki képződményei c. monográfia-töredékhez. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Akadé¬ miai Kiadó, 45-46. CSÁSZÁR G. 1998: A rétegtan alapjai: A ré¬ tegtan és a rétegtani osztályozás. In: BÉRCZl I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyaror¬ szág geológiai képződményeinek rétegtana 9-27, Budapest. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 673 Császár G. 1998: A Dunántúli-középhegy¬ ség alsó- és középső-kréta képződmé¬ nyeinek rétegtana. In: BÉRCZI l v JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai kép¬ ződményeinek rétegtana 337-352, Buda¬ pest. Császár G. 1998: A Mecsek- és a Villányi Egység alsó- és középső-kréta képződ¬ ményeinek rétegtana. In BÉRCZI I., JÁM¬ BOR A. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana 353-369, Bu¬ dapest. Császár G. 1998: Főtitkári jelentés 1997. évről. Földtani Közlöny 128/1, 47-62. Császár G. 1998: Nemzetközi erőfeszítés a földtani adatok határmenti egységesí¬ tésére Bécs és Budapest között: a DAN- REG program és tanulságai. Földtani Ku¬ tatás 35/1, 25-28. Császár, G., Hricko, J., Janoschek, W., Kovacik, M., NEMEsr, L., Matúra, A. 1996: The DANREG programme - an in- ternational effort fór unified geological database and evaluation along the river Danube. Advances in Austrian-ITunga- rian Joint Geological Research. Occasio- nal Papers of the Geological Institute of Hungary. 189, 197-203. Császár G., Turnsek, D. 1997: Atollma- radványok a Mecsek alsó-krétájában. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Akadémiai Kiadó, 193-215. Császár, G., Galácz, A., Haas, }., Hámor, G., Kecskeméti, T., Knauer, J., Korpás- Hödi, M., Krolopp, E., Nagymarosy, A., Szederkényi, T. 1998: A hazai földkéreg rétegtani tagolásának helyzete. State of the art of stratigraphic subdivision in the Earth crust of Hungary. Földtani Köz¬ löny 128/1-2, 99-121. Császár, G., Galácz, A., Vörös, A. 1998: A gerecsei jura - fácieskérdések, alpi analógiák. Jurassic of the Gerecse Mo- untains, Hungary: facies and Alpine analogies. Földtani Közlöny 128/2-3, 397- 436. Csath, B. 1997: A vízbányászat helyzete a millenniumkor és az azt megelőző évek¬ ben. Artesian well making, drilling in Hungary at the thousand years anniver- sary and in the preceding years. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/9, 239-245. Cseh, Z. 1996: Az észak-magyarországi kőbányák rajtra készek Quarries in North-Hungary are ready to start. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/3, 262-264. Cserny, T. 1996: A Balaton régió környe¬ zetföldtani kutatása. Environmental Geological Investigation of the Balaton Region. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 20-23. Cserny, T. 1996: Földtani termé¬ szetvédelem. Geological Natúré Protec- tion. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 12-14. Csernyi, T., Hertelendi, E., Tarján, S. 1995: Results of isotope-geochemical studies in sedimentological and envi¬ ronmental geologic investigations of La¬ ké Balaton. Acta Geologica Hungarica 38/4, 355-376. Cserny, T., Hertelendi, E., Tarján, S. 1996: Environmental isotope study of Laké Balaton. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 22-24. Csillag, G., Budai, T., Gyalog, L„ Kolo- SZÁR, L. 1995: Contribution to the Upper Triassic geology of the Keszthely Moun- tains (Transdanubian Rangé), western Hungary. Acta Geologica Hungarica 38/2, 111-129. CSONGRÁDI, M. 1996: Az Országos Földta¬ ni Szakkönyvtár működése. National Geological Library. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 106-108. Csőke, B., Pethő, Sz. 1997: A cementgyár¬ tás tüzelőanyag-felhasználásának válto¬ zásairól. On the variations in fuel con- sumption of the ciment industry. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/3, 221-224. Dakó, Gy. 1998: A folyamatos lignitterme¬ lés feltételei többtelepes külfejtésben. The conditions of continuous lignité production in multi-seam open cast mi- 674 Földtani Közlöny 128/4 nes. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 131/3, 211-216. Dávid, L. 1995: A kőbányászat felszínfor¬ máló szerepe a Mátra-hegység területén. Surface development caused by quarries in the Mátra-Mountains. Acta Geographi- ca Debrecina 33, 145-168. Deák F., Gyurkócza Cs., Kuczi R, Marx Gy., Nagy B., Sajó-Bohus, L,, Sükösd C s., Tóth E., Tóth Gy., Vajda N. 1997: Egy magyarhoni aktív földtani múze¬ um: Mátraderecske. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Akadémiai Ki¬ adó, 281-292. Deák, Á., Steingaszner, P. 1998: Fűtőola¬ jok szerepváltozása a füstgázemissziós szabályozások tükrében. The change of the role of fuel oils as an effect of air quality regulations. Bányászati és Kohᬠszati Lapok- Kőolaj és Földgáz 31/1-3, 1-6. Deli, T„ Sümegi, P„ Kiss, J. 1996: Biogeog- raphical characterisation of the mollusc fauna on Szatmár-Bereg piain. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management, 1996. p. 40. Demény, A., Ahijado, A. 1996: A stable iso- tope study on the evolution of Canary Island carbonatites. Acta Geologica Hun- garica 39, suppl. 25-26. Demény, A., Embey-Isztin, A. 1998: A Du¬ nántúli peridotit xenolitok karbonátjai¬ nak eredete stabilizotóp-vizsgálatok alapján. A stable isotope study on the origin of carbonate in peridotite xeno- liths in the Transdanubian Rangé, Hun¬ gary Földtani Közlöny 127/3-4, 371-383. Demény, A., Fórizs, I„ Tóth, M. 1997: Analyse géochimique des isotopes stab- les de marbles antiques. Bulletin de Mu- sée Hongrois des Beaux-Arts , 86, 34-40. Demény, A., Fórizs, I., Tóth, M. 1997: An¬ tik márványok stabilizotóp-geokémiai vizsgálata. A Szépművészeti Múzeum Köz¬ leményei, 86, 122-128. Demény, A., G áttér, I., Kázmér, M 1997: The genesis of Mesozoic red calcite dikes of the Transdanubian Rangé (Hun¬ gary): Fluid inclusion thermometry and stable isotope compositions. Geologica Carpathica, 48/5, 315-323. Demény, A., Harangi, Sz., Fórizs, I., Nagy, G. 1997: Primary and secondary features of analcimes formed in carbo- nate-zeolite ocelli of alkaline basalts (Mecsek Mts,, Hungary): textures, Che¬ mical and oxygen isotope compositions. Geochemical Journal, 31, 37-47. Demény, A., Sharp, Z. D., Pfeifer, H.-R. 1996: Investigations on the role of Mg- metasomatism and metamorphic condi- tions during the formation of Mg-chlo- rite-muscovite-quartz-phyllites ("le- ucophyllites ") of lower austroalpine nappes of the Eastern Alps (W. Hun¬ gary) and Alpine whiteschists. Acta Geo¬ logica Hungarica 39, suppl. 27-30. Demény, A., Sharp, Z.D., Pfeifer, H.-R. 1997: Mg-metasomatism and formation conditions of Mg-chlorite-muscovite- quartzphyllites (leucophyllites) of the Eastern Alps (W. Hungary) and their re- lations to Alpine whiteschists. Contribu- tions to Mineralogy and Petrology , 128,24- 260. DÉNES, Gy. 1996: The source of the Jósva Stream and the name of the town of Jós- vafő. Abstracts Symposium on Reserch, Conservation, Management. 1996. p. 27. Derenne, S., Largeau, Cl., Hetényi, M., Bruckner-Wein, A., Connan, Lugar- DON, B. 1997: Chemical structure of the organic matter in a Pliocene maar-type shale: Implicated Botryococcus race strains and formation pathways. Geochi- mica and Cosmochimica Acta 61, 1879- 1889. Derenne, S., Largeau, Cl., Hetényi, M., Bruckner-Wein, A„ Connan, J., Lugar- DON, B. 1997: Variadon of the soluble and insoluble organic matter along a co- re of a Hungárián Pliocene maar-type oil shale. 18th International Meeting on Or¬ ganic Geochemistry 22-26 September 1997, Maastricht, Abstract vol. 851-852. Deseő, É., Deák, J., Révész, K., Bohlke, J. K., Stute, M. 1996: Groundwater Origin A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 675 and Dating Studies in Szigetköz. Ad a Geologica Hungarica 39, suppl. 31-34. Dobos, A. 1995: Recent formádon of debris in the Bükk Mountains.- Recens törme¬ lékképződés a Bükk-hegységben. Acta Geographica Debrecina 33, 117-144. DOBOS L 1997: 34 éves a Büki Gyógyfürdő. Hidrológiai Tájékoztató 1997/október, 54- 55. Dobos I. 1997: Emlékezés dr. WESZELSZKY Gyula hidrológiai munkásságára szüle¬ tése 125. évfordulóján. Hidrológiai Tájé¬ koztató 1997/április, 4-5. DOBOS I. 1997: Emlékülés a hódmezővá- sárhely-ludvári szivattyútelep létesíté¬ sének 50. évfordulóján. Hidrológiai Tájé¬ koztató 1997/október, 52-53. DOBOS I 1997: Hollandia vízgazdálkodása. Hidrológiai Tájékoztató 1997/ápriíis, 31- 33. Dobos I. 1997: Napirenden a sérülékeny vízbázisok biztonságba helyezése. Hid¬ rológiai Tájékoztató 1997/október, 43-44. Dobos, I., Dudich, E,, Széky-Fux, V. 1998; 150 years of the Hungárián Geologícal Society, Part II: 1972-1997. Acta Geologica Hungarica 41/3, 271-282. Dobos, I., Pataki, N. 1997: Budapest as City of Spas at the Turn of the Millenary. Proceedings of the 33rd Conference o/SITH in Hakone, Kanagaiva, Japan, December 1-6, 1997. 110-116. Dódony, I. 1996: Structure of the 30-sec- tored polygonal serpentine, A model ba- sed on tem and saed studies. Acta Uni- versitatis Szegediensis Acta Mineralogica- Petrographica 37, suppl. p. 31. Dódony, I., Pósfai, M., Busek, P. R. 1996: Structural variations in shattuckite, a copper silicate mineral. Acta Universita- tis Szegediensis Acta Mineralogica-Petrog- raphica 37, suppl. p. 32. DOSZTÁLY, L, 1998: Jura radiolaritok a Du¬ nántúli-középhegységben. Jura Radiola- rites in the Transdanubian Rangé. Föld¬ tani Közlöny 128/2-3, 273-296. Dosztály L,, Gulácsi Z., Kovács S. 1998: Az észak-magyarországi jura képződ¬ mények rétegtana. In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai kép¬ ződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 309-318. Dovrtel,, G. 1997: Új salak-pernye elhelye¬ zési technológia a Mátrai Erőmű Rt.-nál. New technology fór piacing slags and flue-ashes at Mátra Power Plánt Corp. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/6, 492-496. Draskovits, P. 1996: Geofizikai módszerek lehetőségeinek szemléltetése a felszín alatti vízbázisok kutatásában és védel¬ mében. III. Konferencia a felszín alatti vi¬ zekről , Siófok. 1996. 31-37. Draskovits, P., Tkácová, H., Sőrés, L. 1997: Geophysical exploration of Qua- ternary formations in the area of the DANREG project. Geophysical Transacti- ons. 41/3-4, 133-142. Draxler, I., Nagy, E., Pascher, G., Zet- ter, R. 1996: Palynology of the middle Upper Pannonian lignité occurrences in the area of Torony-Höll-Deutsch-Schut- zen-Bildein (Hungary/Austria). Advan- ces in Austrian-Hungarian Joint Geolo- gical Research. Occasional Papers of the Geological Institute of Hungary. 189, 45-67. Dudás, A. I. 1996: Az intézet nemzetközi kapcsolatai. International Relations. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelen¬ tése 1992-93/1, 131-132. Dudich, E. 1996: A Külkapcsolati Iroda te¬ vékenysége. Activity of the Office tor External Relations. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 133-137. Dudich, E. 1996: Ups and Downs - the Hungarians in the Austrian Empire írom 1740 through 1869. Advances in Austrian-Hungarian Joint Geological Research. Occasional Papers of the Geolo¬ gical Institute of Hungary 189, 11-17. Dudich, E. 1998: 150 years of the Hungᬠrián Geological Society Part I: 1847- 1971. Acta Geologica Hungarica 41/2,151— 170. 676 Földtani Közlöny 128/4 Dudich, E, 1998: Mérföldkövek a Magyar¬ honi Földtani Társulat 150 éves törté¬ netében. Földtani Közlöny 128/1-2, 31-46. Dudich, E. 1998: Rövid Stenográfia. Nico- laus Steno - Anatomist, Geologist, Saint (1638-1686). Földtani Közlöny 127/1-2, 211 - 221 . Dudich, E., Lobitzer, H. (ed.) 1997: Ad- vances in Austrian-Hungarian Joint Geological Research. - 1000 years Aust- ria and 1100 years Hungary. Budapest, a MÁFI Alkalmi Kiadványa, 189, 203 p. Dudich E., Széky-Fux V., Dobos I. 1998: A Magyarhoni Földtani Társulat harmadik félévszázada- MFT külön kiadványa, Budapest, 116 p. Dudko, A. 1997: A Mezőföld neogén tek¬ tonikája. Neogene tectonics of the Me¬ zőföld. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1996/2, 213-223. Dulai, A. 1996: Taxonomic composition and palaeoecological features of the Early Badenian (Middle Miocéné) bival¬ yé fauna of Szob (Börzsöny Mts, Hun¬ gary). Annales Htstorico-Naturales Musei Nationalis Hungarici 88, 31-56. Dulai, A. 1998: A diósdi felső-bádeni folt¬ zátony rekonstrukciója a Mollusca fauna paleoökológiai vizsgálata alapján. Összefoglalás. In: PÁLFYj. (szerk.): Prog¬ ram, Előadáskivonatok, Kirándulásve¬ zető. - 1. Magyar őslénytani Vándorgyű¬ lés, Tata, p. 4. Dulai, A. 1998: A Pisznicei Mészkő het- tangi és kora-sinemuri (alsó-jura) bra- chiopoda faunája a Keleti-Gerecsében és a tatai Kálvária-dombon. Hettangian and Early Sinemurian (Early Jurassic) brachiopod fauna of the Písznice Limes- tone in the eastern Gerecse Mts. and in the Kálvária Hill at Tata. Földtani Köz¬ löny 128/2-3, 237-264. Dunkl, L, DemÉNY, A. 1997: Exhumation of the Rechnitz Window at the bordér of the Eastern Alps and Pannonian Basin during Neogene extension. Tectonophy- sics, 272, 197-211. Dunk, L, Frisch, W., Bruegel, A., Kuhle¬ mann, J. 1997: Reconstruction of the Ne¬ ogene erosion history of the Eastern Alps by soft sediment geochronology.- DGC-Tagung Jena, 30.9-1,10. 97. Dunkl, I., Frisch, W., Kuhlemann, J., Bru¬ egel, A., Grasemann, B., Neubauer, R, Éliás, J., Picotti, V., Castellarin, A., Sachsenhofer, R. 1997: Fission track to- mography of a mountain and its eroded part - evaluation of data from the Eas¬ tern Alps, Dolomites and from the peri- Alpine sediments. Quaderni di Geodina- mica Alpina e Quaternaria - Milano, 4, 44-46. Dunkl, I., Frisch, W., Kuhlemann, ]., Brü- gel, A 1997: Reconstruction of the Neo¬ gene denudation of the Eastern Alps by the single-grain fission track dating of Molasse sediments. Terra Nova 9 - Abst- ract Supl. 1 (EUG 8 Strasbourg), p. 666. Ebli, O., Vető, I., Lobitzer, H., Sajgó, Cs., Demény, A., Hetényi, M. 1997: Evoluti- on of primary productivity during the Toarcian Anoxic Event in the Tethys on the example of Schrang Formádon, Northern Calcareous Alps. 18th Interna¬ tional Meeting on Organic Geochemistry 22-26 September 1997, Maastricht, Abst- ract vol. 615-616. Ebli, O., Vető, I., Lobitzer, H., Sajgó, Cs., Demény, A., Hetényi, M. 1998: Primary productivity and early diagenesis in the Toarcian Tethys on the example of the Mn-rich black shales of the Sachrang Formádon, Northern Calcareous Alps. Organic Geochemistry, 29, 1635-1647. Ebner, R, Kovács S., Schönlaub, H. P. 1997: A Szendrői- és Upponyi-hegység paleozoikumának összehasonlítása a Karni-Alpok - Déli-Karavankák paleo¬ zoikumával és a grazi-paleozoikummal. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlék- könyv. Akadémiai Kiadó, 157-178. Eiasson, E.T., Axelsson, G., Olafsson, M., Szita, G. 1997: Somé results of a study intő the feasibility of low temperature geothermal utilisation in Zala county Hungary. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 130/12, 321-326. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 677 El SAYED, A. M. A. 1997: Mutual effeets of porosity-permeability and both irredu- cible water saturation and displacement pressure: the Törtei Formation, Hun¬ gary, Geophysícal Transactions 41/1-2, 23-35, El Sayed, A. M. A., Kiss, B. 1997: Reservoir diagnosis fór the Szolnok Formation in the middle part of the great Hungárián Piain. Geophysícal Transactions 41/1-2, 37-63. Embey-Isztin, A., DOBOSI, G. 1998: A Kár- pát-Panncn Térség neogén alkáli bazalt¬ jainak nyomelem- és izotopgeokémiai viszonyai' következtetések a köpenybeli forráskőzetek jellegeire. Földtani Közlöny 127/3-4, 321-351. Embey-Isztin, A., Kúrát, G. 1996: Young alkali hasalt volcanism from the Graz Basin to the Eastern Carpathians. Ad- vances in Austrian-Hungarian Joint Geological Research. Occasional Papers of the Geological Institute of Hungary. 189, 159-175. Esztó, P. 1996: A bányászat és a környe¬ zetvédelem. A szabályrendszer néhány jogalkalmazási problémája. Mining and environment protection. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/3, 243- 247. Fábián, Gy. 1996: Géles csővezeték-tisztí¬ tási eljárások áttekintése. Survey of gel- plug pipeline cleaning technologies, Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/9, 249-252. Pallér, G. 1996: Emlékezés a Bányászati és Kohászati Lapokra 1943-1948 (Befe¬ jező rész). Commemorating the hístory of the Hungárián Journal of Mining and Metallurgy. 1943-1948 (Last part). Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/2, 185-194. Fancsik, T. 1996: P-SV hullámok diszper¬ ziós relációja és elmozdulásfüggvényei lassan változó rétegvastagságú hullám- vezetőben. Dispersions and displace functions of P-SV waves propagating in channel with variable thickness. Magyar Geofizika, 37/4, 273-277. Farkas, B., Molnár, G., Száva, L., Sztan- KO, Gy. 1997: Energetikai Információs Központ a MÓL Rt, KTA-ban. Central Dispatcher Service of Natural Gas and Crude Oil Trading of Exploration and Production Division in MÓL Co. Ltd. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/3, 85-94. Farkas, E., Szántó, I. 1997: Az algyői fel- ső-pannóniai telepek egymásra hatásᬠnak vizsgálata numerikus tarolómodel- lel, An Examination of the Communica- tion of the Algyő upper Pannonian Re- servoírs by Numerical Reservoir model. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/5, 108-117. Farkas, H., Durgó, R. 1996: Vízzel hígít¬ ható bitumenes gél előállítása. Produc¬ tion of water-dilutable bituminous gél. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/9, 271-273. Farkas, L„ Pertlik, F. 1997: Crystal struc- ture determinations of Felsőbányaite and basaluminite, AU(S 04 ) (OH)IO . 4 H 2 O. Acta Universitatis 5zegediensis, Acta Mineralogica-Petrographica 38, 5-15. Farmasi, ]., Simái, F. 1997: Biztonsági és termelési adatgyűjtő rendszer a Vértesi Erőmű Rt, Oroszlányi Bányaigazgatósᬠgánál. System fór safety and the collec- tion of production data at the Mining Directorate of Vértes Power Station Corp. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 130/5, 399-404. Fathy, I„ Hertelendi, E., Haas, J. 1997: Geochemistry and Dolomitization of Pleistocene Coral Reefs, in the Gulf of Aqaba Region, South Sinai, Egypt. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Universi¬ tatis Szegediensis Acta Mineralogica-Pet¬ rographica 38, 73-94. Faupl, P., Császár, G., Misik, M. 1997: Cre- taceous and Palaeogene sedimentary evolution in the Eastern Alps, Western Carpathians and the North Pannonian region; An overview. Acta Geologica Hungarica 40/3, 273-306. 678 Földtani Közlöny 128/4 Fehér, E. 1998: A Lencsehegyi Szénbánya Kft. jelene és jövője. Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Bányászat 131/5, 455-461. Fellinger, A., Hevesi, A. 1996: Geomorp- hological map of Szalonna Karst. Abst- racts Symposium on Research, Conservati- on, Management. 1996. p. 28, Feurdean, V., Feurdean, L. 1996: Deuté¬ rium concentration írom waters of Da- nube Delta. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 47-50. Fodor B. 1997: Az MGSZ Ásványvagyon Nyilvántartása a hazai uránércvagyon- ról és kutatásról. Földtani Kutatás 1997/3, 54-55. Fodor B. 1997: Konferencia a szénvagyon nyilvántartás és értékelés aktuális prob¬ lémáiról. Badacsony, 1997. május 14-16. Földtani Kutatás 1997/3, 60-62. Fodor B. 1998: A szénbányászat helyzete és jövője Magyarország energiaellátásᬠban. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 131/5, 482-491. Fodor, L., Csontos, L. 1998: Magyarorszᬠgi szerkezetföldtani kutatások és ezek legújabb eredményei. Structural geolo- gical research in Hungary: a review. Földtani Közlöny 128/1-2, 123-143. Fodor, L., Lantos, Z. 1998: Liász töréses szerkezetek a Nyugati-Gerecsében. Lias- sic brittle structures in the Gerecse. Föld¬ tani Közlöny 128/2-3, 375-396. Forisek, I. Jr, 1997: A Mányi bánya tűzvé¬ delmi helyzete. Protection against un- derground fires at Mány pit. Bányászati és Kohászati Lapok- Bányászat 130/2,109- 113. Fórizs, I., Deák, J, 1996; Origin of bank filtered groundwater resources covering the drinking water demand of Budapest, Hungary. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 51-54. Fórizs, I., Deák, J. 1997: Mixing of Danube water and shallow groundwater in the bank filtered wells of Budapest. Interna¬ tional Symposium on Geology and Environ- ment, Sept. 1-5,1997, Istanbul, Abstracts, p. 227. Forray, F., Tarcea, L., Lazo, C., Pop, D, 1996: Telur- a new mineral database. Ac¬ ta Mineralogica-Petrographica 37, suppl. p. 37. FÖL.DESI, J, 1996: A bányászati robbantások szeizmikus kárhatásáról. On the seismic damaging effect of blasting. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/2, 162- 171. FÖLDESSY, J, 1996: Észrevételek dr. Kun Bé¬ la: A recski mélyszinti ércvagyon kiak- názhatóságáról - másként c. cikkéhez. Remarks upon the article of Dr. Béla Kun "On the problem of exploitability of Recsk deep level őre reserves - in another way". Bányászati és Kohászati La¬ pok - Bányászat 129/1, 54-56. Földvári, M. 1996: Laboratóriumi műszer és módszerfejlesztés. Development of the Laboratory Instruments and Methods. A Magyar Állami Földtani Inté¬ zet Évi Jelentése 1992-93/1, 117-121. FÖLDVÁRI, M. 1997: Kaolinite genetic and thermoanalytical parameters. Journal of Thermal Analysis 48, 107-119. Frank, W., Lelkes-Felvári, Gy., Dunkl, I. 1996: Thermal history of Austroalpine basement rocks of the borehole Fertőrá- kos-1004. Western Hungary. Advances in Austrian-Hungarian Joint Geologícal Research. Occasional Papers of the Geolo- gical Institute of Hungary 189, 177-195. Frisch, W., Bruegel, A., Dunkl, I., Kuh- lemann, J. 1997: Record of exhumation and mountain building in forland mo- lasse sediments of the Eastern Alps. GSA International Conference, Salt Laké City 1997, U.S.A. Frisch, W., Dunkl, I., Bruegel, A., Kuh- LEMANN, J. 1997: Post-collisional geolo- gic and topographic evolution of the Eastern Alps. Quaderni di Geodinamica Alpina e Quaternana - Milano, 4, 51-52. Frisch, W., Dunkl, I., Kuhlemann, J., Bru¬ egel, A. 1997: Topographic evolution and formádon of the climatic divide in the Eastern Alps. Abstract EUG 1997, Strasbourg, Francé. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 679 FRISCH, W., Kuhlemann, }., Dunkl, 1.1997: Geomorphological evolution of the Eas- tern Alps as a response to Neogene post- collisional tectonics. Int. Congr. Geo- morph., Bologna, 1997. Frisch, w., Kuhlemann, }., Dunkl, I., Bru- egel, A. 1997: Large scale extension in the Eastern Alps. GSA International Con- ference, Salt Laké City 1997, U.S.A. Frisch, W., Kuhlemann, J., Dunkl, L, Bru- egel, A. 1997: Miocéné tectonics, relief, surface geology, and sedimentation in the Eastern Alps. AAPG International Conference, Vienna 1997, Austria. Frisch, W., Kuhlemann, J., Dunkl, I., Bru- egel, A. 1997: Die tektonische, geologis- che und morphologische Entwicklung dér Ostalpen seit dem Oligozan.-DGG- Tagung Jena, 30. 9-1.10.97. FÜKÖH, L. 1996: History of the Hungárián Holocene Mollusc Fauna. Geojournal 36/2, 255-260. Füle, L. 1998: Víztartó rendszer sérülé- kenységi értékelése DRASTIC-módszer- rel. A groundwater vulnerability assess- ment with the DRASTIC method. Föld¬ tani Közlöny 127/1-2, 85-109. Fülűp J. 1997: A Vértes-eló'tér kréta idő¬ szaki képződményei. Pusztavám kör¬ nyéke. In: Haas J. (szerk.): Fülöp józsef- emlékkönyv. Akadémiai Kiadó, 47-132. Gaál G., BREZSNYÁSZKY K. 1995: A környe¬ zetgeológia szerepe a nemzeti földtani intézetek (national geological surveys) stratégiájában: európai gyakorlat és ha¬ zai koncepció, - Környezet = érték. A föld¬ tan a természetes és épített környezet védel¬ méért. - Országos Konferencia Siófok, 1995. november 22-24. Az előadások összefoglalói, p. 2. Gaál, G., 1996: Igazgatói előszó. Foreword by the Director. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, p. 3. Gaál G., Brezsnyánszky K. 1996: Future role of the Geological Surveys in the de- velopment of Central Europe. - Anuarul Institutului Geologíc al Romaniei. 69/1, p, 212 . Gaál, L. 1996: Antropic Influences on the Caves Ecosystems. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 14. Gádori, V. 1996: Emlékezés a Bányászati és Kohászati Lapokra Egyesületi életünk tükre 1957-1960. Commemoration of the history of the Hungárián Journal of Mi¬ ning and Metallurgy. 1957-1960. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/4, 355-366. Galicz, Zs„ Milota, K., Sajgó, Cs. 1997: Comparative study of the organic facies of Pliocene coaly shales Organic Geoche- mistry , Forschungszentrum Jiilich, Jülich 1997, 621-622. Gallé, L. 1996: State assessment and mo¬ nitoring in natúré conservation: Ecolo- gical theory and south Hungárián expe- riance. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 41. Gasparik M. 1998: Süttő, Diósvölgyi bᬠnya. - In: Pálfy J. (szerk.): Program, Elő¬ adáskivonatok, Kirándulásvezető - 1. Magyar őslénytani Vándorgyűlés, Tata, 22-23. Gasparik, M. 1998: A tokod! édesvízi mészkő összlethez kapcsolódó felső ple¬ isztocén korú gerinces fauna vizsgálatᬠnak új eredményei. - In: Pálfy J. (szerk.): Program, Előadáskívonatok, Kirándulásvezető - 1. Magyar őslénytani Vándorgyűlés, Tata, p. 5. GÉCZY, B. 1998: Lower Pliensbachian am- monites of Villány (Hungary). Hantkeni- ana - Contributions of the Department of Palaeontology Eötvös University 2, 5-47. Geiger, J„ KomlÓSI, Zs.-né, 1996: Szedi- mentológiai-geomatematikaí 3D model¬ lezőrendszer alkalmazása törmelékes szénhidrogén-tárolókra. Usage of sedi- mentological and geomathematical 3D modelling methodes fór clastic hydro- carbon reservoirs. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/2, 53-81. Gellai, M., Baross, G. 1996: Fejezetek és gondolatok a földtani természetvédelem kialakulásáról, tartalmáról (és mai hely¬ zetéről), avagy a hazai földtani termé- 680 Földtani Közlöny 128/4 szetvédelem 569 éve. - Chapters and ref- lectíons on the development, scope and present-day situation of geological na¬ túré conservation and protection or 569 years of the subject ín Hungary. Földtani Közlöny 125/1, 149-165. Gerei, L., Balogh, ]., Reményi, M. 1996: Determination of Carbonate Content in somé Representative Loess-Paleosoi Profiles. Geojournal 36/2, 187-188. Gerei, L., Reményi, M. 1996: Utilisation of Loess fór Soil Amelioration. Geojournal 36/2. 28-284. Gerei L., Szendrei, G. 1997: A MAE Talaj¬ tani Társasága Talajásványtani Szakosz¬ tályának 10 éves jubileumi ülése. Agro¬ kémia és Talajtan 45/3-4, p. 215. Gergely, L. 1996: PC-processing of the speleological bibliography, Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 16. GlAY, F., KOZMA, K. 1996: A szénbányászat hatása Ajka és környéke településfejlő¬ désére. The impact of coal mining on the development of Ajka and the colonies around it. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 523-527. Glatz F. 1997; Történettudomány és föld¬ rajz. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József- em¬ lékkönyv. Akadémiai Kiadó 293-298. GÓCZÁN, F. 1997: New organic framework plánt microfossils in the Lower Rhaetian beds of the Csővár Limestone Formád¬ on. Acta Geologica Hungarica 40/2, 197- 239, Góczán, F., Oravecz-Scheffer, A. 1996; Tuvalian sequences of the Balaton High- land and the Zsámbék Basin. Part II: Characterization of sporomorph and fo- raminifer assemblages, biostratigraphic, palaeogeographic and geohistoric conc- lusions. Acta Geologica Hungarica 39/1, 33-101. Góczán, F., Oravecz-Scheffer, A. 1996: Tuvalin sequences of the Balaton High- land and the Zsámbék Basin. Part I: Litho-, bio- and chronostratigraphic subdivision. Acta Geológia Hungária. 39/1, 1-31. Graczka, Gy., Havasi, I. 1997: A munka¬ gépek lézeres irányítása és vezérlése a mérnökgeodéziai gyakorlatban (Befeje¬ ző rész). Guiding and control by laser of engines as applied in engineering ge- odesic practice (Final Part). Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/5, 394- 398. Gráf, K. 1997: A külföldi energetikai sze¬ nek beszerzését terhelő költségekről. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/3, 224-230. Gráf, K. 1998: A különféle járadékok jel¬ legzetességei. Characteristics of various rents. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 131/3, 232-237. Grasemann, B,, Dunkl, I. 1997: Unravel- ling of the thermal history of the Rech- nitz core complex (Eastern Alps) by nu- merical thermal modeling of tectonic de- nudation and modeling the paleo-buri- al. GSA International Conference, Salt La¬ ké City 1997, U.S.A. Gulácsi, Z., Pelikán, P. 1996: A Bükk hegység és előterei földtani térképezése. Geological Mapping of the Bükk Moun- tains and its Forelands. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 69-71. Gyalog L. (szerk.) 1996: A földtani térké¬ pek jelkulcsa és a rétegtani egységek rö¬ vid leírása. Budapest, a MÁFI Alkalmi Kiadványa, 171 p. GYARMATI, P. 1996: Szilárd ásványi nyers¬ anyagok kutatása. Prospecting of Solid Raw Materials. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 50-52. GYÓRFI, G. 1997: Ünnepi megemlékezés az oroszlányi szénbányászat megindulásᬠnak 60. évfordulója alkalmából. Festive commemoration of the óOth anniversary of establishing Oroszlány Collieries. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/6, 524-532. Haas, J. 1995: Facies characteristics of the lofer cycles in the Upper Triassic plat¬ form carbonates of the Transdanubian Rangé, Hungary. Acta Geologica Hunga¬ rica 38/1, 1-36. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 681 Haas, J. 1996: Az Északi Gerecse felsőtri¬ ász karbonát platform képződményei, - Upper Triassic platform carbonates of the northern Gerecse Mts. Földtani Köz¬ löny 125/3, 259-293. Haas, J. 1996: Felsőtriász karbonát plat¬ form fáciesek az Északi-Bakonyban. - Upper Triassic platform carbonates in the Northern Bakony Mts. Földtani Köz¬ löny 125/1, 2-64. Haas, J. 1997: Upper Triassic toe-of-slope facies in the NE part of the Transdanu- bian Rangé. 18th IAS Régiónál European Meeting of Sedimentology, Heidelberg, September 2-4, 151-152. Haas J. (szerk.) 1997: Fülöp József-emlék- könyv. Akadémiai Kiadó 298 p. Haas J. 1997: A Dunántúli-középhegységi felső triász lofer-ciklusok kifejlődési jel¬ legei. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József- emlékkönyv. Akadémiai Kiadó 179-192, Haas J, 1997: Cseppben a tenger. In: Haas J. (szerk.): Fülöp józsef-emlékkönyv. Aka¬ démiai Kiadó 39-44. Haas, f. 1998: 150th anniversary of the Hungárián Geological Society. Acta Ceo- logica Hungarica 41/2, p. 149. Haas J. 1998: Karbonátszedimentológia. Egyetemi Tankönyv, ELTE Eötvös Kiadó 147 p. Haas, J. 1998: Laté Triassic carbonate plat¬ form evolution and related early diage- nesis and paleokarst phenomena in the Transdanubian Rangé, Acta Geologíca Hungarica 41/1, 41-62. Haas J. 1998: A Dunántúli-középhegység alsó- és középső-kréta képződményei¬ nek rétegtana. In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződ¬ ményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 371-378. Haas J. 1998: A Dunántúli-középhegység triász képződményeinek rétegtana. In: Bérczi 1., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyaror¬ szág geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 225-244. Haas J. 1998: Az Alföld és Észak-Magyar- ország felső-kréta képződményeinek ré¬ tegtana. In: Bérczi L, Jámbor Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Ki¬ adványa 379-388. Haas, J, Kovács, S., Maros, Gy., Bodnár, E. 1995: Early Alpine shelf evolution in the Hungarien segments of the Tethys margin. Acta Geologica Hungarica 38/2, 95-110. Haas, J., Tardi-Filácz, E., Góczán, E, Oravecz-Scheffer, A. 1997: Cretaceous insertions in Triassic (?) dolomites at Csővár, North Hungary. Acta Geologíca Hungarica 40/2, 179-196. Haas, J., Tardi-Filácz, E., Oravecz- Scheffer, A., Góczán, F., Dosztály, L. 1997: Stratigraphy and sedimentology of an Upper Triassic toe-of-slope and ha¬ sin succession at Csővar, North Hun¬ gary. Acta Geologica Hungarica 40/2,111— 177. Haas ]., HÁMOR G. 1998: Magyarország te¬ rülete szerkezetfejlődésének összefogla¬ lása. In: Bérczi I., Jámbor á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek réteg tana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Ki¬ adványa 45-54. Haas, ],, Juhász, Gy., Sztanó, O. 1998: Merre tart a szedimentológia? Az üle¬ dékképződési folyamatok dinamikája. Quo vadis sedimentology? Dynamics of sedimentary processes. Földtani Közlöny 128/1-2, 71-91. Hably, L. 1997: Movement of terranes; a new light on palaeoclimatological in- terpretations. Second Palaeontological Congress, Climates, Vienna, Abstracts, p. 33. Hably, L. 1997: Type and original matériái of C. Ettingshausen in the palaeobota- nicaí collection of the Hungárián Natu- ral History Museum. Symp. Palaeont. Forsch. C. Ettinghausen, Graz, Abstracts, 9-10. Hably, L., Kovar-Eder, J. 1996: A repre- sentative leaf assemblage of the Panno¬ nian Laké from Dozmat near Szombat¬ hely (Western Hungary), Upper Panno¬ nian, Upper Miocéné. Advances in Aust- 682 Földtani Közlöny 128/4 rian-Hungarian Joint Geological Rese¬ arch. Occasional Papers of the Geological Institute of Hungary 189, 69-81. Hably, L., Kvacek, Z, 1997: Cuticular exa- inination of the new Pliocene flóra from Gérce, Hungary. Proceedings of the 4th European Palaeobotanical and Palynologícal Conference. TNO 58, 185-191. Hably, L v Kvacek, Z. 1997: Early Pliocene plánt megafossils from the volcanic area in West Hungary. In: Hably, L. (ed.); Early Pliocene volcanic environment, flóra and fauna from Transdanubia, West Hun¬ gary. Studia Naturalia 10, 5-152. Hagdorn, H., Konrád, Gy., Török, Á. 1997: Crinoids from the Muschelkalk of the Mecsek Mountains and their statig- raphical significance. Acta Geologica Hungarica 40/4, 39-410. Haiman Gy. 1997: Geológia és grafika. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Akadémiai Kiadó 35-39. Hakl, ]., Csige, I. 1996; The dynamics of the cave climate as seen by radon mea- surements. Abstracts Symposium on Rese¬ arch, Conservation, Management. 1996. p. 15. Halas, S„ Wojtowicz, Peryt, T. M. 1996: K/Ar dates of somé Miocéné potash salts from Carpathien Foredeep. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 64-67. HALÁSZ, B. 1996: Öntözőkutak kúthidrau- likai méretezése TRA WELL szoftverrel. III. Konferencia a felszín alatti vizekről, Si¬ ófok. 1996. 45-52. HÁMOR G. 1996: Fülöp József 1927-1994. Földtani Közlöny 125/1-2, 3-18. HÁMOR G. 1997: A Kárpát-medence mi¬ océn ősföldrajzi és fáciestérképei. Ma¬ gyarország Földtani Atlasza 1:500 000, 19. MÁFI Kiadvány, Budapest Hámor G. 1997: A magyarországi miocén fejlődéstörténete és ősföldrajza. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Akadémiai Kiadó 231-250. Hámor G. 1997: A településfejlesztés pa- leogeográfiai, prognosztikai alapjai (abstract). "A geokörnyezet szerepe a te¬ rületfejlesztéstől a településrendezésig" tudományos konferencia kiadványa, Szeged, 1997 p. 29. HÁMOR G. 1997: Fülöp József életének és munkásságának kronológiája. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Aka¬ démiai Kiadó 11-12. Hámor G. 1997: Fülöp József geológus em¬ lékére. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József- emlékkönyv. Akadémiai Kiadó 13-17. Hámor G. 1997: A Pannon-medence neo- gén fejlődéstörténeti, ősföldrajzi és fáci- esmodellje, biosztatigráfiai egységekkel. In: Magyarország Földtani Atlasza 19. MÁFI Kiadvány, Budapest. HÁMOR G. 1998: A magyarországi miocén rétegtana. In: BÉRCZI I„ JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződ¬ ményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 437-452. Hámor, T., Hertelendi, E. 1996; S, O, C isotopic signatures of the laté Miocéné Pannonian laké. Acta Geologica Hungari¬ ca 39, suppl. p. 68. Hámor-Vidó, M., Hertelendi, E. 1996: The effects of early diagenesis on orga- nic stable carbon isotope ratio changes and maceral composition of Miocéné lignítes in N-Hungary. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 69-70. Hancsók, J„ Bartha, L., Auer, J., Bala- dincz, J. 1997: Szukcinimid típusú de- tergens-diszpergens adalékok alkalma¬ zása motorolajokban. Application of Succinimide Type Ashless Detergent- Dispersant Additives in Engine Oils. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/12, 327-332. Harborth, B., Tungli, Gy. 1997: Pakkeres hidrodinamikai tesztelés gránitos össz- letben. Hydrodynamic packer testing in a gránité formádon. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 1996/2,123- 130. Harmati, I. 1996: Sós talajvízzel és belvíz¬ zel történő öntözés hatása a karbonátos szoloncsák talajokra a Duna-völgyben. Effect of Irrigation with Saline Ground- water and Brackish Water on Calcareous A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 683 Solonchak Soils in the Danube Valley. Agrokémia és Talajtan 45/1-2, 1-20. Hartman L. 1997: Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezete 1996. évi erdélyi tanulmány- útjáról. Hidrológiai Tájékoztató '1997/októ¬ ber, 35-39. Havasi, I. 1998: Tömbjellegű építmények mértékadó mozgáselemeinek vizsgála¬ ta. Study of main elements of motion fór bloc type constructions. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Bányászat 131/3, 217-221. Heidrich, L., Kemény, Gy. 1997: Ergonó¬ miai felmérés a hazai szilárdásvány-bá- nyászatban. Ergonomic public survey over the Hungárián mining industry. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/3, 194-201. Hertelendi, E., SviNGOR, E. 1996: Carbon and oxygen isotope ratios in carbonates deposited from hot water emerged írom a well Demjén No. 42. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 71-72. Hertelendi, E., Svingor, E., Ránk, D., Fu¬ tó, I. 1996: The origin of the water in Laké of Vrana. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 73-76. HetÉNYI, M. 1997: Oxygen Index as a ma- turity indicator in diagenesis zone. 18th International Meeting on Organic Geoche- mistry 22-26 September 1997, Maast- richt, Abstract, 827-828. Hips, K. 1996: Stratigraphic and facies eva- luation of the Lower Triassic formations in the Aggtelek-Rudabánya Mountains, NE Hungary. Acta Geologica Hungarica 39/4, 369-411. HORN, J. 1996: Az euromémöki diplomᬠról. On the Euro-Eng. Diploma. Bányᬠszati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/2, 194-195. Horn, J. 1997: Időrendi és tényszerű összeállítás a villamosenergia-iparon kí¬ vüli szénbányákat működtető társasᬠgok helyzetéről. Chronologic and effec- tive survey of the situation of societies operating coal mines nőt controlled by the electric energy industry. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/5,411— 416. Horváth, I, 1996: A felszín alatti vizek geokémiai vizsgálata. Geochemical In- vestigation of Groundwaters. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992- 93/1, 81-85. Horváth, 1.1996: A tokaji-hegy ségi arany- kutatás. Gold Prospecting in the Tokaj Mountains. A Magyar Állami Földtani In¬ tézet Évi Jelentése 1992-93/1, 85-86. HORVÁTH, I. 1996: Geokémiai program. Geochemical Survey Program. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992- 93/1, 79-81. Horváth, 1., Deák, J„ Hertelendi, E., SzőCS, T. 1997: Víz geo kémia vizsgálatok tolnai dombvidéki területeken. Hydro- geochemical investigations in the Tolna Hills area. A Magyar Állami Földtani In¬ tézet Évi Jelentése, 1996/2, 271-280. Horváth, ]., Zelenka, T. 1998: A telkibᬠnyai nemesfém-ércesedés legújabb bᬠnyaföldtani adatai és értékelése. The la¬ test data on the Telkibánya noble metál mineralization and their evaluatíon. Földtani Közlöny 127/3-4, 405-430. Horváth, P. 1997: High-Pressure Meta- morphism and P-T Path of the Metaba- sic Rocks in the Borehole Komjáti-11, Bődva Valley Area, NE Hungary. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Mtneralo- gica-Petrographica 38, 151-163. Horváth, R. 1996: A laboratóriumok tevé¬ kenysége. Laboratories. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, p. 115. HORVÁTH, R. 1996: Anyagvizsgálati tevé¬ kenység. Analitical Activity. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992- 93/1, 116-117. HRICKO, J. 1995: Resuíts of the research of the abiotic component of the environ- ment in the Bratislava area. Acta Geolo¬ gica Hungarica 38/1, 81-88. HUJÁK, A. 1996: Stratégia és minőség. Stra- tegy and quality. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/6, 153-179. 684 Földtani Közlöny 128/4 Huják, A. 1998: Projektek minőségbiztosí¬ tása. Quality assurance of projects. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/7-8, 82-88. Hűm, L. 1997: Paleoenvironmental chan- ges and geochemistry of loesses and pa- leosols in SE-Transdanubia, Hungary. Z. Geomorph. N. F. Suppl. 110, 69-83. Huszár, J. 1996: Palota várának és Várpa¬ lota lignitbányászatának rövid törté¬ nete. Short story of the fortress of Palota and of the lignité mining industry at Várpalota. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 508-512. Ilkey-Perlaki, E., Földvári, M., Izekov, V. 1996: TG-DTG, IR and NIR spectrosco- pic studies on water contents of somé perlites in the Tokaj Mts., Hungary. Che- míe dér Erde 56, 355-363 IVANCSICS, J. 1996: Regionális geológiai helyzetkép. Assessment of the Régiónál Geoenvironment. A Magyar Állami Föld¬ tani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 14-16. Jáger, V., Szederkényi, T, 1997: Short Communication. Native Copper Occu- rence in the Kozár-Quarry of W-Mecsek Mountains, Hungary. Acta Universitatis Szegedíensis, Acta Mineralogica-Petro- graphica 38, 119-121. JÁMBOR, Á. 1996: In Memory of Kálmán Ba¬ logh (1915-1995). Acta Geologica Hunga- rica 39/4, 461-466. JÁMBOR, Á. 1997: A Közép-Dunántúl fiatal kainozoos rétegtanának és fejlődéstörté¬ netének néhány kérdése. Somé prob- lems of the Laté Cenozoic stratigraphy and history of Middle Transdanubia. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelen¬ tése 1996/2, 191-198. Jámbor Á. 1997: Magyarország negyedi¬ dőszaki képződményei geológiájának áttekintése. In: Haas J. (szerk.): Fiilöp ]ó- zsef-emlékkónyv. Akadémiai Kiadó 251- 262. JÁMBOR A. 1998: A magyarországi kvarter (negyedidőszaki) képződmények réteg¬ tanának áttekintése. In: BÉRCZI I., JÁM¬ BOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 495-517. JÁMBOR Á. 1998: A rétegtani munka tere¬ pen. In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Ki¬ adványa 29^14. Jámbor Á, 1998: A Tiszai Nagyszerkezeti Egység karbon üledékes képződményei rétegtanának ismertetése. In: BÉRCZI I., Jámbor Á. (szerk.): Magyarország geoló¬ giai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 173-186. JANK0V1CH, I., Erdélyi, G-né, 1996: Az Or¬ szágos Földtani Adattár tevékenysége. National Geological Database. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992- 93/1, 104-106. JÁRMAI, E. 1997: Kiváló bányamérnökök a közép-dunántúli szénbányászatban (1. rész). Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 130/3, 234-239. JaSKÓ, S. 1996: A Kárpátmedence nyugati szegélyének neotektonikája. Neotecto- nics of the western margin of the Car- pathian Basin. Földtani Közlöny 125/3-4, 215-239. JaSKÓ, S. 1996: Folyóvízi lerakódások a Dráva mentén. Alluvial deposits along the River Dráva. Hidrológiai Közlöny 76/1, 41-46. JEDRYSEK, M.O., SKRZYPEK, G v WADA, E., Halas, S., Pazdur, A., Vijarnsorn, P. 1996: 5 13 C and 5 34 S in peat profiles as a possible record of global changes. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 85-87. JEDRYSEK, M.O., WADA, E., HALAS, S., Vl- JARNSORN, P. 1996: Possible variations in the mechanisms of methanogenesis in various tropical freshwater sediments. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 88-89. Jenei, Sz. 1996: Észrevételek dr. Kun Béla " A recski mélyszinti ércvagyon kiaknáz- hatóságáról - másként" c. cikkéhez. Re- marks upon the article of Dr. Béla Kun "On the problem of exploitability of Recsk deep level őre reserves - in an- A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 685 other way". Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/1, 51-53. Jenei, Sz. 1996: Recskről. On Recsk. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/2, 143-147. JESCH, A. 1997: Szükséges-e a korábbi ré¬ tegvizsgálatok újraértékelése. Should former production test be revised? Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/12, 333-338. Jiang, W.-T., Peacor, D.R., Árkai, R, Tóth, M„ Kim, J.W. 1997: TEM and XRD determination of crystalliie size and lat- tice strain as a function of illite crystal- linity in pelitic rocks. ]ournal of Meta- morphic Geology, 15, 267-281, Jocha-Edelényi, E. 1996: A Dunántúli-kö¬ zéphegység karsztvízföldtani vizsgála¬ ta. Karst Hydrogeological Investigation of the Transdanubian Central Rangé. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelen¬ tése 1992-93/1, 32-35. JOCHÁNÉ EDELÉNYI E., GONDÁRNÉ SŐREGI K, 1996: A karsztvízszint és a földtani felépítés kapcsolata a Dunántúli- közép- hegység észak-keleti részén, III. Konfe¬ rencia a felszín alatti vizekről, Siófok. 1996. 63-70. Józsa, G. 1996: Potenciális szennyezőfor¬ rások földtani környezetállapotának fel¬ mérése. Survey of the Geoenvironment of Potentíal Contamination Sources. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelen¬ tése 1992-93/1, 16-20. Józsa, S., Horváth, P., Árkai, P. 1996: Blue amphiboles írom Meliata ophiolites in Northern Hungary. Acta Mineralogica- Petrographica 37, suppl. p. 58. Juhász, E. 1996: Medenceanalízis. Basin Analysis. A Magyar Állami Földtani Inté¬ zet Évi Jelentése 1992-93/1, 90-93. Juhász, E., Müller, P., Tóth-Makk, A., Hámor, T., Farkas-Bulla, J., Phillips, R. L., Ricketts, B., Sütő-Szentai, M. 1996: High-resolution sedimentological and subsidence analysis of the Laté Ne- ogene. Pannonian Basin, Hungary. Acta Geologica Hungarica 39/2, 129-152. Juhász Gy. 1998: A magyarországi neogén mélymedencék pannóniai képződmé¬ nyeinek litosztatigráfiája. In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk,): Magyarország geoló¬ giai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 469-485. Justyák, J. 1995: A szőlőültetvény sugár¬ zásháztartása a Tokajhegyalján (I. rész). State of the radiation economy of the vi- neyards in Tokaj-Hegyalja (Part I). Acta Geographica Debrecina 33, 269-284, Kaiser, M., Krolopp, E., Scharek, P. 1998: Adatok a Duna-hordalékkúp és teraszok kapcsolatához Győr környékén. New data on the Relationship between the Danube's Alluvial Fan and Terraces in the vicinity of Győr, Hungary. Földtani Közlöny 128/2-3, 519-530. Kákay Szabó, O., Solt, P. 1996: The field study of Kaba meteorité fali area and morphogenetic examination of the col- lected micrometeorites by SEM and EDS method. Acta Mineralogica-Petrographica 37, suppl. p. 59. Kalmár, ]., Kuti, L v Kovács-Pálffy, R, Szendrei-Koren, E. 1998: Ásványtani és szedimentológiai vizsgálatok a Szarva- si-mintaterület felszíni - felszín közeli képződményein, Mineralogical and se¬ dimentological research on the surface and near-surface sediments of Szarvas agrogeological model area, Hungary Földtani Közlöny 127/3-4, 385-403. Kapolyi, L. 1996: Adalék az eocénprog¬ ramhoz. Contribution to the Eocéné programme. Bányászati és Kohászati La¬ pok - Bányászat 129/6, 585-585. Karacs, I. 1996: Az Ecsédi külfejtés rövid története. Short story of Ecséd open-cut mine. Bányászati és Kohászati Lapok- Bᬠnyászat 129/6, 603-607. Kárpáti L, 1998: A Putnok Bánya Kft. je¬ lenlegi helyzete és működtetési lehető¬ ségei. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 131/5, 468-476. KATONA, G. 1997: A bányajáradék beveze¬ tése hazánkban, The introduction of mi- ning annuity in Hungary. Bányászati és 686 Földtani Közlöny 128/4 Kohászati Lapok - Bányászat 130/3, 217- 220 . Kázmér, M. 1998: Pygoid brachiopods and Laté Jurassic paleorelief in the Gerecse Mts., Hungary. Pygoid brachiopodák és a késő-jura domborzat a Gerecsében. Földtani Közlöny 128/2-3.,265-272. KÁZMÉR, M., Dunkl, I. 1997: Moving Mi¬ océné Moesia or what formed the S-sha- pe of the Carpathians. Przeglad Geolo- giczny - Warszava, 45, p. 1080. Kázmér, M„ Dunkl, I. 1997: The Miocéné Moesian indenter in the Alpine orogen. Quaderni di Geodinamíca Alpina e Quater- naria - Milano, 4, 63-64. Kecskeméti T. 1998: Magyarország epi- kontinentális eocén képződményeinek rétegtana. In: Bérczi I., Jámbor Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződ¬ ményeinek rétegtana. 403-417, Budapest Kecskeméti T. 1998: A nummulitiform nagy-Foraminifera génuszok fejlődésé¬ nek főbb szakaszai (különös tekintettel a magyarországi faunára). In: Pálfy J. (szerk.): Program, Előadáskivonatok, Kirándulásvezető. - 1. Magyar őslénytani Vándorgyűlés, Tata, p. 7. KECSKEMÉTI T. 1998: Foreign honorary members of the Hungárián Geological Society. Acta Geologica Hungarica 41/2, 171-178. Kecskeméti, T. 1998: A magyar őslénytani kutatások legutóbbi negyed százada. Eredmények, nehézségek, átalakulás, jö¬ vő. Földtani Közlöny 128/1-2, 93-98. Kecskeméti, T. 1998; Correlatíon of the Hungárián Nummulites zones to the most important profiles of the Tethyan region. In: Lamolda, M. A. (ed.): 24 Co- locjuio Europeo de Micropaleontologia. Re- sumens. 108-109. Bilbao. Kecskeméti, T., Keresztesy, á. 1998: Vil- lány-Wine cellars. In: Jerem, E. (ed.): Ex- cursion Guide 3 lst International Symposi- um on Archeometry, 27 April - 1 May 1998. Archaeolingula, Budapest. Kecskeméti T., Sztanó O., Fodor L. 1998: Nyergesújfalu, Sáru-hegy., In: PÁLFY J. (szerk.): Program, Előadáskivonatok, Kirándulásvezető. -1. Magyar őslénytani Vándorgyűlés, Tata, p. 21. Kecskés, A., Hegedűs, E., Nagy, M. 1996: A laboratory experiment to demonstrate the change of the carbon isotope ratio of deep-seated carbon dioxide while as- cending to the crust's surface. Acta Geo¬ logica Flungarica 39, suppl. 96-97, Kempton, P. D., Downes, H., Embey-Isztin, A. 1997: Mafic Granulite Xenoliths in Neogene Alkáli Basalts from the Wes¬ tern Pannonian Basin: Insights intő the Lower Crust of a Collapsed Orogen. Jo¬ urnal of Petrology 38/7, 941-970. Kerényi, A., Dinya, Z., Szabó, Gy. 1995: Falusi környezet szennyezettsége egy bükkaljai mintaterület alapján. The pol- luted State of rural environment exemp- lified by a sample area in the Bükk re¬ gion. Acta Geographica Debrecina 33, 5- 29. Kertész, A., Richter, G. 1996: Assessment of Soil Erosion in a small Catchment Co- vered by Loess. Geojournal 36/2, 285- 288. Késmárky, I., Rumpler, J. 1998: A szeizmi¬ kus módszer eszköztára, lehetőségei a szénhidrogén-tárolók megismerésében I. rész. Tools and possibilities of the se- ismic method fór the mapping and desc- ription of hydrocarbon reservoirs I. (Re- view of the method). Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/9, 106- 111 . Kis, B., Miklós, T., Megyery, M., Segesdi, J. , Tóth, Z. 1998: Gáztározók kútáramé¬ ban levő szilárdanyag-tartalom mennyi¬ ségi mérése a Geoinform homokmonito¬ ros rendszerével. Quantitative determi- natiori of well stream solid content by Geoinform's sand monitoring system. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/12, 211-216. KIS, É. 1996: Granulometric Investigations of Loess Profiles in Hungary, Geojournal 36/2, 151-157. Kiss, Cs. 1998: A hazai szén a lakosság szolgálatában. The role of coal produced in Hungary fór supplying the populati- A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 687 on. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 131/3, 186-193 KISS, Gy. 1995: Klaszteranalízis talajned¬ vesség! adatsor alapján. - Clusteranaly- sis based on time series of soil moisture. Acta Geographica Debrecina 33, 285-291. Kiss, N, A., Tóth, M., Takács, M., Morvái, B., WlESZT, Z. 1997: Effects of Copper- Adsorption on the Line-Profile of First Basal Reflection of Montmorillonite. Ac¬ ta Universltatis Szegediensis, Acta Mine- ralogica-Petrographica 38, 25-36. KLEB, B. 1998: A mérnökgeológia fejlődé¬ sének hazai útja. Development of Engi- neering Geology in Hungary. Földtani Közlöny 128/1-2, 197-207. Klencsár, Z., Weiszburg, T. G., Kuzmann, E., Nagy, S., Pop, D. 1996: Application of quadrupole splitting distribution fór the understanding of crystal chemistry of cornplex mineral structures by using the mosswinn software package. Acta Mineralogica-Petrographica 37, suppl. p. 63. Klespitz, J. 1997: A kőbányászatot befolyᬠsoló fekütényezők. Építőanyag 49/2, 52- 57. Knauer, J. 1996: A koncesszióba adás föld¬ tani feladatai. Geological Tasks of Con- cessional Licences. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 41-45. Knauer, J. 1996: Az ásványi nyersanyagok értékelésének programja. Mineral Reso- urce Assessment Program. A Magyar Ál¬ lami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992- 93/1, 39-41. KNAUER, }, 1996: Relation between morp- hology and rock-outcropping on somé plateaus near Jósvafő. Abstracts Sympo- sium on Research, Convervation, Manage¬ ment. 1996. p. 30. Knauerné, Gellai, M., Baross, G. 1996: Geological bearings of the study-paths of the Aggtelek National Park. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 29. Kneifel,. F. 1996: A megyei földtani terü¬ letalkalmassági térképek szerkesztése. Landuse Maps of the Counties. A Ma¬ gyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 127-129. KNEIFEL, F. 1996: Építőipari ásványi nyers¬ anyagok kutatása. Prospecting of Const- ruction Raw Materials. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 52-55. Koch L. 1997: A hazai uránkutatással kap¬ csolatos hidrogeológiai vizsgálatok. Földtani Kutatás 34/3, 24-36. Koch L., Lendvainé-Koleszár Zs. 1997: A mecseki uránérc bányászat környezet- földtani helyzete és a bányabezárás utᬠni rekultiváció földtani vonatkozásai. Földtani Kutatás 34/3, 39—46. Koczor, L. 1997: Magyar részvétel a Ra- uheberg vasúti alagút (NSZK) építésé¬ ben. Hungárián participation in the construction of a railway tűnnél at Ra- uheberg (G.F.R.). Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/6, 497-503. Kókai, A, 1996: Belső-Somogy és Baranya földtani térképezése. Geological Map- ping of the Inner Somogy and Baranya Regions. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 71-72. KÓKAI, A. 1997: Az Üveghuta-1 fúrás föld¬ tani értékelése. Geological evaluation of the Üveghuta-1 borehole. A Magyar Ál¬ lami Földtani Intézet Évi Jelentése, 1996/2, 59-69. Kókay, J, 1998: A budapesti Illés utcai bá- deni korú fauna őslénytani és földtani újravizsgálata. Palaeontological and geological revision of the Badenian mol- lusc fauna from Illés Street, Budapest. Földtani Közlöny 126/4, 447-484. Kókay, J. 1998: A várpalotai neogén me¬ dence tektonikai összefoglalója. Teetonic description of the Neogene Várpalota Basin (Bakony Mts., W-Hungary). Föld¬ tani Közlöny 126/4, 417-445. Kollányi, K., Vető, I,, Hertelendi, E. 1998: Változások a bakonyi eocén ten¬ gerben foraminiferák izotóp összetétele tükrében. Environmental changes in the Eocéné sea of the Bakony Mts., Hungary as reflected by isotopic ratios of benthic 688 Földtani Közlöny 128/4 and planctonic Foraminifera. Földtani Közlöny 127/1-2, 111-126. Kollár, E., LOJS, L. 1997: Adalékok az ál¬ lami kő- és kavicsbányászat törté¬ netéhez. 1948-1995. 1. rész. Contributi- on to the history of State owned quarries and gravel pits. 1948-1995 (Part 1.). Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/5, 404-410. Kollár, E., Lois, L. 1997: Adalékok az Ál¬ lami kő- és kavicsbányászat törté¬ netéhez. (Befejező rész). Contribution to the history of State owned quarries and gravel pits. 1948-1995. (Final part) Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/6, 487-491. Koloszár, L. 1997: Az Udvari-2A fúrás földtani értékelése. Geological evaluati- on of the Udvari-2A borehole. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 1996/2, 149-153. Koloszár, L„ Marsi, I. 1997: A tolnai Hegyhát neogén és kvarter képződmé¬ nyeinek rétegtana. Stratigraphy of the Neogene and Quaternary sequences of the Tolna Hegyhát Hills. A Magyar Álla¬ mi Földtani Intézet Évi Jelentése, .1996/2, 173-184. Komár, Gy., Tráj, Gy. 1997: A belföldi bi¬ tumenértékesítés kereskedelemfejleszté¬ si lehetőségei a MÓL Rt.-nél. Improve- ment opportunities in domestic bitumen marketing. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/6, 153-155. KOMLÓSI, Zs., Rakonczai, G. 1996: A ku¬ tatási és termelési projektek gazdaságos¬ ságértékelési alapjai. Fundamental methods fór economic evaluation of exploration and production projects Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/1, 21-29. Komlóssy Gy. 1997: Nemesfém kutatási le¬ hetőségek Telkibánya környékén. Föld¬ tani Kutatás 34/2, 5-7. Komlóssy, Gy. 1997: Geological Backgro- und of Bauxite Forming (karst and late- rite). A bauxitképződés földtani háttere - karszt és laterit. ICSOBA Travaux 24/28, 24-34. KOMLÓSSY, Gy. 1998: Magyarország - Kö¬ zép- és Kelet-Európa - Európai Unió. Földtani Közlöny 127/1-2, 229-238. Konrád, Gy. 1998: Synsedimentary tecto- nic events in the Middle Triassic evolu- tion of the SE Transdanubian part of the Tisza Unit. Acta Geologica Hungarica 41/3, 327-341. Kontra, J. 1996: Épületfűtés geotermikus energiával, Heating of buildings by use of geothermal energy. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/8, 218-223. KORDOS, L. 1996: Az Országos Földtani Múzeum tevékenysége. The Geological Museum of Hungary. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 108-110. Korim, K. 1998: Geotermikus energia ter¬ melése és hasznosítása Magyarorszᬠgon. Production and utilization of the geothermal energy in Hungary, Bányᬠszati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/4-6, 33-38. Korim, K., Lorbef.er, Á. 1997: Hydrogeo- logic patterns of régiónál thermal water occurences in the Little Hungárián Piain and the possibilites of their futher deve- lopment, Scientific Meeting in Espoo, Fin- land, September 2-7.1996. Enclosure 14. P . 12 . Koritár, Zs., Sallay, E., Weiszburg, T. 1998: Alsó-jura glaukonitos agyagás¬ vány és bezáró képződményeinek vizs¬ gálata a szomődi Tűzkő-hegyen. Lower Jurassic glaucony occurrence írom Tűz¬ kő Hill, Szomód, Hungary. Földtani Köz¬ löny 12812-3, 361-374. KORPÁS-HÓDI M. 1998; A medenceperemi pannóniai s.l. üledékes formációk réteg¬ tana. In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Ki¬ adványa 453-468. KovÁc, M., Baráth, I., Nagymarosy, A. 1997: The Miocéné collapse of the Alpi- ne-Carpathian-Pannonian junction - an overview. Acta Geologica Hungarica 40/3, 241-264. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 689 KOVÁCS, A. 1998: Új magyarországi ás¬ ván yfajok: a coquimbit és a paracoquim- bit. New minerals of Hungary: coquim- bite and paracoquimbíte. Földtani Köz¬ löny 127/3-4, 353-370. Kovács, A., Lencse, M. 1997: What makes a lubricant environmental friendly? - an assay on biodegradability. Kőolaj és Föld¬ gáz 30/3-4, 65-69. KOVÁCS F. 1997: Fülöp József és a Rektori Konferencia. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv, Akadémiai Kiadó 29- 35. KOVÁCS, F., Jambrik, R. 1996: A konszoli¬ dációs jellemzők meghatározása a mát¬ raaljai külfejtési! lignitbányászatban. Determinatíon of consolidating charac- teristics fór the opencast lignité operád¬ on of Mátraalja. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/4, 335-340. Kovács, R, Jambrik, R. 1996: Fluidumel- vonással járó felszínsüllyedések előrejel¬ zésének módszere. Methods fór the pre- signalisation of surface subsidences in- volved wíth the drainage of fluids. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/3, 238-243. Kovács, F., Jambrik, R. 1997: A vízszint- süllyedés okozta felszínsüllyedés észle¬ lési eredményei a Visontai külfejtéses bányaüzemben. The results of observa- tion made on the sinking of surface pro- duced by sinking the water Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/2,102- 108. Kovács, R G., Buda, Gy., Watkinson, D.H., Tompa, L. 1997: Chromite deposits of the Sagua-Baracoa rangé Eastern Cu- ba. Acta Geologica Hungarica 40/3, 337- 354. KOVÁCS S. 1998: A Szendrői- és az Uppo- nyi-hegység paleozóos képződményei¬ nek rétegtana. In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződ¬ ményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 107-118. KOVÁCS S. 1998: Az észak-magyarországi triász képződmények rétegtana. In: Bérczi L, Jámbor Á. (szerk.): Magyaror¬ szág geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 245-252. Kovács, S., Papsova, Perri, M.C. 1996; New Middle Triassic conodonts of the Gondolella szabói - G. trammeri lineage from the West Carpathian Mts and from the Southern Alps. Acta Geologica Hun¬ garica 39/1, 103-128. Kovács S., Hips K. 1998: A Bükk- és az Aggtelek-Rudabányai hegység újpaleo- zóos képződményeinek rétegtana. In: Bérczi I., Jámbor Á. (szerk.): Magyaror¬ szág geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 149-154. Kovacsik, É. 1998: Életnyomok és epőkiás jelenségek felső-karbon tengeri liliomok maradványain (Nagyvisnyó, Bükk hegység). Trace fossils and encrusting phenomena on columnals of Upper Car- boniferous crinoids (Nagyvisnyó, Bükk Mts.). Földtani Közlöny 127/1-2, 199-209. Kovácsvölgyi, S. 1997: Eltemetett alap¬ hegység szerkezetének vizsgálata fedet¬ len gravitációs anomália-térkép segítsé¬ gével. Tectonic study of buried base- ment in stripped gravity anomaly map. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Je¬ lentése, 1996/2, 143-145. Kowalewski, M., Dulaí, A., Fürsich, F. 1998: A fossil record full of holes: The Phanerozoic history of drilling prédád¬ on. Geology, 26/12, 1091-1094. Kozák, M., Püspöki, Z. 1995: Építésföldta¬ ni jellemzők környezeti alapjai a Bá- bony-patak völgyében (K-i Bükk). Envi¬ ronmental bases of the construction geo- logical characteristics ín the valley of the Bábony stream (in the Eastern Bükk Mo- untains). Acta Geographica Debrecina 33. Kozák, M., Püspöki, Z. 1995: The piacé and role of environmental geology in the teaching of the subject: the study of na¬ túré.- A környezetföldtan helye, szerepe a természetismereti oktatásban. Acta Geographica Debrecina 33, 239-251. Kozma, G. 1995: A groningeni önkormány¬ zat (Hollandia) marketingtevékenységé- 690 Földtani Közlöny 128/4 nek városfejlesztési szempontjai. City marketing in Groningen. Acta Geo- graphica Debrecina 33, 179-203. Kőbányai, F. 1996: Amit Oroszlányról ke¬ vesen tudnak. What is know from Oroszlány only by a few people. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 513-516. KÖRÖSI, Z. 1996: A kőolajtermékek távve¬ zetékes szállításának aktuális kérdései. Actual problems of pipeline transporta- tion of crude oil products. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/8, 234-238. Kral, J., Baráth, I., Fordinal, K., Ziel- LINSKI, G. 1996: 87 Sr/86 Sr in somé mol- lusc shells from the Central Paratethian Tertiary sediments. Acta Geologica Hun- garica 39, suppl. 98-101. Krolopp, E., Sümegi, P. 1996: Palaeoecolo- gical Reconstruction of the Laté Pleisto- cene Based on Loess Malacofauna in Hungary. Geojournal 36/2, 213-222. Krolopp, E., Sümegi, P,, Kuti, L., Herte- lendi, E., KORDOS, L. 1996: Szeged-Öt- halom környéki löszképződmények ke¬ letkezésének paleoökológiai rekonstruk¬ ciója. Palaeoecological reconstruction of formádon of the Szeged-Öthalom area loess formations. Földtani Közlöny 125/3, 309-361. Kubovics, I., Bérczi, Sz., Ditrói-Puskás, Z., Gál-Solymos, K., Nagy, B., Szabó, A. 19 97: Preliminary Report of Kapos- füred: a New írón Meteorité from Hun¬ gary. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Mineralogica-Petrographica 38, 111-117. Kubovics, I., Gál-Solymos, K, Bérczi, Sz., Holba, Á„ Puskás, Z., Szakmány, Gy., TÖRÖK, K. 1997: Experimental investiga- tion on ALHA 77005, 105-3 Shergottite Sample from Antarctica. Annales Univer¬ sitatis Scientiarium Budapestinensis de Ro- lando Eötvös Nominate, Sectio Geophysica et Meteorologica. 12, 21-28. Kuhlemann, J., Frisch, W., Dunkl, 1.1997: Tertiary Basin Formádon and Inversion on Top of the Northern Calcareous Alps. Abstract IAS, 18th Régiónál meeting of Se- dimentology, Sept. 2-4. 1997, Heidelberg Kuhlemann, J., Frisch, W., Dunkl, I., Bru- egel, A. 1997: Tectonic versus climatic forcing of sediment masses derived from the Eastern Alps. Abstract EUG 1997, Strasbourg Kuhlemann, J., Kázmér, M., Dunkl, I., FRISCH, W. 1997: Sediment-Massenbilan- zierung in zirkumorogenen Becken dér Ostalpen: Möglichkeiten und Grenzen. Sediment '97, Köln, 1997. Kuhlemann, J., Kázmér, M., Frisch, W., Dunkl, I. 1997: Sedimentspeicherung in zirkum-orogenen Becken dér Ostalpen: Steuerungsfaktoren und zeitlicher Ver- lauf dér Erosion. DGG-Tagung Jena, 30.9- 1.10.97. Kuhn, T., Komlösi, Zs., Rakonczai, G. 1998: Adalékok a MÓL Rt. készlethátte¬ rének tervezéséhez. Contribution of re- serve replacement in MÓL Company. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/10, 140-153. KUMÁNOVICS, Gy 1998: Karsztvízgazdál¬ kodás a Dunántúli-középhegységben. Vízügyi Közlemények 80/2, 229-244. Kun, B. 1995 A recski mélyszinti ércva- gyon kiaknázhatóságáról - másként. On the problem of exploitability of Recsk deep level őre reserves. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Bányászat 128/5, 415-427. Kun, B. 1996: Az erdélyi aranynégyszög és vasérc bányászatának vázlatos átte¬ kintése a római időktől az I. világhábo¬ rúig. Survey over the history of mining in the "golden square" and that of iron őre production in Transylvania from the Román éra up to the First World War. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 436-442. KUN, B. 1996: Válasz dr. Földessy János észrevételeire. Answer to the remarks of Földessy, }.. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/1, 56-58. Kun, B. 1996: Válasz Jenei Szabolcs észre¬ vételeire. Answer to the remarks of Je¬ nei, Sz. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 129/1, 53-54. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 691 Kun, N., Molnár, L. 1996: Az alsó-ma* gyarországi ércbányák és Habsburg Mᬠria királyné. Őre mines in Lower-Hun- gary and the queen Mary of Hapsburg. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 488-491. KuruCZ, I., VÁGÓ, Á. 1996: A levegő tisz¬ taságának védelme a szénhidrogén-bᬠnyászatban. Air cleanness protection in hydrocarbon production. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/9, 245-248. Kuti, L. 1996: Agrogeológiai kutatás. Ag- rogeological Research. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 26-28. Kuti L., Földvári M., Kovács-Pálffy P., Kalmár J. 1996: Földtani és talajásvány¬ tani tanulmányok a Zala-völgyében. Ag¬ rokémia és Talajtan 45/3-4, 267-278. Lakatos, I., Lakatos, J. 1997; Peasibility of Mobility and Profile Control by Po- lyacrylamides ín the Presente of CO 2 - A CO 2 hatása a poliakrilamid oldatok szerkezetére. Bányászati és Kohászati La¬ pok - Kőolaj és Földgáz 30/1. 2-8. LÁNG I. 1997: Fülöp József kutatásszerve¬ zési munkássága. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Akadémiai Ki¬ adó 21-24. Lantos, M., Wagreich, M., Siegl-Farkas, Á., Bodnár, E., Császár, G. 1996: Integ¬ ra ted stratigraphic correlation of the Up- per Cretaceous sequence in the borehole Bakonyjákó 528. Advances in Austrian- Hungarian Joint Geological Research. Occasional Papers of the Geological Instítu- te of Hungary 189, 97-117. Lantos, Z. 1998: Karbonátos lejtőüledék- képződés egy liász tengeralatti magaslat oldalában, eltolódásos vetőzóna men¬ tén. Sediments of a Liassic carbonate slo- pe controlled by strike-slip fault activity (Gerecse Hills, Hungary). Földtani Köz¬ löny 127/3-4, 291-320. Leél-Őssy, Sz. 1996: A budai Rózsadomb és környékének különleges barlangjai. Special caves of Rózsadomb on Buda and its environs. Földtani Közlöny 125/3, 363-432. Lelkes-Felvári Gy. 1998: A Börzsöny és a Cserhát aljzatából ismert metamorf kép¬ ződmények rétegtana. In: Bérczi I., Jám¬ bor Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana , Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 87-92. Lelkes-Felvári Gy. 1998: A Dunántúli-kö¬ zéphegység metamorf képződményei¬ nek rétegtana. In: Bérczi I., Jámbor Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződ¬ ményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 73-86. Lelkes-Felvári Gy. 1998: Nyugat-Magyar¬ országi metamorfitok. In: Bérczi I,, JÁM¬ BOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana , Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 55-72. Lénárt, L. 1996: Karst water leve! measu- rement of Bükk Mountains and its app- lication in environmental protection, Abstracts Symposium on Research, Conser- vation, Management. 1996. p. 32. Lénárt L., Sándor Cs., Orbán J. 1996: A Bükki folyamatos mérésekből számított karsztvízszint előrejelzési módszer ed¬ digi eredményei. III. Konferencia a felszín alatti vizekről, Siófok. 1996. 71-80. Lerner, J., Kövesdi, J. 1996: Management Plans fór World Heritage sites - Appli¬ cation of IUCN Guidelines fór Cave and karst Protection. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p, 17. Less, Gy. 1996: The evolution of the geo¬ logical structure of the Aggtelek-Ruda- bánya Mountains. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 31. Licskó, I., Lois, L., Szebényi, G. 1998: A recski hányok szennyező hatásának vizsgálata a környezet élővizeire, Stuay of the air contaminating characteristics of Recsk stockpiles. Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Bányászat 131/3, 222 - 228. Liebe, P. 1998: A hévízhasznosítás helyzete Magyarországon. Vízügyi Közlemények. 80/2, 205-228. 692 Földtani Közlöny 128/4 LŐCZY, D., Szálai, L. 1996: Assessment of Loess as Parent Matériái fór Agrogeolo- gical Potential. Geojaurnal 36/2, 275-280. LOIS, L. 1996: Kavics az alkotmányjogi gé¬ pezetben. Pebble in the mechanísm of constitutional right. Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Bányászat 129/2,176-178. Lóki, J., Sümegi, P., Félegyházi, E„ PIerte- lendi, E. 1995: AKolon-tó fenékszintjébe mélyített fúrás rétegsorának szedimen- tológiai, pollenanalítikai és malakofau- nisztikai elemzése. Sedimentological, pollen analytical and malacofaunistic studies of the ground layers of the Laké Kólón. Acta Geographica Debrecina 33,93- 115. Lonsták, L. 1996: Magyarország felszín- mozgás-veszélyeztete ttségi térképe. Map of Landslide Potential ín Hungary. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Je¬ lentése 1992-93/1, 24-26. Lorberer, Á. 1997: Az esztergomi strand¬ fürdő vízbázisának főbb karszthidro- geológiai jellemzői. In: PlFKÓ R: Fürdő¬ élet Esztergomban. 57-65. Lorberer, Á. 1997: Interaction between the Danube and the karstic water reservoir of the Transdanubian Mountain Rangé. "Hydro-petro-geology and Hungary" Afi- eld trip across the country, August 10-22, 1997, 261-276. Lorberer, Á. 1997: Lakespring Hévíz - the greatest thermal spring of Hungary. "Hydro-petro-geology and Hungary" A fi¬ ád trip across the country , August 10-22. 1997, 291-298. LORBERER, Á. 1997: A Duna folyam és a Du¬ nántúli-középhegységi főkarsztvíztáro- zó összefüggései. Interaction between the Danube and the main karstic water reservoir of the Transdanubian Central Rangé. Környezetgazdálkodási Intézet Kiadványa 81, kötet, p. 46+33+6. Lorberer-Szentes, I., Lorberer, Á., Mau- CHA, L. 1997: Hydrogeological research of karstic aquifers m Hungary. "Hydro- petro-geology and Hungary" Afield trip ac¬ ross the country, August 10-22.1997,129- 159. Lovas, Gy. A., Buda, Gy., Haden, S. 1996: Structural study of potassium feldspars occurring in two genetically different granitic rocks in Hungary Acta Minera- logica-Petrographica 37, suppl. p. 70. Lovas K. 1998: Feketevölgy Bánya Kft. je¬ lene és jövője. Bányászati és Kohászati La¬ pok - Bányászat 131/5, 462-467. LŐRINCZ, K. D. 1996: Feszültségtér történet meghatározása szeizmikus szelvénye¬ ken azonosított többfázisú tektonizmus alapján, a Szolnoki flis öv nyugati pere¬ mén. Determination of stress-field his- tory on the basis of multiphase tecto- nism identified in the seismic profiles. Ín the western part of the Szolnok flysch beit. Magyar Geofizika, 37/4, 228-246. Lukács, B,, Bérczi, Sz., Józsa, S., Szak- mány, Gy., Papp, É. 1996: Thermal trans- formations in the meteorites parent bo- dies II. Annales Universitatis Scientiarium Budapestinensis de Rolando Eötvös Nomi- nate, Sectio Geophysica et Meteorologica 12, 29-31. MÁDAI, F. 1996: Deformációs jelenségek vizsgálata kelet-bükki karbonátkőzetek ásványszemcséiben. Deformation pat- terns in the crystals of carbonate rocks from the eastern part of the Bükk Mo- untains (Northeast Hungary). Földtani Közlöny 125/1, 65-86. Mádai, F. 1996: Searching fór relics of Sco- poli's mineral collection in the collection of the University of Miskolc. Acta Mine- ralogica-Petrographica 37, suppl. p. 72. MÁDL-Szőnyi, J. 1998: Víztartó rendszerek sérülékenységi vizsgálata a dunántúli¬ középhegységi főkarsztvíztároló rend¬ szer (DNy-irész) példáján. Vulnerability assessment of aquifer systems with the example of main karst reservoir in the SW-Transdanubian Central Rangé. Föld¬ tani Közlöny 127/1-2, 19-83. MÁDLNÉ SzöNYI, J,, füle, L. 1996: A du¬ nántúli-középhegységi főkarsztvíztáro¬ ló rendszer (DNy-i rész) sérülékenységi értékelése. III, Konferencia a felszín alatti vizekről , Siófok. 1996. 55-62. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 693 Majoros Gy. 1998: A Dunántúli-közép¬ hegység újpaleozoós képződményeinek rétegtana. In: BÉRCZI J„, JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződ¬ ményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁF1 Kiadványa 119-148. MAJOROS Gy. 1998: Az Alföld aljzata és a Tokaji-hegység perm képződményeinek rétegtana. In: BÉRCZI I, JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződ¬ ményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 217-224. MakáDI, M. 1996: A Melanopsis bouei stu- ri FUCHS héjszerkezete scanning elekt¬ ronmikroszkópos vizsgálatok alapján. Shell microstructure of the gastropod Melanopsis bouei sturi FUCHS. Földtani Közlöny 125/3, 295-308. MakáDI, M. 1996: ATheodoxus radmanes- ti (BRUS.) biometriai vizsgálatának eredményei. Morphometric study of the Pannonian (s.l.) gastropod Theodoxus radmanesti (BRUSINA). Földtani Köz¬ löny 125/1, 87-110. MakáDI, M. 1996: Scanning elektronmik¬ roszkópos héjszerkezeti vizsgálatok a felsőpannóniai Theodoxus radmanesti (BRUS.) fajon. Shell microstructure of the Upper Pannonian gastropod Theo¬ doxus radmanesti (BRUS.). Földtani Köz¬ löny 125/1, 111-123. Maksimovic, Z., Pantó, Gy. 1997: Beha- viour of the rare earth elements in kars- tic environment. Journal ofthe Czech Geo- logical Society, 42/3, 42, Prague. MÁNDOKI, A. 1997: Néhány gondolat a ma¬ gyar termékek védelméről. Somé ideas associated with the protection of Hun¬ gárián goods. Bányászati és Kohászati La¬ pok - Bányászat 130/6, 509-514. Markó, L. 1998: Balinkabánya földtani és vízföldtani viszonyai, szénvagyona. Geological, hydrogeological conditions and coal reserves fór Balinka mine. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/1, 25-30. Maros, Gy. (szerk.) 1996: Geological Exp- loration fór Final Disposal of Low and Intermediate Level Radioactive Waste. Budapest, MÁFI Kiadvány 52 p. Maros Gy. (szerk.) 1996: Földtudományi kutatás a kis és közepes radioaktivitású hulladékok elhelyezésére. Budapest, MÁFI kiadvány 52 p. Maros, Gy., Palotás, K. 1997: A Mórágyi Gránit repedezettsége a felszínen és az Üveghuta-1 fúrásban. Fracturing of the Mórágy gránité in outcrops and the Uveghuta-1 drill core. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése , 1996/2, 99- 115. Marsi, 1.1997: A Diósberény-IA fúrás föld¬ tani értékelése. Geological evaluation of the Diósberény-IA borehole. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1996/2, 159-165. MarténYI, Á. 1997: "Phare-vizeken" evez¬ ve... (Beszámoló egy tanulmánytról). Rowing in "PHARE waters"... (Report on study tour). Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/3, 201-209. Marton L., Szanyi J. 1997: Kelet-magyar¬ országi pleisztocén üledékek geo- statisztikai vizsgálata. Hidrológiai Köz¬ löny 7715, 233-249. Márton, E., Budai, T,, Haas, J., Kovács, S„ Szabó, I., Vörös, A. 1998: Magnetost- ratigraphy and biostratigraphy of the Anisian-Ladinian boundary section Fel- sőörs (Balaton Highland, Hungary). Al- bertiana, Münster, 20, 50-57. Matyi-Szabó Ferenc, 1998: A szénfelhasz¬ nálás kilátásai a villamosenergia-ipar- ban. The prospects of coal utilisation. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/3, 194-201. Medzihradszky K. 1997: Az alkotó ember dicsérete, Fülöp József, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem rektora, 1984- 1990. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József- emlékkönyv. Akadémiai Kiadó 25-28. Medzihradszky, Zs., Járai-Komlódi, M. 1996: Laté Holocene vegetation history and the activity of mán in the Tapolca Basin. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici 88, 21-29. 694 Földtani Közlöny 128/4 Meleg, L. 1997: A föld alatti gáztártolás korszerű gazdasági elemzése. Economic analysis of underground gas storage. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Föld¬ gáz 30/11, 299-303. Mészáros, Gy. L. 1998: Laté Miocéné So- ricidae (Mammalia) fauna írom Tardos- bánya (Western Hungary). Hantkeniana Contributions of the Department of Palae- ontology Eötvös University. 2, 103-125. Mező, Gy., Szilágyi, G. 1997: Szennyező¬ anyag-terjedés numerikus modellezése a tolnai dombvidéken. Numerical mo- deling of pollutant transport in the Tol¬ na Hills. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése , 1996/2, 256-264. Molnár, B. 1996: A szegedi Fehér-tó ke¬ letkezése és vízföldtana. Hydrogeology and development of Laké Fehér. Hidro¬ lógiai Közlöny 76/5, 263-271. Molnár B. 1997: Hidrogeológiai kutatás, oktatás a szegedi József Attila Tudo¬ mányegyetem Földtani és Őslénytani Tanszékén (Hozzászólás Zsuffa István előadásához). Hidrológiai Közlöny 77/3-4, p. 108. Molnár, B. 1997: Protected Sand Dunes in Pannonian Basin -Sanddünen als Le- bensraum Naturschutz im Pannonis- chen Raum Sanddünen als Lebensraum. Internationale Tagung 20-21. November 1997. Informationszentrum des National- parks Neusiedler See, Seewinkel, Ilmnitz, Abstract, p. 1. Molnár, B, 1997: The geological makeup and evolution history of the Great Hun¬ gárián Piain - Excursion Guide - Hidro- Petro-Geology and Hungary a Field Trip Across the Country August 10-22, 1997. A Magyarhoni Földtani Társulat Kiad¬ ványa p. 57. Molnár, B., Botz, R. 1996: Geochemistry and stable isotope ratio of modern car- bonates in nátron lakes of the Danube- Tisza Interfluve, Hungary. Acta Geologica Hungarica 39/2, 153-174. Molnár, B., Fényes, J., Kuti, L., Novo- SZÁTH, L. 1996: Application and Compa- rison of the Results of Optical and Scan- ning Electron Microscopic Methods fór Grain-Shape Examination on Quater- nary Formations. Geojournal 36/2, 157- 168. MOLNÁR, B., GeiGER, J. 1996: Possibility fór Subdividing Apparently Homogeneous Depositional Sequences by a Combined Use of Sedimentological, Palaeontologi- cal and Mathematical Methods. Geojour¬ nal 36/2, 169-178. MOLNÁR B., Dinka M. 1997: Karbonát üle¬ dékek keletkezése a Fertő-tó magyaror¬ szági részén. Hidrológiai Közlöny 77/3-4, 115-122. Molnár B., Szónoky M., Hűm L. 1997: A Földtani és őslénytani Tanszék 1995- 1996. évi kutatási eredményei. In: A JA- TE TTK oktatási és kutatási tevékenysége 1995-1996-ban. Szeged, 3-7. Molnár, E. P. 1997: Composition of Pyro- xenes in Hornblendites from the Nort¬ hern Part of the Ditro Syenite Massif. Ac¬ ta Universitatis Szegediensis, Acta Minera- logica-Petrographica 38, 123-130. MOLNÁR, F. 1998: Újabb adatok a Velencei¬ hegység molibdenitjének genetikájához: ásványtani és folyadékzárvány vizsgᬠlatok a Retezi-lejtakna ércesedésén. Contribuüons to the genesis of molyb- denite in the Velence Mts.: mineralogical and fluid inclusion studies on the mirie- ralization of the Retezi adit. Földtani Köz¬ löny 127/1-2, 1-17. Molnár, F., Török, K., Jones, P„ Crystal- lization conditions of pegmatites from the Velence Mts, western Hungary, on the basis of thermobarometric studies. Acta Geologica Hungarica 38/1, 57-80. Molnár, J. 1999: Hungary. Mining Annual Revíew 1996. 189-190. Molnár, L. 1996: 500 éves a magyar bá- nyatársláda intézménye. 500 years of the institution of Hungárián autonomous mining caisse. Bányászati és Kohászati La¬ pok - Bányászat 129/5, 453-459. MOLNÁR, L. 1996: A 17. század legszebb bányaábrázolásának története. The story of the finest mine rep résén tation A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 695 of the 17th century. Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Bányászat 129/5, 476-482. Molnár, L. 1996: A hazai szénielés kezde¬ tei: 1567-ból származó levéltári igazolás a szén öngyulladásos megjelenéséről Brennbergen. The inception of coal pros- pecting works: archivál certification of a case of coal self-combustion occured at Brennberg in 1567. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Bányászat 129/5, 465- 475. Molnár L. 1996: Magyarországi középko¬ ri bányászati dekrétumok külföldi be¬ mutatása. Presentation in abroad of Hungárián medieval mining decrees. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 442-446. Molnár, L. 1996: A Kárpát-medence 1100 éves bányászatának történeti áttekinté¬ se. Historical survey over the mming ac- tivities started in the Carpathian Basin fór 1100 years. Bányászati és Kohászati La¬ pok - Bányászat 129/5, 414-428. Molnár, L. 1996: A Selmeci Akadémián alakult Ifjúsági Kar és zászlójának vi¬ szontagságos története. Eventful history of the club of youth formed at Selmec Academy and that of its flag. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 527- 540. Molnár, L. 1996: Az egyetlen, magyar bᬠnyászalakokat ábrázold pincetokkészlet a 18. századból. Description of the uni- que set of mining bottles representing miners in the 18th century. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 492- 496. MOLNÁR, L. 1996: Mi történt Sopronban 1942 márciusában? What happened at Sopron in March 1942? Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Bányászat 129/5, 545-552. Molnár, L., Macher, F. 1997: A Ruhr-vi- déki bányászok és a lakosság közös fel¬ lépése a feketeszén-bányászat fennma¬ radásáért. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/3, 230-233. Monostori, M. 1995: Environmental sig- nificance of the Anisian Ostracoda fauna from the Forrás Hill near Felsőörs (Ba¬ laton Highland, Transdanubia, Hun¬ gary). Acta Geologica Hungarica 38/1, 37- 56. Monostori, M. 1996: Ostracods and cha- rophytes from the Triassic Kantavár For¬ mádon, Mecsek Mts., Hungary. Acta Geologica Hungarica 39/3, 311-317. Monostori, M. 1998: Eocéné Ostracods of Hungary. Systematical part 2 (Cythera- cea 2). Hantkeniana - Contribution of the Department of Palaeontology Eötvös Uní- versity 2, 49-101. Munkácsi, I., Palásthy, Gy., Pipicz, V. 1998: Horizontal Wells in the Algyő Fi- eld. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/1-3, 10-14, 20-22. Müller, R, Tóth-Makk, á.. Juhász, E. 1997: Neogén rétegek párhuzamosítása karotázsgórbék segítségével a tolnai Hegyháton és Mórágy környékén. Cor- relation of Neogene beds by well-log curves in the Tolna Hegyhát and Mó¬ rágy areas. A Magyar Állami Földtani In¬ tézet Évi Jelentése 1996/2, 203-208. N. LÁSZLÓ, E. 1996: A kárászi arany histó¬ riája. The story of gold at Kárász. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/3, 268-274. N. László, E. 1996: Az erdélyi aranymosás a 16. század végéig. The history of gold- washing in Transylvania up to the end of 16th century. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 459-464. Nádor, L. 1996: Egy észak-alföldi kutató¬ fúrás érdekességei. Somé features about an exploratiori well in the Northern part of the Hungárián Piain. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/12, 364-372. Nagy, A., Cserny, T„ Elbaz-Poulichet, F. 1996: Geochemical investigations in a protected area. Case study: trace metals in the system of Zala-river - Kis-Balaton - Keszthely-bay, Abstracts Sytnposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 33. NAGY B. 1996: Krenner József. Akadémiai Kiadó, Budapest, 151 p. 696 Földtani Közlöny 128/4 Nagy B. 1997: 1100 év bányászata. Magyar Tudomány 9, 1143-1145. Nagy B. 1997: A gyöngyösoroszi nemes¬ fém ércesedés perspektívái. Földtani Ku¬ tatás 34/2, 7-9. Nagy, Elemér 1996: Osztrák-szlovák-ma- gyar Duna menti geológiai kutatás (DANREG). Austrian- Slovakian- Hun¬ gárián Geological Survey of the Danube Region (DANREG). A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 73-78. Nagy, Eszter 1997: A palynological study of the Transdanubian alginites. In: Hably, L. (ed.): Early Pliocene volcanic en- vironment, flóra and fauna from Transda- nubia, West Hungary 153-175. Nagy, Eszter, Ó. Kovács, L. 1997: Climate curve construction from palynological data of the Pannonian section in Bore- hole Berhida-3 (Hungary). Acta Geologi- ca Hungarica 40/1, 101-108. NAGY, G. 1997: Járulékos ásványok a Sop¬ roni-hegység metamorf kőzeteiben. A Magyar Mikroszkópos Társulat 1997. évi konferenciája, Veszprém. Nagy, G. 1997: REE-Phosphate minerals in Sopron Hills, Eastern Alps: differences in occurrence and compositions and the- ir possible causes. CBGA Commission on Metamorphism, Meeting in Budapest 6.11.97 - 7.11. 97, 22-24. Nagy, I., Oswald, Gy., Radócz, Gy., Szi¬ lágyi, A. 1996: Goda Lajos 1931-1994. Földtani Közlöny 125/1-2, 167-169. Nagy, P. 1996: A földgázszállítás egyes környezetvédelmi kérdései. Certain en- vironment protection problems of natu- ral gas transportation. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/1, 6- 20 . Nagy-Bodor E., Cserny T. 1997: A Keszt¬ helyi-öböl vízzel borítottságának fejlő¬ déstörténete. Hidrológiai Közlöny 77/1-2, 98-100. NAGYMAROSY A. 1998: A szolnoki flisöv ré- tegtani felépítése és ősföldrajzi kapcso¬ latai. In; BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Ki¬ adványa 389-402. NEMECZ, E., CSIKÓS-HARTYÁNI, Zs. 1995: Processes in Soils and Paleosols. A New Method fór the Study of Weathering. Geojournal 36/2, 139-142. NÉMEDI Varga Z. 1998: A Mecsek- és a Vil¬ lányi-Egység jura képződményeinek ré¬ tegtana. In: BÉRCZI I., JÁMBOR A. (szerk.): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Ki¬ adványa 319-336. Nemesi, L., Draskovits, P., Verő, L. 1996: Somé aspects of the investigation fór high enthalpy geothermal reservoirs in the Carpathian Basin. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok-Kőolaj és Földgáz 29/6,161— 168. Nemesi, L., Hricko, J., Seiberl, W. 1997: Geophysical results of the multinational DANREG project Preface. Geophysical Transactions 41/3-4, 95-100. Nemesi, L. ( Sefara, J., Varga, G., Kovács¬ völgyi, S. 1997: Results of deep geophy¬ sical survey within the framework of the DANREG project. Geophysical Transacti¬ ons 41/3-4, 143-159. Németh, F. 1998: A Bakonyi Erőmű Rt. jö¬ vőképe. The expected future of Bakony Power Station, Corp, Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Bányászat 131/1, 17-19. Németh G. 1997: Á várpalotai bányászati szakmunkásképzés vázlatos története. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/5, 422-428. Németh, Gy. 1996: Az energiaipari priva¬ tizálás és a magyar szénbányászat. Pri- vatisation of the energy sector and the Hungárián Coalmining industry. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/3, 234-237. NÉMETH, Gy. 1997: A bányászati felsőokta¬ tás szerepe a bányamérnökök szakmai felkészítésében. The role of higher mi- ning education concerning the professi- onal preparation of mining engineers. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/2, 98-102. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 697 Németh, K. 1996: A Plán of Volcanic Na¬ tional Monument in Tihany Peninsula. Abstracts Symposium on Research, Conser- vation, Management. 1996. p. 34. NováK, M. 1996: Tourmaline environ- ments in complex pegmatites; a hasis fór mineralogical and geochemical study. Acta Mineralogica-Petrographica 37, suppl. p. 85. NováK, M. 1996: Tourmaline from comp¬ lex pegmatites in the Moldanabicum, Czech Republic; compositional variad¬ on during primary crystallization. Acta Mineralogica-Petrographica 37, suppl. p. 86. Ó. Kovács, L. 1996: Központi adatbázisok és matematikai adatfeldolgozás. Central Databases and Mathematical Evaluation of the Data. A Magyar Állami Földtani In¬ tézet Évi Jelentése 1992-93/1,111-112. Ő. Kovács, L., Kovács, P. G. Erdélyi, E. 1997: Geostatistical transillumination of a large (Hungárián) borehole database. In: Quantitative Geology and Geostatistics 8/2, Geostatistics Wollongong '96, 895- 904. OcsenáS, P., 1996: Mérnökgeofizikai szon- dazási adatok értelmezése statisztikai módszerekkel. Interpretation of engine- ering geophysical sounding data with the help of statistical methods. Magyar Geofizika, 37/4, 247-272. Ódor, K., Tóth, J. 1997: A pécsi GPS moz¬ gásvizsgálati alapponthálózat számítása és értékelése. Calculation and evaluati¬ on of the GPS basic point network fór motion studies at Pécs. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Bányászat 130/6, 503-508. Ódor, K., Tóth, J., Galambos, Gy. 1997: Kőzetmozgásmérések a GPS felhasznᬠlásával. Study of rock movements by GPS (Global Position System) method. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/2,113-119. ÓDOR, L. 1996: Országos geokémiai felvé¬ telek. Geochemical Mapping of Hun¬ gary. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 86-87. Ormai, P. 1997: A földtani kutatás szerepe a radioaktív hulladék elhelyezésében. Role of geological investigations in siting radioactive waste disposal facili- ties. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 1996/2, 15-20. ŐSZ, A. 1996: Lyukasztott, réseit béléscsö¬ vek alkalmazása a szénhidrogénkutak kiképzésénél. - Aplication of holed, slot- ted casings in hydrocarbon well comp- letion. Bányászati és Kohászati Lapok - Kő¬ olaj és Földgáz 29/7, 181-184. PÁLFY, J., Dosztály, L. 1998: Anew marine Triassic-Jurassic boundary section in Hungary: preliminary results. Sth Inter¬ national Symposium on the Jurassic system, Vancouver, Canada, Abstracts and Prog¬ ram, 70-71. PÁLFY, J„ Dulai, A., SZENTE, I. 1998: Tata, Kálvária-domb. Rhaeti (felső triász) Dachsteini Mészkő és hettangi (alsó ju¬ ra) Pisznicei Mészkő. In: PÁLFY J. (Szerk.): Program, Előadáskivonatok, Kirándulásvezető - 1. Magyar őslénytani Vándorgyűlés , Tata, 16-18. PÁLFY, ]., Mortensen, J. K., Smith, P. L. 1998: A UPb and 40Ar 39Ar time scale fór the Jurassic. Sth International Sympo¬ sium on the Jurassic system, Vancouver, Canada, Abstracts and Program, p, 72. PÁLFY, J., Smith, P. L. 1998: Timiiig of Early Jurassic recoveries and spacing of mass extinctions. Sth International Symposium on the Jurassic system , Vancouver, Cana¬ da, Abstracts and Program, p. 71. PÁLFY J., VÖRÖS A. 1998: Kvantitatív bi- osztrati gráf iái érvek az anisusi-ladin (középső triász) határvitában. In: PÁLFY J. (szerk.): Program, Előadáskivonatok, Kirándulásvezető - 1. Magyar őslénytani Vándorgyűlés, Tata, p. 11. PÁLFY, J., VÖRÖS, A. 1998: Quantitative am- monoid biochronological assessment of the Anisian Ladinian (Middle Triassic) stage boundary proposals. Albertíana, Münster, 21,19-26. Pálinkás, A. L., Balogh, K., Bermanec, V., ZEBEC, V. S., SviNGOR, É. 1996: On Use of Hyalophane fór K-Ar Dating in the 698 Földtani Közlöny 128/4 Central Bosnian Schists Mts, Acta Geolo- gica Hungarica 39, suppl. 149-153. PallagHY, B, 1996: A hazai földgázellátás diverzifikációja. Diversifiaction of the Hungárián pipeline system. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/10, 77-284. Pantó Gy., Árkai P. 1998: Ásványtan, kő¬ zettan és geokémia: a hazai kutatás hely¬ zetképe. Földtani Közlöny 128/1-2, 65-70. Pantó, Gy., Demény, A., Nagy, B. 1998: Fluid mixing in the Mátra and the Bör¬ zsöny őre deposits: A stable C-O-H iso- tope study. Acta Geologica Hungarica 41/2, 211-222. Pap, I., Tillier, A-M., Arensburg, B., CHECH, M. 1996: The Subalyuk Nean- derthal remains (Hungary): a re-exami- nation. Annales Historíco-Naturales Museí Nationalis Hungarici 88, 233-270. Pap-Hasznos, I., Pap, S. 1997; Rock Eval measurements in the Pannonian Basin. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/11, 289-298. PÁPAY, J. 1996: Engineering Aspects of Un- derground Gas Storage. Föld alatti gáz¬ tároló tervezésének műszaki szempont¬ jai, Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/10, 85-291. Pápay, J. 1997: Gas Recovery and the Hyrodynamícal System of a Gas Reser- voir. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/5, 97-100. PÁPAY, J, 1998: Temperature Distribution of Oil-, Gas-, Water-, Steam- and at Drilling of Wells, Gas- lift and Pipelines. Bányᬠszati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/9, 97-104. Pápay, J. 1998: Temperature Distribution of Oil-, Gas-, Water-, Steam- and at Drilling of Wells, Gas- lift and Pipelines. Part II. Bányászati és Kohászati Lapok- Kőolaj és Földgáz 31/10, 123-137. PÁPAY, J. 1998: Temperature Distribution of Oil-, Gas-, Water-, Steam- and at Drilling of Wells, Gas- lift and Pipelines, Part III. Bányászati és Kohászati Lapok, Kőolaj és Földgáz 31/11, 161-170. PÁPAY, J, 1998: Temperature Distribution of Oil-, Gas-, Water-, Steam- and at Drilling of Wells, Gas- lift and Pipelines, Part IV. Bányászati és Kohászati Lapok, Kőolaj és Földgáz 31/12, 193-205. Pápay L. 1997: Varieties of Sulphur in Low- Rank Hungárián Coals. Acta Universita- tis Szegediensis, Acta Mineralogica-Petrog- raphica 38, 65-72. Papp, G. 1996: Gazetteer of the mineral lo- cality names of the Carpathian region. Acta Mineralogica-Petrographica 37, suppl. p. 89. Papp, G. 1996: The relocation of the De¬ partment of Mineralogy and Petrology, Hungárián Natural History Museum (HNHM). Acta Mineralogica-Petrographi- ca 37, suppl. 90, PÁRÁK, X 1998: A Kiruna-típusú ércek ge¬ netikai újraértékelése. Genetic re-evalu- atíon of Kiruna-type ores. Földtani Köz¬ löny 127/3-4, 431-481. Pásztor, A., Fórizs I., Tóth, M., Nagy, G. 1997: Avar kori üveggyöngyök röntgen- diffrakciós és elektron-mikroszondás vizsgálata. Alapadatok az üveggyön¬ gyök genetikájához II. Vörös opak üve¬ gek. A Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak Vili. Konferenciája, Veszprém, 1997. no¬ vember 28-30, PATAKI, N. 1997: A földköpeny vízháztar¬ tása. - Water balance of the earth mantle. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/2, 55-61. Pataki N. 1997: A geotermikus hasznosítás a legújabb, világméretű felmérések tük¬ rében. Hidrológiai Tájékoztató 1997/ápri¬ lis, 12-14. Patvaros, J. 1996: Bányászati törté¬ netírásunk fejlődése. Development of the mining historiography. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 429- 436. PÁTZAY, Gy 1996: Geotermikus fluidumok só- és szennyezőanyag-tartalmának le¬ választása. Separation of the Salt Con- tent and Toxic Compounds from Geo- thermal Water. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/11, 330-335. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 699 PÉCSI, M. 1996: The Role of Principles and Methods in Loess-Paleosol Investigati- ons. Geojournal 36/2, 117-133. PÉCSI M. 1997: Lösz- és őstal ajsorozatok és a negyedidőszaki ősföldrajzi változások kutatásának elvi, módszertani kérdései. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József emlék¬ könyv. Akadémiai Kiadó 263-280. Pera, F. 1998: A kisgyón-balinkai szénbᬠnyászat története. The history of coal mi- ning at Kisgyón-Balinka. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/1, 9-13. Perger, ]., Debreczeni, H., Bernáth, T. 1997: FCC-üzemi propán-propilén elegy hasznosítási lehetőségei a MÓL Rt. Du¬ nai Finomítójában. FCC unit propylene Processing alternatives. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/5,101— 126. Pertuk, F. 1996: Compilation and classifi- cation of natural and synthetic compo- unds with (Ass3)3- anions ("sulfarseni- tes") - a proposal. Acta Mineralogica-Pet- rographica 37, suppl. p. 93. Pethő, Sz. 1996: Jelentős fordulat Földünk energiapolitikájában. Major changes in the energy policy of the Earth, Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/6, 586- 596. Pezdic, J., Dolonec, T„ Pirc, S., Zizek, D. 1998: Hydrogeochemical properties and activity of the fluids in the Pomurje Re¬ gion of the Pannonian Sedimentary Ba- sin, Acta Geologica Hungarica 39/3, 319- 340. PlNCZÉS, Z. 1995: Krioplanationsfussfla- chen im Tokajer Gebirge. Krioplanációs hegylábfelszínek a Tokaji-hegységben. Acta Geographica Debrecina. 33, 31-45. Piros, O., Mandl, G. W., Lobitzer, H. 1996: Dasycladaceae from " Zaimkalk" (= lagoonal Dachstein Limestone) of the Mandling Unit (Styria, Austria). Advan- ces in Austrian-Hungarian Joint Geolo- gicaí Research. Occasional Papers of the Geological Institute of Hungary 189, 119- 125. PodáNYI., T. Jr, 1996: Emlékezés a Bányᬠszati és Kohászati Lapokra 1949-1952. Commemoration of the history of the Hungárián Journal of Mining and Me- tallurgy, 1949-1952. Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Bányászat 129/3, 274-281. Póka, T., Radnai-Gyöngyös, Zs., Hetényi, M., Brukner-Wein, A., Bohn-Vajk, H., Lantai, Cs. 1997: Chemical and structu- ral alteration of coals caused by the ther- mal effect of magmatic intrusion and its connection with gas outbursts - 18th In¬ ternational Meeting on Organic Geoche- mistry, 22-26 Sept. 1997 Maastricht, The Netherlands, Abstracts Part I. 369-370. Póka, T., Zelenka, T., Szakács, A., Seghe- di, I., Nagy, G. 1997: Petrology and geo- chemistry of the Miocéné ignimbritic volcanism of the Southern foreground of the Bükk Mts., Hungary. Abstracts PAN- CARDI'97, Krakow, Zakopane, 1997. Pop, D. 1996: The Mineralogical Museum of the "Babes-Bolyai'’ University (Cluj- Napoca, Románia). Acta Mineralogica- Petrographica 37, suppl. p. 98. Posgay, K., Takács, E., Szalay, I., Bodoky, T„ Hegedűs, E„ J. Kántor, I., Tímár, Z., Varga, G., Bérczi, I., Szalai, A., Nagy, Z., Pápa, A., Hajnal, Z., Reilkoff, B., Mueller, S., Ansorge, J., De Laco, R., Asudeh, I. 1996: International deep ref- lection survey along the Hungárián Geotraverse. Geophysical Transadions 40/1, 1-44. Praveczky, V. 1996: Az endogén eredetű bányatüzek leküzdése a Márkushegyi aknaüzemben. Fight against undergro- und fires of endogene origin at Márkus- hegy pit. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/6, 596-603. Puskás, S., Balázs, ]., Haraszti, T., Túri, L., Dékány, I. 1997: The influence of pa- raffinic deposits and their fractions on the stability of crude oil emulsions. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Föld¬ gáz 30/7, 161-164. Puskás, S., Hlatki, M., Balázs, J., Dékány, 1.1998: A paraffinos kőolajok kolloidális makroszerkezete. Colloidal macrostruc- ture of paraffinic crude oils. Bányászati 700 Földtani Közlöny 128/4 és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/11, 187-190. Püspöki, Z., Piros, 0„ Kozák, M, 1995: Mikrofácies vizsgálatok szarmata mész¬ kőkavicsokon a K-i Bükk min táján.-Mik- rofacies studies on Sarmatian limestone pebbles in East Bükk, Acta Geographica Dehrecina 33, 219-238. Radócz Gy., Bohn-Havas M., Balogh K., PÉCSKAY Z. 1998: A középső miocén ri- olittufák rétegtani helyzete és K/ Ar ko¬ ra a Ny-Borsodi-medencében. 1, Magyar Őslénytani Vándorgyűlés, Tata, 1998. mᬠjus 8-9. Előadáskivonatok p. 11. Raincsák, Gy-né. 1996: Földtani feladatok a mérnöki munkában. Geological Tasks in Engineering. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 23-24. Raincsák, Gy., Halmai, J. 1996: A Területi Földtani Szolgálatok alapfeladatainak ellátása. Basic activity of the Régiónál Geological Services. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 124-127. Raincsák, Gy., Halmai, J. 1996: A Területi Földtani Szolgálatok tevékenysége. Ré¬ giónál Geological Services. A Magyar Ál¬ lami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992- 93/1, 123. Rajczy, M., Buczkó, K., Hazslinszky, T. 1996: Essays tor reducing the lamp flóra. Results and experiences 1984-1996. Abst- racts Symposium on Researc, Conservation, Management. 1996. p. 18. Rálisch-Felgenhauer E. 1998: A közép¬ dunántúli terület paleozóos és mezozó- os képződményeinek rétegtana. In: BÉRCZI I., Jámbor Á. (szerk.): Magyaror¬ szág geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 155-172. Raucsik, B. 1997: Stable Isotopíc Compo- sition of the Komló Calcareous Mari For¬ mádon ("Spotted Mari" s. str.), Mecsek Mountains, S. Hungary. Acta Universita- tis Szegediensis, Acta Mineralogica-Petrog- raphica 38, 95-109. RÉTHY, K., GöTZ, E. 1998: Vivianite occu- rence at the Nistru Mine (Misztbánya), Románia. Acta Geologica Hungáriát 41/1, 139-146. Rezessy, A. 1998: A Pisznicei Mészkő cik- lussztatigráfiai vizsgálata gerecsei szel¬ vényeken. Cyclostratígraphical investi- gation of the Lower Jurassic Pisznice Li¬ mestone in the Gerecse Mts. (Transda- nubian Rangé, Hungary). Földtani Köz¬ löny 128/2-3, 297-320. Robonyi, A. 1996: A homogeneous non- equilibrium model to predict the critical two-phase flow in pipes. Bányászati és ohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/3, 102-106. Robonyi, A., Szűcs, P. 1998: Megjegyzések a perforálások rétegkárosító mechaniz¬ musához. Comments on formation de- magíng mechanism of perforations. Bᬠnyászati és ohászati Lapok - Kőolaj és Föld¬ gáz 31/12, 205-210. Rónaföldi, Z. 1997: Hidraulikus könnyű¬ fém bányatámok korróziós jelenségei (1. rész). Corrosive phenomena on hydrau- líc light metál mining props (Part 1.). Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/3, 210-216. Rotár-Szálkái, Á. 1996: Az Országos Víz¬ megfigyelő Hálózat üzemeltetése. Ope¬ rádon of the Groundwater Monitoring System. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 35-39. Rotárné Szálkái Á., Müller R, Tóthné Makk Á. 1996: Genetikus földtani mo¬ dell készítése vízföldtani kiértékelés cél¬ jára. III. Konferencia a felszín alatti vizek¬ ről, Siófok. 1996. 39-44. Rotárné Szálkái, á., A DANREG projekt Geotermikus potenciál térképének ma¬ gyarországi vonatkozásai. Geothermal Potential Map of Danube region Concer- ning Hungary Földtani Közlöny 128/2-3, 487-498. Rózsa, R, Tar, K. 1995: Barometrical me- asurements of Róbert TOWNSON in Hun¬ gary in the year 1793. - Róbert Townson 1793. évi magyarországi légnyomásmé¬ rései. Acta Geographica Dehrecina. 33, 257-267. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 701 Rumpler, ]., Késmárky, I. 1998: A szeizmi¬ kus módszer eszköztára, lehetőségei a szénhidrogén- tárolók megismerésében II. rész. Tools and possibilities of the seismic method fór the mapping and description of hydrocarbon reservoirs II. (Review of the basic theory of the applications) Bányászati és Kohászati La¬ pok - Kőolaj és Földgáz 31/9, 112-116. SACCHI, M., et al. 1998: Seismic statigrap- hic study of the Laté Miocéné sequence beneath Laké Balaton. Acta Geologica Hungarica 41/1, 63-88. Sadek Ghabrial, D., Árkai, P, Nagy, G. 1997: Alpine polyphase metamorphism of the ophiolitic Szarvaskő complex. Bükk Mountains, Hungary. Acta Minera- logica-Petrographica, Szeged, 37, 99-128. Sajgó, Cs., Bruckner-Wein, A., Hetényi, M., 1997: Comparison of organic facies fór two sampling sites within a lignité measure. 18th International Meeting on Organic Geochemistry 22-26 September 1997, Maastncht, Abstract vol. 475-476, Sajgó, Cs., Kárpáti, Z., Vető, I. 1997: The temperature dependence of organic matter in thermal waters Organic Geo¬ chemistry, Forschungszentrum fülich, Jü- lich 1997, 301-302. SANDY, R. M. 1996: A review of somé Palaeozoic and Mesozoic brachiopods as members of cold seep chemosynthetic communities: "unusual" palaeoecology and anomalous palaeobiogeographic patterns explained. Földtani Közlöny 125/3, 241-258. SÁSDI, L. 1996: Karst drainage Systems es- tablished by water-tracing metbods in Aggtelek National Park. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 35. Sass S. 1997: A digitális térkép, mint a tér¬ képhasználók új eszköze. Hidrológiai Tᬠjékoztató. 1997/április, 15-20. SCHAREK, P. 1996: A Kisalföld, Vas és Zala megye komplex földtani térképezése. Integrated Geological Mapping of the Little Hungárián Piain, Vas and Zala Co- unties. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 67-68. SCHEIDL, A., SCHERMANN, Ot. 1996: Aust- ria's contribution to the mineralogical exploration of Hungary until 1869. Ad- vances in Austrian-Hungarian Joint Geological Research. Occasional Papers of the Geological Institute of Hungary 189, 33-38. SCHEUER, Gy. 1996: A Budapest-Békásme- gyer Kálvária-tetői alsó-pleisztocén édesvízi mészkőkúp paleo-hidrogeoló- giai vizsgálata. Paleo-hydrogeological study on the Budapest-Békásmegyer- Kálvária early Pleistocene freshwater li- mestone cone. Hidrológiai Közlöny 76/2, 105-112. SCHEUER, Gy. 1996: Az amerikai Yellows¬ tone Nemzeti Park hidrotermális terüle¬ tei, The hydrothermal areas in the Yel¬ lowstone National Park (USA). Hidroló¬ giai Közlöny 76/4, 209-215. SCHEUER, Gy. 1996: Ázsia ismertebb hév¬ forrásai és édesvizi mészkő felhalmozó¬ dásai Hidrológiai Közlöny 76/6, 374-377. SCHOLTZ, P. 1997: Group traveltine estima- tion by wavelet transform with linear chirp as the basic wavelet. Geophysical Transactions 40/3-4, 1 45-153. SCHÖNLAUB, H. P. 1997: FÜLÖP József az osztrák geológus szemével. In: Haas J. (szerk.): Fülöp József-emlékkönyv. Akadé¬ miai Kiadó 19-20. Seiberl, W., Kovácsvölgyi, S., Sefara, J., Szabó, Z. 1997: Magnetic anomalies in the area of the DANREG project. Ge¬ ophysical Transactions 41/3-4, 123-132. Siegel-Farkas, Á., Cserny, T. 1996: Pale- oecological reconstruction in a natúré conservation area. Case study: the Ti¬ hany lakes. Abstracts Symposium on Re¬ search, Conservation Management 1996. p. 36. SiEGl-Farkas, Á., Wagreich, M. 1996: Correlation of palyno- (spores, pollen, dinoflagellates) and calcareous nanno- fossil zones in the Laté Cretaceous of the Northern Calcareous Alps (Austria) and the Transdanubian Central Rangé (Hun- 702 Földtani Közlöny 128/4 gary). Advances in Austrian-Hungarian Joint Geological Research. Occasional Pa- pers ofthe Geological Institute of Hungary 189, 127-135, SlEGL-FARKAS, Á., Wagreich, M. 1997: Age and palaeoenvironment of the spheruli- te-bearing Polány Mari Formation (Laté Cretaceous, Hungary) on the hasis of palynological and nannoplankton inves- tigation. Ácta Biologica Szegediertsis 41, 23-36. Síkhegyi, F. 1996: Egységes Országos Föld¬ tani Térképrendszer (EOFT). Unified Geological Map System. A Magyar Álla¬ mi Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 57-60. SÍKHEGYI, F. 1996: Légigeofizikai mérések tervezése és előkészítése. Planning and Preparation of Airborne Geophysical Measurements. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 60-64. Simon, K. 1998: Néhány háttérmozzanat a szénbányászat első két ötéves tervéből (I. rész). Somé background elements in- herents in the first two Five Plants el- aborated fór the coal industry. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/3, 237- 246. SlPOSS Z. 1997: Javaslat a Visegrádi-hegy¬ ség környezetvízföldtani, vízháztartási és vízszennyezettségi vizsgálatok fel¬ adataihoz. Hidrológiai Tájékoztató 1997/április, 27-28. Skrabak, F. 1998: Balinka bányaüzem gé¬ pészeti és villamos rendszerének átte¬ kintése. Survey over the mechanic and electric system of Balinka mining works. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/1, 30-33. SÓLYMOS, A. 1996: Az eocénprogram átte¬ kintése a tatabányai bányászattal kap¬ csolatban I. rész. Eocéné Programme in relation to the mining exploitation work done at Tatabánya. Part 1. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/2, 151— 161. Sólymos, A. 1996: Az eocénprogram átte¬ kintése a tatabányai bányászattal kap¬ csolatban II. rész Review of the Eocéné Programme in relation to the work of mining exploitation work done at Tata¬ bánya. Part II. Bányászati és Kohászati La¬ pok - Bányászat 129/3, 248-255. Sólymos, A. 1996: Az eocénprogram átte¬ kintése a tatabányai szénbányászattal kapcsolatban III. rész. Survey of the eo- cene programme in relation with Tata¬ bánya coal mines. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/4, 341-349. SÓLYMOS, A. 1996: Az eocénprogram átte¬ kintése a tatabányai bányászattal kap¬ csolatban. Survey of the Eocéné prog¬ ramme in relation with Tatabánya. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/6, 573-585. SOLYMOSI, T., Traj, Gy. 1996: Radikális tel¬ jesítmény] aví tás a gazdálkodási folya¬ matok átszervezésével. - Radical impro- vement of efficiency by the reorganiza- tion of economic processes. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/7, 197-200. Soós, K. A., Szalay, G. 1997: Még egyszer az energetikai privatizációról. Once aga¬ in on the privatisation of energy in¬ dustry. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 130/5, 416-419, SOTÁK, J,, Dunkl, I., KovÁC, M. 1997: Ter- tiary collision, metamorphism and basin forming processes in the Eastern Slova- kia. Przeglad Geologiczny - Warszava, 45, 1997. STEGENA, L. 1996: Geotermikus energia: je¬ len és jövő. Geothermal energy: present and future. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/12, 355-359. Steiner, F. 1997: New results on the theory of the most frequent value procedures. Geophysical Transactions 41/1-2, 1-21. Steiner, F., Hajagos, B„ Hursán, G. 1997: MFV-corrected variances. Geophysical Transactions 40/3-4, 191-216. Stephan, E., Satir, M. 1996: Stable oxygen isotopes in mammal bones from archaeological sites in Middle and West Europe reflecting climate changes during the Last Glacial and the Holoce- A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 703 ne. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 174-177. Stickel, J., Sőrés, L., Prácser, E,, Dudás, ]., Nemesi, L., Magyar, B., Fejes, I. 1997: Geoelektromos és mérnökgeofizikai ku¬ tatások eredményei Diósberény-Udvari és Üveghuta körzetében. Results of geo- electric and engineering geophysical in- vestigations in the Diósberény-Udvari and Üveghuta areas. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése, 1996/2, 285- 299. Stojaspal, F. 1996: Austria's contribution to the palaeontological research in Hun¬ gary until the founding of the Royal Hungárián Geological Survey in 1869. Advances in Austrian-Hungarian Joint Geological Research. Occasional Papers of the Geological Institute of Hungary 189, 39-42. Süli-Zakar, I. 1995: Millerek Rezső pro¬ fesszor élete és debreceni munkássága. - Biography of Prof. Milleker Rezső. Ac¬ ta Geographica Debrecina 33, 47-76. Sümegi, P., Krolopp, E. 1996: A magyaror¬ szági würm korú löszök képződésének paleoökológiai rekonstrukciója Mollus- ca-fauna alapján. - Reconstruction of pa- laeoecological conditions during the de- position of Würm loess formations of Hungary, based on molluscs. Földtani Közlöny 125/1, 125-148. Sütő Z-né 1995: Dinoflagelláták jelentősé¬ ge a Pannon-medence globális kapcso¬ lataihoz a mátraaljai Detk-I. sz. fúrás alapján. Fólia Historico Naturalia Musei Matraensis 20, 13-29. SÜTŐ-SZENTAI, M. 1997: A Komlói Termé¬ szettudományi Gyűjtemény mikropale- ontolőgiai típusanyaga, Micropaleonto- logical type matériái of Natural Histori- cal Collection at Komló. Földtani Közlöny 126/2-3, 267-278. Sylvester, G. 1996: Angliai tapasztalatok a korszerű kőzetcsavaros vágatbiztosí¬ tásról. Experiences acquired in England in the area of supporting roadways by rock bolts. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/4, 350-355. Sylvester, G. 1998: Angliai tapasztalatok a korszerű kőzethorgonyos vágatbizto¬ sításról (II. rész). Experiences acquired in England with using improved rock bolts fór supporting roadways. Bányász¬ ati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/3, 202 - 211 . Szabados, Cs. 1997: Petrogenesis of Trachyandesite and Trachyte Rocks in the Mórágy Hifi, South Hungary. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Mineralo- gica-Petrographica 38, 37-50. Szabados, G. 1997: Emlékezés a Bányᬠszati és Kohászati Lapokra "Azok az öt¬ venes évek" 1953-1956 (1. rész). Comme- moration of the history of the Hungári¬ án Journal of Mining and Metallurgy. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/3, 240-247. SZABADOS, G. 1997: Emlékezés a Bányᬠszati és Kohászati Lapokra "Azok az öt¬ venes évek" 1953-1956 (Befejező rész). Commemoration of the history of the Hungárián Journal of Mining and Me¬ tallurgy. 1953-1956. (Final part). Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/6, 515-524. Szablyár, P. 1996: The Role of Karstic Springs in the Development of Indust¬ ries in Jósvafő. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 37. SZABÓ, I. 1996: A Bükki Energetikai Kom¬ binát (BEK) Alapítvány a lignitfelhasz¬ nálás jövőjéért. The Foundation Bükk Energetic Combinate fór the future of lignité utilization. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/2, 171-176. SZABÓ, J. 1995: A felszínmozgások (csu- szamlások) elterjedése Magyarországon - a kataszteri felvételek tükrében. Dist- ribution of surface movements (landsli- des) in Hungary on the basis of the ca- dastral survey. Acta Geographica Debreci¬ na 33, 77-91. Szabó, J. 1998: Paleogeográfiai és paleo¬ ökológiai következtetések egy felső-si- nemuri gastropoda-fauna kapcsán (Hi- erlatzi Mészkő, Nagy-Teke-hegy, Gere- 704 Földtani Közlöny 128/4 cse) - In: PÁLFY J. (Szerk.): Program, El¬ őadáskivonatok, Kirándulásvezető - 1, Magyar Őslénytani Vándorgyűlés, Tata, P- 12. Szabó, J. 1998: Euomphaloidean survivor, extereme trochoidean or something el- se? A new discoidal gastropod írom the Tethyan Jurassic" In: Bíeler, R., Mikkel - SEN, P. M.: 1998 World Congress of Mala- cology, Washigton, DC, Abstracts, p. 318. SZABÓ, J. 1998: Paleogeográfiai és paleoö- kológiai következtetések egy késő-sine- muri gastropoda fauna kapcsán (Hier- latzi Mészkő, Nagy-Teke-hegy, Gerecse). Palaeogeographical and palaeoecologi- cal conclusions in connection with a La¬ té Sinemurian gastropod fauna (Hierlatz Limestone Formádon, Nagy-Teke-hegy, Gerecse Mts. Hungary). Földtani Közlöny 128/2-3, 211-222. Szabó, J. 1998: Tardos, Nagy-Teke-hegy, Felsőszinemuri Hierlatzi Mészkő. - In: PÁLFY J. (Szerk.): Program, Előadáskivo¬ natok, Kirándulásvezető - 1, Magyar Ős¬ lénytani Vándorgyűlés, Tata, 18-20. Szabó, Z., Lendvai, Z., Bella, Z. 1996: A Barcs Ny-mezővel kapcsolatos üzemel¬ tetési tapasztalatok. - Producdon expe- riences of the Barcs West field. Bányᬠszati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/5, 122-127. Szakács, A., Zelenka, T., Pécskay, Z., Márton, E., Póka, T., Seghedi, L 1997: Miocéné ignimbritic volcanism in the Bükk Foreland, Pannonian Basin, Hun¬ gary: generál volcanological fea tűrés, Abstracts PANCARDI'97. Krakow, Za¬ kopane, p. 1107. Szakáll, S., Földvári, M. 1996: Magyar- ország új ásványai III. Ferroaxinit és kri- zokolla Miskolc-Lillafüredről. New mi- nerals of Hungary III. Ferro-axinite and chrysocolla írom Miskolc-Lillafüred (Bükk Mts.). Földtani Közlöny 125/3,433- 442. Szakáll, S., Földvári, M., Kovács- Pálffy, R, Kovács, A., 1996: Secondery sulfate minerals írom Hungary. Ada Mi- neralogica-Petrographica 37, suppi. p. 118. SZAKMÁNY, Gy., STARNINI, E. 1996: Petrog- raphical studies of neolithic stone tools from Hungary. Acta Mineralogica-Petrog- raphíca 37, suppi. p. 119. SZEDERKÉNYI T. 1997: A Tiszai egység (Tisia összetett terrénum) magyarországi ré¬ szének metamorf képződményei és kor¬ relációjuk. In: Haas J. (szerk.): Fülöp Jó- zsef-emlékkönyv. Akadémiai Kiadó 133- 148. SZEDERKÉNYI T. 1998: A Dél-Dunántúl és az Alföld kristályos aljzatának rétegtana. In: BÉRCZII., JÁMBOR Á. (szerk.): Magyar- ország geológiai képződményeinek rétegta¬ na, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadvᬠnya 93-106. Szederkényi, T. 1998: Mezősi József (1914- 1997). In memóriám Mezősi József. Föld¬ tani Közlöny 127/3-4, 493-497. Sefara, J., Szabó, Z. 1997: Gravity maps - bordér zone of Austria, Slovakia and Hungary. Geophysical Transactions 41/3-4, 101 - 122 . Székely, K. 1996: Tasks after obtaining the title of " World Heritage Abstrads Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. 9-10. SZEKERES, V. A. 1996: Fugamasszát csoma¬ goló új sor a Zalai Finomítóban. - New jointing pásté package unit in the Zala Refinery. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/7, 201-203. Szelényi, J. 1997: Elektromos telepbegyúj- tási technológia Magyarországon. Elect- rical reservoir ignition technology in Hungary. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/11, 304-318. Szemán, A. 1996: A bányászkapa ábrázo¬ lása a nagybányai pecsétnyomón. Rep- resentation of the hack iron on the seal of Nagybánya. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 446-450. Szemán, A. 1996: Bányamécsünk idegen eredetű elnevezései. Foreign denomina- dons of the Hungárián miners' light. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 504-508. SZEMÁN, A, 1996: Bányapénzeink szerepe a bányagazdaságban The role of Hun- A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 705 garian mming coins in the mming eco- nomy. Bányászati és Kohászati Lapok - Bᬠnyászat 129/5, 483-488. SZEMÁN, A. 1996: Svaiczer Gábor bányász¬ fokosa. Gábor Svaiczer' s hack iron. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 496-198. Szendrei G. 1997: Hazai talajtípusok mik- rornorfológiája. Agrokémia és Talajtan 45/3-4, 260-266. Szentai, Gy. 1998: Bányajáradék és ás- ványvagyon-védelem, Mining rent and protection of mmeral reserves. Bányász¬ ati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/3, 228-232. SZENTE, I. 1996: Bivalve assemblages from the Austrian and Hungárián Hierlatz- kalk (Lower Jurassic): a comparison. Ad- vances in Austrian-Hungarian Joint Geological Research. Occasíonai Papers of the Geological Instüute of Hungary 189, 137-145. Szente, I. 1997: Bivalve assemblages from the Middle Triassic Muschelkaik of the Mecsek Mts, South Hungary: An Over¬ View. Acta Geologica Hungarica 40/4,411- 424. Szente, I. 1998: Early Jurassic bivalves from the Gerecse Mts and Tata (Hun¬ gary). Kora-jura kagylók a Gerecséből és Tatáról. Földtani Közlöny 128/2-3, 223- 236. SzentpÉTERY, I. 1997: Sinistral lateral dis- placement in the Aggtelek-Rudabánya Mts (North Hungary) based on the faci- es distribution of Oligocene and Lower Miocéné formations. Acta Geologica Hun¬ garica 40/3, 265-272. SzentpÉTERY, 1.1998: A Rudabánya-690. sz. földtani alapfúrás. Borehole Rudabᬠnya-690, Földtani Közlöny 127/1-2, 179- 198. SZEREMLEY, G. 1998: A tatabányai vízbᬠnyászat Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 131/5, 491-495. Szerényi, B., Bagoly, S. 1996: Új típusú gázátadó állomások tervezésével, üze¬ meltetésével szerzett tapasztalatok. Ex- perience Gained in Design and Opera¬ hon of New-Type Gas Transfer Stations. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 2912, 67-68. SZLABÓCZKY, P. 1996: Dogmák, hiedelmek és parajelenségek a hidrogeológiában. II. rész. III. Konferencia a felszín alatti vi¬ zekről , Siófok. 1996. 81-89. SZTANÓ, O. 1998: Az Esztergomi-medence oligocén képződményeinek integrált sztratigráfiai vizsgálata: I. Alapelvek. High-resolution statigraphy in the Esz¬ tergom Basin, northeastern Transdanu- bia, Hungary: I Principles of high-reso- lution correlation: a review. Földtani Köz¬ löny 128/2-3, 437-360. Sztanó, O., Fodor, L. 1998: Lejtőüledékek a paleogén medence peremén: A felső¬ eocén Piszkei Márga (Nyergesújfalu, Sánc-hegy) ülepedési és szerkezeti vi¬ szonyai. Bathyal slope deposits in the Paleogene Basin: A case study of the Up- per Eocéné Piszke Mari (Nyergesújfalu, Sánc Hill, Hungary). Földtani Közlöny 127/3-4, 267-290. Sztanó, O., Magyari, á., Nagymarosy, A. 1998:Az Esztergomi-medence oligocén képződményeinek integrált sztratigrᬠfiai vizsgálata: II. Oligocén szekvenciák és értelmezésük. High-resolution statig¬ raphy in the Esztergom Basin, northeas¬ tern Transdanubia, Hungary: II Oligoce¬ ne sequences and their interpretation. Földtani Közlöny 128/2-3, 437-360. SZULYOVSZKY, I. 1997: A szeizmikus inver¬ zió szerepe a geológiai modell építésé¬ ben. The role of the seismic inversion in the geologic model building. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/8, 193-198. SZUNYOGH, G. 1996: A Review and evalu- ation of the Speleological Treasures of the Béke Cave with the Intention to Tar¬ get a Complex Scientific analysis. Abst- racts Symposium on research, Conservati- on, Management 1996. p. 19. SZUNYOGH, G. 1996: The Mending of Mán Made Destruction in the Béke Cave and Ways of the Restoration of the Original Condition. Abstracts Symposium on Kese- 706 Földtani Közlöny 128/4 arch, Conservation, Management. 1996. p. 20 . Szuromi, B. 1996: Rudabányai etűd. Ruda- bánya etude, Bányászati és Kohászati La¬ pok - Bányászat 129/5, 450^53. Szvetnik, N. 1996; A szennyezett területek kármentesítésének nemzetközi tapasz¬ talatai. III. Konferencia a felszín alatti vi¬ zekről , Siófok. 1996. 11-18. Takács, E. 1997: Vertical Steel casing as a monopolé transmitter antenna fór elect- romagnetic prospecting. Geophysical Transactions. 40/3-4, 175-189. Takács, G., Udvardi, G., Turzó, Z. 1996: Crude Producing System Evolution of Algyő Field, Bányászati és Kohászati La¬ pok - Kőolaj és Földgáz 29/9, 254-261. TakáCSNÉ-Bolner, K. 1996: Condition assessment and PC-recording system of caves. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 21. TakáCSNÉ-Bolner, K. 1996: Restoration work in the 'cave cellers' of Buda Castle Hill. Abstracts Symposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 22. Tamásy, I. 1996: Néhány személyes emlék és gondolat szénbányászatunk utolsó 50 évének történetéhez. Somé personal me- mories and ideas contributing to the his- tory of Hungárián coal mining in the last 50 years. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 552-559. Tanács, J. 1996: Energiahordozó nyers¬ anyagok kutatása. Prospecting of Fuel Raw Materials. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése 1992-93/1, 47-50. Tari-Kovacic, V. 1998: Geodynamies of the Middle Adriatic offshore area, Cro- atia, based on stratigraphic and seismic analysis of Paleogene beds. Acta Geolo- gica Hungarica 41/3, 313-326. TERBÓCS, A. 1997: Szemelvények a vízszer¬ zés néprajzából I. A vízszerzés néprajzi szempontú megközelítése. Hidrológiai Tájékoztató 1997/április, 22-25. TERBÓCS, A, 1997: Szemelvények a vízszer¬ zés néprajzából II. Primitív lápi kutak. Hidrológiai Tájékoztató 1997/október, 14- 17. Tihanyi, L. 1996: Az űj rendszerű doktori képzés tapasztalatai a Miskolci Egyete¬ men. Experiences acquired at Miskolc University with the formation of doctors according to a new system. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/6, 607- 610. Tihanyi, L. 1996: How to ensure safe gas supply. Bányászati és kohászati Lapok - Kő¬ olaj és Földgáz 29/5, 117-121. Tipper, H. W v Carter, E. S., Haggart, ]., Hall, R., Jakobs, G. K., Pálfy, J. 1998. Chapter 4: Haida Gwaii (Queen Char- lotte Islands). In: Smith, P. L.: Field Guide fór the 5th International Symposium on the jurassic System , Vancover, 126-229. Tóth, E., Deák, F., Gyurkócza, Cs., Kasz- tovszky Z. S., Kuczi, R., Marx, G., Nagy, B., Oberstedt, S., Sajó-Bohus, L., Sükösd, Cs., Tóth, G., Vajda, N. 1997: Radon variations in a Hungárián viliᬠgé. Environmental Geology 31/1-2, 123- 127. Tóth, Gy. 1996: Hidrogeológiai kutatás. Hyrogeological Research. A Magyar Ál¬ lami Földtani Intézet Évi jelentése 1992- 93/1, 28-32. Tóth, Gy. 1996: Környezetföldtan és ter¬ mészetvédelem. Environmental Geo¬ logy and Natúré Protection. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése 1992- 93/1, 8-9. Tóth, Gy., Gondár-Sőregi, K., Rotár- Szalkai, Á., Horváth, I., Nádor, A., Szócs, T. 1997: Az udvari és diósberényi kutatási terület hidrogeológiai viszo¬ nyai. Hydrogeological conditions of the Udvari and Diósberény sites and their surroundings. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése 1996/2, 231-246. Tóth, I. 1996: A bauxit magyarországi bᬠnyászatának kezdetei. Early years of the bauxite mining in Hungary. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 541- 545. Tóth, ]., SERÉNYI, 1.1998: Akusztikus lyuk- falleképzés-mérés (CB1L) alkalmazása. Application of the Circumferential Bo- rehole Imaging Lóg (CBIL) system, Bá- A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 707 nyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/11, 173-180. Tóth, J., Gesztesi, Gy,, Török, Mating, B. 1998: A felületaktív anyagos olajki¬ szorítás laboratóriumi modellezése. La- boratory modelling of oil displacement by surface active agents. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 31/11, 181-186. Tóth, T. M. 1997: Evolutíon of partially retrograded eclogite from the Kőrös Complex of Tisia Composite Terrane, Eastern Hungary. Acta Universitatis Sze- gediensis, Acta Mineralogica-Petrographica 38, 51-64. TÖRÖK, Á. 1997: Dolomitization and karst- related dedolomitization of Muschel- kalk carbonates in South Hungary. Acta Geologica Fiungarica 40/4, 441-462. TÖRÖK, Á. 1997: Triassic ramp evolution in Southern Hungary and its similarities to the Germáno-type Triassic. Acta Geologi¬ ca Fiungarica 40/4, 367-390. Török Á. 1998: A Mecsek-Villányi Egység triász és jura képződményeinek rétegta¬ na. In: BÉRCZI I., JÁMBOR Á. (szerk.): Ma¬ gyarország geológiai képződményeinek ré¬ tegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Ki¬ adványa 253-280. Trembaczowski, A., Soltyk, W., Halas, S. 1996: Application of isotopic analyses to study the influence of exploitation of brown coal on the pollution of ground- water. Acta Geologica Fiungarica 39, suppl. 191-194. TuluCan, T. 1996: The karst region of wes¬ tern Románia. Abstracts Symposium on Research , Conservation, Management. 1996. p. 25. Tungli, Gy, Gyalog, L. 1997: Az üveghu¬ tai, udvari és diósberényi fúrások mé¬ lyítése, műszaki ellenőrzés és minőség- biztosítás. Drilling of the Üveghuta, Ud¬ vari and Diósberény boreholes, techni- cal control and quality assurance. A Ma¬ gyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése, 1996/2, 317-325. TURCZi, G. 1996: Térinformatikai és számí¬ tástechnikai szolgáltatások. Geographi- cal Information System and Computer Services. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése 1992-93/1, 113-114. TüRCZI, G., SZEILER, R., TULLNER, T., MARSI, 1.1997: A radioaktív hulladék-elhelyezé¬ si kutatás informatikai támogatása. In¬ formation support of the radioactive waste disposal site exploration. A Ma¬ gyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése 1996/2, 333-338. Ubelaker, D. H., Pap, I. 1996: Health pro¬ files of a Bronzé age population from northeastern Hungary. Annales Histori- co-Naturales Musei Nationalis Hungarici 88, 271-296. Udubasa, G., Szakáll, S., Duda, R., Kvas- NITSA, V. M., 1996: Somé features of the mineralogy of the Carpathians. Acta Mi- neralogica-Petrographica 37, suppl. p. 125. LTdvardi, G. 1996: Depletion-technical Problems in Nagylengyel Oil Field. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/7, 186-191. Vadász, Gefferth, K. 1997: Talajjavítás hulladékszenekkel. Amelioration of soil by waste coals. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 130/2, 119-122. Vajnáné-Szilágyi, K. 1996: Basic princip- les and approach fór the complex inven- tory of natural values in Hungary Abst¬ racts Symposium on Research, Conservati¬ on, Management. 1996. p. 11. Varga, J. 1997: Szénhidrogénmezők mű¬ ködésének gazdaságossági értékelése. Estimation of economic efficiency of hydrocarbon field production. Bányᬠszati és kohászati lapok - Kőolaj és Földgáz 30/1, 9-17. Verő-Wojtaszek, M. 1996: Távérzékelés alkalmazása talajerózió becslésében pázmándi mintaterületen. - Remote Sen- sing in the Estimation of Soil Erosion on a Sample Area in Pázmánd. Agrokémia és Talajtan 45/1, 21-44, Vértessy, l„ Csillag, G., Gondár-Sőregi, K., Gulyás, A., Kiss, )., Koloszár, L. 1996: Geologica! and Geophysical Data in Natúré Conservation - GIS Computer 708 Földtani Közlöny 128/4 Show. Abstracts Synvposium on Research, Conservation, Management. 1996. p. 38. Vető, I. 1998: Origin and earLy diagenesis of the black shale hosted Mn-carbonate deposit of Úrkút (the Toarcian of Hun¬ gary). 15th International Sedimentological Congress, Abstracts, 796-797. Vető, I., Demény, A., Hertelendi, E., HE¬ TÉN YI, M. 1997: Primary probuctivity in the Toarcian Tethys - A növel approach based on TOC, reduced sulphur and manganese contents. Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palaeoecology, 132, 355-371. Vető, I., Hertelendi, E. 1996: Sulphur iso- tope ratios in the laminated Tárd Clay (lower Oligocene of Hungary) reflect a salinity cycle. Acta Geologica Hungarica 39, suppl. 204-207. Vető, I., Hertelendi, E., Sajgó, Cs., Bruk- NER-Wein, A. 1998: Upward increase of kerogen d 13 C in the Peru Margin Upper Oligocene - Possible implications fór the Cenozoic evolution of atmospheric CO 2 . Palaeogeography, Palaeoclimatology, Palae¬ oecology, 145, 33-42. Vető, I., Hetényi, M., Hámor-Vidó, M., Hufnagel, H. 1998: Production and pre- servation of organic matter in a laté Tri- assíc intraplatform basin. Mineralogícal Magaziné, 62A, 1597-1598. Vető I., Klopp Á., Horváth I., Kárpáti Z. és Tóth Gy. A 1998: A szervesanyag éréstermékei az alföldi termálvizekben - előzetes értékelés. Hidrológiai Közlöny, 78, 240-246. Viczián, 1.1996: A füzérradványi illit vizs¬ gálatának újabb eredményei. New re- sults in the study of the Füzérradvány illite. Földtani Közlöny 126/2-3, 263-266. Viczián, I. 1996: Domokos Teleki, a 19th century traveller and mineral collector. Acta Mineralogica-Petrographica 37. suppl. p. 127. Viczián, I. 1996: The possible role of clay minerology in the study of microsphe- rules of cosmic origin. Acta Universitatis Szegediensis, Acta Mineralogica-Petrograp¬ hica 37, 35-40. Viczián, I. 1997: Hungárián investigations on the "Zempléni" illite. Clays and Clay Minerals 45, 114-115. Viczián, I., Korpás, L., Juhász, E. 1995: Clay mineralogy of Jurassic carbonate rocks, Central Transdanubia, Hungary. Acta Geologica Hungarica 38/3, 251-268. Viczián, I., Deé Nagy, A. 1997: Domokos Teleki, dér erste Prásident dér Societát rür die Gesamte Mineralogie zu Jena (1773-1798). Acta Universitatis Szegedien¬ sis, Acta Mineralogica-Petrographica 38, 165-173. Viczián, I., Földvári, M., Kovács-Pálffy, P, 1997: Mineralogical composition of Upper Cretaceous spherulite-bearing formations in the Northern Bakony Mts. Abstracts of the IGCP 384 T5 Working Gro¬ up Meeting, "Cosmic spherules and aero- sols", Debrecen p. 10. Viczián, I., Barna, Zs., Földvári, M. 1998: A meddő kőzetek ásványtani összetétele a Borsodi-medence egyes alsó-miocén barnakőszéntelepeiben. Mineralogy of barren rocks in Lower Miocéné brown coal deposits of the Borsod Basin (N. Hungary). Földtani Közlöny 127/1-2,127- 144. VlERA, T. 1996: Protection of natural reso- urces in Karst Areas of Slovak Republic Project EC/HEA/10 Program Phare. Abstracts Symposium on Research, Conser¬ vation, Management. 1996. p. 23. Vincze, J. A hazai uránérckutatások ás- vány-kőzettani-geokémiai laboratóriu¬ mi háttere. Földtani Kutatás 34/3, 36-39. Vincze, Fazekas, V., Kósa, L. 1998: A fertőrákosi kristályospala összlet urán- tórium-ritkaföldfém és szulfidos ásvá- nyosodásai. Uranium-thorium-rare earth mineralizations in the crystalline schist series, Fertőrákos, Sopron Mts, NW-Hungary. Földtani Közlöny 126/4, 359-415. Vitális, Gy. 1996: Emlékezés dr. Vitális István ércteleptani. munkásságára szüle¬ tésének 125. évfordulóján. Remembran- ce of the őre stratigraphical work of Doc- tor István Vitális, on the occassion of A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 709 the 125th anniversary of his birth. Bᬠnyászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/2, 178-184, Vitális Gy. 1997: Emlékezés dr. Szabó Jó¬ zsef szellemiségére születése 175. évfor¬ dulóján. Hidrológiai Tájékoztató 1997/áp¬ rilis, 3-4. Vitális Gy. 1997: Emlékezés dr. Miháltz István hidrológiai munkásságára, szüle¬ tése 100. évfordulóján. Hidrológiai Tájé¬ koztató 1997/április, 5-7. Vitális Gy. 1997: A125 éves Magyar Föld¬ rajzi Társaság köszöntése. Hidrológiai Tájékoztató 1997/október, p. 3. VITÁLIS Gy. 1997: Emlékezés GESSEL Sán¬ dorra halála 75. évfordulóján, különös tekintettel Selmecbánya és Körmöcbᬠnya területén végzett bányageológiai térképezésére. Földtani Közlöny 126/2-3,. 319-325. Vitális Gy. 1997: Emlékezés dr. Vitális Ist¬ ván őslénytani munkásságára születése 125. évfordulóján. Földtani Közlöny 126/2-3, 327-332. Vitális Gy. 1997: Megemlékezés Telegdí Roth Lajos életréről és munkásságáról születése 150. évfordulóján. Földtani Közlöny 125/3-4, 443-452. VÖRÖS A. 1998: "Vezérkövületek", vagy "fá- cieslények"? - Balaton-felvidéki közép¬ ső-triász ammonoideák környezeti el¬ oszlásának vizsgálata. - In: Pálfy J. (Szerk.): Program, Előadáskivonatok, Kirándulásvezető - 1, Magyar Őslénytani Vándorgyűlés , Tata, p. 14. VÖRÖS A. 1998: A Dunántúli-középhegy¬ ség jura képződményeinek rétegtana. In: Bérczi I., Jámbor Á. (szerk.): Magyaror¬ szág geológiai képződményeinek rétegtana, Budapest, MÓL Rt. - MÁFI Kiadványa 299-308. VÖRÖS, A. 1998: A Balaton-felvidék triász ammonoideái és biosztratigráfiája. Triassic ammonoids and biostratigraphy of the Balaton Highland. Studia Natura- lia, 12, 1-104. VÖRÖS, A. 1998: Sicilian Jurassic brachio- pods in Alpine-Mediterranean context. - Atti dél 79. Congresso Nazionale , C, p. 805. Vörös, A,, Budai, T., Lelkes, Gy., Monos¬ tori, M., Pálfy, J. 1998: A Balaton-felvi¬ déki középső-triász medencefejlődés re¬ konstrukciója üledékföldtani és paleoö- kológiai vizsgálatok alapján. Middle Tri¬ assic basin evolution of the Balaton Highland (Hungary) based on sedimen- tological and palaeoecological studíes. Földtani Közlöny 127/1-2, 145-177. VÖRÖS, A., Galácz, A. 1998: Jurassic pale- ogeography of the Transdanubian Cent¬ ral Rangé (Hungary). Rio. Ital. Paleont. Strat., Milano, 104/1, 69-84. Vörös, I., Gombár-Forgács, G. 1996: Ás¬ ványvagyon értékelési feladatok és fej¬ lesztések. Assessment of Mineral Reso¬ urces. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1992-93/1, 45-47. Vukov, I, 1996: Sérült, kúttalp közeli zóna áthidalása kis görbületi rádiusszal mé¬ lyített, vízszintes fúrásokkal. Bridging over demaged wellbore surrounding zo- ne using horizontal ultrashort radius ra- dial wells. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/5, 129-136. VUKOV, 1.1997: Időszakos segédgázos olaj¬ termelési kísérlet az Algyő-mezőben. In- termittent gas lift production experi- ment in the Algyő field. Bányászati és Ko¬ hászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/3-4, 76-82. Wéber, B. 1997: A Mecsek hegységi urán¬ lelőhely kutatástörténete. The explorati- on hístory of uránium őre of Mecsek Mountains. Földtani Kutatás 34/3, 11-15. Wéber, F„ Schmoller, R., Fruhwirth, R. K. 1996: Results of deep reflection seis- mic measurement south of Rechnitz (Burgenland) Austria. Geophysical Trans- actions. 40/1, 79-93. Wéber, Z. 1997: VSP inversion - A new method using edge detection. Geophysi¬ cal Transactions. 40/3-4, 155-174. Weiszburg, T. G., Varga, A., Gyarmati, J„ BajnőCZY, B. 1996: Archaeometric studi- es on pyramids of the pre-Inca age (2nd- 710 Földtani Közlöny 128/4 14th century) from Peru. Acta Mineralo- gica-Petrographica 37, suppl. p. 128. Wittmann, G., Keszthelyi, Z. 1997: Neo- gén folyómedrek kimutatása 3D szeiz¬ mikus mérésekkel az Endréid Észak te¬ rületen. Detection of Neogene river beds by 3D seismic measurements in the End- rőd North area. Bányászati és Kohászati Lapok - Kőolaj és Földgáz 30/6, 32-136. Zakó, T., Bencsik, I, 1996: A Csólyospálos Keleti területén végzett rétegrepesztés geológiai és műszaki vonatkozásai. - Geological and technical aspects of the formation fracturing, carried out in the Csólyospálos K area. Bányászati és Kohᬠszati Lapok - Kőolaj és Földgáz 29/8, 26- 233. Zelenka, T. 1998: Helyzetkép a hazai szi¬ lárd nyersanyagok kutatásáról. Földtani Közlöny. 128/1-2, 173-178. ZOLWAI, G., Gellai, M. 1995: Different types of orogens and orogenic processes, with reference to Southern and Central Europe. Acta Geologica Hungarica 38/2, 131-184. Zólyomi, B. 1996: Oppurtunities fór Pollen Stratigraphic Analysis of Shallow Laké Ismeretterjesztő művek: Bada G., Horváth F. 1998: A Pannon-me¬ dence jelenkori tektonikája. Természet Vi¬ lága 129, II. Különszám, 18-23. Báldi T. 1998: A "klasszikus" és a "modern" a geológiában. Szubjektív megjegyzé¬ sek. Természet Világa 129, II. Különszám, 87-88. BODOKY T. 1998: A litoszféra kutatása. Ter¬ mészet Világa 129, II. Különszám, 6-10. Brezsnyánszky K. 1995: Térképkiállítás a Magyar Állami Földtani Intézetben, Földrajztanítás, 35/1-2, 31-32. Brezsnyánszky K. 1997: A Föld Napjára. Agyagpala, a Földtani Örökségünk Egyesü¬ let információs lapja, Budapest, 1/2,14-15. Brezsnyánszky K. 1998: O is nekünk al¬ kotott maradandót... Kliburszkyné Vogl Mária 1912-1996. Városházi Napló 1998/5, p. 7. Sediments: The Example of Laké Bala¬ ton. Geo Journal 36/2, 237-242. ZORN, I., Bohn-Havas, M. 1996: Revision of Hungárián Tertiary holoplanktonic gastropods housed in the collections of the Hungárián Museum of Natural His- tory in Budapest. Advances in Austrian- Hungarian Joint Geological Research. Ocassional Papers of the Geological Institu- te of Hungary. 189, 83-95. Zsámboki, L, 1996: Szerencse föl ! Szeren¬ cse le ! Kunoss Endre (1811-1844) bᬠnyászdalai és a bányászhimnusz erede¬ te. "Good" luck, "bad" luck ! The mining songs of Endre KUNOSS (1811-1844) and origin of the miner's hymn. Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat 129/5, 499- 503. Zsámboki, L. 1996: The first hundred years of teaching geological Sciences at the Sel¬ mecbánya (Schemnitz) School (later Academy) of Mining. Advances in Aust- rian-Hungarian Joint Geological Rese¬ arch. Occasional Papers of the Geological Institute of Hungary 189, 14. Brezsnyánszky K. 1998: Jákob botjától a digitális térképekig. A földtani térképe¬ zés fejlődése. Természet Világa 129, II. Különszám 46-49. CSÁSZÁR G. 1998: A rétegtan. Természet Vi¬ lága 129, II. Különszám, 30-35. Csontos L. 1998: Lemeztektonika más¬ ként. Természet Világa 129, II. Külön¬ szám, 11-17. Dank V. 1998: A 150 éves Magyarhoni Földtani Társulat és az olajipar. Termé¬ szet Világa 129, II. Különszám, 70-74. Dobos I. 1997: Akik Visegrád földtörténe¬ tét kutatták - Kutatás a nagy mélységek felé. Visegrádi Hírek 13/1, p. 2. DOBOS I. 1997: Akik Visegrád földtörténe¬ tét kutatták - A földtani felépítés térbeli megjelenítése. Visegrádi Hírek 13/2, p. 2. A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998 711 Dobos f, 1997: Vízkutatás és -feltárás Vi- segrádon. A források számbavétele. Vi¬ segrádi Hírek 13/3, p. 2. DOBOS I. 1997: Vízkutatás és -feltárás Vi- segrádon. - A Duna-völgy geofizikai ku¬ tatása. Visegrádi Hírek 13/4, p. 2. Dobos I. 1997: Vízkutatás és -feltárás Vi- segrádon. Az első fúrástól a vízműkuta- kig. Visegrádi Hírek 13/5, p. 2. DOBOS I. 1997: Vízkutatás és -feltárás Vi- segrádon. Hévízkutató fúrás előkészíté¬ se és tervezése (1.). Visegrádi Hírek 13/6, p. 2. Dobos I. 1997: Vízkutatás és -feltárás Vi- segrádon. Hévízkutató fúrás előkészíté¬ se és tervezése (2.). Visegrádi Hírek 13/7, p. 2. DOBOS I, 1997: Vízkutatás és -feltárás Vi- segrádon. A hévízkút Lepencén, Viseg¬ rádi Hírek 13/8, 6-7. Dobos I. 1997: A lepencei hévíz hasznosí¬ tása - 20 éves a strandfürdő. Visegrádi Hírek 13/9, 6-7. DOBOS I. 1997: A lepencei hévíz hasznosí¬ tása - Balneológiái hasznosítás a Gizel- la-telepi Gyógyintézetben. Visegrádi Hí¬ rek 13/10, p. 2. DOBOS 1.1997: Hagyományápolás - A ZsiG- mOndy Vilmos Emlékszoba Lepencén. Visegrádi Hírek 18/3-4, 81-88. Dobos I. 1997: Magyarország gyógyvizei. Balneológia - Gyógyfurdőügy - Gyógyi- degenforgalom 13/9, 6-7. DOBOS 1. 1997: A lepencei hévíz hasznosí¬ tása - A palackozott Visegrádi Ásvány¬ víz. Visegrádi Hírek 13/11, p. 2. Dulai, A. 1997: Szentmargitbánya, a fer- tőrákosi kőfejtő ikertestvére. Élet és Tu¬ domány 52/15, 456-457. Dulai, A. 1997: Rugdalózik a szigetemb¬ rió! Élet és Tudomány 52/19, 588-589. DulaT, A. 1997: Smithson, az elégedetlen mineralógus. Élet és Tudomány 52/28, 880-881. Dulai, A. 1997: Őslényfestők. Rekonstruk¬ ció vagy fantázia. Élet és Tudomány 52/40, 1251-1253. Dulai A. 1998: "Bolondok aranya". A csil¬ logó pirít. Élet és Tudomány, 53/2, 52-53. Dulai A. 1998: Felszarvazott dinoszauru¬ szok, Élet és Tudomány, 53/10, Farkas I. 1998: A Magyar Geológiai Szol¬ gálat feladatai az ezredfordulón. Termé¬ szet Világa 129, II. Különszám, 2-5. Farkas Z. 1997: A "göcseji mezozoos ten¬ ger" élővilága. Múzeumi Közlemények 8, 1 - 20 . GRESCHIK Gy. 1998: Alagutak. Természet Vi¬ lága 129, II. Különszám, 83-86. Haas ]., Juhász Gy., Sztanó O. 1998: Üle¬ dékképződési rendszerek és folyama¬ tok. Merre tart a szedimentológia? Ter¬ mészet Világa 129, II. Különszám, 24-29. Kaszap A. 1998: Fejezetek egy apokrif geo¬ lógia-történetéből. Természet Világa 129, II. Különszám, 92-94. Kecskeméti T. 1998: Ami a magyar geoló¬ gusok cselekedeteiből kimaradt. Termé¬ szet Világa, 129, II. Különszám, p. 69. Kecskeméti T. 1998: Hol tart a magyaror¬ szági nagyforaminifera-kutatás? Termé¬ szet Világa , 129, II. Különszám, 42-45. Kecskeméti T. 1998: A magyar geológusok cselekedetei. - 12 részes sorozat. Termé¬ szet Világa, 129/1-12 (részenként 1 old.) Kecskeméti T. 1998: A társulat oklevele és aranyérme. - Természet Világa, 129, II. Különszám, p. 35. Koch L. 1997: Beremend természeti viszo¬ nyai (szerk), földtana, vízföldtana, geo¬ morfológiája. In: Gilbert Cs. (szerk.): Be¬ remend és környéke (Községi monográfia) I-II. kötet, 7-49. KomlÓSSY Gy. 1998: Bauxitföldtani kalan¬ dozások a világ körül. Természet Világa 129, II. Különszám, 75-82. Kuti L. 1998: Inkey Béla agrogeológiai munkássága. Vasi Szemle 2/4, p. 510. Nagy B. 1998: Van-e arany magyar föld¬ ben? Természet Világa 129, II. Különszám, 57-60. Nemecz E. 1998: Az ismeretlen agyagás¬ ványok. Természet Világa 129, II. Külön¬ szám, 53-56. Papp G. 1998: A firmamentum köve. Ter¬ mészet Világa 129, II. Különszám, 63-67. 712 Földtani Közlöny 128/4 POZSONYI J, 1998: A kortársak és az utókor. Semsey Andorról és Semseyekről. Ter¬ mészet Világa 129, IL Különszám, 89-91. Seres-Hartai É., Somfai A,, Szakáll S. 1998: A selmeei aranygyűjtemény. Ter¬ mészet Világa 129 , II. Különszám, 61-62. SzÉKY-FUX V. 1998: Dr. CSAJÁGHY Gábor emlékezete c. kiadvány születésének 95. évfordulója alkalmából, Balatonfüred 1998. Kiadja a Balatonfüredi Helytörté¬ neti Egyesület és az Aranyhíd Kulturális Szolgáltató Intézet. 20 p. SZÉKY-FUX V. 1998: Inkey Béla, a geológus (1847-1921). Vasi Szemle 2/4, 449-451. SzóNOKY M. 1997: Ásványok és drágakö¬ vek a kultúrtörténetben. Természet Világa 128/6, 280-281. Tóth Á. 1998: Légi távérzékelés: a modern környezetgazdálkodás eszköze. Termé¬ szet Világa 129, II. Különszám, 50-52. VlDOS D. 1998: Az a fránya kőzetnyomás. Természet Világa 129, II. Különszám, 95- 96. VITÁLIS Gy. 1997: Földrajz - földtani fakul¬ táció a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnáziumban. Földrajztanítás 37/1-2, 23-26. VÖRÖS A. 1998: Lesz-e rétegtani aranyszög Felsőörsön? Az anisusi-ladin határ kér¬ dései. Természet Világa, 129, II. Külön¬ szám, 36-41. Földtani Közlöny 128/4, 713-720 (1998) Budapest Főtitkári Jelentés az 1991-1993. évekről Halmai János Tisztelt Közgyűlés! Alapszabályunk közelezettséget rótt az Elnökségre, hogy évenként és a Tiszt¬ újítás alkalmával a teljes választási ciklust összefoglalóan számoljon be a Köz¬ gyűlésnek a Társulat tevékenységéről. Ez úgy vélem jó alkalmat ad nemcsak az Elnökségnek, hanem Önöknek is arra, hogy ki-ki tartson önvizsgálatot. Megtett, megtettünk-e mindent azért, hogy elkerüljük szakmánk mélypontra zuhanását. Mint Önök is tudják az elmúlt évben az Országgyűlés elfogadta az új Bányatörvényt, a Kormány átalakította az állami földtani intézményrend¬ szert. Ez utóbbi példa nélküli a magyar tudományos közéletben, hiszen az in¬ tézményrendszer létszáma a rendszerváltozás előttinek ma csak a 20%-a; költ¬ ségvetési támogatása pedig nominálisan is 50%-kal csökkent. A következő he¬ tekben várható változások sem a stabilitás irányába hatnak. Sokan nem ismerték fel és nem ismerik fel ma sem, hogy az állami földtani intézményrendszerben bekövetkezett változások hatással vannak a teljes szakmára, az oktatásra, de még a már privát vállalkozói szférákban dolgozókra is. Bármennyire is kiemel¬ kedő szakmai műhelyek voltak az egyetemeken SZABÓ Józseftől VADÁSZ Elemérig, vagy az ipari vállalatoknál VITÁLIS Istvántól, PAPP Simontól KERTAI Györgyig, az állami intézményekben végzett szakmai munka mindig is meg¬ határozó volt. E tények fel nem ismerése volt az oka, hogy szakmánk nem tudott egységes lenni, közte Társulatunk sem. Ma már világosan látható, hogy függetlenül a folyamatot meghatározó politikától, személyektől, jórészt magun¬ kat is okolhatjuk azért ami bekövetkezett. Az állami intézményrendszer válto¬ zásai mellett, a Kormány energia- és finanszírozási politikája következtében sorra bezárásra kerülnek bányák, szanálják az állami bánya vállalatokat. Ennek következménye a szakemberek egzisztenciális helyzetének romlása. A jövő pe¬ dig nem az lehet, hogy magunkba roskadva várjuk, hogy valaki, valakik segít¬ senek rajtunk. Tudomásul kell venni, hogy önmagunkon kívül más nem fog segíteni. Ma az egyik legfontosabbnak azt tartom, hogy meg kell találnunk azt a hangot, amellyel egymással kommunikálni tudunk. Meg kell találni a közös hangot az állami intézmények, az egyetemek, a magánvállalkozók, bányavál¬ lalkozók és a társintézmények között. Közismert, hogy az ország bányáinak jelentős száma már magánkézben van, sok szakember dolgozik különböző vál¬ lalkozásokban. Jogosan igénylik az ő érdekeik figyelembe vételét is. Azt hiszem, hogy ez a közös hang nem lehet más, mint a szakma, a politikától mentes közös szakmai érdek. Ennek színtere pedig a Társulatunk, mely ez évben lépett 146. évébe. A jövő érdekében a Társulatnak is fokozatosan, közben tiszteletben tartva évszázados hagyományait, meg kell újulnia. Ez, akárcsak a demokratikus át- 714 Földtani Közlöny 128/4 alakulás nem megy egyik napról a másikra. Ennek érdekében a leköszönő El¬ nökség megtette a kezdeti lépéseket, melyet az új tisztikarnak folytatnia kell. Folytatni kell,, de csak az Önök segítségével, közreműködésével. Az Önök tᬠmogatása nélkül komoly eredményt elérni lehetetlen. Tisztelt Közgyűlés! Társulatunk 1991-ben új helyre költözött. Remélem, hogy tagjaink a Fő utcai helyet is már éppúgy magukénak érzik, mint előtte az Anker közt közel két évtizedig. Ezen új helyen úgy érzem a Titkárság megfelelő körülményeket te¬ remtett a Területi Szervezetek, Szakosztályok számára és tagjainknak. Taglét¬ számunk a beszámolási időszak elején 948, a végén 975 fő. A három év alatt 28 tagtársunk távozott el körünkből. Az 1993. évi Közgyűlés óta elhunyt: Bak László, Bakó Tamás, Félegyházi Zsolt, Gerber Pál, Kessler Hubert, Lakatos László, LÖRINCZ Sándor, SAS Endre, ZSILÁK György László tagtársunk. Kérem, hogy rövid felállással adózzunk valamennyiük emlékének. Tisztelt Közgyűlés! Gazdasági helyzetünkről részletes képet fognak kapni a Gazdasági Bizottság beszámolójából. A helyzetet úgy summázhatjuk, hogy súlyos, de nem életve¬ szélyes. A megoldásra az elmúlt hetekben, hónapokban nagyon sok hasznos, segítőkész tanácsot kaptunk tagjainktól. Az Elnökség bár tudatában van annak, hogy néhány kérdésben gyors döntés szükséges, ezeket mégsem hozta meg, nem kívánta "kényszerpályára" állítani az új vezetőséget. Hogy helyzetünk nem életveszélyes, azt tagjaink és néhány intézmény segítőkészségének köszönhető. Támogató tagjaink névsorát mindig közzétettük havi programunkban. Nekik, valamint az Országgyűlés, az OMFB, MTA, Magyar UNESCO Bizottság, Tudo¬ mányos Fejlődésünkért Alapítvány, a MÁFI, MÁELGI, a TELEGEO Kft. és a MÓL Rt-nek támogatásukért ez úton is valamennyiünk köszönetét fejezem ki. Engedjék meg, hogy előbbi négy esetén személyesen GaáL Gábornak, RÁNER Gézának, SZABÓ Péternek és SZALÓKI Istvánnak is megköszönjem segítségüket. Központi rendezvényeink sorát 1991-ben a Magyar Geofizikusok Egyesületével rendezett Alföldi Vándorgyűlés nyitotta meg. Ezt folytatta 1992-ben Salgóbá- nyán tartott Vándorgyűlésünk, 1992. őszén a IV. Bányaföldtani Ankét. Állandó résztvevői voltunk a Földtani Természetvédelmi Napoknak. Mindezek mellett legjelentősebb eseményünk az 1993. szeptember 19-26 között az Európai Föld¬ tani Társulatok Asszociációja 8. Konferenciája volt. A szakmai programok, te¬ repbejárások; a konferencia szakmai eredményei méltán öregbítették a magyar földtan hírnevét. Ezt igazolja a rendezvény nemzetközi visszhangja is. Örömmel számolok be arról, hogy a Szlovák Földtani Társulat hathatós támogatásával ez év március 4-én Társulatunk 145 éves évlordulója alkalmával emléktáblát helyezhettünk és avathattunk fel Videfalván, alapításunk helyszínén, a volt Halmai ].: Főtitkári jelentés az 1991-1993. évről 715 KUBINYI Kúria falán. Koszorút helyezett el Társulatunk, a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Természetvédelmi Hivatal. Területi Szervezetek Az Alföldi Területi Szervezet az elmúlt három év során 16 rendezvényt tartott (ebből 4 volt ankét). A 16 rendezvényen 102 előadás hangzott el, a résztvevők száma 579 volt. Rendezvényekhez évente 1-1 terepbejárás kapcsolódott (Kis¬ kunsági Nemzeti Park, Hortobágyi Nemzeti Park). Közreműködtek több köz¬ ponti rendezvény szervezésében (1991 Alföldi Vándorgyűlés, 1992 Közgyűlés, 1993 MAEGS kongresszus). Legnagyobb érdeklődést az Alföldi Napok, a Ti¬ szántúllal, a Duna-Tisza közével foglalkozó, valamint a IV. Geomatematikai Ankétok vonzották. A fenti rendezvények mellett kiemelkedő esemény volt a Területi Szervezet 25 éves jubileuma 1991-ben és a Miháltz István emléktábla avatás 1992-ben. Társszerzőként segítették munkájukat a Társulati Geomate¬ matikai és Mérnökgeológiai Szakosztályai, a Magyar Geofizikusok Egyesülete, OMBKE Alföldi Kutatási és Fúrási Szervezete, ELTE Ásvány és Földtani Tan¬ széke, a MÁFI Kelet-magyarországi Területi Földtani Szolgálata, a DAB Pale- oökológiai és Természetvédelmi Munkabizottsága, a Hidrológiai Társulat Sze¬ gedi Szervezete valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága. Tevékenységüket a választási ciklusban első ízben szponzorok is támogatták. A GKV, NKFV majd a MÓL Rt. és az Intercoop Kft. segítsége lehetővé tette anyagi helyzetük stabilizálódását. Összességében a Területi Szervezet sikeres ciklust zárt. A látogatottság, a témaválasztások és anyagi helyzetük bizonyítja alkalmazkodásukat a megváltozott körülményekhez, A Budapesti Területi Szervezet vezetősége egyik feladatának tekintette a koráb¬ ban is szervezett előadások folytatását. Átlagosan félévente sikerült előadói üléseket szervezni, általában gyér látogatottság mellett. Két ankét szervezésé¬ ben működtek közre (IV. Bányaföldtani Ankét, mecseki doggerről tartott OTKA beszámoló). Az előadóüléseket részben az Általános Földtani és őslénytani Szakosztályokkal, valamint a Magyar Geofizikusok Egyesületével közösen tar¬ tották. A Területi Szervezet másik célkitűzése volt, hogy a budapesti földrajz tanárokat igyekezzen a Társulat közelébe vonni és földtani ismereteiket elmé¬ lyíteni, Ennek érdekében szervezett földtani kirándulások elég nagy részvétel mellett bonyolódtak. A gyér látogatottság, lanyha előadási kedv részben külső körülményekre vezethető vissza. Nem a leköszönő vezetőség hibája, hanem a Területi Szervezet megalakulása óta élő és megoldatlan probléma az igazi szak¬ mai arculat kialakítása. A Dél-dunántúli Területi Szervezet az elmúlt időszakban 24 rendezvényt tartott; melyből 17 előadóülés, 3 ankét és 2 klubnap volt. Folytatták az előző vezetőség kezdeményezését és "Ifjúsági Nap"-okat szerveztek az ELTE geológus hallgatói számára. Két rendezvényen számoltak be a Mecsekben tartott terepgyakorlat eredményeiről. A statisztikai adatok szerint a rendezvények száma nagyon kis 716 Földtani Közlöny 128/4 mértékben csökkent, de a látogatottság 1993-ban mélypontra zuhant (összesen 61 fő). Ennek részben külső (a térséget sújtó recesszió), részben belső okai van¬ nak. Valószínűleg a vezetőség nem merítette ki összes lehetőségét, hogy a tag¬ ságot aktivizálja, A Területi Szervezet ez évben ünnepli 35 éves fennállását. A májusban tervezett ünnepi előadóülés jó alkalmat fog szolgáltatni az eddigi társulati élet áttekintésére, a problémák megtárgyalására és talán a jövő ered¬ ményes megtervezésére is. Az Észak-magyarországi Területi Szervezet tevékenységének statisztikai adatai 25 rendezvényt (52 előadással) 69 előadót és 733 résztvevőt tartalmaznak. Te¬ vékenységüket jóváhagyott munkaterv alapján végezték. A rendezvények témái a bányászattól a környezetvédelemig, a szakma széles spektrumát ölelték fel. Hagyományaikhoz hűen megtartották szokásos évi terepbejárásaikat, a Zemp¬ léni-hegység, Rudabányai-hegység valamint Aggtelek-Jósvafő környékén. Ki¬ emelkedő eredmény volt 1991-ben a Területi Szervezet 30 éves évfordulója, valamint az 1993-ban tartott tudományos ülésszak, melyet a Miskolci Egyetem¬ mel, a Miskolci Akadémiai Bizottság Földtudományi Szakbizottságával és a Hermartn Ottó Múzeum közreműködésével szerveztek meg. A rendkívül nehéz körülmények között dolgozó vezetőséget az elmúlt időszakban végzett mun¬ kájáért elismerés illeti. A Közép- és Észak-dunántúli Területi Szervezet vezetősége az éves programok összeállításánál a gazdasági, szakmai tudományos információk folyamatos nyo¬ mon követése, valamint a földtanhoz periférikusán kapcsolódó szakterületeken dolgozók tájékoztatására törekedett. Minden évben megrendezték a Közép- és Észak-Dunántúlon működő földtani szervezetek közös tudományos beszámo¬ lóülését. Az elmúlt három év 16 rendezvényét sokszor a Társulat más szerve¬ zeteivel, MTESZ tagegyesületekkel, akadémiai testülettel vagy intézménnyel közösen szervezték. A Területi Szervezet munkáját nagymértékben nehezítette, hogy 1992-ben időközi választást kellett tartaniuk. Remélhető, hogy a most megválasztott vezetőség a hagyományok megtartása mellett új perspektívákat tud kidolgozni, a tagok érdeklődésének fokozására. Tudományos Szakosztályok A beszámolási időszakban az Agyagásványtani Szakosztály működéséből hiᬠnyoztak a korábbi időszakokra jellemző ankétok, továbbképző tanfolyamok, nagyobb eredmények. Ennek oka, hogy a szakterület műveléséhez szükséges laboratóriumi vizsgálatok országosan, jelentős mértékben csökkentek, a téma¬ kör kutatásai háttérbe szorultak. Ennek figyelembevételével komoly eredmény a 9 szakülés (19 előadás) megtartása, melyet részben az Ásványtan-Geokémiai Szakosztállyal és a Magyar Agráripari Egyesület Talajtani Társaságának Talaj¬ ásványtani Szakcsoportjával közösen tartottak. Az előadások ásványtani, telep¬ tani, genetikai és talajtani témaköröket öleltek fel, rendszeresek voltak a nem- Halmai /.: Főtitkári jelentés az 1991-1993. évről 717 zetközi konferenciákról szóló beszámolók. Örvendetes tény, hogy a Szakosztály taglétszáma az 1991-es 38 főről 1994-re 75 főre növekedett. Az Általános Földtani Szakosztály rendezvényeivel, témáival a térképezési és alapkutatási programok és eredményeinek bemutatása valamint külföldi tanul¬ mányutak élménybeszámolói voltak. Általában azok a rendezvények voltak népszerűek és látogatottak, melyek több előadást szenteltek egy-egy témakör¬ nek. Ilyen volt a Nothingenben elhangzott szedimentológiai előadások bemu¬ tatása 1992. áprilisában és a Paleokarszt Ankét 1992. májusában. Kevés számú terepbejárásaik ugyancsak sok tagtársunkat vonzották. Szorosabb együttműkö¬ dést csak a Budapesti Területi Szervezettel sikerült kialakítani, néhány közösen rendezett előadóülés erejéig. Tematikus lapjuknak az Általános Földtani Szem¬ lének megjelent a 25. és 26. száma, igaz ez utóbbi jelentős késéssel. Az Ásványtani-Geokémiai Szakosztály a két tisztújítás közötti időben 20 elő¬ adóülést tartott. Akárcsak a Társulat többi szervezeténél itt is az előadóülések csökkenése és az egy tematika köré szervezett alkalmi rendezvények sikere jellemző. Ez utóbbira példa 1991-ben a számítógépes ásványtani adatbázist be¬ mutató és 1992-ben Kiss János professzor tiszteletére rendezett előadóülés. Az elmúlt időszak jelentős eseménye volt - a Szakosztály hathatós közreműködé¬ sével - a miskolci ankétok sorozatának létrejötte. Erre a tematikus előadásso¬ rozatra a tavaszi ásványbarát találkozó előtti napon került sor, egyúttal lehe¬ tőséget teremtve a szakma iránt érdeklődő amatőröknek a hazai tudományos műhelyek eredményeivel való megismerkedésre. A Szakosztály nemzetközi kapcsolatai eredményesen alakultak. Tagja a Nemzetközi Ásványtani Asszoci¬ ációnak és 1992-ben felvételt nyert az Európai Ásványtani Unióba. A Gazdaságföldtani Szakosztály a tisztújítások során nem választott új vezető¬ séget és kérte az Elnökséget és a Választmányt, hogy a Szakosztályt szüntesse meg, egyúttal járuljon hozzá egy egyesületek közötti munkabizottság felállítᬠsához. Á megszüntetéshez a Választmány nem járult hozzá, mivel úgy ítélte meg, hogy van szakmai jövője a Szakosztálynak. Az újraszervezés és a feladatok újragondolása a megválasztandó Választmány és Elnökség feladata lesz. A Geomatematikai és Számítástechnikai Szakosztály legkiemelkedőbb eseménye az 1993-ban tartott IV. Geomatematikai Ankét volt, mely már hagyományosan Szegeden került megrendezésre. A Mérnökgeológiai és Környezetföldtani Szakosztály a választási ciklus három éve során a fő hangsúlyt a környezetföldtani problémák és megoldási módsze¬ reik megismertetésére helyezte, teret szánt az oktatási helyzet bemutatásának. Ebből kiindulva jelentősebb rendezvényeik a következők voltak: 1991. Veszélyes hulladékok elhelyezési lehetőségei bányatérségekben, 1992. Volt szovjet lakta¬ nyák környezetvédelmi felmérése (Hidrológiai Társulattal közösen), 1993. Kör¬ nyezetföldtan oktatása a hazai felsőoktatási intézményekben (Alföldi Napok 718 Földtani Közlöny 128/4 keretében). A mérnökgeológia és a társtudományok kapcsolatát mutatták be a Geoarcheológiai Ankéten. E rendezvények százas nagyságrendű érdeklődőt vonzottak. Hasonló nagy számú érdeklődőt vonzottak az 1992. évi barlangi bemutatók (Szent Imre, Miskolctapolca, Mátyás-hegy). Tevékenységük állandó része volt a külföldre való kitekintés, a tapasztalatok átadása. A Szakosztály egyik sikeres tevékenysége évek óta a szakmai kirándulások szervezése. Ezúttal kisebb létszámmal Ausztriába és Szlovéniába szerveztek tanulmányutakat. E Szakosztályt - melynek rendezvényei mindig nagy érdeklődésre tartottak szᬠmot - is utolérte a recesszió. Részben a tagság érdeklődése saját egzisztenciális gondjai felé terelődött, részben a kutatási pénzek hiánya miatt egyre kevesebb új eredmény születik. A beszámolási időszakban megjelent a Mérnökgeológiai Szemle 40. és 41. száma. Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály élete a korábban kialakult mederben folyt: megtartották előadóüléseiket, éves terepbejárásaikat és minden évben kiadták az őslénytani Viták egy-egy kötetét. A statisztika azonban a programok iránti igény folyamatos csökkenését jelzi 1991-ben 7, 1992-ben 5, míg 1993-ban már csak 4 előadóülésük volt, e négyből is kettő a Budapesti Területi Szervezettel és a Tudománytörténeti Szakosztállyal közös rendezésben. Örvendetes viszont, hogy az előadások tematikájukat tekintve igen széles kört öleltek fel, 1991-ben a neogén képződmények szerepeltek a legnagyobb hangsúllyal, 1992-ben a me- zozoos és paleogén, 1993-ban pedig a mezozoos képződmények. Ami az ős¬ lénytani témákat illeti, ezekben rendszertanilag a dinoflagellátáktól a madara¬ kig, kor tekintetében a szilurtól a pannonig terjedt a skála. A hagyományos sztratigráfiai módszerek mellett egyre több kutató mutatott be szekvencia sztra- tigráfiai értelmezéseket. Több témakörben úttörő jellegű kutatási eredmények kerültek bemutatásra. Minden évben megrendezték kétnapos terepbejárásukat. 1991-ben az Aggtelek-Rudabányai-hegység, 1992-ben a mecseki jura szelvé¬ nyek, 1993-ban a dunántúli pannon feltárások kerültek bemutatásra. Az Ős¬ lénytani Viták 36-37. összevont száma 1991-ben, a 38. szám 1992-ben, a 39. szám pedig 1993. év elején jelent meg. A Tudománytörténeti Szakosztály munkájának legjelentősebb állomásai a XVI. INHIGEO Szimpózium, valamint a MÁFI által TASNÁDIKUBACSKA András szü¬ letésének 90. évfordulójára valamint a "NOPCSA Ferenc és Albánia" című ren¬ dezvények voltak. Külön ki kell emelni publikációinak gazdag palettáját: két Tudománytörténeti Évkönyv és három Tudománytörténeti Évkönyv különszám (angolul). Ez utóbbiból a 3. az INHIGEO Szimpózium, míg a 4. és 5. a MAEGS konferencia alkalmából készült el. A Szakosztály elnökének CSÍKY Gábornak az érdeme, hogy hosszas vajúdás után 1992-ben megjelent Társulatunk Almanach¬ ja. A Szakosztály és elsősorban Hála József titkár érdeme, hogy Videfalván Társulatunk alapításának helyén emléktáblát helyezhettünk el. Halmai /.: Főtitkári jelentés az 1991-1993. évről 719 Állandó Bizottságok A Fegyelmi és Etikai Bizottságnak az előző évekhez hasonlóan a beszámolási időszak alatt sem kellett ülést tartania. A Közgyűlés által választott Ellenőrző- és az Elnökség által felkért Gazdasági Bizottság beszámolóit a következőkben fogják hallani. Az Alapszabály és Ügyrend Bizottság munkája eredményeként remény volt arra, hogy a legfontosabb Ügyrendek a mostani Tisztújító Közgyűlés előtt megszü¬ lessenek. Hogy ez mégsem történt meg, annak elsősorban a Titkárság és az Elnökség leterheltsége volt az oka. Ez természetesen egy a sok felhozható indok közül. Alapvetően el kell ismerni, hogy a végleges Ügyrendek hiánya az El¬ nökség hibája volt. A következő ciklus vezetőségének első és legfontosabb fel¬ adata lesz ezek elkészítése és jóváhagyása. A Földtani Közlöny Szerkesztő Bizottsága megoldhatatlan feladatra vállalkozott. Megkísérelte a közel két éves lemaradás pótlását. Ennek érdekében az 1990-es évfolyamtól kezdődően kiadót és nyomdát cseréltünk, 1992-ben a Közlöny tᬠmogatásáért létrehoztuk a "Magyar Földtanért Alapítvány"-t. Részben technikai okokból, részben az Alapítvány forrásainak kimerülése miatt a teljes lemaradást nem sikerült megszüntetni, de a két éves késést egy évre sikerült csökkenteni. A három éves ciklus alatt megjelent a Közlöny 1989/1-4 füzete, 1990/1-2 (összevont szám), 1990/3-4 (összevont szám), 1991/1-4 (összevont szám), 1992/1, 1992/2-4 (összevont szám), 1993/1 szám, míg az 1993/2, 3, 4 számok nyomdai sokszorosításra illetve szerkesztésre várnak. A még meglévő késés ellenére le kell szögezni, hogy a Társulat kiadási "politikája" eredményeként olyan mennyiségben és minőségben (természetesen külső támogatásokkal) je¬ lentethetett meg folyóiratot, szakosztályi lapot, egyéb kiadványokat, mellyel bármelyik hazai intézménnyel felvenné a versenyt. Az Ifjúsági Bizottság az 1991-es nemzetközi konferencia megszervezése után megszűnt működni. E kérdéssel többször foglalkozott a Választmány és az El¬ nökség is. A döntés az volt, hogyha az ifjúság úgy érzi, hogy nincsen szükség egy olyan Bizottságra, mely az ő ügyeivel foglalkozik, nincs mondanivalójuk egymás számára, úgy ezen kívánságukat az Alapszabály módosításával kell elismerni. Jelenlegi Alapszabályunk ugyanis kötelezővé teszi az Ifjúsági Bizott¬ ság működését. A Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága 1991-ben és 1992-ben elbírálhatta az uta¬ zási támogatásokra érkezett kérelmeket. 1993-tól már nem áll módjában Tár¬ sulatunknak, hogy külföldi tanulmányutakat támogasson. A hagyományos len¬ gyel, szlovák, osztrák kapcsolatokon túlmenően kapcsolatfelvételre került sor a Román Földtani Társulat nagybányai és dévai fiókjaival. A Bizottság legfon¬ tosabb feladata a MAEGS 8. Konferenciájának szervezésében való közreműkö¬ dés volt. Társulatunk és a magyar paleontológusok elismerését jelenti, hogy ez év szeptemberében megrendezhetjük a Deutsche Paláontologische Gessellschaft 64. Tagungját. A nemzetközi tevékenység krónikájához tartozik, hogy a tiszt¬ újítás óta eltelt időszakban Társulatunkat felvették az EAPG-be és az EMU-ba. A MAEGS-5 konferencia eredménye, hogy a AEGS soros elnöki tisztét Társu- 720 Földtani Közlöny 128/4 latunkat képviselve Dudich Endre tagtársunk tölti be. Az Oktatási Bizottság tevékenysége mindannyiunk számára példaként szolgálhat. Elkészítette az alapszintű oktatás geológiai tankönyvét, kidolgozta a Földtan, mint közismereti tárgy rehabilitációs programját, erőfeszítéseket folytatott, hogy a geológia meg¬ felelő szinten jelenjen meg a Nemzeti Alaptantervben. A tankönyv megjelente¬ tése továbbra sem lesz könnyű feladat, de munkájukért mindannyiunk nevében elismerésemet fejezem ki. Tisztelt Közgyűlés! A rendszerváltozás óta a tudományos élet képviselőinek adományozható ki¬ tüntetések száma jelentősen lecsökkent, ugyanakkor az odaítélhetők felértéke¬ lődtek, nagyobb elismerést fejeznek ki. 1994. március 15-e alkalmából GéCzy Barnabás tiszteleti tagunkat Széchenyi Díjjal tüntették ki. Az 1993. évi Közgyűlés óta eltelt időszakban BArdossy György és GÉCZY Barnabás tiszteleti tagjainkat a MTA levelező tagjául válasz¬ totta, a Magyar Tudományos Akadémia az általa alapított, és először adomᬠnyozott Eötvös József - koszorúval Balogh Kálmán tiszteleti tagunkat tüntette ki. Az Ipar a Környezetért Alapítvány Emlékérmét kapta JUHÁSZ Árpád tag¬ társunk. A Magyar Geofizikusok Egyesülete POGÁCSÁS Györgyöt Egyed László Emlékéremmel tüntette ki, míg KASZAP András MTESZ Emlékérem kitüntetés¬ ben részesült. Valamennyiüknek e helyről is gratulálunk és kívánunk sok sikert további munkásságukhoz. Tisztelt Közgyűlés! Néhány hét választ el bennünket a második szabad választásoktól. Bízom benne, hogy a megalakuló új Kormány olyan helyzetet fog teremteni az egész tudományos közélet, így Társulatunk és szakmánk számára, melyben döntő tevékenységünk a szakma művelése lehet. Megállhat a "mélyrepülésünk", és ha nem is foghatunk azonnal a felemelkedéshez, de a mindenki számára káros intézményi és személyi küzdelem helyett szakmánk, eredményeink elismerte¬ tésére helyezzük majd a súlyt, mely a felemelkedés előfeltétele lesz. A főtitkári jelentés végén szeretnék a leköszönő Elnökség, a Választmány nevében köszönetét mondani mindazoknak, akik segítették munkánkat: a te¬ rületi szervezeteknek, a szakosztályoknak, a bizottságoknak, tagjainknak és nem utolsó sorban a Társulat titkárságán dolgozóknak: ZlMMERMANN Katalin ügyvezető titkárnak, és SIMON Lászlóné gazdasági ügyintézőnek. Jó szerencsét! Földtani Közlöny 128/4, 721-748 (1998) Budapest Társulati ügyek A Magyarhoni Földtani Társulat 1994. évi ülésszakán a szakosztályokban és területi szervezetekben elhangzott előadások Központi rendezvények Június 3-4, Association of European Geological Soci- eties Executive Committee Meeting and Fi éld Trip Október 13-15. Vándorgyűlés Sárospatakon a Magyar Geofizikusok Egyesületével közösen Bérczi István: megnyitó Bodoky Tamás - Farkas István - Gaál Gábor: A Magyar Geológiai Szolgálat és a kereteiben működő Magyar Állami Föld¬ tani Intézet, Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Ék-Magyarországon Józsa Gábor - Lonsták László - Prakfalvi Péter: Sárospatak 1:25 000-es földtani te¬ rületfejlesztési térképsorozata Kárpáti István - Kerbolt Tamás: A Zemp¬ léni-hegység vízbeszerzési lehetőségei földtani-geofizikai szemmel Tóth György: Beszámoló a Tisza-Bodrog régióban tervezett közös szlovák-ukrán- magyar földtani és környezetföldtani tér¬ képezésekről (TIBREG Projekt) Horváth János - Zelenka Tibor: A Telki¬ bánya környéki régi bányák és az ércese- déshez kapcsolódó földtani környezet vizsgálata Zelenka Tibor: A telkibányai ércesedés vulkano-tektonikus jellemzői Horváth István - Ódor László - Fügedi Ubul: A tokaji-hegységi geokémiai kutatások Elscholtz László: A Tokaji-hegység forrásai Horváth István - Pierre Laville - Ódor László - TULLNER Tibor - TURCZI Gábor: A korom-hegyi részletes fázisú geokémiai kutatás kiértékelése térinformatikai mód¬ szerekkel Renner János: Természetes és mesterséges eredetű radioaktív sugárzások nagy érzé¬ kenységű vizsgálata terepi és laboratóriu¬ mi körülmények között. Gili László - LuKÁCSY József: Mérnöksze¬ izmikus műszerek áttekintése, újabb alkal¬ mazási módszerek az ELGI-ben Gombár László - Göncz Gábor: Mérés- technikai és feldolgozási tapasztalatok a pretercier aljzat szerkesztésének szeizmi¬ kus kutatásában Kiss János - Gulyás Ágnes: 1992. évi légi¬ geofizikai mérések és értelmezésük SZULYOVSZKY Imre: Szeizmikus sebességek Geiger János - KomlóSI Zsoltné: Egy fel- ső-pannóniai delta ritmus belső szerkezete és geometriája az algyői CH-tároló soro¬ zatban (számítógépes bemutató is) Juhász Györgyi: Relatív vízszintingadozá- sok rétegtani-szedimentológiai bizonyí¬ tékai az Alföld pannóniai s.l. rétegsorában Mucsi Mihály - Kiss Balázs: Vulkanosze- diment kifejlődési típusok a Földes-kelet példáján MUCSI Mihály: Egy elgondolás az "algyői szerkezet" tektonikájáról, földtani fejlődés- történetéről (és a DK-Alföldről) Kiss Parciu Petru Marcel - Kummel István - Lesták Ferenc - Unger Zoltán: Vetősta¬ tisztikai számítások alkalmazása egy szeizmikus kutatási terület tektonikai ké¬ pének pontosítására Gyarmati Pál: A Tokaji-hegység és környe¬ zete, szerkezeti - vulkanológiai kapcsolata Csongrádi Jenő - Tungli Gyula - Zelen¬ ka Tibor: Utóvulkáni működés és ércese- 722 Földtani Közlöny 128/4 dés kapcsolata fűzéradványi Korom-he¬ gyen Szalay István: A Bükk hegység és előterei szeizmikus kutatása Takács Ernő - Hegedűs Endre - Posgay Károly - Tímár Zoltán - Sülé Sándor - Jánváriné Kántor Ilona - Varga Géza: A pretercier medencealjzat és a földkéreg mélytöréseinek kapcsolata (Hungárián Geotraverse Projekt) Bertha Zsolt - VÁRHEGYI András: Bánya¬ ipari környezetben felmerülő különleges geofizikai feladatok és megoldásuk Bíró Emőke - Balogh Iván: Szennyezett talaj, illetve talajvíz tisztításának előkészíté¬ se geofizikai mérésekkel Tiszaújvárosban HAKL József - VÁRHEGYI András: Barlangi légcsere dinamikai modellje radon méré¬ sek alapján Hermann László - Neducza Boriszlav - Pattantyús Á. Miklós - Prónay Zsolt - TÓRÖS Endre: Tapasztalatok az üreg és bar¬ langkutatásban TÚRÁI Endre: Felszínközeli nagykiterjedé¬ sű környezetszennyezések tér és időbeli lehatárolhatóságának vizsgálata elektro¬ mágneses (EM) geofizikai módszerekkel Ábele Ferenc - Császár János - Marton Tibor: Kísérletek metamorf kőzetek ásvᬠnyos Összetételének meghatározására magvizsgálatok és szelvények együttes felhasználásával Dormán József - DRÁVUCZ Imre: A fúrási folyadékok fejlesztésnek és alkalmazásᬠnak geofizikai aspektusai Kovácsvölgyi Sándor - Schönviszky László: A Bükk hegység és előterei gravi¬ tációs értelmezése Kerbolt Tamás - Kárpáti István: A mély¬ fúrási geofizika szerepe az Ék-magyaror- szági régió földtani megismerésében Pogácsás György: Kompresszív szeizmi¬ kus struktúrák a Pannon-medencében SÁRHIDAI Attila: A Magyar Geológiai Szol¬ gálat térinformatikai adatbázisai MÁTYÁS Ernő: Gyógyító ásványok Tokaj- hegyalján KISS Bertalan: Zárszó Poszter előadások: BENKó Attila - KISS Bertalan - LabOczki E nid - SÍMAY László - TÓTH József: A víz¬ szintes fúrások tervezése - egy új kihívás a rezervoár modellezés számára DETZKYNÉ LÓRINCZ Katalin - Detzky Ger¬ gely - Kiss Péter - TÍMÁR Zoltán: Tektoni¬ kai analízis különböző behatolási mélysé¬ gű szeizmikus szelvények alapján Szolnok környékén Halmos Imre Gyula: A visszaszórt gamma spektrum modellezésének földtani ered¬ ményei JUHÁSZ Györgyi: Magyarországi neogén medencerészek pannóniai s.l. rétegsorᬠnak összehasonlító elemzése Kerbolt Tamás - Szlabóczky Pál: A Sá- rospatak-végardói hidrotermikus terület Kovácsvölgyi Sándor - Sárhidai Attila: A MÁELGI gravitációs adatbázisa MadaRASI András: Geoelektromos méré¬ sek a Bükk hegység előtereiben Formánké Gulyás Csilla - Kloska Károly - Nagy Zoltán - Landy Kornélné - Thuma Attila: Medencealjzati geotermikus tárolók kutatásának módszertani kérdései az elektromágneses mérési tapasztalatok tük¬ rében Pap Sándor; Adatok a Nyírség földtanához a CH-kutatások alapján POlcz Iván - Szeidovitz Győzőné: Geofi¬ zikai kutatási eredmények a Nyírségben mai szemmel Redlerné Tátrai Marianna - Sülé Sándor - Varga Géza: Nagyszerkezeti egységek belső struktúrája mélyszerkezet-kutató geofizikai mérések az ÉK-2 és PGT-1 vonal mentén (Zabar-Kömlő-Gyula) Renner János: Természetes és mesterséges eredetű radioaktív sugárzások nagy érzé¬ kenységű vizsgálata terepi és laboratóriu¬ mi körülmények között Scharek Péter: Alkalmazott földtani tér¬ képezés a szerencsi 1:100 000-es térképla¬ pon Braun László - Petrovics Ilona - RadÓCZ Gyula - Szalay István: Az Ózd-Putnoki- medence üledékképződési és szerkezeti jellemzői szeizmikus adatok alapján Társulati ügyek 723 Braun László - Kovács Sándor - Petro- vics Ilona - PÉRŐ Csaba - Szalay István: A Szendrői-hegység mélyszerkezete szeiz¬ mikus adatok alapján Szűcs István et al: Robbantások által kel¬ tett szeizmikus rezgések kártételének csökkentése optimális késleltetési rend¬ szerrel Zsadányi Éva - Milánkovich Andrásné - KOVÁCS Lajos: Korszerű adatszolgáltatás a földtani-geofizikai kutatások szolgálatᬠban VlCZIÁN István: Ásványtani vizsgálatok a Hidasnémeti-1. sz. fúrás miocén vulkáni és üledékes kőzetein Agyagásványtani Szakosztály Február 14. Előadóülés Társrendező: Ásványtan-Geokémiai Szak¬ osztály Buda György - Puskás Zuárd: Kubovics Imre "Kőzetmikroszkópia" c. könyvének ismertetése Zelenka Tibor: Magyarországi kaolin- és bentonit telepek típusai Polgári Márta - PÉCSINÉ Donáth Éva - Tóth Mária - Máthé Zoltán - Fórizs Ist- Általános Földtani Szakosztály Február 15. Vezetőségválasztással egybekötött előadóülés Dudkó Antonyiria: A litéri és veszprémi törésről Vezetőségválasztás Március 21. Előadóülés Korpás László - Kovácsvölgyi Sándor: Eltemetett paleovulkán a Budai-hegység délkeleti előterében Május 20. Ankét Társrendező: MTA Szedimentológiai Bi¬ zottsága Az IAS 15th Régiónál Meeting, lsehia 12-14 April A találkozón elhangzott magyar előadások és poszterek bemutatása Ilkeyné Perlaky Elvira - Földvári Mária - KOVÁCS PÁLFY Péter: Sárospatak, Király¬ hegy kőzeteinek hidrotermális elváltozási zónái Földes Tamás: Számítógépes rezervoár karakterizáció és vizualizáció Hajdú József - Kurgyis Péter - Kiss Balázs - RÉVÉSZ István: A MÓL Rt. Kőzetmag In¬ formációs Rendszere (számítógépes bemu¬ tató) Károly Csaba - Molnár Gábor - Símay László: RIGHT térbeli szimuláció vizuali- zálás (számítógépes bemutató) ván: Előzetes adatok a mecseki zeolitoso- dás és agyagásványosodás kapcsolatáról Április 11. Előadóülés Márk Erika (Nehézipari Műszaki Egye¬ tem Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Tan- szék-Miskolc): A hulladéklerakók termé¬ szetes anyagú szigetelő rétege vízzárósá- gának meghatározása előadások; Haas János: Formation and evolution of the "Kössen Basin" in the Transdanubian Rangé (Hungary) MlNDSZENTY Andrea - KNAUER József - Matefi Stefler M.: Superimposed palaeo- karst phenomena is the Halimba Basin (South Bakony, Hungary): the anatomy of a multiple régiónál unconformity TÖRÖK Ákos: Dolomitization and dedolo- mitization of a Triassic ramp poszterek: Juhász Györgyi: Comparison of the sedi- mentary sequences of Laté Neogene sub- basins in the Pannonian Basin, Hungary Juhász Györgyi - Magyar Imre: Lithofa- cies control on distribution of mollusces: 724 Földtani Közlöny 128/4 a comparative study írom the Laté Miocé¬ né Pannonian Laké BAKACSI Zsófia - Mindszenty Andrea - Hertelendi Ede: Lacustrine/palustrine fa- cies from the Pleistocene carbonate laké of Süttő (Hungary) MAGYARI Árpád: Laté Eocéné hydrofractu- ring in combination with synsedimentary fault activity, Buda Mts., Hungary Fogarasi Attila: Sedimentation on a tecto- nically controlled submarine slope, Early Cretaceous, Gerecse Mts., Hungary Kázmér Miklós - Fodor László - Fogara¬ si Attila - Magyari Árpád - Monostori Miklós - ZÁGORSEK K: Sedimentation and biota on an Eocéné carbonate slope, Buda¬ pest Hungary Sztanó Orsolya - De Boer P. L. - Báldi Tamás - Nagymarosi András: Significance of tidal deposits is small and large-scale palaeogeographic reconstructions: an example from an Early Miocéné para- tethys embayment, northem Hungary Május 25, Előadóülés Tolnay Katalin: Kamcsatkán jártunk - él¬ ménybeszámoló Június 22. Előadóülés Ásványtan-Geokémia Szakosztály Január 10. Vezetőségválasztással egybekötött előadóülés Viczián István - Pap Gábor: Rövid beszᬠmoló a Szakosztály hároméves tevékeny¬ ségéről Vezetőségválasztás HeLntz Högelsberger (Bécsi Egyetem): Az új-zélandi epitermák geológus szemmel (angol nyelvű diavetítéssel kísért szakmai beszámoló) - Május 9, Előadóülés KomlósSY György: Bauxitföldtani tanul¬ mányút tapasztalatai ausztráliai, dél-ame¬ rikai, és guineai lelőhelyek alapján (videó lejátszással egybekötött előadás) Dávid Klára - Dosztály Lajos - Don György - Gyuricza György - Kákay Sza¬ bó Orsolya - K. Bodrogi Ilona - Sieglné Farkas Ágnes - Detre Csaba: Magyaror¬ szági szferulitok Józsa Sándor: Az észak-magyarországi mezozoós ofiolitok összefoglaló értékelése Kovács Sándor - Réti Zsolt - Vassilis Tse- LEPID1S - Georgios MlGlROS - Dosztály La¬ jos: A Belső-Hellenidák. Maliak-zonájának triász-jura óceáni képződményei és az észak-magyarországi kapcsolataik (görög- országi úti beszámoló) November 14. Földtani Barangolásaink I. Szarka András: Gravitációs üledékmoz¬ gások: terepbejárás a Hornelen-medencé- ben, Norvégiában November 29. Földtani Barangolásaink II Leél-Össy Szabolcs: Glaciális és vulkáni formák, sivatagok és egyéb érdekességek az Andokban (színes diavetítéses előadás) December 5. Előadóülés Haas János - Budai Tamás: A Dunántúli¬ középhegységi Egység késő-perm-triász fácies egységei és ősföldrajza Kovács Árpád - Szakáll Sándor: A nagy¬ vázsonyi vas meteorit elektron-mikro- szondás vizsgálata Október 24. Előadóülés KOMLÓSSY György - Szalay Emőke - Ve- tóNÉ Ákos Éva - Zelenka Tibor: Az alpi metallogenezis és a lemeztektonika kap¬ csolata a Kárpát-Balkán régióban. Beszᬠmoló az IGCP 356. sz. Projekt 1992. évi nagybányai üléséről és a hozzákapcsolódó terepbejárásról MÁDAi Ferenc: Transzlációs ikresedés és siklatás vizsgálata bükki és szendrői mész¬ kövek kalcitszemcséiben Kelemen Éva: Az Eger nevezetes épületeit alkotó építő- és díszítőkövek földtana Társulati ügyek 725 Gazdaságföldtani Szakosztály Február 9. Vezetőségválasztással egybekötött kerék¬ asztal beszélgetés aktuális gazdaságföldta¬ ni kérdésekről Geomatematikai és Számítástechnikái Szakosztály Január 19. Vezetőségválasztással egybekötött előadóülés A vezetőség beszámolója a megválasztása óta végzett munkájáról Az új vezetőség megválasztása Füst Antal: Beszámoló a csehországi kong¬ resszusról Kovács József: Beszámoló a montreali kongresszusról Május 11. Előadóülés SÁRVÁRY István: Matematika és geomate- matika szerepe a hidrológiában Davideszné Dömötör Katalin: Az Alföld többrétegű porózus víztárolóinak model¬ lezése Maginecz János: A üunai erőmű hatása a kisalföldi víztároló kavicsteraszára Mérnökgeológiai és Környezetföldtani Szakosztály Január 24. Vezetőségválasztással egybekötött előadóülés Vezetőségválasztás Scharek Péter: A mérnökgeológia és a kör¬ nyezetföldtan helye az újjáalakított Ma¬ gyar Geológiai Szoltálatban Diavetítéses bemutató Albánia földtani ne¬ vezetességeiről Február 28. Előadóülés SZEILER Rita - ZsÁMBOK István: Térinfor¬ matikai eredmények a Kisalföld építés- földtani és vízföldtani kutatásában Őslénytani-Rétegtani Szakosztály Február 7. Vezetőségválasztással egybekötött előadóülés Titkári beszámoló, vezetőségválasztás Müller Pál - Magyar Imre: A Pannon-tó puhatestű faunájának eredete Március 21. Kókay József: Az Illés utcai bádeni fauna revíziója Detre Csaba: Egyes ősmaradványcsopor¬ tok magyar elnevezéséről Június 10-11. Terepbejárás Március 28. Előadóülés BOGNÁR Ernő: Mérnökgeológiai munkák Észak-Afrikában június 10. Greschik Gyula: Metróépítési tapasz¬ talatok Ankarában Márton Gyula et al.: Erdélyi úti beszámoló December 13. Évzáró klubdélután Dunántúli eocén feltárások Tatabánya, Keselőhely - Dudar - Ajka, Kö- leskepe-árok Darvastó - Padragkút - Úrkút, Csárda¬ hegy - Úrhida November 23, Gerinces paleontológiái ankét HÍR János: A bükki barlangok őslénytani kutatásának eredményei az utóbbi évti¬ zedben GASPARIK Mihály: A tokodi felső-pleiszto¬ cén lelőhely újravizsgálata 726 Földtani Közlöny 128/4 JÁNOSSY Dénes: A Beremend-16, lelőhely gerinces faunája TOPÁL György: A Beremend-16. lelőhely denevér maradványai MÉSZÁROS Lukács: Neogén Amblycoptinii (Mammalia; Insectivora) evolúciós cent¬ rum Közép-Európában VÖRÖS István: A magyarországi plio- pleisztocén hörcsögök vizsgálatának legú¬ jabb eredményei Gasparik Mihály: Magyarországi neogén ormányosok Tudománytörténeti Szakosztály Június 6. Előadóülés BlDLÓ Gábor: HöRUSITZKY Henrik élete és műve CSÍKY Gábor: BALOGH Ernő geológus pro¬ fesszor emlékezete Kaszap András: Fejezetek egy apokrif- geológia történetéhez November 28. Előadóülés Dobos Irma: Papp Ferenc (1901-1969) élete és műve Alföldi Területi Szervezet: Február 8. Vezetőségválasztó közgyűlés és klubdélután Április 19. Klubnap - Szolnok Az Alföldi Területi Szervezet élete és lehe¬ tőségei az elkövetkezendő három évben Június 7. Előadóülés - Szeged Raucsik Béla: A máriakéméndi jura kőzet¬ tani jellemzése M. Tóth Tivadar: A szeghalmi amfibolitok jelentősége a terület fejlődéstörténetében Szeptember 16. Előadóülés Budapesti Területi Szervezet Január 26. Vezetőségválasztással egybekötött előadóülés Csontos László - Vörös Attila: Az alp- kárpáti térség mezozoós fejlődéstörténete Varga László: A magyarországi neogén orrszarvú-félék December 12. Előadóülés Társrendező: Budapesti Területi Szervezet BOHNNÉ Havas Margit: Magyarország mi¬ océn Pteropodái Dulai Alfréd: Bádeni kumulitiform bryo- zoák Szobról KÓKAY József: Diszkordancia az ottnangi és a kárpáti rétegsorok között a bántapusz- tai területen Vitális György: Emlékezés Gesell Sán¬ dorra halálának 75. évfordulóján, különös tekintettel Selmecbánya és Körmöcbánya területén végzett bányageológiai térképe¬ zésére December 14. Előadóülés Bidló Gábor: Melczer Gusztáv (1869— 1907) élete és műve Csíky Gábor: Beszámoló és megemlékezés az 1994. évről Társrendezők: MGE Alföldi Csoportja, MHT Szegedi Területi Szervezete, OMBKE Alföldi Kutatási Helyi Szervezete, a Mér¬ nök Kamara Csongrád Megyei Csoportja Prof. Dr. TÓTH József - Department of Geo- logy University of Alberta (Edmonton - Canada): "Az áramló talajvíz, mint földta¬ ni tényező: hatások és jelenségek" December 6. Klubnap - Szeged KOMLÓSSY György: Geológus szemmel In¬ diában (vetítettképes előadás) Május 11. Klubnap FÖLDESSY János: Murphy és Parkinson tör¬ vényeinek érvényesülése a magyar földtan átszervezésében (szatirikus vitaindító elő¬ adás) Társulati ügyek 727 Május 24. Előadóülés Juhász Erika - Farkasné Bulla Judit - Hámor Tamás - Korpásné Hódi Margit - Müller Pál - B- Rickets - Tóthné Makk Ágnes: Mi is az, és mire jó - a nagyfelbon¬ tású szekvencia-sztratigráfia Juhász Erika - Farkasné Bulla Judit - Hámor Tamás - Korpásné Hódi Margit - Müller Pál - B, Rickets - Tóthné Makk Ágnes: Újabb adatok a Pannon medence süllyedéstörténetéhez Június 20. Előadóülés Szemelvények a MÁFI bükki térképezésé¬ nek eredményeiből Gulácsi Zoltán: Szarvaskő környékének földtani és szerkezeti viszonyai Pelikán Pál: A Nagy-fennsík (Bükk hegy¬ ség) délnyugati részének földtani képe (Bél-kő, Sándor -hegy, Oltárkő) Szeptember 14. Klubnap JUHÁSZ Árpád filmjeiből: Az Andok Magyarok a Chimborazón Vulkánok hátán Réti Zsolt: Peru, az Andok Október 12. Klubnap A barlangok fővárosa Juhász Árpád filmje Budapest barlangjai¬ ról Előadó a témáról: KORPÁS László Október 17. Előadóülés Az üledékképződés, a karsztosodás és a tektonika szerepe a Budai-hegység triász¬ eocén kőzeteiben Dél-dunántúli Területi Szervezet Április 12. Előadóülés - Pécs Az ELTE Geológus hallgatóinak beszámo¬ lója a terepgyakorlat eredményeiről Angelus Béla - Berta Gabriella - Zölföl- di Judit: A vasasi külfejtés telérkőzetei és tufitos kőzetei Faragó Éva - HÁDEN Sándor - Kiss Károly - Medves András: A Forrás-völgy második Benkovics László - Török Ákos: Triász fácieszónák és tektonika Benkovics László - Török Ákos: A triász¬ eocén határ a Budai-hegységben TÖRÖK Ákos: Az eocén karbonátos üledék¬ képződés modellje Nádor Annamária: Karsztjelenségek és genetikai problémáik a Budai-hegység eo¬ cén kőzeteiben November 9. Klubnap JUHÁSZ Árpád filmje: Ahol a Gangesz szü¬ letik Előadás: JUHÁSZ Árpád: A Himalája November 12. Kirándulás Macyari Árpád - Fodor László - Foga- rasi Attila: A dél-budai hegyek szedimen- tológiai és szerkezeti fejlődése (eocén-tri¬ ász kontaktusok típusai, eocén morfoló¬ giai és tektonikai bélyegek, eocén alap- kongromerátum, mészkő, bryozoás márga üledékes jegyeinek tanulmányozása Terep: Martinovics-hegy - Zugliget (Tün¬ dér szikla) - János-hegy - Farkas-hegy - Odvas-hegy - Öt-hegy November 21. Előadóülés A hegyvidéki földtani térképezés helyzete Budai Tamás - Császár Géza - Csillag Gábor - DARIDÁNÉ TlCHY Mária - Gya- LOGH László: Szükség van-e hegyvidéki térképezésre? Vitaindító előadás, a múlt és jelen, a jövő lehetőségei baloldali mellékvölgyében feltárt miocén konglomerátum kőzettani vizsgálata Horváth Pál: Újabb részletek a Ny-mecse- ki miocén konglomerátum fácies viszo¬ nyaihoz Berecz András - Halupka Gábor - Re- zessy Attila: Vulkanológiai tanulmányok a Ság-hegyen 728 Földtani Közlöny 128/4 Április 26. Előadóülés - Pécs Társrendező: MHT Baranya megyei Terü¬ leti Szervezete Unyi Péter: A japánok szent hegye a Fuji (diavetítés) Bevezető: Egyed Róbert Május 14. Terepbejárás A Nyugat-Mecsek rétegsorának, földtanᬠnak áttekintése fúrómagokon a IV. üzemi légaknánál Terepbejárás: Boda, Kővágószölős, Cser¬ kút, Pécs nyugati részén található feltárᬠsok megtekintése Május 17. Előadóülés - Pécs Kraft János: Mecseki források az utolsó tíz év tükrében VlNCZE János: Az interferenciaszín stabili¬ záló polarizációs mikroszkóp alkalmazási lehetőségei és korlátái a kvantitatív kőzet¬ mikroszkópiában június Előadóülés - Pécs ÉRDI-KRAUSZ Gábor: A uránbányászat helyzete és perspektívája az érckészletek függvényében Kassai Miklós: A dél-kelet Dunántúl nagy- szerkezeti helyzetének és gazdasággeoló¬ giai térszerkezetének alapvonásai Szeptember 20. Ankét - Pécs A mecseki uránércbányászat rekultivációs munkáinak földtani, hidrogeológiai és geomorfológiai vonatkozásai Társrendezők: MHT Baranya megyei Szer¬ vezete, Mecseki Ércbányászati Vállalat, Mecsekurán Kft. ÉRDI-KRAUSZ Gábor: megnyitó Benkovics István: A MÉV rekultivációs programja és pénzügyi forrásai Bárány Imre (Mecsekurán Kft.): A rekul¬ tivációs tevékenység radiológiai alapjai CSICSÁK József (MÉV): A zagytározók re¬ kultivációja, különös tekintettel a pannon rétegvizes medence vízvédelmére LendvaiNÉ KOLESZÁR Zsuzsanna (MÉV): A meddőhányók és a perkolációs területek rekultivációjának kérdései Koch László (Mecsekurán Kft.): A földa¬ latti bányatérségek felhagyása, mint a re¬ kultiváció sajátos területe Felkért hozzászólók: Morava Endre - ANTSZ, Ötvös Károly - KÖFE, Schubert József - DDVIZIG Helyszíni bejárás: Zagytározók, meddőhᬠnyók, a lezárt I. és a zárás alatt álló III. üzem felszíni létesítményei Szeptember 24. Terepbejárás A keleti Mecsek rétegtanának, földtanának áttekintése Pécs-Vasas külfejtés, a toarci foltos pala megtekintése egy feltárásban, ófalui Ara¬ nyos-völgy, erdősmecskei kőfejtő Október 4. Előadóülés - Pécs Konrád Gyula: A dél-kelet dunántúli ex- tenziős medencefejlődés a középső triász¬ ban Október 25. Előadóülés - Nagykanizsa Társrendező: MÓL Rt. - Nagykanizsa Az átalakuló CH-kutatás a Dunántúlon BardóCZ Béla: CH-kutatás törvényi, szer¬ vezeti és strukturális változásai TORMÁSSY István; Az elmúlt 10 év CH-ku- tatási eredményei a Dunántúlon Új módszerek a hazai CH-kutatásban, ezek eredményei a Dunántúlon Rumpler János - Törköly József - Czeller István: Szeizmika, szeizmikus munkaállo¬ mások Kovács Illés - STRÁZSI Sándor: Matemati¬ kai statisztika (geostatisztika) ÚJSZÁSZI Katalin: Szeizmikus sztratigráfia Koncz István: Geokémia Somfai Attila: CH-migráció Regionális CH-előkutatási projektek a Dunán¬ túlon POGÁCSÁS György: Vasi hegyhát SIMON Ernő: Somogy-Tolnai-dombság Ábele Ferenc: Termelésgeofizika új ered¬ ményei (Nagylengyel, Barcs) Bokor Csaba: Külföldi projektjeink a Kö¬ zel-Keleten (Qatar, Törökország, Yemen) November 8. Előadóülés - Pécs Társulati ügyek 729 Chikán Géza - Koloszár László - Kókay András: A dunaföldvári partomlás földta¬ ni tapasztalatai Észak-magyarországi Területi Szervezet Január 27. Évnyitó klubnap és vezetőségválasztás - Miskolc RadőCZ Gyula: Kirándulás a Fülöp-szige- tekre {vetítettképes beszámoló) Február 24. Előadóülés - Miskolc JUHÁSZ András: A földtani szerkezetek megismerésnek változása az ásványi nyersanyagok kutatása során Március 31. Előadóülés - Miskolc Egerer Frigyes: Megemlékezés dr. POJJÁK Tibor volt tanszékvezető egyetemi docens tudományos és oktatási tevékenységéről halálának 10. évfordulóján Április 28. Előadóülés— Miskolc ZELENKA Tibor: A magyarországi földtani szervezetek jelenlegi helyzete SZEPESSY András: A Borsodi Szénbányák megszűnése utáni földtani tevékenység le¬ hetőségei a borsodi szénmedencében Május 26. Előadóülés a Borsodi Műszaki Hetek keretében - Miskolc Társrendező: MHT Borsodi Csoportja Németh Csaba - Mezei Gábor: Különböző típusú vízbeszerzések bemutatása a kiste¬ lepülések vízellátási programjának meg¬ valósulása során Deák János - Latrán Béla - Pataki And¬ rás: Kutatási tapasztalatok a kis települé¬ sek vízbázisainak megteremtésében November 24. Előadóülés - Miskolc PRAKEALVI Péter: Nógrád megye ásványvizei December 8. Évzáró klubnap - Miskolc Kötetlen beszélgetés Bérczi Istvánnal a MFT elnökével a társulati életről és az észak-magyarországi földtani kérdésekről Közép- és Észak-dunántúli Területi Szervezet Május 5. Előadóülés - Veszprém A hulladék-elhelyezés geológiai alapjai KNEIFEL Férne (MGSZ): A Magyar Geoló¬ giai Szolgálat tevékenységi köre, különös tekintettel a környezetvédelemmel kap¬ csolatos szakhatósági feladatokra Szaböné Kele Gabriella (Növényegész¬ ségügyi és Talajvédelmi Állomás, Velen¬ ce): A kommunális szilárd- és folyékony hulladékok elhelyezésének talajtani alap- jai Kneifel Ferenc (MGSZ): A hulladéklera¬ kásra alkalmas területek kiválasztásának környezetföldtani megalapozása PetráS József (KDT Környezetvédelmi Felügyelőség, Székesfehérvár): A Környe¬ zetvédelmi Felügyelőség tevékenységének geológiai vonatkozása December 8. Évzáró klubdélután - Veszprém 64. Jahrestagung dér Palaontolagischen Gesellschaft Budapest, 26-30. September 1994. Az Őslénytani Társaság 64. Éves Kongresszusa Szeptember 26. HOLDER, FI (Stuttgart, Németország): Meg- Megnyitó, üdvözlések jegyzések az új - katasztrofizmushoz 730 Földtani Közlöny 128/4 Ma let z, ]., Mitchell, C, E. (Buffalo, USA): A Virgella és biszeriális Graptoliták (Dip- lograptacea, Graptoloidea) DECKER, R. T. (Berlin, Németország): Glo¬ bális környezetváltozások és az Ammono- ideák felső-devon evolúciója Aberhan, M., Fürsich, R T. (Würzburg, Németország): A "tömeges kihalás" a pleinsbachi-toarci határon (alsó-jura) Dél- Amerikában: a kagylók rétegtani eloszlási mintázatának elemzése és értelmezése Hubmann, B. (Graz, Ausztria): Az Argut- astrea quadrigenuina (Anthozoa, Rugósa) blasztogeneziséhez és asztogeneziséhez Blind, W. (GieBen, Németország): Rönt- genfosszíliák a Hunsrück-i palából Eisenhardt, K.H., VOIGT, E. (Hamburg, Németország): Tervidmonea nov. Gén. (Bryozoa, Cyclostomata) a közép-európai paleogénből Kanazawa, K. (Würzburg, Németország): Spatangoid sünök paleogén alaktani di¬ verzifikálódása Dhondt, A. V. (Brüsszel, Belgium): Oszt- reák és a K/T határ Fürsich, F. T. (Würzburg, Németország), Yin Yiarun (Peking, Kína), WERNER, W. (München, Németország): Az egykori só¬ tartalom meghatározása stabil izotóp és bentonikus faunaegyüttesek összehasonlí¬ tó vizsgálata segítségével GRÖSCHKE, M. (Berlin, Németország), Niederhöfer, H.-G. (Stuttgart, Németor¬ szág): Ősföldrajzi kapcsolatok Dél-Ameri- ka, Európa és India/Madagaszkár között a kalloviban (középső-jura) a Reineckeii- dae példáján MÖNNIG, E.: (Coburg, Németország): Bio¬ provincializmus az ENY-európai ammoni- teszeknél a kalloviban (középső-jura) Engeser, T. (Hamburg, Németország): Gö¬ rögország középő-triász Nautilidái Látogatás a 125. éves Magyar Állami Föld¬ tani Intézetben; KORDOS László előadása Nopcsa Ferencről Szeptember 27. Lehnert, O. (Erlangen, Németország): Az argentínai Prekordillera ordovíciumi geo- dinamikai folyamatainak időrendje GÖRÖG Á. (Budapest, Magyarország): Al¬ só-jura plankton foraminiferák Magyaror¬ szágról Gebhardt, H. (Berlin, Németország): A Tap-i Márga (DK-Spanyolország, langhi- tortonai): egy alsó- és középsőbatiális élet¬ tér rekonstruálása Foraminifera-faunák se¬ gítségével BODROGI, I. (Budapest, Magyarország): A Gerecse hegységi (Magyarország) turbidit- üledékeinek mikropaleontológiai-rétegta- ni tagolása és ősföldrajzi kapcsolatai Less Gy„ Ó. KOVÁCS, L, (Budapest, Ma¬ gyarország): Numerikus evolúciós korre- lálás Kozur, H. (Budapest, Magyarország): A Radiolariák jelentősége a középső-triász rétegtana számára KlELlNG, W. (Erlangen, Németország), SCASSO, R. (Buenos Aires, Argentína): Az antarktiszi-félsziget felső-jura Radiolaria- faunáinak ökológiai jelentősége Blumenstengel, H. (Halle, Németország): A thüringiai ökotípus felső-devon Ostra- coda parakronológiájának problémái Schudack, M. (Berlin, Németország): Fel¬ ső-jura és berriázi Ostracoda őséletföldraj¬ zi ENY- és Közép-Európában Hüsken, T.-C., Eisenhardt, K.-H. (Ham¬ burg, Németország): Incertae sedis Muel- lerisphaerida a Schübel-hegy alsó-devon rétegeiből (bajor ki fejlődés sorozat, Franke- wald) Frydas, D, (Patras, Görögország): Réteg¬ tan és őskörnyezettan kova-fitoplankton- nal Görögország neogénjében TRAGELEHN, H. (Erlangen, Németország): Az Északi-Mészkőalpok paleocén zátony- mészkőinek kifejlődése és őskörnyezetta¬ na - a zátonyok és zátonyalkotók fejlődése a K/T határon át WlLDE, V. (Frankfurt am Main, Németor¬ szág): A Nehden-i alsó-kréta karsztkitöltés - őskörnyezettani újdonság? Keletkezése és mai analógiái. Társulati ügyek 731 Neuffer, Fr.-O. (Mainz, Németország): Az Eckfeld-í maar ősmaradvány előfordulása SCHULTZE, H.-P. (Berlin, Németország): Az árapályöv és jelentősége az ősmaradvᬠnyok megmaradásában BOLLIGER, I. (Zürich, Svájc): Helsíghausen (Thurgan Kanton, Svájc) ősmaradvány le¬ lőhely a felső-édesvizi molasszban (csillá- mos homokfeltöltés, MN7) BLATT ,)., GrüN, B. (Giefíen, Németország): FAVRIS - szerkezetes rák-ürülékek számí¬ tógépes határozó-rendszere Korn, D. (Tübingen, Németország): Frak- tális fejlődési mintázatok paleozoos Am- monideáknál Becker, G. (Frankfurt am Main, Németor¬ szág): Egy figyelemreméltó Ostracoda héj¬ szerkezet - természetes, vagy mesterséges? Kohring, R. (Berlin, Németország): Fossi- lis madártojás-héjak a Steinheim-i meden¬ céből (miocén) és a Geisel völgyből (eocén) Szeptember 28. Arratia, G, (Lawrence, Kansas, USA): Új csontos halak D-Németországból BÖHME, E. (Lipcse, Németország): Felső- oligocén pontyfaunák a Siebengebirge-ből és a Westerwald-ból Müller, A. (Lipcse, Németország): Az Egyesült Államok atlanti harmadidőszaki halfaunáinak őséletföldrajzi és őséghajlat¬ tani vonatkozásai Reichenbacher, B. (Karlsruhe, Németor¬ szág): Haltársulások a Mainz-i medence oligo-miocénjében: őskörnyezettan és ős¬ földrajz HungerbüHLER, A. (Bristol, Nagy-Britan- nia): Paraziták egy dinoszauruszon a Sín¬ ben-homokkőben Böhme, E. (Lipcse, Németország): Az Es- penhain-i alsó-oligocén emlőslelőhely Lip¬ cse közelében Morlo, M. (Frankfurt am Main, Németor¬ szág): Egyes ragadozók (Mammalia) Ősé- letföldrajza Közép- és Ny-Európa alsó-mi¬ océnjében Stefen, C. (Bonn, Németország): A fogzo- máncdifferenciálódás ragadozóknál Kirándulások: A. Das Mezozoikum des Bakonygebirges Sümeg - Úrkút - Olaszfalu - Zirc B. Das Tertíár in Nordungarn I. Szurdokpüspöki - Gyöngyös - Noszvaj - Eger D. Geologisch-paláontologische Naturs- chutzgebiete und Jungtertiár in NE-Trans- danubien Vértesszőlős - Tata - Várpalota - Balaton- fűzfő - Tihany 64 . Jahrestagung dér Palaontologischen Gesellschaft 1994. szeptember 26-30. A Magyarhoni Földtani Társulat rendezé¬ sében, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Geológiai Szolgálat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Magyar Termé¬ szettudományi Múzeum, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem, valamint a MÓL Rt. közreműködésével és támogatásával 1994. szeptember 26. és 30. között került sor a Német Paleontológia! Társaság (De¬ utsche Paláontologische Gesellschaft) 64. rendes, egyben második magyarországi vádorgyűlésére, németül Tagungjára (az első szinte napra pontosan 66 évvel előbb volt, 1928-ban). A helyszín megválasztása jelzi a Deutsche Paláontologische Gesells¬ chaft nyitottságát és a német nyelvterüle¬ ten túli érdeklődését, valamint a magyar őslénytani kutatások nemzetközi elismeré¬ sét. A rendezés joga Magyarországnak tör¬ ténő odaítélésében 1991-ben, jelentős érde¬ mei voltak Prof. Dr. Friedrich STRAUCH münsteri paleontológia professzornak. REMANE, J. professzor, a Deutsche Paláon¬ tologische Gesellschaft elnöke megnyitója és BÉRCZI István a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke üdvözlése után kezdetét vette a három napos üléssorozat, mely so¬ rán 36 előadást hallgatott meg a kereken 100 , közte 24 magyar résztvevő. Az elő¬ adások középpontjában a paleoökológia, a paleobiogeográfia és a biosztratigráfia állt. A tematikai változatosságot jól mutat¬ ja, hogy az előadások az egysejtűektől a 732 Földtani Közlöny 128/4 gerincesekig, a héj szerkezeti vizsgálatok¬ tól az életterek globális változásáig, a módszertani kérdésektől az elméleti fejte¬ getésekig, a fraktál minták elemzésétől a kagylós rákok varratmintázatának vizsgᬠlatáig igen széles skálán mutatták be az őslénytan legújabb eredményeit. Ezek cím szerinti felsorolása a fentiekben megtalál¬ ható. A poszter bemutatón 21 poszter sze¬ repelt, kitűnő tartalommal és többnyire di¬ daktikus megjelenítésben. A magyar pale¬ ontológusok 4 előadás és 11 poszter kere¬ tében mutatták be eredményeiket Három 2 napos kiránduláson a résztvevők bepillanthattak a Bakony-hegység mezo¬ zoikumába (A kirándulás), megismerhet¬ ték Észak-Magyarország néhány tercier le¬ lőhelyét (B kirándulás), valamint a Dunán¬ túli-középhegység ÉK-i része több neogén védett őslénytani feltárását (D kirándulás). A vándorgyűlés programján szerepelt az akkor 125. évfordulóját ünneplő Magyar Állami Földtani Intézet bemutatása, német és magyar kiadók szakkönyv és térképki¬ állítása, őslényeket ábrázoló bélyegek ki¬ állítása, alkalmi postai bélyegzés, ásvány¬ árusítás. Rendkívül hangulatos fogadás és folklór bemutató oldotta a szigorú szak¬ maiságot. A Tagung keretében került sor a Deutsche Paláontologische Gesellschaft elnökségi ülésére és tisztújító közgyűlésére (elnökké von Hillebrandt, A. berlini professzort választották, s a Beirat tagja lett JÁNOSSY Dénes kiváló paleontológusunk). A német társulati kiadányokban megjelent beszámolók értékelései, a nagy számban érkezett elismerő és élményeket feleleve¬ nítő levelek, közte HÖLDER, H. professzor két versbe szedett visszaemlékezése, arról tanúskodnak, hogy mind szakmai, mind szervezési oldalról jól sikerült a rendez¬ vény. Kecskeméti Tibor Spherulites (Micrometeorites) in the Carpathian Basin 1994. október 31. - november 1. G. GaáL: Opening, Ideas about planeto- logy and Archaeogaea K. BREZSNYÁNSZKY: Welcoming address on behalf of the Hungárián National Commit- tee fór IGSP Cs. H. Detre: Spherulites - riew tool fór globai geological and planetological corre- lation K. Jakabská: Spherical accessories in Ge¬ menc Granites West Carpathians, Slovakia A. Raukas: Tracing of the age of the ca- tastrophic event in sedimentary sequences around the Kaali meteorité impact on the island of Saaremaa, Estonia G. Uduba^a, V. Arsenescu, S. Anastase: Magnetic spherules in Alluvial of the So¬ uth Carpathians, Románia Á. Hadnagy: Metallic and glassy spheru¬ les from the Crisu Negru Modem Alluvia Formations, Románia Ouyang Ziyuan: Advances in Research of Cosmic Dúst Spherulites in China Xiao Zhifeng, Ouyang Ziyuan, Lin Wenz- HU: Simulatíon the Climate Efíect of Giant Extraterrestrial Body Impact on the Earth in Cenozoic Li Chun-Lai, Ouyang Zí-Yuan, Lin Wen- ZHU: Microtektites in 0.7 Ma B.P. Loess and Geochemistry of the Microtektite-bearing Layers 1. Microtectites Found in Loess in China 2. Geochemistry of the Microtektite-Be- aring Loess Layers Sz. Bérczi, B. Lukács: On possible pheru- lite sources L. Dosztály: Glassy Spherulites from Hungary O. Kákay Szabó: The main types of sphe¬ rulites occurring in the rocks of Hungary Gy. Gyuricza: Ironspherulites in unconso- lidated sediments in Hungary Gy. Don: Evidences fór the cosmic origin on silicate spherulites Társulati ügyek 733 E. Rálisch-Felgenhauer, Extremely small spherulites írom the Middle Triassic of Mecsek Mts. (South Hungary) L. DOSZTÁLY: Spherulites írom the Upper Triassic of Buda Mts., Hungary (poster) A. Szarka: First remarks on the occurren- ce of extrateresstrial magnetic spherules in the Senonian alluvial sediments of Sout¬ hern Bakony, Bakony, Hungary I. BODROGI: Spherulites and microtektites in the Caniacian-Lower Maastrichtian of the Bakony Mts. (Hungary) - A prelimi- nary report. K. VaskÓ-DÁVID; Opac spherulites and microlapillis from the Polány Mari Formᬠdon samples of Nagygörbő 1. Borehole Á. Síegl-Farkas, M. Wagreich: Patynolo- gical and Nannoplankton correlation of spherulite-bearing Senonian formations in Hungary. Gy. Szöűr, M. Korpás-Hódi, Gy. Don, í. Beszeda: Microspherulites from the sedi¬ ments of borehole Nagylózs-1. Gy. Don, Gy. Gyuricza: Latest results from the Transdanubian Neogene and Pleisto- cene (poster) M. Lantos: Magnetostratigraphic pros- pects fór investigadon of spherulites The proposed new IGCP project THE INVESTIGATIONS OF SPHERULITES (MICROMETEORITES) IN EUROPE WITH GLOBAL PURPOSE - Proposed by Cs. H. Detre, K. Jakabská, A. Raukas, G. Udubasa A Magyarhoni Földtani Társulat 1995. évi ülésszakán a szakosztályokban és területi szervezetekben elhangzott előadások Központi rendezvények: Január 27. szakmai tájékoztató és konzultációs program Az országos szakirodalmi kutatómunka, a kis- és közepes aktivitású, radioaktív hul¬ ladékok elhelyezésére alkalmas földtani objektumok kiválasztására (az "országos screening") Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Stúdiójában (Budapest XI. Bocs¬ kai út 37, 1113) Társrendezők: a Magyar Természettudományi Társulat, a Magyar¬ honi Földtani Társulat, a Magyar Földrajzi Társaság, a Magyar Geofizikusok Egyesü¬ lete és a Magyar Hidrológiai Társaság Be¬ vezető előadások: "Országos szakirodalmi kutatómunka a kis- és közepes akdvitású, radioaktív hulladékok elhelyezésére alkal¬ mas földtani objektumok kiválasztására" Előadó: Bállá Zoltán, főosztályvezető (Magyar Állami Földtani Intézet) "A kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésének műszaki követel¬ ményei" Előadó: Ormay Péter oki. ve¬ gyészmérnök, radiokémikus (Paksi Atom¬ erőm Rt.) Az előadások után korreferátu¬ mok és konzultáció Március 22. 140. Rendes Közgyűlés Elnöki megnyitó - Bérczi István Megemlékezés FÜLÖP József tiszteleti ta¬ gunkról - Hámor Géza Semsey Andor Ifjúsági Emlékérem átadása A Bíráló Bizottság nevében előterjesztő: Ko¬ zák Miklós Az Emlékérmet kapta: M. Tóth Tivadar: Geochemical character of amphibo- lites from Tisza unit on the basis of incompa- tible trace elements (Acta Mineralogica Pet- rographica. Szeged, 35, 27-39, 1994.) c. cik¬ kéért. Pénzjutalomban részesült: Füle Lász- 734 Földtani Közlöny 128/4 ló, Szennyeződésérzékenységi vizsgálatok a Dunakeszi-Mogyoród-Csomád területén c. cikkért, LENCSÉS Gábor: Az udvari Csibiti- völgy természeti képződményei és élővilága c. cikkéért. Hatvan éves társulati tagságot elismerő díszoklevél átadása KörÖSSY László tisz¬ teleti tagunk részére GaáL Gábor a Magyar Állami Földtani Inté¬ zet igazgatója előadása: Az ezredforduló Földtani Intézetének stratégiája: eredmény- orientált alkalmazott földtani kutatás Főtitkári jelentés - Halmai János Az Ellenőrző Bizottság jelentése - GÁLOS Miklós A Gazdasági Bizottság jelentése - BREZ5- nyánszky Károly Az Alapszabály-korszerűsítés kérdései - Knauer József A Nemzeti Alaptanterv földtani vonatko¬ zásainak kérdései - KOZÁK Miklós Hozzászólások, vita Május 23-28. Ércteleptani tanulmányút az Arany-négy szögben a Romániai Földtani Társulat Dévai Csoportja kezdeményezésére és támogatásával. Romániai szakmai vezetőink: Orlandea Eugen és SZENTESSY Cecília 1. Sácárimb (Nagyág) - arany, ezüst és tellúr lelőhely, neogén andezitek, hidrotermális ércesedés az úgynevezett nagyágit lelőhely 2. Brad városi aranyműzeum 3. Rogia Poieni - réz lelőhely, neogén andezitek Abrudbánya közelében, a legérdekesebb ilyen típusú romániai lelőhely 4. Rosia Montaná-i (Ve¬ respatak) aranybányászati múzeum, ró¬ mai időktől kezdve - régi bányák 5. Sávír- sin (Soborsin) - molibdenit lelőhely, larámi kitörések érchegyekben 6. Pirit- és réztar¬ talmú kalkopirit lelőhely, Pátírg, Ro§ia Nouá, Almágel, ofiolit típusú kitörések a Zarándi hegyekben. Június 7-8. Vándorgyűlés - Alsóörs " A Balaton állapota és környezetének geológiai vonatkozású problémái" A Balaton-felvidék földtana Csillag Gábor - Budai Tamás: A Balaton- felvidék földtani kutatása Dudkó Antonyina: A Balaton-felvidék szerkezete Bihari Dániel: A balatoni bazaltvulkaniz- mus Aktuálgeológia CSERNY Tibor - Nagy Tiborné: A Balaton komplex földtani kutatása Máté Ferenc: A Balaton recens üledékei és a környezeti problémák Szilágyi Ferenc - Józsa János: Ökológiai és hidrológiai kutatások a Balatonon JUHÁSZ Ágoston: A Balaton-felvidék geo- ökológiai térképezése Földtani természetvédelem - alkalmazott földtan Pálfy József: A balatoni magaspartok je¬ lenlegi állapota Koloszár László - Csillag Gábor - Gon- DÁRNÉ SŐREGl Katalin: A földtani felépítés meghatározó szerepe a Káli-medence fel¬ szín alatti vízrendszerében Közép-dunántúli Természetvédelmi Igaz¬ gatóság: A Balaton-felvidék ökológiai problémái FARKAS Sándorné: A bauxitbányászat ví¬ zelvonásának hatása a Balatont tápláló vízfolyásokra Terepbejárás a Balaton-felvidék földtani érdekességei címmel: Mencshely - bazalt¬ bánya, Szentbékáíla - bazalttufa feltárás és kőtenger. Mind széntkálla - Kopasz-hegy hólyagos bazalt, Csobánc - kőmagas - papsapka kövek, Kisörsi homokbánya, Salföld kavicsbánya és kőtenger Október 1-7. Romániai Földtani Társulat Dévai Csoportjának magyarországi ércteleptani terepbejárása Október 1 . Látogatás a szegedi József Attila Tudományegyetem Ásványtani, Geoké- mai és Kőzettani Tanszékén Szederkényi Tibor: Áttekintő előadás az Alföld kristályos aljazatának felépítéséről PÁL Molnár Elemér: A Koch Sándor gyűj¬ temény, a Kárpát-medence ásványai Társulati ügyek 735 Október 2, Kirándulás a Velencei-hegység¬ be: Sukoró - barit külfejtés, gránit-andezit áttörése, ördög-hegyi kvarctelér (sejtes kvarc) - ÓDOR László Október 3, Látogatás a Magyar Állami Földtani Intézetben, az Országos Földtani Múzeum megtekintése Kákay Szabó Orsolya - ÓDOR László: Tᬠjékoztató a MAFI felszíni geokémiai kuta¬ tásairól Földvári Mária - Viczián István: Tájékoz¬ tató a nyersanyagkutatással kapcsolatos ásványtani kutatásokról Budapest geoló¬ giája (Gellérthegyről) szakmai vezető: Du- dich Endre Október 4. Földtani kirándulás a Börzsöny hegységbe: Nagybörzsöny: Alsó Rózsatáró, Au-tartal¬ mú "breccia pipe", Nagyirtáspuszta: Telé- res Au-Ag ércindikációs terület bemutatᬠsa, szakmai vezető: Nagy Béla Október 5. Parádfürdő: Au, Ag, Te ércesedés Recsk-Lahóca Au, Ag, Cu ércesedés Recsk mélyszinti ér¬ cesedés, szakmai vezető: Földessy János Október 6 . Telkibánya: Epitermális teléres Au, Ag ércesedés Szak¬ mai vezető: HORVÁTH János November 22-24. Országos konferencia környezet = érték A földtan a természetes és épített környezet védelméért az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a MÓL Rt. támogatásával Siófok November 22. Bérczi István (MFT): Megnyitó Plenáris ülés Esztó Péter (MBH): A bányászat és a kör¬ nyezetvédelem új szabályrendszerének néhány jogalkalmazási problémája Farkas István (MGSZ): Az állam földtani, földtani kutatási feladatai Magyarország földtani környezetének vizsgálatában, vé¬ delmében Gaál Gábor (MÁFI): A kömyezetgeológia szerepe a földtani intézet/ek stratégiájában: hazai helyzetkép, nemzetközi gyakorlat Verő László (ELGI): A geofizikai módsze¬ rek jelenlegi és jövőbeni szerepe a környe¬ zetföldtani kérdések megoldásában ERDÉLYI Gáborné (MGSZ): A környezetvé¬ delmet segítő földtani adatbázisok, infor¬ mációs rendszerek és azok hozzáférhető¬ sége - az MGSZ központi adatbázisai Kassai Miklós (MGSZ): A geológiai kör¬ nyezetpotenciál, mint a környezetvéde¬ lemben szükséges korlátozások bevezeté¬ sének és egyúttal a település- és gazdasági fejlesztés alapja Biacs Tamásné (KTM): A hulladékgazdál¬ kodás helyzete Magyarországon és a jövő¬ beni feladatok BaláSHÁZY László (KTM): A környezet vé¬ delméről szóló új törvényből fakadó fel¬ szín alatti vízvédelmi feladatok Holló Gyula (KHVM): Az új vízügyi tör¬ vényből fakadó szakmai feladatok TÓTH Álmos (MGSZ): Környezet, környe¬ zetvédelem a Dinamikus-Organikus Fejlő¬ dés Elméletének szemléletében November 22. "A" Szekció: Bányászat Elnök: FÜST Antal FÜST Antal (MBH): Az ásványvagyon gaz¬ dálkodás és a környezet védelemének kap¬ csolata B. Nagy József (MBH): Az ásványi nyers¬ anyagkutatások feltételrendszere és enge¬ délyezési gyakorlata FODOR Béla - ZELENKA Tibor (MGSZ): Ma¬ gyarország ásványvagyon potenciálja az Or¬ szágos Ásványvagyon Nyilvántartás tükrében JÓZSA Gábor (MGSZ): A Magyar Geológiai Szolgálat kritériumrendszere a bányász¬ attal kapcsolatos szakvéleményező felada¬ tai során Németh Csaba (ÉKF): Az egyes bányászati döntési csomópontok környezetvédelmi szakhatósági-hatósági kritériumrendszere KüMÁNOVICS György (KDT VÍZIG, Székes- fehérvár): Az egyes bányászati döntési csomópontok vízügyi szakhatósági-ható¬ sági kritériumrendszere SZILÁGYI Gábor (BKMI): A magyarorszá- gon bezárt ill. felhagyott bányák hatása a környezetre 736 Földtani Közlöny 128/4 Pattantyús-Á, Miklós (ELGI): Felhagyott bányatérségek állapotának felmérése geo¬ fizikai módszerekkel (esettanulmány) KOMLÓSSY György ; Modern bányászat és környezetvédelem Vita, hozzászólások November 23. "B " Szekció: Környezetvédelem: országos jelentőségű feladatok Elnök: Farkas István HORVÁTH Vera (KTM): Szennyezett terüle¬ tek kármentesítésének rövid és hosszú tᬠvú programja KNEIFEL Ferenc - REZESSY Géza (MGSZ): A Magyar Geológiai Szolgálat szakhatósági állásfoglalásainak megalapozása, a föld¬ tan által a környezeti hatástanulmányok¬ kal szemben támasztott követelmények Szabó Imre (ME): A kommunális és veszé¬ lyes hulladékok elhelyezésének geo- technikai követelményrendszere Bállá Zoltán (MÁFI) - Chikán Géza (MÁFI) - Schweitzer Ferenc (MTA FKI) - TÓTH György (MÁFI); Akis-és közepes ra¬ dioaktivitású erőművi hulladékok végle¬ ges elhelyezése: a földtudományi kutatás követelményei és eredményei LiEBE Pál (VITUKI Rt.) Országos áttekintés felszín alatti vizeink állapotáról Havasné Szilágyi Eszter (KHVM): A víz¬ bázisvédelem jelenlegi helyzete Magyaror¬ szágon, feladatok Deák József - Deseó Éva - Bagi Márta (VITUKI Rt.): Országos áttekintés felszín alatti vizeink védettségéről, minőségéről JÁNOSKA Tibor: Környezetvédelmi károk légifelderítése, távvezetékek légi megfi¬ gyelése és a hibák feltárása a HB Flugtech- nik Gmbh által gyártott Scanliner típusú repülőgéppel Vita, hozzászólások November 23. "C" Szekció: Hulladékelhelyezés Elnök: Brezsnyászky Károly Frigyesi Ferenc (PA Rt) - Kovács László (MÉV): A nagyaktivitású radioakív hulla¬ dékok végleges elhelyezésének kutatása Magyarországon - jelenlegi helyzet és a távlati tervek HÁMOS Gábor - MAJOROS György - Máthé Zoltán (MÉV): A Bodai Formáció és kör¬ nyezetének földtani alkata Koleszár Zsuzsa - Csővári Mihály - Csi- CSÁK József (MÉV): A MÉV működésével összefüggő környezetrendezési feladatok áttekintése, eddigi eredmények Fejes Imre (ELGI): Kommunális és veszé¬ lyes hulladékok elhelyezésére földtanilag alkalmas helyek kiválasztása geofizikai módszerek segítségével Stickel János (ELGOSCAR Kft): Szemét¬ telepek műszaki és földtani védelmének ellenőrzése geofizikai módszerekkel Vita, hozzászólások "E" Szekció: Az épített környezet védelme Elnök: Verő László Kleb Béla (BME): Az építésföldtani-mér- nökgeológiai térképezés szerepe a terület- rendezésben, településfejlesztésben Török Ákos (BME): A légszennyezés ha¬ tása az építőkövek mállására Vita, hozzászólások Poszterbemutató November 23. "D" Szekció: Felszín alatti vizek védelme Elnök: HAVASNÉ SZILÁGYI Eszter Jocháné EDELÉNYi Emőke (MÁFI): A föld¬ tani felépítés szerepe a Hévízi tó és a Nyi- rádi depresszió kapcsolatában Jambrik Rozália - Bartha Mária - KOVÁCS Balázs (ME): A Borsodsziráki Vízmű víz¬ bázisának környezetvédelmi problémái Tamás Csaba (MÓL Rt.): A felszín alatti vizek védelme a MÓL Rt. ” Terméktárolás és Szállítás " működési területén Magyar Balázs - Schönviszky László - Stickel János (ELGOSCAR Kft); Felszín alatti vizek védelme szénhidrogén szennyezések ellen Rotárné Szálkái Ágnes (MÁFI) - Ágotái György (VITUKI RT) - Csepregi András (VITUKI Rt): A magyarországi vízmegfi¬ gyelő hálózatok adatainak felhasználási lehetősége Társulati ügyek 737 Baráth István (ELGI) - Draskovits Pál (ELGI)- Hursán László (ME): A geofizika szerepe az ívóvízkutak víz- és környezet¬ védelmében Maucha László (VITUKI Rt.): A Balaton- felvidék karsztvízkészletének mennyiségi védelme Vita, hozzászólások Poszterbemutató November 24. "E" Szekció: Az épített környezet védelme Elnök: VERŐ László KüCSORA Sándor - Ivancsics Jenő (MGSZ): A Magyar Geológiai Szolgálat kritérium- rendszere a rendezési tervek, építésügyi el¬ járások szakhatósági elbírálásában és a nyomvonalas létesítmények engedélyezési eljárásában Oszvald Tamás (MGSZ): Magyarországi tömeges épületkárok földtani problémái, a problémák ismertsége, állami- és önkor¬ mányzati megoldási lehetőségek Prakfalvi Péter (MGSZ): Észak-Magyar- ország felszínmozgás veszélyeztetettségé¬ nek ismertsége, kapcsolat a regionális- és település fejlesztési tervekkel TOROS Endre - Hermann László - Prónay Zsolt (ELGI): Geotechnikai feladatok geo¬ fizikai megoldása Vita, hozzászólások Vitafórum November 24. "F" Szekció: Környezetvédelem Elnök: KnéifEL Ferenc Agyagásványtani Szakosztály Február 13. Előadóülés AkENDE So - VlCZlÁN István: Hidrotermᬠlis ércesedést kísérő agyagásvány diagene¬ zis a nigériai Benue árokban November 15. A Szakosztály megalakulásának 10. évfordulója alkalmából előadóülés "Talajásványtan és mikromorfológia múltja, jelene és jövője hazánkban" címmel HORVÁTH Erika (MTA GKL): A geokémiai csapdák szerepe a környezetvédelemben PÓKA Teréz (MTA GKL): A direkt szénhid¬ rogén kutató módszer eredményeinek fel- használása a környezeti problémák felis¬ merésében GÖRÖG Zsolt (Péch A. MSz.): A Szabó Jó¬ zsef Geológiai Szakközépiskola nyomdo¬ kain haladva a környezetvédelemért PÁLFY József: A Balatoni Intézőbizottság tevé¬ kenysége a földtani környezet védelmében Kozák Miklós (KLTE) - Majoros Zsuzsa (BNP): A földtani természeti objektumok értékminősítésének kérdései Vita, hozászólások Poszterek: Barczi Attila - Gentischer Péter (GATE): Védendő talajok Bozzay Balázs - Néráth Melinda (GATE): Talajsorok: a természetvédelemben hasz¬ nosítható új talaj térképezési eljárás részei Kaszab Imre (JGyTF): Szeged talajvizének áramlásviszonyai Magyar Balázs - Stickel János (ELGOS- CAR Kft): Ferihegyi kármentesítés a MA¬ LÉV Rt. megbízásából TURCZI Gábor (MÁFI): Térinformatika a környezetünkért Mádlné SzŐNYi Judit - Hidasi János - Be- RECZ András - VARGA András - FÜLE László: Az ELTE Alkalmazott és Környezetföldtani Tanszék oktatási és kutatási programja MÉV: A MÉV rekultivációs tevékenysége MÉV: Nagy aktivitású radioaktív hulla¬ déklerakó kutatása Társrendező: A MAE Talajtani Társaság Talajásványtani Szakosztálya Gerei László: megnyitó BidlÓ Gábor: A talajásványtani vizsgála¬ tok története a Budapesti és Veszprémi Műszaki Egyetem ásványtan tanszékein PÁRTAY Géza: Az MTA Talajtani és Agro¬ kémiai Kutató Intézetében folytatott talaj- ásványtani kutatások 738 Földtani Közlöny 128/4 Stefanovics Pál - Dombóvári Lászlóné: Mivel gazdagította ismereteinket a talaj- agyagásvány térkép? M. Nagy Noémi - Kónya József: Agyagás¬ vány/oldat rendszerek határfelület modellje PATZKÓ Ágnes: Talaj-tenzid kölcsönhatás és a vízáteresztő képesség változása TOMBÁCZ Etelka: Humuszanyagok és a ta¬ lajok felületi tulajdonságai KUTI László - GEREI László - Zelenka Ti¬ bor: Az ásványi összetétel szerepe a fülepi és bugaci mintaterületek homoktalajaiban Általános Földtani Szakosztály Január 31. Előadóülés ÁRGYELÁN Gizella - Bartha Attila - Csᬠszár Géza - Czabalay Lenke - FOGARASI Attila - Fözy István - GÖRÖG Ágnes: Be¬ számoló "A Gerecse és Vértes-előtéri me- dencefáciesű törmelékes és sekélytengeri karbonátos képződmények korviszonyai¬ nak, fácíeskapcsolatainak és Tethysen be¬ lüli helyzetének feltárása és paleogeográ- fiai értékelése" című, 552. sz, OTKA Kuta¬ tási Program eredményeiről. Február 16. Előadóülés VÖRÖS Attila - GaláCZ András: A Dunán¬ túli-középhegység jura ősföldrajza CSÁSZÁR Géza - Haas János: A Dunántú¬ li-középhegység kréta ősföldrajza Március 1. Előadóülés Földtani barangolásaink III. Sztanó Orsolya: Árapály-képződmények a Francia-Alpoktól Észak-Magyarországig Március 27, Földtani barangolásaink (IV.) címmel előadóülés Fogarasi Attila: Szemelvények a Pireneu- sok üledékföldtanából. (Az Utrecht-i Egyetem pireneusi üledékföldtani terep- gyakorlata) Április 4. Előadóülés Less György: Az Aggtelek-Rudabányai- hegység szerkezetfejlődése Május 3. Előadóülés FÜLEKY György - Takács Mónika - Pártay Géza: Vasmozgás eltemetett hidromorf ta¬ lajban Szendrei Géza: Hazai talajtípusok mikro- morfológiája Halászné Székelyhídi Edit: Meszes talaj¬ javító anyagok vizsgálata SzüCS Imre: Az alginit lelőhelye, összeté¬ tele és felhasználási lehetőségei A talaj¬ ásványtan és mikromorfológia jövője Ma¬ gyarországon c. kerekasztal beszélgetés Dávid Árpád: Életnyomok és patológiás elváltozások felső-oligocén (egri) puhates¬ tűek maradványain Május 2 6-28. Tektonikai terepbejárás Kirándulásvezetők: Csontos László, Gu- LÁCSi Zoltán, Less György, Pelikán Pál Téma: A Nyugati-, a Középső- és a Kele- ti-Bükk keresztszelvénye Célja: A Bükk hegység szerkezetföldtanának bemutatása legújabb terepi munkák alapján. Május 26. Almár-völgy - Szarvaskő - Várbérc - Mó- nosbél - Szalajka-völgy felső szakasz - Ge- rennavár - Olaszkapu - Hármaskút Május 27. Hármaskút - Nagymezői elágazás - Bá- nyahegyi elágazás - Hármaskút Május 28. Hármaskút - Szentlélek - Háromkút - Sze- leta - Csókás — Garadna-völgy - Lillafü¬ red - Hollóstető - Bükkszentkereszt - Bé- kénypuszta - Kisgyőr pal abánya - Miskolc Május 30. Magyar geológusok a Vili. strasbourgi EUG-en címmel előadóülés Gatter István - Blamart, D.: Fluid indu¬ sion and C-O stable isotope of the epither- mal polymetalic occurrences of the Mátra Mountains Almási I. - Fodor László: Relay rarnp struc- tures and related local stress field variations Gerner Péter - Dövényi Péter - Horváth Ferenc - MÜLLER B.: State of recent stress Társulati ügyek 739 and seismotectonics in the Pannonian Ba- sin and surrounding areas Bada Gábor - Gerner Péter - Szafián Péter - Cloetingh, S. - Horváth Ferenc Sources of recent tectonic stress in the Pannonian re¬ gion derived írom finite element modelling Csontos László - Horváth Ferenc -Tari Gᬠbor - NagymarOSY András: Laté Tertiary tec¬ tonic development of the Pannonian Basin Nagymarosy András - Sztanó Orsolya: Relative sea-level changes and infered ba¬ sin floor excursions in the North Hungᬠrián Palaeogene basin PALOTÁS Klára: Sedimentary features of a laté Miocéné (Sarmatian) carbonate plat¬ form, northern Hungary Magyari Árpád - FoGARASI Attila: Charac- teristics of the redepositíonal processes in the Eocéné sequence, Buda Mountains, Hungary Ásványtan-Geokémiai Szakosztály Január 9. Előadóülés Vetőné Ákos Éva - Zelenka Tibor: Az alpi metallogenezis és a lemeztektonika kapcso¬ lata a Kárpát-Balkán-régióban. Beszámoló azIGCP356. sz. projekt 1992. évi nagybányai üléséről és az azt követő terepbejárásról Cseh-NÉmeth József: A rudabányai érc¬ előfordulás vas-származásának egy lemeztek¬ tonikai értelmezési lehetősége (bejelentés) Molnár Ferenc: Vulkánok, geotermális mezők és epitermális ércesedések Kjúsún (Japán) Március 10. Új eredmények a magyarországi ásványok kutatásában Társszervezők: Miskolci Akadémiai Bi¬ zottság Bányászati Szakbizottsága, Her¬ mán Ottó Múzeum Ásványtára DÓDONY István - Pósfai Mihály - Peter R. BUSECK: A pirit-markazit szerkezeti kap¬ csolat a recski mélyszintről származó min¬ ták vizsgálata alapján MOLNÁR Ferenc: Újabb adatok a Velencei¬ hegység molibdenitjének genetikájáról: A Retezi-lejtakna mintaanyagának folyadék- zárvány-vizsgála ta Fogarasi Attila - Fodor László: Preferred oríentation and asymmetry of bedding fe¬ atures in Laté Eocéné limestones in Buda Hills, Hungary: plastic deformation rela- ted to atectonic shear Június 6. Előadóülés Társrendező: MTA Szedimentológiai Bizottság Földtani barangolásaink V. Haas János: Geológiai kirándulás a permi Capitan Zátonyon (USA Texas) December 6. Előadóülés BREZSNYÁNSZKy Károly: Új irányelvek a Nemzetközi Geológiai Korrelációs Prog¬ ramban (IGCP) Korpás László - Haas János - Horváth István - Ódor László: Carlin arany az USA-ban és Magyarországon PÓSFAI Mihály: Az enargit és luzonit mikro- szerkezeti kapcsolata a recski Lahóca-hegy- ről származó minták vizsgálata alapján Viczián István: Észak-bükki paleogén-al- sómiocén üledékes kőzetek ásványtani összetétele a Varbó-75, sz. fúrás alapján JÁNOSI Melinda - SZAKÁLL Sándor: Újabb adatok a nógrádi bazaltvidék ásványairól Bognár László: Az "Ásványnévtár" bemu¬ tatása "Magyarország Ásványai" c. új állandó ki¬ állítás bemutatása. Június 12. Előadóülés Bartha Attila: Röntgenfluoreszcens elem¬ zési módszerek a Dél-afrikai Földtani In¬ tézetben Október 16. Előadóülés Gattek István: Recski felszínközeli ércese¬ dések folyadékzárvány-vizsgálatának újabb eredményei Molnár Ferenc - Demény Attila: A Velen¬ cei-hegység ércesedésének genetikája a fo¬ lyadékzárvány-vizsgálatok tükrében November 13. Előadóülés 740 Földtani Közlöny 128/4 Csalagovits Imre: Magyarországi rétegvi¬ zek As-tartalma Vető István: Magyarországi termálvizek szerves anyagai Horváth István: Magyarországi termálvi¬ zek nyomelemei Ódor László - Horváth István - Fügedi Ubul: Beszámoló az ország geokémiai tér¬ képének készítéséről Ódor László: A hegyvidéki területek "stre- am sediment" térképezése December 4, Évzáró klubdélután Vetítettképes élménybeszámoló a májusi erdélyi ércteleptani tanulmányútról Geomatematikai és Számítástechnikai Szakosztály Március 29. Előadóülés Kovács Lajos - Kovács P. Gábor: Beszᬠmoló a Nemzetközi Geomatematikai Tár¬ saság 1994. évi előadóüléséről (Mont-Treb- lant, Canada) Kovács P. Gábor - KOVÁCS Lajos: A ma¬ gyarországi fiatal alkáli bazaltok sokvál¬ tozós szemléletű petrokémiája M. Tóth Tivadar: A Tiszai Egység amfibo- litjainak premetamorf fejlődése geomate¬ matikai modell Május 1 7, Előadóülés és szoftver és hardver bemutató Magyar Bányászati Hivatal számítástechnikai központja bemutatása Füst Antal: megnyitó Barátosi Kálmán: Az MBH számítógépes fejlesztései Lesták Ferenc: Koncessziós kérelmek elbí¬ rálásának egyes geomatematikai alapjai Október 5-6. V. Geomatematikai Ankét - Szeged Társrendezők: MFT Alföldi Területi Szer¬ vezete, a MTA Szegedi Akadémiai Bizott¬ sága Földtudományi és Környezetvédelmi Szakbizottsága, a Magyar Földrajzi Társa¬ ság Szegedi Osztálya, a MÓL Rt. a SZAB Földtudományi és Környezetvédelmi Szakbizottsága, a Magyar Geofizikusok Egyesülete Szénhidrogén Szakosztálya. Témakörök: 1. Alkalmazott geomatemati- ka, geostatisztika, integrált földtudományi modellek 2. CH földtani alkalmazások, modellek, engineering 3. Geofizikai alkal¬ mazások 4. Geomatematikai, geostatiszti- kai elméleti megközelítések 5. Környezet- védelem 6. Térinformatika és alkalmazásai Levezető elnök: MEZŐSI Gábor FÜST Antal: Koncessziós döntés-előkészítés, bányasűrűség és ásványvagyon-gazdálkodás FODOR Béla: Az ásványvagyon gazdasági értékelése piacgazdasági viszonyok között JASKÓ Tamás: A "fuzzy" logikai alkalmazᬠsa a kőolajkutatásban Elnök: FÜST Antal Szabari János: Szénhidrogén-tárolók mű¬ velésének tervezése: milyen segítséget vᬠrunk a geotudományok képviselőitől BlahÓ János: Tapasztalatok a számítás- technika alkalmazásával kapcsolatban a szénhidrogén-tárolók modell-alkotásában Földes Tamás: A színvizualizáció szerepe a földtani-geofizikai interpretációban Fekete Tibor - Hniszné Ósvay Mária - Szabó Zsuzsanna: A 3D földtani feldolgo¬ zás és értelmezés gyakorlati jelentősége az Algyő-mező Tisza-2 telepében Geiger János - Kiss Balázsné: Karotázs és magporozitások viszonya az üledékes ge¬ netika tükrében Strázsi Sándor: Porozitás adatok szórás- analízissal történő vizsgálata Kiss Balázs: Pórusszerkezeti típusok kü¬ lönböző litológiákban Elnök: VÁGÁS István JORDÁN Győző - Szűcs Andrea: Karsztvíz rendszer hidrológiai paramétereinek sta¬ tisztikai modellezése idősorok analízisével Marton Lajos - Szanyi János: Kelet-Ma- gyarország quarter vízáramrendszerének geostatisztikai feldolgozása Veress Márton - Péntek Kálmán: A felszí¬ ni vertikális karsztosodás Szunyogh Gábor: Karsztos kisformák ki¬ alakulásának matematikai modellezése Társulati ügyek 741 MUCSI László: Klasszifikációs taktikák mű¬ holdfelvételek elemzésekor SzŰCS Andrea: Ércbányászat környezeti hatásának vizsgálata felszíni vízrendszer¬ ben integrált módszerek felhasználásával Farsang Andrea — M. TÓTH Tivadar: A ta¬ laj nehézfém eloszlásának geostatisztikai vizsgálata egy mátrai vízgyűjtő példáján Elnök: Geiger János KuRGYlS Péter: A megkutatottság vizsgála¬ ta - információelméleti megközelítés Szabó János: Konvex korlátozó feltételű globális optimalizálási eljárás és alkalma¬ zása matematikai modellek arányosítására Túrái Endre: Földtani szerkezetekben kiala¬ kuló többdimenziós elektromágneses terek új típusú hibrid matematikai modellezése M. TÓTH Tivadar: Elem mobilitás vizsgᬠlata Monté Carlo szimulációval Makra László: Periodikus jelenségek a légnyomás földgömbi eloszlásában Kiss Andrea - KOVÁCS József: Budapesti hévizek kémiai jellemzőinek vizsgálata többváltozós adatelemző módszerekkel Temesvári Anikó - Kovács József: Forrás vízhozamok idősoros vizsgálata Jósvafő környékén Elnök: MEZŐSI Gábor Lesták Ferenc: Öntödei homok koncesz- sziós terület geostatisztikai vizsgálata M. Tóth Tivadar - Mezősi Gábor - Far¬ sang Andrea: A tájökológiai tényezők geo¬ statisztikai értékelése SzüCS Péter: A hagyományos statisztika al¬ kalmazásának néhány veszélye Balogh Imre: Hazánk erdőpusztulásának modellezése MEZŐSI Gábor - M. Tóth Tivadar - Far¬ sang Andrea: Különböznek-e a tájtípusok? VÁRY Miklós - Wappler Ferenc: Nagylen¬ gyel I-IV, blokk - a Rudistás telep felül¬ vizsgálata a szeizmikus mérések és a CO 2 - os gázsapkás művelés besajtolási periódu¬ sának tapasztalatai alapján Győry László - Szabó János: Szénhidrogén¬ termelő kutak optimális rétegserkentési technológiáinak matematikai megközelítése Elnök: Bodola Miklós Maróti György: MAPLE V. - komputeral¬ gebra és olajipari alkalmazásai Molnár Gábor: MMM - WWW multimé¬ dia alkalmazások Magyarországon Zsíros Pál - Maróti György - Kurgyis Pé¬ ter: Heterogén hálózati rendszerek koordi¬ nált alkalmazása az olajiparban "Szinteti¬ záló térképezés" címmel work-shop Mérnökgeológiai és Környezetföldtani Szakosztály Február 7. Ankét radioaktív hulladékok elhelyezési lehetőségei címmel Bárdossy György: Elnöki megnyitó Kesserű Zsolt: A mélységi hulladék-elhe¬ lyezés nemzetközi irányzatai és a kis or¬ szágok lehetőségei Benkovics István - Majoros György: A ma¬ gyarországi nagyaktivitású radioaktív hul¬ ladék elhelyezési programjának helyzete Február 27. Előadóülés Scharek Péter et al.: Környezetföldtani kutatási eredmények a Szigetközben Április 3. Előadóülés Greschik Gyula: Ankarai metróépítési ta¬ pasztalatok Április 18-19. Ceoarcheológiai Ankét - Veszprém Társrendezők: Veszprémi Akadémiai Bi¬ zottság Történettudományi Szakbizottsᬠgának Archeometriai Munkabizottsága Dax Margit: megnyitó Kiállítás megtekintése Regenye Judit ve¬ zetésével Kertész Pál - Futó János: Áttekintés a Ba¬ kony földtanáról Pattantyús Miklós: Geofizika a régészet¬ ben PUSZTA Sándor: Az ELTE Geofizikai Tan¬ székének archeomágneses kutatási ered¬ ményei Gyulai Ferenc - T. Bíró Katalin: Az OTKA Régészeti Műszerközpont petroarcheoló- giai tárgyú alkalmazásairól 742 Földtani Közlöny 128/4 Dobosi Viola - T. Bíró Katalin: A Magyar Nemzeti Múzeum Litotéka gyűjteményé¬ nek gyarapodásáról Simán Katalin: Nyersanyag és technológia BÁCSKAY Erzsébet: Kísérleti régészeti ered¬ mények kőeszközökön Sümegi Pál - Kertész Róbert: Jászsági kora holocén régészeti lelőhelyek geoarcheoló- giaí elemzése Kozák Miklós - Kovács Péter - SzöőR Gyula: Jászsági mezolit-lelőhelyek kőesz¬ köz anyagának vizsgálata Jerem Erzsébet: Régészeti- és geosztratigráfia Gerócs Ferenc - Kovács Valéria - Torma Andrea: Régészet és archeobotanika. Továb¬ bi adatok Gór koravaskori, Dunakömlőd- Lussonium római kori és Szécheny XVI- XVII. sz.-i mag- és termésleletei alapján SzlabóCzky Pál: Vízépítési cölöprendszer maradványai a népvándorlás kori Muhi átkelőhelynél IvÁNYOSi Szabó András - Pávai Éva - Szó- NOKY Miklós: A Csongrád-ellésmonostori templom régészeti feltárása és az előkerült díszítőkőanyag geológiai vizsgálata Kertész Pál: Műemléki kőfalazat felvétele a németországi Maulbronn-i kolostorban Marék István: Műemléki kőfelületek ke¬ zelésének ellenőrzési módszerei GÁLOS Miklós: Építési kőanyagok mállásᬠnak és tönkremenetelének felvételezése és dokumentálása Rózsa Péter: A jászágói középkori temp¬ lomrom kőanyagának származási helyei Poszterek és bemutatók: Pattantyús Miklós: 1. GPR and seismic prospecting at atrchaeological sites; 2, A földradar módszer ismertetése és felhasz¬ nálási lehetőségei Puszta Sándor (előadásához kapcsolódó poszter) Scharek Péter: Fiatal üledékek földtani kutatása a Kisalföldön és archeológia! kap¬ csolatuk T. Bíró Katalin: A Kőeszköz nyersanyag megoszlás dinamikája - számítógépes demo Április 25. terepbejárás Észak'Magyarországon Társrendező: Magyar Hidrológiai Társa¬ ság Hidrogeológiai Szakosztálya Kirándulás vezető: SZLABÓCZKY Pál Téma: A Felső-Szinva völgyet preformáló tektonikai rendszer; mésztufa lerakódás (üregek, mállás). Az üdülőterület 1929 körüli beépítés előtti helyzetének ismertetése. Sziklalejtők; falak, vasúti támfalak, átjᬠrók, alagutak állékonysági problémái. A Palota Szálló építőköveinek tönkremenetele. A Szinva-meder és vízesések hidrológiai és geotechnikai problémái. A Hámori-tó máfél évszázados gátja és műtárgyai. Félévszázados kőzetcsavarozás állapota a közúti alagútnál. A függőkért és az Anna mésztufa barlang állékonysági problémái. Felső-hámori Kohászati Múzeum. A Hámori Szinva-Garadna-mederszakasz burkolata. A Puskaporosi sziklaszoros karsztjelensé¬ gei és vízelosztó műtárgya. Június 14-17. Mérnökgeológiai tanulmányút Szlovákiába Szakmai vezető: Vitális György 1. Áj (Háj) - Ájfalucska (Hacava) - patak¬ völgy 2. Szádelő (Zádiel) - szádelői völgy 3. Jászó (Jasov) - cseppkőbarlang, prépost¬ ig 4. Aranyida (Zlatá Idka), Lúciabánya (Bana Lucia) - egykori arany, ezüst és rézbánya 5. Mecenzéf (Medzev) vashámorok 6. Stószfürdő (Őtos-kúpele) - klimatikus üdülőhely 7. Szomolnok (Smolnik) - réz- és vasbánya 8. Uhornai-tó (Uhorni-anske jazero) egy¬ kori bányató, ma üdülő tó 9. Gölnicbánya (Gelnica) bányászmúzeum 10. Margitfalva (Margecany) Hernád- völgy, Ruzsini víztározó nyugati része 11. Kassahámor (Kosická Hámre) régi kis vasgyári telep 12. Kassa - geológiai kirándulás - Vörös¬ hegy magnezítgyár külfejtés 13. Ránkherlány (Herlany) gejzír Társulati ügyek 743 14. Dargói-nyereg (Drahovské sedlo) - em¬ lékmű, kilátótorony 15. Nagymihály (Michalovce) - Sztáray kastély, plébánia templom 16. Zempléni Széles-tó (Zempínská Sirava) - Vinna vára Június 26. Előadóülés Horváth Zsolt: Nagyobb környezeti szennyeződések kialakulása és elhárítása gyakorlati példák alapján Őslénytani Rétegtani Szakosztály Január ló. Előadóülés Főzy István: Az erdélyi dinoszauruszok nyomában (diavetítés) Dulai Alfréd: A Bécsi-medencétől Salz- kammergutig (Diavetítéssel egybekötött beszámoló az Ausztriában megrendezett "Shallow Tethys 4" konferenciáról és a hoz¬ zá kapcsolódó kirándulásokról.) Főzy István: Argentínán át Chilébe. Beszᬠmoló a Mendozában rendezett IV. Nemzet¬ közi Jura Szimpóziumról. (Vetítettképes elő¬ adás az Andokról és az Atacama-sivatagról.) Február 20. OTKA beszámoló Paleokommunitások fejlődése a geológiai változások tükrében magyarországi vizs¬ gálatok alapján Beszámoló a GÉCZY Barnabás által vezetett 2297. sz. OTKA Kutatási Program legújabb eredményeiről GaláCZ András: Európai bajóci ammoni- tesz faunák összehasonlítása GÉCZY Barnabás: Doméri ammonitesz kommunitások térbeli eloszlása GÖRÖG Ágnes: Foraminifera közösségek vál¬ tozása a szarmata (késő miocén) folyamán Hably Lilla: Szárazföldi erdőtársulások ál¬ landó és változó jellege a földtani esemé¬ nyek hatására a késői neogénben Magyar- országon JÁNOSSY Dénes: Újabb botanikai és gerin¬ ces őslénytani adatok a pleisztocén kör¬ nyezetváltozásokhoz Kázmér Miklós - Milán Misik - Kamii ZÁ- GORSEK: Paleokommunitások rekonstruk- Szeptember 25-26. A Freudeaunál (Becstől DK-re) épülő vízi- erőmű építési munkáinak megtekintése szakmai vezetéssel Társrendező: Szilikátipari Tudományos Egyesület Kő és Kavics Szakosztálya December 11. Évzáró klubdélután Vetítettképes élménybeszámoló a Szakosz¬ tály Szlovákiai terepbejárásáról dója eocén mészkő kavicsaiból (Alacsony Tauern; St. Michael, Stájerország) Kecskeméti Tibor: Paleokommunitás-vizs- gálatok a Dunántúli-középhegység ÉK-i részének eocén nagy-foraminiferáin Monostori Miklós: Sekélytengeri ostraco- da közösségek változása az albai emelettől az oligocén végéig Szente István: A mélyebb vízi mediterrán jura bivalvia-együtteseinek fejlődése a Du¬ nántúli-középhegység faunái vizsgálatai¬ nak tükrében Vörös Attila: A bakonyi pliensbachi bra- chiopoda kommunitások zónánkénti vál¬ tozása Április 26. Előadóülés Budai Tamás - VÖRÖS Attila - Lelkes György - Piros Olga: A középső-triász Me¬ gyehegyi Platform felépítése Szentkirály¬ szabadján BODROGI Ilona: A gerecsei vértes-előtéri al¬ só-kréta alapszelvények rétegtani helyze¬ téről Bohnné Havas Margit: A plankton gaszt- ropodák biosztratigráfiai jelentősége Müller Pál - Magyar Imre - Mátyás Jᬠnos (Bern): A Pannon-tó hidrológiájáról stabil izotóp adatok tükrében Szeptember 18. Előadóülés Társrendező: Budapesti Területi Szervezet A koppenhágai Első Nemzetközi Limno- geológiai Kongresszus magyar előadásai 744 Földtani Közlöny 128/4 CSERNY Tibor: Beszámoló a koppenhágai El¬ ső Nemzetközi Limnogeológiai Kongresz- szusról Juhász Erika - Farkasné Bulla Judit - hámor Tamás - KOVÁCS Lajos - MÜLLER Pál - Tóthné Makk Ágnes: Szekvencia- sztratigráfia és ciklus analízis a pannóniai üledékekben Müller Pál - Magyar Imre: Puhatestűek gyors endemikus evolúciója a Pannon-tóban Hámor Tamás - Hertelendi Ede: Kén-, oxigén- és szénizotóp jelek a Pannon-tó üledékeiben Cserny Tibor - Nagyné Bodor Elvira - Tarján Sándor - Hajós Márta - Korecz Andrea: A Balaton komplex környezet- földtani kutatása November 20. Előadóülés Beszámoló a 3185 sz. OTKA Kutatási Program eredményeiről "A Balaton-felvidéki középső¬ triász medencefejlődés rekonstrukciója Tudománytörténeti Szakosztály Április 24. Előadóülés Csíky Gábor: Pávai VAJNA Elek emlékezete Kaszap András: Vadász Elemér élete és műve Október 2. Előadóülés Budai Tamás - Csillag Gábor: Emlékezés id. LÓCZY Lajosra halálának 75. évfordu¬ lóján Hála József: Emlékezés a 100 évvel ezelőtt született Bánd AT Horstra Október 30. Előadóülés Csíky Gábor: Emlékezés Benkó Ferencre születése 250. évfordulóján Alföldi Területi Szervezet Január 24. Előadóülés Előadások Algyőről l. Pap Sándor : Az algyői kőolaj-földgáz elő¬ fordulás és környezete Török Józsefné: Az algyői kőolaj-földgáz felhalmozódási öv fluidumainak genetikᬠja és migrációja BUDAI Tamás: Litosztratígráfia VÖRÖS Attila: Biosztratigráfia Lelkes György: Mikrofácies és szedimen- tológiai vizsgálatok VÖRÖS Attila: Bivalvia és Ammonoidea pa- leoökológia PÁLFY József: Brachiopoda paleoökológia Monostori Miklós: Ostracoda paleoökológia VÖRÖS Attila - Budai Tamás: Ősföldrajzi összefoglalás Felkért hozzászólók: Szabó Imre és Dosztály Lajos December 12. Előadóülés Bohnné Havas Margit: A plankton gast- ropodák biosztratigráfiai jelentősége Dulai Alfréd: A szobi kagylók paleoöko- lógiai vizsgálata GasPARIK Mihály: A rudabányai Probosci- dea maradványok rendszertani és paleo- ökológiai jellemzése Kecskeméti Tibor: 100 évvel ezelőtt szüle¬ tett DUDICH Endre November 27. Előadóülés Csíky Gábor: Papp Simon emlékezete KECSKEMÉTI Tibor: A földtudományi gyűj¬ temények történeti kutatásának problémái (felfejtetlen szálak a földtan tudo¬ mányának szövetében) December 18. Előadóülés Csíky Gábor: Visszapillantás a Tudo¬ mánytörténeti Szakosztály 25 éves tevé¬ kenységére A 80 éves Csíky Gábor köszöntése MUCSI Mihály - KISS Balázs: Az Algyő-993. sz. fúrás magjainak földtani és pórusszer¬ kezeti vizsgálatának eredményei Geiger János - KomlóSI Zsoltné: Az Al¬ győi Szeged-I. telep 3D földtani szimulᬠciója és az erre épülő készletbecslés Társulati ügyek 745 Február 21. - Szolnok, Előadások Algyőről II. Kovács András: Az algyői szénhidrogén felhalmozódás szeizmikus képe Geiger János - Kissné Veres Katalin: Az Algyői Maros-3 terep 3D jellemzése Hniszné Ósvai Mária: A vízszintes fúrások tervezésének geológiai szempontjai Werovszkyné Pipicz Veronika: Az algyői Pll-13. telep vízszintes fúrásainak termelé¬ si eredményei Március 7. Előadóülés Hűm László: A DK-dunántúli löszök összehasonlító vizsgálata Szöllőssy László: A himesházi és pécsvá- radi homokbányák felső-pannóniai kép¬ ződményeinek üledéktani és őslénytani vizsgálata SzÓNOKY Miklós: Természet adta szobrok - a konkréciók (gyűjtemény bemutatása) Április 10. Szénhidrogén-földtani kutatások Békés-megyében címmel előadóülés PUGNER Sándor: A műszerkabinos gázszel¬ vényezés fejlődése és szerepe a szénhidro¬ gének fúrás közbeni megtalálásában CsiCSELY György: A Szarvasi mező terme¬ lési tapasztalatai Lenkei Sándor: Szénhidrogén-kutatás szem¬ pontú, kísérleti radonmérési eredmények PÓKA Teréz: Direkt szénhidrogén-kutatᬠsokhoz kapcsolódó talaj-geokémiai vizs¬ gálatok Landy Kornélné - Kloska Károly - Nagy Zoltán: Erőtér-geofizikai módszerek lehe¬ tőségei szénhidrogén-telepek kimutatásᬠban néhány hazai példán szemléltetve Formánné Gulyás Csilla - Kloska Károly - Nagy Zoltán - THUMA Attila: Erőtér-geo¬ fizikai vizsgálatok a Nagybánhegyes-1. sz. fúrásban feltárt kőolaj-előfordulás környe¬ zetében Május 10-12. "A Duna-Tisza köze földtani, természet- és környezetvédelmi, valamint hidrogeológiai kérdései c. terepbejárással egybekötött előadóülés, a Kiskunsági Nemzeti Park fennállásának 20. évfordulója alkalmából Társrendező: A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága Május 10. Levezető elnök; BÉRCZI István Tardy János: A földtani természetvédelem helyzete Magyarországon IvÁNYOSl Szabó András: Földtani értékek védelme síkvidéki nemzeti parkjainkban Molnár Béla: A Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi, geológiai kutatásai KUTI László: Miben járultak hozzá a MÁFI Duna-Tisza közi kutatásai a KNP területé¬ nek földtani megismeréséhez Dömsödi János: A Duna-Tisza köze tőze- ges lápterületeinek környezetföldtani helyzete és szerepe a természeti egyensúly megőrzésében Horváth Erika - Póka Teréz: A Duna-Ti¬ sza köze talajtípusainak környezetgeoló¬ giai jellege Levezető elnök: Tardy János Balásházy László: A Duna-Tisza köze kri¬ tikus vízháztartási helyzetéről szóló kor¬ mány-előterjesztés Tóth József (University of Alberta, Ed- monton): Felszín alatti vízáramrendszerek figyelembevétele hulladék-elhelyezési és talajvízbeszerzési problémáknál Duna-Ti¬ sza köze jellegű területeken Deák József - Deseö Éva: A Duna-Tisza köze felszín alatti vízáramlási rend¬ szereinek komplex vizsgálata Rónay István: Vízrendezések és hatásuk a Duna-Tisza köze vízháztartására Levezető elnök: Szederkényi Tibor PÁLFAY Imre: Változások a Duna-Tisza közi hátság vízháztartásában, különös te¬ kintettel a környezeti kihatásokra Major Tibor: Felszín alatti vizek vízminő¬ sége és a vízminőség veszélyeztetettsége Kővágó József: Vízszennyezések a rétegvi¬ zekben a Duna-Tisza köze nyugati oldalán TÖRÖK József: A talajvíz minőségét befo¬ lyásoló emberi tevékenységek a Duna-Ti¬ sza közén (arzén, nitrát) VARSÁNYI Zoltánná: Víz-kőzet kölcsönha¬ tás modellezése a Dél-Alföld dunai erede¬ tű pleisztocén üledékeiben Levezető elnök: Molnár Béla 746 Földtani Közlöny 128/4 SziLLÉRY Lászlóné: A felszín alatti vizek vízminősége és vízminőségének veszé¬ lyeztetettsége GRUBER György: A hévízhasznosítás kör¬ nyezetföldtani hatásai Kaszab Imre: Mélységi vízbeszerzési lehe¬ tőségek a Duna-Tisza közén Szederkényi Tibor: A vajdasági és Duna- Tisza közi premezozoós aljzat földtani kapcsolatai Molnár Sándor: Mezozoos alkálibazalt- vulkanizmus a Duna-Tisza köze aljzatában Május 11. Levezető elnök: PAP Sándor Formánné Gulyás Csilla - Landi Kornél- né - Kloska Károly - Nagy Zoltán: Erő¬ tér-geofizikai módszerek lehetőségei szén¬ hidrogén-telepek kimutatásában a Duna- Tisza közén GyarMATINÉ Zakó Teréz - BENCSIK István; A Csólyos keleti területen végzett rétegre- pesztés geológiai és műszaki vonatkozásai Dercsényi László - Ősz Árpád: Fúrási technológiák fejlődése környezetvédelmi szempontból. Fúrások kivitelezésének környezetvédelmi hatásai és azok csök¬ kentésének módjai. Bihari György: Kezdeti bányarekultivációs lépések a bányajáradék felhasználásával Reményi István: A Kiskunhalasi Bányᬠszati Üzem szénhidrogén-termelésének környezet- és természetvédelmi kérdései Levezető elnök: KŐVÁGÓ József Bulik László: Fúrási iszaplerakók, olajos- hulladék-ártalmatlanító telepek tervezési és üzemeltetési tapasztalatai Bulik László - KUCSORA Sándor: Szénhid¬ rogénnel szennyezett területek feltárása, a mentesítések tervezése és gyakorlati ta¬ pasztalatai KUCSORA Sándor: Bács-Kiskun megye hul¬ ladék-elhelyezési koncepciója és annak környezetföldtani alapjai Szabó Imre: Környezetföldtani szempon¬ tok a hulladéklerakók tervezésekor PÉNZES Erzsébet: Hulladéklerakók vízház¬ tartása, a csurgalékvíz környezeti hatásai Terepbejárás: Kecskemét - Bócsai erdő KELEMEN Judit: A tűzkárosult területek hosszú távú kutatási rehabilitációs programja Pongrácz major - Fülöpháza - Kolontó - Fülöpszállás Molnár Béla - Iványosi Szabó András - Kuti László: Vízföldtani vonatkozások Bösztörpuszta - Apajpuszta Iványosi Szabó András - Szemerey Huba: Kavicsbányászat és természetvédelem június 20. Előadóülés - Debrecen SÜMEGI Pál - Deli Tamás - ORAVECZ Katalin - Tóth Albert - Braun Mihály: A bátorli¬ geti láp földtani viszonyai Sümegi Pál - Kozák Miklós - Tóth Albert - Braun Mihály: A kállósemlyéni Nyárjas mocsár földtani viszonyai SÜMEGI Pál - Tóth Csaba: A Hortobágy - szálkahalmi terület földtani viszonyai Hertelendi Ede - Veres M.: Az atmoszfé¬ rába kibocsátott freonok alkalmazása fel¬ szín alatti vizek kormeghatározásában Szöőr Gyula - Rózsa Péter - Beszeda Imre - Braun Mihály: Spherulitok (mikrotekti- tek?) morfológiai és geokémiai vizsgálata Kozák Miklós - Pecskay Zoltán - Püspöki Zoltán - Bartha István: Adalékok a keleti Bükklábazat neogén üledékeinek korvi¬ szonyaihoz Püspöki Zoltán - Kozák Miklós - Kovács Péter: A Tokaj-hegyaljai szőlőkultúra kör- nyezetalkotőinak földtani háttere Szeptember 19. Előadóülés - Szeged M. TÓTH Tivadar: Retrográd eklogit a Kö¬ rösi komplexumban PÁL MOLNÁR Elemér: A Ditrói szienit- masszívum északi részének K/Ar korada¬ tai és azok petrogenetikai vonatkozásai Raucsik Béla: A máriakéméndi jura szel¬ vény fáciesanalízise Szabados Csaba: A Mórágyi-hegységben található alsó-kréta korú alkáli vulkánitok petrográfiai-petrológiai leírása November 14. Klubnap Szolnok Makra László (JATE TTK Éghajlattani Tanszék): Expedíciót vezettem Kínában (vetítettképes úti beszámoló) Társulati ügyek 747 Budapesti Területi Szervezet Január 18. Előadóülés MlNDSZENTHY Andrea: Paleopedológia, egy divatos szubdiszciplina és hazai pers¬ pektívái Szarka András: Bauxitos törmelékfolyások Gánton (talajerózió a középső eocénben) Február 22. Bállá Zoltán - DudkÓ Antonyina: Paks térségének neotektonikája Március 20. Előadóülés Bállá Zoltán - DudkÓ Antonyina - SZEIDOVITZ Győző - Schweitzer Ferenc - Szabó Zoltán: A magyarországi földrengé¬ sek szerkezeti helyzete Április 10. Előadóülés Halmai János - Hámor Tamás - Kókay Ágoston - Nagy I, Béla: A Magyar Geoló¬ giai Szolgálat Budapesti Területi Hivatalá- Dél-dunántúli Területi Szervezet Január 24. Előadóülés A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya megyei szervezetével közös rendezvény Észak-magyarországi Területi Szervezet Február 23. Előadóülés - Miskolc Barta Mária: A BVK zagyterek térségének földtani viszonyai Jambrik Rozália - Bernát Marietta: A BVK zagyterek térségének vízföldtani viszo¬ nyai és vízminősége Szeptember 28. Előadóülés - Miskolc Molnár Imre; A vísontai külfejtés - jövesz- tést nehezítő - homokkő-betelepüiéseinek kutatási módszerei és ennek eredményei November 14. Ankét - Miskolc A Bükk hegység földtana nak szakhatósági tevékenysége - egy év tapasztalatai Május 15. Előadóülés KORPÁS László: A Budai-hegység 3D kartszmodellje MlNDSZENTY Andrea: Dél-olaszországi kréta paleokarszt-jelenségek Június 19. Előadóülés Vakarcs Gábor: A Tiszántúl pannóniai fej¬ lődéstörténete Vakarcs Gábor: A szekvencia-sztratigrá- fia alkalmazása a pannon medencében November 20. Előadóülés Prof. Anthony Randazzo (University of Florida): 1, The origin of high-transmissi- vity zone in the Floridán Aquifer System and its relevance to environmental geo- i°gy 2. The geological evolution of Florida Koch László: A szársomlyói kőbányák környezetének hidrogeológiai és vízvédel¬ mi vonatkozásai Levezető elnök: Örvös Károly Felkért hozzászóló; Kassai Miklós Társrendezők: Miskolci Akadémiai Bizott¬ ság GEO Munkabizottsága, és az Általᬠnos Földtani Szakosztály Elnökök: SOMFAI Attila és JUHÁSZ András Somfai Attila: megnyitó Less György - Pelikán Pál - Tamás Gábor - Kovács Zsolt: A Bükk hegység földtani térképezése - múlt, jelen, jövő KOVÁCS Sándor: A Bükk nagyszerkezeti helyzete és ősföldrajzi kapcsolatai PELIKÁN Pál: A Bükk hegység rétegtani és szerkezeti alapvonásai CSONTOS László: A Bükk hegység szerke¬ zetfejlődése LESS György: Az észak-kelet Bükk földtani viszonyai 748 Földtani Közlöny 128/4 Szoldán Zsolt: A bükki parautochton tri¬ ász vulkanizmusa Józsa Sándor: A szarvaskői és darnói me- zozoos vulkánitok földtani értékelése Sásdi László: AMÁFI "Bükk" Projektjének vízföldtani munkái és eredményei Lénárt László - Orbán József - Sándor Csa¬ ba: A Bükk hegység vízföldtana, különös te¬ kintettel a karsztvízszintek alakulására Gasztonyi Éva - Majoros Zsuzsanna - PE¬ LIKÁN Pál: Földtani természetvédelem a Bükki Nemzeti Park területén Deák János - Kovács Zsolt - Lénárt Lász¬ ló - Rudolf Mihály - Szlabóczky Pál: A Miskolc-tapolca várhegyi felhagyott mész¬ kőbánya tájrendezése és hasznosítása Kovács Zsolt: Miskolc város kőfejtőinek környezetföldtani értékelése Közép- és Észak-dunántúli Területi Szervezet Március 2. Közös előadóülés és munkabizottsági ülés a VEAB Földtani Munkabizottságával I, Előadások Tóth Kálmán: A bauxitkutatás 1994. évi eredményei B. Nagy József: A földtani kutatások en¬ gedélyezésének új rendszere Császár Géza: A DANREG program 1994. évi eredményei Schakek Péter: Integrált földtani térképe¬ zés eredményei ÉNY-Magyarországon ÓDOR László: Országos geokémiai felvéte¬ lek. Pillantás a Dunántúli-középhegységre JÁKI Rezső: A Tatabányai Energetikai Kft. 1994. évi bányaföldtani, vízföldtani ered¬ ményei Jocháné EDELÉNYi Emőke: A Dunántúli¬ középhegység karsztvízföldtani vizsgálata II. VEAB munkabizottsági ülés Vita: Császár Géza, Knauerné Gellai Mária, Kneifel Ferenc, Jáki Rezső Szeptember 22. Előadóülés - Ajka A Bányászati Múzeum őslény- és Kőzet¬ tár, Emlékház megtekintése Kozma Károly vezetésével Szekér Zs.: Az Ajkai-medence bányᬠszatának jelene és jövője SZELLEM Béla: Az Ajkai Erőmű reagálásai a gazdasági és környezeti kihívásokra Kozma Károly - Mindszenty Andrea: Újabb adatok az Ajkai-medence bauxitjá- nak ősföldrajzi viszonyaihoz Október 26. Előadóülés - Veszprém BÁRDOSSY György: Paleoklíma és őséghaj¬ lat jelző kőzetek KnaüER József: A bauxitok Cr és Ni tartal¬ mának eloszlásából levonható egyes föld¬ tani következtetések Császár Géza: A kréta rétegsorok rétegta- ni és fáciesviszonya a passzívtól az aktív kontinentális szegélyen a Dunántúli-kö¬ zéphegységben November 16. Előadóülés és terepbejárás Nyírádi. bauxitbányászat értékelése címmel - Tapolca Társrendezők: OMBKE Tapolcai Csoportja, VEAB Szilárdásvány-bányászati Munkabi¬ zottsága A Nyirádi terület megtekintése FAZEKAS J.: megnyitó Jankovics Bálint - Pataki Attila - R. Szabó István - Tóth Kálmán: A nyirádi bauxit¬ kutatás története ORBÁN X: A nyirádi bauxittermelés szere¬ pe a magyar alumíniumiparban Farkas Sándorné: Hidrológiai viszonyok a vízmentesítés hatásai Bozsoki László: A bányászkodás utáni in¬ gatlanvagyon hasznosítása, rekultiváció Felkért hozzászóló: Horváth Attila, Sári László Földtani Közlöny 128/4, 749-752 (1998) Budapest Útmutató a Földtani Közlöny szerzői számára A Földtani Közlöny csak eredeti, új tudományos eredményeket tartalmazó (magyar, ül. idegen nyelven még meg nem jelent) közleményeket fogad el. Eseti megítélés alapján a szerkesztőbizottság összefoglaló jellegű cikkek közléséhez is hozzájárulhat. Elsődleges cél a hazai földdel foglalkozó, vagy ahhoz kapcsolódó tárgyú cikkek meg¬ jelentetése. A szerkesztőbizottság elfogadhatja közlésre magyar vagy külföldi szerző külföldi tárgyú cikkét is, A kézirat lehet: értekezés, rövid közlemény, vitairat, fórum, szemle, rövid hír, könyvismertetés. Vitairat esetében a vitatott cikk megjelenésétől szᬠmított hat hónapon belül küldhetők be. Ez esetben a szerző lehetőséget kap arra, hogy válaszukat a vitázó cikkel együtt jelentessék meg. Hosszabb tanulmányok a szerkesz¬ tőbizottsággal történő előzetes egyeztetés esetén jelentethetők meg. A tömör fogalmazás és az állításokat alátámasztó adatszolgáltatás alapkövetelmény. A mindenkori tényleges nyomtatási költség 2/3-ának megfelelő pénzügyi támogatás ese¬ tén a szakmailag megfelelő minőségű cikk vagy önálló kötet közreadása preferenciát élvez. A folyóirat nyelve magyar és angol. Más idegen nyelven történő megjelentetéshez a szerkesztőbizottság hozzájárulása szükséges). A közlésre szánt cikk bármelyik nyelven benyújtható, minden esetben magyar és angol nyelvű összefoglalással. A szerkesztőbizottság három lektort jelöl ki. A felkért lektoroknak 3 hét áll rendelke¬ zésre a lektorálásra. Egy pozitív és egy negatív vélemény esetén a harmadik lektor kapja meg a kéziratot. A szerzőtől a szerkesztő bizottság lektorálás után 3 héten belül várja a javított változatot. Késedelem esetén a cikk hátra sorolódik. A kéziratot minden esetben három példányban kell a technikai szerkesztőhöz eljuttatni. A Közlöny nem alkalmaz az alcímek esetében sem decimális, sem abc-s megjelölést. Az alcímek nem lehetnek három fokozatnál nagyobbak. Az egyik példányhoz tartozó illusztrációs anyag nyomdakész rajz, vagy ezzel azonos minőségű fénymásolat, ill. fényes felületű, kontrasztos fénykép legyen. A másik két példányhoz tartozó anyagok lehetnek jó minőségű másolatok is, A rossz minőségű nyomtatványok kiküszöbölése érdekében a számítógéppel készített, különböző fokozatú rasztert alkalmazó ábrák elfogadhatatlanok, a raszter jól megkülönböztethető sraffozás¬ sal helyettesíthető. A fénykép- és a fotótáblák, ill. a hozzájuk tartozó aláírások ne a cikk végén összesítve, hanem a táblák közelében legyenek elhelyezve. A képek számozását a képeken belül kell megoldani. Előnyt élveznek a lektorálás és javítás után mágneslemezen visszaküldött kéziratok. (Né¬ hány éves átmenetei periódus után a jelenleg csak javasolt megoldás követelménnyé válik.) A lemezhez egy kinyomtatott példányt kell mellékelni, amelyen a szövegszerkesztő prog¬ rammal le nem írható jelek, ékezetek, egyenletek egyértelműen jelölve vannak. Jelenleg IBM-kompatibilis személyi számítógépen bármely szövegszerkesztőből ASCII kódban (DOS Text Only) kimentett változat nyújtható be, de elsősorban a Word válto¬ zatok használata javasolt (legfeljebb word-7.0). A lemezen fel kell tüntetni a szövegszer¬ kesztő program típusát és verziószámát. A kézirat részei (kötelezó', javasolt): a, Cím h, A téma kifejtése - megfelelő alcím alatt b, Szerzó'(k), postacímmel i. Eredmények, következtetések c, Tárgyszavak (Key words) j. Köszönetnyilvánítás 750 Földtani Közlöny 228/4 d, Összefoglalás (angol abstract) k, Hivatkozott irodalom e, Bevezetés, előzmények 1, Ábra-, táblázat- és fényképmagyarázatok f. Módszerek m. Ábrák, táblázatok és fényképtáblák g. Adatbázis, adatkezelés Ábrák, táblázatok, fényképtáblák Az ábrákat arab, a táblázatokat és fényképtáblákat külön-külön római számokkal je¬ löljük. A végleges méretre történő kicsinyítés után az ábrák betűmérete legalább 1,5 mm, a vonalvastagság 0,1 mm legyen. Kívánatos, hogy az ábra eredeti mérete legalább 30%-kal haladja meg a közlés méretét. A fényképtáblákat kartonra ragasztva, a végleges tükörméretben (126X196 mm) kell elkészíteni. Kihajtós táblázat nem, kihajtós térkép, vagy ábra is csak indokolt esetben, a szerkesztőbizottság döntése alapján fogadható el. Színes térkép vagy fényképtábla csak a szerző költségén közölhető. A cikk elfogadása esetén a nyomdakész rajzok előállítása a szerző feladata. A teljeskörű angol nyekvű lektorálás elősegítése érdekében az ábra-, táblázat- és fény¬ képmagyarázatok angol változatít önálló lapon (is) mellékelni kell. A Földtani Közlöny hivatkozott-irodalom jegyzékére vonatkozó szabályok: A szerző utáni évszámot nem tesszük zárójelbe, A folyóirat nevét kurzívval (Földtani Közlöny) írjuk, a kötetszámot, és az indokoltnak vélt esetben kiírandó füzetszámot kövér betűvel (118/4). A kötetszámot mindig arab számmal jelöljük. Az intervallum oldalszám esetében nem írunk p. betűt (325-332), teljes kötet esetén a p. betű az oldalszám után írandó (142 p.), míg az 1 oldalas munkák esetében a p. betű a szám elé kerül (p. 79). - A hivatkozások az alábbiak szerint történjenek: RadóCZ (1974), ill. (Radócz 1974) Galácz & Vörös (1972), ill. (Galácz & Vörös 1972) Kubovics et al. (1987), ill. (Kubovics et al. 1987) (Radócz 1974, 1982; Galácz & Vörös 1972; Kubovics et al. 1987) A neveket mind a bibliográfiában mind a hivatkozásoknál nagybetűvel kezdjük, és kis kapitálissal folytatjuk (Radócz). - A keresztnevek kezdő betűjét csak abban az esetben írjuk ki, ha két vagy több azonos családnevű szerző van az irodalomjegyzékben azonos évszámmal. Ha emellett még két azonos kezdőbetűs keresztnevű szerző is van azonos évszámmal, a kereszt¬ nevet is ki kell írni (a kezdőbetű után normál kisbetűkkel, pl. Géza). - Az irodalomjegyzékben a folyóiratok nevét a szerző lehetőleg ne rövidítse. - A magyar folyóiratokra, ha van magyar nevük, idegennyelvű publikáció esetén is, mindig magyar nevükön kell hivatkozni. A nem folyóiratban megjelent publikációk (könyvek, disszertációk, konferencia kiad¬ ványok) a hivatkozott irodalom jegyzékében történő írásmódjával kapcsolatban a szer¬ kesztő bizottság az alábbiak szerint foglalt állást: - Önálló (fejezetenként szerzőkre nem tagolt) könyv címe normál betűvel, pl. KOCH, S. 1985: Magyarország ásványai. 276 p,. Akadémiai Kiadó, Budapest - Fejezetenként szerzőkre tagolt könyv címe kurzív, a fejezetcímek normál betűvel, pl. Mering, J. 1975: Smectites. In: Gieseking, J, E., (ed.): Soil components. Vol, II Inorganic comporients. 97-119, Springer, Berlin, Heidelberg, New York - Cikkgyűjteményt tartalmazó könyv címe kurzív, az egyes cikkek címe normál betűvel Útmutató a Földtani Közlöny szerzői számára 751 Salt'ERS, V- J- M-, Ha RT, S. R., Pantó, Gy. 1988: Origin of laté Cenozoic volcanic rocks of the Carpathian Arc, Hungary. - In: Horváth, F., ROYDEN, L. H. (eds.): The Pannonian Basin. AAPG Memoir 45, 279-293. - Disszertációra, kirándulásvezetőre történő hivatkozásnál a disszertáció címe normál betű pl, Fórizs, 1.1995: A rétegvizek eredete és a hozzájuk keveredő friss talajvíz kimutatása stabilizotóp mérésekkel. - Egyetemi doktori dolgozat, Kossuth Lajos Tudo¬ mányegyetem, 109 p. - Konferencia kiadvány esetén az egyedi munkák normál betűs, a kiadvány címe kurzív, Melkerud, P. A. 1985: Smectite formádon below stands of lst, 2nd and 3rd gene- ration of coniferous forest, - Uppsala Symposium Clay Minerals, Modern Society, 133- 150, Uppsala Kéziratra történő hivatkozás esetén is fel kell tüntetni a terjedelmet. Az irodalomjegyzék csak a hivatkozott irodalmat tartalmazza! A horvát, román, szlovák stb. ékezetek lehetőség szerint a lemezen is rögzítendők. Ennek hiányában a kéziraton kell egyértelműen jelölni. Cirill betűs munka esetén (ha nincs latin betűs címe) az eredeti címet, angol írásmód szerinti átírásban, szögletes zᬠrójelben, valamint angol fordításban is meg kell adni. A Földtani Közlöny a jövőben fel fogja tüntetni a cikk beérkezési és elfogadási idejét is. Az előírásoknak meg nem felelő kéziratokat a technikai szerkesztő az első szerzőnek visszaküldi. A kéziratokat a következő címre kérjük beküldeni: Piros Olga 1443 Budapest, Pf. 106. Instructions fór the authors "Földtani Közlöny" accepts only original contributions containing new scientific results which have nőt ben published yet in any language. A primary goal is to publish papers dealing with (or at least being related to) the territory of Hungary. However, the Editorial Board may alsó accept fór publication manuscripts submitted by Hungárián or foreign authors dealing with other regions. Basic requirements are concise wording and presentation of the data supporting the conclusions. In case of a financial support equivalent with or superior to two thirds of the effective printing costs, the supported paper or special issue) may obtain priority, if its scientific standard is adequate. The languages of the journal are Hungárián and English. Publication in other langu- ages requires special approval by the Editorial Board. All papers are accompanied by ABSTRACTs in Hungárián and English. Alsó the captions are bilingual. Manuscripts have to be submitted to the Technical Editor, in three copies. They should be drawings ready fór print, xerocopies of suitable quality, or shining surface, high- contract photo- graphs. The other two copies of the manuscript may contain average quality xerocopies. Computer-made figures prepared with various grade rasters are nőt acceptable. Raster may be replaced, however, by well distinguishable hachure. Any IBM-compatible PC processed SCII code saved version may be submitted (DOS Text Only). "Word" versions are preferable (up to word.7.0). 752 Földtani Közlöny 128/4 The obligatory parts of the manuscripts are as follows. a, Title h, Discussion b, Author(s), with mailing address c, Key words d, English Abstract e, íntroduction, antecedents f, Methods g, Data base and processing of data i, Results, conclusions j, Acknowledgments k, Re ferences cited l, Captions m, Figures, tables and plates Figures are numerated by Arabic numbers, while the tables and photos by Román ones (separately). After definitive reduction the size of letters on the figures should be at least 1,5 mm, the width of lines nőt less than 0,1 mm. Photo plates should be mounted on hard paper, in the definitive inner formát (126 by 196 mm). Földed tables are nőt acceptable, földed map or figure bu special agreement of the Editorial Board only. Co- loured maps or figures can be printed only on the expenses of the author. After accep- tance of the manuscript, print-ready drawings have to be produced and submitted by the author. Regulation concerning the bibliographic references Periodicals are printed ín italics, volume and number with bőid characters. Volume is indicated always in Arabic numbers. In case of page interval "p" is omitted. Full volume is indicated by "p." pút after the totál number of pages. In case of single-page papers "p." is pút before the page number. References have to be made as follows. - Titles of periodicals should nőt be abbreviated by the author - As far as references to non-periodical publications are concerned: - Title of a book nőt subdivided intő chapters according to authors: normál. - Book subdivided intő chapters according to authors: title of chapter: normál, title of the book: italics. - Title of a book containing a collection of papers: italics, titles of the individual papers: normál. - Reference to a Ph.D. Thesis or an Excursion Guidebook: normál. - Title of Conference Proceedings: italics, those of the individual papers: normál. Referring to manuscripts, the overall number of pages has to be indicated. The list of References cited should contain only papers actually referred to in the text! Special diacritic signs (e.g. of Croatian, Románián, Slovak etc. letters) preferably have to be recorded on the floppy. In case of a title in Cyrillic script the original should be transliterated according to English orthography, in angular brackets, and its English translation should be added. Manuscripts nőt complying with the above requirements will be regretfully returned to the senior author. Manuscripts should be sent to the following address: Mrs. Olga Piros Geological Institute of Hungary H-1443 Budapest, Pf. 106, Hungary Útmutató a Földtani Közlöny szerzői számára A Földtani Közlöny csak eredeti, új tudományos eredményeket tartalmazó (magyar, illetve angol nyelven még meg nem jelent) közleményeket fogad el. Eseti megítélés alapján a szerkesztőbizottság összefoglaló jellegű cikkek közléséhez is hozzájárulhat. Az elsődleges cél a hazai földdel foglalkozó, vagy ahhoz kapcsolódó tárgyú cikkek megjelentetése. A szerkesztőbizottság elfogadhatja közlésre magyar vagy külföldi szerző külföldi tárgyú cikkét is. A kéziratok lehetnek: értekezések, rövid közlemények, könyvismertetések, vitairatok. Ez utóbbiak a vitatott cikkek megjelenésétől számított hat hónapon belül küldhetők be. Ez esetben a szerzők lehetőséget kapnak arra, hogy válaszukat a vitázó cikkei együtt jelentessék meg. A tanulmányok maximális összesített terjedelme 25 nyomdai oldal (szöveg, ábra, tábla). Ezt meghaladó tanulmányok csak abban az esetben közölhetők, ha a szerző a különbözet térítésére kötelezettséget vállal. A tömör fogalmazás és az állításokat alátámasztó adatszolgáltatás alapkövetelmény. A mindenkori tényleges nyomtatási költség 2/3-ának megfelelő pénzügyi támogatás esetén a szakmailag megfelelő minőségű cikk vagy önálló kötet közreadási preferenciát élvez. A folyóirat nyelve magyar és angol. A közlésre szánt cikk bármelyik nyelven benyújtható, mindkét esetben magyar és angol összefoglalással. Az angol változat vagy összefoglalás az elfogadás után is elké¬ szíthető, és ez a szerző feladata. A magyar (és/vagy angol) nyelvű kéziratot három példányban kell a technikai szerkesztőhöz eljuttatni. Az egyik példányhoz tartozó illusztrációs anyag nyomdakész rajz vagy ezzel azonos minőségű fénymᬠsolat, 111 fényes felületű, kontrasztos fénykép legyen. A másik két példányhoz tartozó anyagok lehetnek jó minőségű másolatok is, lehetőleg a véglegesnek elképzelt méretben. Előnyt élveznek a lektorálás és javítás után mágneslemezen visszaküldött kéziratok. (Néhány éves át¬ meneti periódus után a jelenleg csak javasolt megoldás követelménnyé válik.) A lemezhez egy kinyomtatott példányt kell mellékeni, amelyen a szövegszerkesztő programmal le nem írható jelek, ékezetek, egyenletek egyértelműen jelölve vannak. jelenleg IBM-kompatibilis személyi számítógépen bármely szövegszerkesztőből ASCII kódban (DOS Text Only) kimentett változat benyújtható, de elsősorban a Word változatok használata javasolt. A lemezen fel kell tüntetni a szövegszerkesztő program típusát és verziószámát. A kézirat részei (kötelező, javasolt): a) Cím g) A téma kifejtése - megfelelő alcím alatt (diszkusszió) b) Szerzó'(k), postacímmel h) Eredmények, következtetések i) Köszönetnyilvánítás j) Hivatkozott szakirodalom k) Ábra-, táblázat- és fényképmagyarázatok l) Ábrák, táblázatok és fényképtáblák Az ábrákat arab, a táblázatokat és a fényképtáblákat külön-külön római számok jelölik. Az ábrák betű¬ mérete a végleges méretre való kicsinyítés után legalább 1,5 mm, a vonalvastagság 0,1 mm legyen. Kívᬠnatos, hogy az ábra eredeti mérete legalább 30%-kal haladja meg a közlés méretét. A fényképtáblákat kartonra ragasztva, a végleges tükörméretben (126xl96mm) kell elkészíteni. Kihajtós táblázat nem, kihajtós térkép is csak indokolt esetben, a szerkesztőbizottság döntése alapján fogadható el. Színes térkép vagy íényképtábla csak a szerző költségén közölhető. A cikk elfogadása esetén a nyomdakész rajzok előállítása a szerző feladata. Az irodalomjegyzék tételeire a szerző nevével és a megjelenés évszámával lehet hivatkozni az alábbi példák szerint: Radócz (1974) Galácz & Vörös (1972), Kubovics et al. (1987). Példák a bibliográfiai adatok közlésére: a) cikkek: Jaskó S. 1986: A Magyar-középhegység neogén rögszerkezete. (The Neogene block structure of the Central Hungárián Rangé). - Földtani Közlöny 118/4, 325-332 (in Hungárián with English abstract). b) kötetben közölt tanulmányok: Bensőn, R.H., Gould, S.J., Smith, W.A. 1984: Perfection, continuity and common sense in hístorical geology. - In: Berggren, W.A., Van Couvering, J.A. (Eds): Catastrophes and Earth Hislory: The New Uniformitarianism. Princeton Universíty Press, Princeton, 35-75. c) könyvek: FöldváRY, G.Z. (1988): Geology of the Carpathian Region. - World Scientific, Singapore, 571 p. A folyóirat nevének rövidítése kerülendő. A horvát, román, szlovák, stb. ékezetek lehetőség szerint a lemezen is rögzítendők. Ennek hiányában a kéziraton kell egyértelműen jelölni. Cirill betűs munka esetén (ha nincs latin betűs címe) az eredeti címet, angol írásmód szerinti átírásban, szögletes zárójelben, valamint angol fordításban is meg kell adni. Az előírásoknak meg nem felelő kéziratokat a technikai szerkesztő az első szerzőnek visszaküldi. A kéziratokat a következő címre kérjük beküldeni: Piros Olga 1443 Budapest, Pf. 106. c) Összefoglalás d) Bevezetés, előzmények e) Módszerek f) Adatbázis, adatkezelés Földtani Közlöny Vol. 128. 4. 1998 Tartalom - Contents CsiCSÁK József - Szakmány György: A Jakabhegyi Homokkő Formáció legfelső, "átmeneti" rétegei kőzettani-geokémiai vizsgálatának eredményei - Petrological-geochemical investigation of the uppermost part ("transitional" layers) of the Jakabhegy Sandstone Formation .... 535 Magyari Árpád: Törökugrató: késő-eocén szinszediment pozitív virágszerkezet a Budai-hegység DNY-i peremén - Törökugrató Hitt: Laté Eocéné positiveflower structure on the southwestern part of the Buda Mountains, Budapest . 555 Horváth Zoltán - Lorberer Á. Ferenc- Rózsa Enikő: Miocén tengerparti fáciesek Hetvehely környékén (Nyugat-Mecsek) - Miocéné Coastal facies around Hetvehely viliágé (Western Mecsek Mountabxs, Hungary) . 573 Gellért Balázs - Buzogány Péter - Weiszburg Tamás: Melonit (NiTe 2 ) a recski Lahóca Cu-Sb- As-Au epitermás ércesedéséből - Melonite (NiTe 2 ) in the epithermal Cu-Sb-As-Au mine- ralization of the Lahóca Hill, Recsk, NE-Hungary . 585 Ali Haydar Gultekin - Fikret Suner - Yüksel ÖrgüN: Metallic and non-metállic mineral resources in SE Anatolia - Érces és nemérces ásványi előfordulások DK-Anatóliában .... 607 Hála József - Németh Tibor - Terbócs Attila: Zay Sámuel élete és munkássága - Sámuel Zay, life and activity . 629 Hírek, ismertetések - News and revíews . 647 A magyar földtani irodalom repertóriuma 1995-1998. Összeállította: PIROS Olga - Bibliography of geological publications in Hungary 1995-1998 Compiled by Olga Piros . 666 Halmai János: Főtitkári jelentés az 1991-1993. évekről . 713 Társulati események 1994-1995 - Otír society's life 1994-1995 . 721 Útmutató a Földtani Közlöny szerzői számára - Instructions fór the authors . 749 tisza